gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Az adócsökkentés hibás gazdaságpolitika!
Barnuska
2004. július 13. 08:33 | Sorszám: 0
A szoclib kormány azt a gazdaságpolitikai utat választja amelyik nem vezet az állami bevételek növekedéséhez.Evvel két dolgot próbál elérni.Az egyik hogy úgy emeli a béreket hogy az neki nem kerül pénzbe az hogy ennek a következménye az adóbevételek járulékok csökkenése az ma nem érdekli őket.
A másik gond hogy ennek következményeként a fizetés nem emelkedik ergo jól kiszúrnak az ehez kötött emelésre váró de már nagyrészt nem rájuk szavazó nyugdijas korosztályal.Nos ez az út rosz.Rosz azért mert az ez által emelkedő bér is pillanatok alatt inflálódik.az általa elérhető emelkedés megint nem az alacsony minimálbéreseket vagy annak környékén életüket tengetőkön segit mert párszáz vagy ezer forintot jelent nekik.A másik nagy gond hogy a bevételhiányos járulékkasszák gondjait nem oldja meg.Igy azok továbbra is hiánnyal küzdenek.Az egyetlen értelme a kormány szempontjából hogy úgy ad hogy neki nem kerül pénzbe csak bevételkiesésbe amelyet az infláció növelésével és uj adók kivetésével
eliminál.Az egyetlen helyes út és amely az EU átlag mielőbbi -habár ez is több évtizedes- eléréséhez vezet a folytonos folyamatos bér és nyugdijemelés mégpedig legalább az infláció felett 2-3%-al.A kifizetett bér itt nem számit mint a mostani rendszerben ami az infl50%+bérnöv50%-ból adódik.Ennek az az értelme hogy a termelőket mindenképp a versenyképesség növelésére ösztönöz és nem arra hogy a többleteiket a forint árfolyamának a tönkretételével oldják meg nem törődve avval hogy az import behozatalra szoruló országunknak ez rosz mert minden egyre drágábban jön be arról az elhanyagolt szempontról már nem is beszélve hogy az államadósság emiatt további felvétel nélkül is automatikusan nől.A szoclib hibás gazdaságpolitikája egész addig folytatható amig lehet hitelt felvenni és van mit eladni.Amikor ezek a kapuk becsukódnak akkor kész elvégezték szerencsétlen moszkovita munkájukat és elkezdődik a végrehajtók uralma.Az adósság fejében mindent és mindenkitől elvesznek mintahogy ezt már egyszer megcsinálták.Igy lehet a polgár tulajdonnélküli rabszolga saját hazájában.
Ez a céljuk meg az hogy beférkőzve az EU berkeibe liberális és szocdem álarcban a régi kommunista bomlasztást befejezzék és tönkretegyék egész európát befejezve Marx Engels Lenin Sztalin elmeháborodott munkáját.Valaha volt egy filmcim Moszkva nem hisz a könnyeknek -ma aktuális lenne hogy Európa ne higyjen a keleti blokk liberálisainak és szocdemeinek.

Téma: A Synergon ügy és Kulcsár
Barnuska
2003. szeptember 27. 04:13 | Sorszám: 20
Az még senkinek nem jutott eszébe hogy megvizsgálja volt e kapcsolat a Rejtő F.Tibor és a Fenyő gyilkosság között.Mintha együtt lettek volna amerikában és együtt jöttek volna haza a kiképzésük után.Mintha a Synergon repülőn is lett volna egy amerikás magyar is.Érdekes vallási maffia volt ez a társaság.

Téma: A FIDESZ ismét kész kormányzati szerepre
Barnuska
2003. augusztus 29. 04:29 | Sorszám: 1
Csak már ott tartanánk!

Téma: Hazudnak reggel, ...
Barnuska
2004. szeptember 16. 08:42 | Sorszám: 17
Megkérdőjeleződik?

Téma: Ki legyen a következő magyar államelnök?
Barnuska
2004. július 11. 08:52 | Sorszám: 82
Speciel nekem a mostani is megfelel.De javasolni is tudok.Pozsgay,Szürös,a régiek közül a mostaniak közül sem bal sem jobb oldalon nincs senki aki megérdemelné vagy alkalmas lenne rá.Ha meg művész akkor Oláh Ibolya is lehet mert szépen énekel.Iróban meg a snobeldijas is jöhet legalább kielégül.Édeseim ez sokkal nagyobb probléma minthogy mi döntsünk majd az okosok megaszondják hogy ki miért jó vagy rosz.A mi feladatunk hogy 2006ban majd a jó helyre tegyük az ikszet!És annyit hogy az az országáruló banda a közelébe se jusson a hatalomnak és a pénznek mint most.Mert lehet valaki baloldali érzékenységű de ha lehet kivánni akkor a Házon kivül.

Téma: Lamperth is hazudik
Barnuska
2004. június 08. 13:10 | Sorszám: 10
Logikai bukta van a dologban.Lampert azt mondta hogy van ilyen tartalmú levél.De nincs a levélben emlitett cég.Namármost akkor mit nyomoztak?Sajnálom szegény hazug belügyminiszternőt aki felér egy házmesternő értelmi szinvonalával.Bukta.Ettől azomban Kosa ellen holtbiztos hogy nyomoznak!Sőt kiemelten.Nem fér a begyükbe hogy nem tudják Debrecent megszerezni.

Téma: 1,000 gyógyszer támogatása csökkenne 45%-kal?
Barnuska
2003. május 28. 05:12 | Sorszám: 6
Az hogy kicsit hazudós vagyok a következő oldalon irja MP.

Téma: Bush vagy Kerry?
Barnuska
2004. szeptember 01. 06:06 | Sorszám: 53
Hát igen kiderült a származásuk.Kár volt vele dicsekedni.
Elvesztették a négereket meg a betelepült soksok arab szavazatát.Úgylátszik nem szeretik a fajtáját bármekkora háborús hős volt is.Ha volt egyáltalán.

Téma: Véleményem a miniszterelnökről ...
Barnuska
2004. március 16. 02:48 | Sorszám: 20
Bizony nagyonis igazad van!Nincs olyan bankos vezető aki nincs tisztában avval nap mint nap hogy mi folyik a bankjában!Hacsak nem ő kavarja.A szerencsétlen nyomozó a süteményestolltartós ugyan már miért bukott pillanatok alatt?Rájött valamire?Rá bizony!Érdekes módon az ügyben
mindenki aki közelebb jutott a tettesekhez haszonélvezőkhöz az el lett takaritva!Node nyakig benne vannak a slamasztikában ha 2006ban nem nyernek!

Téma: Megmondtuk elore :(
Barnuska
2003. június 05. 05:06 | Sorszám: 4
Teljesen a kádári és horni idők gazdaságpolitikáját követik.Akkor lesznek igazán szarba ha áttérünk az euróra.Akkor ez nem fog menni.De ezek politikai harcokban megedzett kriptokommunisták addig basztatják az alvó oroszlánt amig baj nem lesz és a nép nem söprűvel fogja elkergetni az ócsitókat.

Téma: Százezrek a csíksomlyói búcsún
Barnuska
2004. május 30. 06:38 | Sorszám: 10
Sajnos már csak tvben láthattam.Mondjon aki akármit akar de ne köpje szembe azon a gyönyörű az egybegyült sokadalom magyarnak azt a felemelő érzést hogy anyanyelvén halgathatott misét.Az a gyönyörű sokadalom!Azok a ősi szent énekek!Azok a magyarságukat megtartó örgek és fiatalok!Nem csodálnám ha a románok betiltanák!Retteghetnek!

Téma: Fölösleges emberek
Barnuska
2003. május 23. 09:47 | Sorszám: 6
A füves Konrádra gondoltál úgye és nem a kávéházi Konrádra?Minden öreg ha megéri a tisztes kort ül a sutba és nem pofázik.Konrád is egy mondatával az egész életművét tönkretette a Vörösmarthy téren ahelyett hogy otthon ült volna a füves cigijével együtt.A vén toleráns buzeráns.
Barnuska
2003. május 22. 16:00 | Sorszám: 1
Óriásitévedés-tulajdonképpen Te is teljesen felesleges vagy csak a választás miatt tartanak nyomorszinten-nem emberhez méltó módon életbe!:-))

Téma: A PM egy napra sem tud tervezni! Takarodjon az MSZP-SZDSZ kormány!
Barnuska
2004. szeptember 17. 09:12 | Sorszám: 33
Tudod milyen nehéz annyi számot összeadni meg kivonni?Nehéz meló az és sohasem tudni hogy minek kell kijönnie!

Téma: Mi drágul jövőre ?
Barnuska
2004. július 14. 10:58 | Sorszám: 61
Egyszerűbb ha leirod hogy MINDEN!Ez ellen nem lehet mást csinálni mint pár hónapig nem fizetni semmit.Majd észretérnek!

Téma: Koltay Gábor filmje: Trianon
Barnuska
2004. augusztus 11. 05:44 | Sorszám: 52
Én azon csodálkozom hogy a filmet egy tv sem mutatja be meg nem kapható kazettán.Nyugaton sem vetitik meg ott sem kapható.MIÉRT!A Vatikán titkait azt bezzeg lehet kapni de ezt nem.

Téma: Segélyezzük a Nyugatot!
Barnuska
2004. május 26. 17:15 | Sorszám: 3
Magas eszmefuttatásom lényege hogy ha másoknak már kiosztották a pénzt akkor nyilvánvalóan nekünk és még sokaknak kevesebb jut.Én csak ennyit akartam mondani.Azt már nem is merem felhozni hogy szar szerződéseket irtak alá úgy az Orbánék és a Medgyessyék is anno.Ellenpróba az hogy meg kellett volna nyerni a választásokat a MIÉP segitségével és nem azon dolgozni hogy kiejtsék.Mert evvel voltak qrvára elfoglalva az első forduló előtt.És teljesen feleslegesen!Mert igy is úgy is vesztettek!
Barnuska
2004. május 26. 13:03 | Sorszám: 1
Én nagyon jó jós vagyok mert évek óta mondogatom.Az EUnak nincs pénze.Csak abból él hogy a tagokat feji.Miután többletpénzt nem termel csak annyit oszthatna ki amennyit befizetnek de mégis vanak régi tagok akik többet visznek el és igy az uj belépők eleve nem is kaphatnak legalább! annyit amennyit befizetnek.És ezután sem fognak kapni többet mert a francia spanyol dán német kormány nem tudja a saját választóiknak beadni hogy itt vannak az uj belépők és ezért most nektek kevesebb támogatás jut.Megszopattak minket elég rendesen.A befizetés ráadásul azonnali és kötelező.A kifizetésekért meg meg kell harcolni.Namost egy magyart egy cigánynemzetet
soha nem fognak annyira elismerni mint egy német olasz francia spanyol parasztot.Nem mondhatom mégis azt hogy kár volt belépni mert ez politikai hovatartozást is jelent csak az Orbán és Medgyessy kormányok a belépési szerződéseket olyannyira elbaszták hogy most ez üt vissza noha akkoriban igen elégedettek voltak.Várhatóan majd 2007ben az uj EU költségvetéskor azon kell lenni hogy nehogy megint lefeküdjenek az EUnak.Az sem jobb mint a kommunizmus.

Téma: Amerika be van szarva!
Barnuska
2004. május 27. 10:07 | Sorszám: 17
Helyesen=amerika nem be van szarva hanem le van szarva!

Téma: MSZP-nagygyűlés - JOBBIK ellentüntetés október 29.-én!!!
Barnuska
2004. október 23. 15:09 | Sorszám: 5
Először is éljen a fiatalság!
Másodszor a veres kommunista az az igazi az kibújik a Hillerből mint szeg a zsákból.Erőszakosak a végtelenségig és legszivesebben akasztatnának ha tudnának.

Téma: TOP SECRET? Orbán apja vörös verőlegény?
Barnuska
2004. október 07. 16:26 | Sorszám: 69
Oppá a nyilast kihagytad!Titkos szerelmi szálak fűzik ahhoz az elmeháborodotthoz!Ezenkivül jugoszláv és román beépitett ember.Mecsiárnak meg kártyapartnere.Angliába azért ment hogy elcsábiccssa Dianát!Köztudott hogy miatta nem épül metro és autópálya sem!Annyi de annyi pénzt elloptak hogy még most is csak keresgélik hogy hogy csinálták!Snassz helyeken nyaralt direkt hogy utánna Medgyessyt lehessen cikizni.Minden eredendő bűn tőle ered.
Egyáltalán öt gyerek?MIBŐL!

Téma: Ismét fuccsolt a Sóhivatal !
Barnuska
2004. március 19. 04:08 | Sorszám: 6
Az első MDFes a második Kisgazda volt de mindkettő totál alkalmatlan a mostanival együtt a miniszterségre.De azoknak legalább nem voltak villaügyei!Úgylátszik hülyébe is van többféle.Országunk tragédiája az alkalmatlanok
pozicióhoz jutása illetve juttatása.A másik tragédia az hogy egy háború kitörésekor majd valaki megvéd minket.A harmadik hogy a zsoldoshadsereg majd pénzért golyóálló lesz és keményen ellent áll.Mese mese meskete.

Téma: Figyelj SZDSZ Bauer Tamásnak igaza van!
Barnuska
2004. július 26. 16:00 | Sorszám: 41
A Hiller és tsai által összehordott anyag meg egy kalap szamóca.
Barnuska
2004. július 26. 15:58 | Sorszám: 40
Ehez vegyétek hozzá Tabajdi Csaba ÉBRESZTŐ-jét.Nagyon jó.
Barnuska
2004. július 06. 08:29 | Sorszám: 15
Sajnos tipikus kitelepült magyar viselkedésmód amit Sárközy csinál.Óhaza gyűlölve az ott élők meg lenézve.De többször mondtam már hogy sem az angoloktól sem a franciáktól sem az amerikaiaktól csak igéretek és átrázások várhatók.Valaki itt a topikban emlitette hogy a franciák segitettek Rákóczynak.Semmivel és soha az üres igérgetésen kivűl.Egyébként egy nagyon kultúrált és udvarias nép csak ne higgy nekik mert mindig lenéznek és le fognak nézni.A sváboknál is csak a bajorok azok amelyek testvéri viszonyban vannak a magyarokkal a többi az aztán ugyanúgy lesz...r.Sokat kell dolgozni a magyaroknak amig elismert tagjai leszünk az EUnak.Ha leszünk.A költségvetésben meg mindig ki fognak szúrni velünk abból az egyszerű okból kifolyólag hogy náluk jelentkezik probléma a parasztokkal ha nekünk uj csatlakozóknak többet adnak mert akkor az övéik kevesebbet kapnak.
Barnuska
2004. július 05. 08:50 | Sorszám: 5
Az általam mondottak defőleg és pláne két dologra igazak ebből az első hogy a kétpártos választási rendszer ami most kialakulni látszik nekem nem szimpatikus.Gondolom Orbán tudja mit csinál.A másik hogy az US,angol,francia
soha nem támogatott minket sőt!Viszont a németek olaszok mindig.Gondoljatok a Berlin Róma tengelyre a bécsi I és II döntésre a kölcsönökre ha szarban voltunk anyagilag és mikor nem voltunk.Én kóvályogtam eleget kinnt nem szeretem sem a franciákat sem az angliusokat mert mindig átvertek minket már arról a tényről nem is beszélve hogy ellenünkre támogatják romániát és mindig is fogják.A franciák európa szemetje és kergeti az európa vezető nagyhatalmi álmait.És bukni fog mert létrejött egy német olasz lengyel spanyol görög tengely amihez csatlakoznunk kellene mielőbb és nem az US francia angol seggét nyalni.
Mi ezektől soha nem kapunk semmit bármennyire támogatjuk őket.Európa külpolitikáját végülis nem US határozza meg hanem a német francia külpolitika melynek az érdekei nem esnek egybe amerikáéval.A francia még mindig arabbarát
mint volt gyarmattartó a német meg német!
Barnuska
2004. július 04. 20:21 | Sorszám: 0
Én nem vagyok egy SZDSZ hivő sőt személy szerint mindegyiket utálom.Egy vallási pártnak tartom és nem annak aminek alakult.
De most meglepetéssel figyeltem fel Bauer Tamásra aki politikai éleslátásáról tett cikkével tanuságot.A lényege mogyoró vagy dióhéjban hogy tovább egy lépést se Medgyessyvel mert politikailag vagdalkozik és posztkádári.Ha ez marad akkor a FIDESZ 2006-ban több mint 2/3-os többséget szerez.
Nos remélve hogy igy lesz örülök ennek a nyilatkozatnak.Több okból is.Az egyik az hogy végre meglesz a többség amely véglegesen eldöntheti az ország sorsát.A másik hogy ilyen eredmények esetén pártok mennek a sülyesztőbe.Olyanok amelyek nem igazi pártok.Igaz hogy a kialakuló kétpárt rendszer nem tetszik igazán de a semminél igy jobb.Jobban szerettem /volna/a szines
többpártrendszert mint a németeknél létezik.
Az az igazság hogy sem az angol sem a francia nem a szivem csücske az amerikait már nem is emlitve.Eddig a magyarokat mindegyik náció becsapta aki tett is valamit értünk az egyedül a német.Azomban ismerve az ellenfelet H.Kováccsal az élen nem csodálkoznék azon ha szeptemberig leváltanák Medgyessyt és Kovács maradna a párttagok követelésének engedve.

Téma: Veled vagyok Robi!
Barnuska
2004. augusztus 25. 08:42 | Sorszám: 1
Botrányos amit a vezetőség tett.Nem városnézésre mentek ki.Az aranyérmessel mindig léegalább egy vezetőségi embernek kellett volna mennie de ez a mostani olympián nem történt meg egy alkalommal sem.Ez az első hiba.A második hiba hogy abban a pillanatban amikor a farkához vagy az ánuszlyukához nyúltak azonnal le kellett volna ütni a mintavevőt mert akkor a botrányban jegyzőkönyvezhette volna fazekas hogy mit csináltak és ezért nem tud produkálni.Ha botrány van akkor nyert ügye lett volna igy meg csak vesztes lehet.Ettől függetlenül Budapestről jelentették fel!

Téma: Veszteségkalkulátor
Barnuska
2004. június 11. 14:20 | Sorszám: 24
A tények makacs dolgok!Még akkor is ha a kézivezérlésű KSH adja az adatot.A szoclib kormány éves költségvetése el lett baszarintva elfelejtették hogy az EUba először és azonnal be kell fizetni.Ez akkora összeg hogy nem tudják másként behozni a pénzt mint kölcsönök felvételével ár és áfa emeléssel.A vámbevételek is alaposan lecsökkentek és annak is a zömét azonnal át kell utalni ez is kimaradt a számitásból.Ez aztán a hiány a javából amit produkáltak és mindezt a hibás tervezés miatt.Nem is merik módositani a költségvetést mert akkor azonnal kiderül minden.Marad a sanyargatás!

Téma: Tölgyessy értékelése
Barnuska
2004. június 22. 17:00 | Sorszám: 59
Nos én kétszer is végignéztem.Érdekes volt az okfejtés és sajnos Tölgyessynek igaza van.Ezt a bűzhödt bandát vagy kiirtod vagy mint a dudva állandóan ujra jelentkezik.Az én számomra a leglényegesebb az hogy ha sikerül nekik az eddigi politikájukat folytatni és nem az állandó életszinvonalemeléssel foglalkozik az MSZP akkor csökkenő szavazótábora lesz és erőszakos lépések helyett magától is csökkenni fog fertőző behatása.De mindig lesznek.Óriási segitséget jelent az elöregedés úgy a vezetésükben mint a szavazótáborukban.A halál nem válogat és elviszi a baloldalit is mint a jobboldalit.Noha reménykednek de felesleges.Mint a pápa csöcse és pöcse.
Rákosi és Kádár is már kinnt van a temetőben és ők is oda jutnak.Hogy a lelkük ha van nekik az hova jut azt nem tudom mert a pokol legsötétebb bugyra is tündérkert a számukra.

