Új téma  Új hozzászólás

Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció
  előző téma   következő téma
»  gondola Fórum   » Kultúra   » 56 versben (ÖTVENHATVERS) (17. oldal)

 
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27 
 
Fórumunkon a regisztráció szünetel
Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
bernulli
  Válasz | 2006. december 31. 08:29 | Sorszám: 265
Csoóri Sándor:Emlékezés 1956 novemberére

Ősz volt, ősz, napok, hetek,
vagy talán évek óta: karhatalmista ősz.
Szél igazoltatott minden hazátlanul
kószáló falevelet az utcasarkon,
minden rohamsisakos gesztenyét.
És szél igazoltatott engemet is.
Vékony, tavaszi felöltőben
dideregtem a Boráros tér közelében,
mint dércsípte,
pokrócos menekülők a határsávban.
Fegyver nem volt nálam,
zászló se,
kés se,
árulkodó szobor-töredék se,
de a Mária Terézia laktanya előtt
kivégzett forradalmárok
nevét és arcát
ott rejtegettem a bőröm alatt.
Csak rám kellett volna valakinek
ordítani a magasból: állj! ki vagy?
s miféle gyászos röpcédulákkal
járkálsz a romos városban ide-oda?
Talán még egy rám szegezett
mesterlövész-ujj is elég lett volna.
Elég, elég s én rögtön bevallom,
hogy a vértanú-ország
minden körözött halottjára
hasonlítok,
s hiába indulok el
észak felé vagy dél felé:
nincs kiút magamból.
Nincs, nincs semerre,
hisz még a versekben is
maszatos tankok és szétzüllesztett,
rühes rózsakertek állják el utamat.

A szélben mintha celofán-szárnyak
recsegtek volna
s bakancsok alatt szétroppanó
zsilettpengék.

Ki felejtett el akkor
rám kiáltani ott az őszben?
Ki mulasztotta el közelebb hozni hozzám
megjósolt halálomat?

bernulli
  Válasz | 2006. december 31. 07:52 | Sorszám: 264
Faludy György: Nagy Imre szelleméhez
(Halála első évfordulóján)

Ezerszázan fekszünk a recski mészben,
ha nem te jössz ötvenhárom nyarán
s adsz mindnyájunknak életet. Így lettél
apám után apám.

Zsuzsa mellettem ül. Nélküled régen
húsz altatót vesz be a körúti
cselédszobában. Andris sincs, ki ott kinn
a szomszédék macskáját kergeti.

Nincs nélküled se napfény, sem az ablak
árbócszerű visszfénye a piros
almán előttem, se rózsa a kertben.
Kezem sincsen s alatta papiros.

Téged rúgtak be helyettem a sírba.
Nem tudtad róluk, hogy gerincedet
törik ketté, mert nem tudsz meghajolni
s a helytartó hazudik s hiteget?

Mért akartál meghalni mindenáron?
Hogy példát adj, mint végzi az igaz
ember? s aztán a titkos tárgyaláson
belédfojtsák bátor szavaidat?

Mért nem jöttél ki? Török, osztrák, német
orosz s hazai bitangok alatt
talán még mindig nem elég Batthyány
teste dagasztja a magyar sarat?

Mért nem jöttél ki? Az ország utolsó
reménye voltál. Most, a síron túl
hűs fáklyafény vagy a történelemben –
s hány év kell, míg egy másik újra gyúl?

Mért nem jöttél ki? Párizsban lakhatnál
s egy nap tán elkísérhetnélek én,
hogy megnézzük a Fejedelem házát,
s kilenceset a Quai Malaquais-n.

De nem jöttél ki, mert önzés s ravaszság
nélkül éltél s a végső bölcsesség
titkait tudtad. Kihajtottad, és nem
kortyonként nyeled, mint mi, az epét.

Mért jöttél volna bujdosni nyugatra,
hol a pénz beszél s az ember ugat?
Eladnak ezek mindent és mindenkit,
az anyjukat is, meg önmagukat.

S van-e választás a hét hájjal megkent
tömeggyilkos moszkvai banditák
s Washington gyáva, rothadástól gennyes
hülyéi közt, míg ilyen a világ?


(London, 1959)

bernulli
  Válasz | 2006. december 31. 07:50 | Sorszám: 263
Faludy György:Nagy Imre

Hajnaltájban sétálni kezdtél
föl és alá a pincebolt
alatt; csak cvikkered hiányzott,
egyébként minden rendben volt:
a perc lejárt, a lelked tiszta
s egy óra sem kell már, amíg
Kossuth Lajost, Rákóczit, Dózsát
beérik kurta lábaid.

Mi adta néked a nyugalmat?
Hogy tudtad: hallgatnak, míg hallgatsz
és azt is, hogy a század titkát
te oldottad meg félúton?
S mi növesztett oly nagyra téged?
Bölcs bátorságod? Tisztességed?
Batthyányhoz hasonló véged?
Hogy te vagy fajtánk példaképe
a holtak élén? Nem tudom.

A szomszéd cellából Maléter
köhécselt. Hirtelen hideg
csapott meg tarkódon. Hogy papírt
és tollat kérhetnél? Minek?
Minek, gondoltad. Száll az írás,
mint viharban a levelek,
s köztük derűsen és kimérten
zömök, ősz férfi jár: a tett.

A vég, sejtetted még nehéz lesz,
de az már nem oszt, nem szoroz –
megnyílt az ajtó: káromkodva
ugrottak rád a vasbotos
pribékek, karod megkötötték
s végigrugdostak idegen
zsebrákok sorfalán át, amíg
te cvikker nélkül, félvakon
támolyogtál és szánakozva
szétnéztél kint az udvaron:
de már az ávós hóhér rémült
arcát nem vetted észre, sem
a helytartót, ki két szovjet tiszt
közt állt, vacogva, részegen.

Aztán csak mész, vajpuha mész jött,
elébb rád terítette bő
tógáját, aztán szikkadozni
kezdett, majd mint a krétakő
kemény kőzetnek nőtt reád,
megette húsodat és orcád,
de bajszod nyájas kunkorát
szálanként őrzi, mint az ország.

Azóta újra mellbeteg,
keszeg varróleány a nappal
s izzadt ringyók az éjszakák –
ám néha félálomban este
szemembe hull egy fény-nyaláb:
talán a láthatáron villan,
vagy egy reflektor incseleg,
vagy a szomszéd utcán a villany,
de lehet, hogy a cvikkered.


(London, 1958)

bernulli
  Válasz | 2006. december 31. 07:16 | Sorszám: 262
haver : 1956

egyszer mesebeli hősökké váltunk
a hétfejű vörös sárkánnyal szembeszálltunk
egyszer mi is nagyokká nőttünk
ezer Szentgyörgy nyüzsgött közöttünk
hiába tapodtak ránk tűzokádók
gyomroztak kegyetlen bolsevik imádók
akkor már
milliók szíve dobogott értünk
azon az őszön óriások lettünk
kivirultak gyászos emlékeink
újra írtuk vérrel hős neveink
némán
a biztató szabad világ ámult
bénán
megdermedve, ismét elárult
hiába szívták vérünk
s tapodták bakanccsal, lánctalppal énünk
lám
ezer év óta még mindig élünk
s Nagy Imre hantján újra kinövünk

(2001 október 26)

forrás:http://www.napvilag.net/index.php?module=iras&show=263

bernulli
  Válasz | 2006. december 27. 12:51 | Sorszám: 261
Faludy György:

1956
NEM ÉRTJÜK ÕKET

Hat szovjet tank jött a Váci úton.
Az elsőn állt egy szőke kapitány.
Jobbról vénasszony bottal, átkelőben,
kezében cekker. Görbén sántikál.

