1919. július 31. csütörtök

Erdélyi Ernő, aki Rákos Ferenc utódjaként győri székhellyel a Lajta-Ipoly vonal teljhatalmú politikái megbízottja címet viselte, hajtóvadászatot indíttatott az előző napi asszonylázadás azonosítható résztvevői ellen.

Hajnali kezdettel folyamatosan fogdosták össze a felelősségre vonandókat. Még javában tartottak az elővezetések, amikor a délelőtt folyamán két forradalmi törvényszék ült össze: a polgári és a katonai.

Erdélyi Ernő szálláshelyéről tartott állandó telefonkapcsolatot a forradalmi törvényszékekkel. Ő nem a Hotel Royalban lakott, mint elődje, hanem a Káptalandombon lévő papneveldét, a Nagyszemináriumot sajátította ki. Egy sereg terrorista testőr szigetelte el tőle a külvilágot, s itt elzártan Újváry Ferenc színésszel, a fanatikus kommunistával tanácskozott a teendőkről.

A polgári forradalmi törvényszék hosszú évekre szóló büntetést mondott az asszonyvádlottakra, pl. Bernát Ferencnét, akit a lázadás vezetésében találtak bűnösnek, tizenöt évi börtönre ítélték.

Két vöröskatonát is vádoltak és a győri katonai forradalmi törvényszék azért ült össze, hogy ezeket halálra ítélje. Stiener István akarta kierőszakolni Erdélyi Ernő ösztökélésére a halálos ítéleteket. Ugyanaz a Stiener, aki Judt Ferenc mellett működve részt vett a kapuvári és csornai terrorgyilkosságokban.

Jutalmul azután nevezték ki Győr vármegye vörösőr parancsnokának. Most fegyverrel kényszerítette a katonai forradalmi törvényszéket, hagy ítélje halálra a két vádlottat, hirdessék ki nyomban az ítéletet, s azonnal hajtsák végre. A szavazóbírák meghozták ugyan a fegyveresen kicsikart ítéletet, de a kihirdetést megtagadták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy ítéletüket hagyja helyben az igazságügyi népbiztosság. Stiener István lóhalálában Budapestre sietett, megszerezni a jóváhagyást.

Erdélyi Ernő közben tájékoztatta Kun Bélát a győri asszonylázadásról.

1919. július 31. csütörtök

Megérkezett Lenin válasza Kun Béla előző napi táviratára:

„Mi megteszünk minden lehetőt magyar barátaink segítésére, de kevés az erőnk. Győzelmünk az Urálban felszabadította a magyar hadifoglyokat, és sietne küldjük őket az ukrán és a román frontra.

Lenin.."

* * *

A különvonaton Ceglédre érkező Kun Béla meghallgatta a jelentést a fronthelyzetről, de a rosszabbnál rosszabb hírek ellenére abban bízott, hogy személyes varázsával képes lesz győztes harcra tüzelni a vöröskatonákat.

Csak az volt a kérdés, hova menjen, amikor javában tartott a felbomlott csapatok teljes szétszóródása.

Újszászon gyülekeztek a románok elől visszavonuló seregroncsok, itt még lehetett látni nagyobb katonatömeget, Újszászra utazott hát a reggeli órákban, nyitott gépkocsin Kun Béla.

Kísérője közeli bizalmasainak egyike, Münnich Ferenc volt. Münnichet ugyanúgy a Kremlből küldték a magyarországi bolsevik forradalom előkészítésére és irányítására, mint őt; számos magas beosztás után most a hadsereg-főparancsnokság politikai osztályfőnöke volt.

Rendelkezésére fölverték pihenőjükből a holtfáradt katonákat. A község melletti nagy legelőre kellett masírozniuk, ahol elegendő hely volt a gyűlés megtartására.

Kun Béla mindenáron rá akarta bírnia katonákat, ne adják fel a harcot, késedelem nélkül szedjék össze magukat és rögtön menjenek vissza, támadják meg a románokat és védelmezzék utolsó leheletükig a Tisza-vonalat.

A katonák fegyelmezetten, de komor bizalmatlansággal hallgatták a szónokot. Amikor az kifogyott érveiből és szónoki leleményének a végére ért, kénytelen volt elhallgatni. Szavaira hosszú, kínos csend volt a katonák válasza. Kun Béla még ekkor sem törődött bele a kudarcba. Egész délelőtt kérlelve, hízelegve, fenyegetőzve kapacitálta a századok és zászlóaljak parancsnokait, hogy kíséreljék meg feltartóztatni a románokat. Mindhiába.
(461)

Teljes kudarcot vallva autózott vissza Ceglédre a III. hadtest parancsnokságára, amely - Vágó Bélával az élén - szintén egy különvonaton állomásozott.
A hadtestparancsnokság különvonatán lezajlott a tanácsköztársaság utolsó legfelső szintű katonai megbeszélése. Részt vett ezen Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József, Bokányi Dezső, Vágó Béla, illetve Julier Ferenc vezérkari főnök és a környezetéhez tartozó vezérkari tisztek.

Julier Ferenc és magasan képzett tiszttársai kifejtették, hogy katonailag lehetetlen a talpon maradás, egyetlen lehetőség a kapituláció, s az lenne a legfontosabb, hogy megtalálják ennek legelőnyösebb módját.

Első feltétel a kormányzótanács lemondása. Ha ez megtörténne, talán Budapest román megszállását elkerülhetnék.

A vörös vezetők közül egyedül Bokányi Dezső fogadta el Julierék okfejtését, míg a többiek merev ragaszkodással követelték a harc folytatását. Julier Ferenc és társai tulajdonképpen foglyok voltak Vágó Béla különvonatán, mert a vonatot jelentős terrorista karhatalmi erő vette körbe a legfőbb kommunista vezérek védelmére.

Hogy megszabaduljanak a csapdából, látszólag fejet hajtottak Kun Béláék akarata előtt. Teljesen komolytalan komédiázás kezdődött. Számba vették a már nem létező alakulatokat és csak a papíron ép csapattestekkel játszadozva, hadműveleti tervet hevenyésztek.

Kun Béla szájíze szerint már másnapra, augusztus elsejére kitűzték az ellentámadás időpontját. Fő támadási irányként a román zöm gyülekezési körletét jelölték meg Tiszabő-Tiszasüly térségében. Támadó éknek az első hadtestet szánták, s ennek rendelték alá az összes könnyen mozgósítható vörös egységet. A támadás irányítását Vágó Bélára bízták, vezérkari főnökévé Győrffy Bengyel Sándort tették meg.

E mutatós terv elkészülte után Julier Ferencék visszatérhettek Gödöllőre.

Közben a hadtestparancsnoki vonat környékén, a ceglédi pályaudvar vágányain már zavartalanul fosztogatták a vagonokat az alakulataiktól önkényesen megvált vöröskatonák. Senki nem tudta őket megfékezni. Sőt, Vágó Béla attól tartva, hogy a személyére vigyázó harmincegy különítményes is a fosztogatókhoz csatlakozik, gyorsan kiosztott közöttük 40 ezer korona kékpénzt.

1919. július 30. szerda

A vörös diktatúra utolsó pillanatáig élt az ellenforradalmárok üldözésére szított hisztéria és ahol megvolt az erőszakhoz szükséges erőfölény, ott végre is hajtották a bosszút.

Mezőcsáton két vörösőr, G. Nagy Sándor és Baranyai János arról értesítette Tomka András járőrparancsnokot, hogy Tiszakesziben olyan ellenforradalmárokat rejtegetnek, akik a letartóztatás elől bujkálnak. A bujkálók rejtegetői: Kéki Andrásné Debecz Zsófia negyvenkilenc éves, Forró Molnár András ötvenhárom éves gazdasági cseléd, Salap Dániel harmincnégy éves földműves, Harsányi István földműves, Angyal János ötvenkilenc éves kocsmáros, Smila Gyula huszonöt éves kőműves.

Tomka András járőrparancsnok továbbította a följelentést Gádor Béla politikai biztoshoz. Gádor azonnal megparancsolta a felsoroltak őrizetbe vételét és kivégzését.

Parancsának végrehajtására Bach Dénes zászlóalj-küldöncöt utasította. Bach foganatosította a letartóztatásokat, majd felszólította Penyaskó István rajparancsnokot, hogy jelöljön ki tizenkét vöröskatonát a kivégzéshez.

