Guruló rubelek III.

- fejezetek az orosz-magyar államadósság történetébôl -

1,7 milliárd dollár - összesen ekkora összeggel tartozott a magyar államnak 1994 tavaszán a volt Szovjetunió. Ez az összeg akkori árfolyamon közel 180 milliárd forintnak felelt meg, amelynek behajtásához az elmúlt évtized egyik legnagyobb politikai és gazdasági botránya - az úgynevezett olajgate-ügy - kötôdik. Az adósságból ugyanis az akkori ellenzék szerint politikai és személyes kapcsolataikat kihasználva fôként a Magyar Szocialista Párthoz közelálló vállalkozók és cégeik húztak anyagi hasznot. Bár az ügyet annak idején nyilvánosságra hozó Fidesz kormányra kerülését követôen tételes elszámolást és a folyamat teljes tisztázását ígérte, erre mind a mai napig nem került sor. A résztvevôk közül ugyan a Nádor '95 Rt. tevékenységét jelenleg parlamenti bizottság is vizsgálja, ám azt változatlanul homály fedi: mi történt a 180 milliárd forinttal? Az elmúlt hónapokban közel félszáz háttérbeszélgetést folytattunk az ügyben érintett szereplôkkel és áttanulmányoztuk a nyilvánosan rendelkezésre álló dokumentumokat, ennek végeredménye ez a három részbôl álló riport. Sorozatunk befejezô részében bemutatjuk, kik és hogyan akartak az orosz államadósság terhére tôkét emelni a Postabankban. Ismertetjük, hogy az Orbán-kabinet milyen vizsgálatokat folytatott a választásokat követôen, és azt is, hogy milyen lépéseket tettek az elmúlt másfél évben a még fennálló közel 400 millió dolláros adósság behajtására.

1998. november 12-én, egy csütörtöki napon az Orbán-kormány ülését követô szokásos tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivô azt közölte az egybegyult újságírókkal, hogy "a kormányülés témája volt a Kormányzati Ellenôrzési Iroda [KEI] azon vizsgálata, amelyre a miniszterelnök úr adott utasítást, és amely az orosz államadósság lebontásának helyzetét vizsgálta". Hozzátette, hogy "a KEI a polgári célú szerzôdések egy részét vizsgálta, és olyan jellegu szabálytalanságokat talált, amelyek további vizsgálatok elrendelését igénylik - és erre a miniszterelnök úr föl is fogja kérni az illetékes szerveket". A szóvivô nem árult el részleteket az ügyrôl, ám a kormányülés egyik résztvevôje szerint a további "tényfeltárás" elrendelését az indokolta, hogy Orbán "nem találta elég keménynek" a jelentést. Sepsey Tamás, a KEI elnöke - aki a jegyzôkönyvek szerint nem volt jelen a kormányülésen - ennek ellenére azt mondta a Magyar Televízió aznapi Kormányváró címu musorában, hogy "vizsgálatunk során azonban számos olyan új és visszásságnak minôsíthetô tényt állapítottunk meg, amelyek az elmúlt idôszak politikai erôinek és a gazdasági erôinek a vélhetô összefonódására tettek tanúbizonyságot". Azt is kijelentette, hogy "foglalkoztunk azokkal az ügyekkel, amelyeket korábban Demeter Ervin MDF-es képviselô által vezetett, úgynevezett olajgate-bizottság már vizsgált, és a megállapítások döntô többségét, mondhatnám szinte teljes egészükben megalapozottnak találtuk". Szerinte bizonyítást nyert: az államadósság behajtásában az MSZP-hez közeli vállalkozások vettek részt. Majd hozzátette, hogy az adósság lebontásában részt vevô - ám nem nevesített - cégek mintegy 19 millió dollárral nem számoltak el a költségvetésnek.
Az Orbán-kabinet - elôdeihez hasonlóan - a gyanús gazdasági tranzakciók kivizsgálását ígérte kormányra kerülésekor, amelyek között rendre felmerült az orosz-magyar államadósság lebontásának ügye is. Jószerivel azonban a november 12-i kormányülés volt az egyetlen alkalom, amely után az adósság behajtásának gyakorlatát vizsgáló állami szervezetek képviselôi errôl a nyilvánosság elôtt is beszéltek. Sepsey a köztévének adott interjújában utalt a Nádor '95 Rt. szerepére, amelynek tevékenységét külön is vizsgálták, és amely egy - a múlt pénteken eredmény nélkül zárult - büntetôeljárás alapjául is szolgált. A titkosszolgálati berendezések behozatalát hamarosan külön parlamenti bizottság kezdte vizsgálni (ÉS, 2000. február 25.), az államadósság behajtásának kérdése pedig rövidesen kikerült a nyilvánosság által ismert napirendbôl. A háttérben azonban az Orbán-kormány azóta is komoly erôfeszítéseket tesz azért, hogy az 1996 tavaszán megtorpant és késôbb is csak rövid idôre feléledt folyamatba új életet leheljen.

Ütemre mennek

Az orosz államadósság behajtása a kezdeti lendület után elôször 1996 tavaszán akadt el hosszabb idôre. Az orosz kormány ekkor - elsôsorban költségvetése nyomorúságos állapotára és a gazdasági krízisre hivatkozva - gyakorlatilag teljesen befagyasztotta külföldi adósságainak törlesztését (ÉS, 2000. február 25). Sokak feltételezése szerint e lépésben szerepet játszott az 1995 végén kirobbant olajgate-ügy is, melynek során a két ország kapcsolatáról számos, addig titkosnak minôsülô információ került nyilvánosságra. T. Asztalos Ildikó, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) politikai államtitkára 1997 tavaszán a parlamentben ki is jelentette, hogy az oroszokkal "az is hátráltatta a megegyezést, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel a törlesztéssel kapcsolatos esetleges visszaélések felderítésére". (Magyar Hírlap, 1997. március 28.)
A folyamatot közelrôl ismerôk azonban valamennyien egyetértettek abban, hogy a törlesztés jóval inkább az "orosz fél fizetési hajlandóságán, semmint a magyar belpolitikai helyzeten" múlott. Igazukat bizonyítja, hogy amikor a Mihail Kaszjanov, akkori orosz pénzügyminiszter-helyettes (ma miniszterelnök-helyettes) által vezetett orosz delegáció 1997 márciusában újrakezdte a tárgyalásokat, kizárólag az adósság átütemezését akarta elérni. Egyik informátorunk szerint erre is csak azért került sor, mert lejárt az 1994-es Boross-Csernomirgyin-megállapodásban rögzített, törlesztésre vonatkozó hároméves határidô (ÉS, 2000. február 18.). A tárgyalások egyik résztvevôje szerint ezek a megbeszélések "rendkívül nyugodt és diplomatikus légkörben folytak", bár kezdetben inkább a "süketek párbeszédére hasonlítottak". Oroszország ekkor már közel egy éve egyetlen petákot sem fizetett hitelezôinek, Kaszjanov röviddel ideérkezése elôtt az orosz államadósság átütemezésérôl állapodott meg a hitelezôket tömörítô Párizsi és a Londoni Klubbal. A szerzôdésekben ugyanakkor arra is kötelezettséget vállaltak, hogy más hitelezôknek sem nyújtanak ennél jobb feltételeket. Az orosz állam mindkét esetben azt vállalta, hogy az adósságait 25 év alatt fizeti vissza, és hat, illetve hét év türelmi idôt kap a törlesztés megkezdésére.
Bár a kilátások emiatt nem voltak túl rózsásak, Kaszjanov budapesti tárgyalásai mégis fordulatot hoztak az orosz-magyar államadósságot illetôen. Az orosz fél ugyanis elfogadta azt a magyar érvelést, miszerint "ez az adósság kényszerhitelnek minôsül, ezért más elbírálás alá esik, mint a nyugati államok és pénzintézetek által folyósított kölcsönök". Egy minisztériumi feljegyzés szerint azonban Kaszjanov azt is közölte, hogy "a további évekre vonatkozóan semmilyen kötelezettséget vállalni jelenleg nem tud, és csak azon projektekrôl van módja tárgyalni, melyeket jelen idôpontig mind magyar, mind pedig orosz részrôl hivatalosan befogadtak". Miután pedig az oroszok a Boross-Csernomirgyin-megállapodás alapján már törlesztették adósságaik közel 60 százalékát, türelmi idôt ugyan nem kértek, de a szállítások végsô határidejét további négy évvel eltolták. Gilyán György, az IKM közigazgatási államtitkára az orosz delegáció elutazását követôen bejelentette: "Magyarország számára elfogadhatónak tunik az az átütemezési javaslat, amelyet az orosz fél tett (...) tartozásának törlesztésére." (Magyar Hírlap, 1997. március 29.) A javaslatot - miszerint a Boross-Csernomirgyin-megállapodásban foglalt kötelezettségek "teljesítési határideje 2000. december 31-ig meghosszabbodik. Egyebekben a többi cikk változatlan marad" - végül levélváltás keretében véglegesítették 1997. július 8-án.

