gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Ha ez igaz.. akkor nagy baj van. Négypárti határozat Kondor ellen?
demszkij
2004. március 24. 01:49 | Sorszám: 93
Igaz,hogy nem technikai dolognak tartom,de értem mire gondolsz.

Ebben az esetben viszont,az a képviselő,vagy azok a képviselők,akik 2002 óta,azért a minimálbérnek cseppett sem mondható csekélyke fizetésért erre nem jöttek rá,nincs mit keressenek a Parlamenteben.Maradjanak csak nyugodtan otthon,mint a gyülölet törvény szavazásakor, mert csak hazudják,hogy ők az én oldalamról valók.

Remélem nem fogják elfelejteni a szavazók majd ezt,a legközelebbi választáskor sem! Inkább legyen komcsi többség a parlamentben,mint ez az altatás,amikor a jobboldali képviselők szavaznak a jobboldal érdeke ellen.

Mert ettől, csak köpni lehet.

Rájuk !

demszkij
2004. március 24. 01:19 | Sorszám: 90
Tudod ki hiszi el ezt a hazugságot ?

"Sajnáljuk, hogy a parlamenti szavazás során egy technikai félreértés miatt szavazataink ezt nem tükrözhették."

Tudod,hogy mikor tud a "technika félreérteni" valamit ?

Akkor amikor sz@rházi kis senkik azt képzelik az emberekről,hogy azok hülyék,vagy annyira analfabéták,hogy mindent be lehet adni nekik.Még azt is !

Gyalázatos hazug banda !

demszkij
2004. március 23. 00:18 | Sorszám: 44
Persze tudom én azért az is,hogy a gyülölet törvény (le)szavazásakor is,sokkal fontosabb volt képviselőinknek, meglátogatni szegény vidéken élő anyósaikat,s nem lehettek ott !
demszkij
2004. március 23. 00:15 | Sorszám: 43
Idézet:
Megjegyzem, hogy én már semmin nem csodálkozo ha a ballibről van szó.

Én már a jobboldali parlamenti pártok kapcsán is ugyanezt érzem !

demszkij
2004. március 22. 23:58 | Sorszám: 41
Azért van egy paraszthajszálnyi különbség az idióta és agytalan között !
Itt azért még kirí a sorból,- mint a kutyaürülék a hóból - a mosottagyú amerikai .

De lassan visszafejlődnek ezek is !

demszkij
2004. március 22. 23:26 | Sorszám: 36
Ott igen ! Le a kalappal - akarom mondani roham sisakkal - előttük !
demszkij
2004. március 22. 23:18 | Sorszám: 35
Oldalakon keresztül lehetne sorolni.Erről szólt,a vécépapírnak is érdes,de annál cseppel többet nem érő,státusz igazolvány kitalálása a kettős állapolgárság helyett,Gespriknek - a magyar ingatlanok és föld védelmezőjének - diktatórikus és törvény ellenes leváltása,a választási csalások,nem kivizsgáltatása,az a beszédes hallgatás, amikor idős és ártatlan embereket vertek a hídon,a Eu akolba való mindenáron beterelés,a kommunista média kiképzők alkalmazása,a Rogán féle leszélsőségező, lefasisztázó besololása egyes pártok,stb,stb.

Soroljam még ? Minek ?

demszkij
2004. március 22. 22:59 | Sorszám: 32
Magyarra fordítva ez annyit jelent,hogy mind a négy párt (igen a FIDESZ és MDF IS !)képviselői ellene vannak Lovasnak,a Vasárnapi Újságnak,egyáltalán annak hogy valahol őszintén és nyiltan beszéljenek az ország,a magyarság gondjáról bajáról !

S ti nem tudtátok róluk(ezekről a pártokról!) még ezt ?


Téma: Mi lesz Bertók László Attilával?
demszkij
2004. január 30. 18:38 | Sorszám: 82
Kár itt a szenyest mosogatni Amice!

Nagy gyűlölködésedben,elárultad hogy számodra a székely napdalok giccsesek !

Vagy nem te írtad ?

"Szerintem pocsékul énekel (giccseket)."

Hát igen,magyarán mondva:ízlések és pofonok különböznek !

demszkij
2004. január 29. 01:14 | Sorszám: 52
Bitosan ezekre gondoltál ?

... A megemlékezésen közreműködött Beregszászi Olga előadóművész, aki székely népdalok eléneklésével tette feledhetetlenné az estet. ... www.zmka.hu/Forum/02jun/emlek.htm

demszkij
2004. január 28. 22:35 | Sorszám: 35
"PS lehet h Bencsik nem hiba nélkül való.. de fontos, és szükséges a jobbolldalon.. Mint az ellene indított kicsináló kampány is bizonyítja.. "

Nem Bencsikkal van itt a baj alapvetően,hanem a jobboldali mentalitással,azzal hogy ne hagyják egymást a szarba,az emberek.

Itt Bencsiknek szerintem az lett volna a kötelessége,hogy azt mondja,együtt kerülünk bajba,együtt mászunk majd ki belőle !


Téma: Grespik László kérdése.
demszkij
2003. december 01. 01:06 | Sorszám: 78
"de ennek a közönségnek jó lesz"

No more comment !

demszkij
2003. november 30. 20:24 | Sorszám: 76
S ha neked ennyire szar a Gondola fórumozó közönsége, megkérdezhetem, miért jársz ide ?A fene tudja, de én ha séta közben megpillantok egy "rakást" valahol az utcán, akkor azt kikerülöm, s nem állok neki tapicskolni benne. Bár ahány ember annyi szokás.
demszkij
2003. november 30. 20:07 | Sorszám: 73
Mit meg nem teszek én érted? Így megfelel finomkodó szerkesztői ízlésednek?

"Maradjunk annyiban, hogy ebből az esetből is, a habzó szájjal sivítozó, magyargyűlölők csapata csinált ügyet. Akik a nyomorult, fröcskölő Hell Istvánnon keresztül meg is üzenték, hogy kiket szeretnék kirekeszteni az országból, az életből, a magyarságból. Amikor erre a aljas pofátlanságra Hegedűs válaszolt, akkor beperelték, elítéltették, majd amikor akadt olyan bíró, aki érvényt szerzett az igazságnak, ismét ordibálásba, lövöldözésbe, a magyarság mocskolásába kezdtek, s újabb és újabb gyalázkodó támadásokat indítanak. Erről van itt szó, s nem másról. Attól, hogy téged ide küldtek okostojáskodni, még nem változik semmi. A fehérből nem lesz fekete, s a feketéből sem lesz fehér, csak nedves és undorítóvá válik minden a sok fröcsköléstől, nyáltól, akárcsak azok, akik ezt elkövetik."

P.S.: Esetleg bele lehet kötni a csinált szóba is !

demszkij
2003. november 30. 18:22 | Sorszám: 68
Hiába is tagadjuk,ha te nem volnál,ki kellene találni !
demszkij
2003. november 30. 17:47 | Sorszám: 66
Maradjunk annyiban,hogy ebből az esetből is,a habzó szájjal sivitozó, magyar gyűlölők csapata csinált ügyet.Akik a nyomorult,fröcskölő Hell Istvánnon keresztül meg is üzenték,hogy kiket szeretnék kirekeszteni az országból,az életből,a magyarságból.Amikor erre a aljas pofátlanságra Hegedűs válaszolt,akkor beperelték, elítéltették,majd amikor akadt olyan bíró,aki érvényt szerzett az igazságnak,ismét ordibálásba,lövöldözésbe,a magyarság mocskolásába kezdtek,s újjab és újjabb gyalázkodó támadásokat indítanak.

Erről van itt szó nem másról.Attól,hogy téged ide küldtek okostojáskodni,még nem változik semmi.A fehérből nem lesz fekete,s a feketéből sem lesz fehér,csak nedves és undorítóvá válik minden a sok fröcsköléstől, nyáltól,akárcsak azok akik elkövetik.

demszkij
2003. november 30. 16:53 | Sorszám: 64
Leírtam már egyszer,de nem méltóztatott észre venni az uraknak!

"szó szerint ugyanez a kérdés ("ön zsidó-e) elhangzott a 90-es évek közepén, a Hunnai-perben egy Nagy László nevű ügyvédtől is. Akkor nem volt balhé.

demszkij
2003. november 30. 02:15 | Sorszám: 48
Egy(mellesleg ügyvédi) vélemény az MNO-ról.

"#485 Nick Name elôzmény: #483 2003-11-28 12:00
Ez így van. És az is ténykérdés, hogy szó szerint ugyanez a kérdés ("ön zsidó-e) elhangzott a 90-es évek közepén, a Hunnai-perben egy Nagy László nevű ügyvédtől is. Akkor nem volt balhé."

demszkij
2003. november 28. 21:11 | Sorszám: 30
Beletörődhetnél már egyszer,hogy a világon a jogot,és az igazságszolgaltatást,nem a habzó szájjal acsarkodó zsadeszesek kivánsága szerint végzik.

Elég baj és szégyen az,hogy Magyarországon ez nem mindig van így.


Téma: Behányt a részeges miépes... :))))
demszkij
2003. december 30. 21:38 | Sorszám: 100
Nem sok értelme Kalebnek magyarázni kereszténységről,emberi dolgokról ?Annak aki nyiltan kiáll,támogatja és védelmezi a tömeggyilkos Sharon palesztinokat legyilkoló politikáját ?
demszkij
2003. december 30. 18:57 | Sorszám: 94
Pedig arról,aki saját kezüleg akarja megoldani a keresztyének likvidálását,mindent el lehet képzelni.Hitler is először csak papolt, és üvöltözött,mint ez a kis féreg !
demszkij
2003. december 30. 18:55 | Sorszám: 93
Pontosan ilyen fölösleges a mélyinterjú veled is.De azért ez nem baj,jó ha tudják az emberek,hány száz süvöltő sakálból áll az ellenségük csapata !
demszkij
2003. december 30. 18:50 | Sorszám: 92
Ja értem,régi már a recept,az párszáz SZDSZ-es nyálasan vísitva ordító ávós csemete s bandájuk a magyar nemzet,mindenki más fidesznáci és antiszemita. Nincs értelme tovább ragozni ezt sem,de úgy mellékesen megsúgom,úgy néz ki az idő nem a volt gyilkosoknak,szájabvizelőknek dolgozik.Rövidesen kaput lesz tovaris !
demszkij
2003. december 30. 17:23 | Sorszám: 75
Hogy lehessen megérteni, azt ami nem igaz ? Attól, hogy te, vagy ti mondjátok csak kétségessé, hiteltelenné válik ,mint minden amire ráteszitek a kezeiteket !
demszkij
2003. december 30. 17:16 | Sorszám: 73
Ilyen apró kis aggályok,gondok,nem zavarják a mi kiváló Kaleb barátunkat !
demszkij
2003. december 30. 16:59 | Sorszám: 68
A békepapok püspöki szinten,ismét lepaktáltak a(z átvedlett) kommunistákkal !
demszkij
2003. december 30. 16:56 | Sorszám: 67
Szamárbőgés,kutyaugatás nem hallatszik a menybe !
demszkij
2003. december 30. 16:53 | Sorszám: 66
Attól,hogy pár száz habzó szájú magyargyűlölő nem szereti Hegedűst,még nem válik igazzá,amit fröcskölnek róla !Nézd meg hányan vesznek részt az isten tiszteletein,az magáért beszél !És ezeket nem úgy viszik oda,mint az átkosban a mozikba,a csodálatos nagy magyar filmrendezők alkotásaira az iskolásokat:kényszerrel !Még csak pénzt sem osztogatnak érte,mint az MSZP-s párt tagságért !
demszkij
2003. december 30. 16:45 | Sorszám: 64
Hegedűs egy becsületes magyar ember,akinek volt(s remélhetőleg ezután is lesz) bátorsága szembeszállni a Hell István és röviden fogalmazva SZDSZ-es banda,igazságtalan magyarellenes,lassan minden napos fröcskölődésével,akik akár a kommunista és ávós időkben uralkodni szeretnének a magyarok felett.

Ez nem fog sikerülni,mert mint a Tilos rádióban történt gyalázkodásra adott válasz is mutatja,a nemzet,vagy ha úgy tetszik társadalom,beleunt abba,hogy idegene szivűek élősködjönek rajta,s megindult a védekezés,hogy megbüntessék,börtönbe zárják a gyalázkodókat,s a remélhető "licence" megvonással,megszüntessék a lehetősét is,az efféle gyalázatos bűnbandák tevékenységének !

Végre akadt valaki aki beperelte a magyargyűlölő TGM-et,úgy néz ki törvény elé lesz állítva ez a félnótás Barangó,s az ismétlődő elfogúlt cikkeiért,igaz magyar emberek elleni gyűlölet keltésért kérdőre lesz vonva a másik mákvirág Andrassew Iván is,s feltehetőleg a tömegbe lövetni akaró kendermagos újságíró is.

Úgy néz ki valami megmozdult kis hazánk polgárságában,a védekezési ösztön,még mielőtt teljesen legyőznék,rabszolgává tennék ismét őket,az álcát cserélt régi paraziták.Egyszer ki kell már mondani elég volt,s meg kell állítani,ezt az eszement magyar gyűlöletet !

demszkij
2003. december 30. 03:22 | Sorszám: 31
Hogyan is mondta Hell István ?

""... Mert (egyszerûsítsük végletesen a dolgot) kétféle kirekesztõ él e kis hazában. Ott vannak, ugye, fogalmazzunk világosan, a protonácik és együgyû társaik - rasszisták, elõítéleteket szítók, cigányellenesek és antiszemiták, oláhozók és tótozók, hímsovoniszták és homofóbok, harcias és kackiás "revizionisták" (irredenták) -, akik nemre, rasszra, világnézetre, vélt vagy valós etnikai hovatartozásra való hivatkozással rekesztenének ki egyeseket innen-onnan. Például "a nemzet testébõl". És persze a köznyilvánosságból, a parlamentbõl, az iskolából, a munkahelyekrõl, a méltányos jogi védelembõl is...
Tudom is, vagy legalább nagy meggyõzõdéssel tudni vélem, hogy mi a teendõ a többségi magyarságunkra, kereszténységünkre és heteroszexuális mivoltunkra apelláló harciaskodókkal, a másságukat levetni nem tudó kisebbségek elleni békebontókkal. A húszezer szélsõségessel és az õket különösebb meggyõzõdés nélkül követõ bagázzsal. Ki kell rekeszteni õket. Ki kell szavaznunk õket - a hatalomból."

Ez a manus mikor kér bocsánatot ?

demszkij
2003. december 30. 01:57 | Sorszám: 27
S milyen nagyvonalúan átlépett azon,hogy érvényes magyar bírósági határozat szerint Hegedűs nem követett el semmit,tehát ártatlan ! Vajon bocsánatot kértek e azok tőle,akik meghurcolták ?
demszkij
2003. december 30. 00:59 | Sorszám: 22
A topikcímben ismertettnél sokkal nagyobb szenzáció ez a cikk,megtudhatjátok belőle,hogy Barangó egy piti ámokfutó,míg Kövér egy gyalázatos ámokló !
Ez ám a szercseny mosdatás,kár hogy a Hét Hentes-t jutatja az ember eszébe.Ja persze csak azoknak,akik olvasták !


"Ámokló, szubsztár, dontvöri

Sajátos, ám jellemző módon Magyarország kifutó esztendejének utolsó hetében nem Kövér gyalázatos ámokló erdélyi beszéde lett a fő téma a közéletben, hanem - mint már annyiszor - a jobboldal talált magának egy túlbeszélhető, bírák elé cipelhető, azonnali intézkedést sürgető témát: a jóval csekélyebb súlyú ámokfutó, Barangó ünnepi megjegyzését a Tilos Rádióban, miszerint ő kiirtaná az összes keresztényt.

Még nem találkoztam olyan emberrel, aki Barangóra azt mondta volna, hogy normális. Talán én vagyok az egyetlen, aki mindig annak tekintettem, mert valamiért messziről fölismerem a szerepjátékosokat. Ehhez persze tudni kell: a sors úgy hozta, hogy Barangóval is, és főleg az édesanyjával - aki kiváló asszony és igen jó korrektor - dolgoztam egy szerkesztőségben, így nem vagyok teljesen érintetlen, ám meg tudom őrizni elfogulatlanságomat. Annál is inkább, mert úgy gondolom, hogy Barangónak vállalnia kell a felelősséget azért, amit mondott. (Már bocsánatot is kért az ittas beszédért.) Teljesen egyetértek azzal, hogy kirúgták a Tilos Rádióból, és azzal is, ha bíróság elé idézik, amiként például ifjabb Hegedűst (aki nem kért bocsánatot). A jobboldal vérmes kampánya pedig - amelyben a Tilos betiltását meg más rettenetes erejű szankciókat követelnek - természetesen teljesen érdektelen és hiteltelen, ráadásul mocskosan cinikus, mivel annak idején elfelejtették följelenteni ifjabb Hegedűst és nem nagyon követelték a Pannon Rádió betiltását, amelyik pedig beharsogta az éterbe Hegedűs kirekesztő förmedvényét. Hogy más műsorszámokról most ne is tegyünk említést.

Különösen figyelemre méltó ez a hatalmas Barangó-ellenes támadás, hiszen állítólag a Demokrata publicistáját tisztelhetjük a költőben, legalábbis ezt olvastam a Barangóban igen tájékozott Uj Péternél, aki amúgy a muzsikus költő polgári szalonképességén is sokat emelt, mert éppen elégszer írt róla rajongással.

Noha a Tilost a kedvenc rádióim között tartom számon, sőt pici amatőr részt is vállaltam annak idején megmentő kampányában - úgy gondolom, nem elég, ha a rádió vezetői elhatárolódtak és kirúgtak: maguk is személyesen felelősek Barangóért, hiszen pontosan tudhatták, kivel van dolguk.

Barangó ugyanis egy szubsztár, egy bizonyos, néhány ezer fős fenekedő szubkultúra fenegyereke. Rajongói vannak, költészete egy törzsi közegben népdalamokként szivárog a lelkekben (U.P.). Ha a Tilosnak szüksége volt erre a közönségre, és ezért megengedte, netán szorgalmazta, hogy Barangó műsort vezessen, akkor most legalább magyarázza meg, hogy ezt miképpen gondolta. (Az is megérne pár szót, hogy miért nem akkor rúgták ki, amikor először ittasan vezetett műsort.)

Mivel jómagam nem vagyok megérintve a jelzett törzsi punk filingtől, szenvtelenül tudom a Barangó-verseket vizsgálni. Szerintem ahhoz a fajtához tartozik, aki - egy-két jó sorát leszámítva alapvetően műkedvelő -, ám ezt palástolni tudja zajjal, cirkusszal, hangerővel, botránnyal és legendával. Idézek pár versből, hiszen elképzelhető, hogy a legműveltebb olvasóinkban is csak egy nagy Barangó-űr van, és ez most megengedhetetlen műveltségi hiátus. (Tizennyolc éven aluliak itt fejezzék be az olvasást!)

Szerepjétékra enged következtetni Vad-morzsa-sors című verse - mindjárt a "bazd meg ez egy szonett" sor után: "Mű-életem botránykavics / Fel-feldobott félkrajcár / Kártyán vesztett pénzem hamis / Úgyhogy te is rábasztál // Szerep kellett: rajtam ragadt / Önkín-célú hajszámban"… etc.

A Tilos vezetői előtt nem lehetett kétséges, hogy Barangó miket gondol a társadalomról: "Leszarom az alapelveket / Anarchiám magával temet // Nem érdekel, hol és hogyan végzem / Párnák között, sitten vagy kötélen" - írja a Hiába című költeményben. Azt tudni lehet, hogy a pózokból ittasan kínos dolgok kelnek.

A Tilos szerencséjére Barangó nem valami nemzeti ünnepen fakadt ki, pedig abból is jókora bortány lehetett volna: "Elbájoló leprafészek / Büszke vagyok hazámra / Mint öngyilkos idült részeg / Süllyed lassú halálba" - Jegyzi meg a Közép-Kelet című nyomasztó költői vallomásban. Hazám című versében pedig ezt írja: "Azt mondják, hogy legyek kicsit / Büszkébb magunkra / De én utálom a fajtámat és / Büdös a munka".

A kissé dzsihados, önpusztítós, ám poétikus agresszivitás ott van Kézigránát című hírneves szövegében: "Kézigránát kell / Kézigránát kell ide / Elhajítani // Belevágni mindegy mibe / Minek szenvedjem / Ócska szerepben? / Kinyírom magam / Hullaszagom van úgyis"…

A keresztényirtási vágy nyilván annyira vehető komolyan, mint ez a vers. Vagy mint a költőirtás, ami az "Arany János, a sült paraszt" című önazonosító, irodalomtörténeti helykereső végén horgad föl: "Petőfinek butasága / verseiből égbe kiált / Ebben kissé lepipálja / Csokonai Vitéz Mihályt // Arany János a sült paraszt / mélázott a nemzet vesztén, / még akkor is verset farag, / amikor már reszketeg vén (… Pilinszky - papok barátja / Tandori - a verebeké / Összes magyar poétába / az isten nyila vágjon belé!

Aki ilyen beszédű embernek adott lehetőséget műsorvezetésre, az kevesebbet ártott volna a rádiójának, ha egy találomra önmagát élesítő bombát rejt el a stúdióban. Pláne, ha a szerkezet nem alkohol hatására robban. Ezt jelzi Kócos hozzászólása a "far from the sun" blogon - internetes naplón: "… bírom a Barangót is, csak gondolom be volt tépve és hülyéket beszélt. Szokása. Dontvöri! "

Andrassew Iván


Téma: Bővül a NATO
demszkij
2004. március 29. 17:43 | Sorszám: 0
Szlovákia és Románia NATO-csatlakozásáról
2004.03.29 13:58

A mai napon a NATO tagjává válik többek között Szlovákia és Románia is. A katonai szövetség bővülése Magyarország számára is felvet néhány kérdést. A csatlakozási tárgyalások többéves előkészülete során a magyar fél, mint NATO tagország önfeladó külpolitikát folytatott.

Nem szükséges bizonyítani, hogy mindkét fent nevezett országban politikai nyerőkártya a magyarellenesség. Szlovákia és Románia - hol nyíltan, hol burkoltan - igyekszik a magyar kisebbséget gyengíteni, megosztani, végső soron elhallgattatni annak jogos követeléseit.


Joggal merül fel a mai napon a kérdés, hogy a mindenkori magyar kormányok miért nem követelték a tárgyalások során a magyar kisebbség problémáinak orvoslását. Ez az önfeladó külpolitika az elmúlt negyven év öröksége, amelyet az eddigi kormányok sem tudtak levetkőzni. A kettős állampolgárság és az autonómia ügyét külpolitikusaink komolyan fel sem vetették nemzetközi fórumokon. Így állhatott elő az a szégyenteljes állapot, hogy egy euroatlanti közösség részévé válhat Szlovákia a Benes dekrétumokkal és Románia, ahol az 1990-es marosvásárhelyi pogrom bűnösei mind a mai napig nem feleltek tetteikért.

Nagy Ervin
országos választmányi elnök


Téma: Ismét fuccsolt a Sóhivatal !
demszkij
2004. március 24. 14:00 | Sorszám: 9
Láncreakció


A szerbek és az albánok számára Koszovó megosztása az egyetlen elfogadható megoldás. A Balkán többi része szempontjából azonban a következmények vészjóslóak.

A koszovói főváros, Pristina mellett elhelyezkedő szürke település, Koszovó Polje régóta előkelő helyet foglal el a szerb nemzeti mítoszban, a múlttól egészen napjainkig. A falu melletti pusztán szenvedtek a szerbek vereséget a törököktől 1389-ben. 600 évvel később, ugyanezen a helyen kezdte meg Szlobodan Milosevics a Jugoszlávia megdöntésére irányuló hadjáratát.
1989 júniusában demagóg nacionalista beszédet intézett a mezőn összegyűlt egymillió szerbhez. Ezt követően megalapította az albánellenes rendőrállamot Koszovóban, elindította a 90-es évek háborúját, végezetül pedig az Északi-tenger közelében lévő börtöncellában találta magát. Napjainkban szinte egyetlen szerb sem maradt Koszovó Poljéban. Az utolsók a múlt héten távoztak azzal a 3600 szerbbel együtt, akiket a felhevült albán fiatalok kergettek ki a Koszovóban elszórt enklávékból. A szerb otthonok, iskolák és templomok lángba borításával a szerb kisebbséget észak felé, a valódi Szerbiába akarták üldözni.
Az északi Mitrovicában kitört háromnapos etnikai villongás, melynek következtében 28 ember vesztette életét, sok százan megsebesültek és sok ezren hajléktalanná váltak, kudarc a NATO és az albán többségű provincia ENSZ kormányzata számára egyaránt.
Öt évvel az után, hogy a 60 000 fős NATO csapatok beözönlöttek Koszovóba, megbuktatták Milosevics elnököt, és otthonaikba zavarták az albánokat, a koszovói nemzetközi misszió válságos helyzetbe került, hitelessége megcsappant, és mind a szerbek, mind az albánok megelégelték a külföldiek önelégültségét.
Az albánok 1999-ben szabadítóként üdvözölték a NATO csapatokat. Most, amikor az eredeti NATO erő egyharmada van csak jelen, múlt héten az albánok támadást intéztek ellenük, mert már nem védelmezőknek, hanem függetlenségük akadályának tartják őket.
Az elmúlt hét erőszakhulláma és az erre érkező politikai reakciók rávilágítanak a Koszovó jövőjét illető nagyobb kérdésekre. A diplomaták és tudósítók azt állítják, hogy a "nemzetközi protektorátust" irányító nemzetközi tisztviselők nem elég gyorsan határozták meg Koszovó végleges státuszát, ezzel felbőszítették az albánokat. Mások, köztük a NATO új vezetője, Jaap de Hoop Scheffer, úgy vélik, hogy az erőszak azt bizonyítja, hogy az albánok még nem készültek fel saját maguk kormányzására.
A szerbek - Milosevicsnek köszönhetően - 1999-ben veszítették el Koszovót. Vérontás nélkül pedig nem tudják visszaszerezni. Ezen felül a csökkenő szerb népesség elöregedik, mialatt a koszovói albánok 1,8 milliós közössége Európa legfiatalabb és leggyorsabban növekvő populációja.
A belgrádi új, nacionalista kormány Vojislav Kostunica miniszterelnök vezetésével tudja, hogy Koszovót elvesztették a naponta tartott nacionalista beszédek ellenére. A kormány arról beszél, hogy a veszteségek minimalizálása érdekében etnikai megosztást kell elérni, és megtartani Koszovó északi részének egy Szerbiával határos szeletét, beleértve Mitrovica városát.
A belgrádi dühkitörések ellenére a szerb politikai elit nincs annyira elkeseredve a koszovói szerbek elűzése miatt. Úgy vélik, hogy ez előmozdítja a megosztás ügyét. Végül az albánok is támogathatják a megosztást, mivel így maximalizálhatnák területüket, és megalakíthatnák a független Koszovót. Néhány kivételtől eltekintve ők etnikailag tiszta Koszovót szeretnének létrehozni.
Középen pedig az a NATO-vezette nemzetközi kormányzat áll, amely öt éven keresztül próbálkozott egy etnikailag vegyes, multikulturális Koszovó kialakításával, amelyet egyik etnikum sem akart. Szerbia úgy próbál ellenállni ezen erőfeszítésnek, hogy "párhuzamos struktúrát" tart fenn, azaz a koszovói szerbek egészségügyét, oktatását, igazságügyét és a rendőrséget Belgrádból irányítja.
Az albánok eközben minden lehetőséget megragadnak arra, hogy hangsúlyozzák felsőbbségüket. Az új koszovói kormány csarnokát például nemrég három albán nacionalista falfestménnyel díszítették. A szerb képviselők erre természetesen bojkottal reagáltak.
Decemberben az ENSZ kormányzók egy nyolc alapelvet tartalmazó listát adtak ki, melyeket az albánoknak be kell tartaniuk, mielőtt Koszovó végső státuszáról döntés születne. A szabályok között volt az emberi és kisebbségi jogok betartása, a törvényes rend fenntartása, a demokratikus intézmények felállítása, stb. Az elmúlt hét eseményei megmutatják, hogy az albánok milyen messze vannak ezek betartásától.
A szerb-albán konfliktus különbözik a többi, Jugoszláviát szétszakító háborútól. A többi háború ugyanis szerbek, horvátok és bosnyákok (délszlávok) között zajlott, akik nagyon hasonlóak egymáshoz, együtt élnek, vegyes házasságok alakultak ki, ugyanazokba az iskolákba járnak, ugyanazon nyelv variánsait beszélik és ugyanazokat az újságokat olvassák.
A szerbek és albánok viszonyt etnikailag különböznek, alig kommunikálnak egymással, különálló közösségekben élnek és különböző nyelvet beszélnek. Nem akarnak ugyanazon a helyen élni. Pusztán ugyanazt a területet követelik mind a ketten.
Ha azonban végül mindkét fél beleegyezne a megosztás egy formájába és a népesség kicserélésébe, ez a végeredmény vereséget jelentene a nemzetközi politika 10 éve tartó balkáni alakítása szempontjából. Egy ilyen "megoldást" nem lehet elszigetelten szemlélni, figyelembe véve a különleges kölcsönösségi viszonyt, amely a volt Jugoszláviát jellemzi. Egy koszovói megosztás láncreakciót indítana el. Visszavetné a reintegrációs törekvéseket Boszniában, és talán arra ösztönözné a horvát kormányt, hogy ellenezze a szerb menekültek nemzetközi nyomásra történő visszatelepítését, és kiállnának az albán keményvonalasok mellett, akik aztán szemet vetnének a nagy albán kisebbségre a szomszédos Macedóniában.
Ez persze teret adna a "nagy Albánia" elképzelésnek, mely összekapcsolja Koszovót, Macedónia nyugati részét és Albániát, miközben a "nagy Szerbia" és "nagy Horvátország" lehetőségét megszüntetné.
Röviden, csúfos kudarc a nemzet-teremtő projektek terén. A NATO az erőszak eltörlése érdekében lépett közbe. Semmi sem oldódott meg azonban, így Koszovónak egy történelmi kompromisszumra van szüksége.

Ian Traynor
(The Guardian)
fordította: K.Gábor

demszkij
2004. március 18. 18:15 | Sorszám: 4
A téglákat azért építik be,hogy működjenek.

"Az Orbán kormány Für Lajosát Szabó Jánosnak hívták."

Ha van időd olvasd csak el ezt a Bokor Imre cikket.Lehet van benne túlzás is,de azért egy két dolgot helyre tesz,a honvédséggel kapcsolatban.

http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=1625

demszkij
2004. március 18. 17:42 | Sorszám: 2
Egyáltalán nem biztos,hogy ide jutottak volna,ha annak idején idióta politikusok össze nem kényszerítik őket a Jugoszláviának nevezett nagy kotyvalékba.
demszkij
2004. március 18. 17:02 | Sorszám: 0
Ismét bebizonyosodott,hogy járhatatlan az az út,amit kontár önérdekektől vetzérelt politikusok akarnak ráerőltetni a nemzetekre.Abból még nem lesz békés együttélés,hogy idealista(??) döntéshozók elképzelik azt.


Koszovó: erőt alkalmaz a NATO

Huszonkét halottja és 500 sebesültje van a szerdai koszovói etnikai zavargásoknak. Az erőszakos cselekményekben 61 rendőr és 17 NATO-békefenntartó is megsebesült. – Ljajic: "A szerdai események világosan megmutatták, hogy az albánok nem csupán független, hanem tiszta etnikumú Koszovót akarnak"

Evakuálták a pristinai szerbeket a szerdai összecsapások után
Az ENSZ-rendőrség szóvivője bejelentette, hogy a véres összetűzések nyomán csütörtökön biztonságos helyre telepítették a Pristinában és környékén élő szerbeket a nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) és a koszovói ENSZ-rendőrség egységei.

Az erőszakos cselekményekben 61 rendőr - köztük 40 ENSZ-rendőr - és 17 NATO-békefenntartó is megsebesült. Az összecsapások Kosovska Mitrovicában, illetve Caglavicában kezdődtek, estére azonban szinte valamennyi szerbek lakta koszovói településre átterjedtek. Az ENSZ-hatóságok szerint egyes helyeken "a legrosszabbtól lehet tartani" a jelenlegi helyzetben.

Rasim Ljajic, Szerbia és Montenegró emberi jogi minisztere a szerdai eseményekről szólva kijelentette: örökre el lehet temetni a többetnikumú Koszovó gondolatát, ha egyáltalán létezett valaha. A nemzetek közösségének meg kell változtatnia Koszovóval szembeni politikáját a tartomány végleges státusával kapcsolatban. "A szerdai események világosan megmutatták, hogy az albánok nem csupán független, hanem tiszta etnikumú Koszovót akarnak" - mondta a muzulmán Ljajic, aki egyúttal bírálta a szerbiai incidenseket is, amelyek során felgyújtották a nisi és a belgrádi mecseteket.

Újabb gyújtogatások Pristina környékén

Újabb erőszakcselekményekről adott hírt a koszovói ENSZ-igazgatás: Obilicban délelőtt felgyújtottak egy ortodox templomot, a helyi önkormányzat épületét és számos szerb lakóházat.

A NATO békefenntartó erői és a koszovói rendőrség páncélozott járművekkel lezárta a város központját és több tucat szerb lakost kitelepítettek a Pristinától nyolc kilométer fekvő vegyes, albán, szerb lakosságú településről.

A Koszovóban szolgáló svéd zászlóalj parancsnoka vérfürdőtől tart

Rettenetes vérfürdő lehet Koszovóban, ha a NATO vezette békefenntartó erőknek és az ENSZ rendőrségének nem sikerül szétválasztania az egymás ellen fenekedő albánokat és a szerbeket - figyelemztetett csütörtöki nyilatkozatában a koszovói Caglavica falu őrizetéért felelős svéd zászlóalj parancsnoka.

Hans Haakansson alezredes kijelentette a svéd közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában: "attól tartunk, hogy ma megismétlődhet az, ami tegnap történt, vagy talán még rosszabb is történhet". A svéd zászlóalj katonái úttorlaszokat állítanak fel a falu biztonságának védelmében, és segítséget kapnak tevékenységükhöz a többnemzetiségű rendőri erőktől is.

A NATO erősítést küld Koszovóba

A katonai szövetség egyik szóvivője Brüsszelben bejelentette, hogy 100-150 katonát küldenek Koszovóba Boszniából, az ottani NATO-vezetésű békeerők, az SFOR kötelékéből. Az alakulat, egy amerikai század már úton is van. Két másik század, egy brit és egy olasz pedig készenlétben áll, hogy azonnal elindulhasson, ha a helyzet romlása ezt megkövetelné.

Az SFOR kötelékébe jelenleg 12 ezer katona tartozik, de mert a NATO tagországai szerint Bosznia-Hercegovinában egyre nyugodtabb a helyzet, az alakulat létszámát idén nyárra 7 ezer főre csökkentik, s a jövő év elejétől a boszniai békefenntartás feladatát nagy valószínűséggel átadják majd az Európai Uniónak. A koszovói békefenntartó erők, a KFOR létszáma ugyanakkor még mindig 18 ezres, s a tavaly decemberi brüsszeli NATO védelmi miniszteri értekezleten úgy döntöttek a résztvevők, hogy ezt a méretet egyelőre nem is fogják lényegesen csökkenteni, mert a korábban szerb fennhatóság alatt álló tartományban még korántsem normalizálódtak a körülmények.

A NATO 500 brit katona Koszovóba vezénylését kérte az albánok és szerbek között újból fellángolt ellenségeskedések miatt - jelentették be Londonban. A brit védelmi minisztérium közleménye szerint Sir Michael Walker vezérkari főnök "tanulmányozza" a NATO kérését. A minisztérium nem közölte, hogy az észak-atlanti szövetség pontosan mely fegyvernemekből kért brit erősítést.

Nagy-Britannia jelenleg 260 katonát állomásoztat Koszovóban. Teljes riadókészültségben a szerb rendőrség a koszovói határon

A legmagasabb fokozatra emelte riadókészültségét a szerb rendőrség a koszovói közigazgatási határon. A szerb belügyminisztérium közleménye a legutóbbi drámai koszovói eseményekkel indokolta a teljes riadókészültséget. A szerb határőr egységeknek "más biztonsági erőkkel együtt meg kell erősíteniük azokat az intézkedéseket, amelyek célja megakadályozni az albán terrorizmus átjutását Szerbia más tartományaiba" - áll a kommünikében.

Szerbia déli, Koszovóval határos térségében, különösen Medvedja, Presevo és Bujanovac városokban jelentős albán kisebbség él. E térségben 2000-2001-ben heves harcok voltak a belgrádi erők és a Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadserege (UCPMB) nevű albán fegyveres csoportok között. Ez utóbbit azóta felszámolták.

A NATO zöld jelzést adott erő alkalmazásának Koszovóban

Holger Kammerhoff tábornok, a koszovói NATO-erők, a KFOR parancsnoka felhatalmazást adott erő alkalmazására a tartományban folyó nagyszabású etnikai erőszak feltartóztatása érdekében.

Pristinában kiadott közleményében a KFOR-parancsnok bejelentette: felhatalmazást adott az egységek parancsnokainak a megfelelő szintű erő használatára "katonáink biztonsága, az ártatlan emberek védelme érdekében és azért, hogy helyreállítsák a mozgásszabadságot Koszovó egész területén".

A közlemény tudatta, hogy a parancsnok elrendelte tartalékos egységek bevetését a stabilitás helyreállítása érdekében.


Téma: Hét Gyászmagyar Polgári Kör... :)))))
demszkij
2004. április 02. 15:58 | Sorszám: 5
Tiltakozik a Gerő Ernő Polgári Kör
2004. április 2. 15:42


Kamu Hírügynökség

A Gerő Ernő Polgári Kör és a hozzá csatlakozó, a Demokráciaközpont által bejegyzett Péter Gábor Polgári Kör közleményben tudatta, hogy elítéli a „szélsőséges Orbán Viktor kirekesztő politikáját”, és követeli a Fidesztől, hogy a jobboldalt az erre a posztra jóval alkalmasabb, demokrata gondolkodású Keller László vagy Zuschlag János vezesse. A Kamu Hírügynökség megtudta, hogy tegnap a Trockisták Polgári Köre, a Felix Dzerzsinszkij Polgári Társaság, és a Polgári Nagy Október Mozgalom a polgári körök józsefvárosi székházának ostromáról döntött, bázisukat a VIII. kerületi Auróra utcában rendezték be.


Téma: Terjesszük
demszkij
2003. november 30. 02:21 | Sorszám: 401
Molnár Tamás: Jobbik Magyarország – egy álom kezdete...

Valami megváltozott. Néha már tudunk mosolyogni, jövünk felfelé a gödörbõl. Egyre többen élnek ismét ifjú szívekben, egyre többen vágynak a szabadság szülte rendre, egyre inkább követelik az élhetõbb életet, a tiszta közéletet, a büszke, önálló Magyarországot. Ideje végre szabadon beszélni, összetépni a poszt-kádári szerzõdést, lezárni végleg a titkos találkák, átjárások korszakát. Beérett a vetés, eljött az ideje a paktumpártok trónfosztásának! Jobbik.hu

Újra kell tematizálni a közéletet. Új idõszámítás kezdõdött, társadalmi igény van a változásra, a JOBBIK MAGYARORSZÁG emelkedett, átlátható tiszta rendjére. Betelt a pohár. Eddig rajtunk gyakorolták a nulla toleranciát, most mi jövünk, mi következünk!
Feltárult a történelmi tér a jobboldal valódi centrumában. Az igaziban, mert mindenki elhagyta, elárulta. Ide kell most betörni a lendülettel. Nagy-nagy várakozás hívta életre, segítette felszínre a fiatal generáció JOBBIK mozgalmát. Támogató tömegerõ ismerte fel végre az utolsó órákban, hogy képviselni kell a veszteseket, Tiborc keserû panaszát. Alternatívát kell állítani, versenyhelyzetet teremteni, ebben az elkényelmesedett, valódi kihívások nélküli ügynök-világban. Vissza kell szerezni a kimondott szó hitelét, a tettek becsületét. Vissza kell állítani a munka által teremtett értékek hierarchikus rendjét, a valóságos teljesítmények örömét. Falak elõtt állunk, a minõségi ember nem hátrálhat tovább! Meg kell ragadni az utolsó esélyt a nemzeti érdek – és érték képviseletre, mielõtt bezárul felettünk a globális jégkorszak. Túlélés a tét!

Nem vagyunk egyedül!

Velünk vannak ’56 élõ és holt örökösei, az antikommunista „ellenséges” ellenzék tagjai, az ellenkultúra lázadó értelmiségei, a mindenben csalódottak, az idealista és utópista kiábrándultak, az önégetõ nemzetféltõk, a történelmi pártok maradványai, a szervezett radikális polgári körök tagjai. Itt vannak mögöttünk közismert mártírjaink és hétköznapi, elfeledett hõseink. Itt van velünk a cellák népe! Itt van Angyal Pista, Krassó, Zsille, Csengey és Horváth Misiék egyetemi nemzedéke. Itt van mögöttünk a „Pesti Srácok” ereje és lendülete. Csapataink harcban állnak, magasra emelik a lyukas lobogót. Ez lett a jelképünk!
Büszkén vállaljuk ’56 örökségét! Az idegen befolyás nélküli, szabad, független élhetõ országot. Az önálló, erõs és hazafias Nemzetõrséget. A dolgozói érdekképviselettel rendelkezõ, tulajdonosi jogokkal bíró Munkástanácsot és szakszervezeteket. A vidéki Forradalmi Bizottságok mintájára alulról szervezõdõ, nagy hatáskörrel rendelkezõ önkormányzatokat. A Mindszenthy hercegprímás, valamint Ordas és Ravasz püspök urak mártír szelleméhez méltó harcos közéleti egyházakat. A szabad és igazmondó sajtót, a kárpátmedencei összefogást, erkölcsiségen alapuló alázatot. Szolgálatot és összetartozást. Csak értelmiségi árulásokba nem bonyolódunk soha. Abban nem teszünk engedményt!
Ki kell végre mondanunk: így, ilyen kényszerítõ körülmények között nem kívánjuk támogatni az Egyesült Államok egypólusú, globális birodalmi törekvéseit. Így, ilyen önfeladó, önsorsrontó módon nem kívánunk részt venni a brüsszeli színjátékban egy kereszténység nélküli kommünben, mely végleg névlegessé teszi a magyar szuverenitást. Nem kívánunk katonai megszálló akciókban részt vállalni, távoli földrészeken, idegen érdekek mentén. Nem kívánunk a nyitott, liberális törekvések gyarmatosító eszköze és alanya lenni. Nem kívánunk határainknál egy mindent legázoló menekültáradatot. Végül nem kívánunk asszisztálni, ehhez a felülrõl megtervezett, tragikus népességfogyáshoz, Trianon beteljesüléséhez. Terveink megvalósításához, ma radikálisnak kell lenni, gyökeresen mást akarni, mint a jelenlegi közös érdekû, kétarcú és önzõ néppárti szövetségek, hatalomtechnikai szempontjai. Nekünk mindenek elõtt hazánk a fontos! A bal – és jobb-liberális tendenciák mellett, most meg kell jeleníteni a markáns nemzeti érdekképviseletet. Itt az idõ…

Mit jelent számunkra a radikalizmus?

Mi tettekben és döntésekben leszünk lényegretörõk, nem pedig kiüresedett, kétértelmû szavakban. Lélekben kemények, határozottak és következetesek. Merünk nyíltan dönteni, hátsó megalkuvások nélkül. A mi radikalizmusunk nem hangoskodó ”elkötelezett” verbál-radikalizmus, mely mögé minden árulást el lehet rejteni. Mi nem fogunk minden sarokban történelmi, faji elõítéleteket, zsidókat és nácikat keresni. A mi mozgalmunkból nem zuhannak elõ lépten-nyomon megkövült kommunista csontvázak. Mi humanista radikálisok a lényegrõl szeretnénk végre beszélni, közérthetõ racionalitással. Nem leszünk mohón szavazatszerzõ, liberális indíttatású Új Hazafias Népfront. De nem leszünk egy álságos politikai kultusz és mitológia megteremtõi sem. Nem akarjuk mindenáron összeházasítani a tüzet a vízzel. Nem akarunk mindenáron mindenkinek tetszeni és megfelelni. Mi a minõséget képviseljük! Nekünk már nem elégséges program a posztkommunista, balliberális utódpárt leváltása. Ennél több kell: akár konfrontációk árán egy modern, patrióta, nemzetféltõ képviselet. Újra kell teremtenünk és fogalmaznunk a jobboldal kiüresedett és cserbenhagyott keresztény-konzervatív központját. Segítõ kezet kell nyújtani a felszalámizott nemzeti pártjaink magára hagyott értékei felé. Elemi érdekünk a sokszínû jobboldalon, hogy tõlünk mindkét irányba álljanak önálló, vállalható és adott esetben közösen cselekvõ szövetségesek. Csak következetes és kiszámítható partnerként lehetünk sikeresek!
Valódi rendszerváltás kell végre, magyar reneszánsz! Építkeznünk kell újra, de gyakorolnunk kell a nulla toleranciát. Tisztaságra, átláthatóságra és rendre vágyunk. Kiszámítható, tervezhetõ életre, valódi esélyegyenlõségre. Itt vannak elõttünk Skandinávia, Svájc, Malajzia és Szingapúr sikeres példái. Meg kell teremteni, hogy ne csak elvárásai, de kötelezettségei is legyenek mindenkinek. Elég volt a „mindent szabad” liberális kasztrendszer nyitottnak és türelmesnek hazudott álságosságaiból! Elég volt a magyarellenes rasszizmusból, az árpádházi jöttmentezésbõl! Nem gyûlölködõ és bezárkózó szigetre vágyunk, hanem értékteremtõ, büszke államra, ebben a szétkorhadt világ-rendetlenségben. Össze kell zárnunk a vészesre nyitott társadalmi ollót, újra ki kell feszíteni a szétszaggatott keresztényszociális hálót. Emberhalászatot kell folytatnunk, lélekmentést mindenáron!

Mást mint eddig!

Kormányzati ciklusokat követõ teljes vagyonfelmérést, leltárt, erkölcsi és közjogi felelõsségrevonást és elszámoltatást. Fontos stratégiai területeken könyörtelen visszaállamosítást! Féljen végre, akinek félnie kell! Következetesek leszünk: le fogjuk engedni a halról a vizet. Nem tûrjük tovább a zavarosban halászást! Megszüntetjük és felszámoljuk azt a politikai és gazdasági hátteret, mely alkalmat ad és kínál a korrupcióra, a hatalmi visszaélésekre, az önzõ, munka nélküli élõsködésre. Érdekeket fogunk sérteni, felszámoljuk a kivételezõ kapcsolati tõkét! Felszámoljuk a banánköztársaság maffia és kasztrendszerét. Felszámoljuk a modernkori kiváltságokat, a félfeudális szolgarendszert. Átláthatóvá tesszük a közéletet, minden áron nyilvánosságra hozzuk a titkos ügynöklistákat. Végleg le kell vetnünk magunkról az állampárti diktatúra nehéz terhét és örökségét!
Rendet és átláthatóságot a demokrácia intézményeiben!
A nép által választott, tiszta elõéletû, egyenes beszédû, kemény és következetes Köztársasági Elnököt. Vízfej helyett kétkamarás, kis létszámú parlamentet. Valódi érdekképviseletet, újrafogalmazott nemzeti Alkotmányt, új és csalások nélküli választójogi rendszert, valódi képviselõi megmérettetést! Visszahívhatóságot és büntethetõséget politikai korlátozás és manipuláció nélkül. Szigorúan ellenõrzött választásokat, minden hatalmat és jogosítványokat az önkormányzatoknak és a civil kezdeményezéseknek. Fel kell számolni a pártfinanszírozásban rejlõ korrupció átláthatatlan rendszerét. Puritán, értékteremtõl, beavatkozó és erõs állam az eszményünk, ahol képviselõink sorsközösséget vállalnak az állampolgárokkal.

Rendet a gazdaságban!

Erõs forintot, alacsony adókat, keresztény szakszervezeteket, hatékony kamarai- és céhrendszert. Kézben tartott és ellenõrzött stratégiai területeket. Leállított és felülvizsgált privatizációt. Magyar tulajdonú bankrendszert, átlátható támogatási és finanszírozási törekvéseket. A visszaosztásokat és pártkommiszárokat nem tûrjük meg! Elsõbbséget és esélyegyenlõséget a multikkal szemben. Kiszámítható és tervezhetõ mikro- és makrogazdasági környezetet. Megfékezett eladósodást.

Különösen rendet a
mezõgazdaságban!

Hatékony anyaföldvédelmet, agrárbank rendszert, Magort, magyar tulajdonú feldolgozó – és élelmiszeripari gazdaságos birtok - és virágzó tanyarendszert, életképes családi vállalkozásokat! Az õseinktõl kapott õshonos állat és növényfajták elsõségét, modern gyógynövényipart. Minden területen józan paraszti gondolkodást. Helyzetbe kell hozni ismét a magyar vidék élni akarását. Töltsük meg újra tartalommal az Isten, Család, Haza fogalmait!
Teremtsünk valódi közösségi élményt és változást a fejekben! Kiemelt figyelmet és támogatást az oktatás és a kultúra stratégiai területein.

Rendet az oktatásban!

Jelenjen meg a Tízparancsolat erkölcse a múltban, jelenben, jövõben és az identitásban. Erõs egyházi befolyást, és szerepvállalást. Civilizált, keresztény viselkedési formákat, köznyelvet, beszédkultúrát, újra tematizált nemzeti tankönyveket. Elhazudott történelem helyett, igazságot. Politizáló, aktív közéletet a felsõoktatásban.

Rendet a kultúrában!

Fokozott identitásépítést, patrióta ellenkultúrát a kártékony globális hatásokkal szemben. Nemzeti kulturális mozgalmakat, megerõsödött vidéki mûvelõdés-intézményi rendszert. Nyílt mûterem-lakás-galéria hálózatot, mûvésznegyedeket, kolóniákat, állami mecenatúrát. Új XXI. századi kulturális infrastruktúrát, támogatott magán és közgyûjteményeket. Nemzetközi kulturális marketinget. Kurzusmûvészek helyett értékteremtést. Szellemi mûhelyeket, vitákat, szabadságot, friss levegõt.

Rendet a médiában!

Szabad sajtót. Minden területen, felszámolni az agy-és pénzmosást. Eltörölni a véleménydiktatúrát, a külföldi médiatulajdonosi rendszert. Törvényi szigort a hazudozással szemben. Átlátható intézményi és médiafinanszírozási rendszert, beszabályozott és korlátozott kereskedelmi tevékenységet. Megkövetelt közszolgálatiságot. Nemzeti sajtóalapítványokat, közhasznú társaságokat. Nemzeti médiaértelmiség képzést, szigorú giccsadót, adásszüneti napokat.

Rendet a természeti környezetben!

Szigorú büntetõjogi szankciókat a szennyezõkkel szemben. Nulla toleranciát a köz- és magánvagyonok rongálóival szemben. Kátyúmentes közutakat, országos tisztasági mozgalmat az illemhelyek állapotának javítása érdekében! Számoljuk fel a balkáni állapotokat. Fokozottan támogatott természetbarát energiafelhasználást. Kiemelt édesvíz védelmet. Öntözési rendszerek, tórendszerek, erdõtelepítések felgyorsítását az elsivatagosodás és éghajlati változásokkal szemben. Tiszta Magyarországot!

Rendet az
egészségügyben!

Támogatott egyházi szerepvállalást. Minõségi biztosítási rendszert, magas színvonalú állami közellátást. Kíméletlen szigort a hálapénzzel szemben. Keresztény álláspontot az abortusz vitában. Vissza kell állítani a hivatás becsületét, megakadályozni a teljes vagy részleges privatizációt. Megakadályozni a munkaerõ elvándorlását, agyelszívást. Tisztaságot, korszerûséget, igényességet, becsületet, kiemelkedõ béreket.
Rendet, szigort és hazafiságot a fegyveres testületekben!

Hazahozott katonákat. Sorozott nemzeti hadsereget, köztársasági elit gárdát, Nemzetõrséget. Leépített örzõ-védõ szolgálatokat, szigorított fegyvertartást. Méltóságteljes, köztiszteletnek örvendõ tisztikart. Korrupció mentes rendõrséget, magyar érzelmû és vezetésû Nemzetbiztonsági Szolgálatot. Népszerû és korszerû honvédelmet, félkatonai rendszerû ifjúsági mozgalmakat.

Rendet az élet
minden területén!

