Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
|
bernulli |
Válasz | 2006. április 28. 16:18 | Sorszám: 115 |
Váci Mihály "népünk legtisztább áldozása" címmel megjelent ötvenhatos naplójából Nagy Imre szólt, akit úgy vártunk, róla szólt titokban az álmunk, De ő is megcsalt, becsapott minket, mint gyermekeket – rendre intett. míg amoda már könnygáz facsarta amúgyis könnyes szemünket. Nem volt elég a könny, mit eddig facsartak szemeinkből, nem volt elég a parázs, a sok üszök, mit szeemüregünkbe raktak, nem volt elég a gyötrelmek mardosó savja, mely szemünket üres gödrökké marta, nem volt elég hogy szemeink gyönyörű gyöngyét kivájták pilláink közül, mint a kagylüók drága gyöngyét, s az sírások füzérei fűzték, s szétpergő szilánkokra törték. Csodálkozó kék szemünk a könnyek arcunkba vájt medrében elszivárgott, Szemünk olvadt ezüst tégelyéből a könnyek [serege] sisteregve izzva sercegett s arcunkba szörnyű jeleket égetett-vágott! E nép könnye nem volt még elég! E nép könnye nem volt még elég! látását még nem vette el egészen, még látott valamit a könnyek zuhatagán át, még látta, felismerte a gyilkos arcokat, még megjegyezhette, kik hajolnak fölé fegyverrel, még látta szerették volna hát szemét kivájni örökre feltűzdelni a szuronyok hegyére, hát bombát dobtak rá, fakadjon ki szeme buggyanjon ki mint eleven seb, ne legyen csak szivárgó üreges sötét helye, csak két üszkös seb maradjon s a véres nyíláson csorduljon ki vér-könnye szakadatlan, agyveleje buggyanjon ki patakban, csak ne lásson, ne lásson, ne lásson! Bombát dobtak – de a robbanás nem vakított meg: – letépte szemeinkről a vakságot s ha hull a könny – csak tisztábbra mossa szemünket mely előtt a torkolattüzek fényénél az igazság fellángolt.
|
|
bernulli |
Válasz | 2006. április 28. 16:15 | Sorszám: 114 |
folytatás És itt kezd-dött az árulás! Itt kezdődött el nagy megtagadásod! Itt kezdtek eladni és elárulni Nem először – de leggaládabbul! Egy nép színe-java gyűlt össze itt! A vulkán felgörgette szörnyű köveit, Izzva sistergett a legtisztább ércek lávája, az indulatok hófehér tiszta felhője, ötszázeezer ember állt e szent köveken, ötszázezer ember hallatta a szavát, kért, követelt, sürgetett, öklét rázta – szívét emelte, dübörgött – zúgott énekelve, de vezetői – akik sohasem vezették! vezetői – akik mindig csak terelték, vezetői – akik csak hajszolták-kergették, vezetői – kik soha nem előttük jártak, vezetői – kik nem a kormánypálcának de a dorongnak és korbácsnak véginél álltak, mindig hátul, mindig hátul, vezetői – kik soha nem e nép elől jártak, de akik mindig e nép mögött álltak, úgy bántak veled most is mint gyermekkel, hagyták, hogy játszd ki magad – ártatlan jelszavakkal-énekekkel, hagyták hogy kiáltsd ki ami fáj, majd elfáradt a jajokba a száj, hagyták hogy átkozódj, dühöngj, még jobb is ha így kiadod dühöd, hagyták hogy egy évtizedben kikiabáld magad, majd tíz évre újra befogják a szád! Ott voltak ők a függönyök mögött, Röhögtek, míg nekünk fogunk ketté törött, röhögtek míg a Himnuszt lengettük feléjük, s rúgtak, mikor még szivünk mutatva kértük őket – mi kértük! – őket hogy hallgassák meg szavunkat, s a morajló időket! És nem jött ki egyetlen egy, közülük egyetlen sem, ó mennyi volt itt közülük azelőtt, hányan voltak – ki tudta számon tartani sok tisztüket és méltóságukat, elővarázsolt rangjukat. hány törtető titkár és hány marcangoló miniszter, elvetelmült elnök, hány here helyettes, hány bárgyú bizottsági tag, hány vétkes vezetőségi tag, ó hányan voltak itt még máma is, hányan fonták falánkságuk háló hurkait testünk köré, még ma is benne rángtunk hálójukban, s egész befont országunk hányan zümmögtek itt finom legyűrt[?] kocsik zöngésével, s cikkáztak mint könnyű darazsak – kék fénnyel, ó hányan csörtettek – ordító ordasok, s nyúltak a porba lapulva – róka-ravaszok, de most nem volt egy sem ki kiálljon, lehet: Hazudni könnyű: hangos harsogók, Zsarolni könnyű: zsarnok zsarolók. Bűnözni könnyű – bérelt banditák, Vétkezni könnyű – vásárolt vezetők, Gyilkolni könnyű – gyötrő gyilkosok. Országot eladni könnyű: átkos árulók Népet irtani könnyű: – öletni lehet: őrült öldöklők. De egy nehéz: – elibénk állani, hangos harsogók Hazudni lehet: hazug harsogók De egy nehéz: – kiállni elibénk, nagyon nehéz: – De egy nehéz: – előttünk állani nagyon nehéz: – nekünk felelni nagyon keserves: – mentegetőzni! [nagyon keserves]: számot adni, rettenetes lesz: megbűnhődni, borzalmas lesz: – mindenért fizetni.
