1919. június 20. péntek

Ellenforradalmi zendülés tört ki a Tolna megyei Madocsán is.

Amint értesült erről Szekszárdon, a megyeszékhelyen Aranyos György kormányzótanácsi biztos és Tánczos Vendel vádbiztos, azonnal megtorló különítményt állítottak össze. A szintén ellenforradalmár-gyanús Faddon, Pakson, Dunakömlődön át robogtak Madocsára.

A faluhoz érve csatárláncba bontakozott szét a különítmény és támadást indított a helység ellen.

A szomszédos faluból, Bölcskéről többen a madocsai zendülők segítségére siettek, köztük ifjú Tomanek József és B. Kiss József. Mindkettőjüket elfogták a nyílt utcán és rögtön agyonlőtték.

B. Kiss József tetemével nem törődtek, de a szíven lőtt ifjú Tomanek Józsefnek puskatussal szétverték a fejét és szuronnyal kivájták a szemét.

Madocsa lakói közül sokan megsebesültek.
Elfogtak százötvennél több férfit, akiket aztán fogva tartásuk alatt szakadatlanul ütlegeltek.

Miközben ülésezett az Országházban a tanácsok országos gyűlése, Szamuely Tibor eltávozott különvonatán a fővárosból anélkül, hogy ezt bármiféle testülettel hivatalosan közölte volna. Távozása nem tűnt fel senkinek, mert előző napi felszólalása után az újabb szónoklatok kötötték le a gyűlés figyelmét.

Titokzatos elutazásának célját egyelőre csak hárman ismerték: Kun Béla, Korvin Ottó és Cserny József.
(333)

1919. június 20. péntek

Ellenforradalmi zendülés tört ki a Tolna megyei Madocsán is.

Amint értesült erről Szekszárdon, a megyeszékhelyen Aranyos György kormányzótanácsi biztos és Tánczos Vendel vádbiztos, azonnal megtorló különítményt állítottak össze. A szintén ellenforradalmár-gyanús Faddon, Pakson, Dunakömlődön át robogtak Madocsára.

A faluhoz érve csatárláncba bontakozott szét a különítmény és támadást indított a helység ellen.

A szomszédos faluból, Bölcskéről többen a madocsai zendülők segítségére siettek, köztük ifjú Tomanek József és B. Kiss József. Mindkettőjüket elfogták a nyílt utcán és rögtön agyonlőtték.

B. Kiss József tetemével nem törődtek, de a szíven lőtt ifjú Tomanek Józsefnek puskatussal szétverték a fejét és szuronnyal kivájták a szemét.

1919. június 20. péntek

Ráckeve ellen vonultak a környező falvak lakói, hogy elkergessék onnan a vörösöket.

A HÉV-állomást és a Duna-hidat védő vörösök puskatűzzel fogadták a támadókat. Pál Imre peregi gazdálkodót halálos találat érte.

Közben a helyszínre érkezett Budapestről a vörös vasasezred egy zászlóalja Czwick János rézlakatosból lett parancsnok vezetésével. A túlerő láttán meghátráltak az ellenforradalmárok, sokukat elfogták az egész Ráckevén hajtóvadászatot rendező vörösök.

Miközben a gyanúsnak vélt személyek összefogdosása tartott, megalakult a rögtönzött forradalmi törvényszék Czwick János elnökletével. Vádbiztosnak Diósi Pál negyvenhat éves lőszergyári munkást tették meg, szavazóbíráknak pedig Kertész Mór negyvenhat éves, Cserna Géza harminckilenc éves és Szladek Rezső harminchat éves géplakatosokat.

Golyó általi halált mondtak Paulheim Elek tartalékos huszár főhadnagyra, Dékány Benedek csendőrtiszthelyettesre és Szűcs István módos gazdálkodóra. Rájuk sem tudtak terhelőbb cselekményt bizonyítani, mint a többi elfogottra; az indoklás szerint azért szolgáltak rá a halálbüntetésre, mert mindhárman makacs hívei a kizsákmányoló osztálynak.

Czwick János úgy rendelkezett, hogy a letartóztatottak tömegének végig kell néznie a kivégzést. A végrehajtáshoz Vinoczai János, Ulián József és Fürth Ignác vöröskatonákat léptette ki.

Két áldozat azonnal meghalt, de az elvágódó Paulheim Elek főhadnagy nemcsak életben maradt, de az eszméletét is megőrizte. Czwick János hozzálépett, megnézte, majd elővette forgópisztolyát.

- Még az hiányozna, hogy kiheverje - mondta, és közelről főbe lőtte a főhadnagyot.

1919. június 29. vasárnap

Terjedelmes tudósításban ismertette a Vörös Újság a temetési gyászszertartás lezajlását. Így szól az eleje: (370)

"A kapitalista burzsoázia ellenforradalmának tizennyolc ifjú, proletár áldozatát kisérte utolsó útjára Budapest proletársága.

