gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: SZDSZ kampany, menekules a gyuloletbe
Beren
2005. június 26. 18:53 | Sorszám: 39
Az eset jól példázza, hogy egy kis kíméletlen találékonysággal hogyan fordíthatjuk a magyarfób rasszisták ellen saját fegyverüket. Egy mai hírt szívesen ajánlunk a szocionisták figyelmébe: az izraeli kormány mindenféle teketória nélkül betiltotta(!) az idei jeruzsálemi homokosparádét, a városi tanács pedig nem engedélyezte a zsidó melegek büszke felvonulását. Lehet homofób díjat küldeni Saron testvérnek. Új körkérdésünk pedig: rasszista-e az SZDSZ? http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=tomcatszadesz

Téma: Tőkés: az MVSZ valótlanságot állít
Beren
2004. július 25. 07:02 | Sorszám: 215
Valóban, az erdély.ma amúgy is a legjobb és legnemzetibb vonalú erdélyi hírportál.
Beren
2004. július 25. 07:01 | Sorszám: 214
Hígagyúkám, mi bajod ezzel? Az MVSZ több éve képviseli mind az autonómia, mind a kettős állampolgárság ügyét. Már akkor ezt tették Patrubányék, amikor a Fideszt valóban nem izgatta a dolog.
Az MVSZ nem változott, ma is mindkettőt akarja, míg a Fidesz még mindig dekázgat a határon túli magyarság sorsával. Az MVSZ nagy szerepet játszott abban, hogy a Fidesz mindkét kérdésben fokozatosan engedett a jobboldali közhangulatnak.
Igaz ami igaz, Orbán, ellentétben tavalyi, igen gyenge tusnádi beszélyével, idén szépen és keményen beszélt. De majd a tettek beszélnek igazán...
Az MVSZ már bizonyított, az elmúlt 15 év legtöbb aláírását szedte össze hivatalos népszavazási kezdeményezésre, a burkolt szabotálás ellenére.
Most jöhet majd a Fidesz.
Beren
2004. július 25. 01:53 | Sorszám: 203
Hozzátenném, hogy Orbán ezúttal elég határozottan állt ki a kettős állampolgárság ellen.
A népszavazás esetleges elbukása gyenge érv. Tessék mozgósítani, teljes erővel segíteni az MVSZ-t, nem úgy mint a gyűjtésben ahol a Fidesz passzív volt, és akkor nem lehet gond.
50% feletti részvétel amúgy sem kell, csak 25+1 fő igen szavazat, amely meghaladja a nem szavazatok számát.
A maszop nyíltan amúgy sem mer uszítani, másképp meg nem, tudja elzavarni a prolijait voksolni. Azok nagyrészét nem érdekli, és otthon fognak maradni.
Ha pedig azt hazudozzák, hogy az itteni járulékot nem fizető erdélyiek nyugdíjat fognak kapni, azért első naptól fogva fel kell jelenteni őket, és óránként cáfolni a patkányságot. Rámutatni, hogy a csonkaországi is csak akkor kap nyugdíjat, ha járulékot fizet. Azt is el kell mondani, hogy a régi új magyar álampolgárok éppenhogy bevételekhez juttathatják a magyar államot, pl több központú vegyes válallatok révén, amit majd könnyebben alapíthatnak, mint eddig.

Téma: KO az időközi választásokon
Beren
2004. november 30. 01:56 | Sorszám: 200
Ez egy rendkívül fontos időközi választás volt (még a tv2 is: "Földcsuszamlásszerű Fidesz győzelem ").
Mert amúgy az időköziek nem sokat számítanak, messze még 2006 is, de most, egy héttel a nemzetújraegyesítő népszavazás előtt hatalmas jelentőségű, hogy a jobboldal megalázó, kiütéses vereséget mért az ember és nemzetárulókra. gyurcsányi alkotmányellenes, magyarellenes uszítására, lenyúlásaira, altusbirodalmára nem vevők a magyarok. gyurcsányi megbukhat, ha győz a két igen, de legalábbis megindulhat gennyesi dicstelen lefelé vivő útján.

Téma: Az indexnek semmi sem szent!
Beren
2005. április 22. 09:43 | Sorszám: 304
Ja, elég jól sikerült az e heti termés.

Esse semmi, szintén az e hetiből, ki tudja mi lesz az utolsó karakteresen konzervatív műsorral. Lovas meg remélem, csak hazajön a választások előtti időszakban. Nagy szükség volna rá, amikor a jobboldal éppenhogy vagy úgyse vezet és baj van.

A Vasárnapi Újság hallgatóinak


Kedves hallgatók!

Miután sokan érdeklődnek a Vasárnapi Újságnál és nálam is, hogy miért maradt el épp egy-egy jegyzetem, szeretném a felelősséget elhárítani. Az ok nem lustaságomból vagy nem akarásomból fakad. Akkor mondok jegyzetet, ha erre felkérnek.

Az megtörténhet, hogy a véletlenek puszta összejátszása folytán annál ritkábban hangzik el jegyzetem, minél közelebb kerül Kondor Katalin elnökségének nyári megszűnése. Az is pusztán a véletlen műve lesz, hogy az elnökváltás után a Vasárnapi Újság csupán a kedélyek megnyugtatására egy nálam „vérmesebbnek” ismert jegyzetírót jelöl majd ki, aki mintegy három héttel később jegyzetében egy önök által előre pontosan tudott területen ziccert ad fel a másik oldal sajtójának, amely azt hatalmas lendülettel leüti. Ennek következtében az átmeneti jegyzetíró is eltűnik. A továbbiakban a Vasárnapi Újság azt a vonalat viszi majd, mint a rendszerváltás előtt az Új Ember és a Vigília: az unalomig hűen követi a maradian dogmatikus vonalat.

De lehet, hogy ebben az előrejelzésemben is tévedek, hiszen saját becslésem szerint az időjárást jelző levelibékáknál gyengébb találati arányban, amolyan 80:20 százalékban sikerül csak eltalálnom a jövőbeni történéseket.

Beren
2005. április 22. 09:39 | Sorszám: 303
Bocsi, de nem én csináltam vele interjút, nem én írtam róla tudósítást vagy publit hanem a Nemzettől a Hír Tv-ig a jobbos médiumok. Úgyhogy reklamálj náluk. Szerintem jól tették. Ha egy komcsi regél, annak nyilvánosságot szokás adni, a jobbos sajtó helyesen cselekedett.
Beren
2005. április 22. 09:37 | Sorszám: 302
Persze, és még negyedcigány is vagyok. Ahogy Orbán, ugye?
Meg zsidó, ahogy Lovas, ugye? Hápersze. Most fedeztem fel, hogy van egy kis kaffer is, vállalás kérdése.
Elég érdekes, hogy "konzervatívoknak" ez a végső "érve", ha már nem tudnak mit mondani. Már náci és fasiszta se vagyok, ejnye??!!
A zsidó, te tudod ezt legjobban, mint érintett, születés kérdése, mivel primitív törzsi vallásról van szó, míg a magyarság az tényleg vállalásé, ezért nem megy neked.
Vállald inkább végre egyszer önmagad, ne szégyelld. Magyarnak, lengyelnek, németnek stb. nem sértő a zsidó, ha egyszer nem azok, pláne hogy Eörsiről, Vinczéről és a matulásokról is kiderült, hogy árják.
Beren
2005. április 22. 00:45 | Sorszám: 298
Ja, és aki folyamatosan vendégszerepelteti Tótaférget, arról mi a véleményed?
Beren
2005. április 22. 00:41 | Sorszám: 297
Némileg idevág, Lovas e heti leveleinek egy részlete. Most ne gyere azzal, hogy Kozenkay gazember, tökmindegy, Csintalan se az a ministránsféle, oszt mégis főbohóc lett a jobbos tévében. De ha őt szidod, szidnod kell a legtöbb jobbos lapot és médiumot amelyik szerepelteti (szerintem helyesen).

Itt az összes, aki kíváncsi: http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.04.22%2000:35&database=rovid


Kozenkay Jenő
volt kémelhárító tiszt

II. rész

Tisztelt Uram!

Mint a múlt héten megígértem, vádja alátámasztására, pontosabban a háttér felvázolásának elősegítésére, idézek egy könyvből, amelyet eddig Magyarországon senki nem volt hajlandó kiadni. Holott szerzőpárosa közül az elsőként feltüntetett Gordon Thomasnak az eddig kiadott könyveiből világszerte mintegy 60-70 millió példány fogyott el. Amiből idézek, szintén nagy siker volt. Bennünket közvetlenül is érint, hiszen a könyv címe: Robert Maxwell: Izrael szuperkéme. Maxwell, mint tudjuk, jó időn át tulajdonosa volt a Magyar Hírlapnak és nálunk is házalt egy szoftverrel a Mosszad megbízásából, mint a kötetből kiderül. De most nem erről van szó, hanem a 11-ik oldalon található ezen szövegrészről, amelyben a szerzők oldalakon át a Mosszad működését ismertetik.

„Mindent egybevéve, mintegy ezerkétszáz ember dolgozott az épületben, amelynek következtében a Mosszad a globális hírszerző szolgálatok közül az egyik legkisebb. De olyan támogatóik vannak, amely más hasonló szervezetnek nincsenek. ’Szajanoknak’ hívják őket, ami a héber ’leszajea’, segíteni szóból származik.
A diaszpórában (a világszerte élő zsidóság – L.I.) több tízezer ilyen segítő dolgozik. Mindegyiket gondosan válogatják ki, olykor a ’katcák’ (operatív tisztek – L.I.), a leginkább olyannak az ajánlására, aki már átesett a toborzáson. A szajanok Meir Amit találmánya volt, és sikerük a világon élő zsidó közösség összetartásának fényes példáját mutatja. Amit elmondta (a szerzők a volt Mosszad-vezérrel is készítettek interjút – L.I.): ’bizonyítéka ez annak, hogy legyen bármennyire is elkötelezett a szajan hazájának, végül is van egy érzelmibb, misztikusabb elkötelezettségük Izrael irányába és igényük van arra, hogy amikor felszólítják őket, segítsenek megvédeni Izraelt ellenségeiktől’. Isszer Harel, a Mosszad egy másik korábbi vezetője (akivel a szerzők szintén készítettek interjút – L.I.) elmondta, hogy ’a szajanok hozzájárulása felbecsülhetetlen értékű. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy például egy autókölcsönzőt üzemeltető szajan a katcának, az operatív tisztnek, vagy a kidonnak (hivatásos Mosszad-gyilkos – L.I.) kérdés nélkül kölcsönöz autót. Egy házat kiadó szajan talál épületet a küldetését teljesítő kidonnak. A bankigazgató szajan biztosítja a pénzt, az orvos szajan az orvosi segítséget.”

Ennyit uram, tisztelettel.

A Matula Magazin üzemeltetőinek

Mit gondolnak: a nagyközönség szerint melyik párthoz áll a legközelebb honlapjuk, amely az elhunyt pápa beleiben tett kirándulásra invitáló történettel nyit? Aki a részletekre kíváncsi, II. János Pál végbelében végzi az utazást. Nos?
Csakhogy valami nem stimmel, hiszen önök elkezdtek üzemeltetni IzsDb (Internet Zsidó Database) néven egy „adatbázist”, amelyből – az önök szövege szerint – „Közéleti szereplőkről lehet megtudni- zsidó-e”. Odaírták azt is, „Az számít zsidónak, aki szerintünk az”. Amely kiválasztási ismérv a honlap folyamatos kereszténygyűlöletét tekintve sajátos ellentmondás, hiszen a hazai balliberálisok azt hirdetik, hogy egy liberális mindenkit annak tekint, mint aminek az illető tekinti magát.
Az ellentmondás tovább folytatódik azzal, hogy egy ilyen adatbázist a hitleri időkben használtak volna, ha akkor van Internet és mégis, a budapesti külföldi tudósítók (akiket én rutinszerűen disznó gazembereknek nevezek), akik világgá ordították volna egy ilyen „adatbázis” működését, ha azt a konzervatív oldalhoz köthető honlap üzemeltet, mélyen hallgatnak róla. A balliberális lapok és tévék álszent ejnye-bejnyézéssel hirdetik, akár a Mazsihisz, amelynek vezetői szerint – mint a Népszavában olvasható – „a szolgáltatást olyan, a társadalmi problémákra érzékeny fiatalok csinálják, akiknek még nem nőtt be a fejük lágya”. A Népszava az MTI-t idézve hozzá teszi: „A Matula Magazin szerkesztői közölték: fogalmuk sincs, mi a céljuk a szolgáltatással, melyet szubjektív szempontok alapján állítottak össze, de remekül szórakoznak az azt bíráló álláspontokon.”
Nos, uraim, most én dicsérni fogom önöket, amin tehát vélhetően nem fognak remekül szórakozni.
Először azzal, hogy rákerestem adatbázisukon a Népszava főszerkesztőjének vallására. Hatalmas betűkkel adta ki: „Németh Péter nem zsidó”. Áhá, mondtam. Majd beütöttem a lap néhány munkatársának nevét. Kiderült, hogy Sebes György sem az. És Szász István sem. Erre begépeltem az idézett hírt adó MTI főszerkesztőjének nevét, Vince Mátyást, akinek felesége Schweitzer főrabbi lánya. Mint köztudott, a rabbik arról híresek, hogy nem faji alapon házasodnak: ha már a Matula behozta a faji alapú perspektívát hazánkba. Egyébként a Reform című hetilapban épp a múlt héten leplezte le a Magyar Távirati Iroda döbbenetes hírhamisítását, bőven dokumentálva Molnár Balázs, példák özönét szolgáltatva. A hamisítások – szintén véletlenül – mind Izrael-barátságról tesznek tanúbizonyságot. De mint kiderült, Vince Mátyás sem zsidó.
Miután a Népszabadság „Zsidó, nem zsidó – rossz játék” címen egy olvasói levélben ismertette az adatbázist (tehát „játék”-ként!) és azt írta róla azt mentegetve és relativizálva, hogy „Az interneten valóban voltak, vannak ennél brutálisabb helyek is”, sőt azt hitelesítette („A honlapon az is olvasható, hogy ’a Matula Magazin hazudik’. De sajnos nem így van.” megvizsgáltam a Népszabadság stábjának vallási állományát. Ezek szerint a lap Érvek – vélemények rovatának szerkesztőjétől, Révész Sándortól kezdve Tamás Ervinig, a lap szeretetre méltó motorjáig, nincs ott zsidó. Most már kezdtem megérteni az adatbázisukat körülvevő szeretetet, és tovább kutakodtam. Megvizsgáltam az Orbán Viktorról a „cigány származás” mítoszát tápláló lapokat is. Meg akik őt a legjobban gyűlölték, mint írásaikból kiderült. A Matula szerint a Viktor könyv nemes szerzője, Kende Péter nem zsidó. A 168 Óra című hetilap vezetője, Mester Ákos és helyettese, Bölcs István sem. Az MTV lopásért elítélt „ügyvédje”, Juszt László sem. Bauer Miklós, Mészáros Tamás és Avar János sem. A nap-keltés Gyárfás Tamás sem, ahogyan Aczél Endre és Pallagi Ferenc sem. A Soros-féle alapítvány vezére, Halmai Gábor sem az. Ahogyan Tom Lantos sem. És ha már politikusoknál tartunk, természetesen Bárándy Péter sem az, ahogyan az MSZP-s Szekeres sem. Sőt, a Mazsihisz félhivatalos történésze, Karsai László sem az, ahogyan Demszky Gábor sem. A matulás gyöngyszemek gyöngyszeme talán Salamon Berkowitz, a köztéri menórafinanszírozó, aki – mint a Magyar Nemzet címoldalán a múlt szombati címlapján láthattuk sábeszdeklis fényképét – több mint egy évtizede gyártja mindenfajta bírósági döntés ellenére illegálisan Traubi szódáját, ami a világon csak a matulás gójok országában történhet meg.
Az adatbázisnak tehát célja van. Ha célja van, akkor – gondoltam -, megnézem magam is, akinek a cikkeitől - mint dicsért meg egy, a másik oldalt jól ismerő, épp Brüsszelben járt barátom - „ezek naponta ikrát hánynak”. Lovas István zsidó, írta ki a Matula. Láttam magam előtt a főváros a matulás árjáit, ahogyan – Németh Imre földművelésügyi miniszter szavaival – örömükben a nyáluk csorog.
Kedves matulások, igazán köszönöm, hogy a felsoroltaktól fajilag is elválasztottak. Egyébként az ezen urak közül oly sok által reális jövőbeni veszélynek tartott holokausztnak – attól tartok – meglehetősen furcsa áldozatai is lesznek.
Attól pedig ne féljenek, hogy bárki is elítéli önöket azért, amit tettek és amiért Európa számos országában súlyos börtönbüntetés járna. Itt ugyanis egy esetleges feljelentést követően egy matulás gój telefonja se kell ahhoz, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a csaknem kétszáz bíró közül például teljesen véletlenül azon Dénes Veronikához kerüljön ügyük, aki oly kíméletesen bánt a Regnum Marianum kereszt letörőivel, mentette most fel Lendvai Ildikót e lap rágalmazása alól, és aki engem az árja Bolgár és a lakásüzletén egy nap alatt 15 milliót keresett szintén árja Horváth Aladár ügyében úgy büntetett meg első fokon, hogy a másodfoknak az álla esett le. Egyébként őt is ellenőriztem az önök adatbázisán. „Dénes Veronika nem zsidó”, írta ki az adatbázis. Heuréka, kiáltottam fel.
Végül – majd elfelejtettem. Beütöttem Ariel Saront. Ő sem zsidó. Önök fajilag is felmentették a vén, szélsőjobboldali háborús bűnöst.

Utóirat: részlet a Jobbik tiltakozásából:
„A Jobbik elképedve szemléli, hogy azok a szervezetek és azok a személyek, amelyek az utóbbi években határokon kívül és belül antiszemitizmussal rágalmazták a magyar jobboldalt, felháborodás nélkül veszik tudomásul a lista létét”.
A Jobbik – talán tagsága fiatal kora miatt – nyilván nem tudja, hogy az önök által hitelesített keresztények Magyarországon mindig is kettős mércével mérnek.

Beren
2005. április 22. 00:36 | Sorszám: 296
Ugyan kérlek, ne légy ilyen udvarias. Mondd ki, hogy én vagyok a nagyobb. Hátha a zsindexnél is rájönnek, hogy még mindig nem elég patkányok.
Beren
2005. április 22. 00:25 | Sorszám: 294
Na na. Én VI. Pált említettem, polgári nevén Montinit, aki tényleg az volt, erről könyvek is vannak. Említhetem mondjuk Paskait, akiről te is tudod, de ő már lejárt lemez.
Rómáról szólva csupán általánosságban vélelmeztem, mert bizonyítékom nincs, hogy az egyház elmúlt évtizedekben történt európai válsága összefügghet azzal, hogy befurakodhattak Várszegi Asztrikhoz hasonló liberós gazemberek a Vatikánba is.
Szvsz azért sem választottak pl. dél-amerikai pápát, mert a többség érezte, hogy itt van válságban az egyház, nem Latin-Amerikában.
Beren
2005. április 22. 00:13 | Sorszám: 292
Ez a kis zsidóféreg a II. János Pált gyalázó cikke után is a Hír Tv állandó megbecsült vendége maradt?
Ma belenéztem egy párszor, de sehol se volt, melyik nap is van?
Mindenesetre ha maradt, az most már a jobboldal és a hír Tv tulajdonosainak szégyene. Ezzel az erővel behívhatnák állandó művésznek Eörsit, TGM-et, bármelyik taknyot. Olyan adatokat hallottam, hogy mióta az új vezetés van, a hír tv 5.-ről a 11-re csúszott vissza nézettségben, s miközben sok jobbos szinte ki van tiltva, Csintalanok és Tóták uralhatják az adásidő egy részét. nem egy kategória, tudom, de akkor is abszurd, baloldalon ilyet sose csinálnának hogy szinte átadják a 5terepet maguktól.
Beren
2005. április 07. 21:50 | Sorszám: 179
"én őJELsége regnálása alatt is nagyon jóízűeket röhögtem, és ha neadjisten jövőre esmét ő lesz a min.elnök, én továbbra is roppant jóízűeket fogok röhögni, mert - mint már néhányszor említettem volt - sem a megélhetésem, sem partikulásris kis létem egyéb területei sem függnek a legcsekélyebb mértékben attól, hogy épp ki jáccik kormányosdit, sőt...
neked, mint nyűves pártaktivistának, természetesen nem mindegy, de mivel én nem vagyok az, nekem alapvetően tökmindegy, hogy ki b*ssza el az adómat és vándoroltatja a haverok zsebikéjébe"

Tipikus szadeszkretén duma, neked mindegy, na persze. Mégis mindig a magyarellenes gyűlöletpártra (álneve: SZDSZ) szavazol.

Beren
2005. április 05. 00:55 | Sorszám: 112
"kezeltesd a diszlexiádat, te szerencsétlen
nem látom, hogy a szóbanforgó hozzászólásban akár egy szóval is kommentáltam volna totawé szövegét "


De nem is fogsz soha elhatárolódni a tetűtől bolsianyó. Miért tennéd, egy az ívástok.

Beren
2005. április 03. 23:58 | Sorszám: 38
Pontosan. Ahogy egy rabbival se mernének soha félolyan kemény hangot se használni, mint amit tetűwé a Szentatyával szemben.
Nem bátrak ezek a kis patkányok, azt rugdalják csak, amit magyarellenes neveltetésük megkövetel és amit a tulajdonosok elvárnak.
Beren
2005. április 03. 21:42 | Sorszám: 29
"Reformer" pápa, na persze. Még azt is előírnák a ballibek, hogy milyen legyen az Újszövetség, az új pápa pedig legyen buzi és drogbarát, liberális, polkorrekt, családellenes, neadjisten ateista. Máskülönben ásatag kirekesztő..

Téma: DEPORT56: Busht meghívni okt23-ra történelemhamisítás
Beren
2005. július 18. 03:04 | Sorszám: 5
Ja, régebbi Lovas cikk
Beren
2005. július 18. 03:03 | Sorszám: 4
na megvan:
JESZENSZKY ÉS A MAGYAR KÖZÉPOSZTÁLY FORDULATA
Ki milyen zászlót lobogtat?

Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, az Orbán-kormány volt washingtoni nagykövete tegnapelőtt nyílt levelet tett közzé az MTI-n keresztül. A szöveget azonban másfél óra múltán visszavonta. Jeszenszky Géza ugyanakkor egyedül a Népszabadság című napilapnak lehetővé tette, hogy levelét tegnap

megjelentesse. Jeszenszky levelének két változata van. Az egyik a sokaknak a világhálón terjesztett, és az MTI-nek elküldött, majd később visszavont levél, a másik annak módosított változata, amely a Népszabadságban jelent meg.

Jeszenszky Washington melletti és a magyar jobboldal javával szembeni hitvallását kifejező levelének leghátborzongatóbb kérdése ez: "Hogyan fordulhatott a magyar középosztály, a 'jobboldal' jelentős része Amerika ellen, kétségbe vonva, hogy jó ügyért harcolnak és halnak meg amerikai és brit katonák?". De a levél megírásának oka nem ennek a kérdésnek az elemzése. Ami jószerével 13 év óta várat magára. Jeszenszky tapintható dühét - és így a levél megírását - sokkal inkább az váltotta ki, amit így fogalmaz meg: "Hogyan lengethette Pethő Sándor egykori lapja, a náci őrülettel szemben akkor az angol-amerikai demokrácia bátor támogatója, az iraki diktatúra zászlaját?" Az első változatban ugyanez a mondat így hangzik: "Hogyan süllyedhetett Pethő Sándor egykori lapja, a náci őrülettel szemben az angol-amerikai demokrácia bátor támogatója, a manipulálás és egyoldalú tájékoztatás olyan mélypontjára, hogy az iraki diktatúra zászlaját lengette az interneten és öt perc elég lett arra, hogy az ember letegye az újságot?"

Jeszenszky Géza az áttételesen 26 százalékban az MSZP tulajdonában lévő Népszabadságnak exkluzívként átengedett levelével egy csapásra sztárrá vált a politikai térfél túlsó oldalán. Sőt, szinte megjósolható, hogy tartós stárstátuszra váltott vele jegyet. Ami hosszú éveken át hiányzott neki. De mielőtt emlékezetünket felfrissítenénk,

néhány szó az iraki zászlóról. Jeszenszky Géza, mint az internetes szimbolikába kora révén is csupán később bekapcsolódott volt állami hivatalnok, olyan jelentéseket tulajdonít jelképeknek, amelyek - mint az említett esetben - nem léteznek. Vajon a volt nagykövethez láthatóan közel került oldalon álló internetes lapokon is feltüntetett iraki zászló - említsük kutyafuttából most csupán az index.hu és a figyelonet.hu portálját - is

ugyanilyen haragot vált ki belőle? Vagy az Egyesült Államokat a Népszabadságban megjelent levelében főként mint Irak népének önzetlen felszabadítóját ünneplő Jeszenszky elriad a CIA honlapjától is, amelyen ugyanúgy ott látható az iraki lobogó? Vagy a Time magazin címoldalán látható, teljes oldalt betöltő Szaddam Husszein portré

Jeszenszky Géza szemében azt jelenti, hogy a lap a véreskezű diktátor politikáját támogatja? Csak a Magyar Nemzet online kiadásának iraki zászlajával van baj?

Annak ellenére, hogy e lap egyetlen mondata sem támogatta az iraki zsarnokot? Sőt, visszafogottabban bírálta az amerikai hadjáratot számos, fősodratú francia, német vagy brit laptársánál - legyen az bal- vagy jobboldali. Vajon mi motiválhatta Jeszenszky Gézát opportunus felháborodásának mostani, nyilvánosságnak szánt kitörésében, amely a jól koreografált terjesztés-visszavonás-exkluzív tálalásban öltött testet?

Annyi biztos, hogy az 1990 óta töretlen atlantista vonaláról ismert MDNP-s politikusnak nem igazán volt szerencséje korábbi megszólalásaival és leveleivel sem. Noha mai és egykori párttársai, valamint egykori minisztertársai a jelek szerint mind jobban kedvelik az MSZP médiaakoljának melegét (az MSZP kampánylapja, a Népszava tegnapi száma egyik mellékletének olyan jeles szerzői mellett, mint Petschnig Mária Zita, Gerő András

Kéri László, Csepeli György és E. Fehér Pál, Szabó Iván, Bod Péter Ákos, Raskó György és Csapody Miklós nevét olvashatjuk), a volt külügyminiszter és volt nagykövet ott saját magáról olyanokat olvashatott, amelyek garantáltan elrettentő hatásúak lennének azokra, akik ha a jelképeket nem is, de a szót értik. Éppen a lapunk elleni

példátlan és alaptalan támadását exkluzívan közlő Népszabadság írta róla 1999. novemberében Fábry Pálhoz írt levele alkalmából, amelyben Jeszenszky a magyar Pulitzer-díjazottakat bírálta Washingtonból, az ottani nagykövetség merített levélpapírján, hogy "Jeszenszky Gézát kétségtelenül autentikus forrásnak tekinthetjük,

jelen működése is nagyszerűen illusztrálja messze földön híres önlejáratási képességét, amelyet latba vetve valószínűleg ezerszer többet segített Horn Gyulának, mint az összes nyomorult bértollnak együttvéve". A Népszava a Fábry-levél okán közölt fél tucat cikkének egyike így elmélkedik: "A magyarázat az az elementáris gyűlölet, amely átsugárzik még ezen a levélen is." A másik emígy sérti vérig: "Nem hiszem, hogy Jeszenszky Géza esetében igaz lenne a régi mondás: okosabb maradt volna, ha hallgat...ennek az úrnak eddig sem lett volna szabad olyan érzékeny és felelős posztot betöltenie, mint amilyen a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetéé". A tegnap nyilván már a Jeszenszkyhez való közeledés bizsergető gondolatát dédelgető Magyar Hírlap ezt tartotta fontosnak megjegyezni róla akkoriban: "Jeszenszky egyoldali, lábon kihordott és időben nem kezelt összeesküvés elméletben szenved, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint, úgy tűnik, nincs orvosság. Jeszenszky egyben sértett ember - ez ellen pedig nem is lesz orvosság". A Magyar Narancs - amelyet

az a Soros György támogat, akinek tevékenységét Jeszenszky Géza sohasem felejtette el pozitívan értékelni - ezzel a publicisztikával méltatta a nagykövetet: "Persze már az sem mellékes, hogy milyen baromságok, tévképzetek és romlott előítéletek zsonganak a Magyar Köztársaság legfontosabb külképviselete vezetőjének fejében... e normák betartása meghaladja szellemi képességeit és erkölcsi színvonalát".

A Fábry-levél ügyében a 168 Óra című hetilapban egy volt egyetemi kollégája írt Jeszenszkyről, nem felejtve el megemlékezni a nagykövet Kádár-rendszerbeli magatartásáról: "...te is alámerültél, ügyelve rá, hogy ahová bevackolsz, az mégse a puha diktatúra valamely ridegebb zuga, hanem lakályos hely legyen. Márpedig az

egyetemen téged nem nyomtak el, nem mellőztek, ha csak azt nem tekintjük undok elvtársi vegzálásnak, hogy pártállami segédlettel hosszabb időre 'száműzettél' a napsütötte Kaliforniába".

Ami a bátorságot illeti, az emberi természet a korral nemigen javul. Jeszenszky Géza a jelek szerint nem csak 1990 előtt, majd utána, de most is tudja, mit kell mondania ahhoz, hogy helyét lakályossá tegye a nap alatt. Míg ő azért ostorozza a magyar középosztály nagy részét, amiért az - hasonlóan a világ népeinek nagy részéhez - nem igen

hisz Amerika önzetlenségében Irak kapcsán sem, az amerikaellenességgel nem igen vádolható 168 Óra csütörtöki számában Aczél Endre, Jeszenszky népszabadságbeli szerzőtársa az iraki helyzetről írt elemzése végén azt írta: "Egy ismert amerikai honatya mondta izraeli vendégének fél évvel a háború előtt: 'Ne aggódj, semmi bajotok nem lesz Szaddámmal. A helyébe majd egy Nyugat-barát diktátort ültetünk, aki nektek éppolyan jó lesz, mint nekünk". Aczél ugyan nem említi, de a honatya Tom Lantos, vendége Saron miniszterelnök volt. Az Amerikát féltő Jeszenszky a jelek szerint rossz társaságban landolt.

Amikor nem is olyan régen az ENSZ gyermekvédő szervezete, az UNICEF azért panaszkodott, hogy az Egyesült Államok által Irak ellen fenntartott embargó fél millió iraki gyermek halálát okozta és ezt Madeleine Albright, az akkori amerikai külügyminiszter asszony "elfogadható árnak" nevezte, a főként erkölcsileg érzékeny Jeszenszky Géza éppen úgy hallgatott, mint mindeddig arról, hogy miért fordult Amerikával szembe a Reagan elnököt szerető, a kommunizmustól való megszabadulásában 1990 előtt Amerikában bízó magyar középosztály nagy része. Az

említett Aczél Endre a Népszabadságban Mi illik egy úriembernek címmel írt vezércikke végén így jellemezte Jeszenszkyt: "J.G. Washingtonban trónol, és van mit megszolgálnia. Időnként számlát nyújtanak be neki. És ő teljesít". Kész csoda, hogy Jeszenszky Géza nem a Népszabadságot, hanem a Magyar Nemzetet tette le.

Beren
2005. július 18. 02:56 | Sorszám: 3
a jelenlegi washingtoni követ nyilván nála is rosszabb, de ez nem érdem. A követnek az amcsi magyarokkal való kapcsolattartűsnál is fontosabb feladata a magyar érdekek képviselete ls kiküzdése washingtonban, ami Jeszenszkynél is a nullához közelített. Meg írt vmi szerencsétlen cikket is a szerencsétlenje, de annak részleteire már nem emlékszem
Beren
2005. július 18. 02:13 | Sorszám: 0
Jeszenszkyék "polgári köre" Lovast és a DEPORT-'56-ot támadja - "Önmagával meghasonlott pszichopata"

2005, július 17 - 23:34

Jeszenszky "polgári köre" Lovast Blairhez írt levele miatt pszichopatának, a DEPORT-'56 Bush-sal kapcsolatos közleményét provokációnak tartja. Az '56-os szervezet nem alkuszik. ...

Bővebben:
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=jeszenszkykontralovas


Téma: Patkányürülék visszatér Tilosba
Beren
2005. június 18. 16:10 | Sorszám: 0
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=parafasz

A Székely Himnuszt teveürülékkel gyalázó parakovács visszatér a Tilosba és a megasztár zsürijébe is meghívták, mint a rezsim megbízható bérencét. Tegnap ez a patkányürülék mazsihiszos, Tomcat által már megismert módszerrel megpróbálta lekapcsoltatni a kettosallampolgarsag-hu-t, egy-két órára sikerült is neki(valamint még vagy negyven honlapot), részletek később. 2005-ben Magyarországon elképzelhető, hogy jogerős ítélet nélkül, zsidó telefonos vagy leveles fenyegetésre, feljelentésre levesznek honlapokat. Miközben az index ellen mondjuk 10 per folyik, fel sem merül ilyesmi, csak nemzeti portálok esetén.


Téma: Tilos-Origo-Retek klub gyalázkodás folyatatódik
Beren
2004. február 22. 02:59 | Sorszám: 37
Próbálkozni lehet, szvsz nem fogják kommentálni, de a fórumokon tényleg érdemes nyomni, komnmentár nélkül.
Beren
2004. február 22. 02:35 | Sorszám: 35
Nyugodj meg, nem fogják megvitatni (a matulás pártmunkások meg nyilván azt mondanák neked, hogy csak vicc volt). A matula pedig majd tolerancia díjat kap(a tilosnácik már kaptak). Toleranciájukért, amelyet magyar és keresztényellenes rasszizmus irányában tanúsítanak évek óta.
Beren
2004. február 22. 02:26 | Sorszám: 33
Ezt a veresnáci söpredéket a Matávnál és az axelero-nál György Péter(Fodor Gábor és Körmendy-Ékes Judit, valamint a Matáv tanácsadója, de volt a Mancs főmunkatársa is) protezsálta, Nádori is magas beosztást élvezett a matávnál illetve az axelero-nál, míg a hvg-hez nem igazolt, érettségivel. De nyilván Simó bölcsészdiplomája is jó volt az axelero-nak, ahogy egyébként is "közismerten" felvesznek csúcsmenedzsernek bárkit érettségivel vagy esztétika diplomával Magyarországon.
Patrónusuk, György Péter így vallott a hamisító Népátbaszásban a totalitarizmus általa gyakorolt támogatásáról:
"Azok közé a liberális értelmiségiek közé tartozom, akik irásaikkal és tetteikkel egyaránt komoly segitséget nyújtottak az MSZP-nek, hogy az kitörhessen az elzártságból. Ami azt illeti, ezt ma sem bánom."
György Péter: Több mint bûn, hiba Népszabadság, 1997. XII.15

Máskor ez a féreg György P. azzal védte Schmidt Mária ellen a nácizmust a kommunizmussal szemben a Magyar Narancsban, hogy a kommunisták nem öltek gyereket.
Vagyis ez a patkány relativizálta a bolsevik holokausztot, aminek 80-100 millió áldozata volt, köztük egész népek, természetesen asszonyostul, gyerekestül deportálva.

Beren
2004. február 22. 02:03 | Sorszám: 26
Mondtam neked, hogy a Tilos nem néhány drogos meg buzi marginális kloákája, hanem egy szervezett magyarellenes vérszívóhálózat része. De persze toleránsok... ugyebár a műsorvezetőik plurális értékrendek mentén mozognak. Van például drognépszerűsítés, buzerancia, a változatosság kedvéért meg egy kis népirtással fenyegetés a keresztények ellen, desszertnek némi Szent Korona gyalázás. Az egyik műsorkészítő az ORTT-től kap milliókat egy csapbahugyozási témát(nem vicc!) taglaló filmes "műalkotásra", a másik a kultuszminisztériumon keresztül nyal be állami milliókat. Egyik az ÉS-be ír, másik a mancsba, harmadik az origora, fő a változatosság!

Téma: Bravó Frei Tamás!!!
Beren
2005. május 11. 00:36 | Sorszám: 73
Csak nem az eszkimókra gondolsz?
Beren
2005. május 11. 00:35 | Sorszám: 72
Ugyanezt mondtam pár hozzászólással lejjebb. Ne kezdjünk könnyezni, csak mert egy hazug csaló egyszer vagy kétszer otthonhagyta a cinkelt lapokat-
Beren
2005. május 11. 00:34 | Sorszám: 71
Is is. Araboknak biza schengeni vagy bármely vízumot nehezen adnak amióta a főterrorista USA Izrael örömére megkezdte "terrorellenes" háborúját. De ne tessék semmi arabellenességet keresni mögötte, ugyan kérem... Izrael zsidai persze vízum nélkül grasszálhatnak, vö. a délvidéki magyarság helyzetével. Schengen ide vagy oda(ami nálunk még nem is lépett életbe) egy államnak an mozgástere, hogy kit enged be könnyebben. Márpedig a cionista gyarmat Budapest azt engedi be könnyebben, amit az amik-izraeliek óhajtanak.
Beren
2005. május 11. 00:28 | Sorszám: 70
Üdv a fedélzeten, kedves nevét vállaló matulás árja (alias hímtag II elvtárs) !
Beren
2005. május 10. 17:46 | Sorszám: 53
Több verzió is lehet, hogy léletében egyszer-kétszer Frei miért mond igazat, vagy legalábbis nem az amerikai-izraeli agitpropot nyomja. Miután ez az ember a Orbánnal kapcsolatos és más riportjai miatt lelepleződött mint csaló és hamisító, talán:
a) egy hónapig be volt szíva, hasisozva, baszva (kevéssé életszerű)
b)megtért a buddhistáknál vagy valamelyik magyar keresztény egyháznál miután megundorodott magától (vielleicht)
c) már annyi lóvéja van, hogy úgy döntött: szarok bele, egyszer igazat mondok, nincs veszítenivalóm (talán a legvalószínűbb), nem akarom patkányként befejezni a pályafutásomat

Végül is származására nézve nem "kiválasztott", maradhatott egy minimális lelkiismerete.
Attól azért óvnék, hogy mennybe menesszük, mert kivételesen azt tette, ami a dolga(lenne): nem hazudott.

Viszont annak az szdsz-es söpredéknek akinek kedvence volt a mocskos hazugságai és uszításai miatt, most be fog indulni a gépezete. Vásárhelyi Sertés talán az ÉS-ben rikácsolni, ő és a hozzá hasonlók üvölteni fognak, hogy tárhetetlen a tv2-n "az antiszemita, amerika-ellenes előítéletek megjelenése".


Téma: Raskó György (MDNP) elárulta a gazdákat
Beren
2005. március 13. 18:01 | Sorszám: 28
Így igaz, Raskó nem most, hanem már másfél évtizede elárulta a gazdákat és hazáját. A bolsik számára végzett mdf időszaki privatizáció egyik felelőse, börtönben volna a helye.

Téma: Ha ez igaz.. akkor nagy baj van. Négypárti határozat Kondor ellen?
Beren
2004. március 23. 20:23 | Sorszám: 88
Jó hír: tényleg az volt, valami genyóság történt, a fidesz ekszkuzálja enmagát.
Mert az amúgy még hihető, hogy jó részük megélhetési politikus, de azért nem mindegyik az.
Beren
2004. március 23. 12:14 | Sorszám: 84
És hol tett egyetlen mondatnyi pártpolitikai nyilatkozatot? Kondor felszólalt a sajtószabadság melettt, ennyi történt, nem először tette és nem utoljára, ehhez joga van.
Beren
2004. március 23. 11:28 | Sorszám: 81
Kondor nem vállalt politikai közszerepet és pártpolitikai nyilatkozatot sem tett, vagyis hazudsz.
Beren
2004. március 23. 11:26 | Sorszám: 80
Idézz tőle, nyomorult, egyetlen mondatot, amikor párt vagy pártok mellett állt ki.
Kondor értékek mellett áll ki és nem pártok mellett, ezért utálják sokan a Fideszben is, akik Lovast meg egyenesen gyűlölik.
Beren
2004. március 22. 20:42 | Sorszám: 8
"Ez utóbbi esetben az ellenszavazat nélkül, mind a négy frakció támogatásával elfogadott határozat"

Nem kacsa, utána kérdeztem.

Érdekes, a Fideszt sosem zavarta, hogy mondjuk Hankiss, Gombár, Hajdu(budapesti párttitkár volt), Szirányi és a többi ballib médiaelnök és médiaember politikai szerepet vállalt.
Mellesleg azt sem értem, hol vállalt politikai szerepet Kondor? Épp az a baj vele, hogy semmiféle párt csinovnyikja nem hajlandó lenni, hát most négypártice befenyegették.
Legközelebb majd a Népszava mellé áll a "jobbközép" vele szemben, ha nem viselkdeik jól? Megáll az ész..

Beren
2004. március 22. 19:33 | Sorszám: 0
A mai parlamenti ülésről, remélem, csak tudósítói, vagy gépelési tévedésről van szó, mert ha nem, vagyis a Fidesz és Mdf is a Magyar Rádió ellen szavazott, akkor mérhetetlen aljasság történt. Azt jelentheti, hogy négypárti hadjárat indult Kondor Kati ellen. Talán mert független, és a Fidesznek sem ugrik füttyszóra?

"Az Országgyűlés tudomásul vette a Duna Televíziót működtető Hungária Közalapítvány 2002-es beszámolóját és elutasította a Magyar Televízió Közalapítványét. [b]Nem fogadta el a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolóját sem. Ez utóbbi esetben az ellenszavazat nélkül, mind a négy frakció támogatásával elfogadott határozat több dologra felkéri a kuratóriumot. Az egyik: tegyen határozott lépéseket azért, hogy a Magyar Rádió szüntesse meg a médiatörvénnyel és a közszolgálati szabályzattal összeegyeztethetetlen tevékenységet - ez az indoklás szerint bizonyos meghatározó műsorokra vonatkozik -, és szólítsa fel a Magyar Rádió elnökét, hogy közszolgálati intézmény vezetőjeként és megjelenítőjeként ne vállaljon nyilvános politikai szerepet."


Téma: Liberális értelmiségiek Sólyom mellett
Beren
2005. május 31. 03:43 | Sorszám: 174
Felőlem a szadeszgaleri támogassa csak a közpénzen kérót vásárló Sólymot. Ha nekik jó, nekünk jó nem lehet.
Inkább Rácz Sándort támogassuk.
www.kettosallampolgarsag.hu

Szavazás
Ön kit látna szívesen köztársasági elnökként?
Rácz Sándor
67%
Sólyom László
31%
Szili Katalin
2%
Összes szavazat: 203
233 olvasás – archívum

Beren
2005. május 28. 19:59 | Sorszám: 78
Egyedül lélektanilag volna üdítő a judeonácik kiesése, egy kis löket a jobboldalnak, ami azonban cak akkor válik igazi eredménnyé, ha a szadeszt a szülőszobáktól a minisztériumokig eltávolítják a pozíciókból.
Beren
2005. május 28. 19:57 | Sorszám: 77
Az egész hülyeség. Szeretnél te úgy "kinyírva" lenni, mint a szdesz. A zsidópárt simán behálózta a maszopot, lopcsánytól bárándyig a legvadabb magyarellenes cionizmust valósítják meg. Kb a fél kormány az övék, névlegesen, valójában az egész.
Az se rendítené meg őket önmagában, ha a cionista törpepát kiesne, a maszopban simán érvényesítik érdekeiket.
Az egyetlen, ami kütné őket, ha gyenge jobboldal helyett egy következetes rendszerváltó nemzeti oldal kerülne hatalomra és leszámolna velük mindenütt, a legdemokratikusabb módon, legitim hatalmával élve. De erre még várhatunk, jelenleg a jobboldal jelentős része is tiszteletben tartja a gyamrmatosító banda játékszabályait, a parlament egy bohózat.
Beren
2005. május 28. 18:18 | Sorszám: 65
Komolyan beszarok, hogy téged még mindig Patrubány háborít fel és nem az, hogy Pokorni rasszistázik az OGY-ben, nemkülönben, mint 2002-ben kinyilatkozta, nem tartja szélsőségesnek a magyarság legsötétebb ellenségeit.
Beren
2005. május 28. 18:16 | Sorszám: 64
O kyus, párszor játszottam, tecc, de ennyi.

Sólyomról meg annyit: Dávidcsillag Ibolyka ügyében is szóltunk páran, kevesen 4-5 éve, leszélsőségeseztek minket a "mérsékeltek". Lám, ma már ők is belátják. Ezzel se mondom, hogy Sólyom valaha feltétlen olyan aljas lesz mint Ibolyci, de akkor se a mi emberünk, nem a nemzeti oldalé, ezt több fideszes is elismeri.
De Sólyomtól függetlenül: a jobboldalnak jobbos jelölt kell.
A szadesz megkéri az árát, ha vkit támogat, és ritkán lő mellé. Hány meg hány jobboldal támogatott emberről derült ki, hogy vagy gyáva vagy egyenesen balra húz, médiában, kultúrában, minisztériumokban stb, be kéne már fejezni az alkalmazkodást. A médiára pedig volt négy évük, elfogadhatatlan hivatkozási alap, hogy csak azért veszítettek, mert a média hazugságokat láttatott. Persze hogy azokat láttattott, no de aki balókat, Mendreczkykekt (a Kupa féle bolsi szatelit centrumban kötött ki)hoz helyzetbe, az így jár...

Beren
2005. május 28. 17:42 | Sorszám: 57
Nincs.
Beren
2005. május 28. 17:41 | Sorszám: 56
Tudok gó-zni, jó kis játék.
Beren
2005. május 28. 17:40 | Sorszám: 55
Hát igen, Tom Lantos barátnője és a ballib összeborulását 4-5 éve látjuk világosan, kár, hogy a Fidesz csak egy-két éve, de jobb későn..
Beren
2005. május 28. 17:37 | Sorszám: 53
Na látod, nem érted. Alkalmazd csak a Bárándykat, ha olyan helyzetben leszel. Fordítva ő ilyesmit sohse tesznek.
A magyarellenes rasszista gyűlöletminiszter, tasnádi haverja szvsz nem való semmilyen egyetemre, különösen nem a pázmányra, (lásd egyebek közt Lovas múlt heti levelét). Fiacskája pedig Bolgár ügyvédje volt, aki mégegyszer hangsúlyozom, le akart csukatni minket! Ilyen oktatók, ilyen erkölcsiség való szerinted a Pázmányra?
Beren
2005. május 28. 17:33 | Sorszám: 50
Tájékozatlan vagy, nincs ilyen jogszabályi hely. Amúgy pedig az MVSZ a kormányváltás után fog gyűjteni, tudomásom szerint.
De azért szép, hogy némelyek már most Patrubány nyakába varrnák, ha a Fidesz esetleg veszít. Amire ilyen gyenge teljesítménnyel sajnos van esélye. A bolsik az utolsó hat hónapban 5-10 ezer ft-okat fognak osztogatni, 1-2 hónapra tán még a benzinárat is mérséklik, és persze bármikor előszednek egy újabb bánya "sztorit". És akkor elszállhat a csekély 10%-os előny hetek alatt, kiderülhet, hogy az áremelés az egyetlen igazi esélye az ellenzéknek, hiszen lényegi kérdésekben sokszor meghátrált.
Ezek ellen csak úgy lehet politizálni, mint a tetvek ellen. Mint a cseh jobboldal, vagy bármely erős jobboldal csinálja.
Beren
2005. május 28. 17:26 | Sorszám: 46
Igazad van, minden poziban így kell gondolkodni, nem a tisztesség, a nemzeti elkötelezettség, a teljesítmény alapján...hanem alkalmazkodva a hazugságokhoz, csaláshoz, az ellenséghez...
Ebbe már belebukott egyszer a Fidesz. Milyen érdekes, hogy az ellenség soha nem gondolkodik "mérsékeltek"ben, kompromisszumokban, és győznek. Ahogy persze a jobboldal is a világ nagy részén a kíméletlen érdekérvényesítésben gondolkodik és tesz, ellenségeit, ha kell a legdurvább stílben támadva.
Beren
2005. május 28. 17:22 | Sorszám: 45
Na klar.. ezért kell ballib oktatókat elhelyezni a Pázmányon, mi? Toleránskodjunk csak a gyűlöletbeszédes Bárándyval meg a többivel, nem ők az egyetlenek. Múltkoriba volt egy valamilyen egyetemi nap a jogi karon, ahol Esterszarházy volt a díszvendég(!). Hamarost tán Horváth Aladár és TGM is felbukkan egy kis ki gyűlöli jobban a magyarokat vetélkedőn... Pázmányos ismerőseim szépen távol maradtak, nem akartak okádni.
Lovasra visszatérve, nyilván Makovecz is hazudott szerinted, amikor két oldalon leplezte le tavalyelőtt a Pázmányt belülről bomlasztó ballib elemeket...
Sok oktató is meg van döbbenve, tisztes magyar profnak eszébe nem jutna a zsidó egyetemre vagy ballib oktatási intézményekbe bepofátlankodni. Bárándyéknak persze nincs bőr a képén
Beren
2005. május 28. 17:13 | Sorszám: 43
Ha úgy lenne, jó lenne, de ne légy naiv. Ha igazán nagy gáz van, a cionista párt mindig beáll a komancsok mögé(lásd d209)
Beren
2005. május 28. 17:12 | Sorszám: 42
Igen, Rácz elnökségét a szadi megbízásából támogatom, na klar.
Azonkívül senki sem mondta, hogy tudományos értékű egy netes szavazás, de a szimpátia szintén nem az, továbbá felesleges, mert ha egy portást akarnak a pártok, akkor az lesz az elnök.
Viszont a parlamenti jobboldal szégyene, hogy nem állított karakteres jobbos jelöltet, nem feltétlenül Ráczot, bárkit, aki hiteles.
Beren
2005. május 28. 17:08 | Sorszám: 36
Mintha eddig nem tudták volna elkefélni a Kulcsárgate-et. rejtő szabadlábon, Lumpen és férje érinthetetlen, valami taxisofőrt fognak lecsukni...
Polt ügyében meg olvass Bayert, le vagy maradva egy pártbrosúrával.
Zsolt több hónapja megírta, ami szentigaz, hogy Polt (vagy a vele való alku) nélkül a ballib az elmúlt években nem tudott volna végrehajtani vagy elkendőzni egy csomó aljasságot.
Beren
2005. május 28. 17:04 | Sorszám: 34
Hímtag elvti, igaza van, buktattam már ezen a fórumon kormányt, elnököt, parlamentet is, egy Sólyom csak nem kunszt.
Kissé arra a paródiára emlékeztet engem, amikor Sztankay, sok-sok éve beöltözött Napóleon szerkóba és lobogó lepedő előtt hadonászott karddal, ez egy nagyfilm paródiája volt low budget verzióban.
Beren
2005. május 28. 17:01 | Sorszám: 33
Meg hát az elv fontos, Rácz Sanyi bácsi mellett is találhattak volna megkérdőjelezhetetlen, markáns nemzeti politikust, személyt. Mert Sólyom nem az. Természetesen nem is sötét ballib.
Beren
2005. május 28. 16:59 | Sorszám: 32
Butaság. csak 50 OGY-i képviselő(legalább) jelölhet.
Beren
2005. május 28. 16:11 | Sorszám: 21
Hidd el, hogy Rácz sok voksot kapott volna, a neten meg is előzött mindenkit, de nem is ez a lényeg. Mádl ismert arc volt, amikor elnök lett? Ugye nemigen.
Másrészt az elnökválasztásnak nem az a lényege, hogy végül ki lesz, mert az ellenzéknek erre minimális esélye van(mármint saját jelölt befuttatására), hanem, hogy mint az ellenzék mindig, a saját közönsége igényeinek megfelelő jelöltet állításon, és ha már elnök, amely jórészt szimbolikus tisztség, akkor maximálisan tiszta embert, pl egy elsimert 56-ost. Határozott alternatívát a bolsik és a sehússehalokkal szemben. Az ellenzék már csak ilyen, ezt kell tennie, csak nálunk nem teszik.
Beren
2005. május 28. 15:52 | Sorszám: 18
Világos: ha nincs más, csak a Silly-Sólyom alternatíva, akkor persze hogy Sólyom a jobb nekünk. Node ez egy hamis alternatíva, lásd alább. Az elnököt meg amúgy se a nép választja, felesleges volt hát "megkérdezni". Igen: "megkérdezni", hiszen eg zárt lista az nem valódi felmérés.
Ha téged megkérdeznek, hogy mondjuk Göncz Kinga vagy Dávid Ibolya, nem kapsz mást, azt minek neveznéd?
Beren
2005. május 28. 15:49 | Sorszám: 17
Te szerencsétlen fórummaszturbátor. Először is foglalkozz mondjuk Pokornival, aki szégyenletes módon erősítgette a tgm-i vérvádat a parlamentben. Másodszor senki sem mondta, hogy Sólyom nem jobb a büdösbolsiknál, Sillynél is. Csakhogy ménem a megkérdőjelezhetetlen Rácz Sándort támogatja egy jobbos párt, mér olyat, aki azért a magyarság legsötétebb ellenségeinek is megfelel.
Ha már szimpátiaszavazást rendeztek, akkor vajon miért hagyták le Ráczot az ívükről? Hm? nem túl etikus zárt listáról szavaztatni a népet.
Beren
2005. május 28. 15:37 | Sorszám: 14
te hímtag elvti, nyugodtan látogass el egy pszichotopikba. A pszichopatákat jellemzi ui a monománia, a támtoríthatatlanság akkor is, ha sose adnak nekik igazat. Ettől még jobban bepörögnek. A topiklakók véleménye elég egyértelmű arról, hogy ki rombol és van kárára a jobboldalnak...
A bárándyslepp meg ha okés neked, egészseggedre...
Beren
2005. május 28. 15:33 | Sorszám: 12
Megértem, Hímtag elvti, hogy nehezen tudja leplezni vonzalmát Bárándyékhoz, valóban a Központ emberei, jól tudja. Egészségére.
Beren
2005. május 28. 15:31 | Sorszám: 11
Hímtag elvti, folytassa!
Elvégre a jobboldalnak egyáltalán nem beégés, ha szadesz-fidesz jelölt futna be, á dehogy.

A parlamenti jobboldal égett be, hogy nem állított karakteres, megkérdőjelezhetetlenül nemzeti elkötelezettségű jelöltet, pl az 56-os Rácz Sándort, aki egyfelől nagyon jól szerepelt a felmérésekben(már ahol szerepeltették), másrészt tiszta személy. A szadseznek soha nem engedne mint a Fidesz, talán ez a "bűne", talán ezért "szélsőséges" ő is a fidesz liberós szárnyának. Talán ezért is volt, hogy a Fidesz kormány alatt sem tudott a Parancsnok 56-os múzeumot csinálni Pesten, ezt még a hír Tv-ben is elmondhatta, és elhangzott M. Szabó Imre műsorában is csütörtökön.

Beren
2005. május 28. 15:23 | Sorszám: 9
De neked egy fidesz-szadesz összeborulás tetszene mi?
Beren
2005. május 28. 15:21 | Sorszám: 8
A Pázmány önmagában sajna semmire sem garancia, Lásd Makovecz és Lovas idevágó leleplező cikkeit, lásd a hebraista ballib(!) bölcsészkari dékánt pl. De a jogot is telerakták Erdő rektorkodása alatt cionistákkal, elég Bárándy Pétert és fiacskáját, Gergőt említeni, utóbbi pl. ügyvédként letöltendő(!) szabadságvesztést kért Lovasra és rám a Bolgár elleni perben. Mármint amikor a csöpögő nyálú féreg beperelt minket mert megírtam Lipták véleményét róla (meg Bulgárét is egyébként).
Nem ezen a kisköcsög szadeszzsidón múlott, hogy végül Lovast csupán végrehajtandó pénzbüntire, engem felfüggesztett pénzbüntre ítéltek. Miközben ugyanezen tényállás alapján a polgári pert megnyertem, és meg is dicsért a bíró, hogy mindkét felet megszólaltattam, maximálisan betartva a törvényt és az etikát. Lovas még a nevét se írta le a csöpögő nyálú patkánynak, mégis elmeszelte Dénes Veronika, a hírhedt komcsi bírónő.
Szóval a Páuzmányon ilyen Bárándyk tenyészhetnek, botrány.
Beren
2005. május 28. 15:09 | Sorszám: 5
Tilos támogatni. Sólyom nem egészen az, akinek reklámozzák, a szadesz is szereti, ami fullnemzeti ember esetében ugye elképzelhetetlen volna. http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=solyom

Téma: Ki is foglalkozik a származással?
Beren
2004. február 29. 21:03 | Sorszám: 109
Gratula. Zenta még ma is a legmagyarabb magyar városok egyike (ami azért is óriási eredmény, mert a 20. században mocskos kommunista és rácdúlásokat, valamint magyarellenes holokausztot szenvedett el), 97%-os a magyarság aránya, amivel simán ver több csonkaországi várost is, élén a piszkos-kutyaszaros demszky féle kozmpolita budapesttel.
Hajnali 2-ig nyitva van sok kocsma, kellemes diákváros a Tisza parton, aki tudja, látogassa meg.
Beren
2004. február 28. 08:28 | Sorszám: 84
És Hegedűs ifj hány kilós, te hites kretén?

Továbbá hányszor gyakoribbak(sokszor) a keresztényeket érő atrocitások, fenyegetések.
Továbbá hányszor gyakoribb, hogy a roma kisebbség támad meg fizikailag többségieket, mint fordítva? Elárulom, sokszor de sokszor. Elég megnézni a börtönök összetételét. Kint mondjuk 5-95 az arány a cigány-nemcigány közt, bent(a sitten) kis túlzással a fordítottja.

Beren
2004. február 25. 15:29 | Sorszám: 17
Tényleg megdöbbentő, hogy az a banda, amelyik folyton rasszizmusról pofázik, nem bízza a véletlenre a dolgot és vérkutatást végez, hogy kiderítse, mennyire fajtiszta neki egy-egy politikus, és ez alapján nekik jó-e.
Emlékszem, amikor a Bush kormány hatalomra került, az izraeli és zsidó lapok tucatszámra közöltek cikkeket arról, ki zsidó és ki nem, alapos genetikai térképeket csináltak, van amelyik vészmadárként harsogta, hogy úristen, a Bushnál kevesebb a bibsi, mint Clintonnál volt(aztán később persze belátták, hogy a lobby befolyása nem a zsidó miniszterek számától függ), jaj-jaj.
Képzeljük el, amint mondjuk a német sajtó egy-egy választás után azzal foglalkozna, hogy egy-egy, bármelyik külföldi kormányban mennyi a germán és a keresztény. A mazsihiszhordák azonnal nürnbergi perért kiáltanának, miközben maguk éppen ezt gyakorolják, és nem ma kezdték. A cionista náciknak csúnya végük lesz.
Beren
2004. február 24. 21:51 | Sorszám: 0
Itthon ugyebár halálos bűn azt mondani táliberális(szdszes) körökben, hogy ez vagy az a közszereplő nem magyar. A fajüldöző Izraelben és a zsidó sajtóban viszont központi jelentőségű kérdés minden nekik fontos közszereplő genetikai háttere.
Ki is firtat folyton?


Zsidó származású-e Kerry szenátor? Miért nem jó ez a zsidóknak?
Nemzetközi vallási híradó 2004. február 10. kedd 21.05-21.35
2004. február 11., szerda 11:31

Izraelben nagy érdeklődéssel követik az amerikai elnökválasztás előcsatározásait. A nagy többség abban lenne érdekelt, hogy Busht újra válasszák – „mivel ilyen elnök még nem volt” – de úgy tűnik, hogy az amerikai választópolgárok más véleményen vannak.

Igy John Kerry, a demokrata párt esélyes elnökjelöltje kerül előtérbe. Ez már nem lenne annyira „jó a zsidóknak” (ami alatt Izraelt kell érteni), mivel a demokraták inkább arabpártiak és Kerry, kampánya során nem egyszer tett arab-barát kijelentéseket.

Most, a kampány kellős közepén robbant a bomba Washingtonban, melynek repeszeit Jeruzsálemben szedegetik össze: egy szemfüles újságíró kiderítette, hogy Kerry apai nagyszülei zsidók voltak. Kohn néven éltek az Osztrák-Magyar Monarchia akkori cseh részében, a nagypapát Kohnnak hívták és csak kitérése után vette fel a Kerry nevet.

Állítólag maga Kerry szenátor ezt már évek óta tudja, „ez nagyon elgondolkoztató” és ő maga intenzíven kutatja származásának gyökereit.

Miért (nem) jó ez a zsidóknak?

Több okból. Először is a neonácik világszerte amúgy is a „New York-Tel-Aviv tengely”-ről beszélnek és lezsidóznak minden amerikai politikust, aki él és mozog. Zsidó származású amerikai elnök világszerte növelné az antiszemitizmust.

Másodszor: egy demokratikus amerikai elnök aki zsidó származású is – ab ovo nem folytathat Izrael-barát politikát. Neki „bizonyítani” kell pártatlanságát és ez csak Izrael kontójáramehet. Ezért is örültek Jeruzsálemben, hogy Joe Lieberman visszalépett, pedig ő egy vallásos, gyakorló zsidó. Erre most jön ez a Kerry. Tessék mondani, el tetszik tudni képzelni egy Kohnt a Fehér Házban?

/Kohn, a héber kohanita változata európai nyelveken (mint Kahan, Kahána, Kagan, Kahn, stb.). Egy kohanitának (zsidó pap), aki szent embernek számított, tilos volt temetéseken részt venni (csak a legközelebbi hozzátartozójáén) és temetőbe látogatni./

Rapcsányi László
Kapcsolódó linkek:
John Kerry a befutó

Cikk küldése


Téma: Szájer: tiltsák be a vörös csillagot is az EU-ban
Beren
2005. február 02. 01:02 | Sorszám: 239
A Rákosi rezsim és a Kádár féle diktatúra által alkalmazott numerus clausus sokkal szélesebb rétegre terjedt ki az 1920-asnál, méghozzá származási-osztályalapon. De hát a ballibsik csak az 1920-asról szeretnek beszélni.
Beren
2005. január 31. 03:55 | Sorszám: 229
Mi van, óradíjban fizetik az antiszemitázó satrafákat?
Beren
2005. január 31. 03:52 | Sorszám: 228
népszabó, ÉS, 168 óra, népszava, szombat, magyar hírlap, mancs stb: ahol jó magyarellenesnek lenni.
Beren
2005. január 31. 01:30 | Sorszám: 219
Persze, bocs elfelejtettük, hogy csak nektek szabad antimagyaritának lenni, mert az nem bűn. A horthyfasisztaantiszemitanáciklerákális magyaroknak pedig szabad - pengetni a holókárpótlást.
Beren
2005. január 31. 01:15 | Sorszám: 216
"Az antiszemitizmust a ballibre jellemző kiterjesztő módon használod."

Állandóan antiszemitázol magad is.

Azonkívül Szalosján, te ostoba.

Beren
2005. január 31. 00:10 | Sorszám: 210
rendben, legközelebb csak linket rakok be, bérfasisztázó.
Beren
2005. január 30. 23:56 | Sorszám: 207
Bíró Lajos könyvét még nem olvastam végig, de az elejéből nem az vehető ki, hogy magyar-zsidó rokonságot hirdetne, isten ments, csak azt, hogy a zsidók átvehettek ezt azt az ősmagyaroktól.
Kárhoztatja a krisztusi őskereszténység meghamisításáért az egyházat.
A székelyes fejezetre ugorva őket pl. Kisázsiából származtatja, ugyanakkor mintha keveredne nála a finnugor elmélet a sumerrel, türkkel stb(pl izraeli finnugor-magyar népességről ír), de ki tudja.... No mindegy, majd olvasás után látjuk a végeredményt.

Ez is érdekes pl:

III. JÉZUS ÉLŐ ISTENE, AZ ATYA ÉS A ZSIDÓ ÚR, JAHVE

"És a világosság a sötétségben
fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt."
(János ev., l, 5.)

"Jézus mondta: Aki fölismerte a világot, egy hullát talált, és aki egy hullát talált, a világ nem méltó hozzá.."
(Az evangélium Tamás szerint, 56.)

A legfontosabb kérdés, ami a vallásokat és világnézeteket megkülönbözteti, sőt, két ellentáborra osztja: a gonosz, az ördög eredetéről és a teremtésről vallott felfogásuk.
A zsidó vallás egyik leglényegesebb tanítása: az egyetlen Jahvétől származik a rossz is, és ő királyként uralkodik a népén és a Földön: "Mert az Úr [Jahve] felséges, rettenetes; nagy király az egész földön" (Zsolt 47,3.), "Az Úré [Jahvéé] a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai." (Zsolt 24,1.) - mondják a júdai eredetű zsoltárok. Ezzel ellentétben Jézus elítélte e világ uralkodóját, (Ján.ev 12,31) és azt mondta, hogy rajta nincs hatalma (Ján.ev 14,30). Máté evangéliumában pedig azt olvashatjuk, hogy amikor Jézust megkísértette az ördög, Jézus nem vonta kétségbe, hogy a Sátán e világ uralkodója: "Az ördög magával vitte őt egy rendkívül magas hegyre és megmutatta neki a világ összes királyságát és azok dicsőségét és azt mondta neki: ,Mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engem.' Jézus akkor így válaszolt neki: ,Távozz tőlem, Sátán'." (Máté 4,8-10) Mindebből világosan kiderül, hogy Jézus azt az Urat, akit a zsidók a világ (a föld) királyának tartottak, Sátánnak nevezte és elutasította. János evangéliumában Jézus arra is utal, hogy az ő kivégeztetése az ördög műve lesz: "Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme."(14,30.) Jött a világ ura, jött a vérszomjas emberölő és hazug, hogy meggyilkoltassa a Megváltót, az Atya fiát, aki soha nem ölt, de halottat támasztott fel és csak igazat szólt. Ellenben: "Íme adott az Úr [Jahve] hazug lelket valamennyi prófétád szájába." (1 Kir. 22, 23) Máskor ugyanez az Úr [Jahve] rossz szellemet(!) küldött Saulra, hogy azzal gyötörje (1 Sám 16, 14.). Az ótestamentumi júdaista felfogás szerint tehát az Úr a rossz és hazug szellemek küldője, és a rossznak, a sötétségnek a teremtője is. Bizonyítják ezt Deutero Ezsaiás sorai is: "Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem." (45,7.) Megdöbbentő kijelentés, abszolút ellentétes a jézusi tanítással. Jézus azért jött el, hogy megváltson a gonosz hatalmából, hogy az embereket e világból a mennyei Atyához felvigye. Aki ezt nem érti meg és nem fogadja el, az nem lehet keresztény, az nem a jézusi Úton jár. Jézus az Isten országát hirdette, és ezt a világot elvetette a világon uralkodó ördögfejedelemmel együtt.
A zsidók odáig mentek, hogy még azt is megtiltották, hogy valaki csak a jóért adjon hálát az imájában! (1) Pedig Isten nem lehet sem a rossz, sem a sötétség, sem a hazugság teremtője, mert ha az lenne, nem lenne Isten, csak egy tudathasadásos őrült. Ha tőle származna a betegség, a bűn, (a gonoszság), akkor hogyan lehetne ezek ellen, hogyan ítélhetné el ezeket? Élesen szemben áll az idézett zsidó és judeo-keresztény "Isten"-felfogással a jézusi igazság: "Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség."(1 Ján. 1,5.) És "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság atyjától száll alá." (Jak. 1,17.) Ellenben Jahve felhőben jelent meg, és a felhő az árnyék és a sötétség szinonimája, a pusztító elemmel kapcsolatos jelkép.(2)
A jézusi Atya a szeretet és nem a gyűlölet Istene, aki soha nem ad parancsot ölésre (ellentétben Jahvéval!), aki feltámasztja a halottakat, aki gyógyít (hiszen Jézus azt mondta, hogy ő és az Atya egyek, tehát Jézus gyógyításai, csodatételei, kijelentései egyben az Atyáéi is), aki az örök élet vizét nyújtja: a Világosság jóságos Istene. A jézusi és a zsidó istenképzet ellentétes tehát, és a gnózist kiirtó győztes judeokereszténység olyan vallásvegyüléket hozott létre, ami se nem jézusi, se nem zsidó igazán. Hogyha egy hordó borba egy pohár szennyvizet töltünk, akkor éppúgy szennyvizet kapunk, mint ha egy hordó szennyvízbe öntünk egy pohár bort. A gyalogszedret sem lehet egybeoltani a szőlővel. Ezért a judeokereszténység megalapítói egy második júdási (ördögi) árulást követtek el Jézus ellen, "istenné" emelve a gonoszság és hazugság Teremtőjét, a vérszomjas démont, e világ fejedelmét. A jó és a rossz, az igaz és a hamis, a világos és a sötét összemosása, összekeverése mindig a Gonoszt szolgálja, és a lehető legveszedelmesebb eltévelyedés. A magyar ősvallás (amelynek emléke fennmaradt a Szent László-legendában és megfestve is régi templomaink falain) egyértelműen a sötétség-világosság, a jó és a rossz küzdelmének tanán alapult, és régi szólásainkban, mondatöredékeinkben megmaradt annak az emléke (akárcsak rokonnépeinknél), hogy az anyagi teremtésben nemcsak részt vett a gonosz, de annak főszereplőjévé is vált, és minden rosszat ő bocsátott rá a világra. A gnosztikusok ugyanezt vallották, ezért üldözték öket a zsidóságon belül éppúgy, mint a szubjudaizmussal ötvözött győztes álkereszténységben. Világos, hogy az igazi keresztények a gnosztikus őskeresztények voltak, mint például a szkíta származású Markion, akit Tertullianus, a judeokereszténység egyik legjelentősebb teológusa gyalázatos módon támadott egy hosszú, szofisztikus álokoskodásokkal teli mocskolódó írásában (Markion ellen - Adversus Marcionem). Markion Lukács evangéliumának korai változatát és Pál apostol egyes leveleit fogadta el, minthogy csak ók ismerték az igazi, szellemi evangéliumot. Ez csak részben igaz, mert János apostol evangéliuma, levelei és Jelenései is híven adják vissza Jézus tanítását. Sőt, János még náluk is tekintélyesebb, hiszen szemtanúja volt az eseményeknek, és Jézus szeretett tanítványa volt. Markion szövegkritikai munkásságot is kifejtett, megtisztítva az evangéliumot a zsidózó hamisításoktól. Az Ótestamentumot pedig teljesen elvetette.
Lukács kánoni szövegéből kihagyták ezt a részletet, ami az úgynevezett proto-Lukácsban még benne volt: "Tiberius császár uralmának tizenötödik esztendejében, Pontius Pilátus helytartósága idején, Jézus Krisztus lement (az égből?) Kapharneumba, Galilea egyik városába. És a zsinagógában ezt tanította: ,Azt hiszitek-é, hogy azért jöttem, hogy a Törvényt és a Prófétákat beteljesítsem? Azért jöttem, hogy ezeket megszüntessem, s nem hogy beteljesítsem'." (3) Persze, ahogy Markion megállapította, később "a judaizmus védelmezői a szöveget meghamisították, hogy a Törvényt és a Prófétákat testesítse meg." (4)
Ugyanez történt Pál leveleinek kanonikus kiadásakor is: betoldásokkal judaista szemlélettel azokat is átdolgozták. De még így is az derül ki a szövegekből, hogy Jézus vallása az igazi Istentől ered, az irgalmas Atyától, amelyből az a következtetés is adódik, hogy a régi Törvény nem Istentől való, hanem a rossz szellemtől, amelynek a gonoszságát tükrözi. Jézus az Atya- Fiú kapcsolatot jelenítette meg, amelynek lényege a szeretet és a rokonság (egység), ellentétben a zsidó Úr (Jahve) vallásával, amelyben az úr-szolga viszony jelenik meg, aminek lényege az egymástól való idegenség és a hatalom. Jézust egyszer azért akarták megölni a zsidók, mert úgymond "az Istent is saját atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát Istennel." (Ján. ev. 5,18.)
A "Mi Atyánk..."-ban benne van az a kérés, hogy "szabadíts meg a gonosztól." Ha Istentől (az Atyától) származna a gonosz, hogyan lehetne kérni, hogy szabadítson meg tőle? Akkor Istent arra kérnénk, hogy szabadítson meg Istentől. Tehát itt van az alapvető különbségek egyik legfontosabbika a zsidó vallás és az igazi kereszténység között: az előbbi azt vallja, hogy minden teremtett Istentől származik (ill. az Úrtól, Jahvétől), a gonoszság is, a gyilkosságra való felszólítás, a hazug és a rossz szellemek is; míg a keresztény, a valóban jézusi vallás szerint Istenben nincs semmi sötétség, semmi gonoszság, Istentől csak a jó jöhet, az igazság, a gyógyulás, az irgalom, a feltámadás, az üdv, a szeretet.
Basileides szír gnosztikus szerint "a zsidók istene a legalsó ég első angyala, aki a világot teremtette, hogy uralmi szféráját kiterjessze."(5)
A hívók megváltása a nous, azaz Jézus Krisztus megjelenése által történik, "aki a világuralomra törő zsidó isten uralmát megtöri." (6)
Jézus Atya-Istene, Él az istenek teremtője és királya, nem az embereké. Ahogy Jézus sem a Föld, a földi világ királya, hanem a mennyé. Ellenben Jahve, a zsidók Ura a történelmet irányítja, az embereken, a népeken uralkodik. Jahve e természete magyarázza meg azt is, hogy miként jöhetett létre a judaizmusban olyan sötét irányzat, amilyen a szadduceusoké volt. A farizeusok a szadduceusokhoz képest égi angyaloknak tűnnek, a két vallási párt egyébként élesen szemben állt egymással Flavius szerint. Az esszénus Keresztelő Szent János találóan " viperafajzatoknak" nevezte őket. A szadduceusok a zsidó hierarchia legfelső fokán álltak Jézus idején, egy szűk körű, gazdag, a hódítók iránt lojális haszonélvező rétegként. A Jézust halálra ítéltető tanács is szadduceus vezetés alatt állt. A szadduceusok szerint a lélek a testtel együtt elpusztul, tagadták tehát a lélek halhatatlanságát, valamint a túlvilági büntetéseket és jutalmakat. Tanaik tehát csak az evilági életet ismerték el, és tartották fontosnak, amely életben Jahve választottjai boldogulnak. "...a szadduceusok elvetették a ,predesztinációt', vagyis az ő felfogásuk szerint ha az ember kerüli a rosszat, vagy jót tesz, azt az ő érdeméül kell betudni." (8)
Ez a korrupt, megelégedett kiváltságosok kényelmes világnézete volt, az anyagba beleragadt, elsötétült elméjűek erkölcsi relativizmusa, ami logikusan összefügg a végzet, a túlvilág, a lélek tagadásával, azaz a tömény ateizmussal. Nehéz elképzelni a jézusi tanítással ellentétesebb felfogást a szadduceusokénál. Krisztus valóban eleven ellentéte volt a földi gazdagság és hatalom csúcsain lévő szadduceus főpapoknak. A szadduceus "vallás" esszenciális ördögimádat volt, "eredményét" (az Isten Fiának a kivégeztetését) tekintve mindenképpen az.
Donini szerint a frigyládában, "mely olyan vörös doboz volt, amilyenhez hasonlót később az arabok használtak, eleinte egy eleven kígyót tartottak, Jahve isten szimbólumát; ez az isten a sivatagban született."(9)
A Mózes által póznára tűzött rézkígyó is Jahve-jelkép lehetett, hiszen megtalálták a mását (13. kép) a midjániak timnai szentélyében, amely nagyon hasonlít a zsidók sátorszentélyére. (10)
Az ophiták az Édenkert kísértő kígyójában és Mózes rézkígyójában azonos princípiumot láttak, (11) de tévesen értelmezték, mert a Megváltóval hozták összefüggésbe. Valójában a paradicsomi kígyó ellopta a halhatatlanság gyümölcsét az ős-embertől, és átalakította evilági ál-halhatatlansággá, amit a szexualitás tart fenn. A kígyó mindenképpen alvilági lény, a sötétséggel és a vizekkel kapcsolatos, akárcsak a Hold. Az is lényeges, hogy Jahve környezetében szeráfok tartózkodnak. (Ézs. 6,1-2.) A szeráf név a héber száráf szóból ered, ez eredetileg a kígyók égető marását és a mérgeskígyót jelentette. (Vö. latin serpens=kígyó, serpor csúszik-mászik, kanyarog, kígyózik.) Még "Ezékiás idejében is füstölő áldozatot mutattak be a jeruzsálemi templomban felállított rézkígyónak."(12) (2 Kir. 18,4.) A szeráfok tehát kígyószerű szárnyas csodalények. Míg Jahvénak véres áldozatokat hoztak a papjai, addig a jézusi eucharisztia, azaz a véres áldozatokkal való szakítás a megtisztulás eszményének felel meg. Vértelen áldozatot Jézus előtt Palesztinában Káin, majd Melkizedek mutatott be. Káin esetében a júdaista bibliaírók (ill. átírók) meghamisították az eredeti történetet: Káinból, a kánaáni földműves őslakók képviselőjéből faragtak "gyilkost", míg a Jahvénak véres áldozatot bemutató nomád állattenyésztő Ábelból "ártatlant". (A róluk szóló bibliai rész jahvista, kizárólag az Úr megnevezés szerepel benne.) Már az esszénusok (a qumrániak) számára is fontosabb volt a Szentlélek, "mint az összeégett hús és mint a feláldozott zsír". Az 50., valószínűleg izraeli eredetű zsoltár az igazi Isten- tiszteletről szól:

"Aki tisztel engem,
az a hódolat áldozatát hozza!
Az egyenes lelkűeknek megadom,
hogy lássák Isten üdvösségét. "

Jézus is erre utalt, amikor ezt mondta: "igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát." (Ján. ev 4, 23.)
Érdekes Jahve megjelenése az úgynevezett egyiptomi csapásokban is, melyekben a legszörnyűbb fekete mágiát gyakorolta. Mózesnek ezt mondta: "ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal... [amelyet kígyóvá változtatott!], s az vérré változik. A halak elpusztulnak a folyóban s ettől a folyó úgy fog bűzleni, hogy az egyiptomiak az undortól nem tudják majd meginni a vizét." (Móz. IL, 7, 17-18.) Majd Jahve sorra alvilági állatokat zúdított rá Egyiptomra: békákat, szúnyogokat, legyeket (bögölyöket!), sáskákat, majd dögvészt, fekélyt, jégesőt, sötétséget. Végül így nyilatkozott meg: "Ezt mondja az Úr: éjfélkor[!] végigvonulok Egyiptomon. Minden elsőszülött meghal Egyiptom földjén." (Móz. IL, 11,4.) Mindezeket a csapásokat csak a pokol ura bocsáthatja rá az emberekre a finnugor- türk és sumér hit szerint: a kígyók, békák, szúnyogok, legyek, sáskák éppúgy az Alvilág urának teremtményei (14.kép), mint a dögvész (pestis) és más betegségek (fekély); Jahve éjféli megjelenése (az éjfél a boszorkányok, a démonok ideje, amikor a Nap mélyponton van) és az, hogy tapintható sötétséget képes teremteni, szintén alvilági és nem égi istenségre utal. Így érthetővé válik, miért gyűlölte annyira Jahve Baál (magyar: Bél) istent, aki harcban győzte le a gonosz megtestesítőjét:
"Mert te vágtad ketté Lótánt, az ősi kígyót,
Te ölted meg a ravasz kígyót. " (13)
(Egy ugariti eposzból.)
De az igazi Isten is megjelent az Ótestamentumban (igaz, észrevehető a leírásban a jahvista és az elohista elem összedolgozása), amikor például Mózes az Isten hegyén, a Hóreben járt (a Szinaival azonosítják, pedig az ároni hagyomány szent hegye is lehetett), "megjelent neki az Isten angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban" (Móz. II, 3,2.). Akkor "Mózes ezt mondta Istennek: `Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: mi a neve? - mit feleljek erre?' Isten ezt válaszolta: `Én vagyok, aki vagyok.' Azután folytatta: ,Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok'." (Móz. II, 3,13-14.) Aki van, az egyetlen valóban (örökké) Élő, a létező. A van csupán a fény másik neve. És ahogy Jézus mondta: "aki az Élőből él, nem fogja meglátni a halált." (Az evangélium Tamás szerint, 111.)

JEGYZETEK

1 HEVESI S.: Az ókor zsidó bölcselete. Bp., 1943.
2 MELETYINSZKIJ, J.: A mítosz poétikája. Bp., 1985. 406. o.
3 AIFARIC, P.: A kereszténység társadalmi gyökerei. Bp., 1966., 289. o.
4 I. m., 295. o.
5 SÁNDOR Pál: A filozófia története. Bp., 1958., 112. o. 6 I. m., uo.
7 KARASSZON L: Az óizraeli vallás. Bp., 1994.
8 ALFARIC: Lm., 49. o.
9 DONINI,A.: Korok, vallások, istenek. Bp., 1961., 158. o.
10 A bibliai világ atlasza. Bp., 1994., 125. o.
11 HEVESI S.: Lm., 263. o.
12 Bibliai kislexikon. Bp., 1984., 208. o.
13 KARASSZON L: I. m., 15. o.

Beren
2005. január 30. 21:08 | Sorszám: 187
Igen, sőt tudok róla.*
A leírtakat(hiátusok stb.) osztom, pusztán az a kérdésem hozzád, mint kiművelt emberfőhöz, hogy éppen mert lukak vannak, elfogadható-e a finnugrizmus kritikátlan hirdetése? Vélem, te sem hiszel benne, de egyelőre más elmélet mellé sem tudod letenni a garast.

Bíró Lajos: A MAGYAR JÉZUS, ÉS IZRAEL "ELVESZETT" TÖRZSEI c. művéből

BEVEZETÉS

A téma, amiről ezt a kissé vázlatos és töredékes könyvet írtam, meglepő lehet, de mégsem új. Kiváló őstörténészünk, az igazságtalanul gúnyolt Horvát István az 1825-ben Pesten megjelent könyvében (Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy "Pözsög a' Szent Írás mindenfelé a régi Magyar nevektől és régi Magyar Írás módtól. Ti éjjel nappal Szent Írást olvasó rokonim! hogyan nem vevétek észre a sok század alatt`?"(1) A "válasz" az volt a megfigyeléseire, hogy könyvét azóta sem adták ki Magyarországon.
Már Horvát István művét előzően Bél Mátyás (1684-1749), elmélyült tudású, sokoldalú nagy tudósunk megírta héber-magyar összehasonlító szótárát Specimen Lexici Hebraeo-Hungarico-Harmonici címmel. Jellemző, hogy Bél Mátyásnak nemcsak ez az alapos, 432 szócikkből álló szótára, de a magyarság számára felbecsülhetetlen értékű, néprajzi és más vonatkozású életművének legnagyobb része is máig kéziratban hever, latin nyelvű könyvei szintén nincsenek lefordítva és immár 250 éve (!) nincs új kiadásuk!
V.Kovács Sándor írja Az ismeretlen Bél Mátyás című tanulmányában: "A héber-magyar nyelvrokonság gondolatának felvetése egyébként jóval korábbi Bél fellépésénél. Már a XVI. századi reformátor írók párhuzamba állították a zsidó és a magyar nemzet történetét (Farkas András, Batizi András, Dézsi András stb.), az erazmista Sylvester János pedig meg volt róla győződve, hogy a humanisták három szent nyelve (héber, latin; görög) közül a magyar az Ószövetség népének nyelvével áll közvetlen rokonságban. Sylvester ezzel a felfogásával nem állt egyedül, osztozott vele a reneszánsz kor számos humanista műveltségű írója és gondolkodója: Szamosközi István, Tolnai Balog János, Baranyai Decsi János, Péchi Simon stb. A XVII. századból Komáromi Csipkés György az utrechti egyetemen fejtegette héber nyelvű beszédben - egyéb nyelvekével együtt - a héber-magyar rokonságot. Ugyanebben az évszázadban látott napvilágot Otrokocsi Fóris Ferenc magyar őstörténeti műve, mely hasonlóképp fogva föl a nyelvrokonságot, sok tekintetben bizonyul Bél főforrásának".(2)
Szintén V. Kovács Sándor írja egy másik tanulmányában, hogy a magyar-zsidó összetartozási tudatnak "Pseudo-Josephus, azaz Jószippon (Joszef ben Gorión háKóhen), itáliai zsidó történetíró adott először hangot Világtörténelem című művében (940 k.). Szerinte közös történelmi múlt köti össze a zsidóságot a kazáriai karaitákkal, azokat pedig a magyarsággal. Gondolatmenete szerint Jáfeth legöregebb fia Gómer (G. M. R.), akinek neve kabalisztikus értelmezéssel rokon Magor (M. G. R.) nevével. Gómer fia Tógármáh (= török), kinek tíz családja volt, s tőlük származtak többek között Kuzar (= kazár) és Ungri (= magyar). A genealógia végén hozzáteszi még Jószippon, hogy tudomása szerint Ungár egy nagy folyó mellett lakik, melynek neve Dubni." (3)
E rokonságtudat emléke máshol is fennmaradt. Lobbesi Heriger (meghalt 1007-ben) említi "Gestá"-jában, hogy a X. századi magyarok nyíltan zsidó származásúaknak vallották magukat: "jactant se a judeis originem duxisse." Ehhez V Kovács hozzáfűzi: "Heriger értesülését hitelesnek kell elfogadnunk, mert minden bizonnyal maguktól a magyaroktól származik. Ugyanis a lobbesi püspökség is szenvedett 954-ben a Bulcsú vezette Rajna-vidéki nagy portyázástól." (4)
1921-ben jelent meg Szépvízi Balás Béla Kánaán pusztulása című kétkötetes "ókori regénye", amely a kánaáni magyar-zsidó kapcsolatról szól.
Érdekes füzetet adott ki 1933-ban Pálú Károly nyugalmazott református főesperes A Magyar Nemzet őstörténete és a Zsidóság címmel. Ebből idézek: "Jézus vér szerint galileai, tehát fajilag kevés köze van a zsidósághoz; hitének pedig éppen semmi köze a zsidók vallásához. Ha mégis hasonlítani akarnánk, akkor ő a tűz, a zsidóság a víz; ő a déli napfény, a zsidóság az éjféli sötétség." (5)
Zajti Ferenc részletesen foglalkozott Jézus származásával a Zsidó volt-e Krisztus? című alaposan dokumentált, több, mint 400 oldalas művében. Zajtihoz hasonlóan Röck Gyula is azt bizonyította tanulmányában (Zsidó volt-e Jézust, Dombóvár, 1943.), hogy Jézus nem volt zsidó. Az általuk leírt érveket nem akarom újra elismételni. Zajti szerint Jézus a Galileában megtelepült szkíták közül származott. Vermes Géza, aki Zajtival és Röckkel ellentétben Jézus zsidó eredetét igyekezett bizonyítani, A zsidó Jézus című könyvében mégis azt írta, hogy Galileából Jézus születése előtt kitelepítették Júdába a zsidó kisebbséget. Ugyanő részletesen ábrázolja a galileai júdeai gyűlölködést is.
Baráth Tibor monumentális művében, A magyar népek őstörténete II. kötetében írta: "Az elősorolt rengeteg magyar nevet, szót, kifejezést, gondolatot és nyelvi szerkezetet látva, a magyar nyelv tagadhatatlan megnyilvánulásait észlelve; nem szabadulhatunk attól a határozott benyomástól, hogy az Ószövetség modelljei és első szövegei valóban magyar nyelvűek lehettek. Nincs a zsidókkal származásbeli kapcsolatunk, biztosan mondta már a tudós Révai, de közöttünk nyelvi rokonság kétségtelenül fennáll, mert a zsidók első magas kultúrája a magyar népek kultúrájának átvételéből keletkezett. Ez olyan régi és új igazság, ami hozzásegítheti a tudományos világot ahhoz, hogy a két hitelesen ókori nép, a magyar és az izraelita tárgyilagosabb látószögből szemlélhesse múltját."
Baráth Tibor helytálló fejtegetései csak annyiban szorulnak módosításra, (már ami ezt az idézetet illeti), hogy a két hitelesen ókori nép a magyar (=izraeli) és a zsidó. És ez a könyv kísérlet e két nép múltjának és ősidőkre visszanyúló kapcsolatának a tisztázására. Természetesen részletesebb kifejtésre legalább négyszer ekkora terjedelemre lenne szükség. De talán lesznek még kutatók, akik továbbgondolják az itt előadott gondolatokat, és folytatják láthatatlan, de valóságos őstörténetünk feltárását.

*

Beren
2005. január 30. 19:14 | Sorszám: 183
Nem engem kell hallgassanak tömegek, te idióta, elég az, és meg is teszik, hogy elolvassák Szabó Dezső és Márai rátok vonatkozó ténymegállapításait.
Beren
2005. január 30. 18:10 | Sorszám: 177
Hátbiza Körösi is, ha ma élne, kiátkoztatna a történelemhamisító hivatalosságok által.
Beren
2005. január 30. 18:09 | Sorszám: 176
Navégre!!!
Hát persze te tényleg történész vagy, nem?
Mindszenty,de egyébként a katolikus klérusból többen is fogékonyak voltak az őstörténetre, és eszük ágában sem volt a finnugrista zagyvaságot elfogadni. No persze az a klérus még nem volt hasonló sem a Paskai féle békepapsághoz, azért is számolták fel vagy irtották ki.

Az őstörténetkutatásban senkitől sem várható el, hogy azonnal elfogadja akár a sumér, akár az egyéb hasonló elméleteket, kutatni dolgozni kell. De az igenis elvárható, hogy a dogmává merevedett finnugor vonalat elutasítsa minden gondolkodó ember. Totális tévedés és történelemhamisítás. Volt oktatóim közül is egyre többen mondják.

Beren
2005. január 30. 18:03 | Sorszám: 174
Hasznos idiótákról Lenin írt.
Egy cionista véleményére köpök.
Szabó Dezsőt idézni szabad, aki ezen fasisztázni kezd, az csakis egy komcsilibsi lehet.
Az antiszemitizmusoddal pedig kitörölheted. Maga a fogalom is hazug, hiszen faji alapon kiválaszt egy csoportot és annak vélt sérelmeihez mér mindent, miközben mondjuk a magyar és keresztényellenességre köp. Az antiszemitizmus is cionista találmány.
Legjobb példa erre, amikor Auschwitzban, ahol a foglyok nagy többsége nemzsidó volt, szinte csak a zsidókról szól a fáma.
Mintha 3 embert egyszerre lelőnének, de csak az egyik kapna temetést, csak az egyik volna áldozat, undorító.
Beren
2005. január 30. 17:57 | Sorszám: 171
Hazugságra hazugságot te halmozol, párttitkár.
Senki sem zsidózta le a vatikánt. Azt állítom, nem egyedül, hogy a cionista nyomásra évezredes hitelveken változtattak az elmúlt rövid időszakban, és ez tény. Méghozzá több esetben ellenkezőjére váltottak tételeket. Szerintem hiba volt, de sok katolikus ezt nem is tudja, akik meg tudják, azok közül sok nem fogadja el.
Zakart még mindig keresgéled a neten? Elég ciki, tuskókám.
Beren
2005. január 30. 17:36 | Sorszám: 163
Na ki írta?
Nem kell vele egyet érteni mindenben, de akadnak megszívlelendő gondolatai.

Antiszemitizmus

A hal a vízben él, a tüdő oxigénnel táplálkozik, a magyar antiszemita. Dobd ki a halat a vízből: elpusztul. Vedd el az oxigént a tüdőtől: megfullad. Hazudd ki az antiszemitizmust a magyarból: a halál leggyalázatosabb nemével hal meg.
De mi az antiszemitizmus lényege? Miért vagyunk antiszemiták? Miért az antiszemitizmus? Életösztönünk első, szükségszerű megnyilatkozása, s melyek e megnyilatkozás helyes formái?
Egy téren sem mondtak annyi ostobaságot mindkét táborban , mint a zsidókérdés körül. Buzgó antiszemiták mondanak jelszavakat és érveket, melyek a zsidóság leghatalmasabb fegyvereivé válhatnak. Liberális államférfiak előtálalnak érveket, melyeket egy dedós gyermek szétszedhet alaplehetetlenségeire. Mert jobbról és balról nem állítják be a kérdést a maga nagy történelmi horizontjába, nem viszik vissza, hogy úgy mondjam, természetrajzi egyszerűségére. Egyes esetekből indulnak ki, szentimentalizmussal kandírozzák körül, érdekpárt s más zavaró szenvedélyekkel homályosítják el tisztaságát. Pedig a zsidókérdés lényegében éppen olyan egyszerű, mint amilyen átlátszó és egyszerű nyelvtanilag ez a mondat: a ragadozó ragadoz. És ennek az erős fajnak minden vér szerinti ravaszsága kellett ahhoz, hogy ezt az egyszerű, könnyen érthető lényeget körülvegye a hazugságok, az álhumanizmus, álszociológia, ál-szabadgondolkodás és álforradalom megtévesztő Bábelével.
A legnagyobb, legbűnösebb tévedés s fájdalom, nálunk leggyakoribb a zsidóság olcsó gyalázása, lekicsinylése. Ha engem a fronton földerítő szolgálatra küldenek, és én az ellenség roppant haderejéről azt a hetyke tudósítást hozom, hogy szót sem érdemel, hogy egy pár emberrel szét lehet verni az egészet: akkor én katasztrófa elé viszem saját véreim, s haditörvényszék előtt méltán érdemlek golyót vagy kötelet. Gondolják meg ezt jól a zsidóság anekdotás, nótás fitymálói. Jellemző, hogy igen sok zsidó fölényes humorral segít a bátor kereszténynek ebben a lekicsinylésben, mert tudja, hogy ez elrejti a veszélyt. Lekicsinyleni azt a fajt, mely a maga húszszoros kisebbségében elfoglalta a magyar élet minden stratégiai pontját, s mely egy történelmi katasztrófa ügyes kihasználásával lába alá gázolt bennünket, hitünket leköpte, zászlónkat letaposta, lekicsinyleni ezt a fajt nem önmagunk végtelen megvetését jelenti? a zsidóság is, mint minden más faj, erőknek és gyengeségeknek, kiválóságoknak és bűnöknek végére mehetetlen összetétele. De, mert egy irtózatosan exkluzív vallás nevelésében, a kultúra és európai élet minden fénymáza alatt megmaradt az &s, barbár, ösztönös ázsiai törzsembernek, erői és kiválóságai vérből jövőbbek, s inkább jelentik az egész faj védelmét és hódítását, mint más fajoknál, gyengeségei és bűnei szembeötlőbbek, s inkább rátámadnak az európai ember morális ízlésére. Mert a lényege a különbségnek, s ezt nem lehet eléggé ismételni, mert ők szüntelenül ellentétesen másképp tüntetik föl, az: hogy mi, magyarok, németek, szlávok, olaszok etc. Az európai hit, morál és kultúra közösségében a csupán törzsemberből emberré szélesedtünk, a zsidó pedig a kiválasztás kannibál hitével, rettenetes faji hitében és moráljában megmaradt az ötezer év előtti idegen szagtól ösztönösen irtózó törzsember. A zsidóság a legkomolyabb, a legvégzetesebb ellenség, a zsidókérdés a magyarság élet-halál kérdése, mely belekapcsolódik a magyar élet, a magyar jövő minden mozzanatába. Viccet csinálni ebből a kérdésből, lekicsinyelni ezt az ellenséget és ezt a veszélyt: csak hülyék vagy megfizetett gonoszok tehetik. A sok tragikomikus tévedés onnan ered, hogy mi asszimilálódós babonánkba butulva azt hittük, hogy az idegennek hetedik paradicsomi kéj, s nagy előléptetés magyarrá áthasonulni. Ez a hit, mely erős faji öntudatra, egészséges fajnál tényleg hódító erőt jelentett volna, nálunk nemzeti öngyilkosságunk egyik fő forrása lett. A magunk úgynevezett ideális oh, de aljas és gaz ez a szó! horizontjából néztük a dolgot, s nem akartuk meglátni a természetrajzilag is való valóságot, hogy az élet erős és gyenge fajok vad harca, s hogy minden fajnak magának kell megszerveznie védelmét és jövőjét, s nem szabad azt idegenre bíznia. Így például érzékeny, humanisztika-liberális politikai primadonnáink sokszor énekelték: Nem szabad általánosítani, hiszen van becsületes zsidó is, az ártatlan ne szenvedjen a bűnösért! Hát természetes, hogy van. Én magam is ismertem nem egy nagy kultúrájú, gondosan kiépített belső életű, tiszta morálú zsidót. De egyet ne tessék elfelejteni. Ez a zsidó, éppen mert ilyen, s annál inkább, mert ilyen, a fajok harcában a saját fajával szolidáris, még akkor is, ha tiszteli a másik fajt. Vagy elfogadjuk azt az ítéletet, hogy Erdélyben az a becsületes magyar, aki megtagadja magyarságát és oláhhű lesz. Felvidéken az a becsületes magyar, aki csehhé torzul és így tovább? Ugye bár, hogy nem, ugye, hogy az a szívünk szerint, morálunk szerint való magyar, aki a mienk marad minden poklokon keresztül? Vagy a zsidóra más mértéket mérünk? De föl lehet itt vetni a becsületesség kérdését? Ha az öt világrész egymillió legbecsületesebb angolja, franciája vagy olasza jönne ide, hogy a maga külön szolidaritásával kivegye a kenyeret a magyar szájból, a földet a magyar földműves alól, hogy kereskedelem, gyár az ő kezében legyen, hogy sajtóban, színházban kilopja a magyarból a védő lelket: antiangol, antifrancia és antiolasz volnék. Pedig ezekkel a fajokkal ezerévi morális, hitbeli és kulturális közösségünk van. De nekem igazán mindegy, hogy aki elveszi a jelent, jövőt, az életet és mindent fajomtól, az comme il faut gavallér vagy pedig börtönviselt apacs. Vagy a fronton csak arra lőttünk, aki azelőtt való napon elfelejtette a drótsövényen átküldeni az erkölcsi bizonyítványát? a becsületesség kérdését itt csak ostobák vagy megtévesztő szélhámosok vethetik föl.
De nem is azokat a zsidókat szoktuk ám mi becsületesnek nevezni, akik tényleg azok. Az ilyenek nemigen törtetnek kegyeinkért, s nyíltan fajuk emberének vallották magukat. A mi "becsületes" zsidónk az a zsidó, aki átkeresztelkedik, ha kell, naponta kétszer, aki azt sem tudja, hova legyen a magyarságától, úgy köpik, mintha népszínműben volna, aki zokog a magyar határon, mint a vajszívű Vázsonyi, aki a nemzetiszínű határcövek láttára majdnem fizikai zsidóságából is magyarrá integrálódott. Ez az a zsidó, mely abban a pillanatban, hogy a csehek Lőcsére beléptek, dühös csehhé, s Kolozsváron az első oláh katona láttára felgerjedt oláhhá fett. Ez a legveszélyesebb típus, ezt küldi a félelmetes faj előre, hogy a népek kebelében elfoglalják az elővárakat. A kommunizmus alatt a zsidó imperializmus legféktelenebb harcosai katolikus, református s volt nemzeti színű zsidók voltak. Egy zsidó író, a zsidó uralom egyik komikus, torz figurája, a háborúban még "mérhetetlen faji gőggel" nézte a magyar katonákat, s a kommunizmus második napján már piszkos szavakban köpte le a magyar fajt. A zsidó zsidó ellen harcolok teljes erőmből, de tisztelhetem, mint nemes ellenfélt. De ezek a nemzeti színű, magyar és keresztény zsidók az emberiség leghitványabb söpredékei, s életösztönünknek ezeket kell legelőbb eltüntetni a magyar életből
Éppen ilyen dőreség, ha a zsidókérdésben a szeretetre s kereszténységünkre hivatkoznak. A szeretet nem az, hogy szeressem azokat, akik eleszik a jövőt a gyermekeimtől, akik eleszik az országot fajomtól: a szeretet törvénye mindenekelőtt a hozzám tartozók és fajtám iránt kötelez. Az a szeretet, melyet így liberális maszlagolásokban kívánnak, a legtermészetellenesebb perverz gyűlölet saját Vérem ellen. A kereszténység pedig nem vénemberek mazochizmusa, akik beteg vonzódással szeretik azokat, akik tépik és csalják őket. A kereszténység nem egy pár evangéliumból kiragadott érzelmes mondat. A kereszténység sok százados történelmi fejlődés: az európai emberiség védő, harcos szolidaritása az örök emberi jogok, az örök emberi egészség és morál megvédésére az ős barbár törzsember vad ösztönei ellen. Igen:
nagy ölelést jelent Krisztus a tiszta emberi együttműködés számára. De korbácsot jelent az éhes, vad törzsi ösztönök ellen. Az antiszemitizmusban Krisztus korbácsának vagyunk harcos keresztényei.
Ne hazudjuk hát el hamis szentimentalizmussal a dolog rideg lényegét. A fajok irtózatos harcáról van itt szó. Egy ázsiai barbár faj, mely megmaradt emberevő, zord ősi törzs pszichéjében, és magáévá tette az európai kultúra minden rafinált eszközét, nem kötve semmi moráltól, halálos gyűlölettel az európai múlt, európai morál, európai kultúra ellen, melyből ő ki volt tagadva, ezer arccal, millió eszközzel tör Európa meghódítására. Fájdalmas gyengeségünk látva, kihasználva mindazt, ami bennünk hiba, s még inkább azt, ami bennünk emberileg nemes, leigázott bennünket, s felépítette itt európai hódításának előbástyáját. Szabadságharc a mi antiszemitizmusunk, s az örök emberi jogok kétségbeesett segélykiáltása. Tízmillió proletárrá rabolt magyar fordul a világ proletárjaihoz a zsákmányoló faj zabolátlan étvágya ellen. Azok, akik a munkát tették a világ vallásává, azokat fogják-e ellenünk segíteni, akik minket fájdalmas, véres munkánk minden gyümölcsében megraboltak? Tízmillió magyar, akit lelkében is megtapostak, kire \ egy idegen faj erőszakolja a maga zsarnoki ideológiáját, ízléstelen ízlését, meghamisított, faji fegyverré torzított doktrínáit: ez a tízmillió magyar kiált a világ szabadgondolkodóihoz, segítsék őt lelki felszabadulásában. Tízmillió minden jó szándékában megrágalmazott, minden emberiességében megcsalt, minden jogában megrabolt magyar jajgat Európa liberalizmusához, engedjék őt is élni, hogy földje az ő földje, vetése az ő termése, hogy munkája az ő kenyere legyen, s szabadjon védőpajzsot emelnie az orgyilkos tőr és a tolvaj kéz ellen. Tízmillió magyar követel igazságot Európát védő nagy történelmi munkájáért.
És egyet jó lesz meggondolnia Európának. Ma még sokan mosolyognak Nyugaton a zsidó imperializmus veszélyein. Pedig ez a veszély napról napra óriási arányokat ölt. És ennek az imperializmusnak a győzelme az európai múlt, az európai közös fejlődés, az európai kultúra végső veszedelmét jelentené. A magyarságnak a múltban fájdalmas szent történelmi hivatása volt, hogy Európa munkáját védje az ázsiai éhes törzsi ösztönök ellen. A mi antiszemitizmusunk ennek a történelmi munkának a folytatása, s így világtörténelmi munkát végzünk vele az emberiség védelmére. Mi vagyunk a megmaszlagolt Európa fölébredt életösztöne, a nagy szabadságharc előfutárjai, hirdetői egy tisztább jövőnek. Fogjunk össze mindnyájan az antiszemitizmusban, mint egy hazát teremtő, Európát védő nagy, történelmi elhivatásban. Óh, higgyétek meg, hogy az emberiség leghősiesebb s mártíriumosan legszebb megvalósulása ma: magyarnak lenni!
Virradat, 1921.I.21.

Beren
2005. január 30. 17:34 | Sorszám: 162
Műveletlen bunkó, te tényleg nem tudod ki volt Zakar? Uramatyám!

Keresztényi türelem és te? Nem én voltam a bolsi párt tagja, hanem te, hogy a tényeknél maradjunk.

Nem tudom mióta a keresténység mércéje a Vatikánhoz való hűség? Gibson és sokszázmillió jó keresztény van, aki nem ismeri el a II. vatikáni zsinaton meghozott szörnyűséges határozatokat.

Beren
2005. január 30. 16:40 | Sorszám: 160
Nem tudom értesültél-e róla, de a hatvanas évektől kezdve a Szentírás szellemével és tartalmával ellentétes döntések születtek a vatikánban, amelyek ráadásul a saját maga által is egy-két ezer éve vallott hitelveknek is sok helyütt ellentétébe váltott.
Sok egyszerű hívő ezt nem is tudja, nem is érdekli, tán így van rendjén.
Beren
2005. január 30. 16:37 | Sorszám: 159
Szóval te sem tudod, ki volt, jellemző.
Beren
2005. január 30. 16:36 | Sorszám: 158
Miért sértené?

Te sem tudod, ki volt Zakar András?

a II. vatikáni zsinaton meghozott judaista (a zsidó születésű VI. Pál vezetésével, miután az ezt ellenző XXIII. János gyorsan és gyanúsan elhunyt) irányváltást egy csomó katolikus sem ismeri el. Mel Gibson is ebbe a, nevezzük reformkatolikusnak, irányzatba tartozik.

Beren
2005. január 30. 04:47 | Sorszám: 144
És hát Zakar személye bizony arra is utal, hogy maga, na ki, is igen távol eshetett az újmódi, a kereszténységet zsidóra hamisító vatikáni praktikáktól, noha...
Nos ki ő? Mert mondjuk az elmélyült teológai ismeretekkel rendelkező Zakart hóbortos bolondnak nevezni teljesen valótlan volna.
A vatikán pálfordulásában nyilvánvaló szerepe van a tudatos cionista nyomásnak és beáramlásnak, de ez már más téma.
Beren
2005. január 30. 04:44 | Sorszám: 143
http://www.angelfire.com/realm3/hmult/nepek/sumerhitvb.htm

Külön érdekesség Zakar András munkája, bizonyára tudjátok, hogy ki volt ő.

Beren
2005. január 30. 04:42 | Sorszám: 142
http://www.angelfire.com/realm3/hmult/konyvek.htm

Itt kiváló könyvek vannak fenn, kár, hogy kevés.

Beren
2005. január 29. 20:57 | Sorszám: 118
Igen, a zsidók sok mindent elloptak a babiloniaktól, a sumer írástól kezdve a saját magukra hamisított eredetmondáig.
Hogy a magyarok kiktől vették át, ezt hagyjuk, lehetséges, hogy éppen mások vették át tőük.
De ahogy mondod, mezopotámiai(sumér) eredetű.
Gondolom, te sem hiszel amúgy a finnugor maszlagban.
Beren
2005. január 29. 20:12 | Sorszám: 115
Azt nem mondtam, de náluk is volt. Mindenesetre azt sem állítom, hogy nem voltak elődeink. Ilyet kijelenteni részedről felelőtlenség, még sokat kell kutatni.
Talán a finnek? ebben a képtelenségben magad se hihetsz.
A hun-magyar-avar rokonság pl egyre biztosabbnak tűnik, noha nemrég még azt is hülyeségként röhögték ki.
László prof. is nagy lépést tett e felé, kár, hogy már nem folytathatja. Nagy tudós mellett nagy jellemre vall, hogy pályája utolsó szakaszában ulajdonképpen szembe került sok mindennel, amit korábban maga is hirdetett.

Nem véletlen, hogy a székelység, és általában a magyar mondavilág is a hunokban hisz, vagy hogy Udvarhely gyönyörű szoborparkjában a főalak Csaba királyfi, és nem Szent István.

A napszimbólum sokféle volt(nyolcágú is van mezopotámiában), mondom, nézz már egyszer körül, a madéfalvi emlékművön pl a hatágú magyar napszimbólum szerepel, a székelységé, semmi köze a zsidó hithez.

Beren
2005. január 29. 20:04 | Sorszám: 113
A tömeggyilkos Bush kapcsán hazudozol atlanti demokráciáról?
Beren
2005. január 29. 20:02 | Sorszám: 112
Ez már jobb...
Nem kéne mindig reflexből anyázni ám.
Székelyföldön egyébként van még rovásírás több templomban, azhol a 17-18.századig használták. Úgy tűnik, hogy a templomokban itt-ott tovább éltek a táltos tradíciók is, egyszóval a magyar-hit.
A napszimbólum magyar és rokon népeknél keleten is gyakori. A hunoknál, avaroknál, szabiroknál, és a sumeroknál is.
Beren
2005. január 29. 19:48 | Sorszám: 105
Szóval Padányiról hallottál egyáltalán?
Kicsit jobb és meggyőzőbb a finnugor hazugságoknál.
Beren
2005. január 29. 19:44 | Sorszám: 104
Te nem érted meg, hogy annak a hatágú csillagnak semmi köze a dávidhoz?
Én nem tudok berakni képet, ha valaki megtenné...
Még formára sem hasonlít egyáltalán. Egyszerűen egy napszimbólum. Furcsa, hogy még csak nem is láttál ilyet, mikor állítólag értesz a magyar történelemhez. Ezek szerint nem értesz. Számos türk népnél tele van a padlás.
Madéfalva különösen nem volt szombatos, és a többi erdélyi lelőhely sem, meg a többi kárpát-medencei sem.
Beren
2005. január 29. 19:36 | Sorszám: 101
Agybeteg, az általad hivatkozott linkben ez áll:

"kincseit, elemét, onnantól sajátjukként a mai napig feltüntetve. A hatágú csillag a kétszeres: égi és földi tökéletesség jelképe, az ötágú csillag a Nagyboldogasszony ősi jelképe, mindkettőt plagizálták, lopták használóik"

vagyis mindkettőről szó van, de te nem olvasol alaposan, ha egyáltalán olvasol néha szófosás helyett.
A hatágú csillag igen gyakori a magyarok és rokon népek (hunok stb) leleteiben, a székelyeknél ma is sokfelé látni.

A topikot pedig én nyitottam.

Beren
2005. január 29. 19:32 | Sorszám: 98
És Padányit?
Beren
2005. január 29. 19:28 | Sorszám: 95
Grespiket se szerencsés egy lapon emlegetni sumerológusokkal, még ha hivatkozik is rájuk.
Beren
2005. január 29. 19:27 | Sorszám: 94
Badinyt pedig elébb olvasd, aztán bíráld. Az kétségtelen, hogy komoly eredményei mellett leír bizonyítatlan teóriákat is, és kissé csapongó.
Mellette vagy helyette ajánlom Padányit pl.
http://www.angelfire.com/realm3/hmult/dentu/dentum1.htm

szerintem még te is el fogod ismerni, Badinynál sokkal komolyabb, rendszerezettebb tudós.

Beren
2005. január 29. 19:24 | Sorszám: 93
A hatágú csillagot megtalálod bizony a székely szimbólumok közt, sok egyéb mellett a madéfalvi emlékművön is. Persze ez nem is hasonlít a zsidócsillagra, hosszúkás szárai vannak, a Nap, a Napisten jele.
Ötágút még nem láttam.
Beren
2005. január 29. 00:43 | Sorszám: 51
Igaz, de a szót először Leninék írták le(talán Trockij, ha jól emlékszem Kun Miklós egyik írására), és tömegméretekben ők alkalmazták először.
Beren
2005. január 29. 00:26 | Sorszám: 46
A kommunizmus fekete könyvének egy egész fejezete foglalkozik a kommunista banda által terjesztett hazugság cáfolatával, miszerint az eszme jó volt, csak a gyakorlat...
Először is a 100 millió komcsik által elpusztított embert az sem vigasztalná, ha a hazugság igaz volna, de nem az. A 100 millió, haláltáborban és más módokon elpusztított ember tragédiája SEMMIVEL sem ÖSSZEHASONLÍTHATÓ és egyedi.
Az ún. zsidó holokausztnál is borzalmasabb, mert tovább tartott és évtizedekre megszüntette a civilizációt a világ nem kis részén.
Másodsorban idézetek sokasága erősíti meg, hogy az emberpusztítás a kommunizmus programja volt. Büdösbolsik nyissátok ki csak a könyvet.
A koncentrációs tábor komcsi találmány, az osztályellenség elpusztításának programja komcsi találmány, egyszóval emberek megsemmisítésének programja születési alapon komcsi találmány. Népek rendszeres kollektív büntetése ipari méretekben komcsi találmány.
Le is írták, nem szégyellték. agyonlőni, megsemmisíteni, likvidálni, felszámolni, hemzseg tőle minden büdösbolsi rezsim irattára. Majd bemásolok pár ilyet, a könyvet kölcsöndadtam, de ha vkinek megvan, megelőzhet bátran.
Beren
2005. január 29. 00:14 | Sorszám: 45
Szavaid mint a méreg, kígyónyelv.
A szovjet hordák több millió embert hurcoltak megsemmisítő táborokba az általuk "felszabadított" országokból, vagy öltek meg helyben, egész népeket kollektív bünösökké bélyegezve. Asszonyok, gyerekek, öregek tömkelegét is deportálták vagy megölték.
Haláltáboraik nekik voltak igazán.
Lengyelek, ukránok, fehéroroszok millióit ölték meg a háborúban, és utána is, nem csoda, hogy e népekből sokan a németek mellé álltak, én is így tettem volna a helyükben.
Emellett több millió nőt megerőszakoltak, a gazdaságot mindenütt tönkretették, a javakat ellopták, a polgári társadalmakat, az európai kultúrát és életmódot megsemmisítették, a polgárságot jórészt kiirtották vagy emigrációba kényszerítették. Az egyháziak, a vallásos emberek ellen szintén irtóhadjáratot folytattak.
Kommunista Endlösüng folyt szerte Európában.

Népirtás, emberiség elleni bűntettek, a Baltikumtól Bulgáriáig. A lengyeleknél, baltiaknál, cseheknél a kommunista bűntetteket ugyanolyan, vagy súlyosabb bűntetteknek tartják mint a nácikét, több ország törvényhozása is egységesen hozott határozatot elítélésükről. Normális, hogy Lettországban az Arals kommandó túlélői felvonulhatnak, hiszen hazájukat védték a szovjetek ellen. A nácik oldalán, na és!
A nácik pl. nem tették tönkre a gazadságokat, a komcsiknak az is sikerült. A surmók, a ganék, a patkányok uralmát hozták el.
Csak a ganék és a patkányok hazudhatják az emberiség legundorítóbb diktatúrájának félévszázados, hullahegyeket maga után hagyó rémuralmát pozitívnak. Persze, ha kisebbségi ávós vagy komcsi családból való vagy, megértelek.. nektek tényleg aranykor volt a más véréből élni, emberéletek milliói árán uralkodni.

Beren
2005. január 28. 18:41 | Sorszám: 38
Így igaz, a kommunizmus egész osztályok kiirtását iktatta programjába, tehát születési alapon ítélt halálra tízmilliókat. Az ördögi, minden más rendszerénél romlottabb tervét sok helyütt sikerült is végehajtania.
Beren
2005. január 28. 01:57 | Sorszám: 19
Lenin, Trockij és bandájuk kedélyesen levelezgettek olyasmikről, hogy pl. a lehető legtöbb lengyelt kell elpusztítani. 39-47 között kb 1-2 millió lengyelt öltek meg a szovjet elvtársak.
Egész népeket nyilvánítottak kollektív bűnössé és deportáltak, pl csecsenek és egy csomó más, Kun Miklós felsorolta őket, kb tucatnyi nép. Az ukránokkal Sztálinnak az volt a baja, hogy túl sokan voltak a teljes kiirtáshoz, de azért próbálkozott. Az NKVD körülzárt egész vidékeket, ahol előzőleg direkt elkoboztak minden élelmet, majd vártak. Az "eredmény" nem is maradt el: 6-8 millió megölt ukrán évek alatt csak az éhség fegyverével. Aki megpróbált kitörni, agyonlőtték.
Az ukrán holodomorban az asszonyokat, gyerekeket, öregeket ugyanúgy megölték, mint a férfiakat.
Beren
2005. január 28. 01:50 | Sorszám: 18
Ez teljesen téves és hazug holokausztipari vélemény.
A kommunisták üzemszerűen és megtervezve irtottak ki tízmilliókat, a megsemmisítő táborrendszer 1918-tól működött.
A náciknál, ha volt pl gáz (a szovjeteknél biztosan volt, lásd Kun Miklós kutatásait) ölésre, akkor az áldozatok többsége szláv volt, Auschwitzban is, mindenütt. Mégsem az ő holokausztjukról szól a hivatalos kánon, hogy is van ez?
Beren
2005. január 28. 01:47 | Sorszám: 17
Endlösung utasításra nem került elő doku mai napig.

Kegyetlen munkatáborokban persze sok embert dolgoztattak - zömük, nagy többségük, jelzem ismét, nem zsidó - sokan elpusztultak, ez elítélendő, de a munkatábor az munkatábor volt, ahol a dolgoztatás volt a cél, nem az azonnali megölés. Nem voltak rosszabbak egy burmai angol fogolytábornál, a halálozási mutatókat tekintve sem, pláne a szovjet koncentrációs táborokban. Történelmi tényekre hivatkozol, de csak a hivatalos ahitpropot ismétled. Lám az x milliós szám is hogy változik, ma már nyilvánvaló, hogy a 6 millió hazugság.
De ha egy volt, ha fél, az is disznóság.
Viszont kiemelni a zsidókat, amikor többannyi szláv fogoly és áldozat volt, erkölcstelen. Kitalálni, hogy nekik volt holokausztjuk, másoknak nem, s a többi, többször annyi elpusztultra meg szarni, undorító.

A kommunizmus fekete könyve, meg a kommunizmus szakirodalom tömve van olyan idézetekkel, amik tömeges irtásokról, gyilokra való felszólításról szólnak. Érdekes, itt van forrás bőven.

Beren
2005. január 27. 23:19 | Sorszám: 7
Valamint elég volt a történelemhamisításból is. Még Auschwitzban is, amely munkatábor volt, a foglyok zöme nemzsidó volt. Mégis csak a zsidókra emlékeztek ma is, ami aljas halottgyalázás. Mintha a többi nem is létezett volna, ez a legtisztább cionista rasszizmus.
Beren
2005. január 27. 23:15 | Sorszám: 6
valótlan, lásd kommuiniszmus fekete könyve. A komcsi diktatúra sokkal több embert ölt meg, és az első évtől kezdve koncentrációs táborokat, vagyis megsemmisítő táborokat működtetett. Még a szó is ettől a leninista zsidóbandától származik.
Az "osztályellenség", burzsoázia, kulákság stb. tömeges kiirtása kezdettől program volt, tehát a népirtás igenis lényegi elem volt. De egész népeket is irtottak kollektíve, tehát mind osztály, mind etnikai alapon messze túltettek a nácikon. A nácik egyébként a közhazugságokkal ellentétben a zsidókat, cigányokat stb ki akarták telepíteni Európából, tömeges megölésük nem volt program. Egyszer pl fel is kínáltak az angoloknak egy csomó zsidót, akik köszönték, nem kértek belőlük, sőt a szigetország sajtója szinte egységes volt abban, hogy a zsidók nagyobb számban nem kívánatosak Őfelsége birodalmában.
Beren
2005. január 27. 19:40 | Sorszám: 2
Egyébként még a nácik áldozatainak többsége is nemzsidó volt.
Beren
2005. január 27. 19:39 | Sorszám: 1
Széjertől nagyon pozitív, hogy a holóvádipar tombolása közepette ezt megírta és elmondta.
Persze a cionisták meg fogjék torpedózni, mert számukra elfogadhatlan, hogy az alsóbbrendűnek tekintett nemzsidó áldozatokkal is foglalkozni kelljen. Ők a halálban is különbséget tesznek.
Beren
2005. január 27. 16:16 | Sorszám: 0
Szájer és Landsbergis: az EU tiltsa be a vörös csillagot is


Szájer József és Vytautas Landsbergis közös levélben kérte az Európai Uniós bel- és igazságügyi biztosát, ne csak a náci, hanem a kommunista szimbólumokat is tiltsák be, mivel a kommunista koncentrációs táborokban emberek tízmillióit pusztították el.

Franco Frattini
Bel- és Igazságügyi Biztos
Európai Bizottság
Brüsszel


Tisztelt Biztos Úr!
....
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.27%2016:16&database=rovid


Téma: Pártállami terror a Jobbik ellen
Beren
2005. június 24. 01:38 | Sorszám: 49
Tudjuk elvtársam, hogy te mennyi plakátot nyomtál ki és nemónem elégedtél meg a pofázással, nemnemsoha.
Beren
2005. június 24. 01:30 | Sorszám: 47
És mi a túrónak támogatnánk mi az SZDSz emberét. Nézd már végig Sólyom leglényegesebb kérdésekben hozott AB döntéseit, ember, és utána vakerálj.
Beren
2005. június 24. 01:28 | Sorszám: 46
Ez volna a helyes. JY és Telaviv meg bekaphatja.

Téma: Ezt így nem szabad (Vikidál)!
Beren
2005. február 26. 18:53 | Sorszám: 28
Jellemző, hogy a demokretén szerint bocsánatos bűn, hogy a tahó, ellátogatván egy államba még annak nevét sem tudja helyesen.. És ez a farok aztán adott esetben döntést hoz, erről az országról is. Vagy egy másikról, amelyik nem is tud róla.
Beren
2005. február 26. 18:14 | Sorszám: 25
Ez a primitív tahó hímtag (Bush) egyébként pozsonyi beszédében összekeverte Szlovákiát Szlovéniával...

Téma: Kovács Dávid drogozott
Beren
2005. június 05. 15:41 | Sorszám: 59
Milyen exmarxistát, elment az agyad? Expártállami figurákat illetően nézz körül a Fideszben nyugodtan, mondjuk Martonyi elvtárs háza táján.
Beren
2005. június 05. 01:27 | Sorszám: 38
Ne bántsd szegény elvtit, neki már csak ettől áll fel. Tudjuk, alkalmatlan, de hát régi elvtárs...
Beren
2005. június 05. 00:38 | Sorszám: 34
Tényleg gusztustalan. A volt drogos kupizós, félrebaszós Dajcs persze nem zavarta őket.
Beren
2005. június 04. 16:03 | Sorszám: 7
Kovács D tényleg őszinte, de nagyon sokan vagyunk, akik ki se próbáltuk. Berúgni is kb. 8-10x ha életemben, ez olyan 2-3 éventi gyakoriságot jelent...
Turulkára meg jellemző, hogy erre ugrik rá, nem arra, amit Dávid a drogtiltással kapcsolatban mond.

Téma: Jobbos csak verve jó?
Beren
2004. január 19. 21:31 | Sorszám: 101
Csúnya vége lehet mindennek a kib.. bolsikra nézve.
Érdekes, ilyenkor a rendőrség nem agilis...

Téma: Magyarverés Sepsiszentgyörgyön
Beren
2005. május 26. 03:06 | Sorszám: 15
Van, ahol már frisseb az infó: http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=sepsi

Téma: Az USA kongresszus az izraeli parlament albizottsága
Beren
2004. július 14. 09:20 | Sorszám: 1
A mai Nemzetben találtam.
Beren
2004. július 14. 09:18 | Sorszám: 0
NEW STATESMAN


Az Egyesült Királyság vezető baloldali hetilapja a Nemzetközi Bíróságnak az izraeli
fal elleni döntése alkalmából Palesztina - minden, amit tudni akart, de nem merte
megkérdezni címmel tematikus számot jelentetett meg. Amikor a báb mozgatja a bábost
címet kapott, a témával foglalkozó egyik írás így kezdődik: "Egyesek immár 'Amerika
izraelizációjának' nevezik. Ami talán nem is túlzó kifejezés arra a mérhetetlen
hatásra, amelyet a Földközi-tenger keleti végén fekvő kis ország képes kifejteni a
világ egyetlen szuperhatalmának külpolitikájára." Az Egyesült Államokban él - idézi
a szerző J. J. Goldberg Zsidó hatalom címmel megjelent könyvét - "a történelem
legnagyobb és legnagyobb hatalmú zsidó közössége". Ma Amerikában nagyjából annyira
"könnyű" eltérni a zsidó vonaltól, mintha valaki megpróbálná rávenni Vatikánváros
Osservatore Romano című lapját az ateizmusra, idézi a szerző az elhunyt I. F.
Stone-t. Az amerikai zsidó lobbinak mérhetetlenül nagy a befolyása az amerikai
törvényhozásra és az amerikai kormány végrehajtó ágaira. Ez a befolyás mára olyan
mértékű lett, hogy William B. Quandt, a Nemzetbiztonsági Tanács egyik korábbi tagja
szerint a törvényhozás képviselőinek 70-80 százaléka bármit megtesz, amiről azt
gondolja, hogy az AIPEC (az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága) akarja. Amerika
évente 3 milliárd dollár segélyt ad Izraelnek, a költségvetési év legelején. Ezen
kívül Izrael csaknem ugyanennyi rejtett támogatást kap leírt kölcsönök, különleges
szubvenciók és másodlagos katonai segélyek formájában. Melyek ügyében a
kongresszusnak soha, egyetlen kérdése sincs. Paul Findley volt amerikai törvényhozó
szerint - akit a zsidó lobbi űzött el hivatalából - a kongresszus úgy viselkedik,
mintha "az izraeli parlament albizottsága lenne. és Izraelnek a bírálata akár
magánbeszélgetésben is szinte tilos, egyértelműen hazafiatlannak, ha nem
antiszemitának tekintett". Az AIPEC-en kívül a másik nagy lobbigépezet, a végrehajtó
hatalomra összpontosító Nagy Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája,
amelynek kebelén belül főként a neokonzervatívok köpenyében Izrael amerikai barátai
hatalmuk csúcsára jutottak. A hetilap Palesztina-számának egyik másik cikke nem
tartja lehetetlennek, hogy Izrael akár az etnikai tisztogatás bűnébe is beleesik és
fokozatosan az izraeli arabokat kivándorlásra kényszeríti, olvasható Vissza az
etnikai tisztogatáshoz főcímmel és Ahogyan a magatartásformák keményednek, a térség
iszonyú lehetőségekkel néz szembe, beleértve a népcsoportok elűzését alcímmel
megjelenő elemzésében.


Téma: A Jobbik a likudos Kacav látogatása ellen
Beren
2004. április 16. 13:05 | Sorszám: 55
Finnország, Belgium, Luxemburg, Norvégia, Dánia, és egy sor európai ország hiányzik.

Amúgy látszik, hogy csak az USA és Izrael legközelebbi cinkostársai, és az önostorozó Németország védték Izraelt, az EU a tartózkodással is megfelelő üzenetet küldött ismét.

A jelentésben foglalt megállapítások pedig egy szálig igazak a gestapós államra.

Beren
2004. április 16. 12:57 | Sorszám: 54
"Anyád apád nagyaszülöid mit szolnak hozzád.
Teleszarja a fasiszta agymenéseivel az egész oldalt."

A te kurva anyádat. Nem én foglakoztam a szüleiddel, mazsihiszhuszár.

Csodálom a moderátor türelmét, hogy ennek a kis náci szarzsáknak mindent szabad.

Beren
2004. április 16. 12:54 | Sorszám: 53
"Ugyanigy gondolom, ha ezt a magyar mártiroknál teszik."

Na mi van, már te is különbséget teszel magyarok és magyarok és között?

Másfelől te csak emlékezz a felmenőidre, ha akarsz, én meg a sajátjaimra. Diktatúrában kötelező csak ünnepelni valamit. Holóbizniszt nem ünneplünk(te, hangsúlyozom ismét, megteheted), pláne akkor nem, ha a magyarságot kollektíve vádolják a társaid.

A Jobbik ezzel együtt sem a holóval foglalkozott, hanem azzal, hogy ne fogadjunk mai gettóépítő fasiszta politikusokat, mert aki gettóba zár egy másik népet, az ne ugasson és oktasson ki senkit, pláne nem egy másik országot.

Finkelsteint vagy Samirt nyilván nem olvasod te merkuféreg, nagyon érzékletesen mutatja be a holóipart, az izraeli háborús bűnök elfedésének igyekezetét ezzel az eszközzel, és az egész dollármilliárdos tolvajgépezetet. Most újabb százmilliók mennek el hazug, náci filmekre, magyarellenességre, állások és ösztöndíjak létesülnek, zakatolnak a kerekek.....

Jó hír: a Hír Tv is lehozta a Jobbiknak a likudos fasiszta elleni tiltakozását még szerdán.

Beren
2004. április 16. 00:04 | Sorszám: 27
Húzz a faszba hazug geci
Beren
2004. április 15. 22:26 | Sorszám: 25
Hazudsz. A diplomácia egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki nem válogathatja meg a tárgyalópartnereit(mármint valóban független államok és politikusok esetében).
Lásd Saron bojkottja Nyugat-Európában.
A diplomácia azt sem jelenti, hogy egy apartheidpolitikus beleugat egy másik ország törvényhozási ügyeibe, és erre bárgyú mosolygás és kussolás a válasz.

Orbán egyébként, immár, Juszt László egy ocsmány követelményét is teljesítette. A bolsevik újságíró ugyanis, amikor Orbán beperelte, mert az leantiszemitázta őt, a bíróság előtt azzal "érvelt", hogy Orbán nem vesz részt hollómegemlékezéseken.
Íme, óhaja teljesült.

Beren
2004. április 15. 22:12 | Sorszám: 22
És örülök, bár tragikus, hogy a szőlővessző féle rasszistákkal meg Demszkyvel, d209-el kerültél egy platformra az ügyben.
Beren
2004. április 15. 22:11 | Sorszám: 21
Hiába frecsegsz és gúnyolódsz, ez az igazság, mint ahogy a Jobbik közleménye is tényeket sorol, ezt mintha magad is elismernéd.

Hú, hát ez aztán nagyon gerinces okfejtés a kiketfogadjunk témában. Mivel egyesek ceauval meg kádárral paroláztak, a napnál is világosabb, hogy Orbánéknak is kézrázni kell apartheidpolitkusokkal és mindenféle más férgekkel. Esetleg híják mán meg Oszamát is, ha ugyan ő csinálta a wtc-s balhét, még mindig sokkal kevesebb embert likvidáltatott, mint Bush vagy Saron. Kicsit kevésbé szégyenkeznénk...

Beren
2004. április 15. 19:51 | Sorszám: 19
Eljön az idő Magyarországon is, amikor több nyugati államhoz hasonlóan amikor az lesz a szalonképtelen, aki kezet fog likudista fasisztákkal és hasonlókkal. A Fidesz egyébként rendszeresen ki-ki megy Izraelbe, Saronnal Németh Zsolt bizony már parolázott.
Belgiumba egy Saron nem is meri betenni a lábát.

A Jobbik közleményéből semmit sem tudtál cáfolni, az izraeli rezsim által elkövetett emberiség elleni bűnök száraz tények. A fröcsögésed meg nullát ér.

Beren
2004. április 15. 18:31 | Sorszám: 16
Finnország mellett a svéd külügy szokott hasonlókat beszólni, továbbá úgy 15 országban nem látják vendégül a Likudos bandavezéreket. Belgiumban sem, Norvégiában sem, Dániában sem, spanyolok sem stb.
Keményen bírálja az izraeli apartheidet az olasz baloldal, a francia baloldal egy nem kis része, általában az európai baloldal többsége, de sok jobbos párt is. És általában az európai polgárok többsége a legveszélyesebb államnak tartja a telavivi rezsimet, biztos mind büdös antiszemiták.
Beren
2004. április 15. 18:28 | Sorszám: 15
Helyes, éltesd a magyar-izraeli örök barátságot!
Beren
2004. április 15. 18:27 | Sorszám: 14
Ugyannanak a szélsőséges pártnak a tagja, mint Saron, kár mentegetned.

Nem Hitlerről van szó "csak" Göringről, kábé ilyen...

Beren
2004. április 15. 18:26 | Sorszám: 13
A kommunistáknak és a cionistáknak mindig
újabb és újabb követeléseik vannak, soha ki nem, elégíthetők, a történelemből tudhatnád a dörgést.
Kisujj után a kart, gesztus után a házadat is elveszik tőled.
Beren
2004. április 15. 18:24 | Sorszám: 12
Meg vagy te huzatva. Orbán kormányon is kiszolgálták őket, naponta bizonygatták, hogy dehogy, döntöttek a holómúzeum létrehozásáról, extra, létszámarányon felüli keretet adtak a maszihisznek stb. És mi volt az eredménye? A cionisták ugyanúgy antiszemitáztak. Aki azt hiszi, hogy hajlongással, magyarázkodással többnek nézik az embert, mint előtte(vagyis egy rongynak) annak ítélőképességével kis gond van.

És főként: beteg, szolgai mentalitásra vall, ha egy nemzeti párt azzal igazolja magát, hogy lám, egy apartheidpolitikus megveregette a vállunkat.
Orbánnak a magyarellenesség feltárása a kötelessége, nem mások sérelmeinek ápolgatása. Az izraeliek és a mazsihisz, a szadesz, az mszp semmit sem fog viszonzásul adni a cserébe amúgy is semmit nem kérő Fidesznek, és soha nem fog törődni a magyar sérelmekkel.
Ha neked egy likudos szélsőjobboldali autentikus és mérce, és tárgyalópartner, akkor egészségedre, menj ki legközelebb csápolni, vagy Demszkyvel és Pokornival együtt megemlékezni.

Beren
2004. április 15. 18:18 | Sorszám: 11
ostobaságokat löksz, senki sem követelt ilyesmit. Pusztán az várható el, hogy ne fogadjon egy apartheid politikust, ahogy Nyugat-Európa zöme is ezt teszi, különösen a palesztinok újabb irtása, és a zsírführer Saron regnálása óta.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elítélte Izraelt

Ismételten elítélte Izraelt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a palesztin területeken elkövetett emberi jogi jogsértések miatt.
Csütörtöki határozatában a testület többek között az úgynevezett biztonsági kerítés építését, a "célzott támadások" révén elkövetett, bírósági eljárás nélküli gyilkosságokat, a folytatódó telepes tevékenységet a megszállt területeken, palesztin lakóházak lerombolását, vádemelés nélküli bebörtönzéseket és Jasszer Arafat palesztin elnök mozgásszabadságának korlátozását veti Izrael állam szemére.
A határozatot 31 nemzet képviselője támogatta, heten, köztük az Egyesült Államok és Németország képviselői ellene szavaztak, 15-en pedig tartózkodtak.

Egy második, Németország indítványára elfogadott határozatban a bizottság követelte a zsidó telepek építésének azonnali leállítását, és mindkét felet felhívta, hogy továbbra is támogassák az útitervként ismert rendezési elképzelést. Ezt a határozatot az Egyesült Államok és Kongó ellenszavazata ellenében, 15 tartózkodás mellett fogadta el az 53 tagú testület.

Beren
2004. április 15. 16:30 | Sorszám: 6
Az butaság, amit te nyomatsz. Nyugat-Európában Saron nem kívánatos személy, ha ezt nem is mondják ki mindenütt hivatalosan, de kétoldalú tárgyalásokon nem fogadnak izraeli miniszterelnököt, amióta ez a háborús bűnös népirtó regnál. Belgiumban egy időre még vád alá is vonták.

Nézzük meg pl a szélsőségesnek nemigen nevezhető finn hozzáállást Izraelhez:

Finnországban fel sem merülhet az izraeli rezsim vezetőinek körülugrándozása.
"Izrael olyan politikát folytat a palesztinokkal szemben, mint, amilyet a zsidóknak a 30-as években maguknak kellett elszenvedniük.Elborzaszt, hogy Izrael politikája nem más, mint a palesztinok letaglózása, megalázása és elszegényítése. Mi más lehet ennek a következménye, mint a végeláthatatlan gyűlölködés?"

Helsingin Sanomat 2001 augusztus

helsinginsanomat.fi


* * *

Erkki Tuomioja finn külügyminiszternek Izraellel szemben tett bíráló megjegyzéséhez ("Izrael olyan politikát folytat a palesztinokkal szemben, mint, amilyet a zsidóknak a 30-as években maguknak kellett elszenvedniük.Elborzaszt, hogy Izrael politikája nem más, mint a palesztinok letaglózása, megalázása és elszegényítése. Mi más lehet ennek a következménye, mint a végeláthatatlan gyűlölködés?")
vezércikkben fűzött megjegyzésében a lap úgy véli, a külügyminiszter
talán gondosabban is megválogathatta volna szavait, de megállapítja: "A
válság központi elemei a hétköznapi és mindennapi megkülönböztetés,
megalázás, aminek világos rasszista vonásai vannak. A mostani
népfelkelés idején is látható, milyen állami terrort alkalmaz Izrael." A
lap megállapítja továbbá: "Izrael abban a veszélyes tévhitben él, hogy
az USA katonai nagyhatalmának védelmében örök időkre fennmaradhat
iszlám környezetben." A vezércikk felteszi a kérdést, "vajon a
palesztinok miként viszonyuljanak a maguk évtizedeke folyó
megszállásához, honfitársaik leöléséhez, földjük elrablásához, ill. a
Tuomioja által említett apartheidhez?"


Beren Válasz | 2004. április 15. 15:47 | Sorszám: 58
Azért vannak még szuverén országok a földön, ahol az izraeli miniszterelnököt annak nevezik, ami: terroristának. Ráadásul a szocdem finn külügyminiszter tette ezt, és nem először. A néha Anna Lindh ugyancsak sokszor elítélte az izraeli apartheidet.
HELSINGIN SANOMAT 2002 03 hó 18
helsinginsanomat.fi
Erkki Tuomioja szociáldemokrata párti finn külügyminiszter ismét olyan kijelentéseket tett, amiért Finnország izraeli nagykövetét berendelték az izraeli külügyminisztériumba, írja a vezető finn lap. Egy sajtóértekezleten ugyanis egy újságíró azt kérdezte Tuomiojától, hogy nem okoz-e morális problémát Helsinkinek a palesztin kormány illetőleg Arafat támogatása? A külügyminiszter azt felelte, ha Saronnal szóba állnak az éppen olyan probléma lenne. „Vagyis választani kell egy terrorista és egy háborús bűnös között”.

Beren
2004. április 15. 15:59 | Sorszám: 0
Legalább egy párt nem feküdt be a Kacav előtt versenyt megalázkodó parlamenti pártok és politikusok közé, megmentve a nemzeti becsületet. Eközben az ellenzéki Fidesz Demszkyvel vesz részt közös fellépésen. Ki is tartozik össze?

OS - A Jobbik közleménye
Budapest, 2004. április 15., csütörtök (OS)
- Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására kapott felkérést:
A Jobbik elítéli a fajüldöző pártot képviselő izraeli elnök budapesti látogatását és ahhoz kapcsolódó példátlan rendőri intézkedéseket. Követeljük a költségek nyilvánosságra hozatalát.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) tiltakozik Móse Kacav izraeli elnök magyarországi látogatása és az azzal kapcsolatos – több magyar ember alkotmányos jogait korlátozó – intézkedések ellen.
A szélsőséges Likud párt politikusa miatt a budai Dísz-téren lakók csak rendőrségi ellenőrzés után mozoghattak lakásaikból ki-be, csukva kellett tartani ablakaikat, megtiltották nekik, hogy kinézzenek. A környéken sétáló turistákat a hatóság elzavarta. A kora reggeli óráktól kezdve rendőrségi helikopterek zavarták meg a főváros lakóinak nyugalmát. Kacav várbeli szabadtéri fogadása idején a környéket lezárták és eltorlaszolták, senkit sem engedtek át.
A 2000 őszén kirobbant palesztin szabadságharc kezdete óta Izrael közel négyezer palesztint, köztük kisgyermekek százait ölte meg. A legtöbb európai demokráciában nem ildomos a fajüldöző, a faji megkülönböztetést törvényeiben nyíltan alkalmazó izraeli állam magas rangú képviselőinek vendégül látása, különösen nem a három éve kormányzó szélsőséges Saron-kabinet idején. Számos európai államban vezető, sőt kormányon lévő politikusok állnak az izraeli termékeket és tőkét bojkottáló mozgalmak élére, mint például a meggyilkolt svéd exkülügyminiszter, Anna Lindh is tette korábban. Európa nagy része nem vak, és akárcsak Dél-Afrika esetében korábban, most sem tolerálja a faji megkülönböztetést. Nem értjük, Magyarországnak miért kell az ENSZ emberi jogi bizottsága által emberiség elleni és háborús bűnökben elmarasztalt, 33 ENSZ határozat által elítélt, a nemzetközi jogot semmibe vevő, az Amnesty International, valamint számos más nemzetközi emberi jogi szervezet által is joggal fajüldözőnek tartott izraeli hatalom képviselőit meghívni, hazánkat kompromittálni, ezáltal a palesztinok és az arab világ érthető ellenszenvének kitenni, végső soron saját nemzetbiztonságunkat veszélyeztetni.
Aki Móse Kacavval kezet fog, a palesztin autonómia megszállására, a házrombolásokra, a víz- és áramkorlátozásokra, a szögesdrót mögé kényszerített palesztinok tizedelésére, palesztin kisgyermekek vérére adja áldását.
A Jobbik követeli, hogy hozzák nyilvánosságra, mibe került a magyar adófizetőknek a Kacav látogatás miatti példátlan méretű rendőri és titkosszolgálati felvonulás.

Budapest, 2004. április 14.
Jobbik Magyarországért Mozgalom


Téma: Az ukránok visszaveszik, amit a volt kommunisták elprivatizáltak
Beren
2005. február 06. 13:27 | Sorszám: 6
Ha jól emlékszem, a Fidesz 40 pontjában volt valami ígéret a privatizáció felülvizsgálatáról, de aztán sajnos szinte csak a papír maradt...
Beren
2005. február 06. 10:31 | Sorszám: 1
Örömmel várom a Fidesz hasonló intézkedéseit 2006-ban.
98-2002 közt is vártam persze...

Téma: gyurcsányi beszéde auschwitzban
Beren
2005. május 08. 14:43 | Sorszám: 45
Ez a mocsok ráadásul Saron zsírführerrel, ismert háborús bűnössel ájtatoskodott együtt illetve alázkodott meg.
Ha nem csak a zsidók jogait védenék a magyarországi bábrezsimben, akkor a kollektív bűnösözés miatt Lopcsányt le lehetne csukni.
Beren
2005. május 07. 16:09 | Sorszám: 30
De egy évben kétszer? Most volt kint a nyomorult pár hónapja. Aztán itthon is vagy kétszer hajlongott, megfejelve persze az ostobaságokkal. Szvsz a magyar miniszterelnök (lopcsány persze nem az) feladata elsősorban a magyar áldozatok emlékének ápolása, a magyar elhurcoltak megkövetése és lehetséges kártalanítása. Ehhez képest a zsidókat n-ik alkalommal kárpótolják, a gulág áldozatok zöme, már aki él még, nyomorog. 800 ezer magyar emberről van szó. A délvidéki, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyar holokausztról pedig tudomást sem vesz a magyar állam. És végül lóf.. a hátsójába annak, aki kollektív büntetést próbál a magyar népre verni pláne hogy Magyarország több százezer zsidót mentett meg. A holokausztbiznisz annyira rasszista üzletág, hogy még arról sem hajlandók tudomást venni, hogy az auschwitzi munkatáborban a foglyok többsége nemzsidó volt. Miközben arról pofáznak, hogy nem lehet különbséget tenni az emberek között, aközben még a halottak közt is különbséget tesznek amikor szinte csak a zsidókról ejtenek szót egész évben.
Beren
2005. május 07. 01:20 | Sorszám: 23
Auschwitzban hajlong, 3 millió magyartól ismét jogot tagad meg, mi az? - Csótány
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.06%2002:25&database=rovid
Beren
2005. május 06. 00:38 | Sorszám: 1
Csótány kérjen bocsánatot a magyaroktól már egyszer!

Téma: 2%-on a Jobbik!
Beren
2004. január 10. 02:05 | Sorszám: 41
Javaslom, nézd meg a századvég-tárkiről szóló tegnapelőtti Magyar Nemzet cikket, aztán ugrálj.
Beren
2004. január 09. 21:02 | Sorszám: 37
A Fidesz(meg az MDF) képviselői tényleg embertelenül elfoglaltak a parlamenti munkával, lásd, nincs szinte olyan ülés, amikor ne hiányoznának az ellenzékből két-háromszor annyian, mint a "kevésbé elfoglalt" kormánypártoktól.
Beren
2004. január 08. 17:51 | Sorszám: 0
A tán két napja megjelent Tárki felmérés szerint, megerősítve a Medián korábbi jelzését.
A dógot vélhetően decemberben rögzítették, szép teljesítmény egy pénz, intézmények és médiahátszél nélküli, 1-2 hónapos párttól, hogy gyakorlatilag máris elérte a 13 éve a parlamentben csücsülő, még mindig igen pénzes és korrupt mdf rátáját, vagy a teljesen le és szétzüllött, de még két évig komoly lét kasszírozó, hetilappal rendelkező miépét. Ez már csak felfelé mehet, az első egy-két százalék megszerzése volt lélektanilag fontos. A Jobbik vezetői pedig nem lusták dolgoznak mindennap, eltérően sok jobbos politikustól.

Téma: Gyulay bocsánatot kér a III/III-as lista miatt!!
Beren
2005. március 09. 02:07 | Sorszám: 6
Óriási a levél!!!

Téma: "Vágd pofon a magyart!"
Beren
2004. február 03. 03:10 | Sorszám: 185
Megnyugtatlak, még csak meg sem közelítik Mr Bean humorát.
Mr Bean ugyanis amúgy angol hazafi, ezek meg azért csinálnak ilyen harmadosztályú gagyit, hogy komoly, pátoszos magyar nagyfilmek ne is igen legyenek.
De holófilm az lesz, megnyugtatlak. Jövőre Fodor Gabiék talán meglepnek minket egy nagyobb költségvetésű drogos filmmel, ahol a szép, az okos, a vonzó a drogos lesz, vele szemben a fasiszta-nacionalista polgári körösök mondjuk, akiknek avítt nemzeti érzelmeire kíméletlenül és mégis nagy hős módjra, szellemesen mutat majd rá a kitágult pupillájú főhős. A rá következő évben feltétlenül szüksége lesz a magyar népnek az első magyar meleg nagymozifilmre, ahol a szemétláda nacionalisták jól elnyomják a modern európai meleg polgárt, és a románokat se szeretik az anyjuk keservit a rohadt irredenta székelyeknek, provokálják az európai Romániát.
De jöhetne még egy pompár műalkotás Megyóék alatt a rohatttt nacionálmagyarok által sanyargatott 4 nyelven beszélő, hatdiplomás cigány párról, akik toleránsak. A bozgorok nem, rettenetes árpádsávokkal lengetnek és a demokratikus trianoni béke ellen uszítanak és esténként rosszul öltözve támadják, lopják, rabolják a békés romákat a nyóckerbe, akik Strasszburgba menekülnek, mert bár a jóságos Pető Iván vagy Vásárhelyi Mária befogadta volna őket a családnak az ötvenes években becsületes munkával szerzett valamelyik villájába, a klerikáljobbos gyűlöletkeltők kiűzték őket a Rózsadombról, Európa szégyenére.. Ausvic, ausvic. Életképek, utcai jelenetek, egy utcán sétáló magyar elejti a pénztárcáját, egy elegáns, idős roma professzorasszony utánuk viszi - itt be lehetne villantani a korábbi szadeszízű reklámot, tudjátok,a roma mikulás(hiszbez is tipikus életkép), mi is volt a szlogen?
Na így e.
Beren
2004. február 03. 02:54 | Sorszám: 184
Szerintem tévedsz. SZÍNVONALAS tötténelmi filmre, mítoszra, mindig a kornak is megfelelő technikai színvonalúra mindig van igény, de nálunk ilyet ma már alig csinálnak. Nézd meg a Gyűrűk urát, igazából egy történelmi film, még ha minden fiktív is benne, a fehér Európa mítoszaiból, történelméből van, mint a könyv is, világsiker. 5-10 milliárd forintból, hidd el, ha csinálnának filmeket teszem azt Wass Albert munkáiból, több millió magyar nézné meg. De akár a magyar legendákból is, gyűrűk ura közeli technikai színvonalon, a legjobb nemztei rendezőkkel, színészekkel, tódulna a magyar. Persze nem olyanra gondoltam, hogy egy cionista banda gagyi színvonalon gúnyolja a magyarságot egy harmadosztályú filmben, mint a magyar vándor. Ami úgy technikailag, mint rendezőileg egy rakás szar.
Az Egri csillagok jó film. Volt, pár évtizeddel ezelőtti színvonalon, nem nélkülözte a nemzeti pátoszt sem, de hát ma már elavult. Nem lehet 20-30-40 éves filmekre hivatkozni, hogy na megvolt, a filmművészet(is) mindig megújulásra szorul, ma már az amcsi fiatalok sem mennek be a 40-es évek amerikai filmjeire, hanem megcsinálják nekik ugyanazt 2001-2-3-ban, meg majd 10 év múlva is.
Mondjuk egy Ákos, mint zeneszerző, csak ötlet, és pár hasonló kaliberű figura 2006-ban megcsinál egy Wass Albert regényt 2 és fél órás szuperprodukcióként, 4-5 millióan néznék meg a Kárpát-medencében, ahogy Andrzej Wajdát is 8-10 vagy még több millió lengyel nézi meg, a legutóbbi kirobbanó filmjét(Pan Tadeusz) is (de a 20-30 évvel ezelőtti filmjére nyilván a mai fiatalok már nem mennek tömegesen, hiába voltak minőségi munkák)mert Lengyelországban adnak pénzt(az állam is, k. sokat) lengyel, nemzeti érzelmű(aki itt közbeugat, az nézze meg, hogy Amerikában mire mennek be legtöbben, ahoy az egész világon: nemzeti érzelmű hősfilmekre, legyenek bár szemétgagyik, vagy igényesebbek) szuperprodukciókra(egyébként a lengyel krimik se rosszak mind, Boguslaw Linda egy-egy akciófilmje is milliós nézettségű, és k.jók zömmel, sokkal jobbak az amerikaiknál, életszagúbbak, nincs egyedül egy hadsereget elintéző rambó, mégis baróra szórakozol, mégis izgalmasak).
Magyar film ma? Mondják, nincs pénz, nincs közönség. Ez is igaz, de ez egy ördögi kör, mert ugye ménincs közönség?
Mert pénzt ma 99%-ban csak gagyikomédiákra, szemétre, szarra, holocaustfilmre, magyargúnyolásra, másság-drogok-buzik témájú "munkákra" adnak(lásd Czabán és más tilosbűnözők filmjei, például a hugyozásról, van is vagy 320 nézőjük). Andy Vajnáék, akik megszerzték idehaza a forgalmazást is, azt csinálnak, amit akarnak, pozitív magyar filmekre, gulágra, magyar történelemre, pátoszra nem fognak adni soha(sőt, még a South Park egy adásának hazai bemutatását is megakadályozták Vajnához hasonló "úriemberek", tehát a külföldről bejövő filmet is cenzúrázzák, ha kell). Ám legyen, ne is adjanak a Vajna félék, ők nem magyarok, nem ez a dolguk.
És itt jő képbe az állam. Aki, nemzetibb társadalmakban mindehol keményen ad, franciáktól az idézett lengyelekig, hogy legyen, maradjon nemzeti filmgyártás. na, majd 2006-ban.
A Fidesz-kormány tett mondjuk halovány kísérleteket, és jól tette, hogy két milliárdot adott a Széchenyi filmre, más kérdés, hogy az szerintem, és sok jobbos szerint is kicsit gyengusra sikeredett, de kezdetnek elment(10 milliárd se lett volna sok, ha nem dilettánskodják el), ha lett volna folytatás, megláttuk volna, majd a következő ciklusban.

Úgyhogy nagy, igényes, nemzeti hősfilmek kellenek. Például az említett Wass Albert munkái alapján, milliós példányszámban fogynak a könyvei, tehát még csak a nevét sem kéne már beplántálni a magyarságnak. Lehetne Horthyról baró nagy filmet csinálni, aztán, újra mondom, akár Hunor-Magorig, a nemzeti mítoszokig vissza mehetnők, Attiláig, csak igényesen, nagy tehetségekkel(ne a honfoglalás c. félmunka nyomán, ahol persze ordítóan látszott a pénzhiány is), nagy lóvéval, normális filmszalaggal, vágással, profi operatőrőkkel, 5 ezer statisztával, bármivel.
De ha nincsenek ilyesmik, mintahogy ma még nincsenek, akkor menjek be czabán hugyozós filmjére, meg a garmada hasonló tilos rádiós szellemiségű kozmopolita fosra?

(A magyar színészgárda legjobbjai alkalmasak erre, rendezőinkhez nem értek annyira, szerintem a zöme gyenge, vagy kozmopolita, nem baj különben, csinálgassák csak, úgyse nézik őket, egy másságfesztiválon, hasonszőrű barátaik megnézik őket, aszt annyi)

Beren
2004. január 31. 22:13 | Sorszám: 126
Nyomorult kommunista, Györgyi elvtársról bizony a jobboldal jó részének jogos véleménye volt, hogy egy tetves kommunista, akit el is hajtottak szerencsére a posztjáról, miután ez a disznó évekig akadályozta pl az 56-os pereket. Azt hazudván, hogy elvtársai magyarellenes emberiség elleni bűntettei sima bűncselekmények, és elévültek, ezért sorozatban tagadták meg a nyomozást, hadd éljenek ávós barátaid háborítatlanul(Szűrös szerint is az antiszemitizmus gerjesztői eme bolsevik ésvagy ávós dinasztiák) és magas nyugdíjjal, áldozataik meg hadd haljanak meg szegényen, igazságot nem kapván. györgyi elvtárs, a reformnáci akadályozta a kossuth téri, tiszakécskei és a többi tömeggyilkosság nyomozását, ez a te embered, gratulálok.
Végül az Alkotmánybíróság tette helyre ezt a köztörvényes bűnözőt 99-ben, de ugye eltelt 9 év, de a lényeg, kimondták, hogy bizony a pufajkások, ávósok sortüzei el nem évülő emberiség elleni és háborús bűntettek, amik üldözendők. Persze jogállam még mindig nincs, másként a szadeszos ávósdinasztiák nem a lopott-rabolt ingatlanaikban élnének, hanem vagyontalanul, esetleg segédmunkán, de mégis, fontos volt kimondani, hogy bűneik bűnök, egyszer még lehet is foganatjuk.
Györgyi elvtárs bűneiről, aljasságairól a deport56-nak is szép archívuma van, röviden elég még annyit tudni róla, hogy Bócz elvtárssal együtt bizony kommunista, politikai eljárásokban is részt vett a moszkovita rendszerben.
Úgyhogy a györgyi félék csak a magadféle turbócionistáknál számítanak a jogállam képviselőjének, jogállamban bíróság elé kerültek volna a rendszerváltás után. Ami ugye olyan lett amilyen, finom kifejezés, hogy felemás. De sosem késő. Az elkorhadt, és a györgyifélék, bauerpetőeörsifélék túlélését 90 után aktívan segítő áljobboldalt pár év alatt, mondjuk 5-6-8, felválthatja egy a rendszerváltásnak hazudott folyamat bűneiben nem érintett fiatal generáció, amely majd véghez viszi a valódi váltást.
A cionista világrend amúgy is, lassan, de biztosan maga ellen hangolja a fél világot(lásd pl. Samír), meg fog bukni, akkor pedig a posztávós antimagyar dominanciának is bealkonyul.
Ami Szendit illeti, tökéletesen érdektelen, hogy egy rohadt moszkovita politikai ügyész eljárást indít ellene egy könyv(!) miatt, pont mint a náci rendszerben(meg uyge tdjuk, hogy soros kiadhatja a meinkampfot, csak magyarok nem adhatják ki). Aki szerint könyveket betiltani helyes, az egy patkány náci antidemokrata, legyen szó bármilyen könyvről.
Kanadában pedig felmenetették Szendit, dacára a bombaerős északamcsi zsidó lobby minden aljas próbálkozásának és rágalmának.
A csendőrség példaképe lesz a 2006 után végre felállítandó nemzetőrségnek, amit az ostoba fidesz kormányon elhalasztott, azt hívén, megnyeri a választásokat.
Beren
2004. január 31. 01:47 | Sorszám: 122
Nem tudok róla, hogy betiltották volna, de ha igen, az talán érv? A bolsevikok sok könyvet szeretnének betiltatni manapság is, többnyire nem jön össze.

