Hírtévé 2005. máj. 11., 15:39

Akár a balatoni fürdésnek is véget vethet az az uniós jogszabály, amit az Európai Parlament fogadott el. A direktíva azt határozza meg, hogy milyen tisztaságú tavakban és tengerekben lehet fürdeni. A döntést az unió környezetvédelmi minisztereinek is jóvá kell hagyniuk.

Százezernyi magyar munkahelyet veszélyeztethet a Balaton környékén az Európai Parlament által második olvasatban elfogadott vízminőségi jogszabály - állítja az MDF néppárti képviselője. Olajos Péter felszólalásában elfogadhatatlannak nevezte, hogy az édesvizi tavaknál ugyanolyan vízminőséget írnak elő, mint a jóval nagyobb öntisztulási képességgel rendelkező tengereknél. Mint mondta, a Balatonban, Közép-Európa legnagyobb tavában több millióan fürdenek évente, de a direktíva ezt lehetetlenné tenné.

Uniós jogszabály miatt ölik le a szürkemarhákat?

A tulajdonos próbálta beszerezni a papírokat

MNO
Kilenc szürkemarhát kell leölnie egy gazdának, mert nincsenek meg hozzájuk a megfelelő papírok, amit a gazda hosszú ideje próbál beszerezni. Egy uniós rendelet alapján minden olyan állatot meg kell ölni, amelyek eredetét nem lehet bizonyítani.

Egy kaposfüredi gazda feltehetőleg kénytelen lesz leölni kilenc szürkemarháját, mivel az állatoknak nincs úgynevezett „Egységes nyilvántartási és azonosító számuk”. Ez az adat igazolja az állatok származását, amelyet azonban a gazda hosszú idő óta nem tud beszerezni. Egy uniós rendelet alapján minden olyan állatot meg kell ölni, amelyek eredetét nem lehet bizonyítani – tudósított a Magyar Televízió.

Kovács Gyula több mint negyven éve tart állatokat. Amikor megvette a marhákat, már akkor sem voltak meg a megfelelő származási illetve eredetvizsgálatokat igazoló papírok.

A tulajdonos hiába kilincselt a hivatalokban, a marháknak még mindig nincs nyilvántartási számuk, ezért oltást sem kaphattak. Az uniós előírások szerint az ilyen állatokat le kell ölni, ráadásul a gazda költségén. A szakmai szervezetek szerint lehetne rugalmasabb a hatóság.

A Híradó úgy tudja, hogy kedden egy órakor megölik a kilenc állatot, amelyek közül két tehén vemhes. A Somogy Megyei Állategészségügyi Állomás szakemberei nem nyilatkoztak az ügyről.

Viszont a gazdákért egy módon lehet tenni: magyar termékek vásárlásával, a MAGOR-mozgalom támogatásával, valamint a helyi termelés lehetõ legnagyobb részének helyi elfogyasztásával, mely által a multinacionális intézményeket ki lehet kapcsolni a forgalomból.

Tekintsük át, mi vezetett a mai helyzethez! A mezõgazdasági felvásárlási árak közötti különbség igen nagy mértékben csökkent az EU és a társult országok viszonylatában, ami köszönhetõ az EU árcsökkentési politikájának, a társult országok belsõ piacvédelmi intézkedéseinek, illetve a társult országok nemzeti valutájának az euróval szembeni leértékelõdésének.

Ez a rövid gazdasági adatsor azért aggályos az EU szemszögébõl, mert saját alapító és régebbi tagállamai számára egyre nehezebben tudja biztosítani saját mezõgazdaságuk dominanciáját, ha a társult és társuló országok a felvásárlási árak tekintetében egyre versenyképesebbek. Ez a versenyképességbõl következõ kedvezõ felvásárlási ár ugyanis nagy mértékben növeli a gazdák biztonságérzetét, könnyebben tervezhetik gazdálkodásukat, hajlamosabbak végrehajtani a szükséges fejlesztéseket és beruházásokat, és egyáltalában kedvezõbb helyzetbe kerülnek, mely veszélyeket rejthet a nyugat-európai agrárium számára, ha az erõsödõ mezõgazdaságok termékei utat találnak az õ piacaikra is. Megjegyzem, ez természetes folyamat volna, épp ezért hozta az EU olyan helyzetbe a csatlakozó országokat, hogy mezõgazdaságuk feltõkésítése gyakorlatilag lehetetlenné váljon. Ehhez az EU-hoz rohanunk mi, gondolkodás nélkül, és természetesen a fenti ismeretek hiányában!

