1919. július 7. hétfő

Ülést tartott a kormányzótanács.
Szántó Béla, a komor kedélyű hadügyi népbiztos azt indítványozta, hogy haladéktalanul hozzanak határozatot a hadügyi népbiztosság saját belső karhatalmának létrehozásáról.

Előterjesztése szerint az lett volna a feladata ennek a karhatalomnak, hogy kíméletlenül üldözze, s a helyszínen statáriálisan semmisítse meg a katonaszökevényeket, az ellenséghez átállókat, a sorozást elmulasztókat.

Javaslatát általánosságban helyeselték, de határozattá tenni nem merték.

***

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök e napi dátummal ellátott elmélkedései:

„Új elhelyezkedésre lesz szükség sok tekintetben, jogi, társadalmi, de főleg - ezt tartom legszükségesebbnek - lelkipásztorkodási tekintetben.

Az új világba a régi isteni erőt, az istenemberit, az igazán emberségi s egyenlőségi hitet s energiát kell beleállítani!

Ellenségesnek látszik ez az új világ, -kereszténytipró világ akar lenni. Részben rövidlátónak, s echte pozitivistának, vagyis orránál tovább nem látó világintézőnek bizonyul, amennyiben összetéveszti a lényeget s a szellemet a történeti beöltözködéssel.

Konstatáljuk: elvitték mindenünket, amit a történelmi hatalmak adtak, Most tehát a belső lényeg és szellem jegecesítse ki magának az új formát.

Az egyház az ilyen megrablást mindig exkommunikációval sújtja. Gondolom, (az egyház) ezzel csak a végrehajtó hatalmat ítéli el, de nem kételkedik az Isten gondolatainak érvényesítésében, tudja, hogy a világ nem kész, s hogy azon bűn s erény egyaránt dolgozik!

... Mivel ezt hiszem, kívánok

a) nagy műveltséget, apostoli szellemet és bátor, nemes kollegialitást a papságnak. ...

b) ugyanakkor pedig azt szeretném, hogy a papok ne tartozzanak a klérushoz, mely osztályt, pártot, elszigetelt társadalmi osztagot jelent.

Szeretnék papokat, akik bent állnak a népben - régi kézműves, rabszolga, fölszabadult, vagy patrícius presbitereket.
Most a klérust fal választja el. Azt mondják, hogy a szentség izolációja. Ha csak az volna; de nem az; inkább a tekintély, a jog, a vagyon, a joghatóság izolációja.

c) ... Az állammal szemben se vezessen minket a hagyományos jog, még kevésbé a hatalmi érdek.
Ki tudja, mi marad meg a jogból, s ugyan mit akarunk most hatalmi érdekeket a hitetlen állam által biztosítani?

Ezeket csak önerőnk, a nép által lehet.
Minket nem a politika, hanem a nagy közérdek vezet állammal, társadalommal szemben is. Tudjuk, hogy szolgálhatunk neki, s hogy a tiszta erkölcsöt csak mi biztosíthatjuk.

Ettől függ az állam, társadalom, ettől a rend, fegyelem, boldogság. Íme az egyetlen érdek szempontja vezet, s igazít el minket viszonyaink rendezésében!

d) Azután szükséges a nép nyelvének használata a liturgiában. "

1919. július 7. hétfő

Hatósági hirdetmény:

„FIGYELMEZTETÉS!

Nyomatékosan figyelmeztetjük Nógrád vármegye nagyközönségét, hogy akik a fehérpénzt el nem fogadják, azokat haladéktalanul jelentsék fel a vármegyei direktóriumnál, hogy a törvény teljes szigorával lesújthassunk rájuk!

Viszont a törvény teljes szigorával sújtjuk mindazokat is, akik csak panaszkodnak, hogy egyesek a fehérpénzt el nem fogadják, de az illetőket fel nem jelentik.

Balassagyarmat, 1919. évi július 7.
Vármegyei direktórium.”

***

Básti Ferenc, harmincegy éves napszámosból lett vöröskatona Zagyvarékason fölkereste Szombathy Jánost, a község adóügyi jegyzőjét. Ismerték egymást korábbról. Szombathy jegyző a régi hangnemben, hivatali fölénytudattal beszélt a még mindig napszámosnak hitt vöröskatonához.

Fogalma sem volt arról, hogy a szintén fölényeskedő Básti Ferenc parancsnoka annak a kivégző különítménynek, amely a szolnoki forradalmi törvényszék halálos ítéleteit hajtotta végre.

Miközben vitatkozva mentek az adóügyi jegyző lakásáról a községháza felé, Básti Ferenc azzal vetett véget az elmérgesedett beszélgetésnek, hogy agyonlőtte Szombathy Jánost. Szó nélkül hagyta ott a járda közepén elterült áldozatát.

Tettének semmi következménye nem lett a vörös diktatúra ideje alatt.

Szintén a Szegedi Napló e napi számában olvasható:

„Jószívű emberbarátok figyelmébe.
Egy rongyokba burkolt emberroncsot küldött ma a polgármester szerkesztőségünkhöz. Valaha, ment is olyan régen, ember volt, sőt katona. Azelőtt, békeidőben pláne úr volt, mészárosmester és egy háromemeletes budapesti ház tulajdonosa.

Most, több évi orosz hadifogság után a nagyváradi román internálásból került Szegedre és itt várja az engedélyt, hogy Budapestre juthasson. Bizonyára megkapja, hiszen nem sok hasznát veheti már a Vörös Hadsereg sem: a torkában csőből készült lélegző-apparátus, a gyomor táján hatalmas seb. A szerencsétlen ember, aki személyazonosságát okmányokkal igazolja, azzal a kéréssel fordul a jólelkű közönséghez, támogassák szerény adományokkal. Ha valamikor hazakerül és módjában lesz, lerója bőségesen és bajtársi érzéssel maga is támogatására siet a hozzá hasonló hadirokkantaknak.”

***

Július 4-re befejeződött a Vörös Hadsereg visszavonulása a teljes északi arcvonalon.
Ezzel véget ért az északi hadjárat.

Mindjárt másnap, július 5-én értekezletet tartottak Erdélyben az antant katonai képviselői. Munkájukról a következő táviratot küldték Párizsba:

"Nagyszeben, 1919. július 6.
Hadügyminisztérium, Párizs VII. osztály
Dufresne ezredes kezeihez.

A Magyarország elleni támadás ügyében július 5-én tartatott meg az értekezlet.

Részt vettek a tárgyaláson Franchet d' Esperey, Presan, Mardarescu tábornokok, Ghiurghiu helytartó, mint a román királyi hadügyminisztérium megbízottja és Venére alezredes, mint Borius tábornok megbízottja.

Ezen az értekezleten elhatároztuk, hogy a mindenáron való támadást kérjük. Minden készen van az előnyomulásra, a tartalékok beérkeztek, és azonnal a vonalba küldettek. Mi csak a megkezdés jelére várunk, és a támadás az egész vonal hosszában megindul.

A Menlé vezérkari alezredes által szerkesztett hadrend elfogadtatott. A parancs Esnault hadnagy futár útján átküldetett. Július 12-én érkezik Párizsba, és a parancsot Foch tábornagy úrnak előterjeszti, aki, amint remélem, hozzá fog járulni.

Petain tábornagy"

1919. július 6. vasárnap

Károlyi Mihály visszaemlékezése emigrációjának kezdetére:

„Az első éjszakát egy határszéli paraszt szénakazlában töltöttük. A széna nagyon szúrós és poros volt és nagyon közel voltunk a disznóólhoz. Másnap reggel megkérdeztük a házigazdánkat, hogyan tudnának átcsempészni bennünket a határon.
A gazda kijelentette, feleségemet minden nehézség nélkül fel tudja öltöztetni parasztlánynak, de énrólam azonnal észre fogják venni, hogy mi vagyok.
- Miért, mi vagyok én? - kérdeztem tőle.
- Hát zsidó - válaszolta.
Akkoriban sok gazdag zsidó menekült ki az országból.”

***

Riport a Somogyi Munkás e napi számában:

„SEGÉLYKIÁLTÁS A VÁR UTCÁBÓL
Dolgozni akarnak a dologtalanok áldozatai

Az úttévesztett, életúton kifáradt vándorok bűnbánó zokogása, segélykiáltása tör ki abból a kusza betűkből rótt levélből, amely kezembe adta a tollat, hogy megírjam az örömtanyákon hervadó mindenki virágainak, az igazi fehér rabszolgáknak panaszát, esdeklését.

... Levelet kaptunk. Szomorítóan panaszos levelet eladott nőktől, igazi rabszolgáktól, kiket vérszopó kereskedők árultak megalkudott áron, s szállították, mint a vágómarhákat. Ebből a levélből kiordít, kivisít a végső elkeseredés, a fuldoklónak utolsó, velőt hasító kiáltása.
Íme néhány részlet ebből a panaszlevélből:

«Ma mindenütt nyílik a kommunizmus piros rózsája és mindenhová veti fényét, ragyogását. Hát miért nem ragyog mifelénk is? Miért nem csukják már be ezeket a bűnbarlangokat, ahol nekünk csak festék, cifra rongy, nyomor, züllés és végül a legocsmányabb elpusztulás jut osztályrészül. Dolgozni akarunk, becsületes munkát kérünk, ne hagyjanak elpusztulni!«

Utánajártunk a Vár utcai állapotoknak. Hát azok megdöbbentőek. Nem emberi odúkban, hanem állati piszokban élnek ezek a szerencsétlenek, akiket a régi rend dologtalanjai taszítottak a bűnbe. Proletárcsaládoktól elcsábított lányok, kiket azok vetettek meg és ítéltek el, akik a bűnbe taszították. Az örömtanya tulajdonosa vígan éli napjait a nyomorultak keresményéből. Elszedett tőlük minden ruhaneműt, hogy meg ne szökhessenek, mert akkor neki is dolgoznia kell.

El kell tüntetni a Vár utcából ezt a bűnbarlangot. Ki kell szabadítani a fehér rabszolgákat, módot kell nekik adni, hogy tisztességes munkájukkal helyet szerezzenek maguknak a munka birodalmában. De mielőtt elhagyják a börtönt, számoltatni kell a rabszolgatartót, a perditák uzsorását.