Végül kilencen hajtották végre a gyilkosságokat: Molnár Ferenc, Maász József, Szalvay Mihály, Endreiter József, Bódi István, Gyurcsik András, Miklós István, Illés Sándor, Huszár István.

Mezőcsát határában előre megásott tömegsírba ültették a súlyosan bántalmazott áldozatokat, akik csendesen néztek szembe a halállal. Három lépésnyi távolságból ölték meg őket.

A gyilkolás valóságos tébollyá fokozódott, valamennyi áldozatra húsz-harminc alkalommal sütötték rá a fegyvert. Akik még ezután is mozogtak immár eszméletlenül, azokat bajonettekkel szurkálták össze, puskatussal verték mozdulatlanná.

* * *

Miközben az ország a tragédia örvényében fuldokolt, a hatalmon maradásért erőlködő Kun Bélának arra is kiterjedt futólagosan, néhány pillanatra a figyelme, hogy egyéni bosszúállást engedélyezzen.

Mildner Ferenc tüzér százados a Ludovika Akadémia tanára volt.

Azzal vádolták, hogy részt vett a június 24-i ellenforradalomban, de bizonyíték hiányában szabadon engedte a katonai forradalmi törvényszék. Haragosai: Csekő Antal, Kiss András és Bögre Zsigmond lóápolók ebbe nem nyugodtak bele. Ismét és ismét írásban jelentették föl a századost Dinnyés József harmincnégy éves szabósegédnél, a katonai forradalmi törvényszék vádbiztosánál, aki magának Kun Bélának mutatta meg a följelentéseket és a bepanaszolások jegyzőkönyvét. Kun Béla röviden csak ennyit mondott:

„Küldjék haza!”

E szóbeli engedély birtokában Dinnyés vádbiztos megállapodott Polonitzer Árminnal, a IX. kerületi vörösőrség parancsnokával, hogy elteszik láb alól a tüzér századost.

Ez a Polonitzer Ármin délután megleste Mildner Ferencet, amint az szolgálat után hazafelé igyekezett a Ludovika Akadémiáról. Letartóztatta és a legközelebbi őrszobába kísérte a tanártisztet. Zárkába csukatta, majd a gyilkosság előkészítéséhez látott. Egész kis különítményt szervezett.

Oláry Miklós harmincegy éves politikai nyomozó, Pesti Ferenc huszonhat éves kerületi vádbiztos, Hám Miklós és Holbauer Imre vörösőr vállalkozott Mildner Ferenc életének kioltására. Csatlakozott hozzájuk a három lóápoló és Dinnyés József katonai vádbiztos, a gyilkosság szorgalmazója.

Késő este a Lánchídhoz hurcolták a tüzértisztet. Körbeállták a rakparton. Polonitzer Ármin megragadta a nyakát, fojtogatva leteperte, fejét a kövezethez szorította.

A többiek huszonegy szuronydöféssel vitték véghez a gyilkosságot.
Áldozatukat a Dunába dobták a partfal pereméről.

1919. július 30. szerda

Böhm említést tesz fenti soraiban a győri asszonylázadásról, amely a következőképpen zajlott le:

Emberemlékezet óta szerda és szombat volt Győrött a hetipiacok napja. A hajdan roskadásig dús hetivásárok helyett mostanra csaknem teljesen elapadt a forgalom. Ha hoztak is némi portékát a falusiak, fehérpénzért még tököt, vagy spenótot sem adtak.

Kékpénz meg nem volt a szegény lakosság birtokában, amellett büntetendő cselekményként üldözték a régi fizetőeszköz forgalmazását. Végső szükségükben használati tárgyaikat cserélték élelemre a városiak. De ezt is csak a batyuzási igazolvány birtokában tehették, különben a feketézők, spekulánsok elleni rendszabályok vonatkoztak rájuk.

Így vált megszokottá, hogy a hetipiacokon szerencsét próbáló asszonyok, ha még nem birtokolták az engedélyt, először a közellátási hivatalba siettek igazolványért.

Ezen a szerda reggelen is sűrű asszonytömeg lepte el a városházán lévő közellátási hivatal folyosóit még a hivatalkezdés előtt. Ám ahelyett, hogy bebocsátották volna őket, egy táblát akasztott a hivatalszolga a zárt irodaajtóra:

„A batyuzási engedélyek érvényét és további kiadását felsőbb helyen megszüntették!”

Pillanatok alatt vihar kerekedett. Zúgó kiabálás közben rázták a kilincseket, s ököllel verték a zárt ajtókat a szidalomözönt árasztó asszonyok. Schneider Lajosné zokogva, szitkozódva panaszolta a tömegnek, hogy lányát ártatlanul, valami csekélyke közellátási szabálytalanság miatt letartóztatták, most is börtönben tartják.

Erre Bernát Ferencné a lázongó asszonyok élére állt és sikongva, kiabálva, jajveszékelve a bíróság épülete felé tódultak. Közben az utcáról, piacról hozzájuk csatlakozókkal félelmetes tömeggé sokasodtak. Követelték a fogva tartottak szabadon engedését. Semmi választ nem kapva haragos sürgetésükre, törni-zúzni kezdtek. Féltéglákat, bazaltköveket dobáltak a törvénykezési épület ablakaira. Az utcai járókelők közül véresre verték még azokat is, akik csak a fejüket csóválták rosszallón.

Még jobban feldühödve a bíróság elleni roham eredménytelenségén, átözönlöttek a szomszédos börtönhöz. Az ostromlók vészjósló tolongása láttán kétségbeesetten telefonálgatott a börtönparancsnok, hogy mitévő legyen. A fegyverhasználat mellőzésére utasították. A mindenre elszánt asszonyok valósággal legázolták a börtönőröket és dühös mámorukban valamennyi cellából kiengedték a rabokat. Ezek aztán hálából csatlakoztak szabadítóikhoz és rombolva, kirakatokat zúzva szét, utcáról utcára bejárták Győr egész belvárosát.

Sorra megrohamozták az ismertebb vezetők lakását. Senkit nem találtak otthon, az egyetlen Draskovits Jolán kivételével. Ez a tanítónőből lett kommunista funkcionárius vezette a direktórium közellátási osztályát. Amikor lakása közelébe ért a tömeg, puskalövéseket hallott. Azt hitte, vele akarnak végezni. Megelőzendő a lincselést, az udvaron lévő kútba ugrott és főbe lőtte magát. Nem halt meg. (A vörös diktatúra bukása után eltanácsolták a tanítónői pályáról, súlyosan sérült lelkülettel kitanulta az asztalos szakmát a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban, s munkásasszonyként kereste meg a kenyerét.)

Hosszú órákon át tombolt a győri lázadás.
Nem használt semmiféle karhatalmi intézkedés. Végül saját izgalmaiktól merültek ki a zendülők, meg a rossz táplálkozás miatti erőtlenségtől. Kora délután a Judt Ferenc parancsnoksága alatt működő vasútbiztosító különítményt is mozgósították ellenük.

Judt Ferencék nagy lövöldözéssel rohamozták meg a csatatérhez hasonló belvárost. Noha a levegőbe lőttek, a sűrű puskaropogásra a tömeg foszlányai is elszéledtek.

Győrbe riadóztatták a pápai vörös karhatalmat is, de mire megérkezett, már véget ért az asszonylázadás. A pápaiak egy része a városban maradt, megerősíteni a fontosabb helyek - hivatalok, raktárak, közlekedési csomópontok, laktanyák - őrzését.

1919. július 30. szerda

Kezdett ismét bőkezűbb lenni az Írói Direktórium:

a legritkább esetben utalt egyetlen újságcikkért 1750 koronát. Most ennyit vehetett fel Farkas Antal, a Népszava munkatársa.

Az események gyorsuló forgatagában aligha szolgálta az aktualitást Halász Dénes „Az aviatika” című értekezése, de a direktórium nagylelkűen fizetett érte 1500 koronát.

* * *

Ágoston Péter külügyi népbiztos naplójából:

„Visszaérkeztem Wienből. Kun meg elutazott Királyhidára, ahová Weltnerék hívták. Tehát a hátam mögött hívták meg, hogy zavartalanul tárgyaljanak vele.