Az Országház téren folyt le a hatalmas, színbe markoló gyászünnepség, és utána az óriási gyászmenet a tizennyolc koporsóval végigvonult Budapest főutcáin.

Vérző szívű proletárok mutatták meg rettentő fájdalmukat, ezt a termékeny, ökölrázó, férfias fájdalmat, amely csak megacélozza erőnket és hitünket a magyar proletariátus megváltó felszabadulásában és történelmi küldetésében.

Lesújtottam, megtörten ment sok ezer proletár a tizennyolc halottaskocsi után, s ez a néma felvonulás mégis beszédes, harsány szavú, forradalmi manifesztáció volt az ellenforradalmi burzsoázia kíméletlen, gyilkos gazságával szemben és a céltudatos, erélyes, tiszta proletárdiktatúra egyedül üdvözítő szüksége mellett.

Az ellenfarradalom tizennyolc hősi proletár áldozatának ravatalát a Tanácsköztársaság Házának az Alkotmány utcával szembenéző lépcsőzetén állították fel.

Az óriási, fekete ravatal a piros virágok és piros szalagok forradalmi színeiben pompázva, páratlanul megkapó látványt nyújtott a hatalmas Országház téren.

A nagykaput és az oszlopokat fekete gyászlepellel vonták be, s a lépcsők fölé dobogót emeltek, amelyet teljesen befedtek fekete gyászdrapériával, és a koporsók közé délszaki növényeket helyeztek.

Két sorban álltak a mártírok koporsói, jobbról elsőnek Csőr István húszéves vöröskatona, Blasek Lajos húszéves vöröskatona, Deutsch János tizenkilenc éves vöröskatona, Hennig Mihály húszéves vöröskatona, Melegh B. János tizennyolc éves vöröskatona, Gulási Gusztáv tizennyolc éven vöröskatona, Szahrí 1. István tizenkilenc éves vöröskatona, Korbély Ferenc huszonhárom éves vöröskatona, Kósa Miklós huszonhárom éves vöröskatona, Szengáli Ferenc huszonnégy éves vörösőr, Pető Gyula huszonhárom éves vörösőr, Gyenis Géza tizennyolc éves vörösőr, Gosztonyi Gyula huszonhárom éves vörösőr, Szokok József tizennyolc éves vöröskatona, Lojkó Ferenc tizenhat éves vörösőr, Pigéc István huszonegy éves vöröskatona, Gross Mór 32-es vöröskatona és Lőruy Béla 32-es politikai megbízott.

Mindegyik koporsón vörös szalagos koszorúk, a Kormányzótanács, a Szocialista-Kommunista Párt, a katonák, hozzátartozók s a Vörös Újság koszorúi, rengeteg vörös szalag, piros virág, izzón a gyász komor feketeségében, az ég napfényes, kék végtelenje alatt."

1919. június 29. vasárnap

Reggel fövárosszerte az alábbi pártplakátot olvashatták:

"Munkások! Proletártestvérek! Elvtársak!

Budapest utcáin újra proletárvér folyt. A nemzetközi ellenforradalom magyar huligánjai orvul és titokban, kútmérgezéssel és fegyveres erővel a magyar proletárság uralma ellen törtek.

[b]A budapesti proletárság egy ökölcsapással leterítette az orvul támadó ellenforradalom banditáit.

Ám a harcnak proletáráldozatai is vannak.

Ifjú proletárkatonák, lelkesek, üdék és rózsás arcúak, forradalmárok és jövőben bizakodók,
- élemedett, szürkülő fejű, munkában gémberedett, öregedő proletárharcosok hullái, azoké, akik vérükkel védték meg a jövendőt - egyaránt kiterítve feküsznek!

A forradalom igaz harcosait gyászos ünnepséggel kísérjük ma, vasárnap délután 2 órakor az Országház térről örök nyugovóra!

Budapest proletárjai ott legyetek!

E gyászünnepség legyen méltóságteljes figyelmeztetés a világnak mind a négy tája felé, hogy a magyar proletárság fegyverrel a kézben., vére hullásán., a proletár uralomért föl fog áldozni mindent, le fog taposni minden ellenfarradalmi kísérletet és szívósan., állhatatosan, megingathatatlanul áll a proletáruralom mellett.

A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának titkársága."

1919. június 20. péntek

Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.

Részlet a Kassai Vörös Újság erre vonatkozó közleményéből:

"A szlovák sajtóiroda jelenti Kassáról június 20-án:
A Szlovák Forradalmi Intézőbizottság ma délben tartotta első ülését, melyen megalakította a Forradalmi Kormányzótanácsot.