Az Európai Bizottság végig kellett, hogy gondolja azt a kérdést is, hogy a csatlakozási folyamat milyen hatással lesz a társult országok mezõgazdaságának termelékenységére. Kiindulópontként figyelembe vették, hogy a társult országok mezõgazdaságának termelékenysége nagyságrendekkel alacsonyabb az EU átlagszintjénél (megint hozzáteszem, a magyar mezõgazdaság kibocsátása még mindig csak a nyolcvanas évek szintjének felét teszi ki). A Bizottság meglehetõsen cinikus megállapítása ugyanakkor az volt, hogy a leendõ tagok mezõgazdaságának termelékenysége úgyis nõ a tagságot követõen, mert gazdasági reformokra kerül sor, javul a tõkeellátottság és korszerűsödik a technológia. De uraim, kérem, mibõl? Hisz ugyanennek a Bizottságnak a ráhatására kapunk csak 25%-os támogatást, ugyanez a Bizottság "intézte el" hogy mezõgazdaságunk tõkeállománya ne emelkedhessen! Talán õk is érezhették, mert szerényen megjegyezték: a társult országok termelékenységi növekedése között nagy különbségek várhatók.

A Bizottság megvizsgálta, milyen következményekkel járhat a bõvítés az EU 15-ök mezõgazdaságára nézve. Ezért kaptunk csak alamizsnát tisztességes támogatás helyett (amiért pedig fizettünk is volna, hisz a közös kasszába való befizetéseink képezik az ellenértéket!). Eközben az EU hangoztatta – talán gyanúsan hangosan -, hogy a társult országok mezõgazdasági termelésének hatása korlátozott lesz az EU 15-ökre, és hogy a mezõgazdaságban foglalkoztatottakra nézve semmilyen hatás nem várható. Ezzel a kijelentéssel gyakorlatilag veszélytelennek tekintenek egy olyan mezõgazdasági potenciált – többek között a Kárpát-medencét -, mely több tízmillió ember élelmezésére alkalmas! Ez nonszensz… Ami õszinte volt a Bizottság értékelésében, az az, hogy a 15-ök agrárkereskedelmének romlása nem várható, mely köszönhetõ az EU termékek minõségi elõnyének, jobb marketingjének és magasabb exporttámogatottsági szintjének. Való igaz, minden versenyelõny a jelenlegi tagok kezében van. Ilyen módon pedig öngyilkosság a csatlakozás.

Még sejtelmesebb a Bizottság azon véleménye, mely szerint komoly számítások támasztják alá azt, hogy a társult országok mezõgazdasági termelésébõl jelentõs mértékben szabadul fel munkaerõ a csatlakozást követõen. Ezt az elszólásnak is tekinthetõ mondatot egy dolog támaszthatja alá: az EU tervei szerint a magyar mezõgazdaság tönkretétele és a földek felvásárlása munkanélküliek százezreit zúdítják a városokra.

Ha a fenti vélemény megalapozott (márpedig az EU általában eléri amit akar), akkor szerintük el kell gondolkodni azon, hogy milyen mértékű bevándorlás várható a jelenlegi tagországokba, az elszegényedett munkanélküliek részérõl. Számos európai vezetõ adott hangot félelmének, hogy munkanélküliek milliói jönnek majd Kelet-Európából, és elveszik hazájuk munkahelyeit. Ezek a vélemények hasonló stílusúak, mint az MSZP emlékezetes badarsága, miszerint a státusztörvény eredménye az lesz, hogy 23 millió román munkavállaló özönli el hazánkat. Ezen már nevethetünk, de az EU alaptalan kijelentésein nem, mert az õ diktátumaikat a parlamenti jobb- és baloldal is teljesíteni akarja, amivel pálcát törnek a nemzet felett. A bizottsági véleménnyel szemben az igazság az, hogy az elszegényedettek nagy része hazánkban marad, egyrészt, mert nem bevett rendszer nálunk, hogy valaki csak úgy "országot cserél", másrészt mert ezek az emberek nemigen értenek máshoz, és tisztában vannak azzal, hogy az unióban sem várják õket jobb lehetõségek. És azért, mert ezek az emberek magyarok.

A meghatározott kvóták ismerete pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük, az EU tényleg azt kívánja elérni, hogy a jelenlegi alacsony termelés is tovább csökkenjen, melynek eredményeképp a csõdbe jutott gazdák nagyobb számban adják el földjeiket, így pedig a nyugati spekulatív tõke könnyebben alakíthatja ki nagybirtokrendszerét, mely a nyugati, kevésbé hatékony mezõgazdaság beszállítóhálózata lehet – más nem.

