Kúrcsány vajon ma is AZONNAL átváltaná a papírpénzeit, sokezer milliárdos hiteleit ilyen aranypénzekre?

Ez a 100 koronás bankó sem volt rossz:

1919. augusztus 2. szombat

Az alig néhány órája belügyminiszterré lett Peyer Károlyt is sikerült tévedésbe ejteni a bolsevik vezetők szökési biztonságát szolgáló konspirációs csellel.

Peyer meg volt arról győződve, hogy egyugyanazon vonattal menekültek a kommunista népbiztosok és azok hozzátartozói. Bizonyság erre az a távirat, amelyet a nevével jegyezve továbbítottak éjfél után kettőkor a határőrségre:

„2745. sz. Aug. 2. 1 h. 30 m.
Igen sürgős!

Ma éjjel 11 órakor Kelenföldről elindult különvonaton a magyar kormány által kiadott engedélyek alapján egyes népbiztosok és azok családtagjai Ausztriába utaznak.

Szíveskedjék az illetőket megvizsgálni és amennyiben 10.000 koronánál nagyobb értékű pénzt és ékszereket egy-egy családnál találnak, a többletet lefoglalni és jegyzékbe venni. A vizsgálatot illetőleg utalhat arra, hogy ezt a magyar kormány rendelte el és amennyiben segítségre leend szükségük, a kormány bécsi követe útján fogja azt kiutalni.

Vizsgálatnál a legnagyobb előzékenység tanúsítandó.
A lefoglalt értékek a belügyminiszternek haladéktalanul beküldendők. Az eljárásról holnap reggel távbeszélő jelentést kérek.

Látta:
Rózsa József
Peyer Károly belügyminiszter”

* * *

Az új kormány hadügyminisztere, Haubrich József sokkal tájékozottabb volt Peyer Károlynál. Ő tudta, hogy a szökés nem a bevallott módon történik.

Percre pontosan ugyanakkor, amikor Peyer táviratát Királyhidára küldték, megszólalt a telefon a győri helyőrség-parancsnokság ügyeletén. Leitner századosnak, a helyőrség ügyeletes tisztjének a következő telefonparancsot olvasta be Kovács főhadnagy Budapestről, a hadügyminisztérium 5. ügyosztályáról:

„A tanácskormány népbiztosainak családtagjai tegnap este 11 órakar különvonattal Királyhidára elindultak.

Ez a vonat Királyhidán átkutatandö és a népbiztosok családtagjainál csak tízezer koronányi pénz, ékszer vagy értékpapír hagyható meg.

A többi lefoglalandó és elkobozandó.

Magyar hadügyminiszter.”

Miután Leitner százados lejegyezte a telefonparancsot, ügyeletesként rendelkezett, hogy egy tiszti járőr menjen a pályaudvarra, legyen jelen a különvonat érkezésénél.

A vasútállomáson Weisz Sándor felügyelő vezette az éjszakai szolgálatot. Tájékozott volt, számított a 18. számú vonat menetrendjébe csempészett szerelvény érkezésére. Csak arról nem tudott, hogy a szolgálatban lévő győri vasutasok elhatározták, hogy megakadályozzák Kun Béla szökését.
Változatlanul tartotta magát az a tévedésük hogy a kommunista népbiztosok a titokzatos különvonattal menekülnek.

Négy óra ötvenkét perckor állt meg a különvonat a második vágányon. Weisz Sándor felügyelő a szabályoknak megfelelően fogadta. Akkor lepődött meg, amikor váratlanul harminc-negyven főnyi vasutas csoport a helyszínen termett és körbe vette a vonatot. Stermanszky Ferenc kalauz felkapaszkodott a szerelvényre és kocsiról kocsira járva fölmérte a helyzetet. Amíg ez megtörtént, Beke János tolató lekapcsolta a gőzöst és ráparancsolt a mozdonyvezetőre, hogy menjen távolabb a magányos géppel.

Stermanszky megállapította, hogy a népbiztosok nincsenek a vonaton, csak a családtagjaik, ellenben az egyik szeparált kocsiban olasz nemzetiségű antant-tisztek utaznak. Ugyancsak a vonaton volt egy szolgálati karszalagot viselő fiatal vasutastiszt, aki magabiztosan és akasztással fenyegetőzve követelte a szerelvény azonnali továbbindítását. A nevét nem tudták, de a vonalakat járó győri vasutasok közül többen felismerték: a gödöllői udvari-különállomás főnökeként élvezte a tanácskormány vezetőinek bizalmát.