Rendet a külpolitikában: magyar szuverenitást, felülvizsgált alapszerzõdéseket. Autonómiát és kettõs állampolgárságot. Külhoni magyarjainknak. Felszámolt tékozlást, karakteres nemzeti képviseletet, kitakarított diplomáciai szolgálatokat. Trianon szégyenének nemzetközi szintû képviseletét. Rendet, következetességet a belpolitikában: felszámolt állampárti kapcsolati tõkét. Megbecsült köztisztviselõi kart, korrupciómentes bíróságokat, „tiszta kezek mozgalmát” az ügyészségeken. Mérhetetlen szigort az államigazgatásban, az adók behajtása területén. Kemény fizikai közmunkát a börtönökben. Mi megtanítjuk dolgozni a bûnözõket. Halálbüntetést.
Összegezve, amit akarunk: Beavatkozó, értékteremtõ, puritán államot. Kiszámítható, esélyegyenlõség elvén mûködõ gazdasági környezetet. Keresztény elvekre épülõ oktatást és egészségügyi gondoskodást. Patrióta kultúrát és állami mecenatúrát. Megalkuvás nélküli, szigorú környezetvédelmet. Nemzeti médiát és fegyveres testületeket. Átláthat, erkölcsös, érthetõ és büszke országot.
Igen, mi vállaltan keresztények, nacionalisták és szigorú rendpártiak vagyunk. Mi hiszünk a nemzetállami fejlõdésben. Elutasítjuk az értéksemleges, liberális szolgáltató állam elméletét. Mi tradicionális, konzervatív értékek mentén korlátozni kívánjuk az álságos szabadversengést, megvédjük a kiszolgáltatott társadalmat. A káosszal, az anarchiával, a kiüresedett, önfelzabáló fogyasztással szemben, mi hiszünk az Isten által teremtett világ igazságos rendjében és szeretetében. A tudatos, önépítkezõ nemzet céljaiban és hasznosságában.
Magyarországon az elmúlt politikai megmérettetések során mindig csak büntettek, soha nem választottak igazi alternatívák között honfitársaink. Volt rá okuk, hiszen módszeresen becsapták és kifosztották õket. 1988-as életszínvonalon élünk, elloptak tõlünk 15 évet, elég volt! Most elérkezett az idõ, hogy ne csak a felkínálkozó kisebbik rosszat válasszák, hanem végre a jót, a jobbat, a jobbikat, a JOBBIK MAGYARORSZÁG MOZGALMÁT! Ha tényleg így akarják, akkor sokan leszünk, akkor közös akarattal és felhatalmazással rend lesz. Akkor lezárhatjuk a múltat.
Ezt megígérhetjük!

Molnár Tamás


Téma: Amerika pusztítja a földet!
demszkij
2003. december 02. 06:23 | Sorszám: 2
Információm szerint,ez azért nem így van,mert nem vitatom meglehet Kína és India valóban nagyobb szennyező,de ők kényszerből azok,míg az USA lehetne hatványozottan környezet kímélőbb.

Tök fölöslegesek a 3-4-5 literes motorok a személygépkocsikban,a vasuti szállítás százszor környezet kímélőbb,mint a füst felhőket okádó kamionok,mert azért gondolom látod,hogy azok kipufogó rendszeréből nem az jön ki,mint a kis autókéból.

Aztán az USA édesvíz forrásait,sem a kínaiak tették tönkre,s kénytelenek most Kanadából,Kanadát zsarolva tiszta vízhez jutni.

Atombombát és más nukleáris mütyürkéket sem használt,próbált ki annyit senki,és ártott az élővilágnak,az emberiségnek mint ők.

És szerintem az csak természetes,hogy aki tehetősebb,az többszörösen járuljon hozzá a jóhoz,mint más.Idealizmus tudom,de én terészetesnek venném azt is, ha a gazdag országok saját költségeiken is hozzá járulnának más országokban is, a FÖLD,a földi élet megmentéséhez !Mert így, már nincs száz évünks sem hátra.Nem az én tyúkszarosomat féltem,de azért nem ártana esélyt hagyni az utánnunk következőknek sem !


Téma: SÁNTA KUTYA DÍJ 2004: A D209 kormánya
demszkij
2004. február 14. 22:09 | Sorszám: 4
Hozzászólás csak azért hogy,Luklábú Habók Fügedi Sátán Gergely okos és ötletes neve miatt,ne legyen szétnyomva a topik !

Téma: Miért lépnek ki a FIDESZ-ből?
demszkij
2004. március 07. 02:16 | Sorszám: 71
Párt listán !
demszkij
2004. március 07. 02:15 | Sorszám: 70
Szerintem ez lesz, a hét legjobb vicce !

A komcsik seggét nyalogató,azokkal idiótán kokketálni akaró Rogán,mint legtekintélyesebb fideszes politikus ?

demszkij
2004. március 04. 17:49 | Sorszám: 16
Augurokat alkalmaznak majd !
demszkij
2004. március 04. 15:40 | Sorszám: 13
Nagyon megszaladt a FIDESz-nek mostanában,már több tucat(jól)megmondó emberük is van (a Gondolán) !
demszkij
2004. március 04. 14:43 | Sorszám: 5
Nem ártana azt sem tudni,hogy a kilépők a párt melyik szárnyához tartoznak,mert ha a liberális csoporthoz,akkor - szerintem - csak menjenek Isten hírével,ha a keményebb vonalhol,akkor meg megtalálják majd a helyüket máshol.Ezzel a rizikóval jár,ha egy szervezet gyűjtőpárt,nehéz úgy ténykedni,hogy a kecske is jól lakjon,a káposzta is megmaradjon !

Téma: Mit érdemelnek a történelemhamisítók?
demszkij
2004. március 19. 17:54 | Sorszám: 15
Attól hogy rafinált szakértők belehazudtak(beleiktattak) a történelembe 300 évet,ami nem történt meg,még nem leszel fiatalabb te sem,sőt Dudith sem.

Mint ahogy attól sem lesz igaz az egész,hogy magukat tudósoknak nevező(akadémikus) beképzeltek nem hajlandók ezt tudomásul venni !

demszkij
2004. március 19. 16:43 | Sorszám: 12
Csak annyi gond az egésszel,hogy míg egyes nemzetek történelmébe beloptak dolgokat,korszakokat,addig a mienkből kiloptak rengeteget !

Nem véleltenül,s nem hátsó szándék nélkül szoktak a történelem hamisítók ténykedni !

demszkij
2004. március 19. 15:36 | Sorszám: 8
Ne legyetek olyan szigorúak gyerekek. Egy-két elírás történt,azok is csak az érdekünkbe.

S aztán ne feledjétek,volt ennél már nagyobb hamisítás is,gondolok itt azokra akik csak úgy beloptak 300 évet a történelembe.Előre vitték az idő kerekét.Nélkülük még csak 1704-et írnánk !


Téma: tükör
demszkij
2003. november 25. 03:56 | Sorszám: 6
Szerintem rövidesen olyan alacsony lesz a szavazásokon résztvevők aránya,hogy a jobboldali pártok képviselői(legalább,mert a komcsiknak meg vannak a stabil szavazóik!) rá lesznek kényszerítve,hogy odafigyeljenek az emberek véleményére,különben évtizedekig csak a partvonalról nézik majd,hogyan libickolnak minden jóban a volt ávósok és kommunisták.

Az egészben csak az a tragikus,hogy mind jobban és jobban rá megy majd az ország !

demszkij
2003. november 25. 01:54 | Sorszám: 4
Dicső politikusaink mindenhol,mindent megtettek,hogy megutáltassák az emberekkel a politikát,s a politikával együtt magukat is. Utánna meg csodálkoznak és panaszkodnak,hogy a hozzájuk méltatlan tömeg,nem megy el szavazni sem !

Pedig az is elég kemény szavazat,ha valaki oda se megy !


Téma: Bayer Zsoltot kitiltották Romániából
demszkij
2004. április 29. 05:38 | Sorszám: 139
No comment !

Kelemen Attila
HOME JOGOK
Bayer-ügyek

[18.3.2004]

A Transindexen megjelent Bayer-interjút követően többféle visszajelzést kaptam. Elsősorban ezekről szól ez a szöveg. Amúgy ez a kitiltott Bayer már nem az a Bayer – önbecsapási hajlam kérdése, hogy elfogadjuk-e ezt, vagy sem.


Szárazon

Március 8-án a Transindex új, (azóta túlszárnyalt) nézettségi rekordot állított be. A növekedés oka a Bayer Zsolttal készített rövid telefoninterjú. A beszélgetés olvasóinak túlnyomó része magyarországi volt, az oldalra a jobboldaliként elkönyvelt HírTv fórumába linkelték be, de sokan az e-mailekben küldözgetett linken keresztül léptek be a cikkhez.

Az érdeklődés jelentős volt, ebből a szempontból a Bayer-interjú sikeres médiavállalkozás volt. Amikor a Magyar Nemzet a Transindexről írt, különösebb nézettség-növekedést nem észleltünk. Általában Bayerről szóló közlések a magyarországi nézettségünket növelő tényezők voltak.

Az olvasottság és lehivatkozottság állása – ha nem is mindenekfeletti – de a Transindex számára egyáltalán nem másodlagos szempont. Amióta van Transindex, azóta versenyben vagyunk magunkkal, ez a médiakoncept része. Az, hogy olvasottság-mániások vagyunk, a romániai magyar sajtó- és politikai kultúrában erkölcstelennek is értékelhető, ám számunkra motivációs tényező.

A Bayer-interjú olvasottsága mégis meglepett: elsősorban azért, mert az előző napokban számos Bayer-interjú jelent meg, igaz, azok többsége szervírozta és az alanynak nem nekiszegezte a kérdéseket. Mindegy, ezt a gondolatrendet nézve a Bayer-interjú sikeres vállalkozás volt.


Disclaimer

Közvetve jutottak tudomásomra olyan reakciók, amelyek már azt is helytelenítették, hogy egyáltalán interjút készítettünk Bayerrel. A logika: megírtuk a kitiltást, rendben, megírtuk a reakciókat, rendben, néha meg-meg eresztettünk a dologról egy-egy hírt, rendben. De minek exponálni a csávót? Mire ez a nagy sztáring?

Válasz: egyszerűen érdekelt bennünket, hogy Bayer hogyan válaszol a feltett kérdéseinkre – merthogy volt tartalmi motivációink is. Nem mintha az az indok, hogy: "Bayer téma, csináltunk vele interjút és kész" nem kellene önmagában is elegendő legyen. Amúgy ez a kitiltott Bayer már nem az a Bayer – önbecsapási hajlam kérdése, hogy elfogadjuk-e ezt, vagy sem. Ha fel tudja építeni új szerepét, és túllép a tőle megszokott kliséken (véleményem szerint) mint annyi más, Bayer Transindex-téma kell maradjon.

Nem hiszem, hogy a Transindex lenne az igazság letéteményese, hogy sajtónk a kimondhatatlan feltétlen kimondója, hogy a romániai magyar politikában különösebb jelentőséggel bírna az, ahogyan a Krónikától a Szabadságon keresztül a Transindexig vagy bármeddig a lapok miről és hogyan szólnak.

Nem hiszem, hogy tévedhetetlenek vagyunk, hogy annak ellenére, hogy erre törekszünk, rokon- és ellenszenveink néha nem bukkannak ki. Nem hiszem, hogy ahogy az internetes médiát megfogtuk, nem lehetne mértékadóbb, kreatívabb, szórakoztatóbb. De egy dologban biztos vagyok: egyedül ránk tartozik, hogy mikor, miről milyen műfajban írunk. Ha tematizálunk, semmi mást nem csinálunk, csak a dolgunkat végezzük, mert a tematizálás a sajtó eredendő előjoga.

2. Sokkal bonyolultabbá válik a kérdés, ha olvasóink nem politikai alapon, hanem szakmailag bírálják munkánkat, vagyis nem a mit, hanem a hogyant. A Bayer-anyag kapcsán két olvasónktól kaptam konzisztens szakmai-jellegű bírálatot. A Bayer fasiszta, ezt miért nem írjátok le, ez nem derül ki az interjúból stb. jellegű bírálattal nem tudok azonosulni, de el kell fogadnom néhány olyan felvetést, amelyeket ha alkalmaztuk volna, jobban rávilágítottak volna Bayer szellemi profiljára. Mert a jelzések egy része alapján úgy tűnik, az egyébként offenzívnek szánt kérdéscsomagunk mégiscsak túl szoft volt. Egy olvasónk a következő valóban érvényes kérdéseket javasolja:

– Mi változott az életében, hogy 36 évesen hirtelen elkezdett Erdélybe járni?

– Budapestiként miért oktatja a székelyeket arra, hogy hogyan kell bánni a hülye román rendőrrel, s ha úgy gondolta, hogy az egyetemes hülyeség az ellenfél, ahogy a Ziuaban leírta, akkor meg már mi jelentősége van a rendőr nemzetiségének?

– Mikor emelte fel a szavát az ellen, ahogy a "hülye magyar rendőr" bánik a magyarországi kisebbségekkel, konkrétan a romákkal. Vagy csak a határon túli magyarokat nem szabad zaklassák a magyarországi rendőrök?

– Ha ilyen nagy kisebbségvédő, akkor a magyarországi kisebbségek vonatkozásában miért csak azon elmélkedett eddig, hogyan kell megvédeni tőlük a magyarságot? Mit szólna, ha ezt is eltanulnák tőle újdonsült román Barátai, és gyújtóhangú erdélyi beszédei után nem egy forrófejű magyarországiról, hanem az országon belüli "magyar veszély"-ről beszélnének?


Kitiltása révén

a magyar publicista beírta magát a történelembe. Ő már nem egyszerűen az egyik olyan budapesti csávó, akinek Erdély olyan tündibündi köszike ország, amit az orkok veszélyeztetnek, aki élvezi, hogy a politikusok nem maradnak közömbösek iránta, ezért időnként kitalál egy kis meglepit. Bayer hős, akit a legfelsőbb védelmi tanács – súlyos precedenst előidézve – kitiltott és ezzel egyben felkent. Bayert nem az RMDSZ közbenjárására vették fel a jobboldali hősök listájára, ezt ugye nem nehéz összerakni: ha valakinek politikai marketing szempontból a Bayer-ügy rosszul sült el, az éppen az RMDSZ.

Kitiltása előtt Bayer olyan volt a politikában, mint a manele a román popzenében – közérthető, egyszerű, a "szerelem-megcsalás" tematikára építve. De amint Iliescu a manele ellen szólt, a média számára ez a populáris zenei műfaj rögtön fontossá vált. Iliescu a védelmi tanácsban állást foglalt és most adott a szituáció.

Az, hogy Bayer kitiltása a jobboldaliak egy része számára örvendetes fejlemény, az akár a Bayer-párti szövegek is szépen visszaigazolják. Fogjuk meg a dolog általánosabb logikáját pont György Attila írásában (Magyar Nemzet):

"Ezek után kíváncsi lennék most arra: személyed után be merik-e tiltani írásaidat, publicisztikáidat Romániában? Mernek-e a nemtelenségben következetesek lenni, és a könyvesboltok polcairól leszedetni köteteidet? Szinte remélem azt, hogy igen. Nem várt ajándék az egy írónak, ha félik könyveit – Téged ismerve pedig alighanem számodra is jutalom, ha például Wass Alberttel azonos elbírálás alá kerülsz."


Ki volt Bayer?

Szoft megközelítésben Bayer leszállt a Koronáról, kiszállt az járgányból, a rendezvényen elszónokolt néhány hol egyszerűen kétértelmű, hol explicitebb Erdély-féltést, megvacsorázott és vissza a Koronára vagy a járgányba, majd valahol elszámolta az útiköltséget. Ne színezzük, Bayer haknizni járt Erdélybe, ami nem jelenti azt, hogy itt nem érezte jól magát, nem szereti szenvedélyesen Erdélyt. De annyira azért ugye mégsem, hogy mondjuk Csíkszeredába költözzön.

Amikor logikailag ehhez a ponthoz érek, be kell látnom, ez a gondolatmenet túl egyszerű. Dehát ha ilyen egyszerű, akkor ilyen egyszerű. Ha valaki életét áldozná Erdélyért, miért nem áldozza fel az életminőségét? Sok olyan embert ismerek, aki nem áldozná fel életét Erdélyért, de jelenlegi életszínvonalát igen.


Ki lehet Bayer?

A dolgok rendje, hogy a balhé után Bayer hangja szépen lassan ismét beolvad a megszokott alapzajba. Hogy bele tud-e nőni vagy sem a sors által kiosztott hősszerepbe, az attól függ, hogy le tudja-e bontani azt az kényelmes kettősséget, amely gyakorlatilag minden politikai tettét meghatározta. A nemlétező román barátainak írt levél számomra arról tanúskodik, hogy Bayer ugyanúgy építí új szerepét, mint a korábbit, vagyis nincs elmozdulás. Vegyük sorra, miért:

1) Román barátok. Hogyan magyarázzuk el egy magyarországinak, hogy Nagyváradról Budapest van határon túl? Hogyan magyarázzuk el egy magyarországinak, hogy az autonómia-téma úgy, ahogy szónokbajnokaink felvetették, elhibázott? Hogyan értessük meg egy magyarországival azt, hogy a románoknak odamondani nem hőstett?

Ha párbeszédben gondolkodunk, akkor fontos a módja annak, ahogy a párbeszédet elindítjuk. A behízelgő hang önmagában nem elég. Az viszont egészen vicces, ahogy Bayer magára vonja az emberiség bűneit:

"Amúgy ha tudtok ilyen moldáviai vagy Timok-völgyi esetekrõl, amikor románokat sértettek és alázták meg, amikor a ti emberi jogaitokat vették semmibe, szóljatok azonnal. Haladéktalanul tiltakozni fogok." (Itt mondjuk, biztos ami biztos, jó lett volna hátrahagyni egy SMS-számot).

Számomra egyszerűen kihámozhatatlan, miféle olyasmi lehet Bayer románoknak írt levelében, ami valamiféle párbeszédet elindíthatna. Egy szöveghelyet azonosítottam, ami a románokat valóban elgondolkoztathatná. Idézem:

"a romániai magyar autonómia azt is jelenti, hogy tudomásul véve a történelmi; politikai és demográfiai valóságot, mi, magyarok örökre lemondunk arról, hogy tologassuk a határokat. De soha nem mondunk le arról, hogy a romániai magyar közösség egyenlõ méltósággal, élhetõ életet élhessen szülõföldjén." Aztán - hogy határügyben a dolgok egészen világosak legyenek - jön György Attila (szintén a Magyar Nemzetben megjelent) Bayer-támogató levele: "ha csak Romániát vonnák meg tõlünk, akár Tõled, barátom, akár a csíkmadarasi székelytõl, tán csak túlélnénk valahogy. Nem olyan nagy átok ez, de szinte áldás."

Akkor mi a szar is van itt? Hogy van ez a határ-dolog? Mi a Bayer-féle románoknak írt levél tágabb jelentést adó szövegkörnyezete?

Dan Pavel rendszeres Tusványos-vendég, deklarált autonomista. Egy hétfői publicisztikájában arról beszél, hogy milyen tiszteletreméltó bátorságra vall, hogy az RMDSZ együttműködik a PSD-vel. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

Gabriel Andreescu rendszeres Tusványos-vendég, deklarált autonomista. Elvi alapon ítélte el Bayer kitiltását, amúgy az ortodox egyházfők elleni írásai miatt teljesen marginalizálódott. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

Adrian Severin rendszeres Tusványos-vendég, befolyásos kormánypárti politikus. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

És így tovább, és így tovább. Biztos vagyok benne, hogy érdemben nem. Mert Bayer, legalábbi a levélben használt utalásrendszer értelmében, ő

2) a magyarországi politikai piacra dolgozik. A romániai magyarok iránt érzett felelősség egyik komponense a románok – és tegyük hozzá romániai magyarok –irracionalitásának stratégiai kezelése. A párbeszéd nem az első szóval kezdődik, hanem a párbeszéd feltételeinek megteremtésével.

Hozzájárul a Bayer-szöveg a mértékadó román értelmiségiekkel való párbeszéd-esély növeléséhez? Az már egyenesen groteszk, hogy mennyire nem. Bayer nem ismeri, mert nem ismerheti azokat a hívószavakat, amelyek a kötelező belépőt jelentik egy érdemi magyar-román párbeszédhez. Viszont mestere annak, hogyan lehet úgy megszerválni Erdélyt, hogy az visszapattanjon Budapestre.

Ahhoz, hogy a sors által felajánlott új szerepbe belenőhessen, Bayernek felül kellene emelkednie ezen a kényelmes kettősségen. Bátorság kérdése, hogy a megmondó ember népszerű és különösebb intellektuális erőfesztítést nem igénylő szerepéből önmagát is mérlegelő bírálóvá lépjen elő. A pátosz mindig a felelős gondolkodás hiányát rejti.

demszkij
2004. április 02. 20:03 | Sorszám: 138
A rettegés csendje

Megnyertem egy fogadást. Sajnos. Bayer Zsolt a román barátainak címzett nyílt levelének elolvasása után fogadtam valakivel, hogy erre nem jön válasz. Nekünk tetszett. Szívhez szóló észérvek, helytálló példák sorakoz-tak a levélben, csak éppen kiérzõdött belõle, hogy írója nem ismeri a mai román lelket. Talán húsz, harminc év múltán a Kárpátok–Duna–Fekete-tenger térségében is megértik a mondandóját, most azonban – ahogy a Ziuának véleménykutató körkérdésére az egyik olvasó válaszolta – warning! Mások románul fogalmaztak: periculos! Vagyis riasztó, veszélyes!
Bayer levelében többek között azt írta: “minden magyar azt gondolta, remélte, akarta, hogy mostantól (vagyis a forradalomtól – szerzõ megj.) fogva szabadok lesznek az erdélyi magyarok”. Ezt így gondolták a transszilván tájak magyarjai is. De naivak voltunk. Nem ismertük eléggé a történelmet, a románokat, de magunkat sem. A legelején még magyar gondolatokkal teli román lapot is akartunk indítani, hadd ismerjenek meg bennünket a többségiek, tudjanak arról, mit gondolunk, tervezünk, mit szeretnénk tenni, cselekedni, hogy gazdaságilag lábra állítsuk a tájat, amely a mi szülõföldünk is. És tudatni akartuk velük, hogy teljes jogú állampolgárai szeretnénk lenni az országnak, és ezt miként óhajtanánk megvalósítani. Nagyon hamar rá kellett jönnünk, hogy errõl még a többségiek európaibban gondolkodó része sem akart hallani, tudni. A román nyelvû magyar lapnak nem akadt olvasója.
Aztán jöttek a marosvásárhelyi események, amelyekrõl tisztán, világosan ma sem beszélnek. Kendõ alá kerültek az ott történtek, pedig hát az igazság, hogy a magyar veszéllyel fenyegetve a közvéleményt a hírszerzõ szolgálatot hozták gyorsan tetõ alá az akkori román hatalmasságok – ugyanazok, akik ma is a kormányozzák az országot. És itt kezdõdtek élesen különválni a közös dolgaink. Kiderült, hogy nekik nem az Besszarábia és Bukovina, mint a magyaroknak Erdély. Még a legélesebb eszûeknek, legdemokratikusabban gondolkodóknak sem. Mert Erdély számukra õsi román föld, amit Romániához kellett csatolni, s nem Magyarországtól elvett terület, Besszarábia meg Bukovina ugyancsak õsi román föld, amelyet az orosz megszállók elraboltak Romániától. Itt is, ott is csak román betûkkel kell kiírni mindent, mert mindenki más csak jövevény, akit a vendéglátó román nép befogadott, tehát tanulják meg a többségi nyelvet. Történelem helyett legendákat sulykolnak a nebulók fejébe, olykor nyíltan kimondva, hogy ez a jó, a hasznos a román államnak. Azt, hogy más népek is lakták e vidékeket, el akarják felejtetni. Ezért lett Dózsa György Gheorghe Doja, Mátyás király Matei Corvin (mindig nevethetnékem támad, amikor úgy belegondolok, hogy eszerint Szilágyi Erzsébet Matejkámnak szólította a fiát). Hunyadi Jánost pedig el sem tudták keresztelni, mert hol Iancu de la Hunedoarának, hol Ion Huniadénak mondják. De nemigen szeretik azt sem, ha hegyeinket, folyóinkat, településeinket, dûlõinket mag-yar nevükön emlegetjük. Az ortodox templomok erdélyi gyarapodásának, a temetõi magyar sírkeresztek kicserélésének is mind-mind az a célja, hogy a szerintük idegen emlékeket eltüntessék.
Nem mi, hanem a történelem mondja, hogy az elsõ világégés után nem várt hirtelenséggel nagyobbodott meg Románia. Még a századfordulón az erdélyi románság vezetõi széles körû jogokat és autonómiát kért a magyar államiságon belül. A nagyhatalmak nem kis segedelmével azonban ennél sokkalta több jött be. De a második világégés elõestéjén kiderült, hogy egy új világhelyzetben a határok módosíthatók. Ezzel felerõsödött a románokban a mindig is élõ félsz, hogy az ország darabjaira hull(hat). És hullott, hiszen Észak-Erdély, Bukovina, Besszarábia hirtelen elveszett. Ezt feledni nem tudják. Ezért idegesek mind a mai napig, ha területi autonómiáról hallanak. És mondom, nemcsak a nacionalisták, hanem mindenki, ez alól Bayer Zsolt barátai sem kivételek. Mert a haza mindenek elõtt. Ezért tiltakozott erélyesen az aradi vértanúk emlékére készült szobor újrafelállítása ellen az egyébként européernek ismert Adrian Severin is. Nemigen támogatják a különbözõ autonómiaformákat, hadd neveket ne említsek, a neves román értelmiségiek sem. Ugyebár, õk is csak autonómiát követeltek az impériumváltozás elõtt. Így aztán érthetõ: azt sem nézik jó szemmel, hogy Erdély minden tekintetben fejlettebb, mint a Regát, sõt, gazdaságilag erõteljesebben halad elõre, mint Románia többi vidéke. A nacionalistákat még az észak-erdélyi autópálya is megriasztotta, amiként az egyik szenátor hangoz-tatta: nem kell, mert hamarabb jöhetnek be rajta a magyarok. Még az emberi jogokért küzdõ Alina Mungiu is az ide befektetett pénzbõl szeretné kifoldozni a bukaresti aszfaltok tátongó lyukait. Érdekes, eszébe sem jutott, hogy ezt a moldovai vagy a havasalföldi autósztrádákra költendõ összegekbõl is megtehetnék.
Hát ilyen a román gondolkozás. És aki attól akár árnyalatnyira eltér, az ellenség, persona non grata, az ettõl elütõ hangok pedig országrombolóak, románellenesek. Hogy az évek folyamán enyhültek a nacionalista felhangok, az bizonyos, mert ugyebár ott van az EU, ahol ezeket nem díjazzák. De a politikusoknak a mássághoz való hozzáállása és a közgondolkodás lényegesen nem változott. Az Európai Unióhoz való csatlakozást a többség azért akarja, mert reméli, hogy jobban fog élni – a jelenleginél rosszabbul már aligha tudna. A napokban román honféltõ körökben nagy megütközést keltett, hogy az összlakosság tíz százaléka, mintegy két millió román ál-lampolgár, se szó, se beszéd, itt hagyta “országocskánkat”, pontosabban az otthonát és külföldön dolgozik. És õk látják, hogy a világ civilizáltabb felén jelenleg nem a XIX. századbeli nacionalizmus a divat. Hogy vissza-jönnek-e vagy sem, nem tudni, de ha újból a Kárpátok közelébe kerülnek, akkor más elgondolásokkal, tudással fognak munkához, nem lehet majd õket egy országrész elvesztésével riogatni. Azt sem merném leírni, hogy “bennünket már nem lehet eladni. Sem elüldözni.” Röpke tíz esztendõ alatt 200 000-rel csökkent az erdélyi magyarság létszáma. Ma már szinte nincs magyarlakta falu, ahol ne lenne bedeszkázott ablakú ház. Ha ez így halad tovább, fél évszázad múltán csak hírmondó marad Európa egyik legnagyobb kisebbségébõl. Sajnos, erre az esély megvan, annál is inkább, mert Bayer Zsolt gondolatait, szavait nemcsak a román hatalom tiltaná ki az országból, hanem akadnak a húsostál mellett magyarok is, akik nem szeretnék ezeket hallani, olvasni. Nagy a gyanúm, hogy náluk már korábban lett persona non grata.
Reméljük azonban, hogy változnak az idõk, változnak az emberek Erdõelvén is. A világ ma – egyelõre – nem a nacionalizmusoknak kedvez. Bayer Zsoltnak azonban még nagyon sok nyílt levelet kell megírnia a román barátaihoz, amíg majd az egyikre válasz fog érkezni. De tegye ezt a Boncza–Goga kastélyból kitiltott Adyval mondva: “százszor is, végül is”.
Román Gyõzõ

demszkij
2004. március 26. 23:19 | Sorszám: 127
Megheşanut meg Ceauşescu,amikor együtt lopkodták a bőröndöket a bukaresti pályaudvarról !
demszkij
2004. március 14. 22:32 | Sorszám: 124
Az RMDSZ képviselői letiltották Bayer beszédét Erdélyben
2004. március 14. 21:05


Lukács Csaba
Nem engedték lejátszani a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azt a videofelvételt ma az erdélyi Szentegyháza március 15-i ünnepségén, melyben a Romániából kitiltott magyar újságíró, Bayer Zsolt szólt volna az ünneplőkhöz. Lapunk munkatársa a szentegyházi polgármesteri hivatal és a helyi RMDSZ díszvendége lett volna a rendezvényen, de a román hatóságok döntése értelmében nem léphet be az országba.

Az író-publicista videofelvételen kívánt felszólalni az eseményen, ám a városba érkező RMDSZ-es képviselők (köztük Verestóy Attila szenátor) utasítására nem játszhatták le a felvételt. Az ünnepség végén, a himnuszok után valaki mégis elindította a kazettát, mely a lovas húszárok tisztelgése közepette óriási tetszést aratott.

Bayer Zsolt beszédében nem támadta sem a román kormányt, sem pedig az RMDSZ-t, csupán az 1848-as hősök kitartását méltatta: Gábor Áronnak és Petőfi Sándornak ugyanis ezer és ezer érve lett volna arra, hogy ne tegye meg azt, amit a haza érdekében meg kellett tennie.

Az MNO információi szerint Bayer Zsolt beszédét holnap délben Székelyudvarhelyen is lejátsszák a helyi polgármesteri hivatal által szervezett ünnepségen, melyen felszólal Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke is.

demszkij
2004. március 02. 20:27 | Sorszám: 90
Azoknak akik azt állítják,hogy nem Markóék állnak a kitiltás,vagy annak kieszközölése mögött !

Szováta polgármestere is kiutasította Bayer Zsoltot


A román hatóságok tiltó rendelkezése ellenére Bayer Zsolt vasárnap este mégis szólhatott a szovátai közönséghez. A Teleki Oktatási Központba gyűlt mintegy másfél száz érdeklődő kihangosított telefonon hallgathatta meg a magyarországi újságírót, aki többek között a szovátai autonómiakonferenciára utazott volna Romániába. A Magyar Nemzet publicistája a mintegy félórás telefonkapcsolat során elmondta, rendkívül roszszul esett neki a román hatóságok antidemokratikus lépése, ám örül annak, hogy az erdélyi sajtótársadalom megpróbál kiállni mellette, és egyben a sajtószabadság mellett.
Bayer szerint a román hatóságok ballépése iskolapéldája annak, miként kell kampányolni a politikai ellenfélnek. A választásokról szólva a közíró megismételte korábbi véleményét, miszerint Erdélyben eljött az idő, hogy a magyarság ne csak szavazzon, hanem szabadon válasszon. „A szabad választások még nem egyenértékűek a választás szabadságával” – hangsúlyozta Bayer, akinek Budapestről érkezett előadása után Veress László szólt a szovátaiakhoz.
Szováta polgármestere, Péter Ferenc nem engedélyezte a rendezvény megtartását a helyi romai katolikus egyház tulajdonában lévő, de a városháza kezelésében lévő Damokos Kázmér Kultúrotthonban, ezzel voltaképpen kitiltotta Bayer Zsoltot – még mielőtt visszafordították volna őt a borsi határátkelőtől. A város elöljárójának döntése miatt a szervezőknek a Teleki Ház Bíró István termét kellett kibérelniük a vasárnapi rendezvényre. „Nem vagyok sem MPSZ-, sem autonómiaellenes, csupán az a véleményem, hogy Bayer Zsolt stílusa nem méltó egy művelődési otthonhoz. Főleg egy olyanéhoz, amit az RMDSZ segítségével sikerült rendbe tenni” – magyarázta lapunknak Péter Ferenc, aki a múlt héten még biztos volt abban, hogy a Magyar Nemzet munkatársa „mocskolni fogja az RMDSZ-t”. A közel kétórás politikai lecke alatt a Magyar Polgári Szövetség meghívottai és a közönség sem bírálta az RMDSZ-t.

Szucher Ervin

demszkij
2004. március 02. 20:03 | Sorszám: 89
Bayer Zsolt ügye a román parlament előtt

Törvénytelen volt Bayer Zsolt újságírót megakadályozni abban, hogy belépjen Romániába. Ugyanez történt 1989 előtt is. Sok olyan etnográfust, nyelvészt, kutatót, egyetemistát, aki a kommunizmus idején Erdélybe, a csángókhoz vagy a Székelyföldre jött, kiutasítottak. Azt reméltük, hogy a régi rendszer jól ismert módszerei többé nem térhetnek vissza - mondta Szilágyi Zsolt képviselő a román Parlament alsóházában.

Szilágyi Zsoltnak, a román Parlamentben elmondott szószerinti szövege:

Szombaton, 2004. február 28-án Bayer Zsolt magyarországi újságírót megakadályozták abban, hogy belépjen az országba. A Határrendőrség tisztségviselői elzárkóztak a kitiltás megindoklása elől, fenntartva, hogy nem ismerik annak okát.

Sokan vagyunk ebben az országban, akik azt hittük, hogy egy demokratikus társadalomban elképzelhetetlenek az ilyen eljárások. Sokan vagyunk, akik 1989 decemberében azt reméltük, hogy a régi rendszer jól ismert módszerei többé nem térhetnek vissza. De íme, ez nem igaz.

Azon a héten, amikor Románia Parlamentje ratifikálta a NATO-csatlakozási egyezményt, egy újságírót nem engednek be az országba. Veszélyezteti a nemzetbiztonságot? Vagy egyszerűen zavar valakiket? Párthatározat született a kitiltásáról? Vagy a nemzetbiztonság őrzésével megbízott intézmények döntöttek úgy, hogy Bayer Zsolt feketelistára kerüljön?

Ugyanez történt 1989 előtt is. Sok olyan etnográfust, nyelvészt, kutatót, egyetemistát, aki a kommunizmus idején Erdélybe, a csángókhoz vagy a Székelyföldre jött, kiutasítottak anélkül, hogy közölték volna velük, mi a valódi oka annak, hogy megtiltották, hogy belépjenek az országba. Akárcsak annak idején, hivatalosan most sem közölnek semmit.

Ez az eljárás megszegi az Idegrendészeti törvényt, a 8. cikkely 4. bekezdése világosan kimondja: „A Romániába való belépés megtagadására vonatkozó intézkedést a határrendőrségi szerveknek meg kell indokolniuk, és arról azonnal értesíteni kell az érintett személyt és a Külügyminisztérium keretében működő Konzuli Kapcsolatok Igazgatóságát.”

Tisztelt Ioan Rus Belügyminiszter Úr, miért nem tartották be ezt a törvényt? Miért nem hozzák az érintett személy és a nyilvánosság tudomására azokat az okokat, amelyek ennek a döntésnek az alapját képezték? Vagy valakinek valami titkolnivalója van?

Ön úgy véli, hogy a NATO-ba frissen meghívott Romániának tartania kell egy újságíró gondolataitól? Úgy véli, hogy azon újságírók kitiltása ,akik nem a kormány szája íze szerint írnak, közelebb viszi Romániát Európához? Úgy véli, hogy az újságírók kitiltásával gondolataikat is megállíthatják a határon? Úgy gondolja, hogy a cikkek, a könyvek letartóztathatóak a határon?

Mit sugall ez a félelem, tisztelt Rus Miniszter Úr? Azt, hogy a hatóságok félnek a véleménynyilvánítás szabadságától? Hogy félnek egy újságíró gondolataitól? Hogy az egyetlen, amit a nem az Önök kedve szerint író újságíró gondolatai ellen tehetnek, az, hogy nem engedik belépni az országba, hogy korlátozzák a mozgásszabadságát?

Nem tudom, Miniszter Úr, hogy ezt az intézkedést felkérésre hozták, vagy saját kezdeményezés volt-e? Kérem azonban, hogy vizsgálja meg a döntés törvényességét, különös tekintettel azokra a nemzetközi emberjogi egyezményre, amelyeket Románia aláírt és ratifikált. Ha Önt nem tájékoztatták erről a döntésről, kérem, hogy indítson vizsgálatot, és tárja fel, hogy nem történt-e hivatali visszaélés.

A román sajtó részletesen beszámolt Victor Roncea román újságíró esetéről, akit kitiltottak Ukrajnából, mert bírálta az ottani románok jogainak megsértését. A párhuzam nyilvánvaló.

Kérem a romániai civil társadalom képviselőit, az újságírókat, parlamenti kollégáimat, kérem mindazokat, akik hisznek az értelem erejében, a szó szabadságában, az emberi jogokban és az Európa eme részében élő nemzetek szabadságában és jólétének megteremtésében, hogy legyenek szolidárisak, és ne hagyják, hogy ilyen dolgok történhessenek.

Álljunk ki azok mellett, akiknek bántódásuk esik, amiért van bátorságuk kimondani és leírni, amit látnak és hallanak, szót mernek emelni azok érdekében, akik nehéz helyzetben vannak.

Ezt kérem Öntől is, Miniszter Úr: hogy álljon ki az európai demokratikus értékek mellett, hogy fogadja el és tartsa tiszteletben a vélemények sokféleségét, hogy fogadja el, hogy abban az Európában, amely felé állításunk szerint tartunk, a véleménykülönbség nem számít a nemzetbiztonság elleni merényletnek.

Kérem, hogy vonják vissza a Bayer Zsolt újságíró kiutasítására vonatkozó döntést, vonják vissza mindazok kitiltását, akik azért nem léphetnek be az országba, mert szolidaritást vállaltak a romániai magyarokkal, éppen úgy, mint Victor Roncea az ukrajnai románokkal.

Ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát.

Ebben az esetben sosem kerülünk azon országok sorába, amelyek teljesítik a koppenhágai feltételeket, azon országok sorába, amelyek nem csupán a nyilatkozatok szintjén, hanem a gyakorlatban is tiszteletben tartják az emberi jogokat.

Köszönöm a figyelmüket.

demszkij
2004. március 01. 19:22 | Sorszám: 76
S ráadásul annyira analfabéta a témában,hogy annyit sem tud, oltyánozni,vagy moldovánozni annyit jelent,mintha székelyt emlgetnék.Vagy, mintha itt Magyarországon azt mondanám,hogy dunántúli, vagy szigetközi,esetleg vasi, vagy zalai.
demszkij
2004. március 01. 19:13 | Sorszám: 74
Ne sértsd meg a patkányokat !
demszkij
2004. február 28. 22:10 | Sorszám: 45
Szintén a már idézett könyvből:

KEGYETLENKEDÉSEK AZ 1956. ÉVI MAGYARORSZÁGI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC HATÁSA TERJEDÉSÉNEK ELLENSÚLYOZÁSÁRA

...
1) 1958-ban a kolozsvári magyar „Bolyai” tudományegyetemet erőszakkal összevonják, beolvasztják a kolozsvári „Babes” román tudományegyetembe. A magyar tudományegyetemet megszüntetik. (A beolvasztást követően Szabédi László költő, esztéta, egyetemi tanár, öngyilkos lesz. Követi a halálban Csendes Zoltán felesége és Molnár László filozófus.)
(Domokos Pál Péter: u. o. 93. o.)
...
3) A magyar nyelvű oktatás és kultúra erőteljes visszaszorítása és sorvasztása folyamatában nem maradnak el az „egyes magyarokat” és rajtuk keresztül a romániaierdélyi összmagyarságot érintő kegyetlen intézkedések, üldözések stb., mint:

a) 1974. március 15-én röpcédulák jelennek meg „románellenes” szólamokkal. Felnőtteket és diákokat tartóztatnak le, magyarokat állásuktól fosztanak meg;
(Elek Sándor: Székely sors a mai Romániában. „Pirkán Könyvek” - 1977 - Sin Volor Comercial. Argentína, 12. o.)

b) Következetes harcot hirdetnek és folytatnak a magyar milleniummal és más történelmi eseményeket, személyeket megörökítő műemlékek megsemmisítésére; (a brassói Cenk-hegy Árpád-fejedelem-szobor, Csikkozmás-Kézdivásárhely-i út kereszteződésénél, Küküllőkeményfalván és Gyepesen 4 emlékmű a honfoglalás emlékére, Csíkszentmihályon az 1880-1848-as emlékmű, Csíkdánfalván Erzsébet-királyné (1898. IX. 10-i halála) emlékmű, a szilágysomlyói várkert I. világháború hősi halottainak márványtáblája stb.);
(Vida Gyula: Báthory István öröksége. Média. Heti Sajtószemle. Az Erdélyi Napló kiadványa. II. évf. 39. sz. 4. o. - 1992. VIII. 26.)

c) A kolozsvári ősi Házsongárd-i temetőben, ennek főútvonalai mentén közel fél évszázada, csak románok temetkezhetnek. A zsidó síremlékeket vagy megbecstelenítik, vagy szétrombolják, mivel föliratuk magyar. A román hatalom Erdélyben a temetőkből is igyekszik eltüntetni minden olyan emléket, amelyik nem román;
(Kosztin Árpád: Sírrombolók és templomépítők Erdélyben.„Ring” IV. évf. 34. sz. 38. o. -1992. VIII. 26.)
e) A kolozsvári tudományegyetem főszakos magyar hallgatóit - minisztériumi titkos rendelet alapján - 1986-87-ben és ezt követően is, óromániai vidékekre helyezik, ahol sem magyart, sem magyarul nem taníthatnak.
(Erdélyi Magyar Hírügynökség híreiből - Kolozsvári Egyetem Magyar Főszakos végzettjeinek listája. KAPU I/1-1988. sz. 26. o.)

4) Nem marad el egyes politikusok, irodalmárok, írók, költők, lelkészek, színművészek, föltalálók stb. rejtélyes eltűnése, meggyilkolása, öngyilkossága stb.

Néhány ilyen eset Bartis Ferenc: Betűk nyomdokain - töprengések c. munkájából:
(INTERMIX Kiadó. Ungvár-Budapest, 1994. 421-422.-0.)

- Szőcs Kálmán költő 1973-ban fölakasztja magát;
- Böjthe Sándor börtönből való szabadulása után „hirtelen” meghal;
- Péter Miklós református teológust bebörtönzik;
- Csatlós Csaba írót, Szászrégen és Marosvásárhely között véletlenül „elüti egy autó”;
- Apáthy Géza, a Brassói Lapok egyik szerkesztője, költő, fiatalon meghal;
- Balogh Ernő munkás-költő egy házkutatás után, otthonában fölakasztja magát;
- Bálint Emil, tehetséges színészjélölt és publicista, egy óromániai laktanyából indul haza Marosvásárhelyre s holtan érkezik;
- Cimbalmos Cecilia (19 éves!), miután néhány versét és műfordítását beküldi az egyik szerkesztőségbe, fölvágja ereit és meghal;
- Böjthe Balázs, a gyergyószentmiklósi irodalmi kör tagja fölvágja ereit és meghal;
- Takáts Bertalan technikus-feltalálót „véletlenül”elüti egy gépkocsi;
- Tóth József festőművészt nem engedik kiállítani;
- Szikszay Jenőt, az irodalomtudományok doktorát, a Szekuritátéról való távozása után, 1977. IV. 16-án padlásán fölakasztva találják;
- Visky Árpád sepsiszentgyörgyi színművészt 1987-ben a városszéli erdőben fölakasztva találják;
- Pálfi Géza római katolikus lelkészt szekuritátés kihallgatásain „besugározzák”.

(Tófalvi Zoltán: A karácsony vértanúja. Erdélyi Napló. Újsorozat, VI. évf.18. sz. 13. o. - 1996. szeptember.);

- 1977 tavaszán a román hatóságok külföldi segélyekkel kapcsolatban, valutabűncselekmény elkövetésével kísérelték meg a Márton Áron vezette püspöki ügykezelést megvádolni. Földúlják a püspöki irattárat, értékes, pótolhatatlan ügyiratokat visznek el.
(Domokos Pál Péter: u. o. 210. o.)

- A Magyarországra való átszökést megkísérlőket elfogatásuk esetén, bíróság elé állításuk előtt összeverik, megkínozzák.
Olyan esetről is tudunk, amely halállal végződött. Az ilyen esetek nagyobb része a csendőrségi és a rendőrségi falakon belül „oldódik meg”.
(Erdélyi Magyar Hírügynökség: Kegyetlenkedések az elfogott menekültekkel szemben. KAPU I. (I-1988. sz. 26. o.)

5) A Berevoiesti-i (Arges m.) „lelet” a kiszemelt és elpusztításra váró romániai-erdélyi magyar „összeesküvők” írók, közírók, egyetemi tanárok, orvosok, képzőművészek, színházi emberek, Ielkészek, jogászok, munkások) névsorát tartalmazza. Meghatározva az elpusztítás időpontja is: 1990 január vége.
(Nagy Béla: Volt egyszer egy Berevoiesti. Romániai Magyar Szó, Uj sorozat, 1092 és 1093. sz. I-3. o. –1993. VII. 28 és VII. 29.)

6) Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi esemnyek román kirobbantói magyarellenes pogromot akartak elérni.
(Király Károly: Nyílt kártyákkal- Önéletírás és napló jegyzetek. Nap Kiadó, 1995. 55. o.)

7) Romániában 1972-ben, majd 1978-ban is, megjelentettek egy bötűrendes ismerettárat (lexikont). Címe: Mic Dictionar Enciclopedic (Enciklopédia-szerű Kis Szótár, a továbbiakban: MDE.)

Az MDE megállapítja: a magyarság terület szerint a világban létezik ugyan, de a Kárpát-medencében csupán laza összetételű részekből álló masszaszerűség. Részeinek - kivéve a „pannon síkságon” megalapított haza magyarságát - csak erősen vitathatóan van több vagy kevesebb köze ehhez a magyarsághoz; ezek a részek az MDE szerint (Beke György: Magyar gondok Erdélyben, Magvető Kiadó, Bp. 1990. 151. és 198. o.) „málló töredékek”, más népektől elszakított, erőszakkal elmagyarosított, a bocsánatosabb esetben elmagyarosodott és így idegen elemei a magyarságnak. Így az MDE szélsőséges román összeállítói szerint:
a) a trianoni Magyarország az „Ungaria” lakosai az ún. „ungur”-ok,
b) az erdélyi magyarok a „maghiarii”. Ezeket elkülönítik a magyarságtól,
c) a székelyek a „secui”-ok, más nép, mint a magyar,
d) a csángó-székelyek Erdélyen kívül, Moldvában, román származású népesség, nagy részben két nyelvű (román és magyar), s „katolikus vallásúak”,
e) az MDE kétségbe vonja a barcasági, a gyimesi és a dévai csángók magyar önazonosságát.
Az MDE szerkesztői nem törődve azzal, hogy történelmi tényeket hamisítanak, a két rokon értelmű szót: az „ungur”-t és a „maghiar”-t arra használják föl, hogy szétválasszák a magyarságot aszerint, hogy a trianoni Magyarország, vagy a mai Románia területén él-e!

8) A „nem magyar hangzású” nevű magyar írókat, költőket, színészeket, tudósokat, sportolókat stb. románná teszik. Így lett „román” „magyar hangzású” neve ellenére is pl. Kőrösi Csoma Sándor, Alexandru Soma de Cris; Eisikovits Miksa (az MDE szerint: Max), az a magyar ember, aki egy ideig a kolozsvári Magyar Állami Operaház igazgatója volt.
(Beke György: u. o. 161. o.)
Így lett román Szathmáry Pap Károly híres festő és grafikus, mivel egy ideig a román fejedelmi udvar festője és fényképésze volt, Carol Popp de Szathmáry néven.
(Magazin Istoric [Történeti Magazin], XVII. évf. 4./ 1993. február, 33. o.)

9) Az 1970-es és 80-as években a Nyugatra utazni kívánó, főleg értelmiségi magyar fiatalok, csak többszöri kérelmezés és szekuritátés „érdeklődés” után kapnak útlevelet azzal a „ jó tanáccsal” (a magyarság ritkítása, fogyása gondolatával) -, hogy ne térjenek vissza.
(Csutak István: Emigráns a kráterben.Erdélyi Napló,Új sorozat [99] III.évf. 29. sz.11. o.- 1993.VII.12.)

10) Az 1970-es éveket követően, a romániai és a határokon túli magyar fiatalok találkozó helye a Tusnádfürdő környékéhez tartozó Szent Anna tó volt. Magyarságmegtartó, hitet erősítő gondolatok, tervek és barátságok születnek ezeken a búcsú-szerű találkozókon. Ezeket a román hatalom veszedel-meseknek minősítette. 1981 nyarán a szekuritáté ezeket a fiatalokat letartóztatja. Sokat közülük elhurcolnak, összeverik, kizáratják iskolájukból. Egy részük, a szerencsésebbik, elmenekül a világ minden tájára, még Ausztráliába is!
(Váradi Mária: A kommunizmus pere - Szent Anna pokoli éjszakája. Erdélyi Napló, Új sorozat [99] III. év. 29. sz. 13. o. - 1993. VII. 12.)


KEGYETLENKEDÉSEK AZ 1989. ÉVI ROMÁNIAI FORRADALOM UTÁN


Romániában az 1989. XII. 17-e és 22-e között volt forradalom után is tovább folyik a politikai, a kulturális, az oktatási, az egészségügyi, egyházi-vallási stb. megkülönböztetés és üldözés a magyarsággal szemben. Így:
1) 1989. XII. 22-én, a Hargita-vármegyei Zetelakán letartóztatnak 10 székely-magyart. 5-10-20 év börtönbüntetéssel sújtják őket, mert meg mertek nyilatkozni !
2) 4 oroszhegyi lakosra összesen 66 év börtönbüntetést szabnak ki.
(Média. heti sajtószemle. Az Erdélyi Napló Kiadványa. II. évf. 29. sz. 5. o. - 1993. VII. 22.)
3) Szatmáron 1990. március 15-én, az 1848. március 15-ét ünneplő magyarság készül megkoszorúzni Nicolae Balcescu 1848-as román igaz forradalmár szobrát. A Vatra Romaneascá (Román Tűzhely) Románia volt fasiszta-terrorista szervezetének, a Vasgárdának utóda ezt meghiúsítani készül. Emberei körbefogják a magyar ünneplőket, széttépik koszorúikat, egy magyar ember meghal.
4) 1990. III. 19-én, románok megostromolják az RMDSZ marosvásárhelyi székházát, amelynek padlására kényszerül fölmenekülni 77 magyar ember, közöttük Sütő András Herder-díjas író is. Ezek, román vezető személyiségek „fedezete” mellett lejöttek az épület kapujába. Sütő András lépett ki elsőnek. A kapun kilépve Vasile Tira őrnagy elkiáltotta magát: vegyétek kezelésbe! Erre egy, a kapu sarkában álló személy, valószínűleg fémtárggyal úgy fültövön ütötte Sütőt, hogy kb. 1-2 métert hason csúszva zuhant a járdára. Teherautóra tették még 2-3 társával. Több román tüntető a teherautóra ugrált és minden oldalról ütlegelik, tapossák őket. Sütő szemére súlyosan megsérül, akit hajnalban repülőgéppel a bukaresti katonakórházba szállítanak. A Sütő Andrással való leszámolás után, a fölfegyverzett lincselők, mint akik jól végezték dolgukat eltávoztak.
(Kincses Előd: Marosvásárhely fekete márciusa. Püski. Bp. 1990. 69-70. o.)
5) 1990. III. 21-én magyar tüntetés (25-30 ezer ember) a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal épülete előtt. A magyar tüntető tömeget megtámadják románok. 6 magyar ember életét veszíti, több száz megsebesül, s kerül kórházba.
(Kincses Előd: u.o. 90. és 105. o.)
6) A román elit és a románság magyarellenessége rendíthetetlen. Következik ez a megállapítás Mircea Pascu román nemzetvédelmi államtitkár kijelentéséből:
„A román hadseregnek titkos tervei vannak arra vonatkozólag, hogy amennyiben az állam politikai vezetése följogosítja erre, miként válaszoljon a nemzeti kisebbségei esetleges erőszakos megnyilvánulására.” (Romániának 18 kisebbsége van!)
(Titkos román haditerv. Új Magyarország, 1994. IX. 19. sz. 3. o.)
7) Romániában naponta arról esik szó, hogy kiket kellene, kell kiűzni az országból. A „kik” a magyarok, a magyarság.
(Nagy Pál: Marosvásárhelyi sorok. Az Erdélyi Szövetség Füzetei. 4. Bp. - Ungvár INTERMIX -Kiadó, 1994. 61. o.)
8) Sürgősen intézkedéseket kell tenni Erdély „militarizálására”, hogy a román hadsereg súlypontja kerüljön át „megfélemlítésnek” Erdélybe.
(Gyarmath János: Ceausescu visszaköszön a sírjából- Bukaresti szakítópróba. Magyar Nemzet. LX. évf. 218. sz. 2. o. - 1997. szeptember 18.)"

demszkij
2004. február 28. 21:47 | Sorszám: 43
Régi alapállás ott már az ilyesmi ! Olvasd:

"A Kiadó e kiadványát két idézettel bocsátja útjára. Az egyiket vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója Kolozsvárott 1940. szept. 15-én mondotta.
„(...) Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túl maradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk fölfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról.
Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk fölött őrködünk. Halljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e na pokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul végetér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbra fordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is."

