1919. június 9. pünkösdhétfőA rábacsanaki községházán fogva tartott és a felkínált szökési lehetőséget el nem fogadó Pozsgay Bálint malmos nagygazdáért délelőtt kilenc óra tájt érkeztek meg Csornáról a vörös különítményesek.
Rögtön rávetették magukat, trágár szidalmak közben verték-rúgták, ahol érték. Kocsira parancsolták, hogy Csornára vigyék. Élesre töltött puskákkal vigyáztak rá, végig bántalmazták, köpdösték, káromolták, amíg be nem értek vele a csornai vasútállomásra.
Ott lerángatták a kocsiról és a puskatus ütéseivel irányították, hogy merre van az első osztályú váróterem, ahol a politikai nyomozók végezték a kihallgatásokat.
Pozsgay Bálint pofozását, rugdosását ott sem hagyták abba. Valamennyi értéktárgyát elszedték tőle és aláíratták vele azt a jegyzőkönyvet, amelyet kihallgatói fogalmaztak az általa mondottaktól függetlenül.
A vizsgálati kihallgatásnak nevezett kényszerítő vallatás végeztével, dél körül átlökdösték a harmadosztályú váróterembe, ahol a foglyokat őrizték.
Itt találkozott a fél szemére megvakított Takács Ferenccel.
A mosonmagyaróvári vörösőrség fogdájában sem enni, sem inni nem kaptak az elfogott csornai ellenforradalmárok.
Szakadatlan bántalmazásokat kellett elszenvedniök kihallgatóiktól, a politikai nyomozóktól. Akóts Gyula, Laffer Lajos és ifjú Németh Gyula gyötrése csak akkor szünetelt, amikor kínzóik maguk is elfáradva, pihenőt tartottak.
Ilyen kínzási szünetben, délelőtt tíz órakor érkezett a távirat Szamuely aláírásával a Kapuváron tartózkodó különvonatról: haladéktalanul szállítsák Csornára az odavalósi ellenforradalmárokat, különös tekintettel Akóts Gyulára, Laffer Lajosra és ifjú Németh Gyulára.
Semmiféle országúti szállítóeszközük nem volt a mosonmagyaróvári vörösöknek, mert az összes ilyennel Csornára robogtak szombaton este az ellenforradalom elfojtására. Ezért kemény fenyegetéssel a vasutasokat kényszerítették egy hevenyészett szerelvény üzembe helyezésére. Pünkösd lévén, időbe tellett, amíg összeszedték az alkalmas embereket. Ki kellett javítani a megrongált bősárkányi pályaszakaszt is. Mindezért több órás késéssel tudtak csak eleget tenni Szamuely parancsának a különben túlbuzgó mosonmagyaróvári vörösök.
A letartóztatott, megkínzott csornaiakat Klammer Béla harmincnégy éves budapesti gépmesterből lett politikai nyomozó kísérte erős fegyveres fedezettel Mosonmagyaróvárról a statáriális tárgyalásra.
Egész autókaravánnal érkezett Kapuvárról Csornára Szamuely déli tizenhárom órakor, kánikulának beillő melegben. Elől nyitott teherkocsi haladt, roskadásig tele fölfegyverzett különítményessel. Mögöttük Szamuely a zöldes szürke nyitott személyautóban, testőreitől körülvéve, -mint mindig, most is ott meredt a géppuska csöve a hátsó ülés bőrtámlája fölött. Nyomukban Kellner Sándor hivatali autója. Végül az elsőhöz hasonló teherkocsi, úgyszintén roskadásig fölfegyverzett terroristákkal.
Szamuelyt a Korona vendéglő előtt fogadták a fehérek elleni fellépés helyi főszereplői: -Judt Ferenc, Marton Guno Wencel, Hollósy József csornai párttitkár, Szabó János, Kis Király Sándor. Judt társaságában volt még Kolláth vádbiztos, akikhez csatlakozott a Kapuvárról most érkezett Stieger István. Hivatalból jelen kellett lennie Bodnár Alajos járási politikai biztosnak és Galacz Jenő direktóriumi vezetőnek is, de hallva a kapuvári borzalmakról, iparkodtak háttérben maradni.
