gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Kuncze erdélyi látogatásának sajtóvisszhangja
Konkoly
2002. november 26. 01:45 | Sorszám: 4
De azért ez "aranyos" !

"összeegyeztethető a liberális doktrínával a magyar megmaradás támogatása. "

Gesztust gyakorolnak a magyarsággal,a liberális doktrína nevében !

Konkoly
2002. november 25. 22:37 | Sorszám: 0
A román újságírók távol maradtak a sajtóértekezletekről Ádám Csilla

Kuncze erdélyi látogatásának sajtóvisszhangja

Lényegében román sajtóvisszhang nélkül maradt Kuncze Gábor SZDSZ elnök minapi erdélyi látogatása. A központi román nyelvű média képviselői általában el sem mentek a meghirdetett sajtóértekezletekre.

Általában csak a helyi magyar sajtó számolt be az SZDSZ elnökének múlt heti erdélyi látogatásáról. A központi országos román nyelvű média képviselői általában el sem mentek a meghirdetett sajtóértekezletekre. Az egyik legnagyobb bukaresti országos lap kolozsvári tudósítója ezt azzal magyarázta a dnp - nek, hogy érdektelennek tartotta az eseményt. A látogatás főbb állomásain, így például a Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen megjelenő lapok, vagy itt működő rádiók és televíziók híreik közt általában főhelyen foglalkoztak a pártelnök, felesége, Kuncze Katalin és Ara - Kovács Attila külügyminisztériumi helyettes államtitkár hivatalos látogatásával. A kolozsvári Szabadság napilap beszámolt többek között arról a sajtóértekezletről, amelyen az RMDSZ kolozsvári székhelyű ügyvezető elnökségén Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ úgy óhajt törődni a határon túli magyarsággal, hogy ez elősegítse a magyarság boldogulását a szülőföldjén. A sajtótájékoztatón Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy nemcsak a kisebbik magyar kormánypárt és az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet együttműködését szeretnék elmélyíteni, hanem azt is szem előtt tartják, hogy az SZDSZ irányította tárcák - az oktatási, gazdasági, informatikai és környezetvédelmi minisztériumok - miképpen lehetnének a romániai magyarság segítségére.

Kónya - Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közismerten jobboldali beállítottságú elnöke közleményben tiltakozott az ellen, hogy a kolozsvári szervezők nem tették lehetővé az SZDSZ elnökével való találkozását, márpedig a Bihar megyei RMDSZ - elnökkel Nagyváradon találkozhatott Kuncze Gábor. Mindebben Kónya - Hamar azt a megosztó szándékot vélte felfedezni, amely egy ideje a kolozsvári magyarságot is célba vette. A Szabadság ezen túlmenően exkluzív interjút is készített a vendéggel, aki többek közt elmondta: az SZDSZ azért fogja elfogadni a módosított kedvezménytörvényt a magyar parlamentben, mert egy már létező jogszabályt kell működőképessé tenni, és mert most beépíthetik a törvénybe azokat az elképzeléseiket, amelyeket a tervezet vitája során a többség elvetett. A továbbiakban Kuncze kijelentette, a státustörvény Magyarország EU - csatlakozása után is érvényben marad. Beszámolt az eseményről a Bukarestben megjelenő magyar nyelvű országos napilap, a Romániai Magyar Szó is. A nagyváradi látogatás részeként említette például, hogy a bihari RMDSZ - vezetőkkel folytatott tárgyalásain segített előkészíteni Magyar Bálint magyar oktatási miniszter erdélyi látogatását. A Kolozsváron megjelenő Krónika országos napilapnak, amely szintén beszámolt a pártküldöttség nagyváradi, kolozsvári és marosvásárhelyi találkozóiról, Kuncze Gábor egy interjú során kifejtette: a kedvezménytörvényt most már azért is támogatja az SZDSZ, mert látja, hogy a jogszabály léte, a magyar igazolvány sokak számára érzelmi kérdés is. Úgy vélekedett, hogy összeegyeztethető a liberális doktrínával egy határon túli nemzeti kisebbség támogatása. Az előző magyar kormánnyal szemben, amely, véleménye szerint, inkább szavakkal, mint tettekkel segített a határon túli magyarságon, az SZDSZ a támogatási rendszerek követhetőségéből és átláthatóságából igyekszik a kisebbségben élő magyarok körében erkölcsi tőkét kovácsolni.


Ó egek,hát nem szakadt le a plafon ekkora hazugságtól.Az SZDSZ törődése,mikor egyetlen párt volt aki meg se szavazta a törvényt !!!


Téma: Áder egy gépelt papírról válaszolt Medgyessynek:)
Konkoly
2003. február 28. 17:01 | Sorszám: 2
Már megint itt vagy PVC Padló !

Fityeszezzél csak,de van egy örömhírem számodra,olvasd csak:Makimajom perelhet !

"Medgyessy perelheti a tüntetőt
2003. február 28. 15:35


Török László
Medgyessy Péter miniszterelnök magánúti eljárást kezdeményezhet Barna Tibor ellen becsületsértés miatt – ezzel adta vissza a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az ügyészségnek a politológus végzettségű fiatalember ügyét, aki egy "különböző" szimbólumokat ábrázoló tábla kapcsán került az érdeklődés középpontjába.

Emlékezetes: a Civilek a Békéért demonstráción résztvevő tüntető egy, a kormányfő politikai életútját sarkítottan ábrázoló – egyebek mellett sarló, kalapács és vörös csillag segítségével – transzparens miatt került a hatóságok érdeklődésének középpontjába.

Rendőrségi házkutatás és festékflakonok lefoglalása után az ügyészség a bíróság elé terjesztette az ügyet tiltott önkényuralmi jelkép használatának vádjával. A tárgyaláson azonban kiderült, hogy a bíróság elé állítás feltételei nem állnak fenn, mert a transzparensen egy konkrét személyre vonatkozó, becsületet sértő szöveg volt olvasható, amivel kapcsolatban a miniszterelnök magánindítványt terjeszthet elő, amennyiben úgy dönt.

Hende Csaba, aki a Szabadság Kis Köre Polgári Kör képviseletében jelent meg a tárgyaláson elmondta, a kezdetektől világos volt, hogy egy polgári vélemény kifejtéséről és nem önkényuralmi jelvény tiltott használatáról volt szó. Ebből következik, hogy mind az ügyészség, mind a rendőrség törvénysértően jár el mind a mai napig – tette hozzá. Nincs arra lehetőség, hogy egy személyt minősítő vélemény megfogalmazójával szemben a rendőrség hivatalból eljárjon és még kevésbé lehetséges az, hogy az ügyészség a bíróság elé állítsa a véleményt nyilvánítót – véli Hende Csaba MDF-es országgyűlési képviselő.

Ugyanaz a jogsértés történt itt, mint Loppert Dániel esetében, a hatóság talán túlbuzgalomból, talán szolgalelkűségből vagy talán politikai elkötelezettségből mintegy magára veszi, magáévá teszi a Medgyessy Péter miniszterelnököt ért sérelmet és azt az állami büntetőhatalom eszzközével kívánja megtorolni – nyilatkozta a politikus.

A politikus is ugyanolyan polgár, mint a többi: csak ő jogosult eldönteni, hogy kívánja-e az őt megsértő személy megbüntetését. A törvény kevésbé védi a közszereplést vállaló politikusok méltóságát, mert fontosabb közérdek fűződik ahhoz, hogy bárki szabadon megfogalmazhassa, kifejthesse a politikusokkal kapcsolatos véleményét – fogalmazott Hende.


Téma: Sztalin és Faludi
Konkoly
2002. november 04. 04:50 | Sorszám: 30
A csalódás csak akkor okozhat gondot,ha az ember nincs tisztában azzal,hogy rengeteg ember tűzbe jön az elveiért,de nagyon kevés van köztük,aki tűzbe is megy, ha kell értük !
Pedig a langyosakat,állítólag kiköpi az Úr !
Konkoly
2002. október 30. 19:05 | Sorszám: 27
"Mit tehet ő Sztalin Józsi díszpolgárságáról..?"

Pontosan azt amit nem tett meg,hogy felkarolta volna a mozgalmat,amelyik azt akarta hogy töröljék ezt a címeres gyilkost a díszpolgárok közzül.

De mivel nem tette meg,(gondolom ugyan abból a meggondolásból,amelyik miatt nem utasította rendre azt a rajongóját sem,amelyik azt írta róla,mindenki kis senki,diletáns a magyar irodalomban)úgyhogy rá is vonatkozik a "Madarat tolláról,Faludy-t tömeggyilkos díszpolgártársáról".

Az nem mentség, hogy több csomó fekália is van utcán,nem kell belelépni ! Hatán mégis akkor ne csodálkozzunk,hogy az emberek huzgatják az orrukat.

Konkoly
2002. október 30. 18:31 | Sorszám: 23
Miért, a még kádári korban a "március 15-én hőbörgő magyarok elleni " tüntetést szervező Demszky,mit gondolsz kinek a csapatába tartozik,a ha nem az ávós csemetékébe ?
Kiknek lett a besugója,amikor ez nem tetszett az akkori rend őreinek ?
Konkoly
2002. október 30. 18:25 | Sorszám: 22
Faludy György

Valaha rendes ember,költő,kommenisták,sőt még lakásügye kapcsán Demszky által is meghurcolt:

Budapest díszpolgára,a postarabló és tömeggyilkos Sztálin papával kánonban.Szép kompánia !

Ez az a dicsőség,amelyiket...

Konkoly
2002. október 30. 14:32 | Sorszám: 16
Tempora mutantur et nos mutatur in illis
Konkoly
2002. október 30. 14:19 | Sorszám: 15
Ezek után nem biztos,hogy nem a kukában köt ki a kötete !

Bár a régebbi versei nem tehetnek róla,hogy az eszement öreg eladta magát és elveit és lepaktált a kommenistákkal,és Ávósokkal !

Konkoly
2002. október 30. 14:14 | Sorszám: 14
Ne beszélj marhaságokat,ne röhögtesd ki magad ennyire Taplóka:
Hol volt Csurka Budapest díszpolgárává nyílvánítva, hogy szégyenkezhessen amiatt hogy Sztálin polgártárs mellett van a neve ?
Konkoly
2002. október 29. 22:30 | Sorszám: 8
S van még egy dolog ezekkel a kitüntetésekkel:nem kötelező átvenni,elfogadni őket !

Valahol az ilyeneken lehet lemérni,egy ember vagy egy költő igazi lelki nagyságát.

Nem ugrik most be a neve pontosan,s kutatkodni sem szeretnék,de alig pár hónapja volt egy erdélyi költő,akinek volt bátorsága visszautasítani a szoclibek kitüntetését és pénzét.

Ha valaki tudja írja be a nevét. Le a kalappal előtte, így névtelenül is !

Konkoly
2002. október 29. 22:07 | Sorszám: 7
Ezt nem tudtam róla,s ha figyelmesebben elolvasod mit írtam,akkor láthatod hogy nekem nem Faludyval van bajom,(bár cseppet sem voltam elradtatva,ahogy most mondják "meleg"-ségétől)ha volna nem tartanák Faludy kötetet a konytáromba,hanem Demszky, meg a többi brigantiak bandájával,akik ilyen helyzetbe hozzák!

Itt van olvasd az általam kifogásolt, Faludy-t inkább lejárató,mint megszerettető "tanulmányt":
http://www.ctv.es/USERS/tigerloto2001/10_4.htm

Konkoly
2002. október 29. 15:43 | Sorszám: 1
Zsák megtalálja a foltját - mondhatná valaki,ha nem túlzottan szereti Faludy Györgyöt,mondjuk az én hódolatom sem lobog úgy azóta,amióta azt olvastam egy róla írt cikkben egy hódolójától,hogy Petőfi (meg a többiek)kis dilettáns senki hozzá képest,mármint Faludyhoz viszonyítva.

Persze ő nem tehet erről,mint ahogy arról sem,hogy a postarabló Sztálinnal osztozik a díszpolgári minősítésben !


Téma: A FIDESZ ismét kész kormányzati szerepre
Konkoly
2003. augusztus 29. 05:10 | Sorszám: 2
"nem arról van szó, hogy a Medgyessy-kormányban rossz közgazdászok ülnének, hanem arról, hogy mindent alávetnek politikai és választási érdekeiknek". Ennek negatív hatásai a recesszióban, a munkanélküliség növekedésében, az elmaradt beruházásokban öltenek testet. Pokorni szerint a kormánynak vállalnia kell annak következményeit, hogy "önző döntéseket hozott"."

Óh édes Istene,mekkora zseni ez a Pokorni,felismerte a Kádár rendszer nevelte csodálatos magyar közgazdászokat az MSZP soraiban !

Mindenki korlátozott ...,aki azt mondja,hogy annak idején ezek a táltos zsenik tették totálkárossá az országot,adósítottak el bennünket egy évszázadra !

Köszönjük neked Pokorni elvtárs,hogy végre volt egy bátor ember,aki ezt ki merte mondani !


Téma: Szabad Magyarországért Mozgalom
Konkoly
2003. január 22. 21:34 | Sorszám: 53
Nem tudom e csoport része e a Szabad Magyarorszáért Mozgalomnak,de munkájuk fontos és értékes így is !

EU-felvilágosító országjárás

Munkatársunktól

A nemzeti érdekeket képviselő előadók folyamatosan járják az országot, mely munkának részese az a csoport is, amely Gyermelyt látogatta meg a hét végén. A beszélgetés apropója Z. Kárpát Dániel frissen napvilágot látott könyve, az EU-tanázia c. mű volt.

Elekes Tibor részletesen beszámolt az Olvasni Jobb Egyesület tevékenységéről, a Vasárnapi Újsággal való együttműködésről, és a rádióműsor anyagait nyomatatott formában megörökítő Olvasni Jobb Sajtószemle c. kiadványról.

Víg László, a Vasárnapi Újság internetes megjelenítését biztosító Sáfrány Stúdió vezetője tömör, ám beszédes információkat nyújtott a Duna Nova Press hírügynökségről a hallgatóságnak.

Papp Attila, a Koronás Könyvklub vezetője a nemzeti kiadványok terjesztésének nehézségeit foglalta össze, és ismertette az általa működtetett csomagküldéssel is foglalkozó klubot, mint lehetséges megoldási alternatívát.

Ezt követően Z. Kárpát Dániel mutatta be könyvét, az EU-tanáziát, részletekbe menően ismertetve Magyarország helyzetét a csatlakozás előszobájában, felhívva a figyelmet a bővítéssel járó, egyelőre kikerülhetetlennek látszó veszélyekre.

A közönség figyelmesen raktározta el a hallottakat, a kérdések pedig záporoztak a beszélőkhöz, bizonyítván, hogy a gyermelyieket sem hagyja hidegen Magyarország sorsa. Ugyanakkor elhűlve konstatálták, hogy a frissen hallott információk zömét egyetlen hivatalos médiaeszköz sem közvetíti feléjük az objektív felvilágosítás jegyében.

Gyermelyen így elindult a nemzeti erők önszerveződése, emellett csak a helyszínen több meghívás érkezett. Ez is bizonyítja azt, hogy a vidék embere igényli az objektív tájékoztatást és a személyes kontaktust, és nem feltétlen elégszik meg azzal, amit a kereskedelmi média próbál legyömöszölni a torkán.

Konkoly
2003. január 17. 01:34 | Sorszám: 48
"Eörsi és társai úgylátszik ráijjesztettek a www.polgari-kor.hu szerkesztőségére, mert azok levették a Nyilatkozatot."

Hajrá Magyarország,hajrá magyarok !


Téma: Fidesz-MDF kormány: gyertek vissza! :-)
Konkoly
2002. december 27. 17:53 | Sorszám: 349
Az Új Szó a nagy magyar zavarról
2002. december 27. 12:52


MNO
"A magyar külügy zavarodott a kedvezménytörvény kérdésében, alternatíva nélküli alternatívákat helyez kilátásba."

A Pozsonyban megjelenő Új Szó írása szerint "ami a nemzetközi színtéren e kérdéskörben történt, az a magyar diplomácia súlyos vereségét jelenti". A pénteken megjelent cikk írója, Soóky László szerint a magyar külügy "kapkod, alternatíva nélküli alternatívákat helyez kilátásba, elhallgatja, vagy tapintatból nem említi, hogy a kedvezménytörvény bukását épp az érintettek, a határon túl élő magyarságot képviselő politikai erők ténykedése segítette elő."

Az írás szerint 2000-ben, amikor Duray Miklós és Németh Zsolt - akkori magyar külügyi államtitkár - a Magyar Világszövetségét kizáratták a MÁÉRT tárgyalásairól, tudatosan szüntették meg a civil kontrollt, s tették politikai delegációk intézményévé az értekezletet. Az MVSZ-t persona non gratanak nyilvánították, a magyar parlamentnek általa benyújtott külhoni állampolgárságról szóló törvénytervezetet ad hoc kimazsolázták, s ennek szemelvényeiből születtet meg ez a sebezhető, szánalmas törvény.

Az Új Szó szerint "az igazi vesztesek természetesen most sem a politikusok, hanem azok az egyszerű emberek, akiket rászedtek arra, hogy higgyenek egy illúzióban, a határokon átívelő határtalanságban. A valódi akadályt azonban nem a határok jelentik, hanem azok a korlátok, amelyek közé, bízva politikusaink előrelátásban, magunkat kényszerítjük."

A cikkíró elmarasztalja az MKP-t azért, hogy immár másodízben részese a szlovák kormánynak, "ami nyilván látványos, egyszersmind megtévesztésre is alkalmas gesztus", ám abban a pillanatban, amikor létrejön az EU-kompatibilis szlovák párt, "a szlovák nemzet nyomban leveti azt a kényszerzubbonyt, amelyet az integrációs követelmények kényszerítettek rá" - írja a lap.


Téma: KOMMUNISTA SÖPREDÉK URALJA MAGYARORSZÁGOT
Konkoly
2002. november 12. 03:35 | Sorszám: 21
Na azért ne próbáld már a négy osztályos Aczél György három T-jét eladni nekem,az úgy volt szar,ahogy az idióták kitalálták,s álmatlan éjszakáig se legyenek a semmit nem értő fiatalok miatt !
Lehet elfeledted már,de több eszük van nekik,mint száz öreg seggfejnek.
Amitől egyesek megóvni akarják,az nem is érdekli őket !

A félresikeredetteket meg a világ összes mentőosztaga sem tudná megmenteni !Szerintem ha nem gyerekcipőben járna még mindig az orvostudomány,feketén fehéren ki tudná mutatni róluk,hogy nem életképesek úgysem.

Befejezésül plagizálok egy régi film címet.
Mi a hülyéket is megtarjuk, ugye ?

Konkoly
2002. november 11. 22:42 | Sorszám: 17
És hazug is egyidőben,azt sugallja,hogy a baloldaliaknak és zsidóknak félni kellene ma Magyarországon,holott ha megnézed az ország utolsó évszázados történetét,szinte csak az említettek gyilkoltak itt.Hasonlítsd össze a vörös és a fehét terror áldozatainak számát,nézd meg hány embert öltek meg a köpedelmes s nem dicsőséges 133 nap alatt,nézd meg hogy a megszálott országban hány zsidót mentettek meg a német deportálás elől,s vajon hány ártatlant a szovjetek elől,nézd meg hány embert ítéltek halálra a kommunista ellenes időkben, s hányat a Kun Béla,Rákosi és Kádár terror idején.

Akkor kérdezem,kinek kell itt és kitől félnie ?

Konkoly
2002. november 11. 21:07 | Sorszám: 13
A topic cimmel kapcsolatban igazad van,lehet meg kellet volna változtassam,az az nem a cikk címét kellett volna a topic címének adjam !
Konkoly
2002. november 11. 17:08 | Sorszám: 11
A topic témája viszont nem ez a cikk,hanem az első,amiben ilyenekről van szó !

"Az MSZP mai vezetõi között többen vannak (Horn Gyula, Medgyessy Péter,
Csehák Judit, Gál Zoltán), akiket a Parlament a törvény értelmében
felszólított a képviselõségrõl való lemondásra, mivel bebizonyosodott, hogy
ismerték a besúgók jelentéseit, hiszen annak a megrendelõ körnek voltak
prominensei, akiknek reggelente az asztalára tették a spiclik által
összelapátolt információkat.

Az MSZP tehát nemcsak a vagyon örököse, hiszen részben ugyanaz az elit kerül
most vissza az ország irányításába, amelyik a pártállam idején is diktált.

Vajon eretnek gondolat-e azt feltételezni, hogy ez a kör birtokába jutott
mindazon ismereteknek, amit az MSZMP vezetõi annak idején felhalmoztak.
Vajon miért állította oly magabiztosan Medgyessy Péter saját leleplezõdése
után, hogy "lesznek még itt meglepetések". Keresztül verték volna-e a
jelenleg kormányon lévõk a Mécs-bizottság felállítását, ha nem lettek volna
biztosak politikai hozadékában?

Most ez a párt - abszurd módon - az erkölcs bajnokaként abból akar magának
tõkét kovácsolni, hogy nemcsak megtalálja, de mûködésbe is hozza az elõdje
által elrejtett aknákat. Olyan ez, mint amikor az ötvenes években a rendõrök
maguk dugták el a bûnjelet az áldozat lakásában..."

"A Magyar Szocialista Munkás Párt vezette pártállam a nyolcvanas évek végén
zsarolással és fenyegetéssel emberek sokaságát kényszerítette az ellenzéki
pártokba való beépülésre. Bizonyos az is, hogy a III-as fõcsoporttal
együttmûködõk között nem mindenki íly módon sodródott az alakuló pártokba.
Nem kevesen voltak olyanok, akik a rendszerváltozás idején új életet akartak
kezdeni, s végre szakítva múltjukkal a demokratikus pártokban keresték a
helyüket. Jó szándékukat nem vitatva azonban leszögezhetjük: e nagy lelki
tehertõl akkor szabadulhattak volna meg igazán, ha - legalább akkor, amikor
komoly szerephez jutottak - feltárták volna a múltjukat a nyilvánosság
elõtt. Annál is inkább, mert tisztában lehettek azzal: nevük "valahol" úgyis
fel van jegyezve, s leleplezõdésük választott pártjukat is kínosan
érintheti."

Konkoly
2002. november 11. 17:03 | Sorszám: 10
Akár egyet értesz vele,akár nem,sajnos az ilyen cikket zöme a gyűlöletkeltés szándékával íródik. Tipikus esete annak, amikor a kevesebb sokkal több lenne. Megértem és fájlalom az érintetteket,azoknak családtagjait,csak éppen nem kellene a csapból is ez folyon,s főleg nem olyan alakok tollából akik szinte csak hallomásból ismerik a dolgokat.
Tragédiák ezek,de nem egyetlenek,nekünk magyaroknak és a világ minden nemzetének vannak veszteségeink, s mégsem kezdjük azzal,hogy "Jó jó,de a te tragédiád semmi az enyémhez képest,..."
Konkoly
2002. november 11. 14:02 | Sorszám: 7
Szép példája bizony a gyűlöletkeltésnek ! Valahogy így lehet az emberekkel meggyűlöltetni a másikat,amikor lekicseljük,kigunyoljuk a másik tragadiáját(öt millió ember sorsát s az ország háromnegyed részének elvesztését)s a miénket állítjuk előbbre.
Amit meg Csurkára mond,az valóban bagatellség,abból tizenkettő egy tucat,s ha a csapból is nem az folyna,említeni se lenne érdemes.

S megjelenik ez egy olyan lapban:

"A 168 óra című lap a Magyar Rádió pénzén indult, a Rádió infrastruktúráját használták fel a felfuttatásához. Aztán ez a közpénzből "megcsinált" lap pénzt fialt, Mester Ákos saját zsebébe - ugyanis a lap, hogy, hogy nem,magántulajdon lett.Annak lett nyilvánítva. Csak úgy."

Konkoly
2002. november 11. 04:24 | Sorszám: 0
KOMMUNISTA SÖPREDÉK URALJA MAGYARORSZÁGOT

Kinek is kellene szégyenkezni a besúgók miatt?
2002. szeptember 2. 12:07

Dombrovszky Ádám

Miközben április óta kormányszinten a Kádár-rendszer rehabilitációjának, sõt
már-már restaurációjának lehetünk tanúi, a kommunista világ legaljasabb
gépezetének, a besúgó rendszer mûködtetésének felelõsségét nemhogy nem
vállalják fel az örökösök, de a hozzá tapadt szennyet nyilvánosan másokra
szándékoznak szétfröcskölni.

Az embernek az az érzése, mintha krimit nézne, amelyben a fondorlatos bûnözõ
úgy hamisítja meg a bûnjeleket, hogy egyszeriben az ártatlan kerül gyanúba.
A filmekben persze végül többnyire a bûnös elnyeri méltó "jutalmát", de
vajon mi történik a rendszerváltozás utáni Magyarországon, a XXI. században?

Kinek is a szégyene az a leleplezõdéssorozat, amelyik most érte el a magyar
politikai elitet,(kommunista söpredék) s az elkövetkezõ hónapok további idõzített bombák
mûködésbe hozatalát ígérik? Egy pártnak, a szimpatizánsoknak nyilván nem
könnyû megélni, ha kiderül: tagjai, sõt prominensei közül korábban többen is
a III-as fõcsoportfõnökségnek dolgoztak. Már a puszta érintettség is
demoralizáló lehet, még akkor is, ha bebizonyosodik: megzsarolták az
áldozatokat.

A helyzetet komplikálja, hogy az "érintettségnek" számos formája létezik - a
kabátlopási ügybe elõszeretettel kevernek bele olyanokat is, akiknek
éppenhogy elvitték a kabátját.

A múlt feltárását most hirtelen, oly sebbel-lobbal végzõk számára a lényeg
láthatóan az, hogy összekeverjenek, egybemossanak bûnöst és áldozatot, s az
eszköztárban még az iratok meghamisítása is elképzelhetõ. Nem esik szó arról
az alapvetõ különbségrõl, hogy ki volt a hatalom oldaláról a beszervezõ, ki
volt, aki önként és dalolva vállalta az ügynökösködést, s ki volt az, aki a
zsarolások és fenyegetések hatására bizonyult gyengének.

De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe könnyen
"beférkõzhettek" az egykori III/akárhányasok?

Fölöttébb nyugtalanító az a leleplezõ-kiszivárogtató "aknakeresõ show", amit
a Magyar Szocialista Párt rendezésében szemlélhetünk azóta, hogy a párt
által még mindig támogatott miniszterelnökrõl akarata ellenére kiderült
rejtegetett múltja.

Az MSZP elérkezettnek látta az idõt arra, hogy az elõdje által a
rendszerváltozás hajnalán a vészhelyzetre elrejtett idõzített bombáit
mûködésbe hozza. Az aknakeresõ "demokratikus" parlamenti quiz során egy -
mellesleg alkotmányellenesen mûködõ - bizottság még olyan fel nem robbant
lövedékek keresésébe kezdett, amelyet a "játék" egyik résztvevõjének és
szervezõjének elõdje maga rejtett el. Azaz olyan nyilvános "kártyaparti"
kezdõdött el, amelynek egyik résztvevõje cinkelt lapokkal játszik.

Az MSZP mai vezetõi között többen vannak (Horn Gyula, Medgyessy Péter,
Csehák Judit, Gál Zoltán), akiket a Parlament a törvény értelmében
felszólított a képviselõségrõl való lemondásra, mivel bebizonyosodott, hogy
ismerték a besúgók jelentéseit, hiszen annak a megrendelõ körnek voltak
prominensei, akiknek reggelente az asztalára tették a spiclik által
összelapátolt információkat.

Az MSZP tehát nemcsak a vagyon örököse, hiszen részben ugyanaz az elit kerül
most vissza az ország irányításába, amelyik a pártállam idején is diktált.

Vajon eretnek gondolat-e azt feltételezni, hogy ez a kör birtokába jutott
mindazon ismereteknek, amit az MSZMP vezetõi annak idején felhalmoztak.
Vajon miért állította oly magabiztosan Medgyessy Péter saját leleplezõdése
után, hogy "lesznek még itt meglepetések". Keresztül verték volna-e a
jelenleg kormányon lévõk a Mécs-bizottság felállítását, ha nem lettek volna
biztosak politikai hozadékában?

Most ez a párt - abszurd módon - az erkölcs bajnokaként abból akar magának
tõkét kovácsolni, hogy nemcsak megtalálja, de mûködésbe is hozza az elõdje
által elrejtett aknákat. Olyan ez, mint amikor az ötvenes években a rendõrök
maguk dugták el a bûnjelet az áldozat lakásában...

De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe befészkelték
magukat a III-as fõcsoportfonökség emberei?

A Magyar Szocialista Munkás Párt vezette pártállam a nyolcvanas évek végén
zsarolással és fenyegetéssel emberek sokaságát kényszerítette az ellenzéki
pártokba való beépülésre. Bizonyos az is, hogy a III-as fõcsoporttal
együttmûködõk között nem mindenki íly módon sodródott az alakuló pártokba.
Nem kevesen voltak olyanok, akik a rendszerváltozás idején új életet akartak
kezdeni, s végre szakítva múltjukkal a demokratikus pártokban keresték a
helyüket. Jó szándékukat nem vitatva azonban leszögezhetjük: e nagy lelki
tehertõl akkor szabadulhattak volna meg igazán, ha - legalább akkor, amikor
komoly szerephez jutottak - feltárták volna a múltjukat a nyilvánosság
elõtt. Annál is inkább, mert tisztában lehettek azzal: nevük "valahol" úgyis
fel van jegyezve, s leleplezõdésük választott pártjukat is kínosan
érintheti.

Vajon valóban ezeknek a pártoknak volna elsõsorban a szégyene, ha
hierarchiájukban olyanok is magasra szökhettek, akik egykoron a III-as
fõcsoportfõnökség emberei voltak?

A beépítettek annak idején azt kapták feladatul, hogy lessék a pártállammal
szemben állókat, s jelentéseket készítsenek róluk. Majd a rendszerváltozás
hajnalán feladatuk a bomlasztás, a szétzilálás volt.

Az elsõ likvidálandó pártok azok voltak, amelyek a kommunisták által egyszer
már hidegre tett szociáldemokraták színeiben jelentek volna meg a porondon.
Ha nem is ilyen gyorsan, de sikerrel járt további történelmi pártok (elõbb a
kisgazdák, majd a kereszténydemokraták) összeugrasztása, egymás elleni
kijátszása is.

De ugyanígy elhelyezték az aknákat minden új pártban, hiszen azok is egyre
komolyabb veszélyt jelentettek az egypártrendszerre. (1989-ben 8479 hálózati
személy védte a pártállamot a többpártrendszerrel szemben.)

Ha kezünkbe vesszük a Magvetõ által 1996-ban kiadott Kis állambiztonsági
olvasókönyvet, abban százával találhatjuk a bizonyítékokat. Ilyen
megbízásokat kaptak a beépült ügynökök 1989-ben, Nagy Imre újratemetése
elõtt:

"Kalla fedõnevû tmb. (titkos megbízott) figyelemmel kíséri az SZDSZ
demonstrációval kapcsolatos egyeztetõ megbeszéléseit. A tervezett
tömegmegmozdulás helyszínének kiválasztása során a temetõben történõ
megrendezés mellett foglal állást. Amennyiben más helyszíneket javasolnak,
akkor a kevésbé frekventáltak mellett voksol."

"Jácint fedõnevû tmb.-n keresztül a sajtó felé kiszivárogtatja a
Fidesz .megosztott álláspontját."

A temetést megelõzõen készült jelentés már elõre jelzi, hogy Orbán Viktor
meglepetés erejû beszéd elmondására készül.

"Palástfû fedõnevû tmb., mint az SZDSZ kerületi csoportjának egyik vezetõje.
befolyásolja a tagok és Kõszeg Ferenc álláspontját. Felkérés esetén
elvállalja a rendezõi teendõket."

"Az MDF választmányában tevékenykedõ Kukorica fedõnevû tmb. feladatául
szabják, hogy hangoztassa azon véleményét, miszerint az amúgy is feszült
politikai légkört nem kell fokozni."

"A III/III. csoportfõnökség érintett operatív területei tisztázzák a temetés
pontos helyét, idejét, forgatókönyvét. Állapítsák meg, kik tartják a
búcsúztató beszédeket, lehetõleg azok tartalmát is. Vizsgálják meg, hogy a
legszélsõségesebb elképzelésekkel fellépõ szervezetek - FIDESZ, SZDSZ,
Republikánus Kör - egyes vezetõi miként járathatók le a többi szervezet
elõtt."

Ez utóbbi mondat különösen fejbe kólintja az olvasót. Mintha e módszerek ma
is ismerõsek volnának.

----------------------------------
Mindezeket figyelembe veve,lehetetlen,hogy a "rozsadombi paktum" nem tortent
meg!

RA.
http://web.cetlink.net/~szittya/SOPREDEK.htm


Téma: Egyre jobb a gondola
Konkoly
2002. december 01. 22:02 | Sorszám: 42
Jó neked,hozzám inkább a kosz ragadt könyebben,mint a nyelvtudás:csakúgy véletlenül volt az én életemben is,vagy három-négy - éppen akkor - kötelező !

Azóta is gyűlölöm az építőtelepeket,főleg a Bábel névre hallgatót !

Konkoly
2002. december 01. 21:47 | Sorszám: 38
Rejtő szavaival élve:

Így jár,aki tud románul !


Téma: Oktober 23
Konkoly
2002. október 30. 21:35 | Sorszám: 59
Honnan gondolod,hogy nem lesz ünnepség a pártközpontban ?
Konkoly
2002. október 03. 18:24 | Sorszám: 36
Ja kérem ezek szerint a kommenista pofátlanság és a te elképzelésed a jóízlésről, csak a végtelenben, vagy ott sem találkoznak !
Konkoly
2002. október 02. 18:15 | Sorszám: 30
Bocsánat a cikket meg elfeledtem betenni:

Felfüggesztett szabadságvesztés a Kossuth téri sortűz ügyében
2002. október 2. 16:21


MTI
A per sajátossága, hogy csak egyetlen ember ül a vádlottak padján, holott, ha az ügy felderített lenne, talán a Fővárosi Bíróság nagytermében sem férnének el a vádlottak, és közöttük minden bizonnyal nem Erdész József lenne az elsőrendű.


Budapest, 1956: utca a szovjet invázió után. Senki sem vonható felelősségre?
Két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta az 1956-os Kossuth téri sortűz kapcsán bűnsegédként több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntett miatt Erdész Józsefet a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A szóbeli indoklás szerint 1956. október 25-én, máig tisztázatlan körülmények között, tüzet nyitottak szovjet tankok és a magyar kormányerők tagjai a Parlament előtt békésen gyülekező fegyvertelen tömegre; a percekig tartó sortűznek mintegy 60 halálos áldozata és 150 sebesültje volt.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint Erdész József akkoriban a kormányőrség operatív alosztályának vezetője volt. Október 23-án, a forradalom kitörésekor polgári ruhában, ám géppisztollyal felfegyverezve az Akadémia utca 17. szám alatti pártházba vonult. Az épületben október 25-én a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága ülésezett több szovjet pártvezető társaságában.

Amikor a délelőtti órákban Erdész József meghallotta a Parlament felől a lövöldözést, egy társával kirohant az utcára, és géppisztolyával két-három rövid sorozatot adott le. Minderre egyedüli bizonyítékként a 74 éves vádlott nyilatkozatai szolgálnak, aki egyébként az egész eljárás egész során következetesen tagadta bűnösségét.

A korábbi tárgyalásokon elhangzott, hogy Erdész József évekkel ezelőtt újságíróknak azt nyilatkozta: 2-3 rövid sorozatot adott le a Kossuth téren álló tömeg felé. Ez a nyilatkozat azonban a büntetőeljárásban bizonyítékként nem használható fel. Továbbá - ahogy azt az ügyész vádbeszédében megjegyezte - a nyilatkozat elhangzása óta nagy metamorfózison esett át.

Szerdai indoklásában a bíró is kitért arra, hogy Erdész József a nyomozás során tanúként még azt vallotta: a pártközpont védelmében ösztönösen, futás közben adott le riasztólövéseket az utca hosszában, de arrafelé nem voltak emberek. Majd a tárgyaláson vádlottként már úgy emlékezett: csak a levegőbe lőtt. A fegyverszakértő véleménye szerint egyébként a levegőbe irányított lövedékek még közvetve sem veszélyeztethették senki testi épségét.

A bíróság szerint a vádlott bűnössége, miután arra nincs kétséget kizáró bizonyíték, hogy a lövéseitől bárki megsérülhetett, csak a Kossuth téri vérengzés mindmáig ismeretlenül maradt tetteseinek pszichikai bűnsegédjeként állapítható meg. Eszerint Erdész József magatartása az elkövetőkre szándékerősítő, míg a sértettek védekezésére bénító hatást gyakorolt.

A több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntett - amely a nemzetközi jog szerint soha nem évül el -10-től 15 évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, bűnsegédi magatartását, illetve azt, hogy ténybeli beismerésével maga segített feltárni az eseményeket, mi több, nyilatkozatai nélkül ügy sem lett volna.

Az ügyész súlyosításért, végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett, így a büntetőper a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. A bíróság hangsúlyozta, hogy ebben az eljárásban nem a Kossuth téri sortűzről mond ítéletet, csupán az ügyészi vádról, amely egyetlen személy, Erdész József bűnösségének kimondását indítványozta.

Az ügyész korábbi perbeszédében elmondta: a per sajátossága, hogy csak egyetlen ember ül a vádlottak padján, holott, ha az ügy felderített lenne, talán a Fővárosi Bíróság nagytermében sem férnének el a vádlottak, és közöttük minden bizonnyal nem Erdész József lenne az elsőrendű.

Konkoly
2002. október 02. 18:14 | Sorszám: 29
Azért is nyomás alatt kell tartani a Parlamentet,mert nagyon sokan ülnek már ott aki (persze szándékosan !) elfelejtették mit is csináltak eszmetársaik,sőt a "Független Magyar Bíróság"-oknak,illetve azok ítélethozóinak is, hasonló bűnös elnézést szugerálnak !
Konkoly
2002. október 02. 17:42 | Sorszám: 28
A hallgatás is beszédes válasz Tamáska !
Konkoly
2002. október 02. 14:20 | Sorszám: 27
Na mi van Tamáska ?

Nem tetszenek a válaszaim ? Tessék már megvédeni ezeket a tömegyilkosokkal bratyizó,haverkedő,őket szolgai módon kiszolgáló új(lefekszem egyik este kommenistaként,felkelek másik reggel szocialistaként)szocialistákat,akiknek legfőbb ismertető jele,hogy(a lpott,rabolt vagyonból !) mágnásként is szociális érzékenyek,eltökélt harcosai a szegények ügyének:szegénység pártik !

Konkoly
2002. október 02. 01:24 | Sorszám: 25
Tamáska !

Ezt is tudták a mai magukat "szocialistáknak" valló elvtársak mégis kiszolgálták a tömeggyilkost és rendszerét !

"1952 decemberében, a Slánsky-per tizenegy elítéltjének kivégzése után elhamvasztották a tetemeket, és szétszórták hamvaikat a Prága környéki zúzmarás utakon és mezőkön. Hat év múlva a magyar kommunista hatalom azonban idegenkedett ettől a hamvasztásos megoldástól.
A kivégzés után előbb egy vastag betonréteg alá temették Nagy Imrét és társait a börtön udvarán, a Kozma utcában, ahol lefolytatták a pert. Az áldozatok családtagjai nem ismerték ezt a helyet, a hatalom mégis félt ezektől a bebetonozott holttestektől. 1961 nyarán exhumálták, és éjszaka, a legnagyobb titokban eltemették őket a budapesti köztemetőben, a per két másik áldozata, Losonczy Géza és Szilágyi József temetkezési helye mellé. A temetőfalon emelték át a koporsókat; a temető alkalmazottai mit sem tudtak ennek az álnéven nyilvántartott három halottnak az eltemetéséről. Harminc esztendeig mindhiába próbálták kideríteni a sírok helyét a hozzátartozók. Ők aztán - bizonytalan értesülések alapján - a köztemető 301-es parcellájának néhány sírjára hordták a virágaikat. A rendőrség folyton zaklatta a látogatókat, gyakran feldúlta a sírokat, lovakkal tapostatta le őket.
Végre, 1989 márciusában kihantolhatták a tetemeket. Losonczy Gézán több bordatörést állapított meg a halottszemle; némelyik törés három-hat hónappal, más törések meg nagyon kevés idővel az áldozat halála előtt keletkeztek.
Az akkori kormány fiatal vizsgálótiszteket bízott meg a temetkezési helyek azonosításával. A per felülvizsgálatát irányító Rajnai Sándor – 1988-89-ben Magyarország moszkvai nagykövete - is ott volt azok között, akik nem voltak hajlandók segíteni a vizsgálótisztek munkáját.
(A Nagy Imre-per felülvizsgálatát 1988 -ban kezdeményező magánvád jogi képviselője, Dornbach Alajos nyilatkozata alapján; a Communisme 26-27. számában jelent meg. L'Áge d'Homme, Párizs, 1990.)"

Konkoly
2002. október 02. 01:09 | Sorszám: 24
Vagy olvasd el ezt Tamáska, s szégyenkezz a már megnevezett elvtársak,Kádár jobb kezei helyett :

"Magyarországon ott volt helyben a szovjet haderő, amelynek egységei kétszer is beavatkoztak: Budapesten október 24-én hajnali 2 óra felé -31-án megkezdték a kivonulást -,majd november 3-ról 4-re virradó éjszaka. Kemény harcok folytak november 6--ig, de néhány ellenállási góc, különösen a munkáskerületekben, egészen november 14-ig kitartott; ugyanekkor a Mecsek hegységben is levertek egy felkelőcsapatot. Ám decemberben megint fegyveres összecsapásokra került sor, utcai tüntetésekkel együtt. Salgótarjánban 131 embert ölt meg a szovjet és magyar egységek sortüze december 8-án.
Néhány hétre a mindennapi magyar élet része lett a terror lényege, az erőszakos halál és a halálos fenyegetés. Körülbelül 3000 embert öltek meg a harcokban, kétharmadukat Buda-pesten; mintegy 15 000-en sebesültek meg. A magyar történészek az elnyomók emberveszteségeit is megállapíthatták, a levéltárak megnyitása jóvoltából: eszerint a politikairendőrség (az ÁVH), a szovjet és a magyar hadsereg és a belügyminisztérium egységei 350 fő veszteséget tartottak nyilván október 23-a és december 12-e között; az ÁVH, a rendőrség vagy a hadsereg 37 tagját végezték ki rövid úton, agyonlőtték vagy meglincselték. Így - ez a történészek kifejezése - „bemocskolták a forradalom becsűletét".
Több mint százezer embert érintett a magyar forradalom eltiprását követő megtorlás, amelyben, 1957 elejéig, igen tevékenynek mutatkozott a szovjei katonai rendőrség: több tízezer embert internáltak a december 12-én hivatalosan visszaállított táborokba; másrészt bűnper indult 35 000 ember ellen, és bebörtönöztek közülük 25 000-30 000 embert; több ezer magyart deportáltak a Szovjetunióba; 229 felkelőt halálra ítéltek és kivégeztek; végül 200 000 ember elmenekült a megtorlás elől, külföldre szökött.
Ez a megtorlás hamar megtalálta kipróbált gépezetét: a katonai bíróságok különleges tanácsa és a népbíróságok köré kiépített kivételes igazságszolgáltatást. Így a budapesti népbíróság előtt zajlott le Nagy Imre pere. Régi kommunista volt, a háború alatt moszkvai emigrációban élt, 1948-ban eltávolították a hatalomból, 1953-ban miniszterelnök lett, 1955-ben megint leváltották, végül elvállalta a felkelők kormányának elnöki tisztét. Nagynak és vádlott-társainak pere 1958 júniusában ért véget. Ketten távol voltak : Losonczy Géza kommunista újságíró, egykori ellenálló, aki már 1951 és 1954 között is börtönben ült, majd Nagy Imre kormányának minisztere lett, de 1957. december 21-én meghalt a börtönben, valószínűleg vallatói segédlettel; továbbá Szilágyi József, aki már a háború előtt is kommunista volt, a háború alatt börtönviselt ellenálló, majd 1956ban Nagy Imre kabinetfőnöke, akit április 22-én halálra ítéltek és 24-én kivégeztek. A fennmaradt akták szerint az egész vizsgálat alatt elszánt vádlóként viselkedett: többek között azt hajtogatja a vallatóknak, hogy Horthy fasiszta rendszerének börtönei valóságos üdülők voltak ezekhez a későbbiekhez képest.
1958. június 9-én kezdődött Nagy Imre perének tárgyalása, és 15-én hirdettek ítéletet; 16-án végezték ki a három halálraítéltet. Nagy Imrén kívül Maléter Pál-tábornokot ítélték halálra, aki ellenálló volt a háború alatt,1945 óta kommunista. 1956-ban a felkelők kormányának védelmi minisztere, akit a szovjet hatóságok tartóztattak le ; továbbá Gyimes Miklós kommunista újságírót, aki illegális lapot alapított a forradalom szétzúzása után. Öt más vádlottat ítéltek öt évtől életfogytig terjedő börtönbüntetésre."

Konkoly
2002. október 02. 00:58 | Sorszám: 23
Ne izgúlj Tamáska,válaszolok én a miértjeidre,ha esetleg Mercurius nem is ér rá !

Ime egy részlet,A kommunizmus fekete könyvéből,hogy mire kell emlékeztetni a szocialistává átvedlett volt kommenista elvtársakat,a Kádár és más kommunista kormány szolgai kiszolgálóit,a Horn (pufajkás),Medgyessy(országeladósító és Kádár utódnak kiszemelt),Kovács(szintén Kádár utódszerű) elvtársakat,mit követtek el majom imádattal szerettett elődeik,kiknek kiszolgáló,talpnyalói voltak,akiknek érdekében,ha nem is öltek(bár a pufajkásról ez nem biztos !),de emberek ezreit,millióit nyomorítottak meg !

Ime tehát egy részlet a rengeteg szégyenletes tettből:

"*Megbízható adatok alakján Magyarországon, 1950 áprilisa és 1956 októbere között, a Rákosi-Gerő vezette kurzus idején 534 60l főt, az „új szakasz” idején (21 hónap alatt) 102 372 személyt, összesen 636 973 főt marasztaltak el a bíróságok. A megvádoltak száma 961 504 fő volt. 1950 és 1953. I. negyede között a híróságok 387 000 szernélyt ítéltek el. 1953 nyarán az internáltak száma 5036 fő volt. (Z. T.)"

Konkoly
2002. október 02. 00:29 | Sorszám: 22
Azért hogy a Magyarországot majdnem félévszázadig szovjet igába tartó,eladósító,majd kirabló kommenistáknak,a Medgyessy,a Kovács,a Horn,a stb,stb elvtársaknak,- akik ma szocialistáknak szeretnék szólíttatni magukat - egy kicsit szoruljon a zabszem a fenekükben,hogy ne feledjék, csalással,álnoksággal ugyan most még nyertek,de előbb- utóbb demokratikus úton ki lesznek seperve a hatalomból és oda kerülnek - a szemétdombra ! - ahová az ilyen őkkövület senkik valók !

Téma: Vita a Kádár-rendszerről
Konkoly
2002. október 06. 00:25 | Sorszám: 10
A londoni BBC rádió 1960. január 29-i és 30-i adásaiban bejelentette, hogy a magyarországi hatóságok 1959. december elején kivégeztek 150 magyar fiatal fiút és lányt, akiket a szabadságharc leverése óta a budapesti Gyűjtőfogházban tartottak fogva. A megdöbbentő hírt a hatóságok ugyan cáfolták, de a cáfolatok nem eléggé meggyőzőek, és miután a hatóságok továbbra sem járulnak hozzá nemzetközi vizsgálathoz, a nyugati közvélemény úgy érzi, hogy a terrorcselekményekről szóló híreknek komoly alapjuk van.

A hír előzményei mintegy félévre nyúlnak vissza. Már 1959 nyara óta híre járt, hogy Budapesten több olyan fiatal fiút és lányt tartanak börtönben, akik mint kiskorúak vettek részt a szabadságharcban és nagykorúságuk elérése után most vonják őket felelősségre ‘56-os magatartásukért és tetteikért. E hírek hatására az előző évben nagy volt a nyugtalanság az egész országban.

1959. október 25-én Ed Sullivan amerikai kommentátor a Columbia Broadcasting System egyik televíziós adásában jelentette, hogy 150 magyar fiatalra vár halálos ítélet nagykorúságuk elérésekor ’56-os tetteik miatt. Sullivan hallgatóit országos jellegű mentőakcióra szólította fel abban a formában, hogy még aznap intézzenek leveleket Hruscsovhoz azzal a kéréssel, hogy akadályozza meg a fogvatartott diákok tervezett kivégzését. Sullivan kezdeményezése a budapesti kormányt igen kellemetlenül érintette. Az ENSZ közgyűlésén résztvevő két magyarországi diplomata megkísérelte rávenni Sullivant, hogy állítsa le az akciót, de Sullivan nem engedett. Ezek után október 31-én, a budapesti pártaktíván maga Kádár János foglalkozott az üggyel, amit egyszerűen „aljas provokációnak és alaptalan koholmánynak minősített.”

Helyünk nincs felsorolni azt a sok világlapot és rádióállomást, amely a brutális vérengzés hírét átvette és elítélte, de meg kell emlékezni arról, hogy a Kádár-kormány a hasonló esetben szokásos támadó hangon kísérelte meg elhallgattatni a világ felháborodását. Ortutay Gyula az Országgyűlés egyik ülésén a hírt szóbahozta és a szokásos hidegháborús és fasiszta kijelentések mellett mindössze annyit állapított meg:

„A világ nagyon jól tudhatja, hogy Magyarországon fiatalok kivégzésével nem foglalkozunk!”

Kádár ennek az erőtlen cáfolatnak akart még további súlyt adni azzal, hogy követei útján tiltakozott az angol és az olasz külügyminisztériumnál, a hírközlőszervek magatartása miatt. Az angol külügyminisztérium szóvivője szerint a magyar követ tiltakozását visszautasították azzal, hogy az angol kormány nem ellenőrzi a sajtót és a rádiót. Az angol külügyi államtitkár ugyanakkor felhívta a magyar kormány figyelmét Selwyn Lloyd ismert felfogására, miszerint a magyar kormány továbbra is megakadályozza, hogy az illetékes ENSZ-megbízott a helyszínen folytathasson vizsgálatot a magyarországi állapotokról.

Kétségtelen, hogy amíg a budapesti kormány nem járul hozzá Sir Leslie Munro vizsgálatához, addig semmi értéke nem lehet a köntörfalazó és mellébeszélő hivatalos cáfolatoknak, amelyeket még értéktelenebbé tesz az is, hogy nemcsak az ország lakossága, de a nyugati világ közvéleménye is tudja, hogy a Kádár-rendszer története nem egyéb, mint a csalárd hitszegések és hazugságok halmaza.

[Forrás: Katolikus Szemle, 1960. 12. évf.1.szám, Róma]

Konkoly
2002. október 02. 17:26 | Sorszám: 9
Idéztem már párszor,de azért nem árt feleleveníteni !

"Az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez természetesen meg kellett szerezni a hűbérúr Szovjetunió hozzájárulását is, amelyet végül is elnyertek. Néhány év múlva azonban az oroszok mégis leállították. Hosszas alkudozás kezdődött. Brezsnyevék kemény feltételeket szabtak. A felvételre kerülő "kapitalista kölcsönök" fifti-fifti megosztását követelték. Az összeg 25 %-át az oroszok maguknak kérték, a másik 25 % felhasználására pedig fenntartotta rendelkezési jogát. Ebből azokat a szocializmus útjára lépett, vagy erre ígéretesnek látszó, a gyarmattartók által korábban már teljesen kifosztott "felszabadított" országokat kellett segélyeznünk, amelyet a Szovjetunió megjelölt. A "kedvezményezettek" rendre szovjet fegyvervásárlásokra költötték a segélyeket, amely rövid úton az orosz állami bankban kötött ki. A Szovjetunió vezetői a maguk részesedését nagy valószínűség szerint nem a szovjet állami bank útján realizálták, hanem egymás között felosztották. Legalább is ezt sejteti, hogy a különös sarcot a magyar kormány nem a szokásos banki átutalással juttatta el Moszkvába, hanem magas rangú pártfunkcionáriusok, kormánytagok személyi poggyászként vitték ki. Erről Sugár András, kitűnő moszkvai sajtótudósító révén szerezhetett a magyar nagyközönség tudomást a kilencvenes évek elején a Magyar Televízió egyik adásában."


S gondolom ezért harcolt éjjel nappal a zseniális bankszakember Medgyó felügyelő !

Konkoly
2002. október 02. 15:19 | Sorszám: 6
Vagy menjünk csak bele egy kicsit a részletekbe,az államadósság törlesztésébe:

"Adósságcsapda és kamatrabszolgaság

Magyarország 1981-tôl került az adósságcsapdába, azóta vesz fel újabb és újabb hiteleket, hogy az adósságát törlessze, miközben a jelzálogként szereplô nemzeti vagyon több mint 80 százalékát (mint hitelfedezetet) 1998-ra eladta, de a külföldi adósság - amelynek még 20 százalékát sem használták fel idehaza - a nemzet nyakán maradt.

Magyarország 1998-ban is a világ legeladósodottabb országai közé tartozik, tartósan az "élvonal" elsô három országa között foglal helyet az egy fôre jutó 2500 dollár adósság nagyságát illetôen.

A teljes adósságunk két részbôl áll, a külsô és a belsô adósságállományból.
A külsô bruttó adósságállomány 1997 végén közel 25 milliárd dollár volt, figyelemre méltó, hogy emellett a statisztikailag nyilvántartott portfólió, közvetlen tôkebefektetés és egyéb külföldi tartozások címén külföldi tartozásainak összege mintegy 40 milliárd dollár 1997 novemberében. Ez utóbbi után az adómentes profit jelenik meg, amit a multinacionális cégek többségében kivisznek az országból. Jelentôsége e tételnek a privatizáció felülvizsgálata során lesz, amikor valós tartozássá átalakítva beépíthetik a hitelek rendezésébe.

A hitel formájában megjelenô külföldi bruttó adósság után fizetjük a kamatokat, ezért lényeges ennek a hangsúlyozása a nettó adóssággal szemben. A külföldi bruttó adósság 1995 novemberében tetôzött, 35 milliárd dollár volt, ami csak 10 milliárd adósságnövekedést jelentett az 1994-es választások utáni másfél év alatt. Rekordteljesítmény! Ekkor jelent meg egy sor megszorító intézkedés a Bokros-csomag formájában, majd a felgyorsított privatizáció. Az energiaszektor - nemzetárulással felérô - külföldi kézbe adásával törlesztették az adósságállomány egy részét 1995 végére 31 milliárd dollárra. 1996-ban, 1997-ben újabb privatizációval, például közüzemek eladásával, újabb hitelfelvétellel a külsô adósság belsô adóssággá történô átrendezésével érték el a 25 milliárdos bruttó adósságállomány-szintet, ami jelenleg is a 10,1 millió népességi arányszámhoz igen magas. Hozzá kell tenni, hogy a hivatalos statisztikai adatok igazán akkor lehetnének elfogadhatóak, ha nem történt volna meg az eladósodással kapcsolatos adatok 20 évre szóló titkosítása, ami alkotmányellenes cselekedet, hiszen a nemzetnek joga tudni, hogy milyen terheket, kinek az engedélyével halmozott fel a liberális kormányzat. Mindezekrôl tételes elszámolást kellene kapni az adófizetô állampolgároknak.

A külsô adósság mellett óriási mennyiségű belsô adósság halmozódott fel. Ennek összege 1994-ben 3000 milliárd forintot tett ki, 1997-ben 5400-at, tehát csaknem megkétszerezôdött 3 év alatt. A belsô adósság a spekulatív pénzpiacon alakult ki, elsôsorban az államkötvények, cégek, vállalatok, tehát alapvetôen külföldi szervezetek vásároltak fel, s amelynek törlesztését és kamatterhét az állami költségvetés kiadási oldalába építik be (1996-ban a költségvetés kiadási oldalának közel 50 százalékát tette ki ez az összeg). Ez más szóval azt jelenti, hogy a lakossággal, elsôsorban a bérbôl és fizetésbôl élôk rétegeivel fizettetik meg az idegenek kaszinójátékát, miközben forrás híján csôdbe jut az egészségügy, az oktatás, a kutatás és a kulturális ágazat.

Ha összevonjuk Magyarország teljes adósságállományát, akkor ennek összege meghaladja a 9000 milliárd forintot, ami egy lakosra vetítve - beleértve a csecse-môket, idôskorúakat is - közel 1 millió forint adósságot jelent fejenként. Ez az összeg mintegy másfélszerese az évi bruttó nemzeti terméknek. Ekkora pénz-mennyiséggel be lehetne indítani Magyarországon a nemzeti érdeket szolgáló újjáépítési programot. Több mint 3 millió új munkahelyet lehetne teremteni! Ezzel szemben a magyar népesség 98 százaléka fizeti meg a 2 százalék pénzügyi garázdálkodását és meggazdagodását, amelynek forrása a nemzet tulajdona volt. 1998 elejére oda jutott az ország, hogy már nincs mit eladni, s az adósság még mindig a krízishatár felett van.

Mi a megoldás?

A belsô adósság pénzreformmal, stabil, új pénzrendszer megteremtésével felszámolható. A külsô adósság esetében ma már kizárólag az adósság leírattatása a megoldás kulcsa, ahogyan ezt csaknem valamennyi eladósodott országban megtették. (Például Lengyelországban, Oroszországban, Bulgáriában.) Ha nem tárgyalással, akkor az adósságtörlesztés azonnali leállításának útja is meggondolandó. Mindez természetesen felelôs magyar kormányzat hatalomra jutásával érhetô el, amely kormányzat kijelentheti, hogy semmiféle jogfolytonosságot nem vállal a korábbi idegen érdekeket kiszolgáló kormányzatokkal. Így az adósság további törlesztését sem. De vállalja a számonkérést és az adósságleírattatási tárgyalásokat. E politikai indítékhoz az is hozzátartozik, hogy az eladósodásért felelôsöktôl számon lehet kérni a további törlesztést.

Kétségtelen azonban, hogy Magyarország külföldi adósságszerkezete nem kedvezô, hiszen kétharmadát a kötvényadósság teszi ki, ami három év alatt kétszeresére növekedett, s ami köztudottan a legrosszabb hitelezési mód. Ismeretes azonban az is, hogy a pénzpiac a legrugalmasabb piacok egyike, gyorsan képes váratlan helyzetekhez is alkalmazkodni. A kötvények esetében is van lehetôség a kockázat átvállalására, a biztosítótársaságok, a bankszövetségek közreműködésével. Más szóval, a kötvényhitelek esetében - a komolytalan magyarországi propaganda ellenére - nem a fogorvos, a háziasszony, a kisember pénzével áll közvetlen kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank, hanem a külföldi bankok intézményrendszerével, amely számtalan módját dolgozta ki pénzügyi stabilitásának megôrzésére.

Az adósságállomány fennmaradó részarányából a legegyszerűbb az állami, kormányzati hitelek elengedése (ez néhány százalékot tesz ki csupán) és a legnehezebb a Világbankkal és az IMF-fel szót érteni. Az egyezmény azonban e két fetisizált cégnek is érdeke, egyrészt mert Magyarországon van a kelet-európai bázisuk, másrészt a megkötött egyezmények is elôírják, hogy nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely egy ország nemzeti jólétét veszélyezteti. Ha a tényeket vesszük alapul, a szerzôdésszegés már régen megtörtént, amiért kártérítés követelhetô, s az lehet, hogy magasabb, mint az adósságunk.

Elkerülhetetlenné vált az adósságcsapda felszámolása. Az új - remélhetôleg - nemzeti elkötelezettségű felelôs magyar kormányzat elengedô tény- és érvanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy megoldja Magyarország adósságválságát.

Dr. Gidai Erzsébet"

Konkoly
2002. október 02. 02:02 | Sorszám: 4
Pedig az ilyen dolgokat azért elég nehéz lesz letagadni !

"1952 decemberében, a Slánsky-per tizenegy elítéltjének kivégzése után elhamvasztották a tetemeket, és szétszórták hamvaikat a Prága környéki zúzmarás utakon és mezőkön. Hat év múlva a magyar kommunista hatalom azonban idegenkedett ettől a hamvasztásos megoldástól.
A kivégzés után előbb egy vastag betonréteg alá temették Nagy Imrét és társait a börtön udvarán, a Kozma utcában, ahol lefolytatták a pert. Az áldozatok családtagjai nem ismerték ezt a helyet, a hatalom mégis félt ezektől a bebetonozott holttestektől. 1961 nyarán exhumálták, és éjszaka, a legnagyobb titokban eltemették őket a budapesti köztemetőben, a per két másik áldozata, Losonczy Géza és Szilágyi József temetkezési helye mellé. A temetőfalon emelték át a koporsókat; a temető alkalmazottai mit sem tudtak ennek az álnéven nyilvántartott három halottnak az eltemetéséről. Harminc esztendeig mindhiába próbálták kideríteni a sírok helyét a hozzátartozók. Ők aztán - bizonytalan értesülések alapján - a köztemető 301-es parcellájának néhány sírjára hordták a virágaikat. A rendőrség folyton zaklatta a látogatókat, gyakran feldúlta a sírokat, lovakkal tapostatta le őket.
Végre, 1989 márciusában kihantolhatták a tetemeket. Losonczy Gézán több bordatörést állapított meg a halottszemle; némelyik törés három-hat hónappal, más törések meg nagyon kevés idővel az áldozat halála előtt keletkeztek.
Az akkori kormány fiatal vizsgálótiszteket bízott meg a temetkezési helyek azonosításával. A per felülvizsgálatát irányító Rajnai Sándor – 1988-89-ben Magyarország moszkvai nagykövete - is ott volt azok között, akik nem voltak hajlandók segíteni a vizsgálótisztek munkáját.
(A Nagy Imre-per felülvizsgálatát 1988 -ban kezdeményező magánvád jogi képviselője, Dornbach Alajos nyilatkozata alapján; a Communisme 26-27. számában jelent meg. L'Áge d'Homme, Párizs, 1990.)"

Konkoly
2002. szeptember 28. 14:31 | Sorszám: 0
"Vita a Kádár-rendszerről


MTI
A Kádár-rendszer mai megítélése, valamint az MSZMP reform erőinek a rendszerváltásban játszott szerepe volt a központi témája az Európai Füzetek és a Hayek Társaság által Változik-e a múlt - a Kádár-rendszer mai szemmel címmel rendezett pénteki kerekasztal-beszélgetésén.

Mihályi Gábor újságíró vitaindító felszólalásában úgy vélte, hogy ma már más megközelítést igényel a Kádár-rendszer, mint korábban. - Kétségtelen, hogy a Kádár-rendszer rendőrállam volt, de megpróbált jóléti állam lenni saját lehetőségein belül, s az országot megpróbálták a modernizáció útján tartani - vélekedett.

Pető Iván szabad demokrata politikus viszont az hangsúlyozta, nem szimpatizál azzal a megközelítéssel, amely azt emeli ki, hogy a Kádár-rendszerben tulajdonképpen voltak vívmányok. Elmondta: ő nagyjából ugyanúgy látja a Kádár-rendszert, mint körülbelül 12 éve. Szerinte egy rendszert a maga összetettségében kell vizsgálni, nem pedig különválasztani a rendszer jó és rossz oldalait. Pető Iván meggyőződése szerint az MSZMP vezetői nem akartak rendszerváltást, hanem csak egy "jobb szocializmust".

Ágh Attila politológus úgy gondolja, hogy a Kádár-rendszer, még ha ellentmondásos struktúrákon keresztül is, de előre vitte a társadalmat, bár eközben akadályokat is teremtett. Kiemelte, hogy a pozitív és a negatív vonások egyaránt részei egy rendszernek.
Hozzátette: a társadalmi közélet már a rendszerváltás előtt is ketté oszlott, és lehetett tudni, hogy ki hol áll. - Van olyan nyugati történészi szemlélet is, amely a Kádár-rendszert nem tartja totalitáriusnak - mondta.

Ágh Attila hangsúlyozta, hogy 1989, a kikínlódott 90-es évek és az MSZP között van kontinuitás."


Újjabb próbálkozás szerecseny mosdatásra. Méghogy a: Kádár-rendszer rendőrállam volt, de megpróbált jóléti állam lenni saját lehetőségein belül, s az országot megpróbálták a modernizáció útján tartani ?

Kérdezem én mit tettek,gondoltak vagy mondtak volna arról az őrült grófról vagy báróról,vagy akárki más hétköznapi emberről ha a kaszinóba elkártyázza összes vagyonát s közben még olyan kölcsönöket is felvesz ,aminek vissza fizetése még az unokáira is rámarad ? Börtönbe vagy a bolondokházába záratják,az biztos.

Nos ezek a megszállott őrültek,nem ott vannak,hanem az országot vezetik ismét.S közben azzal dicsekednek,hogy a volt nagy parti közben,fizetgettek egy-egy féldecit vagy kávét,mindenkinek aki a kaszinóba tévedt !


Téma: Liberális értelmiségiek Sólyom mellett
Konkoly
2005. május 30. 16:46 | Sorszám: 171
Majd ugyan ilyn "jóindulattal" fogja kezeni a Parlament által hozandó törvényeket is !

Magyarán, ami a komcsiknak-libcsiknek jó lesz, az átmegy,ami nem az vissza lesz küldve újra és újra!

Konkoly
2005. május 30. 16:03 | Sorszám: 169
Mindenesetre "üdvözlendő" dolog,hogy olyan jelöltet támogat a köztársasági elnöki pozicióba a Fidesz,aki az Alkotmány Bíróság vezetőjeként megsemmisítette azt a törvényt,amelyik a volt 56-os tömeggyilkos bitangokat(a sortüzek elrendelőit) akarta felelőségre vonni !
Konkoly
2005. május 30. 03:14 | Sorszám: 156
Én már a te korodban,bővített mondat féléket is tudtam értelmezni.Ne add fel,talán második nekifutásra sikerül !
Konkoly
2005. május 29. 23:05 | Sorszám: 147
Miért ne rettegtem volna ? Sajnos mMagyarországon jelenleg és még vagy 15-20 évig olyan lesz a helyzet,csak olyan pártok kerülhetnek hatalomra,akik vezetésében a múlt rendszerből átmentődött káderek,félig vagy egészen átvedlett apartcsikok vannak,akik egyetlen módszert ismernek a diktatórikus kormányzást és az ellenfél eltiprását.

Ha van egy kis türelmed,s átgondolod az elmúlt 15 évet,láthatod hogyan és hányszor dolgozott mindegyik hatalomra került párt ezzel !

Konkoly
2005. május 29. 17:39 | Sorszám: 138
Nem,csak éppen szent meggyőződésem,hogy végzetes lenne,ha akármelyik párt 2/3 -os többséget szerezne.Legyenek csak koalicióra kötelezve,mert akkor nem,vagy csak nehezen csinálhatnak diktatúrát,élhetnek diktatórikus húzásokkal !
Konkoly
2005. május 29. 05:07 | Sorszám: 115
Remélhetőleg azért nem vagyunk abban a vészhelyzetben, hogy a Fidesz 2/3-os többséget szerezzen,sőt egészen biztos,hogy nem !

Szerintem még az sem biztos,hogy vállalkozni fog a kormányzásra ! Lehet ugyan azt a kampányt folytatják majd most is, mint 2002-ben !

Konkoly
2005. május 29. 01:54 | Sorszám: 103
Szerintem ugyazt amit én,hogy miről is beszélsz ?

Téma: Kovács Dávid drogozott
Konkoly
2005. június 06. 15:22 | Sorszám: 121
Hogy mennyi farizeus van ezen a fórumon. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek,biztos vagyok benne,hogy akinek a legnagyobb pofája van most,az próbálta ki legelőbb,vagy legtöbbször az alkoholt,a füvet és így tovább !
Konkoly
2005. június 05. 17:15 | Sorszám: 62
Ez a topik tipikus példája annak is,hogyan lehet egy rossz indulatú felvezetéssel szart keverni,s aztán hogyan lehet abban napokig maszatolni.

Pedig a dolog egészen egyszerű,szerte a világon és Magyarországon is,szinte minden fiatal megpróbálja és alkalom adtán élvezi az alkoholt,mégsem lesz alkoholista.

Úgyanígy van ez kábítószerrel is.Más dolog alkalmilag élni vele,és más dolog a rabja lenni.

Aki ezt nem tudja felfogni,annak vagy az értelmi képességeivel vannak bajok,vagy csak rossz indulatúan,hátsó gondolatoktól fűtve maszatol itt !

Konkoly
2005. június 05. 15:42 | Sorszám: 60
Ott van példáúl a sz.h. Stoffán György: Ártó tüntetés június 4-én… cikke.Hát köpedelem !
Konkoly
2005. június 05. 15:38 | Sorszám: 58
Az anyóson információja is van olyan biztos mint akár melyik magyar sajtóban megjelent hír !

Sajnos nálunk lassan már csak bértollnokok írnak, baloldali vagy jobboldali megrendelőknek.

Konkoly
2005. június 05. 02:17 | Sorszám: 40
Te meg ne mérgelődj,vannak elvtársak akik könnyebben el tudják képzelni a nagy koaliciót,mint a jobboldali egységet.

Gondolom nem szükséges,sem Pokorni,sem a Rogán Antika idevágó kijelentéseit idéznem.

Konkoly
2005. június 05. 02:04 | Sorszám: 39
Ne bánntsátok a fali újság szerkesztőt.A gárdából való, ehhez ért,ezt csinálja KISZ-es kora óta !
Konkoly
2005. június 05. 00:34 | Sorszám: 32
Aki minden nap ide másolja a fali újságot,annak mindenre van jogosítványa.Még arra is !
Konkoly
2005. június 05. 00:09 | Sorszám: 28
És az jobb,hogy Orbán is drogozott és most meg letagadja ?
Konkoly
2005. június 04. 21:22 | Sorszám: 19
Az anyósom meg azt állítja,hogy a gimnáziumban,ahol Takarítónő volt,Orbán Viktor kezéből verte ki a füves a cigit !

Mondtam neki kisebbek lódítson,de nem hallgat rám,tele kürtölte már az egész kerületet !


Téma: Na kezdődik az ország lebontása
Konkoly
2002. október 27. 19:00 | Sorszám: 75
S közben a bolsevizmus igájából alig-alig kiszabadult Magyarország eltűnik egy másik,óriási zsebben,a cápásított globalizálók zsebében !
Konkoly
2002. október 27. 17:52 | Sorszám: 72
S képzeld el,ha ilyen "okos" a miniszterügynök,akkor milyen a többi !
Konkoly
2002. október 27. 01:09 | Sorszám: 70
Ejnye-bejnye Mercurius,hát elfeledted Megyo igéretét:

""Tisztelt Honfitársam!

Az ön életének célját az adja, hogy másokért munkálkodik, gyerekeket és fiatalokat, súlyos terheket hordozókat és immár megfáradtakat segít, tanít, vigasztal. Tettének értelme abban áll, ha az emberi erényt, a tisztességet erôsödni látja, ha a gyűlölködés helyén szeretet és megbékélés terem. ... Ha ön Isten szolgájaként az erkölcs tanításán sikerrel fáradozik, a nemzet felemelkedéséért, egy szebb, reménytelibb, békésebb jövôért is munkálkodik. Keze munkáját tegye maradandóvá az Örökkévaló! ... Magam a hit, az erkölcs erejében bízva a még ínségben szenvedôk gondjainak enyhítésén, a már megerôsödöttek további sikerein dolgozom. Tudom, hiszem, vallom, hogy ha sikerül összefognunk, ma még elesett, magára hagyott honfitársaink emberi méltósága is kiteljesedik. Szolgálatunk közös gyümölcse egy erôs nemzet tehát, egy sikeres Magyarország, melyet csak közös hittel, közös erôvel tudunk felépíteni. »Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.«

A Szentírás szép szavaival köszöntöm önt, Isten igéjének szolgáját és híveit karácsony ünnepén.

Igaz tisztelettel:
Medgyessy Péter"


Téma: Karacsonyi Udvozlet
Konkoly
2002. december 21. 22:27 | Sorszám: 10
Ady Endre

Karácsony

Ma tán a béke...
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...

Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté...
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét -
Beteg a világ, nagy beteg...

Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet...
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg...


1899


Téma: 'Ha tehetnék, már kizárták volna Magyarországot a NATO-ból'
Konkoly
2002. november 04. 01:37 | Sorszám: 156
Ez az,nem biztos hogy minden feldobott műcsonttal ennyit kell foglalkozni.Lassan kisebb könyvtárnyi irodalma lesz,a szoclib uszításnak és ugratásnak !Nem kellene már felébredni ?
Konkoly
2002. november 01. 17:25 | Sorszám: 94
helyesen " kinaiak is félnek tőle" !
Konkoly
2002. november 01. 17:24 | Sorszám: 93
"Szoval nem kell beszarni, és minél kevesebb pénzt kap a hadsereg, annál jobb nekünk."

Persze az albán hadsereg is Európa réme,még a kínaiak és félnek tőle,meg a magyartól is !

Konkoly
2002. november 01. 17:06 | Sorszám: 92
Én viszont idióta tájszólásodat nem értem,ha minimálisan sem tudsz magyarul, menj és írogassál olyan fórumokon amelyikek az anyanyelveden van !

Nem elég hogy globalizmus talpnyalóiként le se köpitek a nemzetet,még a nyelvet is csúfságoljátok,megköpköditek !
Szégyelhetnétek magatokat !

Az írott magyar nyelvben nincs olyan szó,hogy "étem", "vótak", "vót", te analfabéta !

Konkoly
2002. november 01. 14:27 | Sorszám: 86
Ne a kommenisták mondják már,hogy ki,mikor és meddig viselheti a kokárdát,ott van nekik a vörös csillag tűzzék a homlokukra akik akarják és döfködjenek vele mint a barmok.Régi elavúlt téma,nem érdemes rajta vitatkozni.

Annál inkább azon hogy ismét hazaárulást követett el a csőcselék vezette szoclib baloldal,amikor zugtollnokokkal megírattatta és közöltette ezt a gyalázkodó cikket,amelyikről kiderült hogy csak hazugság,hogy senki nem mondott hasonló.

ISMÉT HAZAÁRÚLÁS TÖRTÉNT !

Konkoly
2002. október 31. 22:51 | Sorszám: 70
Neked is !
Konkoly
2002. október 31. 22:50 | Sorszám: 69
Helyesen:Nekik is van "trianoni pszichózis"-uk,
Konkoly
2002. október 31. 22:48 | Sorszám: 67
Ne feledd el,hogy a román irredentisták,nacionalisták megszerezték ugyan Erdélyt ,de lenyelni nem tudták soha.
Nekik is "trianoni pszichózis"-uk,és szinte úgy szól,mint a mienk:Ez nem lehet igaz !

Mi fájdalmunkat fejezzük ki vele,ők meglepetésüket !

Konkoly
2002. október 31. 22:43 | Sorszám: 64
Szép !Köszi!
Konkoly
2002. október 31. 22:36 | Sorszám: 59
Álljon itt egy még egy rész az előbb idézett Jönnek c. írásból:

"… A fiatalok összegyűltek a lóistálló mögött, ahol senki sem láthatta őket, s a himnuszt tanulták.
Ti budapesti magyarok, s ti többiek, Alföldön és Dunántúl : tudjátok ti, mi az, a himnuszt énekelni? Halljátok templomban, iskolában, ünnepélyen, gyűlésen, mindig. Gyermekeitek az iskolában tanulják.
A mi fiataljaink nem hallották soha.
Csak néha rádión, ha hozzájutottak, figyelték áhítattal és imádkozó szívvel a bűvös dallamot, melynek szavát csak elgondolni tudták, nem megérteni. Ha valaki mégis tudta s énekelte: bajt szerzett vele magának, családjának, falujának. Aki tudta is, magában tartotta. De élt a himnusz mégis! Tudták, hogy van és tudták, hogy imádság.
Mikor már úgy érezték, hogy szilárdul lábuk alatt a föld, hogy a honvédek már nincsenek mesze: szemérmesen, szinte szégyenkezve összegyűltek egy eldugott helyen, az istálló mögött és tanulták énekelni. Én láttam őket a kerítés mögül. Úgy álltak ott körben a fiatalok, levett sapkával, imádkozó arccal, mint templomban, ha úrvacsorát oszt nekik a pap. S egy öreg magyar osztotta a szót: a himnusz szavait. Átvették tőle egyenként a szót és ették, mintha úrvacsorai szent kenyér lett volna, s itták reá a dallamot: részegítő borát mély magyar érzéseknek.
Lassan botorkált torkukban a szó és az ének, a szemük könnyes volt és az arcuk piros. Lábujjhegyen osontam el a kerítés mellől és úgy éreztem magam, mintha fenn jártam volna az olajfák hegyén."

Konkoly
2002. október 31. 22:34 | Sorszám: 57
Hadd idézem itt Wass Albert egy szép gondolatát a magyarságról.Háttér erdélyi életérzés a bécsi döntés utáni magyar bejövetelnél:

"Csillogó szemükbe néztem és éreztem, hogy az én szemem is éppen olyan erősen csillog, s ha eddig nem tudtam volna eléggé jól: abban a percben meg kellett volna érezzem, hogy mit jelent magyarnak lenni. Elsősorban jelent örömet, mindazt az örömet, ami becsületes szándékban s a munkában megterem, meg azt az örömet is, hogy az igazság mindig erősebb a hamisságnál, még akkor is, ha hosszú ideig szemérmesen eltitkolja erejét. Második sorban jelent büszkeséget, hogy bírni tudtuk a szenvedést, amit azért rakott Isten a vállunkra, hogy általa megerősödjünk egyrészt, másrészt pedig tanuljunk belőle és igazságosabbak tudjunk lenni másokkal, mint azok voltak velünk. Jelent még erős és jókedvű elhatározást is, hogy no világ, most aztán csudálkozz, ha újra kezembe veszem a kaszát. De ugyanakkor bánatot is jelent, igaz testvéri bánatot azok miatt, akik számára továbbá is a remény marad magyarságuk egyetlen vigasztalása. Ennyi mindent jelent magyarnak lenni, és éppen az a szép benne, hogy örömet is és bánatot is, büszkeséget is és erős elhatározást is egyszerre jelent. Talán még sok minden mást is jelent, de nem volt időm sokat gondolkozni rajta, mert a magyarok ott a réten olyan izgatottan rázták felém lelkük tarisznyáit, mely tele volt vágyakozással, reménységgel, kétséggel és aggodalommal, hogy őket kellett figyelnem tovább."

Konkoly
2002. október 31. 22:25 | Sorszám: 54
"Amerikában nincs politikai erő, amely ki akarná sajátítani magának az ország jelképeit.Nálunk úgy érzem volt/van erre törekvés."


És min érzed ha megszabad kérdezzem ? A saját,vagy H.Kovács,esetleg Megyesi,vagy a mafiózó Kuncze vizeletén ?

Konkoly
2002. október 31. 17:43 | Sorszám: 26
Megrendelt cikk ez a javából,s ha úgy vesszük még pozitivumokat is tartalmaz.Megmutatja hogy sorozatos " választási nyereségei" ellenére is, mennyire reszket, fél ez a szoclib banda a jobboldaltól.

A retorikák ismétlődnek,megszokhattuk már hogy örülnünk kellene a nyakunkra hozott Tanácsköztársaságért,Rákosi és Kádár kommunizmusáért,a szovjet megszállás legalizációjáért kirobbantott forradalomért, s az utánna következő bosszúért,az ország eladósításáért,majd majdnem teljes kiárúsításáért,s annak is hogy újból kádercserék hajtanak végbe még a vécésnénik között is,hogy újból gumibotozás,diktatúra van.

Örülnünk kell mert ha nem, akkor jön a lemez a fehér terrorról,az utolsó csatlósról,az antiszemitizmusról,meg arról hogy milyen galád,alávaló nemzet az,aki a németektől megszállott országban,csak a budapesti zsidókat tudta megmenteni a munkatáborokba való hurcolásról.

Jön a lemez a rasszizmusról,a magyarok ellen felheccelt,s izraeli pénzen Strassburgba fuvarozott soraikban gyilkosokat is tartalmazó romák szegény szerencsétlen sorsáról.

Jön a Demokratikus kárta,meg minden elképzelhető szenny amit a nemzetet útálók serege,a nemzetet rabszolgasorsban tartani akarók, a fejünkre tudnak szórni !

Konkoly
2002. október 31. 14:32 | Sorszám: 23
Beért a gyümölcse a Regős Péterekkel szövetkező gyalázkodásnak,a tudatosan félrevezetett és bizonyos körök irányában elkötelezett Nancy asszonyság hazug jelentéseinek,no meg az Orbán kormányt lejáratni akaró hazugság özönöknek,az izraeli pénzen Strassburgba szállított,ellenünk felheccelt valótlan ciogány vádaknak.

Ha Nato tagok akarunk maradni,akkor felejtsük el kisebbségeinket,örüljünk ha a multik, vagy más tőkeerős nemzetek bagóért felvásárolják mindenünket,mi legyünk a leghűségesebb talpnyalók,ajánljuk fel repülőtereinket,
jelentkezzünk elsőnek,ölettessük le idegen érdekekért katonáinkat és naponta háromszor jelentsük ki,hogy egy talpalatnyi földet sem akarunk vissza abból amit elraboltak tőlünk,sőt magunk ajánljuk fel,vigyék a többit is,és hogy a lehető legrövidebb időn belül eltününk örökre innen !


Téma: A polgári pártok átengedték a közutat a Munkáspártnak
Konkoly
2003. január 19. 03:05 | Sorszám: 46
Akkor maradj otthon,s rövidesen alkalmad lesz látni,milyen remek dolg rabszolga lenni,saját hazádban !

Csak lehetőség van ez ellen a NEM !

Konkoly
2003. január 18. 18:04 | Sorszám: 44
Az otthon maradással az Unióra szavazol,csak NEM szavazással lehet rákenyszeríteni,hogy botcsinálta politikusainkat arra,hogy (mint más ország politikusai teszik) dolgozzanak is valamit azért a cseppet sem kicsi fizetésért, s alkudozzanak mind addig,amig a lehető legtöbbbet eltudják érni.

Az EU-nak nagyobb szüksége van Magyarországra,mint Magyarországnak az EU-ra,mert piacra(felvevő és olcsón beszállító),tagdíjra, hozzájárulásokra,olcsóbb s közeli munkaerőre van szükségük,stb.

Konkoly
2003. január 18. 17:12 | Sorszám: 42
Ez pedig azt jelenti,hogy elismerték a szocialisták jól végezték a dolgukat,jól fejezték be azt amit ők elkezdtek,s az esetleges kudarcokért,gazdasági bajokért,ők is ugyanúgy hibáztathatók,mint a szoc-lib társaság !
Konkoly
2003. január 18. 16:42 | Sorszám: 40
Senki sem mondja hogy könnyű,de nem kötelező politikusnak lenni sem !Ki marad velem,ki fog majd követni,ha látják rajtam,én sem tudom mit akarok ?

(Egyik nap felteszem a Szabad Magyarországért Mozgalom kiáltványát a honlapomra,másik nap leveszem.)

Konkoly
2003. január 17. 22:42 | Sorszám: 37
A képlet úgy fest,hogy kár siratni a veszett fejsze nyelét,a tavaszi választásokat kellett volna komolyan venni,oda figyelni hogy ne csalhassanak,vagy ha csaltak akkor lépni,nem egy fél év múlva beismerni,hogy mi tudtunk róla de(lásd Áder ide vonatkozó kijelentéseit),stb...

Abban reménykedni badarság,hogyha majd recesszió lesz,akkor majd meg fogják szeretni a FIDESZ-t,akkar kellett volna megszeretteni,amikor kormányon voltak.Ugyanúgy abban is hogyha mi lettünk volna kormányon akkor ez nem következik be.

Gyerekes dolgok az ilyenek,általában az elszalasztott lehetőségek nem jönnek vissza ismét,nincs mást mit tenni,mint dolgozni,rámutatni ha valamit rosszúl csinálnak,megmondani előre,hogy az rossz lesz,s azt is hogy miért.

Nem mint példáúl most is,az EU-s csatlakozással kapcsolatban,hogy ellenzem is meg nem is.Ha ellenzem,akkor meg mondom az okát is hogy miért,ha támogatom,akkor vállalom a rizikót is ami vele jár,de olyan nincs,hogy kedden támogatom,pénteken ellene vagyok.

Az az,ha azt csinálom senki sem vesz komolyan !

Konkoly
2003. január 16. 21:36 | Sorszám: 33
Kicsit elhamarkodottnak tűnik ez a hozzászólás.S valahol az alapállásodban látom a hibát.

Inkább várjon a jobboldal, az ismét kormányra jutásért még vagy negyven évet,minthogy receszióba,gazdasági válságba sülyedjen az ország.

S ha mégis oda jut,akkor pedig ne azért jöjjön egy másik kormány,mert jobboldali,hanem azért mert van a tarsolyában elképzelés terv,és meg is tudja valósitani,hogyan jussunk ki a bajból.

Konkoly
2003. január 15. 23:55 | Sorszám: 25
Ha a Fidesz csak annyit mer felvállalni,amenyiért nem morognak,nem támadják őket Kovácsék,akkor nyugodtan álljanak be a fiúk az MSZP-be.Magyarországnak nincs szüksége két kommunista pártra.
Konkoly
2003. január 15. 03:56 | Sorszám: 18
Én leírtam az egész jobboldalt ! Itt fél évszázadig ismét kommunizmus lesz !
Konkoly
2003. január 14. 04:30 | Sorszám: 11
Sem madár sem másféle béljóslatokba nem keveredem,de azért irreálisan nagynak tarom aaz 50 ezres tömeget.
Sem Orbán régi karizmatikus voltára,sem a többi soha be nem tartott igéretre,nem fog összejönni már többé annyi ember.

Azt nem tartják sehol számon,egy párt mi szeretett volna lenni,csupáncsak azt, hogy mit nem tartott be abból,amit igérgetett !

Eddig ők tojták le az emberek problémáit,ezután az emberek fogják letojni,az Ő problémáikat !

Konkoly
2003. január 09. 18:28 | Sorszám: 0
Buszos blokád
Egy valódi szakszervezet leckézteti a gazdagok pártját Pallán Mór

Még tervet sem mutatott be az állami vagyonkezelő a buszsofőrök bérének felzárkóztatására ezt tartja a legfájóbbnak a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A KKSZ hétfőn sikeres tiltakozási akciót tartott: reggel 4 óra 30-tól 6 óra 30-ig hozzávetőleg nyolcezer sofőr szüntette be a munkát. Inokai Géza, a szakszervezet elnöke sikeresnek minősítette a kezdeményezést: a pilóták fegyelmezetten tartották magukat az időpontokhoz: az akció lezárása után fölvették a munkát, s a buszok útnak indultak. Debrecenben, Kecskeméten és Gyöngyösön a Volán-vezetők megfenyegették munkavállalóikat, így e városokban néhány buszsofőr a sztrájk ellenére dolgozott, emiatt a szakszervezet jogi föllépést fontolgat. Ezen epizód ellenére az akció eredményes volt, ami a végrehajtást illeti.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. azonban a tárgyalások kilátásba helyezése mellett lényeges változtatást nem tervez. Mindössze 3,5-4,1 %-os béremelést mond lehetségesnek.

Mindez akkor, amikor az Európai Unióban a jóval magasabb átlagbérnél húsz százalékkal többet keresnek a buszsofőrök, idehaza viszont az alacsonyabb átlagbérnél 25 százalékkal alacsonyabb fizetéssel kell beérniük a volánnál ülőknek.

Mindez akkor, amikor a miniszterelnök kétszeresére emelte saját fizetését, s a szocialista, szabad demokrata frakció önmaga javadalmazását jócskán fölemelte a parlamentben.

Mindez akkor, amikor az állam még az egyik szélsőséges pártelnök szóhasználatát átvéve jogi gengszterizmussal is ijesztgeti a szakszervezetet: a Fővárosi Munkaügyi Bíróság ugyanis még december 3-án a munkavállalói képviselet megkérdezése nélkül peren kívül olyan döntést hozott, amely korlátozza jogaikban a buszvezetőket. Íme egy vonzó alkalom a polgári pártoknak: lépjenek föl a jogállam védelmében, az alapvető emberi jogok vigyázásában az európai értékeket semmibe vevő baloldali koalíció ellen.

Megtehetnék ezt a Fidesz Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum politikusai, sőt a polgári körök szervezői is. A Közúti Közlekedési Szakszervezet ugyanis nem pártállami örökség. A KKSZ még 1989-ben, a demokrácia csírázásakor lépett ki a KKDSZ-ből, a pártállami SZOT kebelében működő szakszervezetből. Ma hozzávetőleg 16-18 ezer tagja van az Inokai Géza vezette érdekvédelmi szervezetnek. Rokonszenves dolgozói kör, méltó a polgári erők támogatására. Itt az alkalom, hogy a polgári erők kifejezzék szimpátiájukat egy munkavállalói érdekképviselettel. Ez ugyanis nemcsak a baloldal privilégiuma. A lelkiismeretesen végzett magas színvonalú munka a polgári erények közé is besoroltatik. A haza útjait járó, az állampolgárok életére gondosan vigyázó buszsofőrökről nagyon is feltételezhető a nemzeti elkötelezettség.

Jó lenne érzékeltetni velük, hogy nincsenek egyedül. A politika jobb szárnya odafigyel rájuk, helyesli kezdeményezésüket. És mi történik e helyett? A parlamenten kívüli Munkáspárt ugrik nyeregbe. A Kubába készülődő Thürmer Gyula siet kijelenteni: a Munkáspárt szolidáris a Volán dolgozóinak sztrájkjával... Thürmer védi a nemzeti érdekeket akkor, amikor rámutat: a kormány a kiváró magatartással a stratégiai ágazat privatizálása előtt akarja az utat egyengetni...

Döbbenet veri le lábáról a polgári erők híveit. Mit tesznek a parlamentben ülő képviselők, ha ezt a lehetőséget sem ismerik föl? Mit tesznek a székházvásárló polgári köri szervezők, ha nem a sztrájkoló buszsofőröknek vitetik a teát, mint tették ezt az 1990-es taxis blokád alkalmával a szemfüles baloldaliak, s erősítik meg őket szándékuk helyességében?

Meg kell nyomni a buszok dudáját, kürtjelet kell adni: ébresztő! A baloldal rozsdás járgánya elakadt a politikai sztrádán. Balról már előzik a csotrogányt... Jobb felől sem feltétlenül fékezni kell mögötte...
http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=full&cikk=339&depth=2


Téma: Donteni kell
Konkoly
2002. október 14. 01:06 | Sorszám: 143
Találtam egy jó hírt mit szóltok hozzá ?

2002.10.11. 13:10


Fideszes visszalépés a MIÉP javára

Visszalépett MIÉP-es képviselőjelölt javára tegnap reggel a Fidesz-MDF- MKDSZ színeiben induló Juhos Katalin, a XI. kerület 9-es számú választókörzetében. Mint azt a MIÉP kerületi elnökhelyettesétől, Bereczky Lászlótól megtudtuk: a megegyezés értelmében Fenyvessy cserében visszalép mint polgármesterjelölt, növelve ezzel Juhos Katalin jelenlegi városrészvezető újraválasztási esélyeit. A kerületben emellett tegnap hat MIÉP-es egyéni képviselőjelölt lépett vissza a polgári oldal demokrata fórumos jelöltjei javára. Bereczky László tájékoztatása szerint mindez annak a megállapodásnak az eredménye, mely a napokban köttetett a helyi MDF és MIÉP között, a jobboldali jelöltek erősítése érdekében.

Magyar Hírlap

Konkoly
2002. október 03. 18:39 | Sorszám: 139
Aki kiforgatja a mások szavait,annak én nem válaszolok !
Vitatkozzál akivel akarsz !
Konkoly
2002. október 03. 14:33 | Sorszám: 136
Erre a válaszra mondanák a parlamentben,hogy nem fogadom el.
Viccesen fogalmazva úgy beszélsz mint Balogné,amikor kérik tőle a bor árát.Majdnem milliónyi ember vágyait elképzeléseit,felelősség teljesen gondolkodó párt vagy politikus nem utasíthat vissza,nem fasisztázhatja le,nem nézheti le őket.Ha mégis megteszi, akkor annak tudatában tegye,hogy tudja ezekre az emberekre nem számíthat,sem jóban,sem rosszban.

Addig ameddig két párt rendszerben,vagy a jobboldalon csak egy nahgy pártban gondolkodnak Orbánék,addig diktatórikusan,beolvasztóan gondolkodnak,tehát kirekesztők.

Azonkívül hogy ez csak beteges lázálom, és soha sem fog sikerülni,nem érdemes mást mondani,osztani szorozni a semmit,mert úgyis csak semmi marad. A jobboldalnak egységessé,de nem eggyé kellene válnia.Ezt szokták okos és átgondolt kompromisszumokkal megoldani a hozzáértők.
Úgy tűnik Magyarországon jelenleg nincsennek ilyenek !

Konkoly
2002. október 03. 01:52 | Sorszám: 128
Terra !

Nem válaszoltál a kérdésemre !

Tehát szerinted az lenne a megoldás ha :

"Lehetne egy olyan megoldás is,hogy ismét internáljuk, börtönbe zárjuk ezeket a rossz,irredenta,stb,stb magyarokat,de nem hinném, hogy ez lenne a megoldás !"

Hogy érthetőbb legyen, a MIÉP-esekről van szó !

Konkoly
2002. október 03. 01:47 | Sorszám: 126
Hű de rövid a memóriád ! Csak annyiban meghatározó pártja a jobboldalnak, mint 1998-ban volt. Nélkülük akkor sem tudott volna kormányt alakítani a FIDESZ, s támogatásuk nélkül jelenleg úgy néz ki,nem is igen fog tudni az elkövetkező 4-10 évben !
Konkoly
2002. október 02. 23:58 | Sorszám: 124
"A rendszer zátrtsága miatt a hivek nem voltak tisztában a letagadhatatlan szörnyüségek valodi terjedelmével," írod.

Ez azért nem éppen így volt,ismét idézem a világhírű történészt :

"néhány megfigyelő és elemző megpróbálta fölvilágosítani kortársait. A második világháború után két alkalommal is különösen tisztán nyilvánult ez meg Franciaországban. 1949 januárjától áprilisáig tartott egy per Párizsban Viktor Kravcsenko - az egykori magas rangú szovjet tisztviselő, a sztálini diktatúrát ismertető könyv, A szabadságot választottam szerzője - és egy kommunista lap, a Louis Aragon irányította Les Lettres Francaises között, amely szitkokkal halmozta el Kravcsenkót. 1950 novemberétől 1951 januárjáig folyt egy másik per, megint csak Párizsban, (megint csak) a Les Lettres Francaises és egy hajdani trockista értelmiségi, David Rousset közt, akit Németországba hurcoltak a nácik, és aki 1946-ban Renaudot-díjat kapott Koncentrációs világ című könyvéért; 1949. november 12-én Rousset fölhívást intézett a náci táborok minden egykori deportáltjához, hogy alakítsanak bizottságot a szovjet táborok kivizsgálására, ezért hevesen támadta a kommunista sajtó, amely tagadta, hogy vannak ilyan táborok. Margaret Buber-Neumann deportáltként járta meg a náci és szovjet táborokat, és Rousset fölhívása nyomán 1950. február 25-én, a Figaro Littéraire-ben, „Vizsgálatot a szovjet táborokról! Melyik rosszabb, a Sátán vagy Belzebub ? ” című cikkében számolt be kettős tapasztalatairól.
A hóhérok módszeres küzdelemben vonultatták föl az emberi lelkiismeret minden fölvilágosítója ellen az egész világon közbelépni képes nagy, modern államok egész fegyvertárát. El akarták venni a hitelüket, le akarták járatni, meg akarták félemlíteni őket. A. Szolzsenyicin, V. Bukovszkij, A. Zinovjev, L. Pljuscs külföldre, A. Szaharov száműzetésbe, Gorkijba kényszerült, Pjotr Grigorenko tábornokot tébolydába zárták, Markovot mérgezett esernyővel gyilkolták meg.
Maguk az áldozatok is vonakodtak megnyilatkozni az ilyen óriási arányú titkolódzás és félelemkeltés közepette, és nem voltak képesek viszszailleszkedni abba a társadalomba, ahol büszkén grasszáltak besúgóik és hóhéraik. Vaszilij Grosszman (20) is leírja ezt a reménytelenséget. A nemzetközi zsidó közösség magára vállalta a népirtás emlékének ápolását, de a zsidó tragédiától eltérően a kommunizmus áldozatainak és jogosult hozzátartozóiknak sokáig lehetetlen volt, hogy ébren tartsák tragédiájuk emlékét, mert mindenféle megemlékezés vagy jóvátételi kérelem elutasításra talált.
Ha már nem tudták palástolni a valóságot - a tömeges agyonlövést, a koncentrációs táborokat, a szándékosan előidézett éhínséget -, a leleményes hóhérok a tények otromba szépítgetésével iparkodtak igazolni magukat. Annyit dicsőítették a rémuralmat, hogy végül fölmagasztalták a forradalom allegorikus alakzatává: „ha fát vágnak, hull a forgács", „ha rántottát akarunk, tojást kell törnünk". Erre mondta Vlagyimir Bukovszkij, hogy látott törött tojást, de sosem kóstolta a rántottát. De kétségkívül a nyelv eltorzítása volt a legrosszabb. A szómágia folytán átnevelő intézménnyé vált a koncentrációs rendszer, a hóhérok pedig szorgos nevelőkké, akik azon fáradoznak, hogy „új emberré ” alakítsák át a régi társadalom gyermekét. Erőnek erejével „beszélték rá" a sok zeket (így nevezték a szovjet kényszermunkatáborok foglyait), hogy higgyenek az őket szolgaságra vető rendszernek. Kínában „tanulónak” hívják a táborlakót; tanulmányoznia kell a párt helyes gondolkodását, és ki kell javítania a maga hibás gondolkodását.
Mint gyakran megesik, a hazugság stricto sensu nem az igazság fordítottja, és minden hazugságban megvannak az igazság csírái. A kiforgatott értelmű szavak valami ferde szemléletet hoznak létre, és ez eltorzítja a távlatos összképet: így áll elő a társadalmi és politikai szemtengelyferdülés. A kommunista propaganda eltorzította látás még könnyen helyrehozható, de a homályosan látó ember fejében nagyon nehéz világosságot gyújtani. Az első benyomás marad meg és válik előítéletté. Páratlanul ügyes - nagyrészt a nyelv eltorzítására épülő - propagandájuk jóvoltából a kommunisták még a terrorista módszereik ellen iránytiló kritikákból is hasznot húztak, visszafordították őket a kritikusok ellen, és, a kommunista hitvallás minduntalan hangoztatásával mind szorosabbra zárták aktivistáik és rokonszenvezőik sorait. Így fedezték föl újra az ideológiai hit első alapelvét, amelyet Tertuhianus fogalmazott meg egykor: „Hiszem, mert képtelenség.”
Az ellenpropaganda-műveletek során bizonyos értelmiségiek valósággal áruba bocsátották magukat. 1928-ban Gorkij beleegyezett, hogy „kiránduljon” a Szolovki-szigetekre, a kísérleti koncentrációs táborba, amelyből majd (Szolzsenyicin szerint) „áttételek” útján, a Gulag rendszere fog kinőni. Könyvet is írt róla, amelyben agyba-főbe dicsérte a Szolovkit és a szovjet kormányt. Egy francia író, Henri Barbusse, aki Goncourt-díjat kapott 1916-ban, nem habozott, hogy jó pénzért körülhízelegje a sztálini rendszert: 1925-ban kiadott egy könyvet a „csodálatos Grúziáról” - épp arról az országról, ahol Sztálin és cinkostársa, Ordzsonikidze valóságos vérfürdőt rendezett 1921-ben, és ahol Berija, az NKVD főnöke élte ki machiavellizmusát és szadizmusát -, és 1935-ben Sztálin első, félhivatalos életrajzát is Barbusse írta meg. Csak nemrégiben zengte Mao dicséretét Maria-Antonietta Macciochi, Alain Peyrefitte is kontrázott neki mollban, Danielle Mitterrand pedig Castrót ugrálta körül. Kapzsiság, botorság, hiúság, erő- és erőszakbűvölet, forradalmi szenvedély, akármi lehet az oka, hogy a totális diktatúrák, a kommunista diktatúra ugyanúgy, mint a többi, mindig találtak talpnyalókat, ha szükségük volt rájuk."

Konkoly
2002. október 02. 23:17 | Sorszám: 123
Édes Istenem,vajon akkor mennyi lett volna az így is száz millió feletti ártatlan áldozatok száma,ha netán mégis "ideologia plattformra emeeli ellenfelei fizikai megsemmisitését."

Ne mismásoljunk már a nácik faji a komcsik ideológiai vagy ha úgy jobban tetszik osztály alapon gyilkolták az embereket !

