|
Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
|
|
nereus |
Válasz | 2006. szeptember 27. 11:05 | Sorszám: 140 |
|
Szilovan Narimanidze KÖSZÖNET
Amikor a szabadság harangja
felzúg és kivirulnak a rózsák
innen, a távoli Georgiából
küldöm népem testvéri fohászát.
Érzem minden fájdalmatok
sorsotok ezer csapása éget
de mert erőben kitartottatok
adjatok helyt szívetekben
egy kartvél* köszönetének.
Még sokminden nyomaszt
még szükség lesz erőre, barátaim,
ezért esengek hősi múlthoz,
bajainkra ő nyújt vigaszt.
Bízom bennetek, szívem folyvást
hozzátok visz újra meg újra
most kezd megnyugodni végre –
látom, felfelé halad a magyarok útja.
Imádkozom értetek s magunkért
higgyetek hús-vér testvéretek énekének
s adjatok helyt szívetekben
egy kartvél köszönetének.
---------------------------------------------------------- *Georgiai nyelven az országuk neve: Szakartvelo, kartvéli: a georgiai nép.
(Babirák Hajnalka: „Mi magyarokra nem lövünk!” 1956 máig tartó üzenete Georgiában. = Új Horizont. 2006/ 3. 75. p. Ford.: a Szerző.)
|
|
|
gajo |
Válasz | 2006. szeptember 25. 23:26 | Sorszám: 139 |
|
Sinka István Nem csegődi Pista... Magyari pusztaság!
Óh,egy idő óta,
ami fa nő rajta,
sorban akasztófa. Óh,sok akasztófa!
S hány szép magyar neve
azoknak a fáknak
megkékült levele. S még van, ki örül,ha
e fákon levél van -
nem csegődi Pista,
körözsi Pál olyan. Mennyi átkozott fa!
Kell annak a lombja -
Nem mongol Imre,de
ugor Péter mondja. Égkoszorú adjál
tüzet e pusztára,
s idegen urának
minden barátjára. Eltelik az idő?
majd,majd emlékezem,
s nem teszem egyért se
láng fölé a kezem.
/1957/
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. szeptember 25. 21:23 | Sorszám: 138 |
|
Nincs. Keresgéltem Sinkát, nem sok van tőle a neten.
|
|
|
|
gajo |
Válasz | 2006. szeptember 25. 20:53 | Sorszám: 137 |
Nem fogod megtalálni a neten. Sinkát is mindég úgy kell begépelnem.
Ezt nem tudtam. És még mennyi mindent nem tudunk!!
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. szeptember 25. 20:43 | Sorszám: 136 |
Hogyne.
Most Sziloman Narimanidze grúz költő versét keresem. (Mi magyarokra nem lövünk! 1956) Állítólag van magyar fordítása.
Azt tudtad, hogy a grúzok csakugyan megtagadták a tisztjeik tűzparancsát? Emiatt több harcosukat agyonlőtték Magyarországon a forradalom napjaiban.
|
|
|
|
gajo |
Válasz | 2006. szeptember 25. 20:30 | Sorszám: 135 |
Akkor Sinka is jó?? 
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. szeptember 25. 11:29 | Sorszám: 134 |
|
Köszönöm, ez nem jutott eszembe eddig. Hiszen az Egy mondat c. Illyés-vers sem 1956 októberében született...
|
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2006. szeptember 24. 16:45 | Sorszám: 133 |
Kodály 1954-ben írta ugyan Zrínyi szózata c. remekművét, azonban 56-os (és mai) áthallásai miatt ide kivánkozik. Egy 56-os ünnepségen is fölolvasható! A szöveget majdnem teljes egészében A török áfiumból válogatta a Mester.
