gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Aktuálpolitika
Michelle
2013. február 05. 19:22 | Sorszám: 13
A szolgáltató fiucska már betöltötte és és mindent rendben talált. Ő már a központból megnézte, azelőtt , hogy kijött volna. Csak tudnám , akkor miért jött ki. Ezt telefonon is elmondhatta volna. Azt én is láttam, hogy aznap már gyors volt a net. Mindegy, rendes volt, nem kért kiszállási díjat, de ezentul nagyon meggondolom, hogy bejelentek-e valamit. De azt is, hogy előfizetek-e egyáltalán, mert minden fizetős lett, a jobb ujságok is, és minden, ami minket /engem és a férjem/ érdekelt. A politikától meg teljesen ideges leszek, azt meg azért mellőzöm.
Michelle
2013. február 05. 13:25 | Sorszám: 10
Nem igaz, bejött az aktuálpolitika?

Mult héten majdnem ráfizettem, kijött a szolgáltató, és mivel mindent rendben talált, kicsin mult, hogy nem számolt fel kiszállási dijat. Pedig amikor jelentettem, szinte minden oldal lassan ,nagyon lassan töltődött be. Na ez megváltozott, a magyar hirlap már egyáltalán nem, a gondola csak akkor, ha nem vagyok bejelentkezve

Michelle
2013. január 30. 13:05 | Sorszám: 7
Na végre, már 3x rendszervisszaállitottam a gépet, 4x cseréltem rajta operát nagy nehézségek árán, mert van a gépen egy 9.5-ös, kicígöltem a nagy szobából a kisebbik gépemet, hátha virusos a nagy, minden hiába. Végül van egy uj operám, amit nem szeretek, van egy firefoxom, amit szintén beizzitottam , végül nagy nehézségek árán reggel óta a Windows Internet Explorerrel tudtam idetalálni. Most van a gépemen 4 klf opera, azokat most operálhatom le, mert csak foglalják a helyet, de elérni csak a explorerrel lehet sok mindent, például a magyar hirlapot, mert a férjem azért öl, csak azt szereti olvasni.
Na sziasztok
Michelle
2013. január 29. 18:14 | Sorszám: 0
Hello, nem tudjátok mi van az index Aktuálpolitikával? Csak kinlódik a betöltéssel, de nem sikerül betöltődnie. Megjegyzem a gondola is elég lassu. Nálam legalábbis.

Téma: Kutya-macska, vadaszgoreny, tovisszuro gebics-allatbaratoknak!
Michelle
2012. december 08. 20:52 | Sorszám: 1221
Köszönöm, már megtaláltam a hálón a választ.

"Kérdés:

Üdv!


Arra lennék kíváncsi, hogy a kutyám miért kaparja a lábtörlőt (például) mielőtt lefekszik ?

Válasz:

Azért mert el akarja tüntetni a rákerült idegen illatanyagokat, illetve fölfrissíteni a rajta lévő saját illatát ! Ezekkel biztosítja magát arról, hogy továbbra is ő birtokolja ezt a számára fontos komfort tárgyat."

Az én kutyám egyébként pulikutya, házőrző, nem lakásba való, nem fázik és van is vele foglalkozva.
Köszönöm a kedves válaszokat.

Michelle
2012. december 08. 12:54 | Sorszám: 1217
Ja és nem látom, mit talált Gyöngy reggelire. Miért nem látom, valami hiányzik a gépemről?
Michelle
2012. december 08. 12:52 | Sorszám: 1216
Sziasztok, a kutyám háza az ablakom alatt van, és éjjelente arra ébredek, hogy éktelül kaparja az ól alját. Most kinéztem és egy müanyag lábtörlőt kapart nagyon, utána körbefordult rajta háromszor és lepihent. Mi az oka szerintetek és mivel lehet leszoktatni?

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. augusztus 14. 18:02 | Sorszám: 1405
Nem írnék én itt ennyi marhaságot össze, ha nem várnám, hogy valaki válaszol a számgép topikba, de ugy látom reménytelen.
Na sziasztok

Téma: Kutya-macska, vadaszgoreny, tovisszuro gebics-allatbaratoknak!
Michelle
2011. augusztus 14. 17:41 | Sorszám: 1189
Hogy a cicákról se feledkezzünk meg, az enyém egy széken alszik mellettem, de csak akkor ugrik fel, ha ráütök a szék lapjára. Több esze van , mint némely embernek.Igaz, hogy alvás közben cselesen átlóg az ágyamra, először az egyik lábával, azután a másikkal, ő nem tehet róla, egyszerüen olyan hosszu a lába, hogy átlóg

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. augusztus 14. 17:38 | Sorszám: 1403
Én nappal nem félek, éjszakára meg be van a mobilomba plántálva a kerületi kapitányság, a 107-es ugyanis nem veszi fel
Michelle
2011. augusztus 14. 17:36 | Sorszám: 1402
"régi számitógép kábelt akarta az ablankon kivül elvágni,"

Már fenn van a ház tetején, csak a lábát látom az ablakból, hamarosan a számitógép kábelt is elvágja

Michelle
2011. augusztus 14. 17:34 | Sorszám: 1401
Helloka, nem nézne át valaki a számitógép topikba, folyton kikapcsol a gépem, hátha ti tudjátok mitől.
Michelle
2011. augusztus 14. 17:30 | Sorszám: 1398
Nem volt ez a zsirón elvásva, a régi számitógép kábelt akarta az ablankon kivül elvágni, hát ott volt a telefonzsinór is. Én nem bánom, ugy utálom a telefont, ha nem javítja meg az sem érdekel.
Ja, az ilyen ördögűzésekben nem hiszek. Én nem félek a sötétben sem a szellemektől, ördögöktől, csak a rossz emberektől. Azok tudnak ártani igazán.
Michelle
2011. augusztus 14. 17:17 | Sorszám: 1396
Közben a férjem egy nem várt mozdulattal elvágta a telefonzsinórt. Inkább evett volna egy kis gubát.
Michelle
2011. augusztus 14. 17:16 | Sorszám: 1395
Köszönöm, az jobban ártott volna, ha boldogtalanul bolyongok a hütő körül. Már kezdtem leizzadni
Akkor mi is az az ID?
Michelle
2011. augusztus 14. 17:13 | Sorszám: 1394
Sok, legalább egy bögre. Mind1 mert én anélkül is szeretem, a férjem meg sehogy, ugyhogy nekem igy is jó, a lényeg a mák és a bőségesporcukor hegy. Az hizlal csak igazán
Michelle
2011. augusztus 14. 17:11 | Sorszám: 1392
Hmm.. ez finom volt. Igaz, hogy hizlal, de ott egye meg a fene
Michelle
2011. augusztus 14. 17:04 | Sorszám: 1390
Nem, nincs egyik sem. Azt hiszem kiveszek a mélyhűtőből két kiflit és csinálok mákos gubát. Igaz hogy hizlal, dehát ha nincs itthon dinnye
Most olvastam, hogy a tej elnyálkásít , ugyhogy lehet csak vizzel forrázom le a kifliket.
Michelle
2011. augusztus 14. 17:01 | Sorszám: 1389
Mi az az ID?
Michelle
2011. augusztus 14. 16:27 | Sorszám: 1386
Úgy ennék valami jót, de minden hizlal,amit igy délután lehetne enni
Michelle
2011. augusztus 14. 16:25 | Sorszám: 1385
És én lennék az ördög, akit elüznek, mert én mindig ott vagyok. Nagyon gyanús.
Michelle
2011. augusztus 14. 14:59 | Sorszám: 1382
Csakhogy ne legyek offtopik, sült, burg, saját körtéből befőtt, de azt azért hozzáteszem, hogy tegnap az üvegfedőm pattant szét. De ugy, mint amikor a kocsi szélvédőjére jól odasóznak.

Téma: Számítógép (minden ami belefér) III.
Michelle
2011. augusztus 14. 14:57 | Sorszám: 868
Sziasztok, mostanában ha bedugom a pendrivet, de néha máskor is egyszer csak kikapcsol a gép és ujra indul.
Mi lehet az oka?

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. augusztus 08. 14:51 | Sorszám: 1333
Hát a kuktától is nagyon félek. Felteszem a kaját, és ha kb kész van, laposkuszással megyek be kikapcsolni, mert már addigra sistereg, sivit. Ezután meg plánesőt.
Nem való ez az én beteg szivemnek
Michelle
2011. augusztus 08. 14:47 | Sorszám: 1332
Tömegesen panaszkodtak Balaton parti nyaralótulajdonosok, hogy ez történt, azon a cimen , hogy lejárt az óra ,felszámoltak hatalmas össszegeket, és ők is állitoták, hogy nem kaptak értesitést. Az RTL klubban volt erről szó egy riport keretében.
Igy szedik be a kis fogyasztás miatt elmaradt hasznot.
Nem tudom milyen órákat használnak, hogy semmi fogyasztás mellett pontatlanná válik, a régi réz órákat évtizedekig nem kellett cserélni, megbizhatóan müködtek.
Michelle
2011. augusztus 08. 14:43 | Sorszám: 1331
Pedig mi tényleg mident kihajtunk, amit lehet , ezekkel nem boldogultunk. Azt mondták fizessünk, utána perelhetünk, ha akarunk.
Michelle
2011. augusztus 08. 14:41 | Sorszám: 1330
elsőre nem kaptunk, amikor állitólag azt irták, hogy lejárt , amikor küldték a másodikat, akkor már azt irták, hogy évek óta lejárt.
Michelle
2011. augusztus 08. 14:36 | Sorszám: 1328
a készenlétit fizetjük, nem ez a gond, hanem ez a szemétség, amit müvelnek az óracserével. Óracsere cimén zsebelik ki az embereket.
Michelle
2011. augusztus 08. 14:26 | Sorszám: 1324
dehát óbégattunk , mégse mentünk semmire
Michelle
2011. augusztus 08. 14:19 | Sorszám: 1322
Köszi, ugy látom a férjnek nemigen fülik hozzá a foga. Azt mondja, kérdés, akarjuk-e magunkat tovább idegesiteni a fogyasztóvédelem nem sokat tesz.
A balatoni nyaralónknak lejárta vizórája, mi nem tudtuk, honnan tudtuk volna, nem figyelmeztettek, vagy minden évben le kellene mászni a békák közé: Kiállitottak egyéves használatra 70.OOO,-Ft- ot ugy, hogy senki nem volt lenn abban az évben. Megsaccolták. Nem tudtunk a fogy. védelemmel semmire menni. Azt mondják pereljünk magán uton. Hát ennyit tudnak.
Michelle
2011. augusztus 08. 14:06 | Sorszám: 1320
hanem a fel nem ismert balesetveszély "

De hogy lehetett volna felismerni? Egészen megtelt a süritmény tároló edény, az utolsó darab barackokat tettem bele. Arra gondolok, hogy a férjem az oka. A mosogatógépet ő kezeli, azt mondja én nem rakom meg rendesen, ő még belepasziroz dolgokat akkor is, amikr látszik, hgy azt már nem fogja vizsugár érni. Mind1 nem vitatkozom, ha ő boldogabb, hogy több a dolga, ám legyen, egyébként igy rakodnak rá a tennivalók, mindent ő tud jobban. Lehet, hogy arről a "nemtudommiről" nem vakarta le jól az előző napi rárakodott őszihajakat és a mosogatógép ráégette 60 fokon és nem ment át rajta (a fémszűrőn most jut eszembe) a lé.

Michelle
2011. augusztus 08. 14:01 | Sorszám: 1319
Igen, ilyenről hallottam, a neten is van ilyen eset, de gyümölcsprésről semmi. A kávéfőzőt talán tul lehet tömni, nem? Nem tudom, mert én svéd tip. átfolyós kávéfőzőben főzök.
Michelle
2011. augusztus 08. 13:59 | Sorszám: 1318
Köszönöm szépen, de azért ez nagyon nincs rendben, a legjobb márkát vettem, Moulinex. Nem kellene valami biztonsági dolgot beépiteni, hogy ne robbanjon fel, csoda, hogy a fejemet nem törte össze, gondolkodom is, hogy irok a moulinexnek, csak félek, hogy jól kinevetnének, csak fölöslegesen élném át ujra a balesetet.
Michelle
2011. augusztus 08. 13:29 | Sorszám: 1315
Igen, régi, de szépen rendben tartva, fgalmam sincs mi baja lehetett, én mindenesetre többet nem veszek centrifugát de még kávét se főzök egyhamar Képzeld még az arcomo n is volt szilánk. És képzeld az alja még akkor is forgott, amikor a teteje már totál szétrobbant . Alig mertem bemenni a konyhába, hogy kihuzzam a konnektorból
Michelle
2011. augusztus 08. 13:14 | Sorszám: 1313
Képzeljétek felrobbant a gyümölcscentrifugám. kipréseltem 2 őszibarackot, 2 körtét, azután az egész szétrobbant.Az egész ruhám, pólóm, és az egész konyha tele van őszibarackkal, a centrifuga részei szanaszét.
Ugyhogy ma nem is lesz ebéd

Téma: Olvasószoba
Michelle
2011. június 19. 18:59 | Sorszám: 306
Én nem éreztem őszintének, ezért is olvastam utána, és az olvasottak után megerősödött ez az érzésem.
Michelle
2011. június 19. 18:33 | Sorszám: 301
Én azt olvastam, hogy gyerekkorában olyan megaláztatásokban volt része, hogy úgy látom neki szüksége van a a mindenkinek történő megbocsátás terhe alól felszabadulni.Ha Isten kárhozatra ítélt valakiket, nekik én sem vagyok köteles megbocsátani. Szándékosan provokatív módon fogalmazva: szinte szurkolok, hogy Isten
minden ellenségemet vesse kárhozatra, hogy így ne kelljen megbocsátanom.
Michelle
2011. június 19. 18:07 | Sorszám: 295
Borzsa, olvastál erről az iróról valamit?
Michelle
2011. június 19. 18:07 | Sorszám: 294
Én nem győzni akarok egy vitában, sőt, magát a vitát is szeretném sokszor száműzni, mert veszekedés lesz belőle előbb utóbb. És az a vége, hogy a társaságban feláll valaki és azt mondja, hogy haza akar menni
Michelle
2011. június 19. 17:46 | Sorszám: 288
Te nem ismered az én barátnőmet
Michelle
2011. június 19. 17:44 | Sorszám: 286
Igen én is így vagyok vele. Aki nem ismeri a bibliát, annak az ujdonság erejével hat. Ugy néz ki Paul Young feltalálta a langyos vizet. Mintha Német Sándort hallanám at ATV-n.
Michelle
2011. június 19. 17:42 | Sorszám: 284
Igen, olvastam. Paul Young.
Michelle
2011. június 19. 17:17 | Sorszám: 280
Sziasztok, olvasta valaki a Viskót? A barátnőm beszélt rá, hogy később majd megbeszéljük. Hál' istennek elfelejtette, mert nagyon harcias tud lenni, ha nem egyezik a véleményünk.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. június 19. 17:09 | Sorszám: 779
Sajnos az én macskámnál nem jön be, csak néz rám álmosan.
Michelle
2011. június 19. 17:08 | Sorszám: 778
A ráfujás támadást jelent, vagy a mamacica igy regulázza a fiát. Te vagy a mamacica
Michelle
2011. június 19. 17:07 | Sorszám: 777
Gyöngy, neked hatalmas szived van. Szívesen lennék nálad cica

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. június 19. 17:05 | Sorszám: 880
hamm
Michelle
2011. június 19. 13:11 | Sorszám: 877
Ma megint meggyszósz
Igaz, cseresznyével kevertem, mert kevés volt a meggy, még jó, hogy a férj ugy huzodózik a meggyszósztól , mint az ördög a tömjénfüsttől. Hát mit mondjak, nem beszéltem rá? Nagyon gonosz vagyok?
Igaz, volt még tyukhusleves, laskával, na abból kétszer is vett, ugyhogy nem fog éhen halni és a husa volt utána meggyszósszal és ujburgonyával.
Mindenkinek jó étvágyat, sajnos én már utána vagyok, pedig férne még egy kis meggyszósz
Michelle
2011. június 19. 13:08 | Sorszám: 876
Hali nem kukoricaliszttel, hanem kukorica, vessző liszttel.
Kihagytam sajnos a vesszőt, mert szórakozott vagyok. Vagyis inkább slendrián. Tehát egy bögre liszt, egy bögre kukorica liszt vagy dara, erre már nem emlékszem és ugyannyi egység só, amennyi cukor, talán egy kanál?
Na mindegy, évek óta nem akadtam rá, már lemondtam róla. Lassam már az is téma, hogy hizlal, cukor van benne, stb. Ugy vagyok mint a gyerekek a játékkal, mire hozzájut, már nem is kell
Michelle
2011. június 18. 20:49 | Sorszám: 873
Los momentos! Én egy kukoricás lisztes bögrést keresek, de azért így is köszönöm, mamicskám.

Téma: Olvasószoba
Michelle
2011. június 16. 09:07 | Sorszám: 232
Hát ez? Nagyon szép! Saját? Mármint a strófa?
Michelle
2011. június 16. 09:06 | Sorszám: 231
Bemásoltam máshonnan, de a wordömet át kellett alakitani, hogy olvasni tudjam. Kiváncsi leszek, mi nem fog müködni
Michelle
2011. június 16. 08:40 | Sorszám: 229
Puff.El lett távolítva a szerzői jogok megsértése miatt, vagy a feltöltő törölte.
Michelle
2011. június 16. 08:35 | Sorszám: 228
mert kicsit avitt a stílusa" Lehet, hogy régen azért szerettem. A fene tudja mitől megy ma az agyamra.
Michelle
2011. június 16. 08:34 | Sorszám: 227
Köszi, le lehet tölteni : Egy nő és egyéb állatfajták c. könyvét. Ha hozzájutok le fogom tölteni

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. június 16. 08:30 | Sorszám: 846
Köszi, de nem találtam olyat, ami csak megközelitőleg is hasonlitana sajnos.

Téma: Űrizék, Csillagbigyók
Michelle
2011. június 15. 21:04 | Sorszám: 1071
Rendes kis, hazudtam én már?
Gondoltam is reggel, hogy beírok, igaz az sem oldotta volna meg a problémám, mert a holdfogyatkozás előre prognosztizást.
Hiába, ahol nincs bizalom
Na megyek is, a multkor betettem egy ásítós kis emotikont. Nem lehetne azt felvenni a mosolygó, meg szomorgó közé.

Téma: Olvasószoba
Michelle
2011. június 15. 20:55 | Sorszám: 222
Mi már baráti körben nem kérünk, nem adunk könyvet. Rengeteg vita, vádaskodás, kis füzetekbe bejegyzésekre utalás után ugy döntöttünk: Meg lehet venni, ki lehet kölcsönözni, inkább elmesélem.
Gondoltam is hogy kiírom azt a jelmondatot, ami Páger öltözőjében függött:Kölcsönt nem kérek, nem adok.
Michelle
2011. június 15. 20:45 | Sorszám: 220
Nem úgy értem, hogy Steinbecktől valami vidám, hanem hogy nem Wodehouse például, akit nagyon szerettem egykor, de ma már rettenetesen fáraszt.
Michelle
2011. június 15. 20:03 | Sorszám: 216
Én is szeretném hinni, néha találkozom is néhánnyal, ilyenkor felcsillan a remény, elérzékenyülök,aztán amérleg nyelve a másik oldalra nagyot billen.
Hogy ne legyek egészen off:
Kezdtem olvasni a topik elejét is, nekem Steinbecktől az Életbem maradni c. könyve volt nagyon ujszerü élmény annakdején. A földért való küzdelem, egyáltalan az a borzasztó küzdelem teljesen ismeretlen volt előttem, és annyira sokkolt, hogy ma is sokszor jut eszembe, ha valami nehézségem akad. Ajánlom mindenkinek, aki nemcsak a könnyű szórakozást szereti.

Téma: Űrizék, Csillagbigyók
Michelle
2011. június 15. 19:38 | Sorszám: 1069
Neeem. Láttam a neten a fotókat, tipikos holdfogyatkozást láttam.

Téma: Olvasószoba
Michelle
2011. június 15. 19:37 | Sorszám: 214
"..az embereknek meg kell találniuk azokat a viszonyulásokat egymáshoz, az őket körülvevő élő és élettelen világhoz, amelyek révén a legkevesebbet ártanak. Szeretném hinni, hogy egyre többen leszünk, akik ebben hisznek, bíznak."

Véletlenül erre vetődtem és nagyon elcsodálkoztam milyen optimista vagy. Sajnos szerintem az emberek olyan ostobák, hogy akkor is ártanak egymásnak, ha semmi hasznuk sincs belőle, sőt talán még gondot és utánajárást sem sajnálnak.
Na szia.


Téma: Űrizék, Csillagbigyók
Michelle
2011. június 15. 19:30 | Sorszám: 1066
Rendes kis, te nem hiszel nekem?
Michelle
2011. június 15. 19:25 | Sorszám: 1065
Tegnap korán elaludtam, később felébredtem, kinéztem az ablakon, és a legnagyobb megdöbbenésemre egy nagy vörös gömböt láttam közel a horizonthoz, ma utánanéztem, akkor láttam, hogy ez a holdfogyatkozás.

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. június 15. 18:19 | Sorszám: 842
Sziasztok, olvastunk régen egy délamerikai irótól a férjemmel egy könyvet, volt benne egy recept, valamilyen kukorica szerü bögrés süti volt, egy bögre dara, egy bögre liszt, stb. Sajnos egyikünk sem emlékszik a könyv címére, írójára, azóta se ettünk olyan finomat, nem tud véletlenül valaki ilyen bögrés izét. Ugy tudom egy kanál cukor és egy kanál só kellett hozzá. Szóval nagyon különleges volt és mégis nagyon finom.

Téma: Űrizék, Csillagbigyók
Michelle
2011. június 15. 18:13 | Sorszám: 1063
Én már tegnap éjjel is láttam.

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. június 11. 19:18 | Sorszám: 808
Mamácska, nem akarlak lebeszélni, de nem tul dus kaja ez nyárra?
Michelle
2011. június 11. 19:17 | Sorszám: 807
"A meggyszósz eleve kizárja az önkorlátozást ."

Ugye?
Írtam neked a cicásban.


Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. június 11. 19:14 | Sorszám: 752
Az én macskám is szeret harapdálni, amikor beköltözött (szintén önkényesen /a hozzászólásodól arra következtetek, hogy a tied is/) mindig megharapdálta az ágyról lelógó kezemet. Éjszakánként a nyitott konyhaablakon (ha rablók is olvassák:rács azért van)éjszakai vadászata közbe be-belátogatott és olyankor egy kicsit megharapdált, de az ominózus eset óta, amit a kajázós topikban is leírtam, (tetanusz,egyebek) már megijedtem tőle, és önkéntelenül felsikoltottam, ha harapdálni kezdett, valószinüleg észrevette, hogy az ember gyereke fél tőle és leszokott róla.
Néha, ha nagyon elragadtatja magát simogatás közben kicsit még megharap, de már rohan is, mint a villám behuzott fülekkel, tudja, hogy attól én sikitozni fogok. És valóban én sikítok, ő rohan, a kutya őrülten ugat, mindenki megőrül.
Próbálj meg te is sikitozni, vagy valami jelét adni, hogy nagyon félsz, ha nem kifejezetten gonosz, szerintem leszokik róla. Szerintem te eljópofizod vele a dolgot.

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. június 11. 18:12 | Sorszám: 804
Hozzáteszem, mert látom értelmetlen, a kórházba én vittem be kocsin, nagyon csöndes voolt, olyan nyugiba vezettem, mint még soha. Hazafelé már kötekedett

Ja a meggyszósz, ha érdekel valakit, nagyon finom lett, szinte az egész elfogyott, pedig igyekszem korlátozni magam a dekák miatt.

Michelle
2011. június 11. 18:09 | Sorszám: 803
Ja, olvastam, hát még jól jártál. Az én macskám ugy megharapta a férjemet, hogy a balesetin kötöttünk ki. Egy másodperc alatt feldagadt a keze, mint egy buci. Igaz ez nem szerelmes harapás volt, az ölében tartotta a macskát, a kutya meg felugrált rá és miután nem engedték menekülni, bepánikolt. Hazafelé már egész jól volt a férj, akkor már piszkálgatott, hogy fék... meg nézzek erre nézzek arra, na gondoltam, most már megmaradsz, mert a kórházig meg se nyikkant.
Hát jobbulást kivánok.
Michelle
2011. június 11. 17:58 | Sorszám: 801
Az is lehet, hogy elkezdődött a konzervben valami erjedés, nekem még soha nem lövelellt ki, csak akkor, ha forró vizben előmelegítettem, akkor se a plafonig.
Ja és van barátnőm kettő is, de én nőből vagyok
Michelle
2011. június 11. 17:57 | Sorszám: 800
Mi történt veled?
Michelle
2011. június 11. 09:31 | Sorszám: 793
Ezt még soha nem hallottam, én is sokáig főzöm, na de a49 perc Egyébként sem tudtam soha megérteni mit lehet 49 percben beszélni telefonon barátnővel. Mert azt, hogy szeretlek, imádlak, meghalok utánad, két perc alatt el lehet mondani A konzervnél az a titok, hogy két apró lyukat kell vágni a dobozok tetejére.
Na megyek, mert ma lesz mégiscsak meggyszósz.
Michelle
2011. június 10. 18:18 | Sorszám: 785
Én egyedül fejtem a borsót, ugyhogy nem találok benne semmi jót, de azért gyüröm magam, mert én választom meg, hogy milyen borsót főzök, látom a héján is, hogy gyönge-e.
Egy időben otthon is termeltem a kertben, csak mostanában fogyott a férjben a hajlandóság a kert felásására.
Michelle
2011. június 10. 18:04 | Sorszám: 783
Én bármit engedek csinálni, amihez kedve van
Ki kell használni minden lehetőséget !!!
Michelle
2011. június 10. 18:03 | Sorszám: 782
Na szóval maradtam: holnap tökfőzelék, a tegnapi pörkölttel, ill. tük.toj, amit a férj parancsol, másnap borsólevel, palacsinta. Mákos, kakaos, cimetes, lekis.Végre tészta.
Hétfő még nyitott. Akkor lesz a meggyszósz, lehet, hogy ha a férj kér fasirot, akkor neki azzal, nekem csak krumplival, azaz burg. ahogy a müvelt francia mondja.
Ilyenkor annyi gyümi van, hogy eszembe se jut a gomba, lehet meggy, alma, cseri leves, vagy valami zöldség, pld. a borsónak most van a szezonja. Azt mondja ugyan a barátnőm, hogy ő ilyenkor is mirelitet vesz, mert utálja fejteni
Michelle
2011. június 10. 17:59 | Sorszám: 780
Lám. Nem kell annyit szundikálni.
Michelle
2011. június 10. 17:56 | Sorszám: 779
Persze, köszi szépen, aranyos vagy. Mi otthon soha nem csináltunk, egyszer a férj laskatésztából meglepett vele , hát az olyan vizizü volt, nem segitett azon se turó , se porcukor. Brrr
Michelle
2011. június 10. 15:47 | Sorszám: 775
Hát ha nekem annyi pénzem lenne, hogy vaddisznót süssek, akkor nem lenne gond a meggymártással, sütnék én is vadat, sőt fácánropogóst, banánsalátával, de be van határolva a kassza.
Michelle
2011. június 10. 15:45 | Sorszám: 774
Azt hiszem nagyon ki fogtok utálni, de még utoljára elmondom, amit a gombáról hallottam: gombásodást okoz.
Meg egyébként sem szeretem. Azért te egyél nyugodtan circus, csak legyen otthon mindig canesten.
Michelle
2011. június 10. 15:43 | Sorszám: 773
Namárittis. Nem szeretnék tulságosan válogatósnak tünni, de ki nem állhatom a vargabélest.
Az az igazság, hogy válogatós vagyok, mind a barátságban, mind a szerelemben, Ha kellett elvettem, vagy hagytam, hogy menjen az a másik .... de vargabélest azt soha!!!
Michelle
2011. június 10. 14:54 | Sorszám: 768
Palacsinta ''''!!!!! Na sziasztok
Michelle
2011. június 10. 14:49 | Sorszám: 767
Gyöngy ugy értettem, hogy nagyanyám az udvarból elkapott egy csirkét, és megfőzte, a mai csirkéket kinai hajókon nevelik, a saját piszkukat is megeszik,mig ideérnek még a kutyámnak sem adom, mert kihullot tőle a szőre tavaly szegénynek.
Michelle
2011. június 10. 14:47 | Sorszám: 766
És egyébként pünkösdre mit főztök?
Most nyáron, - habár csak naptár szerinti- egyáltalán nincs kedvem a hushoz, valami tésztaféle kellene. Borsóleves, az alapból és valami ami nem hus.
Michelle
2011. június 10. 14:45 | Sorszám: 765
Igen, a marha nagyon sokáig fő. Lehet, hogy tarját sütök, habár az kicsit zsiros, én ugyan szeretem, na de a férj
Talán karaj.
Michelle
2011. június 10. 14:43 | Sorszám: 764
Igen, igazad van, csak nincs kedvem a pulykához éppen. Talán nem is kellene hus.
Michelle
2011. június 10. 14:07 | Sorszám: 761
Meggyszósz ügyben? Na jó körberiszálok, majd később benézek
Michelle
2011. június 10. 14:06 | Sorszám: 760
Hát tényleg csak mp-ek. A nyár az idén, lehet egy szerdai napra fog esni
Michelle
2011. június 10. 14:05 | Sorszám: 759
Bármilyen húshoz főtt burgonyával ajánljuk.)Mindmegette hu), én nem hiszem, hogy disznóhushoz jó lenne, nagyanyám mindig csirkéhez készitette, de ezek a mai csirkék nem igazán tetszenek, fácánra meg nem telik.
Michelle
2011. június 10. 14:02 | Sorszám: 757
Mi az batkay, te ebben az esős időben is napozol?
Michelle
2011. június 10. 14:01 | Sorszám: 756
mamácska, ez nem igazi tavaszi-nyári ebéd.
Michelle
2011. június 10. 13:59 | Sorszám: 754
Sziasztok, ti mit csinálnátok meggyszószhoz? Maradt ugyan tegnapról disznópörkölt, de nem szeretnék meggyszószhoz disznót.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2011. április 08. 22:47 | Sorszám: 3567
Megyek is aludni, mindenkinek jó éjszakát kivánok

Michelle
2011. április 08. 22:47 | Sorszám: 3566
Megyek is aludni, mindenkinek jó éjszakát kivánok

Michelle
2011. április 08. 22:44 | Sorszám: 3565
Nagyon szivesen

Michelle
2011. április 08. 22:44 | Sorszám: 3564
Nagyon szivesen

Michelle
2011. április 08. 18:12 | Sorszám: 3562
Gyöngy, miért nem töltöd le a filmet a gépedre, az mindenhol ingyenes és akkor nézed meg, amikor akarod.

Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
Michelle
2011. április 08. 18:10 | Sorszám: 928
Hát az biztos, hogy az idén még vizet nem kapott. Sok évvel ezelőtt kaptam a szomszéd nénitől egy nagy csomó vadárvácskát, kicsit nagyobbak voltak, mint ezeek és sötétkékek, akkor egy pár évig megvoltak , magjukat elvetették, azután gyomlálás stb. kihaltak és pár éve ezek jöttek helyette, főleg a fű között. S hoha a füvet a férj rendszeesen vágja, ugy látszik ez őket nem zavarja.
Nagyon szépek, sajnos a foto nem adja vissza, pedig egész nap a motorolával bajlódtam, nem akart müködni a program, /a mobilteleefonról pc-re való másolás nem ment/meg az egész visszafeleselt, de egyszerüen nem hagytam, hogy benne maradjon ez a kép, na meg azt hittem jobb lesz.