A tankokat nem látja és nem hallja,
de a kapitány jelt ad megállásra,
mert elgázolnák. Aztán figyeli
az öreg nőt, mint hogyha anyja lenne:
„Lassan, mamus. Ha sietsz, elesel."


Sokáig tart, míg a vénasszony átkel
és eltűnik balról egy kapuban.
Az oroszok nagyon türelmesek.

Aztán a hat tank gyorsan jobbra fordul.
Érthetetlen vezényszó. Lőni kezdik
a háztömböt, honnét a néni jött.

de villa
  Válasz | 2006. december 25. 17:54 | Sorszám: 260
SZOLJ HOZZÁ TE IS! www.mostohaanyaorszag.hu
bernulli
  Válasz | 2006. december 19. 18:27 | Sorszám: 259
„Céljaink máig nem változtak,ma sem engedünk a 48-ból,

így nem engedünk 56-ból sem.”

P E T Ő F I V E L ÖTVENHATRÓL

Találkozzunk újra január 1-jén 17 órakor a Deák téren!

Ünnepi beszédet mond egyesületünk új elnöke, Kóré Péter

Valamennyien hozzunk egy-egy szál gyertyát vagy mécsest!

Nagykanizsai Polgári Egyesület
---------------------------------------------------------
Petőfi Sándor:

FÖL A SZENT HÁBORÚRA!

Itt a próba, az utósó

Nagy próba;

Jön az orosz, jön az orosz,

Itt is van már valóba'.

Eljött tehát az utósó

Itélet,

De én attól sem magamért,

Sem hazámért nem félek.

Miért félnék az itélet

Napjátul?

Féljenek ők, kik viselik

Magokat oly galádul,

Kik rátörtek az ártatlan

Magyarra,

Most veri meg az úristen

Mindenható haragja!

Föl, hazámnak valamennyi

Lakója,

Ideje, hogy tartozását

Minden ember lerója;

Ki a házból, ki a síkra,

Emberek,

Most az egész Magyarország

Legyen egy nagy hadsereg!

Ki is megyünk, szó sincs róla,

Mindnyájan.

Meghalni vagy győzedelmet

Nyerni a szent csatában.

Szent a csata, nem harcolunk

Királyért:

Király ellen szabadságunk

Istenünk és hazánkért!

Átkos király, érezted hát

Vesztedet.

Az ördögnek, hogy megmentsen,

Eladtad a lelkedet.

De hiába volt a vásár,

Elhihet'd:

Kit az isten elhagyott, azt

Az ördög nem menti meg.

Sok az orosz, nagy a száma,

Mi haszna?

Több lesz ott a magyar; talán

Száz is jut egy oroszra.

És ha volnánk kevesebben,

Mint azok:

Hála isten, minket hí ugy

A világ, hogy magyarok!

Ne féljetek, gyermekink, ne

Féljetek,

Nem szúr által dárdájával

A vad kozák titeket;

Feleségink, kedvesink, ne

Sírjatok,

Idegenek ölelése

Nem tesz csúfot rajtatok.

S ti apáink, anyáink, szent

Halottak,

Sírotokon ellenség ne

Tapodjon, nem tapodhat;

Inkább vesszen ki nemzetünk

Egy szálig,

S dagadjon föl kifolyt vérünk

Árja az ég boltjáig!

Minden, ami szent előttünk,

Kockán van,

Ha a világ támad is meg,

Győznünk kell e csatákban;

Ha miljomnak el kell veszni,

Vesszen el!

Ki fogna most fukarkodni

Életével, vérivel?

És te isten, magyarok nagy

Istene,

Légy népeddel, hű népeddel,

Jó népeddel, légy vele!

Tedd hatalmad fiaidnak

Lelkére,

Világdöntő haragodat

Fegyvereink élére!

---------------------------------------------------------
Petőfi Sándor:

A FARKASOK DALA

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt,

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság

Ez, amelyben lakunk;

Nincs egy bokor se', hol

Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,

Az éhség ott belül,

E kettős üldözőnk

Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:

A töltött fegyverek.

A fehér hóra le

Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor...

De szabadok vagyunk!

bernulli
  Válasz | 2006. december 11. 17:12 | Sorszám: 258
Gerey Éva:

MOSTAN


Köszönjük, megvagyunk, élünk.
Ha élet az, mit manapság annak
becézünk.
Az utcán úr a csend,
de bent
Zúg, gyötör, ég és kavarog a pokol.
Gondolkoznál,
de a terror,
mint vasakol
körülfog és néma már a húr a lelkeden.
Hátha meghallja más és fúr
a gonoszkodás.
A szájak hazudnak rendületlenül,
de ő
a kő,
hol halottan feküdt az én fiam – hallgat.
De elmondja majd a késő századoknak
az igaz mesét:

miért hullott e nép.

Mi már nem beszélhetünk.
Elvégeztetett. Fogyunk, mint
pénz a zsebben
hit az emberben,
csók a szerelemben.
Csak vagyunk, de egyre kevesebben.
A kör szűkül ma egy barát
holnap apád
majd magad.
Érezheted a gumibotokat.

Te bilincsben vagy, asztal tetején
s füledbe rikoltja egy duhaj legény:
„Mi kellett neked? Forradalom”
Ne, vidd - ez itt a haszon.”

Kellett? Igen.
Mint zsibongó lármában tiszta beszéd,
Mely megmutatta népem erejét
És megharcolta az első csatát
Nem támadva, de védve otthonát.

Kellett? Igen.
Mert mi voltunk a száj
Egy világ helyett, mely járomban jár
Némán, mint bús ökör üres szekér előtt.

Kellett,
mert árrá dagadt a könnyek patakja,
mert a hazug mesét a gyermek nem tanulta,
mert írók szájában meggyulladt a szó,
mert orvul támadtak ők, sortűz hátunkba mart
és rendre hulló halottainkkal
takarva volt a Duna-part.

Hát ezért...

most pihenünk, szuronyok hegye vigyázza
szemünk álmát,
rombolt hitünk és fájó lelkünk
fáradt sóhajtását.

