Hazádtól, s templomodtól egyre távolabb
A folyó idő elsodort magával:
De a jelszó még mindíg megmaradt:
Szembe az árral!

Ford: Tollas Tibor

Otto von TAUBE német költő, 1879-ben Reval-ban, Észtországban született. Novellákat és regényeket publikált és egy visszaemlékezést: "Régi Észtországban" címmel.Fordított franciából, spanyolból,oroszból, olaszból és magyarból, elsősorban németre.

SINKA ISTVÁN

VÍGASZTALÓ SÍRÓ EMBEREKNEK

Óh, sírj csak magadnak
ember, ki égi szándékú voltál
egykor, s csillag nevetett rád és rózsa
és szabadság, de te önmagadat dobtad oda rabnak
a föld ködjébe, hol sárból rakott oltár
fölött úszott a lelked, vitte az ábrándok hajója,
az álom, mi összetörött mindíg s a káprázat tengerén
elsülyedt:zátony volt ott, hol a vasszínű mennybolt áll
és megsemmisült szivárvány és nem teljesűlt remény.

Óh, sírj csak magadnak,
miként a sárga erdő ősszel,
ha elszáll belőle a sok csicseri madár,
mint kavicsain patak sír, ha vizei elapadnak,
és mint nemzet sír a csatát vesztett hőssel
együtt, ha körűl az égig a romlás füstje száll.
Sírhatsz már, mindegy, ó:embernek hazája
a föld, a temető, mi tele van ismerőssel,
s azok közé hull csak könnyednek violája.

Rózsa nevetett rád? és szabadság? és csillag?
S nem lett belőle más, csak földi ügy,
halott kavargás, miről az Idő beszél,
elébed tartván tükrét összetört álmaidnak.
Csillag és szabadság! A földön mindenütt
arról beszélnek, ahol csak ember él.
Tarts velük te is, s megnyugszol egyszer,
ha kipattan majd a nagy világrügy,
a mosoly, s csillagaiddal együtt azt is ringatja a tenger.

Utóbbi időben két dolgot értettem meg, a vastagon szekulárisak közül:

1. Ez a kisebb. Ha megvesznek egy telefontársaságot, egy földgázvezetéket, a hozzájuk tartozó fogyasztók is a kezükbe kerülnek. Méghozzá tálcán.

A MAGYARKRÓL, AKIK SZERETTÉK
HAZÁJUKAT

Bár kis ország volt Magyarország,
De jól ismert, sugárzó hírnevű.
A háború végével elsodorták
A Szovjet elnyomás mindennemű

Poklai.Évtizede már, hogy felkelt
Egy emberkénte nép lerázni jármát!
fegyvert ragadnak bátran, ki mit lelhet,
Kifüstölni Sztálin lidércnyomását!

De mit tehet egy csöppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?!
Ezrével hulltak, s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.

Sziámi népem, Thaiföld nevében
Köszöntsük hát e népet mi, sziámul,
Kik vérük adták jövőnkért,hős, reményben,
S gyermekeikért örök szabadság-zálogul.

Fordította: Makkai Ádám

AVE HUNGÁRIA

/Részlet/

Ave Hungária!A harci lárma
Határaid fölött messzire szárnyalt
szívébe mondhatatlan millióknak,
akik ma poklukban fuldokolnak,
föltámadásukat tőled remélve.

A Földön ország így még föl nem dúlta
szívét a népeknek és nemzeteknek.
Új reménység jött itt, új gondolat,
hogy mindenkinek hozza, megmutassa,
miként szünhet meg a gyűlölet mérge,
s mint győzhet a szeretet a szívekben,
a megértés miként fonhat át minket,
s hogy zenghet föl a Szabadság harangja.

Ave Hungária! Földühödt zsarnok
ágyútüzébe fulladt kiáltásod.
Nyugat hallgatott félig süketen csak,
s utólsó vészsikolyod belefulladt
a földübörgő tankok dörejébe.

Ave Hungária!
Éneked még ma is itt cseng fülemben,
a messzeségben tompán zúg a puszta,
s halottaid már békében pihennek.
De föltámadásod napja eljön.
A vörös körtánc nem tarthat örökké!
Zászlaját büszkén bontja ifjúságunk,
barát baráttal áll a barikádra,
s az emberiség mélyen meghajlik előtted.