Itthon tele vannak panasszal, s az ember kénytelen megállapítani azt, hogy a hangulat a rendszer ellen fordult.

A mindennapi kellemetlenségeket nem hajlandók az emberek az eszméért eltűrni, s elszenvedni.
Márpedig az ellátás elégtelen voltánál és annálfogva, hogy a lumpenburzsoázia és a lumpenproletariátus nagyon belekapaszkodott a Kun szekerébe és ennek révén szabadon lop, sikkaszt és zsarol, a közönség nagyon elégedetlen.

Egyeseknek nagyon sok, - másoknak alig jut valami.
S a sok svihák meg éppen úgy gyűjti a pénzt, mint a kapitalista rendszer alatt.

Ezek kifelé hangos kommunisták, de maguknak erős individualisták! S ezekkel szemben tehetetlen a rendszer.”

***

Kun Bélát különvonat vitte a magyar-osztrák határra.
Erről az útjáról szól Böhm Vilmos alábbi emlékezése:

„Július 30-án találkoztunk Kunnal Királyhidán.

Weltner és Peyer jelenlétében megismételtem előtte a Cunninghame-mel folytatott tárgyalások anyagát. Nyomatékosan figyelmeztettük arra, hogy a fronton valóban rossz a helyzet, célszerű volna a lavírozás helyett komoly választ adni az antantnak.

Kun a leghatározottabban kijelentette, hogy soha Budapesten és a csapatok között nem volt olyan lelkes a hangulat, mint most. A fronton kitűnően állunk, a csorbát kiköszörültük, a románokat visszavertük és a győzelem egyáltalán nem lehet kétséges.

Kun bizakodó fölfogását még királyhadai tárgyalásunk közben érkezett jelentés alaposan megcáfolta. Győrben föllázadtak az asszonyok, a munkások egy része is csatlakozott hozzájuk, a frontról csak vereség híre érkezik, - mindez nem nagyon erősíti meg a lelkes hangulatról szóló véleményt.

Kun elutazása előtt a külügyi kormány nevében utasított, hogy folytassam a tárgyalásokat az antanttal, az egyes mozzanatokról értesítsem őt, de semmiféle megállapodás nem köthető, mert a tanácsköztársaság ügye olyan jól áll, hogy erre szükség nincsen.”

A magabiztos derűlátást mímelő Kun, viselkedésével és kijelentésével ellentétben pontosan tudta, mennyire katasztrofális a katonai helyzet.

Mozgó távírdája segítségével kezdeményezte Landler Jenő leváltását és Pogány Józsefet akarta rávenni, hogy legyen hadsereg-főparancsnok.

Pogány hallani sem akart erről, Landler tehát megmaradt főparancsnoknak, de a tényleges vezetést Kun rábízta Vágó Bélára, a Cegléden tartózkodó hadtestparancsnokra.

Királyhidáról egyenesen ide, a ceglédi hadtestparancsnokságra száguldott Kun Béla a különvonaton.

Prohászka Ottokár naplójegyzete:

„Mondják, hogy nagy csődkorszakokban az emberiség ismét megpillantja, s látomásokban szívére veszi a legfontosabb céljait és azt, hogy miért él.

Ha ez igaz, akkor vajon nagyon nagy korszak-e ez a mai katasztrofális idő?

Itt csak a katasztrófa nagy, de meglátás még nincs, hiszen csakis arról van szó, hogy jól együnk, ne dolgozzunk, szépen lakjunk, tehát a célok kompromittálásának kora ez.”

***

Mire megvirradt, Tiszabő és Tiszasüly között, a Jászság területén két román hadosztály kelt át a Tiszán.

Semmi ellenállásra nem találtak.
Napközben is csak jelentéktelen zavarásokkal próbálták hátráltatni a további átkelést a Vörös Hadsereg szórványai.

Újabb román hadosztály zárkózott fel a már ideát lévő kettőhöz, így estére egy egész hadtest, tízezernél több ellenséges katona állt készenlétben a Jászságban további előnyomulásra.

***

Kun Béla táviratban kérte Lenint, hogy sürgősen szorgalmazza a románok elleni szovjet támadást a besszarábiai harctéren. Kérését megtoldva a szokásos hűségnyilatkozattal, fogadalmat tett a harc tántoríthatatlan folytatása mellett.

***

Garbai Sándor és Nyisztor György Tokajba érkezett, hogy a kormányzótanács határozatának megfelelően buzdító szónoklatokkal szítsák fel a Vörös Hadsereg katonáinak harci kedvét.

De a küldetés botrányba fulladt. Már a megszólításra fenyegető zúgolódás támadt. Alig ejtette ki a száján Nyisztor György, hogy „Elvtársak!”, dühödten tiltakozott a székely dandár legénysége:

"Nem vagyunk elvtársak!"

Tovább növekedett a zajongás, végül le kellett mondania katonagyűlés megtartásáról. Annál is inkább, mert Garbai Sándor különösen népszerűtlen volt a jelenlévők szemében: egyszer már hittek neki, - a vörös diktatúra első napjaiban, amikor meglátogatta a székely hadosztályt.

Akkor megígért minden lehetségest, még a Székelyföld felszabadítását is, de ígéreteiből egy betűnyi sem valósult meg, sőt a szavakkal ellentétben túszokként kezelte a bolsevista hatalom az erősen nemzeti érzelmű székelyeket.

Garbai Sándor, államfő létére örülhetett, hogy Nyisztor György népbiztossal együtt épségben visszakotródhatott Tokajból Budapestre.

1919. július 29. kedd

Kezdettől végig sajátos ismérve volt a vörös diktatúrának, hogy miközben az általa ellenségesnek nyilvánított osztályokkal, rétegekkel szemben kíméletlen és minden oldalú erőszakot alkalmazott s még az életszentséget is semmibe vette, aközben egy ujjal sem nyúlt a jobboldali szociáldemokrata politikusokhoz.

Szavakban ugyan kardoskodott ellenük, de a tényleges bántástól következetesen tartózkodott.

E védettség tudatában mindazok a szociáldemokrata funkcionáriusok, akik nem voltak tevékeny részesei, annál inkább ellenzői a bolsevik terroruralomnak, július 29-én már olyan szabadon tevékenykedtek, mintha Kun Béláék a világon sem lettek volna.

Teljes aktivitással láttak szervezkedéshez.
Senkitől sem zavartatva összeült az új szakszervezeti tanács és ennek vezetősége, a szűkebb körű szaktanács Peyer Károly mögé sorakozott fel.

A közülük való Haubrich József nem hogy helytelenítette volna a szervezkedést, hanem támogatta. Mint budapesti hadtestparancsnok, a jobboldali szociáldemokraták tudtával és hallgatólagos helyeslésével katonai előkészületeket tett ezekben az órákban a fegyveres hatalom megragadására.

Természetesen ők sem akarták bántani a vörös diktatúra felelőseit, csupán azoktól határolták el magukat politikailag, akik szociáldemokrata létükre Kun Béla legszorosabb uralmi csoportjához tartoztak. Landler Jenő, Pogány József, Szántó Béla és sok más korábbi elvtársuk számára nem maradt más választás, mint a bukásban is megmaradni a bolsevik vezetők mellett.

* * *

A románok egyetlen puskalövés nélkül szállták meg Szolnokot.

Nem észlelve semmi ellenállást, lovas járőröket küldtek a Budapest felé vezető útra, Abony irányába. A járőrök nyomában továbbszivárogtak nyugat felé a megszálló rajvonalak.

Ugyanekkor a felső Tiszánál, Taktaladány és Taktakenéz térségében két helyen is átkeltek a románok a folyón és erős hídfőket létesítettek, s ezzel szilárd bázishoz jutottak támadásra készülő hadseregük egész jobbszárnyán.

Támadási parancsra várva már 119 román zászlóalj és 60 lovasszázad sorakozott fel a Tisza túloldalán.

Itt a SZÁZ KORONÁS bankó magyar oldala.

Ez volt az úgynevezett kékpénz. A bolsik sok embert megkínoztak ezért 1919-ben, mert ők ezt zabrálták mindenkitől, a kisembertől pedig megkövetelték, hogy fogadja el az ő értéktelen "fehér pénzüket", kúrcsány-dénárukat.