A helyőrség-parancsnokságról jött tiszti járőr nem avatkozott a vasutasak dolgába, de viselkedésével jelezte, hogy a vonat tovább engedését óhajtja. Weisz Sándor felügyelő egyetértett a vonat visszatartásával, de most tekintettel a katonatisztekre, a tovább engedésre próbálta rábeszélni a vasutasokat. Ezt akarták természetesen a türelmetlenkedő antant-tisztek is.

Amíg tartott a huzavona, valaki sürgősen értesítette Judt Ferencet a vasútbiztosító terrorkülönítmény parancsnokát, akitől az egész város rettegett, különösen a kapuvári és csornai rémítéletek óta.

Pillanatokon belül riadóztatta különítményét, erősítésnek hívta a még Győrött tartózkodó pápai vöröshuszárokat is. Személyesen vezette az akciót. Futólépésben a peronon termett és csőre töltött pisztolyát magasra tartva kiabálta:

„ - Oszolni, vagy lövetek!"

A mozdonyt rákapcsoltatta a szerelvényre és a vonatot maga indította útnak.

itt http://www.numizmatika.org/

vagy itt: http://www.numismatics.hu/main.htm

Oda van írva a címer alá: K B
Azt jelenti: KÖRMÖCBÁNYÁN

1919. augusztus 2. szombat

Kun Béla előző esti sírógörcsös telefonálása, amelyről Böhm Vilmos ír, nem a menedékjog megadását sürgette, mert arról elvben és szóban már jó előre megegyeztek az osztrák szociáldemokrata vezetőkkel.
Sürgetése arra vonatkozott, hogy az elvtársi és magánemberi egyezséget foglalják hivatalos diplomáciai okmányba, mire a menekülők Ausztriába érnek. Ez megtörtént.

Böhm Vilmos Ágoston Péter új külügyminiszter fölhatalmazásával még az éjszaka folyamán aláírta az alábbi okmányt:

„Német-ausztria kormánya avégből, hogy Magyarország új kormányát a nyugalom és a rend fönntartására irányuló törekvésében támogassa, hajlandónak nyilatkozik arra, hogy a magyar tanácsköztársaság eddigi kormányához tartozó Kun Béla, Landler Jenő, Pór Ernő, Vágó Béla, Pogány József, Rákos Ferenc, Madarász Emil, Hirossik János, Varga Jenő és Lengyel Gyula kommunista népbiztosok, illetve híveik számára a német-ausztriai állam területén menedékjogot engedélyez, azon föltétellel, hogy a nevezettek itt semmiféle politikai tevékenységet nem fejtenek ki.

A tartózkodást csak arra az időre engedélyezi, amíg a német-ausztriai köztársaságra ebből belső vagy külső nehézségek nem támadnak. Erre az esetre a kormány szabad kezet tart fönn a maga számára.

A nevezettek tartoznak Magyarországra visszatérni, mihelyt a belső helyzet a Magyarországon való tartózkodást számukra lehetővé teszi. A német-osztrák kormány úgy a saját, mint a nevezettek személye, biztonsága érdekében kényszerítve érzi magát arra, hogy mozgási szabadságukat korlátozza és őket a kormány által kijelölt helyen, hatósági felügyelet alá helyezze.

Wien, 1919. augusztus 2.

A belügyi államhivatal nevében:
Ippen m. p.

A magyar kormány nevében:
Böhm m. p. követ"

1919. augusztus 1. péntek

Szamuely Tibor volt a legelső a közismert bolsevikok közül, aki elmenekült Budapestről.

Előbb civilbe öltözött, mintha sportautós lenne, úgyszintén a kolozsvári Dékány István gépkocsivezető és a két testőr Lenin-fiú is. De természetesen bőséges mennyiségű fegyvert, lőszert, kézigránátot rejtettek el a piros túrakocsiban. Robogtak Röjtök felé.

Budapesttől Böjtökig kétszázhúsz kilométernél hosszabb az út, de Dékány István a többszöri defekt ellenére, alig négy óra alatt leért a Berg-kastélyhoz. Nem maradt fenn értesülés arról, hogy útközben miféle kalandokba keveredtek, csak az tudott, hogy a kocsi erősen megsérült.