Az érv az, antimagyarkám, hogy Szendi ártatlannak bizonyult, a cionista horda szervezett akciója nem hozta meg az eredményt.

Beren
2004. január 30. 22:49 | Sorszám: 112
Na ja. A Music box(zenedoboz) az egyik legundorítóbb magyargyűlölő zsidófilm, amit valaha láttam. olyan mondatok jellemzik a filmet, mint hogy "itt(értsd: Budapesten, Magyarországon) még mindig gyilkolták a zsidókat, amikor a német birodalomnak már rég vége volt".
Egy cionista-rasszista vádirat, szánalmas rendezői és színészi munkával, középpontban a magyarság kollektív bűnösségével és a jóságos zsidókkal. esterhasékra jellemző egyébként, hogy egy valódi sztorit hazudtak át a filmben. A valódi az volt, hogy egy Kanadában élő magyar excsendőrtisztet a zsidók feljelentettek és bíróság elé hurcoltak, mondván antiszemita és tömeggyilkos(ha jól emlékszem, Szendi Józsefnek hívták), ellenben miután több tanú igazolta, hogy zsidókat mentett, a bíróság felmentette, persze hosszú ideig tartott az idős ember meghurcolása, míg kiderült az igaza.
eszterhasék mocskos filmjében a sztori Amerikában játszódik, és a volt csendőrtisztről "természetesen" kiderül, hogy hazudott a családjának, hazudott a lányának, valójában zsidóölő nyilas tiszt volt, úgy derül ki, hogy egy régi zenedobozból előkerülnek a kegyetlenkedéseit persze hiperszuper minőségben ábrázoló fotók, a lánya találja meg, aki előzőleg Budapestre utazik körülnézni.
A 80 valahány éves tiszt gondlom, már el is hunyt, így nincs, aki perelje ezt a patkánybandát. Bár a magyarság kollektív legyilkosozása miatt elvileg tán lehetne bárkinek még, ha még egyszer bemutatják ezt a fekáliát.
Beren
2004. január 30. 18:10 | Sorszám: 79
Bocs, de nehogymá poénra vegyé egy olyan excrementum darabot, mint eszterhas. Emlékszem rá, hogy már tíz éve is mocskolódott amolyan landeszmann módra, és magyarellenes holófilmek készítésében működött közre.

Ők se vennék poénra, ha te, akárha Márai vagy Mikszáth idézetekkel megspékelve aszondanád, hogy vágjuk pofon az utcán a zsidókat.

Beren
2004. január 30. 16:40 | Sorszám: 76
Azt kéne megérteni, hogy a cionisták közt általános a bacher-eszterhas félék nagyon mélyen gyökerező zsigeri magyargyűlölete, csak a többségük nyilvánosan, vagy ilyen nyíltan nem hangoztatja. ők mindig azt ugatjék, hogy a kereszténység legyen megbocsátó, de nekik a fogalom is ismeretlen. Lásd a bosszú népe...
A magyarságot az átlagosnál, általában a gojoknál jobban gyűlölik, a fene tudja miért, de így van. Még a németek ellennis ritkák az ilyen kirohanások, igaz, ők egész évben képesek térdencsúszni és önvádolni, ezredíziglen.
Beren
2004. január 30. 16:24 | Sorszám: 75
Beher egy fanatikus zsidótelepes, aki azt hiszi, Ciszjordániában van.

Téma: Bayer Zsoltot kitiltották Romániából
Beren
2004. március 06. 00:57 | Sorszám: 121
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Fidesz zömmel érintetlenül hagyta a Külügy bolseviki, varsói szerződéses káderállományát, amikor hatalmon volt. Az mszmp-s Martonyi erre garancia is volt.
Hogy most a maszop esetleg még egy rakás újabb régi elvtársat aktivizál, az más kérdés, de a Fidesz elmulasztotta négy éven keresztül a moszkoviták kiszórását.
Lásd pl még arra sem telt neki, hogy ne maradjon a vérkomcsi Horváth Gábor a szóvivő(aki most New York-i konzul vagy mi), gyakorlatilag Martonyin és Németh Zsolton kívül nem sok változás volt, az apparátus meg guggolva kibírta, mivel nem verték ki a Bem rakpartról. Pár nagykövetcsere voltm még ugyan, de egyrészt olyan balfasz árulókat is preferáltak, mint Jeszenszky, másrészt a külpolitikát nem a nagykövtek csinálják.
Ezzel a pár cserével együtt is a magyar külképviseletek az esetek 99%-ában lapítottak, amikor Magyarországot lejárató, tényszerűen hazug állításokat tartalmazó rágalomcikkek jelentek meg Nyugaton.
Beren
2004. március 04. 08:44 | Sorszám: 96
Kovács László egy darab szar. Meddig tűri ez a nép, hogy kormánya immár nyíltan is idegen érdekeket szolgáljon, és hogy törvénytelen, terrorista akciók mellé álljon az erdélyi és a teljes magyarság ellen?
Én szerintem példátlan világritkaság a hazaáruló kormányunk, bármelyik latin-amarikai banánköztársaság vezetői gerincesebbek ennél. De nekünk még hazafias drogbáróink sincsenek.
Beren
2004. március 02. 07:03 | Sorszám: 83
persze-persze, macskanyúltagy, a zsidók és a románok is magyarok, igaz?
Beren
2004. március 01. 19:14 | Sorszám: 75
Mit meg nem engedsz magadnak, Don! A patkányfajzat jelző elfogadhatatlan, és sértő - egy patkányra nézve.
Ami macskaagy magyarságát illeti, hát, régóta nincsenek kétségeim felőle, gondolom neked se, de hogy az oláhokat mé szereti a magyarság rovására, azt csak ő tudja.
Beren
2004. március 01. 00:17 | Sorszám: 61
Remélem, de ne bízd el magad. d209ék az utolsó 8-10 hónapban akkor is osztogatni fognak, ha 10x növelik az államadósságot, a szavazók egy része meg olyan ostoba, hogy ha elvesznek tőle mondjuk 10 forintot, mérges lesz, de ha két év múlva visszakap 3-at, megint a mocskokra szavaz. És hát ilyen gyenge ellenzékkel, ami nekünk van, amelynek egyetlen esélye nem saját teljesítménye, hanem az áremelés, megint igen szoros lesz a küzdelem. De legyen majd neked igazad, meglátjuk.
Ami pedig az oláh balkán felvételét illeti, a d209-es banda alatt fogják nagyrészt végigvinni a tárgyalásokat velük, és tudjuk, ők mennyire "kemény" feltételeket fognak majd szabni úgy nyíltan, mint háttérdiplomáciailag. A Fidesz pedig nem fog nemmel szavazni, ahogy a román nato tagságra sem mert-akart, hiába ígérgette Simicskó, utóbb már csak a saját nevében.
Gyávák egyfelől, Brüsszel és Washington szolgái másfelől ők is.
Beren
2004. február 29. 20:50 | Sorszám: 59
Utoljára a 80-as években volt ilyen, amikor mindkét országban ugyanez a bolsevik banda tett mindent tönkre.
Patkányok.
Megjegyzem, ilyen lépés a "magyar" diplomácia beleegyezése nélkül aligha lehetséges, sőt, kinézem belőlük, hogy ők kezdeményezték. Ha akarták volna, két perc alatt visszacsináltathatták volna a törvénytelen intézkedést.
Nem, ez d209-es ügynök és társai kérésére ment, akik megígérték, hogy a román elvtársak örömére távol tartják Erdélytől az "irredenta fasisztákat". Egész Európában nincs még egy olyan aljas, nemzetidegen vezetés, mint a d209-es, amely hazudozik, mellébeszél, és nem tiltakozik a legkeményebben hasonló esetben.
Románia egy diktatúra, de megyóék azért támogatják az eu felvételét, mondván, akkor majd itt is feltűnésmentesebben lehet diktatorikus elemeket visszacsempészni.

Téma: Közszolgálati tv: Hajrá MSZP!
Beren
2005. február 22. 14:05 | Sorszám: 9
A matula.hu-n egyébként van egy zsidókereső googleszerű program, nem vicc!

Téma: Antimagyar kormány - antimagyar Kovács
Beren
2003. október 29. 16:24 | Sorszám: 2
Hogy ez a mocskos disznó Kovács és sleppje legszívesebben megszüntetné a határon túli magyarságot, és utolsó leheletéig harcol a magyar állampolgárságuk VISSZAadása ellen, ami jár nekik, tudjuk, természetes. De hogy a szavakban nemzeti Fidesz kormány miért tagadta meg ezt az erőszakkal elszakított magyarságtól, az érthetetlen. Gyáva népnek és kormánynak nincs hazája, de igazából nem is akarták ők ezt visszaadni, Németh Zsolt tavaly még arról beszélt, hogy az nem volna jó dolog, mert evakulnák így a még magyarlakta területeket.

Téma: Ki miért utálja illetve szereti a Fideszt?
Beren
2003. október 16. 18:40 | Sorszám: 19
Sok újat nem tudok mondani, azért röviden:

Szerény véleményem szerint a Fidesz nem tudott jobboldali párttá változni balliberálisból, hanem valami köztes katyvasz-állapotban maradt meg, ebből fakad minden hibája és bűne.
Retorikailag persze nagyon nagy utat tettek meg az Orbán féle csuhásozás után a templomavatásokig, a gazdaságban, kultúrában, médiában, oktatásban, külpolitikában azonban többnyire nem a választóikat és azok értékrendjét képviselték, hanem sajnos nagyon is hozzájárultak tetteikkel a sötétség erőinek visszatéréséhez. És persze nem Fodor Gabi volt az egyetlen szdsz érzelmű a pártban. Egy ideig magam is elfogadtam, hogy jó-jó, vannak hibák, de azért mégis... ma már azt mondom, az x-edik tapasztalat után, hogy a ballibekkel való színfalak mögötti smárolás, milliárdok leosztása a balliberális médiumoknak és embereknek, mindez nem volt véletlen. Egyszerűen olyan merev személyi, gazdasági stb. érdekviszonyok foglyává váltak a fiúk az elmúlt 13 évben, megterhelve a kemény ballib múlttal, ami több kapcsolódási pontot jelent a nemzetközi, pl. amerikai érdekcsoportokhoz és Brüsszelhez, mint a magyar, jobboldali emberekhez. S amiből már ha akarnának, sem nagyon tudnának kiszakadni, de nem is akarnak.
Volt másfél évük a megújulásra, a hibákból, bűnökből eredő konzekvenciák levonására, a felelősök leváltására, önkritikára, ebből szinte semmi sem valósult meg, ott folytatják, ahol abbahagyták. Már csak a hatalom megszerzése az ideológiájuk, semmi más, ami kellő, de nem elégséges feltétel a nemzeti érdekű magyar politizálás megvalósításához.

Mindezért jelenleg, és jó ideje már a Jobbikot tartom esélyesnek egy jobboldali értékrend képviseletére és egy jobboldali program megvalósítására, meglátjuk.


Téma: H.Kovács - igenis lehet három irányba nyalni!
Beren
2003. október 06. 18:54 | Sorszám: 26
Az orosz mindeképpen, hiszen bolsik. A brüsszeli valóban kicsit kényszeredett, ugyanakkor kiváló ürügy kovácséknak, hogy mindig hivatkozzanak(hamisan), miért nem lehet ezt vagy azt megtenni, pl kettős állampolgárságot adni a megszállt magyarságnak. Az amerikai orientációt viszont őszintébbnek érzem, két okból is. Egyfelől lehet fúrni az EU egységet pl Irak vagy más kérdésekben, másrészt az USA külpolitikája manapság oly mértékben áll izraeli érdekek befolyása alatt, hogy még háborút is indít kedvenc szövetségese kedvéért. Nem tekinthető véletlennek, amit Kovács mondott a fasiszta gyilkos Saronnal való tárgyalása után pár hónapja, hogy a magyar-izraeli kapcsolatok soha nem voltak jobbak, márpedig az izraeli vonal d209-éknél és a szadesznál bombaerős, kezdve Werbertől a térségben legnagyobb mrétékben ideáramló izraeli tőkén át. Az izraeli vonal egyáltalán nem őszintétlen, és ezért is állnak sokszor Amerika mellé egy EU-Amerika vitában.
Beren
2003. október 06. 18:48 | Sorszám: 25
Ebből ügyet kell csinálni, hogy egy büdöskomcsi meg akarja határozni a sajtó kérdéseit is.
Beren
2003. október 06. 18:47 | Sorszám: 24
Teljesen igazad van, Kovács egy aljanép, de azért az USA segg kinyalásában("Ugyan Putyin és Európa nem támogatja az Iraki akciót, de posztkommancsaink lihegve csatlakoztak az USA-hoz ebben a kalandorakcióban.
") nem volt egyedül, mivel a Fidesz ugyanúgy támogatja az iraki rablóhadjáratot és a "terrorizmus elleni" háborút, amit sunyi módon békedumával próbál elfedni. Sőt, a Fidesz nélkül, lévén kétharmados támogatás kell mindenféle külföldi csapatmozgáshoz, H. Kovács és d209 nem is tudott volna ilyetén mélységekben elmerülni Bush seggében.

Téma: A katolikus felső klérus a bolsikat segíti?
Beren
2003. december 08. 21:13 | Sorszám: 155
Magyarországra is kiterjedő hatalmát, hogy pontosak legyünk.
Beren
2003. december 08. 21:05 | Sorszám: 153
Azért ez a sajtószemle részlet is érdekes, azoknak is, akik nem akarják tudomásul venni a cionizmus magyarországi, igen erőteljes befolyását.

On: Valahogy nem látom, hogy a Makovecz cikk állításait Erdőről bárki is cáfolni tudná.


INFORMATION CLEARINGHOUSE

Az apró, kis Izrael mítosza: cionista csápok mindenhol címen a saját
magát "Az olyan hírek, amelyeket nem talál a CNN-en vagy a Fox tévén"
mottóval hirdető amerikai internetes lap azt írja, hogy tisztességes
emberek világszerte, beleértve olyan zsidókat, mint Naom Chomsky vagy
Michael Lerner rabbi, képtelenek erkölcsi felháborodás nélkül végignézni
azt, ahogyan "Saron és cionista bábjai" nőket, gyerekeket és öregeket
ölnek meg, rombolják le házaikat, iskoláikat valamint kórházaikat, vagy
azt a brutalitást, amiért a Mosszad felelős szerte a világban. "De azt
kevesen tudják a világon, hogy a 'kis' Izraelnek ott vannak a csápjai
mindenütt, politikai bizottságokban, kormányzati emberek formájában,
valamint aktív és nyugalmazott Moszad-ügynökökön keresztül. [b]Az izraeli
propagandagépezetnek fővonalas kapcsolata van az amerikai médiával
(lapok, tévé, rádió, film) és az óriási hatást gyakorol számos nép
politikájára és gazdaságára, beleértve Amerikát, Nagy-Britanniát,
Venezuelát, Németországot és más országokat. E médiában az arabok és
muszlimok mindig terroristák, a zsidók mindig áldozatok. A zsidók mindig
melegszívűek, nagylelkűek. Soha nem szívtelen üzletemberek, maffiózók
(azok csak olaszok lehetnek.). de ha olykor zsidó maffiózokat is
mutatnak a tévén, mint Lanskyt, Siegelt vagy Bugsyt, akkor persze csak
megtévedt emberekként."

Beren
2003. december 08. 02:35 | Sorszám: 145
Én nem beszéltem a hebraisztika szakról, és Frölich ida nem azért oda nem való elsősorban, mert hebraista is. Hanem mert ballib. Én a Pázmányt nem a tanrendből ismerem, hanem sok-sok oda járó, illetve ott oktató személyen kerül. Összességében természetesen jobb a légköre, mint az ELTE, de miutéán Erdő kifúrta az előző vezetést(lásd a részleteket Makovecznél) és több nemzeti érzelműt, megjelent az egyetemen a balliberalizmus is, ez pedig káros egy katolikus egyetemen, hisz a ballibeknek van elég intézménye.

Az idevágó részleet annak illusztrálására tettem be, hogy végtelenül aljas csoport és ember az, aki pl a cionizmus, Izrael vagy a zsidó hitközösség bírálatát antiszemitizmusnak hazudja. Ilyen csoport pl a szadesz, meg általban az, aki ezt az "érvrendszert" elfogadja és alkalmazza. E csoport és egyének leleplezéséről szól Lovas idézete, és munkáinak egy része, ha nem vetted volna észre.

Beren
2003. december 08. 02:27 | Sorszám: 143
A kivastagított részt olvasd el, nyelvzsenikém, az tartozik ide, a többinek nincs köze ehhez a topikhoz, azt máshol megvitathatjuk, csak egy anyagban volt és nem vágtam szét.
Beren
2003. december 08. 02:12 | Sorszám: 136
Na ja.
Beren
2003. december 08. 02:11 | Sorszám: 135
Nem azt mondtam, hogy ne hirdesse a szeretet, ne fordítsd ki a lényeget. De elhallgatni az intézményes keresztényellenességet, és HELYETTE közhelyekkel operálni, az erkölcstelen.
Beren
2003. december 08. 02:09 | Sorszám: 134
" De ha vadul nekitámad valaki egy adottt egyháznak, akkor ne csodálkozzon, hogy mit kap a fejére a híveitől. "

Megint hazudsz. Nem egy egyházat, hanem egyes szégyenletes felső vezetőit támadtam, és teszem joggal, tények alapján. Ha a Mindszentytől elhatárolodó, átvilágítatlan Paskait bíráljuk, az egyházellenesség? Ha a Stephaneum építését évekig hátráltató Erdőt megszóljuk, az egyházellenesség? Ha sérelmezzük, hogy a balliberális, gyűlölettörvényeket előkészítő Bárándy Péter a Pázmányon tanít, az egyházellenesség?
Makoveczet is gyűlöli az Erdő féle posztpaskaista vezetés, mert felsorolja aljasságaikat, és teszi ezután is, ha okot szolgáltatnak rá. Ők meg te állíthatod, hogy ezzel Makovecz egy szemét antikatolikus, de attól még ez nem igaz.
Erdő hallgat a kereszt elleni támadásokról, de van energiája letiltani egy Lovas előadást egy közösségben. Rektori éveiről nem is beszélve, oldalak kellenének tevékenysége részletezéséhez.

Beren
2003. december 08. 02:02 | Sorszám: 133
Frölich Ida tudomásom szerint nem zsidó, de ez mellékes, a lényeg, hogy valóban betette a lábát a ballib és a mazsihisz a pázmányra.

Ami pedig azt a folyamatos aljasságodat illeti, hogy Izrael bírálatát, a mazsihisz bírálatát és elutasítását, vagy a cionizmus bírálatát antiszemitimzusnak állítod be, az éppen a szadesz és bagázsának rákosista módszere, amit már sok nagy és tisztességes ember elítélt idehaza és külföldön, de te és az szdsz azért hasznájátok. Mi meg teszünk rá.

Nézzük hirtelenjében ezt a minapi Lovas szemlét.

THE GUARDIAN

A Pentagon elbocsátotta azokat a katonai jogászokat, akik panaszkodtak a Guantanamo-i támaszponton fogva tartottakkal tanúsított bánásmód miatt, írja a baloldali brit lap.

Brian Klug, oxfordi filozófus és egy zsidó emberjogi szervezet tagja A cionizmus-ellenesség nem antiszemitizmus címmel írt cikkében határozottan kiáll amellett, hogy az izraeli kormány bírálata egyáltalában nem antiszemitizmus. Az antiszemita kijelentések olyanok, mint amit például a zeneszerző Richard Wagner tett: „A zsidó fajt a tiszta emberiség és az abban fellelhető minden nemesség született ellenségének tartom”. Az izraeli kormány bírálata viszont politikai kategória, amelynek semmi köze a rasszizmushoz.

AL-AHRAM WEEKLY

weekly.ahram.org

Izrael és a világ sajtója gyakorlatilag nem fordított figyelmet arra, amikor október 24-én otthonában egy kocsiba rejtett pokolgéppel fel akarták robbantani Isszam Mahult, az izraeli parlament egyik arab tagját, aki a törvényhozásban is és a BBC-ben is hangosan tiltakozott az izraeli atomarzenál ellen. A történetet ismertető egyiptomi lap megemlíti, hogy Izrael újsághírek szerint Nesz Cionában olyan ideggáz kifejlesztésén is dolgozik, amelyek csak az arabok génjeit támadja meg.

Beren
2003. december 08. 01:55 | Sorszám: 131
Igen a mazsihisz, pl a Bárándyk képében. Akiknek fő vesszőparipája a gyűlölettörvény, amit a legerőteljesebben a mazsihisz követel évek óta. Hiába alkotmányellenes, hiába fordulna meg a bizonyítási teher, a cionistákat nem érdekli. Egy éve pedig(lásd MTI), zsidó világkongresszusi küldöttség érkezett érkezett az igazságügyi minisztériumba, hogy tárgyaljanak a btk orwelli alapú, vagy inkább cionista szempontú módosításához, vagyishogy elsősorban ne a rasszizmus, hanem egyes zsidó és ballib körök által antiszemitizmusnak bélyegzett szavakért is le lehessen csukni bárkit.
Aki erről nem tud, az strucc, vagy nem mond igazat.
Szakirodalomnak lásd pl Israel Samir könyveit és cikkeit, meg egy tonna nyugati lapot, élén a Guardiannal(brit és baloldali, persze nem népszavás értelemben), amely folyamatosan odapörköl és leleplezi az amerkai politikát, és ezáltal a fél világot behálózó cionizmust.
Beren
2003. december 07. 23:58 | Sorszám: 123
Szvsz inkább a szakértő oggival beszéld meg a Fröhlich-zsidókérdésedet, ha szabadna javasolnom.
Hol írtam le róla, hogy zsidó volna. Totál szdszes véglényként viselkedsz.
Beren
2003. december 07. 23:56 | Sorszám: 121
Fröhlich általában akkor sem mond igazat, ha fogat mos, róla nekem inkább Makovecz, Lovas, a többtucat pázmányos diák és oktató ismerősőm az autentikus forrás, és azon tények, tények Makovecz és Lovas e tárgyú írásaiban.
Beren
2003. december 07. 23:43 | Sorszám: 116
Az alapcélban egyetértünk, de az ügynökkormány leváltását éppen az nem szolgálja, ha a fideszlibsik valamelyike, nem először, kijelenti, hogy örül a 2002-es választásoknak, mert már nincs szélőséges erő az OGY-ben. Sőt, az ilyen beszéd az ügynökuralom meghosszabbítására alkalmas
Beren
2003. december 07. 23:36 | Sorszám: 114
Mégegyszer ismétlem, Rogűn kijelentette, nagy eredmény, hogy 2002 óta nincs szélsőséges párt az OGY-ben.
Ezt, aki másként értelmezi, minthogy az MSZP és az SZDSZ nem szélsőséges Rogán szemében, az hazudik.
A normál átlagfideszes számára is elfogadhatatlan elárulása a jobboldalnak az ilyen beszéd, ami ráadásul hazug is.
De Rogán azt is megmondja, ki a szélsőséges: a Jobbik.
Világos állláspont, neki a d209es söpredék törvény és alkotmánysértései, múltja és jelene ellenére elfogadható, a Jobbik nem. Csak így tovább, Rogán, legalább tudjuk, hányadán is állunk.
Beren
2003. december 07. 23:31 | Sorszám: 113
Nekem, és a jobbos emberek többségének inkább attól forog a gyomrom, hogy Erdő a Néphazugságnak adott interjújában sem emelte fel a szavát az iszonyatos posztkommunista féldiktatúra, a keresztényellenesség és az intézményes erkölcsi rombolás, netán éppen a vallásszabadság és a kereszt elleni támadások ellen. Ehelyett amolyan szeressük egymást gyerekek, zömmel olcsó közhelyek, alapvetően nincs nagy baj dolgokat árasztott magából, legalábbis minden olyat kínosan került, ami az ügynökkormányt bosszanthatná. Na ez a szégyenletes. Nem a Jobbik mellett kell kiállnia, félreértés ne essék.
Szégyenletes az is, amit a Pázmányon művelt rektor korában, levadászva pár önzetlen nemzeti embert. Mára a Pázmányon egy Fröhlich Ida már nem egyedi jelenség, a ballib, a mazsihisz szépen betette oda lábát Bárándyk és hasonszőrűek formájában.
Beren
2003. december 07. 23:18 | Sorszám: 112
Nyilván Makovecztől is kifordulna a gyomrod, ha olvasnál újságot, és látnád, mit hozott le egy lapban nemrég Erdő Péter szégyenletes ténykedéséről.
Aki azt állítja, hogy a klérus bizonyos cselekedeteinek akár éles bírálata is egyenlő volna az antikatolicizmussal, az hibbant és dogmatikus, pont, mint az inkvizitorok. Te nem a hitet véded, hanem nagyon is gyarló személyeket.
Épp azt vetik a szemükre, hogy hívőiket cserben hagyva sokszor a ballibet támogatják. Most említsem még a pannonhalmi szadeszközeli főapátot, Asztrikot, aki magyarellenes ballibekkel smúzol és működik együtt évek óta, mi több Lengyel László valami könyvet is megjelentetett kettőkükről.

Szerintem inkább önvizsgálatot tarts elébb, főként nézd meg Paskaiék, Erdőék arcpiritó magatartását és cselekedeteit, mielőtt mások személyével foglakozol.

Beren
2003. december 07. 00:57 | Sorszám: 89
Meg a katolikus klérusról az ügyben?
Beren
2003. december 07. 00:56 | Sorszám: 88
Félrebeszélsz. Nem én szarháziztam le a vitapartnereimet. Ha végignézed merkuék agymosott gyűlölettirádáit, akkor náluk 20x annyi személyeskedést találsz, mint nálam. Ők kezdték mocskolni vitapartnerüket, nem én, náluk reklamálj. Oggi, desade, meg a többi, hol van az érdemi hozzászólásuk a témához?

Ebben az értelemben te is hazudsz, hogy azt a látszatot kelted, hogy a megtámadott fél a felelős, és szemforgató módon átsiklasz a személyeskedést űzők felett. Agresszivitás? Röhögőgörcsöt kapok, ha desadékat olvasom. Rájuk miért nem szólsz rá, hen? A szemforgatás is taszító ám, nem hallottál róla?

A témánál maradj, ne beszéj mellé. Mondta Rogán, amit mondott? Mondta. Akkor azzal foglalkozz, ne rágalmazz.
Ahogy a fideszesek zömével is szépen meg lehet beszélni a dolgot, és lám, általában elítélik. De ha nem az se baj, ha vki nem mocskolódik válasz helyett. Foglakoztam én a te személyeddel, stílusoddal? Hát akkor.

Mi a véleményed Rogánról?

Beren
2003. december 06. 23:11 | Sorszám: 86
Beteg vagy te öregember. Rogán kijelentette, hogy a parlamentben nincs szélsőséges párt, és ez nagy eredmény, a Jobbik viszont szélsőséges. Ezt másként értelmezni, minthogy az mszp-szdsz nem szélsőséges, nem lehet.

Nézz már körül te lúzer, a normális fideszesek, mint Don és sokan mások is elismerik, hogy amit Rogán állított, elfogadhatatlan. Sőt, ha erről közvkutatást végeznél a Fideszesek közt, sem volna kétséges eredmény.
Miért akarod a fekáliát mosdatni, ha egyszer mindenképpen büdös marad?

Beren
2003. december 06. 22:53 | Sorszám: 84
Én a te anyádat sosem szidtam, ne hazudj, maximum ha te az enyémet szidtad, de ilyenre nem emlékszem. Még macskakörömnek sem mondtam, pedig ő mondta nekem. Talán felhomályosíthatnál, hogy miről volt szó.
Persze ha gen haverod volt a moderátor(amit pofátlanul letagadott, noha mindenki tudta), akkor bármi megeshetett "indoklásként".
És itt se hazudj. Egy Rogán idézetre, vagy bármely idézetre nem én kezdek el veszett kutyaként vicsorogni, hanem cimboráid, a lúzer váradi, meg nyelvzseni barátja. Nem először, nem tizedszer.
Értelmesebb emberként nem tudom, hogy nem sül le a pofádról a bőr, amikor az elmúlt 1 napban is csak és kizárólag gyűlölködnek, vita helyett, vissza olvasható, helyett te mást kezdesz vádolni. Én nem foglakoztam sajnálatra méltó személyükkel. Úgy látom, te is kezdesz felzárkózni hozzájuk, csak így tovább.
Beren
2003. december 06. 22:25 | Sorszám: 82
Dudithka, mutass tőlem olyan hozzászólásokat, amikben a nekem nem tetsző, topikba vágó hozzászólásokra anyázással feleltem volna, mint oggi, mercur és a pár hasonszőrű gyűlöletnick.
Ami a Jobbik népszerűségét illeti, nem tisztem azt emelni, de spéci a fórumon(meg a pk-kban, ami többet számít) jelentősen megemelkedett, erre te összevissza beszélsz hülyeségeket.
Amúgy meg buta vagy, mert rendszeresen látogatok gyűrűk urás topikokat, de mi közöd van hozzá?
Már amikor időm van. Ha sok a meló, ami gyakori, néha napokig sem érek rá, nincs időm, mint másoknak, szinte főfoglalkozásúként itt csellengeni a 7 7 napján, ennyi. Amúgy régebben a gondolán is részt vettem egy zenei topikban, ma már csak néhány beljobbos politikai témára van időm.
Viszont sok zeném és filmem van, 10 éve gyűjtögetek, erre szakítk időt, sajnos itt beszélgetni róluk nemigen megy.

Jobb volna megfogadnod egy tanácsot: azoknak adj tanácsot, akik valóban gyűlölködnek, akiknek érvelése, tartalma és formája többet árt a Fidesznek, mint használ (akár van közöd hozzájuk, akár nincs).

Beren
2003. december 06. 22:14 | Sorszám: 81
És te mit tudsz felmutatni tesó? Mi is a dolgod te neked? Na láss csodát, egy büdös sor értékelhetőt nem tudtál leírni, a nyelvismereteddel és a műveltségeddel is baj van, hát ugrálsz és acsarogsz. Téged hányszor is engedtek be a sajtóklubba?(már az eredetibe, nem a Bencsik féle utánzatba). Megjegyzem, 3x voltam, és ennél többször szerkesztettem is, de ezzel sohasem kérkedtem, az ismerőseim sem tudják mind. Soha nem kezdek bemutatkozni úgy, hogy Lovas barátja, kár képzelegned. Sose nem is hasonlítottam magam hozzá, pláne nem Bayerhez, aki más világ, megint a lúzer agyad fantomjaival hadakozol. Alapvetően általában is mást csinálok, sosem voltam főfoglalkozású publicista, máshoz jobban értek, abból élek. És te, drága barátom, mivel is keresed kenyeredet, mivel is boldogítod a nemzetet?
Nem vagyok Pista munkatársa sem, nem is voltam, hiába hazudod csikorgó fogakkal, kérj másik brosúrát a testvéreidtől. Haverok vagyunk, ennyi. Amihez persze semmi közöd, de mégis ez életed nagy problémája és irigy fájdalma. Jó kollégák egymást segítik, te azonban csak véres hányást tudsz ontani magadból.
Bencsiknek sose nyaltam, mint te, Csurkának, sem másoknak se, ahogy te sokaknak. Tőlem egyetlen sornyi efféle írást sem tudsz mutatni(ez is őrülten dühít téged, ezért hazudsz újra és újra), de pl Bencsiken túl az itteni fidesznyallerektől szép számmal, némelyikük több pártnak nem csak fanatikus híve volt már, de tagja is.
"Munkát adott, mert nem volt pénzed". Ugyan már kis nyomorultam, ha neked munkát adnak, az azért van, mert nincs pénzed? Dolgoztam nála egy ideig, amit nem csak alulfizetett(mint mindenkit a lapnál, kivéve önmagát), de meg is lopott, mint sok más embert, ez szokása, aki kiismerte, tudja, ez nem minket minősít, hanem azt, aki nem fizeti ki a kialkudott járandóságot. És te mit is dolgozol ugyebár, szerencsétlen, na, arra nem is lehetsz büszke.
Különben is, amíg névtelenül rikoltozol, rettegő, gyáva emberízinkként, addig te még csak ellenség sem lehetsz, nemhogy ellenfél. Magad is tudod, hogy hazudsz és mocskolódsz, ezért nem vállalod fel az állításaidat, ez a hozzászólásod a jellemed hű tükre.

Jól fejlett szdszkretén vagy, aki azt hiszi, bármit elérhet, ha egy aránylag még normális vitafórumon vita helyett mocskolódik. Hát nem érsz el semmit, csak a további egyedüllétet, a kínzó, bensődet emésztő gyűlöletkór további virulását.

Gen moderátornak ismét gratulálok, hogy méltón teszi a dolgát, és nem avatkozik be a saját maga által megszabott játékszabályok megsértése esetén sem. Nyilván úgy gondolja, ha idetéved egy még szűz jobbos szimpatizáns, el lesz ragadtatva a deszardo féle produkciók elolvasása után, amik abszolút a topikba vágnak, polgáriak és mérsékeltek, nem rombolják a topikot és a fórumot.

Beren
2003. december 06. 19:17 | Sorszám: 77
Hazudsz. Egyetlen példát sem tudsz erre idézni. Beégtél lúzerkém. Angolul gagyogsz már?
Beren
2003. december 06. 19:06 | Sorszám: 75
Egyébként ha jól rémlik, Piritós is provokátorozott, vagy hasonlózott, nem csak engem, hanem jó pár más embert is, és többen is így tettetek a 4-5 fős elmekórtani különítményetekből, a Jobbikra célozva.
Remélem, ki tudsz még elégülni, és várni, hogy "kirúgjanak".
Beren
2003. december 06. 19:03 | Sorszám: 74
Persze-persze, igazad van, a szadesz-maszop küldött erre a fontos feladatra, a gondola szétverésére. Persze, hogy nem vagy orvosi eset.
Beren
2003. december 06. 17:49 | Sorszám: 71
Bocsánat, azt nem tudtam. Akkor tényleg elnézést.
Mert ugye abból, hogy kata54, semmi sem következik egy fórumon, annyira meg nem követtem a munkásságát, hogy tudjam.
Beren
2003. december 06. 17:47 | Sorszám: 70
Ne haragudj Don, de ez nem igaz. Mindig foglalkozom a másik mondanivalójával(ha van), és arra reflektálok. Ellenben Merku, Oggi, kizárólag mocskolódik, erre reflektálni érdemben nehéz. Hogy pl Orbánt, vagy bármely közszereplőt elítélek, lehozok egy Rogán idézetet, egy Martonyi féle tettet mondjuk a ballib sajtó általa történt pénzeléséről, arra nem válasz, hogy anyád te rohadt provokátor(mint ír ilyesmiket a szerencsétlen lúzer oggi), mert merkuriusnak és 2-3 követőjének ez a színvonala. Megértem, hogy idegesíti őket, hogy belterjesnek indult fórumukon rendszeresen kisebbségbe kerülnek, de tőlem nem tudsz olyat mutatni, hogy nem személyeskedő hozzászólásra mocskolódással válaszoltam volna.
Az már tényleg szánalmas lúzerkodás, hogy néhány frusztrált "mérsékelt" képes elhinni, legalábbis hirdetni, hogy a gondola nevű, szerény látogatottságú, de kétségtelen érdemeket is felmutató kis lap fórumára a Jobbik fizetett provokátorokat küld. Aki ilyen baromságokat elhisz, tényleg pszichiátriai eset.
Veled is vannak vitáim, de láthatod, hogy nem anyázunk és meg tudunk mindent beszélni, még ha marad is a nézetkülönbség.
Beren
2003. december 06. 17:37 | Sorszám: 66
Megrázó lesz, ha meg tudják rólad, ki is vagy valójában.

Gennnek: Felebarátom, önkéntes rendőröm, tiltsd csak le az összes szolgáltatót, ahonnak számodra kedvezőtlen hozzászólások érkeznek, senki sem akadályoz meg benne. Elégülj ki. Mondjuk, hogy ezzel emberek tömegeit zárod ki, eh mit számít a "szent" cél fényében.
Szerintem itt az ideje amúgy is egy nagy tisztogatásnak a gondola fórumon, mert egy csomó jobbos nem átall nem csőlátású fideszfanként viselkedni, sokkal egyszerűbb ezeket kizárni, és kész. Neked is kevesebb melód lesz, semmi konfliktus, béke és nyugalom, 10-15-en nagyon jól ellesztek egy defaultból zártkörű fórumon. A "szélsőségesek" ünnepnapon azért benézhetnének, na persze csak olvasóként(nem ám bekiabálnak a pálya széliről!), hogy lássák, milyen a mérsékelt, szalonképes ajrópér konzervativizmus, Mercuriussal, Oggival és fél tucat hívükkel.

Beren
2003. december 06. 17:28 | Sorszám: 64
Helyes "mérsékelt" testvérem, mutasd meg a morált, mondd ki nyíltabban, hogy az utcára vele(a jobbikot vagy a jobbik szimpatizánst az elvakult féle fideszfan politikai korrektice is jobban gyűlöli, mint a szocionistákat, lásd Rogán), dögöljön meg. Értesítlek, ha így lesz.
Tébolyult gyűlölködő vagy, sajnállak. De mint a tébolyultak zöme, persze név nélkül mocskolódsz. Majd ha vállalod is a bosszúnépes aurájú dumádat, akkor esetleg ellenfélszámba vesznek, de addig csak egy kis lúzer vagy.

Csak a párját ritkító műveletlenségedet illusztrálja, hogy a többesszámú média alakot egyes számnak érted, és akként próbálod használni.
Akkor már inkább használd a médiákok kifejezést, az legalább humoros volna, nem csak primitív.

Beren
2003. december 06. 09:43 | Sorszám: 54
Meglehetősen nyomorult lelkivilágú maradtál azóta is, ahogy látom, hogy ilyenfokú gyűlöletben éled ki magad. És mindig csak a mások származása érdekel, hát a tiéddel mikor jössz elő végre?
Sajnálom a hozzád hasonlókat, akik csak névtelenül ilyen bátrak. Sajnálom azt is, hogy folyton hazudsz, mint egy fekete szellem, mert veled ellentétben én soha nem nyaltam be egyik politikusnak vagy általad sorolt személynek sem, ahogy nem is fogok, nem vagyok pártember.
Továbbá a soroltakról még cikket sem írtam "piszkálódó-lejárató" céllal(nem is kell, lejáratják ők magukat) nem is fogok, tehát sokszorosan hazudsz.
Másfelől persze vannak közügyek, amiket emberek megírnak olyanokról, akikben csalódnak, sok ilyen újságíró van, miért volna bűn mondjuk Lovastól, hogy leleplezi Lakatost vagy Körösit, akik súlyos dolgokat csinálnak?
Én is valóban sok mindent le tudnék hozni Bencsikről és néhány hasonszőrű figuráról, de nem kenyerem, és nincs is időm ilyesmivel foglalkozni, teszem a dolgom, eltartom a családom stb.
A magyar hírlapból ajánlom a mai hírrészletet, de másutt is megjelent:
"Több vidéki önkormányzat is a katolikus egyház véleménye alapján utasította vissza a Jobbik keresztállítási kérelmét."

Természetesen abban is hazudsz, hogy anblokk öklendeznék a katolikus egyház ellen. Először is, mint világos, a magyar katolikus felső klérus zömét ítéltem el. Másodszor hoztam hazai és külföldi ellenpéldát Glemp, Mindszenty vagy Gyulay Endre személyében. Másrészt öléggé és joggal bántaná édesanyámat, vagy elhunyt nagyanyáimat, ha komplett antikatolicizmust éreznének nálam, tekintve, hogy aktív (katolikus)templomba járók(voltak), de spéci Paskait és a hozzá hasonló árulókat ők sem szeretik(szerették). Nem egyházi személyeket kell szeretni amúgy sem, hanem az egyes emberek őszinte hitét, aminek semmi köze egy békepap hitványkodásaihoz. Az is olcsó, rákosista fogás, hogy ha vki a katolikus egyház visszásságait szóvá teszi, akkor mindjárt ellenség volna.
Úgy tűnik, nem veszel arról tudomást, hogy a minden más egyháznál romlottabb, velejéig magyarellenes tasnádis mazsihiszt miként minősítettem cikkeimben is(tehát nyilvánosan, névvel, nem névtelenül ordítozva valami fórumocskán), amikor még lapba író újságíró voltam.

Elég szomorú lehet az életed, hogy arra vársz, boldogságélményként, hogy én majd mikor veszem össze Lovassal vagy a Jobbikkal, vagy bárkivel. Mondjuk várhatsz még egy jó örökdarabig, nem akarlak elkeseríteni, elvégre 9 illetve négy éve vagyok velük kapcsolatban, de hátha kiböjtölöd.
Másfelől érthetetlen számomra, hogy valakit miért az alapján ítélsz meg, hogy ha történesen valahonnan kirúgták, vagy valakivel szakított. Függetlenül attól, hogy életemben kétszer rúgtak ki(a második a gondolán szinte sorsszerűen hasznos volt, hiszen ha nem történik meg, nagy lehetőségeket puskáztam volna el, amikről talán örökre lemaradok, amúgy meg törvényszerű volt ezzel a pártszolgálatos vezetéssel) , ami nem rossz eredmény 12 év munka után, az újságírás mai állapotában, galamblelkű, felkészült kollégák tucatjait ismerem, akiket 4-6-8 helyről bocsátottak el, ettől még semmit sem csökkent emberi minőségük, sőt, olykor nőtt is, esete válogatja. Semmit sem mond önmagában senkiről az ilyen, a mai világban oly gyakori történés. Tallós Emilt pl szintén kitették innen, ez minősíti őt? Te talán, ahogy minden ember szinte, nem vesztél még össze emberekkel? Lovast pl nem utálták ki sok helyről a szókimondásáért, kezdve a SZERREL, naés...
Jut eszembe a Fidesz felső vezetés körében sokan Pistát jobban gyűlölik, mint az szdsz-t(ahogy te is engem), és legalább annyira, mint az szdsz őt. Vagyis helyes úton jár.
Mindenestre nem gyűlöllek, mint te engem, mitöbb, tekintve, hogy csak ilyen perverz módon tud kielégülni szegény lelked, ígérem, hogy emailben értesítlek, ha összevesztem a Jobbikkal, vagy Lovassal, hadd legyen egy boldog napod. A kirúgatás örömét nem tudom megszerezni neked, mert semmiféle anyagi vagy jogi kapcsolatban nem állok velük, és nem is fogok. Párttól függő párttag csinovnyikokat, csőlátásúakat inkább a gondola közönségének egy kicsi, de jól ismert hányada körében keress, találni is fogsz.

Beren
2003. december 05. 23:07 | Sorszám: 49
Most viszont megyek melózni, jóéjt.
Beren
2003. december 05. 23:07 | Sorszám: 48
"Megmondom oszinten, gondolkodtam, hogy a Gondola neveben a jobbik irasos allasfoglalasat kerem, abban hogy te mennyiben kepviseled a hivatalos allaspontjukat, mert szerintem tobb ellenseget szerzel a jobbiknak, mint barki mas."

Nekem ugyan nem célom, hogy bárkit fanatikus párthívővé tegyek, mint néhányatoknak, de ha már itt tartunk, valahogy a tények még köszönőviszonyban sincsenek idézett kijelentéseddel. Nézzük csak meg a gondola onogur által indított nem reprezentatív felmérését, egy-másfél éve tényleg csak 1-2 ember szimpatizált a Jobbikkal, ma már ugye erőst megszaporodtak, a Fidesz rovására is e helyt.

De mondom, a térítés, az egyenbégetés, a pártszempont nem érdekel, én(és páran) megírok tényeket, amik közül ti cáfolni nemigen tudtok semmit, hogy ennek alapján egy ide tévedő jobbos user mit mond, mit gondol, az az ő dolguk, a híreket sohsem rendelem alá pártszempontoknak. Ha a Jobbik a Fideszhez hasonlóan egyszercsak amerikaseggnyaló, az iraki háborút támogató, liberális társulattá válna, amelynek az szdsz a mérsékelt, elfogadható stílusú párt, mint Rogánnak, akkor azt is megírnám, keresetlen szavakkal. Hasonló elmondható a Jobbik szimpatizánsok zöméről, nem vaskalapos pártkatonák.

Beren
2003. december 05. 22:23 | Sorszám: 42
Egyébként gyűlölködjetek csak nyugodtan, örülök, hogy sok energiátokat elveszi, ahogy régebben is, most sem akadályozhat meg téged semmi, hogy az index egyes szdszmoderátoraival is együttműködj a "szent" cél érdekében, hisz engem és pár jobbost szemmel láthatólag jobban gyűlölsz náluk. Ahogy Rogán is jobban gyűlöli a Jobbikot az Szdsz-nél, bocs, utóbbit nem is utálja.
A magyar vallás szeretetvallás is egyben, ez persze nem jelenti azt, hogy keblünkre kéne ölelni a vétkezőket és a fekete beszédűeket, de legalábbis, veletek ellentétben nem gyűlölünk titeket.
Beren
2003. december 05. 22:05 | Sorszám: 37
1. Miféle törvénysértő tartalmak? Ne hazudozz, vagy máséról beszélsz? Mert az irlezést jól tűröd, ha nem téged vagy haverjaidat érint.

2. Még mindig benn van egy irl adat, úgyhogy légyszíves tedd a dolgodat.

3. Beren természetesen támadta Orbánt, és, talán tilos? Beren vagyok, ezt vállalaom. Vagy talán minden nicknek kutakodsz az adatai után?

4. Nem beszéltem a Jobbik nevében, merthogy nem is képviselem őket, tőlem azt kérsz tőlük, amit akarsz. Másnál is így jársz el, ha nem tetszik a véleménye, akkor érdeklődsz utána? Szép kis figura vagy. A Jobbik szimpatizánsok közül senki sem fog odáig süllyedni, hogy uténad, Merku, Oggi,Piritós vagy bárki fidesz szimpatizáns után érdeklődjön a Fidesznél, vajon hivatalos kapocs van-e köztük.

5. Összességében magadnál vagy?

Beren
2003. december 05. 21:58 | Sorszám: 35
És most is funkcionálisan annak minősítem őket, ugyanis egy Mindszenty, egy Glemp az ilyet nem hagyta annyiban, nemhogy segítette volna a bolsikat, mint pl Vácott némely egyháziak ma.

De nem erről volt szó az oggival való "vitámban", ne ferdíts már te is légyszíves. Ő nem a véleményemmel szállt vitába, nem közszereplőket minősítgetett, ami természetes joga, hanem engem.

Beren
2003. december 05. 21:54 | Sorszám: 33
Az elébb is azt kérdezted, mi a viszonyom a kereszthez.
Először is nulla közöd van hozzá, másrészt közismert, hogy a magyar vallás áll hozzám közelebb, de azért katolikus(másik fele evangélikus) család tagjaként vélhetően egyházi esküvőm is lesz.

És mégyegszer ajánlom a témában Wass Albertet, őt talán nem szarházizod le, csak mert ő sem az a kiköpött bigott keresztény. Azazhogy nagyon is keresztény, csak nem úgy, mint a történelmi egyházak feltétlen hívei általában.

Beren
2003. december 05. 21:49 | Sorszám: 30
Kösz gen. Végül is oggi hadd lökjön, amit akar, az irlezést kivéve
Beren
2003. december 05. 21:42 | Sorszám: 23
nem én irleztem, te szerencsétlen féreg.
Hogy neked de facto nem a magyarság a néped, azt immár, reagálásként a mocskolódásodra, valószínűsítem, ámbár magánügyed a hovatartozásod.
Nem én kezdtem foglalkozni a te vallásoddal, hanem te a másokéval, az enyémmel is, miközben játszod a moralistát. Szégyelld magadat, szarzsák.
Beren
2003. december 05. 21:28 | Sorszám: 18
Megjegyzem, Gyulay püspök úr, aki mindig is kivétel volt a Paskai félékhez képest, újfent elismerést érdemel, lám, ő felemelte szavát, egyértelműen.
De ettől még a klérus, élén Erdővel, szégyenletesen viselkedik.

Más: vki kérdezett a magyar vallásról. Ugyan elég fals, amikor valaki a téma helyett azzal foglalkozik, hogy amúgy x vagy y mit tart a keresztény egyházakról, hiszen itt a vallásszabadság elleni ballib támadásról van szó, és a magyarság elleniről egyben(hiszen a vallásos magyarok zömének a kereszt szent), és ehhez képest másodlagos az egyén viszonya mondjuk Rómához, de ha már, akkor erről, a kereszténység, Krisztus és a magyar vallás összeegyeztetéséről lásd pl Wass Albert Hagyaték c., fenséges kisregényét.

Vissza a témához: a történelmi egyházaknak igenis dolga a totalitarizmus elleni küzdelem, sok egyház ma is ilyen, spéci a magyar katolikus nem igazán, kivesztek már a Mindszenty Józsefek. De még teremhetnek újra.

Beren
2003. december 05. 16:37 | Sorszám: 9
nem erről beszéltem, ne beszélj félre. A katolikus egyház magától nem is tiltakozott(a zsidók ilyen esetben márt nemzetközi botrányt scapnak), csak amikor a Jobbik tegnap udvariasan felkérte őket, hogy talán védjék meg jelképüket, akkor jött ez a gusztustalan, békepapi közlemény, amely a Jobbik támadásával kezdődik.
Kollaboráns az az egyház, amely nem a jelképe, értéke megvédésével kezdi, és magától.
Mert ha a klérus magától elkezdi megvédeni azt, ami kötelessége, majd ettől függetlenül kiad akár naponta Jobbikot bíráló közleményt, semmi gond. De itt nem erről van szó, hanem, hogy több helyen ők maguk is akadályozták a keresztállítást, pl Vácott.
A klérus tömve van békepapokkal, egy kézen megszámolható az átvilágításuka6t önként kérők száma.
De azért Erdő érsek úr nem lusta, hiszen arra van energiája, hogy Lovast letiltsa.
Arra persze nincs, hogy sajtótájékoztatót hívjon össze, hazait és nemzetközit, és pl egy Glemp bíboros módjára neki menjen a bolsevik terroristáknak.
Beren
2003. december 05. 16:31 | Sorszám: 8
IRL adatot nem közöltem magamról, úgyhogy kérem szházi oggi letiltását.
Beren
2003. december 05. 15:39 | Sorszám: 0
Döbbenetes békepapi gyülekezet, a Jobbik támadásával kezdi a katolikus
egyház, ahelyett, hogy idehaza és nemzetközileg tiltakozna a
keresztényellenesség ellen, a vallásszabadság lábbal tiprása ellen.
A jobboldal bűne, hogy a felső klérust nem világította át, és tömve van
komcsikkal. Erdő érsek úr pl titkárán keresztül megtiltotta egy első
kerületi katolikus közösségnek, hogy egyházi helységükben vendégül lássák
Lovast. Más, civil helyet kellett keresniük. A magyar katolikus egyház ez
idő szerint nem csak passzív, de aktívan segíti a magyar és
keresztényellenes erőket.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=66423

A Katolikus Egyház a Jobbik keresztállításáról
2003. december 5., péntek 0:23

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára szerint nehéz megítélni,
hogy politikai szándékok álltak-e, vagy sem a Jobbik Magyarország
keresztállító programja mögött. Veres András püspök sajtóértekezletén azt
mondta, hogy a konkrét akciót nem ismeri, de a kereszt, mint szimbólum
elhelyezésének jogát nem szabad kétségbe vonni.

A Jobbik Magyarország az ország 27 különböző pontján akart keresztet
állítani, saját megfogalmazásuk szerint azzal, hogy felhívják a figyelmet
a karácsony eredeti üzenetére, de ehhez több település önkormányzata nem
járult hozzá


Téma: Falludzsa: az ellenállók nemes szíve
Beren
2004. április 03. 15:43 | Sorszám: 8
Rendben van ilyen fasiszta álláspont is, csak sunyi módon elfelejtetted odaírni, hogy ez leginkább Izrael és hozzá közeli körök politikája, bár fájdalmukra ők sem tudják (még) 100%-osan alkalmazni.
Beren
2004. április 03. 01:39 | Sorszám: 4
A polgári személyekről annyit, hogy volt kommandósokról van szó(reuters), akiket őrző-védőnek alkalmaznak különféle az Irakot leigázó cégek.
Ezek megszállók voltak.
Beren
2004. április 03. 01:38 | Sorszám: 3
50 ezer irakit öltek meg az amerikaikak, összeomlott az egészségügyi rendszer(elég fejlett volt, Irak nem Csád), megnőtt keményen a csecsemőhalandóság, büntetőtáborokban tartanak fogva egy csomó irakit vádemelés nélkül, kirabolják az országot, szétlopják a műkincseit, lefölözik az olajhasznot, a bush féle terrorista csoport barátai kapják a megrendeléseket, újságokat tiltanak be, tévéket cenzúráznak, rakétával lőnek az iraki civilekre reggelig sorolható. Ehhez képest teljesen érthető a lincselés és nem áll arányban az usa által elkövetett tömegmészárlással. Ez minden háború velejárója, különösen, ha egy nagyhatalmú és kegyetlen rablóbanda leigáz egy országot.

Téma: Gyurcsány a balf......
Beren
2005. március 14. 23:31 | Sorszám: 18
Csótánynak kotródnia kell, gazdák, most vagy soha!

Téma: Teller Ede üzenete - Provokáció vagy szimpla hamisítvány?
Beren
2003. szeptember 19. 20:02 | Sorszám: 454
Ja bocs, én voltam félreérthető. Az alkohodrogos mivoltát erősítettem meg, a 3/3-asságát nem, utóbbiról nincs infó.
Beren
2003. szeptember 19. 20:00 | Sorszám: 453
Én ezt nem mondtam, csak annyit, hogy mivel újságíró (volt), aki interjúkat készített Tellerrel régebben, s mivel egy lezülött alkoholistává-drogossá lett, strómanként ideális volt a szerepre. Hogy ügynök volt-e amúgy, mellékes szinte, sajnos már nem világítják át, mert nyugdíjas. Nála sokkal rafináltabb az a banda, amelynek húsbavágó és anyagi érdeke tisztességes magyar embereket megakadályozni abban, hogy a MR külföldi tudósítói legyenek. E posztok ui. kevés kivétellel egészen a közelmúltig egy belterjes, pályáját még a kádár rezsimben a rádióban megkezdett, feltétlenül mszmphű társulat hitbizományát képezték.
Zentai a kivétel, aki, bár balliberális, de nézeteit nem keverte a washingtoni tudósítói munkával, és színvonalas teljesítményt nyújtott, saját információkat hajtott fel, általában élvezet volt hallgatni az anyagait. Innentől kezdve egy tudósító politikai nézetei érdektelnek. Nem is tagja már régen a brancsnak, most ő lesz Berlinben, Járai pedig Washingtonban. utóbbi csípte főleg az ultraballib kommandó szemét, de Zentainak sem örültek. Nekik volt tehát eminens érdekük a MR lejáratása, Járai amerikai akkreditációjának meghiúsítása. Tettek is piszkos kísérletet rá, de nem sikerült.
Beren
2003. szeptember 19. 19:23 | Sorszám: 450
Így igaz. Szilárd meggyőződésem immár, és nem csak nekem,, hogy Zeley az ügyben csak a kéz volt, az értelmi szerzőt inkább B-ék környékén kellene keresgélni. Ráéreztél a problémára, részben. Ugyanis egy lepusztult alkesz és drogos már ilyen önálló akciókat nemigen indít, s neki nyugdíjasként már hullamindegy, ki a washingtoni tudósító, nem mindegy ellenben a B féléknek a rádióban, akik a berlini tudósítói pályázatot is meghiúsították első körben. Minden rájuk vall szinte de bizonyítani nehéz, mert Zeley tényleg csak strómannak tűnik az ügyben. Az ilyen ember némi pénzzel, piával, pár adaggal megvehető, meggyőződését persze nem kellett megvenni, hiszen komcsi maga is. Ő tehát, egyfelől strómannak kellett, illetve Tellerrel valóban készített korábban interjúkat.
Beren
2003. szeptember 18. 18:09 | Sorszám: 444
Miért lenne más ember terméke? Ha pl. én felhívlak téged, hogy Kovács ezt meg ezt csinálta, itt a doksi a kezemben róla és te megírod, az a te cikked, hisz önként adtam az infót nem? Az már egészen más ügy, ha én írok egy cikket, megjelenik, majd később aztán azt te saját neved alatt kiadod.
Beren
2003. szeptember 18. 18:06 | Sorszám: 443
Végre a fidesz.hu is megfelelően kemény jelzőkkel illeti a Szabadnép-takonylapot.
Beren
2003. szeptember 18. 18:04 | Sorszám: 442
Hogy mégegyszer világos legyen. Senki sem hozott le semmiféle cikket.
Amúgy számos neves újságírónak van egy csapata, aki segít a cikkeket javítani, ötleteket is ad, helyesírást és nyelvtant ellenőriz, adott esetben egész infókat, fél cikkeket szállít. Pl. én is segítek néhány tagot, 4-5 éve folyamatosan. A stockholmi cikk egy részét pl. már évekkel, hónapokkal előbb megírtam, sőt magam tártam fel különféle lapokban, ez persze mit sem von le a szerző nagyívű cikkéből, a választások utáni időszak egyik, ha nem a legfontosabb írásából, amely nemcsak mégegyszer annyi tényt tett hozzá, s nem csak hi-tech összefoglalása volt a jobbos kormány bűnös mulasztásainak, kollaborációjának az ellenséggel, amelyek egyebek közt D209 és bandája győzelméhez vezettek, hanem vegytiszta felmutatása a pártérdekmentes, független, de értékalapú újságírásnak.

Ami engem illet, nem csak én, volt nyelvtanár, de bármely jobb gimis angoltanár is képes lett volna kiszúrni az ordító hibákat, antianglicizmusokat a levélből, ha aznap behívják őket egy stúdióba. Én javasoltam egy tévének, de tonképpen hétfő estére enélkül is egyértelmű lett az általam hétfő hajnalban megállapított hamisítás ténye. Nekem spéci külön kedvtelésem volt anno a diákoknak megtanítani a brit és amerikai angol közti különbségeket, idiómákat, kiejtést stb., így nem szorulok senki segítségére. Volt, amit én szúrtam ki, volt, amit más, a két halmaz 80%-ban fedte egymást, a hétfői rohanás miatt nem került be minden a lapba.
A HV cikket kiszivárogtató ember meglett, a korábban a jobbiknetre cikket megjelenés előtt kirakó szintén, ne aggódj.
Összességében tehát nagyon ocsmány húzás tőled gyanúsítgatni.

Beren
2003. szeptember 18. 15:41 | Sorszám: 436
Kicsit hazudsz és csúsztatsz. Egy, én is tudok angolul(is), sőt tanítottam, másrészt ha összehasonlítod a két írást, láthatod, hogy az enyém némileg többet, másutt kevesebbet tartalmaz(pl a Fidesz party member, amit lapzárta előtt már nem sikerült eljuttanom). Harmadszor én is segítem 4-5 éve a munkáját, ezért sok ötlet és közös ötlet, felfedezés van. Ahogy a többiekkel is, akik segítik. Egyébként jóval a nemzetes cikk megírása előtt már bejelentettem, hogy mszp-s agitprop, hitvány angolsággal, sőt a hamisságra már reggel 7-8körül rámutattam.
Meglepődnél, ha tudnád, hány ember hány ötlete jelent már meg így, ez teljesen természetes csapatmunka, ha adsz infót, kapsz is. Pl a stockholm szindróma esetében, nem akarom részletezni szerény szerepemet, de néhány részletét már hónapokkal, sőt évekkel előbb magam is feldolgoztam.
Beren
2003. szeptember 18. 12:18 | Sorszám: 427
Ezt majd tényleg másutt beszéljük meg, mindenesetre a holóemléknapos Pokorni volt az, aki az ország d209 kezére kerülése után örömködött, hogy immár nincs szélsőséges párt a parlamentben. Amúgy a konkrét ügyek, miket soroltam, nem 2, hanem 40-50%-ot érdekelnek legalább.
A topiktémánál maradva: egy magyarellenes és hazaellenes aljasságot lepleztünk le(én legalábbis elsők közt), ehhez képest a fidesz sérelme tizedrangú, továbbá Pokorni és Illés rendkívül ostobán és méltatlanul viselkedtek az ügyben, amikor vitázni kezdtek a Teller nevére hamisított levéllel, résztv véve a halottgyalázásban. Nem a Fidesz leplezte le ezt az ügyet, sőt. Hanem balfaszkodtak, és a jelek szerint angolul sem tudnak.

A d209-es cionista sajtónak takarodnia kell, erre kell most minden energiát összpontosítani. A Fidesz ebben nemzetközi sajttáj összehívásával segíthetne(de nem úgy ahogy eddig, amikor vagy nem hívtak össze, vagy két ember jelent meg), közlemények százainak eljuttatásával a nagykövetségekre és nyugati lapokba, illetve a hirdetőkhöz, hogy ne hirdessenek ebben a szélsőséges, emberellenes, balnyilas, takony Szabad Népben. Gyártsanak százezer óriásplakátot a 800 milliós éves állami támogatásukból, ötletes grafikusok segítségével, elég volt szabad nép és hasonlók.
Ezen felül segíteni kell az esetleg Amerikából perlőket és minden lehetséges jogi módon támadni kell a néptakonyt.

Van rá egy fogadásom, hogy a soroltak zömét nem is akarják majd megcsinálni, pedig ilyen alkalom ritkán adódik a szocionista média megtörésére, ennél fogva ismét a magyarság kerül ki vesztesen, az moszados werber sajtó megússza mondjuk Eötvös beáldozásával, és továbbra is ömleni fog a hirdetés.
Na itt van a Fidesz felelőssége, mer e lépni, kampányolni minden erejével.

Beren
2003. szeptember 17. 22:48 | Sorszám: 400
Kinek a nevében beszélsz? Merku eddig még mindig alulmaradt a tényekkel szemben. Amúgy pedig szívjog a fideszt utálni, aki ebből ballibszekértlást extrapolál, az nem egészen normális. Én és sokan nemzeti szempontból mérlegelünk, és még az általunk egyébként támogatott pártot sem védjük meg konkrét ügyben, ha elfogadhatatlan, ha értékrendbe és magyar érdekbe ütköző, amit csinál. Valahol ezt nevezik független, értékalapú megközelítésnek, a hivatásos és önkéntes párcsinvonyikokkal nem tudok mit kezdeni.

És mindez, ellentétben a pártcsinovnyikok kissé szektás gondolkodásmódjával, még nem jelenti azt, hogy más konkrét ügyekben, amikor a Fidesz, Mdf véletlenül helyesen cselekszik, ne támogatnánk őket, amint azt konkrét ügyben már sokszor megtettem nagy nyilvánosság előtt. A szektások ilyet soha nem tesznek, ők pártjuk esetében a védhetetlent is védik, az általuk utáltnak pedig helyes lépését sem ismerik el. Nem azt nézik, ki mit tesz vagy mond, hanem, hogy ki teszi és mondja.

Beren
2003. szeptember 17. 22:17 | Sorszám: 385
Magyarországon az elsők közt lepleztem le a "Teller" levél hamisságát részletekbe menően, jobb ha csöndben maradsz te kis szemétláda, akibe még az óceánon túl sem tudják beleverni a tisztességes nyelvtudást. Az általam sorolt tényekre egyébként, ha kellemetlennek találod őket, soha nem tudsz más felhozni, mint ügynöközést, te szarházi, de már másokat is szép számmal leügynököztél a jobbos fórumozók közül.
Az ilyen lakatos módra ügynöközők joggal nevezhetőek szarházinak.
Beren
2003. szeptember 17. 21:48 | Sorszám: 380
Akkor szavazz csak a liberós Popkorniékra, szíved joga. A Fidesz egy atlantista, ballib gyökerű párt, tőlük fontos nemzetstratégiai kérdésekben alapvető megoldásokat várni több, mint hiba. Az elmúlt években, különösen a szocionista söpredék hatalomba való visszatérése óta ez egyértelművé vált.
A médiában semmit sem lehet tőlük várni, semmit nem tanultak és nem is akarnak az általuk dédelgetett és pénzelt Baló, Kende Péter, Ágh Attila és bűntársai példájából, a fideszes ORTT magyar és keresztényellenes elemzéseiből, a jobboldali műhelyek ellen indított hajtóvadászatából, a kereskedelmi tévék érdekeinek fideszes képviseletéből, a balliberális-ókomcsikkal teli Martonyi féle külügy ténykedéseiből stb. Azt nem fogja fel még mindenki jobboldalon, de azért egyre többen, hogy ezek nem hibák, véletlenek, ez a Fidesz valódi természete, a színlelés, az átverés, a szavak és tettek közti szakadék. Ugyanis nem tudsz olyan területet mondani, ahol alapvetően szakítottak volna a liberalizmussal, és ahol részben, vagy egészében ne az ellenséget támogatták volna sokféle módon. Egy Mádl nevű gazembert mutattak fel nekünk, mint "jobbos" elnököt. Egy Pintér volt a belügyesük, egy Wermer a médiaemberük. Egy a magyarbálinti apparátust szinte érintetlenül hagyó, holóemléknapos Popkorni az oktatásijuk. Egy az RTL KLubbal, Palikkal, Héderrel és Várszegivel boltoló Deutsch a sportosuk. 47 közös EU roadshowt tartottak a d209-es, neoávós kormánypártökkal. És most is szinte 100%-ban uaz a csapat, nincs mit várni tőlük. És persze, ha mégis nagynehezen előkerül néha a felelősség kérdése, akkor az Úristen is felelős, csak Orbán nem.
Én őket soha, semmilyen körülmények közt nem támogathatom többé, elégszer becsapták már a jobbos szavazókat, még a d209 ügyet is ők bukták el, a K and H-nál is jó esélyük van erre. Egyetlen esélyük az áremelés, semmi más.
Beren
2003. szeptember 17. 17:20 | Sorszám: 363
Igen, de a Mádl-Pkorni és hasonlók féle áljobboldaliság, meg a negyedmegoldások, amelyek nem oldják meg a magyarellenes szoclib maffia és média felszámolását, sőt, helyenként segítik azt, éppoly undorítóak, mint a bolsik maguk. Azért remélem, lesz igazi jobboldal is 2006-ra.
Beren
2003. szeptember 17. 16:55 | Sorszám: 357
Helyes. És ki támogatta milliókkal Ágh Attila könykiadásait? Schmidt Mária és intézete. No comment.
Beren
2003. szeptember 17. 16:52 | Sorszám: 356
Én arról beszélek elsősorban, hogy számomra a Fidesz (meg az MDF)sérelmei, Popkorni és liberós csapata sérelmei, sőt, bármely más párt sérelmei is harmadrangú fontossággal bírnak egy olyan ügyben, ahol igazából Magyarország és a magyarság lejáratása a cél az idegen uralom meghosszabbítása érdekében.
És ha már a harmadrangú pártérdekek szóba kerülnek, különösen nem érdekel Popkorni, Orbán és a Fidesz, akik minden ellenkező váddal szemben éppenhogy ugyanúgy Amerika hű kiszolgálói, az iraki csapatküldés egységes megszavazói, mint a szocionisták. Éppen úgy nem adták állampolgárságot a határon túliaknak, és általában minden alapvető kérdésben, külpol, EU stb sunnyognak, úgy tesznek, mintha ellenállnának, amikor gombnyomás van, akkor együtt szavaznak a kormánnyal. Ha ilyen választék van 2006-ban, nem biztos, hogy elmegyek szavazni, mert a nemzetnek nem lesz igazán jobb, leszámítva a retorikát és kicsit több zászlót. A Fidesz ballib pártnak indult, és ma is liberális, valamint nem érvényesíti mindenáron a magyar érdeket, legfeljebb, vagy döntően csak szavakban. Románia NATO csatlakozását simán megszavazták, noha Simicskó előte keménykedett, hogy majd feltételhez kötik. A föld idegen kézre juttathatóságát az Orbán kabinet tárgyalta le az EU-val, most pedig földvédősködnek. Az összes pénzügyi nagybűnözőt sértetlenül hagyták Surányitól Prnczig, most pedig tisztulást sürgetnek. Túl sok a hazugság, túl sok a kétszínűsködés, ugyanúgy bejárnak Forró Tomikához, nem bojkottálják a magyarellenes médiát, napestig sorolhatnám. A Fidesz olyan nagy nulla, hogy ha a szocion oldal 2005-ben hitelt vesz fel osztogatásra, ismét nyerhetnek. A Fidesznek ui egyetlen igazi esélye az infláció, az energiaár-emelkedés, és nem saját teljesítménye.
Inkább kivárom, míg kialakul az igazi jobboldal, nem tapsolok egy nemzetiszínűre mázolt Amerikacsatlós csapatnak.
Beren
2003. szeptember 17. 16:39 | Sorszám: 353
Mindketten beszélünk angolul(is), én nyelvtanár is voltam. Egy jó középfokosnak is azonnal illet vón észrevennie az ordító hibákat, sajnálatos, hogy a seggfej Pokorniék közt egy sem volt, aki kiszúrja, hanem belementek a levél témáinak megvitatásába, holott minden egyéb infó nélkül már itt el lehetett volna dönteni, hogy hamis. Én ezt hétfő hajnalban már ki is jelentettem nyilvánosan.
Beren
2003. szeptember 17. 16:21 | Sorszám: 350
Magasról szarok az ellenzékre. Itt elsősorban a magyarságot és hazánkat próbálták megalázni. Egyébként is, egy hamis levéllel vitázó, ostoba Pokorni, egy saját emberébe nyíltan rúgó Fidesz, a saját ember Illés további baromsága is méltatlanná teszik ezt a vacak ellenzéket sok mindenre, különösen a jobboldal képviseletére. Ha majd a szervezett bűnöző Népszabadság eltakarodik a színről és bíróság elé állítják, Popkorni és Illés is kérjen bocsánatot a halottgyalázásban való akarva vagy akaratlanul részvételükért.
Mondtam már, mi a különbség az mszp-szdsz és a fidesz közt, az mszpszdsz prominensek közül a legtöbb börtönbe való, a fideszesek közül a legtöbb egy valódi munkahelyre, ahol dolgozni kell.
Beren
2003. szeptember 16. 12:30 | Sorszám: 229
Én is hajlanék erre, de itteni, régi kollégák elmondása szerint Zeley már annyira le van épülve, hogy nehezen állnak vele szóba bármely szerkesztőségben. Persze, tekintettel a személy fontosságára, talán tárgyaltak vele a Népszabadságnál, de annyira azért ismerhették volna Tellert, hogy ilyesmire nem hajlandó.
Azonkívül az általad hivatkozott "fogyasztható" angol még mindig csapnivalóan ordenáré, ahogy azt tegnap részleteiben ki is fejtettem ehelyt.
Beren
2003. szeptember 16. 10:30 | Sorszám: 199
Kíváncsi vagyok, hogy egy, az USA-ban nemzetbiztonsági szempontból is fontos professzor és intézménye meghurcolását kivizsgálja e a CIA vagy az FBI.
Beren
2003. szeptember 16. 06:44 | Sorszám: 184
Ne mosogasd, Pokorni, Halász és Illés is gyalázatos volt sajnos. Dilettánsok. Pokorni is a Teller levélről beszélt és azt minősítette. Egyedül Halász mondta, hogy nem biztos, hogy, kételkedünk, hogy, de mindjárt azzal folytatta, hogy jól belerúgott Illésbe. Ezek után Illés, ritka ostoba módon, nyilván bepörögve, hogy "Teller" után a saját pártja is basztatja, ha eéfogadahtóan nem is, de érthetően kiadott egy minősíthetetlen ellenközleményt. Mindhárman agyament barmok voltak, méltatlanok a politizálásra, mert ismétlem, semmiképpen sem vitázhatnak egy ilyen levéllel, ha hamisítvány, akkor azért, ha véletlenül igazi, akkor meg azért nem, mert halottal nem vitázunk. Persze fel sem merült, hogy valódi, én már úgy közel 24 órája beírtam ezt ide.
Beren
2003. szeptember 16. 00:54 | Sorszám: 178
De attól még helytelen, tanulj meg angolul, egy szimpla középfokú könyvből már kiokosodhatsz. Egész hibatárat idézhetek neked angolul a netről, nem jelent semmit. Angolul kell tudni, ennyi. Pontosabban tanulni, rendesen.
Beren
2003. szeptember 16. 00:26 | Sorszám: 175
Barátom, könyörgöm, ezek sajtóCÍMEK, ahol HELYES a nagybetű minden főnévnél. De egyébként nem. Egyébként Blair government.

"Niger president challenges Blair government over uranium ...
Niger president challenges Blair government over uranium
allegations. By Barbara Slaughter 5 August 2003. ... www.wsws.org/articles/2003/aug2003/nig-a05.shtml - 19k "

Beren
2003. szeptember 16. 00:15 | Sorszám: 173
Jwlzősor további bővítése. Szerintem ezek még mindig nagyon enyhe jelzők a Szabad Népre. tehát: Retkes, mocsadék hányásminta, halottgyalázó köcsögbanda. Kérem a polgárokat, hogy ezentúl soha-soha ne említsék jelzők nélkül ezt a Népszabadság nevű bűzös kloákát.
Beren
2003. szeptember 16. 00:09 | Sorszám: 170
Igaz is, ez a jelző kimaradt: tetves népszabadság, redvás pártlap.
Beren
2003. szeptember 16. 00:07 | Sorszám: 169
Illés tényleg agyament baromságot csinált, de Pokornit ne védjétek itt a hallgatásotokkal, aki még nagyobb balfasz, meg Halász Jánost, aki kommünikében támadta Illést ma, válaszul..!!!! Három barom!!!
De abban azért igaza vilt illésnek, hogy a Fideszt kár támogatni...
Beren
2003. szeptember 16. 00:03 | Sorszám: 168
Idióta, liberós Pokornija nem ugyanezt csinálta??!!!
Elkezd vitázni a levéllel, és "sztereotípiázik". Sötét állat. A teljes Fidesz elnökségben nem volt egy angolul legalább középjól vakeroló elem, aki azonnal átlátta volna, hogy hamisítvány, amíg pedig ez 100%-osan nem bizonyosodik be(most már igen), addig kussoltak volna.
A Fidesz alkalmatlan!
Beren
2003. szeptember 15. 23:46 | Sorszám: 165
Kedves Barátom, tévedsz. Az Orbán vagy Blair, vagy egyéb kormány összetételben a Government helyesen government. A towards sokkal kevésbé jellemző Amerikában, mint a toward, pláne Teller köreiben.
A NY Times cikkeinek semmi köze egy levél címéhez.
Az is csúsztatás, hogy a jól ismert Fidesz párttagot ismert fideszesre ferdítik.

A többi stimmt, maga a fordítás nagyjából stimmt, merthogy annyira primitív angolsággal íródott, amit jó primkó magyarságra könnyű lefordítani.

Ja, kettőt még kihagytam: a corny szó nem azt jelenti, amit a Népszabó "fordít", az bizony durva hamisítás, ui. NEM felforgatót jelent, de még csak hasonlót sem, hanem banálist pl.

„about the Imre Kertesz’ Nobel Prize”? - ordító antianglicizmus. „about Imre Kertesz’ Nobel Prize”
a helyes.

Egy magyar bolsevik hamisító, ordenáré féreg hányta ki az egészet magából, nem Teller Ede.

Beren
2003. szeptember 15. 20:36 | Sorszám: 129
A magyargyűlölő, bolsevik sajtó Waterloo-ja!
Beren
2003. szeptember 15. 20:33 | Sorszám: 128
Vége a mocskos, magyarellenes(és most már: halottgyalázó) bolsevik, cionista, szabadnépes, rákosista, derstürmeres, goebbelsi újságírásnak, ha tényleg egyértelmű a hamisítás, amit én nem kétlek. Minimum, hogy a vezetőség lemondjon, Eötvösöstül, Tamás Ervinestül.
A Népszabadságot ezentúl - magára valamit is adó ember - csakis erőteljes jelzők kíséretében említheti, a jelzők tetszés szerint bővíthetők:

hamisító csatornalap, hazug szennylap, halottgyalázó szennylap, mocskos szennylap, magyarellenes okádék, rákosista vécépapír, sztálinista emésztőgödör, moszkovita vizelde, nyomdaipari selejt, ávós hírharsona, cionista latrina, patkány news, neoávós pöcegödör stb.

Beren
2003. szeptember 15. 19:51 | Sorszám: 123
helyesen: Haider.
Beren
2003. szeptember 15. 19:31 | Sorszám: 121
Ostoba, alkalmatlan Fidesz!!!!! Ezek, ahogy a d209 leleplezést sem tudták sikerre vinni, a végén még a Káendhá botrányt is elbaltázzák. Azért remélem, nem.
Beren
2003. szeptember 15. 19:21 | Sorszám: 119
"tessen mán mondani, hányszor kellett a manem-nek, és hányszor a népszabónak elnézést kérnie azért, mert hamis, hazug "hírt" közölt le?"

Hazudós vagy.
Hamisított Hider interjút közölt a Népátbaszás, és nem kért elnézést(tehát az elnézéskérések számát illetően akár igazad lehet, a hazugságok számát illetően nem). hamis tudósítást hoztak a 2002 október 6-i aradi megemlékezséről, hamis, kitalált hírt közöltek arról, hogy Orbán hagyta fagyoskodni a gyerekét a Tabánnál stb.
Hamis hírt közöltek Balogh Gyuláról, aki pert nyert ellenük stb, kapcsiból csak ennyi. Ja, és ahogy emlékszem, a hosszú bájtok nem létező éjszakájáról is sokat hazudtak stb.

Beren
2003. szeptember 15. 18:49 | Sorszám: 116
Részletes angolsági elemzés. A "Teller levél" angolsága csapnivaló. Pl. mindjárt a cím röhejesen újságszerű, és nem kevesebb, mint négy helyesírási hibát tartalmaz. A News, Native és land szók nem írandók nagybetűvel, és nem kell pont a cím végére. A hamisítók a hamisított levelet is csúsztatva fordítják magyarra, úgy mint: "Az(!) főügyész - ismert fideszes -.. stb" az angol "eredetiben": who is a well known Fidesz Party member " vagyis: "Fidesz párttag", ami képtelen hülyeség, mert mezei ügyész sem lehet párttag. Az újságok neveit angolul nem fordítják le, tehát a Magyar Nemzet (amely egyébként nem közli le Lovas vasárnapi Újságban elhangzott jegyzeteit, tehát a levél ezen állítása is hazugság) az nem Hungarian Nation, ahogy a La Reppubblica sem The Republic angolul, a Corriere della sera sem Evening Courier, a Pravda sem Truth, a Der Spiegel sem Mirror, hanem eredeti nevükön említik őket angolul is. Az Orbán Government angolul helyesen Orbán government, a towards pedig amerikai angolban toward.

És amúgy persze teljesen életszerűtlen, hogy a magyar aktuálpolitikai perpatvarokban véleményt soha nem nyilvánító Teller a legfőbb ügyésszel foglalkozna halálos betegen. Amikor Teller Magyarországról beszélt, mindig a szeretet és a hazaszeretet érződött szavaiból, Magyarországot vagy annak (bármely)kormányát elmarasztaló nyilatkozatot soha életében nem adott. Ilyen primitív, bites színvonalú vörös agitprop anyag, pláne a belső ellenség szó használata e szövegösszefüggésben elképzelhetetlen róla-nála, pláne az a vérlázító ostobaság, hogy a művelt Teller egy kalap alatt nevezne valakit anarchistának és szélsőjobboldalinak, amikor szorgalmas kisdiákok is tudják, hogy az anarchizmus szélsőbaloldali áramlat.

Beren
2003. szeptember 15. 14:06 | Sorszám: 88
Nem igaz. Jörg Haider interjúját is meghamisították 1999-ben népszabóék.
Beren
2003. szeptember 15. 07:40 | Sorszám: 5
Az egész egy hamisítvány. Ráadásul Teller közismerten antikommunista, a magyar jobboldal barátja volt, a Corvin láncot is büszkén viselte.
És valóban, ilyen primitív kommunista agitprop stílus aztán végképp fényévekre állt tőle.
Arról nem beszélve, hogy egy atomtudós halála előtt a Vasárnapi Újsággal, meg Polt Péterrel foglalkozzon(utóbbiróol valszeg nem is hallott), na ne...

Téma: A VMDP is kiáll Patrubányék mellett
Beren
2005. június 25. 18:02 | Sorszám: 2
Ki ámítja a népet?
A délvidéki Magyar Polgári Szövetség közleménye

Minapi nyilatkozatában önmagával került ellentmondásba a Vajdasági Magyar Szövetség. Rosszindulattal, károkozással vádolja a Magyarok Világszövetségét, mert az érvényt akar szerezni az úgynevezett lappangó vagy alvó magyar állampolgárságunknak, korábban pedig népszavazást kezdeményezett az érdekünkben. Hogyan értelmezhető a VMSZ kijelentése, miszerint a kettős állampolgárság intézményét tekinti a szülőföldön megmaradás legfontosabb eszközének, de ugyanakkor népámítónak, felelőtlennek, demagógnak tartja az MVSZ-t?
A Magyar Polgári Szövetség álláspontja szerint - annak ellenére, hogy a december 5-ei népszavazás nem hozta meg a várt eredményt - mégis megnyugtató választ adott sok, mindaddig tabutémának kikiáltott kérdésre, és felrázta a nemzetet, ami történelmi jelentőségű tett. A politikusok örökös öncélú lavírozása, a magyarságon belüli letisztázatlan kérdések vitték a vajdasági magyarokat a szláv polgárháborúba, az ellenük elkövetett bántalmazásokig, a munkanélküliségbe stb. Most pedig saját testvéreink börtönbe akarnak záratni bennünket? Tény az is, hogy a december 5-ei népszavazásra csak azután került sor, miután lesöpörték az asztalról a külhoni állampolgárságra tett javaslatot, kilúgozták a Státustörvényt, elutasították kettős állampolgárság iránti kérelmünket.
A VMSZ által értelmezett kettős állampolgárság és a lappangó állampolgárság között az a lényeges különbség, hogy az utóbbihoz a meglévő törvényeket nem változtatni, csupán betartani kellene, és megkaphatnánk a teljes jogú állampolgárságot. A VMSZ egyik féltékenységből fakadó kifogása az, hogy csak a Magyarok Világszövetsége által felfedezett megoldásról van szó. A VMSZ pocskondiázásának második oka önmagukra nézve már sokkal súlyosabb kérdéseket vet fel. Közleményükből kitűnik, hogy a lappangó állampolgársággal az a fő gondjuk, hogy érvényesítésével a teljes jogokkal bíró állampolgárságot nyernének vissza az emberek, és – elméletük szerint - a magyarok elköltöznének a szülőföldjükről. Nem más ez, mint ugyanaz a hiedelemvilág, és a délvidéki magyarok rosszindulatú rágalmazása, mint amellyel december 5-e előtt szembesültünk. Elítéljük, és tiltakozunk az ilyen hozzáállás ellen! Mit várhatunk a magyarság ellenségeitől, ha „saját politikusaink” is így vélekednek honfitársaikról? A VMSZ-nek valóban az a véleménye, hogy a Szerbiához csatolt magyarság megrémült csürhe módjára menekülne szülőföldjéről? Jó lenne azt is tudni, hogy vajon közülük hánynak van máris magyar állampolgársága?
A Magyar Polgári Szövetség bízik az emberekben, és Kaszáék is jobban tennék, ha így gondolkodnának. A vajdasági magyarok ragaszkodnak szülőföldjükhöz, de kell nekik is egy kis kapaszkodó az életben. A legtöbbjük nem vehetett részt a privatizációban, a közösségi vagyon újrafelosztásában, hanem munkanélküliként tengődik, tűri a megaláztatásokat, a nincstelenséget, és mégis több áldozatra kész, mint sok – magát érinthetetlennek képzelő - politikus.

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke

Beren
2005. június 25. 16:48 | Sorszám: 1
Kasza József fedje fel, kik állnak ártó megszólalásai mögött?

Anyai ágon Torontálvásárhely környékére kötnek gyökereim. Ezért különös örömmel vettem részt a június 22-i zentai fórumon, ahol a Magyarok Világszövetsége tisztségviselőivel tájékoztattuk az érdeklődőket a délvidéki magyarok magyar állampolgárságát érintő újszerű, aktuális kérdésekről.

Meg sem érkeztünk Zentára, máris ömlöttek a médiából Kasza Józsefnek a fórummal kapcsolatos nemtelen támadásai. Ismerős, hogy a kettős állampolgárság kérdésében a múltban Kasza József úgy változtatott véleményt, ahogy az ember ruhát cserél. Mégis, a délvidéki helyzet különleges érzékenysége miatt ezekre csak legyinteni volt szabad. Június 22-én produkált kirohanása miatt, mellyel ismét a Világszövetséget vette célba, azonban muszáj megszólalni. Szólni kell, mert lejárató támadásával minden eddiginél nagyobbat ártott a magyar állampolgárságuk elismeréséért küzdő délvidékieknek, és mert célt tévesztett.

Ugyanis az állampolgársági törvény nemrég lezajlott vitájában módosító sort nyújtottam be az Országgyűlésben, melyben Dr. Gaudi-Nagy Tamás európa-jogi szakjogász tanulmányára alapozva többek között azt javasoltam, hogy a délvidéki magyarok érintett közösségei egyoldalú kérelemmel ismertethessék el ma is élő magyar állampolgárságukat. Ezt huszonegy képviselő – köztük Dr. Balsai István volt igazságügy miniszter – támogatta, azaz most még nem voltunk elegen. Ezért a hatályos állampolgársági törvény kínálta és szintén a Gaudi-tanulmányon nyugvó, Zentán ismertetett egyénenkénti útkeresésnek éppen azért van helye, mert a magyar Országgyűlésből továbbra is hiányzik a politikai akarat a külhoni magyarok magyar állampolgárságának gyorsított és egyszerűsített visszaadásához. Ezt bizonyítja az is, hogy a kérdés rendezése érdekében a 2004. december 16-án, majd a január 6-án benyújtott önálló törvényjavaslataimat az Országgyűlés érdemi ellenvélemény nélkül sem tárgyalta.

Ugyanakkor a kettős állampolgárság kérdése annak megoldásáig már nem kerülhet le a politika asztaláról. A felvilágosítás folytatódik, a megvalósulás érdekében sokan sokat tesznek. Erre hivatott szervezetként a Magyarok Világszövetsége minden lehetséges erőt megmozdít, minden lehetséges eszközzel él.

Mégis, éppen elég gáncs, önzés és aljasság akadályozza az állampolgárság ügyét. Ezért, ha Kasza József tettekkel segíteni nem tud, vagy nem akar, akkor legalább magatartásával ne emeljen újabb gátakat a munkát végzők elé. Szitkaival ne szennyezzen be egy tiszta ügyet. Észre kell venni, hogy Kasza József dühödt kirohanásai fölülmúlják Gyurcsány Ferenc Világszövetséggel szembeni támadásait. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kasza Józsefnek valójában az volt fontos, hogy december 5-e után lefényképezkedhetett Gyurcsány Ferenccel.

Mindezek miatt, a zentai fórum egyik résztvevőjeként, mint megtámadott közszereplő visszautasítom Kasza Józsefnek a tudatlanságát és a rosszindulatát egyszerre sugárzó szavait, és arra kérem, hogy fedje fel, valójában kik állnak ártó megszólalásai mögött?

Körömi Attila

országgyűlési képviselő

Beren
2005. június 25. 16:23 | Sorszám: 0
Szalma József, Balsai István, Ribár Béla, a délvidéki magyar pártok(kivéve az áruló Kaszát) mind kiálltak Gaudi Nagy Tamás korszakos jelentőségű tanulmánya mellett. A ballib és kollaboráik persze ugatnak, a fideszliberósok ugyancsak, de nem nagy nyilvánosság előtt legalább. Ágoston egy jó kis cikket is kanyarított belőle.

Ágoston András: Kártékony?

Ideje már magunk között rendet tenni a december 5-e ügyében.

Csak egyetérthetünk Sólyom Lászlóval, aki Mádl Ferenccel összhangban az első, kül­földi lapnak adott interjúban megállapítja: a kettős állampolgárság megadása nem áll szemben sem­milyen európai standarddal. Abban is igaza van, hogy rossz területre „csúszott el” a nép­szavazási kampány, s hogy „most már senki sem nyúl hozzá szívesen”.

Ki kell mondani: a Magyarok Világszövetsége a civilkezdeményezéssel politikai méh­kasba nyúlt, amikor gyűjteni kezdte az aláírásokat a kettős állampolgárságra vonatkozó nép­szavazás támogatására. Miután összegyűlt a több mint háromszázötven ezer aláírás, a kezde­ményezés politikai ténnyé lett, amely mellett a parlamenti pártok már nem mehettek el szótla­nul. Visszatekintve látni kell, hogy e civilkezdeményezés politikai szempontból hézagpótló, a nemzet alapérdekit tekintve, hasznos és politikailag ösztönző volt. A magyar nemzet magyar­országi része az aláírásokkal politikai bizonyságát adta, hogy nem érzéketlen a teljes nemzeti egység helyreállításának szándéka iránt.

Orbán Viktor a helyzet szorításában (egyeztetnie kellett a nemzet távlati érdekeit a magyarországi szavazatokért folytatott kíméletlen politikai harc tényleges, vagy vélt követel­ményeivel) államférfiúi bölcsességgel, a kelleténél talán egy kicsit csendesebben, megtette, amit meg kellett tennie. Aláírta a népszavazásra vonatkozó kezdeményezést, és elmondta: a velencei bizottság annak idején, a státustörvény tervezetével kapcsolatban zajló viták során szintén a kettős állampolgárság irányában jelezte a kiutat.

December 5-e – ez most már kétségtelen – a kezdeti letargia után új erők kibontakozá­sát hozta: a nemzeti sorskérdések megvitatását elodázhatatlan feladattá emelte.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt nyolc éve kéri a kettős állampolgárságot. Lassan két éve lesz, hogy Illés-napkor aláírásgyűjtésbe kezdett Temerinben, amihez végül a Kasza-vezette VMSZ is csatlakozott. Így esett és nem fordítva, ahogy Pataki István állítja, a minap Magyar Nemzetben, a cikkében, melyben a vajdasági helyzetet próbálja mérsékelt sikerrel elemezni.

De, mindennek ma már nincs jelentősége. Mert érzékelve, hogy történelmi forduló­ponthoz értünk, a magyarországi politikai elit több fontos kérdésben keresi a közös nevezőt.

Ami a kettős állampolgárságot illeti, Avarkeszi Dezső kormánymegbízott meghos­szabbított mandátummal keres az ügyben megoldást, és Németh Zsolt is úgy nyilatkozott tá­mogatja a kettős állampolgárságot, azzal, hogy még meg kell határozni annak tartalmát, ki­terjesztésének határait.

Ebben a helyzetben a VMSZ részéről valóban otromba politikai megnyilvánulás, köz­leményben post festum kinyilatkoztatni, hogy az MVSZ kártékony tevékenységet folytat. Csak azért mert elindította a lavinát, amely december 5-hez vezetett, most meg egy talán Mikó Imre óta nem tapasztalt jogászi bravúr eredményeként alvó állampolgárságról beszél.

Az embernek, ha a politikai jó ízlés ebben nem akadályozná meg, erre minősíthetetlen sértésre azzal a gyermekkori fordulattal kellene válaszolni, hogy kártékony az, aki mondja.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke füstölög, de megmarad a keresztényi alázat dik­tálta válasznál: bocsásd meg nekik Uram, nem tudják mit cselekszenek.

http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=mvszvmsz


Téma: Kárpát-medencei panoráma
Beren
2005. május 03. 04:12 | Sorszám: 380
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.01%2016:00&database=rovid


Washingtonba olcsóbb telefonálni, mint Szabadkára vagy Kolozsvárra


Románia 0-zone-al támogatja a határon túli románságot - Magyarországról méregdrága a Kárpát-medencét hívni

A moldáviai román popegyüttes, az 0-zone neve nem az ózonról, hanem onnan kapta nevét, hogy Romániából belföldi tarifával hívható a szomszédos Moldávia, ahol több mint 2 millió román él. Bukarest egyértelműen nemzeti érdekű döntést hozott az ügyben. Az alacsony percdíjak megkönnyítik a határon túli románsággal való kapcsolattartást, és nem mellesleg jótékonyan hatnak a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokra is. Mi a helyzet nálunk és a Kárpát-medencében, ahol a magyarság 8 részre szakadva, nyolc államban él?
Havaj... szó szerint
Magyarországról általában olcsó Amerikába(így Hawaii-ra) és Kanadába, relatíve olcsó Ausztráliába, Izraelbe vagy Hongkongba, ugyanakkor méregdrága Erdélybe, a Felvidékre, a Délvidékre, Kárpátaljára és az Őrvidékre (Burgenland) telefonálni.
A Matáv nemzetközi díjszabása szerint, például az elterjedt Bázis díjcsomaggal 52,5 Ft/perc egy amerikai és egy kanadai beszélgetés, erdélyi rokonainkat, barátainkat viszont 97, 50 (mobil) és 63-67 Ft-ért (vezetékes) tárcsázhatjuk percenként. A Szerbia-Montenegróban és Ukrajnában élő, legnehezebb helyzetben lévő délvidéki illetve kárpátáljai nemzettársainkat 112 és 63,75-ért érhetjük el/minutum, pont annyiért, mint az ázsiai Izraelt, és alig kevesebbért, mint Ausztráliát vagy Hong Kong-ot (127,5 -mobil 63,5-drótos). A felvidéki (Szlovákia), őrvidéki (Ausztria), lendvai (Szlovénia), eszéki(Horvátország) csevegés is jelentős számlanövekedést eredményezhet, a tarifák 97, 5 és 112,5 forintnak felelnek meg mobil, és 45-52,5 forintnak vezetékes szám hívása esetén, percenként. A percdíjak a különböző díjcsomagokban kis mértékben ugyan változnak, de az arányok nemigen.
Mobilfronton sem igazán rózsás a helyzet. A Vodafone úgynevezett plusznullás (internetes hanghívás) szolgáltatásával 30 Ft egy washingtoni hívás percdíja, ugyanez Szabadkára vagy Székelyudvarhelyre 66 Ft, ám ez az egyetlen cég a mezőnyben, ahol legalább alap üzemmódban a kárpát-medencei tarifa azonos (96 Ft/perc) az észak-amerikaival, és olcsóbb néhány uniós irányúnál. Talán, minő csoda, felismerték, hogy a külföldre telefonáló magyarok többségének milyen a családi, baráti kapcsolatrendszere.
A T-Mobile-nál annyi "pozitívumot" említhetünk, hogy Dunaszerdahely(ma Szlovákia) például vezetékes hívás esetén azonos díjzónában fekszik San Francisco-val (USA) vagy Telavivval (Izrael), de már szlovákiai mobilt hívni, pláne Kolozsvárra (Románia), Ungvárra (Ukrajna) Zentára (Szerbia-Montenegró) rácsörreni másfélszer annyii, az pedig elképesztő, hogy egy horvátországi bunkofont hívni annyit kóstál mint egy tokiói vezetékest. Plusznulla és néhány díjcsomag esetén csökken némileg a percdíj, ám az elszámolás percalapúra romlik, és a környező államokba ekkor sem olcsóbb a távbeszély a tengerentúlinál. Kedves kis emberbarát színfoltja mellesleg minden tárgyalt cég tarifatáblázatának, hogy az izraeli uralom alatt egyelőre csak névleg létező Palesztin Önkormányzat területét hívni drágább (sok esetben kétszer annyi!) mint Izraelt magát, noha ugyanaz a telefontársaság biztosítja a kommunikációt. Diszkrimináció? Áh, dehogy...

A Pannon GSM-nél(amelynek honlapján, akár a T-Mobile-én, Jugoszlávia még létezik) sem leszünk boldogabbak, Ausztrália vezetékesben, az USA mobilszám tárcsázása esetén is sokkal olcsóbb Ukrajnánál és Romániánál, de Szlovákiát is verik, vezetékes-mobil egybevetés esetén. Egy perc Nagyváradra 109 vagy 129 Ft (internetes vagy normál hívás esetén), Sidney-be 69 vagy 79 Ft. C'est la vie...
Kétségtelen, hogy egy adott államba irányuló hívás költsége a helyi telefónia fejlettségétől is függ, de a magyarországi árképzés így is botrányosan torz, és semmiképpen sem nevezhető magyarbarátnak.

Mondanunk sem kell: miután az sms is drágább külföldre, megintcsak a nyomorgó amerikaiakat, a nélkülöző ausztrálokat, a bádogvárosokban élő izraelieket és hongkongiakat kell olcsóbban vagy azonos összegért elérhetővé tenni a közismerten jólétben úszó, zsugori, követelődző határon túli magyarok helyett, akiknek már rég be kellett volna olvadni, a magyarkodó jónénikéjüket...
Illetékes elnyomó kormányunkban, vagy a gazdasági élet nagyobb kutyáiban vélhetően fel sem merül, hogy ha mondjuk belföldi áron hívhatnánk a Felvidéket vagy Erdélyországot, az a magyarságon belüli könnyebb kapcsolattartáson kívül forgalom és bevételnövekedést, valószínű ellentételezést eredményezne, másodsorban a szlovákoknak, románoknak és a gazdasági életnek sem tenne rosszat.

(a cikk rövidebb verziója a Reform 2005. április 29-i számában jelent meg)

Forrás: (Reform)

Beren
2005. március 05. 21:38 | Sorszám: 277
Legyen egy kicsit részletesebb beszámoló is a hírt elsőként közlőktől.

Elzavarták a kolozsvári magyarok a magyargyűlölő Eörsit


2005. március 5.

Tiltakozó kolozsvári magyarok, főként az EMI fiataljai megakadályozták, hogy a magyarellenességéről hírhedt Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő megtartsa második kolozsvári előadását - értesült a kettosallampolgarsag.hu. A szélsőséges budapesti személy kollégája, Eckstein Kovács Péter kollaboráns RMDSZ-es politikus, valamint a HVIM-et rágalmazó írása miatt pervesztes, a magyar várost román nevén emlegető Tibori Szabó Zoltán Népszabadság-tudósító "újságíró" meghívására érkezett Erdélybe. Nem lényegtelen adalék, hogy a magyarellenes, rasszista uszítót még a kolozsvári RMDSZ-szervezet sem vállalta fel vendégként.
Eörsinek, pénteki megszégyenülése után még nagyobb fiaskót kellett elkönyvelnie: miután a református egyház nem engedélyezte, hogy ocsmány nézeteit a Református Kollégium dísztermében fejtse ki, elvtársai új helyszín után néztek, de itt még rosszabbul jártak. A felháborodott magyarok ugyanis, NEM transzparensekkel a kezükben megakadályozták, hogy a gyűlöletpárt prominense megszentségtelenítse Bocskai István szülőházát, amelyet Ecksteinék arcátlanul kiszemeltek. Eörsi, miután az MTV-nek sem tudott a helyszínen nyilatkozni a jogos bekiabalások okán, hitvány kompániájával Eckstein irodájában keresett menedéket.

Jó hír a nemzetért élőknek, rossz a budapesti kormánypártok hazaárulóinak, egyben intő jel a hatszázak miniszterelnökének is, mi várhat rá, ha (előzetesen nem szelektált) határon túli magyarok közé merészkedik.


Forrás: (kettosallampolgarsag.hu)


Téma: Vásárhelyi Mária
Beren
2005. június 30. 00:45 | Sorszám: 11
Ezt már 99-ben megírtam a Napi Magyarországban. Mármint, hogy Vásárhelyi Miklós ávósok spiclije volt, és lehoztam elsőként a Nagyékra tett terhelő beszédét a vérbíróság előtt.

Téma: Az Antallnak adott ügynöklista a neten?
Beren
2005. március 01. 11:24 | Sorszám: 131
És az is érdekes, hogy a volt NDK-ban valahogy sohasem jött elő tömegesen ez az értsük meg a spicliket érvrendszer. Nyilvánosságra hozták azt kész. Mondom ezt azzal együtt, hogy ez a mai gumicsont csak gumicsont, nyilvánvaló bolsi mesterkedés nálunk. De hát a rendszerváltó jobboldal miért nem lépett azonnal 90-ben, német, cseh, észt módra és miért nem rendezte a kérdést? Mert ott volt a felülről szervezett és a komcsik által szétzilált, meghamisított rendszerváltás(álrendszerváltás), a nagy mutatvány, amikor valóban elérték, hogy az mdf-et, kdnp-t komcsi ügynökkel rakják tele. Ettől még Antall felelőssége, hogy az ígért nagytakarítás helyett hatalommal a kezében a szart szőnyeg alá seperte, és az mdf kormány lényegében a legsötétebb erőket szolgálta több területen, noha 90 tavaszán akár egy mozdulattal lesittelhette volna az egész bandát Horntól a volt ávósokig. A gazdaságot, kultúrát, médiát, a magyar jövőt átengedték a reformnáciknak (pardon:reformkomcsiknak). Nem véletlen, hogy Antall a szadeszes "egyház"történetben lassan szentté válik, akit ma már dicsérnek.
Beren
2005. március 01. 11:15 | Sorszám: 130
Félreértesz. A végén oda is írtam, hogy lám a megrendelők, a főügynökök....
Azok persze megússzák, és persze, hogy ők a főgecik.
Ugyanakkor nem kell a kis és közepes ügynökök meséit sem beszopni, akik persze 100%-ban ártatlanok, áldozatok voltak - szerintük. El tudod képzelni, életszerű, hogy a rezsim 40 évig úgy működött volna, hogy a "szegény áldozat" Szegvárik, Bácskaik csak hülyeséggel, dezinformációval tömték a megrendelők fejét. "Szegény-szegény" Szegvári, hát csak nem mondhatott le az egyszerű kis "filléres" nszk-s, ausztriai utakról, miközben a fél ország nem kapott útlevelet. Nagy Árpád, a sokszor nyilatkozó volt 3/2-es is elmondta már, hogy a BM kiszűrte azokat, akik hülyeséggel akarták etetni őket, nemhogy 5-10-20 évig alkalmazta volna őket.
Beren
2005. március 01. 10:33 | Sorszám: 127
Hát persze, valaki már meg is írta szépen, asszem a Nemzetben: a lebukott ügynök soha nem jelentett. Ha mégis, akkor csak a kényszerítő körülmények hatására írt egyáltalán alá. Vagy megtévesztették... hát persze, mert ő a tiszta ügyben, az eszmében hitt, a szocializmus megreformálhatóságában, ő nem tehetett arról, hogy... De ha jelentett is, csupa használhatatlan infót. Hülyét csinált a kommunista gestapóból 20 éven keresztül... Ha mégsem, akkor tonképpen a besúgott javára írt valami szépet és jót, igen-igen, áldozatait segítette úgy, hogy azok nem is tudtak róla.... Ha azért nem egészen csak áldozatait segítette, akkor is belülről próbálta megdönteni a rendszert. A lényeg az, hogy az ügynök, különösképpen megrendelői-főnökei, a d209-ek tulajdonképpen jót akartak, még ha objektíve életek tömege is mentek tönkre körülük....
Beren
2005. február 27. 22:49 | Sorszám: 43
Készült erről egy egész jó krimi is 93-4 körül, a címére már nem emlékszem, de egész jó volt(a szocionista média ma már nemigen mutatja be, mert a fél mszpre rá lehet ismerni... meg a rendszerváltás totális hazugságára). A neveket persze megváltoztatták, de az Elbert család kiirtásáról szólt. Tudni kell, hogy az apa orosz műfordító, s nem mellesleg Andropov et. tolmácsa is volt. Siófoknál aztán "belefulladt" a negyven centis vízbe. A fia pedig "véletlenül" a Dunába került és nem élte túl.
Beren
2005. február 27. 17:15 | Sorszám: 23
Na ja. A manipulált listáknak különben az a lényege, hogy tartalmazzon részigazságokat is. Persze ha Szalay vagy Forró ellen ez volna az egyetlen bizonyíték, ami nem bizonyíték, akkor őket is fel kellene meneteni, de tudjuk, hogy van más is.
Beren
2005. február 27. 16:49 | Sorszám: 18
Mondjuk az, hogy Antall Péter szerint a lista hiteles, egyfelől őt minősíti, meg azt, hogy ha esetleg ő ugyanezt a névsort látta 90-ben, akkor is elfogadta ténynek. De attól még ez bizonyítéknak zéró.
Beren
2005. február 27. 16:47 | Sorszám: 17
Jellemző, hogy a mocsadék index örömmel bukik rá a témára, mivel balról szinte csak a már lebukott Forró szerepel, míg jobbról meg lehet rágalmazni egy püspököt is.
Beren
2005. február 27. 16:40 | Sorszám: 16
Ez a "lista" bizonyítéknak nulla egész nulla. Bárki tud ilyet bármely grafikai programmal...

Téma: 45 évre titkosítva!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Beren
2004. január 10. 02:09 | Sorszám: 2
Ki titkosított? A szövegből nem egyértelmű.
De akárki is volt, gazember. Gondolom, Lamperthék voltak,

Téma: Megtámadták a www.tubi.hu -t ?
Beren
2003. december 29. 21:28 | Sorszám: 13
Így igaz, a brazil vonal csak megviccelés volt, megerősítették, hogy karbantartás folyik, tekintettel a karácsonyi ünnep körüli kedvező időpontra, amikor kevesebben neteznek.
Beren
2003. december 28. 01:55 | Sorszám: 9
Én ehhez nem értek, a megtámadott magyar szerver tulaja mondta, hogy brazil eredetű a támadás, és szerinte nincs politikai motiváció.
Beren
2003. december 27. 23:07 | Sorszám: 5
nyugi gyerekek, hétfőre-keddre rendben lesz. Egyébként hacker támadás történt, mint a cégtől informáltak, Brazíliából, tehát valszeg nem politikai szándékú, hanem egy a világhálón barangoló barmok közül, aki szórakozik, csak úgy. És több honlapot is elért, mer egy szerveren voltak. De már dolgoznak a hibaelhárításon, csak hát ugye karácsony...

Téma: Meghiúsított MSZP-FIDESZ mutyi a Rádióban
Beren
2005. május 22. 22:49 | Sorszám: 67
Na ez a jó link: http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=node/161
Beren
2005. május 20. 11:15 | Sorszám: 66
Szadai Károly
elnökhelyettes
A Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége

Kedves Károly!

Téged a Fidesz jelölt posztodra és a kormányváltás előtt a kuratóriumi elnökség elnöke voltál. Most pedig közreműködtél abban, hogy a 8 tagú kuratórium 7:1 arányban megszavazza Such Györgyöt, hogy Kondor Katalin után ő vigye a Magyar Rádiót.

Azt az eredetileg fideszalapító Such Györgyöt, aki a Magyar Narancs szerkesztője volt akkor is, amikor az elhunyt II. János Pál pápa látogatásakor kiadta minősíthetetlen „Cápalátogatás” mellékletét. (Zárójelben jegyzem meg: Afganisztánban a napokban több halálos áldozata volt egy egyetemisták által kezdett lázadásnak, amiért az amerikaiak Guantanamóban az egyik fogoly Koránját profán módon megrongálták; azt pedig, hogy mi lett volna egy ilyen „cápás” szám szerkesztőivel a Magyar Narancs által imádott Egyesült Államok valamelyik déli államaiban, azt fantáziádra bízom).

Such később a Magyar Hírlap nevű balliberális lap helyettes főszerkesztője lett.
.....

részletek itt:
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.20%2010:51&database=rovid

Beren
2005. május 20. 11:15 | Sorszám: 65
Szadai Károly
elnökhelyettes
A Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége

Kedves Károly!

Téged a Fidesz jelölt posztodra és a kormányváltás előtt a kuratóriumi elnökség elnöke voltál. Most pedig közreműködtél abban, hogy a 8 tagú kuratórium 7:1 arányban megszavazza Such Györgyöt, hogy Kondor Katalin után ő vigye a Magyar Rádiót.

Azt az eredetileg fideszalapító Such Györgyöt, aki a Magyar Narancs szerkesztője volt akkor is, amikor az elhunyt II. János Pál pápa látogatásakor kiadta minősíthetetlen „Cápalátogatás” mellékletét. (Zárójelben jegyzem meg: Afganisztánban a napokban több halálos áldozata volt egy egyetemisták által kezdett lázadásnak, amiért az amerikaiak Guantanamóban az egyik fogoly Koránját profán módon megrongálták; azt pedig, hogy mi lett volna egy ilyen „cápás” szám szerkesztőivel a Magyar Narancs által imádott Egyesült Államok valamelyik déli államaiban, azt fantáziádra bízom).

Such később a Magyar Hírlap nevű balliberális lap helyettes főszerkesztője lett.
.....

részletek itt:
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.20%2010:51&database=rovid

Beren
2005. május 14. 03:17 | Sorszám: 64
Kondor: a civilek fellázadtak a megélhetési politikusok ellen!
Beren
2005. május 14. 03:16 | Sorszám: 63
Az elnök asszony tehát megelégelte a disznóságot, hogy a fideszliberósok a szadesznek akarják átjátszani a Rádiót.
Beren
2005. május 14. 03:08 | Sorszám: 62
http://nemenyi.com/KondorKati0512.htm

Csattanós válasz a mercurius féle hímgatoknak, maga Kondor Katalin leplezi le a Fidesz-MSZP boltolást, Gellért Kis-Agárdi elvtársak és Szadai gusztustalan összecsókolózását.

Beren
2005. május 13. 23:57 | Sorszám: 60
Jövő héten jönnek a részletek. Most legyen elég annyi, hogy a mancsos, agyarhírlapos balliberális Such elnökségét a jobbos társadalmi kurátorok, köztük Szerdahelyi Csongor volt vatikáni nagykövet, szavazták le, miután elhűltek attól, hogy a Fidesz Vágvölgyi B szerzőtársát, az szdsz-es gazembert ajánlották nekik. Such egyébként a mancs "cápalátogatós" cikkének idején volt a magyargyűlölő lap egyik vezető figurája.
Vagyis a topikcím 100%ig igaz.
Beren
2005. május 13. 00:14 | Sorszám: 51
Jól látom, hogy eltűnt a szerbes magyarverős topikom? Mi folyik itt, indexesedés?
Beren
2005. május 12. 22:08 | Sorszám: 48
te beteg vagy. Ki beszél beszédről? Tettekről beszélünk. A politikában persze hogy hazudnak, olykor a Fidesz is, ezért SEM érdekel, hogy egy politikus mit vakerol. Már régóta csak a tetteik, a voksuk érdekel egy-egy konkrét ügyben. te meg levehetnéd a pártellenzőt és elismerhetnéd, hogy ellenzéki politizálásba nem fér beée a komcsikkal való közös igen a ballibre. Balsai István adott tavaly egy jó interjút a Nemzetnek, amiben, Dávidcsillag Ibolyáék árula kapcsán mint jogász és politikus szépen megvilágította, hogy nincs középút, vagy ellenzéki az ember, vagy kormánypárti, mármint a parlamentben és az állami testületekben, ilyen a kuratórium is.
Beren
2005. május 12. 21:29 | Sorszám: 46
Térj már magadhoz lécci. Ki az ördögöt érdekel, hogy utólag hogyan magyarázzák? Csakis az számít, hogy a fidesz a ballibre és a ballibbel szavazott, tisztelet az egy szem kivételnek. Évek óta halljuk a szánalmas magyarázkodást egy-egy befekvés után, hogy de jót akartak... Csak az eredmény érdekes, ami a csövön kijött.
Ráadásul átverték a rádió meghatározó jobbosait, akiknek egytől egyig azt mondták, hogy nem fognak elnököt jelölni és pláne nem a komcsikkal közösen.
Beren
2005. május 12. 19:33 | Sorszám: 40
Miről beszélsz te? Arról volt szó, hog ebben az ügyben tényleg disznó mód lepaktáltak a komcsikkal.
Amúgy ha ezek nem komcsik, hanem szocdemek volnának, akkor sem érti az ellenzékiség lényegét az, aki szerint nem baj, ha lényegi kérdésekben együtt voksolnak a kormánnyal. Az ellenzékiség lényege éppen az, hogy minden lényeges kérdésben keresztbe tesz a kormányak és folyamatosan alternatívát kínál mindenre akkor is, ha leszavazzák. Az ellenzékiség lényege a folyamatos konfrontáció - már persze ha nyerni akarnak a választásokon. A rádió minősített eset, hiszen itt nincs is bolsi többség a kuratóriumi elnökségben. Ennél fogva ki komcsikkal paktálgat, tényleg nem valódi ellenzéki.
Beren
2005. május 12. 13:54 | Sorszám: 24
Igaz ugyan, hogy a maszopszadesz ellenzékben mindig a legkeményebben obstruál a médiában, igaz ugyan hogy kezükre jutott a 90%-a, de a Fidesz csak játssza a demokráciásdit és konszenzuskeresősdit a bolsikkal, nemde? Az "eredmény" már többször a Fidesz "zseniális" médiadöntéseit igazolta, no meg a választások is.
Deutsch Tomi is milyen kedves úriember, hogy visszavonatott valami vitanap elnevezést, amely oly igen bántotta a szegény ártatlan Csótányt. Gesztust gyakorolt a jó Tomi és pártja, megtanulták az elmúlt 80 évből, hogy a bolsikikkal lehet alkudozni és betartják a megállapodásokat, igaz??!!
Beren
2005. május 12. 13:49 | Sorszám: 23
S amit mondasz, olyannyira nincs így, hogy Szadai például a választás-jelölés előtti napokban is azt terjesztette minden jobbos rádiósnak, hogy dehogy fognak ők a komcsikkal együtt szavazni... aztán a jött a rideg valóság. 2002 két buktája sem volt elég a Fidesznek az okulásra, gyökeres tisztulásra, médiapolitikájuk ugyanolyan siralmas, mint volt. És ilyen lesz akkor is, z ha nyernek. Mindig van egy Várhegyi, vagy hasonló nagyhatalmú Fidesz főnök, aki Friderikuszokat és hasonló férgeket támogat a jobboldallal és saját párttagságával, saját választóik tömegével szemben, mert fodorgabrielláékkal távolról sem takarodott el minden szadeszközeli liberós a pártvezetés környékéről.
Beren
2005. május 12. 13:45 | Sorszám: 22
disagree

A civil kurátoroknál egyáltalán nem lehet 100%-osan tudni, ugyanis a pártok, mikor idő van, felkeresik, puhítják, kenegetik őket..
Ezért is le a kalappal Pós és a többiek előtt, aki nemmel szavazott a balliberális Suchra.
Ne tessék őt ragozni: akit Agárdi Péter jelöl, aki csak egy napig is az MH egyik főmuftija volt, nem a jobboldal embere.
Egyébként Hankiss Ágnes volt, aki nem szavazta meg a ballibet, kalapot emelek előtte. A másik három jobbos kurátor sajnos szinte népfrontos testvériségben voksolt együtt a legbüdösebb komcsikkal.
A jobboldal elemi érdeke, hogy ne válasszanak moist négy évre elmozdíthatatlan ballib elnököt, annál egy ügyvezető bérki is jobb, aztán majd tavasz után meglátjuk.
Sajnos régóta tudjuk, hogy a Fideszben nem mindenkinek esnek egybe érdekei a jobboldallal, és arra is emlékszünk, hogy micsoda médiaelnököket támogatott SZLSz vagy a Centrumba igazolt MTV elnök utódja személyében, s azok micsoda alakokat tartottak havi milliókért a tévében (pl. Balót). Tényleg, ilyen alapon akár TGM vagy Baló jelölését is támogathatnák, ha Such jó nekik.

Beren
2005. május 11. 01:00 | Sorszám: 14
Majdnem bármeddig. Kondor előtt egy évig nem volt, mert a bolsik blokkolták, ők ellenzékben könyörtelenül viselkedtek(maguk szempontjából igazuk volt).
Viszont van a kurvátoroknak még egy mocskos anyagi szempontja is, nevezetesen ha kétszer nem tudnak elnököt választani, vége a zsíros madátumuknak. Persze jelölheti őket újra a pártjuk, de az már bizonytalan, ha meg eccer vkit kurvátornak választottak, úgy négy évig akkor is kapja a zsozsót, kocsipénzt, telefont stb, ha egyszer be nem megy.
A betörést és elítélést leszámítva csak akkor buknak ki idő előtt, ha ismétlem, kétszer nincs új elnök. A kurátorok pedig sok esetben jobb szeretik a zsebüket a nemzeti érdeknél.
Beren
2005. május 11. 00:55 | Sorszám: 13
7 igen, egy tartózkodás. Ebből négy jobbos, négy balos, ennyien vannak.
Mutyi? Szóhasználat kérdése, geciségnek is nevezhető, hogy a Fidesz ballibet jelöl a komcsikkal közösen.
Beren
2005. május 10. 21:56 | Sorszám: 5
Ja, Such mint "fideszes". A fodorgábori idők egyik ballib fidesz tanácsadója, aki ott folytatta, ahol testhez álló volt neki: az agyar hírlap főszerkhelyetteseként. Ha ő fideszes, akkor Pintér Sándor és Fodor Gabriella is az.
Mondjuk csodálom, hogy a hittévének nem tesz, ha egyszer az összes maszopszadesz kurvátor lihegve rá szavazott, de kétségtelen, hogy voltak más, a hitgyüli cionistáinak kívánatosabb, megfelelő származású jelölt is, például Fodor János. De amúgy szinte csupa szaerházi ballib, a különbség csak az aljasságfokozatban van köztük.
Ezért volna fontos, hogy a vezető jobbos rádiósok közül is induljon vki legközelebb, hogy a fidesznek ciki legyen nem rá voksolni.
Beren
2005. május 10. 21:41 | Sorszám: 3
Hímtag elvtárs szokásos bölcsességét és "tényszerű cáfolatát" hallottuk.
Mondd, szerinted milyen ellentétpár van aközött, hogy teljes joggal ungárvalentin eltakarodását követeli egy jobboldali, de ugyanakkor kiakad, hogy a rádióban ballib jelöltet támogatott a Fidesz? Mert sajnos utóbbi esetben is igazunk van.
Beren
2005. május 10. 19:58 | Sorszám: 0
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.10%2019:54&database=rovid

Téma: A bukott ügynök fasisztázik
Beren
2005. január 29. 18:18 | Sorszám: 24
Kedves Szalonna, szerintem ez megszívlelendő levél. Ha néhány, a balos, életésirodalmas "érvrendszert" használó jobbos magára ismer, ne lepődjön meg.
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.29%2018:17&database=rovid

Lovas István nyílt levele Tőkéczki Lászlónak 2005. január 27.

Beren
2005. január 29. 17:36 | Sorszám: 8
Irvinget a BBC is meginterjúvolta.

Téma: 1990. március 19-20. A marosvásárhelyi pogrom(és győzelem)
Beren
2005. március 22. 18:32 | Sorszám: 3
Legyen március 19-e emléknap!
A Jobbik szerint emberiségellenes bűntett történt Vásárhelyen

Március 19-én és 20-án volt az 1990-es marosvásárhelyi pogrom 15. évfordulója. A fekete márciusnak is nevezett, a román fegyveres erők által passzívan támogatott, három halálos áldozattal és több száz sebesüléssel, többek közt Sütő András szemének kiverésével járó magyarellenes etnikai pogrom felelőseit a mai napig nem nevezték meg, és senkit nem állítottak bíróság elé.
Bővebben: http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.03.22%2015:44&database=rovid

Beren
2005. március 19. 13:26 | Sorszám: 0
Ágoston Balázs elsőrangú összeállítást közöl a Demokratában. A csatát, sokan nem tudják, az államilag szervezett pogromozók ellenében végül a magyarok nyerték, de három magyar meghalt előző nap. Róluk mikor emlékezik meg a parlament? És börtönbe zárt hőseinkről?
És az immár azonosított gyilkosok, meg Sütő András szemének kiverője mikor lesz téma Brüsszelben? Ezek ugyanis emberiség elleni bűnök, nem egyszerű kocsmai ügyek voltak.

Téma: Érdemel-e szobrot Teleki Pál miniszterelnökünk? II. +700
Beren
2004. február 24. 22:58 | Sorszám: 222
Így van. Az akkori numerus clausus jóval enyhébb volt, és a bolsevikmoslékok által később bevezetett numerus clausushoz képest szinte demokratikusnak nevezhető.
Ráadásul a bolsevik-cionista numerus clausus sokkal több emberre terjedt ki, hivatalosan valami 67-ig élt, ennek (csak hivatalos)eltörlése ellen őrjöngött Malgot, Haraszti, Dalos és Demszky.
Beren
2004. február 24. 22:56 | Sorszám: 221
Milyen érdekes, hogy a gyűlölködő mazsihiszbanda most elfelejtkezik a tényről, hogy a szoborállítást még Göncz papa is támogatta(védnökként), aki most persze, hogy a vonal változott, mélyen és aljasan kussol az ügyben.

Téma: Miért hazudozik annyit a Magyar Nemzet?
Beren
2005. március 17. 15:34 | Sorszám: 5
Elmész te a picsába az indexhez vagy a szabad néphez reklamálni. Melyik lap is közölt állevelet, melyik is hazudott és kényszerült sorozatban helyreigazítani az MVSZ-ről?

Téma: Kommunikáció Fidesz módra.
Beren
2005. május 15. 15:31 | Sorszám: 81
Teljesen hamis az alapvetésed, Szalonna. Antiszemitizmusnak ugyanis szerintetek az, amit ti annak minősítetek. Éppen ez akasztaNÁ meg a beszéálgetést, ha m. elvtárs és te nem maradna mindig elsöprő kisebbségben a fórumon(egy szadeszfórumon nyilván sikert aratnátok) , mert bizony a témáink nem antiszemiták(amúgy pedig szarok bele az antiszemitizmus lakmuszpapírba, magyar embert, pl téged a magyarság sérelmei kellene érdekeljenek, nem a zsuidóké, mégis prókátorkodsz nekik). E topikok egy része természetesn válasz a cionista rasszizmusra és holóbizniszre(lásd Fagan), de ezt a legkülönfélébb jobbos kartácsok osztják és nyitják, a faganost sem magam kezdtem, noha egyetértek vele. Zsidózásnak hazudni azt ha valaki szót emel a holokausztbiznisz napi rendszerességű hazai megnyilvánulásai, a magyarság folyamatos kollektív anyázása ellen a 168 óra és társai szokása.
Az antiszemitázó buzgólkodástotok gyakran a libtoleráncs magasságokat ostromolja, leginkább az a visszataszító, hogy a helyi szadeszkreténekhez hasonultok e kérdésben. Hogy hogyan jut neked eszedbe pl a marco által nyitott topikról, de sorolhatnám topikok tucatjait(lásd a fidesz-mszop mutyi a rádióban, vagy az engem legjobban érdeklő elszakított magyarság témákat), amelyeket a jobbos sajtó vet fel a balliberális antiszemitázás, azt te tudod, lelked rajta.
Beren
2005. május 15. 14:08 | Sorszám: 76
Hát persze elvtársam. A világ legtöbb országában ugyan annyira ostoba a jobboldal, hogy kizárólag saját közönségének játszik, de a te bölcsességed kell legyen iránymutató a Fidesz számára: a koala támogatóit kell megszólítani! Az ostoba külföldi jobboldal ugyan választásokat nyer a kíméletlen jobbra játszással, a fidesz meg bebukta a középre szépelgést, de akkor is igazad van! Fricz Tamás is csak provokált, amikor pár hónapja megírta a nemzetben: érthetetlen, hogy a Fidesz miért játszik középre-balra.
Marco elvtársnak pedig köszönjük meg, hogy provokátortopikjával rögtön egy kövér százalékot áthozott Lopcsányék oldalára.
Beren
2005. május 15. 13:59 | Sorszám: 75
"Az EU-ra viszont semmi hatása nem lesz egy brüsszeli sajttájnak"

Figyelmesebben, hímtag, budapesti nemzetközi sajttájt követeltünk. Ehhez persze hozzáadható a brüsszeli paláver is.

Beren
2005. május 15. 13:57 | Sorszám: 73
S végül ne feledkezzünk meg Marco ügynökről, aki utasításomra megnyitotta ezt a topikot.
Beren
2005. május 15. 13:54 | Sorszám: 72
Kétégtelen, Lovas is átverésre játszik, hiszen volt pofája a Demokratában lebaszni a Fideszt a Kulcsár ügyben tartott nemzetközi sajttáj elmulasztásáért. Az ilyen csak ügynök lehet, hímtag elvtárs is megmondja.
Beren
2005. május 15. 13:49 | Sorszám: 70
Hát persze hímtag elvtárs. Olyan lényegtelen problémákkal terelem el a figyelmet, mint hogy néhány fidesz-liberós a választások előtt ki akar egyezni csótányékkal a rádióban egy ballib elnök személyében. Ez teljesen lényegtelenül lesz befolyással a 2006-os választásokra. Sajnos azonban hímtag elvtárs a meg nem értett zseni, és a többi jobbos is elhiszi a mesémet, hogy ez lényeges ügy. Noha a lényeges ügy csakis az, amit hímtag elvtárs(meg a KB) mond. Ha szerinte CSAk az érettségi a lényeges, akkor aljas ballib ügynök, aki nem csak agyarbálint elhajtását helyesli, hanem emellett kikéri magának Such mancs és magyarhírlapvezető elnökké választását. Lovas is ügynök, Kondor is az, hiszen szóvá teszik. A rádió jobbos társadalmi kurátorai, köztük Szerdahelyi Csongor vatikáni exkövet is ügynök, vagy általam megvezetett szuerencsétlen, minthogy leszavazta a derék Suchot. Szegény-szegény hímtag elvtárs, hiába könyörög, ha egyszer a sok hülye konzervatív beszopta az ügynökdumát...
Beren
2005. május 15. 01:02 | Sorszám: 46
Értsd meg, hogy Hímtag elvtárs zsenijét nem értheted meg, gyere inkább bégetni az én kolompolásomra.
Hímtag elvtárs, ha a Fidesz jövő héten mégiscsak tartana sajttájt, maga ünnepelné az eseményt mint a szakszerűség csodáját. Még jól emlékszem a 2002 körüli időkre, amikor néhányan már mondogattuk, Lovassal az élen, hogy Dávid Ibolya és az mdf davidiánus szárnya szarháziak gyülekezete. Akkor még a Fidesznél jó volt Ibolyci, így a hímtag elvtihez hasonló fideszpártvonalasok nekünk estek, mint ügynök egységbontóknak. Ma már a Fidesznél sem jó fiú Ibolya, tehát a vonalasok is ezt fújják. Náluk mindig változik a vélemény és a múlt, az aktuális pártvonal szerint. A múlt olyan orwelliánusan rugalmas számukra...
Beren
2005. május 15. 00:10 | Sorszám: 33
Isten őrizz attól a fasztól. Bár ma már talán nem szavaztok egy pártra, de komcsi múltatok és ebből eredő mentalitásotok sokban éppen nektek közös. Hímtag elvtárs anno is, és most is egy Pártban hisz, és a legkisebb ellenvélemény esetén is veszett anyázásba fog. Vonalas, nem képes konzervatívként, csak pártemberként fungálni. gyűlölete a "másként gondolkodó" konzik ellen csaknem olyan mély mint a tied.
Beren
2005. május 15. 00:05 | Sorszám: 31
Hát kedves Hímtag eeftárs, Ön bizony meg nem értett zseni.
Az angol nyelv sem érti magát, a jobboldali szavazók sem, csak jönnek a sípom után. Mindenki seggagy Magán kívül, tiszta sor. Le kell váltani őket, legjobb lesz ha Ön adja le a voksukat szépen demokratikusan.
Beren
2005. május 14. 23:32 | Sorszám: 24
Hímtag elvtárs, századszor is egyedül maradt a sötétségével, különösebben nem is kell szarni rája, hadd ügynöközzön, ezér fizetik.
Viszont a kommunikációs hiba elméletedrt csak részben osztom.
Igen, nagy baj volt azzal is, de még nagyobb baj volt a tettek hiányával, a komcsikkal való gyökeres leszámolás hiányával. Ahogy Lovas írta eccer: Orbánnak végig kell vinnie mindent, amivel vádolták. Ha azzal, hogy kirúgott 100 kommunistagecit, akkor 101-et kell kirúgnia, nem széplelkeskedni, pláne cáfoltatni, hogy mi dehogy, még 10-et sem. De hát erre ém már csak akkor adok sanszot, ha a kormányalakításkor a bolsikat helyükön hagyó Martonyik kabdába se rúghatnak. Most már nem lehetnek illúzióink egy percre sem, ha ismét Pintérszerűek bukkannak elő.
Szvsz Martonyi meghatározó és marad, hasonszőrűek is, megint nem lesz rendszerváltás, megint nem söprik ki a tévét, megin nem küldik hűvösre a Princz féléket, megint nem mennek az elsíbolt 100 milliárdok után és megint megbuknak sajnos. A magyarság alávetettsége és kisemmizettsége pedig érdemben nem fog változni, mert nem mennek szembe a bolsi-cion érdekcsoportokkal, amelyek már megszerezték a nemzeti vagyon zömét.
Ha mégis, én örülni fogok, ők meg 3-4 ciklust végigvihetnek.
Beren
2005. május 14. 23:21 | Sorszám: 22
Ez az hímtag elvtárs, bátran rohamozd meg a falat! Mint a Rádiós topikban, ahol megint nyomtad a rákosista pofázmányodat, amíg maga a rádióelnök meg nem erősítette a fidesz-mszp nászt a kurvatóriumban.
De nehogy zavarjanak a tények, még a végén méltatlanná válnál a nevedre, drága hímtag elvtárs!
Beren
2005. május 14. 22:15 | Sorszám: 19
A másik, hogy azért kell nemzetközi botrányt csinálni, és naponta tudatosítani Brüsszelben IS, hogy hazánkat szervezett bűnözők irányítják, hogy az eu nyomás5t gyakoroljon. De hát néma és farokbehúzó gyereknek anyja sem érti a szavát...
Beren
2005. május 14. 22:14 | Sorszám: 18
Hát igen, ez az Állatka féle irracionális, totális kudarcos koncepció úgy is folytatható volna, hogy a Fidesznek nincs értelme bármely ügyben kinyitnia a száját, mert a komcsik, meg a komcsi média úgyis.. kedves Állatka, a te mondandódból az is következik, hogy jöjjenek haza, a hazai frakció is menjen haza és kösse fel magát, mert a komcsi média úgyis... van ám azért nem komcsi média és sajtó is, nekik és a saját közönségnek kell játszani, nem farokbehúzni vagy a komcsikkal boltolni a rádióban.

Aki puhány, azt joggal szarba veszik. Az elhallgatás és hazudozás ellen pedig ortt és bírósági perek, no meg egy profi médiafigyelő csapat kell(ami nincs nekik), amely a legkisebb törvénysértésre is ugrik. ha az mti vagy a telaviv 2 hazudik, nem kell neki nyilatkozni, míg helyre nem igazít, és addig is feljelenteni, ha kell minden nap a tetves hazugjait. Lám, legalább olykor lépnek mint a szaúdi kontra csótány ügyben, valamit el is értek.

Beren
2005. május 14. 22:06 | Sorszám: 17
Valóban siralmas. A világbotrányt ui egy másik világbotrány követte: a fidesz nem csinált nemzetközi botrányt az elmúlt 15 év egyik legnagyobb komcsi aljasságából. Noha az eu legtöbb régi államában akár kormány, de minimum azonnali miniszterbukás lenne belőle.

Téma: Kover biralja a jobbikot!!/hir tv/
Beren
2004. február 09. 19:04 | Sorszám: 209
Nézd, hogy elmédet elborítja a homály, hát istenem. De azért nem tartod egy kissé arcátlannak, hogy 4 ezer kilométerről mondod meg, hogy ki volt a rendező a tüntetésen és ki nem? (Megjegyzem, kezdetben te is aktívan támogattad a tüntit). Többen ismerik itt a Jobbik rendezőgárdáját, illene elhinned nekik, hogy nem a Jobbik adta a gárdát a tüntetéshez. Nem is ismersz senkit onnan, így végképp hiteltelen a gagyarászásod. A srác pl. aki a Jobbik rendezők feje, ott sem volt, és egyetlen embere sem.
Amúgy a tüntivel nem volt baj, egy magyarellenes rasszista rádió ellen a minimum egy tüntetés. És egyáltalán, az, hogy a Jobbik nyomán immár a teljes jobboldal aktívan fellépett a gyűlöletadó ellen(amely a tévhittel ellentétben nem jelentéktelen, mert meghatározó hangadói a mainstream ballib média vezető munkatársai, és egyébként emblematikus másságrádió) sőt, elérte, hogy immár a műsorszolgáltatási szerződésük elvesztésének határán mozognak, tiszteletre méltó eredmény. 13-14 évig nem történt semmi hasonló sem, a magyargyűlölő nácik büntetlenül rágalmazhattak árulhattak hazát a parlamenttől a médiáig és a kultúráig, pedig aktívan mocskolódtak 89-90-től kezdve, Kis János svájcisapkázásától Landeszman bőgatyázásán át Kertész féltucat nyílt antimagyarista kijelentéséig vagy Sz Nagy likvidálós magyarhírlapos cikkéig vagy az iparszerű, külföldön megjelentetett magyargyalázó cikkeg tengeréig, stb-stb, kötetekre rúg a bűnlajstrom. Sajnos a jobboldal impotens volt, szinte egyetlen egy esetben sem terelte a büntetőjog vagy a polgári peres eljárás talajára a himalájányi uszítást és gyűlöletbeszédet, noha, ha megteszi, talán ma polgáribb társadalomban élnénk.
De 13 év csak elég volt ahhoz, hogy a jobboldal, ha kínkeservesen is, de végre nem minden esetben alázkodik és hunyászkodig, hanem szervezetten visszavág a szardobálóknak. Ennek azért örülni kéne.
Beren
2004. február 09. 01:37 | Sorszám: 181
Így igaz, a jobbik szervezői nem voltak ott
Beren
2004. február 09. 00:49 | Sorszám: 179
Baromság, a hír Tv-en si rendszeresen láthatod Kovács Dávidot vagy Vona Gábort.

Téma: Ki lesz tehát a köztársasági elnök?
Beren
2005. május 31. 20:27 | Sorszám: 198
"Ennek ellenére, ha én ültem volna alkotmánybíróként a testületben, magánemberként fájó szívvel ugyan, de a törvény megsemmisítése mellett szavaztam volna.

Komcsibérenc vagyok? "

Hát ha ezt nem viccnek szántad, akkor minimum balf., vagy Stockholm-szindrómás droid vagy. Már megbocsáss, kérlek alássan.


Téma: George Bush's Vietnam
Beren
2004. április 08. 22:30 | Sorszám: 26
Hiába reméled, ma a maszop és a fidesz versenyt nyalt lantosnak a külügyi bizottságban, ugyanezt tette Orbán is. Csapatvisszahívás ezeknél a gyarmati bábpolitkusoknál fel sem merülhet, amíg mi el nem zavarjuk őket egy napon egy választáson. Addig maradunk gyarmat.
Beren
2004. április 07. 15:54 | Sorszám: 5
Az iszlám fundamentalizmusnak Irakban korábban semmilyen befolyása nem volt, mivel Huszein rezsimje hivatalosan ateista volt, Bushhoz képest ha úgy tetszik, felvilágosult.

Téma: Zámoly 2!! Értelmiségiek újabb levele Párizsba
Beren
2005. február 01. 14:14 | Sorszám: 24
Ki az a három?
Beren
2005. február 01. 06:21 | Sorszám: 18
És mégegyszer mondom: nem az a bűne bárkinek is, hogy nem magyar, hanem az, hogy magukat magyarnak mondva a magyarságot gyalázzák. Minimális nemzeti szolidaritás sincs bennük, az aláírók közt- legalábbis a magyar nemzet iránt.
Ami naponta kiviláglik, hiszen örökké hajlamosak az amerikai, román, szerb, szlovák, nato, eu, szovjet, izraeli, vagy bármily érdeket a magyar érdek fölé helyezni, örökké hajlamosak minden vitás kérdésben más népek, erők érveit elfogadni (mi a különbség mondjuk egy Eörsi, egy Pető és egy Nastase Trianon-képe között?).
Ez természetes más, velünk érdekkonfliktusos népek fiainál, azaz ezek az idegen elemek nem minket szolgálnak.
Tetteik tanúsítják, zömüknél. És a régi trükk. Hogy általában nem vallják meg(tán az egy Imre Kerteszt kivéve), hogy nem velünk vannak, hanem másokal. Mert más érdekekkel szolidárisak, más nemzeti érzést fanatikusan képesek átérezni. Ez az egyik fele a ballibeknek, létszámuk nem nagy, de befolyásuk igen.
Vannak aztán persze úgymond magyar magyar árulók és agymosottak is, utóbbiak főként a neokádárista, elhülyült, identitás nélküli szavazótáboruk sorai közt keresendők.
Beren
2005. február 01. 00:47 | Sorszám: 0
Csúcs ez a cikk(jegyzet)!!!!!!

Zámoly 2. – Magyar értelmiségiek újabb levele Párizsba
Csontos János jegyzete
2005. február 1. 0:02


Csontos János
Birtokunkba került az a levéltervezet, amelyet magyar értelmiségiek szándékoznak intézni a francia kormányfőhöz a zámolyi romák ügyében, az úgynevezett hírkövetés elvének jegyében, a témához kapcsolódó újkeletű fejlemények ismeretében. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a dokumentum hiteléhez kétség fér. Erre utal, hogy a piszkozat alatt posztumusz aláírások is szerepelnek. Mindazonáltal a szöveg nem minden tanulság nélkül való, ezért közreadása indokoltnak tűnik.

„A Francia Köztársaság kormányának elnöke részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Idestova négy esztendeje az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait. Akkor úgy véltük, ebben a döntésben a francia menedékjogi hatóság tárgyilagos tényfeltáró munkája, megfontolt mérlegelése mellett jelentős szerepet játszott a francia társadalom szolidaritása, amely különböző szervezeteknek és közéleti személyiségeknek a kérelmezőket támogató akcióiban és nyilatkozataiban nyilvánult meg. Az azóta történtek tükrében viszont fájlaljuk, hogy mind a tárgyilagos francia tényfeltáró rutin, mind a mi demonstratív köszönetnyilvánításunk alapvetően téves helyzetértékelésen alapult. Hátsó gondolatoktól mentes, tiszta és nemes jogvédő buzgalmunk farkasvakságként akadályozott bennünket abban, hogy felismerjük: az elvek és a gyakorlat között olykor áthidalhatatlan szakadék húzódik; a teoretikus jogvédelem bizonyos esetekben köztörvényes bűnök fedezékéül szolgálhat.
A francia nemzet tiszteletreméltó hagyományai közé tartozik, hogy menedéket nyújt azoknak, akiket hazájukban politikai, faji vagy társadalmi okból üldöznek – így az 1956-os magyar menekülteknek is. Négy éve elkeserítőnek tartottuk, hogy több mint tíz évvel a magyar demokratikus jogállam újjászületése után megítélésünk szerint még mindig voltak Magyarországon emberek, akiknek megalapozottan kellett tartaniuk attól, hogy származásuk miatt hátrányos helyzetbe kerülnek, üldöztetés áldozatai lehetnek. Akkor még nem tudtuk, hogy a strasbourgi menekülést harmadik országból való aktivisták szervezték. Hittük azt is, hogy a francia társadalom szolidaritása a menedékkérőkkel és a francia hatóság döntése tanulság lesz a magyar társadalom számára. Nos, önkritikát kell gyakorolnunk – hisztériát keltettünk. Noha a szabadságjogok és a szolidaritás eszméje soha nem hunyhat ki, be kell látnunk: a konkrét esetben kalandorok, köztük köztörvényes bűnözők védelmére keltünk. Mint utóbb kiderült, a menedékkérő romák között volt olyan, akit emberi élet kioltásáért jogerősen ítéltek el; a napokban pedig a független magyar bíróság azt mondta ki: a zámolyi romák szószólója, Krasznai József megrontásban és választási csalásban bűnös, s ezért nem jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte.

Krasznai úr a vád szerint egy rokonságához tartozó tizenkét éves kislánnyal próbált meg két alkalommal is közösülni, s ez a vádirat szerint részben meg is történt. A bíróság egy esetben látta bizonyítottnak ezt a vádat. Igazolva látták a kétrendbeli személyi szabadság megsértését is. Az ügyész szerint a vádlott továbbá az önkormányzati választásokon tíz választót pénzzel vett rá, hogy rá szavazzanak. Hat esetben ez bizonyítottan megtörtént. Krasznai úr a múlt évre kitűzött tárgyalási napokon nem jelent meg, s mivel külföldön tartózkodott, hivatalból az Interpol is körözte, mely rendőri szervezet neve nyilván a miniszterelnök úr fülében is ismerősen csenghet. Az ítélet szerint Krasznai úrnak nemcsak az öt év börtönbüntetést kellene majd letöltenie, hanem azt az egy évet is, amit egy korábbi ügyből kifolyólag róttak ki rá felfüggesztve. A zámolyi romák vezetőjét hét évre a közügyektől is eltiltották.

Miniszterelnök Úr! Az európai integráció folyamata nem zárulhat le addig, amíg az ország félmilliós roma népessége nem teljes értékű polgára a magyar társadalomnak – írtuk akkor. Ez ügyben – noha a Magyar Köztársaság immár az Európai Unió teljes jogú tagja, valamint harmadik éve más kormány van hatalmon – azóta sem történt semmilyen számottevő előrelépés. Már régóta akartunk ez ügyben is levelet írni, ám most döntő lökést adott nekünk az a felismerés, hogy az európai integrációnak nem lehet része tizenkét éves gyereklányok megrontása. Akkor a társadalmi felháborodás kifejezését, s indokolt esetben a büntetést reklamáltuk – mivel pedig részrehajlás nélküli demokratákként következetesek kívánunk maradni, a felháborodást és a büntetést ezúttal is jogosnak és igazságosnak tartjuk. Roma politikusokat sem illethetnek meg olyan vélt jogok, amelyeket a többségi társadalom polgárai vagy az európai jogállamok nem tűrnének el.

Alulírottak levelükkel elnézést szeretnének kérni a zámolyi romák ügyét támogató személyektől és szervezetektől, s egyúttal az egész francia nemzettől, hogy olyan személyeket pártoltak a zámolyi menekültügyben, akik az európai és egyetemes normák szerint erre messzemenően méltatlanoknak bizonyultak.

Budapest, 2005. február 1.

Tisztelettel:
Ascher Tamás, főrendező
Bársony János, kisebbségkutató
Bíró András, alternatív Nobel-díjas
Daróczi Ágnes, újságíró
Eörsi István, író
Esterházy Péter, író
Faludy György, író
Ferge Zsuzsa, szociológus
Fischer Ádám, művészeti igazgató
Fridli Judit, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője
Furmann Imre, ügyvéd
Gombár Csaba, társadalomkutató
Grünwalsky Ferenc, filmrendező, operatőr
Halmai Gábor, alkotmányjogász, egyetemi tanár
Havas Gábor, szociológus
Hegedűs B. András, közgazdász, szociológus
Hell István, újságíró
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke
Jancsó Miklós, filmrendező
Kemény István, szociológus
Kende János, operatőr
Kende Péter, politológus
Kenedi János, kritikus
Kertesi Gábor, közgazdász, egyetemi tanár
Kis János, filozófus, egyetemi tanár
Kóczé Angéla, az emberi jogi oktatási programigazgató
Konrád György, író
Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke
Lengyel László, közgazdász, politológus
Ludassy Mária, eszmetörténész, egyetemi tanár
Nádas Péter, író
Nagy Boldizsár, nemzetközi jogász, egyetemi oktató
Orsós Éva, a Mediátor Alapítvány igazgatója
Szikinger István, ügyvéd
Tamás Gáspár Miklós, filozófus
Ungváry Rudolf, író
Vásárhelyi Miklós, sajtótörténész”.


Téma: Iraki választások
Beren
2005. január 31. 01:13 | Sorszám: 44
"Vegyünk egy egyszerű példát. Ha én kijelentem, hogy George W. Bush tömeggyilkos, akkor a magyar politikai establishment idegesen megráng és kapásból radikálisnak nevez. A baloldali brit Guardian (amelyet nagyon szeretek idézni nem csak azért, mert a világ egyik legjobb lapjának tartom, amelynek internetes olvasottsága mellékesen és szerencsére a világon a legnagyobb, hanem azért is, mert ezzel az ellentábor igen gyakori ideggörcsöt kap: képzelheted, milyen nehéz „valóságképükbe” illeszteni egy „szélsőjobboldali” sátánt, akinek a kedvenc lapja Nagy-Britannia vezető értelmisége által a legmértékadóbbnak tartott, egyébként baloldali újság) újságírói előtt viszont ugyanez a kijelentés nagyjából annyi érzelmi reagálást váltana ki, mintha azt mondanám, hogy Londonban télen nem havazik. Hogy miért? Mert a második beiktatási beszédén a „szabadság” és „demokrácia” szavakat több tucatszor használó amerikai elnök az iraki háború megindítása óta, főleg az amerikai hadsereg bombázásai által mintegy százezer iraki polgár halálát okozta. Tehát Bush tömeggyilkos. Kérdezd meg ugyanerről a kérdésről Somogyi Ferenc jelenlegi külügyminiszter urat, vagy Martonyi János volt külügyminiszter urat (akinek külügyminisztériumában – és most ismét „radikálisat” mondok – pezsgőztek a szocik 2002-es választási győzelme után). Vagy Simonyi András jelenlegi, vagy Jeszenszky Géza volt washingtoni nagykövetet. Tényleg: szerinted Bush tömeggyilkos? Mert ha igennel válaszolsz, akkor te is radikális vagy. Az ő szemükben. Hiszen igazat mondasz. Százezer ártatlan ember megölésének fő felelősét ugyanis tömeggyilkosnak KELL neveznünk. "
Beren
2005. január 30. 21:00 | Sorszám: 35
Magyarul hasból bemondták a 72-t?
Beren
2005. január 30. 19:34 | Sorszám: 31
Ha visszajöttél, végképp esélyed sincs nyelvet tanulni. Nem jött össze ott sem, ami idegen környezetben pláne szép teljesítmény.
Beren
2005. január 30. 19:27 | Sorszám: 28
A síitákat leírni sem tudod helyesen.
Beren
2005. január 30. 19:26 | Sorszám: 27
Hiába vagy épp Amerikában, az angoltudásod fabatka.
Akkor ui olvashatnál amerikai sajtót, de akármilyet is. És tudhatnád, hogy Irak elsősorban etnikailag és törzsileg tagolt, nem vallásilag. utóbbi is számít valamit, de az elsőbbség a törzsfőké.
Beren
2005. január 30. 19:22 | Sorszám: 25
Most se fog nekik semmi bejönni. Az ellenállásnak már 200 ezer fegyverese van(nyugati adatok). Persze nincsenek repülőik, tankjaik mint az amiknak, de akkor is győzni fognak. A tömeggyilkos Bush ellen mindenki összefog, hiába próbálkoznak pl. síita-szunnita megosztással.

Téma: Egy román televízió bemutatja a Trianon-filmet
Beren
2005. január 28. 14:31 | Sorszám: 30
De az mszmp kb tagok, pufajkások, munkásőrök, d209 túlélése nem zavarja ezt a férget.
Raffayt egyébként 3/1-el vagy kettővel hozták hírbe (de bizonyítékot nem láttunk rá), tehát ostoba is ez a cionista firkász és rágalmaz is.

Téma: Semjén dr. - Tóta W.
Beren
2005. március 22. 20:42 | Sorszám: 382
Vagy úgy katolikus, mint Esterszarházy Péter.
Beren
2005. március 21. 18:24 | Sorszám: 361
Piszkos hazugság. Hogy 80 ezer találatot kapott az oldal 2 hónap alatt (ami kb. 20 ezer embert jelent), az elhihető, de hogy ezek mind szavaztak volna az nem igaz, sőt. Nem volt még Magyarországon internetes oldal, ahol két kisvárosnyi ember voksolt volna.
Kunce hazudik, mint mindig, mikor mozog a pofája.
Beren
2005. március 03. 21:17 | Sorszám: 151
Cionista aljasság a szakállasért rikoltozni. Igenis szemléletes és persze hatásvadász példa volt arra, hogy a patkánypárt bizony tolerálandónak, sőt támogatandónak tartja a köcsögösködést és minden devianciát, ami a magyar társadalmat és családokat rombolhatja.
Beren
2005. március 03. 21:14 | Sorszám: 150
tótawről jut eszembe, a Hír Tv immár odáig süllyedt, hogy ezt a tömegbelövetős ultrabalos férget elemzőnek hívogatja be!!! Nem elég a political capital bérelt műsorideje, a nézőriasztó Somogyi Zoltán heti balfaszkodása, még ez a köcsög is befér. Ilyen erővel nyugodtan hívogathatnák állandó vendégnek Eörsit, TGM-et, GyörgygeciPétert, Serest, a hetitetvest stb. Szegénykéknek úgyis csak 297 másik megjelenési helyük van, adjunk nekik egy 298.-at. Hogy a jobboldalon ott van Lovastól Tóth gy-n át Tőkéczkiig egy csomó elemző, újságíró, az nem számít, szerepeltessük az szdszes political capitalt és a többit.
Ezt a nyomorultat is csak több hét után vettem észre, mert egyre kevésbé nézem az orgánumot Gulyás, Pörzse és a többiek kirúgása óta. Miután észrevettem tótaw-t, ez arra intett, hogy még kevesebbet nézzem.

Téma: Fideszes politikus a harangszó ellen
Beren
2004. március 31. 17:05 | Sorszám: 0
A Jobbik Magyarországért Mozgalom albertirsai szervezete levélben fordult
a város polgármesteréhez, valamint a Képviselő Testülethez, melyben a
2004. március 27-én, 28-án a helyi televízióban közvetített helyi
önkormányzati testületi ülésen elhangzottakra reagáltak

Többekben is komoly felháborodást keltett, amikor Szebenszki János, a
Fidesz albertirsai elnöke azzal a javaslattal fordult a képviselőkhöz,
miszerint a helyi katolikus templom reggeli harangozására találjanak
megoldást, konkrétan: szüntessék be, mivel őt zavarja.

Fontos megemlíteni, hogy a helyi katolikus templomot az 1400-as évek
elején építették Szent Margit tiszteletére. A templom harangja
felszentelése óta több évszázadon keresztül - az 1456-os nándorfehérvári
diadalra emlékeztető déli harangszó mellett - a reggeli szent misére hívta
és hívja a híveket.

Ezúton hívjuk fel Szebenszki János képviselő úr figyelmét arra a tényre,
miszerint a harangszó eltörlése - az egyéni komfortérzet növelése
szempontjából - a magyar kultúra alapját adó katolikus, keresztény
egyházak elleni támadásnak minősíthető.

Bízunk benne, hogy az albertirsai Képviselő Testület tagjai felismerik az
idézett javaslat súlyát, és egyhangúlag utasítják el mind a mostani, mind
a jövőben ehhez hasonló javaslatokat.

Szebenszki János képviselő úrnak pedig felhívjuk a figyelmét arra, hogy
nem a templom költözött a képviselő úr közelébe, hanem fordítva, így
tisztelhetné és előbbre valónak tarthatná a többség érdekét a sajátjánál!

Amennyiben a javaslattal érdemben foglalkozik a Képviselő Testület, a
Jobbik minden lehetőséggel és demokratikus eszközzel fel fog lépni a
keresztényellenes megnyilvánulások ellen!

Budapest, 2004. március 31.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

További információ:

Kamarás István
albertirsai elnök


Téma: A Jobbik a gengsztermédia bojkottjára szólít fel
Beren
2003. október 18. 13:50 | Sorszám: 192
Én nem vagyok semmiféle párt tagja. És te? Hm.
Úgyhogy nevetséges pártfegyelemre hivatkoznod.

Továbbá hibának, feleslegesenek tartom, hogy Kovács nyilatkozott nekik.

Ezzel együtt sem a Népszava a Magyar Hírlap. Hogy azt az egy Izrael példát kihalásztad, nem perdöntő, mert az esetek többségében leközlik a zsidók gyilkosságait is. Ettől még nyilván Izrael-pártiak, akárcsak az Eötvös lap, bár meglepő módon az is le szokta hozni zömmel. Tudok neked mondani példát arra, hogy az ENSZ emberjogi bizottságának legutóbbi, Izraelt elmarasztaló határozatát a Nemzet sem hozta le, mert aznap nem vették észre a BBC-n. Pár nap múlva megtették, mert valaki szólt nekik.

Főként a fideszhaverokat basztasd, hogy miért pénzelik a gengsztereket.

Beren
2003. október 18. 13:40 | Sorszám: 191
Az, hogy szerinted "védtem az szdsz-es satöbbi MH-t", ugyanolyan hazugság, és azt jelenti, hogy én szimpatizálnék ezzel a ballib lappal.
Ez tehát hazugság volt bizony, csúsztatás és inszinuáció, hogy tereld fideszes elvtársaid(akikhez neked ugye nincs semmi közöd?) olcsó(ponotsabban drága) disznóságáról, árulásáról a figyelmet, szerencsére teljesen sikertelenül, mert még a tisztes fidesz tagok sem veszik be.

De ha szerinted gengsztermédia, és elfogadhatatlan vele szóba állni, a Fidesz miért nyilatkozik nekik?
A likvidálós MH valóban a gengsztermédia legalja volt, de mondom, azóta mások a tulajdonviszonyai, a vezetőket és a főszerket lecserélték, még a publiírók nagy részét is. Természetesen, ha ehhez hasonlót csinálnak megint, akkor a Jobbik nem fog nekik nyilatkozni.

És miért pénzel hosszú évek óta a Fidesz ballibeket? Erre válaszolj, meg arra, hogy ez vajon miért háborítja fel sokkal jobban a jobboldalt, köztük a fideszeseket, mint egy Kovács Dávid interjú a hírlapban.
Kovács Orbánékkal ellentétben nem édelgett a ballib médiával, nem tett engedményeket a mondandója rovására, nem hívta meg őket, hogy pénzért előadjanak(ingyen se) és nem balliberális cionistákat kér fel tanácsadóinak, mint Orbán.

Beren
2003. október 18. 01:24 | Sorszám: 187
Hazudozni azért nem kell. Nem mondtam semmi olyat, hogy az MH frankó lap, csak azt, ami igaz is, hogy a főszerk és valami részvénycsere óta összességében igenis nem olyan aljasak, mint pl a Népszava, a leggörényebbek nagyrésze pedig átment a cionista szócsőhöz. Egy Népszava egy oldala is mocskabb, szinte minden hírbe kommentárt és véleményt basznak.

Abban igazad van, hogy tényleg felesleges ilyen mély ellentétek közepette jóindulatot elvárni,de legalább valamennyi ténytiszteletet, ha kérhetnők. Az ugyanis igen siralmas, hogy számodra komoly vád lehet egy JMM elnök interjú az MH-ban, miközben Orbán és a fideszhaverjaid közpénzhegyeket költöttek és költenek ballib médiaszarjankók támogatására.

Beren
2003. október 17. 22:55 | Sorszám: 183
No és persze a Fidesz Makó-Jeruzsálem távolságra van a bojkott-tól, hiszen még alkalmazza is a ballib médiasenkiket, nemhogy megsemmisítő csapásokat próbálna rájuk mérni.
Beren
2003. október 17. 22:52 | Sorszám: 182
Piritós, Piritós, ugye kicsit sem vagy rosszindulatú?
Tudod, ha én afféle Mercurius-forma szektás őrült volnék, akkor a felvetésedre a Merku fegyvertár ütős elemeit vettem volna elő, hogyaszongya mitakarsztekismszpügynök?

De hát nem vagyok, elismertem, hogy igazad van, eztán én se javallom Kovács Dávidnak, hogy az MH-nak nyilatkozzon. Nota bene, megkérdeztem, és aszonta, hogy az MH - ellentétben más lapokkal - nem hamisította meg az interjú egy betűjét sem, másrészt visszakérdez, hogy a jobbos lapok miért bojkottálják időszakosan. Egyszer készült vele egy-egy interjú két jobbos lapban is, és mindkettőbe nemcsak hogy tisztességtelenül belehúztak, de még jól át is írták az ő válaszait!
Nyugodj meg, a Népszarának nem fog nagyinterjút adni a Jobbik vezetőség.
Egyébiránt pedig ideje volna, hogy a Fidesz életében egyszer most már hatékonyan bojkottálja a ballib média legundorítóbb médiabűnözőit, mégicsak parlamenti párt, pro forma az ellenzék vezető ereje, ideje volna. Mert a ballib egyelőre egy JMM bojkott által meg sem rezdül, de a Fideszé érne valamit.