Mivel lehet elérni, hogy valóban beszállítóhálózat alakuljon ki, és ne versenyképes ágazat? A versenyképes ágazatok ellehetetlenítésével. Ezt bizonyítják az utóbbi idõszak történései: a földből élõk tevékenységének veszteségessé tétele (fõleg az állam támogatásainak elmaradása okán), a jól prosperáló nagyvállalatok maradékának eladása, lásd a Dunaferr esetét. Érdekes egybeesés, hogy az EU Magyarországról szóló 2000-es országjelentése kifejezetten felszólítja hazánkat arra, hogy fejezze be a privatizációt, adja el amit lehet, és megemlítik a Dunaferrt is...

Ez azért különösen fájó, mert a meghatározott kvóták mennyiségének akár a tízszeresét is megtermelhetné a magyar mezõgazdaság, persze csak teljes kapacitáson, feltõkésített állapotban. Ez a potenciálisan megtermelhetõ mennyiség önmagában eltarthatná hazánkat! Lássuk hát a kvóták (ideiglenes) állását és a magyar igényeket, termékekre lebontva! Koppenhágában sem történt lényegi változás a kvótákat illetõen.

(A közeljövõben olvasható a Dominiumon a szerzõ dr. Tanka Endrével, az MTA agrárjogász-professzorával készített interjúja, hasonló tárgykörben.)

Az Alkotmányossági Műhely, az SZMSZ, a Nemzeti front és a Horthy Miklós történelmi Társaság közös sajtótájékoztatójának melléklete.

1.A magyar alkotmány a nemzet államalkotó, ezer éve fennálló államára vonatkozó akaratát fejezi ki.

2.Az alkotmány a Szentkorona intézményéről semmilyen módon el nem választható.

3.Az alkotmány nem szüntethető meg, nem függeszthető fel, legfeljebb agresszióval, amely ellen joga van a nemzet minden tagjának fellépni.

4.A magyar föld nem tőke, hanem természeti erőforrás, amelynek végső tulajdonosa a Szentkorona és az általa megjelenített nemzet.

5.Hatalmi fölény alkotmányt nem írhat, nem módosíthat.

6.Törvénysértés jogot nem alapíthat.

7.A magyar alkotmányossághoz a Szentkorona szuverenitása, szerepköre, intézményei tartoznak.

8.Az alkotmányt elismerő alaptörvények, sarkalatos törvények, törvények, állami rendeletek stb. alakítják ki azt a konkrét intézményrendszert, amely az adott korban, adott körülmények között lehetővé teszik az alkotmányos közéletet, államot, az alkotmányos igazságok, értékek, elvek általános tiszteletét, meghivatkozását.

9.A mindenkori magyar kormány az alkotmányos rendet, evidenciákat semmilyen okkal, vagy hivatkozással nem sértheti meg, mivel ez a Szentkorona (az alkotmányos alapértékek) sérelmét jelenti.

10.Az állam feladata a nemzet közösségében az emberi szabadságot kiteljesítő életvitelhez szükséges feltételek garantálása. Az államon ez számonkérhető.

11.Az államnak biztosítania kell a természeti erőforrásokhoz való monopolprofittól mentes, uzsora nélküli hozzáférhetőséget, a pénzrendszer és bármely más közintézmény vonatkozásában is, mind ma, mind az ezután következő nemzedékeket számára.

12.Az ember eredendően, lényegénél fogva szabadságra született, amelyet teljességében egy nemzet közösségében élhet meg, ami politikai közösség és szövetség is egyben.

13.Az emberi szabadság érvényesítésének eszközrendszere a jog, a gazdaság, az államigazgatás, ami semmilyen módon nem fordulhat az ember ellen.

14.Az emberi gondolkodás, alkotás minden elérhető és megvalósítható vívmányát, elemző képességét fel kell használni az alkotmányos értékek védelmére és hasznára.

15.A népakaratból politikai hatalomhoz, cselekvési lehetőséghez jutott képviselőnek kötelessége az alkotmányos rend betartása és betartatása, amelynek megszegése esetén felelősségre is vonható.

16.A szabályozási eszközökkel elkövetett genocídium, szisztematikus népirtás elfogadhatatlan és üldözendő.

17.A hatalmi ágak feltétlenül megosztandók, nem monopolizálhatók, nem kapcsolhatók össze.

