Persze, a moziban is felhangzott a kacagás (finoman szólva), amikor elhangzott a hazudtunk reggel... a filmen. Megdöbbentő volt látni, hogy a film rendezője azzal akarta az ávósok brutalitását ábrázolni, hogy a földön fekvő embert rugdossák - de ez alapvetően nem a filmről mond kritikát, hanem a mai valóságról.

Ha hibákat akarnék keresni a filmen, akkor csak két dolgot tudnék megemlíteni, egyrészt a nyelvezetet, másrészt, hogy a harceljárások inkább az amerikai és nem a szovjet minták szerint készültek, de tudom, hogy így a mai nemzedékek számára nézhetőbb lett a film, s tudom azt is, hogy nem dokumentumfilm készült, hanem egy élményfilm, ami képes átadni ezt az érzést a mai nemzedékeknek is. Dobó Katát nem sorolom a gyengeségek közé: amióta a miniszter félrelépben megmutatta a eerős oldalait (mind a kettőt), bevallom nem vártam tőle többet.

Különösen tetszett, hogy a film nem fekete-fehér volt; megmutatta a lincseléseket is, de valós összefüggésekbe helyezve.

Joe Esterhas: Vágd pofon a magyart!

Index
2004. január 30., péntek 7:41

A magyarok erőszakosak, az öngyilkosságig szenvedélyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antiszemiták és rasszisták - nyilatkozta a clevelandi The Plain Dealer című lapnak Joe Esterhas. Azt is hozzátette: - Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta.

Az interjú annak kapcsán készült, hogy tegnap jelent meg a torokrákból felépült, világhírű hollywoodi forgató-könyvíró önéletrajzi könyve a filmipar belső világáról - írja a Népszabadság. Az újságban megjelent minősítés komoly érzelmi viharokat váltott ki az ohiói magyarság körében.

Esterhas szüleivel a háború után érkezett Clevelandbe, itt járt egyetemre és egy ideig a The Plain Dealernél volt újságíró. Az interjúban arról is beszél, hogy apjáról utólag megtudta: fiatalkorában antiszemita könyvet írt. Mint mondta, nagyon szerette apját, de hosszú időbe telt, amíg meg tudott neki bocsátani.

--

Na ja...
A magyarok hagyományosan házhoz mennek a lófaszért,feltéve ha az nemzetiszinű pántlikával van átkötve..

Bush könnyei...No hiszen...
Eredtek volna el akkor mikor Gyurcsányo Uival ünnepelte '56-ot Pesten, kért volna bocsánatot a magyaroktól Nancy Brinker vagy Mark Palmer , Charles Gati és/vagy Tom Lantos itteni szerepei miatt...

A náci Bush, elfeledte pillanatra Irakot és Guantanamot,
megkönnyezte a demokráciát és megölelte Endi Vajnát.
Aki levetett szeretőjének megköszönte e filmszereppel
eddigi munkáját és részben közpénzből összehozta ezt a giccset.
'56-nak ezek szerint volt értelme( már kádárapróékat leszámitva, mert nekik aztán volt).

Igaz, egy olyan országban ahol egyfelől Koltay Gábor
Sacra Coronája, másfelől Koltai Lajos Sorstalansága
a kurzusfilm - ott még az Endi Vajna -féle pántlikás lófaszoknak is örülni szoktak.

"- Önnek alaposan betett a magyar Oscar-bizottság, amelyik nem a Szabadság, szerelmet, hanem Hajdú Szabolcs Fehér tenyér című filmjét jelölte a legjobb külföldi film kategóriájában.

a Független Magyar Producerek Szövetségéből Hutlassa Tamás,

a Magyar Producerek Szövetségéből Cirkó József,

- A filmmel az volt a célom, hogy a magyar fiatalságban felkeltsem a büszkeséget a saját hazája iránt, és a forradalom témáját, ami a legfontosabb Magyarország és talán Európa történetében, szerettem volna érzelmileg közelebb hozni a nézőinkhez.

