1919. június 26. csütörtök

A Pozsony és Csuka nevű őrnaszád nem mert nekivágni a Dunát keresztező aknazárnak, amelyet a szerbek telepítettek a demarkációs vonalon Érsekcsanádnál a koppányi Duna-ásásban. Ez a két hajó megfordult és északnak vette útját.

Ellenben a három monitor: a Lajta, a Maros és a Komárom nekivágott az aknazárnak. A kétféle döntést nem az elszántság és az óvatosság különböztette meg egymástól, hanem a hajótípusok eltérő műszaki sajátossága. A nehezebb őrnaszádok mélyre telepített aknába ütközhettek volna, míg a sekély merülésű monitorokra veszélyes aknákat szabad szemmel is felismerhették.

Délután tizenhét órakor lépte át a három monitor a névlegesen angol, de ténylegesen a szerbek által ellenőrzött folyami demarkációs vonalat.

Heves ágyúzással fogadta a szerb flottilla a menekülő magyar monitorokat, mire azok felhúzták a fehér zászlót. Bajára parancsolták a szerbek az önkéntes fogságot választó magyar hadihajókat.

Egy halottjuk és sok sebesültjük volt a menekülőknek.

A szerbek kórházba vitték a sebesülteket, - de gyűlölettől eltelten bántak az egészséges foglyokkal. Bántalmazták, leköpdösték valamennyit, majd hadifogságba terelték őket. A három magyar monitort mint hadizsákmányt rögtön besorozták a szerb dunai flottillába.

Idézet:

---

Még félelmetesebbé tette a hírt, hogy a tömeges akasztást éppen a Batthyány-palota közelében, Csernyék , a leninfiúk laktanyájának szomszédságában tervezték végrehajtani.

---

1919. június 26. csütörtök

Romanelli alezredes levele Kun Bélához:

"Abból a beszélgetésből, amelyet kapitányom szerdán (június 25-én) este önnel folytatott, azt a benyomást vitte magával, hogy Önnek az a szándéka, hogy a most összeomlott lázadó mozgalmat a legnagyobb erőszakkal nyomja el.

Mint az olasz katonai misszió feje, kormányomnak és a szövetkezett és társult hatalmaknak egyedüli itteni képviselője, tudomására hozom, hogy az ily erőszakos rendszabályokat nem nézhetem közömbösen.

Ennélfogva az ön kormányához fordulok, hogy követeljem, hogy az utolsó események folytán kezébe esett túszok és politikai foglyok életét minden kivétel nélkül respektálják, még azokét is, akik fegyverrel kezükben estek foglyul. Ezek oly emberek, akik oly eszmékért és elvekért harcoltak, amelyek eltérők azoktól, amelyek az Önök kormányát uralják és épp azért teljesen igazságos, hogy ezek ugyanazon elbánás alá essenek, amelyeket a genfi konvenció a hadifoglyok részére állapít meg.

Erre nézve emlékeztetem önt és kormányának minden. tagját, hogy önök együttesen és egyenként felelősségre lesznek vonva, ha a fönt említett erőszakos rendszabályokat valóban végrehajtják."

***

Kohn Béla válaszlevele Romanelli alezredeshez:

„G. Romanelli alezredes úrnak Budapest.

Június 26-án kelt levelére a következőket válaszolom: a magyarországi tanácsköztársaság kormánya visszautasít minden olyan fenyegetést, amely a kormány tagjait az ország belső ügyeiből kifolyólag felelősségre akarja vonni.

Megbotránkozással utasítom vissza ezredes úrnak fenyegetőzését. Emlékeztetem ezredes urat arra, hogy Münchenben, Ukrajnában, Franciaországban és különböző országokban az egyesült és társult kormányok képviseletében senki sem emelte fel a valóban vérlázító embertelen. tettek ellen tiltakozó szavát.

Nem jutott eszébe ezredes úrnak még megbotránkozni ,sem afelett, hogy felbérelt egyének Budapest gyárnegyedére, kórházi épületekre és házakra, ahol asszonyok és gyermekek tartózkodtak, srapneli, gránát és gépfegyver tüzét zúdították és hatalomra jutásuk után első ténykedésüknek egy nagyszabású. zsidómészárlást jelöltek meg.
Csak természetesnek tartom, hogy amidőn a dolgozók elnyomatásának visszaállítása érdekében történt eme barbár merénylet, asszonyok és gyermekek legyilkolásának kísérlete, sőt legyilkolása, ezredes úr szívében nem keltett felháborodást, csak szimpátiát kelthetett abban a szívben, azokkal szemben, akik az ön véleménye szerint eszmékért és elvekért, a valóságban pedig aljas bérért és zsoldért harcoltak a dolgozók elnyomásának és saját here életük visszaállítása érdekében.

A magyar dolgozók tanácsköztársasága akkor is, midőn. hatalmát teljes szigorral érvényesíti, mindenkor emberségesebb lesz, mint azok a kormányok, amelyek a háborús borzalmak özönét zúdították az emberiségre; blokáddal kiéheztették a kisgyermekeket, és az elnyomás és a kizsákmányolás ellen, tüntető tömegek ellen lövetnek.

Végül nem hiszem, hogy a kormányintenció az, hogy a genfi konvenció határozmányait az ellenforradalom banditáira kívánja alkalmazni és szabad kezet biztosítani asszonyok és gyermekek gyilkosainak és pogromrendezőknek.

Az a barátságos viszony, melyet a magyar tanácsköztársaság irányában Olaszország tanúsított, nem engedi feltételezni azt, hogy Olaszország az ellenforradalom érdekében asszonyokat és gyermekeket legyilkolni és zsidókat kiirtani akaró bandákat hadviselő félként ismerje el.