Téma: Népszavazás! Magyar állampolgárságot minden magyarnak!
Barnuska
2004. szeptember 18. 12:53 | Sorszám: 483
Igen kapjon minden elszakitott területen élő magyar nemzettestvérünk állampolgárságot!Csak ez nem fogja megoldani a problémát!ettől még verni fogják a magyarokat!Ettől kárpátalján még nem lesz több joga a magyarnak!Ettől szlovákiában nem lesz több a magyar!Ettől romániában még bozgor marad a magyar.Végleges megoldása csak az lenne az átkos Trianon mai napig ható véres következményeinek a megszüntetésére ha az EU és az ENSZ
kijelentené hogy a következő atrocitásnál az elszakitott és igazságtalanul elszakitott országrészt azonnal visszacsatolják az anyaországhoz.Ez megoldás lenne és mi
örülnénk neki!De ez azthiszem egy álom.Sajnos!
Barnuska
2004. július 06. 13:38 | Sorszám: 2
Épp most szónokol Medgyessy valami romániai hacáréhacacárén.Látszik rajta hogy idegbeteg!
Hajrá mindent bele!

Téma: A rasszista B.Bardot.
Barnuska
2004. június 15. 20:16 | Sorszám: 0
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív napilapban Jürg Altwegg Az undor címmel elemzi a Bridgitte Bardot által elveszített rasszizmus pereket.

Az egykori filmlegenda Kiáltás a csendben című könyvében hevesen kikel a homoszexuálisok és az illegális bevándorlók ellen. Míg az előbbieket vásári jelenségként írja le, akiknek felszámolására találták ki az égiek AIDS-t, addig az utóbbiak templomokat szállnak meg és disznóóllá alakítják át azokat. Bardot, akit mostani férje Le Pen szellemi környezetébe vonzott, nem hiszi, hogy bármelyik párt, akár a Nemzeti Front megakadályozhatná a nyugat erkölcsi szétesését és megmenthetné azt a pusztulástól.

Bardot komolyan fél Franciaország iszlamizálódásától, s mint írja, undort érez irántuk. A franciák számára nemzeti intézménynek számító B.B. ellen mostanában perek tucatjait indítják rasszizmus vádjával az emberjogi harcosok, s ezekből már négyet elvesztett. A perek ellenére töretlen Bardot népszerűsége – jegyzi meg Altwegg.

Az egyik bíróság ítélete szerint a színésznő nemcsak véleményének adott hangot, hanem sokkal tovább ment az iszlám befolyásáról szóló vitában, amikor leírta a fizikai ellenszenvét, undorát. A számos erőszakos jelenettel tarkított részletes leírásai –a muzulmánok állatáldozatait különösen ellenszenvesnek találja – azt az érzést keltették az olvasóban, hogy számára a muzulmánok jelenléte francia földön nem kívánatos. Ugyan nem kívánja a muszlimokat Franciaországból elkergetni, de a társadalomból ki kívánja őket zárni.

És ettől már valaki rasszista?


Téma: SZDSZ-es marhaság...
Barnuska
2004. május 25. 15:45 | Sorszám: 4
Az semmi - nem hullámzik és nem nedves!Hijjába tudnak ezek!
Barnuska
2004. május 25. 15:42 | Sorszám: 3
Az semmi - nem hullámzik és nem nedves!Hijjába tudnak ezek!

Téma: A kormány napjai meg vannak számlálva !
Barnuska
2004. július 08. 16:05 | Sorszám: 75
Hát valami alakul mert a XIII.kerület rémét a vadparasztot ma leváltották az egyik poziciójából!

Téma: Mit érdemelnek a történelemhamisítók?
Barnuska
2004. augusztus 09. 18:02 | Sorszám: 105
Drága Wass Albert!Ez minden faluról elmondható történet!És egyesek ezt felszabaditásnak nevezik!És a rengeteg hadifogságba gulágba hurcolt és éhenhalatott ember?És a rengeteg elzabrált érték?És a rengeteg megerőszakolt nő?Ma ebből származnak az Ujhülyék!Ma azaok nevezni merik magukat szociáldemokratáknak akik tűzzel vassal kiirtották őket?És az ég nem szakad rájuk a föld nem nyeli el ezeket?És még meddig fognak előmászni a föld alól?Mikor ment meg Isten minket ezektől a pokolfajzatoktól?
Barnuska
2004. április 05. 09:36 | Sorszám: 53
Milyet milyet-hát visszalőttek!A magyar lakosság szervezett kiirtásáról miért nem ugatnak azok akik a szörnyüségeket emlegetik?Érdekes módon az cseppet sem fáj nekik csak az ha a reguláris erő visszalő?Erdélyben,felvidéken,kárpátalján minden esetben megtámadták a katonáinkat.Miután háború volt ezeket nem tekinthették üdvlövéseknek.És ráadásul mindez a magyaroktól igazságtalanul elrabolt és az I-II bécsi döntés eredményeként visszakapott magyarlakta területeken.
akkoriban még véletlenül sem voltak magyar csapatok idegen területeken csak a visszacsatoltakon!A történelemhamisitók és hamisitások ideje lejárt vagy legalábbis le kéne hogy járjon.Igazságot Magyarországnak!

Téma: Friss primor H. Kovacs hazugsagok
Barnuska
2003. május 13. 07:00 | Sorszám: 111
A legújabb zseniális ötlet hogy belügyi erőket küldenek.Gondolom a Budapesti Forradalmi Ezredre gondolt.
Horn már elő is kapta a dobtárast.Képzeljétek ha még meglenne a Munkás Őrség már rég ott lennének.
Barnuska
2003. május 12. 14:25 | Sorszám: 109
Totál leamortizálódott ember aki rögeszmés ráadásul.Addig amig szinen van vagy tartják még sok kellemetlen percet fog okozni és ráadásúl bosszúálló mint egy elefánt.Nekem már hányingerem van a hazudozásaitól.

Téma: Húsvéti képeslap
Barnuska
2004. április 09. 10:04 | Sorszám: 4
Kellemes és hitben boldog Husvéti Ünnepeket minden kedves fórumtársamnak.

Téma: tükör
Barnuska
2003. november 27. 02:17 | Sorszám: 13
Miután a visszahivhatóságot gondosan kiirtották a választási törvényből a választó csak és kizárólag addig érdekes amig szavaz!A listáról meg max pártonként 3-5 fő kerülhessen be a többi csak a kerületekből.És a listás is legyen vissza hivható.

Téma: Te nem akarod tudni mibe került eddig Irak?
Barnuska
2004. május 14. 11:56 | Sorszám: 2
A milliárdok csak úgy repkednek!A havi zsold olyan 500ezer körüli.Kinnt van kb 400 ember.Havonta mintegy 2oomilla csak a zsold.Plüsz az ellátmány.az amcsik által beigért üzleteknek meg se hire se hamva.Megengedhet e az ország jelen gazdasági állapota ilyen költséges erkölcsileg meg kétséges akcióban való részvételt?Arról már nem is beszélve hogy előbb utóbb oda is becsap egypár raketta.A védelem meg annyi hogy ilyenkor le kell menni a földszintre.
Barnuska
2004. május 13. 20:39 | Sorszám: 0
Meg a sóderolás az iraki katonafotók miatt.Aki seregben szolgált az tudja hogy rakásra készülnek a hülye felvételek.
Unalomból szórakozásból a vagányságunk bemutatására.Ma za angolok be is bizonyitották hogy a fotók egy őket érintő része ráadásul hamis is.Viszont a lefejezés az valódi volt.Engem mint magyart ellenben
az érdekelne de nagyon hogy az eddigi kinnttartózkodásunk mennyibe is került az országnak most amikor a megszoritások idejét éljük.Nem hiszem hogy a kormánynak felhatalmazása lenne arra hogy az állitólagos békemisszió teljesitése érdekében ami üzemanyag és lőszerszállitás kölcsönöket vegyen fel vagy az amúgy is lerobbant honvédségi keretet erre használja fel.Amellett hogy lényegében egy katonai erőszak nélkül megoldhatatlan arab probléma kellős közepébe sikerült belecsöppenni és csak remélni tudom hogy nem mi leszünk a már ismert utolsó csatlósok.Marad a fő kérdés mibe kerül ez nekünk hogy Juhász és Medgyessy elfogadott legyen valamennyire az USban.Ki tudja a választ?

Téma: A Parmalat ügy
Barnuska
2003. december 29. 21:47 | Sorszám: 2
Én specko arra emlékszem amikor a FRADIT akarták pénz nélkül megvenni.Már akkor simlisek voltak.Miért változtak volna meg?

Téma: Ki miért utálja illetve szereti a Fideszt?
Barnuska
2003. október 16. 20:54 | Sorszám: 24
Sőt vezetőik!kirúgva senki,letólva senki.Liberális dolog ez igy nemhiába volt anno a segédcsapat neve a FIDESZnek az SZDSZben.Attól függetlenül hogy valóban sokkal de sokkal jobban mentek a dolgok a regnálásuk alatt az elvesztett választások felelősségét senki nem válalta.Ma meg a legdivatosabb duma hogy "én nem szavatram a szocikra" nade akkor ki a büdös nyavalya szavazott rájuk?Itt a XIben rengeteg emberrel beszéltem senki nem szavazott rájuk-mindenki a MIÉPre meg a FIDESZre szavazott oszt itt mégis simán elbuktak mindent.Még az önkormányzatit is.Utólag szerintem a FIDESZesek szavaztak az MSZPre és az SZDSZre.

Téma: H.Kovács - igenis lehet három irányba nyalni!
Barnuska
2003. október 06. 19:03 | Sorszám: 27
Rák ur amerika ha Kovácsékban 1 %-ot is bizik!Nem mások mint beépitett 5.hadoszlopa a kommunizmusnak a SZUnak!
Barnuska
2003. október 06. 12:59 | Sorszám: 22
Hááát ha én amerikai lennék és megkaptam a tájékoztatást Kovács et/úr multjáról - jelenéről és köpönyegforgatásairól akkor a nyilatkozatainak nem tulajdonitanék nagy jelentőséget.Ments meg Isten az ilyen barátoktól.Bár minket is megmentene Kovácstól.

Téma: Építsük fel az Igazak Emlékfalát!
Barnuska
2004. október 18. 03:34 | Sorszám: 33
Az egésznek a kiindulópontja az volt hogy a korábban megkötött négyhatalmi egyezmény szerint az ausztriából
való kivonulás után egy évvel hazánkból is ki kellett volna vonulnia az orosz csapatoknak.Hogy előre készültek rá az mutatja hogy a tüntetés megkezdésekor már felvonulási körzetben voltak az orosz csapatok.De az indulási parancs késése miatt /ahogy Te is irod/elkéstek.A Tiszán is már a pontonhid fel volt állitva.A párttagok meg már szétszóródva dekkoltak vidéken meg ismerősöknél és szlovákiában.A FÉG őrizet nélkül.AZ ÁVH és a rendőrség parancs nélkül.Ez a katonaság nélkül is többtizezer ember akik megfelelő parancs esetén egymagukban is szétlőhették volna a békés tüntetést.Muszáj volt véres felkelést provokálni mert másképp nem lett volna indok a további megszállásra.A nyugat is teljes mértékben tisztába volt mindezzel mert akkor inditotta meg a Szuez miatt a saját háborúját gondolva arra hogy az oroszok úgyis el lesznek itt foglalva,csak nem gondoltak arra hogy az atotámadással is megfenyegetik oket.

Téma: MSZP+SZDSZ=ÚJ "BOKROS" CSOMAG
Barnuska
2003. június 05. 05:00 | Sorszám: 87
Tudjátok az a baj hogy nem csomagolnak-sőt meg vannak róla győződve hogy ők a top.Ciánozni kéne hogy ezektől megszabaduljunk vagy mi.
Barnuska
2003. május 12. 06:33 | Sorszám: 38
Az egész program a hazugságokra és az emberi feledékenységre volt épitve-és bejött.A bér és egyéb pld.nyugdijemelés már rég elinflálódott.Most szopnak akik hittek.Hiába a beton kisugárzása hülyit.

Téma: 400 milliárd bukta...
Barnuska
2004. február 25. 18:33 | Sorszám: 14
Igen ez a munkamódszere az APEHnek.Én rég nyugdijas vagyok tegnap kaptam tőlük egy levelet hogy leellenőrizték az 1999 évi SZJA adóbevallásomat és rendben találtatott a részükről de ha ez nem felel meg nekem fellebbezhetek 4000Ft bélyeg árán.Nem hiszem hogy normálisak.

Téma: Teller Ede üzenete - Provokáció vagy szimpla hamisítvány?
Barnuska
2003. szeptember 16. 03:43 | Sorszám: 183
A levelet természetesen maga Teller Ede diktálta halála után 4 nappal testi lelki jóbarátjának volt munkatársának aki bement a tiutkárságra és titokban az ottani faxról felnyomta.Aláirva nincs csak a névjegy van mellékelve.
Persze halála után sok furcsa dolgot tesz az ember.

Téma: Patthelyzet a parlamentben
Barnuska
2003. október 06. 19:00 | Sorszám: 23
Azt nem tette hozzá hogy szocialista értelmezés szerinti törvényességgel és tisztességgel!Mint Makó Jeruzsálemtől.

Téma: A lefejezett ismerte a lefejezot???
Barnuska
2004. május 15. 05:11 | Sorszám: 25
Állitólag annyira ismerték egymást hogy amerikában a srác emiljét használta a szervezéshez.

Téma: Érdemel-e szobrot Teleki Pál miniszterelnökünk? II. +700
Barnuska
2004. március 02. 13:15 | Sorszám: 621
Akit az oroszok lőttek le?Nincs.Ha van ird már le hogy hol?Ki állittat szobrot Hercegprimásunknak?ki állittat
szobrot a ivégzett tábornokainknak?Pedig az már igencsak régen volt és az osztrákok végeztették ki őket.Ki és mikor mer állittatni szobrot egy Munkácsynak.Az ÁVH börtöneiben elhalálozottaknak?Azt mondják nem tárgyaltuk ki eléggé a történelmünket sem a rég sem a közelmultat-nos
ha ilyen eszement gyorsasággal teszünk végre véglegesen rendet benne és nem lesz kötelező az iskolai tananyagban addig itt rend nem lesz.Ha a kommunista utódokkal és a zsidó bosszúállókkal nap mint nap nem az arcuk elé tett tükörbe kell nézni addig itt rend nem lesz.Addig egyes hülyék fertőznek és mételyeznek.Addig amig nem országosan elfogadott Rákosi Kádár értékelése Sztálin generalissimus
korszakának rémtette addig itt csak az lesz hogy fasiszta veszély leselkedik a pörkölt emberhús szaga dől Kovács szájából és antiszemitizmus és a gettó veszélye leselkedik minden becsületes magyar emberre.Amig nincs közmegegyezés hogy az ország 44-es megszállását egy 45-ös másik megszállás követett és ez csk a zsidó gettólakóknak jelentett esetleg felszabadulást szerintem meg kiszabadulást és az ország lakossága szempontjából egy újabb megszállás kezdetét addig itt miről beszélünk?Az a szerencsétlen besorozott katona miért érdemli meg a kitörés napján a lefasisztázást?Az a sebesült katona a várkazamatáiban meg a lángszórózást?Ki mikor volt nagyobb állat sőt vadállat?Döntsük már el de anélkül hogy az antiszemitizmus és fasizmus bélyege ránkragadjon és ha van közös szemlélet akkor ahoz lehet ragaszkodni és mércének tekinteni.Addig nem lesz itt megbékélés úgysem.
Addig a Wass szobor kapcsán a legnagyobb indok egy halálos itélet egy hazugságra alapitott népbirósági itélet az amit ellenérvként felhoznak és senkit sem érdekel hogy azt romániában egy magyarellenes környezetben hozták.Amig olyan a kormány hogy a kettős állampolgárságot elveti az autonomia törekvéseket elveti és széles internacionalista alapokon magyarellenes addig itt nincs mit tenni csak várni a csodát meg a 2006-os választást.
Barnuska
2004. március 02. 03:36 | Sorszám: 606
Hát azért a Thürmer értékelésben van valami!Node Wass Albertnek Márai Sándornak miért nincs illetve nem lehet?
Annak a takonyorrúnak akinek 19 és a Trianon jórészt köszönhető meg van?És nem a szoborparkban!És miért nincs a győri vértanú püspökünknek?És miért nincs a ....... stb?
Az 56 os elesett forradalmároknak sincs csak a Corvinnál a Pesti Srác amit nem az állam állittatott fel.Hogy lehetséges hogy Sztalin ma még diszpolgára Budapestnek?
Miért nincs a magyarszármazású Nóbeldijasainknak és olimpikonjainknak?Volna és van hála Istennek kikről és miről szobrot szobrokat állitani de amig ezek az elvtársak a villaszerzéssel vannak elfoglalva addig ez
nem téma náluk.És csodálkoznak hogy miért nem tartja őket senki magyarnak!

Téma: Láttátok Gyurcsány kéglijét?
Barnuska
2004. március 30. 20:41 | Sorszám: 0
A vagyonnyilatkozata szerint csak egy lakótelepi panelja van de abban az édesanyja lakik.Ő tehát lakástalan.Igaz hogy a TV" mutatta azt a palotát ami kis felesége nevén van és ezért nem számit a vagyonába bele.Na és csak hab a tortán a nyilatkozata hogy tavaly 81 milliót keresett mert neki minden pénze a válallataiban van és őszerinte a vagyont a vállaltait működtetni kell hogy hozzák a hasznot.Tudod te rohadt ifjukommunista mit fecsegsz?nem hiszem hogy tudod csak a parasztgőg süt belőled.Vazzeg ha ilyen okos ügyes gyerek vagy akkor az állami vagyont miért adtátok el aminek a létrehozásához semmi közötök és miért nem működtettétek az ország hasznára?Az nem volt buli mi?Mond kisbogaram a Kádár alatt volt e pénzed ilyen palotára vagy álmodni sem mertél róla?Kaparja le a csontodról a húst a Kádár álmodj a csontkezével minden éjjel!Te a magyar nép kizsarolója kifosztója vagy
az egész családoddal együtt.Abba a palotába
gebedj meg.

Téma: Kényszeresek
Barnuska
2004. július 20. 08:13 | Sorszám: 4
Saját példámból tudom hogy hülye voltál és én is az voltam.eddig három öröklakást vesztettem a feleségeim miatt és az utolsó pillanatban tudtam még egyet szerezni 21éve akkor még olcsón és jó keresettel.Ma nyugdijból alig birom fenntartani.Bizon a házasság előtt szerződést kell kötni!Mind hülye aki nem csinálja mert érdekes módon a nők mindig kivárják az öt évet aztán válnak és viszik a felét mindennek de szemet vetnek olyanra is amit a házasság előtt örököltél vagy vettél.Tehát a vagyonszerzés egy törvényesitett a nők érdekében hozott
változatával állunk szemben ami alól csak a házasság előtt kötött szerződés ad kibúvót.Erre azt mondják a nők félrehúzott szájjal hogy máris a válásra gondol a férfi közben nekik nem tetszik hogy nem juthatnak a férfi vagyonához.

Téma: Gyurcsány megosztja a baloldalt (Gallup)
Barnuska
2004. szeptember 23. 08:15 | Sorszám: 16
Gyurcsánynak az elkövetett KésH meg atöbbi disznóságából csak egy menekülési útvonala van ha miniszterelnök és utánna köztársasági elnök lesz.A liberálkommunista oldal amit ma baloldalnak nevezünk ezt nagyon jól tudja.Ezért tűzzel vassal mindent meg fog tenni ennek érdekében.Ha nem teszi és lassan kiderül minden disznóságuk akkor nemcsak a hazai hanem a külföldi politikai placcról örökre kiirják magukat.