Nagyon szívesen fizetnék ma is ezekkel, különösen az érmével, abban a csodálatos, korát nagyon sok téren meghaladó, világélvonalbeli országban.

1919. július 29. kedd

„HIRDETMÉNY

Nagykanizsa város nagymérvű lakáshiányára való tekintettel elrendeljük, hogy akik a háború kitörése folytán 1914. augusztus elseje óta a város belterületén telepedtek le és produktív munkát nem végeznek, f. évi augusztus hó 15-éig legkésőbb városunkat hagyják el.

Dologtalanok, henyélők menhelye tovább nem leszünk!

Nem tűrjük azt sem, hogy akárki is kettő lakással bírjon, ezért a gazdaságokban, vagy falun dolgozók is menjenek ki lakni rendeltetési helyükre. Nincs semmi szükség arra, hogy a tanyákon üres kastélyok legyenek.

Felhatalmazzuk a lakáshivatalt és a vörösőrség parancsnokságát, hogy ezen rendeletünket a legnagyobb szigorral hajtsa cégre.

Nagykanizsa, 1919. évi július hó 29.
Városi Intéző Bizottság"

* * *

Bizonyos Alba Nevis valamilyen művet szándékozott írni a finomkodó "Thea mellett" címmel.
Szándékára 2000 koronát kapott az Írói Direktóriumtól.

* * *

Ülésezett a kormányzótanács.
Nem halogathatták tovább a katonai helyzet testületi megvitatását.

Kun Bélának már csak arra maradt valószínűtlen esélye, hogy néhány napig sikerül feltartóztatni a románokat a Tiszánál, s ez idő alatt bekövetkezhet olyan külpolitikai fordulat, amely lehetővé teszi a túlélést. A bolsevik diktatúra vezére szívósan kapaszkodott ebbe a halvány reménybe, annak ellenére, hogy a nagy hírveréssel beharangozott, s egészen biztosra ígért világsztrájkból semmi nem lett.

Kun Bélával összhangban Landler Jenő is a harc folytatása mellett erélyeskedett, noha számára volt a legtudottabb, hogy megállíthatatlan a Vörös Hadsereg lavinaszerű összeomlása.

Elképzelése szerint a harmadik hadtest erőtartalékaival lehetne ellensúlyozni Tokajnál a románok szolnoki győzelmét. Ajánlotta, menjen Tokajba Garbai Sándor és Nyisztor György, tartsanak lelkesítő beszédeket a katonák előtt. Javaslatát elfogadták.

Szántó Béla komoran ismételte gyakran hangoztatott követelését: lépjenek fel irgalom nélkül a lógósokkal, a katonaszökevényekkel szemben. Követelését magáévá tette a kormányzótanács, - elhallgatva, hogy a szökések, fegyelemsértések megtorlása már egyáltalán nem áll módjában.

Szántó Béla másik követelése viszont teljesíthető volt, megszavaztatta a kormányzótanáccsal, hogy Bécsbe kizárólag az ő hivatali szobájából, az ő személyes jelenlétében szabad csak telefonálni, bárki legyen is a telefonáló.

1919. július 28. hétfő

Gödöllőről reggel helyzetjelentést küldtek szét a még elérhető parancsnokságoknak:

„Szolnoki csoport: Tegnap délután 6 óra 45 perckor a hídrobbantásra előkészített robbantóanyag gránáttalálat következtében a hidat légbe röpítette. A híd innenső két harmada a folyóba zuhant. A balparton lévő csapatok átszállítása sikerült. Az éj folyamán csend, a hajnali órákban a híd környéke és a város déli szegélye erős tűz alatt állott.

Kisköre és Tiszaroff közötti szakaszban éjjel élénk gyalogsági tűz.”

A gödöllői hadsereg-főparancsnokságra már rendszertelenül érkeztek a jelentések, vagy egyéb kapcsolattartó táviratok. Ezek egyikét az I. hadtest hadbiztossága küldte:

„A csapatok semmi szín alatt, még fenyegetésre sem fogadják el a káposztát. Amennyiben más főzelék nem állana rendelkezésre, úgy a főzelék utánpótlás beszüntetését kérem."

***

Kecskeméten, délelőtt fél tizenkettőkor adták fel az alábbi táviratot:

„Hadosztály parancsnokság vezérkari főnöksége, Kossuth Szálloda Abony

Az I. számú tábori rendészeti ezred I. osztályának 2. századparancsnoksága jelenti táviratban, hogy állomáshelyét, Tiszavezsenyt, illetne a kordonvonalat tartani nem bírja.

A vöröskatonák tömegesen, nagy csapatokban, megállíthatatlanul vonulnak vissza.

A nevezett rendészeti század összes állománya Újbögtől Várkonyig 139 fő tábori rendészeti vörösőr.
Intézkedést kérek azonnal, hogy az említett kordonvonalra csapatok jöjjenek erősítésként, vagy a kordonvonal már jóval hátrább, nyugatra jelöltetett ki?

A hadosztály vonatkozó intézkedéséről választ kérek tájékoztatás végett."

***

A forradalomcsinálás technikájában járatos bolsevik vezetők nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mit jelent, ha egy felbomló hadsereg engedelmességet megtagadó katonái fegyveresen szabadulnak rá a hátországra.

Ilyen katonák nélkül soha nem vezetett volna sikerre a vörös diktatúra előjátéka, a Károlyi Mihály égisze alatt végrehajtott őszirózsás forradalom.

Különösen attól félt Kun Béla és Landler Jenő, hogy a fővárosra szakad rá a rendzavarás. Megállapodtak tehát: utasítani fogja Gödöllőről a hadsereg-főparancsnokság Haubrich Józsefet, a IV. budapesti hadtest parancsnokát, foganatosítson intézkedéseket a fővárosba önkényesen visszaözönlő katonák fogadására és féken tartására.

Haubrich az utasítás értelmében megbízta hadtestének vezérkarát, hogy minél hamarabb készítsen tervet, amelynek végrehajtása a vörösőr karhatalmi alakulatok feladata lesz.

A hadtest vezérkara gyorsan és jól dolgozott. Kitűnően sikerült a biztonsági terv, amely a következőképpen szólt:

„A hadseregfőparancsnokság értesítése szerint a vöröskatonák nagyobb számban önkényesen elhagyják csapattesteiket.

A fegyelem eme lazulásának következményeképpen várható, hogy nagyobb fegyveres csoportok fognak özönleni a főváros felé. Ennek meggátlására minden igazolatlanul Budapest felé jövő fegyveres katonának lefegyverzésére, a helyszínen gyűjtésére és szállítmányokban Tápiógyörgyére kísérésére a következőket rendelem el:

1. A vasútvonalak Rákospalota, Cinkota, Rákoscsaba, Ecser, Vecsés, Soroksárpéteri, Soroksár vonalában, megfelelő erejű különítményekkel, géppuskákkal lezárandók, a fontosabb közutak (Vecsés, Rákoskeresztúr, Cinkota) szintén elzárandók, illetve megfigyelendők.

2. A Rákospalotán lévő karhatalmi század a direktórium hatásköréből kiveendő és a vasútállomás, valamint a vác-fóti vasútelágazás biztosítására kirendelendő.

3. A biztosításra kirendelt összes csapatok ereje két zászlóaljnál ne tegyen ki többet.

4. Nagyobb tartalék a Rákos rendező pályaudvarra küldendő ki.

5. E feladatoknak támogatására a 7. számú páncélvonat Kőbánya alsó pályaudvaron a vörös vasas hadosztály rendelkezésére bocsáttatik. A páncélvonatok parancsnokai a hadügyi népbiztosság 11. osztálya által utasíttatnak a vörös vasas hadosztálynál való teljes jelentkezésre.

6. Az elszedett fegyverek az Engels laktanyában adandók át.

7. A kirendelt csapatok helyzetéről, erejéről holnap, 29-én, ide vázlat terjesztendő fel.

8. A lefegyverzettek élelmezéséről saját hatáskörében intézkedjék."

Hamarosan elkészült a fenti terv és délután fél kettőkor már kézbe is vehették, – de nem a vörösőrségnél és a végrehajtásra kijelölt karhatalmi egységek, - hanem Gödöllőn, ahonnan az utasítás érkezett.

Soha nem derült ki, hogy ez tévedésből, avagy szándékosságból eredt-e.