Beren
2003. október 17. 22:37 | Sorszám: 180
Tekintve, kedves ostipisti, hogy a Jobbik felhívását idézte, kétségtelenül szinte szó szerint ezt mondta.
Te csak nézel és fülelsz, vagy látsz és hallassz is?
Beren
2003. október 17. 20:36 | Sorszám: 175
Ez tényleg hányingerkeltő, vitathatalan. Csodálkozom is, hogy a luvnya nem húzta még el a belét onnan Bulgárral együtt, de csak azért csodálkozom, mert ha jól rémlik, az MH Bolgárt elmarasztaló írást is megjelentetett.

Más, nem akarom védeni őket, gyaláztam már én pár évig az MH-s bandát(is), és fogom is, ha kell, de pl az alábbihoz hasonló írás a Népszarában, Népbaszásban aligha jelenhet meg, még akkor is, ha feltehetően jól megfontolt játék a részükről az időnkénti többoldalúság(talán csak kipróbálják, lesz-e több olvasója az alig olvasott lapjuknak):

MH 0929

Kémségek kicsiny boltja

Valóban nemet akart-e mondani Béla százados, és melyik szócsoportfőnökségre vonatkozik a tagadás?

A Népszava hosszas nyomozás után egy vadlesen elérte Kondor Katalin "III/II” kapcsolatát, bizonyos Béla századost. A százados éppen egy vadkannal próbált szorosabb kapcsolatba kerülni, mikor a lap rákérdezett szorosabb kapcsolatára Kondorral. Béla százados mindent tagadott, és kikérte magának az egészet.
Na ugye, mondja erre a Népszava, tessenek csak megfelelően értelmezni az interjút, és minden a helyére kerül. Népszava: Ön szervezte be Kondor Katalint ’74-ben vagy sem. Béla százados: Nem. De ezt a kérdést egyáltalán nem vagyok hajlandó ilyen szinten… Na ugye! Hát persze hogy ő szervezte be, hisz akkor nem tagadná az egészet ilyen nyíltan és ilyen szemérmetlenül. Másrészt szintaktikai kérdés, hogy mit tagad a határozott "nem”. Valóban nemet akart-e mondani Béla százados, és melyik szócsoportfőnökségre vonatkozik a tagadás? Arra-e, hogy nem ő, vagy arra-e, hogy nem be, hanem ki, vagy arra-e, hogy nem ’74-ben? Ha Béla százados tagadni akarta volna a mondat egészét, akkor azt kellett volna mondania, hogy nem igaz az, hogy én szerveztem be Kondor Katalint ’74-ben vagy sem. A puszta nemmel csak olajat öntött a tûzre. A lap nem is hagyta annyiban a dolgot, hanem lecsapott az ellentmondásokra. Népszava: Nem volt a tartótisztje sem? Béla százados: Nem. Na ugye! Béla százados most leleplezte önmagát, és súlyos ellentmondásokba bonyolódott. Meddig nem volt a tartótisztje Kondornak, és mi nem volt még Béla százados? Népszava: Tehát Kondor Katalinhoz nincsen semmi köze. Kondor Katalint mióta ismeri? Béla százados: Nézze, 15 évig dolgoztam a rádióban. 1979 óta ismerem. Na ugye! Kibújik a szög a zsákból. Béla százados ismerte is, ott is dolgozott, meg 15 évig… Népszava: Arról volt tudomása, hogy Kondor Katalin titkos megbízottként kapcsolatban állt az állambiztonsággal? Béla százados: Nem. De nem is érdekel. Amit maga éntőlem kérdez, az jogtalan, törvénytelen. Fejezzük be! Na ugye! Hát persze hogy tudott arról, hogy… Mert ha nem tudná, hogy miről van-volt szó, akkor azt sem tudná megmondani, hogy nem érdekli. Mert csak akkor lehet kinyilatkoztatni az érdeklődés teljes hiányát, ha definiálni lehet az érdeklődés tárgyát, ami jelen esetben Kondor Katalin kapcsolata a III/II-es kémséggel. Noch da zu még a jogra is hivatkozik Béla százados, ami bizonyíték erejû, hiszen a jogi kategóriák felemlegetése enyhén szólva is gyanús…
És végül következzen a mindent eldöntő keresztkérdés: Népszava: Államtitoknak minősül ez? Béla százados: Államtitok, persze. Na ugye! Mert ha nem lett volna Kondor Katalin kém, és ha nem Béla százados lett volna a kapcsolattartója, akkor miért minősülne ez az egész dolog államtitoknak???

Lábjegyzet: Irigylésre méltó helyzetben van a Népszava, hogy ilyen egyértelmûen be tudta bizonyítani Kondorról, hogy kém volt. Rendkívül nehéz ilyen leleplező interjút készíteni. Csak sajnálni tudom az érintetteket, hogy ezek után már minden hiába. Persze vannak, akik még mindig kételkednek a Népszava igazában, és perrel fenyegetőznek, de a Béla századossal készült beszélgetés után bizonyára behúzzák fülüket és farkukat, és belátják tévedésüket...

Neuman Gábor
újságíró

Beren
2003. október 17. 20:29 | Sorszám: 174
És hogy azért pontosítsuk, miről is szólt a Jobbik felhívása:

" (...) Mindezek okán a Jobbik felkéri a polgári oldal politikusait, különösen a Fideszt, hogy ne vegyen részt egyetlen olyan műsorban sem, ahol Németh Péter, a Népszava mai főszerkesztője, az egykori pártállami párttitkár, és Dési János, a lap belpolitikai szerkesztője szerepel, vagyis ne vegyen részt a Nap-kelte, a Hit Gyülekezete ATV-je, valamint az adófizetők pénzén támogatott Klubrádió egyetlen olyan fórumán sem, amelyben e két személy személyesen jelen van."

Beren
2003. október 17. 20:27 | Sorszám: 173
Igazad van, bár mindennap ránézek, de híremberként
csak a híreiket nézem át maradéktalanul.

Eljuttatom az észrevételt.

Ezzel együtt is igaz, hogy a Jobbik legutóbbi, és korábbi felhívásai nem szóltak a Hírlapról.

És még ezzel együtt is igaz, hogy a Hírlapban jóval kevesebb mocskolódás van újabban, mint régen.

És igaz, hogy mégiscsak megfontolandó a Hírlap bojkottja is.

Beren
2003. október 17. 20:26 | Sorszám: 172
Igazad van, bár mindennap ránézek, de híremberként
csak a híreiket nézem át maradéktalanul.

Eljuttatom az észrevételt.

Ezzel együtt is igaz, hogy a Jobbik legutóbbi, és korábbi felhívásai nem szóltak a Hírlapról.

És még ezzel együtt is igaz, hogy a Hírlapban jóval kevesebb mocskolódás van újabban, mint régen.

És igaz, hogy mégiscsak megfontolandó a Hírlap bojkottja is.

Beren
2003. október 17. 18:09 | Sorszám: 168
Az MH természetesen full ballib lap, az utóbbi időben, talán a főszerkesztőváltást követően azonban meg sem közelíti a Népszava aljasságát. Sőt, olykor meglepő írások is napvilágot látnak, pl Kondor mellé álltak Népszava ügyben, és egyetlen egy cikkükben nem fogadták el ténynek a szennylap állításait, távoltásgtartó szóhasználatok jellemzőek, pl x szerint ügynök stb. A hard coreosok mintha átmentek volna más ballib lapokba uszítani, vagy oda irányították őket. Lehet, csak ideiglenes, kísérleti üzemmódról van szó, hogy kipróbálják, milyen is egy ballib lap, ha nem hazudik és uszít minden második cikkében.
Ettől még ballib lap, szögezzük le újra, és egyetlen Népszavához, napkeltéhez hasonló húzás, vagy az interjú meghamisítása esetén a Jobbik nem fog nekik nyilatkozni, hozzá teszem, a Jobbik felhívásában a MH érintőlegesen sem szerepelt.
Beren
2003. október 04. 17:53 | Sorszám: 130
Már önmagában megdöbbentőnek tartom, hogy valaki jobbról elfogadja a ballib antiszemitizmus dogmáját, amely szerint meg kell felelni, elhatárolódni, és folyvást bizonygatni, hogy nem vagyunk antiszemiták. Ami persze a legsúlyosabb rasszizmus, hiszen egyet emel ki a rasszizmusok közül, nem azt bizonygatja, hogy nem vagyunk rasszisták(ellenben a ballib oldal az, nagyrészt, és éppen őket kéne támadni, nem pedig defenzívába szorulni) ), hanem, hogy nem vagyunk antiszemiták. A cionizmus e pillanatban már győzött is, hiszen felértékelődött az egyik fajta rasszizmus a többivel szemben, ahogy a zsidó hulla is értékesebb hulla a szemükben a nemzsidó hullánál.
Aki ebbe a zsákba jobbról belemegy, az vagy ostoba, vagy gyáva, de semmiképpen sem karakán nemzeti oldali.
Beren
2003. október 04. 17:41 | Sorszám: 129
Téynleg nagyon keményen "kiállt". A Jobbik állt ki, Orbán vagy a Fidesz elnökség hallgatott, egyedül Szadai, aki rendes ember, de már nem fidesz politikus, mondott értékelhetőt. Amúgy egy ócska rágalmazó vagy merkúriusz. És mi közöd a más letiltásához? Téged pl már régen letiltanak mindehol ezzel a folyamatos mocskolódással, kivéve itt, mert a modera a haverod.

Sajtóklub okt.1.:
Lovas István: Semmi köze. És nekünk nem arról kellene beszélni, hogy mit beszél ez az ember, az az ember, hanem például ha én mondjuk a Fidesznek lennék, akkor bekopogtatnék az Európai Uniónak az itteni biztosához, és azt mondanám neki, hogy uram! Az Ön elődje… Köppen úr, az Ön elődje, Michael Lake rendkívül harcosan kiállt a most kormányon lévők ellen – amikor ők el-lenzékben voltak –, és elmarasztalták, mert csonka volt a kuratórium. Nota bene, most is csonka. De Önök most hallgatnak akkor, amikor folyamatosan a demokrácia legfőbb intézményeinek a vezetői ellen – és így tehát az intézmények ellen – támadást intéz ez a kormány, példátlan módon összejátszva a lapjaival, felmérőivel satöbbi. Most miért hallgatnak? És hogyha azt mondaná Köppen úr, hogy hát kérem szépen, Michael Lake az ezt mondta, azt kellene mondani, hogy Ön egy intézményt képvisel, aminek van egy folytonossága. Teljesen mindegy, hogy az Önnek az elődje ez volt vagy az volt, ezt az intézmény nevében mondta. Egyébként nálam elszakadt a Fidesszel kapcsolatban most minden türelem, mert hogy a Jobbik kérlek szépen, szeptember 29-én 11 óra 02 perckor kiadott egy felhívást médiabojkottra, amit a Kossuth Rádió nagyon rendesen fel is ol-vasott, és ebben azt mondja, hogy: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom megdöbbenését fejezi ki, hogy a kormánynak a független Magyar Rádió törvényesen és jogszerűen megválasztott elnöke ellen folyó, a demokrácia intézményeibe vetett választói hitet tovább aláaknázó kampányában a Népszava bűnrészessé vált. Itt az ideje, hogy a polgári politikusok ne csak szavakkal tiltakozzanak a kormány és kampánylapja, a Népszava gyűlöletet keltő, a társadalmi megosztást tovább mélyítő újabb akciója ellen. A kormánypárti politikusok rágalomhadjáratának színvonalára jellemző, hogy az MSZP médiapolitikusa, Újhelyi István egyebek mellett… ez nem érdekes. Felhívja… Mindezek okán a Jobbik felkéri a polgári oldal politikusait – különösen a Fideszt –, hogy ne vegyen részt egyetlen olyan műsorban sem, ahol Németh Péter, a Népszava mai főszerkesztője, az egykori pártállami párttitkár és Dési János, a lap belpolitikai szerkesztője szerepel, vagyis ne vegyen részt a Nap-kelte, a Hit Gyülekezet ATV-je, valamint az adófizetők pénzén támogatott Klub Rádió egyet-len olyan fórumán sem, amelyben a két személy személyesen jelen van.” Mit látok tegnap? Ott beszélget két Fideszes politikus Dési Jánossal, a Hit Gyülekezet ATV-jén. Na most nekem ebből kezd elegem lenni, hogy nem lehet annyira megvédeni végre valakit, hogy féltékenyek arra, hogy a Jobbik adta ki, vagy elkezdik hajtani az embereket a Jobbik felé, amelyik október 24-én, most 24-én párttá alakul, hogy átáramoljanak?

Beren
2003. október 04. 17:18 | Sorszám: 127
Ha neked antiszemitizmus az, hogy felhívom a figyelmet arra, amit Lovas és mások is megtettek, hogy hogy is van az, hogy a Népszava, az uszító náci szennylap Kondor Katalint gyalázza, a Fidesz pedig hallgat, sőt, a Kondor elleni hadjáratot vezető főpatkányok egyikével smúzol egy szekta tévéjében, s csak a Jobbik áll ki Kondor mellett, nos, akkor az vagyok.
Te pedig szégyelld magadat, párttitkár elvtárs, hogy pártod bírálata helyett támogatod is a Fidesz együttműködését désivel, némethhel és a többi söpredékkel.

Tudod, ha a Nemzet olyan hamisítást követne el, mint a Népszabás, ami persze elképzelhetetlen, akkor a komcsik nemhogy a főszerkesztővel nem állnának szóba többet, de olyan műsorba sem tennék be lábukat, ahol a MN riporterei szerepelnének. Sőt, nekik még ez sem kell, így is számos szadeszos, pl Pető évek óta bojkottálja a Nemzetet, míg a Vasárnapi Újságot mindegyikük.

Beren
2003. október 04. 15:24 | Sorszám: 123
Fidesz! Takarodjatok a francba, sunyi, kétszínű, ostoba banda. E héten és jövő héten is fideszes vendégei voltak és lesznek a szombat nevű náci lap szerkesztőjének, a népszavás désinek. A hitgyülekezet ATV-jében.
Fidesz! Elég volt a hitvány kollaboránsaitokból.
Beren
2003. október 02. 20:44 | Sorszám: 115
Jó ötlet, már én is javasoltam, de ez nem az én dolgom(azon felül, hogy javallom), másrészt nincs csatorna jelenleg amely bevállalná és legalább kábel.
Majd egyszer.
Beren
2003. október 02. 18:11 | Sorszám: 111
Bayer és Bencsik puszipajtik, noha persze intellektuálisan ég és föld a meccs Bayer javára, ám mivel mindketten ugyanazon párthoz tartanak, mindig egységesen lépnek pártügyekben, a sajtóklub pedig sajnos pártüggyé züllött és közvetve párttulajdon. A gyakorlatilag a Demokratából felolvasgató Sándor Csillában nem tudom, milyen tálentumot látsz, de hát ízlések és pofonok, szerény véleményem szerint igencsak középszerű a hölgy újságírói tevékenysége és műveltsége.
Beren
2003. október 02. 09:28 | Sorszám: 103
Bencsik volt, azt közölte Molnárnál, hogy tevékenysége a Fidesznél kiverte a biztosítékot, ezért mennie kell. Ma már azt hazudozza szűk körben, s Bencsiknek a hazugság bármely helyzetben természetes eszköze, hogy csak átmeneti szilenciumról van szó, ami persze ugyanolyan ordas cenzúra.

Mindettől függetlenül mind Molnár, Lovas hibát követett el, amikor egyáltalán leült a Bencsik magán üzleti vállakozásává silányult, helyenként primitív fidesz agitprop műsorba. Hiába mondtak jókat zömmel, Bencsik személye, a Demokrata ordenáréan felkészületlen "tehetségei", az egész milliő és ájer pártpropaganda, semmi más, és nem nemzeti sajtóműhely.

Beren
2003. október 02. 09:23 | Sorszám: 102
Szerintem is mondta, és zömmel sajna igaza van. És itt nem a Fidesz szavazókról, egyszerű tagokról, mégcsak nem is a másodvonalbeli, helyi vezetőkről van szó, akik közt sok az értékes magyar ember, hanem a féltucatnál is kevesebb, igazi döntéseket hozó keménymagról, a zárt klub csúcsvezetésről, amelyik lényeges kérdéskben igenis lefekszik a nagyobb erőknek és Amerikának. Lehet finomítani, hogy sok esetben, és ilyesmit is mondott Molnár, a lényeg alig különbözik.
A Fidesz balliberó pártból indult középjobb valami lett ugyan, de igenis része a rendszerváltozás körüli paktumelitnek, amely mára igencsak elkorhadt, és sok tekintetben azonosak az érdekei. A Fidesztől én évek óta nem várok áttörést, két évvel a választások előtt cikkben jósoltam meg bukásukat. Ami önmagában nem is volna gond egy demokráciában, csakhogy a jobboldal bukásával nem a Fidesz szív, hanem sokmillió ember, még a balosok zöme is.

Hidd el, a Fidesztől valódi nemzeti érdekérvényesítést várni naivitás, meg lehet persze próbálni a belülről váltom meg a rendszert módszert, de hamarosan nagyon sokan be fogják látni, hogy nulla esélyük van akár a Szövetság mezei tagjaként, vagy akár helyi vezetőként bármibe is érdemben beleszólni. A Szövetséget én is táblaátfestésnek tartom, a sok említhető ok közül elég nekem a martonyiánus mszmp-s vonal kézzelfogható kártétele, a fideszes gyakorlati médiapolitika, amikor még hatalmon voltak, ezzel szemben az újabb lózungok és a kereszténykedés fabatkát sem ér(ja: és amikor a Fidesz kormány, Pálinkás keresztény stichűnek mondott, antikommunista tankönyvet vont ki a forgalomból, szdszes tiltakozásra). Amikor tehették, nem tették, amikor nem tehetik, ígérgetnek, miközben ugyanaz a garnitúra maradt meg alapvetően, tehát arra van garancia, hogy minden marad a régiben. Legtöbbször még annyit sem tesznek, amennyit ellenzékből tehetnének, elég ha arra utalok, hogy a maszopszadesz négy évig bojkottálta ellenzékben a médiatörvény jelentéktelen, eu jogharmonizációs módosítását, a Fidesz viszont ellenzékben egyből megszavazta. A föld áruvá tétele és kiárusíthatósága az EU csalatkozási tárgyalásokon, nem lehet elégszer ismételni, Orbán bűne, igen a BŰNE. Ezek után földvédőként tetszelegni aljasság.

Beren
2003. október 02. 00:31 | Sorszám: 98
Ő, hibáival együtt is csak megpróbálta komolyan venni a sajtószabadságot. Aki szerint MT kirúgása helyes volt, mert ártott a Fidesznek, az önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt, mert egy másik fajta pártszempontnak rendeli alá a sajtószabadságot, ami demokráciában megengedhetetlen. Nem kell vele egyetérteni, bírálni is szabad, na de politikai alapon elhallgattatni, az biza tényleg pártállami ízű húzás. Akkor tényleg semmi értelme a demokráciának, ha most nem az mszmp, hanem x és y párt nevében, akár több párt nevében cenzúráznak, ezt mondom évek óta, noha sajnos a valóság az, hogy a sajtó 90%-át jobb és baloldalon egyaránt valamely párt és a mögötte lévő gazadsági stb csoport irányítja, nem pedig értékek és elvek. Tehát a valódi sajtószaabdságtól messze vagyunk, azért akad szerencsére néhány sziget, ahol sokkal jobb a helyzet, és ha okot ad rá, bármely pártnak fel lehet tenni bármely kérdést.
Beren
2003. október 02. 00:22 | Sorszám: 97
És "természetesen" elképzelhetetlen, hogy a demokratikus Fidesz a jobbos sajtóra politikai nyomást gyakorol, na nem, ők ilyet soha. Igaz, Bencsik deklarált Fidesz tag, és többször ki is jelentette, hogy a Sajtóklub a Szövetség műsora, igaz, sok-sok helyen elmondta, hogy Orbán Szent Istvánnál is nagyobb formátumú vezető, igaz, Lovas is több hónapra kiszállt, szintén cenzúrát emlegetve, de akkor is "nyilvánvaló", hogy Bencsik és a Fidesz sohasem cenzorkodik.
Beren
2003. október 01. 20:34 | Sorszám: 89
És, lemondott a gádzsó?
Beren
2003. október 01. 17:00 | Sorszám: 81
"Kegyességed megfeledkezni látszik arról, hogy Európa egyik szent tehenéhez, a Benes dekrétumokhoz éppen Orbán Viktor nyúlt hozzá elsőnek. "

Ez igaz, és ezért annak idején is megdicsértem. Ellenben sajnos a Fideszre nem ritkán jellemző módon, (a párt a félmegoldások, a szimbolikus megoldások bajnoka) az első lépést nem követték továbbiak, s az Orbán-kormány semmiféle feltételt nem állított a cseh és szlovák csatlakozással kapcsolatban, sőt, Orbán ezt ki is mondta. Noha, ha egyszer valaki kimondja az igazat, hogy a Benes dekrétum rasszista dekrétum, akkor annak nem lehet helye Európában.
Így fordulhatott elő, hogy a közismerten kemény érdekérvényesítő képességekkel bíró cseh és szlovák diplomácia szinte veszteség nélkül került ki az ügyből az impotens, az Orbán kormány idején is mszmpsekkel teli magyar külüggyel szemben. Sőt az az abszurd helyzet állt elő, hogy míg Magyarországot az EU mai napig szorongatja és basztatja a harmatgyenge státustörvény miatt, a fasisztoid Benes dekrétumokból Csehországnak és Szlovákiának semmiféle hátránya nem származott, nemhogy folyamatos basztatást kapnának.

Beren
2003. szeptember 30. 22:32 | Sorszám: 59
Nem akarok akadékoskodni, de nyilvánosan?
Beren
2003. szeptember 30. 22:31 | Sorszám: 58
Miért? Téged nem merkúriuszként kezellek, és nem is tartalak baromnak.
De a Fidesz Washington iránti elkötelezettségét kár volna tagadni. A Martonyi féle mszmps vonal is bizonyította, hogy külügyi kérdésekben alig van különbség az mszp-hez képest, inkább csak a retorikában. Egyedül a határon túli magyarság ügyében volt elmozdulás, de ott is zömmel csak szóban, ez is fontos persze, de nem megoldás. Martonyiék Fridit, a Beszélőt, a Mancsot és más mocsadéklapokat támogattak lével, és a külügy az óbolsik paradicsoma maradt.
Beren
2003. szeptember 30. 21:40 | Sorszám: 50
Senkinek sem szabom meg a véleményét, de az elvárható, hogy amiről nincs, vagy alig van infónk, arról ne sokat beszéljünk, nemde? Kiderült, hogy gyéren tájékozódsz, szívesen segítek.

No itt a cikk, még augusztusból. Amúgy rövidhírben a Nemzetben is szerepelt annak idején. De ettől függetlenül is úgy gondolom, aki szerint a Fidesz nem atlantista, és nem Washington uszályában evickél, az nem Magyarországon él.

NYÍLT LEVÉL
23 FIDESZES POLITIKUSNAK


Kedves fideszes képviselők!

Minden, ami az Egyesült Államok és Magyarország viszonyában történik, kiemelt fontosságú. Hiszen a világ első számú hatalmáról van szó. Ezért kissé érthetetlen, hogy sem a jobboldali, sem a neoliberális sajtóban nem olvashattunk többet arról, hogy mi történt Önökkel Washingtonban töltött két hetük alatt és, elsősorban, mi volt odautazásuk oka és ki kezdeményezte azt?
Bennünket, akik Önökre szavaztak, természetesen még jobban érdekel utazásuk és kintlétük története.
Annyit tudunk, hogy július 7-én 23 fideszes parlamenti képviselő utazott ki két hétre azért, hogy ott különféle intézményeket látogasson meg és angolul tanuljon, illetőleg angol tudásuk szintjét emelje. Ezen kívül se kép, se hang.
Ismerve az amerikai kormányt és megtapasztalva a Bush-kormány magatartását, valamint azt, hogy milyen módon avatkozott be a magyarországi választási eredmények alakulásába és milyen módon viselkedett itteni megbízottja, Nancy Goodman Brinker, a már eltávozott nagykövet, vannak bizonyos sejtéseim.
És ezek nem jók. A Bush-kormánnyal általában sokaknak nem jók sem a tapasztalatuk, sem a megérzéseik. Globálisan.
George A. Akerlof, a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdaság tanára, akit 2001-ben Nobel-díjjal tüntettek ki, a német Spiegel című hetilapnak három hete mondta, hogy a jelenlegi amerikai kormány a legrosszabb az amerikai történelemben. Hozzátette: annyira rossz, hogy eljött a polgári engedetlenség megkezdésének pillanata.
George Monbiot, a Guardian című brit lap egyik világszerte ismert publicistája, számos világsikerű könyv szerzője pedig azt írta, mintegy három és fél hete, hogy Amerika már nem nemzet, hanem vallás, amely meg van győződve küldetéséről. És mint a vallás papjaival, politikusaival lehetetlen beszélni e küldetésbe vetett hitük helyességéről vagy helytelenségéről.
Magyarország Amerikának rendkívül kis jelentőségű ország. Kivéve azon egy-két, az Egyesült Államokban az itteni ügyeket rendkívül szoros figyelemmel kísérő ember szemében, akik itt születtek. Elsősorban Tom Lantosra, Charles Gatira és George Sorosra gondolok. Pozíciójuknál fogva ők a saját területeiken nagyon sokat tesznek azért, hogy Washington Magyarország-politikája az ő szájuk íze szerint alakuljon, valamint hogy Budapesten ne jobbközép kormány legyen hatalmon. És annak az alaptalan és aljas vádnak a fenntartásában, amelyet Washingtonban nem ellenőriznek, vagyis hogy itt a jobbközép kormányok antiszemiták.
Annak ellenére, hogy Magyarország elhanyagolható tényező Washingtonban, annyi azonban bizonyos, hogy térségünk fontossága felértékelődött az iraki háború óta. Elsősorban persze Lengyelországé, de Constantában amerikai haditengerészeti támaszpont épül és Taszárra bármikor ismét szükség lehet. Az is számít, hogy katonákat küldtünk Irakba.
Az „új Európa” országainak felértékelődése ugyanakkor ahhoz is vezet, hogy több amerikai figyelem irányul hazánkra. És egy kívülálló szemével vizsgálva a dolgokat, nem feltétlenül vidám a kép.
Először is, Washington szemszögéből úgy tűnhet, hogy Budapest hajlamos fontos amerikai érdekek figyelmen kívül hagyására. Washingtonban hatalmas dühöt váltott ki az, hogy az Orbán-kormány nem az F-16-os, hanem a svéd gépek mellett döntött. Sokkal nagyobb dühöt annál, mint ami a sajtóban „átjött”. A döntés, véleményem szerint, komoly hiba volt. Érzésem szerint gyakran ott állunk a sarkunkra, ahol nem kellene és ott nem, ahol kellene. E konkrét esetben ugyanis nem a technikai paramétereket kellett volna latolgatni, hanem a döntés politikai súlyát. Egyrészt Magyarországot senki nem fenyegeti, másrészt pedig ha támadás érné, nem néhány Grippen, hanem a NATO gépei tudnák megvédeni. De ez az elhibázott döntés már „történelem”, ahogyan az Atlanti óceán túlsó oldalán mondanák. Az viszont nem, hogy ha veszünk F16-ot, nem veszítjük el a választásokat. Az amerikai-magyar kapcsolatok terén talán nem olyan tanácsadókra kellett volna hallgatni, akik, sajnos, nagyon sikertelenül látszottak munkájukat végezni. Ugyanis Washingtonban tökéletesen értik a politikai üzletet. „Megvettek” volna egy olyan ajánlatot is az F16-okért cserében, hogy attól a pillanattól fogva nem leszünk antiszemiták. Értsd: nem antiszemitáznak bennünket. Lantos ide, Lantos oda.
Önök nem tartják figyelemre méltónak, hogy szinte az összes amerikai nagy lap mellett még a Foreign Affairsben, az Egyesült Államoknak legrangosabb külpolitikai folyóiratában is megjelent – épp a választások előtt - „az Orbán-kormány antiszemita” vád, minden esetben Brinker (vagyis Washington) vádjához hasonlóan, konkrétum nélkül akkor, amikor most, noha a román kormány és Iliescu elnök ténylegesen olyan kijelentéseket tett a holokauszt ügyében, amelyekre egész Izrael ugrott, e kijelentések egyetlen, ismétlem, egyetlen nagy amerikai lapban nem jelentek meg? Igen. Constanta után vagyunk. Képzeljék, ha Orbán Viktor tesz egy Iliescu-féle kijelenést!
A másik szempont, ami az amerikaiakat nyilván irritálja, az az amerikai átrepülésekkel és a katonák Irakba küldésével kapcsolatos parlamenti huzavona. Kívülről elemezve úgy tűnik, hogy Washingtonnak ínyére lenne, ha Magyarországon egy olyan törvénymódosításra kerülne sor, amelyben a hadügyekkel kapcsolatos kérdésekben a parlament nem kétharmados, hanem egyszerű többséggel dönthetne. Ha én Washingtonnak lennék, ezt a változást „nyomnám”. Másrészt a kormányzó koalíciónak még Hornhoz képest is meglepően rossz teljesítménye alapján nyilván az amerikai nagykövetségnek és a washingtoni külügyminisztérium magyar „desk”-jének is felsejlett az a valós „veszély”, hogy bármit is tesznek a jelenlegi koalíció támogatására, az 2006-ban bukik. Márpedig, ha ez így van, amerikai érdek a jövő kormányzó pártja tagjaihoz vezető, felégetett hidak építésének elkezdése.
Ezt a sejtésemet az Önök meghívásának körülményei bennem megerősítették.
Az első meglepő körülmény az, hogy Önök a State Department „Voluntary Visitors Programja” (Önkéntes látogatói program) keretében utaztak ki. Az viszont, tudomásom szerint, történetében nem igen szegte meg azt az, e programra vonatkozó szabályzatát, amely szerint e programban résztvevők nem lehetnek csupán egyetlen pártból. Márpedig most ez történt. Annak ellenére, hogy a Szabadság tér és a Lendvai utca között már jó ideje a viszony meglehetősen fagyos. De, persze, e fordulatnak a meglepő voltát azzal lehet tompítani, hogy Budapesten nagykövetváltásra kerül sor. Mindenesetre az egész dolog komoly sietségre utal.
Tehát már ez a körülmény is azt jelzi az elemzőnek, hogy útjuk nem Önöknek, hanem inkább Washingtonnak volt fontos.
Mivel Önöktől a sajtónak az út körülményeire vonatkozóan nem igazán van információja, igyekezni fogom ezeket mozaikszerűen úgy összerakni, ahogyan erről amerikai részről érkeztek információk. Márpedig ezek alapján úgy tűnik, hogy noha az egész utat Szekeres Zsolt kezdeményezte a Magyar-Amerikai Koalíció nevében, valójában annak igazi kezdeményezője a washingtoni külügyminisztérium, illetőleg az amerikai nagykövetség volt.
Az amerikaik gondolkodása talán a következő: 23 embernek beteszünk a szívességbankba néhány olcsó részvényt, amelynek az osztalékából majd 2006 nyarától kezdve részesedünk. Ha ugyanis rávesszük például Kövér Lászlót arra, hogy a parlamentben olyan módon szólaljon fel, ami egybevág az amerikai érdekekkel, akkor minimális befektetéssel hatalmas nyereséget kasszírozunk be. Washingtonban jól tudják, hogy Magyarország 2004-es EU csatlakozása nyomán az EU-ban is állást foglal majd az uniót és Washingtont foglalkoztató ügyekben, amelyekben a két félnek ellentétesek vagy nem azonosak is lehetnek az érdekei. Nem is egyszer. És az sem mindegy, hogy Magyarország az ilyen esetekben milyen módon foglal állást.
Gondolom, a kereskedelmi minisztériumban, a külügyminisztériumban és egyéb helyeken történő látogatásaik során megismertették Önökkel az amerikai álláspontot. Például az amerikai kongresszusban is, ahol Tony Blinkennel, Donald Blinkennek, a volt budapesti amerikai nagykövetnek a fiával is találkoztak, aki a szenátus külügyi bizottsága kisebbségi személyzeti igazgatója. Nyilván személyes kapcsolatok épültek ki Önök között vele is, amelyek alapján az amerikaiak később fel is hívhatják Önöket. Talán azért, hogy a saját álláspontjuk követését nyomatékosítsák. Egyébként tudomásom szerint Önöket elvitték számos neokonzervatív kutatóközpontba és a washingtoni holokauszt múzeumba is.
Ami engem a látogatás légkörében erősen zavart, az a Heather Conley-incidens volt. Ha nem így történt, nyilván valamelyikük ennek cáfolatát megosztja hetilapunkkal.
Programjuk szerint Önöket egy adott időben fogadta volna Heather Conley, a külügyminisztérium Európáért felelős helyettes államtitkára. Conley asszony azonban késett és ezért megkérte a szlovák „desk” egyik tagját, hogy kezdje meg Önökkel a találkozót távollétében is. A tisztségviselő, talán nem a legdiplomatikusabban, elmondta, hogy Conley azért késik, mert a Capitólium dombján Tom Lantos készíti fel őt az Önökkel való találkozóra. Tom Lantos!? A republikánusok által kinevezett vezető tisztségviselőt a ház nemzetközi kapcsolatok bizottsága rangidős, demokratapárti tagja készíti elő és nem egy republikánus honatya!? De még ez sem volt elég. Amikor Conley végre visszatért, azonnal Önökre támadt azon „borzalmas” antiszemitizmusért, ami a Fidesz-kormány sajátja volt négy éves kormányzása alatt. Conley agresszíven és nem rangjához méltóan viselkedett, amikor Önöket, Kövér Lászlóval egyetemben, leteremtette. Ez volt az a pillanat, amikor egy nyugat-európai delegáció felállt volna és az első repülőre felül, hogy visszatérjen hazájába. De Önök nagyon udvariasan maradtak. Nyilván azon csodálkoznak, már Bush hivatalba lépése óta, hogy egy republikánus adminisztráció miért olyan ellenséges az antikommunistákkal, mint a Fidesz, és miért oly barátságos a posztkommunistákkal és állandó szövetségesükkel, az SZDSZ-szel. Önök – és higgyék el, nem hibáztatom Önöket, mert talán tanácsadóik erre eddig nem hívták fel a figyelmet – elképzelhetően nem vették észre, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját már régóta a neokonzervatívok tartják a kezükben. Nyilvánvaló, hogy e kijelentést a neokonzervatívoknak és itteni támogatóiknak érdekük „összeesküvés-elméletként” lerázni, csakhogy ez ma már az Egyesült Államokban egyre többek meggyőződése, nem is szólva a világ számos fővárosáról, vezető lapjairól és publicistáiról. Mellékesen Gore Vidalnak is ez a véleménye, akit a Washington Post Amerika első számú esszéistájának nevezett. A szeptember 11-i terrortámadást előkészítők is nyilván nevetséges fikciónak bélyegezték volna minden olyan spekulációt, hogy ők a világkereskedelmi központ ikertornyának romba döntésére szövetkeznek.
A „konzervatívizmus” és a köztársaságpártiság nem monolitikus tömb az Egyesült Államokban. A neokonzervatívok Önöket és olyan embereket, mint Önök, gyűlölik és gyűlölni fogják, mert tudják, hogy Önök az útjukban állnak. Tudják, hogy Önöknek a magyar nemzeti érdekek fontosak. Mi viszont itt éppen ezért szavaztunk Önökre. A neokonzervatívok nagyon jól tudják, hogy korábban Önök álltak a katonák iraki elküldésének útjába és azt is, hogy a kormányt rászorítják az iraki misszió visszahívására, ha a lengyel övezetben magyar katonákat megölnek. Ha van valami, amit a neokonzervatívok értenek, akkor az a bosszú és gyűlölet.
Nyilván azt mondják, a párbeszéd fontos Washingtonnal. Párbeszéd? Gondoljanak Monbiotra. Elképzelik, hogy a bolha és a mammut olyan kompromisszumot köt ki, amelynek kimenetele orrszarvú lesz? Egy szuperhatalom Budapest kedvéért nem fogja megváltoztatni álláspontját. Lantosét, Dan Friedét, a Nemzetbiztonsági Tanács Európa-felelőséét, vagy azon szűk elit csoportnak a gondolkodását, amely az Egyesült Államoknak közép-európai politikáját alakítják. Az Egyesült Államokkal a Fidesz csak akkor javíthatja a viszonyát, ha a Fidesz változik. Például olyan lesz, mint a jelenlegi koalíció, amelyikkel szemben Charles Gatinak, Tom Lantosnak és George Sorosnak csak az a kifogása, hogy megbukik. Érzésem szerint útjuk üzenete ez. De változni ne változzanak, mert nem ezért szavaztunk Önökre.

Tisztelettel,


Lovas István

Beren
2003. szeptember 30. 21:17 | Sorszám: 49
Ostobaság, hiszen a Fidesz balról nem szerzett szavazatokat, egyszerűen a romló gazdasági körülmények miatt apadt a maszop szavazótábora, de ezek nem mentek át a Fideszhez. A K and H botrányt nem a Fidesz robbantotta ki. Az ellenzék teljesítményének kevés köze van a kormány népszerűségvesztéséhez, ha a d209 trupp megint hitelt vesz fel, és osztogatni kezd, az ellenzék sajnos megnézheti magát, mert jelenlegi színvonala mellett az egyetlen esélye az áremelés, és nem a saját politizálása.
A trükkjavaslat a te szerény elmebéli képességeidből, és alacsony informáltságodból fakad, a bojkottot spéci Lovas, és többen mások is többször szorgalmazták az elmúlt években a sajtóban, amikor a Jobbik még nem is fungált. Volt, amikor Orbán igyekezett megfogadni a tanácsot, de nem sikerült, mert a liberósabb fideszesek tojtak rá, meg csak félszívvel próbálta keresztül vinni.
Akinek egy népszabadság, egy forró, egy németh, egy svábybogár partner bármiben is, az magára vessen. Arról nem beszélve, hogy némelykor hülyét csinálnak a fidesz prominensekből, plusz hárman ugatják le stb.
A Jobbik egyelőre nem parlamenti erő, így jogában áll a parlamentieket, akiknek több eszköz áll rendelkezésére, erre arra felkérni. A Jobbikot, a te alulinformáltságoddal szemben rendszeresen meghívják a Hír Tv-be, Vasárnapi Újságba, de előforduétak már az MTV-ben is. Ha éppen csinálnak valamilyen akciót, sajttájt, a Krónikában(pl tegnap, 1,5 millió hallgatónak délben), MN-ben minden hírük lejön, de a HV-ban, Demokratában is előfordulnak stb. Természetesen, mivel nem országgyűlési párt(és még nem is párt, csak október végétől), nyilvánvalóan nem szerepelhetnek annyit, nem elég tőlük egy átlagos napi frázis, mint egy fidesztől, mdf-től. Ugyanakkor a színvonalas szakmai sajttájoknak, akcióknak, beadványoknak köszönhetően a szégyenletes, négypárti EU agymosókampány idején a NEM-et vállalók közül messze a legtöbbet szerepeltek a hírműsorokban.

És végül fogd már fel, fideszfan, hogy aki a pártodat bírálja, akár keményen, durván is, az alkotmányos jogával él, és semmi jogod sértegetni, ügynöközni. Jogodban áll visszautasítani a kritikát, de nincs jogodban mocskolódni, és nemegyszer már-már bolsevik hangvételt megütni: "1. A Jobbik sorain belül van vagy vannak személyek, akik ultrajobboldali retorikába burkolva, az mszp érdekei szerint manipulálják ezt a csoportot." Mintha egy politikai rendőrségi jelentés volna, na ezért szégyelld magadat, te barom. És akkor még nagyon finom voltam.

Beren
2003. szeptember 30. 20:57 | Sorszám: 48
Én a munkámat végzem, te viszont a dolgodat, ami köztéren elég gusztustalan.
Beren
2003. szeptember 30. 20:55 | Sorszám: 47
Ha valóban különvéleményed volt, akkor elnézést és gratulálok.(Ha érted, itt most nem a koncepció helyes, vagy téves voltáról van szó, hanem arról, hogy meri-e valaki vállalni a véleményét, ha igaza van a Fidesszel szemben, vagy egyáltalán csak más véleménye van).

Most nincs időm visszakeresgélni, de remélem, nem arról van szó, hogy 4 hónappal később ellenezted(amikor már úgyis kimúlt az idea), hanem akkor, augusztus legvégén, szeptember elején.

Beren
2003. szeptember 30. 13:47 | Sorszám: 42
Talán inkább válaszolj a kérdésre te korlátolt szektás, hogy 1-2 hetes színlelt ellenzés után a Fidesz miért támogatta az iraki hullarablásban való részvételt. Ami ráadásul Mo.-nak nettó veszteség, de persze ha üzletet hozna, az is aljas és elítlendő, hiszen bűncselekméynből származik.
A tényekről beszélj, ne piszkálódj, szerencsétlen, és olvass legalább jobbos sajtót. Egyébként tripla gázsim van, te barom.
Beren
2003. szeptember 30. 13:44 | Sorszám: 41
Nehéz kivitelezni? Hát párt ez, vagy bohóctársulat?
Inkább akarni kell, barátom, és Orbánnak döntetni. ha még ekkor sem engedelmesekedne a Fidesz, akkor tényleg bohóctársulat, amely nem érdemli meg a képviselői helyeket.
Szerintem arról van szó, hogy nem akarják, nézd meg a médiapolitikájukat, Körmendytől kezdve György Péter és Heltai, vagy Baló és Betlen futtatásáig.
Beren
2003. szeptember 30. 13:41 | Sorszám: 39
Este majd elküldöm. Amúgy ne játszd a naivat. ha nem is olvasod el a jobbos sajtót sem tisztességesen, akkor egy kicsit kevésbé intenzíven diskurálhatnál. De feltételezem, legalább arról hallottál, hogy a Fidesz Amerika minden kérését meg szokta szavazni, ha szavazásra kerül a sor. Lásd Afganisztán, Irak. Miközben nálunk nagyobb és kisebb európai és nem európai államok közt számosan beintenek, akár balos, akár jobbos kormányuk van. Elég Németh Zsolt múlt heti Heti Válaszban publikált cikkét elolvasni, és látható, hogy pl a külpolitikájukban árnyalatnyi eltérések is alig vannak a szocikéhoz képest(pl ők sem akartak hallani 2003-ig a megszállt magyarok magyar állampolgárságáról), pl a Közel_Kelet kapcsán, amiről a cikk szól. Szoclib zsargon a palesztin terroristákról, jajénkérem középen állok, de persze egy szó sincs az izraeli népirtásról és terrorról.
De legalább akkor ne játszaná a Fidesz a földkérdéstől Irakig, hogy ő nem olyan, mint a kormány.
Beren
2003. szeptember 30. 13:35 | Sorszám: 38
Tévedésben vagytok. Friderikusz ugyanúgy dokumentálhatóan, többször is hamisított és hazudott, mint a Népszabadság. Bárdos ugyancsak. Baló közismert médiabűnöző, de Betlen is egy jellemtelen szélkakas, bármikor tud ballibről kiegyensúlyozottrqa váltani, persze ballib és hazug, annak idején Fenyő János tv4-ének sztárja volt, ugyanúgy uszított, hazudozott, mint a többi.

És kit érdekel, ha bemondják minden nap, hogy a Fidesz nem nyilatkozik. Akkor mindennap be kell jelenteni, hogy azért nem, mert Németh Pétertől Dési Jánosig és Pallagiig, a Népszabóig, meg Friderikuszig hazudnak, hamisítanak, csak fel kell sorolni az összegyűjtött példákat, akár minden nap elismételve, plusz hozzátéve a gazdasági érdekeltségeiket, múltjukat, jelenüket, viplistás helyüket stb, s hogy a szocionisták meg bojkottálják a Vasárnapi Újságot és különféle jobbos orgánumokat. Egy hírműsor, egy híradó egy hét alatt befuccsol, ha nem távoznak a Forró féle köztörvényesek, de szvsz néhányat beáldoznának. Ellehetlenül az a műsor, amelyben csakis a bolsik rikonyálnak. Ott van a Duna Tv, a Hír Tv, a Krónika, esetleg az MTV Híradó még belefér, és kész. A balbibsik dolgozzanak az MTI híreiből. Nem kell a mónikasós szartartály tévéket semmilyen formában hitelesíteni, mert éppen a fideszes jelenléttel terentik meg a közszolgálatiság látszatát hírműsoraikban. Ha bojkott van, akkor még a máz sincs meg, lekopik a hamis arany a trágyadombról.
A Turulmadár féle pártkatonákban azt szeretem, hogy szemrebbenés nélkül támogatnak mindent, ami éppen a Fidesz KB álláspontja, akkor is, ha az megváltozik. Amikor Orbán 2002 augusztusában bejelentette a közszolgálati média megosztására vonatkozó igényt, a törvényjavaslat benyújtását, ennek kudarca esetén a népszavazási kezdeményezést(egyikből sem lett semmi), akkor azt szajkózták. Amikor ez az ígéret csendben a semmibe hullt, akkor megmagyarázták, hogy tulajdonképpen nincs értelme, meg nem lehet úgyse, meg egyébként is mit okvetlenkedünk. Amikor Orbán 99-ben médiaegyensúly megteremtéséről beszélt, akkor az volt a vonal, az idő teltével aztán megmagyarázták, hogy azt úgyse lehet. Arra persze nekik sem volt magyarázatuk, hogy a Fidesz miért támogatta óriási pénzekkel közvetve és közvetlenül a balliberális médiát, tehát nem csak hogy nem teremtett egyensúlyt, de még meg is erősítette az ellenséget, így hát erről a Fidelitas szalonokban hallgatni kell.

Beren
2003. szeptember 30. 00:13 | Sorszám: 28
Mielőtt hülyeségeket beszélsz, nézd meg, a Fidesz 10-ből nyolcszor-kilencszer hogyan szavaz amcsi "kérés" esetén, Iraktól Afganisztánig, Amerikának és izraelnek tetsző törvények esetén estébé.
Továbbá olvasd el Lovas beszámolóját 23 fideszes képviselő pár héttel ezelőtti washingtoni feltörlőrongy turnéjáról.
Beren
2003. szeptember 29. 21:44 | Sorszám: 25
Németh Péter, Dési János, Juszt, Baló, Bárdos, Sváby, Friderikusz, Frei, és amúgy a Telaviv 2, Retekklub, hites Atv(Debreczenistül). Így. Két-három hét alatt kész lennének, egyetlen mocskos ballib hírműsort és egyéb bulvár álhírműsort sem tudnának elkészíteni. Ezt a gyáva Fidesz szerintem nem meri megtenni, mert New Yorkból basznák le őket a sárga földig. Csupán egyetlen adalék a gyávaságukra a rengeteg példa közül. Tévés kolléga interjút akart velük készíteni a gyűlölettörvényről és a széles körben elterjed antimagyar rasszizmusról. A Fidesz sajtóosztályáról azt a választ kapta, hogy hát ez egy nagyon kényes kérdés, és hát ugye meg kell érteni, hogy a...stbstb farokduma.
Magában azt mondta, a jó b. nénikéteket, ingyenélő, gyáva banda, letette a telefont aztán megcsinálta az anyagot másokkal.
Beren
2003. szeptember 29. 13:28 | Sorszám: 3
És hagyjuk már ezt a szavazatelhódítás a másik oldalról dajkamesét. Attól egy fránya plusz szavazója sem lesz Orbánéknak, ha a napkelte médiamocsadékaival udvariaskodnak és beszélgetnek, ellenben nőhetne kissé a népszerűségük, ha ezektől konkrét tényekkel, érvekkel elhatárolódnának és nem kommunikálnának. Nem azt kell mondani, hogy a Népszabadságnak azért nem nyilatkozunk, mert bolsik(bár azok), hanem azért, mert hazudnak, halottgyaláznak és uszítanak. És a többi is szépen alátámasztható konkrét példákkal, Napkelte pl interjút hamisít, a magyar parasztokat gúnyolja(Pallagi - ezért el is marasztalta az ORTT panaszbizó), plusz Pallagi és Bánó csatornalapja is úszít és hazudik, lásd Kósa ügy. Kulturált országban egy ilyen szennylap főszerkesztője nem is szerepelhetne kérdezőként a közszolgálatin, maximum egy valóságshowvban finghatna, vagy Anettkánál vezethetne műsort.
Beren
2003. szeptember 29. 13:22 | Sorszám: 2
Ősbutaság részükről a bojkott hiánya, a másik oldal évek óta alkalmazza eredményesen. Aki egy Forróhoz, Németh Péterhez, muszterBánóhoz bemegy, az óhatatlanul hitelesíti a médiamocskokat, másrészt a Fidesz nem méri fel, hogy pl a ballib hír és háttérműsorokat két hét alatt lehetetlen helyzetbe hozná egy ilyen húzással. Mindazonáltal nem pontosak az infóid, mivel megpróbálták már Orbánék. 96-97 körül, talán egy hétig nem ment be fideszes a Napkeltébe, Gyárfás azonnal engedményekre kényszerült, behívott pár jobbos kérdezőt is, azonnal esedező telefonokba kezdett stb. Később persze megint eldurvult, és ekkor már a seggfej Fidesz nem nyúlt a bevált fegyverhez, ami egy ízben a MH ellen is működött, amely kénytelen volt bocsánatot kérni likvidálós cikkéért.
Nagynehezen, npluszegyedik kérésre, felszólításra, tavaly pl a 168 óra, a 16 óra, a szombat délelőtt és más ballib műsorok ellen bojkottot hirdetett az Orbán féle polgári kör, sajnos az MDF és később pár fideszes is megtorpedózta, a szocionisták meg röhögtek a markukba az idiótákon, joggal.

Aki ezek után egy szabadnépnek, egy eötvös pálnak és bandájának, egy némethpéternek, egy muszterbánónak, egy k and h vipes forrónak nyilatkozik, nem csak ostoba, de kártékony is.

Beren
2003. szeptember 29. 12:52 | Sorszám: 0
A Fidesz persze sajna sehol. Pedig tavaly a Szövetség a Nemzetért pknak volt egy jó húzása, néhány, ordítóan pártos ballib rádióműsor bojkottjára szólította fel a polgári oldalt, amiből persze semmi valósult meg, mert mindig akadt egy-egy bojkottszegő MDF-es, olykor sajna fideszes is. Forró, a blikkes Pallagi, Bánó, Németh Péter, Dési János és a többi szervezett médiabűnöző is mindig számíthatott egy-egy fideszes/mdf-es vendégre, a blikkes banda esetében súlyosbító tényező, hogy ezek rágalmazták meg Kósa Lajost, aki 3 milliót nyert ellenük a bíróságon.
Kíváncsian várom a Fidesz reakcióját és jövőbeni magatartását.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye


Budapest, 2003. szeptember 29. (OS) - Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására kapott felkérést:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) megdöbbenését fejezi ki, hogy a kormánynak a független Magyar Rádió törvényesen és jogszerűen megválasztott elnöke ellen folyó, a demokrácia intézményeibe vetett választói hitet tovább aláaknázó kampányában a Népszava bűnrészessé vált.

Itt az ideje, hogy a polgári politikusok ne csak szavakkal tiltakozzanak a kormány és kampánylapja, a Népszava gyűlöletet keltő, a társadalmi megosztást tovább mélyítő újabb akciója ellen. A kormánypárti politikusok rágalomhadjáratának színvonalára jellemző, hogy az MSZP médiapolitikusa, Újhelyi István egyebek mellett - hírek hamisításával vádolta meg a Magyar Rádiót a Duna televízió reggeli műsorában, természetesen anélkül, hogy egyetlen konkrét példát említeni tudott volna.

Mindezek okán a Jobbik felkéri a polgári oldal politikusait, különösen a Fideszt, hogy ne vegyen részt egyetlen olyan műsorban sem, ahol Németh Péter, a Népszava mai főszerkesztője, az egykori pártállami párttitkár, és Dési János, a lap belpolitikai szerkesztője szerepel, vagyis ne vegyen részt a Nap-kelte, a Hit Gyülekezete ATV-je, valamint az adófizetők pénzén támogatott Klubrádió egyetlen olyan fórumán sem, amelyben e két személy személyesen jelen van.


Téma: Imre Kertész megint mocskolódik
Beren
2003. október 06. 09:33 | Sorszám: 81
Dél-Afrikában tojtak a Nobelesükre, mivel kutya sem ismeri, akárcsak Imre Kertészt, a hírekben leghátul tálalták, ha egyáltalán.
Mindenesetre Coetzee azért kapta a díjat, mert bírálta az apartheid rendszert(persze az izraeli apartheid rendszert bíráló izraeliek nem fognak kapni), nem azért, mert író, akit egyébként, ismétlem, a kutya sem ismer sehol(azt mindenesetre kétlem, hogy a fehér dél-afrikaikat kollektív bűnösként kezelné, mint Kertész a magyarokat). Persze ettől még elvileg lehet jó író, nem ismerem én sem, de észre kéne már venni, hogy az irodalmi Nobel egy ballib, cionista szempontokat gyakran érvényesítő díjjá, politikai ezközzé zülött(lásd a NY Times véleményét Kertész tavalyi díjáról), ahol olyan polgári, jobboldali írók, mint az argenint Borges, nem rúghattak labdába, noha ezt még Marquez is sérelmezte egyszer. Noha Borges nem egy díjnak köszönhette ismertségét, és műveit mind a szakma, mind a közönség a világirodalom legnagyobb művei közé sorolta, tízmilliók olvasták és olvassák világszerte. De minthogy Borges nem holótémában vagy hasonlóban utazott, mivel antikomcsi volt és kemény jobbos, kigolyózták.
Beren
2003. október 06. 09:20 | Sorszám: 79
Mercurius: "Én legalább tíz éve mindig ugyanazt képviselem."

Gratula. És azelőtt, 93 előtt, vagy 90 előtt? És amúgy már 10 éve is Orbán fan voltál?

Beren
2003. október 06. 08:03 | Sorszám: 77
Mercurius Danflouval egy platformon, ez ám a szép!
Beren
2003. október 06. 08:00 | Sorszám: 76
Na ja. Különben az is megdöbbentő, hogy a magyarságot gyilkosoknak nevező, rágalmazó Kertészt, akik kikéri magának, hogy magyarnak nevezzék, egyes fideszesek megvédik. Ezexerint úgy járhatunk mondjuk Turulmadár kedvében, ha a magyarságot mocskkoljuk? Na Isten ments.
Aki Kertészt védi, az igen nagy nulla. Az is, aki kitünteti ezt a senkiházit.
Meg az is, aki bagatellizálni próbálja. Ő ugyanis, noha aktív és nyíltan vállalt magyargyűlölő, plusz tankokban gyönyörködő militarista-cionista, mégis, Magyarország hivatalos utazó nagyköveteként folymatosan felszólal az ország nevében, és Nobel díjasként, bármennyire is nem érdemelte meg(lásd: NY Times:Kertész Nobel díja válasz az erősödő európai antiszemitizmusra, legalább elismerik, hogy köze nincs a teljesítményéhez), többen figyelnek rá oda, mint akárkire, akinek nincs, legyen bár 1000x jobb író.
Igen eredményesen járatja le hazánkat, erősítve a bűnös nép hazuugságot, és egyáltalán azt, hogy egy külföldinek Magyarországról az antiszemitizmus és a holokauszt jusson eszébe.
De Kertész esetében egyszerűen antiSZEMÉTizmusról van szó.
Beren
2003. október 04. 17:32 | Sorszám: 36
A gulágot sohasem ítélte rel egyértelműen, és pláne sohasem szólított fel egy egész népet a szembenézére, mint a saját zsidó holokausztjával szemben(ami szerintem őt nem is érintette, de ez magánvélemény), valóban kár mentegetned. A kádár rezsimről ugyan mondott egy-két esetben elmarasztalót, de ez egyáltalán nem nullázza le a magyarságra szórt rágalmainak özönét, valszeg azért tette, mert anno a kutya sem törődött vele, akkor még a zsidóságából nem volt lehetőség üzletet csinálni, ő viszont csinált üzletet más művének lenyúlásából.
Nehogy már hasra ess azért mert egy vén hülye összevissza beszél, és a kádár rendszert elmarasztalta, és ezért az ésben megszólták. gerőandrást, a másik nácizó nácit is megszólták az ésben, meg bolgárt is, és akkor mi van?
Beren
2003. október 04. 16:43 | Sorszám: 29
A magyar jobboldal(mármint a politikusaink) hihetetlen gyengeségét, gyávaságát, jellemtelenségét és becstelenségét az is kiválóan minősíti, hogy kitüntették Imre Kertészt.
Ugyanis ez az ember soha a büdös életben nem fog nemzetközi terepen szót emelni a magyarság érdekében. Nem fog szólni a benes dekrétumokról, a határon túli magyarokról, a tönkre menő magyar gazdákról, egyáltalán semmi ilyesmiről. Ellenben sokszor fog még ugatni Amerika és Izrael mellett, sokszor fog még csaholni a holokausztban felelelős bűnös magyarságról(de a magyarellenes holokasuztról soha) és hasonló hazugságokról. Ezzel az erővel Judith Várnai Shorert is felkérhetnék Orbánék utazó nagykövetnek, ugyanazt fogja mondani, képviselni, mint Kertész.
Mádl, Orbán, szégyelljétek magatokat, hogy gazsuláltatok a gazembernek.
Beren
2003. október 04. 16:12 | Sorszám: 26
Nem tudom, miről beszélsz, mutass egy gulág túlélőt, aki oroszgyűlölővé vált volna, vagy éppen a magyarságot tenné felelőssé, hogy a komcsik elpusztították a családját.

Kertész pedig szvsz állítólagos túlélő, de ez is mellékes, semmi sem igazolhatja magyargyűlöletét, ráadásul egy olyan országban, ahol a zsidók jelentős részét a magyarok és egyes vezetőik, pl Horthy, Koszorús megmentették, ellentétben más országokkal.

Beren
2003. október 04. 16:05 | Sorszám: 25
Pontosan. Senki sem faji alapú zsidó viselkedésről beszélt, ez szociális jelenség, egy igen összetartó társadalom nemzetközi együttműködése. Amely többek közt azért is koherens, mert másként gondolkodóival századok óta leszámolnak, a likvidálástól kezdve az anyagi ellehetetlenítésig, margóra szorításig, számos módszerrel, lásd Izrael Samir, és a néhány százaléknyi nemrasszista gondolkodót azonnal kirakták a Haaretztől.
Éppen az a rasszista, vagy rasszista gondolkodásmódnak áldozatul esett egyén, aki szerint a nemzetközi zsidó szolidaritásra és 90%-os egységre utalás zsidózás és fajgyűlölet volna.

Amerikában cionista zsidó szervezetek ezrei működnek, amelyek a háborút és a teokratikus, törzsi apartheid államot támogatják szóval és persze sok-sok pénzzel(ezekkel szemben van 20-30 demoratikus, tényleg liberális zsidó közéleti ember, Chomskyék mondjuk), tele van velük Washington, a Pentagon, Wolfowitztól kezdve a többi cionista neokon héja. És akik, miközben nácizmusról rikoltoznak mondjuk egy Haider vagy igencsak szoftjobbos Orbán kapcsán, meg idegenellenességről(noha Ausztria emberi jogi bizonyítványa jeles, Izraelé pedig elégtelen) hazudoznak, addig teljesen természetesnek és támogatandónak tartják, hogy Izraelben a joggyakorlás valláshoz és etnikumhoz kötődik, hogy az állam deklaráltan is zsidó állam, ahol csak a zsidók első osztályúak. Ugyanők epét hánynak, ha valaki hangsúlyosan magyar államról beszél, és a gondolatát is nácinak tartják, hogy a határon túli magyarnak több joga legyen Mo-on, mint egy kenyainak.

Nyissuk ki a sajtót világszerte, amikor Izrael és a holokausztipar, a gyűlölettörvények támogatásáról van szó, mindenhol Seres féle zsidó cionistákat találunk, teljesen azonos érvkészlettel, az Északi sarktól az Antartktiszig. Ugyanazt olvasod világszerte, azzal a különbséggel, hogy ahol van még sajtószabadság, meg egy-egy, a demoratikus alapelveket komolyan veendő lap vagy tévé, ott bizony más vélemény is megjelenhet, és a Sereseket határozottan elhajtják a halál f...ra.

Beren
2003. október 04. 15:39 | Sorszám: 24
Persze, persze... De főként hazánknál maradva, sorolj fel egyetlen zsidószervezetet, vagy 10-15 közéleti zsidót, aki kiállt volna a nemzeti oldal mellett az elmúlt 13 évben. Ezt a "csendes" meg "rendes" többség dumát adatokkal, felméréssel nem tudjátok alátámasztani, addig meg a kétségbevonhatatlan tény, hogy a közéletben megnyilvánuló magyarországi zsidók szinte mindegyike Magyarországot, a magyarságot, a jobboldalt rágalmazza sokféle eszközzel. Hol van ez a "normális többség"? Én magánemberként is 99%-ban csak cionistákkal találkoztam, akiknek a magyar jelképek és hagyományok még a jobb esetben is csak zavaróak, a rosszabb és gyakoribb esetben fasiszták, a magyarok pedig "hagyományosan antiszemiták" és általában felelősek a holocaustért. Természetesen annak is örülni kell, ha van 5 vagy 10 vagy 20 magyar érzelmű, de nem mond igazat az, aki "többséget" vizionál. Izraelben is a nagy többség fasiszta, a faiszta Saront támogatja, és az itteni zsidók nagy zöme is - a tapasztalatopk és megnyilvánulások alapján - messzemenőkig támogatja a palesztinellenes apartheidet, a palesztinok a szemükben terrorista népség. Kertész csak abban egyedi, hogy nyíltan kimondja azt, amit a sok-többi is oszt, csak nem a tévékben, újságokban mondja ki.

És ellenben nézzük meg, hogy a 40 "értelmiségi", a keresztény egyházak elleni "hívő értelmiségiek levele" csürhe, a Kondor Kati ellen aláírogató "értelmiségiek", és általában ennek a bandának hány százaléka magyar, keresztény? Ugye nem akarod azt mondani, hogy 99%, akárcsak a társadalmi arány? Inkább erős kisebbségben vannak itt a magyarok, olykor töredék, vajon miért?
Vásárhelyiék körül hány magyar van?

Beren
2003. október 03. 19:12 | Sorszám: 0
A sunyi cionista most az USA és Izrael érdekében szólalt fel a német nemzeti ünnepen. Elementáris pofátlanság, hogy a vendéglátóit szidalmazza, ugyanakkor Schröder és a holóagymosott német elit is megérdemli, hiszen ostoba módon meghívták ezt a kollektív bűnösséget hirdető vén neonácit, csak mert zsidó és álíltólagos holótúlélő. Magukra vessenek.
Kíváncsian várjuk, Izrael nemzeti ünnepén mikor emel szót a palesztinokért Imre Kertész.

MR Krónika október 3.

Feszültségeket gerjesztett Kertész Imre németországi beszéde

Kertész Imre bírálta Németországot és Franciaországot, mert Irak ügyében szembekerültek az Egyesült Államokkal. A Nobel-díjas író a német nemzeti ünnepen beszélt. A tudósító Zentai Péter.

Nem éppen udvariaskodó hangvételû beszéddel lepte meg a német politikai elitet Kertész Imre. A Nobel-díjas magyar írót, tehát nem egy német, ráadásul egy, a koncentrációs táborokat megjárt embert kértek fel a szervezõk, hogy a német nemzeti ünnepen az újraegyesítés évfordulóján a magdeburgi központi ünnepségen Schröder szövetségi kancellár és Böhmer tartományi miniszterelnök mellett szónokoljon. Schröder mindenesetre rendkívül meleg szavakkal méltatta az írót. Olyan embernek írta le õt, akinek nem csak mûvészi munkája, hanem egyéb helytállása is példamutató a német nép és a német politika számára. Ezek után jött Kertész beszéde, amelynek fõként nemzetközi, politikai vonatkozásai keltettek figyelmet és nyilván vitát a legmagasabb német állami és társadalmi méltóságokból álló közönség soraiban. A szónok bírálta ugyanis, hogy a vezetõ nyugat-európai országok, lásd Németország és Franciaország, idõlegesen eltávolodott Amerikától, és akaratlanul is diktatúrák védelmezõjévé vált. Szaddam Huszeint a magyar szónok Hitler és Sztálin tanítványának minõsítette, és Kertész szerint félelmetes, hogy az iraki diktatúrával szemben némely európai hatalmak olyasfajta politikára mutattak hajlandóságot, mint 1938-ban Hitlerrel szemben, amikor odadobták neki Csehszlovákiát. A pacifizmus nem lehet válasz a nemzetközi terrorizmus kihívásaira, hangzott a szónoknak a mai német politikai elithez szóló egyik kulcsüzenete. E szavakat tapssal jutalmazta az elõkelõ publikum egy része.


Téma: Halottak napjától Virágvasárnapig
Beren
2005. február 16. 07:27 | Sorszám: 2
Háromszorra sem lehet megunni, terjesszétek a barátok, ismerősök között.
Beren
2005. február 15. 16:22 | Sorszám: 0
Döbbenetesen jó darab, mindenkinek ajánlom. A Trianon-tragédiát ilyen művészi igénnyel kevesen dolgozták fel színpadon. Vagy tán senki, mert bár vannak művek,tudjuk mi lett Wass Albert vagy Nyírő József műveinek sorsa évtizedekre, nemhogy színházra nem alkalmazták, de be voltak tiltva.

Újra Halottak napjától Virágvasárnapig: Budapesten vendégszerepel a legjobb délvidéki színház

A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház február 26-án szombaton, valamint március 12-én szintén szombaton, mindkét alkalommal 19 órai kezdettel Budapesten, a MOM művelődési házban bemutatja Siposhegyi Péter: "Halottak napjától Virágvasárnapig" című nagysikerű színdarabját.

Szereplők: Erdélyi G. Hermina, Péter Ferenc, Káló Béla, Csernik Árpád.

Rendezte: Andrási Attila.


A megtörtént eseményekre és egy szabadkai magyar polgár naplójára támaszkodó darab a maga nemében eddig egyedülálló. Trianonról, a Délvidék szerb bekebelezéséről, majd 1941-es felszabadulásáról szól, de persze nem csak erről. Életszerű és szagú mestermunka, amely megmutatja erényeinket és esendőségünket, nemzeti karakterünk napos és árnyékos oldalát egyaránt. Kendőzetlenül beszél arról, amiről évtizedekig tilos volt, és amiről a budapesti média zöme hallgat ma is: a magyarság 85 éve tartó szisztematikus üldözéséről. A címválasztás nem véletlen: 1918 őszén, Halottak napján vonultak be a szerb megszállók Kosztolányi városába, majd 1941 tavaszának Virágvasárnapján tértek vissza a honvédek egyszerre zokogó és nevető, táncoló, ujjongó szabadkai polgárok ezreitől köszöntve.

Mindez Szabadka és a Kárpát-medence egyik legjobb magyar színészgárdájának tolmácsolásában.
www.kettosallampolgarsag.hu


Téma: Az etnikai kettős állampolgárság EU-KONFORM!!
Beren
2003. augusztus 18. 16:01 | Sorszám: 222
Várjuk d209 és Kovács tiltakozását az erőszakos románosítás ellen. Pontosabban: azt várhatjuk...
Az édes k. nénikéjüket ezeknek a gazembereknek.

A Fidesz meg, amely 4 évig cseszett állampolgárságot adni a határontúliaknak(idevág, hogy Németh Zsoltival feltörölték a padlót a napkeltében ebben az ügyben, mert csak mammogott a felvetésekre, hogy ők anno miért nem adták meg, persze kommunista kérdezők voltak, de e7z egyszer igazuk volt a mocskoknak, ami persze nem menti fel a bolsevik kormányt a mostani elutasításért)ugyancsak nem fog tiltakozni, max a honlapjukon olvashatod a hírt. Ahogy kormányon sem tiltakoztak nyilvánosan a Székelyföld románosítása ellen. Megengedem, egy-egy italozás alkalmával talán egymás közt keményen odamondogattak a románoknak...

Beren
2003. augusztus 16. 12:21 | Sorszám: 206
Na, ekkora butaságot régen olvastam, hogyaszongya:"Az erdélyi román kisebbségben van a saját országában a Kárpátokon túlihoz románhoz képest".

Erdélyben ma, a szászok eltávolítása után kb 70% a román, ha ez neked kisebbbség, akkor nagyon tájékozatlan vagy. Továbbá felhívnám a figyelmedet, hogy még a magyar többségű Székelyföldön is a román a hivatalos nyelv, és tilos magyar zászlót is használni középületen(néha persze azért a tökös székelyek megteszik). Ezzel szemben Dél-Tirolban kétnyelvűség van, sőt, a többségi olasz csak akkor lehet ott hivatalnok, ha beszél és ügyintéz németül, és általában minden németül van kiírva az olasz előtt(és nem után), még az autópályán is. Dél-Tirolban a németek autonómiája teljes, nem lehet lerabolni őket, gazdaságilag, kulturálisan függetlenek, helyi rendeleteket alkothatnak, a rendőrség, csendőrség nem állhat csak olaszokból(sőt, többségük német)és több joguk van azon a területen, mint a taljánoknak. Ez jó és természetes, mert így ma már nem akarnak elszakadni.

Erdélyben viszont a magyar ma is több szempontból másodrendű állampolgár, ezért természetesen nem érzi őszintén hazájának Romániát, csak a szülőföldjét. A 100% magyar településekre is erőszakosan be-be telepítenek pópákat, román egyháziakat, rendőröket, építenek nekik állami pénzen szinte halivúdi rondaságú gagyi templomot stb. Szó nincs demokráciáról, a román minden munkahelyen és szituban előnyt élvez, kivéve néhány teljesen magyar magáncéget és székely vállalkozást. Ezért szelíden javallom, hogy hagyd te a francba a románok(meg a rácok, tótok) érdekvédelmét, foglalkozz az elnyomott magyarsággal, ha egy mód van rá. Akinek a nyakán kés volt és van, ne próbálja tolerálni a késest, mert hülyének nézik, és mindene elúszik. A hazájukban faji, etnikai alapon preferált románokkal(hisz hivatalosan is nemzetállam, ahol nem ismerik el a magyarságot vagy mást államalkotó nemzetnek) nekünk nincs dolgunk a kérdésben, senki nem mondta, hogy háborút kell indítani ellenük, de a magyar állampolgárságot hagyd már meg a kisebbségi magyaroknak. Néhény szdszes cionista gazemberen kívül senki, szinte egyetlen román sem fog megsértődni, ha ebből kihagyják. Van ugyanis állampolgári hűség is, és higyjed meg, nem akarnak Magyarországhoz hűek lenni. Szinte senki, mert lehet, hogy van pár tízezer ilyen is, de az meg az állampolgári esküben ki kell ezt azt nyilvánítson.
Akik meg csak gazdasági előnyök miatt pályáznának, azokat el kell utasítani, lehet, hogy ezek volnának 1-2 millióan. Miután magyar nyelvismeret is szükséges, a románok 95%-a úgyis kihullana már ezen a rostán.
Az a pár, akinek egyik szülője vagy nagyszülője magyar volt, és beszél magyarul, az hadd kapja meg, pár százezres létszám, legalább visszamagyarosodnak egy kicsit a szórványvidéken elrománosodottak közül.
A területi alap önmagában(magyarság nélkül) azért is vicc, mert akkor joggal ugathatnák, hogy nem is nemzetegyesítésről van szó, hanem a területek kvázi visszaigényléséről. Márpedig barátom, nemzetegyesítésről van szó, úgyhogy ne beszélj más marhaságokról, arról nem si szólva, hogy az erdélyi románok többsége is el akarta szakítani Erdélyt, és nem siratta a magyar állampolgárság elvesztését, nem is kérte vissza soha.
Miután egyetlen állam nincs, amely ne a saját etnikumát preferálná, nekünk sem szabad, mert akkor a végén tényleg több román és szerb kapna magyar állampolgárságot, mint magyart. Próbálj meg egyszer magyarul gondolkodni és főleg érezni, ennyi. És ne azt a ballib, magyarellenes(és általában nemzetellenes) hazugságot adaptálni, hogy ha jobban szeretem a sajátjaimat a nem sajátjaimnál, akkor automatikusan kirekesztő vagyok.
És különösen ne merjék az szdszes és más cionnácik bárkinek felhánytorgatni a patriotizmusát, nacionalizmusát. A nacionalizmus jó és természetes dolog, nem a sovinizmusról beszélek.

Beren
2003. augusztus 15. 23:58 | Sorszám: 201
Már megbocsáss, de kibeszélt milosevicsi módszerekről? Ne hamisíts.
Én pusztán a határon túli magyarság jogos igényét támogatom a tőlük erőszakkal elvett maygar állampolgárságra, amely intézmény szerte a világon természetes, etnikai, pozitív diszkriminációs(bevett eu-s intézmény és jogi megoldás)alapon is. Öngyilkos és ostoba, rosszabb esetben áruló az, aki azt mondja, hogy ezt ne tegyük meg, mikor rajtunk kívül mindenki teszi. Idiotizmus vagy aljasság ennek a tagadása. A többségi románt vagy szerbet nem sértheti, nem is sérti, hogy ő nem lesz Budapest polgára csak úgy, hiszen saját hazájában él, előnyösebb életesélyekkel. Amelyik román kisenbbségben van, azt meg a román állam segíti. De ha sértené is őket(mintahogy nem), azzal sem kell foglalkozni, aki mindig mások érdekeit nézi, az, ismétlem, vagy bolond, vagy d209es hazaáruló miniszterelnök, és újkabb trianonokhoz és önfeladásokhoz vezethetné majd az országot idővel. 2006-ban bevezetjük és punktum.
Mellesleg igen nagy hazugság azt állítani, hogy mondjuk egy magyart, vagy bárkit sérthet az, hogy Zágráb alanyi jogon ad állampolgárságot a világon bárhol élő horvátoknak, míg másoknak nem ad(alanyi jogon), még akkor is ha teszem azt az ükszüleim Eszéken születtek.
Beren
2003. augusztus 15. 22:24 | Sorszám: 199
Ezt aláírom, némi különbséget én is tettem az őshonos erdélyi román, és a bevándoroltatott megszálló telepesek közt. Némit, mert azért sokat tőlük sem várhatunk.
Az önálló Erdély szép gondolat, és sok mindent megoldhatna, az erdélyi románnak is jobb volna, ha Bukarest nem fosztogatná ez egész tartományt, azonban sajnos ezen elképzelésnek kevés támogatója van a románok közt. És nem azért, mert nem láthatná be több román a dolog ésszerűségét, hanem mert a román hatalom régi és leghúbb cinkosa, az ortodox egyház(amely még Ceausescu alatt sem szenvedett annyira, mint a többi egyház, sőt, másoktól elrabolt ingatlanokat kapott) ebben nem érdekelt. Bukarestből óriási ingyen lét kap minden évben, hogy folytassa a kulturális népirtást, a betelepülést, az etnikai tisztogatást, új, ritka ocsmány gagyi kolostorok építését színreformátus vagy katolikus településeken, és mai napig szellemi függésben tart nagy román tömegeket. A román paraszt különösen babonás, s bár gyakran nem alappból rosszindulatú, de rendkívül igénytelen. műveletlen és manipulálható, pl az ortodox egyház által is, amely komoly politikai háttérhatalom minden román kormány mellett. A marosvásárhelyi pogrom is részben nekik köszönhető a szekus-kommunsita társulat mellett. Régi érdekszövetségek tehát ezek, így a románok körében egyhamar nem lesz komoly támogatottságú a transzilvanizmus, noha közülük se csípi mindenki az olajos külsejű, kárpáton túli bocskoros tesókat.
Beren
2003. augusztus 15. 22:11 | Sorszám: 198
1. Nem igaz, Trianon előtt, 1910-ben a magyarság aránya 54% volt, és nőtt a népességen belül.
2. A Szt Istváni álalmeszmét tökéletesen tájékozatlanul, rosszabb esetben hamisan interpretálod. A téma kutatói, történészek ezt már régen tisztázták. A középkorban amúgy sem létezett még a modern nemzet fogalma és tartalma, a nemzet a felső rétegből állt, és kész, már csak ennél fogva is Szent István kizárólag a királyi udvarról, és nem az országról beszélt, amikor annak erejét -helyesen- többek közt más népek és kultúrák, nyelvek ismeretében látta. A középkorban afféle liberós multikulti hálistennek nem létezett.
3. Mielőtt az ócsárlókat bírálod, talán elébb a tényekkel kéne szembesülnöd. A magyarság több népirtást, holokausztot és kirablást szenvedett el, mai napig nem teljesek, finoman szólva, kisebbségi jogai a határon túl, és persze kárpótlást is alig kapnak. Eközben az utódállamok lezüllesztették, szétlopták és rabolták a nyugati kultúrájú és gazdaságú történelmi Magyarország nagy területeit, nem csak a magyarsággal és a németséggel bántak el, hanem a kultúrával, a környezettel, rablógazdálkodást folytattak ők biza már az első vh után is, tudván, hogy ez valójában nem az övék. Mai napig etnikai diktatúra van, valódi megkülönböztetés, csak hát a konrádeörsibauervásárhelyi féle szdszes jogvédők a magyarság jogsérelmeit mindig is nagy ívben semmibe vették, miközben a hazai, példátlanul kedvezményezett cigányok vélt sérelmeire is ugranak.
Hány magyar van igazi vezető állásokban, nagyköveti poszton, tábornoki vagy magas rendőrtiszti pozícióban Romániában(az RMDSZ kormányszereplése vicc, igazi pozíciót egyet sem kaptak és kaphatnak, egy szűk kör, a Markó klikk persze jól megél a magyar érdek szó szerinti kiárusításából))? Praktice egy sem. A 90-100%-ban magyarlakta vidékeken is jöttment montenegróiak, vagy tótok, oltyánok az igazgatók, prefektusok, rendőrök és más elnyomók. Kiket löktek erőszakkal az első vonalba a rácok a horvát háborúban? A magyarokat. A magyar állam 1918-ig ezerszer tisztességesebben bánt anno a nemzetiségeivel. Majd ha mindez kissé változik, akkor lehet kicsit tiszteletteljesebben kezelni a szomszédos népeket, majd ha eljő náluk az önvizsgálat ideje, majd ha többet adnak vissza az ellopott vagyonból. Majd....
4. Valóban, gazdasági erőnk jelenleg az egyetlen fegyverünk(bár lehet, hogy d209éknek "hála" hamarosan ennek is vége), ki is kéne használni érdekérvényesítésre, engedmények kicsikarására. Majd egy nemzeti kormánynak, mert ez a hazaáruló társaság szinte elébe megy a román és szlovák igényeknek.
Beren
2003. augusztus 15. 19:10 | Sorszám: 194
Pedig erre a kormányra, a kgbsek, belügyesek, cionisták kormányára nem igen használhatók finomabb jelzők.
Az oláhokat pedig eleget láttam Erdélyben kárt okozni.
Menj el Udvarhelyre, tiszta, rendes, pezsgő, jó közbiztonságú város, és általában a Székelyföld is az, van életerő, helyenként inkább Maygarországon érzed magadat, mint Judapesten. És menj el eloláhosított vidékekre, nem kell többet magyarázni. Ahol megjelennek, kevés kivétellel piszkot, bűnözést, balkáni igénytelenséget, korrupciót csinálnak. A szász városok lezüllesztése önmagában egy bűntett, egy népirtás kulturális vetülete, amelyek romjaikban is ezerszer szebbek és magasabbrendűek bármilyen román alkotásnál. Menj el, többet nem fogsz kérdezni. Most piszkos cigányok, románok lakájk őket, és minden rohad.
Dolgozni nemigen szeretnek, ezért a nyugati kultúrájú Erdélyt húzzák le a sárba. Pusztán Erdély turizmusából, kincseiből, kultúrájából svájci szinten élhetne fél Románia, államadósságuk szinte alig hozzánk képest, mégis a béka alatt vannak, mert ez a hagyomány, szorgos fehéremberi tulajdonságok nem jellemzők arafelé, csak földrajzilag Európa mondjuk Olténia és a Havasalföld vagy Moldva.
Ha jól bántak volna vele, Erdélyországgal, és biztosították volna a magyarság és más kisebbségek jogait, talán sokkal kevésbé dühítené fel az embert Magyarország ellopása. De egy alacsonyabb kulturális és gazdasági színvonalon álló tolvajállam(ezt a kifejezést egyebek közt Ráduly Róbert csíkszeredai reform RMDSZ-es használta úgy három hete a román államról: "a román állam hagyományosan tolvajállam") lezüllesztette Erdélyt. Figyelemre méltó, hogy 80 év lerablás után még így is mindig fejlettebb Romániánál(másképp nem is jött volna oda sok-sok gyülevész oláh telepes, szeretik a másét, a készet), és a székelyek szorgalmának köszönhetően újból megmozdult valami, meg hát az erdélyi román fél fokkal közelebb áll a fehéremberhez mint mondjuk a cigányos oltyánok. Ebben az országban ma is eljárás indul egy-egy magyar zászlóért, egy kis kolozsvári "magyarkodásért"(pl ha magyarul szeretnének a kolozsvári magyarok házasodni, azt a disznó-tetű anyakönyvvezető hivatal megtagadja, ebből per is van most) nincs mit mentegetni a román megszállókon.
Erdély tönkretétele, mégegyszer mondom, holokauszttal ér fel, és nekünk mindent el kell követni, hogy megsegítsük véreinket. Szerencsére már ők maguk követelik egyre hangosabban a területi-gazadsági-kulturális autonómiát, s mivel az oláh mai napig fél tőlük egy kicsit, meg hát a nyomorult erópuniónak is fel kell mutatni valamit, szvsz 5-8 éven belül megvalósulhat.
Beren
2003. augusztus 15. 18:40 | Sorszám: 192
Ugyan kérem. Az összes állam megoldja ezt. Románia is megoldja, hogy Kisinyovban ne ukránok és oroszok kapják meg a román állampolgárságot, egy tisztviselő, ha kicsit is dörzsölt, nem vezethető meg pár begyakorolt mondattal, plusz ne feledkezzünk meg az állampolgári vizsgáról, ott is lehet olyan nyelvi-kulturális feltételeket szabni, hogy a gyülevész oláh esélytelen legyen, amúgy 95%-uk még Erdélyben sem beszél magyarul.
Pár tízezer csvargó oláh feketemunkás eddig is átjött közülük a 80-as évek vége óta, ezután is átfog, ennyi belefér, mert a határon szabad a mozgás, tehát nem tudod megakadályozni így se úgy se, de többszázezer vagy millió nem tud, mert nem kap munkát, és segélyt sem.(időnként párat ki lehet toloncolni).
Jogtechnikai és eljárási kérdés, hogy valójában 95%-ban csak magyarok kapják meg a lehetőséget, igenis lehet magyarsághoz kötni a dolgot azzal, hogy a hátrányos kisebbségi helyzet miatt jogosultak legyenek a pozitívf diszkriminációra.
A státustv-t pedig 2006-tól el lehget felejteni, túrót sem ért eredeti formájában sem.
Beren
2003. augusztus 15. 18:27 | Sorszám: 191
Extrém példák, te is tudod, hogy a zömöt nem érinti az ilyesmi, nem tom, ballib vagy-e, de ők szokták félrevinni az ügyeket(ahelyett, hogy beismernék, hogy nem akarják a magyarság erősödését és a térségi status quo változását, békés eszközökkel sem, és nem akarják a magyarellenes népirtások áldozatait semmivel sem kárpótolni), hogy ugye jó-jó, de mi lesz a féllábú homokos cigányöregasszony zsidó unokaöccsének a drogos-leszbikus apjával meg a jogaival...
Nincs a földön Magyarországon kívül olyan ország, ahol felmerülne az(persze zömmel csak a pszeudomagyar cionisták részéről), hogy a nem mellesleg népirtást és 80 éves üldözést elszenvedő határontúli kisebbséget ne segítsék minden eszközzel. Ha Izraelben, Írországban, bárhol is ilyen sunyi módon kötözködne valaki, hogy de kérem nem különböztethetünk meg külföldieket, ergó nem adhatunk állampolgárságot a külföldi (korábban sokat üldözött, kinek mi tetszik)zsidóknak, íreknek, azt akár le is lőnék, mert ez afféle haza és nemzetáruló magatartás, és tagadja azt, hogy egy országnak joga van nemzeti közösségként funkcionálni, nem vadidegen egyének, állampolgárok közösségeként. Írország az íreket támogatja, Izrael a zsidókat, Románia a románokat, és egyik sem a szingalézeket, a többi tucatnyi példát most nem ismétlem, és jól van ez így, sőt természetes. Ne ugasson hát senki azon elképzelés ellen, hogy Magyarország meg elsősorban a sokat pusztított határontúli magyarságot segítse minden eszközzel. Ez a hazaáruló, cionista csürhe nem fog örökké kormányozni, s akkor majd megvalósul az elképzelés, hiába acsarognak, és senkinek köze nem lesz hozzá, hogy Magyarország hogyan segíti elrabolt, nyomorgatott testvéreit.
Ha egyébként alaposabban figyelnéd a vitát, felmerült az is, hogy miért ne férne bele a dologba néhány, akár pár százezer őshonos szerb vagy román jelentkezése, akinek szülei vagy nagyszülei magyar állampolgárok voltak(az újtelepesek tehát kizárva, így milliókról nem lehet szó) ÉS persze beszélnek magyarul. Belefér, ez ráadásul a Kárpát-medence bizonyos fokú visszamagyarosodásával járna.
A szeku ügynököt kiszűrni pedig a BM feladata, de természetes, hogy 3 millió magyar közt átcsusszan egy-kettő, és akkor mi van, anélkül és azzal is szekusok maradnak.
A németek sem tudtak minden stasi brigantit kiszűrni, de igyekeznek.
Beren
2003. augusztus 15. 12:45 | Sorszám: 186
De miért volna megkülönböztetés, he? Szerinted megkülönböztetés egy kismagyarországi magyarnak, ha nem vagy nehezebben kapja meg a szerb állampolgárságot, mint egy szerb?! Eszem megáll a balliberális, rasszista szarrágástól.

Meg hát mindenkinek szabad a világon etnikailag megkülönböztetni, a zsidóknál nem csípi a szemedet még a durva állami rasszizmus sem?

ÉLs végül: a pozitív diszkriminációról nem hallottál még? EU jogban is benne van már, hogy a nemzeti kisebbségek jogosultak pozitív diszkriminációra az anyaországtól is, Bársony állításaival ellentétben, aki szerint a pozitív diszkrimináció csak már saját polgárokon gyakorolható. Kapitális hazugság!!! Plusz az állampolgárság kiterjesztése nemzeti belügy, eu jogilag is!
Pozitív diszkriminációra lásd az unió cigányprogramjait, a zsidó nemzetközi szervezetek zsidó programjait nem izraeli állampolgár zsidóknak is, a német, olasz, skanináv, román, horvát, szerb, bolgár, portugál, spanyol stb példákat.

Beren
2003. augusztus 15. 12:36 | Sorszám: 185
Értelmes cikkeket feltétlenül be kell tenni. Csapó még tisztán jogi alapon is meggyőzően cáfolja az ellendrukkerek vagy tájékozatlanok butaságait.
Érzelmi és igazságossági alapon meg nem lehet kérdéses a dolog.
"Szeretem", amikor magyargyűlölő politikusok arról beszélnek, hogy ki kell zárni az érzelmeket. "Nyilván" a fejlett világban is így tesznek a politikusok, és leszarják a nemzeti érzést és jogos igényeket.
Aki nem érti meg, hogy dolgaink többsége nagyon helyesen érzelmi, nemzeti alapon működik, az állam is(másképp Magyarország már nem magyar ország minek is így hívni, amit sok szocionista szeretne, de nem fog menni)az vagy buta, vagy nem magyar. Izraelben, a zsidók közt, vagy az amerikaiknál felmerülhet a nacionalizmus kizárása? Ne röhögtessenek már.. Az a központi mozgató rugója mindennek, meg a vallás.
Beren
2003. augusztus 15. 12:24 | Sorszám: 183
Már megint hülyeség. Egy ht magyarnak bizony előbb kell jogosultnak lennie, mint egy kenyainak, hogy ezt milyen alapon oldják meg, mellékes. Ha területi vagy visszahonosítási alapon, úgy is jó, még akkor is, ha pár rác vagy oláh is kérni fogja(belefér, egy lépés előre az erőszakkal magyartalanított területek visszamagyarosítása felé, erőszak nélkül! A magyarság száma rövidesen megduplázódna, erdélyi románok, délvidéki szerbek már a státustv környékén elkezdték mondogatni, hogy dejszen a nagyanyám magyar volt... Helyes.)
Azt a szocionista hazugságot azonban felejtsük el, hogy Európában és általában nem adható etnikai alapon állampolgárság. Németország, Itália, Izrael, Horvátország, Szerbia, több skandináv állam, Görögország stb, példája ékesen cáfolja.
Bársony és egy csomó magyarországi zsidó például hogyan kapott izraeli állampolgárságot? Bizony-bizony....
Miközben az izraeli apartheid állam törvényt fogadott el júliusban, hogy a zsidó-palesztin vegyesházasságban élők ne legyenek jogosultak sem izraeli állampolgárságra, de még a letelepedésre sem!!! Nürnberg a maga valóságában. És ilyen cionista zsidók akadályozzák a magyar nemzeti törekvéseket, mint a magyarországi kormánypártok nem egy tagja, felháborító. 2006-ban az új jobbos kormánynak rendeznie kell a határon túli magyarság magyar állampolgárságát, Orbán végre-valahára elköteleződött mellette, noha évekig akadályozta maga a Fidesz is a dolgot. Helyette egy kis nulla státustv-t kotyvasztott, amit még maga elkezdett felpuhítani az Orbán-Nastase egyezménnyel, majd a bolsik végeztek a törvény lényegével nemrégiben.


Az ENSZ elítéli az izraeli náci házassági törvényt, mint az alábbi hírben olvasható.

BBC NEWS

Last Updated: Friday, 15 August, 2003, 01:17 GMT 02:17 UK

UN blasts Israeli marriage law


Supporters of the bill fear the loss of Israel's Jewish character

A United Nations panel has urged Israel to repeal a new law forcing Palestinians who marry Israelis to live separate lives.

The Geneva-based Committee on the Elimination of Racial Discrimination unanimously approved a resolution saying the Israeli law violated an international human rights treaty.

However the Israeli ambassador to the United Nations in Geneva, accused the panel of bias.

On 31 July the Israeli parliament approved a law preventing Palestinians married to Israelis from gaining Israeli citizenship or residency.


[Israel] should reconsider its policy with a view to facilitating family unification on a non-discriminatory basis


UN panel

Arabs make up about 20% of Israel's population of 6 million. About 3 million Palestinians live in the West Bank and Gaza Strip.

Many families were divided by the Middle East conflict, and over the years marriage between the two groups has been common.

Until recently, the Israeli interior minister had the final say on whether Palestinians who married Israelis could receive citizenship and make a home in the country.

Since 1993, more than 100,000 Palestinians have obtained Israeli permits in this way and some Israelis see this as a security threat.

Challenge

The UN committee - which monitors the 1966 International Convention on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination - condemned new law.


Israel views the Committee's initiative as being highly politicised


Israeli ambassador to the UN

"The State party (Israel) should revoke this ban and reconsider its policy with a view to facilitating family unification on a non-discriminatory basis," it said.

However the Israeli Ambassador to the UN in Geneva, Yaakov Levy, said the resolution showed "a biased approach which singles out Israel".

He added that the law was still under review by Israel's Supreme Court, after facing challenges by opponents.

"The domestic internal proceedings have not yet been exhausted," he said.

Beren
2003. augusztus 15. 11:51 | Sorszám: 180
És a második cikk első része:

Magyar Szó, aug. 12.

Nemzet, anyaország, szülõföld
A magyar állampolgárság elnyerése az anyaország határain túl élõ minden magyar létérdeke
1997-ben, amikor az Állampolgárságról szóló Európai Egyezményt az Európa Tanács aláírásra megnyitotta, s amelyet elsõként Románia írt alá, gyökeresen megváltozott a kettõs vagy többes állampolgárság európai nemzetközi jogban meghatározott helyzete.
Az Európai Állampolgársági Egyezményhez mellékelt hivatalos Magyarázó Jelentés az alábbi megállapításokkal igazolja az új Egyezmény létrejöttének szükségszerûségét.
Az 1930. évi Hágai Egyezmény az Állampolgársági Jogszabályok Konfliktusáról, 3. szakaszában elõírja: minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az állampolgárai.
Az 1963. évi Egyezmény a többes állampolgárság korlátozását szorgalmazta.
Az Európában 1963 óta végbement változások hatására az Európa Tanács felülvizsgálta a többes állampolgárság elkerülésének elvét és olyan szabályozókat javasolt, amelyek lehetõvé teszik, hogy érintettek egy másik állam állampolgárságának elnyerésekor származás szerinti állampolgárságukat megtarthassák!
A Magyarázó Jelentés 14. pontja a következõket tartalmazza: "Az 1989 óta Közép- és Kelet-Európában végbement demokratikus változások eredményeként felmerülõ problémák még inkább hangsúlyozták az államplogárságról szóló új Egyezmény szükségességét. Gyakorlatilag ezen új demokráciák mindegyike rákényszerült, hogy új állampolgársági és idegenrendészeti törvényeket alkosson. Ezen a téren egy átfogó Európa tanácsi Egyezmény léte fontos mérce."
Az Európai Állampolgársági Egyezmény a természetes személyek állampolgárságára vonatkozó elveket és szabályokat, valamint többes állampolgárság esetén a katonai kötelezettségre vonatkozó szabályokat fogalmazza meg, amelyekkel az aláíró államok belsõ jogának összhangban kell lennie.
A 2. cikkely (a) pontja szerint az "állampolgárság valamely személy és egy állam közötti jogi köteléket jelenti, és nem utal a személy etnikai származására". E rendelkezés rendkívüli jelentõsége abban áll, hogy például a romániai magyar nemzetiségû természetes személy romániai állampolgár, de nem román! Ezért van például kiemelt jelentõsége annak, hogy az Európai Alkotmánytervezetben citizens' righst -- citoyenneté fogalmat használnak és nem a nationality -- nationalité minõsítést! Egyébként a Magyarázó Jelentés utal a Nemzetközi Bíróság Nottebohm Ügy kapcsán hozott határozatára, mely szerint az állampolgárság egy jogi kötelék, melynek alapja a kötõdés társadalmi ténye, a lét, az érdekek és az érzelmek valódi kapcsolata, együtt a kölcsönös jogok és kötelezettségek létezésével (Nottebohm Ügy, ICJ Report, 1955, 23. old.).
A 2. cikkely (b) pontja értelmében a "'többes állampolgárság' ugyanazon személy által két vagy több állampolgárság egyidejû birtoklását jelenti". Tehát egy természetes személyt egyidejûleg két vagy több álllamhoz is köthet jogi kötelék! Figyelem: a személy és az állam közötti jogi kötelékrõl van szó!
A 3. cikkely 1. pontja szerint Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az õ állampolgárai. A 2. pont értelmében pedig "Az ilyen törvényt más államok kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel." Tehát minden állam saját joga szerint dönt, s e döntést más államok kötelesek elfogadni! Nincs szükség államok közötti egyezményre, hogy adott állam belsõ jogrendjében saját állampolgárairól, illetve természetes személyek állampolgárságáról rendelkezzen. A Magyarázó Jelentés e témáról a következõképpen ír: "Az emberi jogokra vonatkozás jogalkotás fejlõdésével a második világháború óta egyre inkább elismerik, hogy az állam diszkrecionális jogainak gyakorlása során ezen a területen figyelembe kell venni a személyek alapvetõ jogait, nevezetesen azt, hogy az állampolgársághoz fûzõdõ jog egy inherens emberi jog, amelyet a nemzetközi jog elismer, és azt is, hogy az államnak az állampolgársághoz kapcsolódó ügyek szabályozására vonatkozó jogkörét behatárolja azon kötelezettsége, hogy biztosítania kell az emberi jogok teljes körû védelmét." Például: a szülõföldhöz való jogot!
A 4. cikkely (c) pontja pedig elõírja: "senkit sem lehet önkényesen megfosztani állampolgárságától". A Magyarázó Jelentés szerint ez a pont az Emeri Jogok Egyetemes Deklarációjának 15. cikkelye (2) bekezdésébõl került át, s általános védelmet biztosít, amely különösen jelentõs a jelen Egyezmény 7. cikkelye tekintetében, amely az állampolgárság törvény erejénél fogva történõ vagy az aláíró állam kezdeményezésére történõ elvesztésére vonatkozik.
Az V. Fejezet rendelkezik a kettõs állampolgárságról.
A 15. cikkely elõírja, hogy aláíró állam belsõ jogában meghatározhatja, hogy "(a) azon állampolgárai, akik egy másik állam állampolgárságát megszerzik, vagy azzal rendelkeznek, megtarthassák-e állampolgárságukat vagy elveszítsék azt, illetve (b) hogy állampolgárságának megszerzése vagy megtartása függ-e egy másik állampolgárságról való lemondástól vagy annak elvesztésétõl." A Magyarázó Jelentés szerint "a 15. cikkely specifikusan jelzi, hogy az Egyezmény nem korlátozza az aláíró államok jogát abban, hogy engedélyezzék a többes állampolgárságot. ... Az, hogy egy állam engedélyezheti-e a többes állampolgárságot attól függ, hogy vonatkoznak-e rá ezzel ellentétes kötelezõ érvényû nemzetközi kötelezettségek."
A 16. cikkely a korábbi állampolgárság megõrzése tárgyában a következõképpen szabályoz: "Egy aláíró állam egy másik állampolgárságról való lemondást vagy annak elveszítését nem teheti állampolgársága megszerzésének vagy megtartásának a feltételéül, amennyiben az ilyen lemondás vagy elvesztés nem lehetséges, vagy méltányosan nem követelhetõ." Tehát e rendelkezés is mérvadó! Ugyanis az új Európai Egyezmény éppen azért született meg, hogy a kettõs vagy többes állampolgárság nemzetközi jogi keretét megteremtse! A Magyarázó Jelentés értelmében "Ez a rendelkezés azt kívánja biztosítani, hogy senkit ne akadályozhassanak meg egy állampolgárság megszerzésében vagy megtartásában csak azért, mert nem lehetséges vagy nehéz egy másik állampolgárságot elveszteni. A méltánytalan, tényszerû vagy jogi követelmények meglétét minden egyes esetben azon aláíró állam nemzeti hatóságainak kell vizsgálnia, amelyeknek az állampolgárságáért a személy folyamodik."
A 17. cikkelynek megfelelõen "(1) Egy aláíró állam egy másik állampolgársággal rendelkezõ állampolgárait ugyanazon jogok és kötelezettségek illetik azon aláíró állam területén, mint a másik aláíró állam állampolgárát." A Magyarázó Jelentés szerint "Az (1) bekezdés azt az alapelvet tartalmazza, hogy a többes állampolgárok annak az aláíró államnak a területén, amelyben laknak, azonos eljárást kell hogy élvezzenek, mint a csak egyetlen állampolgársággal rendelkezõ személyek, például a szavazati jog, a tulajdonszerzés vagy a katonai kötelezettségek teljesítése tekintetében. Ezeket a jogokat és kötelezettségekek azonban bizonyos körülmények között nemzetközi megállapodással módosítani lehet (lásd például a VII. Fejezetet a katonai kötelezettségek tekintetében)." E cikkely (2.) bekezdésének (a) pontja foglalkozik a diplomáciai és konzuli védelemmel. Megállapítja: "A nemzetközi jog szabályait betartva, az aláíró állam nyújthat diplomáciai vagy konzuli segítséget vagy védelmet olyan állampolgára javára, aki egy másik állampolgársággal is rendelkezik. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az Európai Unió egy tagállama nyújthat diplomáciai vagy konzuli segítséget egy másik európai uniós tagállam állampolgárának, amennyiben az utóbbi állam nem képviselteti magát egy harmadik ország területén."
És ne feledjünk egy igen fontos elõírást:
A VI. Fejezet az állami jogutódlás és az állampolgárság összefüggésérõl szól.
A 18. cikkely értelmében "(2) Állami jogutódlás eseteiben minden érintett aláíró állam az állampolgárság megadásáról vagy megtartásáról szóló döntéshozatal során különösen az alábbiakat köteles figyelembe venni: (a) az érintett személynek az államhoz fûzõdõ valódi és tényleges kapcsolatát, (c) az érintett személy akaratát, (d) az érintett személy területi származását." A (3) bekezdés pedig ilyképpen rendelkezik: "Amennyiben az állampolgárság megszerzése a külföldi állampolgárság elvesztésének függvénye, a jelen Egyezmény 16. cikkének rendelkezéseit kell alkalmazni." Anélkül, hogy a Kárpát-medencei magyarság jogutódlási problémáiról és következményeirõl értekeznék, csupán a 16. szakasz elsõdrendûségére utalok vissza! A Magyarázó Jelentés szerint "Az 1978. évi Bécsi Egyezmény az államok jogutódlását úgy határozza meg, mint az egyik állam másik által történõ helyettesítését az adott terület nemzetközi kapcsolataiért viselt felelõsség tekintetében. Ezek az elvek vonatkoznak az aláíró államokra, függetlenül attól, hogy jogutód vagy jogelõd államok."
Második, befejezõ része a holnapi lapszámunkban

Dr. CSAPÓ I. József

Beren
2003. augusztus 15. 11:39 | Sorszám: 179
Kedves Onogur, ritkán láttam, sőt tán sose, hogy meggondolatlanságokat közölsz.
Először is a ht magyarság ugyanolyan magyarság, nincs joga senkinek különbséget tenni, és eldönteni, hogy egy ht magyarnak kevesebb joga legyen, nem költözködhet szabadon, nem élhet Mo-on stb. Kettő: óriási zömük eddig sem, eztán sem fog átjönni, háza, lakása, földje, munkája, családja, oda köti. Azt a 8-10 %-ukat meg eddig sem, eztán sem lehet megakadályozni, akkor is jön, ha lágerben kell élnie egy évet, de ne kelljen, hadd jöjjön előbbrevaló jogokkal, mint egy kínai vagy arab. Akik közül nem egy, pénze fejében előbb kap állampolgárágot, mint egy magyar, ez vérlázító.

És végül, ha át is települne több millió(ami persze képtelenség), ma már a levegő sincs ingyen, csak az kap eü ellátást, aki tb-t fizet, a boltban is csak pénzért adnak neki árut, általában szinte csak adózó polgárként jogosult bármire, márpedig Kis-Magyarország és a munkaerőpiaca csak pártízezer embert tud felszívni, ergó nem fognak jönni ezért sem, de ismétlem, az ország amúgy miért ne bírná ki? Ők nem menekültként jönnek(kivéve, ha lemegy a vasfüggöny, mert akkor vagy 100 ezren átjönnének, bármi nehézséget vállalva), ingyen szinte semmire sem jogosultak, akár te vagy én, tehát nem okoznának semmiféle válságot az egészségügyben pl.
Sőt, a nagy-Magyarországon élő, de kis Magyarhonban is vállalkozó kettős polgárok gazdasági pezsgést okoznának határon átnyúló cégeikkel, mert ki tudnák használni a cserearányok egyenlőtlenségét stb.
A valóságban tehát nem települnek át milliós tömegek, ezzel foglalkozni nem érdemes. Mármost a határon túl élő magyar kettős polgárok, mint az mindenütt szokásos, eldöntik, hogy melyik országban fizetnek tb-t, adóznak, katonáskodnak, s mivel zömük nagy-Magyarországon, a meszálló államokban, ezért fel sem merül a kis-magyarországi infrastruktúa folyamatos igénybevétele(de ha felmerülne sem gond, mert akkor fizetnének érte).

Ehun egy cikk:
Magyar Szó, augusztus 13

A kettõs állampolgárság törvénymódosítás nélkül is megvalósítható
Dr. Szalma József javaslatait továbbították Budapestre
A kettõs állampolgárság egyéni kérelmek alapján akár a hatályos magyar törvény és alkotmány módosítása nélkül is megvalósítható úgy, hogy a kérelmezõnek nem kell Magyarországra költöznie, állítja dr. Szalma József, az Újvidéki Egyetem Jogi Karának tanára, aki rendkívül jelentõsnek tartja, hogy dr. Mádl Ferenc akadémikus, Európa egyik legjelentõsebb nemzetközi magánjogásza, a Magyar Köztársaság elnöke is támogatja a vajdasági magyarok kezdeményezését. Ez azért is jelentõs, mert a magyar alkotmány értelmében az állampolgárság kérdésében a Magyar Köztársaság elnöke illetékes más szervek közremûködésével.
Természetesen problémát jelent az állandó magyarországi tartózkodást megkövetelõ elõírás (az állampolgársági törvény 4. paragrafusa). Hiszen a vajdasági magyarok nem kívánják elhagyni (1--8 évre, amennyit elõír a hatályos törvény) hagyományosan lakott területeiket. A vajdasági magyarok által lakott terület történelmi magyar terület, és ezért nem kell az anyaországba utazniuk egytõl nyolc évre, hogy megszerezzék magyar állampolgárságukat. E régiót ugyanis sohasem hagyták el, és nem is szándékozzák elhagyni. A hatályos magyar törvényben van méltányossági klauzula is, mind a honosítási, mind a visszahonosítási jogcímek (4., 5. paragrafusok) esetén, ami talán törvénymódosítás nélkül is elvben lehetõvé tehetné az elnöki kompetencia érvényesítését. Persze jobb lenne a törvénymódosítás, de a lehetõség dr. Szalma József értelmezése szerint fennáll a hatályos törvény rendelkezései alapján is.
A jogászprofesszor szerint a vajdasági magyarság helyzetére való tekintettel gyors döntéseket kellene hozni, mert a délvidéki magyarság schengeni elzárása az anyaországtól súlyos következményekkel járna, nem úgy, mint mint a kettõs állampolgárság. (Nem baj, ha jelenleg vagy perspektivikusan más régiók is ebben gondolkodnak, függetlenül, hogy jelenleg hasonló helyzetben vannak-e vagy sem.) Az anyaországtól és Európától való elzártság a vajdasági magyarság esetében -- amely nemzetrész önhibáján kívül négy háborút és sohasem tapasztalt mértékû diszkriminációt élt meg az elmúlt több mint egy évtizedben -- rendkívüli, komoly következményekkel járhat. E sejthetõ következmények a tömeges elvándorlásban is megmutatkozhatnának. Ezúttal az anyaországon kívüli országokba. Ez a népességveszteség pedig sem európai, sem magyar szempontból nem kívánatos. Szerencsére az eddigi szerbiai háborúk miatt kivándorlók zöme az anyaországban van.
A kettõs állampolgárságnak a vajdasági magyarság esetében megvan adva minden (jogi és politikai) feltétele. 1. Szerbia jelenlegi hatalmi elitje nem lát akadályokat. 2. Szerbia és Montenegró hatályos rendelkezései elismerik a kettõs állampolgárságot, és semmilyen kedvezõtlen jogkövetkezményt nem fûznek hozzá. 3. A hatályos magyar törvény ugyancsak. 4. Európa sem gördítene akadályokat, hiszen Európa a jogegyenlõség oldalán áll, ami azt jelenti, hogy a) egyrészt kevésbé érti a számára "privilégiumokat" jelentõ kedvezménytörvényt, mint az egyenjogúságot jelentõ kettõs állampolgárságot, b) másrészt vannak primáris és szekundáris jogában erre vonatkozó affirmatív ajánlásai, rendelkezései. 5. Az európai doktrína is pozitív, elfogadó állásponton van. 6. Az európai jogszabályok az állampolgárság odaítélését elsõsorban az adott ország belsõ szabályozási kérdésének tartja. Szabályozási hatáskör szintje tekintetében kivételt képeznek azok az európai szintû ajánlások, amelyek arról szólnak, hogy kettõs állampolgárság esetén kerülni kell a kettõs terhelést. Az egyik országban teljesített a kötelezettség, más norma híján, a másik országban is teljesített kötelezettségnek számít (például katonai szolgálat). 7. A határon túli magyarság az anyaországihoz hasonlóan európai orientáltságú. Nincs értelme megtagadni a sokat szenvedett vajdasági magyarságtól azt, amit az európai egyezmények szavatolnak az európai népek számára: a határon átívelõ személyes, tudományos, gazdasági és társadalmi kapcsolatokat. Az európai kisebbségvédelmi egyezmény pedig egyenesen biztosítja a határon átívelõ akadálymentes kapcsolatokat a nemzeti kisebbségek javára.
Ágoston András, a VMDP elnöke dr. Szalma javaslatait megküldte Varga Imrének, a HTMH fõosztályvezetõjének azzal a kéréssel, hogy továbbítsa õket a külügyminisztérium szakértõihez.

És mégegy:

Nemzet, anyaország, szülõföld
A magyar állampolgárság elnyerése az anyaország határain túl élõ minden magyar létérdeke (2.)
Folytatása tegnapi számunkból
Adalékként néhány tisztázó fogalom a Magyarázó Jelentés értelmezésében.
-- Az állampolgársági jog területén a "jogállamiság" fogalmának relevanciáját az egyes államok alkotmányos és jogi tradícióinak fényében kell látni. Néhány alapvetõ kritérium: a döntéseket szilárd jogalapon kell hozni, a jogszabályt azzal a céllal kell értelmezni, hogy védelmezze az állampolgárok jogait és szabadságait, a jogszabályokat abban a szellemben kell értelmezni, amelyben azokat meghozták.
-- A "valódi és tényleges kapcsolat" kifejezést elõször a Nemzetközi Bíróság használta a Nottebohm-ügyben. Ez az érintett személynek az állammal való "lényegi kapcsolatára" utal. Ezért az állampolgársági jog kötelékének összhangban kell állnia az illetõ személynek az állammal való tényleges kapcsolatával.
-- "Az érintett személy folyamatos tartózkodási helye" az állami jogutódlás idején, az állami jogutódlással érintett területen vagy a jogelõd állam területén levõ folyamatos tartózkodási helyére vonatkozik
-- A "területi származás" nem vonatkozik a személynek sem az etnikai, sem pedig a társadalmi származására, hanem arra, ahol az illetõ személy született, ahol szülei vagy nagyszülei születtek, vagy egy feltehetõen létezõ belsõ állampolgárságra. Ezáltal ez hasonlít a ius soli és a ius sanguinis alapelvek alapján történõ állampolgárság megszerzésének eldöntésére alkalmazott feltételekre.
-- "Állampolgárság-vesztés" (16. cikkely) nem követelhetõ meg ott, ahol ez nem lehetséges vagy méltányosan nem követelhetõ e bekezdés különösen fontos azokban az államokban, ahol bizonyos esetekben a többes állampolgárságot rendszerint nem engedélyezik.
-- A "folyamatos tartózkodási hely" kifejezést azért használják, hogy összhangban álljon a "résidece habituelle" francia fogalommal, amelyet az 1963. évi és a jelen Egyezmény, valamint más, közelmúltban készült dokumentum is alkalmaz.
Ami pedig a katonai kötelezettség teljesítését illeti, értelmetlenek a riasztgatások.
A 21. cikkely (1.) bekezdése értelmében "Két vagy több aláíró állam állampolgárságával rendelkezõ személyeknek csak az egyik aláíró állam iránti katonai kötelezettségüket kell teljesíteniük." Ebben az esetben már valóban szükség van államok közötti megegyezésre, hiszen a (2.) bekezdés szerint "Az (1.) bekezdés alkalmazásának módozatait az aláíró államok közötti külön megállapodások határozhatják meg." A Magyarázó Jelentés értelmében a többes állampolgárságú személy katonai kötelezettségeit rendszerint abban az aláíró államban teljesíti, amelyben az illetõ személy folyamatosan tartózkodik. Ám az ilyen személy szabadon választhat, hogy katonai kötelezettségét egy másik olyan aláíró államban teljesíthesse, amelynek szintén állampolgára, és amelyben van kötelezõ katonai szolgálat.
Nyilvánvaló:
A kettõs vagy többes állampolgárság intézménye a demokratikus jogállam sajátja.
Az állampolgárságra vonatkozó szabályozás az állam saját joga.
Az állam saját állampolgáraira vonatkozó belsõ szabályozását az Európai Állampolgársági Egyezményt aláíró államoknak el kell fogadniuk.
Nincs kötelezettség arra, hogy az állampolgárságot megadó állam azzal az állammal (vagy államokkal) kössön megállapodást, amelynek állampolgára hozzá folyamodott állampolgárságának elnyeréséért.
Alapelv, hogy a kettõs vagy többes állampolgárság ne járjon a korábbi államolgárság elvesztésével! Bár aláíró állam szabadon rendelkezhet e kérdésben, az Egyezmény szelleme és betûje az állampolgárt védi, és a kettõs vagy többes állampolgárság intézményének belsõ jogban való szabályozását sürgeti!
A kérdés: nemzeti hovatartozás alapján el lehet-e nyerni kettõs állampolgárságot? Igen!
Jogállamokban alkotmány, törvény szabályozza, hogy a nemzethez tartozó személy milyen feltételeknek megfelelõen nyeri el a nemzete képviseletét ellátó anyaország állampolgárságát. Spanyolország a határain túlról most vár kb. egymillió spanyol származásút, hogy megadja a spanyol állampolgárságot!
De közelebbi példával is élhetünk: Romániában minden horvát nemzetiségû romániai állampolgár -- horvát állampolgár is, és horvát útlevele is van; a moldvai románok tízezrével kapják meg a román állampolgárságot.
A romániai 21/1991. sz. Állampolgársági Törvény, amelyet 2000-ben módosítottak és a Hivatalos Közlöny 98. számában újraközöltek, már korábban elismerte a kettõs vagy többes állampolgárságot.
A II. Fejezet rendelkezik az állampolgárság elnyerésérõl.
Az 5. szakasz értelmében a román állampolgárság elnyerhetõ születéssel, örökbefogadással, kérésre.
A 10. szakasz elõírja, hogy román állampolgárságot lehet adni az egykori román állampolgároknak, akik kérik annak visszaszerzését, az idegen állampolgárság megtartásával és az állandó lakhely országon belüli állandósításával vagy külföldön való megtartásával.
A 10-1. szakasz értelmében azok az egykori román állampolgárok, akik 1989. december 22-e elõtt nekik fel nem róható okok miatt veszítették el román állampolgárságukat, vagy ezt az állampolgárságot az õ akaratuk nélkül vonták meg tõlük, valamint ezek másodfokig való leszármazottai, kérésre visszakaphatják vagy nekik visszaadható a román állampolgárság az idegen állampolgárság megõrzése mellett, és a lakhelynek az országban történõ állandósításával vagy ennek külföldön való megtartásával, amennyiben megfelelnek a törvényben elõírt feltételeknek. (Hatályos 2003. június 9-étõl, megjelent: Romániai Hivatalos Közlöny I. rész, 399. szám, 3--5. old.)
A 23. szakasz rendelkezéseinek megfelelõen a román állampolgárságot elveszíthetik: az állampolgárság visszavonásával, az állampolgárságról való lemondással, egyéb a törvény által meghatározott módon.
A 24. szakasz elõírja: a születés szerinti állampolgárságot nem lehet megvonni.
nnn
A szülõföldjén magyar nemzeti önazonossággal megmaradni óhajtót erõs érzelmi és tudati szálak kötik a magyar nemzethez. Ezen együvé tartozás szilárdabbá tételének és jogi kötelékkel szentesítésének alapvetõ feltétele a magyar állampolgárság nemzeti hovatartozás alapján való elnyerése.
Szüksége van-e az erdélyi magyarnak a kettõs állampolgárságra, illetve román állampolgárságát megtartva, a magyar állampolgárságra?
Ki adhat választ e kérdésre?
Az illetékes a polgár, mert õ a jogalany. Neki van joga, hogy kérelmével egy másik államhoz forduljon, s kettõs vagy többes állampolgárságot megszerezzen.
A másik illetékes az állam, amelyhez a polgár kérelmével fordul, mert minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az állampolgárai!
Miként válaszol az állam a polgár kérésére? A belsõ jogrendszeréhez tartozó, valamint a nemzetközi állampolgársági jogszabályoknak megfelelõen!
Általános alapelv, s egyben a nemzetközi közjog alapelve, hogy az állampolgársági ügyek minden állam belsõ joghatósága alá tartoznak.
Amint láttuk, a Román Állampolgársági Törvény nem tiltja a kettõs állampolgárságot, s a román állampolgárság visszaszerzése akkor is lehetséges, ha valaki másik állam polgára, és állandó lakhelye nincs Romániában!
Számtalan polgár él Romániában, akinek kettõs állampolgársága van. Ezek jó része nemzeti hovatartozás alapján részesült kedvezõ eljárásban, például a moldvai állampolgárok, akik az utóbbi idõben tízezrével kapták meg a román állampolgárságot -- nemzeti hovatartozásuk alapján! A romániai horvátok pedig mindannyian horvát állampolgárok!
A nemzeti hovatartozás alapján elnyerhetõ kettõs állampolgárság tehát nem utópia, hanem a nemzethez tartozás köteléke és a szülõföldön való megmaradás egyik fontos biztosítéka.
Magyarországnak -- ha törvényhozó és végrehajtó hatalmat gyakorló közképviselete egységes nemzetben gondolkodik -- belsõ jogrendjét megfelelõképpen módosítva, halaszthatatlanul meg kellene jelenítenie azt a feltételrendszert és jogi szabályozást, amely alkalmas a nemzethez kötõdés, az anyaországhoz kötõdés szavatolására oly módon, hogy a magyar nemzetiségût szülõföldjén való megmaradásra késztesse. Ezen kötõdés szilárdabbá tételéhez alkotmánymódosításra is szükség lenne, hiszen ha a nemzethez tartozás alkotmányos joggá válik, s az állampolgárság elnyerésében is kifejezõdik, akkor a nemzettársak teljes és tényleges egyenlõsége is valóra válik anélkül, hogy szülõföldünkrõl le kellene mondanunk.
Aztán döntse el a polgár -- és senki más helyette --, akar-e élni a lehetõséggel, hogy nemzetéhez kötõdve otthonának érezze anyaországát anélkül, hogy feladná szülõföldhöz való ragaszkodását!

Vége

Dr. CSAPÓ I. József

Beren
2003. augusztus 07. 12:46 | Sorszám: 126
Ostobaság, hazugság, ahogy mexoktuk a bolsiktól. A zöm maradni akar(de ha nem akarna, ahhoz is joguk van, mert egy magyarnak joga van Magyarorzágon élni, mindenki előtt), hidd el, kicsit jobban ismerem a térséget, 99 óta néhányan vissza is mentek, és magam is azt tervezem, hogy egy házat véve, idővel kétlaki életet fogok élni Délvidék és Budapest közt, noha magam nem vagyok délvidéki.
Most azonban, ha felhúzzák az új vasfüggönyt, bizony sokan át fognak menni(több tízezren pár év alatt), míg ha megkapnák az állampolgárságot, szabadon mozoghatnának és vállakozhatnának, akkor mindenki maradna, és stabilizálódna az ottani magyarság. Akárcsak a többi kettős állampolgár kisebbség, a moldáviaiak és a bácskai, vagy az erdélyi-bánáti illetve hercegovinai horvátok sem vándoroltak ki, és mások sem, kivéve, amikor erre kényszerítették őket, pl Ceausescu a szászokat, akik csak akkor lehettek német állampolgárok, ha aláírták, hogy elhúznak, és vagyonukat a tolvaj román államnak adják(a napokban egy reformos RMDSZ képviselő, Ráduly Róbert nevezte a román államot hagyományosan tolvaj államnak, joggal). A székelyek sem jönnek át, noha mai napig tilos magyar zászlót kitűzniük(Horvátországban ez természetes a magyar falvakban), és a tolvajok minden módon fosztogatják mai napig őket, több jövedelmet szívnak el, kevesebbet osztanak le, direkt nem építenek jó utat, csak az oláh megyéknek, tovább folyik az etnikai terror betelepítésekkel stb(és ezt a mocsokállamot akarjátok ti a natoba meg az EUba, bravó), de mégis maradnak, mert az a szülőföldjük. Csak az olyan kozmók képzelik el, hogy egy útlevél miatt egy szálig kitelepül egy nép. Sőt, most a Székelyföld területi autonómiája van soron, amit egyre erősebben követelnek, 5-10 éven belül megvalósulhat, hogy megakadályozzák a további oláh fosztogatást és természetpusztítást. Tessék elmenni Erdélybe, és megnézni egy magyar települést, meg egy olyat, ahol a megszállók már töségre jutottak. A székely települések tiszták és rendezettek, a betolakodók pedig piszkosak, piszkot csinálnak, bűnözést stb. Nézd meg Székelyudvarhelyt, és nézd meg az oláh vagy oláhvá tett vidékeket.
Ezért is kell a területi autonómia, amely gazdaságival is jár, mint Dél-Tirolban, és akkor egy kis Svájc lehet Magyarország legszebb része, a Székelyföld.
Beren
2003. augusztus 07. 12:30 | Sorszám: 124
Micsoda gazember aki a Délvidéket kifogásolja.. Pont, mintha szerb volna. Ilyen erővel az Erdély és Felvidék neveket is elfelejthenénk, de szerencsére erről szó sincs, ellenkezőleg, a sajtóban is egyre gyakoribb a Délvidék kifejezés, tegnap pl Kasza József használta a Kossuthon, de a hírekben is gyakran szerepel. A mai Krónikában meg a Bácska kifejezés hallatszott.
A Vajdaság mesterséges, nagyszerb-kommunista szó, hanyagolandó. Max akkor fogadnám el, ha leszakadva Szerbiáról, önállóvá válna, erre sok szerb is hajlamos, meg pl a Csanak féle párt, mert Belgrád, jó balkáni szokás szerint aránytalanul sok jövedelmet szivattyúz ki a Délvidékről, ahogy régen, amikor még a horvátokat és a szlovéneket is szipolyozták. Ha Montenegró leszakad, 1-2 éven belül, úgy a Délvidék marad az utolsó gyarmat, de szvsz az is önállósulni fog.
Beren
2003. június 04. 11:03 | Sorszám: 20
Ezt is megértük, Belgrád magyarbarátabb a budapesti kormánynál, ami persze nem csoda, hisz söpredék-ügynökkormány uralja most Magyarországot.
Zsivkovics nem ellenezné a kettőst(ez se olyan nagy csoda, hisz a szerb alkotmány megengedi, és renheteg határontúli szerb kettős polgár van etnikai alapon)

Kossuth Rádió Hírek június 3.

A magyar vállalatok szerbiai beruházásait Budapest állami támogatással ösztönzi, és hitelt nyújt szerbiai vállalkozások számára is - jelentette ki Medgyessy Péter Szabadkán. A magyar miniszterelnök szerb kollégájával folytatott tárgyalása után reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben aláírják a megállapodást arról a 100 millió eurós hitelről, amelyet az Eximbank szerb vállalatoknak nyújtana. Medgyessy Péter megismételte, hogy Magyarország november után könnyített vízumrendszert vezet be Szerbia-Montenegróval szemben. [b]Zsivkovics szerb kormányfő kijelentette, Belgrád nem ellenezné, hogy a vajdasági magyarok megkapják a kettős állampolgárságot.

Beren
2003. június 04. 00:25 | Sorszám: 17
Hazugság, magam is ismerek kettős polgár svábokat. Persze nem azokról van szó, akiket 46-ban deportáltak innen az elvtársaid.

Egyébként meg annyiban nem érinti a lényeget, hogy Németország is, és egy sor más ország is oszt állampolgárságot etnikai alapon(is), erről szól a topik.

Beren
2003. június 03. 11:33 | Sorszám: 11
Tévedés: nem hagyják ott! Egyetlen olyan etnikum sem ment el milliós tömegben, amelyik megkapta, sőt, éppen ez stabilizálta őket, ugyanis védettséget, büszkeséget jelent. Éppen akkor fognak sokan átjönni, ha kirekesztik őket és magukra hagyják az elnyomóikkal, akiket így semmi sem tart vissza.
Ha a délvidékiek pl megkapnák, sokan még vissza is mennének innen(egyébként 99 után ez csírájában megindult, de most a vízumvasfüggöny véget fog neki vetni).
Beren
2003. június 03. 11:25 | Sorszám: 10
"Olaszország egyáltalán nem etnikai alapon engedélyezi, pontosabban: nem törődik a kettős állampolgársággal, ahogy ezt minden magyar csaj tanúsítani tudja, aki néhány évig férjnél volt Olaszországban, "

Te még mindig nem érted. Az etnikai alapú kettős állampolgárság(mit pl az isztriai olaszok élvezhetnek) nem azt jelenti, hogy mások, akik nem etnikai alapon kérik, nem kaphatnak, csak azt, hogy aki nemzettárs, annak JÁR, aki meg idegen, annak vagy megadják vagy nem, várnia kell esetleg stb

Beren
2003. június 03. 11:17 | Sorszám: 8
"Az a német állampolgár, aki más ország állampolgárságát felveszi, elveszíti a német állampolgárságát."

Hazugság. Ha német az illető, akkor megtarthatja, a többi esetben igaz, de mi most az etnikai témáról beszélünk. Így én is ismerek magyar svábokat, akik megtarthatták a magyart, természetes.
Görögország nem csak görög származáshoz hanem valláshoz is köti az etnikai alapú, alanyi jogon járhakéred típusú állampolgárságát, mi most erről beszélünk, nem arról, hogy mi van, ha egy szingaléz akar finn állampolgár lenni.
Jelenleg a határontúli magyarság - Európában szinte egyedüliként - megalázó procedúráknak van kitéve, és szinte semmilyen előnyt nem élvez a kínai kérelmezőkkel szemben(az izraeliekkel szemben pedig hátrányban van, hisz neki, ha délvidéki, ha kárpátaljai, hamarost kell vízum is, a zsidónak nem kell), és sokszor 4-6-10 évig is várniuk kell!!! Ezzel szemben másutt, ha a határontúli szlovák, német, olasz(pl Isztriából), lengyel, horvát, szerb, román, portugál, spanyol, finn stb kéri az anyaállam polgárságát, akkor az JÁR neki, gyors ütemben, mérlegelés nékül.
Ezt kell majd a jobboldalnak is bevezetni 2006-ban, ha balcionista támadások érik őket emiatt, akkor 8-10 európai országra és Izraelre kell hivatkozni pozitív példaként.

Beren
2003. június 03. 00:21 | Sorszám: 0
Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Kossuth Rádió, Határok nélkül, március 27.:

" Ha pusztán a magyar származás vagy a magyar anyanyelv ezt a fajta magyar állampolgárságot a soha magyar állampolgársággal nem rendelkezőknek megadná, akkor az Európai Unión belül értelemszerűen ugyanaz a probléma merülne föl a diszkriminációval kapcsolatban, amely a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban is már felmerült, hogy mi egy független ország állampolgárának megadjuk a magyar állampolgárságot, míg ugyanazon ország másik állampolgárának nem, és a mérce kizárólag az etnikumhoz való tartozás. Ez pedig az Európai Unió és az összes európai releváns jogintézmény alapján diszkriminatív és megengedhetetlen."


Itt Bársony tudatosan állít valótlant*. Mert a valóság ez:


Magyar Nemzet, 2003. január 4.
Schöpflin György, Londonban élő magyar politológus:
"- Lehet, hogy eretnekségnek tűnik, amit mondok, de szerintem a státustörvénynek van egy nagy hibája: az, hogy túl mérsékelt. (....)Ha az EU-nak nem felel meg a státustörvény, akkor vitatkozni kell vele. El kell érni, hogy a magyar kisebbségek kettős állampolgárságért folyamodhassanak. Görögoszágban, Németországban, Finnországban, Írországban, Portugáliában, Olaszországban, Szlovákiában és még számos helyen** bevett szokás az etnikai alapon történő kettős állampolgárság megadása. Ha a magyar törvénynek is ez lett volna az alapja, akkor az EU is sokkal könnyebben el tudta volna fogadni."


A kettős, az etnikai ésvagy vallási(pl görögöknél) alapú, meg a többszintű állampolgárság tehát EU-KONFORM!!!!!
100%-ig! És Izrael-konform is, hogy máshonnan is hozzunk pozitív példát.
És a pozitív diszkrimináció is EU konform, lásd cigányoknál ezt szorgalmazzák.


* Tényleg példátlan, hogy egy államtitkár ennyire arcátlanul és a tényeket semmibe véve félretájékoztassa a közvéleményt.
**kiegészítésül: és még Horvátországban, Nagy-Britanniában, Romániában, Lengyelországban, Szerbiában stb is bevett szokás a kettős ésvagy többszintű állampolgárság, amit törvények támasztanak alá. És persze Izraelben is, amely ázsiai ország.


Téma: Tanács Lovas Istvánnak
Beren
2003. október 22. 14:26 | Sorszám: 41
Orbán ajánlotta fel személyesen Kovácsnak, Hende is jelen volt.
Beren
2003. október 22. 14:24 | Sorszám: 39
Én tegnap letöltöttem.
Beren
2003. október 21. 23:05 | Sorszám: 17
olvasni tán még olaszul, spanyolul és hollandul tud.
Beren
2003. október 21. 21:42 | Sorszám: 14
A mellőzöttségről annyit, hogy Orbán tett még egy kísérletet(korábban is volt több, különféle ajánlat) a Jobbik beolvasztására a Szövetség megalakulásának bohózata előtt nem sokkal, amikor is azt ajánlotta, hogy a Jobbikosok legyenek az ifjúsági tagozat. Erre természetesen nem voltak hajlandóak Kovácsék, hiszen ők nem pozícióért politizáltak (és politizálnak), nem ebben látják a feladatukat, hanem valódi jobbos érték és érdekképviseletet vártak a Fidesztől. Miután ez nem teljesült(nem a pozíció, ami teljesült volna, ha akarják, Vona még szimpla Fidesz tag is volt), döntöttek a párttá alakulásról.

Ha Orbán mondjuk azt az ajánlatot teszi(mondjuk 2002 nyarán, őszén), hogy gyerekek, tényleg megcsinálom az új, tisztán jobbos pártot a libik és Martonyiék nélkül, mit szólnátok ehhez meg ahhoz, akkor lehet, hogy igent mondanak. A programra, és ennek garanciája esetén a pozícióra.

Beren
2003. október 21. 21:33 | Sorszám: 13
Nem látok problémát, rendkívül tévesen közelíted a problémát. Végül is igaz, nem egy helyen elmondták a Jobbikosok(pl tegnap a Hír Tv-ben), Lovas is, én is osztom, hogy a Jobbik párttá alakulásának egyik(EGYIK) fő oka a jobboldal impotenciája. Ha a Fidesz nem lett volna általában is szemét a jobbos értelmiséggel, ha nem rak sok helyre ballibeket és nem azoknak oszt pénzt, ha legalább a polgári körös mozgalom meghirdetése után(amikor a bizalmat sokan megelőlegezték, és alig burkoltan Orbán is utalgatott egy új pártra a pk-k alapján, aztán persze cserben hagyta őket) eszmél, és tényleg határozott jobbos-nemzeti pártként kezd viselkedni, ha nem Amerika pincsikutyája, ha kikúrja a ballibeket és az mszmpseket a vezetői közül, ha bevallja az igazat az EU csalatkozásról, akkor valszeg tényleg nem jött volna létre a Jobbik(már a párt JMM).

Persze naivitás volt ilyesmit várni egy liberális párttól, de mégis sokan bíztak benne. Miután számos ellenzéki szavazás, kormány és USA támogatás, a polgári körök cserben hagyása után nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán nem meri, vagy mégsem akarja meglépni a tényleg új párt létrehozását a ballib hordalék nélkül, világossá vált, hogy nem lesz váltás, marad a Fidesz a sok liberálissal, a megalkuvásaival, ezért a Jobbik a párttá alakulás mellett döntött kábé tavasszal, tehát már 2003-ban.


Téma: Makovecz Imre - Elek Pista levélváltás
Beren
2004. február 28. 00:31 | Sorszám: 25
A szadesz hitgyülis frakciójába tartoztál(450 a 800 alapítóból, köztük Németh Sándor főnáci), vagy a szimplába, amelyik "csak" támogatta a szektát?
Beren
2004. február 27. 23:08 | Sorszám: 14
Döbbenetes, hogy ez a ballib-kollaboráns senki, ez az "értékkonzervatív politológus" milyen minősítéseket ereszt meg magának Makovecz Imrével szemben.
Sebaj. Makoveczet 100 év múlva is ismerni fogják, egyetemen fogják tanítani, Elek pedig még egy lábjegyzet sem lesz.
Beren
2004. február 27. 23:01 | Sorszám: 12
Elek nemtelenségére jellemző, hogy Makovecz levelét elsőre nem volt hajlandó közölni, ezért az a Demokrata múlt heti számában jelent meg. Elek most kényszerből lehozta, de ez már csak hasztalan szépségtapasz.
Amúgy Makovecznek igaza van Elekkel szemben, aki két hete olyan nyilasozást rendezett marginális lapjában, ami egy ÉS-nek vagy Szombatnak is "becsületére" vált volna.
Íme, Elek uszítása február 13-áról.

"Nincs mese, ha elképzelhető politikai csoport, amely a Demokrata összeállításának helyzetértékelésével, történelemszemléletével szinte probléma nélkül azonosulhatna, azt hiszem, az éppen a Szálasi-kormány hatalmi garnitúrája.
Kiket akar provokálni ezzel a Magyar Demokrata, és miért?"


Téma: Székhelyi, a vessz(t)ő...
Beren
2005. március 23. 09:55 | Sorszám: 25
Ízléstelen? Aljas, rasszista, magyarellenes. Kíváncsi vagyok mikor nevezné kaleb "ízléstelennek" mondjuk Semjént.

Téma: A rádió a miénk marad!
Beren
2005. július 20. 01:05 | Sorszám: 39
Médiatörvény
61. §
(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően az összes tag kétharmadának szavazatával hozható döntés az elnök visszahívásáról, illetve az alelnökök megbízásának vagy megbízatása visszavonásának megtiltásáról [66. § (1) bekezdés c) pont],

66. § (1) A kuratórium hatáskörébe tartozik:

c) a részvénytársaság elnökének visszahívása, alelnökei megbízásának, a megbízás visszavonásának megtiltása - a részvénytársaság elnöke intézkedését követő kuratóriumi ülésen,

Jogi alapon úgy látszik, hogy a komcsiférgeknek van igaza(viszont ha jól látom, csak kétharmados döntés hozható, tehát patthelyzet van az mdf-es átszavazása esetén is, másfelől volt már rá példa, hogy az mdf-es mellett két fideszes is átszavazott Suchra, egyedül Hankiss Ágnes állt helyt becsülettel), de szvsz nem a huzavona a lényeg, bárki is lesz az ügyvezető.
Hanem az, hogy a már kialakult, ballibekkel teli hírműsorokhoz az ügyvezető sem nyúlhat, ergó ezekkel mennek neki a választásoknak. Volt ugyan rá négy év, hogy rendbe tegyék, de csak pár százalékos elmozdulás történt, mert Kondor sok elképzelését szabotálta de facto Hollós, aki élet-halál ura a hírműsorok terén. Ezért is volt fura a nemzeti érzelmű rádiósoknak, hogy Kati Hollóst jelölte.
Más kérdés, hogy az elnök a szokásjognak megfelelően jelölt már ügyvezető utódot, így tett Hajdu is annak idején, de a jelek szerint a médiatv mást mond. Hogy ehhez képest mint mond esetleg az SZMSZ, azt nem tdom, nincs előttem, de nem szabad ellentétben állnia médiatörvénnyel.
Az is igaz, hogy ha jól veszem le, a médiatv. külön nem foglalkozik az ügyvezető elnök személyével, lehet, hogy joghézag van, de nem vagyok jogász.

Beren
2005. július 18. 22:27 | Sorszám: 36
Göblyöst személyesen alig ismerem, bár mindig udvariasan előre köszön szinte mindenkinek és talán 2x1 percet beszélgettünk is. Szóval nem tudom, bár papíron konzervatív magyar ember, nem úgy, mint Hollós. Viszont gazdasági alelnök volt, nem rádiós, bár ez nem sokat jelent, kapcsolatairól, kötődéséről nincsenek infók. ÁLLÍTÓLAG a jobboldallal is jóban van, de ez se jelent önmagában semmit, sajnos Fridivel is jóban van több fidesz-vezető. Göblyös amúgy jól is csinálja, mert ismétlem, mindenkivel udvarias, kedves. No majd meglátjuk. Az mondjuk nem öröm, vagy fira előjel, hogy a maszop is támogatja, de lehet, hogy csak azért mert a jobbra-balra pendliző Hollóssal éppen összevesztek. Hollósnak nagyon jó barátja pl. Szabó Zoltán et. élettársa, a hírszerk vezetője(akit ő nevezett ki), meg hát vannak fideszes keresztapái is.
Beren
2005. július 18. 03:02 | Sorszám: 23
Persze, hogy nem lesz. A maszopnak van Hollósnál is jobb jelöltje, de nem fognak Dunának menni, ha mégis ő lesz az ügyvezető.
Beren
2005. július 18. 03:01 | Sorszám: 22
A helyes kérdés inkább az, hogy Hollós elvti miért mulasztotta el kiállni nem csak Lovas, hanem a kirúgott éjjeli menedék mellett, Siklósi Bea kérése ellenére. Továbbá miért rakott maszoposokat a hírszeribe.
A te tehetséged olyan nagy, hogy sajnos nem vonzza Lovast, porszemnek érzi magát melletted.
Beren
2005. július 15. 22:18 | Sorszám: 17
Ja, és Lovas átmeneti szilenciuma idején Liszkay kilépett a meuszból, mert Hollós elvti nem volt hajlandó kiállni Lovas mellett. Ahogy egy csomó jobbos újságíró mellett sem. A meusz egyébként is szelep. Régebben 2 havonta megyesizett egyet, de amikor intézkedni kellett volna a rádióban, akkor nagy zéró...
Beren
2005. július 15. 22:15 | Sorszám: 16
Mondom kétszer(max 3x), hamar kiderült, mekkora szélkakas.
Mam már Avar János és a népszava ultrabalos vasárnapi lapjában lehet sztárvendég, ahová tisztes jobbos értelemszertűen csak a bűnügyi rovatban lehet sztárvendég. Hitvány könyvét reklámoztatta ingyér a MR-ban. A napkeltébe is behívták a könyvével stb. Odabent a cionisták, komcsik jóbarátja, elvégre maga is az.
Beren
2005. július 15. 17:47 | Sorszám: 14
Róla. Ez nyílt titok odabent, tehát az érintett se tagadja.
Beren
2005. július 15. 17:46 | Sorszám: 13
Nem kell bedőlni minden Gellért Kis toporzékolásnak, persze van nekik kedvsebb elvtársuk is Hollósnál, de, mint a magyarellenes narancs úgy két hónapja sajnos helyesen porgnosztizálta, a szoclibeknek jó lesz Hollós átmeneti elnökként..
Beren
2005. július 15. 17:32 | Sorszám: 12
Kétszer, aztán soha többé nem hívta Pista, nem véletlenül. Hosszú évek alatt azért a sajtóklubban is előfordultak sajátos, vagy oda nem való emberkék. Elég talán arra utalni, hogy Járai Judit kiszállt, majd a Nemzetben tavaly álnéven, Jarovikov Lajosként ment neki a jobboldalnak és Lovasnak(végül ezért távoznia kellett onnan), de nagyon ocsmányul ám, olyan szdsz-es cikk volt a neokonok nagyszerűségéről..
Az érdekvédelmi szövetség nem állt mi számos jobbos újságíró mellett, ezért aztán többen ki is léptek. Amúgy a néhány használható közleményt Hollós jegyezte, de Kondor és Siklósi írta. A meusz ma már évi két koktélpartin kívül semmit se csinál.
Az igaz, hogy Kondor jobbkeze volt Hollós, meg a jobboldal emberébek hitték. -ték, miután csinált pár Orbán interjút. A VAsÚjs hajdu elvtárs alatt is elég szabadon mehetett, ahhoz az egyhez nem mert nyúlni. A rádió vörös volt és maradt a szerkesztői gárda nagy többségét illetően, Kati kltségtelenül eltávolított néhány kirívóan magyarellenes szdszférget, lásd Barát József, de alapvetően nem történt változás. A népszavazási kampányban a jobboldal, beleértve fidesz húzósabb híreit óriási mennyiségben hallgatták el, pontos statisztikám van, majd meg fogod látni.
S éppen, mivel Kondor a munkáéltatói jogokat sajnos nagy hibát elkövetve nem vonta magához, Hollós elvtárs szépen pozíiban tartotta a maszopos-szadeszes elemeket, koztük régi, 15 húsz éve hazudozókat. Az egyébként sem old meg sokat, ha mondjuk egy 30 fős bolssevik kollektíva élére neadjisten odarakok egy nemzeti embert...
Ne a VasÚjsból indulj ki, mert az háttérműsor, belpolitikai és heti, tehát ha akarná sem tudná pótolni a hét összes kimaradt hírét, de még így is előfordul, hogy lehoz egy a Krónika és a Hírszerk által elhallgatott eseményt, hanem a hírműsorokról, amiket a legtöbben hallgatnak és amik napi 24 órában futnak. Ezzel a garnitúrával nekimenni a választásoknak, mínusz 5-10% a jobboldalnak... és ez is fog történni Hollós elvtárs alatt, hát akkor mér hadd tudja meg a nép a dolgait rövidesen.
Beren
2005. július 15. 10:19 | Sorszám: 6
A topiknyitó sajnos súlyosan téved. Hollós elvtárs a 168 óra volt munkatársa, és eddigi tevékenysége is főként arra irányult, hogy a jobboldalt szívassa a rádión belül. Ő rakta pl pozícióba és tartja ott mai napig Szabó Zoltán élettársát a hírszerkesztőség élén, ennek megfelelően a jobboldal fontos híei közül sok kimarad vagy elsikkad.. Részletek később, de elég legyen annyit emlíítenem, hogy Hollós elvtárs ugyan benyalta magát néhány fideszesnél, de a rádióban ismeri mindenki a valódi arcát, és a fideszesek közül is sokan tudják elő és jelenlegi életét. Általános megdöbbenést keltett rádiós jobbos körökben, hogy ez a nyelveken nem beszélő senkiházi, műveletlen alak, ez az ostoba, de agresszív figura lesz egy ideig az élen, ami azt jelenti, hogy a 85%-ban komcsilibsi szerkesztői gárda marad a választási kampány végéig...
A rádió eddig se volt a mienk, legfeljebb pár százalékot javult a nemzetiek aránya Kondor alatt, ez is valami, de igazi áttörés nem volt. Legalább szadesz szócső sem volt, kétségtelen.
Ha a forró témákat nézed, akkor a rádió legfeljebb az rtl klubhoz képest hallgat el kevesebb hírt, most persze nem a vasárnapi Újságról beszélek, hanem a hírműsorokról

Téma: Zsákutca ez a Fő utca...
Beren
2003. augusztus 17. 19:46 | Sorszám: 135
Előre leadta.

Téma: Nem antiszemita a PASSIÓ, csak az igazat mondja.
Beren
2004. március 11. 11:19 | Sorszám: 326
Ez már megfontolandó, a 4 dvd nekem is megvan persze, mert a sima bővített is négy dvd-s, de ha van egy ötödik, plusz könyv, akkor már megérheti a díszdobozos is...
Beren
2004. március 11. 11:06 | Sorszám: 321
Persze, mondtam is, a film magában is élvezhető, sőt nagyon is, de azért úgy nem igazán, ha vki esetleg csak a harmadik részt nézi meg.
Beren
2004. március 11. 11:04 | Sorszám: 320
"En csak arra hivtam fel a figyelmet, hogy a kalozmasolat letrehozasa es terjesztese, ennek a filmnek az eseteben, eddig peldatlanul, szandekos uzleti tamadas volt."

Találós kérdés: vajh kiknek a részéről?
Egyet találhattok...

Beren
2004. március 11. 11:03 | Sorszám: 318
A díszdobozos II-ben mi van extra a szobron kívül? Mert egy huszast sokalltam érte, beértem a "simával".
Beren
2004. március 11. 10:55 | Sorszám: 315
ja rendben.
Beren
2004. március 11. 10:54 | Sorszám: 314
ja rendben.
Beren
2004. március 11. 10:54 | Sorszám: 313
Talán elébb a könyvet nézd meg, bár a film anélkül is zseniális. És elsőre mozit ajánlok, habár az előző két részt már nehezebb ma ott elcsípni, ha nem láttad őket, a könyvet sem olvastad, és a Beowulfot, a germán és kelta hagyományt sem ismered(amit egyesek megvetően pogáynnak neveznek, naés, a magyarság nem vot talán pogány évezredekig? mi van abban rossz?), akkör a LOTR 3 három számodra, önmagában kicsit furcsa lesz.
Azért zseniális, mrt egyszerre tömegfilm, és mégis művészi, de nagyon(is) a zenétől a ruhákon és fegyvereken át, amit egész csapat szakértő, tudós, óangol fordító, irodalomtörténész, Tolkien életrajzíró, fegyverkovács, maszkmester, számítógépes trükkmester stb alakított hitelesre.
Csak mazsolaként említem a tengernyi kincsből a rohírok óangol énekét, a teljesen hiteles normann páncélokat és kardokat, vagy a norvég népi hegedű használatát.
Beren
2004. március 11. 10:37 | Sorszám: 309
Ez gyakori módszer, pl a LOTR kettőt is kilopták, igaz a bemutató után egy pár héttel, és ma már senki sem tudja megmondani, hogy mennyivel csökkentette a bevételt. A dvd-ét biztos, mert arra még sok hónapot kellett várni(megérte, jelzem, semmiféle divx másolat nem versenyezhet vele, vegyétek)
Beren
2004. március 11. 10:33 | Sorszám: 308
Az elébb olvastam, hogy valami kalózmásolaton megtekintettétek a filmet.
Namost ilyet igazi érdeklődő, rajongó nem tesz.
Én is szépen kivártam, míg a LOTR2 és a LOTR3 megérkezett a moziba(noha már ott volt kalózban a neten), és ott néztem meg először.

Ennek több oka is van.
Először is a jobb minőségű divx másolatok sem jönnek közelébe sem a profi technikájú moziélménynek, nem szólva az ilyen bemutató körüli gagyi, iszonyú képet produkáló, moziban kamerával felvett zsákmányról.
Aztán, ami tényleg érdekel, vagy még rajongok is érette, azt biza támogatom megveszem a mozijegyet, majd még a dvd-t is, ha kijön, zenészeknek, pl Ákosnak a koncertjét is meglátogatom, cd-jét is megveszem(az andante dvd meg felülmúlhatatlan, kép is, hang is tökéletes, ami együtt ritkaság)
Töltögetni a másodvonalbeli produkciókat érdemes, egyszer megnézed, megállapítod, hogy szar, vagy egyszer nézhető, aztán törlöd is a vinyóról. Kivételt azokkal tehetsz, amik szinte beszerezhetetlenek(számos zenével, a filmek közül meg a régebbiekkel gyakran így van) boltban, hát elég sok van, siralmas a kínálat ma is Budapesten.
De LOTR, Passió, Wajda, ilyen kategóriákat moziban néz az ember, a műélvezet és a támogatás jegyében.

Beren
2004. március 10. 23:51 | Sorszám: 291
A kérdésre válaszolj, ne sunnyogj.

Szóval, hogy is van az, hogy a Fidesz nyikkanni sem mer(kormányon sem, ellenzékben sem), amikor Izrael és Amerika(lásd a State Dept. friss jelentést), nem először megrágalmazza hazánkat és nemzetünket?*
(Sőt, Orbán személyesen magyarázkodik egy senki Ólbrájt vénbanyának, hogy nem-nem, dehogy vagyok antiszemita..)

Miben különbözik ez a magatartás Kovácsékétól?
(jó elismerem, abban, hogy a Fidesz talán nem tapsolja meg és nem visszhangozza az amerikai rágalmakat)
Hogy is van az, hogy Németh Zs közvetve leterroristapártizza a magyar és az európai közvélemény 80%-át, meg az európai politikusok legalább felét?
Hogy van az, hogy te ezekután szadeszmódra nem ezen kérdésekre válaszolsz, hanem mocskolódni, személyeskedni kezdesz? Kritikán aluli vagy.

*Miközben mondjuk egy Svédországban, Finnországban vezető politikusok támogatják az izraeli áruk bojkottját, hogy csaj egy apróságot említsek.

Beren
2004. március 09. 19:41 | Sorszám: 213
A judaizmusban óriási hagyománya van Krisztus és kereszténység vadállati gyűlöletének, és ha nyíltan ma már ritkábban hangsúlyozzák, egyes irányzatoknál szinte vallási kötelesség ma is.
Lásd pl Israel Shahak műveit erről.
Beren
2004. március 09. 19:36 | Sorszám: 211
A Fidesz majd keményen tiltakozik, igaz, Kyu?
Hát persze, ahogy máskor is... Ahogy Orbán magyarázkodott egy Ólbrájt banyának, nem tankérem, én nem vagyok antiszemita, ahelyett, hogy, kis túlzással huszita módra kidobatta volna a magas toronyból a vén szemétládát.
Beren
2004. március 06. 15:13 | Sorszám: 92
Avagy: Isten fia nem lehet ilyen vagy olyan nemzetiségű. A kereszténység többek közt arról szól, hogy lebontotta a zsidók primitív, törzsi korlátait.
Beren
2004. március 06. 15:11 | Sorszám: 91
Baromság, miután Isten fiává vált, megszűnt a nemzetisége.
Beren
2004. március 06. 06:23 | Sorszám: 67
Elhiszem nekde, hogy a Passió kiváló film, de azért nálam a Gyűrűk Ura trilógiát nemigen überolhatja semmi.(Bár részletkérdés, de én nem láttam Gandalf-Mithrandir frizurás orkot benne, az első két részt úgy tízszer megnéztem, plusz a bővített dvd verziókat, a harmadikat még csak egyszer, de négyig meg sem állok.)

Abban meg tévedsz, hogy az csak egy mesefilm. Ha olvastad a könyvet, szavaidból úgy tetszik, olvastad, akkor tudhatnád, hogy Tolkien műve messze több mesénél, az biza egy valóságos elemekre is nagyban építő zseniális óriásmítosz.

A Passiót mindazonáltal érdeklődve várom. Még egy megjegyzés, Jézus a keresztény felfogás szerint sem nevezhető zsidónak, más felfogások szerint még kevésbé. Isten fia, vagy ki ő..

Beren
2004. március 06. 00:04 | Sorszám: 63
A Passiót még nem láttam-láthattam, de természetesen meg fogom nézni. De látatlanban lefogadom, hogy a Gyűrűk Uránál gyengébb.
Persze, más kategória, és lehet, hogy nagyon jó film, de én azért láttam már egy pár gyenge Gibson filmet.

Persze itt nem is a film minőségét illetően robbant ki a vita, hanem arról, hogy vajon antiszemita-e. Mivel a cionista lobbi gyűlölködik, valószínűleg k.jó film lesz, ha másért nem, az Újszövetséghez való hű ragaszkodás miatt.
Az ötletedet már korábban felvetettem tán e helyt is, nevezetesen, hogy a cionista vádipar még az Újszövetséget is átiratná piszkos céljai érdekében. Ezek tálibok.


Téma: Sikeres lesz-e az új Szövetség?
Beren
2003. május 25. 14:26 | Sorszám: 99
Meg hát ott van a fidesz.hu is, kitűnő hírforrás.
Beren
2003. május 25. 14:13 | Sorszám: 96
Most mit akadékoskodsz? Van, aki mindent tud, na. Pl Ő.

Téma: A Fidesz nyugati elvtársai Kádárt éltetik
Beren
2004. április 02. 16:04 | Sorszám: 72
Komolyra: éppen azok dolgoznak meg közvetve a bolsik győzelméért, és az EU gyarmatosítás befejezéséért, akik a koppenhágai feltételeket elfogadták és megszavazták a parlamentben 2002. dec.12 után. Ezek Orbánék voltak(és persze az mdf), akik nélkül a bolsik nem tudták volna Magyarországot egy törvénytelen népszavazással alávetni a koppenhágai diktátumnak, mert az ehhez szükséges alkotmánymódosítás 2/3-os volt. Ma nem menne tönkre a mezőgazdaság és egy csomó ágazat.
Orbán csúnyán becsapta választóit, azzal fenyegette a bolsikat, hogy ha 3 feltételét nem teljesítik, nem szavazzák meg Koppenhágát, persze megszavazták, anélkül, hogy a bolsik bármit is teljesítttek volna(lakáshitelek változatlanul meghagyása, mezőgazdaság feltőkésítése, Széchenyi terv meghagyása). Nemzeti politikus és párt sehol a világon nem szavazta volna meg Koppenhágát, a Fidesz megtette. És azóta sem meri, akarja a feltételek módosítását követelni, noha tudja, hogy az hazánknak gyarmatian előnytelen.

És most azt ismét el akarják hajtani a népet a gyarmatosítás szentesítésére. Törvényszerű, hogy a tömeg nagyrésze először nem ismeri fel érdekeit és bedől a manipulációnak, a négypárti hazugságoknak. Mert hazudik itt Kovácstól Orbánon át Ibolykáig mindenki.
Hát mi nem megyünk el, lehet, hogy most a jobboldalon ez a kisebbség, de egyre többen vagyunk és leszünk, akik felismerik, hogy átverték őket.

Beren
2004. április 02. 15:51 | Sorszám: 71
Nem jó, nekem inkább Lendvai Ildikó a szexbálványom.
Beren
2004. április 01. 23:13 | Sorszám: 68
Örvendjetek csak balgák, belenyugvók, bálványozzátok hamis prófétáitokat. Hazánk pedig marad egy gyenge, nulla ország, akinél a koszovói albánok érdekérvényesítő képessége is jóval erősebb.
Beren
2004. április 01. 09:08 | Sorszám: 62
nem vagyok politikus, nem feladatom kijelölni ki az alkalmas, meg egyébként sem vagyok megmondóember. Pusztán arra bátorkodtam felhívni a figyelmet, hogy nemzetben gondolkodó ember, szsvazó polgár nem veszhet el holmi aktuálpolitikai mocsárküzdelmekben, nem rendelheti alá magát pártérdekeknek, és gondolkodása nem degradálódhat olyan primitív képletekre, hogy " célom a Fidesz vagy x vagy y párt hatalomra kerülése" oszt jóvan, ennyi.
Beren
2004. március 31. 23:25 | Sorszám: 58
Aha. Hol érinti a Fidesz a magyar eupolitkát, az USA-hoz való viszonyt, a csatlakozási szerződést, a földkérdést stb?
E területeken azonosak, a korrupciós adok-kapok játékok pedig a felszínes kategóriába tartoznak és nem érintik a nemzetstratégiai kérdéseket.
Egyébként európai jelenség, hogy a jobbközép és a nagy balos pártok alig különböznek már egymástól, sőt ez nálunk fokozottan érvényes, mert Nyugaton legalább alapvető kérdésekben olykor-olykor még ellentétes nézeteket vallanak(pl az iraki háború és az ezzel kapcsolatos "terrorellenes" intézkedések megítélése).
De általában a jobb és baloldal közti különbségek elmosódása az oka, hogy sokhelyütt előretörnek a radikális nemzetiek, ami jó dolog, nálunk még várni kell rá pár évet.
Beren
2004. március 31. 23:19 | Sorszám: 56
Másrészt geszthi és a többi szadeszidióta csak Orbánt és a Fideszt basztatja akármily ürüggyel, én viszont egyként utasítom el a négypárti egypártot, azzal együtt, hogy 2006-ban természetesen Orbánra teszek d209 ellen, de csak azért, mert a második fordulóban nemigen lesz más választásom.

De értsétek meg: nem az a cél, hogy a Fidesz kerüljön hatalomra, hanem, hogy nemzeti kormánya legyen hazánknak. Hogyha d209 bukik, és egy martonyis, félszadeszos fidesz jön wermereivel újra, abból megintcsak az lesz, hogy 4 év múlva buknak, szarban hagyva embermilliókat, de megtömve a vállalkozóik és az ellenség zsebét, míg a média, a gazdaság, a kultúra, az életünk alapvetően nem változik, és jobbos kormány alatt is a baloldal fog dominálni mindenütt.