Most megyünk, történelmen, időn keresztül
mint meglőtt vad, kinek halálsikolya
zendül
az őszi erdőn.

bernulli
  Válasz | 2006. december 07. 09:26 | Sorszám: 257
TŰZ TAMÁS:
1956 UTÁN

NEM ILLIK ELKIÁLTANI
NEM SZABAD UJJAL RÁMUTATNI
MEG ÚGYSE TUDJUK VÁLTANI
LEGJOBB HÁT BÉKÉN HAGYNI

DE MINDUNTALAN FÖLBUZOG
BE SOSE FORRAD
ÉS ÚJABB VÉRZŐ LÓTUSZOK
KELYHÉN KEL FÖL A HOLNAP

HIÁBA NEM SZÓL RÓLA SOR
HIÁBA NEM CSENG RÁ A RÍM
KICSAP A MÁZSÁS KŐ ALÓL
LIDÉRC LÁNGGAL A KÍN

HASZTALAN ŰZÖD HAJTOD
ÁTKOZOD ÁLDOD KÉRED
HANGTALAN SZÁRNNYAL CSAPKOD
KÖRÜL A HOLT KÍSÉRTET

CSÍRÁJA A HOLLÓSZÍNŰ HALÁLNAK
MÉRGE A PUSZTULÁS SZELÉNEK
MIKOR VETTETETT EL BELÉNK

MELYIK VOLT AZ A GYILKOS SZÁZAD
MELYIK VOLT AZ A DÜHÖDT HÓNAP
AZ AZ ÖRDÖGSZÜLTE ÉV

MERT NEMCSAK MOST KAPATTUNK RÁ A NÁSZRA
JEGYESSÉGÜNK VÉLE
ÚGY TŰNIK ÖRÖK

AZ ÁTOK ITT ÖL S KORCS DINASZTIÁJA
SZENNYET OKÁD
ÉS VÉRVÖRÖS KÖDÖT

MELYIK LESZ AZ A RÓZSÁS HAJNAL
MELYIK LESZ AZ AZ ÁLDOTT REGGEL
MIKOR FÖLÉNK DERÜL A NAP

S KÜLDÖTTEI AZ ALVILÁGNAK
A ZSARNOKOK A VÉSZES ÁRNYAK
VÉGRE POKOLRA HULLANAK

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 20:55 | Sorszám: 256
Gérecz Attilának október 30-i szabadulása után nem volt ideje verset írni,
a Szózatot szerkesztette, 4-étől harcolt, 7-én elesett.
Verseit olvashatjuk a http://gereczattila.uw.hu/ oldalon.
Nem tudtam megállni,hogy ezt a versét ne másoljam ide: 1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt, jéghideg Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. Akkor még voltak ilyen rendőrök:
----------------------------------------------------------


Gérecz Attila:
[A börtön eposza]
[A rendőr]

Fölértem a partra, mikor gyanakodva
lebuktam; a gát tetején
fény gyúlt, s tekeregve akárcsak a kobra
a fűbe simultam. A fény
felém közelítve megállt, s alakomra
terült. – Egyedül lehet. – Én

fölálltam. Az őr felemelve kezét szólt:
“Ki az? Maga mit keres itt?!”
A mart, hol az út vezetett, szakadék volt. 12
– Őrház ide messze esik…
S átéri-e lelkem az emberit, égbolt
a rossztól a kénytelenig...? –

“Vácról szöktem az éjszaka”... – lentről
a szürke folyam kavarog... –
Álltunk szótalan én meg a rendőr:
egymásra fogott magyarok,
s én néztem az álla-hegyét – belelendül
a váll – , hova majd lecsapok.

“Itt térjen a főd fele” mondta lefödve
a lángot. Az ökle kinyúlt.
S én néztem a hála szemével e rögre.
Hazánk csak a könnyteli múlt.
De vallja hazának az ember örökre,
hol két ököl összesimult!

(A hős nem sír és nem érzelgő,
mondhatod sárszagú morál.
Szíve helyén, ne hidd, hogy “mert ő
a férfi” holmi bádog áll.
S hol én sírtam, sírt ott az erdő,
szállt, szállt, ezer kis fénybogár.)

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 20:25 | Sorszám: 255
Buda Ferenc:
Rigmusok a századra, századvégre

Egemen műfények másznak,
műmicsodák planétáznak.
Lövöldöznek. Rakétáznak.
Vadludak harmonikáznak.

Ősök, ükök, tűnt elődök
titkain most eltűnődök.
Mélán nyomukba szegődök.
Egyszer magam is ledőlök.

*

Földünk kérge egyet pattan –
két kontinens összecsattan,
s ki tegnap még ült a padban,
ma már gyilkol lankadatlan.
Majd: ürül a lövészárok.
Hurkot vetnek a határok.
Mindenfelől jönnek rátok,
mohóbbak, mint a tatárok.

Ha gyalázat, hát gyalázat –
van rá annyi magyarázat!
Ez a század ilyen század –
mint egy birsalmát, lerázat.

*

Egyik felől: vér a sebben.
Másik felől: kéz a zsebben,
hadar egyre sebesebben
s hazudik, szeme sem rebben,
nem ismeri, mi a szégyen,
nincs benne csöppnyi szemérem,
köpi csak a szót ledéren –
nagykutya lesz, még megérem.

*

Úrral szegény nem komázhat,
Ha esik, hát bőrig ázhat:
alanyi joga, hogy fázhat.
Ki védtelen, nem pofázhat.

Ha gyalázat, hát gyalázat –
mindre akad magyarázat.
Ez a század ilyen század –
mint egy szem diót, lerázat.

*

Festett maszkok, mosoly-mázak.
Letapossák, aki lázad.
Szétdúlják a szülőházad?
Vájd ki szemed, varrd be szájad,

s ím: a csörtetők hadában,
idolok vak udvarában,
zengő-bongó utcabálban
ázunk tapsviharkabátban.

*

Bitang szőlő. Benne rókák.
Tar fejeken prém-parókák.
Zengzetes ódai strófák
mögött sorban – a bitófák.

Ilyen század hát e század:
ördögökkel paroláztat,
könnyben úsztat, vérben áztat –
a tied is rajta szárad.

*

Venyigeláng: forradalom –
rátalpal egy Birodalom.
Félkoporsó fekvőpadom.
Mindenható a Hatalom:
belesandít életedbe,
belerondít ételedbe,
belelapoz leveledbe,
belekukkant a beledbe.

Ha gyalázat, hát gyalázat –
mindenre van magyarázat.
Ez a század ilyen század –
akár egy makkot, leráznak.
Rögvest megérjük a százat.

Fel ne szökjön – mérd a lázad,
ám mint az eb, ha vadászhat,
nyulak nyomán nyargalászhat,
loholj, csaholj, el ne hallgass!
– Szabadhídvég, nem Tilalmas! -
S ha az etikád rugalmas,
dolgod lesz majd diadalmas.

*

Lám csak, lám: való a látszat –
friss hősöket nemz a század.
Félre innét, bölcs alázat –
aki mar, csak az kaszálhat.

Szólj, philosoph, tudsz-e jobbat?
S míg a Föld magmáig rothad,
szörfdeszkáin ím a jognak
újgazdagék plébojognak.

*

Malmot nem hajt a kanális,
az IC nem vicinális.
Kvarcórám még ha megáll is,
cifferblattja digitális.
Ibrány, Kunhegyes vagy Párizs –
interneten ott vagy máris.
Minden transznacionális,
sőt: globális – legalább is.

*

Mér´ vagy mán úgy megkukulva?
Csóró igric, csapja a húrba!
Tökmindegy, hogy mollba´, dúrba´ –
az a menő, aki kurva!

S ha gyalázat? Hát gyalázat!
Mire nincs itt magyarázat?
Ez a század ilyen század –
mint egy nyúlbogyót, lerázhat.

*

Jól sejtem? Jövő a mában
rejtőzik, mint füst a fában,
vagy: fenyőszál a csírában –
remény az idő falában.

Szültek kiket garmadában,
hátha nem éltek hiában.
Magot a szérű porában –
hagyj utódot a világban.

