gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
daleth
2010. március 24. 09:58 | Sorszám: 433
Az én szememben ennek a kifejezésnek van még egy másik dimenziója is (bár nem olyan mély, mint a tied):

az Istenfélő ember csak istentől fél, azaz a hétköznapi kis félelmek, melyek a világból erednek, nem érinthetik meg.

Istenfélő = csak az Istentől félő az én szememben


Téma: A Nagycsaládosok képeivel kampányol a Jobbik
daleth
2010. március 23. 15:16 | Sorszám: 28
Az ember már annak is örül, ha egyáltalán nem a társadalom élősködőinek tartják a nagycsaládosokat
daleth
2010. március 23. 11:26 | Sorszám: 5
Bár nem kedvelem a Jobbikot, de szerintem örülni kell minden olyan politikai erőnek, aki a családokat támogatja.

Igaz, most csak szóban, de reméljük, ha bejutottak a parlamentbe, akkor tettekre is váltják.


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
daleth
2010. március 23. 09:11 | Sorszám: 546
Ez azért túlzás szerintem. Persze, nem volt gentlemanlike, de ez nem csak nekünk szól: hány országon is repültek keresztül? Ezek közül hány Nato tag? akkor mindegyiket porig alázták.

Súlyosabb eset lenne, ha kiderülne, hogy a szír pénzváltó halálához tényleg közük van, de amíg erre nincs bizonyíték, ez csak fantazmagória


Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 22. 09:53 | Sorszám: 1264
igen, Shakespeare szerint minden bűnével együtt ő is egy oylan értéket képviselt, ami fontosabb szerepet biztosított neki, mint ellenfele

- de abban az esetben is a királyság eszméje volt, ami erőt adott angliának az újrakezdésre

daleth
2010. március 22. 08:13 | Sorszám: 1262
de a királyságban van egy pártoktól és csürhéktől független érték, legalábbis ennek a lehetősége

Téma: Elégedett vagyok
daleth
2010. március 19. 10:23 | Sorszám: 7
köszönöm!

Talán a magunk mögött hagyott évzsázad csapásai segítenek a magunkra találásban - mert ha nem, félek, a sors újabbakat mér ránk...

daleth
2010. március 19. 09:15 | Sorszám: 5
Amíg csak hatalomváltás lesz, még akkor is, ha az kétharmados, nem leszek elégedett, csak ha a fordulat a lelkekben is lezajlik.

Ezt a hatalom nem tudja elindítani, csak segíteni (ahogy fogják remélem), vagy akadályozni (ahogy a balos kormányok tették)


Téma: A Fidesz "szakértői" programja :D)))
daleth
2010. március 19. 09:13 | Sorszám: 33
Ez egy gyönyörű bibliai kép, csak sajtóhiba folytán nem a vallással kapcsolatos részhez került...

Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 19. 09:10 | Sorszám: 1256
Sólyom László, természetesen

- bár egy királyságot eleve többre becsülnék

daleth
2010. március 18. 11:02 | Sorszám: 1239
kösz!

(persze, mondanom sem kell, hogy én is nagyon nagyra tartom - a magyar történelem első méltó köztársasági elnöke)

daleth
2010. március 17. 14:56 | Sorszám: 1237
Tiltakozom!

Tanulják fő nyelvként az államnyelvet - a magyart. Ehhez persze még kisebb adminisztratív módosítások szükségesek a határok területén.

daleth
2010. március 16. 16:09 | Sorszám: 1233
2/ ne feledjük, hogy boldog Özséb a pilisi remetéket Szent Pál neve alatt gyűjtötte össze. Furcsa véletlen (?), hogy akkortájt, amikor Egyiptomban a muszlimok egyre inkább átvették a hatalmat. Nem tudunk semmit azokról a remetékről, akikből összeállt a Pálos rend - lehet, hogy egyiptomi menekültek remeték voltak, akik az ősi tudást hordozták?

2/ Mátyás király nagy tisztelője volt a pálos remetéknek, ha Márianosztrán jártok, nem tudjátok megúszni, hogy ne meséljenek erről az idegenvezetők. Két kérdés:
a) mi volt Mátyás címerállata?
b) mi volt az a madár, amelyik remete Szent Pálnak minden nap egy fél cipót vitt?
Mindez csak véletlen?

daleth
2010. március 08. 07:41 | Sorszám: 1224
Van!
daleth
2010. március 05. 13:50 | Sorszám: 1197
"Magyarország egyedüliként lépett be úgy a szovjetek elleni háborúba, mint megtámadott fél."

bocsánat: nem csak mi, a finnek is: őket is bombázták. Érdekes módon, ezt a tényt soha senki sem kérdőjelezte meg, ellentétben a kassai bombázással.

daleth
2010. március 05. 13:20 | Sorszám: 1194
"Hát, akkor a kérdés úgy módosul: hogy a lengyelekre miért ellenségként és miért nem szövetségesként tekintettek?"

Félre ne érts, nem akarom tisztázni azt, amit a lengyelekkel tettek, az mindenképpen disznóság volt. De sajnos a helyzet elmérgesedéséhez az is hozzájárult, hogy a nyugatiak feltüzelték a lengyeleket, hogy álljanak ellen a németeknek.

"És, egyáltalán: mit akartak ??"

Hivatalosan a korridort. Nem tudok a magyar közvélemény nevében nyilatkozni, de akkor, annak ellenére, hogy vallottuk a lengyel-magyar testvériséget, sokan úgy gondolták, hogy a német követelések jogosak - más kérdés, hogy mindenki tudta, hogy ha ezt teljesítik, újabbakkal fognak előállni.

daleth
2010. március 05. 13:04 | Sorszám: 1191
Nem székely származású vagy véletlenül?
daleth
2010. március 05. 13:01 | Sorszám: 1190
szerintem nem az az alapkérdés, hogy a németek, vagy a szovjetek voltak-e "rosszak", hanem, hogy mi mit tartunk magunkról.

"A nyugati irányú támadást viszont nem tudom mivel magyarázni."
Bocsánat, de az angolok és a franciák üzentek hadat a németeknek és nem fordítva.

daleth
2010. március 05. 12:58 | Sorszám: 1189
Jó kérdés...

Az angolok szerintem azért hibáztathatók, mert nem engedték, hogy mással tárgyaljunk a fegyverszünetről, mint a szovjett - valószínűleg minden másképpen alakult volna, ha legalább egy jelékes kontingenssel hajlandók "megszállni".

A másik kérdésed: szerintem itt két dolgot külön kell választanunk.
A katonai bevonulás stratégiai okokból indokolható lett volna, gyakorlatilag minden nagyhatalom alkalmazta és alkalmazza most is - a probléma az, hogy megszállóként viselkedtek és technikaliag is megszálltak minket és nem az ország védelmére rendezkedtek be

daleth
2010. március 05. 12:36 | Sorszám: 1186
daleth
2010. március 05. 10:59 | Sorszám: 1182
Egyetértek!

Legalább a becsületet sikerült megmenteni. Hogy az Asterix és Obelixet idézzem: a végeredmény ugyanaz, leszámítva néhány pofont...

daleth
2010. március 05. 10:44 | Sorszám: 1180
Apai ágról katonatiszti családból származom, az egyik rokonom mondta, hogy a katonai ellenállás eleve reménytelen volt és a németek ebben az esetben Budapestet is Varsó sorsára juttatják és lehet, hogy kevésbé kegyetlenül, de sokkal módszeresebben leromboltak volna mindent.
daleth
2010. március 05. 10:39 | Sorszám: 1178
Meg lehetett volna kísérelni, de akkor a bosszú nem maradt volna el... A németek módszeresen lerombolták volna Budapestet.

+ még három indok, ami miatt nem adhatták fel Magyarországot:
1) a dunántúli olajmezők
2) a balkáni visszavonulás biztosítása
3) Hitler misztikus elképzelése a Balatonról

daleth
2010. március 05. 10:02 | Sorszám: 1176
" mi oldalunkon lovashadosztály volt az elitalakulat a német Tigrisekkel szemben." - újra előjön a lengyel párhuzam...
daleth
2010. március 05. 09:07 | Sorszám: 1174
a világháború alatt volt egy vicc, hogy hogyan kell fokozni a "rossz" szót:

rossz
orosz
porosz

daleth
2010. március 05. 09:05 | Sorszám: 1173
Nekem is gyanús volt a dolog, csak nem ismertem a forrásaidat.

Egyébként a kiugrási kisérlettel is ez volt a baj: annyira nem készültünk fel a németek árulására, hogy nem volt egy kidolgozott haditerv, ami alapján a magyar hadsereg tudta volna, hogy mit kell tennie. A proklamáció csak erkölcsi útmutatás volt, nem napiparancs.

Egyébként jellemző a magyar lélekre, hogy bár a kiugrási kisérlet szerintem erkölcsileg és jogilag is megalapozott volt (én a kiugrásról és nem a németek hátbatámadásáról beszélek), Horthy még az ötvenes években is magyarázkodott a német kancellár előtt, mivel még ezt is méltatlannak ítélte a becsületkódex szerint.

Persze, most érdemes elgondolkozni azon, hogy a finnek, románok etc. árulása vagy a régies becsületkódex fizetődik-e ki, rövid és hosszú távon...

daleth
2010. március 05. 07:56 | Sorszám: 1171
Lásd Varsó címszó. Ott még jobbak voltak a feltételek, a szövetségesek, szovjetek, amerikaiak tudtak volna segíteni... Lásd a végeredményt: Varsóhoz képest Budapest szinte egy ép város maradt.

Ps. Anno a filmhíradóban elég sokat mutogatták a németek Varsó lerombolását a magyaroknak, csak a miheztartás végett...

daleth
2010. március 04. 15:08 | Sorszám: 1162
Mi az, hogy hadüzenet nélkül? Azt teljesen rendben átadták... Igaz kicsit késve, de hát ez a posta hibája, nem?

Téma: Tisza
daleth
2010. március 04. 15:06 | Sorszám: 67
Ne utáld ennyire a békéséieket!
daleth
2010. március 04. 15:06 | Sorszám: 66
A legjobb barátomtól kaptam a könyvet születésnapomra, így érzelmileg elfogult vagyok!
daleth
2010. március 04. 15:05 | Sorszám: 65
Ez már csak a népi (Volks) változat...
daleth
2010. március 04. 13:36 | Sorszám: 55
Visszatér hű Délvidékünk
daleth
2010. március 04. 11:22 | Sorszám: 51
"Az árvízet-belvizet kellene úgy hasznosítani, hogy az aszályos időkben is legyen víz Kelet-Magyarországon."

Én szeretem a Tiszát, de ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy ez a beruházás az egyik legfontosabb országos kérdés, mindenképpen meg kellene csinálni - legfeljebb nem lesz 5., 6.,... metró egy darabig

daleth
2010. március 04. 11:20 | Sorszám: 50
"visszatér majd a Délvidék"
daleth
2010. március 04. 11:18 | Sorszám: 49
Csak nem olvastad Te is a Feleségversenyt Spirótól?

Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 04. 11:09 | Sorszám: 1160
Gondolom, fordítva értetted a kérdést...

Nem. Ráadásul Mannerheim tábornok a szavát adta Hitlernek, hogy nem teszi meg. Ezt úgy oldották meg, hogy Mannerheim lemondott és úgy lépett életbe a hadiállapot. Nem volt olyan úri finomkodás, mint nálunk, hogy előre tájékoztattuk a németeket a kiugrási szándékunkról, hivatalos formában.

daleth
2010. március 04. 08:30 | Sorszám: 1157
A háború a legtöbb esetben mocskos és igazságtalan. De az indítéktól függetlenül, lehet arra törekedni, hogy becsületesek legyünk.

A finnek, sok mással egyetemben ezen a vizsgán a szememben elbuktak. Voltak népek, akik meg tudták őrizni a becsületüket ebben a háborúban, ők nem.


Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
daleth
2010. március 04. 08:24 | Sorszám: 160
Ha nem ezt teszik, nagyot csalódnék bennük.

Bár nincsenek illúzióim.

A politikai hitvallásom: szeretném már a Fidesz kormányt utálni!


Téma: Már megint világvége...
daleth
2010. március 04. 08:20 | Sorszám: 21
Keresztény vagyok, katolikus.

Hiszek abban, hogy ha egyszer eljön ennek a világnak a vége, a szépsége megmarad, csak teljesebb lesz.


Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 03. 17:14 | Sorszám: 1151
az a háború valóban dicsőséges volt, ezt sohasem vitattam. De a másodikat elegánsabban is lezárhatták volna. Még bízom abban, hogy a becsület hosszabb távon megéri.

Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
daleth
2010. március 03. 15:59 | Sorszám: 155
Ahogy a magyar választópolgárok átlaginteligenciáját ismerem, nem nagy baj... legalább ezért nem magunkat hibáztatjuk, csak közvetve
daleth
2010. március 03. 15:52 | Sorszám: 152
Jogos a pont!

Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 03. 15:47 | Sorszám: 1148
Az árulás mindig elnyeri méltó jutalmát - a politikában.

De a finnek mindig is egy félszívű népség voltak. Tessék-lássék részt vettem a Szovjet elleni háborúban, utána gyorsan hátbadöfték a németeket... Félre ne értsetek: nem a németek melletti szövetség mellett agitálok, de az visszataszító, hogy mindig az erősebbhez dörgölődzöm.


Téma: Már megint világvége...
daleth
2010. március 03. 15:43 | Sorszám: 12
Olyan kár lenne ezért a világért?

Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
daleth
2010. március 03. 15:42 | Sorszám: 149
Azért szerintem Sólyom még mindig a legjobb köztársasági elnök a magyar történelemben... Bár, ha a választékra gondolok, akkor ez nem túl nagy dicséret.

Remélem, a Fidesz nem követi el azt a hibát, hogy lecseréli egy jobban kezelhető pártpolitikusra. A büszke, elvű ellenfelet jobban becsülöm a szolganépségeknél!


Téma: Magyar identitás
daleth
2010. március 02. 12:08 | Sorszám: 1142
Istenem, ha tőlünk is csak annyit vettek volna el... akár km2-ben, akár arányában...

Téma: A JOBBIKBÓL A FIDESZBE: A JÖVŐ
daleth
2010. február 23. 15:30 | Sorszám: 9
Szerintem a Jobbik legnagyobb haszna, hogy kimondott olyan kérdéseket, amiket korábban a PC nem engedett - ez akkor is nagy eredmény, ha a válaszaik rosszak

Téma: Magyar identitás
daleth
2010. február 23. 14:39 | Sorszám: 1122
És a nevelés, ne felejtsük el...
daleth
2010. február 23. 12:49 | Sorszám: 1119
Nekem is a terveim között szerepel, hogy megírjam a család történetét... nem másoknak, csak magunknak, a következő nemzedéknek.
daleth
2010. február 23. 12:15 | Sorszám: 1117
Biztos hogy jó lenne? Szerintem 120 alatt is látunk elég szépet és elég csúfat...
daleth
2010. február 23. 11:48 | Sorszám: 1114
Most lehet, hogy ezek vagyunk - de voltuk és leszünk még többek is, csak egyszer szedjük össze magunkat
daleth
2010. február 23. 11:44 | Sorszám: 1112
A kedvenceim között van
daleth
2010. február 23. 11:42 | Sorszám: 1111
De mi a túlélés népe is vagyunk. Ebben reménykedem, sőt, bízom.
daleth
2010. február 23. 11:09 | Sorszám: 1106
Ezzel egyetértek!

És azzal is, hogy először mindig magunkban kell a javítanivalót keresnünk!

daleth
2010. február 23. 07:38 | Sorszám: 1104
Ezt melyik részéhez gondoltad?
daleth
2010. február 23. 07:37 | Sorszám: 1103
Kedves Nereus!

Köszönöm, hogy elmondtad.

Nem lehet: kell. Erre kell törekednie minden magyar családnak

daleth
2010. február 22. 14:55 | Sorszám: 1100
Csak a Magyar identitás témaköréhez:
http://www.betuvetes.hu/hu/node/1124

Téma: Kettős állampolgárság. Magyaroknak!
daleth
2010. február 18. 11:29 | Sorszám: 17
Előbb-utóbb Ukrajnában is lesznek választások - ha nem az "europeér" irányzat győz, szerintem ők is engedni fogják. Addig használjuk ki az időt és itthn tegyünk rendet!

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 520

Téma: Hány holokausztmegemlékezés van évente???
daleth
2008. május 13. 08:34 | Sorszám: 31
Az alapkérdésre: sok és pont emiatt kezd kontrahatékonnyá válni.

A másik: szerintem sem kellene május 9-ét ünnepelni, egyrészt mert hazugság maga a dátum is, másrészt akkor pont minket győztek le. Sajnos az EU érzéketlenségét mutatja a korábbi "rab nemzetekkel szemben", hogy pont egy ilyen napon ünnepelteti magát.

Harmadszor: ha ünnepeljük is a békét, akkor is a békét és nem a fasiszta hordák felett aratott győzelmet kellene ünnepelni, mivel a fasiszta hordákba beletartoznak azok a tizenéves lányok is, akiket a szovjet katonák perszonálisan szabadítottak fel, akaratuk ellenére.


Téma: A magyarok mint palesztinok
daleth
2008. május 06. 08:00 | Sorszám: 13
Nem veszik észre, hogy a gyűlölet őket jobban sebzi, mint a palesztinokat.

Téma: FREE TIBET!
daleth
2008. április 17. 07:19 | Sorszám: 255
Szerintem ebben az esetben a népem elsősorban az elnyomott kisebbségeket kell értenünk, tibetiek, ujgurok, s gondolom, még vannak néhányan.

A kínai nép? Sajnos nagyon keveset tudok arról, hogy ténylegesen mi van Kínában. Ami tudósításokat látni, hallani, vagy olvasni lehet, azok mind a fejlett régiókról szólnak, hogy a többséget adó, kevésbé szem előtt lévő régiókkal mi a helyzet, az legalábbis nekem, fekete doboz.


Téma: Free Ujguria !
daleth
2008. március 19. 10:27 | Sorszám: 10
Ha jól tudom, az ujgurok már korábban fegyvert vettek a kezükbe a szabadságukért, de valahogy nem olyan divatosak mint a tibetiek (1) nem irigylem tőlük 2) mire mentek vele?)

Téma: FREE TIBET!
daleth
2008. március 19. 10:25 | Sorszám: 204
Ezzel egyetértek. Darwin az evolúcióban a teremtés tökéletességét látta meg, s ahogy olvasgattam ebben atémakörben, kiderült számomra, hogy a mai fogalmak szerint Darwin nem darwinistának minősülne, hanem teremtéspártinak.
daleth
2008. március 19. 08:10 | Sorszám: 195
Mindannyian kevesen vagyunk, jó lenne, ha fognánk egymás kezét. Ha egyszer még magyar kormányunk lesz, és szabadon élhetünk, az egyik legfontosabb feladata lenne, hogy szorosabbra fogja magyar és rokon testvéreinkkel a kapcsolatot, mert ez fontosabb magyar érdek, mint a nagyhatalmakkal ápolt kapcsolatok.

Téma: Imádság, böjt és táncház
daleth
2008. március 19. 07:52 | Sorszám: 12
Azért Nagypénteken nem perdülnék táncra (nekem a tánc az életörömről és a szenvedélyről szól, ami nagyon szép, de nem illik azokhoz az órákhoz, amikor arra emlékezünk, hogy Krisztus Urunk a sírban feküdt).

Téma: FREE TIBET!
daleth
2008. március 19. 07:49 | Sorszám: 193
Szombaton nagy élményem volt, hogy a megemlékezésen egy fiatal lány tibeti zászlót tartott a magasba. Ad personam nekem jól esett volna, ha a szónokok is megemlítik, hogy éppen ezekben a napokban egy kis nép még reménytelenebb körülmények között harcol a szabadságért, mint mi 48-ban vagy 56-ban.

Téma: Éhségsztrájkoló jezsuiták...
daleth
2008. január 16. 10:16 | Sorszám: 33
Az apát megfelelője a monasztikus apácarendekben.

Téma: Tisztaság.
daleth
2008. január 15. 12:30 | Sorszám: 48
Érdekes lehet! Ha egyszer befejezted, akkor majd szívesen olvasnám!

Téma: A II. Világháború nagy alakjai, hősei
daleth
2008. január 15. 11:51 | Sorszám: 488
LEGEZA JÁNOS

A szememben hős volt. A naygbátyám alatta szolgált, az emberségét és kötelességtudását nagyra értékelte. Feljegyzései (ami alapján most jelent meg egy könyv) jegyzőkönyvpontosságúak. A családjával még most is tartjuk a kapcsolatot.

daleth
2008. január 15. 11:45 | Sorszám: 487
Persze jobban hangzott volna, ha azt mondom, hogy a nők, a pia meg a cigi minden időmet elvitte...
daleth
2008. január 15. 11:34 | Sorszám: 485
Dolgoztam
daleth
2008. január 15. 09:50 | Sorszám: 483
Nem "Dünkirchen"?
daleth
2008. január 15. 09:47 | Sorszám: 482
"főleg az amcsi négerek körében"

Tudomásom szerint ez a gyarmatokról behívott katonák esetében is általános szokás volt. Gondoljatok bele, hogy milyen öröm lehetett nekik a "fehér ember" megalázása...
Nem véltelen, hogy után a gyarmatbirodalmak mind széthulltak.


Téma: Zsidó nemzetiségűek nincsenek?
daleth
2007. augusztus 17. 13:14 | Sorszám: 29
Szerintem minden vallás között találhatók olyan átfedések, ami alapján az egyiket vagy a másikat a többi zanzásított változatának lehetne tekinteni.
Mivel az egyiptomi csapásokra még nincs tudományos magyarázat, sem történeti bizonyíték, szerintem nem lehet azt írni, hogy nem ott és nem akkor történtek.
A bibliai számoknak nem a mai értelembenvett pozitivista jelentésük van, hanem jelképesek (ezt a jelképes jelentést abszolutizálja a Kabbala), így Mózes esetében is csak annyit jelent, hogy teljes emberi életet élt.
Való igaz, hogy a zsidó vallás, főleg a Hiszkija és a Jozija féle reformok előtt, nagyon sokat megőrzött az egyiptomi és más környező népek ritusaiból és jelképeiből, de az abban foglalt erkölcsi tartalom már nehezebben nevezhető azok leszármazottjának, így a templomi ritusok és kellékek is hasonlatosak a többiekéhez.
daleth
2007. augusztus 17. 12:00 | Sorszám: 26
szerintem ez csak részben igaz. Mindent racionálisan levezetnek, de sokszor az alap, az első igazság olyan, amit lehet irracionálisnak nevezni is, de csak a hit által válik racionálissá.
daleth
2007. augusztus 17. 11:58 | Sorszám: 25
Olvasok, egy őszinte ember. De ő csak egy a sok közül, még akkor is, ha hihetetlen a tudása és az olvasottsága. Egy zsidó Lovas István.
daleth
2007. augusztus 14. 15:29 | Sorszám: 16
Szerintem ez pozitívum, azt jeelenti, hogy a zsidóság többsége a magyar nemzet integráns részének tekinti magát.

Téma: Július 4-én vége...
daleth
2007. május 29. 12:21 | Sorszám: 23
Én azt mondom, maradjanak még. Mert minden egyes héttel, minden egyes nappal tovább gyengülnek, s fájdalmas terápia, de maradjanak addig, amíg egyetlen hívük sem lesz már!

Téma: ..most pedig nevessünk egy kicsit..
daleth
2007. május 29. 11:43 | Sorszám: 1945
Nekem nem hibádzik, csak hiányzik...

Téma: A zsido tortenesz Ilan Baba eliteli a zsido rasszizmust!
daleth
2007. május 14. 09:15 | Sorszám: 55
Én ezen finomítanék. A kultúrállamokhoz valóban nem méltó a sovinizmusuk, de erre a címre a közelben még pár állam pályázhatna.

Téma: Ruzsa Magdi megnyeri nekünk?
daleth
2007. május 11. 13:57 | Sorszám: 104
No jó, akkor ma este megkérdezzük az anyuká(i)nkat?
daleth
2007. május 11. 13:52 | Sorszám: 101
Én is abbahagyom, vége a munkaidőnek és otthon nincs netem.
daleth
2007. május 11. 13:49 | Sorszám: 99
No, a legközelebbi hozzáslásom előtt várok pár percet.
daleth
2007. május 11. 13:48 | Sorszám: 97
Senki sem szavazhatott a saját országának a versenyzőjére, csak másikra.
daleth
2007. május 11. 13:46 | Sorszám: 94
Örülök, hogy majdnem ugyanúgy kezdtük a hozzászólásunkat , az időből látszik, hogy egyikünk sem plagizált.
daleth
2007. május 11. 13:45 | Sorszám: 92
Természetesen Magyarországot, de sajnos a produkció színvonala, legalábbis szerintem, inkább csak átlagos volt, nem kiemelkedő.
daleth
2007. május 11. 13:39 | Sorszám: 89
Ki nevezte szerbnek Ruzsa Magdit? Én a szerb versenyzőről írtam, aki szerintem a szlovén mellett a legszínvonalasabb produkciót adta elő. Ahogy a régiek mondták: szégyen arra, aki rosszra gondol. Aboszolut nem értem, hogy hogyan lehet ebben belekeverni a zsidókat is - vagy szeretnél bekerülni az antiszemitizmus.hu-ra?
daleth
2007. május 11. 07:45 | Sorszám: 59
Bevallom, ha lehetett volna, akkor sem szavaztam volna Ruzsára. Nekem nagyon multikultis volt, sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy nem nemzeti szimpátia, hanem a produkció mélysége miatt a szerb leányzóra szavazzak.

Téma: Mítosz
daleth
2007. május 11. 07:43 | Sorszám: 5
Rendőrökkel vagy rendőrök nélkül?

Téma: Árpád-sávos zászló
daleth
2007. május 10. 15:21 | Sorszám: 815
Bocs, de szerinted ki hozta létre Izraelt? A CIA? Az olaszliszkai csodarabbi? Izrael cionista állam, ezért átvették a cionista jelképet, a dávid-csillagot.
daleth
2007. május 10. 12:25 | Sorszám: 812
Bocsánat, de a XIX. sz. óta a Dávid-csillag cionista jelkép. Ebben az időben sok nem zsinagógáról is levették a Dávid-csillagot, pont amiatt, mert nem értettek egyet a cionista mozgalommal.

Téma: A zsido tortenesz Ilan Baba eliteli a zsido rasszizmust!
daleth
2007. május 10. 12:20 | Sorszám: 45
No jó, erősítsük kicsit a vonalat. Törökország, bár csak tágabb kör, de mégis...

A keresztény milicistákat helyesebb lenne múlt időben használni, ebben egyetértek, ők arra jó példa, hogy Izrael még a saját szövetségeseit is cserbenhagyja.

daleth
2007. május 08. 07:43 | Sorszám: 36
Dél-libanoni keresztény milicisták, mérsékelt iszlám pártok és kormányzati szervezetek.

Téma: Horthy Miklós és Magyarország 1914 - 1945 között
daleth
2007. május 07. 16:28 | Sorszám: 923
Vae victis - ez örök
daleth
2007. május 07. 16:21 | Sorszám: 921
a probléma szerintem az, hogy akkor minden fél tökéletesen igazolni tudta a saját igazát. természetesen, ma már mindenki szigorúan betartja a nemzetközi jogot, így ez a kérdés már tárgytalan.
De szerintem ne offoljunk tovább.
daleth
2007. május 07. 16:02 | Sorszám: 919
Nem biztos, hogy egy bíróság előtt teljesen helytálló ez az érv
daleth
2007. május 07. 15:25 | Sorszám: 916
Bár morálisan kifogásolható, hogy hogyan értékeljük, hogy végigzabráltuk Ejrópát, de katonailag és lelkileg mindenképpen egyetértek. Végtére is arról a svájci temlomról is csak 1956 után vették le a feliratot, hogy a magyarok égették fel...
daleth
2007. május 07. 11:49 | Sorszám: 914
Nem értem, hogy a felsorolásba hogyan került be a 3. pont.
Az 1. pontot kiegészíteném az egész Árpád házzal és a vegyes házi királyokkal, Mátyás szerintem nem ennyire pozitív, csak az utána következőkhöz mérttel. Kérdéses még a legmagyarabb évszázad értékelése is, amikor állam és nemzeti király nélkül létre tudtunk hozni egy szellemi államot.

Téma: A zsido tortenesz Ilan Baba eliteli a zsido rasszizmust!
daleth
2007. május 07. 11:07 | Sorszám: 32
A szaudi béketerv egyik pillére, hogy elismerik Izrael, mint államot. Egyébként egyetértek azzal, hogy a megbékélésnek kétoldalúnak kell lennie és Izraelnek csak akkor szabad bármit is aláírnia, vagy bárhonnan is kivonulnia, ha megfelelő biztosítékokat kap, nem csak saját biztonsága, hanem szövetségesei részére is.

Nem szabad, hogy még egyszer elkövessék azokat a hibákat, amiket a gázai és a dél libanoni kivonuláskor elkövettek - de az, hogy már a tárgyalások elől is elzárkóztak, több volt, mint bűn.


Téma: Simonyi, a "magyar származású milliárdos..."
daleth
2007. április 11. 08:59 | Sorszám: 58
Az enyémet és a Simonyiét? Nem tudom, hogy büszke legyek-e rá?
daleth
2007. április 11. 08:52 | Sorszám: 56
No most melyiknek minősíted az én és melyiket a Simonyi családját?

Téma: Meghalt Méhes György
daleth
2007. április 11. 08:05 | Sorszám: 5
Nem félelmetes, hogy 4 hozzászólásnál tart csak a fórum?

Téma: Simonyi, a "magyar származású milliárdos..."
daleth
2007. április 11. 07:57 | Sorszám: 54
Családi emlékezet...

56-ban a börtönviselt édesapámnak próbált meg állást szerezni, 56 után a nyakára ületettek egy jó elvtársat, aki mindent elkövetett, hogy minél előbb megszabaduljon tőle. Ilyen háttérrel a fiúnak sem lehetett nagy karrierje Magyarországon. Hogy jól tette-e hogy disszidált? Elvi okokból ellenzem, mert ha mindenki disszidált volna, Mohács óta, akinek itthon rosszul ment a sora és külföldön nagyobb karriert csinálhatott volna, ma nem lenne, aki magyarul beszélne, de elvi kifogásaim mellett nem tudom hibáztatni.

daleth
2007. április 10. 16:36 | Sorszám: 33
Tudomásom szerint nem kevés pénzzel segített minket is... De reklámnak sem utolsó: belegondoltál, hogy az eddigi űrtúristáknak mekkora sajtójuk volt?
daleth
2007. április 10. 15:56 | Sorszám: 31
Hogy idézzem a Magyar vándort:

"jelen helyzetünkben az apró örömöknek is örülnünk kell"

daleth
2007. április 10. 14:52 | Sorszám: 29
Spongyát reá!

Azért valahogy nem utolsó dolog, hogy nem a szalmakoszorús címerszerűséggel megy fel a magyar űrhajós...

daleth
2007. április 10. 14:34 | Sorszám: 26
Bocs, de a szezon, meg a fazon...

Az űrruhán mindenkinek a saját állampolgársága szerinti címer v. zászló van, de az űrutazásnak manapság (a Gemini program óta) már mindig van egy külön jelvénye is, amely mindig az adott misszióra utal.

daleth
2007. április 10. 14:12 | Sorszám: 24
És a magyar zászlót és a magyar földet is, amit magával vitt...
daleth
2007. április 10. 14:11 | Sorszám: 23
Gondolom japán elektronika, amcsi tulajdonos, kazah kilövőállás, de a zászló orosz
daleth
2007. április 10. 14:06 | Sorszám: 20
Mivel a személyzet többsége orosz, nehéz lett volna megfeledkezni róluk...

Téma: Meghalt Méhes György
daleth
2007. április 10. 13:55 | Sorszám: 1
Nyugodjék békében. műveiben éljen sokáig!

Téma: Simonyi, a "magyar származású milliárdos..."
daleth
2007. április 10. 13:54 | Sorszám: 18
csak egy apróság, ami nekem legalábbis sokat jelent... A nemzetközi jog szerint neki az amerikai zászlót kell viselni a szakfanderén, de elérte, hogy az úűrrepülés emblémáján az amerikai mellett a magyar zászló is szerepeljen...


Téma: Izrael bűnei
daleth
2007. április 04. 10:04 | Sorszám: 105
A 190 000-es adathoz esetleg tudnál valamilyen forrást adni?
daleth
2007. április 04. 08:19 | Sorszám: 102
Valami valóságtartalma biztos van, a statisztikák szerint ugyanis a Don kanyarig a tisztek, a legénységi állomány és a munkaszolgálatosok közül a legjobb túlélési esélyei a munkaszolgálatosoknak voltak, azonban a Don kanyarban fogságbaesettek közül a munkaszolgálatosok aránytalanul nagy számban haltak meg.

Tehát nem zöme, de többen és nem a Don kanyarban, hanem az azt követő fogságban, de a többi stimmel.

daleth
2007. április 04. 08:13 | Sorszám: 101
Bár mélyen elítélem az ilyesfajta szemléletet, azonban egy dologban nem értek Veled egyet: elképzelhető, hogy az elhurcoltak száma magasabb, mint a zsidó közösség "békeidős" lélekszáma, hiszen a zsidónak minősülő személyeket is elhurcolták.
daleth
2007. április 04. 08:07 | Sorszám: 100
Ha Horthy márciusban főbelövi magát...

- ma több százezerrel kevesebb zsidó lenne életben
- a magyar nép ugyanúgy bűnösnek számítana
- a magyar civil és katonai áldozatok száma még magasabb lenne
- a magyar katonaság ugyanúgy kitartott volna a véksőkig
- Horthynak ugyanúgy nem lehetne szobra Budapesten, mint így...


Téma: A liberalizmus alkonya
daleth
2006. november 24. 13:30 | Sorszám: 8
Nekünk legyen mondva az ő liberalizmusuk...

Téma: Kerékpárost gázolt egy MSZP képviselő
daleth
2004. november 18. 09:57 | Sorszám: 19
Egyetértek. A szocialista képviselő legfeljebb abban hibázott (de hangsúlyozom, hogy ez sincs bizonyítva), hogy talán túl gyorsan ment. Egyébként mindenben normálisan viselkedett.

Van elég valós indok, ami miatt támadhatjuk őket, felesleges ilyen mondva csinált indokokat előhúznunk.


Téma: Az indexnek semmi sem szent!
daleth
2005. április 05. 09:00 | Sorszám: 130
Igaz!

Pl. a Mazsihisz honlapján is az első hír a következő:

SAJTóKOMMüNIKé
2005-04-04 14:40:11

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mély együttérzéssel kísérte figyelemmel II. János Pál pápa betegségét, szenvedéseit és megrendüléssel értesült bekövetkezett haláláról.

A magyarországi zsidóság vezetői és hívei őszinte részvétüket nyilvánítják katolikus testvéreiknek az egyház fejének elhunyta alkalmából.

A magyarországi zsidóság igen nagyra értékeli és őszinte megbecsüléssel tekint II. János Pál pápának 26 éves pápasága alatt végzett tevékenységére, amelyet a vallásba vetett hit helyreállítása és kibővítése, az egyházak és az állam kapcsolatainak rendezése, valamint a béke megőrzése érdekében kifejtett. A magyarországi zsidóság különösen nagyra értékeli a pápa azon megnyilvánulásait, amelyeket egyháza és a zsidóság kapcsolatainak jobbá tétele, a holokauszt lelki következményeinek felszámolása terén tett. A magyarországi zsidóság vezetői és hívei őszintén bíznak abban, hogy ez a folyamat II. János Pál pápa halálával nem szakad meg, és a fájó gyász elmúltával a bíborosi testület megfelelő döntését követően méltóképpen folytatódik.

A MAZSIHISZ vezetői részvétüket nyilvánították a Pápai Nunciatúrának és a Magyar Katolikus Püspöki Karnak is.

Budapest, 2005. április 1.
http://www.mazsihisz.com/hirek.phtml?id=441

Pedig 9?%-ban mindig az indexet szokták idézgetni ezen a helyen...

daleth
2005. április 04. 11:56 | Sorszám: 60
Úgy érzem, hogy méltatlan lenne az alkalomhoz, ha most ezen vitatkoznánk, főleg, mert a részemről csak feltételezésekre tudok hagyatkozni.
daleth
2005. április 04. 11:18 | Sorszám: 58
Lehetséges, hogy a Szentatyának pontosabb információi voltak az adott helyzetről.

Egyébként nem csak a merénylőjének bocsátott meg, hanem az édesanyját személyesen is fogadta, s még egy Szűz Mária képpel is megajándékozta, anno.

daleth
2005. április 04. 10:59 | Sorszám: 57
Kedves Kaleb!

Bár nagyon sok dologban nem értünk egyet, hadd biztosítsalak arról, hogy ettől még jobban tisztellek.

Sajnos én nem vagyok az index fórumozói körének tagja, ezért nem tudok ott tiltakozni, de kérlek, ha tudsz, engem is rakj fel a listára.


Téma: www.antiszemitizmus.hu
daleth
2004. május 21. 09:51 | Sorszám: 43
Szerintem csak simán ostoba, ráadásul rosszul összetákolt. Hatásfoka kb. 0, ami sajnálatos, mert ebből nagyon jót is ki lehetett volna hozni.
daleth
2004. május 18. 14:49 | Sorszám: 39
Ha egy üzlet beindul...


IDEGENGYÛLÖLETTEL A TOLERANCIÁÉRT
2004-05-17 00:17:48

Minden idõk legnagyobb mûgonddal elkészített antiszemita kiadványa vagy toleranciára nevelõ tankönyv a Kurt Lewin Alapítvány gondozásában megjelent Xeno.hu címû szöveggyûjtemény, amiben skinhead zenekarok dalszövegeit, cigányvicceket, és Szálasi-idézeteket olvasgathatunk?

A Xeno.hu címû füzet elsõ ránézésre úgy néz ki, mint minden idõk legigényesebb antiszemita kiadványa, ami összefoglalja az eddig csak gyûrött fekete-fehér fénymásolatokon és piros-fehér-zöldben játszó weblapokon terjedõ szélsõjobboldali témákat a cigányellenességtõl a Trianon-kesergésen át a duplán csavarodó DNS-spirálra alapozott summér rokonságig.

A negyvennyolc oldalas, igényes tipográfiájú kiadványt lapozgatva a magyarországi szélsõjobboldali mozgalmak teljes spektrumával megismerkedhetünk, ízelítõt kaphatunk a skinhead zenekarok mûveibõl vagy az antiszemita irodalom legjavából, sõt, egy szinte mindenre kiterjedõ linkgyûjteményt és egy szélsõjobboldali könyvesboltokat, szórakozóhelyeket és lemezboltokat felsoroló szaknévsort is találunk a füzet végén. Egy elkötelezett hungarofantaszta minden bizonnyal nagy örömmel forgatná az újságot, talán fel sem tûnne neki, hogy az egyes fejezetek címei gyanúsan szókimondóak, így a cigányokkal foglalkozó oldalak fejlécén a "Gyûlölj", míg a csonka Magyarországról szóló fejezet felett a "Háborúzz" fejléc olvasható, sõt, az egyszeri antiszemita talán még azt sem találná gyanúsnak, hogy a Románia dicsõséges megszállását harsogó versek mellé egy, a lövedékek és repeszek roncsoló hatását ismertetõ orvosi szakszöveget tördeltek a szerkesztõk.

A "Mirõl is szól ez a füzet?" címet viselõ utószó azonban alaposan megkavarná a szélsõjobboldali olvasókat, hiszen a hatoldalas írásból kiderül, hogy a füzetet az elõítéletek és az antiszemitizmus ellen küzdõ Kurt Lewin Alapítvány adta ki. De miért készít idegengyûlölettel és antiszemitizmussal teletömött újságot egy liberális eszméket támogató alapítvány? Kinek szól a Xeno.hu, amiben a Magozott Cseresznye legnépszerûbb slágereinek szövegei, a zsidó világösszesküvés számos bizonyítéka és a Magor mozgalom ismertetõje is megtalálható?

"A füzet célja a meglepetés- és a döbbenetkeltés eszközeivel hívni fel a figyelmet az irredenta és antiszemita mozgalmak által hordozott veszélyekre, az európai csatlakozás küszöbén" - kapjuk meg a választ az alapítvány honlapján.

"A Xeno.hu egy, az állampolgári ismeretek tanítását megkönnyítõ tankönyv, amely a kirekesztés és az idegengyûlölet témáját járja körül" - avat be minket a füzet születésének körülményeibe Ligeti György, a Kurt Lewin Alapítvány képviselõje, a kiadvány szerkesztõje, aki elmondta, hogy a kiadvány egy most induló sorozat része, és hasonló szerkesztési elvek alapján több kényes témát is körbe fognak járni, így várhatóan a prostitúcióról is készül hasonló füzet, sõt az iskolaválasztással is foglalkoznak majd.

"A füzet nem akar egyetlen igazságot sulykolni, inkább vitára szeretne késztetni mindenkit. Még soha senki nem lett toleráns attól, hogy felpofozták, amikor rosszat mondott a cigányságra vagy a zsidókra, ezért fontos, hogy ne csupán kinyilatkoztassunk, hanem bemutassuk a tényeket " - tette hozzá Ligeti, aki szerint a kiadványt csak az értheti félre, aki már amúgy is a szélsõséges nézetek hatása alatt van. Õk viszont éppen a többségnek szánták a kiadványt, akik nem mindig ismerik fel a veszélyes eszméket, így védtelenek az ilyen hatásokkal szemben. A kiadványt már számos iskolához eljuttatták, és várhatóan szeptemberben megkezdõdnek a próbatanítások is. A füzetben számos közéleti személyiség szerepel, így például Bayer Zsolt könyvének ajánlója is bekerült a kirekesztõ és irredenta irodalmat összegyûjtõ válogatásba, Ligeti György mégsem fél attól, hogy a jobboldali szülõk és gyerekek ellenérzésekkel fogadják majd a kiadványt.

"A kiadványban szándékosan egyetlen politikus sem szerepel, sõt pártokkal sem foglalkozunk. Azzal viszont nem foglalkozhatunk, hogy egyes pártok nem határolódnak el bizonyos szélsõséges nézeteket valló közéleti személyiségektõl" - tette hozzá Ligeti.

Ligeti György attól sem tart, hogy a válogatásban szereplõ egyes szervezetek vagy személyek pert indítanak az alapítvány ellen, amiért szélsõségesnek és kirekesztõnek bélyegezték õket.

"A füzet kiadása elõtt személyiségi jogi és szerzõi jogi kérdésekrõl konzultáltunk több jogásszal is. Hangsúlyoznom kell, hogy a válogatás nem minõsít, csak összegyûjti a témakörrel foglalkozó írásokat. A kiadványban azonos szinten kezeltük Szálasi, Giddens vagy éppen az én írásaimat" - mondta el Ligeti, aki szerint nem tettek egyenlõségjelet az antiszemitizmus és az irredentizmus és az EU-ellenesség éppen a hazai iparvédelem közé azzal, hogy az utóbbi témákkal is azonos módon, kommentár nélkül foglalkozik a kiadvány. füzetet, ahogy az jelzésértékûen az összes európai nyelven szereplõ impresszumban is szerepel, a Holland Nagykövetség anyagi támogatásával, háromezer példányban adta ki a Kurt Lewin Alapítvány. A nagylelkû támogatás ellenére azonban elfogyott a projektre szánt pénzt, így a Xeno.hu kiadvány internetes verziója egyelõre még nem érhetõ el. A füzetek egy részét köteles példányként már eljuttatták a könyvtárakhoz, és több iskola is kapott a Xeno.hu-ból. A példányok egy részét terjesztõkön keresztül szeretné az alapítvány értékesíteni, de azt tapasztalták, hogy van olyan cég, amelyik nem akarja értékesíteni a füzeteket.

A Líra és Lant például átvett az alapítványtól százhúsz példányt, de fél órával késõbb Weiler Péter, a vállalat igazgatója emailben jelezte, hogy a kiadvány nem kerül a boltok polcaira, mivel félreérhetõ, és sokan antiszemita kiadványnak néznék.

"Egy kiadvány terjesztése nem múlhat azon, hogy egy könyvterjesztõ cég azt félreérthetõnek tartja-e, vagy sem. Ezen az alapon a Szent Biblia sem kerülhetne egyetlen könyvesboltba sem. Kiadványunk az amúgy piacon lévõ számtalan antiszemita, cigányellenes, kirekesztõ kiadvánnyal szemben e nézeteknek kíván hadat üzenni. Partnerek, terjesztõk nélkül azonban ez nem megy, s csak olyan félreérthetetlen kiadványok kerülnek a boltokba, melyek nyíltan zsidógyûlölõ szövegek tömkelegét tartalmazzák." - jegyezte meg az esettel kapcsolatban Ligeti György.
http://www.mazsihisz.com/hirek.phtml?id=141

daleth
2004. május 14. 09:17 | Sorszám: 37
Ok, csak úgy megrendültem a honlap tartalmától, hogy még a címet is elírtam. Helyesen a címek:
www.antiszemitizmus.hu www.mazsike.hu/_mazsike0405/0405_botrany.htm

Na, ha most sem lesz jó...

daleth
2004. május 14. 08:11 | Sorszám: 35
Ki cenzúrázta ki a katolikusokat?

Az www.natiszemitizmus.hu -ról indulva megnéztem, hogy miket ajánlanak. Így jutottam el a Magyar Zsidó Kultúrális Egyesület honlapjára is (www.mazsike.hu), ahol az Elhallgatott holokauszt c. cikket olvasva (http://www.mazsike.hu/_mazsike0405/0405_botrany.htm) a következő idézettel találtam szembe magamat:

"Amikor jöttek a zsidókért, én nem voltam zsidó, így hát nem tehettem semmit, amikor jöttek a homoszexuálisokért, én nem voltam homoszexuális, így hát nem tehettem semmit, mikor jöttek a cigányokért, én nem voltam cigány, nem tehettem semmit, amikor értem jöttek, már nem maradt senki, aki tehetett volna valamit."

Mivel kicsit másképpen emlékeztem erre az idézetre, előkerestem, hogy hangzott eredetileg:

"Amikor Németországban a nácik a kommunistákért jöttek, én nem álltam ki értük, mert nem voltam kommunista. Utána a zsidókért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam zsidó. Utána a szakszervezeti tagokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam szakszervezeti tag. Aztán a katolikusokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert protestáns voltam. Aztán értem jöttek, és addigra már senki sem maradt, aki kiálljon mellettem."

Hogy kimaradtak a kommunisták, bár nem értek vele egyet, de valahol még megértem. Nehezebben, hogy miért maradtak ki a szakszervezeti tagok, de hát végtére is, ők a globalizmus kerékkötői... De hogy a katolikus elhurcoltak miért nem politikailag korrektek, azt már végképp nem értem.

Azaz, valahol sejtem: a nácikkal kollaboráló katolikus egyház és a hitlerjugend időstagozatába tartozó XII. Pius pápáról alkotott képbe valahogy nem illik, hogy a katolikusokat is elhurcolták a nácik. (Hogy is mondta Orwell, mi történik azzal, aki a múltat uralja?)

(Mellesleg az idézettel nem teljesen értek egyet, mert úgy is lehet értelmezni, mintha a protestáns egyházak a legvésőkig együttműködtek volna a nácikkal, ami ugyanúgy nem igaz, mint a katolikusok esetében. Még akkor sem, ha a nácik gyakran hivatkoztak Lutherre, mint szellemi elődjükre.)

daleth
2004. május 13. 10:17 | Sorszám: 34
Inkább a halál! Nem elég, hogy tréfli, még pénzt is adjak érte?
daleth
2004. május 13. 08:47 | Sorszám: 32
Kóser szalonna? A nyúlon még lehet vitatkozni, de a szalonnán?
daleth
2004. május 13. 08:44 | Sorszám: 31
Hát milyen náci-antsizemita vagy Te, hogy zsidó barátaid vannak? Biztos csak olyan álzsidók, nem tudsz becsapni minket. Vigyázunk ám!

A viccet félretéve: szerintem lesznek elegen, akik számára ez lesz a végső csapás az antiszemita szörnyre, s aki bármilyen kritikát fogalmaz meg, már teljesítette az antiszemitizmus kritériumait. Izrael ma az egyetlen ország, melynek bírálata egyet jelent a rasszizmussal - legalábbis a honlap szerkesztői szerint.

daleth
2004. május 12. 08:31 | Sorszám: 22
Döbrentei Kornél

A honlap külön címszó alatt foglalkozik a Döbrentei beszéddel. Apróság, a honlap igényességét mutatja, hogy berakták "kiemelve félkövérrel és dõlten azokat a részleteket, amelyek kódolt antiszemitizmusa kétségbevonhatatlan (a kiemelést nyomatékosító aláhúzások is tõlünk származnak)" - ezzel szemben az idézett szövegben sem félkövér, sem aláhúzott, sem dőlt szövegrész nem szerepel. Mi a tanulság? Döbrentei beszéde nem tartalmazott még kódoltan antiszemita részeket sem. És még Ti mondjátok, hogy nem tárgyilagos ez a honlap!

Továbbá azt írja a honlap, hogy a "a „mocskos zsidók” harsogott percekig", s a gemenci honlapra mutató hivatkozást ad, ahol meghallgatható a beszéd. Vettem a fáradtságot, s meghallgattam én is - lehet, hogy romlik a hallásom, de egyszer sem hallottam, hogy a tömeg akárcsak suttogva is a "mocskos zsidókat" emlegette volna.

Két eset lehetséges: vagy az én hallásom rossz, vagy...
Az első esetben illenék pontosan megadni, hogy a felvétel mely részén hallható a "mocskos zsidózás", mert feltételezhető, ha én nem hallottam meg, mások sem fogják.
A második esetben csak dícsérni tudom tárgyilagosságukat: megtehették volna, hogy simán hazudnak, de ehelyett berakták azt a felvételt, ami egyértelműen leleplezi őket.

No és még nektek nem tetszik! Mocskos antiszemiták.hu vagytok!

daleth
2004. május 12. 08:12 | Sorszám: 19
Azért szerintem vannak fokozati különbségek. Pl. nem a baloldali kiadványokat is kritizálja. Eddig azok még védett vadnak számítottak. Elismeri, hogy a zsidók is hangoztatnak szélsőséges nézeteket. Eddig ezzel hol találkoztunk?
daleth
2004. május 12. 08:09 | Sorszám: 18
Nem is mondtad! Hol érhető el a honlapod?
daleth
2004. május 11. 12:14 | Sorszám: 9
Pontosan. Finoman szóltál. És emiatt félek, hogy a szándékolttal pont ellentétes hatást érnek el. Az értelmes vita lehetőségének elvesztegetéséről nem is szólva.
daleth
2004. május 11. 12:02 | Sorszám: 6
Talán jobb lett vvolna egy tárgyilagos történészt megkérni az anyag összeállítására és kommentálására. Ennek elelnére érzem belőle, hogy a maga módján megpróbál tárgyilagos lenni. De az indulás elég szerencsétlen.
daleth
2004. május 11. 12:00 | Sorszám: 5
Én az elején izgatottan vetettem rá magamat. Reméltem, hogy olyan szöveggyűjteményt találok, melyek segítenek megérteni azt az őrültséget, hogy miért lesz valaki antiszemita.
Jó lett volna látni, értelmes indoklással, hogy miért van az, hogy ami az egyik ember szemében csak ártalmatlan szöveg, az a másikban halálfélelmet kelt - miért van az, hogy ami az egyik szemében szent, az a másik szemében gyűlöletes.

De sajnos csak propagandaanyagok minden mennyiségben.

daleth
2004. május 11. 11:57 | Sorszám: 3
Sajnos nem láttam. Nem lehet valahol elérni? VDGy-t elég okos embernek tartom, hogy kiváncsi legyek a véleményére.
daleth
2004. május 11. 11:12 | Sorszám: 0
A Szombat egy új honlapot indított, amelynek célja, hogy bemutassa az antiszmita sajtóbeli megjelenéseket.

A cél tiszteletreméltó, s igyekeznek a pártosság látszatát kerülni azzal, hogy nem csak jobboldali, hanem baloldali termékekből is szemezgetnek.

A hatást szerintem kissé lerontja, hogy nem egy esetben a tárgyilagos bemutatás mellett megpróbálják irányítani az olvasót - ezzel eleve kizárják, hogy tudományos forrásnak tekintsék, vagy hogy a jószándékű, de tájékozatlan látogatókat meggyőzzék.

Álljon itt példának, hogy milyen címek találhatók a "Teleki antiszemitizmusa" címszó alatt:

Ungváry Krisztián történész írásai alaposan körüljárják Teleki és a zsidóság viszonyát:

Cikke a Népszabadságban, ami cáfolhatatlanul bizonyítja Teleki tudatos és nyílt antiszemitizmusát*

Igen tanulságos áttekintés a kor faji ideológiáiról**

Varga Domokos György érvel a szobor mellett***

Ungváry Krisztián válasza

Teleki antiszemitizmusának mentegetése: itt**** és itt*****


* eredeti cím: Szobrot Teleki Pálnak?

** eredeti cím: Antiszemitizmus és németellenesség – a kétrfontos harc

*** eredeti cím: Tisztánlátás, homálylátás

**** eredeti cím: Teleki Pál győzelmes élete

***** eredeti cím: Hõsök és antihõsök

Azaz a címek megváltozatatásával már eleve irányítják az olvasót.

+ első ránézére Ungváry one-man-show-jának tűnik a honlap (no jó, csak 95%-ban).

Kérdés: nem lenne hatékonyabb, ha felnőttnek tekintenénk az embereket, s ahelyett, hogy irányítanánk, inkább rájuk bíznánk, hogy az általunk adott információk alapjánmaguk alakítsák ki a véleményüket?


Téma: Cuius regio, eius religio
daleth
2004. szeptember 07. 09:42 | Sorszám: 10
Olvastad a Csillag a máglyán-t? Gyönyörűen bemutatja ezt a konfliktust. Persze szerintem Kálvint nem szabad ennek az egy konfliktusnak az alapján megítélni, de azért jellemző a korra.
daleth
2004. szeptember 07. 09:36 | Sorszám: 7
Nem szégyen, mert sajnos kevéssé ismert költemény:

Vogelweide: Ó jaj, hogy eltűnt minden...

XIII. század - csak arra rímelve, ami Te is írtál, hogy "mindig is így volt".

daleth
2004. szeptember 07. 09:10 | Sorszám: 4
Ki írta?

"...hogy élnek itt most az ifjú emberek?
Bűnbánat nincs szívükben, s mind gondok közt remeg,
és aggódnak folyton: így élni jó talán?"

daleth
2004. szeptember 07. 08:55 | Sorszám: 1
Nem szeretem azt a szót, hogy "proli" - olyan, mintha a fizikai munkát végző gyári munkást vetnénk meg. Hasonló okból a "paraszt" szó használatát sem javaslom. Én ilyen esetekben az "amhórech" szót részesítem előnyben.

A kérdésre: volt ez másképp? A különbség csak annyi, hogy a földesúrnak és a királynak még ellenálltak, mert ők nem a rend forrásai, hanem annak részei voltak. Ma a tévé nem közvetíti, hanem megszabja az értéket.


Téma: Medgyessy a Keresztapa
daleth
2003. szeptember 02. 08:13 | Sorszám: 3
Freud!

Igazad volt!


Téma: Ki legyen a következő magyar államelnök?
daleth
2004. július 14. 12:30 | Sorszám: 128
S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes
daleth
2004. július 14. 11:10 | Sorszám: 126
Köszönöm az elismerést!

Ha valaki kételkedne azokban, amiket leírtam, javaslom a közismerten szélsőjobbboldani Debreczeni József: A Miniszterelnök c. könyvét elolvasásra. Ott ennél még sokkal többet írnak le a vén bohócról.

daleth
2004. július 14. 10:42 | Sorszám: 122
Talán onnan, hogy nem csak a ballib újságokra, hanem valóságra is odafigyelek - a másik pedig volt szerencsém ismerni néhány korábbi barátját, akik sok, nem a nyilvánosságnak szánt részletet elmondtak.

Mondd, emlékszel arra, hogy 90-94 között a kormány hány intézkedését dobta vissza, az alkotmánybírósággal is dacolva? Utána meg hány olyan intézkedés volt, amit gondolkodás nélkül aláírt, de az alkotmánybíróság később megsemmisített?

Emlékszel a kisstílű hazudozásaira, pl. arra, hogy a tatabányai Turul szobor avatására a fél dunántúli rendőrséget össszegyűjtötték, ő pedig azt mondta, hogy nem látott egy rendőrt sem? Balszerencséjére még egy fotó is rögzítette, hogy a rendőrök dupla sorfala védi a rajongóitól.

Emlékszel az elhíresült Kossuth téri események előzményére? Hogy személyesen tiltotta meg, hogy az 56-os szervezetek is szónokot küldjenek, mert hogy 56-osnak ott van ő? (Mert beszéltem 56-osokkal - ők fütyülték ki, nem pedig az a három neonáci)

Emlékszel, amikor azt hazudta, az első ciklus végén, hogy Magyarországon az ellenzék nem jut szóhoz? "Európa segíts!"

Emlékszel arra, hogy az újraválasztásakor milyen rettegő és sötét arccal ülte cégig a választást, mert bár tudta, hogy a koalíció újra meg fogja szavazni, mégis féltette a hatalmát?

Emlékszel arra Medgyessyné megjelenéséig ő volt az a személy, aki a legkevésbé tudta az etikettet? Hogy a királynő mellett ülve hogy integetett a népnek - szerintem elhitte, hogy a derék brit alatvalók őt, s nem a királynőjüket ünneplik.

Emlékszel arra, hogy kiknek adott kegyelmet? Hogy a nemzetközi pénzügyi maffiát hogyan szolgálta ki ezzel is?

Emlékszel arra, hogy mennyire összetörte, hogy Washigntonban nem őt, hanem Antall Józsefet üdvözölték igazi államfőként?

Emlékszel arra, hogy köztársasági elnökként SZDSZ-es rendezvényen vett részt?

Lehet, hogy nem emlékszel, vagy el sem jutottak hozzád ezek az események - ebben az esetben viszont könnyen megértem, hogy miért tudtak a kommunisták kétszer is hatalomra kerülni ebben az országban.

daleth
2004. július 13. 15:49 | Sorszám: 117
Arról, hogy vén, nem tehet. Hülyének sem hülye, bár nekem speciel nem tetszenek a fordításai, de elismerem, hogy a modern angolszász irodalom nagy részét ő fordította le.

Ellenben amiről tehet: az abszolút erkölcstelensége és hiúsága. Elhitte at a képet, mint jó Kádár Jani bácsi, hogy ő a nemzet nagyapja, akit mindenki szeret - s amikor ennek ellenkezőjével találkozott, kicsúszott a lába alól a talaj, s hazudott, megtorolt és gondolkodás nélkül teljesítette, amit a megbízói akartak tőle, akár az alkotmánybírósággal is szembeszállva. Nem véletlen, hogy a liberál-bolseviki időkben egyáltalán nem kontrollálta a hatalmat, s gondolkodás nélkül aláírt mindent, amit eléje tettek, még a formákra sem adva.

Gyakorlatilag mindegyik régi barátja otthagyta - lehet, hogy ez volt a hiba, mert a nímandok, akik körülvették, teljesen a befolyásuk alá vonták.

daleth
2004. július 12. 08:36 | Sorszám: 98
Valóban, érezhető, hogy a jobboldal küldte: ellentétben az előző bohóccal, ő tud nemet mondani annak az oldalnak is,a melyhez tartozott. Ere valóban képtelen lenne egy baloldali elnök.
daleth
2004. július 09. 13:24 | Sorszám: 39
A királyság visszaállításáig szerintem is jó megoldás.
daleth
2004. július 09. 10:26 | Sorszám: 30
Kicsit szarkasztikus a humorod, de el kell ismernem, jó.
daleth
2004. július 09. 10:23 | Sorszám: 29
Talán groteszknek tűnik, de szerintem Árpád vérét csak megalázná a köztársasági elnöki cím. Én inkább királyként látnám őket szívesen (egyik rokonom együtt volt a ház egyik tagjával kitelepítésben, s nagyon jó véleménnyel volt róla - azóta a család áttért az Árpádok hűségére).

Téma: Bush vagy Kerry?
daleth
2004. szeptember 07. 14:16 | Sorszám: 118
Kis könnyű hír...

RABBIK FELHIVÁSA IZRAELBEN ÉLŐ AMERIKAIAKHOZ:
SZAVAZZATOK BUSHRA

Most hogy az amerikai elnökválasztási kampány a döntő fázisba érkezett, és a felmérések egymásnak ellentmondó eredményeket mutatnak - Bush elnök hívei minden egyes szavazatot fontosnak tartanak.

Ez a háttere annak a precedens nélküli felhívásnak, amit neves ortodox rabbik intéztek az Izraelben lakó és választójoggal bíró amerikai polgárokhoz: szavazzatok testületileg Bushra, egy második terminusra, mivel a "dabelju" (W. - így becézik Bust hívei és ellenfelei egyaránt) "jó a zsidóknak".

A nagy ortodox rabbik között találunk több jesiva (felsőfokú vallási tanház) vezetőt, mint Kaminetzki és Scheinberg rabbit, valamint a bostoni csodarabbit, Lévi Jichák Horovitzot, akinek Izraelben sok híve él. Felhívásuk két izraeli vallásos napilapban és több hetilapban jelent meg és a szöveg "szent kötelességnek" definiálja a szavazást Bush javára.

Miért éppen Bush, amikor az amerikai zsidók nagy többsége hagyományosan a demokrata párt szavaz, közel 100 éve?

Ennek több oka van. Elsősorban a Bush-rezsim masszív támogatás nyújt Izraelnek, valamint az USA vezette globális harc a nemzetközi terror ellen - aminek Izrael egyik áldozata. Ezen felül azonban van egy elvi ok is: a republikánusok felismerték, hogy állásfoglalásuk vallási ügyekben, a művi vetélés ellen, az egyneműek "házassága" ellen, valamint az állami támogatás ügyében a vallásos iskoláknak - az ortodox zsidók hozzáállása közelebb áll a konzervatív republikánushoz, mint a liberális demokratákhoz.

Mindez azonban nem segített volna, ha nem a rabbik felhívása lenne. Most Izraelben élő amerikánus korifeusok járják be a vallásos bevándorlók lakhelyeit és azt is elintézték, hogy ne kelljen leutazni Tel-Avivba és ott, az amerikai követségen szavazni - hanem előre igényelt "távoli szavazó" blankettával lehet postán is szavazni, úgy hogy az illető elküldi a voksot, abba az amerikai államba, ahonnan Izraelbe emigrált. Ez könnyű, kényelmes és nem ütközik semilyen vallási tilalomba. Ugyanis az amerikai nagykövetség a tel-avivi Hajarkon utcában van, közel a tengerparthoz, ahol "félmeztelen hölgyek mászkálnak" (ahogy az egyik nagyszakállas korifeus kifejezte magát) és "nem azért jöttünk Izraelbe hogy ezt lássuk. Ez van Floridában is..." - tette hozzá.

Izraelben 30-40 ezer főre teszik a bevándorolt amerikaiak számát. Bush emberei remélik, hogy nagy többség a W-ra fog voksolni...
www.or-zse.hu

daleth
2004. augusztus 30. 10:05 | Sorszám: 32
1. Nem mondtam, hogy csalás történt, azt mondtam, hogy ezek leleplezése lehetetlen lenne a jelenlegi feltételekkel.

2. Ha csalás történt volna, a Fidesz csak akkor tiltakozhatott volna ellene, ha meglettek volna ennek a jogi feltételei.

3. A hazai demokrácia érdekében biztosítanunk kell annak feltételeit, hogy soha többet még a csalás gondolata se merülhessen fel.

Ps. a cédulákat nem közösen, hanem egyénileg szokták megszámolni. Ezzel kapcsolatosan sok információ (városi legenda vagy tényleges taúságtétel) kering - akár igazak, akár nem, alkalmasak arra, hogy megingassák a demokratikus intézményrendszerbe vetett hitet. Mint említettem, ezt megelőzni országos ügy.

daleth
2004. augusztus 30. 09:42 | Sorszám: 30
Bocs, én azt hittem, a gondolat másik felére reagálsz.

A számolás nem megoldott megbízhatóan. Ha egyszer valaki ott csal, gyakorlatilag később lehetetlen kideríteni, lévén, hogy a szavazócédulákat megsemmisítik.

Nem lehetetlen a szavazócédulák érvénytelenné tétele.

Gyakorlatilag lehetetlen fellebbezni (túlságosan rövidek a határidők).

De javaslom, hogy ezt egy másik fórumon folytassuk, mert ez itt nem tárgya a fórumnak.

daleth
2004. augusztus 30. 09:16 | Sorszám: 28
Hol mondtam, hogy lehetetlen? Csak azt mondtam, hogy ezt, tudtommal, senki sem vetette fel.
daleth
2004. augusztus 30. 08:16 | Sorszám: 26
Csalás? Ezt még senki sem állította! Amerikában többször átszámolták a szavazatokat, mint nálunk, s ami kétség merült fel, az a rendszerre vonatkozott, nem pedig magára a választásra. A rendszer rossz, mert ilyen extrém esetekben nem az lesz az elnök, akire a legtöbben szavaznak - de parti közben sehol sem szokás átírni a szabályokat. (No és a mi rendszerünk jobb, ahol gyakorlatilag lehetetlen leleplezni az esetleges csalásokat?)

Téma: Medgyessy közelében robbant a bomba az isztambuli repülőtéren
daleth
2004. július 01. 15:46 | Sorszám: 8
Már megbocsáss, de szerintem marhaságokat beszélsz - gondolod, hogy mgatlálta volna az időzítő vagy a távirányító gombját egyedül?
daleth
2004. július 01. 09:16 | Sorszám: 3
Nem hiszem, hogy MP lett volna a célszemély.

Téma: Megmondtuk elore :(
daleth
2003. június 06. 11:33 | Sorszám: 43
"Járai nem egy Surányi, és ezt mi szívjuk meg." - nem. De ez az ország szerencséje.

Téma: Mi lenne akkor, ha Adolf Bush még a választások elött megtámadja Iránt?
daleth
2005. augusztus 09. 15:32 | Sorszám: 59
Mintha már egy magyar közjogi méltósággal kapcsolatban is hallottam volna ezt a megjegyzést...

A parazita kifejezés pejoratív, de értelmezhető igazként is.

daleth
2005. augusztus 09. 15:23 | Sorszám: 58
Köszönöm az információt, akkor a megjegyzés törölve.
daleth
2005. augusztus 09. 12:02 | Sorszám: 54
A tegnapi Magyar Nemzet még nem tudott erről a cáfolatról.
daleth
2005. augusztus 09. 09:40 | Sorszám: 52
Szerintem Izraelt "patkány államnak" nevezni feleslegesen sértő. Másrészt Izrael nem tervezi, hogy "szétlövi Iránt" - "csak" az atomerőmű lebombázásáról van szó (erkölcsileg ez is helytelen, de ne mondjunk olyat, ami nem igaz).

Szerintem az atomerőmű szétrombolása csak rövid távon oldaná meg a problémát.

"a kövér terrorista" most mondjam azt, hogy Irán vezetője egy sovány terrorista? Azért egy nagykövetség elfoglalása sem egyezik a nemzetközi joggal és a jó neveltetéssel.


Téma: Mao ce-Gábor
daleth
2003. június 30. 13:17 | Sorszám: 27
Serédi Jusztinián feljegyzéseiben olvastam arról a kísérteties egybeesésről, hogy miután Horthy István Szent István király ünnepén, augusztus 20-án halt meg, a következő személy, aki talán be tudta volna tölteni a helyét, ifj. gróf Károlyi Gyula, hét nappal a kormányzó-helyettes temetése után, 1942. szeptember 2--án, repülőgépszerencsétlenségben halt meg.
daleth
2003. június 30. 09:04 | Sorszám: 25
Bocsáss meg, szerintem fontosabb dátum 1686 szeptember másodika, amikor Budáról, a középkori magyar fővárosból űzték ki a törököt. A korabali közvélemény is ehhez kötötte a felszabadulást, s ezt jól mutatja, hogy ekkor tették a világegyházban szeptember másodikára Szt. István király ünnepét (mely dátumnak a XX. század szomorú aktualitást adott).

Téma: Ki is foglalkozik a származással?
daleth
2004. március 01. 09:28 | Sorszám: 111
Kéretik az ilyen előítéletes megjegyzésektől tartózkodni:

"a becsületes emberek többsége nem hívő"

Honnan tudod? Egy ilyen állításhoz minimun egy bizonyítást illenék mellékelni? Vásárhelyi biztos csinálna ilyet is.

Item: kéretik jegyzőkönyvbe venni és a jogvédőknek postázni (ugyanis a cigányok arányát a börtönökbena rasszizmus bizonyítékaként szokták felhozni):

"a cigányok aránya semmivel sem magasabb a börtönökben, mint a hasonló szociális körülmények között élő nemcigányoké"

daleth
2004. február 26. 09:55 | Sorszám: 44
Ha akár így, akár úgy megkeresnéd, nagyon hálás lennék.
daleth
2004. február 26. 09:41 | Sorszám: 40
Hát most leesett az állam. Meg tudnád adni ennek vizsgálatnak az anyagát?
daleth
2004. február 26. 09:35 | Sorszám: 38
Szerinted Naftali Krausz, aki a zsidóságot Isten választott népének tartja rasszista? Ezt a véleményt sem tudom osztani.

Szerintem rasszista az, aki saját etnikumának előjogokat tart természetesnek, míg ezeket másoktól megtagadja.

daleth
2004. február 26. 09:13 | Sorszám: 35
Sajátos nézet, de sajnos semmi köze nincs ahhoz, amit írtam.
daleth
2004. február 26. 08:38 | Sorszám: 33
Inkább 100 év fölötti - ha a magyarságot, mint nemzetet a reformkortól számítjuk, akkor a zsidóságot, mint nemzetet a cionizmus megjelenésétől. De szerintem mindkét esetben félrevezető, ha a modern nemzet-fogalmat akarjuk használni.
daleth
2004. február 25. 13:00 | Sorszám: 16
A "hülye" szóval abszolút nem értek egyet. Könyvei és cikkei vallási és szellemi szempontból mindig felüdülést jelentenek nekem.

A "rasszista" szóval kapcsolatban: tiisztázni kellene, hogy mit értünk alatta. Ha azt, hogy szeretné a zsidóságot tisztán megőrizni, akkor igen, az. Ellenben (ahogy én értelmezem) nem tartja a zsidókat felsőbbrendű fajnak (szándékosan írtam ilyen tudománytalanul). Pl. ugyanezen a helyen hibáztatta az izraeli főrabbit is, hogy megalázóan bánt a pápával. Szóval ugyanazon mértékkel mér a legtöbb helyre - s ahogy Telekivel szemben sem, vele szemben sem a tökéletességet várom el, csak az emberséget.

daleth
2004. február 25. 09:10 | Sorszám: 4
Először a hír magyarul a Zsidó Egyetem honlapján jelent meg, Naftali Krausz tollából, gyakorlatilag ugyanezzel a szöveggel. Márpedig ha Krausz aggódik amiatt, hogy "Zsidó származású amerikai elnök világszerte növelné az antiszemitizmust" akkor valószínűleg van benne valami. ( http://or-zse.hu/kraus/naft0.htm )

Téma: Fölösleges emberek
daleth
2003. május 23. 09:39 | Sorszám: 5
7. aki gondolkodik, mert azt nehezebb megvezetni
8. aki hisz valamiben, mert az ellent tud mondani
9. akinek vannak barátai, mert ő gazdagságában nem függ a tv csillagocskáktól

Téma: Szájer: tiltsák be a vörös csillagot is az EU-ban
daleth
2005. február 02. 09:14 | Sorszám: 240
Csodálod?

Téma: Egy támogatandó MDF javaslat
daleth
2005. november 17. 09:04 | Sorszám: 3
És egy hátránya is:

ugyanis az elszakított területeken tiltották a magyar zászló használatát, ezért, aki tehette, címeres lobogót használt - hiszen az nem számított hivatalos jelképnek, így nem is volt betiltható. Legfeljebb azt próbálták meg ráhúzni, hogy horthysta jelkép, de ez már közröhejbe fulladt.

De ettől függetlenül én is támogatom, de akkor el kell gonddolkoznunk azon is, hogy milyen méltó jelképe lenne a nemzet egybetartozásának - nekem a sima trikolór, azon kívül, hogy amúgy sem nagyon tetszik, elég szegényes.


Téma: Harangszentelés
daleth
2003. június 04. 14:14 | Sorszám: 7
Biztos, hogy a hang erősségével van a baj? Ha jól tudom, a Vörösvári út az egyik legforgalmasabb Bp-en, a teljes 10-es út rázúdul.
daleth
2003. június 04. 13:30 | Sorszám: 5
A tamplom nagyon szép. Sajnos csak egyszer jártam ott egy esküvőn, de akkor is megragadott a hangulata és a nagyon ügyes belső kialakítása. Remélem az új harang segíti a lelki elmélyülést és megújulást!
daleth
2003. június 03. 08:07 | Sorszám: 3
A harangok akkor is szólnak majd, mikor mi már hallgatunk.

Téma: JÉZUS-szobor gyalázás...!
daleth
2004. február 06. 09:31 | Sorszám: 26
Nem. Inkább a kiköltözött homo novus-oké, akiknek vallási kötődése meglehetősen gyenge. Az őslakosok azonban inkább konzervatívak.

Téma: Veled vagyok Robi!
daleth
2004. augusztus 25. 11:10 | Sorszám: 50
A hírek szerint azért dolgozik a sportdiplomácia, legalább ezen ne háborodjunk fel. (Nevet nem mondtak.)
daleth
2004. augusztus 25. 11:04 | Sorszám: 46
Pedig erre hivatkoztak. Szerintem a névtelen leveleket egyedül a papírgyűjtésbe lenne szabad felhasználni - én el sem olvastam volna. S ez nem csak erre az ügyre vonatkozik.
daleth
2004. augusztus 25. 11:03 | Sorszám: 45
Teljék benne örömük!
daleth
2004. augusztus 25. 10:32 | Sorszám: 29
Elnézést, most közönséges leszek.

"Jo, miutan esetleg megvizsgaltak a testuregeit is, stb, nehogy mar a vegbeleben vigyen egy kis pisimintat... Szornyu."

Ha már ilyen ügybuzgók az olimpiás orvosok, szívesen felajánlom a saját végbelemet is nekik egy kis plusz vizsgálatra, legyen meg az örömük.

daleth
2004. augusztus 25. 10:26 | Sorszám: 26
Most hallgattam a Hír Tv-t. Abban az szerepelt, hogy a levél névtelen volt. Mármost szerintetek hol szokták a névtelen leveleket komolyan venni? Hol tartanak ezek?
daleth
2004. augusztus 25. 10:23 | Sorszám: 22
Nekem 18 évesen a véradásoknál volt hasonló nehézségem. Persze a végén valami mindig össszejött, de el tudom képzelni, hogyha még közben öt ember nézett volna, akkor egy napig is hiába szenvedtem volna. Pedig literszámra ittam előtte a teát és azt a felejthetetlen limonádét.
daleth
2004. augusztus 25. 10:17 | Sorszám: 21
Kösz! Én is aláírtam.
daleth
2004. augusztus 25. 10:16 | Sorszám: 20
Egészséges embernek valóban nem, de stresszes helyzetben megváltozik a viselkedés. Pl. az ÁVÓ foglyairól lehetett hallani, hogy napokig nem tudtak vizelni, annak ellenére, hogy tetsileg szükséges lett volna a számukra.

"25 ml különben egy kupicányi sincs, nem tudom, hogy ittál-e két "cent" (2 centiliter = 20 milliliter) pálinkát?"

- olyan keveset még sohasem, ezért erről nem tudok niylatkozni. De a szakértők már ebből is meg tudták állapítani - ha meg nem, akkor nem értem, hogy miért nem alkalmaznak más módszert, pl. vérvételt. Bár nem vagyok orvos, de szerintem abból is egyértelműen megállapítható.

daleth
2004. augusztus 25. 09:47 | Sorszám: 9
Igazad van. Jó lenne megtudni a címét, s mozgalmat indítani, hogy mindenki, aki úgy érzi, hogy méltánytalan volt az eljárás, küldjön neki egy gratulálló levelet!

De szívesen adakoznék egy aranyéremre is!

daleth
2004. augusztus 25. 09:32 | Sorszám: 6
Hatalmas gazemberségnek érzem.

De az indexen azt olvastam, hogy a végén felkínálták neki, hogy bemenjen a kórházba, de azt már nem fogadta el. Emberileg megértem, de ez talán akkor is hiba volt.

Szerintem egy átlagembernek még az a 25 ml se jött volna össze.

Mindenesetre az egész olimpiai mozgalom csúfosan megbukott a szememben, s én a litván helyében nem vettem volna át a díjat.

Bármi történik, a szememben ő marad az olimpiai bajnok.

Én némi féltékenységet is érzek a dolgogban. Új olimpiai csúcs... Nem vagyok vérengző ember, de szívesen elbeszélgetnék azzal az emberrel egy sötét utcában, aki azt a feljelentést írta.


Téma: Veszteségkalkulátor
daleth
2003. december 13. 07:53 | Sorszám: 2
Ha tényleg csak interneten keresztül elérhető (ahogy hallottam), akkor nem biztos, hogy a megfelelő közvetítő cstaornát sikerült megtalálni a nyugdíjasok felé. Persze nem rossz az ötlet, csak még finomítani kell (pl. ahogy írtad, lakossságo fórumokon bemutatni a hatást - igaz, az már nem ugyanaz).

Téma: Vajdaság független állam
daleth
2004. december 08. 09:00 | Sorszám: 10
Igazad van, de én csak azt akartam leszögezni, hogy egy független Vajdaság még nem lenne magyar állam, de azért sokkal jobb helyzetet teremtene a számunkra.
daleth
2004. december 07. 11:27 | Sorszám: 2
Szerintem sokat nem jelentene. Tudiomásom szerint ma már a Vajdaságban is szerb többség van. Persze, egy ilyen államban már jelentékenyebb kisebbséget adnának a magyarok, s ez megjelenne a politikában is...

Téma: Imádkozzunk a pápáért!
daleth
2005. március 25. 10:13 | Sorszám: 10
A katolikusoknak szeretném írni...

A Szentatya kérte, hogy a nagyböjtben az Oltáriszentségről szóló keresztutat imádkozzuk. Ma Nagypéntek van, holnap Nagyszombat - a húsvéti készülődés mellett jó lenne, ha erre is időt tudnánk szakítani.

Béke legyen velünk!

daleth
2005. március 24. 09:22 | Sorszám: 8
Én azt hiszem nem is igazából érte kell imádkoznunk, hanem magunkért, hiszen neki talán jobb lenne, ha le tudná rakni azt a nehéz keresztet, amit ez az élet jelent neki, de nekünk szükségünk van rá. Tudom, hogy néhány esetben tévedett, de ezek a tévedései eltörpülnek amellett, hogy olyan hiteles Krisztus képet tud mutatni a világnak, amire annak állást kell foglalni.

Megmutatja, hogy az emberi élet érték, hogy lehet és kell is krisztusi módon élni, hogy vannak igazságok, amik nem változnak. Azt hiszem ő testesíti meg azt a péteri szolgálatot, amit, ha 500 éve is így értelmeztek volna, nem következik be a szakadás...


Téma: Szakad a Fidesz? Te melyik utódra szavaznál?
daleth
2007. január 18. 10:32 | Sorszám: 497
Az alapkérdésre válaszolva: amelyiknek nagyobb esélye van arra, hogy ezeket elküldje a fenébe!

Téma: Magyar zászlót égetnek a szlovákok
daleth
2006. augusztus 07. 13:43 | Sorszám: 8
Szerintem ebből nem kellene nagy ügyet csinálni. Hülyék mindenhol vannak. Engem jobban idegesít, hogy Tótiában nem csak videókat, hanem törvényeket is csinálnak a hülyegyerekek.

Téma: A Hankook - ügy
daleth
2005. november 04. 11:23 | Sorszám: 12
Igazad van, bár azt hiszem ebben a terjeszkedésben nem állunk rosszul, van nem is egy regionális multink (na jó, magyar bejegyzésű).
daleth
2005. november 04. 10:49 | Sorszám: 11
A válasz egyszerű: támogatás nélkül, vagy minimális támogatással jöjjön ide beruházó.

Persze ez nem ilyen egyszerű, ma már gyakorlatilag nincs ilyen nagyberuházó. A dolog egyetlen gyanús eleme, hogy ilyen nagy a titkolózás a támogatás mértéke körül (eddig ez sohasem volt teljesen titkos, s gyanús, hogy mást mondunk mi és mást a cég képviselője). De legyünk optimisták: tételezzük fel, hogy a támogatás arányos a beruházással.

A másik oldal, hogy egy világcég megjelenése referencia az ország számára, nert a tőkepiacon gyanús, ha minden világcég elfut tőlünk - az ilyen országba nem szívesen ruház be senki sem. Márpedig az utóbbi években nem sok sikerélményünk volt, ezért érdemes akár a közvetlen hatásoknál nagyobb támogatást nyújtani egy referencia-beruházónak.

Persze a nagyberuházók támogatását meg kellene előznie a hazai vállalkozások támogatásának, mivel a nagyberuházók jó része figyelembe veszi a "gazdasági hátországot" is.

daleth
2005. november 04. 08:01 | Sorszám: 4
Egyetértek Veled, szerintem ez öngól volt. Lehet, hogy valóban van környezetvédelmi kockázata is, de ha eleddig azzal támadtuk a kormányt (jogosan, teszem hozzá), hogy az összes nagyberuházás elkerüli az országot, akkor hiba egy sikeres nagyberuházás után a környezetvédelmi szempontokat elővenni - ez a savanyú a szőlő tipikus esete. Ha a dunaújvárosiak úgy látják, hogy inkább munkahelyeket akarnak, felvállalva a környezetvédelmi kockázatokat is, akkor rossz politika a zöld munkanélküliséget propagálni. A "majd megmondjuk neked te proli / paraszt, hogy mi a jó neked" szerintem nem jobboldali, hanem kommunista-liberális mentalitás.

Ellenben később, ha valóban kiderül, hogy valamit sumákolni akarnak, akkor nagyban meg kell indítani a felvilágosító munkát. De most még nem tudunk erről semmit sem, s az örök ellenkezés is rossz propaganda.


Téma: A söpredék. 1919 március 21.
daleth
2005. július 19. 12:28 | Sorszám: 609
Weisz Manfréd... Pedig nekem meggyyőződésem, hogy ő azon zsidók közé tartozott, akik tényleg sokat tettek ezért az országért.

Érdekes, hogy a magukat magyarnak valló zsidókat ugyanúgy üldözték ezek a gazemberek, mint a magyarokat. Érdekes még ebből a szempontból Krausz Simon emlékirata is. Ha lesz egy kis időm, előkeresem és beidézem.

daleth
2005. július 19. 09:25 | Sorszám: 607
"Egyébként háromszázhúszan követtek el öngyilkosságot a Tanácsköztársaság 133 napja alatt."

Erről van valami pontosabb kimutatás is? Vizsgálták, hogy ők valóban öngyilkosok lettek? Vagy a fiatal nőket, hogy történt-e előtte olyan esemény, ami ezt, ha nem is indokolja, de legalább magyarázza?

daleth
2005. május 20. 08:10 | Sorszám: 504
Mégiscsak igaza volt Bayer nagypapájának...

Csak Kaleb kedvéért: beidéznéd ide a forrást?

daleth
2005. május 12. 08:11 | Sorszám: 496
"a török etnikai jelenlét is annyira volt erős, mit HSZ-ben a magyar."

Ebben igazad van, de vedd számításba a lélektani tényezőket: a régi Magyarország térképét mindenki Horvátországgal együtt képzeli maga elé és matricázza autójára.

"Egyátalán nem veszítettek etnikailag török területet, egy talpalattyit sem"

A "talán" az ismereteim korlátozottságára vonatkozott.

daleth
2005. május 09. 11:33 | Sorszám: 488
Erre vonatkozik a hozzászólásom 3. pontja - nem véletlenül előzi meg az általad is idézettet.
daleth
2005. május 09. 08:58 | Sorszám: 486
"Ők is magyar forrásokból dolgoznak. Nekem történetesen ez volt most a kezem ögyében, de az 5-6000-es számra a fehérterror kapcsán magyar forrásból is emlékszem."

Ha a kommunistákat magyarnak számítod...

Az általad is hivatkozott Gosztonyi könyv, hosszas elemzések után is csak a tizedét tartja valószínű adatnak. Ha Gosztonyinál, aki mégiscsak nemzetközileg és Magyarországon mindkét oldal által értékelt történész, hitelesebb forrást tudsz felhozni, tedd meg.

daleth
2005. május 09. 08:55 | Sorszám: 485
Törökországgal kapcsolatban szerintem a következőket lehetne felhozni (nem végelges tényállításként, hanem vitaindítóként):

1. Azon államok, amelyeknek részeket ítéltek belőle vagy nem léteztek még, vagy maguk is súlyos belső és külső problémákkal küzdöttek - miközben a nagyhatalmaknak nem volt érdekük, hogy saját katonai erőt vessenek be Törökország ellen.

2. Törökország belső területei jobban védhetők voltak, mint Magyarországé.

3. Magyarország nehezebben fanatizálható, polgári állam volt. (Nem szívesen vettem volna, ha Nagy Magyarorszáőgot csak olyan áron tudjuk megvédeni, hogy nálunk is a népirtás elfogadott legyen.)

4. Törökország arányaiban még így is többet veszített, mint mi - igaz, az etnikai területeinek talán nagyobb részét tudta megvédeni.

daleth
2005. május 09. 08:42 | Sorszám: 484
"Éppen ellenkezőleg, a "tisztelt vörösök" elkeseredett és hősies kisérletet tettek a területi veszteség megakadályozására."

Én még a kommunizmus alatt tanultam a történelmet, Így biztos csak komcsi dezinformáció, hogy a visszaszerzett területeket hajlandóak lettek volna visszadni azért, hogy a maradék területeken szabadon garázdálkodhassanak.

Ahogy a lélektani tényezőket sem lehet figyelmen kívül hagyni: a kommunizmus magyarországi jelenléte legitimálta a magyarellenes intervenciókat (a románok máig várják a köszönetet, hogy megszabadítottak minket a vörös uralom alól...).

daleth
2005. május 09. 08:34 | Sorszám: 483
Szélsőjobb propagandára nekem sincs szükségem - de furcsa, hogy ezekkel szemben Jancsó zseniális, de történelmi szempontból kevésbé hiteles filmjét forrásként említed.

Nem tudom, hogy Te a fehér terrorról miket olvastál. Nekünk a családi emlékezet egy falut őrzött meg, ahol a falu közössége határozta meg, hogy kit akasszanak fel - az illető nem terrorista volt, azok már messze jártak, "csak" a házastársát jelentette fel a vörösöknél. Nem arról volt szó, hogy végig kell pofozni mindenkit, hogy megtudja, hogy hol a helye - ellenkezőleg, a közösség akarta, hogy visszaálljon a régi rend. Lehet, hogy elnyomó és nyomorító volt, de sokkal jobb, mint a felszabadítás (hasonlóan a II. VH végéhez, amikor valóban véget ért egy rossz korszak, de számszerűen sokkal több embert fosztott meg a szabadságától, mint a náci rezsim - legalábbis a magyar adatok ezt mutatják).

Azonban, ha már hiteles forrásoknál tartunk: be tudnád idézni legalább Horthy emlékirataiból azt a részt, amiben az szerepel, hogy ő adott volna utasítást a fehér terrorra?
Amennyiben nem ezt akartad írni, hanem csak én értettem félre, javaslom, hogy szögezzük le azt a tényt, hogy Te nem ezt állítottad.

daleth
2005. május 06. 10:59 | Sorszám: 441
Igazad van, soha nem szabad felcserélni az okot és az okozatot, de az okban szerintem nem szabad felmentést találni. Ahogy a német megszállás nem adhat felmentést a Benes-dekrétumokra, ugyanúgy a vörös terror sem a Soá-t. De segítenek a dolgok logikájának megértésében.
daleth
2005. május 06. 10:11 | Sorszám: 439
Egyszerűen nem értem. Kalebbal általában mindenről lehet értelmesen beszélni, néhányszor meg is győzhető, de valahogy ennél a témánál (fehér és vörös terror) egyszerűen nem lehet hatni rá.
daleth
2005. május 06. 09:51 | Sorszám: 437
Remek, ezt még nem ismertem!
daleth
2005. május 06. 08:31 | Sorszám: 434
Mikor tanulod meg, hogy vannak politikailag korrekt és inkorrekt Dunába lövések?
daleth
2005. április 28. 09:31 | Sorszám: 383
1. Mert több oldalról is hallottam hasonló ügyekről. Igaz, nem Váry könyvében (amellyel kapcsolatban vannak feltételezéseim, de mivel magát a könyvet nem olvastam, nem akarom leírni), hanem korabeli újságcikkekben, amikor még friss volt az élmény.
De a kérdés általános oldalát vizsgálva: hol határozható meg, hogy mi a jogos és a jogtalan megtorlás? Mi az, ami elidegeníthetetlen emberi jog és mi az ami változhat a korban?

2. "Credo quia absurdum"?

3. Nem láttam. De én azt tanultam a zsidó jogból, hogy egy tanú nem tanú - mássik oldalról, meg a soáh uitán hány embert ismertek fel, mint főnácit, akiről később kiderült, hogy ezer km-ekre volt az események színhelyéről. Keserő tapasztalat, hogy a tanúk nem egyszer összekeverték (még ha jószándékúak is voltak) a katonai és félkatonai egységeket, a különböző nemzetek katonáit. Viszont kissé furcsa, hogy egy több mint ezer főt érintő gyilkosságnak csupán annyi nyoma maradjon, hogy valaki megemlíti, hogy az apja azt mesélte... Ha valóban volt ilyen, kizárt, hogy ne lenne nyoma valamely háború utáni népbírósági perben vagy valamelyik zsidó szervezet ne végzett volna kutatást az ügyben. Mint az utolsó esély akció mutatja, még egy ember gyilkosát is meg lehet találni hatvan évvel az események után.

Ha rossz májú akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy ha Te ilyen források alapján alkotsz véleményt...

daleth
2005. április 28. 09:18 | Sorszám: 382
1. Mivel a hozzászólásod többi részében már azonos nyelvet beszéltünk, szerintem hagyjuk ezt a kérdést.

2. Nem a legjobb cikk, de azért, mint függetlennek tekinthető forrást is megadok:
História 2002/08
"A hitleri Németország veresége után megkezdődött a németek elleni kollektív fellépések sorozata. 1945. május 5-től ténylegesen mintegy 15 ezer német esett áldozatul a pogromjellegű rendzavarásoknak, és németek ezrei haltak meg május végén a mintegy 25 ezer brünni német halálmenetében az osztrák határ felé, valamint az "aussigi (Ústí nad Labem-i) mészárlás" alatt 1945. július 31-én. Még a szovjet páncélos parancsnokokat és politikai tiszteket is sokkolták a cseh csőcselék szadista rémtettei. A táborokban és börtönökben fogva tartott mintegy 350 ezer német közül legkevesebb 40 ezret öltek meg. Nem kétséges az, hogy a vezető cseh politikusok tudtak az alájuk rendelt szervek - különösen a kommunista jellegű "forradalmi" nemzeti bizottságok, különböző forradalmi gárdák, az államvédelem alakulatai, a "Svoboda-hadsereg" és a korábbi náci kollaboránsok - vad németellenes túlkapásairól, de azokat megtűrték, sőt bekalkulálták bel- és külpolitikai stratégiájukba.

Németek és csehek között ekkor, 1945-ben, következett be a második civilizációs törés. 1945. július végéig már mintegy 750 ezer szudétanémetet űztek el az országból."

3. Remélem nem sorolsz a bagatelizálók közé. Persze érdemes elgondolkozni azon, hogy miért van, hogy a Holomodor szóra 22 találat jön ki a keresőn, míg a Holokausztra (sic!) 22 ezer. De ez a kérdés messze vezetne.

daleth
2005. április 27. 09:55 | Sorszám: 376
Köszönöm!

Én a baltikumi népek tragédiájáról hallottam, az ottani ismerőseim 50-60%-os adatokról beszéltek, de sajnos akkor még nem volt kutatható ez a téma, ezért ezt az adatot fenntartással kezeltem. Bár a statisztikák szerint igazak lehetnek.

daleth
2005. április 27. 09:42 | Sorszám: 375
1. Kicsit olyan, mintha nem akarnád érteni.

2. Akkor egy nyelvet beszélünk.

3. A demokratikus Csehszlovákiában is előfordult, hogy egy városka teljes német lakosságát, ha jól emlékszem, 1 vagy 2 fő kivételével kiirtották. Ha jól tudom, az izraeli hadseregnek is volt hasonló akciója - azaz minden esetben lehet olyan viszonyítási alapot találni, ahol közel 100% volt a kiirtottak aránya.

"Mégha a 100 fő elég arra, hogy egyesek azt mondják, nem is történt semmi" - erős kifejezést használok: hülyékkel nem lehet vitatkozni.

"Két nemzedék alatt akár 5 ezer fős közösség is támadhat ebből." - a próféta szóljon belőled!

3. Ez az arány a kaukázusi népekre igaz. Sajnos ezt aa területet nem kutatták elég alaposan, azért mindenki csak különböző becslésekre tud hagyatkozni, no meg az abszolút nem pontos szovjet kimutatásokra. A csecsenek több mint százéves irtásra hivatkoznak.

"Tudnod kell, én nem hiszek a holokauszt egyszeriségének és egyediségének tételében."
Köszönöm, mert gondolom ez valahol udvaariassági gesztus volt felém, de én bizonyos szempontból hiszek ebben. De hiszek abban is, hogy a Gulág is egyedi volt.
Szeretném azonban megérteni, hogy a XIX-XX században mi volt az, ami arra vezette a népeket, hogy korábban nem látott tökéletességgel irtsanak ki más népeket. Talán az, hogy a nemzeti szinten való homogenizáció lehetőséget adott országos akciókra, jobb volt a kommunikáció, tökéletesebbek a fegyverek... Mert népirtások korábban is voltak, de korábban ritka volt az a tökéletes népirtás, amivel a poroszokat kiirtották a lovagok.

daleth
2005. április 27. 09:22 | Sorszám: 374
1. Mi számít lázadásnak? Ha valaki nem tartotta be a kommün gazdasági rendelkezéseit, mehetett az akasztófára - ezt még az egyik tanárom mesélte.

2. Egyetértésével, de nem felhatalmazásával. Ha láttál ilyen hadparamncsot, akkor kérlek nyomozz utána, mivel még a kommunista történészek sem említették ennek létezését. Ha előkerül egy ilyen dokumentum, aakkor az a témával foglalkozó hivatalos történészeket is meg fogja lepni. Azért a tanácsköztársasági levélpapír kissé furcsa. Meg kellene tudni, hogy más hivatalos dokumentumokat is írtak-e ilyen papírra Szegeden - én bevallom, hogy eléggé kételkedem benne.

3. Nem és éppen ezért nem hiteles. Pont azért, mert nagy volt az érzelmi megrázkódtatás, a részletek elsikkadnak az emlékezetben.

daleth
2005. április 26. 09:08 | Sorszám: 352
Szerintem nem gondoltad végig, amit írtál.

1. Ha jól értem, mivel nem vonod kétségbe a számokat, Te is elismered, hogy nominálisan több áldozata volt a kommunizmusnak, mint a nácizmusnak (ami nem jelenti azt, hogy kevésbé lett volna sátáni az előbbi, sőt bizonyos szemnpontból sokkal rosszabb volt)

2. Ha jól értem, azt mondod, hogy az áldozatok számát arányosítani kell a közösség eredeti méretéhez. Ezzel az elvvel én is egyetértek, s valóban, ilyen szempontból szerencsések vagyunk, hiszen amíg a teljes zsidóság kb. 30%-át irtották ki, addig a magyaroknál ez az arány csak százalékokban mérhető (nem számítva ide a közvetlen harci cselekményekben meghaltak számát).
Azonban nem mindenki volt ilyen szerencsés. Gondolj a Szovjetunió kis népeire, ahol szinte a lakosság 90%-át kiirtották, vagy a már idézett kambodzsaiakra, ahol a lakosság kb. 50%-át irották ki.

daleth
2005. április 26. 08:58 | Sorszám: 351
"óriási többségében az a történet, hogy van egy norma, valaki tevőlegesen megszegi, ezért elítélik, adott esetben kivégzik"

A gondolatmenetedből csak egy lépés hiányzik: hogy leírjuk, hogy az itt idézett norma önkényes. Pl. Kambodzsában elég volt, ha valaki szemüveget viselt, és már megszegte a normát. A nácik és a kommunisták esetében elég volt, ha valaki nem megfelelő környezetbe született.

Az "úrgyilkosság" definícióját pontosítani kellene. Pl. a koncepciós perek esetében kivégzett osztályidegenek esete, ahol a bíróságon elhangzott, hogy az illető földbirtokos, gazdag paraszt vagy katonatiszt volt, beszélhetünk-e úrgyilkosságról, vagy csak azokat az eseteket soroljuk ide, ahol nem, gyártottak koncepciót az esethez?

2. A válasz benne van abban, amit írtál: Kun Béla leváltotta, azaz Szamuely az államhatalmat képviselte, míg Horthy (bár egyetértett vele) de nem volt felettese a különítményeseknek és nem csinált hőst belőlük. Itt megint csak a családi emlékezetre tudok utalni: kb. ugyanakkor térhettekl vissza a különítményesek is a politikai életbe, amikor a Vörös Hadesregben szolgáló katonatisztek.

3. A visszaemlékezéseket én is fontos, de nem teljesen hiteles forrásnak tekintem. Az adott esetben a kételyemet az okozta, hogy nem személyes, hanem az apától hallott történetet mondta el Jávori. Így nincs arra lehetőség, hogy az emlékeket megtisztítsuk a rárakódott rétegektől (biztos Te is hallottál arról, hogy az emberek többségével el lehet hitetni, hogy Disneyland-ben találkozott Roger nyuszival - ezzel csak azt akarom mondani, hogy az emlékezet nagyon könnyen befolyásolható és egy külön szakma, hogy a valódi emlékképeket elválasszuk a ragadványoktól).
Én nem vagyok olyan optimista, mint Te - félek, hogy már túl vagyunk a 24. órán. Ma inkább az lenne a feladat, hogy a különböző visszaemlékezéseket összegyűjtsük az egész világon és egységes adatbázisba gyűjtsük, ahol pontosan vissza lehetne keresni, hogy egy adott eseményről hogyan emlékeznek a különböző résztvevők.

daleth
2005. április 25. 09:50 | Sorszám: 343
Nagyon igazad van!
daleth
2005. április 25. 09:39 | Sorszám: 342
"Ezért esküdött fel a Kommün a nemzetköziségre, nem másért... Ezt a törekvést én megértem. És nem vagyok hajlandó egy lapon említeni az ellenforradalommal, amely ezt visszacsinálta, ezt a reményt eloszlatta, és az országot ténylegesen belevitte egy még nagyobb vérontásba, amit II. világháborunak nevezünk."

Ha náci lennék, a nácikról mondanám el ugyanezt. Végtére is az alapeszmélik nekik is biztos szépek voltak, hiszen egy olyan világot akartak, ahol a lovagiasság és nem a pénz diktál és a kommunizmus eloszlatta ezt a reményt, ráadásul sokkal több embert is gyilkolt meg. Hát nem volt szép Wagneer zenéje és az az eszme, hogy ezt a zenét mindenhova elterjesszék? Hát nem volt szép az egységes Európa eszméje? Hát nem volt szép a gondolat, hogy etnikai határok legyenek Európában?

daleth
2005. április 25. 09:29 | Sorszám: 341
Bocsáss meg Kaleb, de ez kicsit félrevisz.

Lehet azt mondani, hogy közlekedési balesetben naponta többen halnak meg, mint a terroristák egész eddigi tevékenysége során, de ez valahol félrevisz. Egy háborúban sokan halnak meg, de kevés kivételtől eltekintve nincsenek eleve halálra ítéltek. A kommün alatt voltak. A háborúban a katonák kezében fegyver van, megtanítják nekik, hogy hogyan harcoljanak, van esélyük a túlélésre - a kommün áldozatainak ezt nem adták meg (ebben nem voltak egyedül, a soáh áldozatainak sem volt esélyük).

A másik, hogy akik a "hideg napokért" felelősek voltak, azokat bíróság elé állították. A kommün alatt mikor fogták perbe Szamuley-t? Gazemberségek sajnos minden rendszerben, minden hadseregben előfordulnak - a kérdés, hogy ehhez hogy áll hozzá a társadalom: a gyilkosokat bíróság elé állítják, vagy hősöknek nevezik őket és úttörőcspatokat és iskolákat neveznek el róluk.

A harmadik: Jávori visszaemlékezése. Kicsit furcsa, hogy egyértelműen bizonyítottnak veszed az esetet egy "apám úgy látta" típusú visszaemlékezésből. Szerintem, ha valóban így volt, akkor vegyük elő a tényleges tanúk visszaemlékezéseit, mert különben könnyne úgy járhatunk, mint az ominózus Wermacht kiállítással, vagy a beszélgetéseink lesüllyednek a Spektrum témával foglalkozó alkotásainak szintjére.

daleth
2005. április 21. 15:26 | Sorszám: 311
Én úgy vettem, hogy a 305-ös hozzászólás saját kútfőből van, s erre reagáltam. Lényegében rosszmájú, de igaza van.

Ha a szociáldemokraták valóban tovább fejlődtek volna (a szónak nem igazi, hanem párt jelentése szerint), könnyen lehet, hogy véres lett volna a szembenézés a valósággal.

daleth
2005. április 20. 09:49 | Sorszám: 306
Igen, valahogy a pszeudofasiszta horthysta Magyarországon jobbak voltak a túlélési mutatók, mint a szovjet paradicsomban.
daleth
2005. április 19. 09:04 | Sorszám: 304
Ennyit a szigorú rendőri kontrollról.

Bár a Bethlen-Peyer paktum nélkül kérdés, hogy mivé fejlődött volna a gárda.

daleth
2005. április 19. 09:00 | Sorszám: 303
Nem, Tombor Jenő, nem tartotta a kapcsolatot a baloldallal, inkább a Bajcsy-vonallal tartotta a kapcsolatot. Érdekes személyiség volt.
daleth
2005. április 18. 11:27 | Sorszám: 298
"Nem széles körben ismert, de Stromfeldet ezek után, a huszas évek legelején megkeresték, hogy álljon egy SzU-ellenes intervenciós csapat élére, amit az antant szervezett volna valamilyen módon. Erre nem vállalkozott, nyugdijasként halt meg Kispesten."

Azt hiszem már említettem, hogy ebben az időben az egyik rokonunk, Tombor Jenő is Stromfeld mellett szolgált (a hadügyi népbiztosság vezérkari főnökeként, majd később a Magyar Nemzet katonai szakértője, később '45 után honvédelmi miniszter volt, de ez már egy másik történet), így a családi emlékezet megőrizte Stromfeld alakját is. A két háború között baloldali rohamosztagokat / őrség (kinek mi a szimpatikusabb) szervezett, baloldaliként élt és temetése baloldali tömegdemosntráció volt. Ebből a szempontból nem volt tipikus, ugyanis a tisztek általában később a "természetes" oldalukhoz, a jobboldalhoz csatalkoztak.

daleth
2005. április 18. 11:04 | Sorszám: 297
Pontos a megfogalmazásod. Csak két kiegészítés, azok kedvéért, akik nem ismerik a teljes történetet:

Fiala a nyilas időkben nyíltan hangoztatta, hogy ellenzi a zsidókérdés német típusú megoldását.
Fiala háború utáni perében zsidók is tanúskodtak mellette, mert ellenezték, hogy sajtóvétségért valakit halálra ítéljenek - ebből gondolom, hogy más bűne nem nagyon volt. Persze, bizonyos időkben ez súlyosabb, mint a tényleges gyilkosság.

daleth
2005. április 01. 10:47 | Sorszám: 193
Baabits előléptetésén és az egyházközségi tanácsok megalakításán kívül nem nagyon tudok pozitív változásról. (Bár szerintem Babitsot sem a versei, hanem az államellenessége miatt nevezték ki.)

Más kérdés, hogy a honvédelem okán rengeteg olyan katonatiszt is támogatta a kommünt, akik számára a "kommunista" szitokszó volt.

Megint más kérdés, hogy bármilyen változás van, az új hatalom először megpróbálja a régen esedékes reformok változásával legitimálni magát. Pl. érdekes lenne összevetni, hogy mennyi reformot hajtott végre a Horthy és a Kommün (beleszámítva persze azt is, hogy ki mennyi ideig maradt hatalmon). Nem biztos, hogy a kommün kerülne ki győztesen...

daleth
2005. március 30. 12:17 | Sorszám: 166
A környező népek a magyarságot és a zsidóságot nem egyszer azonosították, s az antiszemita érveket a magyarokkal szemben használták.
daleth
2005. március 30. 08:37 | Sorszám: 161
Húsvétkor megpróbáltam utána nézni a dolognak. A századfordulón már nem volt tizedelés - hacsak be nem vezették az I. VH során, aminek kicsi a valószínűsége, akkor nem létezett a jelzett időpontban, tehát Lukács György háborús vagy emberiség elleni bűncselekményt követett el.
daleth
2005. március 25. 08:53 | Sorszám: 75
KI

Köszönöm!

Ehhez még egy adalék: az elmúlt hetekben voltam egy előadáson, ahol szóbakerült a téma. Egy prof. hozzászólásában szerepelt, hogy elemezte a 45-46 közti sajtót, ahol nagyban ment a felelősök keresése. gyakorlatilag mindenki felelőssége szóba került: Horthy, Imrédy, Bethlen (!) stb. - egyvalaki kivételével: Teleki. Pedig akkor még frissebbek voltak a sebek, jogos lett volna, ha akár ártatlanul, de őt is hibáztatják.

BE

daleth
2005. március 25. 08:44 | Sorszám: 74
Sajnos a Jány fórumban nem vettem részt, így csak most tudok erre reagálni. A II. VH alatt a szolgálati szabályzatban bizonyos esetekben az azonnali felkoncolást írta elő, elméletileg a körülmények vizsgálata nélkül. Más kérdés, hogy ezt a gyakorlatban nem nagyon alkalmazták. Jány valószínűleg erre hivatkozott. A tizedelés más, ezzel a fogalommal nem találkoztam a szolgálati szabályzatban, de Jány sem ezt csinálta.

Más hadseregekben a tizedelés bevett szokás volt. Ha jól tudom, az I. VH alatt a nyugati szövetségesek alkalmazták előszeretettel, míg a Központi Hatalmak takarékosabban bántak az embereikkel. Valószínűnek tartom, hogy Lukács az antant módszereit vette át tudatosan, vagy tudattalanul.

daleth
2005. március 25. 08:30 | Sorszám: 73
Ha jól emlékszem, a XIX. sz. végi, XX. sz. közepi anekdótakincsben (elsősorban nem a városi folklórban) szerepel így, hasonló, bár nem az nem futott be akkora karriert, mint Liszka. Valószínűleg Mucsa még távolabb volt Pesttől.

Egy könyv is írt erről, amit a nyolcvanas években vagy a kilencvenes évek elején olvastam, de sajnos már nem emlékszem a címére. Úgy emlékszem valahol Erdélyben van (volt?).

daleth
2005. március 24. 15:59 | Sorszám: 60

Ha jól emlékszem, neki is egy-két nem túl hízelgő megjegyzése a városról.

daleth
2005. március 24. 15:25 | Sorszám: 58
Én személy szerint pártatlan vagyok. BZSE-t tisztelem, de nem feltétlenül, sem pedig Áchimért nem vagyok oda.

De nem vagyok annyira biztos, abban, hogy azért, mert helyiek, pontosan tudják. Bármilyen vita van egy faluban vagy kisvárosban (persze nem csak ott, de ott főleg), már másnap a lakosság fele az egyik, a másik a másik állításra esküszik.

daleth
2005. március 24. 15:07 | Sorszám: 56
Ki

"Mucsán így hírlik"

ezzel azt mondod, hogy a zsidók között hírlik így; ugyanis Mucsa a zsidó folklórban a buta zsidók lakóhelye. Tehát, ezzel azt mondtad, hoyg a buta zsidók gondolják így - azaz finoman antiszemitáztál.

BE

Annak a kornak mások voltak az erkölcsei, nagyobb súlya volt még a szónak és a becsületnek is. Mai ésszel nehéz megérteni, de attól függetlenül így volt.

daleth
2005. március 24. 14:28 | Sorszám: 53
Örülök, hogy írtad, mert ez egybevág az én értesüléseimmel is.
daleth
2005. március 24. 08:48 | Sorszám: 48
"Nem utólag vagyunk túlontúl okosak?"

- ezt a véleményedet hajlandó vagy megismételni a Teleki szoborról szóló fórumban is?


Téma: Heil Hiller!
daleth
2004. augusztus 02. 12:55 | Sorszám: 21
Szószerint így, a második linken. De erre nem figyelmtem fel Úgy látszik ezek még ahhoz is lükék, hogy egy értelmes monddatot kiizadjanak magukból.
daleth
2004. augusztus 02. 12:22 | Sorszám: 18
Be kell vallanom, elkeserítettél...

"Az iskola 2002-ben négy évtizedes jubileumát ünnepli. Nevét alapítása óta viseli, mert Ságvári Endre gondolatai, életelvei és rövid élete - a tantestület megítélése szerint - méltó a követésre."


Téma: Katolikus püspöknek nem tetszik a táltos-sámán hitvilág?
daleth
2006. február 20. 15:18 | Sorszám: 63
"Csaxólok a Sámánok és Táltosok feladata a Magyar Őskereszténység védelme és őrzése."

Véleményem szerint kevered az őskereszténység és az őskinyilatkoztatás fogalmait. Valamint nem tudok arról, hogy külön kinyilatkoztatás szólt volna az ősmagyarokhoz, így az sem egészen világos, hogy miért hivatkozol a "magyar" őskereszténységre.

"A vatikanizmus, a katolikus vallás, bár megbecsülendő és tiszteletreméltó, de sok részben összeegyezhetetlen az őskereszténységgel." - kíváncsi vagyok, hogy itt épp melyik őskereszténységre gondolsz.

"Remélem ismered a katolikusok történelmi bűneit, ősi keresztény hagyományaink, vérrel-vassal történő írtásában?" - valamennyire igen - azonban ne kövesd el azt a hibát, amit a zsidóság nevében szólók szoktak elkövetni, hogy csak az ellenük elkövetett bűnökre emlékeznek, az általuk elkövetettekre nem.

daleth
2006. február 15. 09:42 | Sorszám: 50
Én egyáltalán nem értem, hogy ebben mi az ügy. A katolikus psüpök kijelentette, hogy az ősmagyar vallás nem fér bele a katolicizmusba - ez nem számít sértésnek, hiszen ennek ellenkezőjét senki sem állította. Ahogy az sem, hogy pl. egy református tiszteletes hasonlóképpen nyilatkozik a katolicizmusról. Senki nem állítja a másikról, hogy erkölcstelen lenne, csak egyszerűen azt, hogy ez nem az ő hite.

Ebből ügyet csinálni szvsz finoman szólva is túlzás, főleg, hogy amikor felmerült, akkor sem sértődött meg rajta senki (nem sokkal később beszéltem a Szörényi Leventével, de még ő sem csinált belőle nagy ügyet, csak egy-két költői kérdést tett fel)

daleth
2006. február 14. 18:08 | Sorszám: 44
A sor sokáig folytatható. A kassai vértanúk nem a számuk miatt kiemelkedők, hanem a jelkép értékük miatt, ugyaúgy, ahogy a protestáns gályarabok.

Ki írt katolikus gályarabokról rajtad kívül?

"A jezsuiták kiűzése meg teljesen jogos cselekedet volt." - persze. Ugyanolyan jogos, mint a protestánsok üldözése. Nézz utána, hogy a jezusiták milyen kultúrális értékeket hoztak létre Magyarországon. Valóban, ha ezeket feleslegesnek ítéljük, akkor ők is feleslegesek voltak.

daleth
2006. február 14. 08:03 | Sorszám: 22
Igaz. A katolikusok valóban megpróbáltak elbánni a más hitűekkel, de ezt a tényt csak akkor lehet helyesen értékelni, ha tekintetbe vesszük, hogy a más hitűek hogyan próbálták meg kiírtani a katolikusokat. Sámánok és Szent Gellért, visszavett református templomok és a jezsuiták kiűzése, kassai vértanúk és gályarabok...

Szörnyű felelősség, hogy Krisztus már kétezer év óta ránk bízta a titkát, s mi ezalatt az idő alatt nem tudtuk valóra váltani.

daleth
2006. február 14. 07:59 | Sorszám: 21
Nagyon jó gondolat!
daleth
2006. február 14. 07:59 | Sorszám: 20
Talán elkerülte a figyelmedet, de az eredeti Pálos Rend még működik, egy tagja van, nem jelentkeznek a fiatalok. Kevés a papi, szerzetesi hivatás. Ha ez a pap meghal, akkor még ötven évig az egyházjog szerint van lehetőség a rend újjáélesztésére, s csak az után szűnik meg visszavonhatatlanul.

Egyébként a pálosok megalakulása szerintem a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye.

daleth
2006. február 14. 07:55 | Sorszám: 19
Egy francia és egy angol találkozik. A francia pofon vágja az angolt.
- No de Uram, mit vétettem?
- Maguk angolok égették meg Szent Johannát!
- De Uram! Az már ötszáz éve volt!
- Igen, de én csak öt perce tudtam meg.

daleth
2006. február 13. 17:10 | Sorszám: 7
Mert rossz helyre kattintottam, , egyébként a kérdésed teljesen jogos.
daleth
2006. február 13. 16:36 | Sorszám: 4
Talán meglepő, de a katolikus püspökök nem csak magyarok, de katolikusok is, feladatuk a katolikus hit védelme és őrzése. A sámánvallás - bár megbecsülendő és tiszteletreméltó - de sok részében összeegyeztethetetlen a katolikus hitelvekkel.

Egyébként ez a megnyilatkozás a legenyhébb, ami elképzelhető az egyházi törvénykönyv szerint.


Téma: Boross Péter levelét megírta (avagy az ügynök sosem alszik)
daleth
2003. augusztus 27. 11:28 | Sorszám: 96
Dehogyis!

De szerintem ha egy nagyfejű elvtárs megdícsér téged az rosszabb, mintha a börtönben elhíresztelnék rólad, hogy pedifil vagy.

daleth
2003. augusztus 27. 10:34 | Sorszám: 93
Szeressen meg téged a Piszkos Fred!

Téma: Pimaszságok, hazugságok, képtelenségek
daleth
2003. október 27. 16:19 | Sorszám: 10
Folyni, lehet hogy erre fog, de félek, hogy enm fog élni...
daleth
2003. október 27. 13:22 | Sorszám: 7
Ne magyarkodjunk mán elvtársak? Minek állandóan azzal a "legmagyarabb folyóval" jönni?

Örüljenek, ha az ún. "magyar" tengerrel foglalkozunk. A végén úgyis csak az europér Dunát fogjuk bemondani.

Na azért!


Téma: Gyurcsány egyre jobb!
daleth
2006. március 01. 12:40 | Sorszám: 67
"ujra megválasztott"

Érdekes megfogalmazás, mondhatni freud-i mélységű. Ugyanis nem tudok arról, hogy Gyurcsányt párszáz mszp-s küldöttön kívül bárki is megválasztotta volna, tehát nem lehet újra megválasztásról beszélni. Legközelebb megválasztott, vagy megerősítettnek lehetne nevezni, de reméljük ezt a szégyent (a gojok közé temetést) csak nem kell megélnünk... Már csak ez maradt, a 40+2x4 év után...


Téma: Erdélyi magyar szórvány
daleth
2005. november 18. 08:05 | Sorszám: 4
Ady még hagyján. Ha olyan fazekas gyerek vagy, próbáld meg Reményiket vagy Babitsot magyarázni. Meglátod, hogy ahhoz képest Ady nekik gyermekolvasókönyv.

(Bevaallom Adyért nem vagyok oda: az én szememben az önpusztító magyar géniusz jelképe. Talán, ha kevesebb nagyhangú prófétánk és több csendes építőmesterünk lett volna, a templom még ma is állna.)


Téma: Beszlan: nálunk is eljöhet
daleth
2004. szeptember 09. 12:41 | Sorszám: 167
Igazad van, elnézést az "offolásért". Alias csak felvetette, én kezdtem róla egy értekezést írni. Térjünk vissza a témára.

Kicsit leegyszerűsítve a dolgot:

Van az orosz föderáció, mely ebből a szempontból örököse a cári és vörös birodalomnak.

Vannak a muszlim szélsőségesek, akik a beszámolók szerint erősen lenézik a hitehagyott csecseneket, de jó alkalomnak tartják arra, hogy üssenek egyet az oroszokon.

És végül vannak a csecsenek, akikkel annyit sem törődik a világ, mint az elszakított területeken élő magyarokkal. Magyarán szólva: a kutya sem figyel arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben mit kellett átélniük (hogy a korábbi népírtásról ne is beszéljünk). Szerintem ez a merénylet nekik ártott a legtöbbet, mert ezek után senki sem fog szót emelni értük, s az oroszok nem a muszlim szélsőségeseken fognak bosszút állni, hanem rajtuk.

daleth
2004. szeptember 09. 12:10 | Sorszám: 160
Sajnos még legalább tízszer látnom kell, hogy érdemben tudjak róla beszélni.
daleth
2004. szeptember 09. 11:54 | Sorszám: 157
Valószínűleg elkerültük egymást, az előző hozzászólásomban már pontosítottam, hogy mire gondolok.

Ha a filmre gondolok, legszívesebben képről-képre, jelenetről-jelentere elemezném. Nagyon gazdag film volt.