1956.OKTÓBER HŐSEIHEZ

Segélykéréstek azon az éjjel,
azon a novemberi éjjel,
midőn végső erővel
küzdöttetek,elbuktatok,
s kértétek a segítséget a világtól,
nem fojtódott egészen el.

Egyedűl voltatok az egyenlőtlen
harcban a zsarnok ellen.
Segélykéréstek a "szabad világhoz"
visszhangtalan maradt,
siketítőn dörögtek a fegyverek...
S maradt végül a haldoklók jaja.

Hősökhöz illően ti,Magyarország
férfiai, asszonyai, gyerekei
fööláldoztátok életeteket, utólsó
csepp véretekig küzdve
hazátok szabadságáért,
a világ szabadságáért.
Föláldoztátok életeteket,
de nem hiába!Kiáltástok
visszhangzik ma is szívűnkben,
s tovább él.Erőnk kútfeje
a szabadságért folyó harcban,
zászlónk és fárosz-tűzjelünk.

Fordította: Sulyok Vince

JEAN COCTEAU

ÉLJEN A SZENT SZABADSÁG

A gondolat gyorsabban fut, mint a fény
tett- vers
dicsőség a népnek ahol az eposzok költővé
szentelik a legkisebb munkást is
dicsőség a szabadság fejedelmeinek

Fordította:Lökös Antal.

Jean COCTEAU (1892- 1963) francia költő, festő, zenekritikus és filmproducer. Egyike a xx.század legbefolyásosabb művészeinek. Első kötetét a "Cap de bonne esperance" -t 1919-ben adták ki.

Hamvas Béla gondolatai 1956-ról

„..Ne feledjük el, amit már előttünk mások
megírtak, lefestettek, kőbe vésték,
végiggondolták esetleg ki is harcolták,
vagy kudarcot vallottak vele…”

„…Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk.

Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta.

Minek árulta el?

Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert halni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás.

Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túl-ha-ta-lom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?

Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az érvényesülés és a pénz.

Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akár csak hivatalban, vagy gyárban.

Persze élni csak kell. Nagyon nehéz. De ha nagyon nehéz, hát nagyon nehéz. Elrejtőzni és hallgatni, és napszámos munkát vállalni, és fogakat összeszorítani, és nem lázadni, vagyis igenis lázadni, és nem engedni, és átkozott és bőszült görcsben élni, és nem engedni. Hol van ma az a név, börtönökön kívül, amely nem ragad a mocsoktól?

„Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni,, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív, még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik” (Hölderlin)

Az én apám '56-ban golyók között járt

Az én apám akkor éjjel büszke vadként állt

Az én apám ott volt, mikor döltek a szobrok

Látta apám azt is, mikor jöttek a tankok

Mentőautó, rabszállító, Ő mindent magjárt

Annyit kapott hálából, hogy fogd be a pofád

Az én apám azóta is büszke vadként él

Töretlen hittel és már semmitől sem fél

A jó apám úgy nevelte mindhárom fiát

Hogy ne hagyjátok el soha az Istent és Hazát

Öreg ember mégis, hogy ha hívná a Haza

Felöltözne, elköszönne és fegyvert fogna.

Apró, fáradt öregember
szívéhez kap az udvaron,
hát ennyi volt csak? És ezzel
szemben nincs semmi oltalom.

Körül a kiskun pusztaság.
elárvult, dohos múzeum,
egy tank, zászlók, relikviák,
évszám, amit mindenki un.

Falon márványba vésve ott
kivégzett sok magyar neve,
vele elhagyta már e hont
ötvenhat kormos szelleme.

Corvin-köz? Körben lakópark,
omló házak, mocskos beszéd -
agyon is vernék, ki sóhajt:
itt vált egykor hőssé e nép.

S a nép szemlesütve hallgat,
tovább reménykedik vakon,
apró, fáradt öregember
szívéhez kap az udvaron,

MOST TEMETJÜK PONGRÁTZ GERGELYT,
SÍRBA SZÁLL A FORRADALOM.

De nem! Az mégsem lehet úgy,
egy forradalom nem tűnhet el!
Pongrátz Gergely! El ne aludj!
Eljön, csak késik még a jel.