Szamuelyné Szilágyi Jolán szerint a következőképp zajlott le utolsó találkozásuk:[b]

„Estefelé érkezett. Havasékkal elébe szaladtunk. De micsoda autó?! A lámpák betörve, oldalán horpadás. Tibor civilben. Dékány sofőrön kívül két kísérője, Kovács Lajos és a lengyel Jablonszky Maxim Lenire-fiúk érkeztek vele. A fiúk a kocsiban maradtak a sofőrrel, mi pedig felmentünk az egyik szobába.

[b] - Megbukott a proletárdiktatúra! Vége a proletárdiktatúrának! Szakszervezett kormány alakult. - mondta Tibor. - Azt a megbízatást kaptam, hogy igyekezzek Ausztrián keresztül Oroszországba eljutni és jelentést tenni.”

Elmondta, hogy beszélt barátnőmmel, Ormos Böskével és levelet hagyott nála számomra, meg pénzt.

- Miért nem tudtál repülőgépen utazni? - kérdeztem.
- Az egyik kétfedelű gép megszökött Szegedre, a másik elromlott, nem volt idő kivárni, hogy megjavítsák. ...

Megöleltük, megcsókoltuk egymást.
Sietni kellett, hogy idejében érkezzenek Savanyúkútra és megtalálják a csempészt. Lementünk a várokozó autóhoz. Sötétedett. Kezet szorítottam a Lenin-fiúkkal és a sofőrrel. Tibor elbúcsúzott Havaséktól, majd újra megölelt, aztán beugrott a kocsiba. Utoljára láttam szép fekete szemét, fekete haját, sápadt, hosszúkás arcát.”

Sopronig még két alkalommal mondta fel a szolgálatot a túlhajtott túrakocsi motorja.

A hosszadalmas bajlódás miatt éjfélkor még Sopronban voltak és csak a következő nap első perceiben utazhattak tovább Savanyúkút felé.

1919. augusztus 1. péntek

Koréh Endre tábori lelkész könyvéből:

„Augusztus 1-jén estefelé a hatvani állomáson jött meg az örömhír, hogy a kommunista rendszer megbukott. Az ott lévő székely tisztek és katonák mámoros örömmel fogadták a régen várt fordulatot.

Olyan hazafias tüntetést csaptunk az állomáson, hogy az egész Hatvan kifutott. Vége-hossza nem volt a Himnusznak és a Kossuth-nótának, felkerültek a háromszínű jelvények, kokárdák. Este a székelyek vonatai szakaszonként meggyújtott telefondrótokkal voltak kivilágítva.”

* * *

Este 21 óra 15 perckor küldték el Budapestről, a MÁV központi üzemvezetőségtől a 174. számú szolgálati táviratot a győri pályaudvar forgalmi főnökének:

„Ma f. hó 1-én Budapest-Józsefvárostól Győrig, illetne Győrön át az elnök-igazgatóval egy különvonat közlekedik a 18. sz. vonat menetrendjében. Indul Budapest-Józsefvárosból éjjel 11 órakor. Győrből való további menetre az intézkedés Győr állomáson fog megadatni. Utasítjuk címet, hogy a különvonat megérkezésénél legyen jelen és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Bodó.”

Alig kopogta le a gép a táviratot, szétfutott a hír a győri vasutasok között, hogy a városba fog érkezni a menekülő népbiztosok különvonata. Ez is volt a céljuk a távirat küldőinek; a konspirációban járatos kommunisták ismerve a megtévesztés és félrevezetés ezernyi fortélyát, nem maguk akartak a jelzett vonaton utazni, hanem a családtagjaikat tervezték rajta előre küldeni. Mégpedig a szabadságra induló antant-tisztekkel együtt, anélkül, hogy az olasz tiszteknek erről tudomásuk lett volna.

Nem is sejtették, hogy a vasút előzékenységének mi a valódi oka. És nem Józsefvárosból, hanem Kelenföldről indították a különvonatot.

* * *

Kun Béláné visszaemlékezéséből:

„Nővéremmel és Ágnessel beültünk egy autóba, és kimentünk a Kelenföldi pályaudvarra, ahonnan különvonat szállította Ausztriába a kommunisták családjait. ...