Téma: Képek
Michelle
2011. április 08. 18:05 | Sorszám: 2397
Na most nayon okosabb lettem 8270 hsz, amikor itt még a 2 ezreseknél tartunk valahol.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 08. 18:01 | Sorszám: 637
Szia, én még nem láttam, ugyhogy nem tudom mihez viszonyítani, de abszolut értelemben sem volt tul kopott szerintem.
Egyébként inkább nézek egy jó filmet kicsit kopottan, mint egy semmirejó amerikai tucatfilmet, barbiszerű szereplőkkel.
Gyöngy, figyelj, néha azért korábban is feküdj le, mert az éjfél előtti alvásra nagy szüksége van a szervezetnek. Most ugyan nem tudom az óraátállitás miatt mikor van igazán éjfél, egykor, vagy tizenegykor, de szerintem szüksége van a szervezetnek az éjfél előtti pihenésre. Nekem egyszer egy természetgyógyász mondta: Nem kell görcsösen aludni akarni, csak lefekszik az ember és pihen. És pihen...Máris elálmosodtam.

Téma: Képek
Michelle
2011. április 08. 17:09 | Sorszám: 2395
szia Gyöngy, mit kért onogur pontosan? egy fehér ruhás liliputi nőt?

Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
Michelle
2011. április 08. 17:07 | Sorszám: 926
Na mit szóltok, ezt teljesen egyedül sikerült ide bemásolnom, csak azt nem tudom sajnos hogyan. Azt hiszem a direkt link a képhez megoldást választottam. Ezek azok a kis kék virágok, amikről írtam.
Michelle
2011. április 08. 17:05 | Sorszám: 925

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 08. 16:59 | Sorszám: 635
Hello Gyöngy, nem vagyok álmos, mert már éjfél előtt elaludtam. Most olvastam, hogy éjfél előtt az aznapi eseményeket dolgozza fel az agy, aznapi dolgokról álmodunk, éjfél után a régieket, azóta mindig lefekszem időben, még ha később fel is ébredek

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. április 08. 16:56 | Sorszám: 192
Mákos fánk?
Az istenért! Valami kevésbé édeset már. Rakott kel, vagy valami, mert már alig birok magammal. Mindjárt feltépem a hűtő ajtaját és kilopom a férj csokiját.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 07. 18:30 | Sorszám: 633
Most láttam a szovjet "Háboru és békét" és ott olyan nagyot alakitott Bondarcsuk, hogy 'megkivántam' a többi filmjét is. Lehet, hogy csalódás lesz a Háboru és béke után , mert az nagyon tetszett és csak irigylem , aki még előtte van, mint egy jó könyvnél is irigylem, aki még most fogja olvasni.
Hát sziasztok és ne haragoskodj panda, én nem bántottalak meg.
Michelle
2011. április 07. 18:21 | Sorszám: 631
Na, ha panda engem tart hibásnak valamiben is, akkor elmegyek.
Letöltöttem az "Emberi sors"-ot. Este megnézem. Nem lehett rosszabb az én sorsomnál
Michelle
2011. április 07. 18:18 | Sorszám: 629
Én bántottalak meg?
Michelle
2011. április 07. 18:16 | Sorszám: 627
Ismered a szólást a viccről és az ujszülöttről?
Michelle
2011. április 07. 18:15 | Sorszám: 626
Panda remélem most nem veszekedtek. Köszi, hogy betetted a képet, csak a többi hancurkodást nem értettem.
Bánom, hogy megkérdeztem

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. április 07. 18:13 | Sorszám: 158
Szerintem ti tul igényesek vagytok.
Egyszerűen nem is tudok rossz kiflit venni. Az igaz, hogy csak frissen jók, vagy teljesen kiszáradva gubának, de frissen nagyon finomak. Budapest, Magyarország, Michelle kerülete.
Michelle
2011. április 07. 18:07 | Sorszám: 155
Ne is mondd, nekem sem férnek el a konymhában a klf. darálók, egyebek. Már a spájzban vannak, mint az oroszok.
Michelle
2011. április 07. 18:06 | Sorszám: 153
Én nem tudom ti hol vásároltok, de én olyan szép pofásakat veszek pl. a CBA-ban, vannak szőkék, barnák, én szép barnákat szoktam venni, az hamarabb megszárad, de van hogy nem is várom ki, csak nyakon öntöm, ha nincs otthon tej, akkor forralt vizzel, azt mondta édesanyám, hogy régen nagyon szegény világ volt, akkor még sokszor tejre sem futotta, és tényleg jó forró vizzel és egy csepp tejjel is.
Michelle
2011. április 07. 18:02 | Sorszám: 151
Tudod onogur most is le lehet hámozni a kiflit, de akkor biztos, hogy már egyszer le volt mélyhűtve. Én szeretem a mostani kifliket, igaz csak mákos gubának használom őket, de ugy nagyon finom, mi legalábbis szeretjük.
Mondjuk én , a férj nem annyira
Michelle
2011. április 07. 17:59 | Sorszám: 150
A fonott kalács, beigli még megy valahogy, mert azt a férj csinálja Ez a frissen gyurt mákostészta nem jött össze, de mentségemre ez neki se.
Michelle
2011. április 07. 17:51 | Sorszám: 146
Gondolod?
Nagyon irigyellek ezért a tésztázásért, a multkor megkivántam a házi tésztát, azt amit még édesanyámtól láttam, dagaszt, nyujt, metél. Hát ne tudd meg milyen lett a konyha , mindenhol tészta, folyt le a deszkáról, na egy kis liszt még, na egy kis viz, mint a nyuszika levese, végül lett egy olyan kemény és valami iszonyu barna, nemtésztának kinéző tésztám, amit a kutyának sem mertem odaadni, elvégre a kutya is ember. Nem tudom mi volt a hiba, pedig mindent a könyv szerint csináltam, a forró vizbe dobott tészta fel is jött a víz szinére.
Tudom, addig kellett volna megtanulnom, amig élt
az édesanyám.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 07. 17:45 | Sorszám: 619
Hu de jó riposzt volt.
Ez hasonló a "Nem szeretem a női nemet.
Csak a női igent"
Michelle
2011. április 07. 17:43 | Sorszám: 618
Nem nagyon tudom követni a sziporkázásotokat, de amit legutóbb beraktál az tényleg jobb, mert azon a cica a hátán fekszik, a lábaival az eget fenyegeti alvás közben, az előző képeken meg ugy tűnik, mintha az oldalán feküdne. Persze fotozni sem nagyon tudok, csak ugy "lemobilozom" a Micit, a többihez meg végképp nem értek. Nem vagyok rá büszke, csak lusta vagyok tanulni. Na meg nincs is aki tanitana

Téma: Mit eszünk ma ? 2. - új konyha
Michelle
2011. április 07. 17:39 | Sorszám: 142
Onugur, amugy Magyarországról beszélsz? Csak érdekelne.
Nekem szülőhazám és mindig találok kiflit, de ha nem találnék se kurvaországoznám.
Bocs, hogy a csapos közbeszól.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 07. 17:35 | Sorszám: 615
Ez aztán a szép szines világ!
Kiskorában nő, azután átváltozik férfivá? Én igazán eléggé liberális vagyok, ez is az igen-igen, na de azért neem kategória.
Michelle
2011. április 07. 17:33 | Sorszám: 614
Gajó honnan tudja, hogy a mici alatt milyen padló van?
Naggyon Rejtélyesek vagytok.
Michelle
2011. április 07. 17:30 | Sorszám: 611
Hallottam már miss marple-ról, aki nagyon sanszos, hogynem nő.
Michelle
2011. április 07. 17:28 | Sorszám: 610
Mi az a "a másikak nem valami életszerűek... gondolom, az ott "mellette", az valójában a padló... ;-)))" Ez nekem szól vagy miaz?

Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
Michelle
2011. április 07. 17:25 | Sorszám: 924
Még mindig a régi nóta
Szerelem... szerelem...és még mindig szerelem.
Már egy félórája szerelem ezt az átkozott csapot mégse jó.
Más.
Most tényleg elhatároztam, hogy az előkerttel végeztem, tavaly rogyásig locsoltam, a jezsámen lerohadt a sok eső miatt, a pünkösdi rózsa 2 napig élt, a rózsa tetvesedik de nagyon. Végeztem. El is határoztam, hogy az egészet befüvesitem, kész végeztem, minden barátnőmnek fű van a kertjében.
Hát erre: Egyik nap kinézek, hát egy csoda! A kőkerités tövében már nem marad meg a fű régóta, hát az elöntötte valami vad árvácska, de dugig, de gyönyörű világoskék az egész kert, a tulipánok kinyiltak, az aranyeső virágzik és a rószák is kezdenek rügyezni, pedig nagyon visszavágtam őket. Üzent a kert. Nem hagyja magát. Az élet él és élni akar.

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. április 07. 17:13 | Sorszám: 606
Panda, érdekes módon merre jársz?
Mi volt ez a hancurozás a hozzászólásokkal?
Michelle
2011. április 07. 17:12 | Sorszám: 605
Gyöngy, ezek szerint te is nő vagy, esetleg egy - a bokáját vágyakozó tekinteteknek szabad prédára kitevő - férfi
Michelle
2011. április 06. 12:11 | Sorszám: 603
Csak nézek, mint lufiárus a nyílzáporban. Tulajdonképpen mi ez az egész?
Michelle
2011. április 06. 12:10 | Sorszám: 602
Csak azért operálták, hogy ne legyenek kis cicái.
Michelle
2011. április 05. 20:48 | Sorszám: 594
Emlékszem, miután megoperálták, észrevettem, hogy varrat maradt a hasában. Éppen igy feküdt, mondtam neki, hogy ne mozogjon és kihuztam a varratokat. Akkor is igy feküdt szegénykém és tényleg meg se moccant, amig kiszedtem a cérnát. Persze akkor le volt még borotválva a hasa.
Michelle
2011. április 05. 20:21 | Sorszám: 593
Köszi, most épp ül duzmadtan a tányérja előtt és nem akar cicaeledelt enni. Vajas krumplit ettünk, egy falatot én egyet ő, mert bármit eszem is, abból neki is kell. Gondoltam most már egyen egy kis fehérjét is,de csak ül, mint egy szfinx. És durcás .
Michelle
2011. április 05. 20:16 | Sorszám: 592
Épp ez az, hogy meg se mozdul. Csak felesel.
Michelle
2011. április 05. 19:46 | Sorszám: 589
Mindent az irásnak megfelelően: csinálok, mégis mégse.
Hát igen,igen, na de neeem ktegória
Michelle
2011. április 05. 19:45 | Sorszám: 588
Michelle
2011. április 05. 19:38 | Sorszám: 587
Ja, és köszi panda
Michelle
2011. április 05. 19:22 | Sorszám: 586
Na ugye Tudtam, hogy panda tud segiteni. Itt az én kis drága macskám, aki órákig tud felemelt praclikkal aludni, közben , ha beszélek hozzá még vissza is válaszolgat, anélkül, hogy megmozdulna, vagy akár a szemét kinyitná.
Michelle
2011. április 05. 18:58 | Sorszám: 581
az asztalomon 4x ekkora. A képfeltöltőben történt vele vala valami?
Michelle
2011. április 05. 18:57 | Sorszám: 580
"Dehogynem, sokkal nagyobb." Épp azért, azon tanakodtunk a férjjel, hogy hányan vannak.
Álmomban 3 cica voltam és játszottam egymással? Vagy 4?
Michelle
2011. április 05. 18:47 | Sorszám: 577
panda, ez sem jobb, mint az enyém, mert ebből se látni semmit.
Michelle
2011. április 05. 18:42 | Sorszám: 576
Pedig a kép rendes méretű. Kedves panda, ha erre járnál , növeld meg ezt a macskát, ha tudod.
Michelle
2011. április 05. 17:25 | Sorszám: 571
Na végre sikerült, csak nem nagyobbodik az én micikém.
Na, a valóságban igen, csak a képe nem.
Michelle
2011. április 05. 17:23 | Sorszám: 570
Michelle
2011. április 05. 17:21 | Sorszám: 569
[img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/110405/mici_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img

Téma: Képek
Michelle
2011. április 01. 17:49 | Sorszám: 2389
Hello, hogy panda milyen ügyes. Nincs ez fazonirozva. Krumplit hámoztam ilyen nyeles hámozóval, -nem tudom mi a neve, de nem kés - közben tévét néztem,egyszercsak ilyen lett. Talán egy pici héjat vettem e a bal szeme alól.A férj nem volt itthon, nem akartam addig megfőzni, amig meg nem mutatom neki, hát gyorsan lekaptam a konyha pulton a mobillal. Gondoltam megmutatom Nektek is .Azóta már meg is ettük
Michelle
2011. április 01. 11:06 | Sorszám: 2379
Sziaszatok, egy érdekes fotot szerettem volna feltenni, egy krumpliról, de mivel nem sikerült kérem a modit törölje a hozzászólást és ezt is, amivel kilmagyaráztam.
Michelle
2011. április 01. 11:02 | Sorszám: 2378

Téma: Kedvenc zenéim
Michelle
2011. március 22. 19:00 | Sorszám: 1460
Serbán Attila - Puccini: Nessun Dorma: http://www.youtube.com/watch?v=x0VfgPRfjT4&feature=related
Michelle
2011. március 22. 13:23 | Sorszám: 1458
http://www.youtube.com/watch?v=3FrZAgaA2kM

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2011. március 11. 14:28 | Sorszám: 6012
Köszi, akkor máshol is. Nem szeretek három napra vásárolni, elvégre a hütőben is plusz 8 fok körül van.
Michelle
2011. március 11. 14:09 | Sorszám: 6010
Köszi onogur, hogy ezt feltetted, én ugyan csak azt eszem, amit magam főztem ezekből a dolgokból, de azért jó tudni. Mindenesetre ez az olvasmány fogyókurának is jó volt, estig biztos egy falat sem megy le a torkomon. Régen, táborokban, családi ebédeken azzal huztak a fiuk, hogy hasonló történeteket meséltek, garantáltan megehették az én részemet.
Michelle
2011. március 11. 14:08 | Sorszám: 6009
Köszi onogur, hogy ezt feltetted, én ugyan csak azt eszem, amit magam főztem ezekből a dolgokból, de azért jó tudni. Mindenesetre ez az olvasmány fogyókurának is jó volt, estig biztos egy falat sem megy le a torkomon. Régen, táborokban, családi ebédeken azzal huztak a fiuk, hogy hasonló történeteket meséltek, garantáltan megehették az én részemet.
Michelle
2011. március 11. 13:47 | Sorszám: 6007
Sziasztok, nem tudja véletlenül valaki, hogy március 14-én lehet piacolni, vagy összevonták március 15-vel? Csak azért, mert akkor 3 napra kell bevásárolni.
Off:Kelkáposzta, fasirt

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2011. február 11. 11:15 | Sorszám: 3491
Köszi, ez nagyon szép volt : ) És a kocsi?
Michelle
2011. február 11. 09:18 | Sorszám: 3488
Kösz békás, nekem is lennének ötleteim, hogy ki mit fogjon.
Michelle
2011. február 11. 09:07 | Sorszám: 3487
"a műszarfal alatt balról van egy kallantyú. Azt meghúzni, jó erősen"

Meghuztam jó erősen és a kezembe maradt, méghozzá a zár felőli oldalon, mégcsak madzadg csonk sem maradt, amit huzni lehet.

Michelle
2011. február 10. 20:59 | Sorszám: 3484
Sziasztok! Szerintetek hogy lehet kinyitni a Maegane motorházát?

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2011. február 10. 20:56 | Sorszám: 5618
Cirus ne rontsd a placcot !! Egyáltalán hogy lehet valaki 46 kiló? A legutolsó emlékem 50 kg, amikor már mértem magam.

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Michelle
2011. február 10. 17:05 | Sorszám: 243
Nagyon jó szöveg, köszönöm szépen, csak az a baj, hogy az iyen hangoskodók, mnt Cohn-Bendit csak a saját hangjukat hallják.

Téma: A Heti Válasz a Való Világot reklámozza
Michelle
2011. február 09. 14:22 | Sorszám: 20
Ne legyen ilyen benne.
Vagy én sem fogom olvasni.
Ezzel nemhogy nyer, de veszít olvasókat a heti válasz.
Michelle
2011. február 09. 14:21 | Sorszám: 19
Fölösleges a hibákat védeni, nem kell ezt magyarázni, hiba volt. Ennyi. A Borokay sem ismerte el, hogy hibázott, a magyarázat nem mentség.
Michelle
2011. február 09. 14:19 | Sorszám: 17
Olyan, mintha mozijegyet árulnék a vakok intézete előtt.
Michelle
2011. február 09. 14:17 | Sorszám: 16
Ha csak egy fiatalt is megfertőz, többet ártott, mint használt.
Michelle
2011. február 09. 14:07 | Sorszám: 13
Ezért semmit nem kap a Heti válasz, ezért csak égeti magát.
Michelle
2011. február 09. 14:06 | Sorszám: 12
Ez nem lehet igaz. Ha ennyire hirdetés igénye lenne az rtl-nek, akkor már rég kivonult volna innen, mert nem élne meg. Hacsak a jobboldal hirdetésén mulik, akkor vonjuk már meg tőlük a szubvenciót és tünjenek el innen a bánatba.
Michelle
2011. február 09. 13:59 | Sorszám: 9
Ennyit nem ér meg. Az ember apró lépéseket tesz és lassan leér a sárba. Nem hiszem egyébként, hogy egyetlen heti válasz előfizetővel is több lett az RTL hirdetés hatására.
Michelle
2011. február 09. 13:44 | Sorszám: 5
Hát ez az! Milyen dolog látatlanba kötni bartell szerződést?
Michelle
2011. február 09. 13:30 | Sorszám: 3
Egy ilyen ujságot olvasnak olyanok is, akik még nem rendelkeznek határozott világnézettel, tehát igenis van olyan olvasóréteg és éppen a fogékony korban lévők közül, akiket rossz irányba befolyásolhat az ilyen műsor. Az már a heti válasz problémája, hogy milyen formában bonyolitja üzleti ügyeit. És ha a bartelbben egy kivégzés helyszini közvetitését reklámozzák, azt is leadják?
Michelle
2011. február 09. 13:23 | Sorszám: 0
Megdöbbenve olvasom a Heti válasz 50. számának első oldalát - első két oldalát - amely a Való világot reklámozza.
Belenézett a főszerkesztő valaha ebbe a műsorba, vagy ennyire anyagiasak vagyunk?

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. február 08. 19:50 | Sorszám: 533
Találtam nektek valamit: http://hotfile.com/dl/72822836/10c3c58/R_G_-_kty-mcs_hzosa.rar.html
Roberto Gianinetti - A kutya és a macska háziorvosa (1994)
A kutyák és a macskák betegségeinek megelőzése és gyógyítása

Nélkülözhetetlen kézikönyv minden kutya és macskatulajdonos számára. Kölyökválasztás, viselkedés, ápolás, betegségek, gyógyítás, jó tanácsok, házi patika.

Michelle
2011. február 08. 14:29 | Sorszám: 530
Hát ezt nem gondoltam. Pedig egyszer egy állatorvos mondott hasonlót. Épp egy kutyát fogadtam be az utcáról, és átjött megköszönni!! A szomszéd néni fia volt éppen látogatóban nála és ő mondta, hogy ne féljek attól, hogy valami betegséget kapok, a kutyák sokkal többször kapnak betegséget tőlünk mint forditva. De erre nem gondoltam volna, hogy megnyalogatja a cicád a szatyrot, az enyém csak megszagolgatja, de az igaz, hogy azt aztán nagyon alaposan. Hát csak jobbulást tudok kivánni.
Sziasztok, te is békáscyt
Michelle
2011. február 08. 13:07 | Sorszám: 527
Vajon hogy gyulladhatott be a torka? Hideg sört ivott?
Michelle
2011. február 08. 12:33 | Sorszám: 526
Nekem is volt már három macskám, de ugy, hogy egyszeüen beköltöztek.Már ugy értem ketten, Cili és a párja, a harmadikat már ők produkálták. Ugy érzem, ha Cili elköltözik az örök vadászmezőkre én nem fogok utánajárni, hogy uj cicám legyen. Mindig attól félek, mi lesz velük, (vele és a kutyámmal) ha én esetleg meghalok. Tudom erre nem szabadna gondolni, mert az ember bevonzza a gondoltakat, de végül is nem akarok én örökké élni.
Michelle
2011. február 08. 12:28 | Sorszám: 525
Szia Gyöngy, hát ez a jobbik eset, de én még ilyet nem is hallottam. Még csak fázni se láttam macskát. Ha télen az ablakban ül, csak duzzog, de nem látszik, hogy fázna.
Már van is egy kis lelkiismeretfurdalásom, mert kiraktam levegőzni és duzzogva ül az ablakban. Szörnyű, mennyire nem akar macska lenni. Ő egy szobaúr. És annyi esze van, hogy nem az utcai ablakba ül, mert tudja, hogy a kutya se látja ott, hanem a konyhaiba a szegény árva. Nem érdekel, jó idő van, kövér, lusta, mozogjon le egy kicsit a kertbe. A fürdőben ruhák száradnak és átveszik a macska alom szagát még akkor is, ha tiszta.
Gonosz vagyok?
Michelle
2011. február 04. 12:03 | Sorszám: 512
nagyon aranyos, bár mindig ilyen kicsik maradnának, vagy legalább lenne otthon mindig egy ilyen kicsi.
Michelle
2011. február 04. 12:01 | Sorszám: 511
Szia Gyöngy, hogy van a cicád? Képzeld tegnap láttam egy filmet, ill. csak a közepétől.Azt hiszem gépben mosták ki. Megfigyelés alatt tartották, mert agyi elváltozásra gyanakodtak az ütések miatt, talán tumorra. 2 nap alatt teljesen rendbejött. Hiába az a 9 élet!
Michelle
2011. február 03. 19:37 | Sorszám: 508
ebbe már a tengeri malac is benne van
Michelle
2011. február 03. 18:29 | Sorszám: 505
Nem ismétlődött, babonából nem is gondoltam rá azóta, de nem is tudom mit tudnék beírni a google-ba. Macska lába fáj? Ugy hogy egyik pillanatról a másikra felsir? Amíg nincs vele gond, semmi baj, ha meg neadj, talán lesz már pénzem. Nagyon félek minden lélek elvesztésétől, mindennap eszembe jut a kutyám is. Remélem még sokáig él.
Egészségesen!

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Michelle
2011. február 03. 17:10 | Sorszám: 222
Köszönöm miss, nem igazán találtma meg : (

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. február 03. 13:15 | Sorszám: 503
Amikor a szobámban aludt, ő is mindig felugrott az ágyamra, de csak lámpaoltás után. Valahonnan tudja a gazember, hogy én sötétben nem látok, mert nappal nem mer az ágyba ugrani, nem szabad neki, de amig a kislámpát meggyujtottam és szépen leparancsoltam, addig nagyon behízelgőn dorombolt. Sajnáltam is, de nálunk soha nem aludt az ágyban se kutya, se macska, így szocializálódtam kérlek.
Michelle
2011. február 03. 13:11 | Sorszám: 502
Igen, a fiumacsekok mások. Állitólag a lánymacska családtagnak tekint, vagyishogy befogad a családba (az ő családjába) a fiumacska nem. Nekem is volt fiumacskám, főleg a férjet szerette, de annyira nem volt anyás, mint Cilike. Persze mindkettőt, sőt a kicsijüket is nagyon szeretük. Javulást kivánok a cicádnak. Megpróbálok még beirni a macska vadászgörény topikba is a macsekom (néhai) lábfájdalma miatt, vagy gondoljátok , hogy uazok járnak oda is?
Michelle
2011. február 03. 11:56 | Sorszám: 499
szegény, akkor tényleg nagyon beteg. A miénk, ha a férjell egymás mellett ülünk, tévézünk, vagy videozunk, odagömblyödik a lábunkhoz, egyébként el se lehet robbantani a radiátor mellől. Nem gondoltam, hogy ennyire hiányzik nekik a szeretet. Azt hallottam a macska lenézi az embert, csak a kajáért puncsol. Hát ugy látszik nem, kimondottan ott akar lenni a közelünkben.
Michelle
2011. február 03. 11:53 | Sorszám: 498
Az enyém bármikor hajlandó, de leginkább nyáron adok neki, mert akkor bogarászik, reggel csak beköszön, körbejár és estig be se tolja az orrát. Ilyenkor muszáj neki tejet inni, mert igy is megmérgeződik a sok kitinpáncéltól, szerencsére ilyenkor le is fogy, mert télen a férjem nem állja meg, hogy adjon neki amikor kéri.
Ahogy összegömböjödve alszik, akkora már, mint egy nagy szürke bőrfoci.
Michelle
2011. február 03. 11:50 | Sorszám: 496
hát ez tényleg meg fogja a pénztárcádat könnyíteni. Csak használjon legalább.
Michelle
2011. február 02. 19:57 | Sorszám: 488
Na szegény kislány. Ki látott már olyan cicát, aki nem ihat tejet?: (
Michelle
2011. február 02. 19:55 | Sorszám: 487
"csirkehús-allergiás a kutyád, " 8 éves, most jött ki rajta?
Michelle
2011. február 02. 18:12 | Sorszám: 484
onogur, én hentesnél vásárolok, ill. vásároltam csirkefarhátat, most már ott sem, mert mióta nem kap csirkét köszöni szépen nagyon jól van a kutyám.
Michelle
2011. február 02. 18:07 | Sorszám: 482
Az a lényege, hogy még a hajón kikel a kiscsirke és mire ideér megnő, persze egy kis ketrecben, a saját piszkában, amit ledarálnak és megetetik velük.

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Michelle
2011. február 02. 18:05 | Sorszám: 216
Nyílt levél Daniel Cohn-Benditnek
Goór Judit: De Ön úgy látszik, a mostani nyilatkozatával az ellenoldalt, a globalizmus kiszolgálóit erősíti. Ön a Magyarországon élő, báránybőrbe bújt farkasokkal van szövetségben. Akik itt a szabadságról óbégatnak, azok minket kifosztottak az utolsó 40+20 évben. Ön tévedt el útközben, Monsieur Cohn-Bendit, nem Orbán Viktor.

Sziasztok, ezt találtam a gondolán? Én vagyok lamer vagy ez az egész?


Téma: Minden, ami macska
Michelle
2011. február 02. 17:14 | Sorszám: 476
Hála Istennek most se a cicával se a kutyával nincs gondom.
Tavaly elkezdett hullani a kutyám szőre, de olyan mértékben, hogy már egész kopasz volt a könyöke, szügye. Jó nagy bundáju pumiról van szó és én csak azt láttam, hogy nagyon megfogyatkozott. Nosza vittem, a doktornő csodálkozva látta, hogy a kocsi ablakon próbál kimászni, alig tudtam féken tartani, (hazafelé el is szakadt a szíj) ugyhogy azt már látta, hogy jó erőben van, kedélyével nincs baj. Summa-summárum fogalma sem volt, azt bizonygatta, hogy nem sovány. Az nem érdekelte, hogy ém miért látom soványnak, netán a bundája hullott ki. Kapott valami folyadékot a nyakára jobb hiján, és elengedtek, hogy a kutyának semmi baja. Nemsokkal később egy baráti társaság volt nálun és szóba került a téma.
Az egyik bartátunk azt mondta, a csirkétől van, amit adunk neki. Mindennap kukoricakását kap, és egy héten egyszer megfőzök lefagyasztok 1 kg farhátat. Egyszóval a barátom szerint iszonyu körülmények között hozzák a kinaiak a csirkéket, maguk alá piszkitanak, stb. nem akarom részletezni, mindenkinek a fantáziájára bizom. Na azóta én sem igen eszem, inkább a mérgezett sertés, mint a trágyaevő csirke. 1szóval több csirkét nem kapott az én kutyám, gyönyörűen visszanőtt a szőre, ha lehet még szebb, fényesebb, feketébb, azelőtt egy gyötrelem volt kifésülni, most olyan, mint a selyem. Tanulság:Csak a haverok, orvoshoz soha!
Michelle
2011. február 02. 17:03 | Sorszám: 475
"nincs most olyan tárhelyem, ahonnét betehessem."
A saját gépedről nem tudod bemásolni?
Michelle
2011. február 02. 16:17 | Sorszám: 471
Mostanában mindig a bűzmirigyre próbálnak mindent rákenni. Évtizedek óta van kutyám , macskám, még csak nem is hallottam erről. Tavaly a kutyám rázta a fejét, persze azt hittem toklász van benne, elvittem, hát nem a bűzmirigyét nyomták ki szegénynek. Mivel a fülében nem talált semmit az orvos, ugy gondolta valamiért fizessek már.
Később rájöttem , hogy ezt a tiket vette fel a kutya. Ujabban, ha csak rászólók is, megrázza a fejét. Még jó, hogy nem vittem minden alkalommal orvoshoz.
Michelle
2011. február 02. 16:15 | Sorszám: 470
Szia Gyöngy, valami különleges, fajtiszta cicád van?
Michelle
2011. február 01. 20:48 | Sorszám: 467
Az én macskám ki is megy magától, egész éjjel kinn van sokszor, mégsem beteg. A betegséget nem a hideg okozza, hanem a kórokozók. A macska bírja a hideget, meleget is.
Michelle
2011. február 01. 20:46 | Sorszám: 466
"le kellett nyúzni róla a bőrt"
Hogyhogy élt meg bőr nélkül?
Michelle
2011. február 01. 15:50 | Sorszám: 458
Simogatom én, nagyon is szereti, mindjárt felkinálja a nyakát, ugyhogy nagyon jól van pillanatnyilag, csak szerettem volna veletek ezt megbeszélni. Orvosra sajnos nincs pénzem, a pillanatnyi pénzzavar egész elboritott minket, ugyhogy csak a saját 9 életére támaszkodhat, nagyon drága a cicák ellátása, egy időben 3 cicát hordtam orvoshoz. Elmultak azok a régi szép idők : (
Michelle
2011. február 01. 15:47 | Sorszám: 457
Igen, rendben van, van ugyan neki a fürdőben cicaalom, de oda csak pisilni jár, azt szépen korrektül el tudja ásni, saját tapasztalata szerint, ugyanis csak azt. Zavarja, ha nem teljesen tiszta körülötte minden. Egyébként kijár az udvarra, ha kakilnia kell. Sajnálom, hogy igy kell mondanom, de nem mondhatom, hogy nagydolgoznia. Ez a dolog egyébként már hetekkel ezelőtt történt, azóta nincs semmi problémája, csak gondoltam megvitatom veletek. Én valami izületi problémára gyanakodtam, és a cicakajára, ami szerintem tul sok káros anyagot tartalmaz, de nagyon szereti. Mostanában próbálom rászoktatni a vegyes kajára, maradékra.
Michelle
2011. február 01. 12:15 | Sorszám: 454
Sziasztok, azért irok ide, mert itt sok macskabarát van, hátha van már tapasztalatotok.
Egyik nap a férjem azt vette észre, hogy az addig békésen alvó cicánk - 8 éves,- felnyávog panaszosan, majd huzni kezdi a hátsó lábát. Ez estefelé történt, másnapra már nem volt semmi baja, de kiváncsi vagyok a véleményetekre, hogy mi okozhatta szerintetek. Macska cuccokat eszik. A hidegbe nem engedjük ki, csak ha ő kéri, ivartalanitva van egy éves korától, mindent megtettünk, amit ugy gondoltunk, hogy meg kell tenni az érdekében.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. december 17. 11:00 | Sorszám: 5204
Békáscity! Egy egész kacsát megsütsz?
Michelle
2010. december 17. 10:59 | Sorszám: 5203
Békáscity! Egy egész kacsát megsütsz?
Michelle
2010. december 17. 10:55 | Sorszám: 5202
Engem érdekel, habár azt a férj szokta csinálni.
Michelle
2010. december 17. 10:54 | Sorszám: 5199
Nekem valami más kéne, férjem nem bírja a halat és a káposztát. Valami más?
Michelle
2010. december 17. 10:48 | Sorszám: 5197
Sziasztok, tudjátok már mit főztök karácsonyra?