Téma: Utánunk az özönvíz, avagy: szocialista "veszteségelhatárolás" a jövő kontójára
Barnuska
2004. október 19. 21:10 | Sorszám: 26
A bérleti dijat miből fogják fizetni?A működtetésre sincs pénz!

Téma: Figyelj Európa, jönnek a magyarok
Barnuska
2004. május 03. 08:58 | Sorszám: 16
Ne kicsinyeld le az országunkat!Úgy tudom 6. a lélekszámát tekintve a 25 ből.Hogy GDP vonalán hogy állunk azt sajnos nem tudom de az a véleményem hogyha a kommunisták a reggeli harmatot is ellopták de az az ország nem lehet olyan kicsi ahol 20 milliárdot feltűnés nélkül el lehet lopni csak úgy 8 elemivel!Na zet a faszit kellene Brüsszelbe küldeni!

Téma: Iszlámveszély
Barnuska
2004. május 26. 03:51 | Sorszám: 234
Van egypár bevándorlók által megszállt állam én évek óta irogatok az iszlám veszélyről de nem figyelt fel rá senki.Németek franciák a Beneluxok anglia mind mind megszálltak.A baj az hogy nem beilleszkedő az identitásuk.
Saját zárt gettókat alakitanak ki ahol az iszlám szerint élnek és nem akarnak beilleszkedni az Istennek se.Szó szerint.Sőt ma már ott tartanak a pofátlanságban hogy saját parlamentet követelnek pld.Angliában.Amig nem hozzák be a bevándorlási törvényben hogy a befogadó kultúrája kötelező a főbb vallásai és nyelve kötelező
a számukra addig ez megszállás.És sajnos úgy járnak mint amerika hogy a bevándorlók miatt már nem érvényes az amerkaiangol és visszaszorulóban van az amerikaiságra való
büszkeség.Ekkora tömegű bevándorlót nem képes feloldani magában egy népesség sem és megbomlik az ország egyensúlya.
Barnuska
2004. május 22. 05:30 | Sorszám: 138
A németeknél élő majd nyolcmillió mohamedán az még okoz ott problémát.Angliában is van meg a franciáknál.Most vakarják a fejüket hogy megérte e.
Barnuska
2004. május 22. 05:12 | Sorszám: 136
Én nem vagyok sem arab sem más barát-sőt.Ettől függetlenül a meghalt Husszein nem viccelt a palesztinokkal amikor azok át akarták venni a hatalmat avval hogy az az ő országuk.Rájuk is eresztette a beduinjait akik azonnal rendet vágtak és senki nem szólhatott ellene.Ki is szoritotta a palesztinokat
az ország határaira.Azok meg úgy keveredtek oda hogy egyiptom és libia is megunta a pofájukat valami miatt!Hát ennyit a palesztinokról.Mindkét szembenálló fél megéri a pénzét az egyik tizenkilenc a másik egy hiján húsz.Békétlen népség mindkettő mert egymás területeit
akarja elfoglalni.A vége egy nagy nagy mészárlás lesz és a sok kieresztett vér majd lenyugtatja őket.A zsidók már nem is alkalmaznak araot inkább behozatnak indit malájt akármit és akkor ugyanott vannak ahol elkezdték rá vannak szorulva a többi ararb anyagi támogatására és segélyére.Itt eredményt csak a nagyhatalmak kényszere és a tárgyalóasztal mellé ültetéssel lehet amelynek a betartásáért a nagyhatalmak erővel is felelnek.

Téma: Mikor kezd csökkenni az MSZP-SZDSZ frakció?
Barnuska
2004. január 02. 02:55 | Sorszám: 8
Ez a szoclib koalició a vérszövettségen alapszik.Mind az MSZP mind az SZDSZ jól tudja hogy ez az egyetlen esélyük az uralkodásra és a gátlástalan tetteik végrehajtására.
Ha szétmennek megszünik a kormány.de ugyanakkor egy uj választás is jön-vagy az Államfő egyből átadja a másik oldalnak a jogart.Ha uj választás lesz akkor a mai állás szerint az SZDSZ be sem jut és evvel abszolut magávalrántja a szocialistákat akik már ma is kissebbségben vannak az SZDSZ nélkül.Épp ezért nem valószinű hogy szétugranak mert érdekeik ezt nem parancsolják.Istenem be szép is lenne egy 15 fős MSZP frakció!

Téma: Optimista bor-ú látás itt a költségvetés tervezet
Barnuska
2004. július 12. 15:04 | Sorszám: 0
Optimista borúlátás
Magyar Nemzet „…a dolgot őt magát nézzük…”
2004. július 12. 7:00


Ugró Miklós
Roppant szellemi és ideológiai erőfeszítések árán a kormány és a szocialista frakció megfelelő munkacsoportja elkészítette a jövő évi költségvetés tervezetét. Alapos, tiszteletet parancsoló munka, látszik rajta, hogy a születésénél bábáskodó társaságban hemzsegtek a pénzügyi, gazdasági zsenik.

Nyugodtan mondhatjuk: még a rosztovi közgazdász díszdoktorok válogatott csapata sem álmodott volna különbet. Méltó ez a mű egy szociálisan érzékeny, talpig szociáldemokrata, ízig-vérig a modern európaiság talaján álló, népéért aggódó, nemzetéért felelős kormányhoz. A lenyűgöző koncepció lényegét röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy jövőre még több embert fognak kirúgni, s ezáltal még több munkahelyet hoznak létre. Egyszerű, logikus tétel, még Draskovics Tibor is megérti, ebből következően a többiek úgy tesznek, mintha ők is értenék. Óvatos derűlátás, józan bizakodás, visszafogott optimizmus árad a tervezetből, pedig a gazdasági környezet nem túl kedvező. Közgazdász körökben pozitív fejleményként értékelik, hogy a világgazdaságban a prosperitás jelei mutatkoznak, ám a megfontolt és tapasztalt emberekben ez némi nyugtalanságot ébreszt. Ha a nyugati gazdaság erősödik, akkor hazánkat elárasztják mindenféle lejárt, kifutott, idejétmúlt, ott eladhatatlan bóvlival, amit mi csak úgy tudunk kifizetni, hogy újabb hiteleket veszünk fel. Olykor az egyszerűbb lelkekben az a sötét gyanú támad, a hazánknak adott kölcsönök indítják be, tartják fenn a világgazdaság lendületét, de az ilyesmi felületes és populista okoskodás. Mindenesetre az elmúlt két évben nagyjából hetente közölték hozzáértő illetékesek, hogy a világgazdaság lassan lendületbe jön, aminek látható eredményeként a magyar államadósság a duplájára nőtt.

Van azonban ennél rosszabb hír is. Óvunk mindenkit a pániktól, de nem árt, ha felkészülünk a legrosszabbra, amikor azt halljuk, hogy jók, sőt, egyenesen ragyogóak a makrogazdasági mutatók. A makrogazdasági mutatók az ötvenes évek elején voltak a legjobbak, de szerencsére a tömeges éhínséget sikerült elkerülni. Manapság, ha jó makrogazdasági mutatókról beszélnek, akkor nyugodt beletörődéssel készülhetünk az újabb megszorító csomagokra, mert öntudatos állampolgárként áldozatot kell hoznunk a fenntartható növekedés érdekében. Legyünk igazságosak, a kormány is hoz áldozatokat. Olcsóbb, takarékos állam címszóval leépítéseket hajt végre a közszférában, megkurtítja az önkormányzatok költségvetését, megnyirbálja a szociális juttatásokat, húzza-halasztja a központi beruházásokat, saját jövedelmeit is csak szerényen, az inflációt alig öt-hatszorosan meghaladó mértékben emelgeti.

Ám a legdermesztőbb ötletük az, hogy adócsökkentést terveznek. Jaj, csak azt ne! A személyi jövedelemadóban megjelenő egy-két ezer forint többletért tucatnyi más adó, illeték, elvonás a kompenzáció. Az átlagjövedelműek adósávjának kitolása valóban kitolás. Mert együtt jár egyes járulékok, árucikkekben megjelenő adótartalom, bizonyos más adófajták (gépjármű, örökösödési stb.) emelésével, új adónemek bevezetésével, kedvezmények megszűnésével, jövedéki termékek, energiaárak növelésével, úgyhogy az egy-két ezer plusz valójában öt-, hat-, tízezer mínusz lesz.

Mindent összevetve, a 2005-ös költségvetés tervezete jó. Abból a szempontból, hogy semmiféle meglepetést, váratlan fordulatot nem tartalmaz. A prioritások a régiek. Továbbra is növekedni fog az államadósság, a költségvetési hiány, az infláció, a szegények és a középrétegbeliek közterhe, csökken a fogyasztás, a vásárlóerő, az életszínvonal és az életkedv. Ez a tántoríthatatlan következetesség az MSZP legnagyobb erénye.

A jövő évi pótköltségvetés tervezetét még nem készítették el. Az idei büdzsé is legalább két hétig életképes volt, csak utána módosították. A 2005-ös költségvetés, lehet, már a megszavazása pillanatában összeomlik, de az is megeshet, hogy egy egész hónapot kibír. De történjék bármi, amíg ez a koalíció fosztogat és osztogat, az alapelvek változatlanok maradnak.


Téma: Kertész Imrének agyára ment a Nobel-díj?
Barnuska
2004. április 02. 12:02 | Sorszám: 39
úgy hogy egy keresztény iró műve sem szerepelhetet.A kiállitás tervezőjének a rovásirásos tábláját sem engedték kiállitani.Csak ennyire.Más emlitésre méltó iró aki nem izraelita az nincs magyarhonban?Érdekes ha ezt nem tartod keresztényüldözésnek.Akkoriban sokat cikkeztek róla a jobboldalon megjelenő egy/1/ ujságban meg rádióban.
Hát csak igy és igy tovább biztos eltörik az a csupor egyszer.
Barnuska
2004. április 02. 11:25 | Sorszám: 35
Kertész Imre a zsidóknak és zsidóságának köszönheti a Nóbelt.Amerikában és máshol szerte a világban nem veszik.
Kertész ezekkel a politikai állásfoglalásaival akarja megszolgálni az érdemtelenül kapott dijat.Másikat a büdös életben nem fog kapni.De mi magyarok sem!Nem vagyunk eléggé zsidók.Sőt a politikai állásfoglalások miatt egyre feketébbek leszünk annak ellenére hogy nem itt verik a zsidókat az utcán nem itt gyujtják fel a zsinagógákat.Itt csak és kizárólag azok a zsidók orditoznak akik a zsidóságukból kivánnak megélni és azt gondolják hogy ebből kifolyólag csak nekik lehet igazuk.Nos kertész a 1200 tagú ISZből a többi "tehetségessel" együtt kilépett.
Mondjuk maradtak ezren.És akkor mi van elment 20%ék?Ez bármikor bármiért bekövetkezhet máskor is.Ettől az ISZ még az ami.A másik csoport majd alakit egy másikat magának és természetesen ők sokkal nagyobb támogatást fognak egy ideig kapni az államtól.A maradék ezret meg megpróbálják ellehetettleniteni minden vonalon.Amit tulajdonképpen ők már a Frankfurti Könyvvásáron megtettek.
És most csodálkoznak és zsidóüldözésről beszélnek.És Frankfurtban mi volt?Keresztény irók üldözése.Csak ez nem kapott világpublicitást.És nem is fog kapni amig ezek a
hatalmon vannak.

Téma: LAPÁT
Barnuska
2004. május 20. 04:16 | Sorszám: 36
Ez csak annyit jelent magyar nyelvre leforditva hogy még a potások és a takaritónők is ki lesznek rúgva.

Téma: Paks: mi legyen vele?
Barnuska
2003. május 11. 14:20 | Sorszám: 10
Szerintem szocialista hozzállással vezetett orosz erőmű nem kell-Ugyanez vonatkozik a francia erőművekre akik testvérei a románoknak.Viszont miután a németek ebben is nagyok és problémamentesek jöhetnek.Mármint az áram.A besült elb...tervezett szerkezetet meg szedjék ki a franciák a saját költségükre és vigyék oda ahova az ő sugárzóanyagaikat rakják le.Jogos nem-aki elb csinálta az hozza helyre a saját költségére.

Téma: Szélhámos szociálpolitika Magyarországon
Barnuska
2004. január 07. 05:57 | Sorszám: 53
Én már két hónapja nem tudom egyszerre kifizetni a számláimat.Csúszik minden.Itt csak a gyászhuszár Kovács aki jónak látja a jövőt-igaz nem mondta hogy a sajátját csak.Napában közölték a vámbevételi tervet ami óriási mértékű.Csak azt nem mondták hogy 2/3-a egyből Brüsszelé.
Na ezek ők.Egy rohadt igaz szavuk nincs.Mint a Gál J.Zoltánnak.
Barnuska
2003. december 31. 05:27 | Sorszám: 42
Sajnos számodra hogy valszeg nem is fog.Több ponton is véres.Pld.munkanélkülik az utódok.Nincs aki fizessen a nagyszülőknek.Vagy netán nincsenek is mert egy ragály,háború stb elvitte őket.Óriási pénzek nem folynak be az államkasszába amely pedig saját céljaira is akarja használni azt és akkor már qrvára becsületes volt ha csak a kamatot.Aztán ki érdemel több nyögdijat?A 10 gyermekes kissebbségi család a munkanélküli börtönben lévő gyerekei után vagy az aki sok havi keresettel rendelkezik de csak két gyereke van.Nemcsak hogy kidolgozatlan hanem rosz is.Az igazság az hogy nagyon helyes a ledolgozott évekhez és az évek alatt befizetett járulékösszeghez kötni a nyugdijat.Aki sokat dolgozott és sokat fizetett be az kapjon sok nyugdijat a gyereknevelést meg egyéb módon kell segiteni.Erre van a családi pótlék meg az egyebek.Arról már nem is beszélve hogy egy meglévő rendszer megváltoztatása mekkora probléma.És beláthatatlan milyen igazságtalanságokat szül.A mostani rendszer egyetlen gondja ma hogy nem emelkedik a befizetők száma meg a járulék.Ami arra vezethető vissza hogy munkanélküliből sok van és a fizetések alacsonyak.
Akár honnan nézem a problémát ez okozza a gyógyszerkassza és a kórházi kassza állandó kiürülését is,tehát hiába okoskodnak a szoclibek nincs más út csak a bér növelése és s foglalkoztatottság növelése.Mindkettő állami feladat és kikerülhetetlen.Mintahogy a hibás szocialista gazdaságpolitika elsöprése is az összes szoclibbel.
Barnuska
2003. december 28. 04:07 | Sorszám: 8
Gyönyörű mesetan az egyszerű és bővitett ujratermelésről.Csakhogy egy gond van a termelésbővités állandó növelése amely mindig a katasztrófákhoz vezet.A Bismarcki biztositási rendszernél nincs jobb ma sem mert a magánbiztositók bevonása a sok szélhámosság miatt tragédiákhoz vezet.Az más kérdés ha az állami biztositáson kivül és felül valakinek annyi pénze keresete van hogy az extrákért magánbiztositást köt de mindenképpen a kötelezőn felül.Ettől nem bomlik meg az állami forrásegyensulya és a gazdagabbak is életszinvonalukhoz járó juttatáshoz jutnak ha a szélhámos 40 év után nem lépett le a pénzükkel és még egyáltalán meg van a biztositója.A magyar rendszer hibája is az hogy kivont pénzt az állami biztositásból azt odaadta a magánbiztositóknak a nagyobb hozam reményében de erre mi történt pár már megszünt pár összeolvadt nagyobb hozam meg nincs.Hát akkor meg mi a túró az értelme az egésznek.
Csak annyi hogy az áééam a neki befizetett összeg után fizet nyugdijat.És ez az amit nem vesznek figyelembe a biztositottak.A kötelezőség is eleve gyanús.Na azt meg már meg sem emlitem hogy csak állampapirokat vehetnek a magánbiztositók.Akkor ez nem más mint az állampapiroknak kötelező jelleggel előirt biztos piac ami nem a biztositott érdekében létesült hanem az állampapirokért.

Téma: Ki csúsztatja le a középosztályt?
Barnuska
2004. szeptember 27. 08:21 | Sorszám: 5
A kommunista elit és a milliárdossá átalakult liberálkommunista felső réteg hogy az anyagilag megfoghatattlan kőzéposztályt lezüllessze és lecsúsztassa
a megfogható zsarolható minimálbéresek szintjére a saját
vezetői állapotának megőrzése érdekében.De középősztály nélkül minden társadalmi berendezkedés tönkremegy.Lásd a Rákosi-Kádár féle rendszerek bukását!Nem tanulnak az elvtársak!

Téma: Tanács Lovas Istvánnak
Barnuska
2003. október 22. 00:10 | Sorszám: 20
A JMM kitölti azt a helyet amelyre a FIDESZ aknamunkája miatt a MIÉP nem volt képes.Annak ellenére ment a fúrás hogy a parlamentben kivülről igencsak támogatta a FIDESZT.Hát ennyit a politikai háláról FIDESZ szinten.
Ha a JMM csak annyit ér el mint kezdőpárt mint anno a MIÉP már megérte a pártalakitás.
Több kérdezőnek meg a LI 12 nyelven ir,olvas és beszél.Azt meg természetesnek tartom ha emberek idős korban nem csicskának mennek el egy pártba.És időben alakulnak meg még.

Téma: A nagy adócsökkentés átverés
Barnuska
2004. szeptember 11. 14:00 | Sorszám: 3
Abbiza!Ez a kétkulcsos ami inkább kétkulacsos két rétegnek jó az évi 1,5 millió alatt keresőknek meg azoknak akiknak akkora a keresetük hogy eddig is 40%-ot fizettek.A köztük lévő az átlagfizetés körül keresőknek óriási méretű adónövelés.Az adókedvezmények megvonása megaz átlagtól lefele mindenkinek egy szopatás.Valószinű hogy szokás szerint úgy csökkentenek hogy növelnek.A dolgot az fogja leleplezni ha mégis több SZJAt szednek be mint ebben az évben.Az végleg leleplezi a szoclib igazi arcát.

Téma: Szeretem Budapestet
Barnuska
2004. szeptember 22. 11:05 | Sorszám: 23
Én útálom a franciákat an'block de ha belegondolsz és zsidó elitképző lehet akkor már inkább francia.Amúgy meg azt tartom hogy egy öntellt magát sokkal nagyobbra tartó nép mint ami valójában.Ezerszer inkább a német mint a farncia.Gazdaságilag is!
Barnuska
2004. szeptember 22. 10:57 | Sorszám: 21
Budapest nagyon szép persze megfelelő rátekintéssel.Tragédiája hogy rászabadult egy liberális városvezetés amely csak imitátálja a tevékenységet és minden kormányt eddig zsarolt több inkább kevesebb sikerrel.Arról kinek van tudomása hogy a beszedett pénzekkel elszámolt e az ittlakók felé.A könyvelési elszámolás az forint fillérre stimmel mindig hisz ez a könyvelők feladata de hogy mit takarnak a számok például miért nől minden évben infláció feletti mértékkel a viz/csatorna/távfűtés/gépjárműadó stb erre ki és mikor ad a városvezetésből elfogadható hihető magyarázatot?Miért ilyen a város úthálózata?Nem épült felüljáró 15 éve.Nem épült a város pénzéből újabb hid.A Margit hid elrothadt.
A troli villamos vonalak nincsenek fejlesztve.A közparkok zöldfelülete csökken évről évre.Utcaseprőket nem látni a kosz meg elönti a várost.Itt csak az látszik hogy nincs megfelelő gazda!
Barnuska
2004. szeptember 22. 08:27 | Sorszám: 17
Na és nem volt igaza?Ma is érvényes szinte látnoki szavak!