18.Alkotmányunk jogfolytonosságát egy külön e célra választott nemzetgyűlésnek kell helyreállítania.

19.MINDEZEKBŐL KÖVETKEZŐEN előbb az alkotmány, utána az uniós csatlakozás!

Magyar demokrataként aggodalommal tapasztaljuk, hogy az emberi szabadság eszméjét Európában - ezen eszmeiség szülőföldjén - is nagyhatalmi eszközökkel kívánják visszaszorítani. Különösen szembetűnő a szabad, alkotó, felelősen önrendelkező emberi személyiség-ideájának eltüntetésére való törekvés akkor, amikor a természeti erőforrások szűkössége nyomasztó akadályként jelentkezik előttünk. Most volna legszükségesebb a felelős szabadság feltételein munkálkodni, mind a magyarság, mind Európa számára - a programozott konzum-idióta kultúra helyett.
A korábbi, a nemzeti államok gazdasági együttműködésén alapuló, a keresztény erkölcsiségben gyökerező Európai Közös Piacból egy új szuperállam, a korábban nem tervezett Európai Unió kezd kibontakozni. „Bonyolult döntési mechanizmus” néven az utóbbi évszázadok alapvető demokratikus, piaci vívmányait készülnek felszámolni az Unióban oly mértékig, hogy még a szövetségre lépő államok alkotmányos alapelveit sem tisztelik.
„Alkotmányozó konvent” fedőnéven egy erős önkényuralmat megalapozó szerződést készítenek elő. A személyiség szabadságát szolgáló alkotmányos állam szorgalmazása helyett az emberi jogokat az állam önkorlátozásaként értelmezik. Ez nyíltan deklarált önkényuralmat jelent.
A magyarság számára az íratlanul is általánosan elismert alkotmányos elvek, értékek, igazságok közjogi megjelenítése nemzeti kulturális identitásának fontos részét képezi, amelyhez ezer éve mindig következetesen ragaszkodott (akár rendi uralkodóról, akár polgári kormányról legyen szó), és amelynek legfőbb szimbóluma, „ereje” az állami címerben ma is szereplő „Szentkorona”. Ha pedig ezen felfogást el nem ismerő hatalom, önkényuralom vett erőt az országon, akkor azt nem tekintette legitimnek, és a társadalom előbb vagy utóbb mindig helyreállította az alkotmányos értékeket elismerő jogfolytonosságot.
Tudatjuk Önökkel, valamennyi tagállamuk népével, és az egész Világ közvéleményével, hogy a magyar alkotmánynak 1944-ben, a világháborús német megszállással történt felfüggesztése után máig nem következett be az alkotmányos elvek és hagyomány elismerése, az alkotmányos viszonyok visszaállítása. Ebből következően az ország jelenlegi parlamentje és kormánya is illegitim. Ezért ez a parlament és kormány az európai uniós csatlakozási népszavazás kiírására, aláírására illetéktelen. A 2003. április 12-i népszavazás ezért nem lehet ügydöntő hatályú, és erőltetett végrehajtása ellenére eleve semmis.
Az uniós csatlakozási szerződést jelen formájában magyar részről nem írhatja alá senki, mert a szerződés számos pontjában évezredes alkotmányunkba ütközik, mert az Unió nem kínál alkotmányos garanciákat Magyarországnak. Más szóval a csatlakozási ajánlat nem kínálja az alkotmányos nemzeti autonómiát, mint garanciális keretet az emberi személy szabadságának, önkiteljesítésének, családi és nemzeti közösségének minden újabb nemzedékben választható megélésre, hanem éppen annak fölszámolására tör.
Tudatjuk Önökkel, hogy 1990-ben a „rendszerváltással”, majd a szovjet megszállás megszűntével, a tényleges hatalom birtokosai lényegében nem változtak. A hatalom birtokosai személyükben és kapcsolati rendszerükben nemzetellenes, antidemokratikus kirekesztő politikát folytatnak, az önkényuralmi rendszert működtető belső hatalmi struktúrát, kapcsolati rendszert megőrizték. Az alkotmányos viszonyok rendezését 13 éve halogatják.