"Szovjetunió - 20 millió halott,
Kína - 65 millió halott,
Vietnam - 1 millió halott,
Észak-Korea - 2 millió halatt,
Kambodzsa - 2 millió halott
Kelet-Európa - 1 millió halott
Latin-Amerika - 150 000 halott,
Afrika - 1,7 millió halott,
Afganisztán - 1,5 millió halott,
a nemzetközi kommunista mozgalom és hatalmon nem lévő kommunista pártok áldozatainak száma - körülbelül tízezer halott."

"Lenin és elvtársai eleve a könyörtelen „osztályharc” alapjára helyezkedtek, elpusztítandó ellenségnek tekintették a politikai, világnézeti ellenfelet, sőt még a tartózkodó lakosságot is, és úgy is bántak vele. A bolsevikok eltökélték, hogy mindenféle ellenzéket, az egyeduralmukkal szembeszálló mindenféle, akár csak passzív ellenállást is megsemmisítenek, nemcsak jogilag, hanem fizikailag is, és nemcsak akkor, ha ez az ellenállás politikai ellenzéki csoportok műve, hanem akkor is, ha társadalmi csoportoknak - a nemességnek, a burzsoáziának, az értelmiségnek, az egyháznak stb. és hivatásrétegeknek (katonatiszteknek, csendőröknek) - mint olyanoknak műve, és ez a törekvésük olykor a népirtás arányait öltötte föl. 1920-tól a „kozáktalanítás” nagymértékben megfelel a népirtás ismérvének: kiirtották a kozákságot, ezt a jól körülhatárolható területen honos egész lakosságot mint olyat, a férfiakat agyonlőtték, a nőket, gyerekeket és öregeket deportálták, a falvakat letarolták vagy átadták új, nem kozák telepeseknek. Lenin egy kalap alá vette a kozákokat (a francia forradalom ellen forduló) Vendégi-val, és olyan bánásmódot szánt nekik, amelyet Gracchus Babeuf, a modern kommunizmus „feltalálója" „populicidiumnak”(6) nevezett el 1795-ben.
1930-32-ben a „kuláktalanítás” csak megismételte - nagyban - a „kozáktalanítást”; Sztálin már a kezdet kezdetén büszkén vállalta ezt a műveletet, amelynek egyre harsogta jelmondatát a rendszer propagandája: „mint osztályt kell kiirtani a kulákságot”. Aki ellenállt a közös gazdálkodásnak, azt agyonlőtték, a többit deportálták asszonyokkal, gyerekekkel, öregekkel együtt. Igaz, nem mindűket végezték ki azonnal, de Szibéria vagy a Távol-Észak feltöretlen tájain megkövetelt kényszermunka nem sok esélyt hagyott nekik, hogy életben maradjanak. Több százezren lelték ott halálukat, de máig ismeretlen az áldozatok pontos száma. A falusi lakosság ellenállt az erőszakos szövetkezetesítésnek, s ezzel kapcsolatos az 1932-33-as nagy ukrajnai éhínség, amely hatmillió ember halálát okozta néhány hónap alatt.
Itt kerül együvé az „osztályalapú” népirtás a „faji alapú” népirtással: egy ukrán kulák kisfiú éhhalála, akit a sztálini rendszer taszított szándékosan éhínségbe, éppen annyit „nyom a latban”, mint egy zsidó kisfiú éhhalála, akit a náci rendszer taszított éhínségbe a varsói gettóban."

Konkoly
2002. október 02. 20:26 | Sorszám: 121
És ezért küldték felét a hiteleknek a szovjet vezetőknek nem banki úton,hanem diplomata pogyászként ? Hol volt akkor a hős, még a KGB-vel is szembeszegülő Petikém ?

Horn Gyula testvére pedig ha jól tudom úgy halt meg,hogy leszakadt vele a balkon ahová a vörös zászlót akarta kitűzni,de az is meglehet hogy összekeverem valakivel,mindenesetre mégha valóban megölték volna is a tesóját,az sem hatalmazta volna fel a tömegbe géppuskázásra !

Konkoly
2002. október 02. 19:49 | Sorszám: 117
Egy tömeggyilkos népsanyargató vagy rabló utálatos és visszataszító akár fiatal,akár öreg.Nagyon furcsa történelem szemléletük lehet azoknak,akik az emberiség,vagy a magyar társadalom e söpredékei között érzik jól magukat.

Ha nem vagyok indiszrét megkérdezném mit érzel amikor meglátod Horn Gyulát,még csak eszedbe sem jut hogy ez az ember ártatlanokat ölt meg,ártatlanokra géppuskázott ?
Vagy amikor meglátod Petikémet,akkor nem jut eszedbe,hogy ez volt az az alak aki összehozta nekünk a 30 milliárd dollárnyi adósságot,aminek kamatjait még unokink is fizetni fognak,lerakta az alapjait a rabló privatizációnak Gál, Kovács meg stb,stb elvtársakkal együtt,aminek során elment minden amiről évtizedekig azt állították,hogy a tied meg az enyém,hogy közvagyon ?

Konkoly
2002. október 02. 18:39 | Sorszám: 114
Gratúlálok ! és mondd jól érzed magad a tömeggyilkosok utódai,sőt élő képviselői között ?
Konkoly
2002. október 02. 15:28 | Sorszám: 110
Hitler, meg hál'Istennek a kommenista führerek is rég alulról szagolják az ibolyát, te viszont azzal a bandával szimpatizálsz,akik átvedlett kommenistából hős szocialistáknak képzelik magukat !
Konkoly
2002. október 01. 23:32 | Sorszám: 98
Eszem ágában sincs Csurka hülyeségeit védeni,de a hülyeséget sem, de azért elég előre haladott farkasvakságra utaló jel,nem észre venni azt,hogy enyhén szólva is butaság jobbról lefasisztázni a másik jobboldali pártot, s nem pozitiv reklám az,ha azt jelentgetjük ki,inkább új választásokat kérünk majd,mint koalicióra lépni velük !

Fel kellene már ébredni,hogy úgy az életben,mint a politikában mindennek még a támogatásnak is ára van,legyen az kicsi vagy nagy !Országos érdekre,hazára is lehet hivatkozni,csak...

Hány bársonyszéket is adott az MSZP az SZDSZ-nek ebben a ciklusban azért a csekélyke durván 5 %-ért,s az előző ciklusban mit is adott a FIDESZ a MIÉP-nek majdnem ugyan annyiért ?

Hát ezért fognak majd a MIÉP-pes szavazók tömött sorokban sorbaállni és a FIDESZ-re szavazni az ősszel,meg azért mert mennyei érzés hallgatniuk,hogy nem a farak csóválja a kutyát !

Konkoly
2002. október 01. 22:52 | Sorszám: 97
Na nehogy számon kérd már rajtam ezt a XIX. századi elméletet.Csak annak megvilágítására használtam,hogy odaadással,kitartással,lelkesedéssel a huzugságból is tőket lehet kovácsolni.Így hazudták össze a románok maguknak a történelmüket,ilyen s hasonló elméletekkel kovácsolták össze nemzetüket.

Őszintén megmondom neked,én nagyon sokáig úgy képzeltem,hogy ők sem hiszik,inkább csak mondják, mondogatják az egészet,aztán jó párszor volt alkalmam tapasztalni,hogy akár ölni is tudnának érte.Utoljára pedig már itt Kanadában,szedte elő valaki a kést,alig tudtam lecsilapítani,megmagyarázni neki,hogy vicceltem.

Más ! Amerika cseppet sem jó példa nemzet,nemzetiség ügyben.Bár mennyire furcsa is,itt általában mindenki megmarad annak ahonnan a gyökerei származnak,még akkor is ha már elfeledte az anyanyelvét.Délen meg még meghökkentőbb a helyzet,a multkor csodálkoztam rá éppen,hogy vannak olyan részek,ahol még a kormányhivatalnokok sem igazán beszélik jól az angol nyelvet !

Konkoly
2002. október 01. 22:25 | Sorszám: 95
Kapóra jön a válaszod,mégha fele sem igaz azoknak, amiket állítasz !
Lehet nem jöttél rá még eddig,hogy több százezer embernek igénye van rá,hogy megmondják Amerikának,igenis az ő elhibázott arab politikájuk a terrortámadás kiváltója,s ha nem változtat rajta,akkor könnyen katasztrófába sodorhatja az egész világot.Ártatlanok fognak meghalni szerte a világban,olyan ártatlanok, akik különben cseppet sem szimpatizálnak a terroristákkal.

Több százezer ember szükséglete,lelki igénye,hogy soha se fogadjuk el az igazságtalan trianoni döntést. Arról sem mondtak le még nagyon sokan,hogy a volt kommenistákat előszedjék,számon kérjék tőlük az ország kirablását,eladósítását,a rablóprivatizációt,stb,stb.

Nos mindezeket a jelenlegi FIDESZ-vezetés nem tudja,vagy nem akarja,vagy csak részben tudja vállalni.Úgyhogy ezeket a szavazókat sohasem tudják elcsábítani.

Lehetne egy olyan megoldás is,hogy ismét internáljuk, börtönbe zárjuk ezeket a rossz,irredenta,stb,stb magyarokat,de nem hinném, hogy ez lenne a megoldás !

Konkoly
2002. október 01. 22:03 | Sorszám: 94
Legyen az Csurka,vagy legyen az Orbán,legyen az FIDESZ, vagy legyen az MIÉP,ha életbevágóan fontos,kritikus esetben két vezető, vagy két párt nem tud komprimisszumot kötni,akkor alkalmatlanok politikusnak,alkalmatlanok arra a helyre ahol jelenleg vannak !Vagy egy "...izmus"- ban végződő szó is erre,de tök fölösleges leírni,a lényegen semmit sem változtat !
Konkoly
2002. szeptember 30. 19:35 | Sorszám: 79
Eddig még nem vettem észre,de lehet hogy így van !
Konkoly
2002. szeptember 30. 19:32 | Sorszám: 77
Hiába megy fel a vérnyomásod,nem fogom az idézeteket átírni !
Konkoly
2002. szeptember 30. 19:26 | Sorszám: 75
Hátha véletlenül nem veszed észre !

"materialista filozófus"

Konkoly
2002. szeptember 30. 19:19 | Sorszám: 74
"Nem holmi zugfirkász írta le ezeket a mondatokat, hanem a korszak egyik legnagyobb román bölcselője, Vasile Conta (1845-1882), materialista filozófus, aki sajátos fejlődéselméletet dolgozott ki; a determinizmus híve, ide sorolta a lélektani és társadalmi elemeket is. Képviselő a bukaresti parlamentben, egy román fajvédő társaság alapítója. Egyébként a magánjog professzora a iaşi-i egyetemen."
Konkoly
2002. szeptember 30. 15:31 | Sorszám: 71
Egy XIX. századi román "gondolkodó"-t idéz Beke György Magyar Áfium c. könyvében.Bár így utólag olvasva kissé patetikus ,mégis van egy olyan érzésem,hogy szinte egy évszázaddal lekörözött haza vagy nemzet szeretetben.Talán azért mert nem volt hitetlen:

„az államot alkotó minden polgár vonzódik egymáshoz egy általános szeretetérzet révén, annak az érzelemnek a révén, amelyet faji rokonszenvnek nevezhetünk. Sőt még ennél is többről van szó. Ha arra gondolunk, hogy az egyazon néphez tartozó egyének ereiben ugyanaz a vér folyik, akkor megértjük, hogy az átöröklődés következtében az ugyanahhoz a néphez tartozó egyének nagyjából ugyanúgy gondolkodnak, úgy, hogy nagy megpróbáltatások és különleges események alkalmával mindegyikük szíve ugyanabban a ritmusban fog verni, mindegyikük ugyanúgy fog vélekedni, mindegyikük ugyanazért a célért fog cselekedni. Más szavakkal: a nemzetnek, mely egyetlen fajból fog állni, egyetlen súlypontja lesz, s csakis, csakis egy ilyen nemzet állama teremtheti meg a legjobb föltételeket ahhoz, hogy erős, időtálló és fejlődőképes legyen."

Konkoly
2002. szeptember 29. 20:30 | Sorszám: 59
Hát igen,ők a kivácsiskodó több tíz,vagy esetleg száz ezrek ! Ráérős nemzet ez a magyar !
Konkoly
2002. szeptember 29. 20:23 | Sorszám: 58
Lehet hogy ők szivesen átpasszolnák a dicsőséget,viszont pártfogoló megbízóik egyre türelmetlenebbül várják már a hűbért.Nem azért segítettek nekik újra hatalomra jutni,hogy ne írják alá a - magyar szemmel,magyar érdeket néve - megalázóbbnál megalázóbb,kiszolgáltatottnál kiszolgáltatóbb feltételeket.

Ja kérem, a hatalomnak ára van !

Konkoly
2002. szeptember 29. 20:05 | Sorszám: 55
Ez szerintem ki volt próbálva a tavasszal,s hadd ne beszéljünk róla milyen eredményt hozott. El kellene már hinni egyszer -s talán a jobboldal számára már eleve elveszített őszi választási eredmények is bizonyítják majd ezt - hogy akik ki mennek a MIÉP tüntetésekre, rendezvényekre azok nem a kíváncsiság miatt szerepelnek ott,hanem valami értéket vélnek ott felfedezni.Ha bebizonyítjuk nekik,hogy nem az,attól legfeljebb otthon maradnak majd sokan(sőt a szavazások napján is !),ami nem biztos hogy nyerő állást eredményez majd !
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:52 | Sorszám: 52
Viszont nincs olyan hosszú ,aminek vége ne lenne,előbb utóbb kiseprődik a szemét !Ha csak egy tyúkagynyi eszük van az ellenzékieknek,Pötyiék belebuknak az uniós csatlakozással járó áremelésekbe,meg a "begyűrüző" hatásokba ! Azért én nem becsülöm le túlságosan a "fiúk" taktikáját sem. Vigye el a balhét,aki oda tolakodott. Az Isten nem ver bottal- tartják - !
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:40 | Sorszám: 50
Az viszont még nem jelenti azt,hogy elveszítette volna azon szavazóit,akik azért szavazták rá,mert olyasvalamit várnak amit a FIDESZ eddig sem,vagy ezután sem fog felvállalni !
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:33 | Sorszám: 47
Elnézést,a FIDESZ kormányt,de említhetném az MDF is, bármennyire hizelegne is neked,nem te, hanem ti buktattátok meg,amég az alakúló időkben oda beépülő téglákkal,ellenséggel,akik csak akkor,s annyira leplezik le önmagukat,amennyire azt a szoclib érdekek megkívánják !
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:23 | Sorszám: 44
Cseppet sem vagyok meggyőződve,hogy nekünk magyaroknak,ki kellene iktassunk,el kellene feledjünk mondásokat,szókapcsolatokat,azért mert egy két hitvány komenista is élt velük !
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:06 | Sorszám: 42
Megígérem neked,hogy ahogy időm engedi majd elolvasom,mit írtál a státusz törvénnyel kapcsolatban. Ne haragugj érte,ha kimondom,most ebben a topicban már kétszer(?) is hivatkoztál rá,esetleg nem gondolod,hogy kicsit olyan ez mintha a valaha szűz volt a nagyanyám is párhuzamot erőltetném ?
Konkoly
2002. szeptember 29. 19:01 | Sorszám: 37
El ne hitesd már velem,hogy a két nagy kondér(párt) volna csak a járható út !
Konkoly
2002. szeptember 29. 18:59 | Sorszám: 35
Mennyit akarsz veszíteni egy fogadáson ?Mert sajnos akár tetszik, akár nem, ezeknek a pancser szoclibeknek a malmára hajtja a vizet a jobboldal krónikus marakodása !
Konkoly
2002. szeptember 29. 18:17 | Sorszám: 26
Nem zavar,hogy nincs vevő az elméleteidre ? Pedig igazán tetszetősek,próbálkozz szűkebb baráti(olvtársi!) körben !
Konkoly
2002. szeptember 29. 18:13 | Sorszám: 25
Ne indiszkrét,inkább kutakodó légy,hasonlítsd össze a két párt programját,s rögtön kiderül !
Konkoly
2002. szeptember 29. 18:10 | Sorszám: 24
Lévén hogy Kanadában élek,engem nem fogott meg különösebben,sem Csurka,sem Orbán,sem a FIDESZ,sem a MIÉP.Nem pártokban,magyarságban - abban hogy az ott élőknek mi lenne jó! - gondolkozom. Nem régen jöttem vissza az erdélyi s magyarországi látogatásomról,ahol sajnos csak az emberek kétségbeesését tapasztaltam.Senki sem vitatta,hogy Orbánék négy éve messze a legjobb volt,az utóbbi fél évszázadból,de sajnos nincs tovább.Ha nem veszítik el a választásokat tovább tart,de így megtört a lendület,s ami borzasztó nincs semmi elképzelésük arról hogyan tovább.Úgy néz ki,csak a folytonosságban gondolkodtak.A jelenlegi helyzetre abszolute nincs programjuk.Pedig olyan egyszerű lenne,mint a kétszer kettő:összefogás ! Igen,összefogás ha kell az ördöggel is,ami nagy ár,de még azt is megérdemelné Magyarország,a magyarság !
Kompromisszumok kellenék,okos megegyezések,ezt ezért,azt azért.Helyette mit látsz ?,civakodást,egymásra mutogatást,értelmetlen igyekezést,reménykedést a másik párt szavazóinak megszerzésére,rábólintást a miondenki által tudott,hogy csak kitalált fasisztázásra,pancser hozzá állást,reagálást a FKGP válságára,át nem gondolt és akonyhára nagyon keveset hozó szövetség kötést MDF-el,cigányszövetséggel,stb.

Nem akorom itt a végtelenségig sorolni az aggályaimat,de azt hiszem fölös hangsúlyozni,hogy mindez csak a szoclib koalició malmára hajtja a vizet,s évtizedekre bebetonozza őket a hatalomba.Amit pedig meg kellene valahogy akadályozni.Abban igazad van,hogy semmi értelme egymás torkának esni,de a hallgatás,vagy a jól volt,ahogy volt politika sem vezet sehová.Bizonyosság rá a tavaszi választás eredménye !

Konkoly
2002. szeptember 29. 17:34 | Sorszám: 13
Hozzá teszem még:Csurkát lelehetne, s talán le is kellene írni,de a MIÉP-et s programjának nagy részét soha !
Konkoly
2002. szeptember 29. 17:31 | Sorszám: 11
Ideje lenne már feladni azt a Csipke Rózsika szerű álmot,hogy egy-egy pártra azért szavaznak a választók,mert csípik a vezetőket.Vitathatatlan vannak olyanok is,de szent meggyőződésem,hogy a többség nem Csurka miatt szavaz a MIÉP-re,hanem azért mert MIÉP az egyetlen párt,amelyik programjában vállalni mer olyan dolgokat,amit a FIDESZ nem.

Egyszerű lenne a valóban gyengén politizáló Csurkát leírni,ha felvállalnák ezeket a fiúk,de nem csak hogy nem vállalják,hanem nap mint nap bizonygatják is,hogy soha nem is fogják !

Konkoly
2002. szeptember 29. 17:24 | Sorszám: 6
Lehet nagyon okos embernek képzeled magad Tamáska,ami engem cseppet sem zavarna,ha nem képzelnéd a vitapartnereidet annyira hülyének,hogy csak úgy bemondásra mindent elhiszenek neked !
Konkoly
2002. szeptember 29. 17:14 | Sorszám: 3
Akkor majd jobb lesz a komenista hatalom még vagy nyolc tíz évre ? Remélem nem vagy annyira naiv,hogy azt képzeld akiket lefasiztáztak a tegnap meg tegnap előtt majd a szavazás alkalmával a FIDESZ-re fognak szavazni ?
Konkoly
2002. szeptember 29. 17:08 | Sorszám: 1
Nem kell itt már dönteni semmiről.Minden eldőlt már a tavasszal amikor a Fidesz vezetés lefasizta a Miép-eseket.
Idézzek az akkori nyilatkozatokból ?

Téma: Várszegi lakásszerzése a MANCS-ban...:O)
Konkoly
2002. november 21. 23:21 | Sorszám: 9
Már megint felültetek egy PVC provokációnak !

Téma: A söpredék. 1919 március 21.
Konkoly
2005. június 23. 22:52 | Sorszám: 562
Elnézést ha felrakta már valaki ezeket a képeket !


Téma: Népátverő a FIDESZ ! cáfold,ha tudod...
Konkoly
2003. június 22. 20:59 | Sorszám: 13
Időmértékesen !

Menj haza, mondd meg anyádnak,
Kössön a jászol elé


Téma: Orbánnak nem kell a MIÉP, csak a szavazói!
Konkoly
2002. október 02. 19:15 | Sorszám: 54
Amióta kitalálta ez a csúnya Einstein a relativitást,minden fejtetőre áll !
Konkoly
2002. október 02. 18:35 | Sorszám: 52
Ha valamire nagyon ráfáztunk,az az a FIDESZ-es hülyeség volt,hogy azután kezdett volna el harcolni a "a volt kommunista elnyomó rezsim neoliberális tőkésekké avanzsált képviselői és utódaik " ellen,amikor elvszítette a választásokat.A négy év alatt nem jutott idejük erre,persze ha egyáltalán harcnak lehet nevezni ezt a "vakulj magyar, ne láss tót "totojázást !

Leírtam már más topicban is,dőre balgaság attól vagy azoktól segítséget várni,akiknek nem honorálták a régebbi segítségét,akiket pocskondíroznak,le fasisztáznak !

Elméleteket lehget gyártani, szart dobálni is,csak éppen a nevető harmadik jár jól !


Téma: Lassan mondom
Konkoly
2003. január 11. 00:38 | Sorszám: 9
Aki annakidején oly kiválóan harcolt a KGB ellen,annak kijár ez !

Téma: Gal J Zoltan "diplomaja" :)
Konkoly
2002. augusztus 16. 19:03 | Sorszám: 11
Persze előjöttek már a hibák is "elvtársak" !
Például a nem éppen kormánypárti Gondola "Ki kormányoz" cikkében már ez áll a polikvalifikált szóvivőről :

"Amikor május végén Medgyessy interjút adott az egyik világlapnak, és abban Magyarországot meg Orbán Viktort egyetlen mondatban minősítette sértő módon kicsinek, akkor tudhattuk, hogy ez a kormányszóvivő, Gál J. Zoltán arroganciája. Gál J.-t azután hátrébb is állították, már csak idehaza sértegetheti az ország egyik felét, de a mostani interjúból az is kiderült, hogy most már itthon is kellemetlen a stílusa a nem-államtitkárnak."

Ajánlom elolvasásra az egész cikket is !
http://gondola.hu/cikk.php?szal=12245


Téma: Jut-e a Fidesz az MDF sorsára?
Konkoly
2002. december 05. 01:56 | Sorszám: 5
Mert kemény kritika ez,azt jelenti,ha csak így csináljátok, akkor csinálják inkább a kommunisták helyettetek !
Konkoly
2002. december 05. 01:51 | Sorszám: 4
"...,hogy nem kevesen el sem mentek."

Ez kétségbeejtő,vagy üsse kő elgondolkodtató szerintem is !


Téma: Columbia, 2003
Konkoly
2003. február 23. 18:39 | Sorszám: 121
Na senkit sem érdekel ez a megdöbbentő hír,hogy kis túlzással azt is lehet mondani a NASA megölte asztronautáit,illetve semmit sem tett azért,hogy megpróbálja megmenteni őket !
Konkoly
2003. február 22. 22:20 | Sorszám: 120
Újjabb hír:

Columbia: idejében jelezték
2003. február 22. 21:08


MNO
A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal egyik mérnöke az űrsikló felszállását követően e-mailben jelezte feletteseinek, hogy a Columbia startjánál az űrhajó megsérült – jelenti az AP. Robert Daugherty napokkal a Columbia tragikus landolása előtt felhívta felettesei figyelmét, hogy az űrsikló állapota ’’határesetet’’ jelent a repülésbiztonság szempontjából.

Az űrsikló földi vezérlői mérlegelték ezt az észrevételt, de úgy látták, a sérülés nem olyan súlyos, hogy veszélyeztetné az asztronauták visszatérését.


----------------------------------------------------------
Magyarra fordítva ez azt jelenti,hogy tudták több mint valószínű megfognak az ürhajósok a visszatéréskor halni,mégsem szóltak nekik,mégsem próbáltak meg tenni semmit annak érdekében,hogy ezt elkerüljék ?

Konkoly
2003. február 05. 00:11 | Sorszám: 93
Hogy mik is vannak ?
Konkoly
2003. február 03. 00:58 | Sorszám: 68
Űrkutatás: orosz segítség
2003. február 2. 13:37


MNO
Oroszországban készen állnak arra, hogy – amíg az amerikai űrsikló katasztrófája miatti vizsgálatok tartanak és újraindulhatnak az űrrepülőgépek – átvegyék a nemzetközi űrállomással kapcsolatos feladatokat – hangzott el a Krónikában.

A moszkvai szakemberek szerint a Columbia űrrepülőgép tragédiája közvetlenül nem befolyásolja a nemzetközi űrállomás munkáját. Azt azonban elismerték: az űrsikló pótlása hosszú időt vesz igénybe.


Téma: Juhász beperlésével Orbán nem bölcsességéről tett tanubizonyságot
Konkoly
2002. november 20. 23:00 | Sorszám: 195
Csak a konkrétum kedvéért:
Azt a hat milliós számot kisebbre javították már egy párszor. Persze egy emberért is kár,főleg hogy soha sem azokat büntetik meg akik megérdemelnék,az ártatlanok szenvednek mindig !
Konkoly
2002. november 20. 22:52 | Sorszám: 193
Az hogy te mit csinálsz,nem igazán érdekel senkit.
Nem tartozol azok közzé,akiket jegyeznek.Kár tehát ilyesmire hivatkoznod ! Még Szanyi is leköröz egy párszor !
Konkoly
2002. november 20. 21:12 | Sorszám: 189
Ez a tudós "történész" is,a Suszter Akadémiai ÁVÓ verőlegény szakán végezhetett,mint Aradi Nóra.Legalábbis a módszereiben ugyanaz.

Soha nem bizonyított hazugságra hivatkozni s azzal bizonyítani az újabb hazugságot és így tovább a végtelenségis. Az ilyen rágalmakon ha nem személyesen érintett benne az ember,még felháborodni sem lehet,egyszerűen csak leköpni érdemes.

Mindezek ellenére,azért jók az ilyen cikkek,mert cselekvésre késztetik a megtámadottakat,nem lehet tovább hallgatni mint kocának a kukoricában,vissza kell vágni,be kell bizonyítani,nem elég csak azzal érvelni,hogy rágalom az egész.

Na pontosan ezért kellett beperelni Juhászt is !

Konkoly
2002. november 20. 18:45 | Sorszám: 187
Ja értem,szerinted ha Orbánnak kommunista riválisa van,akkor annak mindent szabad,nyilasozni,fasisztázni,gyalázkodni és mint a szép régi kommunista időkben következik majd,a házkutatás,letartóztatás,akasztás,deportálás,Recsk,Szibéria,stb,stb...

Folytatnak majd mindent ahol abbahagyták ! Szép kis jövő lenne,de azért abba még mi is beleszólunk !

Konkoly
2002. november 20. 17:29 | Sorszám: 185
Nem győzöm eleget hangsúlyozni,nagy hiba lenne lekicsinyelni ezt a találékony nemzetet.

És hogy ne mondhassátok azt,hogy csak a levegőbe beszélek,mindjárt két példát is felhozok:

1.Ti tudtatok volna a semmiből olyan remek testreszabott történelmet fabrikálni,mint ők ? Kétlem!

2.Hallottatok már az ugrálós motorbicikliről ? S tudjátok-e ki találta fel ? Hát ők!

Konkoly
2002. november 20. 15:17 | Sorszám: 182
Ti csak ne nagyon blamáljátok a Kárpátok Géniuszát ! Nem értetek hozzá,honnan is tudnátok felmérni egy olyan ember nagyságát,akit 40 híres nyugati egyetem "dísz doktor"-rá avatott.

Ennyit a tudós ész-ről !

Konkoly
2002. november 19. 19:48 | Sorszám: 171
Bejárta az Internetet !

Ne játszd meg a hülyét,hogy szöveg kontextusra van szükséged,ahhoz hogy értelmezd, az idióta vad barom Szanyi, Orbánné elléseiről tett kijelentéseit !


Ilyet csak nagyon aljas és primitiv alak tesz,ha Orbánt vagy feleségét akarta sértegetni,sértegesse azokat,ne a szülő édesanyákat !

Konkoly
2002. november 19. 17:56 | Sorszám: 169
Tamáskla ?

És erre a kérdésre miért nem válaszoltál ???

"Mit vársz egy olyan állattól,akinek az emberi élet legszentebb,legmagasztosabb pillanatáról,a világrajövésről,a szűlésről olyan szavak jutnak eszébe,hogy ellik ?"

Konkoly
2002. november 19. 01:06 | Sorszám: 158
Kedves Antal !

Lehet nincs tudásod róla,s valahol a Fórumon sem bizonyították be vitathatatlanúl,de állítólag Szanyi Tibor,a hírhedt Szamuelly Tibor unokája !

Akkor mit vársz tőle ?

Mit vársz egy olyan állattól,akinek az emberi élet legszentebb,legmagasztosabb pillanatáról,a világrajövésről,a szűlésről olyan szavak jutnak eszébe,hogy ellik ?

Én csak köpni tudok,ha meghallom a nevét ennek az idótának

Konkoly
2002. november 19. 00:55 | Sorszám: 157
Nem vagyok nyelvész,s bizonyára igazad lehet,de azért az érdekelne,mégis miből gondolod azt,hogy egy poén elsütésénel,ez annyira fontos lehet ?
Konkoly
2002. november 18. 20:13 | Sorszám: 148
"Nagyon könnyü azzá válni,..."

Nagyon belejöttetek már ezekbe az átváltozásokba.
Lefekszem este kommunistaként s reggel szocialistaként ébredek a világra.

S vajon ki volt az a férfi aki kihozta a művésznőből az ellenállót,esetleg (bocs a szóért,de nem hagyhatom ki !) az antifaszistát ?

Konkoly
2002. november 18. 19:40 | Sorszám: 144
Megint tévedsz,megint vakvágányra visz az elfogultságod és Orbán elleni gyűlöleted.

Nekem ugyan tökmindegy,hogy te mit hiszel,mert tudom, látom nap mint nap,hogy mit jegyez meg a magyar valóságról a külföldi néző.

Nem csak nem tudja,hogy ki az az Orbán,de azt sem a mai kormány miniszerelnöke,s az melyik pártot képviseli,mint ahogy azt sem hol is van Magyarország és mi a fővárosa.

Amit megjegyez ebből a hírből,hogy "magyar" és hogy "antiszemita". A többi csak hab a tortán.Amit te szeretnél hinni,az csak az csak a szoclib társaság által megrendelt újságírók tudatában van,néha még ott sem,mert készen kapják a megírt cikket,ők csak leközöltetik jó pénzért a saját nevükön.

Olvasni meg és magyarázgatni az ilyen cikkeket általában
csak a megrendelők szokták,a külföldi csak átfut rajtuk és ha nagyon odafigyel megjegyzi hogy "Magyarország antiszemita ". Slussz.

Konkoly
2002. november 18. 18:15 | Sorszám: 140
Ez aztán a magyarság és általában az értelem szembeköpésének szép példája.

Azt sem tudják miről van,de ellenvéleménnyel vannak !

Tudják hogy Magyarországot nemzetközi megfigyelők nem ítélték antiszemitának,ők mégis azt bizonygatják,hogy bizony az !

Holnapután a vécésnénik is előállnak valamivel !
Aztán majd a fejőnők,a segédmunkások,nyugdíjas ávósok,
négy elemis gyárigazgatók szervezetei következnek !

Olvassátok el csak ezt a cikket !

[b]"A MEASZ közleménye Orbán Viktorról[b]
2002. november 18. 16:42


MTI
Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására kapott felkérést:

„A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége hosszú esztendők óta tartózkodik attól, hogy pártügyekbe beleszóljon. Most mégis kénytelenek vagyunk felemelni szavunkat, mert meglepetéssel olvastuk, hogy a Fidesz tényleges vezetője, Orbán Viktor, feljelentést tett a szocialista párti honvédelmi miniszter ellen, mert állítólag antiszemitának nevezte őt.

Nem ismerjük az elhangzott pontos szöveget, ezért nem is ehhez kívánunk hozzászólni. Bennünket az döbbent meg, hogy az az Orbán Viktor tiltakozik az ellen, hogy róla ilyen vélemény alakult ki, aki miniszterelnökként soha nem emelte fel szavát az antiszemitizmus, a rasszizmus ellen, nem méltatta a fasizmus ellen életüket áldozó vagy kockáztató harcosok hősies helytállását.

Olyan lapok olvasását, rádióadások hallgatását ajánlotta a magyar közvéleménynek, amelyek egy-egy antiszemita cikke, műsorszáma ellen kötelessége lett volna fellépni. Erre kötelezte őt a Párizsi Békeszerződés, az Európai Unióba való belépés elősegítése. Ez kifejezetten kárt okozott hazánknak.

Jellemző, hogy az antikommunista alapítvány kitüntetése alkalmából az egykori nyilas Turul-szövetségi vezető, Pásztor László dicsőítette Orbán Viktort.

Hanti Vilmos
Elnök”


Téma: Bárdy Magda pert nyert a volt ÁVH-s tiszt ellen.
Konkoly
2002. augusztus 27. 03:29 | Sorszám: 10
Látod azért én a született szkeptikus,azt írom,ha egy kicsit pattogok akkor mégis csak elolvassa egy-két ember.
Konkoly
2002. augusztus 27. 02:11 | Sorszám: 8
Ne érts tehát félre,ha neked magyarázom majd !
Konkoly
2002. augusztus 27. 02:03 | Sorszám: 6
Ilyenkor szoktam én,egy-egy ember figyelmét felhívni a részletekre,még akkor is,ha nem pontosan őket kell noszogatni,az olvasásra !Tehát bocsánat érte:


"Bárdy Magdát (akkori nevén Somogyi Istvánnét) és első férjét az ötvenes évek elején egy este váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül hurcolták el székesfehérvári villájukból, két és fél éves kisfiuk, Iván pedig ott maradt a lakásban. A Fő utcában Magda egy kegyetlen kihallgató tiszt kezébe került, aki a veséjét rugdosva követelte, hogy tegyen vallomást, mert a férje már úgyis mindent bevallott. Amikor pedig a hölgy a kisgyermekéért zokogott, vallatója azt mondta neki: „Te büdös k…, neked már nincs gyereked. Intézetbe adtuk, ahol jó kommunistát nevelnek belőle.” Négyhetes kihallgatás után végül egy hazug indokokat tartalmazó véghatározat alapján (amely 42 év után került Magda kezébe) tárgyalás és konkrét időtartam megnevezése nélkül a kistarcsai internálótáborba vitték őket. A véghatározatot Vajda Tibor, a rettegett vizsgálati osztály teljhatalmú vezetője írta alá. Magda a férjét rendkívül összevert állapotban akkor látta utoljára, amikor a rabomobillal Kistarcsára érkeztek. Ma már tudható, hogy Somogyi István fél esztendőn belül halott volt: mint néhány éve a Belügyminisztérium irataiból kiderült, „bántalmazás következtében”.
Ugyanez a minisztérium már az ötvenes években megállapította, hogy a véghatározaton szereplő internálási indokok valótlanok. Pedig ezek alapján tartóztattak le és tartottak fogságban embertelen körülmények között más családtagokat, így Magda édesanyját is. Mindegyik véghatározatot Vajda írta alá. Magda két és fél év múlva, a Nagy Imre-féle amnesztia idején szabadult. Férje sorsáról később hiába kísérelt meg felvilágosítást kapni az ÁVH-tól. Egyszerűen azt válaszolták neki: „ismeretlen körülmények között eltűnt”. Férjének földi maradványait fél évszázados kitartó keresés ellenére sem Magda, sem az orvostudományi intézet nem találta meg a számos tömegsír egyikében sem."

Konkoly
2002. augusztus 27. 01:57 | Sorszám: 4
Sajnos hosszú a cikk,nem sokan fogják végig olvani !
Konkoly
2002. augusztus 27. 00:51 | Sorszám: 2
Az Eörsi és Társai Iroda,ma is pazarúl funkcionál,sőt a képviselő úr ,a parlamentben vagy azon kívűl nap mint nap újabb és újabb vádakat okád a magyarokra !
Konkoly
2002. augusztus 26. 22:26 | Sorszám: 0
Egy bűnös jogos bűnhődése
Rossz hír a hálózatnak: ítéletet hirdettek a Vajda kontra Bárdy perben · Kilenc év után Ausztráliában meghátrált az ÁVH
2002. augusztus 26. (6. oldal)

Csontos János
Az utóbbi években a Magyar Nemzet is foglalkozott azzal az Ausztráliában folyó „becsületsértési” perrel, amit egy volt ÁVH-s tiszt, Vajda Tibor indított egykori áldozata, Bárdy Magda ellen. A procedúra, amelynek fő célja feltételezhetően az ausztrál média elhallgattatása volt, kilenc év után Bárdy Magda javára dőlt el. Az új-dél-walesi bíróság iratain lévő „Verdict for the defendants” egyértelműen az alperesek, tehát Bárdy Magda és az ausztráliai 9-es tévécsatorna igazát támasztotta alá. A magyarországi süket csend, az ítélet elhallgatása már csak azért is érthetetlen, mert a Bárdy-ügy kapcsán adta ki annak idején a Kuncze Gábor-féle Belügyminisztérium hivatalnoka, Császár Józsefné azt az igazolást, miszerint az ÁVH-nál nem folyt kínvallatás. Kuncze annak idején lényegében elismerte minisztériuma hibáját, de nem reagált a Császárné elbocsátását követelő kezdeményezésekre.
Bárdy Magdát (akkori nevén Somogyi Istvánnét) és első férjét az ötvenes évek elején egy este váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül hurcolták el székesfehérvári villájukból, két és fél éves kisfiuk, Iván pedig ott maradt a lakásban. A Fő utcában Magda egy kegyetlen kihallgató tiszt kezébe került, aki a veséjét rugdosva követelte, hogy tegyen vallomást, mert a férje már úgyis mindent bevallott. Amikor pedig a hölgy a kisgyermekéért zokogott, vallatója azt mondta neki: „Te büdös k…, neked már nincs gyereked. Intézetbe adtuk, ahol jó kommunistát nevelnek belőle.” Négyhetes kihallgatás után végül egy hazug indokokat tartalmazó véghatározat alapján (amely 42 év után került Magda kezébe) tárgyalás és konkrét időtartam megnevezése nélkül a kistarcsai internálótáborba vitték őket. A véghatározatot Vajda Tibor, a rettegett vizsgálati osztály teljhatalmú vezetője írta alá. Magda a férjét rendkívül összevert állapotban akkor látta utoljára, amikor a rabomobillal Kistarcsára érkeztek. Ma már tudható, hogy Somogyi István fél esztendőn belül halott volt: mint néhány éve a Belügyminisztérium irataiból kiderült, „bántalmazás következtében”.
Ugyanez a minisztérium már az ötvenes években megállapította, hogy a véghatározaton szereplő internálási indokok valótlanok. Pedig ezek alapján tartóztattak le és tartottak fogságban embertelen körülmények között más családtagokat, így Magda édesanyját is. Mindegyik véghatározatot Vajda írta alá. Magda két és fél év múlva, a Nagy Imre-féle amnesztia idején szabadult. Férje sorsáról később hiába kísérelt meg felvilágosítást kapni az ÁVH-tól. Egyszerűen azt válaszolták neki: „ismeretlen körülmények között eltűnt”. Férjének földi maradványait fél évszázados kitartó keresés ellenére sem Magda, sem az orvostudományi intézet nem találta meg a számos tömegsír egyikében sem. A Legfőbb Ügyészség tíz évvel ezelőtt folytatott tényfeltáró vizsgálata alapján született jelentés azonban hátborzongató leírását tartalmazza a halottak elföldelési módjának: éjjelente teherautószámra szórták bele a tetemeket az előre megásott, nagy gödrökbe. Ez a temetkezési „kultúra” pedig nemigen segítette a hozzátartozókat abban, hogy később halottjaik megfelelő végtisztességéről gondoskodjanak.
Magdáék gyönyörű székesfehérvári otthonába a megyei párttitkár, Sebes Imre családja költözött be, épp annyi idős kisfiukkal, mint amennyi akkor a Magdáék kisfia volt. A Pető- és Bauer-ügyek kipattanása óta tudjuk, hogy a fiúk nem felelnek az apáik bűneiért, de a tények kedvéért jegyezzük meg: az időközben felcseperedett kádercsemete, Sebes György később televíziós hírmagyarázóként védte az emberi szabadságjogokat, manapság pedig a Népszava elkötelezett publicistája. A XX. századi „koldus és királyfi”-történet szerint Magda kisfiát, Somogyi Ivánt valóban intézetbe kívánták tenni rabtartói, de hozzátartozóinak önfeláldozó küzdelem árán sikerült magukhoz venniük a kisfiút. Jutalmul őket is kitették otthonukból. Iván évtizedek múlva, már Ausztráliából hazatérve szerette volna pár percig újra látni legalább gyermekkora bútorait – ezt azonban az 1956 után Budapestre költözött Sebesék megtagadták tőlük…
A Somogyi család – még együtt, az internálás előtt



Magda a Kistarcsáról való szabadulása után, ártatlansága ellenére is további öt éven át szenvedte el a megkülönböztetés minden módját, végül 1958-ban sikerült elhagynia szülőföldjét, hogy kisfiával és édesanyjával Ausztráliában telepedjen le. Itt újra férjhez ment, Bárdy Tamáshoz, kisfiából pedig ügyvédet neveltek, aki manapság Ivan Somers néven él. A távoli kontinensen Magda a nehéz újrakezdés után a közösségnek, különösen a védtelen időskorúaknak és visszamaradott gyermekeknek szentelte az életét, és az e területen végzett áldozatos munkájáért a rangos Order of Australia kitüntetést is megkapta.
Bárdy Magda mindazonáltal szülőföldjétől távol is fáradhatatlanul kutatott, hogy férje halálának körülményeit tisztázza. 1993. január 26-án, a legnagyobb ottani nemzeti ünnep, az Australia Day idején, pontosan kilenc évvel azután, hogy magas kitüntetését új hazájában megkapta, bekövetkezett a fordulat. Megpillantotta Sydneyben, saját lakóhelyéhez közel Vajda Tibor volt ÁVH-s őrnagyot, egykori kegyetlen kihallgatóját. Ám Vajda habozás nélkül letagadta, hogy valaha is az ÁVH-n dolgozott volna, s hogy a véghatározaton szereplő aláírás az övé lenne – pedig egy őszinte vallomással elkerülhette volna a nyilvánosságot. Amikor ugyanis Magda írásszakértőkkel összehasonlíttatta Vajda egykori aláírását néhány mostanival, nem maradt kétség az azonosság felől.
Ausztráliában máig nagy érdeklődés övezi az 1956-os forradalmat és a kommunista terror éveit, ezért amikor Magda elmondta tapasztalatait a Sydney Morning Heraldnak, a sztorit a címlapon és két további lepedőnyi újságoldalon hozták 1993 márciusának utolsó szombatján. Olyan nagy volt az érdeklődés a téma iránt, hogy a 9-es tévécsatorna 60 Minutes című hírmagazinja is feldolgozta az ügyet május utolsó vasárnapján, s e műsorban Vajdát is megszólaltatták. Kívánságára ügyvédei jelenlétében előbb megtekintette a Magdával készült felvételeket, amint a stáb végigjárta az asszonnyal régi börtöneit, majd másnap elkészítették Vajdával az interjút.
Mint kiderült, Vajda ahol csak tehette, minden vonatkozásban hazudott. Hazudott múltjáról az ausztrál emigrációs hatóságoknak, s hazudott végzettségéről is a fogorvosi kamarának. Amikor Bárdy Magda megtalálta őt a rendelőjében, az ÁVH-s karrierje előtt csupán négy elemit és négy középiskolát végzett egykori fogtechnikus mint szájsebész praktizált. Lelepleződése után azonnal visszavonult, lemondott fogorvosi kamarai tagságáról, eladta házát, kocsiját, titkosíttatta telefonját. Ezzel párhuzamosan pedig beperelte Bárdy Magdát, a Sydney Morning Heraldot, valamint a 9-es tévécsatornát.
Vajda Tibor múltja nem makulátlan. A Budapesti Hadbíróság IX. 00365/1953. számú ítéletében (amikor átmenetileg Nagy Imre vette át a kormány irányítását, s Péter Gábort és társait felelősségre vonták) Vajdát „foglalkozása során elkövetett népellenes bűntettben, halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulajdon elleni bűntettben” bűnösnek találta, és jogerősen hatévi börtönbüntetésre ítélte. Az indoklás megállapította, hogy Péter Gábor, az ÁVH vezetője több esetben Vajda jelenlétében veretett meg a vizsgálati főosztályról átkísért gyanúsítottakat. Vajda több ízben is közreműködött egyes őrizetesek bántalmazásában: javaslatokat továbbított a főosztályvezető, illetve Péter Gábor felé a verés elrendelésére, majd maga is részt vett a gumibottal és puszta kézzel való ütlegelésben. Vajda hasonló módon vett részt Burgiasev György jugoszláv emigráns őrizetes megverésében, akinek a fejében egy ér megszakadt, s pár nap múlva a kórházban meghalt.
Vajda Tibor kihallgatója volt többek között Rajk László külügyminiszternek, Pálffy Györgynek, a honvédelmi miniszter helyettesének, Németh Dezső moszkvai attasénak, Korondy Béla belügyminisztériumi rendőr ezredesnek, Szebenyi Endrének, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának, Láng Istvánnak, a Honvédelmi Minisztérium tüzér szemlélőjének, Nagy Pál hivatásos ezredesnek, Kojsza Ilona segélybizottsági titkárnőnek, Tőkés Ottónak, Rajk László titkárának, Mátyás László belügyminisztériumi rendőr ezredesnek és Rosenfeld Editnek, Pálffy György titkárnőjének. Kihallgatta továbbá egy-egy alkalommal Szűcs Miklóst, a Technológiai Intézet igazgatóját, Ignotus Pált, a londoni nagykövetség sajtóattaséját és Szász Bélát, a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselőjét is. Ezeket a halálra és börtönbüntetésre elítélteket, illetve agyonverteket később rehabilitálták, kivéve Láng Istvánt, akit csak részben.
A Vajda kontra Bárdy és társai per kilenc évig tartott, ami nem volt mentes egy jól képzett ÁVH-shoz illő félrevezetési kísérletektől. Vajda budapesti ügyvédei az Eörsi és Társai Irodánál megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztek egy, a Belügyminisztériumban 1947 óta megszakítás nélkül dolgozó, régi kipróbált elvtársnőhöz, Császár Józsefnéhez, aki a Horn–Kuncze-kormány idején is a személyzeti főosztály vezetője volt, s csak Pintér Sándor minisztersége alatt váltak meg tőle. Császárné addig kutatott, amíg talált néhány olyan volt ÁVH-st, akik fél évszázaddal ezelőtt együtt dolgoztak Vajdával, s hajlandók voltak a régi kolléga kívánságának megfelelő tanúvallomást tenni. Ezeket összegezte, majd kiegészítette a mondottakat egy, az ausztrál igazságszolgáltatás számára készült hivatalos feljegyzésben. Ebben többek között azt állította, hogy „az ÁVH vizsgálati osztályán 1950 és 1952 között nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása”. Ez az irat a valóságtól eltérően azt is tartalmazta, hogy Bárdy Magda kihallgatója nem Vajda Tibor volt. Amikor az arcátlan történelemhamisítás napvilágra került, a Belügyminisztérium kabinetfőnöke cáfoló levelet küldött Vajda magyar ügyvédeinek, s ennek a másolatát Bárdy Magda is megkapta Sydneyben. Ám hiába született parlamenti felszólalás is az ügyben, Kuncze Gábor – ellentétben a civilizált országokban honos szokásjoggal – nem ajánlotta fel lemondását.
A kudarc nem vette el a felperes kedvét a megtévesztő próbálkozásoktól: az évek óta stagnáló ügyben újabb ötlete támadt. Ausztrál ügyvédje feleségének, Janet Bellnek jó kapcsolatai voltak az Australian Broadcasting Corporation (ABC) televízióval, s olyan megbízatást kapott a társaságtól, hogy több mint negyedmillió dolláros (közel negyvenmillió forintos) költségvetéssel „megfelelő” dokumentumfilmet készítsen az ügyről. Janet Bell tehát Vajda Tiborral és feleségével (aki annak idején úgyszintén az ÁVH alkalmazásában állt) elutazott Budapestre, ahol konzultált néhány szakértővel, és a Népszabadság számára Pünkösti Árpádnak is interjút adott. Amikor a 9-es tévécsatorna tudomást szerzett az ABC közszolgálati tévéadón bemutatandó dokumentumfilmről és annak hátteréről, 1998-ban újabb filmet tűzött műsorra, rámutatva az ABC megbízásából készült film alkotójának összeférhetetlen voltára. Ennek érdekében az ő forgatócsoportjuk is újfent ellátogatott Budapestre, ahol tanúkat és szakértőket szólaltatott meg.




Vajda Tibor az ötvenes években mint az ÁVH őrnagya és 1993-ban, ausztrál tévéadásban
Noha addig Vajda az eredeti pert alig szorgalmazta, az új műsor ellen újabb pert indított „contempt of court” (bíróság megsértése) címen, amiért a folyamatban lévő per befejezése előtt az ügy újabb nyilvánosságot kapott. E második pert Vajda kiterjesztette az Ausztráliában megjelenő hetilap, a Magyar Élet szerkesztőjére is, az újság ugyanis beszámolt az ABC által készíttetett, Vajda Tibor ügyvédjének a felesége által produkált film történetéről. Ezt a pert Vajda a bizonyítékok súlya alatt aránylag gyorsan elveszítette. A második per során az ABC megbízásából készült filmet is levetítették, ebből kitűnt, hogy Vajda Tibor és Janet Bell a Császárné által kiállított hamis iratot úgy használta fel, mintha a Belügyminisztérium kabinetfőnöke később azt nem cáfolta volna meg. Annak ellenére cselekedtek így, hogy a cáfolatot nemcsak a magyar Belügyminisztérium küldte el annak idején Vajda magyar ügyvédeinek az Eörsi és Társai Irodába, hanem – a készülő dokumentumfilmre való tekintettel – Bárdy Magda is eljuttatta azt Janet Bellnek. Mint kiderült, az ABC stábja gyakorlatilag hiába utazott Budapestre, mert akikkel Vajda beszélni kívánt, jobbára nem álltak vele szóba. Miután pedig az ausztrál szenátus a botrány hatására kemény kérdéseket tett fel az ABC közszolgálati televízió vezetésének a megrendelt műsor tartalmát és az alkotó személyének összeférhetetlenségét illetően, a csatorna végül elállt a Janet Bell-féle film bemutatásától. Az ausztrál adófizetők pénzén finanszírozott produkció költsége így teljes egészében odaveszett.
Ennyi kudarc és perköltség után az ügy mind kilátástalanabbnak tűnt Vajda Tibor számára. Végül ügyvédei is úgy látták célszerűnek, ha a reménytelen pert feladja. A bíróság által július végén kiadott végzés az alperesek, köztük Bárdy Magda és a 9-es tévécsatorna javára szól. Vajda balszerencséje, hogy a világ túlsó végén is találkozott egy olyan áldozatával, akinek nemcsak az emlékezőképessége kiváló, de rendkívüli kitartása is volt végigcsinálni az elhúzódó procedúrát. Bárdy Magda célja a nyilvánosságra hozatallal az elévülési időn túl természetesen nem a büntetés szándéka volt – de nem kívánt hozzájárulni a régi gazságok szőnyeg alá sepréséhez sem. E bátor mentalitásával szülőföldjén manapság kisebbségben maradna, hiszen az össznépi szégyennek tekinthető Medgyessy-ügy apropóján végzett közvélemény-kutatásokban a magyarországi lakosság többsége a „minek bolygatni a múltat” opportunista álláspontjára helyezkedett.
Akik – amíg még megtehetik – meglátogatják Budapesten az Andrássy út 60.-ban berendezett Terror Háza múzeumot, a kommunista terror ÁVH-s bűnöseinek tablóján ott láthatják Vajda Tibor nevét és arcmását is. Ez akár történelmi igazságszolgáltatás is lehetne, ha nem akarnák a mai hatalomban lévők (részben régi fegyvertársak) ezeket az emberiség elleni bűnöket relativizálni. Biztató jel, hogy a „hálózati kormány” kapcsolatai mégsem érnek el Sydney városáig.
Bárdy Magda kilencévi kitartó, végül sikeres harca az igazságért azért is szimbolikus jelentőségű, mert ő mindkét XX. századi terrorisztikus „eszme” büntetőtáborait megtapasztalhatta: Kistarcsára az auschwitzi koncentrációs táborból való szabadulása után hat évvel került. Az ő példázatos sorsa a cáfolat azokra a kommunizmusmentegető érvekre, amelyek spekulatív alapon különbséget tesznek a kétféle diktatúra között. Neki aligha van kétsége afelől: nácizmus és kommunizmus egypetéjű ikrek…


Téma: Mintegy rendelésre: valótlanul híresztelt a Magyar Nemzet és a Demokrata
Konkoly
2002. március 29. 17:40 | Sorszám: 16
Természetesen nem kell ahhoz bírósági végzés,hogy az emberek nagyrésze tudja,világosan lássa,hogy nem az MSZP miniszterelnök jelöltjéről,Medgyessy Péterről mintázták a becsületesség szobrát.
Az viszont nagyon meglep,hogy egyesek itt,a részleteket egészként akarják beállítani,s úgy, mintha Medgyessyt már fel is mentették volna,holott csak annyi történt,hogy nem sikerült bizonyítani azt,hogy a pénz abban a formában jutott el a képviselőkhöz,ahogy arról szó volt.
Az ügy természetesen folytatódik,ne tessék még ünnepelni kérem !

Ügyészségre kerül a lobbibotrány
2002. március 20. (3. oldal)

Szenvedi Zoltán - Villányi Károly
Napokon belül átkerül Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt bűncselekménygyanús lobbiügye az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságáról a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz, ugyanis fennáll a politikussal szemben a befolyással üzérkedés alapos gyanúja – értesült a Magyar Nemzet.

Információnkat az ORFK kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, csak annyit fűzött hozzá, hogy a nyomozás nagy erőkkel folyik. Bánáti János, a szocialista miniszterelnök-jelölt védője lapunknak úgy fogalmazott: nem tud védence ügyének ügyészségre kerüléséről, de ha ez meg is történik, akkor csak azért, hogy az ügyészek instrukcióval lássák el a rendőrséget a nyomozás további folytatásával kapcsolatban. Kérdésünkre Bánáti elmondta, hogy Medgyessyt még nem hallgatták ki sem tanúként, sem gyanúsítottként a Gresham-ügyben.
Ezt alátámasztja, hogy Medgyessy Pétert is megilleti az országgyűlési képviselőknek járó mentelmi jog, mivel felkerült az Országos Választási Bizottság képviselő-jelölt listájára. Így ha a nyomozó hatóság gyanúsítottként szeretné meghallgatni, mindenképpen indítványoznia kell a Legfőbb Ügyészségnél mentelmi jogának felfüggesztését, amely határozat előreláthatóan már csak az új parlament elé kerülhet. Emlékezetes: nyilvánosságra került egy három évvel ezelőtti szerződés, amelyben Medgyessy Péter családi vállalkozása százezer dollárért vállalta, hogy ráveszi a főváros V. kerületi szocialista képviselőit a Gresham-beruházás támogatására. A dokumentum áttanulmányozását követően több neves sztárügyvéd közölte: az eset kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja vetődhet fel. A jogi szakemberek már akkor úgy vélték, hogy amit Medgyessy elkövetett, az iskolapéldája a befolyással üzérkedésnek. Volt olyan ügyvéd is, aki szerint az eset kapcsán inkább paszszív gazdasági vesztegetés történhetett. Az ügy kapcsán több feljelentés érkezett az ORFK-hoz.
Érdekes körülmény, hogy míg Medgyessy azt állítja: személyesen kereste meg az V. kerületi politikusokat, addig ők ezt határozottan cáfolják. Szerintük ugyanis őket nem kellett befolyásolni, hiszen kezdettől fogva támogatták a beruházást. Ezt nyomatékosítva közleményt adtak ki, amelyben leszögezték: minden ellenkező állítás hazug rágalom.
http://www.mn.mno.hu/index.mno?cikk=65518&rvt=2

Konkoly
2002. március 28. 18:16 | Sorszám: 10
Robin Rúd !

Még mielőtt beleélnéd magad a dolgokba,nem olvasnád el, amit a 6. hozzászólásban irtam ? Az ítélet változott meg közben, s ebből világosan kiderül az,hogy csak a pénz szétosztása a vitatott, a többi vád ül !

Konkoly
2002. március 27. 15:42 | Sorszám: 6
Megváltoztatott ítélet a Medgyessy kontra Magyar Nemzet perben
2002. március 26. 14:04

MNO

Részben megváltoztatta a másodfokú bíróság a Medgyessy Péter kontra Magyar Nemzet és Magyar Demokata perben az elsőfokú bíróság korábban hozott döntését. A Fővárosi Bíróság döntése értelmében a két lap csak olyan helyreigazítást köteles közölni, amelyben közlik, hogy valótlant állítottak akkor, amikor azt írták, hogy Medgyessy Péter cége a Gresco Befektetési Rt.-től kapott pénzt karácsonyi ajándékként szétosztotta az önkormányzati képviselők között.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=66864&rvt=42


Téma: Két párt, hat miniszter az orbáni modell
Konkoly
2005. június 25. 01:03 | Sorszám: 93
És sajnos nem a köttél miatt !
Konkoly
2005. június 24. 05:37 | Sorszám: 40
"Hogy Orbán király? Ugyan... De öszintén az sem zavarna, ha holnap annak koronáznák."

Nem lenne az egy kicsit furcsa,ha egy párttitkár gyermekének a fejére raknák a koronát ?

Nem hallottál olyasmiről hogy szakralitás ? Na meg mit szólna hozzá a PÁRT ?

Konkoly
2005. június 23. 20:33 | Sorszám: 30
Előbb-utóbb csak megvalósúl majd a szocializmus az országban,vagy ki tudja talán a régi kipróbált elvtársak tapasztalata azt is lehetővé teszi,hogy eljöjjön a hőn óhajtott kommunizmus is !
Konkoly
2005. június 23. 20:12 | Sorszám: 24
Pár hónapja kaptam e listát E-mailben:


Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök

Járai Zsigmond – MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő

Matolcsy György – MSZMP tag, III/2 együttműködő

id. Orbán Győző - párttitkár

Id. Pokorny Zoltán - III/3 SZT tiszt

Csurka István - III/3 együttműködő

Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő

Chikán Attila – MSZMP tag

Pintér Sándor - MSZMP titkár

Boross Péter – MSZMP rag

Ligetvári Ferenc – MSZMP tag

Boros Imre MSZMP-titkár, III/2 együttműködő D-8

Balogh Gyula – MSZMP tag

Mikola István - Hazafias Népfront

Fónagy János - MSZMP tag

Vonza András - MSZMP tag

Szabadi Béla – MSZMP tag, munkásőr

Varga Mihály – KISZ titkár

Deutsch Tamás – KISZ titkár

Orbán Viktor – KISZ titkár

Kövér László: KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézetben munkatársa

Konkoly
2005. június 23. 18:07 | Sorszám: 18
(Ha még mond ez nektek valamit.)

Kicsit korán koppasztjátok a kerítésen üldögélő varjút !

Konkoly
2005. június 23. 15:16 | Sorszám: 7
Ízlés dolga,ha neked tetszik,én nem bánom.Végül is,- a morgáson kívül -úgy sem tehetek sokat ellene !
Konkoly
2005. június 23. 13:57 | Sorszám: 5
Jó hogy nem Az MSZP honlaípjáról idézgettek ide ! Ki a francot érdekel,mit ír a Néphazugság,meg a két párt rendszerről álmodók idiótizmusa !

Téma: Kertész, adó, alkotmány
Konkoly
2002. október 11. 22:20 | Sorszám: 16
Bővebbet majd, ha megtanulsz egy kicsit jobban magyarul,s nem lesz "tet","má","vót","mogyuk","bánnaám","kopipaszta" !

Kitartás öreg,menni fog az majd !De addig gyakorolj másokkal !

Konkoly
2002. október 11. 22:06 | Sorszám: 14
Ne feledd el,hogy kis emberből és kis tartozóból van a legtöbb. Szépen hoz a konyhára,s velük sokkal könnyebb elbánni is.

Magánvéleményem,talán hogyha nem lett volna olyan sikeres az adórendőrség a múlt három-négy év során a kis emberekkel szemben,sokkal sikeresebb lett volna a FIDESZ tavasszal ! Ilyesmin is múlik!

Konkoly
2002. október 11. 21:57 | Sorszám: 13
Na na na,de vicces tetszik lenni !Csak úgy bemondod,hogy "bebizonyosodott" Sajnos sem a te ,se a többi kommenista becsüszavára, már senki sem ad semmit !

Megint nagyott alakítottál ma az MNO fórumán.Menetrendnek 300 volt a vérnyomása !

Konkoly
2002. október 11. 18:13 | Sorszám: 10
Elnézést moderátor,az előbbi megint nagyon hosszúra sikeredett!
Konkoly
2002. október 11. 18:12 | Sorszám: 9
Ha igaz azt is vissza kellene adni,de én még több száz vagy ezer milliárdról is tudok amit szoc-lib elvtársaink elraboltak tőlünk a rabló privatizáció alkalmával !

Csak egy párat említek közzülük !

"A 168 óra című lap a Magyar Rádió pénzén indult, a Rádió infrastruktúráját használták fel a felfuttatásához. Aztán ez a közpénzből "megcsinált" lap pénzt fialt, Mester Ákos saját zsebébe - ugyanis a lap, hogy, hogy nem, magántulajdon lett.
Annak lett nyilvánítva. Csak úgy.

A Magyar Televízió 1994 után rengeteg "külső munkatársat" foglalkoztatott, óriási összegekről szóló szerződéseket kötöttek, amik mögött sok esetben nem is állt valós teljesítmény. De a megfizetettek mind brancsbeliek voltak.
A Magyar Televízió közpénzből működik!!!

Amikor Bokros Lajos megbukott, a végkielégítését egy alapítványnak adta. Csakhogy ennek az alapítványnak az
elnöskégében ott ült Bokros Lajosné őnagysága...

Érdekesség: Békesi László jóbarátja a Kanadában elítélt szaknévsoros Bodnárnak. Mellesleg ő is a fotexesek körébe tartozik.

Sándor László MSZOSZ-elnök annak idején az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke volt.
Ebben a minőségében 271 millióért adott el egy 645 milliós Budapest Bank-részvénycsomagot a Medicor Holding Rt.-nek.
Később több, mint 1 milliárd forintot dobott ki a közpénzből működő OEÖ pénzéből értéktelen Medicor-részvényekre.
A Medicor személyi állományában, érdekes módon, MSZP-s emberek vannak.

Máté László egykori MSZP-alelnök: Az ország legjobb malmát, a nyolcmilliárd forintot érő Budai Hengermalmot Máté László félmilliárdért vette meg, oly módon, hogy az ÁPV Rt.-ben üldögélő barátai segítettek neki ebben, és a Postabanktól hitelt vett fel, amit azonban nem nagyon fizetett vissza.
A malom nem működik, pedig hatalmas kapacitása és korszerű technológiája van.
Viszont a köztartozásokat fölhalmozták. Máté László köszöni, jól van...

A hirhedt Tocsik-ügy: az ÁPV Rt. tartozik különböző önkormányzatoknak a privatizált ingatlanok miatt. Az ÁPV nem fizet. Alkudoznak. Az ÁPV megbízza Tocsik Mártát, hogy minél többet takarítson meg neki.
A megbízás alapjául szolgáló dokumentum hamis.
Tocsik mellesleg eredményes, 800 millió forint sikerdíjat kap. Ezt aztán elosztja saját maga és az MSZP, illetve az SZDSZ pénztárnokai között. Így lesz közpénzből (ÁPV.Rt.) magánpénz, majd pártpénz.

Szekeres Imre szállodaügye: Szekeres és neje egy Postabank-céggel lízingeltet egy szállodát, barátaik ötlete alapján.Szekeresék az ötletadó és a szállodát működtető barátaiknak hosszú távú bérleti szerződést ajánlanak. Ám kiderül,hogy ez jó üzlet, így csak egy éves bérleti szerzédés születik. A barátok szószegés miatt nem fizetnek.
Az illetékes önkormányzat gyorsan kiteszi őket a szállodából, az üzletet pedig Szekeresnének az épületbe korábban, titokban bejelentett cége veszi át.
Amikor a Postabank az ilyen jellegű hitelek miatt öszeomlik, akkor a költségvetésből megtámogatják. Tehát: a közpénz először magánpénzzé, esetleg pártpénzzé válik, majd a hiányt ismét közpénzből pótolják, és kezdődhet elölről a dolog. Szocialista módon.

Horn-villa: Horn Gyula villáját a Postabank Rt. cége, a DOM Rt. építette meg, úgy, hogy Hornnak és családjának az első kapavágástól az utolsó simításig az egész nem került többe tizenkétmillió forintnál. A II. kerületi villanegyedben, egy akkora telken. Csak a telek többet ér...
A Postabanknak ezen az volt a haszna, hogy Horn ezzel a cég lekötelezettjévé vált.

A szovjet államadósság ügye: az államadósság értékesítésében rejlő ülzeti lehetőségeket egy bizottság szétosztja a kedvezményezettek között. Kedvezményezett az, aki a szovjet adósság jogutódjában, Oroszországban talál olyan árut, amit más piacokon lehet értékesíteni. Ekkor Oroszország kifizeti az áru vételárát, a lebonyolító pedig befizeti a magyar államnak a megfelelő öszeget. A bonyolítónak pályázni kell erre a lehetőségre, és a befizetési arányra javaslatot kell tennie. Ez az adat szükségszerűen titkos. Ám a szocialista kormány az egész ügyletet titkosította.
Az állam képviselői, a kedvezményezettek és a döntéshozók ugyanannak a politikai körnek a tagjai!(Pál, Dunai, Kapolyi, Máté, Hujber.)
Olajban is ment az adósságtörlesztés. Ugyanez a kör - miniszteri jogon - közbeiktatjaa New Yorkban bejegyzett HFT nevű cégét, majd MOL-elnökként fogadják a saját cégük beiktatásával és hasznával érkező olajszállítmányt, mintha állam küldené államnak.

Vodka Zsurkon: A széphajú Baja Ferenc (akinek hajviseletéről, akárcsak oly sok baloldali politikus belső romlottságot tükröző külső ziláltságáról, bármely pszichiáter tanulmányt írhatna) környezetvédelmi miniszterként alaposan megtámogatta a saját érdekeltségébe tartozó zsurki vodkagyárat - közpénzből.

Gigastorage-ügy: egy Bisszer Dimitrov nevű bolgár ex-titkosügynök Franciaországban egy számítógépes keménylemez-gyártó üzemet vásárolt. Ehhez jelentős hitelt vett fel, a francia állam is támogatta több tízmillió frankkal.
Hitelezett neki a HFT (résztulajdonos: az OTP) és a bécsi CW-bank (az MNB leánybankja.) A pénzt a bolgár egy amerikai számlára utalta. A franciák, miután Dimitrov nem tartotta be a szerződésben foglaltakat, letartóztatták, de a pénz nem került meg. Dimitrov egyik munkatársa, Peter Dobrev a Kereskedelmi Bank exelnökének, Horn kabinetfőnökének,Apró Piroskának a férje. (Apró Piroska Apró Antal, a hírhedett bolsevik lánya.)
A pénzeket kölcsönző bankokban tulajdonosként, igazgatósági tagként Apró Piroska baráti köre ült.
A bolgárnak hitelezett pénzek tehát a magyar költségvetésből is származtak, és benne volt a szocialista kör megint.

TB-ügy: Kelet-Magyarországon egy magáncég, a Zefirus BT. olcsón felvásárolja az egykori SZTK, ma TB ottani ingatlanait.A Zefirus csóró cég, így a Villamos Művek egyik főosztályvezetője -törvénytelenül- a vállalat pénzéből átutal a Zefirusnak több százmillió forintot. Az ingatlanokat eladó TB-döntéshozók, a pénz átutalója és a Zefirus tulajdonosai ugyanannak a szocialista klientúrának a tagjai. Az ügyben Baja Széphajú Zsurkivodkás Ferenc is érintett volt.
A lényeg itt is: a döntési pozíció felhasználása közpénzek magánvagyonná alakítására.

TB ismét: az Egészségbiztosítási Önkormányzat százhatvanmilliós fizetési kezességet vállalt a Postabank érdekében (a Postaban ezzel élt is.) A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzattal együtt egymilliárdos tőkeemelést csináltak a Postabanknál. Az ügyek mozgatója az EÖ elnöke, EGYBEN a Postabank felügyelőbizottsági tagja, Sándor László volt, aki egyébként érintett volt a VIP-hitelek ügyében is. A közpénzből élő EÖ pedig bukott egy nagyot.

TB még mindig: a közpénzek herdálására jó példa: százötvenmillió ment el a nem létező CM-klinika "működésének" támogatására, járulékelengedések elvtársi cégeknek, a sosem működött vényellenőrzési rendszerre kifizetett milliárdok.A haveri, elvtársi cégek megint jól jártak, a közpénzből élő TB pedig ismét bukott...

Pártingatlanok: több helyütt, például Pécsett példa van rá, hogy az MSZP az ingyen használt állami tulajdonú ingatlanokat jó pénzért kiadja vállalkozóknak, cégeknek. vagyis a közvagyonból ismét pártpénz lesz.

Xénia Láz-ügy: Czégé Zsuzsa cége, a Félixfilm Stúdió az MTV számára döbbenetesen hátrányos szerződés által az éppen csőd szélén álló MTV költségvetéséből több százmillió forintot vett fel a Xénia Láz c. sorozatért.
A Xénia Láz Mozgalom később egyesült az úttörőmozgalommal. (!!!) A Xénia Láz Mozgalom vezetője Schmuck Andor MSZP-s képviselő volt, aki a Xénia-klubtag gyerekeknek családjuk anyagi helyzetét, fogyasztási szokásait és szellemi beállítottságát (!!!) tudakoló kérdőívet küldetett szét. A sorozat egyébként Máté László MSZP-s vállalkozó egyik cégének, a WÉS Rt.-nek a termékét, egy "energiaitalt" is reklámozta, amiből a Magyar Televíziónak viszont nem volt haszna.
Tehát: aránytalanul nagy összegű magánvagyon lett közpénzből (az MTV pénzéből), és törvényellenes árureklámozás,valamint törvényellenes információgyűjtés is tarkította ezt az MSZP-s érdekeltségű történetet.
Hozzátartozik még, hogy Czégé Zsuzsa tulajdonostársa volt a meggyilkolt Prisztás József. Czégé Zsuzsa klubjában Prisztáson kívül gyakran megfordult Horn Gyula, valamint a Kordax-ügyben is érintett Csintalan Sándor is.

Technomark-ügy: a főváros közművállalatainak több százmilliónyi pénzét az SZDSZ-es és Hit Gyülekezet-tag Székely Gábor (persze ő sem székely...) alpolgármester segítségével kölcsönadják magas kamatra a Technomark nevű befektetési társaságnak. A Technomark az első esedékes kamatot kifizeti (magából a kölcsönből) Később saját értéktelen papírjaival fizet. Közben a pénz a bécsi sógornő cégén keresztül a karibi térség felé mozog.
A Technomark fizetésképtelenné válik, felszámolják.
A befektetői oldalon (a fővárosnál), ugyebár, bűncselekmény nincs (jóhiszemű befektetés volt...), tehát büntetés sincs.
Ám: pénz sincs.

Nádor '95-ügy: a magyar titkosszolgálatok a számukra nélkülözhetetlen mobiltelefon-lehallgató készülékeket a Nádor '95 Rt.-re és más magáncégekre bízták. A Nádor az 1998-ig kifizetett 3,4 milliárd forintért csak 2,4 milliárd forint értékben szállított árut. Ráadásul ezeket az eszközöket az állam csak bérli, tulajdonosuk a magáncég. (!)
Agrobank-ügy: a költségvetés által finanszírozott egzisztencia-hiteleket (E-hitel) az Agrobank úgy adta meg, hogy a szerződésbe belefoglalták: a hitelfelvevő az E-hitellel privatizálandó vállalat részvényeinek 25 plusz 1 százalékát átadja az Agrobank egyik vezetője, Kovács Mihály által direkt ebből a célból alapított cégek valamelyikének.
Így tehát: a Kovács érdekeltségébe tartozó cég tulajdosznszerzése lehetővé teszi a hitelezett döntéseinek ismeretét,így, úgymond, kisebb a hitelkockázat.
És: a közpénzből nyújtott E-hitel egy részével, teljesítmény nélkül, a magánvállalkozás tulajdont szerez.
Vagyis: közpénzből ismét magánvagyon lesz.

Pillér-ügy: a kárpótlásijegy-tulajdonosok jó hozam reményében jegyeiket a Pillér I. és a Pillér II. ingatlanalap befektetési jegyeire cserélték. Az ingatlanalapot kezelő Prudent Invest Rt. az alapokban lévő ingatlanok eladásával,bérbe adásával és újabbak vásárlásával igyekezett nyereséget termelni. Az ügyletekbe azonban beiktatták az Immober Rt.-t,melyet a szerződések szerint a vételár 2 és fél százaléka illetett meg, azonban mindenfajta tényleges tevélkenység nélkül.
A Prudent Invest vezetői (késő kádári gazdasági csapat) és az Immober vezetői között régi, elvtársi kapcsolat volt.Megint jól jártak az élősködők. Viszont 60 millió forint értékű kárpótlási jegy eltűnt...

Mátrai Erőmű: a Horn-kormány olcsón eladta a német RWE-EVS cégnek a Mátrai Erőművet, olyan titkos garanciával,miszerint a cég Bükkábrányban új erőművi blokkokat építhet, és azokat -bár az átlagosnál sokkal drágábban termelnek áramot-közvetlenül a paksi Atomerőmű után kapcsolják rá a hálózatra, így garantálva a bevételt.Az ÁPV vezére, Kocsis István nem sokkal az ügylet után az RWE alkalmazottja lett havi 18 ezer márkás fizetésért.
Ehhez miniszteri engedély kellett, amit Csiha Judit privatizációs miniszter (aki ekkoriban vett fel 8 millió forint értékű VIP-hitelt) meg is adott. Egyebek között ez az olcsón privatizált erőmű hozta be a költségvetésbe azt a pénzt, amivel a csőd szélén álló Postabankot meg lehetett támogatni, és így VIP-hiteleket és egyéb segítségeket igénybe venni.
Közvagyonból magánvagyon. Megint.

Bizományi-ügy: 1998-ban a választási kampány idején a BÁV Rt. 15 millió forintért (!) kibérelt egy 150 négyzetméteres raktárhelyiséget az MSZP Köztársaság téri székházának pincéjében. A BÁV a környéken megszokott bérleti díjaknak (kb. 800 Ft/négyzetméter) kb. tízszeresét fizette be az MSZP számlájára. Kell-e mondani, hogy a BÁV Rt. vezetőségében is régi kommunisták üldögéltek?

A BÁV Rt. hasonló üzletet kötött az MSZOSZ-szel is, amelytől festményeket vásárolt. Könyv szerint a festmények értéke 200 ezer forint volt, a BÁV azonban 20,3 millió forintot, fizetett az MSZOSZ-nek. Ez a valós érték több mint 100-szorosa!!!

A BÁV Rt. az ÁPV Rt. tulajdona volt, majd 1998 elején a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési bank tulajdonába került. Vagyis, ismét közpénz vált pártpénzzé.

Co-Nexus-ügy: a Co-Nexus Rt. olyan szerződést kötött az ÁVÜ-vel (még 1991-ben), hogy az ÁVÜ a Co-Nexusnak átad egy négymilliárd forint értékű vállalat-csomagot. László András, a Co-Nexus vezetője nem tudott elszámolni a szerződésben szereplő fizetési határidőre a pénzzel, a kiürült vállalatok értéke pedig ekkorra már meg sem közelítette a 4 milliárdot.
Globex-ügy : A Globex Rt. a bankhitelekből, részvény-portfóliókból (köztük vidéki és fővárosi önkormányzatok jelentős részvényvagyonából), valamint az ezekkel kapcsolatos kötelezettségeik elmulasztásából származó vagyont a vállalat vezetői kivonták, és Münchenben alapított vállalataikba helyezték át. Az ügyben érintett volt a Keleti-féle honvédelmi minisztérium, a Postabank és az izraeli Leumi Bank is.

Kordax-ügy : a Kordax Rt. olajban utazott, vám- és ÁFA-csalással növelte a vagyonát. Szlovákiába szállított feldolgozásra nyersolajat, és azt benzin és gázolaj formájában hozta vissza. Ezek után nem kellett vámot fizetni. Azonban olyan készterméket is behozott a Kordax, amit nem az általa kivitt nyersanyagból készítettek. A Kordax végül 10 milliárdos köztartozást halmozott fel. A cég tulajdonosa, Kelemen Iván a cég pénzéből az MSZP és az SZDSZ kampányát is támogatta, együtt vacsorázott Budai Lászlóval, a Tocsik-ügyben elhíresült SZDSZ-es vállalkozóval és Pető Ivánnal. Kelemen Iván egyik munkatársa Csintalan Sándor volt.

Ok-Tat-ügy: Az Ok-Tat Tankönyvkiadó Kft. a Kulturális Minisztérium támogatásában részesült. A miniszter Magyar Bálint volt, a cég egyik vezetője Magyar Bálintné. Vagyis közpénzből lett ismét magánvagyon, és a cég így szerzett előnyt a többivel szemben.

Zsinagóga-felújítás : hová tűnt a magyar állam által a Dohány utcai zsinagóga felújítására adott kb. 300 millió forint? Zsinagóga: Fenyő János, Zemplényi György, Szemjon Mogiljevics és Tasnádi Péter helye a Dohány utcai zsinagógában kis névtáblával van biztosítva. Az ex- munkásőr Zoltay persze tudta, mit csinál...

Surányi György, a nemzetellenes pénzpolitika garanciája : mennyi kárt kell még okozni Surányinak és bandájának, hogy bíróság elé kerüljenek? A CW Bank 260 milliárdját is az adófizetők pénzébol tapsolták el, és Surányi köszöni, jól van; ő megmagyaráz, rámutat és előre jelez.

Postabank : a magyar nemzetet hihetetlen összeggel megkárosító Princz Gábor Bécsből üzenget haza. És néha haza is jön! 2001 januárjában a Hajógyári szigeten, rendőri biztosítással (!!!) mulatozott, szórta a pénzt. A rendőrség pedig őrizte a mulatságot, ahelyett, hogy letartóztatták volna.

Budapest Bank: a magyar államnak 8000, azaz nyolcezer forint haszna volt a bank privatizációján, mert az adósságot nem a vevő vállalta magára, hanem a költségvetés. Azaz, az adófizetők pénzéből törlesztettek az új tulajdonos helyett öt éven keresztül évi tízmilliárd forintot.

Magyarország kifosztása: az elvtársak húszezermilliárd forintot (6 év magyar költségvetését) lopták el tőlünk 1988 óta. Kezdődött a dolog az 1988. évi VI. törvénnyel, amely a spontán privatizációt törvényesítette (emlékezzünk Grósz Károly unokaöccsére, Németh Miklósra, akinek ez történelmi bűne!!!). Nincs már magyar növényolajipar (a Feruzzi-csoport vette meg; Feruzzit később Olaszországban lelőtték a rivális maffiózók.), ami azt jelenti, hogy a korszerű magyar növényolaj-ipart leszerelték, a gépeket olcsóbb munkaerőt adó országokba vitték, és nálunk sokkal drágábban lehet venni az étolajat, a margarint és a napraforgó-alapanyagú mosószert. A cukoriparunkat szintén áron alul kótyavetyélték el, nincs már magyar cukoripar!!! A magyar fogyasztó pedig sokszorosát fizeti annak, amibe kerülne akkor, ha az eladáskor igenis korszerű technológiával, korszerű gépparkkal rendelkező gyárak - munkalehetőséget teremtve! - itthon gyártanák a cukrot. Mellesleg : a napraforgó és a cukorrépa vetésterülete jelentősen visszaszorult, ezáltal rengeteg termelő ment tönkre. Mindez nem volt szükségszerű, ezt azok csinálták, akik a Magyarországot vadászterületnek nézőket kiszolgálták. A magyar szeszipar is idegen kézben van. A magyar cementipar is a végét járja : már csak Hejőcsaba van magyar kézben, de ezt a gyárat fojtogatják a bankok. Nem mellékes szempont, hogy amennyiben a Magyarországon nyereségesen, magyar munkaerővel megtermelt cement helyett külföldről, sokszoros áron kell venni a cementet, abban az esetben a lakásépítések is sokkal többe kerülnek, mint egyébként. Stratégiai kérdés? Az. Tehát a cementiparunkat áron alul, ok nélkül elvesztegető kommunisták ismét csak hazaárulást követtek el!

Energiaszektor : a Horn-féle csatlóskormány az energiaszektort is külföldi kézre adta (ráadásul egy francia ÁLLAMI cégnek, ami egyben törvényellenes is volt.) Ezt az ágazatot összesen 400 milliárd forintért adták el. Ugyanebben az időben a britek egy hasonló nagyságrendű energiaszektort egy brit magáncégnek 11-szer ekkora áron adtak el... Az energiaszektor is stratégiai ágazat!!!! Ki védi meg a magyar fogyasztókat a nyugat-európai áraktól?!? Semmi nem indokolta az elkótyavetyélést! Hol a kommunisták vagyona? Mikor számol el az MSZP az egykori MSZMP-vagyonnal? Hol a KISZ vagyona? Hogy lehet, hogy az egykori KISZ-vezér Nagy Imre 1, azaz egy forintért jutott a Caola vállalatbirodalomhoz? (A Nagy Imre által vállalt köztartozások aztán eltűntek a bankkonszolidációk között...)

Konkoly
2002. október 11. 17:13 | Sorszám: 4
Tegyék is adómentessé,mert így lehetősége lesz a díjazottnak felajánlani majd az ominózus összeget valami jótékonysági célra !
Konkoly
2002. október 11. 16:49 | Sorszám: 1
Pedig lenne neki éppen miből kifizetni. Természetesen ha másnak(más díjazottaknak) jár az adómentesség,akkor neki is !

Téma: AZ MSZP apro kis hazaarulgatasai
Konkoly
2002. december 23. 04:44 | Sorszám: 11
Alapműveletek nagyoknak és még nagyobbaknak

Végre az ősz elején az MSZP elnöke beismerte, hogy tévedtek, amikor a 23 millió román vendégmunkás veszélyére hívták fel a közfigyelmet, de hozzátette: jóhiszeműen, mert tényleg aggódtak Magyarországért, a magyar munkavállalókért. A múlt héten az is elhangzott a magyar parlament baloldalán, hogy a 23 millió román nem választási kampányhazugság volt, hanem téves jóslat. Minden igyekezetükkel azt bizonygatják, hogy komolyan gondolták, ezek szerint főbenjáró alapismeret- és információhiány esete forog fenn, amit képességeink szerint igyekszünk pótolni.

Románia lakosságát úgy számítják ki, hogy egy lakos meg egy lakos, az két lakos és így tovább, egészen a népszámlálási adatok véglegesítéséig, ami egyelőre nem történt meg, de abban már tavaly decemberben is biztosak lehettek az MSZP vezérei, hogy a keleti szomszédnak összesen sincs 23 millió lakosa. Mert köztudomásúan beindult a lakosságfogyás, amely nem véletlen egy olyan országban, ahol szintén a létező szocializmus egykori építői támasztják fel a kapitalizmust – természetesen maguknak.

A számtani alapműveletek gyakorlását folytassuk a kivonással. A románok lélekszámát úgy kapjuk meg, hogy a lakosság összlétszámából kivonjuk a más nemzetiségűek számát. A végleges népszámlálási adatok híján ezt a műveletet sem tudjuk még pontosan elvégezni, de abban máris biztosak lehetünk, hogy az előző népszámlálási eredményekhez képest kevesebb magyart és németet kell kivonni, mert az általános nyomor ezt a két kisebbséget is apasztja, egy másik kisebbség létszáma viszont szemlátomást növekszik, úgyhogy mindent egybevetve esetleg 18 millió románnal lehet számolni.

Lépjünk tovább. Romániában is van felső tízezer. Arra a választási kampány hevében is mérget lehetett venni, hogy egyetlen romániai magyar konzulátus dolgát sem fogja szaporítani három hónapos munkavállalói kérvénnyel például a román miniszterelnök és rokonsága. Hasonlóképpen ki kell vonni a magyar alkalmi munkaerőpiac egyensúlyát veszélyeztető román összlakosságból a többi költségvetési politikust, a közepes-, nagy- és még nagyobb vállalkozókat, a bankárokat, a befektetési ügynökségek tulajdonosait (a rangrejtett hólabdajátékosokat), mindazokat, akik a kezdetleges tőkefelhalmozás virágkorát élvezik. Meg aztán összegezzük a korrupciógyanús eseteket, becsüljük fel a keskeny romániai országutakon furikázó széles dzsipeknek, az újgazdagok gombamód emelkedő, kétes ízlésű villáinak, kastélyainak számát, és eljutunk arra a következtetésre, hogy legalább 5 millió románnak esze ágába sem jutna Magyarországra ingázni évente egyszer, és pláne ott még dolgozni is három hónapig.

Marad tehát 13 millió, de velük is gond van. Egyesek annyira kiskorúak, hogy esetleg pedofil bűnszervezetnél lehetne munkavállalási esélyük, mások pedig második gyermekkorukat élik. A magas halálozási és az alacsony születési arányszám miatt a demográfiai piramis alapja keskeny és csúcsa tompa ugyan, mégis legalább 6 millió időst, illetve gyermeket kell levonni a románok összlétszámából.

A maradék 7 millióból azonban – bármilyen hihetetlen – elég sokan dolgoznak. Fizetésükből csak azért nem érdemes éhen halniuk, mert a temetkezési költségek magasak, de ezt a nyomorúságos egzisztenciát sem veszélyeztetik évente három hónapi alkalmi keresetért. És vegyünk figyelembe egy lélektani tényezőt is. A román nevelés az óvodában, az iskolában, az egyetemen, a felnőttoktatásban (újabban tömegtájékoztatási eszközöket is bevetve) kétszáz éve ősi ellenségként határozza meg a magyar nemzetet. Néhány millió munkaképes román polgár kétszer meggondolná, mielőtt a gyűlölt, de rettegett nemzet fészkében kutatna aranytojásokért. Van, persze hogy van egy jelentős kalandvágyó réteg, főleg a fiatalok sorában, amelyet az előítéletekkel még nem sikerült megfertőzni, ők azonban sokkal távolabbra tekintenek. Az óceánon is túlra.

Marad tehát a legalsó tízezer, amelynek lejárt a munkanélküli-segélye, elfogyott az ószeren értékesíthető holmija, felgyűlt lakáshasználati tartozása, kolduláshoz nincs képesítése vagy hiányzó végtagja, és bármilyen szalmaszálba belekapaszkodna. Ebből a tízezerből 9900 nem olvas újságot, nem hallgat rádiót. Mert már nincs rádiója, újságra pénze. Azt sem tudja, hogy létezik magyar kedvezménytörvény, amelyből a Nãstase–Orbán-megállapodásnak köszönhetően neki is származna némi haszna. A feltételezett 23 millió románból tehát előre kiszámíthatóan mindösszesen 100 veszélyeztethette volna a magyar munkaerőpiacot, de véletlenül még ennyinek sem volt hozzá kedve.

Tudjuk, már hogyne tudnánk, hogy az MSZP vezérkara a 23 millió román közé bennünket, erdélyi magyarokat is belekedveskedett, mert öt évtizedes agitpropos munkájának köszönhetően a magyar közvélemény félrevezetett részét velünk talán még jobban ijesztgetheti, mint a románokkal. Tehát a másfél milliónyira zsugorodott magyar kisebbséggel is számoljunk el. Az algoritmus hajszálra ugyanaz, csak a méretek változnak. Nekünk is van felső ezrünk, és százezernyi azok száma, akiknek az erdélyi magyarság legmélyebb elszegényedése közben is akad tejbeaprítanivalója. Köztünk is vannak gyermekek és aggok, "pozícióikat" féltő éhbérmunkások és olyanok, akik irtóznak a magyarországi közhangulattól, attól, hogy minduntalan lerománozzák őket. Pláne a régi-új hatalom pöffeszkedése óta. Marad tehát mindösszesen 100 erdélyi magyar abszolút proletár, de ebből 90-nek már nincs rádiója, sem tévéje, mert eladta a ószeren vagy elromlott és nincs miből megjavíttassa. Erről a 12 esztendeje körvonalazódó nyomorról érdekes módon sem az itteni, sem az ottani szocialista érzékenységű politikusok nem igyekeztek aggodalmaskodó jóslatokba bocsátkozni. Pedig ezen a téren szerény matematikai ismereteikkel sem trafáltak volna 22.999.900-zal a végösszeg mellé.

Nits Árpád

Konkoly
2002. november 26. 04:59 | Sorszám: 3
Lehet nem kellene ezt a tippet adjam nekik.

Szerintem egy homokos,vagy legyek modernebb,melegek klubja kellene oda nagyon-nagyon !

Ha már úgyis mindenhol csúfot üzünk a magyarokból !

Konkoly
2002. november 26. 03:29 | Sorszám: 1
Eladó az egész világ ! Az az, mennyi ingyen reklámot kapnak majd ezért a gesztusért valakik !

Téma: Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter
Konkoly
2003. február 22. 16:24 | Sorszám: 84
Nekem ez tetszik a legjobban az egészben,amit az alábbi pár sorban kiemeltem:

"Azonnali hatállyal benyújtotta lemondását Kiss Elemér kancelláriaminiszter – jelentette be péntek délután tartott, rendkívüli sajtótájékoztatóján Medgyessy Péter miniszterelnök, aki elfogadta Kiss lemondását. A bejelentés szerint a posztot átmenetileg Szekeres Imre tölti be. Maradtak-e korrupciós ügyek "Kiss Elemér háta mögött" - tette fel a kérdést Pokorni Zoltán a kancellária miniszter lemondására reagálva."


Lássuk csak mit is lehet tudni Szekeres Imréről hírtelen:

"Szekeres Imre szállodaügye: Szekeres és neje egy Postabank-céggel lízingeltet egy szállodát, barátaik ötlete alapján.Szekeresék az ötletadó és a szállodát működtető barátaiknak hosszú távú bérleti szerződést ajánlanak. Ám kiderül,hogy ez jó üzlet, így csak egy éves bérleti szerzédés születik. A barátok szószegés miatt nem fizetnek.
Az illetékes önkormányzat gyorsan kiteszi őket a szállodából, az üzletet pedig Szekeresnének az épületbe korábban, titokban bejelentett cége veszi át.
Amikor a Postabank az ilyen jellegű hitelek miatt öszeomlik, akkor a költségvetésből megtámogatják. Tehát: a közpénz először magánpénzzé, esetleg pártpénzzé válik, majd a hiányt ismét közpénzből pótolják, és kezdődhet elölről a dolog. Szocialista módon."

Van még az elvtárs rovásán,de ne firtassuk mostan!Tehát akkor úgy néz farkasra bízták ismét a bárányt !


Téma: rasszizmus
Konkoly
2005. június 18. 15:52 | Sorszám: 49
Gutaütött szalondemokraták

(Gondolatok a rasszizmusról)

Mifelénk nyálpótló a rasszizmus. A nemzet arcbaköpésének internacionalista eszköze. Jól bevált módszer, hitelesített. Összetákolt vérvádparaván a "bűnös nép" megleckéztetésére.

Vérvörös és örök stigma, amit érdemes rendre felböfögni. Ha nagy a baj, ha nagy a gond odalenn a mélyben, akkor jön elő a tépett hajcihő a fikázó kedvű liberálbugris elitből. Matula-szaki műgonddal megtervezett holdudvarából. Akkortájt jön elibénk a másságkultusz, az etnobiznisz, ha takargatni kell a szennyest, vagy elfedni valamit. Különös. Széthordott anyagi javainkon túl, már holmi szeretetet is követelnek. A privát szférát. Mert imádat kell és leborulás. Latrinán lehúzott Korán. Meg minden, ami elvehető. Most már az is kell, ami nem konvertálható át kufárkodó, lopakodó árfolyamokra. Na, ja. A lelkek piacosítása, újraosztása folyik. Számszerűsítve és kódolatlanul. Mintha új szótárat írna számunkra a nyegle történelem.

Ez a menetrendszerűen tematizált reneszánsz közbeszéd most váratlanul megbicsaklott. Túl mohó volt, kilöttyent belőle az áramvonalasított lóláb. Túl magasra felvert labda lett ez, a vékony jég fölött. Túl vékony pallón tipródó képzavar. Azt hitték, nem üthetünk le teljes erőből méltatlan vádakat, nem sújthatunk vissza harcias méltósággal. Azt hitték, hogy nekünk állandóan takargatni való, csendes bambának kell maradnunk, amolyan kidobott, megtűrt lábtörlő-félének. Azt gondolták, hogy nekünk csak önemésztő és szánalmas utóítéleteink lehetnek, ami alá odaállhatunk. Hogy aztán ránk csurogjon. Vissza. Kitartó megvetéssel. Azt hitték. Mert a kisebbségi esélyegyenlősdizők egyenlőbbek nálunk. Bennük borulhat a bili, szakadhat a cérna, ők új, kiváltságos kasztot alkotnak. Az izzasztó embervédés izgalmának hevében bátran szétrugdoshatják a maradék többség nemzetét. Talán azért van ez az elszemtelenedés, mert Magyarország volt oly szíves és nagylelkű magához ölelni lelki tetveseit. Most tévedtek a Strasbourg felé futkosók.

Rendvédelem gyűrűjében 15 év után végre megszólaltunk. Fasiszta anyánk megidézésére kinyílott zsebünkben a képzelt bicska. - Ki itt a csicska? - kérdezte kétszáz leszalonnácizott töprengő a Moszkva téren. Nem turista, hanem DAFKE gyülekezet. Csak azért. De a sok megbántott hazafi és kisember között sehol a parlamenti ellenzék. Sehol a szavakban oly bősz vadmagyar. Sehol államfő és titkár, bíró és ügyész, tudós és művész, még magukban bátor, váteszi közírók is máshol párolódtak. Széttártuk kezeink, a giccsmagyar ismét mozdulatlan. Hűvös szobákban szürcsöli az aranysárga levest. Koleszterinmentes, soha vissza nem térő gyermeki napokról álmodozik. Igen, a közönyös fanyalgóknak rossz minden időpont, már csak hátratekintő búslakodásra képesek. Konform karámjaikban irtóznak a vállalhatatlan konfliktusoktól. Legvégső esetben két Székely Himnusz között, lízingelt autójuk hátuljára nyálazzák álmaik Nagy-Magyarországát. Aztán kész. Közönybe fullad bennük az elszakított terület. Az ellenállás. Nincs már semmi, ami fejükben kicsapná a betokosodott biztosítékot. Vállalják a bő gatyát, a lebunkózott mucsai fasisztázást. Vállalják, akár Gobbi Hilda. Mert a modern világpolgár már nem hőzöng és lázong. Visszafogott. Neki már soha nincs kihívás napja. Fű alatt tüntet csak, Szent István lábaihoz kuporodva. Zavartan igazgatja önmaga lelkében a megfelelés kényszerének elhamvadt koszorúit.

Két hete szervezték már ezt a tüntetést a második nyilvánosság földalatti interfórumain, amikor váratlanul elénk kanyarodtak a polgári körök örök maradványai. Mi szerettünk volna együtt fellépni a magyargyűlöletre szakosodott megélhetésiek ellen, de mifelénk csodásan működik a bűnös szegregáció. Kerényi és Hende nem engedtek oda a várbéli színpadhoz, így esélytelenül leszorultunk az újrainduló ellenchartáról. Megszoktuk már, hogy díszes tereken hónaljszagú a harcos nemzeti a polgári rendtartásnak. Megszoktuk már, hogy szövetséget csak KB-tagokkal érdemes elkövetni. Na igen. Olyan volt ez, mint egy kicsinyített Nagy Imre-temetés, vezérszónok nélkül. Megint mások mondták meg, ki voltál, ki leszel. Rekesztve. Akár szegény, magányos Bajusz temetésén. Ott álltak a ravatalnál, akik csendben kigyomlálták Őt és '56 forradalmi szellemét az ország tiszteletre méltatlan házából. Kiszorították megint a gerincest. Mert a damaszkuszi út kereszteződéseiben, a nagy tolongásban, mindig ott egy árva sírgödör, egy néma és kitoloncolt felkiáltójel, ahol illik álságos könnyeket ejteni. Nem elég nekünk most főkolomposokkal birkózni, még hátulról is lőnek. Vadul, szakadatlanul. Mert sokan félnek a magyar értékek nyílt védelmétől.

Félnek és félünk. Még mindig félünk. Mennyi kimondatlan, megátalkodott félelem és kitaszítottság van közöttünk. Mennyi gyilkos félreértés és tudatos manipuláció. Félünk a cukorkás égetőtől, a provokációtól, az ellenvéleménytől. Félünk, hiszen megint minden a Tilos Rádió előtti tüntetésre hajaz. Nem kívánunk segédkezet nyújtani népbírósággal, valamiféle ítélőszék felállításával a hiszterizált médiának. Sem másnak. Nem kívánjuk meglincselni a jogot, meghitelezni az ítéletet, mert még mindig bízunk a törvényesség kacifántos útvesztőiben. Nem kívánjuk meghágni a cigánygyűlöletet. Nem akarunk ámokfutást, látjuk a csapdákat. Látjuk és félünk attól, hogy az elszabadult indulatok újabb árkokat repesztenek. Nincs értelme leanyázni TGM-et, vagy Horváth Aladárt, inkább el kellene küldeni őket Veér dokihoz. Sürgősséggel. Nincs értelme elmagyarázni a hazaszeretet fogalmát azoknak, akik kettéhasadt lelkületük okán képtelenek megérteni azt. Haza. Szereted? - kérdezi kiállítása címében az arctalan Geszti. Ország. Utálod? - kérdezhetnénk vissza mi is. Van ennek az öngyűlölő kirekesztésnek még valami értelme?

Tényleg, mi valójában a kirekesztés? Leszűkíthető kötelezően egyénre, csoportra, vallásra, nemre, bőrszínre, nemiségre? Miért nem tágítható tovább államra, nemzetre, hazára? Vagy van kis és nagy, esetleg hétköznapi és ünnepi rasszizmus? Ez is piacosodott talán? Hol vannak a határok? Miért nem beszélünk arról, hogy ahányan vagyunk, annyiféle előítélet és kirekesztés lakozik bennünk? A bűnnel, a hazugsággal, a becstelenséggel szemben nem lehetnek előítéleteink? Vállaljuk ezt, vagy tagadjuk? Aki ennyire tudja gyűlölni azt a hazát, amelyik befogadta, felnevelte, nyelvet adott a szájába, az miért nem vállalja nyíltan érzelmeit? Ha igen, miért nem? Miért keresi belső sértettsége okát állandóan másban, sohasem önmagában? Tényleg. Mi, fehér, keresztény, többségi "őshonos kirekesztők" soha nem voltunk sehonnan kirekesztve? Mi csak alanyi nácik vagyunk? Alja nép, amely hibázott és örök időkre megbélyegzett bűnös marad? Ezer íziglen orra alá lehet dörzsölni hajdanvolt tetteit? Az idők végezetéig?

Tényleg. A szovjet megszállás alatt, mi nem voltunk kollektíven kirekesztve a civilizált, kultúrált világból? Vagy 1956-ban a megtorlás idején a szabadságból, igazságból, szolidarításból és kegyelemből? Aztán később nem voltunk száműzve a kerekasztal-tárgyalásokról, a titkos paktumoktól? Az Alkotmány újrafogalmazásából? Nem rekesztették ki a többséget a Szent Korona mellől? Nem voltunk kitessékelve az állami tulajdonból, a "spontán" privatizációból? A drága bankokból, szállodákból, éttermekből, kapcsolati tőkékből? Nem lettünk elhajtva az ügynökmúlt megismerhetősége felől? Nem szorítottak ki bennünket a munkavállalói érdekképviselet megszervezésének irányából? Nem lettünk tömegesen megveretve lobogónk, kokárdánk okán? Nem szorítottak ki hagyományos iskolarendszerünkből, anyanyelvünkből, kultúránkból? Nem rekesztettek ki otthonainkból és földjeinkről? Nem bélyegeztek meg azért, mert elutasítottuk az EU-diktátumot? Nem lettünk nemzetközi páriák, mert tiltakoztunk a mocskos háborúk ellen? Nem szorítottak ki bennünket azért, mert emelt fővel vállaltuk a határ túloldalán élő magyar testvéreinket? Vagy nem szorítják ki most is a népakaratot a köztársasági elnök megválasztása ürügyén?