Téma: Képek
Michelle
2010. november 05. 11:34 | Sorszám: 2286
Ez kicsit nagy lett, nemigaz? Hogyan lehetne lekicsinyíteni, nem tudja véletlenül valaki ?
Michelle
2010. november 05. 11:31 | Sorszám: 2285
Michelle
2010. november 05. 11:12 | Sorszám: 2284
Megtaláltam már
Michelle
2010. november 05. 10:58 | Sorszám: 2283
Michelle
2010. november 05. 10:56 | Sorszám: 2282
Michelle
2010. november 05. 10:54 | Sorszám: 2281
Szia panda, megnéztem, de nem értem, mit kell tenni, hogy a kép mozogjon. Légyszi mondd meg.
Michelle
2010. november 05. 10:53 | Sorszám: 2280
Szia panda, megnéztem, de nem értem, mit kell tenni, hogy a kép mozogjon. Légyszi mondd meg.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. október 29. 14:41 | Sorszám: 3291
Sziasztok!
Mi a véleményetek erről? http://www.gazsporolas.extra.hu/

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. október 27. 10:45 | Sorszám: 4807
Nem ő akart cuppogni, csak a "kutyuskákra" gondolt. Mi már csak disznócsontot adunk a mienknek, mert a csirkétől kihullot a szőre, de egy ilyen sonkát nagyon megköszönt volna. A férjem még a puha hust sem eszi le a csontról, ugy szoktam neki levagdalni,mert nincs "idege" hozzá.
Michelle
2010. október 26. 23:05 | Sorszám: 4805
Nem hitte el a férjem, hogy valaki megfőzi a hust, azután kidobja Leginkább a "kiskutyuskák"-ért aggódott, ahogy a miénket is nevezi, mert azok nagyon jól elvannak az ilyen keményhusu darabokkal. Az enyém például egy komplett cipőt elfogyaszt, de a téglát és betont is megeszi
Nálam kelkáposzta volt fasírttal. Holnap kézzel gyurt tészta, ha beledöglök is, mert már nem birom ezeket a készen vett tésztákat.
Michelle
2010. október 22. 13:34 | Sorszám: 4770
Ledarálva, tojással, füszerekkel esetleg egy kis liszttel lehet belőle fasirtot késziteni, de pástétomnak is finom. Na megyek, eleget hemzsegtem itt.
Michelle
2010. október 22. 13:28 | Sorszám: 4769
Na most meg 2x irta be. Egyszer beírtam, véletlenül megütöttem a számitógéppadot, erre visszaadta az elküldendő üzit.
A kuktára visszatérve, töltött paprikát ne főzzetek benne, ma megpróbáltam, azóta is tisztogatom a gáztüzhelyet.
Michelle
2010. október 22. 13:25 | Sorszám: 4768
"Én meg tegnap óta főzök egy fél füstölt fejhúst, de lehet hogy a végén ki kell dobni mert kő kemény - ehetetlen !"

Próbáltad már kuktában? Percek alatt kész benne minden.

Michelle
2010. október 22. 13:24 | Sorszám: 4767
Próbáltad kuktában. Percek alatt kész benne minden.

Téma: Képek
Michelle
2010. október 21. 12:46 | Sorszám: 2267
köszi
Michelle
2010. október 21. 11:33 | Sorszám: 2263
sziasztok, nekem miért nem jelenik meg a képem?
Michelle
2010. október 21. 11:31 | Sorszám: 2262
http://www.theblueroom.me.uk/forum/uploads/27/avatar.gif

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. július 10. 12:50 | Sorszám: 3045
Köszi
Michelle
2010. július 10. 11:26 | Sorszám: 3041
Sziasztok!
Mi különbség van az adsl és a kábel net között?

Téma: Minden, ami macska
Michelle
2010. július 07. 20:45 | Sorszám: 320
Hát az én cicám félig vadmacs, már nagylánykorában fogadtuk be, ill. egyszerüen beköltözött hozzánk az öccsével, ő nem lesz soha olyan cicás, mint akit születésétől nevel az ember, de nekem is volt olyan cicám. Az az igazság, hogy nemigazán tudja behuzni a körmeit, ezért nem is nagyon vesszük ölbe, mert tapos, és minden ruhánknak kiszakitja a szálát, ugyhogy csak a szőnyegen szeretgetjük.A tejivásban viszont nagyon igazad volt. A férjem mondja- mert nálunk ő kel korábban és beengedi,- hogy első utja a tejes edényéhez vezet és követeli a tejet. Ugy látszik, hogy ő maga is érzi, hogy a sok kitinpáncél után mit kell innia. Csodálatos az állatvilág (is) hogy tudja, hogy mi a jó neki. Egyébként télen csak hébe-hóba iszik egy kis tejet, ha éppen eszébe jut. Van egy kajás edénye. Ha éhes odaül. Van egy vizes edénye, ha szomjas odaül, ha tej kell neki, akkor a hűtö elé.
Michelle
2010. július 06. 18:41 | Sorszám: 318
Szia city! Nekem gyerekkorom óta van macskám, mindig is bogarásztak és soha nem volt semmi bajuk. Szerintem a macsak tudja mennyiből mit ehet, a legellenállób az állatok között. Ezt onnan tudom, hogy amikor már a harmadik papagájomat temettem, akkor mondta meg az orvos, hogy a leginkább halandó a házi kedvencek között. Akkor kérdeztem meg, hogy melyik a legellenálóbb: A macsak : 9 élete van.
Egyébként szoktam neki tejet adni, sőt, anélkül neki nem is teljes a reggeli. Télen. Nyáron csak simogatást fogyaszt reggelire.
Michelle
2010. július 06. 18:37 | Sorszám: 317
Jaj hát megértelek, nekem is eltünt egy kis kandúrom. Ma is sokat eszembe jut, eszményi szépség volt. Ha megtalálom a képét, majd felteszem . Micike lány cica, ő nem "helytelenkedés" miatt barangol el, egyébként is ivartalanitva van. Tudom is hol van, a melletünk lévő ház kertjében, onnan ugyanis ő átlát a bokroktól, de mi nem látjuk, mégis tudjuk, mert a kutya őrült módon kaparja a kerítést, ő meg hangosan hallhatóan fuj rá. Hiába nem tudnak kijönni egymással, és Mici a szomszéd - lomtárnak használt- hátsó kertjét nevezte ki nyári rezidenciának.
Hát hiába, kutya macska nélkül lehet élni, de minek.
Michelle
2010. július 06. 11:19 | Sorszám: 309
Szia Gyöngy! Kijárós a macskád? Mert az enyém igen és ő sem eszik. Reggel megérkezik, kicsit barátkozik, utána ahogy jött, megy. Ilyenkor bogarásznak a macskák. Hál istennek, mert az enyém már kicsit molett volt, most a természetes kajától kicsit lefogyott.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. június 22. 11:17 | Sorszám: 3020
Hello modi! Miért törölted két hozzászólásom?

Téma: Számítógép (minden ami belefér) III.
Michelle
2010. június 20. 11:19 | Sorszám: 821
probáltam már 4x is írni: 4 %.
Michelle
2010. június 19. 06:59 | Sorszám: 819
Ezt a sebességet ajánlotta fel, na meg írás közben már nem lehet változtatni, és az irás az éjszakába nyúlt. Éjfél után már nem volt erőm egy ujabb lemezbe kezdeni. Nem hiszem, hogy ez a hiba. Most reggel betettem egy részben már megírt rw-t.Fel akartam irni egy filmet hozzá. Azt az üzenetet írta, hogy ezt a lemezt formázni kell Nem engedtem, erre neki sem kezdett. A néro 3 perc alatt felírta. Nagyon idegen nekem ez az iró, na meg angolul van, kicsit megértem, de nem tudok vele ugy bánni , mint a neroval.
Michelle
2010. június 18. 22:50 | Sorszám: 817
Hát én nem tudom mit csinál ez az ImgBurn, de hogy írni nem ír fel az biztos. 2 órája őrlődik itt. Nem hiszem, hogy ez normális. Én azt hiszem abba is hagyom. Azér köszi. Szia.
Michelle
2010. június 18. 22:46 | Sorszám: 816
Hát még próbálom. Most van 1%-on.
Michelle
2010. június 18. 21:48 | Sorszám: 814
I 21:17:00 ImgBurn Version 2.5.1.0 started!
I 21:17:00 Microsoft Windows XP Professional (5.1, Build 2600 : Szervizcsomag 3)
I 21:17:00 Total Physical Memory: 392 688 KB - Available: 94 028 KB
I 21:17:00 Initialising SPTI...
I 21:17:00 Searching for SCSI / ATAPI devices...
I 21:17:01 -> Drive 1 - Info: HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55L 1.05 (E (ATA)
I 21:17:01 Found 1 DVD±RW/RAM!
I 21:22:14 Operation Started!
I 21:22:14 Building Image Tree...
I 21:22:34 Corrected file system selection for DivX Video disc.
I 21:22:38 Checking Directory Depth...
I 21:22:38 Calculating Totals...
I 21:22:38 Preparing Image...
I 21:22:39 Checking Path Length...
I 21:22:39 Contents: 1 File, 0 Folders
I 21:22:39 Content Type: DivX Video
I 21:22:39 Data Type: MODE1/2048
I 21:22:39 File System(s): ISO9660, Joliet
I 21:22:39 Volume Label: UNDEFINED
I 21:22:39 Size: 787 759 104 bytes
I 21:22:39 Sectors: 384 648
I 21:22:39 Image Size: 787 841 024 bytes
I 21:22:39 Image Sectors: 384 688
I 21:22:44 Operation Successfully Completed! - Duration: 00:00:30
I 21:22:44 Operation Started!
I 21:22:44 Source File: -==/\/[BUILD IMAGE]\/\==-
I 21:22:44 Source File Sectors: 384 688 (MODE1/2048)
I 21:22:44 Source File Size: 787 841 024 bytes
I 21:22:44 Source File Volume Identifier: UNDEFINED
I 21:22:44 Source File Application Identifier: ImgBurn v2.5.1.0 - The Ultimate Image Burner!
I 21:22:44 Source File Implementation Identifier: ImgBurn v2.5.1.0
I 21:22:44 Source File File System(s): ISO9660; Joliet
I 21:22:44 Destination Device: [1:0:0] HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55L 1.05 (E (ATA)
I 21:22:44 Destination Media Type: DVD-R (Disc ID: RITEKF1) (Speeds: 4x; 8x; 12x; 16x)
I 21:22:44 Destination Media Sectors: 2 297 888
I 21:22:44 Write Mode: DVD
I 21:22:44 Write Type: DAO
I 21:22:44 Write Speed: MAX
I 21:22:44 Link Size: Auto
I 21:22:44 Lock Volume: Yes
I 21:22:44 Test Mode: No
I 21:22:44 OPC: No
I 21:22:44 BURN-Proof: Enabled
I 21:22:44 Write Speed Successfully Set! - Effective: 22 160 KB/s (16x)
I 21:23:22 Filling Buffer... (20 MB)
I 21:23:24 Writing LeadIn...
I 21:34:36 Writing Session 1 of 1... (1 Track, LBA: 0 - 384687)
I 21:34:36 Writing Track 1 of 1... (MODE1/2048, LBA: 0 - 384687)

Gondolod?Már lassan egy óra is eltelt , de még mindig nem ir.
Michelle
2010. június 18. 21:24 | Sorszám: 812
I 21:22:44 Destination Media Sectors: 2 297 888
I 21:22:44 Write Mode: DVD
I 21:22:44 Write Type: DAO
I 21:22:44 Write Speed: MAX
I 21:22:44 Link Size: Auto
I 21:22:44 Lock Volume: Yes
I 21:22:44 Test Mode: No
I 21:22:44 OPC: No
I 21:22:44 BURN-Proof: Enabled
I 21:22:44 Write Speed Successfully Set! - Effective: 22 160 KB/s (16x)
I 21:23:22 Filling Buffer... (20 MB)
I 21:23:24 Writing LeadIn...
Ennyit tudtam kiirni 0% Imburg
Buffer 100%
Michelle
2010. június 18. 20:45 | Sorszám: 809
Hali! Az a problémám, hogy mostanában dvd rw-t tud csak írni a gépem és sima dvd-t nem. Szeretném tudni, hogy a lemezben vagy a cd iróban van-e a hiba. Korábban már írtam sima dvd-t vele.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. június 18. 18:48 | Sorszám: 3017
Sziasztok, szerintetek mi az oka, hogy dvd-rw- ír a gépem, de sima dvd-t nem (csak 2%-ig.

Téma: Mi lesz az alapítványi iskolákkal?
Michelle
2010. június 14. 23:18 | Sorszám: 12
Hát ja. Köszi a hozzászólásokat én mára befejezem az oktatás miatti aggódásomat. Mindenkinek jó éjszakát kivánok.
Michelle
2010. június 14. 22:32 | Sorszám: 10
De mit nem értesz? Ha egy más tipusu iskolába kér felvételt, ott valahogy meg kell mutatni, hogy mit tud. Ha nincs osztályozás, ez csak pillanatnyi előny ahhoz képest, ami az esetleges felzárkózást jelenti a többi vele egykoru, már eddig is körülbelül egy szinten lévő gyerekhez.
Michelle
2010. június 14. 22:13 | Sorszám: 8
Egyetértek, azzal, hogy leírják, hogy szépen énekel a gyerek, nem mennek semmire.
Michelle
2010. június 14. 19:45 | Sorszám: 6
Nem értem mit nem értesz. A topikinditóban mindent leírtam.
Michelle
2010. június 14. 18:48 | Sorszám: 4
Nem is arra gondoltam, hogy bezárják őket, hanem arra, hogy kötelezik őket az osztályozás és szükség esetén buktatás visszaállítására.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. június 14. 11:58 | Sorszám: 3013
Szia panda, nem szoktam igy külön-külön irogatni, van egy ikonom, arra rákattintok, de sem ezzel a módszerrel, sem a googl-n át nem lehetett elérni az index fórumot. Ma már újra megy.
De azért köszi

Téma: Mi lesz az alapítványi iskolákkal?
Michelle
2010. június 14. 11:57 | Sorszám: 0
Sziasztok!
Most, hogy a Fidesz visszaállítja az osztályozást és az osztályismétlést, szeretném tudni mi a véleményetek az alapítványi iskolákkal kapcsolataban. Amiről én tudok: Tatán egyáltalán nincs osztályzás. Az interneten át meg is kérdeztem az iskola igazgatóját, hogy fognak továbbtanulni a gyerekek, hogy fognak jó iskolákba felvételt nyerni, ha nem tudnak ráépiteni a tanárok a gyerek által meg nem tanult tantárgyakra, arra nullára, amit az osztályzás hiánya miatt nem tanultak meg. Ő azt állította: Majd amit szeret a gyerek azt fogja megtanulni. Láttam, hogy nem akar egyenes választ adni, mert ez nem válasz, de nem erőltettem, mert ugy láttam ő ebben az iskolaformában érdekelt. Ugy tudom Soros alapitvány.
Tudja valaki mi lesz ezeknek az iskoláknak a sorsa?

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. június 13. 15:50 | Sorszám: 3010
forumindex.hu, gazdagép azonositása. Eddig jutok el, azután azonosit,azonosit, azonosit.
Michelle
2010. június 13. 13:59 | Sorszám: 3009
Sziasztok, mi van az index fórummal?

Téma: Kutya-macska, vadaszgoreny, tovisszuro gebics-allatbaratoknak!
Michelle
2010. június 13. 10:40 | Sorszám: 1123
Szia Békáscity, elhelyeztük már. Köszi
Michelle
2010. június 12. 19:13 | Sorszám: 1121
Sziasztok!
Ti mit csinálnátok, ha egy sünit találnátok a kertben. A kutyától már elvettük, de nem akarjuk bántani.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. május 16. 20:28 | Sorszám: 3741
"Én az a fajta ember vagyok, aki, ha mellette
valaki arról kezd beszélni, hogy ez és az a
baja, akkor én is rádöbbenek, hogy teljesen
hasonló tüneteim vannak..."
Próbálj ne figyelni a hangokra

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. május 14. 20:08 | Sorszám: 2978
végülis az exploreren meg tudtam nézni, csak az opera vacakol mindig, már ugy utálom, a sorozatok letöltésénél is ugy megjártam, hogy a tulajdonosokat zaklattam a hibával, kiderült, hogy az operával van a baj, letöröltem, letöltöttem ujból, de már hagyom,ahogy van, ha videot nézek, átmegyek az explorerre.
Hali

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. május 14. 20:05 | Sorszám: 3737
Elindultunk bevásárolni, de kisebb galambtojásnyi jégesőben nem tudtunk kiszállni a kocsiból. Még otthon is potyogott a jég,mikor hazaértünk, a férj nem is szállt ki a kocsiból, férfiak gondoltam, engem csak nem fog letörni, mint a buzát, ugyhogy beszakaldtam a dzsekivel a fejemen és a jó öreg milánóit csináltam meg, mindig van otthon hozzávaló.
Michelle
2010. május 14. 20:00 | Sorszám: 3736
Szia tiszavirág! Mindig elmosolyodom, ha látom a neved, olyan szép, hogy jólesik olvasni.A rosszullét. Hát igen. Még leírni sem szeretem, mert ujra érzem a tüneteket, nem kapok levegőt, elsötétül előttem a világ, és más olyan tünetek, amiről nem is szeretek beszélni, de már nagyon régen volt, na meg a vérnyomásom is rendben van, - mert a kettő gerjeszti egymást - na meg nincs meg az az ismeretlen érzésről való nagyon-nagy félelem. Annakidején- amikor ugy gondoltam ,hogy a magas vérnyomás okozza a tüneteket - volt nálam mindig egy életmentő gyógyszer, sajna elfelejtettem a nevét, és ettől kicsit mindig megnyugodtam. Végül nem tudom, hogy ez mitől volt vérnyomás, cukor, vagy a tünetek miatt kialakult pánikbetegség, de már nem is kutatom, mert sokat javult.
Köszönöm az érdeklődésedet.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. május 14. 15:15 | Sorszám: 2977
Sziasztok ! Szerettem volna megnézni a Ma reggelből a szocialisták felveszik a kesztyüt" c műsort neten, de valami beépülőt kellene telepítenem. Nem tudja véletlenül valaki milyen beépülőt?

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. május 07. 19:52 | Sorszám: 3702
de az orvos a magas vérnyomás rejtőzködő gyilkos= de az orvos szerint a magas vérnyomás rejtőzködő gyilkos!
Michelle
2010. május 07. 19:47 | Sorszám: 3701
Nem ilyen egyszerű a dolog, a férjnek például egészségügyi problémája miatt is hízni kellene, tulajdonképpen nekem sem szabadna híznom a cukrom miatt, mert csak 6 kg leadása után jöttem ugy rendbe, hogy gyógyultnak nyilvánitottak és az a baj, hogy rosszul is vagyok, ha nincs rendben a cukrom.
Én a vérnyomásra fogtam annakidején a rosszulléteket, de az orvos a magas vérnyomás rejtőzködő gyilkos, nem venni észre, de a cukor az jelzi a bajt. Kicsit elengedtem magam, hogy elmult a közvetlen veszély, szeretném visszafogyni a tavalyelőtti sulyomat. Ha tudom.
Michelle
2010. május 07. 18:10 | Sorszám: 3697
Én párolt vörös káposztával szeretem és a férjem is, főleg az ő kedvét keresem, mert neki viszont híznia kellene, de mit lehet tenni, ha valaki csak a száraz, sovány husokat szereti. Én a stressztől, ill a bánattól hizni szoktam, mert ilyenkor felrugok minden szabályt és előkeresem a föld alól is az elrejtett csokikészletet és nem érdekel, mi lesz másnap. Ez az én bajom. 1 hétig fogyókura, 1 nap bűnözés.
Michelle
2010. május 07. 18:04 | Sorszám: 3696
Igen szerencse, nekünk is van kullancs kiszedőnk, de idegességünkben nem találtuk, na meg ugy gondoltam, hogy orvos vegye ki, végülis a nővérke vette ki és azt mondta, nem az a baj, ha beleatörik a kullancs, hanem az, ha a mérgező anyag bekerül a véráramba, ugyhogy veszünk egy uj kullancs kiszedőt s ha észrevesszü, azonnal kivesszük.
Szerencsére sokat szeretgetjük, és igy észrevesszük simogatás , gyurmászolás közben, ha valahol valami baj van vele. Egy időben még a fejrázása miatt is orvohoz vittem, azt hittem toklász van benne, kiderült, hogy ezt a tiket vette fel leszidás ellen. Most már szinte percre tudom, mikor fogja rázni a fejét. Ha olyat hall, amit nem szeretne.
Nem megyünk be a kiskertbe, nem ugrik rám, fuj, stb.
Még nem vagyok egész nyugodt, mert pár napig még figyelni kell, nem kedélytelen-e, reméljük nem kapott fertőzést.
Michelle
2010. május 07. 15:58 | Sorszám: 3693
Nálam is leginkább a rendszeres étkezést jelenti, de én nem iszom, na egyet a fidesz győzelmére, egyet tegnap, mert kivette az állatorvos a kutyámból a kullancsot.
Egyébként mind a hizókuránál , mind a fogyónál a rendszeres, de kevés kaját ajánlják, ugy látszik nekem az előbbi jött be. Igaz, hogy a nagy megrázkódtatásoknál viszont nagyokat eszem, ahogy Bunuel mondta: a nagy érzéseketől jókat lehet ... enni.
Michelle
2010. május 07. 15:02 | Sorszám: 3691
Mondjuk annyira nem hizlal, csak a szárnyasok közül a legkövérebb, de a legfinomabb is. Jó, hogy benyitottam ide, mert jó ötletet adtál, a héten én is veszek a piacoon, de én dinsztelt káposztálval készítem, esetleg alakompóttal, mert lassan már tavasz van a nehéz kajákhoz.
Michelle
2010. május 07. 14:57 | Sorszám: 3690
Hát ez az, hogy én is tornázom. Igaz nem vagyok tul szigoru a diétával, de azt hittem ez igy elég lesz a fogyáshoz. Ugy látszik a szintentartáshoz sem. A még több mozgás az ut , mert ennél jobban nem szeretnék diétázni.
Michelle
2010. május 07. 14:26 | Sorszám: 3686
káp cvek-vel? Hát még ilyet nem hallottam. Egyébként- nem azért mintha tartanám a fogyókurát - a kacsacomb nagyon hizlal. Piacon veszed?
Michelle
2010. május 07. 14:08 | Sorszám: 3684
Hát nem tudom, amióta fogyókurázom, egy kilót hiztam.
Karalábéleves, a rizsbetét kicsit beledagadt, sajtos makaróni.

Téma: Kedvenc zenéim
Michelle
2010. május 02. 19:06 | Sorszám: 956
Manic Street Preachers - Motorcycle Emptiness
http://video.google.com/videoplay?docid=-6400095644490275925#docid=-3689197178898510065

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. május 02. 17:09 | Sorszám: 3669
Nahát nálam az utóbbi voltl

Téma: Kedvenc zenéim
Michelle
2010. május 02. 17:06 | Sorszám: 955
Illés - Itt állok egymagam
http://www.youtube.com/watch?v=9916Gaak2IQ

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. május 02. 12:25 | Sorszám: 3667
Gölödin-leves, lekváros gombóc, nudli piritott zsemlemorzsában. Ezt azért teszem hozzá, mert hallottam, hogy van aki cukrozott mákban hempergeti meg a gombócot.
Michelle
2010. május 02. 12:13 | Sorszám: 3666
És az miért baj? Már a cukor szempontjából?
Michelle
2010. május 01. 21:48 | Sorszám: 3663
Oh te különleges:: Most már csak azt mondd meg, mi az a ABRhneg!
Michelle
2010. május 01. 20:40 | Sorszám: 3661
Nem tudja. Én például nagyon szeretem a szalonnát hagymával, és sem a gyomrom, sem a koleszterin-szintem nem bírja. Ezek a dolgok gyerekkorban talán igazak lehetnek, dehát akkor minden jó, amit enni lehet, a földből húztuk ki az uj hagymát ugy ettük kicsit leöblitve, még sem volt semmi bajunk.
Szia.
Michelle
2010. április 29. 20:48 | Sorszám: 3655
Hát én is rossz passzban vagyok, ma 2 sportszelet a rendes napi kaja mellett és akkor még nem is vagyok boldog
Valahogy ugy összejött minden.
Lesz, ami lesz, majd elkezdek fogyózni, ha jobb kedvem lesz.
Michelle
2010. április 29. 15:58 | Sorszám: 3653
Hello cirus! Én ugy tudom egyedül a szacharin biztonságos.
Michelle
2010. április 29. 11:45 | Sorszám: 3651
Sziasztok, ma kaptam ezt a körlevelet egy barátnőmtől. Mivel sok cukorbeteg jár ide, bemásolom, olvassa el mindenki figyelmesen, aki édesítőszereket használ.
Az aszpartam-(édes )mérgezés

Az aszpartam-mérgezés a nyolcvanas évek óta jól őrzött titok . Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező és betegségeket előidéző hatását. Az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik és elmegy modernkori horrornak, amit odabent művel. Vajon miért nem lehetett hallani erről eddig? A diéta-ipar egy dollármilliárdos üzlet. Az ember azt gondolná, hogy a könyvek szerzői, vagy az élelmiszeripari cégek húzzák a nagy hasznot belőle. És nem. Persze nekik sem megy rosszul, de a játszma igazi nyertese a gyógyszeripar . . Hogy hogy jön a gyógyszer az aszpartamhoz?
Egyszerű.
Egy gyógyszercég kutatója fedezte fel véletlenül az aszpartamot, egy fekély elleni szerrel való kísérletezés közben. A cég pedig a G.D. Searle, aki gyógyszergyártó létére képes volt 28 millió dolláros veszteséget elkönyvelni és több száz, a gyógyszereik miatti káros mellékhatások ügyében indított pert elveszteni. Ugye, milyen megbízhatónak tűnnek? A Searle egyik leányvállalatát végül a Monsanto vásárolta meg és NutraSweet néven dobta piacra az édesítőszert.
Izgalmuk érthető volt, hiszen ez a szer többszázszor édesebb a cukornál, fillérekbe kerül előállítani és a diéta-nemzet minden ilyenre vevő. A probléma ott kezdődött, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal, az FDA nem óhajtotta engedélyezni a felhasználását, lévén az anyag bizonyítottan rákkeltő és az idegeket is károsítja. Később valahogy eltűntek a vizsgálati dokumentumok , a kísérletekhez használt egerek nem voltak hozzáférhetőek boncolásra és a kormányhoz eljuttatott dokumentumokban már csak néhány homályos következtetés szerepelt. Ennyi elég is volt a frissen megválasztott Reagan elnöknek, aki beiktatása másnapján(!) leváltotta az FDA addig tiltakozó elnökét és Arthur Hayest ültette a helyébe, aki azonnal felülvizsgálta a "túl szigorú" megkötéseket és engedélyezte az aszpartam használatát a száraz élelmiszerekben.

Nem sokkal később elindult az a rémálom, ami a mai napig nem hajlandó alábbhagyni. 1992-re a Nutra-Sweetnek már engedélye volt az aszpartam üdítőitalokban és gyerekvitaminokban való felhasználására, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsi céggel, mint a cégek kizárólagos aszpartam-ellátója és az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az aszpartam nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról. Ekkoriban kezdődött, hogy emberek megmagyarázhatatlan betegségekkel,
tünetekkel fordultak orvoshoz és a tudomány széttárta a karját: nem tudtak rájönni, mi okozza a bajt. Az aszpartam mellékhatásai lehetnek fokozatosak, vagy azonnali reakciók is. Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved az aszpartam káros mellékhatásaitól, de fogalmuk sincs, hogy a gyógyszerek, kezelések és gyógynövények miért nem enyhítik a tüneteiket.

Több, mint 90 mellékhatást tulajdonítanak az aszpartam fogyasztásának.
Hihetetlennek tűnik, nem? Pedig nagyon igaz. Hogy képes egyetlen vegyi anyag ekkora kárt okozni? Az aszpartam a vérbe kerülve lebomlik, és így képes keresztülutazni az egész testen, és bármilyen szövetbe lerakódni . A ciklamáttal vagy a szacharinnal ellentétben az aszpartamot megemészti a szervezet. Elfogyasztása után a benne lévő metanol (faszesz) formaldehiddé, majd hangyasavvá változik. A formaldehid belégzése halálos, rákkeltő.
További összetevői, a fenil-alanin és az aszparginsav pedig mérgezőek. Ha a később felsorolt mellékhatásokból többet is észleltél már magadon, esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengülsz, azonnal tedd le a diétás kólát. És ha még semmilyen reakciót nem észleltél, azon szerencsések közé tartozol, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi aszpartam-fogyasztást, már amennyiben egy életre elfelejted az ezzel édesített élelmiszereket.
És ez nem vicc. Az FDA-hoz mindössze néhány év alatt több, mint tízezer NutraSweettel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett , amely az összes beérkező panasz 80 százalékát tette ki. Ennek ellenére az Élelmiszer-és Gyógyszerellenőrző Hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogy ha egy termék agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet. Az aszpartam-ellenesek elnöke szerint: "Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténetek vannak, melyek azt bizonyítják, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat".

Valószínűleg nem véletlen, hogy a gyógynövényből nyert és teljesen ártalmatlan szteviát, mint elterjedt versenytársat viszont betiltották jó időre az Egyesült Államokban. Épp pár hónappal az előtt, hogy a NutraSweet, mint asztali édesítő forgalomba került volna. És talán az sem véletlen, hogy Új-Zélandon ma már tiltott adalékanyagnak számít az aszpartam. Hogy miért nem mindenhol? Szenzációs PR-úthengert vezet a NutraSweet. Nagyon meggyőzőek és ahol az aszpartam ellen szólók felütik a fejüket, "ok megjelennek és elhiteltelenítik a forrást. Azért a több milliárdért évente ... Szerencsére az Egyesült Királyság és az Európai Unió is elfogadta azt a javaslatot, hogy végezzenek független kutatásokat az aszpartam "biztonságos" mivoltával kapcsolatban.

Ha ez mind hihetetlennek is hangzik számodra, "biztos, ami biztos" alapon azért olvasd el a címkét és légy résen mindennel, ami "light", mert aki cukormentesen szeretne táplálkozni, lépten-nyomon csak aszpartamba botlik.
Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek:
- szénsavas és rostos üdítőital,
- joghurt,
- fagylalt,
- reggeli készítmények,
- pezsgőtabletta,
- sportital,
- gyerekvitamin(!),
- lekvár,
- szinte minden rágógumi és diabetikus termékek,
- kevés kivétellel maguk az édesítőszerek akár folyékony, tabletta, kristályos és por alakban .

Az aszpartam néhány mellékhatása :
látászavarok, szemfájdalom, fülcsengés, hallásgyengülés, epilepsziás görcsök, migrénes fejfájás, egyensúlyzavarok, memóriavesztés, állandó álmosság, végtagzsibbadás, részleges bénulás, remegés, depresszió, ingerlékenység, agresszió, álmatlanság, fóbiák, szapora szívverés, légzési nehézségek, hányinger, hasmenés, véres széklet, hasfájás, nyelési fájdalom, bőrviszketés, kiütések, asztma, herpesz, tályog, menstruációs zavarok, a haj elvékonyodása, hajhullás, hirtelen súlyvesztés, fokozatos súlygyarapodás, fájdalmas vizelés, túlzott szomjúság , bedagadt lábak, visszafordíthatatlan agykárosodás, születési rendellenességek, gyomorfekély, izületi fájdalmak.
Megkérek mindenkit a dolgok súlya miatt, hogy minden közvetlen ismerősének ezt küldje el körlevélként, hadd tudódjon ez ki.

