[img]http://www.erdely.ma/uploaded/images/1132718.jpg[/b]

Nemzeti zászló a magyaroknak
2005-12-24

Saját nemzeti zászlaja van péntektől a délvidéki magyarságnak: a zászló abban különbözik Magyarország állami lobogójától, hogy közepén Magyarország címere van.

Jóváhagyták azt is, hogy március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a legyen a vajdasági magyarság nemzeti ünnepe.

A szerbiai köztársasági kisebbségi tanács Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök elnökletével pénteken ülésezett, és hivatalosan jóváhagyta a vajdasági magyarság nemzeti jelképéről és ünnepeiről szóló határozatot, amelyet szeptember 23-i ülésén fogadott el a Magyar Nemzeti Tanács (MNT).

Józsa László az MNT ülése után az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az kisebbségügyi törvény értelmében minden szerbiai nemzeti közösségnek lehet saját nemzeti szimbóluma, de azzal a megkötéssel, hogy nem lehet azonos az anyaország jelképével. Józsa szerint az MNT maradéktalanul betartva a törvényt, „jogi huncutsághoz" folyamodott, és úgy határozott, hogy a délvidéki magyarság nemzeti zászlaja mindenben egyezzen meg a magyarországi trikolorral, de közepén legyen Magyarország címere.

„Ezzel eleget tettünk a törvény követeléseinek, és eleget tettünk a nemzeti egyűvé tartozás szempontjainak is" - mondta Józsa, aki szerint ezentúl ez a nemzeti jelképet kitűzhető a közintézményekben minden olyan önkormányzat területén, ahol a magyar nyelv is hivatalos használatban van (ahol magyarság lélekszáma meghaladja a húsz százalékot).

Az országos kisebbségi tanács jóváhagyta azt is, hogy március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a legyen a vajdasági magyarság nemzeti ünnepe. Józsa szerint elmozdulás történt a szabadkai magyar tanítóképző ügyében. Slobodan Vuksanovic oktatási miniszter a kisebbségi tanács ülésén elismerte, tévedésből javasolta azt, hogy az országos akkreditációs bizottság engedélye szükséges a szabadkai tanítóképző beindításához, vagyis a MNT feleslegesen kérelmezte augusztusban a testülettől a kar engedélyeztetését, mivel erre csak magánegyetemek esetén van szükség. Józsa szerint az MNT már a legelejétől ezen az állásponton volt, de azt gondolta, hogy a miniszter jól megfontolta javaslatát.

Az Újvidéki Egyetem tanulmányi és tudományos tanácsa közben csütörtökön olyan eljárást indított el, amely révén az egyetem befogadja kebelébe a majdani szabadkai magyar tanítóképzőt anélkül, hogy a kar jogi személy lenne. Józsa szerint most már nagy biztonsággal elmondható, hogy a következő tanévtől működni fog a szabadkai tanítóképző.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) évekkel ezelőtt kezdeményezte az önálló szabadkai tanítóképző kar létrehozását az Újvidéki Egyetemen belül. A vajdasági parlament még 2003-ban elfogadta az oktatási intézmény alapító okiratát, megtörtént a kar bírósági bejegyzése, és kinevezték a kar megbízott dékánját, Jeges Zoltánt. Ugyanakkor a jogi huzavona és a fentebb említett félreértések miatt sehogyan sem sikerült eddig beindítani a tanintézetet. Szabadkán jelenleg is működik a zombori tanítóképző főiskola kihelyezett magyar nyelvű tagozata, az elképzelések szerint ebből nőne ki a magyar tanítóképző kar, amely az Újvidéki Egyetemhez tartoznak.

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára és Kasza József, VMSZ elnöke által december elején aláírt memorandumban a magyar kormány vállalta, hogy szakmailag és anyagilag is hozzájárul a szabadkai tanítóképző kar, illetve majdan a szabadkai multikulturális tudományegyetem létrehozásához.

Magyarverés karácsonykor a Vajdaságban
2005-12-27

Vallási és nemzeti gyűlöletkeltés miatt őrizetbe vettek egy szerb fiatalt, aki többedmagával karácsonykor bántalmazott két, nála idősebb magyar férfit.

A nagybecskereki rendőrség keddi tájékoztatója szerint egy 18 és egy 22 éves szerb fiatal decembert 24-én kora hajnalban az udvarnoki (Banatski Dvori) pravoszláv templom mellett megtámadott és könnyebb testi sérüléseket okozott egy 28 és egy 41 éves magyar férfinak. A fiatalabbik támadó arra kényszerítette őket, kiabálják azt, hogy „szerb vagyok", és szerbül mondják el a miatyánkot. Az illetőt vallási és nemzeti gyűlöletkeltés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, társa ellen szabálysértési eljárást indítottak.

Az eset azt jelzi, hogy a magyarellenes incidensek még szűntek meg a Vajdaságban, viszont a rendőrség korábbi gyakorlatától eltérően most már nevén nevezi a bűntényeket, és azonnal tájékoztatja a közvéleményt arról, hogy a tettesek etnikai indíttatásból követték el a jogsértést. Legutóbb, december 6-án egy temerini kávézóban történt magyarellenes incidens, az egyik támadó ellen ugyancsak nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szítása címén tett bűnvádi feljelentést a rendőrség.

Az újvidéki Magyar Szó című napilap kedden is hírt adott egy incidensről, amely ugyancsak karácsonykor történt Tordán: szerb fiatalok randalíroztak egy diszkóban, az angol és magyar zeneszámok helyett szerb nótákat követeltek, majd székekre állva azt skandálták, hogy „Ez itt Szerbia".

A szerbiai adventista egyház kedden drámai hangú felszólításában követelte a szerbiai közjogi méltóságoktól és a kormány illetékes minisztereitől, hogy védjék meg papjait és hívőit az erőszaktól, és szavatolják számukra a békés és biztonságos életet. Az egyházi elöljárók emlékeztettek arra, hogy több ízben tájékoztatták a hatóságokat a hívőket és az egyházi szolgálókat ért incidensekről, de a helyzet semmit sem javult, sőt lassan elviselhetetlenné válik.

A szerbiai sajtó igen gyakran ad hírt az adventisták elleni támadásokról, a legsúlyosabb eset tavaly májusban történt, amikor az újvidéki adventista templomban istentisztelet közben vertek meg két lelkészt (egyikük magyar volt). A keddi felhívásra az adott okot, hogy szentestén ismeretlenek betörtek a bácspalánki adventista templomba.

1919. június 8. pünkösdvasárnap

Clemenceau francia miniszterelnöktől, a Párizsban ülésező békekonferencia elnökétől a következő távirat érkezett rádión a hetedikéről nyolcadikára virradó éjszakán.

„Igen sürgős:
A magyar kormánynak Budapest.

A szövetséges és egyesült kormányoknak az a szándékuk, hogy a magyar kormány képviselőit a békekonferencia elé hívják, hogy megkapják azon szempontok közlését, amelyek Magyarország igazságos határaira vonatkoznak. A magyarok éppen most jelentik be a csehszlovákok ellen heves és indokolatlan. támadásaikat.

A szövetségesek már kinyilvánították szilárd akaratukat, hogy véget vessenek e fölösleges ellenségeskedésnek, azáltal, hogy két ízben is megállították a román seregeket, amelyek át akarták lépni a fegyverszüneti határt, azután a neutrális zóna határait, és megakadályozták őket, hogy folytassák előnyomulásukat Budapestre, és megállították a szerb és francia seregeket Magyarország déli frontján.