Gödöllőn nagyot néztek, hogy a vörösőr karhatalomhoz el sem jutott a tervezet, és a Vörös Hadsereg teljes szétzüllése folytatódott.

1919. július 28. hétfő

Kun Béla a végomlás küszöbén még mindig Ausztria bolsevizálásának lehetőségét forgatta a fejében. Böhm Vilmos immár bécsi követként erre kapott utasítást, amelyre így emlékezett:

„Az antant Nyugat-Magyarországot Ausztriának ítélte oda. Ebben az ügyben Budapestről siffrézett távirat érkezett, intézkedjem, hogy Bettelheim a. nála lévő 400 ezer koronát adja át az osztrák kommunista pártnak és hogy Tomannal [az osztrák kommunisták egyik vezetője] közöltessék, hogy az osztrák proletariátus fegyver nélkül kaphatja meg mindazt, amit az antant ígért, különben még fegyverrel sem. Egyedüli mód az osztrák tanácsköztársaság kikiáltása.

Három nappal a magyar forradalom bukása előtt Kun ilyen naiv kísérletekkel áltatja önmagát és az országot! Komolytalanul azt hiszi, 400.000 koronával és egy gyerekes ígérettel (a magyarországi tapaszfalatok után) az éhező Ausztria munkásosztálya beugrik egy új forradalomba, a tanácsköztársaság proklamálásába!”

***

Kun Béla úgy viselkedett, mintha a hatalom szilárd birtokosa lenne, mintha hírét se hallotta volna a tiszai fronton történteknek.

Azt képzelte, hogy a románok most sem fogják átlépni a Tiszát, s ő majd hamarosan rendet teremt. Pedig a román előnyomulást, amelyet korábban szavakban helytelenített a párizsi békekonferencia, immár nyíltan üdvösnek tartotta.

A budapesti bolsevik diktatúrát arra sem méltatták, hogy egyenesen neki címezzék a békeosztók véleményét, akár fenyegetés formájában.

Ehelyett a nemzetközi politikai közvéleményhez szólt a békekonferencia négyes tanácsának július 28-án keletkezett proklamációja:

„A szövetséges és társult kormányok a következő nyilatkozatot tették közzé:

A szövetséges és társult kormányok igen kívánatosnak tartanák, hogy a magyar néppel békét kössenek s ezzel véget vessenek annak az állapotnak, amely Közép-Európa gazdasági újjáépítését lehetetlenné teszi és a népek élelmezésének leküzdhetetlen nehézségeket állít az útjába.

Az élelmiszer-szállítást lehetetlen megkezdeni, addig, amíg Magyarországon nem áll fönn olyan kormány, amely a népakaratot képviseli és a szövetséges és társult hatalmakkal szemben vállalt kötelezettségének betű szerint és szellemének eleget tesz.

Kun Béla kormánya ezeknek a föltételeknek semmiképpen sem felel meg. Nemcsak nem képviseli a magyar népet, de jelenleg egy barátságos hatalom ellen támad. A szövetséges és társult kormányok saját felelősségükre olyan rendszabályokhoz fognak nyúlni, aminőket ez a szociális kérdés szükségessé tesz. Ha arról van szó, hogy élelmiszerek szállíttassanak, a blokád megszűnjék, a gazdasági újjáépítés munkája megkezdődjék és a béke helyreálljon, akkor a magyar népet olyan kormánynak kell képviselnie, amely a népakaratot reprezentálja, nem pedig olyannak, amelynek hatalma a terroron nyugszik.

Természetes, hogy a magyar területeknek, amennyiben azokat a békekonferencia, mint ilyeneket megjelölt, idegen csapatokkal való megszállása nyomban megszűnik, mihelyt a szövetséges csapatok parancsnoka meggyőződést szerez a fegyverszüneti föltételek helyes végrehajtásáról.”

1919.július 27. vasárnap

Tudósítás a budapesti Népszava e napi számában:

„Szombaton délelőtt Dincsér Oszkár följelentésére bevitték a Vörösőrség bűnügyi osztályára Mózer Ferencné Szák községből való asszonyt. Az asszony két libát akart eladni, de csak kékpénzért.

A felek meghallgatása után a vádbiztos úgy ítélkezett, hogy a libákat 70 korona kilónkénti egységáron megvette, az asszonyt pedig, tekintettel arra, hogy a férje a harctéren elesett és négy gyermeket kell ellátnia, szabadlábra helyezte. A libákat azonban nem ítélte oda a följelentőnek, hanem nyomban elküldte a 17-es helyőrségi kórház beteg katonáinak.”

*

„FELSZÓLÍTÁS

A budapesti és vidéki keféket, meszelőket és söprűket előállító üzemek, tekintet nélkül arra, hogy szocializáltattak-e nagy sem, tartoznak e hó 27-én készleteikről leltárt fölvenni és azt legkésőbb augusztus 2-ig a Fahivatal kefekötőipari szakosztályában, V. Nádor utca 21. benyújtani.”

*

„KÖZLEMÉNY

A Népgazdasági Tanács az öblös, csiszolt és préselt üvegáruk árát 900 %-kal, a befőttes üvegekét 200 %-kal, és a világítástechnikai üvegáruk árát 700 %-kal emelte fel.
Szervezett munkások, valamint beszerzési csoportok 20 % árengedményben részesülnek.”

***

Ez volt az egyik legforgalmasabb nap az Írói Direktórium pénztáránál:

Kemény Györgynek a "Schweitzer Ricardo" című írásáért 100 korona.
Klein Manónénak fordításért 100 korona.
Komját Aladárnak a "Domonkovics" és az "Örök béke" című írásokért együttesen 100 korona.
Kmapl Lászlónak indoklás nélkül - 200 korona.
Koch Rudolfnak "Röpirat a házinyúl tenyésztéséről" című írásért 500 korona.
Korcsmáros Nándornak fordításért 500 korona.
Kondor Ernőnek fordításért 1110 korona.
Kortsák Jenőnek műbírálatért 600 korona.
Kőrösi Sándornak magyar-olasz szótárért 2000 korona.
Kóber Leónak plakátért 2000 korona.
Kende Ferencnek indoklás nélkül 3200 korona.
Katona Nándornak a "Magyar szovjet" című dolgozatáért, saját illusztrációval 5000 korona.
Komját Júliának "Szabadulás" című írásáért 5400 korona.
Kelen Ferencnek fordításért 6000 korona.
Kosztolányi Dezsőnek, aki szintén csak egyetlen egyszer vette igénybe az Írói Direktórium anyagi támogatását, versekért 4800 koronát, műbírálatért 585 koronát utalványoztak.

Mint látható, valamennyi honorált neve K betűvel kezdődik. Nem tudni, milyen okkal csoportosították így a kifizetéseket. S arra sincs magyarázat, miért vasárnap állt rendelkezésre a pénztár.

***

Amint két nappal később a budapesti Népszava megírta:

„...vasárnap, kora reggel Szamuely Tibor elvtárs jelent meg Fonyód-Bélatelepen, és a munkástanácsot vonta felelősségre, mert 700 gyermek részére is van ezen a telepen hely, és csak 350 gyermek részére tettek jelentést, és igen sok nagyúri villát mentesítettek.

Szamuely elvtárs különben Ripka villáját rögtön rekviráltatta. Azután megtekintette a gyermekek férőhelyeit, a legapróbb szükségletek iránt is érdeklődött, és rögtön. intézkedett nagyobb mennyiségű tej kiutalására. Egyébként mozgó vonaton utazza be az összes üdülőtelepet és ellenőrzi azok működését.”

***

Eközben a Tiszánál rohamosan folytatódott a Vörös Hadsereg végső szétzüllése.

Távirat érkezett Budapestre, a vörösőrség országos parancsnokságára a 6. hadosztály parancsnokságától:

„Szolnokról a mai nap folyamán nagyon sok vöröskatona mindenféle irányban vonaton engedély nélkül ellógott.

Különösen nagy azok szánta, akik Budapest felé igyekeznek. Kérünk szigorú intézkedést, hogy a vonatok jóval Budapest előtt erélyesen ellenőriztessenek, s mindazok, akik nyílt parancs, menetlevél, szabadságlevél vagy kórházi igazolvány nélkül utaznak, okvetlen feltartóztassanak.”