Kérdőre kell vonni, hogy miért fosztotta meg szabadságuktól a munka világába kívánkozókat. Feleljen érte, hogy miért állta útját a szabadságnak? A Vár utcai bűnbarlangnak el kell tűnnie.

Zsemley Oszkár.”

***

Glossza a Szegedi Napló e napi számában:

„CUKORBŐSÉG

Nem gúnyolódunk, mostanában igazán cukorbőség van Szegeden. Éppen most, amikor a cukrászok anyaghiány miatt kénytelenek bezárni a boltot, Szegeden, a piacon árulják a cukrot és az utcasarkokon állítják meg az embert azzal a kérdéssel, nem akar-e cukrot venni?

Többnyire nagyon szegényesen öltözött torontáli szerbek teszik fel a kérdést, akik zsákszámra hurcolják magukkal a kincset, a fehér cukrot és 58-60 koronát kérnek kilójáért. Elég tisztes polgári hasznuk van rajta, amennyiben ők, mint a torontáliaktól halljuk, a nagybecskereki cukorgyártól 5 koronáért kapják a cukor kilóját.

Ennél gyalázatosabb uzsorát alig volt alkalmunk följegyezni az egész háború alatt, pedig igazán nem volt panaszunk anyaghiány felől. Egyébként még a rendőrség figyelmét sem hívjuk fel a dologra, utóvégre vagy van szabad kereskedelem, vagy nincs.

Hála istennek, úgy látjuk, van, - amit az is bizonyít, hogy az egyik Széchenyi térre nyíló utca zugkocsmája előtt mindennap látni, amint egész kocsi árurakományt pakolnak és visznek el, egy csöppet sem gyanús egzisztenciák. Egy csöppet sem gyanúsak, mert mindegyiknek az arcára van írva, hogy hivatásos árdrágító, aki, amit a mi boltjainkban összevásárolt, azt ötvenszeres árban fogja eladni otthon.

Mindez mindenki szeme láttára történik és senki se tesz róla, abban a szent hitben, hogy úgyse tehet. Az is lehet, az illetékesek abból indulnak ki, hogy kellemes az elmúlt bajoknak emléke és milyen nagyszerű lesz tíz év múlva arról beszélni, hogy valamikor 60 korona volt a cukor kilója. Meg tetszik látni, hogy ha még tovább is így ápoljuk és dédelgetjük a drágaságot, idővel úgy járunk, mint a mozgóposta hivatalnoka, aki úgy megszokta a vonatrázást, hogy mikor otthon kell neki írni, ráförmed a gyerekeire:

- Ugyan lökdössétek már egy kicsit az asztalt, mert másképp nem tudok írni”

1919. július 5. szombat

Minden fővárosi és vidéki laphoz eljuttatott központi sajtóközlemény:

„Kun Béla ma délelőtt az Engels-laktanya katonáihoz a következő beszédet intézte:

Arra akarom önöket kérni, hogy a forradalom minden katonája csak dolgozó ember legyen.
Azok, akik önöket megtévesztették, mikor ágyúik csöveit a gyárakra irányították (június 24-én), mindezeket a pogrom és a szociáldemokrácia jelszavával tették.

A papok, grófok, zsidó bankárok uszították önöket a pogromra, az úgynevezett »zsidó kormány« ellen. De nincs az a Tisza István, aki úgy elintézte volna a zsidó kapitalisták és bankárok vagyonát és hatalmát, mint éppen ez a zsidó kormány.

És a szociáldemokraták nemzeti színe is hazug, mert nem egyéb, mint gyalázatos fehér!

Két választás van: burzsoádiktatúra vagy proletárdiktatúra!”

A katonák ovációban részesítették Kun Bélát és beszédét lelkesen megtapsolták.

***

A német békeszerződés aláírása után határozottabb figyelemmel kerítettek sort a győztes hatalmak arra, hogy mi módon verjék le a legrövidebb időn belül a magyarországi kommunista uralmat. Július ötödikén Hoover angol referáló kifejtette a párizsi békekonferencia vezető tanácsa előtt, hogy egyetlen hatékony megoldásnak a fegyveres intervenciót tartja.

Mivel a nagyhatalmak nem akartak vért áldozni, csak akörül forgott a vita, hogy kik hajtsák végre az intervenciót.

Clemenceau, a békekonferencia elnöke ekkor emlegette La Fontaine ama meséjét, miszerint nyugalmuk érdekében elhatározták az egerek, hogy csengőt akasztanak a macska nyakába, csak abban nem tudtak megegyezni, miként valósítsák meg a nagyszerű ötletet, az intervenciót.

***

Újsághír:

„A népgazdasági tanács zár alá veszi a már meglévő, valamint a még ezután termelendő 1919. évi méztermést. Nem esik zár alá az egy személy birtokában lévő 5 kg-nál kisebb mennyiség.”

***

Az anarchisták lapja, a Társadalmi Forradalom szokásához híven a július 5-i számában is idézeteket közöl a mozgalom eszmei tekintélyeitől. Ezek között olvasható Karl Liebknecht alábbi állítása:

„A proletárforradalomnak nincs szüksége céljai eléréséhez semmiféle terrorra, gyűlöli az emberölést és visszaborzad tőle. Nincs szüksége ezekre a harci eszközökre, mert nem egyének, hanem intézmények ellen harcol.”

***

Változatlanul folytatódott a Duna-Tisza közi ellenforradalomban résztvevőinek üldözése.

Vörös terrorkülönítmények nyomoztak a városokban, falvakban és a kiterjedt tanyavilágban. Pervanger Mihály különítményparancsnok a Dunapataj melletti Szentkirálypusztát rohanta meg huszonöt emberével. Idős és ifjú Barta Károlyt akarták kézre keríteni, de csak a fiatal Barta feleségét találták a tanyában.

A legdurvább fizikai bántalmazással kényszerítenék vallomásra a fiatalasszonyt, de az nem árulta el a bújtatottak hollétét. Dühükben eszméletlenre verték a terroristák. Nem is tért magához, belehalt a kínzásokba.

Pervangerék sorsára hagyták az ájult asszonyt és mindent felforgató kutatással megtalálták a rejtőzködő férfiakat. Rettenetesen megverték, majd gúzsba kötözték őket. Szekerekre pakolták a tanyában található összes élelmiszert és az értékesebb ruhaneműt, lefoglalták a készpénzt, kiterelték az istállóból a szarvasmarhákat, majd mit sem törődve a haldokló fiatalasszonnyal, Dunapataj felé vették útjukat.

Dunapatajon a községháza udvarán lévő fára készültek felakasztani apát és fiát. Elsőnek idős Barta Károlyt szándékozták halálba küldeni. Ki is rántották lába alól a széket, de a tanyás gazda ekkor sem veszítette el lélekjelenlétét. A feje fölé nyúlt és megragadta a kötelet, amelyen függött és addig rángatta, amíg el nem szakadt. Rárohantak a lincselő terroristák, hogy megismételjék az akasztást, de parancsnokuk, Pervanger Mihály leintette őket.

Úgy döntött, ítélkezzen a foglyok fölött a kalocsai forradalmi törvényszék.
Idős és ifjú Barta Károlyt bekísérték Kalocsára a járásbíróság börtönébe, de nem kerültek a forradalmi törvényszék elé.

A vörös diktatúra után visszanyerték szabadságukat.

1919. július 5. szombat

Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok távirata a belügyi népbiztossághoz Krammer Sándor Tolna megyei terrorküldetésének meghosszabbításáról:

„Belügyi Népbiztosság. Bp.
A 263. számú táviratra.
Krammer Sándor csapatával július hó 15-ig maradhat Szekszárdon, erről a kormányzótanácsot is értesíteni kell.
Böhm hadsereg-főparancsnok. 1470/hfp."

Böhm Vilmos következetesen tagadta, hogy neki, mint hadsereg-főparancsnoknak bármi köze lett volna a hátországi vörös terrorcselekményekhez, holott felelősségét bizonyítja a fenti távirat is.

***

Gödöllőn fontos, de eredménytelen megbeszélés volt ezen a napon.

Március 21. óta egy pillanatig sem szünetelt a hol nyílt, hol leplezett ellenségeskedés a hazai szociáldemokrata és a Moszkvából jött kommunista vezetők között.
Egyetértés csak a nemzeti társadalom tagadásában és az egyházellenességben volt köztük.

A nacionalizmussal azonosították a nemzeti törekvések valamennyi árnyalatát, függetlenül azok indokolt, vagy jogos tartalmától, amennyiben ez a hazafiság piros-fehér-zöld színben jelentkezett.

Együttműködésük szilárd alapjának a nemzetek fölötti vörös internacionalizmust tekintették.

De a magyarság és a nemzeti elv egyöntetű tagadása és a valamennyi más nép kiváltságaként magasztalt nemzetköziség mindenek fölé emelése kevésnek bizonyult a hatalmi együttműködéshez.

Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok - egyetértésben az antant budapesti képviselőivel- elérkezettnek látta az időt, hogy a kommunista vezetőket kirekessze a hatalomból. A megoldás mikéntjének eldöntésére a gödöllői főhadiszállásra hívta bizalmasan a szociáldemokrata vezéreket.

Böhm Vilmos felajánlotta szociáldemokrata elvtársainak, hogy katonai parancsuralommal eltávolítja a kommunistákat a hatalomból, ha a meghívottak ezt helyeslik és vállalják a politikai felelősséget a rendkívüli állapot bevezetéséért.

Javaslatát egyedül Haubrich József támogatta. Landler Jenő és Pogány József azonban határozottan elutasította. Hozzájuk csatlakozott Weltner Jakab is.

Böhm Vilmos javaslatából nem lett semmi, mert bármennyire kényelmetlennek tartották a szociáldemokrata vezérek a kommunisták erőszakos politikáját, inkább ezt választották, semmint a Böhm ajánlotta rendkívüli állapotban rejlő fehér forradalom veszélyét.

1919. július 4. péntek

A kormányzótanács e napi ülésén határozták el az élelmezési javak rekvirálását - azaz, erőszakos beszerzését.

Kun Béla kijelentette:
„Momentán adni kell a proletariátusnak. Ezt biztosítani kell, még akkor is, ha hátrányos következményekkel is jár.”