Téma: Varga Laci bácsi :((((
Barnuska
2003. május 18. 07:10 | Sorszám: 11
Isten adjon Neki nyugalmat és képviselje az érdekeinket a mennyei hatalmasság előtt!Béke poraira.

Téma: Nem antiszemita a PASSIÓ, csak az igazat mondja.
Barnuska
2004. április 02. 11:55 | Sorszám: 423
Olvasva Spirót kiderül hogy mindenkinek más dolga volt és senki nem vett részt a keresztrefeszitésen a megkinzáson és a Dolorosa útján.Krisztus hogy kib@sszon a zsidókkal saját magát megkorbácsolta direkte speciálisan vérzett a hangulat fokozása érdekében majd a keresztfára gyorsan felszegelte magát.Minden egyéb megközelités a történelemhamisitás oldalára tartozik.A Biblia és az evangelim a próféták mind mind Veronika is mást törölt kendővel.Mind mind történelemhamisitás és a keresztények a bűnösök ebben is mert már 2000 évvel ezelőtt is a zsidóság megsemmisitésére szövetkeztek a mohamedánokkal.A zsidók utálatában odáig mentek hogy megünneplik Krisztus születését,halálát mennybemenetelét ahelyett hogy az egész keresztény világ a zsidó ünnepeket kitüntetett örömmel arcán ünnepelné és betérne.Ugyan igazi zsidóként soha a büdös életben nem élhetne de és nem lenne elfogadott de milyen nagyszerű lenne ha nem lenne más vallás.Az is egy hülyeség hogy vasárnap munkaszüneti nap.
Traubit mindenkinek kötelező inni hogy Berkowitz is megéljen ha nem iszol akkor antiszemita vagy!Már csak ez hiányzik Spirótól.
Barnuska
2004. március 04. 21:30 | Sorszám: 1
Na pont az a hibája hogy az igazat vitte filmre!

Téma: Jézusgyalázó Settenkedő interjú a Válaszban
Barnuska
2004. április 29. 15:04 | Sorszám: 40
Gyorsan mondj egy magyart!Amúgy meg az Ibolya ahogy előadta a az ez az én hazámat már avval meg kellett volna nyerni az egész versenyt!Az o/ában ott igen van helye gusztustalan dagadt állatoknak pl Brünhilda nekik van teremtve.A popiparban ki is kell valahogy nézni is meg mozogni is kell sőt esetleg táncolni szteppelni stb.
Elég volt azokból az énekes előadókból akiket nem lehet nézni csak halgatni.
Barnuska
2004. április 28. 21:09 | Sorszám: 32
Hát ne is!:-)))
Barnuska
2004. április 28. 18:27 | Sorszám: 29
Hát bizony gusztustalan is - fején találtad a szeget.És érdekes módon attól ideges ha fogynia kell és nem attól hogy hájtömeg.De ami a legérdekesebb azt kifogásolja hogy nem kap szerelmes üzeneteket.Küldj Neki.
Barnuska
2004. április 28. 16:55 | Sorszám: 27
Jobb az Oláh Ibolya mint a Veronika hájtömege.És minden vonalon.Ahoz képest ahonnan jött meg szuperklasszis.Az Isten megáldotta és egyben megátkozta szerencsétlen leányzót.Amúgy meg egyikből sem lesz semmi sem mert az élet márcsak ilyen.Nincs háttere egyik versenyzőnek sem.Addig érdekesek amig el nem indul a következő MEGASZTÁR.Addig igyekezzenek mindent lekaszálni mert utánna éhenhalnak pláne hogy hozzászoktak a nyüzsihez.Lásd BB Évit.Az hónapok alatt 16 millát elvert.A dagadt Vera meg az Operában keressen helyet magának mert a könnyűzenében gusztustalan.

Téma: 800 km METRO :-)
Barnuska
2004. június 03. 04:02 | Sorszám: 11
Medgyessy az egyetlen aki a saját sületlenségeiben hisz.

Téma: A FIDESZ újra orra bukik: Szijjártó ámokfutása
Barnuska
2004. szeptember 03. 15:36 | Sorszám: 21
A legkissebb tetüt is el kell pusztitani mert ujra elszaporodik akár himnemzés útján is.Hát ezért!

Téma: Üggyes naggyon üggyes mondaná Kohn bácsi.
Barnuska
2004. október 09. 12:34 | Sorszám: 9
Hul irtam olyat hogy csak a baloldal hibás?Az egész hozzászólásod a mesterinek vélt kommunista ideológia a'la Gyurcsány.Eltünt az olajipar gyárakkal együtt eltünt a cukoripar gyárakkal együtt eltünt a cementipar gyárakkal együtt-folytassam?Két hónapja szereltette le atulaj és vitte el az egész gyárat Mosonmagyaróvárról.Nincs bányászat.Nincs energiaipari erőmű csak Paks magyar kézben.Volt jólműködő épitőiparunk volt a Ganz a ganz Mávag ma nincs.Hova lett és az ára hova lett?
Barnuska
2004. október 08. 21:25 | Sorszám: 0
Úgy alakult az életünk hogy 1945 után a kormányok eelőször a gyárakat majd a földeket majd a magánvagyont államositották.
A létrejött állami vagyont dolgos szorgos népünk több mint negyven évig avval bővitette hogy nem fizették ki neki a munkájáért járó tisztességes bért.Emellett kétszer újáépitette az országot kiheverte a jegyrendszert és a vagyonunk szépen növekedett.Igaz bizonyos leltár az állitólag hiányzott de voltak gyáraink iparunk tszeink
állataink szóval növekedett minden.Node jött a rendszerváltás.Érdekes módon kiderült hogy leltár nincs.Kiderült hogy az állami kézben lévő vállalatok cégek rosszúl nagyon rosszúl dolgoznak ezért el kell adni őket.Mi történt azok vették meg olcsón mélyen ár alatt akik eddig rosszúl működtették.No meg a külföldi
aki rövid idő után leállitotta a termelést és leszerelte a korszerűtlen gyárat viszont a piaca az megmaradt.Most a maradékot is eladják.A közismert vicc szerint azt mondaná Kohn bácsi amerikában hogy üggyes naggyon ügyes.Először elveszik a vagyont államositás cimén aztán növelik de rendesen majd a
rendszerváltás után eladják a saját hasznukra.Azt ami soha a büdös életben nem volt az övék.És ugyanazok akik elvették.Hát ez az ami üggyes naggyon üggyes.

Téma: Gyurcsány felszedte Kovács mögött a hidat..:)
Barnuska
2004. október 29. 17:10 | Sorszám: 5
Remélve hogy Qvazimodó két szék között a pad alá esik nagyon drukkolok Gyurkánynak mert Kovi aljas!

Téma: Rohamosztagosok
Barnuska
2004. október 30. 17:52 | Sorszám: 6
Bemutatták a tv felvételt az a 3 cm két méter volt.Az a "kedves" ember még utánna is ment a riporternek.Hazudnak ezek állandóan!

Téma: Izraelben betiltották a Passiót?
Barnuska
2004. április 14. 05:22 | Sorszám: 4
Olvastam 60ezer palesztin látta ezalatt a Passiót.Ma a kalózmásolatok korában ez valószinű hogy lényegesen több.

Téma: Ibolya egészséges mentálisan?
Barnuska
2004. június 16. 05:06 | Sorszám: 39
A MEGASZTÁRos Ibolya a kedvencem ne bántsátok.Lehet hogy Oláh de lehet szerb is vagy tót ha ki van sminkelve és a szája is rúzsozva akkor egészen nem cigányos és a hangja meg nagyon jó.Egy csiszolatlan diamant.Az meg akire ti gondoltok egy snassz strassz.Na és nem is tud énekelni.

Téma: Mit evett Arafat ?
Barnuska
2004. november 01. 20:55 | Sorszám: 1
Nem kellett volna magyar pirospaprikát adni szegénynek!

Téma: Konstruktív tanácsok, kritikák Gajdics Ottónak.
Barnuska
2004. október 24. 05:41 | Sorszám: 14
Szóval én hiszek az eddigi élettapasztalataimban.Nem hiszek viszont rókaképű macskaszemű zsirosbőrű emberek nyilatkozataiban pláne ha mindenhatónak képzelik magukat.
Ezt súgja az élettapasztalatom.

Téma: A Munkáspárt szerint eljött az ideje azMSZP-vel szemben a cselekvésnek
Barnuska
2004. június 04. 13:05 | Sorszám: 21
Én nem szerettem a Thürmert sem a pártját - de meg kell hagynom hogy kellemesen csalódtam bennük.Mintahogy korábban is mondottam egy széles egységfrontba tömörülve MINDEN olyan pártot amely harcol az MSZ/m/P ellen a MIÉPet is beleértve - kell kialakitani a jobboldalon mert ezt a vörössárga polipot amelyik olyan mint a rák másként nem lehet végleg eltávolitani.És nem zavar az sem ha az egyik a Kádár titkára volt a másik meg nem szereti a zsidókat.

Téma: Csomagot sürget az IMF, a pénzügyminisztérium egyetért
Barnuska
2003. május 15. 04:42 | Sorszám: 41
Hát ezaz-momentán bizony a Medgyessy/Kovács önmagát alulmúló módon ingyen nyalja a amcsik sejhaját.Ráadásul nincs is tartozásunk az IMF-nél mert a FIDESZ kipengette.
Minden olyan ország ahol az IMF tanácsai szerint jártak el tönkrement és valószinűleg ez is a céljuk a pénzügyi teljes függőség megteremtése bármi áron.Egyáltalán ki a jó fene kért tanácsot az IMF-től vagy azok akkor is küldik ha valaki nem kér?Akkor annyit ér mint egy reklámlevél!

Téma: "Ott voltam, ahol lennem kellett, azt tettem, amit tennem kellett"
Barnuska
2004. július 04. 06:15 | Sorszám: 28
Ez a nép csodálnivaló!Eddig többször levetette magáról a rabigát!Bűnös e Kádár?BŰNÖS.Nagyon sok mindenben bűnös.Bűnös hogy a magyaroktól idegen kommunista elveket tűzzel vassal népirtással uralmon tartotta.Bűnös abban hogy ehez idegen fegyveres erőt vett igénybe.Bűnös abban hogy aaaaz igéretek ellenére tömegével végeztetett ki a jobb sorsért fegyvert fogókat vagy csak olyanokat akik ellenezték a kommunista rezsimet.Bűnös abban hogy kivégeztette Nagy Imrét igéretei ellenére.Bűnös abban hogy résztvett egy másik állam lerohanásában.Bűnös abban hogy az elcsatolt országrészek és az ott élő magyarok érdekében nem tett semmit sőt kifejezetten kommunista álláspontként ottani állampolgároknak és nem magyaroknak tekintette őket.Bűnös e?Igen az!

Téma: Alkotmányellenes a gyűlöletbeszéd elleni törvény
Barnuska
2004. május 24. 21:21 | Sorszám: 28
Na éppen ezért IS szükséges minden jobboldali erő ősszefogása most és 2006-ban!És minden jobboldalival!
Barnuska
2004. május 24. 15:36 | Sorszám: 17
És tele pakolták kommunistáikkal.Hiába!
Barnuska
2004. május 24. 15:32 | Sorszám: 16
És tele pakolták kommunistáikkal.Hiába!

Téma: Keresztény hírek
Barnuska
2004. március 28. 13:01 | Sorszám: 60
A Passió betiltását kérik Franciaországban
2004. március 28. 7:43


MTI
Három zsidó fivér A passió című film franciaországi forgalmazásának betiltásáért folyamodott egy párizsi bíróságon.

Patrick, Gérard és Jean-Marc Benlobo a kereset benyújtása után a forgalmazó cég ügyvédjével együtt tekintette meg pénteken Mel Gibson nagy vitákat kiváltó filmjét, amelynek nyilvános vetítése szerdán kezdődik Franciaországban.

A felperesek azzal érvelnek, hogy A passió hamis és téves képet fest bizonyos vallási eseményekről, s várhatóan antiszemita gyűlölködést fog szítani Franciaországban.

A párizsi bíróság valószínűleg hétfőn hoz döntést a kereset ügyében.

Franciaországban mintegy 800 ezer zsidó él, a főleg Afrikából bevándorolt muzulmánok száma 5 millió körül van. Az országban az utóbbi két évben számos merénylet történt zsidó imaházak, zsinagógák, iskolák ellen.

Már megérte a filmet megcsinálni mert a kaszálógép rég behozta az árát.Azon és ezenkivül meg hiteles.Nem véletlen egyes emberek akik érintve érzik magukat tiltakozása a film ellen,de megakadályozni nem lehet a sikerét.A film jó a bemutatási időpontja jó a szinészi munka jó mi kell még a sikerhez.A jó reklám és minden tiltakozás csak ezt segiti.Kár nem észrevenni hogy ma már nem azt a világot éljuk ahol egy tiltakozás hatására miszlikbe apritanak mindent és mindenkit.


Téma: Újra MSZP - újra a szlovákonak adjuk a Dunát
Barnuska
2004. január 14. 04:05 | Sorszám: 1
Egyszer már elsöpörte a népharag a kommunistákat Bősért.Törvénybe van iktatva hogy nincs Bős.Sőt le is bontották a megkezdett gátat.Akkor most mit akarnak?
A szlovákok tartsák be amit kimondott Hága!Ide a viz felét aztán lehet tárgyalni de addig miről?

Téma: Az EU hírei
Barnuska
2004. május 02. 07:18 | Sorszám: 199
Na ezért nem volt jó választás a D209.Zsarolható illetve nem várható el tőle hogy ne rettegjen ügynöki multjának kinnti felemlegetésétől.Ugyanez vonatkozik Kovácsra is.A multjuk sötét a jelenükben nem mernek ugrálni nehogy botrány legyen.Amúgy meg a netto befizetővé válás az első pillanatban tiszta és világos volt csak mindenki hazudozik és még hogy fog hazudozni magyarázkodni.És ömleni fog az országból kifele a pénz.És az a pénz mindörökre elveszett mert nem kapod vissza mert ott is hiány van.Itt meg a pénzkiáramlás miatt nem lesz elég pénz az önrészekre.Ki van ez találva de nagyon.És ha ilyen körülmények között meg tud a gazdaságod erősödni majd kitalálnak újabb és még cselesebb ötleteket.Na nehogy már veszélyeztesse a magyar paraszt vagy munkás az Ő parasztjaik munkásaik jólétét!A nacionalizmusuk ezt nem engedheti meg.Egy franciának németnek hollandnak dánnak stb mindig is fontosabb lesz a SAJÁT polgáraik sorsa mint
mostmár a holokauszt elkövetésével is megvádolt és ezért
lenácizott lefasisztázott lecigányozott lebalkánozott magyarságé.A magyarság és hazánk sorsa kizárólag úgy menthető meg ha kiköveteljük ami jár nekünk és jogos jussunkből nem engedünk semmit el semilyen mézesmázos igérgetésre.Űgysem tartják be.Lásd a munkavállalások tiltását.Nem vehetsz földet.Nem vehetsz csak egyes országokban nyaralót.Nem mintha bántana.De itt kinyalva seggüket mindent eladnak azoknak akik nyomoruságos kis országunk belépésének feltételeit úgy szabták meg hogy konzerválják a nyomorúságot.De nekik is végük van mert a keleteurópai cigányság és a posztkommunisták elintézik a sorsukat.Ez egy olyan ünnepség ahova a bálterembe mi csak takaritóként léphetünk be és a poharakban tálakon hagyott maradékot kapjuk-ha kapjuk.
Barnuska
2004. február 01. 13:45 | Sorszám: 98
Ha volna mondom ha volna egy magyarérzelmű és nem beszari kommunistákból álló kormányunk akkor azonnal minden ellenintézkedést hozó állammal szemben a viszonosság alapján azonnal ugyanolyan - még szövegezésében is - intézkedést foganatositana.Az amaerikaiakkal szemben meg fotó a határon vizumkényszer azonos kérdésekkel és ujjnyomatvétel.Addig úgysem lesz azonos elbirálás sem az országgal sem az állampolgárral szemben amig nem vezetik be a viszonosságot.A lengyelek az iraki résztvétel miatt eddig már 66 milliárd dollárt kaptak mi meg a saját zsebünkből fizettünk eddig 100 milliárd -igaz csak forintot.És a buta kommenista parasztkormány meg még megszorit hogy tovább is fizethessen!Bolondok vagyunk mert a Don parti kempingezés sem volt kifizetődő de az iraki sem lesz az.Aztán lehet majd büszkélkedni hogy mi kitartunk európával sezemben amerika mellett.Igaz hogy ezért meg európában fognak minket utálni!Gazdaságilag és politikailag egy abszolut tehetségtelen társaság ült a nyakunkra és meg fogjuk ezért kapni a magunkét.
Barnuska
2004. január 21. 05:46 | Sorszám: 80
Szóval vannak itt is akiknek nem szimpatikus a Smitth Pál mint EU képviselő.Nos azoktól csak azt kérdezném hogy ugyan a hazudós Kovács a cölöpverő pufajkás és vodkás Horn no meg a zsidó Lévai Anikó aki veri a férjét az miért szimpatikus.Azok mennyire fogják képviselni a magyarság érdekeit?Eddig is azt tették?Szóval az az igazság amig a baloldaliaktól mármint a mostaniaktól meg nem szabadul az ország és valódi szocdem elveket vallókkal nem cserélődnek le ezek a álruhába bujt kommunista beszivárgók addig itt harc véres harc folyik.A kommunisták az átalakuláshoz nagyon jól értenek mert pillanatok alatt vagyontalan elvtársakból milliárdos elvtársakká nőtték ki magukat és ma megint nyiltan elvtársaznak!De mindhiába erőlködnek az idő túllépett már rajtuk és itt az uj fiatalság akik kitapossák a belüket is.
Barnuska
2003. december 30. 21:24 | Sorszám: 51
Én pesti születésem ellenére pécsi tüke vagyok-legalábbis nagyanyám mindig igy hivott.Ez a radardom ugyanúgy káros tájidegen mint a nagymarosi betongát.A Duna is max 1 hónapig nem hajózható az alacsony vizállás miatt tehát semmi értelme nincs megépiteni.Ez meg tönkretéve a tájat a flórát faunát mindent még káros sugárzást is kelt.Vigyék tényleg szlovéniába vagy a farancba.

Téma: B.ZS.B.K. - Bayer Zs.Baráti Kör -
Barnuska
2004. október 03. 06:17 | Sorszám: 89
Olvasom Bayer Zsolt cikkét és nagyon megértem felhorkanását.Én és öregeim szintén átmentünk átéltük ezt a kort.Az alapvető hiba ott van hogy a rendszerváltás is meg az azóta bekövetkezettek is egy hosszútávú terv részeként a kerekasztalnál ülök előre nem látásának köszönhetően zajlott.Nem követeltek az akkori jobbos résztvevők semmit tulajdonképp.Igy aztán lehetett Horn
Medgyessy és a többi baloldali később aaaaaaaaaaaz árnyékból előbujva potentát.A vértelen forradalmak
eredménye ez is lehet.Lett is.Változást szabad levegőt csak az hozhat ha a következő választást a jobboldal
Óriási többséggel nyeri meg sőt egyes pártok be sem jutnak.Óriási üvöltözés lesz de fel kell vállalni annak aki komolyan rendszerváltást akar.Énnekem nem tetszett az egypárt rendszer nem tetszik a két párt rendszer sem amit Orbán akar de még mindig jobb mint ami most van.Bayer
meg egyedülálló tehetség a sok tehetségtelen között.
Barnuska
2003. október 02. 10:44 | Sorszám: 27
Először is alkotmányban biztositott jog az átjárkálás lehetősége.Én szeretem mindkettőt olvasni halgatni.Mindkettő egy kuriózum.Passz.Nincs ok tiltani és lehetőség sincs.Én mint öreg becsülöm és tisztelem mindkettőt tudásáért és munkásságáért.Ezeket ismerem.Mást más indokot meg nem fogadok el.És szuterén jogom azt szeretni akit akarok.
Barnuska
2003. október 01. 14:48 | Sorszám: 17
Én speciel imádom az irói-ujságirói stilusát.Ha nem olvasom el ki irta a cikket a stilusról akkor is azonnal tudom.Én nagyon szeretem a BZSt úgyhogy csatlakozom a B.ZS.B.K-höz.

