„1973. szeptember 11-én Chilében Pinochet generális a CIA támogatásával, katonai puccsal megdöntötte Salvadore Allende demokratikusan választott kormányát. Chile nem térhet a marxizmus útjára csak azért, mert népe felelőtlen - közölte a Nobel-díjas amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger. Az elkövetkező rémuralom idején ezer és ezer embert gyilkoltak meg, és nagyon sokan eltűntek. A kivégzőosztagok nyilvánosan gyilkolták le az embereket. Az országban gyűjtőtáborok létesültek, kínzókamrákat állítottak fel. A halottakat elhagyott bányákba és tömegsírokba temették. Chile népe az éjszakai kopogtatás rémületében élt... A chileiek elbeszéléseiből ismeretes, hogy a zenész Víctor Jara kezeit a helyi stadionban a tömeg szeme láttára levágták. Mielőtt lelőtték volna, Pinochet katonái odadobták neki a gitárját, és csúfolódva biztatták, hogy játsszon valamit. Az Egyesült Államok kormányának részletes ismeretei voltak arról, hogy mi történik Pinochet tábornok uralma alatt. Ennek ellenére Kissinger biztosította a tábornokot támogatásáról.”

„1922. szeptember 11-én az általános arab felháborodás ellenére Nagy-Britannia meghozta a Palesztinára vonatkozó mandátumot, amely a zsidók számára nemzeti államot biztosít. Winston Churchill 1937-ben így nyilatkozott a palesztinokról: - Nem értek egyet azzal, hogy bárki is magáénak mondhassa azt, amivel nem tud mit kezdeni, akkor sem, ha nagyon régóta birtokolja. Nem értek egyet azzal, hogy a vörös bőrű indiánokkal vagy az ausztráliai feketékkel igazságtalanság történt. Azért nem értek egyet, mert egy erősebb, magasabb rendű, talpraesettebb faj foglalta el a helyüket... 1969-ben Golda Meir izraeli miniszterelnök azt mondta: a palesztinok nem léteznek. Begin kétlábú állatoknak nevezte őket, Shamir miniszterelnök szöcskéknek, akiket el kell taposni. Jegyezzük meg, ezek az állam vezetőinek szavai, nem az egyszerű embereké... Az elmúlt évtizedek folyamán felkeléseknek, háborúknak voltunk tanúi. Tűzszüneteket írtak alá és sértettek meg. A vérontás nem szűnt meg, Palesztina törvénytelen megszállása a mai napig tart. A palesztinok csoportos büntetéseket kénytelenek elszenvedni, huszonnégy órás kijárási tilalmaknak és más megaláztatásoknak vannak kitéve. Nem tudhatják, hogy házaikat az izraeliek mikor rombolják le, gyermekeiket mikor lövik le, mikor vágják ki megélhetést jelentő olajfáikat. Nem tudják, mikor zárják le útjaikat, mikor mehetnek élelmet vagy orvosságot vásárolni. Azok a palesztin fiatalok, akik nem képesek haragjukat megfékezni, élő bombaként robbantják fel magukat, folytonos félelmet idézve elő a lakosság körében. Mindez csak fokozza a kölcsönös bizalmatlanságot, és mélyíti a gyűlöletet. Minden ilyen merénylet újabb megtorlásokhoz vezet, és tovább nehezíti a palesztinok helyzetét: tökéletes kifogást szolgáltat az izraeli hadseregnek arra, hogy behatoljon a palesztínok lakta területekre. Izrael leghűségesebb politikai és katonai szövetségese az Amerikai Egyesült Államok. Amikor Izrael löveti a palesztinokat, amerikai lövedékek vágódnak be a palesztin otthonokba. Izrael minden évben több milliárd dollártámogatást kap az amerikai adófizetők pénzéből...”

„1990. szeptember 11.-én idősebb George Bush a kongresszus összevont ülésén bejelentette az amerikai kormány határozatát arról, hogy megtámadja Irakot. Azt hangoztatta, hogy Szaddám Huszein kegyetlen katonai diktátor, aki genocídiumot követett el saját népe ellen. Ez megfelelő leírása Szaddám Huszeinnek. Ma már azonban tudjuk, hogy az Egyesült Államok kormánya korábban ötszázmillió dollárral segítette őt amerikai mezőgazdasági termékek vásárlásában. S mikor Szaddám befejezte emberirtó hadjáratát, az Amerikai Egyesült Államok kormánya megkétszerezte a támogatásra szánt összeget, s ellátta a diktátort az anthrax előállításához szükséges alapanyagokkal, helikopterekkel, valamint vegyi és biológiai fegyverek előállítására alkalmas vegyszerekkel. Abban az időszakban, amikor Szaddám Huszein a legkegyetlenebb rémtetteit követte el, az USA és Nagy-Britannia Irak közeli szövetségese volt. Mi változott? Irak 1990-ben megszállta Kuvaitot. Szaddám bűne nem az volt, hogy háborút indított, hanem hogy ezt önállóan, parancsolói jóváhagyása nélkül cselekedte. Az a határozat született tehát, hogy el kell pusztítani, mert elvesztette gazdái kegyeit. A szövetséges erők 1991 januárjában támadták meg Irakot. Egy hónap bombázás alatt tízezrek haltak meg. A háborút követő gazdasági zárlat következtében Irak lakossága nem juthatott élelmiszerekhez, gyógyszerekhez, kórházi felszereléshez, mentőautókhoz, ivóvízhez. Ennek következtében körülbelül félmillió iraki gyermek halt meg.”

Nem óhajtom kommentálni Arundathi Roy írónő szavait. Viszont azóta volt már egy afganisztáni és az iraki háború még ma is tart.