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 20:09 | Sorszám: 254
Vészi Endre:
Mi csak maradunk

Hollywoodban talán filmet írhat,
bársony-föveny strandokon napozhat,
hirdetheti neon utcahosszat,
– mi csak maradunk

Maradnak a töppedt kicsi hantok,
pesti parkok – nekünk temetők,
földbe omlott fiúk, ifjú nők.
Munkások a kémények felett,
esztergálnak ezüst felleget,
diákok, az iszapsűrű ködben,
menetelnek, szél meg vihar közben.

Mi csak maradunk.
Ráncainkat elnyomatás vési,
szemgödrünkben sírás kavarog.
Mi csak maradunk.
Vasból öntött minket az idő,
költők, magyarok.

Mi csak állunk romjaink felett,
halottaink, gödreink felett,
mint a kristályokba dermedett,

Mi csak állunk pernyeszagúan,
lila fényben, hamuszínűen,
halottaink, gödreink felett,
mint a füstös, néma fegyverek.


1957

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 20:02 | Sorszám: 253
bocs a szmájli-ért! T. admin, nem lehetne kivenni a versből?
bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 20:00 | Sorszám: 252
Tóth Bálint:
Fiamnak
„Durate, et vostmet rebus
(Servate secundis.”
Vergilius
Sem öröklét, sem gyémánt tudást
nem adhatok, boldogságot se békét,
s nem rejthetlek el biztos menedékként:
gonosz ne lásson, s a gonoszt ne lásd.

Nem tudhatom, jobb kort vagy pusztulást
hoz majd jövőd, - én még élek, te élsz még, -
s ha férfiként érzed idők verését,
nem vigyázhatlak, hogy magad vigyázd.

De tudd: csábít, vagy taszít a jelen,
ellenállni sohsem reménytelen,
s bár bukjék, nyer az igaz gondolat.

A világ zsarnok? Te belül szabad vagy,
mit gondolj, írj, magad szabod magadnak,
- hát ezt hagyom rád: Soha fel ne add!

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 19:59 | Sorszám: 251
Sulyok Vince:
Öt év után

Mint akik más és más kocsira szálltak
¬egymástól társak úgy távolodunk
leküzdhetetlen törvények alapján
s évgyűrűkként tűnődő homlokunkra
mind keményebben vésődnek a ráncok ¬

Az éjszakai ablak üvegén túl
még visszalátunk a történelemre
egy-egy virrasztó órán - a tüzek
füstjét ide sodorja az idő
dagad alattunk hullámzik a múlt
s kavargó zászlók között kiabáljuk
hogy az igazság máglyát is megér - ¬

Öt éve csal már mindünket a holnap
s körülforduló arc élünk körül
szakadatlanul mállik a világ - ¬

Megéri-e az igazság a máglyát
nem felel aki belehalt
öt éve rothad már a föld alatt
s nem felel aki túlélte a bajt
csak ácsorog a változó időben
s évei mint az aprópénz széthullanak -

Oslo, 1961. szeptember 27.

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 19:55 | Sorszám: 250
Magyari Lajos:

Budapest, 1956

Először csak a lyukas zászlók meneteltek,
világba kiáltva, fénylő homlokok fölött,
sajgó hiányát a történelemnek.
Dacolva keleti széllel, úgy lobogtak,
ahogyan eretnek-máglyák föllobognak,
ahogyan villámos viharok elerednek.

Először csak a lyukas zászlók meneteltek,
alattuk egy nemzet vitte sorsát,
kitárva mellét a vad sortüzeknek;
akik álmodtak akkor, megálmodták,
mit lelkébe rejtett a csöppnyi ország:
helyét a megtiport, régi címereknek.

Először csak a lyukas zászlók meneteltek,
s mi csak figyeltük, remélve-riadtan,
ahogy a szikra izzik, lángba pattan.
Akkor a mi szívünket is ott taposták,
ahol lánctalpak alatt Magyarország
mártírrá lett a viadalban.

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 19:52 | Sorszám: 249
Kannás Alajos:

Kormos kövek

Az Ismeretlen Nemzedéknek:
a holtaknak s az élőknek.


1.
Ha fényes lennék bárki észre venne
ha lenne hangom s fennen szólanék
ráfordíthatnám én is életemre
a sodródók s a bámulók szemét
de hajszolt árny vagyok csak
és ha néha
hozzájutok hogy önmagam legyek
csupán a holdnak elfogyó karéja
hallgatja távolodó léptemet

2
A kezdet visszanyúlt a nyúzott múltba
ezer gyökérrel szűrt szívott erőt
és szenvedésből lassan összegyúrta
a gyúló szenvedélyt a szenvedők
emlékeztek még sok torz éjszakára
tépett házakból részeg katonák
lányokat szedtek és a vér szagára
az asszonyokra kik a havon át
mezítláb szöktek senki sem feledte
a szétvert álmokat hiába tervelt
mert minden napnak
mindig volt keresztje
és legtöbb élet útszélére hullt
a kínból végső elszántság termett
szakadt a gát a kezdet volt a múlt

3

A zaj leült az éj ölébe
figyelvén mit csinál a csend
de hirtelen a neszek népe
megjelent
suttogva settenkedve jártak
a kandi árnyak
s a titkok rongyai
mögül kiléptek fényes testtel
kiknek nevét ha jött a reggel
már ki sem merték mondani

4
A kezdetet nem tudja senki
mindig jöhet egy pillanat
mikor a mélyből felszakad
egy hang és nincs út visszamenni
nincs út tagadni nincsen várni
a lehetetlent megpróbálni
lehet mert nincsen lehetetlen
s a végesre a végtelenben
kigyúl egy újabb felelet
mindig jöhet egy pillanat
mikor a félés átszakad
és harangozni kezdenek
kik minden imát elfeledtek
a hosszú éjszakák alatt

5
Előbb csak ősz volt
félholt
sárga ősz
aztán a pernye szállt mint harmat
sok háztető riadtan földe ült
és záporként zuhantak
a csillagok és rőt betűk
omlott az éj omlott egy korszak
kik elhullottak
új alakba szöktek
omlott az éj hullott a csillag
s a füstös ősznek
üszkén kinyíltak
az őszirózsák

6
Ágyú dördült a felriadt galambok
a távol kékes kötőjébe hulltak
a hársak félve figyelték a hangot
amerről jött az utat
de minden bokorból kibújt a csend
s a térre visszaült a víg galambraj
egy szellő megjelent
a füstöt elsöpörte nyomban
talán így nem is vették észre
hogy térdre
omlott egy ház
és lenn maradt a porban

7
Fekete dél fekete árnyak
fekete szél tépi a fákat
fekete égen fekete nap
fekete gépek rikoltanak
fekete múltat fekete mával
feketén mosnak fekete lányhaj
nő ki a kőből fekete jel
lett csak a város s nem felesel
senki a tűzzel mért harapott
tornyokat is meg parki padot
fekete város fekete dél
csak a halottak arca fehér

8.
Előbb csak sóhajod szökött az útra
majd tétován kibújt
a kétely és a múlt
mögül a tűz s amint másodszor fújta
kürtjét a hajnal hírnöke
egy lettél lázzal és tömeggel
feszítvén szét az éjszakát
mint börtönét a rab
de felbuktál az őszi fák alatt
s a reggel
megint csak elmaradt