Beren
2004. március 31. 23:18 | Sorszám: 55
Másrészt geszthi és a többi szadeszidióta csak Orbánt és a Fideszt basztatja akármily ürüggyel, én viszont egyként utasítom el a négypárti egypártot, azzal együtt, hogy 2006-ban természetesen Orbánra teszek d209 ellen, de csak azért, mert a második fordulóban nemigen lesz más választásom.

De értsétek meg: nem az a cél, hogy a Fidesz kerüljön hatalomra, hanem, hogy nemzeti kormánya legyen hazánknak. Hogyha d209 bukik, és egy martonyis, félszadeszos fidesz jön wermereivel újra, abból megintcsak az lesz, hogy 4 év múlva buknak, szarban hagyva embermilliókat, de megtömve a vállalkozóik és az ellenség zsebét, míg a média, a gazdaság, a kultúra, az életünk alapvetően nem változik, és jobbos kormány alatt is a baloldal fog dominálni mindenütt.

Beren
2004. március 31. 23:18 | Sorszám: 54
Másrészt geszthi és a többi szadeszidióta csak Orbánt és a Fideszt basztatja akármily ürüggyel, én viszont egyként utasítom el a négypárti egypártot, azzal együtt, hogy 2006-ban természetesen Orbánra teszek d209 ellen, de csak azért, mert a második fordulóban nemigen lesz más választásom.

De értsétek meg: nem az a cél, hogy a Fidesz kerüljön hatalomra, hanem, hogy nemzeti kormánya legyen hazánknak. Hogyha d209 bukik, és egy martonyis, félszadeszos fidesz jön wermereivel újra, abból megintcsak az lesz, hogy 4 év múlva buknak, szarban hagyva embermilliókat, de megtömve a vállalkozóik és az ellenség zsebét, míg a média, a gazdaság, a kultúra, az életünk alapvetően nem változik, és jobbos kormány alatt is a baloldal fog dominálni mindenütt.

Beren
2004. március 31. 23:10 | Sorszám: 52
Kösz, alapítója vagyok Németh Sanyával és a Hittel együtt.

Komolyra: ha Eörsi is fikázza d209-et, meg Áder is, akkor Áder szadeszos?

Beren
2004. március 31. 23:08 | Sorszám: 51
Ez már valami.
Viszont ha elmész szavazni, és legitimálod ezt a disznóságot maszp-stül,fideszestül,, a szabadulás is csúszik.
Ettől függetlenül 2005-re bizony már sokkal több embernek fog derengeni, hogy átbaszták őket, de nagyon, és pénz nélkül biza az unióban csak még kevésbé leszünk szabadok, ahol egy nem választott, szűkkörű hiperkormány dönt majd az érdemi kérdésekben. Ha úgy döntenek(döntöttek), hogy 500 ezer gazda menjen a levesbe, azt az unión belül megakadályozni nem lehet, csak kilépéssel.
Ahogy a magyar nemzet újraegyesítésének is alaposan keresztbe tesz Brüsszel, nemzetünk egyharmadának zöme szív már most is, vízumkényszer(amit a fidesz sem ellenzett ab ovo), az erdélyi magyarság beutazásának megnehezítése stb. A négypárti agymosás és hazudozás viszont 2002 decembere óta folyik, az alkotmánymódosítás óta az ellenzék nem sokat tesz az egyoldalú manipulációk ellen, és a nem-pártiak egy büdös fillért nem kaptak kampányukra, a Fidesz ez ellen sem szólalt fel(ahogy a 2002-es csalást is hagyta elúszni).

Ha 50%-nál kevesebb polgár megy el júniusban, azt sikerként értékelhető, hiszen mindenünnen egyoldalú igenkampány folyik, arról pl egyetlen parlamenti párt sem beszél, hogy biztosan nettó befizetők leszünk. Persze, hogy hallgatnak róla, hiszen akkor még kevesebben mennének el voksolni. Ugyanígy, Orbánéknak esze ágában sincs követelni a csatlakozási szerződés módosítását, noha ez volna az egyetlen alternatíva, ami miatt érdemes lenne részt venn. Ez esetben persze Wim Martens és a többi "kereszténydemokrata" jómadár secperc alatt összevonná szemöldökét, Orbánék ellen fordulna, hiszen a lényegről lenne szó.

És a lényeg: beszélnek, beszélnek minden oldalon, csak a LÉNYEGRŐL nem esik egy szó sem, össznégypárti színház az, amit a pofánkba kapunk.Nemzeti válogatottról, egységről hablatyol d209 ugyanúgy, mint Schmitt Pál. A fidesz mindenféle petíciókat írogat, de a tabukat érinteni sem meri, noha anélkül hiába követel bármit is, hisz a szerződés miatt nincs rá fedezet, a lé Brüsszelbe megy.

Beren
2004. március 31. 22:10 | Sorszám: 42
Én nem tukmálok rátok senkit, de a négy egyforma eu programos társulat a demokrácia megcsúfolása.
Én szerintem nem szükséges elmenni erre a "választásra", ahol mind azt hazudják, hogy nemzeti válogatott lesznek, Mari néni pedig nem tudja, hogy egymás ellen szavaznak mert más frakcióba ülnek, és azt sem tudja, hogy lehetetlen ott nemzeti érdeket képviselni, ahol törvényt sem javasolhatnak, és ahol elenyésző hányad lesz magyar.
Beren
2004. március 31. 22:05 | Sorszám: 41
Irigyeljem, vagy sajnáljam a naivitásodat?
Egy olyan klubba vittek be minket félig erőszakkal, főleg négypárti hazugságokkal, amelyben ránk nem ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a régi klubtagokra, hanem harmadosztályúak vagyunk. Még mindig nem fogod fel, hogy egy olyan 100-as versenyben, ahol nekünk 200-at vagy 400-at kell teljesíteni, nincs esélyünk, napi 24 óra munkával sem, a dolog nem ezért lett kitalálva.
A többség vesztes lesz, az a néhány, nyereségét a korábbi 14 évben is kivivő multicég meg le van szarva.
A magyar termék az agyontámogatott nyugatival szemben elhullik, a vámfal ledöntése a végzet akkor, amikor mi nem támogathatjuk ugyanúgy a termékeinket.
De olyan csatlakozás is vállalhatatlan volna egy igazi nemzeti erőnek, amelyik teszem azt, "csak" 1/3-ot vág tönkre. Mégis, a Fidesz elfogadta a 25%-os hányadot, az összes aljasságot, és szavazatával lehetővé tette a népszavazás kiírását, holott azt kellett volna mondania, hogy így nem. De persze nem mondja, mert maga is önfeladó volt a korábbi tárgyalásokon.
Beren
2004. március 31. 21:57 | Sorszám: 39
Engem miért érdekeljenek a szavazótáborok? A tények érdekelnek, a szavazótáborok meg majd levonják azokból a következtetéseket.
Egyébként te tényleg komolyan hiszed azt, hogy az uniós gyarmatosítást támogató, Washington alfelébe derékig bújó Fidesz valóban megoldja majd a gondjainkat?
Beren
2004. március 31. 21:40 | Sorszám: 37
Dehogy nincs: ugyanolyan neoliberális, mint az mszpszdszé.
Annyi a különbség, hogy pár fillérrel többet oszt le(még a Széchenyi terv is csupán 1-2 százaléka volt a költségvetésnek), de ugyanúgy fennállt a magyar tulajdon hiánya, a törvénytelen privatizáció felül nem vizsgálata(noha ígérték),a multik és a pénzügyi szektor adókikerülése, az államadósrabszolgaság fenntartása, ennél fogva maradt a magyarok adóprése, ennél fogva ugyanúgy nem volt magyar tulajdonú média, ipar, kultúra, filmipar, feldolgozóipar stb
Beren
2004. március 31. 21:36 | Sorszám: 36
Spéci semmiféle ballibember nem beszélt erről, de ha beszélt volna, az sem oszt vagy szoroz.
Mondta a Wim amit mondott? Mondta, minden más érdektelen.
De ettől az esettől függetlenül is: hazánk szempontjából nincs lényeges különbség az európai középjobb és balközép közt, mindkettő kb ugyanazt képviseli(velünk szemben gyarmatosítók), nekünk nem az elöregedett, korrupt, legitimációhiányos, gyakran senki által nem választott(lásd: brüsszeli bizottság) eurokratáktól kell a sorsunk jobbra fordulását várnunk, hanem önmagunktól, az EU-t pedig, amely újabb életlehetőségek és jövedelmek elvonását jelenti nekünk, el kell hagyni. Az a fidesz, amely ugyanúgy eurokrata és ugyanúgy behódol, mint a maszop, nem jelent alternatívát most júniusban. 2006 más ügy, meglátjuk.
Beren
2004. március 31. 17:52 | Sorszám: 21
Pontosan. Aki nem ért egyet a fidesszel, az vagy ügynök vagy elmebeteg. Mint a régi szép időkben...
Bégess csak, az nyugtató a léleknek, nincsenek kérdések, kételyek, ezek az ügynökelmebeteg radikálisok meg mindenbe belekötnek, és el merik mondani, hogy a föld egyszerű árucikké silányítása a fidesz műve, ahogy a felelőssége is közös d209-el az uniós gyarmatosításban.
Na nem, ez tűrhetetlen, hogy nem hajlandóak a szövetségbe belépni vagy elkussolni, a rohadt maszopbérencei. Bezzeg a Martonyi, a Schmitt és a többi nemzeti társai..
Beren
2004. március 31. 17:40 | Sorszám: 20
Márpedig az idő a bojkottfelhívás igazát fogja bizonyítani. Demokrata ember, legyen bár jobbos vagy balos, nem vesz részt a gyarmatosítást legitimizáló intézmény működtetésében, amelyet parlamentnek hazudnak. Pláne nem nemzeti érzelmű ember a föld eladásában, amit a fidesznek köszönhetünk.
De te csak nyugodtan finanszírozd adódból a 2 milliós brüsszeli fizetéseket, hajtogasd, hogy most már nincs mit tenni, benn vagyunk, ha kell, nettó befizetőként is, márpedig ez lesz.
Minél kevesebben mennek el, annál kisebb a gyarnmatosítás legitimációja, és annál hamarabb lehet elkezdeni a kiléptetást.
Beren
2004. március 31. 17:04 | Sorszám: 13
Persze ha Kovácsék cimboráitól idéznénk ilyesmit, te lennél a legjobban felháborodva. De most pártfegyelmet gyakorolsz az igazság helyett.
Szégyelld magadat.
Beren
2004. március 31. 17:02 | Sorszám: 12
A Fidesz és a jobboldaliság.. a Fidesz mint nemzeti párt, röhögőgörcs. Ti csak higyjétek, hogy lényegi különbség van egy Martonyi féle külpolitika meg egy Kovács féle között(néhány felszíni jelenséget leszámítva), boldogok lehettek vele.

Minden, ismétlem minden stratégiai kérdésben 90 vagy 100%-ban azonos a politikájuk d209ével. Hogy az államadósság 52 vagy 58%, nem lényegi kérdés, mert a Fidesz sem akarta megoldani ezt a kérdést(sem) a diktatúra által eladósított nemzet adósságtól való megszabadítását, ahogy a privatizációt, a nemzetegyesítést, az amerikai függést(sőt szembe menneks saját választóikkal is Irak ügyében) ésatöbbit.
Hogy d209 még rosszabb, mint Orbánék, az nyilvánvaló,, de ettől még a Fidesz nem igazi alternatíva, hanem ugyanúgy része ugyannnak az establishmentnek, amelynek gazdaság, kultúr, média, kül és nemzetpolitikája ugyanaz szinte. Aki a földet önként és dalolva teszi adható-vehető árucikké az EU-ban(Orbán-kormány), az a szememben minden csak nem nemzeti, és persze azóta szemforgató módon aláírást van pofája gyűjteni Orbánéknak.
A Fidesz ugyanúgy támogatja hazánk gyarmatosítását, max pár filérrel több alamizsnát adna az embereknek.

Beren
2004. március 31. 16:13 | Sorszám: 7
Vagy emlékeztek Wim Van Velzenre mint másik "kereszténydemokrata" megmondó emberre?

Egyrészt már Kohl is eljött kampányolni 94-ben Boross mellett, aztán sokra mentünk vele... De a fő baj, hogy üres retorika az egész, a Martens-félék remekül megértetik magukat a posztkomcsikkal is, nem
véletlen, hogy az elmúlt másfél évtizedben a kisujjukat sem mozdították,hogy a most szívességből kritizált nómenklatúra hatalmát segítsenek megingatni. Sőt! Úgyhogy szerintem mellőzzük a hálás leborulást a Néppárt
nagysága előtt, nagyon nagy a felelősségük nekik is abban, hogy most is a Medgyessy-féle debilek és a mögöttük álló Gyurcsány-féle hiénák kezében az
ország. Kedélyes vállonveregetésekkel ezt nem lehet jóvátenni.
Beren
2004. március 31. 16:08 | Sorszám: 6
Persze, hogy szorongatta, ki mondta, hogy nem volt szarházi?
Amúgy a kollaboráns Vichy kormány embere volt...
Beren
2004. március 31. 16:08 | Sorszám: 5
Szó szerint ezt mondom.
Beren
2004. március 31. 16:07 | Sorszám: 4
Eljön majd annak az ideje is. Egy éven belül százerek-milliók mennek tönkre a Fidesz kormány és a medgyessy kormány jóvoltából(mert ezek tárgyalták le a gyarmati feltételeket), de persze a két bagázs egymásra fog mutogatni, noha mindketten sárosak, a fidesz és Orbán pl a földről is szóló fejezetért.
Évente 1-2 milliárd eurót fog bukni Magyarország a négypárti egypárt sunyi önfeladásai miatt, egy olyan költségvetéssel, aminek amúgy is a fele államadósságra tűnik el.
A Fidesz ugyanúgy lefekszik lényeges kérdésekben(eu, föld, Irak) gyarmattartóinknak, ezért egy eu választéson semmiféle alternatívát nem nyújt, akár csak az mdf.
Nincs választás, nincs demokrácia, mert mind a négy banda ugyanazt vallja az euról. Eszébe nem mer jutni Orbánnak, hogy a jelenlegi feltételeket elutasítsa, és követelje a csatlakozási szerződés módosítását, noha nagyon jól tudja, mit jelent az a magyar embereknek. Mert ha ezt vállalná, akkor lenne demokratikus alternatíva, így csak egyenbégetés van.
Abban is hazudik mind a négy párt, hogy az EU parlamentben nemzeti válogatottként fognak viselkedni. Ez aljas félreveztetése a választóknak, hiszen világnézeti frakciókba ülnek majd be, amelyek többnyire egymás ellen szavaznak, ráadásul törvényt sem kezdeményezhetnek.
Beren
2004. március 31. 15:55 | Sorszám: 0
Orbán helyett Kádár Jánost éltette Wilfried Martens

A szombati Fidesz gyűlésen Wilfried Martens az Európai Néppárt elnöke Orbán
Viktor mihamarabbi miniszterelnökségéért is kampányolt és ostorozta a másik
oldalon álló "nómenklaktúra szürkéit".
Martens belga miniszterelnökként 1984 és 1987 novemberében is járt
Magyarországon. Második látogatásán a "főtitkár úrként" szólított Kádár
Jánosnak például ezt mondta: "Ragyogó emléket őrzök... azoknak a
megbeszéléseknek az érdekeségét tekintve, amelyeket a magyar kormány
különböző tagjaival és különösképpen önnel folytattam". Később "Javasolni
szeretném, hogy emeljük poharunkat Németh Károly úr őexcellenciájára, a
Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökére és őexcellenciája Kádár János
úr, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára egészségére és személyes
boldogságára, a magyar nép boldogulására és jólétére, valamint a
kormányaink és országaink közötti jó kapcsolatok harmonikus fejlődésére".

Akinek esetleg eddig nem volt világos: a nyugati kereszténydemokraták zöme
ugyanolyan elkorrumpálódott szarházi és multik érdekképviselője, mint a
68-as ultrabalosok, akik ma szocdemkednek(elég annyit mondani: e "kereszténydemokraták"
nem küzdöttek azért, hogy az EU alkotmányában legalább deklaratív szinten
szerepeljen a keresztény kulturális örökség). Szorongatták ezek Ceausescu
kezét is, dicsérték a conducator "különutas" politikáját is ha kellett, egy
a lényeg: az EU-tól semmi jót nem várhatunk, onnan ki kell lépni, mert
hazudnak, vagy tévednek azok, akik azt mondják, hogy mivel már bent vagyunk,
nincs mit tenni, és részt kell venni a gyarmatosításunk legitimálásában.
Hát nem: ki kell lépni és ebbe kell energiát fektetni.
Egyáltalán: demokráciában olyan nincs, hogy most már mit tehetnénk... Egy a
nép többsége által nem támogatott, törvénytelen és egyoldalú népszavazási
kampány esetében meg különösen nem. Az EU-ban amúgy is nettó befizetők
leszünk, és ez mind a négy korrupt parlamenti pártunk bűne, nem csak a
ballibeké.


Téma: Újabb lépés az orwelli rendszer felé
Beren
2005. március 03. 18:35 | Sorszám: 0
Remélem, most már jön egy kormány, amely pénzt fektet egy független és ingyenes operációs rendszer elterjesztésébe és kisöpri a microsoft férgeit, legalábbis fellép a monopolhelyzetük ellen. Számos országban már nem használnak windowst az állami szférában, DK Ázsia pedig teljes mértékben igekszik függetleníteni magát az amerikai-izraeli befolyástól. Mert ugye egyrészt nem akarja a disznók zsebét tömni, másrészt felismerte, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent a mikrofos-intel stb cégek monopoltörekvése. Gatest persze imádják az USA hatalmasai és ezek külföldi szolgái, pl a magyar kormány, hiszen a mikrofos dominancia lehetővé teszi az állampolgárok totálisabb ellenőrzését. Tűrhetetlen, hogy egy geci redmondból egyszerűen lekapcsolja a szolgáltatásodat, ez nonszensz, vége az államok szuverenitsának is. Az invitel egyébként hihetetlenül ostoba(amúgy is szar és drága cég), mert elriasztja ügyfeleit. Mindenkinek javaslom is, hogy bojkottálja a szemétládákat.


Fekete szoftver miatt a szolgáltatás szünetel
Tóth Balázs
2005. március 3., csütörtök 8:30
Tájékoztatom, hogy a havi díj a jogellenes cselekmény miatti letiltás idejére is felszámításra kerül - áll egy adsl-előfizetőnek címzett levélben, akinek gépén a Microsoft illegális szoftvert vélt felfedezni. A szolgáltató állítása szerint jogszerűen tiltotta le a Microsoft nyomására előfizetője hozzáférését.

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat
hirdetés

Az Invitel távközlési cég letiltotta egy ügyfelének az adsl-elérését, mert a Microsoft illegális szoftvereket látott a merevlemezén, derült ki a Prohardver online pc magazin fórumának egyik bejegyzéseiből. Az Invitel azt is közölte az előfizetőnek írt levelében, hogy addig nem kapcsolja vissza a hozzáférést, amíg nem kap tőle írásos nyilatkozatot a törvénytelen tevékenység beszüntetéséről. Információink szerint az illető fájlcserélő szoftvereket használt, és minden bizonnyal ezért találtak rá, ugyanakkor jogosnak tűnik a kérdés, hogy van-e joga bárkinek is ahhoz, hogy mások gépében turkáljon?

Vak tyúk is
Az Inviteltől megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban háromszor küldtek ki hasonló levelet különböző ügyfeleiknek. Közölték, a cég semmiféle nyomozást nem végez, mindegyik esetben az érintett szoftver gyártója hívta fel a figyelmüket arra, hogy a hálózatukon valaki illegális másolatokat használ. Jelen esetben a Microsoft szólt be, és a hazai képviselettől megtudtuk, hogy csak az anyacég foglalkozik a jogsértésekkel, a levélben ezért említik a Microsoft Corp. nevet.

A gyártóknak egyébként nem kell kotorászniuk mások merevlemezén, hiszen ennél sokkal egyszerűbb a dolguk: sokszor a szoftverükben is van jogtalan használat elleni védelem, amely minden fontos információt kikotyog, a fájlcserélőkön megosztott szoftverekhez pedig ugyanúgy hozzáférhetnek, mint bárki más. A szoftvercég ezekkel a módszerekkel megtudhatja az elkövető IP-címét, és hogy mely cégnél vásárolt internetelérést, de személyes adatokat nem kérhet el, ezért a szolgáltatónak kell megtennie a következő lépést.

Törvényes eljárás
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokra, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó magyar törvény értelmében az internetszolgáltató kötelezhető arra, hogy letiltsa a törvénytelenséggel vádolt ügyfelének a hozzáférését, ugyanúgy, mint ahogyan egy kalózmásolatokat terjesztő weboldalt is bezárathatnak. Az eltiltást pedig egészen addig fenntarthatja, amíg a törvénysértés meg nem szűnik.

Az Invitel egyébként az általános szerződési feltételeiben is kiköti, hogy "nem köteles semmilyen szolgáltatás nyújtására, ha bizonyítható, hogy a kért szolgáltatás a hatályos jogszabályokba ütközik" illetve, hogy "a szolgáltató köteles a korlátozást az előfizető kérésére haladéktalanul megszüntetni, ha az előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez." Az Invitelnél fizetni kell az előfizetést a letiltás ideje alatt is, hiszen az ügyfél jogsértő magatartása miatt szüneteltetik a szolgáltatást.

Közös érdek
Fejes Tibor, az Invitel termékmenedzsment osztályvezetője az Indexnek elmondta, hogy minden korlátozás előtt szóban tájékoztatják az előfizetőt a problémáról, csak akkor jön a korlátozás, ha nem kapnak választ. A szakértőtől azt is megtudtuk, hogy a szoftvergyártótól az IP-címen kívül más adatokat is kapnak, amelyek kizárják a tévedés lehetőségét. A szolgáltató egyébként igencsak érdekelt az együttműködésben, ugyanis akadályoztatás esetén a szoftvergyártó kártérítést is követelhet. Az Invitel munkatársa szerint a felhasználók mindhárom esetben megszüntették a törvénysértést, illetve az erre utaló tevékenységet, így már újra internetezhetnek.


Téma: A JMM jövője
Beren
2003. október 17. 23:41 | Sorszám: 32
Tóth Gy-nek egyébként semmi funkciója nincs a Jobbikban, és nem is tag. Ha tudni akarod, éppenséggel nekem sem tetszene, de a meghívása ellen semmi kifogás nem lehet.
Beren
2003. október 17. 23:37 | Sorszám: 31
Ostobaságok és vágyálmok keveréke a beírásod. Ki mondta akár itt, akár másutt a Jobbikból, hogy minden kompromisszum kollaboráció? Hazudsz, ilyet senki sem mondott(csak te). Mi az olyan "kompromisszumokat" tartjuk vállalhatatlannak, hogy az Orbán kormány idején egy Kende legyen az MTV egyik vezető producere, Kolosi 2 milliárdos, a Fidesz-kormánytól jövő megrendelés állományát és főtanácsadóságát, Ágh Attila, a Mancs, a Beszélő, Fridi, Baló, Betlen támogatását és állásait, Wermer és mások milliárdjait, a kereskedelmi tévék tevőleges segítését, a jobboldali, magyaszimpatizáns amerikai, Daniel McAdams Schmidt Mária általi elutasítását(indok: mert Sorost szidta), miután évekig ingyen dolgozott Orbánéknak(nem vesztettek vele "sokat", elvégre "csak" egy ami szenátor titkára), a jobbos műsorok elleni, fideszes ORTT által vezetett hajtóvadászatot, a médiakuratóriumokból keresztény és nemzeti egyesületek rostálását(Körmendy vezette be 2002-ben, Hajdu csak fokozottabban alkalmazta), Palik és Héder, a xénialázban is érintett gazemberek kinevezését, illetve a Forma1 előbbi és az RTL Klub kezére játszását, tankönyv száműzését keresztény szellemiség vádjával, Gerő meghívásait, Kóczián ösztöndíját, Surányi és Princz futni hagyását, Jeszenszky kinevezését, Heltai, Simon, Kálmán pénzelését, az Info Rádió ballib lerakatát, és még napestig sorolhatnám, elnézést kérek azon balliberális személyektől, cégektől és médiumoktól, akiket kihagytam volna a Fidesz és a Fidesz-kormány támogatottjai közül. Talán megígérik Pokorniék, hogy legközelebb őket is megsegítik.

Az olyan kitételeid meg:"piszkos kis hatalmi ambíciók", végképp szánalmasak. A Fidesznek nyilván, lássuk csak, tiszta, nagy hatalmi ambíciói vannak, a másoké szükségszerűen piszkos. Na klar.
Keserú lesz csalatkozásod, hiszen a JMM-et nem seggfejek és bábuk vezetik, azokból más jobbos pártok házatáján bőven szemezgethetsz.

Beren
2003. október 17. 23:15 | Sorszám: 30
Ja, te nem tudtad, hogy aki bírál, az a bírálat igazságtartalmára való tekintet nélkül elmebeteg vagy ügynök, de minimum megosztó?! Ez a korrekt válasz a Fidesz felsővezetői, és néhány fanatikusuk körében. Ettől megy előre a világ. Szerintük.

Ma különben észbontó volt, amint a tökös nemzeti Németh Zsolt lelkesen egyetértett Kovácsékkal Brüsszelben, hogy nem kell Amerikától független európai haderő, illetve ideje volna a külföldi haderőbevetést sima kormányzati hatáskörré tenni holmi nehézkes országgyűlési kétharmad helyett

Elismerem ugyan, hogy az utóbbira azért az európai országok egy részében is van példa, de könyörgöm, a d209-es hazaáruló vezette kormányunk van, nehogymá ezeknek megengedjék az amerikai terrorizmus korlátlan támogatását. Kétségtelen, a Fidesznek persze kényelmesebb volna, mert ha feltűnően balul üt ki egy-egy kaland, akkor utólag azt mondhatják, hogy kérem, nekünk ehhez semmi közünk nem volt, Megyó rendelte a magyar bakát meghalni Hátsóbantusztánba.

Beren
2003. október 17. 23:04 | Sorszám: 28
Na persze, Lovas a Jobbik milliárdjaira pályázik.
Őszintén szólva ritka kifordult gondolkodásmód alapján lehet csak azt állítani, hogy ha valaki x párttal(pl. Jobbik) szimpatizál, akkor az megosztó és rosszfiú, ellenben ha y-nal(pl. Fidesz), akkor integrátor és jófiú.
Kicsit olyan posztkádári meglátás, hasonló ahhoz a "zseniális" húzásodhoz, amikor a Jobbiknak a Népszava és a hites ATV elleni bojkottfelhívását ismertető Lovast azzal vádoltad, hogy szó szerint azt mondja, amit a Jobbik, ebből is látszik, hogy..stb.
Ismétlem, a Jobbik felhívását ismertette, sőt felolvasta. Mielőtt szólásra nyitnád szádat, talán nem ártana tájékozódnod.

Téma: "Új" Heti Válasz - kritikai topic
Beren
2004. május 09. 21:16 | Sorszám: 15
Ez tényleg jó cikk volt, Bódis tényleg rendben van. Kár, hogy az írásai általában nem jutnak el nagyobb orgánumok nagyobb közönségéhez.

Téma: Maffiózók hálózata
Beren
2005. február 07. 19:18 | Sorszám: 26
Teljesen egyetértek. Orbánék nem azonmód adták el a lakást, a lakásárak pedig azóta az egekbe szöktek.
Egy átlagos önkormányzati lakást 1989-90 körül valóban 100-300 ezer körül lehetett megvenni (ami az akkori piaci árnak is töredéke volt), természetes, hogy hosszú évekkel később a nempiaci vételár 50-100 szorosét érik.

A Vasárnapi Hírek egyébként a Népszavával van kereszttulajdonlásban, egy utolsó mocsok cionista hecclap.


Téma: Lovas hazudott a sajtószemlében?
Beren
2003. szeptember 14. 01:22 | Sorszám: 4
Számos lapnak nem teljes az internetes kiadása, van olyan, hogy csak az előfizetők olvashatják el komplett a tartalmat, meg olyan is, hogy csak a papírváltozat hozza.
Ne aggódj..

Téma: Izraelben betiltották a Passiót?
Beren
2004. április 14. 06:18 | Sorszám: 8
Persze, arról már mindenütt volt szó, hogy a palesztinok közt tarol a film(meg egy csomó arab országban), de azt igen sovány indoknak vélem, hogy eleve azt feltételezik, hogy a zsidók nem nagyon néznék meg. Nem, itt egyszerűeen cenzúráról van szó. Jó, az interneten ma már szinte minden letölthető, de az más és nem veszik annyian igénybe, mint bárki is gondolná.
Beren
2004. április 14. 00:00 | Sorszám: 0
LOS ANGELES TIMES


Izrael nem tervezi, hogy vetítsék Mel Gibson Passsióját és az általa megszállt palesztin területeken sem látható a világszerte sikeres film, írja a kaliforniai lap.

Éjjen ez a "nyugati típusú demokrácia"!


Téma: Mit is jelképez az izraeli lobogó?
Beren
2004. január 23. 22:23 | Sorszám: 37
A nyers rasszizmust, az apartheidet.

Éppúgy nem bűn elégetni mint mondjuk az észak-koreai zászlót.

Erkölcsileg is majd csak akkor lesz vitatható(de akkor is legális cselekmény), ha Izraelben megszűnik a faji alapú kirekesztés.


Téma: Bencsiknek NEM HÍR a Visegrádi Disputa
Beren
2003. június 01. 22:40 | Sorszám: 45
Bencsik lapjának a JMM párttá alakulása sem volt hír, amit már 10-12 napja megírt a sajtó zöme.
Szinte minden héten elhallgat valamit, ami pont a jobbos közönséget érdekli. Ezzel messzire nem fognak jutni, az elmúlt hetek egyre romló színvonalával, az ordas hibákkal, a pártszempontok szerint szűrt hírekkel, a súlyos ténybeli tévedésekkel, a szakmaiság hiányával és az egyenOrbán-menüvel(amiben az összes fidesz-háztáji kellemetlen ügylet elhallgatása is benne foglaltatik) szépen vissza fognak fejlődni. Mellesleg Csurka is ír pár dolgot az e heti Fórumban BA-ról, amit nehéz volna cáfolni, az egyik erkölcsi csekélység a másik erkölcsi hullát vagdalja, hát istenem...

Téma: Apartheid a XXI. században - Izrael.
Beren
2004. április 15. 23:04 | Sorszám: 27
Megsúgom: Ameriak kegyeit lesik.
Hogy nyalásukért és önfeladásukért mit kapnak cserébe, azt láthatjuk mondjuk az erdélyi magyar autonómia terén nyújtott, "közimert" amerikai támogatásban és számos más téren.
Beren
2004. április 15. 23:02 | Sorszám: 26
Nemigen fogják mostanában meghívni a palesztin miniszterelnököt, vagy Arafat elnököt, és Orbánék sem, mert saron, kacav és bush csúnyán nézne, itthon tiltakozna a cionista értelmiség stb. És hát az ő tiltakozásuk Orbánnál többet nyom a latban, mint saját választói, vagy hazája függetlensége.
Orbánt az sem érdekli, hogy a magyar társadalom óriási többsége ellenzi az iraki rablóháborút is, újra meg fogják szavazni a katonák 2005-re szóló hosszabbítását a megszállásban.
A külügy ugyanis ma bejelentette, hogy hosszabbítást terveznek, fidesznemzetiek pedig egy nyikkot nem szóltak ellene.
Beren
2004. április 15. 22:29 | Sorszám: 14
Baromi jófej vagy, hogy az szdszes indexére emlékeztető módszert ajánlod, nem szégyelled magadat?
De tudod mit, überellek: rakják egybe az összes Medgyessy és Orbán topikot, az összes határon túli témát, az összes irakit, és így tovább, kedves hibbant testvérem.

Téma: Balogh Ákos Gergely (fidelitas)
Beren
2004. március 06. 06:17 | Sorszám: 254
Kár erőlködnöd, tilos pártiságod, valamint a Bencsik ügyben tett ocsmány ballib megnyilatkozásaid levakarhatatlanok, joint herceg.
Beren
2004. március 05. 23:58 | Sorszám: 251
Egyetértek.
Beren
2004. március 04. 00:23 | Sorszám: 173
Ne maszatolj, olvasd el BÁG karakteres liberós véleményét, arról dumálj. Aki a Tilost védi, meg egyetért Bencsik elítélésével, annál azért van egy kis gond, nem? Már ha jobboldali politikus, persze.
És valóban sokszor-sokszor fikázta a Jobbikot a T. kabinetvezető úr, mire most kapott egy kis fogadjistent.
Beren
2004. március 03. 22:44 | Sorszám: 165
Ez önmagáért beszél. Olyan kis toleráns a lelkem.. Egyforma mércével mér... Megérti ő a Tilospatkányokat is, meg a Bencsiket törvénytelenül elítélő bírót is..
Ha minden jobbos oly kiváló és meg nem alkuvó lenne, mint Turulmadár, az ország már rég nem a posztkádárizmustól nyögne.
Hanem talán a posztrákosizmustól.
Beren
2004. március 02. 18:39 | Sorszám: 102
Ne beszélj mellé, a fidelitas pártként van bejegyezve.

Mellesleg az mdf is a fidesz hátán jutott be, na és, bár pitiáner banda, de párt.

Beren
2004. március 02. 18:31 | Sorszám: 98
Szerintem neked nem áll jól, hogy ezt a jómadarat véded. magad is elismerted már, hogy egy fidelitasba, egyáltalán jobboldalra nemigen való lény.
Mondjuk ki, sokkal közelebb áll a szadihoz bármely kérdésben, mint a jobboldal zöméhez, elég visszanézni munkásságát.
Mondjuk engem nem izgat, inkább a fidelitasban bassza a ködöt, mint hogy mondjuk a Jobbik legyen tele hasonszörű liberósokkal.
Beren
2004. március 02. 18:27 | Sorszám: 95
Egyébként meg éljen Turulmadár, az szdszeseknek is szalonképes "konzervatív".
Azé hogy egy macskaagynak is teccen, az már nem semmi.
Beren
2004. március 02. 18:26 | Sorszám: 93
Vagy nézzétek meg Vince Matyit magát, az is egy épületes látvány.
Beren
2004. március 02. 01:20 | Sorszám: 49
Bolond, az nem a párt volt, hanem egy egyesület, ami minden jobbos pártnak segített. A Jobbik MM párt 4 hónapja alakult
Beren
2004. március 02. 00:31 | Sorszám: 35
4 hónapja.
Beren
2004. március 01. 23:58 | Sorszám: 25
nemá, hú de komoly..
Most aztán meggyőztél testvér. Nem adtatok ki esetleg még ezen kívül(magatoknak), mondjuk egy összegyűjtött, Fidelitas elnökségi ülések jegyzőkönyveit?
Beren
2004. március 01. 23:48 | Sorszám: 21
Akkor 7, baromira mindegy, 7 év alatt milyen önállóelképzelést, gondolatot, politikát valósított meg a Fidelitas? És te személy szerint.
Beren
2004. március 01. 23:46 | Sorszám: 19
Senki se mondta, hogy fidesz=mszp. Csak azt, hogy turulmadár egy fodorgábornyik. Értékrendje, ízlése, véleménye alapján mindenképp.
vagy szerinted aki fidelitas tag, automatikusan okés?

én se keverem össze mondjuk Szalai Annamáriát Várhegyi Attilával.

Beren
2004. március 01. 23:42 | Sorszám: 16
Mondjuk azt én is megkérdezném, hogy az önálló párt Fidelitas 10 akárhány év alatt letett-e egyetlen önálló gondolatot bármiben? Az elvileg parlamenti párt fidelitas
Beren
2004. március 01. 23:00 | Sorszám: 2
Szvsz ez a jointos félszadeszkretén nem ér meg egy topikot, csak felnagyítod a jelentéktelenségét.
A törszközönség úgyis ismeri, a fideszesek jó része se büszke rá, hogy finomak legyünk.

Téma: Atrocitások a Vajdaságban
Beren
2005. április 29. 00:35 | Sorszám: 37
Amennyire, hézagosan hallottam, jelenleg az MVSZ, az EMI és a HVIM próbálja a kapcsolatot felvenni a Fidesszel, pl Becsey Zsolttal, de eddig inkább ódzkodnak, az EMI-nek olyasmit mondtak-mondott Becsey, hogy akkor tudnak vele foglalkozni, HA a délvidéki magyar pártok hivatalosan tiltakoznak. Mondta ezt úgy egy héttel azután, hogy e pártok páratlanul egységesen és keményen felszólaltak, tehát nem csak a VMDP, hanem a VMSZ is. Szvsz a Fidesznek is megvan a gyarmattartók által kijelölt taburendszere és mozgástere, bár egyes bátrabb fideszesek ezt olykor, - olykor feszegetik. Ez volt kb múlt héten, azóta nem tudok újat, ha igen, majd szólok.
Beren
2005. április 28. 22:08 | Sorszám: 35
Miért? Ezek a szervezetek, különösen az EP alapvetően a polkorrekt zsidó-cionista világrendhez alkalmazkodnak. Értsd: nagyobb az esélye, hogy nemzetközi ügy lesz egy zámolyi bűnözőbanda "sérelmeiből" vagy valamelyik obligát szdsz-mazsihisz hazugságból, miszerint Magyarországon Dunába lövetés fenyeget, mint 3 millió elszakított magyar valós és mindennapos apartheidjéből.
Ez a dolgok egyik része. A másik része meg az, hogy a két jobbos kormány sem ölt bele nagy energiát a magyarkérdés nemzetközi színtérre vitelébe.
Végül: az EP nem egy valódi hatalmi tényező, 99%-ban szájtépő intézmény, túlfizetett közpénzzabrálókkal, tisztelet a kivételeknek.
Kétségtelen, hogy a Fidesz valami csekély mértékben próbál az EP-ben előrelépni, de itt sem feszül túl, és áttörést nem is tud elérni, mivel az ENP frakció zöme pl. holokausztbűntudatos német operettkereszténydemokratákból áll. Amúgy is, az EU egész mechanizmusa alkalmatlan a határozott döntésekre (kivéve ha globalista multiérdekekről van szó asmit eldönt a népektől független illegitim bizottság) mert mndig konszenzus kell, ezért a leggyengébb megoldások lehetségesek csak, vagy még azok se. Normális ország maga erőszakol át dolgokat két oldalú kapcsolatokban, nyomást gyakorol, a háttérben gazdaságilag zsarol stb. Aki azt hiszi, hogy az EU bármit is megold helyettünk, az téved.
Beren
2005. január 31. 00:23 | Sorszám: 31
Honlap a magyarverésekről: www.atrocitasok.atw.hu


Az Európai Parlament küldöttsége látogatását megelőzően indult az internetes oldalt, amely tényeket, adatokat közöl a vajdasági magyarok elleni atrocitásokról. http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.30%2023:07&database=rovid


Téma: Magyarorszag csak a Gabor novereket, a Hunokat, es a paprikat adta!!
Beren
2005. február 26. 14:50 | Sorszám: 87
Ha jól rémlik, délvidéki magyar volt, ki a szőlőt oda vitte.
Beren
2005. február 26. 00:17 | Sorszám: 82
Ja bocs, félreértés van köztünk. Én egy szóval se mondtam, hogy Kolozsvár eredetileg német volna, csak utaltam rá, hogy sok volt a német ott és a városnak német neve is volt (Klausenburg).
És, pontosan, a szászok később jöttek hazánkba, mint magyar elődeink (akik tán 1500-1600 éve vagy régebben is)
Beren
2005. február 26. 00:14 | Sorszám: 81
Na hát akkor kb jól emlékeztem.
Beren
2005. február 26. 00:09 | Sorszám: 80
Így igaz.

Csak nevelés, hit, egység kérdése. Ha nem kapjuk össze magunkat, rövidesen(történelmi mércével mérve) a csonkaországban is kisebbségben leszünk és eltűnünk. A határvisszaállításról(történelmi távlatban, nyilván nem holnap) sohasem szabad lemondani, brekegjenek is bármit politikus percembereink.

Beren
2005. február 24. 20:12 | Sorszám: 64
Ez igaz, de azért Kolozsvárott Mátyás koráig nagyon sok német volt (Klausenburg ugye), tán a többség. Csak később elmagyarosodtak. És valóban szász jogállású város sohsem volt.
Beren
2005. február 24. 19:52 | Sorszám: 59
Mindent vissza lehet csinálni. Ők leszarták, hogy színmagyar, őshonos színmagyar területekhez is hozzájutottak, azonnal nekiláttak lopni, rabolni, betelepíteni. A tolvajállami (két éve egy helyi rmdszes politikus mondta, talán Ráduly Róbert, találó) jelleg azóta sem változott, lásd sorozatban akadályozza meg az oláh bíróság abban a néhány esetben is az ingatlanvisszaadást, amikor egyáltalán felmerül - noha törvény van rá, most éppen Marosvásárhelyt.
Nekünk, akik mellett az igazság szól, nem őshonosakkal, hanem bevándorlókkal és tolvajokkal kell majd elszámolnunk.
Beren
2005. február 24. 19:17 | Sorszám: 55
A tőkeerejük hatalmas, nem a hadseregük.
Az index vinnyogó zsidói persze jogosnak tartanának egy ilyen fokú felháborodást, ha egy vezető Izraelről beszélt volna terroristaként arabok helyett(ráadásul több alappal).
Beren
2005. február 24. 18:11 | Sorszám: 52
A szászok a 12-13. század környül jöttek, az erdélyiek inkább a 13. században.
Beren
2005. február 24. 18:09 | Sorszám: 51
Nem, kizárólag a betelepítésről van szó. Kolozsvár és Várad 100% magyar és európai városok (voltak), még 45 körül is 80-90%-os magyar aránnyal. Ha valakinek ott volt gyökere, az a magyarság, és még a már eltűnt németség. Váradon ma 25-30% a magyar, de tartják magukat, szerintem még Kolozsvárott is(ahol kb 19-20%), mert egyetemi város erős magyar jelenléttel. 20 év alattt majd visszamagyarosítjuk. A török is itt volt 150 évig... Az őshonosakon kívül a jöttment kárpátontúli telepes hódítóknaknincs ott helye. Mai napig érzik különben, hogy rablott holmin ülnek, ez sokszor egyénre lebontva is igaz, a telepesek magyar tulajdonba ültek a magyarok kártalanítása nélkül. Eljöhet a nap, amikor olyan magyar kormány lesz, amely majd jogos kárpótlást követel milliók ellopott vagyona után.
Beren
2005. február 24. 17:57 | Sorszám: 50
Egyébként Gutenberg is sokáig Elzászban élt, Strassburgban (ez a valódi neve a városnak).
Beren
2005. február 24. 17:52 | Sorszám: 49
"ami neem jól jött a francia társalgáshoz, de elszomorító volt a helyzet"
nekem jól jött....

Ami tehát az őshonos kisebbségeket illeti, azoknak nincs több joga az arab, kaffer stb bevándorlóknál, sőt. Az elzászi németeknek nincs autonómiája, de már igény sincs rá. Kétségtelen tömegesen nem irtották őket (bár a hivatalnokréteget elkergették vagy agyonlőtték a francia "felszabadítók"), nem fosztották meg őket vagyonuktól, így a jólét is hozzájárulhatott lassú eltűnésükhöz, de azért akkor is szégyen...

Beren
2005. február 24. 17:46 | Sorszám: 48
Ez azért túlzó általánosítás, onogur. Természetesen akad ilyen is, meg ott vannak a magyargyűlölő cionisták, a regös-félék is(bár ezek sokszor magukat sem számítják magyarnak, csak ha pumpolásról van szó), de azért az emigráció többsége rendes magyar.
Beren
2005. február 24. 17:44 | Sorszám: 46
na ja, sok német közösség Dél-Amerikában is tartja magát. Odahaza viszont reális a veszély, hogy kisebbségbe szorulnak 20-30 éven belül, hacsak nem jut hatalomra egy valóban német erő. Másképp 20 év múlva felmerülhet a bevándorlók körében, hogy Németország már nem német ország és a nevét is meg kell változtatni.
Beren
2005. február 24. 14:14 | Sorszám: 29
Sajnos cáfolnom kell Elzászt, tavaly jártam ott, de anélkül is tudom, hogy a németek zöme már németül sem beszél. A francia, ma is hivatalos propaganda szerint(amit a turistákat fogadó irodákban, helyeken is kiraknak, és persze iskolában is ezzel agymosnak) nem is németek, hasonló az egész a román propagandához. Képesek egy kiadványt úgy összeállítani Elzász történelméről, hogy abban oldalakon keresztül a németekről szó se essék. 1945 ugye "felszabadulás" volt, az elzásziakat pedig "erőszakkal" vitték el a német "megszálló" hadseregbe. Sok templomról hiányzik a korrekt, rövid törzténelmi tájékoztató, noha az épület persze tömve gót betűkkel, ilyen és olyan Henrikek felirataival. Szóval annak ellenére, hogy minden kőnek, falunak, városnak, rétnek még német neve van(persze francia helyesírással), a németség Elzászban eltűnőben van. A többségük már egymás közt is franciául beszél (pár idős embert leszámítva), és bá mindenkinek német a vezetékneve, a keresztnevek franciák, tehát Pierre Bachmann mondjuk. Még a Sauerkrautot is, amely párolt jóféle sváb-vecsési káposzta, Choucrout-nak franciásítják. A közéletben, boltokban, bárhol csak francia beszéd hallik(a német turistákat leszámítva), ami neem jól jött a francia társalgáshoz, de elszomorító volt a helyzet. A franciák ugye hagyományosan nem ismerik el a kisebbségeket (kivéve lassan a négert, arabaot stb). Végül is nem csoda, mert nézd meg a németországi németség iszonyatos morális állapotát. Nincs tartásuk, holokauszt agymosás rontja őket évtizedek óta, azért is bocsánatot kérnek, hogy németek. Ha holnap lecsatolnák Baden-Württemberget, szerintem lenyelnék azt is...és 20 év múlva senki se beszélne ott németül.

Téma: Este Orbán beszéd
Beren
2005. január 31. 01:40 | Sorszám: 209
A kutya nem foglalkozik az eredmény szempontjából azzal, hogy ki írta alá, mert bizonyítani ezidő szerint nem lehet.
A gyászos eredmény a lényeges, az meg önmagáért beszél.
Beren
2005. január 31. 01:38 | Sorszám: 208
A befolyási övezetes cetliről nem hallottál? Elismert szakmunkákban írna róla, de úgy rémlik, Jaltára teszik idejét, nem Teheránra.
Beren
2005. január 31. 01:36 | Sorszám: 206
Jó, de tegyük fel, Pozsgay ilyesmire nem lett vón hajlandó, tudták kivel érdemes... végül is ki is pöckölték a nagypolitkából. Mármint Pozsgay Imrét.
Beren
2005. január 31. 01:35 | Sorszám: 205
persze, de ettől még nem voltak senkik.
Inkább a pontok megvalósulása érdekes, nem az, hogy a paktum ebben a formában egyáltalán létrejött-e.
Beren
2005. január 31. 01:33 | Sorszám: 204
Iratkozz be készségfejlesztő tanfolyamra:

"egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar ..."

Beren
2005. január 31. 00:20 | Sorszám: 197
A szövegben benne van...
Beren
2005. január 31. 00:19 | Sorszám: 195
Inkább 99.
Beren
2005. január 31. 00:19 | Sorszám: 194
Mondjuk ezek közül azért senki sem volt már senki 89 március idusán.
Beren
2005. január 31. 00:18 | Sorszám: 192
Mondom, én nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy fabrikált, hamis anyag, csak arra utaltam, hogy az élet a benne szereplő pontok 90%-át valóra váltotta. Kíváncsi volnék, mikor bukkant fel először. Mert ha mondjuk 92-ben, akkor akár létezhetett is, ha 99-ben, akkor kevésbé valószínű.

Többek közt ezért is hatalmas bűne a rendszerváltó MDF-nek, hogy a rendszerváltást lényegében kisiklatta, és a szolgálatok befolyása ma is pusztító a magyarságra nézve.

Beren
2005. január 31. 00:05 | Sorszám: 190
"Az egykori szolgálatok tuudatosan futatnak fel embereket,aki számukra elfogadható belügyminiszternek vagy titkosszolgálatokat felőgyelő miniszternek. Aki meg nem tetszik nekik az lejáratják."

Nem tudom, hogy a rózsadombi paktum tényleg létezik-e, de az élet mindenesetre igazolja a fenti ténymegállapítást a szolgálatokról.


A paktum eredeti változata 1989-ből

Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiinduló pontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni. Írását azzal kezdi, hogy 1989 március 15-én, míg hazánk népe az első szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik közül négy ma is vezető pozícióban van. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kételkedést oszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:

1. /A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. / A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. /Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.
4. /Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. /A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.
6. / A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. / A volt kommunisták titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédésen az esetleges megtorlástól.
8. / A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. / Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. / Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. / Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. / A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. / Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.
14. / Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. / Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. / Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. / A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. / A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. / Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. 20. / Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.

Fenti megalázó feltételek a megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1998. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben a Közép- és Kelet Európai események után is érvényesnek tartják, akkor és a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. Íme a sokat emlegetett "paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a megteremtését, amely népünk fejlődésének és jövőjének alapfeltétele.

A találkozó résztvevői:
Antal József
Horn Gyula
Pető Iván
Paskai László
Göncz Árpád
Zoltai Gusztáv
Boross Péter


A paktum liberális-cionista változata 2003-ból

Második Rózsadombi paktum

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
1. A NATO és a leendő EU-hadsereg számára támaszpont és megfelelő haderő biztosítása.

2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
2. További hitelek felvétele az IMF-től és a Világbanktól, a lakosság elszegényedésének folyamatos biztosítására.

3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között.
3. EU-alárendeltként (tagországként) Izrael és az USA minden világgyarmatosítást szorgalmazó tevékenységének támogatása.

4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
4. Mindennemű olyan tevékenység megakadályozása, amely a cionista diktatúra megdöntésére irányul.

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
5. Az EU antidiszkriminációs és a "szabad letelepedésre" vonatkozó törvényeinek következetes betartása.

6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
6. A politikai és gazdasági elit (továbbiakban: VIP-tagok) vagyonelszámoltatásának a méltányosság és a diszkrimináció-mentesség elve alapján kell történnie.

7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól.
7. A VIP-tagoknak, valamint az 1990 óta (bármelyik) kormánypárti országgyűlési képviselőként tevékenykedők megvédése az esetleges megtorlásoktól.

8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
8. A 6. pont szerinti felelősségrevonástól mentesülő VIP tagok az "új ellenzék" tagjaiként indulnak a választásokon.

9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
9. A multinacionális cégek vagyonszerzésének és vagyonmegtartásának minden eszközzel történő biztosítása.

10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a 6. pont szerinti felelősségrevonás alól mentesült személyek kezében.

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
11. Minden anticionista szervezkedést, megnyilatkozást, megmozdulást antiszemitaként feltüntetve gyűlöletkeltővé kell minősíteni, és a résztvevőket ez alapján példás szigorral kell elítélni.

12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
12. Meg kell akadályozni minden olyan társadalmi szervezet és párt létrejöttét, amely a cionista diktatúra megdöntését célozza alapító okirata szerint, és meg kell szüntetni - alapító okiratában foglaltaktól függetlenül -, ha tevékenysége a cionista diktatúra megdöntésére irányul.

13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok az EU-ban virtualizálódnak, tehát sem az állampolgárságnak, sem a határok elhelyezkedésének nincs jelentősége.

14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot olyan magyarországi vagy emigrációs szervezetekkel és személyekkel, amelyek a cionista diktatúra ellenzői.

15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
15. A Trianoni utódállamokkal (és azok utóállamaival) történő kapcsolatoknak minden esetben az egyoldalú engedményadás elvén kell állniuk.

16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
16. Az 1848-as és 1956-os eseményeket úgy kell beállítani, hogy azok az új kormány eszmei elődei.

17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
17. A magyarországi katonaság célja a NATO és az EU-hadsereg kiszolgálása, ezért az általunk megkövetelt feltételeknek kell eleget tennie. Minden nemzetvédelmi feladatot - ezért a "honvéd" megnevezést - meg kell tiltani.

18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
18. A cionista diktatúra az átmentett VIP-tagokon keresztül gyakorolja politikai befolyását Magyarországon.

Minden, a magyar nemzeti érdekek cionista érdekek fölé helyezését célzó tevékenységet, hagyományápolást és történelemkutatást meg kell tiltani, ami a magyarság elfogadott eredetét és vallását vonja kétségbe.

19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
19. Magyarország az EU-Alkotmány szerint "európai" embertípus kialakulását szorgalmazza. A magyar és a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális és hagyományőrzését a kozmopolitizmus szellemében "liberálisan" biztosítja.

20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
20. Magyarország be- és visszafogadja és az EU-Alkotmány "harmadik országbeliek" letelepedésére vonatkozó törvényei szerint ad jogot a zsidóságnak arra, hogy Magyarországot, mint államalapító, hazájának tekintsék.

Budapest, Rózsadomb, 1989. március 15.
Budapest 2003. május 28-a és július 9-e között

Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, KGB, Zoltai Gusztáv (MaZsiHisz), CIA

Beren
2005. január 30. 20:59 | Sorszám: 175
Tökéletes összefoglaló.

Téma: Ezek képtelenek meglenni vallásgyalázás nélkül
Beren
2004. február 21. 19:32 | Sorszám: 4
Ha Gyurcsány jehovázott volna, vagy izrael-isten országán és népén gúnyolódott volna hasonló szavakkal izraeli miniszterként, holnap már nem lenne miniszter, sőt, lehet, hogy hirtelen megindulna ellene a bírósági eljárások garmadája.

Téma: Jobbik: Első esély akció a kommunista bűnösök felkutatására
Beren
2005. február 15. 16:28 | Sorszám: 14
Általában igazad van, de vannak kérdések, pl. EU, törvénytelen EU népszavazás,stb, amikor a négy párt sajna falanxban nyomul együtt.

Wass Albert írja:"Az igazság meglátása azonban még nem elégséges ahhoz, hogy a szellemi ember felelőssége fölmentést nyerjen a jövendő előtt. A szellemi ember hivatásához tartozik az igazság kimondásának kötelessége. A szellemi ember köteles kimondani az igazat. Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, a látás és kimondás képessége. Kötelezi őt erre magasabbrendű emberi mivolta és nem utolsó sorban a hitel, melyet szava - akár igazat mond, akár nem - az emberi tömegek fölött élvez. A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást és a jövendő könyörtelenül számon kér rajta minden kimondott szót.....Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben." (Wass Albert)
(Szellemi hivatás - emigrációs feladat, Szabad Nemzet, 1949. augusztus 1. 1. szám)

Szóval aszondom, az igazságot akkor is mindig ki kell mondani, ha az néha kellemetlen. Ha valaki, hát a Jobbik erre hivatott, neki radikális rétegpártként kötelessége az, amit a Fidesz nem mindig tehet meg, vagy nem mindig akar megtenni. Az EU csatlósodás többek közt egy ilyen történet.

Beren
2005. február 06. 13:24 | Sorszám: 10
És van ám még sok ávós nyugdíjas. Mindegyiket vegzálni kell, ne aludjanak nyugodtan.
Beren
2005. február 05. 23:08 | Sorszám: 9
szerintem is fel kéne melegíteni az ügyét.
Beren
2005. február 04. 23:14 | Sorszám: 5
Igazad van, de nem csak erről van szó. Hanem arról, hoyg sok még a szemtanú ma is. Direkt magyarirtás pedig a hatvanas évekig folyt. Tehát az is értékelhető adat, ha valaki azt közli, látta, amint itt és itt egy pufajlás, ávós deportvonatra kísért magyarokat, kínzott magyarokat, agyonlőtt magyarokat stb.
Beren
2005. február 03. 22:41 | Sorszám: 1
Így is lehet.

Észtország: Kártérítést a kommunista holokausztért

2005. február 3.


Az észt igazságügyminisztérium az ország kormányának 2004. december 23-ikán hozott határozata alapján hozzálátott a szovjet megszálló csapatok által okozott károk miatti kártérítési igény összeállításához.

A becslések szerint az Észtország által elszenvedett szovjet jelenlét 55 éve alatt az emberiség-ellenes bûntettek következményeként 180000 ember halt meg ill. költözött el az országból.

Ken-Marti Vaher, észt igazságügyminiszter szerint ezek az adatok figyelembe véve az ország lélekszámát, rendkívül magasak. Vaher kifejtette, mivel Észtországnak kifejezetten azon polgárait és mûvelt rétegét üldözték ill. semmisítették meg, mely az ország létéért küzdött, ezért Észtországnak joga van az Orosz Föderációhoz - a Szovjetunió jogfolytonos államához - kártérítési igényt benyújtania. Minderre - az észt politikusok szerint - a nemzetközi politikai élet gyakorlatában Németország esete jelent precedenst, mely beismerte a náci német állam hibáit, elismerte annak bûneit és kártérítésként már eddig is milliárdos nagységrendû összegeket fizetett.

Az észt követelések tekintetében azt tartják rendkívül fontosnak, hogy az EU, az Európai Tanács, az európai közösség is elítélje a totalitárius kommunizmus által az emberiség ellen elkövetett bûnöket. „Sajnálatosan megdöbbentõ, hogy kommunizmus holokausztját, mely pedig hozzávetõlegesen 100-120 millió ember halálát okozta, nemzetközileg még mindig nem ítélték el.”

K.L., Finnország

Forrás: www.delhi.ee


Forrás: (Hír Tv)

Beren
2005. február 03. 22:23 | Sorszám: 0
"Első esély" program
A kommunista bűnözők felkutatásáért

Magyarországon az elmaradt rendszerváltás következményeként eddig még nem
vonták felelősségre azokat az ÁVO-s és ÁVH-s tiszteket és a rendszer
más véreskezű ügynökeit akik embereket kínoztak, csonkítottak vagy
gyilkoltak meg a szocializmus védelmének nevében. Ezek a bűnözők szabadon
élnek közöttünk, sokszor az áldozatoknál sokkal jobb módban, és
kapcsolataik révén nagyobb eséllyel indultak a 90-es évek elején.
A parlamenti pártok már-már bohózatba illő szerepeket játszanak el az
ügynök törvénnyel kapcsolatban, de a vizsgálatok sajnos egyetlen esetben
sem terjednének ki a véres kezű vagy gyilkos kommunista tisztekre.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom, az alapító nyilatkozatában deklarálta,
hogy mindent megtesz a valódi rendszerváltás befejezéséért. Ennek
érdekében indítjuk el „Első esély” elnevezésű új programunkat. Célunk a
meglévő társadalmi igazságtalanságra megoldást adni és a még élő
kommunista bűnözőket és gyilkosokat felkutatni és bíróság elé állítani.
Várjuk minden tisztességes magyar ember segítségét ebben a programban,
kérünk mindenkit köztük az áldozatokat is, hogy amennyiben ismernek ilyen
közöttünk élő kommunista bűnözőket juttassák el hozzánk az információkat.
Minden levelet diszkréten kezelünk, az információforrásokat a biztonság
érdekében nem hozzuk nyilvánosságra. A lehetséges bűncselekményeket
jogászcsoportunk fogja vizsgálni, adott esetben törvényes úton átadjuk az
információkat a bűnüldöző szerveknek..
A Jobbik az elsoesely@jobbik.hu e-mail címre vagy a Budapest 1113 Villányi út 20/A postai címre várja a leveleket.

Budapest,2005-02-03

Jobbik Magyarországért Mozgalom http://www.jobbik.hu


Téma: Mészáros Tamás múltja
Beren
2004. január 17. 02:24 | Sorszám: 163
Mészaros vajon be van már szarva?
Szerintem nem fogja elkerülni az igazi lelepleződést.
Beren
2004. január 09. 22:25 | Sorszám: 141
jellemző a hit gyülekezet atvjére.
Az egyébként érdekes, hogy míg bolgárt azonnal kirúgta a szekta az atv-ből a vacak kis könyve miatt, addig egy jogerős tolvajt, Meszarost megtűrnek. Úgy látszik, rossz már a felhozatal a régi, megbízható elvtársakból.
Beren
2004. január 08. 18:17 | Sorszám: 118
Tényleg ne foglalkozz a kisszámú, ám igen agresszív pártkatonával, szar ügy lehet nekik, hogy Elek bácsi fórumán számukra már túl sok a jobbikos.
A témához: most egy két napig nem indormálódtam annyira, foglalkozott a felekezeti sajtó bármely eleme Meszarossal?
Beren
2004. január 05. 21:00 | Sorszám: 52
Azért ez a kényszeres kleptós védekezés nagyon édes egy olyan megmondójancsitól, balliberális erkölcsbajnoktól, mint Meszaros. Mit dolgozhattak rajta a haverok, a család, a kapcsolati háló..
Szvsz tipikus aljas gazemberektől. Csodálom, hogy szoci politikusok még nem élnek a módszerrel.
Beren
2004. január 05. 18:34 | Sorszám: 36
Evvan a linken, majd ha eléritek. Figyelem: NEM GONDOLA információ, ahogy a Tilos sem az volt.

szegény ember vízzel főz, ezt másoljátok be!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság
3. B. 25.002/1974/9.

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Budapesten, 1974. december 13., 1975.
január 10., és február hó 19. napjain megtartott nyilvános, folytatólagos
tárgyalás alapján meghozta a következő

V é g z é s t :

A bíróság

N a g y P i r o s k a, -aki 1925. január 17-én Kata- községben született,
anyja neve Vass Rebeka, szig. Száma: AU-III. 460.359. büntetlen,-

Vádlottal szemben rágalmazás vétsége miatt indított büntető eljárást a
büntetés kiszabásának a mellőzésével – megszünteti.

A vádlottat figyelmeztetésben részesíti.

Az eljárás során felmerült bűnügyi költséget a felek maguk viselik.

I n d o k o l á s

Nagy Piroska vádlott a Magyar Rádió Kulturpolitikai Rovatánál szerkesztő
riporterként dolgozik.
Mészáros Tamás magánvádló 1969. januárjától 1969. május 23-ig a Magyar
Televíziónál rendező-asszisztensként állt alkalmazásban. A munkaköréből
adódó lehetőséget kihasználva különböző felvételek alkalmával több – főleg
művészi értékű – tárgyat eltulajdonított. Ezért 1969 októberében lopás
bűntette miatt nyomozást rendeltek el vele szemben. A Magyar Rendőr című
újság 1969. november 27-i számában az ügyről „különös hobby” címmel a
magánvádló fényképével egy egész oldalalas cikk jelent meg. A magánvádló
személyére M. T. monogrammal is utalt a cikk írója. A magánvádló ügyét a
Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalta. A 3.P. 113./1971/4. számú,
1971.március 15-én kelt ítéletével a magánvádlót többrendbeli lopásban
mondta ki bűnösnek és halmazati büntetésül 6 hónapi szabadságvesztésre
ítélte. Az ítélet tényként állapította meg, hogy a magánvádló olyan
szorongás okozta kóros tudati állapotban követte el a cselekményeit, amely
őt cselekménye társadalomra veszélyességének a felismerésében súlyos
fokban korlátozta. Megállapította továbbá a bíróság azt is, hogy a
kiszabott büntetés közkegyelem folytán nem hajtható végre. A Bp. Fővárosi
Bíróság, mint II. fokú bíróság az 1971. április 21-én kelt és jogerőre
Bf. XXVI. 1931/1971/10. sz. végzésével a magánvádló ellen indított büntető
eljárást közkegyelem folytán megszüntette. 1973. év végén Mészáros Tamás a
Magyar Rádióval 1 évre szóló szerződéses munkaviszonyt létesített.
Riporterként alkalmazták. A szerződés megkötése előtt munkáltatója a
magánvádló erkölcsi bizonyítványát is beszerezte. Azon a közkegyelem
folytán megszüntetett büntető eljárás adatai nem szerepeltek. A magánvádló
az önéletrajzában az ellene indított büntetőeljárásról nem számolt be és
arról később sem tett említést.

Nem sokkal azután, hogy a magánvádló a munkáját a Magyar Rádiónál
megkezdte, a rádió több munkatársa között szóbeszéd volt az, hogy
magánvádló előéletével „nincs minden rendben”, továbbá, hogy „furcsa
előélete van”. Beszéltek – főleg a Rádiónak az ún. „Pagodájában” – arról
is, hogy a magánvádló még mielőtt a Rádióhoz került, különböző tárgyakat
tulajdonított el. Ezekről a beszélgetésekről Nagy Piroska vádlottnak, és
két szobatársának, Tomkai Csillának, és Papné Kovács Júliának is tudomása
volt.

1974. augusztusában a magánvádló szabadságra ment. Távolléte alatt 1974.
szeptember első napjaiban Nagy Piroska részére valaki – az eljárás során
ki nem deríthető személy, aki telefonon már korábban is tett bejelentést a
vádlottnak Mészáros Tamás előéletéről – a Magyar Rendőr már említet
számában szereplő cikknek 2 fotókópiáját a vádlott nevére szólóan –
előzetes telefonon történt jelzés után – lezárt borítékban a Magyar Rádió
egyik portájára leadta. A vádlott a cikket elolvasta, a név kezdőbetűiből,
de különösen a fényképről Mészáros Tamást felismerte. Vajda Ferenc
rovatvezető, a magánvádló és a vádlott közvetlen felettese ebben az időben
kórházban volt, Karczagi Sándor főszerkesztő-helyettes pedig külföldön
tartózkodott. Nagy Piroska vádlott ezért az újságcikk fotókópiáit
Holakovszki Istvánnak, a belpolitikai rovat vezetőjének,
pártcsoportvezetőnek mutatta meg. Tanácsot kért, hogy mit tegyenek. Ezután
nyomban együtt mentek a rádió személyzeti vezetőjéhez, akivel közölték a
történteket. Holakovszki Istvántól még tudomást szerzett az eseményről
Dolgos János alapszervi párttitkár is.

Pontosan meg nem állapítható napon, de a fotókópiának Holakovszki
Istvánhoz, illetve a személyzeti osztályhoz történt eljuttatása után, Nagy
Piroska vádlott Tomkai Csillának, majd Pappné Kovács Júliának megjegyezte,
hogy úgylátszik, a pletykák, amelyek Mészárosról keringenek mégis igazak,
mert arra bizonyítékot kapott, egy újságot, amiben az van, hogy amiben a
Pagodában Mészárosról beszéltek.

Mészáros Tamás 1974. szeptember 16-án érkezett vissza Jugoszláviából.
Akkor szerzett tudomást a történtekről. Az üggyel kapcsolatban felettesei
őt is meghallgatták, majd később a történtekről a Kulturális Rovat
dolgozóinak hivatalos tájékoztatást is tartottak.

A magánvádló októberben lejárt 1 éves szerződését 1974. december 31-ig
meghosszabbították, véglegesítésre azonban nem került sor, ún. külsősként
jelenleg is dolgozik a Rádiónak.

Mészáros Tamás magánvádló jogi képviselője útján 1974. október 3-án
joghatályos magánindítványt terjesztett elő Nagy Piroskával szemben.
Feljelentését a Btk. 266. § (1) bekezdésbe ütköző, és a (2) bekezdés b)
pontja szerint minősülő nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás
vétsége miatt tette meg. Feljelentésének lényege szerint a szóban lévő
újságcikket több személynek is bemutatta. Holakovszki István előtt őt
tolvajnak nevezte, és közölte vele azt is, már korábban is tudomása volt
arról, hogy Mészáros Tamás lopott. Ez a híresztelés rövid idő alatt a
Rádió munkatársai között is elterjedt.

Nagy Piroska vádlott a bűnösségét nem ismerte el. Tagadta, hogy a fenti
kijelentéseket megtette, és nem ismerte be azt sem, hogy a fotókópiákat
másnak, mint Holakovszki Istvánnak megmutatta volna. Védekezésének
lényege volt az is, hogy ő a kötelességét teljesítette, amikor a birtokába
került újságcikket az illetékesekhez eljuttatta. Védőjének jogi
álláspontja szerint a vádlott a valóágnak megfelelő adatokat továbbított a
magánvádlóról, a hivatalos utat betartotta, így bűncselekményt nem
követett el.

A bíróság a tényállást a vádlott vallomása, Mészáros Tamás sértett-tanú,
Holakovszki István, Éry József, Tomkai Csilla, Papné Kovács Júlia, dr.
Baráth Györgyné tanúk előadása, a szóbanlévő újságcikk, a B113./1971.
számú büntetőiratok adatai alapján állapította meg.

A bizonyítási eljárás során nem merült fel adat arra, hogy a vádlott a
magánvádlót tolvajnak nevezte és nem nyert igazolást, hogy Holakovszki
István tanún kívül a cikket más személyeknek is megmutatta volna. A
magánvádló jogi képviselője a vádat a tárgyaláson a Btk. 266. § (1)
bekezdésébe ütköző rágalmazás vétségére módosította. A feljelentésben
leírt vád keretei között azt kérte konkrét tényként megállapítani, hogy a
vádlott az újságcikk fénymásolatát Tomkai Csilla és Kovács Júlia nevű
szobatársainak mutatta meg, és a nevezettek előtt a magánvádlóról a
tényállásban rögzített kijelentéseket (hogy a pletykák igazak), tette.
Ezért kérte a vádlott felelősségre vonását.

A vádlott az eljárás kezdetétől fogva tagadta, hogy a fotokópiát
Holakovszki Istvánon kívül másnak is rendelkezésére bocsátotta volna.
Kovács Júlia, és Tomkai Judit tanúk is azt vallották, hogy nekik a
fénymásolt cikket a vádlott nem mutatta meg. Ezért pusztán abból a
tényből, hogy a tanúk a vádlottal jó viszonyban vannak, vele egy szobában
dolgoznak, még nem lehet következtetni arra a további tényre, hogy Kovács
Júlia és Tomkai Csilla az újságcikket is látták. A magánvádló
képviselőjének ezzel ellenkező érvelése olyan feltevés csupán, amelyet a
bizonyítás adatai – vallomások – cáfoltak meg.

A vádlott azt mér az első tárgyaláson is beismerte, hogy közvetlen
munkatársai előtt az újságcikkre is utaló megjegyzést tett. Erre azonban a
vádlott védekezése szerint már csak azt követően került sor, hogy az újság
a személyzeti osztályra került. Tomkai Csilla és Kovács Júlia tanúk is a
vádlottnak ezt az állítását támasztották alá. Ennek figyelembevételével
állapította meg a bíróság az idevonatkozó tényállást.

A vádlott cselekményének jogi megítélésénél egyetértett a bíróság a védő
azon álláspontjával, amely szerint az adott körülmények mellett nincs
jogellenessége annak, hogy a vádlott az újságcikket egyik feletteséhez
eljuttatta. A Magyar Rádiónál olyan munkakörben, mint amelyet a vádlott és
a magánvádló is ellátott, a büntetlenségnél fokozottabb követelmény
éspedig a fedhetetlen előélet az alkalmaztatás egyik előfeltétele. Ennek
az elvárásnak az érvényesülését kívánta bizonyítani a vádlott, amikor az
újságcikket Holakovszki Istvánnak továbbította. A személyi
nyilvántartáshoz szükséges adatoknak az illetékesekhez való eljuttatása a
közérdeket szolgáló adatközlés körébe esett. Így a vádlott magatartásának
ez a része nem jogellenes, ezért annak a társadalomra veszélyessége
kizárt. A vádlott közvetlen hivatali felettesei – Vajda Ferenc és Karczagi
Sándor – a vádbeli időben a munkahelyükről tartósan távol voltak, azonban
Holakovszki István is egyik felettese a magánvádlónak, továbbá a nevezett
a pártcsoport vezetője is. Ezért a vádlott még a bejelentés módjának
megválasztásáért sem hibáztatható. Viszont bűncselekményt követett el a
vádlott, amikor a bejelentést követően a magánvádló bűnügyét a munkatársai
előtt szóbahozta. A magánvádló ellen indított büntető eljárást ugyanis már
évekkel ezelőtt jogerősen megszüntették. A magánvádló büntetlen előéletű
maradt, és jogosan érdeke volt az, hogy mások a büntető ügyéről ne
szerezzenek tudomást. A magánvádló által elkövetett cselekmények és az
amiatti büntetőeljárás lefolytatása ezért magánbeszélgetések témája nem
lehet.

A vádlottnak jogos (magán)érdeke nem fűződött ahhoz, hogy a magánvádló
ügyéről még azt követően is megjegyzést tegyen, amikor az illetékeseket
más (közérdekből) tájékoztatta. A magánvádló ügyének kivizsgálása már
folyamatban volt, így sem az, sem pedig egyéb méltányolható érdeket nem
szolgált a vádlott azzal, hogy a szóbanlevő tényeket a szobatársai előtt
újra megemlítette. Ezzel a magatartásával a Btk 266.§ (1) bekezdésbe
ütköző rágalmazás vétségét megvalósította.

Az alkalmazott jogkövetkezmény megválasztásánál a bíróság tekintettel volt
a vádlott büntetlen előéletére, beismerésére, és arra, hogy két, ugyan
nagykorú, de tanulmányaikat folytató gyermekének az eltartásáról
gondoskodik. Javára szóló körülménynek tekintette, hogy jó munkájáért
kitüntetésben részesült. Figyelembe vette a cselekménye súlyának a
megítélésénél azt is, hogy a vádlott olyan tényekre utalt, amelyekről a
Rádiónál dolgozók korábban már szélesebb körben amúgyis tárgyaltak.

Ezért úgy találta, hogy a vádlott cselekménye, és személye olyan csekély
veszélyességű a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható
legenyhébb büntetés is szükségtelen. (Btk. 60. §)

Így a vádlottal szemben a Btk. 266. § (1) bekezdésbe ütköző rágalmazás
vétsége miatti büntetőeljárást a Be. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján
a büntetés kiszabásának a mellőzésével megszüntette, és a vádlottat
figyelmeztetésben részesítette.

Magánvádló költséget nem igényelt, ezért a bíróság a vádlottat a költségek
megfizetésére nem kötelezte.

Budapest 1975. február hó 19. napja.


Kállainé Dr. Horváth (olvashatatlan keresztnév)

Beren
2004. január 05. 16:56 | Sorszám: 6
Fenn lesz még másutt is, kicsit várni kell, ez a link bedugult sajna.
Beren
2004. január 05. 16:50 | Sorszám: 4
Kicsit elcseszted a címet, éppen topikot akartam nyitni Mészáros Tamás köztörvényes vagy efféle címmel, de megelőztél, na sebaj. A gondolának: mindez nem gondola információ.
A sztori röviden annyi, hogy "igazságosztó" Mészáros Tamás, 168 órás megmondóember Mészáros Tamás, magyargyűlölő Mészáros Tamás bizony köztörvényes bűncselekményeket követett el több helyütt, pl a Magyar Rádióban annak idején, ami miatt egyrészt kirúgták, másrészt egy rendőrlap is megírta. Részletek a linken.

Téma: A Hír Tévé einstandolása vagy gleischastolása?
Beren
2005. február 14. 01:33 | Sorszám: 137
Hát, nem tudom.. a legnézettebb műsorokat, beleértve Pörzsét és Kerényit(akit nem szeretek, de ott volt a helye és megvolt a funkciója)kicsinálták, a nézőszám csökkent. Ez miféle üzleti érdek?
Beren
2005. február 13. 16:04 | Sorszám: 123
Miért tett volna saját érdekei ellen? Neki úgy látszik a lightos vagy áljobboldaliság fekszik.
Beren
2005. február 10. 10:15 | Sorszám: 118
Jó, a HV-nak nem tetszik. Viszont én nehezen tudom elképzelni, hogy Gulyás, aki kitűnő tévét csinált másokkal együtt a Hír Tv-ben, most balos orgánumot akarna létrehozni. Szerintem inkább a hír tv kirúgottjaival fog valami nézhetőt produkálni tekintettel arra, hogy a Hír Tv a kirúgások óta a unalmassá vált. Ja, és még valami, Szélesről se hiszem, hogy npluszegyedik komcsi tévében gondolkodik.

Téma: Rasszista ország!
Beren
2005. június 02. 04:24 | Sorszám: 11
Nagy valószínűséggel ezek a nácizók cigányok voltak. Persze nem értem egy sváb zenekar mér játszik ott, ahol sok a tetves.

Téma: Mi van a Vajdaságban?
Beren
2004. április 08. 15:38 | Sorszám: 6
Hát mit mondjak, nem viszed túlzásba, így lehetetlen tájékozódni, ami, ha meg nem sértelek, máskor is kiderülhetett már.
Továbbá a figyelmes olvasáas is nehezedre esik. Azt írtam, a Krónika ÉS a Vasárnapi Újság, mármost Krónika naponta 6x van, hajnaltól késő estig. A leggyorsabban szokott tájékoztatni, a hírtv-nél jobb és egyszerűbb, és az anyagaik nagy része fenn van a radio.hu-n, ami a legjobb hírportál jelenleg. Ugyanott elolvashatod a vasárnapi újságot is egy nap késéssel(míg a Krónika anyagok rögvest felkerülnek, de hidd el, hallgatni jobb), ha nem tudsz felkelni, akárcsak a népszabót és bármilyen lapot, pl a délvidéki Magyar Szót.
Ha hetente egyszer olvasol csak Nemzetet, azon meg nehéz segíteni, jó tudom, némelyik nap hullagyenge, és alig éri meg a 145 ruppót, de hát ez van.
Jut eszembe, a Demokrata is írt a dologról úgy két hete.
Beren
2004. április 08. 15:20 | Sorszám: 4
Először is: Délvidék, rendben?

A nemzetnek én küldtem el a fotót az egyik magyar áldozatról(Lavró Tihamért ábrázolja Szabadkáról), de a lényeg nem is ez, hanem, hogy a Magyar Rádióban a Krónika és a Vasárnapi Újság az elmúlt december óta kb 6-8-10x foglalkozott az üggyel, és konkrét esetekkel, egyértelmű tendenciáról számolva be, míg végre a külügy egyáltalán telefonálásra hajlandó volt, noha korábban is az összes esetről eljutott hozzájuk az információ.
Az utóbbi egy hónapban úgy 5-6 riport volt újabb konkrét esetekről, a honlapjukon felleled őket.
Hírben talán a Hírtv is adta, de sajnos stábot mai napig nem küldtek le, pedig szó volt róla, nem az első eset, hogy hírben lemaradnak, noha egész nap megy a híradójuk és a híradásuk.
Az Egyesült Magyar Ifjúság és a Délvidéki Magyarok Közössége sajttája úgy 2-3 hete lehetett, ők voltak az elsők, akik rendszerezve közölték az atrocitásokat, és azt is, hogy a horvát külügy hivatalosan lépett, és írásban tiltakozott a horvátokat ért hasonló atrocitások miatt. Mert, barátaim, a telefonálás még mindig csak nem hivatalos lépés ám!
Ezen felül írt róla a Magyar Nemzet, sőt a Népszabadság is röviden, de tényszerűen, úgyhogy nem értem, miért írod, hogy ezekről nem hallani, nem olvasni, talán semmiféle sajtóterméket nem követsz figyelemmel?


Téma: Falludzsa: az ellenállók nemes szíve
Beren
2004. április 03. 15:43 | Sorszám: 8
Rendben van ilyen fasiszta álláspont is, csak sunyi módon elfelejtetted odaírni, hogy ez leginkább Izrael és hozzá közeli körök politikája, bár fájdalmukra ők sem tudják (még) 100%-osan alkalmazni.
Beren
2004. április 03. 01:39 | Sorszám: 4
A polgári személyekről annyit, hogy volt kommandósokról van szó(reuters), akiket őrző-védőnek alkalmaznak különféle az Irakot leigázó cégek.
Ezek megszállók voltak.
Beren
2004. április 03. 01:38 | Sorszám: 3
50 ezer irakit öltek meg az amerikaikak, összeomlott az egészségügyi rendszer(elég fejlett volt, Irak nem Csád), megnőtt keményen a csecsemőhalandóság, büntetőtáborokban tartanak fogva egy csomó irakit vádemelés nélkül, kirabolják az országot, szétlopják a műkincseit, lefölözik az olajhasznot, a bush féle terrorista csoport barátai kapják a megrendeléseket, újságokat tiltanak be, tévéket cenzúráznak, rakétával lőnek az iraki civilekre reggelig sorolható. Ehhez képest teljesen érthető a lincselés és nem áll arányban az usa által elkövetett tömegmészárlással. Ez minden háború velejárója, különösen, ha egy nagyhatalmú és kegyetlen rablóbanda leigáz egy országot.

Téma: "Radikális" és "mérsékelt" magyarok a fekete március idején
Beren
2005. március 21. 17:59 | Sorszám: 0
Ebben az Erdély Ma összeállításban minden benne van egy kicsit a magyar sorsból és temperamentumból. Az erdélyi magyarok többsége, tapasztalatból mondom, tán a román prés hatására is, tán a székely havasok és az elzártság által kicsit prolongált hagyományos faluközösségi mentalitás (a KÖZÖSSÉG itt így értendő, azaz segítik egymást, nem szarnak egymás fejére se bajban, se jóban)okán magyarabb maradt az anyaországi átlagnál (értsd: a trianoni Magyarországon arányaiban több az agymosott, identitását vesztett magyar), de azért még a marosvásárhelyi pogrom idején is voltak olyanok, akik akkor is vissza akarták fogni népüket, amikor a szervezetten pogromozó, felfegyverezve beözönlő oláj csürhe már ölt és sebesített, amikor már véres fejű magyarokkal volt tele a város. Főként persze az RMDSz-esek közt voltak efféle "mérsékeltek", noha akkoriban még heterogénebb társaság voltak, és nem látszott előre, hogy szaros nemzetárulók fogják majd egészében uralni. Ekkor, ha megfutnak a megtámadottak, mint utóbb napvilágra került, a szekusok készenlétben álltak más erdélyi magyar városok megtámadtatására a félanaéfabéta aljanépre támaszkodva. A magyarságnak vége lett volna, és nem 250 ezer vándorol el 10 év alatt, hanem esetleg 1 vagy másfélmillió. Károlyi, Rákosi, Kádár, az Eörsi-félék álmai beteljesednek, Erdély szent neve helyett jogossá lett vón a Románia szó használata. Ekkor, ebben az iszonyú pillanatban jelentek meg a Nyárád-menti székelyek az ősi magyar városban (és kisebb részben a hősies magyar cigányok). Nem sokat kérdeztek, cselekedtek. Tudták mi a dolguk: menteni, óvni, megvédeni a magyart, nem pofázni és alkudozni. Élükön 60 feletti, szálfaegyenes székely öregekkel, kiknek egy szeme villanásából értettek az ifjak. A városi magyar is gyorsan magára talált, és az őrült de inkább aljas, a végveszélyben is "mérsékeltséget" hirdető, vagy pincékbe bebújó rmdsz-társulattal nem törődve, megtáltosodva verték ki Vásárhelyről a söpredéket, noha nem voltak bunkósbotjaik és fejszéik. Élükön ekkor is a székely öregemberekkel(öregekkel? - emberfeletti táltosok voltak tán a hegyekből).
A vankuj oláj horda kiveretett, a szó legszorosabb értelmében. Véres fejjel megfutott, már amelyik tudott, mert sokan a kórházban végezték, akik tegnap még bunkósbottal ütöttek asszonyokat. Vásárhely a magyaroké maradt.
A győzelem hatására a szeku feladta az általános pogromtervet, hiszen hatósági segédlettel sem sikerült az aljasság, a bosszú viszont nem maradt el, hiszen több tucat magyart és cigányt ítéltek el ártatlanul, de olájt vagy iliescuféle patkányt egyet sem. Mégis, 90 óta nincs magyarverés Erdély szent magyar földjén, a megszállók bár gyűlölködnek, bár oláj csendőrt állomásoztatnak minden székely faluban, a leckét nem feledték el. Inkább a lassú megtörés, a csendes népirtás módszerét alkalmazzák azóta is, de higyjétek meg, a székely nem fog eltűnni, noha most mindenkinél veszedelmesebb ellensége van, Lopcsányi, az RMDSz, Markó, Verestóy és bandájuk, akik a román
megszállókkal kollaborálva munkálkodnak a magyar kiirtásán. Tatárt, Bastát, oroszt, románt is túlélt, volt, hogy sokkal jobban megfogyott, sok ideje próbálkoznak kinyuvasztásával, mégse nem megy. Valami van ott a földben a levegőben és a vízben. Szerintem az oláhnak nem lesz nyoma 200 év múlva, de ők még lesznek. Budapest talán nem lesz, de ők igen.
E Wass Albert tollára kívánkozó iszonyatot, majd a fényes győzelmet tehát az RMDSz árulta el, akik a pogromozókkal is eg asztalhoz ültek később. Percemberkék, sok kárt fognak még okozni, sok magyar életet elbaszni, de idejük mégis hamar kitelik.

Az Erdély ma alábbi, csodálatos emlékezéséből
mindenki meríthet egy kis erőt.


Marosvásárhelyi március - emlékek az események forgatagából
[ 2005-03-20 - 16:10:40 ]



Forrás: Kucsera Enikő honlapja
(http://ekucsera.home.ro/valamikor.htm) – nagyítható –

Aznap a munkahelyemről egyenest a Főtérre siettem. A központban, az arra járó személyeket egy igencsak különös látvány fogadta: a Városháza előtt egy harminc-negyven főből álló izgága társaság verődött össze, akiket többségükben - a koruk, külsejük és beszédeik után ítélve-, az orvosi egyetemről rendelhettek oda a máig meg nem nevezett sötét erők. Az első, a térre érkező magyarok közül, már eleve sokakat gondolatba ejtett az ellenünk alkalmazott, minden emberi mértéket túllépő megmagyarázhatatlanul durva hangnem, a magából teljesen kivetkőzött, magyarellenes jelszavakat skandáló, agresszíven fellépő társaságnak, a magabiztos viselkedése Többünk úgy voltunk vele, hogy az első pillanatokban egyszerűen nem voltunk képesek hideg fejjel, teljes egészében felfogni a történtek igazi értelmét. Az esze ment nyílt brutalitás, ami a térre odacsődített csürhe jóvoltából, minden előzmény nélkül egyszeriben a nyakunkba zúdult, először majd szinte mindnyájunkat teljesen letaglózott és jó ideig álltunk ott úgy egymagunkba roskadva, kiüresedve, és ebből a semmiből ránk törő kábulatból, csak nehezen ocsúdtunk. A felsőbbrendűségi érzületekben tobzódó uraságok kezdetben csak enyhébb jelszavakban menifesztáltak, majd mikor látták azt, hogy minden következmények nélkül, mindenféle mocskot ránk lehet hányni, erre még jobban felbátorodtak. Majd így egymást biztatgatva, mind jobban bepörögtek. És amint egyre telt az idő, úgy kezdett el egyre mind rosszabbodni a helyzet, míg végül az idő előtt meg nem fékezett idegbaj átcsapott a feltartoztathatatlan nyers erőszakba. A kezdetek kezdetén, mikor még aránylag békésen mondogatták a magukét, és még semmi jel nem mutatott arra, hogy pár óra múltán milyen irányt vehetnek majd az események, jó néhányan közelebb is merészkedtünk és bevegyültünk a tarka társaságukba. A mi magyarjaink a Városházával szemben lévő gyógyszertár előterében húzódtak meg, illetve a Városháza előtti tér két oldalán lecövekelve követték tisztes távolból a további fejleményeket. A kezdetkor a sebtében összeverődött mieink is lehettek úgy vagy negyvenen. A gyógyszertár előtt összegyűlt aggódó arcú magyarok, egymás közt részben reményvesztetten, részben pedig ironikus hangnemben kommentálták a fejleményeket. Volt közöttünk egy tizenéves fiatal srác, egy rádiómagnóval felszerelkezve, amely kezdetleges szerkentyűhöz egy amolyan mikrofonféle is járult, aki miután illedelmesen bemutatkozott -mintha Fazakas Szabolcsnak (?) hívták-, megpróbált valami interjúfélét összeeszkábálni az ott jelenlévőkkel. Amint arról másnap tudomást szereztem, a merész srácot később, az általánosan kibontakoztatott őrületben, egy kissé megegyengették a testvérék. Egy idős asszony is keményen ráfázott a balkánnal való találkozáskor. Őt, szegényt keményen főbe verték. Egyébként a helyi sajtó tanúsága szerint is akkor többeket, köztük lányokat is komolyan megabajgattak.

Közben fent, a Városháza teraszán időnként megjelentek egymást váltogatva, a hangjuk után ítélve, eléggé felajzott állapotban lévő, bennünk másnapos alakok benyomását keltő, elszánt képű szóvivőféle akárkik. Kik bizonyos időközönként rendszertelen összevisszaságban kirohangáltak a balkonra. Ahol, több mint valószínű, hogy a nagy feszültség hatására is, össze nem függő, zagyva félmondatokat préseltek ki nagy nehezen magukból. Majd, hogy még groteszkebbé tegyék ezt a kialakult visszás helyzetet, ezeket a tört mondatokat kínjukban indulatszavakkal, frappáns megfogalmazású lozinkákkal vegyítették meg. A hisztérikus rángatózó mozdulatok kíséretében előadott mondandójuk nagyobbrészt általában arról szólt, hogy: nem kell félni, mert Kincses már a kezükben van, csak még egy kevés idő és Kincses urat úgy lemondatják, mint a pinty. Ekként vigasztaltak uraságaik minket. És ez így ment hosszú időkön keresztül, de Kincses úr mégsem mondott le. Közben a lent tomboló agresszorok nem annyira népes, mint amennyire hangos tábora, egyre követelőzőbb lett és ugyanakkor pedig mind kötekedőbb módon nyilvánult meg velünk szemben. Az időbeni határozott fellépés teljes hiánya, aztán automaticé maga után vonta a helyzet még nagyobb mértékben való elmérgesedését. Mi meg kezdtünk mind jobban elbizonytalanodni. Aztán az idő teltével arányosan továbbnőtt a ránk nehezedő nyomás, és ebben a kialakult lőporos hangulatban még reménytelenebbnek tűnt, az amúgy is kilátástalannak tetsző a helyzetünk. Láttuk azt, hogy a hőzöngök viselkedése, mint kezd mind jobban elvadulni, amint a levetett báránybőrükből kibújva, fogaikat felénk vicsorító farkasokként, egyre nehezebben tudják visszatartani magukat.

Közben mi, a helyszínen tartózkodó magyarok, mind azt kérdezgettük egymástól, hogy hol lehetnek ilyenkor a mieink, miért nem próbálják meg idejében az útját állni, ennek az elszabadulni készülő pokolnak. Hogy miért nem tesznek végre már valamit. Eltelt egynéhány óra (itt jegyezzük meg azt, hogy akkoriban iszonyatosan hosszúnak tűnt számunkra minden egyes eltelt perc, másodperc, fél másodperc) és a mi drágalátós felsőbb vezetőségünk a tagjai továbbra sem akartak megmutatkozni előttünk. És ekkor egyszerre csak elkezdtünk félni. Lehet-e egyáltalán még ezekkel emberi módon tárgyalni?- tevődött fel bennünk a kérdés, miközben tehetetlenül, kényszerű kívülállóként továbbfigyeltük az újabb fejleményeket. Valami, számomra is megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, aztán még közelebb merészkedtem hozzájuk, ehhez a jelek szerint volt emberből átvedlett társasághoz és akkor hirtelen meghallottam két, ugyanebbe a vegyes társaságba vegyült idősebb román diskucióját, ahol elhangzott egy bizonyos mondat, amely úgy hangzott, hogy: -Uite, astia iar ne fac de rusine. E szavak hallatán valamelyest újra felvillanyozódtam, majd egy belső hang hatására (egy másik, ugyanonnan fakadó hang ellenébe) kezdtem hinni abban, hogy itt még igenis lehet változtatni a dolgok végkimenetelén, ugyanis az addigra összegyűlt, legtöbb mindössze ötven-hatvan emberből álló csoportnak egy bizonyos kisebb hányada, csak kimondottan bámészkodói státusban volt jelen az eseményen.

A Bolyai utcai székház felé vettem az irányt. Útközben több IRA-s kollegával is találkoztam, akik a Bolyai utcai székháztól már visszafelé szivárogtak a Főtér irányába. Útban a székház felé, találkoztam az öblös hangú kisgazda M.J.-fel, aki ugyancsak nagyon tanácstalannak látszott. Egyébként M.J. Volt azon kevesek egyike, aki azon a fekete napon nem bujdosott el a legrejtettebb zúgok, legmélyebb csücskébe. Felmentem tehát a Bolyai utcai székházba, közben a városban, a magyarok le- fel örvénylettek. Mindenki abban reménykedett, hogy előbb-utóbb majd csak előkerül a vezetőségből is valaki. Az ide-oda futkosó magyarokból álló kisebb nagyobb csoportok összlétszáma közben, talán már a százas számot is túlhaladhatta. Fent a Bolyai utcai székház gyűlésterme, amely tele volt egyszerű kétkezi munkásokkal meg egyéb személyekkel, eléggé szánalmas képet mutatott. Vártuk a megmentőt, aki előáll a megfelelő megoldással, de semmi sem történt, senki sem akarta tiszteletét tenni összegyűlt komor hangulatú társaságunk körében. Markó, amint azt későbbiek során megtudtuk, akkoriban Budapesten tartózkodott. Egyes-egyedül csak Borbély László jelent meg a színen, de ő is csak egy pár pillanatra, egy amolyan egyensúlyozó szerkezetet, egy bőraktatáskát szorongatva a kezében. Tette ezt olyan képpel, hogy menten megsajnáltuk őt. És még ettől-ezektől vártuk, várjuk a megoldást- futott végig bennem a gondolat, a hátamon meg a hidegrázás-. És aztán mintha őkelme is feleszmélt volna, mindenesetre az arcáról valami olyasfélét véltem leolvasni, hogy: - Gyerekek elnézést, de a nagy történelmi pillanatot későbbre halasztjuk.

Ez után a jelenés után a társasság egy hányada esmént a Főtér felé vette az útját, ahol a vátrások már a Városháza balkonján ünnepeltek, ugyanis időközben több órás huzavona után, a mind agresszívebben megnyilvánuló többségiek hatására, Kincses Előd úr jobbnak látta, hogy a jobbik rosszat válassza, így tehát lemondott. Mi a jelenlévő kevés magyarság, a háttérből, a járdára visszahúzódva, legtöbb annyit tehettünk, hogy a szürkeállományunk által igyekeztünk rögzíteni a további fejleményeket. A Városháza balkonján pedig egymás után hangzottak el, a delírium trémenszen is túltevő, se értelme, se semmi politikai kirohanás-nyilatkozatok. Mivel téren már nem volt mit keresni, így aztán testületileg ismét a Bolyai utcai székház elé vonultunk. És akkor következzen most egy pár érdekes részlet a helyzet továbbalakulásáról:- Fent a rmdsz központban egy, a legsötétebb rémregényekbe illő kép fogadott minket. A székház egyik ablakából, a neves írónk, a mi Sütő András bácsink igyekezett volt egy nagy hatású, szívhez szóló beszédet megejteni a lenti téren összegyűlt, egyre türelmetlenebbül megnyilvánuló nagyérdemű előtt. Mellette egy ismert volt bedolgozó elvtárs (D) asszisztált, ki időnként ő is átvette András bácsitól a hangosbeszélőt, majd miután belészólt egynéhány egyetértő, helyeslő mondatot, ismét visszaadta az illető beszélőszerkentyűt. Ez a látvány, egy igencsak tragikomikus benyomás érzetét keltette bennünk, és valahogyan -ki tudja miért -minduntalan a Muppets show balkonjeleneteit jutatta az eszünkbe. Hogy mit is keresett a szegény Sütő András bácsi azokban a pillanatokban ott a székházban? Utólag kissé megrázó volt olyanokat hallani hősünk szájából (történt ez, mégpedig Sinkovits Imre színművész, a Nemzet Színészének a társaságában, több mint valószínű, az ő egyetértésével történhetett a dolog, az M2 tévén), mint például volt az, hogy ő akkortájt ott a székházban úgymond a magyarságot próbálta egybeterelni. Egyébként ez egy olyasfajta állítás, mármint azon személyek szerint, akik ott voltak és láttak, no, meg hallottak mindent, mint amire- az András bátyám szavaival élve - keményen rá lehet támaszkodni. Ugyanis akkoriban a Bolyai téren állingáló, spontánul összegyűlt embercsoportokkal megejtett tárgyalások alkalmával, olyasfajta parlamentorozások folytak, mint amely oktató jelleggel bíró beszélgetések, monológok végkicsengése, a tömören fogalmazott, alkalmazott írói szavak által, úgy hangzott, hogy: „Mindenki menjen haza”. Onnan, a székház ablakából András bátyánk hosszú perceken keresztül görcsösen azon igyekezett, hogy minden meggyőző erejét latba vetve rávegye a hallgatóságát arra, hogy mihamarabb széledjen szét. Természetesen az akkori súlyos körülmények között, csak nagyon kevesen fogadták meg a tanácsát. Sőt olyan bekiabálások is voltak, mint:-„Úgy van, 1848 márciusában Petőfiéket is haza kellett volna küldeni és akkor most sem lenne semmi gond”. Persze mondhattunk neki mi bármit is, mert András bátyánk teljesen bepörgött és az emeleti ablakból a megafon révén továbbkínozta őt a tehetsége.

És akkor megjöttek a „békés szándékú” görgényvölgyiek. Egyik közülük, utólag (az események után pár nappal) őszinte hittel a lelkében, próbált meggyőzni a bejövetelük jogosságáról. Többek között azt mesélte, hogy, de igen, jogos volt az ők vad fellépésük, mert ő is látta egy ott náluk, a templomban felállított televízió képernyőjéről-akkoriban nálunk gyakorta tartottak házi videó-vetítéseket-, hogy a magyarok mit is tettek a szegény román gyerekekkel. Hogy ő, a saját szemével látta azt, amint a véreskezű magyarok először mily iszonyú kegyetlenséggel megölik, feldarabolják a román gyermekeket, majd utána ezeket a felszabdalt emberi maradványokat -ugyanezek a barbárok-, mint dobják be egy óriási nagy üstbe, hogy aztán megfőzzék őket. Arra is figyelmeztetett, hogy tessék, az újság (cuvintul liber) is a magyarok barbár viselkedéséről írnak. És ha az újság ezt írja, akkor annak, úgy is kell lennie. Visszatérve a nagy mezőgazdász kirándulásra: egynéhány autóbusznyi falusi ember érkezett a Bolyai térre. Talán a nagyromániások által utólag megadott egyetlen elfogadhatóadat, a térre aznap megérkező parasztok kétszázas lélekszáma volt. Elsőnek egy szinte hihetetlenül magas, kalapos cigány jelent meg a téren, aki egy hatalmas piros–sárga-kék zászlót szorongatott a kezében. Miután megérkeztek, a pörge kerekkalapos testvérék, nem sokat vacilláltak, hanem azonnal támadásba is lendültek. A székház kapui gyorsan becsukódtak, mi meg a székházon kívül rekedt magyarok pedig minden az utólagos állítással ellentétben, nem igen hatódtunk meg a Sütő András bácsi beszédétől. S más lebeszélő-hazaküldő ráhatásoknak sem engedelmeskedtünk, hanem fegyelmezetten a Teleki Téka elé húzódtunk vissza, és onnan figyeltük a görgényvölgyi parasztok első betörési kísérletét. Miután a fejszéknek nem engedelmeskedett a vasrácsos bejárati ajtó- egyébként a volt Bolyai utcai székház bejárati ajtóin, illetve az épület garázsudvarába nyíló kapuk kovácsoltvas rácsain még ma is láthatók a „vendégségbe” érkezett görgényvölgyi testvérek által hátrahagyott fejszecsapások nyomai- a megvadult, füstös állapotban lévő rohamosztagok kövekkel, fadarabokkal és más alkalmi dobóeszközökkel vették tűz alá a székházat. A belülről is jött némi replika, de a mieinktől jövő riposzt elég haloványra sikeredett. A kőkorszaki eszközök bevetése, aztán a benyomást sugallta nekünk, hogy a támadók lendülete, mintha gyengülne. És ekkor gondoltunk először arra, hogy esetleg még mindig nincs minden teljesen elveszve. Ami pedig Sütő András bácsi átélt kálváriáját illeti, a nővérem -aki a vandál támadáskor ugyancsak a székházba rekedt, és aki ő maga is a Törvényszék felöli kerítésen át menekült ki a székházból-, utólag elmesélte nekünk azt, hogy néhány fiatal felajánlotta András bátyánknak azt, hogy őt is szívesen átteszik azon a kerítésen. Különben aznap, rajta kívül, mármint a nővéremen kívül, többen is ily módon távoztak a székházból, de András bátyánknak nem egészen tetszett az ügy -:“Drága fiaim, én már túl öreg vagyok az ilyen dolgokhoz” (id. kb.)-, és így aztán végül is maradt.

A támadás előtt a székházban és körülötte mindenfelé nagy volt a fejetlenség. Az ott összegyűlt tettre kész emberek, várták a vezető személy megjelenését, hogy bárki, legalább egy későbbi akárki eljöjjön közénk közülük, az akkori híres, ma már hírhedt politikusaink közül. A már említett Borbély Lászlón kívül, kevés ismerős politikusi arcot láttam az ott összegyűlt tömegben, egyedül a Czire Dénes tanár urat ismertem fel, de ő -ha jól emlékszem- nem volt politikus. Különben is a támadás előtti pillanatokban nagy volt a pánikhangulat, és olyannyira eluralkodott a félelem az embereken, hogy végül már senki sem törődött semmivel. A Keresztes Dezső srácot, az akkori rmdsz-s mindenest - a támadás előtt, úgy vagy egy órával -külön kellett figyelmeztetni arra, hogy, menekítse el a székházból a pénzes kasszát, kb.30000lej (?), így aztán legalább az a szegényes büdzsé nem veszett kárba. A padláson történtekről téve említést egy pár sorban, itt esetleg érdemes lesz talán még egy annyit megjegyezni, hogy ott a székháztetőn lapultak meg, mégpedig elég szép számban, azok a hivatalból kiküldött, a hivatalukból kifolyólag is mosolyogni csak kevésbé tudó sötét alakok, akiket másként fizetett magyar besúgókként illik emlegetni. Ezért is alakulhatott úgy, hogy végül a tettlegesség idején mindvégig nagyobbrészt csak András bácsira járt rá a rúd, a többi bent rekedt személynek, tisztelet az egy-két kivételnek, nem történt semmiféle bántódása.

Amiről pedig a történelemkönyvek soha egy szót sem regélnek, az úgy hangzik, hogy aznap a székházba való betörés után, mi a Bolyai téren kívül rekedtek, a támadás elkezdése után, a Gecse utcai Kistemplom irányába vettük az utunkat. A templom felé menet, útközben hangzott el először az ötlet, hogy: igenis be kell hívni a nyárádmenti székelyeket. A református parókiához érve, sajnos ott sem jártunk több szerencsével, a parókia balkonjáról ismét csak tanácstalan emberek tekintettek le ránk. Továbbsietünk, majd a Gecse és a Hosszú utca találkozásánál különváltunk. Az egyik csoport a Vásárhelyi rádióstúdió felé vette az irányt, a többségünk pedig a Kövesdomb felé vette az útját. A Dombon, mielőtt még kiértünk volna a Főútra, egy illető szakállas úr állta el az utunkat, ekkor láttam először Szokoly Elek urat, aki mindenáron le akart beszélni arról, hogy folytassuk szervezkedési próbálkozásainkat. De mi, mit sem törődve a felkéréssel, továbbfolytattuk utunkat. Kiérve a kövesdombi autóútra, az út közepén továbbhaladva, többször is körbejártuk ezt a többségében magyaroklakta negyedet, közben meg a torkunk szakadtából kiabálva, az ott lakók segítségét kértük. Az emberek pedig egyre-másra szó nélkül kapcsolódtak be a tömegbe és nemsokára egy óriási spontán tüntetés kerekedett, ahol több száz ember, hosszú időn keresztül várta újra a nagy történelmi személyiség megszületését, de hiába, mert ez az úgynevezett szervezet akkoriban is csak embrionális állapotban leledzett, és ahogyan az a későbbiek során kiderült, a nagy hegyek nálunk is csak egérkéket szültek. Vörös fehéregérkéket. Visszatérve a lényegre: összegyűltünk és bizony nem voltunk csöppet sem kevesen. Egy adott pillanatban, tisztes távolból, már egy rendőrségi Aro-autó is követte a tüntető tömeget. Mikor pedig úgy gondoltuk, hogy volnánk már elegen, úgy döntöttünk, hogy nincs mire továbbvárni és vezető nélkül is, elindulunk a székház irányába. És mentünk volna tovább a kitűzött végállomás felé, soha nem látott elszántsággal a szívünkben. Csak hogy aztán valahol, az „Orient" üzletközpont környékére érve, egyszerre három, a város felől érkező, nagyon agitált állapotban lévő idősebb nénike állta el az utunkat. Kik egymás szavába vágva, rémülten arra esdekeltek minket, hogy jaj, de ne menjünk oda, ahhoz a székházhoz, mert ott a hely tele van igazi vademberekkel, akik fejszével és vasvillákkal vannak felszerelkezve, és akik minden az útjukba kerülő személyt kegyetlen brutalitással agyba-főbe vernek. E hír hallatára aztán az összegyűlt tömegben, röpke tíz perc alatt lelohadt a tenni akarás vágya, majd hosszabb-rövidebb újabb parlamentorozások után, végül abban maradtunk, hogy szétszéledünk, mindenki megy a maga útjára. Hiába volt minden. Úgy tűnik, nem igazán születtünk hősöknek. Aznap este még egyszer elgyalogoltunk a székházig, ahol a székházhoz érve félig-meddig tárt ajtók mögött, a székház földszinti folyosóján egy égve hagyott magányos villanyégő őrizte a csendet; és bár a székház előtti tér is már teljesen kihalt volt, gondolatban újból és újra és egyre élesebben, mintegy vádolóan jöttek vissza elénk a nap különböző átélt történései, úgyhogy aztán jobbnak láttuk továbbállni. Nagy ívben elkerülve a Főteret, a Kossuth utcán keresztül elvonultunk az „Aranykakas” vendéglőig. Itt találkoztunk Fekete Doboz (Chrudinák Alajos Panoráma műsorának a stábja) munkatársaival, kiknek maguknak is bujdokolniuk kellett, hogy nehogy idő előtt lelepleződjenek, és emiatt aztán kiutasítsák őket, hiszen mindnyájan sejtettük azt, hogy a java csak majd ezután következik. Az „Aranykakas”-tól aztán közösen visszahúzódtunk az Eminescu utcába és miközben felelevenítettük a nap forróbb pillanatait, már elég későre lehetett, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a Cuza vajda utca felöl, egy utasszállító autókból álló konvoj közeledik felénk. Élükön egy katonai autóból, egy tisztféle hangosbemondón keresztül dirigálta a díszes társaságot. Egyébként is ez a konvoj, már március 16.-a óta napi rendszerességgel tette tiszteletét városunkban. Először az elhíresült Tudor negyed béli gyógyszertárügy alkalmával volt pechünk megismerni e banda különleges emberidomító adottságaikat. Körmöcki gyógyszertárvezető, az általa kitett „Gyógyszertár” felirat miatt, illetve Nagy Levente, a „Centrofarm”-i illetékes, az ügyben ugyancsak döntő szerepet játszó másik személy, azután még hosszú időkön keresztül voltak kitéve állandó meghurcoltatásoknak. Míg egy felöl tartott a gyógyszertári cirkusz, amit úgymond egy Kojak-cukorkát árusító bácsi pattintott ki, ugyanott a másik oldalon, a szemben lévő sarki kilencemeletes tömbház hatodik emeleti balkonjáról, két kezdeményező szellemmel megáldott kislány egy „Bolyai iskolát akarunk”(nem feltétlen ez volt a pontos szöveg) transzparenst mutogatott a lent sürgölődő hőzöngőknek. Ezek a vadak meg, amikor meglátták a feléjük kibiggyesztett tiltakozó papírost, nem sokat kérették magukat, hanem egyből nekilódultak és úgy egy hordában felvonultak az illető apartamenthez. És mivel ott nem nyertek azonnali bebocsátást, így aztán se szó, se beszéd, erőszakkal hatoltak be a bűnös lakásba, ahol ráadásul csak az a két szem lány tartózkodott volt otthon, akiket annak rendje és módja szerint ezek a becstelen útonállók aztán tisztességesen helybe is hagytak. Később vagy másnap (erre nem emlékszek pontosan) ugyanez a társaság, miközben le-felmasírozott a városban- és huszadika előtt és után is naponta továbbfolytatták ezt a rituálét-, mindez idő alatt szüntelen skandálva a szebbnél-szebb válogatott uszítójellegű magyarellenes jelszavakat. Az egyik ilyen megtett kötekedő, portyázó jellegű séta alkalmával, a magukból teljesen kikelt többségi testvéreink egy hazafelé tartó Trabant-autóval találták szembe magukat, amely autónak a vezetője annyira beijedt a láttukra, hogy megpróbált valamiképpen elhúzni, eliszkolni e randalírozó társaság mellett, elöl. Szegény vesztére kísérletezett, mert az elvadított emberállatok, ettől a pimaszságtól még jobban feldühödtek. Az illető Trabantos, végül is annak köszönhette az életét, hogy szerencséjére ott ült mögötte az autó hátsó ülésén a román sógora is. Maga az autó viszont nem úszta meg ilyen olcsón, ugyanis azt pár markos legény könnyed mozdulattal felemelte, majd kitette az út szélére, ahol azt aztán fel is gyújtották a sebtében elítéltet helyváltoztató eszközt. És ilyen körülmények között utazott március 17.-én Budapestre Markó, akiről itt tudni kell azt, hogy már akkor is helyi főfennforgó egyszemélyes döntéshozó szerv volt mifelénk.

Aztán meg jött a még másnaposabb másnap -különös, de már másnap korán reggel lehetett tudni azt, hogy a Görgényvölgyiek újra a tiszteletüket teszik városunkban, lehet, hogy az előzmények alapján következtettek erre az eshetőségre az illetékesek, vagy más-. Amikor az egész város magyarsága egy emberként indult el, hogy elégtételt vegyen az előző napon történtekért. És tajtékozva hömpölygött a tömeg, mint egy valóságos emberfolyam. El a városháza felé vettük az irányt, és mentünk, mint a birkák előre, semmi megfontolás és cél nélkül haladt előre a felbőszült tömeg. Itt el kell, hogy mondjam azt is, hogy sok többségi kollegánk megrökönyödve álltak, néztek minket ott a gyár udvarán. Emlékszem arra, hogy volt, aki a hátát a műhelycsarnok oldalának vetve, szóban kimondhatatlan kifejezéssel a tekintetében, értetlenül figyelte a gyári elszánt készülődéseinket, és az a teljes igazság, hogy sokan közülük még magyarázkodni is próbáltak, annak ellenére, hogy nekik semmi közük nem volt az előző napi történésekhez. Mentek és csak mentek a jónépek feltartóztathatatlanul, hogy mi is történhetett volna, ha esetleg ez a fékevesztett tömeg, akkor betör a Városházára, arra talán akkor senki sem gondolt, és természetesen ma se, pedig lehetett volna más vége is ennek a fejetlen támadásnak. Szerencsére egy pár IRA-s kollegámmal együtt még időben feleszméltünk és felgyorsítva a lépteinket, megelőztük a decemberi törést, rombolást-már csak úgy megszokásból is -megismételni igyekvő felajzott tömeget. Épp a kellő időben érkeztünk meg a Városháza főbejáratához, mert az ilyenkor a dolgok sűrűjébe való bekeveredésre hajlamos (több mint valószínű, hogy odavezényelt volt szekusok igyekeztek intézkedni), rendbontásra mindig soron kívül kész elemek egy része, máris a bejárat előtt posztoló két rendőrt vette kezelésbe. Egy másik csoport pedig a bejárati ajtót kezdte döngetni. Súlyos volt a helyzet, de egy kis lélekjelenléttel végül sikerült nagynehezen megfékezni a megvadult tömeget. Igen ám, de most önkéntelenül is, feltevődik többünkben is az a kérdés, hogy:- de mi történhetett volna akkor, ha ez dühödt emberhullám keresztülvitte volna meggondolatlan tettét? Akkor utólag még hivatkozhatunk-e volna valaha is arra, hogy, a magyarságunk átgondoltan, békésen tüntetett? Vagy pedig, az történt volna, hogy köztörvényesnek kiáltottak volna ki minket és a díszes szervezetünk, pedig terrorista megbélyegzést kapott volna. Hajszálon múlott minden, és még jó, hogy hatott a józanabb hatunk által harsogott a :-“Művelt emberek vagyunk, viselkedjünk civilizáltan!” – közhely, pedig ej de milyen szánalmas képet nyújthattunk mi, az akkor egybegyűlt tömeg. Tehát valahogy nagy nehezen sikerült stabilizálnunk a felállást.

A mieink a Városháza előtti teret vették birtokba. Aztán beindultak a parlamentorozások. A Városházára kezdtek ki-be császkálni a különböző önjelölt politikusok. Tíz óra tájban, a Fekete Dobozos forgatócsoport is megérkezett a helyszínre. Akiket végül a Kultúrpalota felé irányítottunk át, ugyanis akkoriban, úgy gondoltuk, hogy a filmezés szempontjából, az lesz majd az egyetlen olyan épület, ahonnan jól lehetett rögzíteni, a téren bekövetkezni készülő történéseket. Az egybegyűlt nép közben egyre türelmetlenebbül követelte Iliescu bátyánknak a helyszínre való kiszállását. Aztán úgy tizenkettő óra tájban, a Grand-szálló felől felbukkant egy kisebb vátrás mag, akik rögtön el is kezdték szórni felénk a válogatott sértegetéseket Ekkor a zsiványok egy kisebb létszámú, de nagyon erőszakos, legfeljebb úgy vagy ötven fő körüli csoportja állítatott hadrendbe. És ez a lélekszám a támadás bekövetkeztének a pillanatáig nagyon keveset változott. Ezek az alakok, több mint valószínű ugyanazok a személyek lehettek, mint akik, egy nappal előtte Kincses urat tartották fogva, túszként. Tehát végül is nem jött be a szervezők azon terve, hogy a médiák segítségével, magyarsággal szembeállítsák a betelepített románságot, ugyanis a Tudor negyedbeli illetve az Unirii negyedben lakó, ezekben a negyedekben számszerűleg elég jelentős számban lévő románok nagyobbrészt mind otthon maradtak.

És ezzel máris eljutottunk az események lényegéhez. Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám lebontani a mende-mondát, tizenkilencedikei történésekkel kapcsolatosan körénk felépített több ezres románságról szóló hazugságfalat, amely belénk oltott tévhit alapján a volt, mai rmdsz-ünk főkorifeusai azt próbálják belénk sulykolni, hogy e nap eseményeinek a döntő pillanataiban helyesen cselekedtek. Holott a valójában igenis az a helyzet, hogy az otthonmaradt rmdsz-s helytartó testvérék, a félelemtől úgy begyulladtak, hogy a Főtéri események közelébe sem mertek menni. Rendben van, mindannyian féltünk, de egyesek képesek voltunk, úgy félni, hogy azért odamentünk közelebbről megtapasztalni a forróbb helyzeteket. Érdekes lesz megfigyelni, hogy erről a több ezres román tömegről szóló kitalációt, később a román és magyar médiák is egyaránt átvették, úgy hogy levonhatjuk a következtetést, hogy a magas szintű közvélemény beetetés már akkoriban beindult.

Most térjünk vissza megint március huszadikára, amikor a Városháza elé kivonult magyarsággal szemben csupán néhány tucat román sorakozott fel. Természetesen ez a felállás csak addig volt érvényes, míg meg nem érkezett a falusiak körülbelül nyolc (?) autóbusza (udvariasságból ötven fővel számolva, és közben ne feledjük el a magukkal hozott harci felszerelést sem: bunkósbotokat, köveket, benzines üvegeket, amely harci eszközök nem kis helyet foglaltak el, így tehát nem kevés jóindulattal eljuthatunk a cirka négyszázas számú, beutaztatott falusi rendcsinálóhoz). Létezik-e az, hogy egy nappal előtte pár ezer többségi tartotta megszállás alatt a Városházát, másnap pedig csak pár tízen jelenjenek meg ugyanott a vátrás elvtársék. És ez történjék éppen akkor, mikor az alja magyarok az „ősi román város”-nak Városházát merészelték birtokba venni. Természetes, hogy ekkora létszámapadás nem következhetett be, hogy akkor mivel is magyarázhatjuk elöljáróink tizenkilencedikei viselkedését? A válasz erre roppant egyszerű: az ügy körül jeleskedő, dongó tisztségviselő rmdsz-seink annyira beijedtek, hogy félelmükben hatványozott számban látták az ellenséget. András bácsi testi épségének a veszélyeztetése és szeme világának az elvesztése, ennek a valóságot eltúlzó gyáva viselkedésnek tudható be.

Később arról is értesültünk, hogy egy másik csoport, a hóhér Árva Jani szobránál vert gyökeret, itt az új keletű Hitlerek tartottak pazarabbnál-pazarabb beszédeket. Közben egy idő előtt érkező görgényvölgyi testvér „diszkréten” bevegyült a magyarság soraiba, hogy így személyesen is megtapasztalja a „való igazat”. Szegénykémnek a subába bújtatott egész lénye, olyan bűzt árasztott, hogy a téren jelenlévők egy részének már egy ennyi is elég volt a meghátráláshoz. Persze ez idő alatt történtek kevésbé humorosabb események is, mint volt például az, hogy egy piros színű ARO-autó parkolt le a felsorakoztatott frátyéék vonala és az ortodox templom között, majd egyes állítások szerint: innen gyógyszerrel megvegyített alkohollal látta el többségi, amúgy is eléggé ajzott állapotban lévő testvéreinket. Egyesek azt is tudni vélték, hogy az illető masina tulajdonosa, az akkori kordbársonynadrág gyáros marosszentkirályi vállalkozó tulajdona volt, aki, azóta szép kis üzleti pályát futott be. Közben a beszállítottak, mind vadabbul viselkedtek. Az egyik ilyen történésnek, az ismerősünk, egy bizonyos Schülle nevezetű úr lett a szenvedő alanya, aki későbbiek során elmesélte azt, hogy éppen akkor haladt el az egyre jobban begerjedő többségiek előtt, mikor amazok éppen „gyakoroltak”. Az egyik közülük gondolt egyet, majd hirtelen elkiáltotta magát, azaz ráripakodott a többire, hogy: aki román, az leguggol, erre meg mindannyian leguggoltak, így nem volt mit tenni, ismerősünknek, is követnie kellett a példát. Erre természetesen most jöhetne a kézenfekvő replika, hogy úgymond mi magyarok sem voltunk különbek. Hogy mit is válaszolhatnánk egy ilyesféle állításra, talán csak azt, hogy tessék csak jobban megtekinteni, a fenn maradt korabeli fényképfelvételeket, megnézni közelebbről ezeken a képeken látható mieinknek a jóindulattól sugárzó nyugodt, határozott arcvonásait. Ezekről a vonásokról valóssággal süt a tulajdonosaik jóhiszeműsége felebaráti emberszeretete. Míg, ha számba vesszük a betolakodók, akkor megörökített vonásait, azonnal egy elmegyógyászati intézet jut az eszünkbe.

Bár mind tébolyodottabb irányt vett a kialakult frontvonal körül kialakult helyzet, azért közben, úgy reménykeltésképpen, vagy pedig esetleg hatásos visszatartó érvként, a Városháziak is igyekeztek időnként beadagolgatni a köznépnek azt, hogy Iliescu bátyánk talán mégis útra kel. Végül, így a kétségek között vergődve érkeztünk el ahhoz a bizonyos H órához, amikor megérkeztek a különböző mezőgazdasági munkaeszközökkel felszerelkezett, felajzott dákfiokák, akik alighogy megérkeztek, már támadtak is. Nekiláttak a kíméletlen böllérmunkának. A tulajdonképpeni bunyó sem úgy zajlott le, mint ahogyan azt egyesek szeretik felidézgetni. Magát a harcot magyar részről csak nagyon kevesen vállalták. A teret az első pillanatokban fejszékkel, kasszákkal a csupasz kéz ellenébe elfoglaló többségiek, már horázni készülődtek, amikor hirtelen egy nagyot fordult a kocka. Az első pillanatokban megszaladó magyarjaink megtáltosodtak és a rákövetkező pillanatokban, máris recsegtek, ropogtak, törtek a Főtéri padok, Városházából meg repültek le a szőnyegleszorító vasak és még néhány pillanat és hopp máris vége volt többségiek inkább szájhős, mint bátor menetelésének. És az igazság az, hogy tulajdonképpen nem is lehessen tudni, hogy igazából mi is történhetett. Ezek, már önfeledten táncoltak. A fegyvereiket eldobva akartak ünnepelni és akkor, mintha fordult egyet velünk a világ. És mondhatni, hogy az ellennel ösztönösen szembeforduló magyarság, a támadókat úgy megfutamította, hogy azokat csak egy TAB (kétéltű katonai autó) segédletével és hosszan tartó unszolások után, tudták Asztalos bátyámék nagy nehezen visszaterelgetni. Aztán így jött létre, az a több órán keresztül tartó patthelyzet. És bizony közben tudomásul kellett, hogy vegyük azt a tényt is, hogy a népek nagy része sehogyan sem tudta elfogadni a kialakult balkáni helyzetet. Bár időközben a téren álló személyek összetétele is kicserélődött, a támadás idejére az összegyűlt tömeg elég jelentős hányada asszonyokból és kisgyerekekből állt. A gyilkos támadás követőlég a szélesre tárt kapukon keresztül -egymást majd letaposva- hosszú perceken át, igyekezett benyomulni a megriadt népes asszonysereg, az azokban a pillanatokban az egyetlen biztonságosnak tűnő helyre, be a Városházára. Ha most visszagondolok arra, hogy akkor mi történt, önkéntelenül is újra meg újra elém tárul az a rémséges kép. Szinte most is hallom a hitetlenkedő asszonynép kétségbeesett, égszakasztó félelmetes sikolyát, és mintha még ma is érzem azt, amint a rákövetkező pillanatokban a levegő valósággal elhűl körülöttünk. Majd hirtelen elszabadult a pokol. De akkor is volt bennünk egyfajta vasfegyelem és csak a védtelen nők mentek be a Városházára. Egyébként itt tegyünk említést arról, hogy a téren velünk ott tartózkodó hölgytársaink arcáról leolvasott, soha nem látott rémület, valamint az általuk hallatott kétségbeesett sikoly, oly hihetetlen mértékben megdelejezte erőinket, hogy aznap még tízannyi ellenség sem tudott volna legyőzni minket.

Aztán meg kezdtek érkezgetni az első súlyos, nagyobbrészt a fejükön vagy nyakukon megsebzett, szörnyűséges látványt nyújtó emberi rongybabák. Többszörösen is sokkoló volt ez a barbár támadás a számunkra, hiszen akkor még meg sem indult el a jugoszláviai háború. Nem tudtuk felfogni azt, hogy tulajdonképpen mi is történik, mi történhetett, hogy valakinek megérje egy ilyen méretű atrocitást összehozni. Lassan aztán kezdtünk rádöbbenni arra, hogy valakik az igazságszolgáltatás ördögét újabb három napra igyekeznek nekünk elaltatni. Természetesen ezeken a dolgokon nem sok időnk volt akkor elgondolkodni, mert aztán jöttek az újabb fejlemények: a tömegbe belevezetett teherautós támadás, a maga nemében talán egyedülálló aljas tettnek tekinthető. Az örült brutalitás, amellyel a gépkocsi sofőrje, a subás legényeivel együtt közénk hajtatott, ehhez fogható vad embertelenséggel csak ritkábban találkozni a földkerekségen. Először csak egy közeledő egyre hangosodó dübörgésszerű pokoli hangot hallottunk, majd hirtelen a Főtér jobboldalán feltűnt előttünk az illető letörött, esetleg lefűrészelt kipufogócsövű kamion-monstrum, majd ez a vadul vezetett szerkezet, száguldozó tempóban közénk hajtatott. A többségünknek sikerült még idejében kikerülni a vészjárművet, de annak így is sikerült elütnie egy-két személyt közülünk. Az illető autó sofőre, mielőtt teljes gázzal közénk hajtott volna, a mieink által a gépkocsi szélvédőjére sorozatban dobált kövek miatt, kénytelen volt lebukni az autókabin padlójára és így vezette tovább a járművét. Az ily módon továbbhaladó jármű először egy villanyoszlopot tépett ki a helyéről, majd felkaptatva a templom előtti kisebb emelkedőn, belerohant a templomlépcsőbe. És akkor ért csak minket az igazi meglepetés, amikor az autó billenő részéből egyszerre tucatnyinál is több subás legény ugrott elő, majd a templom mentén elosonva távozott a hátrább dekkoló társaihoz. Egy udvarhelyi srác nagyon iparkodott, hogy valamiképpen begyújtsa az illető járgányt, de mivel elfogyott a kevéske gyufakészlete, így végül a masina épségben maradhatott. Egyébként is ez a fiú nagyon kapacitált, hogy majd később nehogy elfelejtsék a vásárhelyiek, hogy az első megforduló magyarok között ő is ott volt, külön kihangsúlyozva, hogy ő udvarhelyi. Ezt aztán majd később többször is elismételte. A nevét, azt nem tartotta fontosnak megemlíteni. Ezek után még jó, hogy valósággal rettegtünk attól, hogy még mi minden következhet. A baljós körülmények ellenére, a többségünk valahogy azért mégis normális embereknek gondoltuk magunkat. Így tehát nem csoda az, hogy a Főtéren jelenlévők, jórészt mindvégig amúgy féloldalasan állingáltak ott téren, készen bármely eshetőségre-és most gondoljunk arra, hogy hogyan is néz ki az, hogy azok a személyek, akik még tegnap színházainkat töltötték meg a zsúfolásig (és ez is lehet egy nézőpont), most meg ugyanők a felajzott balkáni fenevadaknak kellett az útját állniuk- és csak egynéhányan merték vállalni a tulajdonképpeni harcot. Közben tegyünk említést arról, hogy az első támadáskor a székházba bemenekült hölgyek többsége, a későbbiek során újból kimerészkedett a térre és nemcsak biztatott minket, de többen közülük megpróbálták a legjobb tudásuk szerint ellátni, az érkező újabb sebesülteket. Azt lehet mondani, hogy a Vásárhelyi Csillagaink már a puszta jelenlétükkel is mindannyiszor túlsegítettek minket a keletkezett holtpontokon, hiszen bármennyire is határozottak voltunk, a fáradtságtól, a stressztől meg egyebektől, azért időnként nálunk is beállt az a bizonyos fáziskiesés. Nekünk is bejöttek a gyengébb pillanataink, pszichikailag lemerültünk, de hál `Istennek a téren mindvégig jelenlévő hölgytársainknak köszönhetően, minden alkalommal könnyen túltettük magunkat ezeken a rövidzárlatokkal teli időszakokon. Természetesen, azért az események során voltak kevésbé odaillő helyzetek is, mint volt az, hogy egy másik ismerős, legalábbis a saját állítása szerint ez történt: megunván az első támadás után kialakult Főtéri monotóniát, felvonult a közelben lévő szülészeti parkba. Ahol, frátyéékkal, legalábbis azok logósabb részével együtt termeltek be az akkoriban nagyon is menőfajta italfélét: a szánkás vodkát.

Magáról, a tulajdonképpeni harcról szólva, mondjuk el azt, hogy különös egy érzés bekeveredni az események sűrűjébe és érezni, amint a kezdeti szorongás, félelem helyét egyszerre csak átveszi határozott magabiztosság. Hirtelen körülötted majd szinte minden megszűnik létezni. Már nem látsz, és nem halassz semmit. Nem félsz senkitől és semmitől, csak egyet tudsz. Éspedig tudod azt, hogy most eljött az idő, és neked is cselekedned kell. És azonnal már magadtól is tudódd azt, hogy miként kell, hogy fordíts egyet a dolgok menetén. Különös, de a megoldások mindig ott vannak benned, és csak úgy röpködnek feléd hívatlanul a megfelelő válaszmegoldások, úgyhogy sokszor önkéntelenül is azt gondolód: te Jóég, minket csakugyan figyel felülről valaki. A megoldások ott vannak a tudatalattidban, és azokat az elmúlt ezer év történelmi viharai sem koptathatták el, és történjék meg az, bár számtalanszor, hogy valakik igazságtalanul megbántanak minket: Mi erre, mint valami, a mély álomból felkeltett mérges mackó, egymagunkban megindulunk rendet teremteni, bizony a kedves ellen aztán az események végére szépen megnézheti magát. Kemény volt a közelharc az első vonalban, ahol a küzdőknek emberfölötti erővel kellett megteremteniük a látszatát annak, hogy mi milyen elszántak volnánk. Holott a valóság némileg azért egy picit másképpen állott, és sokszor a teljesen kimerült az első vonalat vállaló személyek helyébe -és hiába is fogták olykor könyörgőre a szót ezek a kimerült illetők-, nemigen kerültek, őket felváltani hajlandó személyek. Ebben, talán az a tény is közrejátszódhatott, hogy a küzdelem ideje alatt, az elejétől a végéig egyetlenegy hivatalosság sem tette tiszteletét közöttünk. Nem jöttek közénk az rmdsz-s hivatalosságok, habár mindvégig ott tartózkodtak a közelünkben, bent a Városházán. Magyarán: amint haladt elő az idő egyre többünkben fogalmazódott meg a kérdés: hogy végül vajon ki viszi majd el ezt a balhét. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az emberek kezdtek lemaradozni, és legfeljebb csak passzív szemlélőként követték tovább a tisztes távolból az eseményeket. A még pikánsabb része ennek az ügynek pedig az volna, hogy ugyanakkor egy azokban a pillanatokban megejtett esetleges többségi támadás, úgy elsodorhatott volna minket, mint egy tollpihét. Az rmdsz-s urak meg teljesen felkészületlenül, könnyen ottrekedhettek volna bent a Városházán. Hogy mi történhetett volna egy ilyesszerű esetben? Mindenesetre ezektől a felajzott szörnyektől sok kegyelmet aznap nem remélhettünk. Itt meg kell említeni azt is, hogy a tulajdonképpeni harcból részt nem vállaló személyek közül azért sokan hangyaszorgalommal gyűjtötték az elsővonalasoknak a kéz alá valót. Munkásságuk eredményeképpen másnap bokáig érő üvegtörmelék fedte az összeütközés színhelyét. Közben a többségiek tankokkal zárták el egymástól szembeálló feleket. Talán ennek az akciónak lényege abban rejlett, hogy a nyílt terepen végrehajtott egy esetleges magyar támadás, nehogy idő előtt kipucoltassa testvéréket a Főtérről. Az idő előtti megfogalmazás úgy értendő, hogy a minden jel arra utalt, hogy a többségiek várták az est bekövetkeztét, hogy majd az est sötétjének a leple alatt, csak a Jóisten legyen a tanúja újra, az ők eltervezett cselekedeteiknek. És amint az, várható volt, amint beköszöntött az est, egyébként a harc egyik fő pillanata volt ez a momentum. Az első támadást követő, hosszabb ideig tartó, a szakadatlanul repülő üvegek és kövek formájában megtörténő puhító hadművelet után, a balkán újra útra kélt és a jobbszárnyon fergetegesen támadva próbáltak elemi erővel rést verni sorainkban. Jöttek, nekünk rontottak a barmok. Gyors iramban közeledtek. Vad vehemensen tolultak előre, közülük egy olyan vérbeforgó szemű, vaddisznóképű, ugyancsak kötött pulóveres, az emberi mivoltából teljesen kivetkezett akárki haladt legelöl, nagyon elszántan, messze túlon-túl megelőzve társait. Talán részeg is volt a szegénykém és ezért nem realizálta időben azt, hogy túl eltávolodott a társaitól, és hogy ez lesz a veszte. Végül aztán a számunkra ez a behozhatatlan távolság lett a mi szerencsénk Mindenesetre állati módra csörtetett be közénk ő urasága. Egy jókora nagy husángot tartva a kezében, az első útjába kerülő, figyelmetlen, vékonydongájú legénykét azon nyomban ki is szúrta magának. Majd kíméletlenül lecsapott rája, a szegény gyermek, az meg élettelenül terült el a földön. Rákövetkező történés pedig az lett, hogy a támadás helyén, ugyanabban a másodpercben ott teremő M.J, visszakézből úgy szájon teremtette a kötött pulóveres vaddisznóképű támadónkat, hogy az, helyben szabályosan kiterült. A többiek meg, mint valami dolgos hangyák nekiláttak, hogy megegyengessék a földre került emberi szemetet. Társai látván a gyászos végkifejletet, hál`Istennek azon minutumban megfutottak. És talán az egyetlen szépséghibája ennek a hősies helytállásnak az lett, hogy a nagy forgatagban valahonnan egyszer egy több mint túlviláginak tűnő hang által jött egy banális figyelmeztetés, amely kb. hangzott, hogy: -„Gyerekek, de azért egy kissé vigyázzunk jobban, mert a földön fekvő, megrugdosott egyik személy mellén ott virít a piros-fehér-zöld kokárda”. És ez a személy ugyanaz a leütött gyermek volt, akit a vadember hagyott helyben.

Közben mások is bekapcsolódtak a harcba, és a Grand melletti kétemeletes épület tetejéről zúdították alá az áldást az ellenfél fejére. Ismét mások a jobbszélen Molotov-koktélokkal próbálkoztak –mégpedig azokban a benzinínséges időkben-, szerencsére kevés sikerrel. Az illető tüzet produkálni gyártott kézi eszközök, sorra közeli fák ágain landoltak, így aztán a néhányunkban feléledt, kibontakozni készülő piromániás megnyilvánulási kedv is alábbhagyott. Aztán majd néhány leleményes személy által, a Kultúrpalota épületére kívülről rögzített tűzoltófecskendő is bekapcsolódott a küzdelembe. Ez az akció kemény ellenérzéseket váltott ki a görényvölgyi támadók táborában, ugyanis ők igenis felháborítónak tartották az olyan próbálkozásokat, amelyek révén idő előtt kijózanodhattak volna. Replikaként ők is megpróbálták bevetni a csatába a Grand hotel tűzoltó-felszerelését, de a megfelelő szakértelem hiánya következtében csak annyit értek el, hogy a szálló hallját teljesen elárasztották vízzel. És persze mindvégig voltak különböző, a téren lévők között elhangzó biztatások, bár ilyen körülmények között, azokban az eszeveszett pillanatokban ki tudja, hogy mennyi foganatja lehet az ilyesfajta próbálkozásoknak. Többek között olyan bátorító ösztönzések hangzottak el, mint pl.: „Gyerekek mi is félünk tőlük, de ne feledjük el azt, hogy ők még jobban félnek tőlünk”. Így, ha majd úgy fordul a dolog, hogy ők elkezdenek rohanni felénk, akkor mi is azon nyomban, gondolkodás nélkül rohanjunk feléjük. Ők meg majd elszaladnak, hiszen ez a dolog általában úgy működik, mint a tolvajláskor szokott az történni. Ők pedig tudják azt, hogy most megint ők volnának azok a bizonyos útonállók. Így hát majd meglátjátok, hogy semmi gond nélkül el fognak pucolni (idézet kb.). Egy másik kijelentés pedig kb. úgy hangzott: ezt a küzdelmet semmiképpen nem szabad feladni, mert itt egy picivel többről lesz szó, mint holmi utcai verekedésről, ugyanis rajtunk van a világ magyarságának a figyelő tekintette. Akkoriban az a hír járta közöttünk, hogy a városban orvosi segélynyújtás végett jelenlévő norvégok a szatelliten keresztül is a világ tudomására hozták a történteket. -A mieink megtettek mindent annak az érdekébe, hogy minél elszántabbnak, sőt akár félőrülteknek tekintsenek minket a kedves támadók. Mellesleg itt megjegyezném azt, hogy csodálatos volt megállapítani azokban a pillanatokban azt, hogy a parittya meg egy pár vasgolyó a technika milyen csodálatos találmányaivá tornázhatják fel magukat a nehéz pillanatokban. A parittyás szakink, a saját bevallása szerint: egyes-egyedül az ellen első két metszőfogára specializálta magát. Mit nekünk akkoriban a tűzijáték, mikor oly szépen sorjában, szüntelen sorozatban, a katyusa lövedékek gyors egymás utáni becsapódására emlékeztető formában repültek, ajjaj módra szálltak a kólás illetve a tejesüvegek, számolatlanul. Majd mikor ezek a kézi segédeszközök kezdtek elfogyogatni, a megmaradt éles üvegcserépaljak is megtették. Volt ott akkora felhajtás, hogy azt öröm volt nézni. Közben egy kissé elkalandozván, magam is túl közel kerültem az ellenséges vonalakhoz és így aztán egy jól irányzott röppályájú tejesüveg végül a fejemen landolt. Mitől egy kissé meg is tántorodtam, majd később egy, a földről felpattant üvegdarabka csapódott bele az arcomba, közvetlenül a szemem alatt. De hát ez ezzel jár. Ami meg a cigányok jövetelét illeti, az ők érkezésük, csak annyiban volt meghatározó küzdelem kimenetele szempontjából - és itt ki kell hangsúlyozni azt, hogy tehát az igazság az, hogy örvendtünk annak, hogy barna testvéreink sokkal okosabbak voltak, mint a görényvölgyi megvadított parasztok és nem támadtak minket hátba-. Egyszerre nagy lett az ijedtség, amikor hirtelen a Főtérnek az Arta filmszínház felöli részen, ahol amúgy egyébként a Vátrások székhelye is volt, hatalmas hangzavart észleltünk. Egymásra néztünk értetlenül és már arra gondoltunk, hogy itt a vég, amikor egyszerre csak felcsengett a: -"Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!"- azóta az egész világ által megismert refrén. Az imént említett vátraszékházról szólva, a mieink későbbiek során elég becsületesen szétdúlták ezt a koszfészket, ahol nem kis meglepetésükre érdekes dokumentumok birtokába jutottak. Többek között ezekből a papírokból derült ki később az, hogy a berendelt Görgényvölgyiek, egyenként külön-külön egy-egy ötezer lejre kiállított takarékbetétkönyvet kaptak jutalmul. Ezeknek a takarékkönyveknek egyébként az volt a különlegességük, mint az a későbbiek során kiderült, hogy a bennük található összegekre nem volt semmiféle fedezet.

Közülünk tehát mindvégig csak úgy vagy heten-nyolcan voltak azok, akik le tudtak ereszkedni a helyzet által meg kívánt kőkorszaki körülmények közé. Volt egy virágárus cigányfiú is közöttünk -ő viszont már a kezdettől fogva sürgött-forgott közöttünk, bár nem sokat tett, de dinamikus jelenlétével sokunkat felvidított- ez a legény, akit úgy ismert a fél város, mint amolyan mihaszna helyi tréfamestert, a legnehezebb pillanatokban példát mutatott nekünk, igazi hősként viselkedett. Ők voltak azok, akik puszta kézzel, no meg egy -egy bottal a kézben, egymagukban tartották a vonalat mindaddig, amíg úgy féltizenkettő óra tájban Márkus Pista uramék is megérkeztek a hadszíntérre. Hogy hogyan lehetett ez lehetséges? Nézzék, ilyenkor csak annyit kell tennünk, hogy figyelmesen visszapergessük, az írott dokumentumokra is támaszkodva, az elmúlt tizenöt év történéseit. Elemezve ezeket az adatokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy akik akkoriban kiálltak ügyünk érdekében, azok a mai napon is teszik a dolguk, akik akkor is hallgattak, azok ma is hallgatnak. Ez ilyen egyszerű: ennyin voltak, ennyin vannak, most is ők vállalják a harcot, és kész ez van.

Egyébként megvallom, a harc után Nagykórház baleseti osztálya sem nyújtott valami szívderítő látványt. A folyosó tele volt alvó, bevarrt fejű, kis kerekkalapos és az alkoholtól meg egyebektől is bűzlő emberi mutánsokkal. Hogy most szó jővén ezekről a kis pörgekalapokról, arról is kell szólnunk, hogy annak előtte természetes egy dolog volt a piacokon és más helyeken is találkozni ebben a kalapfélében közlekedő falusi atyánkfiaival. Az események után viszont: soha, de soha többé nem volt szerencsénk eme spéci kalapoknak a tulajdonosaival találkozni városunkban. Ezeknek a korházi folyosó székein szanaszét heverő, nagyobbrészt a mi magyar orvosaink által ellátott kalapos sebesülteknek a zavartalan mély álmát, olyasfajta odarendelt elit ejtőernyősök őrizték. Akik aztán többek között jóindulatúan arra is figyelmeztettek, hogy reggelre társaik majd teljesen körbezárják a várost. Az információt természetesen, csak úgy vagy reggeli hat óra tájban továbbíthattam, amikor is Kincses úr a testvérével együtt átvonult előttünk a téren. A feléje intézett mondandómat megtoldottam még azzal, hogy a falusiakat lehetőleg minél sürgősebben küldjék haza.-, amely ötlet végül egy jó döntés lehetett volna.

Ami még ide tartozik, az lenne, hogy végül a személyem lett az egyetlen épkézláb ember, aki az időtájt szolgálatos magyar orvosoknak elsőként tájékoztatást adhatott az események kimeneteléről. És több mint különös volt ott állni a híres sebész orvos-professzorok gyűrűjében, most utólag visszagondolva azokra az örömtől, no meg büszkeségtől szikrázó tekintetekre, azt kell mondanom, hogy igenis néha az ilyesfajta helytállásnak is ott van az ideje, még akkor is, hogyha mások ostobaságából kifolyólag utólag esetleg minden a szabad zuhanás állapotába megy át. Természetesen, mint általában minden más történetben is megszokott az esni, az én esetemben is úgy alakultak a dolgok, hogy végül a derék professzoroknak kellett rejtegetniük, egy erősen füllelő, a képéből teljesen kikelt, felbukkanó egy szál vátrás orvos elől.

És most ismét visszatérve a végső és mindent elsöprő támadásra, mondjuk el azt, hogy ők a Márkus bátyámék pedig aztán már nem sokat kukoricáztak. Az ők esetükben tényleg érvényesült a jöttek, láttak, győztek mondás. Mit hogy győztek, egy kisebbfajta nagytakarítást rendeztek ott a téren, azok az idős, hatvan és hetven körüli emberek és mindez cirka csekély öt perc alatt történt. Megható érzés volt hallani a nagy csete-páté egész ideje alatt, azokat a Városháza balkonjáról érkezgető biztatásokat. „Vigyázat, mert ott jönnek”. „Arra menjetek”.- ilyen és ehhez hasonló értékes, épületes – épületből jövő-beköpések szálltak felénk a „díszpáholyból”. És amikor szépen minden rendbejött és a balkán hosszúra fogott léptekkel kipucolt a Főtérről, elöljáróink mintha mi sem történt volna, ott folytatták, ahol abbahagyták. Azaz bezárták a Városháza kapuját és nekifogtak ahhoz, amihez a legjobban értenek, vagyis elkezdtek ünnepelni, úgy, ahogyan csak ők tudnak. És hiába igyekeztünk, hiába hívtuk segítségül a „vitéz nagyjainkat” hogy, megmentsük a „Grand” szállót meg a „Dolláros” üzletet, ugyanis akkorra az ital hatására a székelyeink (mármint a fiatalabbja) is kezdtek igazándiból kibontakozni. Ideig-óráig még sikerült feltartoztatni a székely testvéreinket, azáltal, hogy egy rögtönzött őrséget állítottunk ellenükbe, de egy idő után annyira elfajultak a dolgok, hogy már többé nem lehetett az útjukat állni. Ők meg szépen elindultak és sorra összeszedték, az ott rekedt, a hotelszobákba behúzódott, rejtőzködő testvéréket. A Grand hotelnek az akkoriban nyári sörözőként működő balkonján nemsokára meg is jelent az első megállíthatatlan székelyünk, aki egy kétágú fára tűzött pörgekalapot rázogatott felénk. Az applikált tratamentus után a hotelszobákból meg máshonnan előkerült ellen, aztán végül a mieink kettőssorfala között kerültek el a városházára, úgy, hogy közben minden egyes megtett lépésnél jobbról is, balról is kaptak egy-egy botütést a tarkójukra, a homlokukra. „Csak a fejüket, hogy ne sántuljanak,…”.-ezt kiabálták közben néhányan a mieink közül. A kezelés végére, volt, akinek a homlokbőre teljesen hátracsúszott Az egyik székelyünk utólag azt is elmesélte, hogy belépvén az egyik hotelszobában, a szoba moldáviai származású tulaja, az ujjával jelezte neki, az ágy alatt egy hívatlanul betolakodó hodákit rejtőzködik. Ami pedig a dolláros üzletet illeti, ebben az esetben kijelenthetjük azt, hogy a székelyeinknek nem volt semmi köze az illető üzlet kirabláshoz. A kora reggeli órákban az illető üzlethelyiség ablakai még teljes épségben voltak. És míg végigkövethettük a dolgokat, ennek az üzletnek nem is történt semmiféle bántódása, hogy aztán majd a későbbiek során visszatérve a helyszínre, azt lássuk, hogy a bejárati üvegrész be van törve, és azt halljuk, hogy az üzletet mégis kirabolták. Mint azt, ez esetben a saját bőrünkön megtapasztalhattuk: rmdsz-k már akkoriban sem tudták a melyek lesznek az ilyen esetekben a legfontosabb kezelésre váró prioritások. Ők bent, mi meg kint.- az elejétől a végéig ez volt a felállás. De nem szomorkodtunk egy csöppet sem, hiszen miután lecsöndesedett a tér, azután is mozgalmas pillanatokban volt részünk.

A meggyújtott tábortüzek fényénél az egyik idős bácsi többek között a Nemzeti Dalt szavalta el nekünk oly tisztán, akkora szenvedéllyel – az eseményt rögzítették a Fekete Dobozosok, és ők is csak ámultak-bámultak a csodálattól –, hogy az ott jelenlévők mindinkább éreztük, hogy mennyire még csak a nyomdokaikba sem léphetünk ezeknek az igaz Embereknek. Ünnepeltünk, de az ellen bizony nem adta olcsón a bőrét és bár a város két legtávolabbi pontjára vonultak vissza a testvérék, kémjeik időnként azért csak be-betévelyegtek közénk. Az egyik ilyen derekabb férfiú a saját Trabantjával vágtatott be közénk. Székelyeink pedig, amint elkapták őt, azon nyomba nekiálltak szétszedni darabjaira az akkoriban még valutát érő masinát. Illetve egyúttal annak gazdáját is kezdték megegyengetni. A kezelésbe vett illető meg annyira begázolt, hogy a végén a nagy kétségbeesésében, egy rögtönzött történelemóra keretén belül, egy, már a saját magyar származásáról szóló, elég bizonytalanul elhebegett szöveggel igyekezte meggyőzni az elszánt, a szavak szintjének normális frekvenciáit már réges-régen túlhaladott népes hallgatóságát. Csak a Jóisten tudja azt, hogy miként szabadult ki végül a szerencsétlen, a haragos emberek karmaiból. A Trabantja meg, ez az akkori szenttehén, végül a székelyeink segédletével a Városháza jobb sarkába tolatódott. És napokig ott is maradt. Egyébként is pár tucat fiatal egész éjjel nem hunyta le a szemét, és mindvégig azon őrködtek, hogy egy esetleges újabb támadással nehogy aztán mégis kikergessenek minket a Főtérről. Ennyi idő után, ha többre nem is juthattunk, és már a későbbiek során bekövetkező árulások miatt sem alakulhatott ez másként, de legalább még egyszer, ha csak egy napra is, de újra miénk volt a Város. -és ez a tény sokunknak mindennél fontosabb volt.

Az elkövetkező napokban sem történt másképpen, mert amit kínkeservesen a köznép elért ott a téren, azt az utólag, a háború utáni hős pozitúrájában tetszelgő-előkecmergő elöljáróink, ostoba mód mind elvesztették a zöld asztal mellett. Ez van, akkor is, mint most is nem mindenki tudta azt, hogy mint kell cselekednünk. Így tehát nyugodtan kijelenhetjük, azt hogy, akkor is nagyjából minden a csak véletlenre volt bízva. Holmi Vesrestóyk jöttek a nevünkben egyezkedni a saját gyilkosainkkal. Egyenlő félként ültek le a tárgyalóasztalhoz a hóhérainkkal, ilyképpen legitimizálva őket, sikerült politikai szervezetként elfogadtatni vátráékat.

Még most is magam előtt látom azt, amint a sötétből kibontakozik egy hórihorgas szikár ember alakja, és határozott léptekkel megindul a tankok felé, majd kevéssel a tankok előtt megáll, körülnéz, majd ellentmondást nem tűrő határozott hangon, minket az ott jelenlévőket számba sem véve, így szólt társaihoz: „Hármasok, ide hozzám.” S akkor mintegy varázsütésre a félhomályból több tucat székely parasztember lépett elő. Mi a helybéliek meg rémülten rögvest odamentünk hozzájuk és azon nyomban megpróbáltuk Őket jobb belátásra bírni, hogy de nem, mert ezek Istentelenek, ezekkel nem szabad ujjat húzni, hiszen vasvillával és fejszékkel vannak felszerelkezve. Az Öreg pedig, mintha mi ott sem lettünk volna, körülnézett a fejünk fölött, majd így szólott újra: „Hármasok, hát nem azért jöttünk, hogy megverekedjünk?” És a kérdésre meg se várva a választ, elindult a tankok irányába, a társai meg azonnal utána szegültek. És amikor megláttuk azt, hogy kik is mentek ott legelöl, önkéntelenül is a szemünkbe szöktek a könnyek. Igen, mert az első tizenkettő-tizenöt személy, egytől-egyig mind hatvan év feletti Ember volt, ettől aztán mi is bátorságot kaptunk, de mire mi elindultunk volna, a Főtér már meg is volt tisztítva.

Évekig kerestem ezt az Embert, míg végül aztán a szerencse jóvoltából sikerült találkoznom vele. Egy szovátai autószerelő-műhelyben az egyik inas a márciusi események kapcsán említette meg azt, hogy volna náluk egy idős bácsi, aki szokott mesélni nekik ezt meg azt a vásárhelyi ütközetről, ők mindannyiszor tisztelettudóan meghallgatják a történeteket, de az igazat megvallva eleddig nem nagyon hittek az öregnek. Ezek hallatán én is felkerestem az öreget és hamar kiderült, hogy az illető csakugyan az általam keresett személy volt.

Tíz év telt el úgy, hogy azok kik e győzelemnek az árnyékában felépítették, az erdélyi magyarságot minden szinten kiszolgáltatott helyzetbe sodró cselédbirodalmukat, ezek a személyek az akkori eseményeknek az igazi Hőseit, azok hőstetteit, ködösítésekkel, a hamis hősök előtérbe helyezgetésével igyekeztek velünk elfeledtetni. Most utólag megértjük őket, hiszen egy a hazugságokból összegyúrt, nem létező világot, csak újabb hazugságokkal lehet pártolni, összefoltozni. Sokszor a szorult helyzetében lévő erdélyi magyarunk, már meg sem próbál apellálni ezekhez a felfuvalkodott, sehol sincs, magukat érdekvédőként emlegető politikusainkhoz. Idővel azt is megtanulta a mi emberünk, hogy inkább érdemesebb az ügyes-bajos dolgaival a többségiekhez fordulni, mert, ha az, több pénzébe is kerül, és ha minduntalan meg is kell alázkodni a „domnu”-k előtt (anélkül nem megy a dolog), akkor is jobban jár, több megértéssel találkozik náluk, mint ezeknél a nemzeti rezervátumi segélypénzeken eltartott, érdekből lett kirakatpolitikusainknál. Én szerencsésnek tarthatóm magam, ugyanis azon kevesek közé tartozom, akik még életében viszontláthatták a Márkus Pista bácsit. Tíz év után elbeszélhettem vele, az Öreg nem sokkal előtte egy agyvérzésen esett át, úgyhogy csak nehézkesen, az egyik lábát kissé vonszolva tudott már csak járni, de az elméje, az megmaradt tisztának. Tőle tudtam meg többek azt, hogy ők, akik a legtöbbet profitáltak ebből a csatából, ők az érdekvélmis díszes banda -ez a mi, reánk szabadított, rakás szerencsétlenségünk -, őt soha fel nem keresték. A szavaiból kiéreztem, hogy nagyon jól esett neki az, hogy de azért mégsem feledte el őt mindenki. Én pedig, mivel egy a saját árnyékától is reszkető árnyékszervezettől amúgy sincs mit elvárni, ugyanakkor pedig arra is gondoltam, hogy az idő múlása egy nagyon kegyetlen összetevője marad a mi mindennapi létünknek, így tehát csak úgy szerénytelenül -szépen és őszintén -az egész magyarságunk nevében köszönetet mondtam, a huszadik évszázad talán legutolsó, legnagyszerűbb győzelméért. Ami még idetartozik talán az lesz, hogy a Márkus Pista bácsi annak idején megjárta az orosz-frontot és ott is mindig a legjobbak voltak. És amit tett nem holmi felkérésre tette- utalt az akkoriban újra indult marosvásárhelyi rádióadónak, az ügyben játszott szerepéről, az onnan nyert információknak a meghatározó voltáról -, hanem itt arról lenne szó, hogy vannak közöttünk olyan személyek, akik mindig és minden körülmények között tudják azt, hogy mi a kötelességük. Ami meg a „Hármas” megnevezést illeti, az pedig úgy került bele a képbe, hogy a derék székelyeink úgy határoztak, hogy az ellenséget úgy lehet a legjobban felismerni, kiszűrni közülünk, hogy az illető gyanús személyt odateszik, hogy mondja ki a „Hármas” szót. Mindenesetre, aki nem tudta kimondani e szót- amint azt a végén megtapasztalhattuk -magára vethetett. Azóta eltelt még két év, nemrégen értesültem arról, hogy a kedves öreg időközben már eltávozott az élők sorából. A személyében úgy érzem, hogy egy olyan elfedett, magára hagyott, jobban mondva megtagadott igazi Hős hagyott újra itt minket, mint aki többek érdemelt volna tőlünk. Ezennel megkérném mindazokat a személyeket, akiknek esetleg Szovátán keresztül vezet el az útjuk, hogy arra jártukban ne sajnálják az időt és látogassanak ki a temetőbe, keressék meg Vásárhely igazi megmentőjének a sírját és helyezzenek el egy-egy szál virágot a Pista bácsi sírjára, hogy legalább egy ennyivel adózzunk egy elfeledett Ember emlékének. Amiről csak kevesen tudnak, az úgy szól, hogy az időtájt, mármint a pogrom idején, Olténiában egy egész regiment két osztállyal, no meg a juhok mellett megszerzett „általános műveltséggel” rendelkező, öklömnyi furkósbotokkal felszerelkezett embert készítettek fel arra, hogy az 1989-es Temesvár-i kiszálláshoz hasonlóan bevagoníroztassanak, egy külön a célra előállított vonatszerelvénybe. Hogy majd Vásárhelyre érkezvén, házról házra járva egyenként felkutassák a magyar anyanyelvű személyeket, és kegyetlenül megbosszulják azt, amit nekik megbosszulandó célul tűztek ki. Az, hogy atrocitások nem fajultak tovább, és ezek nem mertek bejönni Vásárhelyre, az, bizony főként a derék Székelyeinknek és mindenekelőtt annak az Embernek köszönhetjük, aki mindig és minden körülmények között tudta a kötelességét.