A gondolatodra válaszul: nekem ebből a szempontból azt jelentette, hogy milyen lélekromboló, amikor az önként vállalt identitásból erőszakolt lesz. Néha belső, néha külső. De azzt hiszem arről a filmről órákig lehetne beszélni.

daleth
2004. szeptember 09. 11:22 | Sorszám: 155
Bocsánat, pontosítok. A tévedést csak úgy értettem, hogy ha történelmi filmnek tekintenénk, akkor lenne tévedés de igazából ez egy család három nemzedékébe sűrítette össze a XX. század szépségeit és borzalmait (nem véletlenül írtam ilyen sorrendben).
daleth
2004. szeptember 09. 11:19 | Sorszám: 154
Láttam.
Ha történész lennék, bosszankodnék néhány kisebb tévedésen, de mert nem vagyok az, csak azt tudom mondani, hogy gyönyörű volt, s a legjobb magyar filmek egyike. Szabó István abban szerintem még a híres trilógiáját is felülmúlta.
A filmnek szerintem több rétege volt, de mindegyik igaz. Lehet, hogy barbárnak fogsz tartani, de a Schindler listájába csak a holliwood-i kliséket vettem észre, míg ez a film mélyen megérintett. Szívem szerint kötelezővé tenném, hogy minden iskolás gyerek nézze meg, s utána legalább egy osztályfőnöki órán beszéljenek róla.
daleth
2004. szeptember 09. 10:56 | Sorszám: 152
Nem, természetesen nem a kommunizmust magasztalták - bár egy-két, magát zsidónak valló személy ezt is megpróbálja, de mint a mellékelt ábra mutatja, hülyék minden közösségben vannak.

A PC-vel kapcsolatban egyetértek. S itt nem zsidó-magyar szembenállásról van szó, szeretném hangsúlyozni: a magyarok között is voltak, akik rögtön megtalálták az érvényesülés útját az új rendszerben, de rengeteg zsidó is volt (valószínűleg a többség, de nem tudok pontos adatokkal szolgálni), akik perceken belül megtapasztalták, hogy mit jelent az új rend: mert őket ugyanúgy kifosztották, elhajtották, mint a nem zsidó magyarokat.
Szerintem az az ünneplés, amiben ezt nem említik meg, ugyanazt mondja más formában, amit az antiszemiták (+ a kommunisták) is hirdetnek: hogy a "felszabadulás" veszteseinek a nácik oldalán van a helyük, s a zsidók a kommunizmus oldalán álltak.

Talán az ünneplés nem is jó szó arra, amit tenni kellene: inkább az emlékezés, vagy inkább azt kellene ünnepelni, hogy azok az idők elmúltak. Hogy a gonosz uralmát soha ne tudja a sátán átvenni, még akkor sem, ha mindettő angyalnak igyekszik mutatni magát. Ezekről a megemlékezésekről én szívem szerint kitiltanám a politikusokat: meséljenek a túlélők, a nemzet egységét képviselő egyházi vezetők és közjogi méltóságok (persze ez csak egy kósza ötlet).

daleth
2004. szeptember 09. 10:10 | Sorszám: 146
Legyél boldog: szerintem sem szép dolog hülyének nevezni a külügyminisztert. Mert két eset lehetséges: vagy igaz, vagy nem.

Ha nem igaz: miért hazudjunk?

Ha igaz, két eset lehetséges. Vagy teljesen hülye, vagy csak félig.

Ha teljesen hülye, akkor úriember nem veti szemére ezt a fogyatékosságát.

Ha csak félig hülye, akkor meg minek nevezzük azt az országot, amelyik az általa vezetett pártra szavazott?

(De be kell vallanom, hogy én a HKovácsból a "H" betűt a "hazug" rövidítésének véltem eleddig.)

daleth
2004. szeptember 09. 10:05 | Sorszám: 145
Azt a történelmi eseményt, ami az ország egy részének a pillanatnyi túlélést, nagyobbik részének pedig egy új, még kegyetlenebb megpróbáltatást nevezett.

Ebben az országban csak akkor lesz béke, ha megtanuljuk, hogy a másik szenvedését ugyanúgy átéljük, mint a sajátunkat. Ne ünnepeljük a szövetségesi hűséget október 15-én, se a felszabadulást április 4-én. Emlékezzünk meg azokról, akik akár egyik, akár másik oldalon harcoltak becsülettel azért, amit a nemzet javnak tartottak (itt persze nem a nyilasokra, vagy a kommunistákra gondolok), de ne magasztaljuk fel egyik emberellenes ideológiát se.

daleth
2004. szeptember 09. 09:41 | Sorszám: 140
A rabbihoz elment egy asszony, s panaszkodott: - Rebbelébe, A férjem rondának nevezett.
A rabbi hosszan kutatott a Tórában. Az asszony türelmesen várt, hogy milyen bölcsességet fog benne találni, de a rabbi csak a a szemüvegét veszi elő, s azon keresztül néz rá a nőre:
- Bizony leányom, te tényleg ronda vagy.

De még nem válaszoltál a kérdésemre: szerinted a főrabbninak is el kell határolódnia azoktól, akik felszabadulásnak nevezik több százezer honfitársunk deportálását, meggyilkolását és megerőszakolását? Gondolom, tu quoque, tőle is elvárod - ebben az esetben kérem beidézni aaz elhatárolódást.

daleth
2004. szeptember 08. 11:06 | Sorszám: 126
HELYES!

Köszönöm, hogy elismerted, hogy Pokorni nem aktuálpolitikai, hanem történelmi személyiség.

daleth
2004. szeptember 08. 10:24 | Sorszám: 124
Könyörgöm! Hol vannak zsidók a Kaukázusban?!

Ennek alapján a Főrabbi is kommunista, ha velük együtt ünnepli a Gettó felszabadulását?

Szerintem ez eléggé izzadtságszagú érvelés - s mint már írtam: az áldozatok emlékének meggyalázása, ha ezt az esetet is belpolitikai csatározásokra akarja valaki felhasználni.

daleth
2004. szeptember 08. 10:10 | Sorszám: 122
Feltételezem, hogy a véleményed nem egyezik meg ezzel a cikkel - de akkor mi értelme volt ide beidézni? Ugyanis, az adott terrorakcióhoz legfeljebb a kommunizmusnak van köze, a hungarizmusnak meg semmi sem.

(Legfeljebb a nácizmusnak, de azoknak is csak annyi, hogy a csecsenek szemében ők voltak - lettek volna - a felszabadítók. Ezt is csak abban az esetben, ha ezt a szégyenletes terrorakciót hajlandóak vagyunk összefüggésbe hozni a csecsenek szabadságharcával.)

daleth
2004. szeptember 08. 09:37 | Sorszám: 120
Sajnos nem tudom viszonozni egy Csurka-vezércikkel, lévén én nem azokból alakítom a véleményemet.
daleth
2004. szeptember 08. 09:14 | Sorszám: 118
Szép, tárgyilagos, mindenfajta elfogódottságtól mentes írás.
daleth
2004. szeptember 08. 09:02 | Sorszám: 116
Nem hímsovinizmus volt, csak a klasszikus gondolkodás, hogy egy férfinak vannak bizonyos lovagias kötelezettségei a hölgyekkel szemben - de belátom, igazad van, tehát:

Lányok! Fiúk! Transz-, homoszexuális és leszbikus honfitársaim!

daleth
2004. szeptember 08. 08:21 | Sorszám: 112
Fiúk!

Nem kéne összedobnunk a pénzt a Drórikának egy történelemkönyvre, vagy szerintetek felesleges, mert úgysem olvasná el?

daleth
2004. szeptember 06. 15:13 | Sorszám: 51
Szerintem e között a terrorakció és a nyilasok között Falacci sem tudott volna kapcsolatot találni. Sajnos 1976-nak még ez a halottgyalázás is sikerült: az utóbbi évek egyik legnagyobb tragédiáját kisstílű napi politizálásra használja fel.

Bevallom eddig inkább szórakoztatott 1976, de ez már túlmegy a jó ízlés határán - még azon is, ahogy Csurka reagált szeptember 11-re.

daleth
2004. szeptember 06. 15:08 | Sorszám: 50
Köszönöm!
daleth
2004. szeptember 06. 11:50 | Sorszám: 34
Nem készült erről egy film is? Valami haloványan beugrott, hogy olvastam a hozzászólásodat.

Téma: Gratulálok az MDF-nek!
daleth
2006. április 10. 14:44 | Sorszám: 48
Ha ezek otthon maradtak volna, a felével a ballib gazdagodott volna, szvsz.

És nem árt, ha van még egy jobboldali párt, amelyik felszívja a Fideszre nem szavazókat. Nem hiszem, hogy ez elég lenne Neked, de én vigasztalódom. Minden, csak ballib ne!

daleth
2006. április 10. 13:55 | Sorszám: 39
Gratulálok én is. Tudom, sokan fogják szidni őket a következő időkben, de DI képes volt arra, hogy a Fidesszel nem szimpatizáló jobboldali szavazatok ne vesszenek el (elmenjenek szavazni, akik így érzenek), s ez hosszú távon az egész jobboldalnak hasznos.

Téma: SZDSZ-es marhaság...
daleth
2004. május 25. 15:59 | Sorszám: 6
Azaz: ott szabad gyárat építeni, ahol akarsz, s a víz ott árad ki, ahol akar?

Szerintem azért ennyire nem rossz a környezetvédelmünk, csak nem tud beszélni a miniszter.


Téma: Horn Gyula díj
daleth
2003. október 13. 08:44 | Sorszám: 42
Nem értem miért? Igaz, néhány embert megölt, de a bíróság sohasem ítélte el, tehát ártatlannak kell tekintenünk, minket magyarokat pedig segített felvidéki és erdélyi testvéreinkkel való újraegyesülésünkben. Különben is, mit ugatnak bele ezek a teutonok, hogy mi itt magyarországon kiről nevezünk el díjat? Örüljenek, hogy egy honfitársukat ilyen dicsőség éri! Mocskos dolog, hogy egyes ún. holocaust-túlélők meg az áldozatok családtagjai mindenben csak a hibát keresik és megpróbálják egy ilyen szép eseménynek az értékét is lefokozni. Ideje lenne már felülemelkedni mindenféle nemzeti túlérzékenységen és kicsinyes pártérdekeken! ->
daleth
2003. október 09. 14:29 | Sorszám: 10
Nem túl udvarias dolog a teutonoktól (olyan, mintha mi pl. Dönitz vagy Vilmos császár díjat alapítanánk), de ahogy az ember a kutyájának is dob csontot, illett nekik is valamit adniuk Hornnak.

Téma: Mit érdemelnek a történelemhamisítók?
daleth
2004. április 05. 09:15 | Sorszám: 52
Bocsánat, most láttam egy másik fórumon, hogy az Úr szavát kimoderálták, így nem fog tudni válaszolni.
daleth
2004. április 05. 09:11 | Sorszám: 51
Azért nem ártana súlyozni. Pl. ilyen logika alapján mondhatnánk a következőket is:

a nácik zsidókat gyilkoltak, de voltak zsidók, akik nácikat öltek meg. Tulajdonképpen mi a különbség?

Miért van az, hogy a családi emlékezetek több olyan esetről tudnak, hogy egy szovjet katona gyilkolt, rabolt és erőszakolt, mint ahány németről?

Hány falut romboltak le Vietnamban az amerikaiak és hányat a vietkong? (Persze a legnagyobb különbség, hogy az amerikaiakkal ott mentek az újságírók is, akik akkor még cenzúrázatlanul küldhették a híreiket haza, így szinte minden kiderült - míg északon a szabad sajtó csak kapitalista koholmány volt.)

Én is csatlakoznék azokhoz, akik azt kérik, hogy pontosítsd, hogy milyen szörnyűségeket követettek a magyar katonák a Felvidéken és Kárpátalján.

daleth
2004. március 23. 13:09 | Sorszám: 29
daleth
2004. március 23. 12:01 | Sorszám: 27
Többször már szadizmus lenne.
daleth
2004. március 19. 13:44 | Sorszám: 3
Én kegyetlenebb lennék:

minden állításukat, amit nem tudnak bizonyítani, de tényként közöltek, tizenkétszer másolják le golyóstollal!

Jó hosszú életük lesz.


Téma: Büntessük meg a gyerek vállalást. Egy gyerek 0,7-0,8-at ér
daleth
2006. november 24. 13:14 | Sorszám: 24
Tegnap a HÍR TV-n volt erről egy jó beszélgetés. Nekem a következők szűrődtek le:

1. a személyi adataimat újra csak le kell adnom valahol
2. megkérem a főnökömet, hogy ha akarna jutalmat adni, azt csak jövőre tegye
3. az egész rendszer akkora adminisztrációt jelent, hogy az el fogja vinni azt a pénzt, amit megtakarítanak vele, de legalább újra megalázzák és szegényítik a lakosságot.


Téma: Izrael EU-tag szeretne lenni! :)))
daleth
2005. január 17. 07:55 | Sorszám: 143
1. Hivatkozhatnának Szlovákia és Csehország jogrendjére, ahol még mindig élnek a nünbergi törvények szláv megfelelői.

2. A szocialista és a néppártiba.

3. Valakinek igen.

daleth
2004. december 02. 09:09 | Sorszám: 136
köszönöm.
daleth
2004. december 02. 08:38 | Sorszám: 135
Ha feltételezed, hogy vasárnap nem megyek el szavazni, és nem igennel felelek a második kérdésre, (az elsőre is, de az most nem tartozik ide, ), akkor az olyan sértés, ami vért kíván.

Egyébként nekünk, mert falun lakunk, nem negyedóra, hanem legalább fél, de akkor is elmennék, ha egy fél napba telne!

daleth
2004. december 01. 08:33 | Sorszám: 131
Én inkább az erdélyi havasokat és a borókapálinkát választanám, esetleg a lecsupaszított Tátrát. Perverz vagyok?
daleth
2004. október 11. 15:53 | Sorszám: 104
Ne keress kibúvókat!

Törökország Izrael szövetségese, s egyértelmű hogy ezek az antiszemita állatok emiatt utasítják el! Nem jártok át az eszünkön!


Téma: Oriana Fallacci-kell ez nekünk?
daleth
2004. április 05. 15:05 | Sorszám: 4
"Oszt egyes olvtársak már megint a szabadság-téri emlékműre fognának asszociálni"

????

daleth
2004. április 05. 14:55 | Sorszám: 2
Valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy már van egy ezzel foglalkozó fórum: La forza della ragione.

De mivel a Te címed kifejezőbb, próbáld elérni, hogy a kettőt egyesítsék.


Téma: "Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében"
daleth
2003. április 11. 11:52 | Sorszám: 22
Bizonyos szempontból igazad van, de hadd legyek egy kicsit optimista is (még akkor is, ha bizakodó világlátásom nem kőalapokon áll): a globalizáció egyik gyümölcse, hogy növekedett a jólétben élő államok felelőssége a szegényebbek iránt. Pl. háborúk és éhezések eddig is voltak, de ha ma az esti híradó bemutatja ezt, akkor a jóléti államok polgárai nyomást gyakorolnak kormányzatukra, vagy ők maguk a civil szervezeteken keresztül segítséget nyújtanak. Persze, tudom ez csak az egyik oldal, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a globalizált híripar nem mindig as teljes, valós és befolyásolástól mentes képét mutatja a világnak, de még ezzel együtt is, él a remény.
daleth
2003. április 10. 15:40 | Sorszám: 8
Igen - túl kevesen vagyunk. Még őket is be kell számítanunk honfitársaink körébe, különben tényleg elfogyunk (persze közben reménykednünk kell abban, hogy megjön a jobbik eszük).

Téma: Húsvéti képeslap
daleth
2004. április 09. 09:11 | Sorszám: 3
Áldott Húsvétot kívánok minden krisztus-követő testvéremnek, minden magyarnak, kedvesnek s kedvtelennek egyaránt boldog Húsvétot s mindannyiunknak egy boldogabb, szebb és reményérlelő jövendőt!

Téma: "Vágd pofon a magyart!"
daleth
2004. február 11. 12:41 | Sorszám: 280
ha én is cizelláltam volna, Te lettél volna az első!
daleth
2004. február 11. 12:37 | Sorszám: 277
A cikk utóéletéről egy szerintem érdekes cikk jelenet meg az MNO-n:

Joe Eszterhas, a lecsúszott író - A magyargyűlölet mint reklámfogás
2004. február 11. 11:51


Bognár Tibor
Az amerikai magyarok felháborodtak, amiért Joe Eszterhas arcul csapta őket. "Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda hozzá, és vágd pofon. Tudni fogja, miért kapta." - nyilatkozta a botrányos életviteléről ismert, de mára lecsúszott író nemrég Cleveland napilapjának, a Plan Dealernek, emlékiratainak megjelenése alkalmából.


Joe Eszterhas
Fotó: CNN

Az amerikai magyar közösség több tagja is felháborodva írt levelet a Plain Dealer című clevelandi napilapnak, Joe Eszterhas közelmúltbeli magyargyűlölő kijelentései miatt. Az újság két hete készített interjút az író, forgatókönyvíróval, aki a magyarokat szűklátókörűnek, rasszistának antiszemitának nevezte.

A Plain Dealer február harmadikán teljes terjedelmében közölte Várdy Huszár Ágnes egyetemi tanár levelét, aki arra hívta fel a szerkesztőség figyelmét, hogy olyan nagyszerű ember, mint a nemrég elhunyt Teller Ede, a világhírű atomfizikus, aki élete végéig büszke volt magyarságára, soha nem tett volna ilyen kijelentést. És azt sem tudja elképzelni, hogy az olyan művelt emberek, mint a kongresszusi képviselő Tom Lantos, az Intel társalapító Andy Grove valaha is ilyen méltatlan módon beszélne arról a kultúráról, amelyben született. A levél végén a professzor asszony megjegyezte, nem érti, miért akarná őt Eszterhás pofon vágni, azt viszont már tudja, hogy ezek után miért akarná valaki befogni Eszterhás "csókos száját egy hatalmas csattanóssal".

A botrányos interjú után magát az újságot is többen elmarasztalták. Michael Heaton, a szintén botrányairól ismert riporter ugyanis alaposan alákérdezett Eszterhásnak. “Ön büszke, de kritikus is magyar származásával kapcsolatban. Milyen magyar tulajdonságokról ír?” - tette fel a kérdést Hollywood egykori hírhedt figurájának. Egy amerikai magyar, Dömötörffy Zsolt szerint ez egy jól megkomponált rávezető kérdés, amelyre az újságíró szaftos választ várt, minél vitathatóbb, annál jobb alapon. Eszterhás pedig nem hagyta ki a ziccert, hogy a magyarokat általánosítva "törtetőnek, öngyilkosságig szenvedélyesnek, szűklátókörűnek, antiszemitának és rasszistának" bélyegezze, majd - mivel nyilvánvalóan büszke származására -, még nevetve hozzátegye, hogy "ezek a jó tulajdonságaik".

Fordos Márta a clevelandi magyar kolónia tagja azt a kérdést szegezte az újság szerkesztőinek, hogy ha a magyar nép helyett arab, zsidó vagy lengyelről lett volna szó az interjúban, a lap akkor is megjelentette-e volna a cikket? Anthony Pintér üzletember úgy gondolja, Eszterhás egészen a csatorna szintjéig lement, hogy könyvének olvasókat toborozzon, a Plain Dealer pedig ehhez partnernek bizonyult. A magyar származású gazdasági tanácsadó egy amerikai irodai tréfával zárta a szerkesztőhöz intézett levelét: "Soha ne akarj egy disznót táncra tanítani! Nem csak az idődet vesztegeted, de a disznót is zavarod."

Dömötörffy Zsolt szerint az egyébként a meglehetősen hízelkedő hangnemű interjú alkalmas volt arra, hogy a magyarok érzelmeit felkorbácsolja ott, ahol több mint százezren vallják magukat magyar származásúnak, még akkor is, ha az Eszterhás család nem tartja a kapcsolatot a magyar közösséggel, és meglehetősen visszavonultan élt Clevelandben. Maga az író nem járt cserkészetbe, nem közeledett magyar kortársaihoz. Szüleit, akik ismerték, becsületes, de visszahúzódó embereknek tartották.
Csupán egyszer kerültek a figyelem középpontjába, amikor az apát, Eszterhás Istvánt a még Magyarországon írt Nemzetpolitika című könyve miatt megkereste az amerikai Különleges Nyomozóhivatal. Ez éppen a holokauszt témát feldolgozó, Joe forgatókönyve alapján készült, Zenélő doboz című film 1989-es bemutatása után történt. A vizsgálatot állítólag épp Joe Eszterhas náciellenes forgatókönyvei miatt szüntették meg. Ebben az időben egyébként egy másik holokauszt-ügy is borzolta a clevelandiek kedélyét, amelyben az Egyesült Államok kiadta Izraelnek az ukrán John Demjanjukot. A clevelandi öregembert azzal gyanúsították, hogy azonos a treblinkai tábor hóhérjával, Rettegett Ivánnal. Eszterhás ugyan tagadta, hogy filmjének bármi köze lett volna az esethez, a magyarokat antiszemitaként ábrázoló film azonban ígyis kiváltotta a helyiek haragját, hiszen az ohioi kolónia tagjai szerint egyértelműek voltak az utalások.

A kérdésre tehát, hogy vajon mivel magyarázható Eszterhás kijelentése, ésszerű magyarázatként csak az kínálkozik, hogy le akarta járatni a magyarokat, vagy sorozatos kudarcai után ezzel a botránnyal kíván visszatérni a reflektorfénybe. Hollywood ugyanis már évek óta nem foglalkoztatja az egykor legjobban fizetett forgatókönyvírót, utolsó munkái, mint a Showgirls vagy a Jade csúnyán megbuktak. A négy gyermeket nevelő, rákbetegségével küzdő Eszterhásnak pedig nagy szüksége lehet a pénzre Cleveland környéki, a korábbiaknál jóval szerényebb otthonában.
Az eset pikantériája, hogy Eszterhás maga is a Plain Dealer munkatársa volt 1967 és 1971 között. Viharos pályafutásának első évében díjat nyert egy balesetről írt tudósításával, majd a következő évben 60 ezer dollár kártérítésre ítélték az egyik áldozat özvegyének zaklatásáért. A Plain Dealer végül kirúgta, mert az újság menedzsmentjét kritizálta egy másik lapban. Hogy a mostani incidens mennyibe kerül a Plain Dealernek, egyelőre nem tudni. Dömötörffy Zsolt az előfizetések lemondására hívta fel a helyi magyarokat, mások pedig pert fontolgatnak.

Eszterhás könyve egyébként a Hollywoodi állat címet viseli, alcíme szerint emlékirat. Az író a könyv egy fejezetében mint folyamatosan menekülésben lévő személyt jellemzi önmagát, aki menekülttáborban töltötte gyermekkorát, “dipisként” (displaced person, a második világháború utáni baloldali terror elől menekülők gyűjtőneve - a szerk. ) érkezett Clevelandbe szüleivel, és dipisnek érezte magát Hollywoodban is. A történet a belső béke állítólagos megtalálásával ér véget, ennek ellenére Eszterhás a záró jelenetben sem mulaszt el bevinni egy ütést a magyaroknak. Apja temetése után állítólag felhívta a konzulátust, hogy miként lehetne a halottat újratemetni Magyarországon, a régi jó "zsidógyűlölő" országban, amelyet az idős Eszterhas elhagyott, és annyira szeretett.

Ha azonban valaki azt hiszi, hogy a könyv elsősorban a magyarokról szól, nagyot téved. Eszterhás sokkal több teret szentel volt szeretőinek, mint például Sharon Stone-nak vagy Voinovich szenátor lányának kitárgyalására.
Ezeket a részeket egy úriember viszont nem csak nem írja meg, de el sem olvassa.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=203268&rvt=3

daleth
2004. február 04. 13:01 | Sorszám: 238
Bocsáss meg, a sötétzöld színre értetted a "kizárólagosan európai" kifejezést?

Ellenben két malomban őrlünk: én a birodalmon egészen mást értek, a nagy kiterjedést nem tartom elégséges követelménynek, az erős központi kormányzást pedig nem tartom szükséges feltételnek (ennek alapján kérdéses, hogy mikor beszélhetünk pl. Brit világbirodalomról).

daleth
2004. február 04. 12:52 | Sorszám: 236
Pontosan: ezt értem én a túlélő stratégián. Sok mindenről lemondunk, megosztjuk az országot, hogy akármelyik birodalom is marad felül, egy maradék Magyarország megmarad, s abból újjászülethet az ország.

De ennek ellenére végig kell gondolni a többi lehetőséget is.

Még egy: helyesen írtad, hogy "Zsigmond vagy Nagy Lajos birodalma" - azaz már akkor sem Magyar Birodalomról volt szó, hanem a király személyéhez köthető országokról.

daleth
2004. február 04. 12:48 | Sorszám: 235

Talán igazad lehet, ha az "európai" szót földrajzilag és nem kultúrálisan értjük, bár szerintem még abban az esetben is lehetne vitatni a "kizárólagosan" szót.

Szerintem Te a Birodalom szót csak mint területi egységet és annak nagyságát tekinted, nem pedig azon szempontokat, amiket az előbbi hozzászólásomban írtam.

daleth
2004. február 04. 12:23 | Sorszám: 233
A helyzetleírásoddal egyetértek - de a kérdésem, hogy ez ok-e vagy okozat?

Ha még egyszer elolvasod: nem azt írtam, hogy Szapolyai meg tudta volna állítani az ellenséget, hanem azt, hogy a török visszavonulása után (hiszen nem szállta még meg az országot) helyre lehetett volna állítani az ország egységét. Az általad is felsoroltak miatt nem sikerült. A magyarság egyértelműen a győztes stratégia helyett a túlélőt választotta, tudatosan vagy kényszerből, egyre megy.
Kérdés, ami ma is fontos lehet a számunkra, hogy lehetett-e volna másképpen dönteni? Pl. mi lett volna, ha az egész ország a Habsburgok mellé áll? Meg lehetett-e volna tartani Erdélyt? Vagy még rosszabb lett volna, mert a török elfoglalja, s nem félig-szövetségesként, hanem meghódított tartományként kezeli? Vagy ha teljesen a török mellé állunk, akkor a Habsburgok a XVIII. században teljesen beolvasztják a magyarságot?

Azt hiszem ezeket a kérdéseket ma is fel kell tennünk, s a tanulságok talán segítenek az EU-val és a terrorizmus elleni háborúval kapcsolatos véleményünk kialakításában.

daleth
2004. február 04. 12:15 | Sorszám: 231
Vitatéma lehet. Szerintem nem volt igazi birodalom, legfeljebb az al-birodalom kifejezést hallottam erről az időszakról.

Én a birodalom és az ország közötti különbséget elsősorban abban látom, hogy mennyire erősek az azt összetartó erők, az egyes részek mennyire különböznek egymástól kultúrálisan és mekkora önállóságot élveznek.

Igazából az adott korszakban csak a Német-Római császárság volt birodalom (imperium) Európában - no meg persze a török, de az csak részben volt európai.

daleth
2004. február 04. 11:31 | Sorszám: 227
Azelőtt nem voltunk még kis állam. Ország voltunk, nem birodalom, ez viszont lényeges.

"a csatatéren minden eldőlt" kevesebb dőlt el, mint gondolnánk. Az elesettek nagy része külföldi zsoldos volt, Szapolyai serege még érintetlen volt. Persze nem tudta volna megállítani a törököt, de annak kivonulása után helyre lehetett volna még állítani az országot. Nem tudom, hogy miért nem sikerült, olvastam Nemeskürtyt, szerintem ő sem egyértelműen az uralkodó osztályt hibáztatja, de szerintem erről kellene szólnia a filmnek. (Wass sem megfellebbezhetetlen igazságokat ír le, de szerintem nehéz lenne megkerülni őt a véleményalkotás során.) Ami viszont nagy veszteség volt: a vezető, irányító réteg nagy (legnagyobb?) része odaveszett.

Haláltánc? Talán nem pontos kifejezés, mert a "magyar romlás" évszázada után mégiscsak jött egy reformkor vagy millennium. Nem tudom, hogy lesz-e még "magyar feltámadás", de remélem, hogy lesz. Persze nem frázisokra gondolok, nemzetieskedésre, sovinizmusra vagy hasonlókra, hanem értelmes gyarapodásra és egy bizonyos szellemi közösség kialakulására.

daleth
2004. február 04. 10:33 | Sorszám: 221
Azt hiszem, máshol voltunk gyerekek.
daleth
2004. február 04. 10:31 | Sorszám: 220
"...Mohácsot megfilmesíteni"

Sajnos nagyon rossz a memóriám, de néhány éve volt egy darab a TV-ben, ami az ütközet előtti napokat (estét?) mutatta be. Megdöbbentően jó volt. Sajnos se a címét, se a szerzőjét nem tudom. Bár a darabból nehéz lenne nagyszabású történelmi filmet készíteni, de szerintem ott lenne a helye a megfilmesítendők listáján.

Mohács nem biztos, hogy lelkesítő pillanata a magyar történelemnek, de mégis jó példája a helytállásnak, s hogy feltegyük a kérdést: hol rontottuk el? Hiszen még a csatavesztés után is újrakezdhettük volna, hiszen nagyobb emberveszteséget is túléltünk (pl. létszámarányosan csak a Don-kanyarban többen haltam meg), a török nem szállta meg az országot, mégis megkezdődött a magyarság haláltánca. Ha ezt a film meg tudná válaszolni, kifizetem egy osztálynyi gyerek mozijegyét.

daleth
2004. február 04. 09:39 | Sorszám: 214
Velük szemben nem sértő az általánosítás? Én is ismertem amerikás magyarokat (részben én is az lennék), ugyanolyan tarka, vagy talán még tarkább társaság, mint bármelyik másik etnikai csoport az USA-ban.
daleth
2004. február 03. 15:46 | Sorszám: 210
Egyetértek! Nagyon jó színészek voltak benne! Csupa színészfejedelem, politikai pártállástól függetlenül. Kossuthot azt hiszem Nagy Ervin játszotta, bevallom eleddig én sem figyeltem fel rá.

Félek, hogy a film sikertelenségébe közrejátszott, hogy kerülte a nemzeti kliséket, s valódi vívódó, hibáikkal küszködő embereket mutatott be, a pántlikás lelkendező nemzetieskedés helyett.

Széchenyi csapodár fiatal katonatiszt, vigyázba áll a császári himnusz alatt, ellentétben áll Kossuthtal, el akarja tiporni a magyar forradalmat... Valjuk be, hogy a többség nem ilyen Széchenyit szeretne látni. Olyan albumot szeretnének, ahol Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Bem kéz a kézbe néz a dicsőséges csapatok felé.

daleth
2004. február 03. 15:38 | Sorszám: 209
1426- ban a szerb fejedelem Tatán szerzôdést köt Zsigmonddal, melyszerint halála esetén Brankovics György lesz a fejedelem, és Magyarország megkapja Nándorfehérvárat és Galambócot. 1427-ben Brankovics lesz a szerb fejedelem, átadja Nándorfehérvárat a magyaroknak, de Galambócot a törököknek adja.
http://bel.freeweb.hu/erettsegi/lux.htm

1389 Koszovo Polje (Rigómezõ Lázár kenéz vezette szerb-horvát-bosnyák csapatok vereséget szenvedtek a törököktõl, itt meg is halt Lázár. utóda Lazarovics István behódolt a töröknek (vazallus lett). Késõbb Hunyadi harcai lassították a törököket, így csak 1458-ban fejezte be Szerbia bekebelezését, ami 1878-ig tartott.
http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/STB/BALKAN25.HTM

1500-tól 1521-ig a nándorfehérvári kapitányok viselik a báni tisztet, míg csak a magyarság ezen utolsó végvára is el nem esik.
Nándorfehérvár vagy Bolgárfehérvár szintén ősi birtokunk.
Legelőször Salamon királyunk foglalta el, majd ismét 1182-ben III. Béla. A macsói bánság megalapításától kezdve ez is magyar fennhatóság alá került. Többször el is veszítettük. A Brankoviccsal kötött egyezség értelmében magyar birtok lett, a hely fontosságának tudatában Magyarország nagyon sokat tett a vár jókarba tételére.
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/balkan.html

daleth
2004. február 03. 15:08 | Sorszám: 203
Inkább szerbet (rác) mondanék. A délszláv gondolat akkor még nem élt.
daleth
2004. február 03. 15:02 | Sorszám: 201
Ha jól tudom, Nándorfehérvár akkor szerb felségterület volt, de Zsigmond óta a magyarok biztosították a helyőrséget várban, a közös védelmi érdekek miatt. Azaz ez a diadal nem csak nekünk, hanem a szerbeknek is sajátjuk. Tudomásom szerint pedig a horvátok nagy számban harcoltak Hunyadi seregében.
daleth
2004. február 03. 14:40 | Sorszám: 199
Ha nem is "király", de legalább helytartó lehetne

S legyünk merészek az álmainkban: mindezt magyar - olasz - horváth - szerb - török koprodukcióban!

daleth
2004. február 03. 14:19 | Sorszám: 196
Vállalom.

Görgey meg Stromfeld egy, a magyarokra oly nagyon jellemző döntési helyzet elé került: meddig szabad harcolni a szabadságért, s mikor kell feladni a harcot a megmaradás érdekében. Mind a ketten más választ adtak, de valahogy egyikőjük válaszát sem tudom elítélni. A filmnek szerintem erről kellene szólnia: nem a válaszról, hanem a válaszokról és arról hogy szinte minden korban fel kell tennünk magunknak a kérdést.

Valóban furcsa volt a sorrend, inkább csak a véletlen műve: Mátyásról terveztek is, Bethlenről nem tudok.

Ha már az ötleteknél tartunk: Tisza Kálmán meg Wekerle élete talán nem igazából alkalmas a megfilmesítésre (amennyit én tudok róluk). Talán Andrássy vagy a másik Tisza, István izgalmasabb film hőse lehetene.

Talán lehetne egy külön fórumot is nyitni erről.

daleth
2004. február 03. 13:33 | Sorszám: 190
Nekem speciel tetszett, azzal együtt, hogy nem igazából mozifilmnek készült, hanem TV filmnek. Az átlag TV-s produkciókat pedig messziről verte.
daleth
2004. február 03. 13:30 | Sorszám: 189
Nem. Bethlen Gábort nagyon nagyra becsülöm, de ő már beépült a nemzeti köztudatba, azonban Bethlen István személyében testesíti meg a XX. századi magyar sorsot, vagy a magyarságnak azt a lényegét, amit ma is fel kell vállalnunk, ha meg akarunk maradni. A trianoni sokkot, a nemzet élniakarását, a szélsőségek elutasítását, az orosz fogságot...

Persze lehet vitatkozni azon, hogy kiről kellene elsőnek filmet forgatni, ez csak egy ötlet volt a részemről.

Pl. Szent Istvánról szerintem csak 20-30 év múlva lehet új feldolgozást csinálni, addig a Szörényi-féle kép marad meg az emberekben.

De sokan vannak, akiket, bár sikeresek voltak, méltatlanul nem helyeztünk el a nemzeti panteonunkba: IV. Béla, Báhory István, Bocskai, talán még Görgey és Stromfeld. A sor persze folytatható, szinte a végtelenségig.

daleth
2004. február 03. 08:36 | Sorszám: 186
Jó lenne, ha készülnének nagy, pozitív erőt sugárzó történelmi filmek. Mátyás király, Bethlen István jó alapanyagot jelentettek volna ehhez. Szerintem a Sacra Corona és a Hídember is jó filmek voltak (az elsőt, ha jól tudom, többen is nézték meg, mint a Gladiátort). Wass Albertet is szívesen nézném meg filmen, bár nem tudom hogyan lehetne visszaadni - de a Pan Tadeusz mutatja, hogy lehet.

A jó humorú filmekre is vevő lennék. Pl. a Tizedes meg a többiek mellett szerintem elbújhat a Gyaloggalopp. A ma generációja miért nem tudja megcsinálni a maga nevetve visszatekintő filmjét?

daleth
2004. február 02. 09:23 | Sorszám: 174
OFF

Szerintem a helyzet nem ugyanaz: Angliában már (becslésem szerint) készítettek több száz komoly, lelkesítő és magasztos filmet az angol középkorról, s így tényleg elmehetett a fekete vipera (az utolsó sorozat az egyik legjobb hábvorúellenes film volt, amit csak láttam), hiszen az átlag mozinéző tudja, hogy amit lát, az csak egy paródia. Nálunk viszont alig néhány film készült az adott korról, s így a fiatalság szemében ez lesz a honfoglalás kép: részeg vezérek, groteszk történelmi alakok...

Még egyszer: lehet, hogy a film ugyanolyan szellemes, mint Ronald Atkinson filmjei, de más az a kultúrális közeg, amiben megjelenik, így félek, hogy inkább negatív hatású lesz.

daleth
2004. január 30. 12:27 | Sorszám: 51
ON

Szerintem az ürge nem komplett. Sajnos ahhoz túl gyáva, hogy tényleg megtegye - akkor legalább valaki helyretenné. De szerintem a magyarság elég erős ahhoz, hogy ne csináljon ebből nagy ügyet (bár már hallom a hangokat, hogy vizsgáljuk meg, hogy mivel érdemeltük ki, hogy így gondoljanak ránk).

daleth
2004. január 30. 10:24 | Sorszám: 2
Tegye csak! Lehet, hogy erre van szükségünk. A magyarság mindig akkor talált magára, ha az élettől pofonokat kapott. A nyugalom nálunk nem az építkezés, hanem az erozió időszaka.

Téma: Lúzerkormány
daleth
2003. december 18. 10:31 | Sorszám: 22
Szerintem optimista vagy.

De ha el is fogadjuk, akkor is felmerül a kérdés, hogy miért kellett T-72-eket vásárolnunk és miért kellett felújítanunk a Szu-22-eket, mielőtt kidobtuk volna? Szerintem ez volt az egyik csúcs!

daleth
2003. december 17. 11:10 | Sorszám: 7
Engem a hadügy se hagy nyugodni.

Szerintem Juhász sem egy fénylő csillag. De Keleti talán még ennél is gyengébb teljesítményt nyújtott (T-72-esek beszerzése, Szu-22-esek felújítása, majd amit végeztek ezzel, kivonják a hadrendből). Nem mondom, hogy tényleg gyengébb, de nem ártott volna őket is bevenni a sorba.


Téma: Kritikus tömeg
daleth
2006. április 21. 09:21 | Sorszám: 151
Kivételesen egyetértek Veled.

A biciklis kultúra terjesztése az egyik legfontosabb feladat a környezetvédelem szempontjából. Aki ma biciklire száll,
1. jó eséllyel balesetet éri,
2. szinte bármilyen irányba indul el, törvénysértést követ el, mivel a legtöbb úton tilos biciklivel közlekedni.

Azonban ebbe az utcába két irányból is be lehet hajtani: sajnos ma a biciklis kultúra a drótszamarasok irányából is a zéróhoz közelít. A járdán száguldanak, az aluljáróban sem szállnak le a bicikliről, nekihajtanak, súrolják a gyalogosokat. Ezzel szerintem a kívülállókat csak magunk ellen hangoljuk. És nem érv az, hogy azért sodrunk másokat veszélybe, mert úttesten veszélyes lenne haladnunk - az erényes ember klasszikus megfogalmazása, hogy inkább elszevvedői, mint okozói legyünk a jogtalanságnak.

+ de ez márr tényleg csak a poén kedvéért: nálunk mikor lesz meztelen biciklis felvonulás?


Téma: Palesztin-izraeli konfliktus ma Magyarországon?
daleth
2004. december 23. 09:44 | Sorszám: 25
Bezzeg a Kolombónál mijen sármos!
daleth
2004. december 23. 08:40 | Sorszám: 23
Erről az a vicc jut eszembe, amikor a kocsis káromkodik, hogy az apja gróf volt, a fia gróf lesz, csak ő marad parádés kocsis...

Bevallom, hogy Donáthtól még nem hallottam teológiai okfejtést - legfeljebb médiabohóckodást. Jelenitstől szerintem hihetetlen alázat volt, hogy leült vele beszélgetni.

daleth
2004. december 22. 13:59 | Sorszám: 5
Ezek után minden becsületes embernek az egyházi iskolák mellé kell állnia, ha még nem tette volna meg. Szóval a tankoknak van igazuk a gyerekkel szemben.

Téma: David Merker és a Jobbik
daleth
2006. szeptember 04. 10:44 | Sorszám: 236
Sok mindenben egyetértek, sok mindenben nem, de javaslom, hogy egy másik fórumon folytassuk, mert ez nem idevaló (és bocsánatot kérek, hogy ide raktam be ezt a hozzsázólásomat, nem akartam szétoffolni a fórumot.)
daleth
2006. szeptember 04. 10:37 | Sorszám: 235
Egyetértesz az alábbi mondattal:

"Napjainkban egy kis fanatizmus elősegítheti a zsidó identitás tudatot, védőpajzsot nyújthat az elkallódás veszélye ellen."?

Csak ennyi a kérdésem. Kérlek, igennel, vagy nemmel válaszolj rá.

daleth
2006. szeptember 04. 10:28 | Sorszám: 234
Én úgy emlékszem, hogy volt egy fórumtársunk, aki elhatárolódott az elhatárolódásoktól...
daleth
2006. szeptember 01. 09:42 | Sorszám: 104
"23% Magyarországon élő zsidó, és ami kiakasztott:
12% "európai polgár"."

Valakinek kell az SZDSZ-re is szavaznia...

daleth
2006. szeptember 01. 08:42 | Sorszám: 102
Ezt vártam és örülök, hogy megtörtént. Ez az igazi zsidóság, nem pedig az SZDSZ, a körülmetéletlen hűdenagyzsidók.
daleth
2006. szeptember 01. 08:38 | Sorszám: 100
Szerintem, mi két különböző dologról beszélünk. Én mindenhol elmondom, ahol lehet, hogy ez a rendszer mit tett a szüleimmel és a nagyszüleimmel, nem azért, mintha ők külnösebben szenvedtek volna, mint akkortájt sokan, hanem azért, mert taanúságot kell tenni arról, hogy a történelem legpusztítóbb diktatúrájának képvislői uralkodtak Magyarországon.

Emlékszem, a rendszerváltás után a Napi Magyarország készített édesapámmal egy egész oldalas interjút, a családi archívum dísze, más erkölcsi elismerést nem kapott. Még a bírósági végzés is megalázó volt neki, amiben kimondták, hoyg törvénytelenül ítélték el, vissza is akarta küldeni, mert ahogy mondta, ő valóban harcolt a kommunisták ellen, ezért jogos volt, hogy elítélték, s a bíróság azzal, hogy az elítélését törvénytelennek mondta ki, egyben azt is állította, hogy nem tett semmit. Beszélnünk kell róla, a baráti beszélgetésekben, hogy mi történt, mert neklünk alig van sajtónk, és TV-nk, de vannak bartátaink.

De ha mindenhol elmondjuk, és ennek ellenére a csonkaországi csürhe (mert nem érdemlik meg se a nemzet, se a nép megnevezést) mégis rájuk szavaz, akkor megérdemli a sorsát. De ha törvénytelen eszközöket vetünk be ellenük, akkor nem leszünk különbek náluk. akkor meg miért érdemes csinálnunk?

daleth
2006. szeptember 01. 08:19 | Sorszám: 98
Nem szívesen hivatkozom arra, hogy eddig alapvetően Izrael barátjának tartottam magam, s meggyőződésem volt, hogy Izrael megalapítása és léte a térség számára alapvetően pozitív volt, akár direkt, akár az ellenhatásokat néztük.

Az eddigi háborúkban történtekről azt gondoltam, hogy viharos történelmi helyzetben történtek túlkapások, ami egy védelmi háborúban ha nem is elfogadhatók, de elképzelhetők voltak. (Izrael, bár a háborúk egy részében taktikailag kezdeményező volt, de stratégiai szinten ezeket be lehetett sorolni a védekezés kategóriájába.) Azonban a libanoni hadjáratnál, bevallom, már nem találtam erkölcsi mentséget, hiszen a kétségtelen atrocitásokra aránytalanul nagy csapással válaszoltak.

Izrael utóbbi években követett politikája (a templomhegyi-provokációtól kezdve) sem nem célszerű, sem nem erkölcsös. A klasszikus hibák közé sorolható a libanoni és a gázaai kivonulás (biztosítékok és ellentételezés nélkül egyiket sem lett volna szabad végrehajtani, mert így erősen vereség íze van), szövetségeseik és a velük tárgyalóasztalhoz ülő politikusok magára hagyása és ezzel a szélsőségesek térnyeréséhez vezető lépések (gondolok itt elsősorban a keresztény miliciákra és Arafatra), az aránytalan büntető akciók pedig (a kérdés erkölcsi megítélésén túl) a palesztin, tágabban az arab nép gondolkodásmódjának abszolút semmibevételére utal.

Szerintem versenyfutásban van két tényező: vajon Izrael tisztára tudje-e mosni magát a környező népek előtt, mielőtt még felrobbanna a demográfiai bomba.

daleth
2006. szeptember 01. 08:00 | Sorszám: 97
Libanont és Izraelt is elítéli, mindkettő semita nép, hát akkor ez mi, ha nem vegytiszta antiszemitizmus?
daleth
2006. augusztus 31. 14:09 | Sorszám: 39
Nem tudom, az antiszemitizmus.hu, ami a nevével ellentétben nem pártatlan, hanem az 50-es éveket idézően pártos, eléggé kemény idézeteket sorakoztat fel...

De ez még szerintem messze nem olyan mértékű, hogy ezért a náci-nyilas szinttel lehetne egy szintre helyezni őket.
http://www.antiszemitizmus.hu/jobbik.htm

daleth
2006. augusztus 31. 13:15 | Sorszám: 17
Én ma reggel láttam a kommentár nélkülben.
daleth
2006. augusztus 31. 12:39 | Sorszám: 11
Bocs, de a Hír TV-n is szerepelt. Én onnan tudtam róla.
daleth
2006. augusztus 31. 11:10 | Sorszám: 4
http://www.szdsz.hu/tarlos/index.php

Nekem egyre rokonszenvesebb ez a pofa...

daleth
2006. augusztus 31. 11:07 | Sorszám: 3
Minden állat egyenlő...
daleth
2006. augusztus 31. 11:07 | Sorszám: 2
Nekem a kérdéseim:

1. mi alapján állítja azt, hogy a Jobbik a nyilas vagy a náci eszmék örököse?
2. a támogatás egy kétoldalú dolog a politikában. Mi a bizonyíték arra, hogy Tarlós a nyilvánosságra hozott információkkal ellentétben elfogadta a Jobbik támogatását?
3. az én nagyszüleimet és családomat az ÁVO vitte el, de nem tartom etikusnak, hogy ezért ne engedjem be a falumba az SZDSZ képviselőit. Magyarországon szólás és a helyváltoztatás szabadsága van érvényben. Kíváncsi vagyok, hogy a minden bizonnyal jelen lévő rabbi, hogyan vélekedett erről az esetről, sajnos a híradásokban erről nem számoltak be.


Téma: tegnap este az m1-en
daleth
2003. november 19. 17:27 | Sorszám: 5
Úgy kell nektek. Én a Szabó családot hallgattam a Kossuthon. A magamfajta öregember ezt már jobban tudja értékelni, mint a fiatal csinibabákat, még akkor is, ha a Miniszterelnök a majdnem apukájuk.

Téma: A kommunista rendszer százmillió halálos áldozata.
daleth
2004. február 25. 16:22 | Sorszám: 7
Nem hiszem. Mesterségesen keltett feszültség volt eddig is.

Kényelmesebb megoldás volt antiszemitizmust kiáltani, mintsem bevallani a bűnöket.

daleth
2004. február 25. 13:14 | Sorszám: 4
Istenem, hogy ezt is megéltem...

A Népszabadság elismeri a százmillió halálos áldozatot - ha valaki eddig ezt mondta, rögtön megkapta a szélsőjobboldali, illetve az antiszemita (holokauszt-relativizáló) jelzőt. Azért valami mégiscsak változik és nem rossz irányba...


Téma: A mérgezett generáció
daleth
2004. május 21. 10:13 | Sorszám: 28
Akkor miért nevezed "egy nagy ökör"-nek, aki másképpen gondolkodik, mint Te? Miért van az, hogy csak a jobboldalon veszed észre a hibákat, s nem reagálsz arra, amikor a másik oldalon sokkal súlyosabb dolgok hangzanak el? Miért általánosítasz?

Miért nem veszed észre, hogy az antiszemiták nem tesznek mást, csak ugyanúgy általánosítanak, mint ahogy Te teszed ezt a jobboldallal?

daleth
2004. május 20. 10:20 | Sorszám: 18
Én is olvasom Naftali Krauszt, de mégsem gondolnám annak alapján, hogy a zsidóság pusztlásához vezetnek a rasszista gondolatai - amik meg nem rasszisták, azokból sokat tanulok.

Téma: H.Kovács - igenis lehet három irányba nyalni!
daleth
2003. október 03. 13:20 | Sorszám: 14
Már emlékeznünk sem szabad a régi Magyarországra...

Téma: spiclilista: Szabó István, Szepesi ...
daleth
2006. február 06. 11:31 | Sorszám: 456
Azt hiszem Ungváry emberi és szakmai képességeit jelzni, hogy két héttel a "felbukkanása" után nyilvánosságra hoz egy ilyen dokumentumot, nem ellenőrzi a valódiságát, nem keresi meg az illetőt, de még ahhoz is lusta, hogy utánanézzen, hogy a katolikus egyház már régen nyilvánosságra hozza az ügyet.

UK-ról eleddig sem volt nagy véleményem, mint történészről, de most már a tisztességében is erősen kételkedem.

daleth
2006. február 03. 10:23 | Sorszám: 367
De sajnos, bármi is az igazság, örökké így fogják emlegetni. Ami nekem a legdühítőb: a cikk írója fel sem hívta előtte, hogy megpróbálja tisztázni a dolgot, egyből bele a közepibe...

Az MNO is foglalkozik a témával:
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=334602&rvt=2

daleth
2006. február 02. 15:44 | Sorszám: 337
De csak annyira, amennyire a kereszténység is judaizál.
daleth
2006. február 02. 15:37 | Sorszám: 334
Sajnos igazad van. Illetve megmaradt volna talán, de akkor vagy nagyon kevesen maradtak volna meg, vagy olyan problémákat hozott volna magával, mint Csehországban.

Téma: Keresztény nudista-üdülőtelep
daleth
2004. február 02. 12:59 | Sorszám: 3
Ha nem adod meg a forrást, feltételezem, hogy azt akarod, hogy meglepődjünk rajta, amikor később mégis megadod.

Gondolom egyházi vezető lehet. Nem amerikai neoprotestáns, mert azt nem keltene olyan nagy meglepetést, mint amit elvársz feltételezésem szerint.

Nem hiszem, hogy református lenne.

Akkor maradnak az evangélikusok vagy II. János Pál.

Jól gondolkodtam?

daleth
2004. február 02. 11:54 | Sorszám: 1
Érdekes hír, bár szerintem nem kifejezetten a Közélet gyűjtőfogalom alá való.

Megjegyzéseim:

1. Szerintem helyesebb lett volna, ha az újságíró a "naturista" kifejezést használja, az adott közösség önmeghatározása szerint.

2. A Bibliában a teremtéstörténeten kívül a ruhátlanság általában negatív jelentéssel bír: pl. Ézsaiásnak (Izajásnak, Jesájáhunak) azért kellett ruhátlanul mutatkoznia, hogy így mutassa meg azt a megaláztatást, ami a zsidókra vár. Ilyen értelemben a hivatkozás hibás.

3. Ettől függetlenül tiszteletre méltó próbálkozásnak tartom (mint a naturista mozgalmat általában), bár nem tudom, hogy a közvélemény elég érett-e arra, hogy ruhátlanul lehessen egy templomot meglátogatni. - A hozzászólásodból is arra következtetek, hogy nem.


Téma: Az abortusz - gyilkoság engedéllyel?
daleth
2004. július 21. 08:54 | Sorszám: 34
KI

Ha jól tudom, Magyarországon 1848-ig volt választójoguk a nőknek is - amit aztán a fejlődés nevében vettek el tőlük.

BE

Másrészt nem egy női főnököt láttam, akik sokkal kegyetlenebbek és öncélúbbak voltak, mint férfi társaik. Vagy hozhatnám a példát, hogy a leghatékonyabb kínvallatók a XX. században nők voltak - akár kommunista, akár globalista színekben. De, ha néha akadt egy-egy női uralkodó a történelemben, az sem mindig a humanizmus győzelmét hozta. Azaz: teljesen mindegy, hogy nő, vagy férfi követi el ugyanazt az esztelenséget.

Ha nők kezében lenne a világ, enm hiszem, hogy jobb lenne, vagy rosszabb. Legfeljebb a csodakocsikat nem bikinis leányzók, hanem kisportolt fiúk próbálnák meg eladni.

daleth
2004. július 19. 10:22 | Sorszám: 10
Azaz: nem az anya, hanem a nő jogát helyezik a középpontba. Mert ne higyje senki, hogy a több gyermeket vállaló, azokat tisztességesen nevelő anyákat védik ezek az intézkedések.

A matriarchátusban egy nő értékét az adta meg, hogy hány gyermeket szült, míg a feminálisban, hogy milyen társadalmi pozíciót tud, vagy szándékozik betölteni.

daleth
2004. július 19. 10:05 | Sorszám: 8
Nem. Feminálisban.
daleth
2004. július 19. 09:42 | Sorszám: 5
Néró jó példa, párhuzamba lehet állítani az SZDSZ-szel. A felszínen nagy humanista volt, aki betiltotta a halálbüntetést. A keresztények? Azok a rablókkal és a gyilkosokkal szemben nem számítottak embernek...

Téma: Már Romániára is figyelnünk kell!!!
daleth
2004. január 12. 10:22 | Sorszám: 9
Sajnos Romániáról összegségében kevesebb információval rendelkezem, de remélem igazad van. (Nem abban, hogy leelőz bennünket, hanem abban, hogy kezd gyorsulni a fejlődésük.) Talán ez a fejlődés a mi nemzeti céljainkat is elősegíti (ha normálisan fejlődik az ország, Erdély és a Részek is közelebb kerülnek hozzánk).
daleth
2004. január 12. 10:03 | Sorszám: 7
Azért ez így szerintem nem egészen igaz:

Románisa lakossága: 22,2 millió
GDP: 169,3 milliárd USD

A felsorolt országok (Ciprus nélkül, ahol nem tudtam külön adatokat szerezni a görög részről):

lakosság: 35,2 millió
GDP: 468,7 milliárd USD

(Magyarország:
lakosság: 10 millió, GDP: 134 milliárd USD)

Tehát azért a megjegyzésedben van egy kis túlzás, nem gondolod? Vagy Te mivel méred a piac nagyságát (ami pontosabb eredményre vezet, mint a GDP, a lakosság és általánosan elérhető)?

daleth
2004. január 12. 09:38 | Sorszám: 5
Igazad van: a cím így jobban provokál (jó értelemben).
daleth
2004. január 12. 09:03 | Sorszám: 3
Pontosítok, mert ez így félreérthető: a gazdaságpolitikájuk messze jobb, mint most a miénk, de a mienknél jóval durvább politikai csatározásaikkal elérik, hogy messze a lehetőségeik alatt maradjanak (de még így is leköröznek minket).
daleth
2004. január 12. 09:00 | Sorszám: 2
Azért szerintem még nem olyan közvetlen a veszély. Szlovákiától jobban kell tartani: ha szerintem egyszer olyan kormányt választanak, ami legalább a Medgyessy-kormány szintjét eléri, akkor könnyen leköröznek minket.

Téma: Állam és egyház szétválasztása. Egy katolikus vélemény.
daleth
2004. március 01. 09:33 | Sorszám: 13
"a kereszténység alapelveiből következően kozmopolita"

S akkor falusiak nem is lehetnek keresztények?

daleth
2004. március 01. 08:48 | Sorszám: 12
Egy nálam mérhetetlenül nagyobb szellem írta (gobdolom felesleges kiírnom a nevét):

A Magyarok Istenéhez


Vagy-e? S ki vagy? S mienk vagy-e? Csupán
mienk és senki másé? Szabad-e
hogy csupán a mienk légy? És lehetsz-e
az, aki vagy, ha csupán a mienk vagy?

S mégis: lehetsz-e aki vagy, ha nem tudsz
csupán-mienk is lenni?
Lehet-e
világod végtelen, ha nem vagyunk
mi is középen, és sorsunk a Tengely?

Mi vár reánk? És jön-e még igazság?
Vagy mi leszünk a keresztrefeszített
a nemzetek közt? Akkor is középen
áll a Kereszt, s ki szenved: Messiás.

És ez van talán hátra még. Az embert,
az aprót, megváltottad már. A népek
váltsága jő most. S bizonnyal mienk vagy,
Isten, amíg mi hordjuk a keresztet.

Mert nem lehetsz a mérges kis Wotanok
öccse te, egy a sok közül, pogány
csillag, hanem ki eljött, csillagoltó
nap, s kinél kisebb nékünk nem elég:

magyarok és mindenek Istene.


***

Vagy ő is rossz keresztény, netán náci eszmékkel rokonszenvező valaki volt csupán?


Téma: MSZP+SZDSZ=ÚJ "BOKROS" CSOMAG
daleth
2003. május 13. 13:29 | Sorszám: 59
Miért érzem úgy, mintha 8 évvel fiatalabb lennék?
daleth
2003. május 09. 09:55 | Sorszám: 24
"Ez a restrikciós gazdaságpolitika (szegényíteni a 98%-ot) alapja a nagytőkés banda, az uralkodó "elit" villámgyors továbbgazdagodásának."

Ajánlom figyelmedbe a következő cikket a Heti Válaszból:

A nyertes mindent visz
Gazdaság, társadalom, kultúra - Matolcsy György rovata
http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=7153


Téma: Katolikus rádióadó indúl
daleth
2004. január 10. 10:42 | Sorszám: 7
Ne légy olyan szűkmarkú. Induljon inkább Nagypénteken.
daleth
2004. január 09. 11:24 | Sorszám: 2
Végre egy jó hír!

Téma: Velünk élő Trianon
daleth
2004. november 15. 12:36 | Sorszám: 13
Szerintem nagyon jó film, értelmes gondolatok, adná Isten, hogy december 5-én sok embernek jutna eszébe!

Téma: Teller Ede üzenete - Provokáció vagy szimpla hamisítvány?
daleth
2003. november 03. 10:31 | Sorszám: 499
Érzéseidet megértem, de nekünk a "világ világosságának" lenni a feladatunk és nem a bosszúállás. Kívánjunk neki örök nyugodalmat és azt, hogy minél előbb együtt lehessen szeretett feleségével.
daleth
2003. szeptember 17. 15:14 | Sorszám: 345
"...a halottidéző újságírás is odatehető. Mint felvilágosult és ballib műfaj..."

Nics új a nap alatt, avagy prófétikus tehetségek vannak itt a Gondolán:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=002128

(remélem senki sem veszi kegyeletsértésnek, de ez már nem szegény Teller Edéről szól)

daleth
2003. szeptember 17. 08:33 | Sorszám: 328
Hadd legyek oly szemtelen, hogy idézzek egy véleményt még a fórum elejéről:

Egy ilyen tekintélyes lap nem megy bele egy nyilvánvaló hamisításba. El kell fogadni, hogy amit itthon művelünk, a saját magunk pusztítása. Kívülről jobban látszik. Nekünk kell változnunk.

Nincs sok értelme az idézésnek, de legalább jól esik.

daleth
2003. szeptember 16. 11:59 | Sorszám: 222
Micsoda?

Te nem ismered Kalebet? Nélküle szerintem már megszűnt volna rég a fórum!

daleth
2003. szeptember 16. 11:56 | Sorszám: 220
Mivel egy amerikai intézmény is belekeveredett az ügybe és egy amerikai állampolgár nevében történt a hamisítás, szerintem minden további nélkül.
daleth
2003. szeptember 16. 11:40 | Sorszám: 215
S ha jól emlékszem, a Népszabadság angol nyelvű levélről írt...
daleth
2003. szeptember 16. 11:36 | Sorszám: 211
Ez hozzád illő becsületes válasz volt, Kaleb!

daleth
2003. szeptember 16. 11:29 | Sorszám: 208
Kösz a kiegészítést!

Nem akartam túl hosszan idézni, de igazad van, ez még lényeges!

daleth
2003. szeptember 16. 11:11 | Sorszám: 205
Az [origo] információi szerint legalább ötéves lehet az a névjegykártya, amellyel a tudósnak tulajdonított magyarországi ellenzéket kritizáló feljegyzést igazolták. A Népszabadság által közreadott dokumentumot Teller egyik munkatársa juttatta el a laphoz, aki azt állítja, a tudóssal folytatott beszélgetésekről készült feljegyzés közléséhez Teller aláírt névjegykártyájának elküldésével járult hozzá, nem sokkal halála előtt. A lapban is közétett névjegykártyán ugyanakkor egy öt ével ezelőtti körzetszám szerepel a tudós Hoover Intézeti telefonszáma előtt.

http://origo.hu/print/politika/20030916oteves.html

daleth
2003. szeptember 16. 07:52 | Sorszám: 190
OFF

Nobel tudomásom szerint békés célra (bányászat, építkezés) szánta a találmányát és nehezen viselte, hogy fő alkalmazási területe a hadiipar lett.

daleth
2003. szeptember 16. 07:49 | Sorszám: 189
Őszinte legyek? Illésért nem fáj a szívem. Szerintem legalább annyi embert tertott távola a Fidszetől, mint amennyit megnyert.
daleth
2003. szeptember 16. 07:45 | Sorszám: 188
Kedves Ancsil!

Belőled egy más korban tökéletes kommunista (vagy náci, a korszaktól függően) vált volna, ha azonos súlyúnak veszed, ha valaki elmondja az őszinte (bár szerintem helyenként téves) véleményét és azt, hogy másvalaki egy erőszakosan hatalomra jutott elnyomó rendszer titkosszolgálatának tagja.

Az egyik esetben politikai hibáról van szó, míg a másodikban egy törvény által szankcionált cselekményről. Ha nem látod a kettő között a különbséget, azt hiszem felesleges a továbbiakban reagálnom a hozzászólásaidra, bármennyire is nekem címzed azokat.

daleth
2003. szeptember 15. 16:57 | Sorszám: 111
Szerintem Teller Ede pont a Magyar Nemzetnek küldte volna meg, vagy a Fidesznek - Ő, úgy vettem észre nem az utcának politizált, hanem a saját lelkiismeretének. Márpedig a kritikát elsősorban a kritizált személyiséggel szokás először tudatni (ajánlott irodalom: Biblia).
daleth
2003. szeptember 15. 16:54 | Sorszám: 110
Ha valóban ő írta, akkor meg kell fontolnunk.

(A kritikát csak a kommunizmus alatt kellett minden megfontolás nélkül elfogadni - a normális ember pártatlanságra törekedve megvizsgálja annak igazságát, aszerint súlyozva, hogy mennyire hiteles a kritika szempontjából az az ember, akitől kapta.)

Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen általánosságot tudsz megállapítani ahelyett, hogy a valódiságot érintő kételyeimre adnál választ.

daleth
2003. szeptember 15. 16:39 | Sorszám: 107
A Fidesz nem vesz részt a kegyeletsértő vitában
2003-09-15 16:13


Magyarország büszke lehet minden olyan szülöttére, aki határokon innen és túl hírnevet és megbecsülést szerzett hazánknak. Teller Edének sajnos már nem áll módjában tiltakozni az ellen, hogy nevét kicsinyes politikai csatározásokra használják fel.

Tekintettel arra, hogy ennek a kétes hitelű akciónak a szándéka és eredménye is kegyeletsértő, ezért az ország józan többségével egyetértésben a Fidesz nem kíván ebben a méltatlan vitában részt venni.
Köztudomású, hogy Teller Ede haláláig büszke volt a polgári kormány által adományozott Corvin-láncra. A Fidesz a világhírű magyar tudós emlékét kegyelettel őrzi.

fidesz.hu

daleth
2003. szeptember 15. 16:00 | Sorszám: 103
Őszinte legyek: jobban érdekel egy rendes ember becsülete, mint az, hogy a vörösök sokat loptak (ezt eddig is tudtuk).
daleth
2003. szeptember 15. 15:36 | Sorszám: 99
Részben igazad van, de én azért közzétettem volna egy rövid hírt, hogy meg nem erősített sajtóhírek szerint... vagy: a NOL értesülése sterint...

Hogy ne süllyedjünk a NOL szintjére.

daleth
2003. szeptember 15. 15:21 | Sorszám: 95
Hadd vágjak egy kicsit jobbra is:

reggel óta figyeltem az MNO-t, és nem találtam egy szót se a Teller levélről, az első információ, ami megjelent a cáfolat volt. Szerintem tisztességesebb lett volna, ha reggel már rögtön beszámolnak a levélről.

(Ha Ti találtatok bármit is, légyszíves cáfoljatok meg!)

daleth
2003. szeptember 15. 13:16 | Sorszám: 75
Ha a tartalmától eltekintünk, a stílusa inkább ennek vall Teller Edére. (Bár már kezdek bizalmatlan lenni: szeretném ennek is látni a faximile-változatát!)
daleth
2003. szeptember 15. 13:00 | Sorszám: 73
OFF

Tiszteletre méltó, hogy a MN-et 65%-ra értékeled, de bevallom érdekesnek találom, hogy Lovast ennyivel a Demo fölé értékeled.

daleth
2003. szeptember 15. 12:46 | Sorszám: 70
Köszönöm az információt!

Sajnálom, hogy el kell menned, mert még mindig nem értem, hogy miért az egyik intézet szerepel az aláírás alatt, és miért a másik faxán megy el az üzenet.

daleth
2003. szeptember 15. 12:40 | Sorszám: 68
Bocsánat, kétszer ment el a hozzászólásom. Kérem, a tetszés szerintit figyelmen kívül hagyni! (De csak az egyiket )
daleth
2003. szeptember 15. 12:39 | Sorszám: 67
Ki kérdőjelezte meg, hogy az LLNL faxáról adták le? Én csupán azt kérdeztem, hogy miért onnan, miért angol nyelven, miért különbözik a levélben és a külön megjelentetett aláírása a NOL-ban, miért TE halála után stb. ezeknek semmi köze sincs ahhoz, hogy honnan érkezett a fax.
daleth
2003. szeptember 15. 12:38 | Sorszám: 66
Ki kérdőjelezte meg, hogy az LLNL faxáról adták le? Én csupán azt kérdeztem, hogy miért onnan, miért angol nyelven, miért különbözik a levélben és a külön megjelentetett aláírása a NOL-ban, miért TE halála után stb. ezeknek semmi köze sincs ahhoz, hogy honnan érkezett a fax.
daleth
2003. szeptember 15. 12:34 | Sorszám: 64
Ez az igazgatói hivatal milyen viszonyban áll azzal az intézménnyel, amelyik Teller aláírása alatt szerepel a kivágott (összeollózott? - lásd szürke foltok) aláírás alatt?
daleth
2003. szeptember 15. 12:31 | Sorszám: 63
Furcsa ügymenet, ahelyett, hogy hozzá kapcsolt volna egy feljegyzést, hogy hová küldjék el. De a NOL a közvetlen munkatársairól írt.
daleth
2003. szeptember 15. 12:29 | Sorszám: 61
Azért látom, Te is elbizonytalanodtál. Én megvárom a végét, de remélem ezekre a kérdésekre választ fognak adni. Egyébként lehetségesnek tartom, hogy formailag hiteles (bár gyengülő hittel), de tartalmilag több, mint gyanús.

(Az MN-ről ne kezdjünk vitázni: ez olyan lenne, mintha beismernéd, hogy a levél hamisítvány, és nem tudsz mással védekezni!)

daleth
2003. szeptember 15. 12:22 | Sorszám: 58
Vagy azért, mert aki írta, csak angolul tudta magát pontosan kifejezni?
daleth
2003. szeptember 15. 12:21 | Sorszám: 57
Most már végleg összezavarodtam. Azért írta angolul, hogy a közjegyző el tudja olvasni?
daleth
2003. szeptember 15. 12:19 | Sorszám: 54
Kösz! Megelőztél!
daleth
2003. szeptember 15. 11:58 | Sorszám: 51
Azért, hogy a titkárnő is el tudja olvasni?
daleth
2003. szeptember 15. 11:41 | Sorszám: 47
Sikerült megnyitnod a faximilét?
daleth
2003. szeptember 15. 11:14 | Sorszám: 40
Nem tudom kivenni:

az eredeti levél magyar vagy angol nyelven íródott? Ha angolul, akkor érthető bizonyos szempontból a sok nyelvi pongyolaság (ami nem volt jellemző rá).

daleth
2003. szeptember 15. 10:59 | Sorszám: 37
Egyébként: hova tűnt az "R" betű?

A Népszabadság szerint a levél aláírásaként "r. Edward Teller" (sic!) szerepel, míg a külön hozott aláírásban csak "Edward Teller". Egyszer így írta alá a levelet, egyszer úgy?

Bár mondom, elképzelhetőnek tartom, hogy a levél igazi, de túl sok a gyanús jel.

daleth
2003. szeptember 15. 10:55 | Sorszám: 35
lelévben -> levélben
daleth
2003. szeptember 15. 10:54 | Sorszám: 34
Én azt szeretném látni, hogy a lelévben szerepel az aláírás, nem pedig külön.
daleth
2003. szeptember 15. 10:43 | Sorszám: 31
Bár nem vagyok benne biztos, hogy a levél hamisítvány, de a humorodat díjazom!

"Egy ilyedn tekintélyes lap"

daleth
2003. szeptember 15. 10:26 | Sorszám: 26
Én nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de talán érdemes lenne kinyomtatni ezt a lapot. Jó lesz kordokumentumnak, ha kiderülne, hogy mégiscsak hamisítvány...
daleth
2003. szeptember 15. 10:06 | Sorszám: 24
Szeretném, ha valaki eloszlatná a kétségeimet. Megpróbáltam a NOL-ról kinyitni a faximilét, de nem sikerült (lehet, hogy a vonalammal van valami probléma?). Kérlek, nyugtassatok meg, hogy nektek megy. A kis előképről úgy tűniik, hogy a levél alján csak géppel szerepel az aláírás.
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=131730&DocID=116353#116353

és

daleth
2003. szeptember 15. 08:18 | Sorszám: 12
Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy mit jelent ez?

"...mellékelve a tudós jóváhagyó aláírását..."

daleth
2003. szeptember 15. 08:17 | Sorszám: 11
Nem mintha komolyan venném, de azért érdemes azzal is számot vetnünk, hogy a levél valódi, olyan értelemben, hogy Teller Ede valóban aláírta. Sajnos az eredeti cikket nem találtam még meg a hálón, ezért némileg spekulatív amit a következőkben leírok.

Teller nyilvánvaló, hogy próbálta követni a hazai eseményeket, de valószínűleg nem tudta ezt teljes mélységében megtenni. Lehetséges, hogy inkább hazai ismerőseitől tájékozódott (különben honnan tudott volna pl. a Vasárnap újságról - nem hiszem, hogy rendszeres hallgatója lett volna), akik pedig meglehetősen célirányosan csepegtették az információkat. Ennek megfelelően valamelyik munkatársa megfogalmazhatott egy levelet, amit aztán Teller aláírt.

Persze, kérdés, hogy valóban tudott-e arról, hogy mit írt alá és valóban aláírta-e. Mindenesetre több, mint gyanús, hogy a levél a halála után került elő, amikor már nem tud tiltakozni.

Végül felmerül a kérdés, hogy ha még valóban ő is írta, akor is, a nyilvánosságnak szánta-e ezt a levelet, vagy sem. (Pl. magánbeszélgetéseimben én is gyakran kritizálom a hazai jobboldalt, de ez nem azt jelenti, hogy a másik oldalt tartanám jobbnak.)


Téma: Patthelyzet a parlamentben
daleth
2003. október 06. 16:19 | Sorszám: 16
Te kis szadista!

Nem szenvedtek még eleget szegény palesztinik, koreaiak vagy kubaiak? Szívesebben venném, ha inkább a brüsszeli bürokratákat izélgetnék.

daleth
2003. október 06. 15:03 | Sorszám: 10
Fórum zárva?

Tényleg, mi történne, ha mindenki az MSZP EU listájára szavazna és a vezérkart elküldenénk Brüsszelbe? Nem érné meg?


Téma: Pánik az MSZ-ben
daleth
2003. november 05. 09:12 | Sorszám: 6
Attól függ, ki számolja a szavazatokat. Ha ők, akkor tényleg nem.
daleth
2003. november 04. 15:40 | Sorszám: 3
Ha ezt mi is ilyen szigorúan vennénk, akkor...

Téma: A konszenzusos szex,, a jog elmehet a sóhivatalba!
daleth
2004. szeptember 30. 15:12 | Sorszám: 5
Merry England
daleth
2004. szeptember 30. 13:22 | Sorszám: 3
Nehéz kérdés. Az ember hajlamos lenne azt mondani, hogy ha ez a szokás, akkor legyen, de hol van a határ, ameddig a helyi szokás überolja az általános emberi magatartást (vagy legalábbis azt, amit ma annak nevezünk)? Pl. nők körülmetélése Afrikában, vagy akár a kannibalizmus, vagy az özvegyek feláldozása férjük temetésén? Hm?

Téma: Auschwitz?
daleth
2004. április 23. 08:03 | Sorszám: 29
Nem.
daleth
2004. április 22. 09:56 | Sorszám: 11
Ebben nem vagyok biztos. Hány kereszt őrzi az ott meggyilkolt keresztények emlékét?

Téma: Mit gondoltok Ormos Máriáról?
daleth
2003. június 06. 08:27 | Sorszám: 6
Szerintem jó történész.

Az általam olvasott könyveiben legfeljebb 1% volt a történészhez kevésbé illő elfogódottság, és ez messze alacsonyabb, mint a történészek döntő többségénél. De ha még jobban elfogódott is lenne, akkor is értékelném, hogy vette a bátorságot, és úttörő módon mutatott be tabunak számító kérdéseket.


Téma: Rakéta csapódott be Saron közelében
daleth
2004. július 01. 08:07 | Sorszám: 24
Könyörgöm ne!

Hagyjuk a témát!

Különben valaki elkezdni felrakni a Stone-ról készült erotikus fotókat, oszt megint hegyezheti a moderátor a "ddel" gombot!

daleth
2004. július 01. 08:05 | Sorszám: 23
No, már ez is egy eredmény, hogy legalább 50%-ban egyetértünk!
daleth
2004. július 01. 08:04 | Sorszám: 22
Sharon már felmérte, hogy a Palesztin állam létrejöttét nem tudja megakadályozni, hogy bizonyos területekről le kell mondania. Tudod, hányan vannak Izraaelben, akik ezt hazaárulásnak tartják?

Még valahol abban is egyet tudok érteni vele, hogy a nemzzetközileg elismert határok észerűtlenek - abban persze nem, hogy ezen egyoldalúan lenne szabad változtatni.

daleth
2004. június 30. 16:29 | Sorszám: 12
A megjegyzéseddel nem értek egyet. Sharon - hasonlóan Arafathoz - ma a közel-keleti béke kulcsa. Mástól az izraeliek nem fogadnák el a megegyezést (igaz, még tőle is nehezen). "Félek, helyébe még rosszabb jövend..."

(Egyébként a személyes véleményem annyira rossz róla, hogy a moderációtól való félelmemben nem írom le)


Téma: A lefejezett ismerte a lefejezot???
daleth
2004. május 14. 09:44 | Sorszám: 8
A leglehetetlenebb ötlethez is lehet annyi érvet gyűjteni, hogy a végén logikusnak tűnjék.

De a zsidó fegyveres erőknél ismegvan ez az előírás - sőt ők még a saját halott bajtársaikért képesek élő terroristákat kiadni.

daleth
2004. május 14. 09:12 | Sorszám: 6
A két változat közül a Moszadot az valószínűsíti, hogy az apa egyik első reakciója az volt, hogy a fiát azért ölték meg, mert zsidó, a másik, hogy az ilyen őrültséggel határos vakmerő akciók inkább a Moszadra jellemzők, nem pedig az elpuhult CIA-ra. (+ ha CIA ügynök lett volna, akkor az amerikaiak kicserélték volna, bár nem mindig tudom követni a titkosszolgálatok beteges elméleteit.)

Ha valóban titkosügynök volt, akkor a szememben hősi halottnak számít - mindegy, hogy milyen ügyet képviselt.

daleth
2004. május 14. 08:16 | Sorszám: 4
Bevallom, ez csak egy kósza ötlet volt a részemről, amit csak azért írtam, mert Herr Ritter is megkérdőjelezte az ő változatának komolyságát.

Persze lehetne nem is valószerűtlen elméleteket gyártani a verzióm alátámasztására, de tudom mi jár annak, akinek eljár a szája...

daleth
2004. május 14. 07:22 | Sorszám: 1
Egyértelmű: moszad ügynök volt, de kegyeleti okokból nem gozzák nyilvánosságra.

Téma: 2004. december 6.
daleth
2004. november 16. 08:45 | Sorszám: 75
"Ezért a patkányozásért pedig szégyelheti magát az, aki kitalálta."

Valóban. A patkány gerinces állat. Én inkább a "tetű" szót használnám. Bár valahol igazságtalan, mert Göncz egy beteg ember, önmagával meghasonlott. Persze ehhez nem csak azt a képet kell látni róla, amit a média megpróbál közvetíteni. Sajnos Te ebben média által közvetített ál-világban élsz, hacsak nem tudatos provokátor vagy, ezért soha nem fogod megérteni, hogy kkik vezetnek Téged az orrodnál fogva.


Téma: Érdemel-e szobrot Teleki Pál miniszterelnökünk? II. +700
daleth
2004. április 23. 11:24 | Sorszám: 877
Ki állította ezt? Szerintem tudománytalan dolog lehetelenséget feltételezni.

"ha Brahamnek az lenne a véleménye, hogy a zsidók direkte jól jártak a zsidótörvénnyel"

daleth
2004. április 23. 11:21 | Sorszám: 876
Félreviszed a témát.

Most akkor, ha Churchill Telekit dícséri, akkor antiszemita, ha a soáh tragédiájáról beszél, akkor hiteles forrás? Nem érzel ebben némi ellentmondást?

daleth
2004. április 23. 10:39 | Sorszám: 874
Köszönöm, hogy nem tartod nevetségesnek. Ennek ellenére hogy ítéled meg, hogy Braham figyelmen kívül hagyja Churchill Telekiről alkotott véleményét, miközben hivatkozik arra, hogy mit tartott a magyarországi soáhról?

Ha a logikádat követjük, akkor elfogadható ez, hiszen Braham nem minősíti Churchill-t, csak hol hivatkozik rá, hol meg az ellenkezőjét állítja.

Azonben én nem a tényt vagy a ténynek a cáfolata miatt idéztem Braham véleményét, hanem annak eldöntésére, hogy ez a vélemény antiszemita-e vagy sem. Tehát én nem azt mondtam, hogy ez igaz, mert Braham állítja, hanem azt, hogy semmiképpen sem antiszemita, hiszen Braham is állítja. Gondolom, érzékeled a különbséget.

daleth
2004. április 23. 07:55 | Sorszám: 872
Szerinted nevetséges, ha egy személynek csak bizonyos véleményét vesszük figyelembe?
daleth
2004. április 22. 14:28 | Sorszám: 869
Bocsáss, meg egyenlőre Te feltételezed, hogy nem állított valamit. Én fel tudtam mutatni egy újságcikket, amivel szemben Te csak feltételezésekkel tudtál előjönni. Nem sok, de irántad való tiszteletből elfogadtam, hogy várjuk meg, amíg megjelenik a konferencia anyaga hivatalosan.

Mondjam azt, hogy én meg olyan emberekkel beszéltem, akik zsidók, mégis nagy véleménnyel vannak Telekiről? Mit bizonyítana ez? Semmit. Legfeljebb azt, hogy bolond, aki csak az egyik fél érveit veszi figyelembe.

Még egyszer: nem állítotam, hogy a zsidótörvények a zsidóság védelmét szolgálták ténylegesen, csupán azt, hogy abban a korban még hinni lehetett ebben.

Örülök, hogy tetszik a hozzászólásom, bár kissé lassan esett le a tantusz. Fáradt vagy, vagy csak kijöttél a gyakorlatból?

De nézzük a dolgot. Elvonatkoztatva, mert különben esetleg rögtön rasszistának neveznének.

Vegyünk egy fiatal kamaszgyereket, akit 45 után a gulágra hurcoltrak Magyarországról. Ha ezek után bármilyen rosszat mond az oroszokról és a kommunistárkól, tiszteletben tartom a véleményét, a szenvedése árán szerezte meg a jogot arra, hogy ezt mondja, de nem veszem készpénznek, hiszen jogosan elfogódott a kérdésben. Ha azonban pozitívumot mond az orosz emberekről, akkor annak már súlya van, hiszen alapvető érzelmi beállítottságával szemben tette le a szavát.

daleth
2004. április 22. 12:36 | Sorszám: 867
Szerintem ebben csak Te látsz logikai bukfencet. Ha ezt mondta, akkor csak annyit mondott, hogy hogyan vélekedtek róla az adott esetben, nem pedig azt, hogy ez tényleg erre szolgált.

Pl. mondhatom azt, hogy a bevonuló szovjet katonákat sokan felszabadítóként várták, ezzel még nem mondom azt, hogy valóban felszabadítók is voltak.

A későbbi tudás alapján visszavetíteni nem lehet a korabeli közvélekedésre.

Igaz, nekem Braham következetességéről és alaposságáról sincs olyan nagy véleményem, mint azoknak, akik szerint erről híres.

daleth
2004. április 22. 11:23 | Sorszám: 864
Kösz, megmenekültem pár perc gépeléstől.
daleth
2004. április 22. 11:07 | Sorszám: 861
Ennyit a lustaságomról, hogy nem gépeltem be az egész bekezdést.

Holnapra behozom az újságot és begépelem az egész bekezdést. Jó lenne az egész előadás anyagát valahonnan megszerezni, de sajna a honlapon még a rezumé sincs fenn.

daleth
2004. április 22. 10:43 | Sorszám: 859
A honlapra csak egy hét elteltével szoktak felkerülni az anyagok. A kijelentést a konferenciáról idézte az MN.
daleth
2004. április 21. 11:17 | Sorszám: 856
A fórumban már többször felmerült a zsidótörvények kérdése, jelen esetben az, hogy antiszemita vélekedés volt-e az, hogy ezek valahol a zsidók védelmében születtek.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék egy titkos antiszemitát idézni a tegnapi MN-ből: Randolph L. Braham-ot.

"...egyetelen európai országban sem érezte magát akkora biztonságban a zsidóság, mint Magyarországon. ...a zsidótörvényeket átmeneti intézkedéseknek tekintette, amelyek voltaképp védelmét szolgálták."

Aztán persze, csak álcázásképpen sérelmezi, hogy a koncentrációs táborokat összehasonlítják a gulágokkal, meg hogy egyesek Telekinek akarnak szobrot emelni.

daleth
2004. április 20. 08:35 | Sorszám: 854
Lehet, hogy Ti tudtátok, de én nagyon meglepődtem rajta. A hétvégén a Közgazdasági Egyetemen (nem tudom ma mi a pontos neve, régen még Marx Károly volt) voltam a gyakorlócégek hazai seregszemléjén, s meglepődve láttam, hogy az aulában, sreviza vé a Marx szobortól van Teleki Pál domborműves emléktáblája.

Teljesen összezavarodtam. A Közgáz is antiszemita tűzfészek? Nem volt a diákok között egy sem, akit felháborított volna, hogy egy antiszemita néz le a leendő közgazdászokra? Vagy ők inkább a tudományos munkásságát értékelik?

daleth
2004. április 15. 15:24 | Sorszám: 829
A múlttal való szembenézés már többször szóbe került a fórumon. Ehhez kapcsolódik a következő hírecske is:

Svájc a második világháborúban semleges volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a nehézipar együttműködött a németekkel és kiszolgálta a náci hadigépezetet. A deportáló vonatok Franciaországból éjjelente haladtak át a "semleges" Svájc területén, elsötétítve, hogy a lakosság ne fedezze fel mi a rakományuk.

Ezzel szemben a svájci hatóságok igen nagy eréllyel akadályozták meg, hogy üldözött zsidó menekültek svájci területre érkezhessenek és így megmentsék életüket. Akiket elfogtak - visszatoloncolták - egyenesen a náci pribékek kezébe. Ez egyenesen következett a svájci "semlegességből". (Ezzel egyidejűleg svájci diplomaták kelet-Európában, mint Karl Lutz konzul Budapesten, tevékenyen részt vettek a szórványos zsidómentésben).

Svájcban is voltak emberséges és bátor emberek, akik üldözötteket szöktettek át a határon és elbujtatták őket. Ezeket a hatóságok üldözték, és perbe fogták. Egyikük, a ma 79 éves Aimee Stitelman, 1942 -45 között, 15 francia zsidót - köztük gyerekek - csempészett át a határon, egy részüket vonaton, hamis papírokkal, másokat, gyalog egy őrizetlen határsávon - és ezzel megmentette életüket. Stitelmant bíróság elé állították a svájci törvények megsértéséért és 15 napi fogházra ítélték. Egy-egy nap minden megmentett életért.

Most egy törvényjavaslat van a svájci parlament előtt, amely amnesztiát ígér az akkor ez okból elitélteknek. A javaslat szerint Svájc "megbocsát" nekik, de nem teszi lehetővé, hogy kártérítést kérjenek meghurcolásukért. Stitelmen egyike azon 27 esetnek, melyekben az anno elitéltek bocsánatért folyamodtak. Ez az ügy még nem dőlt el - mondja Francoise Saudan, egy parlamenti bizottság tagja, amely felülbírálja a folyamodványokat.

Miért folyamodnak, amikor nem kapnak kártérítést? Talán, mert a derék svájciak ezzel priuszukat akarják tisztára mosni? Hogy ne legyenek "büntetett előéletűek", mert zsidókat mentettek?

Lehetséges. Stitelman, aki maga is zsidó, azt mondja, azért folyamodott, hogy felhívja a figyelmet az abszurdumra, mivel "ilyen dolog ma is előfordulhat".

Elgondolkoztató, 2004 Európájában.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft0.htm

daleth
2004. április 05. 10:07 | Sorszám: 794
Szoborpolitika

Teleki Pálnak, aki a Horthy-korszakban kétszer is a miniszterelnökségig vitte, rövidesen három szobra is áll majd Magyarországon. Az egyiket még a kilencvenes években avatták fel Gödöllőn, a másikat évek óta Érden látogathatják az érdeklődők. A harmadik - az eredeti tervektől eltérően - nem a Budai Várban, "csak" Balatonbogláron kerül felállításra.
Az utóbbi hetekben több neves történész is hosszasan értékelte Teleki politikai tevékenységét és ha korábban kétségek merültek volna fel valakiben afelől, hogy Teleki komoly károkat okozott-e a magyar zsidóságnak, ma már az is tisztán lát.
Romsics Ignác - a 20. századi magyar történelem egyik legjobb ismerője - szerint éppen Teleki személye az a határeset, akinél el kell döntenünk, hogy állítunk-e neki szobrot vagy sem. Szerintem Teleki személye még csak nem is határeset. Ha valaki egy országban kirekesztő, faji alapú törvények kezdeményezője, megfogalmazója és támogatója, akkor ennek az embernek - az általa szabaságukban korlátozott, megalázott emberek emléke előtt tisztelegve - nem emelünk szobrot. Ez így helyes, függetlenül attól, hogy másokkal kapcsolatban mennyire járt el erkölcsileg helyesen, és hogy mennyire volt eredményes tudományos tevékenysége.
Akkor miért akarnak egyesek mégis minden áron szobrot emelni Telekinek? Két okból. Egyrészt azért, mert semmiféle szolidaritást nem éreznek korábban meghurcolt, megalázott zsidó polgártársaikkal szemben, viszont annál inkább együttéreznek a keresztény lengyel menekültekkel. Másrészt azért, mert a jobboldalnak politikai, eszmei elődökre van szüksége ahhoz, hogy önmagát - a számára oly fontos - történelmi kontextusban is meghatározhassa. Nem a történelmet magamögött hagyó, európai konzervativizmusra törekszik, hanem a múlt romjain próbál építkezni. Ezért látjuk nap mint nap, hogy kétségbeesetten szeretnék szebbnek, jobbnak látni/láttatni a magyar történelem megtévedt politikusait, dicstelen időszakait.
Telekinek nem jár szobor - szobor csak a társadalom többségének elismerését élvező személyiségeknek jár. Hiszen a szobrok szimbólumok, egy ország erkölcsi nagyságának szimbólumai. Hát ez lenne az a bizonyos "múlttal való szembenézés"...

Weisz F. Péter, szociológus
http://www.erec.hu/belso/erec.html

Szerintetek helyes ez a szembeállítás?

daleth
2004. március 19. 09:19 | Sorszám: 759
Hogy egy nagy szellemet idézzek: győzött a civil társadalom!
daleth
2004. március 17. 08:20 | Sorszám: 757
A politikai korrektség miatt hoztam a Mazsihisz adatait. Valószínűleg a pontos számokat soha nem fogjuk megtudni, legfeljebb közelítő értékeket.

Azt azonban hozzá kell tennem, mert lehet, hogy a megfogalmazás csak nekem volt egyértelmű, hogy az idézett adatok az akkori magyar határokra vonatkoztak. A trianoni országhatárokon belül ugyanezen adatok (a Mazsihisz szerint):

1938: 490 000 lélek,
ebből a soáh áldozatainak a száma: 300 000 lélek.

daleth
2004. március 16. 14:40 | Sorszám: 754
Jónéhány dologban nem értek egyet Karsai úrral:

1.
"Így lesznek a keleti fronton, hazánktól több ezer kilométerre vágóhídra hajtott áldozatokból "hősi halottak". Miközben a zsidó munkaszolgálatosokat csak "mártírokként" emlegetik, ha emlegetik."

- szerintem minden katona, aki a nemzetközi hadijogot, az adott ország törvényeit és az emberiesség szabályait nem sérti meg, s életét veszti a háborúban hősi halottnak tekintendő. A munkaszolgálatosokat is megilleti a "hősi halott kifejezés", de a mártír (vértanú) szó ennél többet jelent: hogy önként vállalták az áldozatot, s hogy ártatlanok (erkölcsileg magasabb szinten állók) voltak.


2.
"Telekit a győztes antant hatalmak kényszerítették arra, hogy fékezzék meg vitézeiket"

- tudomásom szerint soha nem került elő bizonyíték arra nézvést, hogy a tiszti különítményesek Horthy vagy a kormányfő alárendeltségében lettek volna - ezért nem alátámasztható a tulajdonosi szószerkezet. Ugyanígy helytelen a "vitéz" szó használata is, hiszen ez a vitézi renddel asszociál.


3.
"Ezért és lengyel menekültek tízezreinek (és nem százezreinek, ahogy ezt a Teleki Pál-szoborbizottság nyilatkozataiban állítja)"

- szerintem mindkét adat pontatlan: 120-140 ezer menekült érkezett hozzánk (ez enm több százezer, de több is, mint tízezrek)


4.
"A németek 1938 őszén semmiképpen sem engedték volna át Telekinek azt a dicsőséget, hogy kirobbantsa a második világháborút."

- Hitler szerintem szívesen átengedte volan ezt a dicsőséget. 38 még nem 41 volt, ekkor még erősen tartott a nyugati hatalmak reakciójától. Sajnos nem emlékszem a könyv címére - remélem valamelyiktek igen -, amelyben azt írták, hogy Hitler megpróbálta rávenni Horthyt, hogy támadja meg Csehszlovákiát, hogy eztán Németország béketeremtőként tudjon megjelenni a színen. Horthy ezt azért utasította vissza, mert ekkor még bízott a békés revízióban, nem akarta háborús gyújtogatóként feltűntetni Magyarországot a nyugati közvélemény előtt, nem bízott meg kellőképpen Hotlerben s le kellett volna mondania a további revízióról (Románia és Jugoiszlávia ekkor még németbarát politikát folytatott).


5.
"A magyar zsidókon egyébként vajmi keveset segített, hogy csak 1944-ben szálltak meg minket a németek."

- Szerintem ez az állítás is vitatható.
A Mazsihisz adatai szerint 1941-ben 825 000 zsidó élt a magyar határokon belül, a soáh áldozatainak a száma 565 000. Vajon, ha már 1941-ben megtörténik a megszállás, akkor is megmenekülhetett volna több, mit kétszázezer lélek?

daleth
2004. március 16. 09:38 | Sorszám: 730
Köszönjük az infot!
daleth
2004. március 04. 09:31 | Sorszám: 705
lásd 701-es hozzászólás.
daleth
2004. március 04. 08:50 | Sorszám: 701
Szép.

A kutya ugat, a karaván halad...

daleth
2004. március 03. 14:44 | Sorszám: 683
Most majd az idegenvezető megáll a szobor helye előtt és azt fogja mondani: itt állt volna TP egykori miniszterelnök szobra, aki nem akarta, hogy a magyar hadsereget bevessék a németek oldalán a Jugoszlávia elleni hadjáratban, de a szélsőséges magyar nacionalisták tiltakozása miatt nem engedték felállítani... Ilyenek ezek a hungaristák...

Kb. ugyanennyi az esélye ennek is...

daleth
2004. március 03. 11:49 | Sorszám: 667
Köszönöm, azt hiszem, ismerve Churchill anticionizmusát, vele pontosabb a hasonlat, mint a középkori muszlim uralkodókkal.

(OFF de nagyon: jó lenne tudni, hogy mikor kapta az utca a nevét - gondolom, még a mandátum idején - de mindenképpen mutatja Izrael liberalizmusát, hogy megőrizték.)

daleth
2004. március 03. 08:46 | Sorszám: 665
Nem vagyok ismerős Jeruzsálemben, ezért kérdezem, minden provokatív szándék nélkül: van-e utcája ott Churchill-nek, Attle-nek vagy Arábiai Lawrence-nek? Ha igen, szerintem pontosabb lenne a hasonlatod, mint az, hogy többszáz éves személyeket hozol fel (Szaladin, Szulejmán - mellékesen, ha jól tudom, ők nem ellenségei, hanem barátai voltak a zsidóságnak).

"Itt nincs utcája senkinek, csak akit a politikusok célszerűenk tartanak, vagy akiről azt sem tudják, kicsoda." - sajna igaz.

daleth
2004. március 02. 13:42 | Sorszám: 626
(báró) Apor Vilmos szobra a XII: kerületben, a róla elnevezett téren áll. A művész az utolsó mozdulatát rögzítette, amivel a mellette álló nőket akarta védeni. Sajnos képet nem találtam róla, pedig szép szobor. Azt hiszem az 59-es villamossal lehet eljutni oda. (Jelenleg boldogként tiszteli a katolikus egyház.)

Sok mindenben egyetértek azzal, amit írtál, de nem akarom magamat ismételni.

daleth
2004. március 02. 09:17 | Sorszám: 615
"Én a történetből azt látom, hogy a szocik gyávasága és jellemtelensége miatt a katolikus egyházban egyesek vérszemet kaptak. Nem Erdő Péter, mert ő sokkal okosabb, hanem mások. Ott is esendő emberek működnek. Azt hiszem, itt kell azt mondani, hogy megállj. Természetesen a katolikus egyház szabadon fejtheti ki tanító tevékenységét, de legyen már szabad Gyurcsánynak is megmondania, ha egyes társadalmi tanításaikról van véleménye. Azért Magyarország nem Irán, ahol az állam felett őrködnek az ajatollák."

(106-os hozzászólás)

Szerintem a katolikus egyháznak ugyanúgy tiltakoznia kell ez ellen, mint ahogy a lelkiismeretes embereknek tiltakoznia kellett egy másik, hasonló jellegű megnyilatkozás ellen is:

"A svéd közszolgálati (állami) televízió újabban egy folytatásos szatíra műsort sugároz, melynek egyik újabb fejezete éles antiszemita tartalma miatt nagy felháborodást váltott ki az izraeli külügyminisztériumban.

"
Stockholm: ANTISZEMITA "SZATIRA" AZ ÁLLAMI RÁDIÓBAN

A Wiesentál intézet igazgatója, Dr. S. Szamuels és más európai zsidó szervezetek élesen tiltakoztak az uszító jellegű adások ellen. Az egyik programban a narrátor kigúnyolta azt "zsidó elképzelést", miszerint Izrael Isten kiválasztott népe. "Ki állítja ezt? A zsidók! Hátha azonban az Isten megváltoztatta a véleményét és most az eszkimók vagy a szomáliaiak a kiválasztott nép?!""
http://www.or-zse.hu/kraus/naft25.htm

Szerintem a vallásos meggyőződés, amíg nem sért másokat, hozzátartozik az emberi méltósághoz, amitől eltérő vélemény lehet, de a kigúnyolás nem úriemberhez méltó. Persze az ilyen megnyilatkozásokat nem szabad a büntetőjog eszközeivel kezelni, de szükséges, hogy a jobbérzésű emberek szavukat felemeljék ellene.

daleth
2004. március 02. 08:31 | Sorszám: 613
"És miért nincs a győri vértanú püspökünknek?"

- bocsáss meg, de neki van, Budapesten, s azt hiszem vidéken is.

daleth
2004. március 02. 08:25 | Sorszám: 612
Nekünk van időnk.
daleth
2004. február 27. 09:51 | Sorszám: 399
Jelezném, hogy Önnek sem a felesége, sem a cselédje nem vagyok, ezért gombvarrás iránti igényét kéretik a fent jelzett személyek valamelyikének továbbítani.

A jelzett árnyalat jelenti azt, hogy az egyiknek lehet szobra, a másiknak nem? De tegyünk fel egy egyszerű kérdést: Nagy Imre alatt hányan voltak jogfosztottak e hazában, s hányan Teleki alatt?

Ps. tudtommal a recski kényszermunkatábor 1953-ig működött, Nagy Imre oszlatta fel. Tehát, hogyan kell értelmezni hozzászólásod azon részét, hogy "aki Nagy Imre alatt börtönben, aztán Recsken csücsült"

daleth
2004. február 27. 09:31 | Sorszám: 396
Akkor én is felhomályosítalak, hogy az én felmenőim Nagy Imre alatt börtönben voltak és várták a kivégzésüket - ennek ellenlére nem tiltakoztunk a Nagy Imre szobor ellen, mert képesek voltunk mérlegre tenni hibáit és erényeit. Igaz, koszorút sem helyeztünk el...
daleth
2004. február 26. 13:12 | Sorszám: 357
Engedelmeddel, mintha kissé más vizekre eveznél.

A párhuzam úgy lenne helyes, ha azt a kérdést tennéd fel: ítélhet-e megerőszakolási ügyben olyan bírónő, akit, vagy akinek a lányát megerőszakolták?

Az utolsó bekezdésed pedig, ha nekem írtad válaszul, értelmetlen, mivel én nem Fellegi véleményalkotási jogát, vagy azt vitattam volna, hogy figyelembe kell venni, hanem a Te állításodat, miszerint ő tisztán, elfogolatlanul látna az ügyben.

OFF Pl. bíróság ha jól tudom, utoljára 56 után fordult elő, hogy a bírságban olyanok hoztak ítéletet, akinek családtagjait a felkelők ölték meg (megfogalmazás változhat, de a lényegen keveset változtat). Jogos volt, hogy nem rajongtak a felkelőkért? Szerintem jogos. Szabad volt az őkezükbe adni a bíráskodás jogát? Szerintem nem. (Most szándékosan nem a vérbírókról beszéltem.) A Te logikádat követve igen, hiszen ők látták világosan, hogy ki a gyilkos.

daleth
2004. február 26. 12:29 | Sorszám: 351
Emelhet vádat. Erről szólt a 330. és 323. hozzászólásom.

Viszont nem értek egyet a Te azon mondataiddal, hogy

"Ettől még nem elfogult, ettől lát igazán tisztán. A gyilkos az gyilkos, az áldozat az áldozat. Akinek családjából megölnek valakit, az nyilván világosan látja a gyilkost. Ez nem elfogultság, hanem tisztánlátás."

Szerintem ebben az esetben nem lehet az áldozatot, vagy annak hozzátartozóját elfogulatlan személynek tekinteni.

daleth
2004. február 26. 11:43 | Sorszám: 333
Én inkább azt az elvet vallom, hogy "senki saját ügyének bírája nem lehet".
daleth
2004. február 26. 11:40 | Sorszám: 330
OFF

én halálbüntetés párti vagyok

ON

Felleginek joga van erre a véleményére, de ezt nem szabadna abszolutizálni. Figyelembe kell venni, de nem csak ezt, hanem azoknak a véleményét is, akik pont Telekinek köszönhették, hogy életben maradtak.

daleth
2004. február 26. 11:08 | Sorszám: 323
Valahol érthető, nem?
daleth
2004. február 26. 09:10 | Sorszám: 308
Nem nekem szántad, de azért egy-két apróság abból a korból és a szudétanémetek csehszlovákiai helyzetéről:

"Az immár "szudétanémeteknek" nevezett csehszlovákiai németek nehezen törődtek bele sorsukba. 1919. március 4-én, az új osztrák nemzetgyűlés összeülésének napján, a szudétanémet szociáldemokraták egy sor cseh és morva városban tüntettek az önrendelkezési jog mellett. Válaszul a cseh hadsereg és rendőrség hét városban 54 személyt lőtt agyon és 84 személyt megsebesített. [...]

A prágai vezetés a köztársaságot csehszlovák nemzeti államnak tekintette, a németeknek, mint akik csak "bevándorlókként és telepesekként" érkeztek az országba, másodrangú szerepet szánt."

ARNOLD SUPPAN: A szudétanémetek Prága és Bécs között http://www.historia.hu/archivum/2002/0208suppan.htm


Az Élet és Tudományban tavaly megjelent egy cikksorozat a szudétanémetekről. Már a két háború közötti helyzetről is igen kemény megállapítások voltak. Sajnos a digitális archívumban nem elérhető, de megpróbálom majd megkeresni Neked.

daleth
2004. február 25. 14:46 | Sorszám: 285
Hungary was offered large territorial gains to become the accomplice in the assault upon a friendly neighbor with whom she had just signed a solemn pact of friendship and non-aggression. Count Teleki, Hungarian Premier, preferred to take his own life rather than join in such a deed of shame.

PRIME MINISTER WINSTON CHURCHILL REVIEWED THE WAR BEFORE THE HOUSE OF COMMONS
London, England, April 9, 1941 [1]
http://www.ibiblio.org/pha/policy/1941/410409a.html


“His suicide was a sacrifice to absolve himself and his people from guilt in the German attack upon Yugoslavia. It
clears his name before history. It could not stop the march of the German armies nor the
consequences.”

(p 148, vol. IlL The Second World War).
http://www3.la.psu.edu/hrsweb/majmin/papers/herzog/herzog_paper.pdf - az eredeti emlékiratokban sajnos nem találtam

daleth
2004. február 25. 13:10 | Sorszám: 282
OFF

Wass Albert ügyben nem értek veled egyet. Ez a vers szerintem ezt a verset nem etnikai szinten kell értelmezni, hanem úgy, hogy az értékes mindig megmarad és az értéktelen elmúlik az idővel. Nem hiába volt ez a vers olyan népszerű nálunk (Magyarországon) az ötvenes években.

WA a könyveiben pozitívan ír a magyarokról, a székelyekről, a németekről, a cigányokról, a románokról, az örményekről és a zsidókról és ugyanezen népcsoportókról ír rosszat is.

daleth
2004. február 25. 09:16 | Sorszám: 255
Korábban én is arra kérdeztem rá, hogy magánmegnyilatkozásaiban hogyan beszélt a zsidókérdésről (nem a zsidókról, mert az két külön dolog - a legnagyobb antiszemiták is azzal szoktak védekezni, hogy nekik nagyon jó zsidó barátaik vannak), de nem kaptam rá választ. Tudsz valami pontos forrást is ezzel kapcsolatban?

"Nem véletlen, hogy vissza is kellett vonni." - nem világos, hogy mire gondolsz itt: a jogegyenlőségi törvényre vagy a Numerus Clausus-ra (az előbbit nem kellett, az utóbbit pedig csak későn vonták vissza). Csak a jegyzőkönyv kedvéért, pontosítsd kérlek!

daleth
2004. február 25. 08:56 | Sorszám: 252
Lehet, hogy öregszem? Egyetértek egy szocialista képviselővel.

"még mindig jobb, ha egy ellentmondásos ember tetteiből utólag a jót hangsúlyozzák túl a tisztességes emberek, mintha bűneit állítják példaként a jövő nemzedékek elé gonosz emberek"

daleth
2004. február 24. 13:31 | Sorszám: 198
Lehet, de hozzá kell tennünk, hogy az a kormány nem igazából volt szuverénnek, illetve legitimnek tekinthető. Ilyen esetekben szerintem még egy magyar ember is szembeszállhat az adott kormányzattal.

Azaz: formailag igazad van, de úgy is értelmezhető a megjegyzésed, mintha W ezért hibáztatható lenne.

daleth
2004. február 24. 12:19 | Sorszám: 170
Tiszteletben tartom a véleményedet Teleki megítéléséről (bár nem osztom), én csupán az angol párhuzam ellen tiltakoztam (hiszen ott is diszkriminálták a németeket, de erről már más fórumon bőven volt szó).

Lehet, hogy igazad lesz, s a végén valóban lengyelorszűgban fogják felállítani a szobrát.

daleth
2004. február 24. 11:59 | Sorszám: 160
Nagyon helyes!

Akkor Teleki esetében is így tegyük fel a kérdést!

daleth
2004. február 24. 11:50 | Sorszám: 156
Nem meghatározó (mert nem reprezentatív), de érdekes lenne tudni, hogy hogyan alakultak az internetes szavazások a Teleki-szoborról.
Ha jól tudom, több honlapon is feltették a kérdést, de most (hogy új kérdést tettek fel) nem sikerült megtudnom az eredményt.
daleth
2004. február 24. 11:02 | Sorszám: 150
"10.000 gyereket fogadtak be egy év alatt, 38 végétől 39 szeptemberéig, amikor kitört a háború, és ha nem tör ki, akkor még többen mehettek volna"

- ez nem komoly érv. Teleki több, mint százezer lengyel menekültet. Közben hány zsidót engedtek be Palesztinába? Ezzel százezrek életét lehetett volna megmenteni.

"Ma Magyarországon bármilyen ügy, amely a zsidóságot bármilyen mértékben érinti, rögtön nagypolitikai kérdéssé válik
igen, ez így igaz, sajnálatos következménye annak a bizonyos hatszázezernek"

- ahogyan rögtön nagypolitikai kérdéssé kellene válnia annak is, ha valaki felszabadulást emleget, vagy a németekre tesz rasszista megjegyzést - köszönhetően azoknak a tízezreknek, akiket megerőszakoltak, kifosztottak, nem harci cselekmények során meggyilkoltak, illetve azoknak a százezreknek, akiket elvittek Szibériába vagy kitelepítettek.
(A jegyzőkönyv kedvéért: nem mondtam, hogy a zsidóságot érintő kérdéseknek nem szabadna vagy kellene nagypolitikai kérdésekké válnia.)

daleth
2004. február 24. 10:22 | Sorszám: 144
OK. Akkor a többi az Urak magánügye. De párbajsegéd, vallási okok miatt nem leszek!
daleth
2004. február 24. 10:11 | Sorszám: 141
123-as hozzászólásodért ezúton elfogadom a bocsánatkérésedet.
daleth
2004. február 24. 10:10 | Sorszám: 140
Pontosan. De nem becézgettelek téged sem másokat, hanem csatlakozva Kaleb véleményéhez, tiltakoztam ez ellen a szöveg ellen.
daleth
2004. február 24. 10:04 | Sorszám: 135
Ugyanazok tiltakoztak ellene, gyakorlatilag ugyanazokkal a szavakkal.

Hogy ebből a sajtó miért nem csinált ügyet? Erről kérdezd meg őket, de ajánlom a figyelmedbe, hogy Magyarországon ma sajtószabadság van.

daleth
2004. február 24. 09:54 | Sorszám: 131
kúháláért -> háláért
daleth
2004. február 24. 09:52 | Sorszám: 129
Nem a kúháláért tettem.

De szép karrier áll már mögöttem: voltam már hülye zsidó, szemtelen zsidó, fajához vonzódó zsidó, vallásánál fogva antiszemita, magyarkodó, rasszista, náci-szellemiségű - pedig szavamra én mindig ugyanazt mondtam és tettem.

daleth
2004. február 24. 09:49 | Sorszám: 127
Látom kezded elveszíteni a fejedet, pedig én csak Kaleb véleményéhez csatlakoztam:

"Nem azért, mert ne létezett volna az a probléma, amire reagáltak, hanem azért mert negayon rosszul reagáltak rá, amint ezt Németh László 1943-ban már okosan megmondta. A jó reakció a Győrffy kollégiumé volt, a Nékoszé, és egy sor későbbi "felzárkoztató", "tehetséggondozó" törekvésé. "

daleth
2004. február 24. 09:47 | Sorszám: 125
Számomra nem a román kormány a mérce, hanem a saját lelkiismeretem és hazám írott és íratlan törvényei. (Ebben benne van rejtetten a kérdésedre adandó válaszom is )
daleth
2004. február 24. 09:45 | Sorszám: 121
Bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy a katolikus egyház ez ellen is tiltakozott. Ugyanúgy, ahogy Szörényi ősmagyar hithirdetése ellen.
daleth
2004. február 24. 09:38 | Sorszám: 116
Nem tudom, hogy akkoriban a fővárosi polgárosodott lakosság hány százaléka volt zsidó, így csak feltételezni tudom, hogy tényleges létszámarányukat felül reprezentálták ezekben a szakmákban.

Az erőszakos megoldásokban, az állam túlszabályozásában azonban nem hiszek. Szerintem is jobb lett volna a vidéki fiatalok tehetséggondozása, amire már a zsidótörvények megszületése előtt is voltak, nem is sikertelen próbálkozások.

(A Numerus szintén rossz törvény volt, de ismétlem: az elszakított terülteken élő magyarok örültek volna, ha csak ennyire korlátozzák őket - igaz, értük nem sírt Európa.)

daleth
2004. február 24. 09:32 | Sorszám: 113
OFF

Nem én is nagyon sokszor el szoktam ütni a betűket és mindig nagyon szégyellem is magam, amikor észreveszem, vagy mások figyelmeztetnek rá. De szememben Kosáry professzor úr az egyik szellemi vezetője a mai Magyarországnak, ezért nagyon érzékeny vagyok ezen a téren. De ha olvastad a hozzászólásaimat, láthattad, hogy mind a bal, mind a jobboldali poltikusok nevének eltorzítása ellen tiltakoztam, akár szándékos volt, akár nem.

ON

Nem vitattam GY azon jogát, hogy ilyet állítson, ugyanúgy, ahogy a katolikus egyház azon jogát sem, hogy tiltakozzon ez ellen. Persze más lett volna, ha GY értelmesen, és nem gúnyolódva fejti ki véleményét. Azt hittem már túl vagyunk azokon az időkön, amikor a másik hitének paródiájával próbáljuk magunk mögé sorakoztatni híveinket. Így azonban saját és pártja politikai jövőjét ássa alá - nem mintha ezt különösképpen bánnám.

Hogy is van a versben:

"Székelyt gyilkol Szentistvánkor,
zsidót gúnyol szombaton"

- azaz, szerintem mindenkinek a vallását tiszteletben kell tartani, függetlenül attól, hogy osztjuk-e vagy sem.

Szerintem a vita erről szól, s nem pedig a Regnum Marianumról. (Én inkább VII. Gergely működésének ellenhatására teszem ennek az állameszmének a kialakulását, de erre nincsenek bizonyítékaim, inkább eszmetörténeti érveim.)

"Én a történetből azt látom, hogy a szocik gyávasága és jellemtelensége miatt a katolikus egyházban egyesek vérszemet kaptak." - valószínűleg sokan a MAZSIHISZ-ről és a Fideszről gondolják ugyanezt.

daleth
2004. február 24. 09:19 | Sorszám: 107
1. Vannak emberek, akiknek egyetlen sikerélménye, ha már alkotni nem tudnak, az, hogy valami mást meg tudtak akadályozni, vagy éppen lerombolni. Ne legyünk irigyek: hagyjuk meg nekik ezt az örömet, más boldogságuk úgy sincsen.

2. Viszont a Te hozzászólásod, a 2. zsidótörvényről nem csak ízlésem ellen való, hanem célszerűtlen is: ezzel szerinted meg tudjuk nyerni azokat, akik elhitték a 23 millió román munkavállalóról és az Orbán-jugendről szóló meséket? Márpedig enélkül nehéz lesz választást nyerni.

daleth
2004. február 24. 08:50 | Sorszám: 102
Engedelmeddel:

"Szűz Műria" -> Szűz Mária
(egyébként nem tudom hogy jön ide. Demokratikus országban élünk, mindenki olyan marhaságot mond, amit csak akar, legfeljebb húsz-ötven év múlva senki sem fogja tudni, ki volt az a Gyurcsány, míg a katolikus egyház még mindig az élet része lesz. S hadd tegyem hozzá: a cionisták vágyával szemben még a Mazsihisz is jelen lesz Magyarországon, attól függetlenül, hogy az SZDSZ-re talán csak a politológusok fognak emlékezni.)

"kosáry professzor" - tiszteljük meg azzal, hogy nagy betűvel írjuk a nevét.

A Telekivel kapcsolatban írtakkal egyetértek: a vita rossz útra tévedt, sajnos mindkét oldalból a rosszat hozta ki - s itt nem is elsősorban erre fórumra gondolok.

daleth
2004. február 24. 08:43 | Sorszám: 101
mellékszereplő 1: (dél)vidéki család -

Javasolnám inkább egy erdélyi magyar (pl. Wass jó alapanyagot nyújtana ehhez) vagy román család életét. De lehet ruszin is.

A mellékszereplők kiválasztásánál törekedni kell az arányosságra, azaz ugyanúgy meg kell jeleníteni a Teleki-korszak nyerteseit és veszteseitn is.

daleth
2004. február 24. 08:37 | Sorszám: 99
"Előbb, tudod, az 5%, aztán lehet tovább álmodozni."

Nem értem, hogy jön ide az SZDSZ.

daleth
2004. február 23. 15:26 | Sorszám: 50
Szerintem ez a kérdés nem földrajzi jártasságát, hanem miniszterelnöki tevékenységéhez kapcsolódik. Karsai csak olcsó fogásként használta itt a "földrajztudós" szót.
daleth
2004. február 23. 15:15 | Sorszám: 38
Nagyon várom, hogy Kosáry, igéretéhez híven megnyilatkozzék a kérdésben.

Nem tudod véletlenül, hogy Ormos Mária nem mondott valamit? (Esetleg valamelyik listán nem szerepel aláíróként?) Az ő véleményére (bár nem tartom tévedhetetlennek), de többet adok, mint Karsaiéra.

daleth
2004. február 23. 15:08 | Sorszám: 27
Még egyszer átolvasva, úgy tűnik, hogy a "demokrácia felfogás" pejoratívnak is olvasható. Természetesen nem erről van szó, csupőán arról, amiben még a másik fórumban eltért a véleményünk (szerinted szoborállítási kérdésekben a többségnek kell dönteni, akik ezt választott képviselőik útján gyakorolják - ha jól értelmeztem mondanivalódat -, míg szerintem a többségnek csak vétójoga lehet).
daleth
2004. február 23. 15:04 | Sorszám: 23
Szólásszabadság van, mindenki azt ír alá, amit akar. Elméletileg nekem is jogom lenne, hogy Izrael vagy Japán belpolitikai életét érintő nyilatkozatot írjak alá, csak éppen még kevesebb értelme lenne.

Talán, csatlakozva demokrácia felfogásodhoz (még a másik fórumban), csak azok nyilatkoznának, akiknek választójoguk van az adott településen, illetve országban.

daleth
2004. február 23. 14:59 | Sorszám: 18
Bocsánat, lemaradt a forrás:
http://beszelo.c3.hu/03/0708/14kosary.htm (Természetesen Kosárytól származik az idézet, de gondolom ezt mindenki kitalálta)
daleth
2004. február 23. 14:58 | Sorszám: 17
Teleki Pál, aki mint az Eötvös Collegium kurátora már korábban ismert, és időnként feladatokkal is megbízott, 1940 végén közölte velem: „Itt egy lista azokról a kormány közeli amerikai barátaimról, akiket felkeresel, és elmondod nekik: amíg én élek, addig Magyarország nem fog belépni a világháborúba, mert azt a németek, akik gengszterek, el fogják veszíteni”. 1941-ben tehát a miniszterelnök megbízásából majdnem egy évre Amerikába kerültem. Amikor hazajöttem, Bárdossytól Bethlenig mindenkinek elmondtam: a németek elveszítik a háborút, Amerika be fog lépni a háborúba, és ez olyan változást hoz, ami a fennálló magyar politikai rendszert is magával sodorja. Szekfű Gyula volt az egyetlen, aki elhitte.

Betartotta a szavát


Téma: USA bojkott a magyar termékek ellen
daleth
2004. január 21. 09:05 | Sorszám: 43
Előre is közlöm, hogy nem vagyok szakértő, ezért ne röhögjetek ki (hangosan), ha hülyeséget kérdezek.

Nem lehet, hogy arról van szó, hogy most, hogy EU tagok leszünk, a magyar húsipari termékek (az mg támogatásoknak köszönhetően, amik bár alacsonyabbak, mint a többi EU tagállamban, de mégis magasabbak, mint amit idáig élveztünk) még versenyképesebbek lesznek az USA-ban, így ezt megelőzendő tiltják ki azokat?


Téma: Amit el lehet pusztítani, de ...
daleth
2003. november 21. 09:12 | Sorszám: 3
Tündérek, igazatok volt!

Ha átváltoztok, akkor most nem a rinocéroszok, hanem a sárkányok hatalma alatt élnénk (az se lenne jobb), de akkor a tündérmesék sem maradtak volna meg (de ez sokkal rosszabb lenne).


Téma: Orbán sikert kívánt nekem - viszontkívánom
daleth
2004. április 30. 11:30 | Sorszám: 20
KI

Ismeritek a viccet a rabbiról, aki Mózes, Arisztotelesz és Salamon egy személyben?