Bíborszínű az ég alja,
talán már lőnek valahol.
Lyukas zászlód kezébe kapja,
s egy pesti srác Himnuszt dalol.

Budapest, 2005. május

2006. október 23-a emlékére

Fölemeltük szívünket, sok gyémántot.
Ünnepre készültünk, ruhát vasaltunk,
zászlók selyme alatt egyszerre léptünk,
tisztán mosolygott a fennséges égbolt.

Szabadság mámorába feledkezve
Emlékkordonok közé gyűlt a magyar,
csillogó szemmel hű szavakat remélt.
Tapsolt és éljenzett, mind egyet akart.

Csak emberibb jövőt, biztos kenyeret –
Országrontók után igazi vezért.
Senkinek szava nem is kért most többet,
Adta volna ezért talán mindenét.

Aztán lőttek. Gázzal, gumigolyóval.
Botok a fejen, háton – csak futtában.
Lelki Szerengeti vibrált az utcán,
Ahogy fekete sorfal nekünk rohant.

Gyermekem féltve, megvallom futottam.
Megúsztunk vágtázó lovasrohamot,
S egy átjáróház szűk kapujában
Fiammal a tömeg majd’ agyonnyomott.

Hazamentünk könnygáztól köhécselve.
Haragvó szirénák utánunk szóltak,
Bámulva telt köztünk lassan az este,
Bennünk pedig nem nyugodott a holnap.

Dúvadak járták az ünneplő várost,
Kegyetlenül vertek, rúgtak, tapostak.
Aki mozgott, mindenki egy-egy célpont.
Voltak, mint vadászó hiénacsapat.

Sortűzbe csuklott aljas röhögésük,
Láncra verte Pestet a történelem.
Zizegő álmok fészkelnek közöttünk,
Sokan az utcán suttogva beszélnek.

Magyar lahar készül, fortyog a város.
Böfög magából fullasztó gránátot,
Sebeit kimossa, keres rá gyolcsot.
Kevesen maradtak tépéscsinálók.

Nem tudja senki, meddig megy ez így még,
Hogy utcákon magyar veri a magyart.
A Napról töröljük a rászáradt vért,
Ünnepeink helyett imáink maradtak.

De álmomban járva-kelve a jövőt,
Vérfoltos, mocskos sisakot találtam,
És mellette hószínű, átlőtt ingünk,
hol farkasa volt magyar a magyarnak.

Leltárba vették szívünk, sok gyémántot.
Ünnepre készült a kutatóárok,
zászlók selyme alól messzire nézünk
reánk mosolyog a fennséges égbolt.

MAJTÉNY, VILÁGOS, STB.

Végül angyal szállt le ránk,
bár a halál angyala volt is!
Ő illesztett fejünkre
tipró kerekek fekete mocska felett
arany-vörös koronát.
Elbutított nép, akire haragudni nem lehet,
járomba fogott baromként forogva
intézte pusztulásunk,
és fejünkön tündökölt a korona,
mit Leonidas viselt valaha.

S a hatalmas, erős, bölcs nyugati népek
nézték ahogy póznára csavarták beleinket,
egy mondatuk elég lett volna
és meg nem szabadítottak minket,
se saját jövendőjüket.
Rájuk fekete angyal se száll:
mint egy fészek darazsat a mérges permet,
úgy fojtja meg őket a keleti szélben
a koronátlan, szégyenletes halál.

MAJTÉNY, VILÁGOS, STB.

Végül angyal szállt le ránk,
bár a halál angyala volt is!
Ő illesztett fejünkre
tipró kerekek fekete mocska felett
arany-vörös koronát.
Elbutított nép, akire haragudni nem lehet,
járomba fogott baromként forogva
intézte pusztulásunk,
és fejünkön tündökölt a korona,
mit Leonidas viselt valaha.

S a hatalmas, erős, bölcs nyugati népek
nézték ahogy pórázra csavarták beleinket,
egy mondatuk elég lett volna
és meg nem szabadítottak minket,
se saját jövendőjüket.
Rájuk fekete angyal se száll:
mint egy fészek darazsat a mérges permet,
úgy fojtja meg őket a keleti szélben
a koronátlan, szégyenletes halál.