Ily körülmények között a budapesti kormány formálisan is felhívatik, hogy haladék nélkül vessen véget a csehszlovákok elleni támadásoknak, ellenkező esetben a szövetséges kormányok feltétlenül el vannak határozva, hogy haladéktalanul a legszélsőbb rendszabályokhoz folyamodnak, hogy kényszerítsék Magyarországot az ellenségeskedések megszüntetésére, és arra, hogy vesse magát alá annak a megingathatatlan akaratnak, amellyel a szövetségesek tiszteletben akarják tartatni parancsaikat.

Erre a sürgönyre 48 órán belül válaszolni kell.

Clemenceau
a békekonferencia elnöke:"

[b]Ne kelljen igényelni! A székelyeket ez alanyi jogon megilleti.

Tiszteletbeli székely címet hoznak létre az anyaországiak kérésére - jelentette be Szász Jenõ székelyudvarhelyi polgármester.

Talán jellemzõ is lehet, hogy egy ilyen gesztus ötlete csak egy anyaországi fejébõl pattanhat ki - ez az, ami kettõs érzelmeket válthat ki. Míg a székelyek csak a nemmel szavazókkal tudtak foglalkozni, s minden haragjukat, jogos bánatukat és mérgüket nagy általánosságban az anyaországiakon töltötték ki, addig a magyarok jobbik fele, az igennel szavazók értetlenül álltak a történtek elõtt, s sokszor õk is magukat hibáztatták, "nem dolgoztak elég keményen". Lelki sérülések 2004. december 5-e után jutottak székelynek, s magyarnak, mégis a anyaoroszági igenesek kérik, fogadják be õket.

Az ötlet kedves és jó.

Szász Jenõ a "nem"ért cserébe Diglics Gyula, az anyaországi Bubik István Polgári Kör vezetõje javaslatára megalkotja a Tiszteletbeli székely címet. Ezt mindenki megkaphatja, ha azt igényli, a részletek azonban még kidolgozás alatt állnak.

1989. december 23-án reggel jött a hír, hogy hősi halottja van Székelyudvarhelynek Imecs László személyében, aki Predeálon teljesített szolgálatot és onnan vitték le Brassó főterére úgymond „megvédeni” a forradalmat.

Itt érte a végzetes halál 18 évesen pár hónapos bakaság után. A profi gyilkos öt éles golyót lőtt hátulról Lacika koponyájába. Százak kísérték utolsó útjára a református temetőkertbe.

A Bányai János szakközépiskola diákja volt, egy jókedvű, mindenkit szerető gyermek, aki festett, faragott, metszeteket készített, aki távlatokban többre vitte volna, de az értelmetlen halál megszakította a tehetség kibontakozását.

Emlékére az egykori iskolában édesapja alapítványt hozott létre, hogy fiatal tehetségeket támogassanak a szárnybontogatásban. A fiatalok közül ma már kevesen tudják, hogy ki volt Ő, bár nevét utca őrzi a Kuvar-hegy oldalában. Megérdemelné, hogy neve felkerüljön a Vasszékely szobortalapzatán lévő márványtáblára, mert ez a tizenéves srác vérét adta ezért a földért, mely oly drága nekünk, itt lakóknak.

[b]SZABADKA 2005.12.20.

Együtt

Ahol a szeretet nemcsak egy szó

Karácsony előtti látogatóban Kiss Antal és Kiss Mária nagytiszteletű házaspárnál
http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php?zg=2198&no=67

Kedves Székelyek!

Már rég tervezik kommunikációs szakembereim, hogy levelet írok nektek.

Nem azért, mert a kanpányban még rátok is szükség van. Ugyan, dehogy. Ez különben is egy spontán dolog. A Klára éppen mosogat, gondoltam, én meg addig összeütök nektek – itt a nappaliban – egy baráti levelet. A szólás szabadságáig még van szűk tíz szabad percem.
Kedves Székelyek, ezt az időt rátok szánom!

Mindenekelőtt legyetek üdvözölve ott a messzi és baráti Romániában. Hallom, jól megy sorotok. Béla és társai gondoskodnak rólatok, és rengeteg áldozatot hoznak értetek. Ez nagyon szép részükről – gondolom, ezt ti is belátjátok.

Ja, és a Klára üzeni, hogy ő sem haragszik rátok már, amiért tavaly ilyenkor nyerészkedni akartatok az anyaországon, és pénzt, nyugdíjat meg állampolgárságot akartatok kicsalni a magyar államtól. Ez igazán nem volt szép tőletek, de én már szinte el is felejtettem. Itt a kezem, nem disznóláb, ne legyen Ferkó a nevem, ha ezt még egyszer felemlegetem. Különben is már rég megbocsátottam nektek. Spongyát rá.

Ja, és ne feledjétek: bármikor Ausztriában, Csehországban, Svájcban akad dolgotok, nyugodtan utazzatok csak keresztül Magyarországon. Elvégre így mégiscsak rövidebb. Nemde? Csak semmi hálálkodás! Erre való az anyaország, vagy mi a szösz?!

Be kell fejeznem, kezdődik A szólás szabadsága. Én leszek benne. Élőben! Ne izguljatok, már tegnap felvettük.

Hát akkor csá! Hajrá, Bukurest, éljenek a galaci lányok, és váljék egészségetekre a finom szucsávai sör. (Látjátok, mennyi székely településnevet megtanultam a Bogitól!?)

És egyet ne feledjetek! Trianon az nincs! Már megmondtam a múltkor is, amikor nem kaptam székelyföldi turistavízumot. Nincs! Elveszett, lenyúlták az Orbán-kormány alatt, felfalták a fogarasi medvék. Egyszóval, ne emlegessétek, mert idegesít. Gondolom, titeket is.

A ti Ferkótok, a távolból, aki olyan sokat gondol rátok.

Ui. Ha mégis ki szeretnétek fejezni hálátokat, – a kommunikációs tanácsadóim szerint jól mutatna néhány székely rajongó –, írjatok bizalommal villámlevelet a következő címre: ferike@patriota.hu. Kérésre dedikált fotót is küldök.

Kedves Székelyek![b]

Már rég tervezik kommunikációs szakembereim, hogy levelet írok nektek.

Nem azért, mert a kanpányban még rátok is szükség van. Ugyan, dehogy. Ez különben is egy spontán dolog. A Klára éppen mosogat, gondoltam, én meg addig összeütök nektek – itt a nappaliban – egy baráti levelet. A szólás szabadságáig még van szűk tíz szabad percem.
Kedves Székelyek, ezt az időt rátok szánom!

Mindenekelőtt legyetek üdvözölve ott a messzi és baráti Romániában. Hallom, jól megy sorotok. Béla és társai gondoskodnak rólatok, és rengeteg áldozatot hoznak értetek. Ez nagyon szép részükről – gondolom, ezt ti is belátjátok.

Ja, és a Klára üzeni, hogy ő sem haragszik rátok már, amiért tavaly ilyenkor nyerészkedni akartatok az anyaországon, és pénzt, nyugdíjat meg állampolgárságot akartatok kicsalni a magyar államtól. Ez igazán nem volt szép tőletek, de én már szinte el is felejtettem. Itt a kezem, nem disznóláb, ne legyen Ferkó a nevem, ha ezt még egyszer felemlegetem. Különben is már rég megbocsátottam nektek. Spongyát rá.