A Forradalmi Kormányzótanács tagjai lettek: Elnök: Janousek Antal, külügy: Pór Ernő és Janousek Antal, hadügy: Vauricza János és Kovács Gyula, pénzügy: Hapsik József és Baján Vilmos, belügy: Fehér Ferenc és Szluka József földmívelésügy: Mokrány István és Csapaj József kereskedelem, vasút: Hirossik János és Vareha József, - belügy szintén Hirossik, igazságügy: Ungár Miklós és Czerny Vladimír, szocializálás: Csapó Samu és Fleischer Gusztáv, közoktatás: Suk Vencel és Krompaszky Ede, közellátás: Stehlik István, közegészségügy és népjólét: Jakab Lajos.

A népbiztosok a szlovák föld lakosságának megfelelően a szlovák, német és magyar proletariátus köréből kerültek ki.

A tanácsülés ezután megállapította a tanácsköztársaság címét, mely így hangzik: „Szlovák Tanácsköztársaság”
A tanácsköztársaságot képviseli a népbiztosok kormánya, melynek címe: Szlovák Forradalmi Kormányzótanács.

A tanácsülés harmadik pontját a nyelvkérdés képezte.
A szlovák földön használt nyelvek mindegyike egyenrangú.

Ehhez képest a Kormányzótanács rendeletei az illető vidéken használt nyelven tététnek közzé. A Szlovenskón élő proletárok, nyelvre való tekintet nélkül, egyazon jogokat élvezik. A tanácsülés ezután belügyi, külpolitikai és katonai kérdéseket tárgyalt. A kormány megalakulásáról a Kormányzótanács kiáltványt bocsátott ki.

A Kormányzótanács megalakulása alkalmából meleg hangú táviratban. üdvözölte Lenin elvtársat és a magyar Forradalmi Kormányzótanácsot."

1919. június 19. csütörtök, Úrnapja

Mivel elvben vallásszabadságot hirdetett a tanácsköztársaság, hivatalosan nem tagadhatta meg a katolikusok úrnapi körmenetét.
A budai hívők is körmenetben vitték utcára az oltáriszentséget.

Szertartásukat botrányba fullasztották mind a Várban, mind a Krisztina városban. Fenn a Várban egy Preisz Leó nevezetű vallásgyűlölő a körmenet közepébe rontott és leköpdöste az ornátusos pap kezében tartott oltáriszentséget. A jelenet kizökkentette az ájtatosságából a híveket.

Preisz Leót ugyan meg tudták védelmezni a vörösőrök a lincseléstől, de a házakat borító kommunista dekorációkat, vörös lobogókat nem. Ezeket leszaggatták, darabokra tépték.

Válaszul a kommunisták pártján lévő állítólagos járókelők verni kezdték a híveket, egy templomi lobogót megkaparintottak és elégettek. Végül a vörösőrség állította helyre a RENDET.

[MINTHA CSAK MA LENNE, - ma is a vörösőrség RENDJE alatt élünk!]

***

Súlyosabb következményekkel járt a krisztinavárosi körmenet botrányba fullasztása.

Rendben, vallásos éneket zengve vonult a Krisztina körúton a szentségkísérők sokasága. Valaki váratlanul a magyar nemzeti himnuszt kezdte énekelni. A példát azon nyomban követte az egész körmenet.

Mintha csak erre vártak volna a járda szélén hosszan sort álló vörösőrök. A menet közé rontottak, ütéssel, fenyegetéssel, taszigálással akarták elhallgattatni a hívőket.

Perceken belül a helyszínen termett Cserny József egy csapat vörös terrorista élén. A teherautókról egyenesen a tömegbe ugráltak. Sűrű lövöldözéssel kergették szét a hívőket. Sokan megsebesültek a zűrzavarban, dr. Dénes Arthur ügyvéd halálos lövést kapott.

Soha nem derült ki, provokációból kezdték-e énekelni a himnuszt, avagy jóhiszemű ötletből. Tény, hogy a tettest nem keresték, noha letartóztattak tizenhat vallásos személyt, köztük Krizsán plébánost is.

Őrizetbe vették az oltáriszentséget meggyalázó Preisz Leót is. Hathavi felfüggesztett fogházbüntetést kapott. Nem a vallásos érzelmek súlyos megsértéséért, hanem közbotrány okozásért.

Enyhítő körülménynek tudta be a forradalmi törvényszék, hogy Preisz Leó túlfűtött világnézeti indulatában követte el tettét.
(331)

1919. június 18. szerda

Ellenforradalmi megmozdulás készülődött a Duna-Tisza közén. Gyülekezőt hirdettek a szervezők Kalocsa térségébe. Sokan keltek útra a hívásra, köztük Tamás Sándor negyvenöt éves gazdálkodó az öregcsenői tanyavilágból.

Öregcsenő és Kalocsa között találkozott Kis Károly vörösőrrel. Pihenésképpen elbeszélgettek.

Tamás Sándor teljes gyanútlansággal megmondta, hova iparkodik. Akkor sem fogott gyanút, amikor Kis Károly leemelte válláról a puskát.

Mire észbe kapott, már késő volt: a vörösőr szó nélkül lelőtte.