Bevonultak a kis vidéki szállodába. Szamuely egy gondosan átvizsgált szobába tért. Megmosakodott, megfésülködött, szürke zsávoly egyenruháját megigazgatta magán, majd leült ebédelni az ünnepélyesen terített asztalhoz. Miután helyet foglalt, a többiek is követték példáját. Nyugodtan és kényelmesen ebédelt. Evés közben hallgatta meg a vizsgálat vezetőinek tájékoztatóját a csornai helyzetről. Nevek csak ritkán kerültek szóba a nagy társasági asztalnál, mert a vendéglői étterem nem volt alkalmas a legbizalmasabb közlendőkre.
Ilyesmikre már a községházán került sor. Szamuely autón tette meg az utat, -a géppuskás autóján-, a Korona és a községháza között, keresztül a főtéren. Megkérdezte, ez az a tér-e, ahol kitűzték a fehér zászlót a csornai ellenforradalmárok. Az igenlő válaszra halkan kijelentette: "Akkor ide kell őket felakasztani."
A vendéglőinél alaposabb, de nem túl hosszadalmas tanácskozást tartottak a községházán. Amikor elkészültek a feketelistával, utasítást küldtek a vasútállomásra, hogy hozzák be a prépostsági csikóistállóba az elkülönítetten őrzött rábacsanaki Takács Istvánt és Pozsgay Bálintot. Közben pedig - attól a perctől, hogy Szamuely Csornára érkezett - szerte a városban szuronyos puskát szorongató vörös járőrök rótták futólépésben az utcákat, s akivel találkoztak, arra ráparancsoltak: "Eltűnni! Be az első kapu alá!"
Csorna központjában kicsik a távolságok, de Szamuely egy lépést sem tett gyalogosan. Az akkori községházától szűk kétszáz méternyire volt a premontrei rendház. Autójával a rendház mögötti gazdasági udvarra hajtatott, az autóra szerelt géppuska csövét a csikóistálló ajtajára irányíttatta. Addig nem szállt le a gépkocsiról, amíg el nem foglalták helyüket a biztosító különítményesek kint az udvaron és bent a csikóistállóban. Amikor jelezték, hogy minden rendben, testőrei között az istállóba lépett. Kezében tartotta nagyméretű pisztolyát, mint mindig, ha nem irodai, hanem helyszíni vizsgálatot tartott.
Testőrein kívül körülötte volt a teljes kísérete. Egy pillanatra sem távoztak mellőle azok, akik a Korona előtt fogadták, hogy azonnal válaszolhassanak bárminő kérdésére.
A csikóistálló kemenceforró homályában rémületbe akarta ejteni a foglyokat azzal, hogy külön állította a fehér felkelés fegyverviselőit, mondván: "Náluk nincs szükség vizsgálatra. Valamennyien halált érdemelnek."
Később derült ki, hogy ezt a fenyegetést csak bevezető ijesztésnek szánta. Találomra megszólított néhány számára érdektelen foglyot és nyomban el is engedte őket. Majd váratlanul felrántotta a fejét és hangosan kiáltotta: "Melyik az a Glaser?!" A szólított nyugodtan eléje lépett. "Itt vagyok."„Hallom, nagy legény voltál! Le akartad győzni a Vörös Hadsereget!" "Csak lefegyverzés volt. Senkit nem bántottunk."
Még elhangzott köztük néhány mondat. Glaser Ferencnek nem voltak illúziói, amióta tudott a kapuvári akasztásokról. Meg sem lepődött, amikor Szamuely egy kézlegyintéssel kilökte az élők sorából: "Mars a halálba!"
Annyit még megengedtek az elítéltnek, hogy levethesse zakóját, odanyújt hassa Berger Lajos fogolynak, kérve őt, juttassa el Pápán élő feleségéhez. De tovább nem volt irgalom. Boxerekkel, pisztolyaggyal, nyelesgránáttal ütve verve kihurcolták az udvarra a Lenin-fiúk és a halálra ítélendők előre kijelölt helyére, a csikóistállóval szembeni gazdasági épület falához állították.
Szamuely ezzel már mit sem törődött. Afeketelistán szereplő következő név érdekelte. Perepatits Zsigmond bösárkányi vegyeskereskedőt tuszkolták eléje. Majdnem mosolyogva méregette:
„Na te véngazember, te voltál a bősárkányiak parancsnoka?"
A legkisebb izgalom nélkül válaszolt a kereskedő: "Én."
Szamuelyt kezdte bosszantani a látszólagos szenvtelenség.