A három évvel későbbi (!) idézet Antonescutól, a román marsalltól származik:
„Ha a körülmények megsegítenek, és megnyerem a háborút, legyenek biztosak benne, más megoldás nem létezik, mint a kisebbségek elköltöztetését lehetővé tevő reform, melyet azért kell megvalósítanunk, hogy ezeket a kisebbségi tömegeket a román elem életteréből eltávolítsuk."
(1943. nov. 6-i minisztertanácsi ülésen hirdette meg!)"

KOSZTIN ÁRPÁD:AZ ERDÉLYBEN ELKÖVETETT MAGYARELLENES ROMÁN
KEGYETLENKEDÉSEK IDŐRENDJE ÉS LELTÁRA"

demszkij
2004. február 28. 18:20 | Sorszám: 40
Ezt pedig azoknak,akik kevésbé tájákozottak román viszonylatban.Esetleg még annyit,hogy a Vatra Rominesca a Nagy Románoia Párt elődje:

A VATRA ROMANEASCA (ROMÁN TŰZHELY) ALAPSZABÁLYÁNAK 16.ÉS 18. PONTJA


A Vatra Romaneasca (Román Tűzhely) alapszabályának 16.pontja;


„16.) Erdély a mienk volt, a mienk és a mienk marad örökre. Szerencsétlenségünkre a magyar, a cigány és egyéb söpredék még mindig megszentségteleníti a szent román földet. Egyesüljünk, hogy ki tudjuk őket űzni az országból. Kifelé a hunokkal (a hajléktalanokkal, akiknek soha nem volt hazájuk ezen a földön) és kifelé a cigányokkal akik szégyenei hazánknak Mi egy tiszta Nagy Romániát akarunk Minden elrabolt román földnek vissza kell kerülnie.Most,vagy soha ! Ne félj harcolni és ontani az ő piszkos vérüket ! Szőrös majmoknak semmi keresnivalójuk a mi drága hazánkban.Most van an legjobb törtértelmi pillanat megszabadulni mindenkitől, akiknek nem román vér folyik az ereiben. A németeket sikerült részben kizavarni, de még sokan vannak itt. akikre nincs szükségünk. Tegyünk meg mindent hogy ezektől is megszabaduljunk Ceasescu nem élt elég hosszú ideig,hogy megsemmisítse őket, de mi sem tehetjük le a fegyvert.Nekünk nem kell Svájc. Nekünk nincs sziikségünk semmiféle Európára. Mi románok vagyunk. Ne engedd magad félrevezetni „ Pro Europe”jelszavakkal. Ezeket a jelszavakat a román nemzet tönkretételére javasolják. Mi okos nép vagyonk ! A közös Európa Ház Románia megsemmisülését jelenti. Egyesülj! Egyesülj! Egyesülj! Nekünk csak a Vatra Romaneascára van szükségünk Semmi másra.A román nyelv egyedül uralkodik. Semmi más, durva nyelvet hallani nem akarunk. Nincs más nyelv; csak a román. Minden románt fölszólítunk, hogy támogassa a mi céljainkat, amelyek most Marosvásárhelyre koncentrálódnak, de majd kiterjesztjük egész Nagy Romániára.

18.) Szervezetünk legfontosabb föladatának tekinti a megfélemlítés különböző formájának és metódusának gyakorlatba való átvitelét. Ebben az értelemben fogjuk ellenfeleink legtehetségesebb vezetőinek és igazgatóinak semlegesítését megvalósítani.Ez a legfontosabb föladata a szervezetnek. Ezután minden románnak a tudamására hozzuk, hogy idegeneknek nincs helyük Romániában.Meg kell értetni velük, hogy nemcsak jövőjük nincs Romániában, de sem fizikailag, sem intellektuálisan egyáltalán nincsenek biztonságban. Ezzel lehetetlen, hogy ne érjük el,hogy a szent román föld ne tisztuljon meg az ilyen szégyenteljes szemetektől és ne emigráljanak.Végső soron a legcélravezetűhb az lesz. ha eltüntetjük azokat, akik mégis itt maradnak."

demszkij
2004. február 28. 18:15 | Sorszám: 39
A Markó portréhoz :

Markó Béla levelét megírta

Távol bármilyen hatalmi-politikai megfontoltságtól, az erdélyi magyarságért egyszerűen csak aggódóként igyekeztem tanulmányozni Markó Bélának Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című, előbb magyarországi lapokban, majd a romániai Krónikában is megjelent írását. Előítéletek nélkül olvastam el. Egyszer. Majd még egyszer. Sokszor. Ennek ellenére nem sikerült eldönteni, hogy e szokatlanul széles körben terjesztett írást minek kell tekinteni. Markó Béla irodalmi munkássága egy darabjának? Terjedelmes "politikai dolgozatnak"? Esetleg választási kampánybeszédnek?
A félreértések elkerülése végett előre szeretném bocsátani, hogy a múlttal – bár fontosságát nem vitatom – nem foglalkozom. Engem jobban érdekel, hogyan "másszunk ki a gödörből", mint az, hogyan estünk bele. Másfelől: számomra az erdélyi magyarság és az RMDSZ nem jelenti ugyanazt. Ebben az összefüggésben az erdélyi magyarság jogilag nem több és nem kevesebb, mint az RMDSZ szavazóbázisa. Az RMDSZ pedig pártként működő "érdekvédelmi" szervezet ("fából vaskarika"), amely mindössze saját tagságát jogosult képviselni. Az erdélyi magyar nemzeti közösséget nem, erre soha senki nem hatalmazta fel. Ezek tények, még akkor is, ha egyesek nem szívesen vesznek róluk tudomást.
De térjünk vissza az Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című íráshoz, amelyért Markó Béla feláldozta ünnepnapjait! Dicséretes önfeláldozás: "a tét óriási", mi pedig "már a huszonnegyedik órában vagyunk". Markó Bélának néhány alapkérdésben igaza van! A kérdésekben. Mert megállapításaival nehéz egyetérteni. De – a teljesség igénye nélkül – ássunk néhányat:
* A szerző fogalomtárában szerencsétlenül összemosódik a cél és az eszköz, a távlati cél a rövid távú céllal, az RMDSZ célja az erdélyi magyarság céljával. Pedig az erdélyi magyarság célja egyértelmű, vitán felüli: fennmaradni a szülőföldön, gyarapodni anyagiakban és szellemiekben. Vitatkozni mindössze azon lehet, hogy e cél eléréséhez milyen út vezet. Ezzel szemben az RMDSZ célja a hatalom (nincs ebben semmi különös, mert egy pártnak nem is lehet más célja).
* Nem az a fő probléma, hogy elnök úr víziójában sajátos értelmet kapnak bizonyos fogalmak. A probléma az, hogy emiatt az elért "eredmények" értékelésekor alapjaiban téves értékrend képezi a viszonyítási rendszert. Az "eredmények" értékelésekor kizárólag az erdélyi magyarság céljaihoz kellene viszonyítani: meddig jutott el azon az úton, amelyen fennmaradása és gyarapodása biztosítható. Például: hol tart a román állam által finanszírozott Állami Magyar Tudományegyetem létrehozása, vagy hány százalékát az egyházi és magyar közösségi vagyonnak sikerült ténylegesen visszaszolgáltatni jogosultaknak, vagy hol tart az autonómiák megvalósításának ügye? Nem vitatom, nagyon fontos az is, ha sikerül leaszfaltoztatni egy utat, vagy egy magyarlakta településre bevezetni a vizet. De ezzel mérni az RMDSZ teljesítményét nevetségesen kevés! Sőt, az erdélyi magyarság félrevezetését jelenti.
* Markó Béla azt írja "… nem tudjuk, mit kell tennünk". Ezt elhiszem! De akkor mit kezdjek a következő mondatával: "Én nem hiszek abban, hogy van épeszű alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak"? Aki tehát mást, illetve másként akar cselekedni, mint az RMDSZ, az nem épeszű? Igencsak sajátos értelmezése a politikai pluralizmusnak! A véleménynyilvánítás szabadságának! Az eltérő vélemények tiszteletének!
Markó Béla annyira nem hiszi, hogy van épeszű alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak, hogy nemes egyszerűséggel fenyegetőzik! Marosvásárhelyen kijelentette: "az RMDSZ keresztbe tesz azoknak, akik ártanak az erdélyi magyarságnak…" Persze nem nehéz kitalálni, ki, illetve minek alapján fogja mérlegelni és eldönteni, hogy kik, mikor és milyen cselekménnyel ártanak az erdélyi magyarságnak!
* Egyetértek Markó Bélával, amikor azt írja "…próbáljuk visszaszerezni a hitünket… Hinnünk kell abban, hogy lehetséges a szülőföldön magyarként boldogulni". De lehet-e csodálkozni azon, hogy az erdélyi magyarság elvesztette hitét? Számtalanszor becsapták: Gyulafehérváron, Trianonban, Párizsban és máshol. A kisebbségi kérdés marxi–lenini megoldottságával. Proletár internacionalizmussal és liberális kozmopolitizmussal. Demokratikus jogállammal mint automatikus csodaszerrel. De sajnos becsapta az RMDSZ is, mert a mai napig nem tárt elé jövőképet, perspektívát. Kishitűségbe, félelembe, letargiába taszította, amikor lépten-nyomon csak arról beszélt, "mit nem szabad, mit nem lehet" az erdélyi magyarnak. Nem jelölte meg, milyen utat kell követnie célja elérése érdekében. A "politikai prostitúció", a "paktumpolitika", a "protokollpolitika" nem adhatja vissza az erdélyi magyarság hitét. Markó Béla téved a sorrend tekintetében, amikor azt írja, hogy "én a közös jövőkép kialakítását azzal kezdeném, hogy megkísérelném visszaszerezni közös hitünket a határon túli magyarság megmaradásában". Először tessék perspektívát, közös jövőképet tárni az erdélyi magyarság elé, mert kizárólag ez adja vissza hitét (és nem fordítva).
* Igaza van Markó Bélának: "nincs nemzetstratégiánk". Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy kidolgozására a velejéig átpolitizált MÁÉRT lenne a legalkalmasabb. Az a MÁÉRT, amely sajátos módon értelmezi a legitimitást, és az üléseire meghívottak között politikai-ideológiai szempontok szerint szelektál. Nemzetstratégia kidolgozása – mivel elsősorban szakmai kérdés – kizárólag szakmai műhelyekben, a különböző nézetek kulturált ütköztetésével képzelhető el. Ahol tartalmi elemei nem hatalmi érdekek, hanem józan, megfontolt érvek szerint körvonalazódhatnak.
* Érthető Markó Béla aggódása az egységért! De nem indokolt riogatni a délvidéki magyarok parlamenten kívül maradásával. Különösen nem, ha elhallgatjuk az okokat. Az erdélyi magyarság egysége természetesen a parlamenti képviselettől függetlenül se közömbös. Egységben lényegesen hatékonyabban lehet az erdélyi magyarság közösségi akaratát érvényesíteni parlamenten kívül, akár parlamenten belül (különösen a mérleg nyelveként). Én azonban nem látom olyan tragikusnak az egység hiányának veszélyét. Ha a parlamenten kívül maradás az RMDSZ megtisztulásához (legitimitáshoz, szervezeti demokráciához, pluralizmus) vezet, ennek a politikai felelősségét fel lehet vállalni. Mert szerintem kártékonyabb kétes legitimitású, pártként működő szövetségre bízni másfél milliós lélekszámú nemzeti közösség sorsának alakítását, mint megkockáztatni a parlamenten kívüliséget.
* Ellentmondásosnak és komolytalannak tűnik Markó Bélának az alábbi gondolata: "Meg kell egyezni néhány alapelvben! Meg kell egyezni egy minimális közös platformban!" Nem jelölte meg egyértelműen, kivel szeretne megegyezni. Nem az erdélyi magyar–magyar egyetértésre kellene elsősorban törekedni ahhoz, hogy majd legyen realitása nemzeti dimenziókban gondolkodni? Tárgyalás nélkül eleve nehéz megállapodni. Közös platformok kialakítása nehezen képzelhető el úgy, hogy az RMDSZ vezetése kijelenti, nem tárgyal a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és más erdélyi szervezet képviselőivel.
Markó Béla "vizet prédikál és bort iszik". Mert ha komolyan gondolná, amit mond –"beszéljük hát meg közös dolgainkat!" – "leszállna a magas lóról" és egyenjogú félként tárgyalna. Tudom, szokatlan szerep, de ennek valóban nincs alternatívája.

Dr. Kreczinger István
ügyvéd, a Bocskai Szövetség elnöke

demszkij
2004. február 28. 16:55 | Sorszám: 34
Kicsit furcsálom hogy annak idején nem olvastad ezt a cikket,és örülök hogy végre kinyílt a szemed !

Időutazás a határokon túlra

Gergely István és Szász Jenő barátomnak

Időutazásra hívom most önöket, a múltba. Üljenek fel mögém az emlékezet ócska, köhögő, lerobbant, ütött-kopott tragacsára, és repüljünk vissza 1989-be. Tőkés László Szilágymenyőn, házi őrizetben, állandó életveszélyben, családjával együtt. Református pap, a magyarok református tiszteletese rést üt a hallgatás falán. S ezen a résen át beözönlik majd a változás, a "forradalom", és elsöpri a cipészsegéd diktatúráját.

Melegedjünk meg kicsit az illúziókban, saját, hajdan volt illúziónkban. Ne engedjünk a csábításnak, és ne valljuk be mindjárt, hogy az illúziónak másik neve is van: ostobaság. Most csak emlékezzünk, melegedjünk, és képzeljük el, hogy valaki, a mi örök Luciferünk beszél hozzánk.

A bukott angyal beszél, és azt mondja: – Vésd eszedbe jól, amit most látsz, égesd bele lelkedbe a mostani érzéseidet. És emlékezz rájuk tizennégy esztendő múlva, amikor a te Tőkés tiszteletesedet el fogják zavarni az RMDSz-ből...

– Ugyan! – válaszoljuk nyomban, és hitetlenkedve, gúnyosan felkacagunk. – Nos hát, rendben van – folytatja Lucifer – , akkor gyere velem, megmutatom, mit csinál most Markó Béla. És megmutatja...

Miközben Tőkés Menyőn tölti házi őrizetét, Markó Béla munkába jár. Ő a marosvásárhelyi Igaz Szó alapszervezeti párttitkára, a falurombolás tervének, a magyarok végső tönkretételének idején. Főnöke Hajdú Győző. Az a Hajdú Győző, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, s aki a "forradalom" után a Nagy Románia Párt tagja lett, a nagyromániások díszmagyara. Ülnek a szerkesztőségben ők, a "forradalom" előestéjén, Markó Béla alapszervezeti párttitkár, Hajdú Győző RKP KB-tag, és kávézgatnak. Aztán felcihelődnek, mennek pártgyűlésre, megvitatni, mikorra is kelljen összehívni a Román Kommunista Párt kongresszusát, mert meg kell vitatni ezeket a mostani, nehéz időket... – Íme, két reálpolitikus – mondja gúnyosan Lucifer, s mi rávágjuk nyomban: – Dehogy! Két semmi ember, két áruló! És Lucifer elmosolyodik! – Igen? Csak vigyázz... Tizennégy év múlva, amikor majd Tőkés püspököt elzavarják az RMDSz-ből, Markó Béla lesz az elnök, méghozzá egyetlen jelöltként.

Mi pedig mondjuk ismét, hogy "ugyan-ugyan", de már félünk...

– Gyere csak, mutatok mást is! – szól Lucifer. Verestóy Attilát mutatom. Verestóy is munkába megy. Elena Ceausescu kutatóintézetében dolgozik, megbízható, jó elvtárs. Még a nyolcvanas évek közepén kérte felvételét a Román Kommunista Pártba. Felvételét kérte az egész szovjet blokk legalávalóbb, legsovinisztább, legmagyargyűlölőbb pártjába, és felvették, mert voltak jó ajánlói, akik leírták róla, hogy "Verestóy elvtárs ideológiailag elkötelezett, és méltó a RKP tagságára". Esküt tett Verestóy elvtárs a Román Kommunista Pártra, és gyorsan emelkedett a ranglétrán, aztán a szakmain, meg egy másikon... – Íme, még egy reálpolitikus! – mosolyog Lucifer. – Tizennégy esztendő múlva szenátor lesz Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora, egyben Románia egyik leggazdagabb embere, és sokat fog beszélni majd arról, hogy mi a demokrácia, és kik veszélyeztetik ezt a demokráciát meg a békés magyar-román viszonyt. Esküdt ellensége lesz Tőkés püspöknek, és el fogja majd érni, hogy a „papot" elzavarják...

És mutat mást is Lucifer. Megmutatja Gigi Frundát, a sztárügyvédet, aki 1989 előtt, ha érdekei úgy kívánták, elfelejtett magyarul, viszont minden évben elutazott nyugatra, és megvolt, nagyszerűen. Ő is reálpolitikus...

És ha már itt vagyunk, 1989-ben, tegyünk fel néhány kérdést. Például azt, vajon eszünkbe jutott volna-e akkor, hogy tizennégy esztendő elteltével még mindig nem lesz az erdélyi magyarságnak állami egyeteme, gondoltuk volna, hogy megtervezik a Budapest-Bukarest autópályát, de úgy, hogy a magyarlakta megyéken véletlenül se menjen keresztül? Gondoltuk volna, hogy a Markó, Verestóy és Frunda irányította RMDSz nem gyűjt majd aláírásokat Funar kolozsvári polgármester ellen, nem fogja zavarni őket, hogy Marosvásárhely elesett, de kitartó aprómunkával, aláírásgyűjtéssel és minden eszköz bevetésével igyekeznek majd eltávolítani Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét? Hogy fel fogják jelenteni Szász Jenőt Bukarestben, és amikor Tőkés püspök, az „átkozott pap" a bukaresti bíróságnál kéri számon az RMDSz saját, belső határozatainak végrehajtását, akkor azt fogják hazudni, hogy „román hatóságokat eddig még egyetlen magyar ügy és vita elintézésébe sem vonták bele"? Gondoltuk volna 1989-ben, hogy a felvidéki magyarok pártja el fog határolódni 2002-ben Duray Miklóstól és a Felvidék fogalomtól? Gondoltuk volna, hogy Dunaszerdahely császára, egy másik ügyvéd abból az alkalomból rendez majd fényes fogadást, hogy sikerült megszerezni az egymilliárd koronás vagyont, s hogy ez az ember irányítja az egész szlovákiai magyar politikát? Gondoltuk volna, hogy miközben eltűnt Erdélyből kétszázezer magyar, a hazai újságok majd azon fognak vitatkozni, hogy sérti-e a románok érzéseit a státusztörvény? S hogy vajon a szlovákok érzékenységét sérti-e, ha a felvidéki magyarok húszezer forint oktatási támogatásban részesülnek? Gondoltuk volna, hogy uniós bürokraták, akiknek egyrészt fogalmuk sincs semmiről, ami közép-európai, ami magyar, ami balkáni és ami fájdalom és történelmi sérelem, másrészt akiknek édesmindegy, mi is van mivelünk, csak az üzlet pörögjön, arról írnak majd leveleket: a nemzet szó használata nem igazán eurokonform, s ha a magyarok „kulturális összetartozásról" és „határon átívelő nemzetegyesítésről" beszélnek, abból ők kihallják a határrevízió sürgetését?

Gondoltuk volna, hogy eljön az idő, amikor a magyar baloldal a „23 millió román munkavállaló" beözönlésének rémképével elköveti majd a minősített nemzetárulást?

Azt gondoltuk volna, hogy mi magyarok majd ide jutunk? Hogy lesz foganatja a 23 millió románnak? Hogy 2000-ben az Orbán-kormány idején egy alezredes a Belügyminisztériumban meg fogja kérdezni a Magyarországon gyógykezelésen lévő Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas magyar költőt, hogy beszél-e magyarul? Gondoltuk volna, hogy a sörért, virsliért pörölve sajnálni fogja e nemzet egy része a határon túli magyaroknak szánt juttatásokat? Hogy sikerrel meg lehet majd lovagolni ezt a primitív, ostoba és vérlázító mentalitást, s meg is fogják lovagolni azok, akinek a nemzet semmit sem jelent? Gondoltuk volna, hogy tizennégy esztendő elmúltával azt mondhatja majd egy könyökvédős apparátcsik, hogy „túlszerettük a határon túli magyarságot", és ez az arcpirító disznóság helyeslésre lel a baloldali kormányban éppúgy, mint az országlakosok jelentős részében? De gondoltuk volna, hogy Sütő András, akinek a szeme világát ott ütötték ki Marosvásárhely főterén, akit Sinkovits Imre – áldja meg az Isten az emlékét is! – jelképesen megidézett a Nemzeti Színházban az Advent a Hargitán díszbemutatóján, ma egy sorban fog ülni Nãstasével, Medgyessyvel, Markóval és Verestóyval, és tapsra fogja emelni a tenyereit?

És ön, Markó Béla, gondolta volna? Vagy ön tudta... Hogy Tőkés püspök lesz majd szélsőséges... Szász Jenő lesz majd szélsőséges... Gergely István csobotfalvi tiszteletes lesz majd szélsőséges... S persze a pillanat is önöket igazolja. Hiszen lám, Orbán Balázst, a legnagyobb székelyt is megbuktatták annak idején, és imádott népe helyett Berettyóújfalut volt kénytelen képviselni az ország házában. Mert mindig voltak „reálpolitikusok", igaz? Hogy odahaza a románsággal, itt meg az önöknek tetsző, önöket nem túlszerető kormánnyal kufárkodnak a magyarság életéről. Az a „reálpolitika", hogy úgy egy tucatnyi önök közül milliárdos lehessen. S a pillanat önöket igazolja. De csak a pillanat... Mégiscsak Orbán Balázsnak áll ma szobra a székely anyaváros főterén.

(Bayer Zsolt, Magyar Nemzet)

demszkij
2004. február 28. 16:19 | Sorszám: 31
A külügy ugyan úgy fog most is reagálni,mint eddig,hogy ők nem tudnak,nem láttak,nem hallottak semmit,holott együtt tervezték ki az egészet.

Játszák majd az ártatlant,s közben repesnek az örömtől,akárcsak Macsakafos elvtársnő itt a fórumon !


Téma: A kommunista rendszer százmillió halálos áldozata.
demszkij
2004. február 26. 00:03 | Sorszám: 13
"Tulajdonképpen mit is illetünk ezzel a névvel, hogy „kommunizmus”? Itt és mindjárt tisztáznunk kell, hogy mi a különbség elmélet és gyakorlat között. Politikai filozófiaként már évszázadok, ha ugyan nem évezredek óta van kommunizmus. Hiszen már Platón kifejtette Az államban annak az eszményi városnak a gondolatát, ahol nem rontja meg az embert pénz és hatalom, és ahol bölcsesség, értelem és igazság uralkodik. Hiszen már egy olyan kiváló gondolkodó és államférfi is, mint Sir Thomas More, a híres Utópia szerzője, aki Anglia kancellárja volt 1530-ban, és VIII. Henrik hóhérbárdja oltotta ki az életét, szintén annak az eszményi városnak az előfutára volt. Az utópikus módszer tökéletesen megfelelőnek mutatkozik a társadalombírálat eszközéül. Része az eszmei vitáknak, márpedig azok táplálják demokráciáink éltető levegőjét. De az a kommunizmus, amelyről itt esik szó, nem az eszmék egében található.

Nagyon is valóságos kommunizmus az, bizonyos korban volt, bizonyos országokban, és híres vezetők testesítették meg: Lenin, Sztálin, Mao, Ho Si Minh, Castro stb. és - a mi történelmünkhöz közelebb - MauriceThorez, Jacques Duclos, Georges Marchais.
Bármilyen mélyen épültek is be az 1917 előtti kommunista tanok a valóságos kommunizmus gyakorlatába - még visszatérünk rá -, mégis ez a valóságos kommunizmus hozta működésbe a módszeres elnyomást, úgyannyira, hogy tébolyult pillanataiban kormányzati módszerré emelte a rémuralmat. Azért vajon ártatlan -e az ideológia? Komor, vaskalapos elmék unásig hajtogathatják, hogy ennek a valóságos kommunizmusnak semmi köze az eszményi kommunizmushoz. Nyilvánvaló képtelenség is volna Jézus Krisztus előtt, a reneszánsz idején, vagy akár a XIX. században kidolgozott elméleteknek tulajdonítanunk XX. században bekövetkezett eseményeket. De azért, ahogy Ignazio Silone írja, „akár a fa, a gyümölcséről ismerszik meg valójában a forradalom”. A „bolsevik” néven ismert orosz szociáldemokraták nem ok nélkül határozták el 1917 novemherében, hogy „kommunistának” nevezik magukat. Az sem véletlen, hogy emlékművet emeltek a Kreml tövében azok - Morus vagy Campanella - dicsőségére, akiket elődeiknek tekintettek.
Az egyéni bűncselekményeken, egyedi, alkalmi gyilkosságokon túl, a kommunista rendszerek valóságos kormányzati módszerré emelték a tömeggyilkosságot, hogy megalapozzák az uralmukat. Igaz, hogy különböző időszakok - Kelet-Európában néhány év, a Szovjetunióban vagy Kínában néhány évtized - elmúltával már veszített erejéből a rémuralom, megszilárdultak a rendszerek a mindennapi elnyomás; minden tájékoztatási eszköz cenzúrázása, a határok ellenőrzése, a belső ellenzék elűzése révén. De „a rémuralom emléke” továbbra is gondoskodott róla, hogy hihető, ennélfogva hatásos legyen a fenyegető elnyomás. Egy időben népszerűek voltak Nyugaton a kommunista kísérletek, ám egyik sem volt kivétel ez alól a törvény alól: sem a „nagy kormányos” Kínája, sem Kim Ir Szen Koreája, még a „kedves Ho apó" Vietnamja, vagy a nyalka Fidel és mellette a makulátlan Che Guevara Kubája sem, de meg ne feledkezzünk Mengisztu Etiópiájáról, Neto Angolájáról és Nadzsibulláh Afganisztánjáról.
Nos, jogos és természetes lett volna, de a kommunizmus vétkei soha sem kerültek mérlegre, sem történelmi, sem erkölcsi szempontból. Kétségkívül az elsők között kíséreljük meg, hogy így, központi és egyszersmind átfogó tekintetben, a bűncselekmények oldáláról vizsgáljuk, közelítsük meg a kommunizmust. Majd szemünkre vetik, hogy a legtöbb ilyen vétek összhangban állt valamiféle „törvényességgel”, és olyan fennálló rendszerek intézményei alkalmazták ezt a „törvényességet”, amelyeket elismertek nemzetközileg, és amelyeknek vezetőit fényes külsőségek között fogadták a mi vezetőink. De vajon a nácizmussal nem ugyanígy voltunk? Nem a kommunista rendszerek igazságszolgáltatása, hanem a természetes emberi jogok íratlan törvénykönyve alapján minősítjük azokat a vétkeket, amelyeket ebben a könyvben ismertetünk.
A kommunista rendszerek és pártok, a politikájuk, a hazai társadalmaikhoz és a nemzetközi világhoz fűződő kapcsolataik története nem pusztán ezekre a bűncselekményekre szorítkozik, még csak nem is a rémuralomra és az elnyomásra. A Szovjetunióban és a „népi demokráciákban” Sztálin halála után, Kínában pedig Mao halála után megenyhült a rémuralom, lassan színesebbé vált a társadalom, és a világban állandó szólam lett a „békés egymás mellett élés”, noha ez csak „az osztályharc folytatása volt más formákban”. Ám a levéltárak és a bőséges személyes vallomások azt tanúsítják, hogy kezdettől fogva a rémuralom volt a modern kommunizmus egyik leglényegesebb vonása. Hagyjuk már az afféle gondolatokat, hogy, ha itt-ott agyonlőtték a túszokat, itt-ott lemészárolták a lázadó munkásokat, itt-ott halomra gyilkolták az éhező parasztokat, ez csak egy-egy országra, egy-egy korszakra jellemző, alkalmi „kisiklás” volt. Mi nem egyenként vesszük szemügyre a különböző szakterületeket, és úgy fogjuk föl, hogy egész fönnállása alatt az egész kommunista rendszernek a bűncselekmény volt az egyik jellemzője.
Miről, miféle vétkekről fogunk itt beszélni? A kommunizmus megszámlálhatatlanul sok bűnt követett el: először is a szellem ellen, de az egyetemes kultúra és a nemzeti kultúrák ellen is. Sztálin százszámra romboltatta le a moszkvai templomokat; Ceausescu tönkretette Bukarest történelmi városmagját, hogy nagyzoló építményeket emeljen a helyébe fellengzős távlatokkal; Pol Pot kőről kőre lebontatta a Phnom Penh-i székesegyházat, és a vadon martalékának vetette oda Angkor templomait; a maoista kulturális forradalom idején fölbecsülhetetlen kincseket zúztak szét és égettek el a vörösgárdisták. Mégis, bármilyen súllyal nehezednek is ezek a pusztítások az érintett nemzetek és az egész emberiség jövőjére, ugyan mennyit nyomnak a latban emberek, férfiak, nők, gyerekek tömeges legyilkolása mellett?
Szóval csakis az ember elleni vétkeket vettük számításba; ezek alkotják a rémuralom mint jelenség lényegét. Sok közös van bennük, bár rendszere válogatja, hol milyen gyakorlat járja leginkább: kivégzés, különböző úton-módon - agyonlövés, akasztás, vízbe fojtás, agyonverés, bizonyos esetekben harci gáz, mérgezés vagy autóbaleset útján - halálra éheztetés-- éhínség szándékos előidézése és vagy élelemsegély elmulasztása - deportálás -, ekkor (gyalogmenetben- vagy marhavagonban való) szállítás közben vagy a lakó- és/vagy kényszermunkahelyen (kimerültség, betegség, éhezés, megfagyás miatt) egyaránt bekövetkezhet a halál. A „polgárháborúnak” mondott időszak nehezebben ítélhető meg:
nem könnyű eldönteni, hogy mi írható a hatalom és a lázadók harcának a számlájára, és mit tekintsünk a polgári lakosság lemészárlásának."

demszkij
2004. február 25. 23:53 | Sorszám: 12
Stéphane Courtois:A KOMMUNIZMUS VÉTKEI

„Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezet
megnyeri csatáját a semmi ellen."
Tzvetan Todorov: Az emlékezet visszásságai

Joggal írták, hogy „a történelem nem más, mint az emberi balsors tudománya”;(1) erőszakos évszázadunk, a jelek szerint, ékesen bizonyítja ezt a megállapítást. Kétségtelen, hogy az előző századokban kevés nép és kevés állam volt mentes valamiféle tömeges erőszaktól. A nagyobb európai hatalmak kivették a részüket a rabszolga-kereskedelemből; a Francia Köztársaság gyarmatosító gyakorlatára, ha voltak is áldásai, mindvégig visszataszító események nyomták rá a bélyegüket. Az Egyesült Államokat mindmáig áthatja valami erőszakkultúra, amely két roppant bűncselekményből fakad: a feketék rabszolgaságából és az indiánok kiirtásából.
De azért a mi századunk mintha túltett volna elődein ebben a tekintetben. Csak pillantsunk vissza, máris adódik a megsemmisítő következtetés: nagy emberi katasztrófák százada volt ez - két világháború, nácizmus -, és akkor még nem is említettük, hogy milyen körülhatároltabb tragédiák zajlottak le Örményországban, Biafrában, Ruandában és máshol. Az Ottomán Birodalom valóságos népirtást vitt végbe az örmények között, Németország pedig a zsidók és a cigányok között. Mussolini Olaszországa az etiópokat mészárolta. A csehek vonakodva ismerik be, hogy 1945-46-ban nem éppen kifogástalanul bántak a szudétanémetekkel. Ma már a kis Svájcnak is van röstellnivalója a múltjában, hogy olyan arannyal üzérkedett, amelyet kivégzett zsidóktól raboltak el a nácik, ha ennek a cselekménynek a súlyossága nem is fogható a népirtás szörnyűségéhez.
A kommunizmus is ebbe a tragédiákkal zsúfolt történelmi idősíkba illeszkedik. Sőt ez a kor egyik legmélyebbre ható és legjelentősebb mozzanata. Éppen a kommunizmus, ennek az 1914-ben kezdődő és Moszkvában, 1991-ben végződő, rövidke XX. századnak legfontosabb jelensége áll e körkép kellős közepében. A kommunizmus, amely előbb volt, mint a fasizmus, a nácizmus, de túl is élte őket, és amely a négy nagyobb földrészre terjedt ki.

A KOMMUNIZMUS FEKETE KÖNYVÉ-ből

demszkij
2004. február 25. 19:54 | Sorszám: 10
"De azért fölállíthatunk egy hevenyészett számszerű mérleget; ez még csak hozzávetőleges mérleg, még tüzetes pontosítást kíván, de, személyes becslés alapján, kézzelfoghatóvá teszi a dolog súlyosságát, és fogalmat ad a nagyságrendjéről:
Szovjetunió - 20 millió halott,
Kína - 65 millió halott,
Vietnam - 1 millió halott,
Észak-Korea - 2 millió halatt,
Kambodzsa - 2 millió halott
Kelet-Európa - 1 millió halott
Latin-Amerika - 150 000 halott,
Afrika - 1,7 millió halott,
Afganisztán - 1,5 millió halott,
a nemzetközi kommunista mozgalom és hatalmon nem lévő kommunista pártok áldozatainak száma - körülbelül tízezer halott.
Ez összesen megközelíti a százmillió halottat."

Forrás:A KOMMUNIZMUS FEKETE KÖNYVE
Stéphane Courtois A KOMMUNIZMUS VÉTKEI


Téma: Ki kell tenni az uniós zászlót eztán, brávó parlament
demszkij
2004. április 27. 18:53 | Sorszám: 4
Ebből kár ügyet csinálni,ha csak a középületekről van szó,nem tudom ugyan hogyan volt nálatok,nálunk Erdélyben még az egyént is kötelezték,(büntetés fejében)hogy a saját házára kitegye ünnepekkor a zászlót !

Téma: Igen, vagy nem? Valljanak színt!
demszkij
2004. április 22. 17:46 | Sorszám: 16
Idézet:
Látom,ez a megjegyzés kábé Mercurius,alias M-209-es színvonalú !Nem véletlenűl hozzá van szerncsém ?

Nem. Nincs szerencséd, barátom!


Pedig ugyanazt az okostojáskodást műveled,mint M-209-es pártkatona!

demszkij
2004. április 22. 00:26 | Sorszám: 10
Idézet:
Látom, te csak a propagandából ismered az európai helyzetet. Én meg tapasztalatból.

Nos akkor lehet azok közül való vagy akik ezeket a "drágalátos" csatlakozási feltételeket kialkudták nekünk ? Nem igazán érdekel,hogy így van -e,a sz@r akkor is az, ha nem tudjuk,hogy személy szerint kitől származik !

Idézet:
Nos, azt senki nem állítja, hogy nem állnak szóba. Európai gyakorlatban sokkal finomabb utalások vannak, amit mi esetleg észre sem veszünk, sőt, a tudatlanok még sikernek is könyvelnek el.Az ilyesmi, mint például ahogyan Orbán is reagált Medgyessy-kém közös listás javaslatára, az tipikus EU-kompatibilis reagálás volt. Valami ilyesmi: ,,Nagyívü javaslat, lássuk mit mond a részletekről.´´ Ez tipikus elutasítás. De a mi komcsijaink bíztatásnak vették. A mi komcsijaink nem EU-kompatibilisak. Jobb, ha tőlem tudod meg.

Elhiszem,ha látom egy icipicit jelét is ennek.Mert utalgatni,mosolyogni,udvariaskodni lehet ugyan,csak éppen annyit ér mint a halottnak a napszemüveg,más szavakkal semmit.

Idézet:
Te aztán nagyon benyaltad a komcsi propagandát. Semmit sem értesz a lényegből, csak szajkózod, amit a ballib sajtó a kis fejedbe vert. A jobboldali pártok soraiban nincsenek a múlt rendszert fenntartó vezető funkcionárusok, ez mind csak mese. Ám, ha vannak, azokra is vonatkozik ugyanez. Meglep, mi?

Nehezen hinném,hogy komcsi propaganda lenne,lévén hogy nem csak olyat nem olvasok,de lassan már a jobboldali sajtó bértollnokait sem.Bár a funkcionárus az elírás volt részemről,de tessék csak szétnézni a jobb oldali pártokban,hogy hányan voltak nagy- vagy kis- menő fejek a komcsik idejében,szervezeteiben is.

Idézet:
Na látod! Akkor meg minek hőzöngsz? Inkább gondolkozz!

Látom,ez a megjegyzés kábé Mercurius,alias M-209-es színvonalú !Nem véletlenűl hozzá van szerncsém ?

demszkij
2004. április 21. 23:21 | Sorszám: 8
Idézet:
Teljesen igazad van, s az Európai Unióban is így gondolják. Ebben az esetben viszont a szélsőbaloldali pártokat, mint az MSZP és a Munkáspárt vissza kellene szorítani, sőt, kitiltani, hiszen szélsőségeknek demokráciában nincs helyük.

Ám, amíg az istenadta nép még nem nő föl a demokráciához, nos, addig keleten a helyzet változatlan marad.


Sajnos ez az ami nem igaz.Az EU-ban pontosan ilyen korrupt jobb és baloldali politikusokra van szükség,mint akik eladták az országot,a magyar érdekeket eddig is nekik.

Butaság azt hinni is,hogy majd a brüsszeliek nem állnak szóba a volt kommunista rendszer kiszolgálóival.Ha ez lenne a szándékuk,akkor olyan törvényeklet,olyan feltetéleket szabtak volna,amik ezt nem engedik meg.

De akkor ám nem csak a bal oldali pártok jelöltjei lettek volna bajban,hanem a jobb oldali pártoké is,hiszen azokj soraiban is vannak szép számmal akik a volt MSZMP vagy a volt KISZ soraiban tevékenykedtek !

Pedig valahogyan az lenne a fair,hogy kotródjanak már el végre az életünkből az állítólag már letűnt rendszer volt funkcionáriusai !


Téma: Megtámadták a www.tubi.hu -t ?
demszkij
2004. január 05. 01:03 | Sorszám: 57
Jó bizony !

Téma: Boross Péter akar az FKGP elnöke lenni
demszkij
2004. április 14. 17:26 | Sorszám: 3
Szeretett volna ez a hájfejű az MVSZ elnöke is lenni ! Sőt oda még Orbán Viktor is ajánlotta,és a Fidesz is támogatta,de valahogy mégsem választották meg !
demszkij
2004. április 14. 17:08 | Sorszám: 1
Korcsmárosra bízni a földet,egérre a sajtot,kecskére a káposztát ?Vagy ezek már a Józsit is alul akarják múlni?

Téma: Érdemel-e szobrot Teleki Pál miniszterelnökünk? II. +700
demszkij
2004. február 26. 23:09 | Sorszám: 388
"A Fidesz végül nem vett részt a szavazásban."

Állásfoglalás ez is a javából ! Remélhetőleg a szavazók sem fognak,alkalom adtán megfeledkezni róla !

demszkij
2004. február 25. 14:51 | Sorszám: 286
Lengyel menedékjog Teleki számára?

Amire számítottunk, bekövetkezett: a Teleki Pál szobrának budavári elhelyezése körül Fellegi Ádám zongoraművész által szított ellenkezés, némely magyar politikus váltakozó előjelű nyilatkozása a szoborállítással kapcsolatosan furcsa döntéskényszer elé állíthatja a Teleki Pál-emlékbizottságot.
A szoborállítás kezdeményezői eddig azt fontolgatták, hogy ha a Fellegi Ádám kezdeményezte tiltakozás nyomán, a Mazsihisz és egyéb zsidószervezetek, az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok egy részének nyomására mégsem sikerül az eddig már minden elképzelhető fórumon és hatóságnál jóváhagyott szobor felállítása Budavár Hunyadi udvarában, akkor más, nem köztérnek minősülő helyet választanak Rieger Tibor szobrászművész alkotása számára.
Budapesten a Teleki-ügyben ezen a héten dönt a Fővárosi Közgyűlés, miután Demszky Gábor főpolgármester és az MSZP beavatkozásának következtében a várostervezési és városképvédelmi bizottság visszavonta az előzőleg kibocsátott engedélyt, amely az ellenzéki tanácsosok jogi értelmezése szerint nem is tartozik a hatáskörébe.
A Teleki-szobor körüli vita nem csak a politikusok között folyik. Miközben a budavári felállítása ellen tiltakozó Fellegi Ádám mellé a kormánypárti politikusok közül is többen felsorakoztak, és az interneten több mint 1000 aláírást gyűjtöttek, addig a Honfoglalás 2000 Egyesület országos aláírásgyűjtést kezdeményezett a szobor felállításának támogatására és a szovjet emlékmű lebontására. Fellegi pedig sűrű tévéfellépései alkalmával a Budai Várról úgy beszél, mintha ez az apai öröksége része lenne, Kun Bélát és az 1919-es vörös terror zsidó szereplőit cakpakk kimenti, Telekit pedig — a halála utáni eseményeket is a két évtizeddel korábbi időkre visszavetítve — veszett fajgyűlölőnek titulálja.
Ezek után következett a sokak számára nem is meglepetésszerű fordulat. Teleki emlékének lengyel tisztelői, köztük Brzegorz Lubczyk, Lengyelország korábbi nagykövete bizonyosra veszi, hogy ha ,,a magyaroknak nem kell, a lengyelek találnak helyet hazájukban az egykori magyar miniszterelnök emlékművének”.
Lubczyk kezdettől fogva védnöke a Teleki Pál-emlékbizottságnak. Teleki Pál egykori magyar miniszterelnököt, amint már lapunkban is szóltunk róla, a lengyel nép saját hőseként tiszteli. Teleki 1939-ben kormányfőként tagadta meg a Lengyelországra támadó német csapatok magyarországi felvonulását az akkori lengyel—magyar közös határra. Ugyancsak Teleki miniszterelnöksége alatt Magyarország mintegy 120—140 ezer lengyel katonai és polgári menekültet fogadott be — ezek 11—12 százaléka zsidó volt, akikre hazájukban biztos halál várt volna. Közülük 80—100 ezren távoztak Nyugatra, hogy csatlakozzanak a Wladyslaw Sikorski tábornok által szervezett, a szövetségesek oldalán harcoló hadsereghez.
A Lubczyk nagykövetre hivatkozó MTI-közlemény kiemeli, hogy Lengyelországban 20—30 komoly könyv jelent meg a második világháborús magyarországi lengyel menekültek történetéről, és ezekben kivétel nélkül mind pozitívan írnak Telekiről. A Magyarországon is kiadott Menekült-rapszódia című kötetben az egykori menekültek (köztük a zsidók) visszaemlékezéseit is érdemes fellapozni e tekintetben, és Varsóban nem véletlenül neveztek el utcát Telekiről.
Teleki az itt felsorolt és egyéb érdemeiért elnyerte a Lengyel Köztársaság Érdemrendje Csillaggal Ékesített Parancsnoki fokozatát, amelyet a Lengyel Köztársaság elnöke, Aleksander Kwasniewski 2001-ben Teleki Pál Svájcban élő fiának nyújtott át. A volt nagykövet biztosra veszi, hogy a szoborállítás lengyel támogatói nem fognak visszalépni, és szándékukat nem változtatják meg.
Rieger Tibor Teleki-szobrának elkészítése mintegy 15 millió forintba került. Ennek nagyobb részét a lengyelek adományozták (Lengyelország Magyarországi Nagykövetsége, a Lengyel Örökségvédelmi Alapítvány, a Lengyel Vállalkozók Magyarországi Klubja és mások).
Bakos István emlékbizottsági tag közlése szerint Szerbia-Montenegróból is érdeklődnek a szobor iránt — hisz Teleki éppen azért lett öngyilkos, mert ragaszkodott az általa aláírt magyar—jugoszláv örökbarátsági szerződéshez, és nem volt hajlandó Jugoszlávia német megszállásában közreműködni.
A lengyel felajánlásnak és a szerb-montenegrói érdeklődésnek nem csak gesztus-, hanem erkölcsi-politikai értéke rendkívüli.
Az embernek akaratlanul is az jut eszébe, hogy még milyen erkölcsi és intellektuális értékeket kell majd baráti támogatással külföldre menekíteni?
Ne keseredjünk el, mi már kinn vagyunk.

Sylvester Lajos


Téma: USA bojkott a magyar termékek ellen
demszkij
2004. január 20. 16:26 | Sorszám: 33
Nincs értelme olyasvakivel vitázni,akin naponta látszik,észre lehet venni,hogy szuvasodik el az agya !
Ennek ha azt mondanák az amcsik,hogy az elefánt trutymó a legjobb kaja,akkor azt zabálná azt tömné magába két marokkal.

Lefogadom,hogy kerge marha kór ide vagy oda,most is azt szajkózza,hogy nyugodtan meg lehet enni a hamburgert és a "beef"-et.

A Mac Donald üzletekről meg annyit,hogy alaposan vissza esett a forgalmuk,de nem csak a marhahús termékeket nem szabad megenni náluk,hanem a többit sem.A tavaly valamikor voltunk náluk egyszer,s a feleségem ki próbálta az éppen akkor reklámozott új "vegi burgert".Hát a marhák nem együtt sütötték a többivel ? Normális helyen,külön sütőút tartanának az ilyennek. És az amcsiknak,meg itt is sok kanadainak,ez vendéglő.Hiába magyarázom nekik,hogy a vendéglő vasalt abrosszal terített asztal, klaszikus terítékkel,s nem papírtányérral meg műanyag késsel villával,az öledből való zabálással kezdődik !


Téma: A mai Magyar Nemzet 19-oldalán
demszkij
2003. december 01. 16:07 | Sorszám: 127
Aki hozzád hasonlóan kommunista eszméket vall,az legalább ne beszéljen értelemről.
demszkij
2003. december 01. 01:01 | Sorszám: 90
Helyesírás szakértőnk kedvéért megismétlem.

Ki is mondta olyan lassan,hogy nem lesz gázár emelés ?
Na most pereljük be ?

demszkij
2003. december 01. 00:58 | Sorszám: 89
Ki is mondta olyan lassan,hogy nem lesz gáz áremelés ?
Na most pereljük be ?
demszkij
2003. december 01. 00:51 | Sorszám: 88
Azt te csak úgy gondolod ! Helyesírási kifogás most nincs ?
demszkij
2003. november 30. 20:17 | Sorszám: 48
Azonfelül, hogy nem voltak kiseperve a régi rendszer képviselői az igazságszolgáltatásból sem, ebből a hírből, én azt a következtetést vonom le, hogy mint mindig diktatúra idején,(jogosan)félnek az emberek, mert elveszíthetik egzisztenciájukat, ami azért fontosabb mint karakánul állást foglalni, egy tyúk perben !
demszkij
2003. november 30. 19:43 | Sorszám: 43
Elég szégyen az egy országra, de főleg annak vezetésére, ahol kormányfői és pártelnöki utasításra indítnak eljárásokat, döntenek el pereket! Sajnos elég kevés az a bíró, aki a törvény szelleme, tudása és lelkiismerete szerint merne döntést hozni. Mert másnap, vagy még aznap belőnek az ablakán, megindul ellene a herce-hurca.
demszkij
2003. november 30. 19:07 | Sorszám: 41
Sőt egy külön számot fognak megjelentetni,A Venyige utcai főfröcskölő aranyköpései címen !

Téma: Kover biralja a jobbikot!!/hir tv/
demszkij
2004. február 08. 23:08 | Sorszám: 177
Már hosszú idők óta nem olvasom a hozzászólásaidat.Ezt sem kellet volna !Mert ebben már nem csak hazudsz, rágalmazol is ! By,by pici pofám,a következő hozzászólásod elolvasássának terve (ha csak nem állsz elő valami eget rengető baromsággal) 2005 !

Téma: Katonáinkat hozzák haza Irakból!
demszkij
2004. március 18. 13:55 | Sorszám: 1
No meg itt a jó alkalom,a spanyolok hazaviszik a katonáikat !

Téma: Emberek
demszkij
2004. március 18. 18:46 | Sorszám: 9
A (d)evolúciós vonal tehát:

Magyar nemzet,magyarok,nép,emberek,esetleg emberkék ?


Téma: Érvénytelen a tavalyi EU csatlakozási népszavazás
demszkij
2004. március 08. 01:24 | Sorszám: 20
A Demokratára nem túl etikus hivatkozni itt.Abban viszont neked van igazad,hogy hiába ugrálunk mi,ha a - csak maguk érdekeit néző - jobb és baloldali politikusaink már régen eladták az országot az EU-nak.Ma már csak annyit szeretnének elérni még,hogy úgy nézzen ki kivülről a dolog,mintha mindenki nagyon boldog és bizakpodó lenne az országban.Magyarán mosolyogj még akkor is, amikor már tudod, hogy nyakaban az akasztó kötél !
demszkij
2004. március 07. 22:44 | Sorszám: 17
Ha úgy vesszük,semmilyen szavazás eredményét nem lenne szabad elfogadni,ha azon a szavazásra jogosultak 50%-ka plusz egy fő meg nem jelent.Az csak mismásolás,és komoly szegénységi bizonyítvány egy országra nézve,ha a pártok,pártocskák közben vagy előtte olyan törvényecskéket hoztak,hogy érvénytelenítse ezt ! Az ilyen esetek,csak arcúl köpései annak, azoknak,akik hisznek még az igazságban !
demszkij
2004. március 07. 17:35 | Sorszám: 13
"de legalább van mód a küzdelemre."

Sőt "kifordítjuk majd sarkaiból a világot",lehet nekünk még nem lesz olyan nagyon jó,de "mi leszünk azok akik meghozzák az áldozatot",s "gyermekeinkért,unokáinkért, a jövő nemzedékért" tesszük ezt.

demszkij
2004. március 07. 17:29 | Sorszám: 11
Kedves Amice !

Leírtam már egyszer,de látom nem méltóztatik tudomásúl venni,hogy sajnos te már,nem vagy abban az erkölcsi pozicióban,hogy bárkiről,bárki hozzászólásáról elítélő véleményt mondhass.Feketén fehéren bebizonyosodott,hogy itt csak ügynökként ténykedsz.Aki feltétel nélkül támogatni képes,és exponálja mahát egy gyilkos amerikai elnök,s annak embertelen politikája mellett,az ugyanúgy gondolkodik,ugyan azt a lakáj szellemet képviseli másban is.

Természetesen szabad emberke vagy,azt csinálsz amit akarsz,annak,azoknak pittizel akiknek akarsz,de fogd vissza magad légyszíves,s vitázni akarsz,érvekkel gyere elő,s ne azzal,hogy a másik hülyeségeket beszél,
marhaságokat ír,mert ez csak fröcsködés s nem győz meg senkit.Pattogásod ettől olyan lesz,mint a hajdani gyermekjáték,a felhúzható bádog béka,amelyik csak zakatolt és zakatolt,akár figyelt rá valaki,akár nem.

Ezt felismerni, jobb helyeken már egészen kicsi korban megtanítják a gyermeknek!

demszkij
2004. március 07. 02:06 | Sorszám: 8
Magyarország csatlakozási feltételeit,(kábé 95-97 %-ban)nem a ma regnáló kormány,hanem az előtte lévő alkudta ki .

A mai kormányt elzarni, - amire természetesen vevő lennék - nem elég tehát.Azokat kellene,akiknek volt pofájuk ebbe a helyzetbe vinni az országot,de akkor ki marad ?

Nálunk nem lesz precedens arra,nem történik meg az,amit a máltaiak csináltak,mert mi más cipőben járunk,mert őket nem árulta el az ország értelmisége,minket viszont igen !

A mi politikusaink (egytől-egyig,Csurkától, a valaha az Uniós tagság egyetlen üdvözítő voltát kétségbe vonó Orbánig) az Unióra,az uniós fizetetésükre szavaznak,szavazatatnak majd, mégha a mezei magyar beledöglik is ebbe!

Azért jó lenne ezzel az álmodozóknak is tisztába lenni.Mert okvetetlenkedni,csodálkozni lehet ugyan,de minden nemzetnek olyan (jó vagy sz@r) politikusai,képviselői vannak,amilyet megérdemel !


Téma: Vérfrissítés
demszkij
2004. március 19. 18:19 | Sorszám: 5
Egyet tudnék érteni ezzel a nagy szigorúsággal,ha úgy kezdődött volna az akció,hogy a balsikerért,- az elbaltázott,semmit sem érő,csapnivaló választási kampányért - megnevezik a felső vezetésben az országos szinten hibázókat,s utánna aztán szépen végig nézik alsóbb körökben is,kinek mit lehet a szemére vetni.

De így,- hogy csak a kis emberek kapnak büntetést,a nagyok nem - nem sok értelmét s főleg hasznát látom az egésznek.Nem akarok neveket írni,de szerintem a párt elnöke és alelnökei vannak annyira hibásak a kudarcban,mint valakik az ország megyéiből,sőt...


Téma: Magyar Nemzeti Szövetség
demszkij
2004. február 16. 03:17 | Sorszám: 0
Magyar Nemzeti Szövetség – zászlóbontás

Hangdokumentumok a Dominium Rádióban
2004. február 14.