(Dr. Somkuti Gabriella, a Müegyetem elsö hösi halottja, az ÁVH által a szemem láttára meggyilkolt Danner János volt és máig is hü menyasszonya.)

Kihantolás a 3O1-esben

A húst megette a föld
s most két csont viseli
a súlyos bakancsokat,
melyek a tárgyak makacs túlélésével
úgy buknak elö a sirgödörböl,
mint karóba húzott ártatlanok,
kiknek ölében virág nem terem.
Árviz sodor igy redves fatönköt,
állat menti igy a kölykeit,
ahogy e két bakancs gázol most át
évtizedek mocskán és bünein,
nyomukba nem érnek a gyilkosok,
nem ér fel hozzájuk a förtelem,
döngö léptekkel már szivünkben járnak,
de e kisértetjárás visszhangjára
a kor még mindig nem felel.

Dr. Somkuti Gabriella

Rendőrterror
(2006. okt. 23. fájó emlékére)

A vadállat csak szükségből öl

ti viszont kéjjel gyűlölködve

Vipera könnygáz páncélököl

nekik történelem - nekünk hurok
visszalövünk nyomorunk sortüzével
kínból nőtt sikolyt gumibot vezényel
könnygáztól nem
látni ötvenhatot.

A többszöri megjelenésnél csak az első sorszámát írtam

(nem érdemes beszámozni, 160 fölött járunk)

lesz még...

---------------------------------------------------------
Tartalomjegyzék az ötvenhatvershez