De igen! Ez mind rasszizmus. Mind méltánytalan politikai, gazdasági, vallási, földrajzi, etnikai kirekesztés. Olyan előítéletek által mozgatott bűnös cselekedet, melyet tudatosan nem akar megérteni a saját felheccelt kisebbségébe kapaszkodó ultraliberális másság. Aki nem érti és érzi, hogyan lehet az államalkotó többséget módszeresen kiszorítani természetes jogaiból, közösségeiből, normális és erkölcsös életviteléből, az jól nézzen körül! A minta a tengeren túlról jött. Az indián őslakosokkal ezt már hatékonyan eljátszották. Most üveggyöngy, lőpor és puska helyett megteszi az alkohol, a drog, a nemi szabadosság, a média, a maffia, a lezüllött oktatás. Erőszak helyett békejel, Che, meleg sátor, kendermag és Szakállas-díj. Aztán jön a Tilos, az ÉS, a Mancs, a Hócipő, a Heti Hetes és az Új Degeneráció. Aztán majd jön a multikultik és alternatívok kilátástalansága: tömeges munkanélküliség, elveszett egészség és jövőkép, szellemi-lelki összeomlás. A neurózis. Aztán majd antirasszista hordák, kommandók és pogromok szerveződnek nemzeti könyvesboltok és könyvek ellen, természetesen a tolerancia jegyében. Aztán megalakul a gondolatrendőrség. Aztán majd deviáns kísérletezők lepik el a középületeket, minisztériumokat. Kiáramlik a korlátlan másság a gettókból. Aztán majd kitör a csőd, a káosz, az anarchia. Az összeomlás. Aztán majd szétesik az államrend. Aztán majd mindenki lemegy kutyába és önként pszihopata hülye akar lenni. Aztán majd ebben a szép nagy egyformaságban már nem kell elbújni a másság mögé. Mindenki más lesz, kifordul önmagából. Aztán beteljesedik a jóslat, megvalósul a földi mennyország. A rezervátum ajtaja bezárul.

A régi római légiók harsányan köszöntek: - Erő és becsület! - Ma a satnya becstelenség korában minden felfordult. Jóból lesz a rossz, szépségből a csúnya, elmebeteg depressziósból etalon. Ez egy szürreális világ. Hogyan lehet ebből kilépni? Hogyan lehet visszaszorítani az eldurvult ultra-liberalizmust? Csak nemzeti tudatra épülő, értékcentrikus, erős állammal. A renddel! Csak az igazságos, egyensúlyra törekvő, teremtett rend szállhat szembe a széthulló világ anarchikus és kaotikus káoszával. Csak korlátok között tudatosodhat a szabadság. Az egyén szabadosságát fel kell váltsa a közösségek valódi tartalommal kitöltött szabadsága. Mindenek előtt azonban le kell lassítani a világot. Vissza kell állítani az igényesség, a szemlélődés és elmélyülés lehetőségét. Nem nyugatra kell tekinteni, hanem keletre, az ősök felé. Ahogyan ennek a robbanás előtti "újkáosznak" az ellenszere a rend, úgy ellenszere a brutális agressziónak a tudás, a műveltség és az erkölcs. Egyedül ez fékezi csak a gyilkos ösztönöket. A szigor és igazságosság társadalmában meg kell, hogy jelenjen a következmény, a büntetés. A mai elfajzott világban a bűnözők egyetlen dologtól félnek leginkább: a fizikai munkától. Újra kell gondolni a hasznos közmunka intézményét. Vissza kell állítani az elrettentés leghatékonyabb eszközét: a halálbüntetést. Primitív eszközöktől fél leginkább a primitív, nyers erőszak. Nulla toleranciát kell alkalmazni a szélsőségek ellen.

Az alapvető emberi jogok nem korlátozhatják, inkább elősegíthetik a többség érdekében bevezetett intézkedéseket. Minden tettnek legyen következménye. Jó és rossz különüljön el. Kimondott és kimondatlan parancsok szerint. Azokat a társadalmi csoportokat, melyeknek kitüntető hivatástudatuk van, s amelyek a legnagyobb áldozatot vállalják, azokat fokozottan illik megbecsülni. Adómentes illetményt kellene, hogy kapjanak a rendőrök, az ápolók és a pedagógusok. Ők képviselik a rendet a fejekben, a testben és lélekben, mindennapi életünk során. Emeljük magasra társadalmi elfogadottságukat és megbecsülésüket. Az ellenszer tehát: rend és munka - erkölcs és műveltség. Két pillér, amire felépíthető a jövő. Ezeknek kell jól működő alapokká válniuk egy eljövendő, élhető társadalomban. Az igazságnak, szeretetnek és bölcs nemzettudatnak materializálódnia kell. Máskülönben elveszett a jövő.

Molnár Tamás,
a Jobbik alelnöke


Téma: Betiltják az Egri csillagokat !?
Konkoly
2002. november 29. 21:06 | Sorszám: 12
"Duhaj kedvek Eldorádója,
Száz tivornyás hely, ne bomolj.
..."

Biztos vagyok benne,hogy tudod mi a címe !
Hát akkor te se !

Konkoly
2002. november 29. 14:50 | Sorszám: 0
Betiltja-e az ORTT az Egri Csillagokat?
Tiltott erőszakábrázolás a kötelező olvasmány filmváltozatában
Index
2002. november 29., péntek 13:28


Az Index egy buzgó fórumozója bejelentést tett az ORTT Panaszbizottságánál amiatt, hogy a tv2 délután 1 órakor, korhatárjelzés nélkül sugározta az Egri csillagok című történelmi filmet. Mint a bejelentésből kiderül, a Gárdonyi regényén alapuló alkotás az ORTT nemrégiben közzétett állásfoglalása szerint nemhogy 18 éven felülieknek való, hanem egyenesen az V. kategóriába, tehát a "televíziós közzétételre nem alkalmas" műsorok közé tartozik. A Panaszbizottság december 3-án tárgyalja az ügyet, amely a közvéleményt megosztó korhatárkarikák próbaköve lehet.

http://index.hu/kultur/media/orttegri


Meddig lehet vajon elmenni a magyarság paliravevésében,kigúnyolásában,csúfságolásában ?


Téma: Kárpát-medencei panoráma
Konkoly
2005. június 18. 16:20 | Sorszám: 436
Hát nem látod,a Népszabadságban !
Konkoly
2005. június 18. 15:22 | Sorszám: 433
Egy zsarolási kísérlet anatómiája
Kérdőjelek és gyanús ügyek a Határon Túli Magyarok Hivatala körül

E sorok írója ez év április 21-én háromoldalas levelet vitt be személyesen a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöki titkárságára. Bálint-Pataki József elnöknek címzett küldeményemben tucatnál is több kérdést tettem fel a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényre hivatkozva. A dologhoz tartozik, hogy bizonyos kérdéseket már egy évvel korábban is elküldtem faxon, de azokra akkor nem kaptam választ. A levélben kilátásba helyeztem, hogy ha a törvényes határidőn, azaz tizenöt napon belül nem adnak közérthető választ, akkor polgári peres eljárásban kérem kötelezni a HTMH-t az igényelt közérdekű adatok közlésére, és büntetőfeljelentést is teszek az elnök ellen.

A kérdések több területet érintettek. Érdekelt volna például, hogy az utóbbi években az elnök mire költötte az úgynevezett koordinációs keretek milliárdot meghaladó összegét (2003-ban például a határon túli magyarok koordinációs kerete 560 millió forintot, a kisebbségi koordinációs és intervenciós keret pedig 127 milliót tartalmazott), de azt is megnéztem volna, hogy a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormánytól milyen összegeket kaptak (és azzal hogyan számoltak el) a határon túli pártalapítványok. Megkérdeztem, hogy mire és mennyit kaptak az anyaországi kormányváltás után a határon túl létrehozott baloldali sajtóorgánumok, milyen költségtérítést kaptak a határon túli magyar politikusok az utazásaikhoz, és működik-e jelenleg a HTMH-ban a határon túlra irányuló adóforintokat nyilvántartó központi rendszer (amire egyébként törvény kötelezné a hivatalt). Érdekelt volna a HTMH-val kötött szakértői, tanácsadási szerződések jegyzéke és az is: igaz-e, hogy a hivatal egyik munkatársa fennakadt a nemzetbiztonsági átvilágításon.

A levél igen érdekes lavinát indított el. Politikusok és hozzá közel álló szakértők hívtak fel, hogy óvatosan megtudakolják: ki „bérelt fel” a kérdések megfogalmazására. Néhányan azt javasolták, hogy „ezzel nem kellene foglalkozni”, mások pedig bonyolult politikai összefüggéseket véltek felfedezni a levelem mögött.

A küldemény a HTMH életét is megbolygatta: jelentős számú névtelen levél érkezett a szerkesztőségi címemre, amelyekben magukat a hivatal alkalmazottainak mondó személyek adtak tippeket, hogy még mit kellene megkérdezni a vezetőktől. Például azt: kérdezzem meg az elnököt, hogy ő rendelkezik-e C típusú nemzetbiztonsági átvilágítással, és ha nem, akkor miért, mert különben erre törvény kötelezné.
Néhány nap után valaki elküldte azt a jogi választ is, amelyet az én levelemre fogalmaztak meg a hivatalban, és mellékelte az ellenérveket is, hogy a magyarázat miért nem állja meg a helyét. Magyarán az informátornak köszönhetően előre tudtam, hogy mit fognak válaszolni, és az hol támadható.

Május 3-i keltezéssel aztán megérkezett Bálint-Pataki József válasza. Egész pontosan fogalmazva csak a levél jött meg, mert egyetlen kérdésemre sem válaszolt érdemben. A cinikus válasz állandóan a Fidesz-kormány alatti hivatallal példálózik, annak ellenére, hogy én nem azt kérdeztem. Az elnöki extrajuttatások konkrét öszszegét firtató kérdésemre például ezt írja: „Bálint-Pataki József HTMH-elnök munkabére 2003 és 2005 között ugyanakkora volt, mint a 2003-at megelőző időszakban Szabó Tibor akkori HTMH-elnöké, s annak mértéke természetesen megegyezett, illetve megegyezik a köztisztviselői törvény szerinti juttatás mértékével.” A legfurább dolgot azonban az utolsó bekezdés tartalmazza, ezért ezt is szó szerint idézem: „az ön által kért további szerződéseket – beleértve a Kárpátaljai Alappal kapcsolatos támogatási szerződéseket is – egy előzetesen egyeztetett időpontban szívesen személyesen rendelkezésére bocsátom. Egyetlen feltételem az lenne, hogy előtte számoljon el azzal a 100 000 Ft összegű támogatással, melyet 2001. július 7-ei, a romániai magyarság státustörvénnyel kapcsolatos véleményéről készítendő tanulmány összeállításának támogatására irányuló kérelme alapján 2001. december 10-én utalt a HTMH a kérelemben megjelölt saját tulajdonú vállalkozása számlájára, s amellyel több mint 3 éve adósa hivatalunknak.”

Akkor nézzük csak, mi történt 2001-ben! A rendszerváltozás után Székelyudvarhelyen egy svájci karitatív cég ingyenterületet igényelt a várostól, hogy egy fogyatékos gyerekeknek adó otthont felépítsen. Ezt megkapták, a grandiózus épület elkészült, de a svájciak az utolsó pillanatban az épületet elajándékozták egy görög katolikus apácarendnek, amely bukaresti gyerekeket akart oda betelepíteni a székely fogyatékosok helyett. A felháborodott lakosság tüntetni kezdett, és egy adott pillanatban az emberek ölbe kapták az apácákat, és visszafoglalták az épületet. Egyiküket Bardóczy Csaba vitte ki, akit egy sajtófotó alapján azonosítottak a román hatóságok, és többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Bardóczy a biztos halál elől külföldre menekült. (Az már más kérdés, hogy a csereháti épületet később az apácák – román karhatalmi segítséggel – visszafoglalták, és azóta is román fogyatékos gyerekeket nevelnek benne.)

A HTMH – amely kormányoktól függetlenül tízmillió forintokkal támogat (alapítványokon keresztül) határon túli politikusokat, nem tud pénzt adni kisembernek, ezért a magyarság ügyéért kiálló és ezért menekülni kényszerülő Bardóczyt sem tudta támogatni. A HTMH illetékes hivatalnoka (megjegyzem, az erdélyi főosztály akkori főnökét Bálint-Pataki Józsefnek hívták, és a velem akkor kapcsolatba lépő beosztottja ma is a hivatal alkalmazottja) megkeresett: segítsünk úgy Bardóczynak, hogy írok egy tanulmányt, amelynek ellenértékét a menekülni kényszerülő székely kapja meg. Így is történt: a tanulmány elkészült, Bardóczy kapott százezer forintot.

Nem mondom azt, hogy most – a kérdéseim okozta felháborodás nyomán – a mostani HTMH-vezetőség eldugta a tanulmányt, hogy meg tudjanak zsarolni vele. Tegyük fel, hogy elkallódott. De akkor miért nem írtak egy ajánlott levelet az azóta eltelt majd négy esztendőben, hogy küldjek még egy példányt belőle, mert elszámolási vitájuk van velem? (Különben a HTMH belső szabályzata szerint addig a kifizetés meg sem történhet, amíg meg nem történik a teljesítés, vagyis ebben az esetben a tanulmány leadása.) Ha a Bálint-Pataki József elnök által vezetett hivatalban három éve senkinek nem tűnik fel százezer forintos hiány (csak most), akkor milyen fegyelem lehet a többi támogatás esetében? És milyen jogon kötnek össze egy (mondvacsinált) elszámolási vitát egy közérdekű újságírói kérdéssel? Ezzel reméltek elhallgattatni? Vajon nem emlékszik a mostani elnök, hogy az a bizonyos támogatás kinek ment? Vagy neki a pillanatnyi érdeke fontosabb egy valóban kényes magyar ügynél?

A HTMH elnökének eljárása megerősít abban: valami bűzlik a hivatal környékén, amit mindenáron megpróbálnak eltussolni. Most már csak azért is végigcsinálom az ügyet, de azon is gondolkodom, hogy újabb büntetőfeljelentést teszek hűtlen kezelés gyanúja miatt. A kérdéseimre pedig akkor is választ várok, ha időközben lecserélik a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét.

Lukács Csaba, Magyar Nemzet


Téma: A baloldal "jobbul"
Konkoly
2002. augusztus 22. 23:35 | Sorszám: 14
Ágens Péter múltja nyitott könyv,csak olvasni kell belőle.
Mondjuk itt:
http://www.google.ca/search?q=cache:geWqMdp3JdUC:www.hogyisvan.hu/leonidas/2.htm+Medgyessy&hl=en&lr=lang_hu&ie=UTF-8

vagy itt :
http://www.hogyisvan.hu/leonidas/index.html

Konkoly
2002. augusztus 22. 00:49 | Sorszám: 12
Ne légy telhetetlen,ha nem adod tovább, megsúgom,hogy a miniszterügynök selypítős alteregója érkezett csak vissza a Riviéráról, az árvíz csapta csetepaté után. Az megfelelt a kormányülésen,de féltek,hogy a körmenetben felismerik !

Téma: Hogyan lehet megakadályozni az árulást ?
Konkoly
2005. május 31. 22:35 | Sorszám: 9
És ezen felül is,miért ne ellenőrízhessék,követhessék a tevékenységét azok,akik rá szavaztak !
Konkoly
2005. május 31. 22:33 | Sorszám: 8
Ez látod nagyon jó ötlet !

Téma: Meghiúsított MSZP-FIDESZ mutyi a Rádióban
Konkoly
2005. május 12. 19:45 | Sorszám: 41
Sajnos a fizetés zsebre vágásánál ott van az egész rablóbanda,csak a Parlementből,a parlamenti csatározásokból hiányoznak !(De amikor bólogató Jánosok kellenek akkor ott vannak,és megszavaznak mindent a komcsiknak !)

Nézz meg majd egy-egy parlamenti közvetítési total plant,- ha adnak majd, mert nem igazán szoktak adni - ugyanúgy kong a terem az ürességtől,mint ahogyan majd a választótermek fognak 2006 !

Le kell cserélni a választókat !

Konkoly
2005. május 12. 18:59 | Sorszám: 38
Hát igen ! Sajnos ez baja a magyar társadalomnak,hogy a szavazó polgárok majdnem háromnegyede nem tudja értékelni a kiváló,mindenben a legkitűnőbb jobb és bal oldali politikuisainkat.

Pedig még azt is elintézték nekünk,hogy az USA csatlósai lettünk a rablóháborúban,megszüntettük a hadseregünket, sőt 2004 óta megszünt az ellenzék is.

Micsoda harmónia,hát nem csodálatos dolog ez ?

S ez a bamba nép nem tudja értékelni !

Konkoly
2005. május 12. 17:23 | Sorszám: 33
Azt csinálsz amit akarsz.Egy dolgot biztosan tudok,és elég sokan vannak mások is így ezzel:arra a négy pártra, akik bevitték,beerőltették az országot az EU kolhozba,azokra az életben többet nem szabad szavazni !

A többire meg lehet, még úgyse !

Konkoly
2005. május 12. 17:05 | Sorszám: 31
Ne engem győzködjél pajtás,hanem a választókat !

Gondolod hogy ilyenek húzások után 2006-ban többen mennek majd el választani,mint nemrég Sopronban ?

Konkoly
2005. május 12. 16:51 | Sorszám: 29
Ahogy a dolgok alakulnak,a szavazótermekben - persze csak akkor,ha az EU is megengedi! - nyugodtan disznó lehet majd tartani,mert épeszű ember nem teszi be oda a lábát !

Ha csak ezekből a csalókbnól,lepaktálókból lehet választani,akkor inkább otthon marad,hiszen tök mindegy kire ikszel!

Konkoly
2005. május 12. 16:35 | Sorszám: 26
A senkiházi emberek azok senkiháziak akármelyik bandában is próbálják eladni magukat !

Ezért,az ilyen aljasságok,s az ilyen képmutató politikusok miatt tolonganak a szavazótermekbe választáskor az emberek !


Téma: Papp Lajos élőpajzsként Bagdadban
Konkoly
2003. március 19. 01:19 | Sorszám: 52
Én is így gondolom,s örülök,hogy nem öleti meg magát a senkiházi Bush primitiv juntás csapatával !

Téma: Csurka te nagyon ....
Konkoly
2002. augusztus 30. 03:44 | Sorszám: 166
Kegyetlen árat fizetünk azért mert pár liberális idióta FIDESZ-es és betokosodott fafejű MIÉP-es politikus nem tud megegyezni.
Konkoly
2002. augusztus 30. 03:41 | Sorszám: 165
Ki a fenét érdekli itt a politizálásra bizonyítottan alkalmatlan politikusok egymásra mutogatása,miközben a kommunisták bebetonozzák magukat megint vagy negyven évre ?
Konkoly
2002. augusztus 29. 18:59 | Sorszám: 152
A kommunisták "cséplésére" nem most,hanem az elmúlt ciklusban lett volna alkalom,hiszen arról volt,hogy számonkérik majd a számonkérni valót.Lehet hogy én nem létező külföldi kiküldetésen voltam amikor erre akárcsak kísérlet történt.Cserébe úgy látom a nagy kommunisták igérte,jósolta kesztyűbe dudáltatás is elmaradt ! Reméljük nem végképp,mert valóban jó lenne tudni,milyen törvénytelenségek,lenyulások voltak, nem csak a vádaskodásra alapozni !

Persze azt mindenki tudja,hogy sehol sincs már a tavalyi hó,de azért jó lenne már végre,ha azt megérnénk,hogy a parlamentbe jutott jobboldali képviselők _tisztelet a nagyon kevés kivételnek - végre komolyan vennék küldetésük, s azonfelül,hogy részt is vesznek a parlamenti munkákban(sajnos rengeteg a hiányzás) oda figyelnének arra is,hogy mit szavaznak meg,s hogy jó e az nekünk,ha megszavazzák.

Sajnos ez még nem működik,pedig eltelt már egy két hónap a választások óta.Pedig sokkal nagyobb örömmel olvasná az ember a parlament beli baloldallal való csatározásokat,mint a párton belülieket !

Pl. ezt :
"Nagy István kilépett a Fideszből
2002. augusztus 27. 15:05

MTI
Kilépett a Fideszből Nagy István, aki márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként. ... "

Konkoly
2002. augusztus 29. 16:26 | Sorszám: 148
Nézd Mercurius,én nem vagyok egyetlen párt elkötelezettje sem,de aki(k) azt képzeli(k),hogy a jobboldali beállítottságú emberek táborát tömöríteni lehet egy nagy pártba,azok (önkéntelenűl is) a baloldal és a liberálisok szekértolói,s a jobb ellenségei.
Egy ilyen gyűjtő párt nem lenne más,mint a kommunizmus fideszes-,vagy nevezheted akármilyen változatnak,ha úgy jobban tetszik,és egy ilyen mesterséges nagy gitt-egyletre( okulva a múlt félévszázados tapasztalatából),még nagyon sokan nem vevők Magyarországon,s nem is lenne jó az országnak.
Hogy mennyire működés képtelen,az összeerőltett komglomerátum,s mennyire diktatórikusan működik az ilyen párt vezetés,arra jó példa a Nagy István eset aki kilépett a Fideszből , mert márciusban Székesfehérvárott még a jobboldali erők polgármesterjelöltje volt, augusztusban azonban a Fidesz vezette Polgári Szövetség Gógl Árpádot indította helyette a városvezetői poszt jelöltjeként.
Márciusban még jó volt,még lett volna számára hely,de az elveszített választások után, már kellett a helye Gógl Árpádnak.
Ha a politikusaink(párttól függetlenül) nem tudnak koalicióban gondolkodni és egymás érdekeit nem sértő kompromisszumokat kötni,akkor igen igen megkérdőjelezhető alkalmasságuk e pályára.
Konkoly
2002. augusztus 25. 21:35 | Sorszám: 94
"By the way meg mindig nem valaszolt senki arra a kerdesre, hogy hogyan lehet az , hogy a MEH minden helyszint lefoglalt aug. 20.ra, az ellenzek elol, aztan a MIEP vegul megis megkapta a Hosok teret ?"

Ez csak egy dolgot bizonyított,azt hogy hazudtak azok akik azt állították,hogy a MEH-nek ilyen előjoga lenne !

Lehet hogy egyesek csak elaludtak,lehet nem volt elképzelésük,sőt az is lehet hogy csak átverték őket,de tény az,hogy lemaradtak a helyfoglalással !

Konkoly
2002. augusztus 25. 21:25 | Sorszám: 93
S szerinted mi a jó egy a "státuszát" éppen átmenteni akaró,helyezkedő köztársaság elnökben ? Talán pontosan az, mint Pintérben,lehet majd baloldalról hivatkozni rá,hogy ő is elismerte,akárcsak a választások tisztaságát,a volt belügyminiszter ?
Konkoly
2002. augusztus 25. 21:18 | Sorszám: 92
Ha nem is az, de a "független" közvélemény kutató intézeteknél,biztosan nagyon megugrott a "népszerűsége" !
Konkoly
2002. augusztus 25. 21:13 | Sorszám: 90
Sajnálatos módon mégsem engem,egészen másokat szidnak és egészen másokkal kezdenek nagyon elégedetlenek lenni az " ellenzéki " sorsra juttatott emberek !
Konkoly
2002. augusztus 25. 21:10 | Sorszám: 88
Akkor ezek szerint te mind a mai napig is egyetértesz azzal,s azt állítod, minden szempontból megfontolt, jól átgondolt, s egészséges döntés volt aláírni a Rózsadombi paktumot,és vállalni egy illegitim kormány által felvett hitelek törlesztését ? S ugyanígy járt volna el,egy 100 %-os munkaképességgel rendelkező miniszterelnök is ?
Azt sugallod,hogy az akkori kormánypárti fölénnyel,természtes volt büntetlenül hagyni az országot tönkretevő volt kommunistákat ? Természetes volt nem visszavenni tőlük az ellopott pénzeket?
S azt suggallod és állítod,hogy minden rendben volt,illetve rendben ment a már abban az időben megkezdett(folytatott!) rabló privatizációval?
S azt suggallod,hogyha mindenki befogta volna a száját az MDF -en belül felülkerekedett,és hatalomi pozicióba jutott, bújtatott,volt MSZMP-s káderek klikkje előtt,akkor ezért cserébe,az "okos hallgatásért",az MSZP megengedett volna az MDF-nek még négy évet?
S azt sugallod,hogy Pokorni azon(pökhendi) kijelentése, hogy inkább új választások kiírását kérik majd,mint hogy koalicióra lépjenek a MIÉP-el, a tavaszi választások győzelmét hozta volna,ha a konok fafejű Csurka nem ragaszkodik annyira képviselőik visszaléptetéséhez? Amivel aztán tönkretette a FIDESZ mesterien felépített választási programját.
Sorolhatnám még,de teljesen fölösleges.Más kárán tanul az okos, tartják,magáén sem a magyar ! De feladni nem kell,majd a második, harmadik, x-edik vereség után,rájönnek Pannonföldön is,hogy a kompromisszumi készség a minimum elvárás egy politikustól,vagy politikai párttól !
Konkoly
2002. augusztus 25. 20:21 | Sorszám: 85
Veled ellentétesen,én meg a köztársasági elnök úrból ábrándultam ki,pedig még tegnap,vagy tegnapelőtt írtam egyik hozzászólásomban,hogy nem tartom szükségesnek,hogy militáns legyen.

E cikk olvasása után viszont elég alaposan fel vagyok háborodva,ilyet valóban csak egy helyezkedő,mindenképpen és mindenáron elnöknek maradni akaró ember mond !

Sajnos most nem Csurka túlzott ! Pedig szokott.

Ime az elnöki interjú egy-egy részlete:

"Elnök úr, tavaly augusztus 20. előtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy a magyar demokrácia alapvetően jó irányban fejlődik. Viharos egy év következett, heves kampánnyal, választásokkal, tüntetésekkel. Most is fenntartja véleményét?

Az egy évvel ezelőtti beszélgetésünk során az ország állapotával kapcsolatban kedvező körülményekről és árnyoldalakról egyaránt szóltam. Ma hasonló a véleményem. Az új kormány láthatóan folytatja a megkezdett munkát, nem kíván letérni arról az útról, amelyre elődje lépett.
...
Küszöbönálló uniós csatlakozásunk még szükségesebbé teszi az ehhez hasonló együttműködéseket. A választási eredmény is ebbe az irányba tereli politikusainkat. A kiemelkedően magas részvétellel lezajlott választás eredményeképpen közel azonos arányban van jelen az Országgyűlésben a kormánypárti és az ellenzéki oldal. Ez pedig elkerülhetetlenné teszi, hogy a pártok a korábbinál gyakrabban keressék és találják meg a közös hangot.
...

Az ország olyan feladatok előtt áll, melyek megoldása nemzeti konszenzus nélkül elképzelhetetlen. Miként lehet úgy egységes álláspontra jutni, hogy ne némítsuk el az ellenzék hangját? Göncz Árpád annak idején szót emelt a sajtószabadság védelmében. Ön is tervez esetleg hasonló állásfoglalást közzétenni?

Az elmúlt években nemzetközi szervezetek a részben szabad kategóriából a teljesen szabad kategóriába sorolták a magyar sajtót. Bízom abban, hogy ez a kedvező megítélés a jövőben sem változik.
..."

S ime Csurka jegyzete:

"Mádl helyezkedik?

A magyar köztársaság jelenlegi elnökét harmadik kisérletre, alig valamivel ötven százalék fölötti aránnyal és a MIÉP szavazataival választotta meg az országgyűlés, tehát senkinek mégcsak kétsége sem lehetett aziránt, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták Göncz Árpád után nem fogadják el elnöküknek az Antall kormány talán leginkább liberálisnak tekintett tagját. Most tehát, amikor a választás után csekélyke többségük ellenére, részben a Fidesz-MDF ellenzék hibájából minden hatalmat birtokolnak, az elnök úr a múltból itt maradt aczéli hármasság, támogatás, tűrés , tiltás közül a középsőbe, a tűrésbe csúszott vissza.
Annak idején a tűrésből két út vezetett ki, illetve le, vagy fel, bizonyos szolgálatok árán az alkotó értelmiségi felküzdhette magát a támogatottak közé, de a pártközpontnak nem tetsző lépésekkel, írásokkal, festményekkel, a tudós már a témaválasztással - ha nem Kun Bélát választotta - leküzdhette magát a tiltott körbe. E sorok írójával ez kétszer is előfordult. Lenin szifiliszének emlegetése éppen úgy szilenciumot vont maga után, mint egy nyolcvanhatban New Yorkban, magyarok előtt elmondott ünnepi beszéd. Mindezt nem hivalkodás céljából, hanem csak "tűrt kategóriás" szakértői mivoltomban hozom elő, és mint ilyen intem óva Mádl Ferencet, hagyja abba a támogatotti körbe való felkerülése érdekében tett lépéseit, megnyilatkozásait. Nincs értelme, mert úgyis lelökik és közben elveszti azt a maradék bizalmat is, amit eddig a társadalom fele belévetett.
Mindezt most a Heti Válasznak adott nyilatkozata kapcsán kényszerülök elmondani. Képtelenség és az elnöki szerepkör teljes félreértelmezése amit az elnök úr ebben a nyilatkozatban elmond. A kérdező, Osztovits Ágnes feltehetőleg teljes jóhiszeműséggel és egy a jelenlegi helyzet elfogadhatatlanságai fentről rávilágító válasz reményében teszi fel a kérdést:
" - Elnök úr, tavaly augusztus előtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy a magyar demokrácia alapvetően jó irányban fejlődik. Viharos egy év következett, heves kampánnyal, választásokkal, tüntetésekkel. Most is fenntartja a véleményét?
Az elnök válasza:
- Az egy évvel ezelőtti beszélgetésünk során az ország állapotával kapcsolatban kedvező körülményekről és árnyoldalakról egyaránt szóltam. Ma is hasonló a véleményem. Az új kormány láthatóan folytatja a megkezdett munkát, nem kíván letérni arról az útról, amelyre elődje lépett."
Folytathatnám az idézést, mert vannak az interjúban ehhez hasonló egyrészt-másrészt bölcsességek, azonban ennyi elég. Ez a mondat ugyanis nem igaz. Ez a kormány ugyanis semmit nem folytat elődje megkezdett munkájából, és olyan állapotokat teremtett az országban, amelyktől a társadalomnak az a fele, amelyik Mádl Ferencet megválasztotta, sír. Az országban a félelem az úr ismét. A státustörvény szét van verve és ez még csak a kezdet. Az Eu-val folyó tárgyalásokon minden magyar érdeket felad a kormány, elkezdődik a föld idegen kézre játszása és a magyarság életterének végső kiárúsítása. Ezt Mádl Ferenc nem tudja, nem látja?
Ez elfogadhatatlan. Azt kell megállapítanunk, hogy a magyar köztársasági elnök rosszul értelmezi az elnöki szerepkört. Az elnök nem az a személy, akinek eleve kötelessége középütt állni jó és rossz között, hanem legfőbb közjogi méltóság, aki köteles rámutatni arra, ha a dolgok nem jó irányba haladnak, ha valamelyik politikai tényező, akár a kormány, akár az ellenzék visszaél a ráruházott hatalommal, a jogokkal és a kötelességekkel. Különösen pedig egy tűrt elnöknek nem volna szabad ilyen elfogadhatatlan, megalkuvó engedményeket tennie megtűrőinek, mert a közvélemény ebből arra következtet, hogy az elnök helyezkedik.
Ez pedig főbenjáró vétség, bűn. Mert ha az elnök helyezkedik, mit tegyen a kisember? Ilyen rossz példát az elnök nem mutathat fel, mert ez rosszabb annál is, hogy most éppen a D-209-es a miniszterelnök, mert annak a jóváhagyását is jelenti.
A Magyar Köztársaság elnöke pedig ne helyezkedjék, ne igyekezzék nemzetrontó körök bizalmát elnyerni, mert úgysem nyeri el, ellenben a magyarokét, azokét akik megválasztották elveszítheti.

Csurka István "


Téma: Kanadai lapvélemény a terrorházáról !
Konkoly
2003. január 10. 19:09 | Sorszám: 43
Talán nem is tudod,mennyi igazság van túlzásodban.

Minden attól függ,hogyan működnek majd a különböző pártokba beépített Torgyán féle és más téglák ! A Józsi elég hamar beleszeretett a hatalomba,az udvari bohóc lassan királynak érezte magát.Lelepleződött,azt hitte volt elvtársai megvédik majd. Hát nem védték meg ! Ráment a párt,de majd csak összeszedik magukat ismét,a bázisuk meg van hozzá.

Világosan kiderült a tavaszi választások során,hogy van jó csomó hátráltató,más szekerét toló tégla a Fideszben is. Majd csak kifordúlnak ők is a falból. Hogy hány elveszített választál kell majd ehhez,azt még nem lehet tudni.

Szerintem már az első választáson,amelyiket az EU-s csatlakozás után tartanak ,kibuknak majd a volt kommunisták,akkora lesz az elégedetlenség, a drágaság,nem EU konfortos fizetések és más innyencséágek miatt.Az embereknek kinyilik a szemük,hogy az aranytojást tojó tyúk kappan !

Majd el válik,mindenesetre még nincs itt a Kánaán,s nem is lesz ebben az évtizedben !

Konkoly
2003. január 08. 00:18 | Sorszám: 37
"az mszp tünjön el"

Igazad van Amice,valóban ez lenne cél,s ez nem is kevés !
Mert éppen ideje lenne már,hogy eltünjenek az életünkből azok,akik a szovjetekkel összejátszva gyilkolták, 44 évig rabságban tartották az embereket, eladósították(30 milliárd $), majd a rabló privatizáció során kirabolták az országot,elkótyavetyéltek mindent semmiért, s akik választási csalással ismét a nyakunkra telepedtek !

Konkoly
2003. január 08. 00:09 | Sorszám: 36
"Nem az a cél hogy az egész nemzet egy lehetőséget kapjon ..."

Kicsit röhejes az ilyesmit olvasni,miközben arról érvelsz,hogy ne nyitogassanak az emberek topikokat,ne idézenek bizonyos lapokból.

Esetleg nem tennél javaslatot arra,hogy a jövőben (mint ahogy volt már rá példa) a munkás származásuaknak csak erről vagy arról,s abból is csak ennyi vagy annyi számú topikot nyithatnak. Aztán egyből mellékelheted a szakirodalmat is,hogy mondjuk csupán Lenin összes műveiből,vagy esteleg a kádári korszak nagy ideológusa a négy osztályos Aczél György műveiből és szellemében lehet csak idézni.Esetleg - mivel nem régen láttam a neten - segíthetek neked abban hogy megszerzem a hajdani debreczeni ideiglenes kormány tiltó listáját: AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNY 530/1945. M. E. SZÁMÚ RENDELETE -ét,amit 1945. évi február hó 26. napján.
Miklós vzds. s. k. miniszterelnök írt alá,hátha azokat is kerülni kell !

Konkoly
2003. január 07. 17:58 | Sorszám: 30
Mivel így félreérthető,az utolsó mondat inkább így !

Kávézzatok,esetleg kis konyak,unikum,stb. Jó dolog az amikor összejön a (z ÁVÓ-s) banda,és szimpatizánsaik köre !

Konkoly
2003. január 07. 17:55 | Sorszám: 29
Mind a ketten tehettek egy szivességet !

Látogassátok meg az öreg Petőt és Bauert,s biztosítsátok,szimpátiátokról és erkölcsi támogatásatokról őket !

Kávézzatok,esetleg kis konyak,unikum,stb. Jó dolog az amikor összejön a (z ÁVÓ-s) banda !

Konkoly
2003. január 07. 00:36 | Sorszám: 12
Megható ez az közös kiállás, az inkriminált utódok vagy velük szimpatizálók részéről !

Hiába,egységben az erő !

Konkoly
2003. január 06. 18:47 | Sorszám: 5
Hiába ugráltok a SZDSZ-es képviselő szájba vizelős, vese leverős,here szétrugós szadista apukájával,meg egész bandájával karöltve,nem volt mersze a komcsi kormánynak bezárni a muzeumot !
Konkoly
2003. január 06. 18:25 | Sorszám: 2
Senkinek nem kell adj a véleményére !

Hiszen általában,azok akiknek családjai haszonélvezői voltak a kommunizmusnak,tagjaik között ÁVO-s tisztek, verőlegények voltak,vannak,nos azok ellenzik a Terror Házát,s szeretnék eltüntetni a nyomokat.

Azok akiknek család tagjait megölték,megnyomorították azok igénylik a múzeumot !S ezek vannak lényegesen többen,tehát a Terror Házának állnia kell,akár tetszik neked,meg másoknak,akár nem !

Konkoly
2003. január 06. 17:56 | Sorszám: 0
A vörös terrort nem szabad a szőnyeg alá söpörni George Jonas
National Post

Szerkesztői megjegyzés: A budapesti Terror Háza "rossz" híre futótűzként terjed világszerte. Kanada egyik vezető napilapja nemrégiben foglalkozott a témával, mely úgy látszik, a magyar belpolitika katalizátorává vált. Itt közöljük fordításban a teljes cikket, melynek eredeti angol változatát a T. Látogató elérheti a cikk alján elhelyezett angol szimbólum kattintásával. Szintén figyelmébe ajánljuk ugyanazon tárgyú cikkeinket mind angol, francia, német és angol nyelven.

2002. december 23, hétfő

2002. decemberében elkísértem John O’Sullivan-t, a United Press International igazgatóját egy magánlátogatásra egy budapesti múzeumba. Az úgynevezett Terror Háza egy meglehetősen érdektelen kinézetű lakóházban található, az Andrássy út elegáns századvégi bérházai között. Gyermekkoromban sokszor elsétáltam mellette, bár a biztonság kedvéért mindig átmentem az utca másik oldalára. Régebben az épületet egyszerűen csak Andrássy út 60-nak neveztük. Tizenkét évig, 1944-től 1956-ig az Andrássy út 60. ugyanazt jelentette számunkra, mint amit a Bastille jelenthetett a franciáknak 1789. július 14-e előtt.

Az Andrássy út 60. szigorú értelemben véve nem börtön volt, noha föld alatti zárkáiban ezreket tartottak fogva, kínoztak meg, vagy végeztek ki. A jellegtelen lakóházat mind a nácik, mind a kommunisták a titkosrendőrség főhadiszállásaként használták - nem mintha akármi is titkos lett volna a nyilaskeresztes egyenruhás banditákkal, vagy a szintén egyenruhát hordó, kommunista ÁVO (Államvédelmi Osztály) verőlegényeivel kapcsolatban, akik egyaránt a nyílt terror eszközei voltak.

Nem célom, hogy a múzeum kiállításairól itt beszámoljak. Az Andrássy út 60. esetében ehhez Dante tolla és A Pokol terjedelme szükségeltetne. Mivel azonban egyik sem áll rendelkezésemre, még csak kísérletet sem teszek. Ehelyett inkább tanulságos megvizsgálni, hogy a Terror Háza hogyan illeszkedik a magyar aktuálpolitikába.

A múzeumot az Orbán Viktor miniszterelnök vezette jobb-közép kormány idején találták ki és hozták létre. 2002. februári megnyitását követően az első néhány héten 30 000 látogatót vonzott - és azonnal támadások célpontjává vált. A volt kommunistákból álló baloldalt sértette, hogy a múzeum hallgatólagosan egyenlőségjelet tett a két diktatúra közé.

Egyes zsidó szervezetek és szóvivők véleménye szerint a múzeum csökkenti a Holocaust egyediségét. Még olyan vélekedéseket is lehetett hallani, hogy - mivel a Terror Háza huszonnégyből csupán egy szobát szentel kizárólag a Holocaustnak - azt sugallja, hogy a kommunizmus még a Holocaustnál is rosszabb volt.

Ezek a kifogások teljesen alaptalanok. A két rendszer közötti párhuzam történelmi kérdés, amelyet a nácik és a kommunisták Budapesten jól aláhúztak azáltal, hogy ugyanazt az épületet választották titkosrendőrségeik főhadiszállásául. A kiállítások nagy része azért foglalkozik a kommunizmussal, mert míg a nyilaskeresztesek rémuralma csupán 1944 októberétől 1945 februárjáig, azaz mintegy négy hónapig tartott, addig a vörös terror csaknem 40 évig folyt.

A múzeum ellen emelt kifogások azt mutatják, hogy a nácizmussal ellentétben a kommunizmust nem sikerült legyőzni Európában. Noha hitelét vesztette és végül összeomlott, magas rangú vezetőit sosem vonták felelősségre, mint a nácik esetében. Sőt, a vezetőknek különböző álruhákban sikerült átmenteniük magukat a volt kommunista baloldal keretében. Magyarországon pedig még az is sikerült nekik, hogy a Terror Házának megnyitása után két hónappal szoros küzdelemben győzelmet arattak a parlamenti választásokon.

Magyarország kilenc másik állammal egyetemben a decemberi koppenhágai csúcson felvételt nyert az Európai Unióba. A tíz országból hét korábban a szovjet birodalomhoz tartozott. A következő két évben ezek az államok integrálódni fognak az EU-ba - egy olyan közösségbe, ahol a Holocaust megtagadása vétség, a gulág megtagadása azonban mind a brüsszeli eurokraták, mind a különböző szocialista beütésű kormányok körében igencsak elterjedt. Ennek a folyamatnak nyilván nem maradnak el a következményei sem.

Ma a volt kommunisták azt a választások előtt tett ígéretüket próbálják beváltani, hogy győzelmük esetén a Terror Házát a megbékélés emlékművévé alakítják. Orbán Viktor akkor azt mondta erről: "A megbékélés kifejezést mindig azok használják, akik a bűnöket elkövették." Vagy pedig azok, akik érzik, hogy osztoznak a bűnösök örökségében.

Az elnyomók között, akiknek képeit a Terror Házának falain láthatjuk, ott találjuk a volt kommunisták kiképzőit, apáikkal, nagybátyjaikkal, unokatestvéreikkel, házastársaikkal és barátaikkal egyetemben. Néhány esetben magukat a volt kommunistákat is fellelhetjük, korábbi bőrükben. Medgyessy Péter, a mostani miniszterelnök a D-209-es titkos ügynökként szolgált a kommunista Belügyminisztériumban. (Budapesten fellelhetők olyan, vasból készült kulcstartók, amelyek egyik oldalán az "emlék a 2002-es magyar választásokról", a másikon pedig a "D-209" felirat látható.)

A baloldal azonban még nem érzi magát akkora biztonságban, hogy a Terror Házát egy szocialista beütésű Megbékélés Házával helyettesítse. Schmitt Mária, a múzeum főigazgatója szerint a volt kommunisták most apró-cseprő helyhatósági rendeletek érvényesítésével próbálják zaklatni a múzeumot. Ez a taktika beválhat - a városvezetéssel Budapesten is ugyanolyan nehéz megküzdeni, mint bárhol máshol.

A helyzetet tovább rontotta az energikus Nancy Goldman Brinker asszony, a Bush-kormányzat magyarországi nagykövetének fellépése, aki 2001. szeptemberében érkezett Budapestre. Brinker asszony, a nyájas, ám rámenős Palm Beach-i társasági ember nem nagyon tud eligazodni a kelet-európai történelem és politika útvesztőjében. Így például a Terror Házába sem volt hajlandó ellátogatni. Apró mulasztás, mondhatnánk, ám az olyan helyzetekben, ahol a szimbólumoknak valós súlya van, az ilyen gesztusok igenis számítanak. Brinker asszony látszólag elfogadta azt a nézetet, hogy Magyarországon a volt kommunisták jelentik a fő védőpajzsot az antiszemitizmus és a nácizmus újraéledése ellen, és ezáltal elidegenítette magát a magyar jobb-közép döntéshozóitól, vagyis Amerika és a Bush-kormányzat természetes támogatóitól, akik hozzávetőlegesen a szavazók felét képviselik. Ráadásul a nagykövetasszony mindezt anélkül tette, hogy az Egyesült Államokat akár egy szemernyivel is szimpatikusabbá tette volna természetes ellenfele, a magyar baloldal számára.

Az ügy lényege nem csak az, hogy az efféle naiv ballépéseknek köszönhetően a kelet-európai centristák kiábrándulnak a Bush-kormányzatból. A lényeg az, hogy a zsidóknak Európában és azon kívül a jelenlegi politikai klímában több okuk van a baloldaltól félni, mint a jobbtól. Napjainkban az anticionizmusnak álcázott antiszemitizmus a legnagyobb veszély. Akármekkora fenyegetést is jelentett a szélsőjobboldal a múltban - vagy esetleg, isten ments, jelenthet majd egyszer a jövőben - jelenleg az egész nem erősebb, mint kártyavár a forgószélben. A nyilaskeresztes párt és egykori hívei förtelmes kiállítási alanyok csupán a Terror Házának néhány termében. Az egyik biztos módszer politikai erőként való feltámasztásukra Kelet-Európában az, ha a vörös terrort megpróbálják a szőnyeg alá söpörni, nehogy megsértsék a D-209-es és kollégái érzékenységét. Úgy tűnik - bár akaratlanul -, Bush elnök nagykövete ehhez az akcióhoz nyújt segítő kezet.


Téma: Az INDEX: politikailag korrekt. A FIDESZ: horthysta.
Konkoly
2002. október 03. 23:21 | Sorszám: 37
Talán belegázoltam baloldali szakértői lelkedbe ? vagy esetleg nyeglén néztem rád ? I am very sorry !
Konkoly
2002. október 03. 23:14 | Sorszám: 35
Még soha sem tapasztalhattad ,hogy az MSZP-s féle,s főleg elfogult vaksi hiveik hazudozása,nem győzött még meg értelmesen gondolkodó embert,sem itt a topicon,sem az országban ?

Vagy csak élvezetből homokba dugod a fejed,mint a strucc ? Vigyázz szilikózist okozhat !

Konkoly
2002. október 03. 22:59 | Sorszám: 33
Összehozott már ez az MSZP-s SZDSZ-es szakértő gárda már nagyobb adósságot is,úgy látszi értenek hozzá,no meg segítettek az elődök is.Úgy 5-6 éve úgy álltunk hogy:

"Ha összevonjuk Magyarország teljes adósságállományát, akkor ennek összege meghaladja a 9000 milliárd forintot, ami egy lakosra vetítve - beleértve a csecsemôket, idôskorúakat is - közel 1 millió forint adósságot jelent fejenként. Ez az összeg mintegy másfélszerese az évi bruttó nemzeti terméknek."

Olvasd el részletesebben,amit a Vita a Káder-rensűdszerről topicban 6. hozzászólásként idéztem.
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=001288

Konkoly
2002. október 03. 21:22 | Sorszám: 30
Különben sem jó a gázárakra hivatkozni,mert azok ugyan olyan "ireálisak" voltak tavaly,tavalyelőtt,vagy április előtt is,mégsem lett belőlük ilyen magas mérleghiány !

Ki lehet esetleg találni azt is,hogy csak most gyűrűzött be az egész,ha meg akarsz mosolyogtatni minket !

Konkoly
2002. október 03. 21:14 | Sorszám: 28
Ezzel,ha elmondod szocialista körökben,sikert aratsz majd,itt nem strapáld vele magad,mert mindenki tudja hogy nem igaz amiket állítsz,s azt is,hogy tele volt az államkassza, s az esztelen osztogatás okozta a mérleghiányt.
Konkoly
2002. október 03. 20:40 | Sorszám: 25
Ez azért nem működik,már megvannak az esztelen osztogatásnak az utóhatásai. Olvasd csak !

"MNB: folyó fizetési mérleg hiánya
2002. október 3. 8:32


MTI
A folyó fizetési mérleg 74 millió euró hiánnyal zárt augusztusban, így az első nyolc havi hiány 2,089 milliárd euró volt - tette közzé az előzetes adatok alapján a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.

A folyó mérleg hiánya júliusban 215 millió euró, az első hét hónapban 2,015 milliárd euró volt.

Tavaly augusztusban a folyó mérleg 201 millió euró többlettel zárt, 2001 első nyolc hónapjában a hiány 713 millió euró volt."

Konkoly
2002. október 03. 20:37 | Sorszám: 24
Nagyonis jókor jött ez a cikk,úgy látszik néha a balos szarkeverés is segít rajtunk.A jobboldali Magyarországnak,vagy a magyar társadalom jobbos részének,kábé olyan szüksége van erre,egy a kispártokat összekotyvasztó pártra,mint egy púpra a hátára.
Nem egy nagy kondér kell,hanem pártok szövetsége !!!

Aki ez ellen tervez,az diktátor szeretne lenni, s nem mindenki által tisztelt,és a más véleményét tisztelő egyén.Esetleg azon lehetne elgondolkodni,hogy honnan kapja az ilyen ember az útasításokat,talán valóban a fáma szerint emlegetett New Yorkból !


Téma: A halozati emberek utja a hatalomba
Konkoly
2002. augusztus 19. 14:41 | Sorszám: 166
Azt hiszem Mécs Imrére nagyon rá illik,az ősi indián mghatározás,a lelkifurdalásról,ami valahogy így szól:

Minden ember lelkében van egy háromszög,amelyik egy-egy rossz cselekedet után fordul egyet és fáj.Viszont ha az ember nagyon sok rosszat cselekedett,akkor a háromszögnek lekoptak a sarkai, és csak forog forog,de nem fáj !

Pár részlet Lovas István a Vasárnapi újságban megjelent jegyzetéből.

"Az 56-os forradalom után halálra ítélt Mécs Imre csőcseléknek nevezte az őt is kifütyülőket. Csakhogy Mécs Imre néhány évvel ezelőtt adott televíziós interjújában csőcseléknek nevezte az 56 késő őszén megalakult karhatalmat is, amelynek feladata a népfelkelés elnyomása volt. Márpedig ennek a munkásőrségnek tagja volt egy Horn Gyula nevű ifjúkommunista, aki 1994 és 98 között miniszterelnöke volt Magyarországnak és koalíciójában részt vett Mécs Imre pártja, a szabaddemokraták."
....

"a Történelmi Igazságtételi Bizottság 56-os Tagozatának TILTAKOZÁSÁT:

"Az 56-os eszmék elárulóinak a gondolatmenete egy rugóra jár. Annak idején, amikor Göncz Árpádot kifütyülték, rögtön jobboldali csőcseléket emlegettek. Most, hogy a 45. évfordulón a gyilkosok utódpártjai képviselőinek a megemlékezéseket meggyalázó jelenléte felháborította az áldozatokat és hozzátartozóikat, és haragjuknak hangot is mertek adni, lám az előbb említett személy eszmei harcostársa, Mécs Imre újfent csőcseléknek meri nevezni a forradalmárokat.
Kikérjük magunknak, hogy ilyenek merjenek minosíteni minket. Ez a jelző inkább őket és pártjaikat illeti meg. Ezek az elemek alkotják a csőcseléket, a magyarság eszmeiségét lejáratók, akik minden megnyilvánulásukban a nemzet ellen vannak. Ha csőcselék vagyunk is, a szabadságért mi harcoltunk és szenvedtünk, s nem az akkori és mostani kollaboránsok.
Nyakatekerten a választási harc részeként is értékeli kifütyülésüket - bár ez nevetséges - de ha úgy lenne is, ez azt jelentené: nagyon nem szeretnénk, hogy még egyszer hatalomra jussanak.
És végül Mécs Imrének felesleges arra hivatkoznia, hogy ő halálra volt ítélve, mert Rajk Lászlót szintén halálra ítélték, sőt ugyanezek ki is végezték, rehabilitálásával pedig a sztálini rendszer megerősítését vélték elérni. Mécs Imre egykori bajtársunkat valóban forradalmárként ítélték halálra, mai tettei azonban egykori elnyomóinkat szolgálják.
Budapest, 2001. november 6.
Balás Piri László elnökségi tag és Vanek Béla elnökségi tag."
...

"És most menjünk vissza néhány évvel ezelőttre, amikor egy 56-os forradalmár hős vérétől piroslott újra a pesti aszfalt. 1997. november 3-át írjuk. Mécs Imre párttársa, Kuncze Gábor belügyminiszterségének és Horn Gyula miniszterelnöksége idején, négy évvel Kovács, Demszky és Mécs kifütyülése elott. A rendőrség alkotmányellenesen betiltja a METÉSZ tüntetését arra hivatkozva, hogy az forgalmi dugót okozhat. Hogy mi lett volna, ha Antallék tiltják be a Charta tüntetéseket ugyanilyen okokra hivatkozva, azt tudjuk. De mindegy. Pongrátz Gergely, 56 egyik nagyformátumú hőse a Hősök terére érkezett. A rendőrök megállították, mert kocsiján a magyar zászló lobogott, ami a Mécs pártjából való Kuncze belügyminisztersége idején a felforgatás és lázadás egyértelmű jelének számított. A Corvin-köz akkor 70 éves parancsnokát autójából a rendőri - Mécs szavaival - csőcselék kirángatta és oly durván bilincselte meg, hogy Pongrátz Gergely csuklójáról a Hősök tere aszfaltjára csöpögött a forradalmár vére. De Mécs Imre néma maradt. Nem határolódott el. Hallgatott. Cinkosan.
Mint ahogyan nem határolódott el már korábban attól sem, hogy egy másik nagyszerű embert, Fónay Jenőt, a POFOSZ egykor ugyancsak halálra ítélt elnökét egy csatornaszagú ember a balliberális média legkajánabb örömére azzal vádolt meg, hogy ávós tiszt volt. Noha Mécs szava egy szempillantás alatt leállíthatta volna a csőcselék sajtó feneketlenül mocskos és kitartó kampányát, Mécs hallgatott. Cinkosan. Mint hallgatott akkor is, amikor a Charta nevű, a volt munkásőröket és a balliberális média vezető figuráit is egyesítő mozgalom tagjai agyba-főbe verték a békésen a Charta menetelőket gúnyoló feliratot tartó Toldi Miklóst. Mécs Imre a szólásszabadság ellen ölremenő Charta csőcselékének fizikai fellépésétől sem határolódott el. Mécs akkor is hallgatott. Cinkosan."

http://www.google.ca/search?q=cache:4h51F_M8XgYC:www.netlap.hu/vasarnapiujsag/14lovas011110.htm+M%C3%A9cs+Imre&hl=en&lr=lang_en|lang_hu|lang_ro&ie=UTF-8

Konkoly
2002. augusztus 19. 14:09 | Sorszám: 161
Ezért kellene a szintén hasonló múlttal besározódott miniszterügynöknek jó példával előljárni és lemondani,megtisztani ezzel a magyar közéletet a volt kommunizmus mocskos szemetétől, és minden ránk maradt nyűgétől.
Ha ő menne, akkor a többinek sem lenne apelláta !De ameddig ő marad,kár,fölösleges idővesztegetés csak minden szó!
Konkoly
2002. augusztus 19. 02:35 | Sorszám: 159
Én meg csak úgy magyarosan, remélem,hogy nem tűnök a kákán is csomót keresőnek,hogy Pokorni reakcióját túl-reagálásnak tartom,bár emberileg megértem őt.Szerintem több mint valószínű, a párton belüli támadások miatt állt félre,még akkor is, ha tudta,a kapitánynak nem illik elmenekülni a léket kapott hajóról !
Persze ez nem menti fel Mécs Imrét !
Konkoly
2002. augusztus 18. 23:54 | Sorszám: 156
Van ugyan egy elsőfokú bírósági végzés.

Ezek viszont tények :

" szóban forgó ügyben érintett Nagy Józsefet, Bárány Jánost, Ivicz Györgyöt, és Szabó Józsefet - nem kis részben e tanúvallomásnak köszönhetően - felakasztották. Vancsó Béláné 15 évet kapott, amiből hat és fél évet letöltött. Kárászi Jánosnak sikerült Angliába szöknie, az ítélete ismeretlen. "Feri", azaz Forgács Ferenc előbb halálos ítéletet, majd enyhítésképpen életfogytiglant kapott, 6 évet ült, míg a Mécs által "Nándi" néven emlegetett Tóth Nándor 12 évet kapott és az 1963-as amnesztiával szabadult Hegedüs László orvostanhallgatóval együtt, aki e per vádlottjaként szintén életfogytiglant kapott."

Ez pedig a rendőrségi vallomás:

"Mécs Imre vallomása 1957. július 4-én

- Tegyen vallomást arra vonatkozóan, hogy mikor és kin keresztül kapcsolódott be az illegális szervezkedésbe!

- 1956. november 10-e körül lakásomon felkeresett Lévai Mária egyetemi hallgató, jogász, aki egy szervezkedésben részt vett és felszólított engem, hogy vegyek én is abban részt. Én először húzódoztam és ő a harmadik alkalommal történő rábeszéléskor otthagyott nálam körülbelül húsz darab sokszorosított röplapot, hogy azokat terjesszem, ahol tudom. Én azonban ezeket a röplapokat megsemmisítettem. Körülbelül egy hét múlva elhívott lakásukra Lévai Mária és ott megismertetett Markó fedőnevű fiatalemberrel, a nevét később tudtam meg, hogy Nagy Józsefnek hívják. Ô elmondotta, hogy a harcok nem értek véget, tovább folytatódnak és minden emberre szükség van. Majd kijelentette, hogy velem a kapcsolatot Lévai Márián keresztül fogja tartani. Végül abban állapodtunk meg, hogy Lévai Márián keresztül fogok utasításokat kapni. Célul egyelőre röplapok terjesztését tűztük ki.

- Ismertesse a röplapok tartalmát, melyeket Lévai Máriától vett át!

- A röplapok tartalmának lényege a következő volt: Magyar fiatalok! A harc még nem ért véget! Kövessétek figyelemmel az eseményeket, mert még eljön az idő, amikor mindenkire szükség lesz. A szövegre pontosan nem emlékszem, az első eset után én további röplapokat nem kaptam és nem láttam.

- A szervezkedésbe kapcsolódás után kitől milyen megbízást, feladatot kapott?

- Lévai Máriától később azt a feladatot kaptam, hogy az egyetemen az ismerőseim körében állapítsam meg, hogy kik harcoltak fegyverrel október végén és próbáljam ezeket beszervezni. Lévai Mária, Nagy József a szervezkedéssel kapcsolatban elmondta, hogy a szervezkedés egész Budapestre kiterjed, és nagyon sokan vannak. Én konkrétan senkivel sem beszéltem és nem szerveztem be senkit.

- Nevezze meg társait, akik a szervezkedésben részt vettek, akik annak tagjai voltak!

- A szervezkedésnek tagjai voltak: Nagy József, Kárászi János, Vancsó Béláné, Feri nevű építészmérnök, Lajtó fedőnevű, Bárány János, Nándi, Ungvári fedőnevű csepeli fiú, Vaskapu fedőnevű Vaskapu utcai fiú, Lévai Mária. Én még több személyt látásból ismerek, akikkel együtt egyes illegális megbeszéléseken találkoztam, azonban nevüket nem tudom.

- Hány alkalommal és hol vett ön részt illegális megbeszélésen?

- Három alkalommal vettem részt illegális megbeszélésen Nándi lakásán. Több alkalommal beszéltünk Markóval, Nagy Józseffel a lakásán és Lévai Mária lakásán. Későbbi alkalommal voltam Vancsó Béláné lakásán és Feri lakásán. Voltam Bárány János lakásán, az Ungvárinál Csepelen egy munkásszálláson, Vaskapunál a Vaskapu utca 1. alatt. A Ráday utcában voltam Nagy Józseffel és Lajtóval együtt, egy Nagy Károly nevű fiút kerestünk, jogi egyetemi hallgatót. Egy diákszállóban lakott, itt kerestük a diákszálló igazgatóját is, a nevezetteket nem találtuk meg, még volt velünk három személy, nem vagyok biztos abban, hogy ki volt még velünk.

- Az illegális megbeszéléseknek mik voltak a céljaik, miről folytattak megbeszélést?

- A megbeszéléseken szó volt egy elkövetkezendő fegyveres felkelésről, amelynek az időpontját később határozták volna meg. Nándi lakásán, Budapesten, Egressy úton az első megbeszélésen jelen volt Nagy József, Kárászi János, Feri, Vancsó Béláné, Lajtó és Nándi és én. 1956. december elején szervezési feladatokról beszéltünk. Nagy József megbízta Ferit a D-csoport megszervezésével. A megbeszélés végén Nagy József és Kárászi János kész feladatokkal jöttek elő, leírták a napirendet, kiosztották a fedőneveket, a jelenlévőknek kijelentették, hogy az egész Budapest területén lévő csoportokat egységesíteni kell. Engem megbíztak azzal, hogy szervezzek csoportot az egyetemen és barátaim körében. Kárászinak Csepelen kellett csoportot szerveznie, ő vette át Bárány János korábbi feladatát.

- A második megbeszélésen Tóth Nándornál (Nándi) miről volt szó?

- A második megbeszélésnek az volt a célja, hogy több csoport vezetőjével megbeszéljék a szervezkedés egységes vezetését. Azonban többen nem jöttek el és nem lehetett az eredeti célkitűzést megvalósítani. Az egész megbeszélés vitává fajult, amely a vezetés kérdése körül folyt, hogy melyik csoport legyen a vezető. Ezen az ülésen lett elhatározva, hogy kapcsolatfelvétel és tájékozódás végett valakinek ki kell mennie nyugatra, Bécsbe, ahol fel kell venni a kapcsolatot Király Bélával. A kiutazással Kárászi János lett (Bagoly csoport részéről), tehát a jelenlévők egyike lett megbízva. A megbeszélés legelején eskütétel volt, melynek keretében esküvel megfogadtuk, hogy a magyar nép érdekeiért fogunk mindig harcolni. Az eskü szövegét Vancsóné olvasta fel, melyet végül is aláírtunk. Jelen volt Nagy József, Kárászi János, Lajtó, Nándi, Vancsóné, Feri, három fiú a Bagoly-csoportból, Ungvári fedőnevű és még két vagy három fiú, akiket nem ismerek.

- A harmadik megbeszélésen miről volt szó?

- A harmadik megbeszélésen Trombitás, Kárászi János beszámolt bécsi útjáról. Jelen voltak: Nagy József, Lajtó, Nándi, Vancsó Béláné, Feri, Kárászi és én. Kárászi elmondotta, hogy teljesen kilátástalannak látja a helyzetet, kint mindenki lebeszélte őt a szervezkedésről és javasolta, hogy az egész szervezkedést szüntessük be, ő a maga részéről nem vesz részt benne. Igen élénk vita keletkezett, amelynek folyamán nem akartuk elfogadni Kárászi álláspontját. Kárászi beszámolója nagy megdöbbenést keltett, mert jó híreket vártunk vissza. A jelenlévők nem akarták elhinni Kárászi beszámolóját és a szervezkedés folytatását akarták. Kételkedtek az egész dologban, hogy Kárászi egyáltalán kint járt Bécsben. Ô hotelszámlával és más számlákkal, jegyekkel igazolta, hogy kint járt Bécsben. Elmondta, hogy tárgyalt egy amerikai megbízottal, nevét nem mondta, tárgyalt herceg Esterházy Pállal. Mondta, hogy Király Bélával akart beszélni, de őt nem találta Bécsben. Mondta, hogy több helyre elvitték és mindenki azt válaszolta neki, hogy a szervezkedés teljesen oktalan és céltalan dolog. Ezután a társaság csendesebb lett, semmilyen határozatot nem hoztunk. Ez a megbeszélés után több illegális megbeszélést nem tartottunk.

- Milyen álláspontot foglaltak el ezután a szervezkedés tagjai?

- Kárászinak az volt a véleménye, hogy a szervezkedés során keletkezett iratokat meg kell semmisíteni, mindenkit az adott szava alól fel kell menteni és mindenki részére azt tanácsolja, menjen ki az országból. Ô is ezt fogja csinálni. Nagy Józsefnek az volt a véleménye, hogy nem szabad megijedni, a szervezkedést folytatni kell. A többiek is ezt a véleményt képviselték, Vancsóné és Feri kivételével. Nagy József utasítást adott Lévai Máriának, hogy az országot hagyja el, mert tudomására jutott, hogy Bárány János letartóztatása után a rendőrség Lévai Máriát lakásán kereste. Lévai Mária ezután disszidált.

- Kárászi János hogyan számolt be arról, hogy Bécsben tárgyalt kémtevékenység folytatásáról?

- Kárászi János említette, hogy őt Bécsben felszólították arra, hogy a szervezkedés tagjai folytassanak kémtevékenységet és ezért fizetnének. Ezt azonban Kárászi kereken visszautasította. A szervezkedés tagjai sem vállalták el a kémtevékenység folytatását. Említette, hogy odakint megtudta, hogy a Bagoly-csoport kémkedéssel is foglalkozik és erre a célra nekik nagyobb mennyiségű pénzük is van. Ezt nem értettem pontosan, hogy a pénz Bécsben vagy az országon belül van. Egy személy nevét sem nevezte meg, hogy ez ügyben kivel folytatott tárgyalásokat.

- Mondja el, hogy a szervezkedés milyen fegyverekkel rendelkezett!

- 1956. november 15-e körül Lévai Mária szólt nekem, hogy lakásán vannak fegyverek és segítsek elvinni Nagy József lakására. A fegyverek eredetéről Lévai Mária azt mondotta, hogy egy egyetemista társa vitte fel hozzá, akit én nem ismertem, nevét nem említette. A fegyverek: két darab géppisztoly szétszedett állapotban, hozzávaló két-három tár és töltények, számukat nem tudom. Volt még két-három darab kézigránát, amelyeket egy zsákban és Lévai Mária aktatáskájában elvittünk Nagy József lakására, amit Nagy József átvett tőlünk.

- Miért vitték el a fegyvereket Nagy Józsefhez?

- A fegyvereket Nagy József kérte, Lévai Mária meg nem tudott a fegyverekkel mit csinálni, ezért vittük el hozzá. A fegyverek további sorsáról még azt tudom, hogy Kárászi megnyugtatott '57 januárjában: a fegyvereket az Erzsébet királyné útja vasúti aluljáró melletti úton eldobálta.

- Ön a szervezkedés mely tagjaival tartott fenn további kapcsolatot?

- A kapcsolatot továbbra is fenntartottam Nagy Józseffel, Vancsó Bélánéval és Ferivel. Kárászi '57. január közepén disszidált, azonban mielőtt elment, közölte velem, hogy az egész szervezkedés feloszlott, az iratokat megsemmisítették és az adott eskü többet nem kötelez. Nagy József '57. január vége felé elmondotta: Lévai Máriával disszidálni fog. Ez alkalommal lekísértem őket Szegedre, pontosabban Nagy József három nappal előbb leutazott Szegedre és én Lévai Máriát kísértem le. Azonban Szegedről továbbjutni csak Lévai Mária tudott, ő egy határszéli faluba ment le Szeged alatt, ahonnan Jugoszláviába disszidált. Nagy József nem tudott a határon átjutni és ezért Szegedről visszatért Pestre. Azzal váltunk el egymástól, hogy ő Pécs felé ismét megpróbálja az átszökést. Azóta vele többet nem találkoztam.

- Vancsónéval ön a továbbiakban milyen kapcsolatot tartott fenn?

- Vancsónét a továbbiak során a lakásán többször felkerestem, hogy érdeklődjem, Kárászinak sikerült-e az országból kijutni és mi van Nagy Józseffel. Vancsóné a legutolsó beszélgetéseken említette, hogy Kárászi rejtjelezett levélben információkat kért tőle magyar és szovjet katonai objektumokról.

Ezen megbeszélésen Feri is ott volt és mindketten kijelentették, hogy gyűjtöttek néhány adatot a Pest környéki laktanyákról és felszólítottak, hogy én is adjak ilyen adatokat. Én ezt azonban megtagadtam és figyelmeztettem őket cselekedetük jelentőségére és következményeire. Vancsónéhoz azután többet nem is mentem el, egy alkalommal találkoztam vele az utcán, amikor is említette, hogy Nagy Józsefet nyolc hónapi börtönre ítélték és Nándit is elfogták.

- Részletesen mondja el Vancsóné és Feri nevezetű személyek kémtevékenységét!

- 1957. március második felében felkerestem Vancsónét a lakásán és ekkor beszélgettünk Kárásziról. Ekkor Ferivel említették, hogy Kárászi rejtjeles levelet írt, amit citrommal lehet elolvasni. Beszéd közben említették, hogy a szolgáltatott adatokért Kárászi Londonban pénzt kap. Azt is említették, hogy ők leveleiket, melyekben adatokat közölnek, különböző címekre írják.

- Vancsóné és Feri hogyan írták Kárászinak a leveleket, milyen eljárást alkalmaztak?

- Ôk ezt elmondták pontosan, azonban nem emlékszem arra, hogy leveleiket hogyan írták. Azonban arra emlékszem, hogy ők is hasonlóan, rejtjelezve írták a leveleiket, citrommal.

- Ön hány levelet látott, melyet Kárászi János írt?

- Összesen két levelet láttam. Azonban a levél nehezen volt olvasható, ezért Vancsóné mondta el a levelek tartalmát. A levél tartalmáról Vancsóné elmondta, hogy Kárászi hogyan él kint és üdvözöl bennünket. Azt a levelet, amelyben kémadatokat kér, nem láttam. Ezt is szóban mondták el.

- Vancsóné mit mondott önnek arra vonatkozóan, hogy melyik követséggel és kivel tart kapcsolatot?

- Erre vonatkozóan Vancsóné nekem azt mondta, hogy gyerekeit szeretné külföldre kijuttatni és az angol követségen keres valamely ismeretséget és azután ő maga is disszidálni akar.

- Nevezze meg azt a követségi személyt, akivel Vancsóné kapcsolatban van!

- Vancsóné nekem ilyenről nem beszélt.

- Önnek Vancsóné és Feri hogyan adtak megbízást kémadatok gyűjtésére?

- Feri azt mondta, hogy jó lenne, ha én is gyűjtenék ilyen adatokat. Hívott, hogy szombat-vasárnap menjek el velük Pest környéki laktanyákat megnézni. Ezt én nem vállaltam.

- Ön több alkalommal járt Vancsóné lakásán. Milyen céllal kereste fel és önnel Vancsóné ez alkalommal mit közölt?

- Vancsónét azért kerestem fel, hogy érdeklődjem Kárászi János és Nagy József holléte felől. Azért érdeklődtem, hogy tájékozódjam saját szempontomból, hogy tudjam, mi a helyzet, hogy a rendőrség nem szerzett-e tudomást tevékenységemről.

- Ön Kárászi Jánossal milyen kapcsolatban állt? Mit tud Kárászi János ellenforradalmi tevékenységéről?

- Én Kárászi Jánost e szervezkedés keretében ismertem meg és az ő disszidálásával vele a kapcsolatom megszűnt. Kárászival disszidálása előtt találkoztam a Rákóczi téren, ekkor elvitt magával a Feri lakására és ott említette nekem, hogy nincs semmi pénze. Kért tőlem pénzt, amennyit tudok, adjak neki, mert neki sürgősen szüksége van pénzre, mert el kell távoznia az országból. Félt, hogy letartóztatják. Énnálam akkor volt ezer forint és átadtam neki. Vancsónétól megtudtam a korábbi látogatás alkalmával, hogy Kárászi harminc szovjet katonát megölt a harcok alatt. Kárászi a Tűzoltó utcában egy erkélyről tüzelt a szovjet katonákra. Vancsóné ezt azért mondta el, hogy Kárászinak érdemeit kiemelje. Engem azonban nagyon megdöbbentett Vancsónénak ezen közlése.

- A kihallgatását megszakítom.

- A jegyzőkönyv vallomásomat helyesen tartalmazza, amit minden kényszer nélkül tettem meg és elolvasás után aláírásommal igazolok.

Mécs Imre letartóztatott

A kihallgatást vezette: Fazekas József rendőrnyomozó főhadnagy "


A többit meg döntse el ki-ki magában !

Konkoly
2002. augusztus 18. 20:05 | Sorszám: 154
Az is magáért beszél,hogy egy olyan embert tettek oda a bizottság fejének,aki akasztófára juttatta hajdani társait !
Konkoly
2002. augusztus 17. 22:22 | Sorszám: 149
Gondolom ez csak folytatása volt a régi fejési eljárásnak,amikor a nyugatról felvett kölcsönöknek felét átpasszoltuk a szovjet funkcionárusoknak !

"Az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez természetesen meg kellett szerezni a hűbérúr Szovjetunió hozzájárulását is, amelyet végül is elnyertek. Néhány év múlva azonban az oroszok mégis leállították. Hosszas alkudozás kezdődött. Brezsnyevék kemény feltételeket szabtak. A felvételre kerülő "kapitalista kölcsönök" fifti-fifti megosztását követelték. Az összeg 25 %-át az oroszok maguknak kérték, a másik 25 % felhasználására pedig fenntartotta rendelkezési jogát. Ebből azokat a szocializmus útjára lépett, vagy erre ígéretesnek látszó, a gyarmattartók által korábban már teljesen kifosztott "felszabadított" országokat kellett segélyeznünk, amelyet a Szovjetunió megjelölt. A "kedvezményezettek" rendre szovjet fegyvervásárlásokra költötték a segélyeket, amely rövid úton az orosz állami bankban kötött ki. A Szovjetunió vezetői a maguk részesedését nagy valószínűség szerint nem a szovjet állami bank útján realizálták, hanem egymás között felosztották. Legalább is ezt sejteti, hogy a különös sarcot a magyar kormány nem a szokásos banki átutalással juttatta el Moszkvába, hanem magas rangú pártfunkcionáriusok, kormánytagok személyi poggyászként vitték ki. Erről Sugár András, kitűnő moszkvai sajtótudósító révén szerezhetett a magyar nagyközönség tudomást a kilencvenes évek elején a Magyar Televízió egyik adásában."


Téma: Medgyessy szerint kormányozhatatlan lesz az ország?
Konkoly
2002. augusztus 12. 16:16 | Sorszám: 12
Szerintem nem gumicsont ez,hiszen ez a probléma már rögtön a választások után és kormány alakítás előtt feljött. Konkrétan, hogy a FIDESZ az elért eredményekkel nem tud kormányt alakítani,mert rögtön leszavaznák,míg az MSZP az SZDSZ-el karöltve alakíthat ugyan kormányt,de az uniós csatlakozáshoz szükséges 2/3-os törvények idején megbuktathatók lesznek !

Téma: Megint MSZP, megint elszabdulaz inflacio ?
Konkoly
2002. november 13. 14:45 | Sorszám: 13
Miért kételkedsz egy Szamuelly unoka szavában ?
Konkoly
2002. november 13. 14:42 | Sorszám: 11
A PéterKÉM egy életen át nem tudott megtanulni magyarúl beszélni,hát akkor mit vártok még tőle ?

Még ott is galiba támadt,ahol csak írnia kelett,-lásd az ügynök jelentéseket - hiszen hozzáértő becsületes embereknek tette tönkre a karrierjét.

Ez az emberke csak ártani tud,higyjétek már el !

Konkoly
2002. november 13. 02:57 | Sorszám: 3
Helyesen " ,akkor sem fognak érteni,"
Konkoly
2002. november 13. 02:56 | Sorszám: 2
Én nem igen csodálkozom ezen,hiszen akik nem értettek a gazdasághoz kommunista korukban,akkor fognak érteni,ha szocialistának hazudják magukat !

Ez a gárda aki vezetésre került,már egyszer összehozott 30 milliárd dollárnyi adósságot,most majd meglátjuk mennyit fog !


Téma: Ki lesz tehát a köztársasági elnök?
Konkoly
2005. június 03. 18:21 | Sorszám: 346
Pontosan erre gondoltam én is !
Konkoly
2005. június 03. 18:01 | Sorszám: 340
Látszólag nem ide tartozik,de talán mégis !

Kertet neveztek el Szili Katalinról Jeruzsálemben

Konkoly
2005. június 03. 17:35 | Sorszám: 335
Kár ebből ekkora problémát csinálni,a becsületesek bizonyára felmutatják majd a szavazólapot.

Azokkal viszont akik nem teszik ezt,legyenek rossz- vagy jó szándékuak, nincs mit kezdeni, hiszen bármikor mondhatja fel akartam mutatni,de sajnos a megfelelő pillnatban kiment a fejemből.

És ez lehet igaz,de hazugság is. Mi szerint döntöd el,hogy éppen miről van szó ? Az hogy szimpatikus-e az ipse vagy sem, nem elég !

Konkoly
2005. június 03. 14:31 | Sorszám: 329
Felcsaptál Mercurius fullajtárjává és átvetted impertinens stílusát ? Aztán meg majd csodaálkozol,ha melegebb éghajlatra küldenek !
Konkoly
2005. június 02. 22:58 | Sorszám: 315
Ennek némileg ellen mond az a hír,amit Terra tett fel Boross Péterrel kapcsolatban.Szóvalmegy a nagy mutatvány,ami várható is ilyen esteben.

Minden esetre,a képviselőknek nincs megtiltva hogy felmutassák a szavazó lapot.

Akik becsületesek közzülük élni is fognak vele !

Konkoly
2005. június 02. 22:33 | Sorszám: 312
"Boross Péter kikelt magából és kijelentette, hogy a szavazatok felmutatása ostobaság. Kijelentette, hogy ők Sólyomra fognak szavazni és ebben ne kételkedjen senki."


Akkor már ebből biztosan lehet tudni,hogy korcsmáros úrék,Ibolykával karöltve Szili fognak szavazni !

Olyan határozat viszont nem volt,hogy aki akarja,az nem mutathatja fel a szavazólapot,mert olyan határozatot nem is hozhatnak !

Konkoly
2005. június 02. 17:56 | Sorszám: 293
Azért pici pofám,mert az a forrás is van annyira hiteles mint a többi !

Az hogy egyeseknek nem tetszik a tartalma,a végtelenségig mellékes,és a lényegen semmit sem változtat !

Esetleg ha nyitsz magadnak a saját pénzedből egy fórumot,ott előállhatsz "tetszik,nem tetszik " igényekkel.

De amig ez a fórum az adófizetők pénzéből üzemel,addig bárki kifejtheti a véleményét,beidézheti azt amit fontosnak,vagy érdekesnek tart !

Konkoly
2005. június 02. 16:38 | Sorszám: 286
Ha Rácz-ra vonatkozó közvélemény kutatásokról akarsz hallani keresd az MVSZ.Számomra vannak ők is olyan hitelesek,mint azok akik egy olyan személyt ajánlanak KE-nek,aki kimesterkedte a kommunista tömeggyilkosok fdelmentését,akiről az is tudott hogy másik ügyben meg hivatali túlkapásokat követett el,a magyarság róvására.
Konkoly
2005. június 02. 16:25 | Sorszám: 282
Az egész probléma onnan jön,hogy a Fidesz jelöltje nem való ebbe a funkcióba.Nevetséges köztársasági elnöknek javasolni valakit akinek megkérdőjelezhető a lojalitása a magyarsághoz.
Konkoly
2005. június 02. 15:02 | Sorszám: 275
Minden gyanusítgatásnak,találgatásnak elejét lehetne venni egy nyílt szavazással.Ha nem merik vállalni,akkor egészen biztos készülnek valami gyalázatosságra !

Gyanús nekem ez a nagy csete-paté,acsarkodás.Meglehet réges-régen megegyeztek már a színfalak mögött !

Konkoly
2005. június 02. 14:57 | Sorszám: 274
Akkor nézzél a lyukba !
Konkoly
2005. június 02. 14:51 | Sorszám: 271
Nem ott válasszák,az csak egy kiváncsiskodó szavazás.

Ami az egészből a lényeg,hogy az ez !

"Annak ellenére, hogy minden közvéleménykutatásban, amelyen neve szerepelt, nagy elõnnyel lett elsõ, a pártok nem tették lehetõvé, hogy õ is hivatalos jelöltté váljék."

Hát ennyit a mi senkiházi pártjainkról,politikusainkról !


S akkor majd csodálkoznak,hogy nem mennek majd el az emberek szavazni ! Ezekre ? Egy frászkarikát !

Konkoly
2005. június 02. 13:39 | Sorszám: 267
Levél az MVSZ Tisztségviselõihez, Tagjaihoz és Pártoló Tagjaihoz

Szeretett Sorstársaim!

Kedves Magyar Testvéreim!

A Magyarok Világszövetségének Küldöttgyûlése Rácz Sándort, az 1956-os Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökét, Szövetségünk tiszteletbeli elnökét ajánlotta a Magyar Köztársaság elnöki tisztségére.

Annak ellenére, hogy minden közvéleménykutatásban, amelyen neve szerepelt, nagy elõnnyel lett elsõ, a pártok nem tették lehetõvé, hogy õ is hivatalos jelöltté váljék.

Ebben a helyzetben egyet tehetünk: felmutatjuk, hogy milyen nagy különbség van a pártok önös gondolkodása és a magyar társadalom igénye között.

A http://kettosallampolgarsag.hu

címû honlapon szavazás kezdõdött, melyen immár csupán három név szerepel. Annak a három személynek a neve, akiket legalább egy országgyûlési képviselõ jelölt:

Rácz Sándor, Sólyom László és Szili Katalin.

Felhívom az MVSZ minden tisztségviselõjét, tagját és pártólóját, hogy szavazzon Rácz Sándorra!

Ugynakkor kérlek Benneteket, továbbítsátok ezt a felhívást a birtokotokban levõ elektronikus levélcímekre, és biztassátok ismerõseiteket a szavazásra!

Szavazzunk tehát!

Patrubány Miklós
Buadpest-Kolozsvár, 2005. május 31-én

Konkoly
2005. június 01. 13:38 | Sorszám: 238
Hihetetlen,hogy nem tudná a fórum esze azt,hogy ha kinyissa a cikket,akkor automatikusan megjelenik a lap is amelyről az idézet való ?

Ok,szabad ember vagy ez a véleményed a lapról,de elfeledted ugyanezt kifejteni a cikkben felhozott a Sólyom elvtárs vezette bizottság túlkapásairól,az elkövetett törvénysértéséről !

Konkoly
2005. június 01. 02:11 | Sorszám: 226
Egy kis horizont szélesítés,hogy hogyan is értelmezi,értelmezte Sólyom László a jogállamot !

A teljes cikk itt olvasható.Sólyom László, az Aranyvonat és a jogállam(?)

Pár sor a cikkből:

Idézet:
A köztársasági elnökjelöltek sorában a jobboldal lehetséges jelöltjeként emlegetett Sólyom László mellett felhozott legfőbb érvek alkotmányjogi jártasságát és a jogállam melletti elkötelezettségét emelik ki.Az Alkotmánybíróság első elnökét, Sólyom Lászlót hivatali ténykedése idején azonban sokan bírálták. A legtöbb bírálat aktivizmusáért érte, amit a bírálók hatásköri túllépésként értékeltek. Az elnöki tisztségből történt távozása után készített nagyinterjúban /Mihalicz Csilla - Interjú Sólyom Lászlóval, az alkotmánybíróság volt elnökével/ ugyan tagadja a hatáskör túllépését, de közvetve mégis elismeri azt: a zsidó vagyon /Aranyvonat/ tárgyában az Alkotmánybíróság "hatalmas nyomozást folytatva" járt el, nyilatkozza Sólyom László.
Ezzel szemben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. nem ruházza fel nyomozási hatáskörrel a testületet.
Az élet úgy hozta, hogy a Sólyom László által pozitív példaként felhozott ügyben azóta /1993/ Magyarországon kívül is folytattak vizsgálatokat, amelyek sok ponton más eredményre jutottak, mint az általa vezetett Alkotmánybíróság. A floridai /USA/ bíróságon 2001-től napjainkig zajlik az "Aranyvonat per", amelyben az Amerikai Egyesült Államok, mint alperes védekezik egykori magyarországi holocaust-túlélők – mint felperesek – követeléseivel szemben. Mindkét fél csatasorba állított egy-egy nemzetközi tekintélyű Aranyvonat-szakértőt: a felperesek Kenneth D. Alford-ot, The Spoils of World War II. /1994/ című könyv szerzőjét, az alperes Ronlad W. Zweig-et, Az Aranyvonat /2004/ című könyv szerzőjét. Az amerikai perben felhasznált könyveik sok ponton cáfolják a Sólyom László vezette testület, hatáskört túllépő nyomozásának eredményeit. Ebből az a tanulság fogalmazódik meg, hogy a hatáskör túllépése nem csak törvénysértő, hanem káros is lehet.

Konkoly
2005. május 31. 22:25 | Sorszám: 224
S közben álmában megjelent neki is az Isten,- akárcsak sz.h. Bush-nak - s felkérte álljon ki,illetve agitáljon, a muszlinok kiírásért indított háború mellett !
Konkoly
2005. május 31. 22:18 | Sorszám: 222
Tempora mutantur et nos mutamur in illis !
Konkoly
2005. május 31. 21:58 | Sorszám: 216
Szeretem az olyan párt katonákat,akiket nem érdekel semmi más csak az eléjük kitűzött,nekik megadott cél.Akik aztán érvük fogytán,elkezdenek személyeskedni.

Nem tudom ugyan hogy volt a te családodban,és nem is érdekel,az én családomnak sajnos nem adotott meg hogy otthol maradjon,úgyanis elcsatolták Magyarországtól azt a részt,s Románia soha sem lett otthonuk.

Amikor aztán a nyolcvanas években olyan lett a politikai helyzet,hogy menekülnünk kellett Romániából,mert bebörtönzésre,kiírtásra ítéltettünk,akkor Ausztrália,Kanada,az USA s nem Magyarország voltak azok az országok amelyek befogadtak bennünket erdélyiek.

S képzeld itt,ezek a hülyék még leoláházni sem szoktak bennünket,nem féltik tőlünk a kórházi ágyaikat,a munkahelyeiket sem,és még állampolgárságra is méltónak találnak.

Nem úgy mint a magyarországiak,akik egy millió kivételével - tisztelet nekik ! - kiszavaztak bennünket a nemzetből ! Sőt kiszavaznának ma is,mint ahogyan azt a tegnapi országgyülési szavazás is bizonyítja,ahol az "az állampolgársági törvény módosítását célzó javaslatról " volt szó,s a 386 képviselőből 55 fő távol maradt a szavazástól. A módosító javaslatra aztán 21 képviselő szavazott igennel, 182 nemmel és 128 fő tartózkodott az egyértelmű véleménynyilvánítástól. Az MSZP-től 6 igen és 164 nem, a Fidesztől 3 igen és 124 tartózkodás, az SZDSZ-től 18 nem, az MDF-től 6 igen, a függetlenektől 6 igen és 4 tartózkodás érkezett.

Leírom a nevük mert megérdemlik,a toöbbi szét alakkal ellentétben. A külhoni ügyét: Balogh József, Dr. Bóth János, Dr. Gedei József, Horváth Csaba, Dr. Ipkovich György és Vadász István az MSZP-ből; Dr. Balsai István, Homa János és Dr. Mikes Éva a Fideszből; Dr. Csáky András, Dr. Csapody Miklós, Dr. Gémesi György, Herényi Károly, Pettkó András és Sisák Imre az MDF-ből; Balogh Gyula, Dr. Boros Imre, Ékes József, Lezsák Sándor és a Vas megyei Németh Zsolt a függetlenek támogatták !

Konkoly
2005. május 31. 19:38 | Sorszám: 193
Ne tessék már dramatizálni,személyes irányba tereleni a beszélgetést.Ha a te családod szó nélkül lenyelte is ezt a gyalázatot,más családokban -mondjuk az enyémben sem - nem így történt,és még a szent család kedvéért sem fogok hallgatni,amikor az az ember kerül(het) K.E pozicióba,aki ebben a cirkuszi mutatványban,ebben a tömeggyilkos mentésben bűvészkedett !

Mert akinek egy cseppnyi jogi ismeretsége van,az tudja, hogy a törvényeket úgy lehet csűrni csavarni,ahogyan az a bíró urak,vagy a bíró elvtársak akarják.

Ugyan ez áll a(z) (AB)bírói határozatokra is. Ha netán-tán más összeállítású lett volna a csapat akkor,mese nélkül átmegy a törvény,de nem ment át, főleg úgy ha arról az elnök is gondoskodott.

Konkoly
2005. május 31. 18:50 | Sorszám: 189
Ezen nincs mit csodálkozni.A cigány is maga lovát dícséri ! - tartják.
Konkoly
2005. május 31. 18:41 | Sorszám: 188
Ja igen értem ! Más érdekei érdekei százszor előbb valók a magyar érdekeknél !

Érdekes módon szlovákok,csehek,románok,stb,stb nem így van ez.Náluk úgy látszik nem internacionalista,hanem nemzeti érzelmű politikusok,jogászok,bírók,stb vannak !

De semmit sem számít.Ha egy tömeggyilkos pufajkás lehetett Magyarország miniszterelnöke,akkor a nekik dolgozó volt alkotmánybíró meg lehet köztársaság elnök !

Konkoly
2005. május 31. 18:08 | Sorszám: 184
Úgy látom vicces kedvedbe vagy ma ! Mikor és ki hallgatta meg a magyar polgárok véleményét,mert megkérdezni azt tudom hogy senki.

A vezető réteg,a politikusok rosszindulatú trehányságát,szándékos nem cselekvését pedig a társadalomra kenni enyhény szólva is gyomor felfordító. Éppen olyan primitívség,mint amikor az elbaltázott 2002-es választási kudarc után, "panel prolikat " emlegettek,ahelyett hogy kiseperték volna a pártból a csalókat,senkiháziakat !

Konkoly
2005. május 31. 18:00 | Sorszám: 183
Ne mosolyogtass ezzel a zölddel ! Mindenki tudja Európa szerte s a világon,hogy kikhez is tartoznak valójában !

Ha pediglen a jogállamiság valóban olyan fontos lenne számára,akkor már régen(hangosan tiltakozva) kilépett volna minden de főleg bírói funkciójából,mert Magyarország nincs igazságosság, és még véletlenül sem jog állam !

Konkoly
2005. május 31. 17:55 | Sorszám: 181
Nincs mit megértsek sem egy kommunista bérencen,sem azokon akik ezt simlis alakot rá akarják a magyarokra erőltetni köztársaság elnökként.

Képzeld el hogy mit érzett több millió magyar család, - akik évtizedekig hittek hogy lesz egyszer elszámolás, felelőségre vonás,fizetni kell a kommunista bűnökért, a tömeggyilkosságokért, megölt családtagjaikért,s ez a minden hájjal megkent bíró és csapata addig csürte csavarta a dolgokat,amig felmentette a felelőségre vonástól a gyilkosokat.

Kutyából nem lesz szalonna,tartják,ugyan ezt fogja csinálni majd köztársaság elnökként is,azokat a törvényeket amik bizonyos csoportérdeknek kedveznek, átengedi,a többi meg csűri csavarja majd.

S nem a csűrt-csavartokkal van a gond,hanem azzokkal amikkel bebotonozzák majd a turpiságot,csalást,stb.

Konkoly
2005. május 31. 17:16 | Sorszám: 171
Éljen tehát Sólyom elvtárs,aki megmentette a felőlőségre vonás elől a tömeggyilkos kommunistákat.

Különben is csak magyarokat gyilkoltak le,az meg kit érdekel !? A volt kiszes gárdát úgy nézem cseppet sem !

Konkoly
2005. május 30. 16:54 | Sorszám: 116
Kifogást mindere lehet találni.Már az is magáért beszél,ha valaki egy tódott-fódott,semmire sem való (a szovjetektől ránd maradt )komcsi alkotmányra hivatkozik, s az igazságot,az igazságtételt igazitja a rosszhoz,s nem fordítva.

Nem szeretem a trágár szavakat,úgy hogy nem írom le a véleményemet az ilyen emberről,és azokról sem akik egy ilyen alakból K.E.-nököt akarnak !

Konkoly
2005. május 30. 16:07 | Sorszám: 114
Mindenesetre "üdvözlendő" dolog,hogy olyan jelöltet támogat a köztársasági elnöki pozicióba a Fidesz,aki az Alkotmány Bíróság vezetőjeként megsemmisítette azt a törvényt,amelyik a volt 56-os tömeggyilkos bitangokat(a sortüzek elrendelőit) akarta felelőségre vonni !

Téma: IRAK. Újabb USA aggresszió?
Konkoly
2003. február 17. 23:49 | Sorszám: 260
A fene egye meg,az a hülye Oszama,már megint nem angolul nyilatkozott,a tolmács meg éppen a Mc Donalds-ban volt !

A közönség félrevezetése

Oszama holtan akarja látni Szaddámot. Colin Powell pedig bombát dobott be kongresszusi meghallgatása során. Értesült, mondta, egy később nyilvánosságra kerülő üzenetről, melyet Oszama bin Laden fog elmondani, és amely bizonyíték az ő és Irak kapcsolatára.
A Fehér Ház annyira kíván már valami bizonyítékot e két ember kapcsolatáról, hogy nem volt türelme elolvasni az üzenet tartalmát, vagy megvárni annak tisztességes fordítását.
A bin Laden üzenet kifejezi szolidaritását az iraki nép iránt, tanácsolja, hogy legyenek rendületlenek az invázió során, és kijelenti: Szaddám és segítői nem fontosak. "Nem lényeges, hogy Szaddám és kormánya eltűnik," mondta a bin Ladennek vélt ember. "Ez a háború ellenetek, muzulmánok ellen folyik. Fognotok kell a fegyvert, és meg kell védjétek magatokat".
Az USA hivatalnokok rögtön kijelentették, hogy az üzenet egyenes bizonyítéka a kapcsolatnak. A média ugyanezt hangoztatta, mielőtt egyáltalán hozta volna az üzenetet, vagy annak fordítását. "Tagadhatatlanul köti az al-Kaidát Irakhoz," - mondja egyik CNN-es.
És ezután jött a meglepetés: bin Laden hitetlennek nevezte Szaddámot. Szocialistának véli Szaddámot és kimondja, hogy "a szocialisták és kommunisták hitetlenek", így Szaddám nem iszlám hívő, hűtlen. Érdemes itt megjegyezni, hogy az iraki kormány világi, kvázi-szocialista kormány. Semmiesetre sem iszlámista.
Walid Phares, az arabul beszélő MSNBC elemző véleménye szerint az üzenet aláaknázza Szaddám rezsimjét: "Oszama nem törődik Szaddámmal, valójában megvárhatja annak bukását. Mintha ő akarná ellátni Irakot egy másik ideológiával. Mert szerinte a szocializmust nem lehet az iszlámmal társítani."
"Az ő vére halál." Ez áll az üzenetben. Szaddámról szólva kijelenti, hogy a gyilkost, vagy zsarnokot szabad legálisan megölni. Az üzenet arról is szól, hogy meg kell dönteni az Amerikát támogató Nigéria, Marokkó, Jordánia és Szaúd-Arábia kormányát.
Mindezen tények után hogyan volt képes az USA kormány kapcsolatról beszélni? E kérdés előtt elképedve állnak az elemzők.
Kenneth Pollack CNN elemző és terrorizmus elleni szakértő elmondja, hogy Oszama bin Laden már többször próbálta meggyőzni és a maga ügye mellé állítani az irakiakat, Szaddám ellen. Már 1996-ban is kifejezte utálatát a Ba'ath rezsim iránt.
Peter Bergen terrorizmus tanácsadó a CNN-nél. Ő is azt mondta, a mai rádióüzenet szerinte sem erősíti Szaddámot.
Az USA hivatalos emberei mégis fenntartják, hogy ez számukra bizonyíték. De az embereknek tudniuk kell, hogy ők csak részleteket láthatnak a 16 perces anyagból, amely egyébként nem csak Irakról szól. Vallási, erkölcsi tanácsokat is tartalmaz: Tartózkodjunk az alkoholtól, a tiltott nemi élettől, tiszteljük szüleinket, stb. Persze ez az üzenet nem fog könnyen megélni bizonyítékként Európában és a Közel-Keleten. Az USA kétségbeesett kísérletének fogják tartani, miután leckét kapott úgy a NATO-tól, mint az ENSZ-től.
Frank Gardner, a BBC biztonsági levelezője mondja: "A szalagon hallható nyilatkozat támogatta Irakot, de semmi esetre sem bizonyítja az al-Kaida és az iraki vezetőség közötti kapcsolatot."Mulasztás miatt az amerikaiak a szalagnak egy félig cenzúrázott és féligsült változatát kapják
Miközben az USA hivatalosan megállapította, hogy tényleg Oszama bin Laden beszél a szalagon, senkit sem zavart az a tény, hogy az ember, akit Bush elnök "élve, vagy holtan", de markába akart kapni, nagyon is él, és veszélyes lehet.

antiwar.com, YellowTimes.org

Konkoly
2003. január 31. 23:42 | Sorszám: 208
"Civilek a Békéért" nyilatkozata

A "Civilek a Békéért" mozgalom tiltakozása a magyar miniszterelnök amerikai agressziót támogató nyilatkozata ellen .

A 8 európai kormányfő nyilatkozata kapcsán a "Civilek a Békéért" mozgalom értetlenül és felháborodással fogadta, hogy egy magát baloldalinak nevező miniszterelnök, Medgyessy Péter, a Tony Blair vezette háborúpárti kormányok mellé állva kritikátlanul és aktívan támogatja az Egyesült Államok Irak-ellen készülő katonai akcióját. A "baloldalinak" nevezett miniszterelnök figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a magyar társadalom kétharmada, beleértve a baloldalt is, még ENSZ-felhatalmazás mellett is ellenzi az Irak elleni háborút.

Az olajpiacok felosztásáért folyó amerikai-brit háborús politika támogatása ellentétes az Európai Unióban általánosan elfogadott (és az Európa Parlament által is megszavazott) állásponttal, amely elveti a megelőző a katonai csapást. Európai jobbik énje, melyhez a "Civilek a Békéért" szervezetei szerint Magyarországnak is tartoznia kellene, pontosan látja, hogy az USA kormánya által tervezett háború nem a terrorizmus elleni harc része, hanem az olajtársaságok és a hadiipar érdekeit szolgálja, miközben a Közel-Keleten, Dél-Kelet-Ázsia és Afrika sok országában a terroristák szeptember 11. szellemében folytatják terrorista akcióikat. A "Civilek a Békéért", az összeurópai, sőt az USA-ra és ázsiai országok sorára is kiterjedő nemzetközi iraki háború ellenes mozgalom részeként leszögezi, hogy az iraki diktatúra valamint a terrorizmus felszámolása csakis gazdasági, politikai és diplomáciai eszközökkel történhet, nem pedig az USA uralkodó elitjének kezében összpontosuló katonai erőfölénnyel való visszaéléssel. Az Irak elleni háború az iszlám terrorizmus radikalizálását segíti elő, miközben az iraki kormány bűneiben nem vétkes iraki civilek százezreinek további szenvedését, halálát okozhatja.

Mindehhez Magyarországnak semmi köze! A magyar kormány kövesse választási kampányában meghirdetett békés külpolitikáját! A tervezett iraki háború nem NATO akció! A szövetségi elkötelezettség egyébként sem jelenthet csatlós politikát!

A "Civilek a békéért" mozgalom a háborúellenes tiltakozás kifejezése érdekében felhívja a magyar társadalom békeszerető, a humanizmus, az antirasszizmus, az erőszakmentesség iránt elkötelezett erőit, hogy február 15-én, szombaton 14,30-kor a Liszt Ferenc téren gyülekezve, a Kossuth térre sétálva békés demonstrációval fejezze ki eltökéltségét a béke mellett és szolidaritását a többszörösen kiszolgáltatott iraki néppel.

(OS)
http://gondola.hu/cikk.php?szal=19397

Konkoly
2003. január 26. 21:51 | Sorszám: 196
Nyugodj meg kedves Amice !

Amerika önkéntesen lett a világ csendőre,sőt erőszakkal !

Mindenki csak nyerne azzal,ha elkotródnának,ha nem zsarolnának tovább,s ők is nyugodtabban élhetnének,ha békén hagynák a világ eseményeit,hogy a természetes folyamat szerint történjenek a dolgok,nem ahogy azt ők szeretnék,s nem úgy mint id. George Bush mondta a győzelem után 1991-ben,

"Mostantól kezdve a világ meglátja, hogy amit mi mondunk, az úgy is lesz."

vagy ahogy azt a kedves,de szerintem cseppet sem okos fia:

"az USA nem fog habozni ellenségei ellen megelőző támadás indításában, még nemzetközi ellenzés esetében sem, és soha többé meg nem engedi, hogy katonai felsőbbségét bárki is veszélyeztesse."

Amiben az is benne van,hogyha nem tetszik neki a németek vagy a franciák viselkedése,akkor megtámadják akár őket is.

Úgyhogy hagyjuk a jövőt Amice, akkor amikor még itt sötétlik a fejünk felett a(z) (USA készítette) korom fekete felhő !

Konkoly
2003. január 25. 23:01 | Sorszám: 191
"Az Atomic Scientists című folyóirat 1991. májusi füzete így részletezi a 456 kilós CBU-87/B bombát, amely az amerikai légierő hivatalnokai szerint a legkedveltebb fegyver volt.

"Ez az összetett-hatású bomba 202 bombácskát szállít... Mindegyik 1.6 kg-os bombácska hármas hatású: repeszgránát külső köpeny a halálos személyellenes szilánkok széleskörű szétszórására, tankelhárító második robbanófej és cirkónium tűzgyújtókorong. Egyetlen B-52-es bombázó 40 ilyen csoportos bombát képes szállítani 8,080 bombácskával.

Elméletileg, egy B-52-es közel 150 millió négyzetméternyi területet képes szőnyegbombázni. A 28 B-52-es, amely a jelentések szerint, január 30-án 470 tonna robbanóanyagot dobott az iraki katonaságra, 4100 négyzetkilométernyi területet tudott volna megsemmisíteni."