A Google segítségével nem találtam meg ezt a szöveget a neten, a partitúrából kimásoltam, így legalább előbb-utóbb a Google segítségével megtalálható lesz.Kodály Zoltán:
Zrínyi szózata Sárdis városa megvételekor egy vitéz magára Krőzus királyra akadván meg akarja vala ölni. A király fia, ki egész életében néma vala, látván veszedelmét atyjának, megszólala mondván: Ne bántsd a királyt! Vajon nem hasonló-e az én mostani felkiáltásom édes nemzetem tehozzád. Látok egy rettenetes sárkányt, mely méreggel, dühösséggel teli, elragadja s ölében viseli a magyar koronát. Én, csaknem mint egy néma felkiáltok, ha kiáltásommal elűzhetném ezt a dühös sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet! Szegény, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon. Hogy senki utolsó, halállal való küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül én vagyok-e őrállód, vigyázód, ki megjelentem veszedelmedet? Nehéz ugyan e hívatal nékem, de ha az Isten hazámhoz való szeretetet rám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök, Hallj meg engem élő magyar! Ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz. Magyarok! Ti néktek szólok: Ez a rettenetes sárkány a török, már Váradot, Jenőt tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságra vitt. Erdélyt, koronánknak legszebb boglárát felprédálta, fejedelmét eltiporta, nemzetünket, országunkat gázolja, mint egy vadkan a szépen plántált szőlőt! Elfussunk? Nincs hová! Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk. Senki a maga országából ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. Az mi nemes szabadságunk az ég alatt sehol nincs, hanem Pannóniában. A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely. Itt győznöd vagy halnod kell! De miért kelljen elvesznünk, avagy kétségbe esnünk, míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten mennyországban bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk. Ne bántsd a magyart! Teljesek a históriák nemzetünk dicsőségével, teli a világ azoknak emlékezetivel, és Európának egy szeglete sincs, aki a mi eleinkről becsülettel ne szólna: Ne bántsd a magyart! De meg kell vallanunk: csúfsága lettünk a nemzeteknek és magunknak, Ellenségünknek pedig, valahonnan jön ránk, prédájává. Miért? Vitézségünk romlásáért, a részegségért, tunyaságért, az egymás gyűlölésért és ezer ilyen vétkünkért. Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók! Ne bántsd a magyart! Most, ha valami csak megrezzenik is a török részéről, futunk ide s tova, vizeken által, havasokon által, Ki imide, ki amoda. Minden remédiumunk csak a másoktól való segítségkoldulás, Nincs magunknak népünk, kivel szembe szállhassunk a veszedelemnek, Nincs egy emberünk, a’ kit hová tehetnénk. Boldog Isten, mely hitványság! S mi vagyunk a magyarok? De bár azoknak ne mondjuk magunkat, ha Váradot vissza nem vesszük, Erdélyt elvesztjük. Ne is hadakozzunk bár azután, hanem fussunk ki az országból! Úgy hallom, Brazíliában elég puszta ország vagyon, kérjünk spanyol királytól egy tartományt, csináljunk egy kolóniát, legyünk parasztok! De ha ki bízik Istenében, szereti hazáját, vagyon egy csepp magyar vér benne, kiáltson fel az égbe Istenhez, énekelje velem ez Debóra énekét! Kik szabad akaratból adtátok magatokat a veszedelemre, áldjátok az Urat! Új hadakat választa az Úr, és Ő forgatá fel az ellenség kapuit. Ne bántsd a magyart! Így vesszenek el, Uram, minden ellenségid. Akik pedig téged szeretnek, mint a nap az ő feltámadásában, Úgy tündököljenek! Ámen!