BE

daleth
2004. április 30. 10:05 | Sorszám: 13
Én a kedvesemnek és a családtagjaimnak ajándékot veszek Karácsonyra, azoknak pedig, akikkel nem szívesen találkoznék (de azért kedvelem őket) jókívánságaimat küldöm egy anzixon.

Téma: Izraeli miniszter deportálná az arabokat
daleth
2004. május 13. 16:16 | Sorszám: 11
Én csak annyit vettem észre az egészből, hogy legfeljebb a Duna TV-n tűnik fel néha egy-egy filmje, s nem tudtam mitől. De most már minden világos.
daleth
2004. május 13. 14:46 | Sorszám: 9
Erről nem is hallottam! Van valami bővebb információd is erről?
daleth
2004. május 13. 09:06 | Sorszám: 7
Érdemes összevetni a MN tegnapi és tegnapelőtti sajtószemléjét. Tegnapelőtt még a véleményszabadságra hivatkoztak ebben az ügyben, tegnap pedig az államelnök lépett fel az ellen a karmester ellen, aki szerint a fegyverek nem hoznak megoldást - s aki képes Wagnert is játszani.

Téma: Verdi: Attila átírva a holocaustra....
daleth
2004. július 12. 08:08 | Sorszám: 3
Lohengrin.

De ott Megyót és a posztkommunistákat gúnyolták ki. A zene jó volt, az alapötéet vitatható.


Téma: RECSK-Duna TV
daleth
2004. február 17. 13:01 | Sorszám: 4
A filmet. Nem Recsket.
daleth
2004. február 17. 12:55 | Sorszám: 1
Megdöbbentő. Ha jól emlékszem 89 kora tavaszán láttam. Bár a családban sokat beszéltünk hasonló kérdésekről, de ez még engem is megdöbbentett.

Téma: Emberek
daleth
2004. március 18. 09:37 | Sorszám: 3
Azt hiszem Alfonso mondogatta: Ide figyeljenek emberek...

Téma: Iraki választások
daleth
2005. február 01. 12:32 | Sorszám: 76
Nem felejtem. Erre gondolva írtam, hogy "de a legtöbb esetben érték."
daleth
2005. február 01. 12:21 | Sorszám: 74
Irán nem diktatúra, s az is igaz, hogy demokratikusnak nevezhető választásokat tartanak - igaz, annak eredményét nem mindig veszik figyelembe.
daleth
2005. február 01. 09:08 | Sorszám: 71
A demokrácia szerintem valahol képlékeny fogalom, de a legtöbb esetben érték. Reméljük, hogy kialakul egy "iszlám-demokrácia", ami példaképül szolgálhat más iszlám államoknak is. Más kérdés, hogy nekünk ez tetszeni fog-e, de a lényeg, hogy az ő saját hagyományaiknak megfelelő legyen.

A siíták magatartása szerintem teljesen pozitív, hoszen ez azt mutatja, hogy tudják, hogy demokratikus úton meg tudják szerezni a hatalmat (nem erről szól a demokrácia?) - a terroristák, ezért tiltakoztak a választások ellen, hiszen tudták, hogy a nép nem áll mögöttük.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy szép csendben lezajlott egy másik választás is, ami bevallom, legszebb reményeimet is túlszárnyalta: a palesztin. Azt hiszem, mintha a világ elfelejtkezett volna erről, pedig egy terroristának bélyegzett nép bizonyította be magáról, hogy képes élni a demokráciával.

Lehet, hogy tényleg sikeres lesz a demokrácia a világban?

daleth
2005. január 31. 12:24 | Sorszám: 59
60% alatti részvétel. Több erő a bojkottra szólított fel... Mondd, nem ismerős mindez Magyarországról is?
daleth
2005. január 31. 11:46 | Sorszám: 56
A vallási jelző a kialakulóra vonatkozott. Husszejn kevés érdeme közlé tartozott a vallási tolerancia.

Nem állítom, hogy Irak egyben fog maradni, a helyzet szerintem még rosszabb, mint Jugoszlávia esetében volt.

Én csupán annak örültem, hogy az iraki nép élt demokratikus jogaival, s az, hogy el mentek szavazni, azt mutatja, hogy demokráciában akarnak élni.

"hogy a sajnos nagyon rossz, néha szégyenletes és ügyetlen politikát folytató amerikaiak" - ez szerinted az amerikai külpolitika dícsérete? Jordánia talán nem demokratikus? Libanon, ha nem lettek volna az ismert események, nem lett volna demokratikus és gazdag állam? Nem a legnépszerűbb adó az Al Dzsazíra (bocsánat, ha rosszul írtam le)?

daleth
2005. január 31. 11:23 | Sorszám: 53
Sajnos, mint korábbi, e témába tartozó pengeváltásaink is mutatták, komolyan gondolom. Nem áldom Bush nevét és a US fegyveres erőket, de örülök az eredménynek. (Más kérdés, hogy sokan pofára fognak esni, mert egy demokratikus Irak nem feltétélenül Izrael és USA barát lesz.)
daleth
2005. január 31. 09:40 | Sorszám: 51
Alapjában véve egyetértek. Tegnap a szabadság győzött az elmúlt és a kialakulóban lévő vallási diktatúra felett. Az, hogy ilyen hatalmas arányban mentek el szavazni azt jelenti, hogy az iraki nép méltó a szabadságra, mert az életét is képes kockára tenni azért, hogy gyakorolni tudja azt (szemlesütve gondolok december 5-re).

Az ünnep fényét emeli, hogy a demokráciát annak ellenére el tudták fogadni, hogy a sajnos nagyon rossz, néha szégyenletes és ügyetlen politikát folytató amerikaiak hozták el nekik. Szerencsére az iraki nép bölcsebb volt annál, mintsem az amik elvegyék a kedvüket a demokráciától.

Én nem érzek szégyent amiatt, hogy a magyarok nem votlak jelen. Egyrészt, ha jól tudom, az amik is visszahúzódtak ezen a napon, másrészt, mi teljesítettük, azt amit vállaltunk (ellentétben a spanyolokkal, de ha a Keleti Pályaudvart robbantották volna fel, lehet, hogy mi is másképpen gondolkodunk).

Bush történelmi érdeme, hogy el merte indítani ezt a folyamatot, de felelőssége, hogy sokszor rossz döntéseivel kockára is tette.


Téma: Abortusz "ügy" - nyílt levél Lendvai Ildikónak
daleth
2004. április 21. 11:04 | Sorszám: 43
Azért ne hagyjuk elsikkadni az örökbefogadás kérdését sem. Ma ha egy gyermektelen házaspár csecsemőt szeretne örökbe fogadni, évekbe telik. Ha számításba vesszük, hogy a legtöbb házaspár többévi sikertelen próbálkozás után (35-40 évesen) fogadja csak el az örökbefogadás gondolatát, könnyen beláthatjuk, mit jelent még éveket várni. Kifutnak az időből...

Azaz: ha az örökbefogadás folyamata gyorsabb és kevésbé bürokratikus lenne, a gyermektelen házaspárok több gyermeket tudnának örökbe fogadni.

Más oldalról: ezt a tényt az abortuszra jelentkező anyáknál is propagálni kellene, s biztosítani kellene a feltételeket, hogy a környezete elől rejtve tudja megszülni a gyermekét. Persze, mondhatjátok, hogy nagyon nehéz, s nem is mindig eredményes (nem minden esetben tud az anyag több hónapra eltünni a környezetéből), de ha csak pár száz életet tudnánk megmenteni ezáltal, szerintem már megérte.

Az örökbefogadásnál azonban van egy nagy probléma is. Gondolom kitaláljátok, hogy a cigányokra gondolok. Nem cigányok ritkán fogadnak örökbe cigány gyermeket, s egy olyan cigánygyermek sorsa, akiről az anyja lemondott, valóban reménytelen a társadalom szemopontjából (állami gondozott + cigány = dupla hátrány a társadalmi beilleszkedésben).
Nem tudom a megoldást. A legrosszabb náci módzser lenne a cigányokat az abortuszra bátorítani, miközben a nem cigányokat pont az ellenkezőjére próbáljuk rábírni. De hagyni, hogy a dolgok szétfollyanak olyan bűn, mint a Soáh idején volt a hallgatás.

Lelkiismeretem szerint a legszigorúbb tiltás mellett lennék, de tudom, hogy a társadalmi inrastruktúra, a támogatási rendszer, a köztudat átalakítása nélkül nem lehet eredményt elérni. S valószínűleg csak ezután lehet komolyabb szigorításokat bevezetni. De könyörgöm, kezdjük már el...

daleth
2004. április 20. 12:07 | Sorszám: 10
Népszavazás? Nem elvetendő gondolat. Javaslom, hogy az 2x1% mintájára, minden adózó nyilatkozzon arról, hogy adójának bizonyos x tízezrelékét az abortusz vagy a megelőzés, esetleg a leányanyák támogatására fordítsa az állam.

Téma: Kettős állampolgárság
daleth
2003. október 14. 11:47 | Sorszám: 82
Nézzük azt, amiben egyetértünk:

"kiszámítható, a nyelvi, kulturális, oktatási, identitásőrző segítséget adni az erdélyi, felvidéki, délvidéki, stb. magyaroknak."

Szerintem is ez legyen az alap.

daleth
2003. október 14. 11:29 | Sorszám: 77
és a brilleknek is van koronájuk? de ez már csak piszkálódás, ne vedd komolyan!

A másik: ezek szerint Te nem a magyar állam felelősségét, hanem csak a jelenlegi jogi helyzetet vitatod?

daleth
2003. október 14. 11:12 | Sorszám: 75
Ezek szerint, ha nemzetközi szerződés alapján adtuk volna át a zsidókat és a cigányokat a németeknek, akkor nem lenne benne felelősségünk?

"Először is a brit korona (a brit egy "l"-lel írandó)" - jó a humorod, de azért én ikább "t"-vel írnám

daleth
2003. október 14. 10:41 | Sorszám: 72
"Az állam semmilyen típusú kárpótlást nem ad, ha a kárt nem az állam okozta. Ezt a kárpótlás ügyében hozott alkotmánybírósági döntések jól mutatják. Azok a volt magyar állampolgárok, akik önhibájukon kívül egy másik állam polgáraivá lettek a történelem különböző viharai során, nem a magyar állam döntése nyomán kerültek ebbe a helyzetbe."

- fájdalmas, de jogilag a magyar állam mondott le róluk a trianoni és a párizsi békében. Tehát (feltéve, hogy károkozásként értékeljük a magyar állampolgárság elvesztését) a magyar állam kötelessége, hogy ezt a kérdést rendezze.


"Ez ugyanis számukra azt a veszélyt hordozza, hogy erre hivatkozva a mi (és persze mások) vitái során nekik kell igazságot tenni, vagy egyáltalán odaállni egy számukra érthetetlen konfliktusban az egyik fél mellé."

- szerintem számukra sokkal nagyobb veszély, hogy saját etnikai kisebbségeiknek is meg kellene adniuk ebben az esetben a jogokat. Közép- és Kelet-Európa kisebbségei eleddig békésen viselték sorsukat (kivéve Jugoszláviában), ellentétben a baszkokkal, az írekkel vagy a dél-tiroliakkal szemben. Ha a magyar kisebbség is hasonló módszerekkel élt volna, akkor lenne csak jogos a felvetésed.


Téma: Németellenes dal
daleth
2003. október 21. 08:19 | Sorszám: 68
Felvetném a következő kérdést: jobb-e vagy rosszabb, ha egy ilyen esetben, amikor szükségessé válik egy fegyveres beavatkozást nem a konfliktusban érdekelt fél, hanem egy harmadik fél, esetleg nemzetközi szervezet végzi el? (Koszovóban így történt, a hatnapos háború esetén megtámadta a harmadik fél képviselőit.)

Mindkét lehetőség mellett lehetne érveket felhozni.

- Régebben az keresztény teológia az "igazságos háború" feltételei közé sorolta, hogy valamilyen felsőbb hatalom jóváhagyja azt. Ma a nemzetközi jog a háború megindítását a feltételektől függetlenül bűntettnek minősíti - több német katonát ennek az elvnek az alkalmazásával ítéltek el Nünbergben.

daleth
2003. október 20. 16:15 | Sorszám: 56
Sajnos nem láttam elég egyértelmű bizonyítékát annak, hogy ott valóban kiképzőbázis működött (Jom Kippur óta megvan a véleményem az izraeli felderítésről). Természetes, hogy az izraeliek ezt állítják, de az is természetes, hogy a szírek ezt cáfolják. Logikailag feltételezem, hogy Izraelnek kellett volna egyértelmű bizonyítékkal szolgálnia a támadás okára. Ezzel együtt is az a véleményem, hogy a zsidó haza ügyének ez a támadás többet ártott, mint amennyit használt.

Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy Izraelt ne ítéljem el, csak megállapítsam azt a tényt, hogy a támadást ők követték el. (Nekünk még azzal sem ismerték el, hogy jogosan csatlakoztunk a Jugoszlávia elleni háborúhoz, hogy a jugoszláv légierő ezt megelőzően bombázott bennünket - szóval lehet, hogy igazad van az erősebb kutya elvében.)

daleth
2003. október 20. 15:46 | Sorszám: 53
Ez a mensevik vagy a liberális véleményed?
daleth
2003. október 20. 15:45 | Sorszám: 52
Érthető, csak kicsit nehezen olvasható (amikor arréb akartam görgetni, rögtön bekött az új honlap)

Még egyszer: nem állítottam (vagy nem akartam azt állítani), hogy Izrael szándékosan játszott volna arra, hogy a szovjetek leverik a magyar népfelkelést. (Bár érdekes kérdés lenne, hogy a szuezi akció hogyan befolyásolta a nagyhatalmak alkudozását, de ez már nem Izraelről szól, hanem a köztudomásúlag idelisztikus és jóindulatú USA-ról.)

Olyan értelemben beszélhetünk Izraeli agresszióról, hogy ők kezdték meg a hadműveleteket, melyekbe később szövetségeseik is beléptek. De nem az arabok kezdték el.

Nem értek egyet abban, hogy a másik fél szándéka jogi alapot teremthet a megelőző támadásra. Emberileg el tudom fogadni, de nagyon veszélyes lenne, ha ezt jogi normává emelnénk. (Pl. nem változtat az agresszió tényén, de el tudom fogadni Izrael 56-os és 67-es akcióját, esetleg még a 82-est is, de már egyértelműen hibának tartom a szírek bombázását)

Az Atlanti Chartát maga Churchill minősítette emlékirataiban provokatívnak, ezért mertem ilyen értelemben idézni; de a megelőző csapásokkal szembeni ellenérzésemen ez nem változtat.

A szaudi béketerv valóban elnagyolt volt, de lényeges, hogy elismerte volna Izrael létét, s a fajsúlyos államok támogatták a térségben. De én is csak alapnak tekintettem, amiből ki lehetett volna indulni, de legalábbis demonstrálni a békés szándékot.

A Golan-fensík stratégiai jelentősége szerintem ma már megszűnt: a könnyen mozgatható rakétakilövők (amik nincsenek a fensíkhoz kötve) és az öngyilkos merénylők ma már sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a nehezen mozgatható és így a levegőből könnyen megsemmisíthető lövegek.

daleth
2003. október 20. 10:40 | Sorszám: 47
Nem tudom, hogy az első idézeted mihez kapcsolódik. Nem emlékszem, hogy érintettem volna ezt a kérdést (de hadd kötözködjem: október 24 nem október 23 után következik?).

67-es háborúval kapcsolatban: Churchill leírja emlékirataiban, hogy hogyan próbálta meg (nem is sikertelenül) rávenni Rooseveltet, hogy provokálja Németországot (pl. Atlanti Charta). Churchillnek igaza volt, s méltán büszkék rá az angolok, de a Te gondolatmeneted alapján mégis jogos lett volna, ha Németország erre hivatkozva üzen hadat az Egyesült Államoknak.

"Egy biztos..." - ezen az arab országok már túljutottak - lásd szaudi béketerv, amit jobb lett volna nem lesöpörni az asztalról.

daleth
2003. október 18. 08:34 | Sorszám: 42
Folytassuk az idézetet!

"Az izraeli–angol–francia agresszió..." - érdekes, hogy itt már Izraelt az első helyen említik. Vajon miért?

"Ismeretes, hogy a franciaországi Sévres-ben megtartott angol-francia-izraeli titkos tárgyalások után néhány nappal, 1956. október 29-én Izrael támadást intézett Egyiptom ellen. Ezt a forgatókönyvnek megfelelően a „békéltető erőként” fellépő angol és francia kormánynak a „hadviselő felekhez” intézett ultimátuma követte, majd pedig, miután Egyiptom az ultimátumot nem fogadta el, október 31-én a brit és a francia légierő megkezdte egyiptomi katonai és stratégiai célpontok bombázását. November 5-én pedig angol-francia ejtőernyős alkulatok szálltak partra a Szuezi-csatorna torkolatánál lévő Port Saidnál."
http://www.rev.hu/html/hu/kiadvanyok/mitoszok/bekes.html

"A 67-es háború meg olyan volt, mintha a házadat körülvevő felfegyverzett ostromlókra - akik fennen hagoztatják is, hogy azért jöttek, hogy megsemmisítenek- Te lőnél először - aligha lehet háborús agressziornak bélyegezni az ostromlottat."

Valahol igazságod vagyon, de ezzel veszélyes alapelvet fogadsz el. Ennek alapján minden mozgósítás már casus belli-t jelentene, azaz tulajdonképpen jogos volt Hitler legtöbb háborúja (igaz, hogy ő kezdte, de tulajdonképpen csak megakadályozta, hogy a vele ellenséges államok megtámadják - a győzelem után ezt nem lett volna nehéz bebizonyítani, de még így is tanulságos Churchill emlékirata). Az én szememben a nemzetközi jog valahol nem az ilyen megoldásokról szól.

"Ha az arab nacionalisták és a szélsőséges muszlimok (nem ua., de sok az átfedés) elfogadták volna a két ország létrehozását, akkor már létezne Palesztina is." - a szaudi béketerv pont erről szólt, de azt Izrael nem fogadta el (ez szerintem súlyos stratégiai hiba volt, mert legalább a tárgyalásokat meg lehetett volna kezdeni ennek alapján). Pillanatnyilag Izrael nem fogadja el az önálló Palesztina létrejöttét, csak korlátozott önállóságot szándékozik adni.

Félek, Sharon működése fog véget vetni a cionista álomnak. Ha nem is ő lesz Izrael utolsó miniszterelnöke, de könnyen meglehet, hogy az ő működéséhez fogják kötni a bukás kezdetét. Talán még nem késő.

A keresztes állam majd két évszázadig állt fenn. Kiváncsi vagyok, Izrael meddig bírja.

daleth
2003. október 18. 08:20 | Sorszám: 41
Egyetértek azzal a kiegészítéssel, hogy az általad felsorolt három "baj" elvégzendő feladat, nem pedig akadálya annak, hogy mi (ezalatt a magyarságot értem) eképpen cselekedjünk.
daleth
2003. október 17. 14:12 | Sorszám: 33
Nézd, szerintem az államosítás ronda dolog, de ez szerintem még nem azonos a háború elindításával.

A megelőző csapás pedig jogilag úgy tudom még nem elfogadott, tehát 67-ben is Izrael támadott (még egyszer: nem ennek jogosságáról akarok vitakozni, hanem magáról a tényről).

"Izrael tudtommal nem tűzte ki célul e fenti három ország elpusztítását, legalábbis nem volt -sokat hangoztatott- politikai célja ez - mint emezeknek." - tudomásom szerint igaz, legfeljebb néhány szélsőséges csoportocska vallja a Nagy Izraelt, de ezek nem számottevők.

1982: bevallom, ezt a kérdést meg én ítélem meg árnyaltabban. Ha jól tudom, a vérengzést a keresztény milicisták követték el, ehhez az IDF csak a helyszínt biztosította. Ronda dolog volt ez is, de azért legalább megoszlik a felelősség.

Bagdadban nem terrorista központot, hanem egy atomerőművet bombáztak szét. Technikaialg tökéletes megoldás volt, jogilag elfogadhatatlan, sajnos nem tudom, hogy hány polgári áldozata volt. Szerény véleményem szerint talán célravezető megoldás, de jobb lett volna előtte a békés megoldás minden lehetőségét kimeríteni.

A válaszodból azt szűröm le, hogy Te is elismered, hogy a támadást ezekben az esetekben Izrael kezdte meg.

Még egyszer: lehet arról vitatkozni, hogy kinek és miben van igaza ebben a konfliktusban (nem mernék igazságot tenni, mert megértem a zsidókat, hogy szeretnének saját országot, de a palesztinokat is, hogy szeretnének szülőföldjükön élni és visszatérni), de ragaszkodjunk a pontos tényekhez.

daleth
2003. október 17. 10:31 | Sorszám: 29
Köszönöm, egyetértek.

Ezzel együtt azért meg kell jegyeznem, hogy egy bizonyos állam vagy szervezet jogi vagy morális felelősségvállalása különbözik a bűnösség elismerésével: az utóbbival az adott közösség saját jelöli meg, mint alsóbbrendű társaságot, míg az előzővel kötelezettséget vállal arra, hogy megpróbálja jóvátenni a múltban elkövetett hibáit (pl. a magyar államnak kötelessége jóvátételt fizetni azoknak, akiket az állam képviselői megfosztottak valamely elidegeníthetetlen emberi joguktól, de ez nem azt jelenti, hogy Te vagy én, akik nem voltunk részesek abban, személyre szóló bűnvallomásra lehetnénk kötelezhetők).

Remélem azért még érthető voltam...

daleth
2003. október 17. 09:36 | Sorszám: 25
Köszönöm a kiigazítást!

Egyébként egyetértek Veled: még a Gulágra történő emlékezésbe sem fér bele, hogy az oroszok iránt gyűlöletet érezzünk. Sőt, ahány gulág-túlélővel beszéltem, azok azok az oroszokról, mint nagyon barátságos emberekről beszéltek, akik együttéreztek a magyar foglyokkal, néha még az utolsó falat kenyerüket is megosztották velük (az őrök és a köztörvényesek persze másképpen viselkedtek).

Az az elv, hogy az áldozatnak joga van általánosítani szerintem nem más, mint a gyűlölet prolongálása a világ végezetéig.

daleth
2003. október 17. 08:38 | Sorszám: 17
"No meg, ők indítottak többb háborút is a zsidók ellen ott - tudtommal."

Úgy látom történelmi tudatod nagyobb, mint a tudásod.

Arabok indították:

1948 függetlenségi háború (kérdéses, de vagyok annyira nagylelkű, hogy az arabok terhére írom)
1973 Jom kippur

Zsidók indították:

1956 Sinai-félsziget
1967 Hatnapos háború
1982 Libanon
1986 (? remélem jó évszámot írtam) Bagdad bombázása
2003 Szíria bombázása

Ha az utolsó kettőt nem is tekintjük háborús cselekménynek, még akkor is egálban vagyunk.

Persze arról lehet vitatkozni, hogy ezek a beavatkozások mennyire voltak jogosak - de butaságokat leírni, már megbocsáss nem.

daleth
2003. október 17. 08:29 | Sorszám: 16
Nem vagy te nem is kicsit rasszista? Miért volt "agresszor" az a 4-5 éves kisfiú, akit kitelepítettek? Ők miért nem énekelhetnek? Babilon folyóvizei mellett a zsidóknak nagyobb szabadságuk volt, mint amennyit te a hazai németeknek engedélyeznél. Ha ez lenne a liberalizmus, köszönöm nem kérek belőle.

Téma: Semjén dr. - Tóta W.
daleth
2005. március 03. 13:16 | Sorszám: 131
Erről jut eszembe egy görög katolikus pap ismerősünk, aki úgy érezte, hogy a papi szolgálatát úgy tudja megélni, hogy nem házasodik meg.

A közvélemény rögtön tudni vélte, hogy azért nem házasodott meg, mert karrierista. Amikor látták, hogy szerény ember, akkor meg kitalálták, hogy a fiúkat szereti.

De viccen kívül ez valahol komoly probléma is. Egy regényben olvastam, s a jelek szerint igaz is, hogy a szerzetesrendbe belépett fiatalok azért is alakítanak ki nehezen kapcsolatot a rendtársaikkal, mert félnek, hogy azok a barátkozás jeleit homoszexuális vonzódásnak tekintenék. S így elmagányosodva könnyebben otthagyják a szerzetesrendet. A Sátán túl okos, a szolgái meg túl ostobák.


Téma: Ismét melléfogtunk: Demeter kontra Bárándy
daleth
2004. augusztus 19. 12:55 | Sorszám: 114
Megéri!

Amióta az eszterhás fórumról letiltották a szexfotókat, Dóra adja a legizgalmasabb hozzászólásokat!

daleth
2004. augusztus 18. 17:53 | Sorszám: 81
Ha jól emlékszem, akkor ez volt az a bulvár szinten mozgó napilap, amely egy másik kifogástalan úriembert meggyanusított azzal, hogy titkosszolgálati múltja van...

Másrészt vadászat és vadászat között szerintem különbség van. Ezért kérlek írj arról, hogy mikor voltak olyan vadászatok a jobboldali kormányok alatt, amikor másfélezer kacsát lőttek le.

Persze, ez a részedről freud-i elszólás volt: ezek szerint szerinted is olyan úriember csak, mint azok a felkapaszkodott amhórechek, akik festményeken gyakorolták célbalövési tudományukat.

De ne mondd, hogy nem veszem észre a másikban a jót: valóban szégyelheti magát az ország (de nem a nemzet, mert egy kárpátaljai magyar mit tehet róla?), hogy ilyen kormánya van.

daleth
2004. augusztus 18. 10:06 | Sorszám: 77
"Az igazság (tudója) odaát van, és az a jó, ha ott is marad."

- ezzel a mondásoddal feliratkoztál a klasszikusok közé!

daleth
2004. augusztus 18. 09:44 | Sorszám: 75
Egy MNO cikk a tökéletes úriemberrel kapcsolatban, persze megint csak mocskolják...


K&H-ügy: Bárándyék futni hagyták Schönthal Henriket?
2004. augusztus 18. 7:42


Magyar Nemzet
Hónapok óta húzódik a K&H-ügyben pénzmosás miatt keresett Schönthal Henrik kiadatását kérő dokumentum érvényesítési procedúrája. Bárándy Péter igazságügy-miniszter eddig nem írta alá az erre vonatkozó iratot, így az üzletember egyelőre „sérthetetlen” az Egyesült Államokban.

Bárándy Péter még mindig nem írta alá a Schönthal Henriknek, a K&H-ügy egyik főszereplőjének az Egyesült Államokból való kiadatását kérő dokumentumot. A minisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint várhatóan ezen a héten nem is kerül sor a tárcavezető jóváhagyására.

Schönthal gyanúsíthatóságát már júniusban kimondta a rendőrség, miután kiderült, hogy ő a tulajdonosa, illetve a tulajdonosi képviselője azoknak az off-shore cégeknek, amelyek a Kulcsár Attila exbróker által elsikkasztott milliárdok tisztára mosásában játszottak központi szerepet. Az üzletember kiadatásához szükséges, hogy bírósági végzés nyomán az igazságügy-miniszter aláírja az amerikai hatóságoknak címzett kérelmet. Schönthal vélhetőleg nem várja meg az USA-ban a magyar elfogatóparancs megérkezését, sőt egyes hírek szerint máris továbbállt egy olyan országba, amely Magyarországgal nem írt alá kiadatási szerződést.

Állítólag Kulcsár Attila, a bűncselekmény-sorozat egyik gyanúsítottja is kitért Schönthal Henrik szerepére ügyészségi kihallgatásán. A vádhatóság gyanúja szerint Schönthal két off-shore cég „rendelkezésre jogosult tagja” volt, azaz dönthetett a cég pénzügyeiről, számláiról. A gyanú szerint a vállalkozó tudta, hogy a cégeken (Montrade Ltd. és Balmoral Llc.) keresztül folyó pénzeket Kulcsár Attila és társai a K&H Equities Rt. ügyfeleitől elsikkasztották. Közreműködött abban is, hogy a pénzt az ügyben meggyanúsított két szír állampolgár felvehesse. Az arab személyek két pénzintézettől vettek fel összesen 6,2 milliárd forintot.


Téma: Vagyunk legalább tízen?
daleth
2003. december 15. 10:39 | Sorszám: 24
Imádkozni.

13. daleth


Téma: Az al-Kaida listáján...
daleth
2003. november 24. 14:49 | Sorszám: 21
Én azért nem lennék ennyire szigorú: miért jelentette volna fel őket? Azért, mert szélsőségesek? Ez még csak világnézet, aminek ráadásul nincsenek objektív kritériumai. Más lenne a helyzet, ha tudná, hogy bűncselekményeket követnek el, de reméljük erről nincsen szó.
daleth
2003. november 24. 14:47 | Sorszám: 20
Nyugodjanak békében!

Én viszont fordítva látom a dolgot: a románokat felvették a NATO-ba, s szerintem ezért cserébe ígérték meg az US támogatását a terrorizmus elleni hadjáratban.

daleth
2003. november 24. 14:05 | Sorszám: 17
No látod, én is ezt kifogásolom: Amerika semmilyen mértékű diplomácia ellentételezést nem adott ezért (az anyagiakról nem is beszélve). Pedig a határon túli kisebbségek helyzete elviselte volna egy világhatalom gyámságát. Lovas javaslatait kissé túlzónak érzem, de valahol jó irányba kapisgált.

No azért ne legyünk ennyire negatívak: cserébe meghívták MP-t Washingtonba, ahol Bush kb. fél órát töltött vele. Legalább addig sem volt itthon.

De fordítsuk meg a dolgot: képzeljük el, hogy a románok, amerika oldalán részt vesznek a megszállásban (pc: felszabadításban), mi pedig nem. El tudod képzelni, hogy a magyarnál sokkal ügyesebb román diplomácia mit tudott volna kihozni ebből?

daleth
2003. november 24. 13:23 | Sorszám: 15
Ha jól tudom, Törökország nem küldött megszálló (pc: felszabadító) katonákat Irakba, mégis robbantottak. A listára való felkerülés szerintem csak részben függ attól, hogy ki milyen mértékben vesz részt a terrorellenes hadjáratban, az iszlám országok esetében sokkal inkább az számít, hogy ki akar letérni az iszlám általuk üdvözítőnek tartott "ortodox" útjáról.

(Emlékeim szerint robbantottak Németországban is, ahol pedig mindvégig Irak megtámadása ellen voltak.)

Egyébként szerintem is megnövekdett a nemzetbiztonsági kockázat Magyarországon, de helyén kell kezelnünk a dolgokat: talán nem olyan mértékben, mint amennyit azzal veszítettünk volna, ha élesen szembehelyezkedünk Amerikával (persze ez nem azt jelenti, hogy helyeslem azt, hogy mindenben zokszó és ellentételezés nélkül kiszolgáljuk őket).


Téma: Meddig lesz meg Terror Haza?
daleth
2003. július 11. 12:33 | Sorszám: 47
Az adott kérdésekben nem teljesen értek veled egyet. Egyrészt vizsgálni kell a lelki igényt, ami ahhoz vezet, hogy ők emblematikus figurákká váltak, másrészt mindeképpen fel kell lépni az ellen, hogy újabb gyermekek is áldozattá váljanak. Pl. ugyanúgy igaznak tartom a palesztin kisfiúnak a szenvedését, mint azét a zsidó kislányét, akinek a sírós fotóját felrakták a zsido.hu-ra.

A legfontosabb kérdés: ki(k) vagy mi miatt jutott od az a gyermek?

daleth
2003. július 11. 12:10 | Sorszám: 45
A gyermek motívumot önmagában még nem tartom olyan súlyos kérdésnek, hiszen itt alapvetően arról van szó, hogy egy, a társadalom által is elismert értékhez csatlakozik valaki. Sok esetben a szenvedést is egy gyermeken keresztül lehet a leghatékonyabban bemutatni (pl. a híres afgáűn fotó). Az ízléstelenséget én abban láton, ha ezt csak díszletként és nem a valódi értékrrend jelzéseként használják.
daleth
2003. július 11. 10:50 | Sorszám: 43
KÖszönöm az egyetértésedet. Én is örömmel veszem ezeket az árnyaltabb megközelítéseket, azzal együtt, hogy sajnos sokan vannak, akik ezt a folyamatot, az "árnyaltabb megközelítést" a korszak rémtetteinek igazolására akarják felhasználni. (Persze ezt ugyanúgy értem minden emberirtásra és totalitárius rendszerre.)

Néha elgondolkodom azon, hogy hatékony-e az olyan szembeállítás, ahol az egyik képen a Führer egy kislány arcát simogatja, a másikon meg a haláltáborba hurcolt kisfiút mutatnak. Egyes marketing kutatások arra utaltak, hogy az ilyen nagyon ellentétes gondolatok közül csak az egyik marad meg, a dominánsabb, s ez kizárjak a másik információ befogadását. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy nagyon kell vigyáznunk és minden egyes lépést sokszor át kell gondolnunk, nehogy visszafele süljön el a dolog.

Bár sajnos a Sulineten megelent anyagot nem láttam, csak utólag olvastam róla, de azt hiszem azon a médiumon rossz helyen volt (egy ilyen jellegű CD-ROM-ot valószínűleg a tanár ad a kezébe, aki fel tudja készíteni rá). Kicsit olyan, mint a Krisztus utolsó megkísértése c. film, ami a számomra nagyon nagy élmény volt a moziban, de lehet, hogy TV-ben látva, ahol megoszlik az ember figyelme és nem tudja a benne lévő nehéz gondolatokat pontosan követni, vallásgyalázásnak tűnt volna.

daleth
2003. július 11. 10:05 | Sorszám: 41
A felmérésről - sajnos ezzel is igazolva látom azt a tényt, hogy a múlttal való szembenézésnél a német-modell nem tekinthető ideálisnak.

Sajnos világ megelégedett azzal, hogy a háborúról és a soáhról csak elkoptatott klisékben beszéljen. Tudom, hogy most könyen rámsüthetik a nácibarát jelzőt, de akkor is vállalom, hogy ezek a klisék, bár sok igazságot tartalmaztak, hosszú távon rengeteget ártottak. A filmekben a nácik mindig velejéig romlott, szadista teutonok, az áldozatok tökletesek, széparcúak és önzetlenek.

S bár nem akarom ennek a beállításnak az igazságtartalmát vitatni, de nézzük meg, hogy hatnak ezek a mai valóságban, az unokák nemzedékénél!

Látnak olyan alakokat, mint pl. Friedman (remélem jól ítam le a nevét), akik a zsidóság nevében nyilatkoznak és látják aranyos öreg nagyszüleiket, s eszükbe sem jut, hogy ezeket össze lehetne kapcsolni a filmekben látott klisékkel.

Szerintem az eddigieknél sokkal jobban kellene figyelni a lelki vonatkozásokra: a haláltáborokban hogyan törték össsze az áldozatokat, nem csak testileg, hanem szellemileg-lelkileg is, s a másik oldalra is, amiben szerintem a náci emberirtás egyedülálló volt a történelemben: a szenvtelenségre. Szerintem nem volt még olyan genocídium, ahol a gyilkosok ennyire szenvtelenül végezték a dolgokat. Nem kellett az áldozatok szemébe nézniük (ezt, ha jól emlékszem Örkény fogalmazta meg zseniálisan), csupán becsuktak egy ajtót, megnyomtak egy gombot, s máris megoldották a problmát. Közben meg rendes családapák voltak, hű férjek, kedves szomszédok. Nos, sajnos még nem láttam olyan filmet, vagy nem olvastam olyan könyvet, ahol ezeket a lelki folyamatokat jól bemutatták volna (bár Kertész talán megközelítette egy kissé - nem hiába kapott Nobel-díjat).

daleth
2003. július 11. 09:44 | Sorszám: 38
Ahogy én tudom, a helyzet ennél kissé bonyolultabb volt. A háború után a személyeknek a teljes körű kérpótlást ítélték meg, s az örökösök nélkül elhunytak esetében pedig a hitközségeket jelölték meg.

Ezt a kötelezettségét a magyar állam csak kis részben teljesítette, de még az NSZK-ból érkező kárpótlás nagy részét is visszatartotta (bár, ha jól számolom, reálértéken még az is több volt, mint a rendszerváltozás utáni).

A rendszerváltozás után a párizsi békeszerződésre hivatkozva a hitközségek a teljes kártalanítást tekintették alapnak, de ezt egyik kormány sem fogadta el (de felmerült még az a kérdés is hogy a hitközségek milyen mértékben képviselhetik az elvilágiasodott áldozatokat). A közösségi kárpótlás valahogy megtörtént (nem teljeskörűen, s ráadásul hihetetlenül ügyetlenül: volt, hogy a katolikusok püspöktől elvett ingatlant ítéltek oda a hitközségeknek).

Ha jól tudom, (sajnos ezt elfelejtettem megkérdezni), az élet elvesztése után járó összeget nem kárpótlási jegyben, hanem készpénzben adták meg (ez csak annyiben szépíti a helyzetet, hogy a készpénz kb. 1,5-2,5-ször többet ért, mint az azonos címletértékű kárpótlási jegy).

Mindenesetre a 30 ezer forint egy megalázó összeg volt, amit nem lett volna szabad felajánlani (szerintem ennél még az is jobb lett volna, ha inkább várnak a kifizetésekkel, ha valóban igaz, hogy a Horn-kormány nem tervezte be a költségvetésbe a kifizetést).

Ha még jobban pontosítod az általam közreadottakat, hálásan köszönöm.

daleth
2003. július 11. 09:01 | Sorszám: 32
Pl. a fasiszták eredendően nem voltak fajgyűlölők vagy antiszemiták, s ha jól tudom, emiatt a Musssolini-féle olaszországban kevésbé volt véres a Soáh, mint pl. Pétain Franciaországában (mialőtt még valaki megvádolna, ez a szememben csak növeli Mussolini felelősségét).
daleth
2003. július 11. 08:58 | Sorszám: 31
A szélsőjobb (bár szerintem ez sem egészem pontos kifejezés, de azért maradjunk ennél) ha jól érzékelem, kezdetben valóban inkább az olasz-modellben gondolkodott, de aztán egyre erősebb lett a náci hatás, s amikor átvették a hatalmat, már messze ez volt a domináns. Abból, amit Te írtál,számomra pont ez derült ki.

A két rendszer valóban sokban hasonlított egymáshoz, egymás szövetségesei is voltak, de ettől függetlenül súlyos hiba lenne összekeverni, vagy még rosszabb, egy általános "fasiszta" jelzővel összemosni a kettőt.

Pl. Churchill, még emlékirataiban is vállalta Mussolinihez írt dícsérő szavait (valahogy ez nem hangzott most el a városligeti szoboravatón - sajnos csak könyvtárban olvastam a könyvet, de ha megvan neked, az olasz hadüzenetről szóló résznél érdemes keresned), miközben Hitlerről és a nácizmusról egyetlen pozitív jelzőt sem mondott, tudomásom szerint (bár igaz, csaka renddszerváltás előtt kiadott könyveit olvastam).

daleth
2003. július 10. 16:39 | Sorszám: 15
"Tízmilliókkal nem kéne tényleg dobálózni..." - Nehéz kérdés, főleg azért mert ma még messze nem lehhet pontosan tudni, hogy hány áldozata volt a kommunizmusnak. Valószínű, hogy a Gulágonkon nem halt meg több tízmillió ember, de valószínű, hogy a kommunizmus áldozatai együttesen kiteszik ezt a számot a volt Szovjetunióban. Megbocsáss, de a Holocausttal kapcsolatos felvetésedet kissé ízléstelennek tartom - ha SM valóban tett ilyen összehasonlítást, ilyen értelemben, csak akkor lenne igazad.

""az ÁVO kezdeti vezetői kivétel nélkül zsidó származásúak voltak" Ez lehet igaz. " - ennek az állításnak az igazság tartalmáról nem akartam nyilatkozni, csak arról, hogy ugyanezt a tényt, más szövegkörnyezetben egészen másképpen értelmezhetnék. Valószínűleg Ungváry tiltakozott volna a leghangosabban, ha ezt az állítást konkrétan kiírták volna a múzeum falára.

"Fasiszták. Nemcsak a marxista történetírás nevezi a nácikat, nyilasokat is összefoglalóan fasisztáknak, de a nyugati is." - nem vonom kétségbe, hogy nem csak a marxisták között vannak felületes emberek.

"de nekhezen hiszem el." - többb forrásból is hallottam, most utoljára a Duna TV-n, a doni áttörés évfordulóján. A Magyar Királyi honvédségről sok rosszat mondtak már, de arról nem hallottam, hogy statisztikákat is hamisított volna (aláhúzom, még egyszer: ez a doni áttörésig tartó időszakra vonatkozik, a fogság és a későbbi, nyilas (?) időszakban ezek az arányok jelentős mértékben módosultak). Gosztonyi könyvébena németek tiltakozásáról ír, amiatt, hogy a munkaszolgálatosok katonaként mehetnek a frontra.

Fiala - érdekes kérdés valóban. Egy antiszemita, aki zsidókat ment - nem olyan történet, ami beleillik a hollywood-i klisékbe.

"Ungváry lényegi mondanivalója, amit nem idézel, azonban helyes." - az áldozatok valóban sokszor tettessé váltak a későbbiekben és vica versa. Amint a hozzászólásom végén utaltam rá, pont azét tartom rossznak Ungváry cikkét, mert a jogos és alapos észrevételeket egy koncepciónak rendelte alá, pont úgy, ahogyan szerinte SM tette.

"Vyx jegyzéket nem mondanám segítségnek" - én se, ha ezt írtam, elnézést. De fenntartom, hogy e nélkül a külső hatás nélkül nem került volna sor a kommünre (ne feledjük: a kommunisták nem törvényes választások útján kerültek hatalomra, hanem átadták azt számukra).

"Kádár rendszernek tömegbázisa" - ezt nem is vitattam, de ez nem a megrendelt népünnepélyeken lehetett lemérni. Fiatal koromban engem is kirendeltek zászlóvivőnek, mint minden fiút az iskolából, ha jól emklékszem, 180 cm felett.

Summázva: Ungváry jobb hatást ért volna el, ha kevesebb prekoncepcióval és több alapossággal dolgozik.

daleth
2003. július 09. 09:41 | Sorszám: 11
Azért vannak a cikkben érdekes gondolatok:

"A sztálini diktatúra áldozatainak száma csakugyan tízmilliós nagyságú..." - ehhez képest azon lovagolni, hogy ezek a Gulág táborokon belül vagy kívül haltak-e meg. Ez nagyjából olyan szintű piszkálódás, ha csak azokat neveznénk a Holocaust áldozatainak, akiknek a testét elégették.

"az ÁVO kezdeti vezetői kivétel nélkül zsidó származásúak voltak" - ha ezt a Csurka Pista írta volna le!

"Egy esetleges harmadik világháborúban feltehetően ugyanúgy jártak volna el a munkaszolgálatosokkal, mint korábban, a fasizmus idején" - az én szememben ezzel már kiírta magát a komoly történészek sorából. Magyarországot megszállták a nácik, vezették a nyilasok, de fasiszták sohasem - ez csak a rákosista leegyszerűsítő történelemszemlélet állította. Így, mivel nem írja, hogy pontosan melyik időszakra gondol, nem is lehet vitatkozni vele. Pl. a doni katasztrófa előtt a Magyar Honvédségben a legrosszabb túlélési esélyei a statisztikák szerint a tiszteknek voltak, a legjobbak pedig a munkaszolgálatosoknak. Érdemes ebben a kérdésben a németek véleményét is elolvasni, pl. Gosztonyi könyveiben (ha jól emlékszem: Légiveszély Budapest!).

Fiala Ferenc - ez a rész, egész tárgyilagos, de sajnos csak a koncepciója alátámasztására használja fel, s nem foglalkozik azzal, hogy ténylegesen mekkora része volt a vészkorszak megszületésében, illetve működtetésében (ha jól emlékszem, Szálasi sajtótitkára is volt).

"a diktatúrák mindig csak külső segítséggel tudtak hatalomra jutni. Mint tudjuk, ez már a Tanácsköztársaság esetében sem volt igaz." - ez a gondolat legalább pontatlan. A vesztett háború után, az antant nyomására válaszul született meg a kommün. Ha Vyx-jegyzék nem érkezik meg, vagy nincs más, hasonló jellegű nyomásgyakorlás, kétséges, hogy létrejött-e volna a Tanácsköztársaság.

"a magyar antiszemita intézkedések egy része 1941-ig még a németekénél is radikálisabb volt" - nem hiszem, hogy ezt az őrültséget egy magát komolynak tartó történész le merné írni. Ha jól tudom, nem Magyarországról menekültek a zsidók Németországba.

"hiszen 1957 május 1-jén már százezrek vonultak fel" - mint tudjuk: önként és dalolva.

Egy gondolat, amivel viszont egyet lehet érteni: "A Duna-parton agyonlőttek, a Recsken meggyilkoltak, az életük végéig megnyomorítottak szenvedése csak akkor lehetne „áldozat”, ha létezett volna számukra egyéb alternatíva." Ezt kell majd megemlíteni akkor is, amikor a Soáh emlékünnepségein "vértanúkról" és nem "áldozatokról" beszélnek. A Soáh áldozatainak csak nagyon kis része vállalta önként a halált, a legtöbben csak elszenvedték, nem pedig választották a sorsukat.

Summázva: bár vannak a cikkben érdekes és továbbgondolásra alkalmas érdemes gondolatok, sok hibát feltár, de sajnos az egész összességében nem más, mint egy, a létező szocializmusban gondolkodó történész megrendelésre írt pamflettje. Kár érte.


Téma: magyarországi szlovákok miért sunnyogtok?
daleth
2006. július 14. 08:27 | Sorszám: 10
Jadviga párnája, bár tudom, nem történelmi mű...

Téma: Iszlámveszély
daleth
2004. augusztus 17. 09:19 | Sorszám: 898
1. Tegyük hozzá: az a Velence, mely jogilag a Bizánci Birodalom része volt...
Ezzel együtt fenntartom, hogy a keresztes háborúk kb. 100-200 évvvel hátráltatták a török előrenyomulást, azzal, hogy ebben az időszakban a fő frontvonal nem a bizánci, hanem a palesztin volt.

3. Ebben igazad van, ilyen szemponból valóban különleges, de az ariánus-katolikus háborúskodás, a képrombolási küzdelmek, a bizánciak magyarellenes hadjáratai, a katolikus-protestáns ellentét sem volt piskóta... Ne is beszéljünk azon keresztény könyvtárosokról, akik a középkorban elégették azokat a fóliánsokat, melyek illusztrációi nem voltak elég tetszetősek.

+1 Megköszönönném.

daleth
2004. augusztus 16. 16:09 | Sorszám: 894
1. A Bizánc-elleni keresztes hadjárat valóban siettette a török előrenyomulást, de a korábbiak, azzal, hogy tehermentesítették a görög-frontot, késleltették. Az I. keresztes háború pont a bizánci császár segítségkérésére indult.

2. Dondolo -> Dandolo

3. a "párját ritkító" kifejezéssel óvatosan bánnék. Ne feledjük, hogy előtte a muzulmánok felégették az alexandriai könyvtára (bár a muszlimokra nem ez volt a jellemző, de mégis hatalmas pusztulás), volt egy bizánci képromboló hullám...

4. az "apta" szó gondolom a pápát (III. Ince) jelenti. Eredetileg ő ellenezte a Bizánc elleni hadjáratot, de később a katolikus egyház elfogadta a helyzetet, s létrehozta a katolikus egyházszervezetet.

4. A skizma hatását valóban súlyosbította, mert 1204-től kezdve a keleti egyház nem ismerte el a pápa primátusát, de a szakadás ekkor még nem vált véglegessé (korábban primus inter pares elfogadták). A ferrarai-firenzei uniós zsinaton a két egyház még egyesült, de később, a török előrenyomulás és a bizánci belpolitikai változások miatt újra beállt a szakadás. (Ennek ellenére az unió kultúrtörténetileg nagyon fontos volt: nagyszámú görög tudós telepedett le Itáliában, akik divatba hozták a görög nyelvet és kultúrát)

Kérlek, a mecset felgyújtásáról adj forrást, mert erről még nem hallottam, de nagyon érdekelne.

daleth
2004. augusztus 16. 15:13 | Sorszám: 890
"Elvégre Nyugat indította a háborúk 90%-át, irtotta, irtja vagy irtatja ki az élővilág nagyobbik részét."

Ez olyan értékes gondolat, hogy szerintem megérdemli, hogy külön kiemeljük.

daleth
2004. július 09. 11:41 | Sorszám: 601
Izraelben még azok sem...

Valahogy Krisztus mindenkinek kényes téma.

daleth
2004. július 02. 08:26 | Sorszám: 578
Ha Európa nem talál magára elveszett...

Régebben egyszerűbb volt a helyzet: Európának viszonylag erős identitása volt, az iszlám pedig a perifériák felől támadott - most Európának nincs identitása, s az iszlám a központból, a meghatározó államok felől támad. (a "támad" szót itt terjeszkedés, megjelenés értelemben használom, nem pedig az agressziós szint kifejezéseként).

daleth
2004. május 25. 13:20 | Sorszám: 215
Az a 10% is éppen elég .
daleth
2004. május 25. 12:51 | Sorszám: 213
Az elvakult szót nem használnám. Inkább ellenkezőleg: túl messzire lát.

Nem hinném, hogy itt gyűlöletkeltésről lenne szó. Az iszlámnak persze van erőszakos ága is, de ez alól egyetlen más vallás sem mentes, elég, ha a kereszténység sötét éveire vagy a hindukra gondolunk (ahogyan nem gyűlöletkeltés, ha arról beszélünk, hogy mit tettek a keresztény milicisták Libanonban).

Itt szerintem alapvetően egy demográfiai kérdésről van szó, mert Európa elsősorban nem a térítés, hanem az át nem gondolt bevándorláspolitika és saját identitásvesztése miatt került veszélybe.

daleth
2004. május 25. 11:05 | Sorszám: 210
II. Jámos Pál szent ember, de sajnos, mint az ilyenek általában meg van győződve arról, hogy a világ többi része is így gondolkodik.

Hisz a szeretet erejében. Igaz, én is hiszem, hogy a végén az fog győzedelmeskedni, de lehet, hogy azt a magyarság és Európa már nem fogja megérni...

De ha megfigyeled, ő nem arról beszél, hogy nincs ilyen veszély, hanem arról, hogy hogyan lehet ezt megelőzni.

daleth
2004. május 25. 10:31 | Sorszám: 208
Megdöbbentő.
daleth
2004. május 21. 08:58 | Sorszám: 91
OK, csak kicsit csodálkoztam.
daleth
2004. május 21. 08:55 | Sorszám: 89
A jelek szerint jól gondolkodtunk, hiszen most (péntek, de. 9) még él az Izraelitaveszélyes fórum.
daleth
2004. május 21. 08:42 | Sorszám: 88
Ezt nem értem. Légyszíves fejtsd ki bővebben.
daleth
2004. május 21. 08:40 | Sorszám: 87
Szégyenletes dolog, de szerintem néhány terrorista alapján nem szabad megítélni egyetlen népet sem. Én nem a néhány terrorista miatt aggódom.
daleth
2004. május 21. 08:27 | Sorszám: 85
Lehet, hogy az utolsó öt percemet ez is megédesíteni, de akkor is csak az utolsó öt percem lenne...
daleth
2004. május 20. 17:02 | Sorszám: 56
Ha a francia hadihajó elsüllyed, mit gonddolsz, a mi kis csónakunkat nem rántja magával?
daleth
2004. május 20. 16:58 | Sorszám: 53
Ha valóban lenne ilyen kérdés ma Európában, akkor szótanilag ez lenne a helyes (reméljük a tekintetes bíróság értékelni fogja ezt a szempontot is). De ma ilyen fórumot szerintem a palesztinoknak kellene nyitni - feltéve, hogy épp nincs áramszünet és bombázás.
daleth
2004. május 20. 16:56 | Sorszám: 52
Egyetértek. A bevándorlást, az "idegen szép" szlogent pont az a liberálisnak mondott bagázs támogatta a legjobban, akik legjobban szeretnék elszakítani a keresztényeket a muszlimokat a gyökereiktől (nem is beszélve arról, hogy ugyanezek nevezik fasisztának az ortodox rabbikat is, ha éppen nem PC álláspontot képviselnek).
daleth
2004. május 20. 16:53 | Sorszám: 48
Bár a szememben egyértelmű, hogy provokatív céllal nyílt az a fórum, de mivel a szólásszabadság híve vagyok, elutasítom, hogy bezárják. Ha ennyire félünk a másik oldaltól, akkor tökéletes munkát végeztek.
daleth
2004. május 20. 16:52 | Sorszám: 47
Szerinted a muszlimok is meg fognak állni 4-6%-on?
daleth
2004. május 20. 16:50 | Sorszám: 44
Akkor lenne rasszista, ha arabveszélyt írtak volna. Az arab rassz, az iszlám vallás.

A két problémát szerintem nem lehet összehasonlítani. Hány zsidó van a világban? És hány muszlim? Melyik közösség van kultúrálisan közelebb hozzánk, melyik tud jobban beilleszkedni? Melyik akar egyáltalán (akár nyílt szándékával ellentétesen) beilleszkedni?

daleth
2004. május 20. 16:44 | Sorszám: 39
Ha szerinted Ausztriában, Németországban, Franciaországban nem lehet majd kormányt alakítani a muszlim pártok nélkül, akkor is azt fogod mondani, hogy az ő gondjuk? Egy csónakban evezünk. Ha őket megszállják a muszlimok (nem katonai, de demográfiai és politikai értelemben), akkor szerinted mi meddig tudunk megmaradni európainak és kereszténynek?
daleth
2004. május 19. 07:55 | Sorszám: 4
Szerintem nehezíti, hogy európában az iszlám veszélyt csak az izraeli-palesztin szembenálláson keresztül tudjuk nézni, vagy még előbb a szovjet-afgán háborún keresztül. Márpedig ki az az épp erkölcsű ember, aki az elnyomók oldalára áll az elnyomottakkal szemben? Pedig Európának nem a zsidók, hanem saját maga értékei védelmében kell megfogalmaznia, hogy hogyan viszonyul az iszlámhoz. Ez nem lenne szabad, hogy iszlámellenességet jelentsen, de jelentené az európai értékek védelmét. Ehez persze szükség lenne, hogy felhagyjunk azzal a fajta liberalizmussal, amely nem pozitív értékek megfogalmazását jelenti, hanem csak fellép valami ellen.

Téma: Fénylő április 4..
daleth
2004. április 02. 11:04 | Sorszám: 4

Téma: Fideszes politikus a harangszó ellen
daleth
2004. április 01. 09:17 | Sorszám: 26
Megelőztél!
daleth
2004. április 01. 09:15 | Sorszám: 25
Azért érdemes továbbgombolyítani a fonalat.

Való igaz, hogy eredetileg a győzelemért való könyörgésre hívott a harangszó, de később, pont a győzelem emlékére tette szokássá a pápa. Amit még kevesebben tudnak: a katolikus egyházban ugyancsak ezen győzelem emlékére rendelték el az Urunk színeváltozása ünnepet. (Tudomásom szerint csak két katonai győzelem vált katolikus ünneppé, s az egyik a nándorfehérvári!)


Téma: szevasz Hamasz
daleth
2006. február 21. 08:05 | Sorszám: 1
Ismerve az izraeli teljes impotenciát és amoralitást, a Hamasz le fogja körözni az al-Kaidát. Sajnos.

De Izrael sajnos csak a fegyvereknek és a fegyvereseknek hisz.


Téma: Kertész Imrének agyára ment a Nobel-díj?
daleth
2004. április 27. 10:45 | Sorszám: 84
Ha ezt Macstappancs olvasta volna...
daleth
2004. április 27. 10:00 | Sorszám: 82
Antiszemita!
daleth
2004. április 02. 11:12 | Sorszám: 32
Valóban megkövezésre gondoltam, de kétségtelenül kellemesebb a megkövetés.

Örülnék, ha idéznéd őket. Bár én csak a Nobel-díj után olvastam el, egyszerre látva benne a Soáh-t és a késő Kádár-korszakot.

daleth
2004. április 02. 11:05 | Sorszám: 29
"Az itteni kicsi viharka bilibe való."

Örülök, hogy ennek ellenére beleszálltál.

daleth
2004. április 02. 09:37 | Sorszám: 25
Jobban örülnék kis, csillogó gyémántdarabkáknak.
daleth
2004. április 02. 09:14 | Sorszám: 23
No akkor tovább merészkedem:

ha megfeszítem az agyamat, akkor sem emlékszem arra, hogy az eredeti könyvben szerepeltek volna homoszexuálisok is. Márpedig a TV hírekben egy jelenetben ők is ott voltak. Lehet, hogy az eredeti könyv sem számít ma már PC-nek?

daleth
2004. április 01. 16:16 | Sorszám: 15
Ha szabad kérnem, kristályos szénszerkezetű legyen!
daleth
2004. április 01. 15:30 | Sorszám: 10
OFF

Szerintem is egy nyelvi torzszülött. Pl. akkor ennek alapján afromagyarnak kellene hívnünk a nálunk élő színesbőrűeket (de sajna ez a szó sem az igazi). Vagy egy egy észak afrikai születésű arab amerikai állampolgárt is afroamerikainak kellene hívnunk? Hiszen ő is afrikai származású.

De miért sértő a "fekete" szó, ha az európaiak nem sértődnek meg a "fehér" jelzőn?

Sajnos nem vagyok olyan jó angolos, hogy a hangulati árnyalatokat meg tudjam különböztetni, de a magyarban a cigány és a roma szó nem azonos értékű.

A "cigány" szó több szóösszetételben pozitív képzeteket kelt, pl. cigányzene, cigánynóta, cigánypecsenye, a vén cigány stb. A "roma" szó (azon túl, hogy rasszista, hiszen csak a cigányok bizonyos csoportját jelöli eredetiben) semmilyen pozitív szóösszetételben nem szerepel.

ON

Lehet, hogy meg fogtok követni, de nekem tetszett a Sorstalanság könyv, s ha csak fele olyan jó filmet csinálnak belőle, már remekmű lesz. Persze ettől KI-ről még nem vagyok jó véleménnyel, azzal együtt, hogy jó pár nyilatkozatával egyet tudok érteni - NEM EZZEL ITT.


Téma: Medgyessy is lemond?
daleth
2004. augusztus 02. 12:56 | Sorszám: 2
...unk arról az örömről, amit az ő országlása jelent...

Téma: Imre Kertész megint mocskolódik
daleth
2003. október 06. 10:27 | Sorszám: 82
az irodalmi Nobel egy ballib, (...) politikai ezközzé zülött - iagzat adok Neked, de ez nem volt mindig így: ha jól tudom, Churchill az emlékiratai miatt kapott Nobel-díjat.

De ha nem tévedek, a meghatározás úgy szól, hogy: "idealisztukus" irodalmi alkotásért adható, tehát elsősorban nem a mű irodalmi értéke számít, hanem az, hogy a benne megtalálható gondolatok mennyire számítanak idealisztikusnak (azaz mennyire felelnek meg a bíráló bizottság értékrendjének). Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a díjra nem méltatott ún. jobboldali írókat még akkor is fogják olvasni, amikor sok díjazott már csak a könyvtárak polcain fog porosodni (ezt most éppen nem KI barátunkra értem).

daleth
2003. október 06. 09:20 | Sorszám: 80
1. Kertészről mint emberről (véleményemet a nyilatkozatai és írásai alapján alakítottam ki) inkább nem mondok véleményt.

2. A "Sorstalanság" kiváló regény, nagyon remélem, hogy hamarosan kötelező olvasmány lesz az iskolákban (szerintem messze jobb, mint pl. az "Emberi sors" - annak ellenére, hogy nyelvezetében a szándékos primitívséget szerintem túlzásba viszi, de mint tudjuk, az ízlésről nem lehet vitatkozni). Ennek már csak azért is örülnék, mert bár elfogult a magyarokkal és a zsidókkal szemben, pártatlan tanúságtétel, s a magyarságot sok alaptalan váddal szemben felmenti (pl. tanustíja, hogy 44 nyarán még maguk a zsidók és a zsidó tanácsok sem tudtak a megsemmisítőtáborokról).

3. Jó lenne, ha egy történész pártatlan módon tanulmányt készítene azokról a kérdésekről, amit Kertész megemlített a könyvében (persze nem részletezett, hiszen az szétfeszítette volna egy irodalmi mű kereteit). Pl. számomra hihetetlen, hogy egy beteg zsidót hosszú időn keresztül ápolnak egy koncentrációs táborban, sőt még kórházat is berendeznek a foglyoknak, ahol külön személyzet gondoskodik róluk - ez ellentétben áll sok mindennel, amit a Soáhról hallottam. De sajnos a mű kapcsán vallásháború alakult ki az értelmes háttérmunka helyett.

4. Sajnos pesszimista vagyok Kertész külföldi hatását illetően. Ha minket szid: igazat adnak neki (azt hiszen a közép- és kelet-európai antiszemitizmusról azért hallanak szívesen nyugaton, mert az felmenti őket az alól, hogy egész népeket - köztük olyanokat is, melyek az ő oldalukon álltak - kiszolgáltattak a szovjet birodalomnak). Ha őket szidja: egy szemtelen magyar. Ha mi szidjuk őt: antiszemiták vagyunk. Sajnos az értelmes párbeszédnek nincs tere ma a világban.

5. Ennek ellenére hiszek a korlátlan szólásszabadságban: Kertésznek, mint önálló gondolkodónak joga van azt mondani a világban amit gondol. Ha jól tudom, egyszer sem állította, hogy a magyarságot képviseli. De úgy tűnik, maga alatt vágja a fát.

6. Azért jó lenne egy kicsit beleolvasni a dél-afrikai fórumokba: vajon mi a véleményük a saját Nobel-dajasukról?

daleth
2003. október 06. 09:00 | Sorszám: 78
Nekik volt mihez hűségesnek lenniük.

Kertésznek nem: nem volt már zsidó , nem akart magyar lenni, apjával és anyjával nem tudott érzelmi kapcsolatot kiépíteni (a regény szerint), ő már azelőtt "sorstalan" volt, hogy elragadta volna a Soáh (ez az érzés vagy világlátás mára vált általánossá). A poklot nem meg, hanem átélte. Ha ez valakinek túl negatívnak tűnne, kérem várjon még pár percet, mert külön is szeretném összefoglalni véleményemet a témában.


Téma: Erdély a pokol tornácán
daleth
2003. augusztus 27. 08:29 | Sorszám: 13
Az Általad írtakat két szempontból is lehet elemezni:

1. Nagy öröm, hogyha egy román nemzetiségű ember segít egy magyaron, nem kell írnom, hogy miért. De nem lehet-e, hogy arról van szó, hogy a magyarok nem azt tapasztalták a románoktól, hogy segítenek nekik, hanem épp az ellenkezőjét, s pont ezért vált "hírértékűvé", beszédtémává az adott segítségnyújtás? Nem mondom, hogy erről van szó, de talán érdemes ebből a szempontból is érdemes megvizsgálni a kérdést.

2. Magyarországon hajlamosak vagyunk minden románt egy kalap alá venni, de érdemes megkülönböztetni azokat, akiknek ősei még a magyar időkben szocializálódtak Erdélyben (az én őseim között is voltak erdélyi románok, de ők Budapestben és nem Bukarestben gondolkodtak) és azokat, akik Trianon után, mint "megszállók" érkeztek (ezzel a szóval csak az érzelmi hozzáállást akarom jelölni - sajnos a Bécsi döntés után is sokan így érkeztek a trianoni területekről Észak Erdélybe, még akkor is, ha a többség ezt felszabadulásként élte meg). Hogy azok, akiknek az ősei már évszázadok óta együttélnek, most is jól megvannak egymással, annak természetesnek kellene lennie - de a fő kérdés, hogy azok, akiknek őseit úgy telepítették Erdélybe, hogy a magyarokban ellenséget lássanak, hogy tekintenek most ránk? Sajnos, én személy szerint ebben nem látok örvendetes változást, de remélem ez csak az én tájékozatlanságomból adódik.


Téma: Demszky és "fejlesztései"
daleth
2005. november 11. 08:30 | Sorszám: 7
Valahol megérdemelné ezt Bp. 2002-ért és december 5-ért, de talán ez azért még nekik is túl kemény büntetés lenne, meg tíz igaznál azért több van a városban.

Téma: Izrael ENSZ-állásokat bombázott
daleth
2006. július 27. 08:23 | Sorszám: 22
Nem csak Lovas...

A Top Gunban (vagy már Aranysas volt?) is hasonló szerepelt (gondolva azokra, akik eleve hiteltelennek tartanak mindent, amit Lovas ír).

daleth
2006. július 26. 17:05 | Sorszám: 18
http://www.history.navy.mil/photos/sh-usn/usnsh-l/agtr5-k3.htm
daleth
2006. július 26. 17:04 | Sorszám: 17
USS Liberty

Téma: Cserhalmi János
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 66

Téma: Discovery
daleth
2005. augusztus 09. 16:13 | Sorszám: 72
Hála Istennek!
daleth
2005. augusztus 09. 15:19 | Sorszám: 63
Ez furcsa, meert az eredeti tervek között szerepelt, hogy műholdas kapcsolatot tartanak majd fenn a központtal (az űrsikló szárnyai elég nagy árnyékot biztosítanak ahhoz, hogy a fedélzetről egy fölöttük lévő műholddal tartani tudják a kapcsolatot - ez, ha sikerült volna, forradalmasította volna az űrutazásokat)
daleth
2005. augusztus 09. 13:06 | Sorszám: 11
A hőszigetelés nem magától válik le, hanem attól, hogy valami nekiütődik, s ezt kiküszöbölni nem lehet, legfeljebb csökkenteni a hőszigetelés javításával, illetve a Buran-szerű megoldásokkal, ahol az űrsikló a rakétakomplexum tetején található.

Az űrsikló ma nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, a kérdés, hogy mi a továbblépés útja. Tömegtechnológia, vagy többször felhasználható, olcsó üzemeltetésű űreszközök?

A taapasztalatok szerint az űrállomás szojuzokkal és progresszekkel is fenn lehet tartani, de csak szűkösen és a továbbfejlesztésről le kell mondani. Kérdés, hogy szojuzokkal elvégezhetők-e olyan feladatok, mint a Hubble karbantartása - mert most már az űrsiklót a kockázatok mérséklése miatt erre sem lehet használni.

daleth
2005. augusztus 09. 12:26 | Sorszám: 7
A jelenlegi rendszerben (amíg a felszálláshoz a sikló saját hajtóműveit is használják) ez a hibaforrás kiküszöbölhetetlen - de most már ki tudják védeni.

Az űrsikló, ami gyakorlatilag a hetvenes évek technológiáját képviseli, már elavult. A kulcs szerintem nem az űrállomás, hanem az olcsó, nagy kapacitású űrszállítás - enélkül az űrállomás sem működőképes.

daleth
2005. augusztus 09. 11:54 | Sorszám: 5
Szerintem az egész űrkutatás kísérletezés. Mindig felmerül a vita az ember kontra robotokról, de úgy tűnik, hogy az ember mégiscsak pótolhatatlan.
daleth
2005. augusztus 09. 11:53 | Sorszám: 4
Szerintem rendben meg fognak érkezni. Ilyen alaposan még egyetlen űrrepülőgépet sem készítettek fel a visszatérésre.

Téma: Megyóék kubai missziója.
daleth
2003. október 13. 09:00 | Sorszám: 6
Reméljük nem. Ez legalább harminc újabb önkéntest jelenteni Irakba.

Téma: Székhelyi, a vessz(t)ő...
daleth
2005. március 25. 09:09 | Sorszám: 113
SZ. egyszerre zsidó és magyar. (Nem túl nagy dicsőség nekünk, de ez nem befolyásolja a kérdés megítélését.)

Amikor azt írod, hogy: "Nagyon félrevezető megközelítés. A zsidók szidhatják egymás között akárhogy is egymást, Mózest vagy akárkit, "családban marad", azonban ha egy goj teszi ennek akárcsak egy töredékét, akkor rögtön zárják soraikat és egy emberként ugranak az "idegen" torkának."

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy mi magyarok szidhatunk egymás között bárkit, de egy külső (és ezzel azt is mondhatnánk, hogy SZ. ide tartozik)

Tudom, ha nem erre gondoltál nyakatekertnek tűnhet, de amióta Semjén szakállasait a zsidókkal azonosították, már nem csodálkozom semmin se...

daleth
2005. március 24. 12:17 | Sorszám: 90
Ne haragudj, de ezzel nem értek egyet. Tudom, hogy nem úgy gondoltad, de kicsit olyan íze van,. mintha a zsidókat nem tekintenénk magyaroknak.

Ettől függetlenül, a jelenség, amiről írsz, néha megdöbbentő dolgokat produkál. Pl. anno a nyilasok nevezték Judapestnek a fővárost - most zsidók teszik ugyanezt, szerintem nagyon rossz ízléssel. S hogy még megfejeljék a dolgot, a honlapon (http://judapest.blogspot.com/) a jelszó Kosher Nostra, amitől olyan íze van a dolognak, mintha egy zsidó maffiáról lenne szó (utalva a cosa nostrara).

Most még csak egy jó vicc, meg talán egy kereszténynek van annyi ízlése, hogy ne megsértődjön a dolgon, hanem jót nevessen, de ki tudja, hogy ezzel nem legitimálnak-e olyan szavakat, kifejezéseket, gondolatmeneteket, melyeknek igazából a történelem szemétdombján lenne a helye.

daleth
2005. március 24. 08:21 | Sorszám: 85
Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy vajjon mi patakzik rajta át,
Még nagy betűvel írjátok az „asszony”-t,
S kis betűvel az Istent s a Hazát?

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy „Übermenschek” vagytok most is még,
S túl e széttépett nyomorult hazán,
Még kell nektek a nagy „testvériség”?

Reményik: Némely pesti poétának, 1919 szeptember

daleth
2005. március 23. 11:27 | Sorszám: 46
Kösz! Bár a sok relatív fogalom, de mán én is túl vagyok kissé... De azért egy 29 éves koromban is bölcsebb voltam ennél, ha jól emlékszem...
daleth
2005. március 23. 11:05 | Sorszám: 41
Csak nem egy olyanra gondolsz, aki jövőre tölti be a 30-at?
daleth
2005. március 23. 09:09 | Sorszám: 22
2. Szerintem ez ugyanolyan egyszerű leegyszerűsítés, mint az, hogy a muszlimok azért gyűlölik az USA-t, mert ő testesíti meg a szabadságot. Ugyanis a történelem számtalan esetet ismer arra, hogy filoszemitákból egyes zsidókkal való találkozás után lesz antiszemita. Pl. Hitler egyik legjobb ifjúkori barátja zsidó volt - egészen addig, amíg az meg nem károsította néhány festménye árával (igaz, ezt a történelmi tényt egyes írók megpróbálták átírni, de ha jól emlékszem, még Ormos Mária is az eredeti formában említi az esetet - sajnos anélkül, hogy lélektanilag elemezni próbálná). Ezzel nem mentegetni akarom őket, mert egyes személyek alapján elítélni egy közösséget bűn, de arra mindenképpen utalnék, hogy a kérdés bonyolultabb, mintsem olyan általánosságokkal el lehetne intézni, mint a 2. pont.

Én hozzátennék még egy harmadik pontot is, amit Te tapintatból nem tettél meg:
3. Székhelyi mindennek ellenére nagy színész, akit nem lehet egyszerűen a pártszekértolók közé besorolni. OV személye (persze nem csak az övé, mielőtt valaki még személyi kultusszal vádolna meg ) és a magyar nemzet méltósága messze felette áll annak, hogy egy ilyen kis szimpla mocskolódás felérne hozzá. De emlékszem, amikor Székhelyi a nácikkal együttműködő, fajtársait a profitért halálba küldő zsidót alakított - megdöbbentő élmény volt (persze a darab nem erről szólt, de a végső képhez elengedhetetlen volt Sz. alakítása is).

A fekete bűnözés kérdése szerintem szintén alaposabb elemzést igényelne.


Téma: A kettes és a négyes vita
daleth
2006. április 07. 12:49 | Sorszám: 874
Lassan búcsúzom, otthon nem tudok fórumozni.

Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!

daleth
2006. április 07. 12:25 | Sorszám: 873
Se nem zavar, se nem jóslat, etikett: aki egyszer miniszterelnök volt, annak haláláig kijár ez a megszólítás.
daleth
2006. április 07. 12:24 | Sorszám: 871
Nem, de van benne néhány elem, amit ha a Fidesz a hátralévő néhány órában jól használna, jelentene pár százalékot...

De örvendetes, hogy a négy évvel ezelőttihez budapesten rontott az MSZP, a Fidesz pedig javított. Átküldöm ezt is.

daleth
2006. április 07. 11:12 | Sorszám: 867
Megpróbáltam átküldeni magánban, de az e-mail-ed visszadobta. Ha írsz nekem egy e-mail, válaszban továbbítom!
daleth
2006. április 07. 11:10 | Sorszám: 866
Már beidéztem valahol, szerintem ma még fel lehet iratkozni az e-mail-re.
daleth
2006. április 07. 10:49 | Sorszám: 862
Nézd meg aa Gallup adatait!

Abból kiderül, hogy Orbán votl a szimpatikusabb!

daleth
2006. április 07. 09:09 | Sorszám: 854
Miért pont most szakítanának a szokásaikkal? Eddig - tudomásom szerint - az OVB csak a ballibet illetve az általuk választott megoldásokat minősítette szabályellenesnek.
daleth
2006. április 07. 09:04 | Sorszám: 852
Ha ezért, akkor pezsgőt, ha azért akkor száraz vörösbort.
daleth
2006. április 07. 08:54 | Sorszám: 851
A sorrenddel én is egyetértek!
daleth
2006. április 06. 16:11 | Sorszám: 578
Ez itt a reklám helye:
http://www.gallup.hu/Gallup/monitor/hirlev.html

Itt lehet felirakozni a Gallup hírlevelére.

daleth
2006. április 06. 11:03 | Sorszám: 469
A törtött szárnyú kismadár akkor rokonszenvesebb volt, mint a sas.

Ma a nyuszi lesz rokonszenvesebb mint az anakonda?

daleth
2006. április 06. 10:46 | Sorszám: 459
Valóban, de amíg a "lumpen" szó egy magatartásformára utal, addig a "panel" egy gyakran nem önként vállalt élethelyzetre. De a kiegészítésemben, ami sajnos csak utána ment át (néha belegabalyodom a fórum kezelésébe ), már jeleztem, hogy szerintem ez a változat is sértő.
daleth
2006. április 06. 10:42 | Sorszám: 455
Bocsánat, de a proletár önmagában bírhat pozitív és negatív jelentéssel is, ahogy a "paraszt" szó is. A "proli" ennek a lekicsinylő, sértő változata.
daleth
2006. április 06. 10:21 | Sorszám: 440
Ps. a "proli" kifejezés önmagában is sértő, hiszen ebben benn van azoknak a lenézése, akik gyárban, kétkezi munkával tartják el magukat.
daleth
2006. április 06. 10:19 | Sorszám: 436
Nem volt panelproli, csak lumpenproli


A panelproli kifejezés a 2002-es választások után került be a közbeszédbe. A szocialisták azóta többször vádolták a Fideszt azzal, hogy így nevezték a panellakásban élő embereket. Az [origo]-nak nem sikerült megtalálnia a panelproli kifejezés forrását, valószínűsíthető ugyanakkor, hogy egy 2002. április 15-i budafoki lakossági fórumról indulhatott el. Az MTI akkori tudósítása szerint a fórumon Németh Zsolt fideszes képviselővel együtt résztvevő Bayer Zsolt újságíró fogalmazott úgy: "Magyarország nem fogja engedni azt,
hogy a vízfejű Budapest, ezen belül Pest lumpen prolijai döntsék el,
mi történjék ezzel az országgal."
http://valasztas2006.origo.hu/20060405gyurcsanyorban1.html?pIdx=2

Idézni csak pontosan, szépen...

daleth
2006. április 06. 09:37 | Sorszám: 419
lehet, hogy meegunta és egyszer szeretné, haa beeigazolódna, amit mond?
daleth
2006. április 06. 09:15 | Sorszám: 417
Azt hiszem, a nemzeti oldalon állóknak az egyik legfontosabb téma a tegnapi beszélgetésből az élveszületések száma volt. GYF, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy most több gyermek születik, mint az Orbán-kormány idején. Ezzel szemben a valóság:

Azaz: most ott tartunk, ahol az Orbán-kormány utolsó évében.


Téma: Az EU betiltaná a kommunista pártokat !
daleth
2003. október 21. 09:02 | Sorszám: 15
Szerintem nem pontos a fórum megnevezése: inkább csak arról van szó, hogy az EU nem kifogásolja, ha egyes tagállamai a kommunista pártokat hátrányosan megkülönbözteti, de még ezt sem hivatalos állami szinten vallja, hanem ez csak egyik tisztségviselőjének a véleménye. Nem sok, de legalább egyszer kimondják, hogy a kommunizmus alatt "az élet nem volt egy habostorta".
daleth
2003. október 18. 08:13 | Sorszám: 12
Gondolom ez nekem szólt...

Hidd el, ha Hornt el tudják adni a teutonoknál, mint demokratikus és liberális államférfit, akkor az adott helyzetben vértanúnak is tudnák nyilvánítani.

daleth
2003. október 17. 13:57 | Sorszám: 8
Szerintem a kérdésnek nincs nagy gyakorlati jelentősége, hiszen nem a kommunista pártoktól kell tartanunk, hanem a posztkommunistáktól, de azok meg úgyis szocialisták.

Egyébként nem vagyok a tiltás híve: legyenek csak engedélyezve, felesleges vértanúkat kreálni belőlük. (Persze nehezen fenntartható álláspont, csak ők legyenek engedélyezve: legyenek a náci mozgalmak is, nagy kockázat nincs, így könnyebb kiröhögni és ellenőrizni őket.)


Téma: Szeretem Budapestet
daleth
2004. szeptember 22. 12:18 | Sorszám: 27
Sajnos kétszer.

Hol tartanánk, ha legalább a második kimaradt volna!


Téma: Jön a "Farkasok völgye"
daleth
2006. november 27. 14:06 | Sorszám: 18
Az ténykérdés, hogy valószínűleg filmtörténetet ír, ha másért nem , akkor azért, mert jelzi az iszlám kultúra kommercializálódását. De ez még nem értékítélet. Ahogy anno a Rambo filmek is történelmi jelentőségűek voltak, mint a 80 évek politikai hitvallása Amerikában.
daleth
2006. november 27. 11:25 | Sorszám: 16
Ps. szerintem az Apokalipszis filmtörténete írt.
daleth
2006. november 27. 11:24 | Sorszám: 15
Vannak olyan ostoba vádak, amik még a cáfolatot sem érdemlik meg. Ez a középkori vérvádpereket idézi fel nekem.

Egyébként sajtószabadság van és demokrácia, nézd meg, hogy milyen zsidóellenesnek nyilvánított filmeket is játszanak a mozikban (függetlenül azok valóságtartalmától).

daleth
2006. november 27. 11:18 | Sorszám: 14
Igen, de nekem az eddigi kritikák alapján inkább Rambó n+2-nek tűnik (amiknek még a DVD-jére sem pazarolnék pénzt).
daleth
2006. november 27. 09:22 | Sorszám: 11
Őszintén szólva, azok alapján, amiket eeddig hallottam róla, nem nagyon vagyok kiváncsi rá. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy hasonló témájú, de ellenkező irányultságú amerikai filmet megnéznék.

Ahogy hallottam, kicsit zsidóellenes, ami szerintem ízléstelen, de az amcsi filmek arabellenessége után nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne ez ellen szólni (bár gondolom, Kaleb azért megpróbálja...).

Az ellenérzésem az ilyen típusú filmeknek szól. Leegyszerűsített világkép, a gyűlölet erősítése... Minek ehhez moziba menni?


Téma: Lampert Móni 3 hetes angol nyelvleckéje Londonban
daleth
2003. július 11. 11:10 | Sorszám: 2
Nem ér meg neked annyit, hogy három hétig nem lesz itthon?

Téma: Medgyessy politikájának fasisztoid vonásai
daleth
2004. március 04. 08:57 | Sorszám: 6
"A diktátorok százada látszólag a fasizmussal kezdődött"

Szerintem még látszólag sem. Mikor volt a bolsevik hatalomátvétel? Mikor volt a római menetelés?


Téma: A románok a magyarokat utálják a legjobban. Mi is őket?
daleth
2006. április 05. 15:01 | Sorszám: 39
A legrosszabb nem is ez, hanem az, ahogyan a magyarul megszólalókkal bánnak. A fizikai erőszakon kívül minden mocskot megtapasztaltunk.

Magyar feliratot egyedül Késmárkon láttunk, ahol arról tájékoztattak, hogy "1945 a három nép (német, magyar, tót) békés együttélése megszakadt". Képzelem, mi lenne, ha mi 1944-ről és a zsidóságról írnánk hasonlókat... De legalább megemlítették, hogy a magyarok is jártak arrafelé.

daleth
2006. április 05. 11:45 | Sorszám: 35
Engem ért. Román határőr, román rendőr, secu... De voltak jó élményeim is: nem egy románnal találkoztam, aki csak annyit tudott rólam, hogy magyar vagyok, mégis segített.

Egyértelmű, hogy egy népet nem lehet a múltért felelőssé tenni. Ami a mai románságban (és itt már szándékosan nem a románokról beszélek), az elrománosítás, a kisebbségi jogok megtagadása, nem azért, mert személy szerint minden román ezt tenné, de azért már hibáztatom, hogy olyan pártokat szavaznak meg, akik ezt teszik. De mindennel együtt az erdélyi románokról jó véleménnyel vagyok. A betelepítettek már más kérdés, de őket nem tekintem tősgyökeres erdélyieknek.

daleth
2006. április 05. 09:09 | Sorszám: 31
Érdekes lenne azt is számba venni, hogy mi alapján gondoljuk ezeket... Most persze nem csak Rád gondolok, hanem mindenkire, aki megnevezett népeket.

Vajon mennyi bennünk a történelmi tapasztalat és mennyi a személyes?

daleth
2006. április 05. 08:37 | Sorszám: 29
Ad personam:

szimpatikus:

ruszin
lengyel
német
orosz
erdélyi őshonos román (szintén bozgor)
amerikai (bár ez nem igazán nép)

nem szimpatikus

francia
tóth
szerb
ókirályságbeli román
izraeli

bizonytalan

horvát
szlovén
angol
zsidó
bosnyák

daleth
2006. április 04. 11:52 | Sorszám: 5
A politikusokat meg a nép választja meg, legalábbis a demokráciában.

Szerintem se dugjuk a homokba a fejünket. De az eredeti kérdésre válaszolva, mi magyarok a magyarokat utáljuk a legjobban...


Téma: Nem antiszemita a PASSIÓ, csak az igazat mondja.
daleth
2007. január 03. 10:52 | Sorszám: 588
Megvannak a hibáik, megvannak az erényeik, még ha az utóbbiak kevésbé nyilvánvalóak is, de azért "legbetegebb résznek" nem igazán nevezném őket.
daleth
2007. január 03. 10:19 | Sorszám: 586
Gondolom ismered az ezzel kapcsolatos viccet, nem idézem, mert félek, hogy kitiltanak...

Azonban a primitívségben szerintem nincs igazad, először is tisztázni kellene, mit értünk primitívségen. A rómaiak és a görögök primitívnek tarthatták a zsidókat, mert nem volt képzőművészetük. Mi primitívnek tarthattuk a szlovákokat, mert nem volt politikai elitjük. A németek primitívnek tarthattak minket, mert nem volt gyáriparunk. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy bármelyik is igaz lenne ebben a formában, hanem csak azt, hogy a "primitív" szó általában relatív értelmű, mindig azt jellemzi, aki mondja, nem pedig azt, akire vonatkoztatják.

daleth
2006. augusztus 08. 16:40 | Sorszám: 579
Szerintem nem jogi kategória a vélemény.
daleth
2006. augusztus 08. 16:39 | Sorszám: 578
ASzerintem is, de úgy látom a legkevésbé ez érdekli a T. közönséget.
daleth
2006. augusztus 08. 13:27 | Sorszám: 567
Akkor megint a bűngondolnál tartunk... Nem az a baj, hogy mit mond (bár normális helyen ezért sem vonnak senkit sem felelősségre), hanem az, amit gondol. de ha nem mondja ki, akkor még rosszabb, mert akkor még titkolja is.

Érdekes, hogy az alkoholos befolyásoltságot hasonló esetben mentő körülményként értékelik (nem a vezetésre gondolok)...

daleth
2006. augusztus 08. 13:23 | Sorszám: 566
Ez az első, aki valamire tud hivatkozni. Eddig csak körülírás meg arab gyilkosok szerepeltek. Az első idézet új, valóban ordenáré, a másodikról már írtak korábban is. Igaz, ha valaki az arabokról mondja ugyanezt a TV-ben, színjózanul, akkor az nem arabozás, hanem csak szimpla vélemény, de ezzel nem akarom kisebbíteni Gibson tettét. Ránk szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint másokra.
daleth
2006. augusztus 08. 09:19 | Sorszám: 563
Senki sem tudott olyat idézni Gibsontól, amire ráillik, hogy ordenáré módon zsidózott, még a mellékesen zsidó származású rendőr sem állított ilyet.

A cselekménynek két oldala van: az erkölcsi és a jogi.

Erkölcsileg felmentést adhat a bűnbánat és a jóvátétel, jogilag viszont a büntetés vállalása (ami erkölcsileg is kötelező, amennyiben legitim hatalom jogos büntetéséről van szó - ebben az esetben egyértelmű, hogy erről).

Érdekes össszehasonlítani ezt a filmje fogadtatásával. A film bemutatta Jézus halálát, amiben bizonyos fokig az akkori zsidó vezetés is részt vállalt (az a szaddúceus vezetés, amivel a mai zsidóság nem vállal jogfolytonosságot). Ha a zsidóság önjelölt képvselői csak megközelítették volna Gibson ez ügyben gyakorolt erkölcsi színvonalát, akkor ezt a tényt sajnálatos történelmi eseményként elismerték volna és nem támadják a filmet (hiszen sem erkölcsi, sem jogi felelősségvállalásról nem lehetett volna szó, tehát senki sem várta el tőlük azt az erkölcsi erőt, amivel pl. a katolikus vagy a református egyház bűnbánatot gyakorolt és bocsánatot kért az inkvizíció és a vallásháborúk áldozataiért). Nem ez történt.

daleth
2006. augusztus 08. 08:49 | Sorszám: 562
Nem érteni angol. Kövessem a rabbit?
daleth
2006. augusztus 07. 13:33 | Sorszám: 552
Egyetlrtek. Azzal, hogy egy véleményért lecsuknak valakit, nem méltó egy liberális (itt pozitív értelemben használom) demokráciához.

Van egy zsidó bibliatudós, aki arról írt, hogy a goj családtagokat rákos daganatként kellett eltávolítani a bibliai időkben. Először meghökkentem rajta, de aztán úgy gondoltam, hogy ez belefér a szólásszabadságba, s legalább őszinte.

Jobb lenne, ha már a gondolatokat is cenzúráznánk? Tudom, a rágalmazásellenesek ezt csinálnák, de azok finomanm szólva is, nem egészen párbajképesek.

daleth
2006. augusztus 07. 12:37 | Sorszám: 548
Nem tudom. Igazából két dolog van, amire az ember ebben a szintén igencsak elfogult és alap nélküli cikkben felfigyel:

1. azt állítja, hogy a világ összes háborújáért a zsidók felelősek. Ez szerintem vélemény, ráadásul helytelen, ezzel vitatkozni kell, nem pedig bíróság elé állítani Ausztriában.

2. Megkérdezte az őt igazoltató rendőrt, hogy nem zsidó-e (mellékes szál, hogy az). Ez lehet antiszemitizmus elméletileg, de erről a rendőrnek kellett volna nyilatkoznia (aki a tanúja volt ennek és szenvedő alanya), aki nem annak vette, hanem csak részeg fecsegésnek.

Azért ez jó pár fokkal jobb cikk, mint a Népszabadságé.

daleth
2006. augusztus 07. 12:30 | Sorszám: 545
Őszintén szólva én csak a Népszabi cikkét találtam a neten, de az finoman szólva is annyira tendenciózus, hogy értelmes ember nem foglalkozik vele.

Egy másik rövidebb hírben viszont benne volt, hogy "A rendőrnek, aki igazoltatta külön hálát mond, amiért elkapta és ezzel lehet, hogy életeket mentett meg. Továbbá azt is megígéri, hogy a jövőben tesz az alkoholizmusa ellen, hogy soha többé ne hozhasson szégyent a családjára és saját magára." - ez szerintem valókan krisztusi, azaz keresztényi magatartás. Arról, hogy ténylegesen mit mondott, egyetlen újság sem írt, csak általánosságokat.

daleth
2006. augusztus 07. 12:22 | Sorszám: 542
Ennél konkrétabb információd nincs? esetleg forrás?
daleth
2006. augusztus 07. 11:04 | Sorszám: 538
?
daleth
2004. június 01. 16:10 | Sorszám: 532
Utójáték. (A hírt már régóta tudjuk, de érdekes a tálalása - az utolsó bekezdés egyenesen rémisztő)

MAKKABEUSOK, VIGYÁZAT: MEL GIBSON ÉRDEKLŐDIK...

Antiszemita filmje után (Passion), amely sok pénzt hozott a konyhára, és sokhelyütt felkorbácsolta az antiszemita érzelmeket - Mel Gibson most a Makkabeusok iránt tanúsít érdeklődést. Nemrég azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a Makkabeusok története mindig is megragadta fantáziáját. A Makkabeusok fellázadtak, fegyvert fogtak és küzdöttek. "Ez olyan, mint egy vadnyugati történet" - mondta.

Abe Foxman, az amerikai zsidó Anti Defamation (rágalom ellenes) Liga főtitkára, köszöni szépen, de nem hajlandó együttműködni Gibsonnal. "Ha jön és felajánlja, csináljunk egy Hasmoneus filmet, azt mondjuk neki: köszönjük, de inkább nem. Csak az hiányzik nekünk, hogy a zsidó történelemből vadnyugatot csináljanak. Ha a sztori Gibson kezébe kerül, még kiderül, hogy a Makkabeusok voltak a vesztes fél".

Igen de mi lesz, ha Gibson nem kér engedélyt Foxmantól, és maga csinálja meg a filmet? Hiszen a Makkabeusok két könyve a katolikus Biblia szerves része?

Nem lenne jó előkészíteni az óvóhelyet?...

daleth
2004. május 18. 08:21 | Sorszám: 531
Mégiscsak levetítik Izraelben:

A Mel Gibson-film egyetlen vetítése a tel-avivi filmmúzeumban

Hamarosan levetítik a tel-avivi filmmúzeumban Mel Gibson ausztrál származású amerikai színész és rendező A passió című filmjét.
Ez lesz az egyetlen vetítése Izraelben a filmnek, amelyet az antiszemitizmus terjesztésével vádolnak - közölték az izraeli tömegtájékoztatási eszközök.
Valamennyi izraeli filmforgalmazó cég elutasította a Jézus kínhalálát bemutató, vitatott film terjesztését, amely minden eddigi nézettségi rekordot megdöntött az Egyesült Államokban. A filmet zsidó és keresztény szervezetek is elítélték.
A film február 24-i amerikai bemutatója óta a megkérdezett amerikaiak mintegy 25 százaléka vélekedett úgy, hogy a zsidók felelősek Jézus haláláért, korábban ez az arány 19 százalék volt - áll a Pew független amerikai intézet által nemrég készített felmérésben.
http://www.erec.hu/belso/content/2004_04/MELGIB~1.HTM

Vajon attól félnek, hogy a zsidókat is antiszemitává teszi?

daleth
2004. május 13. 12:01 | Sorszám: 530
Sharonhoz képest mindenképp.
daleth
2004. május 13. 10:13 | Sorszám: 528
Teljesen megsemmisülök. De ha látta, és az a Heródes megnyerő volt neki, akkor kezdem megérteni az Izraeli belpolitikát és Ron barátunk politikai kultúráját.
daleth
2004. május 13. 09:54 | Sorszám: 526
No jó, nyertél.
daleth
2004. május 13. 09:17 | Sorszám: 524
"eddig kábé 30 filmben szerepelt" - van egy olyan gyanúm, hogy ezután kevesebben fog... Mindegy - szerintem már ezzel az egy filmmel is hallhatatlan lett. Bár ha már itt tartunk: nem tudom mennyire gyakorolja a vallását. Állítólag az ő javaslatára került be a filmbe, az a mondat, hogy "miért más ez az este, mint a többi" -ezt viszont nem neki, hanem Mária Magdolnának kellett volna mondania, hiszen a szertartásrend szerint ezt mindig a legfiatalabbnak kell megkérdeznie. Érdekes, hogy ezt még a film egyetlen kritikusa sem észrevételezte. Valószínűleg már korábban elhagyták a termet zajos felháborodás közepette (kb. úgy a 10 percben hangzott el, de be kell vallanom, hogy nem figyeltem közben az órámat).
daleth
2004. május 13. 09:01 | Sorszám: 522
Nekem az tetszik, hogy kajánkodik azon, hogy kevesen nézik a filmet. Valahogy nem érződik át rajta, hogy pár hét alatt rekordokat döntött. Ez olyan lenne, mintha azon kajánkodnánk, hogy egy rövidtávfutó vesztene a maratoni távon. Félek tőle, hogy a Sorstalanság film nem fog ráverni, legfeljebb az Oscar díjkiosztáson, ahol a Passió nem is indulhat...

Nekem is az volt a gyanúm, hogy keveri Mária Magdolnát Szűz Máriával, de nem akartam kekeckedőnek tűnni.

A "rabbi" szó idézőjeles használata szerintem valahol indokolt. Nem tudok róla, hogy az evangéliumok említenék, hogy a farizeusok képzésén részt vett volna (csak az esszénusokra történő utalás van az evangéliumokban), tehát hivatalosan nem votl rabbi (valahogy mégiscsak ismerte az Írásokat, nem is tudom miért), de a hívei gyakran nevezték rabbinak, tehát zsidó részről el tudom fogadni a szó idézőjeles használatát. Gondolom nem sértő szándék van benne, csak az evangéliumok alapos ismerete.

Értékeljük, hogy egyáltalán megnézte a filmet, s nem anélkül mondott kritikát róla.

daleth
2004. május 12. 08:51 | Sorszám: 520
A Passio-film visszhangja és hatása Amerikában

Írta: Giora Sharon (Sándor György)
a Beth El Zedeck Zsinagóga kántora
Indianapolis, Indiana, U.S.A.

Töredelmesen bevallom: megnéztem Mel Gibson "remekét".
Ezt a filmet mindenkinek látni kell, kinek ezért, kinek azért.
Több ismerősöm azt mondta: "nem nézem meg, nem adok pénzt Mel Gibsonnak". Mondották ezt az után, hogy durva saccolással is 250 millió dollárra becsülték a film addig befolyt jövedelmét. Mit számit hát az én öt és fél dollárom, hogy van, vagy nincs?

Látni akartam a filmet, mert sokan kérdezték, hogy mit szólok hozzá. Hivatalos szimpóziumon való közreműködésre is felkértek. Nem szólhattam valamiről, nem lehetett véleményem, ha nem is láttam. Előzőleg a TV-ben már hónapokon át hallottam a filmről, mindkét oldal képviselőitől.
Érdekes volt az egyik amerikai rabbi véleménye, aki szerint a film nem antiszemita jellegű, egyszerűen keresztény szemszögből mutatja be a történteket. Így mondta: "történteket". Nem tudom, a rabbi úr melyik szeminárium végzettje? A Gospel* ugyanis nem történelemkönyv, hanem történelmi eseményekről készült vallási narratív, azaz elbeszélés.

A filmben szereplő (Mária Magdolna szerepet játszó) fiatal zsidó színésznő pozitív hozzáállása nem lepett meg. Egy nagyon középszerű színésznő egyik első szárnypróbálgatására adott a film alkalmat. Mit mondhatott volna tehát? Dicsérte. Hogy miért vállalta? Mert nem egy filmsztár és nem válogathat a felkérések közt, azt kell vállalnia, amit kap. Ez ilyen egyszerű.

Elmentem hát és megnéztem a filmet. Megfogadtam, hogy igyekszem objektíven és nem az előre hallottak alapján, vagy azok hatása alatt ítélni.

A film forgalomba hozásának negyedik hetén mentem el a moziba és az első meglepetést az okozta, hogy a mozi kongott az ürességtől. Talán, ha harmincan lehettünk egy vasárnap délután.

Most a filmről magáról, mint "filmművészeti alkotásról": Gibson ért a filmkészítéshez, a technikai kidolgozás, a fényképezés, a helyszínválasztás (mind a belső díszletek, mint a külső felvételek színhelyei) remek. Ha erre ennek a filmnek egyáltalán bármilyen esélye lehet, a maszkmestert, a díszlet- és jelmeztervezőt, az operatőrt esetleg díjra is felterjeszthetnék. Bár a pontosság kedvéért le kell szögezni: a külső felvételek helyszínéül választott olaszországi tájak, bármilyen szépek, nem emlékeztettek sem formájukban, sem elhelyezkedésükben, sem növényzetükben a jeruzsálemi, júdeai hegyekre, semmiképpen nem voltak "igazak", legjobb indulattal is csak halvány másolatoknak lehet őket nevezni.

Eddig a film technikai-szakmai megoldása. Most szólnék az alkotás művészeti oldaláról. Egy szóban ki tudom fejezni a véleményemet: siralmas. Egyetlen jó színészi alakítás nincs benne.

A Gospel nem bizonyult jó filmforgatókönyvnek. Jézus tanításáról, elhivatottságáról, jóságáról nem kapunk képet, az úgynevezett "flashback"-ek (visszapillantások) erre nem elegendők. A színészek egytől egyig közepesek és az alattiak. Az arameus szöveg (tiszteletreméltó teljesítmény, hogy megtanulták, és érthetően mondták a szöveget) tulajdonképpen nem jelentett semmit, mert az ember állandóan az angol felírást olvasta, hogy valamit értsen. A latin esetében szintén. Jézus itt-ott latinul szólalt meg a Pilátussal és más rómaiakkal való dialógusokban. Arra már csak Gibson úr tudna (tudna?) válaszolni, hogy Jézus, a "rabbi", ugyan honnan tudott folyékonyan latinul? Mindegy, ez lett volna a legkisebb baj.

De az egész "történelmi hűség"!!!!! Pilátus egy teddide-teddoda, tehetetlen báb, aki tulajdonképpen rendkívül szimpatikus, emberséges, és akit a zsidó papok valósággal terrorizálnak követeléseikkel, tehetetlenül áll velük szemben és beadja a derekát. Az a Pilátus, akit a történelem egy véreskezű hóhérként tart nyilván, és akit Cézár visszarendel Rómába, és bíróság elé állít a Jeruzsálemben** elkövetett és túlzásba vitt kegyetlenkedéseiért!!!! Ez a despota, ez a szörny úgy állt a zsidó papokkal szemben, mint egy tehetetlen kisgyerek. Azokkal a papokkal szemben, akik közül ha volt is, aki némi kivételezettséget "élvezett", végső soron ugyanolyan leigázottja, rabja volt a római uralomnak, mint a többi zsidó.

A film egy két-órás brutalitás, olyan szinten, amit eddig soha nem láttam.
Nincs mondanivaló, csupán véres, őrjöngő brutalitás. Bár a kínzások (ütlegelés, rúgás, kardéllel való sebzés és végül maga a keresztre feszítés) gyakorlati végrehajtói a római katonák, ők a film nagy részében részegek, tehát "indokoltak" a túlkapások, az ittas állapot és főként a "felsőbb utasítások, parancsok" őket mintegy mentesítik a felelősség alól. "De a vérszomjas, gyilkos, áruló, becstelen zsidó papok színjózanok, azokat semmi sem védi". Ez lenne a film egyik üzenete?***

Heródes is megjelenik egy rövid jelenet erejéig, szintén igen megnyerő és az igazságtól, a vele kapcsolatos történelmi tényektől igen távol eső beállításban. Pilátus felesége (eddig nem hallottam róla****) szintén ott van, segít is, amit tud. Egy mély érzésű, szeretettel teli, édesanya képében tetszeleg.

A filmben elhangzó igen kevés "emberséges" mondat egyikét "persze" egy római tiszt mondja, aki Jézus ütlegelését megelégelve és szenvedésén megindulva így szól: Vakok vagytok? Nem látjátok, hogy nem bír továbbmenni? Segítsetek neki!. Mondja a kínzással és a felfeszítés végrehajtásával megbízott tiszt!!!!! Akkor a katonák egyike a tömegből kiráncigál valakit. Ruházata, kinézése szerint lehetett bárki: zsidó, paraszt, vagy bárki más. Ezt az embert odalöki és kényszeríti, hogy segítse a keresztet cipelni. Ez kénytelen-kelletlen rááll és segít (mi mást tehet?). Én eddig úgy tudtam, hogy a segítő önként vállalta a kereszt vitelét és zsidó volt*****. Ebben az esetben ezt is "elkente" a rendező.

Érdekes volt látni azt is, hogy a Jézussal együtt felfeszített másik kettőnek a keresztje más volt, mint az övé, a felső, felfelé mutató szár nem volt. Az ő kezük "csak" oda volt kötözve a keresztfához, míg Jézusét odaszögelték. Ez sem egészen felel meg a valóságnak, mert tudtommal a keresztre feszítésnek nem volt enyhébb és szigorúbb módozata. Aki odakerült, az a maga teljes valóságában végig szenvedte az egészet.
Elkente a rendező a másik nyilvánvaló tényt is: Jézus zsidó voltát. A filmben valahogy sehova nem tartozott. Sem a zsidókhoz, sem a rómaiakhoz, sehova sem, szinte magában állt, a maga vallásával (?). Gibson, aki a Gospelt történelmi hitelességgel ruházza fel, a történelemnek ilyen nyilvánvaló (bizonyított) tényeit nem vette figyelembe.

Az emberek reakciója, véleménye, hozzáállása megoszlik, ez természetes.
Ez a film, hogy úgy mondjam: egyszerre több film. Egy zsidó mást lát benne, egy szélsőségességre hajló ember, és a mérsékelt kereszténység is mást.
Mindhárom szektor (és még jó néhány másik) hallatta is a szavát.

Én magam részt vettem több nyilvános vitán. Az egyiken egy katolikus teológus kifejtette: "Egy zsidó nem látja, és nem láthatja azt, amit mi látunk, éppúgy, ahogy mi sem láthatjuk a filmet egy zsidó szemével. De akkor fogadjuk el és vegyük tudomásul, amikor egy zsidó azt mondja, hogy az ő érzéseit ez a film sérti".

Így igaz. Zsidó szemmel nézve több a sértő motívum, azt egy keresztény, legalábbis ezen a szinten, ahogy mi látjuk és átérezzük, nem látja, nem érzi. Igaz ennek a fordítottja is: mi sem tudjuk ezt az egész eseményt avval a beleérzéssel szemlélni, mint egy keresztény.

Zsidóellenes a film?
A mérsékelt keresztény és a mérsékelt zsidó egyetért abban, hogy ez a film teljesen figyelmen kívül hagyta a második vatikáni kongresszus döntését az istengyilkosság vádjának eltörlését illetően.
Egyetért abban, hogy a Gospel vallási narrativa és nem azonos a történelemkönyvvel. Egyetért abban, hogy történelmileg hamis, amit a film bemutat.
Egyetért abban, hogy ez a film nem segíti a keresztény-zsidó párbeszéd előrehaladását, a vallások egymással való megbékélését, kölcsönös tiszteletet, megbecsülést.
.
És egyetért abban, hogy az az elvakult, szélsőséges , aki bennem és benned eddig a Megváltó gyilkosát látta, az továbbra is azt fogja látni, talán a film hatására még fokozottabban.

Az a moderált, mértéktartó, logikusan gondolkodó, igaz keresztény (és hála az Égnek ők vannak többségben) pedig továbbra is el fogja vetni ezt a képtelen állítást.

Erősödött Amerikában az antiszemitizmus, vagy szaporodtak az antiszemita indíttatású cselekedetek a film hatására? Nem tudom. Lehet. A film bemutatója másnapján egy város egyik keresztény temploma előtt nagy tábla hirdette, hogy a hívek "látták az igazságot és a zsidók valóban bűnösök"******. Horogkereszt, antiszemita szövegek felmázolása, ha nem is gyakran, de eddig is volt, nem tudom, hogy most gyakoribbak-e ezek a tettek. Ha valami most történik, az nem feltétlen a film miatt történik, de azért én nem hagynám figyelmen kívül a tényt, hogy a filmet nagyon sokan látták, olyanok is, akiknek nem kell sok a gyűlölet lángjának a felélesztéséhez. Tehát nem szabad aláértékelni, ha ennek kapcsán bármilyen zsidóellenes megnyilvánulással találkozunk.

Ami Gibson papáját illeti : Mel Gibson a TV-ben nyilatkozott és kérte (követelte), hogy az apját hagyják ki a dologból, neki semmi köze a filmhez. Ez igaz. A filmhez nincs köze, de a fia lelki beállítottságához, meggyőződéséhez, az érzelmeinek, jellemének kialakulásához sok köze volt, miután az ő házában, az ő elveit és véleményét magáévá téve, az ő szülői ráhatásaival nőtt fel.
Egyébkent a vele készült TV-beli interjú egy kész komédia volt. Minden szón, minden kérdés-feleleten érezhető volt, hogy óvatosan, minden részletre gondolva és mindent kiszámítva be lett gyakorolva, hogy az őt a legkedvezőbb színben tüntesse fel*******. Azok a bizonyos "provokatív kérdések" Diane Sowyer részéről semmi mást nem bizonyítottak, mint a hölgy tökéletes riporteri rátermettséget, mindkettőjüknek a show-businessben való komoly jártasságát. Patikamérlegen kimértek minden kérdést és minden választ. Miután éveket töltöttem el színpadon, meg tudom különböztetni a spontán beszélgetést a betanult, jól bepróbált, berendezett szövegmondástól. Ez az volt.

A film óriási pénzt hozott Gibsonnak (a befektetett összeg sokszorosát), a moziknak, és mindazoknak, akik valamilyen módon "benne voltak az üzletben". Az igazság azonban az, hogy három hét után a mozik üresen tátongtak és ma már alig hallani bárkit a filmről beszélni.
Mikor volt a bemutató?
Márciusban.
Most április van.

2004.05.07
www.or-zse.hu

****

* Gondolom az Evangéliumokra gondol, nem pedig a zenei stílusra.
** Tudmásom szerint az idézett kegyetlenkedések, melyek miatt visszahívták, pont nem Jeruzsálemben történtek, hanem a provincia vidéki részein.
*** Érdekes megközelítés
**** Szerintem a Spiró-féle szemináriumon tanult az evangéliumokról
***** Az evangélium a következőket írja (Lk 23.26): "
Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után." - tehát a film pontosabban visszaadja az evangéliumot, mint a szerző emlékei.
****** Erről érdekes módon még Naftali Krausz sem tudott. Egy esetet sorolt fel, de ott finoman szólva kissé más volt a szöveg. Lásd a korábbi hozzászólásomat.
******* Micsoda eljasság! Egy riportalany felkészül a riportra! És még vannak, akik kételkednek az antiszemitizmusában!

Ezzel együtt: szerintem a szerő megpróbálta legalább nem csak a saját, hanem a keresztények szemével is nézni, dícséretes módon. Sajnos szemmel láthatóan az evangéliumokról és a keresztény tanításokról csak halvány fogalmakkal rendelkezik, számtalan előítélettel tarkítva, így kísérlete kudarccal végződött.

daleth
2004. május 06. 14:10 | Sorszám: 518
"szaz evig jatszanak"

No, az egy dolog, hogy reménykedem abban, hogy Izrael még legalább száz évig fenn fog maradni, de ahogy elnézem a jelenlegi vezetőiket, inkább nem vásárolk száz éves lejáratú izraeli államkötvényt.

daleth
2004. május 06. 14:07 | Sorszám: 516
A kazárok eltűntek. A zsidók megmaradtak.
daleth
2004. május 06. 14:04 | Sorszám: 515
Na látod: ha erre válaszolnék, akkor az már biztos antiszemitizmus lenne sokak szemében.
daleth
2004. május 06. 08:48 | Sorszám: 507
Én meg arra, hogy ha a gójok antiszemitizmusa genetikai eredetű, akkor mit szóljak az öngyűlölő zsidókhoz?
daleth
2004. május 05. 15:43 | Sorszám: 505
KI

Vajon milyen recesszív beltenyészetre gondolhattál?

BE

daleth
2004. május 05. 11:52 | Sorszám: 503
A forrást nem jelöltem meg, mivel Naftali barátunk elég gyakorlatias ahhoz, hogy ugyanazt a szöveget, szó szerint több helyre is eladja.

Többek között ide is (de ugyanez hangzott el tegnap a Kossuth rádióban is)
http://www.or-zse.hu/kraus/naft57.htm

Ugyanitt NK megvédi azt az álláspontját is, hogy "a "gójok génjeiben megtalálható zsidóellenesség", a "kisebbségek üldözésének hajlandósága", illetve "a katolikus egyház dogmái, melyek egyik legfőbb bűnbakja a zsidóság volt és maradt (lásd a Passiót)"" motiválják a véres antiszemita indulatokat. Nos, nem ezért szeretem Krausz urat olvasgatni, de szemmel láthatólag neki is megvannak a maga hibái.

daleth
2004. május 05. 09:41 | Sorszám: 502
A "zsidónő" Gibson antiszemita filmjében
Romániai zsidó színésznő, Maya Morgenstern megmagyarázza bizonyítványát

Mel Gibson antiszemita filmjéről, a Passióról, már majdnem mindent elmondtak. Hány száz-millió dollárt forgalmazott, mennyit keresett rajta kalmárlelkű készítője, milyen érzelmeket korbácsolt fel, hogy érzik magukat a potenciális áldozatok, stb.

Arról azonban kevés szó esett, hogy a filmben Máriát, Jézus édesanyját, egy romániai zsidó színésznő, bizonyos Maya Morgenstern személyesíti meg. Maya családjának nagy része a Holocaust áldozatául esett. Szülei a Soá után jöttek Erdélyből Bukarestbe és ott az egyetemen ismerkedtek meg. Morgenstern, a Dávid csillaggal a nyakában világpolgárnak érzi magát, és az izraeli Máárivnak adott interjúban cáfolja, hogy a Gibson film antiszemita lenne, és hogy megbánta volna hogy elvállalta Mária szerepét. További kérdésre Spinozához hasonlítja magát, akit üldöztek, és akiről később derült ki mennyire igaza volt.

Maya nemrég Izraelben járt, ahol egy másik filmjét mutatták be. Az interjúban hangsúlyozza mennyire megkínozták őt az amerikai újságírók kérdéseikkel zsidóságát illetően. "A film mondanivalója egyetemes, humánus, nem antiszemita" - ismétli. Biztos benne hogy az izraeli közönség is így fogja fogadni, ha bemutatják.

Erre még sokat kell várni, mert egyik filmterjesztő vállalat sem volt hajlandó a filmet megrendelni. Talán majd ősszel bemutatjuk - mondja a tel-avivi Cinematéka vezetője - egy tudományos vita keretében. Sokba kerül és nincs pénzünk rá...

Izrael és a zsidó világ hírei
Szerkeszti: Naftali Kraus, Izrael

daleth
2004. április 21. 16:16 | Sorszám: 501
New York-i ferencesek A passió folytatását kérik
Hazánkban eddig 300 ezren nézték meg a filmet
2004. április 21. 14:15


MNO
Már közel kilencezer olvasó írta alá azt az online levelet, amelyet a New York-i ferences szerzetesek intéztek weblapjukon Mel Gibsonhoz azért, hogy az ausztrál színész-rendező készítsen filmet rendjük alapítójáról, Assisi Szent Ferencről is.

Az ötlet szülőatyja Glenn Sudano volt, aki a 82 szerzetesből álló New York-i közösség vezetője. Suado atya azután fogalmazta meg és tette fel a szerzetesrend honlapjára a petíciót, miután megnézte A passiót, amelynek szerinte természetes folytatása lehetne Szent Ferenc realisztikus ábrázolása. „A szenteket gipszbe zárják, pedig valójában sokkal erőteljesebbek, izgalmasabbak, érdekesebbek és emberibbek” – idézi a Reuters Glenn atyát, aki elégedetlen a Szent Ferencről készült eddigi filmekkel: szerinte azok leginkább karikatúrák.

Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővéréről például úgy vélekedik, hogy az „kasztrálta és leegyszerűsítette Szent Ferenc figuráját, és hippit csinált belőle”, Liliana Cavani 1989-es Francescójáról pedig azt mondta, hogy hatalmas baklövés volt Szent Ferenc szerepét Mickey Rourke-ra osztani.

Glenn atya A passióval viszont annál elégedettebb: nyílt levelében „rendkívüli szent műnek” nevezi a filmet, és arra kéri Gibsont, hogy „készítsen folytatást, amely megmutatja a világnak, mi történik, amikor valaki teljes lényével válaszol Krisztus passiójára, kínszenvedésére.” A szerzetesek vezetője reménykedik abban, hogy Gibson munkatársai fogadják őt, és tárgyalhat velük a tervezetről, a legfontosabb számára azonban mégsem Gibson, hanem Szent Ferenc: „Ha Mr. Gibson nem vállalja a felkérést, akkor talán lesz majd egy lengyel rendező vagy valaki más – ezért fordítottuk le a levelet olaszra, németre és lengyelre is. A fő az, hogy valaki méltó filmet készítsen Szent Ferencről.”

A „tiszteletteljes kérést” a rend honlapján, a franciscanfriars.com-on lehet olvasni.

Forrás: cinematrix.hu
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=215434&rvt=54

daleth
2004. április 20. 08:51 | Sorszám: 500
Végre elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy én is megnézzem a Passiót.

A film elején az Izajás idézet egyértelművé tette, hogy Jézus halálában minden ember bűnei voltak a vétkesek (azaz nagyon elegánsan utalt arra, hogy nem a zsidók bűne volt).

A pozitív szereplők Pilátus feleségén kívül mind zsidók voltak, s kicsit vitába szállva Köves rabbi úr véleményével, aki szerint a pozitív szereplőkben inkább az európai jelleg dominált, megállapítottam magamban, hogy a pozitív mellékszereplőkben (pl. Cirenei Simon, Veronika) még jobban hangsúlyosak voltak a zsidó vonások, mint a negatív zsidó szereplőkben.

A film több olyan részt is kihagyott az evangéliumokból, melyek antiszemita érzelmeket válthatott volna ki (pl. a kereszten függő Jézus megcsúfolása, a harminc ezüstpénz felhasználása stb.).

Megrendítő volt figyelni a főpapok arcát Jézus keresztje alatt. Leginkább a döbbenet volt rajtuk, nem a gúnyolódás vagy elégedettség.


Ellenben a katonák lehettek volna bármely kor katonái. Beszélhettek volna angolul vagy németül (a sas marad!), viselhettek volna bármely kor ruházatát, bármely nemzet fiai lehettek volna. A gyilkolás és a megalázás öröme örök. Ha volt, egyértelműen negatív ábárolás a filmben, akkor az az erőszak elítélése volt.


Nekem személy szerint a korbácsolás volt a film kulcsjelenete. Amikor Jézus megfeszíti a hátát a korbácsolóknak. Nem elszenvedte, hanem önként vállalta a halált.

daleth
2004. április 15. 15:18 | Sorszám: 497
Újabb gyöngyszem, amár idézett honlapról:

Mel Gibson uszító filmje nyomában
FELMÉRÉS: AZ AMERIKAIAK TÖBBSÉGE NEM HISZI HOGY A ZSIDÓK FELELŐSEK JÉZUS HALÁLÁÉRT

Miben hisznek az amerikaiak?

Mel Gibson Passiója nyomában, amelynek antiszemita, uszító jellege rögtön bemutatása után nyilvánvalóvá vált - a neves amerikai tévéadó, az E.B.C. Prim-Time rovata felmérést készített arról, hogy "miben hisznek az amerikaiak"?

Az eredmény azt a - nem meglepő - tényt tükrözte, hogy az amerikai polgárok nagy többsége nem hisz abban, hogy a zsidók voltak felelősek Jézus haláláért. Kevesebb, mint 10% válaszolta, hogy minden ma élő zsidó felelős azért, ami 2000 évvel ezelőtt történt - annak ellenére, hogy erre vaskos utalások vannak az un. Új Szövetségben.

A Biblia elbeszéléseivel kapcsolatban minden tízből hat átlag-amerikai hisz abban, hogy a világ teremtése hat nap alatt történt, a vízözön és Noé bárkája, valamint a Sás tenger kettéválása - pontosan úgy történtek, ahogy ezt a Biblia tanúsítja. Az evangélistákat illetően még nagyobb a hivők arányszáma: minden tízből kilenc hiszi, hogy mindez szószerint úgy történt, ahogy ezt a Biblia megírja.

daleth
2004. április 08. 11:06 | Sorszám: 476
Csak a történelmi hűség kedvéért: pünkösdista volt az illető, csak szegény Naftali Krausz nem ismeri ilyen mélységben a magyar nyelvet.

(Nekem is vannak pünkösdista ismerőseim, de sajnos évek óta nem találkoztunk, pedig kíváncsi lennék a véleményükre a filmről.)

A felirattal magával nem tudok egyetérteni: kétségtelenül igaznak tekinthető állítás, de szerintem lelki szegénységre vall, ha az egész filmből csak ennyi marad meg - persze nincs igazolva, hogy a film hatására írták volna ki.

Évtizedekkel ezelőtt volt egy novella, ami arról, szól, hogy a középkorban a zsidók hajlandóak felkínálkoztak a pápának, hogy mindannyian betérnek a katolikus egyházba - ha eltörlik a húsvét ünnepét. Persze kitaláció volt az egész, de most kedvem lenne újra megkeresni.

daleth
2004. április 07. 12:05 | Sorszám: 464
Kösz
daleth
2004. április 07. 10:53 | Sorszám: 461
Legyünk tárgyilagosak: egy antiszemita incidens már történt a film bemutatása óta.