Mikor kiutaztunk a pályaudvarra, már lőttek az autó után... Az előttünk menő autóban Landlerné és lánya, Böske utaztak, utánuk is lőttek, Böskének a karját egy golyó el is találta. Sokáig kellett gyógyítani még az internálótáborban is.”

1919. augusztus 1. péntek

Böhm Vilmos bécsi követ emlékiratából:[b]

„Az esti órákban Kun Béla telefonhoz hívott, s zokogó hangon (furcsa, de Kun gyakran sírt) ismertette velem a lemondás előzményeit.

Az életem is veszélyben forog, - mondotta, s kérve kért, hogy az osztrák kormánynál, illetve a szociáldemokratáknál eszközöljek ki számára, továbbá Landler Jenő és Pór Ernő számára Ausztriába való beutazási engedélyt.

Weltner ebben az ügyben szintén Bécsbe utazott. Egyébként mindenki Budapesten a helyén marad, ezt az utasítást adtuk ki, - fejezte be Kun a velem való beszélgetést.”

* * *

[b]„KIÁLTVÁNY A MAGYAR NÉPHEZ!

Mint egyedüli itteni képviselője az antantnak, amellyel a jelenlegi magyar kormány békés viszonyban kíván élni, nyugalomra és rendre hívom fel Budapestet és az egész ország lakosságát, s felszólítom arra, hogy a jelenlegi kormány minden rendelkezését a legszigorúbban tartsa be, hogy a rend, a nagyon- és személybiztonság teljes mértékben fönntartható legyen.

Mindenki tartózkodjék minden pártgyűlölettől, minden, felekezeti türelmetlenségtől és mindennemű viszálykodástól, nehogy fokozzák azoknak a nehéz helyzetét, akikre a jelen súlyos pillanatban a kormányzás felelőssége nehezedik.

Amennyire módomban és hatalmamban van, törekedni fogok arra, hogy az antant Magyarország mai helyzetén a legrövidebb idő alatt könnyítsen a blokád részleges vagy tejes megszüntetésével és a szükséges béke nyújtásával, hogy a magyar nép értelmessége és szorgalma révén újra fölvirulhasson.

Budapest, 1919. augusztus 1.

G. Romanelli
a budapesti olasz katonai misszió vezetője.”
(475)

* * *

Tápiószentmárton határában, Gödölypusztán esteledő időben három vörösőr beállított Bergendi Ferenc uradalmi intéző otthonába.

Az intéző nem volt otthon, csak a felesége, született Vanyik Julianna, középkorú asszony.

Ismerte a rangidős vörösőrt, Juhász Lászlót, ezért bizalommal engedte be a három fegyverest, noha tudták már, hogy vége a diktatúrának, s a vörösőrök félig-meddig bujdosónak számítanak. Éhesek, szomjasak lévén a jövevények, enni-inni kértek. Bergendiné Vanyik Julianna rendesen megvendégelte őket, közben beszélgettek.

- Talán már apámat, anyámat is megöltem - mondta az egyik vörösőr.

Mire a vendéglátó asszony:

- Azt bizony rosszul tette fiam...

A vörösőrön minden külső ok nélkül kitört a dühroham, ezt kiabálva:

- Dögölj meg hát te is, ha sajnálod őket!

Megragadta puskáját, s mielőtt másik két társa közbe avatkozhatott volna, lelőtte az asszonyt.

1919. augusztus 1. péntek

Továbbították Leninnek Kun Béla utolsó Budapestről keltezett táviratát:

„A mai nap folyamán Budapesten egy jobboldali szocialista kormány alakult, amelyben a diktatúrát ellenző szakszervezeti vezérek és a diktatúrában részt vett jobboldali szakszervezeti vezetők foglalnak helyet.

Ezt a fordulatot részint hadseregünk bomlása, részint magának a munkásságnak diktatúraellenes magatartása okozta. Mikor ez történt, a helyzet olyan volt, hogy mindenféle harc a hamisítatlan, de sajnos vizenyős diktatúra fenntartásáért hiábavaló lett volna.”

* * *

Részletek Kun Béláné visszaemlékezéseiből:

„A Hungáriában nagy volt a sürgés-forgás. Úgy tetszett, mintha a rendelkezés joga még mindig Kun Béla kezében volna, de ez már csak látszat volt.

