1919. április 16. szerda

Délután 16 órakor megindult a keleti arcvonal teljes hosszán a román hadsereg általános támadása.

A frontvonal Máramaros térségétől le a Maros völgyéig húzódott sok száz kilométeres hosszúságban. Közvetlen hadműveleti célnak a Vyx-jegyzékben rögzített vonal elérését jelölte meg a román vezérkar, de a támadás lendületétől függően a Tisza-vonal elérését is lehetségesnek tartották.

Második etapként Budapest elfoglalását, a tanácskormány megdöntését akarták elérni a hadjárattal.

A hadügyi népbiztosság korábban elparancsolta az arcvonal középső részéről, vagyis a centrumból a Székely Hadosztályt, amelyet a vörösök megbízhatatlannak tartottak nyíltan vallott nemzeti elkötelezettségük miatt.

A Székely Hadosztály nagyszerűen kiépített állásokat adott át a csucsai-szorosban, a Sebes-Körös völgyében a 39-ik vörös dandárnak és az első nemzetközi vörös ezrednek.

Arra számított a hadügyi népbiztosság, hogy a vörös egységek szükség esetén utolsó csepp vérükig védelmezni fogják a román front legfontosabb szakaszát. Meg is kaptak ehhez minden lehetséges segítséget a budapesti hadvezetőségtől, de az elvárható helytállásnak éppen az ellenkezője történt.

A vörösök Szirénváraljától Csucsáig megnyitották a frontot a románok előtt. Egyetlen puskalövés nélkül elhagyták ideálisnak mondható állásaikat az elitnek vélt vöröscsapatok.

Mivel épp a centrumban törhettek előre ellenállás nélkül a románok, a szárnyaknak is vissza kellett vonulniuk az északi Szatmáron éppúgy, mint délen a Maros völgyében.

Alig indult meg tehát a románok általános támadása, néhány óra alatt kényelmes út nyílt előttük Nagyváradra, sőt azon túl a Nagyalföld Tiszáig terjedő országrésznyi térségeire.

1919. április 23. – szerda

A polgári túszok szedésére kiadott kormányzótanácsi rendelet érvénye kiterjedt a vörös hatalom által ellenőrzött valamennyi területre.

Míg a nagyobb városokban -Kecskeméten, Szolnokon, Egerben, Győrött, Nagykanizsán, Szombathelyen, Székesfehérváron- a legtekintélyesebb negyven-ötven polgárt vették őrizetbe, addig a mindvégig viszonylag kíméletesen kezelt, Sopronban csak tizenhét tekintélyes személy került a túszok listájára.

Értük sem fegyveresek mentek, hanem udvarias levelet kézbesítettek számukra Knapp Gábortól, Sopron város teljhatalmú politikai biztosától a következő szöveggel:

„Megkérem Önt, hogy szíveskedjék holnap délelőtt 10 órakor a városházára egy kis beszélgetésre befáradni.
Sopron, 1919, április 23.

Knapp Gábor s.k."

Értesülve az udvarias invitálás egyáltalán nem udvarias céljáról, a hívott tizenhét személy közül öten elrejtőztek, vagy a közeli Ausztriába menekültek.

*

Mivel a listán szereplők számához képest Budapesten is kevés túszt sikerült letartóztatni, Cserny József sötétedés után útba indította a letartóztatásokat végző csoportokat.

A teherautón közlekedő csoportok a következőkből álltak: egy Cserny-különítményesből, egy politikai nyomozóból, négy vörösőrből, valamint a teherautó vezetőjéből. Eligazításkor hat-nyolc nevet és címet tartalmazó papírt adott át bizalmasának Cserny József. Ilyen bizalmasa volt Lázár Andor Endre is, aki a legelszántabb különítményesek közé tartozott a Batthyány-palotában.

Lázár Andor Endre mellé Sáska Jakabot rendelték politikai nyomozónak. A négy vörösőr között volt a szintén különítményes, de a Bandi-csoporthoz tartozó Mészáros Sándor.

Budára mentek a hideg széltől, esőtől zord estében. Lázár Andor Endre eleve harciasán viselkedett, s attól, hogy a névsorban szereplő első három személyt nem találták, egyre fenyegetőbbé vált.