Gáz van

Ez a dokumentum azonban hiába erôsítette meg az adósságlebontás kiindulópontjának tekintett Boross-Csernomirgyin-megállapodást, azon a háttérben a két félnek már jóval az átütemezés elôtt sikerült átlépnie. Az oroszok ugyanis eredetileg kizárták, hogy az adósságot energiahordozóval vagy készpénzzel csökkentsék (ÉS, 2000. február 18.), a közös projektek jegyzékébe ennek ellenére - információink szerint orosz javaslatra - bekerült egy "gázszállításokra vonatkozó pénzügyi konstrukció" is. Az ügyletet egy minisztériumi feljegyzés szerint "az orosz pénzügyminiszter-helyettes úr speciális tételként jellemezte, amelyik egyedi elbánást igényel". Tudomásunk szerint ez a különleges elbánást igénylô tétel százmillió dollár értéku földgáz volt, amelyet az orosz gázipari cég, a Gazprom szállított a Mol Rt.-nek 1997 folyamán. Úgy tudjuk, ezt a lehetôséget az orosz cég "járta ki magának" annak fejében, hogy odahaza elengedik tetemes köztartozásai egy részét. Az ügylet során az államadósságot a Gazprom tulajdonában álló Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) külföldi off-shore cégére engedményezték, a többi "adósságlebontóhoz" hasonló feltételekkel. Ezt az ügyletet annak idején Kósa Lajos (Fidesz) a parlamentben kérte számon: "Mióta van bejelentve ennél a kereskedelmi banknál földgáz-kereskedelmi és -értékesítési tevékenység?" Feltette azt a kérdést is, hogy "ez az egymilliárd köbméter földgáz nem okoz-e a Molnak újabb veszteséget azáltal, hogy a kormány árpolitikája miatt a földgáz-értékesítés a Molnál eleve veszteséges? Végül: jó-e az országnak az, hogy újra földgázt kell a kôolajszármazékok helyett eltüzelni, és ez nem érinti-e hátrányosan Magyarország energiapolitikai és -stratégiai érdekeit?" T. Asztalos Ildikó, az ipari tárca államtitkára válaszában csak annyit közölt, hogy "kényszeruen tudomásul vettük, hogy a további adósságkihozatalban kiindulásként az orosz fél felajánlásai a mérvadók. (...) Magyar részrôl, a nemzetgazdaság érdekeit szem elôtt tartva, minél nagyobb mértéku törlesztés elérésére törekedtünk (...) Ezt az orosz partner gázszállítás formájában vállalta, úgy, hogy magyarországi bevételének egy részét törlesztésként befizeti a Magyar Államkincstárnak. Orosz részrôl megjelölték azt a bankot is, amelyen keresztül ez a pénzügyi konstrukció lebonyolódik. Ezzel terven felüli ez évi törlesztést vállaltak." Tudomásunk szerint ez a törlesztés meghaladta az 58 millió dollárt (12 milliárd forintot), amelyet az ÁÉB végül 1998 folyamán fizetett be a magyar költségvetésbe.