|
|
bernulli |
Válasz | 2006. április 28. 16:14 | Sorszám: 113 |
ugyanő, ugyanonnan Talán nem is hittük! Elhittük mi ezt akkor!? Csak néztünk körül – igaz ez! Nem jön értünk valaki? Nincs mögöttünk egy gyanakvó szempillantás? Nem igaz, hát nem figyel senki?! Nem jegyez senki. Nem írják fel a nevünk! Ennyi ezer ember közt ninbcs egy sem aki azt kiáltsa: De elvtársak! Nem hittük: – hát nem vesznek körül ávósok, katonák, oroszok. Nem teszi senki a kezét a vállunkra – Nyugodtan hazamehetünk!? Nem jegyezték meg az arcunkat?! De igen az arcunkat azt megjegyezhették! De! az arcunkat megjegyezzék. A tekintetünket ne feledjék. Ne feledjék a hangunkat sem! Ne feledjék azt a mennydörgést, azt a forró könnypatakot, Jegyezzék meg jól az arcunkat, a tiszta bátor tekintetet, ez a bátrak, a bvecsületes szándékúak, az életet, a szabad életet szeretők arca, hangunk – egy nép hangja, Ezt a hangot jól jegyezzék meg! Ezt a hangot mi sem feledjük! Sokáig nem hallottuk ezt a hangot, csak morgását valahol mélyen csak nyögéseit, sóhajtását, csak mélyről jövő jajgatását, elfojtott hörgését-vajúdását, csak már haldokló fuldoklását hallottuk mi is e hangnak, s már azt hittük, hogy elhallgattak, hogy örökre elhallgattak mibennünk is, az egész népben az ég-zengető tiszta érzés, a szabad, szeleket-keltő hangok. És most mi magunk is döbbenve hallottuk, hallgattuk s kiáltottuk a saját hangunkat – mámorban. Hát megszólalt?! Hát ez a mi hangunk! Micsoda zokogtató mámor tört ott ki mindenki torkából. Ó, ez feszítette a mellünk, ez fojtogatta a torkunk ez az amit nem énekelhettünk, amit soha nem kiáltozhattunk, Ez az a hang, amit mondtunk volna, de csak mozgott a néma ajk motyogva, némán csak mozgott volna jajunk, de hangunk nem volt, hogy kiáltsunk! Hát most kitört minden elfojtott kiáltás az összetört bordák közül. A torkokat hiába tépték a régi félelmek hurokjai, a mellet hiába gyötörték a rettegések abroncsai, kiáltások felszakadtak, suhogó szárnyakra kaptak, a jajok zokogva kibuggyantak, kilobbantak, mint a lángok a remegő ajkakon az átkok, volt akinek már nem jutott másra az összetört erőből – csak sóhajtásra, voltak öregek, összetörtek, széttiportak, és elmorzsolt gerincűek, kiknek csak ajkaik remegtek, s nem volt hangjuk – csak egy lehelet! De mindenkinek szive fölül lehullt valami vagy egy szikla, vagy csak egy rög – csak egy szikra, de hegyláncok dőltek ott össze, s alóla feltört dübörögve a kiáltás – Rabok tovább nem leszünk!