...

- Mit gondol arról, hogy a magyar Oscar-bizottság "gyűlöletkeltőnek" nevezte a filmjét? [csibegeza]

- Sajnos erről a véleményemet jobb, ha megtartom magamnak, de furcsa, hogy egy bizottság kritikát osztogat filmekről, amelyek még nincsenek is forgalmazásban. A bizottság funkciója nem az, hogy kritizáljon. De szerintem annak az illetőnek, aki ezt a filmet gyűlöletkeltőnek tartja, pszichiáterhez kéne járnia.

Taps és könny a Szabadság, Szerelem vetítése után a Fehér Házban

Elismerő tapssal és könnyekkel fogadta az első magyar filmvetítést vasárnap este a Fehér Ház közönsége. Az amerikai elnök, aki családja és vendégei körében tekintette meg a Szabadság, Szerelem című filmet, kézfogás helyett öleléssel búcsúzott Andy Vajnától, és megköszönte neki, hogy elhozta a filmet - mesélte az InfoRádiónak a film producere.

Andy Vajna elmondta: George Bush-nak még magyarországi látogatásán, a tiszteletére adott ebéden említette a Szabadság Szerelmet, amikor az 56-os forradalom került szóba. "Nagyon érdekelte a történet őt is, és a first lady-t is, és azt mondták, hogy szeretnék látni a filmet októberben a Fehér Házban" - emlékezett vissza a film producere.

"Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ez tényleg megtörténik, amíg két és fél héttel ezelőtt csörgött a telefon, és a Fehér Ház tiktársága volt, hogy október 29-én délután szeretnék megnézni a filmet" - tette hozzá Andy Vajna.

A Fehér Ház 50 fős vetítőtermében tartott bemutatót egy fogadás előzte meg, amelyen a mintegy 40 vendég között ott volt George Pataki, New York állam magyar származású kormányzója, Tony Curtis színész és az Egyesült Államok volt és jelenlegi budapesti nagykövetei is.

Szabadság, szerelem

Kötelező megnézni!
http://www.hollywood.com/movies/fulldetail/id/3483063

---
Mit ér nekünk a S(s)zabadság, szerelem?
Lőcsei Gabriella jegyzete
2006. november 4. 8:10

Lőcsei Gabriella
A történelmi jelentőségű, közérdekű tapasztalatok továbbadására viszont nincs a mozifilmnél alkalmasabb műfaj, nála jobbat nem találtak ki még Hollywoodban sem. Andrew G. Vajna tehát összepakolt, hozta a kapcsolatrendszerét, az amerikai filmvilágban szerzett tudását, és magyar filmet hozott tető alá a magyarok forradalmáról. Szerte a nagyvilágban és minálunk is nézhető s érthető filmet, magyar közreműködőkkel, magyar helyszínekkel és 56-os magyar érzelmekkel.

Ahol fősámánoknak, aranyasszonyoknak, stadion-náciknak, techno-fasisztáknak nevezik a hazug kormányfő ellen tüntető népet, azoknak az újsághasáboknak a szomszédságában ütik, vágják a Szabadság, szerelem című filmet. A cséphadarót azok tartják a kezükben, akik máskor folyamatosan és harsányan hozsannáznak az amerikai mozgóképes „trendik" láttán, hazai kedvenceiknek pedig, Miki bácsinak (Jancsó Miklós – a szerk.) és udvartartásának azt is megbocsátják, ha egyre elviselhetetlenebb, aggkori ujjgyakorlatokkal jelentkeznek a mozikban. Még aki látszólag dicséri is az amerikai-magyar történelmi filmet, az is válogatott gonoszságokba csomagolja az elismerést. A hollywoodi akciórendező Vic Armstrong és pár valóban világklasszisnak mondható mellékszereplő (Gesztesi Károly, Haumann Péter) kivételével mindenki megkapja a magáét az október 23.-i bemutató óta a hazai filmszínházakban óriási sikerrel futó produkció miatt. Áttételesen még a film igazi gazdáját, Andrew G. Vajnát is körbeszurkálják, az ifjú rendezőnőt, Goda Krisztinát, és a két főszereplőt, Dobó Katát és Fenyő Ivánt pedig helyenként minősíthetetlen stílusban kritizálják. Nincs egyetlen jó szavuk sem Gulyás Buda és Vecsernyés János fantasztikus operatőri teljesítményéről, és főleg rossz szavuk van a dramaturgi munkába, forgatókönyv- és párbeszédírásba erősen besegítő Bereményi Géza és Divinyi Réka – szerintem – rendkívül tehetséges közreműködéséről. A díszlet- és jelmeztervezőt (noha ők is sokat tettek azért, hogy hiteles képet kapjon a néző az ötven évvel ezelőtti Budapestről), Szabolcs Jánost és Pásztor Beatrixet meg sem említik.