A Gibson film máris uszítást eredményez
PENTACOSTAL PAP TRANSPARENSEN HIRDETI DENVERBEN:
"A ZSIDÓK ÖLTÉK MEG JÉZUST"

A Passió bemutatásának másnapján már megmutatkoztak az "eredmények": egy denveri pentacostal (Pünkösdi) egyház homlokzatán, az egyik forgalmas útvonalon, megjelent egy óriási transparens: "A ZSIDÓK ÖLTÉK MEG JÉZUST".

Az egyház papja, a nagyon zsidós nevű Maurice Gordon, aki a transparenst íratta és kitette, azzal védekezett, hogy "csupán Pál apostolt idézte".

Keresztény és zsidó szervezetek egyaránt tiltakoztak az uszító transzparens ellen.

Dr. James Ryan, a Colorado egyházi Tanács elnöke, mély felháborodásának adott kifejezést a történtek felett. Ryan "reméli hogy nem csak a zsidók, hanem a keresztény egyházak is fel fognak lépni és kifejezni, hogy ez nem a tényszerű bemutatása annak, ami történt.

A transzparenst végül is egy denveri négygyerekes zsidó nő vette le, miután átutaztában látta és felháborodott. Bekopogott az egyházba: "akartam kérni, hogy vegyék le az uszító transparenst de nem volt válasz". Amy Ship, aki tanítónő, erre bement egy szemközti üzletbe, vásárolt egy létrát, felmászott és nagy nehezen sikerült levennie az első szót ("zsidók). A többit már a papok vették le....

A múlt hét kedden, az izraeli Apostoli Nuncius, Pietro Sambi bíboros, részt vett a Knesszet különleges ülésén, amely a keresztény-zsidó viszony javításának volt szentelve. A Nuncius kijelentette, hogy "azok a keresztények, akik eltávolodnak zsidó gyökereiktől - nem tudják alapvetően megérteni keresztény hitüket. Az antiszemitizmus vétek a keresztények számára" - mondotta.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft55.htm

Nekem nem egészen volt világos, hogy ez miért pont a film hatása - ez alapján legföljebb a post hoc. S tudom, hogy mist sokan antiszemitának fognak tartani: vajon nem a zsidóvédők groteszk módon túlhajtott tiltakozása vezet inkább ilyen típusú eseményekhez, mintsem maga a film?

daleth
2004. április 05. 11:51 | Sorszám: 450
No még egyszer én.

Az MNO-n találtam:

"Érdekesség, hogy az Egyesült Arab Emírségekben rekordszámú néző tekintette meg a hétvégén a filmet. A Gulf News című napilap vasárnapi számában arról számol be, hogy az első három nap alatt több mint 66 ezren voltak kíváncsiak a Jézus életének utolsó tizenkét óráját bemutató alkotásra. A film bemutatásáról Kuvaitban azonban még nem döntöttek."
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=212857&rvt=119

Sajnos ez is arra utal, hogy a film sikerét (legalábbis ebben az esetben) az jelenti, hogy elhíresztelték róla, hogy zsidóellenes, nem pedig az, hogy megrázóan mutatja be a keresztény Húsvét titkát.

daleth
2004. április 05. 08:56 | Sorszám: 449
Nem vagyok latinos, pláne nem ismerem a korabeli vulgáris latint, de úgy tudom, hogy a nyelvi megoldásokat egy jezsuita professzor adta - márpedig neki látatlanban jobban hiszek, mint SGy-nek. (Abban sem vagyok biztos, hogy tényleg azt mondta, vagy csak SGy akarta ezt kihallani belőle.)
daleth
2004. április 05. 08:54 | Sorszám: 448
Nekem a Hannibál, emlékszem, még egy részt is megtanultam belőle...

De az ez már mélypont.

daleth
2004. április 05. 08:50 | Sorszám: 447
"Legalább művészként viselkedett volna! Akkor azt mondta volna magában: mit érdekel engem Gibson, írok egy olyan regényt erről, hogy csak na... Nem tette. (Persze még megteheti)."

Miért, jobb lett volna ezt az őrjöngést töb száz oldalon keresztül olvasni?

Egyébként szerintem a cikk legnagyobb hibája az elvakultságon és a tárgyi tévedéseken túl, hogy feltételezéseket bizonyított téynként hoz. Arról már nem is beszélve, hogy hallottam már zsidó, katolikus és protestáns Bibliáról, de etiópról még nem. Nekik, ha jól tudom, nemzeti eposzuk van.

daleth
2004. április 05. 08:46 | Sorszám: 446
A sötétség mindig fél a világosságtól.

"(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be."

daleth
2004. április 02. 13:46 | Sorszám: 438
"Hány feleségünk lesz a mennyben?" - ezt speciel senki sem kérdezte Tőle, csak hasonlót, de azt is a szaddúceusok.
daleth
2004. április 02. 13:26 | Sorszám: 437
Ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásomat, látod, hogy itt a vallási irányzatokról volt szó, nem az emberi közösségekről. De az Evangéliumban is látható, hogy amíg a vámosokat és az utcanőket általában tanította, addig a farizeusokkal beszélgetett (kérdéseket tettek fel egymásnak, mint akik egyenrangúnak tekintik egymást). Persze ez nem a provokátorokra vonatkozott - azokat rövid úton elintézte.
daleth
2004. április 02. 12:55 | Sorszám: 435
Nekem úgy tűnik (anélkül, hogy az istengyalázás bűnébe esnék), hogy Jézus pont azért szidta annyit a farizeusokat, mert bennük még látta a javulás esélyét. Heródes Antipászra és a szadduceusokra nem vesztegette a szót, de a farizeusok meghívását elfogadta, számtalanszor leült velük beszélgetni, s követőket szerzett közülük. (HA-t még szóra sem méltatta, a főpapságnak csak a hatalmát ismerte el, de nem nem beszélgetett.)

Kicsit olyan volt, mint az a szülő, aki azt a gyermekét neveli a legszigorúbban, akit legjobban szeret.

Jézus, a farizeus...? Kicsit provokatív, de kicsit igaz is.

daleth
2004. április 02. 12:37 | Sorszám: 433
Érdemes odafigyelni rá. Szerintem még sokat fogunk hallani róla. Talán egy új nemzedéket képvisel.
daleth
2004. április 02. 12:36 | Sorszám: 432
Se nem nézte, se nem olvasta
daleth
2004. április 02. 12:13 | Sorszám: 426
Tényleg, van még kóser traubi? Már régóta nem láttam.
daleth
2004. április 02. 12:12 | Sorszám: 425
Szerintem ez az egy állítása Spirónak, amin érdemes elgondolkozni.

Ha Jézus tanítását összehasonlítjuk a korabeli zsidó szellemi áramlatokkal, akkor érdekes módon azt kapjuk, hogy a farizeusokhoz állt a legközelebb (pl. a feltámadás kérdésében, amire Pál később nagyon ügyesen rá is játszott), azokhoz, akiket a legtöbbet szidott. Az evangéliumi szereplők közül pl. Nikodémus is farizeus volt. (Azzal együtt, hogy az esszénusokkal is kapcsolatba hozható, főleg a János szerinti evangélium alapján).

De még maga Jézus is elismeri a farizeusok tanítását:

Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek.
Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. (Mt 23,)

daleth
2004. április 02. 11:26 | Sorszám: 419
Te jobban hiszel János apostolnak, mint Spirónak? Te rohaadt gyűlölködő!
daleth
2004. április 02. 10:51 | Sorszám: 417
"Azt nem lehet tagadni, hogy Jézust a két lator között keresztre feszítették." - még jó!

Képezeld el, hogy hogyan hangzott volna ez a mondat a Schinlder listájában...

Az érvanyag feltűnően gyenge: látszik, hogy inkább a gyűlölet (vagy beteges rettegés) vezette, semmint az, valódi kritikát mondjon a filmről.

Nevetségesnek tartom, hogy amíg Köves Slomó rabbi úr tényleges kifogásokat mondott a filmmel kapcsolatban, de pozitívan értékelte, addig az önjelölt zsidóvédők (szándékosan használom ezt a kifejezést, mert inteligenciájuk nem sokban haladja meg a zsidóverőkét, csak kevésbé erőszakosak) acsarkodnak. De hiábavaló az erőlködésük: akkor sem fogom utálni a zsidókat, ha ezek a zsidóvédők naponta ezerszer próbálnak provokálni - egy bölcs rabbi tízezrük marhaságait is ellensúlyozza!

daleth
2004. április 02. 09:35 | Sorszám: 415
Újabb gyöngyszem. Feleslegesnek érzek minden kommentálást, vagy kiemelést.


Spiró György

A húsvét visszavétele


Elvették a zsidóktól a pészahot, és elvették a keresztényektől a húsvétot; a hívőktől elvették a hitet, a hitetlenektől elvették a történelmet, és mindezek helyébe a förtelmet tették A passió című filmben.

Mel Gibson filmjében hatalmas zsidó tömeg hullámzik és kiabál összevissza, mintha eleve ott lenne a helye. Holott ez a tömeg a négy nagy zsidó ünnep közül az elsőre, a kovásztalan kenyér és a tavaszi első termény ünnepére gyűlt össze minden évben, s akik háromnapi járóföldre laktak a mindössze 40-50 ezres lakosú várostól, azoknak kötelezően oda kellett zarándokolniuk egész családjukkal együtt. Sok százezer, esetenként egymillió ember táborozott Jeruzsálem környékén, és a kicsiny városban csak a 24 részre osztott zsidóság abban az évben kisorsolt töredéke tartózkodhatott. Erre az ünnepre érkezett Jézus a tanítványaival, életében másodszor, hiszen gyerekkorában egyszer már járt ott, hogy a Templomban az áldozatot - hithű zsidóként - lerója és térítsen; erre az ünnepre érkezett Nagy Heródes palotájába Pilátus, aki a tengerparti görög városban, Caesareában székelt, és csak ünnepek alkalmával jelent meg Jeruzsálemben; és ebben az évben, valamikor időszámításunk szerint 32 és 35 között erre az ünnepre érkezett Galileából Heródes Antipasz, a negyedes fejedelem, hogy Pilátussal kibéküljön és tárgyaljon, amint az egyik evangélium politikailag pontosan rögzíti.

Terményáldozatukat rótták le a zsidók a Templomban, a zsidó vallás központjában, valamint sok egyéb áldozatukat is, például a didrachma adót, amely minden felnőtt zsidó férfi számára kötelező volt, bárhol élt is a világon. Örömünnep volt a pészah, és erre az alkalomra a főpap visszakapta főpapi ruháját Pilátustól, majd a szertartás - az áldozás - után ismét vissza kellett adnia a római prefektusnak. Megalázó dolog volt ez, mint az is, hogy a zsidó vallás fejét a helytartó nevezte ki és váltotta le; a főpap függő viszonyban volt a helytartótól, aki azonban a zsidó vallás ügyeibe és a zsidó törvénykezésbe nem szólhatott bele, a bölcs római békepolitikának megfelelően. A helytartó csak és kizárólag római vagy latin polgárok büntetőügyeiben volt jogosult ítélkezni, illetve akkor, ha a római államot nem római polgár részéről annyira súlyos inzultus érte, hogy halálbüntetésre számíthatott.

Azért tünteti el a húsvétot Gibson, mert a valóságban a főpap csütörtök este már az ünnepi szertartásra készült, és emiatt semmi része nem lehetett mindabban, amit a filmben a rendező le akar játszatni. A főpap csütörtök este még nem viselhette a főpapi ruhát; Gibsonnál viseli; a főpap nem lehetett jelen semmiféle ítélkezésen, mert a bíráskodás napjai a hétfő és a csütörtök, de csak napnyugtáig; Gibsonnál a főpap egész pénteken Jézus ellen ágál, és nagy örömmel nézi a szenvedését. A főpap a kivégzésnél nem lehetett jelen, sőt beteggel, szenvedővel sem érintkezhetett, mert tisztátalanná vált volna, és a feladatát soha többé nem láthatta volna el; Gibsonnál egyebet sem tesz a főpap, mint testközelből örvendezik Jézus megkínzásán és halálán.

Gibsonnál - az összes evangéliummal ellentétben - maga Kajafás követeli Jézus keresztre feszítését, ami nem volt zsidó kivégzési mód. Az is abszurdum, hogy Heródes palotájába a zsidó tömeg csak úgy benyomulhat. A Heródes-palota hatalmas, sok szárnnyal, kertekkel és fürdőkkel rendelkező görög stílusú épület volt, és oda nemhogy közönséges zsidó, de pap sem léphetett be, mert az nem zsidó terület, és aki belépett, tisztátalanná vált. Ha a rendező adna a hiteles látványra, a Heródes-palota északi oldalára három tornyot kellene varázsolnia - futná a számítógépes grafikára abból a nyomorult 29 millió dollárból -, melyek közül a legmagasabb az alexandriai Fárosz mása, de mindezzel Gibson nem törődik. Benyomul a zsidó tömeg ebbe a szegényes, olcsó palotába, és a jólelkű Pilátus - a sokkal későbbi etióp biblia szellemében - bárhogy szeretné is megmenteni Jézust, a zsidó főpapok és a zsidó tömeg mindenáron keresztre akarja vonatni, mire Pilátus egy lavórban megmossa a kezét, felesége pedig, akinek több száz évvel későbbi apokrif evangélium nyomán adnak nevet, szinte már keresztényhez méltó módon szenved.

Pilátus soha nem moshatott így kezet, legföljebb képletesen mondhatott erről valamit, mert ez zsidó rítus, és ők is csak törvénykezés után gyakorolják, ha a Tórát, a Szent Könyvet érintették, ez ugyanis, érdekes felfogás, tisztátalanná tesz. Pilátus nem vehette a kezébe a Tórát, mert ő nem volt zsidó, és a zsidók vallását sértette volna, és azért sem, mert Tiberius császár a római vallás meggyalázása miatt azonnal megbüntette volna.

Az evangélisták nem tudnak arról, hogy a tömeg népítélet-szerűen választott volna Jézus és Barrabás között: a zsidóknál soha nem volt a népgyűlés intézményesítve, Pilátus pedig nem vezethette be, mert éppen Tiberius törölte el ezt az ősi, demokratikus intézményt, uralkodása elején.

A húsvét eltüntetését további hazugságok követik a filmben.

Hazugság, hogy a római szolgálatban álló zsoldosok latinul beszélnek. (De hogyan, Istenem!, a többségük a c-t olaszosan cs-nek mondja. És ahogy a prepozíciókat használják, ahogyan „usque" hangzik el „ad" helyett! Abból a nyomorult 29 millióból lehetett volna egy jó latinost szerződtetni.) Ezeket a katonákat a szamáriai Szebasztéból és a judeai Caesareából verbuválták a nem zsidó lakosok közül, és a görögön kívül legföljebb arámiul beszéltek. Ha az evangélisták soha nem jelzik, hogy tolmács kellett Pilátus és Jézus között, akkor tudták, hogy Jézus beszélt görögül, a judeai, galileai, szíriai és egyiptomi hellenizált zsidókhoz hasonlóan, annál is inkább, mert ha József mesterségét folytatta, ami nem az asztalosság, hanem a házépítés, akkor mind zsidó, mind görög megrendelők számára dolgozott a vegyes lakosságú galileai városokban. A görög volt a római szolgálatban álló seregek vezényleti nyelve a Földközi-tenger keleti medencéjében, és görögül még a falusi zsidók is tudtak, mert a magánjogi - házassági vagy örökhagyási - szerződéseik ugyanolyan számban köttettek görögül, mint arámiul.

A szélsőséges naturalizmuson kívül a nyelv az egyetlen, amellyel Gibson el akarja érni, hogy a művét hitelesnek lássuk. Azzal sem törődik persze, hogy az arámit a színészek pontosan úgy beszélik, ahogyan mi a középiskolában puskázni próbáltunk oroszból. Ki is hagyja Péter felismerésekor, hogy a galileai nyelvjárása lesz gyanús a cselédlánynak.

Mária, Jézus anyja nem volt Jeruzsálemben, amikor a fiát kivégezték, ha az evangélistáknak hiszünk, és miért ne hinnénk. Nem a tanítványok vették le a keresztről, hanem a zsidó tanács kirendelt képviselője, bizonyos József. Jézus nem azt mondta, hogy a császárnak a zsidók ne adózzanak, mint a filmbéli Kajafás állítja, és Jézus hallgatólag tudomásul veszi, hanem épp az ellenkezőjét.

De hát komolyan lehet venni egy filmet, amelyben a Sátán egy hímnős alak képében állandóan feltűnik, s még gyerek szolgái is vannak - akik persze mind zsidók? Komolyan lehet venni egy naturalista filmet, amelyben egy hatalmas, nyilvánvalóan isteni könnycsepp hullik a halott Jézusra? Komolyan lehet venni, ha Jézus evangélium szerinti utolsó szavai (Éli, éli, lama sabakhtani) nem így hangzanak el, ráadásul utána is mond még valamit?

Nem lehet, csak éppen az az eszeveszett, még Hollywoodban is ritka szadizmus, amellyel Jézust ütlegelik, a maga rémesen primitív, monoton módján, és a történetileg bizonyosan nem ott és nem úgy történt keresztcipelés hihetetlen hossza - persze a kereszt sem olyan volt akkor - óhatatlanul dühödt, ellenséges érzelmeket kelt a nem perverz nézőben azok ellen, akik ezt elkövették vagy hagyták megtörténni, és ebben a filmben ezek a gyűlöletes személyek bizony a zsidók.

Azt nem lehet tagadni, hogy Jézust a két lator között keresztre feszítették.

Alexandriai Philo, az egyetlen kortárs, aki Pilátust említi, azt írja angolul könnyen hozzáférhető művében, a Legatio ad Gaiumban: „Pilátus ítélet nélkül végeztetett ki rabokat." Jézus és a két lator esetére e közlés igaz. Nem volt bírósági tárgyalása Jézusnak - és a két latornak sem. Ha Jézus ügyét tárgyalták, semmiképpen sem istenkáromlás miatt vonták felelősségre, ő ugyanis - a film szövegeivel ellentétben - az evangélisták szerint soha nem állította, hogy ő lenne a zsidók királya, a Messiás vagy Isten fia. Jézus farizeus nézeteket hirdetett, csak éppen a szeretet parancsát a legelesettebbekre, a valódi bűnösökre is kiterjesztette, ezzel pedig a farizeus mesterek között, vagy inkább fölött, valóban egyedül állt. Vallási ügyben egyébként sem ítélhetett Pilátus: nem volt hozzá joga. De köztörvényes bűnözők esetén sem Pilátus volt az illetékes, hanem maguk a zsidók.

Miért vonta magához mégis az ítélkezés jogát ezen a húsvéton, és mivel vádolhatta Jézust egyáltalán?

Semmi mással, csak botrányokozással. Jézus felborogatta a Templomtéren seftelő kereskedők asztalait, vagy mert úgy vélte, e szent helyen kereskedni istenkáromlás, vagy mert a kereskedők csaltak az áldozati pénzek átváltásánál. A nők terén történhetett a dolog, ahová a nők még beléphettek, mert a férfiak terén már csak az oltár állt, amelyen az áldozati állatokat és terményeket égették. Közbotrányt okozott, de nem akkorát, hogy a zsidó rendőrök azonnal letartóztatták volna (ez volt kedden; a római zsoldban álló egyetlen ala és három cohors még nem érkezett meg Pilátussal Caesareából). Másnap Jézus visszament és tovább vitatkozott, akkor már felfigyeltek rá, de még mindig nem tartóztatták le, a bűnét nem tartották jelentősnek, és csak csütörtök éjjel mentek érte, nyilván új, váratlan parancsot kapván. De mert elmúlt a bíráskodás ideje, börtönbe kellett zárniuk a szintén tárgyalásra váró latrok - tolvajok vagy rablók - közé, és ott kellett volna várniuk a következő bíráskodási napig, de mert az a hétfő húsvét után félünnepnek számít, hát az utána következő hétfőig, tehát tíz napon át.

Tudjuk, hol volt a börtön: a főpap palotájának földszintjén, a korábban üzletként használt, újabban befalazott boltívek alatt, valamivel délre a Heródes-palotától a Felsővárosban.

Ha Jézust a két latorral együtt péntek délben keresztre feszítették, valóban hallatlan justizmord történt: a zsidó vezetők lemondtak a zsidó bíráskodásról, és hozzájárultak három köztörvényes kivégzéséhez, római módon - bármiféle tárgyalás nélkül. Nem koncepciós per volt ez, hanem gyilkosság.

Igen hihető, amit az evangélisták mondanak, hogy Pilátus beszélni akart a botrányokozóval, s amikor meghallotta, hogy galileai, már csak udvariasságból is átküldte Antipaszhoz. Antipasz nem ismerte őt - vagyis nem hozta összefüggésbe a legalább egy éve, legföljebb három éve általa kivégeztetett Fürösztő (Keresztelő) Jánossal, aki Jézust is vízbe merítette -, és visszapasszolta Pilátushoz.

Kevesen lehettek jelen a Koponyák hegyén a három köztörvényesnek tartott és minden szempontból törvénytelenül megfeszített ember kivégzésénél, akik természetesen nem mentek végig azon az úton, amelyet ma a Golgota felé vezető útnak tartunk. Pilátus példát akart statuálni a veszélyesen nagy létszámú ünneplő tömegnek, amely Jeruzsálemet és környékét pontosan úgy lepte el, ahogy a zsidó vallás másik elágazásának hívei, a muzulmánok a mai napig százezrével zarándolkolnak a Kába kőhöz. Látni a tömeg a kivégzést nem látta, de hallani hallott róla.

Pilátus minden kötelező törvényt áthágott, és ebben a főpap segítette. Pilátus nyilván félt. Nem a zsidóktól félt - nem lázongtak abban az időben a zsidók, s ha egy kicsit mégis, Pilátus igen óvatosan mindig meghátrált -, hanem Rómától. Bizonyítani akarta, hogy éber. Sok ellensége lehetett neki meg Heródes Antipasznak Rómában; ez lehetett az érdekközösségük oka. Pilátus vesztét hamarosan egy szamáriai, ellene provokált vallási őrjöngés leverése okozta, Antipasz vesztét pedig unokaöccse, a kiváló római kapcsolatokkal rendelkező I. Agrippa, aki rövid időre visszaállította Nagy Heródes zsidó királyságát. Az evangélisták, akik ezeket az összefüggéseket nyilván jól ismerték, erről nem ejtenek szót; ezek a részletek nem tartoznak az üdvtörténethez, ők nem politikailag, hanem vallásosan gondolkoztak.

Ha ennyire ellene mond mind a történelmi, mint a vallási tényeknek ez a film, mire való mégis? Ennyire semmibe lehet venni az elmúlt évszázadok és évezredek kutatásait és hagyományait?

Kihez szól ez a film? A hívőkhöz? Hozzájuk biztosan nem, ők úgyis hisznek. A hitetlenekhez? Ők ettől nem fognak hinni.

A gyűlölet azonban - a szeretetre épülő, eddig legmagasztosabb vallás nevében álságosan - bárkiben felkelthető, aki nem ismeri sem a történelmet, sem a Bibliát. Ez a film azoknak szól, akik mind zsidó, mind keresztény, mind muzulmán szempontból pogányok, vagyis tökéletesen tudatlanok. Világszerte egyre többen vannak: ők az abszolút többség, bennük van az üzlet. Őket manipulálják azok, akik az Egyesült Államokban a nácizmus felé menetelnek eltökélten.
http://hvg.hu/hvg_friss_cikk.asp?oID=DD109B3A-84F0-4B83-991D-9C9E1AAD1914

daleth
2004. április 02. 08:58 | Sorszám: 414
A görög zsinagógák létéből tételeztem fel, hogy a liturguia alapja a görög is volt. Továbbá abból, hogy ha szent szövegek arám nyelven is születhettek, akkor a héber nem volt kizárólagos szent nyelv.

Az Alexandria kozmopolita jellegéhez: a Római Birodalom a későbbiekben még kozmopolitább volt, de igencsak ellenőrizni akarta, hogy miben hisznek a zsidók és a keresztények. Lehetséges, hogy Alexandria abban az időben egyfjta kegyelmi állapotban volt, de ne felejtsük, hogy a Makkabáknak szintén görögös műveltségű birodalom ellen kellett felkelniük.

daleth
2004. április 01. 15:16 | Sorszám: 411
Sajna én is a nullára tettem volna.
daleth
2004. április 01. 15:04 | Sorszám: 409
"Kíváncsi vagyok jővőre hány oscar-t kap a film (nem mintha az oscar töbről szólna, mint üzletről)"

Fogadjunk?

daleth
2004. április 01. 15:02 | Sorszám: 408
A hivatalos liturgiának valóban nem, de voltak nagy számban görög nyelvű gyülekezetek is (ha jól emlékszem Flavius is foglalkozik velük és Jeruzsálemmel való ellentétükkel).

Ha jól tudom, egyes bibliai könyveknek is az arám volt az erdeti nyelve (Dániel és Ezra). Ennek alapján is arra merek következtetni, hogy a héber nem kizárólagos nyelv volt a liturgiában.

Egy részletben azonban vitába szállnék Veled (remélve, hogy cáfolatodból okulok): a septuaginta szerintem nem liturgikai okokból született, inkább azért, hogy az állam átlássa a zsidó vallást, s csak később vált a liturgia alapjává. (Tehát valamivel későbbre teszem, mint a hellenizmus első hullámban való elterjedése.)

daleth
2004. március 31. 11:34 | Sorszám: 405
A Talmud korában (az időszámításunk első évszázadaiban) Galileában nagyon sok egyszerû, szegény ember élt. Megélhetésüket úgy biztosították, hogy egyfajta faluközösséget alkottak, s együtt mûvelték földjeiket, közösen gondozták nyájaikat, és együtt próbálták meg értékesíteni a termést. Leginkább gyümölcsöt termeltek, gyapjút készítettek, Magukat a föld népének (héberül am-haárec) nevezték, s noha Jeruzsálem és a második Szentély római lerombolását követően a zsidó főiskolák jobbára itt tevékenykedtek, a falusi lakosság mégis elzárkózott tőlük.

(...)

Az egyszerû, földmûveléssel foglalkozó galileaiak a vallás dolgaiban meglehetősen tájékozatlanok, mûveletlenek voltak. A tanulatlan embert ezért abban a korban ”balga galileai” megszólítással illették (Éruvin 53/b). Nem véletlen, hogy az ”am haárec” rövidesen a tudatlan ember szinonimája lett, s az is maradt mindmáig, (Jiddisül amhórecnek mondják.) Ugyanakkor a kabbala és a titkos tudományok igen népszerûek voltak köreikben. (A korai kereszténység is azért tudott itt, Názáretben és kornyékén, hódítani, mert a hozzá nem értő emberek vágytak valami egyszerû, mégis magával ragadó lelki vigasz iránt.) A Babilóniai Talmud említ egy galileait, aki az egyik babilóniai talmudi főiskolán előadást akart tartani a titkos tudományokról, a zsidó misztikáról, de elkergették (Sabbat 80/a).

http://www.erec.hu/belso/content/2003_01/6-7BIBLI.HTM

daleth
2004. március 31. 11:28 | Sorszám: 404
Abban az időben a héber még nem volt kizárólagosan a liturgia nyelve: elterjedt volt még a görög is. A galileaiakat pedig általánosan lenézték műveletlenségük miatt - ez alapján hitelesebbnek tűnik az arám nyelv használata.
daleth
2004. március 31. 11:24 | Sorszám: 403
Az ember először azt hinné, hogy zsidóellenes propaganda. De valahol meg tudom érteni őket: hitüket az elzárkózással akarják megóvni. Kérdés, hogy ez tényleg jó-e a világnak és nekik?
daleth
2004. március 26. 08:16 | Sorszám: 376
Tegnap volt egy beszélgetés a Hír TV-n, az egyik kedvencem, Köves Slomó is ott volt. Messze jobb volt, mint az M2.

A beszélgetés letölthető:
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=18838

Fontosnak tartotta, hogy a keresztények visszatérjenek a gyökerekhez, ugyanúgy, ahogy a zsidóság is törekszik erre (azt hiszem ez valahol vallomás is volt a részéről, hiszen az ő életének is hasonló az értelme). Voltak persze kifogásai is, de nem gyűlölködve beszélt, mint néhány önjelölt védője a zsidóságnak.

Erősnek tartotta az antiszemita jelzőt, s csak annyit tett hozzá, hogy talán kissé óvatosabbnak kellett volna lenni, mivel a negatív zsidó szereplők sztereotip módon voltak bemutatva (pl. hajviselet).

daleth
2004. március 25. 15:14 | Sorszám: 372
Nekem a "egy német-zsidó vezető" volt gyanús. De gondolom, most inkább meghúzza magát valahol csendben, valahol ott, ahol írtad.
daleth
2004. március 25. 13:43 | Sorszám: 370
Látta valaki a tegnap esti híradót?

A bejátszás után még a Pállfynak is keresnie kellett a szavakat. Lehet, hogy sokakban meg fog érinteni valamit.

daleth
2004. március 23. 12:55 | Sorszám: 369
Ugyanonnan (http://www.or-zse.hu/kraus/naft0.htm)

A kisinyovi pogrom 1903-ban egy különlegesen meleg napon történt - mondja Viktoria Teszler (17), egy herzliai gimnázium felső osztályának diákja, kutatómunkája konklúziójában.

A szemfüles diák, két éves kutatómunkát végzett, amelyben azt akarta bizonyítani, hogy a nap állásának és hőfokának, bizonyos időkben milyen messzemenően kozmikus hatása van az antiszemitizmusra. A fantasztikusnak tűnő tézist bizonyító dátumok szembeszökőek: A németországi Kristallnacht egy különleges meleg napon történt, a1938-ban, míg az izraeli sportolók elleni gyilkos merénylet a müncheni olimpiászon, 1972-ben, szintén egy kánikulaszerű napon történt.

Az 1900 és 2002 közötti időszakot feldolgozó kutatómunka eredménye meglepő: ahol és ahogy a nap "túlórázott", úgy és ott virágzott a zsidóellenesség és jutott gyilkos akciókban kifejezésre. Miért, hogyan és miként történik ez? Erre Viktória munkája nem ad választ. A kislány szerint a téma fontosságát napjainkban a világszerte éledő antiszemitizmus adja.

Teszler reméli, hogy a jövőben előreláthatóak lesznek az antiszemita kilengések - az időjárás-jelentés alapján, amely jó előre meg tudja mondani, mikor lesznek nagyon meleg napok.

Tudósok egyelőre szkeptikusan fogadják a gimnazista kutatásának eredményeit. Vallásos körök a maguk részéről máris támadják a konklúziókat, mondván, hogy a zsidóellenesség a gójok génjeiben van, illetve a kisebbségek üldözésének hajlandóságában, illetve a katolikus egyház dogmáiban, amelynek egyik legfőbb bűnbakja a zsidóság volt és maradt (lásd a Passiót). Az ultraortodox Játéd Neemán gúnyolja a kutatómunka eredményét, mondván, hogy a zsidó sorsot a zsidók viselkedése determinálja - és nem a nap állása...


Nos akkor foglaljuk össze, hogy ez a gyöngyszem milyen állításokat gyűjtött össze:
- a gojok eleve antiszemiták
- a katolikusok még inkább
- de az antiszemitizmusról eleve a zsidók tehetnek.

Tessék választani! Több helyes választ is elfogadunk!
Néha félek, hogy az őrület ördögi köréből nehéz lesz kitörni, ha még az okos emberek is ilyen vélemények idéznek kommentár nélkül.

daleth
2004. március 23. 12:48 | Sorszám: 368
LOS ANGELESI KARDINÁLIS: GIBSON NEM KATOLIKUS,
MERT NEM FOGADJA EL A VATIKÁN ÁLLÁSPONTJÁT...

Világszerte - de főleg Európa-szerte vegyes érzelmekkel fogadja a katolikus világ Mel Gibson antiszemita filmjét, a Passiót. Németországban egyházi körök aggodalmukat fejezték ki, hogy fogják az "egyszerű emberek" a filmet fogadni. Werner Thissen, Hamburg katolikus püspöke, egy tévéprogramban figyelmeztetett: "a veszély, ami fenyeget, az abban rejlik, hogy a tömegek csak a vért fogják látni, de nem a mögötte felsejlő feltámadást". Vele szemben egy német-zsidó vezető egyértelműen antiszemitának aposztrofálta a filmet. Michel Friedman szerint, "ha fiatal emberek nézik a filmet, és a nézőtérről hazaviszik azt a "meggyőződést", ami a film sugall ("a zsidók ölték meg Jézust") - ez veszélyes robbanóanyagot rejt magában és ez elfogadhatatlan" - mondta Friedman a Bild-zeitungnak.

A Vatikán nem volt hajlandó állást foglalni a film ellen, mondván, hogy "a Szent Szék álláspontja ismert" (az 1965-ben elfogadott álláspont, amely kimondja, hogy a zsidók nem felelősek Jézus haláláért "sem akkor, sem most").

Azonban az amerikai Püspökök Tanácsa közzétette álláspontját, egy nappal a film premierje előtt, mondván, hogy "a zsidók nem felelősek Jézus megfeszítéséért". Egyes papok személyében is támadták Mel Gibsont, amiért eltér a Vatikán hivatalos vonalától, sőt Roger Mc-Mahoni kardinális, a Los angelesi egyház feje, azt vágta Gibson fejéhez, hogy "ő egyáltalán nem katolikus", mivel nem fogadja el a pápa álláspontját".

A film amerikai bemutatásának időzítése, február 25-re - nem volt véletlen. Ez volt az un, "hamvazószerda", amely kezdete annak a negyven napos "megtérési" periódusnak, ami húsvétkor fejeződik be.

Mint már megírtuk, Gibson és családja egy kis amerikai katolikus szektához tartozik, amely nem tartja magára nézve kötelezőnek a Vatikán 1965-ös határozatát. A szektát egy bizonyos svájci püspök, Marcell Le-Fever alapította, aki elhagyta az egyházat az említett határozat után (melynek elnevezése "Vatikán 2") és azóta nem fogadja el a pápák autoritását.

A film bemutatásának és esetleges negatív hatásának, két egymással homlokegyenest ellenkező eredménye lehet - mondják Izraelben a téma ismerői. Egyrészt ez hátszelet biztosíthat bizonyos vatikáni ultra-konzervatív köröknek (nem szeretem a "reakciós" kifejezést használni, miután azt Rákosi és bűntársai kisajátították) a közelgő pápaválasztáson, másrészt pedig véget vethet, vagy lassíthatja az un. "teológiai dialógust" zsidó és keresztények között, amit a nagy rabbik, a Halacha művelői, amúgyis elleneznek, mivel az a zsidóság számára káros.

Izraelben nagy érdeklődéssel követik a film hatását a katolikus országokban. Dr. Jichak Minervi, az ismert kutató, szerint a film egybecseng a vatikáni archi-konzervativ körök tevékenységével. Ez nemcsak, de főleg Olaszországban jut kifejezésre, ahol az "Opusz Dei" támogatása a film terjesztésében és felmagasztalásában 12. Pius pápa, valamint "Katolikus Izabella" (a spanyol zsidók kiűzője 1492-ben) szentté avattatását célozza. Ezzel függ össze az a provokatív tény is, hogy Rómában újra kiadták Ogenio Zolli, a volt római konzervatív főrabbi könyvét. Zolli a Holocaustban meghasonlott önmagával, a Vatikánban bujt el és a háború után elhagyta a zsidóságot. Könyvének mostani újra kiadása nem egyéb, mint zsidóellenes provokáció - mondják Jeruzsálemben.


Ez a Friedman, az a személy, aki néhány hónapja sokat szerepelt az újságokban?

daleth
2004. március 19. 10:39 | Sorszám: 367
Hát ilyen összehasonlításban kénytelen vagyok elismerni.

MÁS

Helyesbítem magamat. Azért egy jó bibliai filmet láttam: Krisztus utolsó megkísértése. Igaz, az pont attól volt jó, hogy eltért a bibliai alapoktól.

Mindenesetre nagyon várom már, hogy láthassam a filmet.

daleth
2004. március 19. 10:32 | Sorszám: 364
Most ébredek: lehet hogy eddig tévedésben éltem, és nem bibliai film volt, hanem a Gyalog galopp amerikai párja?
daleth
2004. március 19. 10:18 | Sorszám: 361
Nem. Szerintem a kalózok meglátták Noé feleségét és attól ugráltak a vízbe.

Megértem.

daleth
2004. március 19. 10:17 | Sorszám: 360
Hát az valami borzalmas volt. Szerintem valami álvéletlen függvénnyel kiválasztottak X számú bibliai szereplőt, Y számú bibliai helyszínt, s jól összerázták és végül megszületett a film.

Azt hiszem, a Hallmarkon szokták néha adni (mintha láttam volna egyszer a TV-műsorban).

Mindenesetre irigylem a humorérzékedet. Nekem inkább bőgni támadt volna kedvem. A végén már csak azért néztem, hogy még mit fognak belevinni a témába. (A kedvencem az özönvizet is túlélő vándorkereskedő volt - szerintem ez volt az egyetlen jó ötlet.) De mintha még Gedeontól is bekerült volna egy-két momentum.

Csak remélni tudom, hogy az ifjabb nemzedék nem ebből szerzi meg bibliai ismereteit.

Ennél biztos jobb film születne Gibson kezei alatt, de én nem nagyon emlékszem jó bibliai filmre. A legtöbb csak valami sematikus ábrálás, anélkül, hogy az igazi mélységek megjelennének bennük. (Talán a Makkabeusok könyve éppen ezért lenne jó alapanyag, hiszen az bevallottan is kalandos formában akarta előadni a szabadságharc történetét - mondhatni az volt a kor szuperfilmje.)

daleth
2004. március 19. 09:44 | Sorszám: 356
Sajnos nem láttam a filmet, ezért csak részletéről tudok, ami ellentmond a Bibliának: nem a nép, hanem a főpap mondja, hogy "Vére rajtunk és fiainkon". Szerinted emiatt volt a rosszérzés az említett úriemberben?

KI

Egyébként szerintem jobb lenne, ha nem készítené el a Makkabeusokról a filmet. Mindenki az előzőhöz mérné, s ráadásul azok a művészi eszközök, melyek a Passióban remekül működtek, ott már hatástalanok lennének. Meg persze kérdés az is, hogy meddig tartana: ha a csodáig, akkor jó, de ha tovább, akkor már vitatható, hogy pozitív lenne-e vagy sem.

daleth
2004. március 19. 08:36 | Sorszám: 354
"A válaszom Gibsonnak ennyi: Nem! Köszönjük, nem kérünk a rendezői munkásságából! - mondta szerdán Abe Foxman az antiszemitizmus ellen küzdő Rágalmazásellenes Liga vezetője a Makkabeusok három éves győzedelmes háborújának megfilmesítéséről. - Az utolsó dolog, amire a zsidó történelemnek szüksége van, hogy hollywoodi sztorit csináljanak belőle. Gibson kezei között még akár a háborút is elveszthetnénk".

- gondolom ez az úriember a Schindler listájánál is ugyanígy tiltakozott, csak én nem emlékszem. Biztos, hogy ez az ember az antiszemitizmus ellen küzd? Szerencsére a hatása az események folyására meglehetősen csekély.

daleth
2004. március 19. 08:33 | Sorszám: 353
Mivel a Makkabeusok könyvét a zsidók nem ismerik el szentnek, ezért szerintem jogdíjat sem kérhetnek. Ha jól tudom, csak a katolikus (és talán az ortodox) egyház tartja a Bibnlia részének, de feltételezem, ők nem jönek elő ilyen ötletekkel.
daleth
2004. március 11. 08:37 | Sorszám: 302
Csak a pontosság kedviért: a zelóta nem nemzetiség, hanem politikai mozgalom.

A galileaiaktól, mint már idéztem másfajta kép élt abban a korban (kb. műveletlen parasztok).

daleth
2004. március 11. 08:06 | Sorszám: 298
Miért kellett volna reklámozni?

Azok, akik meg akarták menteni a zsidóságot ettől a filmtől, elvégezték ezt a szívességet.

daleth
2004. március 11. 08:04 | Sorszám: 297
KI

Én úgy olvasom az Újszövetséget, hogy mind Jézus, mind később az apostolok, először a zsidóknak (kiterjesztett értelemben) hirdették az evangéliumot, s csak azután a pogányoknak. Jézus is először mindig a zsidókhoz szólt, majd egyre szélesebb körben, a zsidósággal szimpatizálókhoz végül a pogányokhoz fordult tanítványin keresztül (a "pogány" szót sokszor azokra a nem zsidókra is alkalmazták, legjobb tudomásom szerint, akik bár nem tartották meg a mózesi törvényt, mégis tisztelték Izráél Istenét).

daleth
2004. március 10. 12:58 | Sorszám: 246
Egyre kíváncsibban várom a filmet.

De a hitványabbak csak személyükben, testben a túlélők, szellemükben a java, az ami megmarad.

A test pedig elpusztul, de a szellem örök.

daleth
2004. március 10. 08:34 | Sorszám: 238
Barabás minden valószínűség szerint mai szóval szabadságharcos volt ("A városban lázadás tört ki, és Barabás gyilkosság miatt került börtönbe.
"). Elképzelhető, hogy a sokaknak jobban tetszett, mint a "kollaboráns" Jézus.
daleth
2004. március 10. 08:31 | Sorszám: 237
4. Hány ember férhetett Pilátus elé? Szerintem legfeljebb néhány száz. Hiba lenne, ha őket a teljes jeruzsálemi (vagy ne adj Isten izraeli) népességnek tekintenénk.

5. Saul nem fordult vissza a damaszkuszi útról, hanem folytatta útját Damaszkuszba. "Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva."
Mások már írták: Pál csak az Újszövetség nagyobb részét írta, nem a teljeset (pl. az Evangéliumok közül is csak egyet kapcsolnak a titkárához).

daleth
2004. március 10. 08:22 | Sorszám: 236
Köszönöm a megerősítést!
daleth
2004. március 09. 14:51 | Sorszám: 198
Az egész történet arról szól, hogy a nagytanácsnak nem volt joga senkit sem halálra ítélnie. Senki sem állította az ellenkezőjét, még akkor sem, ha NK ezt mint új felfedezést közli - nem tudom, hogy egy ilyen okos ember hogy tudott belemenni ebbe az utcába.

Csodálkozzunk akkor, hogy a kevésbé értelmesek gyűlölködnek és rettegnek?

daleth
2004. március 09. 14:41 | Sorszám: 195
Bocsáss meg, de Kyu az én cikkemmel kapcsolatosan fogalmazta meg, hogy ilyen módon akar szexuális kapcsolatra lépni Izrael önjelölt képviselőivel.
daleth
2004. március 09. 13:51 | Sorszám: 191
Remek a vicc!
daleth
2004. március 09. 13:00 | Sorszám: 188
Nekem a megfogalmazás tűnt félelmetesnek. Ezek szerint az, hogy valaki "katolikus", azt is jelenti, hogy potencionális veszélyforrás. Az én szememben félelmetesen közel áll ahhoz a logikához, hogyha valaki "zsidó", potencionális veszélyt jelent a magyarságra. (Az már csak hab a tortán, hogy Magyarországot a hagyományosan antiszemita országok közé sorolják be...)

Az előbb kimaradt a hivatkozás:
http://or-zse.hu/kraus/naft0.htm

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem honlapja.

Naftali Krausz, a cikk szerzője pedig azon személyek egyike, aki eddig a számomra a zsidóság legjobb vonásait jelenítette meg, akinek minden hozzáférhető cikkét elolvastam és, ahogy tehettem, a könyveit is megvettem.

daleth
2004. március 09. 12:39 | Sorszám: 186
Világnézetileg vagy fajilag?
daleth
2004. március 09. 12:38 | Sorszám: 185
ZSIDÓELLENES ATROCITÁSOKTÓL TARTANAK KELET-EURÓPÁBAN A GIBSON FILM NYOMÁN

Az izraeli külügy utasította kelet-európai, valamint a Fák országaiban székelő lépviseleteit - kísérjék figyelemmel a Mel Gibson Passió filmje bemutatása következtében kialakult közhangulatot.

A film nyomán a helyzetet jól ismerő körök zsidóellenes atrocitások kirobbanásával számolnak. Ez különösen aggasztó helyzetet teremt Lengyelországban, Szlovákiában, Magyarországon és Litvániában, vagyis a hagyományosan katolikus, illetve antiszemita országokban.

Ugyancsak az amerikai képviseleteket felkérte a State Departement, hogy azonnal jelentsenek minden zsidóellenes megmozdulást, amit a filmnek lehet tulajdonítani

Budapesten március 25-én mutatják be a filmet.

Csehországban egy nemzsidó tudósokból és történészekből álló csoport memorandumot készül közzétenni a film uszító antiszemita jellegéről, valamint a 2000 éves vérvád felmelegítésének veszélyes voltáról. A történészek hangsúlyozzák hogy a keresztre feszítés tipikus római kivégzési mód volt, amit a zsidó perrendtartás nem ismert. Másrészt a jeruzsálemi zsidó felsőbíróságnak, a Synhedrionnak, már évekkel a történés előtt, nem volt hatásköre halálos ítéletet hozni.

Magyarországon a filmet a héten bemutatták az egyházak - és a sajtó - képviselőinek. Résztvevők szerint a hangulat komor és feszült volt. Hatvan évvel a Holocaust ismét a zsidóság ült a (vér)vádlottak padján.

daleth
2004. március 09. 12:32 | Sorszám: 183
Ha a nyelvhasználatot tekintjük alapvetőnek, akkor az afro-ameriakat nyugodtan nevezhetjük niggernek is, s akár az "ember" szót is fenntarthatjuk a férfi lakosság részére (mivel sok helyen ilyen értelemben használják).

"Jelenleg még mindig inkább unióról meg EU-ról beszélünk és európai alatt a hagyományost értjük."

- a köznyelvben pl. európai szabványon, európai megoldáson stb. általában az EU-hoz kapcsolódó fogalmakat értenek. Gratulálok, ha olyan társaságban forogsz, s csak olyan műsort hallgatsz, ahol ezek egyértelműek.


"Amikor Amerika-ellenes tüntetésról hallasz, akkor mire gondolsz?"

- hogy ki tudom találni, mire gondolnak, az az én szellemi képességeimet jelzni, nem pedig azt, hogy az adott szóhasználat helyes-e vagy sem.

daleth
2004. március 09. 12:07 | Sorszám: 181
Ezek szerint a horvátok nem európaiak, hiszen az "európai" szót a legtöbbször az EU-tagállamokra értik.

A mexikóiak nem amerikaiak, mert az "amerikai" szót az USA-belire értik.

Lehet, hogy számodra a slendriánság és a rasszizmus a mérték, de számomra nem. A szavakat igyekszem értelem szerint használni, s óvakodnék attól, hogy több százmillió nem zsidó szemitát megbántsak identitásában.

A pontos kifejezés ebben a kérdésben a "zsidóellenes", vagy "anti-izraelita" - ebből nem vagyok hajlandó ideológiai kérdést csinálni, bármennyire szeretnéd is.

daleth
2004. március 09. 11:37 | Sorszám: 179
"ha zsidóellenes a Passió - én még nem láttam -, akkor antiszemita is. A két szó ugyanis szinoníma."

- kis fogalmi zavart érzek ebben. Ugyanis a zsidókon kívül az arabok, ezen belül a palesztinok is a semiták közé tartoznak. Pl. az az arab, aki köveket dob a zsidókra lehet zsidógyűlölő, de nem antiszemita, hiszen más semita néppel (a palesztinnal) szemben nincs ellenérzése (ettől persze még ugyanolyan elítélendő dolgot tesz).

Pl. ha én nem szeretem a ruszinokat, akkor én még nem vagyok Európa-ellenes, "csak" rasszista.

A címmagyarázatood meg véleményem szerint kissé erőltetett, azzal együtt, hogy a cím valóban nem szerencsés (hiszen nem definiálja, hogy mit ért igazságon, s hogy a történeti tények nem az antiszemita vélekedést támasztják elá). A címet ugyanis úgy is lehet értelmezni, hogy a "film nem antiszemta propaganda, hanem a történetet a rendelkezésre álló források alapján mutatja be".

daleth
2004. március 09. 08:38 | Sorszám: 174
Valószínűnek tartom, hogy Jézus, aki gyermekkorát Egyiptomban (valószínűleg Alexandriában) töltötte, nagyon jól beszélt görögül. De vizsgáljuk meg a másik oldalt is: egyes feljegyzések szerint Pilátus egyszerű katonaember volt eredetileg, s lehetséges, hogy éppen ezért jobban értett latinul, mint görögül, tehát az sem elképzelhetetlen, hogy Jézus latinul társalgott vele (bár az előző változatot én is valószínűbbnek tartom).
(A légionáriusok viszont, akik a zsidó lakossággal napi érintkezésbe voltak, viszont inkább latinul beszéltek, mintsem görögül..)
daleth
2004. március 09. 08:28 | Sorszám: 173
A Szent Koránban valóban fontos helye van Jézus Krisztusnak ('Isah Massih) (lehetetlen átírni latin betűkkel), mint az Iszlám egyik prófétájának. És a történetet arra használja fel a Szent Korán, hogy ébren tartsa a zsidógyűlöletet, hiszen a zsidók ölték meg Jézust, Máriát és Józsefet. A Szent Korán nem mentes a "költészettől". Na és mikor is írták a Szent Koránt?

Ez olyan gyönyörű hozzászólás volt a részedről, mutatva teljes szellemi fegyverzetedet, hogy minden kommentár nélkül újra beidézem, szíves engedelmeddel.

daleth
2004. március 08. 14:57 | Sorszám: 149
Nem hiszem, de nem is neki írtam (minden tiszteletem mellett). Érdekel a kérdés, mert tudományos érvek alapján egyértelműen bebizonyították hogy valódi (pl. régszeti, pollenminták), de azt is, hogy hamis (izotópos vizsgálat).
daleth
2004. március 08. 14:35 | Sorszám: 146
Ha valakit érdekel: holnap, kedden, este hétkor egy előadás lesz a turini lepelről a solymári katolikus templomban (a Hűvösvölgyből induló 64-es busz végállomásánál).
Esetleg érdekes lehet a témához.
daleth
2004. március 08. 14:32 | Sorszám: 145
A vita néhány állomása:

"230–250 körül Caesarea püspöke, Órigenész idézi Josephus tanúságtételét Jakabnak, Jézus testvérének halálával kapcsolatban (Zst. XX.), s azt állítja, hogy Josephus nem hitt Jézus Krisztusban. A Jézusról szóló részt sem idézi a Zst. XVIII. könyvéből.
324 körül Euszébiosz egyháztörténész teljes egészében idézi Flaviustól a Jézus-tanúság ma ismert szövegét, amelyben Flavius Jézust „Messiásnak” mondja.
X. század. Agapius arab történetíró idézi Flavius szövegét, de a keresztény elemek nélkül. Krónikájának szövegét azonban csak 1971-ben idézik először a témával kapcsolatban.
XVI. század. J. Scaliger először vonja kétségbe a Jézus-tanúság szövegének hitelességét, azon az alapon, hogy Flavius nem volt keresztény.
XVII. század. Richard Montague, Norwich püspöke kijelenti, hogy az „Ő volt a Messiás” kijelentés Flaviusnál későbbi keresztény betoldás.
1737. Whitson kiadja az első teljes angol Flavius-fordítást, amelyben amellett érvel, hogy a Jézus-tanúság teljes szövege hiteles. Szerinte a szövegrészt Josephus korának szemüvegén keresztül kell olvasni, s így a „megvallás” keresztény elemei nem is annyira ijesztőek; továbbá Josephus nyugodtan lehetett zsidó-keresztény hívő („ebionita” .
XVIII–XX. század első fele. A tudósok zöme azzal érvel, hogy a passzus vagy teljesen, vagy részben hamisítvány (Schürer, Niese, Norden, Zeitlin, Lewy, Juster).
1929. H. St. J. Thackeray a betoldás elméletet támogatja, s szerinte Josephus „görög segítői” (akik a mű szövegét stilizálták) voltak a ludasak a Jézus-hitvallás megszövegezésében. Észrevesz több azonos pontot Lukács evangéliuma és Flavius művei között, amiből arra következtet, hogy az evangélista jelen lehetett Rómában Flavius felolvasó-estjein, sőt akár még találkozhatott is vele.
1931. R. Eisler Jézus, a Messiás c. munkájában felveti, hogy keresztény cenzorok Flavius eredeti szövegét nagyrészt törölték, és egy egészen új szöveget iktattak bele.
1941. Ch. Martin szerint a Flavius-féle tanúság egyes mondatai betoldások, de az egész alapszöveg hiteles.
1954. Paul Winter azzal érvel, hogy csak három mondat betoldás a szövegben, a többi eredeti. Ez a teória széles körben elfogadást nyert.
1960 körül. Hans Conzellman megjegyzi, hogy Flavius szövege igen közel áll a „lukácsi kérügmához” (Lukács hitvallásához), amelyből arra következtet, hogy az egész szóban forgó rész keresztény hamisítvány.
1971. Shlomo Pines publikálja a Flavius-tanúság IX. és X. századi szír, illetve arab fordításának szövegét. Ezek nem tartalmazzák az „ő volt a Messiás”, illetve a „ha egyáltalán lehet őt embernek nevezni” mondatokat. Pines szerint ezek a keleti művek Flavius eredeti – betoldások nélküli – kéziratát használták.
1984. J. Neville Birdsall szóstatisztikai alapon kimutatja, hogy a tanúság szövege stílusában teljesen eltér Josephus egyéb szövegeitől, ezért az feltehetően egészében hamisítvány.
1995. G. J. Goldberg szoros kapcsolatot vél felfedezni az „emmausi tanítványok” Lukácsnál olvasható szövege és a Flavius-tanúság között. Ebből arra következtet, hogy mindkettő egyetlen közös – mára elveszett – keresztény forrásból eredeztethető. "
http://www.hetek.hu/index.php?cikk=5525

(Szerintem jól foglalja össze a kérdés állomásait. Bár nem egészen világos a számomra, hogy a IV. században, amikor még a kereszténység nem volt államvallás, a keresztények ellenségei miért nem hozták fel ellenérvként az eredeti szöveget?)

daleth
2004. március 08. 14:20 | Sorszám: 142
Köszönöm a pontosítást.
daleth
2004. március 08. 14:11 | Sorszám: 139
Tökéletesen emlékszel!
De valószínűleg a középkori másolatokban, átfogalmazták az eredeti szöveget, hogy jobban megfeleljen a keresztény olvasónak, a következőképpen:

"Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét."

Azért hoztam az arab másolatot, mert arról nem télezhetjük fel, hogy a keresztények fogalmazták volna át az eredetit.

daleth
2004. március 08. 12:42 | Sorszám: 135
Te vagy a szekértő abban, hogy a Talmudban maradt-e fenn Jézusra utaló rész (úgy tudom, hogy igen, de Te biztos pontosabb választ tudsz adni).

Állítólag Flaviusnak fennmaradt egy arab nyelvű másolata is, ahol a Jézusra vonatkozó rész a következő:

"Ebben az időben volt egy bölcs ember, akinek neve Jézus volt. Magatartása/viselkedése jó volt és erényesnek ismerték. Sokan a zsidók és más nemzetbeliek közül tanítványai lettek. Pilátus halálra ítélte keresztre feszítés által. Azonban azok, akik tanítványai lettek nem hagyták el. Beszámoltak arról, hogy három nappal a kereszten való halála után megjelent nekik és életben volt."

"The New York Times" 1972.02.12. (persze ez sem perdöntő, hiszen Jézust a muszlimok is tisztelték)

daleth
2004. március 08. 11:41 | Sorszám: 128
Ugyan, ez nem hivatalos feljegyzés, ahogyan Suetonius és Flavius sem az.

Lássuk be, hogy az a néhány életrajz (lásd: Evangéliumok) és a szamizdatban terjesztett publikációkon (lásd: apostoli levelek), meg néhány akkoriban divatos történészen kívül semmi bizonyítékunk sincs arra, hogy Jézus élt volna.

daleth
2004. március 08. 11:06 | Sorszám: 126
Egyre jobb!
daleth
2004. március 08. 10:23 | Sorszám: 123
Mit tekintesz bizonyítéknak? Sajnos csontvázzal nem tudunk szolgálni.
daleth
2004. március 08. 08:41 | Sorszám: 120
"Nincs más szempont, csak a krisztusé."

->

"Nincs más szempont, csak a Krisztusé." Akár hiszünk benne, akár nem, a tulajdonneveket nagybetűvel illik írni.

daleth
2004. március 08. 08:38 | Sorszám: 119
OFF

Galilleáról még:

"Az egyszerû, földmûveléssel foglalkozó galileaiak a vallás dolgaiban meglehetősen tájékozatlanok, mûveletlenek voltak. A tanulatlan embert ezért abban a korban ”balga galileai” megszólítással illették (Éruvin 53/b). Nem véletlen, hogy az ”am haárec” rövidesen a tudatlan ember szinonimája lett, s az is maradt mindmáig, (Jiddisül amhórecnek mondják.) Ugyanakkor a kabbala és a titkos tudományok igen népszerûek voltak köreikben. (A korai kereszténység is azért tudott itt, Názáretben és kornyékén, hódítani, mert a hozzá nem értő emberek vágytak valami egyszerû, mégis magával ragadó lelki vigasz iránt.) A Babilóniai Talmud említ egy galileait, aki az egyik babilóniai talmudi főiskolán előadást akart tartani a titkos tudományokról, a zsidó misztikáról, de elkergették (Sabbat 80/a)."

Raj Tamás: Bibliai tájak titkai: Galilea regényes tájai
http://www.erec.hu/belso/content/2003_01/6-7BIBLI.HTM

daleth
2004. március 08. 08:32 | Sorszám: 118
OFF

"Zsidó anya gyermeke zsidó"

Ez a szabály csak a keresztes háborúk óta létezik, legjobb tudomásom szerint. Visszavetíteni Jézus korára kb. olyan, mintha a honfoglaló magyarok tetteit a mai magyar alkotmány szerint értékelnénk.

Ettől függetlenül Jézust fogantatásától kezdve egészen nyilvános működésének a végéig zsidónak kell tekintenünk (később, mivel őt és követőit kizárták a zsinagógából, már vitatható ez az állítás, de akkor sem Ő tagadta meg a zsidóságát, hanem tőle tagadták meg, tehát a lényegen nem sokat változtat).

daleth
2004. március 05. 13:21 | Sorszám: 31
Úgy tudom, a Soros Alapítvány Pannonhalmát is támogatta. Rosszabb helyre is mehetett volna az a pénz.
daleth
2004. március 05. 12:40 | Sorszám: 15
Tudnál valami forrást adni hozzá? Sajnos nem találtam a bemutatóról semmit sem.
daleth
2004. március 05. 12:37 | Sorszám: 13
Várszegi Asztrik a katolikus egyház liberálisabb vonulatához tartozik. Van szerencsém őt még régebbről, személyesen is ismerni (bár olyan ismerettséggel, melyre valószínűleg csak én emlékszem ), igaz keresztény ember.

Az egyházon belül püspöki rangban van, de ahhoz, hogy érteni tudjuk a gondolkodásmódját, tudni kell, hogy bencés. Szerinte (megpróbálom jól visszaadni a szavait, amit a rendszerváltozás környékén mondott) Pannonhalmának és a bencés rendnek nem szabad résztvennie a belpolitikai csatákban (nem pejoratíven mondta), hanem felül kell emelkednie ezeken, hogy mindenki számára a békesség jele legyen. Nem hiszem, hogy ebben az ügyben, éppen emiatt, megnyilatkozna.

daleth
2004. március 05. 08:53 | Sorszám: 4
Igen, itt a gondolán. Nem szabadna felvennünk a kesztyűt. Ha meg is őrül a világ, nekünk józannak kell maradnunk.

Sajnos kevés kapcsolatom van az USA liberális médialobbijával.

daleth
2004. március 05. 08:37 | Sorszám: 2
Nem lehetne ezt a filmet kiemelni az "antiszemita - nem antiszemita" ördögi köréből? Szerintem annál sokkal értékesebb.

Téma: Felebarátod felesége
daleth
2004. november 05. 08:58 | Sorszám: 44
Hát ahogy elnézem az eszkimó asszonyokról készült képeket, tényleg inkább kötelesség, mint élvezetes bűn.
daleth
2004. november 05. 08:57 | Sorszám: 43
Régen sokat gondolkoztam azon, hogy a tízparancsolatban miért említik külön, hogy felebarátod házastársát ne kívánd, hiszen a paráználkodás tilalma rájuk is vonatkozik. Tökéletes választ még nem találtam, de azt hiszem az egyik lehetséges feloldás az indokok vizsgálata lehet. Egy szabad állapotú nő a leggyakrabban szerelemből vagy szenvedélyből lép szexuális kapcsolatba valakivel - ellenben úgy tapasztaltam, hogy a házas asszonyok a férjük iránti gyűlöletből törnek házasságot, vagy azért, mert a férjük nem tekinti nőnek őket, s bizonyítékot akarnak arra, hogy ők igenis nők. A házasságtörésben nem az a személy a lényeges, akivel házasságot törnek, hanem a férj, akin bosszút akarnak állni.

Amikor ilyen nőkkel beszélgettem, megfigyeltem, hogy a szeretőikről alig mondanak valami pozitívat, ellenben rengeteget ecsetelik férjeik rossz tulajdonságait. S sokukban van valami felfokozott, nem őszinte nőiesség is.

daleth
2004. szeptember 06. 09:33 | Sorszám: 40
Én ezt a következőképpen mondanám:

A kötelesség szebb szó, mint a szerelem.

Hazugság? Nem hiszem, csak megtartása annak az igéretnek, amit tettünk. Persze az én életemben is voltak olyan dolgok, amivel nem szívesen dicsekednék az Ítélet Napján - de ezek nem ingattak meg abban, hogy kitartsak azon az úton, amin egyszer elindultam.

daleth
2004. július 21. 09:19 | Sorszám: 36
Valószínűleg félreérted a gondolatot, vagy én voltam nem eléggé egyértelmű - ugyanis a kapcsolat nem az elhálást jelenti a szememben.

Szerintem mindig tekintetbe kell venni, hogy egy adott házasság mennyire nyitott, a felek mennyit engednek meg egymásnak.

Pl. meg akarod látogatni a barátodat, de nincs otthon. A feleség behív, hogy igyál egy kávét, megiszod, elköszönsz és elmész. Történt valami? Semmi, tehát erkölcsileg nem kifogásolható. Ellenben, ha olyan a társadalmi közeg, vagy a barátod annyira féltékeny, hogy ezt rossz néven venné, akkor jobb, ha már az ajtóban elköszönsz.

Vagy előfordult velem a következő eset. Egyik barátommal és a feleségével találkoztam a strandon. Az asszony panaszkodott, hogy fáj a válla, mire én felajánlottam, hogy szívesen megmaszírozom. A férj nem emelt kifogást, tehát megtettem. De mi lett volna, ha a férj nincs jelen? Akkor valószínűleg fel sem ajánlom szolgáltatásaimat.

Tehát összefoglalva: a szememben egyértelmű, hogy nem szabad elhálni, azonban rengeteg egyéb kapcsolatfelvételi forma van, ami önmagában még nem tekinthető erkölcstelennek, de itt mindig figyelembe kell venni, hogy az adott kapcsolat milyen jellegű.

Vagy egy egyszerű kérdés: szabad-e virágot venni a ház asszonyának, ha vendégségbe mész?

Persze, vannak esetek, amikor én is bajban vagyok, de ezek szerencsére csak elméleti kérdések az én életemben. Pl. állítólag az eszkimóknál vagy egyes szibériai terülteken sértés volt, ha a vendég férfi nem élt szexuális életet a ház (kunyhó) asszonyával. De az ilyen extrém esetektől eltekintve ez az elv eddig jól bevált az életemben.

daleth
2004. július 19. 11:58 | Sorszám: 7
Barátom és házigazdám felesége, barátnője, húga, lánya nem nő - kivéve akkor, ha barátom vagy házigazdám kifejezetten nem engedélyezi, hogy kapcsolatba lépjek az adott személlyel.

Téma: orgia az adófizetők pénzéből
daleth
2003. november 14. 13:15 | Sorszám: 249
Legjobb, ha becsületesen bevallom, hogy nem tudom.

Ha mi is rálépünk erre az útra, félek pont azt veszítjük el, amiért érdemes harcolnunk.

Ha viszont nem, s ennek következtében bebetonozzák magukat a hatalomba, akkor meg elveszítjük azt, ami még megmarad a kereszténységünkből és a magyarságból. Szerencsére bárhogyan döntök, az nem befolyásolja lényegesen a történteket, így akár dönthetek rosszul is (nem túl vigasztaló).

daleth
2003. november 14. 12:47 | Sorszám: 246
OFF. Szerintem a választáson mi nyertünk, csak a szavazatszámlálásnál vesztettünk.

(Először azt hittem, hogy szabályosan győztek, de utána olyan hévvel tiltakoztak mindenfajta vizsgálódás ellen, hogy elültették bennem a gyanút. Nekem rokonszenvesebb volt, hogy Amerikában számtalanszor átszámolták a szavazatokat. Nem is kételkedik senki sem.)

daleth
2003. november 14. 12:23 | Sorszám: 244
Azért mégiscsak ott voltunk másfél millióan a Kossuth téren. Pozitív módszerekkel is lehet választást nyerni.
daleth
2003. november 14. 11:46 | Sorszám: 241
Minden erkölcsi fenntartásom mellett el kell ismernem, tökéletes ötlet.
daleth
2003. november 14. 11:45 | Sorszám: 240
Logikus amit mondasz, de félek polgárjogot adni ennek a módszernek. Mikor fogunk eljutni az amerikai módszerekhez, ahol Mónika kisasszony szája többet számított, mint pár tízezer halott valahol külföldön? Remélem soha.
daleth
2003. november 14. 09:55 | Sorszám: 235
A TIED! (is)

Nézd, nekem se tetszik, de furcsállom, hogy ilyen piti ügyeket firtatunk, miközben sokkal fontosabb kérdésekre nem harap a közvélemény.

Nem kerül szóba, hogy hogyan tudnánk jobban venni az EU csatlakozást, hogy szabad-e eladni a Nemzeti Tankönyvkiadót, és még sorolhatnánk hosszan a kérdéseket... Nem akarom felhánytorgatni, hogy ezt a stílust Keller és Werber honosította meg kies hazánkban, hanem a kibontakozás útját keresem, s ebbe beletartozik az is, hogy ne adjunk polgárjogot a populizmusba hajló módszereknek.

"Nemes haragunkat" tartogassuk a fontosabb ügyekre, azokból is van éppen elég.

daleth
2003. november 11. 15:32 | Sorszám: 222
Én ezt nem érzem olyan tragikusnak, hiszen a gázár lényeges kérdés. Sokkal tragikusabb, amire már mások is utaltak, hogy a Medgyessy-kormány teljesítményét a közvélemény nem a lényegi kérdéseken, hanem a söjtöri-szintű ügyek alapján ítéli meg (engem is bosszant, de nem több. Az a néhány millió forint, amibe került, ugyanúgy nem borítja fel az államháztartást, mint Orbán amerikai útja).
daleth
2003. november 11. 15:27 | Sorszám: 221
Sajnos nem ismerem a pontos statisztikákat, de úgy tudom, hogy "békeidőben" a villanyáram több mint fele Paksról származik. (Ezért nem értek egyet Illés Zoltánnal, aki az atomenergia ellen van, de ez már más tészta.)
daleth
2003. november 11. 15:18 | Sorszám: 218
Félreérthető voltam: én csak a gázáremelésről beszéltem. A villanyenergia áráról nem merek nyilatkozni, gondolom ebben a paksi események is közrejátszottak, ami viszont vis maior.

A gázármelésnél emlékszem erre az érvre, de sajnos pontos hivatkozást én sem tudok mondani, úgyhogy, engedelmeddel, hagynám ennyiben a kérdést.

daleth
2003. november 11. 15:11 | Sorszám: 216
Ezek szerint az számodra semmilyen problémát nem jelent, hogy az MSZP a választási kampányban nem mondott igazat?

"szomorú, de érthető válasz" - ez az, amit úgy szoktak mondani: "a cél szentesíti az eszközt"?

daleth
2003. november 11. 15:07 | Sorszám: 214
1. A MOL a hazai gázlelőhelyekből olcsóbban jut gázhoz, mint a világpiaci ár. Ha ezek után világpiaci áron adja, extra profithoz jut.

2. Bizonyításra szorul azon állításod, hogy a Fidesz is ezen törte a fejét.

daleth
2003. november 11. 14:19 | Sorszám: 203
Nem figyeltél jól: én emlékszem, hogy azt mondta: nem lesz mértéketelen gázáremelés. Ha valaki másra emlékszik, olvassa el az Állatfarmot!
daleth
2003. november 10. 16:20 | Sorszám: 164
Hogy igazat is adjak Neked: az Orbán-kormánynál is nagyon dühített, hogy Audikat vásároltak, s nekem egy majd tíz éves Suzukim van, s egy rossz szavam sem lehet rá.
daleth
2003. november 10. 16:15 | Sorszám: 163
Nem tudom, hogy Orbánék mennyit költöttek ilyemire. Bevallom negem elsősorban nem is az bánt, hogy hány millióba került a kormányülés, sokkal jobban az a sítlus, ahogy a kormány nem együtt étkezik és ünnepel a néppel, hanem elkülönülve, ötven métert is felbiztosítva, gépkocsival tesz meg, s ahelyett, hogy a helyhez illő ételeket fogyasztanak, felkapaszkodott amhórechek módjára urizál, s a fővárosi holt elegáns étteremből hozat magának mindenféle ínyencséget.

Ez nem a köztársaság, hanem a nómenklatúra kormánya. Ott volt szokás, hogy az elvtársak ennyire elkülönüljenek a néptől.

daleth
2003. november 06. 14:47 | Sorszám: 113
Nem én mondtam. :-)
daleth
2003. november 06. 08:54 | Sorszám: 92
Kedves Onogur és Mpd!

Elnézéseteket kell kérnem, hogy csak most válaszolok, csak sajnos kicsit dolgoznom is kellett.

Nem vagyok jogász, de a szabadkézi vételi eljárás lényege, hogy bizonyos értékhatár alatti beszerzéseknél (ha jól tudom, 10 M Ft.) elég, ha néhány vállalkozót felszólítanak ajánlattételre, legalább 3 érvényes ajánlatot küld vissza, s ezek közül az előre megadott szempontok szerint (általában a legalacsonyabb ár) kiválasztják a nyertes ajánlattevőt.

Az eljárás lényege, hogy egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos közbeszerzés, viszont megjelenik benne a verseny és megfelelően dokumentálva van.

daleth
2003. november 05. 13:40 | Sorszám: 52
OFF. Szerintem a szabadkézi vételi eljárást nem kell emghirdetni a Közbeszerzési Értestőben.
daleth
2003. november 05. 12:11 | Sorszám: 48
"(Állítólag [...]félt a repüléstől, ahova csak tehette, különvonattal ment.)"

Valószínűleg ebbe a félelembe az is közrejátszott, hogy a mentorát, Hruscsovot szintén repülőgéppel térítették el: a legenda szerint üdült, amikor egy repülőgépet küldtek érte, hogy siessen vissza Moszkvába, de a repülőgép valahol Szibériában ért földet. Hruscsov visszaemlékezéseiben az szerepelt, hogy Moszkvában kiszálhatott, s tárgyalt a KB-val, de utána folytatnia kellett az utat. Ki tudja, pontosan mi történt, de valószínűleg Kádár nem akarta a saját bőrén megtapasztalni.


Téma: Magyar Lobby levele Bush elnökhöz
daleth
2004. június 21. 09:52 | Sorszám: 52
Ha már érintettétek a témát, elnézést.

Engem az is felháborít, hogy a Magyar Posta megszűntette a szomszédos országokba menő levelek kedvezményét. Korábban a szabványlevelek a szabvány belföldi díjért mentek a szomszédos államokba. Tudom, ez apróság, s csak félmegoldás, hiszen csak a magyarok oldaláról segíti a kapcsolattartást, de úgy érzem a szimbólikus jelentősége messze túlmutat.

daleth
2004. január 22. 10:58 | Sorszám: 2
Végre! Adja Isten, hogy sikerüljön!

Remélem azért hasonló levelet küldenek majd a demokrata jelöltnek is, bár én inkább Bush-hoz húzok (elsősorban családi okok miatt - a kinti rokonságom is rá szavaz).


Téma: Nincs egységes magyar nemzet !?
daleth
2003. július 02. 09:01 | Sorszám: 237
Több változatot is felsoroltam. Melyikre gondolsz?

Egyébként azt hiszem, szemléletbeli különbség van közöttünk: számomra az állam és az államforma kevésbé lényeges, mint annak belső tartalma, az a valami, amit nemzetnek, vagy másképpen megfogalmazott közösségnek tartunk.

A magyar államiság sokszor sérült, de a nemzet ennek ellenére megmaradt.

daleth
2003. július 01. 16:17 | Sorszám: 234
"akik ideiglenesen tartózkodnak külföldön"

Tudomásom szerint nem feltétel az ideiglenes külföldi tartózkodás, azok az amerikaiak is szavazhatnak, akiknek állandó külföldi lakhelyük egy másik országban van.

A solymári svábok történelmileg nem jó párhuzam, hiszen ők önként jöttek a Magyar Királyság területére. Ettől függetlenül nem tartanám jogtalannak, vagy a magyar szuverenitás megsértésének, ha valamilyen formában szavazhatnának a német választásokon. Persze nem ilyen fekete-fehér a választási lehetőség: lehetséges lenne olyan felsőházat létrehozni, melyben az adott nemzet határon túli részei is helyet kapnak. Pl. szerintem nem lehetetlen, hogy a MÁÉRT is idővel ilyen szerepet eljátszó intézménnyé fog válni.

daleth
2003. július 01. 16:11 | Sorszám: 233
Ez az optimista eset: sajnos sokszor előfordul, hogy már a függés alatt is olyan erős érzelmi azonosulás lép fel, hogy képtelen megtenni bármit is a függőségi helyzetből való szabadulásért.

Pl. előfordul, hogy az az asszony, aki férje agresszivitását nap, mint nap kénytelen elszenvedni, nem képes elválni tőle, vagy más módon gondoskodni védelméről, inkább keresi az okokat, hogy miért is érdemli meg a mindennapi bántalmazást.

daleth
2003. július 01. 16:06 | Sorszám: 232
1. A kiszolgáltatott ember érzelmileg azonosul azzal a személlyel, akitől függ. Ezt először Stockholmban figyelték meg, néhány terroristák által elrabolt személyen, akik idővel azonosultak elrablóik céljaival. De ugyanez a jelenség figyelhető meg pl. a diktatúrákban, vagy az olyan családokban, ahol a szülő vagy a férj veri a gyerekeket vagy a feleséget. Az Élet és tudomány, ha jól emlékszem egy-két éve foglalkozott ezzel a problémával. Persze, ez nem csak ilyen sarkalatos esetekben fordul elő, hanem kevésbé drasztikus helyzetekben is.

2. Ha rendelkeznének magyar állampolgársággal, akkor szavazhatnának, akár úgy, hogy átjönnek Magyarországra, akár úgy, hogy elmennek a magyar nagykövetségre / konzulátusra. De én nem javasoltam ezt, hanemcsak felvetettem, mint egy elméleti kérdést, hogy hogyan szavaznának, ha lenne magyar választójoguk.

daleth
2003. június 30. 15:53 | Sorszám: 210
Tudomásom szerint, általában a helyi tévéhálózatokban a földi és a kábelcsatornák is láthatók.
daleth
2003. június 30. 15:52 | Sorszám: 209
Nem merem azt állítani, hogy pontos adatokkal rendelkeznék arról, hogy a Romániához csatolt területeken hogyan szavaznának a magyarok, ha rendelkeznének magyar választójoggal, de szeretném felvetni a gondolatot, hogy a Stockholm-szindróma a kissebbségek esetében is valós probléma - ez kérdésessé teheti az együttműködő stratégia őszinteségét.
daleth
2003. június 30. 08:30 | Sorszám: 197
"Mátyás adópolitikája nyomán leállt a városi népesség gyarapodása"

Érdekes, amit írsz. Tudnál ezzel kapcsolatban valamilyen statisztikát, vagy tanulmányt idézni. Egyébként egyetértek abban, hogy a Zsigmond alatti fejlődést máig kevésbé ismerjük el, mint kellene, egyedül csak a híres Passuth regény próbálta meg helyére tenni.

daleth
2003. június 26. 08:37 | Sorszám: 90
" szocik e téren is megérik a pénzüket. Zavaros a viszonyuk mindehhez, egyetértek." - egyetértek. A hazafiságot még mindig jobban kezelik, mint az SZDSZ.
daleth
2003. június 25. 12:42 | Sorszám: 66
Bevallom, soha nem örülök annak, ha arról hallok, hogy a magyarság határon túli szervezeteiben törés áll be (ezt a luxust legfeljebb a határokon belül engedhetjük meg magunknak), ezért nem örülök Tőkés fellépésének sem, annak ellenére, hogy vitathatatlan érdemeket szerzett a múltban.

Szerintem nem tudni, hogy az román fennhatóság alatt élő magyarság kit követ, azt hizsem még nem volt leehetőség a véleménynyilvánításra.

Szerintem a mai baloldalnak (engdelmeddel ebből a szempontból ide sorolom az SZDSZ-t is), az egyik legnagyobb problémája, hogy nem tudta megfogalmazni a viszonyát az olyan értékekhez, melyek a többség számára bár nem döntőek, mégis fontosak: hazaszeretet, Isten. Ha megfigyeled a megnyilatkozásaikat, észreveheted, hogy ezeket a legtöbbször negatív összefüggésben említik meg, vagy sértő formában. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy a baloldal inkább koloncnak tekintik a határon túli magyarságot, olyan feladatnak, amit a közvéleménykutatások miatt ki kell pipálni.

"De ez nem jelenti azt, hogy az orbáni út helyes, és nem szakadék felé visz." - lehet, bár nem hizsem. De legalább tettek valamit, ami lehhet hogy rossz volt, mégis lelki támaszt jelentett a határon túliaknak.

"Markó Béláék miért tartanak távolságot tőle?" - talán nem egyiknak vagy másiknak van igaza, hanem egyszerre a kettőnek. Ha Markó jó stratéga, akkor a Tőkés-féle vonal előretörésével fenyegetve meg tudja szerezni a megmaradáshoz szükséges feltételeket Bukarestben. Az együttműködő stratégiaának is megvannak önmagában a korlátai.

daleth
2003. június 25. 12:26 | Sorszám: 62
Számomra a magyarság nem egy egyszerű definícióval lefedhető közösség.

Beletartoznak a magyar állapolgárok, azok akik magyarnak érzik magukat (függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek), de azok is, akik önként vállalják a sorsközösséget ezzel a nemzettel.

Kertész nem, az akivel szívesen elmennék nyaralni, de ennek ellenére, a magyar nemzet része, ahogyan ő sem tudja kiszakítani magát belőle, akármit is ír vagy adnak a szájába.

"Van akinél a zsidó törvények miatti elbocsátással kezdődött" - tudomásom szerint az első zsidó törvényeket már náci nyomásra, a német-osztrák egyesülés után hozták meg. A Numerus clausus ezt megelőzte, de ne feledjük, hogy az elszakított területeken élő magyarság vagy akár az amerikában élő színesbőrűek élvezhettek volna ennyi jogot. Igaz, minden jogszűkítés rossz szájízt eredményez, de érdemes összevetni a 45 utáni helyzettel, amikor származásuk alapján sokkal több embertől vonták meg a továbbtanulási jogot.

daleth
2003. június 25. 12:17 | Sorszám: 59
Szerintem sok kérdést jól látsz.

Kérdés, hogy minek akarjuk látni román fennhatóság alatt élő magyarságot, és hogyan akarunk segíteni rajtuk. Vonzó és csábító lehetőség, hogy Tündérkertként tekintsünk rájuk, ahol megőrződött az igazi magyarság, vagy tényleges segítséget nyújtsunk nem csak magyarságuk megőrzéséhez, hanem ahhoz is, hogy lélekszámban gyarapodjanak és versenyképesek legyenek a körülöttük élő népek között.

Ezzel szemben végkövetkeztetéseddel nem tudok egyetérteni. A határon túli ismerőseink a Fidesz tevékenységét értékelték és nem a baloldali pártokét. Március 15-én Kovács Lászlót fütyülték ki, amire még nem volt példa eleddig. S nem hiszem, hogy ezt egyszerűen kommunikációs hibának kellene tekinteni.

daleth
2003. június 25. 12:10 | Sorszám: 55
OFF

Én úgy tudom, Debrecenről még a románok sem állították, hogy román város lenne, ők úgy fogalmaztak, hogy a román falvak közé betelepített magyar település (persze lehetséges, hogy ők is több változatot adtak elő különböző helyeken).

daleth
2003. június 25. 12:06 | Sorszám: 54
Szerintem Kertésznek joga van így érezni, persze más kérdés, hogy az én szememben hitelesebb és értékesebb azoknak a zsidóknak, sváboknak és a Gulágra hurcolt magyaroknak a sorsa, akik ennek ellenére vállalták a sorközösséget a magyarsággal.

Amikor Kertésztől olvasok, igazából a nácizmusnak nem a gyilkos természetén borzadok el, hanem azon, hogy még a túlélőket is sorstalanná és otthontalanná tette. Kertész ezt az érzést, ha jól érzékelem, hitelesen adja vissza.

"Íróként" - az ízlésről nem lehet vitatkozni, ezért nem akarok megfellebbezhetetlen ítéletet mondani róla, csak annyit, hogy a szememben nem említésre méltó a stílusa (igaz, a nagy műveit nem olvastam még végig).


Téma: Mádl nem tünteti ki a ballib tányérnyalókat :)
daleth
2004. augusztus 25. 09:49 | Sorszám: 14
Pedig reméltük, hogy sikerült kompromitálnunk!
daleth
2004. augusztus 24. 08:42 | Sorszám: 6
Köszönöm! Ez úriemberhez méltó válasz volt.
daleth
2004. augusztus 24. 08:05 | Sorszám: 4
Hallom már a kórust: "Pártkatona!" Bezzeg a Göncz!

Téma: Miért félnek a cigányoktól a magyarok?
daleth
2005. április 01. 09:01 | Sorszám: 51
Nekem volt szerencsém mind a kettőhöz. Őszintén szólva nehéz lenne köztük választani. Hány esetben fordult elő, hogy cigány ölt magyart? Hány esetben a fordítottja? Hány esetben történt előzmények után a gyilkosság (pl. jogos vagy jogtalan védelem)? Ez hogyan aránylik a népeségszámhoz? Ha ezekre a kérdésekre tudsz választ


Egyébként kicsit furcsa amut írtál, nem vall rád:
"inkább öt hangos cigány mint egy rasszista skinhead"

Nem valahogy így volt az eredeti:

"inkább a legrosszabb kommunizmus, mint a legjobb kapitalizmus"


Téma: Izraelben betiltották a Passiót?
daleth
2004. április 15. 08:24 | Sorszám: 19
Nem arról van szó, hogy ők nem az ábrahámi, hanem az izmaeli ígéret örököseinek tekintik magukat? Ezt tényleg kérdezem, nem provokálni akarok.

Téma: Mit is jelképez az izraeli lobogó?
daleth
2004. január 30. 09:11 | Sorszám: 61
Szerintem is vannak elbicskázott nemzeti azonosító dalok, amit szerintem szinte lehetetlen hittel énekelni. Pl. a Szajuz nyerusimkit és az Ébredj románt is inkább érzem propaganda dallamnak, mintsem magasztosan énekelhető műnek, de lehet, hogy csak nem hallottam hittel énekelni (az elsőt remélem már nem is fogom). De például az amerikai himnuszt egyszer az életben, szeptember 11 után hallottam, így vele kapcsolatos véleményemet kénytelen voltam revidiálni (akkor nem a nagyképűséget, hanem a hazához való igazi ragaszkodást hallottam ki belőle - persze nem hivatalos énekesek énekelték).

A francia himnuszt szintén nem szeretem, elsősorban a szövege miatt: nekem abban a nemzet-felfogás a tagadásra, a harcra épül, nem pedig a nemzeti azonosságtudatra.

A német, a lengyel és az angol himnusz viszont tetszik. A világháborús japán császári himnusznak szerintem vannak szép részei, de összességében szintén távol áll tőlem.

A gregorián hozzám is közel áll - látszik rajta, hogy évezredek alatt érlelődött.

A magyar himnusz (gondolom ez természetes) szintén a kedvenceim közé tartozik, bár a Szózatot zeneileg és szövegében is igényesebbnek tartom, de túlságosan pesszimistának: a magyarságnak szerintem nem erre van szüksége. A Boldogasszony anyánk, a régi magyar himnusz szerintem mindkettőnél szebb, de az túlságosan is kötődik a katolikus valláshoz, s emiatt a protestánsok jogos érzékenységét sértheti.

A néger spirituálét csodálom, de valahogy túl idegen nekem. Ami még hat rám az az ortodox keresztény és a zsidó vallásos zene (az én botfüleimnek a kettő nagyon hasonló). A klezmer, bár tetszik, de inkább kellemes, mintsem magasztos (mégegyszer: nekem).

daleth
2004. január 28. 09:56 | Sorszám: 57
A kabbalisztikus és haszid felfogás szerint – bár a pénz nem tartozik a szent dolgok közé – abból is ki lehet hámozni valami jót, ami szent ügyet szolgálhat, akár a nyers gyémántból a drágakövet.

Ehhez hasonlóan – az alábbi történet is bizonyíték erre – egy egyszerû libapásztorban is lakozhat nagy lélek.

Az Oroszországban élõ reb Léjb Szóre'szre egyszer csak rátört az az érzés, hogy a messzi Magyarországon valahol, él egy nagy lélek, akivel neki mindenáron találkoznia kell. Tudta, az õ feladata hozzásegíteni ezt a lényt ahhoz, hogy érdeme szerint elfoglalhassa helyét a világban.

Késedelem nélkül útnak is indult. Lovait hosszú kantárszárra engedte, azok pedig oly gyorsan száguldottak, hogy valószínûtlenül gyorsan értek úti céljukhoz.

Megérkezvén a városkába, másnap reggel a cádik sétára indult a közeli erdõbe. Itt egy nyolc év körüli, rongyokba öltözött kisfiú a libáit legeltette. A cádik szóba elegyedett vele, az meg elmesélte, hogy õ egy szegény özvegyasszony fia, és nagy córeszban élnek. Ezután a cádik visszafordult és egyenesen a fiú anyjához ment. Arra kérte õt, engedje magához venni a gyereket, hogy jó neveltetésben részesítse. A cádik még pénzt is adott az asszonynak, hogy legyen mibõl megélnie.

Az anya beleegyezésével tehát a cádik magával vitte a gyereket Nikolsburgba, ahol reb Smelke, az ottani cádik, gondjaira bízta ezekkel a szavakkal:

- Hoztam egy nagy és szent lelket, a zene és az ének Csarnokából. Kérem faragjon belõle olyan embert, amilyennek lennie kell.

A kis libapásztor tehát, a nagy reb Smelke házában élt és nevelkedett. Szokásává vált, hogy a pásztorok egyszerû dalait a szentség „nyelvére” fordította, azaz átültette azokat a zsidó folklórba, felhasználva még a kabbala fogalmait is.

Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a kabbala tanítása szerint, minden dal és általában a muzsika – a Muzsika Csarnokában – szentségben fogan. A szentségtelenség nem ismer zenét, nem ismer örömöt, abból csak szomorúság fakad.

Ádám, az elsõ ember, vétke miatt azonban a szentség egyes szikrái beleestek a tisztátalanság bugyrába, s a cádiknak jutott az a feladat, hogy segítse ezeket innen kiszabadulni, a kis libapásztornak pedig az, hogy ezeket a pásztordalokat a szentség birodalmába juttassa.

Az alábbi példa mutatja, miként is történt ez:

Pásztordal
(szabadon fordítva):

Erdõ, erdõ, oh, mily nagy vagy,
Rózsám, rózsám, de messze vagy,
Ha az erdõ kisebb lenne,
Rózsám is közelebb lenne.
Kihoználak az erdõbõl,
Együtt lennénk mindörökre...
A gyerek pedig így írta át:
Gólesz, gólesz jaj, de hosszú vagy,
Isteni dicsfény, de messze vagy,
Ha a gólesz kisebb lenne,
Isten is közelebb lenne.
Ha kivinnél a góleszból,
Veled lennénk mind mi, akkor...

Ez a kis libapásztor nem volt más, mint a késõbbi kállói rebbe, reb Jichák Eisik Taub, akinek a „Szól a kakas” kezdetû dalt is tulajdonítják. Késõbb mondta erre a dalra a ropsitzi cádik, reb Náftáli, hogy amikor ezt hallja, az égben egy sereg angyal köszönti reb Lejb Szóre'szt.

NAFTALI KRAUS: MÓZES ÖT KÖNYVE
a hasszid folklor tükrében...
http://www.zsido.com/books/mozes/11vajigas.htm

daleth
2004. január 28. 09:34 | Sorszám: 55
Nem tudom, nekem minden himnusz magasztos, amit hittel énekelnek. Ezért pl. nem szeretem azt a barbár szokást, amikor a himnuszt csak előénekes énekli, vagy még rosszabb, magnóról játszák le, a többiek pedig hallgatják.

Zeneileg és több himnuszt is nagyon értékesnek tartok.

Sajnos a zenei nevelésünkből teljesen hiányzik, hogy megismerjük azoknak a népeknek a himnuszait, melyekkel az évezred folyamán sorsközösségben éltünk. Jó lenne, ha az általános iskolai tananyagnak a része lenne.

"Ettől függetlenűl, a vallási énekeik dallamfelépítése is valóságos ima, és ez szinte kizárólag a zsidóságnál fordul elő. Engem gyermekkorom óta mindig elfog az áhitat, valahányszor egy kántor énekét hallom." - gratulálok, ha sikerült olyan dallamvilágot találnod (vagy beleszületned, sajnos nem ismerem a körülményeidet), ami közelebb visz Istenhez. Nekem a legtöbb régi dallam hasonlót jelent: a gregorián, vagy a régi vallásos énekek is.

daleth
2004. január 26. 11:36 | Sorszám: 52
Én a II. századra tippeltem. Sajna a művészettörténet minden olyan ágában gyenge voltam, ahol nem voltak női aktok.
daleth
2004. január 26. 10:28 | Sorszám: 50
Kb. 800 év a viszonylag közeli? De viccen kívül: érdekes, hogy részben megegyezik a másik ábrázolással. Nem tudom azonban, hogy ez nem annak köszönhető-e, hogy ugyanabban az időszakban születtek, ezért kérlek írd meg, hogy pontosan mikorra datálják a két ábrázolást. Nekem mindkettő kissé túlságosan hellenisztikusnak tűnik.
daleth
2004. január 26. 10:07 | Sorszám: 47
Jeremiás a katolikus Bibliában szerepel: (2Mak 2,)

"Az is benne van az Írásban, hogy a próféta isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána. Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni.
Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot.
Kísérői közül néhányan visszatértek, hogy megjelöljék az utat, de nem találták.
Amikor Jeremiás ezt megtudta, e szavakkal korholta őket: "A helynek ismeretlennek kell maradnia mindaddig, míg Isten újra egybe nem gyűjti népét, és meg nem könyörül rajta.
Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsősége és a felhő, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen."

daleth
2004. január 26. 10:03 | Sorszám: 46
Igen, a 1Sám 6, sem említi meg pontosan, hogyan nézhetett ki a szekér. Az ábárzolás szerintem inkább azt jelzi, hogy az utókor milyen szekeret talált volna méltónak a feladathoz, mintsem pontos leírást.

Szerintem az, hogy szekéren vagy gyalog vitték-e, inkább attól függöt, hogy milyen távolságra akarták szálítani, vagy milyen volt a tervezett haladási sebesség. (Pl. a vándorlás idején más volt vagy amikor a harcba vitték.) Bár ez inkább a feltételezés a részemről, nem pedig tudományos kutatás.

daleth
2004. január 26. 09:12 | Sorszám: 42
Ha jól tudom, a Biblia csak egyszer tesz utalást arra, milyen szekéren vihették a szövetség ládáját, de annak a szekérnek egyszerűbbnek kellett lennie:

"Amikor azonban Nachon sátorához értek, Uza kinyújtotta kezét az Isten ládája felé és megfogta, mert az ökrök megbillentették." (2Sám 6.6)

Ennek alapján gondolom, hogy a szekérnek nem lehetett olyan oldala, mint az ábrázoláson, hiszen akkor Uza nem tudott közvetlenül a Ládához érni.

(A Frigyláda későbbi története regényes, pl. nehezen átlátható, hogy mikor és kik vitték el Jeruzsálemből, persze felejtsük el a butaság olyan intenzív terjesztőit, mint Spilberg, aki a rendelkezésre álló tényeket, hm, kissé szabadon kezelte.)

daleth
2004. január 26. 09:02 | Sorszám: 41
Pontosítom magamat: a lengyel himnusz nem Istent szólítja meg, kéretik figyelembe nem venni.
daleth
2004. január 26. 08:56 | Sorszám: 40
Szerintem is nagyon szép mind a kettő, és közel is állnak hozzám, de szeretném megkérdezni, hogy milyen követelmények alapján állítod, hogy a többi nemzet himnusza nem himnusz?

Ha a magyar "himnusz" szót vesszük alapul akkor csak az a nemzeti identitást jelző ének nevezhető himnusznak, mely Istent szólítja meg, magasztalja és kérést fogalmaz meg. Ennek alapján az izraeli himnusz nem számít annak, de - ha jól tudom - az angol és a lengyel már igen.

Ha zenei stílusra értetted, akkor sajnos nem tudok válaszolni, mert a zenéhez nem értek, de az említettek nekem zeneileg is kimerítik ennek a fogalmát.

Ha viszont, más szempontok alapján véled így, kérlek oszd meg velem.

daleth
2004. január 23. 09:46 | Sorszám: 7
1. Szerintem régóta.

2. Szerintem azért, mert a csillag csak egyszerűen szép és rmeényt adó, míg a pajzsról az embernek óhatatlanul a harc jut az eszébe.

daleth
2004. január 23. 08:47 | Sorszám: 5
Már megint megelőztél!
daleth
2004. január 23. 08:24 | Sorszám: 4
Sajnáljuk vagy örüljünk neki, döntse el mindenki maga, de ezek a közösségek a zsidóságnak tört százalékát sem teszik ki, ma már. Régebben más volt a helyzet: a cionista mozgalom megalakulása idején a konzervatív rabbik még a Dávid-csillagot is leszedették a zsinagógák faláról.

Ma azonban Magyarországon hiányzik az az ortodox vallásos zsidó réteg, aki hordozója lehetne az anticionista gondolatnak.

"A zászló két szélén található kék csíkok az izraelita vallásban használatos imasálakon (tallit) található csíkokra emlékeztetnek. A zászló közepén található Dávid-csillag pedig, Izrael régi történelmi jelképe"

Himnusz: Hatikva

"Míg a zsidó érzés a szívekben él és a szem még mindig Keletre néz
És a zsidó lélek ha Cijónba tér, nem veszett el még minden remény.
Kétezer éves remény s akarat nem veszett el, a szívünkben él:
mert a zsidó nép csak hazájában szabad, Cijón és Jeruzsálem földjén."


Téma: Újhelyi lenácizta a Magyar Sziget ifjúsági fesztivált
daleth
2004. augusztus 18. 15:57 | Sorszám: 83
Köszönöm az egyenes választ. Bár nem osztom a világnézetedet, de tisztelem a bátorságodat, hogy ezt így vállalod.

Ha jól értem, Te, mint Hungarista, a hungarista szellemiséggel ellentétesnek tartod a Magyar Sziget rendezvényeit?

daleth
2004. augusztus 18. 08:44 | Sorszám: 81
Ezek szerint az ifjú szoci csillag még ennyire sem mondott igazat... Kívánom nekik, hogy ne legyen ennél okosabb politikusuk!
daleth
2004. augusztus 17. 16:29 | Sorszám: 69
Az adataidból arra következtetek, hogy ezt az ideológiát Te is osztod. Helytelen a következtetésem?
daleth
2004. augusztus 17. 09:31 | Sorszám: 66
Patrubány és Für, mint nácik.
Wasst inkább hadjuk, hiszen tudjuk hogy katona volt, ergo csak is zsidógyilkos náci lehet.
daleth
2004. augusztus 16. 13:30 | Sorszám: 64
"Újhelyi kivételesen nem mondott butaságot."

Ebben nem értek Veled egyet. Legfeljebb abban, hogy kivételes eset lenne, ha nem mondana butaságot. Szerintem kollektíven lecímkézni több ezer embert, vagy a nácizmust öszemosni az irredentizmussal, több, mint butaság.

Nem hiszem, hogy ha meg is jelent azon a rendezvényen néhány hungarista érzelmű előadó (bár nem ártana ezt is alaposabban bizonyítani) azt jelentené, hogy az egész rendezvény vagy annak látogatói hungaristák lennének. Pl. én sem vagyok bolsevik, pedig néha még a Napkeltét is megnézem.


Téma: Április 4-ről szóljon az ének!
daleth
2003. április 07. 13:59 | Sorszám: 39
Örülök, hogy csak félreértettelek. Én a következő mondatodra próbáltam meg reagálni:

Amúgy szerintem a fasiszták elűzésének megünneplése nem egyenlő a kommunisták bejövetelének ünneplésével. Még ha időben még oly' közel esik is....

A MEASZ-szal kapcsolatos kérdésedet meg gondolom, nem nekem címezted.

daleth
2003. április 07. 13:20 | Sorszám: 35
Legyen egy jó napod: elismerem a helyesírási hibámat.

És valóban fáj, hogy nem tudtalak meggyőzni arról, hogy minden egyes ember szenvedése tiszteletet érdemel, s egyetlen ember halála felett sem lehet örömünnepet rendezni.

A "PÖCS" szóval kapcsolatban: te mit szólnál, ha ebben a vitában a te véleményedet képviselőket Felszabadulást Ajnározók Szövetségekét emlegetném (rövidítsd le, ha gondolod)? Azt hiszem csak elmérgesítené a vitát.

Részemről a veled való levelezést befejezettnek tekintem. Sajnos - mert jobban örültem volna, ha nem indulatokkal és jelszavakkal, hanem érvekkel folyt volna a részedről a beszélgetés.

daleth
2003. április 07. 13:09 | Sorszám: 34
Jogukban áll, Hendének joga van ezt kritizálni, neked pedig jogod van sajnálatosnak tartanod Hende véleményét - ezt hívják liberalizmusnak.

Nekem meg jogomban áll a próbálkozás, hogy meggyőzzelek: a szovjet hadsereg nem felszabadítóként érkezett hozzánk(egyébként ők maguk sem felszabadításról beszéltek az adott időpontban). A felszabadítók nem gyilkolnak, erőszakolnak meg nőket, köztük gyereklányokat, nem rabolnak és nem viszik a polgári lakosságot rabszolgamunkára. A Vörös Hadsereg egyszerre hozott jót és rosszat is (nem időben közel egymáshoz, hanem egyszerre).

A soáhról több, mint fél évszázada lehet (és kell is beszélni), de a sebek még most sem gyógyultak be (lásd a februári tüntetés - ellentüntetés a Kossuth téren). A "felszabadulás" rémségeiről még 15 éve sem - a rémségek elszenvedői nem érdemelnék meg, hogy az ő szenvedésüket is tiszteletben tartsák?

Mégis azt mondom: jogos, hogy azok ünnepeljenek, akiket megszabadítottak, de ugyanilyen jogos, hogy meggyászolják azokat, akik ugyanekkor áldozattá váltak.

daleth
2003. április 07. 10:31 | Sorszám: 27
Ha a "véralgebrán" azt érted, hogy csak bizonyos előjelű szenvedésekről veszel tudomást, akkor elismerem valóban válaszoltál. Ha "pofátlanság" az, hogy nekem ugyanúgy fáj mindenki szenvedése, legyen az zsidó, magyar, vagy német, akkor pedig elismerem, pofátlan vagyok.

A jelzők ragasztgatása (véralgebra, pofátlanság, PÖCS) pedig még nem válasz, éppen úgy ahogy az elégetés (vö. Voltaiere - ha tudod, ki volt az).

daleth
2003. április 07. 10:16 | Sorszám: 23
Túl sok ember van, ki másra nem csak jelszavakra gondol...

Sajnos egyáltalán nem válaszoltál arra, amit írtam, csak megismételted önmagad.

daleth
2003. április 07. 09:50 | Sorszám: 21
Én speciel olyan gyermeklányokról is tudok (nem a könyvekből), akinek a hős szovjet katona nem kenyeret adott, hanem nemi erőszakot követett el rajta, s jónéhány honfitársunkat hurcolták el málenkij robotra, s közülük sokan örökre ott is maradtak.

Ezek nem néhány év múlva, hanem az ún. felszabadítással együtt történtek. Ezért aki csak egyszerűen felszabadításról beszél, több százezer áldozat emlékét gyalázza - ugyanúgy, mintha valaki a 44-es eseményeket úgy értékelné, hogy megjelentek a hős német katonák, hogy megvédelmezzenek az ázsiai barbároktól (hidd el, sokan tudnának ezt alátámasztandó emlékeket is felidézni).

Hozzászólásodat olvasva egy régi dal ötlött fel bennem:

"Túl sok ember van, ki másra nem, csak jelszavakra gondol..."


Téma: Bencsiknek NEM HÍR a Visegrádi Disputa
daleth
2003. május 19. 12:23 | Sorszám: 27
"közel-keleti szent emberekkel teli Biblia" - talán azért, mert ők elsősorban nem közel-keletiek, hanem szentek voltak.

"kétezer év alatt a kereszténység jelentősen eltávolodott a judaizmustól, és a kétezer éves kereszténység mégiscsak az európai civilizáció alapköve lett" - persze, mint ahogy a mai zsidóság sem azonos a Kr.u. I. századival. Ők is változnak, a kereszténység is változik, de ez nem jelenti azt, hogy eredetét megtagadhatná. Ha nem lett volna zsidóság, Jézus sem tudta volna ilyen formában megváltani a világot, s akkor ma a teuton erőszak és az angolszász haszonelvűség uralkodna Európában (de a sor még folytatható lenne).

daleth
2003. május 19. 12:16 | Sorszám: 26
Nem tudom, miért nevezed ezt érdekesnek? Szerintem nem szabad egy népet azért elítélnünk, mert törvényesen működő bírósága elítélt egy ártatlant. Ilyen logikával, mi magyarok, bűnösök vagyunk a törvényes magyar bíróságok által tévedésből halálra ítélt személyek halálában. (Egyébként, ha jól tudom, a rabbinikus bíróság a harmincas években már rehabilitálta Jézust.)

Persze, a Szentatyának is vannak tévedései, s nagyon fájdalmas, hogy ezen tévedések egy része a magyar nemzetet hozza hátrányos helyzetbe - de fel kell tennünk a kérdést, hogy a magyar állam kellő súllyal lép-e fel ezekben a kérdésekben? S ha nem, akkor milyen erkölcsi alapon rójuk ezt fel a Vatikánnak?


Téma: Csomagot sürget az IMF, a pénzügyminisztérium egyetért
daleth
2003. május 15. 09:46 | Sorszám: 47
"-az állami vagyon felélését miért nem bírálja az imf?" - mondd, te ezt komolyan kérdezed?

Komolyra fordítva: a közszférában történt béremelések csak közvetve befolyásolják a versenyképességet, amennyiben nem jár együtt megfelelő minőségemelkedéssel, vagy az így megnövekvő hiányt adóemeléssel akarják pótolni.

Egyébként érdemes lenne megvizsgálni, hogy a közalkalmazottaknak hány százaléka kapta meg az 50%-os béremelést, s hánynak kellett annyival beérnie, hogy "átlagosan".

daleth
2003. május 15. 08:49 | Sorszám: 44
ugyanez bővebben, de csak 2001-ig:
http://www.mnb.hu/dokumentumok/fmadszolg2_hu.xls

(érdemes alaposan áttanulmányozni: bár a helyzet lehetne jobb is, de a megállapításod: "Van tartozásunk jócskán." véleményem szerint némi pontosításra szorult)

daleth
2003. május 15. 08:42 | Sorszám: 43
A devizában fenálló netto adósság

2000. december: 6 295,3
2001. december: 3 982,7
2002. május: 3 845,2

(ez az összeg a kormányváltozás óta sem növekedett érdemben)

forrás: http://www.mnb.hu/dokumentumok/hu_fm2002eur.xls


Téma: 300 millió
daleth
2004. május 19. 10:12 | Sorszám: 3
Én személy szerint szívesebben mennék Ulánbátorba, de sajna senki sem kínálta fel.
daleth
2004. május 19. 09:57 | Sorszám: 1
Nekem is eltúlzottnak tűnik a négyfős bizottság. Miért nem lehet a nagykövetségeket mozgóurnának tekinteni egy bizonyos létszám alatt, s csak egy embert kiküldeni, vagy egy folyamatosan működő web-kamerán keresztül figyelni az esmeényeket a budapesti központból?

Úgy látom, mi magyarok is eléggé tudjuk bonyolítani a dolgokat.


Téma: Apartheid a XXI. században - Izrael.
daleth
2004. július 12. 08:33 | Sorszám: 39
Bocsáss meg, de egy gondolatot azért kiemelnék:

"A Háárec izraeli napilap és egy palesztin internetes oldal is beszámolt arról, hogy a bíróság tizennégy tagja foglalt állást Izrael ellen, s csak az amerikai bíró szavazott Izrael elmarasztalása ellen."

daleth
2004. április 16. 10:53 | Sorszám: 33
Diplomácia - ha jól emlékszem ezt az esetet Dürenmatt is megörökítette valamelyik drámájában...

De mit szólnál, ha a két Nobel-díjas leülne egymással beszélgetni? Szerintem az évszázad mérkőzése lenne...

daleth
2004. április 16. 09:23 | Sorszám: 31
Bocsáss meg, de szerintem tévedsz. Az arabok nemcsak hogy Sém leszármazottjai, hanem Ábrahámé is, akinek elsőszülött fiától eredeztetik magukat.

"A diplomácia eszköztára úgyszólván végtelen!" - ha akarják, van eszköz. Ha akarják...

daleth
2004. április 16. 09:06 | Sorszám: 29
Szerintem rosszul fogjátok fel a dolgot. Mivel még jogilag nincs független Palesztina, ennek vezetőjét sem hívhatja meg az etikett szerint a köztársasági elnök vagy a kormányfő.

Viszont Arafat Nobel-díjas.

Javaslom tehát, hogy legújabb Nobel-díjasunk hívja meg Arafatot, mondjuk, hogy a semita népek kultúrális közeledéséről tárgyaljanak (mivel sokak véleményével szemben, a palesztinok is semiták).


Téma: Húsvét
daleth
2004. április 09. 09:29 | Sorszám: 75
Igen, emlékszem. Ha jól emlékszem, ez is olyan volt, amit senki sem tudott megmagyarázni. (Gondolom ez a herma is ez a kategória lesz, vagy más nem is látja bele ezt )

Mindannyiótoknak Áldott Húsvéti ünnepeket! (Nem kellemeset: az csak a lábáztatóvíz, ahogy Jelenits professzor úr szokta mondani)

daleth
2004. április 09. 09:04 | Sorszám: 73
Hogy őszinte legyek, ezt csak arra akartam felhozni, hogy még az ilyen teóriák mellett is lehet hitelesnek tűnő bizonyítékokat felhozni. Nekem mindenesetre érdekes, azzal együtt, hogy már az elején leírom, hogy nem vagyok művészettörténész, az egész csak egy benyomás volt a részemről.

A Szent László hermát mindig szemből szokták fotózni, de nekem (mivel Győrben is jártam iskolába) volt szerencsém nem egyszer a valóságban is látnom.

Amikor oldalról néztem, nem tehetek róla, de a sumér reliefek jutottak eszembe. Kicsit a hajviseletről, de inkább az arcvonásokról és az arckifejezésről. Más hermákon ez (valószínűleg csak vélt) a hasonlóság nem vehető észre.

Végtére is, ha jól tudom, a jászok a perzsákkal állnak rokonságban - akkor miért ne lehetne egy Árpád-sumér szál is?

Valószínűleg az egésznek nincs több tudományos alapja, mint egy Daniken-elméletnek, de nekem legalábbis ugyanúgy érdekesnek tűnt ez a hasonlóság.

daleth
2004. április 08. 16:26 | Sorszám: 68
Tárgyi bizonyítékot. Lásd a Szent László-herma Győrben. De ehhez képest, még Badinyi barátunk is akadémikusnak számít. Ha akarunk, ugyanígy találunk párhuzamot. De mindkét esetben felesleges szerintem: mindkét nép történelme csodálatosabb annál, mintsem ilyen délibábokkal kelljen fényesíteni.

Nézd, a feltételezhető időbeli egybeesésen túl*, mit lehetne felhozni a hükszosz változat mellett? A Biblia ténylegesen ellentmond ennek a változatnak - amit tudunk a hükszszokról, azt pont az ellentéte annak, amit a Biblia a zsidóságról ír.

*Persze ez is relatív: a hükszoszokat 1580 körül verték ki, míg Mózes kb. 250 később lépett fel - a csillagászati megfigyelések szerint. Lásd: Naftali Krausz szidrákról írt könyvét.
Időbeli egyezést talán csak abban találhatunk, hogy ha igazak a bibliai kormeghatározás, akkor esetleg a hükszoszok idején vándoroltak be egyiptomba a zsidók, de a Teremtés könyvében erre sem találunk utalást.

daleth
2003. április 30. 10:17 | Sorszám: 58
Ha valóban abból lett volna a zsidó hit, hogy Egyiptomban rabszolgák voltak, akkor valóban a történelem legnagyobb PR-osát tisztelhetnénk Mózesben. De azt hiszem, ennél többről volt szó.
daleth
2003. április 30. 10:13 | Sorszám: 57
Kedves Polites!

Én szándékosan nem a történelmi tényekről beszéltem, hanem arról a kommunikációs hibáról, amit elkövettek. A Hükszoszokat kevesen őrizték meg jó emlékezetükben, s az hogy egy időben történt a két esemény, még nem bizonyító erejű - egy ilyen súlyú elődásban szerintem még érdekességként is kár volt felhozni. (Egyébként a sumer rokonságot én sem tartom valószínűnek, de hidd el, ilyen súlyú bizonyítékokat amellett is fel lehetne hozni.)

daleth
2003. április 18. 08:55 | Sorszám: 39
Azért az "unalmas" jelző szerintem túlzás.

Én a problémát abban láttam, hogy nem tudta, hogy kikhez szóljon.

Azokhoz, akik ismerik a zsidó vallást? Akkor miért szólt 90%-ban olyan dolgokról, ami hozzátartozik az általános műveltséghez?

A tájékozatlonokhoz? Akkor miért nem beszéltek többet az ünnep lényegéről, történetéről, miért foglalkoztak hosszan olyan kérdésekkel, melyek nem igazán érdekelnek, csak olyanokat, akik beleásták magukat a témába (pl. a kivonulás pontos időpontja).

Ezen túl kommunikációs hibának tartom, hogy olyan információkat is közreadtak, melyek egy kívülállónál nem segíti elő a zsidókkal való érzelmi azonosulást (pl. az, hogy a hükszoszokat felhozták, olyan szintű volt, mintha mi azzal kezdenénk a magyarságról beszélni, hogy a sumér rokonságot emlegetnénk).

Mindezzel egyeütt a Főrabbi úr előadása szerintem élvezetes volt, messze nem unalmas, s a megbékélés és kiengesztelődés felé tett hatalmas lépés volt (kezdve az olyan udvariassági gesztusoktól, mint a bibliai szereplők három néven történő említése - zsidó, református, katolikus, egészen addig, hogy milyen tisztelettel beszélt a keresztény vallásról).


Téma: Elhunyt Teller Ede
daleth
2003. szeptember 11. 14:47 | Sorszám: 30
OFF

Ezt hívják a klasszikusok deizmusnak.

daleth
2003. szeptember 11. 12:54 | Sorszám: 27
Szerintem hitte, csak más néven nevezte.
daleth
2003. szeptember 11. 10:30 | Sorszám: 20
iskolákban -> iskolák
daleth
2003. szeptember 11. 10:29 | Sorszám: 19
Az nem jelent semmit: az egyházi iskolákban ilyen tekintetben meglehetősen liberálisak voltak.
daleth
2003. szeptember 11. 09:46 | Sorszám: 16
Én úgy tudtam, hogy a többi Corvin-láncosnak kell megválasztania, s ő csak az ösztöndíj kedvezményezettjét nevezhette meg. Persze, ha javasolt valakit maga helyett, a többiek biztos figyelembe fogják venni.
daleth
2003. szeptember 11. 09:15 | Sorszám: 14
Nehéz lesz annak, aki helyette veszi fel a Corvin-láncot. De biztos találnak rá méltó személyt, aki nem csak tudós, hanem tanítója is a népnek.
daleth
2003. szeptember 10. 14:23 | Sorszám: 9
OFF Azért én Reagen-ben sem csalódtam.
daleth
2003. szeptember 10. 11:21 | Sorszám: 4
Mesélj!
daleth
2003. szeptember 10. 09:56 | Sorszám: 2
Tegyük hozzá: ha ő nincs, és nem indítja el a csillagháborús programot, még ma is létezne a Szovjetunió.

Igaz ember volt, nyugodjék békében. Ha itthon lenne, elmennék a temetésére.


Téma: Már egyesek a koncepciós kivégzéseket is büszén vállalják....
daleth
2006. március 13. 08:18 | Sorszám: 2
Legalább következetesek és megmutatják, hogy a közel egymilló ember deportálásában közreműködő rendszer jogutódjainak tartják magukat.

Téma: Magyarorszag csak a Gabor novereket, a Hunokat, es a paprikat adta!!
daleth
2005. február 28. 11:15 | Sorszám: 99
Találtam is erről egy írást:

Elsősorban a fővárosok, mint hatalmi központok neveit kell vizsgálnunk. A kazár főváros török Szárigsin és arab al Baida neve egyaránt fehéret jelent, és a két magyar hatalmi székhely: Székesfehérvár és Gyulafehérvár neve is őrzi a fehér jelzőt. A történeti források - nevezetesen István király kisebb legendája - egyértelműen elárulják, hogy a fehér jelzőnek ezekben a városnevekben jelentésük volt: Székesfehérvárról a legendában azt olvashatjuk, hogy nevét különleges előkelősége miatt kapta. (SRH 1937-38. II. 396.) Ez az adat már korábban is fölkeltette a kutatók figyelmét: Horváth János méltóság- és rangjelzőnek tartotta a fehér színt a Fehérvár, Fehéregyház, Fehértemplom típusú helynevekben. (Horváth János 1967.) Azonban ezt az új nézetét megpróbálta összekapcsolni azzal a hagyományos nézettel, amely a fehér színt az épületek építőanyagából vezette le (Horváth János 1967. 110.) és nemigen tudott mit kezdeni Gyulafehérvár nevével, mivel idézett cikkében azt is bizonyítani próbálta, hogy a gyulák országrészét nevezik a források Fekete Magyarországnak. (Horváth János 1967. 107., 109.) Az elmélet bizonytalanságai vezették Györffy Györgyöt arra, hogy a Fehérvár, Fehértemplom típusú helynevekben szereplő fehér jelzőt minden esetben az építőanyag színére vezesse vissza. Györffy György 1977. 243., 318.) Nagyon szellemesen kapcsolta össze azonban ezt a nézetét a források azon adataival, amelyek a fehér szín korabeli szimbolikus jelentéséről szólnak: véleménye szerint a fehér jelző azért bírt "előkelő, királyi" jelentéssel, mert fehér kőből csak a királynak állt módjában templomot emelni, az egyszerű falusi templomok vályogból, vagy fából épültek. (Györffy György 1977. 243.)
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/nyelvtud/feher/feher.htm

daleth
2005. február 28. 10:45 | Sorszám: 96
"Bocsi" - ma jó napom van, ezért megbocsátok. Hivatalosan Izabella, de abban az időszakban a lényegi döntések György barát kezében voltak.

A "fehér" szóban igazad lehet, hiszen párhuzamba lehet állítani Fehérvárral. Talán ez is a jogfolytonosságot képviselte.

daleth
2005. február 28. 10:08 | Sorszám: 94
Lehet, hogy itt van a kutya elásva. A Barát végtére is egyházi személy volt, s lehet, hogy ez neki fontosabb szempont volt, mint az, hogy gazdaságilag Kolozsvár fejlettebb.
daleth
2005. február 28. 09:23 | Sorszám: 92
Szerintem az arabok nem tudják, hogy ez az ember hogyan utálja a magyarokat. Ha tudnák, akkor rájönnének, hogy amit ők kaptak tőle, az kifejezett becézgetés.
daleth
2005. február 28. 09:19 | Sorszám: 91
"...Nagyvárad és Marosvásárhely magyarabb volt mint Budapest."

Nu. Ezt ugyan statisztikák nélkül is elhittem volna.

daleth
2005. február 28. 09:10 | Sorszám: 90
Köszönöm! Bevallom, hogy tévedésben voltam, s azt hittem, hogy a későbbi időkig, a XVI-XVII. századig német többségű volt. Úgy tudtam, hogy a város német jellege miatt nem választották az erdélyi fejedelmek fővárosul - tudom, hogy nagyon ki, de tudja valaki, hogy miért Gyulafehérvárra és miért nem Kolozsvárra esett a választás?
daleth
2005. február 25. 11:01 | Sorszám: 69
Magyar, ahogy a szászok, erdélyi oláhok is magyarok voltak.

Lehet, hogy nem húsz év lesz, hanem 150-200, de ha akarjuk, meg tudjuk csinálni.

daleth
2005. február 24. 16:49 | Sorszám: 43
Hány évre visszamenőleg? Eredetileg szász város volt. Mi is csak jöttünk, igaz, minket befogadtak.
daleth
2005. február 24. 14:53 | Sorszám: 36
Szerintem a helyzet különbözik: jobb is, rosszabb is. Jobb napjaimban abban reménykedem, hogy a felvidéki és az erdélyi magyarság átlépi azt a kritikus tömeget, ami a fennmaradáshoz kell. Az észtek nincsenek többen, mint az erdélyi magyarok, mégis megmaradtak a románnál sokkal rosszabb elszovjetesítés ellenére. A felvidéken talán már kevésbé érik el ezt a kritikus tömeget, de azzal, hogy a határ közelében élnek, talán esély van a fennmaradásra a légiesedő határok következtében. A Délvidékért és Kárpátaljáért jobban aggódom, de bízom a magyar géniuszban.