Michelle
2010. április 28. 23:50 | Sorszám: 3650
Nem hízol tőle? Vagy nem érdekel?

Téma: Képek
Michelle
2010. április 28. 23:41 | Sorszám: 2199
Már eltűnt a kép. Ez nem járható út.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 28. 23:18 | Sorszám: 3648
Értem, én nem olvastam, hogy utazni fogsz. Onnan akarsz csokoládét hozni? Sajnos addig dicsekedetem, amig szépen elbuktam egy korfu csokin, amit a férjtől kaptam, egy darabig szabadkoztam, azután bepusziltam, két kókuszos sütit is utána küldtem, ha lud, legyen jó kövér majd még kettőt. Majd holnap letornázom. (talán) A háztartási munkát is a ledolgozásba számítom.

Téma: Képek
Michelle
2010. április 28. 23:11 | Sorszám: 2197
Nagyon rejtélyes vagy

Téma: Elszámoltatás
Michelle
2010. április 28. 21:29 | Sorszám: 1344
A repi költség az árbevétel bizonyos százaléka. Költségként kell elszámolni,bármire, amivel az üzlettársakat megvendégelik . Aki nem költi el, az adózik utána.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 28. 21:24 | Sorszám: 3644
nem a hűtőből tetted be? Lehet, hogy tul nagy volt a hőkülönbség.

Téma: Képek
Michelle
2010. április 28. 15:26 | Sorszám: 2195
Mire gondolsz békáscyty? Hogy valaki gabonakörökből kiratka a képet? Dehát már nem látszik. Akkor hova lett :O

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 28. 15:24 | Sorszám: 3642
Én nem vásároltam azóta csokit, hogy itt beszéltünk róla, ugy vagyok, ha nem látom, nem fáj, de nem is fogytam egy grammot se, igaz grammokat nem is tud mérni a mérlegem. Milyen Alanya után eszel még több csokit?
Ma lencsefőzelék rántott sajt, előző nap a vasárnapról maradt töltött pulykamell,persze rizibizivel

Téma: Képek
Michelle
2010. április 28. 09:08 | Sorszám: 2189
Békáscity miért is baj, ha az indexen hir volt? Az egész világon hir volt.

Téma: Kedvenc zenéim
Michelle
2010. április 28. 09:05 | Sorszám: 953
http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ

Téma: Képek
Michelle
2010. április 27. 20:50 | Sorszám: 2188
?
Michelle
2010. április 27. 20:34 | Sorszám: 2186

A Google műholdas térképén egy olyan fényképet készítettek, amelyen Jézus arca rajzolódik ki.

Michelle
2010. április 27. 20:32 | Sorszám: 2185

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 27. 19:04 | Sorszám: 3635
"Az édesség szóba sem jöhet Mondjuk nem is nagyon szeretem.."

Mázlista.


Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
Michelle
2010. április 25. 21:07 | Sorszám: 869
Tudod, hogy nem is hülyeség egy ilyen topik, épp ma mondtam a férjemnek, hogyha a Vityka nem mondja, hogy nem fogjuk lenyomni a torkukon az embereknek a dolgokat, eszembe jutott, hogy az a szemtelen szdsz-s Kóka:"lenyomjuk a torkukon"- a békát se kédezik amikor a lápot csapolják. Már majdnem elfeljtettem.
Michelle
2010. április 25. 20:02 | Sorszám: 867
41%-nál leelőzte a fideszt
Michelle
2010. április 25. 20:01 | Sorszám: 866
És a Szanyi paraszthajszállal a fidesz mögött 29%-os feldolgozottságnál.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 21. 19:17 | Sorszám: 3598
spenot, férjnek bundás kenyerekkel, nekem sóbaveizbe krumplival. Azért jól vagyok.

Téma: Kedvenc zenéim
Michelle
2010. április 20. 22:05 | Sorszám: 871
FIDESZ - Rendszerzáró Házibuli
http://www.youtube.com/watch?v=R6VK_VVsBFI&feature=player_embedded

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 20. 21:53 | Sorszám: 3596
Szia technokrata! Ne a királyságod add, hanem a kilóidat. Ezek a vc- egyébként nem ébredési mérések, 5,7 vacsi előtt, 4,7 vacsi után 5,2 reggeli után...stb. Volt nekem is 13,1, de keményen diétáztam, leadtam 6 kilót és ugy látszik ez elég volt ahhoz , hogy a szigetek el tudjanak látni igy minusz 6 kilóval. Most megint felszedtem egy kicsit, igaz, nem is merek vércukrot mérni, megyek is és megnézem a mérleget. Elvégre már 2 napja diétázom.: ) : )
Michelle
2010. április 20. 21:47 | Sorszám: 3595
Szia Békáscity! nem fogok ugy járni. Már nem csak a csokira gondolok hanem a bármire, ami ehető. Meddig fogom én ezt bírni?
Michelle
2010. április 20. 11:14 | Sorszám: 3591
Spagetti gyári szósszal, egyébként paradicsomból és kanadai paprikából szoktam.
Békáscity nagyon szépen köszi a csokikat, csak most vettem észre, hogy nem köszöntem meg, egyelőre még nem voltam a Lidl-ben, de lehet, hogy egyelőre nem is veszem meg, megpróbálkozom egy erős diétával, hátha birom, ha nem látom a csokit.
Michelle
2010. április 19. 10:57 | Sorszám: 3590
Ma nem eszik itthon a férjem, ugyhogy ezt kihasználom és nem is főzök, ugyis el vagyok maradva sok munkámmal, na meg a tegnapi csirkecombok után (a férj részét is én ettem meg részben)nem is kivánok tartalmasat. Eszem egy kis vegyes salátát, van itthon paradicsom, karalábé, retek, kígyó uborka. Remlem az oroszlán is vegyes salátát eszik husebéd utáni napon
Michelle
2010. április 19. 10:46 | Sorszám: 3589
Szia Circus, köszönöm, hogy aggódsz értem. Azóta másik orvos lett a háziorvosom, mert az elődje nyugdíjba ment. Már mérték azóta többször is a cukrom és, ha valami rendezvény van, ahol ingyenesem mérik, ott is sorba szoktam állni, de nem mondják soha, hogy probléma lenne.
Nekem is van cukormérőm és időnként megmérem, a mérőhöz adott naplóba fel is irom az eredményt, most vettem elő, ilyen értékeim vannak:4,7, 7,3 - 4,6 -5,2 - 4,8.
Nekem nem gyerekkori cukorbetegségem van, csak egy pár éve fedezték fel, amikor nagyon összejöttek a bajok nálam, de azóta már pótcukrot sem ir fel a doki, azt mondja meggyógyultam.
Tulajdonképpen már a cukortól sem vagyok eltiltva, de arról önkét lemondtam, miután sikerült róla leszoknom első ijedtségemben. Sajnos a csokira, sütire egy idő után visszaszoktam, de a kávémat sacharinozom. A barátnőmmel együtt szoktunk nevetni, mert édesítővel isszuk a kávét, de hozzá egy jókora szelet tortát eszünk Ő nem cukorbeteg, csak ő is fogyni szeretne.
Az ész tudja mit kellene tenni, de a test ellenáll
Michelle
2010. április 18. 21:46 | Sorszám: 3579
Békáscity nem mondanád meg annak a csokinak a nevét, ami nem hizlal?
Köszi.
Michelle
2010. április 18. 13:11 | Sorszám: 3574
Mire megsült a hús, olyan éhesek voltunk mindketten, hogy megettük kompóttal, nekem amugy sem hiányzott a laktató, hizlaló szósz, neki meg nem mondtam meg mit írtál DDD
Michelle
2010. április 18. 13:09 | Sorszám: 3573
Hát a gyümölcs szószókat nem eszi egyáltalán (öröm az ilyen válogatós férj de megoldódott, almakompótot csináltam hozzá, azzal aztán nagyon meg volt elégedve a drága

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. április 18. 13:07 | Sorszám: 2955
Ma letöltöttem egy feliratos filmet, benyomtam a subtitle gombot, és megy a felirat, mint a szél , ugyhogy azt hiszem a "Vidéki lány" feltöltésével volt a baj. Eleve rosszul volt a film feltöltve. Négy filet adott meg, mind feltöltő file volt, - vagyis a rapidnak az az oldala, amelyik kéri, hogy tölts fel - én szóltam neki, na akkor módositotta, de az srt file azóta sem müködik. Nem akarom már zaklatni vele, két nicken vagyok ugyan fenn, de ugyis látják, hogy egy gépről jön a panaszáradat. Megnéztem egyszer a gép előtt szöveggel, mert ott szöveggel együtt jön, az ágyból meg csak ugy hozzágondoltam a szöveget

Téma: Számolnak töredékszavazatokat a második fordulóban?
Michelle
2010. április 17. 21:49 | Sorszám: 46
Mi az György, te sem tudsz vastagbetűt gyártani?
Szerintem aki az első fordulóra elment, az a másodikra is elmegy és mindenkinek van annyi józan esze, hogy csak a fideszre érdemes szavazni. Kivétel természetesen az mszp abban a néhány körzetben ahol még (azt hiszik) van esélyük.
Nem olyan hülyék ám az emberek, látod az mdf-et is hogy leépitették.
Michelle
2010. április 17. 21:27 | Sorszám: 40
Vagyis töredékszavazatokhoz a jobbik és az mszp fog leginkább jutni.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 17. 21:20 | Sorszám: 3569
Holnap sült csirke , rizi-bizi, a férj azzal öl, hogy valami szósz, pl kapor legyen hozzá. Azontul, hogy nincs is otthon kapor, szerintem nem is illik a rizibizihez.
Tényleg mit lehetne hozzá tenni - hozzáteszem majonéz sincs itthon- , nem gondoltam ,hogy szószozni akar.
Michelle
2010. április 17. 21:18 | Sorszám: 3568
Jaj, hát akkor tényleg nem kell, csak ne hagyd magad felhuzni.
Michelle
2010. április 17. 21:16 | Sorszám: 3567
Jaj hát. Én tulajdonképpen csak amatőr cukros vagyok, már nem is irják fel a pótcukrot, nagyjából helyreálltam, valószínűleg nagyon összejöttek annakidején a dolgok. Én a fogyás miatt kérdeztem a gyakorlatokat, ugy tudom azt lassan emelni kell, ha fogyni akarunk.
Michelle
2010. április 17. 20:49 | Sorszám: 3563
Ugyanannyit? Nem kell emelni a gyakorlatok számát?
Michelle
2010. április 17. 20:27 | Sorszám: 3561
Békáscyty nem gondoltál már valami enyhe nyugtatóra? Arra már nem is akarlak kérni, hogy végy mély lélegzetet ilyen esetben, mert akkor az ember mindent tud venni, csak mély lélegzetet nem. Ha olyan korban vagy, hogy nem megy 10 fölé a cukrod, akkor talán azt is megteheted, hogy félvállról veszed a dolgokat. Én legalábbis ezt tervezem
Michelle
2010. április 17. 20:23 | Sorszám: 3560
Nagyszerű! Tehet a mozgás ellenjavallat minden esetben. Megkérem a férjet vigye is vissza a szobabiciklit ahonnan hozta
De akkor mitől fogok fogyni?
Michelle
2010. április 17. 19:28 | Sorszám: 3556
Banáán? Imádom!!! Hisz az nem is édes!! Erről nem hallottam A szőlőről mazsoláról tudok, de a szilva sem édes. Érthetetlen.
Michelle
2010. április 17. 19:04 | Sorszám: 3554
Hát ez elég szomoru, de az is valami, hogy lassabban bomlik le, mert annakidején azt mondta az orvos, hogy a cukrom miatt vagyok néha rosszul, ugyhogy ha van is benne, legalább nem leszek tőle rosszul Legjobb lenne lemondani az édességről. És még miről?
Michelle
2010. április 17. 12:57 | Sorszám: 3549
Igen az finom lehet, olyan, mint a káposztás tészta, csak igy diétáslekvárosan az édességet is pótolja, amit nagyon szeretek
Michelle
2010. április 17. 12:48 | Sorszám: 3548
Igen, igazad van, de én annakidején - egy pici cukrot találtak nálam - csak a kimondott cukortól voltam eltiltva, azóta én csak ezt fogadom el szénhidrátnak
De a cukormegvonással is lefogytam jó pár kilót, a liszttel, meg grizzel nem foglalkozom, az már tul nagy csapás lenne nekem. Ha ezt kihagyom, szinte semmi nem marad a husok kivül. Ahhoz meg ugye köret kell, ami szintén szénhidrát. Azért annyira nem akarok fogyni. Inkább kevesebbet eszem belőle. /Tegnap is csak két tányér /

Téma: Az MDF végnapjai
Michelle
2010. április 16. 20:08 | Sorszám: 1829
jójó nekem nem kell az mdf, de Gémesi ugy látszik ugy érzi, nem szabad hagyni az antalli örökséget. Ez az ő szuverén joga.

Téma: Jobbik kritikák jobbikos szavazóktól...
Michelle
2010. április 16. 19:26 | Sorszám: 183
Nem zárták ki a polgármestert a fideszből?

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 16. 19:14 | Sorszám: 3540
Hát igen , a torna csodákra képes, egy kis diétával. Már egyszerü szénhidrát megvonással is lehet fogyni, ugyhogy holnap borsóleves lesz, grzíes tésztával, férjnek lekvárral, nekem üresen , vagy diétás lekvárral

Téma: Az MDF végnapjai
Michelle
2010. április 16. 19:00 | Sorszám: 1826
Elismerte az mdf vereségében való vétkességét, de azért indulna az elnöki posztért
Michelle
2010. április 16. 18:57 | Sorszám: 1825
Gémesi vállalná az MDF vezetését

Téma: Jobbik kritikák jobbikos szavazóktól...
Michelle
2010. április 16. 18:52 | Sorszám: 181
Nem "Jobbik kritikák jobbikos szavazóktól." a topik cime?
Ez az írás nagyon nem jobbikos kritikának néz ki.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 16. 18:25 | Sorszám: 3537
ravaszkodunk,cselekedünk = ravaszkodunk,cseleSkedünk
Michelle
2010. április 16. 18:20 | Sorszám: 3536
." Szobahőmérsékleten folyékony állag esetén olajokról, szilárd halmazállapot esetén zsírokról beszélünk." http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kiec/0/32928/1
Nagyon utánanéztem ezeknek a dolgoknak, mert haláleset utáni stressz kivételével szinte sosem tudok fogyni, és időnként nekirugaszkodok egy-egy diétának. Persze, elhiszem, hogy a vaj látjosabb, és egye is bátran, akinek nincs sulyproblémája, vagy épp lazít a diétáján, de ha már megalkuvással kezdek el valamit, akkor annak annyi
Viszont jó, hogy mondtad ez a koleszterin dolgot, mert ezt nem tudtam a vajról.
Michelle
2010. április 16. 18:20 | Sorszám: 3535
." Szobahőmérsékleten folyékony állag esetén olajokról, szilárd halmazállapot esetén zsírokról beszélünk." http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kiec/0/32928/1
Nagyon utánanéztem ezeknek a dolgoknak, mert haláleset utáni stressz kivételével szinte sosem tudok fogyni, és időnként nekirugaszkodok egy-egy diétának. Persze, elhiszem, hogy a vaj látjosabb, és egye is bátran, akinek nincs sulyproblémája, vagy épp lazít a diétáján, de ha már megalkuvással kezdek el valamit, akkor annak annyi
Viszont jó, hogy mondtad ez a koleszterin dolgot, mert ezt nem tudtam a vajról.
Michelle
2010. április 16. 18:09 | Sorszám: 3534
Az én egészséges szervezetem is tudja mire van szüksége:sok-sok mazsis-mogyis csokira, főleg , ha boldogtalan vagyok, és meg is van az eredménye. Ha jól esik, akkor a szervezetemnek szüksége van rá, nem? Mégsem jók rám a tavalyi ruháim, a fürdőruháról nem is beszélve.Na akkor hogy van ez? Az lehet az oka, hogy őrzöd a testsulyod, hogy rendesen ledolgozod. Mi gyönge akaratu fogyózók ravaszkodunk,cselekedünk, módjval biciklizünk, szemet hunyunk, szemet vetünk és egyre gyarapodunk. Tehát legalább a kajában meg kell húzni a határvonalat: a zsírosdeszka szerintem nem fér bele, mert nem kocogunk futunk annyit, hogy ledolgozzuk. Az egyéb lájtos aerobikok és egyéb karkörzések kevesek, mint macisajtban a brummogás.
Michelle
2010. április 16. 16:48 | Sorszám: 3530
kritikus a szilárd zsirok, tehát azok a zsiradékok, amik szobahőmérsékleten is szilárdak nagyon veszélyesek, mert ezek a szervezeten belül is megszilárdulnak.Elzsirosodik a máj például. Tudom, hogy nagyon finom a zsiroskenyér, de nagyon egészségtelen. Én ma huslevest csináltam, utána rakott krumpli volt, igaz kevés olajjal, de a kolbászból igy is sok zsir kisült , nem beszélve a tojások koleszterinjéről. Igyekeztem csak a krumplijából enni, dehát nem kényszeríthetem a páromat is fogyóra.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. április 15. 21:59 | Sorszám: 2951
Mindent próbáltam már, nem megy. Mára fel is adom.
Köszi a segítségeket.

Téma: Mit eszünk ma ?
Michelle
2010. április 15. 19:07 | Sorszám: 3528
onogur a mikro megváltoztatja az ételek szerkezetetét, az ételek nem táplálnak ha mikrozod őket. Miért nem veszel friss zöldséget? Mindig lehet kapni.
Michelle
2010. április 15. 18:56 | Sorszám: 3527
De jó is lenne. Én most diétázom. A vacsorám: kis darab kigyóuborka, fél paradicsom és egy kis darab csicsóka. Nagyon finom volt, csak kevés,de egyszer már bejött a kétóránként keveset és szénhidrátmenteset. Ledobtam egy pár kilót. Most pillanatnyilag ugy érzem megőrülök. Állitólag 20 perc mulva el fog mulni. Hát erre kiváncsi leszek.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. április 15. 18:50 | Sorszám: 2945
Szia,nincs semmilyen spec karakter, mind a kettő a c-n van, már megpróbáltam becsomagolni is egy mappába és igy felírni. a neve: videki.lany.avi és videki.lany.srt. Az srt. adobe readerrel nyitható.
A lemezen rajta van a felirat, mert lemezről játszottam már le a médiaplayeren, ahol volt felirat, sőt a nero ellenőrző lejátszóján is, de a GOM-on már nem látszott: ( Egy rejtély.
Michelle
2010. április 15. 14:41 | Sorszám: 2943
Aranyosak tudnak lenni. Na megyek, ugy látszik a dvdlejátszómon nem tud senki segíteni, ugyhogy majd valahogy máshogy oldom meg.
Mindenkinek további ? szép napot
Michelle
2010. április 15. 14:24 | Sorszám: 2941
Jópofa Nálunk is kinn éjszakázik. Hajnalban már az ablakban várja, hogy valaki felébredjen. Amíg alszunk csendben van, de ha felébredtünk, noha még meg sem szólalunk, megérzi valahogy, akkor aztán őrült módon kaparja a redőnyt két lábra állva, amig be nem engedjük.
Michelle
2010. április 15. 14:18 | Sorszám: 2940
Nem faxnizunk vele. Küoönben is dupla ajtó! Épp most raktam ki. Evett, ivott és utána szép kényelmes léptekkel hanyagul indult a fürdőszoba felé.
Michelle
2010. április 15. 14:01 | Sorszám: 2937
Jaja. Az enyémmel az a baj, hogy nem kéredzkedik ki, ha kell neki, pedig mi kertes házban lakunk. Télen tartok neki almot, de nyáron nem, akkor már szobatiszta elvileg. Nyáron, tavasszal semmi baj, de ha eső van, akkor egyszerüen lekuporodik a WC mellé és odapisil. Tudja , hogy kikap, ugyhogy, ha a MOP, a felmoso véletlenül a kövön marad, akkor rápisil, gondolja, hogy ott ugysem vesszük észre. Volt, hogy hetente vásárolok mopot, szerencsére már ismerjük a jeleket, jön-megy- eszik, iszik, nem találja a helyét, ilyenkor a férj megfogja és kirakja. Sajnos öntörvényű és nem használ neki a nevelő célzatú "kiraklak, mint a.." dehát mi így szoktuk meg.
Michelle
2010. április 15. 13:02 | Sorszám: 2932
Miért kell ilyen spéci doboz? Én egy sima müanyagdobozba teszek macska almot, és nagyon szivesen jár rá. Nem kotor mellé igy sem.
Michelle
2010. április 15. 12:49 | Sorszám: 2930
Na törölhetem le az egyik lemezemet, mert véletlenül beállitottam a nem gyerekeknek való lemez korlátozást rajta
[Parental Control]
Hozzáférés korlátozása a nem gyerekeknek való
lemezekhez. Az ilyen fajta lemezeken az anyagokat
korhatár-besorolással együtt kell rögzíteni
Michelle
2010. április 15. 12:35 | Sorszám: 2929
Na megan a kézikönyv, de nincs róla szó a feliratozásról: http://www.p4c.philips.com/cgi-bin/dcbint/cpindex.pl?&hlt=Link_LastUpds&scy=HU&slg=HUN&mid=Link_LastUpds&session=20100415062746_109.61.50.81&ctn=DVP3350/58
Michelle
2010. április 15. 12:32 | Sorszám: 2927
Na, meg is van a baj. Ezen a nyelven nem érhető el magyar kézikönyv
Michelle
2010. április 15. 12:30 | Sorszám: 2925
Megvan már, a férj nem jó helyen nézte, én meg leutánoztam. Hátul kellett volna megnézni, DVP3350/58 a teljes neve a gyermeknek. Most megnézem ki vagyok-e segítve ezzel a információval, mindenesetre köszönöm szépen a segítséget.
Michelle
2010. április 15. 12:24 | Sorszám: 2924
dvdplayer DVP3350 ez minden amit találtam rajta, de a megadott link nem ad találatot Semmilyet. Még angol nyelvüt sem.Ja, és ha a menü pontot megnyomom, ha megy a film, akkor megállitja, ha nem megy, akkor azt írja ki:
Input invalid. ?
Már megnéztem ugyan a filmet a gépnél kuporogva, de mégis bosszant hogy nem merek egy feliratos filmet letölteni, mások meg a canadahum a meglévő filmjeikhez kérnek magyar feliratot. Én is tudom , hogy hol vannak a magyar feliratok, csak nem tudom alkalmazni. Tegnap telefonon egy barátom azt mondta : adjam uazt a nevet az srt filenak, mint az avi-nak,akkor felismeri a gép, hát uaz a neve és mégsem ismeri fel.
Egyébként hogy vagytok ebben az esős időben? Nekem a csukott ablakon bevág az eső. Kénytelen voltam lehuzni a redőnyt
Michelle
2010. április 15. 11:12 | Sorszám: 2920
Onogur! Ha külön van az srt file, akkor nyomhatok bármit nem játssza le a feliratot. A Mplayer bezzeg lejátssza de a GOM már megint nem. A menü egyébként elő se jön. A férj elkavarta valahova a használati utasitást, ami ugyan magyarul nem is írt le semmit, most írtam a cégnek, azt válaszolták, hogy majd küldenek egy magyar nyelvü használati utasitást. És mi van, ha nem

Téma: Fradisták szabadon bármiről V.
Michelle
2010. április 15. 11:06 | Sorszám: 726
Órákig el tudnám nézni, szegény Varga Zoli tudott ilyen bravurokat.
Michelle
2010. április 15. 11:03 | Sorszám: 725
Ha ezt látom, ugy érzem én is tudok focizni.
Michelle
2010. április 15. 11:02 | Sorszám: 724
Michelle
2010. április 15. 11:01 | Sorszám: 723
Sziasztok! Hoztam egy nagyon érdekes videot, ha sikerül bemásolni.

[img] http://kephost.hu/share-12B2_4BC6D4B1.html][img]http://kephost.hu/image-12B2_4BC6D4B1.gif [/img]


Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Michelle
2010. április 14. 14:13 | Sorszám: 270
Hát ez a baj, hogy soha nem volt olyan kormány, amelyik véghez tudta volna vinni a változásokatÉn azt nem is mondtam, hogy a jobbik megakadályozná a médiatörvény módosítását, de tudom, hogy a fidesz csak akkor kezdene bele bármilyen törvény módositásba, ha megvan hozzá a többsége. Hát ez van. Ezt igy kell elfogadni, mert különben marad minden a régiben.
Na megyek mert csöngettek.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. április 14. 14:09 | Sorszám: 2905
Köszi onogur, most, hogy ujra megnéztem a távvezérlőt, van rajta egy subtitle gomb, benyomtam a filmet, utána a subtitle gombot és működik Ezer puszi akitől a legjobban szeretnéd Már majdnem visszavittem a lejátszót. Így van az, ha nő kezeli a gépeket, de szerencse, ha vannak jó barátai
Michelle
2010. április 14. 13:59 | Sorszám: 2903
Sajnos azt sem értem, amit kérdezel.
Vannak olyan filmjeim, amiben külön van az srf file, vannak, ahol a 7 rar vlaszeg tartalmazza a feliratot, mert csak ezeket kell összekapcsolni. A lényeg az, hogy a dvd-n rajta van a felirat, mert a mplayeren vagy a gom-on le lehet játszani lemezről, az asztali lejátszón meg nem hiszem, hogy lehet bármit állitani.

Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Michelle
2010. április 14. 13:55 | Sorszám: 268
Tudod jól, hogy a különféle pártok mindig keresztbetettek egymásnak. Te is nézel tévét, láttad, hogy nem megy. Amig valakinek nincs meg a kétharmada, addig maad a nagyon rossz médiatörvény például halálunkig.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2010. április 14. 13:50 | Sorszám: 2901
Sziasztok, nem rég vettem egy philips asztali dvd lejátszót, ami nem tudja lejátszani a feliratos filmeket. A dvd-n rajta van a felirat, mert ha a gépemen játszom le látszik, csak az asztalin nem. Tud valaki hozzászólni valamit?

Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Michelle
2010. április 14. 13:45 | Sorszám: 264
Lehel, igazán nem értelek. Ha a jobbikban már nincs esélye, miért ne lehetne meg a fidesz kétharmad, hiszen a kétharmados törvények évek óta húzódnak, és a megváltoztatásukhoz már éppen idő van. Én is szeretném, ha jobban mennének a dolgok, dehát ez van, ezt kell szeretni.
Mondd meg, hogy szerinted miben nincs igazam.

Téma: Szanyi végső busszúja a Fidesz lejáratására?
Michelle
2010. április 13. 16:32 | Sorszám: 25
A tévé teletexén is vezet már. Én is meglepődtem, mert tegnap még Szanyit írták ki győztesnek. Hívtam is a férjem, de mire megmutattam volna neki már megfordult a kocka.

Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Michelle
2010. április 13. 16:29 | Sorszám: 143
kinek ártanak?
Michelle
2010. április 13. 16:18 | Sorszám: 139
Wazze én nem tartalék vagyok, átképeztem magam.
Michelle
2010. április 13. 16:14 | Sorszám: 137
Nem így történt. A masírozástól pedig nem olyan sokan "határolódtunk" el, engem például nem zavar és nem is találkoztam senkivel , akit zavart volna. Annakidején a munkásőröktől gondolom nem határolódott el senki, pedig azok is csináltak ám felhajtást, nem csuzlival, hanem kalasnyikovval. Utoljára még a "csalotosban kiskezicsókolom"
Michelle
2010. április 13. 15:58 | Sorszám: 132
Már biztosan nem lehetne kronológiai sorrendbe állitani a dolgokat,én legalábbis nem tudnám, de ugy emlékszem - nem tudom milyen meggondolás alapján - hogy a fidesz határolódott el először, nagyon durván elutasítva valamilyen jobbikos kezet. Annak ellenére, hogy a fideszre szavaztam, mert pillanatnyilag csak ők tudják az országot egyenesbe hozni, ez sajnos igy történt. Azt megértettem, hogy annakidején Orbán nem tudta megbocsátani az szdsz árulását, de a jobbik elleni ellenséges álláspontot nem értem.
Michelle
2010. április 13. 15:39 | Sorszám: 129
Nyeles felmosóm van, épp a szobát akartam feltörölni, amikor csöngöt a telefon, felvettem ugyan, de a felmosást sem akartam abbahagyni mert jó meleg volt a samponos víz, felmosás közben ezért odaszoritottam a kagylót a vállamhoz, mert kiváncsi voltam, hogy mit igér, de csak annyit mondott, hogy folytatni akarják, amit elkezdtek. Ilyedtemben majdnem eldobtam a kagylót
Michelle
2010. április 13. 15:36 | Sorszám: 126
alma, megnézted a szövegellenőrzőt? ))
Michelle
2010. április 13. 15:31 | Sorszám: 122
Reménykednek.Engem épp most hivott fel Simon Gábor, azt hittem elejtem a kezemből a felmosórongyot. Még el sem fogyott a pezsgő, amit a győzelemre ittunk , már itt vannak, kopogtatnak, kérincsélnek, nem adják fel.
Michelle
2010. április 13. 15:29 | Sorszám: 120
Macisajt szivesen fogadnék veled, már rengeteg vermutot nyertem ilyen - számomra - képtelen felvetéseken. Amikor először összeáll a jobbik az mszpvel, itt leszek a vermuttal.
Michelle
2010. április 13. 15:16 | Sorszám: 110
Ez természetes. Az első fordulóban is a fideszre jelöljére szavaztam, mert csak neki volt esélye józan paraszti ész szerint,kb. fél százalék hiányzott az 50 százalékból,a listára leadott jobbikos szavazatomat meg remélem tudta használni a jobbik.

Téma: Jobbik: 855.109
Michelle
2010. április 12. 20:29 | Sorszám: 62
Ha a-t mondtál... Nem lehet itt mindenkit felcsigázni, aztán visszakozni
Michelle
2010. április 12. 20:20 | Sorszám: 60
Ugy látszik mára már ki kell lépnem. Lassan semmit sem értek. Ha nem írok be, akkor elmentem, mindenkinek minden jót
Michelle
2010. április 12. 20:06 | Sorszám: 57
Elvesztettem a fonalat. Kinek a villája?

Téma: Jobbik kritikák jobbikos szavazóktól...
Michelle
2010. április 12. 19:59 | Sorszám: 39
Persze igazad van, baj, hogy reagáltam?
Michelle
2010. április 12. 19:51 | Sorszám: 35
Naés melyik párnak nem voltak még problémás emberei? Soroljam?
Michelle
2010. április 12. 19:45 | Sorszám: 31
Mindig is ilyen volt, így jutottak be vele a parlamentbe, most már nem lehet kilöködni.
Michelle
2010. április 12. 19:34 | Sorszám: 28
Igen, már elnök Úr

Téma: Jobbik: 855.109
Michelle
2010. április 12. 19:32 | Sorszám: 53
Nem is akarnak maguknak jogokat, csak be akarnak tagozódni. Akárcsak a tutsik. Ott levágták a magasabbak fejét, hogy mind egyformák legyenek.
Michelle
2010. április 12. 19:14 | Sorszám: 50
kedveském az öreganyád. Nem kellene már a jobbikot ekézni, győzött a fidesz, lehet örömködni.
Michelle
2010. április 12. 19:06 | Sorszám: 45
Te gúnyolódsz. Pedig őrá is magyar emberek szavaztak. Nem kellene lenézni őket.
Michelle
2010. április 12. 18:57 | Sorszám: 41
Majd megtanul ő is olyan simulékony lenni, mint a többi politikus.