Olyan uniszónót, mint amilyen a Szabadság, szerelmet fogadta, a rendszerváltás óta csak egyszer észlelt az ember a hazai kritikai életben, a Sorstalanság bemutatója után. (A rendszerváltozás előtt, amikor mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy szellemi életünket, így a filmművészetet és a sajtót is felülről irányítják, szinte mindennapi jelenség volt a kritikai egyszólamúság. Aki más hangon „énekelt", mint ahogyan a pártközpontban előírták, azt a műítészt igyekeztek gyorsan elhallgattatni.) Sőt: a Szabadság, szerelem gyanúsan egybehangzó kritikai fogadtatása talán még a Koltai Lajos által jegyzett produkció megítélésén is túltesz, találgathatja az ember, hogy miért. Vajon mi a baja a szakmai, baráti (érdek) szövetségekbe tömörült, felkent ítészeknek a válságos állapotban levő magyar mozgóképet külföldi kapcsolataik révén újraéleszteni próbáló, messzi idegenben magyarnak megmaradt filmesekkel? Mi a bajuk a világhírű operatőrrel meg a nagynevű producerrel? Irigylik őket? Féltékenyek rájuk? Nem tudják megbocsátani nekik, hogy a szülőhazájukat Los Angelesben sem feledik? Hogy fősámánoknak, aranyasszonyoknak, stadion-náciknak, techno-fasisztáknak a legnagyobb igyekezet ellenére se nevezhető egyikőjük sem, mégis fontos nekik a magyar múlt, a hazai örökség, az itt élő emberek? Vagy ismét – netalántán még mindig – létezik egy felsőbb fórum, az egykori agit. prop. osztály mai mása, s ott írják elő, melyik siker-gyanús produkciót miként kell beledöngölni a betonba? Nem tudom. De azt igen, hogy a Szabadság, szerelemnek az a legnagyobb „hibája", hogy rosszkor érkezett el mihozzánk. Olyan időben, amikor igyekeznek kiiktatni a közgondolkodásból, de még a köznyelvből is e két fogalmat: szabadság, szerelem. Vállalkozásról és szexről példálóznak helyettük, reformról, pénzről, önérvényesítésről papolnak, s az ideológiai meggyőzéshez, az új elvek kodifikálásához a mozgóképet akarják felhasználni. Reggeltől estig, estétől reggelig. Minden műfajban. És akkor megjelenik a színen egy amerikás magyar, aki vállalkozóként és az önérvényesítés bajnokaként is igen látványos teljesítményeket tudhat maga mögött, de nem felejtette el 1956-ot, és azt, hogy mit jelentett neki s nemzedéktársainak a forradalmi napok élménye. Sőt, nem csak hogy nem felejtette el, de – a jelek szerint – a lelke mélyén mindig is tudta, hogy az a gyermekkora óta benne élő magyarországi tapasztalás milyen felelősséget rótt rá. Akárhogyan fordult is az élete, tisztában volt vele, hogy tovább kell adnia az utána következőknek, az 56-os forradalmat csak ilyen-olyan tankönyvekből, ilyen-olyan feldolgozásokból tanulmányozni képes, mai, holnapi és holnaputáni ifjú nemzedékeknek 1956 élményvilágát. És nem is csak az itthoniaknak.