Legújabbkori történelmünk utolsó 10 éve sajnálatos módon bebizonyította, hogy a politika, a pártokba tagozódott képviselõk egyre jobban elszakadtak a választóktól, egyre kevesebb beleszólást engedtek az ország ügyeinek vitelébe.

Tarthatatlanná vált, hogy számos nehézséggel küzdõ réteg problémájára csupán a szavazatának megszerzéséig irányította a pártok figyelmét. Ez az állampolgárok fokozódó passzivitását eredményezte.

Magyarországnak az Európai Unióba történõ belépése olyan lényegi változást jelent, hogy szükség van egy széles összefogáson alapuló szövetség létrehozására.

Az Európai Unióban nem a pártoknak, hanem a választóknak kell képviselet.

Ezekkel a gondolatokkal indítja bemutatkozását a Magyar Nemzeti Szövetség internetoldalán.

Balogh Gyulával, a szövetség elnökével két hete készült interjú a Dominium Rádióban. Akkor azt hallhattuk, hogy egy pártok felett átívelõ formációról van szó, amelyet sok civil szervezet is támogat.

Ma, 2004. február 24-én, szombaton került sor a Magyar Nemzeti Szövetség zászlóbontó nagygyûlésére Budapesten, a Gutenberberg Mûvelõdési Házban a szövetséges pártok (a megújult Független Kisgazdapárt, Nyugdíjasok Pártja, Magyar Nemzeti Front, Magyar Vállalkozó Egységpárt, Egészséges Magyarországért Párt) és a támogatók, szimpatizánsok jelenlétében.

A szövetség indul az EU parlamenti választáson. Listájának elsõ helyén Dr. Hegedûs Miklós, a Károli Gáspár egyetem tanára, közgazda áll. Beszédét tejes egészében hallhatják rádió-összeállításunkban.

Balogh Gyula szerint ma már az nem kérdés, hogy megyünk-e az Unióba, csak az, hogyan.

A jelöltekrõl szólva elmondta, hogy "nem pártkatonákat, hanem kiválóságokat jelölünk a listára, mert akiket mi kiküldünk az Unióba, azt várjuk el tõlük, hogy nemzeti szív dobogjon a keblükben. Azt várjuk el tõlük, hogy a nemzet érdekét képviseljék, azért dolgozzanak, azért tegyenek meg mindent, és, ha azt látják, hogy az ország sorsa elviselhetetlenül rosszabbra fordul, akkor kövessenek el mindent (...), hogy azokat a szerzõdéseket, amelyek kifejezetten károsak számunkra, tárgyaljuk újra. De még arra is felhatalmazást kapnak, hogy amennyiben – ne adj isten – a nemzet haldoklik a csatlakozás következtében, nézzék meg annak a lehetõségét, hogy hogyan tudjuk ezt a köteléket elhagyni."

Itt szólt az elnök a Jobbik Magyarországért Mozgalomról. Véleménye szerint a Szövetség kapcsolata a Jobbikkal kiváló, de egy kérdésben nem értenek egyet. A Jobbik ugyanis az EU választás bojkottjára szólít fel, amivel a szocialistákat és a Fideszt segíti – állítja Balogh.

A Szövetség hátterérõl, kommunikációjáról elhangzott, hogy a sajtó többségénél arra számítanak, hogy a velük kapcsolatos információk az elhallgatás sorsára jutnak. Az újonnan indult weboldalukon, fax- és telefonszámokon túl az embertõl emberig, lélektõl lélekig szóló kampány a legfontosabb eszközük.

Az összejövetel a Szózat eléneklésével zárult. A folyosón a regisztrációs lapok körül csoportosultak még sokáig az ország minden részébõl érkezett emberek.

(A Dominium Rádió hangképekben számol be az összejövetelrõl.)


Téma: Fideszes politikus a harangszó ellen
demszkij
2004. március 31. 19:24 | Sorszám: 3
Szerintem fenéken kellene,de úgy hogy a harangláb tetején kössön ki, s rorátéig le se essen onnan!

Téma: A Fidesz nyugati elvtársai Kádárt éltetik
demszkij
2004. március 31. 17:05 | Sorszám: 14
Ha valaki politikusnak áll,akkor nála nem létezik többé olyan,hogy tiszetesség kategória,vagy őszinteség.

Aki rendes embernek képzeli akár a magyar,akár a világ bármelyik párt politikusait,az vagy elfogult,vagy hülye.

Viszont a világ már csak ilyen !


Téma: Új honlapot indított a FIDESZ
demszkij
2004. április 11. 01:55 | Sorszám: 17
A méretek még elmennek,de a színek.Az az hideg fakókék(az Orbános-képen),úgy néz ki az egész,mint egy agyonmosott valahakék overall !
demszkij
2004. április 10. 22:53 | Sorszám: 11
És a Washington hangja félét mikor fogják beindítani.Kellene még egy pár száz magyar katonát verbuválni Irakba !

Téma: Egy szar kommunista emlékmű
demszkij
2004. március 30. 20:43 | Sorszám: 50
Te ha akarod úgy írod majd,nekem most így sikerült !

Legközelebb állítunk majd egy nyelvtantanárt minden hozzászóló mellé !

"Tanulni,tanulni,tanulni!" (Lenin)

„Elvtársak!

Könyörtelenül el kell taposni öt járásukban a kulákfelkelést. Ezt kívánják az egész forradalom érdekei, mert immár mindenütt megkezdődött a >>végső harc<< a kulákok ellen. Elrettentő példa kell.
1) Föl kell akasztani (de úgy fölakasztani, hogy lássák is az emberek) legalább száz kulákot, pénzeszsákot, ismert vérszopót.
2) Nyilvánosságra kell hozni a nevüket.
3) El kell kobozni minden szemesterményüket.
4) Azonosítani kell a túszokat, ahogy tegnapi táviratunkban jeleztük.

Úgy járjon el, hogy több száz mérföldnyi körzetben mindent lássanak, tudjanak az emberek, reszkessenek és essenek gondolkodóba, hogy ezek megölik, és ezután is meg fogják ölni a vérszomjas kulákokat. Táviratozzon, hogy megkapta és végrehajtotta ezeket az utasításokat.

Híve, Lenin.

demszkij
2004. március 30. 15:10 | Sorszám: 48
Bár tudod mit emlékezzünk rájuk,ezzel a Bayer Ysolt cikkel:

Helyzetjelentés negyven év kommunizmus után

(1. rész)


Bayer Zsolt

A Táltos utcában éltek apai nagyszüleim. Kicsi utca az Budán, a Sas-hegy tövében, közel a Gellérthegyhez is - kicsi utca, többnyire egyemeletes, régi házacskákkal, gyerekkoromban járt még ott a jeges, ugrottam hamar a bádogvödörrel, vittem a nagy, nehéz jégtömböt, és szopogattam mellé az apró, szivárványos jégszilánkot, és az boldogság volt, mint a handlé, aki még ordított az én gyerekkoromban, hogy "Óóószeres! Használt ruhát, bútort, képet veszeeek!", és mint az öreg hegedűs koldus, aki mindig vasárnap jött, megállt a bérház udvarán, a poroló mellett, és játszott... A konyhaablakból lestem, és féltem tőle... Talán a kabátjától, mert nyáron is nagy, furcsa kabát volt rajta... Nagyanyám pedig újságpapírba csomagolta az aprót, két forintot mindig, és a markomba nyomta: "Dobd le szegénynek, kisfiam" - és könny csillogott a jóságos nagyanyám szemében, aztán csak szállt a kétforintos, lassan bukdácsolt lefelé, nagyot ugrott a bérház udvarának betonján, az öreg pedig megkereste, zsebre tette, és nem nézett fel soha, úgy emelte meg zsíros, szegényszagú kalapját...Rossz helyen volt a Táltos utca a világháborúban.Budapest ostroma idején ezen a környéken tartottak legtovább a harcok.Két hónapja élt már a pincében a nagyapám, a nagyanyám, az ötéves apám és az apám húga. Két hónap óta élt már a pincében a Táltos utca 7-9. minden lakója. Az emelet még az ostrom kezdetekor találatot kapott - akkor lett oda az én leendő örökségem. Hajnaltájt friss lódögért jártak a férfiak, jó a lódög, hozzá a bádogvödörben olvasztott hólé, minden jó, csak élni kell...Szakasznyi német katona lakott együtt a ház népével odalent a pincében, Budapesten, a Táltos utca 7-9.-ben.Hajnalban elmentek, estefelé visszajöttek.Mindig kevesebben.Jóban voltak a lakókkal, megosztották egymással a semmit - és különösen jóban voltak az én nagyapámmal és az apámmal, lévén nagyapám német származású. Így hát nagyapámmal tudtak a legjobban elbeszélgetni, apámnak pedig egyszer csokoládét is adtak, két kockát legalább, még az elején, mert az elején akadt kétkockányi gyereknek adható csokoládé. Egy este aztán azt mondta a maradék német katona, hogy másnap kitörnek Budaörs felé.És énekeltek.Nehéz, messzi német népdalt. És reggel lett, Budapesten, 1945-ben, és elment a maradék német katona a Táltos utca 7-9.-ből, és soha többé nem látta őket senki...Késő délután lett, amikor megérkezett az első...Beszélt németül, ezen csodálkozott a ház népe ott, a Táltos utca 7-9.-ben, Budapesten, mert olyan tatár képe volt. Pisztolyát a nagyapám arcába nyomta, és egészen közelről ordított.- Hol vannak? - ezt ordította.- Elmentek... Mind elmentek... - felelte nagyapám.Hamar megjött aztán a többi is.Összébb bújt a ház népe.Hatalmas szekeret fordítottak be a kapu alá, két mokány parasztló volt a szekér elé fogva. Három lépcső vitt fel a kapu alól a bérház udvarára, oda, ahol a poroló állt.Nekihajtották a mokány kis parasztlovakat a három lépcsőfoknak. Megfeszültek az állatok, kirajzolódott sovány, elgyötört testükön minden izom... Nem moccant a hatalmas szekér... Egy olyan szőke, kozákforma legény esett akkor nekik. Ostorral verte a két állatot és üvöltött hozzá. Szikráztak a patkók a lépcső kövén, szakadt a tajték és a vér az állatokról, végül aztán térdre zuhant mind a kettő, két kis mokány, szegény parasztló...Egy tiszt lépett be akkor a kapu alá. Nézte egy darabig a kozákformát, majd lassan mellé lépett, és kimért, hideg mozdulattal belevágott a legény arcába. Lefolyott a kozák orra vére, bele a lovak sűrűbb, forróbb, nehezebb vérébe. Aztán nekifeszültek vagy tízen a nehéz szekérnek, úgy tolták fel az udvarra, mindjárt a poroló mellé...Csinos, fiatal asszony volt a nagyanyám.Apám húga mellé bújva, a kiságyban, orrára húzott takaróval várta, hogy lejöjjenek azok a pincébe.Lejöttek...Mutatták kézzel: mi van enni?Nem volt enni semmi. Ebbe nagy nehezen beletörődtek, akkor meg durván szétválasztották a nőket és a férfiakat. Négy nőt választottak ki. És már vitték is mind a négyet. Gyöngyösi úr, büszke, szép szál postamester a felesége után kapott. Közvetlen közelről, bal oldalról és hátulról lőtték szét a fejét. Gyöngyösi úr véréből, agyából és koponyájának szilánkjaiból jó adag fröcscsent az ötéves apámra.Felszabadultunk...Aki Budán születik és nő fel, Budán is marad az többnyire. Csak ritkán, akkor is szükségből költözik át Pestre. Budán maradt az apám is, megnősült, megszülettem. A Fészek utcában lett lakásunk, közel a Pető Intézethez. Világhírű a Pető Intézet, mindenhonnét hozzák oda mozgássérült gyerekeiket a kétségbeesett, reménykedő szülők. Erdő volt 1969-ben a Pető Intézet helyén, mi úgy hívtuk, a kiserdő... Két jó okunk is volt a kiserdőbe járni. Mellette volt a nővérszálló egyfelől, és a fákról éppen be lehetett látni a zuhanyozóba... A Müller Feri kétszer is leesett egy hét alatt, annyira jó volt neki...Koponyákat lehetett kiszedni a földből másfelől. És nem is kellett mélyre ásni - sőt Molnár Tibi talált egyet csak úgy valami gödörben, egy kidőlt fa mellett. Meg rohamsisakok is voltak szerteszéjjel még, szóval egész napokra eltűntünk ott, és kincset gyűjtöttünk, és borzongtunk, nagyon.A Szilágyi Erzsébet fasoron át haladtak a Budaörs felé kitörő német alakulatok 1945-ben.Sok ezer temetetlen holttest feküdt arra, mind az orosz pergőtűzben lelték halálukat. Hevenyészett tömegsírokba hányták őket, ezekből volt egy a kiserdőben - a mi kiserdőnkben. Azt gondolom azóta valamiért, láttam a fiúk koponyáit, a fiúkét, akik '45-ben csokoládét adtak az apámnak, majd elindultak egy hajnalon, hogy kitörjenek az ostromgyűrűből Budaörs felé...Képzeljék el, hogy engem kisiskolás koromban tanított a Balogh Imre bácsi. Az különös kegye a sorsnak, ha valakit tanít a Balogh Imre bácsi... Balogh Imre bácsi úgy kezdte, hogy újságpapírból zabálta a szalonnát, színeseket böfögött, és az volt neki a legszebb álma, hogy lesz egyszer egy másik inge is. Aztán felszabadultunk - erről az imént már beszámoltam -, és Balogh Imre bácsit kiemelték. Elvégzett egy gyorstalpalót, és mindjárt tanár úr lett őbelőle. Orosz-földrajz szakos. Egy leckével járt előttünk mindig, egyem meg a szívét, és mámoros lett, megrészegült, kitárult előtte a létezés. Úttörővezető is lett a Balogh Imre bácsi - az különösen jól állt neki. Tudják, volt neki három olyan ízléses hurka a tarkóján, az ujjai meg olyan vastagok voltak, amilyen rövidek.Kifejezetten snájdig volt az úttörőingben, a vörös nyakkendőben, és amikor a sárga sípzsinórt is magára kötötte, akkor zokogtak az istenek... Hatéves voltam, első elemis, és a nagyszünetben szaladgáltam a folyosón. Nem tudhattam én, hogy az életemmel játszom. Nem tudhattam, hogy Balogh Imre bácsi a folyosóügyeletes, és Balogh Imre bácsi őrjöngve szeret folyosóügyeletes lenni. Megállított... Rám ordított...- Hogy hívják magát? - ezt ordította.- Bayer Zsolt - leheltem én.- Milyen név az, hogy Bayer? Akinek tisztességes neve nincs, annak becsülete sincs! - sikoltotta felém Balogh Imre bácsi, szegény... Estig sokat sírtam akkor, majd megkérdeztem apámat, hogy miért nincs nekünk tisztességes nevünk. Apám másnap elkísért az iskolába. Udvarias ember az én apám, sokat ad a formára, kopogott is illendően a tanári szoba ajtaján, majd benyitott, köszönt, és érdeklődött, hol találja Balogh Imre tanár urat. Fölemelkedett székéről a sertés, és indult érdeklődve apám felé. Éppen a kellő távolságba ért, amikor apám egy akkorát, de akkorát ütött egyenesen az arca közepébe, hogy eltűnt az Imi mindjárt az asztalok alatt.- Jó napot kívánok! Engem Bayer Ottmárnak hívnak...Ezt még elmondta az öregem, mondom no, hogy sokat ad a formaságokra...- Náci! Kis náci!Ez volt az én gúnynevem sokáig... Merthogy sváb vagyok, ugye, aki meg sváb, az náci, így állt össze kicsi felszabadított gyerekfejünkben a világ, és ha azt süvöltötte a falka, hogy: "Gyere ki, Bayer! Gyere ki, kis náci!" - akkor ugrottam én boldogan, széles, nagy, hálás mosollyal, mert vannak nekem szerető barátaim, akikre mindig számíthatok... Vicces volt ez a nácizás, komolyan, csak az apám meg a nagyapám arca rándult össze, ha meghallotta véletlenül... Akkor, focilabdával a hónom alatt, nagy, vérző horzsolásokkal a térdemen, erős, egészséges és szép kisfiúként el sem tudtam képzelni, mi lesz majd ebből a kedves, gyerekes és nagyon vicces "nácizásból"...(

demszkij
2004. március 30. 15:02 | Sorszám: 47
Én pedig unlak kisöreg ! Azokkal együtt,akik bizonyos nyelvművelettel szokták kifejezni vazalusi hűségüket !

Előbb-utóbb úgyis elkerül majd a rablók,a leigázó gyilkosok,a magyar nők megerőszakolóinak szobra a fészkes fenébe,s a katonák földi maradványait kiviszik a temetőbe,ahogyan azt normális országokban szokták.

Sem szükség,sem kötelesség az elnyomókat ünnepelni.

demszkij
2004. március 30. 02:36 | Sorszám: 45
felszabídottak = felszabadítottak
demszkij
2004. március 30. 02:28 | Sorszám: 44
Vizes borogatás helyett,húzd a fejedre a kipreparált szifiliszes Lenin elvtárs(öt,tíz, vagy a fene se tudja hány évente cserélt) gatyáját,s aztán bújj be ezeknek az ázsiai veres fenevadaknak a bőrőbe,s hírdest itt azt,hogy ezek a gyilkosok felszabídottak minket.

Bohócnak jó leszel talán,s mindenki neked tapsol majd, hogy Szása !

demszkij
2004. március 30. 00:37 | Sorszám: 41
A népírtó szovjeteknek odahaza kellett volna építgessék tovább a sz@rházi kommunizmust,s nem Kelet Európában.

Persze miért álltak volna meg a határuknál amikor a senkiházi nyugati nyugati hatalmak,nekik adták ezeket az országokat cserébe,mert segítettek legyőzni a németeket, Hitlert akivel nehéz lett volna megmérkőzniük a több milliós szovjetek áldozat nélkül!

Ilyen a világ,ők megszabadúltak,mi meg nyögtük az átkozott kommunizmust évtizedekig ! A mi országainkat kirabolták,apáinkat,férfiainkat Szibériába hurcolták,anyáinkat,nőkjeinket megerőszakolta a vörös horda.

S még ezeknek a primitív senkiháziaknak emlékmüvet emeltek,emeltettek,s az (előtte a kommunista diktátorok talpukat,alfarukat nyaló)aljas politikusaink, még ma is tiszteltetnének velünk !

demszkij
2004. március 29. 16:33 | Sorszám: 34
Mercurius tett fel annak idején egy topikba,egy nagyon valószínü véleményt !
demszkij
2004. március 29. 16:31 | Sorszám: 33
Rnegeted anyag van az interneten,s én cseppet sem nevezném tisztázatlannak Kassa bombázásást.

Szerintem a csehek,pontosabban a szlovákok csinálták,csak azon lehet vitatkozni,hogy kinek az ötletéből kifolyólag,mert nem csak nekik,a SZU-nak,sőt a románoknak is érdeke volt,hogy belerángassanak minket ebbe a háborúba !

Egy dolog tény,hogy nem a németek tették !

demszkij
2004. március 29. 16:26 | Sorszám: 32
Az hogy te nérted,még semmit sem változtat a lényegen.

Egy honvédő -tehát igazságos - háború,csak az ország határig terjed,amit az túllépte,már hódító háborúvá válik,s a benne résztvevő katonák a rossz oldalra kerülnek.

Ugyanilyen rossz oldalon álltak a magyarok is a Donnál,s atöbbi helyeken is.

Mint minden háborúnak,ennek is voltak haszonélvezői,de azok nem mi voltunk.

A SZU-nak úgy kellett ez a háború mint egy darab kenyér.Végső soron ha úgy vesszük ők is azok között voltak akik kirobbantották,mert az egész úgy kezdődött,hogy Hitler és Sztálin szétosztotta egymás között Lengyelországot.

demszkij
2004. március 28. 15:26 | Sorszám: 10
Ez az emlékműnek nevezett emlékmű valójában győzelmi totem,amit a szovjet zsoldba szegődött pár osztályt végzettt,részeges kondás- és csordáslegények,meg a városi kocsmatöltelék lumpen havereik,emeltettek azzal a hazugsággal,hogy a vörös horda leigázta Magyarországot és ők mint azok talpasai,hatalomra kerültek komcsi és ávós beosztásban.

A meghalt orosz kiskatonák sírjának a temetőkben lenne a helye,hiszen közzülök sokan valóban nem tehettek arról,hogy a rossz oldalon harcoltak,és estek el.

demszkij
2004. március 28. 00:12 | Sorszám: 3
Fontos dolog a Lelkiismeret 88 csoport hírleveleivel kapcsolatban !

Legyetek nagyon óvatosak a hírleveleikkel kapcsolatban.
Tegnap kaptam egy hírlevelet,aminek csatolt file-ét a Hotmail szolgáltatása nyom nélkül törölte,tehát vírus lehettett benne.Leíratkoztam a listáról,amit vissza is jeleztek,ma mégis jött egy küldemény,aminek "atachment"-jét szintén törölte a Hotmail szolgáltató.

Nagy a gyanúm,hogy valakik vírust küldözgetnek a nevükben ! Legyetek résen !

demszkij
2004. március 28. 00:06 | Sorszám: 2
Idézet:
"Ennek a rendőri intézkedésnek semmiféle politikai töltete nincs" - mondta Lapid Lajos, hozzátéve, hogy a rendőrség bármely fővárosi emlékmű, szobor rongálásakor hasonlóan intézkedett volna.

Igen, ugyanilyen éberséggel őrködtek annakidején a kereszt lefürészelésekor,és más magyar vagy keresztényi emlékművek meggyalázásakor is,csak olykor-olykor befogták az egyik szemüket.


Téma: Gondola kommunistái, egyesüljetek!
demszkij
2004. január 12. 23:57 | Sorszám: 423
demszkij
2003. december 31. 20:52 | Sorszám: 409
Elftársak !

Remélem senki sem fog hiányozni majd a télifa ünnepélyről,ahol Tél- és Hoapó átadja nektek főtitkár elvftársunk személyes üdvözletét.

Nem feledni !Átnézzük a jelenléti íveket,elftársat !

demszkij
2003. december 26. 18:44 | Sorszám: 389
Elftársak

demszkij
2003. december 25. 23:12 | Sorszám: 387
demszkij
2003. december 11. 17:29 | Sorszám: 377
Elftársam !

Mint azt kiváló tudósunk Makarenkó elftárs is megmondta. Ismétlés a tudás anyja !

Sok,sok könyvet tettünk a tiltott listára elftársam,de nem ezeket ! Különben is ezek tűzálló papírra vannak nyomtatva Elftársam.Tessék ezt is megjegyezni Elftársam.Éljen a Párt Elftársam !

demszkij
2003. december 11. 16:52 | Sorszám: 375
Új könyveket hoztam elftársak. Tehát mint az nagy tanító mesterünk is megmondta:

Tanulni,tanulni,tanulna !







demszkij
2003. december 08. 15:51 | Sorszám: 362
Elftársak !

Hol vannak már a gorbacsovos idők,amikor két bezárt kocsmaajtó között egy hosszúlépés volt a sláger.

demszkij
2003. december 04. 15:43 | Sorszám: 343
Sose feledjétek elftársak:Illegalitásban úgy kell az álnév mint egy darab kenyér,de akárhogyan is szólítjuk őket,rájuk mindig számíthatunk!

demszkij
2003. december 03. 00:57 | Sorszám: 338
Horn elvtárs !Hogy is állunk azzal a kulcslyukkal ?
demszkij
2003. december 03. 00:53 | Sorszám: 337
Horn elvtárs most elküldjük ön egy kis finn vodka tesztre !
Finn vodka teszt
demszkij
2003. december 02. 23:39 | Sorszám: 334
Mai banditule ! Ce mai faci ?

demszkij
2003. december 01. 23:46 | Sorszám: 318
"Nevezett 1976. decemberében felkereste a BM III/1. Osz-
tály eligazitóját és közölte, hogy egy olyan rendôrtiszt-
tel szeretne beszélni, aki ismeri Pór György és társai-
nak ügyét. Kérését azzal indokolta, hogy el kivánja mon-
dani Pór György tevékenységére vonatkozó információit.
Dr. Demszky Gáborral dr. Végsô Gyula r. alezredes elvtárs
beszélt. Ennek során dr. Demszky Gábor elmondta, hogy az
egyetem befejezése után több munkahelyen /Gondolat Könyv-
kiadó, XIX. kerületi Tanács VB Gyámhatóság, SZÖVOSZ/ sze-
retett volna elhelyezkedni, azonban mindenhonnan eluta-
sították azzal, hogy az egyetemtôl, valamint baráti kö-
rérôl kedvezôtlen véleményeket kaptak. Ebbôl ô azt a kö-
vetkeztetést vonta le, hogy a BM szervek az 1972. márciu-
si zavargások során tanusitott magatartása, valamint Pór
Györgyhöz füzôdô viszonya miatt személyét "nem kivána-
tos"-nak tartják. Elmondta továbbá, ezt a beszélgetést
azért kérte, hogy ôszintén elmondja mindazt, amit Pór
Györgyrôl, tevékenységérôl korábban, illetve jelenleg
tud, valamint szeretné tisztázni a saját szerepét. Kér-
te, ne akadályozzuk tovább abban, hogy számára kedvezô
munkahelyen elhelyezkedjen."
demszkij
2003. november 30. 01:52 | Sorszám: 294
“Tisztelt Országgyűlés!

Fájdalmas csapástól lesújtva lépek a szónoki emelvényre gyászbaborult népünk színe elé, midőn a tisztelt országgyűlésnek beterjesztem Joszif Visszárionovics Sztálin halhatatlan emlékét törvénybeiktató javaslatot.

Elvtársak! Az egész emberiséget megrendítette a döbbenetes gyászhír: meghalt Joszif Visszárionovics Sztálin. A földkerekségen mindenütt, az egyszerű emberek száz- és százmilliói, a boldog jövőjüket építő felszabadult népek, a szabadságukért küzdő elnyomott dolgozók, az imperializmus rabságában sínylődő gyarmati embermilliók, szomorú szívvel és mély bánattal, gondolatban ott időznek drága halottunk, a nagy Sztálin koporsójánál.

Lélekben mi is ott állunk az emberiség nagy halottjának ravatala mellett, hogy a fájdalmas csapás nehéz óráiban legbensőbb részvétünkkel osztozzunk a nagy szovjet nép mélységes bánatában.

Elboruló szívvel, keresve sem találok méltó szavakat annak kifejezésére, ki volt Sztálin az emberiségnek. Vele korunk legkimagaslóbb egyénisége távozott el közülünk, aki a halhatatlan Lenin oldalán győzelemre vezette a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, amely új korszakot nyitott az emberiség történetében. Lenin - Sztálin halhatatlan géniusza öltött testet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmében, amely létrehozta a szovjet hatalmat, a felszabadult népek példaképét és büszkeségét, a még rabságban sínylődő népek reménységét, amely köré a béke és a demokrácia táborába tartozó minden erő tömörül. Az emberiség történetében elsőnek felépítette a szocialista társadalmat, és ezzel a leigázott országok dolgozói száz- és százmillióinak megmutatta a felszabadulás útját. Lenin és Sztálin a marxizmus-leninizmus tanításában kezükbe adta a győzelem tudományát, Lenin-Sztálin új típusú pártjában pedig feltárta számukra azt az acélos, összekovácsolt, egységes vezetőerőt, amely győzelemre viszi a dolgozó nép felszabadítása, a szocializmus ügyét.

A nagy Lenin halálától eltelt csaknem három évtized alatt Sztálin elvtárs vezette a Szovjetunió Kommunista Pártját és a szovjet népet a szocializmus építésének még járatlan útján. Nagy tanítómesterünk lángelméje ennek az útnak minden új szakaszán elméletileg felfegyverezte a pártot, megtanította előre látni a fejlődés menetét, biztosította a Szovjetunió világtörténelmi győzelmeit.

Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat, amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet, amelyen haladva a nagy szovjet nép már a kommunizmus társadalmát építi. Sztálin tanítása, Marx, Engels, Lenin műveinek zseniális továbbfejlesztése, a győzelem tudományával vértezte és vértezi fel a dolgozók élén küzdő kommunista és munkáspártokat, mindazokat, akik a kizsákmányolás, az imperialista elnyomás és rabság ellen a szabadságért és békéért küzdenek szerte a világon. Sztálin országa, a hatalmas Szovjetunió a lenyűgöző erejű béketábor élén, virágzásának teljében az emberi haladás, a humanizmus, a világbéke sziklaszilárd bástyája.

Sztálin pártja, a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártja, a szovjet nép ragyogó sikereinek és győzelmeinek szervezője, a világ kommunista és munkáspártjainak példaképe. Az a párt, amelyet a világforradalmi és munkásmozgalmának rohambrigádja megtisztelő elnevezéssel illettek a testvérpártok képviselői, amelynek legyőzhetetlen ereje sorainak egysége, és amely a harcok tűzében acélossá edződve tömörül a nagy Sztálin dicső lobogója körül.

Sztálin elvtárs elhunyt. Kiragadta közülünk a halál, de tanításában és alkotásában örökkön élni fog. Emlékét a népmilliók forró szeretettel zárták szívükbe és legszentebb örökségként hagyják jövendő nemzedékekre, nagy ügye folytatóira.

Lelke mélyéig megrendülve osztozik az emberiség mély gyászában a mi népünk is. Felszabadítónkat, tanítónkat, legnagyobb jótevőnket, oltalmazónkat és segítőnket vesztettük el benne. Történelmünk legsötétebb szakaszán, nemzeti létünk legválságosabb napjaiban, amikor békeszerető, dolgos népünket hazaáruló urai, a tőkések és nagybirtokosok idegen érdekekért a világháború vérzivatarába kergették, amikor a fasiszta hordák városainkat és falvainkat üszkös romhalmazzá változtatták és országunkat a német fasizmus igájába hajtották, Sztálin nyújtott népünknek segítő jobbot és vezette ki a szabadság világába.

Sztálin népének hős fiai, a dicsőséges Szovjet hadsereg szabadította fel hazánkat a német fasiszták és magyar bérenceik véres terroruralma alól. Győzelmes felszabadító harcai nyomán indult meg hazánkban az új élet vérkeringése, amely megteremtette a békés munka lehetőségét, biztosította népünk alkotóerejének kibontakozását.

Sztálin államférfiúi bölcsessége és népünk iránti szeretete biztosította számunkra nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat. Neki köszönhetjük, hogy a magyar nép kezébe vehette saját sorsának irányítását, hogy nem a tőkéseknek, hanem magának építhette az országot.

Sztálin országának a hatalmas Szovjetuniónak, a világ legerősebb és leggazdagabb államának nagyarányú, egyre fokozódó és minden irányú önzetlen segítsége tette lehetővé számunkra, hogy kapitalista országból szocializmust építő országgá, elmaradt agrárországból ipari országgá lettünk.

A Szovjetunió és személyesen népünk legnagyobb barátja, a mi drága Sztálin elvtársunk segítségének köszönhetjük, hogy erőfeszítésünket a termelés és a kultúra terén egyaránt sikerek koronázzák, hogy országunk történetében példa nélkül álló fejlődésünk eredményeképpen ma már megtisztelő helyet foglalunk el a Szovjetunió vezette szocialista táborban, a testvéri népi demokratikus országok között.

Népünk, munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk és értelmiségünk hősies erőfeszítései az ország építés nagy munkájában, ötéves népgazdasági tervünk sikeres teljesítésében, csak a Szovjetunió, Sztálin országa segítségével hozhatták meg a szocializmus építésének szemünk láttán életrekelő szebbnélszebb alkotásait. A felszabadult emberi munka, a tudomány és technika utolérhetetlen fejlődése, a termelőerők növekedésének példátlan lendülete, a kultúra, irodalom, művészet fellendülése – mindez Sztálin művével függ össze. Az ő szelleme hatotta és hatja át, az ő tanítása lelkesítette és lelkesíti újabb alkotásokra, kimagasló teljesítményekre élenjáró dolgozóinkat, sztahanovistáinkat, a haladó tudomány és művészet munkásait. A magyar nép az elmúlt nyolc esztendő során már számtalan felemelő tanújelét adta annak a forró szeretetnek, annak a mély hálának, amely igaz barátja, a nagy Sztálin iránt szívét eltölti. Annál kegyetlenebb most az a csapás, amely Sztálin elvtársunk elhunytával érte. Megható volt az a féltő aggodalom, amellyel üzemi munkásságunk, Sztálinváros, Csepel, Ózd, Diósgyőr és a többi üzem dolgozói; értelmiségünk: mérnökök, tanárok, orvosok; egyetemi és munkásifjúságunk szorongó szívvel halálos ágya felé fordult és mélységes az a részvét és kegyelet, amely most, halálával, iránta népünket eltölti. Munkások és értelmiségiek országszerte lelkük mélyéig megrendülve fogadták a gyászhírt. Szívük sugallatát követik, amikor megfogadják:

Soha el nem tántorodunk Sztálin hadseregétől, a párttól: még többet, még jobbat kell tennünk, a Sztálin teremtette szép új életért: továbbra is Sztálin elvtárs vezet bennünket, mert örökké ott él szívünkben.

Így viselik el a nagy megpróbáltatást, azzal a szent elhatározással, hogy tetteikben, cselekedeteikben lesznek méltók a nagy halott ragyogó emlékéhez.

Ma szerte az országban a falvak dolgozó népe is kegyelettel adózik a nagy Sztálin emlékének. A tanácsüléseken az egyszerű emberek százai és ezrei fejezik ki keresetlen szavakban igaz barátjuk és segítőjük, “Sztálin apánk “ halála fölött érzett mélységes fájdalmukat.

Sztálin elvtársunk fennkölt szellemének azzal adózunk legméltóbban, ha mindenki a maga munkahelyén és a feladatkörében kettőzött erővel, tudásának és képességének teljességével dolgozik népgazdasági terv teljesítésén és túlteljesítésén.

Aki ma még lemaradt, holnap lépjen az élenjárók közé, aki ma az élen jár, holnap törjön tovább előre. A szélesen kibontakozó szocialista munkaverseny, a sztálini munkastílus lendítse előre gyáraink, üzemeink, gépállomásaink és mezőgazdaságunk dolgozóit.

Lelkesítse őket az a tudat, hogy a sztálini magyar rohambrigád tagjai, amelynek a szocializmus magyar frontszakaszán kell helytállnia. Lelkesen karolják fel a hazánk felszabadításának, április 4. tiszteletére indított szocialista versenyt. Legnagyobb nemzeti ünnepünket, mely a szeretet és hűség eltéphetetlen szálával fűz bennünket Sztálin országához, vállalásaink teljesítésével és túlszárnyalásával ünnepeljük meg a legméltóbb módon. Dolgozó parasztságunk, termelőszövetkezeteink tagsága a jó gazda gondosságával munkálja meg a földet és állampolgári kötelességének példás teljesítésével járuljon hozzá országunk gazdasági megerősödéséhez.

Tisztelt országgyűlés!

Országszerte most tartjuk a szovjet-magyar barátság hagyományos hónapját, amely évről évre mind bensőségesebbé fűzi a két nép barátságát, szoros testvéri kapcsolatát. Felszabadulásunk pillanatától a szovjet nép támogat bennünket, védi szabadságunkat, függetlenségünket, őrködik békés építőmunkánk fölött, hogy a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság a Sztálin útmutatásai alapján, hazánk is mihamarább eljusson a szocializmus világába.

A szovjet nép legdrágább fiának, a népek közötti barátság forrószívű zászlóvivőjének elhunyta fölötti mély fájdalom fűzze még szorosabbra, még bensőségesebbre a szovjet-magyar barátságot, amelynek minden hazáját szerető magyar tántoríthatatlan harcosa legyen.

A Szovjetunió vezetésével mindenütt a világon hatalmas népi mozgalom bontakozik ki, amelynek soraiban az emberek száz és százmilliói tömörülnek, a népek közötti béke és barátság fenntartására. A béke sztálini lobogója alatt tömörülő népmilliók a Szovjetunió vezetésével meg akarják menteni a világot a háború borzalmaitól, meg akarják őrizni az emberiség számára a békét, az életet. Minden becsületes, jószándékú embernek családja, nemzete, hazája, az egész emberiség iránti szent kötelessége győzelemre vinni a béke magasztos ügyét. ” A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét, és végig kitartanak mellette ”- mondotta az emberiség bölcs tanítója, Sztálin.

Ezekben a szomorú napokban, amikor a béke zászlóvivőjének szíve megszűnt dobogni, fokozottabban teljesítsük ránk hagyott intelmeit:

Népünknek a világbéke magyar frontszakaszán egységesebben, mint valaha, a világ minden békére sóvárgó népével eggyéforrva, a Szovjetunió vezetésével szilárdan őrt kell állnia a szabadság, a függetlenség, a békés építőmunka védelmére. Nagyobb szeretettel, megbecsüléssel és gondoskodással övezzük néphadseregünket, hogy méltó fegyvertársa legyen felszabadítónknak, a világbéke leghatalmasabb őrének, a hős Szovjet Hadseregnek.

Tisztelt országgyűlés!

A magyar nép sikereinek, a szocializmus építése terén elért eredményeinek szervezője a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek soraiban népünk legjobb, leghűbb, legönfeláldozóbb fiai tömörülnek, szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével. Nagy tanítómesterünk a Szovjetunió Kommunista Pártja a XIX. kongresszusának záróülésén elmondott történelmi jelentőségű beszédében rámutatott arra a nagyszerű feladatra, amelynek betöltése a kommunista pártokra vár, a szocializmus építése, a béke ügyének megvédelmezése, a háborús veszély elleni harc terén. Sztálin elvtárs útmutatása a mi pártunk harci programja. A magyar kommunisták Lenin-Sztálin pártjától tanulták és tanulják az ország kormányzásának a dolgozó nép vezetésének, a szocializmus építésének tudományát. A marxizmus-leninizmus forradalmi eszményének, Sztálin elvtárs tanításának köszönhető, hogy pártunk vezetésével, Rákosi elvtársunkkal az élén, a dolgozó magyar nép ráléphetett nemzeti újjászületésének, a szocializmus építésének útjára. Népünk további sikereinek is nagy pártunk a letéteményese.

Sztálin elvtárs állhatatosan arra tanított és nevelt bennünket, hogy pártunk egységére és tisztaságára úgy vigyázzunk, mint szemünk világára. Minden magyar kommunistának Sztálin elvtárs dicső emléke iránti legszentebb kötelessége végrehajtani ezt az útmutatását.

Lankadhatatlanul építsük, erősítsük pártunkat, fűzzük szorosra kapcsolatait a dolgozó néppel, ápoljuk és fejlesszük államiságunk alapját, két nagy dolgozó osztályunk, a munkásság és a parasztság szövetségét. Ebben rejlik pártunk ereje és legyőzhetetlensége. Minden kommunista tetteivel, cselekedeteivel, egész magatartásával, a párt- és kormányhatározatok lelkiismeretes végrehajtásával mutasson példát minden dolgozónak. Szilárd helytállásával, a belső és külső ellenség elleni kérlelhetetlen harccal, az éberség fokozásával tegyen hitet és bizonyságot tanítónk és vezérünk, a nagy Sztálin hagyatékához való hűségéről. Ápoljuk és fejlesszük népünkben a proletárnemzetköziség eszményét. A mély és igaz hazafisággal párosult lenini-sztálini proletárnemzetköziség adta és adja számunkra az erőt azokhoz a győzelmes harcokhoz és a szocializmus építésében kifejtett erőfeszítésekhez, amelynek eredményeképpen Sztálin elvtárs a megtisztelő rohambrigád elnevezéssel illetett bennünket.

Tisztelt országgyűlés!

E szomorú napokban pártunk Központi Vezetősége, népköztársaságunk kormánya és Elnöki Tanácsa felhívással fordult dolgozó népünkhöz.

Legnagyobb barátunk, felszabadítónk és tanítónk iránt táplált mélységes szeretetének kifejezéséül a magyar nép még szorosabban tömörül pártunk, kormányunk, szeretett Rákosi elvtársunk köré és minden erejével segíti Sztálin nagy ügyének diadalát országunkban.

Sztálin meghalt! De nagyszerű művében élni fog az idők végtelenségéig. A hűséges és hálás magyar nép ragyogó emlékét törvényben kívánja megörökíteni. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében benyújtott javaslat törvényerőre emelésével népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.

Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy a beterjesztett javaslatot elfogadni szíveskedjék.”

demszkij
2003. november 29. 04:10 | Sorszám: 291
Igen,igen.Orvosi előírásra Kovács külügyér elftársunknak,a banyákat kerülni kell.Éljen Rákosi !
demszkij
2003. november 28. 23:18 | Sorszám: 286
Kovács elvtárs reggelijéből,maradt két szelet bacon.Esteleg igényt tart rá kedves káderes elvtárs ?
demszkij
2003. november 28. 20:06 | Sorszám: 284
demszkij
2003. november 28. 01:51 | Sorszám: 279
http://gportal.hu/
demszkij
2003. november 27. 19:32 | Sorszám: 272
Ne felejtsétek elftársak!

"A nemzetközi kommunista mozgalomnak évtizedek óta nincs központja, ennek szükségességét és lehetõségét egyaránt túlhaladta a mozgalom fejlõdése. Ma minden pártnak önállóan kell meghatároznia politikáját, döntenie arról, hogy saját országának feltételei és az adott nemzetközi viszonyok között milyen úton, milyen módszerek, eszközök alkalmazásával érheti el célját, a szocialista forradalom végigvitelét. Nem is lehet ez másképpen, hiszen az egyes kommunista pártok küzdelmének, tevékenységének konkrét körülményeiben igen jelentõsek a különbségek. E pártok egy része túljutott a szocialista átmenet elsõ lépésein, a munkásosztály hatalmának megteremtésén, az új társadalom gazdasági alapjainak lerakásán, s vannak olyanok is, amelyek már a szocializmus fejlett szakaszának építésén munkálkodnak. Más pártok még kisebb-nagyobb távolságra vannak a burzsoázia osztályuralma megdöntésének lehetõségétõl. De az egyes országok társadalmi rendszerének különbözõségén túl is nagyok az eltérések egyebek között a gazdasági fejlettségben, a társadalmi szerkezetben, a nemzetiségi összetételben, a történelmi hagyományokban; az országok nagysága vagy földrajzi elhelyezkedése is lényeges különbségeket mutat. Mindezek olyan sokszínû feltételrendszert jelentenek, amelyet nyilvánvalóan elsõsorban az adott ország kommunista pártja képes a maga összetettségében áttekinteni."Kovács László Nemzeti és nemzetközi tényezõk korunk forradalmi munkásmozgalmában
Pártélet 1981. 08. 26.

demszkij
2003. november 25. 23:52 | Sorszám: 224
Köszönjük az elvtársak kitüntető figyelmét.Nagyon jól mutat majd a nappali szobánk falán,kedvencünk gyermekkori képének társaságában !

demszkij
2003. november 25. 22:30 | Sorszám: 221
Nemhiába első rendű náluk, az ősök tisztelete,s a gyökerekhez való ragaszkodás.Csak szép,tiszta forrásból !
demszkij
2003. november 25. 20:21 | Sorszám: 218


Rákosi földeken dolgozó parasztok között

Rákosi arató újgazdák között

Rákosi arat

A dolgozók parasztok ajándéka

Rákosi kenyeret szeg

S akinek van kedve nézze meg,hogy honnan szedtem a képeket.Nem árulom el.

demszkij
2003. november 24. 21:36 | Sorszám: 198

Domanovszky Endre Munkás - paraszt barátság
demszkij
2003. november 24. 21:30 | Sorszám: 196
Elfeledett művészeink.


Bán Béla:Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági Gyár sztahanovistája

demszkij
2003. november 24. 21:26 | Sorszám: 194
Pór Bertalan 1951 A termelőszövetkezetek I. kongresszusa küldötteinek fogadása a Parlamentben
demszkij
2003. november 24. 19:48 | Sorszám: 190
Elnézést elftárs,azt hittem ismétlés a tudás apja s anyja !
demszkij
2003. november 24. 19:22 | Sorszám: 188
Köszönjük néked Rákosi elvtárs!

1. Úttöroknek kisvasútja medve módra szusszan,
Fák alatt, ha messze indul, völgyből hegyre néz.
Mennyi gyermek, útrakelnek, énekelve hosszan.
Kisvasúton messze menni édes, mint a méz.

2. Úttörőknek áruháza fényes, mint a csillag,
Benne mennyi dundi mackó, benne mennyi kincs!
Labda, mozdony vár a polcon, két szemünkbe csillog,
Mind miénk a képeskönyv, oly szép, hogy párja nincs.

R. Köszönjük néked Rákosi elvtárs,
Tiéd a hálánk, tiszta lánggal ég.
Reád ha nézünk, büszke az arcunk,
Virágot hintünk, amerre mégy.
Fogadjuk néked, Rákosi elvtárs,
Utadra lépünk, te vezess tovább!
Tavaszra nyíló gyermeki nóta
Eléd lehajlik, mint virágos ág.

3. Gyermekotthon ablakába napsugárka szökken,
Vár reánk a sok kis asztal, sok kis tömzsi szék,
Mennyi pajtás játszik és jönnek egyre többen,
A gyermekotthon jajj, de kedves, jajj, de jó, de szép!

4. Kint a parkban leng a hinta, kis leányka hajtja,
Játszhatunk a kis homokban, hogyha itt a nyár.
Hancúrozni hív a pázsit, kergetőzünk rajta,
Leng a hinta, csöng a játék és a nóta száll.

R., 1.

5. Menj előre kisvasútjuk szép jövendő tájra,
Fürge mozdony törj előre, szállj, akár a szél!
Felnövünk, mint száz {...}erdő minden zsenge fája,
{...} boldogabb a nép.

R.

demszkij
2003. november 24. 18:42 | Sorszám: 187
A KÉT KAKAS

Ha a sötét kakas kiált,
A nap eltűnik az égről.
De a hajnalt megismerni
Vörös kakas énekéről.

Haj, haj, haj, ha hazug az ének,
Sodorja szerte a hangját sodra a szélnek.
Haj, haj, haj, de én nem félek,
Hogy dalomat elsodorná sodra a szélnek.

Felmorajlott az aréna,
Mikor szemtől szemben álltak
Nagy volt a fekete kakas,
De a vörös volt a bátrabb

Haj, haj...

Gyáva volt a sötét kakas,
Sietett a támadással
Legyőzte a vitézebbet,
De csak aljas árulással

Haj, haj...

Jól vigyázz, fekete kakas,
Még a párbaj nem ért véget
A vörös csak akkor adja fel,
Ha nincs már benne élet

Haj, haj...

demszkij
2003. november 24. 18:25 | Sorszám: 185
Bocsánat elszúrtam.ezt akartam másodjára fel tenni !


Szövetségbe forrt szabad köztársaságok:
A Nagy Oroszország kovácsolta frigy,
A Szovjet hatalma és egysége éljen:
Sok nép így akarta s megalkotta így!
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek barátságát vívtad te ki!
Lenini párt vezet,
Láng, mely a népeket
Kommunizmus gyõztes útján viszi.

Kélt orkánon át szabad élet sugára,
Utunkat a nagy Lenin mutatta nekünk,
És õ lelkesített, hogy népünkhöz hívek,
Hogy munkában , tettekben hõsök legyünk.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek barátságát vívtad te ki!
Lenini párt vezet,
Láng, mely a népeket
Kommunizmus gyõztes útján viszi.

A kommunizmus örök eszméi gyõznek,
Mi tudjuk, hogy boldog jövendõt ez ád,
És szolgáljuk büszkén és hûséges szívvel
A lángszínû zászlót, a hon zászlaját.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek barátságát vívtad te ki!
Lenini párt vezet,
Láng, mely a népeket
Kommunizmus gyõztes útján viszi.

demszkij
2003. november 24. 18:23 | Sorszám: 184
Ha netán nem tetszik az előző.Van másik !

Szabaddá tett népek örök szövetsége,
A nagy Oroszország nagy mûve e frigy.
Hogy éljen a Szovjet hatalma, egysége:
A nép így akarta s megalkotta így.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!

Vészfelhõkön át a szabadság felívelt,
Utunkat Lenin megmutatta nekünk,
Sztálin úgy nevelt föl, hogy népünkhöz hívek
És munkán is, harcon is hõsök legyünk.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!
Ha harcokban edzett hadunk vérit önti,
Elpusztul a rabló, ki földünkre lép,
Csatánk nemzedékek jövõjét eldönti,
Dicsõségre visszük a Szovjet ügyét!
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!

demszkij
2003. november 24. 18:20 | Sorszám: 183

Szabaddá tett népek örök szövetsége,
A nagy Oroszország nagy mûve e frigy.
Hogy éljen a Szovjet hatalma, egysége:
A nép így akarta s megalkotta így.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!

Vészfelhõkön át a szabadság felívelt,
Utunkat Lenin megmutatta nekünk,
Sztálin úgy nevelt föl, hogy népünkhöz hívek
És munkán is, harcon is hõsök legyünk.
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!
Ha harcokban edzett hadunk vérit önti,
Elpusztul a rabló, ki földünkre lép,
Csatánk nemzedékek jövõjét eldönti,
Dicsõségre visszük a Szovjet ügyét!
Szálljon szabad hazánk,
Dicsõség fénye rád,
Népek szabadságát vívod ki te!
Zászlód a Szovjetet,
Zászlód a népeket
Gyõzelemrõl gyõzelemre vigye!

demszkij
2003. november 23. 18:31 | Sorszám: 160
demszkij
2003. november 23. 18:27 | Sorszám: 158
demszkij
2003. november 20. 18:42 | Sorszám: 98
Utánna nézek hátha megtalálom,azt a képet amikor a tulipános párt elnöke,éppen ezt a jelképet "adja el " ,s koccintanak Nastase elvtarssal a Kempinszki szálóban.
demszkij
2003. november 20. 18:18 | Sorszám: 90
Akkor nézd meg ezeket az arcokat.Ha ilyeneket látsz,már attól is fényesedik a jövő !

demszkij
2003. november 18. 23:25 | Sorszám: 25
Mert különben...

Bevette már a ma napit ?

demszkij
2003. november 18. 22:31 | Sorszám: 20
Föl-föl vörössek,proletárok !

demszkij
2003. november 18. 21:07 | Sorszám: 6
demszkij
2003. november 18. 20:54 | Sorszám: 5
Bocsánat talán ez jó lesz.

demszkij
2003. november 18. 20:49 | Sorszám: 4

Téma: Ökológia-ellenes botrányelőadás a Mindentudás Egyetemén
demszkij
2004. február 19. 17:57 | Sorszám: 5
Általában,amibe az "okos" "tudós","ki vagyok,mi vagyok" emberke belenyúlt,annak nemigen lett jó vége,itt, vagy ott,előbb, vagy utóbb mindig félresikeredett, és megbosszulta magát valami.Bele kellene már törődni végre,hogy nem megváltoztatni,átalakítani kellene a természet rendjét,hanem azt meg nem bontva,élvezni azt, amit ingyen kaptunk, amit a természet,az élet produkált évszázadok,évmilliók alatt.

Téma: Húsvét
demszkij
2004. április 10. 23:23 | Sorszám: 91
demszkij
2004. április 10. 00:21 | Sorszám: 89
http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=4226&mode=&order=0&thold=0
demszkij
2004. április 09. 23:09 | Sorszám: 86
Húsvéti képek


Festett és festetlen gyimesi tojások


Cserelapi (Gyimes)


Fél töltöttrózsa (Gyimes)


Kakukknyelv és kakastaréj (Gyimes)


Kakukknyelve (Gyimes)


Tekerőlevél (Gyimes)


Tőtöttrózsa (Gyimes)

demszkij
2004. április 08. 01:41 | Sorszám: 64
Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

demszkij
2004. április 08. 01:39 | Sorszám: 63

Téma: Az EU hírei
demszkij
2004. május 03. 00:24 | Sorszám: 225
Az üzemi faliújságot,ugy-e azért könnyebb volt szerkeszeni Amice,hiszen öt-húsz-huszonöt (általatok)jól megfizettett elvtárs,figyelte,ügyelte,nehogy valaki irkáljon oda,esetleg feltegyen, valami nem odaillőt !

Azok a szép napok,....

demszkij
2004. május 03. 00:17 | Sorszám: 223
Lehet a tavasz teszi !

De már megint elfeledtedd Amice,hogy felhúzott, felpaterolt bádogbékák brekegésére nem szoktam válaszolni.

Mint ahogy siket mebrenek sem szoktam zenét ajánlani,sőt kopasz embernek,sem adtam még soha sem fésűt.

Azért nem ártana,ha néha az alapi elvárásokkal tisztában lennének,az akár itthoni,akár a külföldre kiküldött pártkatonák.

Még akkor is,ha megbízót cseréltek !

demszkij
2004. május 02. 23:24 | Sorszám: 218
Mög kellene fixálni !
demszkij
2004. május 02. 23:22 | Sorszám: 217
Már nem haragudj,de ha mégis,akkor is leírom !

Én itt Kanadában elég tájékozott vagyok ahhoz, hogy nem túl sok hozzád hasonló éjjel-nappal hazudozó faliújság-szerkesztőt olvassak !