Téma: Jobbik kritikák jobbikos szavazóktól...
Michelle
2010. április 12. 18:24 | Sorszám: 7
Fiatalok,forrófejüek, tapasztalatlanok, majd beérnek.

Téma: Jobbik: 855.109
Michelle
2010. április 12. 18:05 | Sorszám: 35
Te figyelj karakán, torgyánnak dilifleppnije is volt. Ne hasonlitsd már egy okos, jó képességű fiúhoz.

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Michelle
2010. április 12. 17:56 | Sorszám: 246
Miért is? Én nem csupán a politikára gondoltam, hanem bármire, aminek az oltárán feláldozzuk a barátságainkat, józan eszünket és kivetkőzve jobbik formánkból kiadjuk magunkat.Egy idő után az emberekben a rossz érzés marad meg az illetővel kapcsolatban. Csaknem gorgo olvtárshoz van szerencsém

Téma: Jobbik: 855.109
Michelle
2010. április 12. 17:51 | Sorszám: 30
Én is gratulálok, a listán én is rájuk szavaztam, és örülök, hogy ha egy kicsit is, de én is segítettem nekik.

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Michelle
2010. április 09. 17:38 | Sorszám: 220
Aki veszi a fáradságot, hogy valakit ilyen mértékben , és ilyen mocskos szavakkal lealázzon, az nem buta, hanem elvakult.Direkt nem akarom mondani, hogy gonosz, mert magad sem vagy tisztában miket hordasz össe. És ez az elakultság az ami mindennél rosszabb. Ilyenek adták fel, apjukat, anyjukat az eszme nevében. Ilyenek igázták le a világot a saját elvakultságuk,mások által is megerősitett téveszméik miatt. Veled könnyü dolga van a pártodnak, mert mész utánuk bégetve, mint a kis bárány, anélkül, hogy belelátnál a lapjaikba. Még van időd, kicsit nézz magadba, más is van, mint a politika. Én megbocsátok neked, mert tudom, hogy mennyire el tudja ragadni az embert egy - egy párthoz való kötődése, de te nagyon rosszul fogod magad érezni egy idő után, amikor esetleg csalódsz abban, amire ma esküdsz.
Michelle
2010. április 09. 17:17 | Sorszám: 218
Nemcsak butuska vagy,de rosszindulatu is. Kicsit kellene csak gondolkodni, hogy érdemes-e egymás torkának esni. Vajon emlékszik-e még valaki arra, hogy annakidején kinek volt igaza a girondistákat vagy a jakobinusoknak? Emberéleteket követelt az elvakult szenvedély. Remélem, nálunk nem fog a gyűlölködés eddig fajulni.
Michelle
2010. április 09. 17:04 | Sorszám: 213
Gyermek vagy. Szines a világ, sokféle vélemény elfér benne, miért kellene mindenkinek ugyanazt szeretni?

Téma: Védjük meg a Gondolát a jobbiktól !
Michelle
2010. április 09. 17:01 | Sorszám: 83
Ugyan miért magyarázkodna ? Attól még lehet vétlen, hogy nem esküdözik.

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Michelle
2010. április 09. 16:48 | Sorszám: 208
Azért ne zárjuk már ki a becsületes emberek sorából azokat, akik nem a fideszre szavaznak. Ennyire legyünk már felnőttek.
Michelle
2010. április 09. 16:44 | Sorszám: 206
Hát jó Az biztos, hogy nem ez a fórum fog meggyőzni arról, hogy a fideszre szavazzak
Michelle
2010. április 09. 16:35 | Sorszám: 204
Nem kell azt belülről ismerni, aki lát is, nemcsak néz , az mind tudta ezeket a dolgokat. De ha neked ez örömet szerez, nyugodtan sértegessél. Úgy látszik ez lett a fidesz módi.
Ha nincs a tarsolyunkban, legyen a gorombaságunkban.
Michelle
2010. április 09. 16:09 | Sorszám: 200
Nagyon sok a rejtőzködő szavazó. Pont ez a két párt, amelyetnagyon sokan nem mernek - ezért vagy azért - felvállalni.
Szerintem nem sokat ér a Nézőpont Intézet vizsgálódása. A vizsgálódás publikálása arra jó, hogy elbizonytalanítsa a szavazókat. Régi bolsevista trükk.
Michelle
2010. április 08. 22:59 | Sorszám: 184
Hogy érted azt, hogy ne "sertertélj a fidesz környékén"?
Talán még jobb lenne, ha azt mondanád ne ólálkodjak. Ugy tudtam ez egy nyílt fórum, ahová engem meghívtak,s ahogyan te én is elmondhatom a véleményem. Csak nem azt akarod demonstrálni, hogy ilyen a fideszesek demokrácája. Csak az szólalhat meg, aki a közöskövet fujja. No szép remények. A másik dolog, amire felhivnám a figyelmed, én még nem szavaztam senkire, tehát ne prejudikálj, de ennek ellenére a fene se akarja rátok, főleg rád "tukmálni" magát, már ha a tukmálás azt jelenti, hogy beírtam a gondola fórumára. Kicsit még csiszolódhatnál kis bogár, ha meg akarsz felelni annak az orvosnak, aki a nevedben beült a tévébe, mert te nem merted megmutatni a képes feled.
Michelle
2010. április 08. 18:31 | Sorszám: 123
Hát úgy látom, hogy lesz elég támogatója a fidesznek. Tulajdonképpen az itteni látogatásom alatt kristályosodott ki, hogy tényleg jobb, ha mindkét szavazatomat a jobbikra adom, ahogy azt valaki javasolta is. Ha lud, legyen kövér. Talán, ha sokan így gondolkodnak és második legnagyobb pártnak jut be a Jobbik,- amire nagy esélye van - Orbán Viktor is meggondolja, hogy ellöki-e a kezet, aki segíteni akar , vagy visszaadja az országot a baloldalnak, hogy azok tovább pusztítsák, rombolják.
Remélem azért nincs harag kedves fideszesek
Michelle
2010. április 08. 17:53 | Sorszám: 120
Ilyen közösszalonnasütés és ehhez hasonló azelőtt is volt,sőt, az összejövetelek főleg ezek megszervezéséről szóltak. Én meg voltam döbbenve, az ellenfél ezerrel készült, komolyan vették a harcot, a fidesz pedig szervezte a "farsangibálokat" , szalonnasütéseket.
Nekem vannak barátaim, ha szalonnát akarok sütni vagy egy jót beszélgetni egy kis ital mellett, nem alapitok polgári kört, ugy gondoltam nem erről kellene szólnia az egésznek és megjósoltam nekik, hogy ezzel a mentalitással nem fognak nyerni, hacsak szalonna sütő versenyt nem.
Nem is nyertek.
Michelle
2010. április 08. 17:22 | Sorszám: 118
Nem is olyan későn, csak te nem tudtál róla.Én már évekkel ezelőtt megírtam a fidesznek erről a véleményem, bemásolom ide, nem azért, hogy magyarázkodjak, csak azért, hogy ne kelljen ujra megfogalmaznom:
"..Annakidején Orbán Viktor felhívására az elsők között jelentettem be a 475-0946-os vonalon polgári körünk megalakulását. Azóta is segítettem, ill. segítettünk ahol tudtunk, és amikor megkértek rá bennünket.
Sajnos azóta sokat csalódtunk a FIDESZ-ben. Sok más dolog mellett, amit helytelenítettünk már évek óta, az tette fel az i-re a pontot, amikor Répási Róbert bejelentette a Fidesz is támogatja az elhalálozott honatyák családjának támogatását, azon a címen, hogy nem nagy összegről van szó. Nem az összeg a lényeg, hanem az elvek. Ezen az alapon miért nem kapnak a kohászok és más nehezen élő embere özvegyei, árvái végkielégítést ? Úgy látjuk a FIDESZ sem különb a többi pártnál, akik csak a saját érdekeiket nézik, elsőként szavazzák meg saját hatalmas fizetésüket, özvegyeik támogatását, miközben a nyugdíjasok nagy része, a nagycsaládosok és bátran mondhatom a lakosság tulnyomó része nyomorog. Az a benyomásom, hogy a FIDESZ nem teljesíti ellenzéki feladatát, sőt mindenhol a megalkuvást, gyengeséget látom, látjuk. Nagyon remélem, hogy ez az ellenzékhez nem méltó viselkedés tényleg csak gyengeség és nem valami alku része.
Sorolhatnám még, szerintünk mi mindent mulasztott és rontott el a Fidesz, de nem látom értelmét, gondolom ezt már Önöknek sokan, és nálam, nálunk sokkal fontosabb emberek is elmondták, én csak annyit kérek: töröljék a polgári körünket soraikból. Mélységesen csalódtam, csalódtunk Önökben.
Egy volt polgári kör vezető:

Természetesen nem csak ennyi. Én elolvastam a topiknyitót, és teljes mértékben egyet értek vele.
A kérdés csak az, van-e jobb? Én azt hiszem, a két jobboldali pártnak egymást erősítve kellene a parlamentben dolgozni, és nem előre kijelenteni, hogy amennyiben nem szavaznak rám, ennyien, meg ennyien, akkor nagyon pórul járnak, mert akkor.. Nincs joga ehhez Orbán Viktornak, mert akkor tovább árulja az országot a baloldal, mint a legutóbbi választás után , amikor is megnyerte ugyan, de a baloldal tudott koalát alakitani. Ha ezt megismétli, akkor világos, hogy nem a nemzet érdekében teszi , amit tesz.

Michelle
2010. április 07. 23:21 | Sorszám: 102
Na majd holnap jövök, vasárnapig még meggyőzhető vagyok.
Michelle
2010. április 07. 23:14 | Sorszám: 96
hogy érted ezt?

Téma: A kormányszóvivők meghalnak, ugye?
Michelle
2010. április 07. 23:04 | Sorszám: 164
Így van, Gesztesit is csalta fűvel , fával. Ugy látszik a cigányoknál ez nagyobb csalódást okoz.

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Michelle
2010. április 07. 22:59 | Sorszám: 94
Én nem értem mi azon a megdöbbentő, ha valaki a saját embereivel veszi körül magát. Azokról legalább feltételezei, hogy nem támadják hátba.
Michelle
2010. április 07. 22:44 | Sorszám: 88
let me Google that for you

Nekem ez jött le

Michelle
2010. április 07. 22:42 | Sorszám: 86
Szeretném, ha valaki felhomályosítana, mert pár nap mulva választása és még csak őrlődök.

Téma: A kormányszóvivők meghalnak, ugye?
Michelle
2010. április 07. 22:35 | Sorszám: 161
Én azt olvastam egy lapban, ami még Daróczi halála előtt iródott, hogy szakítottak, összevesztek. Én csak erre tudok gondolni.

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Michelle
2010. április 07. 22:31 | Sorszám: 84
Én szeretném, ha a radikálisabbak is szót kapnának a Parlamentben és - nem tudom jó ötlet-e- de felülvizsgálnák az eu - tagság szükségszerűségét, átütemeznék az adósságállományt, vagy annak eltörlését kérnék. Erdély autonómiáját is meg kellene sürgetni. Nem tudom, hogy, ha egy pár szavazatot kap csaka jobbik, akkor keresztül tudják-e vinni az elképzeléseiket.
Michelle
2010. április 07. 22:27 | Sorszám: 83
Én nem hallottam , hogy a KGB áll a háttérben, neked milyen infod van erről?
Michelle
2010. április 07. 22:20 | Sorszám: 80
Sziasztok! Mi a véleményetek arról, ha valaki egyéniben a fideszre, listán a jobbikra szavaz?

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2009. november 25. 12:30 | Sorszám: 2629
Na itt egy oldal, ahol el is ismerik, hogy problémás a minuszos maxel dvd-re írni: http://www.maxell.co.jp/e/dvdhs/e/index.html

Legalábbis én ugy értettem.

És már tüntem is, további szép napot minden kedves gondolásnak.

Michelle
2009. november 25. 12:07 | Sorszám: 2627
És a helyes szöveg
Maxell’s only obligation shall be to replace such quantity of the product proved to be defective in material or workmanship upon receipt. Maxel does not gurantee the recorded data on the dvd- rw for any reason. The user shall determine the suitability of product for intended use ,and assume all risk and liability in connection therewith
és a helyes? fordítás:
Maxell egyetlen kötelezettsége helyett olyan mennyiségben a termék bizonyult a hibás anyag vagy az elkészítés a kézhezvétel után. Maxel nem garantálja a felvett adatokat a DVD-RW bármilyen okból. A felhasználó meghatározza, hogy alkalmasak a termék tervezett felhasználását, és a tagsággal járó valamennyi kockázatot és felelősséget az azokkal kapcsolatban

Már emlékszem is , hogy egy barátom mondta annakidején, hogy ne vegyek minuszost ebből a márkából, de én azért mérgemben visszavittem és az eladónak hosszasan próbáltam a lelkére hatni, hogy írják ki a polcra, ha az eddigitől eltérő dvd-t árulnak, de sajnos elháritott, azzal hogy nekem kell tudnom mit bir a gépem. Jólneveltségem visszatartott az erősebb kifejezésektől, arról nem is álmodtam, hogy visszaveszik a dvd-t , de biztosítottam, hogy nagyon elitélem ezt a viselkedést. Még gondoltam beirok a panaszkönyvbe, de a férj már rángatott, láttam, hogy nagyon mérges a parttalan vita miatt, hát hagytam az egészet, gondoltam, legfeljebb máskor nem veszek ilyet. Hát elfelejtettem. Persze más csomagolással,más külsővel jött ki a maxel. Nem voltam éber. Most azonban itt leírom és a topikot többször átnézem mielőtt vásárolnék: Maxel dvd-rw-t nem szabad venni!!! Csak a gond van vele.

Michelle
2009. november 25. 11:48 | Sorszám: 2626
Már emlékszem a minuszos maxellel mindig is baja volt a gépnek pontosabban a dvd-rw-nek.
Megkerestem egy régi dobozt és kiirtam az angol szöveget.
Kicsit lejjebb a google nagyszerü forditását is, amitől nem lettem okosabab. Ha valaki jobban tud angolul, írja már be legyen olyan bájos, hogy mit nem garantál a maxel:
-------------------------

Maxell’s only obligetion shall be to replace such quantily of the product prved to be defective in material or workmanship upon receipt. Maxel does not qurantee the recorded dta on the dvd- rw for any reason. The user shall determine the suitability of dpduct for intened use ,and assume all risk and liability in connection therewihonly obligetion shall be to replace such quantily of the product prved to be defective in material or workmanship upon receipt. Maxel does not qurantee the recorded dta on the dvd- rw for any reason. The user shall determine the suitability of dpduct for intened use ,and assume all risk and liability in connection therewih
--------------
Maxell Maxell csak obligetion kell pótolni azokat a quantily a termék prved, hogy hibás anyag vagy az elkészítés a kézhezvétel után. Maxel nem qurantee a felvett dta a DVD-RW bármilyen okból. A felhasználó meghatározza, hogy alkalmasak a dpduct számára intened használ, és vállalja az összes kockázatot és felelősséget a therewihonly obligetion kell pótolni azokat a quantily termék prved, hogy hibás anyag vagy az elkészítés a kézhezvétel után. Maxel nem qurantee a felvett dta a DVD-RW bármilyen okból. A felhasználó meghatározza az alkalmasságát dpduct a intened használ, és vállalja az összes kockázatot és felelősséget a therewih
----------------------

Elnézést, ha valamit elgépeltem

Michelle
2009. november 25. 11:41 | Sorszám: 2625
Ez jó De A TE IRÓD ELLENTÉTBEN Dosztojevkijjel az ijedtség hatsára haladó iró lett
Michelle
2009. november 24. 19:29 | Sorszám: 2619
Szia, hol lehet azt kapni? Habár, ha az egyiket látja, a másikat nem, akkor hol itt a pihe?
Michelle
2009. november 24. 19:22 | Sorszám: 2617
Visszatérve a régebbi hozzászólásodhoz, nem minden dvd-rw-t nem lát ám. A tegnapelőtt felvettet például látja, nem próbáltam lejátszani, de mutatta a felírt fájlokat, gondolom vígan lejátszaná, ha hagynám. Az egyik sima dvd-nél , amit nem lát kiírja az asztali lejátszó, hogy lemezhiba, a másikat meg - a dwd-rw-t - csodálkozva ugyan , de nagyon készségesen lejátssza. Valam szelektiv betegsége van. Talán, ha időben kapott volna védőoltást, vagy valamit.
Michelle
2009. november 24. 19:11 | Sorszám: 2616
Nem vagyok szomorú, ill. nem ezért, inkább fáradt vagyok.
Közben rájöttem , hogy a DVD iró-olvasómmal van a baj, mert amit nem lát, azt az asztalai dvd lejátszó vígan lejátssza. Úgy látszik mégiscsak ujat kell vennem. Közben megtaláltam a LG frissítőjét is, le is töltöttem, hát mit mondjak, nem nagyon frissült fel tőle.
Köszönöm, hogy segítettél. További szép estét kivánok
Michelle
2009. november 24. 17:23 | Sorszám: 2614
igen
Michelle
2009. november 24. 16:35 | Sorszám: 2612
http://honositom.hu/index.php?a=prog&os=Windows&cat=Multimedia&subcat=CD-DVD-iro-programok&det=ImgBurn

Láttad te már, hogy milyen bosszus kis emberke jelentkezik a linken?

Michelle
2009. november 24. 16:30 | Sorszám: 2611
köszi, most töltöm.
Michelle
2009. november 24. 16:29 | Sorszám: 2610
köszi, most töltöm.
Michelle
2009. november 24. 15:59 | Sorszám: 2605
Az én start smartomban nincs ilyen lehetőség. Az extrákra kattintva, csak a gyorstörlés van. Most töltöttem le egy harmadikat is,a nero trialt, de azt hiszem muszáj egy uj irót vennem, vagy pedig kiírom a már felhasznált dvd-k márkáját és csak olyat veszek.
Michelle
2009. november 24. 15:51 | Sorszám: 2604
Most megnéztem több lemezem boritóját is, azt ajánlják, hogy mielőtt megveszem a dvd-t járjak utána, hogy az iróm támogatja-e a szóbanforgó terméket. Szerinted ez honnan lehet megtudni?
Michelle
2009. november 24. 15:34 | Sorszám: 2600
Most meg is néztem a dobozát:1-2x dvdrw-t támogató írókkal használható. Most honnan tudjam én az üzletben, hogy támogatja-e az iróm ezt a dvd-t?
Michelle
2009. november 24. 15:27 | Sorszám: 2599
Nem hajlandó teljes törlést végezni. Nem is ajánlja fel. Nézegettem a neten. Arra tippelek, hogy Firmware frissítésre lenne talán szükségem, de nem találok sajna az írómhoz. Lehet, hogy ezt a lemezt nem ismeri.
Michelle
2009. november 24. 14:23 | Sorszám: 2596
És, hogy helyezzek be egy ujrairható cd lemezt. Mintha dvd-t nem is írna. Pedig írtam már fel vele dvd-t is, éppen tegnap, azt hiszem.
Michelle
2009. november 24. 14:20 | Sorszám: 2595
A start smart már gyorstörlést sem akar végezni a nero express meg azt üzente a maxell dvd-rw-re, hogy ez csak egyszer írható lemez, így nem törölhető
Michelle
2009. november 24. 13:50 | Sorszám: 2593
Elmentettem a hibajelentést, hátha te megérted:
...../itt a nevem írja/

1A20-020E-0000-1349-1210-6697*

Windows XP 5.1
IA32
WinAspi: -
ahead WinASPI: File 'C:\Program Files\Ahead\Nero\Wnaspi32.dll': Ver=2.0.1.59, size=160016 bytes, created 2003.12.16. 20:18:06
Nero Verzió: 6.3.1.18 (Nero Express)
Író: <HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55L>Verzió: 1.02 - HA 1 TA 0 - 6.3.1.18
Kártya meghajtó program:<atapi> HA 1
Drive buffer : 2048kB
Bus Type : via Inquiry data (1) -> ATAPI, detected: ATAPI
Connected to MMC as unknown drive with class-nr : 11
Drive is autodetected - recorder class: DVD+R9 DL recorder
CD-ROM: <HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55L>Verzió: 1.02 - HA 1 TA 0 - 6.3.1.18
Kártya meghajtó program:<atapi> HA 1

=== Scsi-Device-Map ===
DiskPeripheral : WDC WD2500AAJB-00J3A0 atapi Port 0 ID 0 DMA: On
DiskPeripheral : Maxtor 6E040L0 atapi Port 0 ID 1 DMA: On
CdRomPeripheral : HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55L atapi Port 1 ID 0 DMA: On

=== CDRom-Device-Map ===
HL-DT-ST DVD-RAM GSA-H55 E: CDRom0
=======================

AutoRun : 1
Excluded drive IDs:
WriteBufferSize: 57671680 (0) Byte
ShowDrvBufStat : 0
BUFE : 0
Physical memory : 383MB (392688kB)
Free physical memory: 91MB (93344kB)
Memory in use : 76 %
Uncached PFiles: 0x0
Use Static Write Speed Table: 0
Use Inquiry : 1
Global Bus Type: default (0)
Check supported media : Disabled (0)

24.11.2009

Michelle
2009. november 24. 13:45 | Sorszám: 2592
Szia Panda! Milyen az a full törlés? Hol kell elindítani?Ha ugyanis beteszem az rw-t az íróba a saját gép cd meghajtó azt írja ki, hogy üres a lemez, nem ajánlja fel, hogy töröljem, a nero pedig csak a gyorstörlést ajánlja, de gyorsan hozzáteszi, hogy az nem ér semmit. Egyébként még csak egyszer írtam a lemezre.
Michelle
2009. november 24. 12:58 | Sorszám: 2590
Sziasztok!
Van egy kis problémám. Megkérdezek mindenkit, hátha tud segiteni. Az LG cd dvd iróm már többször gondot okozott a dvd-rw és a dvd-r lemezekkel is. Ha megnézem a dvd-r-t a meghajtóban például akkor üresnek látszik, de a nero start mart szerint van rajta adat, az egyik sávban 0340 840 KB, a 2 sávban 170716 728384, az rw-vel uez. A nero azt írja ki, hogy a gyorstörlés csak látszólag töröl, üresnek fog látszani a lemez, de attól még az adatok rajta lesznek, valszinüleg ez is történt. Töröltem, de az adatok rajta maradtak.
Azt szeretném megtudni, hogy kell-e uj irót vásárolnom, vagy valami más baj van a dvd-re irással.
Előre is köszi.
Michelle
2009. október 16. 19:24 | Sorszám: 2572
Sziasztok.A Canon IP 4000 Pixma nyomtatóm nem nyomtat rendesen, már rengeteget próbáltam tisztítani a fúvókát. Utána próbát nyomtatok és mind a pink mind a kis fekete vonalasan nyomtat.Igaz, hogy most kifogyott a pink és egy másik patron teli van ugyan,de ha papirtörölközőre nyomom, nem enged semmit. Már próbáltunk a férjjel a fuvókához férni,de nem merjük kimosni, mert nem tudjuk van-e alatta elektronikus rész, ami megsérül.

Téma: Sport, úgy általában
Michelle
2009. szeptember 29. 21:41 | Sorszám: 79
Csak abban reménykedhetünk, hogy megsajnálnak, különben annyit lőnek, amennyit akarnak.: (
Michelle
2009. szeptember 29. 20:23 | Sorszám: 66
Én is tippelhetek?
Én egy nagyon nagy kabátra számitok 4:1 A franciáknak
Michelle
2009. szeptember 29. 20:22 | Sorszám: 65
A tv2 közvetiti, de a loki honlapján biztos lesz valami.

Téma: Magyar Televízió Napkelte vége
Michelle
2009. szeptember 29. 19:13 | Sorszám: 123
Szasztok, most akkor mi van?
Azt hallottam, hogyha nincs fellebbezés, a Ma reggel letiltása ellen, holnaptól ujra a Napkelte kelt minket. Hallott róla valaki?

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2009. szeptember 26. 18:07 | Sorszám: 2500
Köszi szépen, nem mindig van vele gond, de már meg is vettük a kábelt, mindjárt kicseréli a férj.
Kiváncsi vagyok a szolgáltatóm mit lép, ha megkapja a panaszkodó levelem? Mert ugy vagyok szerződve, hogy ha egy ideig nem nyulok a géphez kikapcsolhatnak, másnak adják a vonalat és ha fel akarok kapcsolódni, akkor ujra kell tárcsázni. Routert nem is szabad használni. Azt hittem elfelejtettek visszakapcsolni.
Michelle
2009. szeptember 26. 12:02 | Sorszám: 2495
Sziasztok. Már megint itt
A gépem csatlakoztatásával van baj.
Este még megy, éjjel senki nem nyul hozzá, reggel már csak a miniporton keresztül akar csatlakozni, nem tud. Na akkor szét szedem resetelem egy golyostoll betéttel az ADSL modem dobozát, akkor nagy nehezen beindul, de ez lehet 5 perc és lehet egy félóra is, közben a tálcán jelzi egykis ikon, hogy az egyik kábel nincs bedugva. Volt már hogy használat közben ment szét a kapcsolat, ugy , hogy hozzá sem értem a kábelekhez. Tudja ezt valaki, hogy mi lehet az oka?
Michelle
2009. szeptember 21. 22:20 | Sorszám: 2472
Igen, közben már a férjem is mondta, nem gondoltam, hogy ért hozzá. Kösz: )
Michelle
2009. szeptember 16. 23:11 | Sorszám: 2468
Sziasztok, neten néztem a loki meccset, de nagyon darabosan jött. A sport-indexen valaki azt irta neki jól jött le. Nem tudja véletlenül valaki mit kellene letölteni, hogy nekem is folyamatosan jöjjön?
Biztos a visszavágót is igy kell néznem, mert nem hiszem, hogy valamelyik magyar adó közvetiti.
Michelle
2009. szeptember 09. 10:32 | Sorszám: 2407
Köszi szépen
Michelle
2009. szeptember 08. 21:36 | Sorszám: 2404
Sziasztok.
Az az én bánatom, hogy hiába töltök le videót a YouTube-ról csak a hangot játssza le a MP. Régen ugyanigy töltöttem le YouTube Downloaderrel. Most a barátom átépitette az egész gépemet, ujraformázta és arra gondolok valamit nem töltött le az internetről, ami azelőtt rajta volt.
Kérem segítsetek, ha tudtok.
Puszi:Michelle

Téma: A Jobbik végnapjai
Michelle
2009. augusztus 26. 21:07 | Sorszám: 224
Ki az a nézőpont? Az eu választások előtt 2% jósolt valamelyik nagy cég a jobbiknak és 3 képviselő lett belőle.

Téma: Házi élelmiszer
Michelle
2009. július 16. 21:50 | Sorszám: 54
Ja, hát decemberig nekem is eláll minden
Michelle
2009. július 16. 21:49 | Sorszám: 53
És akkor nem szakítja el a celofánt? Egyáltalán miért is kell a celofán?
Michelle
2009. július 16. 20:05 | Sorszám: 47
Hát ez az, hogy én sem tudom ,mert kész ásványvizeket veszünk és nem tudom, hogy az alkalmas-e. A recep a szódavízre vonatkozott.
Michelle
2009. július 16. 20:04 | Sorszám: 46
Ma már inkább nátrium-benzoátottal tartósítanak, én nem mert én nem vagyok allergiás, de azzal is lehet.A nátrium-benzoátot élelmiszerek tartósítására széles körben használják. Nem öli meg a baktériumokat és a gombákat, „csak” a szaporodásukat teszi szinte lehetetlenné.
Michelle
2009. július 16. 19:37 | Sorszám: 42
Nem bízol a gyári tetőben? A celofános ugyanis kiszárad.
Michelle
2009. július 16. 19:35 | Sorszám: 41
A meggy egyébként nem kényes jószág. Nemigen romlik meg a hagyományos szirupos módszerrel sem.
Michelle
2009. július 16. 19:33 | Sorszám: 40
Szia, hát az is egy megoldás, de nagyon sok cukor kárba megy így és a cukorbetegek és a fogyni vágyók nem fogyaszthatják.
Egy másik nagyon jó módszer, nagyanyámtól tanultam: Alkoholba lerakni az éppen érő gyümölcsöt, kis cukrot rá, majd egész évben ugyanigy az éppen akkor érőt. Nagyon finom, van benne cseresznye, meggy, szilva, még azt hiszem dió is. Én már meg is feledkeztem róla, de a múltkor egy barátunk hozott ajándékban. Hát az valami isteni. Istenek eledele.
Michelle
2009. július 16. 19:11 | Sorszám: 36
Sziasztok. Én nagyon fiatalon kerültem a mostani tanyámra, ráadásul teljesen tapasztalatlanul egy nagyon szép meggyfa tulajdonosaként. Kapóra jött az egyszerű recet: A leszedett meggyet megmostni, megszáritani, üvegbe rakni és szódát engedni rá. Ennyi volt. Elállt.
Nem tudom hogy ásványvízzel is ugyanaz, de lehet, hogy kipróbálom egy üveggel.

Téma: 12:46 AM
Michelle
2009. július 05. 19:37 | Sorszám: 2662
"Anglia fehér emberekkel van benépesedve, sőt, csakis ez a félsziget igazán a fehéreké.."

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2009. június 07. 19:19 | Sorszám: 2111
melyikre gondolták, mert a jobbik valószinüleg bejutott.
Tiszta haszon, hogy nem mentem el, igy legalább nélkülem jutottak be.
Michelle
2009. június 07. 19:17 | Sorszám: 2110
a betegek nem számitanak lustáknak, igaz hubrentus?
Michelle
2009. június 07. 16:26 | Sorszám: 2099
kb 1,5 % volt az amit annakidején a ballib pénzért vett. Szerintem ezek most kiestek. Nyilván az ep parlamenti választásokra nem áldoztak, mert az nem térül meg.
Michelle
2009. június 07. 15:05 | Sorszám: 2096
Na beindult az indexfórum, de minek, ugyanaz a mocskos-száju, ronda bagázs. Újat mondani nem tudnak semmiről, ugyhogy inkább nézem a dvd-t, ami azóta megjavult, hogy itt panaszkodtam rá.
Michelle
2009. június 07. 14:50 | Sorszám: 2094
Budapesten zuhog. A szomszéd lyukas ereszén, mint a Niagara ömlik az esővíz. Azt hiszem a mi körzetünkben befejeződött a szavazás.
Michelle
2009. június 07. 14:49 | Sorszám: 2093
Nem cikizek én le mindent, főleg nem mindig, csak nem tartom olyan fontosnak az ep választást, mint pld. az országgyülési képviselő választást. Habár már belőlük is kiábrándultam. Lehet, hogy tényleg mindent, mindig.
Michelle
2009. június 07. 12:53 | Sorszám: 2086
nagyon jó müsor van a dunán, nagyon szeretem ezeket a népi táncokat, játékokat.
Michelle
2009. június 07. 12:49 | Sorszám: 2085
Megyek, mert a férj ebédelne. Igyekszem a kedvében járni, mert még mindig durci a szavazás miatt. Igaz, hogy nem is tartom nagy jelentőségünek az egész cirkuszt, ugy gondolom elüldögélnek a küldöttek, de nemigen hoznak ott semmiféle érdemi döntést. Olyan, mint az ENSZ.
Michelle
2009. június 07. 12:46 | Sorszám: 2084
Érdekes, szombaton még volt index fórum. Ha már akkor is kampánycsend volt, miért nem zártak be már tegnap is. Mégiscsak jobb egy kétnapos szabi, mint az egynapos.
Michelle
2009. június 07. 12:44 | Sorszám: 2083
Biztos meg lehetne fosztani egy kis jó szóval,kedvességgel,attól mindenki elolvad, hiszen azért minden nő nőből van valahol.
Michelle
2009. június 07. 12:38 | Sorszám: 2080
De nem hiszem, hogy elvállalnák a férfiak maguk fölött falkavezérnek.
Michelle
2009. június 07. 12:36 | Sorszám: 2079
szombaton még nem volt kampánycsend.
Michelle
2009. június 07. 12:32 | Sorszám: 2077
És itt miben nyilvánul? Az ő véleménye a mérvadó? Vagy ő moderál? Még szerencse, hogy nőkből nem lesz falkavezér, nincs meg a megfelelési vágy erre a posztra.
Michelle
2009. június 07. 12:28 | Sorszám: 2074
Istenem, most amikor breteg vagyok
Michelle
2009. június 07. 12:19 | Sorszám: 2068
Hát igen, habár a visszavágásnál az emberben nagy a kisértés, egyébként én az állatokról nem tételezem fel, hogy csupán a bántás kedvéért bántsák egymást. Annak mindig van valami racionális oka: Falkavezérség, élelem-szerzés, stb.
Michelle
2009. június 07. 12:14 | Sorszám: 2064
Köszönöm hubrentus, most akartam felajánlani, hogy este, amikor már lement a nap elvonszolom magam, de ha azt mondod, ne izgassam magam....
Michelle
2009. június 07. 12:12 | Sorszám: 2062
Bocs. Valahogy elnéztem. A Hubertus olyan kézenfekvő volt. És milyen finom. Megértem, hogy nem bírod a mocskolódást, de meg lehet szokni
Michelle
2009. június 07. 12:04 | Sorszám: 2058
Én a jobbikra akartam szavazni, a férj a fideszre. Ő is nagyon haragudott. Gyógyszert szedek és azt mondta az orvos, hogy amig szedem nem mehetek ki, mert fényallergiát okoz.
Michelle
2009. június 07. 12:02 | Sorszám: 2057
Hubertus, te azt szereted, ha nyugalom van a fórumon? Akkor miért van?
Michelle
2009. június 07. 11:59 | Sorszám: 2054
Én breteg vagyok, de a férj volt már.
Michelle
2009. június 07. 10:25 | Sorszám: 2045
Sziasztok, észrevette valaki, hogy nem müködik az Index fóruma?