Ja, és ne feledjétek: bármikor Ausztriában, Csehországban, Svájcban akad dolgotok, nyugodtan utazzatok csak keresztül Magyarországon. Elvégre így mégiscsak rövidebb. Nemde? Csak semmi hálálkodás! Erre való az anyaország, vagy mi a szösz?!

Be kell fejeznem, kezdődik A szólás szabadsága. Én leszek benne. Élőben! Ne izguljatok, már tegnap felvettük.

Hát akkor csá! Hajrá, Bukurest, éljenek a galaci lányok, és váljék egészségetekre a finom szucsávai sör. (Látjátok, mennyi székely településnevet megtanultam a Bogitól!?)

És egyet ne feledjetek! Trianon az nincs! Már megmondtam a múltkor is, amikor nem kaptam székelyföldi turistavízumot. Nincs! Elveszett, lenyúlták az Orbán-kormány alatt, felfalták a fogarasi medvék. Egyszóval, ne emlegessétek, mert idegesít. Gondolom, titeket is.

A ti Ferkótok, a távolból, aki olyan sokat gondol rátok.

Ui. Ha mégis ki szeretnétek fejezni hálátokat, – a kommunikációs tanácsadóim szerint jól mutatna néhány székely rajongó –, írjatok bizalommal villámlevelet a következő címre: ferike@patriota.hu. Kérésre dedikált fotót is küldök.

Kifütyülték Kuncze Gábort Nagyváradon egy politikai fórumon. Az SZDSZ elnöke immár a sokadik baloldali politikus, akit 2004 December 5-e óta nemtetszéssel fogadnak a határon túl.

"Nem" feliratokkal és füttykoncerttel fogadták Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét tegnap Nagyváradon egy politikai fórumon. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai hangos tapssal és kiabálással zavarták meg a találkozót.

A rendzavarók azt kifogásolták, hogy 2004 december 5-én az SZDSZ a kettős állampolgárság megadása ellen szavazott. Tiltakozó akciójukkal nemtetszésüket fejezték ki az SZDSZ határon túli politikája miatt.

Kuncze Gábor szerint az ilyen akcióknak nem kell jelentőséget tulajdonitani, ezeket ugyanis tudatosan szervezik olyanok, akik igy próbálnak maguknak nyilvánosságot szerezni.

A SZDSZ elnöke a kettős állampolgársággal kapcsolatban elmondta: a népszavazást egy évvel ezelőtt nem az SZDSZ hanem a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, a szabaddemokraták már akkor mondták, hogy ennek súlyos következményei lesznek.

Kuncze szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás egy belpolitikai hatalmi játszmának volt a része, és nem irányult a határon túli magyarok ellen. A szabad demokraták vezetőjét fütykoncerttel búcsúztatta a 15 fős nagyváradi csoport.

Tisztelt nagyváradi magyar polgártársaim!

Mély fájdalommal szereztem tudomást arról, hogy Kuncze Gábor, az a magát magyarnak valló „magyar állampolgár” érkezik városunkba, akinek nagy gondjai voltak és vannak a határon túli magyarokkal. Különösen azóta, hogy a Magyarok Világszövetsége – szerintem jogosan - szavazásra bocsáttatta a kettős állampolgárság kérdését.

Mint ismeretes, Kuncze ellenünk, határon túli magyarok ellen buzdított sok más társával, mint amilyen Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Bauer Tamás, Gusztos Péter, Pető Iván. Tudni kell, hogy ezek a fazonok a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) megélhetési politikusai.

A tavaly december 5-i népszavazással kapcsolatban elsőként (bár a sorrend mindegy) álltak a NEM oldalára, megtagadva ezzel a határon túli magyarokat. Azt pedig fenntartom, hogy az SZDSZ egy marginális szélsőséges párt.

Hogy miért marginális, gondolom nem kell magyaráznom (3-4 százalékos a támogatottságuk). Hogy miért tartom szélsőségesnek, azt röviden megindokolnám: az SZDSZ mostanság az '50-es éveket idéző kommunista módon, de főleg indulattal támadja történelmi egyházaink intézményrendszerét és annak állami támogatását. Ebben egyébként semmi meglepő sincs, hiszen számos vezető SZDSZ-es politikus ÁVO-s család sarja.

Nem becsüli nemzeti és keresztény kultúrkincseinket, sőt azokat rendszeresen gúny tárgyává teszi. Gondoljunk csak bele, a liberálisok minek nevezték a Szent Koronát, a Szent Jobbot!? Micisapkának és húscafatnak. De említhetném a turult, a déli harangszót, a Himnuszt is. Sőt, a társadalom alapegységének, a családnak az örökös megtámadása, a szexuális szélsőségek, devianciák, a kábítószer-fogyasztás támogatása is a számlájukra írható.

Folyamatos társadalomromboló tevékenységüket nagyon károsnak tartom. Nekem ők hamisak, nemkívánatosak: „kifütyült személyek” . A kolozsvári fiatalok nem véletlen dobálták meg a köztudottan sötétgondolkodású, bajkeverő Eörsi Mátyást.

Ezek a hamis álpolitikusok, valamint a holdudvarukhoz tarozó lukácsi filozófus-gárdisták manapság nem Moszkvába jelentgetik a magyarokról, hogy „fasiszták ”, hanem irányt változtatva – alamizsnáért – Nyugaton.

Kuncze, e rejtélyes hatalom jóvoltából, valójában – de nem véletlenül – egy veszélyes „magyar fizimiskájú tenyeres-talpas bábu”. Vasárnap, december 11-én a Hír Tv Kontraszt című műsorában az egyik kilépett SZDSZ-s, Somogyi János ügyvéd, pártalapító szólalt meg, aki nevén nevezve az „igazi bűnösöket”, el is mondta: a szálak Tom Lantoshoz és Charles Gátihoz vezetnek... amit már elég régen sejteni lehetett. Valójában – mint mondta – ma MSZP-s mezben, de minden felelősség nélkül, az SZDSZ van hatalmon Magyarországon.

Márton István
Nagyvárad

Fütyültek és NEM-et mutattak Kuncze Gábornak Nagyváradon
2005-12-17

Fotó: Bartha Béla

Kifütyülték, folyamatos bekiabálással zavarták meg Kuncze Gábort tegnap este azon a nyilvános fórumon, amelyet az SZDSZ-elnök kétnapos nagyváradi látogatása végén tartottak. Az Ady Endre Gimnáziumban az RMDSZ szervezte nyilvános fórumra a több nagyváradi ifjúsági szervezet tagjaiból álló csoport NEM-feliratokkal érkezett.

Az Együtt az Európai Unióba cimű rendezvényt Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő vezette, és azon az integráció egészségügyre, gazdaságra kifejtett hatásairól volt szó. Amikor a „magyar" szót kiejtették, vagy Kuncze Gábor megszólalt, hangos taps és bekiabálás zavarta a beszédeket.

A fiatalok a magyarországi politikust egyházellenességgel, nemzetárulással vádolták. A fórumon többen nehezményezték, hogy a közönség soraiból érkezõ kérdésekre a politikusok nem válaszoltak, és a magyarságot érintő problémákról sem beszéltek.