Az ország vezetése és tájékoztatási rendszere a nemzettől a természeti erőforrásokat gátlás nélkül elvonó, a nemzet emberi erőforrásait tudatosan romboló idegen érdekek fenntartás nélküli kiszolgálójává vált. A diktatórikus propagandagépezet ma már hadipszichológiai módszereknek tekinthető, agymosó technikákat alkalmaz, láthatóan a magyar identitástudat és államiság felszámolása érdekében. Teszi ezt túlerejével a sajtóban, az iskolai oktatás tartalmi átformálásában, a nemzeti történelem hamisításával, valamint az alapvető életfeltételeket befolyásoló gazdaságpolitikai szabályozók és egyéb törvényi előírások alakításával.
Tudatjuk Önökkel, hogy kizárólag Magyarország történelmi Alkotmányát fogadjuk el teljes értékűnek, legitimnek. Az 1949. évi sztálinista alaptörvényre való mindennemű hivatkozás eleve alkotmányellenes és hamis.
Tudatjuk Önökkel, hogy Magyarország történelmi, elvileg meg sem szüntethető alkotmánya nem tesz lehetővé olyan csatlakozást, amilyet 2003. április 12-én lényegileg illegitim, de azon túl minden apró részletében megtévesztéssel, a demokratikus kontroll intézményeinek kikapcsolásával, felszámolásával előkészített népszavazással óhajtanak ránk erőltetni. Erre a népszavazásra alkotmányos szabadságunk hiányában, az országunkat elborító politikai-, kulturális-, gazdasági-, médiaerőszak hatása alatt kerül sor.
Tudatjuk Önökkel, hogy az Európai Unióhoz történő magyar csatlakozási szerződés tervezete számos részletében uzsorás szerződésnek tekinthető (pl. a földet, mint termelési tényezőt nem természeti erőforrásnak, hanem szankcionáltan szabadforgalmú tőkének tekinti, a sokunk által vágyott polgári létet pedig nem a gazdasági teljesítéshez köti, hanem taktikai célokat kampányszerűen kiszolgáló, brüsszeli elbírálású pályázatoktól teszi függővé). A szerződéssel szembeni kifogásokat pedig az aláírás után formailag előre kizárja a szöveg. Az ilyen meggondolatlan szerződési ajánlatnak ellent kell mondania minden demokratikus államnak, nemzetnek és személynek. Maga a szerződés megszövegezésében oly hanyag, hogy egészében egyértelműen nem is értelmezhető. Ha pedig egyes részletében mégis egyértelmű, akkor képtelenségeket állít, uzsorás módjára egyenlőtlen gazdasági viszonyokat készít elő. Kulturálisan és a nemzet túlnyomó többségének létfeltételeit illetően pedig kifejezetten a közösséget, a kulturális-, gazdasági-, politikai önszervező képességet megszüntető (genocidiális) folyamatokat ígér (illetve követel meg szankciókkal terhelten) a nép, a nemzet identitásának (közösségi önazonosságának, belső szolidaritásának) helyi, állami és központi brüsszeli eszközökkel való felszámolásában.
Nyilatkoztunk, kérelmeztünk, felhívást intéztünk számtalan alkalommal az ország politikai és állami szerveihez, mindhiába. Nem tudjuk, hogy minek nézünk elébe, de kijelentjük, hogy az alkotmányosságot elismerő politika iránti igényünkről nem mondtunk le. Látva és tapasztalva a gyarmati sorba kényszerítés végső előkészületeit, tudatjuk Önökkel, hogy a magyar népnek jelenleg nem áll módjában felkészülten és szabadon dönteni a fent említett körülmények miatt.
Tudatjuk Önökkel tehát, hogy Magyarország történelmi alkotmánya szerint nem lehet elismerni olyan csatlakozást, amilyet 2003. április 12-én, illegitim népszavazással óhajtanak ránk erőltetni.
Azaz tudatjuk Önökkel, hogy a magyar történelmi alkotmányt el nem ismerő, abba ütköző, vagy azt megkerülő, de az ország, a nemzet sorsát lényegében érintő döntéseket és azok következményeit a magyar nép soha nem fogja legitimnek, törvényesnek tekinteni, magára nézve kötelezően elfogadni.
Budapest, 2003. március 29.