Amerikánsuúl,valahol elfogyott a hitelképességed M-209 elvtárs! Magyaros ámerikánizmussal:Your credit line ended !

demszkij
2004. május 02. 22:28 | Sorszám: 215
Próbáld már megérteni,hogy ezek az emberek mumus nélkül,nem tudnak élni.Hol a Szovjet-,hol az EU-unió,haragszik meg valamiért ,punktum !
demszkij
2004. május 02. 22:26 | Sorszám: 214
Ejnye ,ejnye Onogur !

Az üzemi bizottság párttitkárával,és faliújság-felelősével nem volna szabad,ilyen hangon beszélned !

demszkij
2004. május 02. 21:18 | Sorszám: 206
Faliújság-felelős ébren !
demszkij
2004. május 02. 03:24 | Sorszám: 198
Ausztria 2011-ig kizárta a keleti munkavállalókat
2004. febr. 24., 16:49


Ausztriában csak 2011-től vállalhatnak munkát korlátozások nélkül a májustól EU-taggá váló kelet-európai országok állampolgárai - erről döntött kedden Bécsben az osztrák kormány.


A Wolfgang Schüssel vezette néppárti-szabadságpárti kabinet döntése alapján Ausztria is hétéves átmeneti időszakot vezet be munkaerőpiacának teljes megnyitása előtt. A májusban csatlakozó országok közül Málta és Ciprus kivételes elbánásban részesül, mert állampolgáraik már a májusi csatlakozástól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát Ausztriában. A bécsi kormány keddi ülésén született döntés arról is, hogy Ausztria külön megállapodás alapján biztosítja a korlátozások nélküli munkavállalási lehetőséget májustól a svájci állampolgárok számára is.

A kormánydöntés alapján Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia állampolgárai csak - maximum hét évig tartó - átmeneti időszak után vállalhatnak majd megkötések nélkül munkát Ausztriában. Addig - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - munkavállalási engedélyt kell beszerezniük. Mentesülnek e kötelezettség alól azok, akik az EU-csatlakozás időpontjában már több mint 12 hónapja legálisan Ausztriában dolgoznak. A bécsi kabinet érvényben hagyta az idénymunkások foglalkoztatásának eddigi rendjét, amelynek alapján minden évben külön létszámkontingenseket szabnak meg.

Wolfgang Schüssel kancellár szerint az átmeneti időszak garantálja, hogy az EU-bővítésnek ne legyenek negatív hatásai az osztrák munkaerőpiacra. Ausztriában rekordmértékű a munkanélküliség, a 8,15 milliós lélekszámú országban közel 350 ezer a nyilvántartott állástalanok száma. A néppárti kormányfő arra számít, hogy az EU bővítése 0,75 százalékos kiegészítő gazdasági növekedést biztosít országa számára, és 2010-ig 30 ezer új munkahely teremtését teszi lehetővé.

Forrás: www.fn.hu

demszkij
2004. május 02. 00:56 | Sorszám: 194
Éljenek sokáig,azok akik ebbe a slamasztikába az országot belevitték.De ott ahol én,meg még több millióan gondolják.Sajnos a hely megjelölése,nem tűri a nyomdafestéket !
demszkij
2004. május 02. 00:49 | Sorszám: 192
Párttitkár elvtárs,viselkedjünk.Nem olyan egyszerű azért a múltat eltörölni.Különösen annak,aki nem tud a régi bevettt szokásaitól megvállni,s még most is úgy nyomja a sódert,mint amikor a csákányozást vezényelte.

Igaz utánna,már a (megénekelt) munkaeszköz eltulajdonításában serénykedett a dicső társaság,majd aztán meglovosítottak mindent,a hozzád hasonlókat meg kárpótlásként, ejtőejnyővel be-be dobták,minden pártba. Utóvégre a pártkatona,az párt katona,ha kicserőlődik is mundér !

demszkij
2004. május 01. 23:49 | Sorszám: 187
Igen,mindent csináltam,amire komecs cimboráid rákényszerítették az embereket ! De ezekért inkább ti kellene szégyeljétek magatokat,román és magyar kommunisták,nem gondolod (volt)párttitkár elvtárs ?
demszkij
2004. május 01. 16:39 | Sorszám: 184
Hazánk lesz az EU szemétlerakója?
2004. jan. 17., 14:12 Hír TV


Az uniós csatlakozás után sokan attól tartanak, Magyarország a gazdagabb nyugati államok szemétlerakatává válhat. A környezetvédelmi tárca szerint alaptalanok a félelmek: továbbra is csak a hasznosítható hulladékok hozhatók be májustól szabadon.


Január 1-jétől Ausztriában rendkívül megszigorították, egyúttal megdrágították a hulladékok lerakását. Az új rendelkezések a feldolgozhatatlan hulladékok termikus hasznosítását, azaz elégetését írják elő. Lerakni ezentúl nem kis illeték megfizetése és bizonyos előkezelés után csak a valóban hasznosíthatatlan anyagokat lehet. Hasonló jogszabályok léptek életbe már Németországban is.

A drasztikus nyugat-európai előírások ismeretében nem tűnnek alaptalannak a hulladék-import növekedésével kapcsolatos félelmek. Egyes környezetvédők attól tartanak, hogy Magyarország uniós csatlakozása után az Ausztriában, Németországban rendkívül drágán feldolgozható hulladékok egy részét a nyakunkba, vagy rajtunk keresztül az unión kívüli szegényebb országokra zúdítják. Nem véletlen, hogy Persányi Miklós hétfői bécsi látogatásán is ezzel kapcsolatos kérdések álltak a tárgyalások középpontjában. Miként lehet az EU-n belül a különféle hulladékok útját követni? Hogyan ellenőrizhető az EU keleti határainál a hulladékok kivitele és behozatala?

Forrás: ma.hu

demszkij
2004. május 01. 16:33 | Sorszám: 183
Nem hisnném,hogy szükségem lenne volt párttitkárok tanácsaira,akik előtte Brezsnyev,Andropov,meg Gorbacsov,most Bush papa alsóját nyaldossák !

Csak aztán el ne csapja a hasad a változatosság !

demszkij
2004. május 01. 05:46 | Sorszám: 178
Csak úgy emlékeztetőül Amice ?

Alkoholos(vagy más) befolyásoltság alatt,az egyén nem igazán törődik a helyesírással - én és sokan mások sem vagyunk bajnokai ennek e fórumon - de azért,ezeken felül illene megjegyezni,hogy itt a fórumon a származásukkal és a farkuk méretével dicsekvőket,nem éppen úgy kezelik, mint ahogyan azt ti, az üzemben egy-egy aktíva után tették !

Sajnos változtak az idők,még akkor is,ha úgy gondolod,te időben átálltál,s ma már senki sem emlékszik a kezdetekre !

Nincs még egyetlen ember e fórumon,aki annyira majomszerűen ismételgetné a mindenki által utált Káder rendszer átírt szlogenjeit,fogásait mint te.Úgy látszik a többieknek sikerült egy icike-picikével tovább lépni,csak te ragadtál ennyire.Mint ahogy Bush papa fenekét sem nyalta ki még annyira Fidesz pártoló,mint te !

Tudom,megint nem fog tetszeni az amit írtam,de nem a finoman fogalmazó kategóriából származom,úgy hogy nyugodtan jöhet a hülye,agyafogyott,marha,stb,stb reagálás.

Befér a tarisznyába !

demszkij
2004. május 01. 05:03 | Sorszám: 176
"A svéd határozat után Anglia és Írország kivételével minden EU ország bevezette a megszorításokat.
Németország, Franciaország, Olaszország már régen kijelentette, hogy megtartják jelenlegi emigrációs politikájukat a nagy bővités után is. Példájukat Dánia, Hollandia, Görögörszág és most Svédország követi.
Anglia egyelőre tartja magát ahhoz, hogy korlátlan bejövetelt engedélyez az új tagországot polgárai részére."
demszkij
2004. május 01. 05:02 | Sorszám: 175
Na fenét,egy volt kádáriánus párttitkár kumisz ivásra hívogat.Hát igen,ők,vagy nagyapáik voltak hajdanán azok is,átuszták jég alatt,a befagyottt Dunát,égő cigarettával a szájukban. Csak nehogy Augsburg legyen a végén ebből is !
demszkij
2004. május 01. 04:43 | Sorszám: 173
"Svédország tegnap csatlakozott a többi EU államhoz mely megszigorítja az újjonan csatlakozók munkavállási lehetőségeit, szociális juttatások veszélyeztetettségére hivatkozva. A svéd határozat után Anglia és Írország kivételével minden EU ország bevezette a megszorításokat.
Németország, Franciaország, Olaszország már régen kijelentette, hogy megtartják jelenlegi emigrációs politikájukat a nagy bővités után is. Példájukat Dánia, Hollandia, Görögörszág és most Svédország követi.

Anglia egyelőre tartja magát ahhoz, hogy korlátlan bejövetelt engedélyez az új tagországot polgárai részére. Belső biztonsági intézkedéseket hoztak létre amelyek megakadályozzák hogy a bevándorlók helytelenül használhassák fel az angol szociális intézményeket. Angliának szüksége van OLCSÓ szakképzett munkaerőre. Elképzelések szerint 5 és 13 ezer között várnak lengyel,magyar, cseh, baltik, szlovák, szlovén, cyprusi és máltai bevándorlókat.

Az újonnan csatlakozók minimálisan 2011-ig kell várakozzanak amig a munkaerő, tőke és termékek szabad mozgási lehetőségét megkapják. Várhatóan nagy elégedetlenséget fog okozni a határozat az új tagországok között.

A lengyelek már most megkérdőjelezik a nyitott határok igéretét. Kijelentették hogy a hátraarc politika szószegéssel ér fel.

Németország és Ausztria nagyon félnek az olcsó munkaerő beáramlásától. Az ő megszorításaikat minimálisan hét évre óhajtják fentartani. 2002-ben a svédek megigérték hogy nem fognak semmiféle megszorítást alkalmazni bevándorlókkal szemben, de tegnapra meggondolták magukat. “ Naivak lennénk ha nem látnánk hogy a keleti olcsó munkaerő beáramlása veszélyezteti szociális juttatási szisztémánkat” jelentette ki a svéd EU megbízott.

Múlt héten a hollandok úgy döntöttek, hogy 22 ezerre szorítják a munkavállalási engedélyeket a növekvő munkanélküliség és emigráció ellenes néphangulatnak köszönhetően.

Az olcsó munkaerő beáramlásától való félelem nem bizonyult valósnak amikor 1986-ban Spanyolország és Portugália tagja lett az EU-nak. De az újakhoz képest őket “gazdag” országoknak lehet titulálni. 1989-ben jelezték hogy 25 millió “vasfüggönybeli” államplgár fog nyugatra vándorolni. Eddig mindössze kevesebb mint 2,5 millió élt a lehetőséggel. Az EU szerint a legalkalmasabban avval lehet megakadályozni a népvándolást, hogy elősegítik a csatlakozandók gazdasági növekedését, megnövelik a befektetéseket és munkalehetőséget teremtenek ezekben az országokban."

Ian Black, European editor
Saturday January 31, 2004
The Guardian

demszkij
2004. április 19. 18:58 | Sorszám: 170
Génmódosított kukoricát eszünk a csatlakozás után?
2004. április 19. 16:33


Kovács Zita
A Greenpeace felszólítja a csatlakozó országok kormányait, hogy tiltsa meg a genetikailag módosított szervezeteket (GMO), mivel a génmódosított növénytermesztés kiszámíthatatlan kockázatokkal veszélyezteti a környezetet.

A Greenpeace felszólítja a csatlakozó országok kormányait, hogy tiltsa meg a genetikailag módosított szervezeteket (GMO), amelyeket az EU már szabadföldi kibocsátásra engedélyezett – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak Nemes Noémi, a szervezet kampányszervezője. Hozzátette, ezt az új tagországok géntechnológiai-alapú mezőgazdaság által még érintetlen ökoszisztémájának védelmében teszi.

Az EU által termesztésre elfogadott három génmódosított kukoricafajtát még 1998-ban engedélyezték egy idejétmúlt direktíva alapján, amit már azóta felülírtak, mivel szigorúbb egészségügyi vizsgálatot kell végezniük a tagországoknak ez ügyben. Ez a direktíva egyébként is lejár 2006-ban, tehát két év múlva mindenképpen el kéne végezni a megfelelő környezeti kockázatelemzést – hangsúlyozta Nemes Noémi.

A kampányszervező elmondta, a Greenpeace azt szeretné elérni, hogy a genetikailag módosított szervezeteket betiltsák, mivel az engedélyezéshez szükséges kockázatfelmérés annak idején nem vette figyelembe sem az egyedülálló Pannónia régió, sem a Kárpát-medence természeti sajátosságait. Erre azért van szükség, mert a génmódosított növénytermesztés kiszámíthatatlan és visszafordíthatatlan kockázatokkal veszélyezteti a környezetet.

Maga a Csatlakozási Szerződés is elismeri, hogy május elsejével egy új, hetedik ökoszisztémával bővül az unió. Ez a Pannónia nevű ökoszisztéma az egész Magyarországot, illetve Szlovákia, Szlovénia és a Cseh Köztársaság egyes részeit jelenti – áll a Greenpeace sajtóközleményében. „A kockázatfelmérés elvégzése elengedhetetlen, régiónk sokszínűségének védelme miatt. A genetikailag módosított alapanyagú termékek szabadba engedése beláthatatlan károkat okozhat, és ezeket nem vették figyelembe, amikor kiadták a génmódosított kukoricafajtákra az engedélyeket” – mondta Nemes Noémi, a Greenpeace kampányszervezője. „A csatlakozó országoknak átmeneti tilalmat kell elrendelniük mind a három genetikailag módosított szervezetek esetében. Nemzeti tilalmat Ausztria, Németország, Franciaország, Görögország és Luxemburg is hozott már.”

A három génmódosított kukoricafajta engedélyezése még az európai moratórium előtt, 1998-ban történt. „A kockázatfelmérés követelményei sokban javultak 2001 óta. Az új tagországokra nem kellene ráerőszakolni olyan genetikailag módosított szervezeteket, amelyeket csak idejétmúlt kockázatelemzésnek vetettek alá. Korábban nem vették figyelembe az egészségre és környezetre gyakorolt kumulatív, hosszútávú hatásokat” – állítja Eric Gall, a Greenpeace brüsszeli munkatársa.

Nemes Noémi kiemelte, hogy a nyilvánosságnak és az illetékes hatóságoknak nem volt lehetősége, hogy részt vegyen a döntéshozatalban, és hogy jelezzék kifogásaikat. „A Greenpeace az öt csatlakozó tagországban tartott sajtótájékoztatót, és az általuk megfogalmazott sajtóközlemény Brüsszelben is megjelent. Feltehetően a szervezet követeléseit megtárgyalják az Európai Bizottság ülésén hétfőn – tette hozzá a kampányszervező.

demszkij
2004. április 15. 23:33 | Sorszám: 166
Az hogy én mit akarok az nem számít,sokkal jobban számít az,hogy az ország legalább háromnegyede fél és tisztában van azzal,hogy minden szempontból csak veszíteni fog a csatlakozás miatt.

Nézd meg csak a szavazást a Fidesz új honlapján,mit is gondolnak az emberek:

Hogyan változnak az Ön életkörülményei az uniós csatlakozással?

17% Javulni fognak
65% Romlásra számítok
18% Változatlanok lesznek

demszkij
2004. április 15. 23:24 | Sorszám: 165
Nem drágul a föld ára az uniós csatlakozás után sem
2004. április 15. 12:40


MNO
Rendkívül alacsonyak a földárak a csatlakozó országokban, és nem valószínű, hogy a következő években ez jelentősen megváltozna – vélik német agrárkutató szakértők.

Szlovéniát kivéve az összes unióhoz csatlakozó országban alacsonyabb az ár, mint a jelenlegi tagállamokban. Észtországban 250, Csehországban kétezer euróba kerül egy hektár föld, miközben Ausztriában 20 és 35 ezer euró között mozog az ár. Szlovénia kivételt képez, itt az osztrák határ közelében 25 ezer euró, de a tengerparti részeken akár 50 ezer euró körül mozog a hektáronkénti ár - írja a Die Presse.

A külföldiek a csatlakozás után egy pár évig nem vásárolhatnak földet a csatlakozó országokban, kivéve azokat az EU-polgárokat, akik három éve az országban gazdálkodnak.

Az évek múltával azonban az árak lassú emelkedésére mégis számítani lehet, ugyanis nőni fog a földek jövedelemtermelő képessége. Az értékesebb földekre a bankok nagyobb hitelt tudnak kihelyezni, ami segítheti a parasztgazdaságok modernizálását.

Külföldiek földvásárlási tilalma:
Magyarország 2009-ig
Szlovákia 2010-ig
Szlovénia 2010-ig
Csehország 2011-ig
Lengyelország 2016-ig

Forrás: Világgazdaság

--------------------------------------------------------
Kik is voltak azok,akik a legsz@rabb feltételeket kialkudták nekünk ?

demszkij
2004. április 15. 04:49 | Sorszám: 162
Egyesek senkiháziknak még van pofájuk ünnepelni is,abból az alkalomból hogy ismét cseléddé lett a magyart Európában ?
demszkij
2004. április 01. 18:25 | Sorszám: 154
EU-ellenes párt a legnépszerűbb Lengyelországban

A CBOS lengyel közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint a populista, EU-ellenes, törvénytelen akcióiról hírhedt ellenzéki Önvédelem agrárpárt átvette a vezetést az ellenzéki liberális Polgári Platformtól, a pártelnök Andrzej Lepper pedig Aleksander Kwasniewski államfő után a második legnépszerűbb politikus Lengyelországban.
Ha március közepén rendezték volna meg a választásokat, 28 százalékkal az Önvédelem végzett volna az első helyen. Második helyre került volna a több hónapja vezető Polgári Platform 25 százalékkal. A sorrend a továbbiakban: ellenzéki, radikális nemzeti Lengyel Családok Ligája (10), ellenzéki jobbközép Jog és Igazságosság (8), kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (8), Nyugdíjasok és Járadékosok Országos Pártja (5 százalék). Nem érte volna el az 5 százalékos választási küszöböt a Lengyel Parasztpárt (4 százalék). A felmérés még az új baloldali párt, a Lengyel Szociáldemokrácia megalakulása előtt készült, így az új párt támogatottságát nem vehette figyelembe.
Az Önvédelem népszerűségével párhuzamosan nőtt a lengyel választók aggodalma is ezzel a párttal kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy melyik párt kormányzásától fél a leginkább, a válaszadók 28 százaléka az Önvédelmet nevezte meg, 21 százalékuk a Baloldali Demokratikus Szövetséget, 5 százalékuk a Lengyel Családok Ligáját, 4 százalékuk pedig a Polgári Platformot.
A politikusok népszerűségi listáját változatlanul Aleksander Kwasniewski vezeti 68 százalékkal, de ez 5 pontos csökkenést jelent február elejéhez képest. Andrzej Lepper 53 százalékkal a második helyen áll, 8 ponttal növelve népszerűségét a múlt havihoz képest. Ezzel maga mögé utasította az eddigi második helyezett Jan Maria Rokitát, a Polgári Platform frakcióvezetőjét (48 százalék), aki két pontot veszített népszerűségéből február eleje óta.

Euro

demszkij
2004. február 27. 14:27 | Sorszám: 139
Persze,hogy nincs min csodálkozni.Az első perctől tudott dolog volt,hogy csak másod vagy harmadosztályú tagok lehetünk,más azavakkal szolgák.

Az Unió egyetlen célja,hogy a globalista csoportok megszerezhessék felvevő piacainkat, földjeinket, házainkat,stb.

demszkij
2004. február 26. 14:02 | Sorszám: 135
Jó kérdés !
demszkij
2004. február 25. 14:33 | Sorszám: 127
Mikor egy országot szolgasorba vittek a politikusai, tökmindegy melyik kormány van éppen uralmon.Ez is,az is a gazda alsófelét nyalja,számunkra legfeljebb a libérián, -annak színén vagy fazonján - lehet változtatni.Azt meg ...hatod !
demszkij
2004. február 25. 14:24 | Sorszám: 125
"Elvileg 1OO OOO új munkahely létrehozásához kapunk támogatást....akkor ennyivel fog csökkeni a munkanélküliség."

Persze ! Ahogy Móriczka,azt elképzelte !

demszkij
2004. február 25. 13:57 | Sorszám: 119
Magyarországon vajon hány százalékkal növeli majd a munkanélküliséget,az EU-s csatlakozás ?
demszkij
2004. február 24. 21:44 | Sorszám: 118
Ausztria 2011-ig kizárta a keleti munkavállalókat

2004. febr. 24., 16:49


Ausztriában csak 2011-től vállalhatnak munkát korlátozások nélkül a májustól EU-taggá váló kelet-európai országok állampolgárai - erről döntött kedden Bécsben az osztrák kormány.


A Wolfgang Schüssel vezette néppárti-szabadságpárti kabinet döntése alapján Ausztria is hétéves átmeneti időszakot vezet be munkaerőpiacának teljes megnyitása előtt. A májusban csatlakozó országok közül Málta és Ciprus kivételes elbánásban részesül, mert állampolgáraik már a májusi csatlakozástól korlátozások nélkül vállalhatnak munkát Ausztriában. A bécsi kormány keddi ülésén született döntés arról is, hogy Ausztria külön megállapodás alapján biztosítja a korlátozások nélküli munkavállalási lehetőséget májustól a svájci állampolgárok számára is.

A kormánydöntés alapján Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia állampolgárai csak - maximum hét évig tartó - átmeneti időszak után vállalhatnak majd megkötések nélkül munkát Ausztriában. Addig - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - munkavállalási engedélyt kell beszerezniük. Mentesülnek e kötelezettség alól azok, akik az EU-csatlakozás időpontjában már több mint 12 hónapja legálisan Ausztriában dolgoznak. A bécsi kabinet érvényben hagyta az idénymunkások foglalkoztatásának eddigi rendjét, amelynek alapján minden évben külön létszámkontingenseket szabnak meg.

Wolfgang Schüssel kancellár szerint az átmeneti időszak garantálja, hogy az EU-bővítésnek ne legyenek negatív hatásai az osztrák munkaerőpiacra. Ausztriában rekordmértékű a munkanélküliség, a 8,15 milliós lélekszámú országban közel 350 ezer a nyilvántartott állástalanok száma. A néppárti kormányfő arra számít, hogy az EU bővítése 0,75 százalékos kiegészítő gazdasági növekedést biztosít országa számára, és 2010-ig 30 ezer új munkahely teremtését teszi lehetővé.

Forrás: www.fn.hu

demszkij
2004. február 11. 21:09 | Sorszám: 107
Nem árt tudni erről! Magyarán arról van szó,hogy Magyar Igazolvány ide, vagy oda,kikussoltattuk az erdélyi magyarokat az országból !

Egyes határon túli magyarok kiutasíthatók az anyaországból

A Kolozsvári Főkonzulátus közleményben figyelmezteti a "román állampolgárokat" arra a magyar–román kormányközi megállapodásra, amely 2003. október 23-ától lépett életbe és amely értelmében egyetlen román állampolgár sem tartózkodhat turistaként huzamosan három hónapnál többet Magyarország területén. A figyelmeztetés azért időszerű, mert most telt le a hatályba lépéstől számított első három hónap, és kiderült, többeket meglepetés ért a határon. Sokan azt képzelték ugyanis, hogy a három hónapos huzamos ott-tartózkodást követően ha átlépik a román határt, azonnal vissza is fordulhatnak. Amíg ugyanis csak egy hónapot lehetett turistaként Magyarországon tartózkodni, addig csak pecsételni jártak haza sokan és fordultak is vissza. Ilyen szempontból szigorítás történt, mert most már nem lehet azt, hogy csak átlépik a határt és visszamennek, hanem ehhez a 90 naphoz a 180 napon belül ragaszkodni kell.
Az európai uniós csatlakozás miatt a két országnak vízummentességi megállapodást kellett kötnie egymással, amelynek eredményeképpen egy félévben maximum 90 napot tölthet tartózkodási engedély nélkül minden román állampolgár Magyarországon, illetve minden magyar állampolgár Romániában. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy huzamban letölti a 90 napot, akkor abban a félévben a még hátralévő másik három hónapot már vízummentes egyezmény keretében nem tudja kihasználni, tehát nem tud újból beutazni. Amennyiben valaki tovább marad Magyarországon az engedélyezettnél, akár 100 ezer forint bírságot is kaphat, emellett két évre kiutasíthatják az ország területéről. A határon pedig szigorú számítógépes nyilvántartást vezetnek minden jövő-menő személyről. Ha valaki három hónap elteltével visszatér Romániába, a határőrök jó esetben figyelmeztetik, hogy a következő három hónapban nem mehet turistaként vissza, csak vízummal. A vízum megszerzése pedig minimum két hetet vesz igénybe.
Ha viszont nem figyelmeztetik és nem számol a fentiekkel, akkor a Magyarországra igyekvő vízum nélkülieket visszafordíthatják a határtól, akár a román, akár a magyar oldalon. És a szabályok értelmében jogosan.

T. P. /Erdélyi Napló

demszkij
2004. február 01. 00:49 | Sorszám: 95
Hát olyan csúszósak felétek a járdák,hogy egyfolytában "föld"-közelbe kerülsz ?
demszkij
2004. január 31. 21:41 | Sorszám: 90
"Svédország tegnap csatlakozott a többi EU államhoz mely megszigorítja az újjonan csatlakozók munkavállási lehetőségeit, szociális juttatások veszélyeztetettségére hivatkozva. A svéd határozat után Anglia és Írország kivételével minden EU ország bevezette a megszorításokat.

Németország, Franciaország, Olaszország már régen kijelentette, hogy megtartják jelenlegi emigrációs politikájukat a nagy bővités után is. Példájukat Dánia, Hollandia, Görögörszág és most Svédország követi.

Anglia egyelőre tartja magát ahhoz, hogy korlátlan bejövetelt engedélyez az új tagországot polgárai részére. Belső biztonsági intézkedéseket hoztak létre amelyek megakadályozzák hogy a bevándorlók helytelenül használhassák fel az angol szociális intézményeket. Angliának szüksége van OLCSÓ szakképzett munkaerőre. Elképzelések szerint 5 és 13 ezer között várnak lengyel,magyar, cseh, baltik, szlovák, szlovén, cyprusi és máltai bevándorlókat.

Az újonnan csatlakozók minimálisan 2011-ig kell várakozzanak amig a munkaerő, tőke és termékek szabad mozgási lehetőségét megkapják. Várhatóan nagy elégedetlenséget fog okozni a határozat az új tagországok között.

A lengyelek már most megkérdőjelezik a nyitott határok igéretét. Kijelentették hogy a hátraarc politika szószegéssel ér fel.

Németország és Ausztria nagyon félnek az olcsó munkaerő beáramlásától. Az ő megszorításaikat minimálisan hét évre óhajtják fentartani. 2002-ben a svédek megigérték hogy nem fognak semmiféle megszorítást alkalmazni bevándorlókkal szemben, de tegnapra meggondolták magukat. “ Naivak lennénk ha nem látnánk hogy a keleti olcsó munkaerő beáramlása veszélyezteti szociális juttatási szisztémánkat” jelentette ki a svéd EU megbízott.

Múlt héten a hollandok úgy döntöttek, hogy 22 ezerre szorítják a munkavállalási engedélyeket a növekvő munkanélküliség és emigráció ellenes néphangulatnak köszönhetően.

Az olcsó munkaerő beáramlásától való félelem nem bizonyult valósnak amikor 1986-ban Spanyolország és Portugália tagja lett az EU-nak. De az újakhoz képest őket “gazdag” országoknak lehet titulálni. 1989-ben jelezték hogy 25 millió “vasfüggönybeli” államplgár fog nyugatra vándorolni. Eddig mindössze kevesebb mint 2,5 millió élt a lehetőséggel. Az EU szerint a legalkalmasabban avval lehet megakadályozni a népvándolást, hogy elősegítik a csatlakozandók gazdasági növekedését, megnövelik a befektetéseket és munkalehetőséget teremtenek ezekben az országokban."

Ian Black, European editor
Saturday January 31, 2004
The Guardian

demszkij
2004. január 27. 00:42 | Sorszám: 84
Bocsánat !

Áruld már el, hogy mit is tett, azon kívül, hogy tehetséges volt egy sportágban és élte a kommunista rendszerben a sportolók luxus életét? Milyen rendszer elleni politikai megmozdulásban vett részt, hol és ki ellen tiltakozott, cselekedett ?

Schmitt Pál körülbelül annyit tett az embertelen, gyilkos kommunizmus lejáratásáért,megbuktatásáért, mint a szifileszes Lenin !

demszkij
2004. január 27. 00:30 | Sorszám: 83
Árúld már el,hogy mit tett,azon kívül,hogy tehetséges volt egy sportágban és élet a kommunista rendszerben a sportolók luxus életét ? Milyen rendszer elleni politikai megmozdulásban vett részt,hol és ki ellen tiltakozott ?

Schmitt Pál körülbelül annyit tett az embertelen,gyilkos kommunizmus megbuktatásáért, mint a szifileszes Lenin !

demszkij
2004. január 27. 00:21 | Sorszám: 82
Leszavazták az EU-képviselők csillagászati fizetését


Udvardy Zoltán
Nem tudtak döntést hozni az EU-képviselők fizetésének egységesítéséről hétfőn, Brüsszelben. Ha elfogadnák a javasolt bérszintet, egy képviselői fizetés meghaladná a spanyol miniszterelnökét, és a négyszerese lenne a szlovák vagy a lett kormányfő havi jövedelmének.

Nem született döntés hétfőn Brüsszelben, az Európai Unió tagállamainak és a májusban csatlakozó országainak megbeszélésén, hogy módosítsák-e az EU-képviselők jogállását, egységesítve fizetésüket is.

A kudarcba fúlt ülésen – melyen hazánkat Kovács László külügyminiszter képviselte – Németország, Ausztria, Franciaország és Svédország ellenállásán bukott meg a javaslat. A Le Figaro mai háttéranyagában kiemelte: Hollandia, Svédország és Dánia sem támogatja a képviselők jogállását is megreformáló javaslatot. Franciaország attól tart, hogy a vita kiéleződése és a képviselők státuszának megváltoztatása csak növelné az EU-ellenességet. Egy francia diplomata szerint nemkívánatos felhangokat jelentene, ha ez a kérdés bekerülne az európai választási kampányba – írta a mérvadó konzervatív napilap.

Az európai választások közeledtével határozták el a Tizenötök, hogy újrafogalmaznák az uniós képviselők státusát. Fizetésüket, melyet 9037 euróban határoztak volna meg, a közösségi költségvetéshez igazítanák – értesült a Le Figaro.

Ezt az érzékeny kérdést, mely már húsz éve napirenden van, jelenleg is élénken vitatják a közösségi tagállamokban, most ízekre szedte az uniós külügyminiszterek tanácsa. Berlin – derül ki a lap cikkéből – már eleve azzal fenyegetőzött, hogy blokkolni fogja a javaslat elfogadását, ha nem fogadják el a képviselők fizetésének csökkentésére vonatkozó követelésüket. Erőteljes német sajtókampány támadta ugyanis az uniós képviselők új fizetési kondícióit, ami a Bundestag-képviselőinél 2000 euróval magasabb összegeket biztosít az európai képviselők számára.

Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia és Franciaország viszont attól tart, hogy a vita kiéleződése és a képviselők státuszának megváltoztatása csak növelné az EU-ellenességet. Egy francia diplomata szerint nemkívánatos felhangokat jelentene, ha ez a kérdés bekerülne az európai választási kampányba.

Ha a tagállamok elfogadták volna a parlament javaslatát, az európai képviselők fizetése a tagállamok parlamenti képviselőinek bérének átlagánál 30 százalékkal lenne magasabb. Franciaországban egy európai képviselő 3800 euróval keresne többet párizsi kollégájánál. Spanyolországban pedig – ahol a legrosszabban fizetettek a parlamenti képviselők – egy képviselő többet ’’vinne haza’’, mint miniszterelnöke, Jose Maria Aznar.

Még szembetűnőbb a különbség, ha az európai képviselők javasolt bérét a tagjelölt országokban ténykedő kollégáik fizetésével hasonlítjuk össze. A havi 9000 eurós bér Szlovákiában, Lettországban és Máltán a miniszterelnöki fizetés négyszerese. Az őket megválasztó lakosság átlagfizetésének ez nem kevesebb, mint a hetvenszerese – jegyzi meg a Le Figaro.

Mivel a jelenlegi és a csatlakozó államok nem jutottak érdemi megállapodásra, az európai küldötteket fizetése egyelőre a régi kondíciók között marad. Mivel bérüket saját tagállamuk fizeti, s azt a nemzeti parlament kalkulálja ki, ezek az összegek egy igen széles szóródásban jelennek meg. A képviselők jövedelme kiegészül a nekik járó, igen magas költségtérítéssel, amely egy-egy hónapban elérheti a 16 ezer eurót is. Ezeket a költségeket utólag, számla alapján fizetik. A Le Figaro brüsszeli véleményeket idéz, melyek szerint a képviselők fizetésének újraszabályzása átláthatóbb helyzetet kíván teremtetni, más vélemények szerint viszont továbbra is lehetőség nyílna pénzügyi visszaélésekre.

--------------------------------------
Kötelet kellene adni ezeknek az ingyenélő,haszonleső, here társaságnak,nem fizetés emelést,és felrobbantani az egész kócerájt ami arra alapszik,hogy ismét kizsákmányolja a szegény -talpnyaló politikusaik által prédaként odadobott - országokat !

demszkij
2004. január 21. 04:01 | Sorszám: 77
"Az Európai Néppárt (EPP) arra készül, nyilatkozatot fogad el a kommunizmus elítéléséről és a kommunista rendszerek áldozatairól való megemlékezésről - közölte kedden Szájer József az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja."

Jó,jó a kommunizmust el kellene már egyszer ítélni,de akkor mi lesz azokkal,akik a kommunista ifjak csapatában alakítgatták valaha karierjüket ? Azt hiszem érthető kikre gondolok ?

demszkij
2004. január 21. 03:53 | Sorszám: 76
"Schmitt Pál kiemelte, hogy a Fidesz képviselői első sorban a Magyar Köztársaságot képviselik az Európai Parlamentben..."

Mondja már meg valaki ennek a s..fejnek,hogy a magyarság érdekeit kellene inkább képviselni,azt a magyar földet,amit senkiházi kormányok,emberek,ebek harmincadjára hagytak,elpazaroltak,amiért kifolyt az a sok "drága vér " !

Köpni kell az ilyen üresfejüö kis hülyék, országvesztő,mismásoló idióták kijelentgetéseitől !

Suszter maradj a kaptafánál !

demszkij
2004. január 20. 00:10 | Sorszám: 59
Do not kill the messenger ! Én csak a "copy paste"-ben vagyok hibás !

Abban viszont nem vagyok biztos,hogy a csatlakozás után,nem találja ki majd valamelyik nagyokos,hogy kötelező !

demszkij
2004. január 19. 23:23 | Sorszám: 57
36 ezerbe kerül majd az uniós rendszám


Idén januártól 5, illetve 13 százalékkal kerülnek többe a rendszámtáblák, az uniós csatlakozás után egy sorozatban gyártott uniós rendszám 36 ezer forintba, az egyedi 15 ezer forinttal kerül majd többe.

Májustól Magyarországon is igényelhető majd az uniós szabvány szerinti rendszámtábla. Ennek mérete megegyezik a ma használatos rendszámtábláéval, de a nemzeti színek helyére az EU 12 darab sárga színű csillaga kerül majd.

A rendszámtáblák árai mellet egyéb szolgáltatások díja is emelkedik. Például az eddigi 1270 forint helyett egységesen 1500 forintot kell fizetni az ideiglenes, vagy a nemzetközi jogosítvány kiállításáért.

Drágul az egyénileg kiválasztott, és az egyedileg előállított rendszámtábla is, az előbbi 8400 forinttal, utóbbi pedig 15 ezer forinttal - írja a Magyar Hírlap.

demszkij
2004. január 17. 20:38 | Sorszám: 56
Hazánk lesz az EU szemétlerakója?

2004. jan. 17., 14:12 Hír TV


Az uniós csatlakozás után sokan attól tartanak, Magyarország a gazdagabb nyugati államok szemétlerakatává válhat. A környezetvédelmi tárca szerint alaptalanok a félelmek: továbbra is csak a hasznosítható hulladékok hozhatók be májustól szabadon.


Január 1-jétől Ausztriában rendkívül megszigorították, egyúttal megdrágították a hulladékok lerakását. Az új rendelkezések a feldolgozhatatlan hulladékok termikus hasznosítását, azaz elégetését írják elő. Lerakni ezentúl nem kis illeték megfizetése és bizonyos előkezelés után csak a valóban hasznosíthatatlan anyagokat lehet. Hasonló jogszabályok léptek életbe már Németországban is.

A drasztikus nyugat-európai előírások ismeretében nem tűnnek alaptalannak a hulladék-import növekedésével kapcsolatos félelmek. Egyes környezetvédők attól tartanak, hogy Magyarország uniós csatlakozása után az Ausztriában, Németországban rendkívül drágán feldolgozható hulladékok egy részét a nyakunkba, vagy rajtunk keresztül az unión kívüli szegényebb országokra zúdítják. Nem véletlen, hogy Persányi Miklós hétfői bécsi látogatásán is ezzel kapcsolatos kérdések álltak a tárgyalások középpontjában. Miként lehet az EU-n belül a különféle hulladékok útját követni? Hogyan ellenőrizhető az EU keleti határainál a hulladékok kivitele és behozatala?

Forrás: ma.hu

demszkij
2004. január 16. 23:44 | Sorszám: 55
A finnek is korlátozzák az új tagok előtt munkaerőpiacukat
2004. január 16. 11:21


MNO
A magyarok az uniós csatlakozás után még legalább két évig nem vállalhatnak munkát Finnországban.

A helsinki kormány ugyanis elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében korlátozzák az Európai Unióhoz májusban csatlakozó államok, köztük Magyarország állampolgárainak bejutását a finn munkaerőpiacra.

Ha valaki ezekből az országokból mégis Finnországban szeretne dolgozni, csak akkor kaphat munkavállalási engedélyt, ha a kívánt állásra nincs finn jelentkező. (FigyelőNet, Rádió.hu)


Téma: Gedei háborúval fenyeget?!
demszkij
2004. január 17. 05:10 | Sorszám: 21
Az egészből számomra az jött át ,hogy tökéletes az együttműködés a magyar kommunista kormányzat,a románok talpát nyaló RMDSZ-es csapat és Nastaséék között. A kijelölt újságíró vagy rádió kommentátor ügyet csinált abból, ami nincs, konfliktus a két kormány között. A magyar kommunisták ugyanis sem kettős állampolgárságot, sem autonómiát nem akarnak az erdélyi magyarságnak. De azért azt a látszatot akarnák fenntartani, mintha mekkora csatározások lennének köztük. Erre mondták felénk: Vakulj magyar, ne láss tót !

Téma: B.ZS.B.K. - Bayer Zs.Baráti Kör -
demszkij
2004. április 22. 19:26 | Sorszám: 53
Nekem az "1100 év Európa közepén " sorozat írásai tetszenek nagyon.


Erdély - Aranyosszék kettéhasadt hegye
1100 év Európa közepén (25. rész)

Bayer Zsolt

"Erdély minden időben, miként Svájcz, a szabadság hazája volt, itt levén védvára az ezredéves magyar alkotmánynak, itt levén fészke azon szabadságszeretetnek, polgári és vallási felvilágosodásnak, mely kelet és nyugatról, török és osztráktól egyiránt fenyegetve, Erdély függetlenségében találta fel léterejét, életfeltételét. (...)
E nagy missió betöltésében Erdély nemzetei közül kétségtelenül a székelyeké volt az oroszlánrész... Jólesik azért, ha útunkban a hős és szabadságvédő nép egy csoportját Erdély közepén feltalálhatjuk,oda helyezve az országrész szívébe, hogy onnan mintegy szétáradjon a szabadságvédőknek azon hősiessége és honszerelme, mely a múltban csodákat mívelt, s mely, hiszem, hogy a jövőben sem fogja magát soha meghazudtolni. Erdély szívének e nemes vértől lüktető gyúpontja nem más, mint Aranyosszék, a székely székek ötödike."

Akkor hát Aranyosszék.

Induljunk el Orbán Balázs nyomán - s hamar csatazaj, lódobogás, halálhörgés hallik a múltból, a nehéz magyar sorsból, csatazaj hallik, s összetöri a jelen furcsa, mesétlen csöndjét.
- Szabadíts meg, Uram! Éretted harcoltam!
László király menekül. Nyomában a Bizánc által reánk szabadított vad, vérszomjas kunok. Vágtat a király, életét s országát menekíti,s ahogy hátrapillant, egészen közelről csillog már szemébe a kunok véres fejszéje.
- Szabadíts meg, Uram! Éretted harcoltam!
Csak suttogta a fohászt László, a magyarok szent királya - de azért nyomban kettéhasadt az irgal-matlan hegy. Merthogy ez jutott eszébe hirtelen az Istennek, aki hallotta azt a suttogást. Kettéhasadt a hegy, László tovább vágtatott, a kunok meg rémülten rántották vissza lovaik gyeplőjét. Azt gondolták, megharagudott rájuk a hegyek szelleme. Nem tudták, hogy a hegyek szelleme is az egy igaz Isten.

A szenvedő Torda

Így menekült meg László király, s így keletkezett a Tordai-hasadék. Gondolom, van rá más magyarázat is, csak az tele lehet kőzettani meg földtörténeti szakszavakkal. Azokat meg én nem szeretem. Inkább hiszem a legendát, és hallgatom a hasadék mélyén neszező kövérkés csöndet, amely mindig összevész a szikár, barázdált arcú sziklavénekkel.
Túl bölcsek már a sziklák a fecsegéshez. A kövérkés csönd pedig túl gyerek. A patak zúgása az ő barátja, együtt ingerelik a véneket,akik néha nagy haragjukban vihart zúdítanak a mélybe. No, olyankor ne érjen idekint a rossz sorsod! Vihar idején még szent lovagkirályunk is a barlang mélyén keres menedéket.
Nohát, ha van városunk Erdélyben, amelyik sokat szenvedett, akkor az Torda. 1598-ban Basta gene-rális elővezettette a város előkelőit, és nyilvánosan lemészároltatta valamennyiüket. Három év múlva jött Vitéz Mihály, és kétszer egymás után porig égette a települést.1658-ban a törökök dúlták fel, majd Rákóczi szabadságharca idején, 1707-ben Rabutin hadai fosztogatták.
Mégis, mégis - Torda valahogyan mindig újjáépült, házai mindig benépesültek, s emellett ez a város volt Erdély történelmének egyik legnevezetesebb központja.
Miközben a magára oly büszke Európában megülik a tridenti zsinatot,és elindítják az ellenreformá-ciót, Franciaországban kitör a vallásháború, és Szent Bertalan éjszakáján csaknem kiirtják a huge-nottákat, addig Tordán számos országgyűlésen mondják ki, és biztosítják a vallásszabadságot. Sőt 1568-ban Európában elsőként itt iktatják törvénybe, hogy a prédikátorok szabadon terjeszthetik tanaikat.
Két templom: az öreg református és a furcsa, torony nélküli katolikus ezen országgyűlések helyszíne. S a gyűlésekre igyekvő fejedelmek szálláshelye is látható még, s az a ház is, ahol Jósika Miklós született. S abban is van valami végzetszerű, hogy éppen itt, Aranyosszék közepén hirdették ki 1691-ben azt az átkozott Diploma Leopoldinumot, az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnését kimondó császári határozatot.

Bethlen Gábor fejedelem a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen elfogadtatta egy akadémia alapítási tervét. 1622 májusa volt akkor, s az év végén a Gyulafehérvárra telepített, az Európa-hírű heidelbergi akadémia mintájára szervezett kollégium már fogadta is első vendégprofesszorát, Martin Opitz német költőt, aki klasszika-filológiát oktatott az erdélyi ifjaknak. S jöttek utána sokan külföldiek, s jöttek a külföldön taníttatott magyar professzorok is: Csulai György, Balai Mihály, Galgóczi István - de itt tanult, majd ide tért vissza tanítani Apáczai Csere János is.

Bethlen Gábor fejedelem kevéssel halála előtt aztán még egyszer gondoskodott az általa alapított kollégiumról: Enyed városát minden adójával, hét falut, a tokaji Hétszőlő minden jövedelmét, Debrecen városának évi kétezer aranyát, továbbá saját vagyonából húszezer aranyat adományozott visszavonhatatlanul a kollégiumnak - aztán meghalt.
Ment is minden rendjén egészen 1658-ig, amikor az Erdélyre törő török-tatár hadak feldúlták a fejedelmi székhelyet, és porig rontották a kollégiumot. Négy esztendő múlva aztán Apafi Mihály fejedelem Enyedre helyezi át a kollégiumot. S figyeljünk csak! Kisvártatva még két intézkedést hoznak: elrendelik, hogy a város polgárai kalaplevétellel köszöntsék a professzorokat, a sót szállító szekereket pedig kitiltják a miriszlói útról, nehogy a zörgés megzavarja a tanítást. A tanárok lakást kapnak, fizetésük 250 forint, s ezen felül még terménybeli juttatás is jár nekik. Hogy ez a pénz mit ért, talán megértjük, ha tudjuk, hogy egy pár csizma egy forintba került akkoriban.
És folyt az oktatás, zavartalanul.Bentlakó deákok, a tógátusok, s a kintlakók, a publikusok egy-formán óvták nagy hírű iskolájukat, a felsőbb osztályosok tanították s felügyelték az alsóbb osztályba járókat, tisztelték egymást,tanáraikat, fejedelmüket, városukat, s tisztelték mindenekfelett hazájukat s a tudást, amellyel szintúgy a hazát szolgálták. S ha a tudás éppen nem volt elég szolgálat a hazának, akkor életüket dobták oda, gondolkodás nélkül.

Enyedi deákok

Így történt ez 1704 virágvasárnapján, amikor Rabutin parancsára Tiege ezredes feldúlta Enyedet. Porrá égett a város és véle a kollégium is. Az Őrhegyre menekült deákok egy csoportja a visszavonuló osztrák rablókra vetette magát. Fűzfahusáng volt a fegyverük, azzal esett neki a martalócoknak Krizbai Gyuri, Marosvásárhelyi Péter, Magyari István - és mind a többi deák. Meghaltak. Emlékművük fenn áll a Kápolna-dombon, s kijár nekik a főhajtás, az emlékezet az utókortól - persze, csak ha az utókor ad még valamit magára.
Három évvel a szomorú eset után a labancok megint csak felprédálták a várost, s a kollégium kilá-tástalan helyzetbe került. Ekkor Pápai Páriz Ferenc az angol protestánsokhoz fordult segítségért. Ennek eredményeképpen I. György király pátenst adott ki, s a hitsorsosok 11 ezer fontot gyűjtöttek össze a kollégium felépítésére.
Felépült a nagyenyedi kollégium, s falai között azóta is folyik az oktatás. Folyik, pedig ahogy Krizbai Jenő igazgató úr finoman fogalmaz, 1920 után a Bethlen Gábor Kollégium "egy más érték-rendű társadalmi, politikai és kulturális szerkezetbe helyeződött át". Hát igen.
1963-ban még a Bethlen Gábor elnevezést is betiltották, 1975-ben pedig a tudomány 350 éves templomát ipari líceummá alakították át - egy gazember, félanalfabéta cipészinas, Ceausescu parancsára.
Ha sétálunk a folyosókon, ha a szemükbe nézünk az elmúlt évtizedekben itt végzett, s ki tudja, mennyit szenvedett deákoknak,akkor jó, ha tudjuk: azt a gazember, félanalfabéta cipészinast a fényességes Nyugat közel negyven egyeteme választotta díszdoktorává. E tudással együtt lesz kerek a világ.
A kollégiummal szemben áll Nagyenyed vára. S Nagyenyed várának ugyan miért jutott volna könnyebb sors, mint Nagyenyed református kollégiumának? Jó Árpád-házi királyaink idején emelték a kicsi várat, amelyet aztán a XIV-XV. század folyamán kibővítettek. Nyolc bástyát húztak köré, s ősi szokás szerint mindenik bástyát más-más céh őrizte.
Először Budai Nagy Antal fellázadt parasztjai ostromolták Enyedet. Több mint száz keserves esz-tendő elmúltával pedig Izabella királyné töltött itt egy éjszakát, a bejárat felett ma is látható szobácskában. S az az éjszaka az asszony életének legnehezebb éjszakája volt.
1551 áprilisa volt. Fráter György már megkötötte Ferdinánddal a nyírbátori egyezményt, amely kimondta, hogy Erdély a tiszántúli részekkel egyetemben visszaszáll a Habsburgra. Fráter György aztán fegyverrel kényszerítette Izabellát az egyezmény elfogadására - s a magára maradt asszony innen, Enyedről indult, hogy átadja Castaldónak Szent István koronáját.
Ezért volt annyira nehéz az az itt töltött éjszaka. Mert nem maradt utána más, csak a királyné búcsúja Erdélytől. Ám az enyedi polgároknak akadt még ennél is nehezebb éjszakájuk, akadt szép
számmal. A rettegett Basta generális idején ezt jegyezte fel naplójába a krónikás: "1603-ban Enyed piacán az őrölt fakéregből készült cipó mellett emberhúst is mértek."
Talán így volt, talán nem. De hogy mérhetetlen volt a szenvedés, abban bizonyosak lehetünk. Török, Habsburg, labanc, kuruc - aki csak erre járt, dúlta a falakat. Utoljára aztán 1849. január 8-án törtek rá gyilkosok, néven nevezve román felkelők, akik Axente Sever és Avram Iancu vezetésével 700 magyart és szászt mészároltak le. A vár falán tábla emlékeztet a gyilkosságra, s e tábla alatt nyugosznak tömegsírban az áldozatok.
Érettük is elmormolhatsz egy imát a XIV.században épült vártemplomban. Mert, istennek hála, van még gyülekezetnyi hívő, van tiszteletes is, s van istentisztelet magyar nyelven.
A vártemplom melletti evangélikus templomban nagyobb a csönd.Merthogy 14 szász él még Nagy-enyeden, öreg ember mind - hát ritkábban zendül fel itt az Urat dicsérő ének. De talán nekik, öreg
szászoknak is vigasztalásul szolgál Áprily Lajos néhány sora, amelyet Pásztori János tiszteletes úr tétetett ki a várban:
"Ó föld: Cenkalja, Őrhegy,
templom-árnyék,
Sok karthauzi-szegfűs cinterem,
van-e rögöd, mely nem halállal áldott
s van-e köved, amely delejtelen?"

Székelykő

Vissza, még egyszer vissza a vadonba! Egészen a fenséges Székelykő lábáig. Hát mik vagyunk mi, gyarló emberek e roppant sziklatömb alján? A Székelykő egyetlen sóhajtása, egyetlen vihara elsodorna minket, nyomtalanul. Mégis: odafent, a szörnyű szirt tetején vár állott,Székelyvár, amelynek romjai megvannak most is, csak hát mi ahhoz is kicsik voltunk, hogy felmásszunk oda.
Messzi időkben, a tatárjárás előtt még megmászták az ormot büszke székelyek, s várat is építettek reá. Nem volt idejük azon töprengeni, mekkora is az ember. Tudták: semekkora. S tudták: éppen
ezért majdnem mindenre képes.
S ugyan ki tudhatná ezt jobban, mint a Székelykő tövében megbújó Torockó lakói? Ők, kiknek ősei a messzi Ausztriából, Eisenwürzel városából betelepített szászok voltak, s valami rémisztő türelemmel, kitartással, konoksággal bányászták a vasat a környező hegyek gyomrából. Bányászták a vasat, és felépítették ezt a települést. Takaros házaik felfoghatatlan életerővel s bizakodással vannak odaragasztva a kietlen tájhoz.
Áll a vándor Torockón, s mélyen meghajtja lelkét a táj előtt, a falu előtt, a székelyek s a szászok előtt, a hit előtt, a megmaradás előtt, a munka előtt, az öröm és a bánat előtt - az élet előtt,amelynek oly különös értéke, értelme van errefelé. S meghajtja fejét a vándor Székelykő előtt is, hogy ne legyen haragos a hegy - hogy jóságosan vigyázza a tövébe bújt, szívszaggatóan szép életeket.


Téma: Mészáros Tamás múltja
demszkij
2004. január 07. 21:21 | Sorszám: 108
Édes Istenem,itt mindenki csak hozzászól senki sem olvas ?

"demszkij Válasz | 2004. január 06. 15:00 | Sorszám: 76
Amikor letöltöttem az anyagot,nekem csak egy cikk(az első) jelent meg.Abból valahogyan nem tudatosult az elkövetés ideje,és piszlicsárénak tünt az összeg.Azért mondtam,talán nem is kellene verébre lövöldözni.Azóta már változott a véleményem,hiszen az általam kis csóró kleptomániás szarkának tartott emberke,még be is perelte azokat,akik rajtakapták.
Gondolom ugyanígy "tekintettel kell lenni a beteg édesanyjára" kitétel sem érvényes már.

Előzmény: Flex 2004. január 06. 07:02 "

demszkij
2004. január 07. 19:24 | Sorszám: 104
A magyar nyelvben kis millió más kifejezés is van az ellenvélemény kifejezésére,a hülye szót pedig képezheted ragozhatod bárhogyan nem igazán alkalmas másik meggyőzőzésére !