A Pauler utca következett, ahol a két Hollán Sándor, apa és fia lakott. Előbbi a belügyminisztérium nyugalmazott államtitkára, utóbbi, a fiú, szintén belügyminisztériumi államtitkár a Károlyi-forradalomig.

Rá különösen haragudott Lázár:
„Ennek most befűtök. Amikor behívtak katonának, elutasította a felmentési kérelmemet" - mondta a többieknek.

Mindkét Hollánt letartóztatták és feldobálták őket a teherautóra. Hason kellett feküdniük a vizes platón, hogy a vörösök kényelmesebben vigyázhassanak rájuk. Az út további részén letartóztatott Karátsonyi Lajos államtitkárt és Szlavek Ferenc kúriai bírót ugyanígy hasonfekvésre kényszerítették.

Budáról visszatérőben a Lánchíd budai hídfője előtt Lázár Andor Endre ráparancsolt Berdon Rudolf gépkocsivezetőre, hogy álljon meg.

Leszállította a teherautóról a két Hollánt. Maga mellé rendelte Sáska Jakab detektívet, miközben a Bandi-különítményes Mészáros Sándor szólítás nélkül is mellette termett. Lázár Andor Endre utasította a sofőrt, hogy menjen tovább és a pesti hídfőnél várakozzon. Majd megparancsolta foglyainak, hogy haladjanak előtte le a Duna-partra s odalent álljanak a mederszéli partfal peremére.

De nem juthattak le, mert eltorlaszolta a rakpartra vezető lépcsőt a rengeteg deszka, léc és gerenda, amit már a május elsejei dekorációhoz halmoztak fel. Emiatt Lázár visszafordította apát és fiút, kényszerítve őket, hogy haladjanak az első pillérig s ott álljanak meg, szorosan a vaskorlát mellett, arccal a Duna felé.

Közölte velük, hogy elérkezett kivégzésük pillanata.

Mindez az Erzsébet híd felőli oldalon történt. Idős Hollán Sándor jobbról állt, mögötte pisztollyal Mészáros Sándor. Ifjú Hollán Sándor tarkójánál Lázár Andor Endre tartotta csőre töltött Steyer forgópisztolyát. Sáska Jakab detektív néhány lépésnyi távolságra állt a történtektől.

A tarkólövéstől azonnal meghalt mindkét áldozat.

Lerogyó testük hátra hanyatlott és a gyalogjáró aszfaltjára vágódott. Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor korlátra emelte és a Dunába lökte a tetemeket.

Közel az Országházhoz, a Falk Miksa (most Néphadsereg) utca elején volt a vöröstengerészek laktanyája, hogy adott esetben gyorsan tudja riadóztatni a belügyi népbiztosság, vagy egyenesen a kormányzótanács a különleges rendeltetésű karhatalmi alakulatot.

Ilyen vöröstengerész kívánt lenni bármi áron a tizenhat éves Grünwald László középiskolás.

De hiába könyörgött felvételért, eltanácsolták azzal, hogy neki még iskolában a helye, folytassa tanulmányait.
Grünwald László annyira a szívére vette az elutasítást, hogy bánatában forgópisztollyal főbelőtte magát.

1919. április 23. – szerda

Zendülés tört ki Makón.

Fellázadt a lakosság Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízott ellen, mert Vásárhelyi kíméletlen hatalmaskodással pró¬bált rendelkezni sorsok és javak felett. Erőszakos fellépése közben rátámadt a tömeg és agyonverte.

Nehezen csillapította le a forrongást a makói vörös karhatalmi rohamszá¬zad. Heves lövöldözéssel próbálták helyreállítani a rendet. Óvakodtak attól, hogy egyenesen a tömegre tüzeljenek, mégis halálos lövés érte Farkas János földeáktanyai harminchét éves napszámost.

„1. SZÁMÚ PARANCS

A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam.

Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel...

A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kéréssel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá.

Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk.

Szolnok, 1919. április 23.

Kóréh Endre, a székely katonák tábori lelkésze írta:

„…április 23-án Vaja községben a 32. számú vörös ezred egy a nagyobb csapata egy század székely huszárt megtámadott, parancsnokait szidalmazta, sőt bántalmazta.

Erre a székelyek a vörösöket szétverték, egy részüket elfogták, s a tőlük elvett géppuskát visszavették.

Eközben a székelyek hátamögötti a vöröscsapatok visszavonulása a románokkal szemben állandóan folyt.