Konkoly
2003. január 25. 23:00 | Sorszám: 190
"A leggyakoribb becslés szerint az amerikaiak 1991-ben megöltek 100 ezer irakit. Öböl "háborúnak" hívjuk, de ez furcsa értelmezés, amikor az irakiak összesen 111 amerikait öltek meg. Negyvenkét nap leforgása alatt az amerikaiak 88 ezer tonna bombát dobtak az iraki népre.
Konkoly
2003. január 25. 17:16 | Sorszám: 189
(Hazánkért, 2003. január)

"Amerika-ellenes vagyok!"

Richard Logan tanár úr írását közöljük magyar fordításban, aki pszichológiát tanít a kanadai
John Abbott College nevű főiskolán. Forrás: Montreal Gazette, 2002. december 8.

Richard Logan

A génjeinkbe épített törzsi álszentség megakadályoz bennünket abban, hogy észrevegyük az Egyesült Államok egész világgal szembeni sajnálatos viselkedésének kemény tényeit. Bevallom, amerika-ellenes vagyok. Minden bizonnyal nem vagyok az amerikai nép ellen, sem az amerikai társadalom ellen. Amerika-ellenes vagyok, amikor Amerika viselkedéséről van szó a világgal szemben.

Lássuk csak, Amerika mit ártott Irak népének. A leggyakoribb becslés szerint az amerikaiak 1991-ben megöltek 100 ezer irakit. Öböl "háborúnak" hívjuk, de ez furcsa értelmezés, amikor az irakiak összesen 111 amerikait öltek meg. Negyvenkét nap leforgása alatt az amerikaiak 88 ezer tonna bombát dobtak az iraki népre. Ebben az angolok is segítettek nekik, s mivel Angliából vándoroltam be [Kanadába], így Anglia-ellenes is vagyok.

Kényelmes a mérgező-gázra gondolni, amikor "tömegpusztító fegyverekről" van szó, mivel ez azon kevés fegyver közé tartozik, amelyeket a szegényebb nemzetek is elő tudnak állítani. Ám nehéz megérteni, miért rosszabb a mérgező-gáz azoknál a fegyvereknél, amelyekkel az amerikaiak gyilkolták az irakiakat. Az amerikai bombáknak csak 7%-a volt technikailag fejlett "tiszta" bomba, amelyeket a televízión is láttunk. A többiek sokkal piszkosabbak, és sok volt közöttük, amelyek a lehető legnagyobb számú ember megölésére voltak szánva. Ezek közül a leggyakrabban használt volt a csoportosbomba.

Az Atomic Scientists című folyóirat 1991. májusi füzete így részletezi a 456 kilós CBU-87/B bombát, amely az amerikai légierő hivatalnokai szerint a legkedveltebb fegyver volt.

"Ez az összetett-hatású bomba 202 bombácskát szállít... Mindegyik 1.6 kg-os bombácska hármas hatású: repeszgránát külső köpeny a halálos személyellenes szilánkok széleskörű szétszórására, tankelhárító második robbanófej és cirkónium tűzgyújtókorong. Egyetlen B-52-es bombázó 40 ilyen csoportos bombát képes szállítani 8,080 bombácskával.

Elméletileg, egy B-52-es közel 150 millió négyzetméternyi területet képes szőnyegbombázni. A 28 B-52-es, amely a jelentések szerint, január 30-án 470 tonna robbanóanyagot dobott az iraki katonaságra, 4100 négyzetkilométernyi területet tudott volna megsemmisíteni."

Szintén használt személyellenes fegyver az üzemanyag-levegő lövedék volt, amely erősen illékony gőzöket bocsájt ki, majd felrobbantva azt, kis atombombához hasonló légnyomást kelt.

A napalm-bombát, a Vietnámban széleskörűen használt fegyvert is használták az Öbölháborúban. Még az 1990 óta használt szankciók is nevezhetők "tömegirtó fegyvereknek". Az UNICEF felmérése szerint, amely szerte Irakban 40 ezer találomra kiválasztott családra volt alapozva 1999-ben, a szankciók, egybevetve Irak energia forrásainak, hídainak, víztisztító állomásainak, szennylevezetőinek szándékos lerombolásával, körülbelül félmillió iraki gyermek halálát eredményezték. A felmérésből kiderült, hogy mind a gyermekhalandóság, mind az 5 éven aluli gyermekek elhalálozása az 1990-es években a korábbi évtized kétszeresére emelkedett. Ez másik félmillió halálesetet jelent.

Ha az amerikaiak és angolok nem ellenzik, az ENSZ már régen megszüntette volna a szankciókat. Hogyne lenne bárki ilyen tömeggyilkosság és rombolás ellen? Nem az a meglepő, hogy Amerikát ezért sokan kritizálják, hanem az, hogy oly kevesen vannak a kritikusok. A válasz törzsi álszenti mivoltunkban keresendő: bele van génjeinkbe égetve a mi – ellenük beállítottság.

Könnyű a sajtóirodáknak az Irak elleni támadást eladni, mint erkölcsi hadjáratot, hogy a világot megszabadítsuk a gonosztól. Ugyanakkor sokkal nehezebb tényeket közölni a igazi világ szövődményeiről. Szaddám Husszein nyilvánvalóan gonosz, de ez nem lehet az igazi ok Irak megtámadására, hiszen Amerika hosszú idők óta támogatja - például - Közép-Amerika katonai önkényuralkodóit, akik saját népeiket öldökölték az 1980-as években.

Az USA pénzelte, fegyverezte és képezte ki őket: Guatemalában körülbelül 200 ezer halt meg, El Salvadorban 80 ezer. Megszabadítani a világot a néhány kezdetleges fegyvertől, amely Iraknak megmaradt, sem lehet az igazi ok. A CIA szerint a világon van talán húsz állam, amelynek már van kémiai vagy biológiai fegyvere, vagy azok megszerzésén fáradozik. Nyolc államnak máris vannak sokkal nagyobb méretű atomfegyvereik, mint bármi, amit Irak elő képes állítani. És Amerikának vannak a világon a legnagyobb és legfejlettebb atomfegyverei.

Egyébként úgy néz ki, hogy Amerika és Anglia megtámadják Irakot akkor is, ha az ENSZ-megfigyelők nem találnak tömegpusztító fegyverre utaló bizonyítékot.

Az igazi ok: nyersolaj!

Ezt ma kimondani Amerika-ellenességnek számít. Pedig, egyáltalán nem az. 1991-ben Amerika és Anglia elvégezte a piszkos munkát az olajszomjas ipari világ érdekében, és mi mindannyian belenyugodtunk, Kanadát beleértve. Ezért öngyűlölőknek kellene lennünk. Viszont, a háború nem CSAK olajért volt, mint id. George Bush mondta a győzelem után 1991-ben,

"Mostantól kezdve a világ meglátja, hogy amit mi mondunk, az úgy is lesz."

Fenyegetésének hitelességét megtartani központi témája az amerikai külpolitikának. A fia G.W.Bush elnök még kerekebb. 2002. szeptember 12-én, az ENSZ-hez intézett beszédében kijelentette, hogy Amerika megtámadja Irakot, ha úgy akarja, ENSZ jóváhagyással, vagy anélkül. És a Kongresszushoz benyújtott National Security Strategy (nemzetbiztonsági stratégia) jelentésben kifejtette, hogy ez nem csak Irakra vonatkozik. A jelentés kimondta:

"az USA nem fog habozni ellenségei ellen megelőző támadás indításában, még nemzetközi ellenzés esetében sem, és soha többé meg nem engedi, hogy katonai felsőbbségét bárki is veszélyeztesse."

Nemcsak katonai téren szándékozik az Egyesült Államok egyoldalúan cselekedni. Nem írta alá az 1997-es földiakna tiltó szerződést, az 1999-es átfogó kísérletezési tilalomszerződést és a 2000-es gyermekkatona jegyzőkönyvet. [Mind nemzetközi megállapodás! – vj]. Visszalépett az 1972-es ballisztikus rakéta elleni szerződéstől, kivétette magát a kémiai fegyverek szerződésének vizsgálatai alól, visszautasította az 1990-es évek során kidolgozott biológiai fegyverek protokollját és megakadályozta az ENSZ kézifegyverekre vonatkozó tervét. Úgyszintén elhatározta, hogy "többé nem támogatja" az atom-nemterjesztési szerződés azon kitételét, amely az atomhatalmak saját lefegyverkezésükre irányuló tervével foglalkozik. Az idén kijelentette, hogy visszavonja Clinton elnök aláírását, amelyet 2000-ben az új nemzetközi büntető bírósági szerződésre adott. És, természetesen, nem hajlandó résztvenni a globális felmelegedésről szóló Kyoto-protokollban.

Törzsi természetünktől fogva, egyetlen nemzetet sem lehet megbízni azzal, hogy a világ ura legyen. Bármely egyedüli törzs előbb-utóbb saját érdekei szerint és nem a közjó érdekében fog tevékenykedni, szándékait erkölcsi hadjárat leple alá rejtve. Amit sokan legbosszantóbbnak találnak az amerikaiakat illetőleg, az álszentségességük. De ez nem az ő hibájuk. Hírközlő szerveik elszigetelik őket az igazi világtól és csak a saját kormányuk mondókáját közlik velük. Nem kapják meg a tényekre alapozott elemzést, amellyel átláthatnának kormányuk mondókáján.

Ha a kanadaiak el akarják kerülni, hogy ugyanazon valószínűtlenségi buborék hatása alá kerüljenek, saját hírközlő szerveinknek kell szolgálniuk a szükséges tényekkel. Amerika-ellenességgel vádolni azokat, akik a tények feltárásával foglalkoznak, csak tovább terjeszti a problémát: azok kiközösítése, akik eltérnek a megszokottól, szintén a törzsi ösztönöknek felel meg.

Fordította: Vasas J. János
http://pages.total.net/~jtoth/03jan10.html

Konkoly
2002. december 27. 17:49 | Sorszám: 156
Püspökök kemény háborúellenes üzenete Blairhez

A vezető püspökök Karácsonykor az iraki háború ellen imádkoztak olyan üzenetekkel, melyek nyílt kihívások Blair és kormánya ellen.
Bath és Wells püspöke, főtisztelendő Peter Price Karácsony estéjén ezt mondta a híveknek: "Az élet szentsége minden háborút és erőszakot kizár. Olyan világlátás kell bennünket vezessen, amelyben a nemzetek nem erőszakkal oldják meg ellentéteiket."
A főtisztelendő Richard Lewis, Szent Edmundsbury és Ipswich püspöke pedig
Karácsonyi üzenetében óvott a szeptember 11-e miatti bosszúvágytól.
"Mindannyiunk számára az a kérdés, hogy engedünk-e a bosszú térdre kényszerítő igényének, vagy pedig megszólítjuk az igazság és béke lényegi kérdéseit. Nem engedhetjük meg, hogy a bosszú kapcsolatainkat befolyásolja..."
A The Independent vasárnap megkereste az Angol Egyháznak mind a 44 püspökét. Ott bukkantak fel e kemény sorok. Harmincnégyen válaszoltak a kérdésekre. Ezek közül heten mondták, hogy feltétlenül ellenzik a háborút.
Huszonöt püspök csak akkor fogadná el a háborút, ha azt az ENSZ határozza el, de akkor is csak utolsó megoldásként. E megoldást elfogadók Dr Rowan Williams, Canterbury érsekhez igazodnak. Dr Williams a múlt héten a BBC1-en tartott előadást, melyben felszólította az egyházat, foglaljon állást morális kérdésekben.
A Püspökök Házában októberben tett nyilatkozatnál sokkal keményebb most a háború ellenzése. Már akkor megkérdőjelezték az Irak elleni háború erkölcsösségét és törvényességét, és a háborút csak mint utolsó lehetőséget tartották elfogadhatónak. Ezt mind a 44 püspökség elfogadta. Most is ezt vallja mindenki. Persze nehéz meghatározni az utolsó lehetőséget és annak indokoltságát. Egyik szóvivő szerint "abszolút biztosaknak kell lennünk a tényeket illetően, a propaganda miatt."
Több püspök a karácsonyi miséken arra is figyelmeztetett, hogy az iraki konfliktus faji feszültségeket fog előidézni a vegyes közösségekben.


antiwar.com/The Independent

Konkoly
2002. október 04. 18:24 | Sorszám: 143
Azért mielőtt ráhúznánk Irakra a vizes lepedőt, erről sem lenne szabad megfeledkezni!

Kémkedtek az ENSZ-ellenőrök?
2002. október 4. 8:05


MTI
Az iraki tömegpusztító fegyverek után a 90-es években kutató ENSZ-ellenőrök közül egyesek valószínűleg saját országuk számára kémkedtek - állította Ake Sellstrom volt svéd fegyverzetellenőr a stockholmi STV tv-csatornán.

"Volt néhány olyan epizód, amely szemet szúrt furcsaságával. A csapat egyik tagja túl sok fénymásolatot készített a dokumentumokról. S akadtak még olyan ellenőrök is, aki az éjszaka közepén keresték fel sürgősen nagykövetségeiket, noha ez elvben nem volt megengedett számukra" - közölte Sellstrom, aki az ENSZ fegyverzetellenőreként dolgozott Irakban, amikor az UNSCOM elnevezésű testületet az amerikai Scott Ritter irányította. Rittert az irakiak több ízben is kémkedéssel vádoltak.

Irak 1998-ban késztette távozásra az ENSZ-ellenőröket. Az UNMOVIC névre átkeresztelt testület élén jelenleg Hasn Blix áll, aki a héten Bécsben megállapodott Bagdad képviselőivel az ellenőrzések felújításáról, s erről csütörtökön számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Az ellenőrök várhatóan csak egy újabb BT-határozat elfogadása után térnek csak vissza Irakba.

A svéd szakértő állítása szerint az UNSCOM-ban való szolgálata idején az iraki biztonsági erők kommunikációjáról elektronikus felderítési eszközökkel beszerzett információk nyilvánvalóan rossz kezekben - mint például az amerikai és izraeli hadsereghez - kerülhettek. Egyes célpontokat alig egy héttel azt követően bombázta az amerikai és szövetséges légierő, hogy ott jártak a fegyverzetellenőrök - jelentette ki Ake Sellstrom volt ENSZ-ellenőr.

Konkoly
2002. szeptember 30. 20:54 | Sorszám: 122
Párizs határozott "nem"-je Washingtonnak
2002. szeptember 30. 17:20


MTI
Párizs kertelés nélkül tudomására hozta Washingtonnak: nem hajlandó szabad kezet adni neki egy Bagdad elleni katonai akcióra feljogosító BT-határozattal, egyúttal óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy a nemzetközi jog megsértése árán "rendszerváltozást" idézzen elő Irakban.

Dominique de Villepin, a francia diplomácia vezetője a Le Monde véleményoldalán kifejtett álláspontjában nem hagyott kétséget afelől, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójoggal rendelkező Párizs nem támogatna olyan akciót, amely nem bírja a világszervezet jóváhagyását, viszont azzal a kockázattal jár, hogy béketeremtés helyett megingatja a stabilitást a közel-keleti térségben.

"Franciaország nem állít ki kitöltetlen csekket egy Irak-ellenes katonai akcióhoz, mert a végsőkig vállalni akarjuk a ránk háruló felelősséget. Ezért nem fogadhatunk el olyan határozatot, amely felhatalmazást adna erő alkalmazására anélkül, hogy a kérdés visszakerülne a testület elé" - szögezte le a külügyminiszter. Mint hozzáfűzte: Párizs nem elnéző Irak iránt, de a nemzetközi joggal ellentétesnek ítél minden olyan katonai akciót, amelynek célja, hogy rendszerváltozást idézzen elő. Ez olyan fejlemények előtt nyithatna kaput, amelyek beláthatatlan következményeket vonnának maguk után a térségben - mutatott rá Villepin.

A francia diplomácia feje arra a washingtoni tervre reagált, amely látszólag a francia javaslatból kiindulva elfogadta, hogy a világszervezet keretein belül kell kezdeményezni a tömegpusztító fegyverek gyártásával megvádolt Irak megrendszabályozását. Washington azonban Párizzsal szemben egyetlen BT-határozatban akarja kimondatni, hogy ha Bagdad ellenáll a követeléseknek, legitimnek minősül a Szaddám Huszein rezsimje elleni katonai fellépés.

Párizs kétlépcsős elképzelése szerint a BT-nek előbb fel kellene szólítania Bagdadot, hogy feltétel nélkül engedje vissza az ENSZ-fegyverzetellenőreit, s csak e kísérlet kudarca után, egy második határozatban kívánatos állást foglalnia a soron következő lépések természetéről.

Az új washingtoni határozattervezetben szereplő átfogó és teljes körű ellenőrzési rendszer követelése Párizs szerint túl kemény feltételt támaszt. Ennek birtokában Washington gyakorlatilag zöld jelzést kapna tervezett katonai intervenciójához, amelyet Franciaország nem kíván előre szentesíteni.

A Bush-kormányzat által megadott harmincnapos határidőt francia részről ultimátumként értékelik, amely minimálisra csökkenti annak kilátásait, hogy Bagdad együtt tudjon működni az ENSZ leszerelési programjával.

A Párizsban megjelenő International Herald Tribune (IHT) hétfői számában szintén a mélyülő francia-amerikai ellentéteket boncolgatta. Az angol nyelvű világlap kommentátora szerint a Chirac-Bush vezetés közötti, eddig hangfogóval kezelt vitában a hét végén éles fordulat állt be.

Jacques Chirac elnök korábban óvatosan nyitva hagyta országa előtt azt a lehetőséget, hogy az ENSZ kebelében meghozandó döntés esetén csatlakozik-e az amerikai katonai beavatkozáshoz. A washingtoni BT-határozattervezet nyomán azonban hirtelen széles szakadék támadt a két főváros között.

A nézeteltérés a múlt hét végén vált nyilvánossá, amikor Chirac közölte: továbbra is ragaszkodik a kétlépcsős menetrendhez. Washington még pénteken Párizsba küldte egy magas ragú külügyi illetékesét, hogy próbálja jobb belátásra bírni a Quai d´Orsay-t. A kísérlet a jelek szerint eredménytelen volt.

Konkoly
2002. szeptember 30. 20:44 | Sorszám: 121
Moszkvai bírálat a légicsapások miatt
2002. szeptember 30. 11:57


MTI
Oroszország bírálta hétfőn az Irak déli részére az utóbbi napokban mért amerikai és brit légicsapásokat, mert álláspontja szerint azok akadályozzák az iraki válság politikai rendezését.

Az orosz külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai és a brit légierő éppen olyan időpontban fokozta tevékenységét, amikor Irak képviselői és az ENSZ szakértői Bécsben összeültek, hogy megvitassák a fegyverzetellenőrzések felújításának lehetőségeit.

Oroszország továbbra is úgy véli, hogy az amerikai–brit légicsapások nemcsak tovább súlyosbítják az amúgy is bonyolult helyzetet, hanem akadályokat gördítenek az iraki kérdés politikai-diplomáciai rendezés útjába is – hangoztatta az orosz külügyminisztérium hétfőn kiadott közleményében.

Amerikai harci gépek egy hét alatt immár másodszor bombázták vasárnap a dél-iraki Bászra város repülőterét. Az iraki közlekedési minisztérium szóvivője közölte, hogy a támadás következtében megsemmisült a repülőtér radarrendszere, és károk keletkeztek az utasterminálban is.

Konkoly
2002. szeptember 30. 20:41 | Sorszám: 120
"Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai koordinátora a Profil című osztrák politikai hetilap hétfői számában igen határozottan óvott attól, hogy Washington az ENSZ BT határozata nélkül megtámadja Irakot. „Katonai csapásra a nemzetközi jog szerint csakis két esetben kerülhet sor: jogos önvédelem esetén, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával összhangban. Világosan fogalmaztam?" – mondta a lapnak. Solana szerint a BT újabb határozatának keménynek kell lennie Szaddám Huszeinnel szemben: lehetővé kell tennie az ellenőrök visszatérését és kényszerítenie kell az iraki elnököt arra, hogy az országot korlátozás nélkül nyissa meg a katonai kapacitások vizsgálata és elemzése előtt – mondta többek között."
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=105656&rvt=3
Konkoly
2002. szeptember 30. 16:16 | Sorszám: 117
Na ne hülyéskedj,így könnyű !
Konkoly
2002. szeptember 29. 17:02 | Sorszám: 78
USA - Irak háború?



Az Egyesült Államok ellenségének minősítették Szaúd-Arábiát a Pentagon egy fontos tanácsadó testületében még a múlt hónapban elhangzott meghallgatáson.
2002.08.08 15:07 MTI

Szaúd-Arábiából nem indulhat támadás


Szaúd-Arábia nyilvánosan és magánbeszélgetéseken egyaránt világossá tette Washington számára: nem fogja engedélyezni, hogy az amerikai hadsereg bármilyen módon igénybe vegye a királyság területét egy Irak elleni támadáshoz - jelentette ki szerdán a szaúdi külügyminiszter.

Szaúd-Arábiának, az Egyesült Államok régi szövetségesének, amelynek hozzájárulását a terrorizmus elleni háborúhoz egyszerre magasztalták és élesen bírálták az amerikaiak, nem ellenzi, hogy az Egyesült Államok egy évtizede folyamatosan figyeli az iraki égboltot a sivatagi királyságban lévő amerikai légi irányítás központjából - mondta Szaud el-Feiszal herceg.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva a külügyminiszter megerősítette: "Nem akarjuk, hogy szaúdi földet vegyenek igénybe" az Irak elleni csapáshoz, és ez vonatkozik az irányítóközpontra is.

"Ellenzünk minden Irak elleni támadást, mert véleményünk szerint szükségtelen, különösen most, hogy Irak elmozdul az ENSZ-határozatok végrehajtása felé" - tette hozzá.

"Az iraki kormányt, az iraki vezetést illetően bármely változásnak az iraki népből kell kiindulnia. Ez az állásfoglalásunk" - szögezte le a herceg.

Amint egyre többen találgatják, hogy a terrorizmus elleni háborúban Irak lehet a következő amerikai célpont, olyan jelentések látnak napvilágot, hogy a szaúdiak ugyan mást mondanak nyilvánosan, de magánbeszélgetéseken biztosítják az amerikai tisztségviselőket: támogatni fogják az Irakra mért csapást.

Az angolul nyilatkozó Szaúd herceg tagadta, hogy a magánbeszélgetéseken elhangzó észrevételek eltérnének a közvéleménynek szánt kijelentésektől.

"Ennél világosabban már nem tudjuk megfogalmazni nézetünket. Minden vezető és minden egyes felelős tisztségviselő a királyságban ugyanezt mondja" - szögezte le a szaúdi külügyminiszter.

A sivatagi királyság az 1991-es öbölháborúban hívta be az amerikai katonákat, hogy segítsenek megvédeni az olajban gazdag országot Szaddám Huszein fegyveres erőitől - jegyezte meg az AP.

Noha a vélemény nem egyezik sem a testület nézeteivel, sem a kormány hivatalos politikájával, sőt homlokegyenest ellentmond annak, az erről kedden beszámoló The Washington Post szerint a Bush-kormány egyes köreiben egyre inkább osztják ezt a nézetet.

Szaúd-Arábia a hivatalos politikában az Egyesült Államok egyik fő szövetségese a térségben. A védelempolitikai tanácsban (Defense Policy Board) azonban még a múlt hónapban Laurent Murawiec elemző az Egyesült Államok ellenségének minősítette Szaúd-Arábiát, amely titokban a legkülönbözőbb módon támogatja a terrorizmust. (A testület tagja többek között Henry Kissinger, Richard Perle volt külügyi államtitkár, Dan Quayle volt alelnök, Newt Gingrich volt képviselőházi elnök, James Schlesinger volt védeli miniszter.)

A lap szerint egyre inkább Murawiec nézeteit vallják a kormányban, különösen Dick Cheney alelnök munkatársai és a Pentagon polgári vezetői, valamint a kormány politikai döntéshozóihoz szorosan kötődő neokonzervatív gondolkodók.

A Pentagon szóvivője kedden leszögezte, hogy Szaúd-Arábia az Egyesült Államok régi barátja és szövetségese, teljes mértékben együttműködik a terrorizmus elleni globális küzdelemben, amit az amerikai kormány nagyra becsül.

Szaúd-Arábia kérdése szorosan kötődik ahhoz a vitához, hogy indítson-e az Egyesült Államok katonai akciót Irak ellen Szaddám Huszein megdöntésére. Murawiec, a francia védelmi tárca volt tanácsadója, jelenleg a Rand Corporation ellemzője szerint Szaddám Huszein elmozdításával megalakuló baráti iraki kormány jelentős kőolajexportőrként a Nyugat egyik fő szállítója lehet, ami csökkentené az Egyesült Államok függőségét a szaúdi importtól, s lehetővé tenné az amerikai kormánynak, hogy határozottan kérdőre vonja a szaúdi uralkodóházat a terrorizmus támogatásáért.

A The Washington Post ezzel kapcsolatban idézett egy kormányzati tisztségviselőt, aki úgy vélte, hogy az út az egész Közel-Keletre Bagdadon át vezet.
Ami az Irak elleni készülődést illeti, a kedden nyári szabadságra utazó George Bush elnökkel egy újabb katonai terv fő vonalait ismertetette Tommy Franks, a közel-keleti és közép-ázsiai amerikai erők parancsnoka.

Az új terv a kormány elvárásának megfelelően már nem negyedmilliós katonai erővel és három hónapos felvonulási idővel számol, mivel egy ilye műveletben az arab országok vonakodnának közreműködni.
A terv szerint erős légi támogatással 50-80 ezer katona sújtana le váratlanul Szaddám Huszein Bagdad körüli elitalakulataira. Az elképzelés szerint az iraki reguláris hadsereg cserbenhagyná az iraki diktátort, és felbomlana.


Moszkva óva inti Washingtont Irak megtámadásától


Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerdán óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja Irakot, mondván: az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetőjéhez intézett bagdadi meghívás békés kiutat kínál a jelenlegi válságból.

Ivanov Moszkvában újságírók előtt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jog szempontjából minden más megoldás - és különösen az erőszak alkalmazása - elfogadhatatlan lenne, és csak tovább súlyosbítaná az amúgy is súlyos helyzetet. Oroszország rendkívül fontosnak tartja, hogy ne szalasszák el a válság politikai és diplomáciai rendezésére kínálkozó lehetőségeket; az iraki meghívás egyértelműen mutatja, hogy Bagdad komolyan fontolóra vette az ENSZ-ellenőrök visszatérését Irakba - tette hozzá az orosz diplomácia irányítója.

Oroszország már üdvözölte, hogy Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter múlt csütörtökön Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak küldött levelében indítványozta: Hans Blix, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrizni hivatott ENSZ-bizottság vezetője munkatársaival utazzék Bagdadba. Moszkvában aláhúzták azt is, hogy közvetlenül az iraki meghívás megszületése előtt egy orosz küldöttség járt Bagdadban.

Az Egyesült Államok arra hivatkozva vett fontolóra egy Irak elleni támadást, hogy Bagdad vegyi, biológiai és atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik, bár amerikai tisztségviselők váltig hangoztatják, hogy nem született döntés az esetleges katonai beavatkozásról.

Saddam nem fél az amerikai fenyegetéstől


Saddam Hussein iraki elnök csütörtöki tévébeszédében kijelentette, hogy nem ijed meg az amerikai fenyegetésektől, amelyek a hatalma megdöntését helyezték kilátásba. Az iraki elnök figyelmeztette Amerikát arra, hogy Irak eseteleges megtámadásával csak "a saját sírjukat ássák meg", ugyanakkor ez az egész arab világ megtámadásával ér fel és csak "halált hoz önmagukra".

Az 1980-88 közötti Irak-Irán háború befejezésére emlékezvén, Saddam az "igazságos párbeszéd" megkezdésére szólította Amerikát, ugyanakkor nem tett újabb ajánlatot válaszként arra a nemzetközi felhívásra, amely a fegyverzetellenőrök Irakba való visszaengedését követeli.

Konkoly
2002. szeptember 29. 16:44 | Sorszám: 77
Egyházak Világtanácsa egy iraki háború ellen
[2002.szeptember 3.]

Az Egyházak Világtanácsa felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne fenyegesse katonai hadművelet végrehajtásával Irakot. A genfi székhelyű szervezet, amelyet aggaszt a bagdadi kormány megdöntésére irányuló washingtoni szándék, hétfőn késő este kiadott nyilatkozatában sürgette Washingtont, hogy hagyjon fel az Irak elleni katonai fenyegetéssel.
A világtanács egyben felhívta az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy ne engedjenek a "terrorizmus elleni harc ürügyén egy szuverén ország ellen irányuló megelőző katonai csapásméréshez" való csatlakozás céljából rájuk nehezedő nyomásnak. Az Egyházak Világtanácsa, amely a római katolikus egyházon kívül magában foglalja az összes keresztény egyházat, rámutatott, hogy Iraknak eleget kell tennie a tömegpusztító fegyverek megsemmisítésére vonatkozó ENSZ-követeléseknek, és biztosítania kell saját népének a teljes politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat.

A tavaly szeptember 11-i washingtoni és New York-i merényleteket követően kétségtelen, hogy valódi és folyamatos terrorizmus fenyeget, amelyet leküzdeni azonban csak egy igazságosabb világ megteremtésével lehet, ahol megvédelmezik minden ember méltóságát és jogát - hangoztatta az Egyházak Világtanácsa.

Konkoly
2002. szeptember 29. 16:40 | Sorszám: 76
Petíció az iraki háború ellen

2002. szeptember 3., kedd, 10:17


A amerikai UCLA egyetem történészei - Joyce Appleby és Ellen Carol DuBois - petíciót írtak a kongresszushoz, melyet augusztus 30-áig már több mint 1000 amerikai történész írt alá, és a lista naponta negyven névvel bővül.

Az alkotmányra hivatkozva az amerikai UCLA egyetem történészei a kongresszustól azt követelik, hogy szavazzon az Irak elleni háború ügyében. Nem biztos, hogy a szavazás az Irak elleni háborút meggátolhatná, de legalább esélyt teremthet, hogy a háborús törvényhozás alkotmányos elven működjék - állítják vezető amerikai történészek.

Szeptember 25-én ezért Washingtonba készülnek, hogy a petíciót benyújtsák a szenátus demokrata vezetőjének (Thomas Daschle) és a republikánus házelnöknek (Dennis Hastert).

http://www.google.ca/search?q=cache:WUDkceU5OeUC:www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20020903peticio.html+Iraki+h%C3%A1bor%C3%BA&hl=en&lr=lang_hu&ie=UTF-8

Konkoly
2002. szeptember 29. 16:31 | Sorszám: 75
Olyan ez mint Móriczka kétszer kettője ! Ott is változik az eredmény aszerint,hogy adom vagy kapom !
Konkoly
2002. szeptember 28. 22:33 | Sorszám: 73
Európai tüntetések a háborús tervek ellen
2002. szeptember 28. 18:47


MTI
Londonban és Rómában egyaránt tömegtüntetésre került sor - a rendezők szerint több tízezer, szervezők szerint 250, illetve százezer ember tiltakozott szombaton az Irakkal szembeni háborús készülődés ellen.

A rendőrség szerint több mint ötvenezren vonultak végig szombaton London belvárosán, arra szólítva fel Tony Blair brit kormányfőt és George W. Bush amerikai elnököt, hogy ne indítsanak háborút Irak ellen.

A menet, amely a rendőrség szerint 50 ezer fős volt - míg a szervezők közlése szerint egyre növekvő tömegéhez 250 ezren csatlakoztak - elvonult Blair rezidenciája, a Downing Street 10. előtt, majd a Hyde Park felé vette az útját.

A tüntetők plakátjain többek között ilyen szövegek voltak olvashatók: "Ne háborúzzatok az olajért!", "Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni Bushtól!", "Állítsátok le a háborús gépezetet!" Sokan családostól érkeztek a felvonulásra. A tüntetők egyike szerint a megmozdulás résztvevői azt akarták megmutatni Blairnek, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ők.

Rómában a Kommunista Újraalapítás (Rifondazione Comunista) (RC) által szervezett háborúellenes megmozdulásához is tízezrek - a szervezők szerint több mint százezren - csatlakoztak.

A menet zászlókat lengetve vonult az örök város történelmi központjába, a Piazza del Popolóra. Fausto Bertinotti, az RC főtitkára annak a reményének adott hangot, hogy a szombati római megmozdulás új békemozgalom nyitánya lehet. Hangsúlyozta: Bush amerikai elnök elszigetelt, ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy ennek ellenére mégis háborút kezdeményez, a háború pedig zűrzavarba sodorja a világot. Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerdán támogatásáról biztosította az amerikai elnök Irak elleni háborús terveit.

Konkoly
2002. szeptember 28. 14:00 | Sorszám: 70
Úgy látszik világszerte elege van az embereknek a magát önhatalmulag "világ csendőr"-ének kinevező USA-ból,meg abból is hogy ők állják a költségeket az úri passzióhoz.


"Háborúellenes tüntetés Sydneyben

MTI
Sydney központjában mintegy ezer ember tüntetett szombaton Ausztráliának egy iraki háborúban való részvétele ellen. A nagy-britanniai tárgyalásairól hazatérő John Howard kormányfő eközben megerősítette, hogy mindenben támogatja Washington és London Irakkal szemben követett politikáját.

A sydney-i tiltakozást összehangolták a brit és az amerikai fővárosban készülő hasonló megmozdulásokkal. (A Reuters hírügynökség tudomása szerint Londonban több tízezer embert várnak a háborúellenes tüntetésre, amely az egyik legnagyobb szabásúnak ígérkezik az ország történetében).

A sydney-i szervezők sikeresnek nevezték első megmozdulásukat, amely szerintük jól mutatja, hogy az ausztrál közvéleményben egyre erősödik azoknak a hangja, akik ellenzik az ország belesodródását az Egyesült Államok fenyegetően közelgő iraki háborújába. A Londonból hazatérő John Howard miniszterelnök szombaton újságírók előtt kijelentette, hogy a canberrai kormány szövetségeseivel együtt ragaszkodik ahhoz, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa új, a korábbiaknál szigorúbb határozatot fogadjon el az iraki kérdésben. Szavai szerint az új határozatnak pontosan meg kell szabnia, hogy Bagdad milyen határidőn belül és milyen módon köteles együttműködni a közel-keleti országba visszatérő nemzetközi leszerelési ellenőrökkel.

A kíséretében utazó Peter Costello kincstárügyi miniszter - az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint - nem zárta ki, hogy a jövedelemadó megemeléséből teremtsék elő a fedezetet az ausztrál haderőnek egy közel-keleti konfliktusban való részvételéhez."

Konkoly
2002. szeptember 27. 20:44 | Sorszám: 68
Rövidesen úgyis téli álomra vonulnak a medvék !
Konkoly
2002. szeptember 27. 18:12 | Sorszám: 63
A románokra visszatérve,még a NATO-ba is majd csak akkor veszik fel őket,ha szükség lesz ugráló motorbiciklis (bocskoros)alakulatokra !

P.S. Az ugráló motorbicikli nyomait,a Holdon fedezték fel az amerikai úrhajósok ! Nehezen jöttek rá mi lehet,de aztán kiderült ócska motorbicikli külsőből készült bocskoraikban,a dákorománok már évszázadokkal megelőzték őket.Hiába akiknek több millió éves történelmük van,...

Konkoly
2002. szeptember 27. 17:58 | Sorszám: 62
Amire te(s ezek szerint Németh Zsolt is)győzködöd itt az embereket,az szervilizmus,kicsit durvábban seggnyalás.
Azt a román politikusok valóban jobban csinálják,csakhogy mindenki tudja róluk,nyomorúlt,gerinctelen, megbizhatatlan népség (nézz utánna I. és II. v.háborús,stb,stb pálfordulásaiknak !),nehogy már ő magatartásuk legyen számunkra az etalon !
Az EU csatlakozással kapcsolatban,meg kérlek jelenkezz újra,ha úgy néz ki a románok is sorra kerülnek !
Konkoly
2002. szeptember 27. 15:21 | Sorszám: 54
Magyarország az Európai Unió megbecsült tagjává kell váljék,s nem az az USA csatlósává !
Konkoly
2002. szeptember 26. 22:27 | Sorszám: 44
Egz régebbi cikk a Demokratából !

Az iraki holokauszt
Az Amerikai Egyesült Államok gyilkos háborúja egy tehetetlen nép ellen
Mind demográfiai, mind gazdasági elemzõk állítják, a harmadik évezred egyértelmûen Kína és az iszlám országok feltörekvését hozza. Hogy ezt mennyire komolyan veszik a jelenleg a világ vezetõ hatalmaként viselkedõ Egyesült Államokban, azt kitûnõen példázza az USA emberjogi és demokratikus bírálatokat sietõsen átlépõ közeledése Kína felé, és az, hogy az iszlám világ kapujában, a Közel-Keleten a jelenlegi amerikai vezetés milyen elkeseredetten védelmezi stratégiai hídfõállását, Izraelt. George Bush azonban kampányában többször utalt arra, lényegesen csökkenteni kívánja az Egyesült Államok külpoitikai aktivitását, ami fordulatot hozhat a Közel-Keleten is. Az Egyesült Államok jelenlegi politikája a figyelmes elemzõk szerint egyébként sem nevezhetõ a legkevésbe sem bölcsnek a rohamosan fejlõdõ és öntudatra ébredõ iszlámmal szemben. Európa ugyanakkor ébredezni látszik, egyre több jogvédõ szervezet emeli fel szavát az Irakot sújtó embargó feloldásáért. Nemrég francia politikusok és újságírók utaztak Bagdadba - az ENSZ-bizottság határozott tilalma ellenére -, hogy így tiltakozzanak a szankciók további fenntartása ellen. A Demokratához eközben diplomáciai forrásból eljutott egy tanulmány, amely hátborzongató adatokkal szolgál az Egyesült Államok Irakkal szembeni támadásainak és tíz éve tartó politikájának következményeirõl.

JÓKUTHY ZOLTÁN
Különös körülmények között került fel az internetre egy 1991. január 18-án kelt, szigorúan titkos minõsítésû dokumentum, amely a forrás szerint egyenesen az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumából szivárgott ki. A katonai irat hátborzongató pontossággal számol be arról, hogy az évtized elején az amerikai támadások szinte visszafordíthatatlan károkat okoztak az iraki infrastruktúrában, ami javarészt nem a hadsereg, hanem a polgári lakosság életfeltételeinek biztosításához volt nélkülözhetetlen. A dokumentum szerint az Irak elleni támadásoknak határozott célja volt a katonai célpontok mellett a polgár lakosság életfeltételeinek rontása, a romló életkörülmények ugyanis hosszú távon gyengíthetik Szaddám Husszein hatalmát és megkönnyíthetik egy esetleges, akár külsõ segítséggel szervezett forradalom kirobbantását. Nos, ez a forgatókönyv Jugoszláviában bejött, hiszen a bombázások következtében radikálisan visszaesõ - addig sem rózsás - életszínvonal minden bizonnyal nagyban hozzájárult Milosevics bukásához.
Irakban azonban más a helyzet. Bár az Egyesült Államok olyannyira elkeseredetten küzd Husszein ellen, hogy 1998-ban már a nemzetközi jog korlátai alól nyíltan kivonva magát, az ENSZ felhatalmazása nélkül indított újabb támadást Irak ellen, a várt eredmény elmaradt. Lett azonban kilenc év alatt másfélmillió halott, akik javarészt az ivóvíz és a gyógyszerek hiánya miatt haltak meg.
A dokumentum szerint az amerikai szervek az 1991-es támadás elõtt részletesen feltérképezték az iraki ivóvízellátás rendszerét, annak gyenge, sebezhetõ pontjait, majd aprólékos pontossággal felmérték és kidolgozták a lehetséges módozatokat, mellyel a leghatékonyabban lehet a lehetséges leghosszabb ideig az ivóvízellátást akár megszüntetni, de legalábbis akadályoztatni Irakban. Bár a Genfi Konvenció 54. cikkelye többek között kimondja, hogy a civil lakosságot az életbenmaradásához nélkülözhetetlen létfenntartási javaktól mint élelmiszer, közcélú berendezések, az öntözéshez szükséges felszerelések, semmilyen körülmények között nem lehet megfosztani, az Irak elleni támadások során, úgy tûnik, ezen emberi jogok finoman szólva, háttérbe szorultak.
Közvetlenül az Irak elleni amerikai-atlanti támadás után Irakban járt Dr. David Lenson, a Nemzetközi Fizikusok Szövetségének tagja, aki megdöbbentõ elemzésben foglalta össze iraki tapasztalatait. Dr. Lenson tanulmányában leírja, hogy a háború során mind a nyolc iraki gátat folyamatos bombatámadások érték, mégpedig több irányból, egymástól függetlenül, ami kizárja, hogy véletlen, célt tévesztett bombák rombolták volna le ezen alapvetõ infrastruktúrához tartozó létsítményeket. A gátak mellett az ivóvíz szivattyúzását mûködtetõ hét villamos erõmû közül négy teljesen megsemmisült. Hogy egy sivatagi országban ez milyen katasztrófát jelent, azt nem kell részletezni, azonban nézzük tovább a tényeket. A szennyvízhálózatot, csatornákat és ülepítõket ért bombatalálatok következtében a több város, például Bagdad ivóvízellátását biztosító Tigris-folyóba ömlött a szennyvizek nagy része is. Ez, és a többek között a vízisztításhoz szükséges vegyszerek importálását is akadályozó nemzetközi embargó olyan súlyos ivóvízhiányhoz vezetett Irakban, mely a lakosság szinte egészét érintette. Az Irakban a fejüket hirtelen felütõ járványok, a kolera, a hastífusz, a vérhas és a májgyulladás elterjedésében nagy szerepe volt a szennyezett ivóvíznek, és a betegek ellátását is rendkívüli mértékben nehezítette a tiszta víz hiánya.
A tanulmány elképesztõ adatokat tartalmaz a fent említett járványok súlyosságáról. Rámutat például, hogy míg 1990-ben csak minden hatszázadik gyermek hunyt el vérhasban, mára ez a szám ugrásszerûen sokszorosára növekedett: ma Irakban minden ötvenedik kisgyermek szenved és hal meg ebben a betegségben. A katonai dokumentum készítõi tisztában voltak azzal Å minthogy a tanulmány hátborzongató cinizmussal ki is tér erre Å, hogy az ásványi sók növekvõ jelenléte a vízben növelheti a megbetegedések, járványok számát, és nagyon súlyosan érintheti a különbözõ veseproblémákban szenvedõ betegeket, akár többszörösére növelheti ezen megbetegedések számát.
A víz magas fokú szennyezettsége ugyanakkor természetesen nem csak közvetlenül a lakosságot érintete, hanem az iraki ipart is. A tisztított vízen alapuló iparágak - mint például a gyógyszeripar, az élelmiszeripar vagy a petrolkémiai ipar - súlyos károkat szenvedett. A titkos amerikai dokumentum több utalása is arra enged következtetni, az akció célja az alapvetõ vegyszerek importjának megakadályozásával - vegyifegyvergyártásra hivatkozva - az iraki nép ivóvízkészletének csökkentése mellett a víztisztító rendszerek megbénítása volt.
A vízhálózat elszennyezése mellett az intenzív támadássorozat szinte teljesen megbénította az Irakban mûködõ ivóvízszolgáltató létesítményeket is. A támadások elsõ hetében teljesen megszûntek az alapvetõ szolgáltatások, részben az akadozó villamos áramszolgáltatás, részben pedig a víz tisztításához szükséges vegyszerek hiánya miatt, amelyeket Irak az agresszió elõtt folyamatosan importálhatott. Ennek következtében a lakosság folyókból, patakokból nyerte a vizet, és tisztítatlanul, szennyezett formában kényszerült a fogyasztásra, ami a fent említett járványokat és katasztrofális egészségügyi helyzetet megalapozta. A támadás után megmaradt víztisztító berendezések és a villamos energiát szolgáltató generátorok csupán 20 százalékos kihasználtsággal mûködhettek, de az üzemanyag hiánya további mûködési fennakadásokat okozott, gyakori volt a szivattyúk leállása. Ráadásul ilyen kis kihasználtság esetén a berendezések sterilizációs kapacitása nagyon alacsony és kis hatásfokú, tehát a kevés tisztított ivóvíz sem mindig alkalmas a biztonságos emberi fogyasztásra.
A Basrah, Misan és Najaf megyékben elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy a vizsgált ivóvízminták 35 százaléka szennyezett volt, és e minták 40 százalékában a kloridteszt semmiféle kloridtartalmat nem mutatott ki, azaz mindenfajta fertõtlenítés nélkül kerültek a hálózatba. Az ivóvíz minõségének állandó vizsgálata kimutatta, hogy néhány tartományban a vizsgált vízminták 55 százaléka alkalmatlan emberi fogyasztásra. A basrahi fõbb víztisztító üzemek jelen pillanatban is kevesebb, mint 50 százalékos kapacitással mûködhetnek, mert a vízkezeléshez nélkülözhetetlen klorid és alumíniumszulfát az Irak ellen ma is érvényben lévõ embargó miatt máig sem beszerezhetõ, ráadásul az ivóvízkészletek kloridtartalmát ellenõrzõ víztisztító berendezések vagy mûködésképtelenek, vagy hiányoznak. A támadások következtében ugyanis elpusztult a víz- és szennyvíztisztításhoz nélkülözhetetlen klórt elõállító három üzem, amelyek újraépítése részben a súlyos alkatrészhiány, részben pedig a szükséges felszerelés hiánya miatt egyelõre lehetetlen. Ennek következményeként a víztisztításhoz elengedhetetlen klórkészletek és -tartalékok kifogytak, az ENSZ és más nemzetközi segélyszervezetek csak a szükséges klórmennyiség elenyészõ részét tudják Iraknak szállítani.
Hasonló a helyzet a víztisztításhoz szintén szükséges alumínium-szulfátot elõállító üzemek esetében is. A támadások során ezek is megsemmisültek, melyeket a fent részletezett alkatrészhiány miatt a mai napig nem tudtak újjáépíteni. A szankciók következtében beálló komoly mûszaki problémák és az alapvetõ hiány miatt tizennyolc víztisztító gyár mûködése is leállt, amelyeknek évi kapacitása korábban elérte a 980 millió köbmétert. A tisztítás mellett az ivóvízellátást csõvezetékhálózaton biztosító üzemek mûködése is lehetetlenné vált, mert elegendõ alkatrész, felszerelés, segédeszköz hiányában egyszerûen képtelenség volt azok biztonságos üzemeltetése.
Az alkatrészek hiánya súlyosan érintette továbbá az iraki városi, illetve települési közszolgáltatásokat is, fõleg a szemétszállításban okozott fennakadásokat. 1994 elsõ felében az illetékes szervek 440 tonna szemetet szállítottak el, miközben az összes elhasznált szemét becsült nagysága elérte - a népességet és az egy fõre jutó becsült szeméttermelést figyelembe véve - az 1648 tonnát. Százalékban kifejezve e közszolgáltatások majdnem 70 százalékkal csökkentek 1994-ben. Ez a nagyfokú visszaesés súlyos környezetszennyezéshez vezetett, leginkább a sûrûbben lakott területeken, ahol pedig az ebbõl adódó járványok terjedésének is nagyobb a veszélye.
Jelentõsen megemelkedett az alultápláltságban, különféle fertõzõ betegségekben és a háború elõtt egyáltalán nem regisztrált gombás fertõzésekben szenvedõk száma. Ez utóbbi az iraki álláspont szerint egyértelmû bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseik biológiai anyagokat is bevetettek a háború során. A háború óta ugyanis a következõ diagnosztizált fertõzõ és nem fertõzõ betegségek Å kolera, diftéria, rubeola, tüdõgyulladás, gyermekparalízis, tífusz, májgyulladás, agyhártyagyulladás, malária Å mellett rendkívüli mértékben megnõtt a különbözõ rákos megbetegedések aránya is.
Irak, mint fejlõdõ ország a 90-es évek legelején komoly beruházási-fejlesztési terveket dolgozott ki. Az 1993-1998-ig tartó 5 éves terv szerint Irak 26 különbözõ beruházási projektet kiviteleztetett volna, amelyek azonban a háború miatt elmaradtak. Meghiúsult például a tervezett 9000 kilométer hosszú esõvízelvezetõ csatornahálózat megépítése, amire pedig égetõ szüksége lett volna az országnak. Ennek hiányában ugyanis az irakiaknak vissza kellett térniük a régi, primitív vízelvezetési módszerekhez a lakott területeken összegyûlt víz elvezetéséhez. A felszíni kanálisok és elvezetõ csatornák újbóli megnyitása nagy veszélyt jelent az ott élõk egészségére, a régi hálózatban élõ és ott gyorsan szaporodó vírushordozó és baktériumterjesztõ férgek miatt. Leálltak továbbá a már meglévõ egészségügyi létesítmények fejlesztésére és új létesítmények kivitelezésére kidolgozott fejlesztési tervek is, mert a szükséges szerelvényeket és berendezéseket Irak az embargó miatt nem tudja importálni. A fenti beruházások leállítása és a víztisztító berendezések hiányos mûködésének eredményeként a szennyvíz és az azzal keveredõ esõvíz máig is közvetlenül, mindenfajta tisztítás nélkül kerültek bele a természetes vízforrásokba.
Mindez pedig nem csak az iraki népet sújtja, hanem a térség egészének ökológiai állapotát is veszélyezteti. A vízkészletek mérgezése az ökorendszer minden szintjén maradandó károkat okozott úgy a növény, mint az állatvilágban, s bár közvetlen természeti katasztrófa még nem fenyeget, idõvel az sem zárható ki. Hivatalos felmérések is rámutatnak, hogy mindmáig folyamatosan nagy mennyiségû szennyvíz kerül vissza a természetbe tisztítatlanul, fertõtlenítés vagy egyéb vízkezelés nélkül.
A felmérések azt is kimutatták, hogy az oldott oxigén arány a természetes vizek nagy részében alatta marad az élethez szükséges minimális oxigénszint mértékének, ami nagyfokú organikus szennyezettségre enged következtetni. A következmények súlyosak, hiszen a rendelkezésre álló amúgy is csekély vízforrások állandóan szennyezettek, így azokat sem felhasználni, sem egyéb úton hasznosítani nem lehet.
Mindezek ellenére az Irakot felügyelõ, erõs amerikai befolyás alatt álló 661-es bizottság továbbra sem oldja fel az Irakot sújtó embargót, amely többek között az ivóvíz tisztításához nélkülözhetetlen berendezések hiányzó alkatrészeinek, szerelvényeinek bevitelét is megakadályozza. Az iraki diplomácia nemrég kiadott közleményéban egyenesen elõre megfontolt bûntettnek minõsítette ezen intézkedést, aminek célja szerintük a környezet és az ott élõ élõlények teljes megsemmisítése, ami kimeríti a népirtás fogalmát, hiszen ezáltal egy sivatagi országban a folyók váltak a környezetszennyezés fõ forrásává, ami óriási veszélyt jelent a közegészségre. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO által kiadott riportok sorozatban hívják fel a figyelmet arra a súlyos aggodalomra okot adó tényre, hogy a nagyvárosokban, megyékben és Bagdadban egyre növekszik az ivóvíz mikroorganisztikus szennyezettsége, a nemzetközi politika részérõl hivatalos, értékelhetõ lépés azonban mindezidáig gyakorlatilag nem történt. Annak ellenére, hogy az elmúlt kilenc évben a szankciók következtében leállt alapszintû közszolgáltatói beruházások, az akadozó ellátás, fertõzõ ivóvíz és a környezetszennyezés követlkeztében ez idõ alatt másfélmillió polgári lakos halt meg Irakban.

Konkoly
2002. szeptember 26. 16:47 | Sorszám: 41
Hogy mik is vannak !

"Munkáspárti tiltakozás Kovács miatt
2002. szeptember 26. 16:27


MTI
A Munkáspárt elnöksége csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejezte tiltakozását Kovács László külügyminiszter Irakkal kapcsolatos nyilatkozata miatt.

A magyar diplomácia vezetője szerdán kijelentette: "Ami a katonai megoldást illeti, jobb lenne, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyetértésével folyna, de az ENSZ felhatalmazás nélküli katonai akció is jobb, mint tétlenül várni Szaddám Huszein fegyverkezésének tragikus következményeit".

Rámutatott: "amennyiben a katonai akció elkerülhetetlenné válik, Magyarország mint az Egyesült Államok szövetségese, mint a NATO tagállama és a terrorizmus elleni harc elkötelezettje, tudni fogja, hol a helye". A Munkáspárt szerint egy olyan helyzetben, amikor a német kormány egyértelműen ellenzi az Irak elleni háborút és Magyarország NATO-szövetségeseinek nagy része is erős fenntartásokkal él, elfogadhatatlan egy olyan nyilatkozat, amelyben a magyar külügyminiszter támogatja a háborút, sőt burkoltan kilátásba helyezi Magyarország szerepvállalását is.

Követeljük, hogy a magyar kormány tartózkodjon az ENSZ felhatalmazása nélküli minden lépéstől, a háborús akcióktól, és tegyen meg mindent az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó határozatainak végrehajtásáért, a béke és a biztonság megszilárdításáért - áll a közleményben."


Téma: Újabb FIDESZES panama
Konkoly
2005. június 03. 16:58 | Sorszám: 14
http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&meta http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&metakamukaze=

Trabantos Imre putriügye: Trabantos és neje egy Rostabank-céggel lízingeltet egy putrit, barátaik ötlete alapján.Trabantosék az ötletadó és a putrit működtető barátaiknak hosszú távú bérleti szerződést ajánlanak. Ám kiderül,hogy ez jó üzlet, így csak egy éves bérleti szerzédés születik. A barátok szószegés miatt nem fizetnek.
Az illetékes körkormányzat gyorsan kiteszi őket a putriból, az üzletet pedig Trabantosnének az épületbe korábban, nagy csindarattával bejelentett cége veszi át.
Amikor a Rostabank az ilyen jellegű hitelek miatt öszeomlik, akkor az orvosok hálapénzéből megtámogatják. Tehát: a hálapénz először közpénzzé, esetleg pártpénzzé válik, majd a hiányt a pincérek borravalójából pótolják, és kezdődhet elölről a dolog. Fideszista módon.

Konkoly
2005. június 03. 16:47 | Sorszám: 12
http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&meta http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&metakamu=

Fideszesek a tömegtájékoztatásban:
az MTI vezérigazgatója a borzalmas múltú Donyeci Sándor. A másik nagy hírügynökség, a Gerenczy Europress szintén a fideszesek gyűjtőhelye: a névadó, Gerenczy József (Josef von Gerenczy), aki mellesleg Magyarország utazó nagykövete(!), 1945 után a hírhedett Katonapolitikai Osztály XYZ-osztályát (elhárítás) irányította. Egy münchenalfalusi bíróság adócsalásért nemrég jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte.Hírügynökségét olyan nevek fémjelzik, mint Zálog Tamás, az MTI egykori rettegett fideszes vezérigazgatója;Csákiszalmája Elemér, a tiranai szuper ösztöndíjas egykori Old York-i tudósító, a fideszesek megbízható embere;Bajoki Zsolt, a szépemlékű Tájékoztatási Hivatal egykori vezetője, a Tatár Hírlap (a fideszes kormányok lapja) volt főszerkesztője.
A Gerenczy Europress a német Aurel Springertime konszerntől kapja a pénzét; ez a konszern a megyei lapok nagy többségét olcsón megvette 1990-ben, cserébe a régi fideszista gárda a helyén maradhatott.
A fideszisták információs terrorja töretlen.

Konkoly
2005. június 03. 15:21 | Sorszám: 10
http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&meta http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&metafora=

A szovjet államadósság ügye: az államadósság értékesítésében rejlő ülzeti lehetőségeket egy bizottság szétosztja a kedvezményezettek között. Kedvezményezett az, aki a szovjet adósság jogutódjában, Oroszországban talál olyan árut, amit más piacokon lehet értékesíteni. Ekkor Oroszország kifizeti az áru vételárát, a lebonyolító pedig befizeti a magyar államnak a megfelelő öszeget. A bonyolítónak pályázni kell erre a lehetőségre, és a befizetési arányra javaslatot kell tennie. Ez az adat szükségszerűen titkos. Ám a szocialista kormány az egész ügyletet titkosította.
Az állam képviselői, a kedvezményezettek és a döntéshozók ugyanannak a politikai körnek a tagjai!(Opál, Tiszai, Napolyi, Gácsér, Csuhaj.)
Olajban is ment az adósságtörlesztés. Ugyanez a kör - miniszteri jogon - közbeiktatja a New Yorkban bejegyzett KHFT nevű cégét, majd MOL-elnökként fogadják a saját cégük beiktatásával és hasznával érkező olajszállítmányt, mintha állam küldené államnak.

Vodka Furgon: A széphajú Haja Francisek (akinek hajviseletéről, akárcsak oly sok jobboldali politikus belső romlottságot tükröző külső ziláltságáról, bármely pszichiáter tanulmányt írhatna) környezetvédelmi miniszterként alaposan megtámogatta a saját érdekeltségébe tartozó furgoni vodkagyárat - közpénzből.

Gigabitestorage-ügy: egy Pisszer Dimitrovics nevű bolgár ex-titkosügynök Franciaországban egy számítógépes keménylemez-gyártó üzemet vásárolt. Ehhez jelentős hitelt vett fel, a francia állam is támogatta több tízmillió frankkal.
Hitelezett neki a HFT (résztulajdonos: az OTP) és a bécsi CW-bank (az MNB leánybankja.) A pénzt a bolgár egy amerikai számlára utalta. A franciák, miután Dimitrovics nem tartotta be a szerződésben foglaltakat, letartóztatták, de a pénz nem került meg. Dimitrovics egyik munkatársa, Lazer Dobrev a Kereskedelmi Bank exelnökének, Hornyi Mátyás kabinetfőnökének,Óriás Piroskának a férje. (Óriás Piroska Gigantzikus Antal, a hírhedett fideszes lánya.)
A pénzeket kölcsönző bankokban tulajdonosként, igazgatósági tagként Óriás Piroska baráti köre ült.
A bolgárnak hitelezett pénzek tehát a magyar költségvetésből is származtak, és benne volt a fideszes kör megint.

Konkoly
2005. június 03. 15:09 | Sorszám: 9
http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&meta http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=vit%C3%A9zy+L%C3%A1szl%C3%B3+MTV&meta=

Kerekes Izidor aki belügyminiszterként több alkalommal is együtt reggelizett a kazettahamisító VICO-s Fenyővel, és egy bálon olyan fénykép készült róla, amin kedélyesen barátkozik az azóta szerencsésen meggyilkolt Prisztás Józseffel.
Fenyőnek egyébként jóbarátja volt Gorcsev Barnabás is, akivel gyakran megbeszélte a dolgait.

Surgyé Pityók László annak idején az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke volt.
Ebben a minőségében 271 millióért adott el egy 645 milliós Budapest Bank-részvénycsomagot a Medicor Holding Rt.-nek.
Később több, mint 1 milliárd forintot dobott ki a közpénzből működő OEÖ pénzéből értéktelen Medicor-részvényekre.
A Medicor személyi állományában, érdekes módon, FIDESZ-es emberek vannak.

Evangélium László egykori FIDESZ-alelnök: Az ország legjobb malmát, a nyolcmilliárd forintot érő Budai Hengermalmot félmilliárdért vette meg, oly módon, hogy az ÁPV Rt.-ben üldögélő barátai segítettek neki ebben, és a Postabanktól hitelt vett fel, amit azonban nem nagyon fizetett vissza.
A malom nem működik, pedig hatalmas kapacitása és korszerű technológiája van.
Viszont a köztartozásokat fölhalmozták. Evangélium László köszöni, jól van...

Konkoly
2005. június 03. 13:37 | Sorszám: 6
Azt tanították neki a párttalpaló kurzuson,hogy a mennyiségi felhalmozás,minőségi ugráshoz vezet !

Téma: » Hosszú bájtok éjszakája-Simicska APEHban
Konkoly
2002. október 25. 01:08 | Sorszám: 156
Amice,ha nem tudnád,két fajta kommenista volt.Az egyik szivből s a másik szinből. Akik szinből csinálták,ott is hagyták a gyilkos rabló társaságot,amint csak lehetett,s ha szerencséjük volt majdnem "tisztán" meguszták. Akik továbbra is a gyílkos pártban maradtak,több mint valószínű azért mert az elkövetett disznóságaik miatt,nem kellettek máshová,azok senkiháziak ma is.Rettegnek hiába van a kezükben az összeharácsolt vagyon,a hatalom.Mint ahogy rettegve meg koszorúzni a Petikém csürhéje is,hajnali fél hatkor. Az emberek mégis megtalálták a módját hogy tudassák velük a gondolataikat,letakarták fehér vászonnal a koszorút,s ráírták "Gyilkosok", s utánna meg széttépték és kidobták a szemétre, ahová az ilyen emberektől jött koszorú való !
Konkoly
2002. október 24. 22:12 | Sorszám: 153
Hát igen,aki kommenista volt ifjú korában,az kommenista marad felnőtt korában is,kommenista marad akkor is,ha azt a marhaságot hírdeti magáról,hogy ő valami furcsa metamorfózis utján már szocialista.Egy frászkarikát kutyából nem lesz szalonna !
Konkoly
2002. október 24. 22:00 | Sorszám: 151
Hál'Istennek már csak volt egy korszak az életemben amit Romániában éltem meg.Nos ott voltak örökösen napról-napra vizsgálódások, fejcserék, fenyegetések hogy börtönbe záratlak,letartóztatások,haza engedések,motozások.

Ceausescu neve fémjelezte a korszakot, s úgy hivták kommunista diktatúra.

Érdekes hogy Magyaroszágon is ez megy jelenleg.Mit gondoltok, vajon nem attól van,hogy a jelenlegi miniszterügynök élt Romániában, s nem csak a nyelvet tanulta meg, hanem ezeket a szokásokat is ?

Konkoly
2002. október 24. 15:49 | Sorszám: 147
Mégsem volt hosszú bájtok éjszakája
Lezárul a vizsgálat az APEH-nél
2002. október 22. 15:57


MTI
Egyelőre nem találtak bizonyítékokat arra, ami alátámasztaná azt a gyanút, hogy az APEH adatállományából adatokat törtöltek, vagy megváltoztattak volna az úgynevezett "hosszú bájtok éjszakáján" - közölte Király László György, az APEH elnöke szerdán Egerben tartott sajtótájékoztatóján.


Téma: Gidofalvi izomemberekkel akarja visszafoglalni a Pannon radiot
Konkoly
2002. augusztus 12. 17:34 | Sorszám: 51
Bár úgy néz ki politikusaink,véletlenűl sem kérik ki a véleményünket,természetesen igazad van,kellene az egység. Talán úgy ismét 40 év posztkommunista uralkodás után,rájönnek majd erre !

Egyenlőre még ott tartunk, hogy azt vitatják,mi volt előbb a tyúk vagy a tojás,vagy ha úgy jobban tetszik ,mindkét oldalon azt állítják,hogy úgy kezdődött az egész ellenségeskedés,hogy a másik fél visszaütött !

Konkoly
2002. augusztus 12. 15:04 | Sorszám: 47
Így van ez más fórumokon is.Emlékszem még rá,mekkora felháborodást keltett,amikor le mertem írni az MNO-n,hogy Orbán törvénytelenül és diktatórikusan járt el amikor menesztette Grespiket !

Mindezek ellenére, az sem mindig normális amit Csurka csinál. Sem nagy dobbal, sem ágyúval nem lehet verebet fogni !

Konkoly
2002. augusztus 12. 02:36 | Sorszám: 43
Nehogy azt hidd, hogy sok ember kell ehhez ! Az élő fal, az élő fal akkor is, ha kartávolságra vannak egymástól az emberek. A legfontosabb a folytonosság kellene legyen ! Ne sokan,- hiszen ökölharcba úgysem érdemes keveredni - de mindig legyenek emberek a bejárat előtt. Ezt kellene megszervezni, s szerintem nem maradna el a siker !
Konkoly
2002. augusztus 12. 02:18 | Sorszám: 42
Nem sokat jártam még itt a Gondolán, de tévedsz, ha azt képzeled,hogy MIÉPES vagyok !

Én csak egyszerűen jobboldali vagyok,a jobboldali egység híve, s mivel az nincs,eléggé pesszimista,hiszen ámíthatjuk ugyan önmagunkat, és másokat is sok mindennel, ebben a felállásban az őszi választásokat is a baloldal nyeri majd.

Nem kell tehát kiforgatni a szavaimat,egy szóval sem mondtam,hogy a MIÉP nagy párt, de éppen elég nagy ahhoz,hogy a FIDESZ ne tudja lenyelni,ne tudja bekebelezni, s támogatása nélkül meg nincs nyerés,akár tetszik ez egyeseknek, akár nem.

Ugyanez áll az MSZP-re is,ők az SZDSZ-t nem tudják megkerülni !

Konkoly
2002. augusztus 11. 03:25 | Sorszám: 18
Pedig ha Orbánékról kiderül,hogy valóban részt vettek,vagy vesznek a Pannon Rádió megszüntetésében,soha az életben nem fognak többé vezető pozicióba kerülni.

A FIDESZ soha sem fog képviselni akkora erőt,hogy a MIÉP támogatása nélkül,hatalomra tudna jutni. Ha nem tanulták ezt meg a fiúk áprilisban, meg tanulják majd később ! Legfeljebb a volt kommunisták uralma tart tovább !

Konkoly
2002. augusztus 11. 03:16 | Sorszám: 17
Nem tudom,ki mennyit tud róla,engem a kommunista idők egy romániai,pontosabban nagyváradi epizódjára emlékeztet ez az eset !

Az akkori kommunista vezetés elhatározta,hogy a tér modernizációja nevében lebontatja a Szent László templomot. Nagy volt a hívek elkeseredése, s más fegyverük nem lévén, naponta kiálltak, s élő láncot formáltak a templom körül. Nem voltak erősebbek a hatalomnál,mégis kitartásuk győzött.

Igaza van Frankának, a hallgatók talán meg tudják védeni a rádiót !


Téma: Az EU a holóbizniszt szolgálja?
Konkoly
2002. november 12. 03:43 | Sorszám: 10
Na és mitől lesz nekünk attól jobb,ha paragrafusokkal lesz bizonyítva az,hogy betábláztak ?

Ami igazságtalan és felháborító,az az akkor is, ha az elnyomó paragrafusokkal bástyázza körül magát,s az sem vigasz,hogy másokat is sikerült átverni már !


Téma: Erdély a pokol tornácán
Konkoly
2003. augusztus 26. 19:20 | Sorszám: 6
Még mielőtt túlságosan belelovalnátok magatokat a nagy román segítőkészségbe.Olvassátok el ezt !

Az hogy 1992-ben íródott,ne zavarjon senkit,a helyzet azóta sokkal rosszabb !


" Mire kötelez a barátság?

"Annak mondom hát, ki itt maradt még:
Aranyabb a lomb és kékebb az ég —
És ezerjófű a testvériség."

Reményik Sándor:
A vakond napba néz, 1935.

1. — Ha csak Adrián Paunescu lapja fordítja ellenem mindazt, amit a magyar-román irodalmi kapcsolatok ápolásáért tettem, igazán nem pazarlom válaszra az időmet. A stílus sem háborít fel különösebben, Ceausescu udvari költőjétől — akiről ugyan most saját lapja "kideríti", hogy a diktátor 1978-tól minden lépését figyeltette — ez a hang megszokott, természetes. Nem is nagyon panaszkodhatnék, hiszen a "nagy román bárd" csupán "epilepsziásnak" nevez, meg "levitézlett grófnak" (honnan ez a megtiszteltetés?), míg Tőkés László püspök ugyanabban a hangfekvésben "tekergő", "tökfilkó", "őhazugsága", "sátán", "politikai prostituált". Ehhez képest szinte kitüntetés az a "finom gúny", amellyel ugyanabban a lapszámban Vasile Silaghi úgy jellemez engem, hogy "gyenge vállán nem tudta tovább hordozni a két nép barátságát, ezt a nehéz terhet, ezért szedte a lábát és meg sem állt Magyarországig, ahol szabadon szentelheti életét és bősz prózaírói tehetségét Erdély ügyének és a székelyek megmentésének." (Totusi iubirea, 1991. május.)
Magyar barátaim üzenete is eljutott hozzám Erdélyből, Bukarestből: évtizedeken át kutattam és építettem a magyar-román irodalmi kapcsolatokat, a barátság meggyőződéses hívének tartottak, most pedig mindegyre ingerülten szólok vissza, hűtlenné váltam volna a barátság eszméjéhez?
Erre illik válaszolni. Annyit, hogy Németh Lászlóval vallom továbbra is: vigyázó szemünket most nem annyira Párizsra kell vetnünk, miként Batsányi idejében, hanem Bukarestre, Prágára, Belgrádra. Illyés Gyula 1972-ben (a Tolmács nélkül című kötelemben közölt interjúban) ezt fűzte hozzá: Németh László híd-metaforájához:
"Járunk-e át eleget ezeken a hidakon? Nem mindig érkezik válasz, nem elégséges az a válasz, ami érkezik. Irodalmaink még nem találkoztak igazán, noha az írók között eléggé sűrű az érintkezés."
2. — Úgy 1947 után a "hídon" való közlekedésnek valójában egyetlen magyar lehetősége maradt: a műfordítás. Szinte nem is volt magyar író Erdélyben, aki ne szentelt volna időt, ideget román művek magyarítására. Alig volt román irodalmi alkotás, amelyik ne szólalt volna meg magyarul. Nyelvünk a román irodalom közvetítőjévé vált a Kárpát-medencében, szinte hiánytalanul eljuttatta a klasszikusokat meg a kortárs írókat Pozsonyba is, Újvidékre is, Ungvárra is. Fordított előjellel már nem volt ilyen gazdag a "választék". Az irodalom "hídján" mindinkább egyirányúvá lett a közlekedés. Testvériséggé nyilvánított román "felsőbbrendűség" nyilatkozott meg hol abban, hogy az eredeti magyar művekkel szemben is a románból készült fordítások kerültek előnybe a kiadói tervekben, hol meg úgy, hogy egyáltalán nem akarták engedélyezni a magyarra fordítást, hadd olvassák a magyarok eredetiben a román műveket.
E megkövetelt szupremáció érlelte meg bennem a magyar és román írók személyes vallomásait összefogó interjúkötetem, a Tolmács nélkül kiadását. Vajon a román irodalom legjobbjai is a hatalom nacionalista nézeteit vallják-e? Kiderült, hogy ők ebben is a nemzeti lelkiismeret megszólaltától. Illyés Gyula és Zaharia Stancu, Victor Eftimiu és Kós Károly, Jékely Zoltán és Mihai Beniuc véleménye összecsengett. Akkoriban még Titus Popovici is arról beszélt, hogy Petőfi "lángoló szellem" volt, akinek a verseit gyermekkorában betegágya mellett olvasta föl az édesanyja. Másfél évtizeddel később ugyanez a Titus Popovici "magyar nacionalistát" látott Petőfiben, és ezt éppen az erdélyi magyarság számára legfájdalmasabb időszakban vágta a szemünkbe.
Majdnem hétszáz oldalas könyvemben egyetlenegyszer sem szerepel egy név: a Nicolae Ceausescué. Pedig akkor már tombolt a diktátor személyi kultusza. Ha valamelyik beszélgetőtársam, a szükségesnek vélt protokoll okán említette, egyszerűen kihúztam a kötet kéziratából. Senki sem kifogásolta. A hatalom, persze, meglehetősen elégedetlen volt a könyv szellemével, nem is csupán a bukaresti uralom. A Tolmács nélkülről megjelent mintegy hetven magyar és román, erdélyi, bukaresti és budapesti kritika között hiába keresnék a két vezető lap, a Scinteia és Népszabadság véleményét. Véletlenül megtudtam, hogy a román központi pártlap terjedelmes recenziót rendelt Veronica Porumbacutól, a magyar-román irodalmi barátság őszinte hívétől, aki Vörösmarty kedvéért megtanult magyarul. Miután a Scinteia hónapokon át nem közölte írását, a költőnő visszakérte és átadta a Contemporanulnak, amely akkor még a román szellemi ellenállás fóruma volt. (Olvasható az 1973. április 20-i lapszámban.)
3. — Jelképes volt, hogy éppen 56 magyar és román írót szerepeltettem a kötetben, és ezt a számot — ha akarom: évszámot — a címlapon is föltüntettem. Félszeg vallomás volt, nem több. A bukaresti pártközpontban sokkal inkább fölingerlődtek a kölcsönös megismerés következetes érvényesítésén az interjúkban. Vagy azon, hogy a Ceausescut nélkülöző könyvben éppen húszszor fordul elő Illyés Gyula neve, és a kötetben közöltem a vele készített interjút is. Illyés akkor megint fekete bárány volt Bukarest szemében. Illyés-interjúm külön is megjelent románul, a kötet előtt, a Luceafarul című bukaresti irodalmi hetilapban, 1972. április 15-én. A lap akkor sem volt már a népek barátságának hirdetője. Hogyan mégis? A Balkánon éltünk! Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus a művelődési tárca nemzetiségi igazgatóságának vezetője volt, a Luceafarul a minisztérium anyagi támogatásától is függött, az igazgató egyszerűen ráparancsolt a szerkesztőségre. Voltak nemes parancsok is a diktatúra időszakában!
Ezt a Tolmács nélküli teljes egészében vállalom továbbra is. Azzal az észrevétellel együtt, amit Kántor Lajos tett a Kortárs 1988. júliusi számában, Fodor István álnéven (fölhatalmazott a szignó feloldására): "Innen, vagyis D.R. Popescu regényétől lehetne újrakezdeni azt az interjúsorozatot, amelyet Beke György 1972-ben a bukaresti Kriterion kiadásában magyarul és románul még közölhetett, Tolmács nélkül címmel, akkoriban hitelt érdemlően, hittel és meggyőződéssel. Egy új írói interjúsorozatot azonban az említett regényekre való rákérdezéssel kellene elkezdeni. Jócskán fölgyűlt a tisztázandó, nemcsak a regényekben."
4.— A fölgyűlt "tisztázandók" közé számított Ion Lancranjan pamfletje Erdélyről, és a nyomában elindult magyarellenes rágalomzuhatag. Az ellenünkre szigorodó légkörben is folytatni szerettem volna interjúmat, néhányat közreadtam közülük A Hétben. Mircea Zaciu irodalomtörténész mondta ki:
"Ne higgyük, hogy a távolabbi vagy közelebbi múlt kényesebb kérdéseinek megkerülése vagy elhallgatása oda vezet, hogy automatikusan és viharos lelkesedéssel borulunk egymás nyakába. Vannak események, személyek, dokumentumok stb., melyekre rózsavizet hintünk, kiiktatjuk a kortársi emlékezetből, elhalasztjuk, fölfüggesztjük tisztázásukat, pedig sokkal jobban tennénk, ha tárgyilagosan, sine ira et studio értelmeznők őket. Miért rejtenők el (saját magunk elől rejtegetnők) azokat a pillanatokat, mikor igazságtalanok voltunk egymáshoz, megütköztünk, sőt öldököltük is egymást?" (A Hét, 1980. márc. 7.) A kulcsszavak itt: egymás öldöklése, ami egyenesen kihívás volt a bukaresti hatalom címére, hiszen az akkoriban már fölhúzta a zsilipet az egyoldalú, kizárólag magyarellenes vádaskodások előtt.
Erdély magyar írói úgy találták, hogy a Lancranjan könyvével fölszínre hozott román nacionalista áramlattal önvédelmi kötelességük szembeszegülni. Nemcsak nemzeti méltóságuk, hanem a román irodalomnak tett szolgálataik alapján is. Magam is tucatnyi román mű fordítójaként kívántam megszólalni. Egyebek között Lancranjan novellái közül is fordítottam néhányat, az eltorzult aktivista szemlélettel dacolók közül. Mert nem igaz, hogy Lancranjan szőröstül-bőröstül rossz író volt. Ezt némely kolozsvári román kolléga hangoztatta, mikor elvártuk volna, hogy az Erdély-pamflet megjelenése után szót emeljen a megrágalmazott magyarság mellett. "Ne törődjetek Lancranjannal, oda se kell figyelni arra, amit mond, hiszen csak egy rossz író."
Ez azonban akkor nem a megtámadott magyarság és igazság védelmezése volt, hanem éppenséggel Lancranjan szellemiségének mentegetése! Lancranjan szájából pedig maga Ceausescu szólott. A hatalom olyan védőhálót feszített ki az író alá, hogy a hivatal emberei el sem merték olvasni a magyar tiltakozásokat (román protestálásról nem tudok). Vagy húsz magyar írás futott be A Hét szerkesztőségébe, leghevesebb talán éppen a nyugodtnak ismert Szabó Gyuláé volt. Az én szövegem kivételesen óvatos, meg aztán hivatkoztam arra, hogy Lancranjan novelláinak egyik magyar fordítója vagyok, így Huszár Sándor főszerkesztő az én írásomat választotta ki közlésre. Román fordításban fölküldte a pártközpont sajtóosztályára. Visszakapta: A Hét a Művelődési Minisztérium lapja, oda tartozik az ügy. Oda is elküldte.
Néhány nap múlva telefonon fölhívta a művészeti osztályt, amelyet akkoriban egy jó nevű avantgárd költő, Vasile Nicolescu vezetett. Huszár érdeklődésére ezt felelte: "Mester, egyelőre mondjon le a Lancranjanról szóló írásáról. Ez a helyzet." Huszár meghökkent: Vasile Nicolescu, ezek szerint, föl sem merte bontani a borítékot. Ha csak beletekint a szövegbe, látja, hogy annak szerzője nem Huszár Sándor, hanem Beke György.
5. — Románia történelmének fordulata 1989 decemberében arra legalább lehetőséget nyitott, hogy a magyarság elmondhassa a maga védekezését, megfogalmazhassa évtizedeken át Erdélyben és az anyaországban lényegében ugyanúgy megtiltott gondolatait. Ezt a nyílt szembenézést előítéletekkel, téveszmékkel éppen a barátság követeli meg. De kölcsönös tisztázás folyik-e valójában? Ha valaki összegyűjtené, és egymás mellé állítaná az utóbbi másfél évben kibontakozott magyar-román szellemi polémia egészét és összehasonlítaná a magyar meg a román írások érveit és hangütését, meglepődve tapasztalna lényeges minőségi különbséget. Az írások többségét magyar védekezés és román támadás meg rágalmazás jellemzi. Magyar tollak kétségbeesett kísérletet tesznek a vita európai szinten tartására, s ha van is eltérés a diktatúra bukása előtti és utáni magyar hangvételben, azt úgy tekinthetjük csak, mint fölszabadulást a kisebbrendűségi érzés nyomása alól. A képtelen román vádaskodások közül nem is az fájdalmas igazán, amelyik olyan régi, kipróbált sovinisztától származik, mint Eugen Barbu vagy éppen Corneliu Vadim Tudor, a magyar gyűlölet és antiszemitizmus román korifeusa, hanem amikor barátainknak hitt írókban kell csalatkoznunk. Mondjuk Titus Popoviciban, aki — állítólag — a kamarilla parancsára írta volt meg pamfletjét ellenünk a Románia Literara-ban. (A cikk érvelése nem származhatott Ceausescu köréből, az Popovici írói leleményére és Petőfi költészetében való jártasságára vallott.) Ha így volt, akkor a diktatúra megdöntése óta lett volna lehetősége, hogy elmondja ezt. Hiszen ha igaz, akkor égbekiáltó vád a román értelmiség szellemi elnyomorításáról. Ha nem igaz, akkor Titus Popovici személyes magyargyűlöletét tanúsította. Vagy miként ítélhetjük meg Petre Salcudeanu furcsa "pálfordulását"? Őt még közelebb éreztük magunkhoz. Román filmgyári vezetőként ő vont be ebbe a művészeti ágba erdélyi magyar írókat, például Sütő Andrást, magyar színészeket: Kovács Györgyöt, Csíky Andrást, Sebők Klárát, Farkas Ibolyát.
Erre büszke is volt, emlegette interjújában a Tolmács nélkül lapjain, Beszélt brassói gyermekkoráról, barátkozásáról magyar társaival, és őszintén fölidézte, hogy a negyvenes évek elején számára teljesen érthetetlen módon megtiltották neki a magyar szavakat, eltiltották addigi magyar barátaitól, hogy "a végén már nem is köszöntünk egymásnak, anélkül, hogy tudtuk volna, miért haragszunk". Ugyancsak Salcudeanu, 1972-ben még nem tudta elfogadni az olyan barátságot, "amelyben az egyik egyszerűen átveszi mindenben a másik nézeteit, akkor is, ha egyben-másban a szíve mélyén másként érez, másként ítél meg dolgokat."
A másság tiszteletre méltó elismerése lenne ez, ha Salcudeanu követné az elvet most is, amikor a magyar írók is nyíltan elmondják, ha egyben-másban eltérő módon ítélik meg a dolgokat. Egyebek között a diktatúra szellemi-művelődési genocídiumát, magyar iskolák és diákok elrománosítását, az erdélyi tolerancia eltorzítását. De Salcudeanut a magyar álláspont kihozza a sodrából. Szemrebbenés nélkül állítja, hogy az erdélyi románok a megértés, a jóság, az emberség példái voltak mindig, a "puszta emberei" azonban a kegyetlenséget hozták el Dáciának erre a részére, a románok várakozása és engedékenysége, megértése és együttélési törekvései ellenére. "Együttélés azokkal, akik eltiporták mások lelkét és akaratát, azoknak a mérhetetlen gőgjével, akik jogot formáltak bármire, anélkül, hogy a mellettük élőknek is juttattak volna valamit. A magyarokról van szó." Nyilvánvaló, hogy ebben a fölállásban nyíltan tagadja Szárazajtát, hiszen nem igazolja "tételeit". "De a szó szoros értelmében nem vágtuk le a fejét senkinek" — állítja (Adevarul, 1991. február 8.). Ha Salcudeanu figyelmesen elolvassa a Tolmács nélküli, még abban is talált volna 1972-ben utalásokat Szárazajtára, Titus Popovici kapcsán vagy Domokos Géza válaszában. Vajon szó nélkül hagyná-e bármelyik román író, lett légyen a legjobb barátunk, ha magyar írótársa azt állítaná, hogy Ipp pedig egyszerűen nem létezett? Csak tőlünk várható el a hallgatás, a sunyítás, s ezáltal a rágalmak elismerése, éppen a barátság nevében?
6. — Magának a barátságnak, a néptestvériségnek az eszméjét iktatja ki a mai romániai együttélés gyakorlatából román írók, művészek, újságírók valóságos vetélkedése bizalmatlanságban, rágalmazásban, uszításban ellenünk. Olyan viharzó lett a gyűlölködés tengere, hogy néhány vergődő sajka, lélekvesztő észre sem vevővik a hullámverésben. Háborúban hallgatnak a múzsák. Mivel úgyis hiába szólnának. A magyar-román együttélés lelki háborúvá fekélyesült, s szorító magányunkat aligha oldja meg a művészet hullámhosszán érkező baráti hang, ha egyáltalán érkezik, néha, gyámoltalanul.
Sütő Andrástól azt kérdezte mostanság a Magyar Hírlap munkatársa, Lengyel András György, vajon föltámad-e a megbékélési vágy a román tömegekben is, néhány román értelmiségi békét hirdető megnyilatkozása után, vagy ezek a hangok belevesznek a gyűlölet orkánjába, a lelkek békéje pedig hosszabb ideig még csupán érzékeny entellektüelek óhaja marad?
Íme, a kijózanító, a naiv álmodozókat bizonyára haragra ingerlő válasz:
"A román tömegek és a román értelmiségiek egy részének vágya most abba a kategóriába tartozik, amellyel lehet ugyan foglalkozni, de ezúttal inkább a politika véres aktualitásaiból kell kiindulnunk. Ez pedig a már említett tény: egy halálra vagy kiűzetésre ítélt nép sorsáról van szó, amely nem függhet attól, hogy akad-e tíz, húsz, vagy ötven román értelmiségi, aki bennünket szeret. Ez nem múlhat verseken, irodalmi esteken, igehirdetésen, ez egy politikai küzdelem tétje. Ez alkotmányon, parlamenten, törvényeken, önkormányzaton és kormányzaton múlik. És azon a nemzetközi segítségen, amelyet a világ minden erre illetékes fórumától elvárunk, és amelyet, sajnos, még nem tudtunk megszerezni." (1992. február 15.)
7. — Nem marad hát szava, tere, felelőssége írónak, művésznek? Fölmentette őket az idő a barátság kötelessége alól? Kiket és mire kötelez ma ez a barátság?
Népek, nemzetek között, értelmiségiek szintjén, nem ez az első civakodás a Duna-tájon. Mindig az oldotta a görcsöket, ha az éppen fölül lévők, a hatalomból szólók valóban a türelem és a nemzeti önvizsgálat jegyében nyújtottak kezet az éppen alul lévőknek. A diktatúra idejében úgy képzeltük, hogy majd az elkerülhetetlen demokráciában a román értelmiség, elsősorban az írótársadalom mondja el saját népének a mi magyar gondjainkat is. Ennek a hitemnek adtam hangot 1980 júniusában Gyergyószárhegyen, a Kriterion rendezte román-magyar és magyar-román fordítói napokon. Elnyomatásunk egy-két vonatkozását panaszoltam. "Az ilyen kérdésekben a román kollégák kiállása nagyon fontos. Gondoljanak Mocsáry Lajosra — fordultam a román írókhoz —, ő egyáltalán nem volt népszerű a maga idejében, görbe szemmel nézték nemcsak a magyar hivatalosságok, hanem a nacionalista magyar közvélemény is, mert parlamenti szószékről vette védelembe román honfitársait.
Én hiszek az Önök humanizmusában." (A Hét, 1980. június 20.)
Vártam a román választ Azóta is várom...
1992."


Téma: Cserhalmi János
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 54
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 43
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 42
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 41
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 38
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 37

Téma: Csak erős idegzetűeknek!
Konkoly
2002. szeptember 06. 02:55 | Sorszám: 20
Ámen !

Téma: Szegfű család a Békében
Konkoly
2002. augusztus 19. 22:59 | Sorszám: 7
Azért én cseppet sem bánom,hogy látom kiknek a szekerét tologatja PetiKÉM !
Konkoly
2002. augusztus 19. 22:11 | Sorszám: 3
Azért én nem igazán tudom elfogadni,hogy egy "szegénység párti" miniszterelnöknek ilyen nagyvonalúnak kell lennie, mint a Máért kapcsán tette,ez már nem gesztus,ez az állami pénzek magán zsebbe való átjátszása !

"Sőt a balliberális kormány a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) júliusi, ötödik ülését is kedvenc (kampány)szállodájában rendezte meg - a tárgyalófelek közé fogadva olyan ukrajnai és horvátországi szervezeteket, amelyek nem is indultak a helyi választásokon. Az MSZP-SZDSZ koalíció tehát a külhonba szakadt magyarok 25-30 fős küldöttségét nem valamely állami intézmény vendégházában és tárgyalójában fogadta - pedig a Medgyessy-féle "puritán állam" -koncepcióból ez következett volna -, hanem inkább egy konferenciaturizmusra szakosodott budapesti elitszálló hírnevét öregbítette. Mivel az elmúlt két évben országos szinten jelentősen bővült az öt- és négycsillagos szállodai kapacitás (a vendégek száma ugyanakkor csak stagnált), és a Danubius-szállodalánc egységei közül a Hotel Béke teljesítményére igen negatívan hatott ez a kapacitásbővülés, nem csekélység az a gesztus, amit a magyar kormány gyakorolt a Béke jegyében. A Máért megrendezése után nyilvánvalóan nőtt a konferenciaszálló presztízse, de valószínűleg jól mutat a bevételek között az a 130-180 euró is (ez a piaci ár), amit az "állami protokoll" fizetett résztvevőnként és éjszakánként a hotelnek. "

Konkoly
2002. augusztus 19. 21:38 | Sorszám: 1
Na senkit nem érdekel,ez az újabb "makulátlan" szocialista húzás ???
Konkoly
2002. augusztus 19. 17:49 | Sorszám: 0
Baloldali szeánszok a kormányfő volt üzlettársánál


"Március közepén az MSZP alelnöke, Lendvai Ildikó - a szocialista kampánystratégiának megfelelően - fideszes tárgyalópartnerét, Isépy Tamást is a Béke Szálló Rómeó és Júlia termébe "csalta": akkor a miniszterek és miniszterjelöltek vitájáról egyeztettek a riválisok.
....
Ám ezután jött csak az igazi huszárvágás. Medgyessy Péter a Fidesz-MDF duó első emberét is bátorítgatni kezdte, hogy lehetőleg már a közgazdasági egyetemi vita előtt, április 3-án fáradjon a Béke Szálló különtermébe, hiszen ő is ott lesz, és együtt csodákra képesek.
....
Orbán Viktor távol tartotta magát az erőltetett békegyűléstől, befutott viszont a kisgazdavezér, Torgyán József - mint mondta: "a jobboldal becsületének megmentése érdekében". Szintén a Békében találta magát Kupa Mihály, a baloldal segéderejeként is ismert Centrum elnöke, aki bevallása szerint két bujdosó magyart keresett, "akik nem tudnak összejönni egy helyen".
....
Az első forduló után Kovács László és Kuncze Gábor is tanúságot tett Béke-szeretetéről: az MSZP és az SZDSZ választási megállapodását is a Hotel Béke Radisson különtermében írták alá. Egy héttel később már a szálloda Orfeum termét is belakták a szocialisták: ebben a helyiségben kötött hármas frigyet a "kormányváltó őserő", Kovács László, valamint Bartók Tivadar KDNP-elnök és Mizsei Zsuzsanna, a kereszténydemokraták választmányi elnöke.
....
Sőt a balliberális kormány a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) júliusi, ötödik ülését is kedvenc (kampány)szállodájában rendezte meg - a tárgyalófelek közé fogadva olyan ukrajnai és horvátországi szervezeteket, amelyek nem is indultak a helyi választásokon. Az MSZP-SZDSZ koalíció tehát a külhonba szakadt magyarok 25-30 fős küldöttségét nem valamely állami intézmény vendégházában és tárgyalójában fogadta - pedig a Medgyessy-féle "puritán állam" -koncepcióból ez következett volna -, hanem inkább egy konferenciaturizmusra szakosodott budapesti elitszálló hírnevét öregbítette.
....
Miért ragaszkodhatnak a szocialisták ennyire a Békéhez?
....
A Radisson SAS Béke Hotel - illetve a Danubius-szállodacsoport - többségi tulajdonosa a CP Holdings Limited (CP), illetve az ehhez a konszernhez tartozó cégháló. A CP (és leányvállalatai: az Israel Investment Company Industries Inc., valamint az Investor Holding Rt., mely vállalkozás érdekeltségébe tartozik a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Rt.) elnöki székét az a brit Sir Bernard Schreier foglalja el, aki az izraeli tulajdonú Bank Leumi Plc-nek is elnökhelyettese. A magyarországi agrárvilágban és szállodaiparban jelentős befolyással rendelkező Schreiert és multinacionális cégeit persze messze földön ismerik; néhány radikális palesztin szervezet már többször bojkott alá is vonta a CP-vállalatok által kínált termékeket, szolgáltatásokat, más tájakon viszont évek óta epekedve várják Schreiert és a tőkéjét. Medgyessy Péter szintén a CP-barátok táborába tartozik: tavaly januárban ugyanis - BJP Invest Tanácsadó Kft. néven - közös kockázati tőkebefektető társaságot alapított Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank 1968 és 1988 közötti elnökhelyettesével, valamint Schreierrel. (A brit üzletember a Danubius-szállodák tulajdonos cégén, az Investor Holdingon keresztül képviselteti magát a vállalkozásban.) A BJP Invest alapításakor Medgyessyt már lehetséges kormányfőjelöltként emlegették a szocialista párton belül, de ez nem tartotta vissza attól, hogy új cégen keresztül "ukrán tudósok által kifejlesztett különleges fitneszberendezések és gyógyászati eszközök, valamint egyéb szellemi termékek menedzselését, gyártását, piacra juttatását és marketingjét" végezze. A választások előtt két hónappal a mai miniszterelnök eladta tízszázalékos részesedését a Schreier-féle Investor Holdingnak, a BJP legnagyobb tulajdonosának, így formálisan megszakadt a kapcsolata a brit-izraeli nagytőkével. Néha persze ma is "összetalálkoznak"; ha másutt nem, hát a Béke Szállóban.

A Schreier-birodalom nem csak a Békével kedveskedik a szocialistáknak. A két választási forduló között például a 168 Órának nyilatkozó Alföldy Tádé, az Investor Holding Rt. tanácsadója (és több CP-érdekeltség hazai képviselője) bírálta a szocialisták és a nagytőke egymásrautaltságán élcelődő Orbán Viktort. Alföldy a "pártatlan tőke nevében" megismételte azt a velős axiómát, mely szerint "nyilvánvaló, hogy a magyar kormány nem ignorálhatja a külföldi tőkét". Az efféle szellemi gesztusok azonban valószínűleg csak kísérőjelenségei a brit-magyar (szocialista) kapcsolatok rohamos fejlődésének. Mint köztudomású, az MSZP kampányához az angol Munkáspárt nyújtott anyagi segítséget, sőt a szocialisták "alternatív szavazatösszesítő rendszere" is brit-izraeli támogatással válhatott hatékonnyá. A hazai baloldal az imázsépítést, a belső kampányt (értsd: a "közpénzek külföldi magánzsebekbe folyatását") úgy tűnik, továbbra is előszeretettel bízza az Egyesült Királyság "intézményeire". Mint megírtuk (Heti Válasz, 2002. augusztus 2.), az augusztus 20-i állami ünnepségek kivitelezésre is egy brit hátterű céget kért fel a kormány, s láttuk, hogy legutóbb már a Magyar Állandó Értekezletet is a "szigetország fogadta be".
http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=4873


Téma: Tokes Laszlo
Konkoly
2002. július 22. 22:30 | Sorszám: 6
Elküldöm,de nem bizom benne,hogy foganatja is lesz !
Észérveket csak értelmes emberek tudnak elfogadni,PéterKÉM,nem közzéjük tartozik !!

Téma: Hol van Medgyessy Péter miniszterelnök amikor katasztrófa fenyeget az országban?
Konkoly
2002. augusztus 18. 00:58 | Sorszám: 3
Pedig nagyon sokan a szivében bíztak !
Konkoly
2002. augusztus 18. 00:47 | Sorszám: 1
Illeni,illett volna haza jönnie,de azért nehogy már az észt várd a PetiKÉM-től !

Téma: Az iraki parlament elutasitotta az ENSZ-hatarozatot
Konkoly
2002. november 12. 18:46 | Sorszám: 3
Az ebben a cikkben írtak is olyan igazak lehetnek,mint a Magyarországról szárnyra kapottak.

Annyira hülyének nézik az embereket,hogy beveszik ezt az újságírói kacsát is ?

S hol maradt a minedenütt ott lévő televizió,őket nem hívták volna meg a sajtótájékozatatóra ?


Téma: Április 4-ről szóljon az ének!
Konkoly
2003. április 06. 02:38 | Sorszám: 7

Téma: Betiltották a budapesti békedemonstrációt !
Konkoly
2003. február 05. 00:10 | Sorszám: 71
Szerintem egy háború ellenes tiltakozásnál nem azt kellene nézni,ki hová tartozik !
Konkoly
2003. február 02. 04:18 | Sorszám: 28
"...
S felnyitotta szemét egy megcsúfolt véres angyal
valahol a romok alatt.
És felujjongtunk, mint kiket a mélyben
elér egy titkos, drága üzenet:
Emberek vagyunk még, emberek!
..."
Konkoly
2003. február 01. 23:45 | Sorszám: 19
Ültünk a romokon

Wass Albert


Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
Gépek nyelték el s formáltak belőle
juhnyájat és sáskasereget,
uniformizált robot-hadat,
mely mindent felfalt, mindent megevett:
hitet, jóságot, békét és reményt…
Ültünk nehányan együtt, kik megmaradtunk,
romok között és lestük a napot,
hogy fölkél-e még számunkra valaha.
De kelet felől csupán a fellegek
moraja jött s dért vacogott az éj
s patkányok rágták ki holtak szájából
a legutolsó falat kenyeret.
Amerre néztünk: véres volt a tenger
s gennyes sebektől fertőzött a föld.
Csupa gyűlölet volt az ember
s csak az volt ember, aki ölt.
Gonoszságot szolgált a tudomány,
hozsánna hirdette az embertelenséget
és minden ami szép volt
ledőlt, leégett.
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
És aztán már csak a halálra vártunk.
Forgott a föld. Szelek jöttek és mentek.
Denevérek szárnya suhogott
s hírük sem volt az embereknek.
És akkor:
egyszerre csak a vaksötéten át
kinyúlt felénk egy gyönge női kéz.
Meglengetett egy szál fehér virágot:
ennyi volt az egész.
De mintha bűbájos varázslat történt volna.
Emlékek támadta föl bennünk valahol.
Zenéltek lágyan réghallott szavak.
S felnyitotta szemét egy megcsúfolt véres angyal
valahol a romok alatt.
És felujjongtunk, mint kiket a mélyben
elér egy titkos, drága üzenet:
Emberek vagyunk még, emberek!
Nem zúzott gépei egy bomlott-agyú kornak!
Nem tépett lomb, kit vak szelek sodornak!
Emberek vagyunk még, Isten népe!
s hiába fojtanak koromba, vérbe,
hiába dőlt le minden talmi érték:
a mi jussunkat más egekben mérték
s van még valahol Isten, jóság, béke,
igazság, erkölcs, szeretet...
ember...!
Ó asszonyi kéz, ki véghetetlen tenger
véres hullámai fölött nyúltál felénk
testvért kereső szent egyszerűséggel,
kit első galambként viharokon át
mint szent iránytű a szíved vezérelt:
minden országok bölcs vezérei
tanulhatnának tőled szebb politikát.
Kik hasztalan keresik három éve
a forrást, melyből fölfakad a béke,
vén könyvekben kutatják, lombikokban,
elméletek varázsszerei közt,
boszorkánykonyhák, alkimista titkok
bűvös tüzében, vérben,
írott törvényben,
fegyverben és fegyvertelenségben,
csak ott nem, ahol titkos fészkén ül,
mint madár, ki már röpülni vágyik:
az emberek szívében.
Áldott légy, te habfehér galamb,
ki mint a gyermek éjek poklain
szálltál felénk rémségről mit sem tudva
s kezed kinyújtva
rebegted el a régfeledett jelszót: szeretet...!
Mikor már azt hittük, hogy minden elveszett
s Isten képét betemette egy összedőlt világ,
úgy nyíltál ki romok között,
mint egy fehér virág.
S előled a fagyos vak éjszaka
fekete felhők hátán tovanyargalt
s romok fölött, magosan egy csillag
meghirdette a hajnalt.

(1947.)

Konkoly
2003. február 01. 23:42 | Sorszám: 18
"Aláírás-gyűjtési akció a háború ellen

NOL - 2003. január 31. 16:07


A Civilek a Békéért mozgalom felhívással fordult közvéleményhez, hogy segítsen összehangolni az egész kontinensre kiterjedő tüntetéssorozatot, amelyet február 15-re hirdettek meg.

.....

Aláírók:

Andor László közgazdász, Artner Annamária közgazdász, az ATTAC Magyarország elnöke, Asbóthné Thorma Judit, a Magyar Nők Szövetségének elnöke, Balázs Eszter szobrászművész, Báti Márk környezettervező, az Alba Kör szóvivője, Baranyi Ferenc költő, Barcs Miklós zenész, Bárdos Deák Ágnes énekes, Bereczky András a MEDOSZ főtitkára, Bodor Pál (Diurnus) újságíró, Böröcz József szociológus, Bródy János zenész, Bulkai Tamás és Bulkainé Adamosi Margit a Bokor Bázisközösség tagjai, Csapody Tamás jogász-szociológus, Ékes Ildikó közgazdász, Endreffy Zoltán filozófus, Farkas Péter közgazdász, Fleischer Tamás építőmérnök, kutató, Galló Béla politológus, Garaczi László író, Hanti Vilmos tanár, társadalmi szervezeti vezető, Hazai Attila író, Hódi Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Jánossy Lajos író, Kamarás István vallásszociológus, Keleti Tamás a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Kónya Gusztávné a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Kordás László az MSZOSZ alelnöke, Kovács Benedek zenész, Krasztev Péter balkanológus, Krausz Tamás történész, Kukorelli Endre író, Ligeti Erika szobrász, Munkácsy-díjas Érdemes Művész, Lóránt Károly közgazdász, Mészáros Klára volt nagykövet, Melegh Attila társadalomtörténész, Sik Toma társadalmár-világember, Simó Endre újságíró, Simon Dezső a Vasutas Szakszervezet alelnöke, Soma előadóművész, Szalai Erzsébet szociológus, Szász Gábor mérnök-tanár, a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács társelnöke, Szelényi Iván filozófus, Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök, Szőke Károly szakszervezeti vezető, Szöllőssy Ágnes művészettörténész, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vojtela Tibor a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zágoni Miklós fizikus-filozófus, Zilahi Péter író."

Konkoly
2003. február 01. 23:11 | Sorszám: 14
Tudod ám mi a röhej ?