|
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. szeptember 10. 16:26 | Sorszám: 131 |
|
Tóth Éva: EMLÉKVERS
......... Október 23-án szép szelíd derült ősz
volt abban az évben sárga lombon fényes napsugár ahogy Petőfi kívánta
s minthogy utolsó óránk elmaradt
gyorsan bekaptuk az ebédet Gubics Erzsivel a menzán
és elmentünk a Piac utcai antikváriumba (bár azt hiszem másik nem is volt Debrecenben)
én Az élő költő című 1936-ban kiadott poszthumusz Kosztolányi-válogatást vettem meg 2 forintért
és ceruzával beleírtam (ex libris gyanánt) hogy Tóth Éva könyve
meg a dátumot is ez volt a szokásom akkoriban
Utána elmentünk a Déri Múzeumba amelynek süllyesztett parkjában játszottunk télen az ostrom után
mikor a Püspöki palotában kaptunk menedéket Szendi Tihamér
zongoraművész lakásában aki Nyírmihálydiba menekült a bombázások elől
mi pedig Csóka úr kocsmájának pincéjébe a Jósika és Kassa út (később Szabadság útja) sarkán
azon vonultak be az oroszok,
s mikor a mi házunkat bombatalálat érte (amúgy nem is a mi házunk volt mi csak lakók voltunk)
akkor mentünk le Csóka úr pincéjébe ahol voltak már vagy ötvenen
Féltünk a németektől hogy elviszik apámat
nem volt katona mert zsíros szódát ivott kicsikorában
véletlenül Juliska néniéknél a tanyán nagymosáskor
mert az ő bögréjében volt a zsíros szóda s ő nagyon szomjas volt mert nagyon meleg volt
és elérte a bögrét a mosóteknő szélén és egyből felhajtotta
De a németek nem bántottak bennünket igaz a legelső oroszok sem
én a pinceajtónál aludtam mikor bejöttek csupa fiatal katona
nevettek sírtak fényképeket mutogattak ölbevették a gyerekeket mint később
a hős felszabadító szovjet hadseregről szóló filmeken
énekelték a Volga Volgát
nekem egy hal alakú kis brosstűt adott az egyik de nem olyat mint amilyeneket Aureliano Buendía
ezredes kovácsol Macondóban mert azok aranyból vannak aztán mindet beolvasztja és újrakezdi
az enyém piros üvegből volt csillogó aranysárga foglalatban de nemsoká elhagytam
nem is volt más ékszerem húsz éves koromig
mert a fülbevalómat amit apám a karikagyűrűjével és az anyáméval meg két méter
skótkockás szövettel együtt elásott a fáskamrában
kiásta a szomszéd és mikor apám rájött átment hozzá és azt mondta neki
hogy úgy vigyázzon Kovács úr hogy délután rendőrökkel jövök vissza
és Kovács úr úgy vigyázott és a rendőrök nem találtak semmit
Kovács úr pedig hamarosan új nagyobb házat épített a lebombázott helyett
Visszatérve a Püspöki palotához amely nem a püspök palotája volt hanem bérpalota
szóval amikor ott laktunk és a Déri Múzeum parkjába jártunk játszani
szerettünk felmászni a Medgyessy szobrokra jól el lehetett rajtuk helyezkedni
a karjukon a lábukon az ölükben még a vállukon is
az egyik férfi egy kisebb férfit tart a kezében ez a Néprajz
én a Régészetet szerettem legjobban szelídarcú sisakos meztelen nő
de minthogy bronzból vannak az se volt baj hogy meztelenek
A következő oroszok már nem voltak olyan kedvesek és románok is voltak velük
a kocsma falának támasztották az ágyúikat onnan lőtték a tüzérlaktanyát
egy fiatal katona azt mondta apámnak hogy germánszki germánszki és a szájába tette a géppisztolyt
anyám sikoltott odaküldött bennünket mi visítottuk hogy apu apu
egy öreg katona mondott valamit a fiatalnak megfogta a karját és elvitte onnan
apámnak akkor egyébként Chaplin-bajsza volt és hullámos fekete haja azt hiszem dinári típus
anyám elájult mikor a fiatal nőket tuszkolták a pincelépcsőn felfelé a puskatussal
huszonöt éves volt és három gyermek anyja
akkor még nem tudtam hogy miért ájult el és milyen szerencse hogy elájult mert így békén hagyták
pedig már majdnem hat éves voltam és én szoktam hallgatni a rádiót