Maci a málnásban

Ugyancsak a Gazprom lett volna a fôszereplôje annak az ügyletnek is, amely a csôd felé tántorgó Postabank feltôkésítését célozta. Ezzel a Boross-Csernomirgyin-megállapodás másik passzusa sérült volna, ami az államadósság készpénzzel történô kiegyenlítését zárta ki. Az ügy egyik közeli ismerôje szerint azonban "az orosz fináncoligarchiát kevéssé érdekelték az államközi megállapodások, százmillió dollárért viszont már ôk is lehajoltak". Kormányzati források szerint ez úgy történt, hogy az oroszok 1997 januárjában közvetítôk útján váratlanul jelezték: hajlandók lennének az áruszállítási szerzôdésekkel még le nem fedett államadósságot készpénzben törleszteni. Innen azonban meglehetôsen összekuszálódnak a szálak, ami egyébként minden, a tranzakcióban részt vevô szereplônek érdekében állt.
Az errôl folytatott háttérbeszélgetések során annyi mindenesetre kiderült, hogy az ajánlatot - amely 1997 elején még csak a szerzôdésekkel le nem fedett háromszázmillió dollár felére, késôbb azonban már a teljes összegre vonatkozott - a lehallgatóberendezések behozatalával hírhedtté vált Nádor '95 Rt. (ÉS, 2000. február 25.) közvetítette. A magyar cég tulajdonosa, Szász András a londoni Singer & Friedlander (S&F) bankházat, az orosz oldal pedig meg nem erôsített információink szerint egy amerikai céget, a New Alliance Corporationt vonta be a tranzakcióba. Az eredeti elképzelések szerint az adósság kivásárlására a Nádor '95 Rt. pályázott volna, erre 1998. február 6-án a magyar Pénzügyminisztérium (PM) elôszerzôdést is kötött vele. A magyar cég az adósságot a S&F-New Alliance közvetítôláncon keresztül a Gazpromnak értékesítette volna a névérték 70-75 százalékáért, az orosz gázipari cég pedig az általa diszkontértéken vásárolt adósság teljes összegével csökkentette volna köztartozásait. Az ügylet során lényegében mindenki jól járt volna: a közvetítôk 2-3 százalékos tisztes jutalékra tettek volna szert, a Gazprom olcsón letudta volna adótartozását, a két állam pedig megszabadult volna egy régrôl húzódó problémától, amit a polgári szerzôdésekkel le nem fedett adósságállomány okozott.
A lebonyolítás azonban technikai nehézségekbe ütközött: a Nádor nem tudta letenni az asztalra az adósság egy százalékának megfelelô bánatpénzt és a bankgaranciát. A pénzt ugyan végül megszerezték, a PM azonban a közvetítôktôl is biztosítékokat követelt, nehogy a magyar költségvetés hoppon maradjon az ügylet végén. Meg nem erôsített információnk szerint a S&F biztosíték gyanánt egy spanyol ingatlanokból álló portfóliót ajánlott fel, ez késôbb a Postabank tôkeemelése során Telnan-ügylet néven vált ismertté (Bank bán IV. - ÉS, 1999. június 18.). A tranzakció végül mégis vakvágányra futott, mert kiderült: a követelésvásárlás pénzintézeti tevékenységnek minôsül, amelyre a Nádor '95 Rt.-nek nincs jogosítványa.
A Postabank elsô emberének, Princz Gábornak viszont kapóra jött az oroszok fizetési hajlandósága. Ebben az idôben már kétségbeesetten kutatott olyan befektetô után, aki hajlandó friss tôkét pumpálni a rogyadozó pénzintézetbe (ÉS, 1999. június 18.). Informátoraink szerint Princz egyformán jó kapcsolatot ápolt a Nádor '95 Rt. tulajdonosával, Szász Andrással és Máté Lászlóval. Bár az MSZP alelnökének formálisan csak annyi köze volt a Nádor '95 Rt.-hez, hogy sógora, Matyók György a felügyelôbizottság elnöke volt, információink szerint azonban Szász és Máté "surun mozogtak együtt üzleti ügyekben". Ôk hárman ötlötték ki "süteményezés és libamájas szendvics evése közben" azt a konstrukciót, hogy "miként lehetne az orosz ügyletet betenni a Postabankba". Egy, a PM-nek 1998. március 25-én írott feljegyzésben felvázolták: "Az orosz államadósságot a Magyar Államkincstár 58 cent/USD árfolyamon, libor kamatozással, 2000. december 22-ig halasztott fizetéssel adja el a Singer & Friedlander londoni bankcsoportnak. A bankcsoport a fizetés biztosítékául egyrészt 18 milliárd postabanki tôkebefektetést, másrészt 110 millió dollár értéku ingatlangaranciát köteles a Magyar Államkincstár javára biztosítani. (...) A portfóliócserét úgy hajtanák végre, hogy a Postabank Rt. megfigyelési kategóriába sorolt portfólióját kivinnék a Singer & Friedlander által kijelölendô vállalatba, majd a Kincstár számára az orosz államadósság rendezés kapcsán, fedezetül felajánott ingatlanportfóliót bevinnék a Postabank Rt. állományába. Ezután az államadósság eladásának az Államkincstár felé szükséges fedezetét a Postabank Rt. részvénycsomagja és a (...) Postabankból kivett portfólió együttesen képezné. Jogosan feltételezhetô, hogy a fentiek szerint teljesen kitisztított és tôkésített Postabank Rt. részvényeinek értéke 2000. december 22-ig eléri a közel 300 százalékos értéket, mely esetén az állam 58 cent + kamat értéken hozzájut az államadósság eladásával esedékes bevételéhez."
Azt máig homály fedi, hogy az ügylet végül miért nem jött össze. Princz egyik közeli ismerôse szerint a "fiúk nem tudták rendesen összerakni a konstrukciót", mások szerint viszont a pénzügyi tárca felsô vezetése volt a ludas, mert "mindenáron szakmai befektetôt és valódi tôkét akart látni a Postabankban".

A mérleg nyelve

A sikeresen lebonyolított gázszállítástól és a végül befulladt Postabank-ügylettôl eltekintve azonban az orosz adósság behajtása nem lendült ki a kátyúból. A kormányváltást követôen, 1998 augusztusában Orbán Viktor miniszterelnök azonnal vizsgálatot rendelt el, mondván: "Meggyôzôdésünk, hogy a korrupciógyanús ügyek amiatt szaporodtak el, mert verseny helyett régi-új kapcsolatrendszerek határozzák meg az üzleti élet jó részét." (Magyar Narancs, 1998. február 19.) A KEI ennek megfelelôen elsôsorban azt kutatta, történt-e a folyamat során pénzügyi visszaélés, és terhel-e valakit személyi felelôsség. A vizsgálat lezártát követôen azonban Sepsey Tamás KEI-elnök meglepô kijelentést tett: "Jól tudjuk, hogy mindig vannak olyanok, akik megpróbálnak a zavarosban halászni, önmagában Magyarország számára az adósság lebontása végeredményben megfelelônek minôsíthetô. Tehát az egész folyamatnak az összképe ezektôl a visszásságoktól eltekintve gazdaságilag nem volt káros az országnak." (MTV, Kormányváró, 1999. november 12.)
Hogy ezen a KEI elnöke pontosan mit értett, arra egy minisztériumi feljegyzés adta meg a választ. Eszerint az adósság lebontása "a magyar költségvetési mérleget eddig 147,3 milliárd forinttal javította". Ebbôl 116,3 milliárd forintot a haditechnikai szállítások tettek ki, amelyek két fô tételbôl - MIG 29-es repülôgépekbôl (ÉS, 2000. február 18.) és BTR-80 típusú páncélozott szállító harci jármuvekbôl - álltak. A költségvetésnek további 31 milliárd forint készpénzbevétele származott azoknak a cégeknek a befizetéseibôl, amelyek polgári áruk szállításával bontották le az orosz államadósságot (ÉS, 2000. február 25.). A feljegyzés szerint "amennyiben a törlesztés 2000. év végéig befejezôdik, úgy az adósság összege után járó kamat - az MNB szerint - 180 millió dollárt tesz ki (...) Ezen kívül bizonyos projektek teljesítése különbözô okok miatt leállt (a függôben lévô összegek, amelyek szerzôdésbontás esetén újra pályáztathatók: 160 millió dollár), továbbá van egy olyan projekt, melynek teljesítése még meg sem kezdôdött (ez 50 millió dollár), így összességében mintegy 390 millió dollár összegu adósság lebontására további lehetôségek mérlegelhetôk."
Mint azonban azt késôbb látni fogjuk, a mérlegelést követôen az Orbán-kabinet sem jutott elôdjénél többre: bizottságot hozott létre a minisztériumok képviselôibôl - amit nem tárcaközi, hanem operatív bizottságnak nevezett el -, amely ugyancsak magáncégekre igyekezett bízni az államadósság behajtását.