***

Tizennegyedike óta még mindig tartott az Országházban a tanácsok országos gyűlése. Szamuely ezen a napon szólalt fel. Idézet a beszédéből:

"Amikor a magyarországi proletariátus a proletárdiktatúra útjára lépett, mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a lépés harcot jelent...

Ha mi ma ezt a harcot beszüntetni akarnánk, azt jelentené ez, hogy mi feladjuk azt a küzdelmet, amelynek célja a világ összes proletárjainak, összes kizsákmányoltjainak a felszabadítása.

Igen tisztelt elvtársak! Azzal is tisztában lehettünk a proletárdiktatúra álláspontjára való helyezkedés pillanatában, hogy nem szabad nekünk elfelejtkezni egy igen fontos momentumról, amelyről eddig, sajnos, még szó nem esett a tárgyalások folyamán, és ez a magyarországi tanácsköztársaság kötelessége, a szolidaritás kötelessége az oroszországi tanácsköztársasággal szemben.

Nem akarom bővebben fejtegetni, hogy mit és miért köszönhetünk mi az oroszországi tanácsköztársaságnak, nem akarom bővebben fejtegetni, hogy milyen kötelességeink vannak az oroszországi proletariátussal szemben.

De az az egy kétségtelen., hogy nekünk a harcot feladni, a harcot beszüntetni addig nem lehet, amíg az oroszországi proletariátus veszélyben van."
(330)

1919 április 30. szerda

Szigeti Gusztáv dégi kereskedő búvóhelyül kölcsön adta siófoki nyaralóházát gróf Festetich Sándornak, a Károlyi-köztársaság első hadügyminiszterének, amikor túszok szedését rendelte el a kormányzótanács.

Szigeti Gusztávot ezért letartóztatták és Veszprémben tartották fogva.

Halált mondott rá ezen a napon Lusztig Arnold huszonnyolc éves, nyomdászból lett teljhatalmú politikai megbízott és Pervanger Mihály huszonhat éves vas- és fémöntő, aki parancsnoka volt a Veszprémben működő karbatalmi terrorista különítménynek. Erősítésként, átmenetileg ebben a különítményben teljesített szolgálatot Budapestről Csomor Gábor, a Cserny József keze alá tartozó legkíméletlenebb különítményesek egyike.

Őt bízta meg Lusztig Arnold és Pervanger Mihály a kereskedő kivégzésével, amire Csomor Gábor készségesen vállalkozott. Ez a huszonkét éves, négy elemis terrorista, aki szakmát nem tanult, a 13-as huszároknál szolgált a háború alatt és katona maradt a forradalom idején is.

Miután elvállalta Szigeti Gusztáv meggyilkolását, fölkereste Herczeg Gábor veszprémi fiákerest és kényszerítette, hogy vigye el őt és a halálraítéltet Balatonkenesére.

Már alkonyodott, amikor elindultak. Egy temető mellett megállította Csomor a bérkocsit, leszállt, s egy kőkereszt darabjával visszatérve, a követ koloncként Szigeti Gusztávra kötözte. Besötétedett, mire a Balatonhoz értek.

Itt megparancsolta a fiákeresnek, hogy gúzsolja össze a foglyot a magukkal hozott drótkötéllel. Csomor megfenyegette a bérkocsist, hogy erről az útjáról senkinek ne merjen beszélni, különben az életével fizet, s visszaengedte Veszprémbe.

Szigeti Gusztávot leterelte a partra. Húsz-huszonöt lépésnyire a sekély vízbe gázoltatta egy kis homokszigetig. Amikor a szárazulatra értek a sötétben, Csomor Gábor közölte a kereskedővel, hogy ki fogja végezni. A kereskedő hangosan sírva könyörgött az életéért.

Csomor egészen közelről célzott revolverével áldozata fejére, mégsem találta el. A második lövés sem volt halálos. Elvágódott a megkötözött, kővel terhelt áldozat, vonagló teste lecsúszott a vízbe a szárazulatról.

Csömör addig szurkálta rohamkésével a vonagló testet, míg mozdulatlanná nem vált, aztán beljebb taszigálta a vízbe. S annak igazolására, hogy valóban kivégezte a dégi kereskedőt, levágta egyik fülcimpáját, bemutatni megbízóinak.

Gyalog ment vissza Veszprémbe. A magával hozott fülcimpát átadta Pervanger Mihály különítményes parancsnoknak. Aki meg továbbvitte azt Lusztig Arnoldnak, Veszprém megye teljhatalmú politikai biztosának.

Úgy döndöttek, ötezer korona jutalomban részesítik Csomor Gábort a kivégzett kereskedőtől elkobzott pénzből, amiért példásan megoldotta a rábízott feladatot.

1919. április 29. – kedd

Reggel óta Kiskunfélegyházán tartózkodott a Tóth Béla mészárossegéd parancsnoksága alatt álló terrorcsapat különvonata.