míg anyám mosott vagy Ilikét pelenkázta talán még Bandit is
és én ültem a kisszéken és figyeltem és szóltam anyámnak ha azt mondták
hogy légiveszély Debrecen fölött
és akkor szaladtunk a bunkerbe vagy ki az erdőre vagy ha már nem volt idő
akkor anyám a konyha sarkába állt és hármunk fölé hajolt
mert hallotta a rádióban hogy egy ház összeomlott de a gyerek
akire az anyja ráhajolt életben maradt
Anyám nem félt mikor jöttek a repülőgépek
Bözsi meg Kató kint rohangáltak az udvaron és sírtak ordítottak a földre vetették magukat
én azért féltem mikor bombáztak meg mikor a gázgyár felrobbant
a Sztalin gyertyáktól és a Sztalin orgonától is egyszer be is pisiltem
és 1989-ben Oxfordban a St. Catherine’s College díszvacsoráján
jöttem rá hogy miért nem bírom ha bömböl a rádió vagy a tévé
Csóka úr pincéjéből a Városháza pincéjébe mentünk
és mikor kizavartak bennünket az oroszok
mentünk a Piac utcán a Nagytemplom felé Ilike és minden vagyonunk a gyerekkocsiban
és már majdnem ránksötétedett és kijárási tilalom volt
így kerültünk a Püspöki palotába nem is Szendi Tibor hanem Szabó Emilék
lakásába ők voltak Nyírmihálydiban
és Szendi Tihamér hegedűművész volt és náluk volt a kulcs
és én még ilyen gyönyörű lakást nem láttam de anyám nem engedte hogy
a többi szobában bármihez hozzányúljunk pedig én szerettem volna látni a zongorát
aztán jöttek az oroszok és elvitték éppen mikor Szabó Emilék jöttek a lépcsőn felfelé
de az oroszok jószívűek voltak és szerették a gyerekeket
és anyám odaküldött hozzájuk hogy kérjük el tűlük a dohányszínű paplant
meg még sokmindent és ide is adták volt velük tolmács is és így sokminden megmaradt
aztán a Püspökiből is el kellett mennünk de előbb még
megjöttek nagyanyámék a Bácskából egy szekéren Bazsával Macával és Zolival
a Hatvan utcában Bözsi néniéknél laktunk
a Zsíros Balog házában akit később kuláknak nyilvánítottak és kitelepítették
igaz hogy Bandi bácsit is becsukták ő pedig vagongyárista volt de cséplőgépet csinált és csépelni járt
Rózsi néni meg a vonat tetején utazott Pestre
ő mindenkivel tudott beszélni a románokkal meg az oroszokkal is
aztán hazajött Sanyi a frontról meg Jancsi Peti megőszült tizenöt évesen
mi aztán a Parasztpártban laktunk a Csokonai Színházzal szemben
de nem volt mit enni és mi is elmentünk nagyanyámékkal Püspöknádasdra a
vagonban mikor földet kaptak apám csak aratáskor jött utánunk
Nádas sváb falu volt a svábokat kitelepítették de sokan visszaszöktek
nagyanyáméknak meg honvágyuk lett és visszajöttek Debrecenbe
kint laktak egy tanyán a Veres Csillag téeszcsében Sidóékkal ők Erdélyből menekültek
mi meg mikor megszűnt a Parasztpárt a Böszörményi úti kislakásokba költöztünk ahol vizes volt a fal
aztán a Dobozi utcába a bezárt temető mellé ahová Fehértai dédnagyanyámat temették
aztán a Rakovszkira amit Fürst Sándornak hívtak és ahonnan látszott
a Nagytemplom tornya de a konyha nagyon hideg volt
így télen bevittük a sparheltet a nagyobbik szobába és ott aludtunk mind
az öten és egy csajkában melegítettük a vizet
amit harapófogóval vettünk le a tűzről mert forró volt és beleöntöttük
a lavorba és hideg vizet öntöttünk hozzá
és előbb megmosakodtam derékig aztán levettem a lavort a hokedliről és beleültem
aztán beleálltam és megmostam a lábamat is
minden nap hiszen már nagylány voltam többször voltam szerelmes verseket írtam
színházba jártam moziba hangversenyre
láttam a Hamletet és a Trubadurt hallottam a Les Préludes-öt
és a Székelyfonót a Szabadtéri Színpadon Rozóval a kerítésre kapaszkodva
ott volt Kodály is Emma nénivel
franciául tanultam olaszul latinul kicsit angolul
finnül románul németül és oroszul persze
szerettem a cirill betűket egy délután megtanultam őket Luló néni férjétől