Igen, ezt a csatát elvesztették, de aki azt hiszi, hogy ezzel kész vége volt mindennek, a nagyon is téved. Ugyanis az események után, a nacionalista kirohanások újabb dimenziókat kaptak. És bár letették a fegyvereket, a szúró ölő szerszámokat sebtibe félredobták, igen ám, de egyúttal egy másik fegyvernemhez folyamodtak, a médiákon keresztüli szítás eszközéhez. A még hónapokig tartó, mindennapos, az őrjöngésig fajuló, Városháza balkonjáról főként Ilica nevű asszonyság szájából felénk fröcskölő nacionalista szenny, mind élesebb formát kezdett ölteni. A statisztáló rmdsz-k ez alatt, akár a partra vetett hal vergődtek tehetetlenül. Még csak egy ártalmatlan megjegyzés sem tellett tőlük arra vonatkozólag, hogy de ez így nem lesz ám jó. Legalább egy ennyit elvártunk volna tőlük, de ők persze akkor is csak a saját magukkal voltak elfoglalva. Az agyfertőző nacionalista kirohanások száma meg egyre nőtt. Érdekes, hogy nem került se egy Király Károly, se egy Verestóy vagy bárki más, aki megálljt kiáltott volna, ennek az egyre továbbgyűrűző őrületnek. Senki sem próbált tenni semmit az ügy lecsillapítása végett. Úgy május derekán aztán frátyéék is megelégelték a történteket, de akkor már ők sem tudták megfékezni az elszabadult indulatokat. Végül gyulafehérvári ortodox püspökhöz kellett apellálni, csak így lehetett lefékezni az elszabadult poklot. Időlegesen. Mert az uszítás, gyűlöletkeltés - bár egyes választott érdekvédelmi vezetőink szerint „minden rendben van”- igenis továbbfolytatódik, mindennaposak lettek a helyi sajtóorgánumban, a cuvintul liberben megejtett, egyre élesebben kifejtett vad soviniszta kirohanások. Félelmetes mekkora elváltozásokat képes véghezvinni az agyakban, az időben meg nem fékezett, a másságot tagadó nacionalista megnyilvánulások. Igen, megszülettek egy felsőbbrendű népnek azon kiváltságos egyedei, akik egy-két odavetett mocskolódás között, néha azért szórnak a másodrendű állampolgároknak is egy- két csontocskát, morzsányit a demokráciából. Azaz megkapjuk a semmit és örvendezzünk is neki, vegyük külön kegynek, hogy a nagyok számba vesznek minket, az egyszerű, cselédsorsra született halandókat. Apropó cselédsors, a téren mi voltunk ott, a mindennapi élet ránk zúduló nyomorúságait mi szenvedjük el, ezek a senkik meg csak úgy semmi szégyenérzet nélkül vezetgetnek minket. Elképesztő az a ma rideg valóság, amely körülvesz minket. Szinte alig akad állami hivatal, ahol a magyarságunk egyedei képviseltetnék magukat. Akik meg vannak, vagy vegyes házasságokban élnek, vagy pedig már 1989 előtt kiérdemelték a mostani funkcióárus helyeiket. Hogy ilyen körülmények között hol voltak, vannak, az időközben a felvállalt nemes cél nevében ráadásul még meg is tollasodott érdekvédelmiseink, az egy jó kérdés.

Legfeljebb csak emberszigetek voltak (Tőkés László püspök] akik egymaguk próbálták felvenni az elvakult, egyre nagyobb létszámú ellennel a harcot) és közben pedig mégis tovagördülnek a kövek, szorul a húrok, és egyre mind kevesebb mozgástere marad, a magára hagyatott erdélyi magyarságnak. Hogy ezek után mi jöhet még, a sok tűrésnek, hallgatásnak, a megalkuvásnak mi lesz a fizetsége, hogy mi lesz az eredménye annak a sok egyhelyben topogásnak, tényleg mi várható akkor, ha esetleg végleg betelik a már csordultig lévő pohár.

Fazakas K. Csaba
http://www.erdely.ma/multidezo.php?id=9445


Téma: Raffay Ernő: reviziót vagy autonómiát
Beren
2005. január 28. 02:02 | Sorszám: 47
Én katonailag is helytelennek tartom. Ilyen alapon a ruszkik megszállták mondjuk Novgorodot, amikor visszafoglalták a németektől.

Katonailag ellenőrzésünk alá vontuk azt, ami a miénk volt, és amit idegen hatalmak megszálltak.

Beren
2005. január 28. 01:36 | Sorszám: 40
persze háborúznimindenkinek szabad, csak nekünk nem, igaz? A kommunisták, cionisták jó ideje ezt nyomatják.

Ellenben Horthy politikája jó volt, mert véráldozat nélkül vissacsatolta a magyar többségű területeket, mellesleg a zsidók is ennek köszönhetően menekültek meg oly nagy számban. Elsődleges szempont a nemzetmentés, a felszabadítás volt, hiszen a magyarság egyharmada hihetetlenül brutális elnyomás alá került az utód rablóállamokban. Talán megbocsáthatnád Horthynak és a magyarságnak, hogy elsődlegesen saját nemzete sorsa foglalkoztatta, nem a zsidóké. Hogy mellesleg ez a zsidóknak is jobb volt, mint a szembeszállás Hitlerrel, az is tény.
Csak idióta hihet abban, hogy a németekkel szembe lehetett volna szállni. Lehetett volna persze, és akkor ma annyi zsidó lenne itt, mint általában a környékünkön, szinte senki, a vádipar is gyenge volna ennek következtében.

Délvidék megszállása - írod, ez a rövidke mondatod elárulja, hogy mennyire nincs valódi közöd a magyarsághoz, ha megbocsátasz.
Aki Szabadka visszatérését a hazába megszállásnak nevezi, gazember, de legalábbis nem magyar. Hitvány arculütője megszállt nemzetrészeinknek. Hány meg hány idős magyar fakad könnyekre, amikor visszaemlékeznek 1941 áprilisára, virágvasárnapra. Sokan várják ma is...
Annak a városnak van különben a legszebb és egyik legnagyobb városháza talán az egész magyar területen. Olyan ordítóan magyar, ha bemész, parlamenti méretű magyar címerek, nagyjaink mozaiküvegből kirakott hatalmas portréi, grandiózus, mégis szolíd és polgári eleganciájú, maga a csoda és a szépség.

Beren
2005. január 28. 01:06 | Sorszám: 32
Erre a részletre nem emlékszem, de ha igaz, ezért leírnád azt, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy 40 év cionbolsevizmus után visszahelyezték a köztudatba nemzetünk legnagyobb tragédiáját?
Beren
2005. január 28. 01:04 | Sorszám: 31
Hát az olyan nagyok, mármint nagy szemetek dolgába mint te, senkinek se illik beleszólni.
Beren
2005. január 27. 23:24 | Sorszám: 14
Forrás?
Nehezen hihető ugyanis. Raffay már a nyolcvanas években is kiállt az ügy mellett, amikor a hallgatók egy része a szerv embere volt, klérdezd csak meg azokat, akik akkoriban Szegedre jártak.
Beren
2005. január 27. 23:22 | Sorszám: 13
De az mszmp kb tagok, pufajkások, munkásőrök, d209 túlélése nem zavarja ezt a férget.
Raffayt egyébként 3/1-el vagy kettővel hozták hírbe (de bizonyítékot nem láttunk rá), tehát ostoba is ez a cionista firkász.
Beren
2005. január 27. 18:54 | Sorszám: 4
De hát kirúgódott, nem?
Beren
2005. január 27. 18:38 | Sorszám: 2
Érdekes, hogy a filmet bemutatja egy román kertévé, mert tudja, hogy kurva sok nézőt vonz. Míg a nálunk piacellenesen működő szdsz klub és telaviv2 nem fogja megtenni, hiába néznék minimum egy-másfél millióan.
Beren
2005. január 27. 08:47 | Sorszám: 1
Én természetesen a revízióra szavazok, de támogatom a területi autonómiát önálló rendőrséggel és pénzüggyel.
Beren
2005. január 27. 08:27 | Sorszám: 0
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=cikk&dind=2005.01.27%2008:19&database=main

Raffay: Nem zárható ki Trianon revíziója sem - Orbán beszélte le Clintont a délvidéki hadműveletről?


Beszélgetés a történészprofesszorral Trianonról és Wass Albertről.

"A történelemben gyakran előfordultak felülvizsgálatok, így nem zárható ki a revíziós elképzelés sem. Ez a lehetőség ott van minden kisebbségi közösség előtt, mely nem kap megfelelő jogokat a többségi nemzettől, a román kormányok pedig bebizonyították Trianon óta, hogy nem képesek és nem is akarnak európai szintű politizálást folytatni. A másik lehetőség az autonómia. A mai európai jogrendben működő területi autonómiák azt mutatják, hogy azok teljes jogrendszere biztos záloga a kisebbségi népcsoportok megmaradásának."

Bővebben


Téma: CSURKA ISTVÁN
Beren
2005. április 01. 04:12 | Sorszám: 1
Minden sora igaz, de sajnos állevélnek tűnik.

Téma: Ron Werber Scientológus ?
Beren
2003. szeptember 12. 23:05 | Sorszám: 25
Izraeli tiszt, vagy szcientós, majdnem egyre megy, általában egy célért dolgoznak, fellazítás, tönkretétel, globális mocsok és elnemzetietlenítés, kivéve egy nemzetet, vagyis a cionizmust a szcientók is támogatják. Amúgy a szcientók közt rengeteg a zsidó, például a hazai szekta feje is büszkélkedett vele, talán nem is véletlen az átfedés. Az igazán nagy gond az, hogy a szciók szinte mindenhová befurakodnak,(na és vajon még kik? helyes megfejtők egy maszop logót nyernek), s bár főként a kozmopolitább, kevésbé nemzeti erőkbe, mint az mszpszdsz, azért jobbra is jut belőlük. Pl. értesülésem szerint az első kerületi Nagy G. T. fideszes polgármester és országgyűlési képviselő is az, továbbá Wermerről is erősen tartja magát az egyelőre csak híresztelés.

Téma: Deutsch maradt... :(
Beren
2003. június 22. 09:53 | Sorszám: 41
Nos, akár igazad is lehetne, elvileg örülhetnénk, hogy egy súlyos visszaéléseket elkövető Deutsch lehúzza a Fideszt, de mégsem tesszük, mert jelenleg még a Fidesz az ellenzék vezető ereje, a jobboldali választók képviselője a parlamentben, és végtelenül felháborító, hogy egy ilyen figura vezethet Budapesten. Mert ez az egész jobboldalnak rossz, a választásokig még sok idő van, sajnos.
Ammá ellenben tényleg valós, hogy ha 2006-ban ilyen garnitúrával áll ki a Fidesz, Deutsch, Áder, Martonyi, Boros stb, akkor a tőle jobbra állók jó pár százalékot lecsíphetnek tőle. De mondom, addig még 3 év, amit minden jobbos polgár megszenved, nem kis részben a Palikokkal, Várszegikkel boltoló Deutsch féléknek is köszönhetően.
Beren
2003. június 19. 08:23 | Sorszám: 7
Tegyük hozzá, Deutsch egyedüli jelöltként nyert.
Árulkodó bizonyíték arra, hogy a Fideszben, de legalábbis a budapesti részlegében alapvetően semmi sem változik.
Eh mit, végül is "csak" 2 millió ember él erre...

Téma: A fasiszták alkuja.
Beren
2004. április 12. 09:45 | Sorszám: 11
De meg is szállták, Dél-Libanont tartósan, 99-ben vagy 2000-ben vonultak csak ki.
Beren
2004. április 11. 21:29 | Sorszám: 2
A balhazug Népszabadság, meg a cionista vezetésű MTI nyilván teljesen véletlenül kihagyta a legérintettebb palesztinok véleményét, hiába azok nem emberek a szemükben. A Reuters és más nemzetközi hírügynökségek vagy a Kossuth Rádió természetesen közölte(az MTI egyébként rendszeresen felrúgja az objektív és kiegyensúlyozatlan tájékoztatás elemi szabályait úgy bel, mint külpolitikai hírekben, lényegében a magyar adófizetők pénzén működő balliberális-cionista érdekeket szolgál ki).
Ami a hírt illeti, jellemző a fajüldöző zsidó rezsimre, meg Amerikára hogy a palesztinok feje felett alkudozik a nemzetközi jog szerint is a palesztinok tulajdonában álló földről. Lényegében az amerikai zsidó lobbi állapodik meg az izraeli zsidókkal, az arabok rovására.
]

Magyar Rádió
Külhon


Saron minden téren nyerni szeretne
2004. április 11., vasárnap 16:51

Izraeli források szerint az Egyesült Államok elnöke írásos garanciát készül adni a zsidó államnak, hogy nem kell feladnia a megszállt Ciszjordánia teljes területét, ha kivonul a palesztin autonómiához tartozó Gázai övezetből. Erről a Reuters hírügynökség számolt be. A Washingtonba készülő Ariel Saron izraeli miniszterelnök újságírók előtt kijelentette, bízik abban, hogy országa minden téren nyereséget könyvelhet majd el. A Haaretz izraeli napilap úgy tudja, az amerikai elképzelések alapján a ciszjordániai zsidótelepek bővítése várható.
[b]<b>Jasszer Abed Rabbo, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egyik vezetője elutasította a palesztin területek egy részének feladását, mondván, az az útiterv néven ismert nemzetközi rendezési javaslat helyett egyfajta Saron-terv végrehajtását jelentené.

Téma: Megint kollektíve bűnösözik a magyarságot
Beren
2004. április 06. 18:44 | Sorszám: 68
Te hazudsz. Az a mondat, hogy A magyaroknak.. azonos a kollektív megbélyegzéssel.
Beren
2004. április 06. 18:42 | Sorszám: 67
Nem azonos, hanem jóval nagyobb hatású volt, sokkal több magyar embert érintett a kommunista numerus clausus, mint az 1920-as.
Beren
2004. április 05. 22:40 | Sorszám: 55
A szöveg a magyar rádió hírében hangzott el vasárnap du. 4-kor pl., de lényegtelen a megfogalmazás nünasznyi különbsége, hogy Schiffer elmaradt a magyar bocsánatkérés"-t beszélt, vagy, hogy a "magyaroknak bocsánatot kellene kérni a zsidóüldözések miatt"-ot mondott, egy és ugyanaz. Fordított esetben, pl ha az hangzott volna el, hogy "elmaradt a zsidó bocsánatkérés" mondjuk palesztin ügyben vagy ávós ügyben, őrjöngést váltott volna ki a zsidókból, tán nem is jogtalanul(ne gyere azzal, hogy az ávónak voltak zsidó áldozatai is, persze, de a náciknak is sokkal több millió nemzsidó áldozata, mint zsidó, pl a szláv népek köréből).
A hatályos btk. szerint ez gyűlöletre uszítás, nem beszélve arról, hogy Schiffernek tudnia kéne párttársa, Horn bocsánatkéréséről. Másfelől a magyar telephelyű komcsik sohsem kértek bocsánatot 56-ért, az ávóért, a gulágért(csak Jelcin), így azt mondom, csakis kölcsönös alapon képzelhető el a dolog, vagy sehogy.
Különben is, a holokausztot egyedinek és semmi mással összehasonlíthatónak beállítani hazugság, történelemhamisítás és rasszizmus, a nemzsidó áldozatok tízmillióinak semmibevétele.

"Értékválság van Magyarországon - jelentette ki Jánossy György, a parlament oktatási bizottságának elnöke egy holokausztról szóló konferencián. A politikus szerint a szociáldemokrácia arra törekszik, hogy egy olyan új értékrendszer alakuljon ki, amely társadalmi konszenzussal elfogadható. Így a fiatalok olyan mintákat követhetnének, amelyek megakadályozzák, hogy egy, a holokauszthoz hasonló emberiség elleni bűn újból megtörténjen. A konferencián Schiffer János Budapest főpolgármester-helyettese kijelentette: a magyaroknak bocsánatot kellene kérni a zsidóüldözések miatt, hiszen a holokauszt előtt számos törvény és miniszteri rendelet született a magyar zsidók sérelmére. "

Beren
2004. április 05. 22:12 | Sorszám: 54
"Szerintem itt nem a magyarságnak, hanem a magyar államnak van köze a dologhoz. Ha a zsidóság majd kétezer év után rehabilitálni tudta Jézust (nem tudom, hogy történt-e formálisbocsánatkérés), a katolikus egyház pedig félezer év után az inkvizíció áldozatait, + az idősebb Bush az internált japánoktól, akkor úgy érzem, hogy mint közösségnek (ami nem jelenti a jelenidejű bűnösség elismerését) nekünk is bocsánatot kell kérnünk a magyarság nevében, állami szinten elkövetett tetteinkért."

Nem tudom, honnan veszed, hogy a zsidóság rehabilitálta volna Krisztust, amennyire tudom, ma is bűn a tisztelete, a talmud püedig tele van durva Jézusellenes mocskolódással. Egyébként tegyék, de akkor ne csaholjanak bele más vallások tételeibe.

Beren
2004. április 05. 22:02 | Sorszám: 53
Nem érted. A magyarságnak(és más "nemkiválaszott" népeknek) a holóipar szerint igenis ma is köze van a dologhoz, másképp ki állja a limuzinos holómegélhetésiek milliárdjait, aújabb és újabb, soha véget nem érő követeléseket?
Beren
2004. április 05. 21:58 | Sorszám: 52
"A Kossuth anyaga így szól:
"A holokauszttal kapcsolatban mindeddig elmaradt a magyar bocsánatkérés. Hiszen nem lehet csak a németekre mutogatni, amikor Magyarországon 12 zsidótörvény és jogfosztó miniszteri rendeletek előzték meg a holokausztot – mondta a főpolgármester-helyettes.

Schiffer János a témával foglalkozó nemzetközi konferencián kiemelte, hogy nem elég az áldozatokra emlékezni, hiányzik az őszinte kibeszélés és az okok feltárása, az önvizsgálat."

Eszerint természetesen szintén nem a magyarság, hanem az állam bocsánatkérése merült fel, hiszen a zsidótörvények, és később a deportálások történtek állami segítséggel."

Valóban úgy gondolod, hogy ez nem nemzet elleni kollektív gyűlöltkeltés és uszítás?

Végezzük el a próbát:

""Az arabüldözéssel kapcsolatban mindeddig elmaradt a zsidó bocsánatkérés. Hiszen nem lehet csak a törökökre mutogatni, amikor Izraelben 5 arabtörvény és jogfosztó miniszteri rendeletek előzték meg a palesztinok elűzését és megtizedelését - mondta Akárki Hasszan. "

Beren
2004. április 05. 21:51 | Sorszám: 51
Szóval ne haragudj, de az is érdekelne, hogy vajon idősb Schiffer elvtárs vajon a komcsikkal való egyesülésnek, és ezzel a szociáldemokrácia megsemmisítésének volt-e híve 1948-ban, mint kollaboráns apósa, vagy sem? Mert ha lelkesen egyesült Rákosiékkal, majd ezután két évvel Rákosiék lecsukták, ammég simán lehet elvtársak közti szokásos leszámolás, ahol mondjuk a véreskezű Rajkot hasonlóan véreskezű elvtársai elintézték.

Evvan még az idősebb Schifferre vonatkozó részben:
"Politikai okokból három ízben is
megjárta a börtönt: 1942-ben, 1944-1945-ben és 1950-1956 között. Az 1950. évi törvénytelen büntetése után 1956-ban bírói ítélettel rehabilitálták. édesanyja, Szakasits Klára (1918) a neves szociáldemokrata politikus, volt miniszter és köztársasági elnök, Szakasits Árpád leánya. "

Beren
2004. április 05. 21:46 | Sorszám: 50
Esse rossz a nehéz sorsú Schifferről:
"Két gyermekük született, Márton (1989) és Ferenc (1994).
Az elemi iskolát - családi körülményei miatt - részben
Debrecenben, részben Budapesten és Bernben végezte(micsoda szörnyű családi körülmények!). Középiskolába
Budapesten járt, 1967-ben érettségizett a Kossuth Zsuzsanna Gimnáziumban. 1968-tól egy évig nevelõintézeti gyermekfelügyelõ volt. 1968-1969 között Kalocsán teljesített sorkatonai szolgálatot.
1974-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi
Karán szerzett diplomát. 1975-ben a bécsi egyetem nemzetközi
ismeretek szakának a hallgatója. Tanulmányai után az Országos
Közmûvelõdési Tanács titkárságának a fõelõadója, majd 1978-1986
között osztályvezetõje. 1986-tól a Mûvelõdési Minisztérium
Közmûvelõdési Fõosztályának az osztályvezetõje. A Tájak, Korok,
Múzeumok Egyesület és a Magyar Népmûvelõk Egyesülete tagja. 1989-tõl
1990-ig a Magyar Kulturális Kamara választmányi tagja. 1990 óta a
Támasz Alapítvány elnöke.
1979-1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt.
1980-tól tíz éven keresztül a Budapest II. Kerületi Tanács és a
Fõvárosi Tanács tagja, ez utóbbiban a végrehajtó bizottságba is
beválasztották. 1989-ben belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1990.január és október között pártja budapesti szervezetének az ügyvivõje, a Fõvárosi Tanács MSZP-frakciójának a vezetõje."
Beren
2004. április 05. 21:44 | Sorszám: 49
És ha tényleg lecsukták apját, azért nem nevezhető igazán üldöztetésnek, ami utána jött:
idézet Schiffer mai életrajzából:
"Életrajz

Schiffer János
MSZP
Budapesti területi lista

1948. november 26-án született Budapesten. Híres szociáldemokrata család leszármazottja. édesapja, Schiffer Pál (1911) 1945 elõtt tisztviselõként dolgozott, majd 1945 után az SZDP fõtitkárságán
osztályvezetõ és titkár. <b>[b](különösen érdekes rész!, vajh miért kapta? Jóba lett Marosánnal pl?))Késõbb az állami Biztosítónál, illetve a Külkereskedelmi Minisztériumban dolgozott, majd az IBUSZ vezérigazgatója, végül nagykövet és a Külügyminisztérium fõosztályvezetõje, ma nyugdíjas.
"

Beren
2004. április 05. 21:38 | Sorszám: 48
Jó, olykor a hóhér saját földijeivel is végez.

Mindennek ellenére Schifferből pedáns, példás holokausztipari huszár lett.

Ha rosszindulatú vónék: hiteles az az életrajz? Annyira van hiteles, mint mondjuk mondjuk Mao Gáboré? Vajon életrajza 90 előtt is ilyen volt?

Beren
2004. április 04. 16:43 | Sorszám: 1
Schiffert fel kéne jelenteni gyűlöletkeltésért. btk, ők hozták a gyűlölettörvényt.
Beren
2004. április 04. 16:41 | Sorszám: 0
Értékválság van Magyarországon - jelentette ki Jánossy György, a parlament oktatási bizottságának elnöke egy holokausztról szóló konferencián. A politikus szerint a szociáldemokrácia arra törekszik, hogy egy olyan új értékrendszer alakuljon ki az országban, amely társadalmi konszenzussal elfogadható. Véleményük szerint így a fiatalok olyan mintákat követhetnének, amelyek megakadályozzák, hogy egy, a holokauszthoz hasonló emberiség elleni bűn újból megtörténjen. A konferencián Schiffer János Budapest főpolgármester-helyettese kijelentette: [b]a magyaroknak bocsánatot kellene kérni a zsidóüldözések miatt, hiszen a holokauszt előtt számos törvény és miniszteri rendelet született a magyar zsidók sérelmére.

Schiffer, a k.... hányszor kérjenek még bocsánatot A magyarok? Te mikor kérsz bocsánatot az ávós gulágos magyarellenes népirtásért? ja, hogy neked ahhoz semmi közöd? És nekem mivel van több közöm a holokausztodhoz?


Téma: Bencsik NEM TUDJA, mikor élt Árpád és Búvár Kund
Beren
2003. június 01. 00:08 | Sorszám: 24
Ő Bencsik egyik kedvence... vagy inkább kegyence.
100 éveken meg mit problémázol, most mit vagy olyan kicsinyes ))):

Téma: Lovas a "radikálisozó" felelőtlen jobbosokról
Beren
2005. február 04. 20:03 | Sorszám: 90
Majd utána nézek. Papíron valamikor a 60-as évek közepén törölték el (ez ellen őrjögtek Malgoték közleményükben), de ahogy írod, még vagy 20-25 évig továbbélt, csökkenő intenzitással. Létezett korábban hivatalos formában is, tán rendeletként, valahogy úgy, hogy "osztályidegeneket" tilos volt felvenni (értsd több millió embert, "reakciósokat", "klerikálisokat", "horthystákat" stb).
Beren
2005. február 02. 00:55 | Sorszám: 73
Pontosítanék. Malgot et. pár éve kiadott egy könyvet kambodzsai útjáról, ahol egyebek mellet leírja élményét egy igen kiskorúval.
A hatvanas évekből ilyesmiről nem tudunk, akkor negyedrendű vádlottkén, maoistaként ítélték el a Pór banda tagjaként, de asszem nem volt börtönben. A csoport tagja volt Dalos György, később Demszky.
"Humanizmusukra" jellemző, hogy balról bírálták a Kádár-rezsimet, amiért nem végeztetett ki elég "ellenforradalmárt", tiltakoztak a 63-as részleges amnesztia ellen stb. Ja, és elítélték a kommunista numerus clausus 67 körüli eltörlését(attól az még persze jó ideig tovább élt, kevésbé alaposan ugyan).
Beren
2005. január 30. 20:50 | Sorszám: 53
Spéci a tévék és a médiaértelmiség zöme antiBush propagandát folytatott. Amivel ő nem törődött, és pártjával együtt rendületlenül anyázta a ballibeket, buzikat, drogosokat stb. Bejött neki, párhuzamosan a totális, vidéki, utcai kampányolással egybekötve, noha még a tévévitákat is elvesztette, hiszen nem túl okos ember.
Beren
2005. január 30. 20:47 | Sorszám: 52
Nem látom az ellentmondást. Attól még, hogy az agymosott konzumszavazót IS igyekeznek megnyerni (amit csak szocdemagógiával lehet), a jobboldalnak kemény jobbos politizálást kell folytatnia a saját szavazóit magas hőfokon tartva. (most ne menjünk bele a médaegyensúlytalansagba, mert az sokban az mdf és fidesz-kormány mulasztásai miatt maradt fenn)
Ha engedmények vannak a ballib felé, akkor a saját tábor erodálódik, cserébe kétes értékű és maradanbóságú, és 5 ft-os pluszígéretért bármikor újra odébb álló konzumszavazatokért.
Hidd el, a világon egyedülálló jelenség (és sikertelen is), hogy egy jobboldali párt a balos szavazóknak és médiumoknak próbál udvarolni. Miután a szocionista média így is úgyis ellenségképet kreál Orbánból és a Fideszből, az udvarlás felesleges energiapazarlás, csak a jobboldalt ábrándítja ki vele. Az ellenség csak azt a "jobbost" tünteti fel pozitív színben, aki az ő érdekeinek megfelelően tevékenykedik. Boross, Dávid, Debreceni, Solymosi és hasonlók, most pl Malgot volt a kedvencük pár napig.

Egyébként olvasd el légyszíves Fricz tegnapi cikkét, telitalálat. Arról szól, csak alaposabban kifejtve, amit Lovas javasol és amiről mi is vakerolunk néhányan jó ideje.

Beren
2005. január 30. 19:05 | Sorszám: 42
A Nemzetben van egy kis pozitív elmozdulás. Fricz szombati cikke abszolút Lovasra rímel és nekimegy a nyúlfidesznek, mondván: változtasson, ha nyerni akar, ne legyen továbbra is nyúl.
Beren
2005. január 30. 18:50 | Sorszám: 39
Egyébként meg szomorú, hogy x év után szinte kevesebben írnak ide, mint az első évben.
Jó pár hónapig, főként a népszavazási kampány alatt nem volt időm ide írni, de ahogy látom, ez se tudta kihúzni az apátiából a népet. nyilván nem elsősorban a gondola hibája, de tényleg hihetetlen, hogy egy bejáratott, jobbos fórumon 40-50 aktív nick van. Így már 3-4 cionista is eredményesen tud offolni. nagy hiba némely jobbosok részéről, hogy elfogadják vitapartnernek ezeket a szélsőséges magyarelleneseket. xanadut, kacamiclit stb, tudjátok.
Mitől vannak ennyire készen a jobbosok? Bulvárba menekülnek? A könyveladásokban különben már rég nem a politikai irodalom vezet, őstörténet, magyar írók, sokaknak elege van a politikából. Lapoknál ugyanez. Több millió jobbos szavazó nemigen tud eltartani egy napilapot.
A balos szemetek eladottsága is csökkenhálistennek, de hát ott többféle van.
Nálunk egyedül a Demokrata a pozitív példa, és mutatja, hogy határozottabb hang a vonzó, nem a pipogyizmus.
Beren
2005. január 30. 18:22 | Sorszám: 36
Nem ő a felelős, az biztos.(annyival árnyalnám, hogy Bencsik is szokott néha, lásd decemberi-januári írásait), hanem a jobboldali sajtó tulajdonosai. És ne feledjük, hogy sajnos nálunk is sok a gyáva, aki mindig csak azt írja, amit megengednek neki, semmi többet.

Különben egyszerű. Őhozzá nem mernek nyúlni, mert már túl nagy sztár ahhoz. Tudják, hogy ha totál eltávolítanák, az népszerűségvesztést okozna a jobboldalnak, joggal.
Viszont az is látszik, hogy a Nemzetben eleve nincs teljes szabadsága senkinek, sajnos a lap és publirovata zömmel pártszerű. Egyre csökken a példányszáma, ezért az igazán ütős írások a Demokratában jelennek meg. Amely ismereteim szerint az egyetlen nem csökkenő eladottságú jobbos lap.

Beren
2005. január 30. 17:53 | Sorszám: 31
Amikor pártízezer szavazat dönt, akkor bizony mindenki voksa számít, de különösen egy ismert jobboldali közéleti emberé. Ne becsüld te le. Mert lehet, hogy a a vezérkarban a Lovas-kedvelők vannak kisebbségben, de a Fidesz tagságban már egészen más a helyzet.
Beren
2005. január 30. 17:44 | Sorszám: 30
Jó, hát ha nem érted a jobboldali újságíró, és a jobboldali pártújságíró közti különbséget....
Talán hallgatnia kellett volna, amikor Habony ballib újságírókat fizetett a fidesz médiaokítására?

Annyit én tolerálok, hogy az emberi természet alapvető sajátja: neehezn viseljük a jogos bírálatot, ha az minket vagy barátainkat ér.

Beren
2005. január 30. 17:28 | Sorszám: 27
Ebben igazad van, sajnos nagyon vonalasak. Ezért van az, hogy Lovas írásainak érdemi része csak a Demóban jelenhet meg.
Beren
2005. január 30. 17:24 | Sorszám: 24
ne haragudj, de ez nem igaz. Elsőnek dicséri meg a Fideszt, ha jót tesz.
Másrészt értsétek már meg: sajnos a jobboldalon is van egy vezetőréteg, amely szolgai pártújságírást vár el, de az nem vezet sehová. A független nyugati újságírás lényege, hogy az adott újságíró bármikor bírálja a hozzá közel álló pártot, vezetőt is, ha úgy látja, hogy az saját elvei és választói ellen tesz valamit. Ezt hívják demokratikus kontrollnak, ilyesminek. Sőt, az ilyen saját oldali bírálat sokkal hitelesebb egy szarszemét tgm-énél mondjuk.
Ha nem tenné Lovas, sokkal több visszaélés volna, mert ilyen az emberi természet. Úgyhogy a kritikáira, amelyek 99%-ban helytállóak, a legrosszabb, ötvenes évekbeli reagálás az, hogy DE HÁT BÍRÁLJA A FIDESZT, MICSODA DOLOG AZ!!!
Újságírónak ez a dolga, párthűséget a párttagoktól kell elvárni, mert különben soha nem lesz igazi rendszerváltás.
Beren
2005. január 30. 17:13 | Sorszám: 18
Tényleg nagyon sajnállak, ha sem a nemzetközi tapasztalatok, sem a Fidesz hazai választási kudarca 2002-ből nem tudott meggyőzni téged arról, hogy ez a "bizonytalanok, középenállók megnyerése mindenek felett" stratégia halálra van ítélve.
Az egész világon a politikusok elsősorban saját közönségüknek játszanak, azt tartják folyamatos izzásban, és tojnak a "bizonytalanokra", pláne a másik oldalon állókra.
A saját tábor totális mozgósításával nyerhető meg választás Új-Zélandtól Csehországig, nem a ballibnek való udvarolgatásokkal, öncenzúrával. A maszop ilyet nem csinált 2002-ben, nyert is. Orbán csak egyszer csinálta, miután a puha kampány miatt az első forduló elszállt, majdnem meg tudta fordítani az eredményt, mert végre komcsiknak nevezte a komcsikat és félre tett minden kényszeredett udvariaskodást.
Szociális demagagógia is kell, emellett, természetesen, de kizárólag erre bazírozni öngyilkosság, ráadásul a fidesz még azt sem csinálja elég gátlástalanul.
Az emeberek az erőt, határozottságot, a tetteket tisztelik, nem a Rogán féle megalázkodókat a napkeltében.
A bizonytalan ürsekre koncentrálás több jobbost ábrándít ki, akik majd nem mennek el, a jobboldalnak pedig vége.
Amúgy igaz, most még nem kell full gőzzel nyomulni, de azt az impotenciát is fel kell adni, amibe bele szorultak. A cseh jobboldaltól kell tanulni, nem Habonytól, aki Wermer 2.
Beren
2005. január 30. 17:04 | Sorszám: 12
Butaság, már megbocsáss. A politikai újságírók mindenütt összekeverik a politikát és az újságírást, mert ez a dolguk. Írásaikkal mindenképpen alakíthatják azt, kontrollálhatják, szembesíthetik, ami jó.
Lásd Tőkéczkihez írt levelét.
Röviden arról a jelenségről szól, hogy néhány liberósba hajló, vagy gyenge egyéniségű jobbos a saját tábort gyengítve átveszi az életésirodalom, a szombat, a népszava, népszabó és a többi hazug cionista lap érvrendszerét (ami fordítva sosem fordul elő) és radikálisoz, szélsőségesez, akárcsak azok.
A balbiberális oldal ezzel szemben monolit, összetartó, és senkitől sem határolódik el saját oldalán, legyen bár rá ok vagy sem. Ez alapelv(még székletmennél is).
Mármost a nem kis jobboldali rétegre nagyhatású, mozgósító erővel bíró Demokratát vagy Lovast basztatni jobboldalinak nem csak szégyen és aljasság, hanem kifejezetten a baloldal szekerét toló művelet.
Egy kocsmában nyilván anyáznak az mszp-szdsz csoportok egymás közt, de nem határolódnak el egymástól nyilvánosan.
Nekünk is így kéne tenni, összefogni a sátáni ellenség ellen. Bírálni lehet, de ballib jelzőket osztogatni jobboldalon belül egymásra, ballib lapoknak, műsoroknak udvarolni, az ő elvárásaik szerint játszani, mint néhány megtévedt jobbos politikus teszi, kérem ne tegyük. Ide tartozik az a téves és hamis önáltatás, hogy ha majd a "mérsékelt" jobbosok elhatárolódnak a "szélsőségesektől", akkor a ballib nagy kegyesen nem szélsőségesezi és rágalmazza többé a fideszt. Egyrészt az élet bebizonyította, hogy ez nem így van, másrészt eleve önfeladó a Teller-levelet hamisító, gyilokra uszító ballib sajtóra pislogni, hogy vajon mit szólnak bármihez is. Ki kell zárni őket az életünkből, bármilyenfajta jobbosok is vagyunk. Megkérem tisztelettel mercuriuts is, lássa be, micsoda kár mondjuk azt üvölteni a fórumon: a radikálisok megint ürügyet szolgáltatnak ahhoz, hogy a sajtó majd megírja, hogy így meg úgy szélsőséges, antiszemita stb.. Ez már az ő(ballibek) győzelmük, mert egy jobbos(mercurius) hozzájuk idomult, számít neki, hogy mit ír(hazudik) a népszara, szdsz klub stb, az ő elvárásaiknak rendelődik alá, még ha észre se veszi.
Az antiszemitázás és fasisztázás is hagyassék meg a magyargyűlölőknek.
Nézetkülönbségek dacára a maszopszadesz megsemmisítése legyen a közös cél a választásokon.
Beren
2005. január 30. 16:48 | Sorszám: 10
keletnémet diktátor, vonulj magadba, Rogán biza meklumpázott egy kissé Lendvainak. ilyet ellenzéki politikus, pláne büdösbolsikkal szemben nem engedhet meg magának.
A cikke különben nem erre az epizódra alapult, hanem, többek közt Rogán Pallagi előtti megalázkodására, úgyhogy megint szállj magadba mielőtt valótlant szólsz.
Olvasd el, mielőtt fröcsögsz, kérlek.
A Fidesz előnye pedig egyáltalán nem megnyugtató mértékű, lásd a büdösszonda kontrát a mediánra.


Lovas István: Zsarolásos ultimátum

"Önök a legmagasabb labdákat sem ütik le. Jogerősen lopásért ítéli el a bíróság a közszolgálati MTV „ügyvédjét”? Önök kussolnak. Mi a fenének vannak akkor a parlamentben? Hol van az az ígéretük, hogy a kormánypártok „nyirkos leheletüket érzik majd tarkójukon?” E helyett bocsánatáért esdekelnek. Juszt és Gyurcsány Juszthoz hasonló médiaudvartartása ismét tort ül az önök soron következő megaláztatásán"

Habony Árpád
a Fidesz kampánystratégája

Tárgy: zsarolásos ultimátum

Tisztelt Uram!

Ilyenre még nem került sor, amióta szeptember eleje óta Brüsszelben vagyok. Öten hívtak egy tévéműsor miatt. Közülük kettő azt mondta, egyszerűen elege lett és nem megy szavazni 2006-ban.

Az adásról kaptam egy SMS-t is. Azt idézem, betűhűen:

„Hát ezt már egyszerűen nem lehet tovább nézni!

A Napnyugtában éppen Rogán ül Pallagi mester ítélőszéke előtt és szánalmasan meaculpázik.
Arról van szó, hogy Rogán korábban igen sokat "keménykedett és vagdalkozott", de most már szelídebben, felelősségteljesebben politizál, amiért dicséretet kap Pallagi mestertől. Aki azért korábbi keménykedéséért feddésben részesíti, mire Rogán fiatal meggondolatlanságával védekezik. De a választási vereség döbbentette rá, hogy ez így nem jó. Mire Pallagi: "és akkor nem gondolt arra, hogy ilyen vagdalkozással eltaszíthatják a választókat és elveszíthetik a választást?" És így tovább.

Pallagi teljesen hülyét csinál ebből a szerencsétlen Rogánból. Mintha nem éppen fordítva lett volna, mintha nem az MSZP követte volna el minden idők legmocskosabb lejárató kampányát, miközben a Fidesz irtózott a negatív kampánytól. Még a legszelídebb MSZP vezető is kétszer olyan kemény volt a hazug rágalmak terjesztésében, mint Rogán valaha is lehetett volna. „

Rogán Antal ez előtt utoljára egyébként a népszavazás után kért bocsánatot az MSZP-s Lendvai Ildikótól. Úgy látszik, hogy e fideszes politikusnak nem tudja keresztezni az útját egy mszpés, hogy automatikusan ne kérné a bocsánatát.

Ez nem lehet véletlen. Egy politikus önmagától nem lehet ennyire medúza. Ez „ki van tervelve”. Nyilván az ön ötletei alapján, uram.

Úgy tűnik, ön karrierjét tette rá arra, hogy a wermeri taktikát - vagyis az elhajlást az ütések elől a végső vereségig -, ön tragikusan meg akarja ismételni. Ahogyan akkor vártuk ezer tűn ülve a nagy „durranást”, vagyis a Fidesz kampányának kezdetét és azt, hogy végre reagál a nyakába zúdított mocsokáradatra, az 2002. április 8-án jött el választási vereség formájában.

De ha az előtt bárki megkérdőjelezte volna Wermer elgondolásának hatékonyságát, eretnekként és ellenségként átkozták volna ki.

Nos, új évi fogadalomként úgy döntöttem, hogy az ön elképzelését alapjaiban megkérdőjelezem. Sőt, az egyetlennel, amim van, az eddig önöknek leadott szavazatommal, zsarolni fogom pártját.

Ha ön intellektuálisan nyitott, nyilván egyetért velem abban, hogy önnek kötelessége bátran és egyértelműen időpontot megszabnia, amikorra a közvélemény-kutatások eredménye az ön által folytatott „stratégiát” bizonyítania kell. Tűzzön ki egy dátumot. 2005 március? Amikorra minden áremelés hatása „begyűrüzik”? Akkorra vezet majd már egyértelműen a Fidesz az MSZP ellen? Amellyel szemben már most kellene két pályahosszal vezetnie? Vagy milyen dátum legyen? 2005. szeptember? Netán várjunk 2006 márciusáig, ameddig rájön, hogy alapvető korrekcióra van szükség?

Mutasson nekem egyetlen valamire való kampányszakembert a világ legjobbjának tartott Karl Rove-tól, Bush stratégájától Ron Werberig, aki szerint az ön módszere gyümölcsöző? Egyetlen egyet kértem.

Ma a világon meglepő módon egymástól több ezer kilométerre fekvő országokban is egy olyan folyamat zajlik le, amelynek eredményeként a választásra jogosultak mind kisebb arányban mennek el szavazni és kivétel nélkül minden országban, ahol profik irányítják a választási kampányt, a saját tábor izzásban tartása a fő cél, mert – noha milliós tömegek szavaznak – néhány ezer szavazatkülönbség dönt.

Ezekben az országokban a saját táborra „játszanak” a vezetők. Az ő lelküket pátyolgatják, nekik tetsző dolgokat mondanak és nincs ütés, amit vissza ne adnának.

Ellentétben önökkel, akik elkótyavetyélték a lelkesedést.

Mit gondol, hány embert tudnának most összetrombitálni azokból, akik 2002-ben a második forduló előtt sereglettek össze a parlament előtt?

A hetekben az amerikai Time magazine Bush elnököt választotta az Év emberének.

Az egyébként ócska Westelpress hírszolgálat az erről szóló rövid SMS-ében az indoklásból ezt emelte ki: „kérlelhetetlen vezetési stílusa” miatt.

E helyett ön mit tanácsol Orbán Viktornak és a Fidesz vezetőinek? Hogy „nyugi, nyugi, majd kipukkad Gyurcsány, addig viszont nem szabad lejáratódnunk”.

Ezzel az érveléssel legalább három alapvető baj van.

Az egyik az, hogy Gyurcsány, a populista demagóg, nem pukkad ki, mert egy demagóg populista soha sem fogy ki demagógiából.

A másik baj, hogy önök már lejáratódtak a másik tábor hűbb katonái szemében. Erre nem kell várni. De Orbán Viktor visszahúzásával lejáratják a saját táborában is.

Hogy Orbán Viktor imázsa milyen a másik tábor margóin is, arról két példa. Az egyik személyes.

Feleségem saját fülével hallotta, amikor a mostani népszavazás előtt két öregasszony beszélgetett egy üzlet előtt. Az egyik azt mondta a másiknak: „A Fidesz azt akarja, hogy a nyugdíjamat a románoknak adják”. Mire a másik: „Meg hogy az Orbán feleségéé legyen”.

Ezt az Orbán Viktort akarják megkímélni a lejáratódástól? Ilyen emberek előtt?

Másik példa. A svájci tulajdonban lévő Blikk című bulvár lap megírta – fotó kíséretében -, hogy Orbán Viktor toros káposztát készített az ünnepekre a családnak. A cikkhez interneten is hozzá lehetett szólni. Néhány hozzászólás: „Dioxint az ételükbe, de nagyobb adagot mint a Juscsenkónak”. „****odjon meg ez a komcsige**”… „Mintha egy vajda lenne a fazék mellett”. Ezektől az emberektől óvja ön Orbán Viktor imázsát?

A harmadik baj az, hogy a passzivitásra játszás a jobboldal amúgy is rémisztő „hatékonytalanságát” növeli. Mert mit tesz a jobboldal? Folyamatos, céltalan loholásban mulasztja el sorra a lényegi dolgokat. Lihegve rohan, késik, majd elmulasztja a lényeget átgondolni. És a csúcson lévő néhány vezető rohangálása sokaknak a lusták paradicsoma, akik elbújhatnak a semmittevésbe, amiből baj nem lehet.

Erre is egyetlen példa: A november 18-án megalakult „TANYA-VILÁG” Egyesület Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort egyszerre hívták meg nagykörös mellé egy tanyába, hogy saját szemükkel lássák, milyen villany nélkül élni Magyarországon százezer embernek. A szervezők Gyucsányéktól legalább kaptak választ. Önöktől még azt sem. Holott szavazatok tízezreit kínálták fel a Fidesznek, tálcán.

Helyette Rogán Antal mekeg bocsánatért a tévében.

Önök minderre, mint bármilyen, az önök arcába vágott sértésre, hallgatnak, mint a vert kutyák. Amit a választók megvetnek. A másik oldal is. A választók a pártokban egyfajta politikai apafigurát keresnek. Azok a pártok, amelyek győznek, ezt a szerepet be is töltik.

Nézze meg, miként viselkedtek a győztesek. Hívják azt Bushnak, Gyurcsánynak, Saronnak, Juscsenkónak, Putyinnak vagy Dewinternek (Flandria legnépszerűbb pártja).

Míg önök az említett Blikk-féle internetes alja gyűlöletkeltést ki sem kérik, még a nyámnyila Medgyessy idején is a másik oldal a parlamentbe vitte az önök képébe vágva azokat a provokatív internetes üzeneteket, amelyek az egyik minisztériumi szerveréről indultak a Hírtévé internetjére.

A másik tábor megszokta, hogy önöket büntetlenül le lehet köpni. Ezerszer is. Mert önök letörlik a csorgó nyálat. Hangtalanul. És bocsánatot kérnek, hogy szélsőségesek, amiért a nyál végigcsorog orcájukon.

Miközben Önök a legmagasabb labdákat sem ütik le. Jogerősen lopásért ítéli el a bíróság a közszolgálati MTV „ügyvédjét”? Önök kussolnak. Mi a fenének vannak akkor a parlamentben? Hol van az az ígéretük, hogy a kormánypártok „nyirkos leheletüket érzik majd tarkójukon?” E helyett bocsánatáért esdekelnek. Juszt és Gyurcsány Juszthoz hasonló médiaudvartartása ismét tort ül az önök soron következő megaláztatásán.

Egy közszolgálati műsorvezető műsorában arra uszítanak, hogy Kövért és társait öljék le? Semmi baj. Önök kushadnak.

Pokorni Zoltán, országgyűlési képviselőjük kerületének része a Városmajor. A Maros utcai rendőrkapitányságtól néhány száz méterre nemrég úgy összevertek egy 17 éves lányt, hogy két hónapig kómában feküdt. Két héte a Városmajorban megerőszakoltak és megöltek egy nőt. Hogy Pokorni interpellált volna a belügyminiszter asszonynál a XII. kerületi kapitányság közvetett felelőssége miatt, akik – mondják sokan az ott lakók közül - a rend fenntartása helyett az éjjel-nappali közértékben jópofáskodással töltik el az idejüket? Egy fenét. Pokorni kussol. Mint az egész Fidesz, amelyik hagyja, hogy a rendőrség a radaros-kasszás, fenéknövesztő szerepkörre degenerálódjon, élükön a nyugdíjáért reszkető, karpereces vezetőjükkel.

Önök valóban azt hiszik, hogy ezzel a magatartással áthoznak szavazatokat a középről és a másik táborból? Hol az eredmény akkor? Az MSZP megy fel, mint a rakéta falrengetően agresszív, soha nem a középet és a jobboldal kegyeit kereső retorikájával és a valóságot lehazudó szociális demagógiával.

Borús napokon előre látom, ahogyan 2006 májusában a Fidesz vezetői azt tanácsolják: „ne a vereség okait elemezzük, hanem összpontosítsunk a 2010-es győzelemre”. Csakhogy 2010-es győzelem nem lesz, Habony úr.

A jobboldalnak még az írmagját is megsemmisítik. Bimbódzó intézményeiket csírájában fojtják el. Mint életképtelent. A politika darwini folyamata eredményeként.

Önök még arra is képtelenek, hogy ingyen, hangsúlyozom ingyen, mert a szavak ingyen vannak, sikerérzést nyújtsanak táboruknak. Nem. Azt sem csinálják. Nem. Hanem az ütések előli elhajlásaikkal a vereség kultúráját mélyítik el benne.

Miközben – és ez eget verő, uniós méretű botrány – Gyurcsányék tovább folytatják a magyar jogállam rohamos leépítését.

Amiről Nyugat-Európában kizárólag az önök hibájából nem tudnak. Ugyanis kitől tudnának? Gyurcsányéktól?

Embereket kérdeztem róla itt. A terület legjobb ismerőit. Nem hogy a széles közvélemény, de vezető uniós szakemberek sem tudnak arról, hogy Szász Károlyt fizikailag szétverték, majd törvényileg verték ki pénzügyi felügyelői tisztjéből. Hogy lecserélték egy kormányzatnak tetsző fazonra a főstatisztikust.

Nem tudnak a közszolgálati média udvari bohóccá silányításáról. Nem tudnak arról, hogy önök az MTV kuratóriumi elnökségében nincsenek képviselve. Nem tudnak a kormányt ellepő K és H botrányról. Semmiről. Tudja, mit mondott Paul Magnette, a nagy tekintélyű Európai Tanulmányok Izgatója minderről, amikor ezt felsoroltam neki? Idézem: „Ha ilyen dolgokat tudtak volna, nagyon nehéz lett volna elfogadtatni a közvéleménnyel Magyarország csatlakozását.”

Ekkora ütőkártya volt önöknek május előtt a kezükben. Nemzetközi sajtókonferenciák sorozatát kellett volna önöknek tartaniuk. Már csak a jövő érdekében is. Hogy legyen mire visszamutatniuk, amikor a másik oldal önti el a világot hazugságaikkal, ha véletlenül önök nyernének.

De önök ez idáig egyetlen nemzetközi sajtókonferenciát nem hívtak össze, hogy elmagyarázzák, mi történik Magyarországon.

Nos, akkor most jöjjön zsarolásos ultimátumom tárgya.

Nekem teljesen elegem lett mindebből.

2005-öt írunk. Nincs idő.

Ezért ultimátumot adok önöknek.

Ha és amennyiben a hónap végéig nem tartanak nemzetközi sajtókonferenciát és nem fordítják Európa figyelmét arra, ami hazánkban történik, eldöntöm, hogy egyáltalán elmenjek-e szavazni 2006-ban.

Annál fájdalmasabb eszköz ugyan nincs, mint önként lemondani az egyik legfontosabb demokratikus jogom gyakorlásáról, de ez az egyetlen eszköz áll a kezemben az önök felrázására. És az, hogy e hasábokon döntésemről beszámolok.

Lovas István

Beren
2005. január 29. 20:16 | Sorszám: 0
Lovas István nyílt levele Tőkéczki Lászlónak
Magyar Demokrata 2005. január 27.


TŐKÉCZKI LÁSZLÓ
egyetemi tanár és publicista

Kedves Laci!

Nem írtam volna hozzád nyílt levelet akkor, ha csak a Magyar Nemzet január 19-i száma 6-ik oldalán Az ellenzék lehetősége és mozgástere főcímmel és A nyilvánossági játék csapdája és a megélheti realitások – Az ellenfél gyengéit kellene keresni alcímmel megjelent cikked olvastam volna. Csakhogy a másik oldal elektronikus sajtóját figyelő barátom említette, hogy a Klub Rádióban kijelentetted: „radikálisok”, mint én és Malgot. Most ezt a szerencsétlen Malgotot hagyjuk. Ha viszont netán barátom rosszul hallotta, akkor bocsánat, de ez lényegében nem sokat módosítja mondanivalómat. Annyiban persze feltétlenül, hogy én egy idő óta már annyira „radikális” lettem, hogy a másik oldal karakterisztikusabb médiájában magát a megszólalást helytelennek tartom, a saját táborunk tagjainak ottani elmarasztalását pedig megengedhetetlennek.

Bővebben http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.29%2018:17&database=rovid


Téma: Az izraeli elnök hazánk belügyeibe avatkozik
Beren
2004. április 15. 21:30 | Sorszám: 3
Orbán és a parlamenti ellenzék pedig versenyt csúszik-mászik a fasiszták előtt, már-már a németeket idéző önostorozással. Igazi holóbiznisz-center lettünk, Finkelsteinnek jó alapanyag következő könyvéhez.
Sebaj, meglesz ennek böjtje majd a Fidesz számára is, és ennél sokkal fontosabb, hogy távolról sem hódol be mindenki a holóbiznisznek. Európában pedig egyre nő, nem az antiszemitizmus, hanem a cionizmus elutasítása. Ezzel a holóhéttel újabb emberek sokaságával utáltatták meg magukat.
Beren
2004. április 15. 15:43 | Sorszám: 0
Itt a lényeg:

"Szili Katalin házelnökkel tárgyalva Kacav külön szorgalmazta a gyűlöletbeszéd elleni törvény mielőbbi itteni kihirdetését."

Elképzelhető, hogy akár Albániában is eltűrnének-e ilyesmit? Szerintem nem, ahogy Izraelben sem lehetséges, hogy egy külföldi vendég ilyen kijelentést tesz. A négypárti bagázs persze szótlanul tűri a megaláztatást, de legalább a Jobbik felemelte szavát, megmentve a nemzet becsületét.

http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=170086&DocID=144925#144925

Izrael ma is a létéért küzd
– mondta Budapesten Móse Kacav elnök
NSZ • 2004. április 14. • Szerző: Szőcs László



A díszsorfal előtt is testőrök kísérik a két államfőt (kép: Móricz Simon)
A magyarországi zsidóság nagyrabecsülésnek örvend a hazai társadalomban – szögezte le Mádl Ferenc, miután fogadta izraeli kollégáját, Móse Kacavot. A magyar államfő hozzátette: ennek törvényi és politikai feltételei adottak. Míg Kacav – aki tegnap kezdte meg háromnapos budapesti látogatását – úgy véli: az antiszemitizmus „nemzetközi probléma”, Mádl szerint hazánkban „általános antiszemitizmus nincs”, bár „bizonyos antiszemita jelenségek” megjelentek. Ugyanerről szólva Kovács László külügyminiszter – aki tegnap délután tárgyalt Izrael elnökével – kijelentette: a kormány nem tűri el az antiszemitizmust. Részben a törvény erejével, részben oktatással, neveléssel küzd ellene. Szili Katalin házelnökkel tárgyalva Kacav külön szorgalmazta a gyűlöletbeszéd elleni törvény mielőbbi itteni kihirdetését.


Téma: Tar Pál 1rása: Hová tart Magyarország?
Beren
2005. január 10. 01:27 | Sorszám: 48
A magyarelleneseknek Trianon-giccs, az ún. holokausztot viszont lassanként államvallássá teszik, mellérendelve természetesen az inkvizíciót. Amikor 56-ról van szó, akkor az Gennyessy szerint múlt, ami nem érdekli az embereket, viszont az ún. holokausztot és főként annak pénzügyi vonzatait 2044-ben is napirenden kívánják tartani. Trianonon szerintük lehet gúnyolódni, a holokausztbiznisz ellenzőit viszont börtönbe kívánják csukni.

Téma: Debreczeni fröcsögése a Népszabóban....
Beren
2003. június 10. 23:12 | Sorszám: 115
Debreczeni már egy hozzászólást is alig ér meg. Soha, semmiféle konkrét, főleg mdf-es viszaélést nem tud cáfolni, elméletei hamisak. Lovasra is csak ballib bélyegket szór, tényeket nem tud felhozni ellene. A jobboldal 99%-a nem kér a Debreczeni féle pszeudojobbosokból, elekistákból, akik a "mérsékeltség" hamis, nyikorgó lemezén kívül az égvilágon semmit sem tudnak felmutatni, ellenben gyakorlati tevékenységük szinte mindig is a ballib szolgálatából állott, elég megnézni Debreczeni panaszbizós tevékenységét(patrónusa többek közt Herényi és Wéber, az mdf-es ORTT testületi tag, ki mindent szinte megszavazott a baloldalnak, s mdnp-s is volt már, ahogy Debreczeni), a jobboldali műsorok elleni határozatait.
Debreczeni a jobbos sajtó és az olvasók zömének sem kívánatos, a Népszabóba írt álnokságaival pedig a baloldal hasznos idiótája. A jobbos közönség nagyrészéhez el sem jut a marhasága, amely, ismétlem újra, hamis és életidegen, a ballib olvasókból meg nem lesz jobbos, csak mert Dávid Ibolya, Debreczeni vagy Elek szépen mosolyog rájuk.
Mgélhetési gondjai persze nem lesznek, az mszp-szdsz mindig vet egy koncot neki és a hozzá hasonlóknak(lásd Mizsei).

Téma: Kettős állampolgárság a hálón!
Beren
2005. január 09. 22:38 | Sorszám: 117
Egyidejűleg, vélhetően. Vasárnap este itt sincsenek sokkal többen.
Beren
2005. január 09. 22:37 | Sorszám: 116
Volt egy magyarországi meghívott is Szabadkán - Kemény Győző felszólalása a mini MÁÉRT-en http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.09%2017:06&database=rovid

Tisztelt Értekezlet, Kedves Magyar Testvéreim!


Ezt az összejövetelt a december ötödikei sikeres, de eredménytelen népszavazás váltotta ki. Sikeres, mondom, mert a kormányon lévők visszataszító, nyugodtan mondhatom, aljas, magyart a magyarral szembeállító kampánya sem tudta többségre vinni a tagadást, az árulást.
A körülményeket figyelembe véve már ez is jelentős eredmény. Létrejött ugyanis egyfajta nemzeti egység, egyfajta nemzeti minimum az elszakított magyaroknak visszajáró magyar állampolgárság ügyében. Azoknak, akik az elszakított területeken élő magyaroknak visszaadandó magyar állampolgárság ellen uszítottak, fel kell tenni a kérdést. Valójában kik ők? Amit tettek egy szóval, egy súlyos szóval is megfogalmazható. Nemzetárulás. Ezáltal önként léptek ki a magyar nemzet kötelékéből. Tamási Áron világosan értésünkre adta: ’’amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas.’’

December ötödike óta fordult velünk a világ. Sokan elvesztették a reményt, a hitet abban, hogy a magyar nemzet minden egyes tagja, éljen bár az elszakított kárpát-medencei területeken vagy a Csonkaországban, Nyugat-Európában, Új-Zélandon vagy az Egyesült Államokban, együvé tartozik, egyetlen közösség részese. Sokan jogos elkeseredésükben és ebből fakadó dühükben haragot táplálnak a csonkaországi magyarok iránt. Válogatás és mérlegelés nélkül.
Ők valószínűleg nem tudják, hogy a magyar ügy mögött felsorakozott a magyar értelmiség színe, java. Tudósok, művészek, sportolók és más jeles közéleti személyiségek mondták ki IGEN! (Lásd, a kiosztott névsort!)

Amikor Magyarország jelenlegi miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc a parlamentben kimondta a nem-et a kettős állampolgárságra, az Értékmegőrzők Civil Szervezet, amelynek tagjai olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportolók, népszerű színészek és zenészek, azonnal (november 8-án) kiadtak aláírásukkal hitelesítve, példát mutatva egy közleményt, melyben az igen-re buzdítanak. Az ’’Értékmegőrzők’’ gondolkodását jól bizonyítja egy, az alapító okiratukból kivett részlet:

’’Hitünk erős és szilárd. Hiszünk nemzetünk jövőjében és azt továbbra is legjobb tudásunk, és tehetségünk szerint fogjuk szolgálni, minden ránk bízott területen, az örök értékek szolgálatában, amelyek a nemzet megmaradásáért, és felemelkedéséért fontosak’’

Néhány név az aláírók közül: Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő az Aranycsapat tagjai, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet sportolója, Bitskey Tibor, Sztankay István színészek, Raksányi Gellért, a Nemzet színésze, a legnépszerűbb popsztárok Ákos, Demjén Ferenc, Pataky Attila EDDA stb.

Az Értékmegőrzők Civil Szervezet felhívását elhallgatta a balliberális média. Az adófizetők közpénzéből működő Magyar Távirati Iroda, amely november 8-án hivatalosan elsőként kapta meg a művészek és sportolók felhívását nem adta ki a közleményt .

Ugyanerre a sorsra jutott a legjelentősebb magyar tudósokat összefogó Professzorok Batthyány Körének november 21-i felhívása, melyben a 232 tudós mellé még nagy számban csatlakoztak újabb színészek, írók, költők, sportolók, újságírók, operaénekesek, építészek, filmrendezők, érezve az írástudók felelősségét.

Példátlan, ahogyan a magyar értelmiség és művész világ jeleseinek véleményét ilyen horderejű kérdésben elhallgatta a média.

Szomorúsággal tölt el az is, hogy az igen-ek mellett kampányoló legnagyobb ellenzéki párt sem tartotta fontosnak e névsor nagyobb nyilvánosság elé kerülését, habár a legmagasabb szinten tájékoztatták őket erről.

December ötödike mérlege lélektanilag ijesztő és tragikus. Ám a nemzeti megrázkódtatásnak haszna is van. Politikai szempontból a VISSZAJÁRÓ magyar állampolgárság ügye előrébb van, mint akár fél évvel ezelött, hiszen amíg korábban még a nemzeti oldal politikusai sem igen beszéltek róla, ma már megkerülhetetlen téma, sarokkő. Az idő a nemzetnek dolgozik. Ennél fontosabb, hogy elvált végre az ocsú a búzától – Duray Miklós ennél egyértelműbben fejezte ki magát.

A magyar ügy nem bukott el, mint ahogy a magyarság sem. Azok, akik aljas eszközökkel a nem-re buzdítottak, törvénytelenül, közpénzből kampányoltak: azt akarták, hogy a határon inneni és túli magyarok egymás ellen forduljanak. Éppen ezért most még fontosabb, mint valaha, hogy fogjuk meg egymás kezét!
A piros-fehér-zöld lobogó mindannyiunk közös öröksége és jövője. Azoknak a vitorlájából fogjuk ki a szelet, akik egymás ellen akarnak uszítani bennünket: bátorsággal, kitartással és következetességgel, mert – Márai Sándor 1942-es röpiratának szavaival élve: magyarnak lenni még mindig nem állapot, hanem feladat és hivatás!
Kérem, ne feledjék, hogy

’’Volt már pár utunk,
és sok mindent tudunk,
De legfőképpen azt,
hogy összetartozunk!’’

Szabadka, 2005 január 6.

Kemény Győző


A beszéd elhangzott a határon túli magyar szervezetek fóruma zárt ülésén 2005. január 6-án.
Szabadkán Magyarországról egyedüli meghívottként Kemény Győző, mint az Értékmegőrzők Civil Szervezet elnöke vett részt és szólalt fel.


Téma: Ballib médiapatkányok
Beren
2005. július 02. 22:45 | Sorszám: 33
A gondola valahogy kihagyta az eredeti forrást (az mno természetesen hozta, onnan vette át ez a portál, az mno pedig tőlünk), na mindegy, volt szerencsém közreműködni a tetves elkaszálásában. Itt a doksi is. http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=svabybo
Beren
2004. március 09. 19:54 | Sorszám: 13
Ez a féreg legalább már-már őszinte. Leírja, hogy neki Izrael a szívügye. Rendben. Azért azt még várom tőle, hogy leírja, én nem vagyok magyar újságíró, úgy ahogy Imre Kertesz is büszkén bevállalta, hogy ő nem magyar és semmi köze a magyarsághoz, nyelvünket pedig gyilkosai nyelvének nevezte.

Téma: Van már JOBBIK-os képviselő
Beren
2004. április 14. 21:18 | Sorszám: 110
Erre majd visszatérünk egy év múlva, amikor az EU-ba a négy párt által betaszigált, becsalt(átvert) nép sokkal nagyobb része lassn rájön, hogy mi is a pálya...
Beren
2004. április 08. 17:46 | Sorszám: 67
Nem-nem, olvass utána, budapesti átlagban kevesebb szavazat kell egy képviselő bejuttatásához, mint vidéken.
Beren
2004. április 08. 17:25 | Sorszám: 65
Igen, de egy képviselő kevesebb szavazattal bejuthat, mint másutt, így értettem.
Beren
2004. április 08. 17:09 | Sorszám: 60
Már csak azért is, mert Budapest aránytalanul sok képviselőt ad. Pécsett egyébként csak a belvárosban változott a szitu, másutt általában korábban is a bolsik nyertek, pl Körömi körzetében is, ami lakótelep (az ún. Kertváros).
Mindenütt áttörtek a bolsik, legjobban Budapesten.
Beren
2004. április 08. 16:56 | Sorszám: 58
Persze, tudjuk, a választási buktáért nem Orbán, nem az akkor bp-i elnök Deutsch és a többi főkolompos a felelős, hanem Körömi.
Beren
2004. április 08. 16:44 | Sorszám: 55
Ne viccelj már, 12 évig jó volt, aztán az utóbbi két évben jöttek rá, hogy alkalmatlan?
Amúgy én Pécsett tanultam, és a pécsi Fideszről már akkor is lesújtó véleményem volt, amikor a Jobbik még gondolatban sem létezett. Ahogy nagyon sokaknak, na meglátjuk, de Körömi befogadását, mint első fecskét, nagy hibának tartanám. Ha van 4-5, aki átlép, és köztük ő, elmenne, de így. Attól tartok, hogy majd éppen a Fidesz veszi elő aktáit, akinek 14 évig nagyon is megfelelt.
Mindenesetre én nem tudok róla, hogy Körömit a Jobbik elnökség befogadta volna, sőt. Lehet, hogy az érintett ezt tervezi, de az egy dolog.

Téma: A Fidesz cserben hagyja a Trianon-film terjesztőit?
Beren
2005. január 18. 21:49 | Sorszám: 28
ja, ez a dvd. A videókazi olcsóbb, de abból csak a moziváltozatot láttam bótba.
Beren
2005. január 18. 21:48 | Sorszám: 27
De kiadták. A mozi változat 4 rugó körül, nem rabló ár, a 14 részes 15 ezerér szentem assesok a minőségér.
Beren
2005. január 18. 21:47 | Sorszám: 26
Sokkal jobb, mint Koltay korábbi filmjei. A több epizódos hosszú verzió különösen, azt még én is csak részben abszolváltam.
Beren
2005. január 18. 20:15 | Sorszám: 23
Folytatódó román ámokfutás a Trianon-film ellen - Összefoglaló a rendőrség és a titkosszolgálat magyarellenes akcióiról


Romániában a rendszer ma is ugyanúgy alapvetően magyar- és kisebbségellenes, mint 1920 óta mindig. Az alkotmány továbbra sem ismeri el az erdélyi magyarság létét sem (nem is fogja), a román APEH a magyar vállakozókra utazik, magyar állami egyetem nincs és nem is lesz mostanában, magyar írók, költők művei és szobrai feketelistán vannak, a székely gyereknek románból fordított, velejéig hazug és gyűlöletkeltő történelemkönyvet löknek oda az iskolákban, amelyekből azt tudhatja meg, hogy magyarok Erdélyben tulajdonképpen vagy nincsenek, vagy ha voltak is, akkor fasiszta megszállókként. Ősei egy primitív horda tagjai voltak, amelyek megzavarták a magas kultúrájú dák-román nép békés életét. Évek óta hatályban lévő törvény ellenére nem adják vissza az elrabolt magyar javak és ingatlanok zömét. Magyarul még KRESZ-vizsga sem tehető, és általában, a magyarnak vesztegetni kell a hivatalokban, ha bármi lényegeset el akar érni. Jó részüknek erre nem telik, marad hát a jogfosztottság. Tesztelgeti most a régi-új román hatalom, meddig mehet el magyarellenességben. A jelek szerint bármeddig, hiszen az EU közömbös, a zimbabwei szintű alkotmány, a közép-ázsiai-forma korrupció, és az antidemokratikus választási törvény ellenére eldöntött tény Bukarest csatlakozása. A Gyurcsány-rezsim természetszerű antimagyarizmusa mellett sajnálatos, hogy a Fidesz is hallgat a súlyos jogsértésekről, a Trianon-film elleni törvénytelen hajszáról, ehelyett a román "demokratizálódásról" szövöget álmokat. Miután Budapesten nincs erő, amely keményen kiállna, Bukarest joggal vonhatja le a következtetést: a magyarok még mindig a foglyai. Alább részletes összefoglaló olvasható a román rendőrség és a titkosszolgálat összehangolt magyarellenes fellépéséről Erdélyben.


Bővebben... http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=cikk&dind=2005.01.18%2020:06&database=main

Forrás (kettosallampolgarsag.hu)

Beren
2005. január 17. 22:55 | Sorszám: 13
A szemét ember legszemetebbje az, aki a 300 ezer ft büntetésre ítélt, büntetőperrel fenyegetett erdélyi fiatalok ügyét bagatellizálni próbálja, sőt, szembe dicséri a román "demokráciát". Kozmetika, mosolydiplomácia, és ugyanolyan elnyomás, mint Iliescu alatt. A román apeh, akárcsak a szerb ugyanúgy a magyar cégeket szívatja és fogja, mint 1930-ban, amikor ezt Wass Albert megírta. Egy példa az ezer közül az etnikai elnyomásra. Magyarul még kresz-vizsga sem tehető. Hazug, románból fordított szennytankönyvekkel "oktatják" a magyar középiskolásokat. Nem adják vissza az elrablott javak 955-át, törvény ellenére sem. Autonómia sem lesz, mert a Fidesz nem zsarol a háttérben. Szobrokat, műveket fognak betiltani ezután is.
Hogy még zsidózással is vádolsz, az végképp elárulja kommunista véredet. Németh izraelbarát és feltétlen atlantista, lásd erről számos korábbi kijelentését. Lovas is idézte ezeket, tények. Kb. két éve Izraelben bejelentette, hogy Magyarországnak adóssága van a zsidókkal szemben. Amolyan eörsis, demszkys, gönczös, hozzád is méltó kijelentés, ezt bírálta joggal Lovas. Ha Némethnek adóssága van, fizessen, de ne próbáljon kollektív bűnöket a magyarságra aggatni. Az is tény, hogy nemrég még a kettős állampolgárság ellen agitált hazug érvekkel.
Amúgy meg olvasgass sötét barátom. Már a Magyar Nemzet is nekiment múlt héten az idolpártodnak.
Beren
2005. január 17. 20:30 | Sorszám: 11
Ez a lényeg. Kirívóan súlyos emberi jogsértések, törvénytiprás egy leendő uniós tagállamban, a nyúl Fidesz pedig hallgat. A románok örülhetnek, uniós tagállamként is azt tesznek majd, amit akarnak. Brüsszel semmit se old meg helyettünk, sőt. Csak a zsidó témára ugranak, semmi másra, a magyarokra kilövési engedély van. Csakis Magyarország kérlelhetetlen fellépése mellett tudnak bármit is kiharcolni a Kárpát-medence magyarjai.
Beren
2005. január 17. 20:05 | Sorszám: 10
Arról is Lovas írt egyszer tények alapján. Mármint hogy Németh Zsolt feltétlen atlantista és izraelbarát.
Beren
2005. január 17. 20:03 | Sorszám: 9
Óh de szép. A "testvérpártoknak" pedig a 21.században is elnéznek egy kis filmbetiltást? Úgy látszik igen.
Basescu ugyanolyan régi komcsi, mint Iliescu, Bukarest nem változik. Ugyanolyan kérlelhetetlenül magyarellenes, még ha mosolyog is hozzá. És megteheti, ha egyszer nincs igazi magyar ellenerő Budapesten. Lovas olyasmit írt pár hete, hogy akkor már inkább söpörje el a kommunista banda a kváziellenzéket, mert ez a legrosszabb felállás a világon.
Beren
2005. január 17. 19:58 | Sorszám: 8
Ki mondta, hogy a Trianon-film a szakítópróba Románia csatlakozásánál, mercurius mszmps párttitkár?
Arról van csak szó, hogy még kisebb ügyekben is cserben hagyják választóikat. csak nem képzeled, hogy az autonómiától teszi függővé a szövetség Bukarest csatlakozását? Simán meg fogják szavazni, ahogy a NATO esetben is. Autonómia pedig jövőre sem lesz, pont azért, mert a románok látják, hogy a Fidesz gyenge és nem fogja zsarolni őket.
Beren
2005. január 17. 19:54 | Sorszám: 7
A Fidesz a mai tárgyaláson sem vetette fel a témát Tariceanunak.
Ott folytatják, ahol abbahagyták. 2006-os álmaink messzebbre kerültek, mint valaha. Minden ütközetben meghátrálnak, Csótány röhöghet a markába.
Beren
2005. január 17. 07:54 | Sorszám: 0
Németh Zsolt nem hozta szóba a Trianon-film elleni román hatósági agressziót

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi üdvöskéje minapi kolozsvári tárgyalásain mélyen hallgatott arról, hogy a román szervek törvénytelen hajtóvadászatot indítottak a Trianon-film erdélyi terjesztői ellen. Mellesleg az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökéről, esetleg a külügyi tárca várományosáról van szó, a határon túli ügyek megfellebezhetetlen szakértőjéről. Persze emlékezhetünk: az ellenzéki politikus tavaly tavasszal még a kettős állampolgárság ellen! agitált Erdélyben, nem kevesek felháborodására. NéZsó nyilván fontosabbnak tartotta az új román hatalom körüludvarlását holmi „magyarkodók” megvédése helyett. Az Emil Boc kolozsvári polgármesterrel folytatott megbeszélésen puffogtak a semmitmondó frázisok, volt némi kötelező EU-brekegés, sőt, az a képtelenség is elhangzott, hogy, idézzük: "rendszerváltó szemlélet tapasztalható Romániában." De nem ám Boc, hanem Németh részéről!
Hát persze, aranyom, a felolvasó estek, szobrok és filmek betiltása, a magyarellenes rendőri mozgósítás Marosvásárhelyt maga a román "rendszerváltás".
Németh magatartása már azért is felelőtlen, mert a Gyurcsány-kurzus, ahogy más ügyekben, ezúttal sem tesz semmit az erdélyi és bármely magyarok zaklatása, megfélemlítése ellen, sőt... Emlékezzünk Bayer Zsolt, vagy Toroczkai László diktatorikus kitiltására Erdélyből illetve Délvidékről. Ilyenkor tölthetné be hivatását a Fidesz. Akinek egyik prominense ehelyett baromságokat beszél.
Románia, mint Unió-érett demokrácia? Münchausen báró is megirigyelhetné az efféle képtelenségek terjesztőit. A Ceausescu-rezsim szellemét idéző hatósági fellépés önmagáért beszél, az etnodiktatúra ma is létezik. Aki magyar politikusként az erdélyi magyarság érdekében tett komoly engedmények és ellentételezések nélkül (területi és gazdasági autonómia, állami magyar egyetem, az elrabolt javak visszaadása) támogatja Bukarest EU-csatlakozását, bolond, vagy gazember.
A Fidesz külpolitikája, jelen idő szerint nagyjából olyan, mint a párt belpolitikai teljesítménye: siralmas. (kettosallampolgarsag.hu)

Németh Zsoltnak egyébként pontos információi vannak az ügyről, mint minden újságolvasó polgárnak. Lehet, hogy több is. Míg Szász Jenő és az MPSZ bátran kiállt, az atlantista, izrael-barát Németh és nyúlpártja kussol.

Bővebben http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.01.17%2000:34&database=rovid

A kolozsvári polgármester vendége volt Németh Zsolt
[ 2005-01-15 - 09:01:16 ]


Erdélyi, nem hivatalos látogatása során


Téma: Krizsó élre tör
Beren
2005. március 11. 11:43 | Sorszám: 66
büdös kurva
Beren
2005. március 04. 09:14 | Sorszám: 41
két-három éve a naivak ájultak csak el tőle. Sajnos jobbos betegség, hogy ájuldozunk, ha a ballib egyszer a bandáját szidja, noha azt Tgmtől Györgygecipéterig olykor megteszik, de nem szabad megtévesszen minket, attól ők még a magyarság vámszedői. A hír tv, amit az elmúlt fél évben sikerült elbaltázni, sajnos már a szélsőséges, tömegbelövetős Tótawt is állandó vendégként szerepelteti, minősíthetetlen. Krizsó egy egykori tv3-as balócseléd, ennyit róla.

Téma: A szadeszkretének újabb egyházellenás támadása
Beren
2005. február 13. 17:34 | Sorszám: 126
"demokratikus ellenzék"?. Az ávós, mszmps gyerekek belső ellenzékieskedése, legjobb esetben. A rezsimet általában balról bíráló kádercsemeték és egyéb söpredékek gyűjtőhelye, még akkor is, ha persze nem volt mindenki beavatva, és volt egy-két jószándékú köztük. Aki viszont 90 után is köztük maradt, az mind szarházi, beleértve Mécset is.
Beren
2005. február 13. 17:30 | Sorszám: 125
És persze eljöhet még az idő, szerinte, el is fog. A toroknyisza pedig pedig nem csak fizikai értelemben érthető, persze úgyis. A szadeszt egy napon majd betiltják, mint bűnöző pártot.
Beren
2005. február 13. 17:29 | Sorszám: 124
Amerikában, Izraelben elvágnák a torkukat, ha ennyire undorítóan az egyházak ellen uszítanának, közpénzen telefosva és hazudva az országot. (az szdsz uszít, te büdösbolsi). Arrafelé a buziknak se terem sok babér, sőt egyre kevesebb. Ténymegállapítás.
Amúgy pedig a gyilkos ávósok, a bauerek, eörsik, petők tolvaj utódpártja csak ne kérjen ki magának semmit.
Beren
2005. február 13. 16:08 | Sorszám: 119
És mégsem vágjuk el a szadeszosok torkát a plakátok miatt, pedig sok országban így járnának. Nem kevesen vagyunk, hanem gyávák. Azért van gyurcsány-rezsimünk, nemzetellenes kormányunk, magyarellenes, szocionista médiánk, szervezett bűnözők a hatalomban, a tévvében, azért tehetik tönkre a magyar gazdákat, vállalkozóinkat, kultúránkat, mindent.

Téma: Balliberális fordulat a Jobbikban :))))
Beren
2003. október 26. 19:39 | Sorszám: 283
Hülyeséget vartyogsz, nem először. A JMM elnökségét a JMM alapító tagjai választották meg.
Tudom, hogy a nagyszerű Orbán ezzel szemben kiment az utcára, és 10 millió ember véleményét kérte ki arról, ki légyen anno a Fidesz elnöke, de hát nem lehet mindenki tökéletes.
Beren
2003. október 26. 14:58 | Sorszám: 280
Egyik sem tagja a Jobbiknak, pozíciójuk nincs. De spéci Pongrátz Gergelyen, vagy Tóth Gy.-n semmi szégyellnivaló nincsen, mint "közeli embereken". Dobos egy szélhámos, kétségtelen, de semmiféle szerepe nincs a Jobbik politikájának alakításában, max, mivel sértődött a Fideszre, időnként lehozza Molnár jó kis cikkeit(aki persze másuttis lehozatná, de ott nem kívánatos, a Nemzetből zömmel kiszorult, Bencsikkel, mint Fidesz csinovnyikkal, összevesztek rég - utóbbi dologra mondom, szerencsére), ami nem baj.
Lányinak semmi köze a Jobbikhoz, még a fogadásra sem jött el. Meglehet szimpatizál velük, és?
Balogh Gyula nem pénzeli a Jobbikot, nem is tagjuk, annyi kapocs van, hogy a költségvetési vitában a Jobbik álláspontját is elmondja az Országgyűlésben, egyébként vele sincs semmi gond.

De ez mind terelés részedről, a lényeg, hogy kik a vezetői a Jobbiknak, azokkal szemben fogalmazhatsz meg Jobbikkal kapcsolatos kritikát, ha akarsz.
Ezek az emberek: Kovács Dávid elnök, Vona, Molnár és Balczó a három alelnök, valamint Nagy Ervin, a választmány elnöke.
A mai Vasújsban korrekt beszámolót hallhatott a párttá alakulásról az, aki felkelt.

Beren
2003. október 21. 23:11 | Sorszám: 136
Mondtam, hogy majd könftárazok is, de nem holnap, sok a meló, kevés az alvás.
Beren
2003. október 21. 21:17 | Sorszám: 133
ne kavarj, ez évekkel később volt, és semmi köze a korábbihoz. A korábbi évek anyaga nincs fenn a neten.
Beren
2003. október 21. 17:15 | Sorszám: 106
Figyelj, senki sem mondta egyébként, hogy a legfőbb kérdés az, csuhásozott-e Orbán. Nem is lényegtelen, de nem is kardinális kérdés. A dolog itt csak úgy merült fel, hogy szélfidesz-klub hazugsággal vádolta Kovácsot, aki nem hazudott.
Beren
2003. október 21. 15:12 | Sorszám: 95
Egyre alacsonyabb nívón teljesítesz, és a kérdésekre nem válaszolsz, pl. hogy párttag vagy-e, és ha igen, melyiké.

Nos, régi fideszesek és mdf-esek szerint Orbán szó szerint ezt mondotta volt, méghozzá az OGY-ben: Térdre, csuhások!

Ez még persze nem perdöntő, majd valami könyvtárból előkeressük, ha tényleg, de mondjuk úgy, alapos a gyanú.
Bayer legalább bocsánatot kért már a jobboldal és a keresztények támadása miatt, Orbán, kétlem, hogy megteszi, a lényeg, annak idején az zsdsz-szel egyetemben mocskolódtak, uszítottak, rendszeresen, nem ez volt az első és utolsó alkalom.

A jobboldali közvélemény nagy része erről nem tud ma már sokat, mert hosszú évek óta ezt a jobbos sajtóban nem illik felemlegetni.

A hívők, és a főpapjaik, magadat nevetteted ki, ha azt állítod, hogy bármi befolyásuk van magas szintű lelki vezetőik kiválasztására.

Beren
2003. október 21. 13:47 | Sorszám: 89
Úgy látszik, nem érted, hogy egy ilyen aljadék csuhásozás a keresztény embereket és értékeiket sérti meg. Néhány főpap engem kevéssé érdekel, azok bármikor az mszp-t is kiszolgálják, és szolgálták is már nem egyszer.
Beren
2003. október 21. 13:42 | Sorszám: 88
Mind a hárman diplomások, Kovács egyetemen oktat, bilikezűkém. Ennyit a jólértesültségedről.
Beren
2003. október 20. 18:19 | Sorszám: 81
Lám, lám, megelőztél. Megszerzem a betű szerinti idézetet is majd, de a te verziódat(térdere csuhások, ilyesmi), sokan megerősítették, akik már akkor is intenzíven követték a politikát.

Ez pedig igen durva megjegyzés, mindegy, hogy az MDF-nek mondta-e, ordenáré.

Beren
2003. október 20. 08:06 | Sorszám: 74
Torgyánt, Csurkát nem támadták vehemenciával? a családjukat is, évekig. Vagy a szintén érintett Giczyt, akiről sokan hitték, hogy igazi jobboldali.

Szóval a vehemens ballib támadás önmagában nem jelent se pro se kontra valakiről garanciát.

Beren
2003. október 19. 23:56 | Sorszám: 72
Ja igen, Torgyánt is évekig támadták, attól még nem kedveltem. Ezzel nem akarom Orbánnal egy szinte helyezni, de tény, akárcsak Csurka évekig tartó basztatása. Mit ad Isten, őt se csípem, és nagyon finoman fejeztem ki magam.
Beren
2003. október 19. 23:54 | Sorszám: 71
Bocsáss meg, de önmagában nagyon kevés indoknak, hogy valakit a ballib támad, azért szeressem is és védjem(egyébként ha méltatlan támadás éri, cigányozzák, ilyesmi, meg szoktam védeni, nyilvánosan is). Orbán a legismertebb jobbos vezéralak, persze, hogy őt támadják, Csurka már madárijesztőnek se jó, annyira leépült, ő már nem jó semmire.
Egyébként nem látom messzinek az időt, amikor majd a Jobbikot fogják veszettül támadni, ha elég veszélyesnek ítélik már. Ma még csak Gerő nácizta le őket, holnap az egész banda is, ha kell.
Beren
2003. október 19. 23:43 | Sorszám: 69
Nem értem, a Fidesznek miért büdös a bűzlő Kende?
Százmilliós nagyságrendű megrendelései voltak a fideszes Szabó L Zs alatt a tévében, egészen 2002 januárjáig. Csak akkor vágták ki a nyomorultat, mert hogy is nézett volna ki, hogy a Viktor c. "mű" szerzője ott maradjon.
Persze korábban a Fidesz nyilván nem tudta, hogy széncionista ballib etnikummal van dolguk.
Igaz, évek óta uszított ballib lapokban, no de ki veszi azt észre.
Beren
2003. október 19. 23:37 | Sorszám: 68
Szerintem kérj tanácsot Simontól vagy Balótól, netán magától Kendétől, még túl kevés lét kaptak a Fidesztől.

Utánanézek, maradjunk ennyiben. Én, a szektásokkal ellentétben sose féltem elismerni, ha tévedtem, majd meglátjuk, ti is így tesztek-e, ha kiderül, hogy de mégis.

Beren
2003. október 19. 23:09 | Sorszám: 65
Nyugi, amint van időm, megkeresem a forrást. Általában jó a memóriám.
Beren
2003. október 19. 22:45 | Sorszám: 63
Persze, Balogh mindenhová egy teherautónyi konzervvel állít be, a Dispután is szatyorból osztogatta. Hát peersze. Ebből él a Jobbik, nem tudtátok? Balogh küld is mindig Szabolcsból a Jobbiknak kamion almát, babot, ezt-azt.

Jó ha tudjátok, hogy a Jobbiknak nincs titkárnője, épülete, autója stb. És mégis fosik tőle a Fidesz. Egy pár számítógépgépre összedobtak az emberek, és van egy "iroda" is, a Magyarok Házában, úgy 4-5m2-es lehet. Bár később egy kerületben talán lesz önálló iroda, ha felújítják végre.

A Jobbikosok maguk fedezik utazási költségeiket, vagy leviszi őket vidékre valaki, aki szintén arra megy. Nincsenek büntetett pártigazgatóik, akik az adófizetők pénzén hizlalják a túloldal embereit.

És főként dolgoznak, nem napot lopnak, hanem rendes munkahelyen, némelyik még tanul, sokan pedig mindkettőt csinálják, a maradék idejükben politizálnak. A Fidesz vezérkarnak is elkélne egy kis hétköznapi munka, ahol számonkérés és fegyelem van, és ahol leválthatják őket, ha szarul muzsikálnak.

Beren
2003. október 19. 22:35 | Sorszám: 62
A tény, egy szánalmas ürüggyel kivonultak. Nézd, az szdsz sem volt ostoba soha, hogy nyíltan hirdesse: dögöljenek meg a magyarok, még ha ezt is gondolta mindig.

Orbán pedig igenis ordenáré megjegyzést tett az egyházakra(nem a zsidóra), lehet, hogy nem a parlamentben, de csuhásozott.

Beren
2003. október 18. 21:03 | Sorszám: 49
Valóban, én ugyan nem bánom, hogy Merkuci ámokot fut, de az furcsa, hogy a haverjai sem szólnak rá, hogy vállalhatatlan vagy te csóka és lejáratod a pártot is.

Igaz, a párt járatja le magát, de M még rásegít.

Beren
2003. október 18. 20:59 | Sorszám: 47
Hú, most megfogtál, tényleg nagyon gyenge. Ugyan a fél ország ki van bukva a Fidesz-Simon együttműködéstől, és holmi napilapok, meg tévék, rádiók is ezzel foglalkoztak, de ez mind túró ahhoz képest, hogy te egy belterjes, 500 fős fórumon sorozatban költöd a rejszolmányokat a Jobbikról.
Csak így tovább!
Beren
2003. október 18. 20:52 | Sorszám: 45
Ez csak akkor volna jogos, ha a zömmel gyalázkodó, topikromboló Merkúriuszt, oggit, iudexet is figyelmeztetnéd, legalább minden tizedik húzásuknál. Mivel erre, az egyenlő mércére egyelőre nem mutatsz hajlandóságot, komolytalan és hamis a figyelmeztetésed. Mondhatni bűzlik.
De hát emberek változhatnak, ha majd tapasztalom a korrektséget, magam sem fogok többé kiszólogatni(ami összességében egyébként is jelentéktelen mértékű).
Beren
2003. október 18. 20:47 | Sorszám: 43
Folytassa Mercurius!

Igaz mi gaz, abban a párszáz fős körben, akiket a gondola elérhet, tényleg nagyon hatékonyan munkálkodsz a Jobbik népszerűségének növelésén. Ha rajtam múlna, a Fidesz fő píárosának tennélek meg.

Beren
2003. október 18. 20:40 | Sorszám: 41
Nyugodtan tedd. Nem hinném, hogy a jobbikosokat az zavarná, ha a fideszből basztatják őket, mert ha megfeszülnek sem tudnak előhozni a nyilvánosság előtt is vállalható és igaz kritikát.

Vedd már észre, hogy a fidesz balliberalizmusából( amit te erre az ügyre akarsz szűkíteni, holott csak utolsó csepp volt a hordóban) ügy lett, és jogos felháborodás, ehhez képest az az izzadtásgszagú rejszolmány, amit összehoztál "ellentámadásnak", szánalmas, és még a fideszesek többsége is kiröhögi, nemhogy a sajtóban megjelenne, mint álláspont.
De már a logikád is érthetetlen, hogy az igazság fájdalmas felszínre kerülését a Jobbikon próbálod leverni. Mi köze, felelőssége van a Jobbiknak abban, hogy a Fidesz Simonék zsebét(is) megtömte? A leleplező Nemzet ellen nem mersz írogatni, mi?

Ezzel szembehelyezni ezt az MH interjút, mint bűnt, a pótcselekvés magasiskolája, amit sárga házakban talán komolyan vesznek. Nézd meg, az elvhű, nem szektás fideszesek azt teszik, ami elvárható elvhű emberektől: a Fidesz felelőseinek megbüntetését követelik, nem másra mutogatnak.

Beren
2003. október 18. 20:28 | Sorszám: 39
Tévedsz lesz. Aki nem Orbán lesz. Ilyen butaságot csak Tóth Gy mondott egyszer tán, de ő nem a Jobbik.

Miféle párt volna az, amelyiknek a min.elnökjelöltj egy másik párt vezére? Megmondom: bukásra ítélt és komolytalan. A kispártok is állítanak saját jelöltet, de az egész kérdésről csak a választások után van értelme beszélni.

A Fideszt pedig valóban nem kell lejáratni, megteszi azt önmaga.

Beren
2003. október 18. 13:27 | Sorszám: 19
A Nemzetben is teszi, amikor lehozzák a közleményeiket, majd minden alkalommal, csakhogy előfordul, hogy ott kihúzzák belőle, és csak a kormánytámadás marad benne.
Beren
2003. október 18. 13:25 | Sorszám: 18
A Nemzetben a vele egyetlen egyszer készült interjút (tavaly)meghamisították, és azóta sem kértek tőle, de lehet, hogy még fognak. Majd egyszer. A Nemzet, ellentétben a pártlap Demokratával és a pártlap Heti Válasszal, félig-meddig független, de olykor ott is vannak rejtélyes benyúlások, máskor megemberelik magukat, és leleplezik a fideszárulókat.
Mostanában elmegy a szitu, 3 Jobbik hírből csak mondjuk egyet szednek ki, máskor jól meghúzzák, de volt idő, hogy hónapokig bojkott alatt álltak. Akkor Vonák beállítottak egy petícióval, amire választ nem kaptak, de végül azóta a helyzet úgy-ahogy elmegy.
A Nemzetnél a társaság nagy része természetesen szíve szerint közölne mindent a Jobbikról, de néha valamilyen erő ezt meggátolja, szerintem hosszú távon nem lesz gond.
Ami sokkal nagyobb közönséget ér el, a Hír Tv és a Kossuth az esetek 90%-ában korrekten beszámol a Jobbik tevékenységéről, ez a lényeg, mert egyre nő az ismertség.
Amúgy a sajtótól semmilyen más elvárás nincs, csak a korrekt tájékoztatás, örömódák, seggnyalások feleslegesek, azzal úgyis tele van a fideszközeli sajtó Orbán irányában.
Beren
2003. október 18. 13:14 | Sorszám: 16
Te idióta, a közleményeket minden napilapnak és médiumnak elküldik.
Akárcsak a Fidesz. Amelyik rendszeresen nyilatkozik a Hírlapnak is. Akkor ők 100x olyan ballibek, Merkúció?
Meg Forrónak, Németh Péternek, Désinek, bárkinek is. Ezenfelül a Fidesz évek óta nagy összegű megrendeléseket, vagy ingyen lét is ad a ballibnek.

Borzasztó izzadtságszagú, hogy egy MH-nak adott interjú, meg a Fidesz ballibeknek adott több (közpénz)milliárdja közé teszel egyenlőséget.

Illetve, a te logikáddal, ha te azt mondod, hogy a JMM-ben ballib fordulat van, akkor a fidesz ahhoz képest szélsőballib párt.


Téma: Ki is az a kozenkai nevű figura ?
Beren
2005. március 12. 18:02 | Sorszám: 6
Perszehogy egy geci, általában mi más volna egy 3/3-as tiszt. De attól még beszélhet igazat is. Nem hinném, hogy egy d-209-hez kötő briganti általában igazat mond, pláne hogy az izraelieket bírálja, az végképp szokatlan, viszont lehet olyan helyzet, amikor a bőrét érzi fenyegetve és kipakol. Ilyen volt Végvári 89-es vallomása, noha korábban ő is üldözte a nemzetet.
Ha alapból és soha nem hiszel Kozenkainak, akkor Végvárinak és egy csomó más előjött tisztnek sem hihetsz.

Téma: Orbán Viktor: elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott
Beren
2003. december 09. 18:56 | Sorszám: 366
És ez nem a szélsőbal, mert bár de facto az, Magyarországon a szélsőség, a szélsőbal, a kozmopolitizmus, a cionizmus, a magyar- és keresztényellenesség és rasszizmus az MSZP fősodratában, meg az szdsz-ben van, nem a bozótosban. Meg a fősodratú balos sajtóban, nem a munkáspárt jelentéktelen lapjában.

Bizony Rogán Antal, hazudik az, aki azt mondja, hogy 2002 óta nincs szélsőséges párt a parlamentben.

Beren
2003. december 09. 18:52 | Sorszám: 365
Amit sokan megjósoltak, bejött. Orbán hiába enged a ballib söpredéknek, és határolódik el, a szocionistáknak ez nem elég, és újabb elhatárolódásokat követelnek. Vagyis aki belemegy a ballib csapdába, aki gyenge, mint, Orbán, annak nincs megállás, akaratlanul is a ballib érdekeit szolgálja, és a jobboldal egy részének szimpátiáját is könnyen elveszíti. Vki azt mondta, hogy ezeknek(a ballibeknek) hazudni kell, hogy elkussoljanak. Megmondtam előre, hogy nem elég. Az igazság az egyetlen erő, amellyel el lehet érni avalmit, ha néha nehéznek is látszik a dolog. Orbánnak, jobbos magyar politikusként fel kellett volna tárnia, hogy az antiszemitita hisztéria hamis, hogy párezer hazug ember terjeszti, a kőkemény valóság pedig az intézményesülő magyar és keresztényellenesség, a szabadságjogok sérülése, a választási visszaélések, a kormány alkotmánysértései, emberek megverése a kampányokban, a sajtószabadság elleni támadások, a szólás és gyülekezési szabadság csorbulása, a kiárusítás stb.
Aki a tények, az igazság hirdetése, offenzíva helyett meghunyászkodik, grespikezik, gyaskorlatilag nem az igazságról beszél, az így jár, és szó sincs ballib pofabefogásról:

Történelem Zsákutca

NSZ • 2003. december 8. • Szerző: Seres László


Régóta vártuk a pillanatot, ám amióta bekövetkezett, senkit sem érdekel: a konzervatív oldal első számú vezetője határozott szavakkal elhatárolódott egy szélsőséges közéleti figura antiszemita megnyilvánulásától. Hogy Orbán Viktor miért pont most és miért Grespik László bírósági zsidózására reagált – teljesen mindegy, fő, hogy megtörtént.

Normális körülmények között természetesnek kellene tartanunk, de mivel nem normálisak a közélet körülményei, külön hangsúlyozni kell, mennyire fontos szimbolikus lépés, hogy Orbán Viktor végre közölte: „A kereszténydemokrata meggyőződésű, polgári nemzeti érzelmű politikai szövetség, a Fidesz tagjai számára elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott. Nem tartjuk elképzelhetőnek azt, hogy embereket származás és politikai hovatartozás szerint különböztessenek meg a közéletben.”

Remek hír. Jó belegondolni, mennyire másképp alakul minden ebben az országban, ha ez az üzenet mondjuk már öt évvel ezelőtt megjelenik a Fidesz politikai kommunikációjában.

Lehet cinizmusnak, aktuálpolitikai kiszámítottságnak nevezni, ha a jobboldal megkérdőjelezhetetlen No. 1-ja évekig nem szólal meg, amikor pedig kellene. Most viszont megszólalt és jót mondott. Én elhiszem Orbánnak, hogy őszintén megveti a szélsőjobboldalt, de lássuk be: nem teljesen érthetetlen, ha a nyilvánosság előtt nincs különösebb visszhangja az elhatárolódásnak. Ő és a Fidesz vezető politikusai ugyanis a „Történelem Fő utcáján” hónapok óta együtt sétálnak azokkal, akiktől naponta kéne hasonló módon elhatárolódni.

Grespik László, Budapest egykori önjelölt főispánja, az izraeli ingatlanszerzés és a diszlexiás gyerekek elleni küzdelem sumérbarát főhivatalnoka mondhatni könnyű préda, nem tényező már, róla a MIÉP szóvivője is azt mondja: „Mindig tudtuk, hogy közhülye.” Jó. Ám a Grespiknél nem kevésbé közhülye radikális jobboldal ott nyomul a polgári körökben, per pillanat kissé tanácstalanul, hogy az egy tábor egy vagy több zászlót jelent-e.

A Jobbik fiataljai máris bírálták Orbán elhatárolódását, szerintük „rossz üzenet”, hogy a Fidesz „ismét megkezdte a közeledést az SZDSZ felé”. A jelenlegi, felfutó fázisban a Fidesz kritikájára kényszerülő Jobbik vezetői, prominens publicistái nyíltan megtámadták Orbán Viktort („nincs semmiről sommás véleménye”, „új kultikus, rituális vallást épít maga köré” , Pokorni Zoltánt („nem feledi gyökereit” , Schmidt Máriát („kapcsolatot keres a liberális értelmiséggel” , Dávid Ibolyát, Boross Pétert, sőt, a „megtorlás éveiben külföldön kiképzett” Mádl Ferencet is. A Fidesztől jobbra álló tábort tehát nem hatotta meg Orbánék megannyi, feléjük tett gesztusa.

A Fidesz szövetségén belüli és kívüli jobboldal szabályosan túszul ejtette a polgári centristákat. Már akkor, ha Orbán továbbra is úgy véli: tőle jobbra ne legyen párt, ő képes integrálni a szélsőjobbot is. A „Történelem Fő utcája” című kulturális giccs rendezvényeit a Sajtóklub köre és az a hetilap szervezi, amelyik Orbánék kiszolgálása mellett a hungarizmust sem veti meg. A volt miniszterelnök kedvenc vasárnapi rádióműsora pedig legutóbb azt kérdezte hallgatóitól, hogy a Jobbik által felállított karácsonyi keresztek „vajon kinek az érzékenységét” sérthetik? „Képzeljük el, ha a menóra állítását utasítanák el az országban bárhol.”

Tanulság polgári vezetők számára: a szélsőjobbot írjuk le. Ezek az emberek sem hálában, sem politikai kategóriákban nem gondolkodnak.

Beren
2003. december 06. 18:53 | Sorszám: 351
Szokásodhoz híven hazudsz. Nem a jobboldali értékeket támadtam, hanem a magyarországi felső klérus jellemző magatartását.
A jobboldali értékeket te támadod, teszed hiteltelenné naponta, gyűlölettől eltorzult megnyilvánulásaiddal. Tennéd, hiteltelenné. Mert rákosista attitűdjeiddel, ügynöközéseddel(amit Csurka is megirigyelhetne) csak a Fideszt járatod le, nem a jobboldali értékeket.
Beren
2003. december 06. 09:59 | Sorszám: 349
Te nem értesz. A magyarellenesség tömeges, az antiszemitizmus periferikus, előbbire százszor több példa van, tettlegesség formájában is.
Másrészt igen furcsa, hogy elfogadod, hogy egyes fidesz politikusok is elhatárolódjanak az "antiszemitizmustól", magyarán, ha kényszeredetten is de ismételjék, erősítsék a ballib-cionista hazugságtengert, de ugyanakkor a létező magyarellenességet szerinted szó nélkül kéne hagyják, max szőrmentén kezeljék, elképesztő. És elképesztően buta is. Ez már-már olyan, mint Kovácsék elve, hogy az erdélyi magyarverés román belügy.(büntetőjogról ne hazudj, én ilyet nem mondtam, csak te, persze ha a "gyűlöletbeszédet" büntetni akarják a cionisták, és keresztül erőszakolják, akkor jogáállamban a magyarellenességet is büntetni kell, nincs mese, én szerintem meg a szólásszabadságot ne korlátozzák semmilyen irányban, te pedig ne tulajdoníts nekem olyat, amit nem mondtam).
Másrészt másutt nemigen van olyan politikai elit, amelyik, legyen bár annak balos vagy jobbos része, szó nélkül hagyja, ha az övéit bántják.
Amelyik magyar párt szégyelli a tömeges és már-már intézményes honi és külhoni, ott már formailag is intézményes apartheide smagyarellenességet nyíltan bedobni a köztudatba, azt nemigen tekintem magyar pártnak.
Ne félj, a Jobbik nem szégyelli és nem fogja szégyellni, egyébként Tóth Gy is tervezi a rendszeres dokumentációt, mint a másik oldal, azzal a különbséggel, hogy ő nem hazugságokat fog összeírogatni, hanem dokumentált tényeket.
Beren
2003. december 04. 21:38 | Sorszám: 290
Ha neked a magyarellenes atrocitások felsorolása acsarkodás, akkor szégyelld magadat, de nagyon.
A politika egyik fontos eszköze pediglen a sulykolás, a (jó értelemben is vett)propaganda.
Ha egyszer Orbán és hitvány pártja kormányon sem volt képes a magyarkérdést kivinni Európába, most sem várható tőlük, így ne csodáljuk, hogy Nyugaton a románok sokkal többet el tudnak érni.
Beren
2003. december 04. 21:35 | Sorszám: 289
Az agymosottakét úgysem tudják megszerezni, ez merő fantazmagória. 55-57 százalékkal tud max nyerni a jobboldal, ezzel kell főzni. Amit te taktikázásnak hiszel, az önfeladás, a ballib témáinak való behódolás. A Fidesznek nincs joga a médiaegyensúlytalanságra sem mutogatni, volt négy éve, a jobboldalnak volt 8 éve, de a ballibet segítették.
Csak nem képzeled, hogy a maszopszadesz valaha a másik oldal szavazóinak kegyét fogja keresni? Ők nem ostobák.
A Fidesz viszont, ma már azt mondom, egyre többedmagammal, nem bénaságból ilyen, hanem mert nem jobboldali párt. Tőlük, a Martonyi-Rogán-Várhegyi-Schmidt Mária-Pokorni féléktől kár a nemzeti megváltást várni.
Nekik a szadesz szalonképes, a Jobbik nem. Tudomásul vesszük, és 2010-re remélhetőleg a Jobbik lenyomja a Fideszt.
Beren
2003. december 04. 20:50 | Sorszám: 285
Orbán hazudik, ugyanis a Fidesz még saját embereinek egy jó részét is cserben hagyta 2002 után, nem úgy, mint az MSZP-SZDSZ, amikor vesztett 98-ban.
Orbán soha nem ejtette ki a száján a magyarellenességet, és szerintem nem is fogja. Nem érettség jele, hanem gyávaságé, és a fogott ember magatartása, hogy szemérmeskedik a saját népét ért atrocitások kapcsán, és elhatárolódgat. Mert ezt tette, hiába szépítgeted. Nincs a világon még olyan nemzeti politika Mo-on kívül(ahol a Fideszé inkább "nemzeti"), amely nem nevezné nevén a dolgokat.
Beren
2003. december 04. 20:45 | Sorszám: 284
Tévedsz. Orbánnak azt kellett volna mondania, hogy nem érzi tisztének ilyesmivel foglalkozni, de ha már az ilyen-olyan ellenességnél, meg a megkülönböztetésnél tartunk, akkor, hölgyeim és uraim, gyakorlati példák sokaságát tudom arra hozni, hogy hazánkban a magyar és keresztényellenesség dominál, nem a kisebbségellenesség.
Nem érzed, mekkora csapda, mekkora sunyiság besétálni a ballib zsákutcájába? Ahogy Schöpflin mondta( a kisszámú tisztességes fideszesek egyike) a magyar kérdést kell nyugaton tudatosítani, mert ezt eddig nem tették meg, az Orbán kormány sem. Ez évekig tartó sulykolást igényel, de hosszú távon mindenképpen erősíti az érdekérvényesítési képességünket. Ha egy magyar politikus olyan gyáva, hogy a saját népe, egyharmad részben lecsatolt népe problémáit, folyamatos, máig tartó üldözését, megaláztatását nem viszi ki a nemzetközi porondra, az nem magyar politikus, hanem egy hitvány ember.
Csak nem képzeled, hogy egy zsidó politikus valaha a palesztinokról fog beszélni, amikor a rasszizmus szóba jön. Nem, ő a saját népéről fog beszélni, a saját sérelmeiről.
Az viszont tarthatatlan, hogy a magyar embernek a rendőrtől, az államtól immár nem csak a megszálló utódállamokban, de idehaza(a csonka részben) is újra tartani kell, mert lassan újra rendőrállamban élünk, ahol egzisztenciát, nyugalmat kockáztat az, aki keresztet "mer" állítani decemberben. Ilyen helyzetben Orbánnak és a Fidesznek a magyar és keresztényellenességet kell elítélnie, nem töketlen Grespikkel foglalkoznia, és jó bolsevikoknak behódoló módra elhatárolódnia. Így marad a nyugat sötétsége és érdektelensége a magyarkérdés iránt, amely eleven és valóságos.
A ballib csürhe, és az antiszemita vádipar ellen nem védekezni kell, hanem ofenzíve lesöpörni, meglepni őket. Nem azt hajtogatni, hogy tankérem én nem vagyok antiszemitanemvagyokantiszemita, hanem kimondani, hogy a magyarellenesség a gyakorlat és a valóság, az ellen küzdünk. Egyébként is: aki csak az antiszemitizmust ítéli el, de érzéketlen a sokkal virulensebb antimagyarizmus iránt, az rasszista.

Más államok és azok politikusai nem így tesznek, mint ez a szánalmas, behódoló Orbán, aki nem tudott tematizálni, hanem behódolt a ballib tematizálásnak, hanem 24 órában nyomják az ország és nemzetpropagandát.

De én Orbántól nem is várok már sokat, mert nem jobboldali, hanem liberális.

Beren
2003. december 04. 17:42 | Sorszám: 277
A zsidó nem vallás, hanem nemzetiség is, hiába tagadják. Bár igazából a legtöbb országban nem tagadják, főként csak nálunk, úgyhogy a kereszténységgel nem analóg a dolog.
Kétségtelen, hogy nem minden esetben lehet megfelelő bírót választani, de ha lehetséges, akkor válasszanak ki minél kevésbé elfogultat.
Egyébként szvsz a cigánynak is legyen joga cigány bírót követelni, de olyan nem nagyon van, továbbá lényegesebb szempont, hogy e kisebbség tagjai zömmel köztörvényes cselekmények vádlottjai, nem politikai ízű pereké, mint a szkinhedbalhé, ahol sokkal több szubjektív elem is bejátszhat, hiába törvény a törvény.
Beren
2003. december 04. 17:35 | Sorszám: 275
Egy magyar politikusnak elsősorban a magyarok érdekeit kell védenie, amint az más nemzeteknél természetes. Kifejezetetten gyáva is Orbán, hogy csak általánoságban utal a mindenfajta megkülönböztetéstől való megvédésre. Miért képtelen kimondani azt, hogy magyarellenesség, és az ellen küzdeni?
Beren
2003. december 04. 17:29 | Sorszám: 274
Tájékozatlan vagy haver(mint nem ritkán). A közbeszédbe igenis nagyon sok nyugati országban is beletartozik az, amiről azt hazudod, hogy nem tartozik. Pl Amerikában. Ahol sok perben faji alapon állítjéák össze az esküdtszéket, vagy nevezik ki a bírót, nyíltan!Németországban tényleg tilos, de az egy önverdeső ország, ahol hamarosan robbanás lesz, mert a németeknek elege van a bűnös nép bélyegéből, a holódiktatúrából. Az elitjük korrupt, kell 10 év, mire eltakarítják, de hát láttuk a német politikai elit arcpirító gyávaságát és hazugságait, és láttuk a közvéleménykutatásokat, meg Hohmann támogatottságát, akinek egyetlen bűne az volt, hogy igazat mondott. De Németország, mondom, spéci hely, igenis lehet és kell is bizonyos esetekben kérdezni.
Továbbá a nyugat zömében folytonos beszédtéma pl a buziság, persze pozitív felhanggal.

Amit írsz, az szdszes hitvallás("nem tartozik bele a közbeszédbe senkinek sem a származása, vallása és a szexuális orientációja"), lelked rajta. Önmagában ilyesmi, lealacsonyító jelző nélkül nem antidemokratikus, és semmi gond nincs vele. Éppolyan ballib dogma, és hazugság azt mondani, hogy egy ilyen kérdés antiszemita, mint azt állítni, hogy aki Izraelt bírálja, az antiszemita.
Grespiknek törvény szerint is jogos volt a kérdése, ahogy OJ Simpson perében sem ítélhetett fehér bíró, hanem direkt egy ázsiait választottak.

Hitvány ember az(tudatlan nem lehet, Orbán esetében), aki tudatosan ismét az antiszemitizmussal kapcsolatban beszél Magyarországról, vagy elhatárolódik tőle(noha nem is antiszemitizmusról van szó) azt a látszatot adva, hogy ez az igazi napi probléma, miközben a magyarellenesség az, a magyarellenes diszkrimináció, a keresztényellenesség az. Aki nem szól egy szót sem a fizikai atrocitásokról, a kereszt elleni tettlegességről, hatósági fellépésről, hanem grespikezik, az olyan, mint az szdsz, az ő elvárásaikat, és külföldi gazdáik elvárásait teljesíti.
Csakis a ne bántsd a magyart Wass Alberti parancsa lehet az irányadó ilyen esetekben, általában is a magyarok istene a mérce valódi nemzeti érzelmű magyar polgároknál, nem a balliberálisok és a zsidó világkongresszus mércéje.

Beren
2003. december 04. 17:07 | Sorszám: 272
Rogán Antal: "A szélsőségeknek nem szabad, hogy helye legyen a politikában, és lehetetlen velük bármiféle együttmûködés kialakítása. Nagy eredménynek tartom a jelenlegi parlamentben, hogy egyetlen szélsőséges politikai erő sem kapott helyet benne. "

Kedves Rogán! Ha Önnek az mszp és az szdsz, d209, a pufajkás, a bauer meg a többi veszett és tolvaj nem szélsőséges, hanem szalonképes párt, akkor finom stílusban annyit mondanék Önnek és Önről, hogy végre megmutatta a valódi (balliberális) arcát, kevésbé finom stílusban azt, hogy mint politikai közszereplő, menjen a k... stb

Arra mondjuk büszke vagyok, hogy kábé 3 éve tartom Önt szarházinak(amikor egy alkalommal arról érvelt néhány újságírónak egy magánbeszélgetésben, hogy dehogy kell Surányit kirúgni és bíróság elé állítani, valamint, hogy az MTV-ben, minden rendben van, Baló is rendben van)de ismerőseim többsége régebben mindig azt mondta, hogy ugyanmár, azért a Tóni nem olyan, kemény, tökös jobbos gyerek, aprítja ám a bolsikat stb. Mára már ismerőseim mind nekem adnak igazat, ön egy szarházi, egyre több nemzeti érzelmű szavazó szemében az.

Beren
2003. december 03. 23:18 | Sorszám: 181
Mégegyszer mondom: Hitvány ember az, aki a Magyarországon szavakban és tettekben, atrocitásokban egyaránt virulens magyar- és keresztényellenesség elítélése helyett grespikezik, elhatárolódik külföldi diplomaták és újságírók előtt. És bármely szdsz alapszervbe felvennék, ha csak ennyit tudnának róla.
Az ilyen ember lejáratja Magyarországot, mert nyugaton továbbra sem fognak tudni a magyar és keresztényellenes tettekről és írásokról.

Példát ezret lehetett volna mondani:
vallásüldözés folyik a keresztény jelképek ellen, bírókat fenyegetnek, belőnek hozzájuk, erre cikkekben uszítanak tgmfélék, másfél éve a kampányokban jobboldaliakat-magyarokat vernek, tettesek sosem kerülnek elő, embereket vernek, amikor azok tüntetnek, einstandolják a közmédiát, korlátozni akarják a szólásszabadságot stb

Beren
2003. december 01. 19:39 | Sorszám: 131
És amikor Szilágyi Ákos kolektíven németezik, amikor TGM kollektíve uszít a bírók ellen, stb, még gyűjthetjük. Hitvány ember az, aki nem ezzel válaszol a nyugatiaknak a ballib vádakra, hanem grespikezik.
Beren
2003. december 01. 19:37 | Sorszám: 129
Merkukám, láss hát át, hidd el, én csak hálával tartozom tevékenységedért. A Jobbik is, egy ember ennyi szimpatizánst még nem szerzett nekik, mint te.
Beren
2003. december 01. 19:36 | Sorszám: 128
A hírt ismerem, magam is beszerkesztettem, de nem erről beszéltem. Hanem arról, hogy Orbán külföldiek előtt elhatárolódik Grespiktől, de egy büdös szót nem szól Kökényék sokkal durvább kérdőívéről.
Elfogadhatatlan, hogy kifelé a Fidesz sohasem mondja ki azt az igazságot, hogy zömmel a baloldal a rasszista. Nem helyett defenzív, elhatárolódik, szánalmas, ahogy megszokhattuk. Holott aki folyton elhatárolódik, mentegetőzik, jajmidehogyvagyunkantiszemiták, az belement a csapdába, a ballib szabályokba, az gyanús is, hisz tagad.
Ahelyett, hogy offenzív volna:Pl: Miről hadoválnak maguk, nyugati uraim, és nyugati újságíró uraim, amikor bírók lakásába balnáci újságcikkek után belőnek, amikor embereket nemcsak fenyegetnek, de tettleg elintéznek, amikor Székelyföldön magyarokat vernek és zaklatnak, mert önkormányzatiságot akarnak, amikor Szlovákiában az állam végleg ki akarja sajátítani a magyarok 45-48-ban, faji alapon elrabolt földjét, amikor kereszteket döntenek ki és 10 napos közmunka büntetésben részesülnek népszabós újságírók gyerekei, amikor jobbosokat vernek meg a 2002-es kampányban, amikor a PSZÁF elnökét megverik, amikor egy másik bírót megfenyegetnek, amikor Kunszentmártonban magyarellenes dúlást rendeznek a romák, amikor az erdélyi magyaroknak bűncselekmény a magyar zászló használata, és még szobraikat sem állíthatják fel, iskoláikat, egyházi és polgári javaikat a tolvaj román állam nem adja vissza, amikor Szlovákiában faji dekrétum van érvényben, amikor.. a sor napokig folytatható.
"Országimázs" helyett valóban a külföldet kellett volna informálni, úgy, ahogy a románok, szerbek, szlovákok teszik, százmilliókat sem sajnálva, azonnal és tömegével lefordítva propagandakiadványaikat Nyugaton. Hiába hazudnak, egy átlag nyugati újságírónak Romániáról az jut eszébe, hogy latin kultúrnép(a kisebbségi politikája rendben van onnan nézve, már ha ez egyáltalán felmerül), rólunk meg a holokauszt. Két jobbos kormány bűne, súlyos bűne, hogy az EU zömmel totál tájékozatlan, és amit véletlen tud rólunk az ottani átlag, az általában hazug és pejoratív.
A balkáni, rasszista, féldiktatorikus Romániának tízszer jobbak a pozíciói, ez Orbánék mulasztása is.

Orbán szégyellje magát, hogy a határon túl intézményes, szűk Magyaroszágon már-már intézményesülő magyar és keresztényellenesség ecsetelése helyett az mszp-szdsz, a mazsihisz elvárásainak megfelelően szólalt meg.

Beren
2003. december 01. 19:19 | Sorszám: 127
Lehet, hogy nem ment be, de ellenszavazat nem volt. Ha nem is ment be, az nem menti őt meg a pártját, hisz fontos kérdésben be kell menni, azt meg végképp nem hiszem, hogy kétszer is hiányzott, de ha igen, az bűn részéről, elvégre az a dolga, hogy leszavazza a magyarság érdekeivel ellentétes előterjesztéseket.
Beren
2003. december 01. 19:16 | Sorszám: 126
Amerikában hivatalosan firtatják, sőt nyilvántartják a származást, bőrszínt, pláne rendőrségi, bírósági ügyekben.
Önmagában, minősítés nélkül Grespik firrató kérdése miért volna fasiszta? Nem azt kérdezte, hogy "Ön, bírónő egy koszos zsidó, ön egy alávaló, alsóbbrendű stb.?"

Nem csoda egyébként, hogy bárándyék kivették a gyűlöletkeltés lényegét, az alsóbb és felsőbbrendűség hirdetését, hiszen akkor elsősorban a zsidó faji felsőbbrendűséget hirdető zsidó rabbik és szervezetek kerülnének veszélybe. Mert nekik ugye, szabad. Fodorék és a mazsihisz olyan törvényt szeretne, amelyben csak a zsidókat védenék, és magyarozni akadálytalanul lehetne továbbra is, de ez, büdös rasszista ballib disznók, nem fog menni.

Beren
2003. december 01. 16:53 | Sorszám: 108
Mily érdekes, hogy a megfelelni kész Orbánnak az már nem jut eszébe, hogy basztassa a Kökény féle kérdőívet, amelyik vallási hovatartozás és politikai vélemény iránt érdeklődik.
Orbán egy kis fogott ember. A szavazatomat várhatja júniusban, egy darabig. Úgy örök időkig.
Nem kelletek parlamenti pártok. Az is égbekiáltó sunyiság, hogy ma Gémesi György követeli a magyar csapatok kivonását Irakból, mondván, ott nem békefenntartás, hanem idegen érdekű háború folyik. Gémesi igazat mond, kendőzetlenül, oly ritka ma ez az újbeszél parlament bármely frakciójában. Szóval, brávó Gémesi.
Ja, Gémesi képviselő úr, nem tetszett véletlenül mexavazni kétszer is az iraki csapatküldést a terrorista USA érdekében? Meg az egész Fidesz és MDF frakció. Most meg meg tetszett világosodni. Ez is elimserésre méltó, jobb későn, mint soha. De ha így van, akkor hogy az ördögbe szavazza meg az ellenzék rövidesen a külföldi csapatbevetések kormányzati kézbe adását parlamenti helyett? Nem szégyellik magukat, uraim? Nem érzik néha, hogy ocsmány színjáték, amit művelnek.
Az ellenzék csakis akkor menthetné az arcát, ha most a milliókat tönkretevő EU ellen, az európai álparlamenti választások elleni bojkottra szólítana, mert ezzel de facto megbuktatná a kormányt. De nem, ehelyett ők részei a cirkusznak, szépen ki is fognak kapni, mert a jobbosok közül jóval többen nem mennek el, mint a baloldal választói közül, mert a Fidesz tesz rá, hogy az ő választóinak is legalább egyötöde EU-ellenes. Mi pedig nem tesszük meg a szívességet, hogy Schmitt Pál úrék részvételét, és 2 milliós fizetését egy fidesz-igennel megtámogassuk egy tökéletesen értelmetlen, pazarló, a magyarság érdekeivel ellentétesen mozgó bürovízfejben.
Talán elgondolkodik a Fidesz, ha kikap? Dehogy, hiszen így is bekerülnek, töltekeznek(no nem szellemileg).

Egy széleskörű bojkott persze az egész négypárti bolhacirkusznak nagy pofon volna, de a Fidesz ostobasága, illetve tudatos globalista kötődései miatt megzavarja a jobbos választókat, egy részük elmegy, tehát összesen 50-55 százaléknyi szavazó elmegy voksolni, a komcsik pedig tarolni fognak, hiszen a 15-20% EU ellenes 99%-ban jobbos, ezek nem fognak elmenni. Ha a Fidesz a bojkott élére állna, a részvétel 30-35% körül alakulna, és megalázná a milliárdos kerettel nyomuló eupropagandát, de hát miért tenné, amikor Orbánék adták meg a kezdő lépést pl a magyar föld elvesztéséhez anno a csatlakozási tárgyalásokon. És miért tenné, amikor kiválóan él, kormányra jutva sem nyúl az alapvető folyamatokhoz, így is úgyis a ballib uralja a társadalmat, ergó elfogadott párt nyugati körökben. Orbán hiába démonizált a baloldalon, a rendszer része, kell.
Bármely pártot azonnal, és ténylegesen megpróbálnának szétzúzni, amely ténylegesen magyar érdekek mellett kívánna cselekedni, ha balos, ha jobbos az a párt, ez a lényeg. Idővel majd a Jobbik lesz a gyűlölet fő célpontja, már megkapott jónehány jelzőt.


Téma: Az MDF nyíltan színt vallott
Beren
2005. június 12. 19:34 | Sorszám: 74
Önáltatásnak tűnik. A cselekedeteit már ismerjük. Illetve aki vette magának a fáradtságot visszalapozni pár évet.
De persze igazuk van a Sólyom-hívőknek: 70 felé járva majd szépen megjavul a nemzet javára, ez így szokott lenni..
Beren
2005. június 11. 02:07 | Sorszám: 66
Tökéletesen egyetértek. Csupán szerényen emlékeztetnék rá, hogy amikor 3-4 éve mondogattuk, írogattuk már egy páran, hogy Tom Lantos barátnője és pártocskája(tisztelet a kivételeknek, azokat ki is rúgták) egy édes kis szarzsák, akkor leszélsőségeseztek a "mérsékeltek".
Nem vagyok persze tévedhetetlen, de Sólyomról is sok jobbos be fogja majd látni, kinek van még illúziója, a hasonlóakat. Fodor Gabrielláék nem szoktak nemzeti érzelmű magyar embereket támogatni. Ez az SZDSZ-Fidesz alku(ahogy persze lenni szok, az SZarDSZ érdekinek megfelelően) legalább olyan veszélyes üzenet a jövőre nézve, mint Dávidcsillag Ibolyci és köre tájékozódása a bolsik felé.

Téma: Zushlag kevesebbért mondott le.
Beren
2005. február 08. 19:16 | Sorszám: 15
800 millió arabot sértett meg a hatszázak miniszterelnöke


A 600 MSZP-s által választott miniszterelnök, Gyurcsány a hétvégén learabterroristázta nemzeti tizenegyünkkel nemrégen megmérkőző szaúd-arábiai labdarúgó válogatott tagjait. Kíváncsian várjuk Gyurcsány "tréfás" megjegyzését egy magyar-izraeli, magyar-román, esetleg magyar-amerikai meccs után is. (kettosallampolgarsag.hu)

2005. február 8.
Az arab nagykövetek többsége szerint a miniszterelnök mind a 800 millió arabot megsértette azzal, hogy leterroristázta a szaúdi futballválogatottat - értesült a Hír TV. Az arab diplomaták ma egyeztetnek a magyarországi miniszterelnök kijelentéséről.

Gyurcsány az MSZP hétvégi, "15. születésnapi rendezvényén" tréfásnak szánt megjegyzést tett a Szaúd-Arábia ellen játszó magyar válogatott szerepléséről, kijelentve: sportolóink "halált megvető bátorsággal" játszottak az "arab terroristák" ellen.
Az arab országok Budapestre akkreditált nagykövetei ma egyeztetnek a magyar miniszterelnök kijelentéséről. Informálisan azt is megtudtuk, hogy az arab politikusok többsége úgy gondolja, hogy Gyurcsány nemcsak a szaúdiakat, hanem mind a 800 millió arabot megsértette.


Forrás: (kettosallampolgarsag.hu-Hír Tv)

Legközelebb szőröstalpúzni fogsz, az olaszokat meg macskazábálózni, Csótány?


Téma: Hogyan kebelezte be az orosz mafia izraelt ?
Beren
2005. március 14. 16:35 | Sorszám: 97
Igen, lehetséges, hogy Mogiljevicset egyszerű szolgává tette. Viszont Mogiljevics Hodorkovszkijhoz képest kicsiny semmiség. A diktatúrában pedig egy ember parancsol.
Beren
2005. március 14. 16:23 | Sorszám: 95
Pontosan, nekiment a zsidó oligarcháknak, ami kiváltotta az USA és Izrael dühét, de szarik rá. Egy részét lecsukja (Hodorkovszkij), más része elmenekül, mint Abramovics(az "orosz").
Beren
2005. március 14. 00:10 | Sorszám: 84
Igen és mercurius felvilágosító tevékenysége nyomán most már kijelenthetem: tévedtünk, félrevezettek. Nem igaz a KGB-s rágalom, hogy a szovjet bolseviki vezetők és csekisták 90%-a zsidó volt, dehogy. Trockij, Szverdlov, Kalinyin, Buharin, Zinovjev, Jagoda, Lenin, Kalinyin és a többi, ugyan. Ahogy Kun és Szamuely is ravasz álzsidó pánszláv ügynök volt.
Mercurius új jelszava: keresd az oroszt!
Beren
2005. március 14. 00:05 | Sorszám: 83
Persze párttitkár elvtárs, az oroszok, Putyin irányítja Izraelt. Mivel washingtonban izraeli befolyás van, valójában ott is az oroszok az urak. Továbbmegyek, Hollywoodot is. Sem Hodorkovszkij, sem Guszinszkij, sem Abramovics, sem Szeva, sem Sztecura valójában nem zsidó, ezt csak az Ohrana találta ki 1905-ben. Saron Putyin lábtörlője, Saranszkij árja német és jelentéktelen, Bush pedig a kuznyecki zöldségesmaffia kifutófiúja.

Nagy kár, hogy mértékadó nyugati szerzők és lapok csak a cionista-neokon lobbiról tudnak mint hatalmi tényezőről. Milyen ostobák, amikor pedig itt van a derék mercurius, aki tudja az igazságot: zsidó lobbi nincs is, vagy ha van, akkor is szláv.

Beren
2005. március 13. 21:29 | Sorszám: 69
Édesmindegy, de esetünkben az orosz zsidó maffia látszik felülkerekedni a korábbi helyi maffián, na és. Saronéknak is tökmindegy, ha az orosz több lét hoz és támogatja a népirtó háborút, nekik az a jobb. Amúgy a korábbi bevándorlók tekintélyes része is orosz zsidó, az újak tehát nem idegen környezetbe jöttek.
Beren
2005. március 13. 21:26 | Sorszám: 67
Mondok egy másik példát. Ma egy kriminológus, egy rendőrtiszt nyugodtan írhat, előadhat egy konferencián az orosz maffiáról. A zsidó maffiáról viszont nemhogy nem adhatna elő, de ha az orosz maffiáról írt cikkében egy bekezdés erejéig kitér a szervezet zsidó vezetőire, egy életre elvágta magát. Ugyanígy a médiában. Arab terrorizmusról, kínai triádokról, orosz maffiáról lehet beszélni, de a zsidó maffiáról nem, még a kifejezés is indexen van, mondjuk a Demokratát és pár bátrabb orgánumot kivéve. Ennyi a szólászabadság, egy fórumon beszélhetünk róla, már amelyiken, de még itt is felbukkannak börtönbüntetéssel fenyegetőző szennyes cionisták.
Beren
2005. március 13. 21:20 | Sorszám: 66
Ki mondta, hogy kötőszóként, teljes hülyeséget beszélsz, már megbocsáss. Mercurius pl. folyamatosan orosz maffiázik. Nekem ez ellen semmi kifopgásom, hisz létező dolog, te viszont kettős mércével mérsz, mert csak a zsidó maffiát teszed szóvá. Noha ezzel a logikával nekiugorhatnál, hogy az orosz maffia kifejezés túlságosan általánosító és sértő.

Amúgy pedig a zsidó maffia ma az erősebb, egész világon, de a nyugati féltekén biztosan, főleg Washingtonban, ezért esik róla gyakrabban szó.

Beren
2005. március 13. 21:17 | Sorszám: 64
Nekem épp ellenkezőnek tűnik, párttitkár et. Te értesz egyet gyakran a legsötétebb szadeszos férgekkel. Még a frazeológiád is hasonló sokszor, lásd az antiszemitázást.ű
A titkosszolgálati jelentés, amire hivatkozol, akár igaz is lehet, csak azt nem értem, hogy te honnan ismersz ilyet, illetve neked nem hihetünk, mer silány konyhaangolsággal is alíg bírsz, olyan tehetségtelen vagy.
Beren
2005. március 13. 21:10 | Sorszám: 63
Nwem hinném, hogy probléma. Egyének közt persze, hogy az lehet, de az izraeli rezsim és tőke csak azt nézi, ki zsidó. meg hát ott mindenki bevándorló valahonnan, még az ott született is,
Beren
2005. március 13. 21:05 | Sorszám: 62
Egyébként az "antisvédizmusról" szólva megint, egyáltalán nem a durva anyázásokra gondoltam, Szabó Dezső sem. Hanem, hogy képesek kicsinálni valakit(aki nem tagja a törzsi brancsnak, vagy nincs rá licence) azért, mert mondjuk azt mondja egy műsorban, kérem a budapesti zsidó értelmiség nagy része szerintem így meg úgy.... (Cikkek, fenyegetés, zsarolás, elbocsátás következhet)

Az ilyesmi már nácizmus a valódi nácik, a judeonácik szemében. Míg ha valaki ugynabban a műsorban fejtegetésekbe kezd mondjuk az olasz vagy az orosz értelmiség, netán a kínai pincérek bizonyos attitűdjeiről, semmi gond. Ahogy valóban a világ legtermészetesebb dolga ilyesmiről is beszélni. A cionista lobby viszont azt kívánja elérni a szólás és véleményszabadság elleni totális támadásával, hogy róluk semmit se mondhasson az, aki nincs engedélyeztetve, legfeljebb csupa szépet. Egyfajta diktatúra ez is, egy nemzetközi méretű orwelliánus diktatúra, ahol bizonyos csoportoknak a nevét is alig lehet kiejteni, és sokan meg is tanulták ezt, még a gondola jobbosai közt is akad ilyen öncenzor.

Beren
2005. március 13. 20:58 | Sorszám: 61
Egy Ice T-hez hasonló példa egy francia néger humorista esete, aki kábé egy-másfél éve szögeztek keresztre, mert a fanatikus zsidó telepeseken viccelődött. Az iszlamista fanatikusokonj való vicceivel senki se törődött hosszú éveken át. Hirtelen csökkent a fellépései száma is, jól ismert gőzhenger indult be ellene a zsidó lobby részéről, fenyegetés, telefonok, cikkek stb. Le is akarták csukatni, de végül megnyerte a pert, mások nem ilyen szerencsések.

COUNTERPUNCH

counterpunch.org

Diane Johnstone-nak, a Bolondok keresztesháborúja: Jugoszlávia, a NATO és a nyugati téveszmék című könyv szerzője a népszerű baloldali honlapon keményen kirohan az antiszemitizmus percenként ismételt vádja és a holokauszt nagyhatalmi célú ideologizálása ellen. A szerző kifejezetten védelmére kell a Franciaországban rendkívül népszerű afrikai Dieudonne-nak, akit a média tönkre akar tenni „antiszemitizmusáért”, holott az ilyen ügyekben igen szigorú francia bíróság felmentette az ellene indított számtalan per végén. Miért lehet viccet csinálni az iszlám szélsőségekből és miért nem lehet ugyanezt tenni az ortodox cionista telepesekkel? – teszi fel a kérdést a szerző, aki szerint jellemző, hogy a francia média többet foglalkozik Dieudonné (kicsavart) szövegével, mint például az iraki Falludzsa város elpusztításával.

Beren
2005. március 13. 20:54 | Sorszám: 60
Pontosan a mértékről van szó. Hogy általában nem indul szervezett hajtóvadászat senki ellen, aki megjegyzést tesz a kínaiakra, arabokra, oroszokra stb, csak ha "zsidózik". Gyurcsány már bt-t se vezethetne, ha a zsidókról beszél úgymint az arabokról.

Egyébként az egyik rapper, Ice-T, aki foglalkozásszerűen uszít főként a fehérek ellen, egy szép napon, jó pár éve leírt és elmondott egy olyan sort is, hogy some motherfucka Jew.. Azonnal szervezett anyázás és fenyegetőzés indult ellene, aztán csak annyit mondott, hogy ha az indiánok anyját szidopm, azt mindenki leszarja...

Beren
2005. március 13. 18:51 | Sorszám: 50
Zundel neonáci, szerinted.
Beren
2005. március 13. 18:50 | Sorszám: 49
"Egyébként egyetértek Mercurius-szal, jobb ha elhagyod ezt a topikot. Ez nem a te pályád. "

Összenő, ami összetartozik, szép is az. Mit kapnék én, ha bármiben is egyetértenék veled...

Beren
2005. március 13. 18:48 | Sorszám: 47
És persze italofasizmusról is lehet beszélni, csak judeoról nem, nicht wahr?
Beren
2005. március 13. 18:48 | Sorszám: 45
értem, melyik börtönbe jelentkezzek a zsidó kormány kitétel miatt? te súlyosan rasszista és judeonáci vagy, már megbocsáss.
Beren
2005. március 13. 18:46 | Sorszám: 42
Jó, akkor most ágálj légyszi az "oroszozás" ellen.
Szabó Dezső írja, nem szó szerint idézem, hogy a svéd, az olasz, a német, az orosz nem fog antisvédimzusról stb vonítani, ha mondjuk a svéd, olasz stb karakterről beszélsz, a zsidó viszont fog. Mármint vonyítani antiszemitizmusról, ha a zsidóságról, vagy pusztán zsidókról beszélsz és erre nincs engedélyed.
Beren
2005. március 13. 18:42 | Sorszám: 39
Ennek ellenére miniszter, hatalmas befolyással Washingtonban.
Beren
2005. március 13. 18:42 | Sorszám: 38
Rendben. Viszont érthetetlen számomra fortélyos félelmed, hiszen míg orosz maffiáról te is szívesen beszélsz, ami helyes, mert mindenről lehessen beszélni, addig már egy zsidó maffia szótól is beijedsz, noha nálunk is szép kollekciójuk van Zemplényitől Fenyőn át Várszegiig.
Beren
2005. március 13. 18:40 | Sorszám: 36
Kiváló cikkrészlet! Ebből is csak az derül ki vegytisztán, hogy a Likud tudatosan kollaborál az orosz zsidó maffiával, akinek olyan érdekkijárói vannak a zsidó kormányban mint Saranszkij, a szintén orosz zsidó bevándorló, a kíméletlenül rasszista arabellenes politikus, Bush jóbarátja és ihletője. Ezek csápjai ott vannak Washingtonban is, lásd Wolfowitz, Rumsfeld és bandája. Putyin örülhet, hogy akiket nem fog le, azoktól megszabadul. Látni kell, hogy míg Jelcin alatt Oroszország mélyponton volt mnden téren, és a zsidó maffia szabadon uralkodhatott, Putyin ezekkel leszámol, több nagyágyújukat kiszorította vagy lecsukta már. Hogy a KGB utódja próbál egy maffiával is együttműködni bizonyos célok érdekében, az minden titkosszolgálatnál természetes, de van valami, amiből Putyin nyilván tanult. Nevezetesen, Sztálin pénzzel és sok-sok fegyverrel támogatta Izraelt 47-48 körül, gondolván, hogy majd kiépít egy jó kis szovjet komcsi támaszpontországot az orosz zsidók segtségével. Aztán rájött nagyon hamar, hogy a zsidók ugyan szívesen fogadták a fegyvert, de aztán nagy ívben szartak Sztálinékra és eszük ágában nem volt a KGB-nek engedelmeskedni, a többit már ismerjük, ezután határozta el, hogy mindet deportálja, ami halála miatt végül nem ment végbe.
Beren
2005. március 13. 18:30 | Sorszám: 29
Kik a te izraeli barátaid, ha nem vagyok indiszkrét? talán miattuk ágálsz folyton a "zsidózás" ellen?

Erről lásd zividivi definicióját:
A "nácizás" ma már egyenértékű az egzisztensiális megsemmisítéssel, kb. olyan, mint 1945 után a kulákozás és az "osztályidegen" kategória volt. Bírósági végzés nélkül lehet rengeteg embert kiszorítani vele. Nem csupán a politikusokat, hanem írodalmárokat, művészeket, tudósokat, s mi több, még egyszerű melósokat is.

Szinte ugyanezt írja Samir, aki szerint az antiszemitázás és a nácizás kábé olyan és annyit ér mint anno a szovjetellenesség vagy a népellensége vádja. Még tovább is megy, hogy ha mindaz antiszemitizmus, amit annak mond a lobby, akkor azt büszkén vállalni kell, és erkölcsi kötelesség minden demokratikusan gondolkodó ember számára.

Beren
2005. március 13. 18:22 | Sorszám: 24
És a matáv vajon állami tulajdonban van?
Beren
2005. március 13. 18:21 | Sorszám: 22
Pontosan, egyetértek. Viszont észre kell venni, hogy már a zsidó maffia még az olaszt is másodrangúvá tette a világon (erről Amerikában komoly írások jelentek meg), és már csak a kínai az egyetlen komoly ellenfele. Ennek oka, hogy az államhatalmat és a bűnüldözést diaszpóráikon keresztül sokkal eredményesebben be tudták hálózni mint az olaszok. És végül elgondolkodtató, hogy noha Nyugaton és Izraelben is beszélnek róla, a zsidó kormányoknak esze ágában sincs keményebben fellépni és meghozni a szükséges törvényeket, még az USA-nak se nagyon adnak ki senkit(elenyésző kivétellel)! Mert hagyomány, hogy minden piszkos pénzre is szükségük van, azt pedig a maffia hoz bőven. A maffia pedig együttdolgozik az állammal, az Interpol pedig tehetetlen, ha egy állam védi, akár passzívan is a szervezett bűnözést. Előretolt állomása különben az orosz és zsidó maffiának Ciprus.
Az izraeli kisember nyilván le van csinálva, de neki nem lett rosszabb, amíg Amerika önti a pénzt a judeonáci rendszernek, addig anyagilag sokkal rosszabb nem is lesz. Úgyhogy nem is igen érdekli, csak a palesztin szabadságharc, amely viszont lassan emigrációba kényszerít sok zsidót, aki például ide jön hozzánk.
Beren
2005. március 13. 18:13 | Sorszám: 18
Akkor a lényegnél vagyunk, párttitkár elvtárs, végre kimondtad: már a szovjet erőszakszervek vezetői is, akárcsak az ÁVH, tömve voltak zsidókkal. Őszinte elismerésem, hogy évtizedek óta nyilvánvaló tényeket elismersz a szadesztól tanult antiszemitázás nélkül.

Egy a lényeg: akár zsidó az orosz maffia, akár nem, ha megszállta Izraelt, akkor Izrael fenyegetéést jelent ránk nézve is, ezt csak belátod.

Másfelől persze dajkamese ez a megszállás, hiszen az iszonyatos katonai, rendőri erejű zsidó állam nélkül nem tudott volna az orosz zsidó maffia Izraelre rátelepedni. Sőt, tevőlegesen segítenek. Samir leír egy pár esetet, aminek az a lényege, hogy ha bármiféle zsidó médiacézárt, szervezett iparmágnást, konkrétan például Guszinszkijt vagy Hodorkovszkijt baszogatni kezdik az oroszok, akkor Izrael és az amerikai zsidó lobby(sőt washington is) minden erejével mellé áll. Ugyanez igaz másutt felbukkanó orosz, ukrán zsidó bűnözőkre, lásd Szevától és Sztecurától se fogják soha elvenni izraeli állampolgárságát, mert pénzt hoznak a konyhára. Aki pedig el tud szelelni, soha nem adják ki, máshol az interpol által körözött zsidó bűnözők tömkelege él szabadon Izraelben.

Beren
2005. március 13. 17:58 | Sorszám: 9
Te is mászkálsz a csótányos topikjaimban, ne szabd meg én melyikbe írjak.
A témához: te még a saját magad által a topiknyitóba tett cikket sem tudod elolvasni és lefordítani helyesen? Ugyanis azt ismertettem, amiből kiderül napnál világosabban, hogy mi a szitu. Persze nem csoda, hisz hosszú amerikai tartózkodás alatt sem voltál képes megtanulni angolul, legalábbis egy orosz taxisofőrnél nem jobban.

Másfelől ha igaz volna a teóriád, hogy az orosz és nem az oroszországi zsidó maffia terjeszkedik Izraelben, akkor is igaz, hogy izraeli befektető=nemzetbiztonsági kockázat.

De a valóság még rosszabb, hiszen a zsidó maffia a potensebb, amit Putyin részben már kiszorított Oroszországból, igen, egy diktátor nem szok megtűrni maga mellett hatalmat, és az oroszok különösen nem egy zsidó maffiát. Milyen érdekes, hogy szerinted van orosz maffia, de nincs zsidó maffia, sőt ilyesmit kimondani is antiszemitizmus. Megkérdeznélek, ha az orosz maffia egyszerűen a KGB fedőszerve(amiben nyilván van részigazság), akkor mi a fedőszerve a Moszadnak? Vagy nekik nincs, ők amatőrök? Hogy kissé pallérozd magad, Samir magyarra fordított írásait és a Demokrata vonatkozó cikkeit is kutasd fel, mielőtt zöldségeket beszélsz. Tudod azok magyarul vannak, így meg tudod érteni őket teljes terjedelmükben, ellentétben a BBC hírrel.

Beren
2005. március 13. 17:41 | Sorszám: 2
Itt a lényeg a BBC-ről: "He says: "They come here because in Israel it's easy to carry out their illegal activities.

"There is no law against money laundering or belonging to an illegal organisation.

"It's easy for Jews to receive Israeli citizenship. If they are not Jews they are smart enough to forge documents in order to become citizens. They feel much safer here than in Russia."

Magyarán még Oroszországban is sokkal keményebben lépnek fel a szervezett bűnözés ellen(különösen azóta, Putyin alatt, aki nem habozik a zsidó maffia legnagyobbjai ellen is kíméletlenül fellépni) mint Izraelben. Ezért érzik magukat sokkal biztonságosabban a zsidóknál. Nincs pénzmosás elleni törvény, és sokkal könnyebb bármi illegális tevékenységet végezni.

Mindezért is igaz, hogy a Magyarországon befeketető izraeliek gyakran nemzetbiztonsági kockázatot is hordoznak, s lám többnyire épp azon ágazatokba fektetnek be amiket a cikk is említ.

Beren
2005. március 13. 17:35 | Sorszám: 1
Ez mind tény, csak ez a maffia nem egészen orosz. Ez oroszországi zsidó maffia, ahol a főnökök mind Szevák, Guszinkszkijok, Sztecurák és egyéb zsidók. Megszerzik az izareli állampolgárságot mint zsidók, aztán hajrá. Kétségtelenül vannak köztük nemzsidók illetve magukat hamis származási papírokkal igazolók is. Azért jó nekik ott, mert Izrael a legritkább esetben ad ki bűnözőt(lásd a magyarországi zsidó bűnözők sorát, akik Izraelbe pattantak meg, kezdve az úszómenedzserrel, mi is volt a neve?) vagy háborús bűnöst (lásd Solomon Morel, a hír Tv szólt róla)és az OECD két jelentése szerint is a világ egyik drogkereskedelmi központja. Továbbá szívesen fogadnak minden pénzt, nem érdekli őket honnan van, még ha beszélnek is róla. A cikk kicsit régi, sok más is történt azóta. Samir e tárgyú cikkei is érdekesek.

Téma: Hova lettek a MIÉP-esek?
Beren
2003. október 14. 23:07 | Sorszám: 80
Figyelj, 13 év jobbos bénázás után kiszesek és ballibek felkaorlása után már lejárt a türelem és megértés ideje, nincs újabb 13 évünk.

Az USA-val kapcsolatban ismétlem: nem hadüzenetet és parttalan anyázást javasoltam, hanem finn módra való beintést, azaz a kimaradást az usa terrorizmusának támogatásából és diktátumainak sem engedelmeskednek.

A külföldi tanulás hasznát illetően tévedsz, azt lebecsülöd. Szingapúr és Malajzia, vagy skandinávok éppen azért tudtak nyeregben maradni, több vonatkozásban lekörözni Amerikát, mert kint tanultak, taníttatták tehetségeik legjavát, nyelvet és mentalitást, üzletet és módszereket megismerve, és részben saját fegyvereivel győzték le Amerikát, megakadályozva annak gyarmatosító munkáját. A globalizmust nem egyszerűen elutasították, ostoba, köldöknéző miépes módra, hanem saját nemzeteik javára fordították.

Beren
2003. október 14. 21:46 | Sorszám: 77
Tévedésben vagy Amerikát illetően, mi ugyanis semmit nem kapunk és várhatunk Amerikától, eddig sem kaptunk, ezután sem, külpolba-belpolban ez a helyzet. Az EU is kezde egy multilerakattá válni, de még mindig - Amerikához képest - azért a kormányaik nemzetibbek, közéletük, kultúrájuk, igen különböző mértékben ugyan, de nemzetibbek. Abban igazad van, hoyg ettől még minket ők is szívesen nyomorítanak, na ezért az EU-ból idővel ki, de attól még Európa hatalmaihoz közeledni kell, persze nem úgy, hogy azok Brüsszelen keresztül meghatározhatják az életünket, hanem az EU-ból kilépve, és az amcsi-németfrancia stb konfliktusok esetén habozás nélkül utóbbiak mellé állni, ezzel is lehet elérni, kérni sok mindent(na nem úgy, mint d209-ék, akik cserepolitikája kábé az, hogy mi mindent felajánlunk, ti gyarmatosítsatok minket még jobban, mi lemondunk Erdélyről és a magyarságról, ti cserébe rúgjatok belénk még nagyobbat), gazdaságilag stb.

Diákok külföldi tanulmányait félreérted. Természetesen a maláj állam sem azokat pénzeli, akik nyugaton maradnak, az ösztöndíj mindenhol egy szerződés. Tehát, hogy kifizet az állam az öt évet, de ha az illető nem otthon hasznosítja tudását, akkor ki kell fizetnie kamatostul.
A világban viszont járni kell, az tágítja a horizontot, életképesebbé tesz, tehát egyáltalán nem árt, ha minél több magyar diák tanul külföldön(is). Nem annyira a lexikális tudásra gondolok, mert abban a magyar egyetemek sokszor jobbak, hanem más kultúrák és életformák megismerésére.
A többiben, ahogy látom, zömmel egyetértünk.

Beren
2003. október 14. 15:32 | Sorszám: 70
Kedves Basand, Sajnállak, hogy már tájékozatlan is vagy. Korea, Japán, Kína közös oprendszert fejleszt ki, az állami szférából pedig kirúgták vagy be sem engedik a Windows-t(többek közt nemzetbiztonsági okokból, s mert így programozóiknak pénzt, megrendelést adhatnak), de a spanyoloknak, németeknek(és tán a skandinávok némelyikének) is van kormányzati linuxa a hazaiak támogatása végett, s hogy a lé ne Amerika zsebébe folyjon, sok európai egyetem is a linuxot favorizálja.
De ezt a témát csak szemléltetésre szántam, mint tipikus példát a sok-sok hasonló közül az amcsi gyarmatosításra. Ahol a kormány nem fejlesztet nagy állami pénzből saját szellemi terméket(ilyen volt a Horn és az Orbán kormány is, pláne a d209-es), sőt, megállapodásokat köt a windows parttalan nyomulásának elősegítésére, lásd Orbán féle campus megállapodás, az hozzájárul állampolgárai gyarmatosításához, hiszen iszonyatos összegek folynak ki az országból szar amerikai szoftverekre. Ellenkező esetben meg nemcsak ez szűnne meg, de munkát adnak magyar szakembereknek, fejlesztőknek.

A privatizációban ne ferdíts. Az eredeti törvényhozói szándék, ha kárpótlás formájában is, illetve részbeni reprivatizációs formában is, de mégiscsak arról szólt, hogy a 47-as állapotokhoz nyúljanak vissza valamely mértékben, tehát évtizedekre visszamenőleg(más kérdés, hogy a kisgazdák fullos elképzelése persze, hogy veszített, és hát Torgyán ezt is csak szavakban képviselte). Ez a magyar paraszt földjét nem veszélyeztette volna semmilyen formában, hiszen a földosztás 45-ben megtörtént, majd a komcsik az ötvenes években, és különösen 56 után a magyar paraszt földjét nagyrészt elvették. A polgárság nagyon nagy részét, legyen nagy, közép, vagy kispolgár, boltos, iparos, tulajdonától megfosztották. Még sokszor ingatlanjától is.

Tehát, ha akármily mértékben vissza lehet nyúlni 43 évet, akkor vissza lehet nyúlni 15-20-at is, és persze nem hullana ki minden privatizáció a rostán, de sok igen, ez törvényhozói szándék és aktus kérdése. Ugyanis úgy nem lehet polgári társadalmat építeni, hogy a tulajdonviszonyok szélsőségesen egyenlőtlenek, és a szabad polgár egyik legfontosabb attribútuma, a tulajdon hiányzik. Ma a 80-90% bérmunkás, alkalmazott.
Az MDF a kiszes rablóprivatizáció tevőleges támogatójaként kapcsolódik a nemzet kifosztásához, lásd a Nemzet pár hónappal ezelőtti, kiváló összefoglaló bombáját, amelyben mellesleg Martonyi szerepe is lelepleződik.

Tájékozatlannak tűnsz médiakérdésekben is, ami azért egy öreg netrókától nem semmi. Talán már a Nemzetet sem olvasod rendszeresen? Ahol belpol cikk taglalta az ORTT hamisítását. Meg persze Lovas cikkei, a hamisítás a második levélben. A Hét elleni fideszes ORTT-s hajszát még én írtam meg év elején a Demóba, majd később azt is kikeresem.

MÁDL FERENC
köztársasági elnök


Tisztelt Elnök Úr!

Nem hiszem, hogy egyedül lennék, aki megdöbbent, amiért az új oktatási törvényt és a kórházi törvényt nem az Alkotmánybíróságnak küldte el, hanem aláírta. Azt sem hiszem, hogy akkor, amikor Önnel az oktatási törvénytervezet elfogadásának előestéjén ismételten oly megalázó, lekezelő módon bánt a kormányzó koalíció, akkor Ön ahelyett, hogy legalább késő délutánig várt volna a törvényjavaslat aláírásával, azonnal, már reggel aláírta azt, délelőtt 11-re eljuttatta az aláírt törvénytervezetet. Így a parlamenti többség még aznap, vagyis szabadsága megkezdése előtt minden változtatás nélkül, az Ön aggályait figyelemre sem méltatva szavazta meg. Holott azzal is megtehette volna, hogy elküldi az Alkotmánybíróságnak, vagy, minimumként, délután küldi vissza és akkor már csak szeptemberben tudták volna elfogadni. Ami legalább fél éves lélegzetvételt jelentett volna a magyar ifjúságnak és a pedagógustársadalomnak.

Nyilván más a perspektívánk, de – mint olyan ember, aki ad a mások véleményére – feltételezhetően érdekli, miként értékelik Önt azok, akik nem az Ön hivatala magaslatából szemlélik az Ön teljesítményét és hivatalának működését.

Néhányunknak itt lenn az a benyomásunk, hogy Ön egy kissé megijedt attól az össztűztől, amit Önre hivatalba lépésekor a balliberális sajtó zúdított. Amikor azt írták például, hogy 1957-ben, amikor itt akasztottak, akkor Öntől eltérően nem igen mentek ki a rendszer ellenségei a Sorbonne-ra tanulni. Ez - a balliberális módszerek ismeretében – figyelmeztetés. Mint amikor Erdő Péternek prímási beiktatását követően „bemutatták”, hogy írhatnak róla „szélsőjobboldaliként”. Figyelmeztetések ezek, amelyeket a címzettek vagy meghallanak, vagy nem.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy Ön az üzenetét megszívlelte és ezért viselkedik oly szöges ellentétben egyrészt azzal, mint ahogyan elődje, Göncz Árpád viselkedett, másrészt azzal, mint amit elvárnak azok, akik kiszolgáltatottaknak érzik magukat. Göncz Árpád amnesztiát adott a taxisblokád résztvevőinek, nem írta alá a közmédiumok elnökeinek kinevezését és Európát hívta segítségül a La Stampa című olasz lapban az akkori ellenzéknek szerinte kedvezőtlen médiahelyzete miatt, noha független, nemzetközi médiaszervezetek szerint itt a sajtó akkor szabad volt.

Most Ön, kérdezik az elégedetlenek, miért nem kér amnesztiát azoknak, akiket a mai hatalom beperelt, mert „kárt okoztak” a tavalyi, Erzsébet hídi tüntetés miatt? Miért nem szólalt meg akkor, amikor egy békés tüntetőre egy rendőr pisztolyt fogott? Miért nem szólalt meg akkor, amikor Dr. Szász Károlyt, a Pénzfelügyeletek Állami Szövetségének elnökét valakik brutálisan megverették? Miért nem szólalt meg akkor, amikor még az SZDSZ szerint is a közmédiumok függetlenségét vették el azzal, hogy megszüntették az előfizetési díjakat? De kezdhettem volna azzal is, hogy Ön miért nem szakította félbe olaszországi útját akkor, amikor kiderült, Magyarország miniszterelnöke a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, mely tény még a szabaddemokratáknál is felvetette azt a kérdést, hogy érdemes-e bennmaradniuk a koalícióban?

Tisztelettel,

Lovas István


MÁDL ANDRÁS
igazgató
ORTT
MŰSORFIGYELŐ- ÉS ELEMZŐ IGAZGATÓSÁG

Tisztelt Mádl Úr!

Ön az ORTT Műsorfigyelő- és Elemző Igazgatóságának, vagyis a „monitoring szolgálatának” igazgatója.

Ön ezt a levelet rendkívül rosszul fogja fogadni, mert a reflektorfény Önre irányul, amit a legkevésbé sem szeretne.

A türelemnek azonban van határa. Főként olyanok szemében, akik szerint nincs ártalmasabb azoknál, akik a jobboldal aurájától körbevéve okoznak mérhetetlen nagy, ismétlem, mérhetetlen nagy károkat a jobboldalnak.

Talán nem kell külön emlékeztetni Önt arra, hogy az Orbán-kormány idején a belföldi és nyugati lapok is az Ön felügyelete alatt készült anyagokkal igazolták azt a gyalázatos hazugságot, hogy itt a médiában csak a jobboldali műsorokkal van baj és csak azok elfogultak. A balliberális lapok minden ilyen esetben kajánul tették hozzá, hogy a „jobboldali” ORTT ítélt így. A „jobboldali”, „fideszes” Körmendy-Ékes Judit elnöksége idején. Mint ezt teszik mind a mai napig. Hadd idézzek a Népszabadság július 4-i számából egy mondatot: „A Vasárnapi Újság műsorában korábban – még a médiahatóság élére a Fidesz által jelölt Körmendy-Ékes Judit idején – egy átfogó vizsgálat számos törvénysértést talált”. Hogy a vizsgálat megindítása mögött Ön is húzódik, azt kevesen tudják. De most már sokan fogják tudni, e levél végére érve.

Ön mindeddig a kezét dörzsölhette. Egyrészt, mint Mádl Ferenc köztársasági elnök „jobboldali” fia, másrészt pedig mint az ellenoldali érdekek kiszolgálója. Tudom, hogy az érzelmek felfokozásának nem a legjobb módja, ha valakiről először ítéletet mondanak ki, majd felsorolják azt, amit tett és tesz, hanem megfordítva, vagyis bemutatva tetteit kellene levonni Önről a következtetést, vagy ráhagyni azt az olvasóra, de indulataim erőssége ezt nem teszik lehetővé. Türelmetlen és dühös vagyok.

Emlékeztetem rá, hogy az Ön igazgatóságáról rúgták ki még 2000-ben páros lábbal a kitűnő Modor Ádám történészt, a rendszerváltás előtt a kommunista rendszernek kellemetlen könyvek kiadóját, mert fel merte emelni a szavát az ORTT-nél uralkodó kettős mérce ellen. Modor írni merészelt az RTL-lel szemben egy anyagot. Persze volt még egy bűne, amit a napokban mondott el nekem. Egy alkalommal az ORTT egyik MSZP-s asszonya – aki akkor nem volt már állományban - ment be szobájába telefonálni arról, hogy miként lehetne a Fideszt megpuccsolni. Amikor Modor kifogásolta, hogy valaki hivatali telefonból buzdít a törvényes kormány eltávolítására, Ön a telefonáló mellé állt. És Modort rúgta ki. Modor a nyilvánosság előtt is hajlandó elmondani mindezt.