Téma: Magyar zene,zene,zene...
Michelle
2009. május 24. 23:45 | Sorszám: 518
Köszönöm, szépen.
Michelle
2009. május 24. 10:56 | Sorszám: 516
Sziasztok, most halt meg apósom, és a pap azt ajánlotta, hogy vigyünk egy cd-t, ami halkan szól majd. Már kiválasztottam a hazám , hazám, darumadár fenn az égen, mot van a nap lemenőben, cimü dalt. Az "az én jó apámnál" cimüt nem tudom megfelelő minőségben megtalálni, csak egy amatőr feldolgozás található a CanadaHun, más dal meg nem jut hirtelen eszembe, ami temetésre illenék.
Kérlek, ha tudtok segitsetek, ha nem is tudjátok honnan lehet letölteni, majd én megkeresem, ha tudtok esetleg cimeket.
Köszi

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2009. március 21. 16:06 | Sorszám: 1814
Sziasztok, tudom, hogy nagyon untok már, meg minden, de gondoltam megint beprobálkozom.
Hát nem mindig megy a rázás. Van amelyik lemez bírja a kiképzést, van, amelyik meg se nyikkan.
Tegnap a férj levette a lejátszó tetejét, és kézzel indítottuk be a lemezeket. Akkor persze ment, mint a szél.
Nincs valami tippetek?
Csak azt ne, hogy vigyem szakszervizbe
Michelle
2009. március 20. 05:15 | Sorszám: 1809
Ha pirosan villog a hasa alatt, akkor biztos, hogy elemes,de nem utal semmiféle problémára. Szerintem gyenge már az elem.
Nem rázni! Kicserélni!
Michelle
2009. március 19. 20:16 | Sorszám: 1806
onugor müködik a lejátszóm vagy sem?
Kellett hozzá szerelőt hívni jó magyar forintokért vagy sem?
Akkor?
A BT-n még gondolkodom. Úgy látom a tiéd lenne a kényelmesebb meló, én meg járnám a világot mint urigeller.
Michelle
2009. március 19. 16:51 | Sorszám: 1803
Figyuzz, nem elemes az egered? Hát nem tiszta eszperente? Mert az is lehet, hogy elfárad benne az elem.
Sőt!:
elemes az egered?
Elfáradt az elemed!

Bocs

Michelle
2009. március 19. 09:50 | Sorszám: 1797
Igen az. Nincs valami elképzelésed, mert ez nagyon brutális. A régi szekrény nagyságu computereknél volt divatban, hogy használat előtt oldalba rugták, csak ugy müködött. Csak azért kérdezem, mert ha olyan csekélységről van szó, hogy vegyem ki éjszakára a lemezt, vagy hasonló, azt megtenném, de egyébről halvány dunsztom sincs. A férj előjött valami homályos magyarázattal: a rossz időjárás miatt a nagy szél annyira csapkodata a kábelt, (kábeltv-nk van) hogy az valami zárlatot okozhatott. Ő azt mondta, látta is a TV-n a csikokat, szikrázásokat.Persze megcsinálni ő sem tudta és én is kétlem,hogy egy alapos rázással helyre lehetne hozni egy ilyen hibát.
Hali.
Michelle
2009. március 18. 21:43 | Sorszám: 1795
ezt nem fogod elhinni. Felkaptam, megráztam, mint Krisztus a vargát, a lemezt, mielőtt beettem jól megtörölgettem és most megy mint a szél. Hát dvd az ilyen? Hogy miért velem fordul elő mindig ilyesmi.
Szia.
Michelle
2009. március 18. 21:36 | Sorszám: 1794
asztali dvd lejátszó. Nem kapcsoltam ki, csak készenléti állapotban hagytam, hogy később ott folytassa a filmet, ahol abbahagytam a nézését. TV-t kikapcsolom, lejátszót készenléti állapotban hagyom és másnap ott folytatom ahol abbahagytam.
Michelle
2009. március 18. 20:59 | Sorszám: 1792
Sziasztok, tegnap még néztem egy dvd-t, nem kapcsoltam ki, először csak készenléti állapotban hagytam, azután késő este ki is kapcsoltam, mert meguntam, hogy a füleembe zümmög.
Azóta se kép se hang. Ha beleteszek egy dvd, tekeri, tekeri, jobbik esetben kiírja, hogy error.
Nem nyultam hozzá, nem tisztogattam vizes ruhával, nem is toltam el a helyéről. Estétől reggelre egyszerűen nem müködik.Már kihuztam minden csatlakozóját, visszadugtam, ujra inditottam , semmi. Nem tudjátok mit lehetne még vele tenni? Olyan nagyon nem akarom javitóba vinni, mert többe lenne, mintha egy ujat veszek, de ujat meg most éppen nem szivesen vennék, valami barkács szerüségre gondolok, vagy ilyesmi.
Hali.
Michelle
2009. március 06. 19:01 | Sorszám: 1764
a térkép szerint elbasanban vagyunk, de gps jel továbbra sincs.
amíg ezt írtam andrea megszólalt, hogy "ujratervezés", most a mi címünkön áll és van jel, anélkül,hogy hozzányúltam. normálos ez?
Michelle
2009. március 06. 18:40 | Sorszám: 1763
Most kapcsoltam be és az első amit mondani tudott, hogy nincs GPS jel. Hát GPS az ilyen?
Michelle
2009. március 06. 18:37 | Sorszám: 1762
Orion
Michelle
2009. március 03. 20:15 | Sorszám: 1760
Nem hiszem el. Bementünk vele a körutig,(GPS-el) addig nem használtuk, odáig csak eltalálunk, akkor a férj kiszállt ügyintézni, én pedig próbáltam beállítani egy következő címre. A billentyűk homályosan világitottak, semmiféle cimet nem volt hajlandó elfogadni, az első oldalon jelezte, hogy nincs GPS vétel. Nyomtam én rajt mindent, kikapcsoltam bekapcsoltam, már Budán jártunk pár kilóméterre a cél előtt,( mert azért csak odataláltunk) mikor nagy nehezen szóra bírtam. Hát nem hiszem el, hogy ilyen béna vagyok.
Valami tipp?
Michelle
2009. március 03. 10:09 | Sorszám: 1759
Most, hogy jobban megnéztem, bekapcsoláskor az akksi alatt mintha egy pici 100-as számot látnék, eddig ugy tekintettem rá, mint az ikon részére, azt hittem az ikon lába, vagy mi, szóval nem figyeltem. Most majd figyelem, hogy használatban csökken-e az ikon lába 95-re például
Köszi, a nyelv beállítást már kitanultam, majd szép lassan haladok a tudományokban, csak az az igazság, hogy kicsit félek tőle, mert én már annyit elrontottam számítógépet, s egyéb ketyerákat, pl. mikrot, (csak azzal ,hogy jó alaposan letisztítottam) hogy nagyon csínján bánok vele.
Kösznöm szépen a jó tanácsokat.
Ez a topik egy kincs, vigyázzatok rá nagyon
Michelle
2009. március 02. 19:46 | Sorszám: 1757
Szia mackó, még azt megkérdezném, hogy mit értesz azon, hogy "teljes töltésről indulva." Én napközben meg szoktam nézni, hogy áll, csak annyit tudok megállapítani, hogy zölden ég, vagy pirosan. Az óvatosság kedvéért akkor is bedugom, ha zölden ég, ha másnap menni kell valami ismeretlen helyre.
Remélem nem okozok ezzel kárt. De szükséges-e egyáltalán tölteni, ha zölden világit ahhoz, hogy "teljes töltésű" legyen, ahogy Te mondod.
Biztos van valami mószer,csak nem nagyon merem piszkálni, mert egyszer átállítotam angolra, fogalmam sincs , hogy hogyan, egy szót sem értettünk, ráadásul lábban adta meg úgy emlékszem a távot,legutóbb a férj piszkálta, azóta 55km/h-nál már szól, "hogy túl gyorsan mész" Gyakorlatilag egész utazási idő alatt ezt szajkózza, amikor nem írányit.
Michelle
2009. március 02. 16:32 | Sorszám: 1756
Köszi. Hát legalább szervízbe nem kell mennem. Én nem akartam elhinni, hogy ilyen rövid ideig bírja. Lehet, hogy először is fölöslegesen cserélték ki az akkumulátort
Örök hálám a sírig üldöz
Michelle
2009. március 01. 16:19 | Sorszám: 1754
Szia, azért nem felesleges, mert a férj nem tud tájékozódni, és a multkor is addig találgatott, hogy a Dohány utca hányadik kerület, hogy a kütyü megunta és kijelentette, hogy a GPS vétel megszünt. Hát ez van.
Kiderült, hogy nem is volt lemerülve, csak megunta, hogy hol az ötödik kerületet, hol a hatodikat ütöm be. Egyszer a hetediket is.
Vidékre, külföldre meg egyszerüen nélkülözhetetlen. Volt, hogy egy órát keringtünk, minden letekert ablakba bekérdeztem, hogy Who ist Donaucenter, de hiába, a férj nem értette, holott állítólag perfekt németes.
Hát köszi mindenestre, visszaviszem a szervizbe, csak szerettem volna előtte tudni, hogy jogos-e a reklamációm, vagy normális, hogy minden nap fel kell tölteni.
Szia
Michelle
2009. február 25. 19:18 | Sorszám: 1752
Sziasztok.
Van egy autonavigálóm, és egyszer tudok vele feltöltés nélkül menni. Normális ez? Már egyszer cserélték az aksit, dem változott semmi. Állandóan figyelni kell napközben is, mert kikapcsolt állapotában is lemerül, vagyis pirosan ég, ha bedugom próbaképp,ugyhogy napi programom, hogy odaszaladok és nézem, hogy lemerült-e. A töltőjének már fix helye van az egyik heverőn, mint egy ágyrajárónak
Hát köszi, ha valaki estleg ért hozzá.
Michelle
2009. január 14. 16:38 | Sorszám: 1548
Köszi, hát ez nagyon perfekt volt
Michelle
2009. január 14. 16:24 | Sorszám: 1546
Szerintem, bocs, hogy a csapos közbeszól, nekünk elég lenne az itthon termelt gáz is, csak azért mondják, hogy nem elég, hogy a világpiaci árra lehessen hivatkozni.
Csak egy kósza gondolat. Hogy lehet, hogy most, amikor ilyen gázmizéria van, szerbeknek adunk , szlovákoknak könyörgünk, hogy fogadják már el?
Michelle
2009. január 14. 16:21 | Sorszám: 1545
kis kiváncsi
Michelle
2009. január 14. 16:16 | Sorszám: 1544
Hova viszed el, és hogyan? Kis floppyra mented, vagy hogyan?
Michelle
2009. január 11. 18:47 | Sorszám: 1533
Azt elfelejtettem mondani, hogy a sok hókuszpókusz mellett leginkább a rázás segített. Akármit csináltam a nyomtatóval, nem volt tökéletes a nyomat, hát megráztam a szines patronokat, mint Krisztus a vargát, akkor aztán ment a nyomtatás.
Egyébként mondták nekem annakidején, hogy ha kell, ha nem , időnként nyomtassak egy-egy lapot, mert beszáradnak a patronok. Most legalább tudom, hogy használat előtt felrázandó, mint a fagiror.
Szia Senky. Köszi a tippet
Michelle
2009. január 10. 15:50 | Sorszám: 1532
Sziasztok, hát ezzel a fúvókatisztítással úgy néz ki sikerült rendbetenni, igaz, hogy belehalt a fekete patron, de most megy a hitvesem és vesz egy ujat.
Sziasztok
Köszi a válaszokat SenkYse )
Michelle
2009. január 10. 15:13 | Sorszám: 1531
A C18 fekete úgy kifogyott, hogy még hirmondónak sem maradt benne egy csepp se. Hát ennyit ért a fúvókatisztítás. Ami jó volt, az is elromlott
Michelle
2009. január 10. 15:09 | Sorszám: 1530
Itt mindig csak egyet kell cserélni,nem kell az összeset és eddig még bevált, de ha sokat okoskodik, kihozom a régi mátrix nyomtatóm és lecserélem.
Csak azzal nem lehet fotot adjustálni
Kivettem minen patront külön és látszik, hogy lötyög bennük a festék, valami más lehet a baj, tényleg inkábba a fúvóka lehet eltömődve, de már legalább 57-szerre tisztítom.
Mindenesetre köszi.
Szia
Michelle
2009. január 10. 14:16 | Sorszám: 1528
A karbantartásnál a fokozott tisztítást választottam, de minden tisztítás után más-más színhibát mutat a fúvóka ellenőrzés, van, hogy a 6M-es egyáltalán nem látszik, van, hogy a 3eBK, közben annyi tintát vesztettem, hogy a gép jelentette a fekete 6 kifogyóban van. Mit gondolsz folytassam a fokozott tisztítást, vagy vigyem szerelőhöz?
Michelle
2009. január 10. 13:47 | Sorszám: 1526
szia, kivettem, az ujjamhoz nyomtam és az ujjamon nyomot hagyott.Nem tudom, hogy ez elegendő-e a nyomtatáshoz?
Michelle
2009. január 10. 12:51 | Sorszám: 1524
Hát megint itt vagyok. Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyakran zaklatom a gondola nagyrabecsült társulatát, de nekem nincs senkim, aki segíteni tudna.
Most az a problémám, hogy a nyomtatóm
(Canon Pixma IP4000) csak sárga színű képet hajlandó nyomtatni. Persze elviszem majd szerelőhöz, de előbb szeretném megtudni, hogy nem én rontottam-e el valamit.
Rendszert visszaállítani nem lehet, mert 12 napig visszamenőleg nics egyetlen rendszervisszaállitási pont sem.
Sziasztok.
(Kérem, ha nem tudtok segíteni is irjatok légyszi, hogy tudjam jártatok erre. )
Michelle
2009. január 04. 12:59 | Sorszám: 1521
Szia drága, sajnos az alapértékek beállítás gombot nem találtam, már csak azért sem, mert nem tudok olyan jól angolul, ill. a piros színű betűket meg tudtam szüntetni, valószínüleg a gyári beállítással (ez csak véletlenül történhetett, mert összevissza nyomkodtam mindent) de még nem volt az igazi. Kiderült, hogy az asztal tulajdonságainak beállításánál az XP rendszert kellett preferálni. Fogalmam sincs hogy állítódott el. Valószínű a zárlatos villanykörte okozott valami problémát.
Természetesen ezt is csak próbálgatással sikerült beállítani, de már minden rendben, köszönöm szépen a kedves hozzászólásodat.
Michelle
2009. január 03. 21:38 | Sorszám: 1517
Sziasztok!
Boldog új évet, meg mindent.
Tegnap a csillárom egyik körtéje egy nagy durranással kimúlt, és ezzel együtt a monitorom is, ami be volt kapcsolva. Az ujrainditásnál csak piros betükkel volt hajlandó írni, meg más ilyenek malőrök történtek vele az áramkimaradás alatt. Azóta a menü segítségével némileg helyretettem, de nem az igazi, valószinüleg olyan dolgokat is elállítottam a problálkozás közben, amit nem kellett volna. Az volna a kérdésem, hogy mennyi ideig kell külön váltan élni a monitornak a géptől, hogy mint uj szofttver ujra a régi állapotában, vagyis az eredeti állapotában üzemelhessen. Úgy értem ujra lehetne csatlakoztatni, mint uj szoftvert, bár arra sem emlékszem, hogy kaptam-e hozzá telepítő lemezt vagy sem.
Ha valaki segíteni tudna, nagyon szépen megköszönném.
Vagy ha van valahol egy parancs, ami az eredeti állapotot visszaállítja, azt is megköszönném, ugyanis nem tudok annyira angolul, hogy megértsem a szaknyelvet, csak vaktában próbálkozom
Hali. Előre is kösz, ha segít valaki.
Michelle
2008. november 29. 22:35 | Sorszám: 1391
Végül is letöltöttem az általad belinkelt verziót, de elakadtam vele. Emlékeztem, hogy volt egy régi verzióm is. Annak meg elfelejtettem a jelszavát.
Órákig próbáltam az ujat letörölni, nem hagyta magát, próbálkztam rendszervisszaállítással is,hiába.
Végül a programfilokból kitöröltem az irás védettségét és totálkommanderrel kitöröltem.
Most nagy nehezen a régit összetákoltam, de most meg nincs kivel beszélgetnem
Köszönöm rendes kis, nagyon rendes voltál és igazad volt a messengert nem lehet kiirtani. Évekkel ezelőtt már ezzel együtt vettem a gépet és minden alkalommal tudatja is velem, hogy őt nem lehet törölni.
Jó éjszakát, szép álmokat mindenkinek.
Michelle
2008. november 29. 14:00 | Sorszám: 1385

Igen örült neki, Amerikába akar csevejegni. Most már csak a messengeremet kell előbnyásznom valahonnan, az is lehet, hogy letöröltem a programot,mert vészesen kevés volt a hely a c lemezen és nem tudtam, hogy miket szabad letörölni. Az olyan letörölhetőnek látszott.
Sajnos a férj még annyit sem ért a számítógéphez, mint én
Szia.

Michelle
2008. november 29. 13:41 | Sorszám: 1382
Megvan A férjnek vettem szülinapjára, eredetileg meglepetés lett volna, dehát neki kellett összeszerelni
Köszi
Michelle
2008. november 29. 12:11 | Sorszám: 1376
Sziasztok, nem tudja véletlenül valaki hová kell az asztali mikrofont bedugni? A monitoron nem látok semmi bedugásra való helyet.
Michelle
2008. november 15. 18:49 | Sorszám: 1372
A két kormányfő találkozója konkrét eredmények nélkül ért véget. Aláírtak ugyan egy négypontos nyilatkozatot, de ebben nincsenek konkrétumok. Ezen kívül azonban a magyar fél nem kapott választ a Dunaszerdahelyen történtekre, míg Fico szerint "elfogadhatatlan a fasizmus és a szélsőséges eszmék exportja Magyarországról”.
Michelle
2008. november 15. 16:26 | Sorszám: 1369
Neked volt igazad. Megnyitottam az ablakot és nem engedett frissíteni,pedig még 22 napom hátravolt a próbaverzióból, de 11.09-én még frissített. Teljességgel zavaros az ügy.
Köszi
Michelle
2008. november 15. 15:36 | Sorszám: 1367
Valld be, hogy a próbaverziót, kapásból perverziónak olvastad
Michelle
2008. november 15. 15:35 | Sorszám: 1366
Igen, de nem mindennap és nem is felcsatlakozáskor, hanem hébe-hóba és teljesen váratlanul mindig más-más időben.
Hát, ha nem frissít, nem frissít, akkor nem fogom megveenni
Michelle
2008. november 15. 15:16 | Sorszám: 1363
Csak fél szemmel szoktam odanézni, de mindennap kiirja ,hogy .....frisítés.. új verzió.....
Lehet, hogy valami mást frissít?
Nekem is jól jönne egy kis frissítő ilyen generális problémák közt.
Michelle
2008. november 15. 14:32 | Sorszám: 1361
Próbaverzióm van, minden nap frissít. Engem nem az zavar, hogy irogatja, csak szerettem volna megtudni miért.
Köszi, szia.

Téma: Számítógép (minden ami belefér) III.
Michelle
2008. november 15. 12:44 | Sorszám: 250
Pedig jobb lenne, ha használnád, nagyon hasznos. Egyébként nem járt le. Lehet, csak arra akar figyelmeztetni, hogy valaki rá akart kapcsolódni a gépemre. Tképpen biztos fel lehetne venni velük valahogy a kapcsolatot, csak gondolom elég macerás. Azt sem tudom lehet-e magyarul kérdezni, mert az én angolom ahhoz kevés, hogy informatikai szakszavakat fordítsak.
Mindegy, lehet, hogy megpróbálom, csak azt hittem itt is tudja valaki.
Michelle
2008. november 15. 09:56 | Sorszám: 248
Szevasz HAME!
"érvénytelen jelszó, felhasználó" Nap mint nap ezt jelzi a NOD 32. Pirossal, miközben én zavartlanul használom a gépet. Valaki fel akar csatlakozni? Szeretném, ha megírnád, - ha tudod - mit jelent ez?

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2008. november 15. 09:54 | Sorszám: 1359
Na akkor egy másik, ma nem hagylak békén benneteket

"érvénytelen jelszó, felhasználó" Nap mint nap ezt jelzi a NOD 32. Mit jelent ez. Majd még beírom Haménak is, hátha tudja.

Michelle
2008. november 15. 09:35 | Sorszám: 1358
megvan már
Michelle
2008. november 15. 09:30 | Sorszám: 1357
Sziasztok, keresem a "kutya, macska, csalitjáró pocok, " vagy valami hasonló nevü topikot, de a keresővel nem boldogulok. Nemt udja véletlenül valaki, hogy lehet hozzájutni?

Téma: Csányi útban van?
Michelle
2008. november 15. 09:10 | Sorszám: 44
Végülis nem kér a bankmentő csomagból az OTP. A bank vezérigazgató-helyettese közölte: a legnagyobb magyar bankot nem kell megmenteni, a mentőcsomagra nem a pénzintézetnek, hanem a magyar gazdaságnak van szüksége ahhoz, hogy a recesszió ne legyen mélyebb a vártnál.
Hír TV

Téma: Eladó a Főgáz Zrt
Michelle
2008. november 13. 21:14 | Sorszám: 29
"megszavazta a Főgáz Zrt. önkormányzati részvénycsomagjának értékesítését a Fővárosi Közgyűlés"

Az mdf segítségével.


Téma: Csányi útban van?
Michelle
2008. november 11. 20:49 | Sorszám: 37
És mi hatása lehet ennek az OTP-re? Egyáltalán miért kapta szerintetek?
Michelle
2008. november 11. 20:29 | Sorszám: 34
Az ügyészség a napokban további 15 nappal meghosszabbította az OTP részvényei ellen október 9-én és 10-én végrehajtott "manipulatív lépések" miatt elrendelt feljelentés-kiegészítés időtartamát - írja a Népszabadság.

Csányi szerint a felelős is könnyen azonosítható. Egy nagy európai fedezeti alap ausztrál állampolgárságú, Londonban élő képviselője magára vette Csányi szavait. Greg Coffey közleményében sérelmezte, hogy nevét összefüggésbe hozták az OTP részvényeit ért manipulációval.

Michelle
2008. november 11. 20:24 | Sorszám: 33
Erről nem hallottam, de nem irigylem tőle.
Michelle
2008. november 11. 20:12 | Sorszám: 31
Már eladta a mol részvényeit.
Michelle
2008. november 11. 20:11 | Sorszám: 30
Greg Coffey

Téma: Számítógép (minden ami belefér) III.
Michelle
2008. szeptember 15. 00:46 | Sorszám: 224
Szia. Öröm, öröm, öröm. Nekem vagy egy fél évig minden telepítés alkalmával ott próbálkozott a "valódi windows", dehát a tanácsotokra egyéni telepítést választottam és a pipát mindig kivettem ennél a tételnél. Fél év, vagy talán egy év próbálkozás után most először hagytak fel a telepítés felajánlásával.
Köszi, szia
Michelle
2008. szeptember 13. 20:13 | Sorszám: 222
Szevasz HAME ! Újabban nem akarják telepíten a valódi Windows előny megvizsgálását. Lehet, hogy feladták.
Helyette valamit vizsgálódtak a szoftvereken, hogy nincs-e bennük féreg, vagy ilyesmi. Egy darabig kihagytam, azután ugy voltam vele, hadd menjen. Te mit tudsz róla?

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
Michelle
2007. december 27. 20:01 | Sorszám: 383
Szevasz Pannonpuma, írtam Neked a pozsitomi@yahoo.com címre két levelet is. Egyyet a michellesről, de eszembe jutott, hogy annak elvesztettem a jelszavát, úgyhogy légyszives a másikra válaszolj.
Köszi.

Téma: Pfujj McDonald's
Michelle
2007. június 30. 09:04 | Sorszám: 35
Evil, ezt kikérem magamnak.
A forró csokit műanyag pohárban adták, ennyit a történetedről.
Mondhatnám, hogy itt a férjem, aki bizonyíthatja, de miután az én szavahihetőségem is megkérdőjelezted, marad egy állítás, egy tagadás, akit érdekel, vásároljon.
Akkor nevezz valakit hazugnak, ha meggyőződtél róla.
Akkor sem illik ilyen durván, de ha már muszáj, legfeljebb négyszemközt.
Ugy látom neked nagyon muszáj volt, nem értem miért, de azt hiszem mindegy is.
Ha gondolod,töröld a topikot, annyira engem sem érdekel, hogy hagyjam magam megalázni. Nektek akartam segíteni, hátha mást is érdekel a McDonald's higiéniája és nem akar megbetegedni.
Na pá
Michelle
2007. június 30. 08:35 | Sorszám: 32
Hogy érted ,hogy ennyit a történetről?

Téma: Reklámok
Michelle
2007. június 29. 20:52 | Sorszám: 131
Hát én is erre gondoltam egyből.
Nem fél vajon, hogy kilóg a lóláb?

Téma: Pfujj McDonald's
Michelle
2007. június 29. 20:50 | Sorszám: 29
Azért eszpanyole, mert én érzékenyebb vagyok. A férjnek sem jön ki a száján. Attól még a tény tény marad, mert itthon soha nem lesz sebes a szám, mindig csak vendégségben, vagy mint például most is a mekiben.
Engem nem tudsz meggyőzni. Neked erősebb a szervezeted, attól még a mocsok mocsok.
Hát mindegy, én elmondtam nektek, én többet nem iszom a mek-ben, főleg nem a Békásmegyeri lakótelepiben.
Igazis a nyáron Visegrád felé egy benzinkútnál találkoztunk a barátainkkal, mellette volt egy meki. Olyan meleg volt a kocsiban, sehol egy fa, ugyhogy beültünk. Én eredetileg nem kértem semmit, de végül megittam a férj narancslevét és semmi bajom se lett.
Ezek szerint ez egy helyi specialitás.
Tehát módosítom : A Békásmegyeri ltp-i mekiben tessék összeroppantani a poharakat, én ugyan ezekután mindenhol roppantani fogok. A sörös dobozokra otthon direkt lecsapok, én szeretem összenyomni.
Lehet, hogy erről tudna valamit mondani egy pszichológus?
Ugye nem?


Téma: Reklámok
Michelle
2007. június 29. 17:12 | Sorszám: 129
Ma azt mondta Vityka az ECHO-n, hogy ki kellene vonulnia a reklámnak a politikából.
Úgy látszik, nincs pénze

Téma: Pfujj McDonald's
Michelle
2007. június 29. 17:10 | Sorszám: 25
"hogy nem a pohár a pocsék, hanem ami benne van? "
Miért éppen a forró csoki? Ha valahol nagyon elhúzzuk a férjjel az időt, bekapunk valamit a McDonald's -ban, Ő kávét, én általában lekváros buktát, vagy mi a fene az, amiből négyféle izű van, attól még sosem repedt ki a szám.
Hidd el, hogy a poharakkal manipulálnak. Elég masszív műanyag pohár, lehet azt mosni, van aki otthagyja az asztalon, elöblítik vagy azt se és kész. A többit hazaviszi a gyerekeknek, vagy mit tudom én, de arról nem tudsz meggyőzni, hogy tiszta volt a pohár.
Soha itthon nem reped ki a szám, pedig, ha igaz, akkor a késztermékekben is van , ami nem éppen OK.
Ja és én is vettem már 15 kg húst a METRO-ban, ami romlott volt. Otthon vettem észre,hogy büdös.
Visszavittem. Akkora cirkuszt csináltak, külön terembe hívtak, bejött a hus-hentes vezetője. Végül is azt mondta, lehet, hogy a tarja ... itt nem fejezte be, de a karajnak aztán végképp semmi baja. Tehát , ha a karajnak nincs semmi baja "végképp" akkor az ő orrocskája,- mert csak arra tudtunk hagyatkozni- is érezte a bűzt .
Végülis visszaadták a pénzt, de nagyon csúnyán néztek ránk, mert még senki nem vitte vissza. Gondolom 1-2 kg-t vettek a város másik végéből,- mert ez vállalkozói áruház - és inkább kidobták, mert a benzin többe került volna,de én le akartam fagyasztani, és nem volt mindegy, hogy több ezer forintot kidobok-e az ablakon.
Hali

Téma: Reklámok
Michelle
2007. június 29. 09:34 | Sorszám: 128
Nem tudtam.
Michelle
2007. június 29. 09:10 | Sorszám: 126
Nem megyek többé

Téma: Pfujj McDonald's
Michelle
2007. június 29. 09:09 | Sorszám: 9
Ez így van, nekem akármit mondhatnak, mert nekem csak akkor reped be a szám, ha más után iszom,(általában olyan után, aki dohányzik) úgyhogy perre nem mennék velük, de biztosan tudom, hogy csokit ittam valaki poharából.
Michelle
2007. június 28. 17:12 | Sorszám: 2
Hát ezek után én sem fogom
Michelle
2007. június 28. 16:40 | Sorszám: 0
Erre már muszáj új topikot nyitnom,mert ilyen aztán végképp nincs.
Lehet, hogy a topik csak egy beírásból fog állni, de akkor is leírom, amit tapasztaltam.
Az egyik nap a városban volt találkozóm az egyik McDonald's-ban.
Hogy ne üljek ott, mint egy megesett lány, vettem egy forró csokoládét.
Itt véget is érhetne a történet, ha történetesen másnapra nem reped ki a szám sarka.
Ez kizárólat vendégségben szokott előfordulni, ha olyan pohárból ittam, amiből előzőleg más is.Még, ha el volt is mosogatva.
Miután se előtte, se azóta nem voltam idegen helyen, az az érzésem, hogy a McDonald's alkalmazottai összeszedik a kidobott müanyagpoharakat és újrafelhasználják őket, egy kis öblítés után.
Annakidején hallottam már ilyenről, de nem a McDonald's kapcsán. Úgy látszik ez is begyűrűzik, mint az olajár.
Azt mondja a férj, ő mindig összegyűri a poharat, mielőtt kidobja.
Hát ezt ajánlom mindenkinek.