A magyar tanácsköztársaság kormánya követve annak bírói intézményeit, saját törvényeik szerint jár el és tiltakoznak mindennemű beavatkozás ellen, mely belső életének törvényeit illetéktelenül meg akarja szabni.

Budapest, 1919. június 26.

Kun Béla külügyi népbiztos"

1919. június 26. csütörtök

Egész Budapesten borzadalmat keltett a hír, hogy délután öt órakor tömeges akasztás kezdődik az Andrássy út és Nagykörút kereszteződésében lévő Oktogonon, - a Lenin-fiúk fogják kivégezni a két nappal korábbi ellenforradalom fegyveres résztvevőit.

A bosszútervet összefüggésbe hozták azzal, hogy Szamuely különvonata frissiben megérkezett a Nyugati pályaudvarra.

Még félelmetesebbé tette a hírt, hogy a tömeges akasztást éppen a Batthyány-palota közelében, Csernyék, a leninfiúk laktanyájának szomszédságában tervezték végrehajtani.

Délután négy óra körül sok ezer kíváncsi járókelő lepte el a környéket és a tömeg percről percre nőttön-nőtt. Megerősítette a rémes esemény közeledtét, hogy állig felfegyverzett katonaság érkezett a helyszínre és zordon fegyelmezettséggel formált záró alakzatokat a teljesen üres tér és a hisztérikus tömeg közé.

Immár mindenki bizonyosra vette, hogy hamarosan megjelennek áldozataikkal a hóhérok. De öt órakor semmi nem történt. Elmúlt hat óra is. Még mindig nem tágított a várakozók sokasága. Találgatták, mi lehet az oka a késlekedésnek. A legtöbben úgy vélekedtek, hogy mégsem nyilvánosan fogják kivégezni az ellenforradalmárokat.

Akik ezt tartották valószínűnek, azok odébb álltak. Sokan reménykedve azonban a beígért szörnyűséges látványban, makacsul a helyszínen maradtak. Ezeket késő este, kilenc után kergette szét a vöröskatonaság.

Kun Béláék valóban terveztek nyilvános akasztásokat az Oktogonon. Tervüket végre is hajtották volna, ha közbe nem lép idejében Romamelli olasz alezredes, a budapesti antantmisszió vezetője.
(362)

1919. június 26. csütörtök

Akasztó községet továbbra is rettegésben tartotta a Petzkay-féle terrorzászlóaljhoz tartozó század, amelynek Fuchs Gyula volt a parancsnoka, egyúttal a vésztörvényszék elnöke.

Ugyanaz az összetételű rögtönítélő bíróság - Braun Andor vádbiztos, Zombori Endre, Hubert István, Niemetz Gyula terrorista szavazóbírák -, akik 24-én halálra ítélték és agyonlövették Melvik Antal földművest, ezen a napon hat akasztói parasztember fejére mondtak halált. A kivégzési ceremónia előkészületei után azonban kegyelmet hirdettek.

Hetediknek Dobos László miklóspusztai gazdatisztet vádolták ellenforradalmisággal. Semmilyen konkrét cselekményt nem tudtak felhozni ellene, csupán feltételezték a fehérekkel való együttműködés alapos gyanúját.

Amikor Dobos László utalni merészelt az eljárás képtelenségére, Zombori Endre neki ugrott és megpofozta. Ezután kötél általi halálra ítélték.

Azzal az indoklással, hogy tiszteletlenül viselkedett bírái előtt, önkezűleg kellett nyakára tennie a hurkot. Hóhérai voltak Gál József, Geszler Mihály és egy Barna nevezetű terrorista.

***

Érsekcsanád községet már előző nap megszállta a Petzkay-terrorzászlóalj egy százada, mert arról értesültek, hogy Érsekcsanádon is ellenforradalmi zendülésre készülnek.

A század parancsnoka a huszonöt éves Nagy Kálmán volt. Lovaglópálcával a kezében kutatott ellenforradalmárok után, de a zendülésre való készülődés legkisebb nyomával sem találkoztak. Nagy Kálmánnak mégis szüksége volt bűnösökre, mert elhatározta, mindenképpen ítélkezni fog.

Tények hiányában a politikai érzelmeket nyilvánította főbenjáró bűncselekménynek.

Ennek alapján ítélte kötél általi halálra Dancsa Áron földművest és Szuprics György huszonegy éves földbirtokost. A végrehajtást Valkó József és Végh Miklós huszonkét, éves terroristára bízta, de maga is jelen volt az akasztásnál, amelyre egy eperfát jelölt ki Érsekcsanád közepén.

Mindkét áldozat bátran viselkedett. Dancsa Áron alatt leszakadt a kötél. Hivatkozva az ilyen esetben érvényes ősi jogra, kitépte magát hóhérai kezéből. Újra megragadták, s védtelen helyzetében addig verte arcát Nagy Kálmán a lovaglópálcával, amíg el nem borította a vér. Miután kínzója kellően kidühöngte magát, felakasztották.

A fiatal Szuprics György látva Dancsa Áron férfias viselkedését, ártatlansága tudatában nemes önérzettel fogadta a halált.

1919. június 26. csütörtök

Pakson valósággal legázolta a fehér polgárőrséget a városkára rontó vörös karhatalom.

Főképp a Székesfehérvárról érkezett Fabik-féle terrorkülönítmény végezte a megtorlásokat. A menekülésből visszatért paksi kommunista vezetők által készített lista alapján tartóztatták le az embereket. Akiket elfogtak, azokat szinte szünet nélkül rúgták-verték, amíg be nem fejezték kihallgatásukat. Különösen kegyetlenül bántak a polgárőrség két megszervezőjével, Bakonyi András és Csala Bálint csendőr őrmesterekkel.