Képzeljük el pl. Magyarországot, amikor kisebbségei hirtelen nemzeti öntudatra ébrednek és az egész államot széthordják. Ők már nem magyarok, hanem xy más nemzethez tartoznak, nekik külön állam kell, nekik önállóság stb. kell. Nekik Trianon kell.

Sajnos mi vagyunk Európa alja. Az egész EU-csatlakozásos hercehurcával az állam akkorát veszít, mint még soha. Mikor fogják felfogni, hogy az európai államok nem éppen a hagymázas európai eszmék alapján működnek, míg nálunk ezek szerepeltek főbb szempontnak, mint pozitívumok. Kemény anyagi érdekek alapján vesznek fel minket, más egyebek mellett a mi forrásaink feletti uralmat szerzik meg. Mi meg ennek örülünk.

Sok szálon jutottunk ide, ahol vagyunk, s tudjuk, hogy ezek egyik legfontosabbika Trianon. Lelkünket talán nem is tudná oly könnyen maga alá gyűrni állandóan bennünk égő emléke, ha nyitott szemmel néznénk meg: kik voltak azok, akik ezt a sorscsapást reánk mérték. Ne primitív indulatú szomszédainkra, azok zsákmányszerző mohóságára gondoljunk, hanem arra a két országra, amelyek eldöntötték sorsunkat, és amelyekre ma is felnézünk mint az emberi civilizáció számunkra szinte követhetetlen nagyságaira, akiktől – a sors milyen iróniája – „modern” szabadságfogalmunkat is vettük. Mintha erkölcsi nagyságok lettek volna – és lennének ma is. Pedig Nagy-Britannia és Franciaország akkor két világméretű gyarmatbirodalom véreskezű ura volt, mások verejtékéből gazdagodtak, és lényegében velünk is úgy bántak el, mint gyarmataik népeivel. Igaz, hogy nem közvetlenül kívántak urainkká lenni, hanem Franciaország leendő barátainak, lehetséges stratégiai hídfőinek ajándékozták hazánk nagyobbik részét és – ha tagjai közé csak a magyar anyanyelvűeket számoljuk – nemzetünk egyharmadát.

"Európa szelleme ezen a területen az első világháború vége óta nem változott.

Vajon kit akarnak átverni azok, akik azt hirdetik, hogy az európai egyesüléssel „légiesülnek” határaink, s ez meghozza majd nemzetünk határtologatások nélküli, határokon átnyúló szabad egyesülését? Hogy a nyugati demokrácia összeurópaivá válása megoldja majd a kisebbségek problémáit?
Kit akarnak megnyugtatni ezzel a hitegetéssel: csak másokat, vagy önmagukat is? Úgy tűnik, a nyugalomhoz való ragaszkodásukban nem akarják tudomásul venni, mi a valóság ezen a téren abban a táborban, amelynek Magyarország elméletben már része lett.

Talán azt hiszik (vagy csak elhitetni igyekeznek), hogy a szabad helyváltoztatás lehetősége már szabadságot is jelent? Az Egyesült Európa közös törvényei alapvetően gazdaságiak, de közvetve ehhez a területhez kapcsolódnak az emberi jogokra vonatkozó közös kívánalmak is.
A kisebbségekről és a kultúra területén lényegében csak ajánlások léteznek.

A határok átléphetősége még nem jelenti azok megszűnését; a hivatalos nyelv, a saját költségvetés, a kulturális politika érvénye például minden tagállam számára egészen addig ér. És amit a többségi nép költségvetésileg nem támogat, azt – mindnyájan tudjuk – „demokratikusan” sorvadásra is ítélte.

Az alapminta a legtöbb európai ország számára ma is Franciaország. Őt tekintik a modern szabadság szülőanyjának. Ő is annak tekinti magát.

Azért mégiscsak furcsa, hogy a minden évben díszes külsőségek között megült nemzeti ünnepe tulajdonképpen azok előtt a terroristák előtt tiszteleg, akik a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával a világon először vezették be a kommunista típusú rémuralmat a Nagy Francia Forradalom idején.
Korunkban ez az ország a legnagyobb kerékkötője (a többit sem kell lebecsülni) a kisebbségek jogai nemzetközi elismerésének Európában. Álláspontja természetesen belső gyakorlatából származik. Merevsége némileg enyhült az utóbbi időben, de neki valójában – hivatalosan – nincsenek is kisebbségei. A bretonok, a baszkok, az okszitánok, a katalánok, az elszászi németek, a korzikaiak tulajdonképpen mindnyájan franciák, csak éppen különböző – mindinkább visszaszoruló –„tájnyelveket” beszélnek.

Erről a visszaszorulásról természetesen az államhatalom mindig gondoskodott. Még a hatvanas években is látványosan megalázták például azt a breton gyermeket, amelyik „tájnyelvén” merészelt megszólalni az iskolában.