Téma: Reklámok
Michelle
2007. június 28. 16:31 | Sorszám: 123
Szervusztok.
Ez lehet, hogy nem tartozik szorosan ide, de nem akarok új topikot nyitni.
A körúton járva megláttam egy vitaminokat árusitó üzletet,
az orvost is ismerem a TV-ből, Dr. Lenkey. Bementünk.
Megláttam a pulton a "Pszhichiátria fogságában" címü könyvet. Eszembe jutott, hogy a szcientológusok kínlódnak a pszichiátriával folyton. Valami ősi ellenségük a pszichiátria. Számukra ez a disznófejü nagyúr.
Megkérdeztem az elárusítónőt: Maguk nem szcientológusok véletlenül.De igen. Hogy ezt tisztáztuk, már bátrabbá vált, akkor már ajánlott egy füzetet a beszervezéshez is.
Mondom neki, ne haragudjon, de ha engem meg akar nyerni, nem gondolja, hogy legalább a beszervező füzetet ingyen kellene ajánlania.
Nem gondolta.
A vitamin csomagot,- ami 4000,- Ft körül volt,- valahogy úgy állította be, mintha az nekik direkt ráfizetés volna.
Megkérdeztem, akkor miért árulják. Válasz: A doktor úr szeret segíteni az embereken. Én meg azt gondolom, hogy a saját zsebén szeret segíteni, de még a reklámot is velem akarja megfizettetni
Hát ennyi.
Ja, a minap kaptam egy levelet, hogy már meg kellene vennem a következő adagot, mert eltelt egy hónap.
Hát ennyire szeret engem a Lenkey doktor.

Téma: Számítógép (minden ami belefér) II.
Michelle
2007. június 24. 23:23 | Sorszám: 916
Nahát akkor szép álmokat, rózsás csókokat
Michelle
2007. június 24. 22:08 | Sorszám: 915
Ahhoz előbb ki kellene vágni a szőlőtőkéket.
Michelle
2007. június 24. 21:06 | Sorszám: 913
Zártkert. Dolgozni kellene rajta.
Michelle
2007. június 24. 20:57 | Sorszám: 911
Na most javítok, mert nem volt türelmem végigolvasni:
Az alaplapon nincs meg minden ami kell Kérdőjel (?) A kérdőjelet mindig kifelejtem, az utsó bekezdést meg nem is láttam, ami arra vonatkozott, hogy Rendes kis jobban ért hozzá.
Kérlek rendes Kis, ha te jobban értesz hozzá, szólj már valamit légy olyan bállyos.
Hali.
Michelle
2007. június 24. 20:54 | Sorszám: 910
sajátgép :128 MB RAM, most, hogy kivettük belőle a hibásat és XP, úgyhogy tényleg igaza volt a férjnek, kevés a memória. Nem tudom érdemes-e memóriát venni, mert a gyerek azt mondta az alaplap sem húzza már sokáig, vagy ez két különböző dolog?
Ha veszek egy új alaplapot, akkor azon nincs meg minden, ami kell. Az a helyzet, hogy volt egy munkám és nem tudom lefedezni számlával, legfeljebb vennék a számítógéphez kütyóket, arra nem szólhatnak semmit, hiszen már minden adatot interneten kérnek be.
Egyébként legtöbbször nekem is problémám van az Adobe Acrobat Readerrel. Most is azon böngésztem valamit, amikor elkezdett a lassított felvétel szintéjéig lelassulni, és nem viccelek, ilyenkor kimegyek a konyhába, vagy a kertbe valamit csinálni, különben megőrülök, egymás után nyomogatom a gombokat, attól aztán végképp megőrül.
Ha még tudsz, légyszi akkor válaszolj, vegyek-e RAM-ot még, és megy az alaplap amíg megy, nincs összefüggés, vagy tényleg kell egy új alaplap.
Amúgy tudnám a pénzt költeni, jó lenne egy drót nélküli egér is, mert ez sem oda megy, ahova kéne, csakhát vannak fontossági sorrendek.
Szia.
Michelle
2007. június 24. 19:18 | Sorszám: 908
Nem messze a Holt- Tiszától.
Michelle
2007. június 24. 19:18 | Sorszám: 907
Kösz, megpróbálom.
Ez a lassúság akkor kezd jelentkezni, ha már régót vagyok fenn, ill. sokmindent megnéztem, sok ablak van nyitva, stb.
Ilyenkor a kikapcsolásra is órákat (túlzás) kell várni, egyszerüen nem akar lekapcsolódni a netről, nem akarja bezárni az ablakokat, nem akar a gép kikapcsolódni, egy-egy parancs után nyugodtan kimehetek mosogatni. Általában ki is írja, hogy ha most befejezem a munkát, akkor ez meg az lesz, próbáljak visszatérni a Windowshoz, aztán van, hogy maga befejezi a munkákat, de közben lemegy a nap.
Kis idő múlva, járok kelek, bekapcsolom, és megint megy rendesen.
Lehet , hogy túl sok feladatot adok neki, tul sok ablak van nyitva, vagy csak túlmelegszik a gép, vagy a modem, vagy tényleg kevés a memória.
Bocs, hogy ilyen tudatlan vagyok, dehát ezért fordulok hozzád.
Michelle
2007. június 24. 15:38 | Sorszám: 904
ADSL modemem van, de a fiam szerint routerem is lesz, mert nálunk lakik átmenetileg egy rokonunk és ő is fogja használni. Akkor?
Egyébként nemrég vettünk egy RAM-ot vagy mifenét 35oo,- Ft-ért , a férj ragaszkodott hozzá, pedig nem volt előtte se rá szükségem. Beraktuk, egy darabig ment, aztán egyszercsak se kép , se hang. A gyerek megmozgatott, mindent az alaplapon, végül kivette az uj "akármit" és anélkül megint ment a gép. Egyszer már próbálta visszatenni a férj, mert mániája, hogy legyen jó sok memória, de úgy visitott a gép, hogy gyorsan kiszedtük.
Az nem lehet,hogy kevés a memo?
Michelle
2007. június 24. 12:56 | Sorszám: 902
Hát hallod! Nem vagy valami pazarló
Én ajándékba próbálok adni egy telket, de még így se nagyon megy.
Michelle
2007. június 24. 12:51 | Sorszám: 901
Én is ilyen nyitott könyv vagyok, mert mindenhova ugyanazt a jelszót használom, de rájöttem, hogy análkül is mindenhol megtalálnak, ugye van ilyen HAME akkor meg minek törjem magam a klf. jelszavakkal.
Michelle
2007. június 24. 12:48 | Sorszám: 900
Szevasz HAME!
Van már ADSL-em, de úgy veszem észre, hogy azóta kicsit lassúb a gépem. Nem tudod véletlenül mi lehet az oka?
Hali.

Téma: 56 versben (ÖTVENHATVERS)
Michelle
2007. június 23. 22:38 | Sorszám: 342
Nem kell ahhoz pap, hogy az ember jól érzze magát, elég egy jó könyv, egy puha fotel, egy jó film, hogy ne soroljam tovább.
Michelle
2007. június 23. 22:34 | Sorszám: 341
Csak azt mondd meg: milyen időközönként kell közzétenni.
Michelle
2007. június 23. 20:16 | Sorszám: 337
Naprakészen tartom én. Az az érdekes, hogy egyik összesítődben még szerepelt.
Öregszel nereus. A pléd nem a térdedre kell, hanem szépen beleburkolódzni, magad alá húzni a lábad és forró teát inni. Az sem árt, ha közben olvasol valamit szépet, az szép álmokat hoz öregedő szemedre
Michelle
2007. június 23. 20:08 | Sorszám: 335
nereus, megtudhatnám miért hagytad ki a 269-es hozzászólásomban szereplő 56-os versemet?
Nem mintha, csak érdekel.
Michelle
2007. június 23. 19:45 | Sorszám: 334
1956. december

A hodfény megpihen a sötét balkonon,
Hiányzik az üveg a szobaablakon.
A villamos se jár, találatot kapott,
Némán figyelnek a sötét ház-sorok.

Egy karhatalmista csizmái döngenek,
Házukba húzódnak a fáradt emberek.
A flaszteren egy cipő kopog bátran,
Néha lövés dörren az éjszakában.

Sokan reménykedtek, várták a nagy napot,
Hogy megérkezzenek az ENSZ csapatok.
Ma már nem remélnek, szalad ki merre lát.
Apáék tegnap eladták a lakást.

A vonatok tömve és tömve a peron,
Van, aki kihajol a kormos ablakon.
Van kit nagyszülei kísértek remegve,
Fájdalom nézni a kisírt szemekbe.

A kalauz int, a vonat elrobog,
A két öreg egymás karjaiban zokog.

Győr előtt szinte kiürül a vonat,
Az utasok leszedik nehéz batyuikat.
Innen gyalog mennek a kanyargós úton,
Nehezen, mert szívük nehéz, mint az ólom.

Itt voltak gyerekek, itt voltak boldogok,
Ide vágyódnak majd, amíg szívük dobog.
De most menni kell, mert menni muszáj,
Lassan elnyeli őket az esti homály.

2006.10.01.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében (4.)
Időszakos Állat
2007. december 15. 15:15 | Sorszám: 622
Szerinted melyik helyi politikus akar az országos média kereszttüzébe kerülni?
gyaloggos
2007. december 15. 08:11 | Sorszám: 619
Botka meg jókat röhög!

Téma: Lopni vagy nem lopni? Szoftver, szerzői jog
Michelle
2007. június 14. 16:40 | Sorszám: 58
Szervusz puma !
A múltkor már bekapcsoltam az automatikus frissítéseket, hogy majd én telepítem, de most lyól kikapcsoltam.
Nekem csak arra van jogosítványom, hogy ki és bekapcsoljam a gépet. Abból még semmi jó nem sült ki, ha én elkezdtem kezelésbe venni.
Hali
Michelle
2007. június 14. 16:36 | Sorszám: 57
magyar turista!Te túlértékelsz engem. Én ugyan nem rendeztem semmit abc-be, így volt, van a gépemen. Nem is vettem volna észre, ha egy telefonos segitőszolgálat a beszélgetésünk kapcsán nem mondta volna, hogy ne bíbelődjek a keresgéléssel, mert abc-ben van a keresett anyag.
Michelle
2007. június 13. 20:57 | Sorszám: 54
Hali, amennyiben abc-ben vannak, akkor nekem ilyen nincs a Windowsban.
Van egy system konfig beállítások, de az nem úgy néz ki, mint amibe bele lehet piszkálni.
Mindegy, nem frissítek, ha nem muszáj.
Ugyse sokáig bírja már szegény gépem, multkor egy takaritás alkalmából áttoltam a szobán és kiesett belőle egy RAM, vagy mifene. Azóta kontakthibás az egész
Michelle
2007. június 13. 18:17 | Sorszám: 52
Igen.
Michelle
2007. június 13. 17:29 | Sorszám: 50
Nálam csak alapértelmezett böngésző, levelező és médialejátszó látható a programok telepítése és törlése alatt. Ez az egyéni konfiguráció egyébként. Így vettem, dehogy mertem volna hozzányúlni, vagy a fiú állította be, akivel megbeszéltem mi legyen a gépemen.
Michelle
2007. június 13. 14:35 | Sorszám: 48
Szervusz processzor. Mikor jelenik meg a bal alsó sarokban a pajzs ? Nálam nem látszik semmi.

"Küldenék képet eről, de még nincs frissítési folyamat nála, így "sorry"."
Nem baj, tudok várni, ha már eddig nem frissítettem, akkor már ugyse nagyon friss a gépem.
A skypet a múltkor letöröltem, mert nem volt állandó hozzáférésem, anélkül meg kicsit drága lett volna.
Szia processzor és köszi.

Michelle
2007. június 12. 20:03 | Sorszám: 45
Nem tudom, hogyan kell telepíteni
Félek, hogy elrontom

Téma: Kedvenc dalszövegek, dalszövegrészletek
Michelle
2007. június 12. 19:54 | Sorszám: 68
Magas jegenyefán sárgarigó fészek.
Édes kis angyalom! De szeretlek téged.
Az a sárgarigó könnyen felszáll oda,
De én tihozzátok nem mehetek soha.

Magas a házatok, kunyhóban lakom én.
Hogy járhatna hozzád ilyen szegény legény.
/:Hej, pedig ha egyszer mihozzánk eljönnél,
Magas házatokba vissza sose mennél.:/

Michelle
2007. június 12. 19:53 | Sorszám: 67
Mi ez a brr eszpanyole, ennyire tetszik, vagy ennyire nem?

Téma: Lopni vagy nem lopni? Szoftver, szerzői jog
Michelle
2007. június 12. 19:16 | Sorszám: 42
Van olyan opció, hogy a frissítések elötti állapotot ne mentse, azaz ne archiválja az öreg dolgokat (lehet, "

Jaj édesem, miért nem mondja, hogy álljak fél lábon a trapézon és közben hegedüljek, mert azt sem tudom.
Örülök, hogy a NOD 32-t tudom frissíteni pannonpuma segítségével.
A számítógép frssítést beálllitottam, úgy, ahogy profeccor mondta, de mikor le akartam állítani a gépet,láttam, hogy elkezd frissíteni és gyorsan kikapcsoltam azt is, ugyanis nem kérdezett az semmit,amiből én kivehettem volna akár egy pipát is, csak közölte, hogy a gép kikapcsol, de ne aggódjak, közben letölti a frissítéseket. Hát én inkább aggódtam. Én sajnos olyan aggódós vagyok.
Azért köszi HAME, hogy próbáltad elmagyarázni,de egész nap olyan buci a fejem, majd széthasadt.

Michelle
2007. június 12. 16:44 | Sorszám: 38
rka=rak
Michelle
2007. június 12. 16:44 | Sorszám: 37
Nekem annakidején azt mondta valaki (azt hiszem HAME),hogy az automatikus frissítéseket eleve kapcsoljam ki, mert rengeteg fölös cuccot rka fel a gépre. Én ki is kapcsoltam, most csak azt üzeni a gép, hogy nagy-naaagy veszélynek vagyok kitéve.

Téma: Kedvenc dalszövegek, dalszövegrészletek
Michelle
2007. június 09. 03:02 | Sorszám: 64
Kispál és a Borz : Emese (a Lusta Kígyó Gyógyszertárban)

1. Emese jött és megállt
A gyógyszertárba' és arra várt,
Hogy a tudomány
Leszállítsa azt a szert,
Amitől jobban lesz és várta
Egész nap, bedagadt a lába,
És késő lett és
A 'vény nélkül' ablakból
Kihajolt egy férfi és mondani kezdte,
Hogy 'Emese!', de ő közbeszólt erre, hogy
-Én csak egy gyógyszerre várok,
Hogy itt ne fújjon az a rossz szél.
És a fejére mutat, az ujján lángok
Pattognak és csodát látott
Az egész Lusta Kígyó Gyógyszertár,
Mert olyan szél lett, hogy a lángot
Elfújta és aztán rángott
Az arca, míg az ajtóig kísérték.

2. ||: Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra! :||

instr., 2.
||: Ne gyere újra! :||

/Lovasi András/


Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol!
Michelle
2007. június 06. 20:03 | Sorszám: 1954
Köszönöm puma, megkaptam, de végül is a tegnapi leveledben küldött anyaggal dolgoztam, mert az utóbbival nem sikerült.
Köszönöm a segítséget, további jó fórumozást kivánok.
Szia.
Michelle
2007. június 05. 21:53 | Sorszám: 1919
Michelle
2007. június 05. 21:45 | Sorszám: 1918
Pannonpuma, elküldenéd még egyszer a leveled?
Nem szoktam megnézni a michelles fiókom és 135 levél gyűlt benne össze. Nem a hálón szoktam olvasni, hanem lehúzom a saját levelezőmbe és ott el is tárolom, de 135 levelet képtelen vagyok letölteni, ma nem is végeznék, ezért mindet kitöröltem, miután mindent úgy tettem, ahogy írtad, de szeretném megnézni még egyszer, hogy jól csináltam-e.
A NOD 32-höz egyébként nem tudtam hozzáférni újraindítás nélkül. Hibaüzenetet küldött, de újraindítás után rögtön kiiktattam a frissítést.
Már működik is.
Most újra végigvizsgálja, amit már tegnap is megvizsgált.
Michelle
2007. június 05. 21:26 | Sorszám: 1917
Hali, a másikat, ami nem tömöritett, már letöltöttem, előtte a NOD 32-n kixeltem a firssítést, most már csak egy piros pötty van a helyén.
Remélem jó lesz.
Te mit gondolsz? Nem fog hiányozni a zifile?
Mindenesetre köszi.
Michelle
2007. június 05. 21:14 | Sorszám: 1916
Szia, próbáltam kibontani a zip filet, de azt üzeni a gép, hogy nincs kibontható file.
Michelle
2007. június 05. 05:55 | Sorszám: 1914
Már el is indítottam a víruskeresést. Rengeteg fájl zárolva van a Dokument és Settings-ből.
Már egy oldal tele van vele
Michelle
2007. június 05. 04:18 | Sorszám: 1913
Puma ezt nekem mondtad, vagy HAME-nak, mert ha nekem, én szólok.
Michelle
2007. június 05. 04:16 | Sorszám: 1912
Szia HAME. Most töltöm. Eddig is tudtam róla, de tudtam, hogy mielőtt letölteném, le kell törölnöm a régit és féltem, hogy a próbaidő lejárta után egyáltalán nem lesz NOD-om.
Lementettem ugyan lemezre, de látom, hogy havonta meg lehet újitani a próbajáratot.
Michelle
2007. június 05. 04:10 | Sorszám: 1911
Szia puma!
Nekem nincs NOD előfizetésem, kulcsom sincs, már rajta volt a gépen, amikor azt használtan vettem.
Sajnos már le is kellene cserélni, mert a múltkor az indexen (véletlenül?) pont egy vita közepén elsötétült a képernyő, aztán se kép se hang. A fiam megnézte, azontul, hogy nem értette mitől romlott el, a diódákat nagyon "kidudorodott"-nak találta, ez szerinte azt jelenti, hogy hamarosan tönkremegy.

A fiam egyébképnt mindent átmozgatott,egy memóriát kivett belőle, azóta megyeget a szentem.
Tényleg egy vitapartner távolról el tudja rontani a gépem?

Michelle
2007. június 03. 22:17 | Sorszám: 1903
kapitamunista, nem baj, a nem tudod mi az a Kernel Drivel, köszönöm, hogy eddig is segítettél.Nekem nagyon sokat jelentett. Én most elmegyek TV-t nézni, és kivánom, hogy mindenki ilyen segitőkész nickre találjon, mint amilyen te vagy.
Jó éjt.
Michelle
2007. június 03. 20:41 | Sorszám: 1902
Ja és kikapcsoltam a biztonsági központ automatikus frissítését is, az is állandóan macerál, hogy kattintsak a buborékra, mert nagyon nagy a baj és sehol egy gomb, amivel el lehetne tüntetni a fenyegetőzését.
Michelle
2007. június 03. 20:26 | Sorszám: 1901
Köszi, megtaláltam, ki van iktatva, persze a gép bekapcsolásakor ott a szemrehányás, hogy nincs felüldátumozva és a csatlakozásnál valai Kernel Drivel szeretne nagyon netezni, de szinte még soha nem engedtem fel.
Nem tudod véletlenül mifene ez?
Csak azért van ez a sok probléma , mert új tüzfalam van, az előző nem kérdezett semmit, mindent és mindenkit engedett menni, ahova akart, nem is hiszem, hogy olyan nagyon védve vagyok, csak azért csinánlom, nehogy azt mondja valaki, hogy nincs tüzfalam.Az XP-nek úgy tudom amúgy is van sajátja, úgyhogy nekem ez csak fény és pompa
Michelle
2007. június 03. 19:01 | Sorszám: 1899
Szia.
Tudod ezt angolul is? Esetleg a trapézon féllábon? Pardon.
Csak mert nekem angol nyelvű a leírásom, és hát nem megy valami jól a szakmai angol.
Nagyon megköszönném

Téma: Kedvenc dalszövegek, dalszövegrészletek
Michelle
2007. június 03. 17:33 | Sorszám: 63
Isten veled, Budapest,te édes,
Isten veled, fényes éjszaka!
Itt ezentúl mindig csak sötét lesz
Mit keresek én itt ó lala!
Egész ország,de csupán az úri
Ez kellett csak, ez jutott nekünk,
Mégis fáj, hogy pusztul, fáj bucsúzni
Isten veled, édes életünk.
Ránky: Egy szerelem három éjszakája.

Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol!
Michelle
2007. június 03. 17:25 | Sorszám: 1897
Szevasz HAME!
Van nekem egy NOD32 vírusölőm, persze már aluldátumozott, mert nincs meg a kulcsa, és netezés közben néha (egyre gyakrabban) felkéredzkedik a hálóra. Néha engedem, néha nem.
Nem történik semmi, mert a következő felcsatlakozásnál megint jelzi, hogy nincs frissítve, és hogy micsoda borzalmak várnak rám, ha nem frissítem, ennek ellenére ragaszkodik hozzá, hogy a hálón csámborogjon. Mi célból? Nem tudod véletlenül?

Téma: Kedvenc dalszövegek, dalszövegrészletek
Michelle
2007. június 03. 03:16 | Sorszám: 60
Akinek nincs kocsija, az gyalog megyen Pestre,
Akinek nincs kutyája az maga ugat este,
Hej, rica, rica, kukorica, kukorica derce
Megölelem a rózsámat minden áldott este.
Michelle
2007. május 25. 05:05 | Sorszám: 59
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest

Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás
Közértbe megy le tejért János és Tamás
Házakon rések, azon kilépnek
Házak közt járat, azokon járnak, indulnak el

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest

Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás
Közértbe megy le tejért János és Tamás
Tócsák tükrében magukat nézve
Dohányszemcsékkel zakók zsebében, indulnak el

Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már
Éva tegnap volt az abortusz bizottság előtt
Téli kabátomra hasztalan keresek vevőt

Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat
Nézd, homlokomra egy boríték nem ráragadt
Más vagyok, nem az, akit épp maga most keres
Fáskerti elvtárs, legyen már olyan szíves

A fekete lyuk egy nem létező égitest
Három év múlva nem vagyok hadköteles
Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már
Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itten, maradunk itt, maradunk

Cseh Tamás

Michelle
2007. május 23. 04:28 | Sorszám: 57
Kinek van kinek nincs kút az udvarában
Szomorú eperfa álldogál magában
Szomorú eperfa csipkés a levele
Mért nincs minden lyánynak igaz szeretője.

Jaj annak a fának kit mindig faragnak
Jaj annak a lyánynak kit mindig gyaláznak
Engem is meggyaláz egy semmire való
Aki a csízmámba kapcának se való.

Zavaros a Nyárád nem iszom belőle
Haragszik a rózsám nem ül az ölembe
Majd lesz még a Nyárád a Nyárád is tiszta
Akkor jöjj galambom ha hívlak majd vissza.

Michelle
2007. május 20. 06:09 | Sorszám: 56
Szállj el kismadár,
Nézd meg, hogy merre jár,
Mondd el, hogy merre járhat Ő!

Mondd el, hogy szeretem,
Mondd el, hogy kell nekem,
Mondd el, hogy semmi más nem kell!


Csak a hold az égen,
Csak a nap ragyogjon,
Simogasson a szél,
Simogasson, ha arcomhoz ér,
Csak a hold ragyogjon,
Csak a nap az égen,
Nekem semmi más nem kell!

Kell, kell, hogy rátalálj,
Szállj el kismadár,
Nézd meg, hogy merre járhat Ő!

Vidd el a levelem,
Mondd el, hogy kell nekem,
Mondd el, hogy semmi más nem kell!

Csak a hold az égen,
Csak a nap ragyogjon,
Simogasson a szél,
Simogasson, ha arcomhoz ér,
Csak a hold ragyogjon,
Csak a nap az égen,
Nekem semmi más nem kell!

Soha ne gyere, ha most nem jössz!
Soha ne szeress, ha most nem vagy itt!
Soha nem gyere, ha most nem jössz!
Soha ne szeress, ha most nem vagy itt!

Csak a hold az égen,
Csak a nap ragyogjon,
Simogasson a szél,
Simogasson, ha arcomhoz ér,
Csak a hold ragyogjon,
Csak a nap az égen,
Nekem semmi más nem kell!


Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol!
Michelle
2007. május 19. 16:27 | Sorszám: 1816
A férjeeee? Daktariii? Ez flamandul is elég nagy gorombaság. Ha rendes ember vagy, kimented magad.

Téma: Kedvenc dalszövegek, dalszövegrészletek
Michelle
2007. május 19. 16:18 | Sorszám: 55
Árok, árok, de mély árok,
Minden este a kapuba ki-kiállok,
Fel van tűrve a kiskalapom széle,
Úgy tekintek a bánatos égre,
Mégsem jössz, mégsem jössz.

Ha még egyszer hozzám jönnél,
Házunk előtt a kispadon megölelnél,
Felszáradna a lehulló könnyem,
Elfeledném a bánatom könnyen,
Mégsem jössz, mégsem jössz.

Michelle
2007. május 19. 03:55 | Sorszám: 53
Megkötöm lovamat piros almafához
Megkötöm szívemet gyönge violámhoz.
Lovamat eloldom, mikor a hold fölkel
de tőled violám, csak a halál old fel.

Megkötöm lovamat piros almafához,
megkötöm szívemet gyönge violámhoz.
Fejemet lehajtom a babám ölébe,
hullajtom könnyemet rózsás kötényébe.

Nem szoktam, nem szoktam kalitkába’ hálni,
csak szoktam, csak szoktam zöld erdőben szállni.
Zöld erdőben szállni, fenyőmagot enni,
fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.


Téma: Versek
Michelle
2007. május 11. 18:27 | Sorszám: 1356
"Most egy - ugy emlékszem - Kosztolányi írást keresek, arról szól , milyen jó, hogy vannak keresztény ünnepek, megszépítik, felszabdalják a szürke évet. Valamelyik Demokratában jelent meg, most is megvan valahol a lakásban, de akkor nem tettem félre, és ma már hiába lapozom át az összeset, nem találom. Valami olyasmi van benne, ha nem lennének keresztény ünnepek ki"
Megtaláltam. Nagyon szép:
Krisztus fénye -
2002. Nagyböjt
Harsányi Lajos: Emberek és események

1. Kosztolányi Dezsőről (részlet)

– Örülök az egyház kibontakozásának – mondta Kosztolányi, hiszen én is katolikus vagyok.

– De nem vagy katolikus költő! – válaszoltam.

– Ez igaz! Pedig katolikus nevelést kaptam, de hitemet forró ifjúságomban elveszítettem.

– Akkor miért szeretsz bennünket?

– Nem titeket szeretlek, hanem a vallásotokat! Olyan gyönyörű, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet.

– Nono! – szólalt meg bennem a pap. – De igen – vitatkozott Kosztolányi. – Ti négy jelzőt adtatok az egyháznak: egy, szent, általános és apostoli. Bátran adhatnátok neki az ötödiket is, azt, hogy – szép.

– Azt mi is tudjuk.

– De nem emlegetitek. Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely egyébként halálosan unalmas. Ti ünnepjeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatotokba állítottátok a művészetet. A művészet minden ágában ti állítottátok fel a csúcsokat, építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt...

Mit csináltok? November elsején, mikor tetőpontjára ér az őszi vörös hervadás, ti kiviszitek az embereket a temetőkbe és meggyújtjátok az emlékezés és kegyelet ijedt gyertyáit és sárga mécslángjait. Őszi harmattól nedves virágokkal borítjátok el a sírokat és figyelmeztetitek az embereket az elmúlásra. Mikor megjön a december, hajnali miséket hírdettek. Köd van már és a köd olyan kék, mint a szilva hamva. És ekkor csúcsos-süvegű emberek, bibliás asszonyok vonulnak a kivilágított templomok felé és teli torokkal éneklik az „Ó felkelő piros hajnal” című adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek és reménytelenül hosszúak és sötétek az éjszakák. Ekkor ti azt mondjátok: várni kell! Majd jön valaki, aki véget vet a sötétségnek, és sohase látott világosságot hoz a földnek. Vártok tehát és a várt boldogság reményében ajándékot vásároltok egymásnak. Mikor aztán megérkezik december 24-e, a leghosszabb éjszakák mélypontja, akkor ti éjféli misére hívjátok az embereket, hogy ünnepeljétek a fényt hozó vendég születését és megrendezitek karácsonyestén azt a hallatlan és páratlan tűzijátékot, melynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak, miközben a londoni Big Benből szétsugárzik a kis tiroli káplán és iskolamester szövege és zenéje: „Stille Nacht, heilige Nacht!...”


Januárban táncra és farsangolásra engeditek az embereket. De csak néhány hétre. Akkor ismét üstökön ragadjátok őket és viszitek újra a templomba. A templomokban lila leplek takarják a képeket, kereszteket. Az emberek megriadnak és kérdik: –Mi baj van?
Ti hamut hintetek a fejükre és figyelmeztetitek őket, hogy porból lettek és porrá lesznek. A fájdalom szökőkútjait szökkentitek fel a szívekből és azt magyarázzátok, hogy a földi élet nem báli éjszaka, hanem siralomvölgyi virrasztás, és a boldogság egyik alkatrésze a fájdalom. Fáj az aranynak is a tűz, mely a salakból kiolvasztja... Az embernek is szenvedni kell, hogy a kín tüzéből főnixként fölrepülhessen. És hogy ez a gondolat kétségbe ne ejtsen, az Isten Fiára hivatkoztok, a nagy szenvedőre, akit a halál keresztjére vontak.

Egyre fojtóbb a nagyböjti szorongás. Mikor megérkezik a a Nagyhét, elnémítjátok a harangok nyelvét és rekedt

kereplők kezdenek pattogni. A templomok sárga gyertyáit

egymás után oltogatjátok el és a hideg boltívek alatt

fölzokognak a Jeremiás halhatatlan siralmai. A máskor

aranyban és brokátban ragyogó püspök most fehér

lenvászonnruhát ölt, leveti saruit és mezítláb megy a kereszt

elé hódolatra. Alázatosan megmossa reszkető fejű

öreg koldusok lábait és könnyek között viszi a Szentséget

az Isten Fia sírja fölé.

A sír csupa virág. Színes üveggömbök félhomályában

fekszik a nagy Halott. Odajárul az egész világ. Komor

orvosok állnak némán, kis gyermekek csókolgatják a

keresztet és fillérek kopognak a réztálcába.

Nagyszombat alkonyán végül, mikor a lélek húrja szinte

már pattanásig feszült, hirtelen felzúgatjátok a Rómából

visszatért harangokat, aranyszegélyű karingbe öltöztök,

kivonultatjátok az embereket az utcára és megindul a

föltámadási körmenet lengő zászlókkal és ujjongva

allelujázó tömeggel. A körmenet útszegélyén sorfalat

alkotnak a fák, melyek zöld bimbófülekkel hallgatóznak és

bólogatnak.

– Igen, igen! – mondják a fák.

– Valóban itt a feltámadás: a tavasz!


Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol!
Michelle
2007. május 08. 18:36 | Sorszám: 1684
Szia rendes Kis!

Nekem már többször is formázták a gépem, de nem voltak nagy veszteségeim, igaz nincs is értékes dolog a gépemen.
Azért nem szeretem formáztatni, mert nem szeretek szivességet kérni senkitől, internetmunkahelyen pedig nagyon drága. A tartalékfórumra már rájöttem közbe, irtam is neked rajta, 2 perccel 7 előtt,de azt válaszolta, hogy error, sajna nem viszi el az üzenetem. Egyébként nagyon tetszik, szép a háttérkép és érdekes a nickek felsorolása is.
Jó lesz az még valamire
Hali, és köszi.