mikor a hadifogságból hazajött
ráírtam a füzetemre hogy Eva Andrejevna Toth
később Tóth fille-nek neveztem magam a meteorológiai szakköri füzetemen amibe lábtól verseket írtam
és naplót óizlandi runaírással mert a képírás amit kitaláltam nem volt elég differenciált
sokszor voltam Pesten egyszer Egerben is a filléressel meg Tokajban
Kolozsváron voltam külföldön először életemben
október elején őszi verőfényben néztük a vonatablakból kihajolva a Királyhágón túl
a rétet elborító kikericseket
kékek voltak és lilák meg a fekete bivalyokat
most pedig kihajoltunk a Déri Múzeum ablakán mert valami lármát hallottunk kintről
a pártbizottság előtt ott voltak az egyetemisták meg a Fazekas gimnazisták
és kiabáltak és mi kiszaladtunk a múzeumból
a torkom elszorult olyan volt ez mint 1848 március tizenötödike
és végig szaladtunk a Piac utcán be a Kossuth utcába futottunk lélekszakadva az iskoláig
és minden osztályba bekiabáltuk hogy tüntetés van gyertek azonnal és futottunk vissza
és kivonultunk a vagongyárhoz aztán be a nyomdához
és ott Görbe János elszavalta a Nemzeti dalt amiért később becsukták
leverték a vörös csillagot üvegből volt csörömpölt
aztán kivonultunk az egyetemre aztán vissza a Nagytemplom elé
és hirtelen kialudtak a lámpák és az ávósok belelőttek a tömegbe
nekem nem lett semmi bajom futottam hazáig
aztán folyton hallgattuk a rádiót szedtük a röplapokat s minthogy a Fürst Sándor utca
a Szabadság útja folytatása
ott jöttek be megint az oroszok a házunk előtt
éjjel nappal jöttek a tankok alig bírtunk köztük átszaladni
aztán hajnalban ágyúszóra ébredtünk november 4-e volt
és anyám ócska fekete ruhába öltöztetett kendőt kötött a fejemre
és mielőtt lementünk a pincébe megpróbált csúnya öregasszonynak maszkírozni
szerencsére a mi pincénkbe ezúttal nem jöttek az oroszok
tankkal őrizték viszont a Városháza kapuját és távíróvonalakat szereltek fel a mi utcánkban is
akkor még elég jól tudtam oroszul mondtam nekik hogy menjenek haza
de azt mondták hogy meg kell védeniük bennünket az imperialistáktól
aztán gyülekezési tilalom lett statárium menekülés nyugatra
én is gondoltam rá hogy elmegyek hetekig egy József Attila egy Radnóti egy Illyés és egy Szabó Lőrinc
kötetet hurcoltam a kis aktatáskámban minden eshetőségre felkészülve
de aztán itt maradtam és Gubics Erzsi tavaly meghalt rákban
én beszéltem a sírjánál de fojtogatott a sírás
szakadt a hó és alig lehetett hallani cirill betűkkel
|
|
|
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. július 23. 11:21 | Sorszám: 128 |
|
Szabó Lőrinc MEGLEPETÉSEK
I.
Gyanútlan vers október 15-én
Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,
van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor, van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele, ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel, van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem. II. Egy hét múlva
Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.
Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet. Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ. Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy. Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat. Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt. III. December közepe
Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:
Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem”, szólt a rádió. És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint; s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek: hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát… De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!
És: Isten áldd meg a magyart!
