*Túlságosan bölcsész kormány
Beszélgetés Beke Katával
Az első rendszerváltoztató kormányban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium MDF-es politikai államtitkára, előtte a Kaffka-gimnázium tanára. Bár Beke Kata írta meg az MDF oktatási programját, mégis a minisztériumban más elképzelések kerültek előtérbe, ezért egyre jobban elszigetelődött és 1991 januárjában lemondott az államtitkári tisztségről. Nem sokkal később otthagyta pártja frakcióját, és átült a függetlenek közé. Megírta „Jézusmária, győztünk!” című könyvét, ami lényegében politikai karrierjének végét is jelentette. A fővárosban egy 35 négyzetméteres panellakásban él.
- Amikor felhívtam telefonon, és interjút kértem öntől, mindjárt azt válaszolta, hogy ön nem rendszerváltó.
- Voltaképpen nagyon kicsi volt az én szerepem a rendszerváltásban. Jó, az első parlamentben képviselőnek választottak, ami nagy megtiszteltetés volt. Én dolgoztam ki a Magyar Demokrata Fórum oktatási programját, amellyel jártam az országot.
- Miért az MDF-et választotta pártjának, és miért nem az-SZDSZ-t vagy az MSZP-t?
- A szocialista párt teljesen kizárt volt az én esetemben. A szabad demokraták nem voltak rokonszenvesek, túl harsánynak tartottam őket, de elfogadtam mint antikommunista pártot. Az elején még a hálózatba is beléptem volna, de amikor megjelent egy nyilatkozatuk, hogy kiket tartanak elődjüknek, akkor elgondolkodtam.
Például Károlyi Mihályt is elődjüknek tartották, és mint történelemtanárnak róla lesújtó a véleményem.
Egyszerűen hazaárulónak tartottam. A lényeg, hogy az MDF világa volt az, amelyet a sajátomnak tartottam: a mérsékelt, a keresztény, a nemzeti elkötelezettséget vállaló.
Talán ebben benne volt az is, hogy félig székely vagyok, mivel édesapám székely.
Minden este a családi vacsoránál Magyarország történelméről volt szó, Trianonról és arról, hogy miként jutottunk oda. A politizálásom kezdetén egy politológia szakos végzős hallgató megkérdezte, hogy miért lettem képviselő. Azt válaszoltam, hogy a hazámat akarom szolgálni. Erre azt mondta, ez tipikus MDF-es válasz volt. Ez akkor jólesett nekem, mert az akkori MDF-re igaz volt, a mostanira már nem.
- Az MDF első otthonáról, az Ó utcai barakképületekről azt írta, hogy az különleges, romantikus világ volt, mert sok-sok vélemény, nézet fért meg kis helyen: a keresztény nézetrendszertől a népnemzetin át a liberális eszmevilágig.
- Igen, sokfélék voltunk, sokféle gondolkodás jellemzett bennünket. A kereszténység alatt nem a vallásos elkötelezettséget értettük, hanem keresztény értékrendet, amelyhez tartozónak vallottuk magunkat. Én 1988 őszén kapcsolódtam be a fórum munkájába, amikor egy apró betűs hirdetés jelent meg a Magyar Nemzetben, hogy Lezsákék címén jelentkezni lehet az MDF-be. Ekkor beléptem. Nagyon sok értékes ember került ebbe a pártba, szerettem köztük lenni, szerettem a hangulatot, a stílust:
- Kikre gondol?
- Elsősorban Szabad Györgyre, Horváth Balázsra, Csengey Dénesre gondolok. Naivak voltunk, azt gondoltuk, hogy ha végre szabad választások lesznek, lesz parlamentáris demokrácia, érvényesül a jogrend, akkor minden más lesz. Ez a felszabadító élmény elragadta az embert. Arra nem gondoltunk, hogy az utódpárt, az MSZP közben szépen, ravaszul begyűjti a közvagyont.
- Gondoltak arra, hogy megakadályozzák a szocialisták közvagyonhoz jutását?