Szándékuk megvalósításához nem bíztak a vidéki direktóriumok erélyességében. Ezért Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József és Rónai Zoltán katonai kényszer alkalmazását javasolta a rekviráláshoz.

Indítványukra így döntött a kormányzótanács:

„Megkeresi a hadsereg-főparancsnokságot, hogy a munkásezredeknek a leszerelését ne rendelje el, sőt ezeket egészítse ki, és vezényelje át a Dunántúlra élelmiszer-rekvirálás céljából.

A második hadtest parancsnokságát megbízza azzal, hogy a Közellátási Népbiztossággal együtt és a munkásezredekkel, mint megbízható karhatalommal, az élelmiszer-rekvirálást végezze.”

***

Károlyi Mihály visszaemlékezése:

„1919. július 4-én éjfélkor indultunk el Budapestről az osztrák határ felé.

Katus (Andrássy Katinka, Károlyi felesége), az örök optimista úgy vélte, hogy három hónap múlna visszajöhetünk.
Én, a pesszimista egy évre számítottam. Huszonhét év lett belőle.

Mivel egyetlen tanácsomat sem fogadták meg, nem láttam értelmét, hogy bevárjam a végső katasztrófát. Pénz nélkül, mindössze valamennyi ékszerrel felszerelve indultunk el nyugat felé.

Néhány értéktárgyunkat szárnysegédem apjánál hagytuk, aki a biztonság kedvéért, a kor divatja szerint, kertjében elásta őket. A gyermekeket Erzsébet nővérem vidéki birtokára vitték, és csak később hozták utánunk.”

Tudósítás a Szegedi Napló e napi számában:

„A szegedi hölgyek nemzetiszínű zászlót készítettek a nemzeti hadsereg számára.

A zászlóhoz azonban sehogyan sem tudtak megfelelő rudat és lándzsavéget szerezni, azzal a kéréssel fordultak tehát a tanácshoz, hogy a millenniumi ünnepségre az általuk készített zászló rúdját engedje felhasználni a város addig, amíg megfelelő más rudat szerezhetnek.
A tanács a kérelem teljesítése mellett döntött és megadta a fölhatalmazást a Kultúrpalota igazgatójának, hogy a múzeumban megőrzés alatt lévő millenniumi zászlót adja ki a hölgyeknek, akiknek új nemzeti zászlója így történelmi vonatkozáshoz is jut.”

*

Hír a keszthelyi Testvériség e napi számában:

„Házasság
Szendeft Árpád, lapunk főmunkatársa tegnap folyó hó 3-án tartotta esküvőjét Fodor Olgával, Fodor Imrének, a direktórium elnökének húgával. A polgári esküvő de. fél 12 órakor volt a városházán, az egyházi esküvő pedig du. 3 árakor az izraelita templomban.”

*

Az Esztergomi Népszava e napi számából:

„A Kun Béla laktanya Simor János utcai oldalán, az emeleti ablakokból nap-nap után szemérmet- és vallási érzületet sértő trágárabbnál trágárabb nótákkal traktálják az utcán elhaladókat.

Ez sehogy sem illik össze a vöröskatona nemes és példát mutató öntudatos gondolkozásával. A fegyelmezett viselkedéssel homlokegyenest ellenkezik, hogy fiatal gyermekek és nők előtt ilyen megbotránkoztató hangon szórakozzanak egyesek.”

***

A Komárom megyei Császár községben arra a valótlan hírre, hogy megbukott a proletárdiktatúra, ellenforradalmárok vették át a hatalmat.

Megtorló szándékkal rögtönítélő bíróság érkezett a helyszínre Tatáról. Elnöke a harminchárom éves budapesti Lantos Lőwy Bertalan, vádbiztosa a szintén budapesti Katona Sándor, mindketten a kormányzótanács meghatalmazottjai. Védőnek Szabó András helyi vádbiztost tették meg.

Gyorsan összefogdosták a tatai terroristák az összes gyanúsítottat, de Császáron csak egy személy felett ítélkeztek, azonnali rövid tárgyalással.

Lantos Lőwy Bertalan indítványára golyó általi halálra ítélték a község agg plébánosát, Wolmuth Ferencet.

A kirendelt védő, Szabó András felszólította a rögtönítélő bíróságot, hogy golyó helyett kötéllel végezzék ki a plébánost, „mert a csendes végrehajtás előnyösebb a közérdekre".
(399)

Mellékbüntetésként elkobozták az egyházközség mintegy húszezer koronányi hivatalos pénzét.

Az agg Wolmuth Ferenc nyugodtan nézett sorsa elé. Egyetlen kérése volt, hogy saját pénzét ráhagyhassa arra a szegény rokon leánykára, akinek a neveltetéséről ő gondoskodott. Szabó András védő elvette a kék bankjegyeket és ugyanazt az összeget fehérpénzben engedte át a nincstelen gyermeklánynak.

A plébánost Gyuris Lajos huszonkét éves, Horinek Ferenc huszonhét éves, Berta József huszonegy éves terrorista végezte ki.

Akasztás közben nyakon ütötte az áldozatot Berta József és ráordított:
- Rendesen tartsa magát!

A kötélen függő Wolmuth Ferencet hosszan lóbálták a négy égtáj felé, gúnyos megjegyzések kíséretében. Lantos Löwy Bertalan szigorú parancsba adta, hogy az ellenforradalmár papot mindenképpen a gonosztevőket megillető helyre, a temetőárokba kell elföldelni.

De mivel a temetést nem várhatta meg, mert vissza kellett sietnie Tatára, Wolmuth Ferenc rendes egyházi szertartással megkapta a végtisztességet.

1919. július 3. csütörtök

Stromfeld Aurél letette vezérkari főnöki szolgálatát és civilként távozott Gödöllőről.

Siófokra utazott, hogy találkozzon a Balatonnál nyaraló családjával.
Siófokon kicsinyes hivatalnoki akadékoskodásokkal alázták meg a néhány nappal korábban még ünnepelt Stromfeldet.

Úgy bántak vele, mint akinek soha nem hallották a nevét. Igazolnia kellett kilétét, szabályosan távozott-e a Vörös Hadseregből, mint életkor szerinti katonaköteles; lakhatási engedélyért, élelmiszerjegyekért várakoztatták a hivatalok előszobáiban.

Ugyanekkor Siófokon tartózkodott Pogány József hadügyi népbiztos törzse és maga a népbiztos is. Még az alkalmi lehetőségét is kizárták annak, hogy kapcsolatot találjon hozzájuk Stromfeld Aurél, aki viszont meg sem kísérelte a kapcsolatkeresést.

Gödöllőn Julier Ferenc alezredest nevezte ki új vezérkari főnökké Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok.

Éppen a hazaárulókat kellett 70 éven át dicsőítenünk és nekik emeltek szobrokat.
Egész generációkat fosztottak meg nemzeti identitásuk legfontosabb elemétől, az igazi hőseink tiszteletétől.

1. Miközben 1918 őszén folyt az ország katonai erejének tudatos megsemmisítése a "Nem akarok katonát látni" jelszó jegyében, azalatt néhány hét elegendő volt, hogy a politikai hatalom is teljesen átalakuljon.

Sorrendben ezeket az eseményeket kell ismertetnem:

a) Károly király látván az immár feltartóztathatatlan anarchiát, fejét vesztve önként átadta a magyar hadsereg főparancsnokságát Kövess Hermann tábornagynak.
1918. november 11-én lemondott a trónról és az akkori magyar határhoz közeli vadászkastélyába, a Duna bal partjánál található Eckartsauba költözött.

2. A magyar alkotmány szellemében az ország első közjogi méltósága, a hercegprímás ilyen esetben lépni kényszerül.

Ezért Csernoch János bíboros, hercegprímás november 13-án egy küldöttség élén felkereste Eckartsauban a törvényes uralkodót, kérve, hogy elhatározását hivatalosan, az ő jelenlétében írásban is rögzítse.

Ebben a szövegben nemcsak az olvasható, hogy önként lemond trónjáról, hanem az is, hogy szabad kezet ad mindenféle politikai formátum létrejöttéhez. (Ebben bentfoglaltatik az anarchia lehetősége is!)

Íme a szöveg egy mondata:

"Nem óhajtok a magyar nemzet jövőjének akadályává válni. Lemondok az államügyek irányításáról, és elfogadok bármilyen döntést, amit Magyarország leendő államformáját tekintve kialakít"

Természetesen épp erre vártak az ország felfogató erői, erre várt Károlyi, - és erre várt a Moszkvából megérkezett bolsevik Kohn Béla.

Károlyi Mihály dicstelen hónapjai.

Miután Károly király két éven át ásta birodalmának sírját, a hatalmi-politikai vákuumot az anarchisták töltötték be.

Mára már össze tudjuk rakni az események mozaikdarabkáiból hazánk történelmének ezt a leggyászosabb és legszégyenletesebb tablóját:

1918

November 16. Az ország megszűnt királyság lenni, - új neve Köztársaság.
November 29. Fernand Vyx francia alezredes képviseli a győzteseket Budapesten.

November vége: Magyarország ezeréves határait senki nem őrzi, -így érthető, hogy mindenki szabadon ki-bejárhat.

A sebtében alakult nemzetiségi csapatok kezdik megszállni a hadsereg és védelem nélkül maradt országrészeket.

Mackensen tábornokot, aki német hadseregével 1918 tavaszán offenzívát indított a hadat üzenő román hadsereg ellen, és bevonult Bukarestbe, - most Erdélyből hazaindulva a budapesti pályaudvaron december 16-án Károlyi Mihály parancsára letartóztatják és a fóti kastélyában tartják fogva.

Rá egy hétre, karácsonykor a románok bevonulnak Kolozsvárra és várják a nyugati szövetségesek parancsát, hogy mikor foglalják el az Alföldet, sőt Budapestet.

A Felvidék karácsonyra cseheké lesz, az ország egykori fővárosa, Pozsony már Bratislava, Rákóczi városa Kassa már Kosice.

Baja, Pécs, Szabadka, Újvidék a szerbek kezére kerül.

1919

Január 11-én Károlyi Mihály államelnökké magasztosul.