Személyesen irányította a megtorlást Aranyos György kormányzótanácsi teljhatalmú politikai biztos és Tánczos Vendel, a Tolna megyei direktórium elnöke.

Vésztörvényszéknek nyilvánították magukat és halálra ítélték a már félholtra vert két csendőr tiszthelyettest. Kérték a kivégzendők, hogy elbúcsúzhassanak családjuktól, de ezt nem engedték meg nekik. Bakonyi Andrást és Csala Bálintot nyilvánosan lőtték agyon Paks központjában a Fabik-különítmény terroristái. Megparancsolták, hogy napszálltáig közszemlén, a kivégzés helyszínén kell hagyni az áldozatokat.

Mielőtt visszaindultak volna foglyaikkal és kíséretükkel Szekszárdra, Aranyos György és Tánczos Vendel, kollektív büntetésként kétmillió kék korona hadisarcot vetettek ki a nagyközség lakosságára.

***

Miközben zajlott Pakson a vörös bosszúállás, a település melletti Duna szakaszon is drámai eseményre került sor.

Idáig érkeztek a nemzeti lobogó alatt hajózó flottillások. Budapestről jövet útközben csatlakozott a kötelékhez a Lajta és a Komárom monitor, valamint a Munka nevű aknásító hajó. Közvetlenül az után, hogy elhaladt Paks mellett a hajóraj, a Munka váratlanul, gyors manőverezéssel kivált a zárt kötelékből. Szempillantás alatt vörösre cserélve a nemzeti lobogót, teljes tűzerővel lőni kezdte a Pozsony és Komárom őrnaszádot.

Telitalálat érte a Komárom parancsnoki tornyát. A páncéltörő lövedék robbanása széttépte a toronyban tartózkodó Csicsery László és Oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagyokat.

A találatot szenvedett Komárom, a Lajta és a Maros gyors össztűzzel válaszolt a Munka váratlan támadására. Percek alatt elsüllyesztették a vörös zászlós hadihajót, majd teljes gőzzel haladtak dél felé, hogy mielőbb eljussanak arra a folyamszakaszra, ahol már az angol flottilla ellenőrizte a Dunát.

1919. június 25. szerda

Kalocsán reggel nyolc órától folytatta Szamuely Tibor a statáriális bíráskodást.
Testőrei között úgy érkezett a törvényszék épületébe, mintha ártalmatlan, békés hivatalnoki teendőkre készülne. Kipihenten, frissen borotváltan, lakkcipőben, gálakesztyűben ült a bírói asztal mögé.

Gyötrésektől kimerült, véresre kínzott embereket vezettek eléje. Szamuely indulatmentes kedéllyel, közömbös halksággal mindenkit halálra ítélt, akit asztala elé állítottak a Lenin-fiúk.

Az előző napon felakasztottak helyére új áldozatok kerültek. Azokat a tetemeket, amelyek éjszakán át áztak az esőben, kiszállították a temetőbe a terroristák. Komor foglalatosságuktól szigorúan távol tartották a lakosságot. Amikor elővezették a halálra szántakat, megjelent egy karinges jezsuita szerzetes a rendház egyik emeleti ablakában. Mindvégig imádkozott, amíg sorra akasztották a Lenin-fiúk Szamuely elítéltjeit.

Változatlan összetételben működött a hóhércsapat:
Kerekes Árpád, Kovács Lajos, Sturcz Károly és Pervanger Mihály oltotta ki az életeket.

Elsőnek Horváth Lajos huszonegy éves joghallgatót, tartalékos tüzér hadnagyot akasztották fel; neki ígért teljes bántatlanságot Fehér Imre ezredes, ha önként átengedik Kalocsát a vörösöknek. Horváth Lajos után következett Vargacz Gergely negyvenhárom éves földműves, Bernáth József harminckét éves napszámos, Kovács Gergely ötvenéves napszámos, Berta János negyvennégy éves napszámos, Varajti József tizenhét éves parasztfiú, Romsics János negyvenéves földműves, Kővágó Sándor huszonnyolc éves gépész, Berta Antal huszonkét éves napszámos. Utoljára Zs. Vargacz Józsefet taszigálták a bitóhoz. Mielőtt felállt volna a székre a negyvenöt éves parasztgazda, pipára gyújtott.

Mivel már halott függött minden olyan berkenyefán, amelyet Kerekes Árpád alkalmasnak talált az akasztáshoz, félbeszakították a kivégzéseket.

Megebédeltek a Lenin-fiúk, majd sortüzekkel folytatták Szamuely ítéleteinek végrehajtását a törvényszék udvarán. Itt is Kerekes Árpád és tettestársai intézkedtek, de újak csatlakoztak hóhérmunkájukhoz. Hollós Hellschein Elemér újpesti ékszerész, ifj. Gál Sándor hatvani tengerész, Kapitány István harminckét éves politikai nyomozó, Király Sándor huszonnégy éves kalocsai kőműves, a vörösőrség tagjaiként egészítették ki az ítéletvégrehajtó osztagot.

Agyonlőtték Szabadi István harminchét éves napszámost, Horváth Gyula harminckét éves cimbalmost, Rigó Ferenc tizenkilenc éves napszámost.

Szamuely Tibornak nem lévén dolga a kivégzések alatt, üzenetvivőivel felajánlotta az érseki székhely papjainak, hogy világnézeti eszmecserét folytat velük, ha ilyen igényük támadna. Senki nem jelentkezett.