Alföldi Géza: Tanár Úr egyszer . . . |Sorszám: 123

András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában Sorszám: 29

Ágh István: A PARLAMENTNÉL Sorszám: 176

Ágh István: HALOTT Sorszám: 50

Ágh István: MAGYAR KATALIN Sorszám: 29

Balaskó Jenő: Angyal Pista balladája Sorszám: 214

Bartal Klári: 1956. Sorszám: 268

Bartis Ferenc: ÉS MÉGIS ÉLÜNK! Sorszám: 195

Bella István: Arccal a földnek Sorszám: 201

BELLA István: ÖNÉLETRAJZ, 1996 Sorszám: 163

Benke László: Villámfénynél Sorszám: 27

Benjámin László: ELESETTEK Sorszám: 18

Bereményi Géza: Corvin-köziek Sorszám: 11

Botár Attila: ÉVJÁRAT Sorszám: 78

Botár Attila: NÁDZUGOLY KATAMARÁNRÓL Sorszám: 126

Buda Ferenc: FALAK KÖNYVE III. Sorszám: 72

Buda Ferenc: FALAK KÖNYVE I. Sorszám: 81

Buda Ferenc: FALAK KÖNYVE VII. Sorszám: 88

Buda Ferenc: Rigmusok a századra, századvégre Sorszám: 255

Albert Camus: A MAGYAROK VÉRE Sorszám: 29

E.E. cummings: HÁLAADÁS Sorszám: 25

Csomós Róbert: Csengõfrász Sorszám: 233

Csoóri Sándor: Csoportkép

Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére Sorszám: 265

Dobrossy Klára: 1956. december Sorszám: 269

Döbrentei Kornél: A forradalom elsőáldozója Sorszám: 26

Döbrentei Kornél: Mi volt 1956. barátom? Sorszám: 95

Döbrentei Kornél: PECSENYÉK FORRADALMI TŰZÖN | Sorszám: 83

Dömötör Tibor: Egy Pesti srác dala Sorszám: 75

Dutka Ákos: Ember és magyar Sorszám: 210

Ferdinando Durand: Ó,halott magyarok, Sorszám: 58

Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után Sorszám: 52

Faludy György: 1956 NEM ÉRTJÜK ÕKET Sorszám: 261

Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag Sorszám: 29

Faludy György: Nagy Imre Sorszám: 263

Faludy György: Nagy Imre szelleméhez Sorszám: 264

Falusi Márton: Gérecz Attila öttusázik Sorszám: 188

Fáy Ferenc: Októberi halott Sorszám: 211

Fodor András: HOLTAK ÉS ÉLŐK Sorszám: 66

Füst Milán: Szózat a sírból.. Sorszám: 224

Füst Milán : ZOKOGNI SZERETNÉK Sorszám: 29

Gerey Éva: MOSTAN Sorszám: 258

Gérecz Attila: Ítélet Sorszám: 16

Gérecz Attila: [A börtön eposza] [A rendőr] Sorszám: 256

Gyurkovics Tibor: Síremlék Sorszám: 73

Gyurkovics Tibor: Levegőt, levegőt, levegőt! Sorszám: 76

ZBIGNIEW HERBERT: A MAGYAROKNAK Sorszám: 131

Horváth Magdi: 1956 a miénk! Sorszám: 241

Horváth Sándor: Atyák és fiúk a fényben Sorszám: 169

Horváth Sándor: 1 9 5 6 Sorszám: 120

Horváth Sándor: FELSZABADULÁS Sorszám: 108

Horváth Sándor: JUBILEUM Sorszám: 229

Horváth Sándor: A terror hagymáza Sorszám: 117

Ignotus Pál: NŐVÉR Sorszám: 161

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról Sorszám: 187

Illyés Gyula: Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről Sorszám: 145

Illyés Gyula: Ne feledd a tért... Sorszám: 47

Jankovich Ferenc: FORRADALOM Sorszám: 91

Jankovich Ferenc: IDEI HÓ | Sorszám: 0

Jobbágy Károly :A RÁDIÓ MELLETT Sorszám: 29

Jobbágy Károly: Mondják, a himnuszt énekelték Sorszám: 177

Justus László: Beszélgetés a miniszterelnökkel Sorszám: 181

Kabdebó Tamás: MEMENTO LIBERTATEM Sorszám: 89

Kannás Alajos: Glória Sorszám: 220

Kannás Alajos: Keleti szél Sorszám: 222

Kannás Alajos: Kormos kövek Sorszám: 249

Kassák Lajos: A DIKTÁTOR Sorszám: 20

Kassák Lajos: OLTHATATLAN TŰZ Sorszám: 94

Kányádi Sándor: (A Duna mentén hernyótalpak) Sorszám: 165 és 170!

Kányádi Sándor: KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL Sorszám: 17