|
|
bernulli |
Válasz | 2006. április 28. 16:12 | Sorszám: 112 |
részletek Váci Mihály ötvenhatos naplójából megjelent "népünk legtisztább áldozása" címmel Ó, szent imádság! Százéves fohászunk. Hányszor zokogtál fel sötét-bársony súllyal hányszor terítettük súlyos dallamod magunk elé, mikor a fegyverek meredtek felénk, Hányszor zengtek zsoltáros jajaid, mikor a tankok közt meneteltünk, s az ágyúcsővel szemben csak úgy volt bátorságunk szembenézni, ha a Himnuszt énekeltük. Hányszor énekeltünk Téged legszentebb leganyaibb, legősebb, legaranylóbb dallam, mikor a golyók záporoztak köröttünk, és végső kétségbeesésünkben a Természthez kiáltó megrendülésünkben nem volt más erőnk, mint a te zsoltáros zokogásod. Hányszor csak Téged, Téged! Te kőfalaknál megrendíthetetlenebb erőt adó imádság! – csak Téged tudtunk szembeszegezni a ránk-öldöklő fegyverekkel! Hányszor álltunk zokogva ökölbeszortott kezekkel egymásba markolva, a másikat, akit a borzalom futásra kényszerített, a másikat maradásra kényszerítve, egymást fájdalmasan átölelve, miközben a lábunknál hullottak el a legdrágábbak, akik azok közül akiket e föld kibuggyantott, kisajdult magából, és a golyózáporban csak a Te dallamod, átokként, görcsös ajkakkal elzokogott dallamod volt az egyetlen fegyverünk, erőt-vígasztalást adónk! Himnusz! Nemzetünk imádsága! Néma voltam eddig téged énekelni! Legyek néma, ha másra nyílna ajkam, Számban kavics forogjon nyelvem helyett, ha helyetted – Te Anyák egyetlen ajándéka, más imádságot énekelnék hazámért, Sírom fölött ne zengjen részvét ha nem fogok ezentúl mindenkit arra hívni-buzdítani, hogy csak Téged énekeljen, Himnusz!
|
|
nereus |
Válasz | 2005. november 27. 18:21 | Sorszám: 111 |
Kedves Miklós! Én nem tudom, hogy megvan-e angolul. Angol verset magyarra igen, fordítva bajos nekem.
|
|
|
wihmk |
Válasz | 2005. november 22. 14:59 | Sorszám: 110 |
Benjámin László: ELESETTEK Lánctalpakon, egyenruhában jött a HALÁL értetek. Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett. De már emléketektől is veszik el a becsületet.
Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki Ezt a szomorú országot utolsó kincsétől akarja megfosztani. Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki! Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás. Mi lesz velünk? Már csak a sírban a szabadulás? Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász. (Forrás:Irodalmi Újság, Bp., 1956. november. 2.)
:: Tudja valaki ezt angolul, vagy lefordítaná nekem, legyen szíves? Hálás lennék érte. Fontos lenne... Köszönöm. Vihar Miklós ::
|
|
|
alexander |
Válasz | 2005. november 22. 11:44 | Sorszám: 109 |
Éppen erre jártam, köszönöm az invitálást... a felszabadítókról és tettestársaikról ejtenék néhány szót...a gyilkosokról és apródjaikról...akiket a hallottak örökre megjelöltek...+++FELSZABADULÁS Mementó az áldozatokért Valaki sír az éjszakában, Panasz sodor ma könnyeket, De 45-ben a panasz Nem mentett emberéletet – Hiába Metró-aluljáró, Csak egy fénycsík ama ajtó, Mégsem mehet,- oda senki, - melegedni – Mert a kampós gyilkoseszme tart ott rendet. Dámák, gyönyörök városa: Párizs, Budapest, Moszkva S lám így büntet az orosz és francia Háború-sújtotta büszke szajha – Budapest kapui alatt lapulva, Fagyott meg hajnalonta Mint fagymart kivert kutya – Éhesen – Hajléktalan fiad kicsukva. Nem várt: gyermek, család, Feleség és meleg szoba, Csak nomád gulág-komád – Akit betakart az orosz tél – Ó te szegény, ha újra születnél? Akkor is csak mostoha Számkivetett lehetnél? Itt a Kárpátok közepén - 45 és 56’ telén - Így éltek-haltak a felszabadultak Bitófák kampós árnyai alatt S hiába kértek, nem reméltek – Mert ha eljött hajnalonta áldozatáért a fagy Néhányan már nem mozdultak – Lelkük messze járt, Talán, ahol az örökös nyár Felnevelte álmaikat – De itt az utcán 56-ban Minden élőt megmart a fagy: A holtak némán vicsorogtak, Mert ugye egy fagyott arc Nem mosolyoghat, ha minden árulót – A "szabadultak" – Háromszor is megátkoztak... Holtukban is megátkoztak! +
