Idézet:

---

T. Szerk.
Válasz | 2002. január 27. 23:20 | Sorszám: 0
Mivel Elek István sok kérdést kapott a Heti Válasszal kapcsolatban (talán az idézett interjú miatt is), adódott, hogy a gondola következő vendége a lap főszerkesztője legyen. Részben azért, mert látszik, hogy foglalkoztat benneteket a lap jellege, sorsa, részben azért, mert több kérdésben ő az igazán illetékes.

Zsolt természetesnek vette, hogy szembe kell nézni a kritikátokkal, lelkiekben felkészült, hiszen olvasta a hozzászólásokat. Be is készítettünk neki egy padot, ami kemény ugyan, de billegni nem fog, mert három lábú.

Mellékelek egy rövid szakmai életrajzot: Toót H. Zsolt a Heti Válasz főszerkesztője (36 éves) irodalomtörténész, író, kritikus. Az irodalomtudomány kandidátusa. Korábban: az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetének tanársegéde. Irodalmi lapok ­ az Európai Utas és a Magyar Napló - munkatársa. A Vasárnapi Hírek és a Vasárnapi Blikk lapszerkesztője, a Tandem főszerkesztője, a Kismama Magazin főszerkesztő-helyettese. Könyvei: Széttaposott ösvény (Karácsony Benő élete és műve), Pályaháborgások (regény), Provincia Nostra (antológiakötet Kálnay Adéllal és Csontos Jánossal), Prózaporond (irodalmi kritikák). Írásai a MEK-ben is megtalálhatók.

---

Nem érdekelnek a partok - pláne, ha azon kell t?nôdnöm, hogy a túlpart akkor most honnan nézve is értelmezendô. Az a zóna, ahol a part szakad, no, az már sokkal izgalmasabb - mert hát imádom a határhelyzeteket. Ami a legizgalmasabb, az persze nem más, mint az, ami a partok között van: maga az áramlás. Ô ugyanis örök. A partokat meg néha elbontják, ugye?

Szóval Korn? Ösmerjük, ösmerjük. S a brutalitásával sincsen semmi baj - az a jó abban, ha az ember gyakorló skizofrén, hogy a zenében mélységesen el tudja fogadni azt a tényt, hogy lényegét tekintve igenis ezerarcú. Ez persze talán képzavar, de a lényeget mégis megragadja. No, most akkor képzeld ezt el, amit írtam: jön feléd a Zene, olyan mint egy antik isten, kocsányon lóg az ô ezer feje, az egyik feje punké, a másik buddhista szerzetesé, a harmadik zselézett hajú nyálpofáé, a negyedik csapzott, hosszú hajú, tetovált öreg rockeré. Ilyesmi. Oké, van olyan létállapot, amikor egy ilyen vízió is hitelesnek hat.

De akkor most jönnék egy válaszcsapással. Napok óta Hank Shizzoe b?völetében élek, megrendeltem az új dupla koncertalbumát is, és nem tudok betelni vele. Az A38-as hajón hallottam elôször, még májusban, ahol Ripoff Raskolnikov után lépett fel: és ekkora csodában ritkán volt részem. Kifinomult blueszene - kicsit Tom Waits, Nick Cave és Mark Knopfler hangulatait idézô módon, s valami leírhatatlan hangszeres virtuozitás, ami olyan virtuozitás, hogy alázattal van körítve. Nem kéjeleg öncélúan abban, hogy mindent tud, amit a bluesról tudni kell, hanem hagyja élni, lassan felépülni a számokat, s csak akkor ragadtatja el magát, amikor a zenei szerkezet ezt már megengedi. És még valami. Shizzoe az a fajta koncertszemélyiség, akiért mindig is bomlottam. Semmi közönséghergelés, tapsra, olézásra ingerlés - még csak szemkontaktusban sincs a vele szemben állókkal, csak ô van, a gitárjai, meg a zene. És ennél több nem is kell. Ha cirkuszba vágyok, akkor cirkuszba megyek. Persze nem megyek. Ha érdekel, klikkelj rá a linkjére. Elég sok szám meghallgatható tôle, plusz azt a képet se hagyd ki nézelôdés közben, amelyiken egy sírkószer? faragványon üldögél. Ez a kép a dupla CD-n is rajta van. Nagyjából pontosan kifejezi a személyiségét.