Michelle
2007. május 08. 06:53 | Sorszám: 1680
Kis rendes, mi a csuda az, amire a link mutat?
Azt hittem az ujraformázásra ad tippeket, de ugy látom, majdnem ugyanaz, mint amibe most írok,de nem vagyok bejelentkezve és vannak benne fórumlakók is. Új fórum indul, vagy mi?
Michelle
2007. május 08. 05:34 | Sorszám: 1679
Kösz már megoldottam.
Visszadátumoztam a gépem május elsejére. Lehet, hogy most is két program fut, de legalább nem macerál. Nem nagyon szeretném ujraformáztatni, mert mindig átrendezik az összes dokumentumomat, elvesznek programjaim, ill. megvannnak valahol, de nem találom, de azért kösz. Rendes vagy
Michelle
2007. május 07. 04:57 | Sorszám: 1676
Hali, Szervusztok !

Pár napja képszerkesztőt töltöttem le (kettőt is) azóta úgyjelentkezik be a gépem, mintha két felhasználó használná. Nem állítom, hogy összefüggés van, csak úgy mondom. Ma reggel úgy gondoltam, kicsit vírusölök, az egyikkel befejeztem, találtam is kettőt, utána a másikkal kezdtem vizsgálni, mert volt már, hogy amit az egyik kihagyott, megtalálta a másik.
Egyszercsak elsötétül a gép, megint kiirja, a felhasználói nevem, a képernyőt kettéosztja és megkér, hogy ne futtassak egyszerre két programot, mert ez lelassítja a gépet. Azt hiszem mondtam már, hogy csak egy virusölő futott.
Azt szeretném, ha a gépem minden faxni nélkül indulna, ,úgy mint régen, nem írná ki, hogy én vagyok az egyik felhasználó, ha indulni akarok kattintsak ide- vagy oda. Valaki el tudná mondani EGYSZERÜEN, hogy a mezei lúzer is megértse, mit tehetnék?

Michelle
2007. április 12. 02:42 | Sorszám: 1480
Na én megyek furcsanevű, tulajdonképpen fellnit akartam böngészni a férjnek, dehát lassan már aludni is kellene egy kicsit.
Majd holnap elolvasom, ha írsz valamit.
Csak nem vagy ügyeletben?
Ha nem akkor mielőbbi szép álmokat.
Michelle
2007. április 12. 02:34 | Sorszám: 1479
Nekem egyszer azt mondta valaki (neve nincs) hogy hiába nyitok én száz nicket, lehet látni, hogy egy gépről jön.Akkor hát ez hogy van?
Michelle
2007. április 12. 02:26 | Sorszám: 1477
Kapitalistakommunista, te viccelsz velem, hiszen a gépszám alapján már így is mindenki azonosítható nem?
Michelle
2007. április 12. 02:06 | Sorszám: 1475

Haha.
Én azért néha benézek, mert a gondola néha olyan kihalt, hogy napokig nem válaszol senki.
Csak azt szerettem volna tudni biztonságos-e? Nem tudnak-e visszaélni az adatokkal? Egyáltalán mire jó ez nekik?
Mert arra gondolni sem merek, hogy mindez miértünk van.
Pápuszi
Michelle
2007. április 12. 01:38 | Sorszám: 1473
Hali !
Nem tudjátok véletlenül mi az Indexen ez az IndaPass?
Érdemes oda klikkelni, vagy sem?
Puszi.

Téma: Fiút? Lányt? Tessék választani!
Michelle
2005. augusztus 10. 06:28 | Sorszám: 17
"II. VH után a mérleg szignifikánsan a fiúgyermekek felé billent, mintegy pótolva az elesett katonákat."

Én ugy hallottam, minden háboru után.


Téma: Emlékezés az aradi vértanúkra
Michelle
2006. október 06. 21:29 | Sorszám: 0
Az aradi vértanúk utolsó napjai

1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak.
Eközben augusztus 27-én az igazságügyminiszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények steljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."
A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " ... a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre ...", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését. Eközben Haynau - a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette - Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna" azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.
Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt.

Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.

Igazolás:
1849. október 6.
Johann Schükl cs. kir. hadbíró százados igazolása Franz Bott hóhérnak Damjanich János kivégzéséről.
Bizonyítvány
mellyel igazoljuk, hogy Franz Bott hóhér 1849. október 6-án a felségsértés büntette miatt halálra ítélt Damjanich Jánost Aradon kötél által kivégezte, és e foglalatosságnál a kellő ügyességet és jártasságot tanúsította.
Ezt sajátkezű aláírásunkkal hitelesítjük.
A cs. kir. katonai különleges vizsgálóbizottság részéről:
Schückl hadbíró százados, Josef Tichy őrnagy, a cs. kir. 25. sorgyalogezredben
Arad, 1849. október 6.


Téma: Mi lesz a kuruccal?
Michelle
2007. február 23. 02:19 | Sorszám: 116
Helyesbítek.
Aki nekem Molnár Balázsként bemutatkozott nem azonos az Indexen "Kurucinfo Game over"-ben látható főszerkesztővel.
Hát ennyit a személyes találkozókról.
Nincs semmi értelmük. Összekötése a kellemetlennek a teljesen haszontalannal.
Michelle
2007. február 05. 22:41 | Sorszám: 101
Ha annyira rejtőzködni akar, én nem fogom ebben megakadályozni.
Én sem szeretném, ha engem .....
Habár velem elég sokszor...
Na szevasztok.
Michelle
2007. február 05. 19:55 | Sorszám: 97
Mi van, beletenyereltem valakibe ?
Michelle
2007. február 05. 19:24 | Sorszám: 96
Na itt megint valami nagy trutyi keverés megy, mert az Indexen valaki azt írta a kurucinfos Melnyikovról, hogy pedofiliával vádolják, majd valaki megjegyezte, biztosan kompenzál, merthogy nyomorék, ugyanis sántit egy kicsit. Én ismerem személyesen, és biztosan tudom, hogy nem sántít, viszont ismerek egy másik "jobboldali" ujságírót, akire viszont nagyon ráillik a leírás.
Le is vették a hozzászólást seperc alatt, gondolom igaz volt, csakhogy nem MB-ról szólt.
Valószinüleg elcserélték a nickjüket, a nevüket, meg az egész egojukat,csoda, hogy ők maguk kiismerik magukat.
Michelle
2007. február 05. 18:41 | Sorszám: 92
Most is megy rendesen.
Reggel azt hiszem a kuruc volt a téma.
Sajna csak a végét hallottam.
A lényege, hogy valami egyezmény alapján indifferens, hogy hol a szerver.
Michelle
2007. február 05. 04:00 | Sorszám: 90
Most megy, mint a szél.
Michelle
2007. február 04. 19:29 | Sorszám: 84
Tényleg lassú Én reggel 7-kor néztem, akkor még ment rendesen.
Michelle
2007. február 04. 19:25 | Sorszám: 83
"...egyik libi a másik után ajvékolt "szegény Mária"

Hát ezek szerint nem rettegnek.
Félek, hogy nem az, akinek gondoltuk.

Michelle
2007. február 04. 06:44 | Sorszám: 80
Megy már a kuruc. Itt olvastam SM-ről:
"...a kamulista azért zömmel jó helyen tapogatózhatott, hiszen Schmidt (Ungár Klára sógora) egyik lieblingje, Seres és az antimagyar nyelvezetű Hírszerző nagyon aggódott, akárcsak az Index balliberális söpredéke. De még a gyurcsányszolgálati MTV is rácuppant a témára, egyik libi a másik után ajvékolt "szegény Mária" védelmében, ezzel is nyilvánvalóvá téve, kiknek az embere ő."

Puma, ezek szerint nemigen retteg a ballib oldal SM részesedése miatt.

Michelle
2007. február 02. 19:55 | Sorszám: 71
"Egyetértünk. Ilyen megfontolásból mi egyetlen forint kártérítést se kértünk. Azokkal értek egyet, akik az 50-es évek elején Jeruzsalemben tüntettek a német kárpótlás ellen, mert hogy igazad van, ezt nem lehet kifizetni."

Akkor elnézést kérek.

Michelle
2007. február 02. 04:41 | Sorszám: 67
Köszi.
Nekem az a véleményem, hogy lehet benne valami, mert a barátnőm általában mindig nagyon naprakész a politikában. Valami retyéje is dolgozik az Indexen, habár nem tudom őket tájékoztatják-e a tulajdonos váltásról, vagy bővitésről. Én mindenestre tudtam, amikor az igazgatóm megvette a céget, ahol dolgoztam.

"Ettől inkább a ballib oldal retteg. "
Gondolod van miért?

Michelle
2007. február 02. 04:32 | Sorszám: 66
" 400 e ft, ami azért elfogadhatóbb. Nem?"

És akkor boldogabb leszel ? Megvan a nagypapa ára, minden rendben ? Nem érzed, hogy milyen visszataszító ez?
Ez nem segít a nagyapádon. Sőt! Ő megszenvedta a magáét, békében nyugodna, ha nem keltene ellenérzést a halálából húzott haszon.Ez rajtad segítene. Vehetnél egy új kocsit a nagyapád szenvedéseiből és végre boldog lennél.
Ne haragudj, úgy érzem ez kicsit gusztustalan.

Michelle
2007. február 01. 04:12 | Sorszám: 58
Zsidózni mindenki szokott,ha nem a kurucon, otthon, baráti körben. Ne legyünk már álszentek. Nemcsak Magyarországon, de bárhol. Maguk tehetnek róla.
Ne mondja senki, hogy egy ujabb jóvátétel mellett mindenki simán elmegy, vagy egy ujabb holokauszt ünneplésen.
Engem az zavar leginkább, ha leülök egy film elé, és már-már azt hiszem, hogy másról is szólhat, mint a zsidók üldöztetéseiről, és jó félóra múlva derül ki, hogy nem.
Akkor már persze végignézem, csak egy kicsit sunyi így az egész. Rossz érzést hagy az emberben.
Ha nyilvánvalóan kiderülne a címből, vagy a tartalomleírásból, nem is bosszankodnék. Vagy, ha a férj nem morogna.
Más:
Tegnap azt kérdi a balliberális barátnőm nyilvánvaló bosszantásból)tudom-e ki az Index tulajdonosa.Én úgy tudtam az MSZP-s Wallis, ahogy az egyik topikból kiderült. Schmidt Mária, mondja Ő. Az a ? Az a. Jó, lehet, hogy nem kizárólagos, de mindenesetre tulaj. Azt mondja, nézzem csak meg az impresszumot, de ott természetesen csak a szerkesztőség van feltüntetve.
Tud erről valaki?

Téma: Idegen titkosszolgálatok tevékenysége Magyaroországon
Michelle
2005. január 15. 17:45 | Sorszám: 63

Ez elég érdekes lehet.
Ez meg volt itt az off.

Michelle
2005. január 15. 13:42 | Sorszám: 47
Szervusz Cakkpak!
Átjönnél hozzám az Egerek és emberekbe, nem akarom már szegény Apóka topikját szétoffolni.
Michelle
2005. január 15. 06:40 | Sorszám: 35
Apóka, ha nem akarsz, ne válaszolj rá.
És a szerelmi életed ?
Azt hogy oldottad meg ?
Hangosra állitottad a rádiót ?
Állitólag már nem használ ilyesmi, se a vizcsap megnyitása.
Na nem azért mondom, csak ugy mondom.
Michelle
2005. január 15. 06:34 | Sorszám: 34
off
Sziasztok.
Bocs egy utsó offér'
Biztos, hogy lehallgatnak, nem tudom elképzelni, hogy poloskával, mert szinte mindig volt itthon valaki, ha más nem édesanyám.
A feljelentéssel nem bajlódok, mert egyrészt nincs bizonyitékom, másrészt, ha valaki ennyire mániákus ugyis megtalálja a módját, hogy más szolgáltatónál más haverokkal hallgattasson le. Ha az ellenzék annakidején meg tudta szokni, én is kibirom.
"minden" kommunikációt lehallgatni és visszafejteni technikailag olyan hátteret igényelne"
ezt hogy érted, mi az , hogy visszafejteni ?
2ooo-ben én még egyébként nem is hiszem, hogy a neten voltam, ill. kb akörül. Sőt , pontosan akörül.
Na mindegy.
Az biztos, hogy én nem ülnék a lehallgató előtt egész nap, mert bepállanék, mint a babapopsi a pelenkába.
Hát mindenkinek további jó csetelést, a lehallgatónak pedig jó hallgatódzást kivánok.
Jóóóóóóóóóóóóóó reggelt gondolások.
Michelle
2005. január 14. 20:10 | Sorszám: 19
Szia Ödön, nem is azt mondtam, hogy az FBI figyel.
Valami kis féleszü, aki hozzáfért a mobilom frekvenciájához. Olyan szolgáltatónál dolgozik, ahol módja van rá, vagy a haverja, akinek honorálja valamivel.
Hát azt kivánom tiszta szivemből, soha nagyobb élvezete ne legyen az életben. És ez minden vonalra érvényes ám.
Michelle
2005. január 14. 18:56 | Sorszám: 17
Hát ilyenkor örülök, hogy nincs elég pénzem a netre, még az hiányozna, hogy még félelmet is keltsenek bennem.
Na ennyi voltam, nagyon örülnék Apóka, ha válaszolnál, ahogy időd engedi.
Michelle
2005. január 14. 18:49 | Sorszám: 16
"Az internet nyilvános és ezt mindenki tudja. De ettöl még írhatsz hülyeséget és jót egyaránt. Az interneten folyó beszélgetés még nem igazi cselekvés, tehát a tétje nem akkora, hogy veszélyt jelentene."

- Hát nem tudom elkezdeni az irást, mióta felkapcsolódtam már vagy tizen akadtak fenn a tüzfalamon. Hogy mire kiváncsiak ? (TCP Port lo25)from 217.2o.143.166)most éppen. -

Hát igen, elhiszem, hogy az interneten való beszélgetés megmarad virtuális szinten, de engem, és a férjem rendszeresen le is hallgat valaki, és azt itt ismertem meg az indexen. Megismerem a stilusáról, s nem is rejti véka alá, hogy lehallgat, TV2 8o8-an oldalán visszahallom a szavaimat.
Nem hiszem, hogy nemzetbiztonsági szempontól én egy szempont lennék, polgári körös vagyok, ennyi az egész, de hát ez nem titok, ugyhogy nem értem az illető mit pedálozik.
Már ugy megszoktam , mint a konyhai csap csöpögését, csakhát akkor ne mondjuk azt, hogy nem jelent veszélyt a net. Beszélhetnék valami olyasmiről is, ami a Zengő hegyre vonulásról, stb. –ről szól, s akkor már tényleg nem veszélytelen.Valószinüleg a mobilon keresztül hallgatnak le, s nem tudok ellene tenni semmit.
Hát ezért kérdeztelek Apóka a topik elején, hogy mi a véleményed.
Erről mi a véleményed ?
Üdvözlettel: MIchelle

Michelle
2005. január 14. 05:58 | Sorszám: 11
Szervusz Ritter !
Ezekszerint itt sem érdemes őszinte véleményt irni,mert kukkerolnak ?
Csak arról érdemes irni, milyen lesz az idén a kukoricatermés ?
Igy azután nagyon unalmas lesz a gondola, mert senki nem mer irni semmit, mindenki mástól várja az infot, egy darabig próbál olvasni, informálódni, aztán mikor látja, hogy dögunalom, inkább tévét néz, vagy más szórakozás után néz.
Jól látom ezt, kérlek mondd meg, ha igy van ?
Michelle
2005. január 14. 05:10 | Sorszám: 8
Szervusz Apóka !

Ugy érted, figyelik ki mit tud a témában, és aki elővigyázatlanul tul sokat mond, azt felcsipegetik ?
Vagy hogyan érted ?

Michelle
2005. január 13. 18:40 | Sorszám: 1
Apóka, engem elsősorban az érdekel, Te mit gondolsz róla.

Téma: Sas József - hamis diploma ?
Michelle
2005. február 08. 18:31 | Sorszám: 42
Hamar kiheverte a nagy stresszt, pedig Verebes szerint még a szája széle is remegett, mikor felhivta.
Utólag gondoltam bele: Honnan látta Verebes, hogyan remeg a Sass szájaszéle a vonal másik felén.
Ez egy rejtély.
Mindegy, az a lényeg, hogy nem láttam Bagi-Nacsát, mert biztos felment volna a vérnyomásom.
Na hali, további jó munkát.
Michelle
2005. február 07. 21:34 | Sorszám: 40
Kedvesem, macisajtnak már elrebegtem,amit neked tudnék mondani, csak arra kérlek, hanyagoljál, ha lehet, mert én már ugy látom a topik kezd elmenni a "nyissunk tüzet Michellre" irányában. Végülis nem én vagyok a hamisitó, adócsaló.
Az meg, hogy én min tudok nevetni,az teljesen a magánügyem, azon is tudok, ha egy bohóc hasraesik. Nem vagyok tul kiváncsi Te min tudsz nevetni, én egy ilyen buta liba vagyok,aki tudott nevetni annakidején Sason is és Komlóson is, akkor még nem a müparasztos müsorok mentek, azt sem tudtam ki az a samesz, ki az az antiszemita, egyszerüen nyertem egy jegyet keresztrejtvényen, és elmentem.
Ugy emlékszem nagyon jókat nevettem.
Mentségemre szolgáljon, olyan kicsi voltam, hogy a szüleim vártak előadás után a szinház előtt,hogy hazavigyenek.
Michelle
2005. február 07. 21:21 | Sorszám: 39
Hát igen, én még akkor néztem, hallgattam Őt, amikor a ?Keresztapa? dallamára irt vicces szövegeket, s még nem volt bántó a humora, amikor még ugyanaz volt az én ellenségem is aki (gondoltam én) az övé is. Mostanában sem szinázban , sem TV-ben nem néztem, mert egy pár perc után láttam, hogy nagyon ripacsos lett, közönséges, bóvli, odáig nem is jutottam el, hogy végignézzek egy müsorát.
Sajnálom, hogy a karrier érdekében ilyen szánalmasan pitiáner lett, hogy enyhén szóljak, mindenesetre köszi az infot.
Arra azért jó volt ez a beszélgetés, hogy talán mások is olvassák a nagyon jó, értékes és ütős hozzászólásodat,és mások is rádöbbennek hova vezet, ha a lovak közé dobják a gyeplőt.
Legalábbis remélem ezt.
Michelle
2005. február 06. 04:14 | Sorszám: 35
Én láttam.
Én ugyan a heti hetesben leírtam Verebest, de a Napnyugtában megpróbál emberként viselkedni.
Egészen megdöbbent, hogy tud ennyire kétszinü lenni.
Továbbra sem szeretem, de ne haragudj, nincs mindenben igazad. Először is mindig görnyedten ült, és nem Sass et-at, hanem a barátját próbálta vigasztalni, aki előző napon nagyon maga alatt volt a telefonban. Igenis próbálata előhozni az adócsalás ügyét is, és egyáltalán próbálta az eredeti mederben tartani a beszélgetést, de Sass átváltozott önjáró riportalannyá, s csak arról akart beszélni, amiről Ő akart.
A többi OK, ugy volt, ahogy irtad, Sass eléggé összehordott hetet ? havat , ugy gondolta, legjobb védekezés a támadás, de erről már nem Verebes tehet, általában megfigyeltem, hogy a Napkeltében mindenkivel próbál nagyon toleráns lenni.
Azzal együtt nemigen fogom ezután se nézni, ahogy eddig se nagyon néztem, nem tudom megbocsájtani neki a heti hetest,most is csak azért néztem, mert imserős politikus indototta az egész támadást. Ughy Attila, a XVIII. Kerület polgármester jelöltje volt a Fidesz részéről, s kiváncsi voltam mi jön ki az ügyből.
Az adótartozással kapcsolatban , én azt hittem magán tartozása van, és nem szinházi.
Michelle
2005. február 06. 03:51 | Sorszám: 34
"nem mindegy, mit mondott???"

Nem mindegy. Nyilvánosan csak nem hazudik ekkorát.Azt állitotta, nem igazgatta a szinházat ,amikor az diplomához volt kötve. A vád meg tulajdonképpen ez volt. Lehet, hogy ripacs, de én sokszor kaptam tőle jókedvet, nevetést, amikor nagyon rá voltam szorulva, s ezért hálás is vagyok neki.
Engem sokszor megnevettetett, még az egypártrendszer idején, amikor egy volt az ellenség, könnyebb volt politikai kabarét csinálni.
Egyébként meg, hunyászkodik a fene, csak mint embert megsajnáltam, elképzeltem, ha az én elhurcolt édesapám nevén viccelődnének.

Michelle
2005. február 05. 17:31 | Sorszám: 28
Bocsánat ,nem is mondott senki Koplacseket.
Ez maradt meg bennem. Valahogy összekombináltam magamban az ahoj Poplacseket, meg a Polacseket.
Michelle
2005. február 05. 17:26 | Sorszám: 27
"ha Sas József kiváló kabarészínész lenne, és a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetője, akkor nem elleneznék mindezt ennyire, ő azonban az intézmény egyszemélyi felelőse.
Üzenet:"

Most nyilatkozta a kincstárin, hogy azokban az években, amikor diplomához volt kötve az igazgatói szék, valóban csak müvészeti vezető volt.
Én egy kicsit meg is sajnáltam, amikor elmondta, hogy apja ugyan Sass müvésznéven volt szinész, de mint Botlacsek, vagy miszösz (de nem Koplacsek) vitték el.
Ui: Azt meg nem csodálom, hogy nem a kukac tévébe ment nyilatkozni, mert a Havas nagyon lealázta volna, amilyen nagyképü mostanában.
Mostanában !?

Michelle
2005. február 03. 06:13 | Sorszám: 25
Ma a kukac tévén Sass József lesz az egyik vendég.
Nem tudja valaki hány óra felé villogtatja magát, mert nem szeretném a kukacTV előtt tölteni a fiatalságomat.
Hali.

Téma: In memoriam SZKJ
Michelle
2005. augusztus 14. 04:30 | Sorszám: 93
Michelle
2005. május 16. 20:51 | Sorszám: 89
Köszönöm kedves szentistvánjobb a válaszodat.
A dicséret pedig őszinte, olyan ez az összeállitás mint egy virágcsokor rezső sírján.
Michelle
2005. május 16. 20:10 | Sorszám: 87
Szervusz szentistvánjobb !
Ez azt jelenti, hogy Te szerkesztetted ? Mert akkor büszke lehetsz rá, nagyon jól sikerült.
A "voltunk egy páran" is a Te munkád ? Hol volt ez ?
Én is voltam egy páran, de itt biztos nem.
Látom rezső is irt bele, csak ugy, Isten nyugosztalja szegényt.
Michelle
2005. május 15. 16:09 | Sorszám: 84
Köszi, az elsőig:Mire jó a blog" eljutottam, majd a többit is elolvasom.
Szia és kösz: Mic
Michelle
2005. május 15. 16:07 | Sorszám: 83
Köszönöm kedves iszalag !
Még most sem egészen értem, mit jelent: ?szólj hozzám?. Kit takar ?
A képek, pl:?voltunk páran? és az utolsó két beirás biztos nem szegény rezsőtől van, hisz ő már akkor nem élt. Szerettem volna olvasni tőle valamit, mert itt a neten nemigen volt erre módom, ugyanis nem lehetett tudni melyik nick kit takar. Én legalábbis soha nem tudtam a stilus alapján eldönteni. A Demokratában általában elolvastam az irásait, de ugy gondolom egy ilyen blog inkább alkalmas lett volna arra, hogy valaki lazábban kötetlenebbül irjon.
Most el kell mennem, ha hazajöttem még szeretnék irni erről a dologról, mindekinek kellemes délutánt kivánok.
Michelle
2005. május 15. 03:37 | Sorszám: 80
"http://szekelykecskesjanos.blogol.hu/"
Szervusz iszalag.
A felső sorban időzőjelbe tett rész azt jelenti, hogy a linkkel SZKJ netre feltett irásaihoz lehet eljutni ?
Tegnap hallottam egyáltalán a blog fogalmáról, egy bizonyos "tomcat" nicktől a TV2-n, de ő inkább egy naplót ir, mig a linkkel érdekes gondolatokhoz lehet eljutni.
Mindkettő blog mégis ?
Hali.
Michelle
2004. október 03. 21:34 | Sorszám: 56
Kedves János !

Te már biztos az égi Gondolán vitatkozol, s mosolyogva nézel le hasfájós bolygónkra.
Utoljára szólok hozzád.
Mi ugyan ismertük egymást, Te a nickem is ismerted, de a magadét sosem árultad el, egyet kivéve, ami igen keveset mutatott belőled.
Jó ember voltál ?e vagy sem, igy nemigen tudom, de hiszem, ha csak egy kis jót is tesz az ember életében megbocsájtást nyernek a bünei.
Bucsuzóul küldöm neked a kis Tandari Valér példáját, amit egyszer már azt hiszem elküldtem (s Te nagyonörültél neki) egy kissé egyenlőtlen topikvitában, (én csak sejtettem ki van a nick mögött).
Az a Roosevelt téri fa, amit megmentettél, az lesz a Te színes gömböd.
Nyugodjál békében..

Juhász Gyula:

Búcsúfia

A tanyáról jött Tandari Valér
Öreg szülékkel a nagy búcsúra.
A pöttöm szöszke lány most lát először
Világi vásárt és templomi oltárt.
Künn a tanyán csak Isten napja süt
S Isten szegénye őrzi a libát.
Egy léggömböt vett az egész rokonság
A kis Valérnak, szép piros szinűt,
Mely ott lebeg a szöszke fej fölött.
A vén templomba is bevitte persze
Az új jószágot a boldog gyerek
S amíg ő némán, tátott szájjal ámult
A túlvilági tündöklő csodákra,
Az arany és ezüst barokk mennyország
Szentjeire és angyalaira
S amíg hallgatta repeső szívével
A magasságok orgonaszavát,
A búcsúfia léggömb hirtelen csak
Elszállt kezéből és repült vígan,
Pirosan, mint az élet és öröm
A mennyezet felé, hol régi mester
Remekén hódolnak három királyok
A betlehemi gyermek jászolánál.
Öreg szülék és Tandari Valér
Ijedten látták szállani a gömböt.
- Istentelen! - csattant föl egy mogorva
Templompribék. Vörös! - zúgott a másik.
Valér szepegve és szipogva állott
És kicsi szíve riadót dobolt.
A piros üdvözlet pedig mosolygón
Suhant, suhant a hívő nyáj fölött
S a kis Jézuska ölében pihent meg.
A kis Jézuska áldást adva nézte
És úgy tetszett, hogy néki kedvesebb
Ez áldozat, mint arany, mirrha, tömjén
És szinte mintha szólott volna ajka:
- Ne félj, kis hívem, Tandari Valér!


Téma: ÜGYNÖKLISTA
Michelle
2005. március 02. 20:04 | Sorszám: 193
Köszi, milyen jó egyes halandóknak, hogy ennyi férj jutott nekik, én csak a Rózsáról tudok.
Szevasz Ödön.
Michelle
2005. március 02. 19:41 | Sorszám: 191
Köszi.
Michelle
2005. március 02. 19:22 | Sorszám: 186
Hali !
Nem tudja véletelenül valaki a Szegvári Katalin neve hol található ?
Én egyik listán sem találom.
Sziasztok.
Michelle
2005. március 01. 19:42 | Sorszám: 180
Mihez jön meg a bátorságuk ?
Hogy folytassák.
Ugy tudom az ő listájukon nincs egyetlen MSZP-s sem, azt vártam, hogy a HVG-ben talán irtak róluk is.
Elmentem nereus, jó éjszakát.
Michelle
2005. március 01. 19:34 | Sorszám: 178
Szia, ez a régi lista, az ujat - most mondja a férj - a HVG adta le.
De azért kösz, feltettem a könyvjelzőkbe, hátha visszatér a bátorságuk.
Michelle
2005. március 01. 19:29 | Sorszám: 176
Mit aszontál nereus ? Mi az, hogy ez a PC ? Itt lámerek is vannak sajnos. Ezt gépeljem be:www.angelfire.com. ?
Na megpróbálom, ha ez sem megy, mára feladom, jó éjszakát minden listalesőnek.
Michelle
2005. március 01. 19:23 | Sorszám: 173
" de nekem még csak egy lista jött be."

Nekem se

Michelle
2005. március 01. 19:21 | Sorszám: 172
Köszi, nereus, ehhez sem tudok kapcsolódni.
Michelle
2005. március 01. 19:11 | Sorszám: 169
Apóka, nem tudod, hol az uj lista ?
Elveszett a Political Capital cime, nem tudom, hogy irják.
Szia.
Michelle
2005. március 01. 19:05 | Sorszám: 168
Köszi.
Michelle
2005. március 01. 05:48 | Sorszám: 166
Szervusz Apóka !
A tegnap esti "Esti kérdésben" valaki azt nyilatkozta, azért nincs MSZP-s a listán, mert ők a volt MSZMP-sek, s MSZMP-seket nem szerveztek be.
Szerinted hogy lehetséges ez, és milyen logika mentén.
Elnézést, ha volt már róla szó, nincs lehetőségem folyamatosan olvasni a topikot.
Üdv.:Michelle
Michelle
2005. február 01. 11:38 | Sorszám: 32
Köszi. Szia
Michelle
2005. február 01. 11:10 | Sorszám: 29
Szervusztok.
Most olvastam, hogy miniszterelnökünk azt szeretné, hogy az ügynöklista a társadalom minen szférájára kiterjedjen.
Azt szeretném kérdezni a hozzáértőktől, ez azt jelenti, hogy egy mezei középiskolai tanár is fenn lesz az interneten, ha besugó volt ?
Üdvözlettel:M.

Téma: Klímaváltozás
Michelle
2005. február 12. 15:51 | Sorszám: 395
Ritter !
Én a rádióban hallottam egy tudományos müsorban, hogy az USA a legnagyobb környezetszennyező , az egész szennyezettség 2/3-át "adják", és ugy tudom nem is hajlandó aláirni azt az egyezményt, ami csökkentené a környezetszennyezés mértékét.
Hali
Michelle
2005. február 09. 18:55 | Sorszám: 375
Én azt hallottam a rádióban, hogy 1 celsius fok választja el az emberiséget attól, hogy visszafordithatatlanná váljon a katasztrófa, s hogy Euróba hiába is tenne bármit, mert az USA a legnagyobb környezetszennyező, kb 2/3 részben.
Hali.

Téma: Iszlámveszély II.
Michelle
2005. január 12. 05:07 | Sorszám: 408
Szia cakpakk !
Az a baj, hogy ezzel az ideoloógiával csak időt nyersz.
Nem állitom, hogy kard-ki kard az ész ellen. A kettő nem zárja ki egymást.
De emlékezz a második világháborura.
Csak egy kicsit engedjünk a németeknek.
Csak egy kicsit maradjunk ki.
Nem ér semmit a zsarnokkal szemben.
Ugyanugy a sarka alá tapos, mint mást, talán egy pár másodperccel későbben. Rossz ügyért pedig a zsarnok mellé állni, csak , hogy az irhát mentsed, hát attól mentsen az Isten.
Na én még visszabujok, további jó csetelést.
Michelle
2005. január 12. 04:20 | Sorszám: 405
Helo cakpakk !
Minden baj itt kezdődik:csak minket ne, lehet mindenki mást, csak egy kicsit behódolni, csak egy kis kegyelem.
Nincs kegyelem.
Egyébként belegondoltál : hány anyós jár a többnejüséggel ?
Michelle
2005. január 12. 03:46 | Sorszám: 403
Még igaza lesz Nostradamusnak.

Email a webmesternek | Gondola