Új téma  Új hozzászólás

Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció
  előző téma   következő téma
»  gondola Fórum   » Kultúra   » 56 versben (ÖTVENHATVERS) (23. oldal)

 
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27 
 
Fórumunkon a regisztráció szünetel
Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
bernulli
  Válasz | 2006. április 28. 16:18 | Sorszám: 115
Váci Mihály "népünk legtisztább áldozása" címmel megjelent ötvenhatos naplójából

Nagy Imre szólt, akit úgy vártunk,
róla szólt titokban az álmunk,
De ő is megcsalt, becsapott minket,
mint gyermekeket – rendre intett.
míg amoda már könnygáz facsarta
amúgyis könnyes szemünket.

Nem volt elég a könny, mit eddig facsartak
szemeinkből, nem volt elég a parázs,
a sok üszök, mit szeemüregünkbe raktak,
nem volt elég a gyötrelmek mardosó savja,
mely szemünket üres gödrökké marta,
nem volt elég hogy szemeink gyönyörű gyöngyét
kivájták pilláink közül, mint a kagylüók drága gyöngyét,
s az sírások füzérei fűzték,
s szétpergő szilánkokra törték.

Csodálkozó kék szemünk a könnyek
arcunkba vájt medrében elszivárgott,
Szemünk olvadt ezüst tégelyéből
a könnyek [serege] sisteregve izzva sercegett
s arcunkba szörnyű jeleket égetett-vágott!

E nép könnye nem volt még elég!
E nép könnye nem volt még elég!
látását még nem vette el egészen,
még látott valamit a könnyek zuhatagán át,
még látta, felismerte a gyilkos arcokat,
még megjegyezhette, kik hajolnak fölé fegyverrel,
még látta
szerették volna hát szemét kivájni örökre
feltűzdelni a szuronyok hegyére,

hát bombát dobtak rá, fakadjon ki szeme
buggyanjon ki mint eleven seb,
ne legyen csak szivárgó üreges sötét helye,
csak két üszkös seb maradjon s a véres nyíláson
csorduljon ki vér-könnye szakadatlan,
agyveleje buggyanjon ki patakban,
csak ne lásson, ne lásson, ne lásson!

Bombát dobtak – de a robbanás
nem vakított meg: – letépte
szemeinkről a vakságot
s ha hull a könny – csak tisztábbra mossa
szemünket mely előtt a torkolattüzek
fényénél az igazság fellángolt.

bernulli
  Válasz | 2006. április 28. 16:15 | Sorszám: 114
folytatás

És itt kezd-dött az árulás!
Itt kezdődött el nagy megtagadásod!
Itt kezdtek eladni és elárulni
Nem először – de leggaládabbul!

Egy nép színe-java gyűlt össze itt!
A vulkán felgörgette szörnyű köveit,
Izzva sistergett a legtisztább ércek lávája,
az indulatok hófehér tiszta felhője,
ötszázeezer ember állt e szent köveken,
ötszázezer ember hallatta a szavát,
kért, követelt, sürgetett,
öklét rázta – szívét emelte,
dübörgött – zúgott énekelve,

de vezetői – akik sohasem vezették!
vezetői – akik mindig csak terelték,
vezetői – akik csak hajszolták-kergették,
vezetői – kik soha nem előttük jártak,
vezetői – kik nem a kormánypálcának
de a dorongnak és korbácsnak
véginél álltak, mindig hátul, mindig hátul,
vezetői – kik soha nem e nép elől jártak,
de akik mindig e nép mögött álltak,
úgy bántak veled most is mint gyermekkel,
hagyták, hogy játszd ki magad –
ártatlan jelszavakkal-énekekkel,
hagyták hogy kiáltsd ki ami fáj,
majd elfáradt a jajokba a száj,
hagyták hogy átkozódj, dühöngj,
még jobb is ha így kiadod dühöd,
hagyták hogy egy évtizedben kikiabáld magad,
majd tíz évre újra befogják a szád!