Előzőleg novemberben a balkáni hadsereg főparancsnoka Belgrádban megalázta és szemére vetette, figyelmeztette hogy Magyarországot engedi vesztébe rohanni.

Március 19-én de Lobit francia tábornok a Vyx-jegyzékben közli Károlyi Mihállyal, hogy az ország mely területeit akarják megszállni, és kéri, hogy március 21-én este 6 órakor közölje válaszát a győztesek ultimátumára.

Márc. 21.: az Operaházba 21-én este a Denevér második felvonása végén lármás tömeg tódul be, a tüntetők harsogva bejelentik:
létrejött a szovjet köztársaság!

Másnap, március 22-én, szombaton Károlyi Mihály kiáltványban fordul az országhoz: "lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népi proletáriátusának"

Ez az egyik, amiről máig sem világos, hogy maga döntött-e így, vagy a szabadon engedett Kún Béla és kommunista társai kényszerítették lemondásra?

A proletárdiktatúra anarchiája 1919. márc. 22 - aug. 1.

A kivérzett, meggyalázott nemzet összeroskadt.

Voltak szerte az országban egykori katonákból, hazafiakból álló csoportok és megmozdulások, de központi vezetés híján felszámolták őket.

A legnevezetesebb volt a Ludovikások felkelése Lemberkovics százados vezetésével, vagy a Dunai flottilla manővere, mely tűz alá vette a Hungária szállót, a kommunista vezérek főhadiszállását, vagy a magyar parasztság Nyugat-Magyarországi és Kalocsa-környéki akciói, de ezeket vérbe fojtotta a szovjetben elbolsevistásodott, ateista zsidó, hazaáruló kommunista vezérkar.

Közben a Nyugati Hatalmak rémülve látták, hogy a szovjet kommunizmus a magyar proletárdiktatúrát akarja hídfőjévé tenni nyugat felé.

Mivel az országban a véres terror egyre jobban terjedt, csak a környező megszállókban lehetett bízni, parancsot adtak a román hadseregnek, hogy induljon Budapest felé, nehogy a kommunizmus Közép-Európában gyökeret verjen.

Néhány mondat a dicső 133 nap kommunista dossziéjából:

A március 22-én megalakult un. tanácsköztársaság elnöke Garbai Sándor, a külügyi népbiztos Kohn Béla, a hadügyi Pogány (Schwartz) József, helyettese Samuely Tibor lett.

A tisztogatást a Ludovikások megsemmisítésével kezdték. Weisz Fülöp politikai biztos saját kezével lelőtte a felkelés két vezetőjét és csak Romanelli olasz alezredesnek köszönhető, hogy nem végezték ki az összes fiatal tisztjelöltet.

A nagyváradi újságíróból lett terroristavezér, Samuely, valósággal kéjgyilkosként járta testvérével az országot és ahol vonatával, autójával megállt, ott rögtönitélő bíróságot játszva, akasztani kezdtek.

Győrben 1919 húsvét vasárnapján a következőket mondta:

"Mostantól szükség lesz, hogy vér omoljon.
A vértől nem kell félni. A vér erősíti a proletáröklöt.
Hatalmassá fog bennünket tenni a vér.
A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket."

Július 29-én a román hadsereg átkelt a Tiszán és Budapest felé vette útját.
Amikor ennek híre eljutott Kun Bélához, a kommunisták vezérkara belátta, hogy megbuktatták őket.

Augusztus elsején 15 órakor a Városháza dísztermében az egybegyűlt munkás és katonatanács elé állt és bejelentette:

"A proletariátus cserben hagyta önmagát. Meg kell állapítanom: a proletárdiktatúra megbukott gazdaságilag, politikailag és katonailag. A proletáriátus bármilyen kormányzattal szemben mindig elégedetlen lesz. Mi félreállunk."

Kohnbéla Bécsbe menekült, -később Stalin végeztette ki.

Rettenetes sors várt Samuelyre is.
"A vörös uralom áldozatai Magyaroszágon" c. könyv 590 meggyilkolt magyar névsorát közli.
Mind ennek a beteg lelkű hóhérnak és csoportjának estek áldozatul.

Aki bővebben akar tudni róla és utolsó napjairól, olvassa el szeretőjének, Szilágyi Jolán festőművésznőnek Emlékeim c. saját illusztrációival díszített könyvét. (1967)

Savanyúkútnál akart kiszökni az országból. Amikor észrevette, hogy felismerték, szíven lőtte magát. De az is hozzátartozik e hóhér történetéhez, hogy egyetlen egy falu sem engedte, hogy holtestét temetőjükbe hantolják el.

Elgondolkoztató, hogy bár zsidó volt, az izraelita hitközség is megtiltotta, hogy a zsidó temetőbe vigyék a holtestet.

Végül egy sűrű akácosban hantolták el. . .

1919. aug.4-től nov.14-ig román katonák szállták meg Budapestet.

A főváros népe minden ellenállás nélkül nézte a fosztogatást.

A Nemzeti Múzeum kincseit egy amerikai tábornok mentette meg. Neve: Harry Hill Bandholtz, szobra ma is az amerikai követség előtt áll.

Magyarra fordított Naplóját miheztartás végett minden választás előtt olvasnunk kellene!

A nemzet becsületét károlyi és a bolsik a sárba tiporták.

A. Tardieu francia diplomata összeomlásunk tényét így fogalmazta meg:
"Magyarország nem érdemelt kiméletet."

Trianon erre tett pecsétet!

Károlyi Mihály és a proletárdiktatúra

Ebben a cikkben arról fogok beszámolni, hogy miért került az egykori Magyarország 1918 novemberétől kezdve ebek harmincadjára?

Ez olyan kérdés, melyet megkerülni nem lehet.

Teljes valóságában erről nekünk soha nem beszéltek. A huszas években azért nem, mert túl közel voltunk az eseményekhez: nem volt meg a szükséges rálátásunk, az un. "történelmi távlatunk".

1945 után pedig teljesen átírták történelmünknek ezt a legtragikusabb korszakát, és megtanították gyermekeinket, hogy azokat dicsőítsük, akik hazaárulók voltak.

Ma pedig a felgyorsított, rohanó világban kit érdekel, hogy mi történt 80-90 évvel ezelőtt?

Csakhogy a történelem a legnagyobb és leghitelesebb tanítómester.

Jelen életünket, mostani kuszált helyzetünket is csak akkor leszünk képesek a tényeknek megfelelően átlátni és értékelni, ha ismerjük az okokat, mostani sorsunk gyökérzetét. . .

A legfőbb okot NEM a királyság megszűnésében, a köztársaság kikiáltásában, vagy a forradalom kirobbanásában kell keresnünk.

Hiszen pl. a francia forradalom katonái az 1790-es években kezdetleges fegyvereikkel, rongyosan harcba indultak hazájuk védelmében.

Ahogyan az oroszok is 1917-ben.

A véres forradalom kiirtja ugyan a cári családot, de Oroszország földje számukra szent!

"Nem akarok katonát látni!"

Tisza István 1918. okt. 31-én történt meggyilkolása minden bizonnyal jel volt ama sátáni energiák számára, melyek akcióba léptek hazánk teljes megsemmisítésére, ahogy ezt a német katonai hírszerzés tisztje, Consten őrnagy előre jelezte.

De mi kellett ahhoz, hogy ez az abszurdnak tűnő fantazmagória mégis megtörténjék?
(Az események sorrendjét Nemeskürty István Mi történt velünk c. könyve alapján állítottam össze)

1. Mindenekelőtt szükség volt egy erélytelen, kapkodó, tehetetlen és vezetésre abszolút alkalmatlan uralkodóra, aki a még működő és hadsereggel rendelkező monarchiát -vagyis Ausztriát és! Magyarországot (K. U. K) önkezűleg pusztította el.

Lényegében saját magát taszította le a trónról. Értékes "gépezetet" örökölt (1916), de addig csavargatta a srófokat és szedegette szét a kerekeket, amíg a gépezet magától szétesett. ( v. ö. Nowak Károly Frigyes haditudosító: A katasztrófa útja c. 1919-ben Szegeden megjelent könyve)

2. Maga körül a bizonytalanság légkörét gerjesztette. Bécsből családjával Gödöllőre költözött, ahol felkereste őt a főleg szociáldemokratákból alakult Nemzeti Tanács, mely emlékeztette meggyengült hatalmára.
Ez is közrejátszott abban, hogy képtelen volt eldönteni, hogy kit nevezzen ki miniszterelnökké. Már megbízta Szurmay tábornokot, aki a kinevezést el is fogadta, (okt. 27), - mégis az utcára vonult tömeg tüntetésétől tartva, okt. 31-én Károlyi Mihályt, a "vörös grófot" nevezte ki .
Ne feledjük, hogy ugyanezen a napon ölték meg Tisza Istvánt.

3. A király parancsára a főparancsnokság Padovában okt. 29-31. között fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott. A feltételeket Badoglio tábornok adta át a császárt képviselő Viktor Webernek.

A háborút viselő felek megállapodtak, hogy a fegyverszünet november 4-én 15 órakor lép érvénybe. Ez még nem jelentette a határok módosítását, hiszen a fegyverszünet nem azonos a béketárgyalásokkal.

De a ezután következő aljas összeesküvés mindent megmagyaráz:

4. Károlyi Mihály és a Nemzeti Tanács látván, hogy kicsúszott a király kezéből az államhatalmi gépezet irányítása, sebtében hadügyminiszterré nevezte ki Linder Bélát, a magyarellenes Ferenc Ferdinánd szolgálatában álló egykori kémet, hogy vele hajtassa végre a fegyverletételt.

Linder ezredes, bár nem volt hozzá alkotmányos joga, mégis valamennyi arcvonalhoz eljuttatta a parancsot, és a harctérről hazarendelte a magyar hadsereget.

FELOSZLATTA A HONVÉDELMET.

"Nem akarok katonát látni!"

Így pecsételődött meg Magyarország sorsa.

Károlyi tíz nap után Lindert leváltotta, aki ezután a szerbek megszállta Pécs fölött parancsnokolt. Júdásként, pénzért eladta hazáját, és élete végéig valamennyi jugoszláv kormány bizalmát élvezte a szerb királyoktól Titóig. . . Belgrádban halt meg 1962-ben.