A 120 civil szervezet zöme baloldali. A nagy amcsi alfarnyalás miatt van a letiltás !

Konkoly
2003. február 01. 22:54 | Sorszám: 12
Először a bíróság határozatát kell megvárni azt hiszem.Hátha megint az orrukra koppintanak a komcsiknak !
Konkoly
2003. február 01. 21:45 | Sorszám: 9
Vannak viszont - a 120 civil szervezet között - olyanok is,akik azt mondják engedély nélkül is kimennek az utcára !
Konkoly
2003. február 01. 20:12 | Sorszám: 5
Betiltott béketüntetés Budapesten
2003. február 1. 13:46


MNO
Megtiltotta a rendőrség a Civilek a békéért elnevezésű tömörülés február 15-ére tervezett demonstrációját, amelyet az Amerikai Egyesült Államok iraki agressziója ellen tartanának. A Budapesti Rendőrfőkapitányság indoklása szerint a rendezvény akadályozná a forgalmat - adta hírül az Info Rádió.

A felvonulók a Liszt Ferenc térről az Andrássy út érintésével a Kossuth térre vonulnának. Artner Annamária, a békedemonstráció egyik szervezője bejelentette, hogy bírósághoz fordulnak a határozat miatt.

Az össz-európai békenapról a tavaly novemberi, firenzei Európai Szociális Fórum résztvevői határoztak, hogy fellépjenek a demokrácia védelmében és az iraki háború ellen, amely álláspontjuk szerint nem a terrorizmus eleni harcot, hanem az amerikai gazdaság érdekeit és más népek megfélelmlítését szolgálja.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=126120&rvt=2

Kíváncsi leszek milyen döntést hoz a bíróság !

Konkoly
2003. január 31. 18:28 | Sorszám: 0
Betiltották a budapesti békedemonstrációt

NOL • 2003. január 31. 15:55 • Szerző: BiL


A százhúsz szervezetet tömörítő Civilek a Békéért mozgalom nyilatkozatban ítélte el, hogy a magyar kormány támogatja az USA háborús terveit. A rendőrség megtiltotta a mozgalom kezdeményezését, hogy február 15-én az egész Európára kiterjedő tüntetéssorozat részeként békedemonstráció vonuljon fel az Andrássy úton. Neves közéleti személyiségek részvételével háborúellenes aláírásgyűjtés kezdődött.

A Civilek a Békéért kezdeményezés szerint Medgyessy Péter kormányfő a magyar közvélemény kétharmadával ellentétben támogatja az amerikai háborús terveket, amely a hivatalos magyarázattal ellentétben nem a terror elleni harcot, hanem az olajpiacok újrafelosztását célozza. Tiltakozó közlemény itt.

A civilek békefelhívással fordultak közvéleményhez, hogy segítsenek összehangolni az egész kontinensre kiterjedő tüntetéssorozatot, amelyet február 15-re hirdettek meg. „A háborúval szemben Európa minden országában tömeges az ellenállás.” – írja a közlemény, amelyet számos közismert személyiség írt alá.

Demonstráció betiltva

Közlekedésrendészeti okokra hivatkozva tiltotta be a rendőrség a budapesti békedemonstrációt, amelyet a Civilek a Békéért mozgalom február 15-én délután félháromra hirdetett meg a Liszt Ferenc térre.

Ezen a napon Európa és a világ sok nagyvárosában lesznek tüntetések, amit hónapok óta szerveznek civil mozgalmak. A tiltakozási hullámot a firenzei Európai Szociális Fórumon résztvevő aktivisták határozták el a szociális jogok, a társadalmi igazságosság és a demokrácia védelmében, valamint az iraki háború ellen, amely sokak szerint nem a terror elleni harcot, hanem az olajkincs újraelosztását szolgálja.

Artner Annamária, az ATTAC Magyarország vezetője elmondta, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság arra hivatkozva tiltotta meg a tüntetést, hogy az szombat délután az Andrássy úton „a közúti közlekedés zavartalan lefolyásában fennakadást okozna, a közlekedés aránytalan sérelmével járna”.

A rendőrség kilátásba helyezte, hogy fel fogják oszlatni a tömeget, ha a tüntetést mégis megtartják.

Kié a közterület?

– Semmi sem indokolja, hogy az autósok több jogot formáljanak a közterületre, mint egy demonstráció résztvevői. Ráadásul szombat délután nem szokott nagy forgalom lenni a belvárosban – mondta Artner, aki a rendezvény egyik szervezője.

Artnert a rendőrség kétszer hívta be, hogy „egyeztessék az útvonalat”: – Igyekeztünk rugalmasak lenni, több változtatásba is belementünk, de a rendőrség azt akarta elérni, hogy ne használjuk az Andrássyt, legfeljebb a járdát. Amibe azért nem mentünk bele, mert ezzel bagatellizálnánk az ügyet – magyarázta az ATTAC Magyarország vezetője.

Tüntessenek a járdán

Dr. Lapid Lajos rendőrezredes, a BRFK közbiztonsági helyettese a NOL-nak elmondta, hogy a gyülekezési törvényben előírtaknak megfelelően jártak el, a demonstrációt tartalmi szempontból nem vizsgálták, kizárólag az volt a probléma, hogy az Andrássyt ne foglalják le:

– Javsoltuk, hogy vonuljanak a járdán, vagy menjenek más útvonalon, de azt nem fogadták el. Ehhez joguk van, ha a bíróság helyt ad nekik, akkor nem lesz probléma – közölte a rendőrezredes.


Téma: Eljön még az az idő,amikor....!
Konkoly
2003. július 16. 17:44 | Sorszám: 72
Csak sajnos hogy a cikk-,vagy beszédbeli igéretekkel tele van a padlás ! Könnyű olyankor ígérgetni,amikor nem lehet számonkérni a teljesítést !
Konkoly
2003. július 16. 00:04 | Sorszám: 68
De igen, kétszer is együtt voltak köldöknézőben a Sóshegyen, a suszterinas párttitkárával,a kopasz szamárral !
Konkoly
2003. július 15. 23:25 | Sorszám: 66
Orbán nem tárgyalt,hanem hosszú hosszú idő,Horthy óta,először adott,segített valamit a határon túl rekedteknek.Még akkor is, ha az a gyennyalak Markó,háromszor is kinyalta előbb kommunista főnökei alfartáját,mielőtt el merte volna fogadni !

Az megint más,hogy nem sokat ért az amit adott,mert az MVSZ szorgalmazta feltélekhez kötött és kitételekkel megtűzdelt(egész Európában bevállt és szokásos!) kettős állampolgárságot kellett volna adja !

Konkoly
2003. július 15. 22:34 | Sorszám: 60
Igen de ennek volt egy előzménye is !

"Padlón a Vajdasági Magyar Szövetség(?!)

A szabadkai magyar választók megbüntették Kasza József pártját

A múlt héten önkormányzati pótválasztásokat tartottak a VMSZ oroszlánbarlangjának számító Szabadkán. A verhetetlennek hitt magyar párt azonban a hat megüresedett tanácsnoki helyből egyet sem szerzett meg! Pedig a vajdasági magyar sajtó csak a döbrögi viselkedéséről elhíresült Kasza József pártjának jelöltjeit segítette és a hetekkel ezelőtt Szabadkán járt Medgyessy Péter magyar miniszterelnök is közvetve, de a VMSZ-ért kampányolt. Három helyen szerb jelölt győzött, egy választási körzetben pedig, Ágoston András VMDP-je nyert fölényesen a realitás talajától elrugaszkodott, szerbiai és vajdasági kormányzati pozícióval rendelkező VMSZ jelöltjével szemben. Sokak szerint a választók így büntették a VMSZ-t, amiért Kasza aláírta a magyar kormány státustörvényt kiherélő módosítási javaslatát, és amiért ellenzi a kettős állampolgárság megszerzésének lehetőségét az ottani magyarok számára. Hogy a vajdasági magyar hatalmi pártban a baj mekkora, abból is látszik, hogy Fehér István, az újvidéki Magyar Szó és a szabadkai Hét Nap kommentátora, aki egyben a VMSZ legszűkebb vezetőségének is tagja, két írásban is kíméletlenül bírálja saját pártját. A folytatásban, a Magyar Szóban megjelent írását adjuk közre.

"Néhány nappal a szabadkai önkormányzati pótválasztások után, ha az egyáltalán lehetséges, nyilván kissé higgadtabban és tisztább fejjel értékelik a történéseket azok is, akik a legközvetlenebbül érintettek voltak ebben az erőpróbában. Legnagyobb meglepetésemre ugyanis a vesztesek, elsősorban a VMSZ vezető testülete, értetlenül és tanácstalanul fogadták az eredményhirdetést, mintha nem lehetett volna már jóval korábban, a figyelmeztető jelek tömkelege alapján kikövetkeztetni: ezúttal nagyon nehéz lesz megismételni az ezredfordulós produkciót, sőt a realitások talaján maradva akár azt is megjósolhattuk volna, hogy elsősorban a hatalomgyakorló pártok jelöltjei kerülnek majd vesztes pozícióba. Ezek a belső, alapjában véve a pártsebek gyógyítgatását szolgáló elemezgetések, bölcselkedések és vigaszok nem érdekelnek különösebben bennünket. Főleg azért nem, mert képtelenség elvárni az önmagát tévedhetetlennek, legjobbnak, legnépszerűbbnek, legelfogadottabbnak tartó pártok bármelyikétől is, hogy őszintén és a felelősség maradéktalan vállalásával szóljanak önnön mulasztásaikról, melléfogásaikról és tehetetlenségükről."

Vége a bizalomnak?

A szabadkai népszínház

"Szóval: mi is történt Szabadkán? Hogyan történhetett meg az a csoda, hogy a mindeddig legerősebbnek, bázisában és támogatottságában legnagyobbnak hitt és tartott párt, a Vajdasági Magyar Szövetség oly csúfosan leszerepelt az önkormányzati választásokon? Mert az igazi kérdés, mondjon bárki bármit, igenis ez. Nézzük csak! Újoncok, alkalmi koalíciók, a köztudatban szinte nem is létező pártformációk vitték el a babért, sőt a győztesek között foglalhatott helyet egy olyan személyiség is, akit nemcsak a szabadkai politikai közélet, hanem volt pártja is kiátkozott, megbélyegzett, elítélt és romlottnak minősített. A válasz magától adódik. A vesztesek, mindenekelőtt a VMSZ, a legutóbbi választások óta eltelt időszakban képtelenek voltak megfelelni az elvárásoknak, választópolgáraik, támogatóik és rokonszenvezőik többségükben csalódtak eddigi ténykedésükben, helytállásukban, hatalomgyakorlásukban, és bizony - mert ez is sokat számít ám - viselkedésükben és magatartásukban. A tíz-húszszázalékos részvételi arány ordító bizonyítéka ennek a kiábrándultságnak: a tömeg egyszerűen nem volt hajlandó ismételten bizalmára érdemesíteni a VMSZ jelöltjeit, másokra pedig nem akart szavazni, ergo maradtak azok, akik a korábbi választásokon is másokra szavaztak, lehetőleg a legkomolyabb magyar párt, illetve a tényleges változásokat hirdető pártok ellen.

Hogyan kerülhetett sor arra, hogy például a VMSZ ennyire eltávolodjon valóban tömeges bázisától, azoktól az emberektől, akik jó két évvel ezelőtt még a teljes többséget szavatoló arányban voksoltak jelöltjeire? Ennek a kérdésnek a megválaszolása már kissé bonyolultabb. Nem lehetetlen, nem is embert próbáló feladat, de feltétlenül hosszadalmasabb és több időt igénylő magyarázat szükségeltetik. Ha a Vajdasági Magyar Szövetség vezető testületi és vezéregyéniségei erre igényt tartanak, ha a saját példájukkal lesznek képesek bizonyítani, hogy kíváncsiak a bukáshoz vezető valós okokra, valószínűleg elemzések sorozata lát majd napvilágot. Merjük remélni, hogy ezt az utat választják. Nem annyira a pártérdekek miatt, mint inkább csöppnyi nemzeti közösségünk általános érdekei miatt, melyek megfogalmazása, képviselete és érvényesítése továbbra is a legnagyobb vajdasági magyar párt, a VMSZ feladata, joga és kötelezettsége marad."


Tudathasadás a VMSZ-ben?


"Szóval, a VMSZ hanyatlásához elvezető okok legsúlyosabbika szerény megítélésünk szerint abban rejlik, hogy 2000-ben, a valóban látványos választási győzelmet követően, tudathasadásos állapotba került a párt. Tekintettel arra, hogy részese, és nem is elhanyagolható részese volt a hatalomváltásnak, a milosevityi rezsim menesztésének, szinte elkerülhetetlenné vált, hogy részese legyen az országos hatalomgyakorlásnak is. Nos, itt kezdődtek a bajok. Egy kisebbségi párt, amelynek elsődleges feladata aligha lehet más, mint a képviselt kisebbség érdekvédelme, szőröstül-bőröstül bekerült az úgynevezett nagypolitikába, az országos ügyek intézésébe, a legfelsőbb szinteket érintő hatalmi harcba, egy olyan általános és részleteket magától értetődő módon mellőző politika megalkotásába és érvényesítésébe, ami csak a legritkább esetekben volt közös nevezőre hozható a provinciát jelentő kisebbségi léttel, az ebből fakadó igényekkel, követelményekkel, szükségletekkel és elvárásokkal. Hát igen, a VMSZ országos szinten is fontos és megkerülhetetlen tényezővé lett az ezredfordulós választási eredményeket követően. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy sem ereje, sem felkészültsége, újabban már akarata sincs igazából ahhoz, hogy ezzel párhuzamosan a saját közegében, a saját bázisában is megfeleljen az elvárásoknak, olyan akciókkal és vállalkozásokkal bizonyítsa elkötelezettségét a magyarság érdekérvényesítése mellett, amelyek érthetőek és biztatóak, bólintást érdemlőek a lételemét jelentő provincia legeldugottabb falvaiban és helyi közösségeiben is.

Seregnyi más, az egyelőre még csak figyelmeztetést jelentő bukáshoz elvezető okról beszélhetnénk még. Nyilván beszélünk is majd, tetszik ez valakinek vagy sem. Most azonban, becsülve az olvasó idejét és lapunk szűkös terjedelmét, elégedjünk meg az eddig elmondottakkal. Meg természetesen annak megállapításával, hogy a szabadkai pótválasztások az érdekelt pártok és koalíciók egyikének győzelmét sem jelentik, mint ahogyan tényleges vereségét sem. Csak erőteljes figyelmeztetés, egy olyan irányvételnek a felmutatása, ami nagyon könnyen elvezethet az általános bukáshoz is, ha az érintettek nem lesznek képesek módosítani eddigi viselkedésükön, magatartásukon és tudathasadásos politizálási módszerükön. Ja igen, és a legfontosabb: ha a mostani vesztesek, mert továbbra is önelégültek, és tévedhetetlennek hiszik magukat, a bukás okait a külső és a belső ellenségekben keresik, ha mucsai kifogásokkal, és magyarázkodásokkal szeretnék bizonyítani kiválóságukat, akkor kár szót vesztegetni rájuk" - írja Fehér István az újvidéki Magyar Szóban.

Méhes Imre

Konkoly
2003. július 15. 22:27 | Sorszám: 59
"A határon túli magyarok 98 százalékát képviselõ szervezetek pedig támogatták a törvény módosítását, ahogy azt Orbán Viktor is tapasztalhatta, hiszen tõle pár méternyire tapsoltak az Országház vendégpáholyában"

Pici Pofikám !

Úgy látszik nem tudod,Fel kell hívni a véleményedet,arra,hogy más dolog a határon túli kissebbség és más dolog az őket képviselő szervezet.

A szintén kommunista akolból származó,Ceausescu seggétnyaló Markó Béla volt párttitkárt és zsoldos csapatát,ne tessék már összemosni az erdélyi magyarsággal,mert véleltenűl nagyon csúnyát találok majd mondani neked !

Se Kasza József briganti senkiházit,akinek mellesleg már -amióta teljesen elfordúltak tőle s nem szavaztak rá és pártjára a legutolsó szavazáskor a vajdasági magyarok - wegészen más a véleménye,s most a kettős állampolgárságot "követeli",amiről viszont a magyarországi átvedlett kommunisták még hallani sem akarnak !

A tótok talpát nyaló Bugár elvtársra meg még a szavakat is kár pocsékolni !


Téma: Boros a spicli...
Konkoly
2002. augusztus 21. 19:51 | Sorszám: 136
Mindekinek, akit érdekel !!!

Újabb sztahanovista mozgalom indul kis hazánkban !

A jelenkezőknek minden nap eggyel több ügynököt kell leleplezni a volt polgári kormányból,mint egy nappal előtte.
Cinege Balambér és Cinkapannai Franciska szóvivők bejelentették,hogy ha sikerül tartaniuk ezt az intenzitást, remélhetőleg 2004 végére mindenkit lelepleznek majd.

Ugyanakkor megkezdték a gyűjtést a besúgó hálózat volt üzemeltetőinek megsegítésére,hiszen sajnos a volt kormány felelőtlen intézkedései nyomán,ezek a nagy múltú emberek napjainkban már szánalmas koldusként nyomorognak csekélyke párszázezres nyugdíjocskáikból.

Fogjunk össze, és segítsünk rajtuk !

MTI után szabadon

Konkoly
2002. augusztus 21. 18:23 | Sorszám: 126
Ugyanaz történik most is,mint az ötvenes évek kirakat- pereinél,kismillió tanú,dokumentum van arról is, ami soha-sem történt meg,eskü alatt vallják az emberek, hogy elkövették,egy hét múlva ugyanolyan hévvel esküdnek az ellenkezőjére,szinte már előre látom,hogy egyesek majd a koporsóból, vagy a síron túlról üzennek vissza,hogy nem úgy volt, és követelik az újratemetésüket.

S közben meg arról megy a nagy bla-bla szöveg,hogy nincs kommunista restauráció ! Hiszi a pici,no meg a vörös Budapest !

Konkoly
2002. augusztus 19. 19:17 | Sorszám: 56
A topic címe "Te miért vagy jobboldali?"
Konkoly
2002. augusztus 19. 19:07 | Sorszám: 54
Pedig leírtam a megfelelő topicban ! :-)))
Konkoly
2002. augusztus 19. 19:00 | Sorszám: 48
Általában nem személyeknek szoktam hinni,hanem annak amit látok és tapasztalok !
Konkoly
2002. augusztus 19. 18:55 | Sorszám: 43
Persze hogy semmi köze az erdélyi ügylethez,azért szánt Nastase-ra csak párt órát,s Alexandru Mudurával sakk- feladványokat oldottak meg Gyantán, s annyira lekötötte figyelmüket,ez az érdekes foglalkozás,hogy közben még arról is megfeledkezett, egy olyan faluban piknikezik drága barátjával,ahol 1944-ben baltával gyilkolták a románok a magyarokat.
Konkoly
2002. augusztus 19. 18:47 | Sorszám: 38
Még a legkisebb szürke verébnek is be kellett számolnia,ha véletlenűl átrepült a nyugati határon s aztán a fiókái miatt visszajött !
Konkoly
2002. augusztus 19. 18:42 | Sorszám: 32
Azért azt eldönthetnéd,hogy nyelvtanórát tartunk vagy vitatkozunk ? Nézzem át én is,az általd írtakat ?
Konkoly
2002. augusztus 19. 18:39 | Sorszám: 27
Hogy mennyire független Magyarországon,a bíróság,ügyészség,rendőrség azt nagyon alaposan lehetett látni abból is hogy megszűnt a nyomozás a Gresham-ügyben. 2002.05.14-én.
De elég jól ilusztrálja a vecsési számlagyár ügye,vagy a Tasnádi ügy is.
A rendőrség függetlenségét meg vitatni sem lehet azóta,amióta öreg nyugdíjas apókákat,meg anyókákat vertek véresre a hídon !
Konkoly
2002. augusztus 19. 18:02 | Sorszám: 18
Bár elég erőssen megindult a kommunizmus restaurációja,de azért még kézen-közön demokráciában élsz,tehát azt hiszel el,amit logikusnak tarsz,esetleg igaznak gondolsz !
Nekem minden gyanús ami a Néphazugságban jelenik meg !Még az időjárás jelentésükben sem mindig lehet hinni ! :-)))
Konkoly
2002. augusztus 19. 17:10 | Sorszám: 16
Illetve meg volt már,de csak most dobták be csontként,hadd harapjanak rá a hozzá hazonlók ?

Ki tudja hány tonna még raktáron ? Akik annak idején gyikoloni is képesek voltak az eszme nevében a hatalomért,azoknak nem okoz gondot egy kis hamisítás !

Konkoly
2002. augusztus 19. 17:05 | Sorszám: 15
Honnan tudtál volna előbb róla,ha csak most csinálták a hamisítványt ?
Konkoly
2002. augusztus 19. 15:28 | Sorszám: 10
Boros cáfolja, hogy szt-tiszt lett volna
Hamisítvány a Népszabadság dokumentuma?
Index
2002. augusztus 19., hétfõ 13:19


Hamisítványnak nevezi a Népszabadságban megjelent, szt-tiszti kinevezésérõl szóló dokumentumot Boros Imre, az Orbán-kormány Phare-ügyekkel foglalkozó tárca nélküli minisztere. Boros a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy nyilatkozott: az irat létezésérõl a rendszerváltás óta tud, így csak a tálalásán lepõdött meg.

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat a támogatásával


Mint arról korábban hírt adtunk, a Népszabadság szombati számában megjelent dokumentum szerint Boros Imre, az Orbán-kabinet Phare-minisztere D-8 jelzéssel, a III/II-es csoportfõnökség szigorúan titkos állományú tisztjeként dolgozott egészen 1990 március 31-ig. Boros maga ismerte be, hogy kapcsolatban állt a rendszerváltás elõtt a titkosszolgálatokkal, ám akkor nem esett szó arról, hogy tisztként mûködött volna.

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Boros cáfolja a lap állításait. Mint mondta, a dokumentum hamisítvány, amelynek létezésére már a rendszerváltás idején figyelmeztették õt. A volt miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Népszabadságban közölt iratban tévesen jelzik munkakönyve számát, valamint édesanyja nevét is. Boros jelezte azt is, hogy 1990 márciusának utolsó napja - amikor õt állítólag leszerelték - szombatra esett, amikor pedig a hivatalban nem írtak alá ilyen dokumentumokat.

Lejáratási akciósorozat?

Boros Imre azt állítja, korábban ismeretlenek pénzt vettek fel a nevében, hogy ezt a tranzakciót késõbb úgy állíthassák be, mintha az õ titkosszolgálati illetménye lett volna az.

"Nem hiszem, hogy ezek a hamis papírok a Belügyminisztériumtól kerültek volna ki... inkább valószínû, hogy azokat a Mécs-bizottság juttatta el a napilaphoz", mondta Boros a Magyar Nemzetnek. Az exminiszter jelezte, nem tesz feljelentést, mivel "a közvélemény orientálása nem a pereskedéseken múlik". Boros azt is elmondta a napilapnak, hogy korábbi bankszakemberi mûködése, illetve jelenlegi politikusi tevékenysége egyaránt okot szolgáltathatott "ellenségeinek" arra, hogy ilyen módon járassák le õt.


Téma: Buknak, vagy nem buknak?
Konkoly
2005. június 17. 19:17 | Sorszám: 3
Bukniuk kellene az kétségtelen,de sajnos sokáig el fog még menni a bicikli,nem léven hogy ki lerángassa őket róla !

Téma: Húsvét
Konkoly
2003. április 18. 23:31 | Sorszám: 48

Áldott húsvétot mindenkinek !

Téma: Demszki, SZDSZ határolódjon el Regöstől!
Konkoly
2002. október 15. 02:35 | Sorszám: 5
A tárgyilagosság kedvéért azért idézem ezt itt:
http://www.total.net/~jtoth/visszhangok_regos.html

Érdekes new yorki visszhangok
a ’Regős Péter-levelekre’

(Rendkívüli közlemény: HAZÁNKÉRT Online, 2002. szeptember 27.)

Az alábbi két levelet a new yorki Hungarian „Magyar” Lobby 2002. szeptember 27-i körleveléből vettük át. A szövegeket minden változtatás nélkül, helyesírási hibákkal együtt közöljük.

Különösebb megjegyzésekre nincs szükség, hiszen az ÚJ ÉLET nevű zsidólapban megjelent „Nyilatkozat”, valamint Lipták Béla és Farkas Ervin levelei önmaguktól beszélnek.

A bírálat maradjon az Olvasóé! /Tóth Judit, szerkesztő/

Magyar Lobbi Akciófelhivása, 2002. szeptember 27

-----Original Message-----

From: owner-lobby@hungaria.org [maimailto:Owner-lobby@hungaria.org]On

Behalf Of M A G Y A R L O B B I

Sent: September 26, 2002 9:09 PM

To: HAL Magyar Lobby; HAL Hungary Discussion; HAL Danube Environmental

List

Subject: LOBBY: Magyar Lobbi Akciófelhivása, 2002, szeptember 27

+-------------------------------------------------------------------+

U~dvo~zlet a Magyar Lobby Lista'to'l

***** Lsd az uj LOBBY honlapot: www.hungaria.org/lists/lobby *****

+-------------------------------------------------------------------+

Greetings from the Hungarian Lobby
---------------------------------------------------------------------

fel/leiratkoza's : lobby-request@hungaria.org

sub/unsubscribe : lobby-request@hungaria.org

listaszerver : majordomo@hungaria.org

lista admin : owner-lobby@hungaria.org

---------------------------------------------------------------------

Lobby web: http://www.hungaria.org/list/hl/

---------------------------------------------------------------------


Nyilatkozat
http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/u2000_0308.html

Mi, az alábbi dokumentum aláírói, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), valamint a Magyar Zsidók Világszövetsége (MZSVSZ) tisztségviseloi, ama együttes szándékunkat juttatjuk kifejezésre, hogy a jövoben közösen, egymást tájékoztatva, információinkat szabadon cserélve, szoros és oszinte közremuködéssel, összehangolva tevékenykedünk a magyarországi és a tengerentúlon élo magyar ajkú zsidóság sorsának felvirágoztatására.

Tevékenységünk elsosorban a magyar zsidó kultúra ápolására, közös zsidó hagyományaink elotérbe helyezésére irányul. Vallásunk, oseink hagyatékának tiszteletben tartása, mártírjaink emlékének ápolása és az a küldetés vezérel bennünket, hogy soha feledni ne engedjük a világnak a XX. század ama szörnyuségét, mely az emberi történelem legborzalmasabb, emberi ésszel legfelfoghatatlanabb kínjaként nehezül minden hittestvérünk lelkére.

Legnagyobb boldogságunkra az Örökkévaló meghallgatta panaszainkat, és immár több mint ötven éve újjászületett népünk, Izrael állama. A demokráciába vetett hitünkkel valljuk, hogy minden hittestvérünk joga saját belátása szerint eldönteni, hol kíván békés életet, illetve azt követo megnyugvást találni, legyen az akár a Szentföld, akár más ország.

Minden eronkkel azon munkálkodunk, hogy zsidó embertársainknak, bárhová is vezesse oket a sors, segítséget nyújtsunk zsidó hitük, tudatuk, kultúrájuk és hagyományaik ápolásában. Tevékenységünk során kiemelten foglalkozunk azon idosebb sorstársaink életének megkönnyítésével, akiknek az Örökkévaló vészkorszak túléloként hosszú életet ajándékozott.

Azon munkálkodunk, hogy azok az országok, államok, szervezetek, intézmények, vállalatok és bármely más létesítmények, melyek közremuködtek zsidó életek kioltásában, zsidók rabszolgamunkára kényszerítésében, vagy a zsidóságnak okozott bármely szenvedés eloidézésében, most közös és egyéni kártérítések, kárpótlások formájában próbálják jóvátenni jóvátehetetlen buneiket.

Anyagi, erkölcsi és politikai súlyt helyezünk arra, hogy a vészkorszak tagadását fél évszázaddal a holokauszt után is eszközül felhasználókkal szemben emlékeztessük az emberiséget a szörnyuségre. Erre irányul közös munkánk azon része, melyben azért küzdünk, hogy az egyes országok törvénykönyvei a holokauszt tagadását büntetendo buncselekményként foglalják magukban, és megfeleloen szankcionálják. További célunk, hogy ugyanezen országok vegyék kötelezo állami tanterveikbe akár önálló óraként, akár a történelemoktatás részeként a holokauszt tanítását, elemzését és értelmezését. Temetoink rendbehozatala, imaházaink felújítása, emlékeink és emlékhelyeink ápolása, kórházaink, szeretetotthonaink és minden hitünkkel, vallásunkkal közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban lévo kegyhelyünk, intézményünk felvirágoztatása képezik napi munkánkat. Vezetoi tevékenységünk során sohasem egyéni érdekeinket, hanem közösségünk érdekeit, hitsorsosaink életének megkönnyítését, a zsidó vallás és kultúra megújhodását és felvirágoztatását tekintjük mindenkori célunknak.

Ezek megvalósításához kérjük az Örökkévaló áldását.

Tordai Péter, a MAZSIHISZ elnöke, Lancz Tibor, a BZSH elnöke, Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezeto igazgatója, Dr. Farkas Ervin, az MZSVSZ elnöke, Káldor István, a MZSVSZ alelnök, Dr. Regos Péter, az MZSVSZ szóvivoje, A Magyar Zsidók Világszövetsége az amerikai magyar ajkú zsidóság képviseleti szerve.


Regõs Péter és Angyal Pista

Tisztelt Lobbi Társaim!

Nem állt szándékomban válaszolni Regös Péter levelére, de most, hogy több magyarországi lapban is megjenent az írása és mivel ezekben a lapokban Öt, hibásan, mint a new yorki Magyar Zsidók Világszövetségének szóvivöjét, illetve, mint a Torontóban megjelenõ Menorah címû, folyóirat new yorki munkatársát mutatták be, kötelességemnek érzem kijelenteni, hogy Ö nem az!

A magyar népét, annak kultúráját mélyen szeretõ Farkas Ervin bátyámtól, az MZSVSZ elnökétol, illetve Kosaras Vilmostól, a Menorah köztiszteletben álló, hazaszeretö magyar szerkesztöjétöl kapott telefonhívások alapján, minden kétséget kizáróan állíthatom, hogy az otthoni lapok hibás tájékoztatást adtak, Regös úr nem szószólója az MZSVSZ-nek és nem munkatársa a Menorahnak!

Azt is szeretném leszögezni, hogy a fent említett két magyar intézményre ugyanolyan tisztelettel tekintünk, ugyanolyan szeretettel tartjuk öket egynek a miéink közül, mintha tagjaiknak vallása református vagy katholikus lenne! Amikor a Menorah szerkesztöje nekem a telefonba elcsukló hangon mondta, hogy \"Én azt a mondatot nem tudtam volna leírni!\", akkor éreztem igazán, hogy milyen kárt okozott Regös Péter levele. Ezért is, ennek a kárnak a csökkentésére is mellékelem alább Farkas Ervin bátyám levelét, de elöbb szeretném felidézni Angyal Pista alakját:

Angyal Pista, a Tüzoltó utcai szabadságharcosok Auswitzot megjárt parancsnoka, 1957üben ezt írta az ÁVH börtönében: \"A magyarok az egész világ szabadságáért harcoltak és haltak meg 1848-ban és mi az ö utódaik vagyunk. A mi harcunk meghatározhatja az emberiség jövöjét. Nagy megtiszteltetés egy ilyen nemzet fiának lennem. Boldog vagyok, hogy magyarnak születhettem és ha újra élhetném életemet, ugyanazt tenném, mint tettem.\"

Pistát, a zsidó vallású magyar hazafit 1958 december elsején vitték az akasztófa alá. Miközben vonszolták a pufajkás brigantik, Pista a személyi igazolványából kiszakította a saját fényképét és a magyar melós gyermekes gyöngy betüivel ezt írta a fénykép hátára: \"Éljen a szabad Magyarország!\"

Mindezt csak azért írtam le most, mert itt az ideje, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Szabad-e egy ember tetteinek vagy szavainak alapján megítélni népünknek egy egész rétegét és ha már általánosítunk, akkor kinek a tettei alapján általánosítsunk?

Tisztelettel, Lipták Béla


2002. szeptember 26

Farkas Ervin
1537 41st Street

Brooklyn, New York 11218

Kedves Béla!

Tegnapi telefonbeszélgetésünk témájára visszatérve, szükségét érzem, hogy az alábbiakról írásban is tájékoztassalak. Lónyay Péter úr hozzám intézett - általad ismert - levelében foglaltakkal kapcsolatban, irásban is szeretném kivánom a következöket:

Dr. Pegös Péter úr a Magyar Zsidók Világszövetségével kapcsolatosan egyetlen egy esetben fejtett ki tevékenységet a multban: Közvetitöje volt a magyarországi zsidó vezetöség és a Világszövetség közötti kapcsolat szorosabbá tételének. Ez a \"minösités\" természetesen azt jeleni, hogy minden konkrét ügyben szervezetünkkel, illetve annak vezetöjével, együtt kellett müködnie.

Mivel a pillanatban a szervezet elnöke még én vagyok (mellesleg, elörehaladott koromnál és egészségi állapotom megromlásánál fogva tisztségemet a vallási ünnepeink befejezése után átadom) minden konkrét ügyben velem együtt kell eljárnia. Ilyen ügy jelenleg nincs folyamatban, tehát Regös doktornak \"szószóló\" vagy \"szóvivö\" minösége sincsen. Fentieket - ha helyesnek ítéled - természetesen, az internet útján nyilvánosságra hozhatod. Közéleti munkásságod iránt a legmesszebbmenö elismeréssel viseltetem és arra kérlek, tarts meg továbbra is barátságodben.

Baráti szeretettel, Ervin

From: thermalinfo@axelero.hu

To: Liptakbela@aol.com

File: =?iso-8859-2?Q?Fejl=E9c1.doc?= (5120 bytes) DL Time (42666 bps):

+---------------------------------------------------------------------+

Hungarian American Lists: http://hungaria.org/


Téma: Alkotmányellenes népszavazás
Konkoly
2003. április 13. 03:38 | Sorszám: 9
Magyarország igent mondott az EU-ra
Index/MTI
2003. április 12., szombat 23:42


Csaknem 100 százalékos feldolgozottságnál egyértelmû, hogy az "igen" szavazatok gyõztek a szombati ügydöntõ EU-népszavazáson. Az urnazárásig a választásra jogosultak 45,56 százaléka adta le voksát. A szavazásra jogosult 8 millió 13 ezer lakosból 3 millióan mondtak igent Magyarország EU-csatlakozására


Téma: "A neonácinak tartott egyesület" (1)
Konkoly
2003. február 28. 23:14 | Sorszám: 509
Ez várható volt azok után,hogy az 56-os tömeggyilkos háborúsbünösöket felmentették,és hogy a habzószájú SZDSZ-es banda a kezébe kaparintotta az igazságszolgáltatást !

No more comment,mert úgyis felesleges. De azért nincs olyan hosszú,aminek vége ne lenne egyszer !

Konkoly
2003. február 19. 01:50 | Sorszám: 157
karmincza !

Itt a habzószájú,ordibáló senkiháziak és az őket irányítók égtek le Amice, mindegy hogy minek tartjuk,nevezzük őket!

Konkoly
2003. február 19. 00:57 | Sorszám: 153
Militáns antifasizmus, kirekesztő tolerancia
Nincs különajtó a halálba sem a gyilkosnak, sem az áldozatnak

LIP DNP - Budapest

A felszabadító hadsereg még a vele szövetséges országokban is kiéhezett nincstelenek barbár hordájaként viselkedett, s a fosztogatás, rablás, erőszak, kényszermunka képében jelent meg azoknak, akiket nem lőttek agyon.

Nem tudni, kinek állhatott érdekében egyazon tér két szegletébe, egy időpontra engedélyezni két, egymástól mind külsőségeiben, mind céljaiban más demonstrációt. Ugyancsak talányos, hogyan alakulhatott ki a Mazsihisz által meghirdetett néma tiltakozás fenyegető agresszivitássá, s hogy a szervezők jelenlévő képviselői miért nem tartották szükségesnek a gyalázkodásba torkolló indulatok elcsitítását. Vagy legalább civilizált mederbe terelését. Határeset - mondhatnánk, ha válaszolni kellene a kérdésre, elhangzott-e felhívás, felszólítás közvetlen fizikai erőszakra. Gyűlölet keltésére alkalmas (öltözetük, vélt világnézetük alapján) ordibálás ugyanis bőven volt, demokráciánk szégyenére éppen azok oldaláról, akik a kirekesztés ellen tiltakozni vonultak a térre.

Mert történt ugyanis, hogy a bakancsosok koszorút helyeztek el, a II. Világháborúban elesett katonák emlékére. Nehezen támadható érv, hogy a háború, a gyilkolás ipara nem a harcmezőn elesett közemberek ötlete. Ha viszont az államhatalom rákényszeríti őket hazájuk védelmére (ne feledjük: a Budapest védelmében elesett katonákról van szó), nemigen ismer a földkerekség olyan országot, ahol dicsőségszámba menne a megadás, az elmenekülés, családjuk, barátaik, ismerőseik kiszolgáltatása a háborúk velejáróinak. Jaj a legyőzöttnek - ugye ez sem mai találmány. A felszabadító hadsereg még a vele szövetséges országokban is kiéhezett nincstelenek barbár hordájaként viselkedett, s a fosztogatás, rablás, erőszak, kényszermunka képében jelent meg azoknak, akiket nem lőttek agyon. Hogy nem volt alaptalan a mindenáron való védekezés az oroszok ellen, azt azon polgártársaink sorsa igazolja szemléletesen, akik Auschwitzból, Buchenvaldból rövid itthoni tartózkodás után Szibériába kerültek, a felszabadítók erőteljes invitálására.

Szégyenteljes vonása a világháború magyarországi történetének a zsidók kiszolgáltatása gyilkosaiknak, majd Szálasiék tevékeny részvétele a népirtásban. Szálasiék tettét nem menti az a körülmény, hogy akkortájt az angolok fegyverrel akadályozták meg a népirtás elől elmenekült zsidóság letelepedését Palesztinában. Igen, a magyar kisember nem merte főbelövetni magát polgártársai védelmében, mert azt a golyót biztosan megkapta volna, ha nem a németektől, akkor a nyilasoktól. Ugyanúgy nem hiteles 50 év távlatából azokat a zsidó polgártársakat minősíteni, akik saját tőkéjüket és családjukat kimentve sorsukra hagyták a többieket, s pontosan annyit tettek megmentésükért az utólagos verbális aktivitáson kívül, mint a kakastollasok.

Sem a kisember értelmetlen, de hősi halálát, sem a származásuk miatt gázkamrákba hurcoltak emlékét nem szabad napi, személyes érdekektől vezettetve propagandaeszközként felhasználni. Nem fér bele a demokrácia egyéni értelmezésébe megtiltani másoknak, hogy megemlékezzenek halottaikról. Nincs különajtó a halálba sem a gyilkosnak, sem az áldozatnak. Nem kellene halott embereket, akik már nem tudnak magyarázkodni, védekezni, holtukban gyalázni azzal az indokkal, hogy a rájuk emlékezők ilyenek meg amolyanok.

Ez a Törvény (a humanizmus, a bölcs megértés, szelíd meggyőzés vagy megegyezés a másik kiirtása helyett) halálát jelentené, s az összes bibliát is nyugodtan a tűzre dobhatnánk. Márpedig a két legutóbbi híres könyvégető műve ma is megtekinthető az Andrássy út 60-ban.

Konkoly
2003. február 15. 21:48 | Sorszám: 81
Sajnálom,hülyeségekre nincs mit válaszolnom !
Konkoly
2003. február 15. 21:05 | Sorszám: 78
Sőt egyáltalán nem alábbvalóbb egy "hungarista " a "cionistánál" !
Konkoly
2003. február 15. 18:15 | Sorszám: 64
Kicsit kezd nevetségessé vállni ez a bőrfejüzés. Itt Amerikában is bőrfejű a fiatalak nagyon nagy százaléka,angolok,írek,zsidók,columbiaiak,mexikóiak,oroszok,belgák,indiaiak, (amerikai)indiánok,fehérek,feketék,még eszkimót is láttam,stb,stb.

Hát ezek mind-mind nácik lennének ?

Konkoly
2003. február 15. 18:06 | Sorszám: 63
Mondod mint bugyuta a magáét és királyi többesben,mintha pártvezér lennél,pedig csak önmagát kinevező fogadatlan prókátor vagy,és esetleg egy csoport nevében nyilatkozhatsz !
A spanyolokat meg ne keverd bele,mert szerencséjükre csak kevés ideig garázdálkodtak köztük az aljas kommunisták és "internacionalista" cinkosaik !Nálunk viszont majdnem félévszázadig őrjöntek,gyilkoltak,nyomorgattak a kommunisták,és ÁVH szadista cinkosaik ! Ismert a száma hogy 56 kapcsán hány embert öltek meg, hány tízezernek kellett elmenekülni az országból és hány millió volt a leki- és egyébb terrorral megnyomorított családok száma !

Hát légyszives ne nyilatkozz az ő nevükben !

Konkoly
2003. február 14. 22:35 | Sorszám: 43
Ha kérhetlek.

Csak a magad nevében beszélj és nyilatkozz, s ne használj olyan,hogy a mi ügyünk,a mi oldalunk,stb.

Ajánlok neked egy könyvet a címe: Várhelyi András: Bocsánat !(Minerva kiadó),olvasd el, s talán rájösz,mi kellene először is idehaza.

Konkoly
2003. február 14. 21:50 | Sorszám: 40
A gyilkosoknak,lélek- és embernyomorítóknak,s azok leszármnazottainak takarodniuk kell a közéletből,politikából !

Amit te suggalsz,az számomra messze visszataszító.Nem bratyizok a senkiháziaknak még az unokájával sem,és egyfolytában résen vagyok,mert tudom,hogy akárcsak apáik,nagyapáik régen,most is az életemre,a szabadságomra a létemre törnek,a körmös Bauer,Szamuelly, Gerő, Rákosi, Horn, Medgyessy,Gál és Kovács,Kádár, stb, stb banda brancs pereputtyai !

Konkoly
2003. február 14. 18:27 | Sorszám: 36
Emberek millió vannak,akik ugyanúgy gondolkodnak mint én,konkrétan,hogy a szüleim ,nagyszüleim,rokonaim gyilkosainak,megnyomorítóinak sem gyermekével,sem unokájával,sem örökösével,nem akarok megbékülni.

Ezeknek távozniuk kell a politikai életből,- éppen elég baj,hogy elloptak,elraboltak,elprivatizáltak tőlünk mindent amit csak lehetett,tehát a gazdasági életben ott maradnak - mert addig békéről, megbékélésről álmodozni butaság !

S ne legyél tévedésbe azzal sem,hogy ők esetleg békülni szeretnének.Azt soha sem,hanem uralkodi újra és újra,ha kell akár erőszakkal,akár gumibotokkal,sortüzekkel is !

Konkoly
2003. február 14. 17:16 | Sorszám: 32
Megbékülésről ábrándozni is elég csacsiság,különösen amíg a szoclib banda van hatalmon !
Konkoly
2003. február 14. 14:09 | Sorszám: 29
Idéztem már párszor belőle,miért nem használjátok az SZDSZ-magyar szótár- t ????

Ime:


értelmiség - SZDSZ-esek

fasiszta - nem komcsi

fasiszta irodalom - Szabó Dezső, Reményik Sándor, Wass Albert, Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Németh László művei

fasisztoid csürhe - az ő pereputtyuk

felheccelt, agresszív tömeg - mindenki, aki nem ránk vagy az MSZP-re szavazott

jobboldali szavazók - látens antiszemiták

kis nyilasok - mindenki, aki nem nyal be csontig a ballib kormánynak, és esetleg felemlegeti annak tavasszal tett választási ígéreteit

"kódoltan zsidózik" - nem tartozik hozzánk, és még ki is meri nyitni a pofáját

magyarkodó - ld. fasiszta

náci - 1. jobboldali; 2. patrióta

nyilas lap - nem a miénk

Nyilvánosság Klub - az SZDSZ SZDSZ-e.

objektív - most mondtuk tollba (ld. még 'objektív tájékoztatás')

objektív tájékoztatás - ha a mi seggünket nyalják

Orbán - ld. Csurka, 'Orbán, Pokorni' és Orbánjugend

Orbánjugend - a nemzeti érzelmű magyar ifjúság (a fiatalság túlnyomó többsége)

Orbán, Pokorni - náci beütésű, büntetőeljárás előtt álló bukott politikusok

patkány-náciszagú - az SZDSZ-t bántó

Pető, Kuncze, Magyar, Demszky - hazai demokratikus vezetők; ilyenek kizárólag nálunk, az SZDSZ-ben vannak

piaci igény - ami csak a mi újságainkra és műsorainkra lehet (főszponzor: Soros György)

református egyház - nyilas párt; ld. még Tőkés László, nyilas lap

sajtószabadság - 1. SZDSZ-es médiauralom; 2. aki nem antiszemita, beszélhet (ld. antiszemita)

Sorstalanság - hontalanság

szabadgondolkodó - Szabad(DSZ)gondolkodó

szalonképtelen - nem is tartozik a brancshoz, útálom is, de más nem jut az eszembe!

SZDSZ-féle liberalizmus - 1. ott beszélsz, ahol én megengedem; 2. azt mondod, amit én megengedek; 3. majd én megmondom, kivel haverkodhatsz; 4. ha nem azt mondod, ami nekem tetszik, antiszemita, kirekesztő, fasiszta vagy; 5. én ordíthatok, balhézhatok, anyázhatok, hazudhatok, kifütyülhetek, naponta bizonyíthatok be rólad marhaságokat, szidhatom, vádolhatom vezetőidet, mert demokrácia van; ha te teszed, csőcselék, kirekesztő, mocskolódó fasiszta vagy; 6. demokrácia van, tehát kritizálhatom vallásodat, nemzetiségedet, szokásaidat, hazádat bárkinek; 7. ha te teszed, antiszemita vagy; 8. ha én szerzek, akkor ügyes vagyok, ha te szerzel, akkor lenyúlsz; 9. én akár az ÁVH-t is felmenthetem; a történelem tanulására nincs szükség, majd én megmondom mi a jó és mi a rossz; talán nem tetszik, amit Kuncze mond?

SZDSZ szavazók - szabadelvű, felvilágosult értelmiségiek

Szabad Demokraták Szövetsége - akik megmondják, hogy kinek mit szabad

szent korona - micisapka > Szent István > Micimackó?

szubkultúra - olyan kultúra, aminek az értéke elhanyagolható, megkérdőjelezhető, pl. ruházkodásban a bőgatya, gasztronómiában a fütyülős barack

tények - amit MI mondunk meg

tolerancia - a bal-liberális eszmék elfogadása

Tőkés László - miépes

történelem - "az ÁVH nem alkalmazott erőszakot"

tüntetést szerveztünk - csak öten tudtunk felkelni

S a többit lásd itt :
http://www.dnp.hu/dnp.php?lang=HU&mode=full&cikk=11&depth=1


Téma: Kinek az érdeke?
Konkoly
2002. október 24. 16:45 | Sorszám: 1
Hát igen,hol egy francia tartályhajót lőnek ki,hol ausztrál turistákat gyilkolnak,hol csecseny fegyveresek ejtenek túszokat.Az orvlövészek már gyerekekre is lőnek...

A németek,olaszok meg egyébb vonakodók vajon mit kapnak majd ?
Mert az hogy ki áll a háttérben,az lassan már nem lesz kérdéses !


Téma: Gyurcsány, a milliárdos KISZ-titkár - Medgyessy első számú tanácsadója
Konkoly
2003. január 26. 19:49 | Sorszám: 4
Ne bántsd meg az állatokat légyszives,mert az "emberállatot " kivéve,elég kevésben van meg a gyűjtögetési vágy !Az állatok többnyire csak annyit vesznek(lopnak) el,amennyire szükségük van !
Konkoly
2003. január 26. 18:35 | Sorszám: 2
Már megint egy szenzációt keltő topik címet ?

Nem ezzel van a bajom,a Regős topikért orrolok rád !
Nem biztos hogy meg kellett volna hívni erre a fórumra azt,aki már párszor leokádta a magyarságot !
De ha ti vita partnert éreztek egy ilyen emberben,a lelketek rajta !


Téma: Lovas István nyilt levele José Saramago Nobel-díjas írónak
Konkoly
2003. január 17. 23:36 | Sorszám: 12
Nem, én nagyon komolyan gondoltam !
Konkoly
2003. január 17. 21:00 | Sorszám: 10
Komoly teljesítmény tőled ! Őszintén gratulálok.Nagy voltál amice !
Konkoly
2003. január 16. 23:46 | Sorszám: 7
S ezt a vizeletedből érezted meg,vagy súgott valaki ?
Konkoly
2003. január 15. 17:18 | Sorszám: 0
NYILT LEVÉL

JOSÉ SARAMAGO
irodalmi Nobel-díjas írónak
Portugália


Tisztelt Saramago Úr!

Elôször is hadd gratuláljak jól megkésve még 1998-ban kapott irodalmi Nobel-díjához. Nagyon szeretem könyveit. Különösen az 1991-ben megjelent Evangelho segundo Jesus Cristót (az Evangélium Jézus Krisztus szerint), amelyben Isten és ördög a gonoszról vitázik. Micsoda botrányt kavart regénye! A lisszaboni kultuszminisztérium visszavonta az Ön jelölését az európai irodalmi díjra! A dafke irodalmi világ erre azzal vágott vissza, hogy megkezdték könyve idegen nyelvû kiadásait. Ön pedig olyan mérges lett, hogy Portugáliából átköltözött Lanzarote-ra. Már ott írta Ensaio sobre a Cegueira (Vakság) címen megjelent könyvét, amelyik azzal a társadalommal való leszámolásnak tünik, amelyben – mit szépítsük a dolgot? – többé már nem hihetünk. Amely társadalomban - megmagyarázhatatlanul - mindenkit vakság sújt. És ez az általános látástalanság teljes társadalmi káoszt idéz elô. A világ kitépôdik eresztékeibôl és apokaliptikus jelenetek közepette egy poros fészekké zsugorodik. Megdöbbentô, ahogyan leírja azt, amit az emberek a világon egyre inkább éreznek, nem kevésbé mi itt, Magyarországon. Még jó, hogy a legvégsôkig kitart egy igazságos és szolidáris társadalom utópiájában. Könyveit egyébként annak ellenére szeretem, hogy Ön kommunista és ateista. Ám az nem csoda, hogy a Vatikán megkérdôjelezte irodalmi képességeit és hozzátette, mint olvashattuk hivatalos lapjában, az Osservatore Romanóban, hogy a díjat Önnek adományozó svéd akadémia politikai döntést hozott. Hazájában pedig sokan feltették a kérdést, miért Ön és miért nem honfitársa, António Lobo Antunesnek ítélték oda a nagy díjat? Sôt: a díjat megítélô Nobel-bizottság egyik tagja, Knutt Ahnlunds, ki is lépett belôle tiltakozásul, amiért a társai Önnél kötöttek ki.

Mindezt azért idézem fel, mert Magyarországon a Nobel-díj megítélésérôl egy idô óta tabu írni Magyarország egyik felének. A másik fele pedig nem ír kritikusan, ahogyan az viszont Portugáliában és máshol természetes. Magyarország azon felérôl van szó, amelyiknek egy része nem örül felhôtlenül a svéd bizottság tavalyi döntésének és amelyiknek egy kis része valósággal ellenséges a döntéssel szemben. Hasonlóan érez ahhoz, mint ahogyan a Vatikán és még oly sokan mások is éreztek Portugáliában annak idején és azután, hogy Önt tüntették ki.

Hogy egy kicsit tájékozottabb legyen a mi helyzetünkrôl általában, mielôtt a tárgyra térek: nálunk vannak állandó és mozgó tabuk. Az elôzô kategóriát nem kell magyarázni, az utóbbi azonban némi magyarázatra szorul. Mozgó tabu mindaz a terület, amelyet egy balliberális ember személyesít meg. Mondjuk a köztársasági elnöki stallum. Amely szent és sérthetetlen tabu volt mindaddig, ameddig azt egy tisztázatlan múltú, Ön által nyilván nem ismert volt drámaíró és volt fordító, Göncz Árpád töltötte be. Amióta a tisztség egy polgári jogtudósé, a tisztség és maga az elnök személye minden korlátok nélkül támadható.

Most, hogy az irodalmi Nobel-díjat Kertész Imre kapta, a Nobel-díj odaítélése és a Nobel-díjasok bírálata is tabu témává váltak. Akár egy szektában a szektavezér.

A levelemben én is ehhez a balliberális módszertanhoz fogom tartani magam az Ön esetében, vagyis én Önt és nézeteit, engedelmeskedve az itteni balliberálisok tilalomfájának, nem fogom bírálni és azokat száz százalékosan elfogadom. Mint a szektások teszik. Vagy a sztálinista vagy a náci kor embere tette. Száz százalékosan engedelmeskedem.

Levelem metodológiájának másik sarkalatos pontja a tudatlanság imádatával jellemezhetô eljárás. Ez azt jelenti, hogy Kertészrôl könyvei elolvasása nélkül írok . A tudatlanság barbár és ostoba imádatának parancsát is az itteni balliberálisoktól tanultam. Ez náluk társadalomtudományi vizsgálati módszer. Nem hiszi? Elôször én sem akartam. De itt mûködik. A módszer lényege: balliberális szociológusok, történészek, sôt újságírók már tizenkét éve, a rendszerváltás hajnalától kezdve fennen hirdetik, hogy ôk nem olvasnak jobboldali lapokat és írásokat. Azokat, amelyeket ádázul bírálnak. Éjjel-nappal. Én tehát e tudományos szélhámosság nálunk kutatási eszközként kanonizált módszerét követem, amikor Kertészrôl fogok írni Önnek. Remélem, értékeli.

Hogy miért írok Kertészrôl? Azért, mert a tudatlanság elôbb említett barbár és ostoba imádatának áldozó balliberális értelmiségiek csoportja, pontosabban annak egyik tagja, a közszolgálati Magyar Televízió nyilvánossága elôtt „söpredéknek” nevezte kollégáimat, barátaimat és az országnak azt a részét, amelyik kritikus tekintetet mer vetni Kertész írásaira és kapott díjára.

Ön nem fogja elhinni, de Kertész Imre Nobel-díjazása pillanatától kezdve Magyarországon és külföldön lábra kelt egy sajátos háziipar („cottage industry” , amelynek bedolgozói nemhogy örülnének Kertész Imre Nobel-díjának, hanem kizárólag vagy elsôsorban azzal foglalkoznak, hogy ki mennyire örül annak és kárhoztatják azt, aki nem örül eléggé vagy egyáltalában nem örül a díjnak. Netán hidegen hagyja.

De mielôtt tovább gombolyítanám mondandóm fonalát, visszatérek Önhöz.
Ahhoz az íróhoz, aki sok-sok Nobel-díjas társával az Írók Nemzetközi Parlamentjének küldöttségeként tavaly márciusának végén látogatást tett Ramallahban, az izraeliek által megszállva tartott palesztin városban. Kíséretében ott volt az amerikai Russel Banks, a nigériai Wole Soyinka, a dél-afrikai Breyten Breytenbach, a kínai Bei Dao, a spanyol Juan Goytisolo, az olasz Vincenzo Consolo, no meg Christian Salmon, parlamentjük ügyvezetô igazgatója. Ön a látogatásakor a nemzetközi sajtónak kijelentette: amit Ramallahban tapasztalt, az Auschwitzot juttatja eszébe. A parlament pedig testületileg adott ki egy nyilatkozatot, amelyben békét követel Palesztinának, ahol „a falvak bejáratát körbefalazták, a polgári lakosság mozgását megbénították, gettókat és rezervátumokat hoztak létre, és ahol az állandóságot a harckocsis járôrök és helikopterek jelentik”.

Mivel én Önt a fentebb már körvonalazott módszertani okokból nem bírálhatom, hiszen nálunk egy irodalmi Nobel-díjas szava tabuvá van minôsítve és így támadhatatlan, ravaszul másokat idézve emlékeztetem arra az óriási felháborodásra, melyet szavai és a parlament nyilatkozata keltettek. A Simon Wiesenthal Központ nyilatkozata szerint „abszurd hasonlatot használt, amely világosan mutatja, hogy egy író rendkívüli irodalmi képessége nem garantálja a történelmi ismeretek meglétét”. De Ön ahelyett, hogy helyesbítette volna az Auschwitz-párhuzamot, válaszában kijelentette: „a kettô között az az egyetlen különbség, hogy a palesztinok esetében nem beszélhetünk gázkamrákról, mint Auschwitzban”. Majd hozzátette: „egy írónak az a feladata, hogy az igazságtalanságokat elítélje, olyan hatásos hasonlatokat használva, amelyek az olvasó figyelmét felkeltik”. Ugyanakkor válaszolt az izraeli külügyminisztérium Önt bíráló nyilatkozatára, mely szerint Ön „olcsó palesztin propagandának” terjesztésében bûnös. Mire Ön ezt vágta oda: „elônyben részesítem az olcsó palesztin propagandát a drága izraeli propagandával szemben”.

De mivel Ön Nobel-díjas, a magyarországi balliberálisok által az irodalmi Nobel-díjasok tekintetében nemrégiben életbe léptetett szabályok szerint Önnek teljesen igaza van. Ön minden bírálaton felül áll.

Én természetesen Kertészt sem akarom bírálni, de igyekszem összefoglalni azok érveit, akiket nálunk a balliberálisok ki akarnak pusztítani elôször dehumanizálva, söpredéknek nevezve ôket (mint ahogyan az Ön által meglátogatott palesztinokat nevezik felelôs izraeli politikusok „férgeknek” és „tetveknek”, valamint befôttes üvegbe zárt „csótányoknak”, nálunk a söpredék megjelölés a likvidálás verbális elôszobája: Eörsi István író nyilatkozta jó hét évvel ezelôtt a ZDF német tévéállomásnak: "A kommunisták legnagyobb bûne, illetve azon embereké, akik magukat kommunistáknak nevezték, hogy ha nem is testileg, de szellemileg nem tudták kipusztítani ezt a söpredéket". Eörsi azokat nevezte söpredéknek, akiket Heller Ágnes nevezett most annak a Magyar Közszolgálaton.

Viszont a „söpredéknek” érdemes idéznem az érveit, hogy megmaradjanak kipusztításuk elôtt. Az eliminálásra ítéltek a következôképpen érvelnek. És amikor többes számban beszélek, azt jelenti érveiket sûrítve, egybegyúrva adom vissza.

A „söpredék” azt vallja: ha a magyarországi balliberálisok 1988 óta a New York Times címû liberális lap minden írását hangos örömmel és helyesléssel fogadták, a benne megjelent számos baromsága ellenére is (mint például, hogy a Fidesz vezette koalíciónak része volt a MIÉP), akkor a „söpredéknek” ezúttal joga van hitelt adni a New York Times-nak, hiszen lehet-e illetékesebb valaki Kertész-ügyben éppen a new yorki lapnál? És ez a new yorki lap írta (nálunk errôl a balliberális olvasók nem értesülhettek, ugyanis azt korábban a New York Times nagy barátai, vagyis a balliberális lapok, sôt, maga a Magyar Távirati Iroda is elhallgatta), hogy Kertész Nobel-díja politikai döntés: válasz az Európában növekvô antiszemitizmusra.
Márpedig e „söpredék” szerint a Nobel-bizottság jobban tette volna, ha nem politikai döntést hoz, hanem az irodalmi kvalitások alapján dönt. Amelyeknek Ön sokkal nagyobb birtokosa Kertésznél – e „söpredék” szerint is.
Azután itt van a balliberális likvidátorok egy másik állítása: hogy ezt a díjat egy magyar író és rajta keresztül a magyar irodalom is kapta. Márpedig Kertész, idézi a „söpredék” Kertész korábbi kijelentéseit, kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy ôt ne nézzék magyarnak, csupán egy olyan embernek, aki véletlenül ír magyar nyelven. A magyar nyelv számára pusztán véletlenszerû, földrajzi okokból talált nyelv, és csak mint ilyen kommunikációjának eszköze. Kertész nem egyszer kifejtette: számára a magyar az a nyelv „amelyiken megérti gyilkosait”. Ugyanis, mint Tamás Gáspár Miklós a Nobel-díj adományozása után írt laudációjának címében is állt, Kertész Imre zsidó. Akit kitüntetése után Izrael állam elnöke is kitüntett. És aki így nyilaqtkozott a vezetô holland lapnak, az NRC Handelsbladnak 1999. szeptember 17-ikán: „Én nem meggyôzôdésbôl lakom itt. Bôröndöm, hogy úgy mondjam, becsomagolva áll”. Ez a csomagolt bôrönd a Magyarország elhagyására való készenlétet jelentette. Ám ez a bôrönd ma üresen áll. De nem fogja elhinni, hogy hol. Németországban.
A szívemhez oly közelálló „söpredékünk” azt is „észrevételezi”, hogy Kertész nem csak a magyarokat, mint „magyarokat” utálja, gyilkosainak nevezi, de a magyarok fôvárosát, Budapestet is, amelyrôl így nyilatkozott a liberális svéd Dagens Nyheternek: „Budapest már nem egy szellemi színpad, még abban az értelemben sem, hogy negatív inspirációt nyújtana; egészen egyszerûen nincs szellemi atmoszférája. Budapest egy emlékezet nélküli város: olyan város, amely inkább mûveltségi legendákat és hamis nosztalgiát, mint az önmaga próbálás vibráló izgalmát és az elszánt tudást idézi meg. …a városban végbement legújabb változások bizonyos értelemben már nem az enyémek, miután azok már nem gazdagítják egzisztenciális tudásomat, nem teszik próbára erkölcsi ellenálló erômet. Egyszóval ez a város feleslegessé vált számomra”. Még szerencse, hogy ezek után e felesleges fôváros felesleges szabaddemokrata fôpolgármestere ôt díszpolgárává tette és e díszpolgárságon immár Joszif Viszarionovics Dzsugasvilivel, azaz Sztálinnal is osztozkodik. Bizonyára megérti, hogy e söpredék szerint Kertész jellemét némileg beárnyékolja az, hogy elfogadta egy olyan város díszpolgárságát, amelyik „feleslegessé vált számára”.
De a „söpredék” még tovább megy. Megkérdôjelezi magának Kertésznek és könyveinek a hitelét. Ez a megkérdôjelezés felerôsödött azután, hogy egy külföldön élô magyar író Kertészt plagizátornak nevezte, és pert indít ellene. Ugyanis azt állítja, Kertész egy korábbi, a kommunizmus kemény korszakában nagy sikerrel játszott darabját bizony nem Kertész írta, ki akkor Magyarországon még üres bôrönddel élt, hanem Bán Pál, ki a maga bôröndjét már korábban összecsomagolta és Németországba emigrált. Ebben az ügyben megindult a Bán Pál holokauszt-kutató által indított per. És errôl – mondanom sem kell – a külföld nem tudhat. Arról is alig tudhat majd, hogy mi lesz az ítélet. Képzelem, mi lenne, ha ramallahi útja után Önrôl állítaná valaki: Ön plagizált egy könyvet és a plagizálás áldozata pert indítana azzal, hogy a perdöntô bizonyítékként talonban tartja az eredeti, saját kezével írt kézirat.

Kertész jellemére további fényt vet az a Magyar Távirati Iroda által szintén elhallgatott újsághír, amely szerint Kertész németországi kiadója kényszerült közleményben tiltakozni, hogy híres német írótársát, Martin Walsert antiszemitának nevezte. A Walsert és Kertészt kiadó Suhrkamp nyilatkozatában Kertészt megszégyenítve közölte: a Walsert ért antiszemitizmus vád nyilván Kertész hiányos nyelvtudásában keresendô.

A „söpredék” azután visszatér az NRC Handelsblad interjújához, amelynek „bôrönd” fordulatát Kertész tagadni igyekezett. Holott Hollandiában az archíválás nem újdonsült mesterség: a lapok visszakereshetôk. Keressük, mondja a „söpredék”, hiszen az további adalékkal szolgál Kertésznek a magyarok iránti viszonyához. Íme, a bôrönd-történet „beágyazva”:

Valószínûleg sohasem voltak a dolgok rendben Kertész Imre és Magyarország között. Na nem mintha a magyar társadalomnak ettôl fájna a feje. Könyvei ott ’alvó’ létezésben szenvednek, mint ahogyan azt az író saját maga mondja. Nem lép fel Magyarországon, nem tart felolvasást és senkihez sem tartozik. Nem sokkal a kommunizmus bukását követôen kilépett az Írószövetségbôl, hogy tiltakozzon az akkori alelnök antiszemita megjegyzései miatt. Kertész 1929-ben született magyar zsidóként. Hetven évvel késôbb még mindig másnak érzi magát, aki egyáltalában nem tagja a magyar írók ’nemzeti csapatának’. Mûvem a zsidóüldözés sötét korszakából tör elô… A kommunizmus bukása után még tíz évvel sincs semmilyen szolidaritás a meggyilkolt magyar zsidókkal. Nemrégiben Orbán miniszterelnök egyik legközelebbi munkatársa ismét a ’ zsidókérdésrôl’ akart beszélni.

Kertész Imre ezután jelenti ki, hogy „Én nem meggyôzôdésbôl lakom itt. Bôröndöm, hogy úgy mondjam, becsomagolva áll”.
De aki most Kertésznek a Suhrkamp által kifogásolt németségében keresne utolsó mentsvárat neki, íme gyilkosai nyelvén, vagyis magyarul fogalmazott szövege az Élet és Irodalom 2001. december 21-iki számából:

…mindezek fényében többé semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett „magyarsággal”, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával.

Kertésznek azonban még más, igen súlyos dolgok terhelik a lelkét. Ezek egyike, hogy relativizálja a holokausztot. Az áldozatok számát jóval minden eddig ismert adat fölé srófolja:
„1944-ben hat hét alatt magyar csendôrök nyolcszázezer zsidót deportáltak”.
Mi lesz, Saramago úr, ha jövôre egy másik Kertész ennek is a dupláját hirdeti meg? Mikor érkezünk e tragédia nevetségessé tételének küszöbére?

Kertésztôl ez a szám egyébként nem nyelvbotlás. Ugyanis pontosan nyolcszázezret említ Nobel-díja után az ôt meginterjúvoló svéd konzervatív lapnak, a Svenska Dagbladetnek is.

És itt már egy rendkívül súlyos ponthoz érkeztünk. Mégpedig Kertész jellemhibáinak olyan halmazatához, amely már írói hitelét kérdôjelezi meg, alapjában. Valamint ahhoz, hogy – mint Nobel-díjas társa, Elie Wiesel és nyomában sokan állítják – a holokauszt racionálisan érthetetlen. Márpedig ha az, akkor nehéz különválasztani a róla szóló igazat a nem igaztól. Megesett ugyanis, hogy a washingtoni Holokauszt Múzeum három könyvet emelt ki a hatalmas termésbôl és ajánlott azoknak, akik a holokausztot szeretnék megismerni. E három könyv egyike Anna Frank naplója, a másik az Erdélyben született, de a magyarokat Kertészhez hasonlóan gyûlölô béke Nobel-díjas, holokauszt-túlélô Wiesel visszaemlékezése, a harmadik pedig egy svájci újságíró, Binjamin Wilkomirski Auschwitz-memoárja, amely Töredékek – egy gyermek emlékei 1939 és 1948 között címmel jelent meg elôször 1995-ben Németországban, épp a Suhrkamp kiadónál és fordították le 13 nyelvre. Közöttük az Ön anyanyelvére, portugálra is, Saramago úr, Fragmentos – Memórias de uma infancia 1939-1948 címen, és amelynek szerzôjét Lisszabonban úgy ajánlotta portugál kiadója, mint aki „Igazi múltját kutatva minden olyan részletet igyekezett papírra vetni, melyre a gyûjtôtáborban töltött gyermekkorából emlékezett”. Nos, mint Ön is tudja, Wilkomirskiról kiderült, közönséges szélhámos és egy percet sem töltött sem az auschwitzi, sem más gyûjtôtáborban. Már pedig ha Wilkomirskirôl kiderült, még magát a világ legjobb szakembereit is meg tudta téveszteni, hogyan tudjuk ellenôrizni a holokauszt-memoárok hitelességét? Fôként ha olyan naturalista megemlékezések, mint Roman Fristeré - akinek iszonyatos Auschwitz-könyvét e lapban közöltük sorozatban egészen addig, míg az e lapra nehezedô nyomás a befejezô rész megjelentetését már nem tette lehetôvé -, oly hatalmas támadást váltottak ki más holokauszt-túlélôkbôl is?
Tudja, mester, Kertész Nobel-díjazása bejelentésének másnapján egy itteni drámaíró, Spíró György, Kertészt „szellemi atyjának” nevezte. Ô annak idején itt a Mozgó Világ címû havi folyóirat 1987. áprilisi számában ezt a verset jelentette meg:

Jönnek a dúlt-keblû mélymagyarok megint,
fûzfapoéták, fûzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van.

Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? Ki tudja, Trianonért? –

…szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Kertész díjának kihirdetése után a svéd TV2-ben megszólalt Georg Klein, Kertész Stockholmban élô rákkutató barátja. Legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a díj kapcsán várakozással tekint a hazai jobboldal dühödt reagálása elé.

Én nem akarom, hogy Klein urat túl nagy csalódás érje. És most – akár Oriana Fallaci a néhai Khomeini ajatollával készült híres-hírhedt interjújának a végén, amikor letépte magáról a fejére kényszerített csadort, a fekete fejkendôt, én is sutba vágom az eddigi metodológiát és azt mondom, a saját nevemben, e lap olvasóitól és itt, valamint a Közel-Keleten likvidálandó „söpredék” embertársaimtól saját érdekükben és védelmükben elhatárolódva, további rugdosásukat elkerülni akarva, csakis a saját véleményemként: a magam részérôl, teljes felelôsségem tudatában kijelentem: a hersegve vérszívás küszöbére hajtottak – és nem csak engem - azok, akik bizonyítékát adták annak, hogy a szarból jöttek, és akiket korábban oly sokan önzetlenül védelmeztünk. Mely cselekedet – visszatekintve kijelenthetem – csupán az ismeretek hiányának tudható be.
Os meus melhores comprimentos,

Lovas István


Téma: Hazaárulás. Budapest, 2002.12.01.
Konkoly
2002. december 24. 04:46 | Sorszám: 513
A függöny mögött

Idei utolsó lapszámunkban is tovább visszhangzik az a közös román–magyar budapesti december 1., ami körül annyi indulat és gondolat bogárzott az elmúlt három hétben, és amelyről annyi tinta folyt, hogy talán már gátat is kellene szabni eme áramlásnak. Csakhogy az életet nem az újságíró írja, hanem épp fordítva: az élet írja az újságot. (Legalábbis ez a normális, ebben a hiszemben születik meg hétről hétre az Erdélyi Napló is.)

Mielőtt átadnánk hát magunkat az önfeledt (önfeledt? ó, jaj, micsoda dőre óhaj!) ünneplésnek karácsony küszöbén és az esztendőforduló közeledtével, álljon még itt a fenti témával egy idézet. Egy olyan elektronikus levélből, amelyet egy erdélyi magyar értelmiségi küldött egy belső levelezőlistán a barátainak, eszmetársainak, vélük beszélgetve, vitatkozva, gondolatot cserélve. Nem hatalmazott föl rá, nem árulom el hát a nevét, nem is ez a fontos, hanem a látásmód, mondanivaló, attitűd: "Nem hiszem, hogy bármikor is vita lenne köztünk abban, hogy mit érez az erdélyi magyarság december 1-jén, és abban is biztosan egyetértünk, hogy minden igaz józan magyar és román szívből kívánja a román–magyar kiegyezést és megbékélést. De ez a kiegyezés nem épülhet álnokságra, hazugságokra, csak őszinte gondolatokra és főleg tettekre. A két kormányfő gesztusa csak akkor lenne több üres gesztusnál, ha konkrét, a romániai magyarság sorsát belátható időn belül megnyugtatóan rendező tettek követnék. A magyar miniszterelnök lépése azért minősülhet – akár most, akár utólag is – nemzetárulásnak, mert azt a román sovén, etnicista belpolitikát legitimizálta, amit továbbra is sikeresen ad el Európának a román diplomácia. Annak a Nãstasénak a magyarokat megalázó, önbecsülését sértő lépését tette szalonképessé, aki pár nappal azelőtt Gyulafehérváron nem volt hajlandó találkozni Jakubinyi érsekkel, aki az aradi Szabadság-szobrot a városi tanács döntése ellenére Magyarországra küldené, aki azt nyilatkozta egy-két nappal azelőtt, hogy szükségtelen a státustörvény, aki… hadd ne soroljam. Az RMDSZ kényszerpályája egyértelmű: azért lehettek ott, vagy kellett ott lenniük a Kempinskiben, mert az SZDP érdeke így kívánta. Pedig a helyzet kulcsa az ő kezükben is volt: jelenlétüket konkrét és kemény feltételekhez köthették volna, és ha már nem akarták a sokat emlegetett gyulafehérvári nyilatkozatot felolvasni Budapesten, számon kérhették volna szerényen, de határozottan a rendszerváltó Nemzeti Megmentési Front 1990. január 5-ei nyilatkozatát, mely egyéni és kollektív jogokról, nemzetiségi intézményekről beszél. Habár az is sokatmondó, hogy aláírója az a Ion Iliescu, aki német–francia megbékélési modellről beszél, s ha ez bejön neki, mi az elzászi németek sorsára juthatunk. Úgy járhat Iliescu is, mint a diktátor, aki az országot nyomorba, szinte pusztulásba taszította, de Erdélyt végérvényesen megszerezte a románok számára."

Mert azt már én teszem hozzá, engedelmükkel, hogy a 2002-es év sem hozott sok jót az erdélyi magyarságnak, de még a románságnak sem. A gazdag kevesek még gazdagabbak, a szegény milliók még szegényebbek lettek, s a "szociáldemokrata" állam (RMDSZ-es asszisztenciával) immár az évi költségvetés egytizedét lesz kénytelen jövőre arra fordítani, hogy megmentse majd az éhhaláltól a lakosság egyre nagyobb hányadát – NATO-allűrök, EU-integrációs igények ide vagy oda.

Legyen jobb évünk, ha lehet, ebben az országban (is). Több szerénységet, tisztességet, együttérzést kívánhatunk 2003-ra másoknak, s több türelmet, erőt, kitartást magunknak.

Dénes László

Konkoly
2002. december 15. 18:31 | Sorszám: 479
Elkezdődött a tüntetés a Kossuth téren

Egyre többen gyülekeznek a Kossuth térre 15 órára meghirdetett tüntetésen, amellyel az ellen tiltakoznak a résztvevők, hogy Medgyessy Péter Budapesten román kollégájával ünnepelte Erdély elszakítását.


A tér már 15 órakor megtelt, de továbbra is szaporodik a tüntetők száma.
A média egyelőre távol tartja magát az eseményektől, legalábbis a televízió.
Miután felolvasták egy csíkszeredai költő levelét, a jelenlevők elénekelték a magyar, illetve a székely himnuszt, majd elindultak az Erzsébet térre szervezett tiltakozó nagygyűlésre.

(gondola)

Konkoly
2002. december 13. 02:24 | Sorszám: 461
A nagy(váradi) Lótusz, avagy Medgyessy ismét lobbizott

Nem gondolhatták 1999. október 6-án azok a sörgyári dolgozók Nagyváradon, akik éppen a magyar történelem azon gyászos napján tüntettek a gyárbezárás ellen, amikor Orbán Viktor Aradra látogatott, hogy a következő magyar kormányfő látogatásának hatására feltámad gyáruk. Lotus Market Plázaként, hiszen a sörgyár értékes telken feküdt.

A veszteséges gyárat egyébként először a dolgozók privatizálták, és 1999 nyarára már nyereségessé is vált. Csak hát addigra nagy köztartozást (8,3 milliárd lejt) halmozott fel, amit hatalmas büntetőkamat (12,48 milliárd lej) terhelt. Ekkor lépett közbe a „segítség”, a többnemzetiségű és több állampolgárságú Alexander/Sándor Mudura és az alaptartozás kifizetése fejében többségi tulajdont szerzett. Örültek a munkások, mert az új főnök ígérete szerint nyugati technológiával, olyan minőségű sört gyártanak majd, amivel mindenkit lesöpörnek a hazai piacról…

A söprés tényleg alapos volt, az elbocsátott 123 munkás sokat tudna mesélni róla. Az ismét pillanatok alatt veszteségessé váló gyárat Mudura cége szerezte meg, de ennek a tranzakciónak a részleteit, és a gyár helyén épülő bevásárlóközponthoz kötődő gazdasági és politikai hátteret már két ország (ellenzéki) sajtója szellőzteti.

Mindez azért kínos, mert amikorra Medgyessy kémelhárító szakemberi múltja valamiféle makulátlan politikai szakbürokrata jelenné alakulna át, pechjére visszanyúl érte üzletemberi múltja. Egy romániai, magyar nyelvű internetes portál (www.transindex.ro) ismerteti legalaposabban, hogy milyen, Medgyessy Péter közvetítette tranzakció nyomán folyik az új nagyváradi pláza építése.

A körülmények ismertetése nyomán már első pillanatra látszik, hogy Medgyessy üzletemberi múltja és miniszterelnöki jelene itt megbocsáthatatlanul egy hálózatba kapcsolódott. A romániai források ugyanis jelzik, hogy a budapesti Eximbank nagyjából tíz és fél millió euró (mintegy 2.6 milliárd forint) preferenciális hitelt nyújt a MEHIB (Magyar Export Hitelbiztosító Rt) garanciavállalása mellett. A hitel kedvezményezettjei a "sokállampolgárságú" Mudura Sándor, aki – amint arról a gondola is hírt adott – a rezidenciáján fogadhatta nemrég a Romániába látogató Medgyessyt, s aki évtizedes ismeretségben van a jelenlegi magyar miniszterelnökkel.

A vállalkozás, mint hálózati láncolat romániai láncszemeiben egy folyamatos, cégekből cégekbe történő átmenet (láncolat) nyomán feltőkésített (felpumpált) hitelképes vállalkozás létrehozása ment végbe, amelyik mögött mindenféle cég előfordul egy amerikai off-shore cégig bezárólag. A folyamat eredményeként a sörgyár tartozása fejében befektetett lejekből egy 360 ezer dolláros ingatlan-tranzakció útnak indítása nyomán végül egy 4.4 millió dolláros vállalkozás jött létre, amelyik aztán méltó partnernek bizonyult a magyar Eximbank-MEHIB hitelkonstrukció fogadására.

A romániai hírforrás egyértelműen bemutatja a Mudura-vállalkozás politikai, államigazgatási és az árnyékgazdaságba nyúló kapcsolatait. A helyi (romániai, erdélyi) viszonyok és szereplők ismeretében szinte hihetetlen, hogy jöhet létre egy ilyen ügylet a magyar miniszterelnök közvetítésével, a magyar exporthitel-finanszírozó és biztosító bankok részvételével. Hacsak nem egy olyan hálózati tőkéről van szó, amelyiknek befolyásszervező múltját a Fekete János-Medgyessy Péter által korábban működtetett tőkekihelyező bankárbölcsőben teremtették meg.

Tulajdonképpen ezek az Erdélyből érkező hírek világítják meg az MSZP új gazdaságpolitológiai kapcsolatrendszerének azt a fordulatát is, hogy miért tervezik az Eximbank és a MEHIB összevonását. Ezáltal gyakorlatilag a román barátoknak kihelyezett hitel akár nyomtalanul el is veszne…

(gondola)

Konkoly
2002. december 10. 23:23 | Sorszám: 446
Egy nemzetárulásról

Bayer Zsolt

Hír: 2002. december 1-jén a budapesti Kempinski szállóban ünnepi fogadást tartottak a nagy román nemzeti ünnep, Erdély Romániához csatolása alkalmából. Román részről megjelent Adrian Nastase és Medgyessy Péter. A magyarságot a téren tüntető 120 fő képviselte.
A diplomácia egyebek mellett a szimbólumok művészete. Ezt Kovács László mondta, még akkor, amikor Orbán Viktor nem volt hajlandó bojkottálni Schüssel kancellárt. Kovács László jól mondta, amit mondott. Azt pedig a bizantin román diplomáciánál senki sem tudja jobban, mennyire igaz ez a mondat. Ezért kellett most Budapesten ünnepelniük december elsejét, ezért kellett odaállítani az ünnepi svédasztal mellé a magyar kormányt. S hogy a magyar kormány odament, szintúgy a szimbólumok világába tartozik.
1918. december 1-jén, a gyulafehérvári „nemzetgyűlésen”, „Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői (… kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával.” December 1-je Erdély elvesztésének dátuma. A románok nemzeti ünnepe, a magyarok gyásznapja.
Ezzel az ünneppel a románok Erdélyben is csínján bántak. A román hatalom például csak tavaly, a forradalom után 12 évvel merészkedett odáig, hogy a december 1-jei központi ünnepséget Csíkszeredában, Hargita megye fővárosában rendezze meg. A románok csak tavaly merészelték felszólítani az erdélyi magyarságot, hogy vegyen részt a csíkszeredai ünnepségen, s csak tavaly merték parancsba adni a magyar oktatási intézmények vezetőinek, hogy vezényeljék ki diákjaikat Csíkszereda főterére. Az erdélyi magyarság válasza egyszerű volt: bojkottálták az ünnepet, aki pedig elment, az fekete gyászszalagot kötött a karjára vagy tűzött kabátja hajtókájára.
A román diplomácia egy esztendővel a csíki provokáció után újabb ötlettel állt elő, s újabb győzelmet aratott. A legnagyobb román politikai napilap, az Adevarul november 30-i számában hosszú írást közöl Medgyessy és Nastase tárgyalásairól, s e cikkben a következőket olvashatjuk: „A kapcsolatok normalizálásának jegyében a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter vasárnap este részt vesz azon a fogadáson, amelyet a román nagykövetség ad a nemzeti ünnep tiszteletére. Ezt a tényt példa nélkülinek minősítették a román illetékesek.”
A román illetékeseknek tökéletesen igazuk volt. Olyannyira, hogy az Adevarul híre után megindult itthon a találgatás: „Az nem lehet, hogy odamennek!” Délután az MTI kiadta Nastase nyilatkozatát, amelyben a következőket olvashattuk: „Nastase kijelentette: (… a román nemzeti ünnep egy részét Magyarországon, de román területen, a budapesti román nagykövetségen tölti (… . Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök és a magyar ellenzék képviselői jelen lesznek a budapesti román nagykövetség fogadásán, azt jelenti, hogy túllépnek azon a múlton, amely Románia számára az 1918-ban történt újraegyesülés örömét, de Magyarország számára mást jelenthet.”
Az ellenzék természetesen nem volt jelen. A nemzetárulás ugyanis kifejezetten pártspecifikus magatartás a mai Magyarországon. De a magyar kormány elment. Medgyessy, Kovács, no és Göncz Árpád.
Mint tudják, a közeljövőben indul Loppert Dániel pere. Ellene a tapolcai rendőrség indított eljárást, mert nyáron Kapolcson hazaárulónak nevezte Medgyessyt. (Pedig annál több: nemzetbiztonsági kockázat.) A „konszenzusos” magyar rendszerváltás (nem tetszettünk forradalmat csinálni) egyik ára az volt, hogy a hazaárulók, nemzetárulók, gyilkosok és rablók megúszták a felelősségre vonást. Ám Loppert Dánielnek 2002. december elseje után nincs más dolga, mint bizonyítási eljárást kérni, és azon bemutatni a románok ünnepén, Erdély elrablásának évfordulóján pezsgővel koccintó Medgyessyt és Nastasét. Azt a Medgyessyt, aki tavaly ilyenkor, Kovács és Horn társaságában még az országot elözönlő 23 millió románról vizionált, s egyben bűnözőknek titulálta a románokat. (Emlékeznek? Közös sajtótájékoztatójukon Horn arról beszélt, hogy a 23 millió román miatt nemcsak a magyar munkaerőpiac fog összeomlani, de kriminalizálódni fog az ország.) Akkor ezt a hazugságot mondatta velük a hatalom megszerzésének vágya. Egy év elteltével pedig ugyanaz a Medgyessy és ugyanaz a Kovács készségesen asszisztál a román diplomáciához, amely oly érzékeny a szimbólumokra. Odamennek, pezsgőznek, és porig aláznak 15 millió magyart. Soha többé nem sértődhet meg Medgyessy, Kovács, soha többé nem sértődhet meg az MSZP és az SZDSZ, ha nemzetárulónak nevezik őket. Mert a szimbólumokon túl: ha jövőre a román kormánynak az az ötlete támad, hogy egyenesen a székely anyavárosban, Székelyudvarhelyen, vagy mondjuk Székelyderzsen, netán Csíkkarcfalván kívánja megünnepelni december elsejét, s oda ki akarja hajtani az erdélyi magyarságot, akkor az erdélyi magyarság már tiltakozni sem tud. Hiszen a románoknak erre csak annyit kell majd mondaniuk: tavaly az anyaországotok miniszterelnöke koccintott Budapesten Erdély elvesztésére. Ugye, Medgyessy úr? Ugye, Kovács úr? S önök most természetesen azzal fognak takarózni, hogy a Kempinskiben ott voltak az RMDSZ képviselői is. Ott. Verestóy Attila. Aki 1982-ben sírta be magát Ceausescu kommunista pártjába. Ma Románia egyik legnagyobb összeharácsolt vagyonát mondhatja magáénak, és a háta mögött csak őrnagy elvtársnak szólítják, mind a mai napig. Annyi köze van az erdélyi magyarsághoz, mint Medgyessynek. Aztán ott volt Kelemen Hunor is. Aki Csíkkarcfalváról került a bukaresti parlamentbe. Abból a Csíkkarcfalvából, ahol néhány hónappal ezelőtt a román állam egyszerűen felszedte az utcáról a kockakövet, és azt beépítették az egyik, Erdélyben épülő ortodox templomba.
Ehhez ért nagyon a román diplomácia. Elhitetni a világgal, hogy Erdélyben minden rendben van. Megoldott a nemzetiségi probléma. Természetesen. Csak felszedik néha az erdélyi magyar falvak utcaköveit, hogy legyen miből ortodox templomot építeni. Ortodox templomot a Gyimesekbe… Erdélyben minden rendben van… Csak nincsen állami magyar egyetem, csak minden módon korlátozzák az anyanyelv használatát, csak éppen eszük ágában sincs betartani még azokat a törvényeket sem, amelyeket Bukarestben látványosan elfogadnak néha; Erdélyben minden rendben, csak éppen 13. éve nem adják vissza a történelmi egyházaknak az elrabolt vagyont; Erdélyben minden rendben van, csak a román alkotmány még ma is kizárólag a román népet tekinti államalkotó nemzetnek; Erdélyben minden rendben, igaz, hogy ma még a kulturális autonómia puszta említésétől is idegösszeomlást kapnak a román illetékesek…
Hogy is jön ez ide? Úgy, hogy az 1918. évi, december 1-jei gyulafehérvári gyűlés határozataiban ezt olvashatjuk: „Az új román állam szervezésére a nemzetgyűlés a következő alapelveket fekteti le:
1. Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. (… 2. Egyenlő jog és teljes autonóm felekezeti szabadság az állam összes felekezetei számára.(… 4. Korlátlan sajtó-, egyesülési és gyülekezési szabadság; minden emberi gondolat szabad terjesztése.”
Így jön mindez ide.Elmehetett volna Medgyessy december 1-jén a Kempinskibe koccintani Erdély elvesztésére, ha elővette volna zsebéből a gyulafehérvári határozatokat, majd a vonatkozó részeket felolvasva udvariasan, de határozottan számon kérte volna azok megvalósulását Nastasétól. De ehhez az kellene, hogy önöknek legyen valami köze ehhez a nemzethez, ehhez az országhoz, ehhez a történelemhez, Medgyessy úr, Kovács úr.
S lehet még egy oka a december 1-jei pezsgőzésnek. Medgyessy vasárnap készítette elő a terepet, ugyanis a magyar kormány jövőre Kolozsvárott ünnepli a második bécsi döntés évfordulóját, a fogadáson megjelenik majd a román kormány, az est díszvendége pedig Funar lesz… Nem így lesz. Nincs helye amúgy sem a viccnek. Önök, uraim, nemzetárulók. Azok voltak, és azok maradtak. Önök megvalósították, amit tavaly ilyenkor hazudtak: december 1-jén, a Kempinski fényes termeiben ott volt 21,5 millió román. Az 1,5 millió erdélyi magyart és Magyarországot pedig 120, rendőrökkel kiszorított tüntető képviselte kint a téren. Ezt a megaláztatást még Grósz Károly sem tudta összehozni nekünk, Aradon. Pedig önök egy alomból valók.

Konkoly
2002. december 07. 03:38 | Sorszám: 408
bocsánat nem vettem észre,hogy élő a dialógus !
Konkoly
2002. december 07. 03:34 | Sorszám: 406
Milyen érdekes,én is régen olvastam már,s nekem nem a sakk,hanem az a rész jut eszembe amikor az amerikai út során"kulturáltan" arról vitatkoznak,hogy kinek hány oldal,s melyik jusson a hazai újságokból !

S azt sem igazán tudom elfelejteni,hogy a paradicsomos(esetleg tojásos??) megdobálás után,a 150(4?) cm magas hősünk összehányta magát !

Konkoly
2002. december 02. 23:24 | Sorszám: 182
Szimbólum és valóság
Döbbenetes jelenségre figyeltem fel a napokban a sajtó híradásait követve, Trianont idézték fel bennem a híradások filmkockái. Adrian Nãstase román miniszterelnök Medgyessy Péter kollégájával folytatott tárgyalásai után december elsejére hazarohant megmártózni állama nemzeti ünnepében, és mindjárt vissza is sietett egy árvízvédelmi konferenciára Budapestre, ahol szintén megünnepelték december elsejét a román nagykövetségen. Elmondható, hogy nagyon aktív miniszterelnöke van Romániának. És nem csak aktív, de nemzetének szenzációs külpolitikát folytató vezető, aki azért sietett vissza Budapestre, hogy a magyar kormányt is bevonja Erdély elvesztésének ünneplésébe, akarom mondani, Havasalföld, Moldva és Erdély egyesülésének ünneplésébe. Az egyiknek ünnep, a másiknak gyász. A meghívást Medgyessy Péter elfogadta, amit a kormányszóvivő így magyarázott: a magyar kormány politikája nem a múlt sérelmeire, hanem a jövő lehetőségeire épül. Az állásfoglalás, ha sokak számára elfogadhatatlan is, de magyarázatként, mert gyakorlatias, elfogadható lenne, ha pár órával korábban Adrian Nãstase nem fejtette volna ki a rácsok mögé zárt aradi Szabadság-szoborról, hogy az Nagy-Magyarországot jelképezi, és azért nem találják ildomosnak visszaállítani a város bármely közterére. Tehát a Nagy-Magyarország szimbólumát nem tudja elviselni a román kormányfő, de a Nagy-Románia december elsejei ünnepét Magyarországon is megüli, ahová meghívja vigadni a vesztes félt is. Annak a pár tiltakozónak volt igaza, aki tüntetett a Kempinski Szálloda előtt e közös ünneplés ellen. Bár itt már nem Medgyessy Péter a főszereplő, hiszen vele vagy nélküle, a helyzet változatlan, hanem a 20. – és immár a 21. századi – román politika, mely soha nem volt finnyás, hanem mindig olyan, amilyennek a helyzet követelte, egyszóval: sikeres, ha ellenünkre is. Nem tudom, Medgyessy Péter említette-e véleményünket a december elsejei ünnepről... Bárdolatlanság lett volna? És a román fél részéről nem volt az...? Ha mégis említette, csak politikai tapintatból nem verték nagydobra, ha erre használta fel az ünnepi részvételt, ha netalán még az aradi Szabadság-szobor is a helyére kerülhetne, mint szimbólum, akkor érdemes volt, és gratulálunk Medgyessy Péternek, hogy nem finnyáskodott, hanem tette a dolgát, akárcsak román kollégája. Azt mondják, félgyógyulás, ha kibeszéljük a fájdalmat. Igazán itt az ideje az enyhítő terápiának...

Bágyi Bencze Jakab "
http://www.hhrf.org/uh/


Rövidesen meglátjuk majd,milyen nemes cél érdekében hadakozott,a magyarok KGB ellenes ügynökének gyöngye !

Konkoly
2002. december 02. 20:35 | Sorszám: 177
Az aljasság rekordja

Soha nem látott aljasságra, hazaárulásra vetemedett a D-209-es kormány. Amit egyetlen egy eddigi fél-szabad kormány sem tett meg, oly mértékben lefeküdt a románoknak, hogy az már tűrhetetlen. Egyedül a nyomoronc Kádár János 1958-as marosvásárhelyi beszéde fogható ehhez, amelyben kifejezte, hogy Magyarország lemond az erdélyi magyarságról, nem védelmezi, mert hálás azért a rengeteg magyarul is tudó szekusért, akit átküldtek a forradalom utáni rendcsinálásra. Romániában - annak ellenére, hogy ott nem volt forradalom - az ötvenhat utáni megtorlás a magyarok körében arányait tekintve mindenképpen nagyobb volt, mint a hazai. Így került hosszú évekre börtönbe az erdélyi magyar értelmiség színe java, köztük a kiváló író, Páskándi Géza, és még sokan mások, így jutott hosszú fogságra a Duna- deltába többek között testvérbátyám, Csurka Péter, aki az ott szerzett betegsége következtében halt meg aránylag fiatalon, s ennek során börtönöztek be papokat, tanítókat csak azért, mert magyarok voltak, azaz potenciális ellenforradalmárok.
Ez a lehetőség, hogy Románia a magyar forradalom vérbefojtását az erdélyi magyarság elleni előnyszerzésre, magyarellenességre használhatta fel, annak a gyulafehérvári hazugságnak a következménye, amit most Medgyessy és Nastase együtt ünnepelt a Kempinsky szállodában. Gyulafehérvárott, 1918-ban román, pontosabban erdélyi román nemzetgyűlést tartottak, amely kimondta, hogy Erdélynek Romániához kell tartoznia. A románok ebben autonómiát ígértek az együtt élő kisebbségeknek. Ígérték, tehát természetesen nem tartották be. Az erdélyi szászokat, németeket szinte darabszámra kiárusították, a magyarokat pedig következetesen gyötrik úgy, ahogy Gyulafehérvárott elhatározták, csak nem mondták meg. Kádár János Kovács-Medgyessyhez képest hátrányosabb helyzetben volt: valóban hálásnak kellett lennie a Román Kommunista Pártnak az elvtársi segítségért, és a forradalom ellen fellépő románok kedvesebbek voltak a szovjet vezetés szemében, mint a magyarok. Egyébként mindig is kedvesebbek voltak, csak a nyugat ezt sohasem vette észre. Most Medgyessy nincs ennyire hátrányos helyzetben Romániával szemben sem a NATO-ban - amelyben Románia még bent sincs -, sem másutt, ámbátor ha Bush rendkívüli bukaresti látogatását tekintjük, s a fogadtatás körülményeit, hangsúlyait, egy kicsit vissza kell vennünk a feltételezett magyar előnyből. Ezt a gyalázatos ünnepélyt, a bukaresti Bush látogatás után rendezték meg. Az egyelőre a NATO-n és az EU-n kívüli Románia már ismét kedvesebb Washingtonnak, mint mi, magyarok vagyunk.
Ezek azonban csak feltételezések. A magyar kormánynak senki és semmi nem adhatott olyan utasítást, hogy a legnagyobb nemzeti tragédiáját jelentő román ünnepet Nastaseval együtt Budapesten, egy nemzetközi szállodában kell megünnepelnie. Ezt az aljasságot, ezt a hazaárulást a Medgyessy kormány önként és dalolva követte el.
Magyarországon a jelképek sorsdöntő fontosságúak. Egy fogadás a gyulafehérvári román győzelem ünnepén az erdélyi magyarság elárulása. Tudják ezt ők is. A liberális lapok félénken tudósítanak az eseményről, vagy sehogy. Még óriási nemzeti felháborodás is lehetne ebből, ha a közvélemény egésze tájékoztatva lenne a körülményekről és a fogadás jelentőségéről. A magyarság tűr, félrenéz, de egyszer-egyszer, ha nagyon arcul csapják, megrázza magát és visszaüt. Borzalmasan.
Ezt a borzalmas visszaütést kockáztatja a Medgyessy kormány. Mivel azonban a megfelelés, a szolgálatkészség és a jó tel-avivi bizonyítvány mindennél fontosabb neki, megkockáztatta ezt a latrinás fogadást. Az ember csak irtózni tud és öklendezni.
Kádár egész életében jóvá akarta tenni marosvásárhelyi kisiklását: soha nem engedte Budapestre Ceausescut. Látta, hogy egész politikája hajótörést szenvedhet a magyar önérzet megalázásával. Ezek már ezt is megkockáztatják. Ezeknél aljasabb nincs.
Azoknak a halványabb árulása fölött sem lehet azonban szemet hunyni, akik ezekkel egy tálból cseresznyéznek. Mert a Kempinskyben ez most a nagy lelepleződés esete volt. Voltaképpen nem történt semmi, csak lezajlott egy fogadás, elfogyott néhány üveg pezsgő, és hasonszőrű alakok eltöltöttek egymással egy órát, miközben a kint tüntetőket a megszokott kíméletességével kinyomta a szálloda előtti térből a rendőrség. Most ebből próbálnak tőkét kovácsolni: nem volt ott még kétszáz ember sem. De hisz nem is tudta senki, hogy ez megtörténik. Most rendezzék meg, bejelentve, nyíltan, hogy tudja a széles nemzeti közvélemény!
Kovács-Medgyessy összejátszott Nastaseval: ez előbb visszament, mintha csak fehérneműt váltani ment volna, elmondott egy ünnepség-megnyitó beszédet Kolozsvárott, aztán már hipp-hopp itt is volt. Ezt meg kellett beszélni, de ezt nem hozták nyilvánosságra. Féltek. Senki nem tudta, hogy Nastase elment vagy itt maradt. Bezzeg ha nyilvánosságra hozzák az egész tingli-tanglit és a helyszínt is, lett volna százezer ember is a volt Engels-téren. Avagy tessék, próbálják. Tessék!
Az ilyen apróságokból látja meg mindenki, hová jutottunk. Most már csak az ellenállás, a magyarság forradalmi összefogása segít.
Egy héttel ezelőtt Medgyessy Dzurindával paktálva elszlovákosította magát, most pedig romanizált. Mi következik? Mikor lesz az, ami? Vagy már az? Az.

Csurka István

Konkoly
2002. december 02. 20:12 | Sorszám: 174
A hitleri párt is szocialista volt,a Kovácséké is az !
Konkoly
2002. december 02. 20:05 | Sorszám: 172
Judáska !

Menj Funarhoz, s járjátok együtt a Hora Unirii-t !

Konkoly
2002. december 02. 19:54 | Sorszám: 169
Ne okoskodj Judáska !

Aki a gyász napján ünnepelni megy az ellenség táborába,s örvend annak hogy országát,nemzetét legyőzték,az nemzet- és hazaárúló !

Konkoly
2002. december 02. 19:51 | Sorszám: 168
Mit mondja erre ? Amilyen a mozsdó olyan a törölköző !
Konkoly
2002. december 02. 19:28 | Sorszám: 165
Judáska !

Azért szeretem az angol nyelvet,mert nagyon sokszor meghökkentően kifejező.

Az, amit te itt leírtál: bedtime story !

Ha még annyit sem tudsz, hogy az önkormányzati választásokon nem pártokat választott a jó nép,hanem "tanácsi képviselőket",akkor teljesen fölöslegesen lopod itt az emberek idejét !

Konkoly
2002. december 02. 19:14 | Sorszám: 158
Kedves Judáska ?

Megkaptad már a pénzt Funartól,vagy még mindig várod ?

Konkoly
2002. december 02. 19:09 | Sorszám: 156
Nem Tamáska,te a hazaárulók barátja vagy !
Konkoly
2002. december 02. 18:32 | Sorszám: 149
Ha nem tudsz a témához hozzászólni ,tünj el innen te hazaárulók védelmezője,húzd el csíkot Funar haveredhez !
Konkoly
2002. december 02. 17:24 | Sorszám: 137
Talán nem ártana egyeseknek elgondolkodni e két kijelentésen !

"Az egyiket vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója Kolozsvárott 1940. szept. 15-én mondotta.

„(...) Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túl maradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk fölfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról.
Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk fölött őrködünk. Halljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e na pokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul végetér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbra fordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is."

A három évvel későbbi (!) idézet Antonescutól, a román marsalltól származik:

„Ha a körülmények megsegítenek, és megnyerem a háborút, legyenek biztosak benne, más megoldás nem létezik, mint a kisebbségek elköltöztetését lehetővé tevő reform, melyet azért kell megvalósítanunk, hogy ezeket a kisebbségi tömegeket a román elem életteréből eltávolítsuk."
(1943. nov. 6-i minisztertanácsi ülésen hirdette meg!)

Konkoly
2002. december 02. 04:21 | Sorszám: 63
S én meg nem orvosként megkérdezem, amit itt minden betegtől megkérdeznek:Are you allergic ... ?