Önnek köszönhető, hogy az Orbán-kormány idején, akár most, az Ön által elrendelt vizsgálatok célpontja szinte mindig a Hét vagy a Vasárnapi Újság. De az sem ártana, ha egyszer érthetően megmagyarázná annak a vizsgálatnak a módszertanát, amelynek alapján kormánypártinak minősítették a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hírműsorait a korábbi kormány idején, de most ugyanilyen kifogásokról nem hallhatunk.

Az Ön igazgatóságának vizsgálati jelentése alapján hozta meg a Körmendy-féle ORTT azt a 896/2002. (VI. 5) számú határozatot is, amely egyedülálló módon burkolt reklámnak nevezte, amiért a Sajtóklubban elhangzott néhány szó az egyik résztvevő könyvének dedikálásáról. Érdekes és figyelemre méltó módon Ön ilyen vizsgálati jelentést soha nem készített a Heti Hetessel vagy a Nap-keltével kapcsolatban, amelyben heti rendszerességgel reklámozzák a szereplők könyveiket, ingeket és lemezeiket. De említhetném Medgyessy Péter miniszterelnök nevelt lányának Névshowr című műsorát is, amelyben Farkasházy Tivadar is nyíltan reklámozta könyvét.

Ha már a Heti Hetesnél tartunk: vajon miért nem indítanak módszeres vizsgálatot a gyakran zsidózó Heti Hetes ügyében? Vagy említhetem a Nap-kelte esetét. A konzervatívnak soha nem nevezett APÜSZ szokatlanul erős haragját is kiváltotta, hogy a Nap-kelte működését az ORTT nem találja törvénysértőnek, holott annak dokumentáltan törvénysértő kiegyensúlyozatlansága naponta ordít le a képernyőről az adófizetők képébe. Vagy miért nem marasztalják el jelentéseik alapján soha a Polt Pétert két hete is köztörvényes bűnözőnek nevező Klubrádiót? És miért szeretik Önök az ORTT-nél olyannyira a Slágerrádiót, amelynek a sugárzási engedélyét érthetetlen módon még Körmendy-Ékes idején hosszabbítottak meg pályázat nélkül, noha a rádió hatalmas összegekkel tartozott az ORTT-nek? Milyen kár, hogy a jobboldal pártjai nem olyan aktívak, mint a másik oldal pártjai, mert akkor eszükbe juttathatnák az mdf-es Wéber Jánosnak vagy a fideszes Erdős Zsuzsannának azt, hogy egy ilyen vizsgálatot ők is kezdeményezhetnének. (Egyébként a szórakozott jobboldali nyilvánosság nevében hadd ígérjem meg, hogy élénk figyelemmel kísérem majd, vajon az ORTT e jobboldali pártok által delegált vezetőségi tagjai megszavazzák-e Debreczeni József – akinek „Sajtóklubját” a hitgyülekezetes Hetek című lapban közlik írásban – augusztus 31-én lejáró panaszbizottsági tagságának meghosszabbítását. Debreczeni egy parlamenti képviselőnek a Micukó ellen benyújtott panaszát elutasította, de szinte nincs olyan, jobboldali műsor ellen benyújtott balliberális panasz, amelynek ne adna helyt.) Persze lehet, hogy a Klubrádió is szent tehén, hiszen hírműsorait az ORTT sokmillió forinttal támogatja, igen sok szakértő szerint a törvény tiltása ellenére. Holott a médiatörvény 18-ik paragrafusának 5-ik bekezdése kimondja: „A hírműsorszám és az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám nem támogatható”.

Igaz, megértem, monitoring kapacitásuk túlzottan szűkös lehet, és azt leköti a Vasárnapi Újság és, újabban már a Hírtévé figyelése és támadása is. Melyet az utóbbi, megjegyzem, nem túl acélos szakmai háttérrel igyekszik kivédeni, hiszen jogi csapatában oly „kitűnő szakemberek” tevékenykednek, mint Körmendy-Ékes egyik kedvence, dr. Lengyel Márk, az ORTT korábbi stratégiai igazgatója, akit az ORTT megfigyelői mindennek, csak nem jobboldal-barátnak vagy pártatlannak tekintettek.

Hogy Ön milyen vizsgálatokat végeztet (arról most ne essék szó, hogy mennyiért és kikkel és hogy mekkora összegeket utaltat át balliberális médiaszakértőknek 10-20 oldalas „tanulmányaikért” , arra hadd idézzek egy elemzést, amelyet Siklósi Beatrixnak a mostani kurzusban, a Magyar Televízió képernyőjéről letörölt A Hét című műsoráról rendelt meg:

„Siklósi Beatrix …külön is felhívta magára a figyelmet a modern tömegtájékoztatás stílusától messze eső, sajátosan (ó)konzervatív levegőjű, vallásos-egyházi (keresztény) szellemiségben fogant produkcióival (augusztus 20-i ünnepi összeállítás, szeptember 16-i jegyzet)…Barokkosan halmozódtak a nemzeti múlthoz és a keresztény hagyományhoz kötődő, jelképszerű vizuális és akusztikus elemek: a Szent Korona, az esztergomi bazilika, huszárok vonulása, millenniumi zászlóátadások, Melocco Miklós Szent István szobra, katolikus és protestáns szertartások részletei egyházi és állami vezetőkkel, imádságok, áldozás és úrvacsora, az ország nagyjai…imádságszerű, himnikus ének erdélyi stílusban, Áder János beszédrészlete a korona ígéretéről és parancsáról, az István, a király rockopera zenéje…Az összeállításnak nyilvánvalóan /az volt a funkciója/…, hogy egy nemzeti-vallási rituálé résztvevőjévé avassa a nézőt, és alkalmat adjon az érzelmi azonosulásra, egy sajátos médiaszertartásban való feloldódásra”.

De idézhetnék az elemzésből olyan kitételeket is, amely szerint „A következő epizód fókuszában a (radikális) jobboldal egyik jól ismert vesszőparipája állt: Surányi György MNB elnök és a CW Bank ügye”. Talán ehhez érdemes hozzátenni, hogy e „vesszőparipa” az adófizetőknek 150 milliárdjába került.
Érdekes módon Ön egyetlen olyan műsor elemzését sem rendelte el, amelyben Kaya Ibrahim és Joszip Tot ügyét minősítették volna a balliberális oldal vesszőparipájának. Netán a „hosszú bájtok éjszakáját”. Ami pedig az elemzés utolsó sorát illeti „a világ fekete-fehér felosztása jókra és rosszakra, az ellenség megnevezésére irányuló, stigmatizáló szándék és az olcsó demagógia”, az nyilván nem vonatkozik a Heti Hetesre, amelyet Ön, a jelek szerint, nem kíván vizsgáltatni. Az pedig, hogy egy túlnyomó többségében keresztény kultúrájú országban baj lenne a keresztény szimbolikával éppen Szent István ünnepén, maradjon kommentálatlan.

De menjünk tovább. Tavaly március 12-én és 14-én a Magyar Rádióban elhangzott egy reklám kokárda viselésére. Ezt a reklámot az Ön igazgatóságán kétszeresen meghamisították. Nyilván az adófizetők, beleértve a jobboldali adófizetőket, ezért fizetik Önt, beosztottjait és megbízottjait. Egyrészt a „Tűzzük ki mindannyian a nemzeti szalagot” mondatot „Viseljük kokárdáinkat az országgyűlési választások végéig” szövegre hamisították, majd azt állították, hogy a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének reklámja közérdekű közleményként elhangzott politikai hirdetés volt. E dupla hamisítás alapján az ORTT elítélte az MR-t, amiért az politikai hirdetést tesz közzé közérdekű közleményként. Mivel Kondor Katalinék megfellebbezték az ORTT döntését és az ügyet a bírósághoz vitték és ott kiderült a kettős hamisítás, a bíróság az ORTT-t új eljárásra utasította. Hogy ez döbbenetes csalás miért nem érdekelte még a jobboldali lapokat sem, azt a kérdést már fel sem teszem, mert nálunk, magyar jobboldaliaknál, mint közismert, tökkel ütöttebbeket, ügyefogyottabbakat, önsorsrontóbbakat még a világ nem látott. És ez Önnek is és a többi, Önhöz hasonló embernek nagyon jót tesz. Jótékony anonimitást biztosítunk Önöknek. De az ügyből levonva a következtetést: az Ön igazgatósága még a hamisítástól sem riadt vissza a Magyar Rádió elleni balliberális, frontális támadásban. Mondja, Mádl úr, a hamisítót kirúgta? És ha nem, miért nem? Csak nem azért, mert saját magát, mint igazgatóságának legfőbb felelősét kellett volna kirúgnia?

Mióta Hajdu István vette át az ORTT vezetését, azóta Hajdu az intézményt Kondor Katalin elleni személyes sértettségének rendelte alá, mert nem Hajdu lett az elnök. Ez a személyes hadjárat persze jól megfér és elrejthető az MR elleni, általános balliberális gyűlölet mindent lefedő köpenye alatt. Hajdu ügyét Ön lelkesen a magáévá tette. És szeptemberre egy olyan kirakatpert készítenek elő Kondor és a Magyar Rádió ellen, amely még az eddigi támadások aljasságán is túltesz.
Az ürügy természetesen a Vasárnapi Újság és annak a jegyzete, amely a balliberálisok célkeresztjének középpontjában áll.
E jegyzetek ellen irányuló feljelentések azok nevetséges volta miatt sorra kudarcot vallottak, noha a balliberális sajtó és a boszorkányüldözésben részt vállaló MTI mindent megtett e boszorkányüldözés sikeréért. Arról az MTI-ről van szó, amelynek élére azt a Vincze Mátyást nevezték ki, aki a hamisított idézetekre támaszkodó Antiszemita közbeszéd Magyarországon című, magyarul és angolul megjelent kötet egyik szerkesztője és amelynek célja, hogy Magyarországról külföldön antiszemita országként beszéljenek. A körömletépők volt lapjának jogutódja, a velejéig rothadt Népszabadság úgy informálta a közvéleményt egy jegyzet ellen hozott ORTT panaszbizottsági határozatról, mintha az jogerős lenne. Az MTI, történetében először, két alkalommal is anyagot adott ki a nem jogerős állásfoglalásról, az ügyet feltupírozva, megspékelve Molnár Péter, a bizottság SZDSZ-es soros elnökének, majd György Péter hivatásos tanácsadónak a kommentárjával. Amikor pedig az ORTT nem mervén saját magából bohócot csinálni, a panaszbizottsági állásfoglalást kidobta az ablakon, a Népszabadságtól kezdve az MTI-ig hallgatott a tényről, vagyis az elsőfokú véleménynél lényegesen fontosabb, az ügyre pontot tevő döntésről. Akár a többi balliberális lap. Elsősorban a volt kommunista párttitkár, Németh Péter irányítása alatt álló Népszava, amely, noha folyamatosan, oldalakon át lövi a Vasárnapi Újságot, még azt sem átallotta, hogy a stelázsiról lekapjon egy olyan, már régen elkészült tanulmányt, amelyet Ön rendelt, természetesen szintén a Vasárnapi Újság ellen. És szintén egy balliberális médiaszakértőtől. A tanulmány egyébként egy olyan médiaszaklapban jelent meg, amelynek főszerkesztője az a Bajomi-Lázár Péter, aki – ilyenek nálunk a médiaszakértők – azt hazudta a BBC magyar osztálya egyik munkatársának, hogy a Kereszténydemokrata Internacionálé lisszaboni, a magyarországi sajtóviszonyokat is elítélő nyilatkozata a Magyar Nemzetből kiparancsolt magánhirdetéseket kifogásolta, holott a bírálat az állami akaratból a lapból kiparancsolt állami hirdetésekre vonatkozott. A „médiaszakértő” elemzésére jellemző, hogy az egyetlen szóval nem említi azt a markáns tényt, amelyet bármelyik elfogulatlan szakember megemlített volna. Nevezetesen, hogy a Vasárnapi Újságot balliberális indíttatású bojkott sújtja és annak a jelenlegi kormány egyetlen tagja sem mer nyilatkozni.
Látható tehát a kormányzati oldalnak az az elkeseredett igyekezete, hogy a Vasárnapi Újságon fogást találjon. És ez még az Ön ügybuzgó segítsége nélkül sem sikerült mindeddig.
Most azonban Önök szeptemberre egy olyan lépés megtételére készülnek, amely igen súlyos társadalmi feszültséget eredményezhet. Ennek jogi alapja éppen olyan „biztos” lesz, mint az ötvenes évek kirakatpereié.
Egy június 22-i jegyzetről van szó, amely a rasszizmus ellen hangzott el. Megyesi Gusztáv önmaga által is rasszistának bélyegzett jegyzetéről, amelyet majdnem azonos formában hallhattak a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorának nézői és volt olvasható az Élet és Irodalomban, amely egy olyan piacképtelen, gyűlöletet szító hetilap, amelyet a világ nem egy fővárosában elítélt, számos országból kiebrudalt valutaspekuláns, George Soros támogat. Ebben Megyesi azt ajánlja, hogy olyan embertípusok, mint amelyhez például Wittner Mária is tartozik, rúgják le saját veséjüket és múljanak ki. Megyesy jegyzete természetesen nem vonta magára az ORTT vagy annak Panaszbizottsága, netán az Ön igazgatóságának figyelmét. Hiszen nyilvánvalóan olyan „embertípus” veséjéről és önmegöletéséről volt szó, amelyhez az ORTT igazi szellemiségét meghatározó kemény magot nem fűzik érzelmi szálak. És ezt az érzelmi elidegenedést a jelek szerint az ORTT jól fizetett alkalmazottai, Önt beleértve, mimikrivel a magukévá tették. Pontosabban az „elidegenedés” csak Önökre vonatkozik, üzleti alapon. Az ideológiát meghatározók esetében az nem folyamatot, hanem állapotot jelent.
A jegyzet azzal a technikával dolgozik, amelyik a legfájdalmasabb a balliberális oldalnak. Az azonos mérce alkalmazásáról van szó. Ugyanis ők, amolyan náci Herrenvolk ideológia alapján hiszik, hogy nekik mindazt szabad, ami még tételes törvényekbe is ütközik. Akár a világ más táján, mondjuk ártatlan kisgyerekek vagy páncélhegyekre köveket dobáló serdülők lelövése. Másnak viszont még azt sem szabad, ami törvényes.
Például a rasszizmus ellen általában és Megyesi rasszista jegyzete ellen specifikusan kikelni. A jegyzet lényege: bemutatni, vajon mit szólt volna a másik oldal egy Megyesihez hasonlóan rasszista íráshoz, amelyet a Vasárnapi Újságban elhangzott jegyzet több alkalommal expressis verbis elítélt. Csakhogy – és ez volt a fájó pont – a rádiós jegyzet tanmese-rasszizmusának célpontja más volt és mások veséjének lerúgásán keresztül érzékeltette, hogy Megyesi önmaga által is rasszistának nevezett jegyzete milyen mélyen sérti a veselerúgásra ítélt „embertípust”.
Mint várható volt, a jegyzet kicsapta a biztosítékot azoknál, akik csak egyfajta embertípust szeretnének lerúgott vesével látni, de akik nem szeretik, ha emlékeztetik őket e hajlamuk rasszista mivoltára. A rasszista ellenes jegyzetet feljelentették. Az ORTT ügyekben rendkívül jól informált Népszabadság a jegyzet elleni feljelentő nevét nem közölte. Július 6-án a Vasárnapi Újság jegyzetében azonban elhangzott ez a mondat: „nincs sok kétségünk aziránt, hogy ki lehet az, aki egy rasszizmus ellen íródott jegyzetet rasszizmusáért jelent fel. Hamarosan nyilván kiderül a panasztevő kiléte.”
A titokzatos feljelentőnek ugyanis, a balliberális médiában megjelentekből következtetve, rendkívüli hatalma lehet. Ugyanis, ha az ORTT-hez bejelentés érkezik, az normál ügymenetben – az esetek 99,9 százalékában - a Panaszbizottsághoz kerül. A maradék 0,1 százalékban az ORTT elrendeli a hivatali vizsgálatot, ahol az előkészítő munkát Önök végzik és az iroda egyéb munkatársai az Önök jelentésére hagyatkoznak. De itt, a június 22-i jegyzet elleni rejtélyes feljelentő esetében még e kivételes esetkezeléstől is eltértek, rendkívüli kivételt téve. Úgy tettek, mintha bejelentés nem is lett volna, mintha az ORTT a saját hatáskörében rendelte volna el a vizsgálatot. Noha közben – koordinálási hiba – a Népszabadságnak és a Népszavának is kikotyogták, hogy volt feljelentő. De ha nem volt feljelentő – mint azt viszont a Magyar Nemzetnek nyilatkozták -, akkor miért éppen a június 22-i adásnapot választották ki? Önök úgy tesznek, mintha hivatalból indult volna az eljárás, holott az bejelentés alapján indult. Hogy mire készülnek, az is kezd körvonalazódni. A Népszabadság július 24-i számában vastagon szedve jelent meg az a hír, hogy „Büntetés kiszabását kezdeményezi a Magyar Rádióra egy a médiahatóságnál elkészült előterjesztés. Az Országos Rádió és Televízió Testület a Vasárnapi Újságban június 22-én elhangzott…jegyzetet vizsgáltatta meg, mert egy bejelentés szerint (íme, a bejelentés ténye harmadszor is megerősítve! –L.I.) a szerző által felolvasott írás nyíltan rasszista volt. Az elemzést készítő ORTT Iroda szerint a kifogásolt publicisztika valóban alkalmas volt gyűlöletkeltésre, ráadásul egy közszolgálati műsorban hangzott el. A testület kedden tárgyalta volna az általa sürgősséggel (!!! – L.I.) kért előterjesztést, de a jegyzet végül nem került napirendre. Az ORTT tagjai ma ülnek össze utoljára egy hónapos szabadságuk előtt, az előzetes témák között azonban nem szerepel a 100 ezer forintos büntetést is javasló vizsgálati anyag”, jegyzi meg fájdalmasan a Népszabadság fullajtára.
Figyelembe véve azt, hogy Önöket korábban még parlamenti képviselői beadványok – például a Magyarországnak kifejezetten nagy károkat okozó, a japánokat gúnyoló Micukó-sorozat ügyben – sem késztették arra, hogy a sorozat egy adott darabját sugárzása idején sürgősséggel, kiemelten vizsgálják, feltételezhető, hogy valamilyen rendkívüli, talán informális hatalmú feljelentőről van szó, és Önök szeptemberben a törvényeket valamint az emberek igazságérzetét csúnyán megcsúfoló lépésekre készülnek. Egyébiránt hadd „nyugtassam” meg: ki fog derülni a feljelentő kiléte, bármennyire is kínos ez Önnek, az ORTT-nek és az egész ügynek, amely a Kárpát-medencében élő 2 millió magyartól akarja elvenni kedvenc műsorát, illetve akar minden eddiginél nagyobb lövést leadni a Magyar Rádió elnökasszonyára.
Remélem, nem igyekeznek most majd – szintén egyedülálló módon – a feljelentést titkosítani, netán kitörölni iktatási rendszerükből. Hadd tudja meg a nyilvánosság, ki az igazi úr a hazában. És hogy Ön, valamint az egész ORTT kit tekint még a törvényhozóknál is nagyobb hatalomnak.
Egyébként, ha a Népszabadság és a Népszava megtudhatta, hogy ki a feljelentő, de személye nyilvánosságra hozatala e két lapnak a jelek szerint kínos, akkor a nyilvánosság, de elsősorban a célpont, a Magyar Rádió is megtudhatja, ugye? És eldöntheti, hogy azt nyilvánosságra hozza. Sőt, az adásról szóló, Önök által készített elemzést is Önöknek nyilvánosságra kellene hozni. Amit – és ezt vegye adófizetői kérésnek, jobban mondva felszólításnak – e levél elolvasását követően azonnal tegyen ki az ORTT internetes portáljára, beleértve a címoldalt, rajta a „Látta, egyetért: Mádl András igazgató” megjegyzéssel. Remélem, nem tekinti e tanulmányt államtitoknak, netán szégyennek.
Annál is inkább, mert a jegyzetet szintén a feljelentési határidőn túl feljelentő Seres Lászlóval (a Népszabadság újságírója, a Nyilvánosság Klub, a Hayek társaság és a Szombat című havilap szerkesztőbizottságának tagja) is közölték az előre meghozott ORTT-verdiktet: a jegyzet „gyűlöletkeltésre alkalmas”.
A kibontakozó forgatókönyv tehát a következő. Önök egy gyilkos indulatú rasszizmus ellen tiltakozó jegyzetet hivatalosan is rasszistának bélyegezve, a Magyar Rádiót megbüntetve indítanak most már elsöprő támadást Kondor Katalin ellen szeptemberben. Noha tudják, a Magyar Rádió a határozatukat a bíróságon azonnal megtámadja és ott, mint a korábbi hamisítás alapján hozott ORTT döntés esetében, azt majd megnyeri.
E közben törvénytelen és aljas indokokból hozott döntésükkel be nem látható társadalmi feszültségeket keltenek, amelyhez Önt eszközként használják. Ön eddig ilyen alkalmakkor kezes bárányként viselkedett. Nem várható persze, hogy a jövőben köztisztviselőként viselkedjen. De azt viszont Ön nem várhatja el, hogy a bárányokról időnként ne készüljön felvétel. Hogy legalább a színük kiderüljön. És Ön az én szememben nem fehér.

Tisztelettel,

Lovas István


Utóiratok.

1. Ha kiderül, hogy a nagyhatalmú, rejtélyes feljelentő egy katolikus, református vagy zsidó közösségi vezető, akkor Önről – az esettől függően - látens antikatolicizmusa, antiprotestantizmusa, netán antiszemitizmusa derül ki, hiszen Ön a feljelentőnek pozícióján messze túlmenő hatalmat tulajdonít, amely előtt Ön még az írott és íratlan szabályok, valamint hivatala normál működési rendjének átlépésére is képes.
2. E levél elolvasása után Ön azzal a médiummal készíttethet közvetlenül vagy közvetve önmosdató anyagot, amelyhez Ön a legközelebbállónak érzi magát.

Beren
2003. október 14. 15:11 | Sorszám: 69
Most alakul a Jobbik párttá, te eszement, a hónap végén, ha nem olvasnál újságot.
Beren
2003. október 14. 14:37 | Sorszám: 65
Korábban volt benne némi igazság, ma már egyre kevésbé, mondom, a belső törvényeik alapján is a rendőrállam felé haladnak. Ezt nem én mondom, hanem az egyre jobban beszűkölő amerikai szabad sajtó.

Azonkívül egy-egy macsi választás sem a demokráciáról szól, hanem pénzes lobbicsoportok sóműsoráról a plebsznek.

Ultranacionalizmus. Nem azt mondtam, hogy sovinisztáknak kéne lennünk, csak felhívtam a figyelmet az amerikai, izraeli ultrasoviniszta berendezkedésre.

Nekünk határozottan nacionalistáknak kell lennünk, az oktatást, kultúrát is ennek megfelelően formálni, miért olyan eretnek gondolat ez? A sikeres nemzetek a japánoktól a finnekig nacionalisták, nemzeti szellemű oktatással. Skandináviában, Norvágiában stb nem a mónikasókat nézik legtöbben(persze nagy lóvé van a köztévében és közrádióban, így van választék, a kertévéknek nincs földi sugárzási monopóliuma a többi tévé zömével, így simán nyer a közszolgálat), és Japánban sem a buzeranciát, meg a drogokat népszerűsítik minden csövön át, egyenesen a minisztériumokig, ahogy Izraelben sem. A zsidóktól persze nem az állami szintű fasizmust kell átvenni, de a kemény nemzeti érdekérvényesítést és nacionalista szellemet mindenképpen.

Beren
2003. október 14. 14:25 | Sorszám: 64
Basand, most soroljam neked azon európai és azon kívüli országokat, mondjuk egy 5 milliós Finnországot, akik beintenek az amerikai háborús terrorizmusnak, és a nemzetközi joggal ellentétesnek tartják az Irak elleni háborút, ergó katonát sem küldenek oda.
Amerika messze nem a legnagyobb befektetőnk, kétoldalú kereskedelm se óriási, kivinni oda pár üveg boron kívül semmit sem tudunk, vagy még azt is alig. Amerika ui. védi a piacát, keményen protekcionista, milliárdokkal segíti ki a csődközeli amerikai cégeket is, míg másoktól feltett kezet és nulla állami beavatkozást vár el. Amerikai kulturálisan is gyarmatosít, mindenre rátelepszik, törvényeinket is sokban az ő zsarolásai miatt kell módosítanunk, nekünk, vagy Európának, a "terrorellenes" terrorháború ürügyén, egészen a szoftvermaffiáig, noha önérzetes államok az állami szférájukból kihajítják a windowst, mert minek adnák a lét Gatesnek, nálunk viszont Horn kitüntette, Orbán meg szégyentelen campus megállapodást kötött vele. A koreaiak, japánok, kíanaiak azt is kimondták, hogy nekik nemzetbiztonságilag sem jó a windows, nem csak anyagilag, de több európai kormány is saját linuxot fejleszt. Ez csak egy példa az ezer közül az amcsi gyarmatosításra. Azért örülök, hogy te is elismered nyomasztó nyomulásukat.
A bolha az elefánttal soha nem tud együttműködni előnyösen, csak beinteni érdemes(nem hadüzenetről beszéltem).
Mivel Európa közepén vagyunk, minket, akárcsak mondjuk a finneket, belgákat, nem lehet(egyelőre) amerikai terrorista módjára lebombázni, ha beintünk Washingtonnak lényeges kérdésekben. Ennyi, és ráadásul van hová behúzódni, az európai államok mögé, elvégre itt élnénk, vagy mi.
Az USA-val minimalizálni kell a kapcsolatot érdemi kérdésekben, amíg egy ilyen iszonyatos cionista lobby uralja, ami egy ideig még eltarthat, mert mi nekik csak olcsó szolgaként kellünk, akiknek a gazadságába, kultúrájába is beavatkoznak, a magyarság rovására, úgy idehaza, mint határon túli kérdésekben. Az izraeli telepesek is jövögetnek azért lassan(meglepetésemre még a kommunista Kerényi is beszélt erről a műsorában), tehát az USA soha nem fog egy román-magyar vitában még csak semleges sem lenni, hanem Románia mellé áll, ahogy anno Milosevics mellé állt évekig a horvátokkal, bosnyákokkal szemben, és ezért is haltak meg százezrek, hiszen az áldozatokat embargóval sújtották, miközben velük szemben az állig felfegyverzett Jugoszláv Néphadsereg, és az utóbbiak által állig felfegyverzett szerb martalóchordák álltak. Csak akkor léptek, évekkel később, hullahegyek után, amikor látták, hogy a horvátok, bosnyákok nem engedelmeskednek nekik és halálig harcolnak függetlenségükért, akárcsak az albánok.
Egyszóval mi Amerikától semmilyen magyar érdek támogatását nem várhattuk és várhatjuk. Akkor meg?
Ott van Németország, Franciaország, gazdaságilag Kína, az arabok.

Törvénytelen ballib műsorszámokon és műsorszolgáltatókon azt értem, ami a valóság évek óta, és ami a Fidesz sara is, amelyik a médiahatóságon keresztül támogatta ezeket, mónikasóstul és fókussotul, aktívostul, hetitetvesestül, ezenközben támadta a jobbos műsorokat, idézeteket is hamisított Körmdeny és a kis Mádl csapata, ha kellett, áfát engedtek el, frekiket osztogattak maszopos, szadeszos cégeknek, még az ocsmány, Jézust buzizó Tilos rádiónak is, pénzt adtak, már Körmendy idején is, a Klub Rádiónak stb, plusz a Hetet augusztus 20 keresztény szellemiségű bemutatása miatt(!) marasztalták el.
Vagyis még arra sem voltak képesek, hogy ha már hülyék, hogy passzívak legyenek, hanem egyenesen a ballibet segítették, ez védhetetlen. Még azt is a Fideszes ORTT alatt fogadták el előterjesztés alapján, hogy a jobbos, keresztény civil szervezeteket szűrjék ki a közmédiumok kuratórumából! Az édesanyjukat. Hajduék csak örömmel alkalmazták tovább a receptet.

Privatizáció. Tévedés, hogy nem lehet, nagy meglepetésemre valamelyik elviselhetőbb mdf-es politikus mutatott rá pár éve(anélkül persze, hogy javasolta volna a parlamentben), hogy 90-ben is - papíron - a 47-es tulajdoni viszonyokhoz akartak visszanyúlni(tehát még régebbere), hogy a gyakorlatban mi lett belőle, más kérdés, kiszes-mszp-s megarablás, aktív mdf-es segítséggel. Ez tehát kizárólag törvényhozói akarat kérdése. Ha persze eleve nem akarjátok, akkor az régen rossz.

Beren
2003. október 14. 13:48 | Sorszám: 54
Sőt, épp a valódi esélyegyenlőségről lenne szó, hogy a jobbos és magyar ember is minden területen labdába rúghasson, ami ma nincs így. Amerikától azért is érdemes leszakadni, mert ami ott van, az egyre rendőrállamibb, és éppen a személyes, a gondolati és a szólásszabadságot fenyegetik a holokausztiparukkal is. Még a szerzői jogi törvényeik és minden is azt a célt szolgálja, hogy a többi államoit kiszolgáltassák az ő gazdasági érdekeiknek, amiből a windows csak egy tétel. Amerika egy igazi fenyegetés, egy sokrétű, összetett terrorista entitás, egy orwelliánus képződmény egyre inkább, ahol a nyílt rasszizmus is megengedett, persze csak bizonyos irányokba.
Beren
2003. október 14. 13:44 | Sorszám: 53
Semmiféle esélyegyenlőség felrúgásáról nincs szó, ez hazugság. De elég volt a kiszesekkel privatizáló mdf-ből, a ballibnek milliárdos megrendeléseket adó fideszből. Egyedül Kolosi többet kapott, mint a jobbos értelmiség zusammen. Egy nyomorult médiafigyelőt, egy jobbos emberjogi szervezetet nem tudtak létrehozni, de az rtl-t és a tv2-t milliárdokkal segítette ki a Fidesz.

Kőkemény nemzeti szellemű oktatás pedig sok államban van, amelyik nem fekszik le Amerikának és Izraelnek. PÜl e kettőben is, értelemszerűen, az ultranacionalizmus uralkodik, mert ők úgy képzelik, és sok helyen keresztül is verik, hogy mindenki fasiszta, aki nacionalistálkodik, csak nekik szabad. Ők nem adnak pénzt palesztin kisebbségi projektre, palesztin holokausztkutatásra, másokat vizsont rákényszerítenek, hogy törvényeik, kultúrájuk globalista és amerikai érdekű legyen a windowstól a holokausztkutatásig és filmekig.

Beren
2003. október 13. 21:00 | Sorszám: 24
Támogasd csak a siralmas mdf-t, vagy fideszt, szíved joga.

Tagadás csakis? Néhány ötlet, csak nagyon vázlatosan. Jóllehet a topik nem erről szól, hanem, hogy hová lettek a miép szavazók, de a kedvedért, íme:

A Fidesznek ma már akkor sem adnék tanácsokat, ha tehetném, met a pártot, pontosabban csúcsvezetői zömét kissé nyersen fogalmazva szarháziaknak tartom, kevéssé nyersen elvtelen karrieristáknak, akiket úgysem lehet már eltántorítani a ballibbel való üzleteléstől(hisz maguk is onnan jöttek) de semmiképpen sem egy jobboldali pártnak.
Viszont az a nemzeti-jobboldali párt, amely szavazatomat elnyerheti, a következőket kéne végrehajtsa, nem fontossági sorrendben:
Szakítsanak Amerikával, és minden ponton támadják az Amerikának való lefekvést(ez persze náluk lehetetlen kívánalom, hisz maguk is Washington szolgái, mindig az igent nyomják, amikor jön a "kérés"). Rúgják ki egy szálig a Martonyi féle, vagy ahhoz hasonló mszmpseket és a
ballibeket a párt környékéről is, Schmidt Macástul. Olvassanak újságot rendszeresen, informálódjanak. Mindenki tanuljon nyelvet közülük. Az szdsz-t, mszp-t minden alkalommal bélyegezzék meg, ahogy azok pl a miépet,
vagy bizonyos neveket, értelmiségieket meg sem említenek-említettek jelzők nélkül.Temessék be a szakadékot szavaik és tetteik közt. Éves 1 milliárd közeli állami támogatásukból és újabb nagypénzű alapítványukból(ha a Fideszről lenne szó, de most csak elméletben), ha ccsak 5-10%-os párt, akkor a párszázmilliójukból hozzanak létre egy évi 40-50 főt kiképző nemzeti, profi kommunikációs-újságíró iskolát, az alap felvételi is legyen olyan, mint Lovasnál volt, tehát diploma, nyelvtudás, komoly általános műveltség. Hozzanak létre egy médiafigyelőt évi több tízmilliós költségvetéssel, ami nekik nudli pénz, s ez a figyelő-intézet egyrészt napi rendszerességgel jelentse fel a törvénytelen ballib műsorszámokat,
továbbá készítsen elemzéseket a sajtó magyarellenességéről,
keresztényellenességéről stb. Napi szinten tiltakozzanak is a törvénytelenségek ellen, indítsanak sajtó és ha lehet, büntetőpereket az antimagyaristák ellen(nemácsak ők). Napi szinten tiltakozzanak a magyarságot ért
hátrányos megkülönböztetések ellen, idehaza, és a határon túli ügyekben is, verjék az asztalt Brüsszelben is. Képviseljék a rablóprivatizáció felülvizsgálatát 89-ig visszamenően, hatalom kerülés esetére ígérjék be a
jogszerű,, alkotmányos felülvizsgálatot. Követeljék, majd hatalomra kerülés esetére ígérjék be a teljes átvilágítást, tehát a teljes III-as főcsopfőnökség, a politikai rendőrség szempontjából(sima feles törvény!),
a lelepleződéshez fűzzenek szankciót, hivatalvesztést a közéletből, állami állásokból, sajtópozíciókból stb. Azonnal adják meg(pontosabban vissza) a kettős állampolgárságot minden azt kérő magyarnak, ehhez nincs szükség törvénymódosításra(ami kétharmados, tehát reménytelen), hanem csupán a törvény méltányossági részének kiterkesztő értelmezésére, amikor is
gyorsított eljárás lehetséges. Ez egyszerűen utasítás kérdése a belügyhöz(részletek a Magyar Szó korábbi számaiban egy délvidéki jogászprof tollából).
A ballib antimagyarjait bojkottálják minden szinten, szótárukban honosítsanak meg olyan kifejezéseket, mint magyarellenes, antimagyar, keresztényellenes stb. A defenzíva, a nemvagyunkantiszemiták, jógyerekekekvagyunk
megintpénztadunk a ballibnek, a hitközségnek stb. jellegű magatartás kiirtandó, csakis offenzíva lehetséges, a zömmel hamis vádakra mindig azonnali, valós
vádakkal kell válaszolni, ellenrasszistázni, és sohasem belemenni a ballib zsákutcákba. A külföldön magyarságot mocskoló lapokat, tudósítokat is be kell perelni, ha kell, fizetett hirdetésekre sem sajnálni a lét,
ahogy minden szomszédunk, Románia, Szerbia teszi, minden fontos könyvet, történelmi munkát és magyarságpropaganda anyagot azonnal világnyelvekre lefordítani, és nagy példányszámban nyugatra küldeni, ahogy Románia stb. teszi, ez a valódi országimázs, nem ahogy Wermer csinálta,
lenyúlós, ostoba, postaládás ingyenlapok, meg zsidó és cigány esküvő reklámozása(ráadásul idehaza).
A magyar vállalkozások helyzetbe hozása, de nem 10
milliárdos Széchenyi aprópénzzel, ugyanúgy járjon nekik 5 éves adómentesség, ha beruháznak stb. A magyar cégektől rendelni mindent az állami szférában, szoftvertől a kéztörlőig, számgépekig, és ehhez kampányt. Windowst kihajítani az állami szférából és az oktatásból, saját linuxot fejleszetni nagy léből, ahogy Korea, spanyol és német kormány teszi, és ehhez hasonlók százával. Maláj-szingapúri mintára a jól megszűrt, legtehetségesebb diákok külföldi tanulmányi költségeinek
állami finanszírozása(a skandinávoknál is van ilyen ösztöndíj). Amit csak lehet, itthon gyártani, hazai termék, hazai munkahely, a kizárólag exportorientált, épp ezért törékeny, és ráadásul a multik által
lefosztott(hiszen a nyereséget kivihetik és kiviszik) növekedési modell helyett a hazai piacra is alapozni, a felesleges, környezetszennyező importot korlátozni, vagy úgy megvámolni, hogy ne érje meg. Az ökológiai
mezőgazdaságot és termékeket(amik a vegyszeres termékkekel szemben korlátlanul termelhetők és kivihetők az EU-ba is) kiemelten támogatni, százmilliárdokkal, ökoturizmust szintén, repcebenzint és hasonlókat, ami
csírájában ugyan elindult már, de elhalt, szintén. A kultúrában, oktatásban kőkemény állami, nemzeti szemléletű váltást. Egy fillért sem az szdszes cionistáknak, semmilyen területen, nem kaphat pénzt jobbos kormánytól egy gerő, egy kende. A princzhez, surányikhoz, forrókhoz hasonló bűnözőket vasra verni.
A családot, anyaságot óriási eszközökkel támogatni.
És idővel, az EU-ból való kilépést kezdeményezni, hacsak szét nem hullik magától 15 éven belül.
A külpolitikában kemény paradigmaváltást, amerikai-izraeli orientáció helyett egyértelműen, minden kérdésben Európa felé tájékozódni, de persze a nemzetek Európájában gondolkodva. És persze az arab világot is jobban bevonni a tőkebefektetésekbe(nem kótyavetyébe), ne csak egy kör privatizálhasson mindent. Szomszédainkkal kemény, és állandó nyomásgyakorlást a magyar kisebbség teljes jogegyenlősége érdekében, területi autonómiát követelni nekik.
STBSTB, ötletek még jöhetnek.

Mivel mindennek, vagy akár egy részének megvalósítására a Fidesznél nulla esélyt látok, nekünk inkább azt kéne tudatosítani, hogy nem természetellenes, ha a Fidesz
ballibsiket futtat és alkalmaz, mivel valójában csak egy szómagyar, ballib gyökerű párt tömegeket megtévesztő valótlanságsójáról van szó, ami azért ma már többekbnek dereng, mint egy-két éve.
Remélem, a Jobbik valami ilyesmi lesz, ami ilyesmit akar és tud megvalósítani(nem holnapra persze), ha nem, úgyis elsüllyednek. Én mindig az értékelvnél, és nem a pártérdeknél fogok maradni.

Beren
2003. október 13. 20:25 | Sorszám: 23
Ja igen, és ha a jelenlegi nyomorúságos politikai választék vár majd 2006-ban is, akkor valszeg én sem megyek el szavazni. Hogy akármelyikre szavazok, nagyjából ugyanaz az érdekkör uralja médiát, a kultúrát, hogy ugyanazok kapják a megrendeléseket? Hogy tovább folyjon a magyar és kereszténygyalázás szinte minden csövön, hogy a tv2-t támogassa a Fidesz vagy valami hasonló klónt? Na nem. Elég volt a szóbeli szinten, meg templomavatások szintjén megmaradó magyarkodásból. Nekem csak olyan erő kell, amelyik a ballib maffiát minden vonalon le akarja darálni. A Fidesz ugyanis nem ellensége az mszp-nek, alapvető kérdésekben kiegyeznek régen, a többi meg szánalmas civakodás, amolyan két nagy cég a piacon, józsi vagy sanyi nyerje a tendert, akik alig különböznek, csak személyükben, értékrendjükben már kevésbé, de sokszor "szociokulturálisan" sem, lásd Werber és Wermer.
Beren
2003. október 13. 20:18 | Sorszám: 22
Jól teszed. Amúgy az EU komédiaválasztásra gondolkodó ember ne is menjen el, én sem megyek, semmi tétje, ellenben a becsontosodott politikai elitnek, a négypárti, roadshowzó EU szövetségnek adhatunk egy pofont, ha jó sokan nem megyünk el, ahogy a népszavazás is kudarc volt.
A Jobbik, következetes erőként el sem indul, minek ebben részt venni.
Az EU nem nálam azt is jelenti, hogy amit lehet, bojkottálok belőle. Túl azon, hogy csak listás szavazás van, tehát a bejutó képviselőknek még annyi látszatköze sincs a választókhoz, mint a normál hazai választáson, túl azon, hogy a magyar mandátumok nevetséges arányt képviselnek, az Európai Parlament, egy néveleges valami, a neve is vicc, hiszen önálló törvénykezdeményezési joga sincs, a brüsszeli vízfej döntéseire bólinthat rá, ennyi.
Tiltakozom, hogy a magyar adófizetők pénzéből is egy randa bürokrata hadat tartsunk el, akik havi 2 milláért majd rezet basznak és önagyonüléseznek. Én inkább abban gondolkodom, hogy amikor 1-2-3 év múlva majd a mezei szavazónak is leesik, hogy az EU-tól nem lett jobb, és több területen a magyar szuverenitás is beszűkül, amikor majd egész ágazatok mennnek tönkre, amikor a magyar föld egyre nagyobb hányada lesz majd külföldieké, amikor majd az eu agymosás hamissága szétporlad a való élet keserű tényein, no akkor kell majd egy népszavazási kezdeményezés a kilépésről.

Téma: Balliberális fordulat a Fideszben
Beren
2003. október 22. 13:27 | Sorszám: 477
Nem azt mondtuk, hogy nemmel szavazott, aki nem ment el(a többség), hanem, hogy aki nem ment el, az sem támogatta az EU csatlósodást.
Beren
2003. október 22. 11:56 | Sorszám: 469
Némi meglepetésre a már tegnaptól kapható e heti Demokrata is nekimegy a Schmidt-Várhegyi féle liberós vonalnak. Nem csak Lovas cikke, az természetes, hanem egy másik írás, saját szerzőtől.

Nem felesleges ez a vita, amíg a Fideszben továbbra sincs semmiféle következménye a balliberálisokkal való együttműködésnek.

Beren
2003. október 21. 23:16 | Sorszám: 468
Már megbocsáss, de a törvénytelen, csapból is folyó EU kampány ellenére a többséget nem érdekelte a népszavazás sem, amit ráadásul csak az eu párti négypárti egypárt emberei felügyelhettek. Kb 64% nem szavazta meg. Jól tették, én nemmel szavaztam, de legközelebb el sem megyek, mivel úgy érzem, semmi közöm a kutyakomédiás strasbourgi parlamenthez. És sokan így vagyunk ezzel.
Beren
2003. október 21. 21:51 | Sorszám: 466
Ugyanezt mondom, egy kanyi vokssal nem támogatjuk a strasbourgi ingyenélést, Schmittékét sem.
Beren
2003. október 21. 17:22 | Sorszám: 463
Én még ennyibe sem veszem a parlamenti truppot, és el sem megyek, ahogy, remélem, a többség sem.
Az EU parlamenti választás szintén kutyakomédia, a strasbourgi parlament szintén az, egy alapvető parlamenti jogosítványokat nagy részben nélkülöző cirkusz-varieté.
Beren
2003. október 21. 14:00 | Sorszám: 454
Pl most, ezek után egy újabb kiváló alkalom volna Várhegyitől és a hozzá hasonlóktól megszabadulni, csakhogy ismétlem, naiv, aki ilyet vár. Itt nem erről folyik a játék, a Fidesz szépen be van tagozódva Washington egyik kicsi kiszolgálójának szerepébe, és ebben nem csak az van benne, hogy Orbánék támogatják az iraki rablóháborút, hanem sok egyéb is, a globalizmus érdekeinek képviselete, amivel teljesen ellentétes a nemzeti médiapolitika.

Molnár Tamás sokszor talán ösztönösen is ír, de szerintem nagyon jól ráérez dolgokra. Itt a teljes cikke, amiért a Fidesz kidobatta a Sajtóklubból. A lényeg, amire utal, hogy a Fidesz tud kíméletlenül kemény is lenni, küzdeni, eltávolítani, ahogy bármely ballib párt, de csakis, akárcsak amazok, a nemzeti radikálisokkal szemben. A ballib média ellen igazóból sohasem fognak eztán sem fellépni, mert nem érdekük, akár újból pénzügyi kedvezményt is adnak a telaviv2-nek, meg az szdszklubnak, mert ez a washingtoni, meg a multi érdek. És Magyarországon a multiknak, meg a hálózatnak mindig nagyobb hatalma van a kormánynál, az Orbán kormánynál is. Ezért kell olyan erő, amelyik nem része a gyarmattartó rendszernek, amelyik nem őfelsége hű ellenzéke.

A liberalizmus honfoglalása
Molnár Tamás


Védekeznünk kell, mert hatásos élettér kialakítása, foglalás zajlik minden szinten. Ez mételyez, szipolyoz minden közéleti erõt, pártot. A brókerkormány már bekebelezte, behatolt sorai közé, minden szálon rángatja egyre kevésbé rejtõzködõ holdudvarát.

Neoliberálisok globalizálják a gazdaságot, a kultúrát, le egészen a gyûlöletbeszédig. Az õ kezükben összpontosul a tervszerû kezdeményezés, elfoglalták már a közgondolkodás egészét. Övék mind a jobb, mind a baloldal csak a jelzõ nélküli nemzetieket rekesztenék ki egy túlvilági partvonalra. Az MDF is népi-liberális ismét, trikolóros tulipánok díszítik frigyládáját. Nemzeti liberalizmus felé kacsingat a Fidesz is, Pokorni nem feledi gyökereit, ügyködik rajta.

Alkotmányozásban, oktatásban, földkérdésben, EU és Amerika barátságban, Trianonban, ’56-ban meg miegymásban szétrakja jobboldali lábait. Felkínálkozik, gesztusokat tesz odaátra. Hunyorog a magyaros bajusz felé, aki most látványosan üti-vágja szövetségesét. Mintha remélne, kapna abból az irányból valami jót is, ez az elhamvadt kitartás. Mintha kölcsönösen kicserélni igyekezne elhasználódott nagy pártjait a bújócskázó szatelit. Mintha feje tetejére állna a világ, ebben az ismételt legitimizációért harcoló versengésben. Mintha így, csakis így lehetne meghosszabbítani az agóniát. Ki- és felcserélt identitással, önárulással. Mintha most mindenki köröket futna a szemétdomb körül, na persze csak a látszat kedvéért.

Liberálisan toleráns magatartást tanúsít a megtorlás éveiben külföldön kiképzett Mádl Ferenc is. Boross után õ sem szeretné a konfliktusokat, ha szétrobbanna a paktumozó, lezsírozott elit. Nem ajánlotta föl azonnali lemondását az ügynökkormány kinevezése kapcsán, nem rohant haza megszakítva diplomáciai útját a napsütötte Itáliából. Nem feküdt keresztbe nemzetközi hírû alkotmányjogászként az oktatási, egészségügyi törvény elé, pedig késleltetni tudta volna a végromlást. Nem gátja õ a szélsõséges nyomulásnak, inkább taktikus elõsegítõje. A jogállamiság nem az õ göncze, nem veszi magára. Tombol az „antalli –örökség”, minden szegleten. Hogy ki vállalja egyszer majd ezekért az elhibázott kinevezésekért a felelõsséget?

Senki! Nem csoda, hiszen mintha egy láthatatlan kézbe, egy jól megkomponált üzleti ideológiába futnának össze közös gyökerû pártjaink. Logikusan megkonstruált ki –és eltartottak csupán, hizlalja õket a gazda szeme, együtt rohadnak kéz a kézben. A szem pedig figyel, ott van a piramisjátékok csúcsán, az amerikai egy dollárosokon. Alattvalók kellenek most tömegével a nemzetközi rab-kõmûves páholyba. Valódi háttérembereket, irányítókat, mozgatókat kellene most keresni és találni, nem Apró Piroskákat, Schmidt Máriákat, Dávid Ibolyákat, s még csak nem is külképviseletek befolyásos üzletasszonyaira kellene rábukkanni. A valódi rugók után kellene kutatni, ahol összeér a lánc. Ahol üstökön lehetne egyszer már ragadni a nemzetbiztonságon átívelõ kapcsolati tõkét. A liberális láthatatlan légiót illene már számon kérni, nem a piti végrehajtókat, az anyázó külcsín kódolóit. Nem fél-illegalitásban rejtõzködõ, napbarnított amazonokról van ugyanis szó, hanem árulkodó tendenciákról. A sorosra kötött, egyre szemtelenedõ pénzpiaci érdekekrõl. Arról, hogyan veszi át a megszédített politikai hatalmat a pártfinanszírozó gátlástalanság.

Magyarország több sebbõl vérzik, szinte már elesett. Mégis sokaknak fontos, romos objektum a világtérképeken. Nem hiába küldi ránk közeli rokonát nagykövetnek a baráti Bush- adminisztráció. Ez az ország ugyanis európai Aranykapu, a Golden Gate. Miután felõrölték szakralitását, történelmi múltját, elvették függetlenségét, most végleg megfosztják anyagi lehetõségeitõl. A kultúra, az oktatás után elrabolják utolsó menedékét, az anyaföldet. Rezervátum-lakóként majd elhordják stratégiai édesvíz készleteit, melyek nemsokára aranyat érnek. És ezen a könnyen átgázolható kapun keresztül lehet késõbb majd kényelmesen elfoglalni Európát. Az elõõrs falovait már áttolták. Berlinben alkotnak legjobb íróink, Bécsben vannak legjobb pénzügyi zsenijeink. Elõször ugyanis a német nyelvterületeket és gazdaságokat kell bekebelezni, tönkretenni. A bankrendszert, a politikai intézményeket, végül meg lehet semmisíteni a keresztény vallást, és civilizációt. A liberalizmus mohósága nem ismer határokat. Megvalósul végre a globális világhatalom, az egy kézben tartott gyeplõ, az organikus rend, a spirituális törvény, és az áldott igazságosság. Megvalósulhat végre az Egyesült Európai Államok Szövetsége, a nagy atlanti összeborulás, a fogyasztói álom, a bõség kosara, ahol önként és dalolva saját paradicsomában vándorol a kasztrált világ-polgár. Végre valóra válik az önmagát felzabáló jólét, a meddõ szabadosság. Aztán majd be lehet zárkózni a külsõ nemzetállamokból irányuló fenyegetések elõl, a terrorista veszély elõl, a szegénység és nyomor elõl. Ha már mindenki és minden kipusztult, akkor majd bevonulhatunk a halál új gyarmataira. Puskalövés nélkül, felszabadítóként és a szeretet, békesség nevében mindent leigázhatunk, újjáépíthetünk. Jó világ készül. Most tanítják nekünk a szisztémát, önmagunkon tanuljuk a kipusztulást.

És mit tesz ez ellen a pusztulás ellen a liberális gyökerû jobboldal? Igazából semmit! Botrányokat prolongál, nyalogatja sebeit. Orbán Viktor is eltûnt, nincs semmirõl sommás véleménye, nem konfrontálódik, nem ütközik, nem harcol igazáért, melegedik a Parlamentben. Belesimul a masszába. Átad, avat, szép és megható szónoklatokat tart. Üzen, de egyre kevesebben értik. Mintha megtalálta volna magában a hitet, az önigazolást, amin keresztül próbálja megszólítani a savanyú, kõbányai sörbe áztatott materializmust. Most úgy tûnik, valamiféle új kultikus, rituális vallást épít inkább maga köré, mint politikai pártot. Mintha keresné az önmaga nyomasztó nagysága utáni élet lehetõségét. Másfél éve vándorol saját lelki sivatagában, kutatja a megvilágosodást. Mózesnél ez tovább tartott, de õ egy egységes népet vezetett. Nekünk a Jobbik félnek azonban nincs sok idõnk, türelmetlenek vagyunk. Ami nagyobb baj, hogy nem csak a politikai közéletbõl és saját pártjából vonult ki, hanem szétdarabolta és cserbenhagyta a polgári köröket is. Feladat, program nélkül ízekre és tagozatokra szedte, megvárta míg lelohad rendszerbuktató radikalizmusa, majd karizma nélküli, koncepciótlan vezetõkre bízta. Természetes kiválasztódás helyett, liberális díszparasztok, díszpolgárok, díszpintyõkék vezetik Magyarország legnagyobb, legõszintébb, leghitelesebb erejét. Ebben a centralizált szervezeti struktúrában semmi esélye az alulról jövõ kezdeményezéseknek. Semmi esélye, hogy új szellemi kvalitások, jóravaló energiák kerüljenek helyzetbe, döntéshozó pozíciókba. Túl egyoldalú, diktátumokra épülõ szövetség lett ez. Tagszámnövelõ kísérlet csupán, ahol kézben tartott, irányítható tömeg kell, nem valódi véleményalkotó polgár. Nem kívánatos a rendszer és elitváltó cselekvés. Egyszer majd visszaüt mindez a félelem, mindez a belsõ brancshoz tartozó személyzeti politika. Nagy ára lesz ennek a belterjes, elitista elszakadásnak, annak, hogy a Szövetség nem csak a nemzeti radikalizmus irányába zárt, hanem alsóbb, kiszolgáltatottabb néprétegek felé is.

Úgy tûnik Orbán Viktor fogott ember. Foglya önmagának, tehetségének, de foglya a múltnak, a nemzetközi kapcsolatoknak, a globális pénzvilágnak és a mindent elözönlõ liberalizmusnak is. Lehet egyáltalán kívül maradni, kiátkozott szigetlakóként? Nem tudható. Egy biztosan állítható: nem õszinte, valamit eltitkol, valamit nem mer vagy nem tud közölni szavazóival. Orbán Viktor valami nagy, baljós titkok hordozója. Közéleti ember talán még soha nem volt ilyen magányos. Személye a visszavonultság ellenére is élesen megosztja az országot. De mást is, a jobboldalt, a nemzeti oldalt is. Bármennyire takargatják, sajátos és különös érdekellentét feszül személye, a parlamenti frakcióvezetés, a pártvezetés és a Szövetség vezetése között. Mintha a látszólagos egység mögött kibeszéletlen feszültségek lennének. De ezt most jól titkolják, nagy és erõs párt képét mutatják, pedig együtt merülnek az általános káoszba. Már az is érdem, hogy stagnál népszerûségük. Sajnos nem vándorol hozzájuk a sokszázezres kiábrándult, ingázó. Hozzájuk omlik népszerûtlenségben a korrupció kabinetje. A Fidesz most rombol, de nem építkezik. Tudja, hogy így is az ölébe hull a hatalom, nem kell érte semmit tenni. Csak várni, és várni, hosszú méla lesben. És közben rossz döntéseket hozni, belesimulni ebbe a kényszeredett egy-gyökerû kétpártrendszerbe. Minden igazán fontos kérdésben összeborulnak az érdekek. Nincs markánsan eltérõ vélemény, nincs valódi alternatíva. Nem szólítja meg senki a csalódott, kiábrándult választókat, nem tematizál senki távlatos, globalizáció-ellenes koncepciót. Közben a jobboldalon ledarálják a feltörekvõ, megújulást követelõ nemzeti erõket, mindent el kívánnak foglalni, lefedni a teljes polgári mozgásteret. Ez a feladat. Változatlan hévvel megosztják, legyengítik leendõ szövetségeseiket, gyártják sorban saját ellenségeiket. Kizárólag a radikális nemzeti oldal a kiátkozott mumus. A régi, liberális hátsó alakzatokban már készül az összeborulás. Elek, Gerõ, Hont, Malgot és a Nemzeti Kör mérsékeltjei már készítik a terepet, megrendelésre, elvárásra. Liberalizálják a hazát, elõkészítik a nagy kiegyezést, megbékélést. Szolgálatot tesznek a Nagy Testvérnek.

Mit lehet tenni ebben a keserves helyzetben? Hogyan szabadulhatna meg a politikai elit egészséges része ettõl a kártékony és eltorzult, mindent bekebelezõ, mohó liberalizmustól? Azt gondolom mára már csak egy út maradt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom következetes nemzeti érdekképviselete, ahol fontos a hátország. A feladat nélküli, harcos polgári köröket tovább kellene építeni. Ha lehetséges, átalakítani õket gazdasági, érdekvédelmi egységekké. A pénzügyi gyökereit csak úgy tudjuk megroppantani ennek az önjáró pártmaffiának, ha ágazati szakszervezeti közösségeket hoznak létre, ahol szervezett keretek között gyakorolhatnák a kiszorítottak a polgári engedetlenséget. Ma az uniós belépés elõestéjén javában folyik a társadalom atomizálása, ösztönös mobilitásának megtörése. Csak a tõke koncentrálódik, ebben a különleges történelmi helyzetben. A szolidaritás még él, hiszen közösek gazdasági és politikai érdekei a magyar munkavállalónak és munkaadónak. Minden szinten ellehetetlenítik a kis és közepes vállalkozásokat, a családi gazdaságokat, az õstermelõket, a Széchenyi-terv hazai, sikeres beruházóit. Álljanak össze, fogjanak össze a magyar gazdaság õshonos szereplõi és gyakoroljanak hathatós nyomást a gátlástalan multinacionális tõkére, a külföldi befektetõkre. Szövetkezzenek sajátos nemzeti érdekeik mentén, akárcsak a legnagyobb elnyomás idején a lengyel Szolidaritás szakszervezet. Teremtsék meg a polgári, keresztény, jobboldali gazdasági érdekképviseletet. Kapaszkodjanak össze, korlátozzák a szabadrablást! Hozzák létre a társadalmi kontrollt, mert ez most nem mûködik. Ellenõrizzék a hatalom birtokosait, minden percben és órában, minden körülmények között.

Valódi népképviselet nélkül elkorrumpálódik az ellenzék is minden résztvevõt magához zülleszt a kor. Helye van a tradicionális nemzeti radikalizmus alternatívájának, mely tisztán új politikai generáció által képviseli a keresztény Magyarország tízparancsolatra épülõ patrionizmusát. Képvisel egy lakható szigetet a végkiárusítás tengerében, összezárja a nyitott társadalmat.
Következõ, harmadik alkalommal megrendezésre kerülõ Visegrádi Disputánkon errõl lesz szó. Milyen szerepe lesz a jelen és eljövendõ Magyarországának kialakításában az újra fellobbanó nemzeti radikalizmus eszményének. Tovább kell keresnünk, kutatnunk túlélésünk esélyeit és lehetõségeit.

Molnár Tamás

Beren
2003. október 20. 18:11 | Sorszám: 446
No persze Orbán nem azt mondta, hogy "kiállok jogerősen elítélt Attilám mellett", hanem megvédte a Simonékkal való bratyizást.

Erről jut eszembe Lovas tegnapi, a Visegrádi Dispután elmondott előadása.

Ímhol:

TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!

Medgyessy Péternek teljesen igaza van. Pontosabban igaza volt, amikor a napokban kijelentette: jó az, hogy az OTP megvett egy bolgár bankot, mert akkor segíteni tud a Bulgáriában befektető magyaroknak, vagyis annak révén versenyelőnyhöz jutnak a magyarok a helyi lakosokkal szemben. Csakhogy. Ha Medgyessy tudatában van annak, hogy magyar befektetők és üzletemberek előnyt élveznek egy magyar banknál Szófiában, akkor tudatában van annak is, hogy ez nálunk éppen így van. Vagyis az itteni külföldi bankoknál a külföldiek élveznek előnyt. Ennek ellenére Medgyessy Magyarországon megszünteti a magyar bankokat úgy, hogy azokat eladja külföldieknek. A magyar befektető és a magyar vállalkozó idegenebbül érzi tehát magát saját hazájában, mint az idegen. Most, amikor a Postabank után ez a kormány eladja majd az utolsó két, állami kézben lévő bankot, a Konzum Bankot, valamint a Föld-, Hitel- és Jelzálog Bankot, Magyarország minden kereskedelmi bankja külföldi kézben lesz. Kivétel nélkül. Ellentétben Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával vagy Ausztriával. Egy bajor vállalkozó otthon besétál a Bayerische Vereinsbankba, mert tudja, hogy ő ott otthon van. Bajor bankban. Ahogyan a salzburgi kereskedő a Salzburger Landes-Hypotehkenbankban, a tiroli gazda a Tiroler Sparkasséban, az Erste Bankban vagy a Raiffeisen Bankban. Ahogyan a házra kölcsönt felvevő ifjú schaffhauseni pár a Schaffhauser Kantonalbankban vagy a genfi kisiparos a Crédit Suisseben. Ahogyan a megszorult veronai orgonakészítő a Banca Popolare di Veronába belépve haza megy kölcsönért, a nápolyi halász a Banco di Napoliba, vagy a sajtexport vállalkozását bővíteni kívánó eidámi polgár az ABN AMRO Bankba. És akkor ne maradjunk csupán Európában. Amerikában a bankokat ugyanis arra kötelezik, hogy kizárólag regionálisan működjenek, és ne léphessék át a szövetségi államok határait. Ami akkor is igaz, ha van közöttük egy-két nagy pénzintézet is, amely az egész világon, beleértve Magyarországot, szinte uralkodó helyzetben van. Természetesen a traktorát lecserélni akaró magyar gazda, az automata szárítót hitelre megvenni kívánó magyar tisztviselő is elmehet nálunk az Erste Bankba, a Raiffeisen Bankba, a City Bankba, a Parisbas-ba, a Crédit Lyonnaisba, netán néhány szíriai mögé besorolhat az Intereurópa Bankba, hogy igen magas kamatra hitelt vegyen fel, ám ezek javarésze még így sem áll szóba velük. Otthon pedig egyikben sem érezheti már magát. Mert nálunk is immár a hollandok, a svájciak, az izraeliek és az amerikaiak érezhetik igazán otthon magukat. Azok, akik országában bankot bárki alapíthat, de hazai bankot külföldi nem vehet meg.
Medgyessy Péter tehát ennek tudatában adta el a Postabankot és adja most el a két utolsó eladható magyar bankot külföldieknek. Medgyessy Péter tehát egy gazember.
Mi pedig hülyék vagyunk.
Hülyék vagyunk, mert mindent eltűrünk. Nem értettük és máig nem értjük, vajon miért nem öltöztünk úgy, hogy László Csaba pénzügyminisztériumát beletoltuk volna a Dunába, úgyszintén az APEH központi épületét, amikor kiderült, hogy minden magyar adófizetőnek lopva kimásolták az adatait. Amely adatokat netán jó pénzért most majd eladnak az ABN AMRO-ba beolvadt K & H Banknak, a CIB Banknak vagy más külföldi banknak, amelyekben azon magyar klientúra trónol vezető helyeken, akiknek a külföldiek hálásak a jó üzletekért. Netán magának a korábban magyar tulajdonban lévő banknak olcsó átjátszásáért. Mint például a nyolcezer forintért eladott, korábban viszont milliárdokkal konszolidált Budapest Bank esetében is lehetne kinek hálájukat kifejezni.
De mi hülyék vagyunk és politikusaink egyre inkább meggyőződnek arról, hogy velünk bármit meg lehet tenni.
Beleértve ellenzéki politikusainkat. Akik szerint nem az volt a baj az elmúlt négy éves ciklusban, hogy nem adtunk kettős állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak, hogy minden elképzelhető rádió frekvenciát egy kivétellel a másik oldalnak adtunk el és nem teremtettük meg azt a médiát, amellyel még az akkor kormánypárti politikusaink is felerősíthették volna üzeneteiket; nem az volt a baj, hogy nem építettük ki az 1945-ben elpusztított jobboldali intézményeinket. Nem. Az volt a baj, hogy túl jobboldaliak voltunk. Mint jelentette ki Matolcsy György a Magyar Hírlap hétvégi számában, és most szó szerint idézem: „A választási kudarcot illetően az összes hiba közül az volt a legfontosabb, hogy a Fidesz nem középre húzott, hanem jobbra tolódott. Amíg rajtam áll, megteszem, hogy a Fidesz középre húzzon…” Idézet vége.
Tehát nem az volt a baj, hogy nem volt médiánk. Tehát nem az volt a baj, hogy irdatlan összegekkel támogattuk azokat, akik bennünket nacionalistáknak, fasisztáknak, antiszemitáknak és tolvajoknak neveztek. Nem az volt a baj, hogy a titokminiszter nem vágatta el az MSZP illegális választási rendszerét működtető központjának telefonvonalait vagy nem okozott rövidzárlatot a Hercegprímás utcában. Hogy a kormány nem emelte fel kellően az egészségügyben dolgozók bérét, nem nyerte meg a pedagógusok többségének zsebét és szimpátiáját, hogy nem nyerte meg 25 ezer forinttal a nyugdíjasok többségének kegyét. Nem. Az volt a baj, hogy a Fidesz jobbra tolódott. Matolcsynak nincs igaza. Ugyanis Orbán Viktor a balliberális oldalt halálra ijesztő beszédeivel bizonyította be a két forduló között, hogy a Fidesz-kormánynak már legalább 2002 elejétől keményebb retorikát kellett volna alkalmaznia. Legalább olyan keménységűt, mint amilyet a riválisai használtak a kormány ellen. Ami természetesen nem zárja ki azt, hogy az ingadozókat nem lehet átcsábítani akár anyagi előnyök megadásával, akár anyagi előnyök kilátásba helyezésével, akár szociális demagógiával. Ha Matolcsy erre gondolna, akkor semmi baj nem lenne. De Matolcsy nem erre gondol. Matolcsy – és messze nincs egyedül – most is jobbról balra akarja tolni a Fideszt, és közben elköveti azt a legnagyobb hibát, amelyet a Fideszen kívül széles e világon kevés párt követ el. Azt, hogy saját szavazóit, saját szimpatizánsait, saját önkéntes segítőit elhanyagolja, sőt meg is veti. Hiszen azok már megvannak, érvelnek. Ez olyan, mintha a saját családtagjaink helyett csak és kizárólag idegen családok tagjainak udvarolnánk, kedveskednénk és halmoznánk el őket figyelmességgel és ajándékokkal, mert a mi családunk tagjait úgysem kell megnyerni, hiszen ők amúgy is már a mieink.
Matolcsy György és a Fidesz liberális szárnya téved. Az országot és a polgári köröket járva már nem csak a mind hangosabbá váló morgás hallatszik és érezhető az erősödő elégedetlenség a saját oldal legnagyobb pártjában látottak miatt, de már-már belső lázadás határára érkeztünk. Helyileg nagyon sikeres fideszes országgyűlési képviselők panaszolják keserűen, hogy az ő véleményükre Budapesten senki nem kíváncsi. Helyileg sikerrel bizonyító fideszes vezetők és aktivisták panaszkodnak, hogy áldozatos, ingyen végzett munkájukért cserébe nem hála, de főként siker esetén, letorkolás jár a központban ülő féltékeny, kis tehetségű, pozitív teljesítményt felmutatni nem tudóktól.
És döbben meg szinte az egész jobboldal akkor, amikor kiderül: pénz van arra, hogy a hites ATV-nél dolgozó Kálmán Olga, vagy a Rogánt a TV2 stúdiójából kirúgó Simon András médiagyakorlatot tartson. Hogy a jobboldal nagy részét lenácizó Gerő András jobboldali intézmények üdvöskéjévé váljon. Az a Gerő András, aki adóforintjainkból kapott több száz milliót e kormánytól Habsburg Intézetére, noha németül sem tud.
Ugyanakkor tudjuk a történelemből, a népfrontosodásból mindig a jobboldal húzta a rövidebbet. Simon András persze biztosra megy: 2006-ban is marad az MTV-nél, hiszen mégiscsak az új kormány nacsalnyikjai közül tanított néhányat. Gerő is biztosra mehet. A második Orbán-kormány alatt is minden bizonnyal megkapja adóforintjainkból a több száz milliót, hogy Habsburg neve mögé húzódva nácizzon sokunkat.
Csak mi nem mehetünk biztosra. Míg hímezzük zászlainkat, avatjuk országalmáinkat, szinte csak rituálékban és jelképekben éljük ki magunkat. Rekedtre üvöltözzük magunkat, hogy itt csak a forradalom segít, de ha meg kell védeni Kondor Katalint, csak ezerötszázan gyűlünk össze. Ötven üveg pálinka mellett átkozzuk őket, de egyetlen pohár sör árának a felét nem áldozzuk arra, hogy egyetlen napilapunkat, a Magyar Nemzetet az ország legnagyobb példányszámú lapjává tegyük. Miközben sírunk, átkozódunk és cigarettafüstből képezünk tervkarikákat, ők röhögve tervezik kifosztásunk útján az éppen soros lépést. Mert övék a fegyver. Mert övék a pénz. Mert övék bankjaink. Mert övék a kormány tagjainak lelke és zsebe. Miközben sírunk, átkozódunk és vécékbe zárkózva hősködünk, ők röhögve adják el lábunk alól a szárazföldet és szigeteinket a Dunán, vagyis az anyaföldet, hogy plázát építsenek rá meg banképületeket, hogy mi csak Szófiában érezhessük otthon magunkat. Ingatlanainkat nem egyszer olyanok veszik meg, akik saját országában idegenek nem vehetnek ingatlant. Míg Orbán Viktort hímezzük trikóinkra, ők rajtunk röhögve másolják le, adják és veszik azon adatainkat, amelyeket a világon mindenütt a legféltettebb információknak tekintenek. Mert tudják, hogy mindarra, amit tesznek és tenni fognak velünk, a válaszunk legfeljebb a himnusz szomorú eléneklése. Ők ezen csak röhögnek.
Medgyessy gazember. Mi pedig hülyék vagyunk. A gazemberség olyan tulajdonság, amelyik gyógyíthatatlan. A hülyeség lehet átmeneti, de lehet kórosan permanens átok. A magyarok Istenére kérem Önöket, bizonyítsuk be végre, hogy hülyeségünk gyógyítható. Azonnal.

Beren
2003. október 19. 23:20 | Sorszám: 443
A fanatikusok, ha nem volnának gyávák, most a Nemzetnek esnének neki, hogy hogyan meri a p.ba elküldeni a Pártot.

Valóban kiváló írás. Kár, hogy Orbán ma a Vasújsban keményen kiállt az elítélt Várhegyi mellett. Illetve dehogy kár. Ahogy jósoltam, semmiféle felelősségre vonás nem lesz, sőt utólag is helyesnek fogják mondani a ballib zsebek tömködését. És ez az ő valódi arcuk, tehát nem fognak semmiféle következtetést levonni és váltani.

Beren
2003. október 18. 20:23 | Sorszám: 436
Nyugodtan, és sok sikert, bár Navracsics álbocsánatkérését(kvázi: "bocsi, de azért igazunk van és jól csináltuk") látva nem sok esélyt adok a kritikák megfogadásának.
Beren
2003. október 18. 20:12 | Sorszám: 435
Attól tartok, arra várhattok egy pár évet... Méghogy felelősök, meg lemondás, kirúgás? Ugyan kérem, Várhegyi pótolhatatlan, hisz nem gyakoriak a jogerősen elítélt pártigazgatók.
Beren
2003. október 16. 13:21 | Sorszám: 378
Zagyvaságok, marhaságok. Már amiket írsz, iudi. A stílusod meg egyenesen fennkölt, de ez nem izgat.
Lássuk a tényeket.
Pl. az szdsz is besöpört 1 millió szavazatot 90-ben, mégsem bűnös az a mondjuk 6-800 ezer, aki antikommunizmusból szavazott rájuk, mert átverték őket. Később rájöttek.

Lovas egyszer lépett fel a fidesz rendezvényen, gratulálok, hogy ilyen "fontos" részletekbe kötsz bele.

A Nemzettel, pláne a megszűnt Napival semmi bajom nincs, tehát hazudsz. Különben is, még ezek emlékeztettek-emlékeztetnek legjobban a független lapokra, mert a fideszre is kiborítják a bilit, ha már túl nagy a bűz.
A Demó addig jó volt, amíg nem indult be a Fidesz cenzúra, az az egy igaz, de ezt már másutt is közöltem, hogy sose kellett volna Bencsik lapjába írni, tévedtem. Nem tudom mit kell ilyenen őrjöngened. Amúgy nagyon sok jobbos újságírót kirúgták már a fideszközeli sajtóból, cserbenhagyták őket, ők talán mind gazemberek? Ritka demagóg vagy.
A Jobbikról. Én nem a Jobbikot támogatom, hanem azt, amit képviselnek, ugyanis másokkal ellentétben sose bújtam pártsegbbe. Ha már nem képviselnék azt, természetesen őket sem támogatnám, de ez a veszély nemigen fenyeget. A Fidesz (és bármely jobbos pártot) is támogatnám, ha nem hazudna és színészkedne folyton, miközben milliárdokkal tömte az ellenséget, hanem azt tenné, amit hirdet. De nem azt teszi, ennyi.
Seggbebújó pártembereket szép számmal találhatsz e fórumon, bár határozottan a kisebbséget képviselik, szvsz nekik hányj a szemükre.

Beren
2003. október 16. 12:15 | Sorszám: 366
Iudi, miért volna ugyanolyan, akit becsapnak,mint aki becsapja őket? Ekkora butaságot nem állíthatsz.
Továbbá: Lovas kábé 1x lépett fel(a nevét csak hamisan oda rakta a fidesz többször), de akkor sem volt hajlandó fideszagitpropot nyomni, többször nem is hívták.
Molnárt kirúgták onnan(is9, mert nem volt fideszagitátor stb. Tóth Gy párszor sajnos valóban Orbán seggét nyalta, de még mindig sehol nem volt Bayertől és Bencsiktől.

Másrészt miért volna bűn, ha a Jobbik a Fidesztől(is) szerez szavazatokat? A Fidesz tán nem a jobbos és keresztény voksokat halászta el? Ráadásul ballib pártként. A Jobbik vezetői ellenben 20 évesen sem adtak elő fidesz mintájú kereszténygyűlöletet, mint Orbán, nem gúnyolták ki és szólták le a Trianonra emlékezőket, mint Kövér.

Igen, barátkozzatok meg a gondolattal, hogy a szétzilált egykori miép táboron kívül bizony a Fidesztől is át fog menni nem kevés csalódott szavazó. Vagy mit gondoltatok, majd a nyugdíjas munkásőrökre fog hajtani a Jobbik?

Mégegyszer mondom: a tettek az elsődelegesek, nem a sokszor hamis retorika. Ennek fényében te sem tudod megmagyarázni, hogy miért a magyarellenes értelmiséget támogatja évek óta a Fidesz a jobboldali magyar emberek helyett? Heltaiék csak a jéghegy csúcsocskája, de fontos pillanatban derült ki a disznóság, akkor, amikor egyesek már-már elhitették, hogy a Fidesz tényleg egy jobbos párt. Hát nem az. Nem sorolom fel a neveket és a milliárdokat újra, akikhez, és amelyek balra mentek a Fidesztől.

Beren
2003. október 16. 11:35 | Sorszám: 362
Nézzél már körül haver, hogy a te nézeteidre egy itteni, zömmel(egyelőre) fideszszimpatizáns társaságból hányan vevők.
Te egy igen jellemtelen ballib vagy, vagy csak a jobboldalból élsz meg szó szerint, mint sokan a Fideszben, Fidelitasban. De ezek az idők elmúlhatnak, mert ti az szdszes, mszp-s értelmiséget támogatjátok, és ez, hála Lovaséknak és néhányunknak, egyre több emberben tudatosul(ha neked a hazudozó, uszító Ágh nemzetközileg elismert szakember, akkor elmebeteg vagy, ki tudja, a fidesz által könyve megírása előtt pénzelt Kende Péter(véglény)is nemzetközi szaktekintély?).
Néhány karakteres, hiteles és tehetséges ember, mint Lovas, egymaga elég lehet az 5%-hoz. Ha pedig a Fidesz folyamatos árulásainak(bár ez relatív, tkp nem árulók, mert ballibek) és lelepleződéseinek következtében egyre több polgári kör és fideszes is átáramlik, komolyabb reményekkel is számolhatunk. Egyébként nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy a pk-k többsége vonalas fideszes. Már most ha lemennek a Jobbikos fiúk vidékre egy-egy pk meghívására, bizony az esetek többségében nekik adnak igazat. Ez a jövőben méginkább így lehet, ahogy felfeslik a nemzeti máz Orbánékról. Meg mert Lovasék oda álltak, ahol nem az szdsz-es csürhét támogatják, mint ti. Nem csoda, hogy a Fidesz vezérkar lassan jobban gyűlöli Lovasékat, mint bárki mást, ez az ő igaz arcuk.
Beren
2003. október 15. 23:21 | Sorszám: 352
Újból elmondom. A Jobbikot a Fidesz már többször megpróbálta beolvasztani, tagozatnak megtenni, lekenyerezni, aztán már csak segédcsapattá tenni. Nem sikerült, nem is fog. Nem fognak semmiféle "fű alatti" fideszes támogatásba belemenni, nem fognak a Fidesznek hiányzó voksokat begyűjteni, mert az pontosan a haláluk lenne, a segédkedés.

Hamis már a premisszád is, ugyanis a Jobbik nem tekinti jobboldali pártnak a Fideszt, hanem a szadeszértelmiséget mindig felkaroló csalóknak. Persze így is kisebbik rossznak tartja az mszpnél, szadesznél, mert a látszat kedvéért azért egy icipicit mégiscsak nemzetibb gyakorlatot kellett folytatniuk, de a lényegi kérdésekben kibékíthetetlenül más, és nemzeti a Jobbik álláspontja. A valós helyzet az, hogy az EU-t, Amerikát, gazdaságot, médiát, földet,oktatást stb. illetően a Fidesz és az MDF is alapvetően vagy 100%-ig az mszp-szdsz álláspontján van, vagy még mindig sokkal közelebb van azokhoz, mint a Jobbikhoz és bármiféle következetes nemzeti jobboldalhoz. A programok szinte kibékíthetetlenek, ezért amíg ez a helyzet nem változik, nem lehet koalíció, de különben is, 3 évvel a választások előtt erről beszélgetni ostobaság.
A 100%-osan önálló megmérettetés után, tehát a választások után, megfelelő eredmény elérése esetén van majd értelme programokat közelíteni, ami akkor majd pont azért lehetséges, ha lehetséges, mert elérték a megfelelő eredményt, és így alkupozícióba kerülHETNEK.
De akkor is csak abban az esetben mennek bele bármibe, ha garancia van programjuk x százalékának megvalósítására. Díszként egy fideszkormányban elvérezni, amelyik alatt ugyanúgy megmarad a lényegi ballib uralom, ahol ballibeket és cionistákat támogat a középjobb kormány, annak semmi értelme, mert négy év fáziskéséssel megsemmisülnek, hisz a választók azt fogják látni, hogy becsapták őket radikális jelszavakkal(mint a MIÉP), amiből semmit sem valósítottak meg.

Beren
2003. október 15. 16:12 | Sorszám: 333
súlyos tévedés, nem létezik, de önmagában is beteg gondolat
Beren
2003. október 15. 13:21 | Sorszám: 277
Ez tényleg nagyon-nagyon bita elképzelés, semmi köze a demokráciához. És alkotmányellenes is, az alkotmányból ilyen nem következhet.
ha pl egy párt aktívabb, vagy passzívabb az átlagnál, már borul is, de ez a kisebbik baj, egyszerűen ostobaság.
Beren
2003. október 15. 13:17 | Sorszám: 274
..alkalmazzák.
Beren
2003. október 15. 13:06 | Sorszám: 269
Na, látod, ez baromira nem igaz. Orbán ajánlotta Bencsik lapját, ő vette be Bencsiket a kulturális tagozatba, és fideszes pénzek is megfordultak a Demónál. Orbán, lehet, hogy nem tartja rendes embernek BA-t(bár ebben sem vagyok biztos), de hülye lenne eldobni 200 ezer olvasót.
Bencsik többször ki is mondta, hogy ez a szövetség lapja, továbbá gusztustalan pártrovatot is beiktatott a Fidesznek(úgy látszik, a Népszabónál megszokta), úgyhogy a lap éppenhogy ordítóan fideszes, és azért veszélyes, bár hatékonysága szvsz csökken, mert harsányan álradikális ostobaságaival BA pont azt akarja elhitetni, hogy a radikálisok pártja is a Fidesz, ami hazugság. Nem lehet azt mondani, hogy abcúg EU, de mellé írni rögvest 20x, hogy éjjenéjjenViktor a Szt Istvánnál nagyobb államférfi. Ennél súlyosabb dolgok is vannak, a Fidesz érdekében történő rendszeres hazudozás, pl Irak ügyében csak a szocionistákat támadják, mintha nem kétharmados döntésről volna szó, ésígy tovább.
Mint mondtam, legyen az ő gondjuk, én mindent üdvözlök, ami a Fidesz képmutató álnemzetisekedésének leleplezésében segít.

Hogy végre erdeimanónak szegénynek is válaszoljon valaki: minden fenntartásom ellenére hosszú távon nem zárnék ki egy Fidesz-Jobbik koalát, de CSAKIS akkor, ha a programokat sikerül összegyeztetni, mert nem ez a lényeg, csak programot lehet támogatni, nem pártot. És erről is csak a 2006-os első és második forduló után van értelme beszélni, addig butaság, és politikai öngyilkosság volna a Jobbiknak is(lásd: MIÉP). A Jobbiknak önállóan, és más kispártokhoz hasonlóan saját listavezetővel kell megmérettetnie magát, és semmiféle választások előtti együttműködésbe, taktikázásba nem szabad belemennie. Utána is csak akkor, ha meg tudja valósítani programja lényegét.
Magasról tesznek arra, hogy a Fidesz már most bebiztosítaná magát, és kvázi magának kreálna egy radikális parnert. Nem!
Jelen pillanatban ez összeegyeztethetetlennek tűnik, mivel a Jobbik szinte minden alapvető kérdésben másként, és igenis nemzetiebben gondolkodik, EU, föld, Irak, Amerika kiszolgálása, gazdaságpolitika, oktatás, média, kultúra, határon túliak, mezőgazdaság stb.

A Jobbik akkor is felszámolná magát, ha úgy működne együtt, hogy valójában feladná programját, és a nagy folyamatok a ballibek dominanciájával folytatódnának tovább, ahogy a Fidesz kormány alatt is.

Kétharmadról álmodozni felesleges, szinte esélytelen, a feles többség mellett is lehet alapvető változásokat generálni, csak akarni kell. Pl nem a ballibnek osztani pénzt, ahogy a Fidesz tette.

Amúgy siralmas, hogy egy exkommunista, 10 év alatt a harmadik pártba belépő Bencsiket

Beren
2003. október 15. 12:17 | Sorszám: 260
Tényleg "alig" igényli, a Demóban és a Szövetségben úgy hetente kap gigantikus benyalásokat, epitheton ornansokat, pl. hazánk volt és leendő miszterelnöke, a Jel, Orbán nagyobb államférfi, mint Szent István stb.

Ez persze legyen az ő gondja, én örülök is neki, hogy egy lihegő Bencsik lejáratja.

Beren
2003. október 15. 12:13 | Sorszám: 259
De ezt mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2002 áprilisa után nincs már szélsőséges párt az Ogy-ben. Így "köszönte" meg a radikálisok második fordulós(sőt, sokaknak már első fordulós) voksait.
Beren
2003. október 15. 12:05 | Sorszám: 257
Rendben, most mit is írtam?

Amúgy szerintem akkor jogos engem elővenned, ha rápirítasz mondjuk Mercutio-ra is, kinek hozzászólásai alapból és nem kis százalékban mocskolódásból állnak. Tisztán. Kétségtelen, ha felhúz, akkor én is visszadobálok ezt-azt, de soha, egyetlen egy esetben sem mocskolódom lápurlár, ahogy ő szokta. Szóval: egyenlő mércét, ha lehet.

Beren
2003. október 14. 22:58 | Sorszám: 243
Ostobaság a gyűlöletezés is. Miután az első felindulásában e fórumon is a nagy többség felüvöltött(leszámítva pár zérócska szektást és pártcsinovnyikot) és kidühöngte agát, de utána teljesen hideg fejjel , józanul kell azt mondania minden felelős és nemzetben gondolkodó embernek, hogy miért ne leplezném le, támadnám, bírálnám azt, aki becsap, megvezet, hazudik tömegeknek. Nekem Baló és Gerő, Heltai és Wermer, Várhegyi és Habony, Schillinger, Körmendy és Martonyi, Fridi, az Rtl klub, a tv2, a hites ATV, Palik és Kolosi, Kóczián barátai, cimborái vagy anyagi támogatói, azaz a Fidesz bizony nem támogatható, ez természetes.
Beren
2003. október 14. 22:43 | Sorszám: 242
"Az a baj veled, hogy nagy ívben sz@rsz te a jobboldalra, meg a nemzetre, csak a személyes gyűlöletet, s új pártocskád napi pártérdekei mozgatnak. Bármibe lefogadom, hogy most aláírnád a 2006-os MSZP győzelmet, ha mellette a Jobbik is a parlamentben lenne. Én aláírnám az MSZP vesztését, bármely jobbos párt győzelme esetére is. Ez a nagy, és döntő különbség köztünk…"

Na ebben is hazudsz. Én még plakátoltam a Jobbikosokal és sok barátommal a nyomorult Fidesznek, igaz, ez többé nem fordul elő. És éppen a Fideszre illik, amit mondasz, lásd 2002 két választási buktáját. Vagy Pokorni örömét a 2. forduló után, amikor szó szerint azt mondta, hogy most már nincs szélsőséges párt a parlamentben. A sikkasztásért elítélt Várhegyi egyébként többször elmondta már, hogy 2006-ban inkább még négy évig ellenzékben lesznek, minthogy radikális(azaz, teszem hozzá, valódi jobbos) párttal, bármelyikkel is, Jobbikkal, teljesen mindegy, összefogjanak. Ugyanezt Máriusz elmondta Bencsik klubjában is, több tanú előtt, a szemünkbe.
No ez a fidesz. Amelyik ellenzékben is kibaszik a jobboldaliakkal, mindenféle hazug, aljas indokkal, de kormányon is ezt tette, a demegírjaanépszabó, mitszólhozzáa.. típusú dumákkal körítve. Figyeljétek a sajtót...

Elég volt az operettjobboldali műmájerekből.

Beren
2003. október 14. 22:35 | Sorszám: 240
Nem kell a duma, Várhegyi támogatta Fridi pályázatát, ez a lényeg, nem az, hogy vannak azért konfliktusaik. Martonyi alatt pedig a külügy több tízmillióval támogatta a féreg műsorát.

GM-nek. Elmész te jóidőbe.

Magasról teszek a Fideszre, semmi köze a jobboldalhoz, ezt fenntartom. Ahogy az szdsz is átmenetileg 1 millió szavazót vert át 90-ben, a fidesz is ezt tette, csak ő két milliót. De ennek vége. Nekem a szennytévék (milliárdokkal) támogatója, Orbán ne szenteskedjen templomokban, neki a csuhásozás volt a szívből jövő mondata.

Új pártom pedig nincs, mert sose voltam és leszek párttag. És te?

Beren
2003. október 14. 22:30 | Sorszám: 238
Ki a tököm beszélt a Történelem fő utcája fedőnevű fidesz agitprop kampányról? Mondjuk a fidesz vagy féltucatszor kiírta Lovas nevét fellépőként, tudván, hogy nem lép fel, de hát nyilván több embert vonz, mint Áder János.

Én Lovasékról beszéltem, hogy Bencsik mit csinál azt nem tudom, mert együtt, a tévét leszámítva ritkán lépnek fel.

Amúgy a sajtóklub ideje lejárt... Molnárt kirúgta ez a gazember politikai okokból, lásd erről MT múlt heti OS közleményét.
Bencsik miatt nem is bánom az idő lejártát, de kéne egy bencsikmentes sajtóklub.
Mindenféle hazug indokokat fog mondani a megszűnésre amúgy a Bandi, egy szavát se higgyétek, őérte persze nem kár, de a többiek..

Beren
2003. október 14. 22:24 | Sorszám: 235
Jut eszembe, a Fidesz ma este is megnézheti a szakmai "ász" Simon közszolgálatmegcsúfoló műsorát, amit most éppen Krizsó vezet. Krizsókának már a felvezetője is véleményt tartalmazott, majd miután nagy nehezen kiderült, hogy az ügyészség 1000%-osan törvényesen járt el Rejtő átszállításával, elkezdte az etikai vonalat feszegetni. Nem egy nyilatkozó, Krizsó, a műsorvezető! Amikor Berkeczet bevitték, ez a nyomorult k., meg Simon strici, meg a Ragáts-Medgyessy tévé(amit a Fidesz játszott a kezükre, ne feledjük) nemhogy etikát nem feszegetett ez a csorda, de az alaphírről sem számolt be, és senkit sem próbáltak agresszív stílusban felelősségre vonni. Az amúgy gazember Bárándy becsületére legyen mondva, talán jogászságának romjait megőrzendő, kijelentette, hogy aki kétségbevonja az ügyészség nyomozati felügyelő jogát, és átszállítási jogát, az több, mint buta.
Nyilván legközelebb Krizsót is meghívhatják Fideszék, hogyan hamisítok c. előadásának megtartására.
Hogyan mer ez a szemét banda olyanokat meghívni, akik napi rutinnal hallgatnak el híreket, kozmetikáznak, hamisítanak? Mert az Este(is) egy ilyen ballib műsor, akár szinte az egész mtv.
De ha homokosok fognak esküdni a Mátyás templomban(amire remélem, soha nem kerül sor), arról bizony Simiék estét fognak rendezni, és nem kétséges, kinek a pártján.
Beren
2003. október 14. 22:12 | Sorszám: 231
Nem tudom, honnan veszed ezt, akkor elég ügyes lehet Lovas, hogy nem vesszük észre, a múltkor lekísértem egy vidéki turnéra, és egy büdös fillért sem kapott. Hacsak nem a vécében adták át neki..
Beren
2003. október 14. 21:29 | Sorszám: 223
Fogd már fel, pénz van a buliban. Azonkívül csesszék meg, nézzék meg Simonék nyomorult műsorait, milyen felépítés? Hogy hány szerkesztő van a Ragáts tévében, meg hány operatőr a stúdióban? Nevetséges.

A sajtóklub pl nem kér pénzt azért, hogy fellépjen, na azt hívják előadásnak.
A Heltai féle bulit meg üzletnek.

Beren
2003. október 14. 21:26 | Sorszám: 221
Hát persze, csak meséltek, több százezerért plusz áfa óránként... Elmegy a búsba a Fidesz. Vagyis iedeje volna nyíltan megvallania, hogy nem jobboldali, pláne nem radikális, amit a kövériádák sok emberrel elhitettek.
Aztán balról azt a balost pénzelik, akik akarnak.

Különben is, ez csak a jéghegy csúcsa, Heltainak óriási bizniszei és megrendelései vannak a Fidesszel és Schmidt Maca intézetével, évek óta, milliókért, többen puszipajtik vele a Fidesz csúcsvezetésből. És valszeg a Választ is ő, vagy egy hsaonszőrű fogja megszerezni, igaz, annak a lapnak majdnem mindegy. Az Info is egy ballibparadicsom, köszönhetően Heltainak, Stumpfnak.
És Heltai is csak a jéghegy csúcsa, vannak még sokan balról, akik nagy lét akasztottak a Fidesztől pályázatokon vagy anélkül, a magyar emberek meg néztek, mint a moziban, és sehun nem futottak be.
Elég Kolosi 2,5 milliárdos Orbán féle megrendelését említeni 2002-ig, Wermer több tízmilliárdját stb.

De nincs ezzel gond, csak be kéne fejezni a hazudozást, azt, hogy ők aztán a tökös jobbosok. Nem ők liberálisok, light ballibek, Orbánnal az élen, a tömjénfüst ne homályosítsa el a szemeket.

Beren
2003. október 14. 21:11 | Sorszám: 217
Ez nem változtat a lényegen, persze, hogy most damage control van, meg mea culpa, hiszen szavazatokat veszthetnek és valszeg veszítenek is.

A lényegre kell rámutatni, a Fidesz nem jobbos párt.

Beren
2003. október 14. 20:48 | Sorszám: 215
Hát igen, vannak jobboldaliak, akik nem csuhásozóból, meg a Trianonra emlékezés ellen őrjöngőkből lettek nemzetiek és templomjárók, ennél fogva nem ballibekkel és cionistákkal dolgoztatnak.
Amúgy figyeljétek a sajtót, lesz még jó cikk a témáról.
Beren
2003. október 14. 17:25 | Sorszám: 213
Kokó réen nyilvánosság előtt meakulpázott a jobboskodásért
Beren
2003. október 14. 14:53 | Sorszám: 205
Te csaholsz, függetlenített párttitkár?
A nép 64 százaléka nem kért az EU-ból, ezt tartsd észben.
Továbbá, ha a te logikádból indulok ki, hogy mi miért mond Szanyi, vagy miért nem, mit miért támogat az mszp és a fidesz közösen, akkor mi a helyzet Irakkal? Az MSZP akarta fényesre nyalni Amerika seggét, mivel a Fidesz ezt támogatta, ő is mszp ebben a kérdésben, nem?

Minden ügyet részleteiben vizsgálunk. Annak, hogy Szanyi szerint szét kell verni a jobbodlalt, és le kell győzni a Fideszt, semmi köze ahhoz, hogy amúgy hogyan gondolkodunk az EU-ról. Mert itt erről van szó. Az a helyzet, hogy éppen Szanyi és Orbán ebben a kérdésben is egy követ fúj, Orbán=a kis mszp-s, meg te, ezen az alapon. De hát én nem állok a te primitív pártbunkó alapodon. Egyszerűen mindkettőnek érdeke az EU, és az EU"választás". Mi pedig gyökeresen másként gondoljuk, elutasítjuk mind Szanyit és az EU-t, meg Orbánt és az EU-t is. Különben is, nekünk,nekem Orbán nem azonos a jobboldallal. Elutasítjuk az EU-t, ahogy legutóbb is, s mivel nemmel szsvaztunk, vagy a többség el sem ment, most a nem után nem vehetünk részt a komédiában, amit egyszer már elutasítottunk.
2004-re sem változik a helyzet, sőt, talán romlani fog, ami a romlott parlamenti négypartitokráciának nem lesz jó, de mi attól még nem megyünk el.
Én szarok a Fidesre, engem nem érdekel, hogy ki léhűt Strasbourgban, ha a Jobbik indulna, ő rájuk is tennék, de hát nem indulnak, mert becsületes társaság. Én nemzeti-jobboldali érdekben gondolkodom, nem primkó Fidesz brosúrákban.

Természetesen a parlamenti "jobboldalnak" nagy esélye van a bukásra ezúttal is, hiszen a jobbosok közt azért (ma még) sokkal több az EU-ellenes(később a balosok közt is több lesz) amiért egy könnycseppet nem fogunk ejteni, megérdemlik, hiszen az igaz jobboldalt sokszor becsapátk már, és soha többé nem fogják megkapni a radikálisok ingyenszavazatait. Sőt, a sajátjaikból is sokat el fognak veszíteni, mert a fideszesek egy része is eu ellenes, és nem bocsátja meg a elmúlt másfél év négypárti összeborulásait. Az országnak meg édesmindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb Schmitt vagy Martonyi vagy Szanyi fog ködöt hámozni Strasbourgban.

És még1x: Strasbourgnak, pláne Brüsszelnek kevés köze van a valódi képviseleti demokráciához, vagy a parlamenthez, igazi demokrata azt el kell utasítsa. Több államban nyilvánvalóan csaltak is a népszavazásokon(nyugati lapvélemény), egy példa: Szlovákiában első nap 17% ment el, másnap 40.

Beren
2003. október 14. 13:57 | Sorszám: 203
Hülye vagy. Kibaltázottul édesmindegy, hogy Strasbourgba melyik léhűtősereg jut ki nagyobb számban, az a hely nulla mértékben alkalmas magyar érdekérvényesítésre. Ahogy 55% nem ment a tavaszi, alkotmányellenes EU "szavazásra", sőt, összesen 64 százalék nem kért az EU-ból, ez most is előfordulhat.

Az EU komédiaválasztásra gondolkodó ember ne is menjen el, én sem megyek, semmi tétje, ellenben a becsontosodott politikai elitnek, a négypárti, roadshowzó EU szövetségnek adhatunk egy pofont, ha jó sokan nem megyünk el, ahogy a népszavazás is kudarc volt.
A Jobbik, következetes erőként el sem indul, minek ebben részt venni.
Az EU nem nálam azt is jelenti, hogy amit lehet, bojkottálok belőle. Túl azon, hogy csak listás szavazás van, tehát a bejutó képviselőknek még annyi látszatköze sincs a választókhoz, mint a normál hazai választáson, túl azon, hogy a magyar mandátumok nevetséges arányt képviselnek, az Európai Parlament egy névleges valami, a neve is vicc, hiszen önálló törvénykezdeményezési joga sincs, a brüsszeli vízfej döntéseire bólinthat rá, ennyi.
Tiltakozom, hogy a magyar adófizetők pénzéből (is) egy randa bürokrata hadat tartsunk el, akik havi 2 milláért majd rezet basznak és önagyonüléseznek. Én inkább abban gondolkodom, hogy amikor 1-2-3 év múlva majd a mezei szavazónak is leesik, hogy az EU-tól nem lett jobb, és több területen a magyar szuverenitás is beszűkül, amikor majd egész ágazatok mennnek tönkre, amikor a magyar föld egyre nagyobb hányada lesz majd külföldieké, amikor majd az eu agymosás hamissága szétporlad a való élet keserű tényein, no akkor kell majd egy népszavazási kezdeményezés a kilépésről.

Beren
2003. október 14. 13:36 | Sorszám: 197
Hagyjuk már ezt az örödggel is cimborálni szöveget.
Hát persze, a Fidesz ISMÉT "megvásárol" pár ballibet(láttuk, ezek emnnyire voltak megvásárolhatók, úgy, hogy felnyalták a jobbos kormány, sőt: "jobbos" kormány milliárdjait, aztán ugyanúgy ballibek maradtak), és mi fog történni? Holnaptól Simon, Kálmán, a hitgyülis atv, vagy a retekklub leállítja a mónikasókat és a hazug, uszító "hírműsorokat", és békés, családi, nemzeti tévé lesz a telaviv2-vel együtt, üldözött zsidók és "náci"leleplezések, meg homokosnépszerűsítés helyett a gazdák ledarálásával, a bérmunkások nehéz körülményeivel, és a székely emberek üldöztetésével fog foglakozni 24 órában? Elment az eszetek?
Beren
2003. október 14. 13:23 | Sorszám: 194
De Várhegyi gratulált Fridinek a "kiváló" pályázatához és azt támogathatónak tartotta. Várhegyi, a jogerős, a nagyhatalmú pártigazgató, akinek annyi köze van a jobboldalhoz valójában, mint Petőnek.
De jó ha tudjuk, Fridi ám Orbánnal is jóban van, régi ismeretség ez, ahogy utóbbi Bárdossal is, mégha a fideszszimpik nyilván utlják is ezeket a bűnözőket.

Ki jöhet a következő tréningre? Bárdos, Fridi, vagy Seres Lackó? Talán most egy ideig nem merik, vagy szupertitkosan csak.

Valamit értsünk meg. Ezek nem hibák, ezek nem érthetetlen dolgok 13 évvel 1990 után. Ez a Fidesz valódi arculata, amit persze a nagyközönségnek nem reklámoznak. Most is csak egy bátor Magyar Nemzeten múlt, hogy nem úszták meg. Az ilyen és hasonló sztorik szinte mindennaposak a Fidesznél. Újságíróként csak 98-99-től láttam rá kicsit közelebbről erre-arra, az eslő két-három sztorinál még én is hüledeztem, próbáltam elfogadható magyarázatot keresni, azt mondogattam, hogy hát minden pártnál lehetnek megtévedt bárányok. Aztán a negyedik, ötödik, huszadik csalásnál, átverésnél már nem lepődtem meg, hogy jé, megint egy ballib cégnek vagy személynek ment a lé, a pozíció, a megbízás, a megrendelés, és nem a magyaroknak, jobbosoknak.
Megértettem, hogy ez a Fidesz, egy sunyi valótlanságsó.
És onnantól kezdve igyekeztem megírni, gyűjteni az ORTT elnökétől kezdve(aki György Pétert felvette) át Deutsch Tamás, Rockenbauer, Pálinkás, Pokorni, Martonyi, Schmidt(a ballibek és cionista zsidók pénzelője) disznóságaiig mindent(amit ma már azért nem, nevezek árulásnak, mert ők nem árulók, hiszen nem is jobboldaliak), hogy egyre több jobbos értse meg, hogy ennek a társaságnak, Orbánnal az élén, kevés köze van a jobboldalhoz, egyszerű szavazatgyűjtő célból csináltak néhány éve egy szóbeli jobbraátot, csuhásozás helyett elkezdtek templomjárni, de azért még ugyanazok maradtak. Véleménykülönbségük az mszp-vel szemben általában felszínes dolgokban merül ki, korrupciós labdák oda-vissza dobálásában. Amikor külpol, EU, Irak, gazdasági rendszer, kultúra, média kerül terítékre, akkor szinte mindenben kiegyeznek, mondig. Nézzétek meg ma pl. egy Németh Zsolt cikkét a HV-ban, úgy két-három hete. Ha letakarjátok a szerző képét és nevét és azt a pár utalást, amiből kiderül, hogy amúgy fideszes, egy középszerű mszp-s, szdsz-es külpolitikai véleménycikk.

És még valami: 13 éve várjuk, hogy a jobboldal ne az antalli árulás. ostobaságok útját járja, hogy legyen egyszer tettekben is egy olyan jobboldal, amilyen csak a magukat jobbosnak mondók szavaiban létezik ma. Nincs újabb 13 évünk, nem intézhetjük el azzal, hogy jó hibáztak de... Nem. Kotródjanak, az mszp-vel együtt. Tavasszal pedig nem szabad elmenni és részt venni a négypárti eucirkusz "választáson". Ezzel adhatunk egy pofont a rothadó politikai elitnek.

Beren
2003. október 14. 12:56 | Sorszám: 192
Rossz a kérdés. Már régóta háttéralkusznak a ballibbel, még kormányon is előfordult. Azelőtt nem volt rá szükség, mert maguk is ballibek voltak.
Beren
2003. október 14. 12:51 | Sorszám: 191
Erről jut eszembe, úgy tudom, hogy K and H vizsgálóbizottság nem is lesz, mert a MSZP-nek van már elég ellenadu a kezében, a háttérben kiegyeztek, és majd valami ürüggyel kihátrálnak. Persze nem a K and H-s fideszes érintettség fog kiderülni, mert olyan valszeg nincs, akkora dúrral kezdték, hanem van más, elég.

Ja, és Habony. Az a fajta piti alak(Wermer legalább nagystílű bűnöző volt), aki pl nem fizet ki munkákat, megrendeléseket, alapból, akkor se, ha tudná.

Beren
2003. október 13. 23:15 | Sorszám: 164
Senkit sem fognak kirúgni Orbánék. Kemény lebaszások persze lesznek a háttérben, olyasmik, hogy, te idióta, miért nem tagadtad le? Meg: ki adta ki az infót?
Beren
2003. október 13. 23:11 | Sorszám: 163
A poén ezúttal a valóságra abszolút nem ül, vérkomoly dolgokat különösen nem lehet elviccelni, noha a szerzőnek ezúttal az volt a szándéka, hogy a védhetetlent is védje(humorral), más szóval a szart akarta mosdatni, de bárhogy is vakarta, az büdös és sötét maradt. Minden komcsi röhög a markába, nem csak Jzoli.
Beren
2003. október 13. 21:03 | Sorszám: 146
Lovas jegyzetét idézte hamisan a szektatévé műsorában, te idióta.
Beren
2003. október 13. 19:42 | Sorszám: 131
Helyesen: tv2-sök, meg Kocsonya, Lendvai, és hasonlók.
Beren
2003. október 13. 19:40 | Sorszám: 130
Nevetséges, ez nem dokumentáció.
Ha Baloghot esetleg jogerősen elítélnék, takarodjon, de ennek még az árnyéka sem merült fel soha. És hát igen érdekes, hogy szerinted piszkos Balogh ezek után jó volt a "tiszta" Fidesznek képviselőnek. Kissé furi.
Beren
2003. október 13. 19:38 | Sorszám: 129
A kérdés különben úgy is feltehető, hogy vajon egy tényleg jobbos pártnak, amelyik a törvénytelenül működő ballib média szétzúzását szeretné, adna e tanácsot Heltai, György Petya, Simon, Kálmán, Kolosi és a többi? Meghívnák-e, józan ésszel elképzelhető-e ez? Behívnák-e az MTV-be Balót?
Beren
2003. október 13. 19:35 | Sorszám: 128
Olgi még a Hit gyülis, ocsmány ATV-ben műsorvezető, az is oké, ugye? Meg hogy hamisít, az is rendben, nicht wahr?
Beren
2003. október 13. 19:32 | Sorszám: 127
Milyen "igaz", milyen "igaz", ezentúl a maszop majd a Magyar Nemzet "mérsékeltebb" újságíróinak fog megrendeléseket adni...majd ha Nap kering a Hold körül.

Kálmán Olga ugyanolyan ballib hamisító, ahogy Simon is. Heltai pedig Hankiss "más" Elemér egyik embere volt, és a Horn érában is megbízható elem volt az MTV-ben. A régi szabad európások is jól ismerik, ballibnek tartják, joggal.
A Fideszhez Schmidt importálta.

Az Info Rádió pedig igen hamis hivatkozás, miután a munkatársak többsége ott is közismert balos, volt tv2-sök, Kocsonya, Lendvai Szabolcs stb.

Beren
2003. október 13. 19:24 | Sorszám: 123
Ugyammá, mi ez a rosszindulatú akadékoskodás?
Várhegyit elítélése óta épp csak megtűrik, hogy ne haljon éhen, rongyos Fidesz-pártigazgató a szerencsétlen, síró porontyokkal otthon.
Beren
2003. október 13. 19:22 | Sorszám: 122
Nem tudjuk kicsodák, ne röhögtess, vagy ne hazudozz már. Heltai pajtit pl. anno Hankiss Elemér bácsi hívta az MTV-be, hű katonája is volt. Kálmán Olga közismert balos, a Horn éra egyik kormánypárti tévése, ma a Hit gyüli tévéjében villog, ahol legutóbb pl. képes volt a vendég Szadainak aljas módon meghamisítva idézni Lovas egyik jegyzetének egy részletét. Simont, a Kereszty-Sváby féle telaviv2 egykori üdvöskéjét, aki a hazug hírműsorok egyik műsorvezetője volt, és aki kikúrta Rogánt a stúdióból(persze az is egy ostoba figura, hogy hagyta) nem is kell bemutatni, ma 2 millából "nyomorog" havonta az átlag munkatársai pénzét hónapokig kifizetni képtelen köztévében, az adófizetők pénzén.

Talán Gerőre és György Péter korábbi futtatására is van "magyarázatod"?

Beren
2003. október 13. 19:14 | Sorszám: 114
Nincs ereje, nincs ereje.... Megint a jó cár, gonosz tanácsadók és udvaroncok meséje. Orbán a párt elnöke, az ő tudtával és beleegyezésével hozták poziba Balótól Györgyön és Kolosin át Heltaiig és Simonig az összes gazembert, ahogy a pedofil érzelmeiről könyvében valló exmaoista Malgotot is ő emelte maga mellé. De ha elhinnénk is a képtelen ostobaágot, hogy ezekről nem tudott, vagy nem akarta, vagy becsapták, akkor meg alkalmatlan a posztjára, ha néhány udvaronc meg egy Schmidt Mária így megvezeti.
Beren
2003. október 13. 19:10 | Sorszám: 113
Figyelj apafej, hetek óta várom, hogy Balogh ellen valamin konkrétan terhelő adatot felhozzatok, de valahogy nem megy néktek. Újra megismétlem: amíg a Fidesznek nyert egy egyéni választókerületet, semmi bajotok nem volt vele.
Most egyszeriben felfedeztétek, hogy komcsi, de még erről sem tudtok semmi közelebbit, pl., hogyha egyáltalán mszmp tag volt, a hierarchiában pl. Martonyi alatt állt-e, vagy ő is a posztkomcsi privatizációt segítette, mint az Orbán kormány ex-külügyére egykor. Nos?
Beren
2003. október 13. 16:27 | Sorszám: 97
Elismerésre méltó, hogy a jelek szerint az ide írogató fidesz szimpatizánsok zöme is elfogadhatatlannak tartja a Heltai-Simon kommandó Lendvai utcás buliját, a Merkutio féle szektás fanatikusok nem sokat számítanak a józan többség ellenében. A Fidesz biza, minden ellenkező előjelű kincstári vaker ellenére erodálódhat, ha így folytatja. Nem akarok senkit sem meggyőzni, sosem voltam és leszek egyik párt tagja sem, de szerintem, aki valódi jobboldali politizálást akar, az azt sokkal inkább megleli a Jobbikban. ot nincs kétértelműség, és sosem fognak Balókkal, Kendékkel üzletelni, nem fognak György Péter forma tanácsadókat alkalmazni, nem adnak ösztöndíjat Kócziánnak, nem fogják kiadatni vagy támogatni Ágh és Pelle könyveit, nem hívják meg előadónak Gerőt, és ha pártigazgatójukat netán jogerősen elítélnék(mint Várhegyit), azt páros lábbal fogják kirúgni.
Ja, és maoisták felbukkanása sem valószínű a Jobbik környékén.
Beren
2003. október 13. 10:24 | Sorszám: 84
Kár dumálni, ui. Heltaiéké lesz a HV nagy valószínűséggel. Ahogy volt a Horn érában is a Princz féle postabankos Magyar Nemzet. Majd szalonjobboskodnak, zömmel eddig is ezt tették. Heltai persze nem lesz bolond nyíltan ballib lapot csinálni belőle, de a lényeg, hogy ez is hozzájuk kerül.
Beren
2003. október 13. 10:20 | Sorszám: 82
A mai Nemzet folytatja a balliberálisok a Fidesznél témát(1. oldal), s mint írják, sok fideszes és fidelitasos is fel van háborodva. Ezt el is hiszem, persze nyilván a mezei párttagok, másod, harmadvonalbeli vezetők, nem a Lendvai utcai vezérkar. Illetve utóbbiak is ki vannak akadva, de azért, mert nyilvánosságra került ez az aljas húzásuk.
Beren
2003. október 13. 10:17 | Sorszám: 81
"Két lehetőség van (mármint, ha igaz a hír).
1. A fidesz hülye, és tényleg a baloldal kegyeit keresi.

2. Okos, s rájött, hogy egyszerre nem lehet többfrontos háborút folytatni. A választások megnyeréséért taktikai okokból megnyer pár ballib értelmiségit (megveszi, megtéveszti, meggyőzi stb.), nem támadja az USA politikát stb. Ha győz, akkor meg cselekszik.

Az idő eldönti, melyik lesz igaz."

Hagyjuk ezt a dajkamesét. Miféle párt az, amelyik választóinak elvárásai ellenkezőjét teszi? Az MSZP majd Lovast fogja alkalmazni, na persze, a mesében.
98-2002 közt már láthattuk, milyen eredményt hozott ballib értelmiségiek "megvásárlása". Pl. Balóé, Betlené, akik megvásárlását Schmidt verte keresztül. Hát úgy alakult, kedves barátaim, hogy a ballibek felvették a milliókat, aztán ugyanott folytatták, ahol régebben. Nézzétek meg mára, hogyan olvadt le Betlenről a Napkeltében a Fidesz alatt felvett elfogulatlan álarc. Hogyan cenzúráz Baló, miféle könyvet írt a nagybeszállító Kende, kinek ad ma tanácsot Kolosi(ő egyenesen milliárdos megrendeléseket kapott a Fidesztől Orbán alatt). Ma röhögnek a markukba, és ismét a másik oldalról nyalják fel a milliókat, milliárdokat.
Aki ezt elfogadhatónak tartja, az naiv, vagy bolond. Egész Európában, tán még Albániában is képtelenség, hogy egy politikai erő a másik oldal embereit alkalmazza és pozicionálja.

Beren
2003. október 13. 10:11 | Sorszám: 80
Én ugyan nem akarom meghatározni Orbánék arculatát, az olyan, amilyen(ja, még György Péter esztétát, Fodor Gabi volt tanácsadóját hagytam ki a fidesz liberósainak kedvelt emberei közül, György a fideszes ORTT elnök tanácsadója volt), pusztán a tényekre kell rámutatni, hogy több ember ismerje fel a valóságot. A tényekre a szemellenzős fideszfanok sem tudnak mit mondani, legfennebb marad a "jól bevált" ügynöközés, provokáció ismételgetése. De a tény attól még Ágh Ati, Heltai és a többi fideszes támogatása marad. Kende Péterről se feledkezünk el, aki a Fidesz alatt az MTV egyik nagybeszállítója volt, 2002 januárjáig..
Beren
2003. október 13. 10:05 | Sorszám: 79
Még egy fontos dolog, a ballibek futtatása mögött ismét a jogerősen elítélt Várhegyi, és persze Schmidt Mária állnak.
Beren
2003. október 13. 10:04 | Sorszám: 78
Igazad van! Talán a megint balliberáliskodik a Fidesz, vagy ilyesmi jobb lett vóna. De a lényeg, hogy szemmel láthatóan sok jobbost érdekel a téma, és irritálja is az átverés.
Beren
2003. október 13. 10:00 | Sorszám: 77
Na persze, fantáziálás. Nyilván a Nemzet is, Lovas is, mi is csak fantáziáljuk, hogy a Fidesz ballibeket támogat finanszíroz (ismét). "Nyilván" balos kitaláció az egész.
A Fidesz nem tanult és nem felejtett, jobban mondva mindig is ez volt a politikája. Kifelé nemzeti, a rögvalóságban pedig Balókat, Wermereket, Gerőket, Pelléket, Körmendyket, Kócziánokat futtat, a szennykanálisokat támogatja az adófizetők rovására. Azaz dehogyis, Merkúriusz elvtárs, ezek csupán hagymázas, szélsőradikál képzelgések, mejakulpa, mejakulpa.
Beren
2003. október 13. 09:55 | Sorszám: 76
Habony egyébként maga is legalább annyira gázos alak, mint Wermer, nem épp az a jobboldali ürge.
Beren
2003. október 12. 20:41 | Sorszám: 7
Nekem még a közép duma is hiteltelen, miután szélsőballibeket alkalmaznak.
Egyébként Schmidt állítólag beadta Orbánnak, hogy csak akkor juthatnak újra hatalomra, ha Amerikának és Izraelnek még jobban benyalnak. Bizonyítják, hogy nem antiszemiták, ezért jó pár zsidót is pozícióba raknak. Ez különben megdöbbentő, és fordított, de igazi rasszizmus. Kreálnak, importálnak hát balról néhány "jobbos nemzeti" zsidót, és ezeket teszik pozíciókba(ahogy régebben is, lásd Baló, csak most fokozottabb mértékben), meg néhány kipróbált szdszközeli fideszest (Körmendy is előkerül még..). Nos ezért fogja valszeg újból elveszíteni a választásokat Orbán. Ez ui. azt jelenti, hogy a szavakban keresztény-nemzeti, olykor (szintén szavakban)radikális Fidesz alatt is Magyarországon a nemzeti érzelmű magyar középosztálynak igazából coki, a pénzek, pályázatok, intézmények stb. a Fideszben felbukkanó balliberális, cionista rétegre lesz bízva, még jobban, mint eddig, lesznek új wermerek, jó sokan. Az emberek pedig továbbra sem fogják érteni, hogy miért lehet naponta beletaposni értékeikbe, nemzeti érzéseikbe a ballib médiában büntetlenül.
Illetve talán most már egyre többen fogják megérteni, hogy a Fidesz nem alternatíva.

Heltairól annyit, hogy Tusnádon napokig ott ette a fene, ahol jól elcimborált a "keresztény-nemzeti" fidesz vezérekkel. Mindig megvoltak és lesznek a Fidesz balói, betlenjei, heltaijai, kolosijai, akik majd a köztévét uralják - egyebek közt, és milliárdos megrendeléseket kapnak, ti pedig, jobboldali szavazók, jó esetben aprópénzt és szlogeneket. Jobboldali magyar ember ezekre nem szavazhat, mert átverő só az egész.

Beren
2003. október 12. 17:41 | Sorszám: 1
ja, és persze a mai Vasárnapi Újságos jegyzetről van szó, ha valakinek nem lenne egyértelmű.
Beren
2003. október 12. 17:32 | Sorszám: 0
A jegyzet második felében van a topik szempontjából a lényeg. Vagyishogy a Fidesz tovább folytatja aljas játékát, kétszínűségét, és a színfalak mögött továbbra is a magyarellenes, ballib értelmiségnek juttat pénzt és lehetőségeket, és hozzájuk igazodik sokmindenben. Nem elég a Válasz néhány díszpintye,a ballib vagy egyenesen nyíltan cionista lapok korábbi munkatársai, most Heltai, Simon, a hites tévé Kálmán Olgája(közismert balos egyébként, ennek megfelelően a fideszes, "jobbos" info rádió is szívesen alkalmazta)) a jófiúk és lányok, ahogy korábban Ágh könyvkiadását is támogatta Schmidt Mária, aki egyébként Serest is kiváló embernek tartja és meghívja rendezvényeire, ahogy a nácizó náci Gerőt is. Ezek a döntések világosan mutatják, hogy a párt vezetése zömmel szómagyarkodik, kár rájuk igazi alternatívaként számítani, Orbánnal az élen, akinek tudtával és beleegyezésével folyik a dolog. Lásd még a Nemzet tegnapi, baloldali kommunikátorok a Fidesznél című vagy ahhoz hasonló című írását.

"Tudjuk persze", hogy az szdsz és az mszp pedig jobboldali újságírókat alkalmaz és hív meg rendezvényeire előadónak


A ROTHADÁS TOVÁBB ROTHAD

Lovas István

A korrupciót világszerte nagyítóval figyelő egyetlen nemzetközi szervezet, a Transparency International szerint Magyarország tavaly hét helyet csúszott lefelé a korrupciós listán. Immár a negyvenedikek vagyunk. Hogy érzékeltessük, kik vannak előttünk: a 39-ik Tunézia, a 38-ik az Egyesült Arab Emírségek. De jócskán becsületesebbek nálunk Omán, Katar, Kuvait és Bahrein is. Tehát a meglehetősen despota olajsejkségek. A kilátások viszont nagyon jók, mert a nemzetközi szervezet 133 országot vizsgál, vagyis még eltelhet néhány Medgyessy-év, ameddig a 133-ik, legutolsó helyet elérnénk, amelyet jelenleg Banglades foglal el.
Amikor a korrupció ellen figyelemfelkeltéssel küzdő szervezet jövőre megvizsgálja majd, hogy mi történt Magyarországon idén, nyilván nem fogja figyelmét elkerülni a K és H brókerügy, Medgyessy Péter szerepe az Inter-Európa Bank élén, ahonnan derékaljnyi készpénzt hordtak ki ismételten anélkül, hogy ez a banknak és vezetésének feltűnt volna és adták át olyan jeles szereplőknek, mint Forró Tamás, aki felháborodott azon, hogy a Magyar Nemzet már régen megkérdőjelezte alkalmasságát a közszolgálati Nap-keltében.
Nem mintha Gyárfás Tamást, e műsor producerét ne óvták volna évek óta az MSZP láncos kutyusának, Forrónak a szerepeltetésétől, hogy az egykori kommunisták Joszip Broz Titót elítélő szavait Forró érdekében némileg megszépítve idézzük.
Medgyessy és az MSZP a jelek szerint nem érti, hogy egy nemzetet, egy nemzet tenni vágyását, potenciális teljesítőképességét semmi nem ássa jobban alá, mint a határt nem ismerő, mindent elrothasztó korruptság. Károsabb ez, mint a költségvetési hiány, az emelkedő infláció, a gazdaság lanyha menete. A fő ellenség a mindent szétrágó korrupció. Korrupció a politikában, a gazdaságban, a kettő összenövésében, a kultúrában. A történelem trágyadombjára került ideológiájától, vagyis a kommunizmustól megfosztott régi nómenklatúra mérhetetlen anyagi mohósága, amelyhez egyetlen új, ismét csak egy negatívumra épülő ideológia járul. Ahogyan a kommunizmus az osztályok egymás elleni gyűlöletéből táplálkozott, a mostani koalíció a nemzet eszméjével szembeni gyűlölet ideológiájában gyökerezik. Gyűlölet tárgya a nemzeti zászló, amely jogellenes, durva lépésekre ragadtatja a rendőrséget, mint történt ez a héten is a Kvassay zsilipnél azon rendőrség részéről, amely állítólag erőforráshiánnyal küszködik, ha arról van szó, hogy igazi bűnözők után kutasson.
Gyűlölet tárgya minden, ami felemeli a nemzetet és annak azonosságtudatát. A csak a naivak számára érthetetlen küzdelem az MSZP és az SZDSZ részéről az ellen, hogy a kereszténységet, európai civilizációnk alapját tételesen belefoglalják az uniós alkotmányba. Az a csak szintén a naivak számára érthetetlen gyűlölet, amely gazdasági racionalitásba akar burkolni minden olyan támadást a nemzeti dicsőség és egység kibontakozási kísérlete ellen, mint a kettős állampolgárság biztosítása a határon túli magyaroknak, a budapesti olimpia vagy a világkiállításon való részvétel.
Miközben a Miniszterelnöki Hivatal az adófizetők száz és százmilliárdjaiban úszik. Hogy Keller László közpénzügyi államtitkárnak legyen mivel szítani a társadalmat tovább megosztó ellentétet. Miközben a nemzet fájdalmát kifejező jelképek véletlenül lángra kapnak, mint a Terror Háza eddig tűzbiztosnak tartott pengefala.
Miközben a globális óriásvállalatoknak ellenállást tanúsítani nem tudó és nem akaró egykori elvtársak díjakat alapítanak, és egymást díjazzák, mint a héten egy díjjal a vele kapcsolatos közröhejt csak tovább fokozva, Lakat T. Károlyt tüntették ki.
De álljunk meg egy szóra. E műsor ellen a koalíció tagjai és szimpatizánsai azt hangoztatják, hogy nem kiegyensúlyozott. Hangoztatják ezt azok, akik szándékosan nem nyilatkoznak e műsornak, hogy e műsor akarata ellenére se lehessen kiegyensúlyozott. Egy jegyzet viszont ennél kényelmesebb helyzetben van. Az saját magától is lehet kiegyensúlyozott. Úgyhogy most a jobboldal vezető pártjának, a Fidesznek a bírálata következik.
Mint a Magyar Nemzet tegnapi, szombati számából megtudhattuk, megjelent a Fidesz új kommunikációs stratégiájának első gyakorlati terméke. A Baloldali kommunikációs trénerek a Fidesznél alcímmel és Heti Válasz: Heltai a garancia főcímmel olvasható cikk ezt írja. Idézem a cikk bevezetőjét: „A Martonyi János ex-külügyminiszter által vezetett Heti Válasz, és a Heltai Péter újságíró résztulajdonában álló Infocenter.hu Kft. konzorciuma tűnik a legesélyesebbnek a Heti Válasz hetilap megvásárlására… Kommunikációs felkészítésre szintén Heltai Péter kapott megbízást a Fidesztől”, hangzik a bevezető, amely után az olvasható, hogy, idézem, „a baloldali újságírókörökhöz tartozó Heltai Pétert bízta meg a Fidesz, hogy a Szövetség napokban bejelentett új stábjának kommunikációs felkészítését elvégezze. A múlt hét végén tartott foglalkozás levezetésére kizárólag a baloldal újságíróit kérték fel. Így magát Heltai Pétert, aki annak ellenére megtarthatta és – feleségével, Görög Athénával – szerkesztheti az m2-n vetített Záróra című műsorát, hogy a közszolgálati televízióból másfél évvel ezelőtt szinte minden jobboldali értéket képviselő újságírót eltávolítottak. Heltain kívül Simon András, a köztudottan a jelenlegi kormánypártokkal szimpatizáló TV2 egykori műsorvezetője is részt vett a felkészítésben. Közel kétmilliós fizetéssel jelenleg az Este című műsor szerkesztőségének vezetője. A kommunikációs tréningen Kálmán Olga, a Hit Gyülekezete befolyása alá került ATV riportere is munkálkodott – erősítették meg a résztvevők.” Idézet vége.
Vagyis kezd testet ölteni az, amit fideszes képviselők csak magánbeszélgetésekben mernek elmondani: a Fideszen belül egyre inkább egy liberális áramlat kerekedik felül. Amely szalonképesnek tart egy olyan Gerő Andrást, aki Magyarország népének mindazon tagját lenácizta, aki az Európai Unióhoz való csatlakozást elutasította, vagy Ágh Attilát, az MSZP-közeli politológust, akit a Gerőt tárt karokkal fogadó intézet vezetője pénzzel is támogatott.
Akiknek rövid az emlékezete, érdemes felidézni: az MDF annak idején Havas Henriket és csapatát kérte fel kommunikációs tréningre. Az eredmény mindenki előtt ismert. A jobboldali szavazók a választási csalással elért koalíciós győzelem után azt hitték, az a hatalmas sokk, amely őket érte, felébreszti a Fideszt, hogy úgy viselkedjen, mint például állítólagos mintaképe, a bajor CSU, amelyik nem a müncheni bohémnegyed, a Schwabing transzvesztitáit akarja megszólítani, hanem hagyományos táborát, a bőrnadrágos sörivókat. Ezért is győzi magát agyon a szocdemekkel szemben egyfolytában a második világháború óta. A Fidesz új stratégái viszont a jelek szerint elhitették a párt döntéshozóival, hogy a saját szavazótábor nem számít, másokat kell meggyőzni. Hogy ez a taktika semmire nem vezet, azt a felmérések mutatják: míg az MSZP másfél millió szavazót veszített, a Fidesz alig nyert. De a józanész is ezt sugallja: egy normális család nem a szomszéd gyerekeit halmozza el figyelmessége jeléül azon az alapon, hogy az ő gyerekei már amúgy is az övék.
A balliberális Heltai Péter már eddig is megmutatta, hogy minden, amihez nyúl, egy idő után balliberálissá válik. Vajon ő, Simon András és Kálmán Olga mit tanított a múlt hét végén a Fidesz szomorú szemű, a siker és dinamizmus helyett letargiát sugárzó szóvivőjének, Halász Jánosnak? Hogy még levertebben, még megadóbban tűrje el azt a gyalázatot, amit pártja kínpadra vont tagjai naponta kapnak Kálmán Olgától és a Nap-keltétől?
A Fidesz a jelek szerint beleesett az MDF-es vezető értelmiség kisebbrendűségi komplexusába: a saját oldala nyomasztó gazdasági fölénye által felmagasztosuló balliberális értelmiség vállveregetéséért eladja józan eszét, és kegyeit pénzért megvásárolja, noha a csereáruban benne rejlik az MDF-et elért végzet.
A Fidesznek kommunikációt nem a hitgyülekezetes ATV stábjától, hanem a néhai bajor miniszterelnöktől, Franz Josef Strausstól kellene tanulnia. De nem kell archívumokban kutatni: elég megnézni miként vág vissza a jelenlegi bajor miniszterelnök vagy akár Rumsfeld amerikai védelmi miniszter még egy olyan tisztességes sajtónak is, amely olyan messze van a mienktől, mint Forró Tamás a BBC-től. Bocsánat, még a hasonlat felvetéséért is.
Végül a szokásos kérdés: 118 napja nem tudjuk, hogy kik verték meg dr. Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. Önnek nem hiányzik a válasz?


Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET!
Beren
2004. január 10. 03:02 | Sorszám: 1234
Íme, Csabai elvtárs egyik válasza a közönségnek a korridor fórumáról. Hát bizony, bizony, kár, hogy már 8-10 éve nem létezett egy ütőképes jobbos gárda, aki büntető és mindenféle eljárást indított volna Kis Jánostól kezdve Landeszmannon át mondjuk a Nitsch kiállítás szervező gárdájáig. Milyen impotens, gyáva, korrupt, áruló volt a mi jobboldalunk, hogy több mint 10 éven át tűrte a cionnáci magyargyűlölők tombolását.
Mára azért más a helyzet, ez köszönhető pl. a Jobbiknak, Lovas kitartó, több éves munkájának, és sok barátjuknak.

Csabai Gábor Tilos rádió 2004-01-08 11:20

Úgy gondoljuk, hogy karácsony szentestén nem lehetett több néhány tucat hallgatónál a rádió előtt aki minket figyelt, utólag már tudjuk, hogy közöttük volt a jobbik médiafigyelő szolgálata, s a nyilvánosság tőlük értesült a megtörténtekről. A rádió hallgatottsága egyébként jelenleg nem pontosan ismert, műsoridőponttól függően néhány száz és néhány ezer ember lehet.
http://www.tv2.hu/interju/

Beren
2004. január 09. 21:24 | Sorszám: 1229
Szakadj már el az eredeti jelentéstől. Ma a cionizmust, elég jogosan a szélőséges zsidó sovinizmus jelölésére használják sokan, mert egyszerűbb és rövidebb. Elvileg igazad lehetne, hogy nem minden nemzeti törekvés sovinizmus, de én és sokan nem tudnak mérsékelt cionistákról. Vagy cionista vki, vagy nem.
Amúgy azért is antidemokratikus és kirekesztő a cionizmus, mert nem fogadja el, hogy Palesztinában/Izraelben egy másik nép is őshonos, és demokratikus állam helyett(pl. izraeli állam) zsidó államban gondolkodik, és tesz, ahol a nemzsidók de facto és de jure is másodsoztályúak. Az okmányokban nincs olyan identitás, hogy izraeli(lásd Samir ezirányú közléseit, az Izrael, a rasszista állam c. munkáját stb.), hanem csak zsidó, vagy többféle nem zsidó. Faji és vallási megkülönböztetés nyíltan, a dokumentumokban, származási alapon. Miközben ugyanezek a cionisták, akik ezt az államot működtetik ésvagy pénzelik ésvagy támogatják külföldön, más államokban őrjöngve tiltalkoznak mindenféle nemzsidó nemzeti törekések ellen, és rasszizmusnak hazudják a magyarság (és mások) számos törekvését, közlik, hogy az államnak világnézetileg, vallásilag semlegesnek kell lenni. Miközben Izrael egy vallási antidemokrácia, ahol nincs állam és egyház szétválasztva, ahol rabbik döntenek még arról is, hogy mit lehessen termelni és behozni, ahol nincs polgári házasság, ahol kihantolják a hullákat, ha nem megfelelő a vérvonaluk, ahol faji alapú az út és vízhasználat, ahol embermilliókat gettókba zárva tartanak.
Nem tudok mérsékelt cionistákat, (de ha vannak, szólj), akik, akár ateisták, akár nem, nem zsidó államban gondolkodnának, és akik nem ószövetségi érvrendszerrel igazolnák, nyíltan vagy burkoltan a faji szupremáciát. Én úgy látom, olyan fantazmagória ez, mintha mérsékelt hungaristákról beszélnénk.
Akik ugyanis demokratikus, többnemzeti, zsidó-arab, vallásszabad Izraelben/Palesztinában gondolkodnak, azok nem cionisták.
Beren
2004. január 09. 21:08 | Sorszám: 1228
Lovas egyik e heti nyílt levele. Meg egy másik utána. Meg egy harmadik. K.o. az ügyben korrupt fideszmdf-nek.

KÖRMENDY-ÉKES JUDIT
médiajogász, az ORTT volt elnökepuccszerűen történt.

Tisztelt Asszonyom!

A Tilos Rádió botrányos adássorozatait követően baráti médiumokban ön váratlanul feltárta azt, hogy az ön elnöksége idején a Tilosnak a frekvencia odaítélése
puccsszerűen történt.
Közölte, hogy sem ön, sem a Fidesz által delegált testületi tag, Erdős Zsuzsanna nem vett részt a 2002. késő őszi szavazásán. Vagyis azon az MSZP-s Ladvánszky György, az MDF-es Wéber János és az SZDSZ-es Tímár János vett részt.
Ön a HírTV-ben azt is elmondta, hogy Hajdu Istvánnak, az ORTT önt követő elnökének, nem javasolja a sugárzási frekvenciaszerződés felbontását. Ezzel szemben néhány nappal később, pontosan vasárnap, a Fidesz médiatagozata - nagyon helyesen - nyilatkozatban sürgette Hajdut a szerződés felbontására és – szintén nagyon helyesen – kiemelte, ha nem bontják fel, annak a társadalmat is tekintve beláthatatlan következményei lesznek.
A lényeg: igazán kár, hogy az önt kérdező újságírók egy picit nyuszikák voltak, elnyomva magukban a szakma által követelt kíváncsiság parancsát, és nem tettek fel két alapvető kérdést, amit most bepótolok.

1. Ha Erdős Zsuzsannával nem voltak ott a szavazáson, hol voltak? A budoárban?
2. Ha nem tudtak volna netán arról, hogy szavazásra kerül a sor és önök ellen a három másik ORTT testületi tag puccsot hajtott végre, miért nem tartottak erről azonnal sajtókonferenciát?

Itt valami nem stimmel.


WÉBER JÁNOS
ORTT MDF-es testületi tag

Kedves János!

Az MDF most szintén a Tilos Rádió sugárzási engedélyének a visszavonását sürgeti. Elmondanád nyilvánosan – ha lehet, a Demokratának e levélre válaszolva-, hogy te miként szavaztál az akkor már bizonyítottan a legförtelmesebb vulgaritást, a kereszténység- és magyarellenességet képviselő, Soros-támogatású rádió frekvenciakérelme ügyében?

TÍMÁR JÁNOS
ORTT SZDSZ-es tagja

Tisztelt Tímár Úr!

Elképzelni nem tudja, hogy mennyire becsülöm önt, mint érdekérvényesítőt. Főleg azért, mert ön élete minden percében mindazon SZDSZ-es érdekeket képviseli, amelyek végtelenül ártalmasak és kártékonyak a társadalom nagy nagy részére. Önről – ellentétben a jobboldal képviselőivel - nem lehetne feltételezni sem, hogy ne szavazott volna a Tilos Rádió frekvencia koncessziójára. Önt – ha például az ORTT-t vezetné – nem lehetne megpuccsolni, ha pedig valaki azt mégis megtenné, gondoskodna arról, hogy annak óriási jogi és médiabeli következményei legyenek. Évekre. Egyébként az SZDSZ minden tényleges és nem hivatalos tagját nagyon nagyra becsülöm. Ahogyan önök mindenütt ott vannak, amire a jobboldal képviselői még csak nem is gondolnak. Mert a jobboldaliak azt hiszik, hogy amire ők nem gondolnak, az lényegtelen. De ön és embereik nagyon jól tudják, hogy ez mennyire nem így van. Minden fontos. Ahogyan az önök emberei még arra is vigyáznak, hogy a Kairosz kiadónak például Szent Ágostonról írt könyveit vagy Szent Ágoston írásait karácsony előtt se engedjék be mondjuk az Auchanba, a Corába és a többi áruházláncba. Ahol a könyvbeszerzést pontosan azon embereik irányítják, akik Kende-könyveket írnak és iratnak Orbán Viktorról vagy „hosszú bájtok éjszakáját” Simicska Lajosról. Akik tudják, hogy inkább maffiózók (igaziak, valamint maffiózó újságírók) könyveit kell terjeszteniük a hipermarketekben és egyéb helyeken, minél nagyobb példányban, de soha sem Szent Ágostont. A szétrothasztás, a szétzilálás érdekében. Mert önök pontosan tudják, hogy egy szétrohasztott világban az önök kohéziója még jobban érvényesül. Le a kalappal ön és önök előtt.
Egyébként magyarázza el Körmendy-Ékes Juditnak, hogy ön miként viszonyult volna egy olyan rádió frekvenciakérelméhez, amelyik korábban a Dávid-csillagot „nagy szarnak” nevezi, Mózest pedig lebuzizta volna és hírekben mondta volna be, hogy az ön gyereke valójában Suchman Tamástól származik (a Tilos a híradásában mondta be, hogy Körmendy-Ékes gyereke Orbáné). Önök azért vannak nyerőben minden téren, mert önök értik, hogy minden ponton ott kell lenni. Éjjel, nappal. Minden lényeges.

Beren
2004. január 08. 18:03 | Sorszám: 1222
Ez pl tipikus cionista hazugság.
Számos mértékadó lapban jelent meg cikk az elmúlt években világszerte, még Izraelben is, amely szerint hazugság, az, hogy aki a cionista államot bírálja, a cionizmust bírálja, az izraeli apartheidet bírálja, az szükségszerűen antiszemita volna, vagy zsidózna.
Ez az aljas módszer régi eleme annak a zsidó soviniszta avagy egy szóval cionista taktikának, hogy bármiféle bírálatot, kritikát elnyomjon. Senkit sem hívnak kínai vagy oroszellenesnek, ha mondjuk Kína és Oroszország durva kisebbségi politikáját bírálja, utóbbiaknak még nem jutott eszébe ez a cionista aljasság.
Beren
2004. január 06. 20:34 | Sorszám: 1186
Hogy hányan vannak nem tudom, de igazad lehet, mert azt viszont tudom egy nemzetes cikkből, hogy Pelle, a cionista, a jobboldalra átment Schmidt Mari kedvenc ballib alapította 99-ben, aztán szépen el is halt. De tökmindegy is, a Schmidt Mari féle zsidók nem nagyon különböznek a mazsihisosoktól, talán annak tagjai is, csak most Schmidt Mari alapítványától kapják a pénzt, meg az adja ki a könyveiket.
Amúgy természetesen, mint egyházféleségnek, a mazsihisznek kellett volna tiltakoznia, nem egy létező vagy nem létező zsidó civilszervezetnek, de az úgysem fog
Beren
2004. január 05. 12:39 | Sorszám: 1141
"Amikor az Éjjeli menedékhelyben nyíltan a holokauszt tagadásáról beszéltek, és zsidóztak"

Megint hazudsz. Az Éjjeli Menedékben nem zsidóztak és nem tagadták a holódat, ezt idézettel sem tudod alátámasztani, mivel nem volt ilyen.
Igaz, más népek holokausztjáról is beszéltek, ami a te szemedben holótagadásnak tűnhet, de attól még nem az.

Beren
2004. január 05. 10:04 | Sorszám: 1132
Badname, a neved szinte kötelez, egy mondatban válaszolva ugyanis: hazudsz mint a vízfolyás. ne próbáld már elsütni újra az aljas hazugságot, hogy ez kivétel volt, hogy a tilos nem ilyen, hogy toleráns. Hát egy nagy lófaszt. A tilos rasszista adó. Idézettekkel, alaposan bizonyítottuk már, hogy hosszú évek óta rendszeres a magyarság és kereszténység mocskolása, kezdve Jézus lebuzizásától a Szent Korona nagy szarnak nevezéséig, Jézus lezsidózásáig és lefattyúzásáig, hazug "hírek" közléséig, a keresztek felaprításának és leköpésének javaslásáig.
Hazugság az is, hogy a tilos semmilyen szentséget, dogmát nem tisztel, ugyanis mindig csak a magyarságot, kereszténységet támadták, a zsidóságot pl soha, ami nem csoda, lévén jó sok cionista közöttük.
Beren
2004. január 05. 09:56 | Sorszám: 1131
"Az óriási és azonnali felháborodásról a Tilos Rádióval rokonszenvező média az elején igyekezett mélyen hallgatni, akár a 15 percenként híreket mondó InfoRádió, a Kárpát-medence talán egyik legsunyibb adója is, amely egészen 26-a reggelig hallgatta el a felháborodás hangjait, noha azt mind a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió, mind pedig a Hírtévé híradásaiból az ország lakossága már megtudhatta"

Tegyük hozzá, a fidesz alapította és működtetett Infó Rádió, amely tényleg egy szégyenletes orgánum. Legalább a Hír Tv nem ilyen, én szerintem azért, mert ha olyan volna, akkor azt is 50 ezren néznék, mint az infót hallgatják.

Beren
2004. január 05. 09:48 | Sorszám: 1130
A cikk szerzője, Iványi közismert szdszes lelkész(párttag), olyan "kiválóságokkal" működik együtt, mint vásárhelyi riska. Azaz egy ocsmány gazember, a cikkből is látszik. Az ő "logikáját" alkalmazva ugyanis a salamonberkovicz nevű bűnöző, meg a lubavivcsi szekta menóraállítása provokációnak minősülne és az is érthető volna, ha erre válaszul a menórák felaprítását javasolná valaki. Zsidófasizmus ez, felső fokon, de már hiába mosdatják a szart, egyre több embernek világos a magyar és keresztényellenes fajgyűlölők tevékenysége.
Beren
2004. január 02. 00:56 | Sorszám: 1023
Az izraelből jövő tesókkal ma már tuti, hogy többen vannak, de ha száz, ha háromszázezer egy törpepártnak nagyon is értékes. Egyébként a bevándorlás ezért IS fontos a magyarellenes pártnak, mert így 5% felett maradhat, mert a zsidók óriási többsége nem szavaz a jobbos pártokra.
Beren
2004. január 02. 00:50 | Sorszám: 1022
Önmagában baromság a kirekesztés=kiirtás, a bosszú népe évtizedek óta kirekeszti a magyarságot, irtja is, de ki nem irtja, elvégre dolgozni is kék vkiknek..
No szóval érdemes elolvasni Tábor Béla, egy magát zsidóként definiáló írónak a 39-es könyvét, a zsidóság két útja címmel, nemrég került a kezembe, ajánlották, hogy érdemes. És tényleg, a pofa az előítéletek jogosságát és megalapozottságát elismeri(pl gazdasági erőszakosság,pénzközpontúság, vagy a magyarsághoz való őszintétlen viszony), csak aszongya, hogy ezen kéne változtatni a zsidóknak(azóta sem sikerült a többségnek?). Elismeri, hogy a zsidóság nemzetiség is, ami ténykérdés.
Beren
2003. december 31. 16:21 | Sorszám: 1006
Kígyónyelvű, kik is fütyülték ki az amúgy korrekt ballib Martonyit, melyik csőcselék is őrjöngött a pápa nevének pozitív szövegkörnyezetben való emlegetésének hallatán? Bizony a mazsihisz tüntetői voltak úgy két éve januárban.
Zsigeri keresztény és magyargyűlölet jellemző rájuk.

A tilosnál megfordítom a kérdést, talán a mancs újságírói meg a holdudvaruk, akik alapították és részben ma is ott vannak, jellemzően jobbos és magyar emberek?
Holóvallásúak ők mind, és karmincza hazugságával szemben soha de soha nem mocskolták a zsidó vallást és vallásalapítókat, úgy mint a keresztényeket és a magyarokat.
Továbbá úgy látom, azt azért elismered, hogy nem sokszínű a rádió, hanem ultraballib, amit a tényekmalá is támasztanak.

Beren
2003. december 31. 16:12 | Sorszám: 1004
Ez kicsit zöldség. Azért, mert egy zsidó rádióban a keresztények kiirtására uszítanak, még senki sem felejti el, hogy a hazugok és tolvajok kormánya árat emel és tönkrecseszi a gazdaságot. Sőt, a többséget nyilván elsősorban az utóbbi érdekli, de a tilost azért még bíróság elé állíthatják, nem.
Beren
2003. december 31. 16:09 | Sorszám: 1002
Jól tette, meg lehet találni.
Beren
2003. december 31. 16:07 | Sorszám: 1000
Igen, te becsuknál minket, ha megtehetnéd, a karmincza félék meg egyenesen deportálnának.
Az ötvenes években a kisebbségből sokan foglalkoztak ezzel, és mai napig megvan a rabolt vagyona a bosszú népének, nekik nem volt elszámoltatás.
Most meg itt mocskolódsz, hazudsz naphosszat egy magyar jobbos fórumon, egészségedre.
Beren
2003. december 31. 16:02 | Sorszám: 998
Mi az, hogy "nem éri el", ezt írásba merték adni? Kérnék dokumentumot, ha van.
Beren
2003. december 31. 15:26 | Sorszám: 987
Hazug gazember, Hegedűs először is nem uszított senki kiirtására. Csak a kirekesztők kirekesztésére, jogosan és törvényesen. Másodszor Hegedűs nem mocskolt vallási-nemzeti jelképeket, nem buzizott le szent embereket, mint a mocsadék cionnáci Tilos. Ezért minden mocskos betűd hazugság Hegedüs és Bajtai párhuzamáról.
Szavaid mint a méreg.
Beren
2003. december 31. 15:15 | Sorszám: 985
Olvass vissza, cionista hazudozó, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hogy mazsihiszközeli barátaid évek óta uszítanak. Csupán egy töredék, amit a Jobbik felsorol közleményében, és amit már olvashattál itt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) közleménye
A Tilos Rádió hazudik – A Jobbik több elkövető ellen is feljelentést tesz – Nincs helye a nyilvánosságban a programszerűen magyar- és keresztényellenes adónak

A Jobbik tiltakozik a Tilos Rádió máris megindult mentegetése, a tények elferdítése ellen, és bejelenti, hogy nem csak egy, hanem több ízben elkövetett vallási-faji uszítás alapján is megteszi a büntetőfeljelentést a Tilos Rádió több műsorvezetője és az adásokért felelős kuratórium elnöke ellen. A Tilos Rádió kuratóriuma, a balliberális média egy része, valamint az úgynevezett Magyar Újságírók Országos szövetsége ugyanis máris azt a hazugságot terjeszti, hogy a szenteste a keresztények kiirtását szorgalmazó műsorvezetőjük magatartása egyedi eset volt, és nem jellemző a Tilos Rádióra.

Nézzük ezzel szemben a tényeket:

A Tilos Rádió csupán ebben a hónapban három alkalommal fejezte ki féktelen gyűlöletét a kereszténység ellen, sorrendben először december 9-én, amikor több műsorvezető, köztük a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, Bencsik Gyula a Jobbik által felállított keresztek felaprítását és leköpését szorgalmazta, másodszor, amikor december 19-én Bakács Tibor Settenkedő, az Élet és Irodalom, a tv2 és a Tilos Rádió munkatársa Jézus Krisztust fattyúnak nevezte, harmadszor, amikor Bajtai Zoltán szenteste a keresztények elleni pogromot jelölte meg kívánatos célként. A Jobbik természetesen minden egyes elkövetőt feljelenti, nem csupán Bajtait.

Ezen túlmenően a Tilos Rádió már több mint 3 éve, 2000 január 11-i adásában Jézust homoszexuálisnak nevezte, a Szent Koronát pedig „egy nagy szarnak”. A rádió több műsorszámában is rendszeresen sértegetik, gúnyolják a keresztény és konzervatív magyar embereket, köztük a határon túli magyarságot és annak Trianon felett érzett jogos fájdalmát. Az ORTT panaszbizottsága 2000. február 18-i, később jogerőssé vált végzésében, tehát már csaknem négy évvel ezelőtt megállapította, hogy, idézzük:
„A Tilos Rádió a társadalom alapértékeit vonta kétségbe, amikor a vallásszabadságot, a nemzettudatot kérdőjelezte meg”.
Mindezek fényében bátran kijelenthető, hogy állításával szemben a Tilos Rádió nem a tolerancia temploma, hanem a magyar- és keresztényellenes, fasisztoid uszítás és gyűlöletkeltés programszerűen üzemelő fellegvára.
A Jobbik üdvözli, hogy a közvélemény zöme mellett ma már a parlamenti pártok többsége is elítéli a Tilos Rádiót, ugyanakkor ki kell mondanunk: felelősség terheli mind a jelenlegi, balliberális többségű, mind a korábbi, Fidesz vezette, jobboldali többségű ORTT tagjait, utóbbiak közül különösen Wéber Jánost, az MDF kurátorát, hogy aktívan, vagy passzívan, több ízben is közpénzből támogatták a Tilos Rádiót az elmúlt három évben. Körmendy-Ékes Judit elnöksége idején 900 ezer forinttal, majd később már milliós összegekkel, majd ideiglenes frekvenciaengedélyük lejárta után, 2002. őszén, szégyenletes módon még a jobboldali többségű ORTT 7 éves műsorszolgáltatási engedéllyel jutalmazta és de facto bátorította a gyűlölet rádióját, ahelyett, hogy minden törvényes eszközzel fellépett volna ellene.
A Jobbik az ORTT-től egyébként aligha várhat tisztességes és példás megoldást, miután annak honlapján a mai napig Mádl András ORTT monitoring igazgató által a jobboldali vezetés idején megrendelt és jóváhagyott, ugyancsak keresztény-, és alkotmányellenes ellenes tartalmú „elemzés” olvasható a Hét 2001-es műsorairól, ahogyan a médiahatóság számos hasonló szellemiségű, törvénytelen és más konzervatív műhelyekről szóló jelentést készíttetett az adófizetők pénzén, többek között ezért is fordulunk a magyar igazságszolgáltatáshoz.

2002. december 27. Budapest

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Beren
2003. december 31. 15:08 | Sorszám: 984
Nem hülye, inkább aljas és náci. Amit persze olykor megpróbál humánus-demokratikus álcába bújtatni, de igen hitvány az álca, mert kábé hetente-havonta, burkoltan, vagy nyíltan utal arra, hogy épp egy-egy fórumtárs börtönbe is mehetne az itt általa leírtakért. Úgyhogy nehogy valaki bedőljön kaleb álruhájának(úgy veszem észre, egyre kevesebben), mert ordas rasszista valójában, s meglehetősen furcsa, hogy épp erre a fórumra ér rá napi 24 órát. Valahogy a hitközség nem bírja ki, hogy ne legyen ott mindenütt a nyilvánosságban, legyen az bármily kicsi is, és ne antiszemitázzon, fenyegetőzzön, hazudjon.
De csak jöjjenek, egyre többen láthatják, kik is ezek valójában, és mennyire vannak távol az ötvenes évek ávósaitól.
Beren
2003. december 31. 14:49 | Sorszám: 981
"3. Honnan veszed, hogy Barangó zsidó? Számomra nyilvánvaló, hogy nem az, hanem keresztény. Különben nem érdekelné, hogy Szent Ferenc mit mond az önmegtartóztatásról. "

Persze-persze. A zsidó ugyebár mindig csak áldozat lehet, meg jóságos, náci sosem. És nem is vagy rasszista, tudjuk régóta...
A Tilos Rádió deklaráltan kisebbségi rádió, tele zsidóval, ateistával,(elszorult hangú másságimádat, drogos életforma népszerűsítése, éljenek a cigók, magyar nemzet olyan nincs jellegű mocskolódások stb) stb közös nevezőjük a magyar és kereszténygyűlölet(hogy pont a napfivér-holdnővérrel mi bajuk, egész kedves film..) hogy most éppen ez a féreg barangó melyik kategória, netán a kettő keveréke-e, mellékes, mert a rádió egy hollóbiznisz-központ, ahol minden hagyomány gyalázható sőt gyalázandó, kivéve a holokasztot és az abból élőket. Milyen érdekes, hogy az állítólag szabadszájú, és semmit sem tisztelő tilossöpredéknek is akad olyan dogmája, amit TILOS megszegni, és dogmatikusabbak e téren, mint Róma a 17. században, mert biza a zsidókon nem mernek sem akarnak gúnyolóni, mintha felsőbbrendű nép volna. Pedig ebben a "rádióban" teljesen elfogadott az olyan, szinte már mellékes, és lélegzetvételszerű kiszólás, hogy "bassza meg a pápa", meg "magyarkodó faszok". De soem hallani olyat, hogy bassza meg a mazsihisz, meg zsidóskodó pöcsök. Vagyis még részegen, drogosan is tudják, hogy mi a kötelességük.
A tilosban magyar jobbosok, konzervatívok nincsenek, ez tény, te sem tudsz egyetlen magyar jobbost említeni onnan(nem kétlem, hogy izareli-saronita szélsőjobbos még akadhat), végig kell nézni a bandát, meg a munkahelyüket, lapjaikat.

Beren
2003. december 30. 22:32 | Sorszám: 886
hetente lemennek cionnáci műsorok a tilosban, 12 éve. Sőt, hetente többször is akár.
Miféle rádió az, amelyik sokszínűnek hazudja magát, de valójában egyetlen jobbos és magyar-konzervatív műsora sincs, ellenben reklámot csinál a drogos életformának, teli szájjal uszít a kereszténység ellen, gúnyt űz trianonból, veszettül támad mindent, ami nemzeti-jobboldali, uszít a Szent korona ellen, trágár, alpári söpredéknek ad teret, tele van kisebbségi műsorokkal, imádja a cigányságot, vallása a holokauszt, és tele van zsidóval.
Rendben, legyen tele ilyenekkel, de ne hazudja magát sokszínűnek, a szólásszabadság és a tolerancia bajnokának, amikor valójában magyar és keresztényellenes, kisebbségi adó. Amely a Mancsból nőtt ki.
Vagy talán tudsz magyar jobbosokat a Tilosban?
Beren
2003. december 30. 19:46 | Sorszám: 878
Lesz majd külön emléknapja a magyarellenes népirtás(ok)nak is, gondoskodunk róla 2006 után.
Beren
2003. december 30. 19:32 | Sorszám: 874
Ez a közlemény helyes és igaz. Önmagában. De "bölcsen" hallgat arról a tényről, hogy korábban a Fidesz és az MDF kurátorai is támogatták közpénzzel a tilost!


Fidesz: a kormány fontolja meg a Tilos további támogatását!
2003. december 30. 19:07


MNO
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Elnöke arra kéri Medgyessy Pétert, hogy felelős vezetőhöz méltóan emeljen szót és lépjen fel határozottan akkor, amikor a magyar médiában emberek kiirtásáról beszélnek. - Ilyen eset a Magyar Köztársaság történetében eddig még nem volt! - áll a tagozat közleményében.

Medgyessy Péter foglaljon szilárdan állást a Tilos Rádió uszító, és emberileg elfogadhatatlan műsoraival szemben, ahol trágár módon, rendre megsértik személyek, csoportok, vallási felekezetek méltóságát.

Nem megengedhető, hogy visszaélve a szólásszabadság adta lehetőségekkel, Demszky Gábor kedvenc rádiója viszályt szítson jóérzésű emberek, politikai csoportok, vagy vallási felekezetek között. Emberek bármely csoportjának kiirtására való felszólítás olyan probléma, amely a társadalomban tovább élhet, és újabb súlyos helyzeteket teremthet amennyiben az ország vezetői ezt, nem veszik komolyan.

Helyesnek tartja -e Medgyessy Péter, hogy a Tilos Rádió továbbra is állami támogatásban részesüljön? Fontosnak tartja -e a kormány, hogy az MSZP, és az SZDSZ kurátorai továbbra is szavazatukkal támogassák a rádió működését?

Kérjük a kormányt és a főpolgármestert, hogy fontolják meg, a továbbiakban is kívánják-e pénzzel vagy erkölcsileg támogatni egy olyan rádió működését, amely viszályt szít, és árkot ás a társadalom bizonyos csoportjai között - írják.