Miután a robogó vonaton kivégezték és a vasútárokba dobták a három hódmezővásárhelyi polgárt, Szentesen ugyanazt cselekedtek, mint Makón és Hódmezővásárhelyen. Végigsarcolták a várost és ötvennél több túszt szedtek, köztük dr. Kiss Bélát, Szentes főjegyzőjét.

Kiskunfélegyházán durva ugratások közepette arra kényszerítették a koros Návay Lajost és testi hibás unokaöccsét, Návay Ivánt, hogy csupasz kézzel tisztogassák a híg trágyától szennyes marhavagonokat.

Kiss Béla szentesi főjegyzőt ütlegelve vallatták, próbált-e, s ha igen, mi módon ellenforradalmat szervezni. Miközben ez történt, más különítményesek ásót, lapátot kerítve munkára hajtottak egy csapat túszt a foglyok közül:
három sírgödröt ásattak velük a vasúti étteremmel szembeni térségen.

A különvonat egyik pullmankocsijában összeült a vésztörvényszék. Egy Molnár István nevezetű vörösőr elnökölt, vádbiztosként Varga János szerepelt, s több csanádi-csongrádi kommunista vezetővel együtt tagja volt a vésztörvényszéknek Tóth Béla terrorista parancsnok is.

Maguk elé vezettették a két Návayt és dr. Kiss Béla szentesi főjegyzőt. Návay gyakorlott politikusként, higgadt jelenléttel viselkedett, kérve, hogy Budapesten állhasson törvényszék elé, ahol igazolni tudja kétségtelen ártatlanságát; unokaöccse pedig végképp felette áll minden gyanúnak.

Erre odavetette egy makói kommunista:
„Lári-fári, nem tesz semmit, ezek is csak olyanok, mint a többi burzsuj."
Dr. Kiss Bélától megkérdezték, tudja-e, mi az a kommunizmus?

A hallgatásra így szólt embereihez Tóth Béla:
„Na vigyétek őket, mutassátok meg nékik, mi a kommunizmus!"

Kiss Géza, Kiss Péter, Janovics János, Lázár Andor Endre és Engi Lajos Sándor különítményesek a már megásott gödrökhöz vezették áldozataikat és agyonlőtték őket. Návay Iván nem halt meg. Engi Lajos Sándor a vergődő ember szívébe döfte és megforgatta rohamkését.

A kivégzettek elföldelése után a különvonat folytatta útját Budapest felé.

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Húsvét lévén, ünnepi sétálgatással töltötte a délutánt a pesti Duna-korzón apa és fia: a két Dobsa Miklós.

Az ifjabbik még csak tizenkilenc éves volt, de már zászlósi rang állt mögötte. Méghozzá huszárzászlósi. Büszke lehetett erre, mert civilben is egyenruhát viselt, noha mindenféle katonai jelzés nélkül, közönséges gombokkal. A fényes csizma és az úrias lovaglópálca megint csak arról vallott, hogy ifjú Dobsa Miklósnak imponál a tiszti mivolt.

Külseje feltűnt a Hungária Szálló, azaz a Szovjetház közelében cirkáló kerékpáros vörös járőröknek. A két járőr megállította a két Dobsát, de csak a fiatalt igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a huszár zászlós elvesztette valahol személyi okmányait. A járőrök nyomatékkal intették: ne nagyon járkáljon az utcán igazolványok nélkül, mert abból komoly baja származhat. Magára maradva a két Dobsa, ajánlotta az apa: menjenek haza mielőbb. De mert útba esett nekik a Szovjetház, ifjú Dobsa afelől érdeklődött a kapuban posztoló vörös karhatalmistától, miként lehetne pótolni elvesztett okmányait. A karhatalmista bekísérte az épületbe, ahonnan rövidesen visszatérve, a fiatalember közölte apjával: új igazolványt a Zrínyi utcai főkapitányságon állítanak ki számára, kis kerülővel útba ejti, és megy haza.
Gyanútlanul elváltak.

A zászlóst távolról követte egy vörös karhatalmista a Szovjetház őrségéből, amíg az a közeli főkapitányságra tartott. Amikor odaért, egyenesen Schön Gábor elé vezették, aki nem volt más, mint a fővárosi politikai nyomozók főnöke, közvetlenül Korvin Ottónak alárendelve. Huszonhárom éves, joghallgató, két évnél hosszabb háborús katonai szolgálattal a háta mögött. Mindjárt a kihallgatás kezdetén felháborította a fiatal zászlós viselkedése, aki válaszolgatás közben lovaglópálcával ütögette csizmája szárát. Amikor pedig Schön Gábor gazembernek nevezte, gúnyosan elmosolyodott.

Ezzel betelt a pohár: Schön a telefonért nyúlt és hívta a Teréz körúti Batthyány-palotát, ahol Cserny József, a különleges karhatalmi alakulat (a leninfiúk) parancsnoka vette fel a kagylót:

„Cserny elvtárs, küldök önnek egy hetyke legényt, intézzék el angolosan" -mondta a politikai nyomozófőnök és erős fedezettel átkísértette Dobsát a Batthyány-palotába.