Ismerôs arcok

1998. augusztus 18-án azonban az orosz gazdaság hosszú agónia után összeomlott, így a minisztériumi szakértôk hiába gyártottak terveket a folyamat beindítására, Oroszország újra befagyasztotta adósságainak törlesztését. A témát jó fél év múlva Chikán Attila gazdasági miniszter vetette fel újra. 1999. január 18-i moszkvai látogatása azonban kiábrándító eredményt hozott, ugyanis "orosz részrôl súlyosnak minôsítették a gazdaság helyzetét és további drámai fejleményeket sem zártak ki". A tárgyalásokon az oroszok közölték, hogy a Szovjetuniótól örökölt külsô adósságok törlesztését felfüggesztették, és mivel a nemzetközi hitelezôkkel folytatott tárgyalások még nem zárultak le, a Magyarországnak szánt törlesztés menetérôl legkorábban májusban tudnak érdemben szót ejteni. Ugyanerrôl egy magas pozícióban lévô forrásunk, aki hivatalánál fogva végigkísérte a tárgyalásokat, azt mondta: "Az orosz fél a diplomácia nyelvén nagyjából azt közölte velünk, hogy a magyarok már egy csomó pénzt kaptak, és nekik még a cseheket és a lengyeleket is ki kell elégíteniük."
Újabb fél év telt el, mire a kormány - szakértôi szintu egyeztetések után - napirendre tudta tuzni az orosz államadósság további lebontásának kérdését. 1999. június 1-jén egy határozatban arról rendelkezett a kormány, hogy nyilvános pályázatot kell hirdetni, és ennek eredményérôl be kell számolnia a gazdasági miniszternek. A pályázat teljes szövege 1999. július 20-án jelent meg a Külgazdasági Tájékoztatóban, és a gazdasági tárca hirdetményeket tett közzé több országos napilapban is. A pályázaton - amelynek határideje szeptember 6-a volt - információink szerint végül nyolc cég vett részt, összesen 330 millió dollár értéku államadósság megvásárlására nyújtottak be ajánlatot. Ezeket az operatív bizottság szeptember 17-i ülésén értékelte, és azt állapította meg, hogy "a kivásárolni szándékozott összeg nem érte el a még hátralévô adósságkeretet". A bizottság azonban kiemelte, hogy az ajánlattévô cégek egy része kisebb "diszázsió" mellett tette meg ajánlatát, ami azt jelenti, hogy a korábbi 58 százaléknál nagyobb hányadot fizettek volna a költségvetésnek. A pályázati feltételeknek azonban végül csak két cég felelt meg, ezek egyike értesüléseink szerint a Kapolyi-féle System Consulting Rt. volt amely 40 millió dollár kivásárlására pályázott. A másik befutó is az adósság lebontásában már korábban is részt vett Speed-Ex Kft. lett, ôk egymillió dollár értéku adósság megvásárlására tettek ajánlatot.
Az operatív bizottság tudomásunk szerint elô is készítette a kormányrendeletet, amely jóváhagyta volna a két nyertes által igényelt összeget, ez azonban be sem jutott a kormányülésre, mert egy informátorunk szerint elakadt "valahol a valódi döntési szférában". Hogy ez pontosan mit jelent, arról forrásaink ellentmondásosan nyilatkoztak. Egyesek szerint Orbán Viktor és legszukebb köre döntött így, mások szerint viszont a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vezetése fúrta meg az elôterjesztést. Abban viszont valamennyien egyetértettek, hogy a jelenlegi kormányzat "nem tekintette politikailag semlegesnek a nyerteseket". Kapolyit ráadásul a Chikán-féle gazdasági vezetés szakmailag is "kártékony embernek" tartotta, mindenekelôtt ipari minisztersége során végzett tevékenysége, többek között az eocén-program kidolgozása miatt.
Kormányzati forrásaink szerint mindenesetre az világossá vált, hogy "a nyilvános pályáztatás nem teljesítette azt a várakozást, miszerint tömegével jelennek majd meg az adósság lebontásában részt venni szándékozó magyar vállalkozók". A pályázók fôként azok körébôl kerültek ki, akik a korábbi években is aktívan részt vettek a folyamatban. Mint azt egyikük elmondta, az adósság lebontása speciális szaktudást igényel, nem úgy megy, hogy "az ember kimegy egy bôrönddel Moszkvába, és máris hozza vissza a dollármilliókat".

Metró a kátyúban

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a kormányzaton belül is megoszlottak a vélemények arról, hogy mit kellene tenni ebben a patthelyzetben. A gazdasági tárca ugyan igyekezett felszínen tartani a kérdést, de a helyzet egyik jó ismerôje szerint "azt is tudtuk, hogy nem érdemes rajta görcsölni". A PM és a MeH azonban egyaránt sürgette a tárcát, hogy tegyen valamit, mert a tavalyi költségvetés 25,5 milliárd forint olyan bevételt tervezett, amely a külföldi adósságok behajtásából származik.
Mihail Kaszjanov újabb, tavaly ôszi látogatásakor azonban hamar világossá vált, hogy hiába tervez bevételeket a magyar költségvetés, minden az oroszok fizetési hajlandóságán múlik. A tárgyaláson részt vevôk szerint - akik az orosz pénzügyminisztert jól felkészült, korrekt tárgyalópartnernek írták le - Kaszjanov a diplomácia nyelvén nagyon udvariasan, de határozottan kijelentette, hogy "mostanában nem óhajtanak fizetni". Arra azonban hajlandóságot mutatott, hogy a még függôben lévô ügyeket rendezzék. Ezen a határôrségnek beígért több száz darab Lada Niva típusú terepjárók és a Nádor '95 Rt. által megrendelt metrókocsik (ÉS, 2000. február 25.) szállítását értette. Ez utóbbival kapcsolatban ekkor derült fény arra, hogy az eredetileg ötvenmillió dollárosra tervezett gyártást az orosz pénzügy tízmillió dollár értékben már elôfinanszírozta, és az elkészült szerelvények "ott rozsdásodnak a gyár udvarán". Ez a metrókocsi ügylet végül az egész folyamatnak a "kerékkötôjévé vált", miután az oroszok a további tárgyalásokat tudomásunk szerint ennek a tíz darab szerelvénynek az átvételéhez kötötték.
A Nádor '95 Rt. és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) vezetôje már 1998 márciusában megállapodott egymással, a közlekedési vállalat 2,8 millió dollárnak megfelelô forintért meg akarta venni a szerelvényeket. Információink szerint azonban a Nádor nem kapta meg a Magyar Államkincstártól a metrókocsik behozatalához szükséges engedélyt, így a BKV a szállítási határidô elmúltával jelezte, hogy semmisnek tekinti a szerzôdést. Egy informátorunk szerint az "oroszok a gyártás során végig káromkodtak", nem értették ugyanis, miért kellett az egymással egyébként régóta üzleti kapcsolatban álló BKV és szerelvénygyártó Metrovagonmas közé közvetítô céget iktatni. Jó fél év elteltével egy újabb közvetítô cég, a tavalyi nyilvános pályázatra is ajánlatot adó Eastern European Market Kft. jelent meg, s a gazdasági tárcától kapott tárgyalási engedélyre hivatkozva ajánlkozott: kilendíti a metrókocsiügyet a kátyúból. A cég közbenjárásával végül arra jutottak, hogy a BKV maga szerzôdik a kincstárral, és négy év alatt, halasztott fizetéssel törleszti az eredetileg kialkudott 2,8 millió dolláros árat. A halasztott fizetés oka a BKV-t jól ismerôk szerint az, hogy a vállalatnak "egyszeruen nincs pénze, a kincstár meg örüljön, hogy az így leírt tízmillió dollár értéku államadósságból egyáltalán valamit visszakap". Értesüléseink szerint a szerelvények a következô hetekben érkeznek meg Magyarországra.