- Gondoltunk, de tehetetlenek voltunk. Jöttek a hírek az AVÜ-ből, hogy furcsaságok történnek ott, de egy mezítlábas képviselő nemigen tehetett semmit. Az is furcsa volt, hogy a Kádár-rendszer volt híveinek a gazdagodása ellen a kormány nem tett lépéseket. Érthetetlen volt, hogy a gazdasággal nem foglalkozott a kormány. Mint államtitkár részt vettem egy kormányülésen 1990 őszén, és kétségbeestem, amikor Rabár Ferenc és Kádár Béla vitatkozott egymással a két eltérő gazdasági koncepciójukon.
Azt nem tudtam megítélni, hogy melyiküknek van igaza, de azt megértettem, hogy fél évvel a választások után
nem volt gazdasági programja a kormánynak. És ez még sokáig eltartott. Sajnos túlságosan bölcsész volt a kormány.
- De önt sem elsősorban a gazdaság foglalkoztatta.
- Engem az izgatott, hogy legyen az iskolákban rendszerváltó tanévkezdet. Ekkor már kineveztek oktatási politikai államtitkárnak. Meg voltam győződve, hogy az oktatásügy a nemzet jövőjét határozza meg.
E téren rettenetes volt az Antall-kormány mulasztása.
- Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter éppen az ellenkezőjét mondta nemrég.
Szerinte ő mindent megtett, hogy érvényesüljön egy modern, de mégis nemzeti gondolkodású oktatáspolitika.
- A miniszter úr valóban személy szerint mindent megpróbált, de ő inkább megmaradt szelíd tudósnak. Nem volt miniszternek való, amit megmondtam neki akkor is.
- Az tény, hogy ő sem tudta végrehajtani az elképzeléseit és ön sem.
- Én azt hittem, hogy azért nevezett ki Antall József oktatási államtitkárnak 1990. szeptember 15-én, hogy végrehajtsam az MDF oktatási programját. Azonban a kormányprogram már nem hasonlított az általam írt programhoz, abban már rémes dolgok a voltak az oktatásügyről. A minisztériumi apparátus teljesen átalakította az MDF programját. Amikor ezen felháborodtam, beleírhattam két oldalt.
- Konkrétan mivel volt baja?
- Azzal, hogy a régi minisztériumi apparátus ugyanazt a pedagógiasódert valósította meg fordulat helyett, amit azelőtt. Rossz szellem volt Timkó Iván, aki az MDF-es alapító atyák tekintélye mögé bebújva mozgatta a minisztériumot. Nekem semmi beleszólásom nem volt a döntésekbe, hozzá sem férhettem az ügyekhez mint államtitkár, hanem mindent Timkó csinált. Megpróbáltam harcolni ez ellen, de kudarcot vallottam.
- Tartalmilag mi nem tetszett az új programban?
- Az, hogy minden maradt a régiben. Senkit nem érdekelt a véleményem, holott a frakcióüléseken is elmondtam, hogy nemhogy fordulat nem történt az iskolákban, de a minisztérium működése miatt a pedagógustársadalom kétségbeesett és megriadt.
Szerettem volna komoly tananyagcsökkentést elérni, természetesen a kollégákkal egyetértésben. Távlati tervem volt az óraszámcsökkentés is, mert túlterheltek voltak a tanárok. Ez mind a hatékonyabb oktatást, tanulást segítette volna elő. Azóta persze többször is tovább emelték az óraszámot. Növelni akartam a nemzeti történelem tanításának arányát. Kedvencem volt az MDF-programból - nem én találtam ki -, hogy kötelezően
választható legyen két tantárgy: az egyik a hit- és erkölcstan, a másik pedig a nem hívő diákok számára az erkölcstan és bibliaismeret. A megvalósításukat illetően mindenhol falakba ütköztem. Az egész elposványosodott. Antall Józsefről szerettem volna kihallgatást kérni ebben az ügyben, de nem fogadott.
Arra kértem volna, hogy rúgja ki Timkó Ivánt. Miután nem fogadott egy hónapon keresztül, 1991. január 15-én lemondtam.
- Az MDF-ben sokan úgy vélték, hogy ezzel a lépésével elárulta a pártját.