Cserny nem volt Schön alárendeltje. Annyira nem, hogy ügyeivel egyenesen és kizárólag Kun Bélának tartozott elszámolni. Egyébként huszonhét éves, eredeti szakmája bőröndkészítő, a katonaságnál tengerész; az orosz harctérre kerülve fogságba esett, megismerkedett Kun Bélával, aki a bolsevik hatalomátvétel után forradalmár iskolába küldte. A tanácsköztársaság kinyilvánításakor haladéktalanul megbízta egy csak neki felelős, személyi biztonságára is vigyázó különleges karhatalmi alakulat szervezésével és vezetésével. Ez elé a Cserny József elé vezették a fiatal zászlóst.

Nem látta okát, hogy kivégeztesse csupán egy kurta telefonbeszélgetés alapján. Visszakísértette hát. Schön Gábor erre írásban ismételte meg, hogy mi legyen a sorsa ifjú Dobsa Miklósnak. S a biztonság kedvéért újra beszélt telefonon Csernyvel.

Cserny megunva már a Schön Gábor által erőltetett huzavonát, szólt a helyettesének, amikor megint eléje állították a zászlóst: „Intézzétek el."

A helyettes Groó Géza. Harminchárom éves, tíz évig volt tengerész, onnan kötötte baráti ismeretség főnökéhez. Zord, kíméletlen ember. Akárcsak Nyakas Nagy János, akit maga mellé parancsolt Groó Géza.

Ők ketten terelték le a pincébe a tizenkilenc éves zászlóst. Ráförmedtek, ásson magának gödröt a szénhalomba.

Akaratukat megtagadta. Erre rávetették magukat, leteperték, rúgták, ütötték. Most már hajlandó lett volna megfogni a lapátot a fiatalember, de nem tudta, mert a karcsontjai eltörtek, miként az állkapcsa is. Azzal ért véget az egyoldalú dulakodás, hogy mind Groó Géza, mind Nyakas Nagy János közvetlen közelről, forgópisztolyból két-két golyót lőtt a zászlós fejébe.

Húsvéthétfőre virradó éjszaka szállították el teherautón a Batthyány-palotából a holttestet
.
.
.
és a Dunába dobták.

Groó Géza pedig ezzel az üzenettel adta Schőn Gábor tudtára a kivégzést:

„Már nem mosolyog a fiú."

Most olvasom Gyúrcsány békemenetét, amit "a Dunába lőtt százezrek emlékére szerveznek péntek este fél 7-kor" a hazug kommunisták.

Felháborít ez az újabb szemforgató aljasságuk, - hiszen a Dunába-lövés éppen az ő találmányuk, - 1919-ben sok esetben alkalmazták a Dicsőséges 133 napjuk alatt.

A Vörös Könyv 1919 számos ilyen dokumentumot tartalmaz.

Már akkor is kedvelték az ilyen böszme nagyokat, nézzétek meg: - mindegyiknek csak a füle legalább három emelet!

Ceterum censeo soc-liberalem esse delendam!

1919. április 29. – kedd

Terjedelmes, a legapróbb részletekre is figyelmet fordító rendelettel írta elő a kormányzótanács a budapesti május elsejei ünnep kötelező programját és rendjét:

„A proletárok fölvonulása két irányban történik. A budaiak Budán, a pestiek Pesten maradnak.

A színházak előadásai este fél nyolc órakor kezdődnek. Az Operában és a Városi Színházban, ahol az internacionális hangversenyt tartják, 8 órakor kezdődik az előadás.

A Budai Színkörben külön erre a célra szervezett társulat játszik.
Az angol-parki Kaszinó-mulatóban, a Berlini-kertben, a Békeszínpadon, az illusion Színházban és a Fasor-kabaréban kabaréelőadások fél 3, 5 és 8 órakor.
Az Alpesi faluban artista-előadás fél 8 órakor.
A Beketow-cirkuszban délután 3 és este fél 8 órakor díszelőadás.
A Jancsi-cirkuszban délután 2 órától kezdve hat díszelőadás.

A Hungária-kertben, a Zöld vadászban és a Trieszti nőnél artistamutatványok szabad színpadon.
A Népligetben a népszínpad és a cirkusz folytatólagos előadásokat tart, ezen kívül a szabad színpadon ingyenes előadások lesznek.

A városban lévő színházak, kabarék, orfeumok, valamint a Beketow-cirkusz jegyei a Központi jegyelosztóban féláron kaphatók. A többi jegyek kétkoronás egységárban a helyszínen válthatók. A szabad színpadon ingyen előadás.

A menet elindítását csak arra hivatott és jelvénnyel ellátott főrendezők rendelhetik el. A városparancsnokság telefónon jelzi az indulást.