5. A frontról megindult az ezredek hazaözönlése.

A határon elhülyült pacifisták igyekeztek elvenni katonáinktól a fegyvereket. Nyájas asszonyok kedveskedő mozdulattal levágták a rangjelzéseket, leráncigálták vállukról a puskát, a derékszíjról a pisztolyt.

De voltak megható jelenetek is!
Édesapámtól tudom, hogy voltak alakulatok, mint az ő százada is, amelyek fegyelmezetten, esküjükhöz híven nem engedték kicsavarni kezükből a haza védelmét szolgáló fegyvereket, géppuskákat, kézigránátokat, aknavetőket. . .
Az összkép azonban rettenetes volt: szabadjára engedett lovak, árokba dobott puskák!. . .

Mindenütt káosz, mert mesterségesen terjesztették az anarchiát.

Különösen azoknál a csapatoknál volt feltűnő a hadsereg tudatos szétverése, melyeket az előző hónapokban Nagy-Magyarország idegenajkú kisebbségeinek antantbarát, koncra leső magyarellenségeivel töltöttek fel: tótokkal, ruténekkel, horvátokkal, románokkal.

Rájuk az a feladat várt, hogy belülről bomlasszák a fegyelmet, és hogy az előre megbeszélt jelre létrehozzák a saját nemzeti hadseregük alapsejtjeit.

A nemzetiségiek, különösen 1916 óta nagyon tudatosan készültek Magyarország megsemmisítésére.

Fontos megállapítás, melyet jó lenne végleg agyunkba és emlékezetünkbe vésni: minden aljas árulás ellenére
1918 novemberében a történeti Magyarország területe még védhető volt.

Idézet Szurmay Sándor vezérezredestől:

1919. július 3. csütörtök

A beosztások szinte követhetetlenül zűrzavaros kapcsolódásaiban, halmozásában és változásaiban Pogány József, mint hadügyi népbiztos, egyszersmind hadtestparancsnok volt, és közoktatásügyi népbiztos is Kunfi Zsigmond és Lukács György társaságában.

Közoktatásügyi népbiztosként július 3-án két rendeletet adott ki. Az egyik megszüntette az iskolákban a tanulók bizalmi rendszerét, a másik eltiltotta a diákok körében űzött szertelen nemi agitációt.

Így szól az utóbbi rendelete:

„Egyes iskolákban egyes tanítók a gyermekek korát és érettségét meghaladó módon, sokszor a tudomány szempontjából is tévesen és a szocialista erkölccsel össze nem egyeztethetően tárgyalták a nemi élet kérdéseit.

A nemi felvilágosítás kérdésében csak nagyon óvatos és tervszerű munka védheti meg az iskolás gyermekek érzékenységét a káros és tilos sértésektől. Éppen ezért, hogy az effajta kártékony fölvilágosító munka megszűnjék az iskolákban, elrendelem, hogy a tanítók a legteljesebb mértékben mellőzzék a nemi élettel kapcsolatos kérdések előadását mindaddig, amíg az új tanterv újabb utasításokkal nem szolgál a tanítók számára.

Sem a nemi felvilágosítás kérdéséről, sem pedig bármilyen szociológiai kérdésről nincs joga senkinek előadást tartania vagy iratokat terjesztenie, aki nem kapott erre engedélyt a közoktatásügyi népbiztosságtól.

Pogány József közoktatásügyi népbiztos.”

***

Fennesz Rezső műegyetemistát még pünkösd hetében, a Sopron megyei ellenforradalmi próbálkozás letörésekor vették őrizetbe Nagycenken.

Noha a huszonkét éves fiatalember csatlakozott az ellenforradalmárokhoz a tömeghangulat hatására, semmi olyan cselekmény nem bizonyult rá, ami véteknek számított volna a vörösök szemszögéből.

Mégsem engedték szabadon: terhére rótták, hogy a háborúban fiatal kora ellenére elérte a főhadnagyi rangot.

A Sopronban tartózkodó Szamuely László maga elé vezettette a vele egykorú Fennesz Rezsőt a késő délutáni órákban. Golyó általi halálra ítélte a főhadnagyot, majd színházba ment.

Miközben tartott a színházi előadás, vesztőhelyre kísérték a kivégzendő fiatalembert. A Szent Mihály temető elhagyatott kőfala mellett álltak meg vele.

Mielőtt agyonlőtték, megengedték neki, hogy búcsúlevelet írjon. Már erősen alkonyodott, amikor a temető falához szorított papírra írta az alábbiakat:

„VÉGRENDELETEM.

Az utolsó akaratom, amelyet ép ésszel írok le.

Kedves szüleimtől, testvéreimtől búcsúzom egy pár sorral. Kedves Szüleimnek köszönöm a reám fordított nagy gondot, a nevelést, amelyben részesítettek.
Könyveim, amelyekről szabadon rendelkezem, a következők:
Bene Istvánnak: A tisztaságról, A nemi élet etikája, pedagógiája. Bene Arankának egyik érettségi képemet, a nagyot. Talán gondol néha reám is. Síromra majd ültet, illetve tesz egy nefelejcset.
Gyula bácsinak köszönöm a sok fáradságot, amelyben annyit járt értem. Vilma néninek is búcsút mondok.
A latin, görög és egyéb tanuló könyveimet a soproni bencésgimnáziumnak adják át. Ez végső akaratom.
Az Atya, Fiú és Szent-lélek nevében. Amen!

Sopron, 1919. július hó 3-án, este 7 óra 40 perckor.

Fennesz Rezső s.k. gépészmérnök hallgató.”

1919. július 3. csütörtök

Kaposvári hirdetmény:

„A közélelmezési hivatal vezetője értesíti a közönséget, hogy a 37. sz. szelvényre 4-étől családtagonként 5 deka só kapható.
Felhívatnak a kereskedők, hogy a sókészlet átvétele végett azonnal jelentkezzenek a közélelmezési hivatalban.”

***

A cseh megszállás alatt lévő színmagyar lakosságú Nagy-Komáromban továbbra is megjelenhetett hetenként egyszer, csütörtökön a Komáromi Újság. E heti számában olvasható az alábbi közlemény:

„KÉRELEM KOMÁROM LAKOSAIHOZ!

A cseh katonai parancsnokság azt a rendeletet küldte városunk helyettes (magyar) polgármesteréhez, hogy jelöljön ki a lakosság minden osztályából összesen 10 túszt.

Ezen túszok lesznek a kezesek azért, hogy a lakosság a cseh és a szlovák katonák ellen semmiféle összeesküvést, lázadást nem fog elkövetni és őket semmiképpen nem fogja bántalmazni.

Ha mégis akadna olyan meggondolatlan, aki a katonaság ellen akár összeesküvéssel, akár fegyverrel vétene, akkor a parancsnokság nemcsak, hogy azonnal agyonlövi az illetőt, hanem a kezesnek bejelentett 10 túszt is azonnal kivégzi.

A helyettes polgármester, Szijj Ferenc dr., ezt a nehéz feladatot úgy oldotta meg, hogy első kezesnek ő maga jelentkezett, ugyancsak önként jelentkezett egy másik polgártársunk is, a többi 8 kezes sorshúzás útján lett megállapítva.

Komáromiak!
Nincs köztünk - jól tudjuk - olyan oktalan, aki mindezeket meg ne értené. Azt is tudja mindenki, hogy most úgy kell viselkednünk, úgy kell cselekednünk, amint azt a katonai parancsnokság elrendeli, és a józan ész azt mondja, hogy amit a parancsnokság elrendel, annak engedelmeskedni kell.

Ezért kellett a város vezetőségének túszokat bejelenteni.
Ezek a túszok mindenféle foglalkozásúak: van közöttük tisztviselő, ügyvéd, iparos, kereskedő, gazda és munkás. Legtöbbjük nős és családos. A kezességük 8 napig tart, amikor újabb 10 férfi fogja őket felváltani. ...

Komárom, 1919. június 26.

A városi tanács."

1919. július 2. szerda

Az alábbi közlemények a keszthelyi Testvériség e napi számának első oldalán jelentek meg:

„A KÖZÖNSÉGHEZ!

Már hetek óta lelketlen, gyalázatos izgatás folyik.
Feleletlen egyének pogromra és a fennálló államforma ellen való nyílt lázadásra izgatnak.

El vagyunk tökélve, hogy városunk és járásunk rendjét, békéjét minden körülmények között, ha kell minden eszközzel fönntartjuk és a konkolyhintők alattomos munkájának véget vetünk.

A mai nappal Keszthely város és a keszthelyi járás területére a legszigorúbb statáriumot rendeljük el és a statáriális intézkedések megtételével és végrehajtásával Balka Oszkár elvtársat, a terrorcsapat parancsnokát bízzuk meg.

Direktórium: Pál Sándor s.k. Fodor Imre s.k. Kiss Géza s. k.”

***

„PARANCS!

A város fölött való parancsnokságot átvettem, s a következőket rendelem:

Minden, fegyvertartási engedélyt ezennel érvénytelenítek, s elrendelem a fegyverek azonnali beszolgáltatását a Direktóriumhoz. Akinél 24 óra eltelte után fegyver található, a rögtönítélő bíróság elé állítom. Mindennemű gyülekezés tilos.

Az utcákon három személynél több együtt nem tartózkodhat. Általános záróra esti 8 óra, fél 9 óra után az utcán csak engedéllyel lehet tartózkodni.

Aki ellenforradalmi agitálást folytat, a rögtönítélő bíróság által kötél általi halállal büntettetik. Aki fegyverrel a kezében ellenáll, a helyszínen. agyonlövik.

Kinevezem a rögtönítélő bíróság tagjaivá: Vágó Kálmán., Szabó Ferenc és Burányi Antal elvtársakat.

Balka Oszkár s.k.
a terrorcsapat parancsnoka.”
395

***

Szintén a keszthelyi Testvériség e napi számában olvasható:

„Köszönet. Schwarcz Erzsike és Grósz Mancikának a háznál tartott műkedvelő előadásból befolyt 44 korona beküldéséért hálás köszönetet mond a helyi nőcsoport."