|
|
|
alexander |
Válasz | 2005. november 22. 11:44 | Sorszám: 108 |
Éppen erre jártam, köszönöm az invitálást... a felszabadítókról és tettestársaikról ejtenék néhány szót...a gyilkosokról és apródjaikról...akiket a hallottak örökre megjelöltek...+++FELSZABADULÁS Mementó az áldozatokért Valaki sír az éjszakában, Panasz sodor ma könnyeket, De 45-ben a panasz Nem mentett emberéletet – Hiába Metró-aluljáró, Csak egy fénycsík ama ajtó, Mégsem mehet,- oda senki, - melegedni – Mert a kampós gyilkoseszme tart ott rendet. Dámák, gyönyörök városa: Párizs, Budapest, Moszkva S lám így büntet az orosz és francia Háború-sújtotta büszke szajha – Budapest kapui alatt lapulva, Fagyott meg hajnalonta Mint fagymart kivert kutya – Éhesen – Hajléktalan fiad kicsukva. Nem várt: gyermek, család, Feleség és meleg szoba, Csak nomád gulág-komád – Akit betakart az orosz tél – Ó te szegény, ha újra születnél? Akkor is csak mostoha Számkivetett lehetnél? Itt a Kárpátok közepén - 45 és 56’ telén - Így éltek-haltak a felszabadultak Bitófák kampós árnyai alatt S hiába kértek, nem reméltek – Mert ha eljött hajnalonta áldozatáért a fagy Néhányan már nem mozdultak – Lelkük messze járt, Talán, ahol az örökös nyár Felnevelte álmaikat – De itt az utcán 56-ban Minden élőt megmart a fagy: A holtak némán vicsorogtak, Mert ugye egy fagyott arc Nem mosolyoghat, ha minden árulót – A "szabadultak" – Háromszor is megátkoztak... Holtukban is megátkoztak! +
|
|
|
wihmk |
Válasz | 2005. november 20. 19:50 | Sorszám: 107 |
Szervusztok. Jár még ide valaki? Ez a vers érdekelne engem. Egy ismerősömnek szeretném elküldeni angolul. Tudja valaki, esetleg? Vagy a helyet, ahol megtalálhatom? Köszönöm,
|
|
|
|
Bumburnyák |
Válasz | 2004. október 28. 10:25 | Sorszám: 105 |
ki ..na nézmá'...te ugyanaz vagy...? be
|
|
|
Marylou |
Válasz | 2004. október 25. 14:14 | Sorszám: 104 |
Nagy Gáspár: Magyar abszurd Rendezői példány (1) Nálunk - két vállrándítás között - történelmileg úgy alakult hogy a hóhérok a vérbírák a sortűz-vezénylők a szadista államvédelmisek a legfőbb ügynökök és a megzsarolt kis besúgók sem tudnak (képtelenek) megbocsátani áldozataiknak (FÜGGÖNY) (2) Ezért aztán csak el-te-met-ni az áldozatokat már nagyon kevés de né-ven ne-vez-ni a gyilkosokat (etcetera) még mindig túl sok azoknak akik... (FÜGGÖNY) (3) Csendes??? Újra csendes!!! (ÚJRA FÜGGÖNY)
|
|
|
Turul |
Válasz | 2004. október 23. 10:44 | Sorszám: 103 |
„BUDAPEST IFJUSÁGÁNAK” Mint vészharangok sürgető szavát, Mely őszi estén felriasztva száll Hallottuk hangod pesti ifjuság, És vádló hangod szivünkbe talál. Veszprém tornyából tekintünk feléd, Hős Pest felé, hol vörös most az ég, Hol lángoló és vérző szivetektől, Most minden régi, szennyes rongy elég. Nem hallgatunk, a budapesti szózat, Ajkunkon hivón, zengőn száll tovább, Hogy felriasszon gyárat, földet, otthont Támadj fel, ébredj Magyar Ifjuság! És Talpon állunk, énekelve járunk, Mindent betölt a szabadság szava Már véget ér halálos, szörnyű álmunk S lehull az éjjel zsarnok csillaga. Az őszi szélben a veszprémi tornyon Megint a magyar zászlót lengetik. Amig élünk, mig vizzé nem lesz vérünk, A magyar zászlót el nem vehetik! Budapest népe, hősök, katonák! Nem éltetek s nem haltatok hiába! Isten velünk és Veletek megyünk, Szabad életbe, vagy a hős halálba! A szerző névtelen
|
|
Balambér |
Válasz | 2004. október 23. 02:14 | Sorszám: 102 |