A Lenin-fiúk és a bizalmas beosztású helyi vörösök szigorú biztonsági intézkedések mellett maguk földelték el áldozataikat a katolikus temető elhagyatott sarkában. Sem pap, sem hozzátartozó, sem polgári hivatalos személy nem lehetett jelen a temetésnél, amelyet közönséges egészségügyi műveletnek tekintettek a terroristák. Egyedül Kálmán József fakereskedővel, a kalocsai ellenforradalmárok telefonistájával tettek kivételt, őt a felekezete szerinti szertartással temethették el.

Szamuelyt félénken figyelmeztették a közigazgatás emberei, hogy anyakönyvezni kell az elhunytakat.
Kérdezték, mit írjanak a halálnemet tartalmazó rovatba.

- A valóságot. A legőszintébb valóságot - válaszolta Szamuely. S amikor tanácstalan zavarral néztek rá, barátságos derűvel erősítette meg:
- Igen, csakis a valóságot. A halál oka: fulladás.

Este ismét, immár megszokottan az érseki palota díszebédlőjében gyülekeztek vacsorára a Lenin-fiúk. Szamuely csendes elégedettséggel jelent meg közöttük és így szólt:

- Hol moshatnám meg a kezemet? Hullaszaga van.

Kiskőrösön felakasztották Szenohradszky Pált, a Petzkay-féle terrorkülönítmény mellett működő vésztörvényszék újabb áldozatát.

A kivégzést ugyanott és ugyanazok hajtották végre, ahol, és akik megölték Spang József főhadnagyot.

1919. június 25. szerda

Kecel községben változatlanul folytatódott a földműves lakosság megfélemlítése.

Vallatták a vörös különítményesek az ellenforradalmi szerepléssel gyanúsított embereket, újabb és újabb személyeket tartóztattak le, büntetésként hadisarcot szedtek terményben, készpénzben, élőállatban.

A félelem fokozására nyilvános akasztást rendeztek.
Mikula György politikai megbízott utasítására Csóti Ferenc negyvenkét éves gazdálkodót végezték ki, noha semmilyen főbenjáró cselekményt nem tudtak rábizonyítani.

***

Szentendrén előző nap megkongatták a római katolikus templom harangját a budapesti ellenforradalom hírére.

Lázításnak minősítve a cselekményt, mindenáron büntetni akart a szentendrei és a pomázi direktórium. Úgy vélték, a bűnös nem lehet más, mint dr. Kucsera Ferenc káplán. Elhatározták letartóztatását.

Este fél tízkor vette őrizetbe erős fedezettel Chudy Ferenc, Szentendre városparancsnoka, huszonkét éves pincér. Ő vallatta a káplánt, aki a hosszadalmas és makacs kérdezősködésre állhatatosan ismételte, hogy nincs mit bevallania. A pincérből lett huszonkét éves városparancsnok önhatalmúlag, a vallatásnál jelenlévő direktóriumi tagok helyeslésével úgy döntött, hogy ki kell végezni a megátalkodottan tagadó papot.

Hárman kísérték dr. Kucsera Ferencet a Duna-partra: Darázs István huszonnyolc éves géplakatos, Chudy helyettese, Marinovits Miklós huszonnégy éves szabósegéd, Dudás János húszéves vasesztergályos, vörösőrök.

Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. A káplán hanyatt vágódott, de tagjai még mozogtak. A három kivégző legfiatalabbja, a húszéves Dudás János lépett hozzá.

- Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést - mondta és a káplán fejébe lőtt.

Chudy Ferenc városparancsnok utasítására reggelig a kivégzés helyszínén kellett hagyni dr. Kucsera Ferenc tetemét, s akkor is csak a temetőárokban hantolhatták el.

1919. június 25. szerda

Kecel községben változatlanul folytatódott a földműves lakosság megfélemlítése.

Vallatták a vörös különítményesek az ellenforradalmi szerepléssel gyanúsított embereket, újabb és újabb személyeket tartóztattak le, büntetésként hadisarcot szedtek terményben, készpénzben, élőállatban.

A félelem fokozására nyilvános akasztást rendeztek.
Mikula György politikai megbízott utasítására Csóti Ferenc negyvenkét éves gazdálkodót végezték ki, noha semmilyen főbenjáró cselekményt nem tudtak rábizonyítani.

***

[/b]Szentendrén előző nap megkongatták a római katolikus templom harangját a budapesti ellenforradalom hírére.

Lázításnak minősítve a cselekményt, mindenáron büntetni akart a szentendrei és a pomázi direktórium. Úgy vélték, a bűnös nem lehet más, mint dr. Kucsera Ferenc káplán. Elhatározták letartóztatását.

Este fél tízkor vette őrizetbe erős fedezettel Chudy Ferenc, Szentendre városparancsnoka, huszonkét éves pincér. Ő vallatta a káplánt, aki a hosszadalmas és makacs kérdezősködésre állhatatosan ismételte, hogy nincs mit bevallania. A pincérből lett huszonkét éves városparancsnok önhatalmúlag, a vallatásnál jelenlévő direktóriumi tagok helyeslésével úgy döntött, hogy ki kell végezni a megátalkodottan tagadó papot.

Hárman kísérték dr. Kucsera Ferencet a Duna-partra: Darázs István huszonnyolc éves géplakatos, Chudy helyettese, Marinovits Miklós huszonnégy éves szabósegéd, Dudás János húszéves vasesztergályos, vörösőrök.

[b]Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. A káplán hanyatt vágódott, de tagjai még mozogtak. A három kivégző legfiatalabbja, a húszéves Dudás János lépett hozzá.

- Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést - mondta és a káplán fejébe lőtt.

Chudy Ferenc városparancsnok utasítására reggelig a kivégzés helyszínén kellett hagyni dr. Kucsera Ferenc tetemét, s akkor is csak a temetőárokban hantolhatták el.

1919. június 25. szerda

Budapesten kíméletlen terrorral szereztek érvényt a szigorított rendkívüli állapotnak.

A vörösőrök, Lenin-fiúk és más karhatalmi járőrök ötletszerű önkényeskedéseinek senki nem vetett gátat. Szó szerint az életét tette kockára, aki az utcára bátorkodott: nem tudhatta, honnan, ki és miért emel rá fegyvert.

Így lőtték hasba a Gellért Szálló előtt Hyadacs Péterné tizennyolc éves fiatalasszonyt, s ugyanitt roncsolta szét a puskagolyó Walmann Henrik huszonhárom éves vöröskatona térdét. Főváros szerte tömegesen fordultak elő hasonló esetek.

Este hét és nyolc óra között, még teljes világosban sétáló tempóban haladt Taubinger Géza nyugalmazott pénzügyi igazgató a belvárosi Irányi utcából a Duna-part felé. Elegáns külseje és ráérős léptei elegendők voltak arra, hogy magára vonja az arra járőröző vörös karhatalmisták figyelmét. Hozzá lépett Kovács István vörösőr és gorombán hátba verte:

- „Hé, vissza, ne korzózzon erre, mintha még mindig az urak világa lenne!”

Ugyanitt cirkált Balogh Mihály politikai nyomozó, aki ismerte Kovács István vörösőrt. Felettesi eréllyel rákiáltott Kovácsra:
- „Rögtön lője agyon azt a büdös burzsujt, a pofája se áll jól!"
Kovács István szó nélkül lelőtte Taubinger Gézát, aki a járókelők szeme láttára holtan vágódott a kövezetre. Miután a vörösök eltávoztak, mentőért telefonáltak a szemtanúk.

Erre vonatkozik a mentőnapló szűkszavú esetleírása:
„Egy projectalt találtam. Bemeneti nyílás bal lapocka csúcsán, kimeneti nyílás a bal II. bordaközben. Holtan találtam. A hulla zsebei kifordítva, üresek!
dr. Gáspár.”

A nap folyamán hetvenkét alkalommal riasztották utcai balesethez a fővárosi mentőket.

Újpesten viszály és zavarodottság közepette működött a vésztörvényszék, mert munkások felett kellett ítélkezni, -nem a burzsoáziához, hanem a proletariátushoz tartoztak az ellenforradalmárok. Ahhoz az osztályhoz, amelynek nevében gyakorolta a diktatúra a vörösterrort.

Az előző napi ellenforradalmi megmozdulás során lelőtték a Mauthner Bőrgyár udvarán Szatmáry és Lipták vörösőröket.

Válaszképpen két halálos ítéletet akartak hozni a „szemet szemért, fogat fogért" elv alapján, mivel a tettesek kilétét nem tudták kideríteni. Emiatt keletkezett meghasonlás a vésztörvényszék tagjai között. Végül a legszigorúbb megtorlás követelői kerekedtek felül.

Paksi József harminchat éves asztalossegéd volt az újpesti rögtönítélő bíróság elnöke; vádbiztosa Potyondi József, jogi tanácsadója Illés Béla harmincéves ügyvédjelölt, szavazók Pick Ignác és Lőwy Sándor.

Halált mondtak Orczi Karó Imre harminckét év körüli munkásra. S hogy ne legyen munkás mindkét kivégzendő, a bosszú második áldozatának Martinovics Béla harmincöt év körüli kereskedőt tették meg.

Mindkettőjüket a tárgyalás után azonnal kivégezték a rendőrség udvarán. Az életüket kioltó sortüzet Schőn Gyula újpesti vörösőr parancsnok vezényelte.

1919. június 25. szerda

Kun Béla vágyott arra, hogy meghívják a párizsi békekonferenciára, mert így akár hallgatólagosan, akár kimondottan törvényesnek tekintették volna hatalmát a nemzetközi politikában.

Tehát ennek a diplomáciai elismeréssel egyenértékű meghívásnak a reményében szándékozott teljesíteni Clemenceau ama távirati parancsát, hogy északon vonuljon vissza a Vörös Hadsereg a demarkációs vonal mögé.

A visszavonulást elrendelő súlyos döntés elvben megszületett, de a végrehajtásával nem siettek: tudva, hogy a párizsi békekonferencia legfőbb gondja a békediktátum aláíratása a németekkel, s emellett a magyar kérdés pillanatnyilag századrangú, hatásosabb időpontra vártak a visszavonulás megkezdésével.

De készen állva a kedvező alkalomra, június 25-én nulla órától megtiltottak a Vörös Hadseregnek minden kezdeményezést a csehszlovák hadsereggel szemben.

Önként szüntették meg Budapestről az ellenállhatatlannak mondott északi hadjáratot.

1919. június 25. szerda

Reggelre az alábbi plakáttal találta magát szemben az ébredő Budapest:

„PARANCS!

Budapestre és környékére a LEGSZIGORÚBB KIVÉTELES ÁLLAPOTOT rendeljük el.
Három embernél több az utcán nem lehet együtt.

Mindenféle ellenforradalmi ténykedést vagy bármely bűntettet kötél általi halállal büntetünk.
Azokat az ellenforradalmárokat pedig, akiket a kezükben fegyverrel fognak el, a helyszínen lövik agyon.

Kun Béla
hadseregfőparancsnok-helyettes
Haubrich József
Budapest katonai főparancsnoka."