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. július 02. 19:08 | Sorszám: 127 |
|
Kányádi Sándor: KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett mint utólag
utólag minden kiderül mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el s így állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér
nem sirató csak szomorú Mellékdal a pótkerekekre de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is s ha lenne visszatérte
boldog aki nem éri meg (1992)
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. július 02. 19:06 | Sorszám: 126 |
|
Kányádi Sándor: KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos nem volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett
bíborló színben sok beszéddel
meg volt rakva virágos néppel
bezzeg amikor érkezett vöröslött de amint utólag
utólag minden kiderül
bíborát nem a pirkadó nap
vértől vereslett mint utólag
utólag minden kiderül mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett
a színen csak siránkozás van
mint a görög tragédiában
belül történt mi megesett hát sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el
honnan lehetett volna tudni
hogy sic tranzit gloria mundi
a dicsőség így múlik el s így állunk ismét mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen
a magunk kárán kell tanulnunk
ismét itt állunk mint az ujjunk
sok hite-volt-nincs nincstelen s tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos
sárgára avagy zöldre festve
tülekedünk egymásnak esve
ha jön a volt-már villamos félre ne értsd a dalom testvér
nem sirató csak szomorú
nem szeretném ha lépre mennél
félre ne értsd ismét/lem testvér
nem sirató csak szomorú Mellékdal a pótkerekekre de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos s nem lesz-é vajon visszatérte
boldog aki nem éri meg
halomra halnak miatta s érte
most is s ha lenne visszatérte
boldog aki nem éri meg 1992
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. május 23. 08:17 | Sorszám: 125 |
|
Na, most a Szálasi propagandaminisztere - talán nem véletlen - , hogy különösebb nyilvánosságot nem élvezett az irodalmi kézikönyvekben.
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. május 23. 08:11 | Sorszám: 124 |
|
Na, most a Szálasi propagandaminisztere - talán nem véletlen - , hogy különösebb nyilvánosságot élvezett az irodalmi kézikönyvekben.
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. május 23. 08:06 | Sorszám: 123 |
|
Hát ami van: Alföldi Géza: Tanár Úr Egyszer . . . Tanár Úr egyszer verset írtam, -
Még volt rá mentség: 16 éves voltam.
S mert elfogott valami kemény magyar bánat,
Hogy "magyar vagyok" vadul danoltam. Ön a sárga földig lehordott érte,
Mert azt írtam: magyar az ég, a fű, a mályva,
Magyar a szemek nézése, az állatok hangja
S magyarul kel a kenyér kovásza. Rámolvasta, hogy a kenyér kelése
Egyszerű, szabályos vegyi folyamat
S a kovász Cegléden is, meg Amerikában
A szeszes erjedéstől egyfélekép dagad. A kakas is egyformán kukorékol,
Mindenütt egy az ég, a fű, a mályva,
A szemek is egy törvény szerint égnek
S ugyanaz a madárdalok varázsa. Huszonegy éve! . . . S most innen távol
Idézem s hívom Önt a multak távolából
S átordítom száz kilométereken át,
Hogy belereng az ég, a nap is lángol: Tanár Úr! Igen is van magyar ég, fák
S magyarul virágzik a magyar virág.
Még a magyar ökör nézése is más
S mások, de mások a magyar bikák! És más bizony az idegen kenyér,
Más a kelése, más az illata!,
S hiába van egy Göncöl Szekér,
Odahaza mégis más a csillaga. S ha nem hiszi el, hogy minden, minden
Más odahaza: a virág, illat, avar, -
Legyen csak egyszer, mint ma én,
Hazátlan, árva, bolyongó magyar! ____________________________
Másoltam egy másolatról (Szerk) Forrás: http://sfkornyek.szabadsagharcos.org/index.html
http://sfkornyek.szabadsagharcos.org/index.html
|
|
|
|
nereus |
Válasz | 2006. május 23. 08:02 | Sorszám: 122 |
Alföldi Andrásról hallottam, ókortörténész volt, 1947-ben Nagy Britanniába távozott, így akadémiai tagságától is megfosztották.
Alföldi Gézát, sajnos, most keresem. Vajon jól írtad a nevét, kedves Bernulli?!
Üdv: n.
|
|
|
|
Gyennnge Árpád kilencker főccinthét |
Válasz | 2006. május 16. 13:09 | Sorszám: 121 |
|
James Turner: BELÜGYMINISZTER! A KURVA ANYÁD! Fújjál tavaszi szél, fújjál!
Miért lőttetek a terhes feleségem után?
Azt nem mondta meg senki?
Miért ütöttétek le az anyánkat
a degenerált belügyi faszok?
A tárgyaláson ellenünk felsorakoztak mind.
A felsorakozott rendőrtanúk, közül néhányan elfelejtett néhány dolgot,
de a bíró merengve kisegített...
Bent voltunk a lakásban én,
a sógorom és néhány gyerek.