Kányádi Sándor: NAPLÓTÖREDÉK Sorszám: 160

KENNETH KLÁRA: ANYU,TÜNTETNI MEGYEK ! Sorszám: 102

Képes Géza: NOVEMBERI ÉJ Sorszám: 71

Képes Géza: Tank-parádé Sorszám: 217

Kiss Dénes: Átlőtt szívvel Sorszám: 246

Kiss Dénes: Bejöttek a bankok Sorszám: 232

Kiss Dénes: Nem verték le! Sorszám: 190

Kiss Dénes: SUHANC BALLADA Sorszám: 29

Kiss Dénes: Velünk, vagy ellenünk Sorszám: 15

Kodály Zoltán: Zrínyi szózata Sorszám: 133

Kónya Lajos: A MAGYAROKHOZ Sorszám: 32

Kovács István: Ezerkilencszázötvenhat Sorszám: 244

Kozma László: 1956. November 7. Sorszám: 230

Krassó György: MÁJUSI HAJNAL Sorszám: 29

Tom KRISTENSEN: MAGYARORSZÁG Sorszám: 162

Lakatos István: IN MEMORIAM Sorszám: 29

Lengyel Károly: A láncravert Budapest Sorszám: 271

Lezsák Sándor: Krónika, December, 1956 Sorszám: 207

Magyari Lajos: Budapest, 1956 Sorszám: 250

Márai Sándor: Mennyből az angyal Sorszám: 10

Adam Michnik: A gyász napja, a szabadság napja Sorszám: 77

Mózsi Ferenc: HŐSÖK NÉLKÜL Sorszám: 29

Nagy Gáspár: Barátom ki már magad is halott vagy Sorszám: 68

Nagy Gáspár: ÖRÖKNYÁR: ELMÚLTAM 9 ÉVES Sorszám: 29

Nagy Gáspár: MAGYAR ABSZURD Sorszám: 29

Nagy Gáspár: Októberi stációk – keserű töredékek Sorszám: 189

NAGY ISTVÁN: Indul a pesti tüntetés Sorszám: 44

Nagy László: A VÁROS CÍMERE Sorszám: 84

Nagy László: KARÁCSONY, FEKETE GLÓRIA Sorszám: 85

Szilovan Narimanidze: KÖSZÖNET Sorszám: 140

Nedeczky György: Én láttam őket Sorszám: 12

Névtelen (macska): A Látó - In memoriam 1956 Sorszám: 240

Névtelen: …Aradon így. A pesti téren is…Sorszám: 9

Névtelen: „BUDAPEST IFJUSÁGÁNAK” Sorszám: 103

Névtelen: 1949 Karácsony Sorszám: 245

Névtelen(haver): 1956 Sorszám: 262

Névtelen(palócföldi): 1956 Sorszám: 239

Névtelen: Három diák Sorszám: 226

Névtelen (legény): Magyar hősi ének (1956) Sorszám: 242

Névtelen(aranytk): Mementó – 1956 Sorszám: 238

Névtelen: Óda a Magyar Ifjúsághoz Sorszám: 248

Névtelen: Piros és kék a pesti utca (Népköltés 2006 őszén) Sorszám: 185

Névtelen. Üzenem Egyszer mindenért felelni kell, Sorszám: 69

Névtelen: Verje meg az Isten... Sorszám: 213

Obersovszky Gyula: A Szilveszter-éj rám terül Sorszám: 215

Obersovszky Gyula: Cellám nyitott ablakán Sorszám: 202

Obersovszky Gyula: CORVIN KÖZIEK BARÁTAIM Sorszám: 53

Obersovszky Gyula: Csillagok ülnek Sorszám: 216

Obersovszky Gyula: Egy mondat a forradalomról Sorszám: 14

Obersovszky Gyula: Eljegyeztem magam a halállal Sorszám: 218

Obersovszky Gyula : KIK VAGYTOK TI Sorszám: 29

Obersovszky Gyula: NAGYMOGUL Sorszám: 74

Obersovszky Gyula: Véreim daloljunk Sorszám: 223

Orbán Ottó :NEMZETI DAL Sorszám: 29

Örkény István: FOHÁSZ BUDAPESTÉRT Sorszám: 29

Parcsami Gábor: Nem szabad... Sorszám: 37

Pardi Anna: Inconnu tanfolyam Sorszám: 34

Octavio Paz: MEXIKO: OLIMPIA 1968 Sorszám: 179

Petőfi Sándor: A FARKASOK DALA Sorszám: 259

Petőfi Sándor: FÖL A SZENT HÁBORÚRA! Sorszám: 259

Prágai Tamás: SZABAD OKTÓBER! Sorszám: 235

Restár Sándor: . . . és elsietnek a krizantémok Sorszám: 67

Ramon cue Romano: Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot Sorszám: 40