***

BÍRÓSÁGI KÖZLEMÉNY:

„A budapesti katonai forradalmi törvényszék Preych Leó 19 éves vöröskatona felett ítélkezett, aki azzal volt vádolva, hogy múlt hó 19-én a körmenet alkalmával leköpte a pap kezében lévő keresztet.

A bíróság számos szemtanut hallgatott ki, köztük a keresztet vivő érseki helynököt is.

Kitűnt, hogy a vád nem bizonyult valónak és ezért a bíróság fel is mentette a vádlottat a vád következményei alól.”

1919. július 1.

Noha a vörös diktatúra elvben vallás- és lelkiismereti szabadságot hirdetett, a gyakorlatban szélsőséges türelmetlenséggel törekedett az egyházak és vallásos intézmények felszámolására.

Kisajátította teljes vagyoni bázisukat, egyszersmind megtagadott fölük mindenfajta anyagi támogatást. Erős kampányt folytatott az ateista hatalom annak érdekében, hogy a papok hagyjanak fel hivatásuk gyakorlásával, s válasszanak a részükre felajánlott polgári foglalkozások közül.

Mivel ez az ajánlás kudarcot vallott, Kun Béláék erőszakosabb megoldáshoz folyamodtak. Július elsejei hatállyal nem fogadták el hivatalos munkaviszonynak a papi tevékenységet. Végkielégítésként a nőtlen papoknak ezer, a családosoknak pedig kétezer koronát kínáltak. A pénzt csak azok fogadták el, akik már korábban az ateista állam szolgálatába léptek.

***

Móricz Zsigmond volt az egyetlen szerző, aki pénzt vett fel ezen a napon az Írói Direktórium kasszájánál. 4.250 koronát utaltak „Sárarany" című regényére.

(Irodalomtörténeti tény, hogy a „Sárarany" már 1910-ben megíródott.)

***

Aranyos György Tolna megyei kormányzótanácsi biztos távirata a Belügyi Népbiztossághoz Krammer Sándor és csapata visszarendelése ügyében:

„Értesülésem szerint Krammer Sándor elvtársat és 40 tagú terrorcsapatát vissza akarják hívni. Bár az ellenforradalom le van az egész megyében törve, fentnevezett elvonulása még nem időszerű, következményeiért felelősséget vállalni nem tudok, a nyugalom még nem teljes.

Aranyos
korm. tanácsi biztos”

***

A fővárosi katonai parancsnokság e napi közleménye:

„Haubrich József elvtárs, a budapesti IV. hadtest parancsnoka ezúton hívja fel a lakosságot, hogy a rögtönítélő bírósági eljárás alatt állók hozzátartozói hiábavaló kérésekkel ne háborgassák, miután neki ezen ügyek elintézésébe semmiféle beavatkozási joga nincsen.”

1919. július 1. kedd

Valamennyi kassai újságban megjelent az alábbi közlemény, amely ismertette a végleges országhatárt, részletes leírásától eltekintünk, csupán a közlemény első részét másoljuk ide:

„Kassa városa újból súlyos sorsfordulat előtt áll. A huszonöt napos magyar élet után megint cseh csapatok veszik birtokba a várost, a Vörös Hadsereg visszavonul a Clemenceau jegyzékében megjelölt demarkációs vonalra.
A hirdetmény azt mondja: a Magyar Tanácsköztársaság létének biztosítása kényszerítette a kormányt Kassa kiürítésére. A külpolitikai helyzet a német békeszerződés aláírásával rendkívül súlyossá vált a Magyar Tanácsköztársaság számára, mely a proletárdiktatúrával most teljesen izoláltan áll az imperialista világáramlatok közepette. A magyar kormánynak nem volt más választása, mint hogy teljesítse az antant követelését.

Kassa lakosságának erős lélekkel és a föltámadás törhetetlen. hitével kell elébe néznie a nehéz jövendőnek. És újból tanúságot kell tennie, hogy a súlyos órákban komoly fegyelmezettséggel és méltósággal teljesíti városával és embertársaival szemben a kötelességét.

A legnagyobb nyugalomra és higgadtságra van szükség, hogy ez a ránk kényszerített átalakulás nagyobb veszedelmek és bajok nélkül múljon el fölöttünk. Hogy egyesek meggondolatlansága ne tehesse ki a tragikus következményeknek ezt a sokat szenvedett várost.

Hisszük viszont, hogy a francia főparancsnok érvényt fog szerezni ígéretének, mellyel a lakosság védelmét garantálta, s az ide érkező antantbizottsággal együtt meggyőzi a megszálló cseh hatalmat arról, hogy itt a régi politikát nem folytathatják, hanem emberségeseknek és toleránsaknak kell velünk lenniök, ha tőlünk mértékletet és toleranciát kívánnak.”

***

A KIÜRÍTÉS ELRENDELÉSE

A Hadsereg-főparancsnokság tegnap a következő harctéri jelentést adta ki:

„Budapest, június 30. hétfő
Az antant jegyzéke értelmében visszavonjuk csapatainkat a kierőszakolt határokig. A kiürítést ma reggel öt órakor megkezdtük. Hadsereg-főparancsnokság.

A katonai kiürítés - mint értesülünk - két nap alatt befejezést nyer, a cseh csapatok azonban szombatnál előbb nem szállják meg a várost. A csehek bevonulását megelőzve - hírszerint - egy antantbizottság érkezik Kassára."

***

1919. július 1. kedd

Valamennyi kassai újságban megjelent az alábbi közlemény, amely ismertette a végleges országhatárt, részletes leírásától eltekintünk, csupán a közlemény első részét másoljuk ide:

„Kassa városa újból súlyos sorsfordulat előtt áll. A huszonöt napos magyar élet után megint cseh csapatok veszik birtokba a várost, a Vörös Hadsereg visszavonul a Clemenceau jegyzékében megjelölt demarkációs vonalra.
A hirdetmény azt mondja: a Magyar Tanácsköztársaság létének biztosítása kényszerítette a kormányt Kassa kiürítésére. A külpolitikai helyzet a német békeszerződés aláírásával rendkívül súlyossá vált a Magyar Tanácsköztársaság számára, mely a proletárdiktatúrával most teljesen izoláltan áll az imperialista világáramlatok közepette. A magyar kormánynak nem volt más választása, mint hogy teljesítse az antant követelését.

Kassa lakosságának erős lélekkel és a föltámadás törhetetlen. hitével kell elébe néznie a nehéz jövendőnek. És újból tanúságot kell tennie, hogy a súlyos órákban komoly fegyelmezettséggel és méltósággal teljesíti városával és embertársaival szemben a kötelességét.

A legnagyobb nyugalomra és higgadtságra van szükség, hogy ez a ránk kényszerített átalakulás nagyobb veszedelmek és bajok nélkül múljon el fölöttünk. Hogy egyesek meggondolatlansága ne tehesse ki a tragikus következményeknek ezt a sokat szenvedett várost.

Hisszük viszont, hogy a francia főparancsnok érvényt fog szerezni ígéretének, mellyel a lakosság védelmét garantálta, s az ide érkező antantbizottsággal együtt meggyőzi a megszálló cseh hatalmat arról, hogy itt a régi politikát nem folytathatják, hanem emberségeseknek és toleránsaknak kell velünk lenniök, ha tőlünk mértékletet és toleranciát kívánnak.”

***

A KIÜRÍTÉS ELRENDELÉSE

A Hadsereg-főparancsnokság tegnap a következő harctéri jelentést adta ki:

„Budapest, június 30. hétfő
Az antant jegyzéke értelmében visszavonjuk csapatainkat a kierőszakolt határokig. A kiürítést ma reggel öt órakor megkezdtük. Hadsereg-főparancsnokság.

A katonai kiürítés - mint értesülünk - két nap alatt befejezést nyer, a cseh csapatok azonban szombatnál előbb nem szállják meg a várost. A csehek bevonulását megelőzve - hírszerint - egy antantbizottság érkezik Kassára."

***

1919. július 1. kedd

A bolsevik kormányzótanács döntésével nem értett egyet Stromfeld Aurél vezérkari főnök, s noha fegyelmezett katonaként eddig a helyén maradt, július 1-jén benyújtotta lemondását.

Az elhatározását közlő levélből való az alábbi részlet:

„Az ultimátum elfogadása kapitulációt jelent.

Ennek következménye egy életképtelen állam, amelynek minden tagja a csecsemőtől az aggastyánig tönkremegy. Lassú, de biztos halált jelent ez.

Katonailag olyan határok vannak megállapítva, amelyek a védekezést, a megfojtás elleni intézkedéseket lehetetlenné teszik.

A győzelmesen előrenyomuló csapatok visszavonulása szétzüllésre vezet, amelynek folyománya az anarchia. Ha az ultimátumot nem fogadjuk el, akkor végtelenül nehéz napok elé kerülünk, ha a proletariátus átérzi történelmi hivatását, még a győzelem lehetősége is megvan."

Kun Béláéknak égető szükségük volt a korábbi Osztrák-Magyar Monarchia valutájára, a kék bankjegyekre, mert csak ezeket fogadták el fizetőeszköznek külföldön, -nemcsak az utódállamokban, de szerte Európában.

Emiatt a folytonos üldözések, büntetések ellenére belföldön is csak a kékpénzt tekintette hiteles értékmérőnek a lakosság.

Annak érdekében tehát, hogy egyrészt minél több eredeti bankjegyet vegyenek el kényszerrel a lakosságtól az uralmi célok külföldi finanszírozására, másrészt, hogy erőszakkal próbálják biztosítani a fehér pénz tekintélyét, fenyegető rendeletet bocsátottak ki:

"Az Osztrák-Magyar Bank 50, 100, 1000 és 10.000 koronás bankjegyei 1919. június 30-val megszűnnek törvényes fizetőeszközül szolgálni.

Aki a határidőn. túl a felsorolt kék bankjegyekkel fizet, vagy fizetésül elfogad, a nála talált bankjegyek elkobzásán felül forradalmi törvényszék elé állíttatik.

Pénzügyi Bizottság"

***

Ezen a napon csak egy utalványra fizetett honoráriumot az Irók Direktóriuma. Tábori Kornél vehetettfel 2.500 koronát „A bűn és nyomor” című írásáért.

