De iged daleth,nagyon félelmetes
Önmagáról
"Élek, s hogy meddig, nem tudom,
meghalok, bár nem akarom,
megyek s egész utam titok:
csoda, hogy jókedvű vagyok."
- mondogatom magamban a tizenötödik századi Magister Martinus sorait.
Igen, jókedvű vagyok, az is voltam egész életemben, még akkor is, amikor nem volt okom reá. Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig, annak ellenére, hogy többé-kevésbé kiismertem már az emberi világot, már amennyire az a lélegzetvételnyien rövid élet alatt lehetséges.
Kiismertem és megértettem, hogy részvételre, bíztatásra van szükségünk, bátorításra… mindannyiunknak, és jó kedélyre, minél több jókedvre.
Ezért írtam – még magam is ifjan – mesét a gyermekeknek. Mesehőseim, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós az igazságért küzdöttek csavarintos utakon settenkedő gonoszok ellen. Győztek, mert végül is – ebben hinnie kell a meseolvasónak – az igazság győz, nehéz küzdelemben, néha reménytelennek tűnő helyzetekben is.
Ezért írtam vidám regényeket, jókedvű tudósításokat azokról, kiket legjobban szeretek, a családomról (mi ugyanis egy úgynevezett családias család vagyunk), meg néhány barátomról is. Így született meg a "Micsoda társaság", a Tatárok a tengeren", a Leleplezem a családomat" és a "Kilenc vesszőparipa" s így írom most kicsi unokámról a "Csodálatos nagypapá"-t. Úgy érzem, még a tragikus végű "Orsolya" is az egyetlen, megismételhetetlen élet értékére figyelmeztet.
Ezért írtam vígjátékokat; több,mint egy tucatot. Köztük a "33 névtelen levél"-t, a "Heten, mint a gonoszok"-at, a "Dupla-kanyar"-t, a "Barbár komédiá"-t, a "Drága gyermekeim"-et, meg a "Noé bárkájá"-t. Mindezeket bíztatónak szántam, mert lehet és érdemes vállalni, hinni, küzdeni a jobb sorsért, az emberi élet megrontói ellen.
Ha szerette a közönség a darabjaimat, ha kihallotta belőlük a bíztató szót, akkor nem írtam és nem éltem hiába.
Méhes György
))