Sebestyén Anikó: Azok az ötvenes évek Sorszám: 62

Simai Mihály: KÖLTŐ, MOST KELL SZÓLANOD! Sorszám: 1

SIMAI MIHÁLY: Költő, most kell szólanod! Sorszám: 45

Sinka István: ELLOPOTT SZIVÁRVÁNY Sorszám: 174

Sinka István: Ének 56 karácsonyára Sorszám: 212

Sinka István: Hazug demokráciához Sorszám: 183

Sinka István: Nem csegődi Pista.. Sorszám: 139

Sinka István: Százezer udvar Sorszám: 90

Sinka István: Új szivárvány Sorszám: 173

Sinka István : ÜDV NÉKED IFJÚSÁG Sorszám: 29

Somlyó György: Budapest, 1956. Karácsony Sorszám: 209

Sulyok Vince: Öt év után Sorszám: 251

Szabolcsi Erzsébet: Októbereim Sorszám: 13

Szabó László Dezső: Keserű levél Nyugatra 197

Szabó Lőrinc: MEGLEPETÉSEK Sorszám: 128

Szathmáry György: GÓLYÁK A FEKETE HAVON Sorszám: 60

Szászi Zoltán: 1956. november 4. Sorszám: 266

Szentkúti Ferenc: HŐSKÖLTEMÉNY EGY PEST SRÁCRÓL Sorszám: 2

Tamás Ervin: SÍRKŐ HELYETT Sorszám: 6

Tamási Lajos: Halottak napja Sorszám: 28

Tamási Lajos: PIROS A VÉR A PESTI UTCÁN Sorszám: 7

Tevfik Tanyolac: Ártatlanok Sorszám: 267

JOŽO ZVONÁR TIEN: SZÍNHELY: BUDAPEST Sorszám: 132

Tollas Tibor: Bebádogoznak minden ablakot Sorszám: 54

Tollas Tibor: MINDSZENTY Sorszám: 29

Tollas Tibor: Október 23. Sorszám: 86

Tollas Tibor: TÚLÉLŐK Sorszám: 29

Tornai József: VANNAK MAGYAROK Sorszám: 29

Tóth Bálint: Fiamnak Sorszám: 252

Tóth Bálint: Magyar litánia Sorszám: 247

Tóth Éva: EMLÉKVERS Sorszám: 131

Turcsány Péter: 1956 ÖRÖK OKTÓBERE 2006. október 20. Sorszám: 180

James Turner: BELÜGYMINISZTER! A KURVA ANYÁD! Sorszám: 121

TŰZ TAMÁS: 1956 UTÁN Sorszám: 257

Utassy József: Pohárköszöntő Sorszám: 208

Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek Sorszám: 200

Váci Mihály: Népünk legtisztább áldozása Sorszám: 112-115

Vázsonyi Judit: Látomások 1956-ról Sorszám: 243

Vészi Endre: Mi csak maradunk Sorszám: 254

Vitéz György: Túléltem Sorszám: 219

Mico Vlahovic: Ave Hungária Sorszám: 55

Wass Albert: A láthatatlan lobogó Sorszám: 231

Zas Lóránt: Novemberben Sorszám: 61

2006. október 23-a emlékére

Fölemeltük szívünket, sok gyémántot.

Ünnepre készültünk, ruhát vasaltunk,

zászlók selyme alatt egyszerre léptünk,

tisztán mosolygott a fennséges égbolt.

Szabadság mámorába feledkezve

Emlékkordonok közé gyűlt a magyar,

csillogó szemmel hű szavakat remélt.

Tapsolt és éljenzett, mind egyet akart.

Csak emberibb jövőt, biztos kenyeret –

Országrontók után igazi vezért.

Senkinek szava nem is kért most többet,

Adta volna ezért talán mindenét.

Aztán lőttek. Gázzal, gumigolyóval.

Botok a fejen, háton – csak futtában.

Lelki Szerengeti vibrált az utcán,

Ahogy fekete sorfal nekünk rohant.

Gyermekem féltve, megvallom futottam.

Megúsztunk vágtázó lovasrohamot,

S egy átjáróház szűk kapujában

Fiammal a tömeg majd' agyonnyomott.

Hazamentünk könnygáztól köhécselve.

Haragvó szirénák utánunk szóltak,

Bámulva telt köztünk lassan az este,

Bennünk pedig nem nyugodott a holnap.

Dúvadak járták az ünneplő várost,

Kegyetlenül vertek, rúgtak, tapostak.

Aki mozgott, mindenki egy-egy célpont.

Voltak, mint vadászó hiénacsapat.

Sortűzbe csuklott aljas röhögésük,

Láncra verte Pestet a történelem.

Zizegő álmok fészkelnek közöttünk,

Sokan az utcán suttogva beszélnek.

Magyar lahar készül, fortyog a város.

Böfög magából fullasztó gránátot,

Sebeit kimossa, keres rá gyolcsot.

Kevesen maradtak tépéscsinálók.

Nem tudja senki, meddig megy ez így még,

Hogy utcákon magyar veri a magyart.

A Napról töröljük a rászáradt vért,

Ünnepeink helyett imáink maradtak.

De álmomban járva-kelve a jövőt,

Vérfoltos, mocskos sisakot találtam,

És mellette hószínű, átlőtt ingünk,

hol farkasa volt magyar a magyarnak.

Leltárba vették szívünk, sok gyémántot.

Ünnepre készült a kutatóárok,

zászlók selyme alól messzire nézünk

reánk mosolyog a fennséges égbolt.

Mint vészharangok sürgető szavát,
Mely őszi estén felriasztva száll,
Hallottuk hangod, pesti ifjúság,
És vádló hangod szívünkbe talál.