***

Miközben a vörös hatalom igazi központja a szovjetház volt, a nyilvánosság számára a népképviselet látszatát keltő szövetséges központi intézőbizottság kirakatműködése jelentette az államélet csúcsát. Külsőséges tekintélyét kívánták növelni azzal, hogy a bizottság az Országházban, a képviselők üléstermében működött. Tagja volt Szamuely Tibor is, aki egyebek között az alábbiakat mondta e napi felszólalásában:

„Akarjuk-e valóban a proletárdiktatúrát, akarjuk-e valóban a munkásság hatalmát megszilárdítani?

Tessék nyilatkozni.
Elvtársaim, most már beismerhetjük, hogy a mi ingadozásunk, a mi álhumanizmustól áthatott politikánk az ellenforradalmárokkal szemben a magyar tanácsköztársaság helyzetét csak meggyengítette.

Így például nem tudom megérteni, mi szükség volt már hetekkel az aratás előtt dobra ütni, hogy a paraszttól elveszik ám az utolsó szem gabonáját is, ami fejkvótán felül neki jár?

Nem tudom megérteni, mi szükség volt arra, hogy hetekkel előbb köztudomásra hozzák, hogy a cselédnek csak a fejkvótát fogjuk kiadni, és minden kommencióját, ami a fejkvótán felül jár neki, pénzzel fogjuk megvásárolni - hogy fehér- nagy kékpénzzel, ezt nem is említem.

Ezek az intézkedések mindenesetre nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a parasztságban a legteljesebb mértékben nyugtalanság, elégedetlenség van, amelytől én nem túlságosan félek, mert a proletariátusban van annyi erő, hogy leszámoljon a parasztság nyugtalanságával is, ha éppen erre sor kerül. Azt sem kifogásolom, elvtársaim, hogy a fejkvótán felül elveszik a gabonát a paraszttól, de ráértünk volna ilyen intézkedést tenni akkor, amikor legalább le van vágva a gabona."

1919. június 30. hétfő

A Magyar Távirati Iroda jelenti június 30-án:

„Az antantjegyzék értelmében a visszavonulást a kierőszakolt határok felé ma délután 5 órakor megkezdettük. A többi arcvonalon nincsen újság.

Hadsereg-főparancsnokság"

***

Tudósítás a Népszavában:

"Haubrich József, a IV. (budapesti) hadtest parancsnoka ellenőrzést tartott e napon a Hungária úton lévő Engels-laktanyában, mert a 24-i ellenforradalmi kísérletkor az Engels-laktanya egy tüzérütege adta le az első lövést. Ezt az első lövést is úgy csalták ki az ellenforradalmárok a jóhiszemű katonáktól. Nyilvánvaló lett ez ma is, amikor Haubrich József elvtárs kint járt az Engels-laktanyában és szemlét tartott a 2. vörös tüzérezred fölött."

Haubrich hadtestparancsnok elvtárs a szemlén tapasztaltakról a következő nyilatkozatot tette:

"Megállapítottam, a 2. vörös vasas tüzérezred ütegjei egészében nem vettek részt a puccsban. A lövéseket a 2. tüzérezred 1. ütege adta le, az üteg legénysége kijelentette előttem, hogy félre voltak vezetve egynéhány parancsnok által, akiket azonban később, amikor észrevették, hogy félrevezették őket, ők maguk fegyvereztek le. Az egész legénység kijelentette előttem, hogy kitartanak a végsőkig a munkásság ügye mellett és mindenkor híven fogják teljesíteni a kötelességüket.

1919. június 29. vasárnap

Miközben zajlott a budapesti vörös katonatemetés, Tolna községben halálra ítéltek és kivégeztek két fiatalembert.

Bogyiszló orvosa, a huszonkilenc éves dr. Baranyai László az előző napokban beöltözött tartalékos hadnagyi egyenruhájába, s mellén hordta világháborús kitüntetéseit. Faddon Vass József tizenkilenc éves földműves, korábban pénzügyőr, szintén viselni kezdte finánc uniformisát.

Tüntető magatartásukat főbenjáró bűnnek minősítették, amit súlyosbított, hogy mindketten fehér polgárőrség szervezésének fontosságát hangoztatták. Vádlóik feltételezték: azért öltöztek ellenforradalmi egyenruhába, mert a megszervezendő helyi polgárőrség parancsnokai akartak lenni.

A két fiatalembert a megyének nevet adó nagyközségbe, Tolnára kísérték, hogy ott mondjanak ítéletet felettük. Nem ült össze a forradalmi törvényszék. Aranyos György, a kormányzótanács teljhatalmú megyei biztosa Szekszárdon döntött dr. Baranyai László és Vass József sorsáról. A döntést Tuschák Ármin politikai biztos közölte Szűcs István vádbiztossal.

Szűcs István ebéd után adott utasítást a vádlottak agyonlövésére. Délután fél négy és négy óra között öt-öt vöröskatona hajtotta végre a kivégzést a tolnai Petőfi-laktanya udvarán.

1919. június 29. vasárnap

Reggel fővárosszerte az alábbi pártplakátot olvashatták:

"Munkások! Proletártestvérek! Elvtársak!

Budapest utcáin újra proletárvér folyt. A nemzetközi ellenforradalom magyar huligánjai orvul és titokban, kútmérgezéssel és fegyveres erővel a magyar proletárság uralma ellen törtek.

A budapesti proletárság egy ökölcsapással leterítette az orvul támadó ellenforradalom banditáit.

Ám a harcnak proletáráldozatai is vannak.

Ifjú proletárkatonák, lelkesek, üdék és rózsás arcúak, forradalmárok és jövőben bizakodók,
- élemedett, szürkülő fejű, munkában gémberedett, öregedő proletárharcosok hullái, azoké, akik vérükkel védték meg a jövendőt - egyaránt kiterítve feküsznek!

A forradalom igaz harcosait gyászos ünnepséggel kísérjük ma, vasárnap délután 2 órakor az Országház térről örök nyugovóra!

Budapest proletárjai ott legyetek!

E gyászünnepség legyen méltóságteljes figyelmeztetés a világnak mind a négy tája felé, hogy a magyar proletárság fegyverrel a kézben., vére hullásán., a proletár uralomért föl fog áldozni mindent, le fog taposni minden ellenforradalmi kísérletet és szívósan., állhatatosan, megingathatatlanul áll a proletáruralom mellett.

A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának titkársága."

***

Terjedelmes tudósításban ismertette a Vörös Újság a temetési gyászszertartás lezajlását.

Így szólt az eleje:

"A kapitalista burzsoázia ellenforradalmának tizennyolc ifjú, proletár áldozatát kisérte utolsó útjára Budapest proletársága. Az Országház téren folyt le a hatalmas, színbe markoló gyászünnepség, és utána az óriási gyászmenet a tizennyolc koporsóval végigvonult Budapest főutcáin.

Vérző szívű proletárok mutatták meg rettentő fájdalmukat, ezt a termékeny, ökölrázó, férfias fájdalmat, amely csak megacélozza erőnket és hitünket a magyar proletariátus megváltó felszabadulásában és történelmi küldetésében. Lesújtottam, megtörten ment sok ezer proletár a tizennyolc halottaskocsi után, s ez a néma felvonulás mégis beszédes, harsány szavú, forradalmi manifesztáció volt az ellenforradalmi burzsoázia kíméletlen, gyilkos gazságával szemben és a céltudatos, erélyes, tiszta proletárdiktatúra egyedül üdvözítő szüksége mellett.

Az ellenfarradalom tizennyolc hősi proletár áldozatának ravatalát a Tanácsköztársaság Házának az Alkotmány utcával szembenéző lépcsőzetén állították fel. Az óriási, fekete ravatal a piros virágok és piros szalagok forradalmi színeiben pompázva, páratlanul megkapó látványt nyújtott a hatalmas Országház téren. A nagykaput és az oszlopokat fekete gyászlepellel vonták be, s a lépcsők fölé dobogót emeltek, amelyet teljesen befedtek fekete gyászdrapériával, és a koporsók közé délszaki növényeket helyeztek.

Két sorban álltak a mártírok koporsói, jobbról elsőnek Csőr István húszéves vöröskatona, Blasek Lajos húszéves vöröskatona, Deutsch János tizenkilenc éves vöröskatona, Hennig Mihály húszéves vöröskatona, Melegh B. János tizennyolc éves vöröskatona, Gulási Gusztáv tizennyolc éven vöröskatona, Szahrí 1. István tizenkilenc éves vöröskatona, Korbély Ferenc huszonhárom éves vöröskatona, Kósa Miklós huszonhárom éves vöröskatona, Szengáli Ferenc huszonnégy éves vörösőr, Pető Gyula huszonhárom éves vörösőr, Gyenis Géza tizennyolc éves vörösőr, Gosztonyi Gyula huszonhárom éves vörösőr, Szokok József tizennyolc éves vöröskatona, Lojkó Ferenc tizenhat éves vörösőr, Pigéc István huszonegy éves vöröskatona, Gross Mór 32-es vöröskatona és Lőruy Béla 32-es politikai megbízott.

Mindegyik koporsón vörös szalagos koszorúk, a Kormányzótanács, a Szocialista-Kommunista Párt, a katonák, hozzátartozók s a Vörös Újság koszorúi, rengeteg vörös szalag, piros virág, izzón a gyász komor feketeségében, az ég napfényes, kék végtelenje alatt."

1919. június 29. vasárnap

A budapesti kommunista vezetők tökéletesen tisztában voltak a német békeszerződés aláírásának jelentőségével.

Azt is tudták, hogy a párizsi békekonferencia munkarendjében Magyarország ügye került az első helyre.

Remélve, hogy elnyerhetik Clemenceau jóindulatát, úgy vélték, lélektanilag itt a legkedvezőbb pillanat, hogy teljesítve Clemenceau távirati parancsát, visszarendeljék a Vörös Hadsereget északon a demarkációs vonalak mögé.

Ezt a döntést tartalmazza a kormányzótanács június 29-i ülésének alábbi jegyzőkönyv-részlete:

"Garbai Sándor elnök az ülést megnyitja, és üdvözli a megjelenteket.