Kecskemét kormányzótanácsi biztosa munkaképes fiatalokat kért Budapestről, hogy azok segítségével gyorsítsák a nyári mezőgazdasági munkát Helvécia állami birtokain.

A fővárosból várt fiatalok elhelyezéséről kívánt gondoskodni a Helvéciára küldött kecskeméti távirat:

„Elrendelem, hogy a helvéciai szőlőtelepre kiküldött 436 ifjúmunkás a helvéciai iskolákban, valamint magánházaknál beszállásolhatók, illetne elhelyezhetők legyenek.

Kormányzótanácsi biztos.”

*

A munkához kért budapesti fiatalok megérkezése után az alábbi táviratot továbbították Kecskemétről a fővárosba:

„Közoktatásügyi Népbiztosság Budapest

Ifjúmunkások megérkeztek.
Lelkiismeretlenebb munkát elképzelni is lehetetlen. Beteg, nyomorék, apró gyerekeket küldtek dolgozni tudó ifjúmunkások helyett. Ilyen határtalan könnyelműséggel ifjúmunkás politikát nem lehet csinálni.
Ebédről nem tudtunk gondoskodni, mert az utolsó pillanatban kaptuk az értesítést érkezésükről. Körülbelül 300-at máris visszaküldtem, akiket azzal indítottak útnak, hogy Kecskemétre jönnek barackot szedni, holott én kifejezetten mezei munkára kértem idősebb ifjúmunkásokat. Egyéb észrevételemet írásban fogom megtenni.

Berkes kormányzótanácsi biztos."

***

Az Esztergomi Népszava e napi száma közölte:

„Apáti György vallásügyi országos helyettes biztos tudomására jutott, hogy a volt prímási épületből Faber Oszkár vallásügyi országos biztos tudta és engedélye nélkül felelőtlen személyek a direktórium megkerülésével bútorokat, szőnyegeket és egyéb ingóságokat elszállítottak.

Megparancsolja tehát, hogy 48 órán belül az elszállított bútorokat hozzák vissza, mert ellenkező esetben közvagyon. eltulajdonítása miatt a törvény szigora szerint jár el ellenük.

Apáti György vallásügyi országos helyettes biztos fogad hétköznapokon délelőtt 11-12 óráig a volt prímási palotában.”

***

Prohászka Ottokár püspök e napi elmélkedéséből:

„Megváltani az emberiséget nem lehet tömegmozgalommal, nem lehet a lelkiségnek csak funkcióval való kezelése által, tehát a történelmi materializmus kaptái szerint sem.

A tömegmozgalmak csak tömegalakulásokat adnak, - egymást eszik meg ezek a formák; a revolúciók mindig nagy nyelők, elnyelik ami volt, s szülnek újat, s ha lesz egy nem tudom milyen társadalmi alakulás, annak is terméke, gyöngye az ember, annak is lesz öntudata, etikai, vallási egyénisége, kiformálása.

1919.július 26. szombat

Az erőre és önbizalomra kapott román csapatok a front egész szélességében ismét elérték a Tiszát.

Csupán Szolnokkal átellenben, a Százlábú híd térségében sikerült megtartania a Vörös Hadseregnek egy tenyérnyi hídfőállást. Egyébként a végleges vereséget szenvedő Vörös Hadsereg roncsai rendezetlenül vonultak vissza a Tisza nyugati partjára. Ki-ki a maga felelősségére menekült. Elszigetelt csoportok semmisültek meg a románok ágyútüzében, még többen a Tiszába fulladtak a senkitől sem irányított visszavonulás káoszában.

Az általános zűrzavar ellenére ismeretlen vörösök módot találtak arra, hogy meggyilkolják Endre István tiszaroffi lakost.

Uradalmi kulcsár volt az ötvenöt éves Endre István. Soha nem titkolta a vörösökkel szembeni ellenszenvét. Gyakorta hangoztatta, megváltás lenne az országnak és a népnek, ha elsöpörnék Kun Béláék diktatúráját, de emiatt soha nem esett bántódása. Most, amikor mindenkinek az volt a legfőbb gondja, hogyan élje túl a románok előnyomulását, a vörösök Endre Istvánért jöttek és elhurcolták.

Tiszaroffról ladikon vitték át a jászsági oldalba, ahol a Tisza árterében belelövöldöztek, szuronnyal átdöfték, majd tetemét a folyóba dobták.

***

Egyetlen kifizetés volt ezen a napon az Írói Direktórium pénztáránál:

Csiszér János grafikus vett fel 1500 koronát a Marx Károlyt ábrázoló plakátért.

Riport a Népszavában budapesti gyermekek Balaton melletti üdültetéséről:

„Szombat reggel 9 órakor indultunk el a Keleti pályaudvarról különvonattal a második szállítmánnyal, 700 proletárgyerekkel, a Balaton mentén elterülő üdülőhelyekre. Az első szállítmány már kedden, 22-én indult el; 600 gyermekkel. Indulás előtt a Dob utca 85. .sz. iskolában. két orvos még egyszer sorra vizsgálta a gyerekeket, egészségesek-e, tiszták-e, nincs-e közöttük fertőző beteg. A vizsgálat után, kettős sorokban indultak el, az Internacionálét énekelve, a fiúk és leányok, tanítójuk és felügyelőik vezetése mellett a pályaudvarra.

Az induló vonat csupa harmadosztályú kocsiból állott a hátulján egy úgynevezett izoláló kocsi van, az útközben megfertőzött betegek elkülönítésére, azonkívül külön fülkékben mentőszekrény és kötszerek az elsősegélynyújtáshoz...

Mielőtt a vonat elindul, pléhvödrökben vizet visznek a kocsikba, hogy útközben a proletárgyermekek ne szomjazzanak. Amidőn a vonat Kelenföldre ért, az állomáson a vörösőrök vízzel várták a vonatot; itt hosszabb ideig áll a vonat, s a gyermekek meguzsonnáztak. Lekváros kenyeret kap mindegyik. Akinek nem elég, kétszer is ehetik.

Székesfehérvár állomását elhagyva, újra enni kaptak. Friss liptói túrót kenyérrel.
Az első állomás, ahol a gyerekek egy része kiszállt, Földvár volt, ahol az ottani telep vezetője és alkalmazottai várták a gyerekeket, és vették őket át Toldi elvtárstól, a vonat parancsnokától. Azután körülbelül 100-120 gyereket adtak le Szemesen, Lellén, Bogláron, Fonyódon, és Fonyód-Bélatelepen. Mindezeken a helyeken meleg étellel várták az érkezőket.

Keszthely volt az utolsó állomás, ahol 100 proletárgyereket helyeztek el. Mi Fonyód-Bélatelepen szálltunk ki a különvonatból... Százhúsz gyermeket vittek a telepre, akiket a Sirály Szállóban, Lajos-lakban és a különböző villákban helyeztek el. A gyerekeket egyenesen a Sirályba és a Lajos-lakba vitték, ott már jó meleg vacsora várta őket. Mindkét helyen székelygulyást és káposztás kockát ettek.

Több gyerek jutott Jankovics, Bésán és Törley volt pezsgőgyáros három villájába. Baj csak Ripka volt gázgyári vezérigazgató villájával volt, mert az ottani munkástanács mentesítette a rekvirálás alól.”

1919.július 25. péntek

Határozott utasítás érkezett Budapestről a győri városi és megyei direktórium címére:

A népgazdasági tanács érvénytelennek nyilvánította a lakosság kezén lévő batyuzási igazolványokat és megtiltotta újabb igazolványok kiadását.

Mivel Győrött fenyegető volt a közhangulat a vészes élelemhiány miatt, a direktórium helyi vezetői inkább vállalták a felelősséget a felsőség előtt, minthogy nyilvánosságra hozzák a népgazdasági tanács döntését. Egyelőre hallgattak tehát a budapesti utasításról.