A fórum végén Kuncze Gáborhoz fordulva egy úr felháborodva mondta:
- Ismerjék el, hogy magyar vagyok!

Kuncze Gábor:
- Nekem nem kell senki elismerje, hogy magyar vagyok, én tudom, hogy magyar vagyok. Magáról sem kell elismerni, mert maga is tudja magáról.

- Magyarország miért nem ismeri el a magyarságunkat?

- Hogy ön magyar, hát már hogyne ismerné el?

- Hát mit tetszettek velünk csinálni?

A rendezvény végén heves szóváltás alakult ki a jelenlévők és az SZDSZ es politikus között, de az idősebb RMDSZ-tagok és a tiltakozó fiatalok csoportja között is.

]

ÚJ MAGYAR KÉPES ÚJSÁG
horvátországi magyar hetilap
http://www.hhrf.org/umku/

December ötödike

Andócsi János jegyzete

December ötödikére emlékeztek Kárpát-medence-szerte a magyar nemzeti érzelmû pártok és szervezetek.

Az egyik oldal magyarázata szerint ugyan nyertek, de nem voltak elegen, míg a magát magyar baloldalnak nevezõk elégedetten dörzsölték a tenyerüket, hiszen érvénytelen volt a népszavazás, és nem kell megadni a határon túli nemzetrészekhez tartozóknak a magyar állampolgárságot.

Sokan sorsfordító napokról beszéltek akkor, mások a nemzet elárulásáról szónokoltak, de a hibásan feltett kérdést is sokan okolták.

A Magyarok Világszövetsége belevitte a nemzetet a népszavazásba, amelyrõl minden politikai pártnak állást kellett foglalnia.

A jobboldali pártok, az MDF és a Fidesz-MPSZ a kettõs állampolgárság mellett kampányoltak, de utóbb közülük többen is elmondták, hogy nem volt más választás az adott pillanatban számukra.

Õk továbbra is a határon túli magyarságot értékként élik meg, amelyhez természetes kötelékek fûzik a magyarországi magyart, a szoclibek pedig ingyenélõk tömegeként tekintenek ránk, akik alig várjuk, hogy befeküdhessünk valamelyik ottani kórházba, vagy a nyugdíjunkat Magyarországon folyósítsák.

Mi, horvátországi magyarok jelképes gesztusként éltük volna meg a kettõs állampolgárság lehetõségét, és nem hagytuk volna el a drávaszögi dombokat vagy a szlavóniai rónaságot.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének több képviselõje is kivette részét a magyarországi kampányból, és a különbözõ helyszíneken elmondták(tuk), hogy a mi magyarjaink már egyszer kénytelenek voltak bizonyítani: a háború során a többség a viszontagságok ellenére itthon maradt, akik viszont elmenekültek, alig várták a helyzet rendezését, hogy hazatérhessenek.

Emlékeztettük azokat a magyarokat, akik döntési helyzetben voltak, hogy Horvátországban egyáltalán nem okozott gondot a határon túli horvátok itteni állampolgárságának a megadása, és õk értetlenül nézik a népszavazási és NEM-es õrületet.

Sajnos, egyes horvátországi balos magyar "vezetõk" azzal riogatták az anyaországiakat, hogy a horvátországi magyarok tíz százaléka az igen gyõzelme esetén átköltözne.

Az összes önkormányzat cáfolta a magyar baloldal megrendelésére megírt állítólagos felmérést, mert egyedül a HMDK álláspontjával tudtak azonosulni a horvátországi magyarok, mely szerint mi semmi áron sem hagynánk el a szülõföldünket, és nem ültönk fel a riogató politikai kalandoroknak.

Egy biztos, december ötödike nyomott hagyott bennünk, egyéni világok omlottak össze Kárpát-medence-szerte.

Örökös kisebbségben

2004. december 5-én azt hittük, ránk szakad a mennybolt.

Nem szakadt ránk, csak ólomszürke lett, beborult felettünk. Talán mindörökre.

"A hőn óhajtott kétmillió IGEN szavazat helyett mindössze másfélmillió bebocsátó szép üzenet" - írtuk akkor elkeseredetten.

"A többi néma csend és elutasítás... Halálos ítélet tehát. Trianon él és élni fog... Ismét csak rosszul imádkoztunk volna, atyai jó barátom, drága Kiss Antal esperes úr? Mi már életünk végéig rosszul fogunk imádkozni?! S imádkozásunkban, várakozásunkban vajon miért nem volt velünk az Úr?! Csáth Géza és Teleki Pál ismét elkövetheti az öngyilkosságot."

Nem sokkal később, a kisebbségek világnapjára meg a következő jajkiáltást karcoltam papírra:

"Most jutottunk csak igazán árvaságra, váltunk hontalanná, kerültünk kisebbségi sorsba."

El lehet képzelni, milyen lelkiállapotban voltam - voltunk - akkor.

Az elmúlt egy esztendőben sok minden történt: itthon is, odaát az anyaországban is. Érkeztek a vigasztaló, megkövető, biztató levelek, telefonhívások, üzenetek, jöttek a nyomorúságunkat enyhítendő támogatások; -elsőként Hódmezővásárhely rázta meg magát, és emelt bennünket tiszteletbeli polgárává -, azóta több követője is akadt; mi pedig itthon tettük a dolgunkat.

Azon a nevezetes szabadkai kezdeményezésen létrehoztuk a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumát - még közelebb hajoltunk egymáshoz mi eltaszítottak...

Legutóbb Orbán Viktor felszólítására a Magyar Országgyűlés egyperces néma felállással tisztelgett a határon túl élő magyarság előtt, így köszönve meg sok évtizedes kitartását és hűségét (igaz, a kormányoldali képviselők csak Szili Katalin házelnök noszogatására méltóztattak tisztelegni), Sólyom László köztársasági elnök pedig Pozsonyban nyomatékosította, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos felelősséget érez a nemzet határon túlra került tagjai iránt...

Mit mondjak: igazán jólesett.
És mégis, mégis...

Egyperces néma felállással tisztelegni erre mifelénk a halott, a közülünk végleg eltávozott emléke előtt szokás, felelősséget pedig nemcsak érezni kell, hanem vállalni, minden helyzetben, minden pillanatban.

Mert bekebelezőink, elnyomóink, akik 1944 véres őszén megtizedeltek bennünket, minden eszközzel megpróbáltak kiforgatni nyelvünkből, kultúránkból, birtokainkból, szülőföldünkből - mindenünkből -, idegen célok érdekében téves csataterekre hurcoltak minket, elözönlötték gyönyörű falvainkat, városainkat, s tették őket balkáni szemétdombbá, gyilkos teherrel megpakolt bombázógépeket hoztak ránk, barbár kezekkel feldúlták sírkertjeinket, kockabetűikkel megszentségtelenítették templomainkat, telerondították otthonaink falát, közülünk sokakat elüldöztek, csemetéik büntetlenül bántalmazzák gyermekeinket, változatlanul és zavartalanul tovább űzik kisded játékaikat. Lépten-nyomon megaláznak, az élet minden területén peremre szorítanak minket, arcátlan módon lefasiztázzák munkába belerokkant apáinkat, nagyapáinkat - nagyszerű példaképeinket -, legbecsesebb jussunkból, a múltunkból is ki akarnak forgatni bennünket.

"Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra?" - kérdezi Németh László.
Amikor természetes szaporodása megáll, mondja a statisztikus.
Amikor közügyei nem érdeklik többet, mondja az államférfi. Amikor szabadságáért gyáva fegyvert fogni, mondja a szabadsághős.
Amikor a múltját elveszíti, tesszük hozzá mi.

Amelyikből ösztönzést, tanulságot és lelket meríthet. Jaj neki, ha ebből kiforgatják.

Ez folyik most alattomos módon. Láttunkra fasisztát kiáltanak, a saját pusztító fasizmusukat pedig, amely átitatja lassan az egész életüket - s még jobban megkeseríti a miénket -, minden eszközzel igyekeznek a szőnyeg alá söpörni.

Így állunk hát 2005 decemberében, a kisebbségek világnapján. Tartósan borús felettünk az ég, ólomszürke. A felhők mögött megbúvó csillagok jelenlegi állása szerint örökös kisebbségi sorsra vagyunk ítélve.

Reményik Sándor lelkünkben élő sorai jelenthetnek csak halvány reményt, némi vigasztalást - útmutatást:

Éjszaka jön, százötvenéves éj.
S ki éjben születik majd, mit csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon,
S a sírba is reménysugárral szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét megette.

Mert változnak a csillagok felette.

DUDÁS Károly

Száz gyermekhang csendül fel a plébániatemplomban

Egy meghívásnak eleget téve koncertezett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Fenyéden, a Művelődési Házban, ahol majdnem a fél termet – ezenkívül a színpadot teljes egészében – megtöltötték a kis zenészek.

A közönség is összegyűlt szép számban, fiatalok és öregek, és ezt megnyugtató volt látni, mert a jelenlét bizonyságot tesz arról, hogy valakit, valakiket elismernek.

Haáz Sándor tanár úr munkája mérhetetlen, akárcsak türelme és odaadása, amit a százannyi gyermekkel való foglalkozás tesz egyértelművé.

Főpróbának neveztük korábban a Szentegyházi Dyermekfilharmónia vasárnapi koncertjét, melyet a fenyédi Művelődési Házban tartottak. Főpróba volt abból a szempontból, hogy ezáltal hagyományos karácsonyi turnéjukra készültek, de valójában igazi adventi koncertnek, hangversenynek számított. Tapssal vonultak be a gyermekek, taps kísérte a záróhangokat is, általános kórusműveket és karácsonyi dalokat szólaltattak meg, lángra lobbantak a gyertyák is az előadás közben.

Haáz Sándorral beszélgetve megtudtuk, a filharmónia turnéjának első állomása Székelyudvarhely lesz, a székelykeresztúri koncert technikai okok miatt elmarad.

Udvarhelyen a Szent Miklós-plébániatemplomban koncerteznek december 15-én, csütörtökön 19 órától.

Ezt követően buszra szállnak, és Piliscsabára utaznak, ahova a református gyülekezet hívta meg őket az Őszesti Koncertek keretében, a Pázmány-egyetemen énekelnek, másnap Budapest és a Mátyás-templom következik, majd a szintén budapesti Krisztina-templomban adnak koncertet. Hazafelé jövet Békéscsaba mellett, Újkígyóson lépnek fel.

A gyermekfilharmónia történetében a régióból való kimozdulást először Kolozsvár jelentette, 1993-ban, külföldi színpadra ‘99-ben léptek, azóta az adventi hangversenyturné hagyománnyá vált.

A repertoár évente két-két művel egészül ki, énekelnek román kolindákat is, illetve más népek dalai is felcsendülnek koncertjeiken.

Idén nyáron, amikor Rodostón felállítottak egy székely kaput a Rákóczi-emlékháznál, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia öt török dalt adott elő.

Az udvarhelyi koncerten, a plébániatemplomban is hallhat majd a közönség egy török éneket.

Székelykeresztúr vendége volt Kasza József
2005-12-14

Székelykeresztúrra látogatott Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, akit szombaton Csíksomlyón Julianus-díjjal tüntettek ki.

Kasza József és Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke vasárnap a déli órákban a székelykeresztúri unitárius templomban találkozott a város lakóival. Kíséretükben volt még Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány elnöke is.

A vendégeket Szombatfalvi József unitárius lelkész-esperes és Benyovszki Lajos polgármester köszöntötte.

"Most, a karácsonyi ünnepek közeledtével megállapíthatjuk, hogy a magyar nemzet nincs leírva – jelentette ki Kasza, hozzáfűzve, hogy érzi az elemi erőt, és látja az elszántságot, amellyel biztosítani lehet a magyar jövőt."

Udvarhelyi Híradó

Ami a kolozsvári SZABADSAG-ból kimaradt:

Az RMDSZ ért el eredményeket de ezek jobbára kultúrális jogokat adnak a magyar kisebbségnek.

Való igaz, hogy a magyar tanügy helyzete javult, a magyar egyetemisták száma nőtt. A kétnyelvü helységnévtáblák jelenléte is valóság. Ezek az eredmények egy az 1980-as vagy 1990-es években politikussá lett magyar ember számára tényleg sokat jelentenek. Egyértelmüen pozitív fejlemények
ezek.

De közben eltelt tíz - tizenöt év.
Vajon még mindig a kultúrális és tanügyi gondjai a legégetöbb problémái az erdélyi magyarságnak?

A kultúra és az anyanyelv ápolása akkor volt az egyedüli identitásmegőrzö tevékenység, amikor más szóba sem jöhetett. Amikor az eröszakos román hatalmi politika fizikailag meghíúsított minden politikai szervezödést, az emberi jogokat be nem tartva igyekeztek akár fizikailag is likvidálni az erdélyi magyarság bátor személységeit.

De közben megváltoztak az idök.
Az emberi jogok betartása most már alapvetö, a fizikai megsemmisítés már nem elképzelhetö, az autonómia széleskörüen elfogadott és használt fogalommá vált.
Vajon még most is csak a kúlturális jogokra kellene szorítkoznunk?

Végigjárva a Székelyföldet, kétségbeejtö a kilátástalanság és gazdasági mélypont mértéke.

Kézdivásárhelyen például a központban állnak az üres,
kiadatlan üzlethelységek. A fél város külföldön van, a diplomások és a mesteremberek nagyrésze más városokban igyekszik maradni, ott boldogulni. Persze az úthálózat katasztrofális, Brassóba kell elmenni, ahhoz, hogy elérhessük a várost, közvetlen út nincs, de még vasút sincs. Ez egyértelmüen szándékos elszigetelö, elnyomó hatalmi politika eredménye, hiszen sorolhatnám a többi hasonló méretü várost amelyeknek van közvetlen vasúti összeköttetésük (Szamosújvár, Dés, Aranyosgyéres stb.).

A gazdasági pangás az elszigeteltség következménye. Az
elszigetelés a román kormány politikája, amellyel embertelen sorsba kívánják taszítani és tartani az őshonos magyarokat, hogy elvándoroljanak, miközben folyik a románság betelepítése.

Közismert, hogy Sepsiszentgyörgyröl a legnagyobb mértékü az elvándorlás, a nem is olyan régen színmagyar város ma a legnagyobb mértékben keveredett románokkal az összes székelyföldi város közül. De sorolhatnánk más városokat is: Szalontán például, a 2002-es népszámlálás alkalmával
kiderült, hogy a románok száma háromszáz fővel csökkent, míg a magyarság létszáma több mint kétezer lélekkel apadt.