"Mars ki a halálba"- mondott ítéletet ingerülten, annak ellenére, hogy rendszerint halkszavú volt, viselkedése egyenletes és csak ritkán mutatott komor kedélyt, amikor embereket fosztott meg az élettől.
Nehezen kapott levegőt a csikóistálló sűrű fülledtségében, ezért az udvaron folytatta a vészbíráskodást. Aszfalt tétetett az udvaron terebélyesedő nagy hárs alá. Papírjait az asztalra teregette, pisztolyát maga elé rakta. Assziszten ciája félkörben mögéje sorakozott. A szólítására eléje taszigált foglyokat egyáltalán nem faggatta, három kérdésről azonban egyiknél sem feledkezett
meg: mi a foglalkozása, mekkora a vagyona és tagja-e a szakszervezetnek. A szakszervezeti tagok közül senkire se mért büntetést, csupán a lelkükre kötötte, hogy örök időkre okuljanak az esetből, legyenek odaadó hívei a proletariátus diktatúrájának.
Magyar Ernőt, Csorna jegyzőjét hozták eléje. Csak a foglalkozását nézte és mivel a hivatásos katonatisztek, a csendőrök, a papok és a malmosok mellett a régi közigazgatás tisztviselőit utálta a legjobban, eleve kész volt az ítéletével.
Nem kérdezett semmit Magyar Ernőtől, csak arrafelé biccentett, ahol a már két halálraszántat őrizték: „Falhoz!" Ettől még a legfanatikusabb fehérgyűlölők is elképedtek, mert Magyar Ernőre semmi terhelő nem bizonyult rá kihallgatásakor. Egyszerűen letartóztatta az utcán igazoltató járőr "hátha" alapon.
De Szamuely ítéletébe senki nem mert beleszólni.
Következőnek a félholtra vert rábacsanaki Pozsgay Bálintot szólította asztala elé az istállóból. Egy-két közömbös kérdést intézett hozzá, majd hangsúlytalanul ismételte ugyanazt a szót: „Falhoz".
Megint mormogott egy nevet az előtte fekvő listáról, mire a mellette álló Lenin-fiú harsányan kiáltotta: "Visi János!" Visi János közismert, népszerű csizmadia volt Csornán. "Szervezett munkás vagy?"-kérdezte tőle Szamuely. "Igen."- válaszolta reménytelten a csizmadia. Nemhiába, mert bírája atyás kodó korholással kegyelmezett meg neki: "Máskor több eszed legyen, ezt elvárja tőled a néphatalom. Most hazamehetsz." Boldog mámorral sietett volna el Visi János a szörnyűséges udvarról, de Cser József, a legvadabb csornai kommunisták egyike, gyorsan figyelmeztette a vészbírót: "Szamuely elvtárs, ezt el ne engedd, hiszen ő tűzte rá a fehér zászlót a villanyoszlopra! Meg azt mondta akkor, hogy máma vörös tüdőt eszek!"
Szamuely intett, Visi Jánost megragadták és a falhoz lökték.
Az ezután következő rábacsanaki Takács Ferencnek már csak a neve volt azonos önmagával. Egész feje zöldesfeketére vált és a felismerhetetlenségig eltorzult a rettenetes verésektől. Összetört orra helyén idomtalan, hatalmas duzzanat sötétlett. Szemgolyójának burka, amelyből kifolyt a csarnokvíz, aszott bogyóként csüngött ki a szemüregből. Szamuelyt nem borzasztotta el a látvány. Érdeklödve nézegette egy ideig a már beszélni sem tudó, az önkívület határán ájuldozó fiatalembert:
"Szóval te akartál pap lenni? Hát nem leszel, az már biztos. Falhoz."
Minél egyértelműbben szánt halálra valakit, annál kurtábban lépett rajta túl Szamuely. Így volt ez a farádi idős Németh Gyulával is. Még annyit se mondott, hogy a "falhoz". Fejmozdulatával jelezte, mi a Lenin-fiúk teendője.
Tarcsai István, a fiatal rábapordányi segédjegyző még oda sem ért az asztal elé, Szamuely máris ítélkezett: „Falhoz!".
Tarcsai kétségbeesetten könyörgött kegyelemért. Szamuelynek egy arcizma sem rándult, de amikor - egy-két másodperc múlva - unta hallgatni az esdeklést, türelmetlenül közölte: „Kegyelemből elsőnek akasztunk fel, hogy ne lássad a többiek lógását."