***

A szovjetház többi lakójához hasonlóan Kun Béla családja is elmenekült az épületből a flottilla-hajók lövései után. Ismerősöknél rejtőzködve töltötték a családtagok az éjszakát.

Kun Béláné közlése:

„Reggel hazamentünk.
Napközben beállított Kun Béla. Látszott rajta, hogy éjszaka nem aludt.
- Az ellenforradalmat levertük, de meglátjuk, ki volt benne - mondta.
- Azt hiszem, Haubrich József is... Kivizsgáljuk...”

***

Szamuelyné Szilágyi Jolán is visszatért a Hungária Szálló népbiztosi lakosztályába.

„A szovjetház más képet mutatott, mint tegnap. Megerősítették a védelmét. Felfegyverzett Lenin-fiúk cirkáltak körülötte. Az utcán találkoztam Lukács Györggyel, a derekán bőröv, a vállán, puska. Nagyon, harciasnak nézett ki, de a szemüvegével kissé komikusnak hatott, ezért jegyeztem meg magamnak.”

***

A zavaros idők ellenére változatlanul működtette pénztárát az Írók Direktóriuma.
Singer Arthurnak 3.110 koronát fizettek ki aktuális cikkeiért és „Szerkesztő úr” című röpiratért. Erdősi Dezső novelláit 2.500 koronával honorálták.

Visszaemlékezéseiben Böhm megfeledkezett arról az okmányról, amellyel akkor, 24-én este megajándékozta Kunt, -amit Kun Béla magával hozott Gödöllőről:

„Kun Béla elvtársnak,
Budapest

A mai napon kinevezem Önt a Vörös Hadsereg helyettes főparancsnokának Budapest székhellyel.

Főhadiszállás
Böhm.”

***

Bihari Mihály gyorsíró följegyzéseiből:[/b]

„Aznap a szokott időben a Népszava szerkesztőségébe siettem. A szerkesztőség együtt volt, hiszen lapot kellett csinálni. Lázasan. tárgyalták az eseményeket. Senki nem tudott semmi biztosat, mindenfajta hírforrás megszűnt. Már kilenc óra is elmúlt,... és a lapnak nem volt hiteles anyaga.

Ebben a kritikus helyzetben nyílt az ajtó, és megjelent közöttünk Kun Béla, rendkívül felindult állapotban. Híreket, komoly, megbízható értesüléseket akart hallani. A Hungária Szállót, az úgynevezett Szovjetházat el kellett hagynia, mert életveszélyes lett volna az ott-tartózkodás, és azóta elvesztett minden összeköttetést a katonai szervekkel. Halálosan fáradtnak, kimerültnek látszott, egy székbe rogyott, két kezével a fejét támasztotta meg, és ez az ember, aki biztos kézzel vezette a magyar proletárállam ügyeit, most nem bírt uralkodni idegei felett. De ez az idegroham rövid ideig tartott. Gyorsan erőt vett magán, felegyenesedett, bocsánatot kért előbbi gyengeségéért, és most már ismét a régi intézkedő, vezetésre termett férfi volt.
(354)

Kijelentette, hogy valakinek a szerkesztőség tagjai közül a budapesti hadtestparancsnokságra kell menni, híreket szerezni Haubrich Józseftől. Ez rendkívül fontos a lap számára is, hiszen az ország népét informálni kellett a nap eseményeiről. A redakció két legfiatalabb tagját, Székely Józsefet és engem jelöltek ki erre az útra.

Nyomban el is indultunk és minden különösebb incidens nélkül eljutottunk a Vigadó utca és a Dorottya utca sarkán álló Magyar Király Szállóhoz (ma a Belkereskedelmi Minisztérium épülete áll a szálló helyén.), ahol Haubrich József főhadiszállása volt. A budapesti hadtestparancsnok első emeleti szobája felbolygatott méhkashoz hasonlított. Katonai futárok jöttek-mentek, jelentést tettek, tisztek cikáztak egyik szobából a másikba, a Belügyi Népbiztosság nyomozó osztályának néhány embere a szoba egyik sarkában arról beszélt, hogyan tették ártalmatlanná Lemberkovits századost, a katonai puccs vezetőjét.

Sokáig kellett várakoznunk, amíg Haubrichhal beszélhettünk. Közölte: mondjuk meg Kun Bélának, hogy az ellenforradalmat lényegében felszámolták, a monitorok elmenekültek a Duna jugoszláv szakaszára, ellenséges erők már csak a József-telefonközpontban és a Ludovika Akadémián vannak. A József-központot, az ellenállásnak ezt a gócpontját egy órán belül, a Ludovika Akadémiát pedig reggelig felszabadítják. A helyzet megnyugtatóan alakul.

Felszabadult, könnyű léptekkel távoztunk. A szerkesztőségben már türelmetlenül vártak bennünket. Székely József kollégámmal együtt egyenesen Kun Bélához mentünk, aki már az arcunkról leolvasta a kedvező fordulatot. Gyorsan, szinte hadarva mondtuk el mindazt, amit hallottunk és láttunk.

- Ezt vártam - mondta. - Tudtam, hogy így lesz. Vöröskatonáinkban nem csalódtam.

Melegen megrázta kezünket és megköszönte fáradságos futárszolgálatunkat. Majd vette kalapját és távozott. Tisztelettel nyitottunk ajtót neki. Lekísértük a lépcsőházban a kapuig. Ott puha kalapját mélyen a szemére húzta, és eltűnt az éjszakában.”

