Mint tudjuk, a farkasnak farkas kölykei, a báránynak pedig bárány kölykei lesznek a természeti adottságokból adódóan. Ezen se a farkas, se pedig a bárány nem tud változtatni. A farkas ragadozóként jön a világra, nem a dús füvű legelőkre fáj a foga, mint a báránynak, hanem a bárány húsára. Ezzel szemben, mivelhogy a bárány növényevőként születik, nem a farkasra fog vadászni, hanem füvet és más, javát szolgáló hasznos növényeket fog legelni egész életében. A farkas a bárányra úgy tekint, mint a számára adatott táplálékra, a bárány viszont a farkasban egy rá veszélyes ragadozót lát, aki a saját és utódai életére tör.

A természet egy étkezési láncolatra épül, melyben az élőlények kénytelenek egymást felfalni a túlélésük érdekében. Sokkal több a növényevő állat, mint a ragadozó, mert ha ez nem így lenne, akkor az ökológiai egyensúly felbomlana, és idővel a ragadozók egymást kellene felfalják...

A nyájba tartozó bárányok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva pásztoruknak. Amennyiben jó a pásztor, a nyáj folyamatos szaporodást, testi gyarapodást fog mutatni, ellenkező esetben viszont permanens létszámcsökkenést és testi fogyatkozást.

A német Grimm testvérek jóvoltából jutott el hozzánk a „Piroska és a farkas” című igen tanúlságos mese, amiből csak az ide illő lényeget emelném ki. A farkas, miután megette Piroska nagymamáját, beöltözött annak ruhájába és befeküdt az ágyába és úgy várt Piroskára, akit meg tudott téveszteni majd ezt követően őt is felfalta. Ha nem lett volna egy vadász, aki erre rájöjjön és megmentse őket, akkor vége lett volna Piroskának és a nagymamának is...
Biztosan mindenki ismeri a „birkatürelmű” kifejezést, amit olyan személyekre alkalmaznak, akik a külső negatív behatásokat békésen és türelemmel képesek elviselni. A „báránybőrbe bújt farkas” szókapcsolatot viszont olyan valakire vonatkoztatják, aki egy szelíd, jóindulatú embernek tettei magát, álcázva gátlástalan gonoszságát és önző rosszindulatát, szándékosan megtévesztve ezzel embertársait.

Miért nem létezik vajon olyan kifejezés, hogy „farkasbőrbe bújt bárány”? Ezt gondolom azzal lehetne magyarázni, hogy a jónak mondható egyének képtelenek magukat gonoszként feltüntetni, de miért is tennék ezt egyáltalán? Ezzel szemben a gonosz ember csak úgy tud mások rovására előnyökre, haszonra szert tenni, hogy beférkőzik bizalmukba, álcázza magát, megtévesztve ezzel embertársait, környezetét.

A legnagyobb veszélyt nem a „farkas” jelenti a „bárányra” nézve, hanem a „báránybőrbe bújt farkas”, aki befurakodik a gyanútlan és védtelen „bárányok” közé, hogy „felfalhassa” őket.

Vajon milyen pásztornak lehet az olyat titulálni, aki megtűri nyáján belül a „báránybőrbe bújt farkast”, vagy akár ennek bentlétét proponálja és nem a nyájának betegségtől, vagy külső támadástól való megvédése, illetve nem azok szaporodásának és testi gyarapodásának biztosítása a célja?

A nagymama ruhájába öltözött rafinált farkas gyomrába került Piroska és annak nagymamája csak egy rátermett, okos és leleményes vadász segítségével szabadulhatott meg, a farkas bundája pedig felkerült végül a vadász egyik szobájának falára trófea gyanánt.

A hitnek számtalan tárgya illetve formája lehetséges, ami egy szó mint száz, lehet reális, illetve irreális is. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható ugyan még akkor is, ha egészen minimális rá az esély, de mégis bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani magunk számára, merthogy lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni értelmetlenség, sőt ostobaság... Ha pedig rájövünk hitünk tárgyának megvalósulhatatlanságára, akkor a továbbiakban az már eleve nem jelentheti számunkra a belső erő forrását.

A hit egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Ebből adódóan lehet ennek tárgya tulajdonképpen bármi. A találékonyabb vallásalapítók nem véletlenül rejtik a hit köntösébe a politikai és világi céljaikat, mivel ez által lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak megvalósítása terén, a hívő tömegeik által. Így lehet Istenre apellálva olyan vallásetikai követelményeket is hangoztatni és elfogadtatni, melyeket esetleg egy normális, jóérzésű egyén máskülönben értelemszerűen elutasítana. De ugye ha azt úgymond maga "Isten" (...) várja el és követeli meg tőlünk a tanítások szerint, akkor bizony kétely és habozás nélkül meg kellene cselekedjük, még ha az embertársunk életének kioltására, vagy tönkretételére vonatkozik is...

Elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, vagy valakikkel elfogadtatni egy reményt, vagy bármit. A remény alapja, mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Azért, mert egy valamire irányuló remény reálisnak tűnik, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy meg is valósulhat, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve. Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudtán kívül, akarva, vagy akaratlanul dezinformál, és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget. Erre szintén említenék egy extrém példát. Némely vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettekre sarkallják vakon hívő lelkes követőiket, melyek helyrehozhatatlan következményekkel járnak magára a hívő személyre nézve is. Az iszlám például a férfiak számára 72 szüzet helyez kilátásba túlvilági jutalom gyanánt arra az esetre, amennyiben haláluk után a mennybe jutnak. Lehet-e vajon ennél nagyobb ösztönző jutalma egy egészséges, vagy esetleg túlfűtött nemi ösztönökkel felvértezett férfiúnak? Ennek legegyszerűbb megvalósulása az iszlám tanítások értelmében a mártírhalál által lehetséges, amit az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni úgymond...

Mint láthatjuk, hatalmas eltérés mutatkozik a hinni és elhitetni igék jelentésében. Az elhinni ige az elhitetninek az esetleges következménye, nevezetesen a valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyveli el az ember, következésképpen megméretés, kétkedés nélkül elhisszi, készpénznek veszi azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. Gondoljunk például napjaink politikai pártjainak választási programjaira... Naív választóként hiszünk ezekben a célkitűzésekben, ígéretekben, de amint hatalomra jut bármelyik, általában megfeledkeznek a tömegeknek tett fogadalmukról és szemrebbenés illetve jogi következmények nélkül folytatják tovább "áldásos tevékenységüket" (tisztelet a kivételnek)... A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.