Vagy akár a mi Kolozsvárunkat is megvizsgálhatjuk: számszerüen kimutathatóan csökkent a magyarság részaránya.

1992-ben a magyarság részaránya 22% volt Kolozsváron, míg a 2002-es népszámlálás 18% magyar lakosságot mutatott ki. 4% csökkenés tíz év alatt nagyon sokat jelent. És ez nálunk van, ahol az ország többi részéhez viszonyítva jobbak a megélhetési körülmények.

De mit szóljunk azokról, a román hatalom által szándékosan hátrányos helyzetbe hozott és hátrányos helyzetben tartott
székelyföldi településekröl ahol az árak magasabbak mint nálunk, a munkanélküliség megdöbbentö méreteket öltött, az emberek jövőbe vetett hitüket vesztették el, italba menekülnek vagy kivándorolnak.

Az egézségügy állapota ijjesztö: az intézmények falairól levált a vakolat, a penészes, régi tégla kilátszik
mindenütt, rengeteg az orvosi műhiba, egyszerű asztmás rohammal bevitt betegeket a kórházban ölnek meg rosszul végzett eljárások következményeként. Talán a legsúlyosabb a mentőszolgálat teljes müködési csődje: a szükségeshez képest órákkal késöbb érnek ki a vidéki helyszínekre, az utak állapota katasztrofális.

Mindebben talán a legrosszabb az, hogy ezek az állapotok nagyon lassan változnak, vagy egyáltalán nem változnak. Embertelen dolog az emberek életével játszani. Ezek emberi lények, éreznek, szenvednek, jobbra vágynak, de amit a romániai magyar valóságtól kapnak az folyamatos kínlódás.

Folyamatosan le kell mondaniuk a legelemibb apró örömökről, vagy el kell halasztaniuk azokat mert éppen nem futja a pénzből. Aki ezeket az állapotokat fönntartja, bünt követ el az emberiség ellen.

Hogyan ülhetünk, nyugodtan, "európéer módón", toleránsan, ha ezt a borzalmas emberkínzást látjuk nap mint nap?

Hiszi valaki, hogy kegyetlen gondjaink megoldódnak a közeljövöben? Hisz-e valaki is abban, hogy ezek az emberéletek értelmet nyerhetnek? Hiszen ami most történik az nem más mint az emberi életek teljes semmibevevése, elpazarlása, álmaink durva megsemmisítése. Hány emberélet kell tengödésben lassan elmúljon, amíg valami javulás áll be és emberként élhetünk itt, ezen a földön?

Egyszerüen hihetetlen, hogy a románok mennyire csúfot
üznek a székelyekből.

Az RTV magyar adásában hangzott el, hogy egy román vasútigazgató fölszedette egy kis székely település állomásáról a köveket és egy ortodox templom építéséhez ajándékozta építőanyagként.

Egy másik székely falu határában földgázkitermelö állomás van, de a faluba nincs bevezetve a gáz, holott a lakosok emberemlékezet óta kérvényezik. Az őshonos székely földből eredö gáz oltyánékhoz jut.

Amikor Csíkszereda városa megpróbált EU-s pénzalapokat megpályázni a vízhálózat felújítására, a román prefektus megakadályozta a dokumentáció összeállítását.

Az évek óta elhanyagolt úthálózatról is sokat lehetne beszélni, de egy másik fájó dolog a Székelyföldön az egézségügy állapota. Télen a betegekkel teli kórtermekben megfagy a víz reggelre... Erre Markóék, immár több mint egy évtizede úgy tesznek, mintha az erdélyi magyarság elött fényes jövő állna, a magyarul beszélö oláh brancs (Frunda, Borbély, Verestóy, Takács és a zsíros állásokba besegített pereputtyuk)pedig hovatovább egyre érthetetlenebb jövőképeket festeget az erdélyi magyarok elé.

Megmaradásunk záloga az autonómia megszerzése. Valós autonómiát, törvényalkotó, közigazgatási és gazdasági jogosítványokkal!

Az RMDSZ leghatásosabb agymosó eszközei a helyi napilapok. Ezek összessített példányszáma felülmúlja minden más lap példányszámát. Aki az összes helyi, erdélyi magyar napilapot ellenőrzi, az az erdélyi magyarság legnagyobb tömegeit képes nap mint nap elérni. Márpedig ezeket a Communitas Alapítvány finanszírozza, a Communitas Alapítvány elnöke pedig Markó Béla.

Már ennyi is elég lenne annak az újságírónak, aki egy helyi napilapnál dolgozik, ahhoz, hogy visszafogja RMDSZ-kritikáját és az RMDSZ-t támogassa. Hiszen a fizetés nélkülözhetetlen, s ha még családos is, -akkor végképp félretesz minden elvet és kutyahűséggel szolgálja az RMDSZ-t, fizetése biztonságáért.

Miről is van szó?

A helyi napilapok évtizedek óta léteznek és évtizedek alatt kialakítottak egy bennsőséges, elfogadott stílust. A kommunizmus idején például az emberek gyakran az újsághoz fordultak segítségért. Ha panaszuk volt, vagy egy közérdekű információra volt szükség rögtön a "megyek az újsághoz!" gondolat ugrott be. A jogi tanácsadás vagy orvosi tanácsok szintén hozzájárultak ahhoz, hogy ez az újság ne csupán egy legyen a sajtótermékek közül, mint ahogy manapság tekintünk a különféle folyóiratokra,
hanem a magyar újság volt. Az egyedüli magyar újság amelyet megvettek, járattak mert azokban az időkben a magyarság egyik mentsvára volt.

Ugyanúgy mint a magyar színház és az egyház. Ma ezzel a bizalommal élnek vissza., mert ezek a helyi napilapok nem élnek meg csupán a saját bevételeikből, ezért a magyar állam pénzügyileg támogatja ezeket. A támogatás úgy történik, hogy egy romániai alapítvány kapja a pénzt a magyar államtól, ez a Communitas Alapítvány és ez az alapítvány, amelynek feladata lenne szétosztani a pénzt a helyi magyar napilapok között.

Csakhogy a Communitas Alapítvány elnöke Markó Béla és az alapítvány kuratóriumában többségben az RMDSZ-es vezetöséget kiszolgáló személyek vannak. Még, ha a Communitas Alapítvány nem is gyakorolna közvetlen nyomást az újságokra, akkor is ezen újságok alkalmazottai ösztönösen igyekeznek az RMDSZ kedvében járni, ezért olyan cikkeket jelentetnek meg, amelyek az RMDSZ számára
kedvezőek, amelyek bármilyen kultúrális eseményt a jogok hatalmas megvalósításaként tüntetnek fel.

A hétköznapi valóság ellenben az, hogy a helyi magyar napilapok következetesen mellőzik az RMDSZ belső
ellenzékét. Egészen ritkán jelenik meg egy-egy nemzeti érdekeket védő cikkecske, talán azért, hogy az újság valamiféle látszathitelét megőrizze, ám az RMDSZ-t kiszolgáló, a románokhoz dörgölőző, a románoktól kunyeráló, a románokkal-sumákoló politikát folytató RMDSZ-t támogatják.