Valami okból fogytán volt Szamuely türelme. Délután négyre járt az idő, eddig egy órát töltött a premontreiek udvarán, s ez idő alatt százhúsz foglyot állítottak eléje. Tehát átlagosan harminc másodperc alatt döntött egy-egy ember sorsáról.
Már menni készült, amikor eléje hajtották a Mosonmagyaróvárról idehur colt foglyokat. Csaknem olyan állapotban voltak, mint Takács Ferenc. A véresre vert, tépett ruházatú csoportra pillantva haragos sietséggel kérdezte
Szamuely:
„Melyik az Akóts?! Melyik a Laffer?!"
Pillanatnyi késedelem nélkül mutatott a két emberre Hollósy József párttitkár: „Ez az Akóts, ez meg a Laffer."
Szamuely rájuk se nézett, csak a már egyhangúvá vált szót ismételte: „Falhoz!"
Amikor Akóts Gyulának, a malomtulajdonosnak megmondták a többiek, hogy mit jelent ez a szó, kérte a körülötte lévőket: „Ha valakit mégis kisegítene innen a szerencse, mondja meg édesanyámnak, hogy forró szeretettel csókolom utolsó percemben. És az eleganciájáról, jó ízlésű, ápoltságáról híres fiatal malomtulajdonost oly kibírhatatlanul kínozta a szomjúság, hogy mohón megragadta a fal tövében lévő dézsát, amely a lovászok kézmosására szolgált. Telhetetlenül itta a piszkos-poshadt szappanos vizet. Laffer Lajost meg kény szerítették a Lenin-fiúk, hogy szagolgassa az akasztásához szánt kötelet.
Eközben ifjú Németh Gyula állt a végzetes asztal előtt. Reá is halál monda tott, mire az ítélkező mögött állók csoportjából figyelmeztette Szamuelyt Bodnár Alajos: „Az apja már ott van a különállítottak között..."
Szamuely megfeledkezve önuralmáról, goromba kiáltással förmedt Bodnárra: „Nem kér deztem! Hallgasson!"
De aztán szempillantásnyi időre elgondolkodott és meg változtatta ítéletét. „Fiatal korára való tekintettel tizenöt évi fegyházat kap."
Az ítélet elhangzása azt is jelentette, hogy a biztosító különítményesek minden további nélkül tetszésük szerint bánhattak a bűnösnek mondott sze méllyel. Ifjú Németh Gyulára is rávetették magukat a Lenin-fiúk, lehúzták ruháját, csak az alsóneműt hagyták rajta, miközben ütlegelték, majd belökték a csikóistállóba.
Szamuely jöttekor arra kényszerítenék a lakosságot, hogy tűnjön el az utcákról, most meg arra, hogy jöjjön elő a házakból, gyülekezzen a főtéren, végignézni az akasztásokat. A különítményesek emberterelő igyekezetét do bolás, harsány trombitaszó kísérte. Ezt a lármát a vándorcirkusz jókedvűen sürgölődő tagjai csapták. Maga Marton Guno Wencel a premontrei rendház előtt sorakozó gömbakácok alsó ágait vizsgálgatta, elég erősek-e. Díjbirkózó termetével tornászi kapaszkodásokat tett, majd elégedetten közölte Judt Fe renccel, hogy kezdődhet a fő attrakció.
De a terrorista intézkedők nem kedélyeskedtek, hanem a legszigorúhb óvintézkedésekkel vontak fegyveres kordont az egész tér köré. E célból a délután folyamán erősítésül Csornára rendelték Győrből a Gombos Ferenc parancsnoksága alá tartozó különítményt.
A kivégzéseket Csornán is a különvonaton szolgáló bőrruhás Lenin-fiúkra bízták. Felsorakoztatták az udvaron az elítélteket. Mielőtt indulást parancsol tak volna, kiszólították a sorból Magyar Ernő csornai jegyzőt és Perepatits Zsigmond bősárkányi vegyeskereskedőt. A jegyzőt azért, mert teljes ártatlan ságáról sikerült meggyőzni Szamuelyt. A kereskedő életét azért hagyták meg, mert Antal nevű tizenkilenc éves fia közismerten szélsőbolsevik hírlapíróként működött a győri vörös vezetők társaságában.