A történelmi jelentőségű, közérdekű tapasztalatok továbbadására viszont nincs a mozifilmnél alkalmasabb műfaj, nála jobbat nem találtak ki még Hollywoodban sem. Andrew G. Vajna tehát összepakolt, hozta a kapcsolatrendszerét, az amerikai filmvilágban szerzett tudását, és magyar filmet hozott tető alá a magyarok forradalmáról. Szerte a nagyvilágban és minálunk is nézhető s érthető filmet, magyar közreműködőkkel, magyar helyszínekkel és 56-os magyar érzelmekkel. Nem hibátlan film a Szabadság, szerelem, ezt én is jól tudom. Feleslegesen ismétlődnek benne bizonyos jelenetek (de nem négyszer, ahogyan a ledorongolók állítják, hanem csak két esetben), történelmietlen apróságok is előfordulnak benne. (Az egyik legjellemzőbb jelenetben – egy katolikus pap próbálja békíteni az egymásra fegyvert szegező fiatalokat, ávósokat és civileket, mindhiába, a hitetlenek őt terítik le először – olyan ruhát, úgynevezett papi civilt adtak a jelenet központi alakjára, amilyet csak jóval később engedélyezett felszentelt tagjainak a katolikus egyház.) De ugyanakkor minden benne van ebben a filmben, méghozzá, hatalmas elhitető erővel, amit az ötven évvel ezelőtti heroikus küzdelemről tudni kell. Hogy „Magyarországon a nép a maga egészében, számítás és mellékgondolat nélkül, a következményekre való tekintet nélkül kimondta az igazat." Hogy azokban a dicső és tragikus napokban „a magyarság volt az a nép, amelyben a világ reménye összpontosult". Hogy „a budapesti tömegmozgalmak magyarázatát a jelenlegi népnyomorban és a magyar szabadságharcos hagyományokban" lelték meg mindenütt az értelmes emberek. Hogy ellentétben a moszkvai kommunista körök híresztelésével, akik a retorzió előkészítése érdekében azt harsogták, hogy „budapesti fasiszta bandák" harcolnak a fennálló rend ellen a magyar főváros utcáin, tisztalelkű, szép és okos fiatalok, „szennyezetlen személyek" lázadtak fel a diktatúra ellen. És, hogy a nyugati világ „lelkiismeretét nyomja" mindaz, ami hazánkban 1956. novemberében történt. (Az idézőjelbe tett kiemelések nem a filmből, hanem korabeli angol lapokból valók.)

Nos, Dobó Kata "feljavultan" is olyan merev mint fagyott kutya lába...

"Ez nem egy olyan film, ami csak „ránk” van hatással, nem „szájbarágósan” „magyar” és „nemzeti”. Ez nem olyan, amelyet a moziba vitt középiskolások kiröhögnek és unnak."

Viszont köze sincs ahhoz ami valójában 56-ban zajlott.
És főleg ahhoz, ami UTÁNA....
Mert hogy azt is úgy "elkúrták" hogy újabb 200 ezer ember hagyta el a II. világháború után amúgy is kivéreztetett országot, hogy emberek tízezrei még 35 évig nézhették a szovjet katonai megszállást (miközben a szomszédban Ausztria, amelyik 1955-ig szintén ezt nyögte, megszabadult, de még Románia vagy Tito Jugoszláviája is okosabban politizált), hogy 1957 május 1-én már százezrek ünnepelték a Hősök-terén a rendszert és alkudtak meg a 33 évig(és máig) tartó kádár-aczél-fekete rendszerrel...

nos ezek a valódi nemzettragédiák nem derültek ki az endivajnai forgatókönyvből...