Baráti kölcsönök

A kormányzaton belüli vitáknak és a gazdasági tárca "lanyha hozzáállásának" az lett a következménye, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére az orosz adósság lebontásával kapcsolatos ügyeket tavaly ôsszel kivették az operatív bizottság hatáskörébôl. Tudomásunk szerint a feladatot "a Fidesz titkos ásza", Faragó Csaba kapta meg, aki funkcionális vezérigazgató-helyetteseként jelenleg elsôsorban a személyzeti ügyekért és az ingatlanok hasznosításáért felel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelô (ÁPV) Rt.-nél. Faragót - aki tudomásunk szerint muszaki végzettségu, majd rövid ideig az OTP Ingatlan Rt.-nél dolgozott - informátoraink Orbán Viktor és Kövér László fideszes politikusok bizalmi embereként említették, akinek bevonását azzal indokolták, hogy "egy kemény figura, aki jól tud tárgyalni a maffiózókkal". Az adósság behajtásának folyamatát ismerôk viszont meglehetôsen szkeptikusan fogadták Faragót, mivel szerintük "minden az orosz fél fizetési hajlandóságán, és nem az itthoni kavaráson múlik".
Mindenesetre a kezdetben legitimáció nélküli Faragót az idén elfogadott költségvetési törvény is a helyére tette, miután a következôképpen módosították az államháztartási törvényt: "A külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát a privatizációért felelôs miniszter (...) az Állami Privatizációs és Vagyonkezelô Részvénytársaság (...) útján látja el. Felhatalmazást kap az illetékes miniszter a 100 millió USA dollárnál kisebb összegu külföldi követelések értékesítésére, illetve - a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter egyetértésével - azok leépítését célzó különbözô konstrukciók kidolgozására és lebonyolítására, ezzel kapcsolatban szükség és lehetôség szerint pályázatok kiírására, valamint a külföldi követelések átütemezésére." Mindebbôl az is kitunik, hogy ez évtôl nemcsak az orosz, hanem az összes államadósság ügye az ÁPV Rt.-hez került át. Ezek között több olyan követelés is van, amely még a szocializmusban keletkezett a "baráti" országokkal, így Kubával, Albániával, Laosszal vagy Kambodzsával szemben. Ezek együttes értéke információink szerint megközelíti a háromszázmillió transzferábilis rubelt, ami mintegy 250 millió dollárnak felel meg. További háromszázmillió dollárt jelentenek azok a kormányhitelek, amelyeket Magyarország nyújtott fejlôdô országoknak, például Algériának, Vietnamnak, Iraknak, Jemennek. Az oroszokkal szemben fennálló négyszázmillió dolláros követeléssel együtt tehát Faragó Csaba összességében közel egymilliárd dollár - közel 250 milliárd forint - értéku adósság behajtására kapott felhatalmazást.
A kérdésre, hogy a jelenlegi kormányzat milyen formában képzeli el ennek az összegnek a behajtását, a vagyonkezelôtôl azt a hivatalos választ kaptuk, hogy "március végére készül el az az eljárásrend, amely szerint a külföldi államadósságok kezelését és behajtását le kell bonyolítani". Addigra vélhetôen az is eldôl, hogy az ÁPV Rt. szakít-e elôdei hagyományával, és nyilvános pályázat keretében sáfárkodik-e majd a közpénzekkel, vagy tovább halad azon a titkokkal és hazugságokkal övezett ösvényen, amelyet a Horn-kormány taposott ki a korábbi években.

Szükségem lett volna az ÁÉB bank telefonszámára és a legnagyobb megdöbbenésemre azt tapasztaltam, hogy a bank N E M T A L Á L H A T Ó a telefonkönyvben!!!

Aranyláz
Rahimkulov nagyot kaszál az Antennán és BorsodChemet vesz
2005. október 26. 04:20

Magyarország leggazdagabbja további részvényvásárlást is tervez

Megdet Rahimkulov és családjának közvetett tulajdona 12,32 százalékra emelkedett a BorsodChem Rt.-ben. A becslések szerint 83 milliárd forintos magánvagyonnal rendelkező, 11 éve Magyarországon élő orosz üzletember, az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) tulajdonosa, érdekeltségei révén további részvényvásárlást is tervez..

Jövő hónapban indul az Antenna-ajánlat

Az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő részvénycsomagjára kiírt privatizációs pályázat nyertese, a Swisscom AG kedden kifizette a 46,6 milliárd forintos vételárat. A társaság ezzel birtokon belül került, így 15 napon belül megteszi nyilvános vételi ajánlatát a kisebbségi tulajdonosok részvényeire - jelentette be Jürg Rötheli, a Swisscom AG vezető testületének tagja, az Antenna Hungária leendő elnöke.

Az idén először fordult elő ugyanis, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elutasította a kiváló fizetőképességi mutatókkal felvértezett Általános Értékforgalmi Bank Rt. (ÁÉB) általános tartalékképzés alóli kérelmét. A banknál csak találgathatják, miért kosarazták ki őket, a felügyeletnek ugyanis mérlegelési joga folytán nem kell indokolnia döntését. Az ÁÉB a HVG információja szerint nem ágál a döntés ellen, holott a tartalékolás miatt 10 százalékkal, azaz 1,6 milliárd forinttal csökken a 16 milliárd forintos adózott eredménye, így kisebb profit felett rendelkezhet szabadon. Miközben az egyik évről a másikra nyereségét 30 százalékkal növelő és a kisbankok között kiugró mértékű, 62 milliárd forintos tőkeerejű ÁÉB a felügyelet szerint nem érdemelte meg az engedményt, nyolc másik hitelintézetet, köztük három takarékszövetkezetet - kérelmére - mentesített az általános tartalékolás kötelezettsége alól. Ezeknek a pénzintézeteknek a mentesség nagyobb szabadságot ad a profit felhasználásában, amit például az osztalék- vagy részesedésfizetés emelésére is fordíthatnak. Olyannyira rutineljárásról van szó, hogy azon sem lehet csodálkozni, ha egy hitelintézet megszokásból küldi el a tartalékolás alóli felmentési kérelmét, ahogy ezt a Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetnél tették.

TOP STORY
Documents Show Gazprom Assets a Family Affair

By Florian Hassel
SPECIAL TO THE ST. PETERSBURG TIMES

MOSCOW - Over the last decade, Gazprom executives have transferred to their relatives assets potentially worth billions of dollars in a series of murky deals, documents obtained by the The St. Petersburg Times show.

-------------------
Mikhail Rakhimkulov is also a central figure in another series of murky deals, this time involving one of Hungary's fastest growing banks.

As Russia and Hungary laid the groundwork for their 1996 gas deal, Rakhimkulov was named general manager of both Panruzgas, the joint venture set up for the deal, and Altalanos Ertekforgalmi Bank (AEB), which Gazprombank bought 100 percent of in 1996.

Gazprom chief Vyakhirev apparently left nothing to chance and sent his son, Yury, to be Rakhimkulov's right hand man as deputy general manager of Panruzgas during the critical initial phase between January 1995 and November 1996. Yury Vyakhirev today heads Gaz prom's export arm, Gazpromexport.

Under Rakhimkulov and the younger Vyakhirev's watch, not only did Gazprom inexplicably give 10 percent of its 50-50 share in Panruzgas to Interprocom, it later transferred another 9 percent to AEB.

Gazprombank head Viktor Tarasov and Sergei Dubinin, Gazprom's chief financial officer and a former Central Bank chairman, were on AEB's board of directors at the time, as they are today.

When Gazprom bought it, AEB was a loss-maker. But within a year it was turning a profit and posted a $31 million profit in 2000.

The secret of its success? AEB handles all payments for Gazprom's gas exports to central and Eastern Europe. In the last year alone, AEB handled $2.3 billion in payments to Gazprom.

Kent Moors, who has studied Russian capital flight for years as the head of the East European investment consultancy Asida, based in the United States, says that AEB is one of the ways Gazprom management move its cash out of Russia.

