"... Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtekén,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.

Nem akármilyen muzsikus és énekművész lehetett tehát Liszt múzsája, vokális műveinek rendszeres előadója, inspirálója. Emilie (Merian)-Genast nevét, életrajzát -furcsa módon -mégsem találjuk a lexikonokban. Talán azért, mert par excellence dal- és oratórium-énekesnő volt. Csak a La Mara néven publikáló Marie Lipsius és néhány másik szem- és fültanú írásaiból2 tudjuk, hogy a neves weimari színházi dinasztiából származó Emiliének kicsi, de szép színű, meleg fényű mezzoszoprán hangja volt, és kivételes művészettel, szuggesztíven énekelt. Repertoárja Händeltől a kortársakig terjedt. Kiválóan zongorázott, és akár emlékezetből is tudta kísérni magát.