Pedig a magyar...

Konkoly
2002. december 02. 03:56 | Sorszám: 57
ASkár elhiszed,akár nem,igaz !

Tudod miért választották Kuncze-ét az SZDSZ elnökévé anno... ?
Mert színtiszta magyar !

A többit rád bízom !

Konkoly
2002. december 02. 03:35 | Sorszám: 54
Itt nincsennek egyenlők és egyenlőbbek,ugyanúgy elmondhatod te is a 10 hozzászólásoddal,amit akarsz,mint akinek ezer felett van.
Egy dolgot szeretnék(s ezt is csak én személyesen !)ne zsidóz,mert ha nem hátsó szándékkal teszed,akiket eláztatni akarsz,azokkal nem azért van baj,mert zsidók,hanem azért mert szar emberek ! És sajnos vannak közöttük nem zsidók, ezrével !
Konkoly
2002. december 02. 03:26 | Sorszám: 49
Ebben viszont fenntartás nélkül egyetértek !
Konkoly
2002. december 02. 03:14 | Sorszám: 44
S te kedves barátom,most(a 10 hozzászólásoddal) melyik csoportba tartozol ?

Azokéba -e akik fölöslegesen szaporítják az ilyen szavakat használó hozzászólások számát,vagy azokéba- e akik számolják,hogy hány ilyen hozzászólás hangzott el ?

Konkoly
2002. december 02. 02:45 | Sorszám: 40
Csupán csak a nagyon sokat emlegetett Fideszes mondást ismételgettem,annak megvilágításra,hogy miért marakodunk !
Konkoly
2002. december 02. 02:22 | Sorszám: 37
forok = farok
Konkoly
2002. december 02. 02:21 | Sorszám: 36
"Kutya nehez kuzdelem lesz. Az o oldaluokon a penz, a media es az eroszak szerveztek. A mienken az igazsag."

Még egy dolgot elfeledtél,ami a mi oldalunkon van:a marakodás ! Ugyanis "nem a forok csóválja a kutyát !"

Konkoly
2002. december 01. 21:08 | Sorszám: 6
Dráguló tömegközlekedés Budapesten
2002. november 29. 20:35


MNO-összeállítás
A pénteki kormányülésen többek között határozat született a BKV Rt. pénzügyi helyzetének egyszeri rendezéséről, viteldíjainak emeléséről,...
http://www2.mno.hu/index.mno?cikk=117004&rvt=2


Téma: Kulon szoba Szanyinak a Terror Hazaban
Konkoly
2003. március 30. 04:40 | Sorszám: 15
Hogy mekkora pofája letta Szamuely unokának !

Még szerncse hogy nincs rajta a Lenin-fiúk bőrkabátja,mert akkor már járnának házról-házra,mint anno !


Téma: Miért nincs ütőképes radikális nemzeti pártunk, szervezetünk?
Konkoly
2005. június 18. 15:16 | Sorszám: 207
Ha nem tudnám hogyan készül tégla,kő kemény logikának nevezném teljesítményedet !

Boross,Orbán személyi tanácsadója volt,személyesen és külön is ajánlotta az MVSZ elnökének,csak azok nem fogadták meg a tanácsot mást választottak,s egy két hónap múlva már el is volt vonva a pénz,de biztosan csak a csillagok különleges állása miatt !

Konkoly
2005. június 17. 18:30 | Sorszám: 204
"Szvsz korántsem "az ő kedvéért", de a másik mondatodban van valami."

Pedig más indok nem volt rá,mert mint említettem, bíróság is kimondta hogy abszolute ligitim volt az elnökválasztás !

Konkoly
2005. június 17. 18:25 | Sorszám: 203
Tipikus esete annak,amikor egy-két ténnyel bizonyítani is lkellene a leírtakat.

Nem Boross-ra gondolok,Ő egy beépített tégla a bolsi csapatból.

Patrubánnyal kapcsolatban kellene bizonyítani,aki nekem sem szimpatikus túlságosan,de az hogy konokúl harcol a kettősállampolgárságért,s nem hagyja abba,még nem bizonyíték arra hogy a magyarság ellen lenne.

Az ő baja ott kezdődött ugyanis,hogy kitakarította az MVSZ pézén élősködő kis királyokat a szervezetből.Csoóri és bandája még bíróságra is hurcolta mindennel amivel csak lehet,de pert veszítettek.

Amit még a számlájára írnak,a december 5-i csúfos népszavazás,de abban meg szerintem egyáltalán nem hibás.Az hogy kiderült, a csonka országban - egy kicsivel több mint egy millió embert kivéve - egyáltalán nem akarják a határontúliak,az egy olyan tény ami már régen tudott volt,a szavazás csak bizonyosság rá!

Konkoly
2005. június 17. 18:01 | Sorszám: 197
"Asszem ez paranoia."
Kétlem hogy az lenne,de ha igen akkor válaszold meg nekem a következő két kérdést.

Akkor miért az ők titkos jelöltjét szavazták meg Köztársasági elnöknek ?

Miért nyilatkozott úgy Rogán Antal,hogy a Miép-en kívül a Jobbik is szélsőséges,szövetségesnek elvetendő párt,míg az SZDSZ nem az ?

Konkoly
2005. június 17. 17:51 | Sorszám: 194
Nagyon óvatosnak kell lenni.Mert égetően fontos lenne ugyan,hogy a jobboldal 2/3-os többséget szerezzen 2006-ban,de abban az esetben ha csak a FIDESZ szerzi azt,a pénzes tarisznya és a hatalom mellett,a rendelkezésükre álló négy év alatt megfojtanak,bedarálnak,szétvernek minden ellenfelet,de csak a jobboldalról,az SZDSZ meg tovább éli majd kiváltságait,különösen a KE-ös paktum után.

Hogy érzékeltessem,nem csak a levegőbe beszélek,hanem valós a veszély,gondolj csak arra hogyan bántak el - a totális támogatás megvonásával - az MVSZ-el,azért amiért azok nem voltak hajlandók elnökükké választani Orbán Viktor személyes tanácsadóját,a hírhedt Boross Pétert !

Konkoly
2005. június 17. 17:18 | Sorszám: 188
"Attól függ, hogy az a csapat mennyire képes megújulni."

Erre sajnos elég könnyű válaszolni,megújulási szándékról szó sincs,egytelen dolog amihez ragaszkodnak a változatlan taktika és csapat összeállítás.Ha valakinek ez nem tetszik, az mehet !

Konkoly
2005. június 17. 16:45 | Sorszám: 184
Esteleg nem kellene ismét koncentrációs vagy átnevelő táborokat nyitni,mint tették azt nem is olyan régen idoljaid, akiket tagdsz ugyan,de egyre jobban kilóg a lóláb minden hozzászólásod után.

Pár hónapja még az iszlámhitüektől akartad megtisztítani a világot,mondván a kereszténységet véded,most a jobboldali deviánsokon a sor !?
Csak aztán ne feledkezz meg arról,hogy általában mi szokott a vége lenni,a tiedféle nagy akarásoknak !


Téma: A vég kezdete
Konkoly
2005. május 27. 21:59 | Sorszám: 11
Magyarországon már több mint 15 éve szabad rablás van. Soha senki senkit nem vontak felelősségre az elsinkófált dolgokért.Mégis mit gondoltatok,hogy a világ végéig mehet majd így ?

Téma: CSURKA ISTVÁN
Konkoly
2005. június 07. 04:29 | Sorszám: 160
Volt itt már egy ideig-óráig egy másik hatalmas párt is,szép kicsi hazánkban !

Téma: A "magyarokról, akiket ketrecben kell tartani, mert ön- és közveszélyese
Konkoly
2002. november 26. 22:29 | Sorszám: 34
Bravó !

Elfogynak az érvek,jön a hülyézés !

Konkoly
2002. november 26. 15:35 | Sorszám: 31
"Csak a minőséggel lehet harcolni a gyűlölködő és lekicsinylő vélemények ellen."

Ez így igaz,csakhogy félévszázadnyi sötétben tartás és Aczélos TTT után,nem fognak ezek a minőségek úgy kisarjadni,mint erdőben eső után a gomba.

A silányság,a fröcskölődés meg ömlik akár a szenyvízcsatornából a lé.Azért azt sem hinném,hogy az a megoldás,úszkáljunk benne,majd csak lesz valahogy.

Mert abból csak az lesz,mint a Nobel-díjból is.Azt dicsérjük,az kapja,aki érdemtelen rá !

Konkoly
2002. november 26. 14:33 | Sorszám: 29
Épp olyan dolog ez,mint ahogyan nagyon sokan azt képzelték magukról,hogy tudnak gyermekverseket írni,holott az igazi jó gyermekvers írás,talán a legnehezebb a műfajban.Szeretet,tehetség és nagy nagy odaadás kell hozzá,komolyan kell venni,mint a jó humort.

Nagyon sokszor éls sokan előjönnek itt azzal,hogy nem is olvastad,nem is láttad s akkor nem alkothatsz véleményt róla,holott egy gyűlölettől fröcskölő tákolmányból elég egy két oldalt elolvasni,elég egy-két dalbetétet hallani,hogy tudjad miről van szó.

Nem kell megkóstolni a kakit,meglehet állapítani,hogy az a színéről,szagáról,stb.

Valóban középszerűre sikerült nem egy Nemeskürty könyv,vagy filmes "produkció",de legalább nem fröcskölt belőlük a gyűlölet.

Konkoly
2002. november 26. 14:19 | Sorszám: 28
Tévedsz kispajtás,sohasem voltam front harcos,csak éppen magamban rakom oda az embereket ahová valók.Részemről lehet akármilyen brilliáns tehetség valaki,ha szarházi volt szarházi volt.

S mindenki aki szovjet zsoldban állt,aki pénzért azt bizonygatta,hogy a gyilkosok ártatlanok,hogy a másokat megnyomorítók angyalok az csak szar ember lehet.

Olvass utánna csak,hány embert perelt be és üldözött a szabad franciaországban, az átkozott kommunista Aragon és felesége.

Bizony kifakúlt a varázsa Hemingway-nek,s a kutya se nagyon olvassa már a nagy Brecht-et,Sartre-t vagy Malraux-t sem. Oda sülyedtek ahová valók a szemétládába,
a lefizettettek,a talpnyalók,az udvari komédiások kategóriájába,s az általuk dicsért Kubáról, Vietnamról, Kambodzsáról és dicsőített rendszerükről is kiderült az igazság.

De kár fokozni tovább,az idő a legjobb rostás,előbb utóbb kihull a szemét !

Konkoly
2002. november 25. 20:12 | Sorszám: 19
"...
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szôke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém-

ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
..."

József Attila/Eszmélet

Konkoly
2002. november 25. 19:49 | Sorszám: 17
Éljen a metamorfózis !

Szép kis galeribe keveredtél Tamáska,ha nem vigyázol még diszpolgárá választanak téged is,s ott feszítsz majd a tablón a grúz postarablóval, az emberiség legbestiálisabb gyilkosával,és egyben szégyenével Sztálinnal együtt!

Konkoly
2002. november 25. 19:11 | Sorszám: 15
A pufajkás Gyula,D 209,Kuncze,Kovács stb,stb haverkéid,akik 70 éves öregembereket gumibotoztattak a hídon.
A magyarok ellenei tüntetést tervező,szervező Demszkij,a kutyaszarba fulasztott város atyja.

A rengeted sok sok senkiházi,akiknek szurkolsz,akiket imádsz,akikről azt híreszteled hogy véresszájú vad kommunistaként feküdtek le egyik este, és békés szelid szocialistaként ébredtek másnap !

Konkoly
2002. november 25. 18:25 | Sorszám: 11
Majdnem eltaláltad Tamáska !

Képzeld, én Eszterházy-t sem olvasok,mert semmiféle csomagolásban sem tartom művészetnek a trágárkodást,és még olyan művészeket is ejtettem az elolvasásra érdemesnek tartottak közül,mint Hemingway, vagy Aragon,miután megtudtam, hogy szovjet zsoldban álltak !

Pártom pedig nincs,s nem is hiszem hogy lesz valaha is,s olyan pártom pedig,- mint a te kedvenceid - soha-soha.Nem vagyok az emberek likvidálásának,legyilkolásának a híve,ahogy a volt kommunisták,mai szocialisták tették,teszik, és képzeld még a másik szocialista: a Hitler vezette párt terrorjával, módszereivel sem értek egyet.

A szart nem hatalmi eszközökkel,hanem civilizáltan kell eltüntetni,megtanítani az embereket a vécé, és a fürdőszoba használatára,meg arra is,hogy az utcán,vagy a politikában se lépjenek bele,kerüljék ki, és ismerjék fel a szagáról,nem kell azt megkóstolni !

Konkoly
2002. november 25. 14:08 | Sorszám: 8
Olyan előadást amiben az hangzik el hogy

„A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy f...t a szánkba nem veszünk”, nem is fogok megnézni.

Nem biztos, hogy "egzaltált elragadtatásomban" el nem kapnám a művészúr torkát !

Konkoly
2002. november 24. 22:32 | Sorszám: 3
"Október 23-án a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatták a Hazám, hazám című produkciót, amiből egyetlen mondatot idézek: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy f…-t a szánkba nem veszünk”, és amely produkció az átlag magyar családot hülyének, alkoholistának és primitívnek mutatja, jó adag trágárságba csomagolva."
Konkoly
2002. november 23. 20:43 | Sorszám: 2
Én meg Villon-t idézve(Faludy fordítás)azt vallom:

"Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?"

Konkoly
2002. november 23. 18:38 | Sorszám: 0
A kalapács
és az ujjak
Halk provokáció, hangos háborgás

Nincs olyan hét, hogy hírt ne kapjunk arról, milyen gyűlöletesen beszél a jobboldal. Milyen ocsmány jelzőket aggat a baloldal vagy a liberális oldal kiválóságaira, milyen rosszindulatú bizonyos nemes világeszmékkel szemben, milyen provinciálisan, nevetségesen handabandázik vélt sérelmein, mennyire képtelen felülemelkedni poros nacionalizmusán, hadakozik, vagdalkozik, szekértáborozik, árkot mélyít, ahelyett, hogy temetne. Rendszeresen kapunk tudósításokat arról, hogy a jobboldal úgynevezett prominensei hol, mikor, milyen összejöveteleken szemeteltek, tahóztak, ügynököltek, genyáztak és anyáztak. Igaz. Igaz, hogy a jobboldal nem szenved a manierizmustól, az is igaz, hogy a Sajtóklubban és más összejöveteleken nem mindig a politikai korrektség (ami egyenlő a fogalmak idiotizmusig menő kiherélésével) a vezérmotívum, de az isten szerelmére, ha a kalapáccsal rávágnak az ujjamra, ritkán mondom, hogy „drága uram, köszönöm, hogy szilánkosra törte a mutatóujjamat, legyen olyan kedves a hüvelykemet is”. Minimum a jó édesanyjába küldöm, rosszabb esetben ordítva pofán vágom.
Körülbelül így néz ki a jobboldal gyűlöletbeszéde. A baloldal kifinomult módszerekkel dolgozik, munkálkodása egyszerre rettenetes és bámulatra méltó. És most tekintsünk el a kormány és az MSZP stábjától. Ők tényleg kalapáccsal járkálnak, és minden második mondatukban jön az unalomig ismert liturgia az Orbán-kormány soha be nem bizonyított, verbális bűneiről.
A provokáció mindig higgadt és csendes, előidézői szeizmográfon lesik, mekkorát lendül ki a magyar nemzet azon részének idegvégződése, amelyik nem csak ideiglenes élőhelyének használja Magyarországot.
Azt hiszem, az egész Kis Jánossal és a Szent Koronával kezdődött. Amikor a neves filozófus a Szent Koronát a magyar címeren egy micisapkához hasonlította. Folytatódott a két angyal rejszolásának míves ábrázolásával egy „irodalmi” folyóiratban a magyar angyalos címeren. Majd jött Landeszmann rabbi, és közölte, hogy nekünk a zsidók nélkül nincs kultúránk, csak bő gatyánk és barackpálinkánk. Himnuszunk elavult és korszerűtlen, ideje lenne újat írni, mondotta egy kormánytisztviselő, persze gondolatkísérletként.
Zseniálisnak nevezett és kényeztetett írónk Így gondozd a magyarodat címmel gúnyiratot adott közre a nyálacsorgó, hülye, debil magyarokról, akiket ketrecben kell tartani, mert ön- és közveszélyesek. Ezt a művet nemcsak nyomtatásban olvashattuk, hanem főműsoridőben legalább négyszer-ötször ismételték a Magyar Rádió különböző adóin és időiben. Pedig a felháborodás óriási volt. Talán éppen ez is hozzájárult az említett író számos kitüntetéséhez, melyeket azóta is oly bőkezűen osztogatnak neki.
Régiók vannak, mondja az SZDSZ gonoszkája, nincs olyan, hogy nemzet, ezek olyan idegesítő, számára semmit nem mondó, kiüresedett fogalmak.
Aztán itt vannak az ötvenhatos ünnepségek. Provokáció a köbön, amikor a volt karhatalmista ötvenhat örökéről beszél, de legalább akkora a képmutatás, amikor a volt pártelvtársak mennek koszorúzni, azzal az ötvenhatossal, aki éppen hogy megmenekült az akasztófától. Akkor jön a műfelháborodás, hogy micsoda csőcselék ez a jobboldal, fütyülni merészelt, élve az állítólagos szabad véleménynyilvánítás jogával, mert szerintük ez nem megbékélés, hanem kollaboráció.
Nem kell hangos ordítozás, elég hetenként hétszer leírni higgadtan és őszintén, szakmaian és tárgyszerűen hogy a Nemzeti Színház ocsmány, ronda, használhatatlan, elhibázott, gagyi, le kéne bontani, a tervezőt be kéne csukatni, építészetileg torzszülemény, egy agyament kormány, agyament rekvizituma… Aki pedig ezzel nem ért egyet, az a műveletlen, nemzetiszín pántlikás, árvalányhajas, trianonozó jobboldal.
A provokáció ezzel nem ér véget. Megvan az új vezérigazgató: Jordán Tamás személyében, aki sietett kijelenteni, hogy ő a Nemzetit nem a magyar identitástudat erősítésére óhajtja használni. Ilyen egyszerű ez. Nem kell Huszti meg botrány meg égzengés. Jordán Tamást kell kinevezni vezérigazgatónak és a polgári jobboldalnak elakad a szava vagy káromkodik egy csúnyát. Hogy ezután a színház politikasemleges lesz? Nevetséges, hiszen tudjuk, hogy a kinevezett társadalmi közege politikailag egy nagyon is jól körülhatárolható eszmerendszert képvisel.
Október 23-án a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatták a Hazám, hazám című produkciót, amiből egyetlen mondatot idézek: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy f…-t a szánkba nem veszünk”, és amely produkció az átlag magyar családot hülyének, alkoholistának és primitívnek mutatja, jó adag trágárságba csomagolva. A darabot már az augusztus 20-ai zsámbéki előadás közben többen otthagyták, a helybéli polgári kör tagjai pedig felháborodásuknak adtak hangot. Hát számít ez valamit? Lehet, hogy még a Nemzeti színpadán is találkozunk Tasnádi István és Schilling Árpád „remekművével”.
Megújult a királyi televízió. Azaz mindenki visszajön vagy visszajött, aki elment. A Híradó kapott egy rettenetes hátteret, egy unalmas logót, meglepetésül Pálffy Istvánt és D. Tóth Krisztát. Állítólag horribilis fizetésért. Minek? Süveges Gergő és Novodomszky Éva lényegesen kevesebb pénzért, lényegesen kevesebbet bakizott, mint a két kinevezett médiasztár vasárnap. Megtervezett pofonok ezek, mint az újra kék háttér és az érdektelenné tett A Hét.
Ebben a leosztásban a mi kezünkben semmi nincs, csak a provokáció nyomán feltörő elkeseredett dühünk.

Magyar Demokrata


Téma: A magyar FÖLD nem ELADÓ !
Konkoly
2002. december 18. 02:14 | Sorszám: 88
Persze hogy nem lesz semmi ! Nem is azért tettem fel,csupáncsak érzékeltetni,hogy az OVB szemétládák gyülekezete, s még AB-nek sincs mersze,egy diktatúrában szembefordúlni a hatóságokkal,tehát csak nesze semmi fogd meg jól határozatokat hoznak ők is,mint a többi igazságszolgáltató intézmények.
Konkoly
2002. december 17. 15:21 | Sorszám: 86
Az alkotmánybíróság deresén az OVB

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság három, a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében hozott határozatát, és új eljárásra utasította azt.

A tájékoztatás szerint az Alkotmánybíróság 2002. szeptember óta tárgyalja azokat a határozatokat, amelyeket az Országos Választási Bizottság (OVB) hozott a Hajrá Magyarország! Mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja által kezdeményezett, a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében. Az Alkotmánybíróság két korábbi határozata értelmében a kezdeményező szervezetek két kérdésben megkezdhetik az aláírásgyűjtést.

Az OVB hitelesítette a Hajrá Magyarország! Mozgalom aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát és az azon szereplő alábbi kérdést:
"Egyetért-e azzal, hogy külföldi magánszemély termőföld- és védett természeti terület tulajdonjogát az Európai Unióval kötendő csatlakozási szerződésben megállapított átmeneti mentesség lejártáig ne szerezhesse meg?"

Az OVB megtagadta viszont a MIÉP két aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a következő kérdésekben:
"Egyetért-e azzal, hogy uniós illetőségű állampolgár és cég csak letelepedettség, mezőgazdasági alaptevékenységű cégalapítás esetén és kizárólag haszonbérlet címén birtokolhasson termőföldet?"
"Egyetért-e azzal, hogy jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet - a magyar állam, a helyi önkormányzatok, a közalapítványok, az egyházi jogi személyek és a Földhitel- és Jelzálogbank kivételével -, valamint nem magyar állampolgárságú természetes személy termőföld-tulajdonjogát sem Magyarország uniós csatlakozásáig, sem azt követően ne szerezhesse meg?"

A jelen határozatokban az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, az OVB ezeknél a népszavazásra bocsátandó kérdéseknél nem vizsgálta meg kellő körültekintéssel, hogy azok valamennyi jogszabályi feltételnek megfelelnek-e.

Az Alkotmánybíróság az OVB mindhárom határozatát megsemmisítette, és új eljárásra utasította a testületet.

(MTI nyomán)


Téma: Tulajdonképpen megszűnt a Miép...
Konkoly
2002. november 15. 18:52 | Sorszám: 343
Megalakult a fővárosi MIÉP-frakció


Miután Csurka István pártelnök és Fenyvessy Zoltán is lemondott képviselői mandátumáról, helyüket a jelöltlistán soron következő Dancsecs György és Erkel Tibor foglalja el a fővárosi közgyűlésben. A frakció az összes bizottságban képviseltetné magát.

A fővárosi közgyűlésben 5 képviselői hellyel rendelkező MIÉP elnöke és egyik tagja még a keddi alakuló ülés előtt lemondtak mandátumukról, így a jelöltlistán a soron következők foglalták el helyüket a testületben. A frakció vezetőjéül Zsinka Lászlót, helyetteséül pedig Marsi Péter Pált választották. Zsinka László elmondta, Csurka István pártelnök, valamint Fenyvessy Zoltán lemondása után Dancsecs György, valamint Erkel Tibor kapott helyet a MIÉP frakciójában. A csoport tagja még Balczó Zoltán képviselő.

A frakcióvezető szerint Csurka István pártelnöki teendői miatt mondott le képviselői mandátumának átvételéről, míg Fenyvessy Zoltán inkább a XI. kerületben tevékenykedik tovább képviselőként. Zsinka László arról is szólt, hogy az európai, íratlan normák szerint azt tartaná megfelelőnek, ha a MIÉP valamennyi bizottság munkájában részt vehetne, képviselőin vagy külső delegált tagjain keresztül. Kitért arra is, nem terveznek szervezett formában együttműködést egyetlen más frakcióval sem, de szakmai alapon támogatják majd a fővárosiak érdekeit szolgáló ügyeket.


NÉPSZAVA Online

Konkoly
2002. október 20. 16:06 | Sorszám: 5
It's up to you !
Konkoly
2002. október 20. 15:11 | Sorszám: 3
Be happy,d'not worry !

Útszéli közmondással,úgy is mondják:

Nem a qrvák dolga !


Téma: Ki lesz tehát a köztársasági elnök? II.
Konkoly
2005. június 07. 20:25 | Sorszám: 495
Hát igen,általában érdek nélkül házasodtak be a komecs főmuftik családjába.
Konkoly
2005. június 07. 20:21 | Sorszám: 493
Sőt biztosan azért vette feleségül a megyei titkár lányát,hogy belülről bomlassza a rendszert !
Konkoly
2005. június 07. 19:55 | Sorszám: 484
"Sólyom reális kompromisszum.
Olyan jelölt, amely megfelel a legvadabb antikommunistáknak is,... "


Addig OK az egész,hogy örülni kell aZ MSZP-s pofára esésnek,de azt erőssen kétlen,hogy abban a több millió magyar családban ahol a család valamelyik tagját, - apát, anyát,testvért nagyapát, nagybácsit, nagynénit,nagyanyát megölték a komcsik - odáig lesznek attól hogy olyan személyt választottak köztársasági elnöknek:
Aki egy illegitim alkotmányra hivatkozva megmentette a kommunista tömeggyilkosokat a feleőségre vonástól.
Aki hivatali hatáskörét túllépő dolgokat művelt az Aranyvonat néven ismert perben.
Aki Kádár pártjának,egy megyei kommunista párttitkárnak leányát vette feleségül.


Téma: 2003. április 12. Magyarország népszavazása az EU-ról
Konkoly
2002. december 07. 20:44 | Sorszám: 19
Bencsik András
Régi mese, új mese
Miközben az ifjabb George Bush elnököt az amerikai hadigépezet Szentpétervárra (kormánypárti olvasóink kedvéért: ez volt Leningrád) kergeti, hogy a gyarapodó NATO miatt orroló Putyin elnököt megbékítse, s az Amerika által nagyvonalúan jóváhagyott csecsen endlősungért cserébe támogassa az Irak elleni új háborút, aközben itthoni ballib barátaik (előbbiek kedvéért: az internacionalisták) a maradék magyar függetlenség utolsó bástyáját, az alkotmányt készülnek aláaknázni.
Így leszünk az Európai Unió legvidámabb régiója. Boldogan kacag és színpompás valóságshow-t (micsoda nyelvi szörnyszülött!) néz minden másságra érzékeny, a gyűlöletbeszédet mélyen megvető, a szellemi és politikai pornográfiát viszont annál nagyobb élvezettel fogyasztó fogyasztó. Ők azok, akik lényegében véve magyarul beszélnek, de mégsem értjük őket, mert nem értjük céljaikat, életformájukat (ha van olyan), mint ahogy ők sem értenek bennünket, s e tekintetben sovány vigasz, hogy sokszor úgy tűnik, ezek a jámbor lelkek alapjában véve már semmit sem értenek.
Ezért mi kérdezzük helyettük, hogy hol van Oszama bin Laden, az Első Számú Közellenség? És hol van a művese- állomása? Hol van Omar molla a harminchárom feleségével, ezer tevéjével és minden ingóságával? Hol van a rettenetes Al-Kaida terrorszervezet? Hogyan lehetséges, hogy a világ legnagyobb hatalma a mindenható radar- és lézerszemeivel máig sem találja őket? Hogyan sülhettek fel ilyen bambán a föld legnagyobb titkosszolgálatai? Lehet, hogy még mindig Afganisztánban vannak? Ülnek valahol a föld alatt, egy hatalmas teremben, s egy óriási asztalra borulva alszanak állig fegyverben, mint Artus király vitézei, hogy egy napon majd fölébredjenek, ha a szegény Afganisztánt valami nagy veszély fenyegeti?
És miért, hogy senki sem kérdezte még meg, hogy mikor lett a mesének vége? Ha ugyan vége lett, s nem csupán arról van szó, hogy a régi mese folytatódik, más szereplőkkel, más helyszíneken...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság. Úgy hívták, szocialista tábor. Élt ebben a királyságban egy gonosz ember, akit az alattvalói és rabszolgái Nagy Sztalinnak hívtak. Ő volt a királya ennek a hatalmas birodalomnak. És egy szép napon ez a gonosz király azt mondta az udvaroncainak: eredjetek és robbantsatok ki felkelést minél több pontján a földnek. Kergessetek minél több népet káoszba és gyötrelembe, senkit ne kíméljetek! De nehogy azt mondjátok, hogy ti terroristák vagytok, hanem éppen ellenkezőleg! Mondjátok azt, hogy a gaz burzsoázia igája alatt nyögő népeket jöttetek felszabadítani. És közben ilyen dalocskákat énekeljetek: „Felszabadult Kerala, tralala, tralala!” És akkor az emberek hinni fognak nektek. Aki pedig nem hisz, azt vadásszátok le.
Mert ti a szocialista forradalmat exportáljátok majd, melynek révén – hiszen ez a harc lesz a végső, fogjátok nekik mondani – elbukik a gaz terrorista imperializmus és nemzetközivé lesz holnapra a világ. A proletár nemzetköziség teszi szabaddá és boldoggá a föld népeit. És akkor szövetségbe forrnak majd a szabad köztársaságok... és a nagy Oroszország kovácsolja ezt a frigyet... és úgy hívják majd ezt a boldog és szabad világot, hogy Európai Unió...
Hoppá, bocsánat, kedves gyerekek, ez már egy másik mese! Nini, a szegény mesemondó bácsi nem is vette észre, hogy a régi mese már befejeződött, s elkezdődött az új. Hú, a kirelejzumát, ebben éppen minden fordítva van! A király nem gonosz, hanem nagyon is jó, és nem is Nagy Sztalinnak hívják, hanem ifjabb George Bushnak. És az udvaroncainak nem Keraláról kell énekelni, hanem Vietnamról és Kuvaitról. És nem a gaz imperialistákat kell levadászniuk, hanem a gaz terroristákat. És nem is a szocialista forradalmat exportálják, hanem a liberális demokráciát.
Persze azért a szabad köztársaságok okosan szövetségbe forrnak, csak nem Oroszország kovácsolja e frigyet, hanem a Nagy Egyesült Államok... Hát most mondjátok meg, gyerekek, minek nektek alkotmány, nemzeti szuverenitás, történelmi tudat, nemzeti emlékezet, meg vízum Amerikába? Itt van Amerika.

Téma: TÓTH GY,: Áder, Kövér, Deutsch távozzon
Konkoly
2002. december 04. 22:55 | Sorszám: 37
Hát ez az,annyi itt már a kriptokommnunista-liberális mindenhez értő szakember,hogy lassan Dunát lehetne rekeszteni velük.
Nem is értem,hogy értékes tanácsaik ellenére,még mindig léteznek olyan pártok hogy FIDESZ, és MIÉP !
Konkoly
2002. december 04. 20:41 | Sorszám: 17
"-Ugyanakkor egy pártszakadás ugyanolyan katasztrófális lenne, mint az MDF kettészakadása volt: a két új párt a régi támogatottságát összességében nem érte el, csak ennek a felét."

Azért lenne üdvös ha minél előbb megtörténne a párt szakadás,mert az odázgatós politikával,csak asszisztálni fogunk a szocialistáknak,évtizedeken át.

Nem a pártra szavaznak az emberek,hanem a programjára.Arra amiről látják,hogy jó,hogy megvalósítható és nem csupán csak be nem tartott igéretek lesznek azok újra.Menjenek akik elveszítették a hitelüket,meg mutatta az őszi választás is,hogy devalválódott emberekkel, szóvirágokat pufogtatva nem lehet nyerni !

Konkoly
2002. december 04. 18:09 | Sorszám: 3
Hátha megindul már az erjedés a Fideszben is,s kiveti magából a párt a sok seprőt !

Téma: Tán Kövér is?
Konkoly
2002. augusztus 21. 19:53 | Sorszám: 11
Mindekinek, akit érdekel !!!
Újabb sztahanovista mozgalom indul kis hazánkban !

A jelenkezőknek minden nap eggyel több ügynököt kell leleplezni a volt polgári kormányból,mint egy nappal előtte.
Cinege Balambér és Cinkapannai Franciska szóvivők bejelentették,hogy ha sikerül tartaniuk ezt az intenzitást, remélhetőleg 2004 végére mindenkit lelepleznek majd.

Ugyanakkor megkezdték a gyűjtést a besúgó hálózat volt üzemeltetőinek megsegítésére,hiszen sajnos a volt kormány felelőtlen intézkedései nyomán,ezek a nagy múltú emberek napjainkban már szánalmas koldusként nyomorognak csekélyke párszázezres nyugdíjocskáikból.

Fogjunk össze, és segítsünk rajtuk !

MTI után szabadon

Konkoly
2002. augusztus 19. 21:29 | Sorszám: 4
Beírom ide is a másik topicban általam írtakat,mert százszor értelmesebb lenne ezekkel foglalkozni,mint azzal hogy azz hallottam a piacon,hogy talán Picspiricsen az Ilonka néni besugó volt !

Az a legjobb ebben az ügynökösdiben,hogy 12 év után előszedik a százezerszer törölt,átírt, manipulált listákat,emberek fejét követelik,anélkül, hogy tudnák, megzsarolt áldozat volt-e az illető, vagy önként, dalolva, érdekeltségből vállalta, s közben egy szó sincs azok megbüntetéséről, akik ezt az aljas gépezetet üzemeltették.
Pedig ezek az üzemeltetők voltak azok is,akik szovjet igában,kommunista terrorban tartották szinte egy fél évszázadig az országot, megölték, deportálták az ellenfeleiket,felvettek 30 milliárd dollárnyi kölcsönt,ami szőrén-szálán eltűnt,azaz magán zsebekbe vándorolt,akár csak a rablóprivatizáció során a még megmaradt közvagyon.

Ha jól tudom, egyedül Cinegétől vették el az egyik kacsalábon forgó palotáját,senki mástól.Az ötvenhatos tömeggyilkosokat alig-alig dádázták meg. Hát akkor hogyan is van ez,akik milliókat loptak,sikkasztottak el, azoknak megbocsájtunk,de elverjük a port a tyúktolvajokon ? Pedig az ellopott hiteleket, s azok kamatát fizetjük, s fogják fizetni még talán unokáink is !

Ezek megbüntetése, és esetleg az elrabolt vagyon visszaszerzése, mikor fog majd eszébe jutni a fideszes,maszopos vagy szadeszes politikusoknak ?


Téma: Göncz Árpád spicli volt!
Konkoly
2003. január 10. 19:21 | Sorszám: 104
Bocs:

idétős = idézős

Konkoly
2003. január 10. 19:18 | Sorszám: 103
Én,mint észrevehetted inkább "idétős" tipus vagyok,mint "vitatkozós".Ha találok valamit amivel egyetértek felteszem,olvassa el más is,s aztán csináljon amit akar,értsen egyet vele,vagy tiltakozzon, vitatkozzon,mindig akad ember aki szereti a vitát !
Konkoly
2003. január 10. 16:29 | Sorszám: 100
Én személy szerint kétlem hogy "egyfajat jobboldali politikai "Blikk" vagy sokszor egy sima "Kacsa magazin" a gonodola... ",viszont van egy javaslaztom.

Ha nem tetszik,hogy milyen témákat s milyen hozzáállásban tárgyalnak itt meg: Nem kötelező ezt a fórumot frekventálni !

Én példáúl életemben soha nem voltam az Origón,egyszer vagy kétszer néztem csak be az Index-re,s talán egyszer vagy kétszer szóltam hozzá a Koridor-on.Biztosan van még több balos fórum is,de nem érdekel !

Konkoly
2003. január 09. 23:43 | Sorszám: 97
Viszont nem tudom,hogy Németországban vagy Angliában van e olyan mondás:Hallgat, mint kutyaszar a hóban.
Konkoly
2003. január 09. 18:11 | Sorszám: 94
Szópárbaj Göncz múltja felett

Reagálás Zalai Katalin 2003. január 8. levelére Haas György

Zalai Katalin, A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár igazgatója nyílt levélben támadja szerzőnket, Haas Györgyöt a "Megbízható NÁTO-szövetséges III." c. cikkében, sorozatunk 3. megjelent írásában kifejtett megállapításai miatt. A közlés dokumentumokat is tartalmaz, amelyek következtetni engednek Göncz Árpád 1947-es, a "kékcédulás" választások körüli időszakban betöltött szerepére. Az alábbiakban Haas Györgynek a nyilt levélre adott válaszát közöljük.

Tisztelt Igazgató Asszony!

A Duna Nova Press címére, de számomra írt levelét köszönettel megkaptam. Először szeretnék kitérni a levelében említett pontokra.

Így az első pontban azt írja, hogy: "az Interneten megjelent irat képéből csupán félsorok láthatók, tehát az olvasó nincs tisztában a dokumentum valóságos terjedelmével és tartalmával-". Ezzel kapcsolatban engedje meg megjegyeznem, hogy ha a szükséges gombot megnyomta volna, akkor a dokumentumot teljes terjedelmében olvashatta volna. Ugyancsak itt kell megemlíteni, hogy egy ilyen formátumú jelentés nem önálló formában jelent meg, hanem egy részét képezte az FKGP helyzetéről a kommunista párt vezetése számára. Amennyiben, mint ahogy ön állítja, hogy ez nem lenne hiteles, akkor nem hiszem, hogy az önök intézete, amely tudományos tevékenységet folytat, ezt megőrizte volna. Ön is csak feltételezi, hogy ezt nem Göncz Árpád, hanem Dobi István írta. Ez már azért sem felelhet meg a valóságnak, mivel a történet őróla szól, vagyis az ön állítása szerint arra a következtetésre kellene jutnom, hogy Dobi István receptet szállított a Magyar Kommunista Párt vezetésének, hogy miképpen lehetne őt rávenni arra, hogy az Akadémia utcai pártközpont számára tevékenykedjen. Ugyanis az önöknél megtalálható iratokat olvasva kivehető, hogy 1947. 08. 31-én lezajlott "kékcédulás" választások után még Dobi István is hajlott arra, hogy a többi parlamenti párttal egyetemben, a kommunisták kizárásával alakítsanak kormányt.

Ezekben a napokban keletkezhetett ez a jelentés, mert ezt követően néhány hónappal Dobi Istvánt már megdolgozták és tevékenysége már a diktatúra érdekeit szolgálta. A harmadik pontban említi, hogy ez a jelentés esetleg a 47-es választások előtt keletkezett. Ez nem valószínű, mivel az 1947-es "kékcédulás" választásokat megelőzően 1947. júniusáig nem Dobi István állt az FKGP élén.

Egyúttal megemlítem, hogy nem vagyok történész. Eddig minden tanulmányomat és könyvemet közíróként publikáltam. Nem hiszem, hogy ebben az írásomban nem megfelelő körültekintéssel jártam volna el...

A magam részéről remélem - mint ahogyan a DNP közli az Ön levelét -, hogy válaszomat öz Önök honlapján is viszontláthatom.

Üdvözlettel


Dr. Haas György

Konkoly
2003. január 09. 17:53 | Sorszám: 93
Cáfolat a már jól bevált Kuncze módon !?

Megint jelentkezett valaki,aki igaz még annyit sem tud hogyan kell kinyitni egy képet a fórumon,de arra építi cáfolatát !

Ugyan már soha senkit nem bántottak az Andrássy út 60 alatt.Csak kávé és konyakozás közben kedélyesen elbeszélgettek vele !!!

"Göncz Árpád jelentett?
Zalai Katalin nyílt levele a cikk szerzőjéhez

Bár a jelzett iratok az 1947-es választásokat követően keletkezett
dokumentumok között találhatók, az sem kizárt, hogy azok korábban készültek.

Tisztelt Haas György!


Csodálattal és megdöbbenéssel olvastam a Duna Nova Press honlapján közzé tett
Göncz Árpád jelentett című írását, amelyben Levéltárunk 274.f.7/221. o. e.
jelzetű iratára hivatkozva azt állítja, hogy:." Göncz Árpád jelentéseket
készített Rákosi Mátyáséknak arról, hogy az 1947 augusztus úgynevezett
"kékcédulás" választások után milyen eszközökkel kellene a Független
Kisgazdapárt elnökét, Dobi Istvánt arra kényszeríteni, hogy Rákosiék elképzelése
szerint irányítsa az NKVD és a kommunista titkosszolgálat által megcsonkított
pártot." .


Csodálatom először is az Ön fantáziájának szólt, amely képes volt egy ilyen
történetet fabrikálni abból a két lapnyi, A/5-ös méretű, aláírás és dátum
nélküli, 3 és 5 soros, nem hiteles, gépelt másolatból, amelyet tudományos célú
kutatásához levéltárunktól másolatban megkapott. Megdöbbenésem oka, hogy Ön,
aki történésznek vallja magát, minden forráskritikát mellőzve közzétette
politikai célzatú cikkét.

Engedje meg, hogy írásával kapcsolatban - mellyel sokakat megtévesztett - néhány
tényre felhívjam a figyelmét:

1. Az Interneten megjelent irat képéből csupán félsorok láthatók, tehát az
olvasó nincs tisztában a dokumentum valóságos terjedelmével és tartalmával, csak
az ön által írt szövegre alapozhatja ismereteit. A teljes dokumentum közlése
esetén láthatóvá vált volna, hogy aláírás és dátum nélküli, nem hiteles
iratokról van szó, amelyek bal felső sarkán jól látható "Dobi" illetve "Dobi
István" neve, ugyanúgy mint a két lapot tartalmazó dosszié többi lapján is.


2. Feltehető, hogy a jelentések Dobi Istvántól származnak, aki hozzájuthatott
Göncz Árpád feljegyzéseihez. Innen az iratokon található szöveg: "Dr. Göncz Árpád
saját kezű feljegyzéseiből", amely néhány szavas politikai jellemzést
tartalmaz.


3. Bár a jelzett iratok az 1947-es választásokat követően keletkezett
dokumentumok között találhatók, az sem kizárt, hogy azok korábban készültek.


Bízom benne, hogy a továbbiakban a tudományos kutatóktól elvárható
körültekintéssel fog publikációinak közlésekor eljárni.

Tájékoztatom, hogy levelem másolatát az Interneten is közzéteszem.


Budapest, 2003. január 8.

Üdvözlettel:

Zalai Katalin


A Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár igazgatója


[Tisztelt Zalai Katalin, Kedves Olvasók!

Az szóbanforgó cikkhez mellékelt dokumentumok - méreteik miatt - csak a levélben említett, kivágott képrészletekre kattintva jelennek meg teljes terjedelmükben. Az esetleges félreértések miatt mindnyájuk elnézését kérjük. - DNP ] "

Jó példája ez a levél is a nesze semmi,fogd meg jólnak !

Konkoly
2003. január 08. 15:17 | Sorszám: 92
Te azt csinálsz amit akarsz,senki sem kényszerít semmire,s ez így helyes.

Akkor viszont hagyd a többi kilencmillió nem tudom hány százezert is,hogy ugyanezt tegye. Ha érdekli valami foglalkozik vele,ha nem hát. Ha úgy úgy gondolja neked hisz,ha nem akkor másnak.

Miért gondolod hogy a te véleményedet kell ráerőltetni a társadalomra ??? Megint szeretnéd visszahozni az Aczél időket,a három T-és átkozott korszakot ? Amikor a gyönyörűszép Lendvai Ildikó döntötte el,hogy megnézheted e azt a filmet,amit egy határral arrébb bárki megnézhetett. Vagy azt szeretnéd vissza, hogy ugyan hallgathatod a SZER adásait,de megütöd a bokádat ha valakivel megbeszéled,amit hallottál !

A világ összes demokratikusnak tartott országaiban,meg van az embereknek a véleménye a politikusokról,az újságírók felhajtják botlásaikat,magán életükben vájkálnak,fotósok lesik,fényképezik őket,sokszor törvényt sértve is,és mégsem borúl fel a viulág,sőt valahogy ez a rendje.Akit zavar,az nem megy politikusnak,elvégre nem kötelező ! Ha pedig mégis akkor tűri és tisztára mossa magát,ha hallgat,az kimondatlanúl azt jelenti,igazak az állítások !

Konkoly
2003. január 07. 23:49 | Sorszám: 82
Sajnos Göncz Árpádra nem a gyerekek aggatták a jelzőt,hanem azok akiket eláztatott.
Konkoly
2003. január 06. 00:12 | Sorszám: 68
Puderezd ki inkább magad,s ne a szemünke fújd a port te kis önválasztott Monsieur !
Konkoly
2003. január 05. 21:30 | Sorszám: 66
Rögtön amikor időt tudok szakítani,segítségedre sietek !

Áthidaló megoldásként javaslom,olvass mást is,mint eddig !
Lehet segít,lehet nem,vannak úgyanis gyógyíthatatlan esatek is az életben !

Mindenestre igyekszem,mert szerintem a veszélyeztettek között vagy ! Ha mégsem sikerül idejében érkeznem,úgy béke poraidra !

Konkoly
2003. január 05. 19:33 | Sorszám: 64
Annak idején a román katonatisztek majmolták nagyon a franciákat. Fűzőt hordtak és festették, rizsporozták magukat !
Konkoly
2003. január 05. 17:11 | Sorszám: 61
Nem képzeltem,hogy mankót is kell adjak,egy-egy megjegyzésem mellé,de van úgy hogy valakinek nem erőssége az értelem !

A cirka tíz millió alatt a magyarságot kell érteni,akiknek,igenis jól kiformált véleményük, fogalmuk van arról,hogy mi is történik az országban.

Attól hogy valaki erre vagy arra a pártra szavazott,még tudja mit lehet és mit kell elhinni abból amit mondanak írnak,beszélnek,híresztelnek,stb...

Aztán ki-ki saját belátása szerint,de nem a törvénykönyveket és jogi kiadványokat fogjákj bújni,hogy lássák,bizonyított e vagy sem az állítás.

Sajnos még nagyon messze áll az ország attól,hogy komolyan vehetően "jog ország"-ként tartsák nyilván.Az egyébb kategóriába tartozunk,s erre nem vigasz az sem,hogy vannak korruptabbak is.

Visszatérve Göncz Árpádra,de említhetném Horn Gyulát,vagy mást is,az a jó az életben,hogy nem kell mindig bírói határozat végzés arról,hogy valakit,vagy valakiket gyilkosnak,csalónak,besugónak,hernyónak,patkánynak,nincs értelme sorolni,hogy minek tartsanak ! S ez ellen,nincs apelláta,hozhat az illető száz felmentő papírt,bírói ítéletet is,úgyis a nyakán marad az "emberek" ítélete !

Ha még most sem érted szóljál,segítek majd!

Konkoly
2003. január 05. 02:16 | Sorszám: 56
Ne olyan hevesen Haraszt Elvtárs !

A levéltárakról hogy mi tűnik el, meg a magyar "hivatalokról",a Horn doszié tükrében tessék csak műlángra lobbanni,s a kinyilatkoztatások előtt,tessék figyelembe venni maffiózó Kuncze minisztériumának Ausztráliába küldött "dokumentumát" az ÁVÓ "szalonképes" cseppet sem körömletépő,cseppet sem szájba vizelő,cseppet sem here széjjel rugdosó tevékenységéről.

Majd ha ezen az apróságokon túl lépet ez a kriptokommunista kor,akkor tessék pattogni ,addig nagyon nevetséges !Ugyanis majdnem tíz millió embernek tudomása van,hogy mi is a valódi helyzet Magyarországon !

Konkoly
2003. január 05. 01:41 | Sorszám: 54
Pedig arról az ember formájú szörnyetegről,akit Göncz Árpád testesít meg,a szalonok finomkodó nyelvén nem igen lehet cseverészni !

Általában az iskolákban,börtönökben,stb valakire ráakasztott becenevek,nagyon ráillenek viselőjükre.S ha valakit Patkánynak neveztek,az magáért beszél !

Konkoly
2003. január 05. 01:12 | Sorszám: 50
Nem kellene butaságokat beszélni uram !

O.J. Simpson-ról is bebizonyították,jó sok millióért az ügyvédek,hogy ártatlan,s közben egy utolsó gyilkos,aki megölte a feleségét.

Miért a Patkánynak higgyünk,s miért nem börtöntársainak,a sok-sok rászedett áldozatnak.Azért mert azok csórók és becsületesek voltak és nem illették csókjaikkal a kommunisták alfelét,mint az Árpika,s nem csináltak karriert ?

Konkoly
2003. január 04. 22:13 | Sorszám: 36
Nem kell ahhoz semmilyen bizonyíték,hogy láthassa az ember fia,hogy ez a Patkány mindent elkövetett,amit beszélnek róla,azért sunyit annyira,s nem meri átvilágíttatni magát !
Konkoly
2003. január 04. 17:23 | Sorszám: 29
Ez az látod,az egész Mécs komédia,- már kezdve azzal,hogy Mécs is egyike azoknak,aki feladta,börtönbe ,halálba juttatta társait -,mint amikor eljárás indul,egy-két csunyácskább,örömlány ellen,hogy ezzel megvédjék a többieket és az üzemeltetőt !

Téma: Jobbik az ÁRULÓKLUB ellen
Konkoly
2002. szeptember 05. 05:16 | Sorszám: 146
Tisztázzuk már azért,aki nyomukba lép ezekután, az az aljas áruló !
Konkoly
2002. szeptember 04. 22:13 | Sorszám: 141
Akkor is árulók,ilyet jó érzésű ember nem tesz !
Konkoly
2002. szeptember 04. 02:51 | Sorszám: 113
Lehet kicsit bárdolatlan amit írok,de sokkal értelmesebb embernek tartlak,mint hogy megengedhess magadnak ilyen " bed time story " -kat.

Azt el lehetett adni egy félévszázadig,hogy nincs mese,ha nem állunk be a sorba (ismét) jönnek az oroszok,de hogy ez a "jönnek az oroszok" szlogenes szöveg jó-e a másik ugyanolyan szolgai sorba való beállás megmagyarázására,azt kétlem.

Azt, hogy az oroszok rajtunk keresztül,vagy diplomatikusan fogalmazva, a mi segédletünkkel jutottak, és jutnak be a nyugati piacra,mindenki tudja,s mivel elég sok szolgalekű lakáj áll rendelkezésükre,az sem titok,hogy jó sokáig így lesz ez majd !

A nagyobbik veszély viszont nem ez,hanem abban áll,hogy akár MSZP-s,akár FIDESZ vezérlettel sem lenne szabad szolgának állni az EU-ba.

Javíts ki, ha tévedek,de seholsem olvastam, hogy a komcsik újra tárgyalták volna az EU-val a magyar föld elidegenítésének módját,kritériumait,mégis tartok tőle,hogy a csatlakozás után rövidesen idegen kezekbe kerül az,aminek soha nem lenne szabad oda kerülnie !

S ez százezerszer rosszabb,mint a suba alatt kötött pár- ezer zugszerződés. Ez az, amire a sakálok már majdnem egy évtizede várnak,s ki írta alá,ki kötötte meg ?

Konkoly
2002. szeptember 03. 22:34 | Sorszám: 99
Sajnos szerintem tévedsz,mert az egyszerűbb emberek Regős Péter levelét olvasva,pontosan azt mondták ki - amiért a levél aljas céllal íródott - hogy a qrva zs... édesanyját,pedig arra gondoltak csak,hogy a qrva Regős édesanyját,ennek a féregnek !

Így lehet antiszemitizmust csinálni,akkor is ha nincs,és csinálnak is,mert ők,ezek az emberek ebből élnek, s még álmukban sem mondogatnak Radnóti verseket !

Konkoly
2002. szeptember 03. 21:54 | Sorszám: 94
Ugyanúgy oldja meg ez is,mint a volt szocialista tábor !
Konkoly
2002. szeptember 03. 21:50 | Sorszám: 93
Természetes hogy létezik,hiszen pontosan azok szítják akik aztán áldozatnak tüntetik fel magukat.Egyfolytában hergelik az embereket, s még csak esélyt sem adnak azoknok,akik őszintén utána szertenének járni,tisztázni a dolgokat. Vagy azt képzeled véletlen volt Regős Péter Lipták Bélához írt levele ?
Konkoly
2002. augusztus 29. 22:45 | Sorszám: 6
A mások,a hatalom alsófertályát nyelvükkel is simogatni képes alakokal elég nehéz megértettni,hogy kik is valóban.
Talán egy képeslapküldő akcióba kellene kezdeni, no nem Debreczeninek,hiszen ő még azt sem érdemli, hogy beletörölje az ember a cipőjét,hanem Lovaséknak,amelyben kifejeznénk azon nézetünket,hogy csak őket fogadjuk el Sajtóklubosoknak !

Téma: Egy balos fiatal vagyok. Mit üzensz nekem?
Konkoly
2002. augusztus 30. 00:16 | Sorszám: 296
De kit érdekel az,hogy mi lett volna Mari néniből, ha történetesen pucája van,mindaddig, amíg létezik olyan párt, s ráadásul még hatalmon is van,amelynek vezetésében tömeggyilkos(Horn Gyula),az országot tönkretevő,eladósító sikkasztók, rablók vannak. Először ezekkel mi legyen, s aztán megtárgyalhatjuk azt is, hogy mi lett volna,ha tovább tart a kommunizmus,s a KISZ-ben próbálkozó emberek lehetőséget kapnak arra,hogy árthassanak,raboljanak.

Tök fölösleges, ma még a szomszéd nem ellopott autójának a tolvaját keresni, a házunk, vagy hazánk kirablói helyett !

Konkoly
2002. augusztus 29. 18:37 | Sorszám: 283
Csak ha nem zavar,ha igen,akkor ne válaszolj erre sem,akárcsak az előzőre !

Bár Orbánnak is jó sok hibája van,mégsem volt soha sem tagja a gyalázatos központi bizottságnak,akik utasítására emberek százezreit üztek el az országból,nyomorítottak vagy öltek meg !

Nem a Kisz titkárok működésének köszönhető az ország totális eladósítása,kirablása és a 30 milliárd dollárra rugó kölcsönök felvétele,- amit még unokáink is törlesztenek majd ! - de a " balos pénzügyi kutató az átkosban - balos bankár - balos szociáldemokrata ,stb,stb- Medgyessy vagy Medgyesinek igen.

Konkoly
2002. augusztus 24. 05:31 | Sorszám: 256
Ne haragudj,de aki az átvedlettek,a magukat ma szocialistaként feltüntető volt kommunisták csapatának támogatójaként jelentkezik,abban az emberben az őszinte önmaga vállalásán és a szintén - önmagad által jelzett, a "magyar nyelv szabályai"-nak ismeretén kívül -, nem sokat lehet igazán becsülni.

További indoklásként lásd részemről a "Te miért vagy jobboldali?" topic 3-as hozzászólását.


Téma: az út és vasúthasználat....
Konkoly
2003. február 22. 23:14 | Sorszám: 6
Jó lenne itt az is,ha minél több ember ki menne az utcára tüntetni,mondjuk felkarolva ezzel azt a FIDESZ-es álláspontot,hogy csak ilyen s olyan tipusú dolgokat engedélyezünk az utjainkon,légterünkben.

Lévén ez nem a mi háborunk,semmi közünk Amerika hódító háborújához,segíteni pedig senki sem kötelezhet bennünket,hogy segítsünk !

Konkoly
2003. február 22. 17:00 | Sorszám: 4
Szkeptikus vagyok,az amerikai kormányzat gyilkos háborúját,talán akkor sem lehetne megállítani,ha minden országban,minden nap kint lennének a tüntetők az utcán.

Kellenének nálunk is nagyon a Rosa Luxenburgok,akik ha kell elébe fekszenek a halált vivő vonatoknak !


Téma: Abczug Franciaország
Konkoly
2005. május 31. 18:21 | Sorszám: 23
Magyarország ratifikálja az EU-alkotmányt

2004. december 20., hétfő, 15:03|Utolsó módosítás: 2004. december 20., hétfő, 18:02

Az Országgyűlés hétfőn elsöprő többséggel úgy döntött, felkéri a köztársasági elnököt, ratifikálja az Európai Unió alkotmányát. Az alkotmányt valamennyi tagállamnak ratifikálnia kell ahhoz, hogy életbe léphessen. Van, ahol erről népszavazással döntenek, Magyarországon a képviselők kétharmadának támogatására volt szükség.

Nem lesz népszavazás az EU-alkotmányról

Az Országgyűlés hétfőn 322 igen, 12 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Unió alkotmányának ratifikálásáról szóló határozati javaslatot. Ebben felkérik a köztársasági elnököt, írja alá az alapdokumentumot.

....

Az Európai Unió alkotmányát október végén írta alá a 25 tagállam vezetője ünnepélyes keretek között. Az alkotmány azonban csak várhatóan 2007-ben lép életbe, mert azt valamennyi tagországnak ratifikálnia kell. Azt az egyes tagokra bízta az unió, hogy népszavazással vagy a parlamentben döntenek.Tizenegy tagállam: Csehország, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Írország, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Nagy-Britannia jelentette be, hogy népszavazást írnak ki az alkotmányról.

Az első szavazást Spanyolországban tartják meg, 2005 februárjában. Nagy-Britannia "valamikor 2006 elejére" ígéri, hogy döntenek. A britek ugyanakkor várhatóan nemmel szavaznak majd. Ez akár évekre megakaszthatja az Unió alkotmányozási folyamatát.

Elsőként Litvánia ratifikálta az alkotmányt, az alaptörvényt elsöprő többséggel szavazta meg a parlament. A szavazással Litvánia igencsak meglepte a többi tagállamot, Olaszország ígérte meg korábban ugyanis, hogy elsőként ratifikálja a dokumentumot.

[origo]

Konkoly
2005. május 31. 17:35 | Sorszám: 21
"Mivel az eu-alkotmány még nem lett érvényes nemzetközi szerzödés, lehet kezdeményezni róla is népszavazást..."

Tudomásom szerint nálunk nem lesz népszavazás róla,mert a parlament már elfogadta.

Konkoly
2005. május 31. 17:32 | Sorszám: 20
A lényeg talán az,hogy bár nem törvényszerű de erősödni fog az ellenzők tábora. Arra is számítani lehet,hogy Angliában ahol még nagyobb az elutasítottság nem fogják megtartani a referendumot.
Másik pont,hogy ezek után Brüsszelnek változtatni kell a propgandáján,nem etetheti maszlaggal az érdekelteket tovább !

Rákérdezés volt még arra,hogy ez az eredmény összefüggésbe hozható e - a török csatlakozást megkönnyítendő - a "keresztény EU "kijelentés negligálásal,s a francia kormány politikájával,stb.

Konkoly
2005. május 31. 17:01 | Sorszám: 17
Érdemes meghallgatni ezt a Császár Péterrel, a Függetlenség című internetes napilap európai úniós szakértőjévelkészült riportot.
Konkoly
2005. május 31. 16:00 | Sorszám: 16
Azért oda is kellene figyelni egy pici Terra drága,nem csak írni.

Attól hogy a pártok gyomort felfordító utálatossággal kórusban az igen mellett kampányoltak,attól még olvasatlanul és látatlanban szavazták meg később az EU alkotmányt.

Jelezve hogy ugyanolyan szervilis és tapnyaló banda ül ma is a parlamentben,mint évtizedekkel ezelőtt,csak most éppen nem a szovjetek talpát nyalják,hanem az új urakét !

Konkoly
2005. május 31. 15:59 | Sorszám: 15
Azért oda is kellene figyelni egy pici Terra drága,nem csak írni.

Attól hogy a pártok gyomort felfordító utálatossággal kórusban az igen mellett kampányoltak,attól még olvasatlanul és látatlanban szavazták meg később az EU alkotmányt.

Jelezve hogy ugyanolyan szervilis és tapnyaló banda ül ma is a parlamentben,mint évtizedekkel ezelőtt,csak most éppen nem a szovjetek talpát nyalják,hanem az új urakét !

Konkoly
2005. május 31. 13:47 | Sorszám: 10
Talán ott kellne kezdeni,hogy a francia pártok nem adták el,nem szolgáltatták ki az országukat, idegen hatalmaknak, idegen érdekeknek.

A mi talpnyaló politikusaink meg látatlanban szavazták meg az alkotmányt,legalábbis mielőtt azt lefordíttották volna !


Téma: Egység kellene a jobboldalon
Konkoly
2002. augusztus 22. 01:43 | Sorszám: 12
A FIDESZ-t nem kivülről,belülről zúzzták szét. Igen,így múlt idöben !

Téma: Az Oregon Center for Public Policy által készített összeállítása Irakról !.
Konkoly
2003. március 27. 19:02 | Sorszám: 21
Melnyikov !

Megtaláltam itt,de még ez sem az igazi !
http://www.stana.hu/

Konkoly
2003. március 24. 23:25 | Sorszám: 19
Sajnos én is csak úgy kaptam ezt !
Konkoly
2003. március 23. 04:08 | Sorszám: 11
Vannak azért tárgyilagos(abb) hírek,tájékoztatások is.

Próbálkozz:
www.guardianunlimited.co.uk
www.independent.co.uk
www.diepresse.com
www.expressen.se
http://www.corriere.it/

De még ezeken kívül is nagyon sok van !Persze ne úgy értsd hogy ezek aztán....

Konkoly
2003. március 23. 03:59 | Sorszám: 10
Mi a fenének kell túlozni barátom ?
Konkoly
2003. március 22. 05:32 | Sorszám: 0
Az Oregon Center for Public Policy által készített összeállítás.

1. Hány százalékát adja az Egyesült Államok lakossága a Föld lakosságának?
6%
2. A világ vagyonának hány százalékával rendelkezik az Egyesült Államok?
50%
3. Melyik ország rendelkezik a legnagyobb olajkészlettel,
Szaúd-Arábia
4. Melyik a második legnagyobb olajkészlettel rendelkező ország?
Irak
5. Világszerte évente mennyi pénzt költenek fegyverkezésre?
900 milliárd dollárt
6. Ebből mennyi jut az Egyesült Államokra?
50%
7. Az ENSZ szerint az USA katonai költségvetésének hány százaléka
biztosítana alapvető megélhetést a teljes emberiség számára?
10%
8. Hány ember vesztette életét háborúban a II. Világháború óta?
86 millió
9. Mióta rendelkezik Irak vegyi és biológiai fegyverekkel?
Az 1980-as évek óta.
10. Irak saját maga állította elő ezeket a vegyi és biológiai fegyvereket?
Nem, az anyagok és a technológiák az amerikai államtól származnak, valamint részben Angliától és magáncégektől.
11. Elítélte az Egyesült Államok az irak-iráni háborúban az irakiak gázhasználatát?
Nem.
12. Hány embert ölt meg gázzal Szaddám Husszein a kurd Halabiában 1988-ban?
5.000
13. Hány nyugati állam tiltakozott akkor ez ellen?
0
14. Hány gallon "Agent Orange"-t (feniltartalmú, rovarirtószerként is alkalmazott vegyi anyag) használt az USA a vietnámi háborúban?
17 millió.
15. Van bizonyított összefüggés a szept. 11-ei terrorista támadás és Irak között?
Nincs.
16. Becsült adatok szerint hányan haltak meg az Öbölháborúban?
35.000
17. Hány tonna használt uránium maradt Irak és Kuwait területén az Öbölháború után?
40 tonna
18. Az ENSZ felmérései szerint mekkora volt a rákos megbetegedések arányának növekedése Irakban 1991 és '94 között?
700%-os
19. Az USA állítása szerint Irak katonai fegyvereinek hány százalékát
semmisítették meg 1991-ben?
80%
20. Van-e bizonyíték, hogy Irak fegyvereit önvédelmen és elrettentésen kívül
másra is tervezi használni?
Nincs.
21. Hány áldozatra számít a Pentagon egy esetleges iraki beavatkozás esetén?
10.000
22. Ennek hány százaléka lesz gyerek?
Több, mint 50%
23. Hány éve hajt végre az USA légitámadásokat Irak ellen?
11 éve.
24. 1998 decembere és 1999 szeptembere között az USA és Anglia háborúban
álltak Irakkal?
Nem.
25. 1998 decembere és 1999 szeptembere között hány kiló robbanószert dobtak Irakra?
Közel 10 millió kilogrammnyit.

26. Hány éve született a 661-es ENSZ határozat, mely szigorú szankciókat
léptetett életbe Irak exportjára és importjára?
12 éve
27. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1989-ben?
38
28. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1999-ben?
131 (ez 345%-os növekedést jelent)
29. Q: How many Iraqis are estimated to have died by October 1999 as a
result of UN sanctions?
A: 1.5 million
30. 1997 óta a szankciók következtében a becslések szerint hány iraki gyermek vesztette életét?
750.000
31. Kiutasította-e most Szaddam a fegyverzetellenőröket Irakból?
Nem.
32. Hány fegyverzetellenőr volt Irakban 1998-ban?
300
33. Közülük hánynak volt problémája a hatóság ellenállása miatt?
5.
34. Beengedték-e a fegyverzetellenőröket a Ba'ath párt központjába?
Igen.
35. Az ENSZ fegyverzetellenőreinek korábbi vezetője szerint Irak tömegpusztító fegyvereinek hány százalékát találták semmisítették meg
1998-ban?
90%-ot.
36. Be akarja-e engedni Irak a fegyverzetellenőröket az országba?
Igen.
37. Hány ENSZ-határozatot szegett meg Izrael 1992 óta?
Több, mint 65-öt.
38. Hány ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel?
8.
39. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Irak?
0.
40. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik az Egyesült Államok?
Több, mint 10.000-rel.
41. Melyik az egyetlen olyan ország, mely használt már nukleáris robbanótöltetet?
Az Egyesült Államok.
42 Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Izrael?
Több, mint 400.


Téma: Hozz megey kort !
Konkoly
2002. augusztus 18. 00:44 | Sorszám: 20
Bár kicsit elkeserítettél a MEH előfoglalási jogáról szóló hírrel,kicsit bíztam azért benne,hogy elég nagy város Budapest ahhoz,hogy ne tudjanak mindent lefoglalni !
No meg aztán, nem minden kerületben a kommunisták nyertek !
Konkoly
2002. augusztus 17. 19:20 | Sorszám: 16
Általában a nemzet nem úgy szokott ünnepelni,hogy az MSZP-s kormányzat lefoglal neki előre minden helyszínt.

Amikor ez történik,az olyan ünneplés csak kommunista piknik,a nagy internacionális testvériség nevében !

S a magyarok Szent István ünnepét,maguk között szeretnék ünnepelni, s nem Elton John-nal, meg Marx, és Engels, s a tömeggyilkos Lenin,vagy Kádár János beszédeiből szemezgetett részletek idézgetésével !

És képzeld még D 209 -es szuper PetiKÉM hőstetteire sem kívánvcsiak !

Konkoly
2002. augusztus 17. 16:54 | Sorszám: 12
"A MEH-nek hivatalbol elsobbsege van midne altala kert helyszinre."

Akkor bocsánat,tévedésben voltam . Valahogy úgy képzeltem,hogy egyenlő jogok illetnek meg bárkit e kis hazában !

Konkoly
2002. augusztus 17. 16:33 | Sorszám: 10
Én csak arra akartam célozni,hogy előbb kellett volna felébredni ! De végső soron így is minden rendben ! Legyen ez tanulság a jövőre nézve, hogy a maszoposok minden hájjal meg vannak kenne,Padödö kvalitású műkedvelők százával akadnak,s ha nem is sok embert érdekel,de le lehet foglani számukra a helyet.
Konkoly
2002. augusztus 17. 03:26 | Sorszám: 5
Sero venientibus ossa !

De ez még nem jogosít fel,hogy piócaként rátapadjunk másokra !

Konkoly
2002. augusztus 17. 01:23 | Sorszám: 3
Én is ezt mondom,ha a polgári körök demonstrációt akarnak,szervezzék meg a körmenetüket ! Azért vannak dolgok,ahol nem illik lesipuskásnak lenni !

Téma: Nyílt levél a belügyminiszternek
Konkoly
2003. január 22. 00:03 | Sorszám: 13
Valahol erről van szó szerintem is:

" Miután mind a négy parlamenti párt az EU-csatlakozást támogatja, így az azt nem támogató társadalmi és politikai erők megfosztatnak a kontroll lehetőségétől, ami a népszavazás eredményének hitelességét támadhatóvá és kétségessé teszi."

Tehát a "népszavazás eredményének hitelessége" az ami veszélyben van ! Más szavakkal csalni akarnak !

Konkoly
2003. január 19. 22:34 | Sorszám: 1
Világos a szándék hogy csalni akarnak !
Konkoly
2003. január 19. 22:33 | Sorszám: 0
Nyílt levél a belügyminiszternek

Szabad Magyarországért Mozgalom

Nyílt levél

Lamperth Mónika
Belügyminiszter Asszony részére

Tisztelt Miniszterasszony!

Megdöbbenéssel értesültünk arról a rendelkezéséről, miszerint a 2003. április 12-i EU-csatlakozásról szóló, ügydöntő népszavazáson csak a parlamenti pártok delegálhatnak képviselőket a helyi és magasabb szintű választási bizottságokba. Miután mind a négy parlamenti párt az EU-csatlakozást támogatja, így az azt nem támogató társadalmi és politikai erők megfosztatnak a kontroll lehetőségétől, ami a népszavazás eredményének hitelességét támadhatóvá és kétségessé teszi.

Felkérjük a Miniszter Asszonyt, hogy antidemokratikus döntését azonnali hatállyal vonja vissza! Ezúton bejelentjük, hogy a választási bizottságokba képviselőket kívánunk delegálni. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a kifogásolt döntése ellen a hazai és nemzetközi nyilvánossághoz fordulunk, illetve jogi úton kívánunk érvényt szerezni alapvető demokratikus jogainknak.

Budapest, 2003. január 18.

Halász József dr. sk.
a Szabad Magyarországért Mozgalom
Koordinációs Bizottságának elnöke

Takács András
a Kék Szalag Társaság elnöke,
SZMM koordinátora


Téma: nyilt levélsz.h. Bencsik Banditához...:O)
Konkoly
2002. november 11. 04:15 | Sorszám: 199
http://web.cetlink.net/~szittya/a_fidesz.htm
Konkoly
2002. november 11. 00:43 | Sorszám: 197
Biztosan páran a torkomnak esnek majd,úgy hogy előre jelzem o not kill the messenger !

"A FIDESZ-MDF átadta a hatalmat !

Mezőssy Péter

A Fidesz most azzal szédíti, altatja a népet, hogy majd törvénymódosításokat adnak be, és azok jóváhagyásának sikertelensége esetén jövõre népszavazással próbálkoznak. Ez csak megint idõhúzás, szemfényvesztés.Nem értem, hogyan lehet ilyen buta, rövidlátó az a sok, magát nemzeti érzésûnek mondó ember, hogy még mindig Orbán-jelvénnyel a mellükön, virággal a kézben szaladgálva, úgy tapsolt ennek a hazaáruló bandának, mintha igaz nemzetmentõ ellenzék lenne.Megalázó volt a nemzeti érzésû emberek számára, amit Kerényi (Orbán, a Fidesz) mûvelt velük a saját pénzükön. Észre kell már venni, hogy a Fidesz/Mdf a jelenlegi "kemény ellenzék"nem elvesztette a választásokat, hanem átadta a hatalmat a nála sokkal szélsõségesebb mszmp/szdsz párosnak.

Sok nemzetmentõ kezdeményezése volt a Fidesznek, de azzal, hogy a hatalmat átadta, és most sem tesz radikális lépéseket a kezdeményezések védelmében, olyan mintha nem is tette volna.

Nem gyõzöm ismételni az elmúlt pár hónap (év) égbekiáltó nemzetellenes bûneit:Orbán nem tett semmit Medgyessy lobbi ügye miatti megbuktatásában, lejáratásában, pedig tehetett volna. Orbán (jogellenesen) leváltotta Grespiket, miután Grespik pert nyert az ellene felhozott vádakkal szemben.
Orbán a foci vb-t nézi, mialatt az ország politikai mélyponton van.Volt, hogy az Orbán-frakció kivonult a parlamentbõl a Trianoni megemlékezés kapcsán!! Volt, hogy Kövér, a parlamentben (1992) támadta
az akkor még Mdf-es Csurkát, a "Néhány gondolat"írása miatt.A Fidesz "kemény ellenzék" nyári szabadságát tölti, mialatt a neoliberálbolsevikok teljes hatalomátvételt hajtanak végre a közélet minden területén. Martonyi kijelentése, hogy a Magyar népnek kell elsajátítania az európai tudatot.
Miért akarja és akarta a nemzeti Fidesz annyira az EU-ba vinni az országot, függetlenségünket elveszíteni? Nem volt elég a monarchia és a szovjet uralom rabigája? Ideje lenne már az országnak a saját lábára állni, és nem mindig valaki seggét nyalni. Orbán és kormánya miért nem szorgalmazta az újraszámlálást, hiszen nekik lett volna legjobban érdekük?Az Orbán-kormány meg sem próbálta 4 év alatt segíteni, az alaptalan vádaskodásoktól megvédeni a MIÉP-et és táborát, holott tudható, hogy a nemzet fennmaradásához szükséges, radikális nemzeti érzésû emberek tömege tartozik abba a táborba. Bal-liberális napilapokon ücsörögve, kézben virágot lóbálva nem hiszem, hogy meg lehet védeni a nemzetet a szoCionista és áljobboldali politikusoktól és az ország kiárusításától."

Konkoly
2002. november 10. 00:36 | Sorszám: 149
Nem igazán találkoztam még nálad gyülölködőbb emberkével,aki visszaél, s egyfolytában amögé bujik,hogy ő zsidó !
Konkoly
2002. november 10. 00:32 | Sorszám: 148
Ja igen,meg azok a rágalmak amiket habzószájú megbízóid kérésére örömmel a nyakunkba öntögetsz !

Van a te lakásodban egyáltalán tükör ?

Konkoly
2002. november 09. 22:32 | Sorszám: 146
S azt sem szabad elfedni,hogy a kialakúlt helyzet reális ellemzésből,vagy lényegtelen miből kifolyólag,az SZDSZ ifjúsági szervezeteként számon tartott FIDESZ a következő években vett jó nagy jobb kanyart s 98-ban megnyerte a választásokat,majd langyos,elodázó politikájával négy év múlva elveszítette azt,miközben a pártban OV ellenében olyan politikusok lettek a hangadóak,akik - bár titokban ugyan - de a vissza kanyarban érdekeltek,s ezek segítésére érkezett most az erősítés, Kerényi és Polgot személyében,kivülről,hiszen a pártbeliek még nem szeretnék nyiltan exponálni magukat!
Konkoly
2002. november 09. 22:22 | Sorszám: 145
"Nem összevethető a helyzet a 90-es évek elejével, ezt vagy megérted, vagy nem... "

Sőt pontosabban azt soha sem szabad elfeledni,akkor nyüzsögtek még ilyen intenzitással a jobboldalnak segíteni akarók,s akkor képzelték az MDF gyűjtőpárt nevű sóhivtalban, hogy ők a komcsikkal való konfrontáció nélkül is megoldják majd,s képviselik is szinte az egész magyarság sorsát !

S aztán lett belőlük egy törpe pártocska,akiket a FIDESZ a hátán vitt be, az idén is a Parlamentbe !S akik -tisztelet a kevés kivételnek - most mind lepaktáltak a szoclib bandával !

Konkoly
2002. november 09. 21:34 | Sorszám: 143
S van mégegy kis logikai bukvenc abban amit írsz.
Ezt valahogy így fogalmazta meg valaki:

Ments meg uram engem,a támogatóimtól,s az ellenségeimmel,majd birok magam is !

Konkoly
2002. november 09. 21:31 | Sorszám: 142
Hát igen,kallódtak a rendszerváltás óta tizenvalahány évet,de végre révbe értek,megtalálták azt amit annyira, s olyan lelkesen kerestek !
Konkoly
2002. november 09. 21:12 | Sorszám: 139
Ha könnyű lesz,ha nehéz,az állig a kakiban,a megint csak sikan voltunk,de nem elegen állapotot meg kell szüntetni,a két vagy több kulacsosokat, ki kell seperni,lévén hogy úgy sem lehet számítani rájuk,mint ahogy balról sem fognak soha sem megbízni bennük.

Addig viszont amig a jobboldali pártokban ülnek s ott funkciójuk van,s bomlasztani,szart kavarni tudnak,addig megéri a szoclibeknek pénzelni őket,hiszen hasznosak nekik !

Ezért mondom és mondják azok ,akik nem akarnak még tíz- húsz választást elveszíteni,hogy kívül tágasabb !

Konkoly
2002. november 09. 20:03 | Sorszám: 132
Semmi szüksége az igazi jobboldalnak,sem a nagy megalkuvó Boross Péterekre,sem a békejobbos viszkető valagú Dávid Ibolyákra,de még a múlt négy évben,hol titokban,hol nyiltan kommunista és SZDSZ-es barátait támogató Deutsch Tamásokra sem.

Ameddig úgy nézünk ezekre s támogatóikra,hogy a sorainkba tartoznak,addig -mint az elmúlt két választás során is - mindig csak sokan leszünk,de soha sem elegendően.

Ezek az emberek soha nem is voltak,és soha nem is lesznek jobboldaliak,azt a centrumot képezik,amelyik támogatóiról soha sem lehet tudni kire szavaz,a szoclibekre vagy a jobboldalra !

Konkoly
2002. november 09. 19:51 | Sorszám: 130
Ezek után viszont,akik Bencsiket támadját,azokról lehet tudni,hogy a ma itt,holnap ott kaméleonokat védők csoportjába tartoznak !
Konkoly
2002. november 09. 16:03 | Sorszám: 108
Én csak egy dolgot nem értek ebben a csűrés csavarásban,hogy miért érdekli a balos hozzászólókat az,hogy kinek,illetve kiknek hisznek a jobboldaliak,miért gondolják a balos elkötelezettek,hogy majd ők megmagyarázzák ki a jó a másik oldalnak,kit öleljenek a mellükre s kinek ne higyjenek.

Akik a volt kommunista pártban s annak újságainál maradtak azok kommnista meggyőződésüek most is,azokat viszont nehéz lenne a régi csapattagnak tudni,akik otthagyták őket,mint Szent Pál az oláhokat,s naponta konfrontálnak a volt képmutató aljas bandával,és nincs értelme kételkedni meggyőződésükben.
Nem úgy azokéban,mint példáúl Kerényi és társai, akik szaros gatyaként változtatják a meggyőződésüket, s úgy ingáznak a pártok,mozgalmak között,ahogyan éppen fúj a szél.

Bencsik úgyanazt vallja a rendszerválltás óta,amit most,hát ne próbáljon már meggyőzni engem senki,hogy Bencsik az aki hazudik,s a kaméleon Kerényi meg Malgot félék,az igazmondók,a szavahihetők.

S főleg ne a tudottan szoclib elkötelezettségü fórum társak ágáljanak a legjobban! Úgy sem hiszi el őszinteségüket és jóndulatukat senki !

Konkoly
2002. november 09. 02:10 | Sorszám: 101
Szerintem még senki ! Mert volt ugyan egy kirepült here a Fodor Gábor,de az magától ment,azt nem repítették !

Pedig ideje lenne már a here repítésnek ! Még mielőtt visszajönnek az országba a Rákosi-idők !

Konkoly
2002. november 09. 00:53 | Sorszám: 96
Egyetértek azzal amit írsz,viszont borzasztóan félék attól,hogy előbb vagy utóbb a pártban a megalkuvók kerekednek felül,s kimarják onnan Orbánt.Olvastam már egy két ember tollából,hogy Orbán "nem folytathajta a Fideszben" !

Biztosan ismered a:

"Orbán Viktor nem vett részt az idei önkormányzati választásokon. Mondott itt-ott ezt-azt, de nem ezért mondta. Elõre játszik. Pártja oszlik, a verhetetlenség mítosza oda. A fele-fele legendáját megette a huszadik szocialista siker. Orbán Viktor hadinépe ma nem több mint egyharmad, ami másfélmillió állampolgárral kevesebb, mint tavasszal. Reális. Ennyi polgár él minálunk. Körülbelül másfél millió. Ennyi ember számára lehetne vezetõ a jobbik Orbán, de ezeknek az embereknek tudásuk, ízlésük, kultúrájuk van. Nekik pedig gyenge a mûsor."

Konkoly
2002. november 08. 23:12 | Sorszám: 86
Nem tudod megérteni,hogy én le se tojom,sem a MIÉP-et,sem a FIDESZ-t,én a jobboldali egységért harcolok,vagy hogy ne használjak nagy szavakat,jártatom a bagólesőmet.Azért a jobboldalért aki az őszi választások tükrében lassan a béka segge alá kerül,ha nem változtat taktikát !

Nem lehetsz annyira vak,hogy ezt ne lásd !

Konkoly
2002. november 08. 22:18 | Sorszám: 84
Felejtsd már el ezeket a százalékokat,s add fel a strucc politikát,vagy sosem láttad az önkormányzati választások eredményét. Az eddigi úton járva megy ez még lejjebb is.

Hazudozni lehet önmagunknak és másnak is,de ha valaki azt képzeli hogy az eddigi módszerekkel,- tiszta lap,az oda nem való emberek kirugása, egy világos,mindenk által érthető cél megfogalmazása nélkül - valaha is labdába rug még a jobboldal,az enyhény szólva is balga !

Konkoly
2002. november 08. 17:23 | Sorszám: 71
Egy dolog biztos hogy a Deutsch féle vonal nem igazán jobb oldali elhivatottságú,s ha nem is kriptokommunista,de majdnem egybevágó a Fodár Gábor képviselte dolgokkal !
Konkoly
2002. november 08. 15:45 | Sorszám: 65
Kösz Melnyikov. Rossz szokás tudom,de én nem szoktam járni az Index-re.

Összevetve a két levélben írtakat,az a meggyőződésem,hogy nagyon is jól tették Bencsikék,hogy lehozták Bándy Péter levelét,hiszen két nyúlat is sikerült kiugratni a jelképes bokorból,Kerényit és Malgot-ot is.

Valóban ki kellene seperni már azt a sok-sok lapító alakot, kripto-jobboldalit a FIDESZ-ből MDF-ből,mert még mindig jobb ha most szakad a jobboldal vagy a polgári körök mozgalma,mint majd később amikor égetően szükség lenne az egységre.

Menjenek Isten áldásával azok akik nem akarnak igazi változást,akik csak a langyos lében halászgatnak,hiszen meggyőződésem,hogy pontosan az ide-oda lavírozók áldásos tevékenységének volt köszönhető,hogy választási igéret ellenére ,senkit sem vontak kérdőre a FIDESZ-es négy év alatt,azokból akik kirabolták,el rabló-privatizálták az országot,rátették a kezüket majdnem minden médiára.

Az embereknek igenis joguk van tudni,hogy hol volt párt katona Kerényi, s így legalább arról is fogalmat alkothatnak,kicsoda valójában Malgot István,aki nem is olyan régen még más alfartájat nyalogatva,nyálazós modorban azt írta: "Orbán Viktort maga a népfelség tette a mozgalom vezetőjévé."
Sok hízelgő alamisziságot olvastam már életemben,de ez azokon is túl tesz.Ceausescu udvari poétái használták ezt a stilust !

Konkoly
2002. november 08. 13:59 | Sorszám: 61
Kösz a segítséget,csakhogy én az ominózus Demokrata cikkre gondoltam,azt reméltem felteszi valaki,hiszen Bencsikék csak egy hét múlva teszik majd fel,s itt a tengerentúlon(Kanadában) pedig,minden sarkon van egy magyar újságos !
Konkoly
2002. november 08. 00:24 | Sorszám: 50
Látom továbbra sincs meg a cikk,amiről vitatkoztok.

Általában igy alakulnak,lesznek az értelmes beszélgetések a semmiről . Továbbra is sok sikert hozzá !

Konkoly
2002. november 07. 14:19 | Sorszám: 13
Beszéljünk értelmesen a semmiről !

Először is hol van a Demokrata cikk,amit gondolom minden előttem hozzászóló olvasott. Azt miért nem tették ide,vagy legalább részleteket belőle ?


Téma: Az amerikai katonák (egy része) is ember
Konkoly
2003. március 30. 05:21 | Sorszám: 16
Tudod én az idézgetős vagyok !

Ha van időd olvasd el:

A Bush család közvetlenül keres az USA háborúin

Első ízben fordul elő az amerikai történelemben, hogy egy hivatalban lévő USA-elnök apja rajta található az egyik legnagyobb, nemzetközi tevékenységet folytató hadiipari gyártó, a “Carlyle-Group" fizetési listáján, és elnök fiával munkamegosztásos alapon gondoskodik zsíros nyereségekről a családi zsebek javára. “A Carlyle-Group, nem pedig Bush kormányozza az USA-t." Erre az eredményre jut a “Cash" című gazdasági lap február 11-i számának egy híre alapján a Council on Foreign Relations (CFR: Külügyi Kapcsolatok Tanácsa) egy képviselője. Neki pedig aztán igazán tudnia kell, hiszen a Council on Foreign Relations azon szervezetek egyike, amelyek a gazdaság és politika ezen sűrű szövevényében a szálakat húzogatják.

Az első Öböl-háború vezérei is rajta sorakoznak a Carlyle-Group fizetési jegyzékén. A konszern vezetésében ül Donald Rumsfeld, a jelenlegi USA védelmi miniszter és Dick Cheney, jelenlegi USA-alelnök, az öböl-háborús Bush atya elnökségének ideje alatt USA védelmi miniszter. Reagan védelmi minisztere, Frank Carlucci a Carlyle-Group legfőbb főnöke. James Baker kb. 180 millió dolláros üzletrésszel Bush atya alatt külügyminiszter, a Bush fiú kampánytanácsadója és a Carlyle zsoldjában valamennyi politikai tanácsadó koordinátora, a konszern főtisztviselője. A Carlyle-Group európai részét olyan emberek látják el tanácsokkal, mint a volt brit miniszterelnök, John Major, a Német Szövetségi Bank volt elnöke, Karl Ottó Pohl, a Roche felügyelőtanácsának elnöke, Fritz Gerber és a Nestlé volt felügyelőtanácsi tagja, Reto Domeniconi.

De legfontosabb tanácsadóként a Bush atya, a volt US-elnök és a második Öböl-háború kezdeményezője kapja fizetését a Carlyle-tól! Ez a hatalmi elit most akarja befejezni azt, amit a második Öböl-háborúval elkezdtek, így a történész Walter Mead.
A Carlyle-Group eddig 213 cégbe eszközölt befektetéseket. Ma 55 országban 12,5 milliárd USA-dollárt forgat, és az USA-n kívül elsősorban a Közel-Keleten, Ázsiában, a Perzsa-öböl körötti arab térségben - a világ válságövezeteiben - hadiipari, légiközlekedési és távközlési cégekben gazdálkodik. A 2000-es esztendőben 70 000 alkalmazottal 16 milliárd USA-dollár forgalmat bonyolítottak le. A hadiipari cégek mellett az egész világot átfogó portfolióhoz tartozik még a “Le Figaro"francia újság (!), a “Digiplex" zürichi és lausanni “Messer" fémipari cég is.

Ifjabb Bush, a mostani USA-elnök fundamentalista-vallásos küldetéstudattal, Reagan “utolsó csatájára" emlékeztetőén esketi fel a lakosságot a “gonoszok tengelye" elleni keresztes hadjárata.
A Wall Street Journal felhívja a figyelmet a második világháború terminológiájára (“tengely") való tudatos rájátszásra! “A kérdés nem az, hogy igen-e vagy nem, hanem az, hogy mikor kerül sor Irak megtámadására", elemzi Bush álláspontját Walter Mead történész.

Az USA haderő az ifjabb Bush alatt úgy növekszik, mint annak előtte soha. Az új költségvetési tervben 379 milliárd USA-dollárt kap, ez 14,5%-os növekedés, 20 év óta a legnagyobb. A nagy testvér (Big Brother) USA akarata szerint a NATO-partnereknek is fegyverkezniük kell - US A-f egy vérzettel! (Lásd a Magyarországra alig megérkezett Nancy Goodman Brinker USA-nagykövetasszony minden diplomáciai illemszabályt és szokásjogot a lényéből adódó természetességgel felrúgó erőszakoskodása az amerikai F16-osok Magyarországra való rátukmálása ügyében, a már meghozott magyar döntés megváltoztatására - a ford. megj.). USA-stratégák azt hangoztatják, hogy csakis és kizárólag az USA képes az egy modern háborúhoz szükséges technológiát szállítani, és a New York Times vezércikke azzal fenyegetőzött a közelmúltban, hogy amennyiben a NATO-államok nem “modernizálják" haderejüket - azaz nem vásárolnak az USA-tól -, szétesik a szövetség.

Összességében tehát előálltak a legkedvezőbb feltételek a Carlyle-Group cégei számára, hogy a világ minden tájáról megrendeléseket “halásszanak össze". Vajon hány millióra rúg majd az a súlyos örökség, amit Bush atya a fiára hagy? Bush atya és a többi volt kormánytag a Carlyle-nél, a Bush fiú pedig, mint elnök, gondoskodnak arról, hogy működjék a hadiipar és a politika ezen összjátéka. A mellékköltség: halottak. Mivel a Carlyle-Group privát kezekben van, könyveikbe senkinek nem kell bepillantást engedniük. Az amerikai népnek nem kell tudnia, hány milliárd piszkos pénzzel csapják be! Mindez természetesen legális. Az érvényben lévő USA-jog szerint a volt kormánytagok egy év elteltével újból az ipar zsoldjába állhatnak!

A nemzetközi hadiipar és a mostani USA-kormány, továbbá a volt USA-kormánytagok és -elnökök személyes összefonódását áttekintve, a mostani USA-elnököt, ifjabb Busht a hatalom “impresszáriójának" kell tekintetnünk, aki az USA minden mostani és jövőbeni háborújából zsíros bevételekre tesz szert. Egyértelmű, hogy az idősebb Bush elnöknek, a mostani elnök apjának kormányzati csapata nyakig benne van az ügyben. Az idősebb Bush tudhatja magáénak azt a dicső történelmi tettet, hogy az iraki népet visszabombázta a kőkorszakba a második Öböl-háborúban, és azt követően egymilliónál több embert nyomorúságos halálnak szolgáltatott ki - és vajon hány millió, milliárd dollárt keresett mindezen?

Ez bizonyos súlyos kérdéseket vet fel: nem érné-e meg megszervezni olyan terrortámadásokat, mint a szeptember 11-i? A történelem megtanít rá, hogy is kell az ilyesmit kivitelezni. Tessék csak visszaemlékezni azokra a lengyel egyenruhába bújtatott SS-katonákra, akik “előadták a lengyel terrortámadásokat" Felső-Sziléziában, és állítólag így tört ki a második világháború, mivel Hitler “visszalőtt". A World Trade Center elleni merénylet körüli sok kétes kérdés továbbra is tisztázatlan. Azt azonban nem feledtük, hogy az évekkel ezelőtti merényletben benne volt az USA-szövetség rendőrségének, az FBI-nak a keze. Nem jelentette-e be a Bush-adminisztráció, hogy a 21. századnak ebben az első háborújában olyan dolgokat tesz majd, amikről soha senki tudomást szerezni nem fog?

Az, hogy az amerikai elnök feláldozza több ezer “emberét", nincs olyan abszurd, mint azt első hallásra esetleg gondolnánk. A saját maga és hatalmi elitje gazdasági érdekeinek és óriási ellenőrizetlen hatalmának fényében ez éppenséggel kimondottan logikus lehet. Abban, hogy gondoljunk erre, tán csak az “erkölcsünk" akadályoz, ami nem engedi annak elképzelését, hogy ha hatalomról és pénzről van szó, mindent képesek elkövetni, mégpedig annál inkább, minél nagyobb hatalommal ruházták fel őket!

De vajon tulajdonképpen miért is kéne, hogy “saját" emberek ezreinek halála zavarjon egy olyan hatalmi klikket, amelyik a zöld asztal mellől minden lelkiismeret-furdalás nélkül képes a “másikak" millióinak “leradírozására" - és azon keresni, keresni és még egyszer keresni? Nemhogy egy olyan elnök számára, aki a háborún keresni akar, a sajnálatra méltó szeptember 11-i áldozatok éppenséggel felbecsülhetetlen értéket képviselnek- mint ürügy? Mi van, ha az USA elnöke kihasználja a “saját" emberek halála feletti gyászt is? Hiszen azon is jól keres! A Salt Lake Cityben megrendezett 2002-es olimpiai játékok megnyitó ünnepsége nem eszerint a számítás szerint zajlott le? Behozták a “Ground Zéró", New York “hőseinek", a tűzoltóknak megpörkölődött zászlaját, és egy mormon kórus dacosan rázendített a nemzeti himnuszra. Mit zavart az, hogy a New York-i tűzoltók szeptember 11-én szörnyű véráldozatot hoztak, kellett hozniuk? Ez még használhatóbb hősökké tette őket. Egy könnyet se tovább, keménynek kell lenni! Aki ismeri a két világháború propagandáját, azt mindez emlékezteti a szörnyű hangokra: “Elesett a haza oltárán"!

A régi Görögországban olimpiai tradíció volt, hogy a versenyek előtt és után bizonyos ideig nyugodtak a fegyverek. Az olimpiai játékokat az ifjabb Bush elnök - minden ígéretét megszegve - beszédével szemérmetlenül háborús propagandájának szolgálatába állította! A kipusztított indián népek “háziasított" maradékai színes ceremóniákat táncolhattak el hozzá! Az embert a düh könnyei fojtogatták annak láttán, hogy az első amerikai népirtás áldozatait miként használják fel “a terror elleni világháború" háborús propagandájához. Kinek vannak még meg az emlékezetében Hitler 1936-os rasszista olimpiájának képei a Harmadik Birodalom idejéből, amin egy fekete, Jesse Owens is részt vehetett, és aminek során Hitler egész egyszerűen eltűnt, hogy a szemében “Untermensch"-nek ne kelljen kezet nyújtania? Owens a 100 méteres síkfutást nyerte meg. Mindenesetre az olimpiai játékoknak a politika szolgálatába állításában személye jó szolgálatot tett a nemzetiszocialista propagandának!

A haza- és szabadságszeretet összes magasztos frázisa mögött meghúzódó meztelen igazság az, hogy az USA-nak a háborúk folytatása üzlet, a legeslegjobb üzlet, amit a politikai tisztségekben ülő milliomosok és milliárdosok űznek. Az Öböl-háború óta ezeknek az “íróasztaltetteseknek" a kezéhez több mint egymillió ember vére tapad. Nem terroristáké, diktátoroké vagy bűnözőké - nem! -, nagyanyáké, anyáké, gyerekeké, beteg és öreg embereké, a civil lakosságé! Az állítólagos célt, a “terrort" ez lobbantja csak fel igazán!

Moritz Nestor (Zürich)

Forrás: Zeit-Fragen, 2002.03.11. (Fordította: Kádár István)

Konkoly
2003. március 30. 04:16 | Sorszám: 14
Nem akartam szóvá tenni,mert kíváncsi voltam mikor is jönnek elő az emberek a bankszámlák ügyével,de szerintem kellene már nyitni róla egy topikot.Hiszen bárhogyan is lopta, rabolta Husszein azt a pénzt,ahhoz az USA-nak semmi köze,azt csak az iraki nép követelheti vissza !

Viszont úgy néz ki hogy ők ebből gondolják majd újjá építeni Irakot !

Konkoly
2003. március 30. 03:25 | Sorszám: 11
Gondolom azt akarod mondfani,hogy önkéntes zsoldosok,aki azt képzelték hogy reggelenként a COFFE TIME-ban délben a Mc DONALLDS-ban,vacsorázni pedig a SWISS CHALED-ben fognak.

Nem csoda tehát,ha még tisztjeik is meglepődtek,hogy itt a civilek is visszalőnek !

Konkoly
2003. március 29. 23:19 | Sorszám: 9
Csupán a címhez:

Igen: szar- vagy gaz-ember !

Régen tudott dolog,ki áll be zsoldosnak !


Téma: Pelczné Gáll Ildikó lesz a Fidesz alelnöke
Konkoly
2005. május 30. 00:17 | Sorszám: 85
Pici pofám,ha úgy gondolod,hogy ez a topik arról szól,akkor írd be magad.
Konkoly
2005. május 29. 22:54 | Sorszám: 82
A volt tanácselnökök családja pedig nagyon jól tudjuk a borzasztó kommunista(rendszer) ellenességről volt híres,akárcsak a párttitkároké !
Konkoly
2005. május 29. 22:52 | Sorszám: 81
Az életrajzából is ítélve,ez a högy egy pénz kergető alak,aki halmozza a tisztséget,gondolom azért hogy minél több lehetősége legyen a "money" gyártásra.

Jól fekszik mindenkinél,már úgy néz ki az alelnöki posztot is kifeküdte magának.Remélhetőleg csak képletesen szólva !

Konkoly
2005. május 29. 19:31 | Sorszám: 74
Igen éltem !

Kisztag vagy párttag valóban lehetett kényszerből is az emberfia.De KISZ- vagy párttitkárok (és nem éppen a mezeiekre gondolok!)csak önszántukból.

Mi annak idején úgy tartottuk,hogy két féle kommunista létezik,agyik szívből,a másik színből.

A szívbbéli kommunisták között még itt-ott akadtak rendes emberek is,- akik egy ideig hittek a gyönyörű szépen szóló eszmében ! - de a legnagyobb aljasságokat azok követték el akik színből tették,ezek aztán az édesanyjukat is feláldozták volna,ha érdekeik úgy kívánják.

Konkoly
2005. május 29. 17:31 | Sorszám: 66
"egy kis kiszes folt, ami azért nem mérhető az ávós, kémes, privatizációs szemölcsökhöz"

Szerintem meg igen hiszen ugyanúgy az elnyomó hatalom szolgálatába álltak a kiszes vezetők,s ráadásúl azokat vették célpontúl,akik még szinte védtelnek, kiforratlanok,tájékozatlanok.
Tettük szinte pedofil,bár mentségükre fel lehet hozni, hogy még ők sem kiforrottak,csak erősen karrieristák !

Konkoly
2005. május 29. 17:20 | Sorszám: 65
Két olyan politikust választottál,akik este majdnem "erősíti a szabályt",de azért bevallhatjuk őszintén Széchenyi császárhűsége elég sokat ártott nekünk, és a Kossuth való kapcsolatában is rengeteg tévedés van,pedig én egy pillantig sem vagyok Kossuth párti.

Tisza Istvánnak tragikus végzete ellenére is rengeteg dolgot lehet felróni.

Talán úgy kellene vizsgálni a politikusokat,reálisabb képet adna,hogy életük során mennyi rosszat és mennyi jót okoztak.Csakhogy ez nem működik az élőknél,s nekünk inkább velünk van dolgunk,bajunk.

Konkoly
2005. május 29. 04:58 | Sorszám: 60
Pedig én még politikusban becsületes - értsd alatta,hogy nem,vagy csakis csak a végső esetben csal, sikkaszt, lódit, szed rá valakit,ígér betarthatatlant,hallgat el életfontosságú dolgokat,nem paktál le,stb - embert még nem láttam.

De ha te tudsz egyet is, légy szíves nevezd meg,legyen az akár hazai,akár külföldi,akár élő,akár holt.

Utánna megkaparászuk majd egy kicsit.

Konkoly
2005. május 29. 01:50 | Sorszám: 58
Semmi kifogásom az ellen,ki mivel foglalkozik.Szerintem a nők azért nem valók a politikába,mert a politika a legaljasabb mesterség a világon,de ez csak az én szerény véleményem.

Az viszont bármelyik ember magánügye,hogy szeresse azt a politikust,akinek gyülésekre járni többet ér,mint a családja,a gyermekei körében lenni.

Ha aztán összeadom azzal is,hogy úgy néz ki a hölgy még azt is elhallgatja,amit itt felemlegettek rovására,akkor csak egy vagyok azok közzül aki nem esett hasra ettől az új alelnök(nő)től !

Konkoly
2005. május 29. 01:25 | Sorszám: 56
Az is meglehet,illetve 50-50 % a lehetősége,ennek is annak is.
Egy háromgyerekes anyának viszont a gyermekei nevelésével kellene foglalkozni,s nem a politizálással.

Persze vannak emberek,akiknél más a sorrend !

Konkoly
2005. május 28. 23:57 | Sorszám: 54
Szerintem az ! Az elődpártot nem is lehet nem vállalni, hiszen akkor vissza kellett volna adni a vagyont is,azt meg nem tették !
Konkoly
2005. május 28. 23:46 | Sorszám: 52
Az életrajzából viszont valamilyen hiba folytán kimaradt,nem említődik a KISZ-es tevékenysége.

Ezek szerint akkor mégsem az őszinteségéről híres a szóban forgó hölgy.

Ám lehet hogy csak elírták,mint a többieknél is !


Téma: Lehazaárulózták a Fideszt :-(
Konkoly
2003. április 01. 05:42 | Sorszám: 25
A FIDESZ csak azt kapta,amiért megdolgozott !

Téma: Háború !!!!!
Konkoly
2003. február 15. 02:01 | Sorszám: 5
Ne strapáld magad Amice !

A gyilkos amerikaiak(a Tel Aviv-New York tengely elkötzelezettjei) úgyis megindítják a háborút,ha az egész világ közvéleménye ellenük lesz. Erről konkrét kijelentések vannak. Aki ennek az ellenkezőjét állítja,az enyhény szólva is ködösít. Túl vagyunk már a hazudozások korán,kár a benzinért !