A visszavonuló vörösök békés magyar polgárokat bántalmaztak, velük erőszakoskodtak, az útjukba kerülő csendőrséget pedig, ahol csak lehetett, megtámadták és lefegyverezték.

Nagyobb összetűzés támadt Berettyóújfalu és Püspökladány állomásokon, ahol a vörös csőcselék a kötelességét híven teljesítő csendőrséget inzultálta."

A VÖRÖSÖK NEM A ROMÁNOK, HANEM A MAGYAROK ELLEN HARCOLTAK!

1919. április 23. – szerda

A Tiszántúl legfontosabb hadműveleti területén, Debrecen körzetében teljes csődöt mondott a Vörös Hadsereg szervezettsége és harckészsége.

„csapataink több helyen, így nevezetesen Debrecen előtt teljesen fegyelmezetlenül viselkedtek.
Ilyen körülmények között Debrecent az éj folyamán kiürítettük."

A Debrecenre támadó román hadsereggel szemben egyedül az osztrák kommunista önkéntesekből álló nemzetközi vörös zászlóalj tanúsított komolyabb ellenállást. Parancsnokuk, Leó Rothziegel anarchista, nyomdászból lett hivatásos forradalmár életét vesztette az ütközetben.

Az ütközet előtt az alábbi levelet fogalmazta Fiedler Rezső hadügyi népbiztos számára:

„Tisztelt Fiedler elvtárs!

A bojár imperialisták csapatai közelednek. Holnap tűzbe kerülünk. Boldogan megyek akár a halálba is a proletárok felszabadulásáért, boldogan és büszkén. Örömmel hullatom véremet Szovjet-Magyarországért, amelyet a nemzetközi proletariátus hazájának tekintenek.

Úgy érzem, hogy a vérem hul¬lásával levezekelhetném a bécsi proletariátus ama részének bűneit, amely a burzsoá ügynök Bauernak és Rennernek, a politikai sztrájktörő Seitznek és Domeschnek, a hadügyek hátramozdítójának (Staatssekretaer für Hin und Heerwesen), Deutsch Gyulának és a betegesen álmodozó, általam egykor tisztelt Adler Frigyesnek vezetése alatt árulja el a proletariátus nemzetközi forradalmát.

Ha arra gondolok, miképp bolondítottak bennünket a szocializmusnak ezek az árulói, hogyan csapták be a német-osztrák proletárokat, szeretnék a banda közé vágni.

Irigylem a magyarországi proletariátust, amely megtalálta igazi kommunista vezéreit. A hazai szociálárulókkal és szociáldiplomatákkal szemben felgyülemlett egész gyűlöletemet az imperialisták e bérencein akarom kitölteni.

Remélhetőleg nem sokáig maradnak már felszínen, és odakerülnek méltó helyükre: a politikai hullakamrába.
Küldjön, kérem, néhány gépfegyvert- és cigarettát.

Proletár üdvözlettel
Rothziegel."

1919 április 23. – szerda

Hajnalban három kivégzés volt Budapesten a Markó utcai főreáliskola udvarán.

Agyonlőtték Nikolényi Dezső rendőrfogalmazót és dr. Stenczei János ügyvédet, akiket előző nap ítélt halálra a budapesti forradalmi törvényszék, s akiknek Romanelli ezredes tiltakozása ellenére sem kegyelmezett meg a kormányzótanács.

A harmadik kivégzett Várkonyi Bálint dömsödi malomtulajdonos volt.

Neki a vagyonossága miatt kellett elszenvednie a megtorló ítéletet.

A 4-én Dömsödön történt véres események miatt — amikor is Keresik Lajos direktóriumi elnök lelőtte Földvári Bálint gazdálkodót, ezért Keresik Lajost a tömeg meglincselte — szemelték ki bünhődésre Várkonyi Bálintot.

Mivel a helyszínre érkező karhatalom nem állapithatott meg konkrét tetteseket, s tömegnyi embert nem tartóztathatott le, Várkonyi Bálintot vitték magukkal, őt ítélték halálra a kollektív cselekedetért.

A kivégzéseket Krámer Sándor kereskedösegéd, a Cserny-különítmény tagja vezényelte az öttagú karabélyos csoportnak, amelyet a Szovjetház őrségéből válogattak össze.