9.
Az éjt már tankok tépték széjjel
a Körúton leöntve mésszel
mint roppant hóvirágok
halottak nőttek
de minden tört test
csak bíztatott tovább
a nyirkos szemfedőnek
kisimult minden ránca
és fény tapadt
a mész alatt
a holtak homlokára

10.
Jó volt egymás szemébe nézni
s hazugság nélkül kezdeni
jó volt az ésszel is remélni
s nem rejteni az emberi
arcot mint bűnt vagy férges rongyot
jó volt köszönni jó-napot
hinni hogy végleg összeomlott
egy kor s csak tiszta holnapok
sarjadnak újra jó volt járni
és önmagunkat megtalálni
is még maradt idő

11.
Csepel körül kúszott az árok
bozótként nőttek torlaszok
aki egy éjen át vigyázott
nappal Újpestre ment gyalog
csupán csudálni tisztult arcát
s nézni a társak hogyan tartják
a fegyvert és a holnapot
a vénebbek maguktól kezdtek
számolni szőni újabb tervet
és hinni is hogy minden talpra áll
Csepel körül kúszott az árok
mindenki éberen vigyázott
először volt tényleg övék a gyár

12.
Nem fájt csak megzsondult a karja
halott mondta és betakarta
tízéves öccsét és lőtt tovább
ő meghökkenve fontolgatta
hogy mégis mit szól majd az anyja
hogy félkarját játéknál hagyta
érezte megbénul a válla
mosolyogva gondolt nagymamára
ki mindig csókokkal kúrálta
elnyiszált tüskös ujjait
és hirtelen úgy megsajnálta
szegény biztos remegne szája
mert itt a csókja sem segít

13.
én nem hittem mások se hittek
sokan várták hogy egyre kisebb
szürkébb lesz majd a fény s kilobban
a forrongás a homlokokban
megalkuvásra várt a vén
de minden torlasz tetején
az ismeretlen nemzedék
tettekkel mondta el nevét
ők nőttek s a világ lett kisebb
mi nem hittünk ők mégis hittek

14.
Kicsit kívül a lehetetlen
s az értelemtől húzott mezsgyén
kicsit a foszló fellegekben
kicsit rózsálló ködbe veszvén
kicsit kancsítván szinte félve
kicsit vacogva mégis égve
kicsit kíváncsin kicsit fájva
úgy siettek mind a halálba
mint ahogy mentek iskolába
a vén tabáni fák alatt

15.
Oly egyedül emelgetjük az éjt
mint kit halottnak hisz még a barát is
úttalanul vergődünk vaktában előre
síkos kapaszkodók és örvények felé
vérünkkel mutatjuk a megváltás útját
a halál sóhaja az egyetlen íz szánkban
egyedül vívódunk az éjjel
mint ki elhullt a menekülőkből
s már a győzők
rohanását is felszívta a távol
háztól házig csillagtól csillagig
vonszoljuk foszló álmainkat
kúszunk az Isten felé
s felettünk fodrozódó felhő-szemfedők
susognak a szabadulásról

16.
A völgyet gyöngyszín pára védte
pókhálón hintázott a csend
lepelként harmat szállt a rétre
s a sarkokban is hamvas béke
szunyókált de amint megjelent
az első pír a mélykék égen
a falu felszökött serényen
szalonna sonka színig töltve
mézzel lekvárral lábas bögre
kalácsot is sütött a néne
s rakták batyukba és szekérre
vitték be Pestre ingyen adni
mentek s a ló farán garasnyi
foltként csimpaszkodott a nap
mert félt hogy Keleten marad

17.
A holddal senki sem törődött
pedig lelopódzott a térre
hol tízegynehány éves őrök
a döglött tankokon beszélve
szőtték a holnapot
…ha befejeztük ezt a forradalmat…
géppuskák ugattak
s kifordult szemmel hallgatott
mindegyik ablak
s nem vette senki észre
amint a hold gyémántos glóriája
nyilván a szentek méretére szánva
le-lecsúszott a kis őrök fülére

18.
A hóban apró lábnyomok szaladtak
s mint szálldosó szalagnak
lágy villanása minden lépés fénylett
de túl a térnek
kiégett sarkán megtorpant a nyom
s a golyóvert falon
megalvadt vér sötétlett
csak ennyi volt egy élet
s a hóban nem szaladt tovább a nyom

19.
A város csipkebokra égett
a Hang is hívott hívott egyre
de minden Mózes közel s messze
félénken várt nem hitt a fénynek
a város csipkebokra égett
hívét a Hang hiába várta
s lassú izzással porrá égett
a Törvénytábla

20.
Csak egy maradt a többi három
már felleg-tankokon viháncol
hajukban csillagok
a legkisebb meg tűzbe szórja
orosz tankönyvét s a pisze orra
mint bíráké nagy ügybe tolva
büszkésen felragyog

21.
Surrogtak vígan mint a fecskék
csipogva húzgálták az aknát
s a lompos hajnalt kiszínezték
fehér és sárga svájci sapkák
délben még kémények közt jártak
koránjött téli angyalok
alkonyra nem maradtak házak
s a rom pipázva hallgatott
de este már üvegbe dugva
benzines csillagokat hordtak
s a Keletről futó tejútra
aknának felhúzták a holdat

22.
Sovány tejétől sírt a gyermek
künn gépfegyver kapart
zsoltáros hangon énekelget
egy csip-csup ócska dalt
nincsen sírás motyog szilárdan
most mindenki adott
s egy képre rásimít anyásan
fekete szalagot

23.

Csak álltak vártak és beszéltek
fogak körmök tépték a kérget
kéz kért a tank alól
az arcból nyúlós szürke mész lett
s a vérből barna por
megnőtt az éj lilás sötétet
húztak a csillagok
egy hang még sírt ahogy
bölcsőben sír az élet
csak álltak és beszéltek

24.
A nagy nagy éjben sárga pontok
az ablakokban lángra bomlott
gyertyák susognak s reszketeg
megfonnyadt asszonyok vigyázzák
a holtak zsugorodó árnyát
s a növekvő kereszteket
a nagy nagy gyászban gyenge fények
vigyáznak úgy hogy nem remélnek
utat nyitni az éjeken
megfonnyadt arcok sárga lángok
mégis egy végtelen világot
mutatnak fel a végesen

25.
Nem félt bár tudta hogy hiába
üres üvegtől nem gyúl lángra
a tank s tölténye elfogyott
és nem gondolt dicső halálra
csodára sem mely égbe rántja
s ragyogtatná mint csillagot
nem félt bár tudta éjszakára
az anyja már hiába várja
először lesz hogy elmarad
gyerekkezével a Dunára
intett s oroszul kiabálta
Szuez nem itt… magyar diákra…
s eltűnt a hernyótalp alatt

26.
A ködben hangok csonkja füstöl
a jaj megalszik mint a vér
s a téren felburjánzó füstből
kivillan egy-egy kéz s fehér
leányka-arc szemük kitárva
figyel készül a jeladásra
segítség jön már jönnek végre
csupán a füst szitál a térre
s kövekhez koppanó kapák
köpik a halottak szemébe
a világ első válaszát

27.
Hiába mondod hogy hiába
bevésődtek a kor falába
mint kőzetbe hullt levelek
a mélyben élnek élnek újra
s az idő lassan legyalulja
a rájuk zúdult hegyeket