(Vagyis több mint negyven évvel a „magyar nacionalizmust” megleckéztető Trianon után!) Brest városában sikerült létrehozni egy breton magániskolát, amelynek számára 2002 nyarán a francia parlament állami támogatást szavazott meg. Ősszel a kormány ezt „alkotmányellenessége” miatt eltörölte. Ugyanis a ‘92-ben módosított alkotmánynak az a kitétele, hogy „A Köztársaság nyelve a francia”, kizárja az állam területén bármilyen más nyelven történő oktatás állami segélyezését. És mi még Európa után kiáltunk, amikor Románia nem teszi lehetővé Erdélyben állami magyar egyetem létrehozását.

Franciaország erőltetett, gőgös öntetszelgése, hiú hatalomvágya, asszimilációs, népeit elnyomó nemzeti ideológiája egész földrészünkre kisugárzik.

A határokon átívelő nemzeti újraegyesítésről szeretnék beszélni.

Néhány gondolatot osztanék meg Önökkel, az állam és polgár, állam és nemzet viszonyáról. Legjobb, ha számot vetünk azzal, hogy mit gondoltunk, milyen Európát képzeltünk el a szabadság szempontjából, amikor beadtuk a csatlakozási igényünket az Európai Unióhoz. Azt gondoltuk, hogy Európában majd megszűnik az abszolút területiségnek az elve. Azt gondoltuk, hogy olyan világ lesz Európában, ahol egyetlen állam sem lesz tulajdonosa a saját polgárainak. Egy olyan Európát gondoltunk el, ahol az identitást nem, vagy legalábbis nem kizárólag az állampolgárság határozza meg. Ha mindezt pozitívan akarom megfogalmazni, akkor azt gondoltuk Európáról, hogy szabad emberek és szabad közösségek együttes közössége lesz. Azt gondoltuk, hogy olyan Európában fogunk élni, ahol minden embernek joga van arra, hogy megválassza a saját közösségét és minden választott közösségnek joga van arra, hogy megvédje azt az egyént, aki őt választotta, védje önazonosságát, nyelvét és kultúráját. Így képzeltük el Európát. Azt is mondhatom, vállalva a kifejezésben rejlő kockázatot, hogy államnemzetek helyett inkább kultúrnemzeteket képzeltünk el.

Azonban nem mindenki gondolta és nem mindenki gondolja el így az európai uniós életet. Sokan vannak, illetve vannak néhányan, akik nyolc évtized után sem tudják tudomásul venni, hogy amikor területeket szereztek, akkor a területekkel együtt emberek is jöttek.

Márpedig, miután emberek is jöttek, ezeknek az embereknek van anyanyelvük, van kultúrájuk, vannak hagyományaik, vagyis van nemzettudatuk. És ehhez joguk van.

Hasonlóképpen még mindig sokan vannak olyanok, akik azt gondolhatják, hogy az embertelenséget az idő emberségessé teszi.
Márpedig semmilyen elkövetett embertelenséget nem tesz emberségessé a múló idő! Az elkövetett embertelenségeket a tagadás nem teszi meg nem történtté.

Ez pedig azt jelenti a számunkra, hogy semmilyen olyan jogszabály hatályának a fönntartása - még hogyha azt is mondják, hogy az csak puszta formalitás -, nem engedhető meg, amely korábban a kollektív bűnösség alapján bárkit elítélt, bármely népcsoportot megbélyegzett, ezért a Benes-dekrétumokhoz hasonló szabályok Európában nem maradhatnak meg. Nemcsak azért, mert ez nekünk nem tetszik és a mi meggyőződésünkkel ellentétes, hanem azért, Kedves Barátaim, mert ezek a szabályok, még ha formálisan is léteznek állítólag, ezek igazolhatatlanok és egész egyszerűen védhetetlenek. Márpedig, ami nem igazolható és nem védhető, az nem lehet életképes az Európai Unión belül sem.”

Ezt úgy kell Önöknek elgondolniuk, hogy Unióban minden ország számára megnevezik, hogy körülbelül mekkora forrásra pályázhat fejlesztési célokra, és utána, ha jó pályázatokat adnak be az országok, akkor elnyerik, ha kevésbé jókat, akkor nem nyerik el ezt a keretösszeget. Az esélyeket, anélkül, hogy minősíteném, csupán érzékeltetni szeretném azzal a ténnyel, hogy a németek, akik elég régóta tagjai az Európai Uniónak, a számukra megítélt fejlesztési források 80 %-át képesek elnyerni. Tehát azok az összegek, amelyekről Önök hallanak, mint Magyarország számára elérhető források, azokat ezzel a megszorítással kezeljék. Sőt, ha nem leszünk elég ügyesek, akkor még az is előfordulhat, hogy 2005-ben és 2006-ban Magyarország több pénzt fog befizetni az Európai Unió közös költségvetésébe, mint amennyi támogatást onnan sikeres pályázatokkal el tud nyerni. Nem mondom, hogy így lesz, de ha nem leszünk elég ügyesek, akkor még ez is előfordulhat.