Köztük volt Dögei Imre huszonhárom éves villanyszerelő, Kun Béla személyi testőrségének — a fíx-csoportnak — a parancsnoka.

Szintén az a meggyőződésem, hogy 1919 bakáinak és tisztjeinek nagyobb része (akik később Horthy hadseregének javát és tábornoki karát adták!), nem a vörös ábrándok miatt, sem pedig a leninfiúi gyilkos ösztönök miatt vonultak a Vörös Hadseregbe.

Többségüket a hazaszeretet vezérelte, meg akarták védeni a hazájukat!

Erre akkor sajnos csak a Vörös Hadseregben látszott lehetőség, bár károlyiék után tavasszal a vörösök gyalázatosan feladták Nyugat-Erdélyt is, a Beregszász-Szatmárnémeti-Nagyvárad-Arad-Temesvár-Szeged-Pécs vonalat is, és a Felvidék déli részét is.

Gyakorlatilag ekkor termelték meg Trianont!

Nem gondolom, hogy károlyimiska, vagy kuhnbéla akarta volna az elcsatolásokat. De a külső ellenség objektíve segítette a hatalomrajutásukat.

Antant és kisantant nélkül nincs nép- és tanácsköztársasági církusz!

A legkritikusabb időszakban elterelték a nemzet figyelmét a legnagyobb veszélyről: A FELDARABOLÁSRÓL.
Világforradalmi baromkodásukkal megosztották és megbénították az országot.
Mind Károlyi, mind Kun hivatolosan is elfogadta a feldarabolást.

Ezt dokumentumok bizonyítják!

pl. Kun ápr. 30-i levele a kisantanthoz és Wilsonhoz:

http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=37&Itemid=36

Az 1921 az 1919 helyett egy félregépelés, amúgy meg egyszerűbb úgy mondani, hogy a károlyi elnök lemondott és vele "automatikusan" a Berinkey kormány is. Már jó előre le volt játszva a színjáték.

Hogy az előttem szólóhoz is hozzátegyek valamit, szerintem nagyon igazad van honfi, fasza a nikked is bakker mint akár az enyém is, együtt gondolkodom veled, de bizony. Minek is vergődjön a magyar az életéért? A magyarnak úgyis annyi. Egyszer csak meg kell punnyadni. Bizony ám!

Volt szerencsém ha nem is mostanában, de valamikor régebben riposztozni jónéhány korabeli vörösbakával. Volt köztük sima baka meg alparancsnok is, és azt hiszem egy vagy két magasabb beosztású is - emlékezetem szerint zászlóalj parancsnok. Rangokról nem beszélgettünk, mert arra az időre a megszerzett rendfokozatok megszűntek újat meg nem osztottak. A katonaság - vöröskatonák és az élet a frontokon - valahogy egészen másnak tűnt számomra az elbeszélések alapján. Odakint a frontokon északon és keleten az intervenciósokkal viaskodó vörösbakák világa egészen más volt. Bennem az a benyomás alakult ki a nagyon csekély számú még élő veteránok egy részével való beszélgetések hatására (80-as évek elején diákként), hogy a frontokon harcolók halálosan komolyan elhitték, hogy a hazájukat védik a szomszéd betolakodókkal szemben és komolyan hitték, hogy győzhetnek. Nem volt rá idejük, hogy a Tanácsköztársaságon és az ideológián gondolkozzanak, annyira gyorsan pörgött minden, a haza védelme ehhez képest pedig még magától értetődő volt legalább is az akkori erkölcsi normák szerint, ugye kedves honfi brúder? Különösen azután, hogy keleten valamennyire sikerült lefagyasztani a frontot, északon pedig éppen folyamatban volt a felvidéki hadművelet igazi szép sikerekkel.

A vörösbakák, akik minimum 90%-ban megjárták a frontot, és végre a saját földjüket védték (48-as utánérzés? - na azért nem!) valósággal fanatizálhatóak voltak egy-egy ilyen paranccsal, hogy "Felfejlődni! Előre!". Ezt sosem felejtem, amikor ezt mesélte nekem egy öreg veterán baka.

Nem tudták egyszerűen elhinni, amikor csak úgy vissza kellett vonulniuk. Egy világ dőlt össze bennük.

Kérem a hozzáértőket, -Root-ot, vagy a webmestert-, megigazítani.