A szociáldemokrata vezetők azt az illúziót akarták kelteni, mintha a kommunisták nélküli szociáldemokrata kormány megalakítása a kommunistákkal való békés megegyezés folytán jött volna létre.

Most már az volt a fő cél, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a kommunista vezetőktől, de még azoktól a volt szociáldemokratáktól is, akik túlságosan kompromittálták magukat a velük való együttműködésben. Ezért tárgyaltak olyan hevesen a bécsi szociáldemokratákkal, kiknek a menedékjog megadása látszott a legalkalmasabbnak.

... Nem vonatkozott a menedékjog Szamuely Tiborra, akit nem akartak elismerni politikai menekültnek.
... Szamuely nem is számított a bécsi szociáldemokraták vendégszeretetére, s Kun Bélával való megállapodás alapján elutazott, hogy még mielőtt a bukás nyilvánossá válik, elérje Ausztriát. Onnan majd Oroszországba megy, ahol informálja Lenint a történtekről.

Szamuely elbúcsúzott tőlünk. Nekem elárulta - miközben megmutatta zsebkendőbe rejtett kis revolverét -, hogy ha nem sikerül átjutnia a határon, inkább végez magával, mintsem a fehérek kezébe kerüljön. A búcsúzás mindkét részről nagyon mély és szomorú volt. Szamuely Tibort nemcsak Kun Bélához fűzte komoly politikai barátság, de családunkhoz is szeretettel ragaszkodott. Munka után színesen jött hozzánk, s miután Kun Bélával megbeszélték a teendőket; Ágnessel játszott, beszélgetett vele és jóízűen nevetett kislányos kijelentésein.

A búcsúnál csak ennyit tudtam mondani neki:

»Vigyázzon magára. Siessen, hogy minél hamarabb keresztüljusson a határon. A viszontlátásra!«

S már el is fordultam, hogy ne lássa könnyeimet. Ő is gyorsan elfordult, és ment. Többé nem találkoztunk.”

1919. augusztus 1. péntek

Délután háromtól megtartotta utolsó ülését az Újvárosháza dísztermében a formailag legfőbb politikai testület, a Budapesti Munkás- és Katonatanács, hogy tudomásul vegye a kormányzótanács lemondását és új kormány alakítását hagyja jóvá.

Az itt készült gyorsírásos jegyzőkönyvből valók Kun Béla beszédjének alábbi részletei:

„A proletariátus cserben hagyta nem a vezetőit, hanem önmagát. Nagyon mérlegeltem, nagyon meggondoltam, mit tegyek. Hidegen és nyugodtan meg kell állapítanom: megbukott a proletárdiktatúra.

Megbukott gazdaságilag, politikailag és katonailag.

Nem így kellett volna megbuknia, ha itt rend van. Ha gazdaságilag és politikailag lehetetlen lett volna is egyelőre az átmenet a szocializmushoz, a kommunizmushoz, akkor is, ha itt öntudatos és forradalmi proletártömegek vannak, akkor nem így kellett volna megbuknia a proletariátus diktatúrájának.

Szerettem volna más véget. Szerettem volna, ha a proletariátus a barikádon harcolt volna, inkább meghal, de nem hagyja ott az uralmát. De arra gondoltam: mi magunk álljunk ki a barikádra tömegek nélkül? Mi szívesen feláldozzuk magunkat, - de az a kérdés, van-e ennek az áldozatnak értelme a nemzetközi proletárforradalom szempontjából...

Én szerintem semmiféle alakulás ebben az országban nem lehet állandó, minden csak nagyon ideiglenes jellegű lehet. Itt kormányozni senki sem fog tudni. A proletariátus, amely elégedetlen volt a kormányzásunkkal szemben, amely immár a gyárakban hangosan kiabálta, minden agitáció ellenére, hogy le a proletárdiktatúrával, az elégedetlen lesz még inkább bármilyen kormányzattal szemben.

Most úgy látom, hogy hiába volt a kísérletünk, hogy ennek az országnak proletártömegeit öntudatos forradalmárokká neveljük. Ennek a proletariátusnak a burzsoázia legkíméletlenebb, legkegyetlenebb diktatúrájára van szüksége, hogy forradalmi legyen.