Téma: Izgatás, rémhírterjesztés ...
Barnuska
2004. március 19. 03:59 | Sorszám: 10
Hát ez tejesembernek nem jó mert az korareggel már dolgozik!Ez meg csak futkározna Brüsszel és Budapest között mert annnyira ráér!Hiába a pénzt azt nagyon szereti.Fele meló sok utazás dupla fizetés napidij stb.Jó lenne neki - na de nekünk?
Barnuska
2004. március 18. 02:54 | Sorszám: 6
Esetleg tenorista?Nem tudom de hogy nem polgármester az hótzicher!

Téma: Itt az új olajválság ?
Barnuska
2004. szeptember 15. 19:22 | Sorszám: 16
Jópofa vagy!Legalábbis azt hiszed és ez a fontos.Bontsd csak továbbra is ki magadat és ne kimélj a hülyeségeidtől.Ha nem értesz valamit vagy valamihez azon a forrásmegnevezés sem segit.
Barnuska
2004. szeptember 15. 07:40 | Sorszám: 14
Forrás:napi sajt ó.Adalékolás németország pld brazilia stb.Bizony vagy 10 évvel ezelőtt benzinbontás is volt gázra.A BUNA jóval azelőtt barnaszénből állitott elő benzint mintahogy az utolsó olajkút is elveszett.Már a 30-as években.Mintahogy pesten is gondolkodtak a pb gáz vagy biógáz vagy földgáz üzemeltetésen sűritett és/vagy cseppfolyós formában.Amúgy meg bizony létesült egy növényi biodieselolaj gyár.Komplett késszen van.Az hogy mi gazdaságos csak számitás kérdése.Én még emlékszem a dollárkitermelési mutatóra ami ma is érvényes!Csak nem használják mert kiderülne hogy lényegesen drágábban állitják elő végtermékként a nemzetgazdaság számára a dollárt/eurót.Épp ezért tiltakoznak kézzel lábbal a bér növelése ellen az exportra termelők és ezért hadakoznak
tűzzel vassal a minél magasabb forontárfolyam eléréséért.
Kár hogy ezeket az összefüggéseket nem ismeri.Csak vagdalkozik jó szoclib módra és jön a korábbi 2002 előtti kérdésfeltevéssel:FORRÁS.És az Ön forrásai:....?
Barnuska
2004. szeptember 14. 12:07 | Sorszám: 10
Ha szerinted ez marhaság akkor sajnállak.Sőt le.Kina területe feltáratlan.Minden szempontból az.Az hogy ekkora az igénye az a robbanásszerű fejlődése miatt van.Nemcsak olajban másban is az igénye kielégithetettlen.Egy a kérdés mennyi a valutája.Mink meg a magas ár miatt szopunk mint a torkosborz.Világos hogy a termelő kereskedő oda ad el ahol sok pénzt kereshet.A MOL sem a hasznával növelt termelési árán adja nekünk az olajat hanem valamilyen elképzelt magas olasz kikötői áron hozzáadva a szállitási és haszon költségeket noha orosz csövön szállitottat dolgoz fel.Miről is beszélünk akkor?
Barnuska
2004. szeptember 14. 07:41 | Sorszám: 7
A magas olajár érdeke a kitermelőnek meg a kereskedőnek.Kina olajigényét a saját kitermelésből illene fedezni mert ott is rengeteg a kitermeletlen feltáratlan olaj.Csakhogy ők arra játszanak hogy fogyjon ki a világ kőolajkészlete és majd akkor ők lesznek az olajcsap urai.Mi meg kezdhetjük a riksákat és a tuctucokat megszokni.Egyet nem értek-volt a kisgazdáknak egy növényi olajüzemanyag gyáruk ami a mai napig nem működik.Nem működtetik.Miért?Inkább fizetjük a nehéz pénzeket az araboknak oroszoknak akárkinek bárkinek csak nehogy a magyar kapjon pénzt?Sem a növényi olajos magtermelő se a gyártó?Úgy tudom a fejlett nyugaton kötelező növényi olajat és alkoholt a dieselolajhoz és a benyához keverni 5% erejéig.Itt ilyen törekvés miért nem kap szerepet.Mert ittmaradna a haszon?Mindenesetre érdekes.A németek a II.VH alatt barnaszénből kiváló benzint gyártottak és gazdaságosan.Itt a benzin gázbontását is megszüntették.Pedig az a létező legócskább gépjárművekben nem használható benzint alkalmazott.Nyugaton a városi buszokban van ahol a sűritett biogázt használják fel üzemanyagként.Itt semmi!
A nehezen megtermelt valutánkat viszont széles mosoly kiséretében ömlesztjük ki az országból.Ki érti ezt?

Téma: Egységes Európa - halott Európa
Barnuska
2004. július 02. 21:20 | Sorszám: 139
A II bekezdésedhez csak annyit ha megengeded hogy ehez olyan posztkommunista bábok kellenek mint ami most itt van.De jön 2006!

Téma: Kovács László nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort
Barnuska
2004. június 04. 12:56 | Sorszám: 131
Csak arra lennék kiváncsi hogy mi köze van ezeknek a kérdéseknek az UE választáshoz.Meg a magyar belpolitikához.Ezek max provokációkra alkalmas kérdésfelvetések amikre bármit válaszol az ellenfél az kihasználható.Abszolut a zsidó hohmecolásra felépitett
kérdések ezek.Kovács megint jól bemutatkozott avval hogy nem a tényleges magyar helyzettel a mezőgazdasággal az ipari termeléssel az autópálya épités lemaradásával az igéretek be nem tartásával a föld eladásával a szar élelmiszerek behozatalának az engedélyezésével akar foglalkozni ez az idegenlelkű a Lendvaival együtt aki bátran lenyilasoz mindenkit.Takarodjanak a közéletből.
Barnuska
2004. június 03. 19:55 | Sorszám: 5
Én Veled értek 1et.

Téma: CSURKA megfenyegetése...
Barnuska
2003. október 18. 19:38 | Sorszám: 11
Kissé változott a helyzet reggel óta mert kiderült hogy nem hamis az idézés és nem kértek elnézést csuritól legalábbis délután már ez volt a helyzet.És mi az hogy nem tudtak bemenni?Ez még nincs kimagyarázva!Érdekes amikor nálam keresnek valakit akkor az egész ház tele van velük.Az élen egy 140 kilós 2m es rendőrrel.Az nem tud bemenni?

Téma: A Fidesz már hivatalosan is kormányzati szerepvállalásra készül
Barnuska
2004. szeptember 14. 08:00 | Sorszám: 1
Az én Istenem segitse Őket igaz munkájukban.Abban hogy eltakaritsák ezt a liberálkommunista társaságot-de örökre!

Téma: IRAK és a magyar költségvetés
Barnuska
2004. június 07. 16:55 | Sorszám: 1
És mindezt miért - csak hogy a Medgyessyt meghivják egy seggnyaló látogatásra az USba.Ugyanakkor meg az itthoni katonaság lerohadva 40 éves tankokkal járművekkel.Repülő már nincs is.Egymásból szerelik ki az alkatrészeket.A fegyverzet 30 éves a lőszerével együtt.Ágyú nincs mert nem kell tüzérség.Légelháritás a Mistral ami már semmire nem jó.Helikoptereink nem szállhatnak fel mert nem ismerik fel a NATOban.A rádiótelefonokat visszaküldték majd kijavitva szállitják le.Valamikor.A gyorsreagálású ezrednek fegyvere lőszere nuku.Egy tönkretett hadsereg amelynek létszáma fele a Trianonban hazánknak engedélyezett erőnek.És a marha magyar ezeket szavazta be
és dagadó mellel fog szavazni rájuk 13-án ami eleve egy szerencsétlen szám.Amúgy meg a havi egymilliárd kevésnek tűnik ám nagyon szerintem a duplája merthogy az itthoni vezetés is kap biztos zsozsót belőéle!Ahogy én ezeket ismerem!

Téma: bencsik_mécs
Barnuska
2004. január 21. 23:15 | Sorszám: 85
Mécs életben maradt mások élete árán.Csak ebből ne fonjon maga köré glóriát.Anno olvastam a cikket.Görény volt görény maradt.Van egy másik is aki zárkaspion volt és glóriája van.Nem egyedüli eset.Sőt ha kapargatnánk lehet még találni olyanokat akiknél az életbenmaradási ösztön erősebb a hősiességnél.Kevesen vannak akik nem törtek és törnek meg.Ők a hősök.

Téma: Az Európai Néppárt nem kér a volt kommunistákból
Barnuska
2004. január 30. 23:01 | Sorszám: 31
kovács kovács kinyalhatod a seggem!

Téma: Baumgartnert is mexivatták...
Barnuska
2004. január 15. 18:42 | Sorszám: 9
Úgy gondolom hogy Lothar Matthausnak 100%-ig igaza van.Nade mióta is nem magyar a MOL?Kik is a tulajdonosai?
akkor meg mit akarunk tőlük?

Téma: Corvin-lánc testület-működésképtelen(már ez is)?
Barnuska
2003. október 01. 14:42 | Sorszám: 6
Miután meg akarják szüntetni nem is igyekeznek életképessé tenni.Mint minden olyat amelyik nem rendelkezik kommunista gyökerekkel.Igy lopakodik vissza a proletárkommunista hatalom mindenhova!

Téma: Most a reformátusokon van a célkereszt!
Barnuska
2004. január 14. 04:14 | Sorszám: 28
A homokosságot a reformátusok IS elitélik Bibliai alapokon mert azt bűnnek tartják.Ez a lelki testi eltévelyedés ha a lelkipásztor szenved benne aki a nyáját vezeti márpedig ez is a kötelessége káros a nyájra azaz a
közösségre nézve.És nemcsak a protestánsok reformátusok unitáriusok és keresztények gondolják igy.Jó helye lenne a fiúnak esetleg a HIT gyülekezetben.Miért nem oda tart?

Téma: Szőlőtőkék közt
Barnuska
2004. szeptember 28. 08:26 | Sorszám: 62
Biztos igazad van mert ilyen a kádári horni medgyessyi kormányok alatt elképzelhetettlen lett volna! Minden kommunista és liberális /féreg/ a saját kis kétkezi munkájából gazdagodott meg piszkosul mutatva evvel is emberi és észbeli fölényüket a jobboldali fasiszta nyilas stb tömegek felett.Amúgy nem értettem pontosan mi is a baj avval ha a kommunista bányatulajdonosnál olcsóbbajánlattal és árral szállitott az Orbán -bányákokból ami egy db bánya -édesapja aki köztudottan szerintetek kissebbségi cigány?Most mit sajnáltok igazán?Azt hogy nem a kommunisták környezete szállitott drágábban vagy azt hogy szerintetek a cigányok nyertek ellenetek?A szőlő területtel kapcsolatban is érdekes az hogy jobban balhéztok a kevesebb pénzt kapó cég miatt mint a Wekler féle terület áminősitése miatt ami szerencsére nem valósult meg.Ti tulajdonképpen miért is veritek a nyálatokat?Azért hogy más is kap?Másnak is van?
Esetleg nem kéne elkobozni?Ez még nem merült fel vagy csak még nemkerült nyilvánosságra?Az a mocskos fasiszta zsidógyűlölő náci nyilas jobboldal kilopja a szemeteket és ez tűrhetettlen mert nem ehez vagytok szokva?Jobb lenne szint vallani.

Téma: Megveszi-e Gyurcsány az MSZP-t ?
Barnuska
2004. január 15. 05:34 | Sorszám: 19
Megindult a hatalmi harc.Kovácsnak evvel vége is van.Nem fog labdába rúgni félreállitják egy éven belül.Az időzités is sikeres volt.Most jönnek az MSZPs választások év vége és jövő év közepe közt.Csak gratulálni lehet Gyurcsánynak ha kinyirja a Kovácsot meg a sleppjét.Márpedig ha tovább akar menni a lenini úton akkor muszáj!És mögötte az Apró klán meg a tőke!Kovács mögött meg a nagy semmi.Örülni fog ha megtarthatja a külügyi posztot.
Barnuska
2004. január 14. 04:15 | Sorszám: 1
Miaz hogy!Nagyon is! Már megvette!Kovács Laca meg csak néz!

Téma: Eladják az M7-est ?
Barnuska
2004. július 02. 21:17 | Sorszám: 3
Ennek egy alapvető oka van hogy nincs pénz rá.Mintahogy semmire sincs.Már eladtak majdnem mindent de a zsebük annyira üres és telhetetlenek hogy minden pénzt ha lehet most akarnak eltenni mert már érzik hogy 2006-tól erre nemigen lesz módjuk.Szóval országrontók a Mosonyi szeretettel vár bennetek!

Téma: NEMZETROMBOLÓ ESZME = Nagy Magyarország
Barnuska
2004. augusztus 17. 20:01 | Sorszám: 20
Nemzetromboló eszmét én csak egyet ismerek a kommunista eszmét.Ennek köszönhetjük az ország területi lelki stb megcsonkitását is.Nagy Magyarországot meg nem érdemes másnak elnevezni hátha úgy elfogadottá válik a liberalista kommunista szemétnek.Ők ezt a mostani 1/3 ot is soknak tartják és igyekszenek ki is árulni mielőbb.
Ma trianon a környezetünkben már nem érvényes viszont a kinntmaradt magyaroknak az utolsó végitélet következik a kommunista nemzetáruló politika miatt.A gyenge csak hazaárulásban erős 45 utánni vezetésnek köszönhetően lehet ma mindenütt a magyart megalázni meggyalázni.A Duna elterelését is egy kukk nélkül eltűrtük a ciánszennyezést szintén.A milliárdok meg számolatlanul tűnnek el a korábbi vörös oligarchák zsebében.Az oj dzsentrik jobban urizálnak mint 45 előtt.Hát ez kellett neked hülye magyar
most nyeld le szótlanul amit főztél és ne is reklamálj.

Téma: Megint kollektíve bűnösözik a magyarságot
Barnuska
2004. április 06. 10:03 | Sorszám: 63
Az én véleményem szerint a cimmel kapcsolatos álláspont NYban hangzott el az ottani zsidó megemlékezésen.Én legalábbis azt olvastam.Schiffer szövegéről meg nem is hallottam.De nem is érdekel mert rég megtörtént eseményt mármint a bocsánatkérést nem kell állandóan ismételni bár ehgyesek ezt megkivánnák.Azok akik a sajnálatos események megtörténte után születtek x évvel ma semmiféle azonosulást nem éreznek és nem is érezhetnek a bűntudattal.És ezen nem változtat az sem ha csecsemőkorban kezdik mondani nekik hogy ejnye ejnye.
Node ha már itt tartunk bocsánatkérés történt a szovjet megszállás miatt már de nem emlékszem ilyenre az ÁVH bűneivel kapcsolatban nem emlékszem ilyenre az 1956os szovjet csapatok behivásáért és nem emlékszem ilyenre
a magántulajdonok kisajátitásáért a földek erőszakos elvételéért a kitelepitésekért a recski,stb internálótáborokért a kitelepitésekért a B listázásokért
az un deklasszált elemek gyerekeinek a felsőoktatásbóli kitiltásáért ami az I zsidótörvénnyel azonos hatású volt.
Nem emlékszem a dicsőséges 133 napig tartó Tanácsköztársaság alatt elkövetett rémtettekért történt bocsánatkérésre sem.Szóval kinek is kell és miért bocsánatokat kérnie?
Barnuska
2004. április 05. 09:50 | Sorszám: 6
A holokaust megismétlődésének nem az az ellenszere hogy a bölcsödéstől az egyetemistáig beleverjük a tiszta nyilt agyába hogy bűnös azért amit el sem követett.Nem fogja megérteni és ellenkezést vált ki belőle.Mintahogy a fiatal németekből is!Végső soron az állandó bűnösség felfokozott ismétlése olyanok számára akik abban részt sem vettek kivált egy reakciót amelynek nem kivánt -mármint a zsidók által nem kivánt- reakciói lehetnek.
A dolgot ott bukták el hogy ma európában számottevő mohamedán stb vallású él amelyek ellenségeik.És egyre terjeszkednek életrevalóbbak mint a zsidók akik ez ellen a holokaust és antiszemitizmus köpenye mögé bújnak.Meg kéne már érteniük hogy a holokausztipar tovább nem működik és addig van jó dolguk amig a politikai hatalomban az európaivá vállt mohamedánok nem vállnak számottevővé.

Téma: Elzavarták Újhelyit
Barnuska
2003. október 01. 21:06 | Sorszám: 326
Egy a vezetőik által és a Kádári alapokra épitett virtuális világban élnek.A mai megváltozott világból nem értenek semmit.Létidegen nekik eleve a többpártrendszer.
Még mindig abban a bűvöletben élnek hogy csakis az MSZP mint utódpárt az irányadó.Sajnos tényleg annyira mélyen van beléjükgyökerezve hogy a megváltoztatása reménytelen és csakis kihalásos alapon fog megváltozni.

Téma: Ócsított könyvtár
Barnuska
2003. október 07. 02:16 | Sorszám: 493
Arany fiaim ekkorákat már rég röhögtem.Óriásiak vagytok!Még még még soha nem elég!
Barnuska
2003. október 01. 14:52 | Sorszám: 422
Hócipő 20 szám 21. oldal jobbra fennt.
1.Kevés szóval magyarul.
2.Artikulációs mozgásügyesitő gyakorlatsorozatok.

Na most nem tartom bajnak-sőt.Dicséretnek!

Barnuska
2003. október 01. 14:38 | Sorszám: 418
Uraim! Szenzációs az Ócsitottkönyvtár ám-ha már a Hócipő is közöl belőle képeket!Hajrá gyerekek!
Barnuska
2003. szeptember 10. 06:36 | Sorszám: 33
Egész egyszerűen letehetettlenek!Mind elloptam!Fantasztikusan jó a sorozat.Mikor kerül a boltokba vagy ezeket fogják az utcasarkokon terjeszteni?:-))

Téma: Barangó miért nics őrizetben?
Barnuska
2004. január 14. 04:20 | Sorszám: 3
Barangó ellen a IX.ker RKP folytatja a nyomozást és mint mondják pártatlan a kerületi rendőrség.No meg nem is annak minősitették az ügyét mint a zászlóégetőkét!Ez a lényeg!

Téma: Medgyessy tanít
Barnuska
2004. május 05. 03:39 | Sorszám: 6
Na látod akkor pont az a baj mert anyanyelvi szinten is csak dadog.

Téma: In memoriam SZKJ
Barnuska
2004. szeptember 23. 05:20 | Sorszám: 28
A Jóisten adjon Jánosnak örök nyugalmat és békét.Porból leszünk és porrá leszünk de szellemiségünk ittmarad.