1919. április 22. kedd

Ellenforradalmi szervezkedés ügyében folytatott tárgyalást a budapesti forradalmi törvényszék.

Cserny József és két ítélő társa, Gombos Ferenc negyvenhárom éves és Horváth Károly huszonhét éves csepeli fémmunkások a következő személyekre mondtak halált:

Nikolényi Dezsőre,
dr. Stenczel Jánosra,
Sághy Tiborra,
Sághy Lászlóra,
Szalkay Ferencre,
Papp Zoltánra,
Wisinger Győzőre,
Móricz Sándorra.

Ennyi embert azonban nem mertek kivégezni a kormányzótanács véleménye nélkül, s időközben Romanellei olasz ezredes, az antant budapesti megbízottja is tiltakozott Kun Bélánál a forradalmi törvényszék halálos ítéletei miatt.

Kun Béla visszautasította ugyan Romanellei tiltatkozását, de a kormányzótanács enyhített az ítéleten.
Nikolényi Dezső rendőrfogalmazó és dr. Stenczel János halálbüntetését jóváhagyta, a többit súlyos börtönbüntetésre változtatta.

1919. április 22. kedd

Halálra ítélte és kivégeztette Nyíregyházán a forradalmi törvényszék Kovács István huszonkilenc éves banktisztviselőt, tartalékos főhadnagyot.

Letartóztatását, elítéltetését Pogány József és Szamuely László parancsolta meg Budapestről.

Ugyanis a Károlyi-rendszer idején, még 1918 decemberében merényletet kíséreltek meg Nyíregyházán az odavalósi Szamuely-fiúk ellen, akik bátyjuk, Tibor hazatérése után szélsőséges forradalmi mozgolódást kezdtek a városban. Az ellenük szervezett merénylet vezetését Kovács Istvánnak tulajdonították, ezért kellett meghalnia.

A nyíregyházi forradalmi törvényszék vádbiztosa dr. Kovács Miklós negyvennégy éves ügyvéd volt, tagjai pedig Margittai János huszonnyolc éves napidíjas hivatalnok, Körtvélyesi József huszonöt éves szobafestő és Pál Dezső harminchat éves géplakatos. Siettették mind a tárgyalást, mind a halálos ítélet végrehajtását, mert az előrenyomuló románok bármelyik percben elérhették a várost.

Sok vagyonos embert és konzervatív felfogású értelmiségit tartottak fogva a megyei börtönben azzal az indoklással, hogy valamennyien lehetséges ellenforradalmárok.

Ezeket az életükért rettegő foglyokat mind leterelték a börtönudvarra, a kivégzés helyszínére, hogy lássák Kovács István agyonlövését.

A kivégzést végrehajtó vörös karhatalmisták sortűz után az áldozatukhoz rohantak, rugdosták, köpdösték és szidalmazták őt.

S hogy minél teljesebben fejezzék ki megvetésüket a kivégzett főhadnagy iránt, teteme mellé állították, s úgy lőtték agyon a rablásért halálra ítélt Budai Rongyos Jánost.

122 éve született Berele Kohn, Magyarország gyilkosa
2008. február 20.

Kun Béla, alias Berele Kohn újságíró, kommunista politikus, a Magyar Tanácsköztársaság vezetője, tömeggyilkos, országvesztő szovjetbérencünk pályafutását és halálát még a mai napig is felháborítóan egyoldalúan tárja a tanuló ifjúság elé a hivatalos oktatási anyagot összeállító tudományos társaság.

Jól látható ez a következő, jobbára a sulinet lexikonjában olvashatókból. Mondhatni, majdhogynem szimpatikus embernek állítják be történelmünk talán egyik legelvetemültebb, legalattomosabb hazaáruló férgét.

Ifjaink ezen a génmanipulált, semlegesített szellemi táplálékon nőnek fel:[/b]

"Köztisztviselői .... családban született az erdélyi Szilágycsehen. Apja és anyja is vallástalan, apja, a falu jegyzője, kitért ........., anyja pedig kitért protestáns. Zilahon és a kolozsvári kálvinista középiskolában végezte középfokú tanulmányait, majd a kolozsvári egyetem joghallgatója lett, ám 1904-ben félbeszakítva tanulmányait, újságíróskodni kezdett Kolozsvárt és Nagyváradon. 1906-ban magyarosította a nevét Kunra.