"AEB is a small part of a widely distributed system of offshore companies and foreign partners, with whom the Gazprom managers shift their cash abroad or park it there," Moors said.

Which may explain why the more profit AEB makes the more stakes Gazprombank sells to obscure holding companies - and to Rakhimkulov. Gazprombank has now parted with three-quarters of its original 100-percent stake in AEB.

Hungary's official financial watchdog, PSZAF, said that Gazprombank in May 1997 held only half of AEB - 20 percent belonged to the Singapore-registered holding company ACMA Investments and its subsidiary Citycom.

At the same time, the companies Interenergo and Intergazprom Invest, which belongs to the British Virgin Islands-registered Undall, each held a 10 percent stake.

In May 1999 another 10 percent stake went to IGM Kereskedelmi, which is owned by Cubbaren Ltd., registered on the Isle of Man.

Rakhimkulov has also become an AEB shareholder after Gazprombank sold him an 8.5 percent stake Dec. 21, 2000, according to PSZAF.

Rakhimkulov would not reply to questions asking how much he paid for the stake.

Rakhimkulov continues to be a controversial point man for Gazprom in Hungary - and his activities have gone beyond AEB and Panrusgas.

Last fall, the banker showed up as a representative of the Dublin, Ireland registered Milford Holdings. According to a document obtained from the Dublin Company Registration Office, Milford's nominal owners are Limassol, Cyprus-registered companies Greepeak Consulting and Outbreak Consulting.

Despite its share capital being registered as 2 Irish pounds ($2.33), Milford declared a pretax profit of 33 million Irish pounds $36.7 million) and a bank balance of $184 million in 1999, according to the Irish Independent. When it became known in Budapest that this unknown company had secretly bought up a quarter of BorsodChem, Hungary's second-largest chemical concern, Rakhimkulov admitted at the end of October 2000 that Milford is "in Gazprom's sphere of the influence."

Hungary’s Richest Man an ex Gazprom Executive

20.10.2005

>Table of contents Print

Oligarchs

Hungary’s biggest daily has just published a list of the country’s 150 richest people, which is by no means unusual. What’s unusual for the Hungarians is that the list happens to be topped by a Russian banker, Megdet Rakhimkulov...

Hungary’s biggest daily has just published a list of the country’s 150 richest people, which is by no means unusual. What’s unusual for the Hungarians is that the list happens to be topped by a Russian banker, Megdet Rakhimkulov, nick-named Misa, who is said to have a fortune of over EUR3 billion and is president and chief shareholder in the Altalanos Ertekforgalmi Bank (AEB).
The bank itself is Hungarian, being founded in Budapest in 1922. But in 1996 it fell into the lap of Gazprom, the Russian gas giant which acquired all of its capital and named Rakhimkulov as its boss.
So how does an employee of Gazprom become the richest man in Hungary in less than ten years ? Rakhimkulov was a member of the clan formed around Viktor Chernomyrdine and Rem Vyakhirev that reigned over Gazprom for years until men from St. Petersburg took charge with the appointment of Dimitri Medvedev as president in 2000 and Alexei Miller as managing director the following year. In fact, Rakhimkulov had been operating in Hungary for long years. His presence can be traced back to June, 1989 and the founding of the Interprokom company, a joint venture between the renowned Hungarian firm at the time, Videoton (with a 40% stake), Germany’s Waltham Electronik (10%) and the firm Sojuzgazavtomatika, an affiliate of the Russian gas ministry Mingazprom – later to be transformed into Gazprom – with 50%. Interprokom imported computers and bought varied Hungarian and German electronic goods and sold them to Mingazprom and its affiliatres.
Rakhimkulov was deputy director of Sojuzgazavtomatika at the time. In the autumn of 1992, the ownership of Interprokom underwent a radical change. Videoton pulled out and Soyuzgazavtomatika was replaced by another affiliate of Gazprom, Gazexport (12.5%), Rakhimkulov himself (12.5%), Oleg Vaynerov (12.5%) and Tatiana Dedikova (3%), who was the daughter of Vyakhirev, chief of Gazprom at the time.
But serious matters began in 1996. Gazprom landed a contract to supply gas to Hungary (225 billion cu.m. by 2015), formed an ad hoc commercial unit named Panrusgaz with Hungary’s Mol group and bought out the AEB bank, naming Rakhimkulov as its managing director. At the same time, the Rakhimkulov gained ascendancy within Interprokom through companies of his own, in which his wife, Galina, Tatiana Dedikova and Vitaly Chernomyrdine, son of victor, all held stakes. Rakhimkulov’s string of companies as well as other off-shore firms (Milford Holding in Ireland, Greekpeak Consulting and Outbreak Consulting in Cyprus) gradually won a majority in AEB through the intermediary of the firm Kafijat Consulting.
At present, Rakhimkulov and his family own 100% of the bank after buying out the 25% that Gazprom still owned earlier this year, even though Gazprombank remains on the list of shareholders on the bank’s official literature.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egykori üzlettársai állnak annak a cégnek a hátterében, amely éles versenyt folytat a Malév megszerzéséért az orosz- magyar AirBridge Rt.-vel.
2005.07.30 09:12 Népszabadság

Az ÁPV Rt. csütörtöki bejelentése szerint az AirBridge-dzsel kezdi meg a tárgyalásokat a Malév eladásáról. Az rt. résztulajdonosa, Borisz Abramovics, a KrasAir krasznojarszki légitársaság vezérigazgatója a Kommerszant orosz gazdasági napilap beszámolója szerint a jövő héten jön Magyarországra, hogy tárgyaljon a Malév megvásárlásának feltételeiről. Abramovics reményei szerint augusztus 15-ig alá is írják a privatizációs megállapodást.

Amint arról már korábban beszámolt a napilap, az AirBridge Rt. tisztségviselőinek és tulajdonosainak névsorát átnézve Abramovicsnak sem kell politikai kapcsolatokért és Malév belső információkért a szomszédba mennie (a szakszervezetek egyenesen Puch László MSZP-pénztárnokot látják a háttérben), de győzelmi jelentése talán még kicsit korai, ha átnézzük az egyelőre hajszállal vesztésre álló ellenlábasának cégadatait.

Az Aviation Solutions Konzorcium 2004-ben jelent meg a színen lehetséges Malév-vevőként. A névadó Aviation Solutions International Kft.-t hárommillió forint jegyzett tőkével 2004. márciusában alapította három, légügyi berkekben ismeretlen magánszemély. Képviseletében azonban a kezdetektől Kovács Ferenc, korábbi Malév-vezér nyilatkozott, aki 2004. október 15-től egyik főtulajdonosa is lett a kft.-nek.

Magyar Nemzet - Hunyor Erna
Az augusztus elsejével kezdődő héten hazánkba érkezik Borisz Abramovics, a KrasAir krasznojarszki légitársaság vezérigazgatója, hogy egyeztesse az ÁPV Rt.-vel a Malév Rt. megvásárlásával kapcsolatos feltételeket – adta hírül tegnap a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

........árnyékszékely.

"Tudod a székelyeknek, mint amúgy a magyarság többségének semmi előitélete nem szokott lenni a mózeshitüekkel kapcsolatban."

Na öreg, teljesen lángralobbantál. Ez már több, mint égés.

/Ha megengeded, ezt az idézetedet beteszem egy olyan fórumon, ahol sok székely ember van jelen!/

Most rombadöntelek...