KENNETH KLÁRA: ANYU,TÜNTETNI MEGYEK ! Tegnap még, selymes szőke hajad Simogatta szelíd anyai kéz... Ma fegyverrel a kezedben A barikádra mész... Tegnap még féltél az iskolában, Hogy a leckét nem tudod jól... Ma? Orosz túlerővel szemben A géppisztolyod szól... Csak tizennégy éves voltál Vézna, kékszemű gyerek, Bekiáltottál a konyhába: Anyu, most tüntetni megyek!!! Olcsó mackóruhát viseltél, Megtalpalt iskolacipőt. Emléked azóta már Csodás legendává nőtt... Mert soha, soha a világon Még nem harcolt ilyen sereg, Halált megvető bátorsággal Ennyi gyerek, magyar gyerek! Szemben az orosz tankokkal Mely mint dübörgő halál Pillanatonként százakat Irgalmatlanul lekaszál! Drága kis testeken gázol Páncélszörnyek hernyótalpa Szovjet tankokra vér tapad És ott feküsztök halva. Halva! Megölték a gyerekeinket A hősöket, mert szembeszálltak... Bolsevista bitangok hada Nemzetgyilkossá váltak! Ezt a vért nem mossa le Évezredek ítélőszéke És egy napon fegyvert ragad A világnak minden népe! Példát vesz Rólad kisfiú, Te vézna iskolásgyerek, Aki beszóltál a konyhába: Anyu, most tüntetni megyek!!!
|
|
akottyabot |
Válasz | 2003. november 05. 10:32 | Sorszám: 101 |
Adorján András, Kocsis L. Mihály: AKI MAGYAR... 1956 c. "rockopera"
|
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. november 04. 04:51 | Sorszám: 100 |
NAGY IMRE UTOLSÓ SZÓZATA 5 óra 20 perc, Szabad Kossuth Rádió "Figyelem! Figyelem! Figyelem! Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkel, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!" (Himnusz - Szózat) A jelentést 5 óra 35 perckor angolul is leadják. Ettől kezdve kétpercenként angolul, franciául, magyarul és szláv nyelveken is megismétlik. 1956.november 4.
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. november 02. 06:07 | Sorszám: 99 |
Tamási Lajos: HALOTTAK NAPJA Menj el a térre ahol fekszenek, mondták - csak menj oda ha nem hiszed. Elindultunk és néztük, hogy dörög egy helikopter a város fölött. Kocsikon fegyver, tankok, katonák vonultak a Szabadság hídon át. A rádióban dobolt a gyászzene, szél fújt, a város vad lélegzete. Esőben csillogtak a háztetők amikor megálltunk a tér előtt. Sötétedett már, nem láttuk a vért, csak a gyertyák lobogtak a holtakért. S nem tudtuk, hogy ki ölt és ki a holt? Hullt az eső, halottak napja volt. 1956.
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. október 30. 08:36 | Sorszám: 98 |
Döbrentei Kornél mondta. (www. dominium.hu)Már csak a cím hiányzik.
|
|
nereus |
Válasz | 2003. október 29. 21:46 | Sorszám: 97 |
Talán Obersovszky Gyula. Köszönet! Szép. Én is hallottam. Reggel megnézem. Szeretettel: n.
|
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. október 29. 19:29 | Sorszám: 96 |
Bocsánat: hallottam (így helyes)
|
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. október 29. 19:27 | Sorszám: 95 |
Az alábbi verset okt. 19-én a Vasárnapi Újságban hallotam. Sajnos sem a címét, sem a költő nevét nem tudom. Ha valaki tudja, kérem írja ide. Nagyon szépen köszönöm ......Mi volt 1956. barátom? Múlt ami elmúlt? Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem volt...Se élő, se holt. Elfelejtetted a Tettet.Amikor a semmiből sok ember valamit teremtett. Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a valami. Hogy Valami volt: s ez a Szabadság. És hogy futott előle a Gazság. Pattant ránk a szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenincs. A sokat emlegetett Nép. Aki látta felejthetetlen a kép: ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt. Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt. Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos Tőre, s aki addig nem hitte: láthatta,hogy gyilkosa is ő, nemcsak őre. Azt hitted véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság? És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják? A csillag lehullt, a Nap ragyog. Azt hitted kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?! Nem kértél sokat, csak az életed, s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámítják talán a véredet. Vér-vár. Vér-vád. Vér-ver. Aléltan elhever. A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed. Földedbe bevernek, mint jelző karót. Élethosszig fizetheted ezt az adót. Jön a defterdár, s tőle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár... Mi volt az életed? Hiába kérdezed... Ahogy a helyet nézed népeknek sorában, légy büszke arra: ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.