28.
A drótokon búcsúzó fecskék
a naplementét
ökörnyál kötné ághegyekhez
de lassan mégis jő az est
s amint a fecskék ellebegnek
egy öreg sírni kezd


29.
A Golgotáról nem hallottak
a szőke kisfiúra vártak
ki díszes karácsonyfa ágat
visz a mennyekből minden jónak
de egyre késett csak az ablakon
hervadtak el a jégvirágok
az égő város
leheletétől és a nyom
az éjszakában azt jelezte
hogy az a kisfiú is felnőtt
s eljött az idő rózsás felhők
helyett halálos keresztre


30.
A vének vártak mint a télre
mely mindig megjön és mindent eltemet
fogatlan szájjal morzsolgatták félve
talán az Isten hogy hátha mégse
de jött a fergeteg
a vének várnak most is várnak
elásván mind a holtakat
várják hogy mindegyik halálnak
magvából újabb élet támad
a hó és jég alatt

31.
Csak azt az arcot látnák egyszer
mely elfakulva félelemmel
s könnyel mosottan fénybe fogta
a híg és közömbös álomba
lesüppedt társak béna testét
s a végtelenség
együgyű bíztatását mely fehéren
villant minden olaj-levélen
a rángó szájat amint dadogott
legyen meg az akaratod

32.
Nem félt beszélt akkor este
a zárban sem fordult a kulcs
elrejtett gyöngyeit feltette
mint mátka és a megfakult
megrokkant házak lábra kaptak
az ősz is mézet pergetett
s mint ablakok a hársfaszagra
kitárultak az emberek
a város nem félt akkor este
nem voltak baglyok babonák
és búcsús bicskájával szegte
a legutolsó vacsorát

33.
Reggelre nem maradt a téren
csak néhány szétlőtt barikád
reggelre kőre alvadt vérben
gurított füstből karikát
a hernyótalpon görgő nincsen
a csipkebokorból se Isten
szólítgatott csupán a dér
derengett mindegyik levélen
kihívón jeges jelmezében
megint keletről fújt a szél

34.
Távolban géppuskák ugattak
ott kezdődnek az emberek
a fák alatt futó pataknak
a csend felett
merengve súg a csipkerózsa
titkáról s megremeg pirongva
mert áhítattal szereti
a rejtőzőt ki minden este
hozzájön félve dideregve
s az ért bogyókat leeszi

35.
A friss romokra szemfedőnek
köd rongy került Budáról
a tankok jöttek egye jöttek
horpadt mellű sikátor
állott elébük s gyerekek
csörgött a lánc a kövek nyögtek
és egyre újabb tankok jöttek
mint szennyes sárga ár
romok sikátor gyerekek
s röpcédulákat keresett
az újabb Bach-huszár

36.
Ha él ezren is kérték volna
ha győz imádnák mint napot
ha él faragnák száz szoborba
de így hogy szétroncsolt halott
csupán a lombok szórnak rája
egynehány sárga
levelet
csodálták míg a harcot állta
de mint minden kor cirkuszában
az elbukottnak nem jut pálma
s futnak tovább a szekerek

37.
Egy holt
fölé egy árny hajolt
a hold
lecsordult szén haján
egy holt felett
fénnyé őszült az árny
az Anyja tán

38.
Egy harmonika sírdogált az éjben
az ősz csak hallgatott
a fuldoklóért imádkoztak szépen
az angyalok
s kik biztonságban voltak
a holtak
kövek közt holt mag
s a jaj
kihal
csupán az asszonyok
motyogtak mért nem
az ősz csak hallgatott
s egy harmonika sírdogált az éjben

39.
Ha lenne szó én összeraknám
ha lenne szín kioldanám
ha lenne út a láva partján
végigfutnám s a holt tanyán
sírnám tovább a jajt s a vérnek
folytatnám alvadt mondatát
de nincsen szín és nincsen ének
mikor a halottak beszélnek
és égnek mind az éjszakák
csupán a tettben él a lélek
ha nem tagadta meg magát

40.
A szögeknél a vér megalvadt
a jajnak
nem volt inalni teste
a messze
dombok mögött kecskék legeltek
a szögek tartották a holtat
s a lepelnek
már új gazdái voltak
és egykedvűen legeltek
a dombok mögött a kecskék
egy percig sem keresték
a pásztort

41.
A mongolt még megértheted
lökték hajtották s azt se tudta
hogy hol lett temető az utca
hogy Berlin vagy Közelkelet
gyújtották rá a tankokat
de aki nyomdokába lépett
a magyar talál-é mentséget
valóban így lett boldogabb?

42.
Állsz a hídon csak nézed a mélyet
zöld tükrén tört árny suhan át
hol van a lánya még csókra se érett
már a halál szövi szőke haját
víg kamaszok hova vitt a november
merre csörömpöl a marhavagon
ültök az éjben tar fejetekkel
vártok a fényre hallgatagon
állsz a hídon s már vádol a végük
vádol az élet a félbeszakadt
és ha te vinnéd innen a lényük
állsz a hídon s csalod önmagadat

43.
Aranyfoguk rég őrzőik zsebében
tekintetük meg drótkerítést verdes
s míg égig ér már minden csillag ében
püffedt nyelvük a káposzták keserves
levén ha néha ízről álmodik
az őr rögtön tovább löki a csajkát
vágyuk már nem jut el a lányokig
s mint testük tetvek lelkük megrohanják
kétség reménye vézna istenek
és húzzák tépik megmaradt darabját
mint mardosó macskák a tyúkbelet

44.
Az éjben lombok bukdácsoltak
az őszi tájék menekült
a holtak
márvány szeme hűlt
fakó fénnyel adott jelet
most már lehet
neked is szöknöd várnak
a szűkölő árnyak
s egy szótól ékes holnap
csak zsákban vidd a holdat
magaddal hogyha hullnak
a díszletek se múltad
se arcodat ne láthasd

45.
Röpcédulákkal
elfutott a szél
a béna gyárak
dermedt gépeinél
jelentkeztek a megpörkölt kezek
a harcos éjeket
megalvadt nappalok takarják
pincét s a kertek alját
új Bach-huszárok áskálják kutatva
de csizmáiba fel a talpazatra
már sohasem léphet vissza
a bálvány

46.
Opálos szemmel néz a hold
kémények árnya mászik
röhögve háztól házig
s a meghajolt
vén székesegyház tornya
keresztet ír a porba
amerre elkocog
a lány ki folyton foltozott
ruhákban járt s most meztelen
kitört a téli estelen
és lázadón rikolt
opálos szemmel néz a hold

47.
Mint láthatatlan csatornákon
ha halk lapát neszez
vagy rozsda rág a börtönrácson
és roppan az eresz
az őszi ködben visszajárnak
hangjuknak zászlaját
feltűzik a körúti házak
sírnak a sárga fák

48.
Egy ország ül az árok partján
nyál sercen tökmag roppan
s az ár a gátakat csavarván
vonyít a híg magosban
iszap takar be embert tornyot
szittyós hajúak a házak
hinnéd hogy minden összeomlott
de szivárványt vet sok kis homlok
ólajtón halásznak

49.
Egyszer egy csillag hirdetett
megújuló világot
és tisztelték a kisdedet
szelíd háromkirályok
egyszer megint csak csillag hozta
hírül hogy nyílnak új kapuk
a zászló-csillag volt a posta
a csillagok helyén a lyuk