Konkoly
2003. február 15. 00:38 | Sorszám: 3
Hát igen maradjunk a tényeknél ! Gondolom Hans Blix, az ENSZ Irakba küldött fegyverzetellenőreinek vezetőjének szava eléggé hihető !

"Továbbra sincs bizonyíték az iraki atomfegyver-programra
2003. február 14. 21:44

MNO - Origo
Hans Blix, az ENSZ Irakba küldött fegyverzetellenőreinek vezetője péntek délután megtartotta második beszámolóját az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője szerint Iraknak még mindig bizonyítania kell, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverei. Blix az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén elmondta, hogy az antrax, a VX idegméreg és a hosszú hatótávolságú rakéták meglétének kérdése okozzák számukra a legnagyobb problémát. A politikus szerint Iraknak őszintén színt kellene vallania fegyvereiről. A politikus újabb beszámolója pozitívabb hangvételű, mint két héttel ezelőtti jelentése. Blix szerint a közelmúltban megkapott iratok, bár nem tartalmaznak új információt, mégis az iraki vezetés aktívabb közreműködését jelzik.

A politikus állítja: az ellenőrök két, az engedélyezett 150 kilométernél is nagyobb hatótávolságú al-Szamud típusú rakétát találtak az országban. Blix elmondta: a kézhez kapott iratok szerint Bagdad rendelkezett némi biológiai és vegyi fegyverrel, melyeket leszerelt, de ezt egyelőre nem tudták bizonyítani. Szerinte a megsemmisítésben részt vevő személyek kilétének felfedése hasznos lenne.

A főellenőr kétségbe vonta azokat az amerikai vádakat, mely szerint műholdas fényképekkel tudják igazolni, hogy Irak tiltott fegyverekkel rendelkezik. Blix szerint a felvételek szokásos cselekvéseket ábrázolhatnak. A vezető állítja: Irak 1000 tonna megmaradt vegyi anyaggal nem tud elszámolni, de arra továbbra sincs bizonyíték, hogy ezek a mérgek még léteznek. Kiemelte, hogy az anyagokat nem az ellenőrök találták meg, hanem létükről az iraki rezsim vallott.

Blix elmondta, hallomásból értesült arról, hogy Irak elfogadta Dél-Afrika fegyverzet-leszerelésre felajánlott segítségét. Az afrikai ország 1990-ben szerelte le saját nukleáris, vegyi és biológiai fegyverzetét, ezért tudja tapasztalait átadni Iraknak.

Kifejtette: az országban nem tudták, hogy az ellenőrök mikor melyik létesítményt vizsgálják át. Munkatársai a vizsgálataikat problémák nélkül végezhették, mert mint mondta, az ENSZ 1441-es számú határozata több mint nyitott ajtókat jelentett számukra. Blix szerint vizsgálatukkal kiderülhet, hogy mi történt az országban a négy évvel korábbi ellenőrcsapat távozása óta. Elmondása szerint a február 8-9-i, tudosókkal történt beszélgetései informatívak voltak.

Az ülésen beszámolt munkájáról Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is. Elmondása szerint továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Irak újrakezdte volna atomprogramját. A főigazgatón szerint a vizsgálatokat nagyobb létszámú ellenőrrel, de folytatni kell.

Franciaország, Oroszsország és Kína vezetői szerint még több időt kellen adni Iraknak, hogy tisztázza magát a vádak alól. Franciaország emellett azt javasolta, hogy háromszorozzák meg a fegyverzetellenőrök számát. Dominique de Villepin francia külügyminiszter szerint még nem indokolt a katonai erő alkalmazása Irak ellen.

Colin Powel amerikai külügyminiszter ugyanakkor úgy véli: a BT-nek hamarosan fontos kérdésben kell dönteni az iraki háborúval kapcsolatban.

A főellenőr által lemondottakra reagálva Jack Straw brit külügyminiszter elmondta, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek drámai gyorsasággal változtatnia kell magatartásán ahhoz, hogy elkerülhető legyen a háború.

Konkoly
2003. február 15. 00:26 | Sorszám: 1
Hát igen,ide jutott ez az elvakúlt,elvadúlt,minden erkölcsöt,törvényt lábbal tipró társaság,amelyiknek dróton rángatott vérszomjas figurája ifjabb George Bush,alias Bokor Gyuri !

Téma: Tüntetés a Pannonért.
Konkoly
2002. december 07. 19:03 | Sorszám: 9
Ne haragudj,de itt neem arról van szó,amit te gondolkodó emberként felemlegetsz!

Két dolog történt :

1.A magántulajdoni jogok lábbaltiprása !

2.Egy bírósági ügybe senki sem avatkozhat be,amig nincs bírói döntés !

Konkoly
2002. december 07. 03:25 | Sorszám: 7
Szívből együtt érzek veletek,még akkor is ha az itteni hozzászólók számából,esetleg úgy néz ki,nem lesztek túl sokan !

Sajnos nagyon sok FIDESZ-esbe belenevelték,hogy a MIÉP,és a Pannon-rádió az csak ellenség lehet !

A többit fölös részletezni !


Téma: Wisinger végleg leszerepelt
Konkoly
2002. augusztus 27. 18:21 | Sorszám: 27
Pethő Sándor unokájának levele Wisinger Istvánhoz
2002. augusztus 26. (1. oldal)

Munkatársunktól
Szombaton beszámoltunk arról, hogy a Magyar ATV megszünteti a Sajtóklubot. Wisinger Istvánnak, a Magyar Újságírók Szövetsége elnökének véleményét, kérésének megfelelően, szó szerint közöltük, többek közt ezt is: Kíváncsi arra, hogy „a Magyar Nemzet tulajdonosai meddig tűrik, hogy ez a stílus a lapban folytatódjon”. Úgy vélte: „A konzervatív Magyarország ennél többet érdemel, és az egykori Pethő Sándor-i Magyar Nemzet most még szégyenkezzen.” Az alábbiakban Győri Zoltánnénak, Pethő Sándor unokájának nyílt levelét közöljük.

Tisztelt Elnök Úr!
Több okból is megdöbbenéssel olvastam a Magyar Nemzet augusztus 24-i számában megjelent nyilatkozatát, amelyet – mivel volt „vér a pucájukban” (idézet Öntől) – szószerint lehoztak. Az első ok, hogy Pethő Sándorról, a lap hajdani alapítójáról és első főszerkesztőjéről úgy nyilatkozik, mintha a mostani Magyar Nemzet arculata és szellemisége miatt neki szégyenkeznie kellene.
Hát nem, tisztelt elnök úr! Pethő Sándor ennél sokkal különb, világosabb elvű, jó értelemben vett konzervatív, polgári történész és publicista volt, aki mindenkor független politikai napilapot hozott létre. Mint ismeretes – egész munkásságát jól ismerve, és a ma már egyetlen élő unokája lévén jogosan, jelenthetem ki – ha élne, nem azon a baloldalon állna, amin Ön és kollégáinak többsége és soha nem is vallotta magáénak az Önök szoclib. elveit. Nem véletlen, hogy az elmúlt keserves negyven éven át (egészen 1988. augusztus 25-ig – a szerk.) ki sem lehetett ejteni a nevét a lapban, nem szerepelt sem a lap fejlécén, sem másutt, két esetet kivéve, amikor néhai nagybátyám Pethő Tibor (Pethő Sándor fia) 1956-ban a forradalom idején a szerkesztőség élére állt, és a kilencvenes években, amikor a Nemzethez újból visszatérhetett. Ennyit az Önök becses elismeréséről Pethő Sándor iránt. Ha élne, pontosan úgy gondolkozna, ahogy mindig is tette, függetlenséget hirdetve keresztény, jobboldali értékeket képviselve. Éppen annyira enyhén szólva nem rokonszenvezett a németekkel, a fasizmussal, a hazai nyilasokkal, (hiszen ezért kellett lemondania a lap vezetéséről is), mint amennyire megvetette a szovjet hatalmat, a kommunistákat, akiket már a „dicsőséges 1919-es” időkből is sikerült jól kiismernie a saját bőrén.
Azt gondolom, Tisztelt elnök úr, hogy nem ez a pillanat, amikor a rá való hivatkozással éppen Ön előhozakodhatna. Természetesen a véleményét kinyilváníthatja, hiszen – Önök szerint – a szabad véleményalkotás idejét éljük, és ha nyilatkozata még oly alpári módra sikerült is, mint mondjuk a Heti Hetes. Tegye, ez az Ön dolga, de Pethő Sándor nevével eszébe ne jusson takaródzni, mert a szelleme ma is él, s ott lesz a Televízió székházánál, pénteken (s ez a második ok). Hiszen ő sem küzdött másért, mint azért, hogy „Magyarország Magyarország maradjon!” S ez az Önök szemében elévülhetetlenül nagy vétek.
Maradva a jó polgári nevelésből fakadó minimális és formális tisztelettel: Győry Zoltánné, Pethő Sándor unokája, a Sub Rosa polgári kör tagja és lányai, a dédunokák: Járay Katalin, Járay Eszter és Győry Anna
Ui.: Írom ezt a levelet augusztus 25-én, Pethő Sándor halálának 62. évfordulóján, és a Magyar Nemzet első megjelenésének 65 éves születésnapján. Még annyit, mielőtt lázas nyomozásba kezdene, Pethő Sándornak egy leánya is volt, nem csak az ismert, kitűnő tollú néhai Pethő Tibor. Tibornak két fia sajnos már nem él, én Pethő Mária egyetlen leánya vagyok.


Téma: Tüntetés a Kempinszki árulás miatt
Konkoly
2002. december 16. 03:24 | Sorszám: 168
Többezren követelték Medgyessy Péter és kormánya lemondását

A fagyos idő ellenére sok ezer tüntető érkezett a Magyarok Világszövetsége, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom által szervezett tiltakozó demonstrációra.

December elsején a budapesti Kempinski szállóban a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott fogadáson több kormánypárti tisztviselő, valamint az RMDSZ több képviselőházi és szenátusi vezetője mellett részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is.
Az egybegyűltek ez ellen tiltakoztak. A tüntetők a Kossuth téren, a Károlyi szobornál kezdtek gyülekezni, majd az egyre nagyobbra duzzadó tömeg átvonult az immár szomorú szimbólummá süllyedő Kempinski szállóhoz, ahol már sokan várták a többiek csatlakozását és a felszólalók beszédeit.
Fotó: gondola



Közben többször kiabálták: "Vesszen Medgyessy!", "Hazaárulók!", "Mondjon le!", "Magyar kormányt akarunk!", s a különböző transzparenseken is hasonló jelszavak voltak olvashatók.

György Attila csíkszeredai író levele szerint Nastase és Dzurinda nem adhattak mást, mint ami lényegük; tulajdonképpen hálásak lehetünk nekik, mert szembesítettek önnön tehetetlenségünkkel, meghunyászkodásunkkal és mohóságunkkal. A most kapott pofonok nemcsak a Medgyessy-kabinet és Kovács László-féle külügy eredményei; ha nem is ugyanakkora mértékben, de hibás mindezért a rendszerváltás óta regnált valamennyi kormány - vélekedett levelében a csíkszeredai író, aki szerint érdemes sokszorosítani, plakáton hirdetni, az utókorra hagyni a fogadáson készült fotóriportot, az arcpirító szégyen mementóját, melyen a lehajtott fejű, alázatos Medgyessy Péter a diadalmas Nastase kezét markolássza...


Fotó: gondola



Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke felszólalásában elmondta: az 1918-as gyulafehérvári események nemcsak azért szégyenteljesek, mert Erdélyt akkor csatolták el Magyarországtól, hanem azért is, mert az ott lefektetett pontokat azóta sem sikerült betartatni. Poharazgatás helyett a magyaroknak tett ígéretek betartásán kellene inkább a fejüket törni. Eljött az ideje, hogy ne csak a forrófejű és lánglelkű ifjak menjenek az utcára, hanem a megfontoltan cselekvők is - mondta Patrubány, utalva a jelenlévők sokszínűségére.
Figyelmeztetett: mindannak, ami ma Magyarországon történik, egyre több áldozata lesz. Az első Esterházy Alíz, aki a december elseji mulatozás után végképp kiábrándult az anyaországból, és bejelentette, hogy nem kíván többé semmilyen tisztséget vállalni.

Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke beszédében elmondta: nekünk, nemzetben gondolkodó magyaroknak emlékeznünk kell a marhavagonokban hurcolt, kitelepített magyarokra, a romániai falurombolásra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársainkra, Sütő Andrásra, a marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is; ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült – mondta a mozgalom elnöke.

Fotó: gondola



Kovács Dávid szerint Az MSZP-s politikusok néhány ezüstért megtagadták a magyar nép szenvedéseit, elárulták az erdélyi és az egyetemes magyarságot, túl ezeken szembefordultak az örök magyar céllal és hagyománnyal, mely évszázadokon át arra irányult, hogy megőrízzék a Szentkorona államának területi és szellemi integritását.

Kovács Dávid elmondta: ma a diktatúra előszobájában vagyunk. Választás elé állít bennünket ez a helyzet. Van, amikor szükség van Széchenyi szellemére, de van, amikor szükség van arra, hogy vállaljuk a konfrontációt, hogy bátrak legyünk, hogy tettrekészséget mutassunk - van amikor, Kossuth szellemére van szükség. Ma kétségkívül ilyen helyzet van. Mert ne felejtsük el: a szabadság nem egy állapot, amit ingyen adnak, hanem olyan helyzet, állapot, amiért nap mint nap meg kell küzdeni - mondta beszédében a mozgalom elnöke.

A Magyar Szellemi Honvédelem Polgári Kör nevében Tóth Gy. László levelét olvasták fel, aki szerint 2002. december 1-jén bebizonyosodott, hogy a posztkommunista szocialisták és "csatlósaik", a szabad demokraták alkalmatlanok az ország vezetésére. Ezek után minden magyarnak tudnia kell, hogy a Medgyessy-kormány nem képes a nemzeti érdekek felismerésére és megvédésére.

A tiltakozó gyűlésen felszólalt még többek között Eva Maria Barki bécsi jogász, az emberi és kisebbségi jogok védelmezője, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom nevében Balogh Norbert, valamint felolvasták számos határon túli magyar szervezet levelét is.

(gondola, Mayer Mária)


* * *
Kiáltvány a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar résztvevőihez

Két héttel ezelőtt, néhány méterre e tüntetés helyszínétől Önök a legfőbb román hivatalosságok körében ünnepelték Erdély Magyarországtól való elszakításának évfordulóját, amely a mai Románia nemzeti ünnepe.
Ez a politikai megnyilatkozás kísértetiesen hasonlít az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik előbb halotti tort ültek az ezeréves Magyarország romjain, majd külpolitikájuk vezérelvévé tették a győztes antant előtti hízelgést és tolakodást. Amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a „végre elért nemzeti szabadságról" és a „függetlenségről" kurjongatott.

Hivatalos nyilatkozataikból meglehetős zavar és komoly ismerethiány cseng ki, az 1918. decemberében történtekkel kapcsolatban. Ezért hívjuk segítségül máig kedvelt lapjuk, az elfogult magyar nacionalizmussal már akkor sem vádolható Népszava 1918. december 24-i számát. Az újság tudósít a gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésről. Idézzük:
„A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki – a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata, a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki …,hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni.”

A lap a továbbiakban felszólalásokból is idéz:
„A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs … kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni.

A román szociáldemokraták küldöttje Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben – mondotta – összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. … Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból… A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára."

Mint a fentiekből is látható, a december elsejei nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kedélyes pezsgőzés alatt erről aligha esett szó. Nyilván arra sem jutott idő, hogy román partnereiket emlékeztessék a gyulafehérvári nyilatkozat máig be nem tartott, a kisebbségek egyenjogúságára vonatkozó alapelveire. De nem vették figyelembe másfél évtizede még szeretve tisztelt példaképük, Lenin elvtárs véleményét sem, aki az Erdély elszakítását szentesítő békeszerződést röviden és velősen „imperialista rabló békének” nevezte.

Mindezen mulasztások azonban eltörpülnek legsúlyosabb vétkük mellett: Önök, akik a más népek és államok érzékenységére mindig tekintettel vannak, előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel gázoltak bele a magyar nemzet önbecsülésébe. E gyalázatot – melyből a román állam júdás-kitüntetéseivel ékesített RMDSZ-es politikusok is kivették részüket – nehéz lesz lemosniuk.

Mi, a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóratott magyarok, egységesen követeljük, hogy Önök:

1. Kövessék meg a sokadszor elárult és cserbenhagyott erdélyi magyarságot!
2. Kövessék meg a méltóságában vérig sértett magyar nemzetet!
3. Szolgáltassanak elégtételt azoknak a nemzettársainknak, akiknek a magyarságba vetett hitét önfeladó politikájukkal megingatták!
4. Határolódjanak el nyíltan és visszavonhatatlanul Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától!
5. Tegyenek eleget alkotmányos kötelezettségüknek, és a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el!
6. A szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé!
7. Végezetül: Önök legyenek bátran kicsik, de a magyarságot hagyják gyarapodni nemzeti önérzetben, büszkeségben és összetartozás-tudatban!

Budapest, 2002. december 15-én

Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés résztvevői
A fáklyás tüntetés szervezői és támogatói
Magyarok Világszövetsége
Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Erdélyi Körök Országos Szövetsége
Honfoglalás 2000 Egyesület
Magyar Földvédő Mozgalom
Százak Tanácsa
Bocskai Szövetség
Lelkiismeret 88 Csoport
Széchenyi Casino

Konkoly
2002. december 15. 01:17 | Sorszám: 133
Csütörtökön délelőtt egy Tétényi úti, mobiltelefonokat is forgalmazó üzletben R. Gy. Medgyessy Péter miniszterelnök december 1-i, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen tiltakozó demonstráció szórólapjait akarta sokszorosítani. Az alkalmazott azt mondta neki, hogy jöjjön vissza később a papírokért. R. Gy. délután vissza is ment az üzletbe, ahol rendőrök vártak rá...

Az ügy sértettje a DunaNovaPressnek elmondta: 100 példányban akarta sokszorosítani a szórólapot, de az üzlet alkalmazottja többször is azzal küldte el, hogy jöjjön vissza később, mert éppen nem ér rá. Amikor sokadik alkalommal újra a papírokért ment, két rendőr várta.

Horváczy Emese a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője az esetről elmondta: a kerületi kapitányság emberei bejelentésre mentek a helyszínre. Valaki telefonált, hogy uszító, gyűlöletkeltő szórólapokat akarnak az üzletben fénymásolni. Hozzátette: a rendőrök a tüntetési felhívást - igazoltatás után - átvételi elismervény ellenében lefoglalták.

A tüntetés szervezői, a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közleményben tiltakozott a történtek ellen: "megdöbbentő, hogy 12 évvel a rendszerváltás után egy piacvezető mobiltelefonokat is értékesítő cég alkalmazottja illetékesnek tartja magát arra, hogy a rendőrségen jelentse, hogy milyen szórólapot akarnak sokszorosítani nála" - áll a közleményben. A szervezők felkérik Lamperth Mónika belügyminisztert, hogy a történteket vizsgáltassa ki, mivel a közlemény szerint a rendőrségi eljárás olyan alkotmányos alapjogokat sért, mint a tulajdonhoz való jog, a véleménynyilvánítás szabadsága és - közvetve - a szabad gyülekezéshez való jog.

Konkoly
2002. december 05. 05:18 | Sorszám: 77
Mercurius !

Nézz be légy szives a, Segítség emberek !!!c. topicba,és segíts ha tudsz.

Konkoly
2002. december 05. 05:14 | Sorszám: 76
Én már régen ezt teszem,sőt volt úgy, hogy kerültem azokat a topikokat,amikben írt !
De az emberfia nem kerülheti el az egész Gondolát !
Ez az alak olyan,mint a konflisos időkben a lócitrom az utcán,bármerre mész,mindenütt ott van !
Konkoly
2002. december 05. 04:56 | Sorszám: 74
Tamáska pénzért ír,ezért Judáska !
Konkoly
2002. december 03. 16:02 | Sorszám: 26
Judáska a FIDESZ szakértő !
Konkoly
2002. december 03. 15:56 | Sorszám: 25
"Szeretnék én olyan okos és tehetséges lenni, mint az általam nagyon becsült Bauer Tamás,"

Na fenét !

Judáska a körömletépő és here szétrugdosó specialista !?

Konkoly
2002. december 03. 15:52 | Sorszám: 23
"nagyobb bajotok nem lesz."

Táltos vagy Judáska !

Remélhetőleg a próféta beszél belőled,vagy fülest kaptál Mónikától,hogy ezúttal nem lesz gumibotozás ?


Téma: Ki jön Medgyessy után a komcsiknál?
Konkoly
2002. október 04. 01:30 | Sorszám: 15
Akkor megfeledkezel a - fél évszáda vagy még több mindig bevált -kihalás elméletről ! Amig a múmmiák és hasonló matuzsálemkorú előharcosok élnek,addig a fiatalságnak kuss !

Téma: MSZP-s Istennő tízparancsolata
Konkoly
2002. november 02. 04:52 | Sorszám: 14
Hinaus mit uns! – Le velünk! Ki velünk!
Konkoly
2002. november 01. 17:45 | Sorszám: 5
Ez a legszebb az összes közzül:

"A magyar közéletben évszázados helye van a konzervativizmusnak, a szabadelvűségnek, a szociáldemokráciának, a jobboldalnak, a baloldalnak."

Csak éppen azt feledte el közölni velünk ez a csodálatos és gyönyörűséges amazonként köztünk szétütő Isten asszonyság, hogy úgy a honfoglalás idejében,a hét törzs közzül melyik is volt a kommunista,a fasiszta és a békejobbos Dávid Ibolyka párti !

Pedig biztosan tudja,hiszen olyan remek tanítója,főnöke volt,testközeli munkatársa volt,mint a kommunista párt egyik főideológusa,egyetemi előadó tanára,a négy osztályt végzett Aczél György.


Téma: Mécs vallomása
Konkoly
2002. november 07. 00:38 | Sorszám: 37
Szabad krapek vagy,s azt hiszel el amit akarsz,rajtad áll,de azt is feltételezem hogy tudod,kit s mennyi embert érdekel ,a te hiszem,nem hiszem-ed !

Akiknek Mécs Imrét sikerült megismerniük,s akik utolsó alávaló kis senkinek tartották eddig - mint jómagam - azok annak fogják tartani ezután is,sőt...

Konkoly
2002. november 06. 23:59 | Sorszám: 35
Úgy van ahogy írod,s bár kilátástalannak tetszik,szerintem mégis meg kell mondani az ilyen Ősspanyol és PVC féléknek,hogy bizony szégyenletes és utolsó dolog a volt gyilkosok,emberek tízezreinek életét tönkretevők,az országot eladósítók,kiárulók szellemi és anyagi örököseivel szimpatizálni,azt a tolvaj,gyilkos bandát védeni !
Konkoly
2002. november 06. 23:46 | Sorszám: 34
Kár itt ugrándozni Amice !

Hiába a nagy mellbedobós szöveg,a minden párt szineiben létező kommunistákról,még az idióták is tudják, hogy Kádár bandája, vezérkara,lakájai és talpnyalói,Központi Bizottságának és a párt megyei vezetőségének tagjai az MSZP-ben az ÁVÓ-sok utóhada az SZDSZ-ben lapít.

A többi mezei párttaggal,meg az egész sóhivatallal,akik a KISZ-ben ténykedtek,kábé annyit érdemes foglakozni,mint azzal hogy a bal golyóm nagyobb e vagy a jobb.Annyi volt rájuk bizva,mint nagyanyámra,pedig szerencséjére Ő már nem élte meg a kommunizmust !

Konkoly
2002. november 06. 23:35 | Sorszám: 32
Na azért álljon meg a menet,nemcsak a jegyzőkönyv létezik,ott vannak az ítéletek is,s az semmit sem jelent,hogyha a hozzátartozók és börtönből szabadúltak nem ordítottak az besugó arcába.

Annyi év után az emberekben alább hagy a harag,a szabadúltak meg félnek is,nehogy ismét egy fölös vita után visszakerüljenek Mécs jóvoltából oda,ahonnan nem rég szabadúltak.

Én elküldtem annak idején E mailen Mécs-nek a Demokrata cikkét,és megfenyegetett,kitudja hogy volt a többiekkel.
Mint ahogy azt sem lehet tudni,hogy a hernyó Mécs által csőcseléknek nevezett füttyösök között,hányan voltak az áldozatok családjából.Lehet egy sem,lehet többen is !

Konkoly
2002. november 06. 23:01 | Sorszám: 26
Mondtam neked már nem a szennyirodalmat,a négy osztályos Aczél György egyetemi tanár és seggnyaló tanítványainak könyvét kell olvasni,a Magyar Tudományos Akadémia, sem nem magyar érzelmű,sem nem tudományos,sem nem akadémikusi tákolmányait,hanem olyan könyveket ahol le merik írni az igazat,hogy sajnos az 56-os forradalmat mindvégig azok vezették akik ellen kitört,egy előre megtervezett ocsmány aljasság,amit azért találtak ki,hogy hitelesíthessék a szovjet csapatok Magyarországon maradását,ezért ment az uszítás a háttérben,a Petőfi körben,hogy lázzadjon fel a nép,s ők miután legyilkolták őket,monddhassák,szükség van ránk itt,mert a magyarok nem bírnak magukkal.

Ezert kellett meghaljon az a sok fiatal,akik azt hitték végre eljött az igazság órája,végre megszabadúlhatnak a kommunista elnyomástól,az országot megszáló,kirabló,magyar nőket,asszonyokat megerőszakoló vörös csillagos barbár ázsiai hordától,s nem tudták hogy Kopácsy és bandája a kék ruhás rendőrök azért osztogatják a fegyvert,mert tudják itt vannak már a kertek alatt,az orosz tankok,itt van ha kell száz hadosztály is,akik ha az alkalom úgy kívánja,megölik még azt utolsó magyart is.

Láttuk mi lett hősi harcukból,s azt is hogyan bosszúlt meg mindent Kádár söpredék népe,lakáj hada utánna évtizedekig,s azt is volt alkalmunk látni hogyan lett ezekből az alávaló emberekből,ebből a kommunista bandából egyik éjszakáról a másikra szocialista világpolgár.

Ennyit most s tanúld már meg végre,hogy az emberek kinőtték az idióta hazugságokat,hiába mondogatod őket,annyit érsz el vele,hogy kiröhögnek, a hülye tapló szövegeddel eggyütt !

Konkoly
2002. november 06. 03:39 | Sorszám: 16
Nem,mert nem igaz ugyan hogy a fenét sem érdelt például az,hogy mi volt az egészet bevezető cikkben,amikor saját szememmel olvastam,hogy mi mindent(talán még azt is ami igaz sem volt !)ismert be,s mennyi embert áztatott el,ez az írháját menteni akaró (nem írok jelzőket hogy milyen!) alak.

Ha azt mondta volna ki a bíróság,hogy a csatolt kihallgatási jegyzőkönyvek hamisítványok,akkor még hittem volna nekik,de azért büntetni,bírságot kiróni,mert egy létező vallomás kapcsán elmondom a véleményémet,az már csak fülemüle per,amit elég jól kifigurázott Arany János is ,nem szükséges kommentálni nekem is!

Persze nagyon is sajnos,hogy ismét itt tartunk !

Konkoly
2002. november 06. 03:08 | Sorszám: 14
Ez az ítélet aztán a magyar igazságszolgáltatás szégyne marad,a többi százezerrel együtt,amelyekről majd kiderül egykor,hogy felsőbb utasításokra,barátok,haverek,retye-rutyák közbenjárására fel hoztak !
Konkoly
2002. november 06. 01:40 | Sorszám: 12
Pedig a hernyó,az csak hernyó marad !Persze aki látta annakidején a Mondo Cane c. filmet,az láthatta,hogy vannak népek akik eszik !

Biztosan e tudásra alapozzák hitüket,a hernyó Mécs Imre szeretők !


Téma: Fogadd el Brüsszel uralmát és tiéd az ország!
Konkoly
2002. augusztus 25. 21:46 | Sorszám: 43
Nem magyarázzátok ti ezt túl egy kicsit ?
Konkoly
2002. augusztus 21. 00:35 | Sorszám: 2
"- Ez a magyar jövő. És ez az európai jövő is - jelentette ki. "


Ő már csak tudja,a hozzá hasonló nagy tálentumú miniszterügynökök a jövőbe látnak !


Téma: 2003.február 23. Orbán Viktor beszéde a Terror Házánál
Konkoly
2003. február 27. 01:48 | Sorszám: 263
Ne haragudj Don,de nem biztos,hogy minden acsarkodó SZDSZ-el ki kell állni !
Konkoly
2003. február 26. 18:22 | Sorszám: 249
Határozat ide vagy oda,Demszkyéket meglehet állítani, s az hogy letudják e bontani a pengefalat,s utánna bezárni majd a muzeúmot is, csak az ellenzéken(az az Polgári Körökön) múllik majd,hiszen egy éjjel-nappali élőfallal meglehet akadályozni ezt.

Ha annakidején a félszázezres lélekszámú Nagyváradon sikerült megakadályozni egy ilyen akcióval a Szent László templom lebontását,a Securitate-val, s az elnyomó román hatalommal szemben,akkor a több milliós Budapesten is akad annyi ember, akikkel meglehet védeni ezt.Feltéve ha fontos ez az ellenzéki politukusoknak !

Konkoly
2003. február 26. 18:08 | Sorszám: 244
Ez a hír az MNO-n jelent meg,egy kicsivel többet is mond úgyhogy idézem:

A főváros döntött: lebontják a pengefalat
2003. február 26. 17:45


MNO
El kell bontani a Terror Háza Múzeum homlokzatához illeszkedő pengefalat - erről döntött rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága. A testület azután döntött így, hogy ellenzéki tagjai kivonultak az ülésről.

A testület egy héttel korábban, úgy döntött, hogy három évre fennmaradási engedélyt kap a pengefal, de a határozatot a főpolgármester nem fogadta el. Demszky Gábor az ügy újratárgyalását kérte a bizottságtól. A testület fideszes elnöke összehívta az ülést ahol a főpolgármesteri javaslat napirendrevételét 7:5 arányban szavazták meg a képviselők.

A bizottság elenzéki tagjai ezután elhagyták az üléstermet. Sasvári szilárd bizottsági elnök elmondta: a döntéssel egy folyamat indult el, amelynek csak az első állomása a pengefal lebontása. A fideszes politzikus szerint ezt a Terror Háza Múzeum megszűnhetése követheti.

Konkoly
2003. február 23. 19:49 | Sorszám: 106
Megemlékezés a Terror Háza előtt


Budapest, 2003. február 23. (MTI) - A szabad Magyarország új Déva várának nevezte a Terror Házát Orbán Viktor a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából vasárnap tartott nagygyűlésen, az Andrássy úti épület előtt tartott megemlékezésen.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Fidelitas rendezvényén a volt kormányfő a ház megvédésére szólította fel híveit.

Úgy fogalmazott: mától mindenki tudhatja, hogy a Terror Háza bezárása, átkeresztelése vagy akár átszervezése elementáris ellenállásba ütközne.

Szavai szerint a Terror Házát támadók az épületben egykor megkínzott és elpusztult emberek üdvözülésébe gázolnak bele, a nemzet lelkiismeretét támadják.

- Kérjük hát a ház ostromlóit, értsék meg, igyekezetük hiábavaló, engedjék le támadásra lendült karjaikat, hajtsanak fejet az áldozatok előtt és menjenek békével - mondta Orbán Viktor.

Az Andrássy utat az Oktogontól egészen a Kodály köröndig lezárták, a Terror Háza elé vonulók közül sokan magyar zászlót hoztak magukkal. A tömeg mintegy fél órával a kezdés után nagyjából az Oktogontól az Izabella utcáig ért.

A felszólalók beszédét az Andrássy út több pontján kivetítőn kísérhetik figyelemmel a jelenlévők.

Konkoly
2003. február 23. 19:39 | Sorszám: 101
Elsőként Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapítója mondott beszédet, melyben szót emelt a Terror Házáért. Felszólalt Olofsson Károly Placid nyolcvanhét éves bencés szerzetes is, akit egykor megkínoztak az Andrássy út 60. alatt. A szerzetes tíz évet töltött a Gulágon. Vlagyimir Bukovszkij orosz történész beszédében elmondta:az épület tízmillió ember szenvedését jelképezi. A Terror Háza jelentősége túlnő az ország határain – hangsúlyozta.

A felszólalók beszédeit a nézőközönség kivetítőkön is nyomon követhette. Orbán Viktor volt miniszterelnök beszéde fél hétkor kezdődött.

Konkoly
2003. február 23. 19:26 | Sorszám: 96
Hogy hogy "miért terheltétek a vasárnap délutánt ennek megtekintésével?"

Hát nem tudod kérlek, a szocializmus igaz ügyének képviselete vitte oda őket.

Azt, hogy ki küldte már eleve tudtuk !Meg kell dolgozni az alamizsnáért is. De aki ma alamizsnát kap,azt számon tartják,mondhatni az övé a jövő !

Konkoly
2003. február 23. 19:05 | Sorszám: 93
S közben fogadkozott,hogy ezt majd olvasói levélben meg is írja a Magyar Nemzetnek ! (a la németkatonás csokoládé!)
Konkoly
2003. február 23. 19:03 | Sorszám: 92
Turul !

Ne strapáld magad Tapló meggyőzésével,éppen az előbb olvastam a hozzászólását egy másik fórumon,ahol a debreceni Pravda munkatársára hivatkozva,azt állította,hogy csak két-három ezren voltak !

Konkoly
2003. február 23. 18:58 | Sorszám: 91
Na nézzük fakasszunk még ki Taplóból egy két epehólyagot.

Hallottad e már tapló,hogy a Munkás Párt részéről azt kérték cseréljék ki a penge falat verescsillag falra,végül szinte egy fél évszázadon át a veres csillag képviselte eszme nevében,ölték, kínozták,nyomorították ott az ártatlan embereket.

Ennyi dicsőség kijár nekik is ! Miért csak az ÁVH szerepeljen ?

Konkoly
2003. február 19. 01:57 | Sorszám: 46
karmincza !

Ajánld az RTL klubnak,hogy inkább azzal foglakozzanak,hogy apósomnak az egyik golyója szabad szemmel láthatóan nagyobb a másiknál !

Konkoly
2003. február 18. 18:15 | Sorszám: 38
Megnézheted majd azt az esélyt,ha beérik az EU csatlakozás gyümölcse ,illetve átka,amikor ismét nyomor lesz az országban,amikor elúszik még a kevés is(a magyar föld ) ami eddig megmaradt,s erre az újjabb rablásra,átverésre a szerinted "új vezér" is áldását adta !

Téma: Baló lesz a tv elnök.
Konkoly
2002. szeptember 30. 19:59 | Sorszám: 22
Tévedni emberi dolog mondta a sündiszó is !
Konkoly
2002. szeptember 30. 19:45 | Sorszám: 20
Reám mindig megnyugtatóan hat. Önbizalomtól túltengő világunkban,olyan jó érezni,hogy ezt az embert biztosan nem kapja el a nárcizmus betegsége !
Konkoly
2002. szeptember 30. 18:06 | Sorszám: 18
Engem meg attól öntött el a szomorúság,hogy nem adatott meg ennek a beszédhibás emberkének bizonyítani,pedig szerintem egy pösze elnök nem annyira feltűnő,mint egy pösze riporter !

Téma: SUGÁRZÁSVESZÉLY!!!
Konkoly
2005. június 16. 18:46 | Sorszám: 14
A csernyobili baleset után osztogattak egy rövid ideig jód tablettákat Romániába,de ha jól emlékszem ott is csak a keleti részeken,mert sz indoklatlan szedése ártalmas.Állítólag pajzsmirigy nagyobbodást okoz !

Téma: Viszlát-topic
Konkoly
2003. szeptember 15. 02:23 | Sorszám: 127
Mielőtt lelépnék,elnézést kérek minden balos (velük többször,s keményebben vitáztam!) és jobbos vitatársamtól.

Remélem nem csak abból érezékeltétek,- hogy most itt mondom - de személy szerint senkivel sem volt gondom,bajom. Szellemi,értelmi képességeit senkinek sem vitattam,vontam kétségbe,csupán elfogultságával, beképzeltségével,(szerinten helytelen) meggyőződésével vitatkoztam,veszekedtem,szájaltam.

Ha valakit mégis személy szerint is megbántottam ,attól elnézést kérek,nem szándékosan tettem.

Ég áldjon benneteket,ez volt az utolsó hozzászólásom itt!


Téma: Béketüntetés. Nem komcsi. Febr. 15.
Konkoly
2003. február 05. 00:47 | Sorszám: 4
Derülsz,derülsz,pedig szerintem tiltakozni kellene a kirekesztés ellen !
Konkoly
2003. február 05. 00:12 | Sorszám: 2
Ott kell lenni !

Téma: A kommunisták hatalmas korrupciós öngólja: Defend
Konkoly
2002. december 15. 19:41 | Sorszám: 47
Befejeztem veled !...-kel nincs értelme !
Konkoly
2002. december 15. 00:45 | Sorszám: 39
"Egyszerűen az írásból nem az derül ki, hogy állami tulajdon, "

Egyszerűen,nem érdemes szóba állni veled,annyira hülyének nézed az embereket. Hát akkor ebből mi derül ki ???

"A cég több mint 80 százalékban állami tulajdonban van, míg körülbelül 20 százalékot Földi László tulajdonol. "

Be kellene már fejezni a hülyét játszani ! Számoljam meg hogy hányadik sorban van ???

Konkoly
2002. december 14. 22:22 | Sorszám: 37
1.Valami új "bussiness" elméletet állítottál fel ?
Ha valami 80%-ban az államé,akkor azon mit kell mérlegel-
ni,a tulajdonjogon ?

2.S amikor először a Defendet bízták meg ugyanezek a vállalatok ,személyek, akkor nem tudták hogy szabálytalanságot követnek el ?
Vagy esetleg utánna fel jelentették saját magukat is ?
Egyedűl ugyanis nem lehet csalni,a megvesztegetéshez két fél kell,a vesztegető és a vesztegetett !

Hol vannak hát akkor sorozatban a perek ?

Konkoly
2002. december 14. 21:37 | Sorszám: 34
Toloba !

Ha még igényt tartsz arra,hogy normális ítélőképességünek tartsanak a tövbbiek. Ezekkel foglalkozzál,ezeket próbáld megmagyarázni:

" Állami cégek mondják fel saját megbízásukat a saját tulajdonukban lévő biztonsági szolgáltatónál. Az egyik tulajdonos például felmondja a saját érdekeltségébe tartozó leányvállalatának szerződését a Defenddel, s a munkával megbízza az In-Kal Securityt. Így talán már mindenki számára érthető, miről is szól valójában ez a végtelenül szomorú és végtelenül pitiáner történet…"

"A tulajdonosok tehát saját érdekeiket semmibe véve, ellehetetlenítik a Defendet, és munkáit átadják a konkurenciának; ugyanezek a tulajdonosok utasítják Bárándy ügyvéd urat, a Defend jogi képviselőjét (a cenzúramániás igazságügy-miniszter apját), hogy vonja vissza keresetét Eörsi Mátyás ellen. Ez egy tökéletesen érthető lépés lenne, ha első fokon a Defend pert vesztett volna Eörsivel szemben. Ám a Defend első fokon pert nyert Eörsivel szemben, mert Eörsi – nem először és nem is utoljára – össze-vissza hazudozott. Ám a jogerős ítélet előtti utolsó pillanatban mégis visszavonta a tulajdonos (az állam, vagyis az MSZP–SZDSZ kormánya) a keresetet,..."

Konkoly
2002. december 14. 16:11 | Sorszám: 31
Párhuzamos életrajzok
A Defend Őrző-Védő Kft. esete a tolvajbandával
2002. december 7. (7. oldal)

Bayer Zsolt
Volt egyszer egy Postabank. Kismackó, kis Geszti, kicsi Princz. Roppant pénzek, VIP-hitelek, csúcsforgalom az uborkafán. A Defend Kft. ennek a Postabanknak volt a biztonsági cége.
Volt egyszer egy Nyírfa-ügy.
A Horn-kormányra vetett árnyékot. Zsurk, vodka, Baja Ferenc és a többiek. Fogalmak a Nyírfa-ügy körül, a Nyírfa-ügy környékén. A Nyírfa-ügy főszereplője – a nem árnyékos oldalon – Földi László. Ezredes, az információs hivatal műveleti igazgatója. Rajta kívül máig nem tudja senki sem, mi lapult igazából a Nyírfa-dosszié mélyén. Talán jobb is így. Mert a harag, a bosszúvágy így kizárólag Földi ellen irányult. A Postabank és Földi László a Defend kapcsán találkoztak. A Defend előszobájában metszették egymást, mint a párhuzamosok a végtelenben.
És Földi László kivásárolta a biztonsági céget a Postabankból.

Elindul a „Defend-ügy”

Földi energikusan látott munkához. Miután titkosszolgálati karrierje ráment az igazmondásra, és arra, hogy túl forró ügybe nyúlt (ki gondolná, hogy ennyire forró a kicsi Baja!), úgy döntött, felvirágoztatja és piacvezetővé teszi a Defend nevű biztonsági céget.
A Defend csendben nekilátott gyűjteni a megbízásokat, a feladatokat, a nehéz, felelősségteljes, ám jól fizető munkákat. Közben folyamatosan beruháztak, fejlesztettek, s ahogy ez lenni szokott, a cég elérte növekedésének határait.
Amikor egy cég eléri növekedési határait, akkor a főnök nyugdíjba vonul, és békésen elhülyül Miamiban vagy Akán. A másik lehetőség, hogy sürgősen megpróbál tőkét bevonni a vállalkozásba a további növekedés érdekében. Földi ezt a lehetőséget választotta. A Defend Kft.-be állami cégek szálltak be tulajdonosként. Így a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A Defend a mai Magyarországon fellelhető legmodernebb eszközökkel végzi a Posta teljes pénzfeldolgozását, és természetesen szolgáltatásokat végzett az MFB-nek és leányvállalatainak is. A cég több mint 80 százalékban állami tulajdonban van, míg körülbelül 20 százalékot Földi László tulajdonol.

A piacvezető

A Defend Kft. piacvezető lett a biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cégek között. Földi László, aki már a Nyírfa-ügy kirobbanásakor sem kalkulált elég óvatosan, most sem számolt azzal, hogy piacvezetőnek csak úgy érdemes lenni, ha az ember elkötelezett szocialista vagy szabad demokrata. Minden más esetben kész életveszély.
A Defend agresszív növekedése és elsővé válása nagyon nem tetszett a konkurenciának, elsősorban a Grouppe4-nek és az In-Kal Securitynek. Így már az Orbán-kormány alatt megindulnak a politikai támadások a Defend ellen. A politikai támadások legfőbb érve, hogy a nagy állami cégek a Defenddel dolgoztatnak. Ha meggondoljuk, hogy – mint az imént rámutattunk – a Defend 80 százalékban állami tulajdon, mindjárt láthatjuk, hogy a politikai támadások legfőbb érve körülbelül annyira állja meg a helyét, mint bármi, amit az MSZP–SZDSZ komoly arccal és tragikus zöngékkel belebeszél a nyilvánosságba.
A lényeg: a Defend Kft. politizálása és démonizálása mögött a konkurencia áll, amely az MSZP és az SZDSZ képviselőiben alkalmas eszközre lelt gazdasági céljai eléréséhez.

A kormányváltás után elindul a hadjárat

Miután tavasszal visszajöttek, akiknek sem praktikus, sem nemzetbiztonsági, sem pedig mentálhigiénés okokból nem lett volna szabad visszajönniük, azonnal elindul a Defend tönkretétele.
Az Orbán-kormány hagyatéka: egy jól működő, piacvezető, állami tulajdonú biztonsági szolgáltató cég. Ügyfélkörének zöme szintén állami cég.
Földi László még gyorsan eladja 20 százalék körüli tulajdonát Csintalan Sándornak, az MSZP volt alelnökének – de már hiába. A Defendnek buknia kell. A Defend nem MSZP–SZDSZ-érdekeltség, a Defend nem támogatta sem az MSZP, sem az SZDSZ kampányát, a Defend csak jól működött. S ez kevés most az üdvösséghez.
Elindul a folyamat, amelynek vége a Defend tönkretétele.
Először az állami cégek sorra mondják fel megbízási szerződéseiket a Defenddel. Állami cégek mondják fel saját megbízásukat a saját tulajdonukban lévő biztonsági szolgáltatónál. Az egyik tulajdonos például felmondja a saját érdekeltségébe tartozó leányvállalatának szerződését a Defenddel, s a munkával megbízza az In-Kal Securityt. Így talán már mindenki számára érthető, miről is szól valójában ez a végtelenül szomorú és végtelenül pitiáner történet…
A tulajdonosok tehát saját érdekeiket semmibe véve, ellehetetlenítik a Defendet, és munkáit átadják a konkurenciának; ugyanezek a tulajdonosok utasítják Bárándy ügyvéd urat, a Defend jogi képviselőjét (a cenzúramániás igazságügy-miniszter apját), hogy vonja vissza keresetét Eörsi Mátyás ellen. Ez egy tökéletesen érthető lépés lenne, ha első fokon a Defend pert vesztett volna Eörsivel szemben. Ám a Defend első fokon pert nyert Eörsivel szemben, mert Eörsi – nem először és nem is utoljára – össze-vissza hazudozott. Ám a jogerős ítélet előtti utolsó pillanatban mégis visszavonta a tulajdonos (az állam, vagyis az MSZP–SZDSZ kormánya) a keresetet, hiszen Eörsi Mátyást, minden öltönyvásárlások nagy tudóját, a rendkívül kellemes arcú SZDSZ-es igazságosztót és pévécéterminátort meg kellett menteni a blamázstól. És a tulajdonos államnak többet ér a pévécéterminátor, mint a saját tulajdonában lévő piacvezető cége…

Mint a régi szép időkben…

Utolsó felvonásként még menesztették Csintalan Sándort az ügyvezető elnöki székből (hogy törvényesen-e, az majd kiderül), majd a fő tulajdonos, a Magyar Fejlesztési Bank a minap bejelentette, hogy végelszámolást indít a Defend ellen.
A Defend bukása a régi szép időkre emlékezteti a figyelmes szemlélődőt. A spontán privatizáció időszakára. A spontán privatizáció lényege az volt, hogy a volt MSZMP KB, a megyei pártführerek meg a téeszvezetők mindent el tudjanak lopni, ami az országban még működőképes. A spontán privatizáció a gyakorlatban pedig úgy zajlott, hogy tönkretették a privatizációra kiszemelt, amúgy működő céget, hogy tönkretétele után annak eszközeit eladhassák.
A Defend története jellemző a múltunkra, a jelenünkre – és sajnos leginkább a jövőnkre. Arra a jövőre, amelyben ismét tudatosan rombolják le az értékeket.
A Defend állami vagyont épített – sikeresen. A tolvajbanda pedig lerombolja, tönkreteszi az állami vagyont, hogy a konkurencia és a kliensek jól érezzék magukat. Erről szól a Defend története – és erről szól a jövő évi privatizációs terv is. A Magyar Posta, az állami bankok, a Mol, a Szerencsejáték Rt. (na, ezt lesz a legnehezebb megmagyarázni, tolvajbanda!) és mondjuk a herendi porcelánmanufaktúra privatizálása (elherdálása) mind-mind az ostoba rombolásnak, a visszataszító kalmártempónak megannyi példája. Senki ne lepődjék majd meg, ha a világhírű és jól prosperáló herendi manufaktúrát a meisseni porcelángyár fogja megvásárolni, s az adásvétel után két héttel már nem is lesz herendi porcelán. És akkor a tolvajbanda majd azt fogja mondani, hogy „ja kérem, a piac!… (Lásd még Torkos Matild korszakos írását múlt szombati számunkban.)
De a rablott vagyonnal és az elherdált vagyonnal is el kell majd számolni egyszer. Politikusnak és piaci szereplőnek egyaránt. Nem fogtok mindent megúszni, tolvajbanda…


Téma: Tiltakozz! Le 1918-cal! Szemétdombra a Károlyi szoborral!
Konkoly
2002. november 19. 00:13 | Sorszám: 110
Azért a Tamáska által leírt 1. pontbeli állításnak,lehet van valami háttere. Elég gyagyás és beszédhibás volt a lelkem,akárcsak a jelenlegi miniszterügynök !
Konkoly
2002. november 19. 00:09 | Sorszám: 109
Tamáska !

Azért néha-néha olvasni is kellene,nem csak válaszolni,ugyanis a Turul-nak írt válaszomnak volt egy előzménye,amiből megtudhatod,hogy kik akarnak ünnepelni és kiket !

Konkoly
2002. november 18. 19:10 | Sorszám: 106
Hát igen meg kell ünnepelni,minden idiótát,minden gyilkost,minden szadistát aki csak ártott az országnak,a nemzetnek !

Ezt nevezik átvedlett MSZP-s komcsikáimnál az ősök tiszteletének !

Konkoly
2002. november 17. 18:14 | Sorszám: 103
"Légy résen!
Köztársaság szocialista és liberális módra

Újabb ünnepet talált magának az MSZP–SZDSZ-koalíció, mégpedig október 31-ét. Mielőtt még bárki is úgy gondolná, hogy a reformációt vagy netalán a gondolkodásukhoz közelebb álló Halloweent ünnepelnék, gyorsan le kell szögezni, hogy ilyesmiről természetesen szó sincs. Az előbb felsoroltakon kívül október 31-e ugyanis az első magyar köztársaság kikiáltásának napja. Az ünnepség rendezőjeként feltüntetett civil szervezetek gyászkeretes szórólapjaikon invitáltak mindenkit a Parlament melletti Károlyi-szoborhoz, hogy választott szónokaik – többek között Kovács László és Fodor Gábor – elmondhassák: igazi köztársaság ott van, ahol a hatalom nem él vissza a joggal; ahol nem tekintik ellenségnek azt, aki mást gondol; ahol a közügyekről, közpénzekről nyilvánosan döntenek, és ahol együttműködésre törekszenek, nem kirekesztésre.
A délután ötre meghirdetett megemlékezésre lassan szállingóztak csak az emberek, ám végül – némi jóindulattal – a „tömeg” létszáma csaknem elérte az ezret. Hozzá kell tenni, hogy az átlagéletkor hatvan év felett volt, fiatalok – néhány kivételtől eltekintve – csupán a rendezők között voltak, akik ládaszám hozták a virágot (bár mindenkit kértek, hogy hozzon magával, de biztos, ami biztos), a gyertyát, valamint a magyar zászlót. A biztonság is kulcskérdés volt a szervezőknek, s meggyőződhettünk arról, hogy rendőrökből valóban nincsen hiány, hiszen az Erzsébet hídon híressé vált Budaházy György mellé is jutott néhány, akik pulikutya módjára derekasan kísérték őt, bármerre ment. Az est moderátora, Hanti Vilmos már megadta az alaphangulatot, kertelés nélkül a közepébe vágott, s a már említett szempontok értelmében levonta a következtetést: „Elmondtuk, hogy a korábbi kormánynak, amely a demokrácia és a köztársaság eszméjét nem szolgálta, sőt ezekkel ellentétes folyamatokat gerjesztett, mennie kell. Ugyanakkor azt is hangoztattuk és hangoztatjuk ma is, hogy a puszta kormányváltás szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a köztársaság eszméje széles körben támogatottá váljék, a demokrácia minősége jelentősen javuljon. Elmondhatjuk, hogy a mai kormány eddigi működése során már sokat tett mindezekért a célokért.”
A magasztos bevezetést követően Kovács László szocialista pártelnök, mellékállásban jelenlegi külügyminiszter folytatta tovább az öntömjénezést, Károlyi Mihály életútjára és a francia forradalomra hivatkozva, amelyek segítségével megpróbálta a polgár definícióját felvázolni. Megtudhattuk, hogy polgárnak nem lehet születni, csak akként gondolkodni, cselekedni és élni. A polgár szerinte az, aki hisz a szabadságban, egyenlőségben és a testvériségben, s politikusként is ebben a szellemben cselekszik. Értekezése akkor vett éles fordulatot, amikor elégedetten nyugtázhatta, hogy Magyarországnak jelenleg olyan kormány van, amely elkötelezett híve a köztársaságnak. Azt a pártelnök elfelejtette, hogy pártja tagjai közül jó néhányan elkötelezett hívei voltak már a népköztársaságnak is, és akkor az amerikai, francia példák helyett a baráti Szovjetunió tanácsait követték.
Mára azonban a pártelnök elhatározta, hogy a szocialistából minden átmenet nélkül szociáldemokratát csinál, aki legújabb partnerének liberális nézeteivel is azonosulni képes. S e nagyszerű kettős az elmúlt pár hónap alatt helyreállította a jogállam normális működését, a szociális párbeszédet, újra van érdekegyeztetés. Mindezek alapján leszögezte, hogy a május óta hivatalban lévő kormány fél év alatt többet tett a nehezen élők helyzetének javításáért, mint az előző kormány a rendelkezésére álló négy esztendő során összesen. Mondandóját összegezve mindenki megnyugvására példákkal alátámasztotta, hogy polgár tulajdonképpen nem más, mint az MSZP-szavazó.
„Egy esztendővel ezelőtt itt megfogadtuk – mondta Kovács László –, hogy összefogunk mi, a köztársaság, a demokrácia hívei, hogy 2002 tavaszán véget érjen Magyarországon a narancsköztársaság. Megtettük. Sikerült. A jövőben dolgozzunk együtt azért, hogy Magyarországon soha többé ne lehessen megkérdőjelezni a köztársasági eszmét, az igazi polgári értékeket, s polgár fogalmát soha többé ne lehessen pártpoltikai célokra, mások kirekesztésére felhasználni, hogy Magyarország legyen mindig a köz társasága!”
A civil szervezetek képviselőjének kissé unalmasra sikerült panaszáradatát, Koncz Gábort és Kende Péter (csupán névazonosság!) történészt követően az est igazi csúcspontját Fodor Gábor színpadra lépése jelentette. Nem csalódtunk: „Oda jutottunk – kezdte Fodor Gábor – a rendszerváltás után egy évtizeddel, hogy a mostani magyar jobboldal Tisza Istvánt, Bethlen Istvánt és Gömbös Gyulát tekinti példaképének. Szégyen ez, kedves barátaim!”
De vajon miért is? Hogyan lehetne negatív figurája a magyar történelemnek például az a Bethlen István, aki a trianoni összeomlás után miniszterelnökként romjaiból újjáélesztette és működőképessé tette Magyarországot, ám mindezek mellett külpolitikájának minden lépését a revízióra való törekvés határozta meg. Ellenezte a második világháborúba való belépésünket, a háborúban támogatta a különbéke-kísérleteket, s a német megszállás után illegalitásba vonult. 1944-ben a szovjetek elfogták, és a Szovjetunióba hurcolták. Ám nemcsak ez a szégyen, hanem szégyen szerinte az is, ha Orbán Viktor a Vasárnapi Újságnak interjút ad, s azt tartja kedvenc rádióműsorának. Szárnyaló gondolatainak befejezéseként a köztársaság védelmére szólította fel: „A köztársaságot ma is védeni kell. Mert a köztársaságot az elmúlt négy évben veszély fenyegette. Mindannyiunk kemény munkája, fegyelme és ereje van mögötte, hogy sikerült leváltanunk a jobboldali kormányt. De ne feledjük, a veszély nem múlt el. Legyünk résen, bízzunk a szabadságban és a köztársaságban.”
A védekező állásba helyezkedett emberek ezt követően rendőrök kíséretében gyertyáikkal a Nagy Imre-szoborhoz vonultak.

Barta Boglárka/Magyar Demokrata"

Konkoly
2002. november 02. 22:29 | Sorszám: 56
Micsoda felpofozott ízlésetek van nektek,hogy a kommunistából szocialistává vedlett elvtársakkal szimpatizáltok !

Csupa-csupa nagybetűs ideálok:
1. a vallásalapító LENIN, szifilitikus tömeggyilkos,aki nem faji- - mint Hitler -,hanem osztályi alapon irtotta ki az emberek millióit,s többet mint Adolf.
2. a vörös gróf KÁROLYI MIHÁLY,hazaáruló,gyagyás.
3. a saját katonatársait is meglopó,majd az egész országot tönkretevő és kirabló,a Szent Koronát eladni akaró idióta KUN (KOHN) BÉLA.
4.SZAMUELY ÉS KERETLEGÉNYEI a házról-házra járó és gyilkoló LENIN FIÚK.
5.RÁKOSI (ROSENFELD) MÁTYÁS magyargyűlölő kopasz tömeggyilkos.
6.a zabigyerek tömeggyilkos KÁDÁR.
7.pufajkás HORN GYULA
8.a gyűlölködéstől fröcsögő H. KOVÁCS.
9.makogó maki MEGYESI PÉTERkém, KGB elhárító,saját kollégáit jelentgető főharácsoló.
stb,stb
És ti ezeknek a szobraihoz jártok, vagy szobrot akartok emelni nekik!

Ízlés dolga,hogy valakik kiket és miért szeretnek,de azért
lenne egy kíváncsi kérdésem.Nem ismeritek azt a berendezési tárgyat,amit tükörnek hívnak,amit - gondolom -egyfolytában letakarva tartotok,mint ahogy olyan házaknál szokták,ahonnan valaki végleg eltávozott,ez esetben a józan ész !

Konkoly
2002. november 02. 00:28 | Sorszám: 51
Gondolom mert ilyen jól működött a "hazaáruló vörös gróf " idejében az igazságszolgáltatás,és ezért vitte el aztán Kun Béla - akire Károlyi átruházta a hatalmat - az egész államkasszát,és zsibvásárosoknak árulta Bécsben a magyar Szent Koronát !
Konkoly
2002. november 01. 18:09 | Sorszám: 46
Témánál vagyunk !

Lassan kiderül még az is,hogy a hazáruló "vörös gróf" szinte ártatlan volt,sőt a gyilkos komcsi utódja,a saját katonatársait is meglopó Kun Béla, is csak azért rabolta el az ország vagyonát,kinálta fel eladásra a Szent Koronát,mert nehéz gyermekkora volt,s nem leköpni,akaszani való címeres gazember - a Károlyival eggyütt- ,csak kis pitiáner megélhetési bünöző !

Konkoly
2002. november 01. 14:50 | Sorszám: 36
"Bartha és Vix között lefolyt további beszélgetésben utóbbi azt mondotta: – ,,Gróf Károlyi Franchet d’Esperey tábornoknak egy memorandumot nyújtott át, amely valóságos vádirat Magyarország ellen. Azt mondják abban, hogy Magyarország elnyomta nemzetiségeit, hogy Magyarország igazságtalan, kényúri kormányt tartott fenn. Az emlékirat szerint még a hárorúnak is Magyarország volt az oka. Franchet d’Esperey mindefölött szörnyen elcsodálkozott, az eredmény azonban az volt, hogy a magyar küldötteknek sokkal kedvezôtenebb fegyverszüneti szerzôdést nyújtott át, és az egész eseményrôl sürgönyjelentést küldött Versaillesbe. Az onnan visszaérkezett határozatban az volt, hogy ha a dolgok így állnak, akkor a magyaroknak természetesen sokkal szigorúbb feltételeket kell szabni."
Konkoly
2002. november 01. 02:28 | Sorszám: 32
A hazaáruló ,,Vörös Gróf” - Révffy László

...
Az már történelmi szégyen-ismeret, hogy az akkori Károlyi-kormány forradalmi hadügyminisztere, Linder jelentette ki közismert felkiáltással: ,,Nem akarok katonát látni többé!”, s mely arra késztette a magyar csapatokat, hogy fegyvereiket eldobják, és – egyes alakulatoktól eltekintve, – mint zabolátlan horda özönljenek vissza Ma-gyarországba.
De azt még ma sem ismeri a magyar nép, és egyes történészek sem, hogy a Trianoni-békeszerzôdés soha nem következett volna be olyan formában, ha nem létezik és él akkor egy Károlyi Mihály névre hallgató hazaáruló gróf.
A leleplezéseket még annak idején Bartha Albert, volt hadügyminiszter hozta nyilvánosságra a ,,VIRRADAT” című lapban, és ezek a leleplezések súlyos vádat tartalmaznak a Károlyi kormányt illetôleg.
Bartha Albertet Károlyi Mihály hívta meg az elsô forradalmi kabinetbe Linder helyett. A leleplezések azt a célt szolgálják, hogy bebizonyítsák, miszerint Károlyit és szűkebb politikai környezetét terheli az a borzalmas katasztrófa, amely Magyarországra azáltal következett el, hogy idegen csapatok szállták meg az ország terjedelmes részét.
1918 december 3-án a francia katonai misszió elnöke, Vix alezredes, Barthát látogatóba hívta meg magánlakására. Ez alkalommal Vix azt a kérdést intézte Barthához, hogyan lehetséges az, hogy a magyarok még országuk területi épségérôl is lemondottak. Amikor Bartha efölött csodálkozni látszott, megkérdezte Vix: ,,Hát nem tudja, hogy a Diaz-zal megkötött fegyverszüneti szerzôdés a magyar területek teljes épségét biztosította? Bartha biztosította ôt arról, hogy errôl mit nem tud, mire Vix a magyar hadügyminiszter egy hivatalos iratát mutatta fel elôtte. Ebben a magyar hadügyminiszter azt a meghagyást közli Kövess tábornaggyal, hogy csapatait vonja a magyar határ mögé, mivel a Diaz-féle fegyverszünetben a demarkációs vonalul a magyar határok vannak megjelölve. Az aktadarabon Linder hadügyminiszter aláírása volt. A darab másik helyén azonban Károlyi aláírásával az az intézkedés volt feljegyezve, hogy a parancsot nem kell elküldeni, mivel Berinkey miniszter Belgrádba utazik. Egy késôbbi megjegyzésben hozzá van fűzve, hogy Berinkey helyett Károlyi és Jászi Oszkár fog Belgrádba utazni. Bartha ezen közléseit kiegészíti még egy információval, melyet Nyékhegyi ezredestôl kapott. Nyékhegyi, mint magyar képviselô volt jelen a Diaz-zal történt fegyerszüneti megállapodásnál. Miután az osztrák-magyar csapatoknak azon területrôl való visszavonulására vonatkozó megegyezés megtörtént, melyre az olaszok igényt tartottak, Nyékhegyi azt a kérdést vetette fel, mi fog Magyarországgal történni? Az olasz tábornok erre azt felelte, hogy Magyarország részére a demarkácionális vonal egybeesik az országhatárokkal. Nyékhegyi kívánsságára ez a tény is felvétetett a szerzôdésbe.
...


http://web.cetlink.net/~szittya/marcius3.htm#A%20hazaáruló%20,,Vörös%20Gróf”%20-%20Révffy%20László

Konkoly
2002. november 01. 02:04 | Sorszám: 31
"A háború vége a magyar csapatokat mindenütt idegen területeken érte, ekkor történt a magyar történelem legtragikusabb következményű eseménysorozata, amely kimeríti az őrültséggel vegyített hazaárulás fogalmát. Egy kisebbrendűségi komplexusban szenvedő, tehetségtelen, demagóg politikus, Károlyi Mihály – önző vágyaktól fűtött, hatalomra éhező társai segítségével – elindította az „őszirózsás polgári forradalmat”, kikiáltotta a köztársaságot, és lefegyverezte a magyar katonaságot, védtelenül hagyva az országot.

Károlyi a lehető legrosszabb üzenetet küldte az ország lakosságának: elbizonytalanította és megosztotta az embereket (a döntő többség királypárti volt, szerették és tisztelték a fiatal királyt, IV. Károlyt), a forradalmi zűrzavar felborította a törvényes rendet, és anarchikus állapotokat teremtett. A belső anarchiával és a katonaság lefegyverzésével viszont világos üzenetet küldött ellenséges szomszédainak: „Nyugodtan jöhettek, nem fogunk rátok lőni!” A szomszédok megértették Károlyi Mihály és kormánya meghívó üzenetét, örömmel jöttek, és elfoglalták az ország területének nagy részét – gyakorlatilag puskalövés nélkül. A valódi trianoni vereség ekkor történt, amelyet később Trianonban csak szentesítettek a nagyhatalmak."

Konkoly
2002. november 01. 01:51 | Sorszám: 30
Nomen est omen !
Konkoly
2002. október 31. 23:53 | Sorszám: 21
"Károlyi Mihály szörnyű tettét tovább súlyosbította, hogy amikor mindent tönkretett, átadta a kormányt a szélsőséges szocialista és kommunista vezetőknek, akiknek ténykedése még tragikusabbá tette a magyarság helyzetét, és kiváló kommunikációs lehetőséget (ütőkártyát) adott szomszédaink kezébe. A trianoni diktátum szigorában aztán szerepet játszott a kommunista veszély visszaszorításának az érve is, amelyet szomszédaink nagyon ügyesen kihasználtak.

Nyolcvanegy év után mindez már teljesen világos. Éppen ezért érthetetlen, hogy Károlyi Mihály "őszirózsás polgári forradalmát" még ma is megünneplik politikai pártok Magyarországon, amivel valójában a legnagyobb magyar nemzeti tragédiát, Trianont ünneplik meg.
http://www.geocities.com/ihunsor/hunnia/nemaleventek.htm

Konkoly
2002. október 31. 17:02 | Sorszám: 12
"A nemzet esze Jászi Oszkár volt"

Na azért annyira nem hülye ez a nép! Jászi Oszkár egy kommersz szabadkőműves hazaáruló volt."


Sajnos a kettő még nem zárja ki egymást !

Konkoly
2002. október 31. 14:56 | Sorszám: 7
Herczeg Ferenc véleménye:
"Magyarország talán legválságosabb napjait élte és elszorul az ember szíve ha arra gondol, hogy Wilsonnal, Lloyd-Georg-gal és Clemanceauval szemben kik képviselték a nemzetet. A nemzet méltósága egy degenerált hazadőr kezébe volt letéve. A nemzet esze Jászi Oszkár volt, akinek agyába csak egyetlen gondolat, a magyar Svájc gondolata fért bele. A nemzet kardját Lindner Bélára bízták, egy elnyűtt idegzetű, gyönge fejű alkoholistára. Midőn rokonszenvet kellett keresni Svájcban, a Terézváros leglomposabb és legarrogánsabb szüfrazsettjét küldték. És ezt a társaságot, amelynél tehetségtelenebb és selejtesebb soha nem állott semmiféle négerállam élén, megáldotta a nemzeti tanács elnöke Hock János, a katolikus pap, akinek neve hallatára összemosolyognak a szabadkőművesek és elpirulnak a keresztények.

Hogyan oldotta meg Károlyi a legsúlyosabb feladatot, amely valaha magyar államférfi lelkiismeretét terhelte? A kifordított eszű ember csalhatatlanságával pontosan megtette mindannak az ellenkezőjét, amit a helyében épelméjű ember tett volna.

Abban az órában mikor nagyobb szükség volt a magyarság katonai erényeire, mint a honfoglalás óta lefegyverezte Doberdó védőit és az ország védelmét Diner-Dénes, Jászi és Bédy-Schwimmer Róza diplomáciájára bízta. Midőn a legnagyobb szükség volt vonzó összefogó erőre, amely a Szent István koronából kiárad, kitördelte a koronát a nemzeti címerből. Károlyi elrettentő példaképe marad az ész nélküli kiskorú grófnak, midőn a feje már kopaszodott és rég nem a magáét, hanem az ország kincseit prédálta. Midőn magához ragadta a hatalmat vállalta, hogy meg fogja védeni az élet és vagyon biztonságát. Ő azonban csak egy emberi életet és vagyont védett meg a magáét. Mire már tüzelni kezdett talpa alatt a magyar föld és nem bízott már a vörös testőreiben, akiket az udvarias szovjet-kormány bocsátott rendelkezésére, a csehekhez szökött. Elmondhatjuk róla: nagyúrnak született, félbolond módjára élt és úgy tűnt le mint egy kalandor

Konkoly
2002. október 31. 14:55 | Sorszám: 6
"November 18-án kikiáltották az első magyar köztársaságot. Idézet Tormay Cecil írónő naplójából: "... ezután Károlyi Mihály emelkedett szólásra ... beszélni kezdett sajátos, ijesztő hangján. Kihirdette a Habsburg-ház trónvesztését, szavalt a wilsoni elvekről, a népek szövetségéről ... és pátoszos dadogással mondotta: csakis a szenvedéseken át, csakis a háború vértengerén át érthették meg Európa népei ... és így a magyar nép is ..., hogy csak egy program van: és ez a pacifista program ... nem egy szűkebb program ez egy világprogram ... csak az a nemzet fog haladni, amely ... bele tud kapcsolódni abba a világprogramba, amely egy szóval kifejezve: Pacifizmus."
Ennél ostobábbat még nem mondott szánalmas emberi dadogás a földön és gonoszabbat is aligha, mert míg ő pacifizmusról szaval, az állig felfegyverzett militarizmus özönlő áradatban tör be Magyarországba. Ostobaság-e ez a beszéd, vagy egy rettentő árulás utolsó szolgatétele? Lenn a téren Landler Jenő, Weltner Jakab, Bichinger Manó, Böhm Vilmos dicsőítették a Köztársaságot. Csak amikor a Himnusz hangja felzúgott és néhány galileista nem akarta levenni a kalapját, ütötték le a fejükről. Ennyi történt a magyar becsület érdekében. Károlyi Mihályt pedig senki nem kiáltotta ki a köztársaság elnökének. A vidékről odavetődött néhány parasztgazda képviselte a városi néppel szemben a nagy Magyarország népét. Sokáig mentek szótlanul, aztán az egyik öreg meggondoltan, lassan odaszólt a többiekhez: Hát szép ez a köztársaság, de már azt szeretném tudni, hogy ki lesz a király?"

Téma: Elmennék azért a pofonért, Bayer Zsolt!
Konkoly
2003. január 06. 00:17 | Sorszám: 69
Ezt suggallom az "uracsok"-nak már egy órája ! Ezért mondom hogy hallgassák meg a felvételt. Abban mindez benne van !
Konkoly
2003. január 06. 00:08 | Sorszám: 66
Neked is azt tudom mondani hallgasd meg mégegyszer a felvételt !
Konkoly
2003. január 06. 00:01 | Sorszám: 61
Azt mondtad,hogy ahallgattad a felvételt ! Ezek szerint mégsem !
Mert akkor nem írnád hogy valakiket el kellett volna kergetni,hiszen így is ők tettek engedményt !
Konkoly
2003. január 05. 23:55 | Sorszám: 56
Ne haragudj,de te is megnézhetnéd a felvételt mégegyszer !
Konkoly
2003. január 05. 23:54 | Sorszám: 55
Bár én még élek,de sajnálom,nem lehetek a cicusod,úgy hogy hagyjuk a másságot, másra !
Konkoly
2003. január 05. 23:52 | Sorszám: 54
Nézd meg akkor a felvételt még egyszer figyelmesebben,s abból kiderül még egy két apróság,mert pontosan azért készült az egész,hogy a való helyzetet
érzékeltesse.

Esetleg küldjem el neked ?

Konkoly
2003. január 05. 23:39 | Sorszám: 48
Az anyukádnak esteleg lehetsz cicuka !

Te is azzal jösz elő,amivel az összes h... "bussiness"-elő.

Nem én akarom látni a tanút,nem engem kellene meggyőzni,hanem valóban kellene egy bizonyíték,vagy olyan szavahihető tanú aki az ennek megfelelő fórumon,eskü alatt hitelesen vallja,hogy ő látta,azt a bizonyos kamrát. Addig hiába mutogatnak az embereknek egy-egy fa ajtót,mert rögtön ott a kérdés,"Akkor hogyan élték túl a kint lévők ?"

Én eddig eltudom képzelni azt is, hogy valóban létezett,de azt is hogy nem igaz ! És minden hátsó gondolat nélkül ez a nagy alkudozás,és folyamatos csökkentése az áldozatok számának, arról győz meg hogy nem igaz !

Nem mintha egyetlen értelmetlenűl,ártatlanúl elpusztított ember halálát eltudnám fogadni !

Csupán csak a huzugságokat utálom,s azt hogy egyes áldozatokért évtizedekig sírunk,másokért meg nem.Legyen mindenegyes áldozat áldozat,mindenki áldozata,vesztesége s akkor holnap már együtt vagyunk,de addig,csak civakodunk,s ...

Konkoly
2003. január 05. 22:23 | Sorszám: 30
"A kollektív bűnösség elvének még az érzékeltetése is bőven kimeríti a BTK gyűlöletkeltésre vonatkozó passzusait."

Ennyi,ez így igaz,egy törvényt tisztelő demokráciában,de ahhoz Magyarország még fényévekre van !

Konkoly
2003. január 05. 22:20 | Sorszám: 29
Mit mondjak erre,a megtévesztésnek is vannak művészei !

Mindenesetre engem nagyon leköteleznél,ha megtudnád nevezni azt a személyt,aki vállalta s egy az egyben kijelentette,saját szemével(nem csak másoktól hallott) látott üzemelő gázkamrát.

Pedig hidd el,én is nagyon utálom Hitleréket,de azt ha becsapnak,ha hazudnak nekem,még jobban !

A többit aztán majd,ha ezt tisztáztuk !

Konkoly
2003. január 05. 22:13 | Sorszám: 27
Na eljutottunk az ükunokák zsarolásáig !

Hogy mik fognak itt kiderülni 2010-ben,ha 2001-ben ,már ilyen leleplező könyvek kerültek napvilágra !

Ezért virágzó bussiness a holocaust bussiness,van utánpótlás bőven !

Konkoly
2003. január 05. 22:05 | Sorszám: 24
Ha nem vetted volna észre, a zsidózást a "barátaid " művelik ,említsél már egy esetet is amikor valakire (a nem őrjöngően acsarkodók között !) rászóltak,hogy zsidó, vagy meghúzták a pájeszét,eseteleg rossz szemmel néztek rá,s nyilvánosan olyasmit vágtak hozzá, amit az erdélyi magyar, nap mint nap megkap, hogy "oláh" ?
Konkoly
2003. január 05. 21:23 | Sorszám: 20
S ez szerinted a "kontextus" ? Szerintem inkább az értelmetlen és felfújt,alaptalan óbégatás ! Ugyanis a való "lét"-ben történt egy két provokatív dolog,a "minden ároni" bizonygatás jegyében !

Be kellene szüntetni a nap mint nap gerjeszetett magyar ellenes fóbiát,s mindjárt nagyobb lenne a csend ! Nem gondolod ?

Konkoly
2003. január 05. 20:20 | Sorszám: 14
Még az ükunokái nevében is !!!
Konkoly
2003. január 05. 20:17 | Sorszám: 13
Ha nem tudod,hogy igaz -e,elhangzott-e egyáltalán az egész,akkor azt sem tudhatod,hogy milyen kontextusban hangzott el,akkor viszont nem érdemes mocskolódásodat tovább olvasni,mert egyike vagy a száz-kétszáz a "zsidőság" nevében acsarkodóknak,akik minden áron azt bizonygatják,hogy zsidóellenesség van Magyarországon,holott csak az ők felelőtlen pofázása vált ki ellenük hangulatott,amit aztán nagy cselesen úgy állítanak be mintha az, az etnikum ellen irányúlna !

Csakhát szamár óbégatás,nem hallik az égbe !


Téma: A Reform Tömörülés nyílt levele a magyarországi pártelnökökhöz
Konkoly
2002. november 17. 18:45 | Sorszám: 9
Erre gondolsz,amit Beke György így ír le a Magyar Áfium könyvében ?

"...
Magyar miniszterek kézvonását a trianoni szerződésen egyképpen történelmi tragédiának, a maga egyéni drámájának érezte a magyar proletár, a magyar paraszt és a magyar értelmiségi, a magyar polgár egyképpen. A nemzet többsége nem birodalmi álmokat kergetett, hanem az önrendelkezés szent elvében reménykedett. Hiszen még az ijesztő társadalmi ellentéteket is csak a nemzet keretei között lehet életképesen és igazságosan megoldani. Trianon bilincsei a társadalmi reformokat, a szociális átalakulásokat is megbénították. És így az időt állították meg magyar földön.
Ezzel szemben 1945-ben a különböző magyar pártok egymástól eltérő módon vagy egyenesen egymással ellentétesen és ellenségesen élték meg a háborúvesztést. Lényegében Magyarországon a győztes nagyhatalmak eltérő vagy ellentmondó álláspontja érvényesült a békekötést illetően. A háború befejeződése után egy ideig a nyugatiak, amerikaiak, angolok, franciák - láttuk - a trianoni tévedéseket megelőző rendezést szerettek volna, fokozatosan hátráltak meg Moszkva előtt, amelyik már 1945-től a trianoni határok kíméletlen visszaállítását tűzte ki céljául. Ezt minden magyar igazságtalannak, méltatlannak érezte, ellenkezett a nép tévedhetetlen igazságérzetével. Ezt az igazságérzetet pedig, Gyöngyösi János találó jellemzése szerint, vagy ki kell elégíteni, vagy rá kell kényszeríteni a vele ellentétes döntést. Be kell bizonyítani, hogy nem igazságérzet, legfennebb tévedés, ha nem magyar nacionalizmus. Rákosi pártja ez utóbbit választotta. Hosszú időn át úgy tűnt, hogy nem is tehetett volna egyebet, olyan szigorú volt függése Moszkvától. Vagyis: semmilyen vétség nem terheli az 1945-ös Magyar Kommunista Pártot a bilincses magyar béke elfogadásában és „megmagyarázásában", hogy megérdemeltük. Tito látványos és bátor lázadása 1947-ben, majd jónéhány kommunista párt „kiugrása" a későbbi években, egyebek között a román párt roppant leleményes 1964-es „fordulata", meggyőzően bizonyította, hogy a személyes bátorságnak vagy a szolgai alázatnak, a nemzeti érdekek vállalásának vagy elutasításának nagyobb szerepe lehet a kommunista pártok önálló - nemzetérdekű és szociális - irányvonalának kialakításában, mint a rideg „eszmei fegyelemnek". Igaz, hogy csak a megszálló szovjet fegyverek árnyékán - kívül!
Egyébként Rákosi pártjának az álláspontja sem volt mindig változatlan az erdélyi határok kérdésében vagy a felvidéki magyarok kitelepítése ügyében. Egy adott pillanatban a Magyar Kommunista Párt is magáévá tette a minimális erdélyi határigényeket és második emberét, Gerő Ernőt küldte ki Párizsba, támogatnia magyar békeküldöttséget. Azért Gerőt, mert ő „személyes kapcsolatait" is igénybe vehette, lévén a magyar béke ügyét tárgyaló albizottság vezetője az a Manuilszki ukrán megbízott, aki főnöke volt a spanyol polgárháborúban. Eme - egészen látványos - lépések ellenére, Rákosiék végig a nemzet „bűneivel" magyarázták a magyar béke kilátástalanságát. Volt ebben a magatartásban jókora képmutatás, az őszinteség teljes hiánya. A magyar küldöttség „mozgásképtelenségét" valamivel meg kellett magyarázni. Leginkább az igazsággal lehetett volna: a szovjet kormány álláspontjával. Ezt nem merte vállalni a kommunista vezetés. Kitérőként kínálkozott a „bűnös nemzet" fogalma, ezt sulykolták a tömegekbe, csakhogy ez nem önvizsgálatot váltott ki, hanem inkább ingerelte a magyar munkást és a magyar parasztot is, egyben éles fegyvert adott a szomszédos nacionalizmusok kezébe.
..."

Konkoly
2002. november 14. 23:51 | Sorszám: 4
Nem igazán értem mire gondolsz,de Horthy-ék óta egyetlen kormány a FIDESZ kormány volt,akik valóban tettek valamit a Trianon után külföldre szakadt magyarságért !
Na nem igéretekre, és szépen hangzó szavakra gondolok !
Konkoly
2002. november 13. 23:50 | Sorszám: 1
Őszinte levél és kérés,s ha az Orbánék négy éve alatt érkezik,biztosan meghallgatásra talál,de most egy magyar ellenes kormány idején,nem hiszem hogy sok foganatja lesz.

Tetszik és okos gondolatnak tartom,hogy nem a kormánynak,hanem a Magyar Köztársaság Parlamenti pártjainak van címezve.Így aztán látható lesz,melyik párt hogyan viszonyul a magyarság e sorskérdéséhez !


Téma: ÁKOS: A Bosszú Népe
Konkoly
2002. november 20. 14:49 | Sorszám: 48
S ezek a sorok,a Kádár papó halála kötüli herce-hurcára utalnak elő ?

"Előveszik a végrendeletét.
Szabályszerü az, rá ütve pecsét.
Sugallta nyugodt órán hideg ész,
Tanuk előtt. Csak két sor az egész.

Forgatja a jegyző a levelet.
Nem volna egyéb? az nem lehet!
Fürkészi papirját ablakon át.
De többet ugyan nagyitón se lát.

"Amelyben a rókát kergettem én"
-- Kárminnal irott pézsmás levelén
Ez villog elő, mint Mene Tekel --:
"Vörös frakkomban temessetek el.""

Zseniális látnok volt ez a Vajda !

Konkoly
2002. november 20. 03:27 | Sorszám: 22
Ezt a szimatot irigyli tőled minden bíró,ispán
Gratulálok nagy eszedhez Fispán !

Hogy neked mindig,mindenről folyton csak a zsidó jut eszedbe !!!


Téma: Keller, most hol vagy?
Konkoly
2002. október 04. 02:59 | Sorszám: 83
Ne sirassátok Keller-t itt van ő ismét !

"Búcsúféle a jogállamtól


Tanuljunk olvasni!

Cím és az alcím a Népszabadság szerdai számából: „Gyanús foltokat talált az átvilágító”, „Öt állami cégnél négyszázmilliárd forint útja tűnik törvénytelennek”.

Húha.

Olvassuk tovább: „Öt nagy állami cégnél folytatott vizsgálata során 80-100 törvénybe ütközőnek minősíthető ügyet talált a Proware Kft. A cég vezetője a Népszabadságnak elmondta: összesen 400 milliárd forint felhasználásának módjával kapcsolatban merültek fel komoly kétségek. A vizsgálatok eredményéről készített előzetes jelentést ma kapja meg a Miniszterelnöki Hivatal.”

Szóval: valami „minősíthető”, valamivel kapcsolatban „komoly kétségek merültek fel”. S ha ez még nem elég: „A vizsgálatok során sok esetben hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúját kellett megállapítani.”

Lejjebb még ez is ki lett nyomtatva: „Az átvilágításról szóló jelentéseket a megbízó cég – egy esetben a Miniszterelnöki Hivatal, a többiben az érintett állami vállalat – vezetőségének adják át, és ezek döntenek arról, hogy tesznek-e feljelentést a korábbi menedzsment ellen.”

Hogy a cikkbeli önellentmondás kit zavart és kit nem, nem tudni, de lássuk csak a csütörtöki számot: „A Miniszterelnöki Hivatal tegnap megkapta a Proware Kft. öt állami tulajdonú cégnél – MFB, Nemzeti Autópálya Rt., Állami Autópálya-kezelő Rt., Konzumbank és az In-Forrás Kht. – folytatott vizsgálatainak összefoglaló jelentését, amelyet egyelőre szakértők bevonásával tanulmányoznak.”

Ebben a tudósításban maga a nagy leleplező, Keller László kalauzolja a választókat a szövevényes helyzetben: „Keller László a Népszabadságnak elmondta: a Proware valójában csak egy szűk szeletét vizsgálta az ügyeknek, az ellenőrzés ennél sokkal szélesebb körben zajlik. Az államtitkár továbbá hozzátette: céljuk, hogy felfedjék az elmúlt négy év személyi összefonódásait, és ezt nyilvánosságra hozzák.”

Hát ez nagyszerű. Nyilvánosságra hozzák az elmúlt négy év „személyi összefonódásait”. Nehéz ám a purifikátori küldetés: „Keller szerint ugyanis egy, az előző kormányzat által üzletileg kedvezményezett, intellektuálisan jól képzett kör a törvényesség látszatát megteremtve jól hangzó jelszavakkal valójában a közpénzek egy részét saját céljaira használta fel. Rendkívüli nehézséget okoz ezen ügyek felderítése a professzionális előkészítés és lebonyolítás miatt – állítja az államtitkár.”

Na, jól nézünk ki. Egyesek a saját céljaikra titokban autópályákat építettek meg lakáshoz jutási támogatást adtak néhány százezer önmaguknak. Még az is lehet, hogy az „intellektuálisan jól képzett kör” olyan rafináltan szegte meg a törvényeket, hogy azok meg sem szegődtek. Ajjajajajj. Hírlik, hogy közbeszerzési pályázatot ír ki a kormányzat papír zsebkendőre, amelyből a rendkívüli nehézséget okozó ügyek felderítőjének gondjain síró-rívó szegény kisjövedelműek pályázat útján részesülhetnek. A zsebkendőt addig is egy hatalmas üvegzsebben helyezik el.

Még szerencse, hogy Keller László nem finnyás. Hajlandó a mások magánéletébe könyékig beletúrni, nincs az a hálószobatitok, amelyet észre ne venne vizsla tekintete. Vajh az is szemet szúr-e majd a közéleti gőzmosodásnak, hogy a vizsgálódó Proware nem egy esetben átvizsgálta azokat a szerződéseket is, amelyeket hajdan önmaga kötött a most vizsgált cégekkel, és ami ennél sokkal aggályosabb: nem egy esetben a Proware most olyan szerződéseket minősít, amelyeket a hajdani társával, ám utóbb riválisává lett Dataware Kft.-vel kötöttek az átvilágított cégek.

Így az a helyzet „látszik előállni” (hogy gyakoroljuk magunkat az új stílusban), tehát az a helyzet „vélelmezhető”, hogy az egyik magáncég (a Proware Kft.) most állami pénzen, állami megrendelésre és állami „ítéletvégrehajtással” „gondoskodhat versenytársa (a Dataware Kft.) jövőjéről”.

Azt is tanácsos szem előtt tartani, hogy ez az átvilágítási szupercég néhány kvietált rendőrtiszt tulajdonában áll, illetve a vezetése alatt ténykedik. Tarjányi Péter főtulajt éppen a csütörtöki Magyar Hírlap dicsőíti, intimpistáskodva közli, hogy ő látta el Izrael budapesti nagykövetének személyi biztosítását, Salman Rushdie védelmét és a többi.

Hogy a levegőbe beszélünk-e, azt könnyen eldöntheti az olvasó a Népszabadság már idézett cikkeiből. A keddi számban ez áll a Proware miatt alkotmánybírósághoz forduló „átvilágítottról”: „Tarjányi szerint Nagy Gábor érzelmi alapon mondja azt, hogy politikai fejvadászat folyik. Ha ilyen tevékenységet kellett volna folytatniuk, azt nem vállalták volna el.”

Ezzel szemben Keller László így határozta meg az átvilágítás célját: „céljuk, hogy felfedjék az elmúlt négy év személyi összefonódásait, és ezt nyilvánosságra hozzák.”

Jönnek az önkormányzati választások. Ha a szocialisták azon is sikert aratnak, mi lesz akkor itt?

Reichert János "


Téma: Orbán hosszabb távon nem fog a FIDESZben politizálni
Konkoly
2002. augusztus 16. 22:08 | Sorszám: 26
Azért még mielőtt meggyőznél,ajánlom figyelmedbe a szavazotok tisztaságának megóvása körüli herce-hurcát.

S ha van időd nézd meg hogyan is tesznek eleget "kötelességüknek" a FIDESZ képviselők.
Biztosan éhbérért dolgoznak ott,s valami fekete kereset után kellett nézzének,hogy éhen ne haljanak szerencsétlenek.Legalábbis erre lehet gondolni a hiányzások hatalmas számából !

Aztán meg a nem szavazásokról is lehetne tartani egy litániát !


Téma: Vasárnapi Újság
Konkoly
2002. szeptember 02. 02:40 | Sorszám: 82
Tapló !

A "...ciai" tájszóláson kívűl nem ismersz mást ?Kissé nehezen érthető,esetleg nem próbálnád meg magyarul ???


Téma: A Medgyessy kormány első 100 napja.
Konkoly
2002. augusztus 23. 06:09 | Sorszám: 604
Ne legyél elfogult,sajnos én is rengetegszer tapasztaltam azt,amit László György,az a polgári Magyarország amit te létezőnek vélsz,sajnos csak álom, s zömében csak szavakban,elképzelésekben létezik.
Ez a négy év nagyon kevés volt a létrehozására,meg aztán voltak periódusok,amikor már nem is igen akarták.
Nem az érdemeiket akarom elvitatni,de sajnos negyedét sem tették meg annak annak,amit megtehettek volna.
Ha csak felét megteszik,akkor most nem a komcsik kormányoznának !
Viszont ők voltak az elsők, akik legalább valamit tettek.
A vereség óta meg hátra arc történt (és a Kőmüves Kelemenék balladája),minden leomlott egy éjszaka. Na szó se róla értették a dolgukat a rombolók,de jobban is meglehetett volna csinálni sok mindent.
Ismétlésre sajnos egyhamar nem lesz alkalom,legalábbis ezzel a mentalitással !
Konkoly
2002. augusztus 22. 18:21 | Sorszám: 600
"Volt egyszer egy Magyarország?

Járom Budapest utcáit, valami forr a levegőben, szikkasztja, szikkasztja a "még" meglévő arcokat. Komorság, maguk elé néző emberek, hallgatagság, bizalmatlan, riadt tekintetek. Zaj, szinte elviselhetetlen, a rend látszata, rossz törvények, kémparódiák, balkáni stílusbeütések, alakoskodás. És sehol egy mosolygó, nevető ember. Ha felnevetsz, úgy néznek rád, mint a véres ingre, s bosszúsan torkodnak esnének. Ha nem lennének gyáva orvvadászok. Várandós asszonyt is két hónap alatt mindössze hármat láttam. Gondolom, elbújnak, mintha szentségtörés lenne áldott állapotuk.

Van itt pokoli rohanás, s lassan eltűnik a miértje. A magyarigazolvány áldását aratom Budapesten: négy szakma, főiskola mellett maltert hordhatok, s a választások eredményeként, lám, újra építhetem a szocializmust. Ide kényszerültem (ha nem akartam éhen halni) egy gengszterállamból, Romániából, ahol semmit sem ér az élet, s a gyávaságot tartják erénynek, a hazudozást, törvényszegést érdemnek.

De Magyarországgal valami történt. Elárultatott benne az erkölcs, s a legnagyobb hiánycikk a tartás. Van itt zsidógyűlölet, ami fájó, de épp olyan fájó az is, hogy ez a nagy múltú nép, amely kiválasztottnak tartja magát, szerepzavarba került, s ma rálicitál arra a felsőbbrendűségre, amelynek nevében nem is olyan régen őt pusztították. (Ez már egy náció hanyatlását jelzi, mert megszűnik a toleranciaképessége, s eljut oda, hogy önmagától sem fér meg. Öntömjénezésében azt hiszi, hogy csak úgy van jövője, ha a másikat kiszorítja életteréből. S a zsidóságnak lassan szégyellnie kell Izraelt.)

Van Magyarországon politikai egyszeregy, nagy-nagy szakadék szegény és gazdag között, s ez még nőni fog. Az Orbán-kormány erőltetett menetelése meg is ásta a polgárosodásnak mint kívánatos, ám távlatosságot igénylő folyamatnak a sírját. Vagy legalábbis hosszú időre visszavetette. Van itt zsugori szegénység és fösvény gazdagság, s a palotákban, villákban minden van dugig, csak élet nincs, életrevalóság, közvetlenség és bizalom. Olyan villában is jártam, amelynek bejárati ajtaján a riasztószerkentyűn kívül hat zár volt. Egyedül lakta egy dáma, hatalmas kan kutyájával. "Mért szültem volna gyerekeket – mondta vörös-mérgesen –, hogy pereskedjenek a vagyonomon?"

Lám, a józan előrelátás. Van itt marakodás, politikai szemfényvesztés, kétpólusos Fidesz–MSZP-rendszer, kulisszák mögötti hatalmi egyezkedés, de méltóság nincsen. Van nekem címzett oláhozás (éppen nekem?!), állásféltés, bár Magyarország már nem célország, s roppant nehéz itt a lét. Bár ehhez képest Románia negatív mércének sem jó, hisz ott a legolcsóbb és legsemmibb az emberi élet.

Szomorú, fátyolos szemekkel nézem a Dunát; vizében tündöklik a szuper-kivilágított királyi vár, s latolgatom a jövőt: lesz-e üres melldöngetés helyett az itteni magyarságban határokon túlra is mutató életigenlés, felemeli-e a fejét, legalább az önmagára emlékezésig?

László György "


Téma: Ron Werber-tanulmány: 30 évig titkos!
Konkoly
2003. február 28. 23:20 | Sorszám: 49
Volt törvénycikk mindenre,még a kulák szellentésére,vagy az egyházak budijára is,a jól ismert és átkozott kommunista-ÁVÓ-s idők folyamán.

Most is ők vannak hatalmon !

Konkoly
2003. február 27. 14:31 | Sorszám: 4
Hát nem az országgyűlés a legfelsőbb fórum ?
Konkoly
2003. február 27. 14:02 | Sorszám: 0
Ezt már végképp nem lehet megérteni.Hát hogyan lehetséges az országgyűlés elől titkosítani valamit,hát nem ez a fórum az ország legmagasabb vezető testülete ?


Ron Werber-tanulmány: 30 évig titkos!
2003. február 27. 12:07


MNO
A Miniszterelnöki Hivatal harminc évre titkosította Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadójának tanulmányát - írja az index.hu.

A Kancelláriát ideiglenesen vezető Szekeres Imre levélben értesítette a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjét, Áder Jánost, hogy a kormányzati munkát érintő hosszútávú döntések alapjául szolgáló dolgozat nem hozható nyilvánosságra.

Az ellenzéki párt egyik képviselője, Répássy Róbert szerdán próbált betekinteni a tanulmányba, de miután nem járt sikerrel, beígérte, hogy jövő héten újra megkísérli. Az ellenzéki párt már hiába próbálkozik a 10 ezer dollárért (2,3 millió forintért) készült elemzés megtekintésével, csak nyolc ciklus múlva kaphatják kézhez.


Téma: A háború ellen !(összinternetes aláírásgyűjtés)
Konkoly
2003. február 16. 18:19 | Sorszám: 190
Butaság lenne megtenni,mert sem a barbár ázsiai ruszki hordát,sem a bunkó amerikai katonát nem érdekelné hogy széttaposott ezer vagy több ezer embert. Sőt még a mellétt is verdesné, és dicsekedne vele,hogy ő olyat is csinált !
Konkoly
2003. február 16. 01:10 | Sorszám: 182
Irakot,az irakiakat meg kell,meg kellene védeni az tény,de itt jön a félévszázados -vagy még annál is több - félretájékoztatás átka,hogy valóban az e a iraki rezsim aki.

Mert ha az,akkor le kellne számolni vele,ha megh nem diktárikus,akkor azt kellene helyre tenni.

Jelenleg egyet tudunk,amit Amerika mond az azugság,hiszen nincs olyan baktérium,vagy ideggáz,vegyi,stb fegyver,ami megengedett akkor ,ha az USA-tól kapom hogy használjam valakik(Irán,stb) ellen,de tilos,emberiség elleni vétség még a birtokában is lenni,ha már nem barátkozom azokkal akiktől kaptam.

Konkoly
2003. február 16. 00:44 | Sorszám: 179
Van ebben a cikkben valami elgondolkodtató !

Tárik Aziz: Bush korunk Hitlere


George Bush amerikai elnök korunk Hitlere - jelentette ki Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes a Corriere della Sera hasábjain csütörtökön megjelent interjújában.
Az interjú Tárik Aziz Rómába érkezésének napján látott napvilágot. Szaddám Huszein iraki elnök legbizalmasabb embere - aki délelőtt a török légitársaság gépén Isztambulból érkezett az Örök Városba - az olasz napilapnak kifejtette: Irak elsőként fizeti meg most a hidegháború utáni újfajta, arrogáns amerikai hegemónia árát. Azután Európa következik a sorban, a földrész államainak be kellene látniuk, hogy Irak oldalán van a helyük - véli Tárik Aziz.
George Bush valójában leépíti az ENSZ-t, mint ahogy a Harmadik Birodalom tette a harmincas években a Népszövetséggel - fűzi hozzá Aziz. Szerinte Bush korunk Hitlere, aki rá akarja kényszeríteni a világszervezetet, hogy zokszó nélkül engedelmeskedjék neki. A demokrácia szabályait és a testületi szavazás rendszerét fel akarja számolni, a legerősebb jogán a parancsuralmat kívánja megteremteni a nemzetközi porondon. Rá akarja bírni az ENSZ-t, hogy szavatoljon egy második határozatot, amely felhatalmazást ad Irak megtámadására, s ha ez nem sikerül, egyoldalú akcióval fenyegetőzik - mondja az iraki miniszterelnök-helyettes.
Az interjúban Tárik Aziz határozottan tagadta, hogy országának kapcsolata lenne az al-Kaida terrorszervezettel, s azt a vádat is elutasította, amely szerint tömegpusztító fegyverekkel rendelkezne. Szaddám Huszeinnek esze ágában sincs elhagyni hazáját - fűzi hozzá Tárik Aziz, aki jelzi, hogy egy támadás esetén maga is fegyvert fog majd az agresszor ellen.
Tárik Aziz egy kérdésre válaszolva elmondta: a Roger Etchegaray bíborossal szerdán Bagdadban folytatott megbeszélésen a Vatikán nem ajánlott semmiféle közvetítői szerepet Irak és az Egyesült Államok között.

Konkoly
2003. február 15. 23:46 | Sorszám: 178
Nekem 2 a hetediken szer 365 nick-em van,de nem számolom bele a direkte szombati és külön vasárnapiakat !
Konkoly
2003. február 15. 23:43 | Sorszám: 177
Biztosan rosszat írt az SZDSZ-ről !
Konkoly
2003. február 15. 21:16 | Sorszám: 174
Kiemelem:

"A tüntetés közvetítését a RAI olasz közszolgálati televízió elutasította."

Ilyen az "internacionalista" elfogulaltlan média.Amit a főnök mond azt kell csinálni !


Világszerte a békéért tüntetnek
2003. február 15. 12:40


MNO MR Krónika

Világszerte a nagyvárosokban több millió ember tüntet, vagy készül megmozdulásokra az iraki háborús tervek ellen.

Ausztráliában, Indonéziában és Dél-Afrikában már megkezdõdtek a tömegdemonstrációk. Az Egyesült Államokban a legnagyobb megmozdulás New Yorkban lesz, Londonban félmillió résztvevõre számítanak. Párizsban, Berlinben és más európai fõvárosokban szintén felemelik a szavukat az emberek a béke mellett.

Nem a háborúra, ha és de nélkül. Ez az óriás transzparens vezeti a délben megindult békemenetet Rómában, mögötte pedig egy 2 ezer négyzetméteres, szivárványszínû békezászló. A szervezõk egymillió résztvevõvel számoltak, és délután kettõkor akarták elindítani a menetet, de a hatalmas embertömeg miatt muszáj volt már délben megkezdeni a Róma központján végighaladó tíz kilométeres távot, ami a város legnagyobb terén, a Szent János bazilikánál ér véget. Több tucat különvonat, több ezer busz hozta Rómába a pacifista megmozdulás résztvevõit.

A menet soraiban az egész olasz baloldali ellenzék, a szakszervezetek, a számûzött irakiak és kurdok egyesületei, a zsidó békefórum, a nõk a háború ellen mozgalom. Van, aki békezászlóval, van, aki fehér lepedõvel vonul. Az ablakokban szivárványszínû lobogók, béke felirattal. Harmincméteres zászló lóg le a Colosseumról, és békezászló lebeg a római városháza elõtt, bár a kormány megtiltotta, hogy az állami intézmények ezt kitegyék. A szombati labdarúgó-mérkõzéseken a stadionokban is fehér zászlók lobognak. Fennáll a félelem, hogy a megmozdulás Amerika - ellenes tüntetésbe csap át, de már látni Szaddam-ellenes feliratokat is. A tüntetés közvetítését a RAI olasz közszolgálati televízió elutasította.

Konkoly
2003. február 15. 18:21 | Sorszám: 171
Igen Amice van egy titkos lista is,de azt,mivel tartanok a gyilkolás pártolóinak,hiveinek kiszámíthatatlan reakciójaitól,retorzióitól nem kötik bárkinek az orrára.Főleg a tiedre nem. I'm sorry !
Konkoly
2003. február 15. 00:31 | Sorszám: 168
Továbbra sincs bizonyíték az iraki atomfegyver-programra
2003. február 14. 21:44


MNO - Origo
Hans Blix, az ENSZ Irakba küldött fegyverzetellenőreinek vezetője péntek délután megtartotta második beszámolóját az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője szerint Iraknak még mindig bizonyítania kell, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverei. Blix az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén elmondta, hogy az antrax, a VX idegméreg és a hosszú hatótávolságú rakéták meglétének kérdése okozzák számukra a legnagyobb problémát. A politikus szerint Iraknak őszintén színt kellene vallania fegyvereiről. A politikus újabb beszámolója pozitívabb hangvételű, mint két héttel ezelőtti jelentése. Blix szerint a közelmúltban megkapott iratok, bár nem tartalmaznak új információt, mégis az iraki vezetés aktívabb közreműködését jelzik.