Nem tudom,Mészárost esetleg te védted,én csak azt jegyeztem meg,-nem tudván hogy mikor is történt a lopás !-hogy kár az egérből elefántot csinbálni,hiszen 50 ezer forint nem egy tétel,(s annyit is kleptós szarkaként piti részletekben lopta össze) amikor olyanokkal van tele a parlament,akik milliókat loptak.

Talán olvasni is kellene,nem csak hozzászólni !

demszkij
2004. január 07. 14:23 | Sorszám: 99
Túl van tárgyalva, kezdem megszokni már, hogy sokaknak itt a Gondolán, legfőbb és lehengerlőbb érve a "hülye vagy", illetve (ha nem azt mondod mint én) "hülyeségeket beszélsz". Igyekszem majd meggyőzni magam, hogy ezek után zene legyen a fülemnek, ez a szó, ha már az itt meghonosodott vitakultúra nem nélkülözheti ezt a jelzőt.
demszkij
2004. január 07. 04:58 | Sorszám: 89
Köszöntelek újabb "köpködős és rugdosós" lovag. Gratula,jól csinálod,,melyik "-jungendbe" tartozol ?
demszkij
2004. január 06. 15:43 | Sorszám: 79
S azok beismerik a lopást is,ahogyan én olvastam,csak éppen nem tudnak az alkolomnak ellenállni.
demszkij
2004. január 06. 15:00 | Sorszám: 76
Amikor letöltöttem az anyagot,nekem csak egy cikk(az első) jelent meg.Abból valahogyan nem tudatosult az elkövetés ideje,és piszlicsárénak tünt az összeg.Azért mondtam,talán nem is kellene verébre lövöldözni.Azóta már változott a véleményem,hiszen az általam kis csóró kleptomániás szarkának tartott emberke,még be is perelte azokat,akik rajtakapták.

Gondolom ugyanígy "tekintettel kell lenni a beteg édesanyjára" kitétel sem érvényes már.

demszkij
2004. január 06. 05:04 | Sorszám: 64
Én utánna is néztem a keresővel egy kicsit,ezeket találtam:
Martinkó Károly Az álorvosnő Hungáriasp 1989 150
Martinkó Károly Homoszexuális gyilkosok Népszava 1990 300
Martinkó-Maráz Páter Tarziciusz/Másokért élni Szépirod. 1980 100
----------------------------------------------------
Martinkó Károly és Sükösd Levente rádió riporterek, valamint az RTL Klub kereskedelmi
televízió kéttagú forgató csoportja ismerkedett meg egymással ...
------------------------------------------------------
2003.11.27 0000000758680 Martinkó Károly Justitia zokog; ...
--------------------------------------------------------
Köszönjük, Klári néni cikk írta Martinkó Károly http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/archiv/u981312.html
--------------------------------------------------------
Eörsi László is hivatkozik Martinkóra a Mansfeld Péter
A valóság és a mítosz című Beszélőben megjelent írásában. http://beszelo.c3.hu/02/12/08eorsi.htm
---------------------------------------------------------
demszkij
2004. január 05. 22:00 | Sorszám: 56
Elfeledtem a cikket,bár számomra nagyon furcsa,hogy más hírforrást nem talált a nagy leleplező újságíró,mint egy fénymásolatot !

Szerintem úgy is kell kezelni,nagyon könnyen meglehet hogy csak figyelem elvonás miatt dobták be valahonnan.


"„Hobby”

Ki lophatta el a pisztolyt? - töprengett a festőművész, akitől csak nemrég 'távozott a Magyar Televízió egyik munkacsoportja. Bánata érthető volt, hiszen a Rákóczi-korabeli pisztolyt féltve őrzött kincsként tartotta számon.
Később egy fából faragott angyalka „repült" el a Mátyás-templomból, 1969 januárjában pedig három közismert Szász Endre-grafika tűnt el a Derkovits-teremből, ahol a „Tv-előzetes" forgatott. A Bolgár Kultúrotthon-nak egy ónfedelű német kupája bánta a televízió látogatását. De másutt is egyre-másra keltek lábra az értékes alkotások — mialatt a felvétel tartott. A művész és a nagyvonalúság általában együtt jár. Így azután voltak, akik észre sem vették, hogy egy-egy alkotásuk csak volt. Másrészt nem mindegyik művész élt a feljelentés jogával. Persze, nem azért, mert nem tartották fontosnak, hanem mert nem tudták, hogy kit vagy kiket gyanúsíthatnak alkotásaik ellopásával. Emellett kellemetlennek is érezték volna, hogy a televízió náluk járt forgatócsoportját jelöljék meg, mint a gyanús személyek körét.
Furcsa műgyűjtő lehet !
állapította meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság társadalmi tulajdon-védelmi osztályán Péter Ferenc őrnagy, akire nem kisebb feladat várt. mint annak a megállapítása, ki az a nyilván-valóan egyazon ,,műgyűjtő" aki ilyen furcsa módon hódul a szenvedélyének.
Az nem volt kétséges előtte, hogy az „enyveskezű" ismeretlent - sajnos - a televíziónál kell keresnie. Ugyanakkor a tettes mielőbbi felderítése a televízió dolgozóinak presztízsét is jelenti, akiknek a jó hírnevét csorbította a tolvajlássorozat.
A különböző kerületi kapitányságok által korábban elrendelt és eredménytelenül megszüntetett - a témába vágó - ügyek nyomozati iratainak áttanulmányozása után határozta meg csoportvezetőjével, Pudleiner Gyula századossal a nyomozás irányát.
Ami a meglepetés erejével hatott: a Fészek Művész Klub gondnokának feljelentéséből az derült ki, hogy a náluk folytatott felvételek idején egy nem éppen műkincs, hanem egy nehezen beszerezhető, korallszínű telefonkészüléknek veszett nyoma, emellett a közelmúltban több jegyzőkönyv is készült a televízió Szabadság téri épületében arról, hogy az egyik kellékes egy bizonyos M. T.-t gyanúsít egy bronzveretes szivar-doboz eltűntetésével ....
A kör bezárul
E szivardoboz-ügyben készült jegyzőkönyvből egyébként az is kitűnt, hogy a szóban forgó - szakmai nyelven - külsős-másodasszisztens kikérte magának az „alaptalan" gyanúsítást, s hogy a tiltakozásnak nagyobb súlyt adjon, megfenyegette a kellékest, hogy rágalmazás miatt feljelenti.
M. T. személyvizsgálata egyre alaposabbá tette az őrnagy gyanúját.
Az úgynevezett „jobb családbál" származó, 22 éves fiatalember 1967 januárjától 1969 májusáig külsősként dolgozott a televíziónál. Ugyanakkor - másodállásban - egy művelődési otthon irodalmi szakkörét is vezette. A képzőművészet iránt érdeklődő M. T. 1968-ban az ELTE Bölcsészkarára is beiratkozott.
M. T. barátai közül külföldre történt utazásukkor többen megtagadták, a hazatérést. Mivel M. T. minden esetben jelen volt ott és akkor, amikor a lopások történtek, joggal vetődött fel, hogy az értékes műalkotások esetleg az országhatáron túlra is kerültek!
Péter Őrnagy főként a művelődési otthon igazgatójának feljelentését és az ezt követően lefolytatott eredménytelen nyomozás adatait értékelte sokra. A feljelentés szerint ismeretlen tettes ellopta az otthon No. 65 20488 számú Qualiton-magnetofonját. Az ügyben igán sok személyt hallgattak meg a nyomozást elrendelő kapitányságon, de M. T. - aki a magnetofonhoz szintén hozzáférhetett - nem került gyanúba.

Néma sértettek
A házkutatás váratlan időben és rendkívüli alapossággal folyt -, de az a feltevés, hogy a sorozatosan ellopott értékek külföldre kerültek volna, megdőlt. Hiánytalanul megtalálták azokat - még a Qualiton-magnetofon és a korallszínű telefonkészülék sem hiányzott!
M. T.-t azonban mindez nem hatotta meg, sőt az előállítása után sem élt azzal a lehetőséggel, hogy enyhítő körülményként őszinte beismerő vallomást tegyen. „Mesével" próbálta félrevezetni az Őrnagyot, miszerint ő nem tolvaj, hanem a nála megtalált tárgyakat részben ajándékba kapta, illetve vásárolta.
- És ezt a Rákóczi-korabeli pisztolyt mikor és kitől vette? — kérdezte Péter Őrnagy olyan hangsúllyal, mintha a válasz nem is igen érdekelné.
- 1966-ban vettem az Ecserin egy ócskástól.
- Biztos ebben?
- Természetesen.
- Hát ez nagyon érdekes! A pisztolyt ugyanis 1968-ban lopták el egy művész műterméből,
a televízió felvételt készített.
- Őszinte beismerő vallomást akarok tenni! — horgasztatta le a fejét ekkor.
De amint rövidesen kiderült: az őszintesége ekkor még korántsem volt teljes értékű.
Őrizetbevételére azonban nem került sor, mivel valósnak bizonyult az az állítása, hogy édesanyja súlyos beteg, és egy erősebb megrázkódtatás súlyos következményekkel járhatna,
A VI. kerületi kapitányságon még tart az ügy további vizsgálata és közben a bünlajstrom egyre bővül. Sivak Barnabás őrnagynak nagyon nehéz a dolga, hiszen a rendőrség humánus intézkedése következtében a nem is csekély társadalmi veszélyességű „műgyűjtő" szabadlábon védekezik...egyelőre. Még a másodállása sem szűnt meg, tehát most is ott működik, ahonnan a magnetofont eltulajdonította.
Sivák és Péter Őrnagy érdeklődése nyomán több olyan művészhez kopogtathatnak majd be a nyomozók, akik még nem tudják, hogy alkotásaik közül egyik-másik már régen nincsen a birtokukban, illetve olyanokhoz, akik csak bosszankodtak ahelyett, hogy feljelentést tettek volna a lopás felfedezése után.
A kárérték megállapítása még nem végleges, de az már bizonyos, hogy jóval túlhaladja az 50 ezer forintot.
(marlinko)"

demszkij
2004. január 05. 21:53 | Sorszám: 55
Látom senki sem fáradt azzal,hogy bemásolja ide a kezdő hozzászólásban megadott linken olvasható irományt. Szerintem ha annak minden sora igaz is,akkor sem kell a bolhából elefántot csinálni,hiszen nem szükséges szakembernek lenni ahhoz,hogy az ember lássa Mészáros egy beteg ember,a betegsége kleptománia,ez látszik abból is,hogy amolyan szarka módra lovasította meg a dolgokat,ami "fényes volt" illetve ami megtetszett neki. Mint ahogy a cikk végén kiderül,amolyan 50 ezer forint értéküre becsülik az évek során elloptakat.Mi az amikor a parlament meg a magyar közélet telis-tele van olyan rablókkal,akik milliókat loptak,raboltak össze.

Persze mindezek ellenére,részemről a Mészáros Tamás lehet sz@rházi,aljas ember is,nem megvédeni akarom,csak azt jelzem,hogy kár a bolhából elefántot csinálni,a balhéra esetleg csak a(z)(igazán) beteg édesanyja menne,vagy megy rá !


Téma: bencsik_mécs
demszkij
2004. január 25. 21:08 | Sorszám: 437
Csak röhögni lehet ezen az MI szignójú seggfejen !

"– Azt is el akarom mondani, hogy a hatalom számára az első számú közellenségek közé tartoztam. Már a kerekasztal-tárgyaláson képviseltem az SZDSZ-t, amikor még mindig megtagadták útlevélkérelmemet. Ez volt a helyzet, és engem senki ne oktasson ki az elmúlt rendszerből, mert négyszer rúgtak ki az állásomból, annak ellenére, hogy kiskorú gyermekeim voltak. Amikor láttam azt, hogy az ötvenhatosokon kívül van más ellenzéki csíra – ez 1977-ben jelent meg, amikor Václav Havelékat lecsukták és tiltakozó mozgalom indult –, akkor én ezzel a társasággal kerestem a kapcsolatot. Ebből lett később a Demokratikus Ellenzék. Egyike voltam azoknak, akik aláírták a tiltakozó memorandumot, a magyar Charta ’77– et. Azok, akik most ellenem kiabálnak, akkor mind lapultak. Amikor nehéz volt az idő és keménynek kellett lenni, akkor én kemény voltam, amikor azonban politizálni kellett egy demokratikus jogállamban, akkor én demokratikus jogállami mentalitással kívántam politizálni és így kívánok ma is. Ezt egyesek nem értik, azok egy része sem, akik eddig barátaim voltak. Orbán Viktor miniszterelnökségének második felétől az ötvenhatosok között felülről szervezett polarizáció indult meg, egyfajta ellenségképzés. Ennek az áldozata lettem én is, a politikai kultúra is. "
http://www2.mno.hu/index.mno?cikk=143650&rvt=99&PHPSESSID=873cf928f806af0a09bb5d6d7eb1191d&pass=2

demszkij
2004. január 25. 18:23 | Sorszám: 424
Egy havi fizetés meg 250-300 forint !
demszkij
2004. január 25. 18:22 | Sorszám: 422
Hát nem tudsz rájönni te nagy utazó,mégis ki lehet a hibás !?

„Az én ötvenhatos barátaim azt nem mondják, hogy elárultam volna 1956 eszméit. A fiatal generációból egyesek mondják, akiket befolyásoltak és elkábítottak. Ez akkor kezdődött, amikor Orbán Viktor lett a kormányfő, pontosabban az ő országlásának a második felétől. Addig mindig nagy tisztelet övezte a múltamat.”

demszkij
2004. január 25. 18:19 | Sorszám: 420
Tökéletesen ráillik a kifejezés: hernyó !
demszkij
2004. január 25. 17:49 | Sorszám: 412
Túl hosszú a cikk,úgyhogy csak egy részletet idézem,Mécs Imre vádaskodásainak.Elég nehéz embernek nevezni valakit,aki ilyeneket mond produkál !

"...
– Nem a múltját, a börtön évek közös szenvedéseit kérdőjelezik meg volt rabtársai, így Hegedűs László, Pataki László vagy a TIB jelenlegi elnöke, Regéczy-Nagy László, hanem az 1990 utáni cselekvéseit. Főként azt rosszallják, hogy az SZDSZ az MSZP-vel szövetkezet 1994 után, és ebben ön is szerepet vállalt.

– 1990-ig, a választásokig egyike voltam a legkeményebb ellenállóknak, még a kerekasztal-tárgyaláson is talán én voltam a legkeményebb Magyar Bálinttal. Minket az SZDSZ delegált, s nem voltunk hajlandók engedni az MSZMP nyomásának. Akkor még Orbán Viktorék velünk voltak, és együtt akadályoztuk meg azt, hogy elvtelen alku köttessék meg a rendszerváltáskor. Sajnos maga Antall József is hajlott arra, hogy politikusi alkut kössön a többi párttal együtt.

– Ám végül az SZDSZ és az MDF kötötte meg a paktumot.

– Az jóval később volt, az első szabad választás után. Azt azonban meg szeretném jegyezni, hogy a kerekasztal-tárgyalások idején még egyáltalán nem volt biztos, hogy eljutunk a szabad választásokig, azt sem lehetett tudni, hogy a Szovjetunió fel fog bomlani, nem sokkal azelőtt mondta el Grósz Károly a Sportcsarnokban hirhedt fenyegető beszédét, s fegyverben volt még hatvanezer munkásőr. 1989 nyarán, a tárgyalásokon felvetődött olyan javaslat, hogy a lengyelekhez hasonlóan az állampárt meghatározott kvótát kapjon a parlamentben, 35-40 százalékot a választástól függetlenül. Mi voltunk azok, akik azt mondtuk, hogy nem, és mi voltunk azok, akik a végén nem írtuk alá a megállapodást és népszavazást kértünk. Tehát egyáltalán nem lehetett látni, hogy ilyen simán fog menni a rendszerváltás és nem tudhattuk, hogy a Szovjetunió semmiképpen nem fogja támogatni a magyar kommunistákat. A június 16-i Hősök terei beszédemben ki is tértem erre. Ott többek között azt mondtam, hogy sokan beszélnek kéznyújtásról, de mi kezet csak a szabadon választott parlamentben fogunk nyújtani.

– Ez elég távol van 1956-tól.

– Azt is el akarom mondani, hogy a hatalom számára az első számú közellenségek közé tartoztam. Már a kerekasztal-tárgyaláson képviseltem az SZDSZ-t, amikor még mindig megtagadták útlevélkérelmemet. Ez volt a helyzet, és engem senki ne oktasson ki az elmúlt rendszerből, mert négyszer rúgtak ki az állásomból, annak ellenére, hogy kiskorú gyermekeim voltak. Amikor láttam azt, hogy az ötvenhatosokon kívül van más ellenzéki csíra – ez 1977-ben jelent meg, amikor Václav Havelékat lecsukták és tiltakozó mozgalom indult –, akkor én ezzel a társasággal kerestem a kapcsolatot. Ebből lett később a Demokratikus Ellenzék. Egyike voltam azoknak, akik aláírták a tiltakozó memorandumot, a magyar Charta ’77– et. Azok, akik most ellenem kiabálnak, akkor mind lapultak. Amikor nehéz volt az idő és keménynek kellett lenni, akkor én kemény voltam, amikor azonban politizálni kellett egy demokratikus jogállamban, akkor én demokratikus jogállami mentalitással kívántam politizálni és így kívánok ma is. Ezt egyesek nem értik, azok egy része sem, akik eddig barátaim voltak. Orbán Viktor miniszterelnökségének második felétől az ötvenhatosok között felülről szervezett polarizáció indult meg, egyfajta ellenségképzés. Ennek az áldozata lettem én is, a politikai kultúra is.
..."

http://www2.mno.hu/index.mno?cikk=143650&rvt=99&PHPSESSID=873cf928f806af0a09b b5d6d7eb1191d&pass=2

demszkij
2004. január 22. 02:49 | Sorszám: 113
Cicuska te még az idióta Tótánál is lejáratottabb nullácska vagy,még akkor is,ha naponta cserélgeted a nickneveidet !
demszkij
2004. január 22. 02:12 | Sorszám: 106
Önmagukat már régen lejáratott szarháziaktól kár idézni !

Menjen tóta, de a jó érzés nem engedi hogy leírjam hová,- úgyis tudja mindenki - az olyan állat,mint ez az idióta, aki a tüntető tömegbe akart lövetni ! Azt hiszem,az ilyenek,s a hozzá hasonlók végezték ötvenhatban megérdemelten a lámpavason,vagy a fákon !

demszkij
2004. január 22. 01:17 | Sorszám: 104
"Ez tényleg szörnyü.
De adja az isten, hogy soha ne tudjuk meg, hogyan viselkednénk hasonló helyzetben.
MI nem hös, oszt akkor mi van. Nincsenek hösök, maximum "pechesek"."

Csak Mécs Imre szerű hernyók vannak,akik aztán szétrágnak minden becsületet !

demszkij
2004. január 21. 23:41 | Sorszám: 95
Hozzászólás egy másik fórumról !

"Mécs Imrével kapcsoplatban egy megdöbbentő kerekasztalbeszélgetés jut eszemben.
A beszékgetésen Fónay és Mécs is jelen voltak.
1956 témája kapcsán vita alakult ki a két 56-os között.
Fónay próbálta megértetni Méccsel, hogy a hóhérainak a padsorában ül.
Mécs szemtelen válaszaira Fónaynak elfogyott a türelme, és a következő mondatai kapcsán -- megállt a levegő a studióban.

IMRE, - EMLÉKSZEL MIKOR A SIRALOMHÁZBAN VÁRTAM,
HOGY JÖJJENEK ÉRTEM A KIVÉGZÉSHEZ?
IGEN.
EMLÉKSZEL ARRA IS, HOGY FELDUZZADT AZ ARCOM AZ
IDEGESSÉGTŐL ÉS NEM TUDTAM MEGENNI A VACSORÁMAT?
IGEN.
S MÍG MEGJÁRATTÁK VELEM A BITÓFA ÁRNYÉKÁT, A
POKLOK-POKLÁT, AZ IDŐ ALATT, TE MEGETTED A
VACSORÁMAT!

Igazán a beszélgetés hangulatát nem tudom visszaadni, de percekig érezhető volt a studióban, hogy remeg a levegő.
Csupán ennyit Mécs Imre 56-os múltjáról."

demszkij
2004. január 21. 23:33 | Sorszám: 94
S itt az adalék is !

"SZEMBESÍTÉSI JEGYZŐKÖNYV
felvéve a Belügyminisztérium hivatalos helyiségében 1957.július 5-én
Jelen vannak: Forgács Ferenc és Mécs Imre letartóztatottak
A kihallgatást vezető figyelmezteti a jelenlévőket, hogy csak a feltett kérdésre válaszolhatnak. Egymás szemébe mondják a válaszaikat és ha valami kérdésük van egymáshoz, azt csak rajta keresztül tehetik meg.
Kérdés Forgács Ferenchez: Ismeri az Önnel szemben ülő személyt?
Igen ismerem, de a teljes nevét nem tudom. Iminek hívják.
Kérdés Mécs Imréhez: Ismeri az Önnel szemben ülő személyt?
Igen, Ferinek hívják. A teljes nevét itt tudtam meg.
Kérdés Forgács Ferenchez: Ellenséges vagy haragos viszonyban nincs Mécs Imrével?
Nem vagyok.
Kérdés Mécs Imréhez: Ellenséges vagy haragos viszony van maguk között?
Nincs.
Kérdés Forgács Ferenchez: Ön vallomást tett arról, hogy kapcsolatban állt a nyugatra szökött Kárászi Jánossal, továbbá Chapmann angol követségi személlyel. Kapott-e Ön feladatokat adatgyűjtésre?
Nem kaptam.
Kérdés Mécs Imréhez: Ön vallotta, hogy 1957.márciusban fenn volt Vancsó Béláné lakásán és ott találkozott Forgács Ferenccel. Most röviden mondja el, mi volt a megbeszélés lényege!
- A megbeszélés lényege az volt, hogy Kárászi János titkosírással levelet küldött nyugatról, melyben felszólított téged arra, hogy adatokat gyűjtsetek katonai objektumokról.
Kérdés Mécs Imréhez: Vancsóné és Forgács felkérték-e Önt arra, hogy legyen a segítségükre?
Igen, felkértek, de nem vállaltam.
Kérdés Forgács Ferenchez: Emlékszik-e Ön a Mécs Imre által elmondott találkozásra? Mondja el, hogyan történt.
- Igen, emlékszem. Egyik alkalommal Mécs fennjárt Vancsóné lakásán és érdeklődött aziránt, hogy a szervezetünkben lévő egyénekről mit tudunk. Vancsóné közölte, hogy Nagy és Lajtó letartóztatásban vannak. Szóba került, hogy Jancsi írt-e levelet. Vancsóné mondta, hogy mostanában nem. Egyszer valóban küldött Kárászi citromírással írt levelet, melyben megkért, hogy az itteni helyzetről tájékoztassuk. Mécs Imrének ezt elmondtuk és kértük, ha érdekes dolgot tud, közölje velünk. Mécs azt mondotta, hogy segítségünkre lesz. Azóta Méccsel én nem találkoztam.
Kérdés Mécs Imréhez: Megfelel-e a valóságnak, amit Forgács Ferenc elmondott?
- Részben, mert én nem vállaltam semmiféle információ adását, sőt figyelmeztettelek, hogy ezek az információk, bármennyire is tudnak már róla, kémkedés alá tartoznak és ezért szigorú büntetés jár. Kijelentettem, hogy nem megyek el veletek szombat és vasárnap laktanyákat megnézni Pest környékén.
Kérdés Forgács Ferenchez: Megfelel ez a valóságnak?
- Tudomásom szerint mikor ez a kérdés elhangzott, ő azt mondta, fel fog ismét keresni és meg fogjuk beszélni ezt. Nem felel meg a valóságnak az, hogy Mécs Imrét Pest környékére hívtuk kaszárnyákat megfigyelni.
Kérdés Mécs Imréhez: Fenntartja saját vallomását?
Igen, fenntartom.
Van-e valami kérdésük egymáshoz?
Nincsen.
A szembesítést befejezem.
Forgács Ferenc letartóztatott Mécs Imre letartóztatott
Vezette: Gerő Tamás rendőrnyomozó őrnagy,
Berki Béla r.nyomozó főhadnagy
Készült 5 példány
Készítette: BB/Vné
Kapják: Ny.T.K.Sz.Ny.T.SZ.4/71 "

demszkij
2004. január 21. 23:29 | Sorszám: 93
Itt van a másik,a Bertók László cikkje is !

"Egy kihallgatási jegyzőkönyv

Most, hogy Mécs Imre Szabaddemokrata képviselő az Országgyűlésben lecsőcselékezte azokat az ötvenhatosokat, akik Demszky Gáborral (egykori Mao-ista) és Kovács Lászlóval (egykori Marxista-Leninista) együtt őt is kifütyülték, időszerűvé vált tisztázni, ki is valójában? Vajon van-e Mécs Imrének erkölcsi alapja ugyanazt a kifejezést használni '56 hőseire, mint amit többek között azok használtak évtizedeken át, akikkel ő mostanság együtt jár koszorúzni.
Az alábbi, eddig nyilvánosságra nem hozott jegyzőkönyv akkor készült, amikor Mécs Imrét letartóztatták. A tanúvallomás magáért beszél: Mécs mindenkit feladott. A szóban forgó ügyben érintett Nagy Józsefet, Bárány Jánost, Ivicz Györgyöt, és Szabó Józsefet - nem kis részben e tanúvallomásnak köszönhetően - felakasztották. Vancsó Béláné 15 évet kapott, amiből hat és fél évet letöltött. Kárászi Jánosnak sikerült Angliába szöknie, az ítélete ismeretlen. "Feri", azaz Forgács Ferenc előbb halálos ítéletet, majd enyhítésképpen életfogytiglant kapott, 6 évet ült, míg a Mécs által "Nándi" néven emlegetett Tóth Nándor 12 évet kapott és az 1963-as amnesztiával szabadult Hegedüs László orvostanhallgatóval együtt, aki e per vádlottjaként szintén életfogytiglant kapott.
1956 után sokan álltak a szocialista rezsim ítélőszéke előtt. Voltak akik konokul hallgattak, és voltak, akiket sikerült a kihallgatóknak megtörniük. Ez jellemfüggő dolog. Akik hallgattak, azokat megkínozták (mint például Mansfeld Pétert, Varga mérnököt Ajkán, Hargitai és Hadadi bajtársakat Salgótarjánban, Kálmán Bélát és Szlama Árpádot). Ôk megérdemlik, hogy az utódok hősökként és mártírokként tiszteljék őket, fejet hajtsunk emberi nagyságuk előtt. Akik viszont a fenyegetések hatására feladták társaikat, azoknak nem jár ugyanez, noha bizonyos értelemben megérthető a magatartásuk. Akik hősök voltak, azoknak jogukban áll megválogatni, kiktől fogadják el a koszorút és kiktől tartják hitelesnek a főhajtást. A szenvedések feljogosítják őket a kifütyülésre is.
Ha Mécs Imrének ez fájt, talán többé nem viszi oda a kiskorú gyermekét. Mert előbb, vagy utóbb úgyis kiderül, hogy melyik mítosz hamis, ki volt hős, és ki gyenge ember. A gyerekeknek egy ideig lehet mesélni. A bajtársaknak semeddig.

Mécs Imre vallomása 1957. július 4-én

- Tegyen vallomást arra vonatkozóan, hogy mikor és kin keresztül kapcsolódott be az illegális szervezkedésbe!
- 1956. november 10-e körül lakásomon felkeresett Lévai Mária egyetemi hallgató, jogász, aki egy szervezkedésben részt vett és felszólított engem, hogy vegyek én is abban részt. Én először húzódoztam és ő a harmadik alkalommal történő rábeszéléskor otthagyott nálam körülbelül húsz darab sokszorosított röplapot, hogy azokat terjesszem, ahol tudom. Én azonban ezeket a röplapokat megsemmisítettem. Körülbelül egy hét múlva elhívott lakásukra Lévai Mária és ott megismertetett Markó fedőnevű fiatalemberrel, a nevét később tudtam meg, hogy Nagy Józsefnek hívják. Ô elmondotta, hogy a harcok nem értek véget, tovább folytatódnak és minden emberre szükség van. Majd kijelentette, hogy velem a kapcsolatot Lévai Márián keresztül fogja tartani. Végül abban állapodtunk meg, hogy Lévai Márián keresztül fogok utasításokat kapni. Célul egyelőre röplapok terjesztését tűztük ki.
- Ismertesse a röplapok tartalmát, melyeket Lévai Máriától vett át!
- A röplapok tartalmának lényege a következő volt: Magyar fiatalok! A harc még nem ért véget! Kövessétek figyelemmel az eseményeket, mert még eljön az idő, amikor mindenkire szükség lesz. A szövegre pontosan nem emlékszem, az első eset után én további röplapokat nem kaptam és nem láttam.
- A szervezkedésbe kapcsolódás után kitől milyen megbízást, feladatot kapott?
- Lévai Máriától később azt a feladatot kaptam, hogy az egyetemen az ismerőseim körében állapítsam meg, hogy kik harcoltak fegyverrel október végén és próbáljam ezeket beszervezni. Lévai Mária, Nagy József a szervezkedéssel kapcsolatban elmondta, hogy a szervezkedés egész Budapestre kiterjed, és nagyon sokan vannak. Én konkrétan senkivel sem beszéltem és nem szerveztem be senkit.
- Nevezze meg társait, akik a szervezkedésben részt vettek, akik annak tagjai voltak!
- A szervezkedésnek tagjai voltak: Nagy József, Kárászi János, Vancsó Béláné, Feri nevű építészmérnök, Lajtó fedőnevű, Bárány János, Nándi, Ungvári fedőnevű csepeli fiú, Vaskapu fedőnevű Vaskapu utcai fiú, Lévai Mária. Én még több személyt látásból ismerek, akikkel együtt egyes illegális megbeszéléseken találkoztam, azonban nevüket nem tudom.
- Hány alkalommal és hol vett ön részt illegális megbeszélésen?
- Három alkalommal vettem részt illegális megbeszélésen Nándi lakásán. Több alkalommal beszéltünk Markóval, Nagy Józseffel a lakásán és Lévai Mária lakásán. Későbbi alkalommal voltam Vancsó Béláné lakásán és Feri lakásán. Voltam Bárány János lakásán, az Ungvárinál Csepelen egy munkásszálláson, Vaskapunál a Vaskapu utca 1. alatt. A Ráday utcában voltam Nagy Józseffel és Lajtóval együtt, egy Nagy Károly nevű fiút kerestünk, jogi egyetemi hallgatót. Egy diákszállóban lakott, itt kerestük a diákszálló igazgatóját is, a nevezetteket nem találtuk meg, még volt velünk három személy, nem vagyok biztos abban, hogy ki volt még velünk.
- Az illegális megbeszéléseknek mik voltak a céljaik, miről folytattak megbeszélést?
- A megbeszéléseken szó volt egy elkövetkezendő fegyveres felkelésről, amelynek az időpontját később határozták volna meg. Nándi lakásán, Budapesten, Egressy úton az első megbeszélésen jelen volt Nagy József, Kárászi János, Feri, Vancsó Béláné, Lajtó és Nándi és én. 1956. december elején szervezési feladatokról beszéltünk. Nagy József megbízta Ferit a D-csoport megszervezésével. A megbeszélés végén Nagy József és Kárászi János kész feladatokkal jöttek elő, leírták a napirendet, kiosztották a fedőneveket, a jelenlévőknek kijelentették, hogy az egész Budapest területén lévő csoportokat egységesíteni kell. Engem megbíztak azzal, hogy szervezzek csoportot az egyetemen és barátaim körében. Kárászinak Csepelen kellett csoportot szerveznie, ő vette át Bárány János korábbi feladatát.
- A második megbeszélésen Tóth Nándornál (Nándi) miről volt szó?
- A második megbeszélésnek az volt a célja, hogy több csoport vezetőjével megbeszéljék a szervezkedés egységes vezetését. Azonban többen nem jöttek el és nem lehetett az eredeti célkitűzést megvalósítani. Az egész megbeszélés vitává fajult, amely a vezetés kérdése körül folyt, hogy melyik csoport legyen a vezető. Ezen az ülésen lett elhatározva, hogy kapcsolatfelvétel és tájékozódás végett valakinek ki kell mennie nyugatra, Bécsbe, ahol fel kell venni a kapcsolatot Király Bélával. A kiutazással Kárászi János lett (Bagoly csoport részéről), tehát a jelenlévők egyike lett megbízva. A megbeszélés legelején eskütétel volt, melynek keretében esküvel megfogadtuk, hogy a magyar nép érdekeiért fogunk mindig harcolni. Az eskü szövegét Vancsóné olvasta fel, melyet végül is aláírtunk. Jelen volt Nagy József, Kárászi János, Lajtó, Nándi, Vancsóné, Feri, három fiú a Bagoly-csoportból, Ungvári fedőnevű és még két vagy három fiú, akiket nem ismerek.
- A harmadik megbeszélésen miről volt szó?
- A harmadik megbeszélésen Trombitás, Kárászi János beszámolt bécsi útjáról. Jelen voltak: Nagy József, Lajtó, Nándi, Vancsó Béláné, Feri, Kárászi és én. Kárászi elmondotta, hogy teljesen kilátástalannak látja a helyzetet, kint mindenki lebeszélte őt a szervezkedésről és javasolta, hogy az egész szervezkedést szüntessük be, ő a maga részéről nem vesz részt benne. Igen élénk vita keletkezett, amelynek folyamán nem akartuk elfogadni Kárászi álláspontját. Kárászi beszámolója nagy megdöbbenést keltett, mert jó híreket vártunk vissza. A jelenlévők nem akarták elhinni Kárászi beszámolóját és a szervezkedés folytatását akarták. Kételkedtek az egész dologban, hogy Kárászi egyáltalán kint járt Bécsben. Ô hotelszámlával és más számlákkal, jegyekkel igazolta, hogy kint járt Bécsben. Elmondta, hogy tárgyalt egy amerikai megbízottal, nevét nem mondta, tárgyalt herceg Esterházy Pállal. Mondta, hogy Király Bélával akart beszélni, de őt nem találta Bécsben. Mondta, hogy több helyre elvitték és mindenki azt válaszolta neki, hogy a szervezkedés teljesen oktalan és céltalan dolog. Ezután a társaság csendesebb lett, semmilyen határozatot nem hoztunk. Ez a megbeszélés után több illegális megbeszélést nem tartottunk.
- Milyen álláspontot foglaltak el ezután a szervezkedés tagjai?
- Kárászinak az volt a véleménye, hogy a szervezkedés során keletkezett iratokat meg kell semmisíteni, mindenkit az adott szava alól fel kell menteni és mindenki részére azt tanácsolja, menjen ki az országból. Ô is ezt fogja csinálni. Nagy Józsefnek az volt a véleménye, hogy nem szabad megijedni, a szervezkedést folytatni kell. A többiek is ezt a véleményt képviselték, Vancsóné és Feri kivételével. Nagy József utasítást adott Lévai Máriának, hogy az országot hagyja el, mert tudomására jutott, hogy Bárány János letartóztatása után a rendőrség Lévai Máriát lakásán kereste. Lévai Mária ezután disszidált.
- Kárászi János hogyan számolt be arról, hogy Bécsben tárgyalt kémtevékenység folytatásáról?
- Kárászi János említette, hogy őt Bécsben felszólították arra, hogy a szervezkedés tagjai folytassanak kémtevékenységet és ezért fizetnének. Ezt azonban Kárászi kereken visszautasította. A szervezkedés tagjai sem vállalták el a kémtevékenység folytatását. Említette, hogy odakint megtudta, hogy a Bagoly-csoport kémkedéssel is foglalkozik és erre a célra nekik nagyobb mennyiségű pénzük is van. Ezt nem értettem pontosan, hogy a pénz Bécsben vagy az országon belül van. Egy személy nevét sem nevezte meg, hogy ez ügyben kivel folytatott tárgyalásokat.
- Mondja el, hogy a szervezkedés milyen fegyverekkel rendelkezett!
- 1956. november 15-e körül Lévai Mária szólt nekem, hogy lakásán vannak fegyverek és segítsek elvinni Nagy József lakására. A fegyverek eredetéről Lévai Mária azt mondotta, hogy egy egyetemista társa vitte fel hozzá, akit én nem ismertem, nevét nem említette. A fegyverek: két darab géppisztoly szétszedett állapotban, hozzávaló két-három tár és töltények, számukat nem tudom. Volt még két-három darab kézigránát, amelyeket egy zsákban és Lévai Mária aktatáskájában elvittünk Nagy József lakására, amit Nagy József átvett tőlünk.
- Miért vitték el a fegyvereket Nagy Józsefhez?
- A fegyvereket Nagy József kérte, Lévai Mária meg nem tudott a fegyverekkel mit csinálni, ezért vittük el hozzá. A fegyverek további sorsáról még azt tudom, hogy Kárászi megnyugtatott '57 januárjában: a fegyvereket az Erzsébet királyné útja vasúti aluljáró melletti úton eldobálta.
- Ön a szervezkedés mely tagjaival tartott fenn további kapcsolatot?
- A kapcsolatot továbbra is fenntartottam Nagy Józseffel, Vancsó Bélánéval és Ferivel. Kárászi '57. január közepén disszidált, azonban mielőtt elment, közölte velem, hogy az egész szervezkedés feloszlott, az iratokat megsemmisítették és az adott eskü többet nem kötelez. Nagy József '57. január vége felé elmondotta: Lévai Máriával disszidálni fog. Ez alkalommal lekísértem őket Szegedre, pontosabban Nagy József három nappal előbb leutazott Szegedre és én Lévai Máriát kísértem le. Azonban Szegedről továbbjutni csak Lévai Mária tudott, ő egy határszéli faluba ment le Szeged alatt, ahonnan Jugoszláviába disszidált. Nagy József nem tudott a határon átjutni és ezért Szegedről visszatért Pestre. Azzal váltunk el egymástól, hogy ő Pécs felé ismét megpróbálja az átszökést. Azóta vele többet nem találkoztam.
- Vancsónéval ön a továbbiakban milyen kapcsolatot tartott fenn?
- Vancsónét a továbbiak során a lakásán többször felkerestem, hogy érdeklődjem, Kárászinak sikerült-e az országból kijutni és mi van Nagy Józseffel. Vancsóné a legutolsó beszélgetéseken említette, hogy Kárászi rejtjelezett levélben információkat kért tőle magyar és szovjet katonai objektumokról.
Ezen megbeszélésen Feri is ott volt és mindketten kijelentették, hogy gyűjtöttek néhány adatot a Pest környéki laktanyákról és felszólítottak, hogy én is adjak ilyen adatokat. Én ezt azonban megtagadtam és figyelmeztettem őket cselekedetük jelentőségére és következményeire. Vancsónéhoz azután többet nem is mentem el, egy alkalommal találkoztam vele az utcán, amikor is említette, hogy Nagy Józsefet nyolc hónapi börtönre ítélték és Nándit is elfogták.
- Részletesen mondja el Vancsóné és Feri nevezetű személyek kémtevékenységét!
- 1957. március második felében felkerestem Vancsónét a lakásán és ekkor beszélgettünk Kárásziról. Ekkor Ferivel említették, hogy Kárászi rejtjeles levelet írt, amit citrommal lehet elolvasni. Beszéd közben említették, hogy a szolgáltatott adatokért Kárászi Londonban pénzt kap. Azt is említették, hogy ők leveleiket, melyekben adatokat közölnek, különböző címekre írják.
- Vancsóné és Feri hogyan írták Kárászinak a leveleket, milyen eljárást alkalmaztak?
- Ôk ezt elmondták pontosan, azonban nem emlékszem arra, hogy leveleiket hogyan írták. Azonban arra emlékszem, hogy ők is hasonlóan, rejtjelezve írták a leveleiket, citrommal.
- Ön hány levelet látott, melyet Kárászi János írt?
- Összesen két levelet láttam. Azonban a levél nehezen volt olvasható, ezért Vancsóné mondta el a levelek tartalmát. A levél tartalmáról Vancsóné elmondta, hogy Kárászi hogyan él kint és üdvözöl bennünket. Azt a levelet, amelyben kémadatokat kér, nem láttam. Ezt is szóban mondták el.
- Vancsóné mit mondott önnek arra vonatkozóan, hogy melyik követséggel és kivel tart kapcsolatot?
- Erre vonatkozóan Vancsóné nekem azt mondta, hogy gyerekeit szeretné külföldre kijuttatni és az angol követségen keres valamely ismeretséget és azután ő maga is disszidálni akar.
- Nevezze meg azt a követségi személyt, akivel Vancsóné kapcsolatban van!
- Vancsóné nekem ilyenről nem beszélt.
- Önnek Vancsóné és Feri hogyan adtak megbízást kémadatok gyűjtésére?
- Feri azt mondta, hogy jó lenne, ha én is gyűjtenék ilyen adatokat. Hívott, hogy szombat-vasárnap menjek el velük Pest környéki laktanyákat megnézni. Ezt én nem vállaltam.
- Ön több alkalommal járt Vancsóné lakásán. Milyen céllal kereste fel és önnel Vancsóné ez alkalommal mit közölt?
- Vancsónét azért kerestem fel, hogy érdeklődjem Kárászi János és Nagy József holléte felől. Azért érdeklődtem, hogy tájékozódjam saját szempontomból, hogy tudjam, mi a helyzet, hogy a rendőrség nem szerzett-e tudomást tevékenységemről.
- Ön Kárászi Jánossal milyen kapcsolatban állt? Mit tud Kárászi János ellenforradalmi tevékenységéről?
- Én Kárászi Jánost e szervezkedés keretében ismertem meg és az ő disszidálásával vele a kapcsolatom megszűnt. Kárászival disszidálása előtt találkoztam a Rákóczi téren, ekkor elvitt magával a Feri lakására és ott említette nekem, hogy nincs semmi pénze. Kért tőlem pénzt, amennyit tudok, adjak neki, mert neki sürgősen szüksége van pénzre, mert el kell távoznia az országból. Félt, hogy letartóztatják. Énnálam akkor volt ezer forint és átadtam neki. Vancsónétól megtudtam a korábbi látogatás alkalmával, hogy Kárászi harminc szovjet katonát megölt a harcok alatt. Kárászi a Tűzoltó utcában egy erkélyről tüzelt a szovjet katonákra. Vancsóné ezt azért mondta el, hogy Kárászinak érdemeit kiemelje. Engem azonban nagyon megdöbbentett Vancsónénak ezen közlése.
- A kihallgatását megszakítom.
- A jegyzőkönyv vallomásomat helyesen tartalmazza, amit minden kényszer nélkül tettem meg és elolvasás után aláírásommal igazolok.
Mécs Imre letartóztatott
A kihallgatást vezette: Fazekas József rendőrnyomozó főhadnagy
***
Lapunk birtokába jutott Mécs Imre és Forgács Ferenc szembesítésének jegyzőkönyve is, amely 1957. július 5-én kelt. Vezette Gerő Tamás r.nyomozó őrnagy és Berki Béla r.nyomozó főhadnagy. E dokumentumot hely hiánya miatt most nem közöljük. Viszont az ügyhöz tartozónak tartjuk a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a POFOSZ tiltakozásának közzétételét;
"A kommunizmus áldozatainak, az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek nevében határozottan tiltakozunk a múlt rendszer bűneiért felelősséggel tartozó állampárt és politikusai megújuló kísérletei ellen, amelynek célja a kommunista rendszer által elkövetett bűnök rehabilitálása, az értük viselendő felelősség elmosása." Fónay Jenő (POFOSZ) és Regéczy-Nagy László (TIB) nyilatkozatukban követelik: az MSZP rekessze ki tagjai közül mindazokat, akik személyes felelősséggel tartoznak az 1990-et megelőző diktatúra fenntartásáért! Megjegyzendő, hogy Mécs Imrét még 1989-ben kizavarták a POFOSZ-ból az első kongresszus alkalmával, amikor bár nem ennyire nyiltan, de hasonló durvasággal leminősítette bajtársait.
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt volt a fővédnöke Jean Pierre Pedrazzini, a Köztársaság téren ÁVH-sok által lelőtt francia fotoriporter emlékkiállításának, a Budapesti Francia Intézetben. A megnyitóbeszédét arcátlanul azzal kezdte, hogy "Az 1956-os forradalmat a baloldali szocialista ifjúság teremtette meg és ezzel előidézője volt a rendszerválozásnak is."
Fónayék alighanem az ilyen, és ezekhez hasonló történelemhamisító és szerecsenmosdató kísérletekre utalnak. Mécs Imre (aki 1991-ben, az igazságtételi törvényre is nemmel szavazott) ebben is a szocialisták mellett áll. Vajon ismét csak emberi gyengesége motiválja, vagy fenyegetés hatására cselekszik?
Bertók László Attila"

demszkij
2004. január 21. 19:42 | Sorszám: 25
"BENCSIK ANDRÁS - Bűnök és büntetések

Felháborodottan tiltakozik a baloldal, amiért november negyedikén kifütyülték őket. Mécs Imre csőcseléket emlegetett. Mécs Imrének ehhez nem volt erkölcsi alapja. A most először lapunkban közzétett tanúvallomása alapján ő csupán záptojásra tarthat jogot.
A múlt nem záródott le. Szaladnak az évek, egyre idősebbek azok, akik 1956-ban kicsi vagy nagy hősként átélték a forradalmat, s akiknek aztán negyven éven át kellett eltűrniük az áradó hazugságot. Szaladnak az évek, s a szabadság kitisztítja az érzékeket. Egyre többen már nemcsak tudják, de merik is azt, amit az Alkotmánybíróság tíz évvel ezelőtt az MSZP kommunista jogutódságáról 1154/B/1990/5. számú határozatában mondott ki többek között ezzel a mondattal: "A párt tagjai a párttagság önkéntes vállalása és az alapszabály alapján viselik az MSZP általános és a jogutódlással kapcsolatos megítélését is."
A megítélés világos és tiszta: a forradalmat megtagadó, a megszállókat kiszolgáló, a nemzetet eláruló, a felkelőket elítélő, számos esetben kivégző, az országot erkölcsi és gazdasági romlásba taszító Magyar Szocialista Munkáspártot és annak jogutódját megveti a társadalom azon része, amely képes a dolgokat a maguk értéke szerint mérni. Kovács, a maoista Demszky, a társaira valló Mécs még nem azt kapta a füttyel, amit megérdemelt, csak annak töredékét.
Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke közleményben tiltakozik a Magyar ATV Sajtóklubjának legutóbbi adása ellen, amelyben Bayer Zsolt tagadhatatlanul indulatosan, de igenis joggal utasította el azon baloldali politikusokat, akik nem átallottak a nyilvánosság előtt alpári, trágár kifejezéseket mondani politikai ellenfeleikre. Nekem meg azt rótta fel az alelnök asszony, hogy meglobogtattam azt a szalagot, amit a szocialista képviselőcsoport koszorújáról téptek le ismeretlen és jótékony kezek, s vittek el oda, ahová való, Kádár sírjához, Demszky aberrált román trikolórjával együtt, ami szerinte Budapestet jelképezi.
Az a tény, hogy Lendvai Ildikó tiltakozik, azt mutatja, hogy fellépésünk nem volt hiábavaló. Mivel Horn Gyula egyik vidéki előadásán tett ocsmány kinyilatkoztatásai miatt sem nem tiltakozott, sem nem mentegetődzött, helyes és méltányos volt részünkről mind az elutasítás, mind a gúny. Ez ezután is így lesz.
Mert nálunk nehezen billennek helyre a dolgok. Évek óta bűnhődik Orbán Győző, mert a fiából miniszterelnök lett. Ugyanígy, de még régebb óta bűnhődik Várhegyi Attila is, aki most lemondott, mert a bíróság - elutasítván az ellene felhozott, s a sajtóban bőven megszellőztetett súlyos vádakat - mindössze hanyag kezelésben marasztalta el, melyért 300 ezer forint pénzbírsággal sujtották.
Az első fokú ítélet nem jogerős. Várhegyi Attila mégis lemondott. Nem tudom, az olvasó érzékeli-e a morális különbséget mondjuk Várhegyi és mondjuk Kovács között. Ha nem érzékelné, azt kéne mondani, legalább akkora az, mint amit mondjuk Betlen István és Berija között talál.

..."

demszkij
2004. január 21. 18:43 | Sorszám: 17
Börtön vár Bencsik Andrásra
Veszélyben a szólás szabadsága?
2004. január 21. 17:21


Jezsó Ákos
Tíz hónapos letöltendő fogházbüntetésre ítélte a Pesti Kerületi Bíróság Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét. A bíróság ezért, a három évvel ezelőtt írt a mondatáért zárná be: „a társaira valló Mécs még nem azt kapta a füttyel, amit megérdemelt, csak annak töredékét”. A lap ugyanabban a számban közölte Mécs László 1957 július 4-i kihallgatási jegyzőkönyvét is, amelyből – a Demokrata szerint – kitűnik: a politikus a társaira vallott.

Ebben olvasható: „Nagy Józsefet, Bárány Jánost, Ivicz Györgyöt, és Szabó Józsefet – nem kis részben e vallomásnak köszönhetően – felakasztották. Vancsó Béláné 15 évet kapott, amiből hat és fél évet letöltött”. A lap Bencsik András publikációját is közölte, amelyben a főszerkesztő abból a tényből, hogy a szabaddemokrata politikust kifütyülték az 1956-os hősök koszorázási ünnepségén, azt a véleményét fogalmazta meg, hogy „a társaira valló Mécs még nem azt kapta a füttyel, amit megérdemelt, csak annak töredékét”. Mécs László magánvádlói feljelentést tett a két írás miatt.

Az ügyet elsőfokon tárgyalta a Pesti Kerületi Bíróság, amely Bencsiket tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte, a jegyzőkönyvet bemutató írást közlő Bertók László Attila újságíró pedig nyolc hónapot kapott, két évre felfüggesztve. Mindketten nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt kapták büntetésüket. Fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

Bencsik András elmondta: olyan vezércikket írt, amelyben a véleményét fogalmazta meg. Szerinte ezzel veszélybe került a sajtó szabadsága, ami magát a demokráciát is fenyegeti. Hozzátette: elkezdődött a szólás szabadságának korlátozása, percek alatt emberek tucatjait lehet félelembe taszítani. Mint mondta: ezt a folyamatot a demokrácia mellett elkötelezett embereknek mindenképpen meg kell állítaniuk.


Téma: Az Európai Néppárt nem kér a volt kommunistákból
demszkij
2004. január 30. 04:01 | Sorszám: 0
Végre egy normális kezdeményezés.Mit akarnak ezek a kommunista őskövületek ? Mit akarnak azok akiknek kezéhez,mint Horn Gyuláéhoz vér tapad ? Mit akarnak azok akik kiszolgálták a gyilkos Kádár rendszer ? Mit akarnak azok akik egy életre eladósították az országot ?
Örüljenek annak,hogy bár megérdemelték volna,nem kerültek börtönbe !Tünjenek el már egyszer az életünkből !

Az Európai Néppárt nem kér a volt kommunistákból - Horn, Kovács, Kósáné magára vette, megsértődött

2004. jan. 29., 23:00


Horn Gyula szerint Orbán Viktornak azonnal el kellene határolódnia az Európai Néppárt „ostoba” határozattervezetétől, mert különben azt feltételezi, hogy Orbánnak is köze volt a tervezet létrehozásához. Az ügyben megszólalt Szájer József, Kovács László, Kósáné Kovács magda és Hegyi Gyula is.

A volt MSZP-s miniszterelnök szerint az a határozattervezet, amely kizárni javaolja az EU-intézmények tisztségviselői közül a kommunizmus idején vezető posztot betöltő személyeket, rosszindulatú, törvényellenes beavatkozás több ország, köztük Magyarország belügyeibe. Orbán Viktor szerint a Fidesz távol tartotta magát az európai értékrend és múltjuk szerint nem elfogadható személyek kiszűrését célzó évtizedes vitából.

Az Európai Néppárt határozattervezete valószínűleg hibás emailtovábbítás miatt került idő előtt napvilágra. A jobboldali tömörülés, amelynek Orbán Viktor is alelnöke, azt indítványozza, hogy „hozzák nyilvánosságra szakmai és politikai szerepvállalásukat a volt [kelet-európai] kommunista államokban, és tartózkodjanak az aktív uniós politizálástól abban az esetben, ha szerepet játszottak a rezsim elnyomó gépezetében”. Az Európai Néppárt nemrégiben ünnepélyes keretek között kötött a júniusi EU-választásra szóló együttműködési megállapodást a Fidesszel.

Nem ismerik Keletet

Horn Gyula az Indexnek nyilatkozva rosszindulatúnak és ostobának minősítette a dokumentumot: rosszidulatúnak, mert gyűlöletet kelt, ostobának, mert szerinte a szerzők nem ismerik Közép-Kelet-Európa történelmét. Az MSZP EU-listájának második helyén szerelő egykori miniszterelnök úgy véli, hogy ezen az alapon azokat a nyugat-európai politikusokat is kitilthatnák, aki egykor jó kapcsolatot tartottak fenn a volt kommunista vezetőkkel. Horn azt mondta, hogy az EPP tervezete törvényellenes, és sértő módon beavatkozik több ország, köztük Magyarország belügyeibe.