Kun Béla külügyi népbiztos előadja, hogy a pártvezetőség tegnap tartott ülésén a csehszlovák területnek a demarkációs vonalig való kiürítésének álláspontjára helyezkedett, azzal az indoklással, hogy a háborút a hadseregtől beérkezett jelentések alapján tovább viselni nem lehet.

Kéri, hogy a Kormányzótanács szintén ilyen értelemben határozzon, és e határozat kerüljön. a hétfőn tartandó országos bizottság elé. Ismerteti azokat a katonai és politikai szempontokat, amelyek indokolják ezt a határozathozatalt.

Hosszabb vita után, amelyben a jelenlévő népbiztosok mindegyike részt vesz, a Kormányzótanács elhatározza, hogy a hadsereg állapotára való tekintettel, továbbá a diktatúrának minden vonalon. való keresztülvitele, a. diktatúrának a megerősítése és a belső gazdasági élet megszervezése szempontjából eleget tesz annak a kívánságnak, mely a Clemenceau jegyzékben foglaltatik, és a csapatokat visszavonja a kijelölt demarkációs vonalra.

A Kormányzótanács elhatározza, hogy a visszavonuló csapatok részére proklamációt bocsát ki, melynek megfogalmazásával Kun Béla, Varga Jenő és Lengyel Gyula népbiztosokat bízza meg. A Párttitkárságot felhívja, hogy holnap, azaz hétfőn délig, száz agitátorról gondoskodjon, akik a frontról való visszavonulás okát és célját megmagyarázzák. A Kormányzótanács Kun Béla népbiztost bízza meg, hogy a holnapi intézőbizottsági ülésen ezt a kérdést ismertesse."

A jegyzőkönyvben említett proklamáció A Vörös Hadsereg minden katonájához címet viselte. Legjellemzőbb bekezdése:

"Hagyjátok el a diadalmas csatákban elfoglalt területek egy részét és menjetek át egy más területre, amelyet jelenleg a román bojárok rablócsapatai tartanak megszállna.

Hogy megmenthessük a proletárhazát, visszavonjuk csapatainkat arra a határra, melyet a világon osztozkodó rablók számunkra kijelöltek...

A csehszlovákoktól elfoglalt területek helyett a proletárhaza megkapja a jóval termékenyebb, tiszta magyarlakta és területben is nagyobb Tiszántúlt, ahonnan a román bojárok rablóhordáinak az entente parancsára ki kell vonulniok."

1919. június 28. szombat

Aláírták a németekre kényszerített békeparancsot Párizs mellett, a versailles-i királyi palota tükörtermében.

Németországnak le kellett mondania 73.485 négyzetkilométernyi területről 7.325.000 1akossal. [b]
Az anyaország megcsonkításán kívül elvették a győztesek a földkerekség valamennyi pontján található német gyarmatot, összesen 3,2 millió négyzetkilométert.

Formálisan a népszövetség kezére bízták a kisajátított német gyarmatokat, valójában a győztes hatalmak osztozkodtak a zsákmányon. Így például Kamerunt Franciország, Kelet-Afrikát Anglia, Közép-Afrikát Belgium kapta, Marsal-, Mariana- és a Karolina-szigetekre az Egyesült Államok, a Bismarck-szigetekre és az új-guineai német kolóniákra Ausztrália tette rá a kezét. (1922-ben a fenti államok hivatalosan is birtokba vették szerzeményeiket.)

[b]A pénzbeli jóvátétel összegét (nyitva hagyva a további pontosítást) 120 milliárd békebeli, tehát háború előtti aranymárkában határozták meg.

Anyagi sarcként többek között az alábbiak teljesítésére kötelezték Németországot:

Hajóparkjából a 1600 regisztertonna űrtartalmúakat és az a felettieket valamennyit, az 1000-1600 tonna űrtartalmúaknak a felét, a halászhajóknak egynegyedét kötelesek kiszolgáltatni a győzteseknek. A hadihajókról nem rendelkezhettek, mert a német tengerészek, miután tudomást szereztek az antant diktálta békefeltételekről, június 21-én elsüllyesztették a teljes flottájukat a Skócia feletti Orkney-szigeteknél, Scapa-Flow-ban, ahol internálva várták a béketárgyalások kimenetelét.

Kötelezték továbbá Németországot, hogy öt éven át, évenként kétszázezer tonna űrtartalmú hajómennyiséget gyártson jóvátételként, minden ellenszolgáltatás nélkül.

Emellett tíz éven át évi negyvenmillió tonna kokszolható antracitot kellett szállítania a győzteseknek, úgyszintén minden ellenszolgáltatás nélkül.
A legyőzött Németország legfeljebb százezer fős hadsereget tarthatott, de kizárólag zsoldosokból, nehézfegyverzet, légierő és hadiflotta nélkül.

A példátlanul kíméletlen, négyszáz tiltó, korlátozó, illetve követelő cikkelyből álló békeparancsot német részről dr. Bell gyarmatügyi miniszter és Hermann Müller külügyminiszter írta alá.

Ez a békeparancs addig maradt első a példátlan kíméletlenségben, amíg el nem készült a magyarokra kényszerítendő békediktátum, amely a németekre erőszakolt cikkelyeknél is kegyetlenebb követeléseket tartalmazott.

Magyar szempontból azért volt baljóslatú a versailles-i békeszerződés aláírása, mert e meghatározó jelentőségű világpolitikai esemény után első helyre került a párizsi békekonferencia Clemenceau által megszabott tárgysorozatán a budapesti kommunista uralom likvidálása.

1919. június 28. szombat

Lukács György, aki a közművelődési népbiztos - Kunfi Zsigmond - helyetteseként hivatalból elnöke volt az Írók Direktóriumának, négyszáz korona honoráriumot vett fel a direktórium pénztáránál "Proletárdiktatúra és kultúra" című cikkéért.

***

Dunapatajon sikerült elrejtőznie Gábris István gazdálkodónak, amikor Szamuely rémbíráskodására 24-én tömegesen akasztották fel a község lakóit.

De Kohn Adolf budapesti kereskedősegédből lett politikai nyomozónak sikerült meggyőznie a rejtőzködő földműves feleségét, hogy semmi bántódása nem lesz a férjének, ha előhívja búvóhelyéről.

Gábris István előjött a feleség hívására. Kohn Adolf hallani sem akart ígéretéről. Letartóztatta Gábrist és fegyveres fedezettel személyesen kísérte Kalocsára.

Itt már ítélkezésre készen várakozott a Szamuely által megbízott rögtönítélő bíróság. Gábris Istvánt kihallgatás nélkül, perceken belül kötél általi halálra ítélték.

Kalocsai vörös karhatalmisták csatlakoztak Kohn Adolfhoz és visszavitték Dunapatajra Gábris Istvánt és délután hat órakor felakasztották a községháza előtt azon fák egyikére, amelyeken 4 napja Kerekes Árpádék 65 áldozata szenvedett ki.

***

Megjelent a kalocsai Proletár első száma:

„Lapunk jelenlegi számától kezdődőleg hetenként kétszer Kalocsai Néplap helyett Proletár címmel jelenik meg, szerdán és szombaton.

Beköszöntő

Mozgalmas napok után köszönt be hozzátok elvtársak a Proletár, mint a vörös szent eszmék hirdetője. Beköszönt hozzátok proletárok, a Ti neveteket viselve, a Ti ügyeteket szolgálva, a Ti eszméteket képviselve, hogy erősebbé tegye azt a kapcsolatot, amely bennünket összefűz.

A proletárok diktatúrája
A régi törvényszék tárgyalótermében szokatlan vendégek vannak. Annak az osztálynak tagjai, akik eddig csak mások felett ítélkeztek, azok, akik a törvényeket a dolgozó emberiség leigázása céljából hozták, azok ma a vádlottak padján ülnek.
Ezután következik egy szomorúbb csoport.

Szerencsétlen, kiéhezett, sovány arcü, kérgeskezű proletárok sorakoztak fel egymás után, a rögtönítélő törvényszék elé. Rongyos ruházatuk, mezítláb nagy rongyos bocskorban szánalmas képét mutatja a múlt társadalmi rend igazságtalanságainak.

Miért kerültek ide ezek az emberek, ezek a nincstelen. munkások? Talán a hatalmat a nincstelenek, a szegény dolgozó emberek kezébe akarták juttatni? Nem. Ezek a szerencsétlen, félrevezetett és elbutított emberek azért harcoltak, azért ontották vérüket, hogy újra visszaállítsák a régi rendet, vele egyetemben a szolgaságot.

Kalocsán eddig hiányzott az igazi proletárdiktatúra
A burzsujoknak itt nagyon jó dolguk volt, a mai naptól kezdve véget vetettek kényelmüknek. Ezeknek nincs kegyelem. Gonosz tettükkel maguk ítélkeztek maguk felett. Minden becsületes ember előtt csak egy törekvés van, hogy olyan rendet teremtsen, amely lehetetlenné teszi, hogy még egyszer megismétlődjék e gyalázatos eset, ami a napokban megtörtént. Ezzel a célzattal, s ezzel a meggyőződéssel veszik át a város és a járás vezetését Braun és Köves elvtársak az újjáalakított munkástanácsokkal, és minden becsületes ember kell, hogy ebben őket támogassa a saját érdekében.”

„Asszonyok!

Ti síró, kesergő, szenvedő asszonyok, akiknek a könnyek véresre moshatják orcáitokat és mégsem hozhatjátok vissza az életbe azokat, akiknek el kellett menni, mert útjába próbáltak állni a szabadság szekerének az igazság országútján.

Szeretném összehívni az összes asszonyokat, lányokat és titeket kézen fogva elébük vezetni, a ti fájdalmatokat állítva példának, megmagyarázni nekik, megértetni velük, hogy ezért kell a nőknek politizálni. Ezért. Hogy ilyenek ne történhessenek, hasonló esetek ne ismétlődjenek.

Ti, akik az érzések által vagytok megvesztegethetők, hol maradtok most, amikor az egész világnak egy nagy lüktető szívnek kell lenni, hogy megértéshen, szeretetben egyesüljön.
Meg kell értenetek, a veletek született ösztön kell, hogy megértesse, hogy tartsátok vissza uraitokat, gyermekeiteket olyan cselekvésektől, aminek nyomában a halál és elkeseredés járt.

Kosztóné Keresztessy Agica.”