Téma: Hiller programja
Barnuska
2004. július 06. 18:57 | Sorszám: 15
1./Az MSZPnek az égvilágon semmi köze a szociáldemokráciához sőt annak idején Rákosi alatt szorgosan irtották őket.
2./Már megint a társadalo szolidaritására apellálnak azok akik semmi szolidaritást nem éreznek akkor amikor a saját fizetésüket 40%al emelik.
3./Hiller sem más mint báránybőrbe bujt farkas.

Téma: 120 milliárd
Barnuska
2004. január 22. 04:08 | Sorszám: 61
Na és most hol van a balosok sikoltozó kórusa?Hol vannak azok az önérzetes ujságirók tvpolitikusok akik az Orbán kormány alatt telezokogták a lapokat és a képernyőt?Most ez a töméntelen pénz tán kevés is nekik?Ezek nem totál felesleges utak voltak?

Téma: Újabb szoci lopás - Megegyeztek az árban a sztrádaépítők??? - 18 milliárd forint a ka
Barnuska
2003. május 09. 22:28 | Sorszám: 6
Nagggyon czikki!

Téma: Védelmi pénzek a Medgyessy klánnak ?
Barnuska
2004. május 21. 21:29 | Sorszám: 6
Bizony bizony az eddig setétben bujkáló kommunisták előbujnak teleszart nadrágjukból felkapják a munkásőregyenrucit és düllesztik mellüket hogy a pártjuk miket meg mer csinálni pont mint Kádár apájuk alatt.Erőt ad nekik.Itt csak ajobboldal teljes feltételek nélküli összefogása segithet mint kellett volna 2002ben is.Aki nem e szerint politizál az hóhéra a jobboldalnak bármit is mond.

Téma: Balliberális fordulat a Fideszben
Barnuska
2003. október 12. 22:23 | Sorszám: 34
Jó meglátás-SENKI.

Téma: Gyurcsány miniszterelnök akar lenni!
Barnuska
2004. augusztus 24. 02:53 | Sorszám: 47
Az egészben az a rettenetes hogy az egyik hülye helyett jön két másik.Közben meg folynak el számolatlanul a milliárdok meg az évek.És ami elmult az már soha többet nem jön vissza.Közben az ország közelit a nulla felé.Volt egy Horn vezette időszak aminek csúcspontja az elhiresült Bokros csomag volt az ország lakossága belerokkant.Most azonos helyzet van belerokkanunk.Aztán megint jöhet egy másik aki alatt a műfogsorunkat is megadóztatják.a nép meg igavonó baromként tűri.Majd jön a szavazás ideje és egy csomó hülye megint rájuk szavaz akkor amikor egyiküknek sem a parlament soraiban a helye.De a sok állat beszavazza a többi állatot.Ez az összetartás ám.
Konzekvensek mint az ökrök.Pedig csak az osztrákokat kellene megnézni ahol 1955 óta nincs kommunizmus.És mégis jól élnek.Talán épp ezért!
Barnuska
2004. augusztus 21. 08:12 | Sorszám: 24
Szamurájok ezek mind.Aki most beugrik az két év mulva a levesbe kerül és vége.Ha mindaz igaz az ország gazdasági állapotáról amit egy kisnagyember mondott Léván akkor az is őrült aki egyáltalán vállalkozik ma valamire.Ha 2005 is megszoritásoktól lesz terhes és az életszinvonal nem emelkedik érezhetően akkor itt éhséglázadásszerű veresége lesz az MSZP/SZDSZ oldalnak.Az egyiknek a bekerülése is kétségessé válhat és az nem az SZDSZ lesz.Megerősödése is most azért van mert a baloldali szavazók átszavaztak.Persze továbbra is nagy kérdés hogy hol a felvett óriási kölcsön és a továbbiakban felveendő.Ki fog elszámolni?A most hatalomba kerülő mondhatja hogy az előző eltüntette és nem találjuk?Eddig is a kormány és pártja kedvenc szólása volt az Orbán kormányra hivatkozni -most majd a Medgyessyre hivatkozhatnak?
Barnuska
2004. augusztus 20. 19:03 | Sorszám: 0
Miska legyek ha az egész műbalhé mögött nem Kovács Laca áll mint a legnagyobb szarkeverő.

Téma: B(olsevikok) Ú(tolsó) É(ve) K(övetkezzék)!
Barnuska
2004. január 01. 03:11 | Sorszám: 7
Ezek?A büdös életbe nem akarnak a távozás mezejére lépni.Figyeljétek meg még megint ki fognak találni
minden baromságot amivel árthatnak.

Téma: Csapdában: a FIDESZ nem támogatta a sorkatonaság eltörlését
Barnuska
2004. október 26. 17:44 | Sorszám: 2
Téged ez miért érdekel te túlkoros és untauglicht vagy.

Téma: Háború, fanatizmus, katonák, gyűlölet...MSZP kampány
Barnuska
2004. április 09. 17:21 | Sorszám: 113
Hazug púposKovács és hogy is volt a templomokba küldött magnós aktivistákkal 2002ben?Az etikus volt igaz főgenya?
Ez a pofátlanság és a szemtelenség csúcsa.Ja ha Ti illetve te határozod meg mi a helyes etika akkor nem kell aztán csodálkozni!

Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET!
Barnuska
2003. december 25. 04:26 | Sorszám: 13
Én sajnos nem halgatok rádiót-mert nincs.De ha ez igy igaz ahogy irjátok akkor tüntetést kell szervezni ellenük
az ORTT elé meg a rádióstudiójuk elé.Meg feljelenteni öket.Ezenkivül van még a fadezodoros megoldás is egyenként estefelé.Vagy a seprünyél.Botrányos amit műveltek és hiába határolódnak el.Hol a MI gyűlöletrendőrségünk?

Téma: Rá kell tudni cuppantani Európa emlőire- mondja Medgyessy
Barnuska
2004. március 15. 14:50 | Sorszám: 17
Az az Európa amire Medgyessy gondolt az a mitológiában nő ez az Európa ami most van a férfi!Cuppanjon rá először aki mondta!

Téma: Friedmann szerint az eurozona 10 even belul osszeomlik
Barnuska
2004. május 18. 13:56 | Sorszám: 57
Na ez a vásárlóerő.
Barnuska
2004. május 17. 12:29 | Sorszám: 5
Mi világ éltünkben a vesztes oldalon álltunk.És ezen nincs mit csodálkozni.Lesz a zsebünkben egy csomó már ma is szartérő euró.A numizmaták küzdeni fognak érte!
Barnuska
2004. május 17. 12:29 | Sorszám: 4
Mi világ éltünkben a vesztes oldalon álltunk.És ezen nincs mit csodálkozni.Lesz a zsebünkben egy csomó már ma is szartérő euró.A numizmaták küzdeni fognak érte!
Barnuska
2004. május 17. 12:17 | Sorszám: 3
Mi világ éltünkben a vesztes oldalon álltunk.És ezen nincs mit csodálkozni.Lesz a zsebünkben egy csomó már ma is szartérő euró.A numizmaták küzdeni fognak érte!

Téma: A holokauszt megemlékezés szerint a magyarok a bűnösök.
Barnuska
2004. március 25. 17:54 | Sorszám: 219
Milyen szép is lenne ha Máramarossziget ma is kis hazánkhoz tartozna!
Barnuska
2004. március 22. 10:51 | Sorszám: 16
Tisztelt Kaleb úr!

nem a megemlékezés zavar/t/ hanem annak tudatosan elferditett tartalma.az viszont nagyon.Itt tudnunk illik mindenkinek zsidónak kereszténynek nem voltak haláltáborok krematóriumok és egyéb szörnyüség egészen 44 ig amikor is nyilas uralom és náci német megszállás megtörténte alapvetően megváltoztatta a zsidóság helyzetét.De azután is deportálás volt a haláltáborokba a német vagy német megszállta területekre.A nyilasuralom kivégzései a már Budapesthez közeli szovjet front közeledése következménye.A magyar nép nem bűnös kollektiven a zsidóság holokausztjában nem bűnös a javaik elvételében hisz azok legnagyobb része nyugatra az aranyvonat képében keletre meg a szovjet megszállók eredményes munkája következtében került mások tulajdonába.Nem hiszem hogy egy báró Weiszmannfréd,Goldberger,Hattvany a magyarokon keresgélné vagyonát és ne tudná hogy azok ma hol vannak és kik vették el.Kérdés akkor hogy mi a szükséglete egy ilyen a magyarokat bűnösként aposztrofáló megemlékezésnek amelyben nincsenek megemlitve a tényleges bűnösök a németek?Az egész zsidó deportálás és megsemmisités echte német agy szüleménye és a magyar deportálásokat IS németek a rájuk jellemző precizitással irányitották.
Mi meg ugye kicsit megszállva voltunk.Csak a tények amik zavarnak de azok mindig.

Barnuska
2004. március 22. 07:59 | Sorszám: 0
Kofi Annannal emlékeztek meg a magyar holokausztról

március 21. 22:04
[MTI]

Kofi Annan és felesége, Nane Annan, a magyar zsidók ezreinek életét megmentő Raoul Wallenberg unokahúga is megjelent azon az ünnepélyes megemlékezésen, amelyet vasárnap tartottak a New York-i Park East-zsinagógában a magyarországi holokauszt közelgő 60. évfordulója alkalmából.
Az ENSZ-főtitkár jelenlétével világossá tette, hogy bár a megemlékezés a magyarországi holokausztról szól, de természetesen az a legfontosabb üzenete, hogy megengedhetetlen a diszkrimináció bármilyen formája - emelte ki Simonyi András washingtoni magyar nagykövet az MTI-nek nyilatkozva.

A megemlékezésen Arthur Schneier rabbi, a Lelkiismeret-vizsgálat Alapítvány - a felekezetek közötti kölcsönös türelmet hirdető vallásközi szervezet - elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, majd többek között Alan G. Hevesi, New York állam főszámvevője mondott beszédet a mintegy 300 fős hallgatóság előtt.

Részt vett a megemlékezésen az Egyesült Államok kongresszusának néhány képviselője is.

New York város pénzügyi főtanácsosa felolvasta Michael Bloomberg polgármester üzenetét, amellyel ez év március 21-ét a magyarországi holokauszt emléknapjává nyilvánította.

A náci németországról egy büdös szó sem esik?
Óriási történelem hamisitás?Tudatlanság?Vagy szándékosság?A németektől már nem lehet pénzt kicsikarni és most más célországot kell keresni.vagy mi a jó büdös isten miatt vagyunk megint a zsidóság céltáblájának a 10es körében?


Téma: Az MSZ/m/P a választás előtti mocskolódást folytatja.
Barnuska
2004. július 01. 19:58 | Sorszám: 12
Azt már megsem emlitem hogy a Medgyessy amerikai látogatására magávalcipelte feleségét is.Sőt diszvacsora is volt a tiszteletére a nagykövettségen!Ilyet Orbán soha nem tett mert a szájukat széttépték volna ezek a tetvek.
Most azért kérdésként felmerül hogy állami pénzen cipeli a feleslegét Csapláros Katalint?Egyáltalán a felesége vagy csak úgy vadasban?
Barnuska
2004. július 01. 19:52 | Sorszám: 11
Ujhülye még azt is felhozta problémaként hogy nem átall a gyerekeivel/!/ még utazgatni is portugáliában.Már alig várom a 2006-ot!
Barnuska
2004. július 01. 14:03 | Sorszám: 6
Azu a broki ujhülye meg rákérdez a külügyminiszternél hogy miből telik Orbánnak a portugáliai foccijegyekre!Nagyon hülyék a szocik!
Barnuska
2004. július 01. 14:01 | Sorszám: 4
Hát Te a szoci berklekben járatosabb vagy nálam légyszives kérdezd meg.De valószinű hogy perkopf.
Barnuska
2004. július 01. 08:34 | Sorszám: 0
A MA.hu-n olvastam hogy az MSZ/m/P ujhülyéi irásbeli kérdéseket tettek fel H.Kovács László külügyér felé az Orbán család portugáliai utjával kapcsolatban hogy közpénzeket vesz e igénybe.Evvel a választások elvesztése előtti mocskolódás sorozatot azaz az MSZ/m/P hazugsággyári termékkibocsájtását folytatja.Úgy látszik egy pofon nem pofon és nem tanulnak a vesztésből sőt mint a sarokbaszoritott patkányok egyre jobban vicsorognak.Inkább arról adjanak a választóknak magyarázatot hogy a Mallorcai Medgyessy nyaralás hogy kerülhet 700ezer forintba.Hányan és mivel utaznak a D209el együtt és élvezik a közpénzt?

Téma: A FIDESZ számonkéri II.
Barnuska
2004. július 06. 13:34 | Sorszám: 14
Én láttam a tvben ezt a .......... nem minősithető csak kőrvonalaiban emberre hasonlitó valamit.Ha ez a szocialisták és a kormány csodafegyvere akkor nagyon sajnálom őket.Ott folytatják a hazugsággyártást ahol az elvesztett választá előtt voltak.Botrány és borzalom.De az ad erőt hogy már nincs két évük!
Barnuska
2004. július 06. 13:30 | Sorszám: 13
Gyurkány olyan szegény sohasem volt hogy igérni ne tudott volna egy igazi szocialista embertipus.

Téma: Mitől lett nyugalom?
Barnuska
2004. június 17. 04:57 | Sorszám: 10
Nézőjük voltam a kezdetektől és vagyok amig lesznek vagy én leszek.Az ATVs adásaik sokkal szinesebbek voltak ma a műsor egész más tartalmú és jellegű.Nem lehet egy vendéges beszélgető műsort összehasonlitani a korábbival amelyik a Bayerre épült.Ott belelovalták magukat a többiek is a hangulatba ez meg nyilván a vendéghez kell alkalmazkodjon.Hasonlit a Nemzetórára csak itt nem lehet betelefonálni.A Bayer-Hankis műsor szinvonala megint attól függ milyen a vendég és a téma.Én szeretem mindkettőt /a műsort és az embereket/ is.Jó hogy vannak mert a jobboldalnak nagyon nagy szüksége van mindkettőre.
Hogy ki a tehetségesebb?Hát szerintem a Bayer-Hankis duett ha jó a felvetett téma és a vendég.Bayer meg egyenest tulajdonképp nem összehasonlitható.Óriási iró
tehetségamely már rég túljutott a szárnypróbálásokon izes zamatos a stilusa ma szerintem nincs hazánkban hasonló.

Téma: NMedgyessy, Horn: "a jobb magyarokat ki kéne hagyni az EU-ból"
Barnuska
2004. május 01. 16:01 | Sorszám: 4
Ne evvel foglalkozz hanem avval amit ez a két rühes kádárista mondott!A baloldalnak minden lépése csak botrányos lehet?És ők ugatnak az ország kettészakadásáról az árkok szükséges betemetéséről és ime szorgos hangya módjára egyebet sem csinálnak mint ássák!Ezen gondolkozz el és változtass kedves baloldali tévelygő.

Téma: Áder elúsztatta a FIDESZ győzelmét
Barnuska
2004. október 01. 16:46 | Sorszám: 172
Ugyanmá'!Ez egy idegbeteg imádja magát mutogatni pozőrnek hivják az ilyet azt hiszem.Gondolatai sokkal gyorsabbak a felfokozott idegműködés miatt az igaz viszont ezért épp csapong.Akkor fogjuk igazi természetét meglátni és megtapasztalni amikor nem minden fog stimmelni.Nézd meg Medgyessy arcát arra is rászáradt a bőr szinte.Ennek meg a szemei kezei árulkodnak.Ez egy zsarnoki alkat aki még fog sikoltozva orditozni is ahogy állitólag korábban megtette.Ha felesége és családja nem állna a hátamegett
nem lenne senki.Az Apró kapcsolataival pénzén lett valaki.

Téma: La forza della ragione
Barnuska
2004. április 07. 08:09 | Sorszám: 20
Irakban is akkor lesz nyugalom ha a vallások szerint három részre minél előbb felosztják.Ezek vallási fanatikusok is évszázadok óta és utálják egymást mint a tevesz@rt.Ez a mostani állapot is a vallási külömbségek miatt keletkezett és csak nagyon véres eszközökkel oldható meg.
Barnuska
2004. április 05. 16:22 | Sorszám: 5
O.F mindig is egy jó iró volt.Szivesen olvastam kiadott műveit mert lebilincselőek.Ezt is szivesen olvasnám ha itthon is már megjelent volna.Moszlimgyűlölete azt hiszem abból a korából származik amikor riportot csinált-sajnos már nem emlékszem melyik hatalmassággal-és csúnyán ráfázott a dologra.Azt hiszem.

Téma: Varga Balázs Péter
Barnuska
2003. november 27. 02:29 | Sorszám: 104
Na ugye hogy halál pontos volt amit a korábbi hozzászólásomban irtam.A gyerek nem ment neki semminek a kocsit láttam és egyszer mutatták csak be.A jobboldali hátsó ablakon voltak a lövésnyomok.A kocsi eleje teljesen ép volt nem ment neki semminek.Gondolom a harctéri idegesség az oka a lövöldözésnek.A katonai vezetés hibája amiért nem cserélik az állományt le vagy tán nincs is kikre azért akarják annyira a NATO csapatok csatlakozását?
Barnuska
2003. november 23. 10:35 | Sorszám: 77
Szóval szerintem az egész dolog sántit.Én pont olyan szerencsés voltam hogy láttam azt a snittet a tvben amiben mutatták a kocsit.A Hátsó üléssor oldalablakán löttek az amik be.Ami ugye azt jelenti hogy elhaladt a tüzelő előtt már.Aztán az első hirek szerint három autó ment konvojban.No már most a többit miért nem lőtték ki?
Ha amerikai katona volnék én is ilyeneket hazudoznék hogy mentsem a bőrömet.Azt ugyanis ár nem lehet megállapitani hogy mi volt előbb a lövés vagy a riasztólövés.Én voltam kotona/is/ ott mindig azt tanitották magánalapon ha lő az őr akkor halálos lövést adjon le mert akkor azt mond amit akar.Hát most is ez van.

Téma: A jogállamiság legújabb tette!
Barnuska
2004. szeptember 16. 08:34 | Sorszám: 0
A rendõrség munkatársai a lakásáról akarták elõállítani Hankiss Ágnest egy bírósági tárgyalásra. Az otthonában lázas betegen fekvő kollégánkkal közölték: akár mi is lesz, mennie kell. A rendőrök végzést vagy parancsot nem mutattak fel.
A büntetõpert Vásárhelyi Mária indította a Hamvas Intézet igazgatója ellen, amiért a Péntek 8 című műsorban Vásárhelyi Miklósról beszélt, amellyel – a balliberális szociológus szerint – rágalmazást és kegyeletsértést követett el.

Rendõrök parancsoltak rá mindenfajta magyarázat nélkül Hankiss Ágnes íróra, a Hamvas Intézet igazgatójára, hogy szálljon be a hatóság gépkocsijába, és jelenjen meg a Vásárhelyi Mária által ellene indított büntetõper bírósági tárgyalásán. A pert a balliberális szociológus indította amiatt, hogy Hankiss Ágnes a Péntek 8 címû mûsorban Vásárhelyi Miklósról beszélt annak kapcsán, hogy korábban megismerte a Nagy Imre-per operatív és nyomozati anyagait.

Vásárhelyi Mária rágalmazással és kegyeletsértéssel vádolja a Hamvas Intézet igazgatóját. Hankiss Ágnes elmondta: a per meghallgatásán tavasszal megjelent, a tegnap reggel nyolc órakor kezdõdõ elsõ tárgyalásra pedig lázas betegsége miatt nem tudott elmenni, így ügyvédjét bízta meg képviseletével elõzõ este telefonon. Mint fogalmazott, reggel hét óra elõtt jelent meg egy rendõr, aki nem volt hajlandó semmilyen papírt felmutatni, ám közölte: üljön be a rendõrautóba, amely a tárgyalásra viszi.