50.
A csobbanás sóhajnyi volt csak
s a holdat
a víz rezgése szerteszórta
vak csillagok lesték az éj neszét
s amint megint kiült a tóra
a hold hajója
valami véget ért

51.
Mint lomha medve ing a vár
patinás a lánca
örvény alól is kitalál
s a sírokból kiássa
önnön csontját az élet
a város körbe lépked
rabként morog a fagyra
de túl telen s a zengő jégen
egy lány suhan fényes-fehéren
virágmellét mutatva

52.
Ében nyílként a kékbe lökve
fecskék suhannak szöknek ők is
borzong a bokrok sárga bőre
az ősz magának érlelődik
fogak hullanak a boronákból
még csak nem is legyint a gazda
egy tolvaj térdig fényben gázol
s körtéit sorban elhullajtja
skarlátszín égalj felé húznak
lomhán a görbe hátú dombok
hason csúsznak a dűlőutak
az ökörnyál búcsút se mondott
a gémeskút meg vödrét rázza
csoszog a szél de költő ludak
nyugalma borult a tanyákra
hallgatnak várnak nem mozdulnak

53.
Csupán az út és semmi több
csupán a szél s az esti köd
valami mindig elkísér
talán a köd talán a szél
valami mindig megmarad
talán jövő talán a múlt
talán a szélvert fák alatt
csupán az út

54.
Látszólag minden elveszett
szög járt át csontot és kezet
meghalt a mozdulat
csupán epe maradt s ecet
s elállották a győztesek
a városkapukat
látszólag minden véget ért
a tövisekre égett vért
legyek lepték a zsoldos játszott
de éltek mind a tanítványok

55.
Én nem látom be terved mélyét
Pilátus körme véres
ha nem tellett be még a mérték
és újabb szenvedéshez
ácsoltatsz új kereszteket
Fiad hiába vérzett
holt nép megváltó nem lehet
nekik még kell az élet
nekik szeretni kell az utat
járják a földön végig
a büntetést kitől tanultad
Uram bocsáss meg nékik

56.
A nyírfák szürke arccal néztek
megállt a szorgos szélmalom
a rétre lapultak a fények
s a lompos tankok sebet téptek
a macskaköves utakon
néhány tanyából pernye s füst száll
vacogva kelt az őszi rozs
a fák hegyén lengő ezüst szál
szétfoszlik legtöbb lomb piros
vagy sárga mint a vén Tisza
amely dohogva délre baktat
csupán Fekete Mária
mosolyg szelíden minden vad had
tatár török labanc meg német
eltűnt s aztán egy új tavasszal
a bujdosók is visszatértek

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 19:45 | Sorszám: 248
Ismeretlen magyar költő
Óda a Magyar Ifjúsághoz

Ó, magyar ifjúság, hányszor keltem ki ellened
keserűen és megvetőn, s néha
gyalázva is, hogy züllött vagy, tudatlan és léha,
hogy rá se hederítesz, mi forr körülötted,
s nem nyitod meg szíved, csak futó gyönyöröknek.
Hogy ereidben víz csörgedez, vagy káposztalé, hiszen
nagy célokért nem tudsz halni, de élni sem...

S akkor, október 23-án... Mi történt akkor? Ki foghatja fel?
Ahogy néhány óra alatt megőszülhet a fej
rászakadt gyásztól,
néhány óra alatt te férfi lettél,
s a nemzet helyett érett ésszel s elszántan cselekedtél,
s mikor nem volt elég a higgadt szó
s a tiszta gondolat,
hőssé magasodtál egy szempillantás alatt.

Gondolat helyett áldoztál kifröccsent agyvelőt.
Elsöpörted a sandaképű hóhért,
és szívdobogás helyett adtál kibuggyanó vért.
Láttalak küzdeni tankok s páncélkocsik ellen,
a félelem árnyát sem láttam rezdülni szemedben,
büszkén bámultalak, és lángragyúlt az arcom,
harc közben meglöktél,
és azt mondtad mosolyogva: “pardon!"
Hol vagy? Belekiáltom a kérdést
az üvöltő téli szelekbe,
talán egy Sándor utcai ház
kertjében alszol eltemetve
jeltelen sírban.
Az vagy nekem, mint Jean d'Arc
s a többi szentek,
kik népüket megváltani
a kínhalálba mentek.
Életed, mint az övé
szennyből és bűnből nőtt meg óriásra.
Ki voltál? tudja a nép,
s jeltelen sírodból testedet
a tíz körmével is kiássa.

(Néhányan a vers szerzőjét Képes Gézának gondolják.)

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 19:32 | Sorszám: 247
Tóth Bálint:
Magyar litánia

Hallottátok, hogy mondatott: Szemet szemért és fogat fogért...
Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségeidet.
Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket...
Máté 5, 38,43,44

Sokat kérsz, Jézus, nagyon sokat

feledni éjszakai vad hánykolódásokat,
(egy hónapban két éjjelt börtönben töltök,
és kéthavonként felakasztanak.)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon sokat:
hogy megszeressem a hóhérokat,
s imádkozzam ellenségeimért...
Pedig tudom: ez az egyetlen út,
ki megnyithatja a szent kaput
az oltárhoz, hol a szeretet ég,
de befogadni az igaz igét-,
hogy magam előtt se legyek hazug-,
tudod, Uram, ez száz szentnek elég!

Igaz, ha annyi vagyok, mint ők,
semmi vagyok.

Nézem, Krisztus, a tévét:
ez mind élőhalott:
pöszög, dadog,
nem bánt meg semmit,
nem kér bocsánatot.
Hadd kérdjem Tőled:
Én megbocsáthatok?
Megbocsáthatok-e
a cvikkeres Nagyért,
a hórihorgas Pálinkás őrnagyért,
Maléterért és Mansfeld Péterért,
a Kossuth téren meggyilkoltakért,
Salgótarjánban meggyilkoltakért,
a háromszázakért, az ötszázakért,
és a ki tudja hogy hány ezrekért;
a Pesti Srácokért, s a Pesti Lányokért,
Angyalért és angyali Géreczért.

S a korábbiakért:
Donáthért, Kiss Szalézért és Apor Vilmosért,
a Recsken haltakért,
a vallatáskor agyonvertekért,
a börtönökben égigkínzottakért,
tyúkketrecbe telepítettekért,
és a határon agyonlőttekért.

S a későbbiekért:
Bériért, Gáliért,
s ki tudja még kiért,
ki korábban halt, mint rendeltetett,
Uram, itt valaki felfejtette
te szent törvényedet!

Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.

És mégis, mégis fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég-,
mi nem kezdhetjük újra.

bernulli
  Válasz | 2006. december 03. 18:01 | Sorszám: 246
Kiss Dénes:
Átlőtt szívvel
Október 23. emléke

A fiúk előttem vonulnak
Mellükön lőtt seb a kokárda
Fiúk ti édes kis suhancok
ezért jöttetek a világra?!

Hosszú hosszú a menetetek
Vonultok megszentelő őszben
Fiúk ez a ti ünnepetek
örök fényeskedő s időtlen

Kisöcséim vonuljatok csak
arcotokon sírgyertyák fénye
Legkülönbjei suhancoknak
legenda lesztek ezer évre!