Cikkei miatt többször állt bíróság előtt. 1907-ben fél éves fogházbüntetésre ítélték, amit a szegedi Csillagbörtönben töltött le. A publikálás helyett a tisztviselőséget választotta: a kolozsvári Munkásbiztosító Pénztár titkáraként alkalmazták.

Még kolozsvári tanulóévei alatt Ady Endre ismertette meg a budapesti baloldali értelmiségi körökkel, és vélhetően a szabadkőművességgel is.

Az immár Kun Béla néven ismert személy az erdélyi szociáldemokrata pártszervezet baloldali szárnyának egyik vezetője volt. Az első világháború kitörésekor behívták katonának, 1916-ban orosz fogságba esett.

Politikai indíttatása folytán a februári forradalom után Tomszkban belépett az egységes szociáldemokrata, majd az önálló bolsevik pártszervezetbe. 1918. március 24-én az ő elnökletével alakult meg az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportja. Ekkor építette ki személyes kapcsolatait Leninnel és más bolsevik vezetőkkel. 1918. májustól a szocialista hadifoglyok nemzetközi föderációjának elnöke volt.

Részt vett a moszkvai eszerlázadás leverésében, majd harcolt a permi fronton. A Szovjet-Oroszországban szerzett tapasztalatait, ismereteit (permanens forradalom, tanácsrendszer) kísérelte meg alkalmazni a magyar viszonyokra a Mit akarnak a kommunisták? című munkájában. 1918. november 17-én tért haza, november 24-én Kelen József Városmajor utcai lakásában a magyar baloldal különböző csoportjaiból megalapította a Kommunisták Magyarországi Pártját, s a párt első Központi Bizottságának elnökévé választották.

1919. február 21-én a kormány utasítására a KMP több vezetőjével együtt letartóztatták, de a börtönből is irányította a tárgyalásokat a szociáldemokratákkal való egyesülésről.

1921. március 21-én, az elfogadhatatlan területi feltételeket tartalmazó Vix-jegyzék átnyújtása utáni napon Berinkey Dénes miniszterelnök és Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondott. Ugyanaznap a két munkáspárt Magyarországi Szocialista Párt néven, kommunista platform alapján egyesült és a legfőbb végrehajtó szervet megalakítva kikiáltották a Forradalmi Kormányzótanácsot, kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

A kommün tényleges vezetője, -a hivatalosan csupán a kül- (március 21.-augusztus 1.) és a hadügyi (április 3.-június 24.) népbiztosságot irányító Kun volt.

Az augusztus 1-jei összeomlás után Bécsbe menekült, ahol internálták. 1920 nyarán Szovjet-Oroszországban telepedett le. 1922-1923-ban a kommunista párt uráli irodájának egyik vezetője, s egyben a bolsevik párt képviselője volt a Komszomol Központi Bizottságában. (Ő írányította a krími bolsevik vérengzéseket.)

1921-től 1936-ig a Komintern Végrehajtó Bizottságának tagja, 1928-1935 között az elnökség munkájában is részt vett. 1924-es kibékülésükig rendszeresen támadta a moszkvai Vörös Újságban a Landler Jenő vezette bécsi emigráns csoportot, mert annak más véleménye volt egy lehetséges forradalomról, illetve az új párt szervezeti felépítéséről. 1925-től 1936-ig a KMP KB és a Külföldi Bizottság tagja volt.

Szembekerülése a sztálini vonallal ellenséggé változtatta; 1936-ban a magyar párt helyzetének Komintern-vizsgálata kapcsán megfosztották párttisztségeitől. Az év végén kinevezték a Társadalomtudományi és Közgazdasági Könyvkiadó igazgatójává. 1937. június 29-én letartóztatták. Haláláról két hivatalos adat is született: a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma rehabilitációs irata szerint 1939. november 30-án egy moszkvai börtönben hunyt el, más forrás szerint 1938. augusztus 29-én kivégezték.

Politikai rehabilitációja csak 1956-ban következett be, amikor az SZKP XX. kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla.

Utóéletéhez tartozik, hogy Borsányi György 1979-ben kiadott Kun Béláról írott életrajzát -a szovjet követség tiltakozására a szovjet koncepciós eljárások és viszonyok ismertetése miatt-, még a 80-as években is betiltották.