Veszprém tornyából tekintünk feléd,
Hős Pest felé, hol vörös most az ég,
Hol lángoló és vérző szívetekből
Most minden régi, szennyes rongy elég.

Nem hallgatunk: a budapesti szózat
Ajkunkon hívón, zengőn száll tovább,
Hogy felriasszon gyárat, földet, otthont,
Támadj föl, ébredj magyar ifjúság!!

És talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava.
Már véget ér a halálos, szörnyű álmunk,
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.

Az őszi szélben a veszprémi tornyok
Megint a magyar zászlót lengetik,
S amíg élünk, míg vízzé nem lesz vérünk
A magyar zászlót le nem vehetik.

Budapest népe! Hősök, katonák!
Nem éltetek, nem haltok hiába!
Isten velünk és veletek megyünk,
Szabad életbe, vagy hősies halálba.

Dicsőség néked Budapest ifjúsága!

Veszprém, 1956. október 26.

A hodfény megpihen a sötét balkonon,
Hiányzik az üveg a szobaablakon.
A villamos se jár, találatot kapott,
Némán figyelnek a sötét ház-sorok.

Egy karhatalmista csizmái döngenek,
Házukba húzódnak a fáradt emberek.
A flaszteren egy cipő kopog bátran,
Néha lövés dörren az éjszakában.

Sokan reménykedtek, várták a nagy napot,
Hogy megérkezzenek az ENSZ csapatok.
Ma már nem remélnek, szalad, ki merre lát.
Apáék tegnap eladták a lakást.

A vonatok tömve és tömve a peron,
Van, aki kihajol a kormos ablakon.
Van kit nagyszülei kísértek remegve,
Fájdalom nézni a kisírt szemekbe.
A kalauz int, a vonat elrobog,
A két öreg egymás karjaiban zokog.

Győr előtt szinte kiürül a vonat,
Az utasok leszedik nehéz batyuikat.
Innen gyalog mennek a kanyargós úton,
Nehezen, mert szívük nehéz, mint az ólom.
Itt voltak gyerekek, itt voltak boldogok,
Ide vágyódnak majd, amíg szívük dobog.
De most menni kell, mert menni muszáj,
Lassan elnyeli őket az esti homály.

Tüzet sem raktak s kigyúltak a lángok,
Szemek szikráztak, fölizzott a szív,
Testvér lett az is, kit először láttál
S megittasultál, hogy a HAZA hív.

Különös ősz volt. Íze lett a szónak,
A kézfogásnak újra ereje,
Fájó gerinced gyógyította gyorsan
A friss szabadság édes melege.

Tegnapi őrződ ma "bajtárs"-nak hívtad.
Már nem riasztott az egyenruha,
De nem hitted, hogy bajban lesz majd társad,
Hisz ily` tiszta még nem voltál soha.

Szállt, szállt a Himnusz. A trikolor lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.....
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart.

Sokan eltüntek. Volt, ki messze szökve
Cipelte sebét s még ma is zokog,
Volt, aki vallott sosem ismert bűnről
És elszenvedte, mit érte kapott.

Sortűz is dördült. Az volt szerencsésebb,
Kit nem lengetett magasan a szél.
Az eltaposott nemzet fájdalmáról
Szavak helyett sok sírgödör mesél.

Iszonyú évek dermedt, hideg csendjén
Átizzik mégis örökre a láng:
Az az OKTÓBER minden őrizőnek
A ki nem húnyó, égő lármafánk.

2004.október

A bécsi harangok Pestért szólnak.
- Szabadság, vagy halál.

Ne üres szavakat, fegyvert adjatok!
- A magyar nemzet magját is kiírtják.
- Művelt világ... Előttetek halunk meg...
- De a szabadságért küzdünk utolsó emberig!
- Zárt vagonokban viszik fiainkat
- A jeges, végtelen Szibériába.-S.O.S.S.O.S.-

Hacsak egyetlen magyar marad meg,
Mindörökké róla szól majd a Szabadság történelme.-
Szabadság, vagy halál
Szabadság, vagy halál.
Kiömlő vérük legyen áldozat.

Fordította: Tollas Tibor

1956. november 4.