A nagyvárosokról sajnos nem tudok annyit, mint kellene - de azt hiszem ott a magyarságnak talán kevésbé voltak mély gyökere, s a százalékos csökkenés mellett nem csak a fogyás, hanem a betelepítés is közrejátszott.

Szóval, megmaradunk! Mert én hiszek benne.

daleth
2005. február 24. 14:44 | Sorszám: 34
Köszönöm!

Sajnos az utolsó órákban nem nagyon tudtam visszajönni a fórumra, de nagyon köszönöm, hogy személyes élményeidet idézted. Sajnos én csak hallomásból ismerem a kérdést, de az információim is ezt támasztják alá.

daleth
2005. február 24. 12:59 | Sorszám: 15
"Ne arab területről beszéljünk, hanem Palesztínáról."

- helyes. Akkor ne beszéljünk a zsidó katonai terror áldozatairól, csak az öngyilkos merénylők által meggyilkoltakról, nagyjából ugyanoda jutunk. Palesztina arab lakóinak, nem igazán volt külön identitása, amely lényegében megkülönböztette volna őket a többi muszlim-arabtól. Vagy tudsz arról, hogy a palesztinok ugyanolyan lázasan harcoltak volna a környező arab államok ellen, akik bekebelezték a területeiket? Most nem a terrorista csatározásokra gondolok, hanem olyan harcra, melynek a független Palesztina létrejötte lett volna a célja.

Hány elzászi úgymond német él ma (hivatalosan a nyelvük sem német)? Hány volt a háború előtt?

daleth
2005. február 24. 12:40 | Sorszám: 11
A különbség csak annyi, hogy a zsidók az arab területek tört hányadát vették el, miközben a románok többet, mint a maradék ország... De ettől függetlenül, ha meg akarunk maradni, ki kell egyeznünk, de erre rossz példa a német-francia megbékélés, mert az gyakorlatilag beolvasztásra ítélte a francia földön élő németeket. Persze, ott is a maradék Németország tört hányadáról volt szó, így elviselhetőnek tűnt az ár.
daleth
2005. február 24. 12:23 | Sorszám: 9
A baj a közel keeleten szerintem pont az, hogy amit egymás fejéhez vágnak, az döntő többségében igaz. De a megoldáshoz egyáltalán nem visz közelebb... (igaz, jól esik)
daleth
2005. február 24. 12:18 | Sorszám: 6
Félre ne értsd, a jelenleg hatalmat gyakorló miniszterelnököt nem akarom védeni, de furcsa, hogy ellenünk egy balfék nyilatkozat miatt háborút akarnak indítani, miközben ők ennél sokkal súlyosabb dolgokat vágnak a fejünkhöz.

Persze, a cikkből látható, hogy a cikkíró sem volt ott, amikor az észt osztották: a paprika mióta magyar "találmány"?

daleth
2005. február 24. 12:08 | Sorszám: 4

Szerintem azért kicsit túlreagálják a dolgot... Ha tekintetbe vesszük, hogy ők miket írtak Izraelről, vagy Amerikáról...


Téma: Alkotmányellenes a gyűlöletbeszéd elleni törvény
daleth
2004. május 24. 16:14 | Sorszám: 20
Mádl visszadta a köztársaság elnöki poszt méltóságát, amit sikeresen rombolt nyolc éven keresztül az öreg klón. Volt erkölcsi ereje sok esetben a jobboldali nyomásnak is ellenállni, aminek negligáltja nem mondható el az elődjéről. Kár, hogy 2005-ben nem fogják meghosszabbítani.

Téma: Anyák napja
daleth
2005. május 03. 08:22 | Sorszám: 4
Nagyon szép! Honnan van?

Téma: Április 2. - Április 2. HÚZZUNK BELE......
daleth
2006. március 22. 08:57 | Sorszám: 5
Emlékszem, négy év előtt egy árus a Kossuth tér mellett árulta a Viktor c. könyvet. A "fideszes bandák", az "orbán-jugend" tagjai csak vigyorogtak rá és kikerülték.

Téma: Árpád-szobor avatás Székelyföldön
daleth
2003. augusztus 01. 10:04 | Sorszám: 8
Tudom, sok baj és nyomorúság van Székelyföldön, mégis az ilyen híreket hallva és olvasva, nem tűnik botorságnak, hogy nem szűntünk meg reménykedni.

Téma: Elnökválasztás 2004, USA
daleth
2003. szeptember 10. 08:54 | Sorszám: 13
Lehetséges, de ugyanez vonatkozik a katolikusokra is (az USA lakosságának hány százaléka katolikus? És eddig az elnökök hány százaléka volt az?).

Az amerikaiak nagyon figyelnek arra, hogy vezető politikusaik a nemzet érdekeit képviseljék, ezért nem szeretik, ha azok zsidók vagy katolikusok (első esetben attól tartanak, hogy az etnikai összetartás befolyásolhatja őket, a másodikban vatikáni befolyástól). Persze ugyanez áll a távol keletiekre is, de ők még nem képviselnek akkora erőt, hogy ez szembetűnő legyen.

A mi szemünkben ez nevetséges, de nem ez az amerikaiak egyetlen szokása, ami a mi szemünkben furcsa. De azt például irigylem tőlük, hogy elvárják a politikusaiktól, hogy ne hazudjanak (pl. a Mónika-ügy, vagy Madlen asszony eltitkolt zsidó származása, hogy csak az utolsó előtti ciklust említsem).

daleth
2003. július 01. 16:26 | Sorszám: 6
Nehéz kérdés, de szerencsére nem rendelkezem amcsi állampolgársággal, hogy választanom kelljen. A republikánusoknak tetszik a hagyománytisztelete, de nem tetszik a gazdaság és szociálpolitikájuk. Eddig jobban tetszett a külpolitkájuk, de szerintem a terrorizmus elleni háborúban csak rövidtávú célokat fogalmaztak meg, s nincs koncepciójuk a helyzet tartós rendezésére.

No de emiatt nem fogunk összeveszni remélem, a lényeges, hogy a magyar választásokon hogyan szavazunk.

daleth
2003. június 30. 08:58 | Sorszám: 3
Nem vagyok benne biztos, hogy Joe Lieberman a külpolitika területén (amely bennünket legjobban érint) gyökeres változást hozna. Ezzel szemben Bush azokat az értékeket képviseli a belpolitikában, amik hosszú távon a hazai jobboldalnak is hasznára válnak.

A híres mondás szerint a kormány legfeljebb a dolgok 5%-át tudja alakítani, de hogy ez az öt százalék mint jelenthet, megmutatja a a rendszerváltozás utáni kormányok válságkezelési módszertana.


Téma: peldakep@pgsm.hu: Böjte Csaba!
daleth
2005. december 08. 13:13 | Sorszám: 127
+ még egy: tudsz róla, hogy van kazettás magnójuk? Nehogy úgy járj, mint én, aki tavaly egy ismerős erdélyi családnak CD-t vittem... De legalább megvolt az ötlet, hogy mit küldjek nekik Karácsonyra...
daleth
2005. december 08. 13:11 | Sorszám: 126
A Szent Gellértben névre szólóan is le lehet adni a csomagot? Nem spórolni akarok, csak talán így biztosabban átjut (a reméljük csak átmeneti) határon...
daleth
2005. december 08. 08:36 | Sorszám: 122
Kedves Kereszt-komáim!

Ti küldtök valamit a kereszt gyermeketeknek? Én arra gondoltam, hogy valamilyen ifjúságnak szánt magyar történelmi könyvet küldök, csak nem tudom, hogy erre nem csapnak-e le a román határőrizeti szervek. Ti mit tesztek az ügyben?

daleth
2005. december 07. 08:02 | Sorszám: 119
Valószínűleg nem volt időd aznap nézni a híreket, ezért ideírok egy linket is:
http://www.mti.hu/cikk/105931/

A másik hírt nem tudom, hogy miért nevezed mendemondának: Csaba testvér már jóelőre kijelentette, hogy nem fog részt venni a Lelkiismeret 88 rendezvényén, erről egy levelet közzé is tett a honlapján, de itt a MVSZ rendezvényéről beszélünk.

De azért, hogy ne a reggel.hu torzított tükrén keresztül lásd az eseményeket:
http://www.devaigyerekek.hu/news/news_288.html

Majdnem ugyanaz, mint amit beidéztél, mégis messzebb van a két megfogalmazás egymástól, Heródes Dávid királytól.

daleth
2005. december 07. 07:54 | Sorszám: 117
Bocs, a kései válaszért:

az elsőt, amivel arra utalt, hogy megzsarolták a híradásokban hozták, pl. a Hír TV honlapján is, ennek a valóságtartalmában én is kételkedem.

A másodikat (a Patrubányra vonatkozót) az alapítványa honlapján is meg lehet találni: www.devaigyerekek.hu (de jó .hu végződést beírni a gépbe!).

daleth
2005. december 06. 16:21 | Sorszám: 105
Szent és reálpolitikus? Érdekes párosítás.

Kicsiben a XII. Pius-i dilemma. Legyen Szent, aki kimondja az igazat a világon egyedüliként a náci rémtettekről, vagy legyen reálpolitikus, aki tudja, hogy a hallgatásáért cserébe többszázezer zsidót vagy annak minősülő személyt megmenthet? Tudjuk, melyik utat választotta, talán ennek köszönhető, hogy életben maradtak azok a zsidók, akik most vádolják a hallgatásáért.

Kérdés, hogy Csaba testvér esetében erről van-e szó. Önmagában véve, el tudom fogadni, hogy reálpolitikusként ezt kellett tennie, de ez nem vall arra az emberre, aki tavaly a szégyenletes nap után székely keménységgel ellentmondott a budapesti kormánynak, aki keménnyé tett minket történelmi mélypontunkon, hogy ne adjuk fel - de amint már írtam, ez nem csökkenti azon történelmi érdemeit, amit a magyarságért tett.

Máshol ezt nem is mondanám, mert tudom, hogy ezeket a szavakat mások kiforgatnák, de úgy gondoltam, ebben a baráti körben megfogalmazhatom szomorúságomat. Sokfajta szent van, más és más korok és helyzetek, más és más kihívások más és más fajtát kívánnak.

daleth
2005. december 06. 16:03 | Sorszám: 104
Kedves Barla Diák!

Sajnálom, nem néztél utána a dolgoknak. Lehet valakit távolról is tisztelni, de lehet közelről is, úgy, hogy elolvasod, hogy miket mond vagy ír.

Pl. Azt írod: "Hogy a Patrubány féle kártevők gátlástalanul meghirdetik a nevét, csak neki nem szólnak!"

És mit írt Csaba testvér Patrubányról: "Világunkat a kimondott igék, igenek viszik előre. Te kimondtad az igét, mely történelmet ír! Kimondtad a választ kisebbségi létünk dilemmájára. Szeretjük a szülőföldünket, nem akarjuk elhagyni azt, de szeretnénk felelős Magyar állampolgárok is lenni, szeretnénk népünk-nemzetünk sorsában felelősséget vállalni. Szeretnénk otthon lenni a határokon kívülre sodródott szülőföldön, de Magyarországon is."

Ha valóban tiszteled, akkor olvasd a honlapjain megjelent leveleket, lehet, hogy nem egyezik azzal a képpel, amit magadban kialakítottál róla, de hidd el, érdemes.

Lehet, hogy tévedés volt a dologban - de akkor ő mondja, hogy nem hívták meg, mivel Te ezt forrás nélkül mondtad, szemmel láthatóan indulatból.

Nem hálás dolog rosszat mondani egy köztünk élő szentről, elismerem. De az, hogy valaki szent, nem jelenti azt is, hogy tévedhetetlen, s mint tudjuk, hiba nélkül csak Isten való. Nekünk ez csak a cél, amit soha el nem érhetünk.

daleth
2005. december 06. 10:02 | Sorszám: 94
Fájó dolog. Tegnap nem jelent meg a Kossuth téren, mivel: "olyan nyomás alá helyezték, hogy nem teheti meg, hogy részt vegyen ezen az eseményen, "mert énnekem sok száz árvának a sorsa felett kell gondoskodnom és félek, megvonják tőlem a pénzt"."

Ez ugyanaz az ember lenne, aki egy év előtt még azt mondta: "konok székelységgel kijelentem, hogy amíg ők saját népük ellen uszítanak és „győzedelmeskednek", én árváim nevében nem kérek, és nem is fogok elfogadni tőlük egyetlen vasat sem"

Miért nem bízott Csaba testvér az Úristenben és a maradék magyarokban, akik a kommunista gúnyfillérek nélkül is gondoskodtak róla? Már mindenkit meg lehet venni? Remélem, hogy tévedés ez a hír, de ha igaz, akkor egy világ omlott össze bennem. Egy példaképpel kevesebb. Ezután is tisztelni fogom, mert az utóbbi fél évszázadban talán senki sem tett annyit az erdélyi és szórványmagyarságért, mint ő, de példaképként már nem tudok gondolni rá.

daleth
2005. január 13. 08:16 | Sorszám: 86
Nagyon köszönöm! Én láttam, de sajnos nem mindenki a családban.
daleth
2005. január 11. 13:56 | Sorszám: 82
Ha jól emlékszem Szent Erzsébet és Páduai Szt. Antal esetében 5 évnél is kevesebbet vett igénybe a szenttéavatás. Viszont Szt. Magrgit esetében több, mint 700 évet kellett várni (szerintem ez világrekord).
daleth
2005. január 11. 13:39 | Sorszám: 80
A villámgyors ebben az esetben fél évszázadot jelentett. De a szentéavatások nagyban függnek attól, hogy az adott közösség mennyire érzi fontosnak, hogy szenttéavassák az illetőt. Pl. nálunk fél évszázadon keresztül ezért nem nagyon történt semmi az ügyben.

Hogy miért fontos, hogy ki lesz szent? Mert ezzel a közösség számára nyilvánvaló lesz, hogy az adott korban és helyzetben mely erények azok, melyekre leginkább szüksége van a világnak.

daleth
2005. január 11. 13:01 | Sorszám: 78
Én sértegetni? Azzal, hogy Krisztushoz hasonlítom?

"a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság...
Hiszen Istennek a "balgasága" bölcsebb az embereknél, és Istennek a "gyöngesége" erősebb az embereknél"
(I.Kor 1,23;25)

Ps. Remélem gyermekeim meg fogják élni Csaba testvér szenttéavatását (én már biztos nem)

daleth
2005. január 11. 12:30 | Sorszám: 76
Ostobának és bolondnak kell lenni ahhoz, hogy valaki egy olyan vesztes ügyet felvállaljon, mint Csaba testvér.

KI

A Néri Szent Fülöpről szóló film nagyon jó volt, de nem életrajzi hitelességű. Bár nem tudok róla, hogy Loyolai Szt. Ignác könyvét elolvasta-e vagy sem, de feljegyezték, hogy kettő kivételével, valamennyi könyvét eladta és árát szétosztotta a szegények között - s a másik könyv Aquinói Szt. Tamás A teológia összefoglalása című műve volt (Szt. Ignác könyve ehhez képest lektűr irodalom, s ez nem sértés, mert Szt. Ignác szándékosan a lovagregények stílusában írta meg lelkigyakorlatos könyvét).

daleth
2005. január 11. 08:12 | Sorszám: 70
Hatalmas élmény volt. Szerencse, hogy Csaba testvérből hiányzik a szent ferenci lelkület és a bölcsesség, különben nem tudott volna ilyen eredményeket elérni. Mert lehet azt mondani, hogy cseppben a tenger, a nyomor elleni harc kilátástalan, meg mit számít az a néhány száz gyerek, akin segíteni tud, de a legfontosabb, hogy reményt ad.

A filmből hiányzott, vagy talán csak nem volt elég hangsúlyos, hogy Csaba testvérnek az árvák, a nyomorgók és a magyar emlékhelyek mellett még a csángókra is jut ideje és energiája. Talán végre megvalósul az ének és ima, amit nyolcvan éve nem szűnünk meg ismételni:

Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillagösvenyen!

daleth
2004. december 21. 17:11 | Sorszám: 14
Megtettem.

Téma: Tom Lantos globális antiszemitizmusa
daleth
2004. október 20. 11:04 | Sorszám: 14
Pont ez a probléma! Azzaal, hogy részrehajlóan csak néhány üggyel hajlandók foglalkozni, pont azt érik el, hogy a világ még azokat az ügyeket is gyanakodva nézi, ahol éppen igazuk van.
daleth
2004. október 19. 08:53 | Sorszám: 5
Azért ne szidjuk annyira őket

1. Az indiánok a rezervátumokban saját törvényeik szerint élhetnek - ez melyik magyar közösségnek adatott meg a Kárpát-medencében?
2. A pozitív diszkriminiáció segítségével legalább megpróbálták - de a néger rabszolgák utódait az afrikai államoknak is kárpótolni kellene, mert az ő elődeik adták el őket rabszolgának.
3. Azért a "nem hathatós" fellépéseknek köszönhetően ma már a KKK messze nem jelent akkora fenyegetést, mint anno - arról nem is beszélve, hogy a filmekkel ellentétben az erőszakos cselekményeknek nem az a tipikus módja, hogy a fehér támadja meg a feketét (rossz szóviccel élve: ez fekete-fehér látásmód)

De ha létrejön egy ilyen törvény, akkor az USA-nak saját maga ellen is lépnie kell: mert milyen dolog az, hogy Magyarországot megfenyítik, ha lassan kárpótolja a Soáh áldozatait, de ők meg elzárkóznak az Aranyvonatért fizetendő kárpótlásért?

Egyébként tényleg elmehetnek. Nem azért, mert a zsidókkal foglalkoznak, hanem azért mert a világ sok fájdalma közül kiválasztanak néhány politikailag korrektet, aminek jó a sajtója, s semmi mással nem.


Téma: Judapest
daleth
2006. augusztus 11. 10:49 | Sorszám: 5
Nem baj. Ha csak egy szavazatot vesz el a másik oldaltól, megérte.

Téma: Nincs egy igaz izraelita Magyarországon?...
daleth
2006. március 24. 13:55 | Sorszám: 27
Rendszerváltást a hitközségen

– avagy Zoltainak tényleg mennie kell!
2006. március
Szegő Péter


Miután Zoltai Gusztáv két, egymást követõ államfõtõl is kapott már magas rangú kitüntetést a jelenlegi kormányzati ciklusban, mintha ez nem lenne még elég, az '56-os Szövetség január 31-én Pro Fidelia érdemrenddel tüntette ki.
Nem tudjuk, mi indokolhatta e botrányos kitüntetést, hiszen Zoltai annak idején nemcsak az MSZMP-nek, de fegyveres erejének, a Munkásõrségnek is tagja volt. Fiatalabb olvasóink kedvéért: a Kádár-korszak egyik legfontosabb támaszát, a Munkásõrséget az 1956-os forradalom leverése után két és fél hónappal, 1957. február 19-én alakította a Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt, azzal a céllal, hogy a további esetleges forradalmárkodásokat minden eszközzel megakadályozza. A rendszerváltás egyik nagy vívmányaként 1989. október 21-én a Munkásõrséget feloszlatták. Ezt a törvényi döntést erõsítette meg az 1989. november 26-i, négyigenes népszavazás.

Tekintettel az ancien régime ateista ideológiai alapjaira, a Munkásõrség egy bevallottan is vallásellenes rendszer fenntartásának volt az eszköze. E Munkásõrségnek volt tehát tagja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének jelenlegi második – de facto elsõ – embere. A disszonancia nem csekély. Finoman szólva ízléstelenség volt átvennie e kitüntetést, még ha az nem személyének, hanem a hitközségnek vagy a zsidó közösségnek szólt is, melynek több tagja szenvedett börtönben a Rákosi-korszakban, vagy távozott 1956 után az országból.

Persze, aki azt állítja, hogy ezzel az erõvel tizenöt évvel ezelõtt nem lett volna szabad Zoltait a Mazsihiszben ügyvezetõ igazgatóként alkalmazni, annak tökéletesen igaza van.

Aki ennyire cinikus, nem állhat egy zsidó – különösen vallási – szervezet élén. Zoltai Gusztávnak mennie kell, mégpedig minél hamarabb, annál jobb.

Zoltainak azonban nemcsak politikai múltja, hanem az elmúlt tizenöt évi, hitközségi vezetõként maga körül teremtett erkölcsi-hangulati viszonyok – jelene – miatt kellene távoznia posztjáról.

A struktúra: a tágabb politikai és a szûk hitközségi szervezeti környezet és mentalitás tette lehetõvé Zoltai hatalomra kerülését és regnálását, s maga is úgy alakította (pontosabban, nem alakította) a struktúrát, hogy az megfeleljen az õ ambícióinak. Nem történt meg a rendszerváltás a hitközségen – bármennyi jóravaló és tisztességes ember dolgozik ott, és tesz a zsinagógába járó – csekély lélekszámú – hívekért, temetõinkért, vagy a szociálisan rászorultakért.

Zoltai távozásának szükségessége mellett azonban sok más érv is szól.

Az ügyvezetõ igazgató az elmúlt másfél évtizedben olyan hûbéri rendszert alakított ki a Mazsihiszen és a szintén általa ügyvezetett Budapesti Zsidó Hitközségen belül, hogy bármelyik német-római császár a tíz ujját megnyalná utána. A Síp utca 12.-ben a rendszerváltás nem következett be, a virágzó, sõt érett feudál-kommunizmus korát éljük. Lapzártunkig egy Mazsihisz-elnöknek (Heisler András) és egy alelnöknek (Olti Ferenc) tört bele a bicskája abba, hogy megpróbálta Zoltai és az ügyvezetõ igazgató mögött/alatt álló, tõle egzisztenciálisan függõ apparátus hatalmát megtörni. Abszurd rendszer mûködik: a budapesti körzeti vagy vidéki hitközségi képviselõk, akik választják az ügyvezetõt – aki így munkajogilag nem tartható féken az elöljáróság, az elnök és az alelnökök által – mind a Zoltai vezette apparátus támogatásától, jóindulatától függnek, így lojalitással viszonozzák az anyagiakat.

De mit is akartak elérni az ügyvezetõ kritikusai, s mi volt az a „bûn”, mely távozásukat indokolta? Semmi egyéb, csak a demokrácia elemi igényei. Az akkor alelnök Olti már 2000-ben külsõ számvizsgálókat akart bevonni a Mazsihisz pénzügyi manõvereinek ellenõrzésébe, mivel a számvizsgáló bizottság tagjai sem tekinthetõk függetlennek. Olti úgy gondolta, kevéssé helyénvaló, ha a vizsgálók függõségi viszonyba kerülnek azzal, akit vizsgálniuk kéne (lásd: Síp utcai csaták, Szombat, 2003. január).

Zoltai személyi politikája is igen problémás, e téren is hûbérúrként viselkedik. Fontos pozícióba juttatta bizalmasát, a rendkívül kontroverziális, Izraelbõl hazatért Breuer Pétert, aki NKÖM-tanácsossá lett, és õ a Szochnut Erec c. újságjának szerkesztõje, egyben David Admon izraeli nagykövet tolmácsa-bizalmasa is. Szintén felróható az, hogy posztján hagyta és hagyja másik bizalmasát, a Kozma utcai temetõ igazgatóját, Karádi Gábort, akinek viselkedését számos temetõlátogató, s immár a rabbikar több tagja is felrótta, és akinek a tevékenysége ellen Gereben Ágnes történész is szót emelt levelében, amit Karádi figyelmeztetéssel úszott meg. A Zoltait ellenõrizni hivatott számvizsgáló bizottság elnöke pedig az a Sessler György, aki egyben a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke is. Utóbbi egyesület 2005-ben összesen ötmillió forint támogatást kapott a Mazsihisz Alapítványtól és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól. Mindkettõ kuratóriumának (társ)elnöke Zoltai Gusztáv. Mi ez, ha nem összeférhetetlenség?

A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség elmúlt éveinek története gyanús ügyek története. Akár a beérkezõ hagyatékok átláthatatlanságára emlékeztetünk, amit Feldmájer Péter rótt fel néhány éve, Heisler András pedig tavaly nyáron, akár a Scheiber Sándor Tanintézet terveztetésének-építtetésének körülményeire gondol az ember (és a sor folytatható), nehéz, felette igen nehéz elfojtani azt az érzést, hogy bennfentes vállalkozók nagyon jól jártak a pályázatok megkerülésével (formális lebonyolításával) elnyert munkával, és – a talmudi logikát alkalmazva: egy ember nem vét, ha nincs benne érdeke – könnyen felmerülhet bárkiben a gyanú, hogy az ügyvezetõ igazgatónak érdeke fûzõdött e hiányosságokhoz. Ráadásul az ilyen jellegû, a Mazsihisz mindenkori belsõ ellenzékétõl is elhangzó vádakat soha senki nem cáfolta érdemben – a szavazógép ezt nem is tette szükségessé.

Nem állítjuk, hogy Zoltai távozásával a Mazsihisz problémái egy csapásra megszûnnének, és politikailag demokrácia, gazdaságilag átláthatóság honolna rögtön a Síp utcában. Az azonban nyilvánvaló: a változásokhoz, ha nem is elegendõ, de feltétlenül szükséges a vezetõváltás. Fejétõl bûzlik a hal. S ez a fej nem a mindenkori elnök – akit korántsem csupán személyes kvalitásai, hanem a Zoltaihoz fûzõdõ lojalitása alapján választanak –, hanem az ügyvezetõ igazgató, immár másfél évtizede. Az antidemokratikus szervezetben a demokratikus törekvések sorra elvéreznek.

Szombat
http://www.szombat.org/index.php?module=articles&func=display&aid=221

daleth
2006. március 20. 15:32 | Sorszám: 25
Legszívesebben töröltetném a topicot.

A márius 15-i kitüntetések után rájöttem, hogy az illető ezekhez képest egy grál lovag. Sajnos igaz, hogy 45 óta a kitüntetések már nem jelentenek semmit sem. Már csak egy nyilas kitüntetett hiányzik a sorból.

daleth
2006. február 01. 16:10 | Sorszám: 23
zsidó volt az a Recsket megjárt Fábián Béla bácsi is, aki abban az idõben a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnökeként, minket a new yorki börtönbõl kiváltott. Azért helyes ezt kihangsúlyozni, mert a kommunisták burkoltan szitották az antiszemitizmust. Azért adták a hatalmat a Rákosi Mátyások és Péter Gáborok kezébe, hogy a nép a bünökért ne öket, hanem a „zsidókat” hibáztassa. õk abból sem csináltak titkot, hogy sok volt a „zsidó ÁVHs” Recsken. Arról viszont mélyen hallgattak, hogy a recski rabok között is sok volt a zsidó származású magyar! Arról sem esett szó a pártlapokban, hogy a Tüzoltó utcai szabadságharcosok hös parancsnoka, az Auswitzot túlélö Angyal István, akit a forradalom bukása után Kádárék pufajkásai felakasztottak, õ is is zsidó volt.
http://www.freedomfighter56.com/hu_stories_liptak.html
daleth
2006. február 01. 13:55 | Sorszám: 20
Nekem is.
daleth
2006. február 01. 13:48 | Sorszám: 19
Ha tényleges síremlékről lenne szó, akkor az ügyvezetői, azonban itt szimbolikus emlékműről van szó. Azonban itt nem feladatról, hanem képviseletről szól a történet, ez pedig egyértelműen az elnök feladata.
daleth
2006. február 01. 12:36 | Sorszám: 12
Ezen az alapon Horn Gyula is átvehette volna a kitüntetést, mint Magyarország képviselője...

De a helyzet még cifrább: a Mazshisz elnöke Feldmájer Péter, Zoltai csak ügyvezető igazgató, tehát szerintem még etikett szerint sem kerülhetett volna képbe.

daleth
2006. február 01. 10:16 | Sorszám: 5
Bocs, megelőztél... De ha nem csicsáztam volna annyit...
daleth
2006. február 01. 10:15 | Sorszám: 4
Bocs, azt hittem közismert:

Zoltai kitüntetése
Egy ’56-os szervezet elismerésben részesítette a volt munkásőrt
2006. január 31. 0:18


Magyar Nemzet - Szarka Ágota
Pro Fidelia érdemrenddel tüntette ki múlt hétfőn az ’56-os Szövetség Zoltai Gusztávot, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját – értesült a Magyar Nemzet. Zoltai nem érzi összeférhetetlennek munkásőr-, illetve párttag-múltjával a kitüntetést. Az ’56-os Szövetség a zsidó mártírok emlékének méltó ápolását kívánta elismerni – hangsúlyozta a szervezet elnöke.

Sinkovics Gyula, az ’56-os Szövetség elnöke lapunk kérdésére elmondta: a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját azért részesítették az ’56-os szellemiség ápolásáért, ébren tartásáért járó elismerésben, mert négy évvel ezelőtt a Dohány utcai zsinagóga udvarán a szövetség és a Mazsihisz közösen állított emléktáblát a forradalom több mint hetven zsidó áldozatának. A hitközség méltón ápolja emlékét az elesett zsidó bajtársaknak, a kitüntetéssel ezt ismerték el – hangsúlyozta Sinkovics.

Zoltai Gusztáv kérdésünkre megerősítette: az elismerést személy szerint ő kapta, de az valójában az egész hitközséget illeti. Hozzátette: nemcsak ő, hanem a Dohány utcai körzet elöljárója is elismerésben részesült az ’56-os Szövetség részéről. Zoltai 1995-ben a HVG-nek úgy nyilatkozott: „’56 katonaként ért. Nem kívántam elmenni az országból, örömkatona voltam, tizedesként avattak.” Lapunk kérdésére ezt most is megerősítette. Elmondta, az ’56-os események alatt semmiféle aktív tevékenységet nem folytatott, a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot 1958-as leszereléséig. Ezután a kőbányai textilgyárban kezdett dolgozni, ahol belépett a munkásőrségbe. Ismert, a munkásőrséget azért hozta létre a diktatúra, hogy az esetleges lázongásokat a megbízható belső hadsereg segítségével elfojtsa. Az ügyvezető igazgató – aki tagja volt az MSZMP-nek is – kérdésünkre úgy fogalmazott: nem érez semmiféle összeférhetetlenséget munkásőr -, illetve párttag múltja és a kitüntetés között.

Wittner Mária ’56-os halálraítélt a hír kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a forradalom értékeit folyamatosan és tudatosan amortizálják azok, akik számára kellemetlen az örökség. Elmondta: 2002 februárjában kilépett az ’56-os Szövetségből, mivel nem kívánt olyan 1956-os szervezet részese lenni, melyben „egyenértékű tag lehet az üldöző és az áldozat”.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=333887&rvt=2&s_text=zoltai+56&s_texttype=4

daleth
2006. február 01. 09:21 | Sorszám: 0
...hogy egy volt munkásőr kapott 56-os kitüntetést?

Pedig az 56-os visszaemlékezésekben sokszor szerepelt, hogy a felkelők között zsidók is voltak. Javaslom, hogy a történelemben jártas fórumtársaink gyűjtsék össze azoknak a nevét, akik tudták, hogy mi a helyes, mégsem ők kapták az elismerést - vagy ha kaptak, az csak pofonban vagy börtönévekben volt mérhető.


Téma: Hoppá! Pokorni célkeresztben?
daleth
2006. május 30. 09:37 | Sorszám: 37
szerintem Pokornit így akarják népszerűsíteni a balliben... Nem rossz stratégia, még ha kicsit ízléstelen is.

Téma: Wiesenthal meghalt
daleth
2005. szeptember 21. 15:36 | Sorszám: 33
Ha az iszlám elveiből következne a robbantás, akkor nem a robbantókról, hanem az iszlámról mondanék rosszat. De az iszlám nem ez, sokkal magasztosabb erkölcsi elveket tartalmaz (annak ellenére mondom ezt, hogy szerintem az iszlám veszélyt jelent a civilizációnkra), ezért a robbantókat hibáztatom.
daleth
2005. szeptember 21. 15:03 | Sorszám: 30
Divatos gondolat, hogy valahol minden vallásnak és hitnek ugyanaz az igazsága, de én megkérdezném: nem különbözik a megbocsátásról való tan a zsidóknál és a keresztényeknél? Nem a keresztény értékekek próbáljuk meg W-on számonkérni?
daleth
2005. szeptember 21. 08:39 | Sorszám: 24
Bocsáss meg, de úgy tűnik, hogy nem olvastad végig a beidézett nekrológot:

"Wiesenthal mostohaapját és bátyját ekkor az NKVD különítményesei gyilkolták meg Lwówban", különben nem írtad volna ezt:

"Alapjában nem tudom elítélni azt, aki keresi hozzátartozója gyilkosait."

W-ban az egyik zavaró tényező, hogy bár a kommunisták is irtották a családját, velük nem, csak a nácikkal foglalkozott. Persze védhető a dolog: a nácikat könnyebb volt levadászni, mint a kommunistákat, akik mögött egy szuperhatalom állt, a nácik németek voltak, a kommunisták között viszont szép számmal voltak zsidó származásúak is, a nácik rémtetteit nagyobbnak ítélte, mint a kommunistákét - de felmerülhet az az indok is, amit Wouk egyik regényében így fogalmazott meg: "Sztálin a mi gyilkosunk". Nem tudom, mi indokolta, hogy a kommunista gyilkosokkal nem foglalkozott, valószínűleg megalapozottabb indokok voltak, mint amiket az előbb, a polpulizmus határait súrolva felsoroltam.

Még valami: W nem volt gyilkos ellentétben a bosszúállókkal, akik a világháború után tevékenykedtek és még ma is büszkélkednek a gyilkosságaikkal. W. a gyilkosokat bíróság előtt akarta felelősségre vonni. Azt hiszem, nekik nem is elsősorban az volt a fontos, hogy a gyilkosokat megbüntesse, hanem hogy a gyilkosságokat felfedje, legalábbis, ahogy én tudom. Igaz, előfordult, hogy az igazságszolgáltatásában istent játszott, voltak önkényes döntései, de alaposan ismerve a körülményeket, azt hiszem ezekben az esetekben sem marasztalható el.

Nehezn mondom ki, hogy nyugodjék békében, eddig kerültem is ezt a szót, mert úgy érzem, hogy annyit tett, hogy vagy felesleges mondanunk, mert tettei szólnak mellette, vagy, mert a lelkét csak Isten látja, a lelkét annyira megmérgezte a gyűlölet, hogy hiába minden szó... Nem hiszem, én az elsőt választanám, de Isten látja csak.

daleth
2005. szeptember 20. 16:31 | Sorszám: 4
A személynek valóban más lesz a bírája, s majd egyszer mi is megtudjuk az ítéletet - de az életmű és az, hogy minden jöttment csirkefogó rá hivatkozik, sajnos ránk is hatással van.
daleth
2005. szeptember 20. 15:39 | Sorszám: 2
Én nem intézném el ennyivel.

Azok közé a kesek közé tartozott, akik nem abszolutizálták a soáht, s szükségét érezték, hogy a kommunista bűnösöket is hasonlóképpen büntessék meg.

Hogy helyes volt-e amit tett, arra csak rézéseim alapján tudnék válaszolni, s de ezen túl, szerintem el kell ismernie mindenkinek, hogy a XX. sz. második felének egyik emblematikus figurája hunyt el.

daleth
2005. szeptember 20. 15:14 | Sorszám: 0
Elhunyt a „nácivadász”
Wiesenthal több mint 1000 háborús bűnöst kutatott fel
2005. szeptember 20. 12:02


MNO-összeállítás - Udvardy Zoltán
96 éves korában, Bécsben meghalt Simon Wiesenthal, a "nácivadász". Az önkényuralmi rendszerekkel Lengyelországban találkozott először: nevelőapját az NKVD különítményesei gyilkolták meg Lwówban. Miután tucatnyi német koncentrációs tábort megjárt, összesen 1100 náci háborús bűnös kutatott fel.

Wiesenthal halálát a róla elnevezett Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ jelentette be internetes oldalán. Marvin Hier rabbi, a központ alapítója legelső méltatásában elmondta: Wiesenthal volt a holokauszt élő lelkiismerete.

Wiesenthal 1908-ban, a galíciai Buczaczban született. Lwow (Lemberg; később: Lwów, Lengyelország, Lvov, Szovjetunió, majd Lviv, Ukrajna – a szerk) egyetemén tanult, majd 1932-től Prágában, ahol a zsidó hallgatóknak járó kvóta keretében folytathatott tanulmányokat. Egyes források szerint 1940-ben szerzett építész diplomát. A 40-es években ismét Lwówban élt; 1936-ban vette feleségül Cyla Muellert.

Az I. világháborút követően Lemberg Lwów néven Lengyelország területére került, ám 1939 szeptemberében a hitleri Németországgal kötött megállapodás, a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a Vörös Hadsereg megszállta és elfoglalta Lengyelország keleti területeit.

A nagyhatalmak után Wiesenthal folytatta

Wiesenthal mostohaapját és bátyját ekkor az NKVD különítményesei gyilkolták meg Lwówban, s a szovjet megszállók arra kényszerítették, hogy zárja be gyárát és egy üzemben dolgozzon. 1941-ben Németország inváziót indított a Szovjetunió és az orosz kézre került területek ellen, így a város német megszállás alá került. Wiesenthal családját halálos veszéllyel fenyegette a náci „végső megoldás” politikája. Wiesenthal felesége leplezni tudta zsidó származását szőke hajával és hamis lengyel papírokkal, ám ő maga nem volt ilyen szerencsés. Tucatnyi náci koncentrációs tábort is megjárt, így a mathausenit is. Az amerikai erők szabadították ki fogságából 1945-ben, ekkorra 45 kilóra fogyott. (Felesége Lembergből Varsóba szökött, a gettóban élte túl a háborút.)

Felépülése után segédkezett az amerikai csapatoknak, hogy minél több dokumentáció gyűljön össze a náci háborús bűnösök elleni tárgyalásokra. 1947-ben mintegy 30 önkéntessel létrehozzák a Zsidó Dokumentációs Központot az ausztriai Linzben. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió részéről éveken belül megcsappant az érdeklődés a háborús bűnösök felkutatás után, s a központ beszüntette működését, ám az időközben Bécsben letelepedett Wiesenthal viszont 2003-ig aktívan folytatta a „nácivadászatot”.

Ki piszkít a saját fészkébe?

Wiesenthal döntő szerepet játszott Adolf Eichmann, a „végső megoldás” elmélete, a magyarországi zsidók deportálásában főszerepet vállaló személy elfogásában. Miután Eichmannt 1962-ben kivégezték Izraelben, Wiesenthal ismét megnyitotta a Zsidó Dokumentációs Központot, s tovább dolgozott. Kinyomozta többek közt az Anna Frankot letartóztató Karl Silberbauer Gestapo-tiszt tartózkodási helyét, s Nyugat-Németországban bíróság elé állított 9 felelőst a lwówi zsidóellenes náci bűnök elkövetői közül. Szerepe volt Klaus Barbie, a lyoni hóhér és Franz Stangl, a treblinkai haláltábor parancsnoka kézre kerítésében is. Összesen mintegy 1100 háborús bűnöst kutatott fel.

Az 1970-es években ben politikai botrányt kavart Ausztriában: Bruno Kreisky baloldali kormányának több miniszteréről kiderítette, hogy politikai szerepet vállaltak a harmadik birodalomban. A szintén zsidó származású Kreisky Wiesenthalt „nestbeschmutzer”-nek nevezte (olyannak, aki a saját fészkébe piszkít – a szerk.) Az SPÖ politikusa Wiesenthalt „maffiamódszerekkel” vádolta meg, s több nyilatkozatában is arra célzott, hogy a nácivadász valójában együttműködött a nemzetiszocialistákkal s titkosszolgálati aktivitással vádolta meg.

Wiesenthal ellen több bombamerényletet is megkíséreltek, így 1982-ben osztrák és német újnácik robbantottak bécsi háza közelében. 2003-ban, amikor bejelentette visszavonulását, kijelentette: „Túléltem őket”, s ha még vannak is olyanok, akik felelősségre vonást elkerülték, már azok is túl öregek a bírósági eljáráshoz.

Wikipedia, CNN, Falter
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=308430&rvt=3


Téma: Rasszista ország!
daleth
2005. június 09. 12:16 | Sorszám: 68
Üdvözlünk a Gondolán - bár talán jobb lett volna, ha nem ilyen alkalomból látogatsz el hozzánk.

Kérdésem nincs, de tudnotok kell, hogy nagyon felháborított minket az eset és az azt követő hallgatás.

daleth
2005. június 06. 09:19 | Sorszám: 57
Félreértés ne essék: ők sem általában a magyarságot hibáztatják, a sérelmeikben néha túlzó elemek is megjelennek, de döbbenetes dolgokat hallani ma is.

Pl. a www.mult-kor.hu portálon ma, 2005-ben is megjelenhet a következő szöveg, anélkül, hogy kimoderálnák: "nem csodálkozom, a többségében volksbundista, "birodalmi németek" leszármazottaiból álló solymáron"
(nota bene: szerintem is bolondok a solymáriak, hogy hypermarketet engedélyeznek, no de emiatt lenácizni őket - képzeld el, mekkora felháborodás lenne, ha valaki a 19-ről szóló fórumban előhozná, hogy nem csodálkozik a zsidókon, hiszen a krisztus-gyilkosok leszármazottaiból állnak - mielőtt valaki félreértené: mindekttőt ugyanolyan hazug beállításnak tartom.)

daleth
2005. június 06. 09:08 | Sorszám: 56
"kevésbé tragikusan élte meg Trianont" valószínűleg igazad van, de az én családi emlékezetem inkább ezt őrizte meg, lévén, hogy akkor űzték át őket a határon (bár hozzá kell tennem, hogy akkor sokkal "tisztességesebben" jártak el, mint 45 után).
daleth
2005. június 03. 13:53 | Sorszám: 39
Nehéz kérdés a hazai szlovákok áttelepítése.

Volt agitáció, de ez talán más kategória, mint ahogy a felvidéki magyarokat győzték meg... De ha volt az ismerettségi körödben, vagy a családodban áttelepített szlovák, szívesen olvasnám a történetüket.

daleth
2005. június 03. 11:18 | Sorszám: 22
"lakosságcsere ürügyén szlovákok is nagyszámban hagyták el Magyarországot"

- egy adalék: általában a hazai szlovákok önként hagyták el Magyarországot, általában ténylegesen jobb körülmények közé kerültek, de bennük is nagy volt a félelem, hogy volt olyan falu, ahol azóta nem hajlandók a templomban a tót énekeket énekelni.

Az utolsó bekezdéshez: mit értünk rasszizmuson?

daleth
2005. június 03. 11:08 | Sorszám: 21
Sajnos elég gyakran. Szóösszetétel: "ezek a náci / fasiszta svábok".

Kérdezz meg egy svábot. Ha bízik benned és egyszer megnyílik (nem az a fajta, aki hangosan kiáltozik a sérelmeiről) rengeteg meglepő dolgot fogsz hallani, amiről azt hitted, hogy Magyarországon nem fordulhat elő.


Téma: A Fidesz már hivatalosan is kormányzati szerepvállalásra készül
daleth
2004. szeptember 14. 09:33 | Sorszám: 21
Szerintem az M-betűk jók voltak az Orbán-kormányban.

Téma: bencsik_mécs
daleth
2004. január 22. 13:01 | Sorszám: 157
Gondolom, referencián említést és nem minőségtanusítást értesz.
daleth
2004. január 22. 12:59 | Sorszám: 156
Furcsállanám, ha az apokrif evangéliumok (nekem is megvan egy válogatás az Ókeresztény írók sorozatból) Jézus fattyú származására utalnának, még akkor is, ha az apokrif evangéliumok és a valódiak között legalább akkora stílusbeli eltérés van, mint a Cion bölcsei és a Talmud között.
daleth
2004. január 22. 12:44 | Sorszám: 151
Jobban örülnék egy magyar linknek. Bevallom, hogy a talmudi szövegek megértése még magyarul is nehezemre esett, nehogy még az angol tudásom hiányosságaival is meg kelljen küzdenem.
daleth
2004. január 22. 12:40 | Sorszám: 150
Nekem nem. Lehet, hogy nem ugyanazt a kiadást nézegettük. Kicsit nehéz olvasmány (beletelt pár hónapomba), meg másfajta erkölcsi rend, mint amit mi megszoktunk, de nem merném azt állítani, hogy bicskanyitogató.

A nem szalonképes oldalak alatt melyikekre gondolsz? Az "antiszemita.hu"-t vagy a "filoszemita.hu"-t?

daleth
2004. január 22. 12:32 | Sorszám: 147
Jézussal kapcsolatosan a zsidó szakrális irodalomban (most nem csak a Talmudra gondolok) milyen kifejezések szerepelnek? A "mamzer" köztük van? Szerepel-e valamelyikben (ha jól tudom ez nem Talmud), hogy Jézus apja egy római katona volt? A tizennyolc áldásban nem említik meg személy szerint Jézust, ha jól emlékszem, csak az eretnekeket.
daleth
2004. január 22. 12:29 | Sorszám: 145
Keresztény szemmel (gondolom más vallásban is így van) a házasság része Isten is: tehát ha azt mondjuk, hogy Isten az apja Mária gyermekének, attól ő még törvényes gyermek. De ez már teológiai vita.
daleth
2004. január 22. 12:26 | Sorszám: 143
Hogy visszatérjek egy korábbi vitánkra: eezért is jó lenne a teljes Talmudot kiadni magyarul.

Naftali Krausznál olyan dolgokat olvastam a Talmudról, amiről régebben azt hittem volna, hogy csak antiszemita rágalom.

Sajnos azonban nem én vagyok a legműveletlenebb ember ezen a téren: az egyik reggel a napkeltében a riporter a "fattyú" szót úgy emlegette, mint amelyik valamelyik apokrifben szerepel (márpedig az apokrifet általában egy könyvre és nem a könyv egy részletére szokás érteni).

daleth
2004. január 22. 11:47 | Sorszám: 138
Szerintem alapvetően csak a rádióadó stílusát szerette volna érzékelteni ezzel. Hiszen a lényeg az volt, hogy elismerte Jézus szűzi fogantatását, s hogy ezt a tényt a Tilos stílusában úgy közölnék, hogy Jézus fattyú volt. De vannak olyan szent dolgok, amikről szerintem nem lenne szabad ilyen stílusban beszélni. Nem tudom, hogy emiatt bocsánatot kért-e a rádió, de ezt mindenképpen súlyosabbnak érzem.
daleth
2004. január 22. 10:49 | Sorszám: 132
Sajnos nem olvastam (vagy nem emlékszem) az eeredeti cikkre, így csak általánosságban mondanék egy-két hozzászólást.

Az ítélet valóban súlyos, de valahol érthető is. Ha igaz, hogy Mécset olyan cselekménnyel gyanusított meg, amely ártatlan emberek halálához vezetett, s bizonyíthatóan nem igaz ez az állítás, akkor egy életre megbélyegzett egy embert. Mert bár a bíróság Mécsnek ad igazat, de sokakban megmarad a tüske, hátha mégis...

Egy megbélyegzett életért nem sok 10 hónap. A Biblia azt mondja, ha hamisan vádolnak meg valakit, akkor a hamis tanúnak ugyanazt a büntetést kell elszenvednie, mint amit a vádlott kapott volna, ha igaznak bizonyul a vád.

A Tilos Rádió szerintem más eset. Az egy hónapot, bár szerintem túl fogja élni, én is soknak tartom. Elég lett volna egy pár napos tiltás és az utolsó figyelmeztetés. A Tilos Rádió vezetője a szememben úriemberhez méltóan viselkedett: elbocsátotta a szerkesztőt, bocsánatot kért, kiállt az ellene tüntetők mellett...

Maga a fenyegetés pedig nem volt komolyan vehető. Különben is, a családomat már párszor megpróbálták kiirtani, de még egyszer sem sikerült. Ha most éppen azért próbálják meg, mert keresztények vagyunk, ezt is túl fogjuk élni. De szerencsére egy részeg műsorvezető hőbörgése még nem szándéknyilatkozat.

A Jézust fattyúnak nevező nyilatkozat már jobban felháborít, de ha jól tudom, a Talmud is hasonlóképpen nyilatkozik, kissé más logikát követve, s ha a Talmud betiltását nem követelem, akkor miért kellene betiltani a Tilos Rádiót? (Ha meg a Talmudot tiltanák be, akkor valamennyi vallás szent könyveit be lehetne tiltani, vagy legalábbis cenzúrázni. Igaz, az Evangéliumokkal kapcsolatban már néhányszor megpróbálták.)

daleth
2004. január 22. 10:38 | Sorszám: 129
Azt hiszem félreérted, hogy mit akar Bencsik. Nem megy be a börtönbe, elmennek érte, esetleg kommandósokkal, megbilincselik - persze több fotóriporter áll majd készenlétben, hogy lefotózza, hogy Magyarországon hogy bánnak el az ellenzéki újságírókkal. Nem rossz számítás.
Belőle meg nemzetközlieg elismert vértanú lesz.

Ha tényleg ez a terve, kissé ízléstelen. A jelenlegi kormányzat szerintem rengeteg hibát elkövetett, sok esetben indokolatlanul korlátozta a demokráciát és hagyta a fenébe a nemzeti érdekeinket - tessék ezeket számonkérni, s ezek miatt lejáratni, ne pedig egy másodrendű ügyben.

daleth
2004. január 22. 10:30 | Sorszám: 126
Nagyjából egyetértek azzal, amit mondasz. Néha nekem is olyan érzésem van, hogy valamivel kézben tartják.

Én akkor kezdtem el sajnálni, amikor a Terror Háza megnyitója helyett inkább az SZDSZ kampányrendezvényére ment el. Ehhez képest csak kapuzáve volt a bizottság.

Nem akarom elítélni, ha valami helytelent tett azokban az időkben. Embert próbáló idők voltak, aki nem élte át azt a rettegést, velem együtt adjon hálát érte.

daleth
2004. január 21. 16:06 | Sorszám: 12
"Mecs egy nagy ..."

Szerintem ez a vélemény kissé túlzó. Mécs múltja szerintem tiszteletre méltó (személyesen és családi vonalon is van szerencsém ismerni), jelene vitatható. Ne vetítsük vissza a múltba a véleményünket!

Sajnos az ügyről nincsenek konkrét információim, így még annyit sem akarok elsütni, hogy remélem majd a másik oldallal szemben is alkalmazni fogják.

Sajnos ezt jelenleg egy rókafugta csuka, csukafogta róka esetének érzem: ha másodfokon felmentik, akkor tele lesz azzal, hogy győzött az igazság, ha meg nem, akkor vértanút csinál saját magából.

De ha hazudott, akkor jogos a büntetés.


Téma: Az Európai Néppárt nem kér a volt kommunistákból
daleth
2004. január 30. 10:40 | Sorszám: 20
Szégyenletes, hogy ilyen kirekesztő hozzászólások is megjelenhetnek a fórumban.

Egyetértek.


Téma: december 5.
daleth
2005. december 12. 07:58 | Sorszám: 130
Szerintem Te is érzed, hogy marhaságokat írkálsz, de tételezzük fel, hogy őszintén gondolod, hiszen aki szerint a kommunizmus hihetetlenül népszerű volt hazánkban, az más butaságot is nyugodtan elhihet...

Normál esetben a haza nagyjából azonos az állammal, de amíg a haza állandó, független a nyivákoló konjunktúralovagoktól, az állam gyakran változik, s egyre gyakrabban követ el és követel jogtalanságot. Az állam lehet tanácsköztársaság, királyság, ősgyepü, köztársaság, népköztársaság, miközben a haza nem változik, legfeljebb néha szűkebb, néha tágabb a közös metszete az állammal.

Szegény hősi halottak! Nem tudták, hogy az államért halnak meg! Pedig ezt énekelve vonultak a halálba:

"Veszélyben az édes állam..."
"Édes rózsám, az államért el kell válnom tőled..."
"Államom, államom, te mindenem..."

Vagy ezt szavalták:

"Talpra magyar, hí az állam..."

De azt hiszem a mi szellemi és testi őseink nem azonos klubba jártak. Az enyémek nem várták meg aa behívóparancsot, hanem önként vonultak be és mentek meghalni a világ különböző tájaira. Vagy szálltak szembe az állammal, a hazáért és bújtattak zsidókat, akik pár évvel később őket vitték el, kissé nyirkos, de maximálisan biztonságos és folyóvizes pincelakokba. Ők valóban korlátolt személyek voltak, mert vallották, hogy a haza örök, míg az állam túl gyakran változó.

daleth
2005. december 09. 11:58 | Sorszám: 105
"hogy stílusosan ilyen csángósan mondjam" - ez kb. olyan fokú szemtelenség, mint amikor a főnácik héberül és jiddisül beszéltek...
daleth
2005. december 09. 08:08 | Sorszám: 99
Köszönöm.

Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.

Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.

Gondolom, Veletek szemben sértő lenne, ha ideírnám, ki a szerző... Elég közismert nyilas-náci ahhoz, hogy mindenki ráismerjen.

daleth
2005. december 08. 08:11 | Sorszám: 97
Ta valahol hihetetlen mértékben kavarod a dolgokat. Az állam egy jogi fogalom, nem lehet elválasztani az általa alkotott jogszabályoktól. A XX-i diktatúrák közös jellemzője volt, hogy a régi hazafogalmat fel akarták cserélni valamilyen művi fogalomrednszerrel, amiben az állam szerepét abszolutizálták.
A haza ezzel szemben szellemi-erkölcsi síkon értelmezhető csak, független a történelmi realitásoktól. Ha nem így lenne, akkor ma nem létezne Magyarország, csak néhány elmaradott osztrák és viszonylag jól fejlett török tartomány lenne. De az akkori magyarok nem mondták azt, hogy "pont". És van Magyarország és van Izrael is, mert a pontozókat mindig elsodorta a történelem, míg a vesszőt kirakók, ha meg is haltak, maradandót alkottak.
daleth
2005. december 08. 08:04 | Sorszám: 96
Úgy látom a statisztika nem erős oldalad, vagy az ideológia győzött a gondolkodás felett? Ha nem lett volna soáh, akkor könnyen lehet, hogy ez a szám az egymilliót is elérné, de hogy volt, sajnos csak a magyarországi zsidók lélekszámához az izraeli magyar ajkú és kultúrájú lakosságot tudjuk hozzávenni, hozzászámolva még a mindkét országban zajló, de ellentétes irányú asszimilációs folyamatot.

Gondolkozz Kaleb, ne vagdalkozz!

daleth
2005. december 07. 08:19 | Sorszám: 58
Nem szeretek minősítéseket alkalmazni, ezért csak ennyit írok:

ha Herzl Tivadar is így gondolokozott volna (Izrael 0 km2. Pont), akkor ma kb. félmillió zsidó élne Magyarországon és jelentéktelen számú a független Palesztinában.

daleth
2005. december 07. 08:16 | Sorszám: 57
Igazad va. Vannak esetek, amikor egy becsületes embernek az államhoz való hűségét fel kell adnia, vagy el kell ezen gondolkodnia. Mert volt, amikor Kun, Szálasi vagy Rákosi jelentette az államiságot, s ők mondták meg, mit jelent a hűség.
daleth
2005. december 07. 08:11 | Sorszám: 56
Megtisztelsz.

Szili Katalinnal kapcsolatban igazad van.

daleth
2005. december 06. 09:18 | Sorszám: 43
És adjuk meg a tiszteletet az ellenségnek is: Szili Katalinnak, aki csatlakozott a felhívástól (igaz, egy rövid, de sértődött monológ után, de ez nem változtat a tényen, hogy mégis megtette). Képzelem, utána mit kapott a Ripacstól.
daleth
2005. december 06. 09:15 | Sorszám: 42
Ha tovább olvasod, látod, hogy a "felszabadítás" és a "felszabadítók" csak a hivatalos propagandára utal. A magyar történelem groteszk humora, hogy a felszabadítók mindig megszállók is egyben, s ha súlyozni kellene, akkor gyakran inkább az utóbbik, mint az előbbik.
daleth
2005. december 06. 09:03 | Sorszám: 41
Köszönöm. Saját.
daleth
2005. december 05. 08:39 | Sorszám: 35
2005. június 4.

Siratunk valamit, amit nem ismertünk.
Siratunk valamit, amiről még a történelemkönyvekből sem lenne szabad tudnunk, mert arra ítéltettünk, hogy nem szabad megtanulnunk saját vérünk keserűségének ízét.
Arra ítéltettünk, nem tudni hol és mikor, hogy nekünk csak a más fájdalma fájhat, hogy a sajátunk sohasem.

Mégis fáj, s nem tudjuk miért.

Nekünk, ha azt mesélték: Felvidék, azt is mondhatták volna, az Üveghegyen túl, s amikor Erdélyt emlegették, akár az Óperenciás tenger mellett is lehetett volna, s Újvidékről azt is hihettük volna, hogy New York elővárosa.

Mégis siratunk valamit, még ha nem is megyünk ki az utcára, ha nem is mondunk nagy szavakat, ezen a napon mégis csendesebbek vagyunk, s siratunk valamit, még ha titkoljuk is magunk elől.
Siratunk valamit, amit ezerszer megtagadtunk, kitéptünk és pusztítottunk magunkban, mégis él.
Siratunk valamit, amit a világ ezerszer elárult és pusztulásra ítélt, mégis él.

Mi az ellentétek és lehetetlenségek népe vagyunk.
A határokat áttolták a fejünk felett és mi nem csináltunk semmit.
Maradtunk vagy elűztek, de nem tettünk semmit, mert hittünk abban, hogy a világnak van rendje, aminek kötelessége helyreállni.
Mi maradtunk, megtörtek, vagy megalázkodtunk, vagy elűztek és átjöttünk a maradékba, ahol vagonokba laktunk évtizedekig, de álmodtunk és vártunk, és nem csináltunk semmit, mert nem hittük, hogy lenne erőnk bármit is csinálni.
Mi húsz évig daloltunk a szabadkai udvaron nyíló liliomról és Krasznahorka büszke váráról, közben pedig térképek fölött és fapuskákkal gyakoroltuk, hogy hogyan szerezzük majd vissza.
Mi Rómán keresztül akartunk Erdélybe jutni, Berlinen keresztül pedig a Felvidékre.
Mi a Donnál akartuk megvédeni ha nem is a Nagy-Magyarországot, de legalább azt a majdnem Magyarországot, amit sikerült visszaszereznünk.
Mi nem cselekedtünk, csak tűrtünk és hagytuk, hogy sodorjanak az események.
Mi mindig vártunk valamit, ami nem jött el.
Mi nagyok voltunk abban, hogy ne vegyünk tudomást a valóságról.
Mi dalolva mentünk ki Oroszországba, és Karádit hallgatva fagytunk halálra.
Mi zsidók voltunk és nem hittünk a gázkamrákban, örültünk, hogy majd németül tanulhatunk a Birodalomban.
Már mindenki tudta, hogy minden elveszett, de mi németesítettük a neveinket és arról szónokoltunk, hogy a Duna-Tisza közén álljuk útját a judeo-plutokrata-bolseviki világ-összeesküvésnek.
Már bezárult Budapest körül az ostromgyűrű, amikor mi még karácsonyi ajándékokat vettünk, színházba és moziba mentünk.
Mi még akkor is harcoltunk, amikor már egy talpalatnyi magyar föld sem maradt.
Mi kincseinket nyugatra vittük és Szent Koronánkat elástuk egy olajoshordóban.

Bennünket felszabadítottak és megszálltak.
Battonyától Nemesmedvesig, tanították az iskolákban, s nem illett arról beszélni, hogy előtte volt Erdélyünk és volt Kárpátaljánk, hogy az Árpád vonalban a bekerítésig tartották magukat honvédeink (katonáink? fasiszta árulók? pszeudo-nácik? – jó évjárata van most a szavaknak).
Valamit végleg elvesztettünk azon a napon, amit később Felszabadulásnak kellett neveznünk, amikor piros papírzászlócskákkal kellett köszönetet mondanunk az „ideiglenesen hazánkban állomásozóknak”.
Nem Erdély, Felvidéket, Kárpátalját és Délvidéket vesztettük el, hanem a reményt, hogy egyszer nekünk is sikerülhet valami – azóta már nem élünk, csak létezünk, s tudjuk, hogy már meghalni sem tudunk, legfeljebb elmúlhatunk.
És eljött a főállású optimisták korszaka:
sírni nem volt szabad, csak éljenezni, s bárgyú mosollyal nézni a jövőbe.
Nálunk ugyanazt a dalt betiltották azért, mert zsidó, majd azért mert fasiszta – pedig nem szólt másról, csak arról, nekünk gyönyörű e föld, s talán haza.
Nálunk a felszabadítók hétszázezer magyart hurcoltak el, - többet, mint a náci megszállók! - de rájuk nem volt szabad emlékezni.
Több tízezer magyart gyilkoltak le, hogy soha ne merjünk a régi Magyarországról álmodni, még ma sincs se sírjuk, se emlékük.
Még ma sem tudjuk hány százezren haltak meg a náci haláltáborokban vagy a gulágokon, hányan féltek hazatérni, s maradtak nyugaton.
Mi egyszerre voltunk bűnösök és áldozatok: „a magyarkérdés vagonkérdés” mondták és űztek el minket szülőföldünkről, de közben mi is elüldöztük a svábokat – mentség van, nálunk Európában ezeket már diszkont áron is meg lehet kapni, de felmentés nem lehet kapni sehol.
Nálunk a haláltáborból visszatérő zsidókat gyakran egyenesen vitték tovább Szibériába vagy államosították őket.
Mi megtagadtuk ezeréves múltunkat és a királyok székébe bohócokat ültettünk, nem gondolva, vagy akarattal kizárva tudatunkból, hogy a bohócokat vagy elűzik, vagy kivégzik, amint megérkeznek az új hatalmasok.
Mi tudtuk hogy valami nagy sötét és gonosz közeledik felénk.
Talán a történelemben még sohasem, még Trianon napjaiban sem imádkoztunk annyit, mint ezekben az években.
Talán meg volt az egymillió imádkozó magyar, de úgy tűnt, mintha Isten is magára hagyna bennünket.
És mélyebb sötétség borított el, mint bármikor történelmünk során.
A trianoni félsz bekövetkezett: még az a kis maradék is, amiről azt hittünk miénk, elveszett.
Megadtuk magunkat a sorsunknak.
Az egyik oldalon: börtön, akasztófa, beletörődés, öngyilkosság.
A másik oldalon: hagytuk, hogy elszakítsanak régi életformánktól, talán még néha örültünk is, mert olyan szép és fényes volt a (soha el nem érkező) aranykor amit a szónokok festettek elénk nulla fajsúlyú szavakkal.
Örültünk annak, hogy már nincs Endlösung és nem indítanak szerelvényeket Szibériába sem, és nem vettünk tudomást Recskről és Tiszalökről, s Újvidékről csak a „hideg napokat” emlegettük. Igen, ezekben az években új szavakkal gyarapodtunk: kulák, padláslesöprés, osztályellenség. És a karámokból átalakított gyűjtőtáborokban, a Hortobágyon gondolkoztunk csak el azon, hogy hová tűnt régi világunk.
Nem harcoltunk. Ukrajnában, Észtországban még évekkel azután is harcoltak, hogy mi csendben tudomásul vettük, hogy mostantól, az új vörös istent kell imádni.
Szervezkedtünk, terveztünk, de már az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy reménytelen, s amikor ránk záródott a cella ajtaja, megnyugodtunk, hogy a világ új rendje szerint kell meghalnunk.
Tudtuk, hogy minket valaki vagy valakik már halálra ítéltek, s évtizedek óta csak a siralomházban vergődünk.

A megváltás elmaradt.
De volt tíz napunk, amíg szabadon álmodhattunk. Amikor még egyszer utoljára, azt tudtuk mondani: elég volt! Amikor elhittük egy pillanatra, hogy kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Amikor egy pillanatra nem csak iskolai memoriter volt „hí a haza, itt az idő, most vagy soha!”
És megtanultuk, hogy soha.
Mi többszázezren szóródtunk szét a világba.
Mi sokezren mentünk börtönbe és álltunk bitófa alá.
Mi sokmillóan tanultunk meg hallgatni és a nagy reménytelenség között élni, ahogy lehet.
Mi márciusban újra akartuk kezdeni. Mi május elsején megtöltöttük a hősök terét és lett az osztályharcból sör és virsli.
Mi szervezkedtünk és pufajkásnak álltunk.
56-ban a magyar szabadságharcos lett az év embere a Time-ban.
57-ben Hruscsov, aki eltiportatta a magyar forradalmat.
Mi visszakacsintottunk Kádárnak, miközben ezrek voltak börtönökben és a Bíboros élő múmiaként figyelt szobája ablakából.
Mi örültünk a Trabantnak, a hétvégi teleknek, hogy néha kijuthatunk nyugatra.
Mi megtanultuk az iskolában, hogy nagy F a Felszabadulás és kis i az isten, s csodálkoztunk, hogy Kölcsey ezt nem tudta jól.
Mi Kádárt atyánknak neveztük és rendszerellenes vicceket meséltünk.
Mi a Népszabadságot olvastuk és a Szabad Európát hallgattuk.
Mi délelőtt vörös nyakkendőt kötöttünk és este hittanra jártunk.
Mi az iskolában nem tanultunk Trianonról és csodálkozva néztük a térképet, hogy a nagy magyar írók miért nem Magyarországon születtek.
Mi 68-ban nem rock-koncertre mentünk, hanem Csehszlovákiába, de nem azért hogy újra szabad legyen, hanem azért hogy ne legyen szabad.
Mi nyugatról harisnyát hoztunk, és borotvapengét és gyerekként hazahoztuk a jégkrém papírját, mert az színesebb volt, mint az egész világ, amiben éltünk.
Mi már nem tanultunk arról, hogy mi az a Trianon, de az iskolában nem tanultunk franciául.
Mi már nem a Felvidékre mentünk nyaralni és cipőt venni, és nem Szlovákiába, hanem Cseszkoba, és csodálkoztunk, hogy ott magyarul is beszélnek.
Tőlünk elvették a múltat a jövő nevében. Mi nem hittünk a jövőben, csak a jelenben.
Mi megtanultunk együtt élni a kötelező jelennel, de rettegtünk attól, hogy tényleg az lesz a jövő, amit tanítanak nekünk.
Mi félrefordítottuk a fejünket, ha élőhalottainkkal találkoztunk. A paraszttal, akitől elvették a földjét. Az anyával, akinek nyugatra menekült fia nem látogathatott haza. Az 56-ossal, már nem tudott egyenesen állni, mert addig verték. Az osztályidegennel, a vallásossal, akit nem engedtek továbbtanulni. A finomvonású hölgyekkel, akik bár kastélyban születtek, arra ítéltettek, hogy emlékeikkel egy pajtában várják a halált. Akik megmentett csorba csészéikbe pótkávét töltöttek, de a szertartásrendet, amit szüleiktől tanultak, megtartották.
Félrefordítottuk a fejünket, mert nem lehetett egyszerre a szemükbe nézni és visszakacsintani Kádár „atyánknak”.
Mi kisdobosok voltunk, úttörők, KISZ-tagok és beléptünk a pártba, mert élni kell, s mert azt hittük, hogy a lét és az élet ugyanaz.
Mi az atombombák árnyékában éltünk, féltünk a tűzözöntől, mert nem tudtuk, hogy a lelkünk szerint mi már régen halottak vagyunk.

Mi nem váltottunk rendszert, velünk csak úgy megtörtént a rendszerváltozás.
Mi vártuk a csodát. Mi akár listát is vezethettünk volna a félve várt csodákról, hogy mi valósul vajon meg közülük.
A ruszkik kivonultak – igen.
Demokráciában élünk – igen.
Megsegített a nyugat – nem.
Újra lett Szentkoronás címerünk – igen.
Bejött a McDonald’s – igen.
Épültek bevásárlóközpontok – igen.
Szólhatunk, ha senki nem is hallja – igen
EU és NATO, kinek aranyból, kinek vasból karperec – igen
A suttogó és kiáltó mocsok hitünkre, gyengült-e – nem
Megmaradtunk-e, napról napra fogyva – igen
S az ősök sírjain, lett-e még földünkből szakadt virág - nem
S ha nem is ország, csak szabdalt maradék, de lett-e legalább hazánk -

Siratunk valamit amit nem ismerünk, ami miatt mindannyiunk szájában ott a keserűség, mint ökölcsapás után a szivárgó s alvadó vér íze, s mégis nem tudunk és nem is akarunk lemondani erről a fájdalomról, mert tudjuk, hogy valahol körülöttünk, hogy valahol bennünk, vagy ott az erdők és hegyek között, a mesélő ódon házak között van egy hely, ahol jó, ahol érdemes szenvedni.
Szeretnénk dúdolni, de nincs dallam, ami képes lenne éreztetni ezt, csak végig nem gördített gondolatok és félbemaradt gondolatok őrzik a lángot.
Bár balgák vagyunk, de talán mégis elég lesz olajunk, hogy várjunk, bár jól tudjuk, nincs mire.
De várni kell, az élet nem lényeges, mert azon túl van valami, amit vámosok és politikusok nem tudnak elvenni, amit nem lehet megkapni a bevásárlóközpontokban, az ezredéves mese, amit a szél zúg, ami megvolt, s bár elveszett, de tudjuk, mert akarjuk hinni, hogy még megvan valahol.


Téma: Orbán Viktor legitimizálta....
daleth
2004. december 18. 08:21 | Sorszám: 1
Sajnos Kövér László nagy művésze annak, hogy a nem megfelelő kifejezésket használja (lásd: kötél). De ettől függetlenül, a lényegben igaza van: ha Orbán Viktor a kezdet kezdetén szembeszáll az aláírásgyűjtéssel, akkor nem jött volna össze a 200 ezer aláírás. Más kérdés, hogy akkor még rosszabb lett volna a végeredmény a határon túliak szempontjából.

A kérdés csak az, hogy a kijelentés lényegéről, vagy Kövér László szellemi képességeiről akarsz vitatkozni? Az elsőben benne lennék.


Téma: Baumgartnert is mexivatták...
daleth
2004. február 10. 11:05 | Sorszám: 28
Hát én se fogadnék rá, legfeljebb jótékonysági alapon. Persze, remélem, hogy tévedek.
daleth
2004. február 10. 11:03 | Sorszám: 27
Nekem ez már tisztességes álláspontnak tűnik:

Baumgartner Zsoltnak nem kell a kormány pénze az induláshoz
2004. február 9. 20:20


MNO
A Baumgartner Team menedzsmentje és a Baumgartner család hosszú hetek tárgyalásait követően arra az elhatározásra jutott, hogy megköszöni a magyar kormány korábban felajánlott, négymillió dolláros segítségét, de nem kívánja azt igénybe venni.

A magyar állam ezzel együtt továbbra is segíti Baumgartner Zsolt Forma-1-es pályafutását: egy, a későbbiekben aláírásra kerülő szerződés alapján 60 millió forintos támogatást nyújt neki a Hungaroring Rt.-n keresztül.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium illetékeseivel folytatott tárgyalások során a Team egy üzleti vállalkozás kezdeti finanszírozásához kért segítséget, és garanciát vállalt arra, hogy a 2004-ben folyósított kölcsönt később maradéktalanul visszafizeti.

„Az állammal alapítandó gazdasági társaság ötletének megfogalmazását, majd annak nyilvánosságra hozatalát követően számunkra is egyértelműen észlelhető volt a közvélemény megosztottsága. Mivel mind Zsolt, mind a Baumgartner család számára elsődleges fontossággal bír honfitársainak véleménye, az elmúlt hetekben a menedzsment törekvése – Baumgartner Zsolt kifejezett kérésével összhangban – a GYISM-mel szerződésben rögzített állami szerepvállalás kiváltására irányult” – tudatta a távirati irodával a Team.

„A MOL Rt. szponzorációs elképzeléseinek megváltozását követően a közvélemény részéről korábban elképzelhetetlen mértékű segítő szándék volt tapasztalható. Magánemberek, kis-és középvállalkozók sokasága biztosította támogatásáról Baumgartner Zsoltot. Ekkor fogalmazódott meg a menedzsmentben végérvényesen az az elképzelés, hogy a pilóta Forma-1-es szereplését mindenképpen a korábban megfogalmazott állami szerepvállalás nélkül kell megoldani, mivel nem szeretné, ha akár Zsolt, akár a Baumgartner család olyan ellenérzésekkel szembesülne Magyarországon, melyek számukra mind rövid, mind hosszú távon vállalhatatlanok.

(...)

Baumgartner Zsolt március 7-én rajthoz áll az Ausztrál Nagydíjon, majd a további 17 futamon, így a Team továbbra is számít arra, hogy a MOL Rt. támogatásának hiányát, valamint az állammal tervezett közös cégalapításról történő lemondás miatt keletkezett gazdasági hiányt kiválthatja az a széles körű társadalmi és sportbaráti összefogás, melyet eddig is tapasztalt.

Ezért a menedzsment továbbra is keresi azokat a cégeket, melyek lehetőséget látnak a versenyző Forma-1-es szereplésének támogatásában, valamint várja azon magánemberek támogatását, akik szívesen nyújtanak segítséget az idei szezon minél sikeresebb teljesítéséhez.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=202952&rvt=10

daleth
2004. február 10. 10:47 | Sorszám: 25
Én is csak pár hetente látogatok el a honlapjukra, s ott megnézem a friss számot, abból elolvasom a "szellem" rovatot. Néha iszonyatosan vaskos torzítások vannak benne (vagy a mi még rosszabb, tévedések), de néha egész értékes írások is vannak benne.

A Lauda interjú csak megütötte a szememet, s mert nem vagyok szakértő, gondoltam elhozom ide is, a többit meg már tudod.

daleth
2004. február 10. 10:26 | Sorszám: 23
No ezért volt érdemes beidéznem.
daleth
2004. február 10. 10:12 | Sorszám: 21
Bevallom, BZs-vel kapcsolatosan még nem alakítottam ki a véleményemet. A cikket csak azért idéztem, mert úgy gondoltam, érdekes nézőpont, nem azért, mert mindenben egyetértek vele.
daleth
2004. február 10. 09:00 | Sorszám: 19
Úgy látom, még senki sem idézte a HVG-ben megjelent interjút:

HVG: Baumgartner Zsoltnak nyolcmillió dollárt kell összeszednie ahhoz, hogy a Forma-1 leggyengébb csapatában egy esztendőre rajthoz állhasson. Ön, az egykori háromszoros világbajnok szintén kalapozással kezdte?

N. L.: Igen, az autóversenyzésben ez így szokás. Az új versenyzőnek szponzorral együtt kell jönnie. Nekem is fizetnem kellett, s mivel nem tudtam elég pénzes támogatót találni, kénytelen voltam bankhitelt felvenni. A csapatok megkövetelik a pénzt, a Jaguárhoz szerződött osztrák Christian Klient például az egyik leggazdagabb osztrák ember, a Red Bullt gyártó Dietrich Mateschitz támogatja.

HVG: Miért kell a versenyzőnek fizetnie?

N. L.: Azért, mert óriási a rizikó. Az istállók irdatlan pénzt költenek autóik fejlesztésére, nem kockáztathatják, hogy egy kezdő összetörje a versenyautót, vagy egyszerűen csak kíméletlenül bánjon vele.

HVG: Van jelentősége annak, hogy a kezdő Forma-1-es versenyző melyik csapat színeiben indul?

N. L.: Szerintem egyáltalán nincs. Aki tehetséges, arra a jobb klubok felfigyelnek és magukhoz csábítják. A jelenleg a Jaguarnál versenyző Marc Webber is a Minardinál kezdett. Mindig van olyan team, amelyik orrhosszal jobb a többinél - szerintem ma még mindig a Williams, a McLaren és a Ferrari a három szupercsapat, s negyediknek kezd felzárkózni a Renault -, és mindegyik rajta tartja a szemét a tehetségeken.

HVG: S hallott már olyat, hogy a szponzori pénz felét az állam adja?

N. L.: Még nem, pedig nagyon innovatív ötletnek tartom. Ha ettől Magyarország publicitást kap - márpedig azt kap, rengeteget -, akkor nyer vele az ország, nyer vele az idegenforgalom. Ahhoz például, hogy az osztrák síparadicsomokat megismerjék a külföldiek, nagyon fontos, hogy valaki ismertté tegye őket, bemutassa az értékeit. Én sajnos sohasem kaptam pénzt az osztrák államtól, pedig azt gondolom, hogy három Forma-1-es világbajnokság nem rossz teljesítmény.

HVG: Nem véletlenül szokták önt az osztrák sajtóban Niki Nazionaléként emlegetni.

N. L.: Hízelgő a becenév, anyagi előnyöm azonban sohasem származott ebből. Ausztria sem használta ki az ismertségemet. Hogy mást ne mondjak, az országimázzsal foglalkozó Österreichische Werbung most azt találta ki, hogy két pingvinfigurával népszerűsíti majd a téli osztrák üdülőhelyeket. Mi köze Ausztriának ezekhez az állatokhoz? Mennyivel többet ért volna, ha Arnold Schwarzeneggerrel vagy az én arcommal küldték volna szét a reklámot a világba. Többet mondana, mint az ostoba pingvinek, amelyekért hétmillió eurót dobnak ki az ablakon.

HVG: Elég nehezen megfogható, hogy milyen imázsértéke van a Forma-1-ben való versenyzésnek...

N. L.: Az autóversenyeken való szereplés felmérhetetlen reklámot jelent, gondolja meg, a világon 800 millió ember nézi a közvetítéseket. Normális feltételek mellett ekkora reklámköltséget lehetetlen lenne kifizetni. A grand prix ötvenszer annyit hoz reklámban, mint a pingvinek. Ez az érv Baumgartner mellett. Kiszámítható a megtérülés egy olyan sportoló esetében, akinek felbukkanásakor a nézők állandóan azt hallják, hogy a magyar, a magyar, a magyar. Nagy dolognak tartom, hogy a magyar kormány felismerte ennek a jelentőségét és honorálja. Jobb lett volna talán, ha annak idején magyar színekben indulok, mert akkor nem kellett volna hitelt felvennem.

HVG: Nyilván többször adódik olyan helyzet, amikor ön, az első számú osztrák reklámhordozó szót emelhet Ausztria érdekében. Miért nem érezte szükségét ennek például akkor, amikor 2000-ben az Európai Unió szankciókkal sújtotta országát?

N. L.: Sohasem teszek politikai nyilatkozatokat, ennek szerintem sportolók esetében egyszerűen nincs helye. Az emberek bennem is, Baumgartnerben is a sportolót látják, a teljesítményt értékelik, tévesen befolyásolnám őket személyes politikai véleményemmel.
http://hvg.hu/hvg_friss_cikk.asp?oID=51B7B2CB-5A6F-4ED4-9AA1-8D559AC9C14A

daleth
2004. február 10. 08:55 | Sorszám: 18
Nem tudom, de én nem ítélem el a MOL ezen befektetését. Támogatja X millió forinttal a horváth focit - de ezzel vajon nem javítja-e sokkal jobban Magyarország és a magyarok megítélését a horváthok között, mintha ennek a pénznek a tízszeresét költenék országpropagandára?

Másképpen: nekünk nem esne jól, ha egy nálunk megtelepedett multi, vagy regionális multi a magyar sportot támogatná?

Nem tudom, mikor jön el az ideje, hogy Trianon igazságtalanságait korrigálják, remélem még az én életemben, de egy ilyen lépéssel sokat lehet tenni, hogy legalább lélekben feltámasszuk azt a Magyarországot, ami a szememben nem a kicsinyes sovinizmus, hanem valamilyen egyetemesebb igazság kifejeződése volt.


Téma: Corvin-lánc testület-működésképtelen(már ez is)?
daleth
2003. október 02. 10:57 | Sorszám: 12
Félek, hogy igazad van. Sajnos a jelenlegi kormányzatnak nem érdeke, hogy bőármi is működjön az országban, amit nem tud kontrollálni. Kiváncsi vagyok, hogy a kutatói ösztöndíjakat rrendesen folyósítják-e?

A Tanár úr szerintem megint a túlzott úriemberkedés hibájába esett: miért csak most szólt, s miért nem Balogh professzor úr halála után?


Téma: Buli az újgazdag kaviárbaloldalon (avagy így mulat egy magyar elvtárs)
daleth
2003. május 26. 11:31 | Sorszám: 72
No azt, hiszem, emiatt van az, hogy bár tisztelni tisztelhetjük egymást, megérteni sohasem fogjuk.

(a következő fordulóban kérem eredetiben idézni a zen bölcsességeket!)

daleth
2003. május 26. 10:54 | Sorszám: 70
Nem az a legfontosdabb kérdés, hogy most milyen a világ - hanem az, hogy milyen világot akarunk magunknak.
daleth
2003. május 26. 10:34 | Sorszám: 67
"Kérlek reklámozd már ezt kissé erőteljesebben..." - megteszem:

ha a jobb és a baloldal között nem lenne más különbség, csak az, hogy más és más érdekcsoportokat képviselnek, de azonos módszerekkel és erkölcsi szinten, akkor azt hiszem, nincs értelme jobboldaliságomnak.

daleth
2003. május 26. 10:31 | Sorszám: 66
"...túl nagy szimpátia lenne bennük egy valóban nemzeti, jobboldali kultúrpolitika irányában."

- hááát... ha így gondolkodunk, nem is lesz.

daleth
2003. május 15. 09:39 | Sorszám: 58
Szerintem, nekünk nem ugyanúgy lesüllyedni kellene a másik oldal szintjére, hanem megmutatni, hogy lehet másképpen, jobban is (a másik hibája nem lehet mentség a mienkre). Ezért tartom nagyon rossznak a cionizmusra történő ilyen jellegű utalásokat.
daleth
2003. május 15. 08:29 | Sorszám: 52
"enm" -> "nem"
daleth
2003. május 15. 08:28 | Sorszám: 51
"cionkomcsi" - ez legalább olyan, mint a "kellemes hétfő reggel"

Ha ezt enm írtad volna, még talán egyet is tudnék veled érteni.


Téma: Sugárhajtású repülégépet vesz a OTP
daleth
2003. december 23. 09:03 | Sorszám: 2
Függtelenül attól, hogy kik csinálják, szerintem sem rossz ötlet.

Azért megmotzdul bennem a kisördög: már semmi lélegeztetőgép meg hasonló?


Téma: II. János Pál utódja nem könnyü feladat elött áll...
daleth
2005. április 05. 08:47 | Sorszám: 24
Nem a semmiből jött, s ez alatt az egy hónap alatt is sok visszafordíthatatlan dolgot elindított. Pl. Ő volt az első pápa, akit nem koronáztak meg, aki egy napig sem viselt tiarát.

Pár nap alatt megnyerte az emberek szívét. Magyarországon ebből keveset éreztünk, de akik abban a szerencsében részesültek, hogy találkozhattak vele csak felsőfokú jelzőkkel tudtak beszélni róla.

Persze szakirodalomként nem a Keresztapa III-at kell tanulmányozni ahhoz, hogy megértsük, bár emberi nagysága előtt még az a film is hódol.

daleth
2005. április 04. 16:02 | Sorszám: 7
Nem tudom, ki hány éves itt a fórumon. De I. János Pál (ha jól emlékszem, ő volt a "nevető pápa") halála után sem tudták elképzelni, akik kicsit is ismerték, hogy lehet még hasonló formátumú pápát találni.

A végeredményt ismerjük. És itt most nem félek kirakni a jelet.


Téma: Könyvégetés 2005
daleth
2005. július 04. 12:35 | Sorszám: 1
"a múltat végképp eltörölni..."

Téma: Nobel béke díj
daleth
2003. október 13. 12:27 | Sorszám: 22
Pontosítsunk: ebben az egy ügyben nem alázták meg. Sajnos naponta bőségesen érik támadások.

"A globális világban a szeretet nem fogyasztási cikk." - ebben a globalizációban valóban nem az. De a szeretet globalizációjának, amiben ő is él, ez az alapeleme lenne.

daleth
2003. október 13. 11:10 | Sorszám: 20
Nem kövezünk meg, de mikor ment a Szentatya Moszkvába?

Egyébként ő sem tökéletes: ő (vagy a környezete, ami ebben az esetben nem számít) meglehetősen szlavofil (és a békesség kedvéért kedvez a pravoszlávoknak is), ez sajnos látszik a felvidéki magyar püspök fájdalmas hiányát vagy hogy a csángó templomokban is folyik az elrománosítás. Hitünk tanítása szerint meglehetősen kevés ember volt hiba nélkül való, ő sem az. Mégis, ha egyenleget vonunk erényeiből és hibáiból, nem hiszem, hogy szégyenkeznie kellene miatta.

A fő hibát én abban látom, hogy gesztusai viszonzatlanok maradtak: hiába kért bocsánatot sokaktól, ezzel nemhogy hasonló gesztusokat nem tudott elérni, hanem gyakran még megveszekedettebb gyűlölet volt a felelet.

daleth
2003. október 13. 08:54 | Sorszám: 18
Ha jól emlékszem, a Talmudban van a következő gondolat:

Nem a tisztség szerez becsületet az embernek, hanem az ember a tisztségnek.

Ha a Szentatya megkapta volna a díjat, az nem az ő dicsőségét növelte volna, hanem a díjét. Különben is, róla mindenki hallott, az ő emléke szerintem örökké fenn fog maradni, mint a legnagyobb pápák egyike. Igaz, nem tett semmi rendkívüli dolgot: nem hívtak össze egyetemes zsinatot alatta, nem készült el új és hatalmas templom, nem volt rendkívül nagy skizma sem. "Csak" tette a dolgát, vitte a béke és a remény örömhírét szerte a világba, akár szívesen látták, akár nem.

Szerintem az egész világ döbbenettel nézi ezt az öregembert, akit valami titokzatos erő hajt, mint a bolygó zsidót, csak ez az erő nem átok, hanem áldás.

Imádkozom érte, hogy legyen ereje még egyszer ellátogatni a hazájába.

A díjazott hölgynek pedig gratuláljunk, és ne féltékenykedjünk: az ő ügyének és tekintélyének igenis szüksége volt / van erre a támogatásra.


Téma: A "mi" érzékenységünk
daleth
2004. április 20. 10:09 | Sorszám: 14
Nem megalázó, abban az értelemben, hogy Te gondolod.

De a kettőt együtt emlegetni nagyjából olyan, mintha az első, zsidók által végzett keresztényirtást emlegetnék együtt a Soáhval.

daleth
2004. április 20. 09:52 | Sorszám: 8
Valóban, egy súlycsoportba van az a néhány tízezer ember, akit az inkvizíció intézett el, azzal a pár tízmillióval, akit a kommunizmus nevében tettek likvidáltak.

Ettől függetlenül nagyon helyes, hogy a pápa bocsánatot kért ezekért is, hiszen szégyenletes esemény volt. Persze az is igaz, hogy a keresztényektől még senki sem kért bocsánatot a keresztényüldözésekért, de ezt nem is várja el senki.


Téma: Magyar katonák az Eufrátesz mellett?
daleth
2003. november 24. 10:42 | Sorszám: 314
Dear Ritter! (de szívesebben maradnék a magyar megszólítás mellett)

Szerintem a kormánynak azokért felelős, akiket ő küld oda (pl. katonákért, diplomatákér stb.). Ha jól tudom, a külügy minden évben közreadja azon országok listáját, ahová kockázatos elmenni - de groteszk lenne, ha megtiltaná, hogy Horvátországba betegyük a lábunkat. A államnak - az én felfogásomban - nem az a feladata, hogy kiskorúnak tekintse az állampolgárait, hanem az, hogy amikor lehet, ne a tiltás, hanem a tanácsadás eszközével éljen.

Amiben viszont a kormány ludas:

- miért nem tőlük tudta meg a család a halálesetet?
- miért adtak ki a valóságnak nem megfelelő tájékoztatást?
- miért nem tettek diplomáciai lépéseket a felelősség és esetleg a kártérítés ügyében?

daleth
2003. november 21. 13:59 | Sorszám: 307
Ez kísértetiesen hasonlítana ahhoz, amit a világháborúban próbáltunk meg eljátszani.
daleth
2003. november 21. 13:47 | Sorszám: 303
Nem értem egészen, hogy ezt miért nekem címezted.

De én nem hibáztatnám a kormányt azért, mert kiengedte a srácot: nem hiszem, hogy lehetne úgy szigorítani a külföldi munkavállalást, hogy ki lehessen szűrni az ilyen eseteket.

daleth
2003. november 21. 13:35 | Sorszám: 301
Szerintem nem fontos, hogy katona volt-e vagy sem. Magyar volt és meghalt valahol az "Eufrátresz mellett". Tudta, hogy veszélyes küldetésben vesz részt, önként vállalkozott rá, függetlenül attól, hogy a Magyar Köztársaság részt vesz-e hivatalos formában az akcióban: tehát sok mindent lehet ezekre kenni, de ezt nem.

Gondolom, a katonáink nincsenek ugyanilyen veszélyben, jobb felszereléssel, kiképzéssel és biztosítással rendelkeznek, mint egy magáncég alkalmazottja. Remélem.


Téma: Megint kollektíve bűnösözik a magyarságot
daleth
2004. április 05. 15:31 | Sorszám: 37
Tegyünk különbséget: egy ateista vagy nem keresztény is elismerheti Jézust, mint történeti személyt. A rehabilitációt jogászok végezték, ha jól emlékszem 1949-ben, a frissen megalakult Izrael államban.

Ez persze nem jelentette azt, hogy elismerték volna messiásnak.

daleth
2004. április 05. 14:43 | Sorszám: 32
2. Nem értek Veled egyet, de tiszteletben tartom a véleményedet.
daleth
2004. április 05. 14:38 | Sorszám: 30
Nem tudom, hány éves vagy, de feltételezem, hogy utána születtél, így - ahogy én is - minden szempontból feddhetetlenek vagyunk.

Amiről én beszélek, az nem a bűntudat fenntartása - ez sehol sem működik. Egy egyszerű gesztus, amire én gondolok.

Izrael más kérdés, a kettőt jobb nem összekapcsolni (más fórumokon már bőségesen elmondtam erről a véleményemet).

daleth
2004. április 05. 14:17 | Sorszám: 26
Szerintem itt nem a magyarságnak, hanem a magyar államnak van köze a dologhoz. Ha a zsidóság majd kétezer év után rehabilitálni tudta Jézust (nem tudom, hogy történt-e formálisbocsánatkérés), a katolikus egyház pedig félezer év után az inkvizíció áldozatait, + az idősebb Bush az internált japánoktól, akkor úgy érzem, hogy mint közösségnek (ami nem jelenti a jelenidejű bűnösség elismerését) nekünk is bocsánatot kell kérnünk a magyarság nevében, állami szinten elkövetett tetteinkért.
daleth
2004. április 05. 14:14 | Sorszám: 25
Ha úgy gondolod, hogy a passzív szemlélődés ilyen esetben nem bűn, ami miatt bocsánatot kellene kérni, akkor valóban felesleges a bocsánatkérés.

KI vagy BE

már nem is tudom. Szerintem jogos, hogy a magyar államnak és a magyar népnek ezért is bocsánatot kell kérnie (a megfelelő közjogi méltóságon keresztül, ünnepélyes formában). Ezzel nem a zsidóságnak vagy a cigányságnak tartozunk, hanem elsősorban az igazságnak.

A kérdés az, hogy ez már megtörtént-e? Ha igen, márpedig igen, akkor ennek ismételt követelése a szándékolttal ellentétes hatást ér el.

Ez persze elméleti fejtegetés, hiszen nem voltam ott, csak az olvasottak alapján tudok tájékozódni.

daleth
2004. április 05. 13:33 | Sorszám: 22
Szerintem ezt sokan összekapcsolták a másik felszólalóval:

"Szita Szabolcs, a holokauszt központ tudományos vezetője hangsúlyozta, `nevén kell nevezni a bűnösöket` és meg kell emlékeznünk az ártatlanul elpusztított áldozatokról.

A felelősség kapcsán megjegyezte, hogy volt a holokauszt idején mintegy 13 millió `néző` Magyarországon, aki passzívan, közönyösen szemlélte, vagy éppen segítette a történtek végrehajtását."
http://www.mszp.hu/newscikk.php?ner=n&rovat=0&ni=17412

daleth
2004. április 05. 12:56 | Sorszám: 15
Igen, Júdást még valahol tiszteltem is. Megtehette volna, hogy a Mennybemenetel után kijelenti, hogy ő mindig is a megváltás előmozdításán fáradozott, tehát mit akar Péter, aki vele szemben háromszor is elárulta Jézust, s ha nem is kapja meg az egyházfőséget, akkor is neki kell kezelnie a kasszát, mint a régi szép időkben.

Ebből mit tudott vola Mel csinálni!

daleth
2004. április 05. 12:43 | Sorszám: 13
Most vetítik a Passió c. filmet a mozikban, s abban is szerepel, hogy az árulók jutalma először pénz, majd kötél.
daleth
2004. április 05. 12:10 | Sorszám: 11
Erről egy régi vicc jut az eszembe:

Hruscsov és Mao találkoznak. Nagyon vitatkoznak és Hruscsov ezt vágja Mao fejéhez:
- Látja, ez köztünk a különbség! Az ön szüleim parasztok voltak, az öné pedig birtokosok!
Mao elmosolyodik és ezt válaszolja:
- Azért van bennünk közös is. Mind a ketten osztályárulók lettünk.

Azaz: nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy abba az MSZMP-be lépjek, be amelyik meghurcolta az apámat.


Téma: A DA VINCI-KÓD
daleth
2006. június 19. 11:12 | Sorszám: 416
A Népszabihoz képest egész értelmes cikk, de azért néhány helyen átüt az ideológia:

"Napjainkban egyre több olyan irat kerül elő a múlt ködéből" - az apokrifek nagy része mindig is ismert volt, igaz, néhányat mostanság is találnak, de a 99% már korábban is rendelkezésre állt.

"felolvasásuk vagy a rájuk való hivatkozás pedig teljes egészében tiltott volt a közösségekben" - téves információ, legalábbis a Katolikus Egyház részéről. Ha elmentek egy középkori katedrálisba, a képek jó része az apokrifek írásait ábrázolja: pl. a gyermek jézus előtt összedőlnek az egyiptomi bálványok, a jászol mellett szamár és ökör, Szűz Mária gyermekkora stb.

"Ezért kulcsfontosságú elkészíteni minden felbukkanó szöveg kritikai kiadását" - önmagában véve teljesen igaz, csak megjegyezném, hogy az ókeresztény írók sorozat egyik kötetében csak apokrofik vannak (Szent István társulat), abból kiindulva, hogy ezek is dokumentálják a kereszténység kezdeti évszázadait.

+ 1 tudomásom szerint Szt. Jeromos a mai katolikus bibliát fordította le latinra, a szöveg - legalábbis az én értelmezésemben - mást sugall.

daleth
2006. június 19. 10:24 | Sorszám: 414
Sajnos igen. A TV adó sajnos katasztrofális, olyan elementáris tévedések vannak benne, amit még egy HVG sem engedhetne meg magának.
daleth
2006. június 13. 08:46 | Sorszám: 388
Köszönöm!
daleth
2006. június 13. 08:43 | Sorszám: 387
Falvius: tudnál hozzá pontos helyet is adni? A megfogalmazás egyáltalán nem vall Flaviusra, ezért kicsit kétkedek az idézet valódiságában.

Houston Stewart Chamberlain: lehetséges, hogy Galilea nem volt zsidó szigorú értelemben véve, de ez nem jelenti, hogy Jézus, akinek családja Izrael belső területeiből származik, ne lett volna az. Ilyen logikával a magyarországi svábok németsége is kétségbevonható lenne.

J.W. Swain: szerintem helyesebb lenne vegyes lakosságú vidéknek nevezni, ahogyan Izrael területe Jézus korában már régen nem volt tisztán zsidó lakosságú.

Szamáriai asszony: szerintem ez erőltetett magyarázat.

daleth
2006. június 12. 09:11 | Sorszám: 378
Köszönöm! Tudtam, hogy a profihoz kell fordulni!

"Meg az elmúlt 1-2 évben megjelent egy könyv magyarul a Jézus perről, amit egy neves izraeli jogtudós írt, aki a korabeli zsidó joggal veti össze a történetet. A könyv még kapható könyvesboltokban, elég friss."

a címét meg tudnád adni?

daleth
2006. június 09. 07:58 | Sorszám: 371
"Ettől függetlenül Jézusról így sincs érdemleges korabeli adat. Egy sem. Mintha nem is élt volna."

Újabb tévedés.

Tacitus (55-115). "Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Néró másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetéssel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt, és christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilátus kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Júdeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban (Rómában) is." (Annales, XV, 44) a

Bár a következőről valószínűleg Kaleb tudna többet:

A Talmud, amely egy zsidó szent könyv, a Szanhedrin 43a-ban Jézus halálára utal. Elismert tény, hogy a Talmudnak ez a része e könyv összeállításának kezdeti időszakából származik, (azaz Kr.u.70-200):

" A húsvét (Páska) előestélyén Yeshu (Jézus) függött. Negyven napig a kivégzés előtt, egy hírnök tette közhírré, hogy ‘halálra fogják kövezni, mert varázslatot gyakorolt és Izráelt hitehagyásra csábította/kísértette. Bárki tud valamit érdekében mondani jöjjön elő segítségére.’ Mivel semmi sem volt érdekében előhozva, húsvét előestéjén függött." A "fügött" egy keresztrefeszítéssel kapcsolatos kifejezés lehet - olymódon van alkalmazva, mint az Újszövetség irataiban is (Gal.3:13; Lk.23:39). Ez a szemelvény leírja a zsidókról, amint megakarták Jézust kövezni (feltételezhetően a Mózesi Törvényeknek megfelelően), azonban arról tesz említést, hogy ténylgesen Jézus "fügött". A magyarázata ennek az újszövetségi leírás által adott, mely szerint a zsidóknak a római törvényt kellett alkalmazniuk, hogy megölhessék Jézust -, amely kereszten "függéssel" valósulhatott meg.

A Szanhedrin 43a arról is beszámol, hogy Jézus öt tanítványa halálra lett ítélve, amely szintén azt mutatja, hogy a zsidók hagyományosan hittek a történelmi Jézus létezésében. A Szanhedrin 106b még azt is említi, hogy Jézus 33 éves volt, amikor meghalt, pontosan annyi, amennyit az Újszövetség feljegyzései megkívánnak. Maier ["First Easter" (Első Húsvét), 117-118 oldalak] egy Kr.u.5.századból származó zsidó dokumentből idéz, a "Toledoth Jesuból", amely arról ír, hogy a tanítványok próbálták ellopni Jézus testét halála után, azonban egy Juda nevű kertész hallott tervükről, és máshova helyezte Jézus testét, átadván azt később a zsidóknak. Justin vértanú Kr.u.150-ből származó írása feljegyzi, hogy a zsidók kiküldtek speciális embereket, akik azt terjesztették, hogy Jézus holttestét ellopták [Dialogue with Trypho (Dialóge Tryphoval), 108], Tertullian pedig egy hasonló feljegyzést készített [On Spectacles 30, (Különlegességek) Kr.u.200-ban.

Közvetett bizonyítékok: Suetonius, Lucian.

Flacvius két helyen is említést tesz Jézusról. Mivel az első vitatott (annak ellenére, hogy Eusebios is idézi), csak a másodikat nézzük: Jakabról, Jézus testvéréről ír, az Apcselnek megfelelő módon.

De kíváncsian várom, hogy felsorold azokat a személyeket az ókori történelemből, akikről négy életrajz is fennmaradt (hogy az apokrifeket ne is számoljuk).

daleth
2006. június 08. 12:22 | Sorszám: 355
Nem baj, értettem

A történeti hitelesség szerintem érdekes kérdés, mint ahogy az is, hogy pl. az evangéliumok vagy a tóra mennyiben tekinthetők történeti és mennyire tanító könyveknek. Pl. az időrend mennyire meghatározó bennük. Nekem az a meglátásom, hogy a benne foglalt adatok helytállóak (visszautalva arra, hogy itt négy különböző irat adatai egyeznek meg + még néhány történeti megállapítását a Talmud is megerősíti), de nem tekinthetők történeti könyveknek, mert nem akartak azoknak a követelményeknek megfelelni.

daleth
2006. június 08. 12:16 | Sorszám: 354
A forráskritikai szempont:

Az evangéliumok legősibb részei a passiók (amint ezt a leletek is igazolják), a tanító részeket viszonylag később írták meg. De még így is "naprakészek" voltak: a legtöbb ókori személyről jóval később írtak csak bármit is, azokat mégsem vonja senki sem kétségbe.

A rendszer-keresés mindig veszélyes dolog: a kérdés az, hogy milyen rendszert akar vagy képes valaki belelátni. De ha ebből is indulunk ki, nem furcsa, hogy az Újszövetséget egymással versengő és ellentétben lévő csoportok írták, az erre utaló részeket nem cenzúrázták ki belőlük, mégis Jézus istenségét mindegyik egyaránt vallja? Ha ez nem rendszer, akkor nem tudom, hogy mit nevezünk annak.

Ha a szavak jelentését nézzük, akkor az, aki kétségbe vonja Jézus istenségét, már keresztényellenes, hiszen ezzel azt is állítja, hogy Jézus nem volt Krisztus, azaz messiás, hiszen az újszövetségi messiás-képnek alapvető eleme az istenség.

daleth
2006. június 08. 10:33 | Sorszám: 351
Az alapvető kérdés, hogy mit fogadunk el forrásnak. A keresztények a Bibliát, így minden állítását egyformán súlyosnak tekintik. Természetesen egy kívülállónak joga van ahhoz, hogy szemezgessen belőle, egyes részeit utólagos betoldásnak tekintse, de ez a keresztény közösségekben nem gyakori (bár kivételek, pl. Bulányi itt is vannak).

Igaz, hogy az ősegyházban voltak különbségek a páli, péteri és jánosi vonal között, ezek a különböző iratokban szépen meg is jelennek, de egyetlen olyan irányzat sem volt, amelyik Jézusra, mint nem Isten fiára gondolt volna. A különbségek (ehhez képest) másodlagosak voltak (pl. milyen mértékben kötelező a mózesi törvény betartása).

Lehetséges úgy elemezni a Bibliát, hogy az isteni mivoltra utaló jelek kisebbségben voltak, de azok mindig hangsúlyosan jelentek meg (pl. elfogadva a Bibliát, mint hiteles forrást, hangsúlyos helynek értékelem, hogy Jézus, ha kijeelenti, hogy nem Isten fia, akkor nem ölik meg). Az "emberfia" kifejezés valóban érdekes, de hosszú lenne, ha ennek a szónak az előtörténetét, jelentéstartalmát megpróbálnám körülírni.

daleth
2006. június 08. 09:56 | Sorszám: 349
Sőt, tegyük hozzá, hogy az isteni tiltás ellenére Izraelben is alőfordult még később is az emberáldozat.
daleth
2006. június 08. 09:52 | Sorszám: 348
"Figyelem! Nem csak "holmi" keresztényellenes filozófusok tartják úgy, hogy Jézus nem mondta magáról, hogy Isten fia, hanem a filológiával és Bibliakritikával kicsit is foglalkozó keresztények is így gondolják, akik egy kicsit is kinyitják a szemüket!)"

Erre azért kíváncsi lennék. Jézus a korabeli tanátási módnak megfelelően kérdezve tanított, abból az elvből kiindulva, hogy a felismert igazság erősebb, mint a megismert, s a kapott válaszokat minősítette jónak vagy rossznak (ellenérveket hozva fel). Szókratész is hasonló módszerrel tanított. Jézus, amikor Isten fiának nevezik, mindig jóváhagyja, csak a korai időkben kéri, hogy még ne beszéljenek róla, mert még nem jött el az ideje. De volt, ahol nyíltan kimondta, hogy ő Isten fia:

"31A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. 32Jézus megkérdezte tőlük: "Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?" "Nem jótettedért kövezünk meg - 33felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat." 34Jézus folytatta: "Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? 35Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, 36akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? 37Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. 38De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok."" (Jn 10)

daleth
2006. június 08. 09:11 | Sorszám: 347
"'nemnormálisnak' tűnő bibliai részletet addig csűrnek-csavarnak, amíg kényelmesen belefér az aktuális társadalmi normák közé. És közben esetleg már köszönő viszonyban nincs az eredeti jelentéstartalommal"

Nagyon egyetértek Veled! De van egy másik oldala is ennek: a Biblia minden korban aktuális és ezért minden nemzedéknek mást mond. Csak az a kérdés, hogy a Bibliát akarjuk az életünkhöz szabni, vagy az életünket a Bibliához.

daleth
2006. június 08. 09:08 | Sorszám: 346
Ez valóban egy érdekes kérdés... Szerintem a mai erkölcs azt mondja, vagy mondaná, hogy ezt tilos megtenni, azonban abban a korban ez a kérdés másképpen hangzott. Akkor az emberáldozat teljesen elfogadott volt (mint ma az abortusz).

De szerintem a történetnek (erkölcsi oldalról) az az értelme, Isten lényegéhez hozzátartoznak olyan erkölcsi törvények, amik megszegésével Istennek mondunk ellent, tehát - pár ez paradoxnak tűnik - még ő sem adhat rá parancsot.

Azonkívül a Biblia egyik alapigazsága, hogy a hívőnek, ha úgy érzi, hogy az Isten döntése az ő szemében igazságtalan, akkor még magával Istennel is joga van szembeszállni - és ezért nem büntetést, hanem jutalmat érdemel.

daleth
2006. június 07. 16:15 | Sorszám: 319
daleth
2006. június 07. 15:17 | Sorszám: 317
Felesleges hitvitáznod. Az, hogy egy hittételt (valóságos Isten, valóságos ember) nem tudsz elfogadni (felfogni?), még nem jelenti, hogy más nem vallhatja, vagy nem tartja logikusnak.

Úgylátom, hogy a toleranciád csak addig terjed, amíg másokat piszkálhatsz...

daleth
2006. június 07. 11:10 | Sorszám: 313
Igazad van, vallásszabadság van, de a vallásszabadság azt is jelenti, hogy minden vallási közösség szabadon fogalmazhatja meg hittételeit, és nyilvánosságra hozhatja az ellenvéleményét, ha azokat valaki kétségbe vonja, vagy ellentétes véleményt fejt ki - ugyanis nemcsak vallás-, hanem szólásszabadság is van.

Egy szóval sem mondtam, hogy vallás-ellenes lenne. Sokfajta vallás létezik, bár a Bachus papnőinek vallása valamivel kellemesebb, ha kevésbé is igaz, mint a kód-elmélet.

"Volt olyan felekezet, amely Krisztus embervoltát vallotta." - talán meglepetéssel hallod, hogy a Katolikus Egyház is ezek közé tartozik, de úgy tűnik, nem sokat foglalkoztál teológiával. Nem baj, mondhatsz és írhatsz, amit akarsz, de ne csodálkozz, ha kevesen vesznek komolyan, ha butaságot állítasz.

daleth
2006. június 07. 08:28 | Sorszám: 311
"A támadások véleményem szerint egyszerűen keresztényietlenek."

Milyen támadásokról beszélsz? Arról, hogy el merészelik mondani, hogy a könyvben és a filmben szereplő állítások nem igazak? Kíváncsi vagyok, hogy tudsz-e még egy olyan vallási közösséget mondani, amelyik ennyire békésen tűrné, hogy évezredes alaptételeit így kikezdik. Aki minimálisan is foglalkozott a kereszténységgel, vagy legalább elolvasta a Bibliát, tudja, hogy ezeknek az állításoknak semmilyen alapja sincs - márpedig az aplogetika minden kereszténynek kötelessége.

daleth
2006. május 29. 09:27 | Sorszám: 285
"A cölibátust egy szerzetes pápa vezette be elsősorban a szentpáli etika alapján a szerzetesi "tökéletesség" világi papokra való kiterjesztése céljából."

és ezzel elég népszerűtlen is lett. De azt hiszem, helyes utat választott. Nem egy vidéki papot ismerek, akik ha éjfél körül hazaérnek, miután mindegyik filiáját ellátta, már csak imádkozni és aludni tud - nem tudom, hogy az életükbe hogyan férne bele még a család is.

daleth
2006. május 29. 09:23 | Sorszám: 284
Egyébként egy módja van, hogy házas ember katolikus pap legyen: protestáns papként kell induljon, ekkor megházasodhat, majd betérhet az anyaszentegyházba.

Valami azt súgja, hogy sem a református, sem a katolikus teológiával nem foglalkoztál behatóan.

A protestáns egyházak többségét a katolikusok nem ismerik el apostolinak, így a papszentelést nem fogadják el (ellenben a keresztséget - kivéve az unitáriusokét - igen). Tehát valaki hiába lesz lelkész egy protestáns egyházban, ha katolizál, nem lesz belőle automatikusan pap. Ezzel ellentétes a megnősült katolikus papok esete: ők papok maradnak, de nem gyakorolhatják. Persze vannak vitatott esetek (pl. a katolizáló anglikán papok esete, vagy a cseh földalatti egyházban felszentelt papoké), de ezek marginálisak.

daleth
2006. május 29. 09:17 | Sorszám: 283
... és a papok is csak felszentelésükig házasodhatnak.
daleth
2006. május 29. 09:15 | Sorszám: 282
+ nem csak Páltól, hanem Jézustól is ered:

Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!

Mt 19,12

daleth
2006. május 29. 09:13 | Sorszám: 281
"A cölibátus viszont alig ezer éves valami a katolicizmusban."

Pontosítsunk: a Cluny reform után lett általános elvárás, korábban is mindig jelen volt, ahogy helyesen megjegyzed, a szerzetesek már kezdetektől fogva nem házasodtak.

daleth
2006. május 29. 09:05 | Sorszám: 278
Itt vitába szállnék Veled. Gibson mindig is vallásos volt, ráadásul nem is katolikus, hanem le ferbe-ista (akik köztudomásúan sokkal szigorúbban tartják a hitet, mint a katolikusok), nem vált el a feleségétől, sok gyermekük van, nincsenek alkalmi kapcsolatai.

A régi filmjei: szerintem nincs előírva, hogy egy keresztény színész / rendező csak keresztény filmeket készíthet. Ez olyan, mintha egy keresztény asztalostól elvárnánk, hogy csak oltárokat faragjon. Bevallom, hogy korábban nem nagyon néztem meg Gibson filmjeit, a Passió után párat megnéztem és azt vettem észre, hogy mindegyikben van valami érrték, ami a kereszténység szempontjából is az.

A filmben Jézus tanításairól, a hit lényegéről csak utalásszinten történik említés, a lényeg az akció

Én másképpen fogalmaznék: a filmben a teológia szimbólumokkal jelenik meg, ezek jó része olyan mély teológiai tartalommal bír, amit csak sokadik alkalommal lehet megérteni. Egyébként a véres jelenetek szerintem nem bántók: mai művészi, ábrázolási nyelven szól Jézusról, ahogy Pasolini, Zeffirelli is tette a maga korában.

Megtérést esetedben nehéz volna feltételezni, mert mintha azt állítottad volna itt nemrég(75), hogy nem vagy ateista.

a megtérés a Bibliában (metanoia) a lelki megújulást jelenti, ami a hívőknek is folyamatos, napi feladatuk.

daleth
2006. május 29. 08:55 | Sorszám: 277
A katolikusok papi cölibátusán már lehet vitatkozni, de ennél a témánál is érdemes gyakorlati példákból kiindulni. Pl felmerül a kérdés, hogyha pl Böjte atyának volna saját családja és saját gyermekei, akkor is ekkora elánnal és elhivatottsággal venné-e szárnyai alá százszámra azokat a nehéz sorsú árvagyereket - akikkel a kutya sem törődne egyébként -, vagy hogy a családi háza mellett törődne-e annyit minden egyes nevelőházzal és az abban dolgozó nevelőkkel.

Egy katolikus pap mesélte nekem, hogy a szemináriumba meghívtak hozzájuk egy református lelkészt, aki az előadását azzal fejezte be, hogy nem tudják, hogy mekkora ajándék a cölibátus, mert őt állandóan bántja a lelkiismeret azért, hogy a közösség miatt nem tudott eleget foglalkozni a gyermeivel.

daleth
2006. május 26. 14:12 | Sorszám: 199
Az enyémig remélem eljutott...

De az a baj, hogy a hülyeség az átlag fejében jobban megmarad, mint a tények...

daleth
2006. május 26. 07:47 | Sorszám: 190
Azon a jogon, hogy ez őt sohasem illette meg, lévén nem koronázták meg az apostoli jogokat birtokló koronával. Ahogy Horthy sem gyakorolta ezeket a jogokat, legjobb tudomásom szerint.
daleth
2006. május 25. 18:37 | Sorszám: 181
Az apokrif témát azérrt hoztam elő, hogy nyilvánvaló legyen, az hogy, ha egy irat nem került be a kánonba, attól még egyházilag elfogadott lehet. Kelemen pápa levele azért érdekes, mert az első kánonban még benne volt (de facto Péter apostol harmadik leveleként, hiszen ismerjük az egyháztörténetet).

Szerintem Placid atyát (életem legjobb katekézisei voltak, amiket ő tartott, s ha kell eskü alatt vallom, hogy gyermekkorom óta egy napot sem öregedett csak a mosolya lett még mélyebb) nem lehet egy lapon említeni Kertészel. Kertész egy erkölcsi elveket nem ismerő ember (de nem erkölcstelen, a Bádogember-effektus), de pont azért, mert erkölcsi elvek alapján nem akar utólag semmit sem belemagyarázni az átélt élményeibe, a szemembe teljesen hiteles a tanuságtétele (azzal együtt, hogy a Sorstalanságban szerintem igen fontos keresztény gondolatok is megjelennek).

daleth
2006. május 25. 06:42 | Sorszám: 178
KI

Én egy szóval sem mondtam, hogy nekünk magyaroknak nincsen sorsunk. Elég sz..., de van. Viszont a könyv főhőse, aki már nem zsidó, de nem is magyar, hanem szellemi és erkölcsi légüres térben lebeg, már sorstalan. Nincs identitása, sem erkölcsei. Jó előképe a mai többségi magyarságnak.

BE

daleth
2006. május 25. 06:39 | Sorszám: 177
2. Pl. Kelemen pápa levele végül kikerült a kanonizált iratok közül, de az egyházatyák írásai közé számítják.
daleth
2006. május 25. 06:38 | Sorszám: 176
Tudom

De a kortársai szerint Jézus is ez volt, legalábbis, mint galileai automatikusan ennek minősült.

daleth
2006. május 25. 06:36 | Sorszám: 175
Valahogy nem tudok arról, hogy az apokrifok (amelyek jó részét a katolikus egyház de facto elfogadta) említést tennének azokról, amikre a da Vinci kód utal... De ravaszok ezek a katolikusok: még az eretnekeik is az ő érdekeiket szolgálják.
daleth
2006. május 24. 08:55 | Sorszám: 158
KI

Teológiai értelemben a zsidóság képes volt a megújulásra, sőt meg merném kockáztatni, hogy a történelmi kinyiltakoztatásra alpuló vallások közül hitvallásának megfogalmazása alapján a legfiatalabb (a katolicizmus legalább ezer évvel megelőzte az apostoli hitvallással).

BE

daleth
2006. május 24. 08:48 | Sorszám: 157
Nekem is!
daleth
2006. május 24. 08:46 | Sorszám: 156
Látom nagyon alaposan átolvastad a Bibliát, de azért még érnek meglepetések...
daleth
2006. május 24. 08:45 | Sorszám: 155
KI

Szerintem Kertész regényének a címe telitalálat. A regény az én olvasatomban arról szól a soáh kapcsán, hogy a totalitárius állam mindent elvesz az egyéntől, nem csak az életét, hanem a meggyőződését és a sorsát is. Így a regény tökéletesen mutatja be a teljesen kiüresített életállapotot.

BE

daleth
2006. május 24. 08:42 | Sorszám: 154
Szerintem keveri a dolgokat. A Habsburg uralkodók címei között szerepelt a Jeruzsálem királya is, de ezt az Árpád-házi királyoktól vették át, akik a balsikerű keresztes háborúnk ót kicsit nagyképűen viselték ezt a címet, utánuk pedig a magyar királyok.
daleth
2006. május 24. 08:40 | Sorszám: 152
A neved ellenére mélyen egyetértek Veled!
daleth
2006. május 24. 08:36 | Sorszám: 151
"Az evangéliumokban, a közvetlenül Jézus halála körüli részekben többször is emlíésre kerül az a tanítvány "akit Jézus szeretett", de az evangéliumok soha nem nevezik nevén az illetőt."

Valahogy úgy tűnik, hogy szabadidődben nem nagyon olvasgatod a Bibliát. Nem baj, de akkor ne hivatkozz rá.

Ez csak János evangéliumában szerepel, a szövegösszegfüggésből mindig kiderül, hogy Jánosról szól. Az utalások egyértelműek:

"Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: "Asszony, nézd, a fiad!"
Jn 19.27
Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány."

Kicsit valószínűtlen, hogy Jézus a feleségére, mint férfira utalt volna. Kivéve akkor, ha feltételezed, hogy homoszexuális volt, de akkor hogyan született volna gyermeke a "feleségének".

Arról az apróságról ne is beszéljünk, hogy Jézus hogyan beszélhetett volna a házasságról való megtartóztatástól, mint pozitívumról, ha közben ő maga megnősül?

daleth
2006. május 24. 08:30 | Sorszám: 149
Azért Jézusról elég sok, egymástól független forrás megemlékezik. Ha van kedved, olvass utána.
daleth
2006. május 23. 08:13 | Sorszám: 99
A képregényes változatban talán nem...

"13Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát?" 14Így válaszoltak: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának." 15Jézus most hozzájuk fordult: "Hát ti mit mondtok, ki vagyok?" 16Simon Péter válaszolt: "Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." 17Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. 18Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. 19Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." 20Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus." Mt 16

Jézus folytatta: "Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? 35Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, 36akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? Jn 10

Az emberfia szónak külön történeti és teológii jelentése van, amit ha olvasod a Bibliát, akár az ószövetséget, könnyen megérthetsz.

daleth
2006. május 23. 08:07 | Sorszám: 98
Bocs, de a pontos szöveg: valóságos Isten és valóságos ember.