- Én nem árultam el az MDF-et, az MDF árulta el a saját programját. Az MDF nevét még alig ismerték az országban, amikor én már jártam az országot a párt programjával. A pedagógus kollégák az oktatási fórumon mindenhol megtöltötték a termet. Én nem árulhattam el a Magyar Demokrata Fórumot. Elképzelhetetlen volt, hogy ott üljek államtitkárként a bársonyszékben, és képviseljem az ellenkezőjét annak, amit ígértünk. Le kellett mondanom. Aztán rossz légkör alakult ki a pártban is: bevetté vált, hogy a miniszterelnöknek mindenben igaza van. S aki kételkedik, az áruló, és aki kérdez, az is áruló. A jelenlegi MDF sem jutott volna idáig, ha nem alakult volna ki az a szokás, hogy az elnöknek mindig igaza van.
- Miután lemondott, mit csinált?
- Megmaradtam az MDF-frakcióban, az oktatási bizottságban dolgoztam tovább egészen 1991. december elejéig. Végül kiléptem a pártból is.
-Feszült volt a politikai helyzet, jött a taxisblokád, zajlott a médiaháború, egyszóval kapóra jött a kormány ellenfeleinek, ha az MDF-ben valami kellemetlert történik. Az ön távozása is jó téma volt.
- Valóban téma volt, de azzal, hogy kiléptem az MDF-ből, nem léptem be az SZDSZ-be. Liberálisnak neveztek, csak azt felejtették el, hogy az SZDSZ nem liberális. Én az vagyok, mi több, a szentendrei ferences gimnázium, az iskolám is liberális volt, sőt a családom is az, de a szó klasszikus értelmében, ahogyan az volt Kossuth Lajos, Széchenyi István, Eötvös József.
Az SZDSZ neoliberalizmusának ehhez az égvilágon semmi köze nincs, mivel nem tűri el a másfajta véleményt.
- Megírta a „Jézusmária, győztünk!” című könyvét. Ez olaj volt a tűzre. Írja, hogy Antall Józsefet nagyon tisztelte, később változott meg a véleménye róla.
-Tiszteltem és szerettem is. Magától értetődőnek tartottam, hogy Antall intelligens, művelt, tisztességes, jóakaratú, és el sem lehetett róla képzelni, hogy húsz fillér közpénz a kezéhez tapadjon. Nyilvánvaló volt ez a szellemi és erkölcsi színvonala, tehát én ilyen értelemben rosszat nem mondtam, nem írtam róla. A betegségét is imponálóan, fegyelmezetten viselte. Ha valami furcsa volt nekem, az az, hogy nem ismerte az országot, nem ismerte az embereket, nem tudta, miként gondolkoznak. De nem csak róla van szó, hiszen ott voltunk 164-en MDF-es képviselők, akik szavazatainkkal dönthettünk. Ezt a könyvet azért írtam meg, mert mérhetetlenül fel voltam háborodva az oktatásügy miatt. Sikertárca helyett sikertelen tárca lett.
- Könyvében azt is írja, hogy fordulópontot jelentett a köztársaságielnök jelölésnél, hogy az MDF választrnánya, elnöksége belement abba, hogy Für Lajost jelöljék köztársasági elnöknek. Ez miért volt baj?
- Én ezt árulásnak tartottam. Ugyanis az SZDSZ a négyigenes népszavazásnál hazudott, átverte az országot. Rengeteg pénzt befektetve plakátokon hirdette, hogy a szabadságra, a demokráciára kell szavazni a négy igennel. Ezt a maszlagot mindenki bevette. Pedig nem erről volt szó. Arról volt szó, hogy ne a közismerten nemzeti elkötelezettségű Pozsgay Imre legyen a köztársasági elnök.
- Nem attól félt az MDF, hogy egy volt kommunistát támogatna?
- Igen, de Pozsgay Imre ott volt Lakiteleken. Pozsgay interjújából tudta meg a mezei ember, mint én is, hogy mit tartalmaz a lakiteleki nyilatkozat, Pozsgay Imre mondta ki először 1956-ról, hogy nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. Egy ilyen embert nem lett volna szabad cserbenhagyni, elárulni. Azonkívül Für Lajost megalázták azzal, hogy indult a jelölésen, de mindenki tudta, hogy nem ő lesz a köztársasági elnök.
