"Az egészségügyi tárca a rokkantsági nyugdíj rendszerének átalakításán dolgozik, a tervek között szerepel, hogy egyes esetekben tartós táppénzzel helyettesítenék a jelenlegi juttatást. Horváth Ágnes államtitkár arról is beszélt, szerinte vevőként kellene kezelni a betegeket.„Nem elégedettek az emberek az egészségügyi rendszerrel, mást akarnak. (...) Már csak az életkori összetétel miatt is persze vannak különbségek, hogy ki mire helyezi a hangsúlyt. Ettől függetlenül vegyes mindenhol a kép, hiszen főleg telefonban volt olyan, aki azt mondta, hogy minden jó így, ahogy van és volt aki azt mondta, hogy végre itt a zöld könyv" - összegezte a társadalmi vita eddigi tapasztalatait Horváth Ágnes szakállamtitkár.
A Szigeten tartott fórumon Horváth Ágnes kiemelte, hogy Magyarországon 800 ezren nem fizetnek egészségügyi járulékot, a kormányzat célja pedig az, hogy minél több embert vonjon be a fizetők körébe. Az államtitkár ismételten hangsúlyozta, hogy három szintűvé kell tenni az egészségügyi ellátást, amelyben az állampolgárok a szerint lennének jogosultak a szolgáltatások igénybevételére, hogy fizetik-e a járulékokat vagy nem, illetve magánbiztosítót választanak-e. A szakpolitikus hozzátette, hogy szerinte vevőként kellene kezelni a betegeket.
Horváth Ágnes elmondta: a tárca gondolkodik a rokkantsági nyugdíj rendszerének átalakításán, a tervek között szerepel, hogy egyes esetekben tartós táppénzzel helyettesítenék a jelenlegi juttatást.
(MTI)"
Tisztelt fórumtársak kérem a véleményeket!
31 munkaviszony (20 év nehéz körülmények között)...szénhidrogénkutatás terepen... mehetek éhen dögleni a híd alá???