Valóban, emberi számítás szerint történhetett volna úgy is a megváltás, hogy Jézus nem hal meg a kereszten, megházasodik, de valami miatt nem így történt... Valószínűleg azért, mert Isten nem az emberek módjára gondolkodik.

daleth
2006. május 23. 08:02 | Sorszám: 97
Bocsáss meg, de azt, hogy Jézus élt legfeljebb néhány elvakult komcsi kérdőjelezte meg, mindenki más tényként kezelte, hogy élt egy Joshua nevű személy, aki nagy hatást gyakorolt a környezetére. A kérdés mindig csak az volt, hogy ki volt ez a Joshua: egy eretnek? egy bastard (ahogy magukat zsidónak valló személyek allítják)? egy vándorfilozófus? próféta?

vagy ahogyan mi valljuk: a Krésztosz, a Messiash. De emögött nincs kérdőjel.

daleth
2006. május 23. 07:58 | Sorszám: 96
Nem lehet összehasonlítani a két vallást. A kereszténység toleráns, a zsidóság nem. A keresztényeknél erény a megbocsátás, a zsidóságnál nem. (Figyelem: ez nem azt jelenti, hogy intoleráns, sem azt, hogy bűn a megbocsátás, vagy a bosszú lenne az erény - egyszerűan csak arról van szó, hogy ők más erényeket tartanak fontosnak)

Téma: Ócsított könyvtár
daleth
2003. október 18. 08:42 | Sorszám: 627
Sorry. Sajnos csak a képek maradnak meg bennem, szégyenletes módon nem jegyzem meg az alkotókat. (Már ásom is el magamat)

Szóval teljes fegyverzetben pattantál ki, mint Athéné Zeusz fejéből.

daleth
2003. október 17. 13:39 | Sorszám: 612
Szerintem is ez az egyik legjobban sikerült műved. Kiforrot stílus, ismert alapanyag, technikailag jó kivitel. Kár, hogy olyan kicsibe került be. Igazán nem is értem, miért?
daleth
2003. október 15. 10:51 | Sorszám: 590
dehogynem!

alig várom, hogy okafogyotá váljanak!

daleth
2003. szeptember 16. 14:11 | Sorszám: 158
Ps. Ki az a turbános alak? Ismerősnek tűnik, de nem tudok rájönni...
daleth
2003. szeptember 16. 14:10 | Sorszám: 157
Egyetértek.

Nagyon szellemes, de Tellert én nem raknám egy lapra ezekkel. Szerintem név és fotó nélkül is mindenki tudná, hogy miről van szó. (Leköteleznél, ha tudnál egy ilyet is csinálni - ígérem, minden ismerősömnek el fogom küldeni )

daleth
2003. szeptember 10. 16:20 | Sorszám: 79
Szerintem is nagyon jók!

Nekem a legjobban a 16, 35, 36 és 48 tetszett!


Téma: Megverték a PSZÁF elnökét
daleth
2003. június 18. 16:17 | Sorszám: 294
Technikailag azt mondanám, hogy igazi, még az árnyékok különböző árnyalat is látszódik, csak amiatt kételkedem, hogy JL engediné-e józan ésszel, hogy ilyan kompromittáló képet készítsenek róla. Nemcsak a személy miatt, hanem a nonverbális jelek miatt is.
daleth
2003. június 18. 15:48 | Sorszám: 288
Ez igaz kép? Nem csak montázs?
daleth
2003. június 16. 14:57 | Sorszám: 36
Meglássa akárki,
nem vagyok én bárki!

Téma: Cigányok Magyarországon
daleth
2004. január 12. 09:09 | Sorszám: 7
OFF Te is? Én is, de a Budapesti Igazgatóságon, s csak felvételen és nem a kézbesítésen (persze az is már régente volt).

ON Szerintem ne beszéljünk általánosságban a cigányokról, hiszen neki is több, jól megkülönböztethető szegmentumuk van, amelyek kultúrális, nyelvi és egyéb szempontból is markánsan eltérnek. Próbáljunk továbblépni az általánosságoknak tűnő megfigyeléseken!


Téma: Ariel Sharon
daleth
2006. február 06. 09:33 | Sorszám: 643
Köszönöm az egyetértésedet!
daleth
2006. február 02. 11:16 | Sorszám: 641
A béke útjára gondoltam. De pont Sharon műve az, hogy nem fog bekövetkezni a Barak halála utáni eseménysor.
daleth
2006. február 02. 08:22 | Sorszám: 639
A tegnapi hírek szerint az állapota nem javul, nekem úgy tűnik, hogy sajnos nem csak politikailag, hanem fizikailag is visszafordíthatatlan a folyamat, de remélem tévedek.

Izrael tragédiája, hogy a miniszterelnökei, amikor végre kezdenek rátalálni a helyes útra, meghalnak.

daleth
2006. február 01. 08:25 | Sorszám: 633
Szerintem külön kell választani a két dolgot.

1. a célszerűségén lehet vitatkozni, de szerintem nem vitatható, hogy minden állam azoknak nyújtson segélyt, akik számára szimpatikusak. Az EU és az USA segélyei nem kötelező járandóságok.

2. más kérdés, hogy Izrael, úgy tűnik, a palesztin önigazgatás jogos bevételeit is visszatartja - ezzel szintén nem növelik a népszerűségüket.

daleth
2006. január 30. 14:35 | Sorszám: 619
Kaleb, őszintén szólva azt vártam, hogy ha felteszek Neked egy kérdést, akkor arra válaszolsz. Én nem viccelődtem, nem állítottam, hogy nincs ilyen része a Talmudnak, hanem csak egyszerűen feltettem egy kérdést, lévén, Te korábban a témát érintő megjegyzést tettél.

Ha nem tudsz rá válaszolni, valdd be férfiasan, ne tételezd fel, hogy a kérdést eleve rosszindulatból tették fel.

daleth
2006. január 27. 09:19 | Sorszám: 564
KI

Mindentől függetlenül kíváncsi lennék arra, hogy a Talmud hol ír a nemzsidók felé történő megbocsájtásról, mint erényről.

BE

daleth
2006. január 27. 08:42 | Sorszám: 563
"Alapvetoen az a kulonbseg, hogy az egyik nyiltan harcol, a masik nem." - ezzel alapvetően egyetértek, de ebben az esetben (a célzott megsemmisítések okán) Izrael terrorita államnak tekinthető.

De a modern harcászatban már nehezen használható ez a meghatározás. Mi a lényegi különbség egy alacsony észlelhetőségű bombázó és egy lopakodó öngyilkos merénylő között? Mindkettőt szinte lehetetlenség felderíteni és nagy valószínűséggel ártatlan (civil) áldozatokat szed.

daleth
2006. január 26. 08:07 | Sorszám: 526
Bár valószínűleg minden független bíróság előtt minimális eséllyel védekezhetett volna, súlyos aránytévesztés Eichmannhoz hasonlítani. Voltak hibái, vér tapad a kezéhez, nem volt olyan inteligens, mint Arafat, de sátánnak, vagy dávid-csillagos Hitlernek mégsem lehet tekinteni.

Egyébként én is úgy tudom, hogy még nem éledt fel és egyre kétségesebb a gyógyulása, bár most kabbalisták is imádkoznak a betegágyánál...

daleth
2006. január 25. 08:50 | Sorszám: 516
Nem zsírsátán és nem szemétláda, hanem egy ember. Ezt a méltóságot nem vonhatjuk meg tőle, függetlenül attól, hogy hogyan értékeljük a működését.

Talán a békefolyamat, aminek igazságát élete végén belátta túléli őt, de bűnei és hibái vele együtt sírba szállnak.

daleth
2006. január 23. 15:32 | Sorszám: 503
Sajnos igazad van, de a másik oldal is hasonlóképpen változott: lehet, hogy az iszlám forradalom magától megbukott volna, de azzal, hogy nyugati támogatással Husszejn háborút kezdett ellenük, a perzsák szemében legitimálta a forradalmi hatalmat: egy védekező háborúban álló országban nem szokták megkérdőjelezni a vezetést.
daleth
2006. január 20. 12:22 | Sorszám: 450
Melyik irányba?
daleth
2006. január 20. 11:12 | Sorszám: 448
Ha nem foglalkozik, akkor szimpatizálni sem tudnak... A keresztény kultúrkör talán fele-fele (szimpátia-nem szimpátia), muszlim 90 kifejezett aszimpátia, India, Kína: gyenge szimpátia. Afrika: jellemző gyenge nem szimpátia.
daleth
2006. január 20. 10:14 | Sorszám: 444
Világ szintjén szerinted hány százalék szimpatizál Izraellel / a zsidósággal?

Egyébként a tenyészet szót emberekre csak a nácik használták...

daleth
2006. január 20. 10:08 | Sorszám: 443
Angliának nincsenek barátai vagy ellenségei, csak érdekei.
daleth
2006. január 19. 10:48 | Sorszám: 419
Ebben egyetértek, a biztonsági szempontok nem minden esetben állják meg a helyüket, arról nem is beszélve, hogy ezt az érvet nem szokás elfogadni (ennek alapján a SZU jogosan támadta volna meg Finnországot).

Hogy mit szál meg Izrael, nehéz kérdés. Hiszen elméletileg egy független palesztin állam területét, de gyakorlatilag, amikor elfoglalta azokat, akkor azok nem ahhoz tartoztak, hanem a szomszédos országok területei voltak (akik szintén nem törték magukat, hogy átengedjék területeiket egy független Palesztinának). Groteszk dolog, de azon a nyamvadt pár négyzetkilométeren pont Izrael hozott létre valamilyen államféleséget (más kérdés, hogy mennyire életképes és független) a palesztinoknak.

daleth
2006. január 19. 10:39 | Sorszám: 418
Pl. a Vatikán - a szememben nagyobb az erkölcsi súlya, mint az ENSZ-nek. Arról nem is beszélve, hogy sok ország de facto elismeri.
daleth
2006. január 19. 09:08 | Sorszám: 410
Izrael nem eltörölt, hanem nem engedett létrejönni egy országot - de ezzel nem volt egyedül...
daleth
2006. január 19. 08:14 | Sorszám: 409
Bocs, de Izrael nem akar eltörölni egyetlen államot sem. Függő helyzetbe hozni talán igen, de eltörölni nem. Azonban a másik állítás sem igaz: ha Iránnak valóban az a szándéka lenne, hogy Izraelt eltörölje, akkor sem lenne az egyetlen, gondoljatok pl. Kínára, aminek hasonló szándékai vannak Tajvannal kapcsolatban...
daleth
2006. január 19. 08:05 | Sorszám: 408
Igazad van ez egy olyan abszolút érték, amiben elvben mindenki egyetért. De, ha a népirtásnak ezt a definícióját fogadod el, akkor Izrael nem követte el, hiszen egyetlen népnek az összes tagját sem irtotta ki.
daleth
2006. január 19. 08:03 | Sorszám: 407
"Normális esetben semmilyen vallásnak sem a fundamentalista, hanem a mérsékelt szárnya szokott többségbe lenni" - bölcs megállapítás!

Helyes stratégia: mikor kap szerepet a katonai beavatkozás? Mielőtt valaki gyorsan azt válaszolná, hogy soha, gondoljon arra, hogy mi a negyevenes években vagy 56-ban hogy vártuk a nyugati csapatokat...

daleth
2006. január 18. 12:07 | Sorszám: 398
Gondolom, Magyarország esetében akkor elfogadhatjuk, hogy ez az értékrend, burke-i értelemben és jogilag a kereszténység. De Izraellel mi a helyzet? Elfogadható, hogy ott olyan értékrendet fogadjanak el, vagy akár egy iszlám országban, ahol a népirtás különböző módozatai elfogadhatók?
daleth
2006. január 18. 08:57 | Sorszám: 396
A társadalmon a világot érted, vagy egy adott ország vagy nemzet társadalmát? Burke a vallásszabadság elismerése mellett ragaszkodott ahhoz, hogy minden országban legyen egy kvázi államegyház, mert szükség van erkölcsi alapra.
daleth
2006. január 18. 08:03 | Sorszám: 393
Sharonról megjelent egy-egy jó cikk a Heti Válaszban és a Magyar Nemzet Magazinban is - érdekes módon, nekem úgy tűnt, hogy az MN cikke fest pozitívabb képet róla.
daleth
2006. január 16. 11:59 | Sorszám: 390
Igazad van, de a kérdés, hogy hol van a határ, ahonnan egy vallás vagy világnézet értékeit általánosan kötelezővé lehet tenni? És mi alapján kérhetjük? Gondolj a liberalizmusra, ami elméletileg a szabadságról szól, de ma már jóval nagyobb diktatúrát valósítanak meg a nevében, mint az ún. sötét középkorban bármikor. Ez nem költői kérdés, egyetértek Veled a felvetésedben, de én magam vagyok bizonytalan ezekben a határokban.
daleth
2006. január 16. 10:07 | Sorszám: 387
Nagyon nehéz az összehasonlítás a különböző vallások között és ebben kerülni kell a sztereotípiákat. Pl. viszonylag könnyű összehasonlítani az ortodox kereszténységet és a katolicizmust, de az összehasonlítás szempontjai értelmetlenek lesznek, ha akármelyiket a zsidósággal próbáljuk meg összevetni.

Én örülök, hogy keresztény és ezen belül is katolikus vagyok (annak ellenére, hogy az őseim majd a teljes európai spektrumot lefedték), mert a zsidó hit értékei számomra, ha nem is idegenek, de kevésbé fontosak. De egy zsidó gondolkodásmódját akkor is ezek határozzák meg. Ez a szememben azt jelenti, hogy nem kérhetjük rajta számon a mi értékeinket, de az ellenkezőjét is: nem tapsolhatunk, ha egy zsidó hadvezér nem akar Saul bűnébe esni...

Ha meg akarod érteni a zsidó gondolkodásmódot, szerintem nem az Ószövetséget tanulmányozd, hanem a Talmudot (de csak hiteles forrásból) és ne hallgass a "szalon-zsidókra" sem (ahogy nem érdemes szerintem a mindenkinek megfelelni akaró szalon-keresztények megnyilatkozásaiból sem feltérképezned a kereszténységet - ezért, az őszinteségéért becsülöm valahol Kalebet én is).

daleth
2006. január 13. 10:33 | Sorszám: 347
Miért csináltak volnaa? Igaz ember volt, annál többet tenni, mint amit ő tett, emberileg nem lehetséges, halála nem elmúlás volt, csak az örök élet egy állomása.

Sharon életműve, talán nem sértődik meg senki sem, ha azt mondom, nem ilyen kerek. De ha emlékszel, Arafat halála előtt szintén volt ekkora "felhajtás".

daleth
2006. január 13. 09:20 | Sorszám: 345
Változatlan Saron állapota
Az elhúzódó felébresztés súlyosbíthatja a korábbi agykárodosásokat
2006. január 13. 7:42


MNO
Változatlan Ariel Saron izraeli kormányfő állapota - közölte pénteken reggel a jeruzsálemi Hadassza kórház. A legfrissebb közlemény szerint a miniszterelnök továbbra is válságos, de stabil állapotban van és a nap folyamán ideggyógyászati értékelést is kiadnak róla. Orvosai ugyanakkor aggódnak, hogy az elhúzódó eszméletre térítés súlyosbíthatja a korábbi agykárosodásokat.

Némi javulást észleltek az elmúlt napokban Ariel Saron izraeli kormányfő állapotában kezelőorvosai, például végtagjainak apró mozgását. Az izraeli média ugyanakkor ma arról számol be, hogy az orvosok aggódnak Saron eszméletre térítésének elhúzódása miatt, mert ez tovább súlyosbíthatja a kilenc nappal ezelőtti agyvérzés okozta agykárosodásokat. Az izraeli kormányfő január 4 óta van öntudatlan állapotban.

Tegnap kisebb sebészi beavatkozást hajtottak végre az agyvérzéstől cselekvésképtelenné vált Ariel Saron izraeli miniszterelnökön, melynek során kicseréltek egy kis műanyagcsövet, amelyet az agyvérzés nyomán végrehajtott műtétek után vezettek ki a páciens agyából. A beavatkozást a fertőzés megelőzése érdekében végezték el a Hadassza kórház tájékoztatása szerint. Az esti órákban újabb CT-vizsgálatot hajtottak végre a továbbra is eszméletlen állapotban lévő, 77 éves politikuson. A koponyaröntgen ugyanakkor javulást mutatott, a felvételen az látszott, hogy felszívódtak az agyi vérzés maradványai, ezért nincs szükség további folyadékleszívásra.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=330392&rvt=3

daleth
2006. január 12. 10:34 | Sorszám: 341
Nos, akkor nézzük a szó eredetét. A kifejezés ("a föld népe") valóban szerepel a Bibliában (mint egyszerű, földműves ember, negatív felhang nélkül), egy felkelés leírásában, de a mai értelmét a Talmudban kapta (pl. "Aki hozzáadja a lányát egy ám háárechoz, az olyan, mint aki megkötözi és az oroszlánketrecbe dobja..." - rabbi Méir). Azonban a szó a Talmudban "am-haárec"-ként szerepel, tehát a mai amhórech (vagy amhórec, ha úgy jobban tetszik) egy héber eredetű jidddis szó.
daleth
2006. január 12. 10:13 | Sorszám: 338
Nézz meg egy-két régebbi kiadású könyvet, s aztán szólj hozzá a jiddis helyesírás témájához.
daleth
2006. január 12. 08:44 | Sorszám: 334
Nem vagyok hajlandó engedni, hogy néhány szó-terrorista elvegye a szavak becsületét. Inkább fogadom el egy szónak Móricz által használt értelmét mint azt, amit egy amhórech használ.
daleth
2006. január 12. 07:57 | Sorszám: 332
Te sem lehetsz valami nagy zsidó, ha ezen a szón megsértődsz... Persze, más lenne a helyzet, ha zojnet mondott volna, de látom hogy a jidddisnek csak a szlengesített változatát ismered...
daleth
2006. január 12. 07:48 | Sorszám: 331
Bocs, de ez nem stílus. Még akkor sem, ha háborús bűnösnek, vagy tudomisén minek tartod.
daleth
2006. január 12. 07:40 | Sorszám: 330
Kívánságod parancs!

"MÜNCHEN - A MÁSIK OLDALRÓL
Steven Spielberg filmje "München", egy kalap alá veszi a meggyilkolt izraeli sportolókat az arab terroristákkal

München, mint az arab terror egyik első megjelenési formája az ottani 1973-as olimpián, ahol arab huligánok meggyilkoltak 11 izraeli sportolót - most a másik oldalról kísért, mint a híres zsidó filmrendező, Steven Spielberg filmje, melyben az áldozatok válnak gyilkosokká.

Spielberg, aki hírnevet szerzett magának a Schindler listája című Soá filmmel, arra vállalkozott, hogy az "objektivitás" szent örve alatt, becsempéssze a tudatba azt a hazug tézist, hogy az izraeli bosszúnak "szegény" arabok estek áldozatul, miután, úgymond, Golda Méir utasítására a Sin Bét (Izraeli Titkosszolgálat) megkereste, megtalálta és bosszút állt a gyilkosokon. A kettő összemosása - az áldozatok és gyilkosaik egy szintre állítása - meggyalázza az áldozatok emlékét, mondják Izraelben.

Azok, akik már látták New-Yorkban, vagy az előzetes bemutatókon a Spielberg filmet- kezük ökölbe szorul a tudatos hamisítás láttára. Ezzel együtt izraeli szakértők - akik ismerik az antiszemitizmus természetrajzát - figyelmeztetnek: túl hangos tiltakozás csak Spielberg malmára hajtja a vizet, a filmnek csinál propagandát, ahogy ez annakidején Mel Gibson antiszemita filmjével történt..

Spielberg maga, akire vártak Izraelben, a film bemutatásával kapcsolatban - nem jött, de felbérelt két neves zsidót, akik megpróbálják nevében tisztára mosni a "München". Ezek Denis Ross a neves amerikai diplomata és Ejjál Árád, az izraeli miniszterelnök politikai tanácsadója. Ezek (akik a Háárec szerint többszázezer dollár tiszteletdíjért teszik, amit tesznek), igyekeznek megnyugtatni a háborgó kedélyeket. Szerintük, Izrael eléggé érett és erős, ahhoz hogy tudja az igazságot.

Izraelben csak a hónap végén mutatják be a filmet és addig Spielberg reméli, hogy a kedélyek lenyugodnak, és ő megkapja - a filmért - az annyira áhított Oscar-díjat..."

Forrás: az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem honlapja
http://www.or-zse.hu/kraus/naft101.htm

daleth
2006. január 11. 16:13 | Sorszám: 274
Ez is egy vélemény...

Joschka Fischer volt német külügyminiszter: Sem politikusként, sem katonaként nem a béke embere volt.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=330013&rvt=143

De nem hiszem, hogy az utókoré. (Azért kíváncsi vagyok, hogy hogy képzeli a Józsika, hogy egy katona a béke embere?)

daleth
2006. január 11. 11:47 | Sorszám: 272
a zsido vallas olyan amilyen

Ebben igazad van. Az utóbbi néhány évben rájöttem, hogy nem szabad a keresztény alapértékeket más vallásokon számonkérni. Ha az ember alaposan tanulmányozza a vallásokat, akkor rájön arra, hogy a vallások között nagyon alapvető különbségek vannak - de ezt csak indulatok és előítéletek nélkül szabad megközelíteni, mert a teljesség csak Istenben valósulhat meg.

"a magyar kozeletben eppen jelen levo zsidok miatt nem csoda, ha az embernek az a kepzete tamad ami"

Bevallom, hogy néha az az érzésem, hogy a zsidóság egyes önjelölt védői mindent megtesznek annak érdekében, hogy az embereknek ilyen képzete támadjon. Most már Spielberg is antiszemita ezeknek...

Sharonnal kapcsolatban is néha ilyen érzésem van. Azon túl, amiket már leírtam (bűnei és erényei), sajnos ilyen a tárgyalási stílusa is. Egyik ismerősöm tagja volt annak a delegációnak, amelyik Izraelben tárgyalt - nos, olyan stílusban beszélt velük, hogy normál országok esetében elfogadták volna, mint casus bellit. De végül megadta azt, amit kértek a magyarok. De ha a bűnei és stílusa mellett figyelembe vesszük, hogy ő akarta, hogy legyen palesztin állam, akkor Barak közelébe állíthatjuk a történelemben.

Egyébként igazad van: "az effele nezeteket eretneknek nyikvanutotta az egyhaz", de hozzzá kell tenni: az ilyen embereket ez vagy nem érdekli, vagy találnak elegendő hivatkozási alapot, hogy nekik legyen igazuk. Gondolj a nünbergi perre, ahol a főnácik egyike Lutherre hivatkozott.

daleth
2006. január 11. 09:39 | Sorszám: 266
Tehát a kérdések:

1. valóban ezt mondta?
2. valóban az iráni elnök első útja hozzá vezet?

Nem vagyok filoszemita, de szerintem ha valaki így beszél a zsidókról, Krisztust sem szeretheti igazán (nem a tényről beszélek, hanem az általánosításról és a megbocsátásra való képtelenségről).

daleth
2006. január 10. 16:06 | Sorszám: 241
Keresztény csak annyiban, hogy nem zsidó...

Bár egy kérdőjel azért van: minderről, ha jól értem, csak a Simon Wiesenthal Központ beszámolójából tudunk. Ami, köztünk szólva azért nem a böböcö.

daleth
2006. január 10. 08:48 | Sorszám: 230
Szerintem nem. Ismerni kell a felszabadítás teológiája nevű őrültséget, ami Latin-Amerikában anno nagyon divatos volt, s ami valószínűleg Chavezre is hatással volt. Tulajdonképpen nem más mint a kereszténységbe csomagolt kommunista ideológia, de úgy látszik ma már hozzá vették az antiszemitizmust is (hülye divat, de úgy látszik, egyre divatosabb).
daleth
2006. január 10. 08:43 | Sorszám: 229
Bevallom, hogy cikkel nem értek egyet. Egyrészt mert indulatból íródott (az indulat, mégha jogos is, elvakítja az embert), másrészt mert kevés lényeges újdonságot tartalmaz, harmadrészt, mert sok mindent állít, aminek nem ártana a bizonyítás is.

Aki nem szerette Sharont, annak jól esik olvasnia, aki szerette, az meg undorral fogadja.

daleth
2006. január 10. 08:19 | Sorszám: 228
De. Hol készült a kép? Gondolom, Magyarországon, de gondolom, van benne elrejtve valami poén.
daleth
2006. január 09. 09:11 | Sorszám: 194
Úgy érzem, ezzel a fórummal nem sikerült elérnem a kitűzött célt...

Nem akarok senkit sem gátolni véleményének szabad kifejtésében, de ennek a fórumnak nem az ezerszer kivesézett palesztin-zsidó (vagy fordítva, ha úgy tetszik) további élveboncolása lett volna a célja, hanem a béke esélyeinek latolgatása Sharon politikai halála után (hiszen sajnos a politikába való visszatérésére semmi esély sincsen).

daleth
2006. január 09. 08:40 | Sorszám: 193
"A zsidók csak bitorolják a várost. Jeruzsálem a kereszténységé, kisebb mértékben az iszlámé, nem a cionista hordáké."

Szerintem itt alapvetően mentális különbségek vannak. Az iszlámnak és a zsidóságnak Palesztina a szent föld (sic!), miközben a kereszténység bár becsüli, mint Jézus életének helyszínét, de önmagában nem szentebb föld a számára, mint a föld bármelyik másik pontja. Pl. gondolj arra, hogy a szent könyvekben semmilyen utalás sincs a kötelező zarándoklatokra vagy olyan liturgikus cselekményekre, melyeket csak a föld bizonyos pontján lehet gyakorolni. A kereszténység egyedülálló abból a szempontból, hogy az etnikai csoportoktól teljesen független (gondolj arra, hogy milyen lenne az iszlám arabok vagy az izraelita hit zsidók nélkül - valószínűleg létezne, de alapvetően más lenne, mint ma, miközben a kereszténységet hordozó etnikai csoport már sokszor megszűnt a történelem folyamán).

daleth
2006. január 09. 08:34 | Sorszám: 192
Látszólag.
daleth
2006. január 09. 08:28 | Sorszám: 191
Őszintén szólva Kaleb már túl van azon a határon, hogy érdemes legyen vitatkozni vele, de a többieknek, úgy érzem, tartozom annyival, hogy érintsem ezt a kérdést. A libanoni vérengzésben Sharon valóban csak közreműködött, azáltal, hogy lezárta az adott terültet és így lehetetlenné tette a menekülést. Érdekes módon, a gyilkosok a szigorú zár ellenére bejutottak... A nemzetközi jog és az etika is egyértelmű szerintem ilyen esetekben: a megszálló hatalmat gyakorló felelőssége, hogy fenntartsa a rendet a megszállt területen.

A halottak számával kapcsolatban valóban több becslés is van, talán nem volt helyes, hogy a legmagasabbat vettem elő, de ezzel akartam hangsúlyozni, hogyha a legsúlyosabb vád is igaz Sharon ellen, ami csak elképzelhető, akkor is, jelen pillanatban inkább pozitív figura. Az a stílus, hogy "lesötétgazemberezzük" a nekünk nem tetsző oldal embereit, nekem nem tetszik és nem is vagyok hajlandó alkalmazni.

daleth
2006. január 09. 08:14 | Sorszám: 190
Még nem olvastam végig a hozzászólásodat, de pont ugyarre gondoltam én is.
daleth
2006. január 06. 13:36 | Sorszám: 62
Pontosítsunk: Izrael megalapítása óta a Palesztinok is székelyek.
daleth
2006. január 06. 13:34 | Sorszám: 61
Nem biztos. Ahogy Ferenc Józsefet elfogadta a közemlékezet, lehet, hogy ha Haynau vissza is adta volna a szabadságot, akkor másképpen emlékeznénk rá.

De a kérdés nem pontos: ha Te 67-ben élsz és Haynau akkor kínálja fel a kiegyezés lehetőségét és az összes többi politikus csak sokkal véresszájúbb, akkor igazságérzetből visszautasítottad volna, vagy elkezdesz vele tárgyalni a nemzet érdekében?

daleth
2006. január 06. 12:57 | Sorszám: 54
Nem emlékszem arra, hogy bármikor is azt írtam volna, hogy Gotovina jobban bűnös lenne, mint Sharon.
daleth
2006. január 06. 11:44 | Sorszám: 42
Hogyha ellenséged elbukik, ne örülj, ne ujjongjon szíved, amikor elbotlik.
Hátha meglát az Úr és elítél érte, tőle meg elfordítja a haragját!
daleth
2006. január 06. 11:35 | Sorszám: 41
Köszönöm a jóindulatodat. A témához visszatérve: én is egy hasonlatottal élnék.

Ha Heidrich 44-ben megbuktatta volna Hitlert és békeajánlattal fordul a szövetségesek felé, akkor abban a pillanatban ő a béke esélyét jelentette volna.

Sharon mindazonáltal nem Heidrich. Nagy valószínűséggel minden független bíróság halálra ítélte volna a vérengzésekben betöltött szerepe miatt, de ma ő jelenti azt a személyt, aki a békéhez elvezetheti az iraeli népet.

Hogy nem őszinte? Lehet. Hogy trükközik? Hiba lenne, ha nem tenné. Hazudik, sikkaszt, csal? Lehet.

De gondolj arra a szerencsétlen izraeli kiskatonára, akinek a kitelepítendő telepesek sósavat öntöttek az arcára - megérted, hogy milyen ellenállást kellett legyőznie a társadalomban. És pont a háborús múltja miatt tudja a többség Izraelben, hogy ha már ő is a béke útjára lép, akkor valóban nincs más lehetőség.

Félek, hogy Arafat árnyéka már nem lesz elég a palesztin népnek ugyanerre. Ahogy régebben is írtam: történelmi bűn volt, hogy a zsidó állam nem egyezett meg Arafattal, amíg élt, de remélem tévedtem.

daleth
2006. január 06. 11:25 | Sorszám: 40
Tudjuk, hogy Izrael bármit is tesz, vagy bármi is történik, a lapok címoldalára kerül. Ennek néha ők sem örülnek. Tudjuk, hogy a média torzít, de az Általad felhozott esetben talán kicsit jogos: a szír elnök ma kisebb súlyú személyiség, mint az Izraeli. Nem erkölcsi vagy az ország nagysága alapján, hanem amiatt, hogy Sharon ma kulcspozícióban van a békefolyamatban. De ha emlékszel, hasonló nyilvánosságot kapott Arafat is, szegény.
daleth
2006. január 06. 10:44 | Sorszám: 37
Valóban. De ha az igazságtalanságokról, a kettős mércékről listát akarsz készíteni, kevés lesz az időd hátralévő életedben. Most a kérdés, hogy Sharon élete használna-e a világ békéjének - és a válasz, szerintem igen. Ahogy Gotovina esetében az, hogy használt volna-e a hazájának, ha önként feladja magát.
daleth
2006. január 06. 09:25 | Sorszám: 35
Vannak erényei és vannak bűnei. A kettőt egyszerre kell nézni. De a fő kérdés: ma a béke vagy a háború ügyét képviseli-e?

Sajnos úgy látszik, valaki elátkozta a zsidó államot, hogy minden vezetője haljon meg, amikor a béke útjára lép.

daleth
2006. január 06. 08:55 | Sorszám: 33
"Na de hamarosan elviszi az ördög, és tetteiért úgyis felelnie kell."

A kereszténységet úgy értelmezem, hogy ilyen még az ellenségemről sem mondhatok...

daleth
2006. január 05. 14:29 | Sorszám: 14
Amire felvennék már úgyis iszlám állam lenne...
daleth
2006. január 05. 13:44 | Sorszám: 10
Szerintem nincs egyedül.

(Csak azok kedvéért, akik nem emlékeznek rá: amikor Arafat haldoklott, őt is hasonlóképpen méltattam. Néhány zsidó barátom akkoriban zokon vette a véleményemet.)

daleth
2006. január 05. 12:31 | Sorszám: 8
A haddúr megadta a választ:

"megnyitotta azt a folyosot,amin ma menetel a ket nep.."

daleth
2006. január 05. 12:28 | Sorszám: 7
Megszokás.
daleth
2006. január 05. 11:21 | Sorszám: 0
Az izraeli miniszterelnök szélütést kapott, mesterséges kómában tartják, a felépülésére kevés az esély...

Bevallom, hogy vegyes érzésekkel viseltetek iránta.

Negatív: közreműködés több tízezer ember meggyilkolásában, korrupciós ügyek gyanúja, a valláshoz való sajátos viszonya, a templom-hegyi provokáció...

Pozitív: egyenes katona jellem, képes volt belátni, hogy rossz úton járt, kiállt a palesztin államiság mellett, a területileg jelentéktelen, de lélektanilag jelentős gázai kivonulás, őszinte szavak a palesztinok szenvedéséről... És a legfontosabb: ma már az izraeli társadalom is megértette, s ebben neki nem kis szerepe volt, hogy nincs más út, csak a béke útja.

Remélem a politikai életből való kikerülése (nem a halálára gondolok, éljen még sokáig!) nem jelenti az általa is képviselt békefolyamat végét!


Téma: In memoriam SZKJ
daleth
2004. szeptember 23. 09:34 | Sorszám: 31
Nyugodjék békében.

Nagyon szerettem az írásait, a legjobbak közé tartozott. sajnos személyesen nem ismertem, de a legnagyobb elismerések egyike volt az életemben, hogy az egyik könyvemet méltatta egy cikkében. Még ma is megvan otthon az a lapszám.

Nem tudjátok, hogy mikor lesz a temetése?


Téma: 1921. december 14. Hűség Városa
daleth
2005. december 14. 18:14 | Sorszám: 14
"Mindenesetre a (igaz, nem épp kárpátmedencei) németek nélkül még ideig-óráig sem került volna vissza se Észak-Erdély, se a Felvidék. Ahhoz kevés volt a hiszekegy mantrázása már akkor is."

Téves, vagy legalábbis félrevezető. Ugyanis Kárpátalját saját erőből szereztük meg, amit feljegyezték, Hitler bosszúságára, s a magyar hadsereg ebben a hadműveletben bebizonyította, hogy a szlovákok nem jelentenek számunkra valódi nehézséget. É-Erdély visszacsatolására saját erőből is lett volna esélyünk, a románok pont amiatt mentek bele a döntőbizottságba, mert felmérték, hogy nem egyértelmű egy fegyveres konfliktus kimenetele.

Egyébként egyetértek: érdemes megnézni, hogy a sváb felvakban a magyarokat megszégyenítően szavaztak a kettős állampolgárságra!

daleth
2005. december 14. 11:10 | Sorszám: 2
Tisztelegjünk!

Az egyetlen magyar földdarab, ami visszatért hozzánk... (eleddig)


Téma: Aczél botrányos viselkedése a Libanoni nagykövettel...
daleth
2006. augusztus 09. 15:14 | Sorszám: 8
csak kissé elfogult. De szépen be tudja csomagolni.

Téma: A Fidesz cserben hagyja a Trianon-film terjesztőit?
daleth
2005. január 18. 11:32 | Sorszám: 21
A filmet nem láttam, így arról nem merek nyilatkozni, de az ismerőseim (köztük erdélyiek is eltérő véleményt fogalmaztak meg a filmről). Én csak a TV sorozatot nézem, de arra sem igazán illik a minősítésed - persze nem vagyok történész.
daleth
2005. január 18. 11:30 | Sorszám: 20
Igazad van, de így sem tartom szerencsésnek a megjegyzést.
daleth
2005. január 17. 09:17 | Sorszám: 2
A cikk sajnos jó, de miért kellett belevenni azt, hogy izrael-barát? Ennek semmi köze sincs az ügyhöz.

Téma: GRATULÁLOK ORBÁN VIKTORNAK, ÉS MINDENKINEK!
daleth
2006. április 05. 10:10 | Sorszám: 90
Rákosit karizmatikus és normális idegrendszerrel rendelkező személyiségnek nevezni... Javaslom, hogy olvas el egy-két ember visszaemlékezéseit, akinek volt "szerencséje" közelebbről is ismerni. Ha jól emlékszem, volt egy könyv, ami rákosi 60. születésnapjának megünnepléséről szól.

A kiváló képességeket aláírom. Aki képes volt életben maradni kétszer is a SZU-ban, az tényleg nem lehetett akárki. No meg persze a történelmi érdemei: több kommunistát öletett meg, mint az ezen a téren sajnos majdnem teljes impotenciát mutató Horthy-rendszer. A dolog szépséghibája, hogy nem kommunistából még többet.

daleth
2006. április 05. 10:06 | Sorszám: 89
Ha csak így nem...
daleth
2006. április 05. 10:05 | Sorszám: 88
Valhogy pont emiatt a lista miatt nem is nagyon büszkélkedtem vele...
daleth
2006. április 04. 08:37 | Sorszám: 62
Hajrá Solymár!
daleth
2006. április 03. 12:33 | Sorszám: 19
Mint régi szép időkben, amikor a Szabad Európát zavarták.
daleth
2006. április 03. 08:32 | Sorszám: 10
A csángó gyerekeket semmiképpen sem lett volna szabad kihagyni! Amit ők adtak, az volt a legtöbb. Néztem a tiszta arcukat és hálát adtam, hogy erőt és tartást adtak.

Néhány észrevétel:
A villamosokat ritkították. A Margit-híd budai hídfőnél az utasokat leszállították.
A provokátor, aki végigdumálta az egészet. Gondolom, ha valaki lekevert volna neki egyet, a mai Népszabadság címlapján lenne, hogy milyen erőszakosak vagyunk.
Kerényi élete legjobb hat mondatát mondta el.
Öröm volt hallani, hogy valaki falum nevét hajrázza a színpadról.
OV hozta a formáját. Talán kicsit populista volt, de remélem így több ember felfigyel rá.
Jó volt együtt lenni. És észreveszem magamon, hogy kezdek reménykedni.


Téma: keresztény-iszlám párbeszéd
daleth
2004. augusztus 16. 09:40 | Sorszám: 27
Ebben tökéletesen igazad volt.
daleth
2004. augusztus 16. 09:20 | Sorszám: 25
???

Akkor már inkább a muszlimok...

daleth
2004. augusztus 16. 09:17 | Sorszám: 24
"Az keresztesháboruk is a Szent Sírért indultak, de elsőnek az itáliai kereskedők vetélytársának számitó keresztény Bizáncot foglalták el."

Uraim, könyörgöm, ne írjuk át a történelmet.

Az első keresztes háborút 1095-ben hirdette meg II. Orbán pápa, Bizáncot meg 1204-ben foglalták el. (Nem ez volt a keresztes hadművelet keresztény állam ellen: ezt megelőzően, hogy biztosítsák az utánpótlási vonalakat, a magyarok kárára Dalmáciában is rendezték a tulajdonviszonyokat...)


Téma: Orbán érthetetlen lépése
daleth
2003. november 04. 16:04 | Sorszám: 134
Nézd, az én családomban azért szabtak ki halálos ítéleteket, mert a kommunisták szerint fasiszták voltak. Évtizedeken keresztül kellett hallgatnunk a fasisztázást - szerinted mi most mit érzünk, amikor annak a pártnak a tagjai, amely nevében hozták a halálos ítéleteket, ma ugyanazokat a szavakat használja velünk szemben?

(Megjegyzés: nem vagyunk nyilasok. Ha az az őrültség kicsit tovább tart, alighanem vége szakadt volna családunk történetének - ezt csak a gyanusítgatások elkerülése végett írtam)

daleth
2003. november 04. 15:59 | Sorszám: 132
OFF

Bevallom, csak azért játszottam ezzel a szóval, mert kissé már elszabadultak az indulatok ezen a fórumon, s arra gondoltam, jó lenne, ha a másikhoz való viszonyunkat nem csak az szabná meg, hogy az illető egy véleményen van-e velünk (gör. homo), hanem az ő is csak emberi lény (lat. homo), mint mi.

Nekünk magyaroknak ezen túl a "homo" szócska Madách Tragédiája óta mást is jelent: az oktalan vitatkozást, ellenségkeresést. Madách zseni volt.

ON

daleth
2003. november 04. 15:31 | Sorszám: 126
Uraim, stílust, könyörgöm. Nem buzi, hanem leszbikus, vagy homoszexuális (magyaránt: emberszerető). Felesleges fokoznunk a hangulatot!
daleth
2003. november 04. 15:29 | Sorszám: 125
Azt hiszem nehéz lenne olyan pártot találni Magyarországon, melynek hívei nem ficskázzák a másik oldal politikusait. Egyébként igazad van: jó lenne ezt a szokást elhagyni. Ha másban nem is, de ebben egyetértek veled.
daleth
2003. november 04. 15:24 | Sorszám: 124
Nem lehetne ezt az állítást valamilyen módon, pl. fényképpel bizonyítani?
daleth
2003. november 04. 09:52 | Sorszám: 91
Nem a tisztség ad becsületet az embernek, hanem az ember a tisztségnek.

Téma: Abczug Franciaország
daleth
2005. május 31. 08:34 | Sorszám: 3
Az, hogy ezt az elfuserált alkotmányt elutasították, az még önmagában dícséretre méltó - de sajnos nem a tényleges hiányosságai miatt, hanem, ahogy helyesen utaltál rá, jórészt azok miatt a pontok miatt, amik valóban igazságosabb Európát teremtettek volna.

Téma: Minden kézre szükség van a kibucokban
daleth
2004. január 09. 09:46 | Sorszám: 11
"A falasák etiópiai zsidók keresztény hitre áttért leszármazottai"

Úgy tudom, hogy bár a falasák egy része keresztény hitre tért, a legtöbben megmaradtak az "izraeli" hiten (mivel a kivándorlás még Salamon alatt történt, logikátlan lenne a "zsidó" szó használata).

Ha jól tudom, a falasák zsidó voltát csak 1973-ban ismerték el Izraelben.

Bár a nagy részüket áttelepítették Izraelbe, különböző vallási és kultúrális hagyományaik miatt nagyon nehezen megy a beilleszkedésük.

daleth
2004. január 09. 09:35 | Sorszám: 10
Szerintem ez nem humor, ez hangulatkeltés.

Mi jót röhögünk ezen, de félek, hogy lesznek olyanok, akik komolyan veszik.

daleth
2004. január 09. 09:26 | Sorszám: 7
„És Izrael fiai, Mózes szavára hallgatva, ezüst és aranytárgyakat kértek, meg ruhanemûket és „kiürítették” Egyiptomot” (2Mózes 12, 35-36).

A késõbbiekben ez a két kifejezés – „kértek” és „kiürítették”- sok félreértésre adott okot. A zsidók mindenkori ellenségei ezeket akként értelmezték, mintha a zsidók kifosztották volna, vagy sarcot vettek volna Egyiptomon. A héber szöveget azonban többféleképen is lehet fordítani. A „sáál” (kérni) ige úgy is fordítható: kölcsön kérni. A „vájnáclu”: kiüríteni, sarcot venni, de tulajdonképpen úgy is értelmezhetõ, hogy „így kárpótoljátok magatokat”.

Ennek az értelmezésnek minden alapja megvan, ha figyelembe vesszük a rabszolgák keserves életét, az ingyen-munkát, az elnyomatás legkülönfélébb válfaját.

A Talmud is foglalkozik ezzel a kérdéssel, amit egy találó történettel illusztrál:

Macedóniai Nagy Sándor idejében az alexandriai polgárok perbe fogták a zsidókat azon a címen, hogy adják vissza mindazt az aranyat és ezüstöt, amit annakidején kivittek Egyiptomból. A hellének, az újgörögök – akik az õsi Egyiptom jogutódainak tekintették magukat – úgy vélték, hogy a közel másfél évezrede, az egyiptomiak által a zsidóknak adott ajándékok – bíróságilag behajtható adósság. Az elévülés fogalmát figyelmen kívül hagyták, s Nagy Sándorhoz fordultak, hozza meg õ a döntést.

Mivel az alexandriaiak, követelésüket a Bibliára való hivatkozással nyújtották be Nagy Sándornak, természetesen a zsidók is ugyanerre a forrásra alapozva érveltek, miszerint, ha majd az alexandriaiak kiegyenlítik 600.000 rabszolga sok-sok éves munkájának bérét, akkor majd a zsidók is visszaadják a (kölcsön)kért tárgyakat.

Nem került sor arra, hogy Nagy Sándor döntsön, a vádlók az érv hallatán kereket oldottak (Szánhedrin, 91).

Naftali Krausz: Mózes öt könyve...
http://www.zsido.com/books/mozes/15bo.htm


Téma: Lengyel Lászéó: Medgyessit köztársasági elnöknek !
daleth
2004. március 10. 11:53 | Sorszám: 20
Szerintem attól tartanak, hogy túl gyanús lenne, ha egyből belemennének. Hagyják még egy kicsit kéretni magukat.
daleth
2004. március 09. 14:40 | Sorszám: 4

Egyébként szerintem Lengyel László egy emberként áll MP mögött.

daleth
2004. március 09. 14:36 | Sorszám: 1
"Nero lovából szenátor"

Engedelmeddel Caligula nevezte ki Nyílsebes nevű lovát szenátornak. Ahogy elnézem a mi parlamenti képviselőinket, ez inkább a lovak nemzetségére lehetett sértő.


Téma: Lemondott Medgyessy?
daleth
2004. április 01. 09:18 | Sorszám: 1
Áprilisnak elseje,
küldd az e-mail-t másfele!

Téma: Meghalt Pongrátz Gergely
daleth
2005. május 19. 14:14 | Sorszám: 13
Nagy ember volt. Egyszer találkoztam vele.

Nyugodjék békében!


Téma: Verebes a képmutató
daleth
2005. június 06. 08:40 | Sorszám: 16
Csak valahogy az nem, jött át, hogy 10 éve éppen ki volt kormányon...

Egyébként szükség van ilyen interjúkra, hogy megismerjük az ellenséget (sic!), akik közül talán nem is V a legrosszabb (bár a legantipatikusabb címért talán indulhatna).


Téma: Ötméteres tabló Orbánról.... :))))
daleth
2004. február 12. 16:19 | Sorszám: 40
Nem véletlenül időzítették az országértékelés hetére.
daleth
2004. február 12. 13:18 | Sorszám: 10
Igazad van! Akkor még a közjogi hagyományoknak megfelelően miniszterelnöki hivatal lett volna!

Téma: határvillongás vagy újabb háború?
daleth
2003. október 13. 09:24 | Sorszám: 48
"húsz évvel a bolsevik hatalomátvétel után mert fellépni - Finnország ellen" - nem egészen pontos: már korábban is több terjeszkedési kísérlet - sikeres és sikertelen - volt. (Finn és Lengyelország, Ukrajna, Mongólia stb.)
daleth
2003. október 10. 14:01 | Sorszám: 43
Egyetértek Veled csak egy apró kiegészítés a Buran-hoz:

- a Buran nem űrhajó, helyesebb az űrrepülőgép vagy űrkomp kifejezés rá;

- elkészült, megtette az első próbaútját automatikus üzemmódban

- egy fotón úgy láttam, hogy nem egy hangár mélyén, hanem a szabad levegőn tárolják (egyébként az szovjetek több, hagyományos rakétával indított, de siklórepülésben visszatérő űreszközt készítettek, de ezekről legtöbbször csak egy-egy fotó került nyilvánosságra.)

daleth
2003. október 08. 08:37 | Sorszám: 36
Mindenki, aki háborúra készül, először olajat gyűjt be. Hitler is ezt csinálta a háborúban.

Téma: Reformáció.
daleth
2004. január 05. 08:39 | Sorszám: 13
Ecclesia semper reformada.

Gondolom nem kell lefordítanom.

Szerintem annak, hogy a reformáció így valósult meg, senki sem örül: jobb lett volna kölcsönös gyűlölködés nélkül, Krisztus szeretettében végigvinni ezt a mindenképpen szükséges folyamatot. És fel kell tenni a "mi lett volna?" kérdését is, hogy legközelebb már ne essünk ugyanebbe a hibába.

Bár én Bolberitzcel szemben hangsúlyosabbnak érzem Savonarola működését, talán neki lett volna esélye arra, hogy a megújulást gyűlölködés és szakadás nélkül végigvigye (bár az ő emlékét sokszor megpróbálták megrontani).


Téma: Húszmillióan lehetnénk ...
daleth
2003. október 14. 12:44 | Sorszám: 15
"stabil 10 milliós" - az alapvető baj az, hogy ez a tízmillió sem egészen stabil. Ha ragaszkodunk a keretszámhoz, a növekvő átlagéletkor miatt egyre kevesebb gyerek születik és így a gazdaságilag aktív népesség aránya is egyre jobban csökken. Ha nem akarjuk, hogy a korábbi ütemben romoljanak az arányok, szükség van a népesség növekedésére.
daleth
2003. október 14. 12:39 | Sorszám: 14
Szerintem lehetnél ökológusabb is: a szelektív szemétgyűjtés bevezetésével kevesebb szeméttelepre lenne szükségünk mint most; ésszerű vízgazdálkodással nem lenne gond a víz mennyiségével, ha tisztítanánk és nem szennyeznénk vízkészleteinket, akkor a minőséggel sem lenne gond; jól megszervezett tömegközlekedéssel és tudatos magatartásfomákkal még a nagyvárosok is élhetővé válnának. Nem hiszem, hogy a helyhiány megoldhatatlan lenne, hiszen a (jelenleg csökkenő lélekszámú) kistelepülések megfelelő teret tudnának adni a növekvő népesség számára (ennyiben egyetértek Veled).
daleth
2003. október 14. 12:34 | Sorszám: 13
Gratulálok!

Annyit, ameddig csak tart a lelkesedés!


Téma: A szadesz kinzírta magát.
daleth
2005. november 16. 13:19 | Sorszám: 17
Megnéztem. Azért mecsoda különbség!
daleth
2005. november 16. 12:40 | Sorszám: 10
Úgy értem, tényleg igaz? Már itt tartanának?
daleth
2005. november 16. 12:37 | Sorszám: 9
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=319229&rvt=2

Erről tudtok valamit? Utoljára, ha jól emlékszem, az eus választások előtt próbálkoztak valami ilyesmivel, de akkor sajnos bejött... Pedig akkor csak ígérte, de nem tette, igazi szdsz-es volt.

daleth
2005. november 16. 12:07 | Sorszám: 5
Nem elég, hogy már Izrael is Orbán mögött áll, még a hitgyüli is kihátrál mögülük? Az utolsó oltsa le a villanyt!

Téma: Frey_dosszie
daleth
2004. március 09. 11:43 | Sorszám: 38
Néhány hete (hónapja) volt a Duna TV-n egy műsor a romániai magyarságról. Nagyon tetszett: benne volt az élniakarás és minden küzdelem.

Sajnos a tegnapi műsort nem láttam, dolgoznom kellett, ezért nagyon köszönöm az értékeléseket.

daleth
2004. március 08. 14:38 | Sorszám: 13
leégés = (itt) kiderül, hogy nem a valóságot mutatja egy dokumentarista műsorban

hogy a megfogalmazás iránti esetleges hiányérzetedet pótoljam

daleth
2004. március 08. 14:28 | Sorszám: 11
Lehet, hogy naív vagyok, vagy ezt megelőzően keveset láttam tőle, de addig a pontig még valamennyire hitelesnek tartottam a műsorát (ha jól emlékszem, ez még a közcsatornán volt).

Azt hiszem a lényegben egyetértünk, ahogy mondtad: "médiatermék".

daleth
2004. március 08. 14:18 | Sorszám: 8
Nem volt olyan nagy pofáraesés, de elég kínos volt az amerikai kommandósokról szóló rész is. Bemutatta, hogy hogyan keverednek tűzharcba a kábítószercsempészekkel a dél-amerikai dzsungelben, s hogyan szállnak csónakba és hagyják ott a helyszínt, még mindig lövöldözve.

A kamera hosszan mutatta a partról, hogyan távolodik el a csónak, az utolsó amcsi katonával.

daleth
2004. március 08. 13:56 | Sorszám: 4
Furcsa, hogy egy ilyen, többszörösen leégett ember még mindig mer műsort csinálni Magyarországon... S ráadásul pont egy ilyen témával kezd, ilyen felvezetéssel.

Téma: S ? félorosz lehet ma Magyarországon??
daleth
2004. július 21. 12:05 | Sorszám: 4
Gratulálok! Megelőztél!
daleth
2004. július 21. 10:26 | Sorszám: 2
Érdekes lenne, hogy ezen gyermekek hány százaléka született nemi erőszakból, s hány százalék önként vállalt szexuális kapcsolatból. S ugyanezt az adatot a "fél-szovjet" gyerekeknél is érdekes lenne megnézni...

Téma: ELHUNYT BÉRES JÓZSEF!
daleth
2006. március 27. 14:34 | Sorszám: 6
Igaz ember volt és igaz magyar.

Téma: Vélemények a határainkon túlról:
daleth
2004. december 08. 16:05 | Sorszám: 101
Megszégyenítően jó válasz.
daleth
2004. december 08. 14:48 | Sorszám: 99
Ciprian Kovács Loránd - úgy látszik, neki csak ennyit ért a magyarsága. Valóban, ha másra nem is volt jó ez a szavazás, arra mindeképpen, hogy elvált a fekália a víztől. Itthon is, otthon is, itt is, ott is. Ha ez lenne az általános, akkor meg kellene állapítani, hogy a székelyek balról előzik a magyarokat az önpusztításban.
daleth
2004. december 08. 12:45 | Sorszám: 88
Aközött, hogy valamit virágokkal koszorúznek fel, vagy aközött, hogy elégetnek rengeteg minden van.

Persze lehet, hogy csak túl finnyás vagyok, de ha igaz lenne, amit írsz, akkor magyarságtudatukkal a svábok példát mutattak ezen a választáson a székelyeknek és a magyaroknak is. Mert ők aztán tényleg semmi jót nem kaptak a magyar államtól: vagyonelkobzás, kitelepítés, gúnyolódás, de most mégis elmentek szavazni, a jelenlét a sváb falvakban messze magasabb volt, mint a magyar településeken, arról nem is beszélve, hogy az igen is messze vezetett. Ők nem zászlót égettek, hanem tanúbizonyságot tettek magyarságukról.

De példálózhatnék azokkal a zsidó ismerőseinkkel is, akik a Soáh után se mondtak egyetlen rossz szót se a magyarokról, se Magyarországról.

Ezek a székely fiatalok pedig csak saját rongy-ember mivoltukról. Sajnálom, mert félek ezentúl, ha Udvarhelyre (egyik kedvenc városom) gondolok, ők is az eszembe fognak jutni. De nem ők lesznek a meghatározók. Ők is csak ugyanolyan semmi emberek, mint a nemmel szavazók és a távolmaradók. Pár év és eltűnnek. De az igazi székelyek és az igazi magyarok megmaradnak - erről Wass Albert is tanúságot tesz.

daleth
2004. december 08. 12:04 | Sorszám: 85
Bocsánat, már megint túl sokszor ment el az üzenet, pedig annyira nem jó gondolat.
daleth
2004. december 08. 12:03 | Sorszám: 84
Nekem is az volt az első gondolatom, hogy nem a román titkosszolgálat keze volt-e a dologban.

Remélem így volt, mert ha nem, akkor csak az derült volna ki, hogy rongy emberek sajnos nem csak a csonkaországban, hanem Erdélyben is vannak.

Mert ezt a tettet nem mentheti semmi sem. Az ember akkor sem kurvázza le az anyját, ha valóban túl bőkezűen osztja az örömöket a férfiak részére.

Remélem, ezért még nem moderálnak ki.

daleth
2004. december 08. 11:49 | Sorszám: 83
Nem nevesincs ország Magyarország. Ennek az országnak azok adtak nevet, akik érte éltek, küzdtek, harcoltak, s ha kellett meghaltak - s nem pedig azok, akik nemmel szavaztak, otthon maradtak, de azok sem, akik elégetik azokat a színeket, melyért őseik éltek és haltak.

Ez a válasz a második kérdésedre is.

daleth
2004. december 08. 11:48 | Sorszám: 82
Nem nevesincs ország Magyarország. Ennek az országnak azok adtak nevet, akik érte éltek, küzdtek, harcoltak, s ha kellett meghaltak - s nem pedig azok, akik nemmel szavaztak, otthon maradtak, de azok sem, akik elégetik azokat a színeket, melyért őseik éltek és haltak.

Ez a válasz a második kérdésedre is.

daleth
2004. december 08. 11:47 | Sorszám: 81
Nem nevesincs ország Magyarország. Ennek az országnak azok adtak nevet, akik érte éltek, küzdtek, harcoltak, s ha kellett meghaltak - s nem pedig azok, akik nemmel szavaztak, otthon maradtak, de azok sem, akik elégetik azokat a színeket, melyért őseik éltek és haltak.

Ez a válasz a második kérdésedre is.

daleth
2004. december 08. 11:28 | Sorszám: 77
Látom, ugyanazt a honlapot olvassuk! A levelet e-mail-ben már rzétküldtem az ismerőseimnek, de azért köztünk szólva egyetlen méltánytalanság van benne: miért pont Vas emgyét említi, ahol jóval az országos átlag felett volt az igenek száma?
daleth
2004. december 08. 11:26 | Sorszám: 76
Megértem az elkeseredettséget, de azért van, amit nem kéne...

Magyar ember nem éget magyar zászlót - szerintem, ha erre képes, akkor az azt jelzi, hogy személyében valóban nem érdemli meg a magyar állampolgárságot.


Egyre fokozódnak az indulatok Székelyudvarhelyen, a vasárnapi, kettős
állampolgárságról szóló ügydöntő népszavazás eredménye után. Az eredménytelenséget tudomásul vették, mégis ennek elfogadása lassan megy.

A megrendült fiatalok nem a kettős állampolgárság esetleges előnyeinek elvesztését sajnálják, hanem nagyapjukat emlegetik, akik magyar katonaként, Magyarországért harcoltak. Fájdalmukat ma szélsőséges módon fejezik ki: magyar zászlót égetnek Székelyudvarhely központjában, ezzel is kifejezve mérhetetlen csalódottságukat az „egységes nemzetben”. Bíznak abban, hogy a rendfenntartó szervezet nem fojtja el csírájában a tervezett megmozdulást.
http://www.erdely.ma/hirek.php?id=7686

daleth
2004. december 07. 16:22 | Sorszám: 52
Akkor viszont nagyon kevesen vagyunk és sajna leszünk.
daleth
2004. december 07. 15:58 | Sorszám: 48
Szerintem a pofát a román titkosszolgálat bérelte fel, vagy tőlük kapta az ötletet. Ezzel tulajdonképpen azokat bünteti, akik igennel szavaztak: mert ők voltak azok, akik Erdélybe járnak nyaralni, s nem Franciaországba, vagy a Kanári-szigetekre. De ilyen zseniális trükkökkel csak annyit érnek el, hogy ha még egyszer eltévednek Erdélybe, legközelebb már ők is a nemet fogják beikszelni.

Szégyen, ami vasárnap történt, de ne feledjük: az igenek hangja erősebb volt, mint a nemeké.

daleth
2004. december 07. 09:01 | Sorszám: 27
Pedig szerintem egyedül az udvarhelyiek azok, akik nem tehetnek szemrehányást nekünk. Ha ezt a döntést velünk azonosítják, akkor mi is hívhatnánk kápófalvának Udvarhelyt - mert mind a kettő ugyanolyan hazug általánosítás. Vajon a nyomda dolgozóit is kitiltják a kávézóból, vagy ők a mi kutyánk kölykeinek számítanak?
daleth
2004. december 06. 12:23 | Sorszám: 6
Ha megyek Erdélyországba, akkor én kirakok egy matricát: "Én igennel szavaztam"

De ha rosszmájú akarok lenni, akkor egy másikat is: "Nem a mi falunkban nyomtatták az MSZP szórólapjait". Engem ez a hír ugyanis majdnem annyira szíven ütött, mint az, hogy így alakult a szavazás. Tudom, hogy butaság, de addig a pillanatig tudat alatt úgy gondoltam Erdélyre, mint a Tündérkertre, ahol aki megmaradt magyarnak, hősként áll ellen az elnemzetlenítő nyomásnak. Szerintem az, hogy az udavrhelyi nyomda elvállalta annak a mocsoknak a kinyomtatását, többet nyomott a latba, mint sörpocakos apukát ábrázoló MSZP-s óriásplakát.

Kicsit "KI" leszek, mert egy másik fórum témája, de azt hiszem, itt az ideje, hogy Böjte Csaba testvéren keresztül örökbefogadjunk egy Csángó kisgyereket.


Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET!
daleth
2004. január 07. 14:20 | Sorszám: 1221
Nagyon OFF:

A Szombatban ( www.szombat.org ) most jelent meg egy cikk (Yosef Hayim Yerushalmi: A negyedik megaláztatás), ami érinti Freud és a cionizmus kapcsolatát is. Kicsit kemény, de érdemes végigolvasni, hogy hogyan látta ez a nagy (mégha nekem kissé antipatikus) szellem a cionizmust.

daleth
2004. január 07. 09:10 | Sorszám: 1192
Noé bárkájára gondolsz?

Ott legalább nyolcan voltak:

"Noé a vízözön előtt beszállt a bárkába: vele együtt fiai, felesége és fiainak feleségei." (Noénak három fia volt: Szem, Kám és Jáfet - az első nevéből ered az antiszemitizmus szó is)

daleth
2004. január 07. 09:07 | Sorszám: 1191
"Nem szeretnék senkit elszomorítani, de a ZSKU mögött kb. annyian vannak, ahányan a levelet aláírták. Kb. ketten. Na jó, szorozzuk meg kettővel."

Szombat 1999. október http://www.c3.hu/~szombat/h9910n.htm

Új zsidó szervezet alakult meg a nyáron, a konzervatív Zsidó Közéleti Unió, mely a saját megfogalmazása szerint “igyekszik az eddigiektől eltérő módon közelíteni a magyarságot és a hazai zsidóság egészét érintő kérdésekhez, és az a célja, hogy a közvéleményben árnyaltabb kép keletkezzen a hazai zsidóság politikai és közéleti beállítottságáról”. A szervezet alapító nyilatkozata a kárpótlási folyamat megoldatlanságával példázta azt, hogy a “legjobb szándékok ellenére számos zsidó szervezet egyike sem volt képes hatékonyan megjeleníteni közéleti kérdésekben az elfogultságoktól mentes zsidó álláspontot”. (A szövegből nem derül ki, milyen elfogultságról is van szó.)

Az Unió azt is deklarálta, hogy – bár általában a zsidóságot a baloldali eszmékhez kapcsolták – a zsidók politikailag ennél sokszinűbbek voltak, “s csak a szélsőséges, antiszemita nézetek elutasításában egységesek”.

A szervezet elhatárolja magát azoktól “a magát szocialistának vagy liberálisnak valló, de zsidó identitását nem mindig vállaló értelmiségtől”, akik az antiszemitizmustól való félelmet “napi politikai célokra” használták fel. “Eközben nem biztosított szervezeti keretet, sem megfelelő forrást a téma szakszerű kutatására, elenyészően keveset tett a közép- – és felsőfokú oktatásba történő beemelésért, és elhárította még a közelmúltban is a problémáról folytatott nyilt, demokratikus vitát. Ehhez készséges partnert talált a szélsőjobboldali irányzatok képviselőiben” – fogalmaz sommásan az Unió nyilatkozata. A Zsidó Közéleti Unió törekvéseit – információink szerint – kormányzati körök szimpátiával fogadták és támogatásukról biztosították.

A szervezet vitaesteket, konferenciákat tervez, és rendszeresen állást kíván foglalni a magyar zsidóság kérdéseiben: “meg kívánjuk jeleníteni a hazai zsidóság kulturális és politikai sokszínűségét, kötődését az általunk hangsúlyozottan vállalt hagyományos értékekhez, Magyarországhoz, Izraelhez és a judaizmushoz”.

Az alapítók között szerepel mások mellett Staub Pál jogász, Pelle János író, közíró, és Haraszti György történész. A ZSKU utóbbi két frontembere információink szerint a kormány részéről felkérést kapott, hogy működjön közre a tervezett új auschwitzi kiállítás körüli munkálatokban.

(a Szombat egyéb számaiban a Tieddel megegyező vélemények jelentek meg a ZsKU-ról)

daleth
2004. január 07. 08:58 | Sorszám: 1190
Kedves Kaleb!

"De ez nem is zsidó ügy. Miért kellene a zsidó szervezeteknek itt megszólalni?"

- szerintem, ha "csak" a keresztények kiirtása hangzott volna el, akkor igazad lenne. De előtt volt egy olyan megjegyzés is, hogy az ott ülők mind zsidók: ezek után a zsidóság hiteles képviselőinek szerintem célszerű megszólalnia, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy ez nem a zsidóság véleménye (azaz senki se tudjon ilyen alapon hangulatot kelteni).

daleth
2004. január 05. 15:35 | Sorszám: 1156
Azért megpróbáltam kicsit utána nézni a dolognak:

Az első információ ellentmond az emlékeinek:

"1949-ben Jeruzsálemben zsidó jogászok újratárgyalták Jézus perét, és egyhangúlag felmentő ítéletet hoztak"
http://iustitia.helyhir.hu/letolt/jezuspere.pdf

Most már azt hiszem tényleg elő kell keresnem ezt a könyvet (mivel nem ismerem a bíróság döntését, nem tudom, hogy ez a kiközösítésre vagy a halálos ítéletre vonatkozott).

daleth
2004. január 05. 15:19 | Sorszám: 1154
Az elsőre több helyen is utalnak az evangéliumok, a másodikat egy Jézus életét tudományosan feldolgozó könyvben olvastam, utána kell néznem.
daleth
2004. január 05. 14:57 | Sorszám: 1150
"Jézus szerinted nem volt zsidó??????"

Jó kérdés. Jézus zsidónak született, zsidóként élt, de mivel kiközösítették, nyilvános működése utolsó idején már nem számított zsidónak (nem léphetett be a zsinagógába). A rabbinikus bíróság (mint a szanhedrin jogutódja) a múlt század harmincas éveiben rehabilitálta, tehát most újra említhetjük zsidóként.


Téma: Háború !!!!!
daleth
2003. április 14. 13:38 | Sorszám: 366
Minde össszefüggés nélkül, csak úgy eszembe jutott:

A háború első áldozata az igazság.

Kevésbé költőien:

Az igazság olyan értékes, hogy hazugságok védőgyűrűjébe kell vonnunk.

daleth
2003. április 14. 12:33 | Sorszám: 364
"Tudod, honnan idézted?"

Tudom, valószínűleg jobban, mint te.
Azonban ők is egyik oldalát képviselik ennek a kérdésnek, tehát minden szempontból fontos, hogy az ő véleményüket is megismerjük.

daleth
2003. április 11. 13:31 | Sorszám: 350
Találtam egy érdekes cikket az interneten. Mivel túl hosszú, nem akarom ide másolni, de azért javaslom elolvasni:
http://www.erec.hu/belso/content/2002_05/05.html

Ez is egyfajta olvasata a történetnek: Bush túlságosan megértő a palesztinokkal és a többi arabbal szemben.

daleth
2003. április 11. 13:03 | Sorszám: 347
Nagyon bölcsen a fosztogatást nem is vettem bele az előző felsorolásomba. Egyébként ismerve az amcsikat, ők nem írószereket, cukrot meg öreg TV-ket zabrálnak (-nának, hiszen arra nincsenek bizonyítékok).

A "rend" szó sok mindent takar. Sztálin alatt is rend volt az Unijóban, mégis valahogy nem vágyódom abba a korszakba.

daleth
2003. április 11. 11:28 | Sorszám: 345
Legalább ebben a háborúban.

tömegesen elkövetett nem erőszak - a háború még csak néhány hete tart (még nem éheztek ki annyira az amcsi katonák, különben is, az amerikai hadsereg már koedukált)

civilek kényszermunkára hajtása - mondd, te komolyan gondolod, hogy az amerikaiak tömegesen hajtanák az USA-ba az irakiakat? Szerintem a legtöbben önként jelentkeznének.

jogszerűség - az amerikaiak nagyon tisztelik a jogot és a törvényességet. Legfeljebb keresnek egy olyan bíróságot, ami hajlandó kiszabni a halálos ítéletet.

Persze ezeket csak félig gondolom komolyan, de néhány hete olvastam az iraki nagykövetség honlapján az elmúlt évek halálozási adatait. Volt olyan év, amikor naponta, hangsúlyozom, a békében, többen haltak meg, mint most, a háború alatt szintén naponta (a hitelesség kedvéért hozzá kell tennem: a blokád alatt, amit az US kényszerített rájuk, de az alatt a blokád alatt, amikor fegyverekre volt pénz, de élelemre nem).

Tudomásom szerint a II. Világháborúban is tisztességesebben viselkedtek az amerikai katonák, mint a szovjetek vagy a franciák (rokonok elbeszélése alapján).

daleth
2003. április 11. 10:41 | Sorszám: 343
Nehéz feladat ebben a helyzetben bármit is felhozni az amerikaiak mellett, de azt azért túlzásnak érzem, hogy a szovjet "felszabadítókkal" állítsuk őket párhuzamba. Végtére is azok az atrocitások, melyeket akkor a megszált országgal szemben alkalmaztak (tömegesen elkövetett nemi erőszak, civilek kényszermunkára hurcolása, a harci cselekmények végeztével, jogi eljárás nélküli kivégzések stb.), ma már, hála Istennek, nem ismétlődnek meg.

Én a magam részéről bízom abban, hogy az iraki nép néhány éven belül meg tudja teremteni a demokráciát és a működő gazdaságot, feltéve, hogy Amerika ugyanolyan, vagy még jobb feltételeket biztosít a számukra, mint a háború után Németországnak vagy Japánnak. Lehet, hogy nem fognak "I love US" vagy "I love Bush" pólókban járkálni, de talán jó szívvel fognak emlékezni saját "felszabadulássukra".

Pesszimista változat: az amcsik ugyanúgy elszexualizálják az iraki rendezést is, mint Afganisztánban tették.

daleth
2003. április 11. 09:30 | Sorszám: 341
Azért mégiscsak fejlődik az emberiség. Az ókori Rómában a legyőzött hadvezéreket a cirkuszban végezték ki a nép szeme láttára. Ma már csak szobraikat használják fel másodnyersanyagként. "Über praktik!"

Téma: A holokauszt megemlékezés szerint a magyarok a bűnösök.
daleth
2004. június 02. 09:09 | Sorszám: 227
Szerintem az lett volna a helyes eljárás, ha a tévedésre felhívják a kiadó figyelmét, s az ő engedélyével módosítják.
daleth
2004. március 25. 16:12 | Sorszám: 206
Nehéz kérdés. Pl. nekem úgy tűnt, hogy Szálasi pere is inkább jogi paródia volt, mint valódi jogszolgáltatás, de ha ma ennek alapjá felülvizsgálnák a perét, óhatatlanul is olyan lenne, mintha rehabilitálni akarnánk, pedig ha volt ember, aki megérdemelte a halálbüntetést, akkor ő szerintem az volt.

Azt hiszem Bárdossy egyértelműen más kategória.

Ha hagyjuk a jelenlegi helyzetet, akkor kettejük felelőssége egybemosódik, azonos rangú lesz, ha meg elkezdjük bolygatni ezeket az ügyeket, akkor meg sokan úgy értékelhetnék, hogy a menthetetlent akarjuk tisztogatni.

Azt hiszem közöttünk filozófiai különbség van: Te jobbnak látod, ha ezeket az ügyeket nem bolygatjuk, míg én inkább amellett lennék, hogy valami nagyon ügyes jogi formával tisztázni kellene, hogy a kik tekinthetők valóban bűnösnek és miben. (A Bárdossy-perben olvastam, hogy készségesen vállalta a felelősséget a politikai jellegű bűnökért, addig az utolsó percig tiltakozott pl. a jegyzőkönyv meghamisítása ellen. Úgy vettem ki, hogy amikor csak politikai ügyek miatt ítélték halálra, mintha megnyugodott volna. Jellemző apróság, hogy az ügyész a halálos ítélet és a vagyonelkobzás után is súlyosbíttatni akart, hogy megállapítsák még a délvidéki vérengzésben is a felelősségét - ugyebár mit számít már neki...)

daleth
2004. március 25. 15:46 | Sorszám: 203
Csak kiegészítésképpen: Imrédy valóban részt vett a Sztójay-kormányban, de viszonylag hamar ott is hagyta. Ha jól emlékszem a Weiss vagyon németesítése miatti tiltakozásul.

Valóban szükség lenne Bárdossy portréjának a kiegészítésére, de annál, hogy ne Csurka javasolja, szerintem fontosabb lenne, hogy ne a szent vs. sátáni ellentétpárban gondolkodjunk. Szerintem súlyos hibákat követett el, de ami tiszteletre méltó, hogy tudta vállalni érte a felelősséget. Nem tudom, hogy ezek a hibák csak kommunikációsak voltak-e.

Ha valaki ma elindítaná pere felülvizsgálatát, óhatatlanul olyan lenne, mintha megpróbálná piedesztőára emelni. Pedig nem erről kellene, hogy szóljon az ügy.


Téma: A hatalom visszaüzent Demecseren.
daleth
2003. október 30. 09:33 | Sorszám: 145
Félek, ezt úgy fogják tálalni, hogy nem merte vállalni a megmérettetést a biztos vereség tudatában.
daleth
2003. október 29. 08:46 | Sorszám: 137
Demecserről egy régi, még az ötvenes évekbeli vicc jutott az eszembe.

Juliska sétálgat este az erdőben. Egyszer csak előugrik Józsi a fák közül és erőszakot tesz rajta. Egyszer csak zavartan veszi észre, hogy Juliska hangosan nevet.
- Mit nevetsz Julis?
- Hogy ma még vígan b...ol Józsi, de van még független magyar királyi bíróság!


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
daleth
2005. május 20. 10:55 | Sorszám: 23
Nem vagyok otthon Kína történelmében, de szerintem Kína mai hatalma (határai, gazdasági befolyása) messze nagyobb, mint bármikor a történelme folyamán.

A kérdésedre válaszolva: nem. (Ez nem a kínaiaknak szól, hanem annak, hogy nekünk nem érdekünk, hogy a világot egy olyan birodalom igazgassa, melynek kultúrája, mentalitása gyökeresen különbözik a miénktől - már az USA is elég baj nekünk.)

daleth
2005. május 20. 10:46 | Sorszám: 20
"húszmillió diák tanul egyszerre" - Magyarországon felsőfokú tanulmányokat jelen pillanatban 421 ezer ember tanul. Mivel nem tudom, hogy Te pontosan, mire gondolsz, a teljes hallgatói létszámra, vagy csak a nappali tagozatosokra, a bontott adatok: nappali: 225 ezer, felnőtt: 196 ezer - ezek az adatok bármelyik értelmezésben is a Kínai felett vannak. És Magyarország nem is a legjobb ezen a téren, mi is sereghajtók vagyunk.
daleth
2005. május 20. 10:34 | Sorszám: 18
"Szerintem ezek csak előítéletek." - szerintem nem. De cáfolj meg és sorold fel, hogy milyen új fejlesztések zajlottak Kínában? Szerintem arra, hogy tényleges és számottevő fejlesztési munkára még legalább még 10 évet kell erre várni. Az atomreaktorok esetében nem tudom, hogy ez mennyire jelzi a fejlettséget (Dyson kísért?), az űrkutatási ereményei valóban látványosak, de inkább csak Patyomkin eredményekkel tudnak dicsekedni. A genetikai kutatásokhoz nem tudok hozzászólni, de ha be tudsz idézni valamit, akkor szívesen veszem.
Ne felejtsd el, hogy amíg volt, a Szovjetúnió is világelső volt a legtöbb téren, legalábbis ezt híresztelte magáról.

"Az amerikaiak agyakat lopnak, amikor összeverbuválják a világ minden tájáról a tehetségeket" - a különség, hogy Amerika az ellopotott agyakat újabb fejlesztésre használja, míg Kína rögtön a gyártásba fektet.

Talán az egyik jellenző modell, hogy az igazán sikeres gazdaságok úgy indulnak, hogy ezt a modellt választják - pl. így húzott el az ipari forradalom alatt Anglia Franciaország mellett.

daleth
2005. május 20. 08:18 | Sorszám: 16
A holrdaszállás még kicsit odébb van. Az űrhajóikat képét meg javaslom, hogy vesdd össze a Szojuz űrhajóéval.

Kína a gazdaság fejlesztésének azt az útját választotta, hogy nem költa fejlesztésre, inkább ellopja, vagy megvásárolja azokat. Nem biztos, hogy kevésbé eredményes.


Téma: 136 év után Ma este indul az utolsó POSTAVONAT
daleth
2004. június 28. 08:43 | Sorszám: 12
"Én középiskolás diákkoromban a szünetben dolgoztam a Postánál, a Déliben és a Keletiben az állomáson is, postahivatalban is, sőt kézbesítettem is, így van fogalmam arról, hogy hogyan zajlanak ezek a dolgok."

Én több, mint öt évig.

daleth
2004. június 28. 08:08 | Sorszám: 9
Mivel környezetvédelemmel is foglalkoztam, ezért merem írni a következőt. A szemétszállítás esetében vizsgálták meg a problémát, ha jól emlékszem Németországban (ami technikailag nagyban hasonlít a postai gyűjtőforgalomhoz, hiszen sok helyről kell egy vagy kevés pontra eljuttatni a szállítmányt), s ott az aza eredmény jött ki, hogy 50 km felett már érdemes a vasutat használni.

A átpakolás problémája pedig azért nem vehető komolyan, mert a feldolgozó posták eddig mindig a vasúti pályaudvaron voltak, azaz nem kellett átrakni a vasúti kocsik tartalmát teherautóra, hanem azonnal meg tudták kezdeni a feldolgozást. (A budaőrsi telehely mellett ez persze már nincs így, de érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy vajon szükség volt-e rá.)


Téma: A Vatikán a homoszexualitás ellen
daleth
2003. augusztus 14. 10:16 | Sorszám: 31
Köszönöm!
daleth
2003. augusztus 14. 10:15 | Sorszám: 30
"jelentős számú pedofil papot"... hm... Ennek az állításodnak nem ártana egy kis támogatás. Egyrészt, ahogy már valaki jelezte, a mai sajtóban sokkal fontosabb hír, hogy egy katolikus pap félrelép, mint az, ha egy természeti katasztrófában nagyszámú ember hal meg, másrészt, a sajtó gyakran a gyanút is már kész tényként tálalja, s ugyanannak az esetnek többször felemlegetésével a "jelentős számúság" érzetét kelti az olvasóban vagy a nézőben.

Végül, érdemes megfigyelnünk, hogy az "ügyek" legnagyobb része az Egyesült Államokból származik, ahol nagy hagyománya van annak, hogy magánszemélyek kártérítési pereket indítanak különböző, nehezen bizonyítható okokból (a kedvenvem az az eset, amit egy nő indított egy közlekedési vállalat ellen, hogy ők tehetnek a nimfomániájáról - ha jól emlékszem, 10 milliót kért ezért). Pl. a húsz évre visszamenőleg már nagyon nehéz bebizonyítani bármit is. (Egyébként megfelelő kérdéstechnikával vagyon jól lehet befolyásolni a kérdezett emlékezetét - erről, ha jól emlékszem 1-2 éve volt egy cikk az indexen, pont a pedofil perekre is utalva.)

daleth
2003. augusztus 14. 10:05 | Sorszám: 29
Kedves Ancsil!

Azért tiszteljük meg a pápát azzal, hogy nem kis betűvel írjuk a nevét, hanem így: János Pál.

Az evolúció egyébként jó példa arra, hogy hogyan lehet egy alapvetően tudományos kérdésből ideológiait csinálni: az eredeti darwin-i elméletet az adott korban széleskörűen az isteni gondviselés és teremtés cáfolataként állították be, nem pedig tudományos kérdésként. Sajnos bevallom, nem ismerem, hogy a pápa akkor milyen formában ítélte el az evolúciót (mint tudományos elméletet, vagy mint filozófiai kérdést), ezért nem tudom megállapítani, hogy tévedett-e, és ha igen, milyen mértékben. Ha tudod idézni a pontos szöveget (és nem csak az ún. ismeretterjesztő irodalom valamely újabb gyöngyszemét), hálás lennék érte.

Egyébként: valóban tévedett, de szinte csak olyankor, amikor a hit és erkölcs dolgain kívülálló kérdésekben nyilatkozott. A szexualitás viszont ebbe a körbe tartozik.

daleth
2003. augusztus 01. 10:36 | Sorszám: 8
Ennek az állításnak ellentmond, hogy a homoszexualitás általában olyan helyen terjed, ahol azonos nemű, szexuálisan aktív korú személyek (viszonylag?) zárt körülmények között élnek. Pl. Angliában a bentlakásos fiúiskolák, Amerikában a kollégiumok (van is erre egy amerikai kifejezés, a kollégiumi leszbikus, aki csak a főiskola idején volt leszbikus) vagy a matrózok.

Nem tagadom, hogy vannak olyanok, akik genetikailag meghatározottak, de azt hiszem, hogy itt inkább csak hajlamról beszélhetünk, amit gyakran csak bizonyos külső hatások aktivizálnak. (Pl. mindenkiben meg van a hajlam, hogy szereti a tüzet, pl. biztos neked is szép emlékeid vannak a tábortűzről, de ez nem jelenti azt, hogy piromániás lennél). Elnézést, ha nem voltam túl világos, de remélem ennek ellenére megérted, hogy mire gondoltam.

daleth
2003. augusztus 01. 09:53 | Sorszám: 6
Ha nem derült volna ki a hozzászólásomból:

egyetértek a Szentatyával, aki a többezer éves hagyomány és a Szentírás szellemében lépett fel.

daleth
2003. augusztus 01. 09:51 | Sorszám: 5
"a vatikán igen szigorúen meg(és el)ítélte giordano brunot, és galileo galieit is..." - Szegények! Nem elég, hogy csupa kis betűkkel írod a nevüket, még azzal is meggyanusítod őket, hogy homokosok voltak - különben miért hoztad volna fel őket?

Viccen kívül: Bruno alapvetően teológus volt, aki természettudományos párhuzamokkal akarta alátámasztani nézeteit, Galilei pedig fordítva: csillagászati megfigyeléseit akarta szentírási érvekkel is alátámasztani. Mindkettejük tragédiája azt mutatja, hogy az Egyház nagy hibát követ el, ha nem erkölcsi kérdésekkel, hanem természettudományos ügyekkel akar foglalkozni (viszont a párhuzam azért sem helytálló, mert egyik esetben sem a pápa, hanem az arra illetékes fórum - a második esetben ,még természettudósokat is megkérdeztek - hozta meg - ma már tudjuk, hogy tragikusan téves). Viszont a Szentatya ezt a kérdést nem természettudományos, hanem erkölcsi oldalról vizsgálta.


Téma: Istaen nyugosztalja Őszentségét
daleth
2005. április 04. 13:16 | Sorszám: 40
Én mindkét nap fennmaradtam jó sokáig, mert nem akartam, hogy átaludjam ezt a pillanatot. Nem statiztikáztam, csak ha találtam egy műsort, ami megragadott, akkor ott időztem egy kicsit.
daleth
2005. április 04. 12:19 | Sorszám: 37
Csak kiegészítésképpen:

a Magyar ATV is (melynek kötődését jól ismerjük) megrendítően szép összeállítást közölt. A CNN is méltóképpen emlékezett meg róla. A Hír TV szerintem sem tett ki magáért. Ami nekem furcsa volt, hogy a Péntek 8-ban sem beszéltek a Szentatyáról (emlékeim szerint). Ha felvételről ment volna, ezt jelezni kellett volna.

Nekem a Duna TV tetszett a legjobban.

daleth
2005. április 04. 09:54 | Sorszám: 34
Igazad van. Én úgy érzem, az Ő lelkiüdvéért imádkozni olyan, mint a Dunába vizet hordani, inkább már most a közbenjárását kellene nérnünk a világért és az Egyházért.

Szerintem az utódjának nagyon nehéz dolga lesz, szerintem is érte kell imádkoznunk, mert nagyon nehéz lesz betölteni II. János Pál helyét az Egyházban és a világban. De ha a kereszténységet valóban Krisztus alapította (ahogyan hiszem), akkor sikerülni fog, ha nem, akkor meg úgyis mindegy.


Téma: Áder elúsztatta a FIDESZ győzelmét
daleth
2004. szeptember 30. 16:35 | Sorszám: 134
Dóra más kérdés. Vele szemben még az az udvariasság sem köt, amit elméletileg a nőkkel szemben éreznünk kellene (nem tudjuk, hogy valóban nő-e). No de egy halott, más, még ha kommunista is...
daleth
2004. szeptember 30. 16:18 | Sorszám: 132
Levezeti az indulatokat. valahol megértem, de nem az ízlésem szerint való. A szöveg nem rossz, de a kép...

Lehet, hogy nagyban csökken a népszerűségem, de akkor is az a véleményem, hogy bár Ságvári nagy gazember volt, de már halott, s így nem túl ízléses a képét női fenekekre rakni. A halott ellenség nem ellenség többé.

daleth
2004. szeptember 30. 15:50 | Sorszám: 129
Na ne...

Egy hétre impotens lettem.

daleth
2004. szeptember 29. 12:05 | Sorszám: 21
Na de hozzá senki sem szól. Csak egymás között. Igaz, vannak olyanok is, akiket ez is kielégít.
daleth
2004. szeptember 29. 11:43 | Sorszám: 16
A kínai tévéből letiltották azokat, akik egy kvízműsorban a beszlani tragédiából csináltak kérdést.

Nálunk a halottgyalázó Dóra szabadon garázdálkodhat (emlékeztek az előző fórumára?).

Szóval: csatlakozom; ha senki nem szól hozzá, bárhogyan is provokál, előbb-utóbb csak feladja. Tudom, nehéz, de talán ez segít.


Téma: Orosz honatyák szerint a zsidók szítják az antiszemitizmust
daleth
2005. február 15. 12:31 | Sorszám: 73
Lehet, hogy nekik erről más a véleményük

Mindenesetre nekem nem a legrokonszenvesebb társaság.

daleth
2005. február 15. 12:22 | Sorszám: 70
Érdekes vélemény, kár hogy semmi sem támasztja alá.
daleth
2005. február 15. 12:19 | Sorszám: 67
Szerintem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

"Míg a zsidó érzés a szívekben él és a szem még mindig Keletre néz
És a zsidó lélek ha Cijónba tér, nem veszett el még minden remény.
Kétezer éves remény s akarat nem veszett el, a szívünkben él:
mert a zsidó nép csak hazájában szabad, Cijón és Jeruzsálem földjén"

daleth
2005. február 15. 12:14 | Sorszám: 66
Az alapkérdés az volt, ha visszaolvasol, hogy a totalitárius rendszerek milyen mértékben voltak nacionalisták. Hogy az orosz nép mit érzett, más kérdés. De a lényegi információ, hogy a régi internacionalizmus beépült a nacionalizmusba.
daleth
2005. február 15. 12:06 | Sorszám: 62
"...szorgalmazza a zsidóság Izraelbe való hazatérését, mint a cionizmus mindenkori meghatározó eszméjét és támogassa a hazatérni kívánókat..."

Valóban, ők csak másoknak akarják a fincsit - ez önzetlenségüket bizonyítja. De VM szerint ez már antiszemitizmus.

daleth
2005. február 15. 11:56 | Sorszám: 60
Ahogy a latin mondja: a simlis a simlisnek örül.
daleth
2005. február 15. 11:55 | Sorszám: 59
Ez azt mutatja, hogy nem teeljesen hülyék.
daleth
2005. február 15. 11:54 | Sorszám: 56
Sztalin nacionalista húrokat csak a háború alatt kezdett pengetni - előtte a hivatkozási alap az internacionalizmus lett. A háború alatt és után lett a cári birodalom a hivatkozási alap, akkor vállalták fel a jogfolytonosságot.

Az antiszemitizmus nem volt folytonos, jó pár új eszközzel gyarapodott: a kisipari módszereket felváltotta a nagyipar, de közben volt egy enyhébb, már-már liberálisabb időszak is. (Állítólag a pártban és a gulágon is felül voltak reprezentálva a zsidók)

daleth
2005. január 31. 12:55 | Sorszám: 40
Tekintve a kísérlet halottakban mért eredményét, valahogy nincs kedvem röhögni. De szerintem az új orosz nacionalizmus is az internacionalista alapokra épül (a nemzeti teljesítményt sok orosz számára jobban megtestesíti a vörös lobogó, mint a trikolór).
daleth
2005. január 31. 12:12 | Sorszám: 38
Nem ártana bizonyítás annak az állításodnak, hogy mindenütt a világon a jobboldalra sorolják.

Nem ártana bizonyítás annak az állításodnak sem, hogy a nácik nacionalisták voltak (a nevükön kívül). Kételyeimet a következőkkel tudom alátámasztani:
1. Nem használtak nemzeti jelképeket (új zászló, új indulók a himnusz helyett).
2. A nemzeti múlt helyett a párt-múltat helyezték előtérbe (pl. a laktanyákat nem a német történelem nagyjairól nevezték el, hanem a mozgalom hőseiről, a mozgalomból új ünnepeket vezettek át).
3. A német népet feláldozhatónak tartották az eszme érdekében (ez ellentétes a Haza mindenek előtt jelszóval).
4. A hagyományos nemzeti intézményekre nem építettek.

Ilyen szempontból éles különbség van a nácizmus és a fasizmus között.

daleth
2005. január 27. 09:54 | Sorszám: 21
Tekintve, hogy a nácik baloldali pártként határozták meg magukat, kissé furcsa ez a hozzászólás.
daleth
2005. január 26. 09:28 | Sorszám: 7
Ne vidd félre a témát! A nagykövet asszony is megmondta, hogy sehol máshol nem találkozott akkora antiszemitizmussal, mint nálunk!

Viccen kívül: szörnyű. Úgy látszik nem sok minden változott Oroszországban.


Téma: MAGZAT TISZTELETE
daleth
2004. május 20. 10:06 | Sorszám: 72
Szerinteem itt alapvetően csúsztatásról van szó: az, hogy elismerjük emberi lénynek, akit el szabad (lehet?) temetni, még nem jelenti azt, hogy ez az anyának kötelező lenne.

Az a látásmód, amit idézel, eléggé struccpolitika: ha nem gondolok rá emberi lényként, akkor nem is ember.

Sajnos az emberiség betegsége, hogy a társadalmi jóléz növelése érdekében egy-egy társadalmi csoporttól mindig megvonja az emberi méltóság jogát: a rabszolgáktól, a keresztényektől, a zsidóktól, a cigányoktól, az osztályidegenektől... Most éppen a magzat van soron. Száz év múlva lehet, hogy ugyanúgy fognaK az abortuszra gondolni, mint ahogy ma egy ép erkölcsi érzékű ember gondol a soáhra.

Van, aki a börtönben ülő dokikra gondol, a titkos abortuszokra - van aki az élve bedarált, széttépett magzatokra, a szétmart kis testekre, akik érzéstelenítés nélkül kénytelenek mindezt végigszenvedni...

A választás szabad.

daleth
2004. május 18. 08:08 | Sorszám: 70
Lebuktál! Kiderült, hogy szexuál-antifeminista vagy! A végén még azt is megtudjuk rólad, hogy a várandós nőknek átadod a helyedet a buszon!
daleth
2004. május 13. 12:12 | Sorszám: 66
Szerintem az abortusz kérdését válasszuk külön a népesedési rátától.

Ha a megelőzéssel sikerül kiiktatnunk az abortuszt, az rövidtávon szerintem a népesedési ráta kis mértékű romlásához fog vezetni (hiszen nem fogannak meg azok a nem kívánt gyermekek, akiket jelenleg erkölcsi vagy egyéb megfontolásból nem vetetnek el).

Ellenben hosszú távon, azzal, hogy sikerült az emberi élet és méltóság értékét növelnünk, szerintem ezen is segíteni fog.

daleth
2004. május 13. 12:05 | Sorszám: 64
Huhh, ez már nehéz kérdés...

Egyrészt mindenképpen jobb, mint az abortusz, ezt elismerem, mindig inkább ez, mint más.

Azonban félek, hogy egy ilyen intézkedés felelőtlenebbé tenné a fiatalokat.

Másrészt a fogamzásgátló szerekben nem igazán bízom - elég soknak kellemetlen mellékhatásuk lehet, ami a későbbiekben komoly egészségügyi kockázatot rejthet magában. Ha már a megelőzésről van szó, akkor inkább az óvszer mellett kardoskodnék, azzal együtt, hogy az igazi megoldás az erkölcsi megújulás lenne. De addig is, jobb mint az abortusz...

daleth
2004. május 13. 08:50 | Sorszám: 61
"veszteséges az abortusz műtét"

Visszatérek a javaslatomhoz: indítsunk mozgalmat, hogy az egy százalék mintájára mindenki maga dönthesse el, hogy az általa fizetett járulékokból, adókból az abortuszt vagy a megelőzést támogassák-e, esetleg a leányanyákat támogassák, hogy csökkentsék a gyermek megszülésének szociális kockázatát.

daleth
2004. május 11. 07:56 | Sorszám: 56
Nekem kicsit morbidnak tűnik, hogy az emberi méltósághoz való jogot napokban, centikben és gramokban mérjük. Mintha versenyhorgászokról lenne szó.
daleth
2004. május 10. 07:52 | Sorszám: 48
Lehet tudni valami többet is erről a házaspárról?
daleth
2004. április 28. 11:44 | Sorszám: 42
Soha nem hittem el, ha egy leányzó a szépségemet dícsérte, s soha nem hittem az SZDSZ nemzetben gondolkodásában.
daleth
2004. április 28. 11:21 | Sorszám: 40
Bocsáss meg és nem az MSZMP-ről, hanem az MSZP-ről írtam. De ha leírod, hogy milyen pozitív lépések tett ebben az ügyben az MSZP? természetesen visszavonom az állításomat.
daleth
2004. április 28. 11:19 | Sorszám: 39
Nem tudom mennyire vagy tisztában a hazai örökbefogadási szabályokkal. Az anya szempontjából valóban rossz, ha azonnal le kell mondania a gyermekről, de erről nem a szülés után kellene közvetlenül nyilatkoznia. Megteheti ezt már a szülés előtt is.

A gyermek szempontjából azonban az a jobb, ha minél előbb véglegesen a nevelőszülőhöz kerül. Nem is beszélve arról, hogy a nevelőszülő mit érezhet, ha egy már hónapok óta magáénak érzett gyermekről kellene lemondania. Szerinted ezek után vállana még egy másik gyereket?

De tudod milyen procedúra, amíg valakit alkalmasnak ítélnek arra, hogy nevelőszülővé váljon? Ezt ha nem egyszerűsíteni, de legalább gyorsítani kellene.

"a müvi abortuszok kiiktatása jelentősen csökkentené a meddőségek számát" - egyetértek ezzel de számításba kell venni, hogy a civilizásiós ártalmak (az orvosi műhibákról nem is szólva), legalábbis az én ismerettségi körömben legalább annyi meddőséget okoznak, mint az abortuszok.

daleth
2004. április 28. 08:29 | Sorszám: 36
okos is, csak ezzel párhuzamosan a közhangulatot pozitív eszközökkel is befolyásolni kell, s szélesíteni a szociális juttatásokat és egyszerűsíteni az örökbefogadás folyamatát.

El kellene kezdeni. De félek, a Fidesz most nem mer ehhez a témához nyúlni, az MSZP pedig jobb ha nem tesz semmit ebben az ügyben. Az eddigi tapasztalatok szerint. Az SZDSZ-ről pedig ne is beszéljünk.

daleth
2004. április 28. 08:10 | Sorszám: 34
Érdekes gondolat.
daleth
2004. április 26. 10:29 | Sorszám: 20
Érdekes kérdés. Az Ószövetség is védte, ha jól tudom a magzatot, de nem beszélt arról, hogy milyen méltósággal vagy tudattal rendelkezik. Azok a szentírási helyek, melyek ezzel foglalkoznak, nekem úgy tűnik, hogy egységesen kezelik az embert a szülés előtt nem különböztetve meg a fogantatás előtti (amikor az egyén még csak Isten terveiben élt) és utáni állapotot, tehát az emberi lény általános méltóságáról szólnak és nem külön a magzatéról.

Az Újszövetség viszont már tudatos lényként említi meg őket.

daleth
2004. április 26. 09:01 | Sorszám: 15
A Biblia, az Újszövetség már egyértelműen emberi lénynek tekinti a magzatot, aki tudatosan képes reagálni a világra.

Téma: La forza della ragione
daleth
2004. április 05. 12:28 | Sorszám: 3
Ha levonjuk belőle az indulatot és a lenézést az iszlám iránt, valamint azt, hogy nem kínál fel megoldást, akkor a legtöbb pontjában egyet tudnék vele érteni.

Téma: Varga Balázs Péter
daleth
2003. december 03. 09:29 | Sorszám: 133
Tudomásom szerint a biztosítók nem fizetnek semmilyen esetben sem a háborús történések következtében beállt halálesetek miatt, függetlenül attól, hogy minek nyilvánítják az államhatalmi szervek.
daleth
2003. november 27. 14:06 | Sorszám: 109
Legjobb tudomásom szerint az amerikaiak nem általányban állapítják meg az ilyen esetekben fizetendő kártérítés összegét, hanem egy bonyolult számítási móddal, amiben szerepel az illető életkora, keresete stb.

A követelést szerintem inkább úgy kellene megfogalmazni, hogy azonos elvek szerint állapítsák meg a kártérítés összegét.

daleth
2003. november 21. 14:04 | Sorszám: 30
Varga-Balázs Gábor, aki egyébként orvos, határozottan cáfolta, hogy az anyagiak vonzották volna öccsét, amikor Irak mellett döntött.

„Segíteni akart, hogy Irakban jobb legyen az élet, ezért vállalkozott a békés szolgálatra” – mondta.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=185410&rvt=2

daleth
2003. november 21. 13:41 | Sorszám: 16
Amikor ezt írtam, nem tudtam, hogy lehetséges, hogy az amerikaiak lőtték le. Azt feltételeztem, hogy az irakiak.

Veled ellentétben, nem akarok vitatkozni vitatkozni az iraki akcióról, ezért is fogalmaztam úgy, hogy ne legyen benne értékítélet.

daleth
2003. november 21. 12:07 | Sorszám: 2
Tudtuk, hogy előbb-utóbb meghal az első magyar is Irakban, de ettől nem lesz kisebb a fájdalom.

Remélem, néhány évtized múlva az iraki nép azok között fogja számontartani, akik életüket adták, hogy egy demokratikus és szabad Irak szülessen meg, s nem a megszállók között.


Téma: A Holokauszt lényege
daleth
2003. július 10. 14:39 | Sorszám: 363
Ha jól emlékszem, egyszer említetted, hogy érdekelnek az archaikus népi imádságok. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy ezekbe mennyire szűrődtek át a kereszt(y)ény liturgia és mennyire a pogány ősvallások elemei.
daleth
2003. július 10. 14:36 | Sorszám: 362

Örülök, ha tudtam segíteni. Egyébként ha részletesebben foglalkozol vele, akkor látni fogod, hogy a katolikus és még inkább az ortodox liturgia milyen sokat átvett a zsidó liturgiából, illetve liturgikus cselekményekből (bár inkább a Hiszkija-féle liturgikus reformból és nem a talmudi korból indult ki szerintem, de erre nem merek mérget venni).

daleth
2003. július 10. 13:51 | Sorszám: 360
Sajnos a korabeli liturgiát már nagyon nehéz tanulmányozni, csak elvétve lehet az antikváriumokban és könyvvásárokon hozzájutni (de mivel szakrális kiadványok, nem nagyon forognak kereskedelmi forgalomban) egy-egy Missale-hoz vagy Breviarium Romanum-hoz. (Az első a misekönyv, a második a papok és szerzetesek által mondott napi imádság.) Régen a papoknak és a szerzeteseknek (egyszóval: klerikusoknak) hetente el kellett imádkozni a 150 zsoltárt, amihez jött még 7 ószövetségi ének (prófétai szöveg), s még az ünepköröktől függően rengeteg ószövetségi olvasmány (alapvetően erre értettem a 9/10-edet).

A korabeli Szentmiséken három szentírási szakaszt olvastak fel, ebből kettő volt az evangélium, (egy változó és egy állandó szöveg), míg a harmadik szakasz (az ünnepkörtől függően) ószövetségi vagy újszövetségi (de nem evangéliumi) szakasz volt. Emellett a szertartások közötti énekek (introitus, communio stb.) általában ószövetségi szöveg (zsoltár, vagy prófétai) volt. A miseszövegek egy része azonban nem szentírási, hanem egyéb szöveg volt (pl. Kyrie, Gloria), de ezekkel most nem érdemes foglalkoznunk (hiszen a kérdés a szentírási szakaszok közötti súlyozás).

Az egyéb szertartásokon (pl. litánia) általában biblikus kifejezésekből felépülő nem szentírási szövegeket használtak.

A liturgia ma már gyökeresen megváltozott: a II. Vatikáni Zsinat után jelentősen lerövidítették (pl. ma a klerikusok 4 hét alatt mondják végig a 150 zsoltárt, de már 28 ószövetségi énekkel). Ha a mai helyzzetről akarsz tájékozódni, tudom ajánlani a Liturgikus lexikont, vagy a Miskekönyv A, B, C köteteit. Az "Imaórák Liturgája" (a Breviárium utódja) teljes változatához sajnos ma is ugyanolyan nehéz hozzájutni.

Remélem válaszolni tudtam legfontosabb kérdéseidre.

daleth
2003. július 09. 13:49 | Sorszám: 355
Kösz! Akkor a fórum alapkérdését sikerült tisztáznunk!
daleth
2003. július 09. 12:27 | Sorszám: 353
No, most már sikerült teljesen összezavarnod...
daleth
2003. július 09. 12:26 | Sorszám: 352
A Jeruzsálem című írásában van egy sokat (sajnos sokszor antiszemita felhanggal) idézett gondolat:

"Õszintén bevallom: amikor a Ramallah felé gördülõ izraeli páncélosokat a képernyõn elõször megpillantottam, önkéntelenül és elháríthatatlanul ez a gondolat hasított belém: istenem, milyen jó, hogy a zsidócsillagot izraeli tankokon látom, s nem a saját ruhámra varrva, mint 1944-ben. Nem vagyok tehát elfogulatlan, nem is lehetek az."

Tehát, ahogy én értelmezem, Kertész számára a zsidósághoz való tartozást inkább a fenyegetettség érzete teremtette meg, s nem a belső értékekkel való azonosulás. Én ezt értetem úgy, hogy Kertész nem a pozitív közösségvállalásra példa.

Ahogyan ő sokkal jobban megfogalmazta:

"Ha azt mondom: zsidó író vagyok, ezzel még nem mondtam ki, hogy én magam is zsidó vagyok - olvasom. - Hiszen miféle zsidó az olyan, aki vallásos nevelésben nem részesült, héberül nem beszél, a zsidó kultúra forrásmunkáit lényegében véve alig ismeri, és nem Izraelben, hanem Európában él? Akinek Auschwitz az elsõrendû, netalán kizárólagos zsidó identitása, egy bizonyos értelemben véve mégsem nevezhetõ zsidónak. Az Isaac Deutscher-féle "nemzsidó zsidó" õ, a talajtalan európai változat, aki a rákényszerített zsidó állapotával aligha tud többé valamiféle bensõséges viszonyra lépni".

daleth
2003. július 09. 12:18 | Sorszám: 350
Te provokálni akarsz...

ha 33-ban halt meg, és előtte három évig tanított, akkor 30-ban kezdte meg működését.

2003 - 30 = 1973 De hogy jön ide az 1976?

daleth
2003. július 09. 12:07 | Sorszám: 347
Egyetértek azzal, hogy biztos nem egyik napról a másikra változott meg Radnóti élete, s hiba lenne, ha csak azért tartanánk nagy költőnek, mert katolizált, mert ahogy írod, ezt sokan csak "pragmatikus meggondolásból" tették meg (ami, ha jól emlékszem a hitvalló zsidók szemében még akkor is bálványimádásnak számított, ha csak csak szertartás nélkül, "falból" vették át a keresztlevelet).

Én a szenvedésről írt verseit nagyon kereszténynek érzem, mint ahogy a sokat idézett, blamisztériával vádolt versében is már a keresztény tartalmat vélek felfedezni.

Kertészt nem tartom jó párhuzamnak, mert benne nem érzem azt a pozitív közösségvállalást, ami Radnótiban megvolt - persze erről még többbet lehetne vitakozni.

daleth
2003. július 09. 11:59 | Sorszám: 346
Bevallom, nem foglalkoztam még annak meghatározásával, hogy pontosan mikor alapították a kereszténységet, ezért a hagyományos naptári évszámozásból indultam ki (Jézus születése: 00, kereszthalála: 33).
daleth
2003. július 09. 11:55 | Sorszám: 345
Az állításod, amivel vitába szálltam, hogy az ótestamentumi prófétáktól idézni nem katolikus szokás. A katolikus liturgiában összevetve az ó és az újtestamentumi idézetek arányát (a nem bibliai szövegeket figyelmen kívül hagyva), bizonyos szertartásoknál kb. 9/10-ed az Ótestamentum javára. (Ez a II. Vatikáni Zsinat előtti időkben még inkább így volt, ehhez elég megnézni a korabeli liturgikus kiadványokat.)

Persze ez, amint egy másik hozzászólásomban említettem nem jelentett automatikusan filoszemitizmust, de még azt sem, hogy ez a katolikus közgondolkozásba beépült volna. Pl. nem mernék arra fogadni, hogy egy átlag katolikus is úgy tudta-e volna akár az újszövetséget idézni, ahogyan Radnóti a prófétákat ismerte.

Az eredeti kérdésről: mit nevezünk hitvalló gondolatnak? Az én szememben nem csak az, ha az Örökkévaló vagy Krisztus nevét ismételgetjük, hanem az is, ha kiállunk az ebből következő értékek mellett.

daleth
2003. július 09. 10:53 | Sorszám: 340
"Radnótit nem kell idealizálni. Fejtő egyszer megírta, hogyan vitatkoztak a kereszténységről/zsidóságról. Radnóti a kereszténységet védte. Fejtőnek. Ki másnak?"

Valószínűleg, Te pontosan ismered a vita menetét, de számomra ez a bekezdés így kicsit értelmezhetetlen a számomra. Kérlek, bonts ki ezt a gondolatot!

daleth
2003. július 09. 10:40 | Sorszám: 338
"Mintahogy babonásnak tartom a vallásukat egyébként nem tartó szülőket is, akik elviszik a paphoz a kicsit, "mert nem lehet azt tudni!"." - szerintem ez nem babonaság, hanem vallásgyalázás.

"Évezredekről szó sincs itt" - Mivel a kereszt(y)énység, ha jól számolom, nem több, mint kb. 1970 éves, az évezredeket nem erre, hanem az egyéb vallásokra, mint pl. a körülmetélkedés értettem.

"volt olyan nézet a keresztyének közt, hogy csak az üdvözülhet, akit megkereszteltek. Mivel nagy volt a csecsemőhalandóság, így a keresztelést is "előrehozták"." - ez az én szememben nem babonaságnak tűnik, inkább csak egy hittétel (ami helytelennek tűnik a szemünkben) átültetésének a gyakorlatba.

A babona számomra azt jelenti (ezzel persze lehet vitába szállni), hogy valamilyen liturgikus cselekedettel rá akarjuk kényszeríteni az Istent (istenséget vagy isteneket), hogy a mi érdekeinket szolgálóan avatkozzon be az életünkbe, változtassa meg a világ rendjét. (Pl. ha eljárom az esőtáncot, akkor esni fog.) Ettől különbözik, amikor azért teszünk meg valamilyen szakrális vagy egyéb cselekdetet, mert úgy gondoljuk, hogy az Isten akarata (ez persze lehet fanatizmus, de szerintem különbözik a babonaságtól).

daleth
2003. július 09. 10:07 | Sorszám: 336
"Kaotikusoknál bérmálkoznak, az orthodoxoknál (gyk.: reformátusok) konfirmálnak. Ettől kezdve teljes jogú tagjai a gyülekezetüknek: áldozhatnak, ill. úrvacsorát vehetnek." - nem akarok mélyen szántó teológiai vitába kezdeni, de a katolikuséknál az elsőáldozás után áldozhatnak a hívek.

"babonás szokás" - én őrizkednék attól, hogy bármelyik vallás évszázadok (ezredek) alatt kialakult szokását babonásnak nevezzem, függetlenül attól, hogy pontosan hogyan is definiáljuk a "babonás" szót.

daleth
2003. július 09. 10:04 | Sorszám: 335
A protestáns és az ortodox közösségeket azért nem említettem, mert Kaleb kartárs csak a katolikusokat tisztelte meg figyelmével.

Az előbb említett két vallási közösség talán még a katolikusoknál is többbször hivatkozik az ószövetségre, persze ez (s ez nem csak rájuk áll) nem jelent automatikusan filojudaizmust is.

daleth
2003. július 09. 09:54 | Sorszám: 332
"Hogy lehet valamilyen hitben születni?" - jó kérdés.

Bár nem egészen pontos meghatározás, de én jelen esetben úgy értelmeztem, hogy abba a hitbe (igaz, pontosabb lenne a megfogalmazáűs, hogy "vallásba") születik a gyermek, amelybe, bár még öntudatlanul liturgikailag felveszik.

Pl. pl. a negyvenes években egy katolikus papot felkeresett egy lengyel házaspár, akik egy zsidó gyermekről gondoskodtak a vészkorszak idején, azzal kérdéssel, hogy milyen hitben neveljék fel (a vér szerinti szülők ugyanis meghaltak). S a válasz az volt, hogy a zsidó vallásban, mert a szüleinek bizonyára ez lett volna az akarata. Ma ez a pap, II. János Pál néven a katolikus egyház feje.

Elnézésedet kérem, ha ezt a történetet OFF-nak érzed, de számomra kifejezi, hogy a gyermek már a tudatos döntése előtt is része egy adott szellemi-lelki közösségnek.

daleth
2003. július 09. 09:48 | Sorszám: 331
Katolikus.

Néha úgy tűnt, ezt ő maga is megvalllotta, de számtalan versében direkt formában is kifejezte katolikus hitét.

A példád egyébként nagyon jó: Babits Jónás könyve tisztán egy ótestamentumi prófétát állít a középpontba.

Szerintem felesleges sorolni az ellenpéldákat. Elég a katolikus liturgiával, a képzőművészettel stb. pár percet foglalkozni.

daleth
2003. július 09. 08:59 | Sorszám: 328
Bocsánat, az előbb lefelejtettem a linket:
http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ka/0/7561/radnoti.html
daleth
2003. július 09. 08:58 | Sorszám: 327
Nem tudom, miért vitatkozunk Radnótiról, ha egyszer nem volt se zsidó származású, se katolikus hitű... Legalábbis ez derül ki a Sulineten lévő életrajzából, ahol egyik tényt sem tartották érdemesnek megemlíteni.

Radnóti Miklós

[költő, műfordító]

(Bp., 1909. máj. 5. - Abda, 1944. nov. 6-10. közt)

Az 1909-ben született Radnóti Miklósnak már gyermekkora is előrevetített későbbi szenvedéseit, hiszen anyját születésekor, apját pedig 12 éves korában elvesztette. Anyai nagybátyja, aki jómódú textilnagykereskedő volt atyáskodott felette, 1919-től reáliskolába járt, 1923-tól pedig kereskedelmiben tanult, ahol 1927-ben érettségizett.

1927-ben Csehszlovákiába megy tanulmányútra, ahol kapcsolatba kerül a munkásmozgalom prominenseivel és ezután a Népszavában és a Jóság antológiában is megjelennek versei, melyekben nyíltan vall ekkori tevékenységeiről. 1929-ben érettségizik a reálgimnáziumban és 1930-ban beiratkozik a szegedi egyetemre magyar-francia szakra, a Tisza parti városban Sík Sándor tanítványa.

Ebben az évben jelent meg első önálló verskötete Pogány köszöntő címmel. Újmódi pénztorok (sic!) éneke, egy évvel később kiadott kötetét rengeteg támadás érte a hatalom részéről, egyebek között vallásgyalázás és a szemérem elleni vétség címén is beperelték, minek során az ügyészség elkoboztatta a művet, a bíróság pedig 8 nap alatt letudva az ügyet felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte őt.

1931 nyarát Franciaországban, Párizsban töltötte. Hazatérése után csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, ahol a helyi egyetemi ifjúság képviselteti magát. A Kollégium kiadásában jelent meg 1933-ban Szegeden Lábadozó szél c. kötete. 1934-ben ledoktorál, doktori disszertációját Kaffka Margit művészi fejlődése címmel írja, 1935-ben pedig megkapja a tanári oklevelet is.

Ez év aug. 11-én feleségül vette Gyarmati Fannit. A következő években magánórák adásából és alkalmi irodalmi munkák jövedelméből él. Ekkortól sorra megjelennek kötete, egyik legkiemelkedőbb az Ikrek hava címen kiadott életrajzi kötete. A második világháború során Erdélyben volt munkaszolgálatos. 1941. nov. 1-én részt vett a Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett függetlenségi tüntetésben. A háború során még háromszor kerül munkatáborba, és az utolsó alkalommal már nem éli túl a német csapatok szeptemberi visszavonulását. Gyalogmenetben hajtották Nyugatra a deportáltakat és útközben Abda környékén tarkólövéssel meggyilkolták.

Holttestét és ezzel együtt utolsó verseit az abdai tömegsírban találták meg. Szocialista vonzódású költőként indult; a teret hódító fasizmus, az erőszakos halál előérzete a harcos humanizmus egyre erősödő és tisztuló hangját váltotta ki belőle. A fasizmus évei tették világirodalmi színvonalon alkotó kiemelkedő jelentőségű költővé. Utolsó verseiben a cselekvés vágya, a tehetetlenség és az otthon titáni vágyódás érzése kap hangot. Megdöbbentő erővel ábrázolja a halálveszedelemben élő végsőkig hajszolt ember sorsát. Sokat fordított, Radnóti fordította magyarra Apollinaire több versét vagy La Fontaine Válogatott meséit.

daleth
2003. július 09. 08:33 | Sorszám: 326
"Sík Sándor ugye a zsidó hitben született" - ki tagadta ezt?

"Radnótit nem kell idealizálni... Radnóti a kereszténységet védte" - ????

"zavaros történet" - egyeseknek valóban az. Másoknak nem.

"Radnóti sokat hivatkozik az ótestamentum profétáira, ami nem éppen katolikus szokás" - mondd, kedves Kaleb, te foglalkoztál már öt percnél többet egyfolytában a katolikus vallással?

"Ő a kudarcra példa." - embernek maradni az embertelenségben, kitartani amellett, amiben hiszünk, kudarc? Szerintem ennél nagyobb dolog talán nincs is.

daleth
2003. július 08. 16:05 | Sorszám: 292
Lehet, hogy mindkettőnknek igaza van: Radnóti direkt hitvallást nem tett, csak közvetettet, de ez az én szememben teljes értékű.

Sajnos a hálón nem találtam, meg kell keresnem a Radnóti kötetemben.

daleth
2003. július 08. 15:39 | Sorszám: 290
Félreértettél: nem azt mondtam, hogy az a helyes, amit én írok én Jelenits téved (akit egyébként nagyra becsülök), hanem azt, hogy ez az én véleményem.

"nem a saját hitét vallja meg, hanem Sík Sándorét" - De úgy, hogy megvallja benne a hit közösségét, ami kettejük között fennáll.

daleth
2003. július 08. 15:08 | Sorszám: 288
nem tudok egyetérteni -> nem tartom elég pontosnak
daleth
2003. július 08. 15:07 | Sorszám: 287
Liana, hol vagy?

Nagyon köszönöm az értékes cikket. Számomra Radnóti mindig is erkölcsi igazodási pontot jelentett. Bár a cikknek egy állításával nem tudok egyetérteni:

"született verseiben sem jelennek meg hitvalló, keresztény gondolatok."

egyik kedvenc verssorom Radnótitól, a Sík Sándorról írt verse:

"Eretnek korban hűségre példakép" - persze számomra mindig is egyértelmű volt, hogy itt nem a többi keresztény egyház ellen szólt, hanem a mindent megszentségtelenítő XX. századról.

daleth
2003. július 08. 14:15 | Sorszám: 282
Hol lehet elolvasni az eredeti változatot? Én csak a közismertet "Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg"-et ismertem.

Téma: A Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzése
daleth
2006. augusztus 15. 10:04 | Sorszám: 5
Nem egészen pontos a párhuzam. Akkor minden érintett tiltakozott, most ez a tiltakozás nem ennyire egyértelmű. Ettől függetlenül eléggé *%!&@...-tt dolognak tűnik az egyesülés.
daleth
2006. augusztus 15. 09:45 | Sorszám: 1
Ha anyagi gondok vannak, akkor szívesen adakoznék erre a célre.

Téma: Sharon megint fröcsög.
daleth
2003. november 26. 14:36 | Sorszám: 63
Egyszerre mind a kettőnek, legalábbis, ahogy tapasztaltam, az átlag.
daleth
2003. november 26. 10:08 | Sorszám: 60
Kösz! Szerintem ezzel a képpel sikerült feldobnunk a fórumot!
daleth
2003. november 26. 09:48 | Sorszám: 58
De Sharon mégiscsak egy békeangyal ezekhez a telepesekhez képest. Az egy külön fajta.
daleth
2003. november 26. 09:00 | Sorszám: 53
Ha nem vigyázunk a végén még Sharon is baloldali elhajló, pacifista lesz.
daleth
2003. november 26. 08:58 | Sorszám: 52
Saron vs. Sharon

Mielőtt még egyértelműen hibásnak kiáltanánk ki ezt az írásmódot, mindenkinek a figyelmébe ajánlanám, hogy mindkét írásmód használatban van. Pl. még a külügyminisztérium honlapján is szerepel az "sh"-s változat. Egyik megoldás sem tökéletes: ha sima "s"-sel írjuk, mivel idegen név, sokan automatikusan "sz"-nek olvassák(nák?) lásd az alábbi hozzászólások, ha viszont "sh"-val, akkor meg Sharon Stone jut eszünkbe - ki mire gondol szívesebben?. Külföldön egyébként "sh"-val írják, persze ez nem komoly nyelvészeti érv.

daleth
2003. november 25. 16:04 | Sorszám: 26
Igazából nem tudom, hogy ténylegesen is kisebbségben vannak-e vagy csak arról van szó, hogy bizonyos lelki nyomás nehezedik rájuk, azzal, hogy elhitetik velük, hogy hadban áll a hazájuk, s ilyenkor nem szabad pacifistának lenni. Szerintem valahol érthető (nem tudom, hogy vajon helyeselhető is), ha egy állampolgár erkölcsi elvei fenntartása mellett a hazáját választja (pl. Lee tábornok ellenezte a rabszolgaságot, a sajátjait felszabadította, mégis elvállalta a déliek vezetését). Mondom, nem tudom, hogy helyeselhető-e, de meg tudom érteni.