Reggel 8 órától kezdve az egész városban szünetel a kocsiközlekedés. Minden felvonuló csoport köteles betartani az előírt menetirányt. A mentőállomásokat zöld zászlók jelzik.

A vízszolgáltatási helyeken »ivóvíz« jelzésű táblák. Mindenki vigyen magával élelmet és ivóedényt. A menetben csak zárt díszkocsik vehetnek részt, ezekről előzőleg jelentést kell tenni az intézőbizottságnak.

Szerdán nincs hústalan nap.

A gyülekezési helyeken kizárólag a párttirkárság hivatalos szónokai fognak beszélni.
Az útvonalak mentén állnak fel a zenekarok és dalárdák.

Rendbontók a forradalmi törvényszék elé kerülnek.

Budapest, 1919. április hó 29-én.
A Forradalmi Kormányzótanács.”

1919. április 25. - péntek

Kóréh Endre, a székely hadosztály krónikása írja:

„Presán tábornok felhívására megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások.

A csapatok körében elterjedt a hír: a Székelyföld autonómiát kap.

A hadosztályparancsnokság a csapatokhoz az alábbi parancsot intézte:

A román királyi csapatok parancsnoksága a székely hadosztálynak a következő ajánlatot tette:

A román királyi hadsereg nem tekinti a székely hadosztály csapatait kommunista csapatoknak.

Tudja azt, hogy a vöröscsapatok ellenséges érzülettel vannak a székely hadosztály csapatai iránt. Ennél fogva a román királyi hadsereg megszünteti az ellenségeskedést akkor, ha készek vagyunk mi is a fegyverszünetre. ...

Debrecen már két nap óta román és francia csapatok által van megszállva és entente csapatok már Nyíregyháza közelében állnak. ...

Ti már haza akartok menni, mivel a kevés számban beérkezett vöröscsapatok az ellenség elől gyáván, rablómódra megfutamodtak.

Ti egyedül harcoltok többszörös túlerővel szemben és idővel eredmény nélkül elvérezve.
A derék, becsületes, tisztességes erdélyi magyar kimerülve és fáradtan mindennemű segítség nélkül, ruha nélkül, fázva áll szemben a túlerővel.

Az ellenség túlerőben is ajánlatot tesz nektek, hogy életetek biztonságban lesz, pénzetek, magánvagyonatok épségben marad és békésen visszatérhettek lakóhelyetekre, Erdélyországba, -de követelik, hogy a fegyvert tegyétek le.

Mérlegelve a reménytelen általános helyzetet, nem vállalhatok felelősséget azért, hogy tovább vért ontassak ilyen körülmények között. Válasszatok ti, melyik utat akarjátok és e szerint járnak el a parancsnokok, akik a közvetlen ellenséggel szemben állnak.

Demecser, 1919. április hó 25-én.

1919. április 24. - csütörtök

A szentkirálypusztai fegyveres összetűzést követően a vörösök magyar érzelmű emberek után nyomoztak Kecskemét tanyavilágában.

Wachtler Mihály vörös karhatalmi századparancsnok és kísérete betért dr. Kiss Béla negyvenhárom éves ügyvéd tanyájára. Elsősorban az ellenforradalmár hírében álló Francia Kiss Mihály, Barna Tibor és Szemerey Zsigmond felől vallatta Wachtler Mihály a házigazdát, de nem tetszettek neki a kérdéseire kapott válaszok.

Ráparancsolt az ügyvédre, hogy induljon a megadott irányba. Eltávolodtak a tanyától néhányszáz lépésnyire, ahol utasította a vörös századparancsnok Pancza Kovács Istvánt és Horváth Dömét, hogy lőjenek bele az ügyvédbe. Ezek meg is tették.

Befogták dr. Kiss Béla lovait, hogy saját fogatán szállítsák be Kecskemétre. Miután kocsira tették az ügyvédet, megpofozták, hogy ne hörögjön.

Mire elindultak, dr. Kiss Béla kiszenvedett.

Wachtler Mihály századparancsnok azért elindította a kocsit. Célulát írt a városi direktórium Vince nevű tagjának ezzel a szöveggel:

„Remélem, elégedettek lesznek a küldeménnyel.
Megyünk tovább Szentkirálypusztára, oda küldjék utánunk a reggeli cigarettát.”

1919. április 24. - csütörtök

A románokkal egyeztetett hadműveleti terveknek megfelelően a csehszlovák hadsereg újabb támadást indított Magyarország ellen.

A Börzsöny-hegységtől a Kárpátaljáig sok száz kilométer hosszúságban mindenütt átlépte a magára is kötelezőnek elismert demarkációs vonalat.

Célja az volt, hogy a kész tények mindenkor előnyös módszerével fegyveresen szerezze meg mindazon területeket, amelyeket magának igényelt a prágai hatalom Magyarország területéből, tekintet nélkül a csehszlovák politikusok által elsődlegesnek hirdetett nemzetiségi elvre.