Akkor lőttek. Hát én a lyukba is bemásztam volna,
de nem bírtam.Ütöttek ahol értek,
akkor hugyoztam be,
először azt mondták ököllel
mentem hármuknak,
aztán késsel,
végül kaszával.
Miért kellett gumibottal
verni asszonyokat, gyerekeket,
miért kellett az anyámat a pisztollyal fejbe ütni?
Egyikük a lábam közé lőtt.
Pedig csak azt mondtam
jó emberek ne üssétek az anyámat!!!
A fegyver markolatával leütöttek.
Miért kellett a drága ó édesanyám homlokához
pisztolyt fogni, hogy adja ki a fiát.
Lefogták mindet.
A gyermekek zokogtak az útszéli bokrok mögött.
Ríttak mind, ríttak.
|
|
|
|
alexander |
Válasz | 2006. május 14. 09:03 | Sorszám: 120 |
|
1 9 5 6 Európa szívében, Budapesten
Jajveszékel, dübörög az ég!
A Corvin közben, Széna téren
Emberirtó verőfényben
Írt köveken járok ünnep reggelén -
Vérfövenyen – sápadt arccal
Mély zavaros kábulatban
Hallgatom a gránátok hogy zuhognak
Az ünnep-hangú késő őszben
Vérpad épült – vesztőhely az áldozatnak... A Corvin-közben, Széna téren
Mit üzennek
Gyermek arcú sebesültek?
Büszkén törtek tetem országon át
Álmot szőve keletről nyugatnak
Ám cserbenhagyta őket a világ – Már sok éve. Virágba borult minden remény,
Most szemlesütve állok hideglelősen -
Oly közel a vég – kísért ama régi kép:
Szólít az a másik valóság
Hiába a segélykiáltás
Elrabolták és meghalt a megvasalt szabadság! A Roosevelt téren – Moszkva egén
Nem kellett magyar élet és igazság! A novemberi hideg őszben
A város minden szegletén
Még ragyogott a megváltó remény
Megszületett a régen várt magyar tavasz
Virágba borultak a megőszült szigeti fák
De egyetlen éjszaka alatt
Megjött a Tél és november negyedikén
Megfagyott minden virág -
Az ország gyászban és romokban állt
Eltaposott mindent a pufajkás csizmaláb! Ajánlás:
Herceg ugye tudod mi az igazság?
Ha húsába vág, hallgat:
Nem akar tudni róla a világ...
|
|
|
|
|
|
szalonna |
Válasz | 2006. május 12. 21:48 | Sorszám: 118 |
|
esek ötvenhatos verseket, idegen nyelven... főleg franciául, angolul, olaszul..
|
|
|
|
alexander |
Válasz | 2006. május 07. 21:36 | Sorszám: 117 |
|
A terror hagymáza A pincében a hóhérlegények
Végrehajtották az ítéletet.
Lábukat felhúzva a test alatt
Hevert a sok-sok áldozat.
Ölték Őket szakadatlan –
Arccal a fűrészporban -
Még élt, vallatták 36 órán át –
Görcsbe rándul a mozdulat
Az ájult test alatt –
A test alatt, sok test alatt
Nyögött a véres padozat –
Húzva vonva lábaikat
A fekete zsíros földeken át
Kihullott ájult álmukból a jaj-világ –
Átlépve a homlok barázdát, menekülő
Gondolatok keresték a szabadulást – Elkapták a pincében a hóhérlegények –
Másnap végrehajtották az ítéletet -
Lábaikat felhúzva a test alatt
Hevert a sok-sok áldozat -
Patkányok rágták a holtakat –
Ölték Őket szakadatlan, éjjel és nappal –
Arccal a porban – jeltelen sírban
Elkaparták sötét titokban: 1956-ba
|
|
|
|
bernulli |
Válasz | 2006. április 28. 17:25 | Sorszám: 116 |
Kedves Nereus!
Köszönjük, hogy elindítottad az ÖTVENHATVERS-ET!
Mindig aktuális marad.
Ismeri valaki Alföldi Géza Fegyvert adjatok! című versét?
Segítsetek!
|
|
|
|