Végül annyit mondott, hogy Hankiss nem vette át az idézést, ami nem igaz, hiszen arról tértivevény tanúskodik. Hankiss Ágnes megtagadta, hogy beüljön a rendõrautóba, mondván, elvileg jogállamban élünk, nem érti a teljesen szokatlan, preventív intézkedést. Ügyvédje a bíróságon érdeklõdött a történtekrõl, ahol azt a tájékoztatást kapta: a bíró rendelte el a beidézést.

hírTV.net, mno


Téma: Ugyan ki szereti ezt a kormányt?
Barnuska
2004. február 29. 04:18 | Sorszám: 9
A közös lista az azt jelenti hogy fele fele Medgyessy szerint.Nem meri felvállalni a választás kockázatát.
Ezért kell választani.Elég lesz nekik az a 6 hely is.
sőt még sok is!

Téma: Győztek a makacs tények, megkövették Dávid Ibolyát
Barnuska
2004. október 23. 15:15 | Sorszám: 10
Hát volt valamikor egy párt.egy jobb sorsra érdemes párt.A legnagyobb tagsággal a rendszerváltás hajnalán.Aztán mi lett belőle?Egy eredeti gondolata sem maradt meg benne.Ma már túlhaladott áééáspont Ibolyka.
2006ban meg pláne az lesz.

Téma: Demagógia, kirakatpolitika
Barnuska
2004. március 17. 05:57 | Sorszám: 5
Igen mert az a rohatt faszista csürhe polgári körös fideksz az mindenhova lépcsőt terveztetettt!MINDEN az ő bűnük!Az esélyegyenlőséget ha kell fegyverrel is biztositja Lévai buzeráns elvtársnő.Majd ő rendetrak az agyakba.A féllábúaknak is biztositani kell a fél pár cipőket!Aki félszemű annak ki kell tólni a másik szemét is!Majd mi megmutatjuk mi az esélyegyenlőség!Aki meg ellenkezik az fasiszta csürhe polgárikörös pfuj!

Téma: Bérekben mikor érjük utol az EU-t?
Barnuska
2004. szeptember 29. 07:57 | Sorszám: 28
Az iszonyatos nyomor jön el nem a Kaánaán!A béreket és az árakat az euróhoz átszámitják.Csakhogy a kereskedő a kinti eurós árakat fogja figyelembevenni a fizetést meg simán.ebből az következik hogy nyomod az orrod a kirakatüveghez mint annak idején a Maria Hilfer strassen.az itteni minimálbért tessék már átszámolni!Majdnem kijön a 250 euró.A nyugdijakat már nem is emlitem meg.
Barnuska
2004. szeptember 27. 12:56 | Sorszám: 13
Még a 4 éves unokám sem éri meg!
Barnuska
2004. szeptember 27. 07:54 | Sorszám: 9
Meg kell vizsgálni kinek-kiknek az érdeke a bérek ily alacsony szinten tartása.Első sorban a kormányé mert az alacsony bérek miatt kiszolgáltatott munkavállaló nem tud anyagi biztonság állapotába jutni és bármilyen kis emelés igéretével könnyen manipulálható.Érdeke a vállalkozónak mert nyilván több marad a zsebben haszonként ahelyett hogy a fejlesztés útján érne el nagyobb nyereséget.Nem érdeke nyilván a munkavállalónak csak semmit nem tud csinálni a kiszolgáltatott állapota miatt.

Téma: Brutális férfiak, forduljatok fel
Barnuska
2004. május 31. 15:30 | Sorszám: 10
Érdekes módon az utóbbi időben csupa késsel gyilkolászó nő volt az ujságokban.Ehez mit szól a nagy harcos esélyegyenlőségi miniszternő?

Téma: Csökken a jobboldal támogatottsága vidéken
Barnuska
2003. június 16. 21:51 | Sorszám: 6
Biztos a nohás bor teszi.Ők miután szegények és csak maguknak termelnek disznót tejet stb nem érinti őket a válság.Sőt állitólag uj fődosztásra is várnak.

Téma: A román Nastase miniszterelnök elégedett Medgyessyvel
Barnuska
2003. december 21. 10:50 | Sorszám: 6
Márha ellensége a Medgyessynek-de nem az.Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.Figyeljétek meg megint valami magyarellenes dolog lesz a háttérben.

Téma: Draskovics az EU-val akarja elvetetni tőlünk az olcsó romániai cukrot
Barnuska
2004. július 15. 08:19 | Sorszám: 2
Draskovics aljasabb mint a legtöbb kommunista.Minden valószinűség szerint 2006 után életfogytiglanra kellene elitélni hogy valamit bűnei miatt vezekeljen.Soksok cellatársa kellene hogy legyen.A hazugságaikra átveréseikre épitett rendszerük recseg ropog.Állandóan napirenden kellene tartani a mezőgazdaság az egészségügy az útépités az oktatásügy az adózási politikájukat és annak a végrehajtását és a terveiket.Mindennap szembesiteni kell a hazugságaikkal őket!És az Eun belül is közölni kell mindenkivel!

Téma: Mogiljevics atombombát juttatott Bin Ladennek?
Barnuska
2004. július 16. 06:20 | Sorszám: 41
Az emberiség nem azért találta fel a fegyvereket hogy azokat a spájzban két befőtt között tartsa.Eddig a háborúk a világ ujra felosztásáért és ideologiai elvekért zajlottak.Amire nem volt felkészülve senki az az hogy ma ehez még hozzájött a vallási alapon vivott háború.Az elvakitott kultúrálatlan tömegek ma azt hiszik hogyha elpusztitják európát amerikát akkor nekik jobb lesz.Amig ilyen ideologiákkal a ezeket az embereket fel lehet tüzelni addig lesz is terrorizmus.Európa és amerika hibát követett el akkor amikor ezek előtt a II.VH.utánni nagy bűntudatában és az olcsó munkaerő utánni vágyában megnyitotta addig zárt határait és beengedte a falak mögé a mételyt.

Téma: Küzdelem a falu ellen
Barnuska
2003. május 28. 05:08 | Sorszám: 243
Nahát az a levél amit beolvastak a TVben minimum bicskanyitogató posztkádári.Evvel ezekkel akarnak EUba menni?Nevetséges.

Téma: Válságban a vidék
Barnuska
2004. május 31. 03:45 | Sorszám: 3
Bizony bizony ez mind igaz.Sőt az is hogy ez a Kádári és Rákosista szocialisták/kommumnisták bűne.Ez olyan dolog amiért egyértelműen ők felelnek.A nagy internacionalista eszmék mellett nem maradt elég idő a hazával törődni.De a szovjet sem járt másként.Nem is csoda hogy felbomlott a birodalom és csatlósai álma.Nem tarthatja meg uralmát az aki nem állandóan azon igyekszik hogy a saját népének az életszinvonala állandóan emelkedjen és gazdagodjon.Nem egyes emberek mint mostanában hanem az összes.Mit csinált az a bizonyos 40+4 év a magyarokból?Egy beteg nemzetet
egy politikailag szétszakadt nemzetet egy a másik emberért tenni nem akaró de a vélt jogait követelő az ország asztaláról csak elvenni akaró a katolikus vallást gyalázó a holokausztért bűnösnek kikiáltott nemzetet.Egy olyan nemzetet amelynek egyik fele tudatosan és mint régen idegen segitséggel a másik teljes ellehetettlenitésére törekszik és ezért minden erkölcstelen nemtelen gátlástalan eszközt felhasznál.

Téma: Mi bajom a liberalizmussal?
Barnuska
2003. december 24. 02:56 | Sorszám: 96
Kedves Pat.

Nos együttérzek ennek a komoly problémának a fenntforgásában.És akkor a pravoszlávokkal még nem is találkoztál!És mit akartatok feldisziteni fenyőfát vagy pálmafát?Mert ott ahol született Megváltónk csak pálmafa van/volt/?Nem lehetett volna az egészet mondjuk május elsejére eltólni?Egy felvonulással egybekötve és virstlit adni meg sört és az egészet lufikkal tetézni?


Téma: Két neoliberális párt Magyarországon
Barnuska
2004. május 19. 03:15 | Sorszám: 5
Wintermann mondta meg hogy mi a baj.A nyereséget elviszik ahelyett hogy a főváros fejlesztésére forditanák.Igy a főváros Demszky uralma alatt tönkremegy.Demszky meg forráshiányra hivatkozással a kormányhoz szaladgál.No meg lobbizik hogy EU parlamenti képviselő legyen dupla fizetésért.Visszamehet nyugodtan nyomdásznak és egy év mulva senki nem fog rá emlékezni.A kátyúk meg a kutyaszar és Demszky összetartoznak.

Téma: A vásárló dilemmája
Barnuska
2004. július 05. 13:25 | Sorszám: 21
Na itt megbeb@szott az EU direktriva.A tök hülye és nagyüzletekre való előirások betartatása miatt a kis üzletembe ahova le tudok menni /50m/ már nincs semmmi kimérve.Csak előrecsomagolt árú van.Drágább rosszabb.Nincs lecsókolbász nincs maszek kolbász nincs kérek ebből 10 dekát ez mind megszünt -drágább és más az ize.Gyümölcs nincs mert az arra vonatkozó előirást nem tudja a boltos Marika betartani.Nincs uborka mert a kovászoltnak való nem EU méret és külömben is a kovászolás nem elfogadott.Pedig ha tudnák hogy mekkora külömbség van az én kovászosubim és a gyári zacskós között!Lecsót is olyan anyagból kell főznöm ami nem annak való.A csomagolt krumplit ha megfőzöd kb 10 percig puha aztán megkeményedik.Viszon konzerv az dögivel mind külföldi.Hát ez van.

Téma: Elvárásaim Orbán miniszterelnök úrral szemben
Barnuska
2004. február 16. 05:06 | Sorszám: 1
Teccik.De hiányolom belőle az ügynökök anyagainak és megfigyeltjeik anyagainak a teljes nyilvánosságra hozatalát oly módon hogy másolatban küldjék meg a megfigyelt célszemélyeknek a saját anyagukat a megfigyelést végzők anyagával együtt.Zárják ki a politikai életből szavazati jog megvonásával a Kádár rezsim pártkádereit a kerületi vezetésig bezárólag 12 évre.Határolódjon el a baloldal 1919 től kezdődően minden kommunista megmozdulástól szerveződéstől Rákositól Kádártól.Jelentse ki a baloldal hogy a felszabadulás egy másik leigázás volt és csak a zsidóság gettólakó népének jelentett felszabadulást.A baloldal jelentse ki hogy a
korábbi évek folyamán nemzetellenes politikát folytatott idegen erőkkel a hátuk megett.Az ország vagyonának eltékozlása miatt vizsgálják meg és állapitsák meg a személyi feleősöket és hogy a szerződésekben miért nem szerepelt a minimum 25 évig tartó működtetés.Jelentse ki a baloldal hogy ma már hibának tartják az ő általuk kikövetelt sáveltolást amelyet az MNB vel végrehajtattak.
Jelentse ki a baloldal hogy ma kizárólag a magyar nép érdekeit hajlandó képviselni és nem kiszolgálói az amerikai stb érdekeknek.Közöljék végre hogy az Iráni Iraki stb szerepvállalás mennyibe került eddig az országnak és van e ellentételezésre egyáltalán remény és ha nincs akkor azonnal visszahivja a túl sokba kerülő külföldön szolgálatot teljesitő magyar egységeket.Jelentse ki a baloldal hogy téves úton jár most is a gazdaságpolitikájával és azonnal attól elhatárolódik és változtatni akar rajta.És ezt még lehetne folytatni de miután ezekre a kijelentésekre elhatárolódásokra semmi remény nincs ezért ezek az un.költői kérdések kategóriájába tartoznak.

Téma: A hirtvét elfoglalták a szemünkbe homokot szórók!
Barnuska
2004. szeptember 01. 05:47 | Sorszám: 18
Ha a HIRTVt lenyelte a baloldal és ezt a FIDESZ egy hang nélkül tűri akkor megérdemli a sorsát.Százmillió forintért nagynehezen összegründolt a jobboldal egy normális tvt ha ez IS elveszik akkor nem tudom hogy hogy is akar a FIDESZ itt nyerni és mit csak nem gombfociban?
Hajrá MIÉP,JOBBIK.mindent bele!

Téma: Harmadik út
Barnuska
2004. szeptember 23. 13:09 | Sorszám: 21
Mindkettőtöknek van igazsága.Én már vagy negyven éve vizsgáztam és a mai tudásom elkopott.Nevekre persze beugrik valami de alap nincs hozzá már.De amit én gondolok tapasztalati alapon európáról az az hogy a nagy egységben vannak nagy és kis államok vannak elsőrendűek és másodrendűek és emiatt a qrva életben nem lesz sajnos senki felelős semmiért.Oly rendesen módositgatnak az erőfölényben lévők mindig mindent a saját érdekükben
hogy az csoda.Mi kicsik meg csak abban bizhatunk akikben eddig is a németekben és az olaszokban.Ők jó szivvel emlékeznek még ránk.De egy angol egy francia köp és azt mondja a mai napig hogy cigánynemzet.Nem véletlen hogy a
londoni magyar kiállitásnak oly sikere volt egész egyszerűen nem hittek a szemüknek!Sokat kell tennünk azért hogy ebben az uj európában a közösben valóban benne legyünk a közösben mert egyenlőre csak a kibaszás és az ellehetettlenités folyik.Ordit a spanyol paraszt hogy csökkenni fog a támogatása miattunk.És elnézve a Vueltát
nem is csodálkozom rajtuk.Támogatás nélkül ott csak kecskeszar van.Az sem igaz hogy a magyar paraszt gazdaságtalanul és drágán termel.Igy hogy annak a 20%-át kapjuk mint azok akik már rég benne vannak a pikszisben igy igaz.De ha a teljes összeget megkapnánk a leggazdaságosabb lenne a magyar mezőgazdaság bármelyik ága!Még igy is elvegetálgat na de úgy tejjel mézzel folyó Kánaán lehetnénk!

Téma: Ez az Ungváry K. tényleg egy hazug szemét
Barnuska
2004. május 25. 21:10 | Sorszám: 1
Igen.Sok mindenre el lehet mondani hogy soha többé.Soha többé 1914 első vh.t soha többé 1917.et soha többé 1919 es dicső 133 napot.Igen soha többé 1944/45.öt krematóriumokat és zsidók üldözését.DE soha többé zsidók uralmát 45 után az ÁVHt a Katpolt is beleértve.Soha többé
Recsket kitelepitést földek gyárak államositását B listázást gyermekek származás szerinti besorolását a 3T uralmát a III/akárhányasok becsületes emberek elleni aknamunkáját.Bizony soha soha többé!Soha többé olyan kormányt amely nem kizárólag a magyarság érdekeit tartja szemeelőtt és a nemzet gazdagodását felemelkedését.Bizony soha soha többé.Soha soha többé olyan kormányt amelynek
vezetői egytől egyig besározódnak sőt egyáltalán felmerülhet velük kapcsolatban a gyanu.Soha soha többé
gyermekeiket istápoló százmilliós apákat keresztapai módszerekkel.Soha többé brókert 8 általánossal de ragyogó kapcsolatokkal.Soha soha 8 milliárdos buktát okozó miniszterelnököt.Soha soha többé a magyar parasztot lehetettlen helyzetbe hozó kormányokat szar szerződéseket elfogadó aláiró önös érdekekből cselekvő embereket.

Téma: MNB "Meggyesy első pénzmosodája?"
Barnuska
2003. november 15. 02:50 | Sorszám: 71
Akkoriban a megbizhatók repülőkkel mentek Berlinbe átváltani a keletnémet márkát nyugatnémetre nagy tételekben,Ez is Medgyessy alatt volt ám!

Téma: Orbán meghülyült? "Minden úgy jó ahogy van"
Barnuska
2004. október 19. 04:58 | Sorszám: 13
Az az egy biztos hogy a FIDESZ nem készült fel a Gyurpuccsra.És azóta sem találja a megfelelő stilust.Orbán azt mondja amit kell de valóban látszik rajta a tanácstalanság.Egyes elemzők máris a további négy évről beszélnek.Szóval abban reménykedni hogy majd az ellenfél úgyis elszúrja a dolgát az nem elég a nyeréshez.
Mintahogy 2002-ben sem volt elég.Sokkal nagyobb nyomor kell ahoz.Én nem ismerem Navracsics képességeit a megfelelő taktika kidolgozásárade Gyurcsánnyal nehéz dolguk lesz mert gyakorlott debattőrnek látom.vissza fog vágni.Mindenesetre érdekes lesz a küzdelem az biztos.Mi meg beledöglünk az is biztos.

Téma: 3% GDP növekedés = gazdasági mélypont :)
Barnuska
2004. augusztus 22. 09:29 | Sorszám: 30
Szóval az előbb ezt /is/ kifelejtettem.Igen érdekes az a témában hogy mindent eladnak stratégiai cégeket is.nincs a világon olyan ország amely az ellátási kötelezettségeit biztositó ipart eladja és evvel kiszolgáltatottá teszi az országot.És ha ez nem lesz elég akkor jön majd az ujraállamositás hogy a tulajdonodat elveszik és idegen embereknek eladják.Volt erre sajnos a kommunisták alatt ebben részünk már.Aztán amit kihagytam az az hogy egyszer valakinek el kell számoltatni ezeket hogy hova és mire költötték a pénzt.És ez nagyon fontos.Ma az a helyzet hogy felelősségre vonás nélkül teljesen felelőtlenül viselkedhetnek mert nem fenyeget senkit a felelősségre vonás.Hova lett a felvett kölcsön.Mennyit költöttek Irak Irán stb katonai jelenlétre és ennek az ország részére volt e valami haszna.Volt e valami haszna az US seggének kinyalásának.Mert ugye az nem haszon hogy az eddigi 30 nap helyett 10 nap alatt rúgnak ki az nagykövettségről.Tettek e valami eredményes intézkedést a határon túli és itteni magyarság életszinvonalának javitása érdekében azon kivül hogy állandóan bejelentik hogy a gazdaság szárnyal és ennek ellenére a kassza üres
a nyomor és az infláció emelkedik állandóan és mindig többel mint a bejelentett.Ki és milyen utasitásra hazudozik össze vissza és mi lesz a büntetése.Lesz e olyan büntetés hogy megvonják az állampolgárságot és kiutasitják az országból legalább 10 évre az illetőt.
Egyátalán lesz e és akar e valaki valamilyen elszámoltatást végrehajtani vagy kussol hogy az ő zsebe is teljen meg?
Barnuska
2004. augusztus 22. 07:04 | Sorszám: 26
Szóval megy itt a vita a svarcolásról meg az olcsózásról csoda hogy a határon keresztül folyó magánkülkereskedelmet még nem emlitettétek fel mint a szocialista liberális kormány és gazdaságpolitika tönkretevőjét.Azon speciel senki nem gondolkozik hogy mi a kiváltó oka ennek.Az 53ezer forintos prima minimálbérrel az óriási munkabért terhelő közterhekkel
az árukat terhelő és a szöclib kormány által kitalált és a pénzéhségéből fakadó adókról senki nem beszél.Az senkit nem érdekel hogy a gyerekek beiskoláztatását az emberek élelmiszereit ruházkodását mekkora adók terhelik ilyen keresetek mellett.Az senkit nem érdekel hogy az ipar bevételeit kizárólag a forintárfolyamváltozása drágitása
teszi nyereségessé.Magától a belső átszervezéstől stb nem tud nyereséget növelni?Ilyen keresetek mellett az is hülye aki azon csodálkozik hogy van és virágzik a svarcolás meg a kinai piac.Érdekes az a felháborodás hogy miért nem a 30ezer forintos cipőt és a 100ezer forintos öltönyt vásárolja meg a vevő és aki teheti átjár a határon cukorért benzinért cigiért ruháért cipőért és nem a hazai sokkal drágábbat veszi.Nem inkább ezen kellene gondolkodni hogy az egész gazdasági életünket a jelenlegi
megoldásról a magyar vásárlóerőhöz kellene igazitani?Milyen gazdaságpolitika az amelyik kizárólag az adóbevételek gengszter módon történő növelésével akarja
a kiürült és óriási adósságokkal terhelt államkincstárt feltólteni arról már nem is beszélve hogy milyen pénzügyminiszter az olyan amelyiknek kizárólag az adóbevételnövelés jut minden probléma megoldásaként az elhiresült megszoritásokkal együtt.Kell ehez ész?Ma a nyugdij és a fizetés /minimálbér/ annyit ér hogy fizesd ki belőle a számláidat de gyorsan aztán a többiről ne is beszéljünk.Itt ezen az segitene ha a lakosság egypár hónapig nem fizetne be semmit.