***

A hadsereg-parancsnokság helyzetjelentése a frontokról június 24-én:

„Cseh-tót arcvonal:
A Cseh-tót kormánnyal kötött megegyezés folytán az ellenségeskedés ma délután öt órakor beszüntettetett. Csapataink a fegyverszünet folytán előírt vonalban állnak, az V. hadtest Bátnál és Tolmácsnál, a III. hadtestnél Kassára antant-tisztek érkeztek.

Román arcvonal:
Szolnok és Alpár között ellenséges gyalogság és tüzérségi tűz. Ezen szakaszon több ellenséges járőr vállalkozás visszaveretett.

Délszláv arcvonal és hadihajós helyzet: Változatlan.

Karhatalmi rész:
1. Budapesti ellenforradalmi puccsról a jelentések még nem érkeztek meg.
2. A Szamuely-csoport Kalocsától északkeletre az ellenforradalmárokat Kecelig szorította vissza. A Dunától nyugatra, Dunaföldvárt az ellenforradalmárok megint elfoglalták.

1919. június 24. kedd

Az önmagát harmadik személyben emlegető Lukács György emlékezése erre a napra:

„A Tanácsköztársaság idején, a június 24-i ellenforradalom leverésében, szerepe a következő volt:

A munkástanács ülésén nagy zűrzavar tört ki a puccs hírére, ekkor felment a szobájába, felvette egyenruháját a hadosztály-komiszári jelvényekkel, majd a vörösőröknél felállt egy asztalra és kijelentette, hogy átveszi a parancsnokságot.

Mikor egy fél óra után a nyugalom valamennyire helyreállt és érintkezésbe léptek a Kormányzótanáccsal, akkor a Hungária Szálló és az újpesti rakpart közti partszakasz parancsnokságát bízták rá. De mire megérkezett a Hungáriába, a monitorok már elmentek és nem tértek vissza, így különösebb harci feladat nem volt.

... Az orvostanhallgató kivégzésének esetéhez csak annyi köze volt, hogy éjjel jött egy patrul és jelentést tett az ügyről. Ő Korvin Ottóhoz küldte őket, hogy mint illetékesnek neki tegyenek jelentést.”
(353)

***

Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok a főhadiszálláson, a gödöllői királyi kastélyban tartózkodott a fővárosban zajló fegyveres ellenforradalmi kísérlet idején. Élményeit így rögzítette:

„A fővárosi ellenforradalom folyamán Kun Béla nem viselkedett a helyzetnek megfelelő bátorsággal.
Este nyolc óra tájban halálsápadtan beállított az ellenforradalom hírével a főhadiszállásra.

Telefonösszeköttetést igyekeztünk létesíteni Budapesttel, de nem sikerült, mert az ellenforradalmárok a telefonközpontot is elfoglalták. 7 óra tájban a József központból felhívták Stromfeldet és tudatták vele az ellenforradalom kitörését. Azt remélték, hogy a vezérkar tisztjei is csatlakoznak hozzájuk. Számításukban azonban csalatkoztak.

Az ellenforradalom hírére a főhadiszállásra rendeltük a közeli kistarcsai gyár munkásságát. Beszüntettem a fronttal való telefonösszeköttetést, nehogy a frontra nyugtalanító hírek szállingózzanak, s megzavarják a hadműveleteket; végül megtiltottam, hogy engedélyem nélkül bármiféle, katonákat szállító vonat a fővárosba befusson. Így megakadályoztuk, hogy a frontról esetleges ellenforradalmi csapatok a felkelők segítségére siessenek.

De Kunt alig lehetett megnyugtatni. Ahelyett, hogy a veszedelem pillanatában a forradalom fővárosában maradt volna a csapatok élén, sietve eltávozott helyéről, s a hadsereg parancsnokságnál keresett menedéket.
Tíz órakor Huges-összeköttetést kaptunk a szovjetházzal, ahonnan Alpári referált az eseményekről. A referátumból kitűnt, hogy Kun az első lövésre elvesztette a fejét, sőt átadta minden írását Alpárinak és úgy menekült el.

A városból kapott megnyugtató hírek hatására 10 óra után Kuhnt erős védőfedezettel bekísértettük a fővárosba.”

1919. június 24. kedd

A Duna pesti partján lévő Eskü úton - ma Belgrád rakpart - a szovjetház őrségéhez tartozó Lenin-fiúk cirkáltak este kilenc óra után. Max Miksa és Vajda Ignác Náthán arra voltak kíváncsiak, betartják-e a bérházak lakói az elsötétítési rendeletet. Max Miksa világosságot észlelt a 6. számú ház harmadik emeletének egyik ablakában. Felküldte társát, Vajda Ignác Náthám, hogy oltassa el a lámpát.

Csak pillanatokig maradt magára Max Miksa, amikor újabb két terrorista érkezett a szovjetház felől. Egyikük Marton István beosztott Lenin-fiú, a másik Küvér Lajos politikai nyomozó; korábban ápoló és műtőssegéd az egyes számú sebészeti klinikán. Ez a politikai nyomozóvá lett huszonhét esztendős Küvér Lajos kikérdezte Max Miksát, miről is van szó, ezt követően Marton Istvánnal együtt a házba sietett.

Szembetalálkoztak a lépcsőházban a már kifelé igyekvő Vajda Ignác Náthánnal, akit maga mellé parancsolt Küvér Lajos. Hármasban felzörgették a házfelügyelőt, hogy bocsássa rendelkezésükre a felvonót. Vajda közlése alapján Vahl Gyula kereskedő lakásába csengettek be.

Alig nyillott az ajtó, Küvér Lajos a főbérlőnek rontott:
„Ellenforradalmár gazember, világítottál, innen volt a világosság!
Leszúrlak, mint egy kutyát, nem kell senkinek elszámolnom az életeddel!”