Semmi gondom nincs a zsidósággal.

CSAK az életszemléletükkel, "élni és halni hagyni"

Tudod, kedves székelyem, te azért mégiscsak egy unicum

vagy, és sok kérdésre választ adtál. Sejtem, miért van

olyan szerencsétlen helyzetben még mindig a romániai

Senki nem kételkedik abban, hogy az energiaszektort milyen módszerekkel irányítják.

Amit te lezserül elfelejtesz, hogy

MINDENÜTT A VILÁGON!!!

Kár a benzinért vagy olajért.

Vagy gondolod, hogy a muszka hülyébb lenne, mint a jenki?

Amúgy, mint említettem, az oroszok nem úgy fedezik be

nyersanyagkészleteiket, mint liberális barátaid a Keleti-

Partról. Nekik van elég, nem kell lopniuk vagy eröszakkal

rabolniuk!

Savanyú a szölö a hittársaknak. Kicsúszik az olajos üzlet

A kijevi titkosszolgálat azt vizsgálja, hogy nem került-e szervezett bűnözők befolyása alá a Türkmenisztánból Európába irányuló gázszállítás - értesült a Financial Times. A fő gyanúsított a Magyarországon is ismert és az FBI körözési listáján is szereplő Szemjon Mogiljevics.

Cikk küldése

Nyomtatható verzió

A Financial Timesnak nyilatkozó ukrán titkosszolgálati vezető elmondta, a vizsgálat arra irányul, hogy a Svájcban bejegyzett, fele részben az orosz állami Gazprom tulajdonában álló Roszukrenergo vállalatot áttételesen nem Mogiljevics ellenőrzi-e? Mogiljevics neve ugyan nem szerepel semmilyen hivatalos iraton, de számos jel utal arra, hogy az általa ellenőrzött emberek szerepet vállalnak a türkmén gázszállításban.

A Roszukrenergót 2004 júliusában alapították, hogy közvetítsen az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz között, így elősegítve a türkmén gáz Ukrajnán keresztül Európába történő szállítását. A társaság megalapításáról Leonyid Kucsma akkori ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök állapodott meg. A Gazprom szóvivője szerint a vizsgálat mögött ukrán belpolitikai csatározások állnak, és hozzátette, hogy az orosz fél nem vizsgálta az ukrán oldal tulajdonosi körét.

Mogiljevicset az egyik legveszélyesebb bűnözőnek tartják a régióban, az amerikai igazságügyi minisztérium korábbi leírása alapján 300 tagból álló szervezete több mint 30 országban tevékenykedik.

Mv.:– Angol, román, lengyel és magyar előadók részvételével, Kísért a múlt címmel immár másodízben rendezett konferenciát a Hamvas Intézet, a volt a kommunista titkosszolgálatok utóéletéről. Először egy neves angol titkosszolgálati folyóirat főszerkesztőjének, Alex Standishnek az előadásáből hallanak részleteket.

– Az orosz titkosszolgálati stratégiáról beszélek a posztkommunista országokban – kezdte meg előadását Alex Standish – a Szovjetunió szétesését követő kezdeti optimizmus után egyre világosabbá vált, hogy Oroszország elnöke, Putyin nem az a partner, akire vártak. A gazdasági függetlenség és a demokratikus társadalom kialakítása helyett a putyini évek a visszaesésről, és a korábbi hírszerző szolgálatok felélesztéséről szóltak. A kormányzati adminisztráció nagyon sok tagja korábban a KGB-ben dolgozott, ahogyan Putyin is. A régi hírszerzőhálózat újraéled, és megjelennek a gazdaság, vagy az energiagazdaság területén. Világossá vált, hogy Putyin Oroszország globális befolyását akarja visszaszerezni. Megfigyelték, hogy Oroszország megpróbálja meggátolni a volt kommunista országok NATO-csatlakozását. 2002. augusztusában a cseh titkosszolgálat aggódva jelezte, hogy fokozott orosz hírszerzői tevékenységet észleltek, az ügynökök különféle gazdasági területekre voltak kíváncsiak, elsősorban a kőolaj- és az energiaiparba épültek be. Az államadósság lebontásába és fegyvervásárlási tranzakciókba. Természetesen Oroszország tagadta gazdasági kémkedést. Rátérek Magyarországra, 2001-ben azt tapasztaltuk, hogy az orosz hírszerzés műszaki és ipari területeken próbált nyomást gyakorolni. A zámolyi romák kivándorlása azért történt, hogy Magyarország rossz színben tűnjék fel az uniós csatlakozás előtt. Mi akkor kiderítettük, hogy ez az orosz hírszerzés befolyására történt, és az izraeli titkosszolgálat is pénzelte a romákat, sőt az ügyet a francia kommunisták is pártolták. A cikkből botrány lett, bennünket manipulációval vádoltak, de soha senki nem bizonyította, hogy nem volt igazunk. Egy korábbi KGB-tiszt, aki most magas beosztást tölt be az Egyesült Államokban, elemzésében rámutatott egy ellentmondásra, miszerint az orosz titkosszolgálat jelenleg sokkal aktívabb szerepet tölt be Közép- és Kelet-Európában, mint a Szovjetunió szétesése előtt. A szakértők szerint Oroszország meg akarta akadályozni a volt a KGST-országok NATO- és uniós csatlakozását is. Miután ez nem sikerült, megpróbált tudósokat, kormányzati tisztviselőket és országgyűlési képviselőket beszervezni. 2002. júniusában nem sokkal a kormányváltás után derült ki, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök korábban a kommunista hírszerzésnél dolgozott. Azzal védekezett, hogy Magyarország érdekeit védte a KGB-vel szemben. De ezt sokan kételkedéssel fogadták, hírszerzési elemzők szerint ugyanis a ’90-es évekig a kormányhivatalok tele voltak KGB-tisztekkel, akik garantálták, hogy Moszkvai érdekei érvényesüljenek. Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az úgynevezett reformkommunista pártok továbbra is veszélyt jelentenek a Nyugat számára. Vezetőik és tagjai között más ügynökök is vannak, akiknek eltüntették, elégették az anyagait; a beszervezés ténye már csak a Moszkvában őrzött másolati példányokkal bizonyíthatók. A kérdés az, hogy Putyin elnök mennyire lesz képes nyomást gyakorolni a magyar köztisztviselői karra, illetve a miniszterelnökre. Az első lépés megtörtént: 2002.decemberében Medgyessy Péter Oroszoszágba, Szentpétervárra látogatott. A miniszterelnök szerint Oroszország ma stabilizáló szerepet tölt be a világban, ezért fontos, hogy a két fél szorosabb kapcsolatot ápoljon – fejezte be előadását a főszerkesztő.

– Körülnéztem a hallgatók között, hogy egy baloldali gondolkodású embert is megkérdezzek, de ismert baloldalit nem láttam. Ön viszont itt volt, és láttam, hogy nagyon jegyzetel, meglepte az előadás.

Wittner Mária, 156-os szabadaságharcos:– ’89 óta figyelem a rendszerváltás folyamatát, éárintette az előadás azokat az meglátásaimat, amiket én is észrevettem, ezeket a dolgokat jegyzeteltem le igazán.

– Az egyik előadásban Csehországról, Szlovákiáról, Magyarországról, Lengyelországról is szó volt; egy másik előadó a Securitate továbbéléséről beszélt.