Beren
2003. december 30. 19:29 | Sorszám: 871
Pontosabban, a kirekesztők kirekesztésére szólított fel ifjabb Hegedüs, mint végül kiderült törvényeknek megfelelően! És irodalmi idézetekkel kizárólag, plusz VÁLASZKÉNT hell vagy valamelyik féregnek a radikális magyarok kirekesztésére felszólító cikkére a magyar hírlapból.
Szó sem volt fizikai erőszakról, szó sem volt zsidó vallási jelképek gyalázásáról, mint a Tilos Rádió esetében.
ne feledjük azt sem pedig, kik is fűrészelték el a Regnum keresztet...
Beren
2003. december 30. 19:25 | Sorszám: 870
Helyes. Megjegyezném, hogy KÉJ már annyira nem tudott kibújni ballib bőréből, vagy annyira leépült, hogy tegnap a Hírtv-ben azt mondta, a neten azért helye van ilyen rádiónak is, burkoltabban pedig azt erősítgette, hogy feltétlenül azért nem kell felbontani a szerződést..
Nem csoda, 2000 májusában 900 ezerrel támogatta az általa vezetett ORTT a Tilost.
Beren
2003. december 30. 19:19 | Sorszám: 868
Magyar és kereszténygyűlölő bagázs, jelentős részben(a dj-k nem feltétlenül, de azok nem is pofázás miatt vannak benn). Szánalmas fasizmus, hogy mentségeket próbálsz keresni, főként, mert a Magyar narancs gerincét adók, és a Tilos alapítói jelentős átfedést muattatak, és részben mutatnak mai napig is, márpedig a Mancs a magyar és keresztényellenesség egyik, bizony ideológiai alapon működő temploma volt és maradt, ahol a pápa nekik cápa volt, ahol a miépesek agyonlövetését propagálták, ahol a Szent Koronát és Szent Istvánt gyalázzák 13 éve(lásd "tetemcafat"), ahol szakmányban hallgatnak el és hamisítanak meg híreket, ahol a holocaust biznisz él és üdvözölve van.
De önmagában is számalmas, hogy miután tételesen kimutatható és dokumentált, hogy évek óta, sorozatban folytatnak magyarellenes nácibeszédet, te itt azzal mentegeted őket, hogy nincs tudatosság. Egyrészt van, másrészt nem mentő körülmény az sem, ha nem volna. De van.
Egy jobboldali ennél ezerszer kisebb súlyú bűne esetén te és a bandád nem szokott mentő körülményeket keresni, hanem szakmányban antiszemitázza akár Orbánt is, persze hamisan.
De te az elmúlt 13 évből nem tudsz a tiloséhoz, mancséhoz, éséhez még csak hasonló jobboldali gyűlöletdumát sem idézni a mi oldalunktól.
Beren
2003. december 30. 19:11 | Sorszám: 864
Viszont pénzbüntetés, felfüggesztés, igazi kampány nem indult az ORTT részéről eddig, nem véletlenül, az elmarasztalás ui. önmagában szart sem ér.
Vegyük pl a 2000 január 11-i cionáci tombolást a Tilosban( "Jézus homokos" meg a "Szent Korona egy nagy szar"), ami után a panaszbizó(de nem maga a testület, amely nem indított hivatalból eljárást, noha 5-2-es jobbos többség volt a fidesz vezetépsével és két emberével) megállapította, hogy a Tilos alkotmányos alapértékeket támad.
Kérdem én, folytathatta-e volna dásait egy olyan rádió, amelyik Tilos mintára azt mondja, hogy a tóratekercs=szaros vécépapír? Tudjuk, hogy nem, sőt hazai és nemzetközi kampány indult volna címlapos cikkekkel, hónapokig vezető hírekkel minden csatornán, az ORTT hivatalból eljárást indított volna, és azonnali hatállyal felmondja a műsorszolgáltatási szerződést, az elkövetők pedig bíróság elé álltak volna stb. Az akkor jobbos ORTT gyáva, korrupt tagjai mellett a gyáva, akkori kormányon levők is kellettek ahhoz, hogy a Tilos ezt megússza egy írásos enyebejnyével, sőt állandó frekit kapjon , meg pénzt, már 2000 májusában, KörmendyÉkestől, Wébertől, Erdős Zsuzsannától, Nahliktól.
De ez már a múlt, most az bőszítí fel az szdsz-cionnácikat, hogy lám, a magyar törvények szerint még ők is bíróság elé állíthatók, ha népirtásra uszítanak, ha nyilasokat megszégyenítő nácibeszédeket eresztenek meg, a magyarság ellen. Mert szerintük cionista lehetőleg ne állhasson gójok törvényei szerint, gojok elleni bűncselekmény miatt bíróság elé. Hát fognak, hiába ugatnak a cionnáci sepredékek.
Beren
2003. december 30. 18:57 | Sorszám: 859
Karminca szerint a "kiirtanám az összes zsidót"! felszólítás sem lenne olyan nagy probléma, hisz "közismerten" egyenlő mércével mér, ahogy minden cionista rohadék.
Beren
2003. december 30. 18:51 | Sorszám: 858
Ez nem én voltam,de bármikor büszkén jelentek fel törvénysértő, a te szellemiségedre hajazó nácibolsi férgeket. Nem nekem kellett és kell szégyellni, hogy magyargyűlölő nácik pofázhatnak és népirtásra szólíthatnak fel.
Mondhatni, beérett, hogy már évekkel ezelőtt felhívtam a figyelmet az okádék, rasszista adó működésére.
Beren
2003. december 30. 18:38 | Sorszám: 857
Mit vársz néhány cionistától? Már sokszor megírtuk, hogy nekik csak a holóbiznisz a biznisz, vagyis nem lehet szó, vagy csak mellékesen lehet szó más embercsoportok, vallások, népek, kultúrák sérelmeiről, mert a végén még mindenki azt hinné, hogy nincsenek felsőbbrendű népek, akinek a holocaustja fontosabb más népek holocaustjánál. minek következtében elapadnának az antiszemita vádipar bevételei. Ez a mai cionizmus és a holóbiznisz lényege, lásd Finkelstein, Samir stb.
Beren
2003. december 30. 18:34 | Sorszám: 856
Végre vmi, amiben egyetértünk. Páran már régen ezt ugatjuk.
Beren
2003. december 29. 23:19 | Sorszám: 770
A Jobbik is feljelentette a Tilost
MHO
A párt nemcsak a keresztények kiirtását kívánatosnak tartó műsorvezető, hanem a rádió felelős vezetője ellen is eljárást kezdeményez.



A Jobbik a vonatkozó hanganyag másolatát csatolva adta át feljelentését az elkövetés helye szerint illetékes IX. kerületi ügyészségnek. A parlamenten kívüli párt nemcsak "a keresztény emberek kiirtását kívánatos genocídiumként" megfogalmazó Bajtai Zoltán ellen kezdeményezett büntetõjogi eljárást, hanem a műsorszolgáltató felelõs vezetõjeként a nyilvánosság elõtt megjelenõ Csabai Gábor ellen is.

Korábban a Honfoglalás 2000 Egyesület is bejelentést tett a IX. kerületi rendőrségen a Tilos Rádióban elhangzottak miatt. A szervezet közölte: keresztény tagjai életveszélyes fenygetésnek tekintik a műsorvezető szavait ("Kiirtanám az összes kertesztényt!") A Honfoglalás 2000 bejelentését a rendőrség átküldte az ügyészségnek.

A Jobbik szerint Bajtai Zoltán esetleges ittassága a hazai büntetõjog általános gyakorlata alapján súlyosbító körülményként értékelhetõ mindkét feljelentett személy felelõssége esetében.

A Jobbiknak egyúttal szándékában áll további feljelentést tenni a Tilos Rádió 2003. december 9-i adásában elhangzottak miatt is, amikor a Biciklis Század c. műsorszám narrátorai - egyebek között - a párt által köztereken felállított keresztek lehetséges felaprításán, "élcelõdtek" - áll a Jobbik közleményében, melyet Kovács Kristóf jogi kabinetvezetõ jegyez.

Beren
2003. december 29. 10:21 | Sorszám: 591
Mivel igazolom, patkányivadék, mi vagy te, igazoló bizottság?

Ha nem láttad volna, az infót dextraboy adta ide a fórumba be, ő régi jobbikos. Ezután plankolt a gondola, de miután saját infónak akarja(vagy csak néhányan a gondolától) feltüntetni, legközelebb nem ide rakjuk, és kész.
Jut eszembe, havi 6 kiló elég jó pénz Népszavazsoldban, hétért átállok. 8ért egy évre is.

Beren
2003. december 29. 10:06 | Sorszám: 587
Micsoda hülyeség. Dextraboyt azért érdekelte előzetesen is bencsik gyula műsora, mert az a disznó és társai már sokadszor mocskolódtak az elmúlt években, 24-ét megelőzően éppen dec9-én, a Jobbik keresztjei ellen.
bencsik rovott múltja alapos okot adhatott arra, hogy EZEK megint szart fognak okádni.
Beren
2003. december 29. 10:02 | Sorszám: 585
Hazug saronita, a demóban egyetlen sor sem volt soha, amely vkik kiirtását tartotta volna kívánatosnak.
A teljes jobboldaltól nem tudsz idézni ilyet, sőt hasonlót sem, a baloldali náci elvtársaidtól viszont bőven.
A jobboldali sajtóban nem nevezték szarnak a zsidók semmiféle szimbólumát, nem buzizták le Mózest stb, a Tilos viszont megtette ezt a Szent Korona és Jézus rovására.
Beren
2003. december 29. 09:58 | Sorszám: 583
A karminca féle hivatásos cionista hazudozóknak ugyan magyarázhatsz.
Irvinget meginterjúvolta a BBC is, meg sok más csatorna, akkor most ki kéne rúgni, vagy betiltani a BBC-t?
Az ÉM-el szemben bolsevik módon, a tények semmibevételével jártak el a neoávósok.
Beren
2003. december 28. 18:04 | Sorszám: 505
Rogán ügyben inkább ezt kapd ki, aztán kicsit hallgass el. Felhínám fidjelmed, hogy az ehelyt írogató becsületes fideszesek, veled ellentétben elítélték Rogán aljas nyilatkozatát.
Ehun-e:

AZ ÚJ ROGÁN ANTALNAK
A Fidesz frakcióvezető-helyettese

Tisztelt Rogán Úr!

Egy idő óta önről a másik oldal sajtója kezd jókat mondani. Bár kiterjesztenék e szokásukat Orbán Viktorra is, jegyzem meg cinikusan, ha tényleg azt szeretném. De szerencsére az tovább szidalmazza. Sőt. Nagyon helyesen felmérve Orbán Viktor és Medgyessy Péter fontosságát, vezércikkeiben szinte kizárólag a volt és jövő miniszterelnökéről esik ott szó, noha Medgyessy vezeti a kormányt.
December 2-án, a Magyar Hírlapnak adott, egész oldalas interjúját a balliberális lap így foglalta össze: „Rogán Antal szerint a politikai ellenfeleknek gesztusokat kellene tenniük egymás felé. A Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondja, a szélsőségekkel semmilyen szinten nem szabad együttműködést kialakítani, és a Jobbik Magyarországért mozgalom szellemisége nem felel meg az ő ízlésének”.

Az ön fényképe alá ezt írták: „A szélsőségeknek nem szabad, hogy helye legyen a politikában, és lehetetlen velük bármiféle együttműködés kialakítása”.

Ha a másik oldalnak e mondatai voltak a legfontosabbak, akkor most nekem is azok lesznek, és ezekre szeretnék rákérdezni. És még egy mondatára, amelyet kiemeltem interjújából: „Nagy eredménynek tartom a jelenlegi parlamentben, hogy egyetlen szélsőséges politikai erő sem kapott helyet benne”.
A kérdésekre azért van különös jogom, mert családommal együtt szavazatommal hozzájárultam ahhoz, hogy ön képviselő legyen a magyar országgyűlésben, vagyis bennünket is képviseljen. Az új Rogán Antalt viszont kevésbé értem a réginél. Ami zavar.

Ön azt írja, hogy egyrészt a politikai ellenfeleknek „gesztusokat” kell tenniük egymás felé. Másrészt azt mondja, hogy a szélsőségekkel semmilyen szinten nem szabad együttműködni.

A politikát kívülről szemlélőként e mondatait nem egészen értem és kérem, választójaként, segítsen az eligazodásban. Én ugyanis úgy értelmezem, hogy

1. Ön míg gesztusokat kíván tenni az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, nem hajlandó a jobboldali együttműködésre, ugyanis például a Jobbikot szélsőségesnek tartja.
2. Ön szerint az MSZP és az SZDSZ nem szélsőséges párt, hiszen ön szélsőséges pártot nem lát a parlamentben.

Az 1. pontra vonatkozó kérdéseim és megjegyzéseim:

Melyek azok a gesztusok, amelyeket eddig kormányzati pozícióból a koalíció tett önök és a választók jobboldali tábora felé, amelyeket ön viszonozni kíván?
Nem gondolja, hogy a Jobbikkal való együttműködés elutasítása és kizárása negatív hatással lehet egyrészt magára a jobboldali együttműködés szellemére, másrészt azokra, akik a jobboldal vezető pártjától keményebb politizálást igényelnek? A Jobbik vezetőinek egyébként deklarált célja (ld. például Koltay Gábor most megjelent interjúkötetét „Adjatok egy jobbik világot” – Beszélgetések a Jobbik Magyarországért Mozgalomról címen) egy minél erősebb Fidesz és egy minél erősebb Jobbik koalíciója, amelyre véleményük szerint azért van szükség, hogy a jövőbeni Fidesz-kormány a gesztusokat inkább a jobboldali választók felé tegye.

A 2. pontra vonatkozó kérdéseim és megjegyzéseim:

Nem gondolja-e, hogy nyugodt szívvel szélsőségeseknek nevezhetők azon pártok, amelyek kormányzati hatalmukban baseball-ütős verőlegényekkel intéztetnek el vagy fenyegetnek meg halálosan embereket, akiknek kilétére sohasem derít fényt saját rendőrsége éppen úgy, mint azokéra, akik fideszes képviselők lakását gyújtják fel?

Nem gondolja, hogy szélsőségesen gazemberek kormánya az, amelyik a köz pénzéből 13 milliárdot törvénytelenül kockára tesz, annak egy részét máris ellopta, miközben önöket jelenti fel éjjel-nappal mondvacsinált ügyekkel és a vádemelés megtagadása miatt a nagyon szelíd Polt Péter fejét követeli, Járai Zsigmond, Kondor Katalin és Szász Károly fejével együtt?

Nem gondolja, hogy szélsőséges az a kormány, amelynek hatalomra kerülése ebben az országban együtt jár több százezer ember egzisztenciális kiszolgáltatottságával és félelmével? Mint azon kis, Mohács környéki falu, amelynek tejtermelő gazdái gyakorlatilag nyomorognak a választások óta, mert a 90 százalékos arányban jobbra szavazó kis falut azóta is elkerüli az MSZP-s érdekeltségű tejbegyűjtő? (Megkértek, ne említsem a falu nevét nyilvánosan, mert félnek a még nagyobb megtorlástól.)

Nem gondolja, hogy szélsőséges az az MSZP, amely a tavalyi országos választásokon széles körben elkövetett csalásait most zavartalanul tovább folytatta Demecseren, és nem a Jobbik az, amelyik azt kérte számon például, hogy az önök frakciója nagyobb fegyelemmel miért nem akadályozta meg az alkotmányellenes és a szólás oly értékes szabadságát kerékbe törő gyűlölettörvény megszavazását?

Most pedig általános kérdések a két pont összevonásával.

Nem gondolja, hogy elmaradt gesztusokra itt nem a nómenklatúra zsákmányszerzőinek, hanem azoknak van szüksége, akik 45 év alatt a bőrükön érezték a diktatúra „nyirkos leheletét” és ma ugyanazok félemlítik meg őket?

Nem gondolja, hogy itt gesztusok helyett például arra van szükség, hogy felkészüljenek a szélsőséges gyűlöletkeltő MSZP 2006-os választási csalásainak kivédésére? Például azzal, hogy visszatetetik a választási szoftvercsomagba azt az ellenőrző programot, amely kiszűri ugyanazon személy különböző helyeken leadott szavazatait és amely programot önök – az én kormányom – vetettek ki a szoftverből, merthogy az túl „drága”? (Heti Válasz, I. és II. rész, 2002. júliusa.)

A Fideszben eddig úgy tűnt, nincs korrekciós mechanizmus. Az önök választóinak és aktivistáinak igen nagy része értetlenül szemlélte, hogy a Fidesz a szélsőséges MSZP és SZDSZ választási hazudozásaira, rágalmazásaira nem reagált. Élő ember nem volt e hazában, aki akkor eljuttathatta önökhöz azt az üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben a választási kampánystratégiával. Mint kiderült, a kétkedőknek lett igazuk. Ugyanis ha önök csupán a választási csalásokban látták volna a hibát, akkor a választási kampányfőnök még mindig Wermer András lenne.

Kérem, ne reagáljon sértetten, mert sem én, sem az ön választói nem ön ellen vannak, hanem meg akarják érteni a racionális magyarázatát annak, amit ön a Magyar Hírlapban elmondott. Előadásaimon azóta is tőlem kérdik azt, hogy önnel mi történt. Én erre csak azzal tudtam felelni, hogy hívják meg önt a válaszért. Azt hiszem, önnek is kényelmesebb, ha a Demokratában ezt elmagyarázza.

Üdvözlettel:

Lovas István

Beren
2003. december 28. 18:00 | Sorszám: 504
"A kb. 120 fos musorkeszito seregbol kb. 6 fo az, akik a Narancsba es az ESbe is szoktak irni (Nepszavasrol nem tudok) es van meg olyan ember is, aki a Magyar Radional is dolgozik, illetve egyeb internetes folyoiratoknal - sot egyik munkatarsunk az Orban kormany alatt majdnem allamtitkar is lett.
A tobbi musorkeszito nem foglalkozik betuvetessel, legtobben megelegszenek azzal, hogy a Tilosban keszithetnek musort. Igy aztan partallasra vonatkozo kovetkeztetest eleg nehez levonni a Tilos gardajat illetoen. "


Szinte a fél alapító gárda, Csejdy, Simó, ifj Weyer, Nádori stb a Mancsnál kezdett a 90-es években, de ez az életérzés, a pápa cápázása, a magyarok kigúnyolása, a kkeresztények elleni gyűlölettirádák a jellemzőek sok műsorra, meg persze a homokosok, drogosok, "kisebbségiek", egyéb "mások" ájult tisztelete.
Még az sem volna betiltandó, hogy a Tilos a devianciát imádja(ez az a fajta ember, akinek a drog és a városi lelki és fizikai szemét az otthonos környezet, pápa=cápa, akinek Trianon kiröhögnivaló ostobaság vagy szélsőség, akiknek Tőkés püspök úr egy idióta soviniszta, akinek a magyar nemzeti érzelem minimum gyanús, akinek a nacionalizmus általában büdös, kivéve persze az izarelit, mert azt sose merik basztatni) stb, ilyeneket sokszor ki is mondtak, vagy leírtak ha emellett nem gyűlölné engesztelhetetlenül a magyar nemzeti érzelmű emberfajtát. Nincs itt tolerancia, mert pont az övékétől eltérő nézeteket mocskolják nap mint nap, és a toleranciát csak a saját kis világuknak követelik.
Konzervatív, magyar nemzeti érzelmű műsorkészítők nemigen voltak sose a tilosban, vagy nagyon jól álcázták magukat, tehát kár a sokszínűség hamis dumájával jönni.

Az sem igaz ám túrórudi, hogy korábban ehhez hasonló nem volt nálatok, nézd meg a Jobbik tegnap esti közleményét, van ott bőven konkrétum az elmúlt évekből. És ezek csak azok az esetek, amiket észrevettek, hány lehet még, amit nem.

Beren
2003. december 28. 17:29 | Sorszám: 501
Amúgy pedig hangsúlyozom, nagy öröm, hogy a Jobbik szívós erőfeszítése beérett, és immár, végre-valahára a teljes jobboldal fellép a magyargyűlölők ellen. (még a maszop is kénytelen volt kényszeredetten, a cionista pártocska persze nem).
De azért egy mondatocska önkritikát elvártam volna elébb, mivel az mdf-es és fideszes ortt tag és tagok évekig támogatták a ballib média sok-sok egységét, ezt is, sajnos(lényeg, hogy Lovas megírta 22-én). Speciel pont tilos ügyben Wéber(MDF) a legsárosabb jobbról, de ez nem menti KÉJ-t és Erdős(a két fideszes), akik sok más, bagyob volumenű ügyben voltak aktív segítői a ballibnek.
Beren
2003. december 28. 17:23 | Sorszám: 499
Már 2000. január 11-én(erről ORTT végzés is született), és számtalan alkalommal gyalázták a keresztény hívőket, és a magyarságot. Pálfy balázs nevű tagjuk a pedofília büntethetőségét vitatta nem egy adásban(erről sajnos már nincs kazim, az előbbiekről megvan az okirat), de aki csak két napig hallgatott tilost életében akármikor, tapasztalhatta az ordító magyarellenességet, mert ez a lényeg, ennek a keresztényellenesség egy fontos része.
Te egyébként milyen egyház tagja vagy, tele szadeszos moderahaverokkal? Most értesülök először vallási buzgalmadról...
Beren
2003. december 28. 17:14 | Sorszám: 497
Miért lenne vicces? Amúgy bíróként megint beleugatsz a fociba, na mindegy.
A katolikus egyház, a nagytiszteletű Gyulay Endre kivételével, nem ítélte el határozottan a köztéri keresztek elleni ballib gyűlöletkampányt és a betiltásokat, a Fidesz sem sietett, inkább grespikezett egyet Orbán. A klérusnál ez nem véletlen, átvilágítatlan társaság, sőt, egyes helyeken, mint Vác, a donáthlászlóhoz hasonló komcsi főpapok akadályozták a keresztállítást, a bolsik nagy örömére.
Amúgy éppen Gyulay püspök úrtóltól(is) tudjuk, hogy négy kivételével mind balosak derék katolikus főpapjaink, és múltjuk, hátterük is érdekes, Erdő aljas közelmúltjáról lásd pl Makovecz nagyszerű feltáró írását a kábé két hetes Demokratából. "Nyilván" Makovecz is "egyházellenes", ugye libikém?

Most már kénytelen volt Erdő is kinyitni a száját, akkora volt a tömegfelháborodás, de ez nem von le semmit az elmondottakból.

Beren
2003. december 28. 17:06 | Sorszám: 496
Figyelj, a Jobbiknak már akkor megvolt az anyag, amikor te még nem is hallottál róla, ennyit a tényekről, inkább neked kéne megköszönni, hogy ide felrakták. Ők. Nem gondola információ, mindegy, hogy x vagy y innen vette át, a jobbiknak köszönhetően. De miután a fórumotokra felrakott infót ezek szerint sajátnak tekintitek, ezentúl szinte biztos, hogy elsőnek nem ide fogják felpakolni(mint mondtam, egyébként is csak azért történt, mert azt hitték, hogy karácsonykor nem érik el a Jobbik vezérkart, ha nehezen is, de végül sikerült).

Ki pályázott? megint hazudásba mész át. Ugyanis a tilosnácik leleplezését te érdeknek tudod be, szégyelld magadat. Nagyon sok más balbib orgánumot is felnyomtunk, és sokszor nyertünk, mert hazudtak, uszítottak, még mi szégyelljük magunkat?A Tilos "frekvenciája" nem a tilosé volt, hanem 3 rádióé, akiknek lejárt a engedélyük 2000-ben, aztán az ORTT kiírt egy pályázatot, amire kábé 8-10 jelentkező volt, a Civil nyert. Az én akkori egyesületem nem nyert, de az is pályázott, no és? Amúgy volt már egy frekink másutt, tán ezért sem, nomeg, mert a jobbos ORTT inkább a szintén balos Civil-Fiksznek adta, hála Körmendyéknek. Indult pl a Mária Rádió is, a "jobbos" ORTT persze kifúrta.
A következő pályázaton viszont már mi nem is indultunk, a Tilos meg elkövetett fasizmusa ellenére megkapta.
Bayer különben jellemző módon több pontatlanságot hagyott a cikkében(teljesen mindegy, hogy honnan vette át a Jobbik által felhajtott szöveget), mert Lovassal ellentétben nem nagyon konzultál az adott témát épen vágó emberekkel. Pl nem igaz, hogy a tilosból anno kirúgták az Orbán-Körmendy "híren" mocskolódókat(lusta vt utána nézni, meg nem is emlékszik, noha én adtam neki oda három éve a kazettát az akkori felvételekkel, és informálva a háttérről, amúgy ezért is volt tele pontatlanságokkal a Sajtóklub utolsó időszakában is). Azt pedig kihagyta, hogy a jobbos ORTT 2000 májusában 900 ezer forinttal támogatta az akkor már Szent Korona és Jézus gyalázó mocsokrádiót. A cikk tehát felületes, pontatlan és hiányos, ahogy már egyre gyakrabban előfordul.

Beren
2003. december 28. 16:48 | Sorszám: 495
Én is megköszöntem, olvasd végig.

A gond csupán az, hogy azt hiszik, az ő infójuk, és ebből lett nagy hír(és picit sértettek, hogy őket nem említik), holott a Jobbiké, aki a Kossuth Krónikát tájékoztatta, s amely országos hírt csinált belőle, köszönhetően az aktuális Krónika szerkesztőnek, akinek már ugyancsak megvolt az infó.

Beren
2003. december 28. 07:37 | Sorszám: 473
Kár mellébeszélned, az ügyet a Jobbik találta és forszírozta, ahogy a dec9-it, amihez persze a Fidesz akkor még nem csatlakozott mellszélességgel, mert nem akart a Jobbik keresztjeinek reklámot csinálni, és néhány nyomorult szektás, mint te, még azt az aljasságot is elkövette, hogy a bolsikhhoz hasonlóan provokációról beszélt a keresztállítások kapcsán. De most a Fidesz kb csatlakozott, így mercurius is. Kisöreg, a Jobbik már akkor rendszeresen feljelentette a Tilost, amikor te még az adó nevéről sem hallottál. Pl a dec9-e miatt, hetekkel ezelőtt, de már nyáron is.
És még egy tény, te hazug ember, a jobboldal(pontosabban Fidesz-MDF) adott 7 éves frekit az akkor már a Szent Koronát szarnak nevező, Jézust buzizó Tilosnak, és támogatta azt közpénzzel több ízben. Miközben tudta, hogy rohadék cionista, magyargyűlölő társulat, de nem tett ellene, ehelyett a fideszes ORTT a jobbos médiaműhelyeket büntette és üldözte, a kereskedelmi tévék tartozását elengedte, györgy pétert alkalmazta stb. A komcsik még sehun nem voltak 5-2-es, majd 3-2-es jobbos többség volt az ORTT-ben, felfogod végre, appparatcsik agyú?

A Jobbik következetes. Miközben minden erejével és módon(és régóta)küzd a Tilos ellen, közleményéből láthatod, hogy nem feledkezik meg a jobboldal árulóiról, akik, ha megint pozícióba kerülnek, ugyanúgy cselekszenek, a ballib média javára, és ugyanúgy ballibeket fog alkalmazni, mint korábban, no de ezt nem fogja hagyni a Jobbik. A Jobbik sosem fog fridiknek, tilosoknak pénzt adni, mint a fidesz liberális szárnya. Ezért a Jobbik a fideszes disznóságokról sem fog hallgatni. Továbbá a Mádl-Körmendy féle okádmány ugyanúgy alkotmány és magyarellenes, mint a tilos uszításai, legfennebb enyhébb mértékben, ezt vésd be. Bizonyos értelemben véve viszont még súlyosabb is, hogy közpénzből írogatnak belügyi jelentéseket, ahol a nemzeti zászló és a Korona, vagy a kereszténység "avítt és hangulatkeltő elem".
Próbáld már elképzelni a szűk agyaddal, hogy mi történt volna, ha a fideszes ortt azért marasztal el egy balos műsort, mert az szerinte zsidó szellemiségű....
Ugyanolyan nácizmus lett volna, dehát neked a magyar zászló "hangulati elemnek" minősítése úgy látszik nem veri ki a biztosítékot.

Beren
2003. december 28. 07:23 | Sorszám: 471
Most olvastam el a gondola vezércikkét az ügyről. Összességében nem rossz, de persze van benne egy közepesen lényeges, talán nem szándékos valótlanság, afféle nárcisztikus önimádat és a szokásos alulinformáltság keveréke. Kedves Gondola, e helyről közlöm veletek, hogy nektek, internetes lap dacára ha fényévenként szokott lenni egy exkluzív infótok, általában az is akkor, ha a fórumotokba feltesznek valamit tehetségesebb emberek, vagy ha a pártból ad nektek vki. Nektek nincs elég emberetek és pénzetek, meg tán másotok sem, hogy előzgessetek a hírversenyben szinte bárkit is, ez van.
Ebben az esetben is így volt, így kár nyávogni, nektek szerepetek nem volt az ügyben, két jobbikos srác, ahogy máskor is tucatnyi esetben, hajtotta fel az infót, csak karácsony lévén nem tudtak sokat várni(aszitték a Jobbik nem ér rá 25-én, de aztán kiderült, igen) felrakták a fórumotokba, ahogy rakhatták volna máshová is, ha úgy akarják. Azt persze köszönik, hogy ti címlapra helyeztétek, de akkor már régen megvolt az infó más médiumoknak is, csak nem mozdultak rögtön.
A Jobbikosok tehát jogosan tartják magukénak az infót és annak terítését, bocsika.
Beren
2003. december 28. 07:06 | Sorszám: 469
Képtelen vagy felfogni, hogy ha egy fideszes gyaláz keresztényt, az ugyanolyan, mint ha egy bolsi tenné?
Fogd má fel agyice, hogy magyar- és keresztényellenes uszítás a fideszes ortt idején és által megrendelt tanulmányokban is van, még ha nem is a tilos stílusában, de attól még aljasan és törvénytelenül. Ahogy a fideszes ortt is megdobta 9százezerrel a mocsadék tilost. Mégegyszer ismétlem, a fideszes ortt adott nekik pénzt, a hetet, vasújsot meg hazug indokokkal nyírta. Mindezt azután, hogy már több ízben gyalázkodtak, szarozták a Szent Koronát, lebuzizták Jézust stb.
Ezeket nem tudod kimagyarázni, hiába acsarogsz.
Nézd meg inkább józan, a hozzád hasonló vonalasnál százszor számosabb fidesz szimpatizánsokat, ők elismerik, és megtisztulást kérnek.
ha ui. ugyanez a koszos liberális szárny kerül helyzetbe a fideszben 2006-ban is, akkor uyganúgy fog folyni a ballib média támogatása. De perszue nem fog, mert a Jobbik nem hagyja.
Beren
2003. december 28. 05:47 | Sorszám: 466
Tudod is te setét tájékozatlanságodban, hogy ki is kezdeményezett itt és mit.... Mindig kullogsz az események után.
Beren
2003. december 28. 05:37 | Sorszám: 464
Tanulj Dontól, ő tiszteli a tényeket. Te nem, és ezért tart röhejesnek a fideszesek zöme is.
Beren
2003. december 27. 23:00 | Sorszám: 445
Először a műsoszolgáltatóhoz kell fordulni, félbarát. Aztán ha az nem igazít helyre, vagy nem válaszol, vagy nem vagy megelégedve a válaszukkal, akkor lehet az ORTT-hez, de annak is a panaszbizójához. Csak hogy ne mondd, hogy rosszindulatú vagyok veled szemben, ha hasznosat akarzs tenni(fordítva ugyebár ez nem mondható el rólad).
Beren
2003. december 27. 18:54 | Sorszám: 394
Tényeket közöltem, te ökör. Körmendyék 900 ezerrel jutalmazták a kis mocsokrádiót 2000-ben, amikor azok már régen uszítottak. Jó volna önkritika, mielőtt mocskolódnál. ugyanis nem jobbik, hanem a fidesz támogatta őket korábban, csak hogy bevésd a tényt. Örülök neki, hogy ma már nem támogatják, de az ő felelősségük is nagy a kis patkányrádió elszabadulásában.
Beren
2003. december 27. 18:52 | Sorszám: 392
csabai(is) egy patkány, kisbetűvel.
Mit szólt volna ez a csürhe, ha mózest fattyúzták volna egy magyar rádióban? A pannonban soha hasonló még csak elő sem fordult, s bár szar rádió volt és ostoba, mégiscsak törvényesen működött.
Beren
2003. december 27. 18:35 | Sorszám: 384
Jellemző egyébként, hogy balliberális férgek merték szemét feljelenek titulálni pl azt az újságírót, Molnár B-t, aki már három éve több beadványt nyert jogerősen a Tilos Rádió ellen, mert felismerte annak baloldali nácizmusát. Az ORTT már ekkor megállapította, hogy a tilos alkotmányos alapértékeket támad, és uszít(pl amikor a Szent Koronát nagy szarnak nevezték, meg amikor Jézust homokosnak) mégsem történt nagy felzúdulás, a fidesz, aki ekkor az 5-2-es arányban jobbos többségű ORTT-t vezette, megelégedett holmi panaszbizós ejnyebejnyével, sőt KÉJ alatt 900 ezer ft támogatást kapott csupán annak a Bencsik Gyulának a műsora, amelyik azt állította, hogy KÉJ gyermekének apja Orbán, illetve aki később, most december 9-én a Jobbik által felállított keresztek felaprítását szorgalmazta.
Holott 2000-ben az ORTT végleg eltörölhette volna a tilost, pl hivatalból indított vizsgálattal, hivatalból történő büntetőfeljelentéssel, pénzbünzivel, felfüggel, kötbérrel, stb. Ehelyett, miután a Tilos ideiglenes engedélye lejárt, csupán annyi történt, hogy 2000-ben nem ő kapott állandó frekit, hanem a Civil(ugyanakkor lét a tilos is kapott a fidesztől), majd 2002-ben már megkapta a frekit is, noha az ORTT ismerte uszító tevékenységüket. MB ma is büszkén vállalja, hogy az elsők közt küzdött a szocionista férgek ellen, akkor még persze csupán néhányadmagával, a fidesz közönye mellett.
Beren
2003. december 27. 18:09 | Sorszám: 375
Néhány új adalék a tegnap reggeli Vona interjúban.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltakozik a Tilos Rádióban elhangzottak miatt

MR Reggeli Krónika
2003-12-26


A Jobbik Magyarországért Mozgalom elítéli, hogy egy engedéllyel működő, és jelentős állami támogatásban részesülő rádió műsorában a kereszténységet súlyosan sértő kijelentés hangozhatott el. A párt büntető feljelentést tesz az eset kapcsán. Boros Péter interjúja.

Riporter:
- Nagy vihart kavart a Tilos Rádió műsorvezetőjének december 24.-i kijelentése, miszerint kiirtaná az összes keresztényt. Gyulai Endre Szeged-Csanádi megyés püspök, és Csoma Áron, a református egyház szóvivője is elítélte az elhangzottakat. A Jobbik Magyarországért Párt még büntető feljelentést is fontolgat.

Vona Gábor a párt alelnöke:
- Büntetőeljárást kezdeményezünk, illetve a Btk. alapján a büntető feljelentést természetesen megtesszük, de mindenekelőtt az ORTT-hez is fordulunk, és azt fogjuk követelni az ORTT-től, hogy az adó műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal bontsa fel. Erre egyébként az államigazgatási eljárás szabályairól szóló törvény, közérdekre való tekintettel, lehetőséget is ad. A mi célunk az, hogy egy ilyen adó, amelyik már többször bizonyította azt, hogy a társadalom és közérdekellenes tevékenységet folytat, ne működhessen legitim körülmények között Magyarországon. A frekvenciáját pedig pályázaton az ORTT egy keresztény szellemű, keresztény szellemben működő, keresztény értékeket sugárzó rádióadónak nyújtsa át. És emellett természetesen a Btk. paragrafusait is kimerítő cselekedet, vagy elhangzott szavak után értelemszerűen a hatóságokhoz, a bíróságokhoz is fogunk fordulni.

Riporter:
- A rádió egyik műsorvezetője egy, december 9.-ei adásban azzal az ötlettel állt elő, hogy a közterületeken felállított kereszteket tűzifának kellene felaprítani.

Vona Gábor:
- Ez a mostani kijelentés már nem az első súlyos és valóban jogi határokat túllépő, kimerítő kijelentések. Az ügy ezért is különösen súlyos, mert ez egy államilag támogatott rádió, hiszen az ORTT-től különböző féle pályázatok útján, az idén 5.6 millió forinttal támogatta az adófizetők pénzén az állam ezt a rádiót. Azért sem tekinthető ez a rádió marginálisnak, vagy egy kis közönségnek szóló rádiónak - hiszen ha megnézzük a kurátorok névsorát, akkor nagyon ismert nevekkel találkozhatunk. Ilyen például Nádori Péter, aki a Hvg. hu főszerkesztője. Vagy ilyen Gellyer Balázs, aki pedig az RTL Klub Országház című műsorának felelős szerkesztője. Tehát itt egy államilag támogatott, és széles körben ismert rádióval állunk szemben. Ez a rádió enged meg magának olyan kijelentéseket, amely én azt gondolom a XXI. században megdöbbentő, és nagyon baljós emlékeket idéz elő.

Riporter:
- A büntető feljelentésben mit kívánnak megemlíteni?

Vona Gábor:
- Úgy érezzük, hogy a gyűlöletkeltés és a szavak szerint, akár testi erőszakra való felhívás hangzott el. Sajnos itt már nemcsak szavakban való gyűlöletről van szó, úgy kell, hogy értelmezzük a szavakat, hanem itt már tettre - minthogy ugye kiirtanám az összes keresztényt - ez egyértelműen egy fizikális megsemmisítésre való felhívás. Én azt gondolom, ha van valami, ami kimeríti a Btk. szabályait, akkor ez a kijelentés, az.

Riporter:
- Az újra pályáztatott Tilos Rádió frekvenciáját ön szerint, miért pont keresztény rádiónak kellene odaadni?

Vona Gábor:
- Az elmúlt hetek, hónapok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a jelen korunk magyar társadalmának nagyon nagy szüksége van egy ilyen adóra. Hiszen most már azt, kell, hogy mondja az ember, hogy szisztematikus, és állandó gyűlöletkeltés folyik a keresztény Magyarországon, a keresztény magyarok ellen.


Téma: Orbán helyett Schmitt?
Beren
2005. január 21. 20:29 | Sorszám: 80
Alapvetően jól szólasz, de vedd már észre: egyrészt öngyilkos taktika, hogy a Fidesz nyilvánosság előtt ilyesmiről beszél.
Másrészt ha onogur, vagy bárki jobboldali újságban vetette volna fel, elsőként, hogy Orbán helyett Kis Pista volna alkalmasb, akkor őrjöngő támadásokat kapott volna éppen a fanoktól, hogy bomlaszt.
Viszont ha ugyanezt a fanoknak maga a párt mondja, akkor minden rendben.

ha egyébként tényleg utódláson gondolkodnak(amit nem hiszek, mert épp maguk teremtették meg az Orbán az Egyetlen mítoszt), akkor azt nagyon rövid idő alatt le kell zárni, mert a 24-ik órában vagyunk.
Szerintem ugyan már nincs idő 2006-ra egy jobboldalon teljes körűen elfogadott új Vezető felépítésére, de ez csak egy vélemény.


Téma: Orosz honatyák szerint a zsidók szítják az antiszemitizmust
Beren
2005. március 31. 08:36 | Sorszám: 93
Lovas István sajtószemléje 2005. március 30.


THE NEW STATESMAN

newstatesman.com

A brit baloldali értelmiség vezető hetilapja keményen támadja a magyar nyelvű területekről származó Michael Howard tory vezetőt, amiért a marginális cigánykérdést állította a középpontba. Az ezzel foglalkozó vezércikk kiemelt mondata: „A választási kampány meg sem indult, és Michael Howard emberemlékezet óta az egyik leggusztustalanabbá tette”. A szerkesztőségi cikk így fejeződik be: „1948-ban Aneurin Bevan a torykat ’a féregnél is alantasabbként’ jellemezte. Reméljük, hogy május 5-ére Howard úr ezt a bon mot-t nem teljesíti be”.

LA LIBRE BELGIQUE

lalibre.be

A moszkvai Andrej Szaharov múzeum igazgatóját és helyettesét fejenként 2 770 eurónak megfelelő rubel összegű büntetésre ítélték, amiért Vigyázz! Vallás! címet kapott kiállításuk nemzeti és vallási gyűlölet keltésére alkalmas. a kiállított tárgyak között szerepel egy coca-colás üveg ezzel a felirattal: „Ez az én vérem” és egy üres vodkásüvegekből felépített katedrális, olvasható a belga liberális lapban.

THE ASSOCIATED PRESS

ap.com

Az egykori Dél-Afrika apartheid (faji elkülönítés) elleni nemzetközi kampányhoz hasonló hadjárat szükséges egy független palesztin állam létrehozására, amely békében élne Izraellel, jelentette ki Abdullah Ahmad Badavi malajziai miniszterelnök egy hétfőn kezdődött három napos konferencián, jelenti a vezető amerikai hírügynökség. Abdullah elmondta, hogyha egy globális kampányt indítanak, akkor ezzel esetleg sikerülne befolyásolni a feleket egy békés megoldás elérése érdekében. Abdullah azonban azt nem jelezte, hogy a kampánynak Izrael bojkottját is tartalmaznia kell-e, mint egykor a fehér kisebbség által uralt Dél-Afrika csaknem globális bojkottja. A konferencián nemzetközi jogászok és egyetemi tanárok vesznek részt. A szervező az 1100 nem kormányzati egyesületet, vallási csoportot és politikai pártot tömörítő Népi Szövetség Malajzia Békéjéért. A konferencián ma felszólal Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló is.

Beren
2005. január 27. 23:09 | Sorszám: 35
Rákosi és magyar nacionalizmus együtt emlegetve az évtized egyik megahazugsága.
Magyarellenessége a románokéval vetekedett, egy internacionalista zsidókomcsi diktatúra élén.
Beren
2005. január 26. 12:17 | Sorszám: 8
Viszont a keresztényellenességet, a magyarellenességet, az iszlámgyűlöletet stb. nem vizsgálják a teljesen cionista befolyás alá került Washingtonban, ami megmutatja a holóbiznisz rasszista jellegét.
Sőt, faj és elvtársaiknak mindent megbocsátanak, Zuschlag például biztosan nem fog szerepelni semmiféle jelentésben, ahogy a Heti tetves sem.
Beren
2005. január 25. 23:40 | Sorszám: 0
!

mno.hu

Antiszemitizmus Oroszországban?
Orosz honatyák beadványa a zsidó szervezetek megszüntetéséért
2005. január 25. 16:23

Tar Zsuzsanna
Be kell záratni minden oroszországi zsidó vallási és nemzetiségi zsidó szervezetet, mert azok nemzetiségi gyűlölködést szítanak és maguk provokálják ki az antiszemitizmust – írta az orosz főügyészséghez címzett levelében 20 nemzeti-baloldali orosz képviselő, akik néhány nap elteltével visszavonták beadványukat.

Orosz képviselők egy csoportja azt kérte január közepén a beadványában az orosz főügyészségtől, hogy vizsgálja felül az állam területén működő vallási és nemzetiségi zsidó szervezetek tevékenységét, sőt lehetőség szerint tiltsa is be azokat, ugyanis szerintük azok törvénytelenül működnek, nemzetiségi gyűlölködést szítanak és maguk provokálják ki az antiszemitizmust.

A dokumentum aláírói – a Haza párt 14 és a kommunista párt 6 képviselője – kiemelik, hogy Vlagyimir Putyin 2003-ban az orosz lakossághoz fordulva kijelentette: felháborítónak tartja, hogy antiszemita megnyilvánulások miatt 1999-ben négy embert ítéltek el, 2000-ben tíz személyt, míg 2003-ban már közel 60 hasonló ügy miatt indult nyomozás, ebből 20 bíróság elé is került.

– Ezeket a zsidóellenes megnyilvánulásokat maguk az izraeliták szítják különféle könyveikkel, tetteikkel amelyek keresztényellenesek, sőt még a rituális emberöléstől sem riadnak vissza – állítják a kérelem szerzői. Szerintük ezek az esetek bíróságra is kerültek. Leszögezik: az említett csoportok maguk ellen szerveznek ellenséges megnyilvánulásokat, hogy azokat a hazafiak számlájára írják. – A zsidók azt szeretnék, ha az emberek tömegesen veszítenék el saját vallásukat és hitüket – olvasható a levélben. A beadvány aláírói szerint a világ nagy része a zsidók gazdasági és politikai irányítása és felügyelete alatt működik. Ezért a képviselők azt kérik a főügyészségtől, hogy amennyiben bebizonyosodik a gyanújuk, úgy tiltsák be a zsidó szervezetek működését, illetve vonják felelősségre azokat is, akik hozzájárulnak ezek állami támogatásához. Hangsúlyozzák: a zsidók befolyása Oroszország életében aránytalanul meghaladja a lélekszámukat, a többi nép rovására.

A képviselők a mai napon magyarázat nélkül visszavonták a nagy botrányt kiváltó kérelmet. A főügyészségen közölték: nem érkeztek átnézni a beadványt. Izrael moszkvai nagykövetsége kedden az antiszemitizmus klasszikus példájának nevezte a beadványt, és intézkedésekre serkentette a hatóságokat.

Az oroszországi zsidó hitközség vezetője szerint sajnálatos, hogy ez a kérelem eljutott a főügyészségig, hiszen ez is bizonyítja, hogy ezeket a képviselőket több ezren támogatják kijelentéseikben. Szerinte ez azt mutatja, hogy az orosz nép körében egyre tovább nő a fasizmus.

Az Izvesztyijának nyilatkozó, nevüket elhallgató képviselők szerint ez nem volt több, mint egy olcsó provokáció, amit nem kell komolyan venni. Van aki szerint a Haza párt ezzel a lépéssel próbálja népszerűbbé tenni magát egyes választók körében.

Az orosz törvényhozás alsóházának, az állami dumának egyébként 450 képviselője van. A mandátumok felét pártlistákon, másik felét pedig egyéni választókörzetekben lehetett elnyerni.


Forrás: Izvesztyija, Polit.ru, Grani.ru, Newsru.com, Interfax.ru


Téma: Csurka: "a Jobbik egy ék!" :D
Beren
2004. február 06. 23:10 | Sorszám: 6
Csurka egyébként már teljesen szétesett maga is, nemcsak a pártja, Sosem volt nagy szóban, de legutóbb a hírTv-ben, Gulyás István mikrofonja előtt alig tudott egy-egy mondatot megfogalmazni, magát szakította félbe, zavaros volt és lapos.
Azt hallottam, hogy a Csurkáék-Giziék által bezárt "ügynök" miép alapszervezeteket nem is szervezik újjá, hanem végleg felszámolják, vagyis a 2006-ig szóló, még mindig 100 milliós éves állami támogatás felvételén már nincs más céljuk. Azt természetesen anélkül használják fel, hogy bármiféle minőségi ellenzéki sajtót, szervezetet működtessenek, kizárólag a Csurka-Papolczy család és mamelukjaik megélhetésére basszák el. Ha egyáltalán még megszólalnak, akkor 99%-ban csakis mások leügynöközéséről szónokol Csurka. Oldalán a Magyar Rádió Politikai Adások Főszerkesztőségének(PAF) egykori párttitkárával.

Téma: A horvát kormány megvédi polgárait, a "magyar" nem
Beren
2004. március 02. 18:48 | Sorszám: 5
Az összehasonlítás nem teljesen klappol, mert cekut valóban őrizetbe vették, de azért érzékletes.

Leginkább meg ott klappol, hogy hogyan bánik a "magyar" külügy a határon túlra csatolt magyarokkal, és hogyan bánik Horvátország a határon túli horvátokkal(Horvátország megvédi és támogatja határon túli nemzettársait, Magyarország nem, ezért is vagyunk mi országunk egyharmadán, és ezért hódította vissza megszállt területeit a hősies horvát nemzet), bármely horvát kormány idején. Ég és föld, de még egy rakás országot írhattam volna Horvátország helyére.
Olyankor szoktam egy kicsit szégyellni anyaországi magyarságomat, amikor olyan esetekkel találkozom Magyarország részéről, amiket leírtam már itt.

Beren
2004. március 02. 00:41 | Sorszám: 1
"A Parlamentben Kovács László külügyminiszter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar szervek nem lépnek a publicista ügyében, mert Bayer Zsolt nem tett panaszt a minisztériumnál."

A horvátok pedig Ferihegyre rohantak, hogy segítsenek állampolgáruknak.

Meg bekérették a múltkor Szerbia horvátországi nagykövetét, és tiltakoztak a szabadkai és más vajdasági horvátverések ellen.

A szabadkai és más vajdasági magyarverések ellen a "magyar" külügy nem tiltakozott és nem kérette be a szerb nagykövetet.

Beren
2004. március 01. 19:53 | Sorszám: 0
Két hír, két világ. Pedig két szomszédos országról van szó. Melyik is a határozott, melyik is a nemzeti, melyik is a normális?

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=78457
Itthon

Horvát útlevéllel távozott Agim Ceku
2004. február 29., vasárnap 22:28
113 olvasás

Szabadon távozhatott Ferihegyről a feltartóztatott Agim Ceku, ugyanis horvát útlevelet mutatott be, amelyet igazolt a magyarországi horvát nagykövetség munkatársa.


A népirtással vádolt egykori albán gerillavezér, a Koszovói Védelmi Hadtest jelenlegi parancsnoka Prágából érkezett Budapestre, és a Pristinába induló gépre akart felszállni. Az ellenőrzéskor a határőrök megállapították, hogy körözi az Interpol.

Orodán Sándor a határőrség szóvivője elmondta: a férfit azonosította a magyarországi horvát nagykövetség közben Ferihegyre érkező munkatársa, ezért megszüntették vele szemben az intézkedést. Bajram Rexhepi koszovói kormányfő szerint a magyar hatóságok a koszovói ENSZ-misszió közbenjárására engedték szabadon Agim Cekut.

Ibrahim Rugova koszovói elnök élesen elítélte a történteket és azt mondta: a tábornok feltartóztatása elfogadhatatlan cselekedet Koszovó számára.

MR

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=78609
Itthon

Bayer Zsolt Strasbourgban és a nagykövetnél tesz panaszt
2004. március 1., hétfő 17:12
185 olvasás

Bayer Zsolt a román nagykövettől választ vár arra, hogy miért tartóztatták fel a román határőrök szombaton hajnalban a borsi határállomásnál.

Az újságíró Románia budapesti nagykövetétének írt levelében úgy vélte, hogy a román hatóságoknak a nemzetközi jog és a román törvények szerint is kötelességük indokolni lépésüket.

Hozzátette: panaszt fog tenni a nagykövetségen, és valószínűleg a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságnál is.

A Parlamentben Kovács László külügyminiszter egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar szervek nem lépnek a publicista ügyében, mert Bayer Zsolt nem tett panaszt a minisztériumnál.

No comment.
De azért kommentáljuk. Egész Európában, de valszeg szinte az egész világon nincs olyan szuverén állam, amely nem tiltakozna azonnal teljes erejével hasonló esetben(kivéve, ha háború van, vagy ilyesmi), mint amikor Bayert medieseanu és nastase közösen kitiltotta Erdélyországból, TÖRVÉNYTELENÜL!
Csak a "magyar" söpredékkormány, amely alig burkoltan még örül is.
Lám, a horvátok egy albán gerillavezérért is azonnal beavatkoztak, mert az ő állampolgáruk(is). És mindig így tesznek, noha nem egy nagyhatalomról van szó. Zágrábban nemrég bekérették a szerb nagykövetet és tiltakoztak a délvidéki(vajdasági) horvátellenes atrocitások miatt. A "magyar" külügy a magyarellenes atrocitások ügyében kussol.
Szabadkán egy vajdasági(szerbiai) horvátnak, vagy olyannak, akinek csak egy nagyszülője horvát, a horvát konzulátuson néhány nap alatt megadják a horvát állampolgárságot, útlevelet, mehet, szavazhat, bármit csinálhat, ha sosem megy át az anyaországba azt is megteheti. Amikor a sokat szenvedett horvát kisebbséginek ünnepélyesen átadják az útlevelet, megkérdezik, hogy ugye most már jobban érzi magát, ugye boldogabb, ugye kicsit nagyobb biztonságban érzi magát, most már egész Európába vízum nélkül utazhat, örömmel köszöntjük és várjuk Önt kedves testvérünk stb. Sokan könnyekre fakadnak, és joggal, hogy lám az anyaország nem hagyja cserben őket, megsegíti őket, felemeli őket egy kicsit a szerbiai szegénységből. A szívük repes, ők már nem fognak soha elszerbesedni, és a legtöbben szülőföldjükön maradnak, pl Szabadkán, és persze élvezik a világútlevelet, esetleg egy kis anyaországi idénymelót stb. És nincs tetves horvátellenes párt Horvátországban, amelyik azonnal a költségekkel riogatna, meg hogy tönkre megy a horvát tb, ha a határontúliakat magunkhoz emeljük.
A magyar konzulátus Szabadkán két részből áll, az egyikbe a nemmagyar állampolgárok, vagyis a vajdasági magyarok be sem léphetnek, és ez ki is van írva, jól láthatóan, hadd hűtsék le mindjárt az oda először talán megdobbanó szívvel érkező "koszos" határon túli magyart.
Megalázó, sokszor fél napos sorbanállás a tetves vízumért. Még mit nem, "koszos" magyar, ne akarjá te csak úgy szabadon mozogni, ne ugrájjá má, szerbesedj el, ne mászkálj Szegedre, nen szélsőségeskedj, ne akarj autonómiát, és magyar állampolgárságod visszaszerzéséről se álmodj soha. Még mit nem, nem kell nekünk a nyűg, még lehasználnád a kórházainkat, te balkáni "jugoszláv". A fél nap sok magyarnak egy nap, mert hát ki kell venni egy nap szabit, van, aki 3-4 óra járásról jön. Van, aki utazási irodát bíz meg, de akkor már mindjárt nem ingyenes az ingyenes vízum(plusz napokba telik), de azoknak sem, akik messziről jönnek személyesen, szabit vesznek
ki, benzinre költenek. Odabent zömmel barátsagtalan, legjobb esetben rideg tisztviselők ügyintéznek, egy kedves megjegyzés nem hangzik el, egy mosoly nem látszik, mszp-s féle prolityúkok szép számban, akiknek kellemetlen nyűg ez a sok "jugoszláv", na és ugye jönnek még pluszban szerbek is, mindenki.
A vízumot egy vagy ötv évre adhatják a törvény szerint, ehhez képest nem egy esetben az egy éves vízumba beleírják, hogy 2(két!!!!) db határátlépésre jogosít, azaz a delikvens két hét alatt elhasználja adott esetben, megint jöhet a megalázó sorban állás, a rideg ügyintézők, a benzinpénz, sőt, gúnyos megjegyzések is elhangzanak olykor, ha valaki tiltakozna, "namivan át akar menni a tescoba, Szegedre"? "Elég lesz magának két átlépés stb".
Fekete férgek tekeregnek a konzulátuson magas léért, "magyar" diplomaták és konzulátusi alkalmazottak undorodnak a magyaroktól (tisztelet a kivételnek). De még az is előfordult, hogy törvényellenesen(!) fél éves vízumot adtak ki, szintén két átlépéssel, csak erőteljes tiltakozás hatására adtak pár nap múlva rendes egyévest, korlátlan átlépéssel. Sok szerb, aki tudomást szerez ilyesmiről, szinte már-már teljes joggal kiröhögi a magyarokat, na mi van, Magyarország se segít rajtatok, hát miféle országotok van nektek?
Persze nem ők tehetnek róla, hanem ez a bűnöző, aljas "magyar" brigantikormány és külügy.
Hát ez a különbség, és persze nem csak a horvátok bánnak úgy határon túli testvéreikkel, ahogy leírtam, hanem szinte minden ország, akinek van ilyenje.
Kivéve ezt a romlásba süllyedt, hazaárulók által uralt Magyarországot.
2006-ban ki kell seperni a bolsevik csürhét, a külképviseletekről is.
És állampolgárságot adunk a magyaroknak. Pontosabban visszaadjuk nekik, amit elloptak tőlük, és ami jár nekik.


Téma: La forza della ragione
Beren
2004. április 08. 15:25 | Sorszám: 32
Bocsánat, de Jordánia az USA barátja, akárcsak Egyiptom.
Líbia feladta, már csak Irán és Szíria tartja magát az amerikával szembeni küzdelemben, de megjegyzem, Irán lényegesen demokratikusb az USA szövetséges Szaúd-Arábiánál, akárcsak Szíria, vagy akár még Líbia is.
Beren
2004. április 08. 01:41 | Sorszám: 30
Ez igaz, de én, aki nem szeretem az ateizmust, Szaddam Huszein és a szaúdi rezsim közül az előbbit választottam volna, szerintem te is.
Beren
2004. április 07. 18:33 | Sorszám: 27
"Azért ez nem egészen így van, Szaddam iszlám mércével mérve is kegyetlen diktátor volt,"

Nem igaz. Irakban világi oktatás volt már évtizedek óta. A nők tanulhattak, egyetemen is, a sariát régen eltörölték, vallásszabadság volt stb. Ettől még diktatúra uralkodott, de az igazi iszlám diktatúra pl. Szaúd-Arábia, vagy Irán rendszere is évtizedekig sokkal elnyomóbb volt.

Beren
2004. április 07. 16:02 | Sorszám: 22
Nem azért keletkezett, hanem mert az USA megszállta az országot. Szaddam Huszein ateista központi hatalma keményen letörte a törzsi, etnikai, vallási különbségeket, persze némi halálos áldozattal, de a kurdok kivételével a népek nagyrésze igenis mellette állt. Nem azt mondom ezzel, hogy rendszere, diktatúrája ideális volt, de térségi mércével mérve bizony haladó és modern, a nyugati demokrácia pedig ott nem lehetséges, sőt káros, erős, diktatorikus hatalom kell. Gazdaságilag is prosperált, és nem csak az olajipar, hanem komoly iraki értelmiséget is sikerült kinevelni, ettől fostak be többek közt Izraelben.
A diktatúra jelzővel azért óvatosan bánnék, mert az USA számos szövetségese, kezdve Szaúd-Arábiával, az irakinál ezerszer elnyomóbb, valóban fundamentalista rezsimet működtet, mégis, az amerikai politika meg a média erről kussol és szinte sosem használja a diktatúra szót velük kapcsolatban. Amerikának az a diktatúra, amit ő annak kijelöl, s ha érdekei úgy kívánják, egy kézlevágó királyt, egy latin-amerikai drogbárót(lásd Noriega és sok hasonló egyed, aki hosszú ideig az USA barátja, sőt a CIA ügynöke volt) is demokratikusnak hazudnak Washingtonban, amíg az ő elvárásaik szerint működnek.
Beren
2004. április 07. 01:36 | Sorszám: 15
Nem pontos. A neokon likudfasiszták vezéralakjai, Washington irányítói zömmel zsidók, Wolfowitz, Perle, Rumsfeld stb, az más kérdés, hogy az ún. kereszténycionizmus szekták százaiban virágzik az USA-ban, és több tízmillió szerencsétlent érint, tehát a tömegbázis természetesen goj. Nálunk igaz kereszténycionista csupán a Hit gyülekezet, na most képzeld el, ha sokkal többen lennének, így is elég veszélyesek.
Ami különösen megkönnyítette a likudista banda befolyásának óriásira növekedését, az az a tény, hogy Bush junior alkoholista korában betévedt egy ilyen militáns cionkeresztény közösségbe, ahol megtért majd leszokott a piáról is, átszokva egy sokkal veszélyesebb drogra. Ezeknek a vallási fanatikusoknak, akik semmiben sem maradnak el az iszlám fundiktól, a mániája Izrael és annak kiválasztott helyzete és népe, továbbá a hihetetlen erőszakosság és a küldetéstudat, az akár népirtásig fajuló buzgalom. A cionista lobby korábban is a legerősebb volt, s most, felismerve a kereszténycionizmusban rejlő lehetőséget, egyfajta szövetségre léptek e körökkel, erről nagyon sokk cikk és tanulmány van, még a főnáci Foxman(rágalmazási liga führerje) is pozitívan értékelte, hozzátéve, az a jó benne, hogy nekik, a zsidóknak semmit sem kell érte cserébe adni.
Bush és bandája bizony vallási fanatizmus alapján is cselekszik, és pl hozzá képest Huszein több szakértő szerint is felvilágosult volt. Bush, ha kell, istenre hivatkozva atomot is be fog vetni pl Irakban, csak abban lehet bízni, hogy megbukik, és egy kevésbé szélsőséges adminisztráció fog következni, mert különben az USA is belebukik a saját háborús terrorjába. Aminek persze örülnék, de kérdés, minket nem érne -e el az utórezgés, óriási károkkal.

Irakban jól alakulnak a dolgok, Bremer helytartó lassan a teljes népet terroristának bélyegzi(az ostoba barom még mindig azt hajtogatja, hogy megteremtik a demokráciát, meg hogy az irakiak zöme is ezt akarja, miközben újságokat és tévéket cenzúráz), de hiába.
Látszik, hogy a játéknak vége lesz, az irakiak nem hagyják magukat, már a síiták is felkeltek, miután a megszálló terroristák betiltották egy lapjukat és kényre-kedvre letartóztatgattak vezetőik közül.


Téma: Ez egy ellenzéket vesztett ország.... (II.)
Beren
2005. január 13. 07:19 | Sorszám: 227
Na igen, csótány éppolyan legitim vezető, mint Karimov üzbég elnök. Mindkettő pártja úgymond szabad választásokon, szabad országban vezér. Mintahogy Kádár et. is az akkori törvényeknek megfelelően legitim politikus volt.
Egy a lényeg: Csótány egy bűnöző, aki erkölcsi értelemben nem miniszterelnök, legfeljebb 600 mamelukjáé.
Beren
2005. január 11. 20:32 | Sorszám: 163
Mi az a péra?
Beren
2005. január 11. 20:29 | Sorszám: 162
Fantastisch!! Rogán még nem nagyon cuppant rá... Miért a kampányfőnöki munka az olyan, hogy hetekig-hónapokig lehet hezitálni, miközben már megbízták vele? Egyáltalán van ilyen meló a világon?
Másik: mi az, hogy aki komolyan vette Orbán visszavonulós mondandóját, az megérdemelte???!!
Ilyesmivel nem viccelődik az ellenzék feje, vagy ha igen, akkor tegye hozzá, hogy humor volt hölgyeim és uraim.

Téma: 6 %-on az MDF!!
Beren
2004. április 03. 16:59 | Sorszám: 10
nem értem a poént. Mihez? Miért? Hová?
Beren
2004. április 03. 15:39 | Sorszám: 8
Az mdf 6%-on?
Émmeg vagyok a római pápa.

Téma: Kokárda ügyben az ORTT valótlant állított
Beren
2003. augusztus 11. 14:03 | Sorszám: 12
Még jobb topikcím: Kokárda ügyben a fideszes ORTT és Mercurius is hamisított
Beren
2003. augusztus 11. 08:54 | Sorszám: 10
Mintha te indítottad volna a topikot balfék. Persze, hamis vagy legalábbis elhallgató felütéssel.
Az ORTT eme súlyos csalása és okirathamisítása ui. még az előző, fideszes vezetésű és jobbos többségű ORTT műve. Ami kőkemény tény, attól, hogy gyűlölködsz és uszítasz, a tény még nem változik. Igaz is, ha nem volnál általáabn is igencsak tájékozatlan, valszeg el sem indítod eme témát, ha tudod, hogy fideszes disznóság. De hát te azt hívéd, jó kis ballib ármányt lepleztél le, oszt nem jól beletenyereltél egy fáin fideszes szarba....
(bárha úgy nézzük, tényleg ballib ármányról van szó, fideszes kivitelűben)
Beren
2003. augusztus 10. 14:06 | Sorszám: 6
S a topic címe helyesen: Kokárda ügyben a fideszes ORTT hamisított.
Beren
2003. augusztus 10. 14:03 | Sorszám: 5
Az első pontban nincs igazad, az a Fideszhez kötődik. A Fidesz egyik fele masszívan ballib, legfennebb nem nyíltan. De ha a tetteiket nézed(pl a MR elleni aljas támadások, mert nem csak ez az egy volt), egyértelmű a szitu.
Beren
2003. augusztus 09. 19:38 | Sorszám: 2
Az ORTT nem valótlant állított, hanem tudatosan hamisított. Mármost a hamisítás idején az ORTT 3-2 arányban jobboldali többségű volt, amikor hamis indokokkal elítélte a rádiót, amely ezután fordult bírósághoz, ahol kiderült a csalás(formailag egyébként közokirat hamisítás). Persze csak papíron volt jobbos többségű, Körmendy-Ékes Judit ORTT elnök(Fidesz), Erdős Zsuzsanna(Fidesz), ORTT tag és Wéber János(MDF) ORTT tag szavazata nélkül a csalás nem ment volna át. Főkolompos még az MSZP-s ORTT igazgató Kovács György(Körmendynek is bizalmi embere volt), Bencsik Márta(SZDSZ) ORTT jogi igazgató(szintén Körmendy csókosa volt) és persze Mádl András, Mádl Ferenc fia, az ORTT monitoring vezetője, aki a mocskos és aljas előterjesztést "megszülte". Hozzáteszem, az ORTT apparátus a tetületi tagok kivételével nincs átvilágítva, oly emberek felügyelik tehát a legalább részben átvilágított médiát, akik maguk nincsenek tisztázva. Márpedig szép számmal akad köztük volt mszmp-s, pártállami káder, akik mind a fideszes Körmendy és bandája bizalmát élvezték.
Ez volt hát a Fidesz médiapolitikája: hajtóvadászat a ballib számára nem szimpatikus műsorok, műhelyek és intézmények ellen, míg a heti tetves, a napkelte és a hasonló goebbelsiánus gyűlöletműsorok büntetlenek maradtak.
Az eredmény ismert, a fidesz ballib médiapolitikája is az egyik nem elhanyagolható ok, amelynek következtében a d209-es briganti kormány uralja hazánkat.

További részletek még Lovas cikkében.


Téma: Győzelem !
Beren
2005. április 01. 02:23 | Sorszám: 45
De, az Erdély Ma lehozta.
Beren
2005. március 31. 23:30 | Sorszám: 24
Az Erdély Ma hozta.
Beren
2005. március 31. 22:43 | Sorszám: 20
Szent-Iványi és Tabajdi magas elismerésben részesült - Belépőt kaptak a nemzetárulók klubjába
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.03.31%2021:44&database=rovid

Téma: Könyv Papolczyné Csurkáról
Beren
2004. március 31. 17:12 | Sorszám: 9
Heringtől nem tudsz olyan cikket mutatni, amikor a miépben szokásos módon ügynöközött volna, inkább jó kis külpol cikkeket és riportokat írt, kikerülte az aljasságokat. Amikor Csurkáék arra utasították, hogy most már ő is álljon be a sorba, és ügynöközze a fél jobboldalt harsogó szabadnépes stílusban, akkor állt fel.
Beren
2004. március 31. 16:15 | Sorszám: 2
Én mindenesetre elolvasom.
Beren
2004. március 31. 11:30 | Sorszám: 0
A Kincsemre átnevezett Pannon Rádió ( http://www.pannonradio.net ) megkezdte
adását az Amos nevű izraeli műholdról ( http://www.spacecom.co.il ), mely a
népirtó zsidó állam nemzetközi kémkedését is ellátja. A rádiót üzemeltető,
folyton bővülő-változó MIÉP-cégbirodalom eme eltitkolt húzása hogyan fér
össze Csurka István melldöngető, Izrael-ellenes politikájával? Miért kérik
Csurkáék a Magyar Fórumban a nemzeti érzelmű, jószándékú, de naiv
kisemberektől a műholdas sugárzás valós árának 30-szorosát?
Az MSZMP tagjaként még 1989-ben is hogyan építette a "létező szocializmust"
Győri Béla, a MIÉP szóvivője? '79-től kezdve 13 éven keresztül hogyan
lehetett a Magyar Rádió Krónika rovatának szerkesztője? Miért végezte el az
MSZMP Központi Bizottságának Politikai Főiskoláját?
Hogyan akarta ifj. Hegedűs Loránt, a MIÉP volt alelnöke utólag egy kerületi
MIÉP-elnökre fogni az elhíresült, "kirekesztő" cikkének megírását?
Miért oszlanak fel sorozatban az ország MIÉP-alapszevezetei, miért hagyta
ott e pártot pl. Franka Tibor vagy Csete György Kossuth-díjas építész?
Nemzeti érzelműként érdekli Önt, hogy érdemes-e a MIÉP-re szavazni, e
pártért dolgozni, áldozni?

Minderről bőven olvashat Hering József, a Magyar Fórumtól önként távozó
újságíró "Csurka szoknyás radikalizmusa (A MIÉP a pereputty markában)" c.
tényfeltáró,
dokumentumokkal igazolt könyvében.
Hering József szakmája az újságírás, a kereskedelemhez nem ért annyira, mint
pl. Papolczyné Balla Gizella (Csurka élettársa, gyakorlatilag ő a MIÉP
elnöke), ezért a terjesztés kezdeti szakaszában egyelőre az alábbi boltokat
tudom, ahol 980 Ft-ért kapható a leleplező könyv:
Emese Álma Nemzeti Könyvesbolt
(Budapest, Fehér út 1. (az Örs vezér terénél), fszt. 1.),
Püski Kiadó Könyvesboltja
(Budapest, Krisztina krt. 26.,tel.: 375-7763).

--
Novák Előd,
a MIÉP Ifjúsági Tagozat volt elnöke,
mára kizárt "MSZP-s ügynök" (Csurka István)


"Az elmúlt esztendők történései azt bizonyítják, hogy nagy különbség van
Csurka István mondásai és a tettei között. Igaz, hogy nagyon jók a
meglátásai, kitűnően
mutat rá az összefüggésekre, de utána nem csinál semmit. De az meg aztán még
rosszabb, amikor pontosan az ellenkezőjét teszi. Igen, másról szól az
ideológia és
megint másról szólnak a tettek."
(Nagy Feró, részlet a könyvből)


Téma: Cohn-Bendit pedofil ?
Beren
2005. január 16. 22:16 | Sorszám: 19
A kérdőjelet levenném a címből.

Téma: "Elfelejtett" OVB allasfoglalas
Beren
2003. október 04. 23:16 | Sorszám: 22
Hát akkor csak egy a sok közül. Azt meg sajnálom, hogy nem emlékszel vagy nem olvastad anno, de a választással kapcsolatban több jobbos indítványt nagy többséggel elutasított az OVB. És a törvénytelen, kommunista-jobbos négypárti eu kampánynal kapcsolatban is.

A Jobbik Magyarországért az államfőhöz fordult
2003.03.14 21:57
A Jobbik Magyarországért Mozgalom (JOBBIK) a köztársasági elnökhöz fordult azért, mert álláspontja szerint a kormány és az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) jogállamiságot veszélyeztető csatlakozási kampányt folytat.
A Mádl Ferencnek pénteken küldött levél másolatát a JMM az MTI-nek is eljuttatta. A levélben a JMM hangsúlyozza: utolsó reményként fordulnak az államfőhöz.
A JMM szerint egy demokráciában elfogadhatatlan módon az állam intézményei egyértelmű politikai kampányt folytatnak az uniós csatlakozásról tartandó népszavazással kapcsolatban.

Álláspontjuk szerint ezzel sérül az állam politikai semlegessége, a közhatalom és a politika szétválasztásának az alkotmányban lefektetett elve.
Kifejtik: a kormányzat, azaz a végrehajtó hatalom kötelessége a társadalom felvilágosítása az esetleges uniós tagsággal járó változásokról, legyenek azok akár előnyösnek, akár hátrányosnak tunok.
Úgy vélik azonban, hogy egy konkrét politikai vélemény képviselete, egy eldöntendő kérdés egyirányú megválaszolásának sulykolása "kiskorúsítja a magyar társadalmat, és olyan kormányzati szemléletet tükröz, amelyrol azt hittük, hogy a rendszerváltozás után végre magunk mögött hagyunk".
A JMM arra kéri a köztársasági elnököt, hogy szólítsa fel a kormányt és a parlamenti pártokat a megítélésük szerint jogsértő állapot megszüntetésére, jogaik és kötelességeik törvényes képviseletére, valamint a közalapítvány alkotmányellenes működésének megszüntetésére.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) egyhangú döntéssel, hatáskör hiányára hivatkozva elutasította csütörtökön a mozgalom EUKK munkájával kapcsolatos panaszát.
A testület indoklása szerint az OVB-nek nincs hatásköre annak vizsgálatára, hogy a közalapítvány az alapító jogszabálynak vagy az annak mellékletét képező alapító okiratnak megfelelő tevékenységet fejt-e ki, mert e kérdésekben a jogi szabályok szerint az ügyészség vagy a bíróság járhat el.
Az OVB felhívta a figyelmet arra, hogy a közalapítvány pénzfelhasználásának jogszerűségét az Állami Számvevoszék vizsgálhatja.
A JMM a Legfőbb Ügyészségnél (LÜ) is kezdeményezte az EUKK muködésének megszüntetését.
A beadvány elbírálása a Fovárosi Főügyészség hatáskörébe tartozik. A foügyészség illetékese pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy az LÜ továbbította hozzájuk a beadványt, amelynek tanulmányozását megkezdték.

Egyelőre csak a parlamenten kívüli Jobbik Magyarországért Mozgalom(JMM) jutott el oda, hogy észrevette: a rendszerváltozás egyik alapértékét, a párt(ok) at és az állami szféra éles szétválasztását (Magyar Köztársaság Alkotmánya 3. §), sérti, hogy közigazgatási szervek, minisztériumok milliárdos nagyságrendű hirdetésállománnyal vesznek részt a választási(EU népszavazási) kampányban. Az Alkotmányból következik, és a választási eljárásról szóló törvény szabályozza, hogy a kormány, és más közigazgatási szervek semmiféle választási eljárásban nem vehetnek részt . Választási eljárásnak minősül természetszerűleg a népszavazás is (az 1997. évi C. törvény 2.§ szerint : "E törvényt kell alkalmazni: a.) az országgyűlési képviselők választására, b.) a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjainak a választására, c.) az országos és helyi népszavazásra".) A JMM nem csak a felismerésig jutott el, hanem a komolytalan, csurkiánus hőbörgőkkel szemben az Országos Választási Bizottsághoz (OVB)fordult, hogy az állapítsa meg a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium(GyISM) és az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány(EUKK) hirdetéseinek törvénytelen mivoltát. Egyébként maga az OVB fogalmazta meg egy korábbi állásfoglalásában(5/2002., amelyre a Legfelsőbb Bíróság LB. BH2002.381. határozata is egyetértőleg hivatkozik): "Az Országos Választási Bizottság megállapítja, hogy a Választási eljárásról szóló törvény(Ve.) szervi hatálya alá nem tartozó állami szervek - például az Országgyűlés, a Kormány és más közigazgatatási szervek, a bírói ügyészi szervek stb. - nem résztvevői a Ve. tárgyi hatálya alá tartozó választási eljárásnak."
Egyértelmű, hogy a kereskedelmi, illetve közszolgálati műsorszolgáltatókat elárasztó állampárti propaganda az RTL Klub logóján megjelenő "EU-csillagszóróval" egyetemben súlyosan sérti a médiatörvény negyedik szakaszát is, amely szerint "A műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában." Márpedig az EU csatlósodás támogatása pártok álláspontja. Mindezek mellett érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy az EU Kommunikációs Közalapítvány manipulatív filmecskéit sok esetben nem politikai hirdetésként, hanem közérdekű közleményként közlik, ennek oka utóbbi ingyenessége! Nem elég tehát a vircsaft óriási költségvetése, még ezzel a módszerrel is fokozzák, sokszorozzák a mindent átható agymosást.
Mindent egybevetve sem a Jánosi féle minisztérium, sem az EUKK nevű közalapítvány nem szólíthat fel minket: nyomás az unióba. A szigorúan behatárolt feladatakörökkel rendelkező végrehajtó hatalomnak, a kormánynak és általa létrehozott szerveknek(pl. közalapítványoknak) semmi keresnivalójuk egy politikai kampányban, hiszen az a diktatúrák sajátja. A különféle csoportérdekek képviselete, az értük való fellépés, a kampányolás a pártok feladata.
Mondani sem kell, hogy a nemzeti érdek ellen nem először fellépő, Ficzere Lajos (Fidesz delegált!)féle, álellenzékiekkel dúsított OVB március 4-i ülésén - szembe köpve saját korábbi állásfoglalását és a jogállamiságot - mindkét beadványt elutasította. A GyISM és az RTL KLUB közös, közvélemény befolyásolására alkalmas filmsorozatát nehezményezõ kifogást -annak ellenére, hogy a bizottság több tagja elismerte a minisztérium szerepvállalásának alkotmányellenességét -hatáskör hiányára hivatkozva-, az EUKK-t érintõ beadványt formai okok miatt. A JMM természetesen a Legfelsőbb Bíróságon fellebbezte meg a döntést, másrészt a Legfőbb Ügyészségnél indítványozta, hogy az ügyészség törvényességi felügyeleti intézkedés keretében szüntesse meg az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány működését. Az EUKK rengeteg hirdetést tett közzé, amelyek lényegében semmilyen információt nem tartalmaznak, csupán arra ösztönöznek, hogy igennel szavazzunk április 12-én. Ezzel az EUKK alkotmánysértést követett el, mert a közalapítvány közfeladatok ellátására hozható létre, márpedig az államhatalmi ágak szétválasztásából következik, hogy az állampolgárok befolyásolása nem közfeladat.
Hatóságaink működését ismerve nem lepne meg, ha a nyílt alkotmánysértést is felvállalva kergetnének be minket az EU kapuján, noha ez esetben az április 12-i referendum eredménye nem tekinthető legitimnek, már csak azért sem, mert az ellenzők, Somodi Imréékkel szemben egy kanyi közpénzt sem kapnak érveik kifejtésére. Orbán Viktornak ilyenkor nincsen mondanivalója?

Beren
2003. október 04. 22:53 | Sorszám: 21
Rytkó persze, hogy nem az, csak azt mondtam, hogy a jobboldal jelölte Ficezével együtt söpörtek le beadványokat.
Beren
2003. október 04. 21:51 | Sorszám: 18
Tavaly volt egy 8-4-es szavazás is, úgyhogy akkor többen voltak. Ficzeréék és Rytkóék lesöpörtek minden beadványt, nézd vissza, Jobbik, MIÉP, mindenkiét.
Beren
2003. október 04. 21:21 | Sorszám: 15
Áh persze, megint igazad van... Ficzere nem tehet semmiről, ő aztán nem...
Beren
2003. október 04. 21:11 | Sorszám: 13
Nem értem, miért vagytok meglepődve. A "jobbos" fideszes Ficzere és a bandája árulónak bizonyult már akkor, ez is azt bizonyítja. 2-3 OVB tag kivételével az összes "jobbos" tevékenyen kiszolgálta d209-et és a mögöttük álló hatalmakat.
Talán ha a fidesz meg az MDF nem szemétládákat delegálna mindenhová, nem itt tartanánk. De én már tőlük nem várok semmit, elhasználódott establishment pártok.

Téma: Megint mi vesztettunk!!!
Beren
2005. február 07. 19:14 | Sorszám: 2
Teljes mértékben nem értékelném vereségnek, Doris Pack igenis kijelentette, hogy a magyarokat éri a legtöbb támadás, és a szerb betelepítetteket(csőcseléket) is elmarasztalta. Más kérdés, hogy szankció semmi, az általános apartheidről szinte semmi. De lehet még folytatás, és mégiscsak először brüsszeli téma lett a magyarellenesség.
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=cikk&dind=2005.02.07%2019:05&database=main
Újvidéki magyar civil szervezetek közleménye az EP tényfeltáró bizottságának jelentéséről


"Ismételten felhívjuk az EP küldöttségének figyelmét, hogy a kisebbségi közösségek tagjainak fizikai bántalmazása és zaklatása a jogsértéseknek csak az egyik (nyílt) megjelenési formája. A burkolt formában jelentkező jogsértések úgyszintén evidensek. Ezek közé tartoznak a foglalkoztatás és a fejlesztési hitelek odaítélése terén jelentkező megkülönböztetés, a kisebbségi nyomtatott és elektromos sajtó folyamatos leépítése, az oktatási rendszer elsorvasztása stb. Ezek következményei a nemzeti kisebbségi közösségekre nézve súlyosabbak a fizikai bántalmazásnál és már a nemzeti identitásuk megőrzését veszélyezteti."

2005. február 7.

Gyors és hatékony intézkedéseket a vajdasági kisebbségek érdekében

Újvidéki magyar civil szervezetek közleménye az EP tényfeltáró bizottságának jelentése kapcsán

Az újvidéki magyar civil szervezetek, amelyeknek képviselői jelen voltak az Európai Parlament (EP) tényfeltáró bizottságával folytatott beszélgetésen, Doris Pack küldöttségvezetőnek az EP Külügyi Bizottsága előtt 2005 február 1-jén Brüsszelben tartott szóbeli beszámolója kapcsán, a következő álláspontokat alakították ki:
Rendkívül fontos és reménykeltő eseménynek tartjuk, hogy az EP tényfeltáró bizottságot küldött a tartománybeli nemzeti kisebbségek elleni támadások kivizsgálására. Doris Pack asszony tárgyszerű beszámolójában jogosan állította, hogy Vajdaságban vannak jogellenes kilengések és ezek "sok esetben etnikai jellegűek", valamint hogy "a szerb hatóságok nem léptek fel a legnagyobb hatékonysággal az incidensek elkövetői ellen". A jelentés azonban incidensekké tompítja a sorozatos atrocitásokat.

Konkretizálni a tapasztaltakat

Az EP Külügyi Bizottsága számára készülő írásos jelentésben lehetőség van arra, hogy az ötfős tényfeltáró küldöttség tovább konkretizálja a Vajdaságban tapasztaltakat, amelyeket azonban csak az itt élő kisebbségi közösségek tagjai éreznek át teljes egészében.
A szerb kormánynak nincs aktív kisebbségi politikája és az állam nem törődik a kisebbségekkel. Szerbiának nincs kisebbségvédelmi törvénye sem kisebbségi ügyekkel foglalkozó minisztériuma. A mai napig nem hozták meg a nemzeti tanácsok megválasztását rendező törvényt. Nem került sor a törvény által előlátott Szövetségi Nemzeti Kisebbségi Alap létrehozására. Nincs tudomásunk arról, hogy megalakult volna a szerb kormányfő által kora ősszel ígért két bizottság az incidensek kivizsgálására és a megelőző intézkedések megtételére. A községek legtöbbjében nem alakultak meg a nemzeti viszonyokkal foglalkozó tanácsok. A kisebbségvédelmi törvény több más rendelkezése sem valósult meg a gyakorlatban.
A hatalmi szervek nem megfelelően kezelték, több esetben pedig cinikusan és a kisebbségekre nézve sértően viszonyultak a nemzeti alapú incidensekhez. Sérelmezzük, hogy a hatalmi szervek - annak leple alatt, hogy "a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt" - az esetek legtöbbjében nem alkalmazzák a kisebbségi jogok megsértésének eseteire előírt szabálysértési és büntetőjogi szabályokat.
A tényfeltáró küldöttség körútja előtt, idején és után is folytatódtak a kisebbségek elleni kilengések: meggyalázták a kanizsai zsidó áldozatok emlékművét; a kúlai községi képviselőtestület magát "szerb nacionalistának" nevező tagja nemzeti alapon sértegette kisebbségi képviselőtársait; Szabadkán ismeretlen személyek megverték Hevér Lóránt egyetemistát, újságírót...

Nem elegendőek az ígéretek

Nem tartjuk elegendőnek és reálisnak a tartomány legfelelősebb vezetői által a küldöttségnek adott ígéretet, miszerint "megfelelő projektumokat dolgoznak ki és megelőző intézkedéseket tesznek az oktatás, a kultúra és a tömegtájékoztatás terén, hogy elsősorban a fiatalok között fejlesszék a toleranciát, a nemzetek közötti jó viszonyokat", annál is inkább, mert a tartománynak semmilyen jogszabályalkotási illetékessége nincs és a belügyi szervek munkáját sem tudja befolyásolni.
A tartományi ombudsmannak és a kisebbségi jogok védelmével megbízott helyettesének eddigi teljesítményével sem vagyunk megelégedve, aki(k) a - a felhívásaink ellenére - több esetben nem járt(ak) el felelősségteljesen a tartományi ombudsmanról szóló 2002. december 23-i határozattal összhangban. Nincs tudomásunk arról, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak megsértésekor az ombudsman az illetékes szerveknél büntető, fegyelmi és egyéb eljárások indítását kezdeményezte volna. Követeljük, hogy az ombudsman éves munkájáról szóló soron lévő képviselőházi vita alatt vessék fel a kialakult helyzetért való felelősségét és javasolják a feladatainak szakszerűtlen ellátása miatti felmentését.
Ismételten felhívjuk az EP küldöttségének figyelmét, hogy a kisebbségi közösségek tagjainak fizikai bántalmazása és zaklatása a jogsértéseknek csak az egyik (nyílt) megjelenési formája. A burkolt formában jelentkező jogsértések úgyszintén evidensek. Ezek közé tartoznak a foglalkoztatás és a fejlesztési hitelek odaítélése terén jelentkező megkülönböztetés, a kisebbségi nyomtatott és elektromos sajtó folyamatos leépítése, az oktatási rendszer elsorvasztása stb. Ezek következményei a nemzeti kisebbségi közösségekre nézve súlyosabbak a fizikai bántalmazásnál és már a nemzeti identitásuk megőrzését veszélyezteti.
A szerb hatóságok továbbra sem teszik lehetővé Csúrog, Zsablya és Mozsor 60 évvel ezelőtt kiűzött, megtorlásokat túlélt, kollektív bűnössé nyilvánított, koncentrációs táborba hajtott magyar lakosainak és hozzátartozóiknak az áldozatokról való megemlékezést és a kártalanítását.
Halogatják a magyar nyelvű tanárképző főiskola megnyitását Szabadkán. Nem engedélyezik a magyarittabéi és a tordai iskolák önállósulását stb. Mindezek az események - függetlenül attól, hogy nemzeti alapon történtek-e vagy sem - növelik a vajdasági kisebbségekben még a miloąevići időkben eluralkodott félelmet, kilátástalanságot és pszichikai nyomást.

Átfogó elemzés szükséges

Szükségesnek tarjuk, hogy a vajdasági nemzeti kisebbségek helyzetéről független szakértők által mielőbb készüljön átfogó tanulmány, amely különösen kiterjedne az etnikai összetétel változására, a kisebbségeknek a hatalmi szervekben való részvételi arányára, helyi, tartományi és köztársasági szinten, a foglalkoztatottak és a munkanélküliek nemzeti összetételére, különösen a közigazgatásban, igazságügyben, a közvállalatokban, állami pénzügyi, oktatási és művelődési stb. szervezetekben és intézményekben, a rendőrségen és a hadseregben, a kisebbségi nyelvek használatára a közéletben és az állami szervekben stb.
Elemezni kell az oktatási és nevelési programokat, különösen olyan vonatkozásban, hogy mennyire szolgálják az együttélést és milyen arányban van azokban jelen a nemzeti történelem tanítása, valamint azt, hogy mennyiben járul hozzá a szerb elektromos és nyomtatott sajtó a pontos, kielégítő és mértéktartó tájékoztatáshoz, a tolerancia terjesztéséhez és a gyűlöletbeszéd kiiktatásához a közéletből.
Követeljük, hogy a nemzetek közötti viszonyok érzékenysége miatt minden konfliktus esetében tájékoztassák a sajtót, nevezzék meg az elkövetőket és az indítékokat, hogy elkerüljük a politikai célokból történő visszaéléseket.
Felszólítjuk a Tartományi Végrehajtó Tanácsot, hogy az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye, a nemzeti kisebbségek jogairól és szabadságainak védelméről szóló törvény, továbbá az EP küldöttségének vajdasági látogatásról készült beszámoló alapján, 30 napos határidőn belül, készítsen átfogó, a társadalmi-gazdasági élet minden területére kiterjedő konkrét programot a vajdasági kisebbségeket érintő problémák megoldására és azt terjessze a nyilvánosság, a tartományi képviselőház, valamint a köztársasági szervek elé.
Javasoljuk az EP küldöttségének, hogy: gyors és hatékony intézkedések megtételére szólítsa fel az illetékeseket, de elsősorban a szerb kormányt; a továbbiakban is kísérje figyelemmel a tartománybéli fejleményeket; hogy 2005 szeptember folyamán ismételten látogasson Vajdaságba és kérje számon a kormányzatoktól azokat az intézkedéseket, amelyeket foganatosítottak a nemzetiségi incidensek megfékezéséért, valamint az elhangzott ígéretek és projektumok megvalósítását. Próbaköve lehet ez annak, mennyire tudja megvédeni a kisebbségeket az Európai Unió.

Újvidék, 2005. február 7.

Az Árgus - Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Szervezet
A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság
A Nagy Sándor Hagyományápoló és Műemlékvédő Egyesület
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete


Téma: ÜGYNÖKLISTA
Beren
2005. február 03. 00:57 | Sorszám: 44
És persze volt ávós, munkásőr, pufajkás is hajíttassék ki a közéletből
Beren
2005. február 03. 00:54 | Sorszám: 43
Az ügynököket természetesen le kell buktatni, válogatás nélkül.
Viszont emellett miért nem foglalkozik senki a megbízóikkal, a nagy halakkal? Az mszmp kb, pb satb tagokkal, a 3-as főnökség volt főnökeivel? Ezeknek még a magánüzleti tevékenységet is megtiltanám, nemhogy a közhivatalt.

Téma: Orbán: a polgári körök nem tartoznak egyik párthoz sem
Beren
2003. november 27. 06:08 | Sorszám: 11
Íme a részlet(a teljes verzióból), amikor OV a polgári köröket karácsonyi jótékonykodásra biztatja:
"Én nem arra noszogatnám őket, nem arra sarkallnám őket, hogy a pártpolitikának ebbe a kicsit mocsaras altalajába süllyedjenek bele, hanem hogy olyan fajta munkákat végezzenek el, amit egyébként a közélet más szereplői – például a pártok – nem végeznek el. Itt van előttünk a karácsony. Nagyon fontos, hogy egy országos, átfogó, eredményes, karitatív, egyedülállókat, gyermekeket, nyugdíjasokat segítő akciót indítsunk meg a polgári körök révén. Tehát én ezeket fontosabb dolognak tartom, mint az egyes pártokhoz való viszonyunknak a mérlegelését...()"

Majd a végén ugye megkéri őket, hogy szavazzanak rája, noha amúgy "nem tartoznak egyik párthoz sem":

"Én azt mondom, ez egy Magyarország sorsáról és jövőjéről szóló választás, ami kétségkívül hatással lesz a kormány választás utáni döntéseire, és hatással lesz a 2006-os választásokra is. Tehát egy jelentős eseményt látok magam előtt, ráadásul a saját nézőpontunkból azt tudom mondani, a polgári körök számára is az első lehetőség, hiszen a polgári körök a 2002-es választások után jöttek létre. Na most megmutathatjuk egymásnak, hogy mit tudunk, hogyha összefogottabban, ha fölkészültebben, ha az összefogás jegyében indulunk neki a választásoknak. Lesz a Fidesznek listája, Szabad Európa Listának fogják nevezni, ez az összefogás listája, az MKDSZ, a LungoDrom, reményeim szerint, a Fidelitas és a Fidesz közös listája lesz, Szabad Európa Lista néven.

"

Beren
2003. november 24. 22:12 | Sorszám: 0
Ez már a vágott verzió, az esti élő adásban Orbán azt is kijelentette, válaszul a műsorvezető felvetésére, hogy a polgári körök már türelmetlenek a Fidesszel szemben, hogy a polgári körök foglalkozzanak csak mindenki, a balosok érdekvédelmével is, meg hogy jótékonykodjanak karácsonykor!

Ez oké volna, ha szerzetesrendről, karitatív szervezetről volna szó, részfeladatként is okésak, de fő célként, röhej.

2003-11-24 21:26 A Háttér vendége Orbán Viktor volt miniszterelnök I. rész

Vass István Zoltán:
- A Fidesznek tulajdonképpen volt hátországa, hová visszavonulni 2002 után?

Orbán Viktor:
- Volt, természetesen, mindig is a polgári oldalnak - az egyszerűség kedvéért ezt nevezzük Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek - hátországa, hiszen az önkormányzatokban, megyei közgyűlésekben a mi értékeink és programunk nevében indulók gyakran kaptak közmegbízatást, tehát elnyerték az emberek bizalmát. De én fontosabbnak érzem, ha megengedi, azt az értelmezését az Ön kérdésének, hogy ha az a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség erősebb akar lenni, akkor nem a székházában kell elsősorban virulens életnek zajlania, hanem ott kell lenni mindenhol. A hitvallásunkban is szerepel, hogy a közélet nem fölöttünk van, hanem a közélet közöttünk van. Tehát az emberek között van.

Riporter:
- Október 23-án kifejezetten népes hallgatósága volt. Hadd utaljak erre a beszédre. Ön nyilván érzékelte azt, hogy tulajdonképpen két olyan mozzanata volt az Ön beszédének, amikor már-már párbeszéddé alakult, nevezetesen, amikor a másik Magyarországról beszélt, ami a szívekben él, illetve, amikor azt mondta, hogy mi készen vagyunk, és egyszerre mozdulunk. És ekkor be is kiabáltak. Emlékszik erre a mozzanatra?

Orbán Viktor:
- Hogyne.

Riporter:
- Azt hiszem, hogy amikor az iménti példát emlegettem a parlamenti politizálással kapcsolatban, a polgári körök igen népes táborának türelmetlensége, az éppen ott és ekkor nyilvánult meg.

Orbán Viktor:
- Hogy a közéleti beszéd, az akkor érdemel-e egyáltalán figyelmet, hogy ha szinte párbeszédnek tűnik. A kinyilatkoztatások, azok egy demokráciában nem különösen izgalmasak. Szerintem izgalom ott van, meg feszültség, amikor a hallgatóság és a mikrofon mögött álló ember között valóságos párbeszéd zajlik, akkor is egyébként, hogyha ez szavakban nem feltétlenül ölt testet, de egy-egy mondat, ami a mikrofon mögül jön, elindít egy gondolatot a hallgatóságban, és a szónok következő mondata már erre a gondolatra felel. Tehát én az összes közéleti megszólalásomat, még hogy ha egymagam állok is a mikrofon mögött, egy valóságos párbeszédnek gondolom, hiszen kérdésekre próbálok válaszolni, amelyekről tudom, hogy ott élnek az emberekben. A polgári köröknek szerintem az egyik feladata a kezdetektől fogva világos volt, hogy a polgári körök azért jöttek létre, hogy azok az értékek, amelyeket fontosnak éreznek a polgári körökhöz tartozó emberek, ezek ne tűnjenek el a közéletből, hanem inkább erősödjenek. Függetlenül attól, hogy éppen nincs a kezünkben kormányzati lehetőség, mégis mi tegyünk azért, hogy ezek az értékek, nemzeti, polgári, keresztény értékek, ezek megerősödjenek. Sőt azok az alkotások, amelyek ezeknek az értékeknek a jegyében jöttek létre, azokat ne lehessen letakarítani a föld színéről, legyen szó mondjuk a Terror Háza Múzeumról, vagy a koronáról, amely a parlamentbe az ország házába költözött, és sorolhatnék még jó néhány ilyen példát. Most azt hiszem, hogy azonban ezzel a költségvetéssel, ami most előttünk van, a 2004-es évre szólóval, egy új korszak is elkezdődik. Tehát a Polgári Köröknek immáron nem csak a saját értékeikért kell kiállniuk a jövőben, hanem ki kell állniuk más emberekért, mert úgy látom, hogy meg kell védeni a nyugdíjasokat, meg kell védeni az egészségügyben dolgozókat, úgy látom, hogy a pedagógusok is rászorulnak arra, hogy valaki törődjön velük, hogy a független intézmények, amelyek ellen a támadások nap mint nap erősödnek, és amelyek a saját személyes életünk elleni támadások is meggyőződésem szerint, azok megint csak védelmet érdemelnek.
2003-11-24 21:27 A Háttér vendége Orbán Viktor volt miniszterelnök II. rész

Riporter.
- Önöknek is ki kell állni a jelek szerint, mert ezt várják önöktől. Hadd utalok vissza a beszédére, és az azzal kapcsolatos reakcióra, illetve - azt hiszem pontosan ezen a hét végén - a Pest megyei polgári köröknek lesz egy összejövetele, ahol többek között a politikához és a politikai pártokhoz való viszonyukat is meghatározni szándékoznak. Tévedés ne essék, nem azt mondták, hogy a Fideszhez, hanem a politikai pártokhoz, és ebben nem csak önök vannak benne. Ez bizonyos fokig az útkeresést is jelenti, netán az elégedetlenséget és türelmetlenséget.

Orbán Viktor:
- A türelmetlenség sohasem jó tanácsadó, először is szeretném ezt mondani. Okosan cselekedni csak akkor lehet, ha az ember előtte türelmesen végiggondolta, hogy pontosan milyen célok érdekében akar cselekedni. A polgári köröknek most azt tanácsolom türelmetlenség helyett, hogy azt a munkát végezzük el, ami az utcán hever. Mondok egy példát. Most indult aláírásgyűjtés a pedagógusok ügyében, mert hogy az új törvény nem teszi lehetővé, hogy a pedagógus a szülőnek bizonyos információkat a nebulóról, a saját gyermekéről, a szülő saját gyermekéről átadjon. Ez egy olyan képtelenség, ami ellen - azt hiszem - fel kell lépni. Kinek van erre ereje ebben az országban, ha nem azoknak, akik egyébként már megszervezték magukat, lásd polgári körök, akik részt vesznek ebben az aláírásgyűjtésben, és ha kell, akkor nyilván majd más módon is hangot adnak a véleményüknek. Itt van például a kórház-privatizáció kérdése, amit mindenképpen meg kell állítani. Megvárjuk az Alkotmánybíróság döntését, hogy mit hoz, de megindult egy aláírásgyűjtés, amit ráadásul baloldalról indítottak, de én azt gondolom, hogy a polgári köröknek érdemes ezt támogatni, függetlenül attól, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek mi az álláspontja. Jelzem egyébként, az a helyes, ha mi is támogatjuk ezt az aláírásgyűjtést, ráadásul még előttünk van egy európai uniós választás is 2004. június 13-án, a polgári körök nyilván ebben aktívan részt vesznek. Majd erre vonatkozóan lesz is hozzájuk kérésem, amit majd a hétvégén, Debrecenben tartandó nagy polgári körös rendezvényen szeretnék nekik elmondani. Visszatérve az ön kérdésére, a polgári körök nem tartoznak egyetlen párthoz sem. Most egy új időszámítás kezdődik ezzel a költségvetéssel. Nagyon sok család, nagyon sok ember élete nehezül el emiatt, az előttünk álló rossz költségvetés miatt. Az uniós csatlakozásra való felkészületlenség ráadásul egy újabb csomagot is az emberek hátára tesz, tehát még egy terhet jelent számukra. Ez az a pillanat, amikor a polgári köröknek szerintem nem magukkal kell foglalkozni elsősorban, hanem azokkal, akik nincsenek közöttünk. Azok érdekében kell kiállni, akkor is, ha tudjuk, hogy ők lehet, hogy sohasem fognak csatlakozni hozzánk.

Riporter:
- Ön minek tekinti az európai uniós választásokat? Egy nagyon komoly, tétre menő választásnak, avagy a 2006-os parlamenti választás főpróbájának, netán mindkettőnek?

Orbán Viktor:
- Kétségkívül az európai uniós parlamenti választáson látszólag Európára fogunk szavazni. De ha jobban belegondolunk, a választást követő napon mi ugyanott fogunk élni, ahol most élünk. Nekünk tehát Magyarországon kell boldogulni. Tehát ez a választás, mint minden választás, rólunk, magyarokról és Magyarországról szól. Ezért nem lehet belpolitikainak vagy külpolitikainak minősíteni, ami kétségkívül hatással lesz a kormány választás utáni döntéseire, és hatással lesz a 2006-os választásokra is. Tehát egy jelentős eseményt látok magam előtt, ráadásul a saját nézőpontunkból azt tudom mondani, a polgári körök számára is az első lehetőség, hiszen a polgári körök a 2002-es választások után jöttek létre. Most megmutathatjuk egymásnak, hogy mit tudunk, hogy ha összefogottabban, ha felkészültebben, ha az összefogás jegyében indulunk neki a választásoknak. Lesz a Fidesznek listája, Szabad Európa listának fogják nevezni, ez az összefogás listája, az MKDSZ, a Lungo Drom, reményeink szerint, a Fidelitas és a Fidesz közös listája lesz.


Téma: Jobbik:Életjáradékot a marosvásárhelyi pogrom áldozatainak!
Beren
2004. március 23. 15:38 | Sorszám: 6
A Hír Tv-ben egyébként egy Kempf Károly nevű ember volt a éppen a szerkesztő tegnap, aki nem adta le a hírt, tudtok róla valamit?
Beren
2004. március 23. 15:37 | Sorszám: 5
Korrekt.
Beren
2004. március 23. 12:18 | Sorszám: 2
MNO viszont korrekten hozta
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=210582&rvt=2

A Jobbik a marosvásárhelyi pogromról
2004. március 23. 11:53


MNO
Március 19-e és 20-a az 1990-es marosvásárhelyi pogrom 14. évfordulója volt – emlékeztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye.


Két napig tartott a harc a fegyverrel támadó románok és a megtámadott, fegyvertelen magyarok közt. A fekete márciusnak is nevezett, a román fegyveres erők által passzívan is támogatott, 6 halálos áldozattal és több száz sebesüléssel, többek közt Sütő András szemének kiverésével járó magyarellenes etnikai pogrom felelőseit mai napig nem nevezték meg, és senkit nem állítottak közülük bíróság elé. Mint ismert, fejszékkel, cséphadarókkal, bunkósbotokkal felfegyverzett román parasztokat vittek be szervezetten, teherautókon Marosvásárhelyre, akik rátámadtak a fegyvertelen, oktatási jogaiért békésen tüntető magyarságra, mindössze néhány hónappal a népirtó, faluromboló Ceauscescu-rezsim 1989. decemberi bukása után. A román katonaság és a rendőrség nemhogy beavatkozott volna, hanem lezárta az utakat, nehogy a magyar falvak megsegítsék bekerített véreiket. Mindezen szervezettség megalapozottá teszik az emberiség elleni, tehát el nem évülő bűncselekmények gyanúját – fogalmaz a közlemény

Az áldozatok közül mintegy 50 erdélyi magyar és segítségükre siető cigány szenvedett el hosszabb vagy rövidebb ideig tartó börtönbüntetést. A legismertebb közülük a vármezői születésű Cseresznyés Pál esete, aki hat évet töltött embertelen körülmények között ártatlanul. Sokan társai közül a várható ítélet elől elmenekültek Erdélyből, megőrültek, vagy megbetegedtek, néhányan a börtönben vagy szabadulásuk után követtek el állítólagos öngyilkosságot. Többeket máig nem mentesítettek a büntetetett előélet minden hátránya alól, sőt, például Cseresznyésnek kell járulékot fizetnie az őt ütlegelőknek 10 ezer forint körüli nyugdíjából – emeli ki a nyilatkozat.

Magyarország rendszerváltozás utáni kormányai az ügyet nem vitték ki nemzetközi színtérre, szégyenletesen elhanyagolták, elfelejtették. A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt javasolja, hogy az Országgyűlés, minden évben emlékezzen meg a marosvásárhelyi pogromról. A még élő, ártatlanul meghurcolt nemzettársainknak, illetve az elhunytak családjának fizessen a magyar állam havi 50 ezer forint életjáradékot. Egy parlamenti bizottság vizsgálja ki, kik vannak még életben, kik távoztak vagy menekültek külföldre, ennek alapján állítsák össze a támogatandók névjegyzékét, amihez a Jobbik is kész adatokkal szolgálni. Ugyancsak javasoljuk, hogy a kormány és az ellenzék hivatalosan vesse fel a marosvásárhelyi pogrom ügyét nemzetközi fórumokon, különös tekintettel az Európai Unióra; egyben szabják feltételül Románia uniós csatlakozásához az események kivizsgálását, a felelősök megbüntetését jóvátétel fizetését az ártatlanul meghurcoltaknak – írja közleményében a Jobbik.

Beren
2004. március 23. 11:34 | Sorszám: 1
Jellemző a Hír Tv-re, hogy csak azért nem hozta le a hírt, mert az jobbikos kezdeményezés.
Márpedig aki magyar szerkesztő létére nem törődik egy magyarellenes pogrom áldozataival, az szarházi. hírtv ez, vagy hitgyülis atv? Utóbbinál még érthető a hír bojkottja.
Beren
2004. március 22. 17:00 | Sorszám: 0
Március 19-e és 20-a a 1990-es marosvásárhelyi pogrom 14. évfordulója. Két
napig tartott a harc a fegyverrel támadó románok, és a megtámadott,
fegyvertelen magyarok közt. A fekete márciusnak is nevezett, a román
fegyveres erők által passzívan is támogatott, 6 halálos áldozattal és több
száz sebesüléssel, többek közt Sütő András szemének kiverésével járó
magyarellenes etnikai pogrom felelőseit mai napig nem nevezték meg, és
senkit nem állítottak közülük bíróság elé. Mint ismert, fejszékkel,
cséphadarókkal, bunkósbotokkal felfegyverzett román parasztokat vittek be
szervezetten, teherautókon Marosvásárhelyre, akik rátámadtak a
fegyvertelen, oktatási jogaiért békésen tüntető magyarságra, mindössze
néhány hónappal a népirtó, faluromboló Ceauscescu-rezsim 1989. decemberi
bukása után. A román katonaság és a rendőrség nemhogy beavatkozott volna,
hanem lezárta az utakat, nehogy a magyar falvak megsegítsék bekerített
véreiket. Mindezen szervezettség megalapozottá teszik az emberiség elleni,
tehát el nem évülő bűncselekmények gyanúját.

Az áldozatok közül mintegy 50 erdélyi magyar és segítségükre siető cigány
szenvedett el hosszabb vagy rövidebb ideig tartó börtönbüntetést. A
legismertebb közülük a vármezői születésű Cseresznyés Pál esete, aki hat
évet töltött embertelen körülmények között ártatlanul. Sokan társai közül
a várható ítélet elől elmenekültek Erdélyből, megőrültek, vagy
megbetegedtek, néhányan a börtönben vagy szabadulásuk után követtek el
állítólagos öngyilkosságot. Többeket máig nem mentesítettek a büntetetett
előélet minden hátránya alól, sőt, például Cseresznyésnek kell járulékot
fizetnie az őt ütlegelőknek 10 ezer forint körüli nyugdíjából!

Magyarország rendszerváltozás utáni kormányai az ügyet nem vitték ki
nemzetközi színtérre, szégyenletesen elhanyagolták, elfelejtették, s odáig
jutottunk, hogy 2004. március 19-én egyetlen magyarországi napilapban sem
jelent meg emlékezés a tragédiáról.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt javasolja, hogy az Országgyűlés,
minden évben emlékezzen meg a marosvásárhelyi pogromról. A még élő,
ártatlanul meghurcolt nemzettársainknak, illetve az elhunytak családjának
fizessen a magyar állam havi 50 ezer forint életjáradékot. Egy parlamenti
bizottság vizsgálja ki, kik vannak még életben, kik távoztak vagy
menekültek külföldre, ennek alapján állítsák össze a támogatandók
névjegyzékét, amihez a Jobbik is kész adatokkal szolgálni. Ugyancsak
javasoljuk, hogy a kormány és az ellenzék hivatalosan vesse fel a
marosvásárhelyi pogrom ügyét nemzetközi fórumokon, különös tekintettel az
Európai Unióra; egyben szabják feltételül Románia uniós csatlakozásához az
események kivizsgálását, a felelősök megbüntetését jóvátétel fizetését az
ártatlanul meghurcoltaknak.
Balogh Gyula független képviselő ma az Országgyűlésben is tolmácsolja a
Jobbik javaslatát.

Budapest, 2004. március 22.
Nemzetpolitikai kabinet
Jobbik Magyarországért Mozgalom http://www.jobbik.hu


Téma: Új párt alakult. Új erő, új vonal: Patrióta Ifjúság
Beren
2003. május 31. 23:56 | Sorszám: 417
Ez igaz, de a setét gyarmattartó múlt nem lehet indok arra, hogy a tömeges harmadik világbéli bevándorlást kvázi viszonossági alapon akár szükséges rossznak is fogjuk fel. Vagyis a francúzok múltbéli bűnei miatt nem büntethető Európa egy új ellengyarmatosítással.
De szvsz a bevándorlást most már lassan megfékezik, én bízom benne, hogy minket már nem ér el.
És mégegyszer hangsúlyozom, az Európát érintő probléma nem lehet ok arra, hogy ha fehér szomszédaink lopnak, rabolnak tőlünk, azt elnézzük csak azért, mert fehér európaiak(most nem is megyek bele abba, hogy Románia mennyire fehér és mennyire európai), és mert "majd jönnek a muszlimok".
Beren
2003. május 30. 14:45 | Sorszám: 394
Figyi, azért az USA ellenesség egyáltalán nem baj.
A muszlim-ellenesség összetettebb dolog, az egyértelmű, hogy nincs helyük Európában, ahogy nekünk sem náluk. A maga élőhelyén viszont helyénvaló kultúra, ha az ott lakóknak jó. Márpedig úgy tűnik jó. A muszlim világon belül egyébként óriási különbségek vannak, lásd Malajziát, és vele szemben mondjuk az ókori setétségű Szaúd-Arábiát. Ugyanakkor az arab ésvagy muszlim világgal kereskedeni kell, bizonyos célokban akár együttműködni, idehozni őket azonban további tömegekben az európai civilizáció vége lenne. Mindenki otthon legyen.
Beren
2003. május 30. 14:39 | Sorszám: 393
Ezzel egyetértek.
Beren
2003. május 29. 22:05 | Sorszám: 382
Mindazonáltal szvsz be kéne fejezni egymás basztatását. Úgy értem, a JMM és PI szimpatizánsok ehelyt pl. nyugodtan vitázzanak, de hivatalosan, nagy nyilvánosság előtt ne tegyék. Ehhez a PI-nek kéne először gesztust gyakorolnia, mivel az ő honlapjukon van JMM fikázás, a JMM honlapon viszont nincs PI fikázás, nem is lesz.
Beren
2003. május 29. 10:37 | Sorszám: 374
Mostmár ferdítgetsz és hazudozol. A Jobbik-JMM körül sohasem bábáskodott Gazdag, sem a létrejöttében, sem a működtetésében, sem a koncepciók kidolgozásában nem vett részt soha, mert a JMM nem értett vele egyet alapkérdésekben.
A PI-nél egészen más a helyzet, ott egyeznek az alapelvek, ráadásul szinte mindennap megfordultok ott, ott alakultatok meg Gazdaggal a Grandban stb. Kovács meg jó ha 3-4x volt Gazdag előző törzshelyén(Fashion) évek alatt. Persze nem csak azon múlik, ki hol üldögél, de kétségtelen, Kovács üldögélés helyett dolgozik.
Amúgy pedig érthetetlen számomra, hogy miért szégyellitek Pistát, meg azt, hogy igazán vele egyeznek az elképzelésitek, én nem bűnként róttam fel a szerepét, hanem jobbos körökben közismert tényként. Inkább örüljetek annak, hogy van egy mentorotok, vele egyeznek az elképzeléseitek, a JMM-el nem, van ilyen. A JMM-hez például Molnár T. és Lovas áll közel, mert nekik közös az értékrendjük.
Beren
2003. május 28. 23:42 | Sorszám: 371
Úgy tudom, mindkettőt kirakták, vagy maguktól távoztak, állítólag Rozgonyiék nagyon inkorrektek voltak velük szemben, noha Gazdag Pista és Vass Krisztián mindenben segítették őket.
Beren
2003. május 28. 23:38 | Sorszám: 370
Ez spéci baromira nem igaz. A megalakulás óta ismerem a Jobbikot, tudom, hol, mikor alakultak, nos, az eltén 99 novemberében. Gazdag és Kovács Dávid ugyan egy ideig valóban eszmét cseréltek, de ez jóval később volt, ráadásul kezdettől különböző koncepcióik voltak, KD néhány alkalommal járt összesen a Fashionban, a Jobbik intézményesen sohasem integrálta Gazdagot és sohasem volt a törzshelyük a Fashion. A nézetkülönbségek mellett azért sem tudtak együttműködni, mert KD erős egyéniség, Gazdag is, így előbbi nem hagyta irányítani magát.
Gazdag velük kapcsolatos utolsó elképzelése a Pannon Ifjúság nevű szervezet volt, ahol ő lett volna a szürke eminenciás, de Kovács ebbe sem ment bele, így sohasem működtek együtt érdemben.
Ezután hozta létre Gazdag a PI-t, amely sokkal megfelelőbb neki, mivel szellemileg kiemelkedik közülük, igazán felnéznek rá, ugyanez a JMM-el nem megy, mert képzettek és határozottak, nem lehet őket irányítgatni.
Beren
2003. május 27. 10:45 | Sorszám: 357
"A PI cikkek zömét ő jegyzi ahogy elnézem. Legutóbb is van egy. Fotóval! Ami ugye külön kiemeli a többi hír közül. Mintha olyan lényeges lenne."

Igen, ezt Gazdag irányításával teszi. Tegye, engem nem zavar. Csak az zavar, hogy pl. a JMM-et meg újabban bojkott alatt tartják, míg korábban "csak" meghúzgálták, meghamisították a híreiket.
De csak tegyék, a Demó, persze főleg BA ostobaságai és párttollnokoskodása, valamint a legjobb szerzők eltávolítása miatt miatt szvsz lefelé fog tendálni.

Beren
2003. május 27. 09:12 | Sorszám: 354
Valóban, a honlap mond igazat(ha ezt mondja, mert nem néztem meg), az oktogoni Grand Caféban van a törzshely, a Fashion már megszűnt. Ott üldögél Gazdag Pista és PI.
Ágoston Balázs nem rossz újságíró, valóban az Új Jobboldal tagja, írogat is a rovatba.

Téma: A szerb rezsim válasza az EP-nek: szembeköpés
Beren
2005. február 17. 10:21 | Sorszám: 0
A szerbek a megtámadott magyart elítélték, az EP-t egyszerűen szemenköpte ez a csürhe. A k anyjukat. A dumából pedig elég, senki se hazudozzon javuló délvidéki helyzetről.

www.kettosallampolgarsag.hu

A VMDP kiáll a Trianon-film mellett - Aljas, jogtipró ítélet Lavró Tihamér ügyében


Míg a VMSZ, Kasza, Korhecz, Józsa és Kucsera pártja beszállt a szerb fasiszták által folytatott rágalomhadjáratba, a szabadkai VMDP vezetői kiálltak Koltay filmje mellett és cáfolták az alkotást nem is ismerő Kucsera Géza hazugságait.
Közben a magyarellenes szerb bíróság a diktatúrákat idéző módon adott választ az EP-bizottság igen lagymatag, a belgrádi rezsimet felmentő felszólításaira: a szerbek által megtámadott és súlyos sérüléseket szenvedett Lavró Tihamért ugyanúgy pénzbüntetésre ítélték, mint támadóit. Ezzel elesett a polgári szolgálat lehetőségétől, a megszálló hadsereg pedig azonnal behívót kézbesített számára. A szerb laktanyákban rendszeres a kisebbségiek bántalmazása, esetenként meggyilkolása. Az EP-bizottság látogatása magyarán szólva fabatkát sem ért. Becsey Zsoltéknak újabb vizsgálatba kell kezdeniük.(kettosallampolgarsag.hu)

2005. február 16.

A Koltay Gábor rendezte Trianon című film szabadkai vetítése utáni visszhangokról esett szó a kedden, Szabadkán megtartott Nyitott Ajtó civil szervezet szervezésében rendezett beszélgetésen. Dr. Sepsey Csaba, a VMDP szabadkai körzeti szervezetének elnöke szerint a szerb média túlreagálta a film tartalmát, anélkül, hogy látta volna azt.
-- A különböző újságokban megjelent nyilatkozatok alapján olyan érzésem van, hogy ha valaki magyar létére a tényeket szeretné bemutatni, rögtön szélsőségesnek, fasisztának titulálják. Egyesek szerint a film zsidóellenes, annak ellenére, hogy a zsidó szó egyszer sem hangzik el a filmben. Kimondottan vagy kimondatlanul a magyar nép mindig bűnös volt, ez most is így van -- mondta az elnök.
László Gyula községi képviselő szerint a filmet és az Óvóképző Főiskolán megrendezett kiállítás körül kialakult hangulat egy előre kitervelt kampány része.
-- A milosevicsi időkre emlékeztet, ami most történik. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmon keresztül a magyar népet fasisztának próbálják beállítani. Lehet, hogy ezek a rendezvények a tolerancia-program részévé válhatnának, hiszen így megismerhetnénk egymást. Ezért a film szerb feliratozását szeretnénk megszervezni, a romániai filmbemutató mintájára. Egy, a szabadkai politikai pártok képviselőivel tartandó vitafórum szervezését magamra vállalom -- mondta a képviselő.
Kucsera Géza, Szabadka polgármesterének kijelentésére, miszerint a filmet nem így kellett volna bemutatni, Sepsey Csaba elmondta: -- A polgármester annak ellenére elítéli a filmet, hogy nem is volt alkalma megnézni. Ha tényleg botrányos lett volna a vetítés, minden jóízlésű ember elhagyta volna a termet. Ennek ellenére a helyszín szűknek bizonyult, az érdeklődés nagyon nagy volt -- mondta Sepsey Csaba.
László Gyula beszámolt az első nemzeti alapon történt incidens jogerős bírósági ítéletéről.
-- Lavró Tihamér súlyos megverése előtt már voltak problémái a szomszédjával. Az egyik ilyen eset került bíróság elé. Őt és a támadót is egyaránt 1000 dináros büntetéssel sújtották. Annak ellenére, hogy három szemtanút vonultatott fel, akik bizonyították, hogy őt támadták meg. Ennek köszönhetően Lavrótól elvetették a civil katonai szolgálat lehetőségét. Feltűnő, hogy mindkét végzés egyazon napon érkezett meg, tehát a katonaság egyértelműen kivárta a bíróság döntését. Az köztudott, hogy egyre többen szeretnék fegyvermentesen letölteni a katonai szolgálatot. Így a belgrádi katonai vezetőségnek nem maradt más hátra, mint hogy magyar fiatalokkal töltse fel a katonaság létszámát -- mondta László Gyula.


Forrás: (Magyar Szó nyomán)


Téma: Jobbik MM
Beren
2003. december 03. 23:43 | Sorszám: 325
Ostobaság, kedves Mercurius, a bírósággal és a bírákkal kapcsolatban az egyik legfontosabb törvényi követelmény az elfogulatlanság, amit törvényes joga firtatni pl különösen a védőnek.
Beren
2003. december 03. 23:29 | Sorszám: 324
Ostobaság, kedves Mercurius, a bírósággal és a bírákkal kapcsolatban az egyik legfontosabb törvényi követelmény az elfogulatlanság, amit törvényes joga firtatni pl különösen a védőnek.
Beren
2003. szeptember 23. 23:37 | Sorszám: 213
MTI szeptember 15 14:51
"Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az írás kapcsán újságírók előtt úgy vélekedett, hogy az többnyire az atomfizikus "sztereotip gondolatait" tartalmazza a magyar sajtóban állandóan "átszüremkedő" információkkal
kapcsolatban."


Na erről ennyit(az MTI nem azonos a lebutított netes verzióval, csak úgy mondom), plusz azonnal belekötött ez a balfarok Illésbe, vagyis igenis vitába szállt a levéllel, végtelenül ostoba módon. Előtte ugye Halász, szintén bután a kétségeit ragozta, noha már kora reggel nyilvánvaló volt, hogy a levél egyértelmű hamisítvány.

Illés nagyon jól tette, hogy bocsánatot kért(kár, hogy csak a fidesz.hu-n lelhető fel, mert azt zömmel senki sem olvassa) de ez valszeg nem az ő hibája), ezzel nőtt is a szememben(bár eddig is bírtam), hiszen megtette azt amit Pokorniéknak duplán meg kellett volna tenni, elvégre Illést duplán gyalázták.

Beren
2003. szeptember 23. 23:27 | Sorszám: 212
Ja, és írja ki, hogy a Fidesz KB lapja, vagy ilyesmit, akkor nincs baj vele.
Beren
2003. szeptember 23. 23:24 | Sorszám: 211
Újságíró ne legyen párttag, semmiféle pártban. Az egyszerűen tisztességtelen. Mint persze Bencsik legtöbb módszere és ügye, anyagi ügyei, szélhámos csalóskodása.
Beren
2003. szeptember 23. 15:47 | Sorszám: 202
Úgy látom, nem akarod észrevenni, hogy Pokorni ugyanúgy rávetődött, amikor a levél tartalmát kommentálta, majd seggagy módon belerúgott saját párttársába, Illésbe(és nem a színfalak mögött, ami magánügye volna). Illésnek ezekután felmehetett az agyvize, hogy ugyanazon a napon egyszer az álTeller-levélben basztatják, majd a levél alapján a saját főnöke. Nem menti ez Illés méretes baromságát, de legalább nála van egy emberileg érthető indok.
Ettől még elnézést kéne kérnie, de Pokornival együtt.
Beren
2003. szeptember 23. 15:43 | Sorszám: 201
Azt se felejtsük, hogy a Demokrata vezére nyíltan vállalt párttag(ez a harmadik pártja pár éven belül), ez eleve lehetetlenné teszi az objektivitás látszatát is. A HV is elég gyenge, de legalább nem jelentik be a tévében, hogy belépnek a szövetségbe.
Beren
2003. szeptember 22. 10:53 | Sorszám: 188
MTI, 2003 09.15

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az írás kapcsán újságírók előtt közölte: a Fidesz vezetői sem értettek egyet Illés Zoltán "radikális megközelítésével", amelyet az atomenergia békés felhasználásáról és a paksi atomerőmű bezárásáról fogalmazott meg.

A Fidesz kétli a Teller-üzenet eredetiségét
2003. szeptember 15. 14:51
MTI
Halász János hétfői közlése szerint a Fidesznek kétségei vannak a
közelmúltban elhunyt világhírű atomfizikusnak, Teller Edének a
magyarországi politikai ellenzéket ostorozó posztumusz üzenetével
kapcsolatban.

"Amíg nem ismerhetjük meg Teller Ede eredeti feljegyzéseit, kétségeink
vannak, hogy a Népszabadság című napilapban megjelent írás hiteles-e,
valóban Teller Edétől származik-e" - mondta a Fidesz-frakció szóvivője az
MTI-nek.

Halász János megfogalmazása szerint azért vannak kétségeik, mert a
Népszabadságban megjelentek gyökeres ellentétben vannak a tudós korábban
képviselt álláspontjával.

A napilap közlése szerint az üzenetben - a többi közt - szerepel: "Az
ellenzék egy év elteltével nem veszi tudomásul, hogy elvesztette a
választásokat, továbbra is csak a kormányt támadja antidemokratikus
módszerekkel, s nem hajlandó támogatni a nemzet egészének javát szolgáló
javaslatokat."

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az írás kapcsán újságírók előtt úgy
vélekedett, hogy az többnyire az atomfizikus "sztereotip gondolatait"
tartalmazza a magyar sajtóban állandóan "átszüremkedő" információkkal
kapcsolatban.

Ugyanakkor közölte: a Fidesz vezetői sem értettek egyet Illés Zoltán
"radikális megközelítésével", amelyet az atomenergia békés
felhasználásáról és a paksi atomerőmű bezárásáról fogalmazott meg. A
Népszabadság cikke szerint az üzenetben Teller Ede az ellenzéket bírálva
például hozza: "A fideszes Illés Zoltán be akarja záratni Paksot, jóllehet
nem ért az atomenergiához."

A Fidesz nem vesz részt a kegyeletsértő vitában
2003-09-15 16:13

Magyarország büszke lehet minden olyan szülöttére, aki határokon innen és
túl hírnevet és megbecsülést szerzett hazánknak. Teller Edének sajnos már
nem áll módjában tiltakozni az ellen, hogy nevét kicsinyes politikai
csatározásokra használják fel.

Tekintettel arra, hogy ennek a kétes hitelű akciónak a szándéka és
eredménye is kegyeletsértő, ezért az ország józan többségével
egyetértésben a Fidesz nem kíván ebben a méltatlan vitában részt venni.
Köztudomású, hogy Teller Ede haláláig büszke volt a polgári kormány által
adományozott Corvin-láncra. A Fidesz a világhírű magyar tudós emlékét
kegyelettel őrzi.

fidesz.hu
---mondják a barmok, miután már részt vettek a vitában. Ezek nem értik
meg, hogy sem egy hamis levéllel, sem(ha igazi lett volna) egy halott
emberrel nem vitázunk. A baromarcúak úgy vitáztak, mintha Teller még
élne.

Fidesz: kétségek Teller Ede posztumusz üzenetének hitelességével kapcsolatban


Budapest, 2003. szeptember 15. (MTI) - "Halottról jót vagy semmit" -
reagált közleményben Illés Zoltán a Népszabadság hétfői számában
megjelent, a közelmúltban elhunyt Teller Edének tulajdonított
feljegyzésre.

A napilap szerint az atomfizikus halála előtt néhány nappal
megfogalmazta a magyar belpolitikával kapcsolatos, az ellenzék
magatartását kedvezőtlenül megítélő álláspontját. Ebben többek között
az áll, hogy "a fideszes Illés Zoltán be akarja záratni Paksot,
jóllehet nem ért az atomenergiához".

"Teller úrnak igaza van: sem az atom-, sem a hidrogénbomba gyártásához
nem értek, de nem is terheli a lelkiismeretemet tömeggyilkosságban
elpusztított milliók halála" - áll a fideszes képviselő közleményében.

A Fidesz-frakció szóvivője hétfőn azt mondta, hogy a Fidesznek
kétségei vannak a levél hitelességével kapcsolatban.

"Amíg nem ismerhetjük meg Teller Ede eredeti feljegyzéseit, kétségeink
vannak, hogy a Népszabadság című napilapban megjelent írás hiteles-e,
valóban Teller Edétől származik-e" - mondta Halász János az MTI-nek.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az írás kapcsán újságírók előtt
közölte: a Fidesz vezetői sem értettek egyet Illés Zoltán "radikális
megközelítésével", amelyet az atomenergia békés felhasználásáról és a
paksi atomerőmű bezárásáról fogalmazott meg.


2003-09-15 16:47 HÍREK – 16.00

A Fidesz kétségesnek tartja, hogy Teller Ede írta azt az egyik napilapban megjelent levelet, amelyben a közelmúltban elhunyt világhírű atomfizikus a magyarországi politikai ellenzéket bírálja. Halász János Fidesz-képviselő újságíróknak kijelentette: azért vannak kétségeik, mert a megjelentek gyökeres ellentétben vannak a tudós korábbi álláspontjával. Pokorni Zoltán a párt alelnöke úgy fogalmazott: az írás többnyire az atomfizikus "sztereotip gondolatait" tartalmazza a magyar sajtóban átszüremkedő információkkal kapcsolatban. A napilapban közölt üzenetben Teller Ede egyebek között azt írja: az ellenzék egy év után sem veszi tudomásul, hogy elvesztette a választásokat, inkább belső ellenségként, mint politikai ellenzékként viselkedik. Csak a kormányt támadja antidemokratikus módszerekkel, s nem hajlandó támogatni a nemzet egészének javát szolgáló javaslatokat.

Beren
2003. szeptember 22. 10:46 | Sorszám: 187
Ez az idézet pontatlan. A pontos az MTI-ben, és a Kossuthon is megvan. Nézz utána.
Beren
2003. szeptember 21. 19:46 | Sorszám: 172
Korrekt.
Amúgy az a véleményem, hogy a szóhasználat harmadrangú kérdés ahhoz képest, hogy a ballib csürhét és uralmat csakis radikális TETTEKKEL(különösen kormányon) lehet megtörni, tekintet nélkül mondjuk a Zsidó Világkongresszus véleményére.
Beren
2003. szeptember 21. 19:28 | Sorszám: 167
Ez itt a kulcsmondat. A Fidesz sohasem lépett fel ellene, és nem is fog. Innentől kezdve pedig, ha egy jobbos párt nem képes a mindennapi dolgokat megváltoztatni, eltüntetni a törvénytelen, rasszista, magyarellenes globalista médiát, az oktatást és egy sor dolgot nemzeti irányba terelni, a gazdaságban a sérülékeny exportalapú és multiközpontú tendenciát megváltoztatni, a privatizációt igenis megpiszkálni, hogy a polgároknak a polgári társadalmakéhoz méltóbb tulajdonviszonyai legyenek a nemzetegyesítést keményen végigvinni, megvétózni faiszta benes dekrétumos országok csatlakozását az Unióhoz, akkor nekem majdnem mindegy, hogy ki van kormányon, ebben az esetben a demokrácia alig több színpadi előadásnál. Engem nem hat meg és nem befolyásol, ha Orbán templomot avat, miközben a keresztény értékeket naponta sárba tapossák a kultúrában és a sajtóban, büntetlenül, akkor is, ha ők kormányoznak. Miért nem voltak soha képesek egyetlen Hegedüséhez hasonló pert valamelyik magyargyűlölő söpredékújságíró nyakába akasztani? Mert nem is akartak. Ahogy Schmidt javaslatára futni hagyták a CW Bank ügyben a börtönbe való Surányit.
Számomra elfogadhatatlan a kozmopolita médiaterrornak való behódolás, azért is, mert nincs hová hátrálni, azok tekintet nélkül a behódolásra pusztítanak mindent, ami nemzeti érték, hosszú évek óta. Ha nem jön létre egy valódi jobboldal, én nem megyek el szavazni, mert alapkérdésekben a Fidesz úgysem változtat.

Ami a hova nyisson a Fidesz vitát illeti, ott az alapkérdés hamis. A Fidesz ui. nem tud jobbra nyitni, mert soha nem volt igazán jobboldali, hanem centrista, nemzeti liberális. A disznóság az, hogy szóhasználatában viszont gyakran radikálisnak mutatkozott, amivel a tettek persze nem voltak szinkronban, viszont így félre tud(ott) vezetni és beszippantani egy csomó igazi jobbos, keresztény szavazót is, akik a Fideszeseknek igen nagy részét alkotják, vagy alkották. Ha tehát úgy is tesz esetleg a Fidesz, mintha radikalizálódna, az nem sokkal több retorikánál. Sokkal őszintébb volna, ha befejeznék a többarcúság színjátékát, és maradnának ott, ahol mindig is voltak, de ezt nem fogják megtenni, mert akkor sok szavazót elveszítenének, akik azt hiszik, hogy a Fidesz a magyar, keresztény értékek kérlelhetetlen
védelmezője, holott egy atlantista liberális párt, amely még azt sem tudja/akarja elérni, hogy eljárás induljon egy frei, egy tetemcafatozó majsai ellen, amelyik még egy köztörvényes bűnökkel megfogható bankárt sem tud hűvösre küldeni, amelyik még arra sem képes, hogy nemet mondjon az iraki rablás támogatására, amelyiknek cégei a vegyépszertől a Happy Endig úgy nyeltek le tízmilliárdokat, hogy abból egy fillért sem juttattak a valóban magyar sajtó támogatására mondjuk hirdetések formájában, ahol Baló volt a nyerő, meg Heltai és más kommunisták.
Azért így is van egy jókora réteg, aki kimozdulhat passzivitásából és csalódottságából, ha egy hiteles nemzeti pártot látna felbukkanni, ez elég lehet a Jobbik bejuttatására, majd meglátjuk.

Beren
2003. szeptember 21. 18:57 | Sorszám: 165
"Előbb be kell jutni a várba akármilyen dumával, aztán lehet elfoglalni."

Ez valóban a helyzet rossz ismeretéről tanúskodó mondás.

Beren
2003. szeptember 21. 18:52 | Sorszám: 164
Nem igaz, Lovas idézte Pokornit helyesen, Bayer próbált hazudni, de nem ment neki.
Napi 2-300 hír is átmegy a kezem alatt, hidd el, Lovas nem szokott baromságot mondani, ha 50-ből egyszer téved, akkor meg helyre igazít. Amúgy a forrást én küldtem át neki, többet is, hogy lássuk, egybehangzóak-e. Egybehangzóak voltak. Pokorni szégyentelen balfasz módjára viselkedett. és mindjár ugyanabban a percben belerúgott Illésbe is a barom, tehát duplán taglalta a hamis levelet és egyértelműen Teller "sztereotípiákról" vakerolt.
Csak órákkal később tértek magukhoz, és adtak ki egy közelényt, hogy amíg ki nem derül a levél eredete, addig nem vitáznak róla, de hát ez már eső után köpönyegnek is kevés volt, hiszen addigra hárman is égbekiáltó ostobaságot követtek el.

Schmidt Maca: sajnálom, hogy nem olvastad el Kertészt ajnározó förmedvényét a MN-ben pár hónapja.

Beren
2003. szeptember 21. 18:39 | Sorszám: 161
Hozzátenném, hogy a Fideszt minden jobbosnak joga van basztatni, mivel egyedül van a parlamentben(az mdf csak a hóna latt, nem tétel), és azokat a jobbos választókat is képviselnie kellene, akik jobb híján rászavaztak, avagy nem is szavaztak rá, de jelenleg képviselet nélkül vannak, és sok mindenben másként gondolkodnak. Tehát amíg a JMM mondjuk nem jut be, és mint parlamenten kívülinek csupán korlátozott lehetőségei vannak, addig a Fidesztől igenis elvárható, hogy kutyakemény legyen a nemzeti érdekek képviseletekor. Sajnos az a tapasztalat, hogy nem kutyakemény, hanem lekvárpuha, és még saját szűkebb táborával is szembe megy amerikai nyomásra mondjuk Irak kérdésében. Noha az iraki háborút és beavatkozást, maagyarok részvételét még a balosok nagytöbbsége is, a megkérdezettek 80-90%-a elutasította.
Beren
2003. szeptember 20. 23:43 | Sorszám: 144
A Fidesznek még médiatagozata sincs(persze nem csak ezen múlik), felkészületlenségüket a Halász, Pokorni, Illés trió hamis levélre adott válaszai jól jellemzik. A fideszesek zöme bejár a Napkeltébe, soha szervezetten és hatékonyan nem lépnek a szocionista söpredékmédia ellen, nincs bojkott, mint a másik oldalon, s lám, megmondtam előre, hogy nem kezdenek kampányba a hirdetőknél, hogy ne a Néphazugságban, ne a sztálinista 168 órában vagy a Klubrádióban, a törvényszegő RTLklub-tv2-ben és hasonló tárgyadombokban hirdessenek. Nem, ők inkább megajándékozták pár milliárddal ezeket a tetveket. Soha nem mondják ki azt, hogy a ballib média zömmel rasszista, nem bélyegzik meg a belügyes, buzeráns, antimagyar és hasonló médiaelemeket, még arra sem voltak képesek soha, hogy az szdsz-t mindig megfelelő jelzőkkel illessék. Vajon kiejtette-e maszopszadeszos politikus az elmúlt években a miép nevét, jobbos sajtótermékek nevét, jobbos személyek nevét jelzők nélkül? És ez biza hatott, megtartották a szavazótáborukat, démonizáltak, gyűlöködtek, eredményesen. Csak hát ők persze hazudnak, míg a fidesznek a médiatetvekről csak az igazat kéne kimondani. Még a hitgyülis, szélsőséges Hacknak sem szóltak be soha, nem, ők Kertésznek gazsulálnak, a II.ker volt fideszes polgija ki is tüntette, és szégyenszemre Orbán is elment a Mádl féle kertész-szeánszra. Ép államokban egy ilyen mocskot, mint Kertész, nem is fogadna soha miniszterelnök vagy elnök, akkor sem, ha nobeles, no és persze tiltakoznának is egy ilyen judeonáci, vagy bármilyen náci Nobelje ellen. Lehetett volna lobbizni, amikor még csak jelölt volt, hogy ne kapja meg, nulla kommentárral, egyszerűen csak elküldve a magyargyűlölő disznó náci mondatait. De nem, Schmidt Maca csonti benyal neki. Ez szégyen és gyávaság a Fidesztől.

Én már túl sok balfékséget láttam kicsit közelebbről ahhoz, hogy higyjek abban, hogy most majd minden másképp lesz. Jól felépített bűvészmutatványokat hajt végre ez a négy párt alapkérdésekben. Egy ismerősőm mondta a sorozatos ellenzéki tehetetlenkedés, meg a Szövetség megalakulása kapcsán, hogy aki tegnap és tegnapelőtt is hülye volt, az miért változna meg, csak mert átfesti a cégért? Miért lenne ma hiteles földvédő, amikor tegnap aláírta, hogy a magyar föld ugyanolyan árucikk, mint bármi más? Hol van itt a valódi hazafiság, hol van itt egy anyagiakon túlmutató spiritualitás? Miért volna új formáció ugyanazzal a gárdával, amikor az érdemi döntéseket a régi szűk kör hozza? Pláne miért változnának - teszem hozzá- ha az elmúlt évtized politikai "elitjének", merev érdekviszonyainak általában egyáltalán nem szomorú rabjai ők. Akik örültek, hogy már nincs szélsőséges párt a parlamentben. És az MSZp, és az SZDSZ, kedves Pokorni tanár úr?

Beren
2003. szeptember 20. 23:24 | Sorszám: 143
"Ezek abban az esetben igazak, ha változatlanok maradnak az erőviszonyok. De pont ezen kell változtatni. Egy kétharmados győzelem után Sorost azonnali hatállyal kitiltani az országból, környezetvédelmi adót kivetni a nyomtatott sajtótermékekre, majd állami támogatásként a pénzes lapoknak odaadni (-> Metro becsődöl), új médiatörvény, lecserélt közszolgálati garnitúra, újraszervezett ORTT, könyörtelenül megszorongatott nyakú kereskedelmi TV-k, régi SZDSZ-es csókák kihajtása a kulcsfontosságú pozícióból. És mindjárt nem jönnek vissza."


No erre kábé nulla esély van. Egyrészt a terhelt fideszmúltból(ami a Jobbik retorikájának csak igen kis részét teszi ki) következnek azok a sorozatos ballépések, amiket elkövettek,s amelyek orvoslását hiába várod a Fidesztől. Amiket soroltál, maximálisan osztok, de erre tőlük nulla az esély, ezt kormányon megmutatták. A Fideszben, kulcshelyeken, főleg a fővárosban rengeteg a régi jó szadeszos kapcsolatrendszerű ember, akiknek eszük ágában sincs egykori haverjaik ellen tenni. Sőt, ezek nem is egykori haverok, ezekkel egy közegben, sokszor egy üzleti-érdekeltségi közegben mozognak. A médiaelképzeléseidnek, amik teljesen jogos nemzeti célok, közel nulla támogatása volna a Fidesz vezérkarban, ha újra dönthetnének. Egy Schmidt Mari, általában a tanácsadó gárda, a gazdasági holdudvar, de az elnökség zömének esze ágában sincs lazítani a függést Amerikától, ugyanolyan atlantisták, mint az mszp. Lehet, hogy idővel te is belátod ezt, ha nem, assebaj.

Beren
2003. szeptember 20. 19:05 | Sorszám: 130
Van azért pozitívum is. A törvénytelen, négypárti EU-kampány egyik szerény ellenpontjaként abban az időszakban a Jobbik azért elég sok helyütt megjelent a Nemzettől a Hírtv-n át a Kossuthig, sőt, többet szerepelt az üres hőbörgő miépnél is, általában az EU-nem táborból a legtöbbet. De itt ott a balos sajtóban is, míg a Demokrata hol lehozta, hol nem, hol meg kicsit meghamisítva a Jobbik sajttájokat.
Ma az a helyzet, hogy a Nemzet, a Magyar Rádió és a Hír Tv közel 100%-ban hozza a híreiket, a Duna tv is többnyire(és hát a célközönség zöme ezeket követi), megjegyzem, a puszta hírközlés a közszolgálati médiumoknál kötelező(de az MTV nem tartja be, olyan is volt már, hogy stábot küldtek, majd kicenzúrázták a beszámolót), az írott sajtónál elvárható. Tehát nem örömódás publikra gondolok, azokra tán nincs is szükség, tekintve pláne a Fideszt helyenként kifejezetten lejárató bencsiki típusú ultraseggnyalást. Minden héten csontig be, tárgyi tévedések, ostobaságok rendszeresen, szinte kéthetente felbukkan az a jelző is, hogy "hazánk volt és leendő miniszterelnöke", Bencsik deklaráltan (újra) párttag lett stb. Nos, ilyen szolgai pártsajtós hozzáállásra sem a Jobbiknak, sem más normális pártnak nincs szüksége, egyszerűen csak a tevékenység tényszerű közlésére.
Beren
2003. szeptember 20. 17:14 | Sorszám: 120
"Ebben föltúrázzátok magatokat a nevetségességig és ilyenkor buknak ki olyan hajmeresztő szellemi sötétségről árulkodó jelek, hogy inkább az SZDSZ-re kell szavazni bosszúból, mert a Fidesz milyen hülye volt."

Nehezen minősíthető az egész beírásod, de ez a kis idézet belőle egyenesen minőíthetetlen. Ilyet itt senki sem mondott a Jobbik szimpatizánsok közül. Ezt egyedül te írtad le, most.

A többiekre, ömlesztve. A pártprogramját a JMM még nem írta meg, minthogy csak most fog párttá alakulni, de számos sajtótájékoztatóján, amelyek egyike sem üres miépes szájtépés és búsmagyar hörgés volt, a fiúk mindig felvázolták elképzeléseiket, megoldási javaslataikat. Azt is világosan kimondták, miben különböznek a Fidesztől, és miben szeretnének gyökeresen mást. Valóban, messze nem mindegyik megmozdulásukról számol be a sajtó, ez kis részben érthető is, hiszen idáig csupán egy társadalmi szervezet voltak, részben nagyon is érthető, hogy egyes esetekben a nyílt pártlappá züllő Demokrata jobban cenzúrázta őket, mint a Néphazugság. Értékrendjüket is kifejtették, természetesen. Most majd nyilván meg fogják alkotni a pártprogit, az alapszabály, értékrendi, világnézeti alapdoku már folyamatban van, októberre kész lesz.

Amúgy a Fidesznél a 98-as 40 pont egybevetését javallaom a valósággal, mert az emberek 99%-a úgyis csak ilyen rövid kivonatokat olvas el, vagy azt sem. Nyilván a JMM is alkot vaskosabb anyagokat, progikat, amiket nem nagyon fognak elolvasni, és ilyen negyven pont-szerű, közérthetőbb kiadványokat.

Amit még nem igazán értek, hogy van az, hogy jelentéktelen erőcskének tartjátok a JMM-et, mégis, olykor szinte többet foglalkoztok vele, mint a világpolitikával.
Az idő majd valóban eldönti, hogy az ígéretesen induló munkát megfelelő hatékonysággal folytatni tudja-e a Jobbik, én bízom benne, hogy igen.
Az antikommunizmust illetően világos, hogy együtt kell működni, de mondjuk NATO és EU ügyekben, vagy az iraki megszállást illetően, és persze a médiapolitikában nem várható el, hogy a Jobbik ne mutasson rá, ha tovább folytatódik a négypárti mutyizás.

Beren
2003. szeptember 20. 13:54 | Sorszám: 101
Semmire nem reagálsz érdemben. Nem tudsz. A jellemfejlődős dumád meg röhejes. 12 évesen sem lehet mocskolódni nemzeti szimbólumok és érzések ellen, pláne nem 25-30 évesen.
A Kovács Dávid szájába általad adott dolog pedig szimpla hazugság, lám, ki is derült, hogy szóbeszélynél egyebet nem tudsz idézni, magad nem hallottad, nem is olvastad. Biztosan nem te találtad ki, de hát mondjuk fidelitasos szájhagyomány útján elterjedhetnek az efféle idióta rágalmak, csak az a fura, hogy előtted még ilyen formában sem jutott vissza soha ez a sunyi baromság. Kovácsot lassan öt éve ismerem, soha nem mondott ilyet.
Keményen bírálni a Fideszt tényekkel, azt igen, de ő nem az a lakatosfajta eszement, aki útonútfélen, okkal-ok nélkül hazaárulózna.
Pl. ha Mádlt mondtat volna, és a kollaboráns szót használod, azt még tán elhittem vón, az életszerűbb volna.
Beren
2003. szeptember 20. 12:19 | Sorszám: 95
2003-ban azt feszegetni, hogy állít-e egy párt 2006-ban miszerintelnökjelöltet, teljesen felesleges felvetés.
De ha már szóba került, szvsz ugyanúgy fog, mint szinte minden párt, ahogy az szdsz, munkáspárt, miép vagy régebben az mdf. Egy párttól(bárhol a világon) akkor is ostobaság ezt nem megtenni, ha vélhetően nem esélyes az első két hely egyikére. Ezzel ui. önállóságát is bizonyítja, míg ha behódol eleve, szavazókat veszíthet. Még az is lehet, hogy nem állít saját jelöltet, de nem jelenti ki azt sem, hogy az én jelöltem egy másik párt listavezetője, de megnevezni egy másik vezetőt, mondjuk Orbánt, kis harakiri volna, amolyan csurkás 100-as felajánlás, eleve önfeladás.
Ráadásul pont Orbánt választani még nagyobb ostobaság volna, sokan legyintenének, hát akkor mit akarnak ezek, elvégre a JMM elképzelései főbb pontokban 80%-ban elütnek a Fideszétől, ami helyes, másképp nem is volna értelme önállóskodni. Azon bedarált álpártok, mint a KDNP, MKDSZ, kit tudja miféle kisgazdák, akik Orbán emberei(nem bűn, csak tény), egyetlen egy képviselőt sem fognak tudni bejuttatni, max kialkudhatnak maguknak, családjuknak néhány listás helyet vagy közös jelöltet, nekik néhány szlogenen kívül nincs is saját programjuk.
Miniszterelnökjelöltet támogatni csakis a két forduló letelte után, az eredmények ismeretében van értelme támogatni, addig a programjára kell koncentrálni minden önálló erőnek, és annak mentén megállapodni, ha lehetséges. Ha nem lehetséges(vagy nem jutnak be) programot egyeztetni, akkor automatice ellenzékbe kell vonulni és senkit sem kell támogatni.
Beren
2003. szeptember 20. 01:47 | Sorszám: 87
Engem elsősorban nem is a Fidesz-múlt szdsz-es foltjai zavarnak, bár azon sem lépek át, hanem az, hogy amikor kormányra kerültek, akkor sok területen nem mentek szembe a balliberalizmussal, inkább csak szavakban. Vagyis a tetteik hiánya(azzal együtt, hogy elismerem, 90 óta mégis ez volt a legkevésbé rossz kormány), ez az igazán döntő, és ez már a jelenük, ráadásul ellenzékben is, összességében szánalmas teljestíményt nyújtanak.
Beren
2003. szeptember 20. 01:47 | Sorszám: 86
Engem elsősorban nem is a Fidesz-múlt szdsz-es foltjai zavarnak, bár azon sem lépek át, hanem az, hogy amikor kormányra kerültek, akkor sok területen nem mentek szembe a balliberalizmussal, inkább csak szavakban. Vagyis a tetteik hiánya(azzal együtt, hogy elismerem, 90 óta mégis ez volt a legkevésbé rossz kormány), ez az igazán döntő, és ez már a jelenük, ráadásul ellenzékben is, összességében szánalmas teljestíményt nyújtanak.
Beren
2003. szeptember 20. 01:25 | Sorszám: 84
"Ennek fenyeben azonban elore kell latni, hogy a FIDESZ igenis rivaliskent, ellenfelkent fogja kezelni a Jobbikot, ha az o teruleten ugyeskedik es nem kell majd akkor erzekenykedni, ha ezt megfeleloen kezelni fogja."

Ez nagyjából eddig is így volt, eztán sem lesz másképp, mindkét félnek joga van hozzá, hajrá. Győzzön a jobbik! - mondja egy elfogulatlan kommentátor.

Amúgy a JMM nem szégyelli, hogy a Fidesztől is óhajt szavazatokat elvonni, egyértelműen kimondták.
A fidesz viszont ne jöjjön ezzel a dumával, hogy ez erkölcstelen, a szavazók nem képezk tulajdonát.

Beren
2003. szeptember 20. 01:20 | Sorszám: 82
"Kovács Dávid lakossági fórumokon nem egyszer hazaárulónak nevezte Orbán Viktort"

Ahogy mondani szokták: forrás?

Beren
2003. szeptember 20. 01:16 | Sorszám: 80
Milyen hitelesség kérdése? Miről hazudozol?
Én itt fórumon, a cikkeimben, plusz Lovas a cikkeiben, (vagy a Nemzet egy vezércikkében a Wermer által felhasznált összegekről) példák sokaságát hoztam-hoztuk a Fidesz együttműködésére a ballibbel. Most iderakjam a stockholmos cikket neked megint? Vagy az én Kik vagyunk és miért buktunk meg sorozatomat 2000-ből és 2003-ból? Miket cáfoltál te? Mi az, hogy a fele sem igaz, eszednél vagy? Talán a két szennykanális fidesz általi megsegítését milliárdos tartozások elengedését, talán balliberális lapok, műsorok(pl Friderikuszé), palikok, ághattilák fideszes minisztériumok és alapítványok általi pénzelését cáfolod te? Talán Princz és Surányi futni hagyását? Talán a mai napig pártigazgató Várhegyi jogerős elítélését? Talán a fideszes médiahatóság hajtóvadászatát jobbos műhelyek ellen, amikor pl azért marasztaltak el egy Hét anyagot, mert augusztus 20-ról keresztény és magyar szellemben tudósított? Talán György Péter tanácsadói szerepét Körmendy mellett? Ez csak a példák ötöde talán.
Milyen trianoni kivonulás? Hogy Fodor javaslatára(ami nevetséges, hisz nem is igaz, de mellékes) Kövér szdsz-t megszégyenítő módon fröcsög, majd az egész farkció kivonul, az szerinted Fodor és az szdsz bűne? Jól vagy?
Kicsit meakulpázhatnál, ha kérhetlek.
Beren
2003. szeptember 20. 01:06 | Sorszám: 78
1. A ballibből nem következik feltétlenül a komcsikkal való cimborálás.
2. Ha valaki 25 vagy 30 évesen, mint Orbán és Kövér, csuhásozik, meg Trianon megemlékezés ellen fröcsög, az már régen rossz. Én, és rengeteg magyar már 14 évesen is átérezhetett valamit Trianonból, hogy ellene úszítson, az meg kizárt. A fiatal kor nem mentő körülmény. Ezt, a Fidesz színeváltozását személyiségfejlődéssel, megvilágosodással magyarázni olcsó baromság.
3. Kövér mindig is ócska szájhős volt, amikor tettekről volt szó, akkor ő sem tett sokat mondjuk a szocion média ellen, pedig egy időben e területnek is felelőse volt, ami még durvább, hogy az egész fidesszel egyetemben szinte, titkosszolgálati miniszterként sem akart sohasem teljes, alapos, igazságos cseh-német stb. mintájú átvilágítást. Ez közös bűnük a bolsikkal, persze nem csoda, lásd Borost, Martonyit, Pintért stb. Kövér 34 évesen még ballib módra fröcsögött, néhány év múlva mélyen hívő keresztény magyar hazafi lett, hát egy fenét. Wermer és hasonlók tudatos, alkatra is szabott tudatos szereposztása volt a verbális radikalizmus, amit ő eljátszott. Plusz ő még kiskomcsi is volt anno.
4. Körmendy, az ORTT, a fidesz ballibeket kedvezményező médiapolitikája, a külügy, a belügy, az oktatásügy(lásd, amikor szdsz nyomásra Pálinkás egy "túlságosan" keresztény szellemiségű tankönyvet likvidált), a Deutsch féle üzelmek stbstb jól illusztrálják, hogy Fodor Gáborral együtt nem távozott a pártból a balliberalizmus,még jó sokan maradtak hasonszőrűek, legfeljebb nem pofáztak, inkább cselekedtek, az rtlklub félék javára.
Beren
2003. szeptember 20. 00:45 | Sorszám: 76
"100 évben, akkor a Fideszre, mint alapvető szövetségesre szükségük lesz és a hülye kritikákkal - amiknek a fele sem igaz, lásd a Melnyikov kontra GM meccset itt - "

Donnie Brasco, valótlant vakerolsz. Említs egyetlen olyan "hülye kritikát" tőlem, ami valótlan volt, és nem tény. Na, várom.

Beren
2003. szeptember 20. 00:41 | Sorszám: 75
Miért kéne vállon veregetni? Senki sem várhat el ilyet, sőt. Csak nyugodtan támadják. Az már viszont sunyiság, ha azzal támadják, hogy kérem micsoda dolog tőlünk szipkázni, mivel ez az egész világon természetes, ahol többpártrendszer van, továbbá, maga a Fidesz űzte a legiparibb mértékben más jobbos pártok bedarálását és szavazóik lenyúlását. De, mint hangsúlyozom, ez nem bűn, ez természetes, szükséges eszköze a politikának. Ha a fidesz ettől, a kemény rivalizálástól fél(ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szocionisták ellen ne küzdjenek együtt) az az ő baja, vagy az ő rossz lelkiismerete. Mert nem vitathatja el senkitől azt, ami a politika legitim eszközeinek egyike. Csak megjegyzem, Orbán pár hónapja a rádióban még azt is kijelentette, hogy a miép szavazóinak rájuk kellett volna szavazni. Csak tegye, joga. A választók majd döntenek.
Megjegyzem még, hogy természetesen van egy jó pár százalékos réteg, aki mindig is, és különösen a választások elbaszása miatt és óta elégedetlen a Fidesszel, max jobbhíján támogatja, vagy úgy sem, vagy a csalódott miépesek stb, ezen embereket nem is kell úgymond lenyúlni, csak összefogni, és jogos letargiájukból felrázni.

A JMM programja, célkitűzései pedig valós nemzeti igényeken alapulnak, alapkérdésekben markánsan különbözik a Fideszétől, és alkalmasak LEHETnek olyan vélemények, érdekek képviseletére, amelyek jelenleg nem rendelkeznek országgyűlési képviselettel, noha a fidesz sok volt vagy jelenlegi szavazója is magáénak vallja őket. Pl. az amerikai, izraeli politikától való függés lazítását, az iraki háború nem támogatását(amit a Fidesz igenis támogat és mexavazta a csapatküldést, ahogy Afganisztánba is), az EU nemet(ellentétben a Fidesz igennel), a magyar föld kizárólagos magyar kézben tartását(ellentétben a Fidesz megengedő álláspontjával), a határon túli magyarság érdekeinek sokkal keményebb képviseletét, beleértve a kettős állampolgárságot, amelyet nemcsak a délvidéki, hanem minden magyarra érvényesnek tekint, és már a fidesz előtt egy évvel támogatta(vagyis, mióta megalakult a JMM), a balliberális média és sajtó rákényszerítését a törvények betartására(míg a Fidesz sok tekintetben még támogatta is őket), a multik és hazaiak azonos versenyfeltételeit, határozottan magyar érdekű és értékelvű oktatáspolitikát, stb-stb, ráadásként egy MN cikkidézet Vona Gábortól, augusztus 15-éről:
"Egyrészt alapvető nemzetstratégiai kérdésekben nem értünk egyet a Fideszszel. Mi nemmel szavaztunk az EU-ra, nem támogatjuk az iraki részvételt, a közoktatási törvénnyel kapcsolatban nem csak egy apró aggály merült fel bennünk (mint például Pokorni Zoltánban), a környezetvédelemben szavak helyett valódi tetteket akarunk. A Fidesz polgári párt, amely számára a polgárok jóléte (adócsökkentés, lakáshitel stb.) az elsődleges, a nemzeti érdek másodlagos. A Jobbiknál a sorrend megfordul. Ha kell, hajlandóak vagyunk több adót fizetni, lemondani a lakáshitel kedvezményeiről, de sohasem írnánk alá azt, hogy a magyar föld szabadon áramolható tőke"
(kiemelés tőlem, ez itten a lényeg)

2. "A Jobbik a Fidesz sikereit akarja lemásolni."(itt Solymosi "népszabibarát" Frigyes vádját idézi)
A Jobbik és a Fidesz közötti analógia több okból is helytelen. A Jobbiknak nem kellett többéves tévelygés, hogy rájöjjön, nemzeti-keresztény politikát akar. Amit a Fidesz a politikai érdek szerint ismert meg, azt mi a szüleinktől kaptuk. Ők ilyen idősen kivonultak Trianon hallatán, mi zászlókat küldünk a határontúliaknak, és támogatjuk a dévai szeretetotthont. Célunk a Fidesszel ellentétben nem a csúcs (azaz a karrier), ahogy azt Solymosi Frigyes gondolja, hanem azok képviselete, akiket ma senki sem képvisel. Nem a politikai űrt keressük, ahová benyomulhatunk, hanem a magyarság érdekeit kívánjuk védeni ebben a felbolydult világban.
...