Ott voltak ők a függönyök mögött,
Röhögtek, míg nekünk fogunk ketté törött,
röhögtek míg a Himnuszt lengettük feléjük,
s rúgtak, mikor még szivünk mutatva kértük
őket – mi kértük! – őket
hogy hallgassák meg szavunkat,
s a morajló időket!

És nem jött ki egyetlen egy, közülük egyetlen sem,
ó mennyi volt itt közülük azelőtt,
hányan voltak – ki tudta számon tartani
sok tisztüket és méltóságukat,
elővarázsolt rangjukat.
hány törtető titkár
és hány marcangoló miniszter,
elvetelmült elnök,
hány here helyettes,
hány bárgyú bizottsági tag,
hány vétkes vezetőségi tag,
ó hányan voltak itt még máma is,
hányan fonták falánkságuk háló hurkait
testünk köré, még ma is benne rángtunk
hálójukban, s egész befont országunk
hányan zümmögtek itt finom legyűrt[?] kocsik zöngésével,
s cikkáztak mint könnyű darazsak – kék fénnyel,
ó hányan csörtettek – ordító ordasok,
s nyúltak a porba lapulva – róka-ravaszok,

de most nem volt egy sem ki kiálljon,
lehet:
Hazudni könnyű: hangos harsogók,
Zsarolni könnyű: zsarnok zsarolók.
Bűnözni könnyű – bérelt banditák,
Vétkezni könnyű – vásárolt vezetők,
Gyilkolni könnyű – gyötrő gyilkosok.
Országot eladni könnyű: átkos árulók
Népet irtani könnyű: –
öletni lehet: őrült öldöklők.
De egy nehéz: – elibénk állani,
hangos harsogók
Hazudni lehet: hazug harsogók
De egy nehéz: – kiállni elibénk,
nagyon nehéz: –
De egy nehéz: – előttünk állani
nagyon nehéz: – nekünk felelni
nagyon keserves: – mentegetőzni!
[nagyon keserves]: számot adni,
rettenetes lesz: megbűnhődni,
borzalmas lesz: – mindenért fizetni.

bernulli
  Válasz | 2006. április 28. 16:14 | Sorszám: 113
ugyanő, ugyanonnan


Talán nem is hittük! Elhittük mi ezt akkor!?
Csak néztünk körül – igaz ez!
Nem jön értünk valaki?
Nincs mögöttünk egy gyanakvó szempillantás?
Nem igaz, hát nem figyel senki?!
Nem jegyez senki. Nem írják fel a nevünk!
Ennyi ezer ember közt ninbcs egy sem aki azt
kiáltsa:
De elvtársak!
Nem hittük: – hát nem vesznek körül ávósok,
katonák, oroszok.
Nem teszi senki a kezét a vállunkra –
Nyugodtan hazamehetünk!?
Nem jegyezték meg az arcunkat?!

De igen az arcunkat azt megjegyezhették!
De! az arcunkat megjegyezzék.
A tekintetünket ne feledjék.
Ne feledjék a hangunkat sem!
Ne feledjék azt a mennydörgést,
azt a forró könnypatakot,
Jegyezzék meg jól az arcunkat,
a tiszta bátor tekintetet,
ez a bátrak, a bvecsületes szándékúak,
az életet, a szabad életet szeretők arca,
hangunk – egy nép hangja,
Ezt a hangot jól jegyezzék meg!
Ezt a hangot mi sem feledjük!
Sokáig nem hallottuk ezt a hangot,
csak morgását valahol mélyen
csak nyögéseit, sóhajtását,
csak mélyről jövő jajgatását,
elfojtott hörgését-vajúdását,
csak már haldokló fuldoklását
hallottuk mi is e hangnak,
s már azt hittük, hogy elhallgattak,
hogy örökre elhallgattak
mibennünk is, az egész népben
az ég-zengető tiszta érzés,
a szabad, szeleket-keltő hangok.
És most mi magunk is döbbenve
hallottuk, hallgattuk s kiáltottuk
a saját hangunkat – mámorban.
Hát megszólalt?! Hát ez a mi hangunk!
Micsoda zokogtató mámor
tört ott ki mindenki torkából.
Ó, ez feszítette a mellünk,
ez fojtogatta a torkunk
ez az amit nem énekelhettünk,
amit soha nem kiáltozhattunk,
Ez az a hang, amit mondtunk volna,
de csak mozgott a néma ajk motyogva,
némán csak mozgott volna jajunk,
de hangunk nem volt, hogy kiáltsunk!
Hát most kitört minden elfojtott
kiáltás az összetört bordák közül.