Szuronyheggyel, puskatussal ösztökélték indulásra a halálmenetet. Amint vánszorogtak az udvaron át a térre vezető boltíves kapualj felé, Visi János eszméletlenül rogyott a földre. Ájulatából sehogy nem tudták föléleszteni. Hiába öntötték arcára azt a mosdóvizet, amelyből Akóts Gyula ivott, nem tért magához. Így maradt életben.
Mindjárt a templom kapu,~a előtti első akácfa alá állították Tarcsai István rábapordányi segédjegyzőt. Amíg székeket hoztak a főtér túloldalán lévő házakból, addig a hóhérok összekötözték az áldozatok kezét-lábát. Marton Guno Wencel a Lenin-fiúk körül fontoskodott. Akóts Gyula mintegy siettetve az elkerülhetetlent, önkezével tette a hurkot a nyakára.
A legszerencsétlenebb áldozat, Takács Ferenc kínszenvedései még a bitónál is folytatódtak. Mintha ő tehetett volna arról, hogy elszakadt a nyakára szorított kötél, megrugdosták földre zuhant testét és amikor másodszor is kirántották alóla a széket, addig verték, amíg gyanították, hogy van még benne élet.
Laffer Lajos vaskereskedőt szándékosan választották negyediknek, mert az ő akasztására kijelölt akác pontosan szemben volt a tér túloldalán lévő házá val. Mindent látni lehetett a magasföldszintes ház ablakaiból, ezért a család tagok a kétségbeeséstől fogvacogva becsukták a spalettákat, elhúzták a függö nyöket, hogy ne legyenek szemtanúi a tragédiának. Laffer Lajos ájult édesany ját zokogva élesztgették. Maga a halálraítélt levette kaucsuk inggallérját, hogy nyakát szabaddá tegye a hurok számára. Átnyújtva a gallért hóhérjának, imához illesztette két tenyerét, de a Lenin-fiúk fölöslegesnek tartva az ilyes mit, kezét hátracsavarták és megkötözték. A szívós ember sokáig vonaglott, miközben verték. Egyébként ismétlődő volt az ilyen verés, mert a hóhérokat idegesítette, ha áldozatuk még a kötélen is tiltakozott a halál ellen.
A farádi idős Németh Gyula nyugodt méltósággal fogadta sorsát, gyorsan elvégeztetett rajta a komor művelet.
Daliás termetű, magas ember volt a rábacsanaki Pozsgay Bálint. Szék nélkül is elérte feje az ágat, amelyre a hurkos kötelet erősítették. Marton Guno Wencel egy hosszú kötéllel összegúzsolta az áldozat bokáit, a lábakat térdben hátrahajlította, s a bokán lévő kötelet átvetve az ágon, kettős hurokkal ölték meg Pozsgay Bálintot.
Tarcsai István kivégzésétől Pozsgay Bálint életének körülményes kioltásáig mind a hat áldozat elveszejtését végig kellett néznie a legelső elítéltnek: Glaser Ferencnek. Szamuely akarta így. S a hetediknek felakasztott Glaser Ferenc önérzetét mindvégig megőrizve, a bántalmazásokkal mit sem törődve vált meg az élettől. Amikor már mozdulatlanul nyújtózott alá katonásan kisportolt teste a hetedik akácról, Marton Guno Wencel megvizsgálta a kivégzettek csuklóján a pulzust. Az elsőnél, Tarcsai Istvánnál kezdte, s aztán Glaser Ferencig folytatta, színpadias fontoskodással.
A megtorló rendezvény ezzel még nem ért véget. Az akasztottak sora elé gördült Kellner Sándor autója és a teljhatalmú politikai biztos szónoklatot tartott a tér közepén a nyitott gépkocsiról. „Így jár mindenki, aki fegyvert mer emelni a vörös proletariátus ellen" -kezdte, s egyenként rámutatva a kivég zettekre, megbélyegzőn és fenyegetőn marasztalta el az ellenforradalom meg átalkodott képviselőit: a fehér hivatalnokot, a malomtulajdonost, a militarista klerikálist, a nagykereskedőt, a földbirtokost, a zsírosparasztot, a katonatisztet.
Öt órakor indult vissza Szamuely autókaravánja a kapuvári különvonathoz.
Ezt követően a tetemeknek még egy órán át a fákon kellett maradniuk.
)