4. "A Jobbik sokkal többet segítene a jobboldalnak, ha csatlakozna a Fideszhez vagy az MDF-hez."
Ennek két kizáró oka van. Egyrészt alapvető nemzetstratégiai kérdésekben nem értünk egyet a Fideszszel. Mi nemmel szavaztunk az EU-ra, nem támogatjuk az iraki részvételt, a közoktatási törvénnyel kapcsolatban nem csak egy apró aggály merült fel bennünk (mint például Pokorni Zoltánban), a környezetvédelemben szavak helyett valódi tetteket akarunk. A Fidesz polgári párt, amely számára a polgárok jóléte (adócsökkentés, lakáshitel stb.) az elsődleges, a nemzeti érdek másodlagos. A Jobbiknál a sorrend megfordul. Ha kell, hajlandóak vagyunk több adót fizetni, lemondani a lakáshitel kedvezményeiről, de sohasem írnánk alá azt, hogy a magyar föld szabadon áramolható tőke. A másik kizáró ok, hogy a Jobbiknak a múltja és a jelene is tiszta. Sem egykori MSZMP-tagság, sem Soros-ösztöndíj, sem K&H Equities.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom azt kívánja, a Fidesz és az MDF is gyarapodjon, mert ez a jobboldal érdeke. (Sajnos a Solymosi Frigyes által említett erősödő, önálló KDNP-ről mi nem hallottunk.) De biztosak vagyunk benne, hogy százezrek várnak egy olyan pártra, amely végre hitelesen, tisztán, hatékonyan és legfőképp keményen képviseli megtépázott nemzeti érdekeinket. Hogy pedig ők ne válhassanak kaszton kívülivé a harmadik évezredben, az mindannyiunk és a demokrácia érdeke.
Vona Gábor
Jobbik Magyarországért Mozgalom, alelnök

Beren
2003. szeptember 19. 19:10 | Sorszám: 52
A Fidesz, barátom, virtigli, ballib párt volt, amelyik habzó szájjal őrjöngött, amikor az MDF kormány Trianonra óhajtott a parlamentben emlékezni(ettől még persze az MDF kormány szarházi volt), Kövér, nem 14 éves kamaszként(bár akkor sem menthető egyáltalán!) uszított, fröcsögött egy ilyen alkalommal, majd Orbánnal és az egész csapattal kivonultak, ha jól emlékszem. Orbán csuhásozott is egykor.
Érdekes, a most ifjú fidesz korban lévő Jobbikosok 20-25 évesen sem csuhásoznak és fujjolnak egy Trianon-emlékezésen. Ez nem korfüggő, és én számos prominens fideszes krisztianizálódásában, hazafiaskodásában kicsit kételkedem. Kétségtelen persze, hogy a Fidesz legalább a nyílt chartázásig nem jutott el, és mivel szociális hátterük is zömmel más volt, mint a szadié, tehát nem igazán ávós és kádergyerekek voltak, később, fogjuk rá, magukhoz tértek. De az mszmp-s vonal már a Fideszt is valamelyest végigkíséri, főleg kormányon, Martonyitól, Boroson át Pintérig, és mintha Kövér is innen indult volna. Chikán is komcsi volt, Fónagy is, hirtelen több nem ugrik be.
Azt a dajkamesét meg hagyjuk, hogy a Fidesz nem csapott le más jobbos pártok szavazóira. De ez utóbbi nem bűn, teljesen természetes a politikai életben mindenütt.
Beren
2003. szeptember 18. 18:54 | Sorszám: 32
Nem értelek. Miért vetsz olyat egy jobbos formáció szemére, amit maga a Fidesz évek óta művel? Talán a Munkáspárt vagy az MSZP nyerje meg a Jobbik?
A Fidesz, mint ballib oldalról jött pártocska, vajon honnan szerzett szavazatokat? Más pártoktól, főleg az MDF-től, részben az SZDSZ-től(ami csak első blikkre furcsa, 94-ig sok nemzeti érzelmű is szavazott rájuk, azt hívén, hogy antikomicsi párt a szadesz), majd később a KDNP-től és végül a kisgazdáktól.
Egy jobbos párt természetszerűleg a jobbos szavazók köréből meríthet.
Beren
2003. szeptember 18. 18:46 | Sorszám: 25
No ez pl. csak részben igaz. A Nemzet sajnos téves infót közölt, Balogh ui. nem tagja a Jobbiknak, nem is lesz, úgy tudom, csakis abban állapodtak meg, hogy a költslgvetés vitájában majd megjeleníti a JMM álláspontját.

A másik fele pontos, Balczó belépett, szvsz nagy nyereség, és nemigen támadható hitelesen. A volt miépesség önmagában kevés ehhez. Azért nézzétek meg, nem a komcsi Győrit vagy valami hasonszőrűt vett fel a JMM, hanem a MIÉP szinte egyetlen hiteles exvezetőjét.


Téma: Szetverik az MNO forumat
Beren
2003. szeptember 09. 16:06 | Sorszám: 239
Nem ismerem a hölgyeket/urakat, de minden jót nekik.
Beren
2003. szeptember 08. 23:07 | Sorszám: 155
Mondtam én:"a szerzői jogokat a szerző fellépéséIG". Hm-hm.
Azt nézze meg mit kapna Gen-Root cenzor, ha itt bárkitől is engedélyt kérne, hogy mondjuk egy cikkben idézze magát a fórumos hozzávartyogásai alapján, jut eszembe talán éppen a nemtúlszépemlékű SZKJ idézett rendszeresen fórumokról(tényleg, mi van vele? ne mintha érdekelne, de Bolgár egy három évvel ezelőtti cikkéért SZKJ-t, engem meg, Lovast is beperelte, mi is ugyanaztazt a témát dolgoztuk fel), de mások is, sokan, engedély nélkül.
Amúgy meg maradtam én volna szívesen melnyikov örök időkre, ha néhány ilyen korlátolt, piti gonosztevő nem tiltotta volna le. Sőt, akár lennék Molnár is, mint régen, amikor mindig odaírtam alá lakcímmel, telszámmal együtt, ha mások sem pofa nélkül pofáznának. De hát ez, több év alatt végképp kiderült, nem megy. A többség vagy be van csinálva, vagy élvezetét leli az arctalan mocskolódásban.
Ja, a bizonyítás(közjegyző, na persze, kackac). Egy nick az esetek többségében, HA akarja, nagyon könnyen tudja bizonyítani olyan infók közlésével, mit csak ő tudhat magáról, vagy a pentagonról, mindegy, hogy ő ő. Továbbá pl egy céges emilcím megadásával, tanúkkal, ezer módja van.
Természetesen a fórumos hozzászólások valóban nemigen érik el a művészi színvonalat, de itt nem is erről volt szó, ha pl Gen leírja 1000x az indexen, vagy bárhol, hogy: "bevallom, embertársak, egy utolsó szemétláda, sunyi féreg vagyok", majd ezt díszkötéses könyvben kiadja, az is az ő "művészete" és tulajdona, valódi értékétől függetlenül, (bár a példában hozott konkrét állítás ezúttal talán mégis bír egy különös értékkel, hogy gen sorozatban igazat és őszintét mondana, hátsó szándék nélkül). A gyakorlatban különben ez a kérdés kurvára lényegtelen, ki a túrót érdekel tényleg a belterjes fórumok hülyesége a résztvevőkön kívül, épp ezért az MNO fórumát sem érné meg kiadni könyvben, én se venném meg, ha mégis nagyon akarnátok, akkor ám tegyétek, de talán a legcélravezetőbb inkább egy jó kis cikket írni a sztoriról, az érdekelne, nem csak engem.
Ja, és végül: egy ilyen kis indexszdszballal haveri viszonyban lévő(aki pl törölte azt is , amikor az indexes bűnbanda egy két tagjának valódi nevét megpendítettem itt, értitek, egy mazsihiszközponti társaságot védett meg a saját fórumán) erkölcsi trutymó aztán végleg ne oktasson ki senkit jogból meg etikából, hogy csak egyet említsek, pl. szemrebbenés nélkül fennhagyta mai napig egy levlistáról kilopott magánlevelemet, többszöri tiltakozásom ellenére.

Hát ilyen ez, a fórumok történetén merengve, amikor az arisztokrácia, a műveltség elbukik, és a plebs jut hatalomra, szavazhat, vartyoghat, meg efféle ostobaságok. És persze fogyaszthat, szaporodhat, szellenthet, ezáltal tönkreteszi a Földet és erőforrásait, aminek hamarosan vége. A régi világ persze visszavonhatatlanul elbukott(úgy 1789 után idővel mindenütt), de a proli sohasem fogja tudni értékelni a sushit, a szarvasgombát, Dante nyelvét, a reneszánsz-arisztokrata és elitista polgár fogalmát, a különbséget a gorgonzola, az Irsai O., a beaujelais és a maté között, hiszen folyékony, műanyag broileritalt(kóla)önt le a gigáján, így kár bele a homoktövis, de a tiszta víz is, olyan ízeseket böffent tőle, és boldog. Kár neki elregélni, hogy bizonyos elemek és népek párbajképtelenek voltak, s jól elvoltak így évezredekig, míg nem jött az anarchobuzerancia. De míg a világot a kiválasztottak és a műveltek, okosak nem élték fel és nem változtatták szargolyóvá sárgolyóból, kordában tartva az alsó kasztokat, az új világrendetlenség előhozta az árnyékszék tartalmát, és valami demokráciával előidézte a káoszt, ami persze, mint megjegyeztük már, önmagát is felfalja. Létrejött persze egy transznáci-multis pénzarisztokrácia, amit a világban, Ázsia kivételével zömmel egy sátáni kaszt ural, de ez a bugyrokból jött pénzarisztokrácia, orkhorda vezetni és fenntartani, a természettel élni már nem tud, csak rabolni, és végül majd maga sem menekülhet meg a következmények elől, hiába van neki bármennyi zsozsója, a turhalavina majd őt is betemeti. És akkor, amikor kevesek maradnak meg csupán, a régi lesz az új törvény.

Beren
2003. szeptember 08. 19:51 | Sorszám: 132
Ha ez a sztori igaz, és ma este már nincs kedvem utána menni az ismerősök távbeszélő készüléken történő kikérdezése útján (maj holnap), akkor fel nem fogom ép ésszel, hogy kerülhetett olyan főszerk oda, aki ballib módra harcol a szólásszab ellen, ballib szempontok szerint. Ez nehezen hihető a Nemzet esetében, de egy két hülye vagy ballib sajnos majd minden jobbos szerkesztőségben akad, (néhol akár több is, lásd a Horkay, Pelle, Bod Péter(Strabag igazgatótanácsi tagság), Debreczeni stb. féle, szerényképességű mdnpforma ellenjátékosokat. Na, majd utána nézek.
Beren
2003. szeptember 08. 19:23 | Sorszám: 120
Jogilag sem egészen úgy van. Miután a felhasználók zöme, ha akarja, bizonyítani tudja, hogy ő írogatott mondjuk verseket, dalszövegeket(egy kis részük meg saját néven is írogat, vagy vállalja igazi énjét) és nem a portál üzemeltetői, igen neccesnek vélném, ha xy portálvezér azon gazdagodna meg, hogy kiadja a ti szellemi terméketeket. Akár alkotmányellenes is lehet az ezzel ellentétes gyakorlat, én szívesen megnéznék egy próbapert. Szerintem nyugodtan publikáljátok azt, ami megvan, illetve amit érdemes, bár én az mno fórumot szinte egyáltalán nem ismerem, mert amikor megnyílt, nehézskesnek találta az akkori felületet, így csak nyolcadkézből hallottam az ott történtekről, leginkább innen. Igaz persze, hogy számos embert ismerek, néhánnyal még cimborálok is a Magyar Nemzet térségében, szal ha akarnám, megkérdezhetném, mi a frankó folyt vagy történt tonképpen arratájt. Az már más kérdés, hogy az publikus-e, és feltenném-e ide az infót, hát megkérdezem, oszt majd meglátjuk, mi az mno kérése evvel kapocsban. Tán jelentkezek egy-két napon bévül.

Téma: A Fidesz szerint Glatz elgogadható köztársasági elnöknek!
Beren
2005. január 26. 13:12 | Sorszám: 114
Kövér most mondta, hogy bizonyos feltételekkel ő támogatna balos jelöltet. No comment.
Beren
2005. január 18. 17:02 | Sorszám: 50
Fenyegetőzni Kasza fenyegetőzött, fejezd be a hazudozást. Láthatóan szimpatikus neked, hogy Kasza a magyarverő szerb rendőrökkel fenyeget meg egy másik magyar embert, egészségedre.
Nyugatról nemMVSZ-es ember volt kettő-három, pl. Hámos László, akit nem fenyegetett senki, különösen nem az MVSz, amelynek nem tagja, de jó a viszonyuk.
Beren
2005. január 18. 16:59 | Sorszám: 49
Hazudsz újra és újra, nem ég az arcod? Persze miért égne?
A tanácskozásra meghívott MVSZ-es ember (nyugatról), NEM MENT EL, világos?! Mert konzultált Patrubányékkal, és így döntött.
Viszont Kasza kirekesztette Tőkést. Hogy ezt te nem ellenzed, az csak a jellemedet minősíti.
Akit kidobtak, az a Fidesz közeli Magyar Polgári szövetség elnöke, Rácz Szabó volt, aki Körömi törvényjavaslatát is ismereteni akarta. Hogy ez neked tetszik, az ismét csak gyomorforgató hozzáállásodat bizonyítja.
Beren
2005. január 17. 22:46 | Sorszám: 43
Te hazug disznó, az nem az mvsz küldöttje volt. Mégis ismételgeted? Attól az nem valóság, hogy sulykolod.
Az MVSz egyik nyugati régiós képviselőjét meghívták, de Patrubányék kirekesztése miatt lemondta.
Amúgy meg jellemző a kommunista múltadra és jelenedre, hogy Kasza elvtárs szerbrendőrös fenyegetését te helyesled Rácz Szabóval (a Fidesz básákodással létrehozott MPSZ elnöke) szemben. Miért nem az háborít fel, hogy Kasza kirekesztette például Tőkést? Mert bolsi vagy, azért.
Beren
2005. január 17. 22:35 | Sorszám: 41
Megint csak mocskolódsz érvek helyett. De hát csuklanánk is a meglepetéstől, ha nem így volna. Vitatkozz, de ne minősítgess. Tudjuk, te Lovas írásait is szemétségnek tartod, de hát nem vagytok egy súlycsoportban. Még itt a fórumon is folyton lebőgsz, lásd tegnapi hazugságodat a szabadkai konferencián történt "mvsz-kirúgásról". Jó, tegyük fel, ezúttal csak tájékozatlan voltál és nem szimpla hülye.
Beren
2005. január 17. 22:16 | Sorszám: 38
Rogán, Habony, tán még Martonyi is tagja lesz a kampánystábnak. Legalábbis ott volt a Rogánt bejelentő megbeszélésen. No comment.
Beren
2005. január 17. 21:58 | Sorszám: 36
Már ne haragudj, de egyik balos jelöltet sem kell megszavazni. Ahogy a maszopszadesz sem szavazta meg Mádlt 2000-ben, a harmadik fordulóban sem
Beren
2005. január 17. 21:56 | Sorszám: 35
Igaza van Gyurcsánynak – Lovas István jegyzete
2005. január 9.



Nézzük a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat a csehországi pártszimpátiáról. A cseh polgári jobboldal pártja, az ODS fölényesen vezet. Ha ma lennének a választások, a szavazók 34,1 %-a rá adná a voksát. Őt követik a kommunisták 16,1 majd a szocdemek 15,6 %-kal, és végül a kereszténydemokraták 8,1 %-kal. Aki kíváncsi a cseh polgári jobboldal ideológiájának két alappillérére: nemzeti, és antikommunista. E két területen Mirek Topolanek pártelnök kérlelhetetlen, hiszen ez a természetes. Aki nincs ellene egy olyan világrendszernek, mint a kommunizmus, amelyik százmillió embert ölt meg, az passzív bűnpártoló. Az ODS az EU-választásokat fölényesen nyerte, 30 %-kal. Az őszi helyhatósági választásokon 12,5 %-kal kaptak többet, mint egy évvel korábban. Az ODS-ről mindenfajta populistázás és nacionalistázás lepereg. Mirek Topolanek pártelnök november 25-én azt mondta: „ha minden hazugságra reagálnék, amit politikusok vagy újságírók mondanak, semmi mást nem tennék. Ha viszont mindenre tényleg spontán módon reagálnék, a politikusok és újságírók fele fog nélkül járna”. Most pedig térjünk rá a magyar jobboldalra.

Hazánk első jobboldali pártjának, a Fidesznek egyik vezető tagja, Rogán Antal kétszer is olyat tett, ami páratlan. Bocsánatot kért politikai ellenfelétől. Egyszer az MSZP-s Lendvai Ildikótól, rögtön a referendum után, holott Lendvainak kellett volna bocsánatot kérnie a magyar nemzettől és a tisztességtől, amiért azokat megalázta. Rogán azután a Nap-Keltében a minap a 2002-es kampányban mutatott keménységéért kért bocsánatot, amely kampány embertelen mocskáért éppen az MSZP-nek kellett volna bocsánatot kérnie a társadalomtól. Nos, ez a bocsánatkérés, ez az a vörös vonal, amit Rogánnak nem kellett volna átlépnie. De ha már Rogán átlépte, akkor egyetlen alkalommal e jegyzet is átlépi. Most akkor egyszer én is megszelídülök és a középre játszok. Hátha ezzel a Vasárnapi Újság szilárd, másfélmilliós táborát a középről és a másik oldalról is növelem hallgatókkal. Meg segítek Rogánnak, hogy visszacsalogassam a politikai lelátókról a Fidesz tétlensége és teszetoszasága miatt elmaradt drukkereket. Nem azt kiáltom tehát, hogy forza Itália, vagy hajrá, Fradi, hanem azt, hogy bocsánat, ellenfél, bocsánat a lőtt gólokért, és bocsánat, Horn Gyula, amiért karhatalmistának neveztem. Bocsánat, Medgyessy Péter, amiért egykori kommunista titkos ügynöknek neveztem. Bocsánat, hogy nem vettem észre, van élet a baloldalon is. De még mekkora. Hát nem azt vettük észre a fővárosban is, hogy nem a keresztény melldöngetők, hanem éppen a szocialista vezetésű V., VI., VII. kerület, meg a XI. kerület úszott a gyönyörű díszítéstől karácsonykor polgári fényáradatban? Hajrá, Molnár Gyula, a XI. kerület szocialista polgármestere, aki már teljes erővel készül teljesítményével bemutatkozni a főpolgármesteri kampány előtt, aki a lelkeket is meg akarva nyerni, karácsony előtti díszebédet adott a történelmi egyházak kerületi vezetőinek, szerzeteseknek, apácáknak. Miközben a dúsgazdag jobboldali XII. kerületben a karácsonyi díszítés a nullánál nem volt sokkal több. És egyáltalában, hol van a teljesítmény a jobboldalon? Hol van Demszky 2006-os kihívója, aki joggal hivatkozhat egy év múlva arra, amit tényleg tett?

Gratulálok önnek is, Gyurcsány miniszterelnök úr, mert adományozott saját vagyonából a dél-ázsiai árvíz és földrengés károsultjainak, és azért is persze, hogy ott rúgja hátba, farba és oldalba politikai ellenfeleit, ahol csak tudja, választói hatalmas tetszésére. Önök mindenhol teljesítenek. Még arra is van idejük odafigyelni, hogy az önöknek tetsző könyvek kerülhessenek csak a helyi könyvtárakba. Az ellenzéki vezetők meggyilkolásának teret adó közszolgálati műsorvezetőt pedig dupla műsorral jutalmazzák, míg a Fidesz a kagylót sem emelte fel, hogy megkérdezze Siklósi Beatrixtól, hogy van lelkileg, amiért az MTV-től kirúgva egyedül kell eltartania gyerekét a semmiből. A fideszes Navracsics Tibor decemberben azt mondta, hogy a 2006-os választási kampányban, idézem őt, „Mindkét politikai erőnek óriási szüksége lesz minden egyes szavazatra”. Idézet bezárva. Navracsics Tibornak igaza van. Önöknek is, Gyurcsány úr, amiért Navracsics tanácsát megfogadva mindent megtesznek minden egyes szavazatért. Akár a cseh jobboldal pártja, az ODS is. Az eredmény persze sem odaát, sem önöknél nem marad el. Hajrá, Magyarország, hajrá, teljesítmény, éljenek a góllövők, és félre az alibijátékosokkal.

Lovas István

Beren
2005. január 17. 21:42 | Sorszám: 34
Egyetértek. A jelenlegi ganékormány ellenzékben soha-soha semmi lényeges kérdésben nem feküdt le, nem működött együtt és mindig 100%-osan képviseli a maga magyarellenes érdekeit. Fel sem merülhetett, hogy bármiféle jobbos jelöltet támogassanak köztársasági elnöknek. Mert, ez a bűnbanda legalább tudja, hogy ellenzékben ellenzékként kell viselkedni.
A balliberális, holokausztharcos, exmszmp-s történelemhamisító Glatzot támogatni politikai öngyilkosság a Fidesz részéről. Lassan egy csavargó is jogos erkölcsi fölénnyel köpheti le az ilyeneket. A késes bűnözőkkel úriemberkedni idiotizmus. A szocionisták csak az erőt tisztelik, mégis úgy állnak hozzájuk, mintha nyugati szocdemek volnának. Ezzel ők legitimálják a szervezett gengsztert és kormányát. Az ilyen megalkuvókat, gyávákat, a kíméletlen politika küzdelem alapszabályait figyelmen kívül hagyókat nem csak a bolsik tarthatják bármikor átverhető és félredobható, semmiféle tiszteletet nem érdemlő nímandoknak, hanem egyre több jobbos szavazó is.

Téma: Ezentúl mondhatja bárki: "Kiirtanám az összes zsidót"?
Beren
2004. február 20. 17:49 | Sorszám: 8
Le fog rájuk sújtani a sors, és nem fogom sajnálni őket mindezek után. Miért sajnálna az ember biológiai alapvetésű vérnácikat?
Beren
2004. február 20. 17:46 | Sorszám: 6
Az ügyészség szerint korrekt. Fel is fognak menteni, és ünnepeltetheted magadat. Talán tolerancia-díjat is kapsz.
Beren
2004. február 20. 17:25 | Sorszám: 0
A cionnáci fővárosi ügyészség szerint igen.

Téma: Kifütyülik-e Lopcsányt Szabadkán?
Beren
2005. június 16. 15:16 | Sorszám: 21
Exkluzív videó a magyarok rabszállítóba pakolásáról.
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=szabadkavideo
Beren
2005. május 28. 15:39 | Sorszám: 18
Lopcsány szerb rohamzsarukkal vitette el a tiltakozó magyarokat - Pisztolyról kérdezték a szabadkai színművészt
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=Lopcsany
Beren
2005. május 28. 00:45 | Sorszám: 12
Lopcsány elbukott Szabadkán is, szerbekkel vitette be a magyarokat. Mocsadék.
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=Lopcsany

Lopcsány szerb rohamzsarukkal vitette be a tiltakozó magyarokat - Magyar győzelem a NEMtelen fölött


Péter Fecó és az EMI-HVIM fiataljai

Lopcsány a VMSZ székházában kezdte meg szabadkai programját, óriási, mondhatni statáriális rendőri készültség közepette, amelyre, helyi lakosok szerint még a koszovói háború idején sem volt példa. A belvárost ezernyi rendőr foglalta el vízágyúkkal megerősítve, a NEMtelen útvonalának környékét csak szintén több száz méterre lehetett megközelíteni. Az évtizedek óta nem tapasztalt védelmet a "magyar vendég" testőrségének kérésére nyújtotta a szerb kormány, a privatizátor igencsak be volt szarva a magyaroktól.

Rác segítség magyarok ellen

Mint honlapunk a Kárpát-medencében elsőnek, mindenkit, tévéket, rádiókat, az internetes portálokat is megelőzve beszámolt, különleges rendőri egységek minden indoklás, sőt ürügy nélkül őrizetbe vették a népszerű délvidéki színművészt, Péter Ferencet (Fecót) és mintegy húsz-huszonöt fiatalt, többségében az Egyesült Magyar Ifjúság és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait, akik alkotmányos jogaikkal élve NEM-et mutattak a NEM kedves vendégnek. Ez már a Magyar Ház előtt volt, ahová NEMber a közönségtől távoltartva, gorillahegyek kíséretében vonult be. Szabadka egyes részein a belügyi erődemonstráció olyan méreteket öltött, mintha az izraeli háborús bűnös zsírführer, Saron palesztinok közé látogatott volna.

Fecó a kettosallampolgarsag.hu-nak elmondta, a rendőrök ugyan nem bántották őket, de megkérdezték nemzetiségüket is, ami törvénytelen. Őt megmotozni sem akarták-merték, így az őrszobán el tudtuk érni mobilon, ahol közel négy órán tartották fogva, majd társaival együtt szinte szó nélkül elengedték. Orbán látogatása idején egyébként semmiféle extra belügyi biztosítás nem volt Szabadkán.

Beren
2005. május 24. 16:33 | Sorszám: 0
Ugyanis odatart a disznó.
http://www.kettosallampolgarsag.hu/?q=Lopcsany

Téma: Hamisít a HírTV
Beren
2003. augusztus 12. 18:46 | Sorszám: 71
Helyesen szóltál. Kiderült, hogy a prolicsaj nem való előkelő társaságba, ennyi.
Mintha egy csészébe hamuzna.
Beren
2003. augusztus 12. 18:44 | Sorszám: 70
Helyesen szóltál. Kiderült, hogy a prolicsaj nem való előkelő társaságba, ennyi.
Mintha a bögrébe hamuzna.

Téma: Liszkay 250 millióért adta át a Szabad Földet a bolsiknak?
Beren
2004. július 23. 01:29 | Sorszám: 0
http://mediakutato.hu/cikk.php?i=124&o=5

szennyes kis balbib lapocska, de azért az utolsó rész érdekesnek tűnik.
A Szabad föld ugyanis kétszer akkora példányszámú, mint a Magyar Nemzet, nem hiszem, hogy ne lehetett volna fenntartani.


Szabad Föld – az örök tartozék

A legkülönösebb szerepet a Szabad Föld töltötte be a hetilappiac jobboldalán. Az 1945-ben kommunista pártlapként indult újság, a vidék hetilapja vágyott privatizációs célpont volt, hiszen bőven félmillió fölötti példányszámmal érte meg 1989–1990 fordulóját. A valaha a szövetkezeti parasztságnak szánt, sokáig a Hazafias Népfronthoz tartozó kiadvány sorsa ezért igen kacskaringós, így nem is köthető egy személyhez, ahogy a Magyar Fórum Csurka Istvánhoz, a Magyar Demokrata Bencsik Andráshoz vagy a Heti Válasz Elek Istvánhoz (bár Eck Gyula 1971-től 1994-ben bekövetkezett haláláig állt a lap élén). A lapot 1990 januárjában a Demján Sándor által képviselt kanadai CEIC Holding vette meg, amely aztán bevitte egy új cégbe, a Szabad Föld Rt.-be (korábban a Hírlapkiadó Vállalat jelentette meg az újságot). A következő évben – részben egy leányvállalatán keresztül – a Magyar Hitel Bank Rt. (MHB) vette át a céget többségi tulajdonosként, ám garantálta „a lap szellemi és anyagi értékeit”. Volt is mit: az 1992-es átlagpéldányszám 568 ezer volt (az előző évi 675 ezer!), s 543 ezer példány el is fogyott, a cég nyereséget hozott: 1991-ben 31 millió, 1992-ben 39 millió forintot. Ezt követően szétvált a Szabad Föld tulajdonosi (alapítói) és kiadói joga: az előbbi maradt az rt.-nél, míg az utóbbi az ugyancsak MHB-érdekeltségű Mai Nap Rt.-hez került bérleti díj (1994-ben 175 millió forint) ellenében.

Ettől kezdve tulajdonképpen minden gazda pénzcsináló gépnek használta a Szabad Földet. 1995 elején az Állami Vagyonkezelő Rt. vette meg az MHB-lapokat (a Szabad Földnél az rt. részvénytöbbségét), majd miután visszavették a kiadói jogot is, eladásra hirdették meg. A nyertes – ugyancsak még 1995-ben – a Postabank-csoport lett (ekkor a példányszám mintegy 440 ezer volt). A Postabank mellé a következő évben az MSZP-által létrehozott József Attila Alapítvány került, amely az egyik alapító részvényes, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) részét vette meg (s Annus József szocialista parlamenti képviselő került a lap élére). A következő kanyar az 1998-as kormányváltás következménye: a József Attila Alapítvány 1999-ben a svájci Ringier-csoportnak adta el a részét, s ezt követően az új részvényes és a csőd szélére került, állami irányítású Postabank-csoport küzdött-pereskedett a lapért. Jellemző a Szabad Föld iránti vágyakra, hogy a Fidesz-MPP 1999. májusi kongresszusán is szóba került a lap: Homa János képviselő a baloldali érdekkörből való „kiemelését” javasolta. Ez sikerült is: a lap kiadói jogát áttették egy Postabank-cégbe, kicselezve így a Ringier-t is. A következő lépés már a Magyar Nemzet kiadójának, a Nemzet Kft.-nek juttatta a kiadói jogot: egy 2000-ben kelt bérleti szerződés alapján 11 évre, mintegy évi 150 millió forintért.

Az új, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Liszkay Gábor által vezetett kiadó 2001 elején átalakította a lapot (keddről péntekre került a megjelenés, s a vidéki hetilap jelzőjét „független”-ről „családi”-ra változtatták), amelyet hozzáillesztettek a napilaphoz, például közös műsorújságot adnak ki. 2003 őszére egyébként maga a Szabad Föld Rt. az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. tulajdonába került, miután az 2006-ig halasztott fizetéssel átvette a részvényeket a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-től, amelynek cége, a Bodrogköz Kft. 2000-ben szerezte meg azokat a civakodó Postabank–Ringier párostól. Ez a helyzet azt jelentette, hogy a lap 2002 tavaszától úgy volt ellenzéki, hogy közben állami tulajdonban volt (ahogy 1994 után a Magyar Nemzettel is megtörtént), más kérdés, hogy az Orbán-kormány idején kötött szerződés miatt az új kabinet könnyen nem „férhetett hozzá” a 2003 negyedik negyedévében már csak 151,7 ezer példányban fogyó, a Magyar Nemzetből is ismert Gajdics Ottó felelős szerkesztésében megjelenő laphoz.

Sajtókörökben 2003 nyarán-őszén azonban már híre ment, hogy a kormányzat mindenképpen szeretné „kiszabadítani” a Szabad Földet. Erre novemberben sor is került: ekkor a Geoholding-cégcsoporthoz tartozó Szabad Lap Kft. vette át az újság megjelentetését, sajtópiaci hírek szerint mintegy 250 millió forintos lelépti díjat fizetve a Liszkay-féle Nemzet Kft.-nek (ami jól jöhetett a kiadónak a Magyar Nemzet megjelentetéséhez). Ez irányváltással is járt: a vezetőket lecserélték, illetve menesztették, s Tamás Gábor személyében új főszerkesztőt hoztak a Népszabadságtól.


Téma: Jobbik zászlóbontó kongresszus: ,,Élhető, büszke, független Magyarországot"
Beren
2003. október 28. 14:34 | Sorszám: 290
Akkor tényleg csak vázlatszerűen a Fidesz konkrét, ballibet támogató tetteiről(mert az állítólagos jó szándék senkit sem érdekel, csak a tettek!)

Pl a Heltai-Simon-Kálmán féle ballib tréning Fidesz tagozatvezetőknek, Kolosi 2 milliárdos megrendelésállománya és főtanácsadóskodása Orbán idején, majd a csákó visszament az mszp-hez, a két nagy kereskedelmi tévé tevőleges támogatása, áfatartozás elengedése(2 milliárd körüli), a Martonyi féle Külügy az szdsz-es Beszélőt és Mancsot támogatta, valamint a hamisító Friderikusz műsorát több tízmillióval, Kende könyv támogatása, Kende producersége az MTV-ben Orbán alatt, Schmidt Mária intézetének könyvtámogatásai, ösztöndíjai ballib szerzőknek Ágh Attilától kezdve Pelle Jánosig, a mancsos Kócziánig, a nácizó náci Gerő meghívása előadónak a XX. intézetbe, a jogerősen elítélt Várhegyi pozícióban tartása, Körmendy Ékes kinevezése, a Fideszes ORTT idején a konzervatív műhelyek támadása, elmarasztalása hamis tényállások alapján(Vasújs, Hét, utóbbit pl azért, mert aug20-a kapcvsán nemzeti és keresztény HANGULATI felvezetéssel kezdték a beszámoló! Ez alkotmányellenes, pártállam, diktattorikus húzás, míg a heti hetest, a hamisító freies tv2-t soha nem vonták kínapdra!), okirathamisítás gyanúja a Rádió ellen(Jobbik feljelentést tett, az ORTT elimserte, de tévedésről hazudoznak, a médiakuratóriumokból a konzervatív-keresztény szervezetek kiszűrése - ez is a fidesz elnökölte ORTT idején született döntés, az átvilágítási tv-t igazán ők sem terjesztették ki, csak a 3/3-as érintettséget vizsgálták, azt is szankció nélkül, a forma 1 átjátszása Deutsch döntésével az RTL Klubnak és a xéniás Paliknak, Héder kinevezése a Fidesz alatt és még estig folytathatnám

Beren
2003. október 28. 14:25 | Sorszám: 288
De hát ha hazudott. Egy nem is Jobbik tag valaki kapcsán állította, hogy Jobbik hiteltelen, az ilyenek miatt.
Beren
2003. október 28. 13:50 | Sorszám: 283
ja-ja, és kisebb meg nagyobb európai államok is be mertek inteni az usanak Irak ügyben, Belgium, Luxemburg, Németország, Franciaország, Finnország, Svédország, Norvégia, Svájc, Ausztria, Izland, Írország, stb nem küld megszálló katonát az amerikai terror fenntartásához.
Beren
2003. október 27. 20:39 | Sorszám: 264
Ne is zavarjon, hogy az öt fős elnökségből hárman fiatalok, és maga az elnök, Kovács Dávid is az. De Balczóval, és Molnárral sincs semmiféle gond, sőt! Egyrészt okos húzás volt azért, mert ezzel kiléptek a huszonévesek köréből, és több korosztályt szólíthatnak meg, másrészt Molnár és Balczó tehetséges, rátermett is, harmadrészt egyetlen konkrét kifogást sem tudtál felhozni ellenük a korukon kívül, ami nevetséges, sem egyetlen tettüket sem tudtad kritizálni, csak általánosságban áztattad őket. Pl, hogy Balczó politikai nézetei... Mi a probléma velük? Egybeesnek a Jobbik vezérkar nézeteivel, ezért is választották őket maguk közé.
Beren
2003. október 27. 20:35 | Sorszám: 263
Már megbocsássá, de szerinted melyik volt pártalelnök, 10 éve ismert politikus menne el mezei tagnak bármely pártba? Vétek is volna, hiszen egy Balczó(de másról is szó lehet, más konstellációban) miért pazarolná el magát, ismertségét, tapasztalatait, mondjuk a II. kerületi fidesz alapszerv 72-ik tagjaként?
Kicsit mérlegelhetnél, mielőtt ilyeneket ajánlasz.

Konkrétan Balczó pedig igenis hiteles politikus, amikor parlamenti képviselő volt, soha nem hőbörgött, mint jónéhány akkori frakciótársa a miépből, hanem megmutatta, hogy felkészült politikus, szakmai munkát végzett, és okosan is politizált.

Beren
2003. október 27. 20:30 | Sorszám: 260
Kösz, de amúgy nem értem, hogy a "hamis hablaty" kifejezés miért veri ki a biztosítékot fórumtársunknál. Nem emlékszem, hogy néhány(kevés), "mérsékelt", folyton mocskolódó nicknek valaha is szemrehányást tett volna.
Beren
2003. október 27. 18:39 | Sorszám: 241
Hamis hablaty. Lovas persze, hogy nem lép be, mivel újságíró, nem pedig egy Bencsik. Ő minden párttól megtartja a két lépést(a komcsiktól az mondjuk egy óceánnyi lépés), és a Jobbikot is csak kritikusan támogatja, addig, amíg betartják a szavukat és programjukat.

Molnár nem újságíró, viszont tehetséges, ismert és népszerű arc, sokat tett a Jobbik népszerűsítéséért, miért ne vállalhatna pl. alelnöki szerepet?
Ezen túlmenően nem szorítja őt a fideszesekre is jellemző polhablaty, a politikai korrektség, egyenes mondja meg, amit gondol(ritka az a magyar politikában), de kulturáltan, találóan, célszerűen, szellemesen! Ha tényleg tehetségtelennek, visszahúzó erőnek gondolnátok őt, akkor erősen támogatnátok a Jobbikban való szereplését, hogy ártson. De nagyon is jól tudjátok, hogy éppenhogy igen hasznos figura, ezért ágáltok ellene. Tudjátok, én nem cserélném őt be egy Gyürkért, Turulmadárért, de egy Pokorniért, Schmittért sem.

Beren
2003. október 27. 18:29 | Sorszám: 240
Raffay sem tagja és képviselője a Jobbiknak, amúgy kiváló történész.
Beren
2003. október 27. 18:28 | Sorszám: 239
Lelkibeteg, gyűlölködő felebarátom, egyszer nézz le egy Jobbik táborba, avagy jöttél volna el a pénteki zászlóbontásra.
Beren
2003. október 27. 18:27 | Sorszám: 238
Berezvay nem tagja és képviselője a Jobbiknak, vagyis hazudsz.
Beren
2003. október 26. 20:36 | Sorszám: 156
Kovács Dávid 8 óta a Hr Tv-ben, a hírek, időjárásjelentés után folytatódik. Eddig nagyon jó a szereplése!
Beren
2003. október 26. 01:42 | Sorszám: 121
"Fél a rosssebb. Nézd meg a balos médiákat, hogy örülnek, hogy akadt egy pancser, akit most Csurka meg Torgyán heleyett felkaphatnak és próbálhatják gasogatni vele a jobboldalt."

Ja, pl. a Hír Tv, mint "balos" média...
A balos média egy szóval nem dicséri a Jobbikot, sőt, már megindult a nácizgatás.

Beren
2003. október 25. 18:23 | Sorszám: 96
Persze. Viszont amit a Jel(Orbán) mond, az mindig készpénz. Lásd ígéretét a Fidesz törvjavaslatáról médiaügyben, lásd 3 feltételét, amit az EU csatlakozási népszavazáshoz szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatban mondott tavaly több helyen, nem egyszer. Vagy Irakkal kapcsolatos békeszólamait.
Természetesen egyikből sem lett semmi. Orbán biza hazudott.
Beren
2003. október 25. 18:16 | Sorszám: 94
Kovács a gazdasági elképzelésekről is szólt röviden, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy most nem részletes programbeszédet mond. Amúgy röviden: a Fidesz privatizációval kapcsolatos 98-as választási ígéretének bevasalása(azaz, amit még lehet, azt kemény jogállami eszközökkel orvosolni), a további privatizációt leállítani, a stratégiai ágazatokat lehetőleg magyar kézben tartani, visszavásárolni stb. A magyar vállalkozóknak ugyanolyan kedvezményeket, mint a multiknak, egyoldalúan exportorientált és ezért sérülékeny, továbbá a többségnek hasznot nem hajtó(hisz a multik kiviszik a haszon jó részét és nem adóznak belőle) növekedési modell helyett a belső piacra is kőkeményen alapozni, állami megrendelések, építkezések stb. keresletélénkítési intézkedésekkel. A Windows kidobása az állami szektorból, helyette linux fejlesztés, azaz munka és bevétel magyar vállakozóknak, szoftver szakembereknek csupán egy példa erre.
Piacvédelem. A JMM a jövőt az Unión kívül, de az európai gazdasággal együttműködve képzeli el, már csak azért is, mert ott a piacvédelemre, hazai termelpk érdekeinek védelmére alig van lehetőség.
Média(részben ez is gazdasági kérdés): norvég, amerikai, osztrák és más modellekből is merítve a magyar érdeket dominánssá tenni, vagyis országos médium ne lehessen többségi külföldi tulajdonban, országos médiumokban az egyes cégek tulajdoni hányadát is maximálni, továbbá kereskedelmi tévék és rádiók ne kaphassanak versenyelőnyt pl. földi sugárzással.
Beren
2003. október 25. 17:56 | Sorszám: 90
Dobos sem tag, pénzt sem ad, érthető?
Beren
2003. október 25. 17:55 | Sorszám: 89
Lányinak semmi köze a Jobbikhoz, egyszerűen jelen volt, majd távozott, a fogadásra sem jött el.
Beren
2003. október 25. 16:39 | Sorszám: 71
Nem is azért mondtam, csak vki kérdezte, voltak-e ott Fideszesek. Meghívót egyébként a Fidesz nem kapott, így nem is volt várható nagy tömegű megjelenésük. Másrészt miért is kellett volna meghívni őket, mégmásrészt a "nagyok" nyilván akkor sem jöttek volna el, mégmégmásrészt a Jobbiknak nem célja, hogy fidesz vezérekkel legitimáltassa magát. De pl sajnos a bolond Grespik(és héhány hasonszőrű cimborája) is ott volt, noha meghívót nem kapott, azért persze a komcsi m1 őt mutogatta, mintha bármi köze volna a Jobbikhoz. Sajnos mindehol ott koslat, s mivel nem fogadják tárt karokkal, idővel majd be is támadja talán a Jobbikot, mint legújabb "szabadkőműves alakulatot", de annál jobb lesz a Jobbiknak.
Ákos különben nem jött el, mert zenélt, de amúgy régóta erős Jobbik szimpatizáns, jóban van az elnökséggel, amit nem csodálok.

A közönség zöme természetesen jó arcú fiatalokból, csinos lányokból, kevés, szintén korrekt középkorúból állott.

Beren
2003. október 25. 14:00 | Sorszám: 46
De, ott volt pl. Tátrai Eszter a Fideszből(volt mtv-s kurátor, valamikor Orbán irodavezetője), ő a jobb arcok közül való, vagy az MDF-ből Almássy Kornél (alelnök), és gondolom, mezei fideszesek, mdf-esek is.

Téma: Jobbik: Orbán elvesztette az erkölcsi-politikai alapot
Beren
2005. június 29. 02:08 | Sorszám: 153
Tényleg utána volt, rosszul emlékeztem. De ha Rogán Tóni teszi, az felettéb üdvös, pláne, ha a szadeszos közönségnek a jobbikot szélsőségesnek hazudja. Ha Kovács Dávid bírálja a Fideszt az MH-ban, az büdös szélsőséges, mindegy, hogy bírálata tényszerű.
Rogán Tónitól az is felemelő volt, amikor a napkeltében a blikkes féreg előtt arcon köpte saját magát és a Fideszt, elnézést kérve korábbi (egyébként mindig is csupán csak verbális)radikalizmusa, valamint a fidesz "túl"kemény kampánya miatt. Ez nem az ellenség médiájában valószánalmas leszereplés, hanem "reálpolitika", - fideszes újbeszélül.
Beren
2005. június 29. 01:19 | Sorszám: 145
Próbálná??? Fideszes Rogán a Kovács Dávid interjú előtt nem sokkal mocskolta a Jobbikot az agyar hírlapban.
De semmi gond. Nagyon helyesnek és erkölcsösnek tartom, hogy Orbán izraeli lábtörlősködése kapcsán a Jobbikot szidjátok, és nem a látogatással foglalkoztok.
Ha csótány tett volna most cionista körutat, zöld jelzést mutatva hazánk fokozott kifosztásának, nyilván vele is maximálisan megértőek lennétek. Elvégre "reálpolitika", elvégre "nem tehetne mást". Az ilyen "nem tehetett mást" szörnymondatoknak köszönhetjük valamennyi vereségünket és jelenlegi megszállásunkat is. A jobboldalon is megvan ez az ocsmány merjünk kicsik lenni mentalitás, ha magyarázkodni kell vállalhatatlan dolgokról.
Beren
2005. június 29. 01:04 | Sorszám: 140
"Aki itt bármit is akar tenni ennek az országnak, ennek a nemzetnek az érdekében, annak számos helyen kell elnyernie azok jóindulatát, akik keresztbe tudnak tenni ezeknek a törekvéseknek. "

Igazad van, felteszem a kezemet. Hiszen ezentúl a Likud és a zsidó rezsim a magyar ügyet fogja támogatni, elvégre meg van nyerve a jóindulatuk, vagy meg lesz nyerve még néhány ilyen megalázkodással. Így kell eztet csinálni. A Likudhoz, magyarországi megbízottaikhoz (SZDSZ, Mazsihisz stb), az ávós zsidó dinasztiákhoz jól oda kell menni, gesztusokat tenni Eörsiéknek és minden szép lesz. Maholnap a szadesz fogja leghangosabban követelni a kettős állampolgárságot és a székely autonómiát, holnapután a privatizáció 15 éves felülvizsgálatát kezdeményezik majd. A Jobbik pedig feloszlathatja önmagát.

Beren
2005. június 29. 00:51 | Sorszám: 133
Lásd a következő választ. Ennyire te sem lehetsz pártkatona, hogy a nyugati világban sok helyütt nem kívánatos, és egyáltalán, terroristák által vezetett Likuddal való bratyizást egy mh interjúval állítja párba.
Beren
2005. június 29. 00:50 | Sorszám: 132
Megáll az eszem. A Fidesz-vezetők évente interjúk sokaságát adják magyargyűlölő lapoknak, még a tetves szombatnak is, továbbá fridiknek, napkeltének és hasonló aljadékoknak.
Kovács Dávid ugyan szerintem helytelenül tette, hogy az agyarhírlapba IS nyilatkozott, de ezt zsidóbarátságnak titulálni hazugság, különösen a Fidesz tevékenységét figyelembe véve, amely a mészáros pártjával áll azonos platformon, amelyik már két ízben is zsidó háttérmogulokkal baszta el a magyar ügyet (Varga Tamás, Wernmer András), amelyik részt vesz minden ocsmány hajlongásban a hollóipar előtt, amelyik milliárdokat juttatott ballibeknek, zsidóknak kormányon, amelyik passzívan támogatja a zsidó térfoglalást, amelyik zsidó és egyéb médiabűnözőkkel bratyzik (lásd baló stb).
Beren
2005. június 29. 00:42 | Sorszám: 129
Saron pártja seggét nyalta, egy és ugyanaz. Ami súlyosabb, hogy közölte, már miniszterelnökként is szeretett volna kimenni, akkor pedig a mészáros zsírführerrel is smúzolt volna.
Beren
2005. június 28. 16:32 | Sorszám: 95
El tudom képzelni. Na nem az egyszerű tagok, hanem a vezetők között. Van egy olyan érzésem, hogy Szatigort nem kéri fel miniszterkedésre Viktor.
Beren
2005. június 28. 16:30 | Sorszám: 94
Íme a varázsformula:"OV reálpolitikus." Nem érdekes innentől kezdve, hogy félrelép, hogy elveit nevetség tárgyává teszi, ha egyszer reálpolitikus. Mintha visszazuhantunk volna 20 évet, a kádárizmus a jobboldalon is jelen van bizonyos körökben. Akkor is hallottuk a "reálpolitika" kifejezést, haj de hányszor. Kíváncsi vagyok, hogy tükör előtt, otthon is elhiszi-e, aki ekkora baromsággal próbálja nyugtatni lelkiismeretét.
Ez a minden alól felmentő varázsszó majd akkor is alkalmazható, ha a zsadesszal, maszoppal támogat meg megint valamit mondjuk Brüsszel érdekeinek megfelelően. Vagy ismét ballib újságírókat helyeznek kulcspozíciókba és ismét nem söprik ki a szadeszos miniszériumi apparátusokat.
Beren
2005. június 28. 16:24 | Sorszám: 91
Való igaz. A burmai kábítószerrezsim, a dél-afrikai apartheidállam,vagy a nácik, bolsik belpolitikája sem keverendő össze a magyar-akármi(behelyettesíthető) viszonnyal, nyugodtan lehet barátkozni velük, ugye?
Hihetetlen, hogy egyeseknek hova süllyed az erkölcsi mércéje, ha nekik kedves egyén csinál valami disznóságot.
Hiába csal meg az asszony, a szerető a bűnös, ugye?
Beren
2005. június 28. 16:20 | Sorszám: 89
Ízlések, pofonok, gerincek...
Beren
2005. június 28. 16:20 | Sorszám: 88
Politically correct, hogy herzl cionista emlékművének megkoszorúzását elfelejtették megírni?
Majd ha külföldiek a hungarista alapító emlékművét koszorúzzák, talán ez is rendben lesz, de így..

". Ezzel kapcsolatban a Fidesz elnöke elmondta, hogy igen fontosnak tekinti a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatokat"

Ízlések, pofonok, vonzódások. Anna Lindh svéd külügyminiszter pl az izraeli termékek elleni bojkottot tartotta "igen fontosnak" az apartheid miatt, személyesen állva ki a bojkott mellett.

Beren
2005. június 28. 16:14 | Sorszám: 86
" Szót ejtettek az iráni atomarzenál kiépítésének kísérletéről " - amit Orbán elítélt(!), anélkül, hogy egyetlen szót mert volna ejteni a zsidó haramiállam illegális tömegpusztító fegyvereiről.
Beren
2005. június 28. 16:13 | Sorszám: 85
Igen, valamint tárgyalt a netanjahu nevű cionistával "további befektetésekről". Vagyis zöld jelzést adott a gyarmatosítás folytatásának.
Beren
2005. június 28. 16:09 | Sorszám: 84
szatigor iménti vallomása szerint a Fideszbe lépett bele.

"bíráljátok nyugodtan, ha nincs jobb dolgotok. én csak jelzem...már várom Lendvai Ildikótól:"követeljük, hogy a fidesz határolódjon el a Jobbiktól-miéptől-bácsfi dianától ésatöbbi, nevek az aktuális állapotnak megfelelően cserélhetőek.
és cserélik is őket.
csak te ezt nem veszed észre."

Még mindig nem érted, hogy ezzel a hozzáálással stockholm-szindrómás beteg vagy? De ha neked szempont, hogy mit ugat Sipánka...

Beren
2005. június 28. 16:06 | Sorszám: 83
Csak arra kérlek, ne keverj össze két dolgot. Nem Orbán miniszterelnöksége az önmagáért való cél, hanem a rendszerváltás. A kettő olykor fedheti egymást, de a fanatikusok szemében öncél a Fidesz-győzelme, semmi más nem számít, az sem, ha nem visznek végbe döntő változásokat.
Beren
2005. június 28. 15:45 | Sorszám: 82
Visszafordítom sunyi szdsz-es kérdéseidet: ha szerinted gyanús a zsidókkal foglalkozni, akkor Orbán miért foglalkozik velük ennyire behatóan? És egy közép-európai jobboldali párt elnökeként miért náluk keres szövetségest, akikkel állítása szerint ideológiai rokonság köti össze? Talán cionista?
Beren
2005. június 27. 23:30 | Sorszám: 50
Te teljesen bekrepáltál.... persze, majd vége lesz az antiszemitázó, magyarellenes propagandának, mert benyal azoknak, akik azt terjesztik. Másrészt mi a fasznak tesz gesztusokat gazembereknek, miért akarja bizonygatni ezeknek, hogy ő nem és nem antiszemita? Ez szánalmas.hu és gerinctelenség. A szadeszmaszop mikor magyarázkodna, hogy ő nem büdöskomcsi, még ha persze azok is.
Mintha tasnádinak vagy kuncének bizonygatnád, hogy te nem vagy bűnöző.
Beren
2005. június 27. 23:26 | Sorszám: 49
Persze tesó, az amerikai-izraeli globalistáknak semmi köze sem a rendszerváltás kisiklatásához, sem eladósodásunkhoz, sem a nemzeti vagyon szétlopásához, sem a magas olajárakhoz, sem a magyarság elleni nemzetközi rágalmakhoz, sem a magyar autonómiatörekvések negligálásához, sem a d209-lopcsány és hasonlóak hatalomra juttatásához. A legostobább, legöncsalóbb, leghazugabb, leggyávább és legnemzetellenesebb magatartásnak tartom, amikor valaki, gyávaságból, alkalmazkodásból, osotobaságból, egyre megy, úgy véli elintézni ezt a kérdést, hogy ha nem beszélünk róla, akkor nincs. Nézz már őszintén magadba.
Andrásfalvy professzor úr tömören adta vissza a lényegét a rendszerváltás kudarcának a hétvégi Nemzetben:
„Így képzelte el a rendszerváltást?” - „Nem gondoltam arra, hogy ennyire gyávák, kényelmesek és önzők leszünk…”
Neki is azért kellett távoznia, mert amikor meg akarta valósítani elképzeléseit, az szdsz-be, a cionizmus hazai leraktába ütközött, s Antall unos-untalan közölte vele (ő mondja ezt nem én), hogy nem lehet, nincs benne a paktumban. Szintén Berci bácsi mondja ugyanitt, hogy a paktum bizonyos részleteit ők, a kormánytagok sem ismerhették meg!
Végül kikérem magamnak, hogy a legaljasabb szadeszkretén módjára zsidózásnak hazudd azt, ha akár a Jobbik, akár más rámutat az izraeli apartheidre, vagy bírálja Orbán látogatását. Egyáltalán nem kelle egyetértened sem velem, sem a Jobbikkal, de ez zsigerileg szdszkretén, piszkosgörény rágalom. Újra csak nézz magadba, hogy mi visz rá a néphazugságot, ést megszégyenítő szemétségek szajkózására. Nyilván nem vagy rá alkalmas, hogy világsajtót olvasgass, de iratkozz be vmi nyelvtanfolyamra. Egy napon talán képes leszel elolvasni eredetiben, hogy egyes nyugati mainstream lapok sőt olykor kormánypolitikusok milyen, tényeken alapuló kijelentéseket tesznek a zsidó apartheidről, és senki szemében nem lesznek gyanúsak ettől. Legfeljebb a cionista sajtó meg Izrael hörög, kit érdekel. Érdekes, hogy neked az a gyanús, aki szóvá teszi a mocskosságokat, és az a feddhetetlen, aki saronnékkal csókolózik.
Beren
2005. június 27. 23:10 | Sorszám: 48
Ha neked az egészből az jön le, hogy a Jobbik az arabokat pártfogolja, akkor nehéz veled értelmesen vitázni. Nem az ui a fő kérdés itt, hogy a jobbik arabbarát-e, nem az a módja a vitának, hogy Orbánnak a likudnácikkal való összemelegedése helyett a másikra mutogassunk, hanem, hogy megbeszéljük, miféle húzás volt ez a volt miniszterelnöktől. ha ezt megbeszéljük, egy másik topikban tőlem ezerrel arabseggnyalózhatod a Jobbikot, a két kérdés nem egymás függvénye. Úgy is mondhatnám, a kérdés itt nem az, hogy az én bátyám is feketeseggű-e, hanem, hogy a te bátyád, aki a falu vezető figurája, miért barátkozott terroristákkal és rasszistákkal.
Beren
2005. június 27. 23:04 | Sorszám: 47
"Akkor aztán rögtön ki lehetne kiáltani antiszemitának, és a 2006-os választáson, (amit valszeg simán megnyer,) ugyanazt lehetne Magyarországgal is tenni, amit pár éve az osztrákokkal! Ögyes."

No és Ausztria megsínylette? Meghátrált? Kikúrták a Szabadságpártot a kormányból? A francokat. Schüsselék keményen kiálltak hazájukért, a brüsszeli szarháziak a végén kénytelenek voltak feloldani a bojkottot, ráadásul az EU Itáliával szemben már nem is mert hasonlóval próbálkozni. Aki beijed, vagy bármely mértékben enged a cionista zsarolásnak, pusztulásra ítéltetett. Ha a teljesen hamis rágalmak szabják meg pl Orbán cselekvési pályáját, akkor egy nudli kis gyamati politikus. Mondjuk Ausztria mellett legalább kiállt, de összességében, akárcsak az áruló Antall kormány, számos lényeges kérdésben meghajolt a holokausztipar ordasai előtt. Amivel az égvilágon semmit nem lehet elérni azon kívül, hogy ellenségei megvetik és további fenygetésre vetemednek, saját táborát pedig rombolja.. Antall pl, akinek a szadesz lassan szobrot állít, kirúgta Andrásfalvyt, de másokat is, mert a professzor magyar nemzeti oktatást kívánt. Ahelyett, hogy jobbos kormányaink kíméletlenül megvalósítanák programjukat és azt amivel a brigantik vádolták őket (pl, hogy tisztogatnak), és tényleg nagytakarítást rendeztek volna, szép sorjában adták fel nemzeti érdekű céljaikat.

Beren
2005. június 25. 16:42 | Sorszám: 8
Pontosan. És a Fidesz sajnos sokszor a ballib elvárásoknak felel meg.
Beren
2005. június 24. 01:42 | Sorszám: 6
Szerintem Kovács Dávidék még nagyon visszafogottak ahhoz képest, hogy mekkora szemétség Saron zsírführerékkel barátkozni. Ha csótány ment volna oda, nyilván az elvakultabb fideszfanok is utálkoztak volna, joggal. De ha Orbán teszi, az persze más, tudjuk. A Likud büdös, de csak a ballibbel együtt, na ja.

Téma: "Orbán egy fasiszta patkány. Pusztuljanak az egyházak! Éljen Barangó!" Tilos, ma
Beren
2004. február 05. 18:07 | Sorszám: 154
Hát persze, kedves kaleb, csak szélsőjobbos hungarofasiszták állíthatnának olyan rágalmat, hogy Werbernek, Silbersteinnek, Rosnernek, és az őket gardírozó Braunnak bármi egyéb köze is volna egymáshoz azonkívül, hogy "kommunikációs szakemberek". Ha meg feltéve, de kizárva, hogy mégis, az a puszta véletlen műve, hogy a föld 6-7 milliárd lakója közül pont ők, ebben az összetételben jönnek össze a komcsik házatáján. Hiszen ők szakemberek, nincs, nem lehet kétség efelől.
Az meg a világ legtermészetesebb dolga, "közismert tény" hogy pl. az amerikai vagy az izraeli pártok number one kampányszakértőit úgy hívják, hogy Abu Wahed, Ali Nasszer, és hasonlók, Egyiptomból, Iránból érkeznek, olykor becsúszik egy-egy Tong, Wang, Nakamura és hasonlók. Hiszen Amerikában és Izraelben sem tesznek különbséget, csakis a színtiszta szakértelem számít.
Beren
2004. február 05. 00:02 | Sorszám: 99
Butaságot beszélsz vagy nem érted a lényeget. Bármely rádió, tévé megtehetné, hogy mindennap cenzúrázatlanul beolvassa a legszélsőségesebb sms-eket, emaileket, leveleket is, majd "elhatárolódik". Akár naponta olyasmit, hogy "kinyírom ezt vagy azt, Orbán pedofil, a Jobbik szart eszik esti bulikon, a polgári körök sátánisták, k. anyád Medgyessy" stb.
Nem csupán arról van szó, hogy magára valamit is adó médium nem ad be mindenféle szemétséget, fenyegetést, gyűlöletkeltést szűretlenül, magyarán disztingvál, hanem biza a médiatörvényről is(meg az alkotmányról, btk-ról stb), ugyanis az nem menti fel a műsorszolgáltatót, hogy elhatároldóik, ha folyamatosan egyoldalú gyűlöletbeszédet vagy üzeneteket közvetít, a Tilos pedig ezt teszi évek óta. Soha nem olvastak volna be olyan "sms"-t, hogy "Medgyessy egy cionista bérenc bolsevik ágens". Egyszóval újra törvényt sértettek a mocsok rasszista tilososok.

Téma: Saron nem tűr el több támadást a zsidók ellen.
Beren
2004. április 19. 01:03 | Sorszám: 17
Veled ellentétben nem látogatok pszichiátereket és elmeorvosokat.
Beren
2004. április 19. 00:43 | Sorszám: 14
satrafa, még a hadsereg nélküli Palesztinát sem tudjátok megtörni, mert aki egyszer saját bőrén megismeri a nyílt zsidó apartheidet, az haláláig harcol ellene.
Már Irakot sem tudjátok legyűrni és tartósan megszállni, Irak bizony a megszállók és a cionizmus temetője. A világ más részei pedig egyre erősebbek. Az atomhatalommá fejlődő Irán is túl nagy falat, India, Kína e század felemelkedői, és az öreg agymosott Európában is immár a többségnek elege van a cionizmusból, az eurobarométer szerint a legtöbb európai izraelt tartja a világbéke legfőbb ellenségeinek. Mindez 15-20 éve elképzelhetetlen lett volna.
És ennek meglesz a böjtje az egész világon. Franciaországban már a fehérek és nemcsak az arabok lázadnak a cionnácik ellen stb-stb, nem csoda, hogy be vannak szarva az európai "antiszemitizmustól" (amely valójában anticionizmus, a törzsi nácizmus elutasítása)
Ha pedig majd Amerikát majd átveszi a dolgos, katolikus, gyorsan szaporodó, nem épp cionbarát hispán lobbi, akkor vége a dalnak. Mindez történelmileg nézve egy-két perc lesz csupán, max pár évtized, de valszeg kevesebb.
Beren
2004. április 18. 22:12 | Sorszám: 1
A hatmilliós szám hazugság. Az egész állam egy faji kizárólagossági elvre, a holóbizniszre és egy terrorista banda irányítására alapul.
A telavivi zsírführer különben hiába acsarog, az ő terrorizmusa miatt világszerte egyre több a támadás a cionisták ellen. Az embereknek mindenütt kezd elegük lenni a nácikat megszégyenítő, az áldozatok közt faji alapon különbséget tévő görényekből, és nincs messze az a totális elűzésük ideje Amerikától Új-Zélandig.

Téma: AutópályaEllenes Liga
Beren
2005. február 14. 07:57 | Sorszám: 1
Támogatom. Csatlakozom ha okés. 90%-ban tömegközlekedem, vonatozok.
Nincs is jogsim, és csak akkor autózom, ha muszáj, olykor taxi. Más kérdés, hogy ezt egy nagyvárosban meg lehet csinálni, de kisebb településen, vidéken alig.

Téma: Tóth Gy. is ejtette a Jobbikot...
Beren
2004. április 08. 17:05 | Sorszám: 84
Szerintem is az lehetett, de ettől még lehetne zseni, akár 8 általánossal is. Csak hát nem az.
Beren
2004. április 08. 14:56 | Sorszám: 81
Az biztos, hogy nincs politológus diplomája, de hogy mit végzett, én sem tudom. Állítólag van műszaki végzettsége, talán középfokú...
Beren
2004. április 08. 01:22 | Sorszám: 56
Asszem megvan még a kazetta Tóth Gy magyarszigetes szerepléséről, ha lesz energia begépelni, igen tanulságos lesz.
Valóban, egy Csurka is megirigyelhette volna ultraradikál fideszáztatását.
Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy különféle fórumokon már akkor is mást és mást mondott. Fellépett a történelem fő utcája című fideszes pártrendezvényen, meg Bencsik korábbi, azonos című fideszes agitprop műsorában, ahol pl Deutsch Tamást dicsérte és szolgai szlogenekkel nyalizott orbánéknak. Majd mintha mi sem történt volna, gyakran csupán pár nap különbséggel, radikális(pl a Magyar Sziget) ésvagy jobbikos rendezvényeken vendégszerepelt, ahol a fideszt megalkuvó, paktumos, liberális pártként jellemezte.
Beren
2004. április 08. 01:13 | Sorszám: 55
Tóth Gy-nek természetesen joga van a Jobbik basztatásához is, de nem akkor, amikor a Jobbiknak nem hajlandó a Magyar Nemzet a válaszát közölni 10-ből 9-szer, és ezt Tóth Gy nagyon is jól tudja. A Nemzet semmibe veszi a minimális sajtóetikát. Egy alkalommal, amikor nemrég szintén Jobbik-basztató cikk jelent meg a lapban, még Balczó sem tudott megjelentetni választ. A Demokratában ugyanez az aljas játék folyik.
Volt ám az úgy, hogy Tóth Gy sem tudta bizonyos írásait elhelyezni a Nemzetben, mert visszautasították (egyszerűbben szólva kicenzúrázták), persze akkor még másként vélekedett sok mindenről. De lám, ahogy véleménye sokadszor újra abba a bizonyos irányba módosult, teret kapott.
Mindezzel együtt, ha nem is helyeslem tettét, ismétlem, joga a Jobbik basztatás, még ha a megtámadottak ismét nem is kapnak szót, legfennebb nem elegáns egy Laci-féle úriembertől.
Beren
2004. április 08. 00:57 | Sorszám: 54
Naiv vagy.
A lengyel kormánypárt pedig nem az eu választások okán esett szét.
6-8-10 hónap múlva majd meg fogják kérdezni Kovács Dávidék, hogy kérem, nyert a Fidesz júniusban, jobb lett-e? Megbukott-e a d209 galeri? Nőtt-e az életszínvonal? Nettó befizetők lettünk-e? Megmenekült-e a
magyar mezőgazdaság? Fellépett-e érdemben a Fidesz, hogy mindezt megakadályozza? Fellépett-e a Fidesz kategorikusan a magyar föld elidegenítése ellen? Miért fogadta el Orbán a koppenhágai szerződést, amikor három feltételét a szoclib nem teljesítette, és ez ellen utólag sem tiltakozott?
Be fog jönni a Jobbik erkölcsi tartása, a kampányt hamar elfújja a szél, a végtelenségig az eu hazugságok, meg a lényeget elfedő petíciók sem segítenek.

Aki részt vesz, zömmel persze nem tudatosan, de legitimálja a koppenhágai hazaáruló szerződést.
Valódi kérdések a kampányban fel sem merülnek.
Az igazi kérdés pl. az, hogy nettó befizetők leszünk, és mimimum százezrek, de inkább milliók fognak bekracholni, de milyen érdekes, a Fidesz mostanában hallgat erről mint a csuka, hiszen ha kampányelemmé tenné, hogy nemcsak élősdi európai parlamenti képviselőink havi milliós fizetését fogjuk fizetni, de a gazdag nyugatot is mi fogjuk támogatni, akkor még kevesebben mennének elmenni a kutyakomédiára. Ehelyett semmit el nem érő újabb trükkel szúrják ki a szemünket, a petícióval.
A valódi választék, választás az volna, ha pl a Fidesz azzal kampányolna, hogy követelni fogja a csatlakozási szerződés módosítását. Ekkor még én is elmennék rájuk voksolni. De nem követelik, mert kollaboráns népség, az mszp-vel nemzetstratégiai kérdésekben kiegyező társaság. Ahol pedig nincs választás, mert egyforma az (uniós) program, az nem demokrácia.
Arról nem is beszélve, hogy 90%-ban megint csak az igen pártiak kapnak médiaidőt, mint egy diktatúrában.


Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET! (III)
Beren
2004. január 10. 03:02 | Sorszám: 234
Íme, Csabai elvtárs egyik válasza a közönségnek a korridor fórumáról. Hát bizony, bizony, kár, hogy már 8-10 éve nem létezett egy ütőképes jobbos gárda, aki büntető és mindenféle eljárást indított volna Kis Jánostól kezdve Landeszmannon át mondjuk a Nitsch kiállítás szervező gárdájáig. Milyen impotens, gyáva, korrupt, áruló volt a mi jobboldalunk, hogy több mint 10 éven át tűrte a cionnáci magyargyűlölők tombolását.
Mára azért más a helyzet, ez köszönhető pl. a Jobbiknak, Lovas kitartó, több éves munkájának, és sok barátjuknak.

Csabai Gábor Tilos rádió 2004-01-08 11:20

Úgy gondoljuk, hogy karácsony szentestén nem lehetett több néhány tucat hallgatónál a rádió előtt aki minket figyelt, utólag már tudjuk, hogy közöttük volt a jobbik médiafigyelő szolgálata, s a nyilvánosság tőlük értesült a megtörténtekről. A rádió hallgatottsága egyébként jelenleg nem pontosan ismert, műsoridőponttól függően néhány száz és néhány ezer ember lehet.
http://www.tv2.hu/interju/

Beren
2004. január 09. 21:24 | Sorszám: 229
Szakadj már el az eredeti jelentéstől. Ma a cionizmust, elég jogosan a szélőséges zsidó sovinizmus jelölésére használják sokan, mert egyszerűbb és rövidebb. Elvileg igazad lehetne, hogy nem minden nemzeti törekvés sovinizmus, de én és sokan nem tudnak mérsékelt cionistákról. Vagy cionista vki, vagy nem.
Amúgy azért is antidemokratikus és kirekesztő a cionizmus, mert nem fogadja el, hogy Palesztinában/Izraelben egy másik nép is őshonos, és demokratikus állam helyett(pl. izraeli állam) zsidó államban gondolkodik, és tesz, ahol a nemzsidók de facto és de jure is másodsoztályúak. Az okmányokban nincs olyan identitás, hogy izraeli(lásd Samir ezirányú közléseit, az Izrael, a rasszista állam c. munkáját stb.), hanem csak zsidó, vagy többféle nem zsidó. Faji és vallási megkülönböztetés nyíltan, a dokumentumokban, származási alapon. Miközben ugyanezek a cionisták, akik ezt az államot működtetik ésvagy pénzelik ésvagy támogatják külföldön, más államokban őrjöngve tiltalkoznak mindenféle nemzsidó nemzeti törekések ellen, és rasszizmusnak hazudják a magyarság (és mások) számos törekvését, közlik, hogy az államnak világnézetileg, vallásilag semlegesnek kell lenni. Miközben Izrael egy vallási antidemokrácia, ahol nincs állam és egyház szétválasztva, ahol rabbik döntenek még arról is, hogy mit lehessen termelni és behozni, ahol nincs polgári házasság, ahol kihantolják a hullákat, ha nem megfelelő a vérvonaluk, ahol faji alapú az út és vízhasználat, ahol embermilliókat gettókba zárva tartanak.
Nem tudok mérsékelt cionistákat, (de ha vannak, szólj), akik, akár ateisták, akár nem, nem zsidó államban gondolkodnának, és akik nem ószövetségi érvrendszerrel igazolnák, nyíltan vagy burkoltan a faji szupremáciát. Én úgy látom, olyan fantazmagória ez, mintha mérsékelt hungaristákról beszélnénk.
Akik ugyanis demokratikus, többnemzeti, zsidó-arab, vallásszabad Izraelben/Palesztinában gondolkodnak, azok nem cionisták.
Beren
2004. január 09. 21:08 | Sorszám: 228
Lovas egyik e heti nyílt levele. Meg egy másik utána. Meg egy harmadik. K.o. az ügyben korrupt fideszmdf-nek.

KÖRMENDY-ÉKES JUDIT
médiajogász, az ORTT volt elnökepuccszerűen történt.

Tisztelt Asszonyom!

A Tilos Rádió botrányos adássorozatait követően baráti médiumokban ön váratlanul feltárta azt, hogy az ön elnöksége idején a Tilosnak a frekvencia odaítélése
puccsszerűen történt.
Közölte, hogy sem ön, sem a Fidesz által delegált testületi tag, Erdős Zsuzsanna nem vett részt a 2002. késő őszi szavazásán. Vagyis azon az MSZP-s Ladvánszky György, az MDF-es Wéber János és az SZDSZ-es Tímár János vett részt.
Ön a HírTV-ben azt is elmondta, hogy Hajdu Istvánnak, az ORTT önt követő elnökének, nem javasolja a sugárzási frekvenciaszerződés felbontását. Ezzel szemben néhány nappal később, pontosan vasárnap, a Fidesz médiatagozata - nagyon helyesen - nyilatkozatban sürgette Hajdut a szerződés felbontására és – szintén nagyon helyesen – kiemelte, ha nem bontják fel, annak a társadalmat is tekintve beláthatatlan következményei lesznek.
A lényeg: igazán kár, hogy az önt kérdező újságírók egy picit nyuszikák voltak, elnyomva magukban a szakma által követelt kíváncsiság parancsát, és nem tettek fel két alapvető kérdést, amit most bepótolok.

1. Ha Erdős Zsuzsannával nem voltak ott a szavazáson, hol voltak? A budoárban?
2. Ha nem tudtak volna netán arról, hogy szavazásra kerül a sor és önök ellen a három másik ORTT testületi tag puccsot hajtott végre, miért nem tartottak erről azonnal sajtókonferenciát?

Itt valami nem stimmel.


WÉBER JÁNOS
ORTT MDF-es testületi tag

Kedves János!

Az MDF most szintén a Tilos Rádió sugárzási engedélyének a visszavonását sürgeti. Elmondanád nyilvánosan – ha lehet, a Demokratának e levélre válaszolva-, hogy te miként szavaztál az akkor már bizonyítottan a legförtelmesebb vulgaritást, a kereszténység- és magyarellenességet képviselő, Soros-támogatású rádió frekvenciakérelme ügyében?

TÍMÁR JÁNOS
ORTT SZDSZ-es tagja

Tisztelt Tímár Úr!

Elképzelni nem tudja, hogy mennyire becsülöm önt, mint érdekérvényesítőt. Főleg azért, mert ön élete minden percében mindazon SZDSZ-es érdekeket képviseli, amelyek végtelenül ártalmasak és kártékonyak a társadalom nagy nagy részére. Önről – ellentétben a jobboldal képviselőivel - nem lehetne feltételezni sem, hogy ne szavazott volna a Tilos Rádió frekvencia koncessziójára. Önt – ha például az ORTT-t vezetné – nem lehetne megpuccsolni, ha pedig valaki azt mégis megtenné, gondoskodna arról, hogy annak óriási jogi és médiabeli következményei legyenek. Évekre. Egyébként az SZDSZ minden tényleges és nem hivatalos tagját nagyon nagyra becsülöm. Ahogyan önök mindenütt ott vannak, amire a jobboldal képviselői még csak nem is gondolnak. Mert a jobboldaliak azt hiszik, hogy amire ők nem gondolnak, az lényegtelen. De ön és embereik nagyon jól tudják, hogy ez mennyire nem így van. Minden fontos. Ahogyan az önök emberei még arra is vigyáznak, hogy a Kairosz kiadónak például Szent Ágostonról írt könyveit vagy Szent Ágoston írásait karácsony előtt se engedjék be mondjuk az Auchanba, a Corába és a többi áruházláncba. Ahol a könyvbeszerzést pontosan azon embereik irányítják, akik Kende-könyveket írnak és iratnak Orbán Viktorról vagy „hosszú bájtok éjszakáját” Simicska Lajosról. Akik tudják, hogy inkább maffiózók (igaziak, valamint maffiózó újságírók) könyveit kell terjeszteniük a hipermarketekben és egyéb helyeken, minél nagyobb példányban, de soha sem Szent Ágostont. A szétrothasztás, a szétzilálás érdekében. Mert önök pontosan tudják, hogy egy szétrohasztott világban az önök kohéziója még jobban érvényesül. Le a kalappal ön és önök előtt.
Egyébként magyarázza el Körmendy-Ékes Juditnak, hogy ön miként viszonyult volna egy olyan rádió frekvenciakérelméhez, amelyik korábban a Dávid-csillagot „nagy szarnak” nevezi, Mózest pedig lebuzizta volna és hírekben mondta volna be, hogy az ön gyereke valójában Suchman Tamástól származik (a Tilos a híradásában mondta be, hogy Körmendy-Ékes gyereke Orbáné). Önök azért vannak nyerőben minden téren, mert önök értik, hogy minden ponton ott kell lenni. Éjjel, nappal. Minden lényeges.

Beren
2004. január 08. 18:03 | Sorszám: 222
Ez pl tipikus cionista hazugság.
Számos mértékadó lapban jelent meg cikk az elmúlt években világszerte, még Izraelben is, amely szerint hazugság, az, hogy aki a cionista államot bírálja, a cionizmust bírálja, az izraeli apartheidet bírálja, az szükségszerűen antiszemita volna, vagy zsidózna.
Ez az aljas módszer régi eleme annak a zsidó soviniszta avagy egy szóval cionista taktikának, hogy bármiféle bírálatot, kritikát elnyomjon. Senkit sem hívnak kínai vagy oroszellenesnek, ha mondjuk Kína és Oroszország durva kisebbségi politikáját bírálja, utóbbiaknak még nem jutott eszébe ez a cionista aljasság.
Beren
2004. január 06. 20:34 | Sorszám: 186
Hogy hányan vannak nem tudom, de igazad lehet, mert azt viszont tudom egy nemzetes cikkből, hogy Pelle, a cionista, a jobboldalra átment Schmidt Mari kedvenc ballib alapította 99-ben, aztán szépen el is halt. De tökmindegy is, a Schmidt Mari féle zsidók nem nagyon különböznek a mazsihisosoktól, talán annak tagjai is, csak most Schmidt Mari alapítványától kapják a pénzt, meg az adja ki a könyveiket.
Amúgy természetesen, mint egyházféleségnek, a mazsihisznek kellett volna tiltakoznia, nem egy létező vagy nem létező zsidó civilszervezetnek, de az úgysem fog
Beren
2004. január 05. 12:39 | Sorszám: 141
"Amikor az Éjjeli menedékhelyben nyíltan a holokauszt tagadásáról beszéltek, és zsidóztak"

Megint hazudsz. Az Éjjeli Menedékben nem zsidóztak és nem tagadták a holódat, ezt idézettel sem tudod alátámasztani, mivel nem volt ilyen.
Igaz, más népek holokausztjáról is beszéltek, ami a te szemedben holótagadásnak tűnhet, de attól még nem az.

Beren
2004. január 05. 10:04 | Sorszám: 132
Badname, a neved szinte kötelez, egy mondatban válaszolva ugyanis: hazudsz mint a vízfolyás. ne próbáld már elsütni újra az aljas hazugságot, hogy ez kivétel volt, hogy a tilos nem ilyen, hogy toleráns. Hát egy nagy lófaszt. A tilos rasszista adó. Idézettekkel, alaposan bizonyítottuk már, hogy hosszú évek óta rendszeres a magyarság és kereszténység mocskolása, kezdve Jézus lebuzizásától a Szent Korona nagy szarnak nevezéséig, Jézus lezsidózásáig és lefattyúzásáig, hazug "hírek" közléséig, a keresztek felaprításának és leköpésének javaslásáig.
Hazugság az is, hogy a tilos semmilyen szentséget, dogmát nem tisztel, ugyanis mindig csak a magyarságot, kereszténységet támadták, a zsidóságot pl soha, ami nem csoda, lévén jó sok cionista közöttük.
Beren
2004. január 05. 09:56 | Sorszám: 131
"Az óriási és azonnali felháborodásról a Tilos Rádióval rokonszenvező média az elején igyekezett mélyen hallgatni, akár a 15 percenként híreket mondó InfoRádió, a Kárpát-medence talán egyik legsunyibb adója is, amely egészen 26-a reggelig hallgatta el a felháborodás hangjait, noha azt mind a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió, mind pedig a Hírtévé híradásaiból az ország lakossága már megtudhatta"

Tegyük hozzá, a fidesz alapította és működtetett Infó Rádió, amely tényleg egy szégyenletes orgánum. Legalább a Hír Tv nem ilyen, én szerintem azért, mert ha olyan volna, akkor azt is 50 ezren néznék, mint az infót hallgatják.

Beren
2004. január 05. 09:48 | Sorszám: 130
A cikk szerzője, Iványi közismert szdszes lelkész(párttag), olyan "kiválóságokkal" működik együtt, mint vásárhelyi riska. Azaz egy ocsmány gazember, a cikkből is látszik. Az ő "logikáját" alkalmazva ugyanis a salamonberkovicz nevű bűnöző, meg a lubavivcsi szekta menóraállítása provokációnak minősülne és az is érthető volna, ha erre válaszul a menórák felaprítását javasolná valaki. Zsidófasizmus ez, felső fokon, de már hiába mosdatják a szart, egyre több embernek világos a magyar és keresztényellenes fajgyűlölők tevékenysége.
Beren
2004. január 02. 00:56 | Sorszám: 23
Az izraelből jövő tesókkal ma már tuti, hogy többen vannak, de ha száz, ha háromszázezer egy törpepártnak nagyon is értékes. Egyébként a bevándorlás ezért IS fontos a magyarellenes pártnak, mert így 5% felett maradhat, mert a zsidók óriási többsége nem szavaz a jobbos pártokra.
Beren
2004. január 02. 00:50 | Sorszám: 22
Önmagában baromság a kirekesztés=kiirtás, a bosszú népe évtizedek óta kirekeszti a magyarságot, irtja is, de ki nem irtja, elvégre dolgozni is kék vkiknek..
No szóval érdemes elolvasni Tábor Béla, egy magát zsidóként definiáló írónak a 39-es könyvét, a zsidóság két útja címmel, nemrég került a kezembe, ajánlották, hogy érdemes. És tényleg, a pofa az előítéletek jogosságát és megalapozottságát elismeri(pl gazdasági erőszakosság,pénzközpontúság, vagy a magyarsághoz való őszintétlen viszony), csak aszongya, hogy ezen kéne változtatni a zsidóknak(azóta sem sikerült a többségnek?). Elismeri, hogy a zsidóság nemzetiség is, ami ténykérdés.
Beren
2003. december 31. 16:21 | Sorszám: 6
Kígyónyelvű, kik is fütyülték ki az amúgy korrekt ballib Martonyit, melyik csőcselék is őrjöngött a pápa nevének pozitív szövegkörnyezetben való emlegetésének hallatán? Bizony a mazsihisz tüntetői voltak úgy két éve januárban.
Zsigeri keresztény és magyargyűlölet jellemző rájuk.

A tilosnál megfordítom a kérdést, talán a mancs újságírói meg a holdudvaruk, akik alapították és részben ma is ott vannak, jellemzően jobbos és magyar emberek?
Holóvallásúak ők mind, és karmincza hazugságával szemben soha de soha nem mocskolták a zsidó vallást és vallásalapítókat, úgy mint a keresztényeket és a magyarokat.
Továbbá úgy látom, azt azért elismered, hogy nem sokszínű a rádió, hanem ultraballib, amit a tényekmalá is támasztanak.

Beren
2003. december 31. 16:12 | Sorszám: 4
Ez kicsit zöldség. Azért, mert egy zsidó rádióban a keresztények kiirtására uszítanak, még senki sem felejti el, hogy a hazugok és tolvajok kormánya árat emel és tönkrecseszi a gazdaságot. Sőt, a többséget nyilván elsősorban az utóbbi érdekli, de a tilost azért még bíróság elé állíthatják, nem.
Beren
2003. december 31. 16:09 | Sorszám: 2
Jól tette, meg lehet találni.

Téma: Hazudik az MTI
Beren
2005. május 12. 01:45 | Sorszám: 38
Lovas az MTI-ről
http://www.kettosallampolgarsag.hu/index.php?name=main&mode=rovid&dind=2005.05.12%2000:41&database=rovid
Beren
2005. május 10. 21:45 | Sorszám: 37
http://nemenyi.com/MagyarokVilaga0505.htm
Beren
2005. május 03. 19:05 | Sorszám: 36
MTI: A tájékozódás szabadsága ellen


Reform, 2005. április 29.


Mint április 15-i számunkban utaltunk rá, az egyes nyugati hírügynökségi jelentéseket elferdítő Magyar Távirati Iroda sajátos viszonyban áll a közérdekű információk szabad áramoltatásával is. Bár a költségvetésen keresztül a magyar adófizetők állják a cég fenntartási költségeit, az MTI honlapján és szolgáltatásaiban tavaly beállt változásokat röviden úgy lehetne összefoglalni: fizess mégegyszer, ha MTI hírt akarsz olvasni. 2004. tavasza óta az iroda híreinek túlnyomó többsége a cég honlapján nem érhető el ingyen.

Vince Mátyás regnálása alatt a ww.mti.hu nyitóoldalán ellenben a következő közleményt olvashatjuk(ingyen):
"Az MTI-nek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. Az MTI előzetes engedélye nélkül az interneten tilos az MTI honlapjára mutató, illetve az MTI site belső tartalmához vezető link elhelyezése."

Vincéék, úgy tűnik, szereptévesztésben vannak, amikor úgy viselkednek, mintha film- vagy lemezgyár, netán egy számítástechnikai cég magántőkéből létrehozott magánprodukciója felett rendelkeznének. Mindennek kapcsán Dr. Balsai Szabolcs ügyvéd, ismert médiajogász a Reform kérdésére elmondta: a nemzeti hírügynökségekről szóló törvény ugyan biztosítja az MTI számára, hogy ingyenes szolgáltatásra, mindössze rendkívüli állapot, szükségállapot idején, és a választásokkal összefüggésben köteles. Kérdéses azonban, hogy ez a rendelkezés mennyiben áll összhangban az Alkotmánnyal, amely kifejezett emberi jogként határozza meg az információhoz való hozzáférést, különösen annak fényében, hogy a szerzői jogról szóló 1999-es törvény 1. § (5) bekezdése kimondja: „A szerzői jogi védelem nem terjed ki a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre vagy napi hírekre.” Az MTI hírgeneráló szerepe –önhibáján kívül - meglehetősen háttérbe szorult, hiszen az egyes társadalmi szervezetek, köz- és magánintézmények ma már több száz elektronikus címet tartalmazó listával rendelkeznek, amelyen csak az egyik e-mail cím az MTI-é. Így a hírek tekintélyes része közvetlenül jut el a sajtóhoz, és nem az MTI-n keresztül. Ilyenkor fel sem merülhet a „hírlopás”, - mondta el lapunknak a szakember.

Példának okáért a Magyar Rádió híreinek zöme a radio.hu-ról ingyen letölthető, úgy, ahogy az közszolgálati orgánumtól elvárható. De, mint korábbi számunkban utaltunk rá, a privát profit alapon működő Reuters vagy AP is térítésmentesen osztja meg vezető anyagainak javát honlapján. Az MTI ugyanakkor tavaly szerződéskötelessé tette a civilszervezeteket, évente mindössze 15 db ingyenes megjelenést biztosítva számukra, ám ezt is csak kényszerződés aláírása után, és e-mailen beérkezett közlemények esetében. A limit túllépése után oldalanként 29 ezer forintot gombolnak le azért, ami 15 évig ingyenes volt. A pártoknak egyébként 200 közlemény díjmentes hasonló időintervallumra, vagyis a Vince-csapat, például a diktátumot elutasító '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) szerint megkülönbözteti, és állampolgári jogaiban korlátozza a pénztelen civil szférát.
1989. március 8-án az MTI bejelentette, hogy, idézzük: " a tájékoztatás teljességéért érzett felelőssége és a kötelezettségei tudatában" létrehozza az Országos Sajtószolgálatot (OS), amely a bíróságon bejegyzett szervezetek, pártok, egyesületek, szövetségek, egyházak, felekezetek és intézmények beérkező nyilatkozatait teljes terjedelmükben közli. A felmerült költségeket 2004-ig az előfizető szerkesztőségek felé számlázták, az fel sem merült, hogy a közlemények kiadói fizessenek. Erre rímel az 1996. évi, a nemzeti hírügynökségről szóló törvény 2. § (1) c) pontja is, amely szerint az MTI "közszolgálati feladatai közé tartozik... hogy közreműködik az állami szervek, más szervezetek és természetes személyek közérdekű közleményeinek a nyomtatott és elektronikus sajtóhoz történő továbbításában." Ráadásul az Alkotmány 61-ik szakaszának első bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

Langmár Ferenc, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (TTT) elnöke a Reformot arról tájékoztatta, hogy a hírferdítések ügyében(is) múlt csütörtökre (április 21.) összehívott ülésről Vince Mátyás levélben mentette ki magát, mondván, szakmai alelnökével együtt külföldre utazik. Majd kiderült, hogy Vince mégiscsak Budapesten maradt, de erről már nem tájékoztatta a TTT elnökét. Langmár ezek után nem vett részt a hivatalos ülésen, amely határozatképtelenség miatt el is maradt, ám a hírhamisítások ügye e héten újból napirendre tűzetett. Az ülésre lazártánk után került sor(vagy nem)...
Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja szintén foglalkozni kíván az MTI példátlan hírszerkesztési gyakorlatával, ám mint kérdésünkre elmondta, az sem biztos, hogy a 3-2 arányban szociálliberális többségű médiahatóság egyáltalán megszavazza azt napirendi pontként. Múlt heti infomációk szerint ugyanakkor valószínű, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ellenőrző albizottságában az ellenzék hangsúlyosan tárgyalni kívánja a Távirati Iroda sajátos szerkesztési tevékenységét.

Beren
2005. április 30. 23:35 | Sorszám: 34
Jó, de ha ilyen elfoglalt, akkor miért vállalta, hogy beül más székébe, pláne olyan területen, ahol semmiképpen sem ász? Miért kell ezt áldozatnak beállítani? Én inkább jellemhibának tudom be, hisz mondhatta vón, hogy ehhez nem értek, nem ülök be a méltatlanul kirúgott kolléga székébe. Nem hiszem, hogy megélhetési kérdés volna neki, de az sem volna mentőkörülmény.
Ő jellem helyett a vezetést szolgálta ki, kiknek ez nem az első és utolsó disznó döntése volt.
Beren
2005. április 30. 21:25 | Sorszám: 30
Szvsz nem rokonok.
Beren
2005. április 30. 21:24 | Sorszám: 29
Kócziánhoz képest, igaz. Na de ez a mérce?
Beren
2005. április 30. 19:51 | Sorszám: 22
Kulturális műsorban O Kovács elmegy. De politikaihoz alkalmatlan. Sorozatban tesz fel sablon kérdéseket, sorozatban nem tesz fel fontos kérdéseket, vagy mond ténybeli hülyeséget, hónapok óta, és nem javul. Nem csoda, nem ez a mestersége.
Csütörtökön pl azt mondta, hogy mindhárom cikket elolvasta a témáról, beszélvén a Reformról és a Nemzetről. Ehhez képest csak két cikk volt, és megbocsátható volna, ha ez volna minden bakija. Ő azonban, hangsúlyozom mégegyszer eleve nem elég olvasott közéleti műsorhoz, és nem is készül fel rendesen. Csúri helyére rakták, aki százszor jobb volt. Na jó, lehet, hogy csak 99-szer, de ég és föld, nem OKovács javára.
Beren
2005. április 30. 17:46 | Sorszám: 20
Viszonylag jól ismerem a szerzőt, majd átadom.
Úgy tudom, nem próbálkozott, mert tudta, hogy egyes határozottabb hangvételű részekbe nagy valószínűséggel a lényeget érintően belenyúlkáltak volna, tompítják egy kicsit stb. A Reform viszont érintetlenül lehozta a legkeményebb stílusban.

Az MN-nél sajnos vannak tabutémák is, ezért írja Lovas az igazi csemegéket eleve a Demóba.
Egy tipikus példa a butaságra: pár hete, április 11-én közölték Tóth Gy egy kiváló írását(már ez is valami manapság), ám kihúztak egy szót, ami idézet volt egy szadeszos gyűlöletdumából. Az eredeti sor úgy hangzott, hogy:

"Az SZDSZ értékrendje szerint – ahogy azt hirdették - az IDEGEN és a ZSIDÓ SZÉP! (Ez utóbbi kiemelés Tamás Gáspár Miklóstól származik.)"

ám erre módosították a 11-i Nemzetben:

"Az SZDSZ értékrendje szerint – ahogy azt hirdették – az idegen szép! (Ez utóbbi a párt egyik ideológiai alapvetése.)"

A neten persze megtalálod az eredeti Tóth Gy cikket - A nemzetellenességtől a nemzetárulásig címmel -, több honlapon is.
Evvel nem az a probléma, hogy szerkesztenek, húznak is néha, mert joguk van hozzá minden lapnál (a szerzővel egyeztetve), csak jellemzi a beszariságot, hogy még szadeszos idézettől is maguk alá csináltak.

Másfelől a Nemzet nagyszerűen, színvonalasan feldolgozta a Reform cikket(a maga stílusában, kerülve a hamisítás kifejezést, amihez pedig a Reform szerzője ragaszkodott), az ügy tehát tovább terjedt-gördült. A Hír tv viszont két hétig hallgatott az ügyről, és akkor is csak háttérbeszélgetést rendeztek a rendszeresen és most is felkészületlen O Kovács vezetésével.

Beren
2005. április 30. 01:03 | Sorszám: 17
A kommunisták szerint az MTI hamisításainak leleplezése antiszemitizmus!

Magyar Nemzet 2005. 04.29

Swendt Pál

Antiszemita támadás?

A TTT tegnapi ülésén a grémium MSZP-s delegáltjai az intézmény elleni antiszemita támadásként értékelték azt a Reform című hetilapban és a Magyar Nemzetben megjelent elemzést, amelyet Molnár Balázs, a Magyar Rádió volt szerkesztője készített az MTI hírfordítási gyakorlatáról – tájékoztatta a lapot Langmár Ferenc. Emlékezetes: Molnár Balázs április 15-én arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTI számtalan esetben megmásítva tesz közzé egyes hírügynökségektől (BBC, Reuters, AFP) átvett tudósításokat, és értékítéletekkel látja el azokat. Molnár úgy vélte: a közszolgálati médium egyes népeket – például az arabokat, a palesztinokat és az irakiakat – szándékosan szélsőségeseknek állít be, amivel lojális bizonyos világpolitikai érdekekhez.

Langmár szerint az MTI elnöke nem végzi el feladatát


Vince Mátyásnak, a Magyar Távirati Iroda (MTI) elnökének a tevékenységét és a hírügynökség szerződéskötési gyakorlatát bírálta Langmár Ferenc, az intézmény tulajdonosi tanácsadó testületének (TTT) elnöke tegnap. Az esemény után helyettese és az iroda felügyelőbizottságának (fb) elnöke ellen-sajtótájékoztatón állt ki Vince mellett.

Nem tartható tovább, hogy a Magyar Távirati Iroda (MTI) elnöke, Vince Mátyás az elmúlt negyedévben már harmadszor hivatkozik szabadságára vagy külföldi útjára, és nem teljesít valamilyen fontos feladatot, elszakadt a cérna – fogalmazott Langmár Ferenc, a TTT Fidesz által delegált elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint aggályos, hogy az elnök májusban olyan hivatalos útra készül a kenyai Nairobiba, amelyet magánútjával köt össze, miközben a konferencia főként afrikai sajtóügyekkel foglalkozik majd. – Dologidő van: lejár a társaság könyvvizsgálójának a megbízatása, a hónap végéig kell az elnöknek benyújtania írásos beszámolóját a TTT részére, május utolsó napjáig kell beadnia az Országgyűlésnek a tavalyi évről szóló jelentést, és valószínűleg erre az időszakra esik a parlament albizottságának az MTI hírszolgáltatásával foglalkozó ülése is – hangsúlyozta Langmár Ferenc.

Az iroda szerződéskötéseiről kifejtette: ha létezne 2005-re érvényes díjszabás, akkor a Metro hírújságtól több pénzt kaphattak volna a hírszolgáltatásért, miközben éppen a közszolgálati Magyar Televízió kapja a legdrágábban az MTI anyagait.

Az eseményt követően az elnöki utat és a szerződéseket magyarázó, valamint Langmár „engesztelhetetlen küzdelmét” tárgyaló ellen-sajtótájékoztatót tartott Bayer József, a TTT elnökhelyettese és Boglutz István, a felügyelőbizottság elnöke. Bayer állította: Vince Mátyás teljesen elfogadott szokás alapján használja ki a lehetőséget arra, hogy Afrikában töltse szabadságát. Boglutz István úgy nyilatkozott: a vitatott szerződéseket piaci alapon kötötték, és azokat az fb előzetesen jóváhagyta. – Az új díjszabást a TTT tavaly november óta nem tárgyalta érdemben, ezért nincs 2005-re érvényes tarifa – tette hozzá. – Az MTI esetenként a naivitásig jogkövető módon működik – jelentette ki Boglutz.

Beren
2005. április 23. 00:41 | Sorszám: 16
Magyar Nemzet 2005. április 21.


Átváltoztatjuk-magazin MTI-módra

szerző: Megyeri Dávid


A nemzeti hírügynökség nem egyszerűen egy a hazai médiumok közül, hanem talán a legfontosabb szereplője a magyar sajtónak. Az MTI interpretációjában értesülhetünk a világ dolgairól, a rólunk megjelenő hírek esetében pedig zsinórmértékül kell szolgáljon a sajtó számára. Ez természetesen egy ideális, feltételezett állapot, amely egyre több szakember szerint egyre távolodóban van a jelenlegi viszonyoktól. Legutóbb a Reform című hetilap egy külső munkatársa tette közkinccsé vizsgálódásának eredményeit, s a kiállított bizonyítvány cseppet sem volt hízelgő. Az összkép azért volt elmarasztaló, lehangoló, mert tényeken alapult: rangos külföldi hírügynökségeknek a Magyar Távirati Iroda által átvett anyagait vette górcső alá a kutató. Az összevetésből kiderült, hogy az AFP, az AP és a Reuters hírügynökségek világpolitikai tudósításai jelentős módosulásokon mentek át az MTI-vel való találkozásuk alkalmával.

Huszonvalahány cikken, tudósításon keresztül demonstrálta a távirati iroda érthetetlen, s szakmailag védhetetlen hírszerkesztési gyakorlatát a Reform szerzője, Molnár Balázs. Ami esetünkben a szó legszorosabb értelmében veendő – mivel a patinás nyugati hírügynökségek híreinek tényleges átszerkesztéséről, magyarán átfogalmazásáról kell beszélnünk.

Nehéz ugyanis vitatkozni azzal a nyelvi ténnyel, hogy a „szélsőséges”, illetve „radikális” kifejezések között nem csupán stilisztikai különbség mutatkozik. A Magyar Távirati Iroda a jelek szerint azonban vitatja ezt, s az utóbbi esztendő közel-keleti tudósításaiban rendszeresen alkalmazza a „szélsőséges” jelzőt különféle palesztin és arab szervezetekre. Természetesen mindezt még akkor sem tehetné meg, ha csupán napi politikai tájékozatlansága gátolná a tisztánlátásban. Úgy viszont még kevesebb jogosultsága van arabok, palesztinok leszélsőségesezésére, hogy mindezt nem saját kontójára teszi. Fogalmazhatunk úgy is: az AFP, az AP és a Reuters hírügynökségek szakmailag korrekt tekintélye mögé bújik, átveszi tudósításaikat, feltünteti a forrást, az ominózus szélsőséges kifejezést azonban becsempészi a tudósításba, ezáltal azt a látszatot kelti, mintha az érintett hírügynökségektől származna ez a nagyon súlyos minősítés. Nem csupán arról van szó, hogy népcsoportokkal szemben erősíteni lehet az előítéleteket idehaza. Nem árt tudni, hogy a terrorszervezetek nemzetközi listájára való rákerülés igen súlyos következményekkel jár, hiszen hajtóvadászatot indíthatnak ellenük minden területen s még gazdasági tevékenységet sem folytathatnak. Ha valakire tehát a gyanú árnyéka is rávetül, egzisztenciáját, életét is tönkreteheti akár pusztán az a lehetőség, hogy ilyen szervezetekkel került kapcsolatba. Ezek a súlyos körülmények teszik igazán érthetővé, miért kerülik gondosan az idehaza oly divatos politikai minősítéseket, címkézéseket a mérvadó patinás nemzetközi hírügynökségek.

Mégha a médiaszakértő nem is tért ki külön rá, a hírügynökségi cikkek és magyar adaptációik között tallózva számos további érthetetlen szakszerűtlenségre, megmagyarázhatatlan ferdítésre lehetünk figyelmesek.

A palesztinok amúgy szinte sosem „jönnek ki jól” az MTI átköltésszerű szabad fordításaiból. Ha összehasonlítjuk az eredeti nyugati hírügynökségi cikket az MTI verziójával, már nem találunk egyes mellékesnek tűnő motívumokat. De vajon valóban a véletlen s a figyelmetlenség számlájára írandók ezek az elhagyások? A kihagyások furcsa prekoncepció mentén történnek. Kerbala mellett már hiába keressük a „szent város” megjelölést. Egy másik hírben ugyanígy már nyomait sem találjuk annak, hogy az eredeti Reuters-anyag még arról számolt be: közös imatalálkozó alkalmával üzente meg a Hamász vezetője Izraelnek a fegyverszüneti feltételeket. Az azóta elhunyt palesztin vezető, Jasszer Arafat is több ízben esett áldozatául a Magyar Távirati Iroda rövidítési technikájának. Nem volt véletlen pedig, hogy a világsajtó annak idején kiemelt figyelmet szentelt a palesztin vezető békülékeny gesztusainak. A hírügynökségek részletesen beszámoltak, amikor úgy nyilatkozott, kinyújtja a kezét Izrael nemzete és kormányfője felé. Az MTI alaphírében ennek a megbékélés irányába tett példátlan mozzanatnak, az izraeli nemzet elismerésének már írmagja sem maradt, csupán Saron kormányfőről esik szó. De nem maradt nyoma annak sem az MTI-cikkben, hogy Arafat megköszönte a nemzetközi segítséget, megdicsérte az Európai Uniót, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, továbbá Oroszországot és az Amerikai Egyesült Államokat is. Figyelmetlenség vagy többről van szó? Az olvasó döntse el. Az mindenesetre nem az angol nyelvben való jártasság mellett szól, hogy ugyanebben a hírben a palesztin biztonsági erőket titkosszolgálatnak fordította az MTI híralkotója. Ugyanebben a cikkben viszont – ha már nem írták le a valóban elhangzott mondatait – pótolandó a mulasztást, szájába adtak egy olyan mondatot Arafatnak, amit egyáltalán nem mondott. Hogyan is akarhatta volna saját bukását elősegíteni azzal, hogy szélsőségesnek minősítse a Hamászt – ráadásul éppen egy izraeli televíziónak?

Hely hiányában természetesen minden furcsa MTI-interpretációt nem mutathatunk be, egy-két további ínyencség azonban ide kívánkozik. Futó ránézésre nem tűnne nagy hibának, hogy a „commander”-t nem parancsnoknak, hanem vezérnek fordítják a távirati irodában. A pontatlanságon túl azonban a bárgyú sulykolás is cél lehet: a vezér mint negatív töltésű hívószó alkalmasabb lehetett számukra egy palesztin vezető esetében. Ezek a palesztin vezetők egyébként is csak a rangos nemzetközi hírügynökségeknél hivatalnokok, az MTI-nél csupán per „palesztinok” terminus technicust érdemelnek ki.

Legtöbbször kerüli az MTI a békefolyamat kifejezést, s inkább béketárgyalásokat ír, függetlenül attól, hogy az eredeti nemzetközi források az előremutatóbb, optimistább kicsengésű békefolyamat megjelölést preferálják. S ez sem véletlen: a hitelességükre ügyelő nemzetközi hírügynökségek az „aktív be nem avatkozás” politikáját választják a konfliktusok kezelésében. Pontosan tudják ugyanis, hogy semmi olyat nem szabad tenni vagy írni, ami az eszkaláció vagy az éleződés felé hatna. Nálunk azonban a régi rendszertől átörökített beidegződések mellett az a tévhiedelem is rontja a helyzetet, mely szerint a jó hír nem hír. A modern nyugati, európai modell ezt az avitt, vulgáris bulvárfelfogást régen meghaladta. Nálunk, illetve az MTI-nél azonban úgy látszik, még kései reneszánszát éli.

Igaz, azért mégis van rá precedens, hogy a valamelyik hírügynökségtől átvett anyagot eufemisztikusabbra csiszolják. Az egyik eredeti hírben például az szerepel, hogy Izrael fegyveres palesztin csoportok számos vezető tagját gyilkolta meg. Az MTI-nél a gyilkosságra utaló kifejezés már eltűnik, s helyette a kevésbé véres asszociációkat keltő „célzott támadás indítása” szakkifejezés jelenik meg.

A lapunk által megkérdezett hírügynökségek nem akarták kommentálni a szóvá tett jelenségeket, a tőlük átvett hírek, tudósítások elferdített megjelentetését. Beszédes lehet azonban, hogy a Reuters magyarországi főszerkesztője minden esetben a londoni központ kompetenciájába utalta a kérdéseinket, ám nem cáfolta az MTI-vel kapcsolatos aggályokat, s nem vette védelmébe a távirati iroda eljárását. Úgy tudjuk, más hírügynökségek budapesti munkatársainak szintén lelkére kötötték, hogy csak a központ véleményezheti a távirati irodával kapcsolatos híreket.

Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda elnöke már egyáltalán nem volt ilyen visszafogott, rögtön véleményezte a Reform internetes honlapján megjelent cikkgyűjteményt. Lapunk online kiadása, az MNO még a sajtótájékoztató után közvetlenül kereste meg az MTI vezetőjét, aki közleményében úgy fogalmazott: a Reform cikke egy sor megalapozatlan állítást tartalmaz, s rágalmakat szór a nemzeti hírügynökségre, munkatársaira és személyére. Szerinte az írás a szakmai hozzáértés teljes hiányáról tanúskodik, szerzőjének fogalma sincs a hírügynökségi munkáról, ráadásul jogellenesen jutott hozzá a hivatkozott távirati irodai anyagokhoz. A nyilvánvalóan politikai indíttatású vádakat a Magyar Távirati Iroda és kollégáim nevében visszautasítom. Jó hírünk védelmében az összes létező jogi eszközt igénybe fogjuk venni – olvasható Vince Mátyás kommünikéjében.

Csak remélni tudjuk, hogy az MTI jelenlegi elnöke némiképpen módosítja állásponját, ha elolvassa fenti összeállításunkat. Már csak azért is bízhatunk ebben, mivel éveken keresztül egyik szerkesztője volt az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című kiadványoknak. Így feltehetően érzékeny lehet mindenfajta diszkriminatív megnyilvánulásra, ezért nem nézi jó szemmel az arab-, illetve palesztinellenes felhangokat, tendenciákat a távirati iroda hírszerkesztési gyakorlatában. Egy füst alatt a szakmai színvonalnak is utánanézhetne. Hogy ehhez további támpontot nyújtsunk a Reform honlapjáról, álljon itt egymás mellett az AFP alaphíre és az MTI továbbfejlesztett variánsa.

AFP: Három fegyveres palesztin csoport, köztük a Fatah fő áramához kapcsolódó Al Aksza Mártírjainak Brigádja jelentette ki, hogy kész az új palesztin vezető, Mahmud Abbász támogatására, amikor erőfeszítéseket tesz az Izraellel való fegyveres konfliktus befejezésére(….)Abbász szombat este a radikális iszlámista Hamász mozgalom vezetőivel találkozott, de láthatólag sikertelenül próbálta meggyőzni a csoportot, hogy hagyjanak fel az izraeliek elleni támadásokkal.

MTI/AFP: Mind a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (DFLP), mind a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFPLP) késznek nyilvánította magát szombaton arra, hogy feltételesen tűzszünetet kössön Izraellel(….) Abbász találkozóra készül az iszlám alapokon álló szélsőséges Hamász képviselőivel, hogy őket is rávegye a tűzszünetre a négy és fél éve tartó intifáda után.


Kíváncsiak voltunk a magyar politikai élet két legfontosabb, meghatározó erejének véleményére is. Megkérdeztük az MSZP és a Fidesz egy-egy országgyűlési képviselőjét, miként látják az MTI-hírekkel kapcsolatos anomáliákat.

Szabó Zoltán, a szocialisták kulturális bizottsági tagja nem lát okot az aggodalomra. Szerinte ugyanis a Magyar Távirati Iroda hírügynökségként, nem pedig fordítóirodaként működik, így nem várható el, hogy szó szerint vegyék át a külföldi hírügynökségek anyagait. A képviselő úgy látja – megismerve az inkriminált anyagot – hogy, bár kétségtelenül nem tükörfordítással készültek az MTI cikkei, a híranyagot mégis korrektül továbbították. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy miután a külföldi hírforrás neve mellett az MTI is fel van tüntetve az átvett cikkek előtt, így jelzik, hogy nem szimpla hírátvételről van szó. Szabó Zoltán szerint például a „radikális” szónak „szélsőséges”-ként való fordítása jobban megfelel az angol nyelvű eredetinek. Úgy véli, a „radical” jelzőnek hasonlóan erős jelentéstartalma van az angolban, mint a magyarban a „szélsőséges” megjelölésnek. Hozzátette: bizonyos csoportok, szervezetek előtt már meggyökeresedett a magyar nyelvben a szélsőséges jelző, így – még ha van is igazsága annak, aki ezt kifogásolja – nem kárhoztatható az MTI a szóhasználat átvételéért. Szabó Zoltán konklúziója: amit az MTI tesz, az legitim, s végülis a hírügynökség vállalja a felelősséget a fordításokért, röviditésekért és esetleges betoldásokért.

Halász János, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke kérdésünkre elmondta: már sok szakember felhívta a figyelmet azokra a visszásságokra, amelyek az MTI hírszerkesztési gyakorlatát jellemzik. Sőt, ezek az anomáliák szükségessé tették azt is, hogy a távirati iroda tulajdonosi testülete is foglalkozzon a kérdéssel nemrégiben. A Fidesz képviselője szerint nagyon fontos szempont, hogy nem elsősorban politikai, hanem súlyos szakmai kifogások fogalmazódnak meg egyre sűrűbben a nemzeti hírügynökség tevékenységével kapcsolatban. Mindez őt, mint a parlament ellenőrző albizottságának elnökét arra indítja, hogy napirendre vegyék a problémakört. Halász János kijelentette: a következő ellenőrző albizottsági ülésen a külföldi hírügynökségek átírt anyagait is át kell tekinteni, mert a szerkesztési gyakorlat alapvető hiányosságaira világíthatnak rá a példák. Mindez arra is rámutat, hogy a közszolgálatiság fogalmának, alapvető kritériumainak törvényi szabályozása sem várathat magára, s ebben az ellenőrző grémiumnak kezdeményező szerepet kell vállalnia. Mind a külpolitikai, mind a belföldi hírek esetében komoly fenntartásokat hangoztat sok szakember, akik hiányolják a távolságtartó tárgyilagosságot és a megfelelő színvonalat. A bizottsági alelnök emlékeztetett rá, hogy a nemzeti hírügynökségről van szó, így az országról alkotott képet negatívan érintheti az MTI rossz működése, s a hazai sajtó minőségét is károsan befolyásolhatja, hiszen azok is a központi hírforrásra támaszkodnak. Különösen érzékeny terület a külföldi hírek világa, mivel diplomáciai bonyodalmakat és ezáltal gazdasági károkat is okozhatnak a nem megfelelő interpretációk. Olyan időszakban, amikor a magyar kormány kínos mosakodásra kényszerült nemrégiben saját miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek emlékezetes ízetlen és infantilis viccelődése miatt – amikor a szaúd-arábiai labdarúgókat „leterroristázta” – egyszerűen nem engedhetők meg az inkorrekt szerkesztési módszerek a Magyar Távirati Irodában – mondta Halász János.


Forrás: (Magyar Nemzet)

Beren
2005. április 19. 18:44 | Sorszám: 15
Újabb hír:

A fővárosban az Egyesült Államok nagykövetsége előtt tiltakoztak a palesztin nép elnyomása miatt.

Az indonéz megmozdulásokat azután tartották, hogy a palesztin Hamász szervezet az egész muzulmán világot felszólította a jeruzsálemi al-Aksza mecset megvédésére. Az indonéz rendőrség szerint évek óta nem volt ilyen nagy tüntetés Dzsakartában.

Itt már nem is radikális.

Vissza az elejére


bafana
Freedom Őrmester

Csatlakozott: May 25, 2004
Hozzászólások: 315

Elküldve: 2005.04.17 Hozzászólás témája:

--------------------------------------------------------------------------------

Valami azért történt. A mai hírek közt találtam:

Felmondja a tűzszüneti megállapodást Izraellel a radikális palesztin Hamász mozgalom, ha elhalasztják a palesztin törvényhozási választásokat. A Fatah képviselői pénteken jelezték, hogy eljárástechnikai problémák miatt elmaradhat a július 17-re tervezett választás.

Most már csak radikális a Hamasz...

Beren
2005. április 19. 00:22 | Sorszám: 13
Megkaptam a szerzőtől a Reform papírváltozatában megjelent cikket.


2005. 04.15

Hamis fordítások az MTI cikkeiben
Az MTI rendszeresen átírja az AFP, a Reuters és az AP anyagait . A hírekben nem szabad „igazságot tenni”


Honlapunkon (www.reform.hu) közel két tucat példa olvasható az elmúlt 10 hónap azon MTI-s külpolitikai hírek közül, amelyek az AFP, a Reuters és az AP hírügynökség jelentései közül kerültek ki, és amelyek elferdítve jelentek meg magyarul. Ennél persze lényegesen több fordul elő évente.

Az MTI-t a rendszerváltozás meglehetősen enyhén érintette, és 1990 óta csupán egyetlen esetben állt – Alexa Károly személyében – konzervatív-polgári vezető az elvben közszolgálati, állami tulajdonú részvénytársaság élén. A kommunista diktatúra idején a hazudozás magától értetődő volt, a többpárti demokráciában folytatódó ferdítés, hamisítás azonban a rendszerváltozás óta is gyakorlat.
Az MTI módszere a következő: egyes szerkesztők (nevüket majd a szignókból kell kiderítenie egy vizsgálatnak) a Reuters és/vagy az AFP és/vagy az AP jelentéseit oly módon fordítják magyarra és küldik adásba, hogy a magyar változatban az eredeti, angol nyelvű hírekben nem szereplő értékítéletet, véleményt hordozó, degradáló jelzők jelennek meg. Közszolgálat helyett magánszolgálatot végeznek.
Konkrétabban: a három hivatkozott nemzetközi hírügynökség által egyes háborús konfliktusok (Irak, palesztin–izraeli) egyik oldali résztvevőire leggyakrabban alkalmazott angol „militant” (magyarul: fegyveres), olykor „insurgent” (magyarul: felkelő), „guerilla” (magyarul: gerilla), „rebel” (lázadó) szavak helyett vagy mellett az MTI mellékelt híreiben a szerkesztők a szélsőséges (angolul: „extremist” szót használták, noha a mellékelt forrásokban egyszer sem szerepel (ha pedig amúgy egyáltalán előfordul, akkor csupán idézetként valakitől, például „George Bush közölte: a szélsőségesek…” stb).
Balsai Szabolcs médiajogász, ügyvéd véleménye szerint mindez súlyosan sértheti a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996 évi I. törvény (médiatörvény) 4. §-át. Emiatt az ORTT hivatalból vizsgálatot indíthat. Az eljárás ráadásul felvetheti a külföldi hírügynökségek szerzői jogainak sérelmét is.
A folyamatos szélsőségesezés ezen felül azt a látszatot kelti, hogy a palesztin vagy az iraki felkelők élete nem is ér oly sokat, hiszen csak „szélsőségesekről” van szó, míg a gyermekeket, civileket tömegesen gyilkoló, bombázó, foglyokat kínzó amerikai és izraeli katonák még kínzás és ölés közben is „mérsékeltek”. Az iraki háborúban, nyugati források (pl.: BBC) szerint, eddig 50-100 ezer iraki vesztette életét, jórészt az amerikai hadműveletek és a leromlott egészségügyi ellátás következtében. Logikus tehát a kérdés, hogy mitől kevésbé szélsőséges az, aki többet gyilkol, ráadásul megszállóként? Ne feledjük, hogy maga az iraki háború is azóta megdőlt, valótlan indokokon alapult.
A közszolgálatiság témájánál maradva: hírekben nem szabad és nem szokás „igazságot tenni”, véleményt közölni. A Reuters és társai tudják ezt, ezért egyik felet sem minősítgetik, a közvéleményre, az olvasókra bízzák az ítélkezést. Az MTI, ha tudja is, köp a törvényességre és az etikára, száraz tényközlés helyett inkább agitációs és propaganda tevékenységet folytat, az adófizetők zsebéből. Mondhatni, a magyar közönség fizeti saját félrevezettetését, noha a vélemények helye a publicisztikákban, véleményrovatokban és magánlapokban van.
A sokat hivatkozott BBC-nél, de bármely komoly nyugati közszolgálati orgánumnál egyetlen hasonló eset miatt is egy életre el kellene hagynia a sajtót az elkövetőnek.
Az átlagos, politika iránt érdeklődő magyar ember egyébként nemigen tudja ellenőrizni a „Matyi Távirat Iroda” forrásait, miután a „szolgáltatás” ára meglehetősen borsos. A sajtóban közölt hírek esetében pedig sok esetben elhagyják a pontos hivatkozást, amit ily módon csupán az előfizető szerkesztőségek munkatársai láthatnak.
Az MTI amúgy is sokféle módon korlátozza az információk szabad áramlását. A civil szervezeteket sújtó új szabályozása folytán a pénztelen civil szféra szerződéskötelessé vált, megjelenése limitált az MTI/OS honlapján. Az Magyar Távirati Iroda internetes oldalán elenyészően kevés az ingyenesen elérhető hír, miközben például a profitorientált magánhírügynökségek, a Reuters vagy az AP friss, vezető híreinek zöme ingyenesen elérhető a világhálón 7-30 napra visszamenőleg.
A Magyar Távirati Iroda több ízben lelepleződött, mint a D-209-es ügynök, illetve a Gyurcsány-rezsim szekértolója. Az MSZP korábbi izraeli kampánymenedzsere, Ron Werber és Vince Mátyás „egyeztetései”, illetve Gyurcsánynak a szaúdi sportolókra tett ostoba kijelentése irányította rá erre igazán a figyelmet, amikor is egy napig visszatartották a Fidesz e tárgyú közleményét. Vincéék utóbbi cselekményét az ORTT is törvénytelennek találta. A részvénytársaság olykor a kommunista rendszert idéző durva elhallgatásoktól sem riad vissza. Amikor Magyarország néhány száz MSZP-s politikus által választott jelenlegi miniszterelnöke a parlamentben kimondta a nem-et a kettős állampolgárságra, az Értékmegőrzők civil szervezet tagjai azonnal (2004. november 8-án) közleményt adtak ki, amely az igen-re buzdítanak. Néhány név a közlemény aláírói közül: Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő az aranycsapat tagjai, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet sportolója, Bitskey Tibor, Sztankay István színészek, Raksányi Gellért, a Nemzet színésze, a legnépszerűbb popsztárok Ákos, Demjén Ferenc, Pataky Attila (EDDA) stb. Az Értékmegőrzők Civil Szervezet felhívását azonban nemcsak a balliberális média hallgatta el, hanem az adófizetők közpénzéből működő Magyar Távirati Iroda is, amely november 8-án hivatalosan elsőként kapta meg a közleményt.
Mindezen összjáték, a hamisítás, a magyarellenesség, a keresztényellenesség, az arabellenesség talán nem véletlenül közös Gyurcsányban és Vincében. A www.vincematyi.hu honlapon látható felvételeken a Távirati Iroda első embere a keresztények kiirtásáról értekező, magyarellenes kiszólásairól hírhedt Tilos Rádió több jelenlegi és korábbi prominensével (Weyer Balázs, Nádori Péter, Simó György) mulatozik együtt, akikhez régi munkakapcsolat fűzi. Ezen felül korábbi szerkesztője a totalitarista propagandaművek színvonalán álló „Antiszemita közbeszéd” sorozatnak, a magyarellenes rágalmak tárházának. A kép összeáll, összenő, ami összetartozik. De öszszességében nincs mit csodálkozni: a magyar újságírás és média zömének erkölcsi-szakmai állapotát tükrözi, hogy a MÚOSZ élén egy hamis levelet közöltető volt Népszabadság-főszerkesztő állhat, az MTI élén Vince, az MTV-ben pedig lopásért jogerősen elítélt személy vezethet műsort.
Molnár Balázs


Langmár Ferenc, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (köznapi nyelven kuratóriumának) Fidesz által delegált elnöke lapunk megkeresésére közölte:
– A TTT napirendjére tűzi a közel-keleti hírek problémakörét, egyébként pedig nem az első eset, hogy az MTI bizonyos hírei, hírkiadási gyakorlata (lásd a Gyurcsány kontra szaúdiak ügyben kiadott Fidesz-közlemény egynapos visszatartása) politikai elfogultságot tükröznek. Ugyanakkor – tette hozzá Langmár – a TTT szankcionálási lehetőségei már csak a testület összetétele miatt is meglehetősen korlátozottak. Ilyen körülmények között hatékonyabb eszköz lehet a nyilvánosság – vélekedett az elnök.

Beren
2005. április 17. 15:41 | Sorszám: 12
Íme az MTI "tájékoztatási" politikájának egyik vezérelve a honlapjukról:

"Az MTI-nek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az MTI előzetes engedélye nélkül az interneten tilos az MTI honlapjára mutató, illetve az MTI site belső tartalmához vezető link elhelyezése. "

A másik húzás, hogy a napi 4-600 MTI hírből Vince elvtárs jóindulatának köszönhetően az MTI-t eltartó állampolgár napi 4-5 vezető hírt olvashat el ingyen. Ezt hazudja Vince "egy része fizetős"-nek.

"Kedves Látogatónk!
Az MTI weboldala megújult. Olvasóink a hírek mellett ezentúl arról is tájékozódhatnak, hogy milyen új szolgáltatásokkal várja leendő ügyfeleit a nemzeti hírügynökség. Híreink egy része mostantól fizetős, ugyanakkor ingyenes szolgáltatásainkkal továbbra is igyekszünk bemutatni, hogy az MTI a legkomolyabb magyarországi hírforrás."

Beren
2005. április 17. 15:29 | Sorszám: 10
Ezt a korrekt gondola cikket se felejtsük ki:
http://gondola.hu/cikk.php?szal=41569
Média


- bencze - 2005. április 15. 16:34

Tömeges hamisítás az MTI-nél? – rendre az „egyik oldal kárára tévednek”

Az MTI módszeresen átírja az AFP, a Reuters és az AP anyagait, szubjektív véleménnyel és csúsztatással gazdagítja a cikkeket – állítja egy újságíró. A BBC-nél egyetlen hasonló eset miatt is el kellene hagynia egy életre a sajtót az elkövetőnek. Az MTI kuratóriuma már napirendre tűzte az ügyet. Vajon lesz következménye?

Korábban számos szerkesztőségben dolgoztam, így az ott töltött évek alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy sokszor nem a valóságot takarják az MTI hírei. Sejtésemet az bizonyította be, mikor az eredeti hírforrásokat olvasva kiderült: a Magyar Távirati Iroda személyes véleményeket közöl híreiben, ami messze nem fedi a valóságot – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Molnár Balázs, aki jelenleg a Reform külsős munkatársa.
Az újságíró azért látja igazán károsnak ezt a tevékenységet, mert az MTI-t, mint „hiteles” forrást az egész Kárpát-medencében felhasználják, így a magyarok lakta területeken szinte mindenhová eljut a hamisítás. Mint mondta, az újságírás régi adóssága, hogy eddig erre nem jött rá más.

AZ MTI a bal-liberális média része

Molnár szerint a világ szerte léteznek még elfogult hírügynökségek, de azok saját szakállukra ferdítenek, nem másokat kevernek hazugságba. Ez a tett valóban felháborítható – minősítette az MTI csúsztatásait, ami az újságíró szerint azért lehetséges, mert a Távirati Iroda a bal-liberális média része.

„Lehet azt mondani, hogy tévednek, de hogy azt rendre a jobboldal kárára tegyék, az nem lehet véletlen, ám a Távirati Iroda állományát ismerve ez nem is olyan meglepő” – vélekedett Molnár Balázs, kiemelve: a rendszerváltás előtt is egy birodalmat szolgáltak - és ebből a gárdából még most is rengetegen dolgoznak ott -, most pedig a nyugat egyes birodalmait.

A Reuters és a BBC sem nevezi az Al-kaidát terrorszervezetnek – azonban az MTI-s fordításokban rendre így illetik őket, sőt többször a szélsőséges jelzőt is megkapják – magyarázta.

A Reform külsős munkatársa 22 példát gyűjtött össze, de mint mondta: ennek a sokszorosát lehetett volna megtalálni az archívumban, azonban nem a mennyiség, hanem a hamisítás ténye a fontos az ügyben. Hozzátette: a belföldön sem riadnak vissza az elhallgatástól, és példaként a decemberi népszavazás egyik IGEN-re buzdító közleményének elhallgatását említette.

Máshol is gondok vannak - sorozat várható

Ez a jelenség, nem csak az MTI-nél fordul elő, más közszolgálati, vagy nem közszolgálati ügynökségnél is – állította Molnár, aki feltehetőleg a Reformmal közösen egy leleplező-sorozatot kíván indítani ebben a témában. Az újságíró hozzátette: az AFP és a Reuters budapesti irodáit már tájékoztatta az ügyről, és reményét fejezte ki, hogy az anyacégekig is el fog jutni a hír.

„A vezetők a legfőbb felelősök, de kétségtelenül az elkövetőket is meg kell büntetni, ám ez az új vezetés dolga lenne” – reagált Molnár a gondola azon felvetésére, hogy megoldaná e az MTI jelenlegi helyzetét az elnök, Vince Mátyás távozása. Hozzátette: az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének (kuratóriuma) napirendjére tűzte az ügyet.

Beren
2005. április 16. 16:05 | Sorszám: 7
Én is, szép gesztus volt.
Beren
2005. április 16. 15:50 | Sorszám: 5
Nem tudom, de nem onnan szedte össze az anyagot a szerző.
Beren
2005. április 16. 14:49 | Sorszám: 3
Hamisítás miatt lemondott!
(az USA Today főszerkesztője)
2004.04.21 16:13
Az Amerikai Lapkiadók Szövetsége felhívta a szerkesztőségek figyelmét, hogy alaposabban ellenőrizzék az újságírók munkáját, hogy ne nehezítsék a szakma életét morális kihágásaikkal. Mindezt aznap tette közzé Peter K. Bhatia, a szövetség elnöke, mikor sajtóhamisítás miatt az USA Today főszerkesztője benyújtotta lemondását.

Karen Jurgensen, az USA Today főszerkesztője kedden váratlanul benyújtotta lemondását - számolt be a The New York Times című amerikai napilap. Az ügy hátterében a lap korábbi sztárriporterének, Jack Kelley-nek hamis tényekkel alátámasztott tudósításai állnak. Egy héttel ezelőtt ugyanis fény derült rá, hogy hogyan siklottak át a szerkesztőség ellenőrzési mechanizmusán Jack Kelley hamis beszámolói - adta hírül a FigyelőNet.

Jurgensen lemondása egy napra esett az Amerikai Lapkiadók Szövetségének (American Society of Newspaper Editors) bejelentésével, mely szerint meg kell akadályozni, hogy felelőtlen újságírók rontsák az iparág üzleti hitelét. A szövetség éves gyűlésén hangsúlyozták, eljött az idő, hogy minden újság felülvizsgálja etikai szabályait, és még szigorúbban ellenőrizze forrásait, informátorait.
[MNO]

Beren
2005. április 16. 12:31 | Sorszám: 2
Úgy kell érteni, hogy Vince és bandája szerint az adófizetők azért tartják el a távirati irodát, hogy a híreit csak pénzért olvasgathassák..., nehogymá csak úgy hozzáférjenek. Vince szánalmas, tudtam, hogy ezt előszedi. Nézd meg az MTI honlapján micsoda jogtipró szöveg van a hírek felhasználásáról, meghogy hány db ingyene hír van a napi több százból...
Ez lopcsányia, 2005.

Téma: Lovas szerint aljas a Gondola!
Beren
2005. március 09. 02:04 | Sorszám: 77
Teljesen igazad van, de hát ki kezdte? Lovas ment neki a gondolának?
Beren
2005. március 09. 02:03 | Sorszám: 76
De most tényleg, őszintén, milyen gondot okoz neked ez a "zsidózás"? Megtámad a Népszava(és az neked számít?)? Leszól valami főnök? Csakhogy tudjuk, és akkor tán megértjük.
Beren
2005. március 09. 02:00 | Sorszám: 75
Elég olcsó, de elismerem, hatékony érv ez a "zsidózás". Bizonyítani nem kell, elég a szómágia, rámutatunk, ez zsidózik és kész. Rendben, ezt szoktuk a ballibektől, de jobbról azért nem túl szép. Meg hát csak akkor volna fair, ha a magyarozás bunkóját is ily buzgón forgatnótok...
Beren
2005. március 08. 23:26 | Sorszám: 34
"Ám nem emlékszem arra, változatlanul, hogy saját magát is helyre igazította volna bármikor"

Úgy látszik, alig ismered munkáit. A Demokratában is már számos alkalommal helyreigazította magát.

Beren
2005. március 08. 23:18 | Sorszám: 29
Így igaz, szinte az egyetlen újságíró, aki magától, a következő számban helyre igazítja esetleges, nem túl gyakori tévedéseit.
Beren
2005. március 08. 23:14 | Sorszám: 28
Ezt nem állítottam. Szeretni se kell, de az érveit a jobbosok nem seperhetik félre, és szerintem zömmel el is fogadják, még ha személyével esetleg nem is mindenki szimpatizál, mert egyszerűen igazak.

Aztán persze van a jobboldali értelmiségnek egy szűk rétege, aki a szadeszosokhoz hasonló gyűlöletet táplál iránta, Elek, a Boross-Dávid féle mdf körüliek, egy Solymosi, de nekik semmiféle táboruk és súlyuk nincs. Attól még joguk van utálni, de hazudozni róla nincs.

Beren
2005. március 08. 23:09 | Sorszám: 27
Nem vitatva részigazságaidat: attól még a cionizmus uralja az országot, vagy szocionizmus, egykutya. te sem vitatod, vélem, hogy lopcsányék külföldi megbízókat szolgálnak ki és teszik tönkre a magyar családokat, mezőgazdaságot, idegen kézre akarják játszani a földbirtokot, megsemmisíteni az egyházakat(kivéve hitgyüli, mazsihisz és egyéb szekták).
Beren
2005. március 08. 17:16 | Sorszám: 16
Mondom, a többség, nem a nagy többség. Nagyon jól tudom, hogy akadnak itt olyan mdnp-mdf-fideszbalszárnyasok is, ők nyilván nem. De pl. a fidesz szimpatizánsok jelentős része mindig, bárhová megyek is, ez így van. Továbbá a Demokrata az egyetlen stabil bázisú jobbos hetilap, ez is részben Lovas érdeme.
A fórum jelenlegi állapotából persze nehéz általános országos következtetéseket levonni, mivel sajnos a közönsége megcsappant. Én se értem miért, miért jó a jobbosoknak, ha inkább az origo és az index cionistái közé járnak cionista moderatúrával spékelve.
Beren
2005. március 08. 15:28 | Sorszám: 14
A fórum szó itt nem a fórumot jelöli, ha figyelmesen olvasnál, hanem a gondola.hu-t, mint fórumot. Ahogy a MN is egy jobboldali fórum. Lovas nem hülye, megaztán miért kötne bele egy olan beszélgető fórumba, ahol a többség szimpatizál vele.
A cikket pedig nem én küldtem el neki, mert nem tartottam reagálásra méltónak, olyannyira hazug és ostoba volt, én nem pazaroltam volna rá téntát.
Beren
2005. március 08. 03:18 | Sorszám: 2
Olvasd el a cikket, 100% igaza van.

Téma: Hetedigizlen. Együtt Demszky és Pokorni.
Beren
2004. április 15. 20:49 | Sorszám: 160
Az apartheid politikus, aki tegnapelőtt hazánk belügyeibe avatkozott bele, azután a palesztinokat kollektíve elmarasztalta, ma újabb rúgást vitt be, az eddigiekhez képest szinte visszafogottan:

"A megnyitón részt vevő Móse Kacav izraeli államfő a holokauszt magyar áldozatainak teljes listáját hiányolta, amikor felkereste a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét"

Egész Európa talán legdrágább holóipari üzeme sem elég jó neki, Medgyessy, Orbán, igyekezzetek behozni a lemaradást...

Beren
2004. április 15. 20:23 | Sorszám: 158
Nem igaz, és látszik, hogy teljesen tájékozatlan vagy az ügyben.
Csak nem képzeled, hogy a Jad Vasemben a nemzsidó áldozatokkal is foglalkoznának.
Meg hát akkor Magyarországon is jóval milliós szám felett jönnének ki, ha mondjuk a bolsik által elhurcolt 7-800 ezer magyart hozzáadnák a 320 ezer zsidóhoz.

Ez esetben ugyanis az 1-2 milliós zsidó számot ki kéne egészíteni a nácik által megölt 10 millió körüli szlávval is, például.
Litvániában, és másutt is a zsidók elsősorban a zsidó áldozatokat tartják nyilván. És igazuk is van, ők a máséval nem nagyon törődnek(meg hát hogy is nézne ki számukra, hogy a negyvenes években mondjuk a Baltikumban több nemzsidót öltek meg, jóval többet, mint zsidót, a nácik és a kommunisták). Pár éve Németországban botrány is volt abból, hogy a cigányok tiltakoztak, mert valami holóünnepségen róluk nem esett szó.

Beren
2004. április 15. 20:18 | Sorszám: 157
Igaz.
Beren
2004. április 15. 19:47 | Sorszám: 153
Igazad van, de nem mi vagyunk azok, akik folyton felfelé kerekítgetnek és játszadoznak a halottak számával, újabb követelések alapjaként.
Holóbiznisz, nem világos?
Beren
2004. április 15. 19:40 | Sorszám: 151
A Fidesz hazudik is, amikor átveszi a ballib sajtó meg a szadesz által szajkózott 600 ezres számot. Különféle történészi adatok a 200 ezertől a 400 ezerig terjednek, beleértve az ismert izraeli múzeumi forrást is, amely 320 ezres számot említ.

De hát ez egy ilyen iparág, az áldozatok száma valahogy nő-növöget a holóipari ágazatban. (Az iparágban, mert a történészek többsége nem hamisít, így mára az európai 6 millióról is kideült, hogy valótlan adat).
Valaki talán már felvetette, hogy jó volna elérni idehaza a 10 milliós számot is, akkor talán a magyarságra is jutna egy kis megemlékezés is.

A magam részéről azt tartom fontosnak, hogy a 7-800 ezer gulágra hurcolt magyarra, meg a trianoni utódállamokban lemészárolt vagy kitelepített többszázezer magyar áldozatra emlékezzünk, egy napon majd az országgyűlésben is.

Beren
2004. április 15. 15:57 | Sorszám: 141
Nem tudom mit erőlködsz, amikor ismét magad kerültél macskakörömmel egy platformra és nem mi. Mindketten helyeslitek pl, hogy Orbán megalázkodott a likudos gazember előtt, egyáltalán, hogy fogadta.
Mi pedig elutasítjuk az apartheid rezsim legitimizálását.
Beren
2004. április 15. 14:03 | Sorszám: 127
A Fidesz is, Áder is elmehet a 3,14csába.
Ugyanakkor örülök a holóbizniszben való immár aktív munkálkodásuknak, mert több nemzeti érzelmű ember jön majd rá, hogy valójában a Fidesz az szdsz-hez áll közel sok kérdésben. A maszihisz most megsimogathatja Orbán fejét is, lehet, hogy pár hétig nem antiszemitázzák az orwelliánusok, oly hévvel alázkodtak meg és töröltek fel padlót enmagukkal.
Az ostobák azt hiszik, hogy az ellenség előtti lefekvést az majd úgy értékeli, hogy békét köt.
Ezeket a csúszúmászó gyarmati politikusokat, köztük a Fideszt a magyar áldozatok százezrei nem érdeklik és értük nem javasolnak se egypercet, se emléknapot.

Amíg pedig a magyar áldozatokra nem emlékeznek, addig szarok a holódra, mindenestül.

Beren
2004. április 15. 10:30 | Sorszám: 114
Mercuriusnak alias m209, hiába beszélsz.
Hiába száraz tény topiknyitód, ő hazugozni, ügynöközni fog, mert egy jóféle gazember, plusz a modera a haverja. Az sem zavarja, hogy rendszeresen lebukik rágalmaival és hazugságaival, a fórumon 2-3 cimbijén kívül mintegy 80-90%-al marad alul az ilyen kérdésekben.
Ne pazarolj rá betűket, tenni kell az ilyen ocsmonda alakra, aki most beijedt a bimbózó szdsz-fidesz barátságtól, hát frecseg a taknya-nyála.
Tudod mit kapna Kovács Dávid, ha mondjuk egy közértben is véletlenül lefotóznák a véletlenül arra járó demszkyvel. De Pokorninál majd megmagyarázza ez a hordalék a közös hollóünnepséget és közös magyarrágalmazást.
Beren
2004. április 15. 03:00 | Sorszám: 111
"Barátom!
Soha nem fogok meghajolni az amerikai holocaustiparosok előtt!
Ezért - mint mondottam volt - semmilyen tiszteletet nem tulajdonítok a szónak.
Beszélgessünk inkább a SOAH-ról. A holocaust-tal szemben ennek van értelme is, tartalma is, tisztelni is lehet"

Tudjátok, az az igazság, hogy az orwelli társadalom oly mértékben kezd kiteljesedni, hogy aki pusztán csak nem szimpatizál egy ilyen minősíthetetlenül rasszista holórendezvénynek, mondom, nem szól be pár cifrát, mint én, hanem csak halkan megjegyzi, hogy azért ez neki nem tűnik korrektnek, az már-már TERRORISTAGYaNÚS!!!
És ez nem vicc ám. Kidobhatják a munkából, bíróság elé állíthatják, megalázhatják, nem utazhat majd idővel akárhová stb.

Éppen ezért most bátraknak és keményeknek, erőseknek, erős többségünket felismerőknek kell lennünk, és mindenütt el kell mondanunk emelt fővel, hogy elég volt holokausztbizniszcsürhe, Demszkystül, Pokornistul.

Beren
2004. április 15. 02:47 | Sorszám: 110
Szőlővessző u. 3. Válasz | 2004. április 14. 10:38 | Sorszám: 32
Pokorni a Népszabadság szerint ezt mondta: Ez szó szerinti idézet)
"– Néhány éve, hogy a parlament felsőházának üléstermében a holokauszt emléknapján elhangzott a héber gyászima, a Kaddis. Arról a helyről, ahol annak idején a szégyenletes zsidótörvényeket vitatták meg"
Nem hallottam viszont, hogy a szégyenletes törvényekért felelős Teleki ügyében ezt Pártja, vagy ő megemlítette volna. A "szégyenletes" szó mellesleg kimaradt az MN tudósításából - talán véletlenül.


Hát igen. a Fidesz egyes képviselői már nem csak gyáva eltűrői a Finkelstein által oly kiválóan leírt holokauszt-biznisznek, de ki kell mondani: aktív közreműködői, pl Popkorni.

Beren
2004. április 15. 02:45 | Sorszám: 109
Pokorni valóban egy aljas gazember, ha tényleg kollektívezett a Hír tv-n, akkor pedig bíróság elé való.
Beren
2004. április 15. 02:43 | Sorszám: 108
Igen, Pokorninak és a Fidesz vezérkar egy nem kis részének a szadesz szalonképesebb pl a Jobbiknál, a maoista bűnöző mondjuk Kovács Dávidnál.
Beren
2004. április 15. 02:40 | Sorszám: 107
Hiába mondod neki, a hetedíziglenezeés negyedannyira sem zavarja, mint a hollókosztozás, ő tudja miért.
A magyarellenes népirtás áldozatai sem annyira, mint a holó.
Beren
2004. április 15. 02:36 | Sorszám: 106
"Szerintem az is érdekes, hogy annál a Pengefalnál volt kénytelen megjelenni Demszky, amit két éve szüntelenül le akar bontatni...
Annál a múzeumnál, amit elv-társai és a kormány meg akarnak semmisíteni.

Ez legalább is elgondolkodtató.

Szerintem jó húzás volt meghívni. Lehet, hogy bepillantott más helyiségekbe is...

Képek: tessék lementeni, arra az esetre, amikor az OGY szoclib oldala - megszokott módon - jövőre nem akarja megszavazni a Terror Háza költségvetését. http://gondola.hu/cikk.php?szal=34924 "

Hamis, pártapparatcsikhoz méltó beállítás. Schmidt végül tavaly is bőven elegendő lét kapott a múzeumra, idén is fog. Most talán még többet is, hiszen csinált egy második időszaki holómúzeumot. Neki már régóta Gerő, Pelle, Seres, Kóczián és hasonlók a kapcsolatrendszere és az ösztöndíjasai és támogatottjai. Ja, és Ágh Attila. Férje, Ungár bejegyzett mazsihisz tag, apósa volt ávh tiszt.
Mondjuk utóbbitól még lehetne rendes ember, de a Gerőkkel való együttműködése, konferenciázgatása, és végül utolsó cseppként ez a magyarellenes, náci kiállítása egyértelművé teszi a helyzetet. Kikérem magamnak a hetedíziglenező, kollektív bűnösözö törzsi mentalitását. Diájaitól sokan tudják, hogy óráin olykor őrjöngő palesztinellenes, cionista megjegyzéseket tesz. Boruljon csak Demszky, Gusztos és a többi kebelére.

Beren
2004. április 14. 11:08 | Sorszám: 37
Igaz, esett az eső, de volt vagy 10 érdeklődő a sajtón kívül.

Végül is érthető: Demszky miatt nem mennek ki a jobbosok, Pokorni és kompániája miatt a balosok.
Sebaj, fő a maszopfidesz egységfront, ami a VI. kerületi szadesz szavazatokkal hálált meg Schmidt Mária javára, amikor a kerületi maszop ellen szavaztak Terror Háza ügyben.

Beren
2004. április 14. 06:26 | Sorszám: 13
Már a 190 ezer is hazugság, hiszen pl a Times atlas összesen 200 ezer magyar zsidó deportáltról tud(nem haolttról, deportáltról).
Pokorni, Demszky, Schmidt maszihiszsos kompániája együtt, undorító, tartozzanak csak össze. A múzeum szadesz-szavazatokat kapott a VI.kerben cserébe.

Végül is Schmidt teljesítette a holóipar követelését, és, egyelőre időszakosan csak, de a terror házából is holómúzeumot csinált. Miközben a páva utcai holó múzeumban a büdös életben nem csinálnak gulágmegemlékezést, és kivételesen talán igazuk is van, az nem az ő dolguk, nem az ő profiljuk.

Beren
2004. április 14. 00:13 | Sorszám: 8
nekem Pokorni is tehet egy szívességet a holóemléknapjával addig, amíg nincs kifejezetten a magyar áldozatok és magyar holokauszt emléknapja is.
mert a kommunizmus áldozatainak emléknapja azért nem teljesen azonos ezzel.
Beren
2004. április 14. 00:10 | Sorszám: 7
Kénytelen volt...

Inkább Schmidt nyalt be, és csinált a terror házából e napra holómúzeumot. Meg is van a szadi hála, öünkormányzati szavazatok formájában, az mszp ellenében.
Holóra ott van a páva utca, vagy utóbbiban is lesz gulág emléknap?

Schmidttől természetes, hogy összeborul a szadesszal meg a mazsihisszel, de Pokornitól(még ha tudjuk is, hogy liberós) undorító a volt maoista féreggel együtt szerepelni.


Téma: Több tízezer irakit öltek meg az amerikaiak
Beren
2003. november 13. 18:15 | Sorszám: 1
Egy mondat lemaradt:

A jelentés készítői felhívják az ENSZ-t, hogy küldjön békefenntartókat az országba.

Beren
2003. november 13. 17:55 | Sorszám: 0
Kossuth Rádió, 2003. 11-13

Irakban 22 ezer és 55 ezer közé teszi a háború katonai és civil áldozatainak számát egy brit székhelyű nemzetközi orvosi-jótékonysági szervezet. A Medact jelentése szerint nagymértékben romlott az iraki egészségügyi helyzet, gyermekek százezreit be sem tudják oltani, a csecsemőhalandóság és az alultápláltság drámai mértékben megnövekedett a közel-keleti országban. A brit humanitárius szervezet a BBC által idézett jelentésben azt állítja: a nemzetközi jog alapján az amerikai és brit megszállók a felelősek az iraki egészségügyi ellátás biztosításáért.


Téma: Szélsőjobboldali publicista a Válaszban
Beren
2003. október 03. 18:30 | Sorszám: 25
Na jó. Maradok a briganti, bitang, rasszista, cionista, antimagyar és hasonló jelzőknél Seres esetében. Már elnézést, de elragadja a hév az embert, ha efféle médiabűnözővel találkozik.
Beren
2003. október 03. 18:12 | Sorszám: 23
Ezt a mocsadékot különben még az is jól megkülönbözteti a (tisztességes) emberektől, hogy nem fog visszavonulni, nincs lelkiismerete, tovább hazudik és uszít, a sírig.
Beren
2003. október 03. 18:10 | Sorszám: 22
Lovas múltkori levele a kis rohadékhoz. A kis nácizó nácihoz, az apartheid védelmezőjéhez.


SERES LÁSZLÓ
A Népszabadság vezérpublicistája
A Szombat, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület havilapja szerkesztőbizottságának tagja


Kedves Seres!

Ezt a leveledet újságírói halálod alkalmával írom. Mondhatnám, posztumusz üdvözletként.

Mert neked is Posztumusz címen jelent meg a Népszabadság 2003. szeptember 16-i számában a magad halálát okozó cikked, amely így kezdődik: „Teller Edét, szegényt, megint értelmezik, megkérdőjelezik írása hitelességét, holott már nem tud magyarázó, pontosító faxot fűzni utolsó politikai üzenetéhez. igaz, nem is kell. A Népszabadságban tegnap ismertetett, halála előtt néhány nappal lediktált, ’Rossz hírek a szülőföldről’ című, közepes hatótávolságú levele olyan precízen és világosan fogalmaz, hogy azt sok főállású publicista megirigyelhetné. A világhírű atomtudós utolsó üzenete elsősorban a magyarországi ellenzéknek rossz hír, mivel róluk fogalmaz meg lesújtó kritikát – egy elkötelezett hívük. ’Remélem, hogy a közeli találkozásom dr. Medgyessy Péterrel sok mindent tisztáz majd’ – így zárja sorait a baloldal iránt nem éppen szimpátiával viseltető Teller, miután megállapítja: „a jelenlegi ellenzék inkább belső ellenségként, mint politikai ellenzékként viselkedik’”.

Másnap a következő jelent meg tőled lapodban Mea culpa cím alatt: „A publicista a tényekből indul ki. Álláspontját hírek, tények alapos megismerése, lehetséges összefüggések alapos átgondolása után alakítja ki. A publicista lehet bármilyen világnézetű: ha a véleményét megalapozó tényekről kiderül, hogy nem helytállóak, ha nem jár utána alaposan annak, mi a valóságalapja egy olyan hírnek, amelyről ő cikkében véleményt mond, akkor akaratlanul is csorbul a hitelessége. A publicista egyetlen vesztenivalója tehát.
Tegnapi harmadik oldalas, Posztumusz című cikkemmel hibát követtem el. Hitelesnek és főleg: hihetőnek tartottam a közölt amerikai faxot, holott nem volt az, legalábbis nem ebben a formában. Minden másképp volt. Mea culpa”.

A baj ezzel a mea culpával éppen az, mint a vezércikkeddel. Ugyanis hazug. Mert te kizárólag a levél szövegére hivatkozva és arra támaszkodva írtad vezércikkedet, amely „olyan precízen és világosan fogalmaz”. Márpedig az azzal nem változott, hogy kiderült: hamisítvány. Te ugyanis egyedül a tartalomelemzésre támaszkodtál. A tartalmat idézted és méltattad. Ennek eredménye volt írásod, amin semmit nem változtat az, ami már minden épelméjű embernek az első pillantásra kiderült, hogy ez az ócska, mozgalmár nyelven írt sekélyes baromság csak egy olyan paleobolsevik agyban születhetett meg, mint amilyentől hemzseg a médiánk és közéletünk. A demokráciát, ráadásul a magyar jobboldalt mélységesen tisztelő Teller Ede a jelenlegi magyar ellenzéket soha nem tekinthette „ellenségnek”. Legalább ez feltűnhetett volna. Nem véletlen, hogy még a tökfej Horn is azt mondta, olyan ez a szöveg, mintha „mi” írtuk volna. Hát olyan.

Mea culpád hamisságát alátámasztja az a nem csekély körülmény, hogy lapzártakor már rendelkezésedre állt a Lawrence Livermore Laboratories nyilatkozata, amely „teljes hamisításnak” tekinti a lapodban megjelent Teller „testamentumot”.

Leveledben, mint egykori anarchista, kissé sértődötten teszed helyre a hamisítás általad egyedüliként észlelt „apró tárgyi tévedését”, mely szerint az ál-Teller levélben említett Lovas István „nem anarchista” (vagyis csak szélsőjobboldali). Az neked miért nem tűnt fel további „apró tárgyi tévedésként”, hogy a Magyar Nemzet nem közli utólag a Vasárnapi Újságban elhangzó jegyzetet?

Érdekességként, Csontos Jánosnek, szintén aznap megjelent, kitűnő cikkében eleget tettél kérelmének: „A Népszabadságnak ugyancsak tudatnia illenék, hogy a hazai anarchista újságírás koronázatlan nagysága nem Lovas, hanem Seres László, a Népszabadság vezércikkírója”.

Csontos János mondatából csupán egyetlen szócska hiányzik. A „volt”. Anarchista voltál, most pedig hayekista, libertariánus-neoliberális vagy. Sokan ezt a „fejlődést” nem tudják magyarázni a te oldaladon, mert két, homlok egyenes ellenkező áramlatnak tekintik korábbi és mostani besorolásodat. Én viszont látok a kettő között egy alapvető kapcsot. Anarchistaként a kormányzottak nevében, tehát alulról vetetted el a kormány és a rend szükségességét. Libertariánusként pedig a globális rendszer urainak érdekében nem akarnál kormányt, kormányzati beleszólást és rendet.

Ami éppen olyan nevetséges álláspont, mint korábbi, anarchista filozófiád. Hiszen feltétlen Amerika-pártiként azoknak a pártját fogod, akik az amerikai közpénzekből támogatják az amerikai farmereket szemben a harmadik világbeli gazdálkodókkal, akik kényszerből részesülnek a „libertariánus” gondolkodás eredményéből, pontosabban a semmiből. Vagyis, ha következetes libertariánus lennél, akkor inkább Bamakó vagy Katmandu pártját fognád Washingtonnal szemben. Azon Washingtonról van szó, amely kormányzati akarattal és pénzzel segítette és segíti ki az amerikai gazdaság pillérének tekintett intézményeket a Chryslertől a Savings and Loans-ig. Már csak azért is Bamakó és Katmandu pártját lenne érdemes fognod, mert tisztességes emberek soha sem a gyilkosok, hanem a nyomorgók, a kiéheztetettek, a szomjan- és éhanhaltak oldalát fogják. Mint a magyar jobboldal, Seres. Világunk minden meghatározó konfliktusában, az észak-délitől kezdve az izraeli-palesztin konfliktusig, apuskám.

Érdekes, hogy korábban még tisztességes cikkeket is írtál. Ezért én két alkalommal írásban dicsértelek meg. Tudod ez a jobboldali újságírásban így van. Ha soha nem dicsérnénk, bírálatainknak nem lenne olyan nagy súlya. Ez egyik oka annak is, hogy az oldaladnak minden rémálmában eszébe jutok, vizelnek be tőlem, amit a haldokló Teller professzor szájába adott, engem is kifogásoló álfax is bizonyít.

Az utóbbi időben azonban elvesztetted tisztességedet. Nemrégiben hosszasan dicsekedtél lapodban, hogy feljelentetted az ORTT-nél Megyesi rasszista jegyzete ellen írott jegyzetemet, amely a Vasárnapi Újságban hangzott el, és csak azt sajnáltad – írtad -, hogy a feljelentéssel kifutottál az időből. Ne aggódj: mint a Magyar Nemzet kiderítette, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz egyik vezetője teljesítette vágyadat. Ő időben adta be panaszát és az ORTT Zoltai sürgetésére, megdöbbentő módon, azonnali vizsgálatot indított, majd az ORTT a statáriális eljárásokra emlékeztető ügymenettel a Magyar Rádiót elmarasztalta. Ami ellen természetesen az MR a bírósághoz fordul.

De nem csak alaptalan ügyekben lettél feljelentő. Olyan vezércikket is írtál, amelyben te, a Bécsi úton, a hamisító Népszabadság szerkesztőségi helységében minden empirikus bizonyíték hiánya ellenében is tudod, hogy Husszeinnek voltak vegyi fegyverei. Ezt a vádat – amelyet a washingtoni Izrael-párti neokonzervatív héják használtak fel az iraki háború megindítására – ma már egyre kevesebben hiszik el széles e világon. Gondolom, te leszel az utolsók egyike, akinek a ma is Irak földjében rejlő tömegpusztító fegyverekbe vetett hitét semmi nem ingatja majd meg. Persze nálad ez is csak show. Hiszen te tudod a legjobban, hogy az iraki háború Izrael érdekében folyt és folyik. Hogy a dolog mégsem a tervezettek szerint történt, azt írjuk a történések nem szándékolt következményei nevű elmélet számlájára.

A Teller-hamisítás mellett írt vezércikkeddel újságíróként és Menschként eltemetted magad.

Hogy békében vagy békétlenségben nyugszol-e abban a földben, ahol wisingerek, bánók, barátok, bedőivánok, j. győri lászlók és hasonló társaik hevernek, arra magasból teszek.

Lovas István


Téma: FORRÓ Tamásnak annyi...:)))
Beren
2003. október 07. 18:13 | Sorszám: 33
Ideje volt, hogy a médiasöpredékek egyik legaljasabb képviselője elhúzzon, kérdés, visszatér-e, és más elvtársai is lebuknak-e.

Téma: "Egyes" budapestiek levele
Beren
2005. február 18. 09:39 | Sorszám: 234
Ez a mocsadék idegen csürhe persze egy sort nem írna soha a magyarverések áldozatai érdekében, de egy harmadik világbeliért azonnal. Minden kisebbséget szeretnek ők, főleg persze a zsidókat, a többi csak eszköz uralmuk fenntartásához, a magyarságot viszont sohasem támogatják, sőt ellene uszítanak. Ha a nigériaiak könnyített állampolgárságáról kéne szavazni, ezek a judeonácik igennel voksolnának...
Valahogy akkor is kussoltak, amikor Bacher Iván rátámadt a Magyar Nemzet fotósára. Fordított esetben fasisztaveszélyről hörögtek volna ők, az igazi nácik.
Beren
2005. február 18. 09:28 | Sorszám: 232
Igen, csakhogy a bolsevik rémuralom alatt nem volt már gettó sem, védett házak sem a magyarságnak, ahol átvészelhették volna.
Beren
2005. február 16. 10:28 | Sorszám: 109
Hol a büdös francba ismerte volna el? Mert jakubovics és te ezt hazudod? Sehol sem ismerte el, hiszen igazat állított.
Beren
2005. február 16. 10:04 | Sorszám: 99
Nem hazudott. Azt te műveled éppen jakubovics elvtársaddal ellentétben.
Beren
2005. február 16. 10:03 | Sorszám: 98
Mit hazudozol mocsok? Az előbb ünnepelted a szovjet hordák bevonulását, amely szerinted felszabadulás. Most meg tagadod, hogy ünnepelted a "felszabadulást"?
Beren
2005. február 16. 10:01 | Sorszám: 97
Toleráns, na persze. A hasonszőrű büdösbolsikkal.
Beren
2005. február 16. 09:16 | Sorszám: 88
Ünnepeld csak november 7-ét is, az emberiség szemetjének hatalomrajutását is szarjankó, ahogy boldogan ünnepelted 90 előtt. Ne szégyelld büdösbolsi mivoltodat, add magadat. Hisz úgysem adhatsz mást.
Beren
2005. február 16. 08:19 | Sorszám: 84
Kinyalhatod büdösbolsi. Beindult a gajdolókórusotok, de ne reménykedj, Kupper nem fog lemondani. Egy nagyon jó irányba indult el ezzel a bátor kiállással a Fidesz. Ünnepeld csak a büdösbolsi április 4-éketek is. Nektek nyilván ünnep a magyarság mészárszékre hajtása, mutatván, mennyi közötok van e nemzethez.
Beren
2005. február 16. 07:25 | Sorszám: 79
Nácikat, fasisztákat keress Izraelben, tömegesen fordulnak elő. Lásd Sahak írásait a judeonácizmusról(az ő definícója). Míg a nácizmust Európában megsemmisítették, Izraelben virágzik. A numerus clausus, a faji megkülönböztetés, a gettők, minden valóra vált a zsidó államban.
Beren
2005. február 16. 07:23 | Sorszám: 78
Aki szerint a népirtó Szovjetunió hordáinak bevonulása nem megszállás, hanem felszabadítás volt, azokra nehéz disztingvált jelzőt találni. Ezek szélsőséges, vörösnáci patkányok, akik semmibe veszik a gulágra hurcolt 800 ezer magyar áldozat emlékét. Hajrá Kupper, csak így tovább! Hajrá Fidesz, csak így tovább, ezt vártuk! Köpjetek a sztálinista ember és nemzetárulókra!

Email a webmesternek | Gondola