A szocialista politikus arra kéri Orbán Viktort mint az EPP alelnökét, hogy haladéktalanul határolódjon el a javaslattól, mert különben azt feltételezi, hogy neki is köze volt annak létrehozásához

Tervezett szűrés

„Minden értelmes és célszerű javaslatot támogatni szoktunk” – mondta az MTI tudósítása szerint újságíróknak Orbán Viktor. Hozzáfűzte, kényes kérdésről van szó, amelyet megfontolnak, de ahhoz, hogy a Fidesz állást foglaljon, a szöveg pontos ismeretére van szükség. Az exkormányfő szerint olyan álláspontot kell kialakítani, hogy az ne legyen rossz Magyarországnak. Orbán azt állította, az Európai Unió 1990 óta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy ha a volt szovjet övezethez tartozó országok egyszer tagok lesznek, akkor szükséges-e valamilyen speciális szabállyal kiszűrni azokat a személyeket, akik az európai értékrend és múltjuk szerint nem elfogadhatóak.

"Mi ettől a vitától távol tartottuk magunkat, mert Magyarországon váltógazdálkodás van, és nekünk a nemzeti érdekek képviseletével felruházott kormányt nem érdekünk legyengíteni" -közölte Orbán Viktor. Hozzáfűzte, a kommunizmus ügyében a Fidesz nézete ismert. Ez nem pártpolitikai kérdés, ezért Magyarországon különösen óvatosan kell eljárni. Orbán kitért arra is, hogy mivel jelenleg a szocialisták gyakorolják a kormányzati hatalmat Magyarországon, "nem mindegy, hogy ők béna kacsaként működnek-e a nemzetközi kapcsolatokban, vagy pedig egy olyan kormányzatként, amely képes érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket".

Szájer csodálkozik

Szájer József, a Fidesz - MPSZ alelnöke csütörtökön meglepőnek nevezte magyar szocialista politikusok "ideges" reagálását az Európai Néppártnak (EPP) arra a határozattervezetére, amely egyebek között szorgalmazza, hogy az egykori kommunista rendszerek vezető illetékesei ne tölthessenek be tisztségeket az EU-ban. Kósáné Kovács Magda (MSZP), az Országgyűlés EP-megfigyelő csoportjának tagja úgy nyilatkozott, hogy "az EPP dokumentuma a megosztás, a szétszakítás szándékát jelzi". A csoport egy másik szocialista tagja, Hegyi Gyula "felháborítónak" nevezte, hogy a júniusban esedékes EP-választásokat "valakik arra használják fel, hogy ismét újrakezdjék a gyűlölködést és (a társadalom) politikai megosztását".

Csodálkozom, hogy a szocialisták, akik tudomásom szerint szintén elítélik a kommunista diktatúrák törvénytelenségeit, ennyire éles bírálattal illetnek egy ilyen határozatot - mondta az MTI-nek Brüsszelben Szájer József, aki szintén tagja a megfigyelő csoportnak. A határozat lényege az egykori kommunista rendszerek elítélése és az áldozataikról való megemlékezés. Ennek jegyében javasolja a törvénytelenségek feltárásával foglalkozó dokumentációs és kutatóközpont létrehozását, valamint egy összeurópai emléknap kijelölését, illetve az áldozatok emlékművének felállítását - fűzte hozzá.

Kovács: Melyik a Fidesz igazi arca?

Kovács László szerint példa nélküli, hogy az Európai Parlament bármely frakciója megpróbálja előírni a többi politikai csoportnak, kiket fogadjon sorai közé a közép- és kelet-európai országokban törvényesen megválasztott európai parlamenti képviselők közül. "Sajnálatos, hogy ennek az elfogadhatatlan lépésnek magyar vonatkozása is van, hiszen a határozat megfogalmazásánál a Fidesz egyik vezető politikusa, Szájer József is bábáskodott" - szerepel Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke nyilatkozatában, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

"A Fidesz ellenzékbe kerülése óta ismétlődő kezdeményezéseket tesz Magyarország elmarasztalására. Újra és újra megpróbálja a jobboldali nemzetközi szervezeteket a hivatalban lévő magyar kormány és a koalíciót alkotó pártok ellen hangolni" - vélekedett Kovács László. Hozzáfűzte: a Magyar Szocialista Párt elvárja, hogy a Fidesz elnöke nyilatkozzon, melyik a Fidesz igazi arca. "Az, amelyik a nemzeti érdekek érvényesítéséhez szükséges összefogást hangoztatja, amelyik tisztességes hangvételű kampányt ígér, vagy az, amelyik a nemzetközi fórumokat is megpróbálja saját oldalán bevonni a magyarországi politikai küzdelembe".

forrás: index


Téma: Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának
demszkij
2004. január 28. 15:10 | Sorszám: 7
"Hiányolod és elsiratod a szükséges minimálkonszenzust, kedves Béla. De odahaza peremre szorultaknak, a régi rendszer kollaboránsainak és rossz magyarsággal beszélőknek bélyegzed mindazokat, akik nem értenek egyet veled, veletek. Kirekeszted és sértegeted őket, s azt már csak a minimálkonszenzus keresésének jegyében teszem szóvá, hogy a régi rendszer kollaboránsai vád különösen ízléses éppen a te szádból, s éppen Tőkés Lászlóval kapcsolatban. Azt mondod, hogy az a legnagyobb hiba, ha pártpolitikai szempontoknak rendeljük alá a határon túli magyarság ügyét. Rendben van, igazad van. De január 9-én Tőkés püspök úr így fordul hozzád, hozzátok: „Magyarságunk érdekében készek vagyunk bármely előfeltétel nélkül elkezdeni a párbeszédet.” És erre te január 10-én azzal válaszolsz a megkeresésre, hogy a meghívást elutasítod, mert a meghívás elfogadása azt jelentené, hogy politikai partnernek tekintitek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot.
Mi történt egy hét alatt, Béla? Hová lett a pártpolitikai szempontok elvetése a nagy közös cél érdekében? "
demszkij
2004. január 27. 22:29 | Sorszám: 4
Levélféle Markó Bélának
Csucsa hanyatlása

Kedves Béla! Már régóta szeretnék valamit írni Csucsáról, egészen pontosan a csucsai Boncza-kastélyról, erről a rejtőzködő, fákkal és nyugtalanító titkokkal körülkerített helyről, ahol - utólagosan összeszámolva az évszakokat és a napokat - legalább két teljes esztendeig Ady Endre is élt.

Akárhányszor elautózom a sziklaperemre épült és lombtakarásban magasodó "várkastély" előtt, újra és újra elszorul a torkom. Elszorul, sőt mintha a szívem is megnagyobbodva azt várná, hogy történjék velem valami. Legyen az a valami csoda, botrány, szentségtörés, legyen az bármi, csak értsem meg végre, hogy miért ér utol itt mindig valamiféle remény nélküli kétségbeesés. Ha valaki azt mondaná, nyitott koporsókkal van tele a kert, az udvar, elhinném neki. Mint ahogy azt is elhinném, ha egy tudós olyasmit bizonyítana be, hogy nagy szellemek életükben mágneses tereket alakítanak ki maguk körül, s ezek a haláluk után is megmaradnak, és aki belép ezekbe a terekbe, mindannyiszor így vagy úgy, de megzavarodik. Fölváltva érezhet mámort, szorongást, kárhozatot. Gyakran még fojtogató bűntudatot is, anélkül, hogy ismerné az okát.
Elméletét a magam élményeivel tudnám leginkább igazolni, mert Csucsa mellett Nagycenk az a másik hely, ahol pillanatok alatt kibillenek megszokott állapotomból. Odaérek a kastély elé, benézek a kovácsoltvas kapun, látom az ablakokat, az ablakok mögötti szobákat, s az egyik szobában azokat a sárga cipőket, amelyek Széchenyi lábán voltak akkor, amikor Döblingben öngyilkos lett. És mindig azt gondolom ilyenkor, hogy az aradi tizenhárom után ő a tizennegyedik vértanú, csakhogy a homlokának szegezett fegyver ravaszát nem a Habsburgok húzták meg, hanem ő maga, az áldozat.
Ennyi épp elég nekem ahhoz, hogy forróság öntsön el, és feszengni kezdjek a bőrömben.

Sokáig csak furcsálltam, hogy miért e két hely kelt bennem megtévesztésig hasonló érzelmeket. Műkedvelő lélekbúvárként kezdetben azzal próbáltam magyarázni a furcsaságot, hogy mindkét kastély: a nagycenki kastély és az Adyhoz kötődő csucsai is közvetlenül az út mellett áll, és szinte ellenállhatatlan testi élményként kínálja föl nekünk a történelmet, a történelem absztrakciói nélkül. De elég hamar meg kellett értenem, hogy ez csak amolyan felszíni okoskodás. Az okoknak mélyebbeknek kell lenniük. A következő rejtvényfejtéskor már világossá vált, hogy a helyszíneket a két lángelme közös vonásai rokonították inkább, és nem a hasonló körülmények.
Széchenyi és Ady? Hogyan kerülhetnek így egymás mellé? A legnagyobb magyar a másik "legnagyobbal"? Az arisztokrata reformer az első igazán modern forradalmárral? A leggyakorlatiasabb nemzetgazda egy vérbeli lírikussal?

A külső jegyek és látszatok alapján olyan könnyen el lehetne különíteni egymástól őket, mintha nem is ugyanannak a népnek, nemzetnek, kultúrának a tagjai volnának. De leereszkedve az ösztönök, az indulatok, a tragikus tudat legmélyebb rétegéig, aligha találnánk két ennyire azonos alkatú és rendeltetéses magyart, mint ők ketten. Parádés világfiak, hódítók, seregeket doboltatnak össze, miközben nagybetegek és nagy szenvedők. Egyformán a boldog vakmerőség és a halál rokonai. Németh László fiatalon, kezdő tanulmányíróként ezt írja Adyról: "Ady nemcsak keseregte a magyarságot, hanem alkotta is... A magyar irodalomnak lehetnek nagyobb alakjai, a magyar önismeretnek aligha van mélyebb forrása nála... Ady volt az első, aki egybelátta a magyar életet, nevet és méltóságot szerzett sorsunknak..."
Széchenyiről, ha más szavakkal is, de ugyanezt elmondhatta.
Kedves Béla, most jut eszembe, hogy Nagycenk után még meg kell említenem Párizst is. Azt az eszményi Párizst, amely Ady versei nélkül számunkra nem létezik. Bizonyságul sorolhatjuk a verscímeket: Egy párisi hajnalon, A Gare de l'Est-en, Páris, az én Bakonyom, Este a Bois-ban, A Szajna partján. Vagy azt, amelyet szinte mindnyájan könyv nélkül tudunk:

Párisba tegnap beszökött az Ősz
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Nem idézem végig a verset, és a többit se sorolom, egyszerűen csak szeretném kijelenteni: Párizst, igazán, Ady tette halhatatlanná.
Mint ahogy Csucsát is.
Idézd csak föl magadban, hány nagy verset írt ott a kastélyban. Mindenekelőtt a Csinszkának szóló szerelmes verseket. Vallomásos erővel tódulnak egymás után: És mégis megvártalak, Az elhagyott kalóz-hajók, Vágtatás a Holdnak, Óh, fajtám, vére, Cifra szűrömmel betakarva. Vagy hogy a legismertebbet említsem:

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

S a szerelmes verseken kívül itt írta a magyar költészet olyan nagy verseit is, mint amilyen például A Kalota partján, Ember az embertelenségben vagy a Nótázó vén bakák.
*
Csucsán én először 1954. szeptember első napjaiban jártam, Bölöni György és Móricz Zsigmond lánya, Móricz Virág társaságában.
Nyilvánosan még sose beszéltem részletesen erről az élményemről. Valószínűleg azért, mert még ma is olyan fölfoghatatlan nekem ez az utazás, mintha nem velem történt volna meg, csupán képzelődtem vagy olvastam volna róla.
Az utazás előtt egy évvel "robbantam" be az irodalmi életbe. Néhány csapnivalóan gyönge, de az akkori politikai életet teljesen fölborzoló versemért vállára vett az irodalmi élet. Bemutatásul a Csillag című folyóirat tizenkét versemet közölte, amire eladdig nem volt példa. Még könyvem se jelent meg, de 1954 tavaszán a magyar Írószövetség javaslatára József Attila-díjjal jutalmaztak, s ráadásul még azzal is, hogy egy háromtagú íróküldöttség teljes jogú tagjaként Romániába utazhattam.
A lehetőségbe beleszédültem. Különösen akkor, amikor megtudtam, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés aláírása óta, amelyen a háború győztesei Erdélyt ismét Romániához csatolták, a mi küldöttségünk az első "fecske", amely a szomszédos "baráti országba" látogat.
Akkortájt még fogalmam se volt semmiről. Gyerekkoromban, sőt pápai kisdiákként is csak abban reménykedtem, amiben a felnőttek is: ha van igazság a földön, Erdély fele a mienk marad. Sajnos nem maradt. De elvesztésének fájdalma az újjáépítés és a népuralom mindennapos tapsviharában tökéletesen eltompult. Legalábbis Magyarországon. Arról, hogy a párizsi békeszerződés második Trianon volt számunkra, nemigen beszélt senki, illetve ha beszéltek is, kizárólag azt hangoztatták, hogy a sebeket a szocializmus finoman be fogja gyógyítani.
Ártatlanságomban vagy inkább tudatlanságomban nekem is úgy tetszett, hogy küldöttségünk ennek a távlatos reménynek az útjait kövezi ki Romániában. Azonban hamarosan kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről, mivelhogy minket nem tárgyalni hívtak a két ország jövőbeli kapcsolatairól, hanem inkább elkábítani vagy elkápráztatni. Beültetni egy balkáni hintaszékbe.
Már az utaztatásunk is ennek a szédítésnek volt az előjátéka. Ekkortájt még nem olyan sűrűn röpködtek az utasszállító gépek, mint ma, és csak az államilag fontos emberek utaztak rajtuk. A gépek zöme egyébként is kiszolgált katonai gép volt, bombázóknak is beillettek. Szívesen utaztunk volna Bukarestbe hálókocsival mi is, de hogy ne viseljen meg bennünket a hosszú út, vendéglátóink repülőjegyet küldtek. Szállást is a román főváros legelőkelőbb szállodájában, az Athéné Palace-ban kaptunk. Életem első szállodája! Térre néző szobával! És hogy a káprázat folyamatos maradjon, mindennap más étteremben szerveztek egy-egy híres íróval, költővel, kritikussal találkozót, halk villacsörgés és késcsörgés kíséretében. Öt ilyen zsúfolt, marcipános nap után pedig levittek minket a tengerpartra, Constantába, közelebbről: Mamaiára, egyenesen az egykori királyi üdülőbe, amely csak egy átszállónyi távolságra lehetett a mennyországtól. És hogy ott a tengerparton se érezzük elesettnek és árvának magunkat, velünk jött üdülni az akkori Román Írószövetség elnöke is: Zaharia Stancu költő és regényíró.
Az ő "házigazdai" föladata továbbra is az előbbi programok folytatása volt: újabb és újabb román írókkal ismerkedtünk és vacsoráztunk.
Bölöni és Móricz Virág gyorsan be tudott illeszkedni az elnök programjába, mondhatnám úgy is, hogy a kiválasztottak nagyvilági helyzetébe. Érződött rajtuk, hogy évtizedeken át benne éltek Európában, benne az irodalmi életben, nyelveket beszéltek, sőt még azt is érezni lehetett rajtuk, hogy lángelmék környezetében forgolódtak: Adyéban, Móriczéban, Bartók, Babits, Kosztolányi és Kodály társaságában. Én viszont mint a megfagyott gyermek távoli rokona, csak csetlettem-botladoztam, és okosan hallgattam közöttük. Az eszmecserék többnyire franciául folytak, s így én csak az olyan elhangzó nevekből, mint Anatole France, Tristan Tzara, Aragon, Breton, Ehrenburg, Picasso tudtam következtetni arra, hogy épp miről is társalognak.
A hetedik napon azonban történt valami Bölönivel. Bizonyára megunta a mindennapi lakodalmat, a rendszeres "leitatást és a leetetést", és olyasmiről kezdett dödögni, hogy jó és gyönyörű ez a tengerpart, ahol egykor a nagy római költő, Ovidius töltötte örökös száműzetését, de a hátralévő másfél hetünket ő szívesebben töltené szülőföldjén, Erdélyben, például Szilágysomlyón, Nagyváradon, Csucsán, Érmindszenten, ahol Ady halála óta egyszer se járt. Bölöni eltökélt dödögése azonnal fölgyújtotta Móricz Virág képzeletét is: "Nagyon jó, nagyon jó, kedves Gyurka, menjünk Erdélybe, apám épp tizenhárom éve, 1941-ben járt ott, szívesen bejárnám azokat a városokat, falvakat, ahol megfordult. Névről még Bözödi Györgyöt is ismerem, ő kísérte apámat a Székelyföldön. És emlékszem még Nagy Imre nevére is, a festőére, akitől apám el volt ragadtatva. Nemcsak a képeitől, hanem az esze járásától is."
Én csak füleltem, hallgattam vitorlát bontó mondataikat, meg kell mondanom, elég keserű szájízzel, mert semmi kedvem se volt otthagyni a tengert. De hát én hozzájuk képest nem osztottam és nem szoroztam.
Bölöni addig-addig hajtogatta Erdélyt, amíg vendéglátóink is meghallották. Kitört a vakrémület. A barátinak mondható mosolyok villámgyorsan lehervadtak az arcokról. Rebegni kezdtek a kiszolgáltatott szempillák, jobbra-balra siklani a tanácstalan szemgolyók, hiszen az eredeti meghívásban szó se volt arról, hogy a háromtagú magyar íróküldöttség átmehet Erdélybe is. Ha romániai magyarokkal akarunk találkozni, nem jelent gondot, mivel sok magyar él Bukarestben, és közülük sokan ott lesznek az augusztus 23-i ünnepségen, Románia legnagyobb nemzeti ünnepén, sőt a parlamenti fogadáson is, ahova Gróza Péter, helyesebben Petru Groza miniszterelnök minket is meghívott.
Bölöni nem számított arra, hogy emberi kívánsága diplomáciai bonyodalmat okoz, politikai kalamajkát. Ha sejtette volna, csöndben marad. Végül a magyarul is tökéletesen beszélő Groza oldotta meg a gondot: hozzájárult ahhoz, hogy Ady egyik legközelebbi barátja végiglátogathassa azokat a helyeket, ahol ifjúkorukban éltek vagy valaha találkoztak egymással.
Ady szülőfalujába menet így néztünk be Csucsára is.
Bölöni könyvét, Az igazi Adyt én még az érettségi vizsgára készülve olvastam el. Nagyon tetszett, mondhatnám, elragadott, de amit élőszóval ott mondott el a kisebbik épület előtt az udvaron Adyról, az még emlékezetesebb maradt. Lent a völgyben jól lehetett látni a Sebes-Köröst, a folyó melletti réteken a sok kis hegyes szénaboglyát, szinte gótikus alakzatok voltak, no meg a balladás síneket, amelyeket naponta látott Ady is. Dohogó, kormos vonatok hozták-vitték szeme láttára az első világháborús, nótázó, vén bakákat.

Hogy zúg, zuhog, árad a nóta
Valamennyi vén fiú torkán
S hogy ölte órákig az orkán
Künn őket próba-mezőkön.
-------------------------------
Így járnak a Végezés ormán
Ezer és ezer évek óta,
Mindig a Halálba loholtak
S el nem hagyta őket a nóta.

Apám nemzedéke nótázott ilyen rendületlenül, hősiesen és szomorúan, amikor Galíciából le a Piave mellé vitte őket a csattogó katonavonat. A harmincas évek disznótoraiban és lakodalmaiban én is megtanultam tőlük az Ady emlegette nótákat, köztük a legfájdalmasabbat is, amelyet talán még ő is hallhatott.

Ha kimegyek a doberdói harctérre
föltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
merre sirat engem az édesanyám.

Míg bámultam a völgyben a meg-megcsillanó sínpárt, olyasféle zavaros, de magasztos érzés formálódott bennem, mint amilyen a hitetlenkedő Tamásban született meg, amikor belenyúlt Krisztus sebeibe. Valamilyen hatalmas élmény résztvevője és tanúja voltam egyszerre. Egymás utáni képekben láttam a földúlt, a bortól és a látomásoktól elnehezült Adyt, aki háborúellenes verseket forgat magában, és huszonhárom éves apámat, ahogy fél szemével fölnéz a doberdói égre.
Szerettem volna akkor, ott, Csucsán rövid időre megzabolázni, sőt megállítani az időt, hogy a kert fáit, a Körös vizét és a szemközti hegyeket élethűen bármikor fölidézhessem.
Giccses kívánság maradt az egész. Az elém rajzolódó képeken árnyak gázoltak át közönyösen. 1954 szeptemberében egyszerűen tudomásul kellett vennem, hogy az a magaslati udvar, ahol állok, már nem ugyanaz a mágikus erőtér, ahol Ady mellett apám is föltűnt. A fák közti tereket, a Boncza-kastély teraszát, az elbokrosodott sziklaperem éleit másféle árnyak foglalták el. Legmarkánsabb köztük Octavian Goga árnyéka volt, a költőé, Az ember tragédiáját lefordító, nagyszerű román művészé, aki, sajnos, az idők változásával maga is megváltozott. A megértő barátból hódító ellenfél lett, a román szegények és hazafiak költőjéből elvakult, magyarellenes miniszter, aki valószínű, hogy nemcsak azért vette meg Ady özvegyétől a kastélyt, mert tetszett neki, és mert volt hozzá elég pénze, hanem azért is, mert a megvételben a nagy történelmi szimbólumot érezte meg: az Ady fölötti és a magyarság fölötti győzelem jelképét.
Amit állítok, nem tudom bizonyítani. Lehet tehát rágalom is. De lehet igaz is. Ady és Goga gyorsan elromló viszonyát elemezve inkább az utóbbi igazolásához találnánk freudi és jungi bizonyítékokat.
1912-ben Goga Octaviant - helyesen Octavian Gogát -, az erdélyi román költőt nemzetiségi izgatás vádjával csukatja a szegedi Csillag börtönbe a magyar igazságszolgáltatás. Ady furcsa, meghökkentő, költői cikkben áll ki román pályatársa mellett. Ő maga épp elesetten, megtépázottan viteti magát a szanatóriumba, amikor Goga, meggyőződése tudatában, diadallal vonul be a börtönbe büntetését letölteni. Ady az életerőt, az életakaratot ünnepli Gogában, a maga roncs életében pedig a vereséget emlegeti. Kivételes szimbolista tehetségét ezúttal a politika világán belül érvényesíti. Nem nemzeti eszmékről és igazságokról beszél, hanem a létezés elemi erejéről és igazságáról, amely egy fiatal román értelmiségit lendületesen mozgósíthat, ezzel ellentétben egy fiatal magyart nem, mert a serleges Magyarország inkább csak parádézni tud és emlékbeszédeket mondani a régmúltak fölött, a történelem sürgető parancsszavaiból azonban nem hall meg semmit.
Ady Gogáról írt cikke nem pillanatnyi költői szolidaritás csupán, jóval több ennél. A román írótárs melletti kiállása a befullasztott magyar közéletben egyenes meghosszabbítása annak a lírai hitvallásnak, amelyet legalább négy esztendővel előbb a Magyar jakobinus dalában megfogalmazott.

Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

A vers hangja az Osztrák-Magyar Monarchia légterének legtisztább hangja. Ady körül nincs igazi politikus, nincs igazi író, filozófus, nincs főpap, aki nála bátrabban és egyértelműbben szólalt volna meg akkor.
Gogának ismernie kellett ezt a közös megváltást kereső hangot, és természetesen ismernie kellett magát a verset is, mint ahogy mi is ismertük a szabadságharcunkat ünneplő Heine-verset, a Victor Hugo-verset vagy azokat a lengyel, francia, angol verseket, amelyeket az 1956-os forradalom napjaiban írtak hozzánk, magyarokhoz.
A börtönből szabaduló Gogának a múzsái az első világháborút előző hónapokban már nem Ady följajdulásait közvetítették, hanem a legelfogultabb román nacionalizmusét. S ettől kezdve már soha többé nem tudott volna viszonzásul olyan sorokat leírni versben, hogy magyar, oláh, szláv bánat mindig egy bánat marad.
Amikor Adyhoz eljutott Goga végleges elvadulásának a híre, vallomásos levélben fordult hozzá. Ahogy rét szól az erdőhöz, patrióta a patriótához. Levele tizedik sorában már ezt kérdezi egykori pártfogoltjától: "Ott leszel-e te is a görög hűségű, fényes, nagy áldomásnál vagy elutazol előle abba a kis erdélyi faluba, ahol földet túró nagyapád vörösebb Napot látott, mint a mostani? Vagy szívednek-lelkednek teljes nyugalmával indultál el vezértársaiddal, hogy gyilkos szövetséget kössetek a te néped és az én népem ellen? Lant és Parittya illik költőnek és királynak... de szabad-e nekem azt gondolnom, hogy költő állhat orgyilkosok közé? Tették és tegyék ezt meg pápák, pátriárkák, császárok és királyok, Machiavellik és zsoldos kisgonoszok. Poéta gyilkolhat, ha szeret, de gyilkosokkal nem cimborál... még fajának szerelméért sem lesz egy másik nemzetfajtának társaságba szegődött ölője." A levélben még egy ilyen mondat is elhangzik: "...összeálltok, persze megint Bécs biztatásával, hogy a küzdő magyar radikalizmusnak, nemzetvédelemnek, demokráciának és szabadságharcnak véget vessetek."
Ha költő, ráadásul ha nagy költő ír ilyen tonnás levelet egy másik költőnek, Isten figyelmeztetésével is fölér. Kitérni előle egyetlen esetben lehet csak: ha a megszólított költő kilép a "szentek közösségéből".
Goga kilépett.
Egy évvel később, 1915 januárjában, Ady tudomásul veszi az "árulást", és utolsó levelét is megírja Gogának, aki - talán még maga se látja világosan -, hogy elindult azon az úton, amelyen később szélsőséges, vad, soviniszta minisztert faraghat belőle a sors. A levél így kezdődik: "Goga Octávián nevezetű barátommal aligha szoríthatok már és még az életben kezet, holott ez nekem fáj... Megértem én Goga Octáviánt, akit egy kicsit mindig a telített, kótyagos Kisfaludy Károlynak vélek. Megértem esetleg azt is, hogy nációja egy rettenetes nagy kérdést kapott s erre megfejtést az óromantikus Goga Octáviánok adják." És a végleges istenhozzád pedig így hangzik: "Igazán nem jó magyar poétának lenni, de higgye el nekem domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele."
Adyt már a Goga-levelek megírása előtt foglalkoztatta Erdély elvesztésének a gondolata. Félelme azonban csak az elszakadást sürgető, erdélyi román pártok uszítása nyomán erősödött meg. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy még jeremiási lázálmaiban se gondolhatott arra, hogy majd egy jövőbeli békeszerződésben a Goga Octavianok nemcsak Erdély egy részét kapják meg, mondjuk Dél-Erdélyt, hanem az egész Székelyföldet, Máramarost, a Bánságot és még a Partium nagyobbik részét is.
Nem nehéz elképzelnünk, hogy Gogának Trianon, minden mértéket túlszárnyaló őrületével együtt is, maga volt a beteljesülés. Holott egy országot kapni csak úgy, történelmestől, mindenestől, brutális abszurditás. Végül is Erdély a törökök százötven éve alatt Európa egyik legszínesebb, legizgalmasabb és legműveltebb országa volt. S hozzá kell tennem: nem a románok jóvoltából.
Mit számított ez Gogának? Semmit. Ha csak morzsányi bűntudat mozdult volna is benne, mondjuk a Magyar jakobinus dalát megíró Ady Endrével szemben, Csucsát nem magának vette volna meg, hanem egy tragikus fájdalom számára. A legyőzöttek emlékművéül. Ahogy a halálosan beteg Ady utolsó szívdobbanásai közben megírta Üdvözlet a győzőnek című versét.
Főhajtás helyett Goga inkább a bosszúállást választotta. Ady, a magyarok legnagyobb és legnemzetibb költője kioktatta őt? Megtagadta tőle kézfogását? Hát akkor - válaszul! - ő is megmutatja, hol a helye Erdélyben, azaz a kiegészült Romániában Adynak.
Mindez persze az ösztönök mélyvilágában játszódott le. De ha nem ez volna az igazság, Averescu kultuszminisztereként miért épp Csucsára hívja meg Goga a magyarság sarokba szorított vezetőit, hogy paktumkötésre kényszerítse őket? Valószínű azért, hogy a Trianon utáni történelem keserű piruláit az Ady-versek légkörében nyelesse le velük. A király és a kormányfő is örül Goga kezdeményezésének. 1923-ban még Ady lélegzésére emlékeztek a falak.
Kedves Béla! Ma 2002 augusztusában járunk. Nagyjából tudjuk, mi történt az elmúlt XX. század évtizedeiben velünk. Ismerjük a háborúk okait, a forradalmakét, a diktatúrákét. Ma már azt is látjuk világosan, hogy a "trianoni zárszámadásba" nemcsak a mi bűneink kerültek bele, hanem a felelőtlen, felszínes, műveletlen békeszerzőké is. Ugyanis a mértéken túli büntetés maga is bűn. Ebből a bűnből csírázott s fejlődött ki a második világháború, amelyhez fogható megpróbáltatást még nem élt át az emberiség. Eddig általában az okokból kiindulva jutottunk el az okozatig, a második világháború őrült paradoxona viszont arra kényszerít minket, hogy az okozatok szörnyű végösszegéből ismerhetjük meg igazán az eredendő okokat. A százmillió halottból a nyolcvan év előtti igazságtalanságot, a haláltáborok, a földig lerombolt városok valóságából a békeszerző politikusok iszonyú kártevését.
Éppen ezért ideje volna a magunk bűnrészessége felől is másként gondolkodni, mint eddig. Rövid számvetés után annak kellene kiderülnie, hogy a Trianon után összeszámolható román, szerb, cseh és szlovák, ukrán és szlovén bűnök, amelyeket a hozzájuk csatolt magyarok ellen elkövettek, messze fölülmúlják azokat, melyeket a magyarság követett el ellenük nemzeti ébredésük évtizedei óta. Minden statisztikai adatnál beszédesebben bizonyítja ezt a tényt az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belül a Nagy-Magyarországon élő nemzetiségek 1867 után megizmosodtak lélekben, öntudatban és anyagiakban egyaránt. Gondolj a román Albina Bankra és huszonkilenc társára, földvásárlásaik lázas és sikeres stratégiájára. Az ortodox egyház megerősödésére. Ezzel szemben a Trianon utáni magyarság ijesztően megfogyatkozott, elszegényedett, elvesztette százados műveltségének fényeit, a tulajdonát állami közreműködéssel vették el tőle. Én még emlékszem az ötvenes évek Kolozsvárára, Marosvásárhelyére és Nagyváradára. Kolozsváron ekkoriban körülbelül nyolcvan magyar író élt s dolgozott, és húsz román. Mára megfordult a helyzet: nyolcvan román író él és húsz magyar. Neked bizonygassam, hogy a történelmileg kialakult majdnem valamennyi régi magyar városban is ugyanilyen az arány a magyarok és románok között? Néhány év múlva mindenki azt fogja mondani, hogy a természet - emelkedettebb szóval -, hogy maga a lét végezte el szorgalmas munkáját a határon kívül élő magyar nemzetrészek körében. És ha netán tudatos népirtást emleget valaki, azt a bolondok házába zárják! Pedig a régi magyar városokat úgy szállták meg a betelepülők, mintha egy háborús vezérkar irányította volna ezt a megszállást.
A titok ma már ezen a hadszíntéren se titok. Az offenzíva kidolgozott haditerv szerint zajlik mindenütt. A felejtés és a nevetés könyve című regényében Milan Kundera beszámol a módszer néhány alapvonásáról. Ezt mondatja regénye egyik szereplőjével: "A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyveket ír, más műveltséget nyújt és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét és elfelejti múltját. A környező világ pedig még sokkal hamarabb felejt."

Félálmaidban nem szoktál hallani ilyen mondatokat? Ezek nem a politikáról szólnak, hanem életről és halálról. Megmaradásról vagy az eltűnésről. Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a XIX. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?
Hogy a helyzet ma nehezebb? Ez igaz. Mögöttünk két világháború terhe és a szocializmus minden bitangsága. Tehát mi jóval gyöngébbek vagyunk, mint amilyenek ők voltak. De ne felejtsd: vannak olyan aprócska ügyek, eszmék, gondolatok, cselekvések, amelyekhez elég egy kisujj mozdítása is, hogy később a hegyek is megmozduljanak.
Ilyen jelképes ügynek érzem Csucsát is. Évente ötször-hatszor elautózom a hegyi múzeum előtt, s mint aki csodát vár, úgy várom én is, hogy a legközelebbi alkalommal már nemcsak azt olvashatom a táblán, hogy Octavian Goga múzeuma, de azt is, hogy Ady múzeuma is. Volt idő, amikor mindkét nevet olvashatta az ember. Tudom, hogy román barátainkat zavarta ez a kettősség. Egyszer akaratlanul szemtanúja voltam egy kínos jelenetnek. Magyar középiskolások megkoszorúzták azt a szobát, ahol Ady dolgozott. Távozásuk után a múzeumőr levette a nemzeti szalagokkal körültekert koszorút, és egy üres, kamraszerű helyiségbe hajította a többi közé. Ugyanis már tíz vagy tizenöt koszorú hevert ott egymáson.
Adyt szép lassan így falta föl Goga.
Hogyan történhetett ez meg a mi tudatunkkal is? Ady épp olyan világirodalmi rangú költő, mint Baudelaire, Rilke, Blok, T. S. Eliot vagy García Lorca. Elképzelni se tudom, hogy életükkel és munkásságukkal összeforrt dokumentumaikat egy másik költő életének a vadszőlőjével futtassák be, hogy minél előbb elfelejtődjék.
Ha a románok büszkék arra, hogy a Római Birodalom egyik legnagyobb költője, Ovidius a mai Románia földjén, Constanta közelében élte le száműzetésben életét, miért akarják a Csucsához kötődő Adyt kitörölni a tájból, kitörölni még az emlékezetből is?
Már csak azért is érthetetlen a szándék, mivelhogy Ady semmivel se kisebb költő, mint Ovidius.
Kedves Béla, ezt a hosszúra nyúlt levelet egyszerre írom a költőnek és a politikusnak. De ha életed kényszerei a politikus Goga útjára taszigálnak Téged is, felejtsd el az egészet, tépd össze, és foszlányait dobd bele a szemétkosárba. Ha azonban még költőként érted, miről is dadogok, beszélek és prédikálok, mindenképpen meg kell akadályoznod Neked és társaidnak, hogy Goga Octavian végleges győzelmet arathasson Ady Endre fölött. Mert ez a győzelem maga volna az a baljóslatú, szimbolikus történet, amely minden erdélyi magyarnak a János jelenéseit juttatná eszébe.

Csoóri Sándor

demszkij
2004. január 27. 22:12 | Sorszám: 3
Elnézésedet kérem,bár szétnéztem a fórumon mielőtt felraktam,de arra nem gondoltam,hogy az Autónomia topikban kutakodjam ! Viszont ebbe a topikba azt gondolom nem árt feltenni Csoóri Markóhoz írt levelét sem ! Kikeresem s rövidesen jeletkezek vele !
demszkij
2004. január 27. 21:52 | Sorszám: 0
Hazug egység,elhazudott múlt,megmenthető jövő

V. L.-nek szeretettel és örök barátsággal…

„Mert én ezt a kérdést nem valakinek a leleplezése, vagy hírnevének csorbítása céljából vizsgáltam meg, hanem inkább okulásért, hogy akik olvassák, megértsék; akik megértik, elhigygyék; akik elhiszik, tartsák meg; és akik megtartják, fogják fel, hogy közel vannak a végpusztulás napjai, és az idők sietnek a nemlét felé.”
(Rogerius Mester Siralmas éneke; részlet)

Egy vagyok abból a generációból, akinek lelkéből megpróbálták kitörölni a határon túli magyarságot. Egy vagyok azok közül, akik már bejárták a fél világot, de Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, Kárpátaljára lábukat be nem tették. Azok közül való vagyok, akiknek Kádár bácsi cukrászdájában a fejébe verték, hogy amit ma megzabálhatsz, ne halaszd holnapra. És kaparj kurta, neked is lesz. És jó, hogy „nem kell eltartanunk kétmillió erdélyi cigányt”. És mi vagyunk a legvidámabb barakk…

Kétezer körül volt: Lászlóffy Aladár Magyarországon gyógykezeltette magát. Kossuth-díjas költőnknek lejárt a tartózkodási engedélye. Protekcióval soron kívül eljutott a Belügyminisztérium illetékeséhez, egy ezredeshez. Az ezredes belenézett Lászlóffy útlevelébe, majd rendkívül udvariasan – hiába no, mégiscsak egy protekciósról volt szó – megkérdezte tőle, hogy beszél-e magyarul… Az az ezredes, az is ennek a generációnak a betege.

„Ne küldjetek ide nekünk baszkokkal és írekkel példálózó bayerzsoltokat, kedves Sándor, inkább ti gyertek minél gyakrabban!” – írtad Csoórinak tavaly nyáron, kedves Béla, és az a csupa kisbetűvel írott is én vagyok. S bizony, naiv vagyok, jóhiszemű vagyok, és még illúzióim is vannak. No és emlékszem, sajnos nem tudok nem emlékezni, hogy nemrégen Csoóri és Duray volt a szélsőséges, hőzöngő nacionalista azok szerint, akiknek kegyeit most oly kitartóan keresed. De már ez sem számít, kedves Béla, illetve miért pont ez számítana? Miképpen apróság az is, hogy engem nem küld senki, megyek magamtól, mert ugyan harminchat évesen láttam először Erdélyt, de ott ragadt a lelkem. Hőzöngő, zavaros fejű nacionalista volt nemrégen Csoóri és Duray – s látod, valahogy azok is maradtak. Tabajdi Csaba, az MSZP kisebbségi politikusa, aki még ráadásul a jobbak közül való, leinti Csoórit. Tabajdi Csaba módosító indítványt nyújt be a költségvetési vitában, hogy a Sapientia Egyetem megkapja az eredetileg kialkudott támogatást, majd Tabajdi Csaba nem szavazza meg saját módosító indítványát. S mondom, ő még a jobbak közül való… Látod magad előtt a képet, a pillanatot, Béla, ahogy az apparátusszürke Tabajdi leint egy Csoórit? Persze, hogy látod. Hiszen te is leinted. Számon kéred őt, hogy „honnan ez a magabiztosság”, amikor a múlt század folyamán „kétszer is elvesztettétek Erdélyt”. Hát akkor először is: mi az, hogy mi vesztettük el Erdélyt? Ki az a mi? A jelenlegi anyaország? Honnan ez a hamis áltranszilvanizmus, Béla? Vagy ez pusztán korunk egyik Csák Mátéjának lelkiismeret-furdalásban gyökeredző sértettsége?

Ez az elhazudott múlt egyik darabkája, kedves Béla. Része annak a hamis történelmi tudatnak, amelyet negyven év kommunista oktatásának köszönhetünk, s amelynek középpontjában a nemzetvesztő, a kisebbségekkel szemben agresszív és türelmetlen, elnyomó magyar uralkodó osztály áll. Hazugság, de jól beleverték a fejekbe. Akkor most nézzünk egyetlen példát.

„Sajnos az összes megyéből nem áll rendelkezésre olyan kimutatás, mint amilyet éppen a kérdéssel kapcsolatban a vegyes lakosságú Torda-Aranyos vármegye területéről összeállíthatunk. Itt egy 1914-es kalendárium szerint a nevekből megállapíthatóan 71 falut teljesen és tisztán román értelmiségiek vezettek, anélkül, hogy ezekben egyetlen magyar értelmiségi ember is lakott volna. (… Igen valószínű, hogy ha a vegyes lakosságú vármegye 71 községében ilyen volt a helyzet 1914-ben, akkor Fogaras, Beszterce-Naszód, Hunyad, Krassó-Szörény, Arad, Bihar, Máramaros és más megyék száz meg száz falujában egészen hasonló helyzetet lehet kimutatni. Ez pedig valójában egyértelmű volt a román közigazgatási önkormányzattal. A fenti tények érthetővé teszik azt, ami eddig sokak előtt hihetetlennek és megmagyarázhatatlannak látszott: jó pár száz magyar község elrománosodása a XIX. század második felében. Egy nagy magyar tudós senki által meg nem cáfolt kimutatása szerint 1850-től 1900-ig Magyarországon, a világ előtt elnyomónak beállított magyar államban 309 magyar falu elrománosodási folyamata fejeződött be. A folyamat az osztrák önkényuralom alatt indult meg. A román– magyar vegyes lakosságú megyékben a jobbágyfelszabadítás után sok magyar kisnemes elszegényedett. Kisnemesek, magyar parasztok házai, ingóságai az 1848–49-es szabadságharc eseményei következtében elpusztultak. Mivel a szabadságharc elbukott, az elszegényedett és legyőzött magyarságot a győztes osztrákok további elnyomással gyöngítették. Sok helyen a vegyes lakosságú falvakban a szórványsorba jutott magyarság templomi birtokait is románnak adták. Románok vezették a falut, a járást, a megyét. 1867 után is nagyon sok helyen ugyanez a helyzet maradt meg, mert amint láttuk, a magyar kormány nem bántotta és nem cserélte ki a román nemzetiségű tisztviselőket. Ezek között pedig bizony sok Vuia Péter volt, aki – az idézett román beismerés szerint – „még a kövekből is románt csinált”(1). Aztán még, a nagy magyar elnyomás és agresszió és türelmetlenség közepette 1908-ban Vaida-Voevod Sándor román képviselő a következő verset olvasta fel a magyar parlamentben:

„Hiába minden, minden… el fogsz veszni
Jogtipró ázsiai söpredék…
Tíz átkos század óta élősködtök,
Mint vérszomjas poloskák e hazán.
És sokat tűrt, de semmit sem felejtett,
Mert cine mintye a román.”

Vaida-Voevod Sándornak semmi bántódása nem esett, hiszen az „elnyomó” és „nemzetvesztő” magyar uralkodó osztály és politikai elit komolyan vette a szólásszabadságot is, és a képviselői mentességet is.
Így vesztettük el kétszer is Erdélyt, mint elnyomók.
Így vesztettük el Erdélyt, mint átkozottul és bolondul liberálisok, engedékenyek.

Minimálkonszenzus

Hiányolod és elsiratod a szükséges minimálkonszenzust, kedves Béla. De odahaza peremre szorultaknak, a régi rendszer kollaboránsainak és rossz magyarsággal beszélőknek bélyegzed mindazokat, akik nem értenek egyet veled, veletek. Kirekeszted és sértegeted őket, s azt már csak a minimálkonszenzus keresésének jegyében teszem szóvá, hogy a régi rendszer kollaboránsai vád különösen ízléses éppen a te szádból, s éppen Tőkés Lászlóval kapcsolatban. Azt mondod, hogy az a legnagyobb hiba, ha pártpolitikai szempontoknak rendeljük alá a határon túli magyarság ügyét. Rendben van, igazad van. De január 9-én Tőkés püspök úr így fordul hozzád, hozzátok: „Magyarságunk érdekében készek vagyunk bármely előfeltétel nélkül elkezdeni a párbeszédet.” És erre te január 10-én azzal válaszolsz a megkeresésre, hogy a meghívást elutasítod, mert a meghívás elfogadása azt jelentené, hogy politikai partnernek tekintitek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot.
Mi történt egy hét alatt, Béla? Hová lett a pártpolitikai szempontok elvetése a nagy közös cél érdekében? Vagy ez csak afféle széptevés, a pórnak szóló üres fecsegés volna? S közben pártpolitikai szempontok szerint acsarkodtok mindenkire, aki nem hajlandó egy követ fújni tivéletek… Aztán még azt is írod, hogy „ma már odajutottunk itt, Erdélyben, hogy jobban kell félnünk a belső vagy esetleg Magyarország felől jövő megosztási kísérletektől, mint a románok ilyen irányú próbálkozásaitól”. Ki akar benneteket megosztani, Béla? Vagy megosztás alatt a politikai pluralizmust, a valódi alternatívák meglétét érted? Ameddig ezt nem mondod meg pontosan, addig mindössze Ceausescu szellemét idézed. Ő is Budapestben látta mindig minden veszély forrását… Aztán, sajnos, nem tudok nem emlékezni párt- és elvtársad, Eckstein-Kovács Péter tavaly novemberi kijelentésére: Az RMDSZ nem kegyelmez azoknak, akik ellenjelölteket állítanak! S ezek után ti keseregtek, hogy nincsen minimálkonszenzus? Ezek után tényleg csodálkoztok, hogy az RMDSZ 1990 óta először a parlamenti küszöb alá süllyedt, s a közvélemény-kutatások felmérései szerint jelenleg négy százalékon áll… Mindeközben te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy a romániai magyarság 95 százaléka benneteket támogat.

Magyar magyarnak farkasa

Amúgy az a szomorú helyzet, még ellenjelölt sem kellett hozzá, hogy ti ne kegyelmezzetek.
Tíz éve éppen ti szabadítottátok a székely anyavárosra, Székelyudvarhelyre a pusztító és terjeszkedő idegenséget magában hordozó csereháti létesítményt. S hosszú-hosszú évek óta nincsen más célotok, mint hogy eltávolítsátok a város éléről Szász Jenőt. Emlékszel még, Béla: a választási kampányban pénzt, időt és fáradtságot nem kímélve Székelyudvarhelyre összpontosítottatok Szász Jenő ellenében. Meg is lett az eredménye: Marosvásárhely elesett – de legalább Szász Jenőt nem sikerült eltávolítanod. De nem adtátok fel. Amikor Tőkés László végső elkeseredésében a bírósághoz fordult, kérve annak megállapítását, hogy az RMDSZ még saját alapszabályát is megszegi, akkor te kifakadtál, mondván, még nem volt arra példa, hogy magyar–magyar belviszályban az egyik fél a román hatóságokhoz forduljon. Ez volt a legfarizeusabb mondatod, Béla. Mert ugye éppen ti távolítottátok el mondvacsinált formai okokra hivatkozva az Udvarhelyért Polgári Egyesület tagjait a városi tanácsból, s tettétek ezt a román hatóságok hathatós segedelmével. Aztán hányszor jelentettétek fel Szász Jenőt az összes létező román hatóságnál? Mit műveltek vele? Mit műveltek Böjte Csabával? Gergely István tiszteletes úrral? S minden lélekmentő, közösségépítő magyarral? Újkori bojárok módjára ostorral és cukorral akarjátok függésben tartani az egész erdélyi magyar világot, s mindeközben te Budapestre jársz keseregni, meg keresni a konszenzust…

Tanulni a románoktól

Gyakran, s e friss írásodban is többször hivatkozol arra, hogy tanulhatnánk a románoktól. Érdekérvényesítést, nemzetpolitikát, nemzetstratégiát. Ebben is igazad van. Ezért kérdezem: szerinted van-e, volt-e valaha olyan román vezető, aki a történelem során hozzájárult volna ahhoz, hogy bárhonnan is töröljék az egységes román nemzet kifejezést – s ezzel együtt töröljék az e kifejezés mögött rejlő érzést, politikai szándékot és akaratot? Mert te magad a kedvezménytörvény módosításakor hozzájárultál ahhoz, hogy MSZP-s és SZDSZ-es barátaid – akik szerint mi „túlszerettük a határon túli magyarságot” – töröljék a törvényből az egységes magyar nemzet kitételt.
Apropó: szerinted volt-e a román történelemben olyan vezető, aki arról beszélt volna, hogy túlszerették a határon túli románságot? S elképzelhetőnek tartasz olyan határon túli román vezetőt, aki egy ilyen kijelentés után gazsulált volna egy ilyen bukaresti politikusnak?
Csak azért kérdezem, mert te gazsulálsz.

Most éppen annak a Kovács Lászlónak, aki kijelentette: nem hívják meg a Máértre Tőkés Lászlóékat, mert a kormány nem akar az erdélyi magyarság megosztottságához hozzájárulni. Mondd meg őszintén, ugye azért jöttél most ide, hogy ezt a kérést tolmácsold a kormánynak. Hogy Tőkésék nem jöhetnek. Kérni jöttél a magyar egység nevében. Kérni attól a Kovácstól, aki az erdélyi falurombolás elleni tüntetés idején külügyminiszter-helyettes volt, tagja a pártállamnak, az elnyomó apparátusnak, s így nézte végig, ahogy az értetek tüntetőket a rendőrök szétverik. Kovácsnak akkor is fontosabb volt Ceausescu, mint az erdélyi magyarság. S neked mi volt fontos, és most mi fontos, hogy így egymásra találtatok?

Gazsulálsz, feltehetőleg azért (is), mert amikor pénzről van szó, nem moralizálsz és nem keseregsz. Mert mondd, Béla, mit csináltatok azzal a több mint egymilliárd forinttal, amit az általad irányított és befolyásolt Communitas Program és Iskola alapítványok kaptak Magyarországról? Mikor fogsz ezzel a pénzzel nyilvánosan elszámolni? És azzal a pénzzel mikor fogsz elszámolni, amit Bukarestből kaptok, méghozzá a romániai magyarok adólejeiből…?

Közismert az ellenszenved Orbán Viktor, Kövér László és úgy általában a Fidesz iránt. Pedig a saját bőrötökön érezhettétek, mi a különbség a behódoló MSZP–SZDSZ-politika és a kezdeményező, helyzetteremtő polgári politizálás között. Amikor Hornék megkötötték Iliescuval az alapszerződést, nem számoltak veletek, határon túli magyarokkal, sem Budapest, sem pedig Bukarest nem tekintette partnernek az RMDSZ-t. Ha jól emlékszem, Béla, az alapszerződés tárgyalásakor először úgy döntött a magyar parlament MSZP– SZDSZ-többsége, hogy ti nem szólhattok hozzá az általános vitához. Majd az SZDSZ-es Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke tagadta meg tőled a szót, és kiürítéssel fenyegette meg az állítólag zajos karzatot, ahol ti ültetek. Nem így volt, Béla? Nem hagyott benned, bennetek nyomot az arcpirító megaláztatás? Majd később, az Orbán-kormány kezdeményező külpolitikájának köszönhetően s éppen a kedvezménytörvény kapcsán Bukarest kénytelen volt elismerni az RMDSZ-t politikai közvetítőnek. Ez történelmi pillanat volt, amit megérdemelt a romániai magyarság és az RMDSZ egyaránt. Anyagi szempontból pedig az RMDSZ a státustörvény legnagyobb haszonélvezője lett. A státusirodákat bekebeleztétek, a családok pénzére rátettétek a kezeteket, azokat ti osztjátok. A státustörvényt a ti beleegyezésetekkel megfosztották minden szimbolikus, önmagán túlmutató tartalmától, ám a pénzt ti forgatjátok.

Miért is nem szereted te Orbán Viktort és a Fideszt?

Elvándorlás és megmaradás

Utolsó, nagy lélegzetű írásod tanúsága szerint te is észrevetted, hogy 200 ezer magyar hagyta el Erdélyt tíz esztendő alatt. Ám ha 1990-től számoljuk mindezt, miképpen Szász Jenő teszi, akkor közel 250 ezres a veszteség. Minden egyes elvesztett magyarért közös a felelősségünk. Közös – de nem egyenlő.

Több mint egy évtizede politikai vezetője vagy a romániai magyarságnak, ezért a te felelősséged kicsit mégis nagyobb az enyémnél, miénknél.

Mostanában, a nagy egységhirdetés közepette előszeretettel hivatkoztok a vajdasági magyarok példájára, akik lám összevesztek, s emiatt kiestek a belgrádi parlamentből. Nem ezért estek ki, Béla. Hanem azért, mert elfogytak menet közben. A parlamenti küszöb eléréséhez már nem elégséges a lélekszámuk. S ha tovább aprózod a romániai magyarok lépteit, akkor ők is erre a sorsra jutnak…

Csoórinak írott leveledben megidézed a fehéregyházi kukoricásban menekülő Petőfit, s Petőfi-korú fiadra gondolsz. Tudod-e, hogy a ti lélekölő politikátok miatt hány Petőfi-korú magyar fiatal menekül Európa kukoricásaiban? Mindez persze nem csak rajtatok múlott és múlik. Minden magyar politikusnak és értelmiséginak határon innen és túl közös a felelőssége. Közös, de ismétlem: nem egyenlő…

Nincs-e itt az ideje elgondolkodni azon, hogy e végpusztulást felidéző folyamat megállításához szükséges a szülőföld elhagyása nélkül elnyerhető magyar állampolgárság és az autonómia. Te is jól tudod, Béla, hogy a határok megnyitása után aki el akart menni, már elment, aki el akar menni, el fog menni. De akik maradtak, nem azért maradtak, mert máshol nehéz letelepedési engedélyt vagy állampolgárságot szerezni. Nem az erdélyi magyarságot kell arra kényszeríteni, hogy a magyar állampolgárságért Magyarországra jöjjenek, hanem a magyar állampolgárságot kell Erdélybe vinni. Ez egy törvénymódosítás, s politikai akarat kérdése…

Hogyan, miért jutottunk odáig, hogy idehaza Bauer Tamás eszdéeszes politikus rád hivatkozva azt állítsa, állíthassa, hogy a magyar állampolgárság elnyerése megakadályozza a romániai magyarok „romániai integrációját (!) és emancipációját”… Hová jutottunk, Béla?