|
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. október 25. 06:17 | Sorszám: 94 |
Kassák Lajaos: OLTHATATLAN TŰZ Szép vagy mint a nyári szép virágok kék szemed az éggel egy vörös hajad lángokkal fűzi össze az alkony szád a szomjas hímeknek üzen hadat. Magad vagy kéjtelen és bájtalan szépséged bezárt mint gyümölcsben a mag s mégis te vagy aki után futok szívemből érted mély ima fakad. Hiszek benned s csak érted hiszek még a város népe megint fegyvert fogott halld hogyan üvölt a gyász és a kín s én dicséretedre ütöm a dobot. 1956 Új Látóhatár (München), 1986. október
|
|
nereus |
Válasz | 2003. október 24. 13:29 | Sorszám: 93 |
Tyűha, ez is kimaradt? Köszönet érte! n.
|
|
|
búzavirág |
Válasz | 2003. október 23. 23:30 | Sorszám: 92 |
Márai Sándor: Mennyből az angyalMENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Agyal, vigyél hírt a csodáról. Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett - És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta - Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta - Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.'' Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik - Ők, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság? Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor - A költő, a szamár, s a pásztor - Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, - mennyből az angyal New York, 1956.
|
|
|
3matyi |
Válasz | 2003. október 23. 09:11 | Sorszám: 91 |
Jankovich Ferenc: FORRADALOM Rajtunk van a világ szeme! mert, ugye, milyen érdekes a forradalmi szent zene: gyásszal, vérrel?... S bár zengene hat napon át ez a híres magyar pokoltánc: melyben a kidőltek vérben fekve hallgatják a földet, és az élők, fegyverrel a kézben, tankra hágnak, meghalni merészen: talán még tapsolna is a világ, szegény magyarnak, hogy így kivágja a legszebb forradalmi áriát! Mi lesz még ebből? - zokogja a sok szentszéki nagy, a farizeusok, itt is, amott is hallatván szavuk, kik nem a népet féltik, csak önmaguk! De mi már tudjuk, mi lesz - csak magunk leszünk! És magunk is maradunk! S uralkodunk! Magyar nép, más urat ne ismerj magadon: csak magad! Tudjuk, mi lesz, mert tudjuk, ami van: Forradalom! Hogy kitakarítsuk a port! A rádió is hiába rikolt: hogy hagyjuk abba, mert ha az ég szakad ránk istenestül - akkor is, a mi munkánk: Forradalom! Véres könnyekkel virrasztjuk az éjt. Sebeinkkel kiáltunk - hát kiért? Még talán urakért? Soha! - dörgik az ágyúk, és mi az ágyúk torkával kiáltjuk: Soha! Ne féljetek, most jő meg ünnepe dicsőült holtainknak! fejünk felett az idők órái ingnak, s ütnek: itt az idő a boldogságra, szegény magyar, te ezeréves árva, te mindöröktől fogva mostoha... Most forrunk ki a gondból: minden szennyünkből, mint a must! Úgy habzódva, mint azoknak vére, kik életadva esnek az utcák kövére: s egy nemzetnek parancsol szellemük... Ellenük volnánk? Soha! Csak velük: Hisz jót akarnak! Mit akar még az ármány, ott, ahol egy nép küzd magáért, árván? Hősök vérével írom a falra, ezt: akármi szívszaggató ez a perc - Az élet perce! Úgy gondolj a halálra: hogy itt a nemzet, végre talpra állva! És élni kell! Élni kell nekünk, mert úgy, mint a gyermek, hívnak magukhoz a teendő tettek, és bíztat mátka, anya, feleség... Igaz, élni kell! Mindörökre még... Engem is mátkádul jegyeznek, élet, a hozzád fűzött szép, komoly remények! És nem kellenek segítő kezek: segíts magadon - Isten is veled! (A verset október 25-én, csütörtökön éjjel, ágyúdörgés közben írtam és diktáltam is le az Írószövetség kérésére, azzal a közös reménnyel, hogy az Irodalmi Újság péntekre tervezett számában jelenik meg. J.F.) A Rendületlenül című röplapról.
|
|
|