Szervilisen kérnek interjúkat hatalmi emberektől, de egyet
sem a nemzeti érdekek képviselőitől. A cikkek hangvétele is a nemzeti érdekeket képviselő politikusok diszkreditálását célozza: "Tőkés szerint", "Tőkés azt állítja, hogy", "az EMNT nyilatkozatában az áll..." stb.
Ezek mindig idegenként, rosszként vannak beállítva.
Ezzel szemben az RMDSZ-vezetés megnyilvánulásai mindig a mienkként, jóként, tényként vannak bemutatva.

Választások előtt aztán vaskézzel, vaskövetkezetességgel száműzik az erdélyi magyar nemzeti erőket a sajtóból. Csakis az RMDSZ megvalósításai és azok túlértékelése jelenik meg.

Az RMDSZ vezetése pénzügyi és hatalmi előnyöket élvez jelenlegi állapotában. Verestóy Attila 30 millió euró értékü kábeltelevizíós társaság tulajdonosa. Vajon elképzelheti-e valaki, hogy Romániában egy politikus-cégtulajdonos ellenszegüljön a román államnak?!

Hiszen rögtön rászállnának az állami ellenőrzö hatóságok: a polgármesteri hivatalok, pénzügyi szervek stb. Verestóynak érdeke a roman állammal jó kapcsolatot
fenntartani, hogy megkímélje cégét. Nem képviselheti hatásosan a magyarság érdekekeit és nem vállalhat egy konfliktust a magyarság érdekeiért mert a cégét kell védenie, tehát hallgatólagosan a roman állam céljait, tetteit ellenvetés nélkül elfogadja.

Borbély László egy alapítványt vezet, amely különféle pénzügyi támogatások révén fölszerel egy-egy emlékplakettet. Mindegyiküknek jókóra rokonságuk van külföldi ösztöndíj programokba besegítve. Miközben nekünk a magyar jövőt prédikálják, ők maguk hatalmi pozicíókba bebiztosítják magukat, rokonságukat zsírosan fizető állami állásokba besegítik (Markó), és mindenekfölött külfödre menekítik. Miért mennek külföldre, ha olyan jól tudják, hogy van remény, hamarosan az EU integráció megold mindent?

Másik hazugság: csak a parlamentben van esély hatásosan védelmezni a magyar kisebbség jogait.

A parlamentben elméletileg lenne esély, de a gyakorlatban ez az esély nem vált valósággá az elmúlt évtized során. Nem elég, ha a parlamentben csupán esélyünk van, de megvalósítani sosem tudjuk (hiszen 8%-kal rendelkezünk).

Nem csupán a változás esélyére van szükségünk, hanem magára a változásra!

A szórványmagyarság iskolái sorra zárnak be.
Ismert, hogy maguk a balos újságírók is keserűen számoltak be arról, hogy évről évre kevesebb a gyerek, az osztályok létszáma kritikus, egész falvak iskoláit számolják fel. A magyar gyereknek, ha magyar iskolába akar járni, gyerek
voltához képest hatalmas távolságokat kell ingáznia. Télen, vagy fullasztó májusi délben gyalogolnak napi pár kilométert. Sárban, kerülgetve a pocsolyákat, kövekre lépve bukdácsolnak hajnali hat órakor, mert időben el kell indulni , hogy 8-ra megérkezzenek. Aki busszal jár nincs különb helyzetben: a havi bérlet, amit a szülőnek kell állni egymillió körüli. A buszhoz reggel korán fel kell kelni, délután pedig órákig kell várni tétlenül a megállóban, hogy 4-re megérkezzen, az iskolának ugyanis 2-kor van vége. Ezek a tíz év körüli gyerekek hajnalban kelnek, este 18-kor érnek haza, közben szüleik a szűkös anyagiakból fizetik a bérlet nyomasztó terhét. Embertelen
sors, amit hősiesen, humorral fűszerezve vállalnak, minden dicséretet, csodálatot megérdemelnek.

Eltartják, fenntartják a magyar iskolahálózatot, annyira amennyire a szüűös anyagiakból telik.
Az RMDSZ vásárolhatott vadonatúj személyautókat, fölszerelhetett vadonatúj irodákat milliárdos költséggel, magyarországi támogatásból. Szervezhetett konferenciákat, szervezhetett sokszázezer eurót fölemésztő koncertet, de
pénzhiány miatt az ingáztatást nem sikerült megoldani, rájuk egyszerű magyarokra sosem jut, problémáik megoldására sosincs elegendö pénz...

Pedig egy másodkézböl vásárolt jó minőségü személykocsi harmadannyiba kerül mint egy új. Az ingáztatás már régen megoldható lett volna, ha ez foglalkoztatja az RMDSZ vezetőit. De őket az foglalkoztatja, hogy saját céljaikra legyen autójuk, saját utazásaikat, irodáikat pénzeljék a
magyarországi támogatásból.

Az RMDSZ olyan orvoshoz hasonlítható aki csak fájdalomcsillapítót ad a betegnek, így a beteg szenvedés nélkül, maga sem tudván mi történik vele, -egyre súlyosabb állapotba kerül, míg meghal. Mindez úgy, hogy közben, nincs tudatában betegsége súlyosságának, hiszen a fájdalomcsillapító és az orvos félrevezetö hazudozásai eredményeképpen nem aggódik.

Törjük meg a bünös hallgatást, törjük meg az RMDSZ jelenlegi vezetése által ellenőrzött sajtó egyeduralmát!

Lehet másképpen is: alkossuk meg a valós autonómiát, törvényalkotó, közigazgatási, igazságszolgáltatási jogosítványokkal!

Higyjünk közösségünk erejében! Higyjük el, hogy lehet, -mert Európa szerte lehetséges volt!

Eddig pártatlanabbnak bizonyult újságok, fórumok: Krónika,
Erdélyi Napló, www.erdely.ma, www.gobeshop.com, www.hirek.ro, www.mno.hu

Van jövő Erdélyben?
Vita az erdélyi magyarság sorsáról

Kisebb pengeváltás alakult ki az erdélyi magyarság jövője kapcsán azt követően, hogy Salat Levente politológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Kossuth rádió Tizenhat óra című műsorának adott nyilatkozatában meglehetősen sötét jövőt jósolt a romániai magyar közösségnek - közli a kolozsvári Szabadság lap.

Salat leszögezte, hogy elvileg lehetséges az erdélyi autonómia megteremtése, de kérdés, hogy gyakorlatilag lehetséges-e. Úgy látja, az erdélyi magyarság az elmúlt 15 évben nem volt elég körültekintő, nem bízott eléggé a saját erejében és jövőjében, emiatt valószínű, hogy nem fogadják el a kisebbségi törvényt, ha pedig el is fogadják, akkor alkalmazhatatlan lesz.

Salat Levente szerint rendezni kell az erdélyi magyar közösség viszonyát egyrészt a román állammal, másfelől a magyar állammal, és jelentőségük van természetesen az államközi viszonyoknak is.

Felszínes jelek alapján ítélve tulajdonképpen a román-magyar kapcsolatok állnak a legjobban. Ám a rektorhelyettes úgy látja: anélkül, hogy ez a kormánystratégiák világosan megfogalmazott része lenne, ebben a jó viszonyban érvényesül az a logika, hogy mindkét országnak érdeke a romániai magyarság kivándorlása Magyarországra.