A nép a demokráciában valóban felelős azért, akit hatalomra juttat, de nagyobb a felelőssége a közvélemény alakítóinak, aki megvezeti őket (pl. a jelenleg hivatalban lévő kormányzat disznóságait sem lehet egy az egyben a magyar népre hárítani).

daleth
2003. november 25. 14:02 | Sorszám: 24
Azt hiszem, igazd van abban, hogy az egyik legveszélyesebb szemlélet, ha az államot azonosítjuk a néppel. Szerintem a nép nem lehet felelős az állam tetteiért: egy újlipótváros zsidó soha nem lehet felelős azért amit egy elborult izraeli szakaszvezető tesz. Aki ezt a kettőt azonosítja, az az én szememben antiszemita.

Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy nem hiszem, hogy Sharon egyenlő lenne Izraellel. Már több gondolkodót idéztem, akik demokratikusan, európai módra gondolkodnak a palesztin-kérdésről.

A demográfiai adatokban igazad van: ezért akarják annyira előmozdítani a zsidók bevándorlását. Érdemes megnézni például, hogy a cionista honlap hogyan tálalta ezt a cikket.

daleth
2003. november 25. 08:07 | Sorszám: 12
Szerintem Sharon ezzel a beszéddel elsősorban nem minket, hanem az európai zsidóságot akarta megcélozni, hogy hazatérésre bírja őket. Ugyanaz a technika, mint a Landeszmann-ügynél: történik valami, ami után lehet az antiszemitizmusra hivatkozva hazatérésre felszólítani a zsidókat.

Mindannyian tudjuk, hogy Izraelben a zsidó demográfiai adatok katasztrofálisak: ezt csak bevándorlással lehet ideig-óráig ellensúlyozni.


Téma: Amerika végnapjai?
daleth
2006. január 12. 08:20 | Sorszám: 43
Ezen már nem vitatkozunk. A statisztikák szerint az USA teljes lakosságának 1%-a őslakos, ez valamivel kevesebb, mint 3 millió - de tudjuk, hogy a statisztikák sohasem teljesen pontosak, lehetnek 2 vagy akár 4 milliónyian is.
daleth
2006. január 11. 16:00 | Sorszám: 28
"a maradék néhány ezer indiánnal szemben"

Mármint a kb. 3 millió őslakosra gondolsz?

daleth
2006. január 11. 13:09 | Sorszám: 25
1. Kedves Onogur, nem szívesen kezdeném Veled újra a vietnami háborút , ezért ismételten kérlek, hogy mielőtt válaszolnál olvasd végig figyelmesen, hogy mit írtam: nem a múltjukat kívántam az elcsatolt magyaroknak, hanem a jelenlegi helyzetüket.

2. Nem lenne értelme ezzel szembeállítani a két világháború utáni deportálásokat, sem a második világháború utáni tisztogatásokat, sem a Délvidéken, sem Erdélyben, de azért az sem volt egy leányálom.

daleth
2006. január 11. 09:11 | Sorszám: 20
Örülnénk, ha Erdélyben vagy a Délvidéken is hasonló jogai lennének a magyaroknak, mint az USA-ban az indiánoknak.
daleth
2006. január 11. 08:42 | Sorszám: 18
Ha az amerikai válságot akarod megérteni, akkor jó helyen kapisgálsz, de ezt kár bibsizéssel lerontanod. Az Amerikában zajló változásoknak hosszú távon a legnagyobb vesztese a zsidóság lesz, még akkor is, ha úgy tűnik (még nekik is), hogy rövid távon nekik kedveznek.
daleth
2006. január 11. 08:37 | Sorszám: 17
Általában ennél igényesebb szoktál lenni...

Mond neked valamit az a kifejezés, hogy "százalékosan"?

daleth
2006. január 10. 16:39 | Sorszám: 10
Jól hangzó szólamok, de a valósághoz kevés közük van... Pl. ma az USA százalékosan kevesebbet fordít hadikiadásokra, mint a vietnami konfliktus idején. Azt kibírta, valószínűleg ebbe sem fog belerokkanni. Ha a pusztulás jeleit kutatod, akkor mást kellene előhoznod.

Ps. az USA hatalma sem örök - de a bukás jeleit máshol kell keresni.


Téma: Tartsák el az SZDSZ-t a szavazói
daleth
2005. november 14. 12:34 | Sorszám: 15
A csillagos megjegyzéseddel egyetértek. Ha a Mazsihisz visszakaphatta azt a zsinagógát, amit 1. nem is ők építettek, 2. egyszer már el az államnak eladták, s a hírekben nem szerepelt, hogy a vételárat visszafizették volna, akkor talán a többi történelmi egyház is visszakaphatna egy-két olyan dolgot, ami nem csak a pénzt viszi, vagy legalább járadékot kaphatna érte (vagy, ha privatizálták, akkor a vételárat kéretik nekik visszautalni...) Ebben az esetben én is egyetértenék azzal, hogy ne kapjon állami támogatást egyetlen egyház vagy felekezet sem!

Téma: A III. keruletben is Fidesz-MDF jelolt gyozott
daleth
2003. május 14. 11:36 | Sorszám: 5
Szerintem kerüljük a proli, a paraszt stb. szókat. A prostitúción kívül (a lista persze búővíthető) szerintem semmilyen típusú munka nem szégyen.

Téma: Brutális férfiak, forduljatok fel
daleth
2004. június 01. 15:45 | Sorszám: 35
Köszönöm!

Egész tisztességes cikk.

"Tény, hogy döntően a feministáknak köszönhetőn került előtérbe a családon belüli erőszak kérdésköre. Ez mindenképpen érdeme a feminizmusnak, a baj az, hogy mindeközben nem hajlandók tudomásul venni arról, hogy férfi is lehet áldozat. Az általuk szorgalmazott törvénymódosításokban is csak a nőt, a feleséget és a gyereket kell védeni. Ez szerintem az egész kérdéskört eltorzíthatja.

- Az emberek agyában előbb jelenik meg egy kékre-zöldre vert nő képe, ha a családon belüli erőszak áldozatára gondol, mint egy férfié.

Ez téves elképzelés. Először is van olyan asszony, aki kékre, zöldre veri az urát, aki történetesen lehet beteg és így kiszolgáltatott. De ez persze csak az esetek töredékében van így, nem ez a döntő jelentőségű a férfiak bántalmazásában. A lelki bántalmazásról van szó, amit sokkal nehezebb definiálni, mert nincsenek közvetlen fizikai nyomai. A szomatikus következmények későbbiek és másmilyenek. Arról van szó, hogy a férfiak közül is nagyon sokan menekülnek el, mert nem bírják el azt a lelki terrort, ami otthon éri őket. Súlyos lelki trauma éri azt a férfit is, akit megaláznak. Dehát ez is bántalmazás.

(...)

A feminista jogvédők ugyanis azt mondják, hogy sok nőnek kell elmenekülnie az erőszak elől, és őket jogszabállyal kell megvédenie az államnak. Ezzel elvileg egyetértek, de nagyon tudnunk kell, hogy a büntetőjog gyakorlása nemcsak védelmet jelent a családtagok számára. Adott esetben ronthatja az esélyét annak, hogy a család rendbe jöjjön."

Egyébként félre ne értsd: szerintem mindenki egyetért abban, hogy a családon belüli erőszak nagyon súlyos gond. De ezt a legnagyobb hiba lenne férfi-nő ellentétté csökkenteni. Ez ugyanolyan leegyszerűsítő gondolkodásmód, mint az, hogy mindenért a kulákok, a zsidók, a svábok a felelősek. No meg a biciklisták.

daleth
2004. június 01. 14:58 | Sorszám: 33
"A nemzetközi adatok szerint száz feleséggyilkosságra ugyanannyi férjgyilkosság esik - amennyiben a felbujtók személyét is figyelembe vesszük. Ha pedig a csecsemőgyilkosságot a családon belüli erőszak szélsőséges esetének tekintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy ebben a "műfajban" a nők vezetnek; igaz, az orvosok jó része úgy véli, ezt a szörnyű tettet a szülés utáni sokk hatása alatt, beszűkült tudatállapotban követik el. Figyelemre méltó azonban, hogy a gyermekek elleni brutalitás hetven százaléka a nők bűne, s "csupán" harminc százaléka szárad a férfiak lelkén. Az idősek elleni erőszakról nincsenek adatok, de valószínű, hogy e téren is a nők vezetnek. A bíróságok ennek ellenére az erőszakoskodó nők tetteit enyhébben ítélik meg, mint a férfiak durvaságait. Például a feleséggyilkos férjeket hét-kilenc évi elzárásra ítélik, a férjgyilkos feleségek azonban meg szokták úszni egy-másfél évvel. A nők mentségként arra szoktak hivatkozni, hogy évekig terrorizálták őket, és nem volt más lehetőségük, azaz önvédelemből öltek."
http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=7820

Jó lenne, ha az általános vagdalkozás helyett a nem megélhetési jogvédők érveit is figyelembe vennénk. Az erőszak társadalmi betegség, s ezt leszűkíteni a nemek harcára, több ostobaság. "növeli, ki elfedi a bajt"

Persze, nem az a megolddás, hogy most nőellenes kampányba kezdjünk...


Téma: TRIANON: nektek köszönhetjük "balosok" !
daleth
2006. június 13. 12:34 | Sorszám: 792
Valóban volt egy ilyen ajánlat, de bennem kételyek vannak, hogy mennyire volt őszinte. A szovjet diplomácia nem arról volt híres, hogy az ígéreteit betartja. Bulgária nem lépett be a háborúba a SZU ellen - erre ők üzentek nekik hadat. No, mi a különbség?
daleth
2006. június 13. 08:53 | Sorszám: 788
"Egyébként az 1940-es bécsi döntéshez vezető események kiindulópontja a szovjetek Besszarábia elleni akciója volt. Ennek mintájára lépett fel Horthy Magyarországa, és a két akció között junktumot teremtett. Szóval Eszak Erdély visszatértét a Szovjetuniónak is köszönhetjük, meg ők fel is ajánlották, hogy megtarthatjuk, ha nem lépünk be a háborúba."

Ez a megfogalmazás szerintem így pongyola. Helyesebb lenne az okok egyikeként megemlíteni egy "is" szócskával. A lenini politkáról kevésbé vagyok jó véleménnyel. Lenin idejében a szovjet állam még gyenge volt, de amikor megerősödött, akkor újra kezdte a birodalomépítést (pl. 1919-es lengyel-szovjet háború, aminek szovjet részről a cári területek megtartása volt a célja). Igaz, ez már csak Sztalin idejében teljesedett ki.

daleth
2006. június 12. 09:02 | Sorszám: 783
Ezért sírtak a magyar honvédek, amikor bevonultak É-Erdélybe és ezért tiltakozott a német nép egyként az egyesülés ellen...
daleth
2006. június 12. 09:01 | Sorszám: 782
Akkor 56 emlékét is ki kellene törölni... Akko skandálta a tömeg, hogy magyar-japán közös határt!
daleth
2006. június 08. 11:22 | Sorszám: 756
KI
http://www.erdely.ma/jegyzet.php?id=17856

Bár nem szívesen mondok ilyet, de megható!

BE

daleth
2006. június 08. 11:06 | Sorszám: 755
Szerintem Kaleb (bár nem szívesen védem), arra gondolt, hogy a zarándoklathoz inkább illik a sátor, mint az épített ház. Ha így gondolta, akkor valahol igaza van - de hát mi a XXI. sz-ban már inkább szalonkeresztények vagyunk.
daleth
2006. június 08. 11:03 | Sorszám: 754
Köszönöm!

Bár az igazság az, hogy erdélyi barátaink szoktak mindig hívni magukhoz, így lehet, hogy ha a búcsúra megyünk, akkor majd náluk szállunk meg (több napot nincs pofám eltölteni náluk, hiszen ismered a székely vendégszeretetet és büszkeséget). Ha hosszabb időre megyünk, akkor mi is vendégházban szállunk meg, magyar zsebnek angyon olcsó és kiváló a minőség (a pálinka ízére emlékezve még most is összefut a nyál a számban...).

daleth
2006. június 08. 10:00 | Sorszám: 752
Lehetséges, de sokan vannak, akik sehol sem (pontosabban buszon vagy vonaton). De igaz az is, hogy sokan ismerőseiknél szállnak meg (ha minden jól megy, jővő ilyenkor már személyes tapasztalatokról is be tudok majd számolni)
daleth
2006. június 07. 13:50 | Sorszám: 737
Nem ez volt az első vagy az utolsó eset, hogy a aromán politikusok olyat mondanak, aminek nincs alapja. De jól hangzik.
daleth
2006. június 07. 13:45 | Sorszám: 735
+ Salamon Kondrádnak volt egy érdekes cikke a múlt heti MN magazinban.
daleth
2006. június 07. 13:42 | Sorszám: 734
Egyébként érdemes végigolvasni. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek vele, de mindenképpen érdekes gondolatok vannak benne. Érdekes , hogy nem említi azt a baloldali védekezést, mely szerint Trianon részben azért következett be, mert nem tartották szalonképesnek Horthy-rendszerét.
daleth
2006. június 07. 12:57 | Sorszám: 732
Köszönöm!

De hogy visszatérjünk a témánkhoz:

"Magyarország negatív megítélésében elsőrendű szerepet játszott a Kun Béla nevével fémjelzett periódus, vagyis az, hogy a tárgyalások első szakaszában Magyarországon éppen egy kommunista rezsim volt hatalmon. A nyugati nagyhatalmak pedig mindennél jobban féltek a kommunizmus elterjedésétől, és egy saját országukban kirobbanó forradalomtól." - Margaret MacMillan
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=13845&page=2

daleth
2006. június 07. 12:29 | Sorszám: 729
"a múltja teszi hitelessé"

+ 56.

De mivel azt hiszem ebben nagyjából közös nevezőre kerültünk, térjünk vissza a fő témához.

daleth
2006. június 07. 12:19 | Sorszám: 727
" de az adott időszakban — szigorúan a többiekhez képest! — még emberséges volt"

Ezzzel teljes mértékben egyetértek! Bibó nem volt a főhóhér, sem a fősátán: az ő sorsa az értelmiség árulására példa, aki a maga kompromisszumaival segít kiépíteni azt a diktatúrát, ami (mivel nem adja fel teljesen a becsületét) majd őt is elsodorja. De hiteles embernek nem számít. A gépezet része volt.

daleth
2006. június 07. 11:49 | Sorszám: 722
Köszönöm, ilyen szépen nem tudtam volna össszefoglalni, hogy milyen egy tetű volt. Ugyanis mi derül ki ebből:

"A minisztertanácsi határozat következtében a belügyminiszter feladata volt továbbá, hogy elkészíttessen egy rendeletet - azt is én csináltam, aki akkor, júniusban még a törvény-előkészítő osztályt vezettem -, mely a svábok számonkérését aránylag rendezett eljárásban szabályozta."

"Mégis az egész dolog eljárásszerűsége óhatatlanul aránylagos igazságosságra vezetett, s végül a sváboknak körülbelül tíz százalékát minősítették valamilyen módon számon kérhetőnek, öt százalékát érdemet szerzettnek, a többit ártatlan semlegesnek, s ez reális volt."

"Három elítélő kategória volt, a Volksbund-vezető, a Volksbund-tag és [blksbund-támogató; ez utóbbira azért volt szükség, mert szinte teljesen megsemmisítették a taglistákat[/b]" - magyaránt, mindenfajta dokumentum nélkül el lehetett valakit vinni, bemondásra.

"Annak persze szintén nem örültem, hogy a népszámlálási ívek ilyen következmények alapjául szolgálhatnak, mert hiszen ez a népszámlálásnak évtizedekre való hitelvesztését jelentette; de ezen aztán végleg nem is próbálhattam segíteni. Ellenben csináltam egy ellentervezetet, amiben bevezetőül kifejtettem, hogy a kitelepítést a német nemzetiséget vallottakra kell szorítani, és ezt elküldtem a Minisztertanács általam ismert tagjainak."

Ha valaki csak ilyen mértékben vett volna részt a Soáhban, akkor (teljesen jogosan) a háború után felakasztották volna.

daleth
2006. június 07. 11:02 | Sorszám: 714
Bibó...

Nehéz komolyan venni, bár divatos. Életműve a Horthy-rendszer tagadásából állt. Közben nem tudok róla, hogy egy szóval is tiltakozott volna pl. a svábok kitelepítése ellen. Ezzel az erővel a nyilasokat is beidézhetted volna, azok legalább kevesebbet hazudtak, mint Bibó:

"sem a Magyar Tanácsköztársaság nem volt hajlandó"

Ezek szerint rosszul tudtam, hogy a vörösök vonultak ki a Felvidékről...

daleth
2006. június 07. 10:10 | Sorszám: 699
Megnézted a linket?
daleth
2006. június 07. 09:40 | Sorszám: 696
Köszönöm! Érdekesnek ígérkezik, elolvasom!
daleth
2006. június 07. 09:36 | Sorszám: 694
Ha nem hamisítvány, akkor már csak négy évünk van hátra a nyolcvanból. És 94 a nemzeti létből.

De őszintén szóólva túl pontos Nostradamusnak. + Olvastam egy a háború alatt kiadott könyvet Nostradamusnak, ott külön hozták a magyarokról szóló próféciákat, de emlékeim szerint ez nem szerepelt köztük.

daleth
2006. június 07. 09:30 | Sorszám: 692
Bocs, de ez tévedés: "kardot csak nemesek forgathattak"

A székelyek bizonyos fajta kollektív nemességgel rendelkeztek, amiben a fegyverforgatás is benne volt. A korabeli Európában a hadrakelő székelyek létszámát csak a törökök tudták felülmúlni. Érdekes a korabeli statisztikákat tanulmányozni, hogy egy adott időszakon belül hány fegyverest tudott a német-római császár és az erdélyi fejedelem kiállítani - bár a pontos adatokra nem emlékszem, de kb. 50-100-szoros szorzó volt a kettő között (persze a harcérték nem volt ezzel arányos, de hosszú időn keresztül csak annak a törökellenes összefogásnak volt esélye, amelybe a székelységet is bele tudták vonni).

Sajnos a második VH-ban (ellentétben az elsővel) a székely fegyveresek eredményei messze elmaradtak a magyarokétól (nem mintha sokra mentünk volna, ha másképpen történik). Erről pár hónapja a MN-ben is megjelent egy érdekes cikk, de Wass Albert regényei is visszaigazolták ezen információt.

daleth
2006. június 07. 09:22 | Sorszám: 690
+ egy info: a Csíksomlyó magazin becslése szerint a félmillió zarándokból legalább százezer a magyar.

"A csíksomlyói pünkösdi búcsúra már közel félmillió zarándokot várnak. Legalább százezren Magyarországról kelnek útra, hogy ott lehessenek május 14-én a Somlyó hegyek nyergében a Hármas-halom oltárnál. A nagy ünnepen. Csíksomlyón ilyenkor megjelenik a „nemzet lelke”, és aki abban megmártózik nem kell számára megmagyarázni a boldogabb magyar eljövendot. Újra értékelodo nemzettudatunkban megkerülhetetlen Csíksomlyó szerepe. Csíksomlyó megtisztít, irányt mutat, és minden fontos értéket kijelöl."
http://www.excenter.hu/magazin2.htm

daleth
2006. június 07. 09:19 | Sorszám: 689
Valamikor tavaly. Sajnos a neten nincs fenn, de megpróbálom otthon megkeresni. Egyébként ha jól emlékszem, az volt benne, hogy a kommunizmus alatt gyakorlatilag be volt tiltva, bár emlékeim szerint már akkor is - bár természetesen minmális létszámmal - magyarországiak is részt vettek rajta.

Annyiból aláírom a véleményedet, hogy csak a rendszerváltás után kezdett nemzeti zarándokhellyé válni. A zászlók nem igazából adnak pontos információt a földrajzi hovatartozásról, mivel nagyon sok csonkaországi magyar nem a saját plébániája zászlaja alatt zarándokol, hanem valamelyik helyi keresztaljához csatlakozik (frodítva tudomásom szerint nem nagyon fordul elő), azaz több magyar vesz részt rajta, mint amennyire a zászlók alapján következtetni lehetne. Sajnos a lakhely szerinti megoszlásról a búcsújáróhely honlapján sem találni információt.

daleth
2006. június 07. 08:48 | Sorszám: 688
Ez valódi Nostradamus, vagy hamisítvány? Tudnál hozzá forrást adni?
daleth
2006. június 06. 13:27 | Sorszám: 661
"20 éve még alig létezett, talán néhány tucat, néhány száz ember lehetett."

Bár nem egészen világos, hogy pontosan milyen csoportra gondolsz, de ha a zarándokokra, akkor ki kell, hogy igazítsalak: a klasszikus zarándokkultúra a katolikusoknál mindig is jelen volt. Érdekes, hogy a rendszerváltozás előtt a "nemzeti" zarándokhely Máriacell volt, valószínűleg nem kevés rendszerellenes éllel is. A határokon belül Máriagyüd, Csatka, Márianosztra, Egerszalók is rendszeresen több ezres zarándoksereget fogadott (gyakran több napos gyalogos zarándoklat után), de esetenként gyalogos zarándoklatok indultak pl. Esztergomba is.

A somlyói zarándoklatok történetéről a Képmásban jelent meg egy érdekes cikk, több általad is felvetett kérdésre szerintem megtalálod benne a választ.

daleth
2006. június 06. 13:03 | Sorszám: 660
KI

Rákosit Moszkvában beárulták azérrt, hogy a Szentkorona-eszmét viszi tovább...

BE

daleth
2006. június 06. 13:02 | Sorszám: 659
Ezzel az erővel a zsidókat, ukránokat, csecseneket, a cigányokat, az örményeket stb. is fel lehetne kérni, hogy kérjenek bocsánatot azokért a bűnökért, amiket az elmúlt századokban elkövettek, s amik szükségszerűen vezettek a különböző végsőnek tűnő megoldásokhoz.
daleth
2006. június 06. 12:53 | Sorszám: 658
"én nem tudok gondolatot olvasni"

Én azzal is megelégednék, ha a hozzászólásokat olvasnád...

daleth
2006. június 02. 10:48 | Sorszám: 583
Hogy a zsidó származásúaknak volt-e köze a tragédiákhoz, arról lehet vitatkozni. valószínűleg a szocializáción keresztül igen, de ez valóban mélyebb elemzést igényel.
Érdekes lenne végigvizsgálni, hogy a különböző etnikai csoportok, a különböző társadalmi osztályok hogyan viszonyultak 18-19-hez - egy ilyen vizsgálat keretében szerintem lehet a zsidókkal is foglalkozni (bár ez így túl nagy gyűjtőfogalom, ezt is tovább kell bontani), abban igazat adok Neked, hogy külön, kiemelve a zsidóságot rossz szájízt hagy az emberben. Kivéve akkor, ha ezt valaki tudományos érvekkel alá tudja támasztani, de ilyenről még nem hallottam.
daleth
2006. június 02. 10:43 | Sorszám: 582
Bocs, de először mondtál egy marhaságot, aztán hozzátetted, hogy ez persze nincs így. Én mondtam egy másik marhaságot, no jó, talán nem akkorát, mint Te, aztán hozzátettem, hogy ennek nagyjából akkora a valóságtartalma, mint a te megjegyzésednek. Természetesen erre felkaptad a vizet - nagyjából erre is számítottam.
daleth
2006. június 01. 16:39 | Sorszám: 565
Kedves Mavo!

Javaslom, olvasd el még egyszer a hozzászólásomat, különösképpen az utolsó mondatát is!

daleth
2006. június 01. 08:20 | Sorszám: 552
Akkor hasonlóan sarított példa: igaz, hogy a zsidók 95%-a nem támogatta a Károlyi és a Kun kormányt, de ezen kormányok 95%-a zsidó volt. Ki az a történész, vagy szociológus, aki ezt meg tudja magyarázni? (Ne zavarjon, hogy a kérdés állítás része csak annyira igaz, mint a Te hivatkozott állításod)
daleth
2006. június 01. 08:17 | Sorszám: 551
Bocs, de ha le lehet írni azt, hogy 44-ben magyarok vagoníroztak be zsidókat, mint tényállítást, akkor miért nem lehet leírni, hogy Károlyi kormányában hány zsidó volt? ez ugyanolyan tényadat, mint az, hogy hány újságíró vagy földbirtokos volt, esetleg hány dohányzott.
daleth
2006. június 01. 08:03 | Sorszám: 550
Szerintem hegedűs esetét messze felnagyították, de a korábbi véleménnyel egyetértek: Hegedűs azt akarta, hogy mások is úgy érezzenek, mint ő, Kertészt viszont ez nem érdekelte: mint egy igazi self-important ember csak azzal törődött, hogy kiírhassa magából, ami történt vele.
daleth
2006. június 01. 07:59 | Sorszám: 549
Klasszikus liberális érvelés. Végtére is nemzeti kormányok voltak, igaz, hogy közben a ballib értelmiség ott gyalázta a nemzetet és a kereszténységet, ahol csak tudta, de hát végtére is ők voltak hatalmon. Ilyen alapon a bolti szarka is hivatkozhat arra, hogy a lopásokat nem neki, hanem a rendőrségnek kellene megakadályoznia.
daleth
2006. június 01. 07:57 | Sorszám: 548
Ez különbség pl.
daleth
2006. június 01. 07:55 | Sorszám: 547
Szerintem is.
daleth
2006. május 31. 16:47 | Sorszám: 470
No, ezzel pont az én álláspontomat támasztod alá, de én azért különbséget teszek Kertész és Ady között. Adynak isteni elrendelésnek tűnt, hogy magyarnak születik, Kertésznek (ahogy sok más zsidó értelmiséginek) ez nem elrendeltetés, hanem olyasféle véletlen, ahogy az ember a falujához, vagy a városához kötődik.
daleth
2006. május 31. 16:44 | Sorszám: 469
Az általad javasoltakat is érdemes elolvasni. De az, hogy ők jó írók, szerintem nem befolyásolja, hogy Kertész is az. Nem nevezném magyargyűlölőnek, illetve nevezném, de ez a gyűlölet nagyon furcsa, Kertészben a rokonszenves, hogy gyűlöletéről és rokonszenvéről leplezetlenül (szemérmetlenül?) mer írni, s pont ez az őszinteség, amivel nem akar sem szépíteni, sem sötétíteni a képen, teszi őt nagy íróvá.

Emberileg amorális, nem tudom, hogy ez hogy alakult ki benne (ha a Sorstalanságot életrajzi regényként fogjuk fel, akkor abból kiderül, hogy az érzelem és erkölcsnélküliség már a haláltábor előtt is meg volt benne), valószínűleg teljes életművét át kellene tanulmnyozni, de erre azért sajnálom az időt.

daleth
2006. május 31. 14:30 | Sorszám: 459
Lehet, hogy fáj, de Ady és Kertész is magyar író. A különség csak annyi, hogy Ady még a régi Magyarországot látta, míg Kertész a kádári országból merített. Mind a kettő tükör és jó tükör, nem tehetnek róla, hogy mást kell tükrözniük. De azért Kertész is kiállt a magyar egyetemért - a teljes képhez ez is hozzá tartozik.
daleth
2006. május 31. 13:22 | Sorszám: 455
Ezzel egyetértek - de ha jól értem, akkor ezzel Te is visszaigazolod, hogy nem a tolerancia, hanem a gyermekek száma és hűsége tart meg elsősorban.
daleth
2006. május 31. 13:14 | Sorszám: 454
No ennek örülök! Mindig öröm olyanokkal találkozni itt a neten, akik nem könyvekből, hanem személyes érintettség kapcsán tudnak a történelemről!

Mi már az öreg Adyt ismertük meg, akit talán a másik zseniális íróval, Kertésszel tudnék párhuzamba állítani. Mind a ketten zsenik, emberileg antipatikusak, de - ha különböző mértékben is - de felelősséget éreznek a magyarságért. Nem szabad, hogy bármelyik esetben is az emberi gyengeség befolyásolja a mű értékét - de mindenképpen vizsgálni kell, hogy az adott műnek és életnek milyen hatása volt a közvetlen környezetére.

Kirekesztő v. kritikus - ezen lehet vitatkozni, de a fő kérdés szerintem, hogy egy háborúba sodródó vagy álló országban lehet-e ilyen mértékben kritikusnak lenni? Szabad-e részt venni egy olyan rendszer legitimációjában, amely - és ehhez nem kellett prófétának lenni - nemcsak a régi rendet, hanem az országot is pusztulásba visz?

daleth
2006. május 31. 12:52 | Sorszám: 450
Félre ne értsd! Én ezzel nem azt akartam mondani, hogy mások hitének tisztelete ne lenne érték, csak azt, hogy ez nem garantálja azt, hogy a hit és a közösség megmarad. Az én őseim között is voltak református lelkészek, talán évszázadokra visszanyúlóan, de amikor édesanyám családjának egyik falujában jártunk megdöbbentő volt látni a temetőben, hogy ott a reformátusság hogyan halt ki. Ahogy haladt előre az idő, megritkultak a sírok, jó részüket pedig benőtte a gaz. De az unitáriusok megritkulása (akik pedig ebben a modern formájukban a legtoleránsabb vallásúak, no de az ókor már kit érdekel) sajnos igazolja, hogy a türelem, bár érték, de nem biztos, hogy ezen a világon is a túlélés záloga.
daleth
2006. május 31. 12:34 | Sorszám: 448
Ady mint az erkölcs, a nemesség lovagja? Ezt eleddig még a legelvakultabb hívei sem merték állítani. A nemesség a mások iránti felelősségvállalásből, annak tudatából, hogy ha nincs is vagyona, de akkor is, csak a nemes név miatt, a többszörös kötelezettségekből állt. Ady nagyon szeretett mindenkit - akit nem ismert. Aki viszont a közelébe került, azt alaposan kihasználta. Ady a párpajkódex szerint nem számított volna párbajképesnek. Ha tetszenek a versei, olvasgasd őket, de ha engem akarsz kiokítani, olvasd el az életrajzát is.

"Kirekesztő" - kivéve azokkal, akiket a régi Magyarország képviselőinek tartott.

Mondom ezt úgy, hogy egyik sógornőm alapján kimutatható családjaink között a kapcsolat, úgy hogy nem kell bemutatnod.

daleth
2006. május 31. 12:27 | Sorszám: 446
Szép gondolat, kár, hogy nem igaz.

Javaslom, hogy nézd át a statisztikákat, hogy melyik vallásra jellemző a nagy család és melyikre nem... Ha igaz lenne, amit írsz, akkor nem a templomromboló és elfoglaló ortodoxia terjedne Erdélyben, hanem az unitárius... Nézd meg a temetőket, akármelyik faluban, figyeld a jelképeket, az évszámokat és számolj!

daleth
2006. május 31. 12:21 | Sorszám: 445
Tekintsünk el attól a sértéstől, amikor arra utalsz, hogy a kádárista tankönyvekből szereztem a műveltségemet. Ady istenes versei szépek, gyerekkoromban nem egyszer este olvasta nekem a nővérem esti mese helyett, de azok a versek nem a hit megtartásáról, hanem a visszatérésről szólnak. Szerintem nem a visszatérés, bár romantikus és látványos és tiszteletre méltó is egyben, a megtartás, a hűség a megmaradásunk kulcsa.

Ne hidd azt, hogy nem tartom szépnek és nagynak Ady költészetét - én annak hatását vonom csak kétségbe.

KRISZTUS-KERESZT AZ ERDŐN

Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

ezt is szokták a reformáció ünnepén szavalni? Vagy ez "biztos nem szerepelt a kálomista tankönyvekben"?

daleth
2006. május 31. 11:35 | Sorszám: 440
Azt mondod, nem vált ateistává... De milyen hitet őrzött meg? Gógét és Magógét, a pogányság jelképeiét, vagy a kereszténységet? És melyik hit képes jobban megtartani?
daleth
2006. május 31. 10:30 | Sorszám: 437
Ha erőt ad, akkor nem kritizálom...

De nekem ez a verse is azok közé tartozik, amik az ezredéves magyar állam alapjait rombolta - igaz, azért, mert új alapokat akart neki adni. De egy már felhúzott háznak az alapjait megváltoztatni utólag mindig kockázatos.

daleth
2006. május 31. 10:20 | Sorszám: 434
Hogy gonoszok-e, annak megítélését Istenre hagyom. Hogy nemzetellenesek, azt erősen valószínűsítem
daleth
2006. május 31. 10:19 | Sorszám: 432
mint pl. a Frigyláda
daleth
2006. május 31. 09:49 | Sorszám: 427
Szerintem Izraelt náci államnak titulálni igazságtalan. Rasszista állam, félek, hogy egyszer majd felelnünk kell azért, hogy hogyan viselkedett az őshonos palesztin kisebbséggel, de a nácizmustól, amelyik egyes rasszok megsemmisítésére törekedett messze van, még akkor is, ha kétségtelenül ehhez közel álló hangok is hallatszanak.
daleth
2006. május 31. 09:47 | Sorszám: 426
Azt hiszem ebben nem fogunk egyetérteni. Szerintem ha több Radnótink lett volna és kevesebb Adynk, akkor másképpen alakult volna a magyar történelem.

Egy Cseh Tamás dal jut az eszembe:

"járjuk, csak járjuk, táncolva várjuk, milyen halált hoz még az est"

daleth
2006. május 31. 09:44 | Sorszám: 424
Én a nemmel szavazókat hazaárulónak tartom. Lehet, hogy ehhez az operett köztársasági államhoz hűek voltak, de a hazájukat, a nemzetet elárulták.
Azonban ezeket az embereket még valahol becsülöm, mert legalább nyíltan színt vallottak, hogy rühellik a magyarságot. Akiket megvetek, azok, akik el sem mentek szavazni.

És ne felejtsünk el valamit: még így is az igenek győztek, Fletó minden rasszista uszítása ellenére.

daleth
2006. május 31. 09:40 | Sorszám: 423
"2. Igen! A szüleimet meghúrcolták, lelkileg egészségileg megnyomoritották."

Szerencsés voltam, mert egyetlen felmenőmet sem ölték meg Trianon után.

Csak...
... megaláztatás az iskolában
a szülőház és a vagyon elvesztése
félig agyonveretés
börtönbezárás (az indok nem derült ki, ha csak az nem, hogy katonatiszt volt)
ezek következtében idő előtti halál.

Bagatell.

daleth
2006. május 31. 09:12 | Sorszám: 420
a katolikus felfogás szerint azt megelőzően rejtették el. Tudomásom szerint Izrael ezt a vonalat is végignyomozta.

Az is benne van az Írásban, hogy a próféta (Jeremiás) isteni sugallatra elrendelte, hogy a sátort és a szövetség ládáját vigyék utána. Aztán fölment arra a hegyre, amelyre Mózes ment az Istentől örökségül kapott földet megnézni.
Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot.
Kísérői közül néhányan visszatértek, hogy megjelöljék az utat, de nem találták.
Amikor Jeremiás ezt megtudta, e szavakkal korholta őket: "A helynek ismeretlennek kell maradnia mindaddig, míg Isten újra egybe nem gyűjti népét, és meg nem könyörül rajta.
Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsősége és a felhő, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen."

Makkabeusok 2. könyve

daleth
2006. május 31. 09:06 | Sorszám: 419
"Magyar isteni csoda" - még néhány ilyen isteni csoda és végünk.
daleth
2006. május 30. 13:37 | Sorszám: 376
Egyrészt a szemléletével, amiben sokkal súlyosabb volt a pusztulás, mint az élniakarás. Ha végigolvasod a verseit, fekete és sötétszürke színek jelennek meg a szemed előtt.

Másodsorban azzal, hogy pusztította a régi Magyarország tartóoszlopait. Lehet, hogy rossz volt, lehet, hogy idejétmúlt, de azok voltak a keretek, amik képesek lettek volna megtartani minket. Ady: Tiszát kárhoztatta, de 1918. november 16-án ott volt a Parlament kupolcsarnokában, amikor megkezdődött Károlyi ámokfutása...

Minden a Sorsé, szeressétek,
Õt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert õ is az Idõk kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse.

Eljött hát végre a pusztánkba
Isten szent küldöttje: a Sátán.
Szûzek voltunk a forradalmak
Magas, piros, hõs nászi-ágyán.
De bõrünk alól kisüt lobogva
Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
Csönd van, mintha nem is rezzennénk
S rohanunk a forradalomba.

(Rohanunk a forradalomba)

daleth
2006. május 30. 07:51 | Sorszám: 370
Nem, komolyan gondolom, hogy zseniális regény. Szinte mindent elmond a homo cadaricusról, tágabban a XX. sz-i emberről, aki értékeit már elvesztette, erkölcsi ürességben él, ezért mindenfajta diktatúra ideális alapanyaga.

Talán Nobel-díjat nem adtam volna rá, de nekem hatalmas élmény volt elolvasnom (bár bevallom, hogy eredetileg, úgy vettem a kezembe, hogy no megint egy holokauszt-regény, mi újat tudnak még mondani).

daleth
2006. május 29. 09:57 | Sorszám: 357
1. arra nyugodtan hivatkozhatsz, hogy a szabadkőművesség és a zsidóság két különböző dolog

2. Tudomásom szerint Széchenyi István nem volt szabadkőműves, Széchényi Ferenc valóban az volt, de Szt. Kelemen hatására szakított a szabadkőművességgel - amennyiben ellentétes forrásaid vannak, kérlek oszdd meg velünk. Ady és Kossuth pedig véleményem szerint nagyban hozzájárult Trianonhoz, azzal, hogy rombolta azon erőket, akik képesek lettek volna megakaadályozni a tragédiát.

daleth
2006. május 29. 09:50 | Sorszám: 356
Kalebről nem sok jót tudok mondani, de az kicsit komolytalan, hogy azért "plasztik zsidó", mert életében evett már sonkát. Hányan vannak a katolikusok között is, akik nem tartják be a pénteki bűnbánati napokat, mégis, senki sem vonja kétségbe katolikus voltukat.

+ a rosszmájúságom: szerintem a Tesco sonkát még az ortodox zsidók is nyugodtan ehetnék, ugyanis amennyi disznó abban van...

daleth
2006. május 29. 09:47 | Sorszám: 355
Azóta sincs magyar irodalmi Nobel-díjasunk!...

Ezt régebben igaz lehetett, de Kertész Imre megszerezte nekünk kiváló regényével.

daleth
2006. május 29. 09:42 | Sorszám: 354
A felmenői között volt zsidó, de ő maga már messze nem volt az. Legfeljebb a nünbergi értelemben, de ezt egyetlen magára adó ember sem fogadja el.
daleth
2006. május 26. 09:38 | Sorszám: 298
"De hogy mi a kegyeletsértő, az mindig mérlegelés kérdése."

Jelenlegi énedtől nem is vártam más választ. Köszönöm.

daleth
2006. május 26. 07:51 | Sorszám: 294
"Én nem szívelem a gyűlöletkeltzést se szóban, se rajzban. A dán karikaturákon nem akadtam ki, és ha nem gyűlöletkeltés a célja, akkor lazán el tudok képzelni zsidó témájú karikaturákat is. A lényeg a szándék. Meg azért jó, ha egy karikaturában akad igazság is."

Örülök, hogy megváltoztattad a véleményedet. Úgy emlékszem, amikor az izraeli nagykövet megsemmisített egy műalkotást, akkor még nem helytelenítetted a művészi és a szólásszabadság ilyen durva megsértését.


Téma: A Gondolára odafigyel a világ !
daleth
2004. február 17. 16:07 | Sorszám: 36
Kösz!
daleth
2004. február 17. 16:06 | Sorszám: 35
Miért? Dávidként bekerültem volna az első száz közé?
daleth
2004. február 17. 14:54 | Sorszám: 31
Én meg az első száz közé sem kerültem be Most aztán kereshetek egy másik nevet.

Téma: Legyünk mi is ( csángó ) keresztapák!
daleth
2005. január 14. 08:51 | Sorszám: 13
Sok újdonság talán nincs benne, de azért bemásolom az Újév napján kapott levelet:

[/i]Örömünkre szolgál, hogy a lassan három hónapja elindított keresztapa-program nagy népszerűségnek örvend. Sok diákunk talált már keresztszülőre, s a személyes kapcsolatok is egyre mélyülnek. A kapcsolatok fenntartása, nyomon követése egyre több odafigyelést, munkát és időt igényel. Ez lassan a tanári munkám róvására megy, ezért az idei évtől egy kolleganőm segítségét kértem. Ahhoz, hogy a klézsei gyerekek magyar órái ne ritkuljanak, és figyelmemet teljes mértékben a tanári munkámnak szentelhessem, a levelezést, kapcsolattartást Önökkel ezentúl Hegyeli Melinda fogja végezni.
Örömmel újságoljuk ugyanakkor, hogy az Önök segítségével 2005 januárjától egy újabb csángómagyar faluban két új magyartanár kezdheti el a gyerekeket magyarul írni-olvasni tanítani.[/i]

A karácsonyi ünnepek alatt érkezett meg az örökbefogadott kislányunk levele. Nagyon megható volt olvasni.

A Szövetségtől karácsonyi ajándékul egy csángó gyerekek énekeit tartalmazó CD-t is küldtek.

daleth
2004. december 22. 14:54 | Sorszám: 7
A honlapon szereplő címre (keresztapa@csango.ro) írtam levelet. Egy nagyon kedves, helyben dolgozó tanítónő válaszolt, s vele tisztáztam a részleteket.

A befizetéseket a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül teljesítem (ez szerintem garantálja, hogy nincs benne semmi suskus).

Mivel a támogatást tanévre kérik, ezért elhatároztam, hogy 10 hónapra elosztva, havi 3000 Ft-ot utalok át.

Jelen pillanatban ott állok, hogy az első részletet átutaltam (hadd legyen boldog karácsonyuk!), s a tanítónő megígérte, hogy hamarosan megkapom a kisfiú bemutatkozó levelét (persze lehet, hogy kislány, de mivel sors megtagadta tőlünk a fiúgyermeket, ezért remélem, fiú lesz).

daleth
2004. december 22. 14:06 | Sorszám: 5
Kedves Onogur!

Én felvettem a kapcsolatot a csángókkal, s be is jelentkeztünk a Kedvesemmel keresztszülőknek. 30 ezer forintot mi egyáltalán nem tudtunk volna egyből befizetni, de lehet havi bontásban is küldeni a pénzt. havi háromezret pedig úgy érezzük, hogy jelen élethelyzetben tudunk vállalni.

Szóval a 30 ezer ne ijesszen meg senkit, lehet kevesebből is!


Téma: Terror Háza kontra SZDSZ
daleth
2004. január 09. 08:44 | Sorszám: 5

Téma: A "méltóság egyetemes", vagy mégsem?
daleth
2003. november 10. 13:12 | Sorszám: 15
Ne haragudj, de úgy látom, hogy nem tanulmányoztad át kellő figyelemmel az esetet.

"Az elnök közölte: a bíráknak figyelembe kell venniük az orvosszakértő véleményét. A kártérítés mértéke ugyanis függ attól, hogy a károsult erős vagy gyenge személyiség-e, ez ugyanis meghatározza, hogy mennyire viselte meg az ártatlanul letöltött börtönbüntetés"

- tehát nem nem arról volt, szó, hogy az elzárás után mekkora kártérítés jár neki, hanem arról, hogy érte-e olyan pszichés károsodás, ami indokolná a kétmillió forint kártérítést. Nomármost, ha az elzárt az állítja, hogy pszichés károsodás érte, akkor szerintem teljesen természetes, hogy orvosszakértő véleményét is figyelembe kell venni (ahogyan tette is a bíróság). Pl. ha azt állította volna, hogy megverték, akkor eezt ugyanúgy orvosszakértőnek kellett volna igazolnia.

"a Hegedűst felmentő bíró az ítélet indoklása alapján nyilvánvalóan antiszemita" - sajnos nem ismerem pontosan az ítélet indoklását, ezért elhamarkodottan nem alkotnék véleményt. De meg kell vallanom, hogy igencsak furcsa a számomra, az a mód, ahogyan a független magyar igazságszolgáltatásról írsz. Mondhattad volna, hogy tévedett, de ez a sommás vélemény úriemberhez méltatlan a szememben.

Még valami: Lomnici Zoltánt, ha jól tudom, a kormányváltás után nevezték ki, ezért nehéz lenne jobboldali, elfogódottsággal vádolni. De ugyanúgy, ahogy a szememben Polt is, ő is a független magyar igazságszolgáltatást képviseli.

daleth
2003. november 10. 10:17 | Sorszám: 8
Azt hiszem, így már elfogadható a bíróság ítélete. Nekem úgy tűnik, hogy inkább csak egy szerencsétlen (bár lehet, hogy ez így van valahol lefektetve) megfogalmazást fújt fel a média.
daleth
2003. november 07. 10:30 | Sorszám: 1
1. Ha ez volt a hivatalos indoklás ("Az átlagosnál primitívebb személyiségükre"), akkor ez egyértelműen elfogadhatatlan. Lehetne hivatkozni a büntetett előéletre, de erre nem - ez szerintem a rasszizmus egyik formája.

2. Nem tudom, hogy milyen mértékben elfogadható, hogy a kártérítés összegének megállapításánál figyelembe veszik, hogy mennyit keresett volna a fogvatartás ideje alatt, illetve életének további folytatását hogyan befolyásolja a (indokolatlan) fogvatartás, nem vagyok jogász.


Téma: Műsorváltozás a hír Tv-n!
daleth
2004. december 06. 09:45 | Sorszám: 6
Sajnos szombat este a közösségünkben voltam, így csak az eelejét láttam, de az is nagyon szívet melengető volt. Sajnos, mint a mellékelt ábra mutatja, ez is kevés volt.

Téma: OK - Holnap a Várban
daleth
2006. április 10. 11:13 | Sorszám: 65
El kell szöknöm a munkahelyemről, így szeretnék egyenesen odamenni.
daleth
2006. április 10. 10:58 | Sorszám: 63
Tudja valaki, hogy pontosan hol leszünk?
daleth
2006. április 10. 09:10 | Sorszám: 19
Szerintem vesztettünk. Mindent mozgósítottunk, de ez is kevés volt. Nem látok reményt arra, hogy két hét múlva megfordítsuk az állást.

De ott leszek a Várban.

Egyik felmenőm is ott maradt a Donnál, amikor az oroszok már körbezárták őket, utolsóként hagyta ott az állásait. Se az országot, se a hazát nem tudta ezzel megmenteni, de legalább a becsülete megmaradt és ő is.


Téma: Jó a Magyar Nemzet!
daleth
2003. május 30. 08:40 | Sorszám: 2
Nem tudja valaki, hogy hogy áll most a MN értékesítése (árus + előfizetés)?

Téma: Tovább nőtt a FIDESZ előnye
daleth
2003. december 13. 08:11 | Sorszám: 163
2001-ben miyen választás volt Magyarországon?
daleth
2003. december 13. 08:09 | Sorszám: 162
Félek, nincs igazad, s az amerikai választások eredménye is hatni fog a magyar politikai helyzetre.

Téma: Bocsássatok meg, határon túli magyarok!
daleth
2004. december 09. 09:17 | Sorszám: 15
Megnéztem és én is írtam pár sort a vendégkönyvbe. Megdöbbentett, hogy még ezen a honlapon is mennyi mocskolódó beírás van. Tudom, sajtó és szólásszabadság, de nem lehetne egy külön lapra rakni a valóban bocsánatkérő üzeneteket, hogy a honlapot meglátogató határon túli magyar testvérünk ne keseredjen neki még jobban?

Téma: Küzdelem a falu ellen
daleth
2003. május 21. 10:52 | Sorszám: 205
"("Ha ilyenek védik...") Márpedig ez meglehetősen előítéletes gondolkodásra vall" - bevallom, sajnállak téged, még akkor is, ha nem kérsz belőle.

Az "ilyenek védik" kifejezés nem előítélet, hanem tapasztalati tény volt. Aki számára a baromság szintjét egy vidéki településhez mért távolsággal lehet mérni, az az én szememben nem hiteles a kistelepülések problematikájában.

Sajnállak, mert szemmel láthatólag saját gondolati sémáid rabja vagy, aki nem képes meghallgatni a másikat, legfeljebb meghallani.

daleth
2003. május 21. 09:23 | Sorszám: 183
Hagyd el. Rájöttem, hogy nem érdemes. Mi élünk tovább.
daleth
2003. május 20. 16:02 | Sorszám: 175
Ah bocsánat. Ha a "magadfajta" számodra sértés, akkor visszavonom. A többit fenntartom.
daleth
2003. május 20. 15:55 | Sorszám: 171
Lenézés? - Valóban lenézem azokat, akik a vidékieket alacsonyabb rendű lényeknek tartják, akiknek kevesebb jár. Lenézem azokat, akik érvek helyett csak a másik vallási meggyőződésével tudnak érvelni minden alap nélkül, mert belőlük lettek a nyilasok és a kommunisták. Lenézem azokat, akik gondolkodás és válaszadás helyett csak jelszavakat hajtogatnak, akik nem megérteni, hanem megcáfolni akarják a másikat.
daleth
2003. május 20. 15:48 | Sorszám: 163
Persze. Mindenről a zsidók tehetnek, vagy ha nem akkor a keresztények - a magadfajtának mindegy, csak legyen kit szidni.

Nos ez az a szellem, ami nem csak a vidéket, hanem az egész magyarságot darálja, több, mint fél évszázada.

daleth
2003. május 20. 15:45 | Sorszám: 160
Majd a mobilpostán fogunk teleházazni.
daleth
2003. május 20. 15:44 | Sorszám: 157
"Minden állat egyenlő..."
daleth
2003. május 20. 15:42 | Sorszám: 155
Hogy jött ide a kereszténység?

Látod, ezért nem kedvelem a magadfajtákat. Észérvek helyett legfeljebb jelszavakban tudtok gondolkodni.

daleth
2003. május 20. 15:33 | Sorszám: 152
"ez a "ballib falurombolás" ideológia akkora baromság, mint ide nagykáta.
(Mellesleg az se lett bebizonyítva, hogy minden faluba kell saját posta.)"

- Quod erat demostrandum. Ha ilynek védik, nem kell cáfolni.

daleth
2003. május 20. 13:45 | Sorszám: 131
Persze. De egyrészt csak ebből nem fog tudni megélni, másrészt nem biztos, hogy a Postához hasonlóan, amely regionális szinten köti meg a szerződést a kiadókkal, nem csak értéktelen pletykalapokat fog árusítani.

Egyébként tőkeerős, élelmes vállalkozókból sincs túltermelés szerintem az adott településeken.

daleth
2003. május 20. 13:43 | Sorszám: 130
Azért az kétlem, hogy 4-6 óra alatt ugyanolyan nehéz lenne pénzhez jutnia, mint fél óra alatt. Ha mégis, akkor belátom, hogy tényleg nem változik semmi sem a számára.
daleth
2003. május 20. 13:36 | Sorszám: 126
Közepes benzinkutat nem szoktak 600 fő alatti faluba telepíteni.

A mobil kp felvétnek ez nem akadálya, de a kérdés ennek költségei és nem lehetősége volt.

daleth
2003. május 20. 13:34 | Sorszám: 125
Biztos nagyságrendileg könnyebbedik az élete a mobilpostával.
daleth
2003. május 20. 13:30 | Sorszám: 122
Az EU-s irányelvek tiltják a postai szolgáltatások keresztfinanszírozását, tehát ez nem rosszindulat.

Újságok: érdemes összehasonlítani, hogy egy adott újságból mennyi fogy el előfizetéssel és árusítással. Ha csak az előfizetésre hagyatkozunk, akkor jelentős fogyasztói csoportot hagyunk figyelmen kívül.

daleth
2003. május 20. 13:22 | Sorszám: 113
Lehetséges - de drágább, s valószínűleg az ebből adódó költségeket is a felhasználókra fogják terhelni.
daleth
2003. május 20. 13:16 | Sorszám: 109
Ha jártál vidéken, láthattad, hogy a postákon nem csak a "könnyes és szerelmes szívek pletykái"-típusú újságok kaphatók, hanem információkat és kultúrát közvetítők is.

Pl? - a már említett telepostaház.

daleth
2003. május 20. 13:02 | Sorszám: 98
Ha van posta, két embernek már van munkája...

Ha van posta, kártyáról pénzt tudnak felvenni (sok nyugdíjas kártyáról kapja a pénzt)...

Ha van posta, tudnak újságot venni...

Ha van posta, arra egy tehetséges vezetés egyéb szolgáltatásokat is telepíteni tud...

Valóban, boldogabb nem lesz. Csak egy kicsivel könnyebb az élete.

daleth
2003. május 20. 12:53 | Sorszám: 92
Egyetértek: valóban fontosabb lenne az óvoda, az iskola, a működő templom, a vasútállomás stb. De mit tegyenek egy olyan faluban, ahol már csak a posta maradt meg?
daleth
2003. május 20. 12:32 | Sorszám: 89
"Tudod te milyen kis forgalom van egy ilyen falusi postán?"

Kedves Szutyok! Nem tudom,hogy megfigyelted-e,de a postákon kézbesíteni is szoktak, s hogy ez a legtöbbször nem fér bele a napi néhány óra nyitvatartásba?

daleth
2003. május 20. 11:41 | Sorszám: 50
Nagyjából annyi, mint a fényes jövőről szóló ígéretek és azok megvalósulása között.
daleth
2003. május 20. 11:39 | Sorszám: 49
"Egyrészt mi az, hogy hatékony, másrészt hasonlítsd össze az ország népességét bp, pest megye és más területek között."

Én adatokat kértem, nem pedig (elnézést) rizsnyomást. Ha nem tudsz adatokat felsorakoztatni, ha nem tudod, hogy nincs fogalmad arról, hogy mit értünk egy beruházás hatékonyságán, vagy arról, hogy a beruházásokat egy főre is lehet számítani, akkor azt hiszem tényleg felesleges tőled bármilyen észérvet is várnom.

daleth
2003. május 20. 11:34 | Sorszám: 44
"Na ez fog most megváltozni." - a teleház-programról évek óta csak a fényes jövőről hallok.

"Ezt persze nem tudom leellenőrízni." - könyörgöm, kérdezz meg egy postást, vagy olvasd el a cég lapjának ezzel a témával kapcsolatos cikkeit! (Még a cenzúra ellenére is kilóg a lóláb)

daleth
2003. május 20. 11:30 | Sorszám: 40
Hogy ez mennyivel kényelmesebb, mint a szegény fixpostás településeken lakók élete, akik kénytelenek egy 6-8 órás időtartamban egyenesen a postára menni! Hogy lehet mobil-posta nélkül élni? Szavamra csodálkozom!
daleth
2003. május 20. 11:25 | Sorszám: 35
A teleház-program ritkán települ az ilyen kis településekre. Annak ellenére, hogy már jó ideje működik, még mindig elég alacsony a számuk.

"a kisbuszok minden egyes háznál meg fognak állni" - ezt meg honnan veszed? Én speciel csak olyan helyről hallottam, ahol a falu egy adott pontján megáll a kocsi, és mindenkinek akkor kell megrohamoznia. Nem beszélve arról, hogy ez csak akkor működik, ha éppen otthon van a delikvens és találkozik a postással. Ha éppen más településen tartózkodik (pl. dolgozik), kezdheti az utánajárást, hogy megkapja a küldmeényét.

daleth
2003. május 20. 11:18 | Sorszám: 30
Az előző négy évben is elég sok szégyenletes dolog történt, ezt nem vitatom, s nem csak azok, amiket megírt az újság. Azonban akkor még feladatbővítéssel próbálták megoldani a kis posták kérdését (nem is mindig sikrtelenül), s nem a meglehetősen fantáziátlan bezárásokkal.
daleth
2003. május 20. 11:14 | Sorszám: 28
"a területfejlesztést meg a bp-i polgár finanszírozza, ezt el ne felejtsük." - Én azt hittem az állam...

"Vagy a gazdaságtalan autóbusz és vonatjáratokat." - biztos vagy benne, hogy a BKV kevésbé ráfizetéses, mint a vidéki Volánok?

Hasonlítsd össze, hogy az elmúlt 50 évben milyen beruházások történtek vidéken és a fővárosban, s ha be tudod mutatni, hogy a vidéken történt fejlesztések kevésbé voltak hatékonyak, mint a bp-iek és nagyságukban legalább elérték azok szintjét, akkor el tudnám fogadni, amit mondasz.

Összeugrásról szó sincs: de ez nem jelenti azt, hogy a tényeket meg kellene másítanunk, s nem biztos, hogy az ország helyzetét Demszky patyomkin-nézőpontjából kellene megismernünk.

daleth
2003. május 20. 10:52 | Sorszám: 21
"Ha összehasonlítjuk más országokkal a postát, nem azt látjuk-e valóban, hogy más országokban ugyanazokat a feladatokat kevesebb hivatallal is képes ellátni?" - nehéz az összehasonlítás, több okból is:

- nagyon sok országban a hivatalokat postamesterségekkel helyettesítették, azaz nem postai tulajdonban lévő szolgáltatóhelyet működtetnek, hanem egy vállalkozót bíztak meg ezzel. Ez a megoldás Magyarországon nem életképes, mert hiányzik a megfelelő vállalkozói háttér.

- nehezíti az összehasonlítást, hogy a postai szolgáltatások köre, s az így ellátott infrastruktúrális feladatok köre is jelentős mértékben különbözik.

OFF - nyugodj meg. Ez már a korszerűsített változat.

daleth
2003. május 20. 10:06 | Sorszám: 17
Akkor jó... én a mondat másik feléhez, azaz a falusi életformához kapcsoltam.
daleth
2003. május 20. 09:59 | Sorszám: 14
"Mindamellett kontraproduktív" - ezt az állításodat szeretném, ha némileg alátámasztanád.

Gondolj például arra, hogy ha egy főre lebontva a falusiak is megkapnák azt a támogatást, amit az állam a budapestieknek a metróépítéshez nyújt, a legtöbb falu kivirágozna.

daleth
2003. május 20. 09:53 | Sorszám: 10
Valóban, azóta volt egy törvénymódosítás.
daleth
2003. május 20. 09:27 | Sorszám: 3
Ha jól tudom, a postatörvény szerint, igaz, hogy a 600 lélekszám alatti településeken nem kötelező állandó postai szolgáltató helyet fenntartani, de ha már van, akkor annak felszámolásához az adott település önkormányzatának hozzájárulása is kell, tehát ha a polgármesterek keményen ellenállnak, akkor a településen megmarad a posta (persze a Posta nagyon kellemetlen ellenfél lehet, hatékony zsarolási módszereket ismer, amivel be tudja darálni a kisebb önkormányzatokat).

Azonban félek, nem véletlen, hogy a Posta haladékot adott csak a kérdés rendezésére: napirenden vajn a jogszabályi környezet megváltoztatása, s könnyen lehet, hogy az új törvényben már nem lesz benne az új kitétel az önkormányzatok beleegyezéséről...


Téma: Lopcsány: a magyarság adósa a zsidóknak
daleth
2006. január 31. 09:08 | Sorszám: 2
Vallási diszkrimináció, egy miniszterelnök nem lehet ennyire hülye...

Mi az, hogy a zsidó vallásúakkal szemben? A keresztény vallású, zsidónak minősülő személyek halála nem probléma? Pusztuljanak az aposztaták?


Téma: Tempomgyalázás Óbudán
daleth
2003. november 27. 14:24 | Sorszám: 61
Köszönöm.
daleth
2003. november 27. 13:52 | Sorszám: 58
Az újraéledő zsidó közösségek. Sok helyen a zsidó közösséget nem a soáh vagy a kivándorlás pusztította el végleg, hanem a közömbösség, az aposztázia. Sok helyen, ha az elközömbösödött lelkeket fel lehetne rázni, újra életre kelhetnének a zsinagógák.

Nekem a múzeum túlságosan szekuláris. Úgyis túl sok a világban, ami nem szent, miért ne próbálnánk meg megtartani, ami még valahol megmaradt?

Ne mondjátok, kérlek, hogy ez "lilaködözés". Ahogyan nem tudok belenyugodni abba, hogy a határon túli magyar közösségek fogyadoznak, ugyanúgy nem tudom elfogadni egy templom vagy zsinagóga szekularizácóját.

daleth
2003. november 27. 08:19 | Sorszám: 50
Szép történet - de nekem másik tanulságot hordoz. Hogy vissza lehet térni.
daleth
2003. november 26. 16:39 | Sorszám: 44
Ilyen alapon már legalább másfél ezer éve le kellett volna mondani arról a reményről, hogy Izraelben zsidó nemzeti otthon jöjjön létre.
daleth
2003. november 26. 15:51 | Sorszám: 39
A realitás az, amit elfogadunk.

A remény erősebb, mint az ún. realitás - én ebben hiszek.

daleth
2003. november 26. 10:57 | Sorszám: 36
1. Láttad, hogy építették át a kecskeméti zsinagógát? Szerint az egy építészeti perverzió. (A történethez hozzátartozik, hogy ehhez az állam vásárlás útján jutott hozz, de nem tudom, hogy itt milyen volt a hitközség alkupozíciója, s nem csak az államosítás egy finomított változata történt-e meg?)

2. Nem tudom, de egy átalakított zsinagóga a remény feladását jelenti (persze más templom is, de leggyakrabban a zsinagógáknál merül fel). Szerintem jobbb, hogy az olaszliszkai zsinagógából csak a falak maradtak meg, s nem falusi kultúrházat csináltak belőle. Olyan, mint egy felkiáltójel.

daleth
2003. november 25. 08:27 | Sorszám: 20
Szerintem jobb lett volna, ha inkább eldózeerolják.

De a kettős mérce itt már nem egészen igaz: gondolj a kecskeméti zsinagógára, vagy azokra, amikből hangversenytermet vagy más hasonlót alakítottak ki - az én szememben, ha nem is ugyanolyan mértékben, de ezek is meggyalázásai egy szakrális épületnek.

OFF De ma csak folytatódik az, amit II. József elkezdett. Nekem még régi nézőpontból tanították a történelmet, s ott II. Józsefet, mint az első kommunistát említették. Talán nem is annyira egyház- és magyarellenessége miatt, inkább azért, mert ő volt az első a magyar történelemben, aki a legapróbb részletekig szabályozni akarta alatvalói életét: hogyan temetkezzenek, ne énekeljenek, mert az túlságosan igénybe veszik a torkot, a templomokban csak két gyertyát gyújtsanak, mert több az már pazarlás (érdekes módon ez a szokás egyedüliként túlélte őt, s a templomok többségében még ma is két gyertyát gyújtanak az oltárokon). Csak emlékeztetőül: a templomot II. József "államosította".

(Azért a pontosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy II. József nem az összes szerzetesrendet oszlatta fel, hanem csak azokat, melyek szerinte nem végeztek hasznos munkát: pl. a ferenceseket, fogolykiváltókat stb. De pl. a domonkosok, akik kórházakban tevékenykedtek, megmaradtak. Az államosítás sem jó szó: az elvett egyházi ingatlanokat értékesítették, s az áruk egy alapba került, mely hitéleti célokat - pl. papképzés - szolgált. Tehát II. József alapvetően nem vallásellenes volt, mint említettem, inkább az élet legapróbb részletekig lemenő szabályozása róható fel neki.)


Téma: Horváth Lajos, Csanádapáca
daleth
2004. február 25. 09:22 | Sorszám: 2
Bocsánat: állat. És ez még csak a legszelídebb jelző, ami eszembe jut.

Téma: Kultuszminiszter szektalátogatáson
daleth
2005. augusztus 11. 10:45 | Sorszám: 74
Elolvastam. Bődületes. nem akarom senki hitbéli meggyőződését se bántani, de ami ebben van az a logika és a Biblia megcsúfolása.
daleth
2005. augusztus 11. 08:38 | Sorszám: 72
Luther és Kálvin nem gazdagodott meg, s a hitükért az életüket és készek lettek volna odaadni (bár az öregkori Lutherről nincs túl jó véleményem, szerintem már nagyon pogáriasodott, de pozícióját nem használta fel vagyongyarapodásra, szellemi vezető akart lenni, nem pedig politikai hatalom - Kálvin azzá vált, de egy fillért nem gazdagodott ezáltal).
daleth
2005. augusztus 10. 11:59 | Sorszám: 35
Azt a könyvet én is olvastam, ha nem élő emberekről szólt volna, bizony jót mulattam volna rajta én is. De azért ne essünk abba a hibába, hogy csak azért mert tetszik, el is higyjük (ahogy a másik oldal Kende Péter sorait vette szentírásnak)...

A HGY belső ügyeiről nem tudok a könyvön kívül semmit sem - viszont rémisztő volt HGY-sekkel beszélni. Szerintem a vallásháborúk kora óta nem beszélt senki sem olyan gyűlölettel egy másik keresztény egyházról, mint ahogy ők - de ők magukat a keresztényi testvéri szeretet nevében támadhatatlannak tartják.


Téma: A Fidesz szerint Glatz elgogadható köztársasági elnöknek!
daleth
2005. január 26. 12:23 | Sorszám: 112
Minden szavad aranyat ér!

Sok mindent megmagyaráz, ha az SZDSZ már Glatzot is nacionalistának tartja.

daleth
2005. január 25. 12:45 | Sorszám: 94
Talán ez túlzás, de mindenképpen nagy lépés. el tudnátok képzelni mondjuk Gönczről, hogy ilyet mondjon? 1. el se ment volna 2. valami semmitmondót dolgot motyogott volna arról, hogy Románia fejlődése az elsőrendű magyar érdek.
daleth
2005. január 17. 12:17 | Sorszám: 5
Én is, de a jelenlegi politikai helyzet olyan, hogy gyakorlatilag a kormányoldal kezében van a jelölés. Így most az a kérdés, hogy Medgyessy vagy Glatz? Sólyom vagy Szabó? Bár a legjobban annak örülnék, ha Mádl maradna. Ő volt eddig a legméltóbb köztársasági elnök a magyar történelemben.

Téma: HIT gyülis show most az ATV-én. Szörnyű.
daleth
2004. június 17. 09:42 | Sorszám: 5
Régebben az ATV volt az első, amelyik magyar pornósorozatot készített. Most Vidám Vasárnapokat közvetít. Azt se néztem, ezt se nézem. De utólag visszagondolva, az talán őszintébb lehetett.

Téma: Szólásszabadság?
daleth
2006. február 23. 16:31 | Sorszám: 40
Nem soáh. A soáh szerintem a zsidó nép tragédiájára utal. Nekünk, ahogy az ukránoknak is megvannak a magunk tragédiáját kifejező szavaink, amit elég kimondani és máris mindeki tudja, hogy miről van szó: trianon, malenkij robot, kitelepítés... Ha a magyar vagy más nép szenvedésével kapcsolatban használjuk a soáh vagy a holokauszt szót, azzal csak a zsidók szenvedéséhez hasonlítjuk, pedig ezt nem lehet: sajnos sok népnek van ugyanolyan fájdalma, ezeket kár és nem is lehet egymáshoz méregetni. Valamilyen szempontból mindegyik leg és fokozhatatlan.

Ha összefoglaló néven akarjuk őket említeni, akkor használjuk a genocídium szót.

daleth
2006. február 23. 07:56 | Sorszám: 38
"Egyik rajz sem figurázza ki a zsidó vallást" - rajz valóban nem, de az utolsó képen zsidó vallási jelképeket gúnyolnak azzal, hogy egy szamárra imasálat adnak.
daleth
2006. február 22. 13:40 | Sorszám: 30
Most, azt hiszem, mindkét oldallal meg fogom utáltatni magam.

Először egy beidézett lap (ne a kísérőszöveget, a képeket nézzétek!): http://www.szombat.org/index.php?module=articles&func=display&aid=196

Most jön az utáltatás:

1. Van-e joguk a muszlimoknak felháborodni a Mohamed-karikatúrák miatt ilyen előzmények után?
2. van-e joguk tiltakozni ilyen rajzok miatt azoknak, akik a szólásszabadság mellett álltak ki a Mohamed-karikatúrák kapcsán?

daleth
2006. február 22. 11:32 | Sorszám: 29
Szerintem ne reklamálj! Ennek alapján MP és GYF is jogfosztó Peti és ferkó lehet, hiszen ők is szerzett jogokat vettek el.

Egyébként a jogfosztó Józsi egyértelműen Sztalinra utal, nem pedig Telekire, hiszen különben Palit írna, csak véletlenül rossz helyre küldte el a hozzászólását.

A vén, hülye és trotty kifejezésekkel pedig csak saját kisebbrendűségi komplexusát próbálja meg elrejteni.

daleth
2006. február 22. 08:42 | Sorszám: 25
Jogod van, még akkor is, ha én személy szerint ostobaságnak tartom a gázkamrák létezését vitatni (a szappanban bevallom én is kételkedem).

De meggyőződésem, hogy a gázkamra és a szappan is csak másodrendű kérdés ahhoz képest, hogy elfogadjuk a soáh tényét és nagyságrendét (a pontos adatokat valószínűleg soha nem fogjuk megtudni).

daleth
2006. február 22. 08:37 | Sorszám: 24
Félreértettél: nem azt vitattam, hogy ezt a kegyeleti jogból vezetik le, hanem azt nem értettem, hogy ezt miért nem alkalmazzák más esetekben is.

"a Soá nem szvsz esik más elbírálás alá (és ez már az én véleményem)" - tiszteletreméltó az őszinteséged, de tudomásom szerint a törvényekben a soáht nevesítve említik. Régebben Magyarországon is lobbiztak ezért.

"míg a holomodort" - ezek szerint jobb az ízlésed annál, hogy az Irving-kategóriájú történelminek nevezett szennylapot (lsd. Rubicon) olvassál. Én sajnos nem voltam ilyen bölcs.

"attól, hogy pl. Horthyt egyes történészek a rendelkezésükre álló dikumentumok alapján feleősnek tartják bizonyos dolgokért, még nem kegyeletsértés" - ezt megfelelő formában én sem tartom annak. Ellenben, már kifogásolom, amikor Irving-negligáltok a rendelkezésre álló dokumentumok ellenében poltikai indíttatású, történészinek álcázott véleményeket fogalmaznak meg, feltételezéseiket tényként adják elő.

daleth
2006. február 21. 15:22 | Sorszám: 20
Szerintem nincs ember, aki komolyan vette volna, mint történészt. De szerintem attól sem fogja senki sem komolyabban venni a soáht, ha bebörtönzik akik tagadják, vagy részben megkérdőjelezik.
daleth
2006. február 21. 15:17 | Sorszám: 18
Szerintem nincs igazad.
Mohamed már meghalt, tehát elméletileg a kegyeleti szempontok alapján őt is védeni kellene (és nem a sajtószabadságra hivatkozni). Horthy, Antall szintén ugyanígy védelemre szorulna. De ha csak szűken a genocídiumokat vesszük górcső alá, akkor ugyanúgy börtönnel kellene súlytani a holomodor vagy az örményírtás tagadóit is. Nem tudom, hogy mi indokolja, hogy a soáh más elbírálás alá essen.

Téma: Keresés a Népszabó archívumában....
daleth
2005. augusztus 09. 12:15 | Sorszám: 12
KI

megpróbáltam én is utánanézni valaminek a NSZ-ben, de nem találtam választ. Nem tudjátok véletlenül, hogy Müller Péter Sziámi kapott-e kossuth-díjat?

BE


Téma: Medgyessy Bukarestben
daleth
2003. szeptember 24. 09:31 | Sorszám: 11
"Az Orbán kormány négy évi szívós küzdelemmel elérte, hogy Nastase aláírjon egy paktumot, amely lehetővé tette volna..."

Már akkor is tudnunk kellett volna, hogy a világtörténelem legrövidebb könyvei közé tartozik a román állam által betartott nemzetközi szerződések teljes szövege


Téma: Medgyessy megkegyelmez egy disznótársának
daleth
2004. április 01. 15:19 | Sorszám: 51
Oklevélben ad kegyelmet Medgyessy, a disznók jótevője
2004. április 1., csütörtök, 14:00

Medgyessy Péter miniszterelnök korábbi ígéretével ellentétben nem megy el csütörtökön arra a rendezvényre, ahol egy általa kiválasztott disznó kegyelmet kap. A kormányfő csak egy oklevelet küld maga helyett. Az egyik kereskedelmi rádió kezdeményezésére indított akció lényege, hogy a kormányfő minden évben amnesztiát ad egy hízónak, "aki" abban az évben már nem kerül a böllérkés alá.

"Szó sem volt róla, hogy a miniszterelnök ott lesz, de a programja is máshogy alakult" - indokolták a parlamenti sajtóosztály munkatársai az [origo]-nak, hogy Medgyessy Péter miért nem vesz részt azon a csütörtöki rendezvényen, ahol egy kereskedelmi rádió kezdeményezésére egy levágásra ítélt disznónak adott volna kegyelmet. Medgyessy annak ellenére nem megy el, hogy a rádióműsorban telefonon megállapodott a műsorvezetőkkel, és kijelentette, április 1-jén átadja a kegyelmi okmányt a kiválasztott disznónak, majd azzal búcsúzott: "várom önöket április 1-jén". Ezen kívül azt is megígérte, szól a kormányőröknek, hogy engedjék be a Parlamentbe a kiválasztott állatot.

A miniszterelnök annak ellenére nem jelenik meg a rendezvényen, hogy a kezdeményezés bejelentésekor még lelkes volt. Az akcióról szóló rádióműsorban azt mondta a műsorvezetőknek: "felelős döntést szeretnék hozni". Ezután azon viccelődött, hogy hány lába és farka van egy disznónak, majd mikor az egyik műsorvezető felvetette, hogy a kocákat sem szabad kizárni a versenyből, Medgyessy tovább tréfálkozott: "Ezért kérdeztem, hány farka van" - mondta.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kezdeményezéssel kapcsolatban korábban az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök ezzel egy nemzetközi szokást kíván meghonosítani. Az amerikai elnök hálaadás napja alkalmából egy pulykát szokott megmenteni a biztos haláltól, a spanyol király pedig a bikaviadalok miatt halálra váró bikák közül teszi eggyel ugyanezt. A szóvivő szerint Medgyessy Péter arra a következtetésre jutott, hogy egy disznó "felel meg ezen az alapon a magyar hagyományoknak, szokásoknak".

Csütörtökön a kezdeményezést elindító kereskedelmi rádió munkatársai és a kiválasztott gazdák részvételével tartják meg a kegyelmi ceremóniát. A Medgyessy kézjegyével ellátott kegyelmi levelet a margitszigeti állatkertnél adják át délután ötkor. A megmentett sertés egy év haladékot kap.

[origo]

A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban: http://origo.hu/itthon/20040401oklevelben.html

daleth
2004. március 16. 14:59 | Sorszám: 50
Köszönöm. Akkor mégiscsak igaz.
daleth
2004. március 16. 12:58 | Sorszám: 47
Nem találkozik az ízlésemmel ez a kép. Egyébként biztos, hogy MP telefonált be a műsorba, s nem valami hangutánzó művész járatja velünk a bolondját?

Független forrás is megerősítette, vagy csak a műsorvezetők hivatkoztak GJZ-re?

daleth
2004. március 16. 09:53 | Sorszám: 43
"Inkább lennék Heródesnek a disznaja, mintsem a fia!"

Augustus


Téma: Párizs püspöke
daleth
2003. augusztus 01. 10:13 | Sorszám: 17
Ez nagyon Népszabis:

"miközben alighanem héber zsoltárokat mormol" - Ez két dolgot jelenthet: vagy eredetileg héber zsoltárokat mormol: ebben az esetben szeretném közölni a tisztelt cikkíróval, hogy eredetileg majdnem mindegyik zsoltár héber nyelvű volt. Vagy héberül: ezt meg honnan tudja?

Ezt tipikusan csak arra jó megjegyzés, hogy a lényegről, azaz arról, hogy valaki egyszerre lehet jó katolikus és zsidó, elterelje a figyelmet.

daleth
2003. augusztus 01. 10:10 | Sorszám: 16
Az evangélikus egy vallás, míg a zsidó jelen esetben származást jelöl.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
daleth
2005. október 26. 10:33 | Sorszám: 132
Nekem inkább a szemem marad száraz, ha kiesik az SZDSZ.
daleth
2005. október 26. 10:32 | Sorszám: 131
beszállok!
daleth
2005. október 26. 09:24 | Sorszám: 126
Legalább 2/3-ad, húsz évre! Ennyi talán elég lenne ahhoz, hogy Magyarország talpraálljon. Én hiszek a csodákban, mert 90-ben és 98-ban is megtörtént a hihetetlen és nem várt győzelem. De hogy ez elkövetkezzen, sokat kell imádkoznunk és dolgoznunk érte.

Téma: Geszti Péter a hazafias?
daleth
2005. augusztus 26. 08:21 | Sorszám: 167
Kassán háttal állva hallgatták meg Szili beszédét.

Az elszakított területeken élők csenden is tudnak hangosak lenni.

daleth
2005. augusztus 25. 16:12 | Sorszám: 147
Tudod, mit? Ha valóban hazafiak lesznek, akkor annak csak örülni fogok! De ha csak hazaffyak, akkor az olyan utálatos lesz, mint majdnem minden, amit eddig csináltak.

Ne szóval, hanem tettel: oldják meg a kettős állampolgárságot, segítsék az elszakított területeken élőket, álljanak ki minden egyes ott élő magyarért a diplomácia szinterén is - akkor elfogadom, hogy tényleg hazafiak lettek.

De az, hogy egy májkldzsekszonos ruhában énekel valaki a Lánchíd tetején, még nem teszi őket hazafiakká.

daleth
2005. augusztus 19. 13:24 | Sorszám: 44
Köszönöm!

Szerintem az átlagnál szebb a szám (meghatónak nem éreztem - kicsit közhelyes néha a szövege, zeneileg meg nem igazán eredeti), az énekesnő kb. közepes, ha hízelegni akarnék, azt mondanám, hogy jó közepes.

Azért jobb, mint amit Gesztitől elvártam volna.

daleth
2005. augusztus 19. 12:06 | Sorszám: 32
Hol? lehet, hogy nagyon ügyetlen vagyok, de nem találtam.

Téma: ..tolókocsira..rakétával..
daleth
2004. április 02. 11:51 | Sorszám: 730
Valóban, de ezzel együtt már az is nagy eredmény lenne, ha azon a kis sarkon létrejönne egy életképes, független állam.
daleth
2004. április 02. 09:08 | Sorszám: 725
Szóljon a próféta belőled!
daleth
2004. április 02. 08:20 | Sorszám: 721
Valószínű változatok, csak azért nem reagáltam, mert nem tudtam semmi értelmes érvet felhozni mellette, sem pedig ellene - mindenesetre logikusnak tűnnek.

Az 1 és 2 közül sajnos nem tudok választani.

A 3. állítás szerintem több, mint biztos, de felmerül a kérdés, hogy az így létrejövő palesztin miniállam életképes lenne-e?

"Szerinted is elképzelhető hogy Saron arra gondol amire gondolok hogy gondol?"

- többre becsüllek annál, mintsem feltételezzem, hogy Sharonnal egy srófra jár az agyatok.

daleth
2004. április 01. 15:13 | Sorszám: 717
Tételezzük fel, hogy antiszemita vagyok. Miről panaszkodnék Magyarországon? Hogy mindent a zsidók dirigálnak.

Nos, akkor miért reménykednék abban, hogy 40% zsidó nem tud majd dirigálni 60% arabnak, ha nálunk max. 5% tud dirgálni 95% nem zsidónak?

Viccen kívül:

Azaz: szerintem nem biztos, hogy az etnikai arányok eltolódása ténylegesen a zsidó jellegű állam végét fogja jelenteni - egy demokratikus átalakulás még kedvezőtlen etnikai viszonyok mellett is biztosíthatja Izrael zsidó jellegét (ha a zsidó állam gazdasági és politikai téren lényegesen magasabb színvonalat tud nyújtani a palesztinoknak, mint a környező arab országok saját állampolgáraiknak).

daleth
2004. április 01. 14:43 | Sorszám: 716
Ha azt mondom, hogy nagyon nehéz kérdés, akkor remélem nem tartasz gyávának. A háború után sokféleképpen viselkedtek a vészkorszakot túlélt zsidók: volt, aki kommunista lett, volt, aki a népbírósági perekben mentőtanúnak jelentkezett, mert félt az elvakult bosszútól. Te és a környezeted sajnos az előző csoport képviselőjével kerültetek kapcsolatba - s ahogy senki sem vitathatja el az ő fájdalmukat, ugyanúgy Téged sem lehet antiszemitizmussal vádolni, ha elmondod, mit tapasztaltál.

Szerencsére nem csak mi, hanem a zsidóságon belül is kezdik így látni - ennek bemutatására hoztam ezt a cikket.

Az "áldozat-tudat" nagyon furcsa dolog. Láttam már olyan soáh-túlélőt, aki soha nem beszélt arról, hogy az egész családját elvesztette, mégis a maga csendes módján állandóan viselte ennek a fájdalmát - de hallottam olyan túlélőről is, aki állítása szerint, nem tud éjszakánként aludni, mert mindig azon rágódik, hogy mit kellett anno az édesanyjának túlélnie. Az áldozat tudat sajnos valóban önpusztító lehet (kifelé és befelé egyaránt agresszívvá tesz), de ez nemcsak a soáh túlélőkre igaz, hanem részben sajnos ránk magyarokra is, de még a körülöttünk élő népek is fertőzöttek ezzel.
(Az egyértelműség kedévéért hozzá kell tennem: az, hogy áldozat-tudatról beszélek, nem jelenti azt, hogy kétségbevonnám, hogy valóban áldozatról van szó.)

Nekem is úgy tűnik, hogy a felebaráti megbocsátás és irgalom inkább a keresztény vallás sajátossága, de erről nem mernék ex cathedra nyilatkozni.

daleth
2004. április 01. 11:06 | Sorszám: 710
Egy olyan gondolatot olvastam, ami úgy érzem ide tartozik:

Az a fajta egyoldalúság, mely a vörös csillag jelképezte Vörös Hadseregben kizárólag a felszabadítókat élteti, és megfeledkezik az 1945-öt követő megszállásról, a kommunista diktatúra zsidókat is sújtó időszakáról; megfeledkezik a munkaszolgálatosokat is érintő hadifogságról, a sztálinista-rákosista perekről, a kitelepítésekről, az államosítások során felszámolt egzisztenciákról, és megfeledkezik a Gulag népirtásairól – legfeljebb egy sebzett magánember érzelmi kifakadásában nézhető el, ám igaztalan és káros egy közszereplő nyilvánosság előtti, s e minőségében politikai megnyilatkozásától. Kardos főrabbi nem először fogalmazott sarkosan és provokatívan, megtette ezt néhány éve egy Kunmadarason elhangzott beszédében is. Ami megengedhető egy vészkorszakot túlélt, érzelmeinek foglyaként megnyilvánuló idős ember részéről, nem szerencsés egy közösség szellemi vezetőjétől, különösen nem egy lelkipásztor szájából, akiről hallgatói erkölcsi autoritást és bölcsességet feltételeznek.

A demokratikus köztársaság az alkotmányos intézményrendszer közbizalmon alapuló működésére épül, ám nélkülözhetetlen habarcsa az empátia-minimum, az emberi képzelet, mely a személyes élményektől elvonatkoztatva lehetővé teszi, hogy beleéljük magunkat a másik ember sorsába, és együtt érezzünk vele. Ezt várjuk el embertársainktól, és nekünk, zsidóknak is ezzel az érzéssel kellene viseltetnünk mások iránt. Szörnyűségeken mentek keresztül közösségünk idősei, és mi, gyermekeik és unokáik örököltük fájdalmaik egy részét. Tudnunk kell erről, meg kell tanulnunk beszélni fájdalmainkról, és emlékeznünk kell rájuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mások nem szenvedtek másfajta veszteségeket az elmúlt évtizedekben környezetünkben, amelyekről szintén tudnunk kell. Nem egymáshoz kell mérnünk szenvedéseinket, hanem az emberi jogok teljességéhez, és egy emberhez méltó élethez mindazok sérelmét, akik bármiféle jogsértést és bármiféle bántalmat szenvedtek el a XX. században Magyarországon, vagy másutt. Ha ebből a perspektívából nézzük a veszteségeket, képesek leszünk mások sérelmét is respektálni, és joggal várhatjuk el, hogy mások is tiszteletben tartsák a mi veszteségeinket.

Beteg nemzedékekről beszélt a gettó-megemlékezés szónoka, aki maga is e betegségről tett tanúságot beszédével. A betegségből való gyógyulásnak elengedhetetlen feltétele a beteg együttműködése a gyógyulás érdekében. Korántsem biztos, hogy sebzettségéből felépülhet a vészkorszakot túlélők nemzedéke, mint ahogy gyermekeik generációja is hordozni fogja, sőt tovább örökíti a sebeket, ha politikai krédóját az áldozati önképre alapozza. Utódaink mentális egészsége érdekében meg kellene próbálnunk változtatni e szemléletmódon, ami önmaga is hozzájárul a fájdalom és a félelem továbbörökítéséhez.


Szerintem nagyon korrekt szöveg.

daleth
2004. március 26. 13:42 | Sorszám: 574
Ha csak ez hiányzik: Tetszőlegesen választott nőszemély (fakultatív: felmenő ágú) részesítsen Téged orális nemi örömökben. Most már jobb?

Egyetértek veled abban, hogy nem lehet keresni, hogy kinek van 100%-ban igaza és kinek nincs. Nem tudnék egyetlen anyának sem a szemébe nézni, aki elvesztette a gyermekét és azt mondani: pedig a másik oldalnak vamn igaza.

A világ ma tényleg, mint egy folytatásos szappanoperát nézi a híradásokat. De legalább érdeklődnek. A jugo belháborúkban több ember halt meg, mint amennyi a Szentföldön 48-óta, amikor végre felfigyelt rá a sajtó, így kényszerítve ki, hogy valamit tegyen a világ.

Kultúrálisan és egyéb szempontból én is Izraelt érzem magamhoz közel állónak, de mint európai ember nem tudok a palesztinok szenvedésétől sem elvonatkoztatni. Nagyon nehéz indulatok nélkül gondolkozni erről a kérdésről, talán lehetetlen. Megpróbálom megérteni mindkét félnek az igazát, és megpróbálom magamnak feltenni mind a két fél esetében a kérdést, hogy hogy tennék, mit éreznék az ő helyükben. Szerintem, ha csak az egyikkel tenném, könnyen tévútra jutnék.

Mivel nem tudok Isten szemével látni tévedhetek, s biztos, hogy mindenki másképpen oldja meg magában ezt a kérdést.

daleth
2004. március 26. 13:24 | Sorszám: 572
Ahogyan már írtam én is korábban.
daleth
2004. március 26. 12:34 | Sorszám: 566
Matematikailag és talán emberileg is igaz, hogy ha több száz ember életét meg lehet menteni egy célzott likvidálással, melynek legfeljebb 1-2 civil áldozata van, akkor elfogadható.

De szerintem a probléma az, hogy mindkét oldalon csak az ártatlan civileket látják a saját részükről, míg az ellenségben csak a gyilkosokat. Háború esetén természetes magatartásforma, de ez azt is jelenti, hogy a meghalt gyerekek képe a saját oldalon bejárja a sajtót és újabb harcra tüzeli őket. (Lásd az alább idézett Izraeli honlapot, ahol a zsidók csak áldozatok, az arabok pedig mind vadállatok - persze igaz ez is, de ugyanilyen honlapot az arabok is össze tudnának állítani, az izraeli katonákról és a megölt palesztin kisgyerekekről - nem vitatva el az idézett honlap szerzőjének jóakaratát és becsületességét)

Pl. ha egy terrorista gyerekekkel veszi körbe magát, akkor szerintem ugyanolyan mértékben felelős azok haláláért, mint az, aki megnyomta az elsütőgombot, viszont az ő oldalukon ez úgy jelenik meg, hogy a zsidók már megint ártatlan gyermekeket ölnek meg. Ezért is kell nagyon vigyázni az ilyen akciókkal.

Persze talán más lenne a helyzet, ha az IDF egy-egy ilyen akció után az ártatlan civil áldozatok hozzátartozóinak kártérítést fizetne (tudomásom szerint nem teszi meg, de örülnék, ha tévednék). Nem lenne szó nagy pénzekről, de tegyük fel, hogy kétszer annyit fizetnének minden egyes megölt ártatlan civilért, mint amennyit Husszejn fizetett az öngyilkos merénylők családjának - ha nem is lehetne megszüntetni a fájdalmat, de a bosszúszomjat kicsit csitítani lehetne.

Sajnos, amit már az előbb is hiányoltam, hogy nincsenek olyan statisztikák, melyek megkülönböztetnék a vétlen áldozatokat azoktól, akik tudatosan vállalták a halált vagy a halálos kockázatot.

Addig maradnak a morbid híradások: ma 5:1 az arabok javára, ma 7:0-ra verték őket a zsidók... Mintha egy focimeccsen lennénk.

daleth
2004. március 26. 11:44 | Sorszám: 562
A likvidálások profisága.

Én szintén a rakétás megoldásról írtam. Néhány éve inkább megvárták a negyedik, vagy a tizdeik alkalmat is, hogy elkerüljék a civil áldozatokat (persze a testőröket nem tekintem civilieknek), tudván, hogy ez milyen visszatetszést kelt. Ma már úgy tűnik, az erő politikai látszata többet számít.

daleth
2004. március 26. 10:49 | Sorszám: 559
Természetesen én sem csak Izrael állam létét, hanem a létezés jogát is elismerem.

A célzott likvidálással szemben nem a jogállami megoldásokat hozom fel. Ezért hoztam fel Eichmann-elrablását: jogilag szerintem az sem volt kifogástalan, de elfogadható megoldás volt.

A célzott likvidálásokkal kapcsolatban elsősorban jogi aggályaim vannak. Már korábban is írtam, hogy a célzott likvidálások régebben profibbak voltak, azaz gyakorlatilag civil áldozatok nélkül zajlottak, míg most úgy tűnik a "szakmai" szempontokat alárendelik a politikaiaknak (míg régebben inkább elhalasztották a likvidálást, ha civilek is voltak a közelben, ma inkább végrehajtják, nehogy a gyengeség jeleként értékeljék a késlekedést). Ezen felül nem vagyok biztos abban, hogy a célzott likvidálások minden esetben elérik a céljukat.

Izrael fennmaradását hosszú távon szerintem csak a béke jelentheti. Elfogadható békét viszont csak akkor tud elérni, ha megőrzi erőfölényét. Ellenben, ha visszaél ezzel az erőfölénnyel, s másodlagos dolgokkal provokálja az arabokat és a palesztinokat, akkor csak azt éri el, hogy még nagyobb ellenerőt aktivizál magával szemben.

daleth
2004. március 26. 10:33 | Sorszám: 555
Igen. Végtére is ha antiszemitának, illetve cionnácinak neveznénk egymást (eleddig még nem történt meg), az is lehetne kölcsönös udvariassági forma, a másik érdekében.
daleth
2004. március 26. 10:25 | Sorszám: 553
Motivált katonák,
kiváló közösségi szellem,
első osztályú hadvezetés,
remek haditechnika (import + saját fejlesztés),
a társadalom támogatása.

Persze az, hogy elismerem Izrael állam létét és hihetetlen teljesítményét, még nem jelenti azt, hogy mindennel amit tesznek (pl. aránytalan visszacsapás, célzott likvidálások) egyetértenék (ami persze nem jelenti azt, hogy ne gondolnám adott esetben azt, hogy az adott személy nem szolgált rá a halálra, de jobban tetszenek az Eichmann-féle elegánsabb megoldások).

daleth
2004. március 26. 10:20 | Sorszám: 552
Ismertem, de nagyon ideillik!

"Sosem tagadtam, örülök, hogy te is elismered Izrael emberfeletti küzdelmét..."

Nagyon köszönöm, bár nem vagyok benne biztos, hogy ez nagyon emeli az ázsiómat...

daleth
2004. március 26. 09:43 | Sorszám: 549

Hát ha ilyenek a barátai, akkor tényleg emberfeletti Izrael küzdelme a megmaradásért.

daleth
2004. március 26. 09:22 | Sorszám: 547
KI

Jó kis lap. Kíváncsi vagyok, hogy Izraelnek szerez-e új barátokat.

BE

daleth
2004. március 26. 07:55 | Sorszám: 541
Nem akarom védeni az izraeli fegyveres erőket, de nincs esetleg egy olyan kimutatásod, amely azt mutatja be, hogy a palesztin gyerekek közül hányan voltak, akik normális életvitelük közben haltak meg (pl. utcán közlekedtek, iskolába stb. mentek, madarat fogtak)?

(Azaz nem vettek részt tüntetésen, kődobáláson - azzal együtt, hogy normális országban ezekért nem jár főbelövés, de ezekben az esetekben ismerve az izraeli fegyveres erők mentalitását, már számolniuk kellett a halálos kockázattal)

Azzal a kimutatással már nem lehetne vitába szállni. (Bár néhányan biztos megteszik.)

daleth
2004. március 26. 07:51 | Sorszám: 540

Ezen a fotón szintén sárga zászló vagy plakát lóg a villanyoszlopról, mégha kissé más szabású is. Nem értek hozzá, ezért nem tudom, hogy jelent-e valamit, de talán igen.

daleth
2004. március 24. 16:34 | Sorszám: 348
Jelentkezem! (Bár igaz, egyszer egy rabbi 120 évet kkívánt nekem...)
daleth
2004. március 24. 16:32 | Sorszám: 345
Valószínűleg a palesztinok is hasonlóan egyszerű alapkérdéseket tesznek fel Sharonnal kapcsolatban. Sajnos az egyszerű kérdések a legritkább esetben visznek közelebb a megoldáshoz (lásd Hitler címszó - ő is nagyon egyszerű és egyértelmű kérdésekett tett fel).
daleth
2004. március 24. 16:31 | Sorszám: 343
Szerintem csak akkor szabad kivonulnia, ha megfelelő biztosítékokat kap a másik féltől - ugyanúgy, ahogy tette ezt a Sínai félszigeten is.

De nem lenne szabad új és új telepeket létrehoznia a vitatott területeken - ezzel kissé próbára teszi szavahihetőségét.

daleth
2004. március 24. 16:06 | Sorszám: 326
Igen.

Meg kb. 10 millió zsidó, 200 millió arab és kb. százmillió amerikai választópolgár.

daleth
2004. március 24. 15:56 | Sorszám: 322
Köszönöm. Bár félek, hogy még ez sem lesz elég ahhoz, hogy megvalósuljon.
daleth
2004. március 24. 15:49 | Sorszám: 312
Önálló zsidó állam (csak a pontosság kedvéért) Bar Kochpa alatt volt. Igaz, csak átmenetileg.
daleth
2004. március 24. 15:47 | Sorszám: 311
Mi a legrosszabb?
daleth
2004. március 24. 14:08 | Sorszám: 285
Általában mindig az éppen fölényben lévők, akik többet értek el, mint amit maguk is jogosnak ismernek el lelkük mélyén, mondják azt, hogy induljunk tiszta lappal, s maradjon minden úgy, ahogy éppen van.

Szerintem viszont hiba lenne Izrael részéről a megfelelő biztosítékok nélkül kivonulni a megszállt területekről. Persze ez nem jelenti azzt, hogy folytatni lehetne a jelenlegi ámokfutást.

daleth
2004. március 24. 14:05 | Sorszám: 284
Ha a kétezer éves múlt nem ad táppontot, akkor miért pont ott hozták létre a zsidó államot? Vagy csak ma nem jelent támpontot, de hatvan éve még igen?

A lényegi mondanivalóddal, meg ettől függetlenül egyetértek. Szükség lenne a két államra (sajnos, mondom, mert természetszerűleg ez sem fog minden problémát megoldani), de ehhez érzelemmentesen három kérdés kellene tisztázni megnyugtatóan:

1. A menekültek kérdése (azonos elvek alapján rendezve az elüldözött palesztinok és zsidók helyzetét).
2. A szent helyek jogállása.
3. A vízmegosztás.

Szerintem hiba lenne a 67 előtti határokhoz visszatérni, hiszen azok is egy abszurd pillanatnyi helyzetet rögzítettek. Valószínűleg szinte lehetetlen lesz olyan határokat meghúzni, mely etnikailag, érzelmileg, földrajzilag, biztonságpolitikailag és gazdaságialg is indokoltak, de meg kellene próbálni.

Abban azt hiszem igazad van, hogy az arab államok nem igazán rokonszenveznek még ma sem Izrael állam gondolatával, de ha Izrael egy elfogadható béketervvel lépne elő, az erőfölény miatt kénytelenek lennének elfogadni. De sajnos Sharon nem az az ember, aki képes lenne erre. De Izraelben - s a szememben ez különbözteti meg az arab államoktól - létezik olyan erős belső ellenzék, mely képes a másik oldal fejével is gondolkodni.

daleth
2004. március 24. 11:44 | Sorszám: 274
Szerintem jó cikk, érdemes átfutni.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=210628&rvt=3
daleth
2004. március 23. 15:18 | Sorszám: 170
Lehet, hogy pontatlanok a történelmi ismereteim, de úgy tudom, hogy Rózsa Sándor kegyetlen bosszút állt egy román falun egy meggyilkolt magyar tisztségviselőért.

A Délvidéken pedig a szerbekkel történt hasonló összetűzés.

Ezek akkor is szomorú tények, ha nem ez volt a jellemző, s még az sem mentheti, ha ismerjük az előzményeket (hány magyar civilt gyilkolt meg előtte a másik fél).

A legnagyobb különbséget én abban látom az izraeli helyzettel, hogy ezeket nem a központi hatalom rendelte el, s pl. Rózsa Sándort megbüntették ezért az akciójáért (nem kellőképpen), addig Izraelben inkább érdemnek tekintik.

daleth
2004. március 23. 14:18 | Sorszám: 150
Palesztin reagálások.

Izrael "kinyitotta a pokol kapuit"

"Minden izraeli házra, utcára és városra halált küldünk"


Azt hiszem, hamarosan megtudjuk, hogy mit ér a fal (kerítés).

daleth
2004. március 23. 13:46 | Sorszám: 138
Ha olyan egyszerű lenne a választás, hogy hiszek-e Neked, vagy sem...!

De hagyjuk szerintem a témát, mert ez már nagyon OFF.

daleth
2004. március 23. 13:37 | Sorszám: 134
A XVI. századtól érdekelnének az adatok, hiszen akkor kerültünk közös államba hosszabb időre Ausztriával. (Te írtad, hogy a morva időktől kezdve nem volt ott magyar többség)
daleth
2004. március 23. 13:35 | Sorszám: 132
Megbocsáss, de ennek a logikának az alapján, szabad felrobbantani egy buszt, ha tudjuk, hogy egy zsidó terrorista ül rajta?

Békeidőben nem illik ilyen akciókat végrehajtani. Ha hadiállapot áll fenn, akkor igen, de akkor számítani kell az ellencsapásra is. Márpedig hogy magyarázod el egy palesztinnak, hogy egy repülőgépről ledobott bomba politikailag korrekt, de egy öngyilkos merénylet már nem az?

daleth
2004. március 23. 13:18 | Sorszám: 123
Forrás?

("Ugyanis ott soha a morva életben nem volt magyar többség") Morvák? Azok nem északabbra voltak?

daleth
2004. március 23. 13:07 | Sorszám: 119
1. Ez a megoldás szerintem leginkább a britek szemében bölcsnek, akik a véres merényletekért szerintem így akartak bosszút állni a zsidó és az arab terroristákon.

2. Nem az erkölcsileg helyes megoldásról, hanem a természetes reakcióról írtam. A zsidók nagy része nem nemzedékek óta élt az adott területen, hanem egyre növekvő számban települtek befelé. Ezt mindenképpen fenyegetésként élték meg.

3. Lázadoztak a törökök és a britek ellen is, de ez nem volt ugyanaz. A törökök nemzetileg elnyomták az arabokat, de vallásilag közelebb álltak hozzájuk. A britekről meg talán sejteni lehetett, hogy nem maradnak ott örökké, de azért ellenük már komolyabb elleenállást taanusítottak - a merénylőkön túl, lásd a Hitlerrel való kapcsolatfelvételt.

De ha igaz is lenne, hogy a törökök és a britek alatt is békében éltek, akkor ez inkább a zsidókra és nem a palesztinokra lenne kedveztőtlen állítás - szerencsére nem igaz.

4. A párhuzam nem tökéletes, de ezt már írtam. Talán jobb hasonlat, amit Burgenlanddal (Lajtabánsággal) lehetne felhozni. Egy gyarmatosító hatalom idegen etnikumot telepít be egy megszállt ország területére, s amikor a birodalom felbomlik, ragaszkodik hozzá, hogy a betelepített etnikum önállóan dönthessen arról, hogy hová tartozzon. Ez sem tökéletes hasonlat, de talán már jobban közelít. Ha jól emlékszem, ebben az esetben sem sikerült teljesen békésen a szétválás.

daleth
2004. március 23. 12:39 | Sorszám: 109
A XX. század elején még nem élt jelentős zsidó közösség Palesztínában, ha jól tudom a jelentős betelepítés a mandátum idején kezdődött. Valahol meg tudom érteni az arabokat, akik némi ellenszenvvel nézték ezt a folyamatot.

Izrael kikiáltása után szerintem természetes (de nem helyeselhető) volt, hogy fegyverrel próbálták ezt megakadályozni. Gondold el, mi vajon örülnénk-e annak, ha a magyarországi roma lakosság független államot kiáltana ki Kelet-Magyarországon? A helyzet persze nem teljesen ugyanaz, hiszen akkor jöhetett volna létre a független Palesztina is, de érzelmileg azt hiszem jól modellezi a helyzetet.

Szóval, fenntartom, hogy a függetlenség kikiáltása után a fegyveres összeütközések elkerülhetetlenek voltak. A baj ott kezdődik, hogy egyik állam sem tett semmit ezek után a megbékélésért.

Valószínűleg demográfiai öngyilkosság lenne Izrael részéről, ha teljes egészében, minden megkötés nélkül hazaengednék a menekülteket, de nem világos számomra, hogy Izrael miért nem fizet kárpótlást a menekülteknek, amelyből esetleg más arab államban tudnának egzisztenciát teremteni maguknak (miközben elvárja, hogy az arab államokből elüldözött zsidók megkapják a kárpótlást)? Ha megtenné, valószínűleg egy csapásra nem szűnne meg minden ellentét, de nagy lépés lenne a megbékélés felé.

daleth
2004. március 23. 12:27 | Sorszám: 102
Magunk között vagyunk: ismerjük el, hogy ha valaki, akkor ez a pofa megérdemelte a halált. Emlékszem az interjúra, amit vele készítettek: megnyerő személyiség volt, szellemes társalgó, de ettől még igaz, hogy gyilkos. Az emberiesség parancsa tiltakozik az ellen, hogy egy tolókocsis emberre rakétával támadjanak, de mint tudjuk, az erők aránya nem tartozik az igazságos háború semmilyen definíciójába sem.

Más oldalról: joga volt-e Izraelnek arra, hogy bírósági ítélet nélkül végezzen vele? Nem vagyok jogász, úgy tudom Izraelben nincs halálbüntetés, s nem tudom, hogy ez a megsemmisítés vajon harci cselekménynek minősült-e. Jó lenne, ha valaki beszámolna erről itt a fórumon, de sajnos eddig még nem történt meg.

Ha elfogadjuk, hogy Izraelnek joga volt megölni ezt az embert, akkor viszont fel kell tennünk a kérdést, hogy célszerű volt-e? Fejtett-e még ki olyan aktivitást ez az ember, ami több ember halálához vezet, mint az a bosszúhadjárat, ami most várható? Adja Isten, hogy ne, de nem mernék rá nagyobb összeggel fogadni.

Végül: szerintem vitán felül áll, hogy ilyen elbaltázott akciót (a civil áldozatokra gondolok) nem lett volna szabad végrehajtani. Az én szememben egy ilyen civil áldozatokkal járó akció (most nem a testőrökre, hanem a közelben tartózkodó tényleg véletlen áldozatokra gondolok), nem sokban különbözik a palesztin terroristák módszereitől.


Téma: Tömegmészárlást tart Izrael Rafahban
daleth
2004. május 20. 09:21 | Sorszám: 13
A Sófár Egyesület honlapján találtam, ha valaki hiteles forrásból szeretne tájékozódni az izraeli katonai helyzetről:

Bemutatkozik az Izraeli Hadsereg
katonákat látunk vendégül
Ha érdekel az izraeli katonák élete, ne habozz, gyere el és beszélgess, bulizz Te is velük!
(május 21) 18:30-tól, beszélgetés, késő este egy buli keretein belül látunk vendégül izraeli katonákat!

Hely: UJS Budapest klub

Info: info@ujs.hu, (20) 4963-166
Hely: Budapest VIII., Mária u. 54.
Weblap: www.ujs.hu

***

Csak hab a tortán, hogy péntek este tartják a találkozót...

daleth
2004. május 20. 08:58 | Sorszám: 12
Ezek szerint nem az eredeti képeslapokat fogják kiállítani, hanem az általuk megihletett műalkotások?

Már elnézés: barmok! Ki a kiváncsi a szellemi ömlengéseikre (majdnem csúnyábbat írtam, de visszafogtam magam)? Bár nem vagyok grafológus, de megrendítő lehetne látni a szó szerint megegyező képeslapokat, hogy milyen remegő kézzel írták szerencsétlenek életül utolsó napjaiban...

Szerintem ez az egyedülálló a holokausztban: nem a számok, nem a kegyetlenség, hanem ez a végtelen precizitás, tervszerűség, ahol nem kellett gyűlölni a zsidókat és az egyéb áldozatokat ahhoz, hogy végezzenek velük, egyszerűen csak egy sátánian logikus tervet kellett végrehajtani.


Téma: Egy becsületes amerikai sztár.
daleth
2004. március 02. 08:16 | Sorszám: 4
A fórumcím erre az emberre vonatkozik:

" Penn évekkel ezelőtt már börtönbe is ült, amiért összevert egy ismerőst..."?


Téma: 3% GDP növekedés = gazdasági mélypont :)
daleth
2004. szeptember 09. 14:15 | Sorszám: 78
Talán igen, de ez is rengeteg torzulással járhat. Pl. Jugoszlávia esetében rengeteg vendégmunkás dolgozott az NSZK-ban - az ő hazautalásaik benne voltak a GNP-ben, de valós országteljesítmény nem állt mögötte. Gazdasági oldalról ez is benne volt Jugoszlávia felbomlásában, legalábbis szerintem.

A legjobb, ha a kettőt összevetjük, s elemezzük az eltérések okát. Samuelson, mint elrettentő példát hozta a NEW-t, de szerintem bár az elméletileg jobb, de rengeteg szubjektív elemet tartalmaz.

daleth
2004. szeptember 09. 14:12 | Sorszám: 77
Szerintem több, mint 10 millió szerepel a GDP-ben.
daleth
2004. szeptember 09. 14:11 | Sorszám: 76
Jó kérdés, nem tudom a választ, de szerintem a GDP-be beletartozik, de a GNP-be már nem.
daleth
2004. szeptember 09. 14:06 | Sorszám: 73
Hű most, nagyon össze kell szednem közgazdász emlékeimet, lehet, hogy nem leszek elég szakszerű, de ha valaki jobban tudja megfogalmazni, vagy kiigzítja a tévedéseimet, átadom a szerepet.

A kapitalista GDP számítás alapja az, hogy minden beleszámít, amiért az emberek (vagy a szervezetek) hajlandók pénzt kiadni (hiszen, ha értéktelen valamely teljesítmény, akkor úgysem fizet érte senki). (A szocialista ezzel szemben, ha jól emlékszem, termelésközpontú volt, s azt állította, hogy csak az új, megtermelt érték létrehozása számít bele - pl. az oktatás-képzés nem tartozott ebbe a körbe, de a megtermelt bóvli, amit senki sem vett meg, már igen.)

Ráadásul ez nem minden.
"G" itt bruttót jelent, azaz egy adott teljesítményt bruttó összegét jelenti: ha valaki legyárt valamit, s azt további feldolgozásra továbbadja, s az a hozzáadott teljesítmény után továbbértékesíti, akkor ezek bruttó összege jelenik meg a GDP-ben.

Ráadásul alapban a vásárlőerőparitást is figyelmen kívül hagyja.

Summárum: a GDP is olyan, mint a demokrácia: rossz, de még senki sem talált ki jobbat. Kissé misztifikált érték, ezért, ha megfigyeltétek, általában az országrangsorokban már nem is ezt szokták figyelembe venni, sokkal inkább a különböző mutatók összességét.

daleth
2004. szeptember 09. 13:43 | Sorszám: 67
Legjobb tudomásom szerint igen.
daleth
2004. szeptember 09. 11:56 | Sorszám: 64
Úgy látom sikerült egy egész értelmes fórumot összehoznunk Dóra próbálkozásából.
daleth
2004. szeptember 09. 11:31 | Sorszám: 58
Nehéz kérdés.

Olyan szempontból jogos az összevetés, ha nem az adott helyzetre értelmezzük, hanem az alapvető közgazdasági iskolák véleménykülönbségét. Ami miatt bizonytalan vagyok: azok a közgazdászok, akik anno a Bokros-csomagot elkerülhetetlennek vélték, 1999-ben szükségesnek tartották volna annak megismétlését - de másfajta közgazdászi megközelítéssel az Orbán-kormány elkerülte (ebben az esetben a kérdőjel, hogy nem emlékszem arra, hogy személyesen Bokros is nyilatkozott volna a kérdésben).

A Bokros-csomagnak voltak hosszú távon előremutató részei is (meg merném kockáztatni: a legmagasabb társadalmi költséget okozó lépések százalékosan jelentéktelenek voltak), de ez tényleg alaposabb elemzést igényelne. Én úgy látom a kérdést: a Bokros csomag összességében rossz megoldás volt, de legalább megoldás, mert a további halogatás még súlyosabb következményekkel járt volna.

daleth
2004. szeptember 09. 11:06 | Sorszám: 56
Dóra szerint: "Növekvő gazdaság nem zuhan egyre mélyebb válságba."

Persze ez így nem igaz, de hát van, akivel csak ezen a szinten lehet vitatkozni.

Visszatérve a Te hozzászólásodra: a helyzet 1994 közepén-végén fordult igazán válságosra, részben belső, részben külső okok miatt. A belső okokon értem azt, hogy nem tettek meg mindent, hogy a kormányváltás után leállt működőtőke beáramlást újraélesszék: részben hónapokon keresztül folytatták még a hírverést, hogy milyen rossz állapotban van az ország, másrészt pedig nacionalista indulatokra játszva ellenségesen viselkedtek a megjelenő befektetőket. Talán még ez sem lett volna baj, ha közben nem érnek el minket a mexikói hullámok.

A Bokros-csomag rövid távon elérte célját: a külföldi befektetők visszatértek, s bár messze rosszabb feltételekkel, de újra üzleteltek Magyarországgal. A másik oldal viszont: az a társadalmi költség, amiből szerintem még a mai napig nem tudtunk kilábalni.

daleth
2004. szeptember 09. 10:16 | Sorszám: 54
"a Horn kormány megszorítós politikája következtében a zuhanórepülés visszájára fordult"

Csak a pontosság kedvéért: a gazdaság a Boross-kormány alatt kezdett növekedni (az általad oly nagyon kedvelt GDP mutató szerint). Igaz, közben nőtt a devizatartalék, ömlött be a külföldi tőke, nőtt az ipari termelés... Ezt valóban a visszájára fordította a Horn-kormány.


Téma: "Orbán egy fasiszta patkány. Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!" Tilos, ma
daleth
2004. február 04. 15:41 | Sorszám: 15
Leesett az állam: lehet, hogy igazad van?
daleth
2004. február 04. 15:35 | Sorszám: 9
Szerintem nem arra gondolt.
daleth
2004. február 04. 15:22 | Sorszám: 2
Volt ez rosszabb is. Most nem személy szerint akarnak kiirtani, csak az egyházainkat akarják megszüntetni. Figyeljétek meg, fél év, s Jézusról jót is fognak mondani (pl. hogy homoszexuális volt).

Téma: Népszavazást az EU-alkotmányról!
daleth
2004. július 14. 13:38 | Sorszám: 15
Klaus nem az előző köztársasági elnök volt? Ha igen, akkor képzeld el Göncz Árpáddal ugyanezt.

Téma: Napkelte ma reggel (2003.07.04)
daleth
2003. július 04. 12:44 | Sorszám: 13
Isten ments!

Pontosítok: politikusi vénájának hiánya miatt nem örülök, hogy KöLá ilyen pozícióba került;

kétségbe vagyok esve, hogy KoLá ilyen pozícióba került.

Remélem KoLá legfeljebb ilyen pozícióban marad (és nem lesz köztársasági elnök).

daleth
2003. július 04. 12:25 | Sorszám: 10
Legyünk lovagiasak: egy szocialistához képest egész szellemes. (Hozzáteszem én személy szerint nem igazán örülök annak, hogy KL ilyen pozícióhoz jutott - nem emberi vonásai, hanem politikusi vénájának hiánya miatt)

Téma: Izrael gyilkos és hazudik!
daleth
2004. március 16. 16:31 | Sorszám: 45
Újabb jele a kódolt antiszemitizmusnak!

Már 25 perce!

daleth
2004. március 16. 16:27 | Sorszám: 43
Kéretik elhatárolódni ettől az antiszemitizmustól, hogy egy zsidó szent iratot a "nyűves" szóval illessenek.

Én a magam részéről ezennel ünnepélyesen elhatárolódom.

daleth
2004. március 16. 16:25 | Sorszám: 42
Egyetértek. Kaleb egy másik pozitív üzenetet hozott ki a Purimból.

Ennek ellenére fenntartom a párhuzamot a Teleki szoborral (31. hozzászólás), s a magánvéleményemet a történet értékéről.

daleth
2004. március 16. 16:11 | Sorszám: 39
1. senki sem vitatta, hogy honnan indult az egész (hímsoviniszta disznóság).

2. az, hogy örömünnep és ajándékokat szokás küldeni, szintén nem vitatta senki.

Ellenben arról, hogy megjelenik-e a purim ünnepében a bosszúállás gondolata és, hogy a purim ünnepe bántó lehet-e egy nem zsidónak semmit sem írtál.

"én meg nem tudom, hogy mijafrancnak írok ilyen topikokba, tökfölöslegesen..." - hát, ha új dolgokat írnál, vagy olyan logikai láncot követnél, amit mi is képesek vagyunk felfogni, biztos nem lenne felesleges.

daleth
2004. március 16. 13:53 | Sorszám: 37
"Semmi bosszúállás"

Nem tudom, mennyire számít hivatalosnak, vagy hogy miért kellett felhozni, de a www.mazsihisz.com-on a következőt találtam:

"Honorius és Theodosius 408-ban megtiltotta a zsidóknak, hogy Hámón alakját keresztre feszítsék, és tuzre vessék. A rendelet elmarasztalja oket: "in contemptu christianae fidei," -,a keresztény vallás becsmérlésében". Olaszországban a XIV. századtól mégis értesülünk arról, hogy a Hámán-bábut "ira" (bosszú) kiáltozások közben elégették. Frankfurt am Mainban Hámón és felesége, Zeres viaszfiguráit a zsinagógában, a Tóraolvasó asztalnál égették el."

Gondolom, hogy ennek ma már semmi jelentősége sincs, de mutatja, hogy Eszter könyvének ilyen olvasata is lehetett.

daleth
2004. március 12. 08:40 | Sorszám: 34
Erről az adatról még nem hallottam. Hol szerepel? (Bár szerintem a 75 ezer is erős túlzás.)
daleth
2004. március 12. 08:03 | Sorszám: 32
8,11. megengedte a király, hogy az egyes városokban lakó zsidók összegyuljenek életük védelmére, elpusztíthassák, megölhessék és elveszejthessék a népek és tartományok velük szemben ellenséges eroit, gyermekeiket és asszonyaikat, és hogy vagyonukat elzsákmányolják


9,2. Összegyultek a zsidók városaikban, Achasvéros király valamennyi tartományában, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki nem tudott nekik ellenállni, mert rettegés fogta el tolük az egész lakosságot. 3. A tartományok vezetoi, a kormányzók, a helytartók és királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordechájtól való félelem fogta el oket. 4. Mordecháj, ugyanis, nagy ember lett a királyi palotában és híre eljutott valamennyi tartományba, ugyanis a férfiú, Mordecháj, nottön nott. 5. A zsidók pedig lesújtottak mind az ellenségeikre karddal, legyilkolták és elpusztították oket, kedvük szerint bántak gyulöloikkel. 6. Susán fovárosban pedig a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, 7. meg Pársándátát, Dálfont és Ászpátát, 8. Porátát, Ádálját és Áridátát, 9. Pármástát, Áriszájt, Áridájt és Vájzátát, 10. Hámánnak, Hámdátá fiának, a zsidók szorongatójának, tíz fiát megölték, de a zsákmányra nem tették rá kezüket. 11. Azon a napon a legyilkoltak számát tudatták a királlyal Susán fovárosban, 12. s a király azt mondta Eszter királynénak: Susán fovárosban a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, meg Hámán tíz fiát. És a király többi tartományaiban mit tettek![b] Tehát amit csak megkívánsz, megadatik neked! Ami a kérésed, úgy is lesz! 13. [b]Eszter pedig így válaszolt: ha jónak látja a király, enged meg holnap is a Susánban levo zsidóknak, hogy a mai nap rendelete szerint cselekedjenek. Hámán tíz fiát pedig akasszák fel a bitófára. 14. A király erre azt mondta, hogy úgy legyen, és kiadatott a rendelet Susánban. Hámán tíz fiát pedig felakasztották. 15. Ádár havának tizennegyedik napján is összegyultek a Susánban levo zsidók és megöltek háromszáz embert Susánban, de a zsákmányra nem tették rá a kezüket. 16. A többi zsidó pedig, akik a király tartományaiban voltak, összegyultek és kiálltak életükért, nyugalmat leltek ellenségeiktol. Megöltek gyulöloik közül hetvenötezret, de a zsákmányra nem tették rá kezüket

Nem tudom... Valahogy nem Eszter könyve a kedvencem... Nem hiszem, hogy Eszter működése túlzottan megkedveltette volna a zsidókat a nem zsidó lakossággal.

daleth
2004. március 11. 08:51 | Sorszám: 31
KI

Tudod, hogy mire emlékeztet engem a purim zsidó és nem zsidó megítélése? A Teleki szoborra.