***

Az Írói Direktórium e napra szóló utalásai arról tanúskodnak, hogy megszűnt a bőkezűség:

Honti Rezső „Román, magyar, tót” című eszmefuttatásáért csak 150 koronát fizettek.
Hauser Arnold 100 koronát kapott a „Mese az öt ujjról című alkotásért.
Herczog Gretának 70 koronával kellett beérnie valamilyen fordításért.
A már akkor is közismert Heltai Jenő sem kapott többet 435 koronánál, szintén fordításért.
Az alkalmi röpiratokat még mindig értékük felett becsülték: Halasi Bélát 200 koronával honorálták.
Hevessy Gyula röpiratát nyilván nem becsülték alá az 1250 koronás utalással.
Halász Zsigmond is elégedett lehetett másokhoz képest a fordításért felvett 800 koronával. Nem szólva Hoor Tempisről, akinek semmiért, a Szociális Termelés szerkesztőségében élvezett szinekúráért [semmi vagy alig valami munkával járó jól jövedelmező állás] mellett fizettek neki plusz 800 koronát.

***

Prohászka Ottokár püspök naplójegyzete:

„Tegnap szieszta helyett olvastam a Ma-t; desperált [kétségbeesett, reményvesztett], érzelem-elborzasztó kotyvalék. No, ez nem tesz kárt senkiben! Oly bárgyú, tartalmatlan, erőtlen erőlködés. Okvetlenül a beteg, meghibbant és vérszegény agyvelők görcsös vonaglása.

Rám nagyon rossz benyomást tett; megsajnáltam e szegénylegényeket! Nincs bennük semmi természetesség, semmi erőteljes konstrukciónak vonala.

Új formát látszanak keresni, de csak formátlanságba keverednek. Se ész, se kedély, se lendület nincs bennük; az egész sovány komédiások ugrálásának látszik, vagy még annak sem, inkább éhes verebek szökdécselésének líciumbokrokon.

No, ez nem a Hajnal, hanem kótyagos rémlátás; ez nem tavasz, hanem stupid színésznők majálisa!”

1919.július 25. péntek

Ágoston Péter külügyi népbiztos naplójából:

„Július 25.
Peyer Károly és Weltner Jakab Cunninghame hívására megjelentek Wienben.
A tárgyalásoknak nem lesz eredménye, mert az angolok még ma, kilenc hónap után, sem ismerik belső viszonyainkat..."

*

Miközben beteljesedéséhez közeledett a Tiszánál a Vörös Hadsereg tragédiája, Böhm Vilmos intenzív tárgyalásokat folytatott Bécsben az ottani vezető antant diplomatákkal.

Mind az angol Cunninghame-t, mind az olasz Borghese herceget arról akarta meggyőzni, hogy Kun Béla bukása után ő lenne a legalkalmasabb egy tisztán szociáldemokrata, jobboldali árnyalatú vezetés megteremtésére. A tárgyalásban részt vett az ő oldalán Peyer Károly és Weltner Jakab is.

A két antantdiplomata össze akarta hozni egyezkedési céllal a három szociáldemokrata politikust gróf Bethlen Istvánnal, a bécsi magyar ellenforradalmárok vezetőjével, de Böhm Vilmos büszke tiltakozása miatt nem valósult meg a szándék.

Böhm ugyanis fenntartás nélkül hitte, hogy a román ellentámadás által végképp elsöpört Kun Béla helyett csakis őt választhatja az antant Magyarország vezetőjének.

Annál csalódottabban olvasta a Cunninghame-tól kapott tervezetet:
Magyarország barátságosabb megítélésben fog részesülni és a blokád feloldására is számíthat, ha beszüntetik a bolsevik propagandát és a megdöntendő vörös diktatúra helyét egy Ágoston Péter, Garami Ernő, Haubrich József alkotta szociáldemokrata hármas veszi át.

Böhm Vilmos ebből megértette, hogy a győztes hatalmak nem tartanak rá igényt a tanácsköztársaság bukása utáni magyarországi vezetésben.

***

Az egyre kisebb jelentőségű kormányzótanács e napi ülésén részt sem vett a hatalom két legfőbb embere, Kun Béla és Landler Jenő fővezér.

Garbai Sándor, a névleges kormányfő némiképp előtérbe került ugyan, de az ülés napirendje kevésbé fontos igazgatási ügyekre szorítkozott. Az ország katasztrofális katonai helyzete szóba sem került.

Kohn Béla távolléte viszont alkalmat kínált arra, hogy leváltsák Cserny Józsefet, a központi karhatalom parancsnokát, Kohn voltaképpeni személyes alkalmazottját.

Helyére Fabik Ferencet, Dunántúl leghírhedtebb terrorkülönítményének főnökét nevezték ki.

1919.július 25. péntek

A nap folyamán nyilvánvaló lett a magyar Vörös Hadsereg teljes katonai katasztrófája.

Julier Ferenc vezérkari főnök részben elismerte saját hibáját, memorandumban kérte felmentését Landler Jenő hadsereg-főparancsnoktól. A vereség fő felelősségét azonban a Vörös Hadseregre hárította, amelyet memorandumában fegyelmezetlen, könnyen lelkesíthető, de annál gyorsabban lelohadó társaságnak nevezett.

Landler Jenő tehetetlen lévén, nem fogadhatta el a lemondást, mert a bolsevista diktatúra vezetői - önmagát is beleértve -, egyáltalán nem értettek a haditudományokhoz. Így Julier Ferenc a diktatúra bukásáig megmaradt vezérkari főnöknek.

Mivel kónbéláék elsősorban politikai-hatalmi pozícióknak tekintették a katonai beosztásokat, mindenféle szakmai képzettség nélkül foglaltak el tábornoki posztokat.

Ilyen alapon lett a harmadik hadtest parancsnoka Bokányi Dezső, a szociáldemokrata kőfaragóból kommunista vezérré emelkedett demagóg. Az ő parancsnoksága alá tartozott a székely dandár is.

A tiszai offenzíva összeomlása végképp elmérgesítette a viszonyt a Vörös Hadsereg és a székely dandár között. Olyannyira, hogy a székelyek az engedelmesség nyílt megtagadása mellett döntöttek.

Miként Koréh Endre tábori lelkész leírásából megtudható:

„Verbőczy Kálmán százados egy főhadnagy kíséretében július 25-én a III. hadtest székhelyén, Nyékládházán megjelent és egyenesen kijelentette, hogy a székely csoportok többé nem harcolnak.

Bokányi megijedt. A székelyeknek székely jelvényeket és címeres kék zászlót ígért.
- Nagyon szép, de nekünk a nemzeti zászló kell! Bokányi kifakadt.
- Tehát a székely csapatok ellenforradalmárok és az ön csapatai ebben elől járnak!

A százados ezt válaszolta:

- Az ellenforradalmi vezető én vagyok! Tessék, felajánlom magam csapatom helyett, de elhatározásomból nem engedek!

1919.július 24. csütörtök

Ellenkezőjére fordult a harctéri helyzet a román fronton.

A Julier Ferenc irányításával működő vezérkar hallgatólagosan a tanácsköztársaság ellen dolgozott és szándékosan rossz intézkedéseivel siettette a vörös diktatúra katonai vereségét.

A Vörös Hadsereg centrumának támadását le kellett állítani Túrkeve és Mezőtúr térségében, mert a szárnyak lemaradtak. Elkerülendő a gyors megsemmisülés veszélyét jelentő átkarolást, sürgősen ki kellett adni a visszavonulási parancsot.

A román hadvezetés pihent tartalékok harcba vitelével érvényesítette túlerejét, egyik óráról a másikra megfordította a katonai helyzetet. Gyors iramban hátráltak a Tisza felé a Vörös Hadsereg szétzilált egységei.

Tiszafürednél zajlott le a legvéresebb ütközet. A nemzetközi dandár négy zászlóalja próbálta megvetni a sarkát a folyó keleti partján, de minden bátorság hiábavalónak bizonyult a tíz román zászlóalj támadásával szemben.

Egy megmenekült géppuskás emlékezése:

„Elfogyott minden lőszerünk, még a revolvergolyónk is. A Tiszán át visszajutni lehetetlen volt. Aki megkísérelte az átúszást, a folyó minden. négyzetméterére beállított pergőtűz áldozata lett. Mindenütt körülöttünk halott harcosok. Vészjósló csend borult a tájra, még az ég is elsötétedett, mint a szívünk mélyén rekedt maradék reménység.

Aztán előtünedeztek a bokrok közül az előrehajszolt, sápadtan remegő román katonák és a szuronyukra szegeztek mindenkit, aki még élt. Heten éltük túl a nagy kataklizmát."