Mi félreállunk, hogy majd újult erővel, tapasztalatokkal gazdagabban és érettebb proletariátussal új harcba kezdjünk a proletariátus diktatúrájáért, új fázisát kezdjük meg a nemzetközi proletárforradalomnak.”
(473)

* * *

A budapesti munkás- és katonatanács, mint az egyesült párt parlamentje tisztán szociáldemokrata kormányt választott:

Miniszterelnök: PEIDL GYULA
Belügyminiszter: PEYER KAROLY
Külügyminiszter: ÁGOSTON PÉTER
Hadügyminiszter: HAUBRICH JÓZSEF
Pénzügyminiszter: MIAKITS FERENC
Közoktatási miniszter: GARBAI SANDOR
Igazságügy miniszter: GARAMI ERNŐ
Földművelésügyi miniszter: TAKÁCS JOZSEF

Az új kormány megalakulásakor a volt kormányzótanács kommunista népbiztosai már a meneküléshez csomagoltak.

1919. augusztus 1. péntek

A kormányzótanács lemondását követően Kun Béla szovjetházbeli szállására ment. Így emlékezik a felesége:

„Arra kért, keressem meg Pór Ernőt, aki az illegális apparátusnak volt a vezetője. Pór nemsokára megjött. Kun Béla megkérdezte tőle: »Mi van az illegális lakásokkal?«

Azután így folytatta: »Valószínűleg mindannyian illegalitásba megyünk.«

Pór Ernő, akit Kun Béla még az orosz polgárháborúból ismert, mint hűséges és bátor forradalmárt, - elsápadt. Váratlanul érte az összeomlás.

Egyetlen illegális lakás sem volt előkészítve.”

* * *

Az is a vég jele volt, hogy az Írói Direktórium immár szinte számolatlanul utalta a pénzösszegeket:

Csupán Szabó Endre kapott 562 korona 50 fillért fordításért; innen fölfelé 3900 korona volt a legkisebb honorárium, amelyet Herczog Géza kapott egy futurista festményért.

Kassák Lajosnak 8.450 korona a „Khalabresz csodálas púpja” című műért,

Barta Lajosnak 16.125 korona a „Szerelem” és a „A zöld ember” című művekért,

Móricz Zsigmondnak 14.500 korona „A galamb papné” című műért, amelyre június 20-án már fizettek 5.000 koronát; ugyanúgy most a „Sárarany”-ra újabb 12.250 koronát,
„A fáklya”-ra további 15.875 koronát, összesen tehát 42.625 koronát vehetett fel.

Szabó Dezső 10.000 koronát kapott egy „Irodalomtörténeti tanulmány”-ért,

Szép Ernőnek pedig 12.750 koronát számolt le a pénztáros az „Emberek” című írásért.

1919. augusztus 1. péntek

Utoljára ült össze délelőtt a kormányzótanács, együtt a pártvezetőséggel.

Kun Béla mindent elkövetett, hogy halogassa a lemondást, de a szociáldemokrata vezetők nem tágítottak. Már nyíltan hozzájuk pártolt Haubrich József is. Mint helyőrségi parancsnok és a budapesti hadtest parancsnoka, ő bizonyult a mérleg nyelvének.

Megtagadta a vasas hadosztály mozgósítását és kilátásba helyezte, elvbarátaival együtt a gyárakba megy és fellázítják a munkásokat, ha nem hajlandó önként távozni a kormányzótanács.

Samuely Tibor - noha jelenlétét hivatalosan semmi nem indokolta, mert nem volt már tagja sem a kormányzótanácsnak, sem a pártvezetőségnek - egyedül kardoskodott Kun Béla pártján, de harciassága hatástalan maradt.

Miután lemondott a kormányzótanács, úgy döntöttek, hogy délután három órára össze kell hívni az Újvárosházára az ötszázas munkás- és katonatanácsot; közölni fogják a testülettel a tanácsköztársaság bukását és felszólítják egy tisztán szociáldemokrata kormány megszavazására.

Időközben intézkedett Haubrich József, hogy bizalmas tisztjei legyenek készenlétben, számítsanak minden eshetőségre.

Ágoston Péter külügyi népbiztos is részt vett a kormányzótanács utolsó ülésén; benyomásait megörökítette naplójában, amelyben az alábbi sorok olvashatók:

„Kun előadása:

A pesti első ezredből azt kiabálták, hogy a harc parasztmesterség. Ma támadást kezdtünk, mert sikerült a hangulatot emelni. A Ganz Villamosság tüzérezreden kívül a többi tüzérezred intakt. A belpolitikáról az a véleménye, hogy ha a ma délutáni munkástanács hajlandó lesz áldozatkészségre, akkor van remény. De ez kérdés. Élelem, zsírtól eltekintve, van. ...