A torkokat hiába tépték
a régi félelmek hurokjai,
a mellet hiába gyötörték
a rettegések abroncsai,
kiáltások felszakadtak,
suhogó szárnyakra kaptak,
a jajok zokogva kibuggyantak,
kilobbantak, mint a lángok
a remegő ajkakon az átkok,
volt akinek már nem jutott másra
az összetört erőből – csak sóhajtásra,
voltak öregek, összetörtek,
széttiportak, és elmorzsolt gerincűek,
kiknek csak ajkaik remegtek,
s nem volt hangjuk – csak egy lehelet!
De mindenkinek szive fölül
lehullt valami vagy egy szikla,
vagy csak egy rög – csak egy szikra,
de hegyláncok dőltek ott össze,
s alóla feltört dübörögve
a kiáltás –
Rabok tovább nem leszünk!

bernulli
  Válasz | 2006. április 28. 16:12 | Sorszám: 112
részletek Váci Mihály ötvenhatos naplójából
megjelent "népünk legtisztább áldozása" címmel


Ó, szent imádság! Százéves fohászunk.
Hányszor zokogtál fel sötét-bársony súllyal
hányszor terítettük súlyos dallamod
magunk elé, mikor a fegyverek meredtek felénk,
Hányszor zengtek zsoltáros jajaid, mikor
a tankok közt meneteltünk,
s az ágyúcsővel szemben csak úgy
volt bátorságunk szembenézni,
ha a Himnuszt énekeltük.

Hányszor énekeltünk Téged legszentebb
leganyaibb, legősebb,
legaranylóbb dallam,
mikor a golyók záporoztak köröttünk,
és végső kétségbeesésünkben
a Természthez kiáltó megrendülésünkben
nem volt más erőnk, mint a
te zsoltáros zokogásod.

Hányszor csak Téged, Téged! Te
kőfalaknál megrendíthetetlenebb
erőt adó imádság! – csak Téged
tudtunk szembeszegezni a
ránk-öldöklő fegyverekkel!

Hányszor álltunk zokogva
ökölbeszortott kezekkel egymásba markolva,
a másikat, akit a borzalom futásra kényszerített,
a másikat maradásra kényszerítve,
egymást fájdalmasan átölelve,
miközben a lábunknál hullottak el
a legdrágábbak, akik
azok közül akiket e föld kibuggyantott,
kisajdult magából,
és a golyózáporban csak a Te dallamod,
átokként, görcsös ajkakkal elzokogott
dallamod volt az egyetlen fegyverünk,
erőt-vígasztalást adónk!
Himnusz! Nemzetünk imádsága!
Néma voltam eddig téged énekelni!
Legyek néma, ha másra nyílna ajkam,
Számban kavics forogjon nyelvem helyett,
ha helyetted – Te Anyák egyetlen ajándéka,
más imádságot énekelnék hazámért,
Sírom fölött ne zengjen részvét
ha nem fogok ezentúl mindenkit
arra hívni-buzdítani,
hogy csak Téged énekeljen, Himnusz!

nereus
  Válasz | 2005. november 27. 18:21 | Sorszám: 111
Kedves Miklós!
Én nem tudom, hogy megvan-e angolul.
Angol verset magyarra igen, fordítva bajos nekem.
wihmk
  Válasz | 2005. november 22. 14:59 | Sorszám: 110
Benjámin László:

ELESETTEK


Lánctalpakon, egyenruhában jött a HALÁL értetek.
Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett.
De már emléketektől is veszik el a becsületet.

Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki
Ezt a szomorú országot utolsó kincsétől akarja megfosztani.
Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki!

Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban a szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.


(Forrás:Irodalmi Újság, Bp., 1956. november. 2.)


:: Tudja valaki ezt angolul, vagy lefordítaná nekem, legyen szíves? Hálás lennék érte. Fontos lenne... Köszönöm.
Vihar Miklós ::

alexander
  Válasz | 2005. november 22. 11:44 | Sorszám: 109
Éppen erre jártam, köszönöm az invitálást...
a felszabadítókról és tettestársaikról ejtenék néhány szót...a gyilkosokról és apródjaikról...akiket a hallottak örökre megjelöltek...+++

FELSZABADULÁS
Mementó az áldozatokért

Valaki sír az éjszakában,
Panasz sodor ma könnyeket,
De 45-ben a panasz
Nem mentett emberéletet –

Hiába Metró-aluljáró,
Csak egy fénycsík ama ajtó,
Mégsem mehet,- oda senki, - melegedni –
Mert a kampós gyilkoseszme tart ott rendet.

Dámák, gyönyörök városa:
Párizs, Budapest, Moszkva
S lám így büntet az orosz és francia
Háború-sújtotta büszke szajha –

Budapest kapui alatt lapulva,
Fagyott meg hajnalonta
Mint fagymart kivert kutya –
Éhesen – Hajléktalan fiad kicsukva.

Nem várt: gyermek, család,
Feleség és meleg szoba,
Csak nomád gulág-komád –
Akit betakart az orosz tél –

Ó te szegény, ha újra születnél?
Akkor is csak mostoha
Számkivetett lehetnél?
Itt a Kárpátok közepén -

45 és 56’ telén -
Így éltek-haltak a felszabadultak
Bitófák kampós árnyai alatt
S hiába kértek, nem reméltek –
Mert ha eljött hajnalonta áldozatáért a fagy
Néhányan már nem mozdultak –
Lelkük messze járt,
Talán, ahol az örökös nyár
Felnevelte álmaikat –

De itt az utcán 56-ban
Minden élőt megmart a fagy:
A holtak némán vicsorogtak,
Mert ugye egy fagyott arc
Nem mosolyoghat, ha minden árulót –
A "szabadultak" –

Háromszor is megátkoztak...
Holtukban is megátkoztak!

+

alexander
  Válasz | 2005. november 22. 11:44 | Sorszám: 108
Éppen erre jártam, köszönöm az invitálást...
a felszabadítókról és tettestársaikról ejtenék néhány szót...a gyilkosokról és apródjaikról...akiket a hallottak örökre megjelöltek...+++

FELSZABADULÁS
Mementó az áldozatokért

Valaki sír az éjszakában,
Panasz sodor ma könnyeket,
De 45-ben a panasz
Nem mentett emberéletet –

Hiába Metró-aluljáró,
Csak egy fénycsík ama ajtó,
Mégsem mehet,- oda senki, - melegedni –
Mert a kampós gyilkoseszme tart ott rendet.

Dámák, gyönyörök városa:
Párizs, Budapest, Moszkva
S lám így büntet az orosz és francia
Háború-sújtotta büszke szajha –

Budapest kapui alatt lapulva,
Fagyott meg hajnalonta
Mint fagymart kivert kutya –
Éhesen – Hajléktalan fiad kicsukva.