Teleki munkássága mit jelent egy zsidónak és egy nem zsidó magyarnak?

Mit jelent Purim egy zsidónak és egy nem zsidónak?

Mind a kettőből mind két csoport mást és mást olvas ki. Egy zsidó figyelme elsiklik a Purim nem zsidók iránti fenyegetésein, míg egy nem zsidó magyar Teleki antiszemitizmusa felett siklik el ugyanúgy. Egy zsidónak a Teleki szobor könnyen jelentheti ugyanazt, mint egy nem zsidó magyarnak az, hogy a zsidók úgymond egy vérengzés emlékét (ha jól emlékszem,több, mint hetvenezer áldozatról beszél Eszter könyve, köztük gyermekekről és asszonyokról is - még akkor is tekintélyes szám, ha biblikus túlzásnak tekintjük) ülik meg nagy vidámsággal.

Pedig szerintem mindkét ellenérzés valahol ugyanúgy jogtalan, hiszen, akik Telekinek szobrot akartak állítani, azok nem az antiszemitizmusát akarták feléleszteni, míg a zsidók sem a tömeggyilkosságot ünneplik Purimkor, hanem a csodás megmenekülést.

daleth
2004. március 11. 08:33 | Sorszám: 30
OFF

Nem tudom, én minél többször olvastam annál kevésbé tetszett. Persze, ez nem az ünnepre vonatkozik, hanem csak az alaptörténetre, ami le van írva benne. Nekem Eszter az egyik legantipatikusabb alak a Bibliában, Józseffel együtt.

Múlt héten a Judaica könyvesboltban megvettem Naftali Krausz erről szóló könyvét, s bár sajnos rossz szokásom szerint az elején kezdem a könyveket, s így még csak az Énekek énekénél tartok, de kíváncsian várom, mit ír majd erről (a zsido.com-on olvastam már az ünnepről).

Biztos, hogy több olvasata is van ennek a könyvnek, s az identitásról szól az egyik.

Balázs Gábor előadása nincs meg valahol?

daleth
2004. március 10. 15:34 | Sorszám: 28
OFF

Én Eszter könyvét másképpen értékelem. Szerintem a Biblia "legpogányabb" könyve, kezdve attól, hogy Isten neve nem szerepel benne, egészen addig, hogy a címe is pogány istennévből származik. Nem szívesen mennék bele mélyebben, egyrészt mert a Te teológiai műveltséged biztos mélyebb, másrészt ebben a helyzetben a tiszta teológiai fejtegetések politikai állásfoglalásnak tűnnének.

A lényeg szerintem nem az, hogy eredetileg mi volt az ünnep eredete, hanem az, hogy mit ünnepelnek - s ha ez nem a gyűlölet és az istentelenség, akkor csak ez számít.

daleth
2004. március 10. 14:12 | Sorszám: 26
Raful Eitan (Izr. vezérkari főnök), 1978.

Az Erecben találtam. De tulajdonképpen mindegy.

daleth
2004. március 10. 13:28 | Sorszám: 22
"De egy dologtól képtelenség tágítani. Az öngyilkos merényletek nem tűrhetők."

100%-ban egyetértek.

Innen Európából szinte lehetetlen megérteni a helyzetet, vagy akárcsak átélni is. Azt hiszem az európaiak többsége, kultúrális, érzelmi, ismerettségi, rokonsági alapon inkább a zsidók mellé állna, másrészt azonban erkölcsi alapon az áldozatok szerepében lévő palesztinok mellé is akarna állni.

Sajnos a legtöbb ember vagy a zsidók, vagy a palesztinok oldalára áll, s nagyon kevesen vannak, akik mindkét oldal helyzetébe beleélve próbálják nem az igazságot (vagy egy vélt igazságos állapotot) helyreállítani, hanem tartós békét kiépíteni. Szerencsére mindkét oldalon vannak ilyenek.

A 17-es hozzászólásomban feltettem egy találós kérdést. Tulajdonképpen a válasz mindegy, hiszen az benne a szörnyű, hogy mindkét oldal mondhatta volna, s valószínűleg mondta is, ha nem is épp ebben a formában.

daleth
2004. március 10. 10:51 | Sorszám: 20
Ne haragudj, de ezt könnyen meg lehet fordítani: a palesztinok meg arra törekszenek, hogy három buszmegállónyit legalább gyalog, szabadon megtehessenek, s esetleg hazajuthassanak arra a földre, ami még az apáiké volt. Ez elég természetes.

Azaz, sokkal bonyolultabb a helyzet annál, mintsem ilyen leegyszerűsítő módon lehetne kezelni. Hagyjuk a politikusoknak, bár szerintem nekik sem áll jól. Amíg Blair, Bush és a többiek ugyanolyan általánosító közhelyeket mond, mint az arab világ vezetői, addig nincs remény az igazi békére.

daleth
2004. március 10. 08:48 | Sorszám: 17
" izraeli katonák tizennégy palesztint – közöttük három gyermeket - öltek meg"

Találós kérdés: ki mondta:

"Egy kisgyermek haláláért bosszút állni nem a Sátán találmánya"

Félek, nem annak a fejére fog visszahullani, aki mondta...


Téma: Egy fiatal, MSZPs antifasiszta képviselő
daleth
2004. október 14. 08:18 | Sorszám: 19
"Nem adhatok mást, csak mi lényegem..."

Volt valaki ebben az országban, aki komolyan hitt abban, hogy a baloldaliak valóbana szidókat és a cigányokat féltik?


Téma: Liszkay egy év felfüggesztett börtön
daleth
2004. április 28. 12:22 | Sorszám: 19
Ha csak úgy nem...
daleth
2004. április 28. 11:02 | Sorszám: 12
Semmi sejetetés, csak egyszerűen a tények:

Bencsik - börtön
Liszkay - börtön
Elek - eleddig megúszta egy leantiszemitázással.

Természetesen csak arra lehet következtetni ebből, hogy ilyen bűnözők ezek a jobboldali újságírók. Vagy Te másra gondoltál?

daleth
2004. április 28. 10:56 | Sorszám: 8
A kedves édesapját nem ismertem, csak figyeltem a kilencvenes évek első felében végzett tevékenységét, s annak alapján furcsálltam, hogy egy jobboldali lap szerkesztőjét védi.

Semmiképpen sem akartam ebből messzemenő következtetéseket levonni, egyszerűen csak megállapítani, hogy ez egy ilyen világ. A jászladányi ügyben is meglepődtem kissé, hogy ki képviselte az iskola érdekeit, de hát ez egy ilyen világ.

daleth
2004. április 28. 10:53 | Sorszám: 7
Semmi sem következik, a pikantéria élvezete mellett.

Én sem tudom, hogy mit ér amit tett, ezért magát az ítéletet nem kommentáltam. Igaz, hogy egyfelől szépen beleillik a sorba, de ha egyszer bűnt követett el, nem akarom védeni. Van még független magyar királyi bíróság!

daleth
2004. április 28. 10:28 | Sorszám: 3
A helyzet nem egyszerű. A Liszkay Gábort Nehéz-Posony István védte, aki eleddig nem egészen jobboldali kötődéséről volt híres (aktívan máshova húzott). Pikáns.

Téma: Levél Magyarországhoz
daleth
2003. október 14. 08:53 | Sorszám: 1
Szerintem jó, de kár volt belevenni a Kondor-ügyet. Mivel még nincs lezárva, visszafelé is elsülhet.

Téma: Orosz ortodox holokauszt
daleth
2004. július 29. 11:58 | Sorszám: 1
A későbbiekben viszont az ortodox egyház ha nem is kapott előjogokat, de legalább létezhetett - ellentétben jó pár másik keresztény közösséggel, amelytől még ezt a jogot is elvitatták.

Téma: Saron nem tűr el több támadást a zsidók ellen.
daleth
2004. április 20. 08:19 | Sorszám: 40
"Egyrészt, ha van elűzött nép, akkor az inkább a zsidó."

- megköszönném, ha ezt az állításodat alátámasztanád. Én úgy tudom (dde ha kiigazítasz, megköszönöm), hogy az izraeli lakosság inkább az elvándorlás és nem az elüldözés miatt csökkent. Pl. a bablilóniai fogságba is "csak" kb. 20 000 embert hurcoltak el (ezt a számot érdemes összevetni azzal a 75-80 000-rel, akiket néhány év után ők öltek meg Eszter könyve tanúsága szerint), míg a lakosság nagyobb része egy sikertelen felkelés után maga vándorolt ki Egyiptomba, félve a megtorlástól. Ezt azért érdekes figyelembe venni, mert Izrael lélekszámban ma is sokkal többet veszít azáltal, hogy növekszik a kivándorlás, illetve csökken a bevándorlás, mint amennyit ténylegesen meg tudnak ölni a muszlim szélsőségesek.


"És van egy kis különbség is."

- valóban. Mi nem irtottunk ki egy sváb falut, hogy a többi német elmeneküljön. Mi nem tiltjuk meg a németeknek, hogy visszatérjenek Magyarországra. Mi már (sajnos nem elég hangsúlyosan, de) bocsánatot kértünk az elűzött németektől. Mi azonos elvek alapján kárpótoltuk a németeket és a magyarokat elkobzott javaikért.
Persze, nehéz az összehasonlítás. Izrael még ma is hadban áll, nem lehet rajta mindazt számonkérni, amit a majd ötven éve békében élő magyarság meg tudott tenni. De azért nem kell (már megbocsáss) ostobaságokat állítani.

Más.

Szerintem felesleges a totális kiűzés feltételezett híveivel vitába szállnunk. Szerintem Izrael emberi távon nem szüntethető meg, legfeljebb a jellege változik meg (bizonyos változásokban én is reménykedem), s ugyanígy felesleges arra is várni, hogy kiűzzék a zsidókat a fejlett világ országaiból. Az antiszemitizmus talán növekedni fog, talán súlyos méreteket is ölt, de addig szintig már soha nem fog eljutni. S a Soáh története arra is megtanít bennünket, hogy az antiszemitizmus erői bármily hatalmasak is voltak, ma Berlin az egyik legfontosabb centruma a zsidó kultúrális életnek...


Téma: Holokauszt-emlékezés és Rantiszi után
daleth
2004. április 27. 09:59 | Sorszám: 78
A Páva utcai emlékhelyről...

A Holocaust Múzeum megnyitója elé

Tizenöt év huzavona után az állam végre elvállalta egy méltó emlékhely felépítését; erre 1.7 milliárd forintot költött, s a végeredmény egy impozáns külsejű, ám kevéssé hasznos épületkomplexum. A több éves huzavona után kiválasztott Páva utcai zsinagógát, amelyről a közvélemény, az alapítvány kuratóriuma, a megbízott történészek és muzeológusok is azt hitték, hogy a kiállítás központja lesz, „rajtaütésszerűen” az eredeti állapotában restaurálták. Ez megfelel a hitközség felfogásának, a tervező Mányi Stúdió építészi ambícióinak, de jóval kevésbé a meghirdetett célnak, hiszen az eredeti szépségében felújított zsinagóga belső terei kiállítás rendezésére gyakorlatilag alkalmatlanok. Ráadásul a hitközség egyre erősebben „nyomul”, igyekszik minél többet visszavenni abból, amit felajánlott: az eredeti helyreállítás után most már olyan hangok is hallatszanak, hogy a zsinagóga épületébe csak kipával lehessen belépni és az intézmény szombaton tartson zárva. A föld alatt létrehozott kiállítótér, valamint a templom e célra felhasználható női karzata összesen mintegy hatszáznegyven négyzetmétert tesz ki. Akik így intézték, azok szerint ez „szép kihívás”, mások szerint inkább nagy kiszúrás a kiállítás rendezőjével szemben. A kiállítás szempontjából már jobb helyszín lett volna valamely kültelki vagy vidéki téglagyár: ez adekvát és sokkal tágasabb is. (Kár, hogy Kőbányai János, a kuratórium tagja a döntéshozatalkor nem tartózkodott Budapesten, és kreatív ötleteivel akkor állt elő, amikor már javában folyt az építkezés a Páva utcában. Jellemző része ez a történetnek – lásd alább.)

Hogyan állhatott elő ez a lehetetlen helyzet? Miként lehetséges, hogy a jobboldal legújabb kori történelmi zarándokhelye, a „Terror háza” kiállítás a semmiből két év alatt megszületett, míg a sokkal nagyobb nemzetközi támogatást élvező Holocaust múzeum, tizenöt év huzakodást követően, két évvel a döntéshozatal után vitatott, felemás állapotban, sebtében összehozott, ideiglenes kiállítással várja a megnyitót?


*


A Holocaust Múzeum körüli hercehurca az egész magyar–zsidó kérdéskör végtelen kuszaságának lenyomata.

A Terror háza egyszerű ügy volt: az akkori miniszterelnök utasított, és mindenki tette a dolgát. Nem volt gond a szükséges forrásokat mozgósítani: költségvetési pénzt, történészeket, építészeket, kiállítási szakembereket, stb. A függelmi viszonyok egyértelműek voltak, a tekintélyelvű jobboldalon mindenki tapsolt, és nem voltak viták: egyszerű és kényelmes volt a magyarokat áldozatként bemutatni.

A holocaust múzeum ennél sokkal bonyolultabb képlet. Míg a konzervatív antikommunizmust a jobboldali kormány könnyen kisajátította, a Holocausttal ezt nem lehet megtenni. Itt a szereplők – magyar állam, a magyar közvélemény, a zsidó hitközség, a zsidó/baloldali/liberális értelmiség, külföldi kormányok és közvélemény – akiknek mind van súlyos mondandójuk a témáról, mellérendelt kapcsolatban állnak, így a jellemző kommunikációs forma köztük nem a parancs, hanem az örökös egyezkedés vagy huzavona.

Az alaptétel szerint az egykori magyar állam által halálba küldött zsidók méltó emlékhelyét megteremteni a jogutód, a mai magyar állam kötelessége. Egyetlen kormány sem vállalta azonban szívesen ezt a lépést, hiszen a magyar társadalom megszégyenülését, erkölcsi alászállását dokumentáló létesítményre pénzt költeni minden, csak nem népszerű vállalkozás. (A Terror háza narratívájával ellentétben itt a magyarok tettesek és nem áldozatok.) Mindez lényeges időhúzást jelentett és csak a nyugaton ekkor tetőző holocaust-kultusz légkörének köszönhetően sikerült áttörést elérni.

A második tényező tehát az ügyben a nemzetközi közvélemény, európai közhangulat vagy akárhogy hívjuk. (Ezt személyesítette meg a francia kormány, amely – csekély nyomásgyakorlásként – a múzeum informatikai berendezéseit finanszírozta, s amely ezért egy helyet kapott a kuratóriumban is.)

Hasonló nyomásgyakorló szerepet játszottak a meghatározó súlyú amerikai és európai zsidó szervezetek, akiknek képviselője – az izraeli Jad vasém egyik vezetőjének személyében – szintén helyt kapott a kuratóriumban. A nyomásgyakorlás azonban csak a feszültségeket tartotta fenn: a magyarországi ügyekhez nem értő külföldiek a viták rendezését nem tudták előmozdítani.

A negyedik tényező a hitközség, amelynek Holocausthoz való viszonyát az Új Élet 2004. február elsejei számában megjelent emlékbeszéd tükrözi: a Vészkorszakot átélt idős nemzedék fájdalmát úgy szólaltatja meg, hogy abból hiányzik az azóta eltelt hatvan év távlata, a mának szóló üzenet. A hitközség vezetői és képviselői szüntelenül a holocaustot emlegetik, miközben az e célnak szentelt múzeumtól könnyedén visszaveszik azt, amit felajánlottak, és nem tudatosul bennük, hogy ezzel az egész projektet lehetetlenné tették.

Önálló tényezők a kutatók, szaktörténészek, akiknek feladata a Holocaust „üzenetének” megfogalmazása, s akik – politikai felhangoktól sem mentes – gyakran személyeskedő vitákat folytattak a kérdésről.

Önálló tényező az (amúgy megfoghatatlan) zsidó értelmiség, amely túlnyomórészt a baloldali liberális közvélemény-formáló elit soraiból hallatja hangját. Ez feltétel nélkül támogatja a Múzeum eszméjét, ám roppant kevéssé pragmatikus (lásd a véget nem érő vitákat a múzeum helyszínéről, annak szimbolikus jelentőségéről – még akkor is, amikor már javában folyt az építkezés). A holocaust – e máig felfoghatatlan súlyú esemény – értelmezése ma is megosztja a közvéleményt, a véleményformáló értelmiséget, a szaktudósokat, a politikusokat. Zsidók voltak-e az áldozatok, vagy hazájuk által eltaszított magyarok? Előre nem látható tragédia volt-e, ami történt, avagy az antiszemita kórság évtizedek óta ott lappangott már a magyar társadalom sejtjeiben? E súlyos kérdések alapvetően befolyásolják a kiválasztandó helyszínt, a forgatókönyv tartalmát, az ennek megírására felkért szakértőket, stb. Csak így történhetett meg, hogy az építészeti tervek már akkor készen voltak, amikor a forgatókönyvről még javában dúltak a viták.

A szerteszét húzó erők eredőjeként felálló kuratórium nem volt hatékony és ütőképes. Elnökének, Vámos Tibornak energiáit fölemésztették a – gyakran személyi küzdelmekben testet öltő – politikai-ideolgiai harcok, s a menedzsmentre alig jutott ideje. Így a döntési jogkörök átkerültek a hitközség-állam tengelyre, ahol nincs ugyan szellemiség, de van működőképes apparátus.

Csak így történhetett meg az az abszurdum, hogy a hitközség felajánlotta a Páva utcai zsinagóga épületét a múzeum céljára, majd azt mégis eredeti állapotában restaurálták, amelyben nem lehet kiállítást rendezni. Az eredmény egy szépen felújított zsinagóga, egy impozáns emlékhely és egy ellehetetlenített kiállítás. Pedig ez utóbbi volt a projekt lényege, nem más.

Gadó János
http://www.szombat.org/

daleth
2004. április 22. 10:15 | Sorszám: 76
Jó, ismerjük el, hogy már legalább a látszatra kezd adni. Legalábbis, előfordulhatott volna, hogy még ennyit sem tesz.

Nem tudom, hogy komolyan kell-e venni a szembefordulást. Néhány napja pont az ellenkezőjéről kaptunk hírt, amikor a szélsőségesek és a palesztin önkormányzat tárgyalni kezdett egymással.

A Szentföldön minden és mindennek az ellenkezője is előfordulhat.

daleth
2004. április 22. 09:59 | Sorszám: 74
Őszinte legyek?

Arafatban sem bízom meg jobban, mint Sharonban. Honnan lehet tudni, hogy ez nem csak a külvilágnak szóló gesztus, s közben a Fatah embereivel is megegyezett a háttérben?

daleth
2004. április 21. 13:09 | Sorszám: 64
OK
daleth
2004. április 21. 12:53 | Sorszám: 60
Ha elégedett vagy a változások irányával nem akarlak letörni.

Ezért csak halkan jegyzem meg: ha a tömegeket meg akarjuk győzni valamiről, akkor nem árt, ha adunk is nekik valamit ehhez.

Az összhang szerintem eddig is megvolt - nem emlékszem arra, hogy bármelyik fideszes kétségbe vonta volna a Soáh tragédiáját, vagy zsidóellenes nézeteket hangoztatott volna. Persze, ne arra gondoljunk, hogy Ron barátunk szerint, aki számonkéri rajta a módszereit, az már a zsidóirtók felé kacsingat.

Az, hogy Kacav elnök találkozott a Orbán Viktorral olyan dolog, ami egy normális országban természetes - ezért nem fukarkodtam én sem a történelmi jelzővel, azt hiszem egy másik fórumon.

A konferencia színvonaláról nem merek nyilatkozni. Amit hallottam róla, az inkább politikai hőzöngésnek tűnt, mintsem színvonalas tudományos munkának, de mivel csak a sajtóból és az intézet honlapjáról tájékozódtam, tévedhetek is.

Abban viszont egyetértek, hogy a változásokhoz évek, évtizedek kellenek, s ez majd a kellő irányba fog hatni - akármilyen balfácán módon csinálták is eddig.

daleth
2004. április 21. 12:46 | Sorszám: 59
Köszönöm! Bár, ha Karsai mondja, akkor ennek pont az ellenkezőjét is elfogadhatnánk... No jó, ez merő rosszindulat volt a részemről. A cikk érdekes, alaposan át kell olvasnom.
daleth
2004. április 21. 12:09 | Sorszám: 56
KI

Erről én is hallottam, de csak olyan honlapokon, ahol a Soáh ténéyt is megkérdőjelezik. Tudnál esetleg valami tárgyilagos forrást is megjelölni?

BE

daleth
2004. április 21. 12:07 | Sorszám: 55
"De hisz éppen ezért: ez nem egy politikai oldal agit. prop eszköze, mint a TH." - no comment.

"a Páva utcában jelenleg egyetlen kis fotókiállítás van, semmi más" - hát éppen ez a baj. Hogyan várhatjuk el, hogy a társadalomban bármi változás induljon el, vagy erősödjék, ha a témában csak egy fotókiállítást tudunk összehozni? A TH átélhető élményt nyújt - a BHM egy máshol is elérhető fotókiállítást. Nem érzed, hogy ez micsoda leégés?

"a Terror Házában installációkat" - tegyük hozzá: jelentős részben.

"Van egyébként zsidó múzeum" - Jééé, tényleg?

"Szerintem nagyon szép lett" - a szépségét nem is vitattam, csak azt, hogy a Soáhról nekem nem a szépség jut eszemben. Őseim falujában, Olaszliszkán a zsinagóga romjai sem szépek, mégis jobban át lehet élni azokat látva a Soáh borzalmát, mintha újjáépítették volna.

"Egyébként a Páva utcai volt zsinagógának komoly köze van a Holokauszthoz" - én nem azt mondatm, hogy nem volt köze, hanem azt, hogy nem olyan emblematikus épület, mint a TH-é.

daleth
2004. április 21. 11:39 | Sorszám: 52
Valóban a múlt pénteken nyílt meg, de hányan voltak ott a megnyitón? (Most ne beszéljünk a szervezési balfogásokról)

Megnyitás előtt mennyire volt a közbeszéd része? A TH már hónapokkal korábban foglalkoztatta az embereket.

Milyen hosszú sorok állnak a múzeum előtt?

"a Páva utca legrosszabb esetben a zsidóké lesz" - nos ezzel tulajdonképpen kicsit durvábban mondod ugyanazt, amit én.

"Páva utcai Dokumentációs Központ elsősorban is nem múzeum." - ezzel némileg vitába szállnék: a hosszú megnevezése valóban nem ez, de a rövid, ami a honlap fejlécében is szerepel: Budapest Holocaust Museum. Az éületről nem akarok nyilatkozni. Nekem jobban tetszett a TH építészeti megoldása, ami egyenesen a terror szörnyűségéről szól, arról, hogy nem lehet nem állást foglalni a kérdésben. A Páva utcában nem tudtam az intézmény jellegéhez kapcsolódó értelmet találni (igaz, az építész dolga is nehezebbb volt, hiszen volt olyan emblematikus, mint a TH-é). A Washingtoni HM-ról csak képeket láttam: be kell vallanom az még kevésbé tetszett.

daleth
2004. április 21. 11:25 | Sorszám: 50
Köszönöm.

Ha csak ez a honlapjuk és nincs másik, akkor helyesbítenem kell a véleményemet. Ehhez képest a Terror Háza Soáh honlapja is grandiózus.

daleth
2004. április 21. 11:11 | Sorszám: 46
Sajnos a Páva utcai intézet honlapját nem találtam meg az Interneten, így arról nem merek nyilatkozni. A sajtóvisszhang alapján elég szerény, de azért szeretnék meggyőződni róla a saját szememmel is.

Egyenlőre úgy tűnik, hogy nem vált olyan kollektív hellyé a nemzet tuudatában, mint a Terror Háza.

daleth
2004. április 20. 10:59 | Sorszám: 40
"... amit én fontosnak tartok... és a tény, hogy néhány kis teremmel és külső installációval ez a politikai intézmény is megemlékezett a Holokausztról."

Én még ennyi jót sem mondtam róla.

De a képekkel szembeni fenntartásom, hogy nem jelenik meg benne a magyar jelleg. Igen, Németországban sok zsidót megöltek, meg Ukrajnában is, de nálunk alig történt valami.

daleth
2004. április 20. 10:48 | Sorszám: 38
No gyorsan cseréljünk helyet, mielőtt még mindketten tönkretennénk a hírnevünket. Én támadom, Te pedig véded a THM-et?
daleth
2004. április 20. 10:32 | Sorszám: 36
1. OK

2. Csak azért írtam róla, mert felhívtad a félreérthető megfogalmazásra a figyelmemet.

Valóban, most nagyobb terjedelemben foglalkoztak ezzel az üggyel, mint korábban - reméljük nem csak a kerek évforduló miatt.

De ha már sok mindent kritizáltam, akkor hadd szóljak pár szót a Terror Háza Múzeum holocaust honlapjáról is. Megnézted már a képtárat? A felirat szerint a Holocaust magyar tragédia (a megnevezést nagyon jónak tartom), de a képeken csak elvétve találni magyar vonatkozású témákat, a feliratok pedig inkább illenek egy hordószónok szájába, mintsem egy komolya tudományos intézet honlapjára.

daleth
2004. április 20. 10:06 | Sorszám: 34
1. Nem Demszky kijelentésére gondolok, hanem különösképpen a Horn-kormány és a Mádl Ferenc megnyilatkozásaira. (az Antall-kormány alatt is történtek bocásnatkérések, de ha jól emlékszem, alacsonyabb szinten)

2. Igazad van, elnézést kérek. Sajnos először olvastam a Te hozzászólásaidat, majd ebből kiindulva a sajtóban megjelent híreket, és ezt kevertem Még egyszer elnézést kérek.

Most mégegyszer átolvasva az általam írtakat, rájöttem, hogy az ünnep és ünnepély szavakat nem következetesen használtam.

A népünnepély hiányán azt értettem, hogy nagyon kevés ember jelent meg a rendezvényen (nem tudott, nem akart, nem firtatom), s félek hogy ez jobb esetben is csak a társadalom közömbösségét jelzi ebben a kérdésben (ennek okait messzire vezetne megkeresni).
A politikai nyilatkozatok és konferenciák véleményformáló hatása meg szerintem nagyon csekély. Egy Schindler listája film (bármennyit is szidom leegyszerűsítő látásmódjáért) sokkal többet számít, mint az egész ünnepségsorozat.

Ahol pedig félreérthető voltam: a Holocaust-emléknapot én nem magyarnak, hanem nem ünnepnek tekintem. Magyar tragédia volt, de nem ünnep. Az ünnep szóhoz inkább pozitív hangulat társul - ezért borzongok, ha a soáhval, vagy a kitelepítésekkel kapcsolatban az ünnep szót használják. Azt ünnepeljük, hogy eltűnt többszázezer honfitársunk? Erre szerintem csak emlékezni lehet, vagy gyászolni, de az ünnep szó nagyon morbid. Még jó, hogy Klezmer-fesztivált nem tartunk - annak is megvan a helye, de máshol.

3. Ez is egy forgatókönyv, lehet, hogy nem is valószínűtlenebb, mint amit én írtam.

daleth
2004. április 20. 09:20 | Sorszám: 32
1. "Hozzátette: csak még két szó "felelősség és bocsánat" nem hangzott el" - ha valaki nem elég tájékozott a magyarországi történésekben, miért szól hozzá? Vagy szó szerint azt kellene felolvasnunk, amit ő megfogalmazott?

A MN-ben olvastam a nyilatkozatát. Ha mind igaz, amit ott leeírt, akkor a szememben éppolyan tájékozatlan, mint a Washington-i Holocaust Központ.

2. Nem vagyok benne biztos, hogy az emlékmúzeum megnyitása valóban fordulópont lenne. Sajnos nem tették népünnepéllyé. Sajnos ez a kormány nagy ebben (lásd Kossuth-emlékév bezárása), de amíg egy magyar ünnepnél ez még megbocsátható (a magyar embereknek nem kell Kossuthot méltatni), addig egy olyan társadalmilag vitatott kérdésben, mint a Soáh, nem lett volna szabad beszűkíteni az ünneplés lehetőségeit (hadd osszam meg veletek egy negatív élményemet: néhány hete beszéltem fiatalokkal. Inteligensek voltak, a zsidóságról is nagy csodálattal beszéltek, de amikor szóbakerült a Soáh, akkor arra hivatkoztak, hogy a legújabb amerikai kutatások már megkérdőjelezik azt. Még egyszer: nem voltak antiszemiták, de a tudatukban ez a kérdés így jelent meg). Hányan voltak a Terror Háza megnyitóján? Hányan a Páva utcában?

3. Az izraeli belpolitikáról. El kell ismernem, hogy aggodalmaimmal ellentétben, az erős kéz politikája, mintha valóban megállította volna a terrorista merényleteket, vagy legalábbis ritkította volna. De, félek, sajnos ez hosszútávon már nem hoz hasonló gyümölcsöt: állítólag Arafaték elkezdtek közeledni a Hamászhoz. Egyenlőre ez nem jelent sokat, de nem tudom, hova vezet.
De legyek pozitív: örüljünk, hogy kevesebb merénylet történik. Izrael ezt a háborút (vagy hadműveletet, ami a csatánál több, de a végső győzelemnél kevesebb) is megnyerte?


Téma: AutópályaEllenes Liga
daleth
2005. február 14. 13:39 | Sorszám: 17
Sajnos a solymáriak nem bírtak ellenállni a pénznek. Jó népség, de ez a gyenge pontjuk.

Téma: Ki miért elkötelezettje a bal, illetve a jobb oldalnak?
daleth
2003. október 15. 15:00 | Sorszám: 5
katolikus vagyok (családunk szabadon választotta néhány nemzedékkel ezelőtt), nemzeti érzelmű (a nemzeten a szent istváni magyarságot és nem a XIX századi, számomra elhibázottnak tűnő képet értem).

Kezdetben az SZDSZ tűnt szimpatikusabbnak, de a 89-90 körül látva, hogy a kereszténységről és a nemzetről csak negatív formában tudnak beszélni, inkább átpártoltam az MDF-hez. Az én szavazatom is elveszett 98-ban, de tavaly már szerencsére nem voltak ilyen jellegű gondjaim.

Amíg a jobboldal jelenti a kereszténységet és a nemzeti gondolkodásmódot, addig jobboldali vagyok.


Téma: Hamisitvany
daleth
2006. január 10. 12:22 | Sorszám: 294
Őszintén szólva, kissé hihetetlen a történet... Azt hiszem, ebben az esetben valaki a Fideszben nem mondott igazat, vagy torzított. Ha valaki a másik oldaról állna elő ilyen történettel, ezen az oldalon, teljesen jogosan, senki sem hinné el.

De azért maradjunk a tényeknél: az, hogy a Fidesz nem mondott igazat, vagy valóban ő áll a Vizsla mögött, az csak etikai kérdés. Az viszont, hogy valaki a postáról kiad egy iratot, már bűncselekmény. Most válasszon mindenki, melyik súlyosabb.

daleth
2006. január 10. 12:17 | Sorszám: 293
Egyszerű: ha olyan szolgáltatást veszel igénybe, ami ÁFA köteles, az ÁFÁból törthányadba olyan dolgokat is finanszíroz az állam, ha azonban a Postának van belőle bevétele, az ellenőrizetlenül vándorolhat különböző zsebekbe.

Sajnos ma a Magyar Posta már messze nem az, ami régen volt. A jelek szerint, ma már egy átpolitizált az adatvédelmi szempontokat semmibe vevő intézmény lett...

daleth
2006. január 10. 08:07 | Sorszám: 280
Az emelt díjas telefonszám nem jó, mert ÁFA köteles és nem szívesen támogatnám a Magyar Vizsla mellett (EZT) a magyar államot is... Akkor már jobb kérni egy csekket és elballagni a postára...

BOCS!

INKÁBB EZT AZ ÁLLAMOT, MINT A CENZÚRAHIVATALT!!!


Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET! (III)
daleth
2004. január 07. 14:20 | Sorszám: 221
Nagyon OFF:

A Szombatban ( www.szombat.org ) most jelent meg egy cikk (Yosef Hayim Yerushalmi: A negyedik megaláztatás), ami érinti Freud és a cionizmus kapcsolatát is. Kicsit kemény, de érdemes végigolvasni, hogy hogyan látta ez a nagy (mégha nekem kissé antipatikus) szellem a cionizmust.

daleth
2004. január 07. 09:10 | Sorszám: 192
Noé bárkájára gondolsz?

Ott legalább nyolcan voltak:

"Noé a vízözön előtt beszállt a bárkába: vele együtt fiai, felesége és fiainak feleségei." (Noénak három fia volt: Szem, Kám és Jáfet - az első nevéből ered az antiszemitizmus szó is)

daleth
2004. január 07. 09:07 | Sorszám: 191
"Nem szeretnék senkit elszomorítani, de a ZSKU mögött kb. annyian vannak, ahányan a levelet aláírták. Kb. ketten. Na jó, szorozzuk meg kettővel."

Szombat 1999. október http://www.c3.hu/~szombat/h9910n.htm

Új zsidó szervezet alakult meg a nyáron, a konzervatív Zsidó Közéleti Unió, mely a saját megfogalmazása szerint “igyekszik az eddigiektől eltérő módon közelíteni a magyarságot és a hazai zsidóság egészét érintő kérdésekhez, és az a célja, hogy a közvéleményben árnyaltabb kép keletkezzen a hazai zsidóság politikai és közéleti beállítottságáról”. A szervezet alapító nyilatkozata a kárpótlási folyamat megoldatlanságával példázta azt, hogy a “legjobb szándékok ellenére számos zsidó szervezet egyike sem volt képes hatékonyan megjeleníteni közéleti kérdésekben az elfogultságoktól mentes zsidó álláspontot”. (A szövegből nem derül ki, milyen elfogultságról is van szó.)

Az Unió azt is deklarálta, hogy – bár általában a zsidóságot a baloldali eszmékhez kapcsolták – a zsidók politikailag ennél sokszinűbbek voltak, “s csak a szélsőséges, antiszemita nézetek elutasításában egységesek”.

A szervezet elhatárolja magát azoktól “a magát szocialistának vagy liberálisnak valló, de zsidó identitását nem mindig vállaló értelmiségtől”, akik az antiszemitizmustól való félelmet “napi politikai célokra” használták fel. “Eközben nem biztosított szervezeti keretet, sem megfelelő forrást a téma szakszerű kutatására, elenyészően keveset tett a közép- – és felsőfokú oktatásba történő beemelésért, és elhárította még a közelmúltban is a problémáról folytatott nyilt, demokratikus vitát. Ehhez készséges partnert talált a szélsőjobboldali irányzatok képviselőiben” – fogalmaz sommásan az Unió nyilatkozata. A Zsidó Közéleti Unió törekvéseit – információink szerint – kormányzati körök szimpátiával fogadták és támogatásukról biztosították.

A szervezet vitaesteket, konferenciákat tervez, és rendszeresen állást kíván foglalni a magyar zsidóság kérdéseiben: “meg kívánjuk jeleníteni a hazai zsidóság kulturális és politikai sokszínűségét, kötődését az általunk hangsúlyozottan vállalt hagyományos értékekhez, Magyarországhoz, Izraelhez és a judaizmushoz”.

Az alapítók között szerepel mások mellett Staub Pál jogász, Pelle János író, közíró, és Haraszti György történész. A ZSKU utóbbi két frontembere információink szerint a kormány részéről felkérést kapott, hogy működjön közre a tervezett új auschwitzi kiállítás körüli munkálatokban.

(a Szombat egyéb számaiban a Tieddel megegyező vélemények jelentek meg a ZsKU-ról)

daleth
2004. január 07. 08:58 | Sorszám: 190
Kedves Kaleb!

"De ez nem is zsidó ügy. Miért kellene a zsidó szervezeteknek itt megszólalni?"

- szerintem, ha "csak" a keresztények kiirtása hangzott volna el, akkor igazad lenne. De előtt volt egy olyan megjegyzés is, hogy az ott ülők mind zsidók: ezek után a zsidóság hiteles képviselőinek szerintem célszerű megszólalnia, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy ez nem a zsidóság véleménye (azaz senki se tudjon ilyen alapon hangulatot kelteni).

daleth
2004. január 05. 15:35 | Sorszám: 156
Azért megpróbáltam kicsit utána nézni a dolognak:

Az első információ ellentmond az emlékeinek:

"1949-ben Jeruzsálemben zsidó jogászok újratárgyalták Jézus perét, és egyhangúlag felmentő ítéletet hoztak"
http://iustitia.helyhir.hu/letolt/jezuspere.pdf

Most már azt hiszem tényleg elő kell keresnem ezt a könyvet (mivel nem ismerem a bíróság döntését, nem tudom, hogy ez a kiközösítésre vagy a halálos ítéletre vonatkozott).

daleth
2004. január 05. 15:19 | Sorszám: 154
Az elsőre több helyen is utalnak az evangéliumok, a másodikat egy Jézus életét tudományosan feldolgozó könyvben olvastam, utána kell néznem.
daleth
2004. január 05. 14:57 | Sorszám: 150
"Jézus szerinted nem volt zsidó??????"

Jó kérdés. Jézus zsidónak született, zsidóként élt, de mivel kiközösítették, nyilvános működése utolsó idején már nem számított zsidónak (nem léphetett be a zsinagógába). A rabbinikus bíróság (mint a szanhedrin jogutódja) a múlt század harmincas éveiben rehabilitálta, tehát most újra említhetjük zsidóként.


Téma: Osztályfőnöki óra MSZP módra
daleth
2004. július 09. 13:23 | Sorszám: 27
Kicsit megkéstem a válasszal, köszönöm.
daleth
2004. július 09. 12:39 | Sorszám: 25
""Elismert" dolog, hogy 94-ben a gazdaság csődközeli állapotban volt"

- Érdekes, ezt még ők sem merték állítani. Persze, ha december 31-re gondoltak, akkor igazuk lehet.

A problémák összetetebbek voltak.

A kormányváltás után hihetetlenül visszaesett a tőkebeáramlás (részben természetes módon, részben amiatt, hogy a kormányváltás után is telekürtölték a világot azzzal, hogy milyen rossz állapotban van a magyar gazdaság). Mindeközben nem vettek tudomást a gazdaság tényleges fejlődési irányáról (jellemző, hogy amíg a szakértők már 93 őszétől előre látták a gazdasági növekedést, addig azt a szocialista kormányzat 94 őszén ismerte csak be - apróság, de jellemző). Ami kevés jött volna, azt az ellökött privatízációs metódus (visszalépés közvetlenül a végrehajtás előtt) ijesztette el. + ami a végső lökést adta: a nemzetközi pénzügyi válság.

Az utolsó mondatoddal egyetértek: a legnagyobb hiba nem az volt amit tettek, hanem az, amit nem tettek: azaz majd egy évig semmi értelmes lépést nem tettek a nemzetközi befektetői bizalom visszaszerzésére. Aztán jött a Bokros-csomag, a magyar történelem legnagyobb PR-akciója, ami némileg kezelte a problémákat, de hatalmas társadalmi költség mellett.


Téma: Szélsőjobb veszély
daleth
2003. május 05. 11:16 | Sorszám: 227
1. Szerinted OV-nak nem hívei és ellenségei vannak, csak én látom így: ebben az esetben csak megállípatom, hogy ebben a kérdésben nem értünk egyet.

2. Szerintem a politika lényege, hogy valaki ki mer állni a véleményével és ezt egyesek támogatják, míg mások ellenzik. Az általa kiváltott érzelmi reakciók több tényezőtől függnek, pl. attól, hogy milyen esélyei vannak arra, hogy megvalósítsa az általa képviselt elképzeléseket. OV esetében ez az érték igen magas, tehát nyilvánvaló, hogy sokan rajonganak érte és sokan támadják.

Ez lehet, hogy nem az optimális állapot, de sokkal rosszabb lenne, ha a nemzetet és az államot érintő kérdésekben érdektelenek lennének az emberek. (Irodalmi hivatkozás: Nem leszek a szürkék hegedűse...)

daleth
2003. május 05. 09:36 | Sorszám: 225
"Ez a mondat nagyon árulkodó." - ?
daleth
2003. április 30. 11:56 | Sorszám: 200
Maradjunk csak a szavaknál: elég nehéz a kimondott szavakat is pontosan értelmezni, hát még a ki nem mondott gondolatokat!
daleth
2003. április 30. 11:44 | Sorszám: 197
"Ráadásul szineváltó, senki nem tudja, milyen szinű lesz holnap."

- én speciel tudok még néhány politikusról, akire illik ez a leírás.

Mussolini megítélése ebből a szempontból is igen érdekes. Ajánlom figyelmedbe Churchill emlékirataiból a Mussoliniről szóló részt.

daleth
2003. április 30. 11:22 | Sorszám: 194
Ha a szó eredeti jelentését vesszük, azaz a szakszervezetek semlegesítése azáltal, hogy a munkaadókkal közös szervezetbe rendeljük, akkor a korporatív állam veszélyét nem OV, hanem az MSZP képviseli (az MSZP ápol szoros kapcsolatokat a nagy szakszervezetekkel, akik ezt azzal hálálják meg, hogy nem képviselik kellő súllyal a munkavállalók érdekeit a legtöbb területen). S ez sajnos nem csak veszély, hanem a rút való.

Ezzel szemben minden párt vagy pártként működő szervezet természetes igénye, hogy növelje a társadalmi súlyát, ettől szerintem még nem kellene megijedni. Egyébként azt hiszem, előjeltől függetlenül OV hívei és ellenségei egyetértenek abban, hogy egyedülálló jelenség a mai politikai életben.

daleth
2003. április 30. 10:28 | Sorszám: 190
Azt hiszem, ezeknek is jelentős mértékben át kell alakulniuk, hiszen jelenleg igencsak csekély a társadalmi beágyazódottságuk. Azt hiszem, nem ártana, ha a jelenlegi pártok megújítanák kapcsolataikat saját tagságukkal és a lakossággal.

Hadd legyek provokatív: a jelenlegi pártok csak annyiban tudják Magyarországon ellátni feladatukat, mint amennyire a szakszervezetek jó része. Azaz: jelenleg elitpolitizálást folytatnak jórészt, ahelyett, hogy igaz "néppárttá" válnának (elnézést, tudom, hogy ez nem a legjobb kifejezés, de nem jutott eszembe jobb). A pártok nem képesek helyi és közép szinten betölteni a szerepüket, s ezen kellene változtatniuk.

daleth
2003. április 30. 10:00 | Sorszám: 187
Szerencésre ez a nemzet eleddig még mindent túlélt. Szerintem az EU-ban a szubszidiaritás (kimondani se mindig sikerül, leírni még kevésbé) pont abból indul ki, hogy az állam XIX és XX században abszolutizált hatalmát gyengíteni kell (más kérdés, hogy ez hogyan sikerült ). A parlamentet szerintem senki sem akarja temetni, de valószínűleg az új EU-ban jelentősen megváltozik a szerepe.
daleth
2003. április 30. 09:42 | Sorszám: 185
Azt hiszem igazad van abban, hogy bizonyos misztifikált szavaktól nem szabad megijednünk. A parlament szerepének csökkentése nem jelent demokrácia-ellenességet, hiszen az elnöki rendszer a világ számos demokráciájában jól működik. Más oldalról viszont a helyi közösségek megerősödése alulról bontja meg a központi törvényhozó szervezetek szerepét, ami viszont szintén nem nevezhető antidemokratikusnak. Ebben a kérdésben lehet vitatkozni, de ettől még nem válik senki sem a demokrácia ellenségévé.

Alapvetően a belső tartalom, és nem a külső forma határozza meg egy rendszer demokratikus voltát (az én megfogalmazásomban: egy adott személy vagy közösség milyen mértékben tud befolyást gyakorolni az őt érintő döntésekre).
Ugyanúgy, ahogy a királyság kontra köztársaság kérdése sem a demokráciáról, hanem csak annak formájáról szólt a XX. században (voltak alkotmányos királyságok, de voltak köztársaságnak álcázott diktatúrák is).

daleth
2003. április 30. 09:24 | Sorszám: 183
"A dolog reménytelen."

Szerintem nem lenne szabad, hogy ez üzleti kérdéssé váljon. Minden nemzet tartozik önmagának azzal, hogy az emberiség bizonyos kultúrkincseit saját nyelvére is lefordítsa.

daleth
2003. április 30. 09:15 | Sorszám: 181
Ha jól tudom, a teljes Talmudot még nem adták ki magyarul, csak válogatásokat. Egyébként NAFTALI KRAUS: A TALMUD BÖLCSEI c. könyve fenn van az interneten, mindenkinek tudom ajánlani:
http://www.zsido.com/books/talmud/index.htm

(Bevallom, én jobban élveztem, mint az eredetit, mert rengeteg történelmi háttérinformációt tartalmaz, nagyon jó logikai rendszerben (a Talmud, akár a Biblia vagy a Korán elsősorban teológiai irodalom, ezért nem az aurópai ember számára természetes logika alapján épül fel). Az eredetit, ha valaki nem hivatásszerűen olvassa, nagyon nehéz irodalom, nehéz meglátni benne a kívülállók számára is tanulságos részeket és a felmerülő összefüggéseket.)

Hadd jöjjek újabb fantasztikus ötletemmel: jó lenne egy fórumot nyitni itt a gondola.hu-n, ahol a Talmud kincseiből szemezgetnénk. Azt hiszem sok félreértést tisztázni lehetne.

daleth
2003. április 28. 16:17 | Sorszám: 112
Sokszor a megfogalmazás szinte fontosabb, mint maga a mondanivaló, mert abból derül ki a beszélő érzelmi viszonya a tárgyhoz. Egy olyan témában, ahol mindkét oldalról nagy az érzelmi túlfűtöttség, nagyon óvatosan kell bánni a szavakkal és a fogalmakkal, mert meggyőződésem, hogy ez az egy interjú többet ártott a magyar és a zsidó-magyar együttélésnek, mint az általad (valószínűleg) jogosan kifogásolt könyvek összessége.

Egyébként, ha a Főrabbi Úr úgy fogalmazta volna meg ugyanezt a kérdést, hogy a magyar kultúrát többek közt az tette értékessé, hogy lehetővé tette az itt élő kisebbségeknek, hogy szabadon alkothassanak, azt hiszem senki sem kifgásolta volna, sőt...


Mindenesetre remélem, hogy nem lesz olyan keresztény főpap, aki akár az általad említett megfogalmazást használná.

daleth
2003. április 28. 16:01 | Sorszám: 109
"Mármint, hogy én azt mondtam volna, hogy VM jobboldali."

A szövegrész, amire utaltam:

"Marcsi ott volt? Nem volt ott. Akkor meg miért autentikus?
Maradjunk annyiban, hogy a T. jobboldal szine java ezzel is bebizonyította..."

daleth
2003. április 28. 15:56 | Sorszám: 108
A meggondolatlan szót természetesen Landeszmannra értettem. A kórképet pedig arra, ahogyan az ország reagált erre. De megfordítva a dolgot: szerinted, akik akkor védelmükbe vették, mit szóltak volna ahhoz, ha egy keresztéyn főpap kijelenti a zsidókról, hogy csak a sábeszdekli és az uzsora tellik tőlük, majd arra hivatkozna, hogy ő nem is úgy gondolta, és csak véletlenül került oda az aláírása?

Kertésszel kapcsolatban: rengeteg gondolatával nem értek egyet, de realitásként tudomásul kell vennünk, hogy a világban ma ő a Magyar Író (tetszés szerint nagy vagy kis betűvel), ezért mindenképpen vennünk kéne a fáradtságot, hogy legalább tisztességesen foglalkozzunk vele. Őszinte legyek: számomra a nagyon sok megnyilatkozása visszataszító volt (most természetesen csak azokra gondolok, amiket bizonyítottan ő mondott) de legalábbis meggondolatlan, de ezzel együtt is érdemes lenne továbbgondolni azokat. Nem azon kellene vitatkoznunk, hogy igaza volt-e vagy sem, sem azon próféta-e vagy sem, hanem azon, hogy mi hogyan felelnénk meg az általa felvetett kérdésekre.

daleth
2003. április 28. 15:23 | Sorszám: 97
Ez több volt, mint meggondolatlanság. Őszintén szólva, nekem kicsit úgy tűnik, hogy hirtelenjében mondott valamit, amit később szeretett volna meg nem történtté tenni. Szerinted egy független fórum (ha van ilyen) el tudná fogadni ezt a védekezést?

Természtesen nem az számít, hogy a Marcsi jobb vagy baloldali: ha téved, vagy ha hazudna, teljesen mindegy, hogy milyen ideológia nevében teszi.
Leveled megfogalmazásában azonban a Marcsi idézet után is a jobboldalt emlegetted, s figyelmen kívül hagytad, hogy itt nem arról van szó, hogy a gonosz jobboldaliak elferdítik az igazságot, hanem arról, hogy még az ügyben a másik oldalon álló újságíró is adott tényként kezeli az állítást (tehát nem lehet egyszerűen jobboldali ferdítésként kezelni az ügyet).

Egyébként gondolkozom azon, hogy kellene egy fórumot indítani Kertész Imréről, ahol harag és elfogódottság nélkül elemezni lehetne a gondolatait. Jellemző módon sokan anélkül éltetik és kárhoztatják, hogy egy sort is olvastak volna tőle, pedig már csak a Nobel díj okán is része lett a magyar szellemi elitnek (azaz olyan ember, akivel nem kell egyetérteni, de többet érdemel, mint a hízelgés vagy a sárba rántás).

daleth
2003. április 28. 14:31 | Sorszám: 86
Ezek szerint a "Marcsi" jobboldali újságíró? Bevallom ezt a változatot nem hallottam. Egyébként érdemes visszakeresni a Magyarország akkori számait: faximilében lehozták a főrabbi aláírását is a cikk végén (úgy emlékszem a könyvben már nem jelent meg).

Kicsit groteszk volt a helyzet: Landeszman úr megsérti a magyar kultúrát és a magyar halottakat, s a végén még nekünk kellett bocsánatot kérnünk. Bevallom, akkor nagyon féltem egy antiszemita hullámtól, ami szerencsére elmaradt. Egyébként a könyv nagyon élvezetes: kórkép egy országról (amely még sajnos ma is nagyon aktuális).

daleth
2003. április 28. 10:55 | Sorszám: 40
Félreértettél: én a Szombat cikkre voltam kiváncsi.
daleth
2003. április 28. 10:48 | Sorszám: 37
Szerintem kicsit irányult módon elemzed az idézeteket. Ezek alapján az MSZP is szélsőséges, hiszen ők is próbálkoztak az Akácfával (igaz, kisebb sikerrel), s a demokráciákban az ellenzék mindig arra készül, hogy leváltsa a kormányerőket. A "nemzeti" szót pedig ha jól emlékszem a jelenlegi miniszterelnök is használta a nemzeti közép kormánya értelemben (ezt az általad használt logika alapján úgy is lehetne értelmezni, hogy mindenki szélsőséges, aki nem ezt a kormányt támogatja).
daleth
2003. április 28. 10:40 | Sorszám: 34
Szerintem optimista vagy, de reméljük neked lesz igazad.

Nem találtam a neten a cikket, tudsz esetleg egy hivatkozást adni?

Egyébként Bibóhoz: őt személy szerint olyan embernek tartom, akit nem tartok példaképemnek, de olyan valakinek, aki becsületesen kereste az igazságot, így érdemes rá odafigyelni.

daleth
2003. április 28. 10:24 | Sorszám: 24
Csak a pontosság kedvéért: szerintem a baloldali szélsőség előbb jelent meg, mint a jobboldali. Előbb volt a vörös, majd csak később jött a fehér terror.

Bibót említetted. Szerinted, ha ma valaki ugyanazokat a gondolatokat vetné fel a "zsdó bosszúról", mint ő, nem számítana azonnal szélsőjobboldalinak?

daleth
2003. április 28. 10:09 | Sorszám: 19
Ezekkel a megállapításaiddal nem tudok maradéktalanul egyetérteni, mivel pontos definiciók nélkül csak az érzelmeket tudjuk fokozni, de a kérdés megválaszolásához nem jutunk közelebb.

Ha csak a "szélsőjobb" kérdésével foglalkozunk, nem jutunk közelebb a szélsőségesség jelenségének pontos leírásához, sem meg nem értjük az ezt létrehoz társadalmi igényt.

Pl. számos baloldalra sorolt politikus és közíró van, akinek elég lenne néhány szót kicserélni, s máris szélsőjobb nyilatkozatokhoz jutnánk.

daleth
2003. április 28. 09:57 | Sorszám: 15
Ezzel együtt felteszem a kérdést: van-e ma Magyarországon olyan poltikai csoportosulás, mely a harmincas és negyvenes évekbeli szélsőjobbnak programalkotás alapján utódnak lenne tekinthető? Itt nem párhuzamokra gondolok, hanem tényleges egyezésekre.
daleth
2003. április 28. 09:20 | Sorszám: 4
Szerintem először a "szélső" szót kellene pontosan meghatározni. Mi alapján lehet kijelenteni egy adott politikai csoportosulásról, hogy szélsőséges? Pl. emlékszem, hogy még a régi világban, azokat a nyugatnémet fiatalokat, akik NSZK területen kivágták az NDK zászlóból a címert, a szabad sajtó (vagy csak jó része, erre nem emlékszem), lefasisztázta és szélsőjobbozta. Nemsokára már majd az egész NDK fasisztává és szélsőségessé vált.

Az erőszak tesz valakit szélsőségessé: ebben az esetben ma nincs olyan politikai szervezet, amely szélsőségesnek lenne nevezhető, hiszen ha nem is makulátlan mindegyik párt múltja, erőszakos cselekmények ma már nem tapadnak egyikhez sem (míg pl. a rendőrség többször brutálisabban lépett fel a tüntetőkkel szemben, mint ahogyan a szélsőséges tüntetők viselkedtek).

Az erőszakra való felhívástól? Ebben az esetben először az SZDSZ-t kellene betiltani, hiszen egy SZDSZ politikus (TGM) hívott fel arra, hogy döntsék fel az jobboldali újságokat is árusító bódékat, s tudomásom szerint a párt nem határolódott el tőle.

Esetleg az alkotmányos rend megváltoztatásának szándékától? Ebben az esetben az EU mellett agitálók mind szélsőségesek lennének, hiszen a belépés rengeteg alkotmányos változást hoz majd magával.

Mindezzel az abszurd felsorolással (nem mondom azt, hogy a rendőrséget vagy az SZDSZ-t szélsőségesnek kellene tekinteni) azt szeretném jelezni, hogy jelenleg a "szélső" szócska csak elkoptatott fegyver, anélkül hogy bárki pontosan tudná, mit is kell érteni alatta.


Téma: Áldott Karácsonyt mindenkinek !
daleth
2005. december 22. 16:56 | Sorszám: 76
Bár nyomna!
daleth
2005. december 22. 08:02 | Sorszám: 68
Legyen áldott mindenkinek a Karácsonya, annak is, aki nem hisz benne és nekünk meg adja meg az Úr, hogy jövőre már minden elnyomástól szabadon, együtt és teljes örömben tudjuk megülni az ünnepet!
daleth
2004. december 23. 08:54 | Sorszám: 1
Hadd egészítsem ki: legyen boldog ez a Karácsony az árulóknak, az önzőknek, a hazugoknak és a gáncsoskodóknak is, hogy eztán vissza tudjanak térni az igaz útra!

Téma: Leváltjuk. Nem nézzük a halfejét még négy évig.
daleth
2005. november 23. 11:37 | Sorszám: 2
Neki már nem a pénz számít - hanem az, hogy a kisebbrendűségi érzését leküzdje, az állandó szerepjátszási kényszerét kiélje.

Téma: Több tízezer irakit öltek meg az amerikaiak
daleth
2003. november 18. 08:38 | Sorszám: 10
Megtalálták az ellenszerét, ne becüsld le őket: nagyszámú hamisított levelet is küldenek haza, s így már eleve hiteltelenné teszik a valósakat is. (Lásd ahogy a hamisított Teller-levél után már nem mert senki sem előhozakodni az Orbánt elismerő valódi Teller-levéllal, amit még a nyáron írt.)

Csodálatos dolog a marketing.

daleth
2003. november 14. 13:56 | Sorszám: 7
Ne feledjük, hogy Vietnam volt a történelem egyetlen cenzúrázatlan háborúja, ahonnan mindenki azt közvetített, amit akart (el is veszítették az amcsik). De azóta tanultak a leckéből, s most már szigorúan ellenőrzik, mit adnak le az otthoniaknak. (Az utolsó háborúban ezt tökélyree fejlesztve, már a riporterek maguktól adtak pozitív híreket)

Téma: Iszlámveszély II.
daleth
2005. szeptember 15. 08:55 | Sorszám: 559
Tegnapelőtt a CNN egy másik képet is mutatott: a palesztin gyermekeket, akik önfeledten fürdenek a tengerben. Szeretném, ha 20 év múlva, amikor a kivonulásra gondolunk, mindenkinek ez a kép jutna eszébe.
daleth
2005. szeptember 15. 08:52 | Sorszám: 558
KI

A Krisztinavárosi templomot csúsztatták el néhány méterrel, az alagút belső végétől kb. 2-300 méterre, a két háború között. Egyrészt mérnöki csoda volt, másrészt nagy marhaság mert nem gondoltak arra, hogy a régiek nem véletlenül építették oda: az elcsúsztatott szentély elzárta a talajvizek útját.

BE

daleth
2005. szeptember 14. 16:21 | Sorszám: 547
Ezért mondtam, hogy minden hasonlít sántít.
daleth
2005. szeptember 14. 08:53 | Sorszám: 545
Amint már említették, a többbi épületet lerombolták. De a zsinagóga szentségét nem érinti a rombolás - ha jól emlékszem, a Sínai-félszigetről való kivonulás után mindent leromboltak, beleértve a zsinagógákat is (de lehet, hogy megcsal az emlékezetem, no meg anno a magyarországi hírszolgálat finoman szólva is, nem volt teljesen szakszerű).
daleth
2005. szeptember 14. 08:32 | Sorszám: 544
Ha szigorúan vesszük, akkor nem lehet "szent hely" sem, mivel egyedül az örökkévaló a Szent. A Harmadik Templom kérdése messze vezetene, erről inkább másról. A hozzászólásomnak különben is elsősorban az a lényege, hogy a palesztinok viselkedése (és a zsidók logikája) milyen félelmet kelt az emberekben (legalábbis bennem).

Egyébként kevesen tudják, hogy a keresztény vallásban sem az Isten háza a templom, s ez a kereszténység engedélyezése után abban is megnyilvánult, hogy a keresztények templomaikat nem az ókori templomépítések szabványai szerint építették, hanem a közösségi terek (bazilikák, funkciójukban talán vásárcsarnoknak mondhatnánk ezeket) mintájára. (Érdekes, hogy a salamoni templom építészetileg nem volt kifejezetten eredeti, hanem megfelelt a korabeli közízlésnek - az egyiptomi templomról, ami eredetileg pogány szentély volt.)

daleth
2005. szeptember 14. 08:23 | Sorszám: 543
Inkább arra gondolok, hogy amikor visszaszereztük É-Erdélyt, akkor nem emlékszem arra, hogy az ortodox templomokat leromboltuk volna. Persze, minde hasonlat sántít...
daleth
2005. szeptember 13. 07:48 | Sorszám: 531
Néztétek a tegnap esti híreket?

Dermesztő volt látni a felgyújtott a zsinagógákat, a zsidó szent épületek megszentségtelenítését. Ijesztő volt látni, hogy a palesztin hatóság emberei nem tesznek semmit sem ez ellen. Az első gondolatom az volt, hogy ezek nem emberek, mert szent helyeket lerombolni ember alatti cselekedet, függetlenül attól, hogy osztom-e a másik hitét.

De a következő gondolatom az volt, hogy miközben a Gázai övezetből mindent el tudtak vinni, le tudtak rombolni a kivonuló zsidók, miért pont a zsinagógákat hagyták ott, érintetlenül, a bevonulók kényére kedvére? Vajon akik ezért felelősök, nem ugyanolyan állatok-e, mint akik végrehajtották a rombolást? Persze Izrael ezekkel a képekkel tudja a világ előtt demonstrálni, hogy a palesztinok barbárok, akik még a szent helyeket sem tisztelik, akik nem tudják fenntartani a rendet. Nem tudom, melyik a szörnyűbb: aki rombol és megszentségtelenít, vagy az, aki képes saját szent épületeit is bedarálni egy politikai célért...

daleth
2005. szeptember 07. 16:28 | Sorszám: 530
A tegnap esti híradóban is szerepelt. De nem hiszem, hogy az európai kultúrának úgy kellene túlélnie, hogy az iszlám legrosszabb hagyományait / értelmezését követi.

Szemmel láthatóan ezek az emberek semmit sem olvastak az iszlám misztikából, a Koránt pedig legalább annyira korlátolt szemmel olvasták, mint az 523-as hozzászólásban idézett muszlim teológusok.

daleth
2004. augusztus 30. 11:42 | Sorszám: 96
Hozhattam volna példaként Nagy Péter cárt is, aki leborotváltatta a bojárok szakállát, de HItler időben közelebb áll hozzánk.

Szerintem nem szabad, hogy egy állam, legyen az bármilyen jellegű megakadályozza, hogy állampolgárai saját hitük szerinti életmódot folytassanak (kivéve természetesen azokat az eseteket, ha ez az életmód sérti mások méltányolható érdekeit). A fejkendő szerintem ezen a határon belül van.

daleth
2004. augusztus 30. 10:54 | Sorszám: 92
Őszinte legyek?

A fejkendő ügyben nem adok igazat a franciáknak - nekem erről Hitler jut eszembe, akit a pajeszos zsidók látványa töltött el félelemmel, még Bécsben.

De kicsit furcsán veszi ki magát, hogy ezt pont azok vonják kétségbe, akik olyan országot akarnak otthon, ahol lehetetlenné teszik a keresztény vagy a zsidó életmódot. Persze lehet, hogy ha több százezer fejkendős leányzó rohangálna Budapest utcáin, akkor én is másképpen gondolkodnék.

Franciaország jó példa arra, hogy az iszlám radikálisoknak az iraki beavatkozás csak ürügy - különben miért támadnak olyan országokat is, melyek ebből a konfliktusból kimaradtak, sőt ellenezték?

+ a megcsonkított 20 holttest valahogy nem igazolja vissza a gaz gyarmatosítókkal szembeszálló nemes szabadságharcosok képet. Lehet, hogy az irakiak megszenvedik a jogtalan amerikai gyarmatosítást - de nem kívánom nekik, hogy megtapasztalják, milyen a Bin Laden-féle mennyország.

daleth
2004. augusztus 30. 10:31 | Sorszám: 89
Az antiszemita jelző nem egészen illik az arab-zsidó konfliktusra, ettől eltekintve nagyjából igazat adok a cikknek, csak azt téve hozzá, hogy ha most ezek a bevándorlók a zsidók ellen küzdenek is elsősorban, utánuk a keresztények következnek.

De a politikai korrektség nem engedi meg, hogy ilyen szempontból elemezzük a kérdést (hiszen aszerint nem szabad a bűnelkövetőhöz nemzetiséget vagy rasszt kapcsolni) - ezért is szükséges lenne, hogy a politikai korrektség fogalmát felülvizsgáljuk, amíg nem késő.

daleth
2004. augusztus 19. 08:17 | Sorszám: 66
Igazad van, már kezdtünk nagyon lemenni a lsitáról...
daleth
2004. augusztus 18. 08:36 | Sorszám: 61
A hód nem párhuzam volt, hanem a pontosság megkövetelte kiegészítés.

De a különbség annyi, hogy az ember jobban tud alkalmazkodni a körülményekhez, mivel nem csak egyfajta, hanem sokféleképpen tudja környezetét alakítani.

daleth
2004. augusztus 17. 15:52 | Sorszám: 56
Azért ugyan kár lenne...
daleth
2004. augusztus 17. 15:46 | Sorszám: 53
Valószínűleg még több is, de nem árt pontosítani a képet:

vizsgáld meg, hogy azon fajok, melyek az inteligencia (egyéni vagy közösségi) valamilyen formáját kifejlesztették, illetve az egész földön (több éghajlati övben, földrészen, különösképpen Amerikában és Ausztráliában) elterjedtek, mekkora része tudott megmaradni?

Márpedig az embernek még ennél is job az esélye: ugyanis a hód mellett az egyetlen olyan lény, amely környezetét tudatosan alakítsani tudja, s az egyetlen, mely ezt a körülményekhez igazodva, változatos formában tudja megtenni.

Ez nem azt jelenti persze, hogy örök életű lenne, de azt igen, hogy a hosszú életű fajok közé fog tartozni.

daleth
2004. augusztus 17. 14:39 | Sorszám: 51
Hát, ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy megérdemlik, miért kértek segítséget a szovjetektől? De komolyra váltva a szót: egyszer sem állítottam, hogy az iszlám lenne a legrosszabb rendszer a világon. A kommunizmus pl. messze rosszabb volt, a velencei erdőírtásokról nem is beszélve - de a lényeg és ez abból derül ki, hogy mire válaszoltam, hogy a gyógyszert az iszlám sem ismeri - ha nem találjuk meg magunk vagy közösen, nem áll szép jövő előtttünk.
daleth
2004. augusztus 17. 14:31 | Sorszám: 48
Az ember az első pillanattól kezdve a természet rovására él, de a belekódolt alaptermészet és a természet logikája nem változott, legfeljebb nüanszokat.
daleth
2004. augusztus 17. 14:27 | Sorszám: 45
daleth
2004. augusztus 17. 14:26 | Sorszám: 44
Az olaj kevés a jóléthez. A gazdag olajállamok sajnos úgy tűnik, hogy rosszul használták fel az olajjövedelmeket, s egyre több probléma jelentkezik, mind a gazdaságban, mind a társadalomban.

"A legtöbb szolgáltatás, villanyáram stb. állampolgári jogon jár." - ha ez kellene a boldogsághoz, de gondolom, ezt Te sem így gondoltad...

daleth
2004. augusztus 17. 14:22 | Sorszám: 43
Az alapállításomat, mely szerint az iszlám civilizáció nem segít a környezeti katasztrófa elhárításában, indikerkt módon úgy érzem, Te is visszaigazolod, azzal együtt, hogy tudomásom szerint az említett terültek az iszlám hódítást követően fejlődtek vissza, de ha pontosabbat tudsz, örömmel hallgatlak.
daleth
2004. augusztus 17. 14:16 | Sorszám: 40
Igen, ezt mondták már néhány alkalommal. Persze most jobb erre az esély, de hidd el, a játékelmélet alapján merem állítani, hogy az emberiségnek legalább egy kis része meg fog maradni, ami újra benépesíti a bolygót...
daleth
2004. augusztus 17. 14:13 | Sorszám: 38
"Ha például valaki számítógép vásárlására venne fel pénzt, a bank megveszi a gépet, majd eladja az ügyfélnek egy meghatározott áron. Amíg az ügyfél kifizeti a teljes árat, addig bérbe adja neki. Így a banknak is megvan a maga haszna."

Ezt nem lízingnek hívják másképpen?

Szerintem ugyanaz, mint a kamat, csak másképpen hívják + amint már mások is megjegyezték: ellenőrizhetővé válsz. Pl. A bank beleszólhat, hogy milyen anyagokat tárolsz a gépeden, mire használod. ez engem inkább a Nagy Testvér figyel tégedre emlékeztet, mintsem a globalizációból történő meenekülésre...

daleth
2004. augusztus 17. 14:09 | Sorszám: 33
4. Folytatódik a harc az idők végezetéig új és új köntösben. Viszont ez a küzdelem hozzájárul mindkét fél identitásának erősödéséhez.

5. Béke, amely a szabadságon és az önazonosságon alapul.

daleth
2004. augusztus 17. 14:05 | Sorszám: 32
Máris része a globalizációnak, csak nem úgy, ahogy mi nyugaton elképzeljük azt.

"Talán az iszlám lesz a kiút az ember-faj pusztulása elől?"

- nekem úgy tűnik hogy a környezeti katasztrófát ugyanúgy siettetik, mint a nyugati civilizáció, csak kicsiben. Ha nagyban csinálnák, még hamarabb bekövetkezne. A környezeti ártalmakkal a saját országaikban sem tudtak megbírkózni. Más fórumon már felvetettem: az iszlám hódítás előtt Észak-Afrika volt a birodalom éléstára - ma nem nagyon látni arrafelé zöldellő búzamezőket...

daleth
2004. augusztus 17. 13:59 | Sorszám: 31
A középkorban a keresztény világban sem volt, így került a teljes hitelügyintézés a zsidók kezébe (bankrendszer kiépítésével csak a templomosok és az itáliai kereskedőházak próbálkoztak, de az egyházi és a világi ellenkezés miatt nem voltak sikeresek).
daleth
2004. augusztus 17. 13:46 | Sorszám: 29
Annak ellenére, hogy ez a hasonlat divatos, szerintem nem elvetendő. Én inkább a reneszánsz utáni európai protestantizmushoz hasonlítanám, azzal a kitétellel, hogy itt nem következett be vallásszakadás, "csak" egyí komoly újra elmélyedés, amit néhány száz éven belül (bár az időt nehéz felmérni) egy végleges elvilágiasodás fog követni.
daleth
2004. augusztus 17. 11:25 | Sorszám: 12
Amennyiben a "kultúra" szót ilyen szűk értelemben használod, akkor valóban nem, de a teljes kultúra, amely a társadalom teljes szellemi közösségét jelenti, szorosan összetartozik a demográfiai és gazdasági potenciállal.

Gálib sejk versei gyönyörűek, de azért nem árt elolvasni az életrajzát is.

daleth
2004. augusztus 17. 11:08 | Sorszám: 10
Pont erről a szellemi AIDS-ről beszélek én is.

Más.

Valóban, a kereszténységnek is voltak intoleráns időszakai, de ne feledjük, hogy a két vallás viszonyában általában az iszlám jelent meg támadó félként. A történelem folyamán Európa csak megpróbálta az iszlám által meghódított területeit visszaszerezni, illetve az előrehaladást feltartóztatni.

A francia és angol gyarmatosítás során pedig nem folyt sem erőszakos, sem gazdasági hittérítés. Erőszakos hittérítéssel elsősorban a spanyoloknál találkozhatunk, de az jellemző módon nem az iszlámot érintette.

daleth
2004. augusztus 17. 11:00 | Sorszám: 8
Irigykedsz?
daleth
2004. augusztus 17. 10:57 | Sorszám: 7
Egyszerű. A veszély nem az, hogy van néhány őrült terrorista, hanem az, hogy ezekben a kultúrákban sokkal nagyobb növekedési potenciál látszódik, mint nálunk, mind gazdasági, mind demográfiai értelemben. Amerika talán meg tud újulni, de Európában ennek egyre kevesebb jelét látni.
daleth
2004. augusztus 17. 10:40 | Sorszám: 3
Én meg friss, üde és kívánatos voltam néhány évtizede...
daleth
2004. augusztus 17. 10:09 | Sorszám: 1
Hát, Irakot a világ egyik legszebb és legtermékenyebb országának nevezni talán kicsit túlzás... Arról nem is beszélve, hogy hivatalos vallásról sem beszélhetünk Irak esetében.

A "terület" szót meg gondolom gazdasági és nem földtulajdonlási értelemben használod, s így egyetértek Veled.

De a lényeg szerintem nem ez, hanem a következő: az iszlám nem a sátán vallása, s van amiben pillanatnyilag felül, s van amiben alulmúlja a keresztény kultúrát az iszlám-világ. Egy azonban bizonyos: az iszlám növekedési potenciálja a legnagyobbak közé tartozik a világon, s ha nem vigyázunk, úgy elsöpör minket, mint a Tisza a gátakat. Ehhez hozzájárul, hogy az elmúlt évszázadokban a libertinus értelmiség legyengítette a keresztény világ immunrendszerét, s azért az iszlám akadálytalanul terjedhet Európában, míg az iszlám országokban jórészt az életét kockáztatja, aki keresztény életmódot folytat, illetve téríteni próbál.

Persze, nem ez az egyetlen veszély, ami fenyeget minket. Az Erdélyben megfigyelhető hagymakupolás-honfoglalás ugyanolyan veszélyes lehet. Hasonlóképpen veszélyesnek tartom, hogy - bár sok kérdésben a keresztény civilizáció Izraellel érdekközösségben van - Izrael politikája bírálhatatlan, vagy legalábbis politikailag inkorrekt. De ezek a veszélyek apróságok ahhoz képest, amit az iszlám, vagy a keleti kultúrák jelentenek számunkra.


Téma: EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA!!!!!!!
daleth
2005. május 30. 09:42 | Sorszám: 221
Köszönjük, én kicsit belenéztem a trianoni kiskátéba, de rögtön az elején, a lakosság számához viszonyított veszteségarányokat szerintem nagyon durván tévesen állapították meg. Szerintem egy ilyen hibával nagyon rontjuk az ügy hitelét.
daleth
2004. június 04. 10:27 | Sorszám: 110
Magyar Nemzet?
daleth
2004. június 04. 10:12 | Sorszám: 108
Turul!

Köszönöm, ezek a versek már szerintem tényleg azt tükrözik, amire gondoltam. A fájdalmat, ami az igazságtalanság, nem pedig a nyertesnek mondott népek ellen irányul.

daleth
2004. június 04. 10:11 | Sorszám: 107
Bevallom, hogy Petőfi magyarságképét nem tudom osztani. Tisztelem a tehetségét, hogy életét és egzisztenciáját volt képes áldozni a hazájáért, tehát erkölcsileg egy lapon sem lehet említeni velem, mégis meg merem kockáztatni ezt a véleményt.
daleth
2004. június 04. 10:05 | Sorszám: 106
Tudom, és mint írtam, nem is akarom hibáztatni érte. Csak azt nem tartom helyesnek, hogy most pont ezt a versét idézzük, mintha ezeket az érzéseket ma is helyesnek tartanánk. Trianonról Babits is írt rossz verseket, de írt jókat is. Vagy kimondatlanul is mennyi szeretettel átitatódott fájdalom van a Kerülöm a nevedetben...

Szerintem, ma ezeket a verseket kellene inkább felidéznünk.

daleth
2004. június 04. 09:01 | Sorszám: 99
Ne higyjétek, hogy nem fáj nekem is ugyanúgy Trianon, mint nektek, de nem hiszem, hogy József Attilának ez a verse jól tükrözné azt, amit éreznünk kell. Mert mi van benne? Gyűlölet, keserűség, az ellenség démonizálása, a magyarok heroizálása, tehetelenség-érzet...

Mennyire más ez, mint Wass vagy Babits fájdalma...

(Félre ne értsétek: ezt a fájdalmat meg tudom érteni, de helyeselni nem. Ahogy megtudom érteni egy soáh- vagy gulág-túlélő túlzó fájdalmát és gyűlöletét is, de helyeselni egyiket sem tudom.)

Szerintem nem megyünk semmire sem a búsulva vigadással, vagy a siratással. Támogassuk anyagilag is a határon túli nemes célokat anyagilag is, ne az osztrákoknál nyaraljunk, hanem az elcsatolt terülteken, ha külföldivel beszélünk, hívjuk fel tárgyilagosan, az európai normákra hivatkozva az elcsatolt nemzetrészek helyzetére a figyelmét... És még valami: imádkozzunk, hogy Trianon foszoljék semmivé. Így vagy úgy.


Téma: Szélsőjobboldali publicista a Válaszban
daleth
2003. október 03. 13:29 | Sorszám: 15
Ha már az őszinteségnél tartunk: én sem olvastam szó szerint végig, csak ezen megakadt a szemem. Persze lehet vitatkozni az indítékon, de hogy végre kimondják azt, amit eleddig a csak mi mondtunk ki, hatalmas dolog (ez már K.O. hozzászólásához kapcsolódik).
daleth
2003. október 03. 13:17 | Sorszám: 11
Csak azért emeltem ki, mert szerintem egy átlag magyar embernek majdnem olyan nehéz végigolvasnia azt a cikket, mint mondjuk Bolgár legújabb könyvét.
daleth
2003. október 03. 13:13 | Sorszám: 10
Szerintem már csak ezért érdemes volt megjelentetni ezt a cikket:

"Igaza van az olvasónak, ha rögtön hozzáteszi: de akkor a ballib oldal is határolódjon el saját szélsőségeitől, gyűlöletbeszélőitől. Az elvárás jogos, a sokat emlegetett azonos mérce alkalmazása nélkül a szélsőjobbkritika érvényes lehet ugyan, de hiteles nem. Enyhén szólva én sem vagyok boldog Eörsi István Fidesz- vagy Izrael-ellenes gyűlöletpublicisztikájától, Krausz Tamás gulagmagyarázkodásától, vagy attól, hogy még egy olyan nem szélsőséges kultúrember is, mint Vitányi Iván azt fejtegeti egy interjúban, hogy a Szovjetunió nem is volt annyira gonosz birodalom. (De az volt, és ha ez még nem a konszenzus része, akkor a véleményformálóknak rá kell segíteniük arra, hogy az legyen). Ahogy nem létezhet konzervativizmus antifasizmus nélkül, úgy a baloldaliság is hiteltelen, ha nem antikommunista."

- még akkor is, ha ettől később visszatáncol.


Téma: Bevásárlóközpontokat, autópályát a Pilisbe!
daleth
2005. március 24. 15:34 | Sorszám: 198
Azt hiszem nyersz, és előbb utóbb fel fogom adni.

Az első bekezdésre válaszoltam már korábban (184).

Következő: mondd, ezt komolyan kérdezed? Már évek óta mindenki tudott róla, lehet, hogy a hivatalos tájékoztatás elmaradt, de a tiltakozásnak ez nem feltétele.

Végül: tudom, hogy nem éjjel nappal az én hozzászólásaimat olvasod, de azért jó lenne, ha figyelnél arra, amit írok, legalábbis, mialőtt számonkérsz rajtam valamit. Ugyanis néhányszor már írtam, hogy helyesebb lenne, hogy ezért ezt a krédést kellene hajtani, azaz butaság, hogy nem ott kezdik, nem pedig a teljes tiltakozást.

A 10 évben lehet, hogy igazad van. Feltéve, hogy a problémák megoldását olyanokra bízzák, akik még a térképet sem nézik meg, mielőtt véleményüket kialakítják.

daleth
2005. március 24. 15:02 | Sorszám: 195
Már én is írtam, hogy ezt a kérdést kell hajtani, hogy miért nem azzal kezdik, de igazad van, nem volt egyértelmű, amit annak gondoltam.

De az, hogy egy másik szükséges útdarab ellen hadakoznak egyesek, azzal csak a végleges megoldást ellen tiltakoznak - mert veled ellentétben ismerem a környéket, és így tudom, hogy a teljes utra szükség van, ezért örülök, hogy végre hozzákezdenek.

Persze, kicsit üldözési mániát érzek ki abból, amit írsz: miért gondolod, hogy a bevásárlóközpontnak segítséget jelent ez az útszakasz? Ugyanis kb. a közepén fekszik, azaz legfeljebb Vörösvárról fognak oda könnyebben eljutni, nem pedig Bp-ről. Miért nem a bevásárlóközpont ellen szerveznek tiltakozást a környezetvédők, miért az út ellen?

daleth
2005. március 24. 14:00 | Sorszám: 193
A 2-3-mal nem érdemes foglalkozni. Az 1-re:

Szerinted hol kellene vezetni ezt a szakaszt? Ugyanis ezt a részt ezen kívül tényleg csak természetileg sokkal értékesebb részeken lehetne keresztül vezetni.

daleth
2005. március 24. 13:55 | Sorszám: 192
Igaz, hogy elköltenek, de felépül egy szakasz, ráadásul azon a helyen, ahol minimális környezeti károkat okoz (feltéve, hogy az egykori atomtemetőt nem tekinted a különösen fontos természeti kincsnek).

Felépül egy szakasz, amit lehet folytatni. Lehetett volna jobb helyen is kezdeni, de legalább elkzedték.

daleth
2005. március 24. 12:53 | Sorszám: 186
Nagyon helyes!

Tegyék fel a kérdéseket, kérjék számon, hogy ne álljon le a munka. De ne akasszák meg, ami végre elkezdődött.

daleth
2005. március 24. 12:28 | Sorszám: 184
Ha csak ennyi épül meg, valóban értelmetlen. (Bár már ez is számottevő könnyebbséget hozna az ott élőknek, lévén, hogy a 10-es út műszaki állapota katasztrofális, másrészt az ürömi elágazásnál található két jelzőlámpa hatalmas mértékben lassítja a forgalmat.) De amint már írtam: itt az első szakaszról van szó.
daleth
2005. március 24. 11:43 | Sorszám: 175
Tizenvalahány év óta ez már nemtudomén hányadik útvonalterv. A nagy részét a környezetvédők és az egyéb lobbiscoportok gáncsolták el. Ez az első szakasz, amiben sikerült egy kivételével mindenkinek megállapodni, igaz, hogy az az egy sem helyi szervezet. Persze a város másik végéből könnyű védeni a természetet az emberek ellenében.

Mindenki, még a környezetvédők is úgy beszélnek a tervről, hogy ez az első lépcsőfok. De hajlandó vagyok fogadást kötni arra, hogy amikor az elkerülő útra kerül a sor (konkrétan, nem a ködös jövőben), ugyanezek, ugyanezekkel az érvekkel fognak tiltakozni.

daleth
2005. március 24. 11:38 | Sorszám: 173
Akkor jó lenne nem általánosságokban, hanem konkrétan beszélni. Mutass egy olyan települést, ahová plusszba el lehetne vezetni a vasutat! Javasolj egy bicikliutat, ami csökkentené a 10-es terhelését! De úgy, hogy előtte legalább egy pillantást vetsz a térképre.

Egyébként ne akarják a környezetvédők feltalálni a spanyolviaszt - elárulhatom, hogy van már mikrobusz, ami vasúthoz vinné az utasokat. Sőt vannak még Volán buszok is, amelyek a környező településekről horhatnák a vasútra az embereket - de sajna a dugó miatt ezek is elakadnak.

daleth
2005. március 24. 11:27 | Sorszám: 170
Budapesttel egyetértek. A kerékpárútas közlekedés életveszélyes, vagy a biciklistára, vagy a gyalogosokra. A térségben szintén ez a helyzet - de arrafele csak a sportkerékpározásnak és nem a napi használatnak lenne esélye. Meg kell csinálni ott is a bicikliutakat, de ez nem jelent megoldást az adott problémára.
daleth
2005. március 24. 09:01 | Sorszám: 165
Úgy érzem, reménytelen harcot vívok, amikor megpróbállak rábeszélni, hogy kicsit nézz körül a környéken, vedd figyelembe annak a sajátosságait. Kicsit Te is, az általad hivatkozott környezetvédők is olyanok, mint anno azok éptők, akik mindenhova ugyanolyan lakótelepeket akartak felhúzni.

Hiába írtam le nem is egyszer, hogy ez a vidék nem alkalmas arra, hogy vasúton minden település megközelíthető legyen, hogy a domborzati viszonyok miatt nem lehet a biciklizés tömeges elterjedésére számítani, újra és újra csak ezekre a megoldásokra tudsz visszatérni.

daleth
2005. március 24. 08:55 | Sorszám: 164
A forgalom lassítása is csak félmegoldás, igazából ott érdemes alkalmazni, ahol nincs lehetőség elkerülő út építésére (pl. a 11-es úton, Dunabogdányban ezt a megoldást alkalmazták).

A probléma ezzel az, hogy lassab forgalom egy bizonyos szinten már sokkal magasabb károsanyag kibocsátással jár. Persze, ezt is alkalmazni kell, de Veled ellentétben úgy vélem, hogy csak a többi megoldással együtt. Mert a valóságban sajnos nincs "királyi út", amivel minden egy csapásra megoldható lenne.

daleth
2005. március 24. 08:52 | Sorszám: 163
Szerintem furcsa egy ilyen esetben a nevetés szót használni, de ha nem így értetted, akkor bocsánatot kérek.
daleth
2005. március 23. 15:48 | Sorszám: 152
A példa csak az emberek megvezethetőségét mutatja be, egyébként pont az ellenkezője annak, amiről én írtam. Mert itt arról van szó, hogy a térség évek (évtizedek óta) hiába kér segítséget az államtól (amelyik mellékesen az ő forintjaikból gazdálkodnak), ezért fordulnak máshoz.

Persze, lehet, hogy valóban sugallták nekik - de vajon miért hiszik el?

daleth
2005. március 23. 15:25 | Sorszám: 150
Azért nem mondanám, hogy kicsi és savanyú. Romániából és Horváthországból is csatlakoztak üzletek a lánchoz, s folynak tárgyalások más országokkal is (a honlapjuk szerint: Szlovákiával, Lengyelországgal, Litvániával és Bulgáriával). Ahhoz képest, hogy 1922-ben 17 üzlettel kezdték, s most több mint 2500 üzletük van...

Én is szeretek náluk vásárolni (ez nem a reklám helye, de miért ne ismerjük el, azt a sikert, amikor sikeresen szálltak szembe a multikkal.)

daleth
2005. március 23. 15:16 | Sorszám: 147
Lehet, hogy Te nevetni tudsz ezen, én nem. Ugyanis ismerek olyan családokat, amelyeknek egy-egy tagját már elütötte az autó. Ha nevettek az ott lakók indulatain, gondoljatok erre is.

Az, hogy kimondják azt, hogy "nem" az nem megoldás. A megoldás az, ha javasolnak valamit, ami kivitelezhető és valódi megoldást jelent. Nem 20-30 év múlva, hanem most, mert már 10-20 éve pokol az ott lakók élete.

"Hogy jön egy térség közlekedés-fejlesztési, területfejlesztési kérdése ahhoz, el tudod-e csábítani Julia Robertset?"

Kb. a környezetvédők javaslatai is ugyanennyire kivitelezhetők, mint az én randevúm JR-rel.

"A választott képviselők az autóhasználat ösztönzése mellett tették le a voksukat, mint ahogy a térségben sok ember is." - tévedés. Ők amellett teszik le a voksukat, hogy a választóik testi épsége és élete ne kerüljön veszélybe. Ha a sok alatt 99.9%-ot értesz, akkor igazad van.

Hogy milyen a helyzet, ahhoz egy adalék. Amikor beszéltem solymáriakkal és feltettem nekik a kérdést, hogy hogy engedhetnek egy hypermarketet a falu területére, akkor azt válaszolták, hogy tudják, hogy a forgalom meg fog nőni, hogy sok üzlet tönkremegy, de a hypermarket kénytelen lesz megoldani a közlekedési káoszt. És ezek nem kitelepülők, hanem őslakosok voltak. Nos meg tudod érteni ezt a kétségbeesést?

daleth
2005. március 23. 14:44 | Sorszám: 138
Nem, de ismerem őket. Nem olvastam, de jellemző, hogy legközelebb Budaőrsön találtak olyan embert, aki komolyan vette ezt az álláspontot.
daleth
2005. március 23. 13:55 | Sorszám: 129
Nos igen, ezért javasoltam, hogy nyáron kerékpározd velem végig az utat. Kíváncsi vagyok, hogy az első két általad dimb-nek domb-nak nevezett emelkedő után is fenntartod-e a véleméynedet, hogy kerékpározzanak az emberek.

"A környezetvédő szervezetektől nem lehet elvárni, hogy közlekedés-rendezési koncepcióval jöjjenek elő!" - szóval csak azt tudják megmondani, hogy mi a rossz megoldás, azt már nem, hogy mi lenne a jó (mert a környezetvédelmi közhelyek felsorolása gondolom szerinted sem megoldás). Erre szokták a mi falunkban azt mondani: Kibic kuss!

"A választás elvi. Az elős kérdés nem az: hogyan akarunk valamit megvalósítani? az első kérdés az: mit akarunk?" - persze. Én meg szeretném ha Julia Roberts és Kim Basinger eltöltene velem egy szexhétvégét, de sajna erre kicsi az esély. Persze, ugyanilyen erővel akarhatnám azt is, hogy az anyókák a piliscsabai hágón menjenek át naponta kétszer...

daleth
2005. március 23. 13:38 | Sorszám: 123
Jó kérdés.

Ha kivilágítjuk az autópályákat, akkor
- fényszennyezést kozounk;
- rengeteg energiát elpocsékolunk;
- az autópályára csábítjuk az embereket.

ezzel szemben csak azt tudjuk felhozni, hogy kevesebben halnak meg. Innen Magyarországról azt mondom, tök fölösleges a díszkivilágítás - Belgiumban. De azért néha örülnék, ha Magyarországon legalább a csomópontokban lenne egy kis fényecske.

daleth
2005. március 23. 13:24 | Sorszám: 120
Ismerős érzés... Én sportból nagyon szeretek biciklizni, de például a családtagjaimat már nem igazán tudom rávenni. Most képzeld el az Anna néniket, akik a jó nagy kosaraikkal vágnának neki, hogy Bp-re menjenek...
daleth
2005. március 23. 12:59 | Sorszám: 118
Nagyon köszönöm a kimerítő választ!

"És még ha ma nem is 30, de 15 kilométeres körzetből jönnek oda az emberek, a tényen nem változtat: minden ilyen létesítmény jelentősen növeli az autóforgalmat, a személygépkocsihasználatot, megöli a környék kis üzleteit, és elkezdi a térség kompakt településszerkezetének a szétdúlását."

Ebben teljesen igazad van, de a 15 ill. 30 km-es körzet között ebben az esetben hatalmas különbség va, több, mint amennyit a mértan indokolna.

Az 50 km-es példád sok esetben helytálló, de az Ósan esetében nem, hiszen beljebb a városban is található egy másik üzlet.


"Tudod, 150 milliárdból akár egy új agglomerációs vasútvonal kitelne." - elméletben itt is igazad van, de pont ez a hegyes vidéken a vasút csak igen korlátozottan épülhet. Már a jelenlegi vasútvonal is igencsak kacskaringósra sikeredett, arról nem is beszélve, hogy Pilisvörösvár és Piliscsaba között a térség egyik leghosszabb alagútját kellett kiépíteni. A 10-es utat használó nem egy településre nem, vagy csak iszonyatos plusz költségekkel lehetne kivezetni a vasutat (pl. Üröm, Borosjenő, Kesztölc).


"Tudod-e, hogy Gent (Flandria, Észak-Belgium) és Lille között (Észak-Franciaország) nincs olyan 200 méter, ahol nem lenne épület?" - bevallom, nem tudtam. De lehetne ellenpéldát is mondani: a 11-es út. Békásmegyer és Szentendre között vannak még beépítetlen terültek, pont ott, ahol már nagyon hosszú idő óta négysávos az út, míg Szentendrétől kezdődően, ahonnan kétsávos, egészen Tahitótfalu északi határáig beépített. (Persze, ellenérvéként felhozhatod a budakalászi bevásárló centrumot, de ezzelén csak azt akartam mondani, hogy az összefüggés nem olyan egyértelmű, mint állítod, hanem a földrajzi, településszerkezeti sajátosságok nagyban befolyásolják)


"A Levegő Munkacsoport egészen biztosan nem tiltakozna, mert úgy tudom, hogy ők az emberek egészségét tartják a legfontosabbnak." - maradjunk annyiban, hogy én a helyiek véleménye alapján nem így ismerem őket. Valahogy nem igazán kezelték kommunikációjukban egyenrangú partnereknek a helyi lakosokat (megbocsáss, de az érveikben nagyjából akkora tájékozatlanságot árultak el a helyi viszonyokat illetően, mint ami a Te hozzászólásaidból is kiderült).

"a gyorsforgalmi utakra szánt száz (ezer) milliárdokat a vasútra, kerékpárra..." - nos, a tájékozatlanságon ezt értem. Ugyanis, amint már írtam, a térség a sportcélú kerékpározásra alkalmas, a mindennapi használatra finoman szóla sem. Ugyanis még településeken belül is akkora szintkülönbségek vannak, hogy illozórikus, hogy lakosok jelentős része átszokjon a kerékpározásra. (Gondolom, Te pontosabb adatot is tudsz arra, hogy mekkora szintkülönségek mellett hajlandók az emberek még kerékpárra szállni, én csak a megfigyeléseimre tudok hagyatkozni.)

Még egyszer: én nem azt mondom, hogy a Levegő munkacsoport és tsai. gondolatai rosszak lennének. csupán arra, hogy rendszert kell kiépíteni, aminek az adott viszonyok között az autóút is része kell, hogy legyen.

daleth
2005. március 23. 08:47 | Sorszám: 115
A probléma, amire utaltam, hogy anélkül nyilatkoztál a kérdésben és emlegetted a 30 km-es körzetet, hogy a térképet megnézted volna, s ennek alapján vontam kétségbe (nem az elméleti felkészültségedet és nemzetközi tapasztalataidat), hanem azt, hogy ez a gyakorlatban is alkalmazható. (Hiszen hogyan vegyem komolyan az érveidet, ha még ahhoz sem vetted a távolságot, hogy a térképen tanulmányozd a kérdést, mert különben nem mondtál volna olyan egetverő butaságot, mint a 30 km-es körzetről írt).

Nem kéetlkedem abban, hogy gyakran kirándulsz azon a vidéken és szereted - ennek örülök, de hidd el, hogy más lenne a képed a helyzetről, ha gyakran beszélgetnél a helyben lakókkal. Ugyanis nekik nem egy elméleti felvetés, hanem a gyakorlati tapasztalat.

Pl. elméletben nagyon jól hangzik, hogy közlekedjünk vasúton - a probléma az, hogy a 10-es utat használók jó része olyan településeken él, ahol nincs vasút. A másik, hasonló állítás, hogy az elkerülő út ellen nem tiltakoznának a zöld szervezetek - nos ebben meglehetősen kételkedem. Ugyanis Pilisvörösvárt (és a vele egybeépült Plisszentivánt) csak az érintetlen természetet rombolva lehet megkerülni.

A szakkönyvet nagyon köszönném, bár ha nekem adod kölcsön, ismerve a szabadidőmet, az ajándékozás egyik formája.

daleth
2005. március 22. 16:39 | Sorszám: 112
Nagyon jó! Hát ha még megépülne a váci híd is...

Településszerkezetileg az a rész jobban hasonlít a 10-es úthoz, mint az M5-ös bevezető szakasza.

daleth
2005. március 22. 15:29 | Sorszám: 107
"Ami a 30 km-es körzetet illeti, nincs most nálam térkép, de a 10-es út menti tepelülésekről valószínűleg mindenki az új bevásárlóközpontba jár majd."

Nem akarlak megbántani, de valahol ez a baj. Úgy beszélsz a kérdésről, hogy nem ismered a helyi viszonyokat. Ugyanis kb. 10 kmre van a Budakalászi bevásárlóközpont, a Szentendrei úton van még egy "ósan" a dorogiak pedig inkább Esztergomba mennek, ha már hypermarketban akarnak vásárolni, tehát a feltételezésed, hogy a 10-es út mellől az mindenki az új bevásárlóközpontba jár majd nem állja meg a helyét.


"Hány éves távlatban gondolkodsz Te? Mert én - tán szakmai ártalomból - 10-20-40 éves távlatban. Szintén szakmai ártalom, hogy annak idején nyugati agglomerációk fejlődését kellett elemeznünk, tanulmányoznunk - ennek a szakirodalma akkora, hogy egy könyvtárban nem fér el!"
Valóban én nem tanulmányoztam át ekkora szakirodalmat, de valamennyire ismerem az adott településeket, tudom hogyan és minek hatására fejlődtek az elmúlt években, s figyelembe veszem, hogy mekkora növekedési potenciál van bennük. Ugyanis érdemes azt is figyelembe venni, hogy a magyar viszonyok között hány km-re hajlandók elmenni az emberek, hogy egy lakóparkból járjanak be minden nap dolgozni. A piaci trendek alakulásából ez jól megfigyelhető.


"És miért kell szerinted a Budapestinek keveset gyalogolnia? Elárulom: azért, mert Budapest város." - pontosan, erre utaltam én is. Nem én használtam Budapest betűit pejoratíven megcserélve, csupán arra utaltan, hogy a városi létnek megvannak a maga előnyei. Amit kompakt településekről írtál, nagyon érdekes, reméljük megvalósul.

A meghívást köszönöm. Cserébe én is meghívlak arra, hogy egy nyáron biciklizzük végig a 10-es utat, s közben megmutatom, hogy mikre gondoltam. Rendben?

daleth
2005. március 22. 13:36 | Sorszám: 99
Ebben az esetben viszont nem értem, hogy miért jó példa, ha a solymáriak etc. oda figyelnek.
daleth
2005. március 22. 13:18 | Sorszám: 97
1. "Az ósanokba ki jár tömegközlekedéssel? Az ósan a személygépkocsihazsnálatot növeli. A budapestiekét, és a pilisvörösváriakét is. Meg még egy sor emberét az ósan 30 kilométeres körzetéből. Ez igaz, vagy nem igaz?"

Tehát Te is belátod, hogy hibás az a szembeállítás, hogy a jó Budapestiek tömegközlekedéssel járnak, míg a gaz vidékiek kocsival. A 30 kilóméteres körzet enyhén szólva is vicces. Ha geográfus vagy, akkor nézd meg, hogy a Budakalászi bevásárlóközpont, vagy a többi, a közelben található hypermarket hány kilóméterre van.

2. nem arra reagálsz, amit megjegyeztem.

3. Hibás feltételezéssel élsz, amikor úgy gondolod, hogy az egész útépítés csak erről az egy szakaszról szól. Valójában ez csak az első lépések egyike.

4. Bocsáss meg, de kevés értelme vaan a következőknek: "Az előbb csak Onogur 33 ezer emberről beszélt a térségben. Egy nap egy ingázó kétszer használja az utat, egyszer oda, egyszer vissza. "
Plusz forgalmat nem a jelenlegi ingázók, hanem az újak jelentenének csak. Márpedig, hogy a Te adataid helytállóak legyenek, ahhoz az egész térségnek két-háromszorosára kellene növekednie. Erre viszont - éppúgy, mint arra, hogy ipari létesítmények jöjjenek létre, csekély az esély (ezt a környezetvédők eddig sikeresen megakadályozták, bár az utóbbi időben, pont emiatt az ügy miatt egyre csökken az emberekre gyakorolt hatásuk).

5. Bár nevetséges, hogy még mindig 15 ezer autóról beeszélsz, de azért visszakérdeznék: szerinted ugyanannyi a károsanyah kibocsátás, ha a kocsi lépésben közlekedik, és akkor, ha 50-60 km/órával?

6. Megint nem arról beszélsz, mint én. Én a tömegközlekedés dotációjáról beszéltem, Te meg az útépítésről. A kettő nem ugyanaz.

7. Nem tüntettek, lévén ők nem úgy gondolkoznak, mint ahogy szerinted kellene, azaz nem csak a saját, hanem a környező települések igényeit is nézik. De valahol félremagyarázod, amit írtam: hol beszéltem én arról, hogy a budapestieknek jó levegőjük van? Az előnyök máshol jelentkeznek. Pl. hány percet kell gyalogolni egy budapestinek, hogy fel tudjon szállni egy tömegközlekedési eszközre és mennyit egy vidékinek? Mennyi idő amíg pl. Vörösvárról bejutsz egy kórházba és mennyi Budapesten? Stb. Az hogy Budapesten csökken a zöldfelület, mélyen egyetértek - a kérdés, hogy ehhez Budapesten kéne más önkormányzatot választani.

Én sem vagyok a szabad piac híve. Tudatosan kell fejleszteni, s nem elég csak azutópályákra költeni a pénzt - de a szerves rendszernek, amit a jelenlegi helyzetben nem lehet megkerülni.

daleth
2005. március 22. 12:34 | Sorszám: 94
Ők inkább Dabas felé néznek.

Azaz, mit segített Dabason, hogy az autópálya árait leszállították (azaz lehetővé vált, hogy az 5. út forgalmának nagy része arra terelődjön). Persze, nem vagyok ismerős az M5 környékén. Ott is annyi lakópark épült, hogy ettől bedugul a város?

daleth
2005. március 22. 12:11 | Sorszám: 89
"Tudom miért? Mert néhány, az út mellett felhergelt emberek meglincselték volna őket, ha nem teszik!"

Egyszerű világkép, de megkímél a gondolkozástól.

Egy volt, aki az elején tiltakozott, míg az összes többi mellette volt (de ahogy helyesen megjegyzed, ők is visszavonulót fújtak). Ez nem gondolkoztat el Téged? vagy az, hogy a politikai pártok, a különböző érdekcsoportok mind az útépítés mellett álltak ki? A szélsőséges baltól, a szélsőséges jobbig?

A spekulációban valószínűleg igazad van - de ha megépült volna az út, akkor amikor szükség lett volna rá, akkor nem nyílt volna lehetőség erre.

daleth
2005. március 22. 12:06 | Sorszám: 87
Javaslom, hogy ne indulatból próbáld meg megoldani a kérdéseket, legalább arra figyelj, amit Te írtál korábban.

1. Arra hivatkozol, hogy a "butapestiek" jó része tömegközlekedéssel jár. Máskor meg amitt aggóddsz, hogy az "ósan" mekkora forgalmat hoz magával.

2. Arra hivatkozol, hogy a természetvédelmi területet teszi tönkre az útépítés, máskor meg arra, hogy a káros hatások nem helyben jelentkeznek, ezért a vörösváriaknak kuss.

De vegyük tovább.

3. Arra hivatkozol, hogy a vörösváriaknak nem kell az elkerülő út, valójában kell, és sehol sem tiltakoztak emiatt. Sőt!

4. Arra hivatkozol, hogy 5-10-15 ezer kocsi zúdul a fővárosra. Valójában ez az adat komolytalan. Ha megnézed, hogy a térségnek hány lakosa van, akkor mindegyik településnek a sokszorosára kellene növekednie, hogy ez az adat valós legyen.

5. Ha egyszer az életben, csúcsforgalom idején kipróbáltad az utat, láttad, hogy a dugó kb. Pilisvörösvár határa - solymári angol temető közötti szakaszon kezdődik, míg az óbudai temető előtt, ahol az út négysávossá válik, ér véget. Tehát nem állja meg az a hivatkozás a helyét, hogy a város nem tudja felszívni - itt maga az út áteresztőképessége okoz problémát.

6. Hidd el, hogy a térségben lakók is szívesebben járnának tömegközlekedéssel, ha nekik is annyival dotálnák, mint Budapesten.

7. Érdekes módon a vörösváriak nem tüntettek, amikor a Piliscsabáról Vörösvárra menő utat szélesítették, pedig a Te logikád szerint megtehették volna. Persze, az is lehet, hogy ők más fejével is tudnak gondolkodni, s nem csak a saját pillanatnyi érdeküket, amire Te (már megbocsáss) remek példát mutatsz (köznapi nyelven: mi Budapesten élvezzük az összes előnyt, a vidékiek meg szívják a szmogot).

8. Végül: attól tartasz, hogy sokan költöznek majd ki. Erre a válasz egyszerű: legyen Budapest is élhető város, és akkor nem fognak kiköltözni. De egyszerűbb megoldás, valóban, ha adminisztratív módon megakadályozzuk, hogy egyszer a térségben lakóknak is jó legyen.

daleth
2005. március 22. 11:27 | Sorszám: 82
Csak hogy tudatában legyél: már ma is araszolgatnak. Javaslom, hogy egy időre, mondjuk, egy hónapra költözz vidékre. Meglepő tapasztalatokkal lennél gazdagabb. Talán nem véletlen, hogy még a helyi környezetvédők is az útépítés mellett vannak.

Persze, Budapesten sokkal jobban tudják, hogy mi nekik a jobb, csak ezek a maflák nem akarják tudomásul venni.

daleth
2005. március 22. 08:21 | Sorszám: 68
Sehol sem szép látványí, de ha a vásárlók közelében épülne fel, akkor legalább a közlekedési káosz kisebb lenne (ne adj Isten, még a tömegközlekedéssel is megközelíthető lenne).
daleth
2005. március 22. 08:18 | Sorszám: 67
Sok újság is foglalkozott vele, nekem az Élet és tudomány cikke volt a legkedvesebb.
daleth
2005. március 21. 15:40 | Sorszám: 60
Nem, én a dokknegyed felújítására gondoltam, mint a rozsdaövezet reorganizációjára.

Az útdíj érdekes kérdés, nem vetném teljesen el, de a jelenlegi teljesen torz útdíj szerkezetet nagyon károsnak tartom.

daleth
2005. március 21. 15:27 | Sorszám: 58
Én a környezetismeret óráimon a londoni példát hoztam fel a hallgatóimnak - valóban nem csekély befektetés, de sokszorosan hozza a pénzét, de nem csak azt, hanem egy élhetőbb várost is szül.
daleth
2005. március 21. 15:13 | Sorszám: 55
Megbocsáss, de ez nem teljesen fedi a valóságot. 50 méterről beszéltem, mint pl. Budakalász esetében alig néhány méter választja el a hipermarketeket Bp. határától. Az autópálya pedig valahol ott van, mint a hidegkúti elkerülő esetében.

A rozsdaövezetben pedig általában olcsóbbak az árak, mint a zöldövezetben - ezt el kell magyaráznom?

Igaz, a térség önkormányzatai - nagyon rövidlátó módon - valóban adnak adó és egyéb kedvezményeket, de kicsit furcsa, hogy erre Bp. képtelen.

daleth
2005. március 21. 13:57 | Sorszám: 48
Persze, abban amit írtam, ugyanannyi túlzás volt, mint abban, amit Te, örülök, hogy észrevetted az iróniát.

A probléma az, hogy Budapest nem képes megtartani sem a lakóit, sem a vállalkozásait. Pl. miért épül fel a váűros határától 50 egy hypermarket? Nem lehet, hogy ebben a városvezetés impotenciája is közrejátszik? Miért szebb szín a zöld, mint a rozsdabarna? Azaz: miért hagyja a város kihasználatlanul a "rozsdaövezetet"? Más városokban itt létesítik a bevásárlóközpontokat, vagy a lakóparkokat, miközben Budapesten alig történik valami ezeken a terülteken.

daleth
2005. március 21. 13:47 | Sorszám: 47
Ebbe teljesen igazad van, de szerintem ez már kevésbé függ össze a fórum eredeti felvetésével.
daleth
2005. március 21. 13:33 | Sorszám: 44
Megint csak az a kérdésem: azzal, hogy BUdapest lakhatatlanná válik, miért a környező településeket akarod büntetni? Miért jobb megoldás az, ha bezárod a Budapestre vezető utakat ahelyett, hogy olyan körülményeket teremtenétek Budapesten, hogy ne akarjanak elmenekülni az emberek.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy Bp. paszsolja át a labdát a környező településeknek, hogy biztosítsanak helyet a városból menekülő lakosoknak és vállalkozásoknak. Elgondolkoztál azon, hogy hány budapesti jár vásárolni az agglomerációban található hypermarketekbe? Ezeknek a forgalmát miért a környező települések lakóinak kell elviselni?

daleth
2005. március 21. 13:27 | Sorszám: 43
Végre egyetértünk: engem is felháborít. A gyalogosdugókban kezdem megérteni, hogy születnek az ámokfutók.
daleth
2005. március 21. 13:16 | Sorszám: 40
Már megbocsáss, de ez így marhaság. Nagykovácsiba, Solymárra, Piliscsabára, Ürömre évtizedek óta nem épült semmilyen út, mégis rohamtempóban költöztek ki a budapestiek.

A kerékpározás nagyon szép gondolat, de valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy az említett térség igencsak dimbes-dombos, hogy úgy ne mondjam hegyes, így kis esélye van annak, hogy nagy tömegeket vonzzon a biciklizés.

daleth
2005. március 21. 13:10 | Sorszám: 37
Látom, elég kevés dolog érdekel!

Kérdésedre válaszolva: láttam. Ugyanis a Moszkva téren, a Baross vagy az Őrs vezér téren már látni lehet gyalogosok közti fennakadás, amikor a járda egyik oldaláról a másikra nem lehet eljutni akkora a tömeg, s ha nem arra sodornak, amerre menni szeretnél, megnézheted magad.

Másik, a vonat-dugók... Persze az a kérdés, hogy mit értesz ezalatt. Ugyanis én már hallottam olyan vonatokról amik rendszeresen késnek...

daleth
2005. március 21. 12:49 | Sorszám: 33
Úgy látom, mintha fogalomzavarban tetszene leledzeni. A Lágymányosi híd városi híd, a forgalomcsökkentő hatása ebből a szempontból az M0 déli hídjának van. Azt, hogy nincs rajta tömegközlekedés, már végleg nem lehet a Pilisvörösváriak nyakába varrni... De azért ajánlom a figyelmedbe, hogy a Petőfi (Horthy) híd forgalma azért jelentősen csökkent, s már jó ideje nem dugult be, ami régebben azért előfordult...

A tömegközlekedés fejlesztésében egyetértünk, de ez sem csodszer. Én azt vettem észre, hogy kb. húsz perces gyaloglásra hajlandók még az emberek, hogy igénybe vegyék, utána már más megoldást keresnek.

daleth
2005. március 21. 12:34 | Sorszám: 29
Nevetni fogsz: ugyanilyen hévvel gyűjtöttek aláírást a vasút érdekében is - persze ez nem jutott el Hozzád. Igaz, nem azért, hogy fejlesszék - csak azért, hogy ne fejlesszék vissza. De tudom, ez már nem a budapestiek gondja - ezoknak többségében megfelel a jól dotált BKV, az ország többi része már nem az ő gondjuk.

Fordítsuk meg a dolgot: Te azokról a térségbeliekről beszélsz, akik bejárnak dolgozni a városba - nem gondolod, a közlekedést nagy részben azok a budapestiek teszik tönkre, akik menekülnek a városból, de dolgozni, tanulni továbbra is ott akarnak?

daleth
2005. március 21. 12:27 | Sorszám: 26
A vasút önmagában még nem jelent megoldást, hiszen valahogyan el is kell jutni a vasútig, márpedig ez az érintett települések esetében jó pár kilóméteres út. A Beszkárt megoldást jelenthetne, de ehhez hiányzik Budapest vezetőiből az akarat.

A Budapestre zúduló autómennyiség is bizonyos szempontból túldimenzionált. Ha megépülne az M0 északi híd, a 10-es és 11-es út forgalma nagyban csökkenne, a váci dunahídról nem is beszélve.

Budapest autókkal kapcsolatos gondjai nem kis részben a nem megfelelő közlekedésszervezésből adódnak - rosszul beállított közlekedési lámpák, külváros P+R parokolók hiánya stb.

daleth
2005. március 21. 12:19 | Sorszám: 22
Helyesen mondod: a rákóczi úton van jelzőlámpa. Mit gondolsz, hogy Dorogtól Pilisvörösvárig hány jelzőlámpa van összesen?

Vagy a másik kérdés: mit gondolsz, egy főre számítva mennyi pénzt kap egy budapesti lakos, csak a négyes metróra? Ha ugyanezt a pénzt megkapnák az érintett térség lakói...

Hidd el, hogy a térségben lakók sem autóznának annyit, ha legalább jözelítőleg olyan olcsó és sűrű tömegközlekedés állna a rendelkezésükre, mint a pesti belváros lakóinak.

Az pedig, hogy a budapestiek olyan tetű polgármestert szavaznak meg, akik messziről lehányja a babakocsisok és a tolószékesek gondját, már csak nem a vörösváriak felelőssége.

daleth
2005. március 21. 12:11 | Sorszám: 20
Néhány megjegyzés:

Szerintem jó részt csak szeretnék vonattal vagy bussszal Pestre küldeni a gyerekeiket. Ugyanis a busz, az állandó dugók miatt az egyébként húsz perces utat órák alatt teszi meg, a vonatok menetrendje, közlekedési kapcsolódásai pedig nem kifejezetten közönségbarátok.

A lélekszámadatokhoz: szerintem Piliscsaba már eléri a hatezret (+ az egyetem diákjai és dolgozói), de szerintem a jelenlegi helyzet károsultjaihoz érdemes még hozzávenni azokat is, akik nem közvetlenül az út mellett élnek, de ezen az úton szeretnének bejutni Budapestre (Esztergomtól kezdve Solymárig több ilyen település is van).


Téma: Fuck Slovakia!!!
daleth
2006. szeptember 27. 15:16 | Sorszám: 120
A baj szerintem, hogy ezzel nem csak GYF, hanem az ország szavahihetősége erősen megrendült, így nem tudom, hogy mi, mint Magyarország, mennyire hitelesen tudunk fellépni a nemzetközi fórumokon.
daleth
2006. szeptember 27. 12:23 | Sorszám: 117
nevetnék, ha nem sírni lenne kedvem.
daleth
2006. augusztus 29. 08:00 | Sorszám: 38
Mégiscsak étel a krumpli?
daleth
2006. augusztus 28. 10:54 | Sorszám: 31
Ebben teljesen igazad van. Ellenkampányt kell kezdenünk, elsősorban magyar és német nyelvterületen, hogy ott az idegeneknek sem a méltóságát, sem a biztonságát nem tudják biztosítani, ezért javasolt inkább Lengyelhonban nyaralnunk. Nekik is vannak hegyeik, de velük ellentétben vendégszeretetük és emberségük is.

(Én jövőre Lengyelországot szeretném felderíteni a családdal. A magyar oldalon megtankolunk és a Felvidéken megállás nélkül fogunk áthajtani. lehet, hogy még az ablakot se húzzuk le. Lengyel-magyar közös határt! - legalább lélekben)

daleth
2006. augusztus 28. 10:22 | Sorszám: 29
Azért, mert Szlovákiával szemben nem hivatkozhatunk történelmi és egyéb jogokra (sajnos ezzel kiröhögnek minket a világban, hiszen ebben ők is bőven sárosak), csak arra, hogy velük szemben mi kultúrállam vagyunk, ahol biztosítják a jogrendet és a kultúrát. Egy ilyen topikcím számukra elegendő hivatkozás arra, hogy mi sem vagyunk különbek. A szemükben így fest a dolog: igaz, hogy ők megaláznak és megvernek magyar diáklányokat, de mi is fakkolunk, így 1:1. Ne mondd, hogy ez marhaság, a szlovák kultúra nagyjából ennyi. Igaz, nem élek ott, de a kirándulásainkon is nagyjából ezt tapasztaltuk. Meg nem vertek, de minden más igen.
daleth
2006. augusztus 28. 09:45 | Sorszám: 27
Bocsánat, de Rákosiban több nemzeti érzés volt, ha jól tudom, akkor ő tiltakozott. Fel is jelentették Moszkvában emiatt.

GYF most végre tett valami tiszteletre méltót. Ha nem aggódnék amiatt, hogy később visszaszívja vagy csak egyszerűen nem tesz semmi többet, még egy kicsit jobban is értékelném, mint ezelőtt.

daleth
2006. augusztus 28. 09:40 | Sorszám: 26
a topiccím szerintem is feleslegesen bántó. Más kérdés, hogy vajon Szlovákia, mint állam, vajon tudja-e teljesíteni azokat a feladatokat, amelyeket egy államtól itt a közép-európai térségben a XXI. században elvárhatunk. Felmerül a kérdés, hogy a szlovák nép képes-e államot alkotni, vagy amire a tapasztalatok is utalnak, az erre irányuló kísérletek negatív eredménnyel jártak. Engem kísértetiesen emlékeztetnek az ottani viszonyok a bécsi döntések előtti helyzetre...
daleth
2006. augusztus 28. 09:38 | Sorszám: 25
Amíg a saját anyaországuk kussol, addig a többieknek miért lenne fontos?

Téma: 1945 és a felszabadulás, de mi alól és mi alá?
daleth
2005. február 21. 13:16 | Sorszám: 13

Pontos megfogalmazás!

daleth
2005. február 21. 12:47 | Sorszám: 11
Egyetértek, de azért megkérdőjelezném, hogy 45-48 között milyen mértékben volt legitim a hatalom. Gondolok itt a választási csalásokra, a választói névjegyzék manipulálására stb. Ezek szerintem oly mértékben megkérdőjelezik a legitimitást, hogy jogos a kérdőjel a részemről.
daleth
2005. február 21. 12:37 | Sorszám: 9
Csatlakozom Onogur-hoz! A csederből-vederbe kifejezés szerintem is csak a náci megszállásra vonatkozott.

Téma: Zsidózik az MSZP-s képviselő
daleth
2006. március 21. 08:37 | Sorszám: 365
Akit a barátai hazafyaskodással vádoltak Nem tudhatom verséért...

Téma: Október 15., tüntetések.
daleth
2004. szeptember 13. 14:28 | Sorszám: 33
Az átlag megvan.

Először engedélyezik a tüntetést (szerintem nem kellett volna), majd letartóztatják a szervezőjét (szerintem nem kellett volna). Tessék mondani, csupa hülye dolgozik a rendőrségen, vagy valaki még tanácsokat is ad nekik?

daleth
2004. szeptember 08. 14:41 | Sorszám: 14
Nem értem. A kormány elleni tüntetéseket be lehet tiltani (bocsánat: nem engedélyezni), de ezt a söpredéket az urcára engedik? (Mivel nem ismerem őket, a söpredék kifejezés nem személyüknek, hanem az általuk képviselt ügynek szól)

Nekem egykutya: se október 15-ét, se április 4-ét ne ünnepeljék nekem! Mi lehet ünnepelni többszázezer honfitársunk halálán?


Téma: Remek cikkek a Magyar Demokratában
daleth
2005. július 19. 09:32 | Sorszám: 1
igen, néha meglepően értelmes cikkek jelennek meg a Demokratában.

Email a webmesternek | Gondola