A tendencia egyébként is ezt az irányt mutatja, hiszen azok a fiatalok, akik magyarországi egyetemeken tanulnak, már nem térnek vissza Erdélybe. Úgy gondolja, hogy az a közösség, amelynek a társadalmi szerkezete nagymértékben az idős generációk felé tolódik el, annak tulajdonképpen nincs politikai jövője. Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik az erdélyi magyarság, hanem azt jelenti, hogy dimenzióiban elveszíti a politikailag releváns közösség szerepét, és egy etnográfiai színfolttá redukálódhat néhány évtizeden belül.

Az RMDSZ dühödt arroganciával reagált és védi megalkuváspolitikáját:

- Megdöbbenéssel értesült az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöksége a rektorhelyettes nemzetpolitikai megállapításairól - áll a szervezetnek a Szabadsághoz eljuttatott közleményében.

A MIÉRT vezetői szerint a rektorhelyettes megnyilatkozása közvetve kivándorlásra ösztönzi az erdélyi magyar fiatalokat.

- Álláspontunk szerint a BBTE magyar tagozatának koordinációjával megbízott vezetőjeként nem a kivándorlás „pozitívumainak” felvázolása, hanem a szülőföldön való maradás lehetőségeinek megteremtése tartozik feladatkörébe. Ellentmondást, összeférhetetlenséget látunk a megnyilatkozás és az intézményvezetői pozíció között - áll az RMDSZ válasz-támadásában.

Nyolc évtizede szól a rádió
A tragikus magyar XX. század tanúja volt

1925. december 1-jén este 8 órakor kezdte meg rendszeres adásának sugárzását a Magyar Rádió. A nemzet rádiója tanúja volt az elcsatolt országrészek visszatérésének, s a német csapatok is csak néhány hónapra tudták elnémítani. Az 1956-os forradalom első célja az intézmény elfoglalása volt.

A magyar kultúra fegyvertára egy erős fegyverrel gyarapodott. Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó - ezekkel a szavakkal indította útjára a rendszeres adását első ízben sugárzó Magyar Rádiót 1925. december 1-jén az MTI vezérigazgatója, Kozma Miklós.

A Magyar Rádió aznap este 8 órakor kezdte meg adását. Kerntler Jenő adta elő Liszt Szerelmi álom és Bartók Allegro Barbaro című zongoraművét - tekinti át a történéseket a Magyar Nemzet.

A magyar rádiózás a Rákóczi út 22 alatti ház IV. emeletéről indult: itt rendezték be az első stúdiót. A rádió, mely 1928-ban költözött a Bródy Sándor utcába, szinte minden jelentős történelmi esemény kommentátora volt, sőt 1956-ban a magyar történelem egyik legnagyobb, világtörténelmi jelentőségű forradalma első estéjén az események egyik főszereplőjévé vált.

1927-ben 3 kW-os, 1928-ban Lakihegyen 20 kW-os adót állítottak fel, ez a vételi viszonyokat is javította, Tibetből és Alaszkából is jelezték az adás vételét. 1928-ban az előfizetők száma 169 ezerre, 1930-ban 308 ezerre, 1934-ben 340 ezerre emelkedett. Ebben az évben a rádió már külföldre is sugárzott műsorokat.

A komolyzenei jelleg csak lassan, a közízlés felmérését követően kezdett háttérbe szorulni. A prózai adások zömét a „felolvasások” tették ki. Elsők között tartott felolvasást a Rádióban Rákosi Jenő, Wlassics Gyula, Apponyi Albert gróf, Klebelsberg Kuno gróf, Vass József, Szász Károly.

A gyermekeket délutánonként két mesemondó szórakoztatta, Oszkár bácsi (Szalay Oszkár) és Bergengóc bácsi (Zsombók Zoltán) személyében. Ugyancsak a délutáni programhoz illeszkedett a speciális női problémákkal foglalkozó Asszonyok tanácsadója, Arányi Mária műsora.

1925 decemberétől kezdve már istentiszteleteket is közvetített a rádió. A katolikus egyházi szónokokon kívül református, unitárius és evangélikus lelkészek tarthattak igehirdetést.

1938 novemberében a Magyar Rádió közvetített az I. bécsi döntés alapján visszakerült Felvidék eseményeiről. A rádió végig nyomon követte az elszakított országrészek visszacsatolását. 1940-ben, amikor a II. bécsi döntés következtében Erdély egy része visszatért, szeptember 5-e és 13-a között a katonákkal együtt bevonuló Rádió 4 közvetítőcsoport helyszíni közvetítéseket adott a diadalmas eseményről. A Posta a kassai adót nagyobbra cserélte, és a felszabaduló 0,75 kW-os berendezést Kolozsvárott helyezte üzembe. Az adó Budapest I. műsorát közvetítette. Később stúdió is létesült a városban.
1941-ben a délvidéki bevonulásról helyszíni közvetítések számoltak be a rádióban.

1944. március 19-én a megszálló német csapatok elfoglalták a lakihegyi adóállomást, majd megszállták a stúdiót. Rövid leállás után indulók hangzottak el, de a német megszállás tényéről csak 22-én olvastak be rövid közleményt.

1944. október 15-én 12.30-kor hangzott el a rádióban a Horthy-proklamáció a fegyverszünetről. Késő délután Vörös János vezérkari főnök hadparancsát, majd 18.25-kor Szálasi ellenproklamációját közvetítette a rádió a harc folytatásáról.

1944. november 30-án a budapesti rádió elhallgatott, a visszavonuló németek felrobbantották a lakihegyi adót, s leszerelték a műszaki berendezéseket.

1945. január 25-én az újabb megszállók, ezúttal a Vörös Hadsereg alakulatai által elfoglalt Pesten Ortutay Gyula megbízást kapott a Budapesti Nemzeti Bizottságtól az MTI és a rádió újjászervezésére. Január végén megkezdődött a romeltakarítás az ostrom alatt tönkrement stúdióban és Lakihegyen. Márciusban már zenekar próbált a kályhával fűtött II. stúdióban, áprilisban hanglemezre vették az új szünetjelet, ami a Te vagy a legény, Tyukodi pajtás melódiája. A postaműszakiak üzembe helyezték azt a 0,5 kW-os Telefunken adót, amely 1925-ben Csepelen működött, és megmaradt a szabadsághegyi telefonközpontban. Május 1-jén 12 órakor ezen az adón és 7 utcai hangszórón ismét megszólalt a rádió.

1956. október 23-án este 9 óra körül fegyveres harc kezdődött a rádió épületénél. Ettől működésképtelenné vált az intézmény. A forradalom első fegyverténye az ÁVH-sok által védett Magyar Rádió elfoglalása volt, melynek bejáratára a Szabad Magyar Rádió feliratot akasztották.

Október 24-én ideiglenes stúdiót építettek ki a Parlamentben. Ez először Kossuth Rádió, majd október 30-ától november 4-éig Szabad Kossuth Rádió néven jelentkezett. A stúdió 1957 áprilisáig működött.

November 4-én megkezdődött a szovjet csapatok általános támadása a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtására, ezután hangzott el Nagy Imre híres beszéde a Parlamentben.

1989-ben a Magyar Rádió a rendszerváltás tanújává lett: január 28-án Pozsgay Imre nyilatkozott 1956-ról, először nevezte népfelkelésnek a magyar forradalmat.