Téma: "Orbán egy fasiszta patkány. Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!" Tilos, ma
Barnuska
2004. november 02. 08:47 | Sorszám: 185
Nem köntös hanem kaftán!

Téma: Népszavazást az EU-alkotmányról!
Barnuska
2004. július 14. 15:12 | Sorszám: 20
Nyugi a bejutott bejuttatott komunisták és liberálisok már dolgoznak ezen!Nekik ez előbb sikerül.Amúgy meg a Blanik nem segit sem a cseheken sem máson.Csak a nemzeti érdekek maximális érvényesitése.Erre meg se a kommunisták se a liberálisok soha nem lesznek képesek mert alapelveikkel ellenkezik.Hát igy állunk.Kell jönni egy választásnak ahol a nemzeti érdekeket figyelembevevő kormány vanés aztán az uj EP parlamenti választásokon is a nemzet érdekeit maximálisan foggal körömmel védőket kell bejuttatni.Mert nem az a helyes válasz a földkérdésre hogy hány év mulva vehet hanem az hogy nem vehet.Ezt kellett volna képviselni.Meg azt hogy nincs a mezőgazdaság támogatásában 25%kezdő részlet hanem azonnal azonos a támogatás vagy nem.mI egyébként a többi csatlakozóval együtt nem kellettünk másnak mint a lejárt szavatosságú árujuk teritési helyszinének mert nyomorunkban azt fogjuk felzabálni és a szoclib vezetés miatt még hálásan kezet is csókol az egykor gerinces büszke magyar.Undoritó!
Barnuska
2004. július 14. 11:06 | Sorszám: 3
Micsoda őrült kommunista gondolkodásmódra vall H.Kovács nyilatkozata hogy nem lesz népszavazás e tárgyban.Mi ez itt diktatúra?Hogy jön ehez H.Kovács egyáltalán hogy ilyen kijelentést tehet!A másik oldala a dolognak hogy egyáltalán ki ismeri az EU alkotmányát amelyben a kereszténység meg sincs emlitve.Akkor milyen alapelvek alapján épül fel talán a zsidó?És ebbe csak úgy belemenni?Lehet hogy az van benne hogy kötelező buzinak stb lenni?És ha én nem akarok akkor megbüntetnek?Vagy lehet hogy lószart kell mindennap csipegetni mint egy verébnak és ha nekem nem izlik?Attól mert milliárd légy szereti a szart énnekem már muszáj lesz?Hát hogy gondolják ezt az elvtársak?

Téma: "Én mégis Busht választanám"
Barnuska
2004. szeptember 21. 07:52 | Sorszám: 9
Majd lesz csak győzzön Kerry!

Téma: Véget ért az Olimpia ! Örültök neki ?
Barnuska
2004. augusztus 30. 16:56 | Sorszám: 58
Hány sportpálya épült fel az utóbbi időben?Még a focipályák modernizálása is elakadt.Az úszóknak volt tervezve egy komoly uszoda Budára a lágymányos egyetemi városrész környékére Gyárfás azt is megfúrta.Utt van egy majdnem befejezett sportcsarnok is az sem készül el sohasem!Egyáltalán mi épült itt az utóbbi 10 évben!SEMMI!
Barnuska
2004. augusztus 30. 05:48 | Sorszám: 31
Amennyire vártam a kezdetét annyira vártam a végét is.Valahogy nem tudtam igazán örülni a NOB sikereinek és a sok aranyérmüknek.Szóval ennek a parttalan WADA működésnek véget kell vetni nem azért hogy a sportoló nyugodtan koxoljon hanem szabályozott keretek közé kell szoritani ezt a doppingellenőrzési örjöngést.Szóval nem lehet jogositványt adni akárhány akármikori stb ellenőrzésre senkinek sem.Az is nevetséges hogy az Olimpia végéig rendelkezésre kell állni a versenyzőnek.És ki fizeti ki a költségeket?Egyébként meg elmennek azok a WADAsok is büdös jófenébe van egyáltalán orvosi képzettségük vagy csak jól megfizetett munkanélküliek voltak?

Téma: Újra van Politikai Bizottság
Barnuska
2004. július 05. 13:27 | Sorszám: 1
Hála Istennek-nekem már qrvára hiányzott!Az lesz az igazi amikor a saját miniszterelnöküket kirúgják!:-)))

Téma: MIT ADOTT A MAGYARSÁGNAK AZ ORBÁN-KORMÁNY
Barnuska
2004. április 28. 17:03 | Sorszám: 138
Kedves uram!

A számlaadási rendszer hibája az hogy nem lehet visszaigényelni az ÁFA-t.Tessék lehetővé tenni az évvégi
adózáskor hogy az évközben kifizetett forgalmi adót a polgár visszaigényelhesse és rögvest mindenki gyüjteni fogja a számláit sőt követelni fogja.Amig minden rendszernek csak a felét vesszük át és azt módositgatjuk addig ez lesz.Akár EU akár cocializmus.Igy az államnak csak adóbevételt jelent ezért magas az ÁFA és nem csökkenthető mert helyette azonnal a kieső bevételt pótolnia kell.Itt minden és mindenki túladóztatott emrt az állam ebből szerzi a bevételt és nem a cégektől.Inkább fél a bankoktól multiktól stb mint a saját népétől a dolgozóktól és nyugdijasoktól.


Téma: Cigi gate lesz az új olajgate?
Barnuska
2004. július 11. 20:40 | Sorszám: 41
ha foglalkoznak akkor hol mert eredmény nincs.az egy más dolog hogy beszélgettek róla.De tenni mint a Zengő ügyben tettek az ottani lakosok és patrioták nem tesztek semmit.Én nem azért vagyok hogy a Te általad megvezetett megnevezett forrásokkal magam megnyugtassam és senki nincs ezért mert nem ez a lényeg hanem hogy mit tesztek és milyen eredménnyel.Nem más hanem TI.
Barnuska
2004. július 11. 14:47 | Sorszám: 38
Nos a legújabb kutatások szerint ismert volt a dohány egyiptomban.a mumiákban nikotin és dohánymaradványt találtak.Mostanában volt műsor róla.A káros ezeknek a zöldszervezeteknek a működésében az hogy az igazi problémák helyett álproblémákkal terhelik a társadalmat.Mindegyik a háttérben kötődik az SZDSZ hez.Tanulnom meg nem kell mert már két fejem van akkora az agyamban felhalmozott tudás.Én speciel nem tettem működésedre megjegyzést ezenkivül negyvennyolc éve dohányzom.csak igy tovább kispajtás még a végén megszeretlek!
Barnuska
2004. július 11. 08:41 | Sorszám: 23
a Columbus előtt jóval ismert dohány egyeseknek akik szivják rágják élvezetet okoz.Akik csak szagolják a füstjét azoknak biztos kellemetlen.De a dohányosoktól annyi kultúráltság elvárható hogy nem a mások pofájába fújják a füstöt.Ma a modern technika világában létezik elszivás stb.viszont a probléma az hogy nincs rá pénz.Illetve nem ruháznak be sem a vasúton sem az étteremben sem a munkahelyeken.Miért mert ez nem hoz semmi hasznot hanem csk viszi a pénzt.Ezért egyszerűbb tiltani és külömböző hirekkel és feltételezésekkel riogatni az embereket.Ha annyira káros lenne Óegyiptomban már ismert és a múmiákban mostanában kimutatott a dohány már kifingott volna mindenki.Az államok meg az adóhiány miatt tönkrementek volna.Ma magyarországon a hibás kormányzati lépés /adó/ miatt 200 milliárd a kieső adó.
ezt újabb adók kivetésével vagy elvonásokkal pótolja a kormány.Ugyanez vonatkozik az alkoholra is.Engem például a rengeteg alkoholista az alkohol által tönkretett emberi családi sorsok sokkal jobban izgatnak és károsabbnak tartom mint az AIDSt.de érdekes módon az alkohol miatt soha nem emelt szót egy környezetvédő szervezet sem meg zöldpárt.De a modern élethez hozzátartozó autóközlekedés
útépités hidépités a cigaretta miatt megy állandóan a nyálverés.Miért nem azért megy a balhé hogy a környezetszennyező buszok helyett a troli járjon?Miért nem azért megy a szócséplés hogy épüljenek alul és felüljárók?Miért azért nem balhézik a környezetvédő hogy a zöldfelület állandóan csökken?Miért nem azért balhéznak hogy eltüntek az utcaseprők és nincs aki az utcáról a szemetet kutyaszart eltakaritsa?Miért nincsenek a parkokba őrök?Miért nincs több levegőt frissitő szökőkút?
Mert ez zsenant az SZDSZel szemben?Az hogy a plázák miatt mennyivel nőtt a környezet szennyezés az nem érdekel senkit?Az hogy az árak adók állandóan nőnek annak ellenére hogy állandóan csökkentik?Nana emberek nem a jó felére ültetek a lónak.Nem arra van előre!
Barnuska
2004. július 10. 19:23 | Sorszám: 14
Nos az a helyzet hogy régen is voltak akiknek a gyaloglásra telt csak.Ezek aztán kitalálták hogy ne járjanak az emberek lóval mert az büdös hátul rug elöl harap ergo veszélyes.Ebből aztán lett kalamajka.Ezek utódai aztán elszaporodtak és miután a ló ma már drága a villamos is ezért aztán elkeseredésükben megint elővették a gyaloglás varázsszavát.Na most feltételezve hogy kellemes jó idő van megtesz 5km/h 10kmre lakik a munkahelyétől.Be 2 óra haza 2 óra az kb négy.Plus nyóc óra meló az napi 12 óra elfoglaltság.Nyóc kell alvásra
marad négy ami szerintem ezeknek még nagyon sok is.Reggel lemegy a közértbe ahol nincs kenyér mert gyalog a teherhordó a kenyereskosárral a hátán csak 3 km/h sebességgel jön.De sör sincs meg tej sem!Viszont korgó gyomorral mehet a melóba -gyalog.Mire beér leizzad ott aki lovon jött be letólja hogy hogy néz ki.Kirúgják viszont lesz napi 12 órája szabad amikor gyalogolhat a környéken amig beszerzi a családja kajáját addig amig van pénze.Na ide vezet a gyaloglás.De mentő sem lesz aki kórházba viszi csak taliga de lesz rajta vörös kereszt.
El kéne dönteni hogy valaki a 21 vagy a 18 században akar élni.Ma divat ez az abszolut belepofázok mindenbe és ne legyen hid meg út mert énnekem nincs autóm -másnak meg ne legyen mert irigy vagyok.
Barnuska
2004. július 10. 12:54 | Sorszám: 9
Emberek!Abbahagyni a hülyéskedést!

Évente 2000-en halnak meg a cigarettára de nem teljesen bizonyitottan visszavezethetően.Csak 2000-en.Alkoholtól kábszertől mennyien?Mennyi férfit öl meg a felesége egy évben?A magas vérnyomása a cukra?A hülye főnöke a szar munkahelye?He?Azon miért nem akartok változtatni?Pont a cigi ami az államnak a legtöbb pénzt hozza?Egy 480 forintos csomagból 400 az államé csont nélkül a többin osztozik a gyártótól az üzletig mindenki.Most mindenki azért ordit mert a csempészcigi már 170 milliárd adókiesést produkált!Nem az egészség a fontos senkinek hanem az adóbevétel elmaradása!Ha meg az autók ellen orditoztok járhatunk lóval is de akkor meg a lószar miatt lesz gondotok rövidesen.Ne használj villanyt benzint olajat szánts lóval ökörrel és járj a munkahelyedre 30 kilométerről gyalog!Mindjárt nem leszel annyira öntudatos ha hazafelé poroszkálsz az országúton gyalog és a melletted ellovagló nem vesz fel.Hülye lúdtalpas banda!


Téma: Hetedigizlen. Együtt Demszky és Pokorni.
Barnuska
2004. április 14. 11:15 | Sorszám: 41
Vedd a Mercuriusnak irt válaszomat tiltakozásnak!
Barnuska
2004. április 14. 11:11 | Sorszám: 39
Nézd Pokorniról is meg másrólis külömbözik a véleményünk.Én már akkor éltem.És Budapesten.Igaz kissrác voltam.De emlékszem.És amig meg nem halok emlékszem!Pokorni arcára is a választásokkori kijelentésére is.Egy életre eljátszotta a szimpátiámat.Az országot meg nagy MIÉP ellenességévelbeletaszitotta négy évre a kommunista liberális csőcselék vértől csöpögő mocskos karmába.No csak ennyit Pokorniról.A négy évet meg tapasztalod Te is.Megérte?Vagy inkább le kellett volna ülni két értelmes embernek -Neki és Csurkának- és kitalálni a megfelelő technikát mert hisz a politika a kompromisszumok kötésének a tudománya /is/.Ez a négy év amit ellopott az én és a mi életünkből nem bepótolható.Pokorni szépen beszél europer megjelenésű viselkedésű de liberális.Megengedem hogy nemzeti liberális.De aki az összefogás helyett választáskor a segitő kézre rácsap az nem ember nem politikus.Ezért lehetett apja is megkörnyékezhető besúgó.Nem véletlen hogy jó hat évvel ezelőtt telve volt a FIDESZ liberálisokkal.Csuhásoztak térdre imáhozoztak ma meg a Pápa őszentségétől kitüntetést kapnak.Hát igy lesz Paulusból Pál csak végig kell menni a z úton.Előrefelé is meg visszafelé is.Azért van szem hogy láss fül hogy hallj és agy hogy emlékezz és gondolkozz.Akkor a Ron Werber megbizottjaként remek munkát végzett.Ma a Holokauszt emléknapon remek beszédet mondott.Na de gondolkodj el azon a beszéden.Izlelgesd.
És eggyszercsak a keserűség izét érzed a szádban.És nem az Unicum miatt!Miért vagyok én a fiam az unokám és majd az ő gyermekei és unokái is felelőssek hetediziglen?Ez egy szörnyű zsidó átok az Ószövettségből.És miért nem felelős más is a tetteiért hetediziglen?Lehetett magyart irtani Erdélyben a Délvidéken a Kárpátalján lehetett Felvidéken bűntettlenül?lehetett egy országot megcsonkitani és feldarabolni?Lehet Dunát Tiszát ellopni és megmérgezni?Lehetett embereket Recskre és más táborokba internálni.Ötvenhatban a nép közé lövetni bűntetlenül?Vagyonokat elkobozni?Földeket elvenni?Terményt a padlásról besöpörni?És érdekes módon ezért hetediziglen senki sem bűnös csak mi vagyunk bűnösök?
És mikor lesz ennek vége ha mindig előlröl kezdik a számolást?Amúgy meg nem vagyok ügynök és kár ilyen pikirt megjegyzést tenni annak aki az.
Barnuska
2004. április 14. 05:13 | Sorszám: 11
Nekem eltér a véleményem a Tiédtől.A kitörésben nem nyilasok hanem sorozott magyar katonaság és német SS csapatok és sorozott katonái vettek részt.Mintegy 40ezren ott is hagyták a fogukat mert véletlenül elárulták a kitörést.Annyira pontosan tudták hogy miről van szó hogy a csatornában menekülő magasrangúakat annál a csatornanyilásnál várták pont ahol előmásztak!A Sziklakórházban elkövetett lángszórós akcióról miért nem esik szó?A sziklaalgutakban rekedtek kiirtásáról miért nem esik szó?Vagy ünneplünk olyat amiben sajnos közreműködtünk de lassan fő elkövetőivé válunk?A mai német fiatalság már nem vállalja a bűnös szerepét és onnan több pénz nem várható ezért újabb fejőstehén kell?
És a zsidó terrorok elszenvedői 19-től kezdődóen azok semmit nem érdemelnek?Még egy megemlékezést sem?Amúgy nem csodálom hogy Pokorni ott tolongott hiszen fajtabeli és a 2002-es választáskor már bemutatkozott.Inkább az egész kormányt megbuktatta csakhogy a MIÉP-et kiejtse a parlamentből.Valamelyik izraeli ujságnak Ron Wrber azt nyilatkozta hogy a legnagyobb eredményének ezt tartja!
És Pokorni ma még mindig a FIDESZ élén van.Nem is szavaznék rájuk a büdös életbe ha nem ők lennének a legnagyobb jobboldali tömörülés pont az ilyen megbizhatattlan liberális beférkőzöttek miatt.Szép szavak európer magatartás magyar gyökerek a holdban és mindig kilóg a lóláb valahogy.Soha de soha nem felejtem el zsirosan csillogó izzadt arcát amikor a választáskor bejelentette hogy gondoskodtak róla hogy a MIÉP ne jusson be a parlamentbe!Az a párt amelynek szavazatai ellenzékből segitették őket az a párt amelyik felajánlotta szavazatait az a párt amelyik győzelemhez segitette volna akkor a FIDESZt és nem következett volna be a kommunizmus visszatérése.Megérte Pokorni?

Téma: Eladó az MSZP
Barnuska
2004. január 16. 15:50 | Sorszám: 8
Lejárt szavatosságú pártot még ingyé sem veszek!

Téma: Hír az Origón. Milyen igaz!
Barnuska
2004. június 09. 04:42 | Sorszám: 16
Mind szerepelnek a listán a Schindlerén.Na most hogy igy összehoztad egybe az jutott az eszembe hogyha eltünnének vagy soha nem is lettek volna mennyivel szebb jobb életünk lehetne.Habár valamelyik baromarcú azt mondta az egyik topikban hogy ők már ezerötszáz éve itt vannak.De kár hogy Szvatoplukot erről nem tudjuk megkérdezni.Oly érdekfeszitőnek tartom hogy abba az üres kárpátmedencében
ahova a magyarság az egyes vagy kettős honfoglalással beköltözhetett különösebb harcok nélkűl utólag kiderült hogy mindenki itt volt már rég.A szerb a román a szlovák az ukrán a másvallásúak és lassan már a kinai kereskedők is.Hogy férhettünk el azt aztán végkép nem értem.Nyomuk meg semmi?Se egy sir se egy templom se egy ház se egy rom egy ékszer vagy valami?Legalább egyet találjanak már!

Téma: Demszky teli nadrágban
Barnuska
2004. október 07. 19:05 | Sorszám: 50
Ez is cezaromániás hülye hogy a főpolgármesterit tartotta meg.Nem normális 2006ban mehet kéregetni.A másik állása többet tovább tartott volna.Kovács is ezért választotta az eltűnés helyett.
Barnuska
2004. október 07. 16:18 | Sorszám: 47
Túl nagy falat a főpolgármesteri állás.Nem véletlen hogy az MSZP is bolondul hajt rá a XI.ker.polgmester személyében.Derce és Tarlós csak a választásokkor jöhetne szóba ha valamelyik mögé felsorakozna a jobboldal.

Email a webmesternek | Gondola