Nem várt: gyermek, család,
Feleség és meleg szoba,
Csak nomád gulág-komád –
Akit betakart az orosz tél –

Ó te szegény, ha újra születnél?
Akkor is csak mostoha
Számkivetett lehetnél?
Itt a Kárpátok közepén -

45 és 56’ telén -
Így éltek-haltak a felszabadultak
Bitófák kampós árnyai alatt
S hiába kértek, nem reméltek –
Mert ha eljött hajnalonta áldozatáért a fagy
Néhányan már nem mozdultak –
Lelkük messze járt,
Talán, ahol az örökös nyár
Felnevelte álmaikat –

De itt az utcán 56-ban
Minden élőt megmart a fagy:
A holtak némán vicsorogtak,
Mert ugye egy fagyott arc
Nem mosolyoghat, ha minden árulót –
A "szabadultak" –

Háromszor is megátkoztak...
Holtukban is megátkoztak!

+

wihmk
  Válasz | 2005. november 20. 19:50 | Sorszám: 107
Szervusztok.

Jár még ide valaki?

Ez a vers érdekelne engem. Egy ismerősömnek szeretném elküldeni angolul. Tudja valaki, esetleg? Vagy a helyet, ahol megtalálhatom?

Köszönöm,

szentmáriabal
  Válasz | 2004. október 29. 11:07 | Sorszám: 106
Gérecz Attilára emlékeztek
Bumburnyák
  Válasz | 2004. október 28. 10:25 | Sorszám: 105
ki

..na nézmá'...te ugyanaz vagy...?

be

Marylou
  Válasz | 2004. október 25. 14:14 | Sorszám: 104
Nagy Gáspár: Magyar abszurd

Rendezői példány

(1)

Nálunk
- két vállrándítás között -
történelmileg úgy alakult
hogy a hóhérok
a vérbírák
a sortűz-vezénylők
a szadista államvédelmisek
a legfőbb ügynökök
és a megzsarolt kis besúgók
sem tudnak (képtelenek)
megbocsátani
áldozataiknak (FÜGGÖNY)

(2)

Ezért aztán
csak
el-te-met-ni
az áldozatokat
már nagyon kevés
de
né-ven ne-vez-ni
a gyilkosokat
(etcetera)
még mindig túl sok
azoknak
akik... (FÜGGÖNY)

(3)

Csendes???
Újra csendes!!! (ÚJRA FÜGGÖNY)

Turul
  Válasz | 2004. október 23. 10:44 | Sorszám: 103
„BUDAPEST IFJUSÁGÁNAK”

Mint vészharangok sürgető szavát,
Mely őszi estén felriasztva száll
Hallottuk hangod pesti ifjuság,
És vádló hangod szivünkbe talál.

Veszprém tornyából tekintünk feléd,
Hős Pest felé, hol vörös most az ég,
Hol lángoló és vérző szivetektől,
Most minden régi, szennyes rongy elég.

Nem hallgatunk, a budapesti szózat,
Ajkunkon hivón, zengőn száll tovább,
Hogy felriasszon gyárat, földet, otthont
Támadj fel, ébredj Magyar Ifjuság!

És Talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava
Már véget ér halálos, szörnyű álmunk
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.

Az őszi szélben a veszprémi tornyon
Megint a magyar zászlót lengetik.
Amig élünk, mig vizzé nem lesz vérünk,
A magyar zászlót el nem vehetik!

Budapest népe, hősök, katonák!
Nem éltetek s nem haltatok hiába!
Isten velünk és Veletek megyünk,
Szabad életbe, vagy a hős halálba!

A szerző névtelen

Balambér
  Válasz | 2004. október 23. 02:14 | Sorszám: 102
KENNETH KLÁRA: ANYU,TÜNTETNI MEGYEK !

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz...
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész...

Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól...
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól...

Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt...

Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!

Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!

Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!

Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak...
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!

Ezt a vért nem mossa le
Évezredek ítélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!

Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

akottyabot
  Válasz | 2003. november 05. 10:32 | Sorszám: 101
Adorján András, Kocsis L. Mihály:
AKI MAGYAR... 1956 c. "rockopera"
3matyi
  Válasz | 2003. november 04. 04:51 | Sorszám: 100
NAGY IMRE UTOLSÓ SZÓZATA

5 óra 20 perc, Szabad Kossuth Rádió
"Figyelem! Figyelem! Figyelem!
Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez!

Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkel, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"
(Himnusz - Szózat)
A jelentést 5 óra 35 perckor angolul is leadják. Ettől kezdve kétpercenként angolul, franciául, magyarul és szláv nyelveken is megismétlik.

1956.november 4.

3matyi
  Válasz | 2003. november 02. 06:07 | Sorszám: 99
Tamási Lajos: HALOTTAK NAPJA

Menj el a térre
ahol fekszenek,
mondták - csak menj oda
ha nem hiszed.

Elindultunk
és néztük, hogy dörög
egy helikopter
a város fölött.

Kocsikon fegyver,
tankok, katonák
vonultak
a Szabadság hídon át.

A rádióban
dobolt a gyászzene,
szél fújt, a város
vad lélegzete.

Esőben csillogtak
a háztetők
amikor megálltunk
a tér előtt.

Sötétedett már,
nem láttuk a vért,
csak a gyertyák
lobogtak a holtakért.

S nem tudtuk, hogy
ki ölt és ki a holt?
Hullt az eső,
halottak napja volt.
1956.

3matyi
  Válasz | 2003. október 30. 08:36 | Sorszám: 98
Döbrentei Kornél mondta.
(www. dominium.hu)

Már csak a cím hiányzik.

nereus
  Válasz | 2003. október 29. 21:46 | Sorszám: 97
Talán Obersovszky Gyula.
Köszönet! Szép. Én is hallottam.
Reggel megnézem.
Szeretettel: n.
3matyi
  Válasz | 2003. október 29. 19:29 | Sorszám: 96
Bocsánat: hallottam (így helyes)
3matyi
  Válasz | 2003. október 29. 19:27 | Sorszám: 95
Az alábbi verset okt. 19-én a Vasárnapi Újságban hallotam. Sajnos sem a címét, sem a költő nevét nem tudom. Ha valaki tudja, kérem írja ide. Nagyon szépen köszönöm
......

Mi volt 1956. barátom? Múlt ami elmúlt?
Egy nép, amely elhullt? Hol volt, hol nem volt...Se élő, se holt.
Elfelejtetted a Tettet.Amikor a semmiből sok ember valamit teremtett.
Sokáig nem is lehetett hallani, hogy mi volt ez a valami.
Hogy Valami volt: s ez a Szabadság. És hogy futott előle a Gazság.
Pattant ránk a szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenincs.
A sokat emlegetett Nép. Aki látta felejthetetlen a kép:
ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt.
Ahogy dőlt a Szobor, s még dőltében is ölt.
Ahogy egy nép ellen fordult a Gyilkos Tőre,
s aki addig nem hitte: láthatta,hogy gyilkosa is ő, nemcsak őre.
Azt hitted véget ért a rabság, s hogy elérkezik végre a Szabadság?
És hogy mert szabad vagy, a jövődet is visszaadják?
A csillag lehullt, a Nap ragyog.
Azt hitted kis magyar, hogy elnézik neked a Nagyok?!
Nem kértél sokat, csak az életed,
s balgán azt hitted, hogy ellenértéknek beszámítják talán a véredet.
Vér-vár. Vér-vád. Vér-ver. Aléltan elhever.
A puszta föld. Ököl. Szorít, elernyed.
Földedbe bevernek, mint jelző karót. Élethosszig fizetheted ezt az adót.
Jön a defterdár, s tőle megtudod: néhány szép napért mennyi az ár...
Mi volt az életed? Hiába kérdezed...
Ahogy a helyet nézed népeknek sorában,
légy büszke arra:
ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában.

3matyi
  Válasz | 2003. október 25. 06:17 | Sorszám: 94
Kassák Lajaos: OLTHATATLAN TŰZ

Szép vagy mint a nyári szép virágok
kék szemed az éggel egy vörös hajad
lángokkal fűzi össze az alkony
szád a szomjas hímeknek üzen hadat.