Hatalmas pompával és az újságírók tömegétől körülvéve júliusban bejelentették, hogy hivatalosan is megszületett a várva várt csoda, az első páneurópai alkotmány. A jelenlevők nem győzték az újságírók előtt önmagukat dicsérni: hogy milyen modern, milyen jellegzetesen európai, korszakalkotó munka…

Pedig ez az alkotmány sem más, mint a globalizáció egyik mellékterméke. Vitathatatlan, hogy egy ilyen egyedülálló tákolmány igenis szükségeltetik, és hogy vannak számos, a demokráciára épülő kitételei, de valamit, ami egyesek számára igenis lényeges, talán a leglényegesebb, azt "kifelejtettek" belőle. A standardizálás odáig fajult, hogy az alkotmányból száműzték a kereszténység istenét, magát Istent. Hetekig vita folyt az EU alkotmányának megszerkesztésével megbízott Konventben, hogy meg kell-e említeni Európa keresztény hagyományait. Nem kellett. Sok minden egyebet igen, de ezt nem. Az illetékesek azzal érveltek, hogy ez sértené Európa és a világ más vallású, nem keresztény polgárait.

Európa vak és süket – pontosabban a pénzcsörgés-villanás által süketté és vakká tett – hivatalnokai nem tanultak történelmet, vagy ha tanultak is, nem értették meg: Európa nem lenne az, ami keresztény múltja nélkül. Különben is, a múltat nem lehet megváltoztatni. Igaz, történelmének két évezrede alatt a kereszténység nem mindig állt a helyzet magaslatán: hol ez egyik, hol a másik egyháza üldözte a másságot, az anyaszentegyház – tudjuk – ártatlan emberek ezreit küldte az inkvizíció által a halálba, áldozta fel elvakult küldetéstudattól áthatva, néha állam volt az államban, sőt az egyedül való hatalom maga. De mindez együttvéve, a napos és árnyékos oldalak egyaránt a múltunkhoz, örökségünkhöz, hozzánk, mai európaiakhoz tartoznak, mert tény és való: kereszténység nélkül talán ma Európa sem létezne. Gondoljunk csak haza: hogyan és kinek-minek köszönhetően alakult meg ezervalahány évvel ezelőtt a magyar állam…

De hát a globalizációért áldozatokat kell hozni – európai hivatalnokaink ezért arra is képesek voltak, hogy megtagadják saját, európai keresztény múltjukat-múltunkat.

Ám a mai modern világban mit csinálunk azokkal, akik a saját magát istenítő emberiség helyett mégis a fennvaló Istent választják Mindenhatónak? Van-e helyük az ilyen embereknek Európában?! Ha létezik lelki szabadság, racionális tolerancia, akkor miért csúfolják a keresztényeket maradinak, fanatikusnak, butáknak, primitíveknek a többiek, a magukat előítéletek nélkülinek tartó techno-pogányok, szcientisták, istentagadók?! Láthatjuk, mennyire divatos manapság leszbikusnak, homokosnak, perverznek, őrültnek lenni, "szerelemparádékat" végigugrálni, "kegyes, méltóságteljes halált" halni, teremtősdit játszani kémcsövekben. Ha azonban valaki templomba megy, az primitív, nem közénk való, gyanús. Aki a fenti felsorolásban foglaltaknak és sok más divatnak a híve, ám legyen, de ahhoz senkinek sincs joga, hogy kereszténységünket elvegye, hitünket kigúnyolja.

Valójában az történt, hogy átestünk a ló másik oldalára: ha sokáig az egyház és a kereszténység vezették az emberek életét, manapság a laikus világ kiüldözte soraiból Istent. Miután a világ "megszabadult" az egyháztól, gettósította a kereszténységet, s bizonyos politikai érdekcsoportok másfajta rendet-erkölcsöt oktrojáltak rá a szekularizált társadalmakra, mindenféle tévhitek, "humánusabb" elvek kezdtek el uralkodni fölöttünk. Hogy a világ ma olyan, amilyen, az a katasztrófákhoz vezető mű- és álhiteknek a következménye.