A link: www.hankshizzoe.com

Ezért érdemes élni, hogy mindig nyitott legyen az ember arra, hogy felfedezhessen valami újat. A KoRn-ra egész egyszer?en csak annyit mondok, hogy Marylin Manson. Tartod a téted, Vagy emeled?

A túlpartról írok, köszi a linket - az én első ajánlatom, csak így brutálisan, a KoRn! Ha nagyon tele van a hócipőm, tányértörés helyett kiválóan megteszi! )

Még nem hallottam ôket zenélni, de már ültem velük egy asztalnál. Amikor a Marco Polo-ban a másik VHK-utódzenekar, a Yava tartotta a bemutatkozó koncertjét, ôk is a tiszteletüket tették. Szerintem az énekesnôjükkel is beszéltem. nem t?nt elfogódottnak - igaz, nem is a színpadon állt.

Marhára egyetértek azzal, hogy büszkék lehetünk arra, hogy ilyen zenekaraink vannak. És egyáltalán: aki tud és képes válogatni az élmények között, az fantasztikusan jól érezheti magát itt, a Kárpát-medencében. Én még mindeig nem fogytam ki ennek az országnak a tájaiból, még mindig van mit felfedeznem benne - és ugyanígy vagyok az itt ôshonos kulturális kínálattal is.

A Dream Theateren sajnos nem voltam kint tavaly a Pecsában, de én sem a Neoton Familián nôttem fel. egyébként még mindig nem nôttem fel - ami annyit jelent, hogy még mindig zártam be magam körül, magamra a világot. Meg ilyesmi.

Íme az idézet, amit igértem. Krasznahorkai László írta Szôlôsy András a Budapest Music Center kiadásában megjelenô CD-jének borítójára. Az anyag még nem látott napvilágot, egy kedves ismerôsöm, aki épp a BMC-nél dolgozik, bocsátotta a rendelkezésemre. Most, amikor az idézetet felteszem a hálóra, egy Limp Bizkit CD-rôl (chocolate starfish and the hot dog flavored water) szól mögöttem egy szám (hold on). Az idézet nagyjából arra a szakrális zeneértelmezésre hajaz, amit az imént én is kifejtettem. Íme hát:

Micumember! Számomra a zene éppenhogy nem szociális toposz, s közösségformáló erô - persze azért az is ?, hanem a szakralitás tartományába átvezetô út. A zene az a valami, ami a számomra inkább érzés, mintsem pedig gondolat. Errôl majd hozok neked egy nagyon találó Krasznahorkai-idézetet idôvel, ha nem felejtem el. Amikor a közönség része vagyok, nem annyira arra törekszem, hogy egy közösség részének tartsam magam, hanem hogy a zsigereimbe hatoljon a zene, hogy indulatokra ragadtasson a zene vagy hogy a magasba repítsen a zene. Tehát alapvetôen ketten vagyunk - a Zene és Én. A közönség sorai között vagyok ugyan, de ez számomra inkább a társas magány állapota. A többiek egy szertartás ministránsai csupán, s ennek a szertartásnak én vagyok a papja. Lehet, hogy ez marhára egoistának hat, de számomra errôl szól a történet. Azokat az embereket, akikkel közösséget akarok alkotni, nem feltétlenül egy koncerten akarom megtalálni. A koncerten a Mindenséggel akarok találkozni egy szakrális úton - mindegy, hogy ez az út a punk, az alternatív rock, a dzsessz vagy akár a drum 'n bass útja.
De mondom, errôl még írok egyszer részletesebben is, mert számomra is ez a legfontosabb kérdések egyike. Hogy hol vannak a valódi közösségek, s hogy milyen zenék milyen rítusaival érdemes szertartásokat celebrálni. Ez számomra azonban két különbözô kérdés...