Bokányi:

A csapatok fáradtak, s ezért a románok mindenütt átjönnek. Tokajnál is bizton átjöttek már. Hiábavaló, s ezért ne követeljünk újabb áldozatokat. Haubrich hadosztályát nem szabad kitenni a frontra, mert különben felbomlik Pesten a rend. A munkásezredek nagy része fegyveresen, ágyúkkal jön, és Haubrich hadosztályának az a feladata, hogy ezek ne okozzanak bajt. ...

Peyer:

Már a Freemannel való tárgyaláskor látta a bukást. A korrupció a bukás oka. A végén a burzsoá uralom jön, mert nemzetgyűlést követelnek. Meg kell menteni a szakszervezeteket és vagyonukat.

Lengyel:

Hiábavaló a barikádharc, mert úgysem akarja a munkásság. A munkástanács felhívandó, hogy álljon fegyverbe, hogy a románok ne pusztíthassanak, s ne jöjjön a pogrom. A munkásság gyári gyűléseken. zsidózik és azt kiabálja: Le a proletárdiktatúrával!

Politikai összeomlás történt. Szerencse, hogy a katonai összeomlás is megtörtént egyidejűleg. Harctéri győzelem esetén is összeomlott volna a Tanácsköztársaság...
Mindenesetre mondjunk le.

Szamuely:

1919. augusztus 1. péntek

Kun Béla és bolsevik vezetőtársai egész éjszaka folytatták az alkudozásokat a szociáldemokrata vezérekkel.

Utóbbiak egyre nagyobb önbizalomra kaptak, a kommunisták meg makacsul ragaszkodtak a diktatúra fenntartásához. Még javában folyt a holtpont körül fodrozódó vita, amikor Szamuely Tibor megérkezett Győrből. Olyan ráhangoltsággal avatkozott a vitába, mintha mindvégig jelen lett volna.

Weltner Jakab, a szociáldemokrata vitapartnerek szóvivője szerint Szamuely volt az egyezkedés fő meghiúsítója, az ő „erőszakoskodására nem jött létre megállapodás, hanem az a fölfogás alakult ki, hogy még egyszer meg kell kísérelni a fegyveres ellenállást”.[*b]

* * *

[b]A ceglédi döntés értelmében reggel támadást kezdeményezett az I. vörös hadtest.
Vágó Béla mellett Landler Jenő és Pogány József is részt vett a támadás irányításában.

Az egyetlen siker, amit elértek: néhány órára kiszorították Szolnokról a románokat, akik egyáltalán nem erőltették a város védelmét, mivel pillanatnyilag ez mellékes volt számukra.

Annál nagyobb lehetetlenségnek bizonyult megmérkőzni a jászsági Tisza-part mentén csoportosított ellenséges zömmel. Tovább rontotta az eleve aránytalan erőviszonyokat a Vörös Hadsereg harci kedvének rohamos hanyatlása, önbizalmának teljes hiánya.

Rövidesen vissza kellett rendelni valamennyi vörös erőt a Zagyva vonala mögé. Onnan aztán végérvényesen ment mindenki, amerre látott - a szerencsésebbek haza, de a legtöbben a románok fogságába.

Délelőtt Gödöllőre sietett Siófokról Stromfeld Aurél, hogy segítsen menteni a menthetőt, de miután percek alatt átlátta, hogy minden veszve van, leverten távozott.

* * *

A Magyar Távirati Iroda jelentése:

„Csicserin orosz külügyi népbiztos Kohn Bélának a következő táviratot küldte:

Ma értesültünk, hogy az antant párizsi legfőbb tanács szikratávíró útján azt javasolja a magyar népnek, hogy megszünteti a blokádot és élelmiszereket küld, ha a magyar nép a szovjetkormányt leveri. Ilyen cinikus nyíltsággal szabadságról kenyérért való lemondást még sohasem javasoltak. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar nép ezen alávaló csalétekre nem megy rá és belátja, hogy egy kenés kenyérért minden vívmányát elvesztené, biztosak vagyunk benne, hogy a magyar nép harcolni fog a proletárforradalom vívmányaiért.”