Magad vagy kéjtelen és bájtalan
szépséged bezárt mint gyümölcsben a mag
s mégis te vagy aki után futok
szívemből érted mély ima fakad.

Hiszek benned s csak érted hiszek még
a város népe megint fegyvert fogott
halld hogyan üvölt a gyász és a kín
s én dicséretedre ütöm a dobot.
1956

Új Látóhatár (München), 1986. október

nereus
  Válasz | 2003. október 24. 13:29 | Sorszám: 93
Tyűha, ez is kimaradt?
Köszönet érte!
n.
búzavirág
  Válasz | 2003. október 23. 23:30 | Sorszám: 92
Márai Sándor:
Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Agyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- A költő, a szamár, s a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, -
mennyből az angyal

New York, 1956.

3matyi
  Válasz | 2003. október 23. 09:11 | Sorszám: 91
Jankovich Ferenc: FORRADALOM

Rajtunk van a világ szeme!
mert, ugye, milyen érdekes
a forradalmi szent zene:
gyásszal, vérrel?... S bár zengene
hat napon át ez a híres
magyar pokoltánc: melyben a kidőltek
vérben fekve hallgatják a földet,
és az élők, fegyverrel a kézben,
tankra hágnak, meghalni merészen:
talán még tapsolna is a világ,
szegény magyarnak, hogy így kivágja
a legszebb forradalmi áriát!

Mi lesz még ebből? - zokogja a sok
szentszéki nagy, a farizeusok,
itt is, amott is hallatván szavuk,
kik nem a népet féltik, csak önmaguk!
De mi már tudjuk, mi lesz - csak magunk
leszünk! És magunk is maradunk!
S uralkodunk! Magyar nép, más urat
ne ismerj magadon: csak magad!
Tudjuk, mi lesz, mert tudjuk, ami van:
Forradalom!
Hogy kitakarítsuk a port!
A rádió is hiába rikolt:
hogy hagyjuk abba, mert ha az ég szakad ránk
istenestül - akkor is, a mi munkánk:
Forradalom!

Véres könnyekkel virrasztjuk az éjt.
Sebeinkkel kiáltunk - hát kiért?
Még talán urakért?
Soha! - dörgik az ágyúk,
és mi az ágyúk torkával kiáltjuk:
Soha!

Ne féljetek, most jő meg ünnepe
dicsőült holtainknak!
fejünk felett az idők órái ingnak,
s ütnek: itt az idő a boldogságra,
szegény magyar, te ezeréves árva,
te mindöröktől fogva mostoha...

Most forrunk ki a gondból:
minden szennyünkből, mint a must!
Úgy habzódva, mint azoknak vére,
kik életadva esnek az utcák kövére:
s egy nemzetnek parancsol szellemük...
Ellenük volnánk? Soha! Csak velük:
Hisz jót akarnak! Mit akar még az ármány,
ott, ahol egy nép küzd magáért, árván?

Hősök vérével írom a falra, ezt:
akármi szívszaggató ez a perc -
Az élet perce! Úgy gondolj a halálra:
hogy itt a nemzet, végre talpra állva!
És élni kell!
Élni kell nekünk, mert úgy, mint a gyermek,
hívnak magukhoz a teendő tettek,
és bíztat mátka, anya, feleség...
Igaz, élni kell! Mindörökre még...
Engem is mátkádul jegyeznek, élet,
a hozzád fűzött szép, komoly remények!
És nem kellenek segítő kezek:
segíts magadon - Isten is veled!

(A verset október 25-én, csütörtökön éjjel, ágyúdörgés közben írtam és diktáltam is le az Írószövetség kérésére, azzal a közös reménnyel, hogy az Irodalmi Újság péntekre tervezett számában jelenik meg. J.F.)

A Rendületlenül című röplapról.

Időzóna: CET
A téma oldalai: 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27 
 

Új téma  Új hozzászólás       előző téma   következő téma
Ugrás:

Email a webmesternek | Gondola