Fegyvert követelt Vahl Gyulától, de mivel a halálra rémült kereskedő hálóingben reszketett a terrorista előtt, nyilvánvaló volt, hogy korán lefeküdt. Felhagytak gyanúsításával, ellenben fenyegetően kifaggatták, merre néznek az ablakok, kik tartózkodnak a lakásban.
Így derült ki, hogy Vahl Gyuláéknál albérlő lakik: Madarász Béla orvostanhallgató.

Már ő is feküdt a sötét szobában. Megdöbbent, amikor a bőszült Küvér Lajos berontott hozzá és hirtelen lámpát gyújtva, ordítozó hangon megvádolta:
"Gazember, fényjeleket adtál! Kilőttél az ablakon!"

Madarász Béla tiltakozott. Bizonyságul egyetemi jegyzeteit lobogtatta, amelyekből szigorlatra készült. Küvér Lajos nem hitt, mert nem is akart hinni neki. Ráparancsolt Marton István terrorista társára, hogy rohamkésével döfje le az egyetemistát. Marton kétszeri sürgetésre sem engedelmeskedett. Küvér ekkor váratlanul modort változtatott. Szelíd hangon felszólította Madarász Bélát, hogy vegye fel a nadrágját és a cipőjét, s amíg az öltözködött, így beszélt hozzá:
"Majd tisztázod magad nálunk odabent a kihallgatáson. De addig is biztosíthatlak, hogy semmi bántódásod nem lesz, ha rám hallgatsz. Van-e fegyvered, édes fiam? Ha van, add ide önként. Mert ha tagadod, hogy fegyvered van, de ha mi most itt mégis megtaláljuk, akkor tényleg nem segíthetek rajtad."

A már felöltözködött fiatalember átnyújtott Kövérnek egy kis forgópisztolyt, amelyből egyetlen töltény sem hiányzott. Kövér az iménti szelíd viselkedésével átvette, zsebre dugta a pisztolyt. Ezután minden átmenet nélkül kitört rajta a vadság. Ütni, tépni, rugdosni kezdte az egyetemistát. Amikor kifárasztotta a verés, megparancsolta Marton Istvánnak és Vajda Ignác Náthásnak, hogy kötözzék hátra Madarász Béla kezét.

Miközben ez történt fenn a harmadik emeleten, újabb Lenin-fiú érkezett a ház előtt várakozó Max Miksához. Ez a Lenin-fiú a huszonnyolc éves mázolósegéd, Lőbl Mór volt. Kíváncsiskodására őt is tájékoztatta Max Miksa. Ekkor már a kapu alatt rúgta-pofozta Küvér Lajos az utca felé tuszkolt elfogottat. Az utcára érve Küvér így beszélt Lőbl Mór barátjához:

"Ez egy ellenforradalmár tiszt, csak orvosnövendéknek hazudja magát. Pisztoly volt nála és fényjelzéseket adott le bujkáló társainak! Agyonütni és a Dunába dobni!"

Öten fogták körbe a megkötözött fiatalembert.
Lőbl Mór verni kezdte a fejét a nála lévő bottal mindaddig, amíg a bot ketté nem tört. Madarász Béla leroskadt az aszfaltra az ütésektől, próbált úrrá lenni fájdalmán és kábulatán. Miközben kiegyenesedett volna, Lőbl Mór kétszer hasba szúrta rohamkésével. Az egyetemista a szúrások ellenére egyenesen próbálta tartani magát.
Hitetlenkedőn nézett támadójára és nyögve mondta:

„Hát ti ilyenek vagytok?!”

Válaszként Lőbl teljes erővel Madarász Béla mellébe döfte a rohamkést. Az áldozat hátra zuhanva elterült a járdán.

Azt hitték, meghalt. Amíg eszméletlenül és mozdulatlanul feküdt, Küvér Lajos kikutatta zsebeit. Talált egy aranyórát a hozzá való aranylánccal, egy noteszt és egy tyúkszemvágót. E holmikat a forgópisztollyal együtt átadta Lőbl Mórnak, majd ők ketten elindultak vissza a szovjetházba. Lőbl megismételte, amit Küvér egyszer már mondott: "A Dunába dobni!"

A kizsebelt áldozat eltüntetésének feladata Marton István, Vajda Ignác Náthán és Max Miksa Lenin-fiúkra hárult. Max Miksa - huszonnégy éves, korábban raktáros egy nagykereskedőnél - a közelből egy szemétgyűjtő kocsit, az utcaseprők munkaeszközét húzta a vergődő-hörgő fiatalember mellé. Hárman kocsira emelték Madarász Bélát, majd lehúzták a cipőjét. Eltolták az Erzsébet híd közepéig. Max Miksa ott a nadrágot is lehúzta róla.

Mindennek akaratlan szemtanúja volt a hídon keresztül haladó Rosenfeld Ármin, aki ismerte a terroristákat. Kérlelte őket, engedjék meg neki, hogy kórházba szállíttassa a fiatalembert, aki súlyos sebei ellenére visszanyerte eszméletét. Reszkető kezefejével letörölte a homlokáról ömlő verejtéket, valamit nagyon mondani akart, de beszélni már nem tudott.

Rosenfeld Árminnak komoran tanácsolták a Lenin-fiúk, hogy gyorsan tűnjön el és álmában is hallgasson arról, amit látott. Amikor eltávolodott a szemtanú, a három terrorista a szemétgyűjtő kocsiról a gyalogjáróra fordította az eszméletén lévő Madarász Bélát.

Megragadták és a Dunába dobták.