1919. július 31. csütörtök

Miközben Kun Béla Cegléden erőltette a mindenáron való katonai ellenállást, a fővárosban fontos lépést tettek a centrista és jobboldali szociáldemokrata vezetők.

Nyílt, kibővített ülést tartott a szakszervezeti tanács. Jászai Samu adott helyzetértékelést, majd Weltner Jakab beszámolt a bécsi és a királyhidai tárgyalásokról. A tanácskozás végkövetkeztetése ugyanaz volt, mint Julier Ferenc vezérkari főnöké: le kell mondania a kormányzótanácsnak.

Szavazással döntötték el, hogy Kun Béla kezében maradjon-e a főhatalom.
Negyvenhárman a lemondást helyeselték és csak hárman ellenezték a hatalomcserét.

Kun Bélát azonnal értesítették a történtekről, aki egy percet sem vesztegetve megbeszélésre mozgósította bolsevik vezetőtársait. Szamuelynek is szólt, de közbeiktatta azt a megbízást, hogy Győrben ellenforradalom tört ki, utazzam oda az embereivel, aztán siessen vissza. Egyúttal rendelkezett, hogy családját haladéktalanul hozzák Budapestre Kernstok Károly festőművész vidéki nyaralójából.

Sorok Kun Bélámé visszaemlékezéséből:

„A diktatúra bukását megelőző éjjel érkeztem meg Budapestre nővéremmel, kislányommal Ágnessel és Kernstok festőművész feleségével Nyergesújfaluról. Autót küldtek értünk és egy Lenin-fiút kísérőül. Már útközben. éreztük, valami baj lehet, mert a sofőr többször megállt az országúton, mindig másra és másra hivatkozva, - elfogyott a benzin, kipukkadt a kerék, elaludt a lámpa, nem tudja az autót sötétben vezetni stb. stb.

Csak amikor a Lenin-fiú (Lévainak vagy Garainak hívták) megfenyegette, hogy belelő, ha még egyszer megáll, akkor lett benzin, javult meg a kerék és gyulladt ki a lámpa.
Ezután már semmi akadálya nem volt az utazásnak.”
(463)

* * *

Samuely Tibor e végső napokbeli tevékenysége sok részletében tisztázatlan, és már az is marad.

Röjtökön csak látszólag töltötte pihenéssel az idejét, sőt alig tartózkodott a Berg kastélyban, legfeljebb csak egy-két éjszaka. Különvonatát Sopronban állandó készenlétben tartotta, folytonosan fűtött mozdonnyal. A Balaton melletti felbukkanása - amelyről írt a budapesti Népszava - nem a gyermeküdültetés ellenőrzése miatt történt.

Siófokon működött a dunántúli hadtest törzse és ezekben a napokban hadgyakorlatok folytak Somogy és Zala megye határán.
Siófokról még visszatért Röjtökre, ahonnan harmincadikán reggel Budapestre indult. Szovjetházbeli lakásán tartózkodott, amikor a Ceglédről érkező Kun kívánsága szerint Győrbe száguldott a különvonaton.

Testőrei környezetében este későn rontott be a győri városházára, teljes harci külsővel, ahogy a rögtönbíráskodások alkalmával láthatták.
A jelenlévőket is akként hallgatta meg, mint pünkösdkor Kapuváron és Csornán.

Stiener István már visszaérkezett Budapestről, eredménytelenül. Senkit nem talált az igazságügyi népbiztosságon, aki megerősíthette volna a két katona halálos ítéletét.

Szamuely a pisztolya csövével ütögette Stiener fejét, úgy korholta, amiért nem lövetett a lázadó asszonytömegbe.

Sietve tájékozódott, éppen csak átfutott egy-két kihallgatási jegyzőkönyvet, majd kijelentette, hogy nincsen szó megtervezett ellenforradalomról, hanem csak ösztönös lázadásról.

Azt a két katonát, aki együtt irányította a zavargást a főkolompos asszonyokkal, feltétlenül végezzék ki. De ez a helyiek feladata.

Amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan távozott, vissza Budapestre. Hajnal előtt már ismét a fővárosban volt.

A két katona kivégzésére Stiener István megtette az előkészületeket, a végrehajtás mégis elmaradt, mert a növekvő zűrzavar láttán felülkerekedett a józanság a forradalmi törvényszék tagjaiban.