Tiszafürednél 1626 vöröskatona került olyan helyzetbe, hogy egyáltalán megkísérelhette a folyó átúszását. Közülük csak 733 érte el a nyugati partot.

***

Az egri direktórium közleménye:

„Minthogy a félpapír szövetek árusításánál többoldalú visszaélésre jöttünk rá, legszigorúbban elrendeljük, hogy a mai naptól fogva bárki félpapír szöveteket kizárólag az Anyagelosztó Hivatal vásárlási engedélye alapján. vásárolhat. Az egri lakosok úgy mint eddig, az utcai bizalmi férfiak által kötelesek vásárlási engedélyeket kiállíttatni és azokat az Anyagelosztó Hivatalnak engedélyezés végett bemutatni. A környékbeli lakók ruházati cikkekre szóló vásárlási engedélyhez csak úgy juthatnak, ha megfelelő mennyiségű élelmi cikket .szállítanak Eger város közélelmezésének.

Azon kereskedők, kik vásárlási engedélyek figyelembevétele nélkül árusítják vagy bármi néven nevezendő élelmiszer-csereüzletet kötnek és forradalmi büntettet követnek el, mint ilyenek ellen, a legszigorúbban. fogunk eljárni.

Anyagellátó Szakosztály."

***

Közlemény a Komáromi Újság e napi számában:

„Dr. Jamniczky Ottokár zsupán kormánybiztos Komárom Győr és Esztergom vármegyék Duna-balparti lakosaihoz a napokban felhívást bocsátott ki, melyben e területeknek a Cseh-szlovák köztársasághoz történt csatolását tudatja.

A felhívás tartalma ugyanaz, mint a Komárom város lakosságához intézett korábbi kiáltványé.”

1919.július 23. szerda

Kifizetések az Írói Direktórium pénztáránál:

Kabos Ede egyetlen mű elbírálásáért - a mű nincs megnevezve - 6685 koronát vett fel.
Manheim Károlynak 100 korona a „Fülöp Gasten mindenség című munkáért.
Liska József dr.-nak 300 korona segély.
Mikes Lajosnak 9045 korona meg nem nevezett fordításért.
Lukács Hugónak 500 korona a „Munkaerő " című értekezésért.
Markó Bélának 500 korona mellékállásért.
Az ekkor tizenkilenc éves Márai Sándornak 2400 koronát utaltak „A mesterember kérlelése" című írásért.

***

Közellátási tájékoztató:

„Augusztusban az eddigi egy decis adag helyett személyenként 2 deci denaturált szesz lesz vásárolható, mégpedig az egyesített élelmiszerjegy F szelvényére. Ezen szelvények azonban csakis augusztus l-től kezdődően válthatók be augusztus végéig.

Augusztus 1-jétől kezdődően. az egyesített élelmezésjegy E szelvényére. 2 deci 6 %-os ecet vásárolható.”

***

„KÖZLEMÉNY

Fölkérem mindazon gyárakat, üzemeket és vállalatokat, amelyek a batyuzás beszüntetése céljából a közellátási karhatalom alakítására elvtársakat delegáltak, hogy lehetőleg még egyszer annyi embert küldjenek.

Azok az elvtársak, akik a már benyújtott listán szerepelnek, az újonnan beküldöttekkel együtt szíveskedjenek e hó 25-én pénteken délelőtt 9 órakor a Közellátási Hivatal előtt, Eskü tér 1., a dunai oldalon megjelenni teljes fölszereléssel.

Kulcsár, a közellátási főosztály vezetője.”

1919.július 23. szerda

Idézet a Kalocsán megjelenő A Proletár e napi számából:

„Hétfőre, folyó hó 21-ére nagy népgyűlés volt hirdetve Kalocsán.
A helybeli dolgozók tömegének ünnepelni kellett volna ezt a szent és örökké emlékezetes, világtörténelmi jelentőségű napot, mikor a föld minden dolgozója letette kezéből a kenyérkereső szerszámját, hogy tüntessen az eddig elnyomottak uralma, a harmadik Internacionálé mellett.

...Kalocsán is összejött egy kicsi, nagyon kicsi tömeg, hogy együtt ünnepeljen a föld minden dolgozójával.
Kicsi, nagyon kicsi volt a megjelent proletariátus és ez korántsem azt jelenti, hogy csak ilyen kis számot nevezhetünk a szegények, a kihasználtak tömegének.

Mást, egészen, mást jelent ez a nagy és feltűnő részvétlenség és hisszük, hogy a közeljövőben alkalmunk lesz a hibára teljes biztonsággal rámutatni és ebben az esetben elvárjuk majd, hogy az illetékes fórumok radikális orvoslással fognak segíteni ezeken a merőben lehetetlen állapotokon.”

***

Rakamaztól délre, Nagyfalunál tartotta a frontot a Tisza bal partján a székely dandár, amely kivédte a románok első nagy erejű támadását.

Erről a harcról szól Karéh Endre tábori lelkész alábbi visszaemlékezése:

„Július 23-án virradó éjjel 2 órakor a románok sűrű sorokban közeledtek a székely állások felé.
A góbék türelmetlenül, de szép csendben vártak.
Amikor az oláhok már rohamtávolságra jutottak eléjük, a kijelölt vezérgéppuska megnyitotta a tüzet. Ennek jeladására megindult a pokolbeli koncert. Huszonhat székely géppuska szórta a tüzet borzalmas eredménnyel.

A Kolozsvár vidéki és belényesi oláh ezredek, telve a köröstárkányi vérfürdő tetteseivel, szinte megsemmisültek.

A foglyok elmondása szerint az oláh tisztek, élükön Stoica alezredessel, elmenekültek.

Előzőleg a regátbeli tisztek lovaglóostorukkal köröket húztak a földre s azokba - bocsánat - beleköpve kiabálták:

- Ennyit ér az erdélyi oláh katona! Mit féltek, hiszen csak egy maroknyi csapat van odaát!

Erre azt felelték a katonák:

- Igen, de ez az a bitang székely banda, amelyik már a Maros-vonaltól kezdve harcol!

Az erdélyi oláh legénység nem akart előremenni a székelyek ellen. Erre előkerültek a regáti tisztek korbácsai és a testvériség örömére ütötték, hajtották őket. Így vallották a foglyok.

A maroknyi székely csapat, amelynek ébersége, bátorsága oly rettentő veszteségeket okozott az oláhoknak, 299 főből, 14 tisztből és 26 géppuskásból állott. Ebben az ütközetben fizettek a székely hősök a nagyszombaton legyilkolt köröstárkányi mártírokért.

A székelyeknek is fájó veszteségük volt, tizenkét hű katonájával az ellenséges ágyútűzben esett el a hősi emlékezetű Ráczkövy János hadnagy és Kovács Béla alhadnagy."

A nagyfalui harcban elesett hősi halottak a tiszaeszlári tömegsírban pihennek.

Nádor Jenőnek a „Szovjet és a parlamentre című írásért 800 korona.
Dr. Nagy Dénesnek fordításért 100 korona.
Nagy Imrének röpiratért 200 korona.
Nagy Samunak röpiratért 700 korona.
Szántó Lajosnak a „Proletárok türelem" című írásáért 800 korona.
Nagy Lajos, a kommunisták élvonalbeli fiatal írója a következő honoráriumokat kapta:
Műbírálatért 1440 koronát. A „Fele sem tréfa” című műért 9600 koronát.
A „Fiatalemberek” című műért 13.250 koronát."

negyven rabló Válasz | 2008. december 28. 11:15 | Sorszám: 665
Idézet:
--------------------------------------------------------------------------------
Nagy Lajos, a kommunisták élvonalbeli fiatal írója...
--------------------------------------------------------------------------------

Csak remélni merem, hogy ez a Nagy Lajos nem azonos a Képtelen természetrajz c. könyv szerzőjével, bár tudom róla, hogy zsidó-komcsi volt!
Ha pedig Nagy Imre az a Nagy Imre, akkor biztos nem a Caola privatizátora!
Eh! Mindegy! Komcsiból nem lesz szalonna!

Nem ez a topik témája pvc!
Meg hazug, aljas bolsikkal amúgy se szoktam trécselni.
Társalogj a kúrcsányoddal imrusotokról!