– Tudtam azt, hogy a Securitate is beépült a hatalomba, ugyanúgy a volt magyar titkosszolgálat; ’56-ban az ÁVH névleg megszűnt, de nem szűnt meg – mert Kádár is ugyanúgy is beépítette a gazdaság minden vonalára, ezek az emberek ma is ott vannak, és ezt nyomon lehet követni, csak figyelni kell a politikát. Az egyértelmű, hogy a KGB nem fog senkit sem elengedni, mikor Medgyessyt Pétervárra meghívta Putyin, nekem az első gondolatom az volt, hogy na, a KGB-főnök hívja beosztottját. Újfent az ország gazdasági kárára kötnek itt olyan üzleteket, és épülnek be úgy a gazdasági hatalomba, mint a politikai hatalomba, mint ahogy annak idején a szovjet hadsereg beépített tisztjei.

– Úgy tűnik hogy elég kényes témához nyúlt a Hamvas Intézet, a volt kommunista titkosszolgálatok utó életének vizsgálatával. –

Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet igazgatója:– Mostani konferenciánknak a témája a kommunizmus utóélete a posztkommunista országokban. Hogyan élnek tovább a kommunizmusban megszokott mechanizmusok, technikák, hálózatok a demokrácia viszonyai között. A politikai élet egészére ez a kérdés feltehető, hiszen egy utódpárt kormányozza Magyarországot, mely személyi állományát tekintve is igen nagymértékben átfedődik a rendszerváltás előtti Magyar Szocialista Munkáspárttal. Vezetője, Medgyessy Péter miniszterelnök a kommunista állambiztonság szigorúan titkos állományú tisztje volt, tehát az emberben joggal felmerül az a kérdés, hogy rejtett és láthatatlan, bár hozzáteszem, egyre jobban látható formákban a múlt hogyan kísért. Hogyha az elmúlt hónapok különböző eseményeit tekintem, ez már nem is kísértő múlt, hanem feltámadott múlt. Az az anyag, ami az Index jóvoltából közkinccsé vált az elmúlt héten, az valóban az kommunista idők hangulatát idézi; mindezt egy olyan kampánytanácsadó bevonásával, aki külföldi. Az emberben még az a vad gondolat is olykor fölmerül, hogy itt esetleg a régi magyar kommunista állambiztonsági hálózatok mellett netán még más működő külföldi hálózatok is bekapcsolódhatnak a magyar politikai kampányba és politikai életbe, de gondolhatunk a médiára, ahol köztudomású, hogy nagyon sok volt a hálózati ember, ügynökök, szt-tisztek dolgoztak fedésben a régi rendszerben. A baj ott kezdődik, ha most is, rejtve, demokratikus viszonyok között ugyanazokat az érdekeket és ugyanazokkal a módszerekkel viszik tovább. Sok milliárdos állami vagyon az, amit az akkor széteső államtárt különböző kft-ken keresztül kimenekített – most már egy ilyen furcsa rejtett gazdasági hálózatról is beszélhetünk, ami időnként olyan botrányokban csúcsosodik ki, most a brókerbotrány, de ne tévesszen meg bennünket, ahogy a Tocsik-ügy, a brókerbotrány és csak a jéghegy csúcsa, A kimentett pénzekből létrejött gazdasági hálózat, ami nem feltétlenül kötődik csak a titkosszolgálatokhoz: legalább annyira a volt Magyar Szocialista Munkáspárt személyeihez. Ez is még mindig velünk él.

– Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértő a Fejlődő Demokráciáért, és A Nemzetközi Biztonsági Intézet igazgatója.

Gorka Sebestyén:– Aki ismerte a KGB-monstrumot ,aki követte a ’91. utáni átszervezését és látta, hogy mennyire aktívan újraszervezi hálózatait a volt kommunista országokban, tudja, hogy egy mekkora veszély az egész szovjet nemzetbiztonsági rendszer a nagyvilág számára ez egy nagyon aggasztó jelenség lehet, csak túl keveset beszélünk róla.

– Hogyan lehet ezt a befolyást észrevenni, tehet-e a nemzetbiztonság ellene valamit?

– Ha jó a szolgálat és valóban önálló, és valóban a nemzeti érdekeket képviseli, akkor igen: csak itt a nagy szakmai kihívás a következő, hogy az elhárításnak a módszerei megváltoztak a volt tizenöt év alatt. Régebben a kémkedés elsősorban politikai jellegű, vagy katonai jellegű volt. Most egy nemzetbiztonsági tisztnek nemcsak egy ellenséges kémrendszert kell feltérképeznie, és elhárítani, hanem figyelni kell neki a gazdasági folyamatokat; nem erre épült a nemzetbiztonsági rendszerünk.

– Itt az előadásban említették, a hogy a volt KGB-ügynökok megjelentek cseh gazdasági érdekeltségeknél, a Gazprom próbálja például kiterjeszteni a volt kommunista országokra a befolyását.

– Magyarországon is láttuk, hogy a Borsodchem környékén, a TVK környékén és most már a a MOL környékén nagyon furcsa dolgok történnek, A nemzetbiztonsági szolgálatoknak elsődleges céljuk a felderítés, az a gondunk, hogy amikor felderítenek, találnak egy ilyet, akkor más hatóságoknak a dolga szabályozni ezeket, bíróság elé vinni ezeket az ügyeket. Magyarország is még a nyugati országok is nagyon kezdeti fázisban vannak ezzel kapcsolatban.

– Térjünk rá a magyarországi viszonyokra: a korábbi kommunista titkosszolgálat sem szűnt meg teljesen, hanem átalakult nemzetbiztonsági szolgálattá, hivatallá. Azóta azt is tudjuk, hogy a miniszterelnök is elhárítótiszt volt, a rendőrfőkapitány is. Sokan azt mondják, hogy a hálózat az tulajdonképpen tovább él, Magyarországon, mások viszont azt mondják, hogy ez egy fantazmagória, nem él hálózat.

– ’89-ben és ’90-ben a Dunagate miatt Magyarországon a nemzetbiztonsági reform nagyon kapkodva történt, nem átgondolt módon – most Magyarország hivatalosan öt nemzetbiztonsági szolgálattal rendelkezik. Ezeket jogfolytonosság szemszögéből is érdemes megvizsgálni, nem új emberekkel tudták létrehozni, hanem a régi emberekkel át lettek nevezve, új fejlécet kaptak, de mai napig nagyon sok olyan ember ott dolgozik, aki a régi rendszerben a Nyugat ellen, és magyarok ellen kémkedett. Van egy közmondása a szakmának, hogy a kém sosem tud kilépni a kémkedésből, a hálózatból nem lehet kilépni soha. És az a kérdés: az, akik az akkori diktatúrát kiszolgáló titkosrendőrségnek dolgozott, mennyire felel meg erkölcsileg, szakmailag egy olyan nemzetállamnak amely demokratikus, vagy legalább annak vallja magát.

– Most már csak néhány nap van az uniós csatlakozásig; jelent-e kockázatot az unió korábbi országai számára az, hogy itt jónéhány olyam állam kerül be ebbe a szövetségbe, amelyeknél tisztázatlanok a titkosszolgálati viszonyok, ahol nem lehet tudni, hogy még mekkora az orosz befolyás, ahol csak sejtések vannak arról, hogy mi él tovább a régi rendszerből?