A politikus állítja: az ellenőrök két, az engedélyezett 150 kilométernél is nagyobb hatótávolságú al-Szamud típusú rakétát találtak az országban. Blix elmondta: a kézhez kapott iratok szerint Bagdad rendelkezett némi biológiai és vegyi fegyverrel, melyeket leszerelt, de ezt egyelőre nem tudták bizonyítani. Szerinte a megsemmisítésben részt vevő személyek kilétének felfedése hasznos lenne.

A főellenőr kétségbe vonta azokat az amerikai vádakat, mely szerint műholdas fényképekkel tudják igazolni, hogy Irak tiltott fegyverekkel rendelkezik. Blix szerint a felvételek szokásos cselekvéseket ábrázolhatnak. A vezető állítja: Irak 1000 tonna megmaradt vegyi anyaggal nem tud elszámolni, de arra továbbra sincs bizonyíték, hogy ezek a mérgek még léteznek. Kiemelte, hogy az anyagokat nem az ellenőrök találták meg, hanem létükről az iraki rezsim vallott.

Blix elmondta, hallomásból értesült arról, hogy Irak elfogadta Dél-Afrika fegyverzet-leszerelésre felajánlott segítségét. Az afrikai ország 1990-ben szerelte le saját nukleáris, vegyi és biológiai fegyverzetét, ezért tudja tapasztalait átadni Iraknak.

Kifejtette: az országban nem tudták, hogy az ellenőrök mikor melyik létesítményt vizsgálják át. Munkatársai a vizsgálataikat problémák nélkül végezhették, mert mint mondta, az ENSZ 1441-es számú határozata több mint nyitott ajtókat jelentett számukra. Blix szerint vizsgálatukkal kiderülhet, hogy mi történt az országban a négy évvel korábbi ellenőrcsapat távozása óta. Elmondása szerint a február 8-9-i, tudosókkal történt beszélgetései informatívak voltak.

Az ülésen beszámolt munkájáról Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is. Elmondása szerint továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Irak újrakezdte volna atomprogramját. A főigazgatón szerint a vizsgálatokat nagyobb létszámú ellenőrrel, de folytatni kell.

Franciaország, Oroszsország és Kína vezetői szerint még több időt kellen adni Iraknak, hogy tisztázza magát a vádak alól. Franciaország emellett azt javasolta, hogy háromszorozzák meg a fegyverzetellenőrök számát. Dominique de Villepin francia külügyminiszter szerint még nem indokolt a katonai erő alkalmazása Irak ellen.

Colin Powel amerikai külügyminiszter ugyanakkor úgy véli: a BT-nek hamarosan fontos kérdésben kell dönteni az iraki háborúval kapcsolatban.

A főellenőr által lemondottakra reagálva Jack Straw brit külügyminiszter elmondta, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek drámai gyorsasággal változtatnia kell magatartásán ahhoz, hogy elkerülhető legyen a háború.

Konkoly
2003. február 14. 23:38 | Sorszám: 167
A Gondola Fórumlakói a békéért:
1.Turul
2. k.o.
3. Oreg Pipo
4. Calvinia
5. nereus
6. Gyongy
7. Konkoly
8. kalahu
9. Turulmadar
10. Orosz-hussalata
11. Marko P
12. toloba
13. Beci bacsi
14. Keserushow
15. Antal94
16. jobb-egyenes
17. pab
18. Uszka Milota Magosliget
19. Liana
20. Basand
21. tatam
22. Hobuda
23. masfel
24. onogur
25. Millertrash
26. Macko
27. Mallow
28. Antlfinger Edvard
29. Don
30. kata54
31. ferko (+család, 5 fő)
32. nagyi
33. glens
34. barla diak
35. MZ/X
36. jm
37. Torcsill
38. Vega
39. Igyigaz
40. Cirus
41. varjacska és engedelmetekkel emberem, skizzo
42. gordius
43. terra
44. Lakos és családja
45. suppy
46. emse
47. Martisa
48. Vata
49. Vasarhelyi
50. Judi
51. theory
Konkoly
2003. február 14. 23:34 | Sorszám: 166
"Magyarország a krízis elülső frontvonalába került" - írja a Helsingin Sanomat K. Gy. - Helsinki

Finn lap Magyarország helyzetéről az iraki válságban

"Magyarország a krízis elülső frontvonalába került" címen a vezető finn napilap terjedelmes cikkben foglalkozik Taszárral. A cikk szerint Taszár kapcsán a magyaroknak el kellett gondolkodniuk azon, hogy az iraki krízisben Amerika vagy Európa oldalán állnak-e. Az ország miniszterelnöke két hete még hét más európai ország vezetőjével együtt aláírta azt a memorandumot, amely Amerikát biztosítja támogatásáról, keddi beszédében viszont már a középutat keresi: "A béke szerinte (Medgyessy szerint) csak az Egyesült Államok és Európa együttműködésével lehetséges" - foglalja össze a lap Medgyessy mondandóját. A lap megírja azt is, hogy a magyarok 76 %-a ellenzi Irak megtámadását, még akkor is, ha arra az ENSZ áldását adná. A lap idézi továbbá a Fidesz-es Németh Zsoltot, aki szerint "Ilyen fontos dologban (mint az iraki háborúban való részvétel) Magyarország miniszterelnökének nem a The Times-on keresztül kell véleményét kialakítania, hanem mindenekelőtt Magyarországon belül."

A cikk szerzője Kaija Virta kitér arra is, hogy a Taszáron folytatott kiképzést az ország kétharmada ellenzi, s hogy a falu lakosai is nyugtalanok.

"Magyarország honvédelmi minisztere (azonban) megtalálta a helyi lakosság nyugtalanságára a bűnbakot. A bűnbak a vidék legnagyobb városának, Kaposvárnak a polgármestere, Szita Károly, a FIDESZ korábbi parlamenti képviselője, aki a miniszter szerint poltikai pontok gyűjtése érdekében szított pánikot."

Helsingin Sanomat, 2003. február 12.

Konkoly
2003. február 14. 23:31 | Sorszám: 164
Békedemonstrációt tartottak Egerben
2003. február 14. 19:53


MNO
Az esetleges iraki háború elleni tiltakozásul békedemonstrációt tartottak Eger belvárosában az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma szervezésében pénteken este.

A rendezvényen Besze Tibor történész úgy vélekedett: mint a történelem folyamán oly sokszor, most ismét hamis választásra akarják kényszeríteni az embereket, vagyis arra, hogy válasszanak az Amerikai Egyesült Államok és Irak között.

Szavai szerint a béketüntetés résztvevői sem agresszort, sem diktátort nem támogatnak, mert Európa népei már megtanulták a leckét, hogy sem a nagyhatalmi státusz, sem az önkényuralom nem örök. Mint mondta: ebben a helyzetben csak remélni tudják, hogy a magyar kormány erőt merít Teleki Pál egykori miniszterelnök példájából, aki élete árán is megpróbálta távol tartani országunktól a háborút.

Ezt követően a több mint száz résztvevő előtt felolvasták Für Lajosnak, az Antall-kormány honvédelmi miniszterének a demonstráció résztvevőihez intézett levelét. Az MDF egykori elnöke a dokumentumban leszögezte, hogy tiszteli az amerikai demokráciát, de nem tiszteli Szaddám Huszein diktatúráját és egyéb, fasiszta, kommunista vagy posztkommunista diktatúrát sem. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek világpolitikai tevékenysége nagy veszélybe sodorhatja a világot.

- Ha egyszer egy nagyhatalom meg meri tenni, hogy önkényesen jelöli meg, ki az aki neki teszik és ki az aki nem, és eszerint ítélkezik elevenek és holtak felett, ott az elvakult gátlástalanság lép a józan értelem helyébe - fogalmazott levélben Für Lajos. Hozzátette, hogy ilyen alapon bárki bármikor sorra kerülhet a globális érdekeknek alárendelt célok mentén. A demonstráció a katolikus, a református és az evangélikus egyház papjai, lelki pásztorai által vezetett ökomenikus békekönyörgéssel ért véget - írta az mtv.hu.

Konkoly
2003. február 14. 23:04 | Sorszám: 159
A világ legnagyobb béketüntetése Rómában
2003. február 14. 15:00


MNO
Rómában olaszok százezrei vesznek részt szombaton az esetleges iraki háború ellen tiltakozva. A szervezők megerősítették, hogy az utcákon több millió ember fog tiltakozni, ez lesz - ahogy mondják - a „történelem eddigi legnagyobb békedemonstrációja”.

A legfrissebb közvéleménykutatások szerint az olaszok csaknem 70 százaléka ellenzi az esetleges amerikai támadást Irak ellen. Ha a háborúra rábólintana az ENSZ, Olaszország lakosságának 83 százaléka foglalna állást a konfliktus fegyveres megoldása ellen.

Országszerte magánházak, templomok és üzletek ablakaiból több ezer szivárványszínű békezászlót lenget a szél. Több helyen, a városi és egyéb regionáis hivatalok épületek homlokzatára is kifeszítettek „béke” feliratú zászlókat, annak ellenére, hogy 1998-ban törvény született arról: az olasz nemzeti színű és az Európai Unió zászlaján kívül semmilyen más zászlót nem lehet elhelyezni kormányépületeken.

A békemegmozdulást egyházi szervezetek, antiglobalista aktivisták és baloldali pártok szervezik. A demonstráció ideje alatt elvileg nem hangzanak el Amerika-ellenes jelszavak és nem fog sor kerülni amerikai zászlók elégetésére sem. A tiltakozást kétezer rendőr fogja biztosítani - adja hírül a TASR szlovák hírügynökség.

Konkoly
2003. február 14. 23:00 | Sorszám: 158
Óh mekkora koponya ez a Kinte-Kuncze !
Konkoly
2003. február 05. 00:39 | Sorszám: 128
Azt tudom hogy a jobbosok hol juthatnak hozzá,de hogy a balosoknak,hol s ki ad fogalmam sincs.

Szerintem nincs is szükségük ilyesmire,ők majd csak bemondják:

Kuss innen gáz,én kommunista vagyok ! És megtörténik a csoda...

Konkoly
2003. február 05. 00:18 | Sorszám: 126
1.Turul
2. k.o.
3. Oreg Pipo
4. Calvinia
5. nereus
6. Gyongy
7. Konkoly
8. kalahu
9. Turulmadar
10. Orosz-hussalata
11. Marko P
12. toloba
13. Beci bacsi
14. Keserushow
15. Antal94
16. jobb-egyenes
17. pab
18. Uszka Milota Magosliget
19. Liana
20. Basand
21. tatam
22. Hobuda
23. masfel
24. onogur
25. Millertrash
26. Macko
27. Mallow
28. Antlfinger Edvard
29. Don
30. kata54
31. ferko (+család, 5 fő)
32. nagyi
33. glens
34. barla diak
35. MZ/X
36. jm
37. Torcsill
38. Vega
39. Igyigaz
40. Cirus
41. varjacska és engedelmetekkel emberem, skizzo
42. gordius
43. terra
44. suppy
45. emse
Konkoly
2003. január 31. 00:30 | Sorszám: 110
" http://www.indymedia.hu/cikk.shtml?x=5112

ITT Nincs Pártállás, Nincs Jobb vagy Bal!
Emberek vannak, akik megfogják egymás kezét!
Állj be a láncba Te is!

Összeurópai Béke Nap


Február 15.


Gyülekezés a Műegyetem előtti rakparton 11:00 órakor

Tovabbi információ: bekelanc@freemail.hu

Szervezők:
Humanista Mozgalom
SZIA(Szolidaritás Ifjúsági Alternatíva)
ZÖldFIatalok

Tíz és százezrek Londonban, tíz és százezrek Barcelonában, s legutóbb Firenzében több mint 1 millió! ember vonult az utcára békésen tiltakozni az USA tervezett iraki háborúja ellen.
- Megkérdőjelezhetetlen felmérések és adatok igazolják, hogy az európai lakosság többsége ellenzi ezt a háborút!
- Az Európai Uniós országok kormányai majdnem kivétel nélkül ellenzik ezt a háborút!
- A NATO testületileg nem hajlandó részt venni ebben a háborúban!
- Még az Amerikai Egyesült Államokban is napról-napra növekszik a háborút-ellenzők száma! (Legutóbb százezrek tiltakoztak Washington és San Fransico utcáin.)

Gondoljanak bele, hogy egy olyan háború, amelyet sem kormányok, sem a közvélemény nem támogat, miért tűnik mégis elkerülhetetlennek! Ha belegondolunk, világossá válik, hogy ennek a háborúnak igazi nyertesei a nagy olajtársaságok, a fegyvergyártó-cégek, illetve az USA szuperhatalmi-katonai terjeszkedésének hívei!

ÉRTETLENÜL FIGYELJÜK, HOGY AZ EU CSATLAKOZÁS KÜSZÖBÉN ÁLLÓ MAGYARORSZÁG KORMÁNYA, AZ EU-S TAGORSZÁGOK KÖZVÉLEMÉNYÉVEL ÉS KORMÁNYAIVAL SZEMBEN, MIÉRT INKÁBB AZ USA IRÁNTI HŰSÉGÉT KÍVÁNJA BIZONYÍTANI?!

Gondoljuk végig mindezt együtt, közösen.

- Egyértelműen leszögezzük, hogy elítéljük a terrorizmus minden formáját és megnyilvánulását.
- Egyértelműen leszögezzük, hogy a háború elleni tiltakozásunk semmilyen formában sem jelent szolidaritást Szaddam Huszein kegyetlen diktatúrájával.

Meggyőződésünk azonban, hogy a 21. században a valós béke és biztonság garanciáját nem a fegyverek és a katonai erő, hanem csakis a konfliktusokhoz vezető súlyos társadalmi, gazdasági és ökológiai problémák kezelése és felszámolása jelentheti.

Meggyőződésünk, hogy a militarista "sikerpropagandával" szemben, ez a háború:
- további agressziót és fokozott terrorizmust fog eredményezni!
- destabilizálja az egész régiót, s így nem egy biztosabb, hanem éppenséggel egy bizonytalanabb világhoz vezet!
- az olajkutak lángra lobbanása, a vegyi fegyverek várható bevetése egy generációkon átívelő emberi és környezeti katasztrófához vezet!

Meggyőződésünk továbbá, hogy SEMMI (sem az ország politikai érdekei, sem valamiféle félreértelmezett "szövetségi hűség", SEMMI SEM INDOKOLJA, hogy Magyarország BÁRMILYEN formában részt vegyen ebben a háborúban!"

Antares hozzászólása az MNO-ról.

Konkoly
2003. január 29. 01:35 | Sorszám: 76
There is a lunatic with weapons of mass destruction "ramping up" for a war that will imperil the whole world STOP HIM

"Ime a tébolyodott egyén, aki tömegpusztító fegyverekkel őrjöngve készül az egész világot
veszélyeztető háborúra. ÁLLÍTSD MEG ŐT !"


Nézzétek meg a képet a londoni Daily Mirror című
folyóirat borítólapján.
http://www.mirror.co.uk/

Konkoly
2003. január 27. 00:39 | Sorszám: 37
Wass Albert

Ültünk a romokon


Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
Gépek nyelték el s formáltak belőle
juhnyájat és sáskasereget,
uniformizált robot-hadat,
mely mindent felfalt, mindent megevett:
hitet, jóságot, békét és reményt…
Ültünk nehányan együtt, kik megmaradtunk,
romok között és lestük a napot,
hogy fölkél-e még számunkra valaha.
De kelet felől csupán a fellegek
moraja jött s dért vacogott az éj
s patkányok rágták ki holtak szájából
a legutolsó falat kenyeret.
Amerre néztünk: véres volt a tenger
s gennyes sebektől fertőzött a föld.
Csupa gyűlölet volt az ember
s csak az volt ember, aki ölt.
Gonoszságot szolgált a tudomány,
hozsánna hirdette az embertelenséget
és minden ami szép volt
ledőlt, leégett.
Ültünk a romokon és azt mondottuk: vége.
Az ember elveszett.
És aztán már csak a halálra vártunk.
Forgott a föld. Szelek jöttek és mentek.
Denevérek szárnya suhogott
s hírük sem volt az embereknek.
És akkor:
egyszerre csak a vaksötéten át
kinyúlt felénk egy gyönge női kéz.
Meglengetett egy szál fehér virágot:
ennyi volt az egész.
De mintha bűbájos varázslat történt volna.
Emlékek támadta föl bennünk valahol.
Zenéltek lágyan réghallott szavak.
S felnyitotta szemét egy megcsúfolt véres angyal
valahol a romok alatt.
És felujjongtunk, mint kiket a mélyben
elér egy titkos, drága üzenet:
Emberek vagyunk még, emberek!
Nem zúzott gépei egy bomlott-agyú kornak!
Nem tépett lomb, kit vak szelek sodornak!
Emberek vagyunk még, Isten népe!
s hiába fojtanak koromba, vérbe,
hiába dőlt le minden talmi érték:
a mi jussunkat más egekben mérték
s van még valahol Isten, jóság, béke,
igazság, erkölcs, szeretet…
ember…!
Ó asszonyi kéz, ki véghetetlen tenger
véres hullámai fölött nyúltál felénk
testvért kereső szent egyszerűséggel,
kit első galambként viharokon át
mint szent iránytű a szíved vezérelt:
minden országok bölcs vezérei
tanulhatnának tőled szebb politikát.
Kik hasztalan keresik három éve
a forrást, melyből fölfakad a béke,
vén könyvekben kutatják, lombikokban,
elméletek varázsszerei közt,
boszorkánykonyhák, alkimista titkok
bűvös tüzében, vérben,
írott törvényben,
fegyverben és fegyvertelenségben,
csak ott nem, ahol titkos fészkén ül,
mint madár, ki már röpülni vágyik:
az emberek szívében.
Áldott légy, te habfehér galamb,
ki mint a gyermek éjek poklain
szálltál felénk rémségről mit sem tudva
s kezed kinyújtva
rebegted el a régfeledett jelszót: szeretet…!
Mikor már azt hittük, hogy minden elveszett
s Isten képét betemette egy összedőlt világ,
úgy nyíltál ki romok között,
mint egy fehér virág.
S előled a fagyos vak éjszaka
fekete felhők hátán tovanyargalt
s romok fölött, magosan egy csillag
meghirdette a hajnalt.

(1947.)

Konkoly
2003. január 25. 23:03 | Sorszám: 26
""az USA nem fog habozni ellenségei ellen megelőző támadás indításában, még nemzetközi ellenzés esetében sem, és soha többé meg nem engedi, hogy katonai felsőbbségét bárki is veszélyeztesse."


Nemcsak katonai téren szándékozik az Egyesült Államok egyoldalúan cselekedni. Nem írta alá az 1997-es földiakna tiltó szerződést, az 1999-es átfogó kísérletezési tilalomszerződést és a 2000-es gyermekkatona jegyzőkönyvet. [Mind nemzetközi megállapodás! – vj]. Visszalépett az 1972-es ballisztikus rakéta elleni szerződéstől, kivétette magát a kémiai fegyverek szerződésének vizsgálatai alól, visszautasította az 1990-es évek során kidolgozott biológiai fegyverek protokollját és megakadályozta az ENSZ kézifegyverekre vonatkozó tervét. Úgyszintén elhatározta, hogy "többé nem támogatja" az atom-nemterjesztési szerződés azon kitételét, amely az atomhatalmak saját lefegyverkezésükre irányuló tervével foglalkozik. Az idén kijelentette, hogy visszavonja Clinton elnök aláírását, amelyet 2000-ben az új nemzetközi büntető bírósági szerződésre adott. És, természetesen, nem hajlandó résztvenni a globális felmelegedésről szóló Kyoto-protokollban."

Konkoly
2003. január 25. 17:37 | Sorszám: 14
Akit érdekel.

Feltettem az " IRAK. Újabb USA aggresszió?" topikba a Hazánkért kanadai honlapban megjelent:

Richard Logan tanár úr „Amerika-ellenes vagyok!” c.
írását ,aki pszichológiát tanít a kanadai John Abbott College nevű főiskolán. Forrás: Montreal Gazette, 2002. december 8.Fordította: Vasas J. János


Olvassátok el,ha tehetitek !

Konkoly
2003. január 25. 17:30 | Sorszám: 13
Én is ezt mondom és kérdezem ?

"Békét!Ne gyilkolj!Ne háborúzz!!!"
Turul
K.o.

Öreg Pipo

nereus

Calvinia

Gyöngy

Konkoly


Téma: Ti Igennel vagy Nemmel szavaznátok az EU-ra? Nem könnyű! (1)
Konkoly
2003. február 18. 00:29 | Sorszám: 749
Kár ezt osztani-szorozni fiúk,mivel a megfigyelő bizottságokban csak azon pártok képviselői kapnak helyet akik EU pártiak,mindegy hogyan szavaz az ország népe,az eredmény IGEN lesz.
Konkoly
2003. február 13. 19:20 | Sorszám: 688
Agit-prop.
Na, én például nemmel fogok szavazni. Bizony.
2003. február 5. (7. oldal)

Bayer Zsolt
Svédországban például – bár nyilvánvaló tény, hogy Svédország egy banánköztársaság az MSZP és az SZDSZ Magyarországához képest – szintén volt EU-kampány. Svédországban arról szólt az EU-kampány, hogy Svédország csatlakozzon-e az unióhoz, vagy sem. Első látásra nagyon ismerős mindez, és a felületes szemlélődő automatikusan arra gondol, hogy hát hiszen Magyarországon is erről szól az EU-kampány. – Jé! – kiált fel boldogan a felületes szemlélődő – hiszen mi pont olyan fejlett kis demokrácia vagyunk, mint a svédek! És a felületes szemlélődő fél lábbal már az Európai Unióban érzi magát…
Ki kell ábrándítanom a felületes szemlélődőt.
Svédországban ugyanis azzal kezdték a kampányt, hogy a kampányolásra szánt pénzt – szintén sok pénzt – akkurátusan megfelezték. Az egyik felét odaadták azoknak, akik a belépés mellett kampányoltak, a másik felét pedig azoknak, akik a belépés ellen kampányoltak.
Ugyanis – ez volna az apró különbség a svéd és az MSZP-s, SZDSZ-es demokráciafelfogás között – a svédek mélyen meg voltak győződve arról, hogy az EU-tagság olyan társadalmi kérdés, amelyben fel kell sorakoztatni minden érvet, amelyben meg kell hallgatni és meg kell fontolni minden véleményt, s amikor majd minden érv és minden vélemény el lett mondva és meg lett hallgatva, akkor az urnákhoz járulhatnak a polgárok, és eldönthetik országuk jövőjét.
Az MSZP-s és SZDSZ-es demokrácia más demokrácia. Nagyjából annyira különbözik a svédországitól, mint a népköztársaság a köztársaságtól. Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában kinyilatkoztatások vannak, megmondóemberek vannak, vita helyett propaganda van. Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában, ha a miniszterelnök aláír az ország nevében – másképp hogy a fekete ménkűben tudna bármit aláírni a miniszterelnök, a tántinak írt karácsonyi képeslapon kívül? – egy nyilatkozatot, amely nyilatkozatban elkötelezi magát az Egyesült Államok amúgy semmivel sem igazolható, pénzről, olajról és az izraeli lobbiról szóló háborúja mellett, és sikeresen magára haragítja ezzel Európa két vezető hatalmát, akkor ennek a miniszterelnöknek a szóvivője (Gál Zoltán kisfia, aki heroikus küzdelmek árán megszerezte az érettségit, s ezzel lett kormányszóvivő, de hát minek diploma annak, akinek az apja Gál Zoltán, és éppen az MSZP van hatalmon – felesleges csacskaság), szóval a miniszterelnök szóvivője a talán némi joggal felmerülő kérdésekre azt bírja válaszolni, hogy illetlenség lenne a szóban forgó nyilatkozatot kommentálni.
Miért lenne illetlenség, hogy a csuda vigye el! Hát kicsodák vagytok ti? (Naiv kérdés. Tudjuk, kicsodák vagytok ti.)
Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában a szocialista párt kampányfőnöke, Ron Werber Medgyessy Péter miniszterelnök és a Miniszterelnöki Hivatal vendégeként meglepetésszerűen hazánkba látogat, és ha már itt van, akkor a Miniszterelnöki Hivataltól mindjárt fel is vesz tízezer USA-dollárt (úgy két és negyedmillió forintot) egy tanulmányért. Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában a szocialista párt kampányfőnökét tíz hónappal a választások után közpénzből meghívják, és közpénzből kitömik két és negyedmillióval. Amúgy Ron Werber arról írt tanulmányt minekünk – minekünk, hiszen a honoráriumot mi fizettük, például én is, aki köztudottan nagy rajongója vagyok Ron Werbernek meg az MSZP–SZDSZ-hatalomnak, úgyhogy fizetek, mint a köles –, hogy miképpen kell a kormányt szerkezetileg és szervezetileg felépíteni. Fontos volt ezt a tanulmányt megíratni, hiszen a választási kampány idején azt mondta az MSZP és kedvenc cselédje, az SZDSZ, hogy az Orbán-kormány alatt a MeH „hatalmas vízfejjé duzzadt”, miáltal „kóros hatalomkoncentráció jött létre”. Aztán megnyerték a választást, és a MeH költségvetését 3,6 milliárd forintról felemelték 7,1 milliárd forintra, létszámát pedig 540 főről 800 főre apasztották. Ezért kellett szólni Werbernek. Mert meg kell magyarázni, hogyan is épít az MSZP-s és SZDSZ-es kormány kicsike, szolgáltató államot úgy, hogy az Orbán-kormányhoz képest kétszeresére növeli a MeH költségvetését és másfélszeresére a létszámát. Hajrá, Ron!
Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában csúnyákat kiabáló egyetemistákat bíróság elé citálnak – túlbuzgó, volt hálózati emberből lett rendőrkapitányok –, az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában lassan minden tüntetést betiltanak, „forgalom akadályozása” argumentummal. Az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában egészen megkapó dolgokat tudnak kimondani a szájukkal némely apparátcsikok. Itt van például ez a Moszad-ügy. Kiszivárog a hír, miszerint Izrael úgy döntött, eztán bárhol a világon megöletheti a neki nem tetsző alakokat – megöleti saját titkosszolgálatával, a Moszaddal. Kitör a botrány, mire Tóth András, az MSZP-s és SZDSZ-es kormány titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára azt találja nyilatkozni, hogy á, nem úgy van az, nálunk a magyar hatóságok engedélye nélkül nem lehet ilyen akciókat lebonyolítani.
Ezt mondja. Megáll az ész. Mi vagyunk az az ország a földgolyóbison, ahol ha a Moszad engedélyt kér és kap, akkor kilőheti a „terroristát”. (S hogy ki a terrorista, azt természetesen ők döntik el. Szerintem egy héten belül ki fog derülni, hogy a Columbia űrrepülőgépet egy palesztin kölyök kapta le parittyával.)
Ezt mondja a jó Tóth államtitkár, és nem kérik meg másnap, hogy legyen olyan kedves, és távozzon. Nem őrjöng a sajtó. Dehogy. Hiszen ez most az MSZP-s és SZDSZ-es demokrácia.
És végül az MSZP-s és SZDSZ-es demokráciában nincsen vita az uniós csatlakozásról. Vitának nincs helye. Aki ellenzi, vagy akár lelkesedni rest, az nem is ember. Az valami kártékony izé, hiszen az MSZP-s és SZDSZ-es kormány megmondta, kinyilatkoztatta, hogy márpedig csatlakozni kell, kötelező, amúgy meg kuss.
Propaganda van.
Én is kivettem tegnap levélszekrényemből Palánkai Tibor úrnak, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriuma elnökének levelét. A levél érdemi mondanivalójával a Népszabadság tegnapi számában már foglalkozott Seres László, szépen megírta, hogy nincsen. Semmit nem tennék ehhez hozzá. Viszont megemlítem, hogy a levélhez kapcsolódó kérdőív, amelyben egyebek mellett a telefonszámom után érdeklődnek, semmi másról nem szól, mint adatbázis-építésről. A szocialisták és a szabad demokraták az adatainkat akarják. Mert ha semmi másra, erre jó az uniós csatlakozásról folyó MSZP-s és SZDSZ-es kampány.
S mivel ez a kampány igen hatékony, igen sikeres és fölöttébb demokratikus, ezennel felkérem azokat, akik odafigyelnek szavamra, hogy Palánkai Tibor úr levelét széles mozdulattal hajítsák a szemétkosárba. S mivel ez a kampány igen hatékony, igen sikeres és fölöttébb demokratikus, ezennel felkérem azokat, akik odafigyelnek szavamra, hogy tavasszal mindenképpen menjenek el a szavazásra. És ott, mindent megfontolva a Nem választ húzzák alá.
Így fogok tenni én is.

Konkoly
2003. február 12. 15:46 | Sorszám: 680
Talán rá kellene ébredni kedves Mercurius,hogy a világ összetett !
Konkoly
2003. február 12. 05:25 | Sorszám: 665
Hát miért vesznénk össze kedves Mercurius ?

Mindenkinek joga van azt képzelni,azt a változatot elfogadni a világról,a dolgokról,ami megggyőződéséhez, lelki alkatához a legközelebb áll.

Jómagam mindig azt hangsúlyoztam,hogy erényeikkel és hibáikkal együtt szeretem, vagy utálom az embereket,barátaimat,s ezt tökéletesen ki lehet szerintem terjeszteni az eszmékre,a történésekre is.

Attól, hogy egy általam tisztelt embertárs is lelkesül azért amiért én,szárnyakat is lehet kapni,de ugyanúgy össze is lehet törni a szárnyainkat.

Inkább a kifogásolt,dicsért vagy nem dicsért részletekkel foglalkozzunk,azokat ellemezzük,boncolgassuk,mint hogy nevek mögé sorakozzunk fel.

Nem tudom, mennyire tűnt fel neked,de a vígadói beszéde ellenére Orbánt nagyon sokan EU ellenesnek képzelik, tartják, s szerintem valamit jól éreznek,csak...

Nem akarom boncolgatni,s valójában nincs is értelme,de szerinrtem inkább a tényeket,a mit kapok,mit adok,vagy ez következhet ez nem,ez biztos hogy így lesz,ez vitatható,stb,stb alapján kéne kezelni,megbeszélni ezt a témát.

A páholyokat,meg páholytagokat hagyjuk ki,az egy sokkal,de sokkal bonyolultabb,de létező,valós téma !

Konkoly
2003. február 11. 21:54 | Sorszám: 656
Írtad,s én válaszoltam is neked a 633-ban,de ezek szerint nem sok értelme volt !
Konkoly
2003. február 11. 21:07 | Sorszám: 654
Hát akkor meg tegyünk róla.Itt van példáúl egy összefoglaló cikk Drábik Jánostól,amivel 100 % egyetértek.
http://www.jobbik.net/EU/azeremmasikoldala.asp

Ha akarod vitassuk meg pontról pontra.Hol túloz,ha túloz,hol téved,ha téved,hol nem mond igazat,stb.

Tessék nálad a labda !

Konkoly
2003. február 11. 16:05 | Sorszám: 648
Nem biztos,hogy jártatnod kell a bagólesődet,ha nem tudsz érdemben válaszolni !

Ilyen feltételekkel csak gonosz, önző és felelőtlen politikusok kényszerítik bele a nemzetet az önpusztulással felérő marhaságba !

Meg lesz még ennek a böjtje !

Az EU-ból állítólag nem lehet kilépni. Vajon forradalom útján se ?

Konkoly
2003. február 10. 23:08 | Sorszám: 635
Nem Lovassal foglalkozzál,hanem ezzel a négy álnok párttal,s azoknak vezetőivel,akik választóik,az ország.a magyarság érdekei ellen tesznek. Nem volt elég a Szovjetuniós-közösség,most beviszik az országot egy annál is sz@rabba !
Konkoly
2003. február 10. 21:17 | Sorszám: 633
Ha nem mész el, azzal csupán nekik segítsz,hiszen így is olyan alacsonyra tették a "normát",hogy elég másfél millió igen szavazat és rabszolgák leszünk ismét !

Csak egy út van. El kell menni, és nemmel kell szavazni.

Konkoly
2003. február 10. 20:34 | Sorszám: 629
Egypedálos biciklivel Európába?
Lovas István a lopakodó rendőrállamról és az uniós ’’sorstalanságról’’
2003. február 10. 18:03


MNO
Aki az EU-ra szavaz, az sorstalanságra adja szavazatát, amellyel egy rendõrállamot és erõsen korlátozott sajtószabadságot kiépítõ kormány ajándékoz meg bennünket – fejtette ki a Lovas István, aki a hétvégén több fórumon, a Nap-keltében és a Vasárnapi Újságban is hangot adott fenntartásainak.


Európa küszöbén. Nem mindenkinek könnyű átlépni
– Én rettentő boldog vagyok ahogy ez a kormány működik, a Medgyessy-kormány. Ilyen rossz kormányzást, ennek folytatódnia kell, hogy az emberekbe beleívódjon szinte a zsigereikbe, hogy még egyszer nem szabad szavazni erre a kormányra. Isten őrizz, hogy ez megbukjon hamar, mert akkor elfelejtik és visszajön – marasztalta kissé rendhagyó módon a D-209-es kabinetjént Lovas a Nap-kelte szombati reggeli adásában, ahol Verebes István vendégeként fejtette ki véleményét.

– A Terror Háza ellen beindított támadások, a jobboldali intézmények beszüntetése ellentétes azzal a kormány és körei által hangoztatott állásponttal, hogy mindenki békére vágyik és végre eljött a nyugalom – szállt vitába Verebessel az ismert publicista –, példaként idézve, hogy Kerényi Imre arról számolt be a Hír Tv-ben: próbált aláírásokat gyűjteni a Nemzeti Bank elnökének a védelmére, a függetlenségének a védelmére, és többen utasították el attól való félelmükben, hogy következmények, retorziók várnak rájuk. Kipucolták a közigazgatást és pontosan azt a réteget rugadálják leginkább, amelyik rájuk szavazott – fogalmazott Lovas. Szerinte ugyanakkor egy jobboldali kormány idő előtti visszatérése sem volna jó: ’’ha a jobboldali kormány most visszajönne, mert nincs felkészülve a kormányzásra, nincsenek tervei ’’ – sorolta érveit a műsorvezető által gyekran félbeszakított Lovas, aki hiányolja a kiépítetlen [/i]’’ jobboldali intézményeket, amelyek 45 év kommunizmus után hiányoznak’’[/i].

Így a jogvédő szervezetek – folytatta Lovas, aki Verebessel eszmét cserélve úgy látta: ’’A jelenlegi jogvédő szervezetek, amelyeknek nagy részét Soros pénzből tartják fel, különösen a cigány jog, roma, ahogy tetszik jogvédő szervezetek. Ezek csak azokat a jogsértéseket veszik észre, amelyek Orbán Viktor kormányzása idején történtek, vagy azokat a vélt jogsértéseket. Amikor az Erzsébet hídi csatában embereket vertek meg, újságírókat, közöttük a Népszabadságnak az újságíróját, fotóriporterét, akkor például Kőszegh Ferencnek a Helsinki Emberi Jogi Bizottsága néma maradt.’’ Lovas azt sem látja helyénvalónak, hogy az utcán parkoló autók több jogot élveznek, mint a tüntetni szándékozó emberek.

Az embereket elriasztja ez a lopakodó rendőrállam – figyelmeztetett Lovas.

Ellemntmondásosnak látja Lovas a magyar EU-csatlakozást: ’’Iszonyatos körülmények között élnek az emberek. Szörnyű koldusokkal, szegény emberekkel, akik a lábosban melegítik a vizet, borzalmas körülmények között élnek az emberek. Ezeket kellene felemelni, hogy valóban európai országgá váljunk. Nekem az az érzésem, hogy azért nem szabadna belépni az Európai Unióba, mert egy olyan klubba tagnak lenni, ahol vannak ’’proli’’ országok, akik csatlakoznak, és azokra más szabályok vonatkoznak és vannak olyan országok, amelyek az urak, akik már benn vannak, ilyen klubba nem szabad belépni.’’

Ezt a következő képpen támasztotta alá: ’’Képzelj egy francia kerékpáros egyesületet, ahol a bennlévő két pedállal kerékpároznak és akik belépnek, azoknak csak egy pedállal szabad kerékpározni’’.

A Vasárnapi Újságban felolvasott jegyzetében Lovas szintén nem rejtette véka alá ellenérzéseit:

’’Itt, két héttel ezelõtt, szintén az uniós csatlakozás ügyében már elhangzott egy jegyzet, amely egyebek közt azt kifogásolta, hogy más politikai és támogatási szabályok vonatkoznak az uniós tagokra és más a belépõkre. Márpedig ez azt jelzi, hogy az Európai Unió irántunk való viselkedése, nem túl finoman szólva, az Appartheid politikájának nyomdokain jár. A két héttel ezelõtti jegyzet kételyeket vetett fel. A mai jegyzet ennél erõsebb, egyértelmûen a nemmel szavazók, vagyis azon vékony hangok hallatói mellé áll, akik nem kapnak támogatást az uniós népszavazást megelõzõ kampánypénzekbõl. És szükségszerûen az összes parlamenti párt álláspontjával ellentétes álláspontot képvisel, tehát Orbán Viktoréval is ellenkezõt, aki most csütörtöki beszédében, szintén a csatlakozásra tette le a voksát.’’

Nem látja meggyőzőnek Lovas a kormány EU-kommunikációját, s azt sem, amit egyfajta csatolt áruként próbálnak eladni:

’’Az a kormány, amelyik az Orbán kormányt támadta azért, amiért a legtermészetesebb nemzeti érzések kifejezõdésére alkalmas filmek készítését támogatta és kiszámította médiája, hány kórház felszerelését lehetett volna ezen összegekbõl modernizálni, most amikor nincs pénz hatékony hóeltakarításra, amikor nincs pénz mentõautók téli gumikkal való felszerelésére, amikor nincs pénz a gyógyszerek nagyobb mértékû ártámogatására, az adófizetõk pénzébõl Kertész Imre Sorstalanság címû regényének megfilmesítését finanszírozza hatalmas összegekkel. Azt tervezik egyébként, hogy a filmet 2004. tavaszán, az uniós csatlakozás idején mutatják be, demonstrálva, hogy idézek a Népszabadság szintén csütörtöki számából, "Jelképesen is megérkeztünk Európába." A kormánynak teljesen igaza van, aki az EU-ra szavaz, az sorstalanságra adja szavazatát, amellyel egy rendõrállamot és erõsen korlátozott sajtószabadságot kiépítõ kormány ajándékoz meg bennünket. E jegyzet írója ezért a csatlakozásra nemmel szavaz és el is megy a nem szavazatát leadni, mert a kiépülõ rendõrállam, a sajtószabadság fokozatos szûkítése, csak nemet érdemel. Nem, nem és nem.’’ – jelentette ki határozottan Lovas a Vasárnapi Újságban.

Konkoly
2003. február 05. 00:15 | Sorszám: 490
Kár ezt osztani szorozni,aki felelősen gondol a magyar érdekekre az NEM-el szavaz !
Konkoly
2003. január 27. 02:22 | Sorszám: 281
Én határozottan nemmel,legyen bármennyire is nehéz !
Konkoly
2002. december 15. 19:11 | Sorszám: 268
EU-tagság minden áron
A kiszolgáltatottság bére Tom Kennedy
DNP

TOM KENNEDY: Épp most jövök a Külügyminisztériumból, ahol Balázs Péter tartott tájékoztatót. Csodával határos módon úgy jöttem el, hogy végre hallottam valamit valakitől ez alatt a kormányzat alatt, aki nemcsak méltatja, hanem meg is köszöni az előző négy év munkáját, amit - idézem - "aprólékos és gondos tevékenységként" jellemzett. Akárhonnan - akár balról, akár jobbról - nézzük a dolgokat, Koppenhágában történelmi események zajlanak Magyarország számára. Ön hogy látja, hogyan áll Magyarország, a magyarok szénája e pillanatban Koppenhágában négy és fél év után?

CSATH MAGDOLNA: Nekem az a gondom, hogy jó néhány, nemzeti szempontból fontos ügyben nem érzem elég határozottnak a magyar kormány tárgyalási stílusát, nem érzem az eltökéltséget... hogy mondjam...

T. K.: Erről a kormányról beszél, vagy pedig...

CS. M.: A mostani kormányról. A legnagyobb bajt a mezőgazdaságban látom. Magyarországon a mezőgazdaság fontosabb, mint bárhol másutt az európai kontinensen. Nálunk a parasztság mindig fontos nemzetmegtartó erő volt. Hagyományőrző erő. Ebben a rendszerben viszont - amennyiben nem változik meg most Koppenhágában - a magyar parasztok az európai uniós közvetlen támogatásoknak csak a 25%-át kapják meg. Ez nemcsak versenyképtelenséget okoz a magyar mezőgazdaságban, hanem óriási igazságtalanságot is.

Mondok egy példát - amit Orbán Viktor is mondott. János bácsi a határ mentén, Sopron környékén gazdálkodik. A másik oldalon dolgozik Johann Burgenlandban. Az egyik 100%-ot kap, a másik 25%-ot. A távolság köztük gyakorlatilag semmi. Oda-vissza lehet mozogni a piacok között. Ez azt jelenti, hogy János bácsi bizony kiesik a piacról.

De én tovább viszem a példát, mert a dolog bonyolultabb ennél. A támogatás ugyanis nemzeti alapon jár, nem pedig a birtok földrajzi elhelyezkedése alapján. Tehát ha mondjuk egy holland állampolgár Szabolcs-Szatmár megyében almaültetvényt vásárol, meg fogja kapni rá a teljes támogatást. A mellette dolgozó magyar meg csak annak 25%-át. Ettől kezdve a magyar mezőgazdaság jószerével halálra van ítélve. Halálra van ítélve - hangsúlyozom. Ez életveszélyes helyzet, s ezt az Európai Unió is nagyon jól tudja. Az egyik legutóbbi vitaanyagban is szerepelt, hogy a csatlakozás utáni első két-három évben tömeges munkanélküliség és növekvő szegénység várható a mezőgazdaságban. Szoros az összefüggés. S nagy kérdés, hogy el szabad-e ezt fogadni.

Mi most társulunk egy csapathoz - olyanhoz, amely sokkal fejlettebb, mint az összes csatlakozó ország. Nekünk a saját érdekeinket kell képviselnünk. A legkevesebb, hogy ne találjuk magunkat rosszabb helyzetben a csatlakozás után, mint előtte. Minek lépnénk be egy klubba, ha semmi előnye nincs? Ám a jelek szerint még rosszabb lesz a helyzet. És sovány vígaz, hogy csak néhány évig lesz rosszabb. Mert nem ismerjük a következő éveket. Ugyanis maga az Európai Unió sem tudja, merre tart. Most zajlik az EU jövőjével foglalkozó konvent, most készül a jövő alkotmánya. Már fölvázolták a szuperállam képét - igaz, ezt az Európai Unióban is sokan ellenzik.

Nem tudjuk tehát, hogy s mint lesz. Teljesen megszűnik-e ez az SAP-rendszer a következő költségvetési időszak, 2006 után? Mert akkor a 25%-ból sosem lesz 100%. Fejest ugrunk a bizonytalanba úgy, ahogy amit eddig tudunk róla, az az ország számára negatív. És ezen a területen a magyar kormány véleményem szerint nem képvisel kellő erőt a tárgyalásokon. Ugyanakkor nagyon visszatetszőnek találom a társadalom számára - s ezt hallom mindenütt, bárhol járok az országban -, hogy ez a kormány tigrisként vagy oroszlánként küzdött azért, hogy az itt működő globális cégek a belépés után is kapjanak adótámogatást. Szeretném elmondani, hogy én közgazdászként szégyellem, milyen érveket lehet hallani emellett, ugyanis szakmailag mind nonszensz. Ma éppen Békesi érvelt, s azt mondta - nem pontosan így fogalmazott, de ez volt a lényege -, hogy nekünk nagyon fontos a külföldi tőke, mert ha nem lenne itt, akkor nem lennének munkahelyek. Hát mi folyik itt, kérem? Ezek a cégek hónapok óta bocsátják el az embereket, pedig ugye mennyi kedvezményt kaptak már eddig is! Ez az érv tehát nem helytálló. Egy cég nem azért megy el egy országba, mert rengeteg kedvezményt kap, és nem azért jön el onnét, mert nem kap. Egy cég akkor szűkíti a tevékenységét - minden normális közgazdász így gondolkodik -, ha nem piacképesek a termékei, vagy gazdasági recesszió van, és nem tud eladni. Nem azért kellene tehát küzdeni, hogy Magyarországon továbbra is adókedvezményt kapjanak, hanem azért, hogy olyan tevékenységeket folytassanak, amelyek hosszú távon esélyesebbek, sikeresebbek... T. K.: Például a kutatás-fejlesztés. CS. M.: A kutatás-fejlesztés, új termékek kipróbálása. Ráadásul erre a magyar munkaerő alkalmas is, mert kreatív, jól képzett. Ezért jönnek ide. De nem mindegy, milyen munkahelyet teremt a külföldi tőke. Összeszerelő, futószalag mellettit-e, vagy olyat, amelyben magas a hozzáadott érték aránya - tehát amihez némi ész is kell. Nagyon visszás az, ahogyan a kormány csalogatja a befektetőket. Mint ahogy az is, hogy büszkén bejelenti: plusz két helyet kaptunk az Európai Parlamentben. Kit érdekel ebben az országban a plusz két hely?! Ez két embernek kiváló, jó fizetésű állást jelent. Ezek annyira bután túlhangsúlyozott dolgok, hogy érthetetlen.

Nem tudom, jól hallottam-e a rádióban, mert azóta már más megfogalmazásban is hallottam, hogy 270 millió euró lesz befizetések utáni többletünk. Ha jól hallottam a számot, akkor a mi tagsági díjunk, meg ami befolyik ide, az Európai Unióba, annak az egyenlege - ugye, az egyik plusz, a másik mínusz, az egyik csökkenti a költségvetésünket, a másik növeli - tehát az egyenlege 270 millió euró. Ezt óriási sikerként jelentették be. De ha kiszámoljuk, hogy forintban mennyi esik ebből egy magyar állampolgárra, akkor havi 500 forintot kapunk. Miért kellene ennek olyan nagyon örülni? Mi az a havi 500 forint? Úgy gondolom, hogy a tárgyalások nem képviselik eléggé a nemzeti érdekeket. Más érdekeket mintha képviselnének - a külföldi cégek érdekeit, a politikusok érdekeit. Az átlag magyar állampolgárokkal mintha kevésbé törődnének. Pedig vannak más problémás területek is.

Mi van a növekedő árakkal? Mert azt mindenki elismeri, hogy az árak növekedni fognak. És a másik oldalon mit mond ez a kormány? Hogy túl magasak a bérek. Ezt ma Békesi úr is emlegette - hogy a termelékenységhez képest túl magasak a bérek. Ez sem helytálló. Az egész régióban Magyarországon nő legjobban a termelékenység. Tehát egyrészről, ami a nemzeti ügyeket érinti, óriási a ködösítés, nem világosítják fel a társadalmat, és mintha nem védenék kellően az érdekeit. Azért mondom, hogy mintha, mert nem tudunk minden tárgyalásról. Ez a másik dolog, hogy a fejünk fölött tárgyalnak. Ezeket minden normális országban meg szokták osztani a társadalommal. Nemcsak Kovács úr, meg Medgyessy úr lép be az Európai Unióba, hanem Magyarország, a magyar lakosság.

T. K.: Szeretném, hogyha tudnánk egy pillanatra időt szentelni annak a négy évnek, amit Balázs Péter úgy jellemzett, hogy aprólékos és gondos munkát végeztek benne, s állítólag ez a 24 fejezet le lett zárva. Ezt az ő minisztere, Kovács László már ellenzékben is egyfolytában ostorozta, most ugyanazt teszi hivatalban. Ön hogyan látja az előző kormány erőfeszítéseit? Vitték előre a magyar ügyet egyáltalán, vagy pedig hinnünk kell a jelenlegi véleményeknek, hogy végül is nem képviselték megfelelően az ország érdekeit?

CS. M.: A stílus - ahogy a kapcsolatokat tartották - nekem mindenképpen szimpatikusabb volt. Az előző kormány mintha igyekezett volna egyenlő partnerként tárgyalni az Európai Unióval, s nem úgy, mint egy gyarmat képviselői. Ez már önmagában is pozitívum. Megpróbáltak szakmailag érvelni. Az eredményekkel nem vagyok minden területen megelégedve. Két területtel van nagyobb gondom. De sokkal többet zártak le, ezt rögtön hangsúlyozom. Nagyon nagy bajnak érzem - s ebben, azt hiszem, a volt kormány, illetve vezetői is egyetértenének -, hogy nagy a tőke szabad áramlása című fejezetbe vezették be a földet. Ez sehol sincs így. A korábban belépett országok - Ausztria, Finnország - esetén ez nem történt meg. Tehát nem volt kötelező. Nem kellett volna belépnünk ebbe a csapdába. Nem tudom, miért történt így. Egy biztos, utána próbáltak kijutni belőle, de már nem sikerült. Ezzel az a baj, hogy ha valóban tönkremegy a mezőgazdaságban egy csomó kis és közepes gazda meg gazdálkodó egység, akkor meg fognak szabadulni a földjüktől. Ettől kezdve a kérdés az, kié lesz a föld. Mert a föld az mégiscsak az ország területe, noha a neoliberális szemléletű emberek szerint teljesen mindegy, ki műveli meg a földet. De nem teljesen mindegy. És az sem mindegy, hogy kik élnek a földön és a földből. Ez az egyik, amit nem oldottak meg sikeresen.

A másik gondot a munkaerő szabad áramlása okozza nekem. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon kemény tárgyalásokon kellett az érdekeinket képviselni. Nem tudom, sikerült volna-e ennél jobban. Mindenesetre az eredménnyel nem igazán vagyok megelégedve. Ez is egyfajta gyarmati helyzetre emlékeztet. Magyarországra szabadon beáramolhat majd a munkaerő, mi ezt egyoldalúan lehetővé tesszük. Visszafelé már nem áll, kivéve egyes országokat, amelyek megengedték. Ezek viszont tipikusan olyan országok - Svédország, Finnország -, ahova a magyar ember nem is igen szándékozik elmenni dolgozni. Sokak szerint ez nem probléma, a magyarokra úgysem jellemző a nagy mobilitás. Ez igaz. Én nem is nagyon szeretném, ha itt is úgy működne a dolog, mint Amerikában - hogy az állam egyik oldaláról a másikra oda-vissza sétafikálnak az emberek. Ott dolgoznak, ahol munkát találnak. A mi nemzeti kultúránk nem ilyen. Mégis úgy gondolom, hogy ez diszkrimináció. Mégpedig nemzeti alapú diszkrimináció. Holott a római szerződés egyik alaptétele az, hogy nemzeti alapon semmilyen területen nem lehet diszkriminálni. Az Európai Legfelsőbb Bíróság alapelvében benne van az emberi szabadság tiszteletben tartása. Az emberi jogokat nem lehet korlátozni. Ez ütközik az európai szabályokkal. Mi mégis elfogadtuk. Erre azt szokták válaszolni, hogy ide úgysem jönnek sokan, mert alacsony a munkabér. De ha megnézzük a munkanélküliségi adatokat, akkor láthatjuk, hogy az Európai Unió több országában magasabb a munkanélküliség, mint Magyarországon. Egyrészt tehát nem valószínű, hogy magyarokat vennének fel, másrészt könnyen elképzelhető, hogy mégis jönnek ide munkavállalók, mert otthon nincs munka, és az itteni bérből is meg tudnak élni. Tehát a magyar munkaerőpiac nagyon instabillá válhat. Megnövekedhet a munkanélküliség amiatt, hogy aláírtuk a munka szabad áramlását korlátozó fejezetet. A stílussal, a hozzáállással nincsen gondom. Sokkal jobban tetszett, mint a mostani kormányé. A többi területet jól zárhatták le, mert én sem hallottam kritikát a környezetemben, más sem.

T. K.: Beszéltünk az imént Békesiről és a megjegyzéseiről. Most mintha többen Járai lemondását, vagy legalábbis a státuszának a megváltoztatását követelnék. Az emberek valósággal inflációpártivá váltak. Hát ez normális hozzáállás?

CS. M.: Tudja, a sajtóval van a baj. Egyszerűen nem hajlandó más nézeteket megszólaltatni. Ma a rádióban Békesit körülbelül fél óra hosszat hagyták úgy beszélni, hogy a riporter egyszer sem kérdezett bele. Bármely más interjúalanyba ötpercenként belefojtják a szót. Egyszerűen megdöbbentő, hogyan viselkedik a magyar közszolgálati rádió.

T. K.: Szolgai módon.

CS. M.: Szolgaian. Teljes mértékben kiszolgálja a mostani kormányt. Úgy teszem föl először is a kérdést, hogy mi köze van az üzleti szektornak a gazdaságpolitikához, a pénzügypolitikához, a monetáris politikához, a fiskális politikához? Ez nem vállalati kérdés. Hol merészel egy vállalat beleavatkozni a kormány dolgába?

T. K.: Például ha Alan Greenspan mondaná...

CS. M.: Most képzelje el, mi történne. Ezt a kormánynak vissza kellene utasítania. Ehelyett hallgat, ami számomra azt jelenti, hogy egyetért a támadással. Sőt, lehet, hogy a kormány áll mögötte. Mit jelent ez a támadás? Ez az érvelés nem szolgálja egyértelműen a magyar érdekeket. Ne feledjük, ennek a kormánynak az elődje nyolc évvel ezelőtt ugyanezt csinálta: fölpörgette az inflációt. Persze az infláció, mint tudjuk, mindenkinek jó, csak az átlagembernek nem. Különösen jó az exportáló cégeknek. Hogy mennyire csúsztatnak az urak: Békesi úgy fogalmazott, hogy az infláció jó a magyar exportáló cégeknek. De magyar cégek nem exportálnak. Csak külföldi cégek, a globális cégek exportálnak. Hogy miért jó nekik? Mert forintban többet kapnak a bevételük után. De hát, bocsánatot kérek, ez micsoda? Ez olyan, mint amikor a szocialista rendszerben a rosszul működő cégeket támogattuk. Miért kell az ő érdekükben leértékelni a forintot? Mert a nélkül lesz több profitjuk, hogy egy fikarcnyit is jobban dolgoznának. A külföldi cégek piacgazdaságnak éreznék azt, ahol dolgoznak, meg ha mi azok lennénk, akkor a kutya kötelességük lenne törni magukat jobb minőségű, színvonalasabb termékek előállítására, jobb vevőkiszolgálásra, többletszolgáltatás nyújtására. Ezzel kellene növelniük a profitjukat, nem pedig azzal, hogy a magyar állampolgártól vesznek el pénzt, s a kormány az ő kedvükért gyengíti a forintot. Ez nemzetellenes igény. Az a kormányzat, amelyik ezt nem utasítja vissza, nem nemzetbarát.

K.: Köszönöm.


Téma: No végre: hiteles tájékoztatás külföldnek
Konkoly
2002. november 26. 15:43 | Sorszám: 12
"Kérdés, hogy a szocik hogy fordítják ellenetek a "jobb helyzetet". Genyók ám. "

Így igaz ! Ezért kellett volna már évekkel ezelőtt elindítani,s még kormánypárti pozicióból.Akkor plusz érvként ott lett volna a jól szaladó szekér,a gazdasági teljesítmények,a magyar csoda,stb.

Viszont jobb későn mint soha ! Egyik napról a másikra,csak a szappanoperákban oldódnak meg a dolgok !


Téma: Verestóy Attila letiltotta Németh Zsoltot?
Konkoly
2003. március 17. 22:33 | Sorszám: 0
Verestóy Attila letiltotta Németh Zsoltot?


Verestóy Attila közbelépése nyomán nem olvashatta fel a március 15-ét ünneplõ brassói közönség elõtt Németh Zsolt Fidesz-alelnök beszédét a politikus külügyi tanácsadója. A brassói ünnepség méltóságát az RMDSZ szenátusi frakcióvezetõjének a hangoskodása zavarta meg.

Verestóy Attila RMDSZ-szenátusi frakcióvezetõ erélyes fellépése nyomán a Brassó megyei RMDSZ vezetõi úgy döntöttek, Répás Zsuzsa, a Fidesz – Magyar Polgári Párt külügyi tanácsadója nem olvashatja fel azt a beszédet, amit Németh Zsolt Fidesz-alelnök készült a brassói közönség elõtt elmondani. Répás Zsuzsa a Krónikának elmondta, Németh Zsolt a délelõtt folyamán részt vett a kézdivásárhelyi és kovásznai ünnepségeken, mi több Páván is elállták az útját, és ott is rögtönzött beszédet kellett mondania. Nem készült azonban a székelyföldi márciusi télre, és estére lebetegedett. Ezért õt kérte fel, hogy mentse ki a brassói közönség elõtt, és olvassa fel a számukra elõkészített beszédet. „Amikor a színházba értem, Verestóy Attila szenátor kivörösödött fejjel kezdett kiabálni, hogy nem fogjuk tönkretenni az õ ünnepségüket, és hogy én nem fogok semmit felolvasni – idézte a történteket. – Én nem vagyok hozzászokva, hogy velem artikulálatlanul ordítozzon valaki. Ez nálunk nem stílus. Pláne nem ordítoznak egy nõre.” Répás Zsuzsa elmondta, azt kérte, hogy a brassói meghívók döntsék el: igényt tartanak-e meghívottjuk, Németh Zsolt beszédére akkor is, ha a politikus nem tudja azt személyesen felolvasni.

Verestóy szenátor többszöri üvöltözése nyomán a nemleges döntést végül Szakáll András ügyvezetõ elnök hozta meg.
A szenátor kiabálása az elõadást is megzavarta. „Nagyon sokan voltak a teremben, ezért az ajtókat nyitva hagyták, s így a terem fele végighallgathatta az egész veszekedést – jelentette ki kérdésünkre Márk Attila elõadómûvész. – Ez rányomta a bélyegét az egész mûsorra. A színpadon is érzõdött a politikusok által kreált feszültség. Még Vikidál Gyula is azt mondta, ilyen méretû ünneplés esetében ilyesminek nem szabad elõfordulnia.”
A mûsor kulturális részét Házy Bakó Eszter a Brassó megyei RMDSZ kulturális alelnöke szervezte. Kérdésünkre elmondta, a veszekedés hátterérõl vajmi keveset tud. Csak anynyit, hogy az RMDSZ országos vezetése az utolsó héten küldte Verestóy Attilát Brassóba. Hozzátette feltételezése szerint azért, hogy ellensúlyozza Németh Zsolt beszédét. „Én kétszer láttam feldúltan berontani Verestóy Attilát – idézte fel a történteket az alelnök. – Úgy tûnt, mintha ki akarna állni a közönség elé, hogy valamit közöljön. Egy alkalommal én állítottam meg, hogy fegyelmezze magát, mert éppen a szózatot szavalta egy fiatalember. Erre nagyon rendes volt, megállt, és a végén még gratulált is a szavalónak. Azt is mondtam neki, hogy hallgassanak már el, mert zavarják a mûsort.”
A telefonon felhívott Verestóy Attila nevetségesnek tartotta azt a vádat, hogy õ akadályozta volna meg Német Zsolt beszédének elhangzását. „Németh Zsolt eljött Brassóig, de nem jött el a színházba. Utólag pedig elég érthetetlen módon beküldte a titkárnõjét a szöveggel. Nyilván a rendezõk döntötték el, hogy Németh Zsolt üzenetét nem olvashatják fel. Ezt a döntést én nagyon helyesnek találtam” – jelentette ki a szenátor.


Gazda Árpád


Téma: Jobbik: Orbán elvesztette az erkölcsi-politikai alapot
Konkoly
2005. június 24. 21:16 | Sorszám: 7
Írtam már valamelyik topikban,hogy véleményem szerint a politikusok szinte soha sem azt csinálják ami tetszik nékik,hanem amit elvárnak.Jó jó,elvárnak,de az elvárások különbözőek,az viszont már azért a politikustól függ,hogy melyik tábor elvárásainak kedvez !
Konkoly
2005. június 23. 14:54 | Sorszám: 4
Szerintem igazuk van ! Nagy baj az,ha az ember elveszíti a mértéket,még ha csak (hogy is mondjam ?)hízelgésben, nemtelen helyezkedésben is.
Konkoly
2005. június 23. 14:23 | Sorszám: 0
Jobbik: Orbán elvesztette az erkölcsi-politikai alapot
2005. június. 23. 14:10
HunHír.Hu

Orbán Viktor a Likudot a Fidesz természetes ideológiai partnerének minősítve elvesztette azt az erkölcsi-politikai alapot, ami a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéhez, autonómia-törekvéseinek támogatásához elengedhetetlen - vélekedik a Jobbik a Fidesz elnökének izraeli látogatásáról.

A Jobbik szerint Orbán Viktor izraeli tárgyalásai alapján minden bizonnyal megfelelt annak az elvárásnak, amit az Ariel Saron kormányfő által vezetett Likud párt támaszt Magyarország potenciális miniszterelnökével szemben. A leendő magyar miniszterelnök - külpolitikai közreműködést vállalva az Izrael által igényelt nemzetközi garanciák biztosításához, elítélve az iráni atomprogramot (a vendéglátókét ugyanakkor hallgatólagosan tudomásul véve), elfogadva, hogy a palesztin Hamaszt terrorszervezetként kezelje az Európai Unió és vele ne tárgyaljon (szemet hunyva Ariel Saron terrorista múltja felett), az apartheid Izraelt a kisebbségek problémáit megértő államként jellemezve - a hazug izraeli propaganda szócsövének szerepét vállalta el - hangsúlyozza a Jobbik.

A párt álláspontja szerint az izraeli út nem járult hozzá a jelenlegi legveszélyesebb szembenállás, az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséhez, hiszen annak egyetlen lehetősége a független palesztin állam megszületése, annak elősegítése. Orbán Viktor a Likudot a Fidesz természetes ideológiai partnerének minősítve elvesztette azt az erkölcsi-politikai alapot, ami a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéhez, autonómia-törekvéseinek támogatásához elengedhetetlen - szögezi le a Jobbik.


Téma: Fighting troops a Don-kanyarban
Konkoly
2002. november 05. 21:39 | Sorszám: 5
Mit vársz a kommunistáktól ? Két forintért eladnák a saját édesanyjukat is.Ha akármelyik éppen aktuális hatalom egyszer kinyalatná a fenekét velük,ők ráfejelnek még vagy háromszor.

De,ne izgulj,nem az ő gyermekeik mennek majd oda ahol akár az életüket is elveszíthetik,majd akad arra más is.
Az ő drága kis csemetéik még háború estén is csak páholyból figyelnék hogyan hullnak el az emberek,legfeljebb a szervezők között vernék a mellüket,bátorságra, hősiességre buzdítanának, és tele pofával ordítanák éljen a háború !

Sajnos ilyen állat az átvedlett kommunista !


Téma: Megerte lumpenprolizni?
Konkoly
2002. november 22. 01:57 | Sorszám: 19
Kár ez felfújni gyerekek, a FIDESZ nem a prolizás miatt vesztett,inkább azért mert valakik a stábból elhitették velük,olyan jók,hogy nekik kampány sem kell.

Aztán a második forduló előtt,az addig letiltott fiatalok mégsem hagyták az orruknál fogva vezetni magukat,s majdnem megnyerték a választásokat !

Konkoly
2002. november 21. 23:39 | Sorszám: 13
„Miközben a nógrádi palóc embert így nem lehet megvenni, a budapesti lumpenproletárt meg lehet venni.” – 2002. június 6.)"

Mikor is volt az a bizonyos választás ?

Konkoly
2002. november 21. 23:20 | Sorszám: 7
Hát igen,lóhosszal nyertek a volt komcsik Debrecenben !
Konkoly
2002. november 21. 23:18 | Sorszám: 6
Értelmes,ellemző választ a rágalmakra ?

Nem kellett volna-e légből kapott rágalmaidat,egy-két valós példával bizonyítani,s utánna meg kérdezni,megérte-e ?


Téma: Feketén-fehéren
Konkoly
2002. november 18. 16:02 | Sorszám: 7
Egy-egy "talk show"-ban képesek órák hosszat taglalni,hogy az ő "boyfriend"-je előbb őt kettyintette meg,aztán az anyukáját,majd a hugát,s a legutolsó apró részletekig,hogy hol és hogy is történt az egész.
Konkoly
2002. november 18. 15:57 | Sorszám: 6
Tudom pajtás !

Izlelgetve a cikket,tudod-e,hogy ez mai is egy az egyben így van ?

"„Ami az amerikaiak között engem nagyon meglepett, az a négerség nagy befolyása volt.” „Az a jellegzetes járás – ernyedt ízületekkel, vonagló csípővel –, amelyet olyan gyakran látunk az amerikaiaknál, a négerektől származik (...), a locsogásnak az az állandó, parttalan áradata, amely az amerikai újságokat jellemzi, ennek figyelemre méltó példája. Ez minden bizonnyal nem a germán törzsekhez tartozó elődök öröksége, hanem a néger falu fecsegésére hasonlít. Az intimitás szinte teljes hiánya és a mindent elnyelő kollektív élet a nyitott kunyhókban folyó primitív életre emlékeztet, ahol a törzs valamennyi tagjának teljes összevegyülése uralkodik” – írta Carl Gustav Jung (1875–1961), a pszichoanalitikus."

Konkoly
2002. november 18. 15:14 | Sorszám: 4
"Ki kéne küldeni a "világmédia" toleranciabajnokait tanulmányútra Zimbabvéba. Hátha..."

Nem vették ők észre az ilyesmit,akkor sem amikor itt történt a szomszédban.Amikor embereket nyomorítottak meg nemzetiségük miatt,amikor falvakat,temetőket tüntettek el,évszázados világhírű iskolákat szüntettek meg,zártak be,vagy mint lennebb:

...1975-ben pedig a tudomány 350 éves
templomát ipari líceummá alakították át - egy gazember, félanalfabéta cipészinas, Ceausescu parancsára.
Ha sétálunk a folyosókon, ha a szemükbe nézünk az elmúlt évtizedekben itt végzett, s ki tudja,
mennyit szenvedett deákoknak,akkor jó, ha tudjuk:
azt a gazember, félanalfabéta cipészinast a fényességes Nyugat közel negyven egyeteme választotta
díszdoktorává.

Konkoly
2002. november 18. 14:45 | Sorszám: 2
Igen,ez az,fel is hozom,hogy lássák az emberek !
Konkoly
2002. november 17. 17:15 | Sorszám: 0
Feketén-fehéren

A világmédia kitüntetett figyelemmel kíséri a rasszizmus megnyilvánulásait. Különösen hangosan zakatol, ha az agresszió fehérek számlájára írható. A nyilvánosság „kapuőrei” azonban átengedték a hírérték küszöbén a zimbabwei fehérek üldözéséről szóló tudósításokat. A kivétel erősíti a szabályt: a képernyőn és a hasábokon azt szuggerálják, mintha a fajgyűlölet csak a fehérek privilégiuma lenne. Ezt sulykolja az írott és elektronikus sajtó etnomazochista frontja. S közben ömlik Amerikából a néger szubkultúra. A rapzene lesz Európa rekviemje.

Vass Krisztián

Az öreg kontinens az Újvilágból importálja a szellemi táplálékot. A hollywoodi filmek forgatókönyvírói a fekete színészekre osztják a pozitív szerepeket. A gonosz általában magas, északi, nordikus típusú egyed, humortalanul merev és erőszakosan gyilkos ösztönű. A néger szellemes, könnyed, jóindulatú. Ezek a filmek persze nem a valóság leképeződései. A börtönlakók többsége kisebbségi. „Afroamerikai.” Ez ugyanis a helyes, politikailag korrekt kifejezés. A nyelvi kényszerzubbony még azt is megtiltja, hogy a dolgokat néven nevezzük. Mert a fehéreknek figyelembe kell venni mások érzékenységét. Miközben a fehérek méltóságát naponta sértik a domináns médiában vetített mozgóképtekercsek. A sugárzott video-klipek zömében feketék gesztikulálnak, s zeneként piacra dobott zajt csapnak. Az éneklés emelt hangú beszéd. A rapben azonban a muzsika lényege veszik el, hiszen csupán dallamtalan, ütemesen monoton skandálás az egész produkció.[bű/b] „Ami az amerikaiak között engem nagyon meglepett, az a négerség nagy befolyása volt.” „Az a jellegzetes járás – ernyedt ízületekkel, vonagló csípővel –, amelyet olyan gyakran látunk az amerikaiaknál, a négerektől származik (...), a locsogásnak az az állandó, parttalan áradata, amely az amerikai újságokat jellemzi, ennek figyelemre méltó példája. Ez minden bizonnyal nem a germán törzsekhez tartozó elődök öröksége, hanem a néger falu fecsegésére hasonlít. Az intimitás szinte teljes hiánya és a mindent elnyelő kollektív élet a nyitott kunyhókban folyó primitív életre emlékeztet, ahol a törzs valamennyi tagjának teljes összevegyülése uralkodik” – írta Carl Gustav Jung (1875–1961), a pszichoanalitikus. Julius Evola (1898–1974), a tradicionalista bölcselő kérdésesnek tartotta, hogy a „szabadság hazájának” lakóit európainak lehet-e még tekinteni?
Európa is egyre feketedik. A bevándorlók számának nagysága ijesztő méreteket öltött. Németországban, Franciaországban és Nagy- Britanniában együttesen több bevándorló él, mint a Kárpát-medence lakossága. A sakktáblaszerű vegyes együttélés mellett gettóképződés van folyamatban: a slumosodott kerületekben rossz a közbiztonság és persona non grata a fehér ember. Saját magam tapasztaltam, hogy London kellős közepén európaiként nem szolgált ki az egzotikus tájról jött boltos. A befogadók nemzeti zászlóit nyilvánosan elégetik a segélyekért roppant „hálás” téridegen jövevények. Frithjof Schuon szerint a feketéket a kifelé terjeszkedésre való hajlam hiánya jellemzi. Ez igaz a hagyományos háborúk és imperializmus tekintetében, az utódnemzés csatájára azonban nem vonatkozik ez a törvény. Az egykori gyarmat népe kolonizál. Európa hajdan a kevesek minőségével tartotta kordában a világot, Afrika a sokadalom menynyiségével lakja be a fehér kontinenst. „Amikor a fehér népek olyannyira elfáradnak, hogy kormányzataik semmiképpen sem tudják őket háborúra bírni, akkor a világ a színes bőrűek áldozatává válik éppen úgy, mint ahogy a római birodalom a germánoké lett.” „A pacifizmus marad egy eszme, a háború pedig tény, és amikor a fehér népek elhatározzák, hogy már senkit se vezessenek, megteszik ezt majd a színes bőrűek és ők lesznek a világ urai.” Ezek a profetikus szavak a konzervatív német filozófus, Oswald Spengler (1880–1936) előrelátását dicsérik. 1936-ból üzen a mának. Összegezzünk: a tengeren túli területek fokozatos feladása tehát a bevándorlás és négeresedés egyik oka. A másik az Amerikai Egyesült Államok rasszpolitkájának európai dominanciája: szopogassa csak a köznép a szellemi negrócukorkát, míg az elitet filoszemitizmussal etetik. A plebsnek Ice T-t, az értelmiséginek Klezmeticset. Az egyik fehérellenes rapzenét kap, a másik klezmert. A harmadik ok a liberális bevándorlási politika. A fehér Európa helyére multikulturális államokat rémálmodnak a baloldali-liberális pártok szerte a földrészen. Világpolgárság és nemzetköziség a nemzeti kereteket feszegeti. Közösen, kéz a kézben.
„Távolról sem akarom azt mondani, hogy minden néger gyámoltalan; nem akarom ezt mondani főképp azért, mert akkor kénytelen volnék azt állítani, hogy minden európai intelligens, ettől a paradoxontól pedig százmérföldnyire vagyok” – fogalmazott Arthur de Gobineau gróf (1816–1882), a faji gondolat atyja. A rasszelmélet korai teoretikusa tehát nem egy matematikai képletet állított fel, mikor a fajok egyenlőtlenségéről értekezett. A tendencia megállapítása nem jelent abszolutizálásba forduló általánosítást.
[b]A kettős mércét tetten érhetjük a fekete–fehér konfliktus terén. Dél-Afrikában a búr uralom idején a baloldali sajtó a feketék elnyomásáról cikkezett. Kirekesztették az országot a nemzetközi közösségből. Amióta a négerek irányítják az államot, a hollandok leszármazottai rettegésben élnek. A rend helyére káosz lépett, a gazdasági helyzet elszomorító. De a fehér afrikaansok elleni véres atrocitásokról mégsem hangos a média. Pedig a búrok nem tudnak hazamenni: az ő otthonuk Dél-Afrika, amit uralmuk alatt felvirágoztattak. S amit az egymással küzdő törzsek torzsalkodása tesz tönkre. És a néger hatalomgyakorlás tehetségtelensége. A fehér országok saját fajtájukra támadtak, mikor szankcionálták az elkülönítés, az apartheid rendszerét.
Azóta az új rezsimben egyébként a feketéknek is rosszabb a sora.
Izraelben egész más a helyzet. A zsidó katonaság öt évtizede irtja az őslakosságot, a filiszteusok utódait. Büntetlenül. A búrok nem viseltek hadat a feketék ellen, mégis pórul jártak. Az indoárja származás nem számít előnynek 1945 óta.
Most, hogy a dél-afrikai robbantással kapcsolatban újra a „fehér szélsőségesekről” harsognak a világ sajtóorgánumai, érdemes megjegyezni: a kollektív „rosszfiúk” szerepét örökre nem lehet a fehér emberekre osztani. Ezt még a legyengült immunrendszerű „sápadt arcúak” sem tűrik örökké. Mert egyre többen lesznek majd, akik osztják J. G. Strijdom, a fehér dél-afrikai rendszer ideológusának gondolatát: „Ha egy európai elveszíti színérzékelő képességét, többé nem számíthat fehér embernek.” N


Téma: Mi kell ahhoz, hogy MP lemondjon?
Konkoly
2002. augusztus 17. 02:26 | Sorszám: 40
Ez velem,már el is van intézve,csak értesd meg vele is,meg azokkal is akik megválasztották !
Konkoly
2002. augusztus 17. 01:45 | Sorszám: 37
Jobb bizony ha nenm folytatod Apóka !

Nem csak József Attila forog a sírjában,hanem Magyarország és Erdély minden magyarságára valamit is adó embere,képviselője,mert az izzig-vérig " bussinenman" magyar miniszterelnök a Bihar megyei Gyantán piknikezett Alecsandru Mudura román üzletemberrel.

Abban a faluban,ahol 1944-ben a román parasztok a katonaság támogatásával,"Gyanta községben, Teodor Brindea hadnagy vezényletével fölgyújtják és a földdel teszik egyenlővé az 1800-ban épült református paplakot. Megsemmisítik könyvtárát Legyilkolnak 47 magyar embert. Férfiakat megvernek, asszonyokat, lányokat megbecstelenítenek; gyújtogatják a kertek alját, rombolnak és rabolnak: környékbeli falvak román lakosságával karöltve elviszik a magyar lakosok ingóságait, szekereit, állatait.
(Gál Mária és tsai: u.o. 108. o., A tömeges kivégzést megírja Köteles Pál a Hotel Kárpátia c. regényé-ben.Magvető Kiadó. Bp. 1989.)"

Vannak az életben nehéz dolgok is,s szerintem ha egy valamire való ember ilyen helyzetbe kerül,akkor az a legkevesebb,hogy a megbékélés nevében megkoszorúzza az áldozatok síremlékét !


Téma: Lovas irányítja a jobbikot?
Konkoly
2002. október 27. 23:09 | Sorszám: 16
Illetve,ha abba kötsz bele,akkor légy szives magyarázd meg,mi is a bajod vele !
Konkoly
2002. október 27. 23:06 | Sorszám: 15
Ha már így belemerültél,légy szives emeld ki az ifj.Hegedüs cikkéből az uszító részt.

P.S. Csak arra vigyázz,hogy nehogy az emberiség legtöbbet olvasott -s legtöbbek által elfogadott- könyvéből legyen az idézet !

Konkoly
2002. október 27. 23:02 | Sorszám: 14
Gratulálok,nagy voltál öregem ! Te aztán meg...Így tovább !
Konkoly
2002. október 26. 05:37 | Sorszám: 3
Álmodik a nyomor !Egyenlőre még nem akad párt aki felvállaná,azokat az elvárásokat,amit a MIÉP indulásnál kitűzött.A felbomlás csak hiú ábránd,ami nem jelenti azt,hogy nem férne rájuk egy-két vezető csere.De az alapelvet nem feladva.Ez a lényeg !

Új radikális pártra semmi szükség,hiszen lassan már ha sánta kutyát akarsz ütni,akkor is valami pártocskát találsz. A létező jobboldali pártokból(FIDESZ,MDF,stb) kellene kiseperni végre a kripto kommunisztákat és a többi szoclibbel szimpatizáló szemetet !


Téma: Tiltakozz a háború ellen !!!
Konkoly
2002. október 11. 17:08 | Sorszám: 68
Hogy valójában kinek a kezében van,az csalóka,de meg van(sajna) a kongreszusi felhatalmazás !
Konkoly
2002. október 11. 16:18 | Sorszám: 66
Erre fölösleges szót fecsérelni,nyilt titok már régen hogy az amerikai nép van a legjobban az orránál fogva vezetve a médiák által.

Az amerikai csatornákon alig alig vannak a világ dolgaival, eseményeivel foglalkozó hírek,kivéve azok amiket " direkt hülyítésre nekik szántak",még a CNN televizió műsora sem az,mint Európában !

Hogy hirtelen csak két konkrét esetet említsek,soha sem hangzott el amerikai csatornákon az a hír,hogy az Öböl-háború kapcsán balfácánúl jól megbombázták Husszein fából ácsolt rakétáit és kilövő állásait,s az sem hogy jó pár tonna bombát és rakétát kapott Milosevics ócskavas gyűjteménye is,ami kimustrált tankokból,harckocsikból állott.

Konkoly
2002. október 10. 22:10 | Sorszám: 63
Sajnos az amcsik sem abból a fajtából valók,akik egykönnyen kitakarodnak valahonnan.Szomáliából is alig alig tudták kirobbantgatni öket !

S mit szóltok ehhez ?

"Washington szerint terrortámadás volt
2002. október 10. 18:39


MTI
Washingtonban nyilatkozó amerikai illetékesek szerint a Limburg francia tartályhajót megrongáló robbanás terrortámadás következménye volt.

Név nélkül nyilatkozó tisztségviselők csütörtökön jelezték, hogy a helyszínen vizsgálódó amerikai, francia és jemeni szakértők erre a következtetésre jutottak előzetes jelentésükben.

Számos jel utal arra, hogy a robbanás terroristák műve - mondták, hozzátéve, hogy a következtetések még nem véglegesek. Egyikük úgy fogalmazott, hogy bizonyos jelek szerint nem belső robbanás történt. Vasárnap rongálta meg egy nagy erejű robbanás a francia tartályhajót a jemeni partoktól 24 kilométerre."

Nagyon érdekes,hogy pontosan annak az országnak a hajóját éri támadás,amelyik vonakodik a Washington által kezdeményezett háborúban részt venni.

Ilyen hülyék lennének a terorristák,vagy csak az embereket nézik hülyének egyesek ?

Konkoly
2002. október 10. 17:38 | Sorszám: 57
S akiben emberi féltés, érzés van,az a tüntetőkkel tart ha van rá lehetősége. Én is sajnos csak gondolatban lehetek ott !
Konkoly
2002. október 08. 00:16 | Sorszám: 47
Ha az a ronda Husszein megsértette a Bokor Gyuri apukáját,akkor tessék valódi tehénpászor gyerekként párbajra kihívni, kiállni a placzra,egy golyóval,harminc lépés távolságra,stb,stb.

De minket,s főleg a világot hagyd ki ebből a párbajból,te tehenészgyerek !

Konkoly
2002. október 05. 22:36 | Sorszám: 40
Gyöngy,Radala !

A cím,ahol kapható:

PÜSKI Könyvesház Budapest I.,Krisztina körút 26. Öt percre sincs a Déli p.u.-tól,az alagút felé.

Konkoly
2002. október 05. 22:28 | Sorszám: 39
Az USA, sajnos az a pióca amit nem lehet lerázni !
Amióta "valamirevaló" háborúk vannak,mindegyikben ott van,és szedi-szedi a sápot,árulja a fegyvert,keveri a szart,atombombáz,vegyifegyvereket használ,s ha néha íjjal vagy parittyával visszalőnek rá,akkor az egész világ terorrista !
Konkoly
2002. október 05. 16:19 | Sorszám: 34
Ez egy olyan könyv, amit el kell olvasni,még akkor is, ha rengeteg helyen nagyon meglepő és meredek megállapításokat tartalmaz, szemlélete annyira új, esetleg meglepő, amivel nem lehet,talán nem is szabad teljesen azonosulni,de tudni kell róla,el kell gondolkodni azon,hogy talán így,vagy ehhez hasonlóan történt,vagy így is történhetett volna.A címe: 1956 igaz története, szerzője Hernádi Tibor
Konkoly
2002. október 05. 01:30 | Sorszám: 28
Vagy mégegy:

"A cárok által összehódított országok Sztálin és utódai által Szovjetunió néven tűzzel-vassal-vérrel integrált gazdasága felbomlásának, pontosabban szétszaggatásának láttán az eladósodott vazallusok nehezebben ugyan, míg a kevésbé adósok nagyon jól tartják magukat. Még csak hangosnak mondható ellenzék sem sürgeti a szovjet csapatok kivonását, és demokratikus államigazgatás bevezetését. Maga a szovjet vezetés kénytelen utasítani őket az úgynevezett rendszerváltás végrehajtására. Minden vazallus számára elkészítik a forgatókönyvet a rendszer színelváltozásához. Grósz Károly, Magyarország utolsó pártfőtitkára halálát közeledni érezvén fedte fel a forgatókönyv létét egy interjúban, amelyet a Kossuth rádió 16 óra című műsorában 1996. január 20-án sugárzott. Ezek a forgatókönyvek - mint annak idején a hatalom megszerzésére vonatkozóak is - mondhatni egy kaptafára készültek. Lényege, hogy a párt és a kormány szervezze meg új pártok cégére alatt saját ellenzékét nagyszámú kriptokommunista beépítésével. Kétség sem férhet hozzá, a terv vázlatos vezérfonalát New Yorkban és Washingtonban készítették, amelyet az oroszok részletekkel megtöltve adtak át vazallusaiknak. Magyarországét közvetlenül Krucskov, a KGB akkori főnöke hozta Budapestre, és a megfelelő szóbeli direktívák kíséretében adta át Grósz Károly pártfőtitkár miniszterelnöknek, mégpedig a magyar Parlamentben.
Grósz Károly a riporter faggatására még azt is elmondta, hogy a kreálandó "ellenzéki" pártok meghatározó személyiségeinek neveit is tartalmazta a forgatókönyv. Nevek felfedését azonban elhárította. A tervek tartalmazták az MSZMP későbbi mesterséges szakadását is, amely a kommunista hatalom saját urai által történő látszólagos felszámolásának fontos kelléke volt, gondolván egy szabad választások megtartásával nagyobb esélye lehet. A forgatókönyv szerzői kissé elszámították magukat. A lakosság hangulatának a sajtó által történt mesterséges felszítása túllőtt a célon. Az 1990-es választáson az új MSZP cégtáblával induló kommunista jelöltek közül csak egyedül Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnököt választották meg. Még Németh Miklós miniszterelnök is csak független jelöltként került az új Parlamentbe."

Konkoly
2002. október 05. 01:24 | Sorszám: 27
Még egy idézet a könyvből:

"A ...kísérlet, amelynek terhét mintegy 350 millió ember nyögte, megbukott. A láthatatlan hatalom szanálásra ítélte az egész bolsevista felépítményt. A Szovjetunió vezetőit Gorbacsov irányításával a nyolcvanas évek végén a láthatatlan vezérkar utasítását végrehajtandó, mintha megbabonázták volna, vagy kábítószer hatása alatt cselekedne, mint akit a pokol sötét erői mozgatnak, a kívülálló számára érthetetlen módon nemcsak vazallusai feletti hatalmát adja fel, hanem saját országát is ízekre szaggatja. Az egész világ szinte megmerevedve figyeli, hogy a félelmetes vörös kolosszus látszólag összeomlik, és maga alá temeti minden "vívmányát". A kommunista hatalmi gépezet szétrombolásában - amint építésében is - a Szovjetunió példát mutatva élenjár. Ahol milliókat küldtek a halálba, hogy ártatlan vérükkel a kommunizmust táplálják, most megfojtják. Míg vazallusai fájdalmas vajúdással igyekeznek a kommunista torzsszülöttet elvetélni, addig Oroszországban gondolkodás nélkül betiltják a több mint hetvenéves pártot, amely addig - legalábbis a propaganda állítása szerint - "dicsőséget dicsőségre" halmozott. A vazallus pártok és kormányai tehetetlenül szemlélik a kegyetlen szülőanya kimúlását. Alattvalóik rettegve és értetlenül figyelik az eseményeket, hisz sokan közülük nehéz börtönéveket szenvedtek el szerény ellenvéleményük miatt, s most úgy tűnik, mintha nekik lett volna igazuk. Félelmükben összeborzadtak, kísértetek víziója kerítette őket hatalmába. Mi lesz, ha az egykor oly félelmetes KGB, vagy hű tanítványa a magyar ÁVH ismét feltámad, és megint százezrével küldi börtönbe és a másvilágra rászedett áldozatait? Nem! Ez nem lehet igaz! Az emberiség történelme során még sohasem fordult elő, hogy egy jól szervezett birodalom a világ második nagyhatalma minden külső támadás, minden látható kényszer nélkül számolja fel önmagát."

Konkoly
2002. október 04. 20:29 | Sorszám: 22
És a kérdést folytathatjuk igy.

S mi van akkor ?

"Kémkedtek az ENSZ-ellenőrök?
2002. október 4. 8:05


MTI
Az iraki tömegpusztító fegyverek után a 90-es években kutató ENSZ-ellenőrök közül egyesek valószínűleg saját országuk számára kémkedtek - állította Ake Sellstrom volt svéd fegyverzetellenőr a stockholmi STV tv-csatornán.

"Volt néhány olyan epizód, amely szemet szúrt furcsaságával. A csapat egyik tagja túl sok fénymásolatot készített a dokumentumokról. S akadtak még olyan ellenőrök is, aki az éjszaka közepén keresték fel sürgősen nagykövetségeiket, noha ez elvben nem volt megengedett számukra" - közölte Sellstrom, aki az ENSZ fegyverzetellenőreként dolgozott Irakban, amikor az UNSCOM elnevezésű testületet az amerikai Scott Ritter irányította. Rittert az irakiak több ízben is kémkedéssel vádoltak.

Irak 1998-ban késztette távozásra az ENSZ-ellenőröket. Az UNMOVIC névre átkeresztelt testület élén jelenleg Hasn Blix áll, aki a héten Bécsben megállapodott Bagdad képviselőivel az ellenőrzések felújításáról, s erről csütörtökön számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Az ellenőrök várhatóan csak egy újabb BT-határozat elfogadása után térnek csak vissza Irakba.

A svéd szakértő állítása szerint az UNSCOM-ban való szolgálata idején az iraki biztonsági erők kommunikációjáról elektronikus felderítési eszközökkel beszerzett információk nyilvánvalóan rossz kezekben - mint például az amerikai és izraeli hadsereghez - kerülhettek. Egyes célpontokat alig egy héttel azt követően bombázta az amerikai és szövetséges légierő, hogy ott jártak a fegyverzetellenőrök - jelentette ki Ake Sellstrom volt ENSZ-ellenőr."

Konkoly
2002. október 04. 18:45 | Sorszám: 19
Azért viszont nem árt ezeket tudni:

"A világ összes rádió- és televízióállomása, valamennyi újságja egy varázsütésre mintha azonos központból irányítanák, fáradhatatlanul bizonygatják, hogy a kommunizmus, a Szovjetunió és vazallusai gazdasága összeomlott. Minden erre utaló látszat ellenére alapos okunk van e sommás megállapítás valóságát kétségbe vonni. A Szovjetunió háború utáni negyvenöt évi eseményei számbavételénél ne hagyjuk magunkat a célirányos propaganda által tévútra vezetni.
A Szovjetunió, az Egyesült Államok és a rászedett Anglia utánpótlásának biztosítása mellett leverte Németországot és segítette Japán Amerika által történő legyőzését. Ehhez feláldozta huszonhétmillió polgárát. Amit mindezekért jóvátételben kapott, a Szovjetunió szükségleteihez mérve jelentéktelen. Ennek ellenére lakossága a megszokott szerény életszínvonalát az úgynevezett "összeomlásig" ingadozás nélkül megőrizte. Pedig - ahogyan a beavatatlan világ látta - az ötvenes, hatvanas, de még a hetvenes években is folytatta a nagyon is költséges atom,- rakéta- és űrhajózási kutatását, kísérleteit. Még az Amerika érdekében megkötött SALT-1 fegyverzetcsökkentési szerződésben is olyan magasan szabták meg a Szovjetunió fegyverzetállományának szintjét, amely továbbra is lehetővé tette hadiiparának és a hadsereg fegyverzetének fejlesztését, növelését, amelyet ütem szerint betartott. Majd csak a SALT-2 aláírása után csökkentette fegyverzetének növelését. Mindezt a lakosság változatlan életszínvonala mellett, anélkül, hogy kelet-európai vazallusai példájára eladósodott volna. Az úgynevezett gazdasági összeomlása idején a 280 milliós Szovjetunió külföldi adóssága mindössze 38-40 milliárd dollár volt. Nagyjából ugyananynyi, mint a 35 milliós Lengyelországé. Közgazdasági érvekkel tehát nem magyarázható a Szovjetunió "összeomlása". Vazallusai közül egyesek, mint például Magyarország a maga 25 milliárdjával, Lengyelország a 35-40 milliárd dollár adósságával számarányukhoz képest sokkal nehezebb helyzetben voltak, de gazdasági összeomlásról beszélni még itt is túlzás."

Konkoly
2002. október 04. 18:34 | Sorszám: 15
"egy Szaddam és Sharon elleni közös támadást nagyban tudnék támogatni "

Ha ébren vagy ne álmodj,lehet a száznál több elnökből akadt volna tökös is,de Bokor Gyuri nem az a fickó,aki ellent mer mondani a főnöknek !

Konkoly
2002. október 04. 18:29 | Sorszám: 13
Ne áltasd magad,a kommunizmus bukását,nem a nekünk beadott fegyverkezési hajsza nem bírása hozta,hanem New York döntötték el !
Konkoly
2002. október 04. 17:40 | Sorszám: 9
A fegyvereket gyártó és azzal kereskedő átkozott hiénákat kellene felküldeni a Marsra,returjegy nélkül !
Konkoly
2002. október 04. 17:38 | Sorszám: 7
"LE A HÁBORÚVAL !"

Téma: EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA!!!!!!!
Konkoly
2005. május 28. 22:57 | Sorszám: 215
Juhász Gyula:Trianon


Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!


Téma: Tüntetés!
Konkoly
2003. augusztus 29. 17:54 | Sorszám: 56
Megvette esetleg apukád a kicsi fiának,ezt a fórumot ?
Konkoly
2003. augusztus 29. 17:51 | Sorszám: 55
Gondolj az Őseinkre,gondolj Ghandira.

Lehetetlen helyzet nincs,csak tehetetlen ember. A meglapulás ,a sunyitás sohová sem vezet !

Konkoly
2003. augusztus 29. 14:24 | Sorszám: 49
Az aprópénzes fizetés jó hecc,szépséghibája csak annyi hogy nehezebb összeszedni az apőrót,mint beszállítani a bankba.

Utánna meg miért háborúznál az áram- vagy a gáz szolgáltatóval,mikor a kormánnyal van bajod ?

Akiknek munkaeszköze az autó,azok autóhasználat nélkül nem keresik meg a kenyerüket.

Konkoly
2003. augusztus 29. 14:16 | Sorszám: 48
Pedig csak ez,az egyetlen járható út.

Lapítással csak azt éred el,hogy elveszik a házad,földed, vagyonod.Utána már nem lesz gond az adóval.

Egyszerű matematika,50 évig 2% annyit jelent,hogy kiforgattak mindenedből,kifizetted az államnak az ingatlanod árát.

Konkoly
2003. augusztus 29. 05:30 | Sorszám: 39
Tudtam,hogy biztosan számíthatok rád ! Hiába akik zsenik,azok zsenik !
Vajon mikor vezetik már be Stockholmba,az appartcsik Nobel-díjat ? Vagytok olyan jók,mint Kertész !
Konkoly
2003. augusztus 29. 03:38 | Sorszám: 37
Ez aztán az igazi alternativa !

Adómegtagadásért elrekvirálhatják a házad, büntetésekkel, kamatos kamattal sújthatnak.Még azokat is akik akarva akartlanul,de meg fogják "tagadni" az adót.

Lényeg viszont egyesek szerint az,hogy ne menjenek az emberek tüntetni,mert az úgy sem hat,sőt minden tüntetés 2%-os presztizsvesztés a FIDESZ-nek !(idézet egy nagy okostól!)

Mindenki dögöljön meg,húzzon el a franca,de éljen a Párt !


Téma: Lovas István takarékosan bánik az igazsággal...:O)
Konkoly
2003. február 26. 01:00 | Sorszám: 377
Pontosan erről van szó,s aki esetleg csodálkozós tipusu,az kapaszkodjon most meg,mert ez a szisztéma végig létezett egész a rendszerváltásig.Nem tudom utána változtattak-e rajta.
Konkoly
2003. február 26. 00:52 | Sorszám: 376
Pontosan erről van,hogy habzó szájú,bosszúért lihegő ÁVH-sok hada képviselte a törvényt,akikhez hozzácsapódott a részeges kanászok,kocsisok,falusi munkakerülők csapata és a városi semmirevaló lumpenploretárok hada,részeges segédmunkások,volt nyilas házmesterek,esernyőjavítók, alkoholista zugírók,a kommunizmus krémjei, s felsorakoztak a moszkoviták táborába !

Egy ilyen moszkovita párti senki volt a Barcs elvtárs is,egy pont odavaló tróger a brancsból !

Konkoly
2003. február 23. 20:43 | Sorszám: 362
Még valamit elfeledtem megkérdezni Taplókám !

De nem muszáj válaszolnod rá,csak ha nem derogál.
Ugye ez a Barcs Sándor nevű,volt vérbíró,valamilyen ágon rokonod,nem csak lelkileg szimpatizálsz vele ?

Konkoly
2003. február 23. 20:39 | Sorszám: 361
Vannak még normálisan gondolkodó emberek is ebben az országban.Egy ilyen hely Debreczen,ahol nem engedték be a volt gyilkosok utódpártjainak politikusaiz az egyetem területére sem pofázni.Nem itt volt mit keresniük ott.Menjenek a Gulágra,vagy Recskre,de a legjobb az lenne ha fészkesbe húznának el !

Mindenesetre szar lehet komcsik seggét ajnározóknak ott élni !De sajnálni, még mindig nem érek rá őket !

Konkoly
2003. február 23. 19:15 | Sorszám: 359
Sőt Taplókám,a tömeggyilkos Horn Gyulának is van szép számú tábora,az enyves kezű Medgyessyből meg miniszterügynök lett,csak neked,számodra jutott az értetlenség, és a szerencsétlen debreceni magány !

Egy jobb sorsra érdemes igazhitű kommunista,a FIDESZ-re szavazott civis városban.

Zokogok,hull a könnyem,majd sajnállak is,ha ráérek !

Konkoly
2003. február 23. 18:48 | Sorszám: 357
Kár verni az emésztő nedved,te vagy az az ember,akinek már évek senki sem hisz.Ja persze megdolgoztál érte,kemény munka férfias tett volt.

Ezzel szemben nézd meg Lovas népszerűségét,valahol a csillagokban van a szoclib fizetett bértollnokokhoz viszonyítva. Te ha ezerszer megszületnél,akkor sem tudnád megközelíteni még az árnyékát sem,akárcsak Bayer Zsoltnak,hiába fröcsögsz itt éjt nappalá téve !

Hiába be kellene ezt már lássad,hogy ennyit tudsz Taplókám,de ha rám hallgatsz,azt csinálsz amit akarsz !

Konkoly
2003. február 23. 15:26 | Sorszám: 352
Taplóka !

Éppen olyan kényszer volt akkor népi ülnök lenni,mint neked most nyalni az átvedlett komcsik fenekét!
Belső lelki kényszer,meg számítás,hogy hátha kapok én is valamit a koncból !

Konkoly
2003. február 23. 00:17 | Sorszám: 334
Lovas egyáltalán nem hazudott,hiszen a népi ülnök végsősoron bíró volt,felkészületlen,jogilag analfabéta élet-halál ura,akinek úgyanúgy számított a szavazata,mint a jogot végzett "kollégáié".Persze tudot dolog az is,hogy azok a kollégák,sokszor elemi iskolai végzettséggel bírtak,mint ahogyan egyetemi tanárok is voltak(Aczél György),szintén ilyen végzettséggel.

Nyugodtan állítható szerintem hogy a senkiházi Barcs Sándor vérbíró !

Azt se felejtsük el,hogy ki is volt a a borzalmas múltú Dorogi Sándor.Úgy hogy kitüntetgetik egymást a hajdani gyilkosok !


Téma: A soviniszta Markó támadja az européer Tőkést
Konkoly
2002. október 08. 19:05 | Sorszám: 17
"Téged is érdekel, hogy a testvéred hogyan él (szerencsére választott) élettársával, és néha tanácsokat is adsz neki."

Neki nem,ő csak nekünk szokott !

Konkoly
2002. október 08. 19:02 | Sorszám: 16
Hagyj már fel ezekkel a diktatórikus szokásokkal,több mint tíz év eltelt az "állítólagos" rendszerváltás óta,s te még mindig ukázokat osztogatsz,hogy ki mit csináljon,nagykegyesen előírod,hogy ki mibe szólhat bele,s mibe nem !

Nem gondolog hogy azért egy ici-picit röhejes amit csinálsz,akárcsak az a beteges igyekezet,amikor kirugásaid után ezeregy néven visszatértél az MNO fórumára !

Konkoly
2002. október 08. 18:44 | Sorszám: 13
Pontosan ezért kellene kiírni a választásokat most,s nem napolgatni lassan már évtizedek óta!
Konkoly
2002. október 08. 18:42 | Sorszám: 12
"Az RMDSZ vezetősége a választások megtartását hosszú évek óta elszabotálja, s ennek következtében a szövetséget törvénytelenül és demokráciaellenes módon működteti"

Nincs itt mit osztani szorozni,egy vezetés, amelyik úgy akar vezetni egy szervezetet,hogy nem meri vállalni a megmérettetést a választásokon,az csak diktatórikus lehet.
Diktátorokból pedig mindenkinek elege van,az erdélyi magyarságnak is,tudja ezt nagyon jól Markó és bandája is,ezért nem merik kiírni a választásokat !


Téma: Mire adnak esélyt a polgári körök?
Konkoly
2002. szeptember 28. 03:05 | Sorszám: 14
Azért a nevét is leírhattad volna ennek a fizetett "szarkeverőnek",hogy Csite András !

Nem is olyan olyan régen,még verték ki a "téglákat " a falból,akkor most ne takargassuk őket !


Téma: Európa nem lehet kisebbségben
Konkoly
2002. október 01. 21:38 | Sorszám: 33
Azt a kis időt meg majdcsak kibirjuk valahogy !
Konkoly
2002. szeptember 30. 20:21 | Sorszám: 29
Még mielőtt elküldöd párbaj segédeid,fehér zászlóként feléd lobogtatok egy kis optimizmust.Úgy érzem e témában rád férne egy kicsi.

A Szovjetunió után az USA lesz a következő birodalom amelyik összeomlik ! Lehet hihetetlen,de én bízom benne !Végül egy átpofozott filmcím:

A csendőröket is leköpik ugy -e ?

Konkoly
2002. szeptember 30. 17:51 | Sorszám: 27
S úgy gondolod,aki(k) nem segg- és talpnyalásra (beszédre, sőt ne adj Isten, kérdezésre)használják a nyelvük,már rögtön a támadók kategóriájába soroltatnak ?
Konkoly
2002. szeptember 28. 01:51 | Sorszám: 25
Megdöbbentő,hogy mennyi ember képzeli úgy,ha nem beszélünk egy gondról,problémáról,akkor az nem is létezik,vagy ha beszélünk róla,azzal csak ártunk.

Nem is olyan régen,az ominózus Demokra cikk keltett "nagy" felháborodást,pedig abban sem volt semmi olyasmi a szókimondó mereszségen kívűl,amiről ne tudna értő,gondolkodó elme.

Most ismét olyan dolgok vannak felsorolva ebben a cikkben,amiről Ábeltől Mikulásig mindenki tud,csak éppen beszélni nem akar,vagy nem szeretne róla.

Van egy olyan sanda érzésem,hogy vajon nem az Aczél Györgyös korszak három "T"-je köszönget itt vissza ?

Gyermek neveléshez nem igazán értek,de vitatnán, hogy a lapító nyuszikákat nem találja majd meg a vadász.S akkor fuccs a "túlélés"-nek !

Email a webmesternek | Gondola