Miért kellett ezt csinálni? Voltaképper a négyigenes szavazással lett kis értelmiségi klubból nagy párt az SZDSZ.
- De miért?
- Mert Antall József nyerte meg a négyigenes népszavazást az SZDSZ-nek. Ugyanis az utolsó pillanatban adta ki az MDF "a nem megyünk el, nem szavazunk!" jelszót. Ez Antall ötlete volt, amit aztán szegény Csengey Dénesnek kellett elmondania a televízióban. Az SZDSZ 0,42 százalékkal győzött. Soha nem felejtem el, 6101 szavazattal nyertek.
- Mit kellett vona mondania Antall Józsefnek?
- Semmit. Hallgatnia kellett volna. Sok minden másképpen történt volna.
- A jelenlegi országvezetésről, Gyurcsány Ferencről is hasonlóan lesújtóan vélekedik?
- Azért ne sértse meg Antallt, hogy összehasonlítja ezzel a kalandorral.
Ilyen mélypontja a magyar történelemnek utoljára 1919-ben volt. Ha a mi időnket a mához viszonyítjuk, akkor az akkoriakat szentté kell avatni. Ha kritizálok is, azért az MDF-kormányban derék emberek voltak.
Megdöbbentő volt a jelenlegi parlamentben az a pillanat, amikor Sólyom László lett a köztársasági elnök
-Istennek hála -, gratulált Orhán Viktor, és erre a nemzeti oldal elkezdett tapsolni, majd elénekelték a Himnuszt gyönyörűen. Úgy szólt, hogy felálltam itthon.
Utána folytatódott tovább a szertartás, és ez a szerencsétlen házelnök –a szocialista alelnök -, mivel benne volt a forgatókönyvben, hogy a Himnuszt el kell énekelni, azt mondta: „Énekeljük el a Himnuszt!" Nem zavarta, hogy öt perccel azelőtt már elénekelték. Másrészt ők nem tudják önállóan elénekelni, hanem felteszik azt a lemezt, ahol női kar énekli a Himnuszt magas szopránhangon, nehogy véletlenül énekelni tudja valaki.
Ezt rendszeresítették az elvtársak. Ez apróság, de ezt a tehetségtelenséget nehéz elviselni.
- Négy évig volt országgyűlési képviselő, 1994-től gyakorlatilag abbahagyta a politizálást?
- Ahogy vesszük. Beléptem a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kulturális tagozatába.
-Pedig volt idő, amikor nem szerette a Fideszt.
- Mindig szerettem őket, csak dühös voltam rájuk a négyigenes szavazás idején. Olyan dühös voltam rájuk, mint amikor a diákjaimra tudtam dühös lenni. De utána nagyon szépen kialakították a maguk önálló arculatát, benőtt a fejük lágya. Ugyanaz a véleményem, ami volt: ami miatt beléptem az MDF-be, ami miatt beléptem a Nemzeti Demokrata Szövetségbe, most ugyanazért csatlakoztam a nemzeti, konzervatív és keresztény értékeket felvállaló Fideszhez.
- Tizenöt év után hogyan ítéli meg a magyar társadalom helyzetét, az ország politikai arculatát?
- Van egy olyan koalíció, az MSZP-SZDSZ, amelyik a nemzetközi nagytőkét szolgálja teljesen egyértelműen, már alig leplezi. És van egy másik politikai szövetség, amelyik a nemzeti érdekeket szolgálja.
S van a társadalmon belül egy olyan kevéssé képzett, tudatlan emberréteg - ötvenezer ember döntötte el a 2002-es választást -, akik úgy fognak meghalni, hogy nem tudják, kik miatt szegények. Akik nem fogják megtudni, hogy kik zsákmányolták ki őket. Az ország helyzete ma olyan, hagy ha nem hinnék Istenben, kétségbeesnék.
De azok a dolgok nyugtatnak meg, amelyek nem láthatók a felszínen: hogy vannak normális családok és szülők, értelmes gyerekek és értékes tanárok itt is, ott is, amott is. Azért nem fognak ezek olyan könnyen győzni. Bár a szemét mindig a felszínen úszik, de a szemét csak szemét marad.
*