Három fő ékben hatoltak be a tanácskormány által ellenőrzött területekre:
Elfoglalták a salgótarjáni szénmedence nagy részét; hozzákezdtek a borsodi iparvidék megszállásához; előretörtek a Kárpátaljától a Sajó torkolatvidékéig, hogy a Tisza középső szakaszánál, minél mélyebben a Nagy Magyar Alföld területén, lehetőleg Tiszafüred-Mezőcsát térségében szilárd összeköttetést teremtsenek a szintén támadásba lendülő román hadsereggel.

***

A román vezérkar az alábbi utasítást küldte Bukarestből a magyarországi fronton lévő alakulatok parancsnokainak arra az esetre, ha fegyverszünetet kötne a székely hadosztály:

"1. A volt magyar állam reguláris csapatai által küldött parlamenterek elvből elfogadandók, és a törvény értelmében velük tárgyalni kell.
Nincs ellenben megengedve a vörös bandák által küldött parlamenterekkel beszédbe elegyedni és velük tárgyalni.

2. Ha a székely hadosztály fegyverszünetet kér, megadható neki a következő feltételek mellett:
a. Azonnali fegyverletétel.
b. A tisztek és csapatok internálása addig az időpontig, amíg a jelenlegi -magyarok elleni- akció be nincs fejezve.
c. Biztosítva van életük, vagyonuk s teljes szabadságuk, ha rendeleteinket és törvényeinket tiszteletben tartják.
d. Azonnal, amint az e pillanatban folyamatban lévő harcok befejeződnek, szabadon lesznek bocsátva és tűzhelyeikhez mehetnek."

1919. április 17. csütörtök

Amikor 1918. december 24-én, karácsony szentestéjén bevonultak Kolozsvárra a románok, az Erdély fővárosában lévő magyar tisztek, hívatásos és sorállományú katonák menekülni kényszerültek, hogy elkerüljék a foglyul ejtés veszedelmét.

Ezekből a menekülőkből s a hozzájuk csatlakozó önkéntesekből szerveződött számottevő fegyveres erővé az a magasabb egység, amely székely hadosztálynak nevezte magát.

Vezetője szentkereszthegyi Kratochwil Károly ezredes lett.

Önerőből, önállóan folytatták rengeteg szenvedés, nélkülözés közepette önvédelmi harcukat a megszálló román csapatok ellen az áprilisi román offenzíváig.

Kóréh Endre volt a haderő tábori lelkésze. Könyvet írt e sajátos katonai alakulat viszontagságairól, „Erdélyért. A székely hadosztály és dandár története, 1918-1919" címmel.

A székely hadosztályra és dandárra vonatkozó, pontos dátumokat tartalmazó, naplószerűen sorolt tények és adatok túlnyomó része Kóréh Endre könyvéből való, mint az alább következő három idézet is:

***

Távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

„Szatmár, 1919. április 17. este 8 óra

Azonnali sürgős intézkedést kérek, hogy Szatmárnémeti, Debrecen, Nagykároly, Nagyvárad összes szervezett munkásai álljanak fegyverbe, különben ezen helységek sorsa meg van pecsételve.

A helyzet állandóan rosszabbodik.
A vöröscsapatokat kérem a székely parancsnokságnak alárendelni. Tapasztalataim szerint úgy a nagyváradi 39. sz. vörös dandár, valamint a többi vöröscsapatok sem tartják fenn a székelyekkel az összeköttetést, és így az egységes vezetés majdnem lehetetlen.

Egyetlen megoldás, ha az összes csapatok felett a székely különítmény parancsnoksága veszi át a vezetést.

Papp B.”

***

Második távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

„Szatmár, 1919. április 17. este 10 óra

A vöröskatonák állásaikat elhagyják, csapatostól menekülnek a veszélyeztetett zónából. A székelyek a direktórium tagjait letartóztatták. A vörösek és székelyek közt állandó az összeütközés.

Tasnád ellenséges (román) megszállása minden pillanatban várható.

A tasnádi munkástanács vezetői útban vannak Debrecen felé. Kérek sürgősen küldeni katonaságot, lőszert, felszerelést.

Róbert Oszkár,
a szatmári kormányzótanács elnöke.”

***

A harctéri események mellett lássuk, mi történt húsvét nagyhetében Szatmáron.
Kóréh Endre írja:

„Amint a kedvezőtlen harctéri hírek elterjedtek, és az első menekült szekerek végigdöcögtek az utcákon, a vörös uralom megingott.

A direktórium csomagolt, és odébb akart állni, a vörösőrség pedig egy óra alatt leszerelt.

A szatmári polgárság hamarosan neszét vette, hogy a direktorok a város pénzét és aranynemüit is el akarják emelni. Rövidesen tanácsot tartottak, s felkérték a székely hadosztályt, hogy segítsen rajtuk.