A fiúk előttünk vonulnak
hősei a leggyönyörűbb ősznek
Vérvirágos kokárdát hordnak
és átlőtt szívükkel is győznek!

bernulli
  Válasz | 2006. november 28. 19:32 | Sorszám: 245
Ismeretlen: 1949 Karácsony

Kemény az éj a véres cella mélyén,
a Sátán áll őrt kinn az éjszakán,
és akit őriz, annak nincsen társa,
csak a világot vádoló magány.
Körötte szurony, géppisztoly és börtön
s hol a Halál a szolgává tett földön
a mártírokból légiót soroz:
Ti szabad népek! Moszkva bilincséből
üzen néktek a fogoly bíboros.

Egyedül álltam, Istennel - Hazáért,
míg ránkszakadt a gyilkos Ázsia,
de Boldogasszony zsoltáráért zokogva
velem jött népem millió fia.
Gyilkos erő bár eltörte a kardot,
Krisztus keresztje a magasba tartott
égi jel: itt, a Tisza felett
ti szabadok, ti gondtalanul alvók,
az én keresztem védett titeket.

Mohinál Ugrin, Tomori Mohácsnál...
Vártam én is, hogy mozdul a világ,
s nem hagyja veszni - szemben Góliáttal -
a szabadságért harcoló fiát.
Hisz azt védtük itt, ami a tiétek:
a lelket, amely az oltáron égett,
s karácsony éjjel kialudt a fény...
Magam maradtam, mint egykor a kertek
a Golgotának égbeszúrt hegyén.

Kemény az éj a véres cella mélyén,
a Sátán áll őrt kinn az éjszakán,
és akit őriz, annak nincsen társa,
csak a világot vádoló magány.
Körötte szurony, géppisztoly és börtön
s hol a Halál a szolgává tett földön
a mártírokból légiót soroz:
Ti szabad népek! Moszkva bilincséből
üzen néktek a fogoly bíboros

bernulli
  Válasz | 2006. november 27. 17:42 | Sorszám: 244
Kovács István - Ezerkilencszázötvenhat

„..nékem álmaimban
gyakorta megjelensz.”
(Arany János: Emlények)

Második otthonom volt
a rút Teleki tér.
Gyalog megyek Budáról
nagyanyám angyalához
kék szaloncukorért

kilencszázötvenhatnak
december havában.
Tankok a Széna téren,
ágyúik lőterében
a már szétlőtt házak.

Statárium hirdető
plakátok oszlopa.
Letartóztatott nevek
s a felkiáltójeles
kivégzendők sora.

Hajóhinták… sírhalmok…
Temető a téren.
Fejfatorzók, virágok,
örökmécs-gyertyalángok…
Lánctalpas lidércek.

Járőröző sirályok…
Vacogó léptekkel
vonulok át a hídon…
Bevallhatatlan titkom
az, hogy felnőtt lettem.

Tizenegy éves felnőtt.
Gyermekként ennyit élt.
Vonulok át Budáról
nagyanyám angyalához…
Földig pernyés az ég.

2003. október 24-27.

bernulli
  Válasz | 2006. november 24. 20:41 | Sorszám: 243
Látomások 1956-ról

Vázsonyi Judit, V, 2005-10-30 08:39

...
Testek fekszenek az utcán,
mindegyik fölött angyal lebeg,
láthatatlan lágyan bontogatják
az életbe markoló kezeket.

.......***

A sortűz eldördült odafent,
idelent összeroskadó emberek,
valaki egy arcot tenyérbe temet
"az én fiam nem lőtt, nem lehet!"

Az ablakban remegve áll,
embert eddig még sosem ölt,
remélte a lövés nem talált,
neki is hazája ez a föld.

.....***

Anya rohan a földeken át,
kendője a kezében lobog,
eléri tán még a fiát,
...a vonat már sebesen robog.

Integet elmosódó arcok után
a mozdulat a levegőben marad,
könnyes szemmel bámul, bután:
utolsó fiával az utolsó vonat

száguld Ukrajnából a semmibe,
a "nem tudni hova" megint,
s ő belezuhan a félelembe,
az őszi nap rá aranyat hint.

...***

A fal tövében egy anya zokog,
kántálja sírva most is magában
"dübörögnek az orosz tankok,
ne menj, ne menj az utcára fiam!"

Tegnap átölelte édesanyját
s szólt:"Elindultak már a többiek
megteremteni a szabad hazát,
áll még Újpest és a Csepel sziget.

Szólít a halottak szelleme,
kik a Kossuth téren értünk álltak
fegyvertelen a szavukat felemelve,
nem tudták, hogy a halálra várnak!

Bíztak, s nekünk bízni tovább,
helyettük is élni, vagy halni kell,
erősen fogom a puska tusát!"
...s homlokára még egy csókot lehel.

...***

Testek fekszenek az utcán,
mindegyik fölött angyal lebeg,
a merev tenyerekbe írják,
örökre bennük lesz az üzenet!

forrás http://www.kozkincs.hu/node/1781090

bernulli
  Válasz | 2006. november 24. 20:36 | Sorszám: 242
Magyar hősi ének (1956)

legény, K, 2005-11-15 05:43

Csókot lehelt Rátok a Szabadság,
Szerelmesen harcoltatok érte,
Míg el nem ért a halál.
Érzésetek örökségünk. A vágy,
A cél, a tett miénk lett. Megérte.
Sírotoknál angyal áll.

Ne emlegessük most az árulást,
A bűnösök álszent virágait,
Példátok az Igazság;
Túléli a gyáva gyalázkodást,
A hatalom tébolyult álmait,
Nem kezdi ki a gazság.

Akkor is tiszteltünk Benneteket,
Mikor hóhérok nem sírtak velünk,
Mikor a könny tiltott volt;
Veletek őriztük a nemzetet.
Lelketek áldott honvédfegyverünk,
S e lélek nem lehet holt.

Magyarokat termő forradalom,
Nemzeti, szent, keresztény és tiszta.
Egybefűzött szívet, kart.
Hallgasd, hogy súgja a sok sírhalom:
„Szabadságunkat szerezzük vissza!
Aki magyar, velünk tart!”

(2002. november 1, Mindenszentek)

forrás http://www.kozkincs.hu/node/1781872

bernulli
  Válasz | 2006. november 24. 20:32 | Sorszám: 241
1956 a miénk!

Horváth Magdi, V, 2005-08-07 02:02

Ötvenhat a miénk
ezt is ellopnátok, mint annyi mindennel tettétek!
Ötvenhat a miénk
bár ma is felakasztanátok
már nem bitóra, csak szögre, kampóra
de eltemetnétek drótokkal összekötözve nagy titokban
ha nem másképp, hát elorozva, mintha a hősök ti lennétek!
Ötvenhat a miénk
és utódainkké, bár sokukat rútul félrevezettétek,
ám nem tart örökké az uralmatok!
A fejekben, ha lassan is, de tisztul a kép
felébred az öntudat hosszú álmából,
hogy soha többé ne tévessze össze senki,
semmilyen hazugságáradat,
hogy ki volt a gyilkos és ki az áldozat!

forrás http://www.kozkincs.hu/node/1777644

Időzóna: CET
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27 
 

Új téma  Új hozzászólás       előző téma   következő téma
Ugrás:

Email a webmesternek | Gondola