S nem mint politikustól, hanem mint értelmiségitől kérdezem: milyen érzés, milyen morális kihívás Tőkés László helyett egy Verestóy Attilával kormányozni az RMDSZ-t? Emlékszel-e még, amikor 1990-ben a derék Katona Ádám azt javasolta, hogy a székelység gyűljön ismét össze Agyagfalván, és nyilvánítsa ki az autonómia iránti igényét? Emlékszel, Verestóy Attila párttársad milyen aljas módon járatta le már akkor az autonómia eszméjét és gondolatát? Verestóy ilyeneket beszélt: hogyan is képzelik mindezt a szervezők? Eztán majd külön járdája lesz a románoknak meg a magyaroknak… Szerinted, Béla, Verestóy magától ennyire ostoba és aljas, vagy távirányítással működik, és a gombokat Bukarestben nyomogatják? Miért tűröd az ilyen alakokat magad körül? Milyen érzés ilyen alakokkal parolázni?

A visszaszerzett javakról

Írod, büszke vagy arra, hogy egy Magyarországnál nagyobb közbirtokossági erdő s számos egyéb ingatlan került vissza erdélyi magyar tulajdonba. Büszke is lehetsz, és szerepedet nem vitatom mindebben. Tetted a dolgodat, végezted a feladatot, amivel megbíztak a romániai magyarok. Nem kegyet gyakoroltál, hanem teljesítetted kötelességedet. Elismerés az elért eredményekért. Ám ne feledd: ha az egykor elrabolt magyar tulajdon visszaszerzése a jelenlegi ütemben halad, akkor kétszáz év kell ahhoz, hogy a romániai magyarság visszakapja jussát. Nincs ennyi időnk. Ezért a fontolva haladás, az apró lépések politikája hamis realizmus – hamis realizmus és önfeladás. Nem puskaropogásra, de határozott, a létérdekekben, létkérdésekben kompromisszumot nem ismerő magyar politikai akaratra és érdekképviseletre van szükség határon innen és túl egyaránt.

Azt írod, rávettétek a román kormányt az észak-erdélyi autópálya megépítésének támogatására.

Sajnos, ez nem igaz, Béla. Az észak-erdélyi autópálya az iraki háborúban megtollasodott amerikai Bechtel cég érdekérvényesítő képességét dicséri, ehhez neked (nektek) nincsen semmi közöd. Ti Bukarestben folyosói pletykákból tudtátok meg, hogy miről is állapodott meg Nastase és a Bechtel. Neked, no és persze Medgyessy barátodnak maximum annyi köze van a leendő autópályához, hogy tapasztalataim szerint hamarosan lázasan fogjátok keresni az áldozni kész alvállalkozókat…

Amúgy útügyben jelenleg ott tartunk, hogy két évvel ezelőtt Csíkkarcfalván a románok felszedték a főutca kockaköveit, és beleépítették azokat a marosfői ortodox kolostorba. Biztosan kihagy a memóriám, de nem emlékszem, hogy a bukaresti parlamentben őrjöngve vertétek volna az asztalt Verestóyval. Pedig ez nem a fontolva haladás kérdése, hanem az elemi tisztességé. Mert tudod, ha a románok holnap kitalálják, hogy mi magyarok eztán csak hason csúszva közlekedhetünk az utcán, akkor nem eredmény, ha kemény tárgyalásokon kiharcoljuk, hogy járhassunk mégis négykézláb…
Ez az igazi kis magyar világ, Béla.

No és az az apróhirdetés, ami tavaly év végén jelent meg a kolozsvári Krónikában:
„Az ELITE kávécsomagban nyertem egy fél házat, a jobb felét. Társulnék azzal a személlyel, akinek megvan a ház bal fele.”
Kifut a lábunk alól a Haza, mi pedig kávéscsomagokban kotorászva keressük házaink jobb és bal felét…

Olvass apróhirdetéseket, Béla. Azokban dübörög az igazi, kis magyar világ. A szomorúbbik…

Semmit sem várva üdvözöl:
Bayer Zsolt, Solymár, 2004. január 18.


Téma: Független Európa
demszkij
2003. november 19. 04:52 | Sorszám: 8
Hagylak is,nehogy a végén még valóban elveszítsd az "ösztöndíjat" !
demszkij
2003. november 19. 04:48 | Sorszám: 7
Valahol nagyon sajnállak ám ! Borzasztó lehet úgy élni évek óta ,hogy a központból figyelnek,elég jól teljesítesz-e ?
demszkij
2003. november 19. 04:44 | Sorszám: 5
Soraid olvasva úgy tűnik,a hozzád hasonló párt elkötelezetteknél igen !
demszkij
2003. november 19. 04:33 | Sorszám: 3
Bocsánat,hogy így belemásztam amerika rajongó,-csóró nemzetün érdekeit,szempontjait le se tojó -lelkedbe.
Úgy látszik tanulmányoznom kellene a "lakáj lelkek" lélektanát !
demszkij
2003. november 19. 04:14 | Sorszám: 1
Magyarra fordítva az amcsik újra zsaroltak, fenyegettek és kiálltak a világbékét örökösen aláásó,fenyegető izraeli politika mellett !

Téma: Most a reformátusokon van a célkereszt!
demszkij
2004. január 14. 04:04 | Sorszám: 27
Én más irányból közelíteném meg a dolgot. S nem a vallásos előírások figyelembe vételével, ami természetesen kizáró ok, éppen úgy mint ahogyan a zeneművészeti egyetemről is eltanácsolják az olyan jelölteket, akik nem felelnek meg egy bizonyos kritériumnak.

Az biztos, hogy lelkésznek alkalmatlan, hiszen a reformátusoknál, úrvacsora osztáskor az egész gyülekezet a közös kehelyből iszik, s a pap az aki először iszik ! Hát azért már bocsássa meg a világ, ne kelljen egy egész egyházközösségnek örökösen egy AIDS gyanús fickó után inni, s örökös félelemben élni, hátha a kis homokos papocska mégsem ügyelt eléggé, s megfertőzte magát, amit esetleg mások is elkaphatnak. Ez minimum elvárása egy közösségnek !

Az egyetemről szintén a magas rizikó faktor miatt kell – szerintem – eltanácsolni, hiszen ezek az emberek szenvedély betegek, akiknél soha sem lehet tudni. A társadalom egészséges rétege megérdemel annyit, hogy ne legyen kitéve örökös félelemnek, hátha önhibáján kívül, halálos betegséget kap, mert egy évfolyamtársa homokos !

Persze fel lehet erre hozni azt az érvet is, hogy más fertőző betegségben szenvedő emberek is léteznek, csakhogy ezek nem ennyire életveszélyesek, - s az azok orvosi felügyelet mellett - a mások megfertőzésének a veszélye is ezerszer kisebb, s az egészségesek önvédekezése is egyszerűbb.

S akkor még nem is beszéltem azokról a dolgokról, hogy milyen undorító egy ilyen alakkal együtt élni, egy levegőt szívni. Tévedés ne essen én nem akarok senkire rákényszeríteni semmit, de ugyanúgy elvárom másoktól is ezt. Teremtsék meg a buzik, leszbikusak a maguk társadalmát, éljenek boldogan ott, de hagyjanak békét, ne keveredjenek a klasszikus életvitelt preferálókkal !


Téma: Megint kollektíve bűnösözik a magyarságot
demszkij
2004. április 06. 21:16 | Sorszám: 70
Akkor beteszem ide is a választ,amit kaptam az Erdélyi fórumról:

Demszkij!
Azt hiszem eleg jol ismerem Kolozsvar zegeit, zugait, de ezt az emlekmuvet ott nem lattam!
Azonban a kep also jobb sarkaban levo koordinatak Szolnok foldrajzi helyzetenek felelnek meg!
Es az idopont 2003 is azt sejteti, hogy a kep nem regi!
Amugy meg az emlekmu koruli epuletek sem emlekeztettnek Kolozsvarra.
Az oszlopokon levo ilyen muskatli csokrok sincsenek Kolozsvaron, sot meg ilyen minosgeu kozlekedesi tablak sem!
Ugyhogy szerintem a kep Szolnokot abrazolja, s teged valaki atvert!

demszkij
2004. április 05. 20:51 | Sorszám: 47
A Gyöngy által feltett képet nem tudom hogy hol áll,lévén hogy nálam(s állítólag sehol külföldön) nem jelenik meg semmi ami a www.tar.hu-ra van feltéve ! Ha ugyanaz a kép mint amit a Hame tett fel a 83-as hozzászólásban,akkor az a Fadrusz János készítette Mátyás király lovas szobra,a Mátyás király téren.A tér későbbi más nevei:Piata Unirii(Egyesülés tere)/Piata Libertatii(Szabadság tér)/Nagypiac/Főtér.

Itt többet is megtudhatsz róla:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=4&t=000335

De találtam egyszer egy nagyon jó leírást is a szobor történetéről,majd megkeresem s felteszem.

demszkij
2004. április 05. 18:36 | Sorszám: 44
El kellene már dönteni végre annyi év után,hogy az akkori zsidó vezetőknek,vagy a mostaniaknak,a holokauszt a legjobb fejős tehén elvét vallóknak van igazuk.

Mert abban az időben ezt kérték a szövetségesek és magyar kormánytól is:

Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)

Helyzet Magyarországon: a zsidók álláspontja

Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.

(Kézírás) - E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.

Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.

A zsidók itt - mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi meg a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú, Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.

Azt mondtam, hogy e lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a “Tablet” legutóbbi számának egyik cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.

A. W. S. Randall

-----------------

N. B. A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, “Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth K. Bp. 1978.

demszkij
2004. április 04. 16:47 | Sorszám: 2
http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=4164&mode=&order=0&thold=0

Téma: Eörsi Pisti pert vesztett...:)
demszkij
2004. március 18. 18:29 | Sorszám: 7
amit = amiért
demszkij
2004. március 18. 18:05 | Sorszám: 4
"Miért is húzna? "

Ha nekem annyi időm lenne,hogy leírjam az okokat,amit elhúzhatna,akkor napokig ülhetnék a kompjuter előtt !

Úgyhogy maradjunk annyiban azért húzzon el,mert egy szemét,senkiházi alak !

demszkij
2004. március 18. 17:48 | Sorszám: 1
Eörsi húzzon el a búsba ! Egyike a habzó szájú fröcsködőknek !

Téma: Cigányok Magyarországon
demszkij
2004. január 12. 04:49 | Sorszám: 6
Vannak SZDSZ-es érdekképviseleti szervezeteik,írj nekik !

Téma: EorsiMpress
demszkij
2003. november 23. 23:15 | Sorszám: 3
"emlékezetes módon ő volt egyedüliként a magyar parlamentben, akit nem sikerült meggyőzni arról, hogy az Európai Uniós tagság Magyarország érdeke."

Le a kalappal Simicskó István előtt !


Téma: HTML helyett fórumkódok gyakorlása
demszkij
2004. április 22. 00:30 | Sorszám: 95
Ha te ezeket a senkiháziakat politikusoknak - lévén én egészen másnak tartom őket - tartod, megérdemled a sorsod !
demszkij
2004. április 21. 23:40 | Sorszám: 89
Tudja -e valaki,hogy van-e olyan lehetőség is,hogy kisebb méretben jelenjen majd meg az eredeti kép,vagy olyan,hogy a kép alatt,mellett s azon belül alul,felül vagy a közepén jelenjen meg a mellé írt szöveg ?

Téma: A választás tisztasága
demszkij
2004. április 08. 15:30 | Sorszám: 21
Na ne röhögtessetek ezzel a témával.Amikor hatalman voltak a fiúk,akkor sem tudták megakadályozni(bár lehet nem is akartaák!) a csalásokat.Majd megfogják ?! Mondjam vagy mutassam a véleményemet ?

Téma: Van már JOBBIK-os képviselő
demszkij
2004. április 28. 00:43 | Sorszám: 219
Elnézést,egy millió bocsánat,kicsit elszúrtam az idézetet !Az csak ennyi !

Idézet:
Nekünk, a Jobbik-nak SEMMI közünk a Fideszhez.
demszkij
2004. április 28. 00:41 | Sorszám: 218
Idézet:
Nekünk, a Jobbik-nak SEMMI közünk a Fideszhez. Éppúgy ahogy az MSZP-hez vagy az SZDSZ-hez sincs.

Na látod,ez az ami még nem bizonyított,sem az én,sem sok más százezer ember szemében. S remélem tudjátok,hogy ennek bizonyításhoz évek kellenek majd.

demszkij
2004. április 26. 22:58 | Sorszám: 208
Nekem hiába jösztök itt közvélemény kutatási eredményekkel,annyit ér az egész,mint kopasz embernek a fésű,el sem olvasom őket.

Én mondjuk nem számítok,mert úgy sem tudok szavazni,de vannak Magyarországon jobbosok szinte egy millióan,akik soha az életben nem fognak a FIDESZ-re szavazni,amiért bepaterolták az EU-s kolhozba az országot.

És a fekete leves,a kiábrándulás,az igazi kataszrófa, még csak ezután jön,majd ha begyűrűzik a csatlakozás minden átka !

Ismét csak négy évre kerül majd kormányra a Fidesz,azért nem ártana ha közben addig,talán csodával határos módon létre jönne,létre jöhetne egy másik erős jobboldali párt is.Mert Isten mentse sok mindentől Magyarországot,de legfőképpen a két párt rendszertől mentse meg !

demszkij
2004. április 26. 05:16 | Sorszám: 202
A sáskahad nem fog megmaradni,az hétszentség,de ahhoz hogy elkerülhessünk egy a maihoz hasonló diktatúrát,az kell,hogy nyerjenek ugyan,de ne erősödjenek meg túlságosan.

A Fideszt csak annyira kell "szapulni",hogy ne tudja tönkre tenni,beolvasztani a többi jobboldali pártot,hogy rá legyen kényszerítve a koalicióra !

demszkij
2004. április 25. 23:38 | Sorszám: 199
Ne haragujd hogy beleszólok,de elég olcsó demogógia ezzel védekezni,védeni a Fidesz tévedéseit,sajnos Pokorni és Magyar liberalizmusa között,bár van,de nem sok a különbség !

A végső kérdésedre,pedig nagyon egyszerű a válasz,azért kell jobbra támodni is,mert különben még kormányváltás esetén is maradna a régi szisztéma,alias rendszer !

demszkij
2004. április 23. 17:13 | Sorszám: 192
Hát kérem szépen,az "ösztöndíjat" meg kell hálálni,vagy fizetni valahogy ! Mondogatott ő valamikor olyanokat is,hogy "van élet az EU-n kívül is ",aztán rá találtak szólni...
demszkij
2004. április 23. 16:41 | Sorszám: 185
Idézet:
Ha a Fidesz alakíthat kormányt, akkor legalább lesz kormánya és kormányfője Magyarországnak, ami/aki képviseli az ország érdekeit akár az EU-ban, akár máshol.

Nem is tudom hogyan fogalmazzak,hogy ne legyek dúrva.

Sajnos ez az ami nem igaz,legalábbis EU-s vonatkozásban. Emlékeztetlek rá,hogy a szégyenteljes csatlakozási feltetételek 80-90 %-át a Fidesz "alkudta" ki.

demszkij
2004. április 23. 14:23 | Sorszám: 176
Letartóztatásra még a régi harcostársaid is mindig találtak magyarázatot.A "Megsértette a Szovjetuniót",lassan felváltja majd,a "Megsértette az Európaiuniót "
demszkij
2004. április 23. 14:07 | Sorszám: 174
Lehet ezt osztani szorozni,ha ezen a szavazáson is olyan lesz a részvételi arány mint,- és miért lenne más - a belépésre szólón,akkor azokután hogy egy kissebbség,négy felelőtlen és önző párttól vezérelve nem csak ráerőltette ezt a katasztrófát az országra,hanem még ünneplteti is önmagát.

Nem tudom,hogy miért ne lehetne ezt szemükbe mondani a delekvenseknek.Igenis hazaárulók,mert tudatosan katasztrófába viszik az országot.

Éppen most olvastam máshol,hogy már ott tartunk hogy EU -t ellenző aktivistákat tartóztattak le,vetnek börtönbe,mert nem értenek egyet a négy parlamenti párt önző arcátlan törekvéseivel.

Éljen az EU,éljen az diktatúra !Szép jövőd dereng fel Magyarország !

demszkij
2004. április 22. 18:37 | Sorszám: 161
Teljesen mindegy hogy kinek írtad,s az is hogy mit írtál,lévén hogy nekem semmi kedvem tovább ragazni ezt a témát.Okos véleményed ellenére, ezeket után is,azt a lapot fogom meg venni, és olvasni amelyiket szeretem,kedvelem.
demszkij
2004. április 22. 18:16 | Sorszám: 159
Azt hiszem tudod rólam,hogy nem vagyok Jobbik fan,s nem mindenben értek velük egyet,de ebben a témában igazuk van.Olvasd csak:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja a 2004. júniusi európai parlamenti választásokról


I. Kérdések és válaszok

A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem indul a 2004 júniusi Európai Parlamenti választásokon, és a magyar nemzet jövőjéért komolyan aggódó embereket arra kéri, hogy távolmaradásukkal szavazzanak. Hangsúlyozandó, hogy senkit sem akarunk kényszeríteni semmire. Egy dolgot szeretnénk: eljuttatni az érveinket az emberekhez, mert úgy látjuk, amit mi mondunk, azt mindenki szeretné elhallgatni. A magyar embereknek joguk van hallani, nekünk pedig jogunk van elmondani a gondolatainkat. Június 13-án mindenki döntsön a lelkiismerete szerint. Mi is ezt tesszük, amikor otthon maradunk.

2004 júniusában az utolsó lehetőség lesz arra, hogy a csatlakozást tető alá hozó parlamenti pártoknak és Brüsszelnek megüzenjük: ilyen feltételekből nem kérünk. A szavazás egy kutyakomédia, amely nem a magyar emberekről, nem a magyar nemzetről, nem rólunk szól. A választás tétje nem az, hogy melyik párt hány képviselőt delegál, hanem valami egészen más. A Jobbik ezen - szerintünk egyedül hiteles - lépése, azaz távolmaradása a szavazástól, számos ellenérzéssel és ellenvéleménnyel találkozik. Ezek nagy része információhiányból, más része politikai sandaságból, rosszindulatból táplálkozik. Az alábbiakban a típusvádak mentén igyekszünk megvilágítani a Jobbik álláspontját, érveit.

1. "Azért kell elmennünk szavazni, hogy aktívan részt vehessünk az Unió, és ezáltal Magyarország sorsának alakításában."

Az EU és Magyarország sorsának alakítása nem az Európai Parlament (EP) padsoraiban dől el. Ez a testület - amelynek 24 magyar tagjáról júniusban dönteni kívánnak azok, akik szavazni fognak - semmilyen komoly döntéshozatali jogkörrel nem bír Európa jövőjét illetően.

Az uniós döntéshozatalban a Bizottság javaslati, a Tanács döntéshozó jogkörrel bír. Emellett a Parlament, mint a harmadik "fő" intézmény, inkább csak látszattevékenységet folytat. A Parlament a Tanács és a Bizottság nélkül képtelen keresztülvinni a döntéseket. A Bizottság és a Tanács tagjairól azonban nem mi szavazunk, hanem a kormányok delegálják őket, azaz egyáltalán nem demokratikus szervek. Mi tehát abba az Európai Parlamentbe küldhetünk képviselőket, amely nem bír komoly hatással az Unió és ezáltal Magyarország jövőjére. A szavazás maga csupán arra szolgál, hogy egy antidemokratikus szuperállam (vagyis az EU) működésének visszásságait leplezze, a demokrácia látszatát keltse.

Az Európai Parlament 732 főből, számos frakcióból és 25 ország delegáltjából álló kaotikus mamut-intézmény, és ebből kifolyólag igen lassú és nehézkes működésű. A 24 képviselőnek (kb.3%) tehát nincs lehetősége a nemzeti érdekérvényesítésre.

Az EP-ben a választásokon mandátumot szerzett képviselők nem nemzeti, hanem világnézeti frakciókat alkotnak. Azaz a 24 magyar képviselő szét lesz dobálva a különféle frakciókban (néppárti, szocialista, liberális, stb.). Munkájukat a frakciófegyelem irányítja majd. A magyar képviselők tehát az esetek többségében egymás ellen fognak szavazni. Hogyan lehet így nemzeti érdeket képviselni? Nyugodtan kimondhatjuk, teljesen mindegy, hogy melyik 24 magyar képviselő ül majd (és asszisztál a színjátékhoz) az unió parlamentjében.

ÖSSZEGZÉS: A választás 2004 júniusában nem a magyar nemzeti érdekek képviseletéről szól, mert az a különféle frakciókba szétszórt 24 magyar képviselő számára a 732 fős és valódi döntéshozatali jogkör nélküli Parlamentben lehetetlen. Amikor a pártok ennek ellenkezőjét állítják, félrevezetik az embereket. Hazudnak.

2. "Azért kell részt vennünk a választásokon, hogy véleményt mondhassunk a kormányról."

A választás belpolitikai vonatkozása elhanyagolható annak nemzetközi helyzetünk jövőjét érintő tétje mögött. A távolmaradás vagy a részvétel igazi tétje ugyanis annak a lehetőségnek a megteremtése vagy végleges elszalasztása, hogy a csatlakozási szerződés feltételein módosítsunk.

Júniusban nem a kormányról kell véleményt mondanunk, hanem távolmaradásunkkal mindenkinek üzennünk kell, akik részesei voltak ennek a megalázó csatlakozás tető alá hozásának, azaz az egész magyar politikai garnitúrának és magának Brüsszelnek is.

A csatlakozási szerződés módosításának napirendre tűzéséről kell véleményt mondanunk. Mindenkinek el kell döntenie, hogy pártpolitikai célokért, néhány hónapos "pünkösdi királyságért" hajlandó-e kockára tenni és feláldozni a nemzet céljait. Aki a nemzetet választja, az júniusban otthon marad.

A szavazás nem rólunk szól, így az azon való részvételt nem indokolja semmilyen állampolgári kötelesség. Van viszont nemzeti felelősség, amely ez esetben a távolmaradást követeli meg.

ÖSSZEGZÉS: A csatlakozási szerződések módosítása a tét. Azért kell júniusban otthon maradnunk, hogy Magyarországon a jövőben is otthon maradhassunk.

3. "Egy esetleges jobboldali győzelem esetén előre hozott választásokat lehet kiírni."

Ez az elképzelés főleg a Fidesz politikusai által táplált illúzió, amely semmi másra nem szolgál, minthogy félrevezesse a jobboldali szavazókat a választás igazi tétjét illetően, és a átvert emberek szavazataival belpolitikai tőkét kovácsoljon.

A 2004-es EP-választásokon szerzett esetleges jobboldali győzelemnek semmilyen belpolitikai kötelező ereje nincs. Ezért egy új választás kiírására, bármilyen eredmény szülessen is, nincs reális lehetőség, arra ugyanis csak parlamenti jóváhagyással kerülhet sor. Az 50% + 1 szavazattal a kormányoldal rendelkezik, tehát csak az MSZP-SZDSZ (vagy valamelyikük) támogatásával állhatna elő ilyen szituáció. Elgondolkodtató, hogy az ellenzék eddig egyetlen komoly törvényjavaslat keresztülvitelét sem tudta megakadályozni két év alatt. Ilyen siralmas előzmények után hiú ábránd egy új választás lehetőségeiről beszélni. Hacsak a Fidesz nem egyeztet az SZDSZ-szel...

A 2004-es EP-választás eredménye semmilyen komoly hatással nem lesz a 2006-os választásokra. A júniusi győztes két-három hónapig tetszeleghet az ország legerősebb pártjának szerepében, aztán a belpolitika alakulása elmossa a 2004 júniusi eredmény emlékét és jelentőségét. Ezért botorság arra hivatkozni, hogy a jobboldali győzelem a 2006-os választások szempontjából lényeges. 2006-ban az éppen aktuális közvélemény-kutatások eredményének hatása messze felül fogja múlni a mostani választás eredményét. Akkor már senki nem fog beszélni 2004-ről. Ez épp olyan, mintha ma Medgyessy Péter azért kérné, hogy rájuk szavazzanak az emberek, mert 2002-ben ők nyertek. Elég nevetséges volna.

Az is könnyen előfordulhat, hogy nem az a párt jár jól 2006-ban, amelyik most júniusban győz. Amennyiben most a Fidesz nyeri a választást, az MSZP később rá fogja kenni az egész uniós problémakör felelőségét. Azt fogják mondani: "Mi nem tehetünk semmit, mert a Fidesz van többségben az EP-ben. Mindenért ők a felelősek." Az emberek pedig - mint ahogy a 23 millió románt is - el fogják hinni.

Az unió történetében sok példa van arra, hogy az EP-választásokat nem a kormánypárt nyerte, de az ilyen eseteket követően még egyetlen egyszer sem írtak ki új országgyűlési választásokat.

ÖSSZEGZÉS: Világos, hogy az MSZP és a Fidesz néhány hónapos belpolitikai sikerért hajlandó elhazudni a 2004-es választások igazi tétjét. Tavasszal a kampány vadsága, a szinte polgárháborússá fokozott légkör révén igyekeznek elérni, hogy az emberek elmenjenek szavazni a leginkább gyűlölt párt ellen. A vélt revans tüzében égő ember nem gondolkodik, nem kérdez, csak teszi, amit mondanak neki...

4. "A jobboldal győzelme az Európai Néppárt frakcióját gyarapítaná, amely Magyarországnak is jót jelentene."

Az Európai Néppárttól ne várjuk Magyarország helyzetének jobbra fordulását. Csak abban bízhatunk, hogy saját erőnkből érjük el a csatlakozási feltételek módosítását. Más lehetőségünk ugyanis nincs.

Az Európai Néppárt a magyar csatlakozási feltételek kialakítása idején is többségben volt az Európai Parlamentben. Teljesen nyilvánvaló volt számukra, hogy milyen feltételeket kényszerítenek hazánkra, hiszen azok kidolgozásában a néppárti képviselők is tevékenyen részt vettek. Akkor semmilyen érzékenységet sem tanúsítottak a problémáink iránt, később sem fognak.

Az EP egy látszatintézmény, mondhatni sóhivatal. Ezért mégha abban mind a 732 fő az Európai Néppárt tagja is, annak akkor sincs semmilyen komoly következménye az Unió, de legfőképp saját nemzetünk nehézségeinek megoldására.

ÖSSZEGZÉS: Naivitás volna azt várni, hogy a néppárti többség jót hoz Magyarországnak. Ne hagyjuk, hogy ismét átverjenek bennünket!

5. "Beléptünk az Unióba, és kész. Ezért nincs mit tenni, el kell menni szavazni."

Mindenre van lehetőség, ha azt komoly társadalmi akarattal alá tudjuk támasztani. Ha mi, magyar emberek azt szeretnénk, hogy tárgyaljuk újra és módosítsuk saját csatlakozási feltételeinket, és azt kellő számban kinyilvánítjuk azzal, hogy júniusban otthon maradunk, akkor ennek nem lesz akadálya.

Számos példa van arra, hogy az Unión belül egyes tagállamok bizonyos, számukra nemzetstratégiai célokból fontos területeken eltérő szabályozást, más feltételeket csikartak ki (pl. Dánia). Ezek általában kemény tárgyalások eredményei, de egyáltalán nem reménytelenek. Egy dolog szükségeltetik hozzájuk, társadalmi akarat, amely nyomást gyakorol a politikai pártokra.

Az uniós Alkotmány még nem készült el. A parlamenti pártok erről majd nem akarnak népszavazást kiírni, elegendőnek tarják, ha ők a Parlamentben - az emberek megkérdezése nélkül - megszavazzák azt. Ha azonban júniusban sokan szavaznak otthonmaradással, akkor ehhez elvesztik a legitimitásukat, és a társadalmi elégedetlenség miatt népszavazást kell kiírni az Alkotmányról, amely révén uniós tagságunk teljesen új megvilágításba kerülhet.

ÖSSZEGZÉS: Egyáltalán nem szükséges beletörődnünk abba, hogy megalázó feltételeket kényszeríttettek ránk, és hogy ehhez a magyar politikai garnitúra egésze asszisztált. Igen is van lehetőség, és van példa arra, hogy egy ország eltérő feltételeket érjen el. Az 1867-es kiegyezéshez (függetlenül attól, hogy azt hogyan értékeljük) is a társadalom ellenállása nyitott utat.


II. A 2004 júniusi uniós választások igazi tétje

A Jobbik Magyarországért Mozgalom rövidtávú célja, hogy az uniós csatlakozás feltételeinek újratárgyalását kieszközölje, valamint hogy az uniós alkotmány elfogadásáról Magyarországon népszavazás döntsön. A csatlakozás feltételeinek újratárgyalására a jelenlegi politikai garnitúra szerint már nincs lehetőség. Persze, hogy nincs, ha nem akarjuk. Ha azonban a magyar társadalom ezt szorgalmazni fogja, akkor lehetőség nyílhat rá.

A 2004 júniusában minden magyar állampolgárnak választania kell: elmegy-e szavazni, vagy nem? Otthon maradva megadja-e hazánknak és saját magának a lehetőséget, az utolsó esélyt, hogy a megalázó csatlakozási feltételeken változtassunk, vagy elmegy szavazni, és elfogadja mindazt, amit egy ilyen csatlakozás eredményez?

1. Mindenkinek el kell döntenie: elmegy-e szavazni. Mivel ez a választás, ahogy azt a fenti érvek bemutatták, nem rólunk szól, így júniusban nem kötelez bennünket semmiféle állampolgári felelősség. Annál inkább terheli az összes magyar állampolgárt a nemzeti felelősség. Azok ugyanis, akik elmennek szavazni, szavazatukkal - bárkire is adják azt - legitimálják a jelenlegi állapotokat. Legitimálják a hazug és antidemokratikus választásokon született csatlakozási akaratot és legitimálják a megalázó, nemzetrontó csatlakozási feltételeket. A szavazásról távolmaradók azonban kifejezik azon szándékukat, hogy nem hajlandók elfogadni Magyarországnak a jelen megállapodások melletti csatlakozását, azaz támogatják a feltételek újragondolását. A választásoknak ezen a szintjén tehát szétválik a magyar társadalom a nemzetért valóban aggódó, nemzeti (otthon marad) és a nemzetét politikai célokért feláldozni kész (elmegy szavazni) emberekre.

2. Akik elmennek szavazni, azok asszisztálnak Magyarország elárulásához. Függetlenül így tesznek mindazok, akik elmennek szavazni, adják voksukat akár a legszimpatikusabb listára is.

Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy 2004-ben becsapták a magyar embereket. Az unió egyáltalán nem hoz nekünk jót, legfeljebb a jelenlegi tagországoknak. Persze most már az összes párt kezdi csöpögtetni, hogy az első pár év nehéz időszak lesz. Érdekes, hogy ezt a 2003 áprilisi szavazás előtt nem mondta senki. Az MSZP mindenkinek jót ígért, a Fidesz pedig bár megfogalmazott néhány aggályt, de a valódi, súlyos problémákat rendre elhallgatta: a magyar föld, a magyar gazdák megalázó támogatási feltételei, a csatlakozás hatása a magyar jogi rendszerre, stb.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri minden felelős honfitársát, hogy 2004 júniusában, az EP-választások napján maradjon otthon, és ne asszisztáljon Magyarország elárulásához. Egy alacsony részvétel utolsó esélyt nyújthat hazánknak. A parlamenti pártok lefeküdtek a brüsszeli akaratnak, tőlük komoly lépéseket nem várhatunk. Sokkal inkább foglalkoztatja őket a saját belpolitikai sakkjátszmájuk, mint a nemzet sorsa. Ezért csak akkor van reális esély a csatlakozási feltételek újragondolására, valamint egy, az új uniós alkotmányról szóló népszavazás kiírására, ha a választásokon a magyar társadalom többsége távolmaradásával szavaz.

AKI OTTHON MARAD, AZ A CSATLAKOZÁSI FELTÉTELEK MEGVÁLTOZTATÁSÁT ÉS AZ UNIÓS ALKOTMÁNYRÓL KIÍRANDÓ NÉPSZAVAZÁST VÁLASZTJA!!!

Jobbik Magyarországért Mozgalom

demszkij
2004. április 22. 15:55 | Sorszám: 150
Azt hiszem, a matatsz a kakiba tipikus esete forog fenn, vagy legalábbis farka van a menyasszonynak, mert tudtommal, - bár véleményed szerint, rajtad kívül senki sem ért hozzá – nem vagy köteles sem 10 sem 145 forintért megvenni a lapot, s ha már akkora a szaktudásod egy százszor jobb lapot is alapíthatnál, akár holnap vagy még ma is, senki sem akadályoz meg benne.

Addig viszont, amíg ezt meg nem teszed, olyan látszata van az egésznek, mintha arra biztatgatnál, hogy ne egyem meg a feleségem főztét, hiába ízlik az nekem, mert ha te majd megnősülsz a te feleséged százszor jobban főz majd. Erre szokták azt kérdezni, hogy nem menne-e el kend valahová ?

demszkij
2004. április 22. 03:27 | Sorszám: 144
Ahhoz nem csak neked,de másnak sincs semmi köze,hogy kikből állnak egy lap anyagi támogatói.

Az szinte természetes,hogy jobboldali lapot jobboldali irányítottságú szponzorok támogatnak,mint ahogyan az is,hogy abban a lapban az e holdudvar igényeinek megfelelő írókat perferálják.

Jól is nézne ki a Magyar Nemzet,ha abban a halottak nevében levelet hamítók gárdája,volt komcsik újságírók, vagy a négy elemis Aczél Gyurka emberei írogatnának !

demszkij
2004. április 22. 03:16 | Sorszám: 143
Gyerekek ! Éngem igazán nem lehet Fideszes elfogultsággal megvádolni,de nem kellene e esetleg kérni a moderátort, hogy javítsa ki a topik címét mondjuk:

Van már egy olyan képviselő is,aki belépett a Jobbikba.

vagy ha rá akartok tenni egy lapáttal:

Van már olyan volt Fideszes képviselő is, aki belépett a Jobbikba.

vagy röviden: Volt Fideszes képviselő,ma Jobbik tag.


Téma: Balliberális fordulat a Jobbikban :))))
demszkij
2003. október 24. 23:59 | Sorszám: 207
Munkaszüneti nap,és fizetett egy-két-három-négy éves szabadság,csak a parlamentbe jutott (ellenzéki) képviselőknek,politikusoknak jár.A többiek még csipkedik magukat !
demszkij
2003. október 24. 23:27 | Sorszám: 205
Természetesen én tettem fel oda,az elnézés erre a topikra vonatkozik,lévén,hogy ide is szól.

Mind eddig se pro,sem contra.

Lehet ha nem amolyan,-"az én apukám okosabb,mint a te apukád,vagy ha nem is,akkor százszor többet keres,illetve nagyobb a farkincája,jobban fordúl balra,vagy jobbra,stb,stb"- alapon megy a vita,hanem akad egy-két meggondolásra érdemes tény is a szavak között,akkor nem tolakodnak annyira a (fideszes elkötelezettségü)hozzászólók ?

demszkij
2003. október 24. 22:29 | Sorszám: 203
Bocs ha netalán már valaki feltette előttem,- nincs türelmem átnézni mind a kilenc oldalt - de a Jobbikról beszélve nem árt ezekről(ebben a beszélgetésben elhangzottakról) tudomást venni !

A demokratúra arcai
Beszélgetés Molnár Tamással a Sajtóklubról, a Jobbikról és Visegrád üzenetérõl
2003. október 24.


Tisztelettel köszöntöm a Dominium Rádió minden kedves hallgatóját, Z. Kárpát Dániel a nevem. Még egy nappal közelebb kerültünk ahhoz, hogy Magyarországnak újra tisztességes kormánya legyen. Errõl, valamint a Sajtóklub körüli legújabb történésekrõl kérdezem Molnár Tamást, a népszerû publicistát, az Inconnu-csoport vezéralakját. A hírek szerint a Sajtóklub megszûnt. Mik ennek a valós okai?

A hivatalos indoklás szerint nincs rá pénz, ami persze nem igaz. Egy hosszú folyamat végén vagyunk, mely során a Sajtóklub egyfajta politikai vélemény-formáló erõvé nõtte ki magát. „Túl népszerû” lett, elsõsorban a jobboldali politikusok számára, és miután hárman (Tóth Gy. László, Lovas István és jómagam) a Jobbik Magyarországért Mozgalommal szimpatizálunk, olyan törésvonal alakult ki, és olyan szálka lettünk a Fidesz szemében, hogy felszámolta a Sajtóklubot. Ennek azért szakmai okai is vannak, hiszen a mûsor már régen nem az, amit régen elkezdtünk.

Mi a különbség?

A történelmi helyzet. A kampány során bennünket politikailag „használtak”, majd ahogy a mûsor kinõtte önmagát, elindítottuk saját országjáró mozgalmunkat. Ennek során olyan szinten radikalizálódott a Sajtóklub, és olyan szinten szerveztük a polgári életet, hogy nemkívánatossá váltunk.

Nem hagyhatom ki a szurkáló kérdést: milyen szerepe volt a Fidesznek a Sajtóklubban?

A Fidesznek áttételesen van köze a Sajtóklubhoz, nyilvánvaló, hogy mind a Magyar Nemzet, mind pedig a Demokrata támogatta anyagilag is a mûsort, emögött pedig természetesen ott áll a párt. Írtam egy cikksorozatot a Nemzetõr címû lapban, melynek negyedik része kiverte a biztosítékot a Fidesz vezérkaránál, mert feltettem pár alapvetõ kérdést: mi a szerepe Mádl Ferencnek és Orbán Viktornak a mai folyamatokban, utóbbi miért tûnt el, miért hagyta cserben azt a közösséget, melyet létrehozott, a polgári köröket miért szedte szét tagozatokra? Ez nem tetszett nekik, úgyhogy engem eltanácsoltak. Kövér László leszólt a stúdióba Bencsik Andrásnak, hogy egyfajta politikai szilencium keretében vonuljak ki. Én viszont úgy gondolom, hogy politikai szilencium nem létezhet 13 évvel a politikai gengszterváltás után. Kukoricára akartak térdepeltetni, de hát ez normális értelmiségiek körében nem megy.

Ezután Tóth Gy. László is szolidaritást vállalat velem, „kiült” a mûsorból. Közben a Fidesz visszavonta Bayer Zsoltot, aki azt közölte, hogy családi okokból kifolyólag õ sem folytatja tovább a Sajtóklubot. Nem maradt más hátra, Lovas István is hátat fordított a mûsornak. Az utóbbi idõszak történései engem igazolnak, hiszen azt is leírtam, hogy ez a néppárti jelleg, melyet a Fidesz felvett annak idején, négy lábon áll. Ezek a konzervatív, a keresztény, a nemzeti és a liberális pillérek, viszont mégis csak egy láb nõ egyre határozottabban, ez pedig a liberális. Minden vezetõ nyíltan és vállaltan liberális. Most pedig bebizonyosodott, hogy a Fidesz kommunikációs stratégiáját is lényegében Heltai Péterék és az erõsen az MTV-hez, a Hetekhez, a Hit Gyülekezetéhez köthetõ személyek határozták meg. Ez olyan csapást jelentett a jobboldali sajtó képviselõire és magára a Sajtóklubra nézve, amit véleményem szerint a mûsor nem élhetett túl. Ebben a néppártban ma már nem lehet összeegyeztetni például Malgot Istvánt és engem, vagy Kerényi Imrét és Lovas Istvánt…

Ez a néppárt valahogy nem mûködik, ugyanaz folyik, mint annak idején az MDF esetében. Lényegében Elek István folytatta korábban megkezdett „munkáját”, eladja lapját, mely kedves liberális barátai és Martonyi úr kezébe kerül. Õ tehát nagy lehetõséget kapott az élettõl és „jól” sáfárkodott vele… A néppárt tehát teljesen felborult ideológiailag és emberanyagát tekintve is. Nem véletlen, hogy a Fidesznek a választóköri rendszerét sem sikerül megszerveznie, és nem véletlen az sem, hogy a Szövetség képtelen 11 ezer fõn felül növekedni. A radikális polgári körök és az elkeseredett emberek látják, hogy ez az építkezés semmi más célt nem szolgál, mint egy újabb globális párt megjelenítését, mely a jobboldalon található, de folyamatosan halad középre, és otthagyja a jobboldal centrumát.

Adja magát a kérdés: miért a Jobbik?

A történelem és a válasz is adja magát: azért, mert nincs más. Jelen pillanatban 160 párt van Magyarországon, ezek többségét azért hozták létre, hogy feldarabolják a jobboldalt. A Jobbik talán ebbõl a szempontból különleges, hiszen egy új generációt képvisel, olyan eszmeiséget, melyre nem volt idáig példa. Ilyen a magyar forradalom, a függetlenség, a nemzetõrség felvállalása, önálló hadsereg létrehozatala, szabad sajtó kialakítása, a munkástanácsokon keresztül szabad szakszervezeti rendszer kiépítése, a forradalmi bizottságokon keresztül az önkormányzatiság megvalósítása. Magyarul a tiszta, õszinte szó, hang felvállalása, mely jelen volt a pesti utcákon a forradalom idején, emlékezzünk csak, a kirakatokból egy forintot nem vittek el az emberek, inkább odaraktak. Adott volt egyfajta hazafiúság és önfeláldozás is. Ma talán egyetlen embert sem tudnék kiemelni a magyar közéletbõl, aki életét áldozná a magyar Hazáért! Sajnos elkéstünk 13 évvel, ezt annak idején kellett volna átgondolnunk.

Ezek a fiatalok megtalálták ezeket az alapokat, és kijelentették, hogy nem történt rendszerváltás. A Jobbik saját soraiban nem tûri meg a korrupciót, és a volt állampárt tagjai mellett ügynököket sem vesz fel soraiba.

Hogyan „bizonyítható”, hogy valaki ügynök? Erre négy-öt szûrõt építettünk fel, jómagam is több évtizede ismerem a magyar közéletet, sok jó barátom van, úgyhogy aránylag jól belelátok a történelmi iratokba és az irattárba. Természetesen nem lehet õket tökéletesen kiszûrni, de mivel minden történelmi pártunk a belsõ bomlasztás révén vérzett el, ez nagyon fontos kérdés. Én magam is addig vagyok csak ennek a pártnak az alelnöke, amíg ennek a feladatnak meg tudunk felelni és erkölcsileg tiszták maradunk. Ha ez nem sikerül, én magam is feladom a harcot.

Milyen szinten lehet képes a szervezet változást elérni olyan fontos sorskérdésekben, mint az államadósság kérdése, az EU-tagság veszélyei, vagy a dilettáns magyar külpolitika?

Ezek olyan kérdések, melyeket a parlamenti pártok tudatosan elbagatellizálnak. Ezekkel kapcsolatban a Jobbik üzenete az, hogy bizonyos kérdésekben zéró toleranciát képvisel, nem alkuszik meg. A magyar gazdaság állapota is fontos, de a fejekben talán még nagyobb baj van. Ha a gazdaságot nem szabályoznánk agyon szocialista módszerekkel, talán talpra is állhatna. Azt a külföldi tõkét, mely Magyarországot gyarmatosította, meg kell fognunk valahogy. Ez csak úgy képzelhetõ el, ha ugyanolyan lehetõségeket biztosítunk a magyar vállalkozóknak és a magyar piaci szereplõknek, mint nekik. A „mieinket” pedig még helyzeti elõnyhöz is juttathatnánk. Már most is sok gazdasági törvény segíthetne, csak egyszerûen nem élünk velük. A törvényi háttér adott, most már meg kell tölteni tartalommal. A Jobbik radikalizmusa sem asztalcsapkodást, hangoskodást, anyázást, zsidózást jelent. Túl kellene már lépni a verbális radikalizmuson, dönteni kellene bizonyos kérdésekben. Nem kellene ennyit dumálni, sokkal inkább cselekedni. Ehhez persze az intézményrendszert is át kellene alakítanunk, a kvázidemokrácia testületei kiürültek, mind a mondanivalót, mind az emberanyagot tekintve, nem képviselnek senkit, csak önmagukat. A magyar választók nagy részének ma sem gazdasági, sem politikai érdekképviselete sincs.

Mire gondolok? Elõször is a köztársasági elnök jogkörét meg kell reformálni. Végre olyan embert kell odahelyezni, aki magyar érdekeket képvisel, ezt a személyt pedig válasszuk meg, saját akaratunkból! A pártfinanszírozás a korrupció melegágya, így ezt is rendbe kell tenni. Listán senki ne juthasson a parlamentbe, a politikusok mérettessék meg magukat! A parlament létszáma is csökkentendõ, hiszen a mostani szám Nagy-Magyarország méreteihez képest ideális. Semmi értelme egy ekkora vízfejet eltartani. Az álmom egy puritán állam, mely vállalja a sorsközösséget nemzetével. Az uniós szavazáson nem ezt figyelhetjük meg, hiszen egyesek a minimálbér negyvenszereséért ülnek át Brüsszelbe. Ez azért gusztustalan, mert a 24 helyre kizárólag pártembereket neveznek, semmiféle olyan társadalmi akaratnyilvánítás nincs a háttérben, mely a demokráciát mûködtethetné. Jövõ tavasszal lényegében eldöntött kérdésekrõl folytatnak egy bohózatot. Úgy gondolom, ez a politikai elit utolsó, végletes tévedése, befejezõdik a már elindult folyamat: a magyar emberek teljesen elfordulnak a politikától. Bizonyos értelemben nem baj, hogy a 13 éve fennálló paktumpárti elit, a poszt-kádári status quo felbomlik, viszont alternatívát kell megjeleníteni a közéletben. Nagyon nehéz lesz, mert nincs se pénzünk, se médiánk, ezért a Benedek Elek meséjében szereplõ legkisebb testvérhez hasonlítunk: meg kell találni és vissza kell téríteni a többieket, a hitelességet, az õszinteséget, és mindazt a szellemi kvalitást, ami a magyarságban, fõleg a vidék népében megvan. De ahogy a Karpatiának már régebben elmondtam, amíg nem lesz mögöttünk társadalmi akarat és politikai erõ, ez csak egy szabadságharcosi küzdelem lehet.

A média világában átélt csalódást követõen pedig megrendeztétek a harmadik Visegrádi Disputát.

Egyértelmû kettõség van ebben is, mint a magyar társadalomban általában. Egyrészt frusztráltak vagyunk a történések miatt, másrészt valamit tenni akarunk. A Disputákat annak idején azért kezdtük el, mert az a szellemi háttérmunka, ami nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy egyszer majd a közéletben aktív szerepet játsszunk, egyértelmûen hiányzott. A politikai pártok ugyan felszívták az aktív emberek többségét, de rengetegen vannak köztünk, akik sem szakmailag, sem ideológiailag nem vállalja már a mai politikai megjelenést. Ezért tehát félévente rendezünk egy találkozót, a mostani témája a nemzeti radikalizmus újraértelmezése. Ugyanis a Fideszbõl kiszorult mind a „nemzeti”, mind a „radikalizmus”, ugyanakkor nagyon bántó, hogy a MIÉP, mint politikai párt margóra szorult. Tõlük bizonyos értelemben elvándorolt az intellektus. Meg kell tehát találni az új helyüket. Ennek oka egyszerû. Mindenki hallhatta, hogy Bolíviában az utcákon csapnak össze az emberek. Szemmel látható, hogy a globális világnak lassan befellegzik, ez pedig egyre gyorsuló folyamat. Nyilvánvaló, hogy a globalizáció nem nálunk omlik össze elõször, hanem a centrumban, az Egyesült Államokban vagy a világhatalmak közelében. De ez végigsöpör Európán és az egész világon, amibõl Magyarország profitálhat. Hogy mikor következik be, nem tudjuk megjósolni, de egy biztos: ez egy önfelélõ rendszer. Valaminek történnie kell, vagy gazdasági válságnak, vagy egy hatalmas természeti katasztrófának, hisz ahogy látjuk, Földanya is egyre mérgesebb… Mégis, fel kell mutatni az alternatívákat, hisz nincs annál szomorúbb – mint ahogy te is írtál már errõl több tanulmányodban -, ha adott a lehetõség, de nincs kitörési pont.

Ha a Visegrádi Disputa pont ezt a kérdéskört tárgyalja, miért hallgatja el még a „jobboldali” sajtó is?

Ez is csak azt bizonyítja, hogy a politikai elit teljesen egygyökerû. Oka az, hogy a parlamenti pártok mindegyike elõre megtervezett intézmény, és a sarkalatos kérdésekben gyanúsan azonos álláspontot képviselnek. Tehát nem érdekük tárgyalni ezekrõl. Együtt visznek magyar katonákat távoli földrészekre, együtt menetelnek az Unió felé, ugyanazt a balliberális gazdaságpolitikák folytatják. Igazából nem látok különbséget köztük, és mivel a média a kezükben van, elementáris érdekük, hogy ezeket az alulról induló folyamatokat elhallgassák. Nagyon nehéz média és televíziós megjelenés nélkül, hiszen az emberek többsége már csak a rövid TV-üzeneteket fogadja. Azért meg kell jegyeznem, hogy amikor a Jobbik elindult az egyetemeken, sokkal kisebb társadalmi intervallumban gondolkozhatott, mára viszont kitágult a tér, nagyon sok ébredõ csoport van, például a radikalizálódó polgári körök, akik magukra lettek hagyva, az ’56-osok, akiket szintén odadobtak a sorsnak, valamint a feltörekvõ fiatalok. És persze itt van az az 50%, aki kiábrándult ebbõl a virtuális demokráciából. Emellett megfigyelhetõ a magyar közéletben, hogy a jobb- és baloldal szellemi kvalitásai elég szerények, a politika centrumában lényegében idióták tömege található. Mindent elmond a magyar közéletrõl, hogy egyszerûen nem kellenek az önállóan gondolkodók. Ebbõl az agóniából ki kell másznunk.

Z. Kárpát Dániel


Téma: Orbán Viktor: elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott
demszkij
2003. december 02. 03:56 | Sorszám: 139
Ma este letartóztattak és előállítottak, több mint ötven tüntetőt ( köztük Dr. Halász Józsefet), akik a Lelkiismeret '88 csoport szervezésében az egy évvel ezelőtti Medgyessy-Nastase pezsgős paktum ellen tiltakoztak.

A szocialista kormány diktatúrája által indított szabálysértési vétséget gyorsított eljárás keretén belül tárgyalják.A letartóztatottak védelmét Dr. Grespik és Dr. Gaudi látják el.

Vincze István alelnök

PAJZS szövetség

demszkij
2003. december 02. 01:54 | Sorszám: 137
Hát azt akartad volna most,hogy a FIDESZ Kökény miatt is vonuljon ki a parlamentből,mint anno ?
demszkij
2003. december 01. 18:58 | Sorszám: 123
Ugy gondolod,hogy attól hogy Orbán kimondta,a FIDESZ mindig garantálja majd,hogy a megvádolt embereknek nincs joguk - ügyvédjuk utján meggyőződni arról -nem elfogult-e irányukba a bíró,ettől majd tódulni fognak az emberek a FIDESZ-re szavazni ?

Szerintem Orbán ismételten bizonyítpotta elfogultságát, mint akkor is,amikor diktatórikusan leváltotta az állásából,amiért aztán le kellett pengetni a milliókat,ha jól emlékszem.


Téma: Orbán megbuggyant????
demszkij
2003. december 07. 01:40 | Sorszám: 13
Édes Istenem !

Ezek szerint ha FIDESZ nem volna,ki kellene találni.Az inkubátor magában is életet menthet,hát még ha ház. Inkubátorház !

demszkij
2003. december 07. 01:36 | Sorszám: 12
Húzzál el !

Téma: Balliberális fordulat a Fideszben
demszkij
2003. október 21. 17:38 | Sorszám: 465
Az APEH rendőrséggel meg rengeteg embert haragítottak magukra,hiszen zömében csak kis halakat fogtak.Olyanokat akik szinte a szó szoros értelmében rá voltak kényszerítve az adócsalásra.
demszkij
2003. október 21. 01:06 | Sorszám: 450
Azzal hogy önhitt marha egyetértek,pontosan ezért lett volna nagyon jó alkalom kivágni a vezérkarból,-mint a macsát szarni- amikor véglegesen elítélték.

Az ítéletével kapcsolatban csak annyit,gazdasági ügyekből elég nehéz politikai üldöztetést kreálni,nem is igen élnek vele.Az a személyt viszont aki ennyire amnéziás, mint a szóban forgó mákvirág,csupán a betegsége miatt is talonba kellene tenni,hát még a párt pozitív megítélése miatt !

demszkij
2003. október 20. 21:13 | Sorszám: 447
Minden sora igaz !
demszkij
2003. október 20. 16:35 | Sorszám: 445
"Kár, hogy Orbán ma a Vasújsban keményen kiállt az elítélt Várhegyi mellett."

Pedig egy sikkasztóval a vezérkarban nehéz lesz ütközeteket nyerni,mégha balos nézeteket hangoztat is az illető,akkor is egyfolytában felemlegetik majd a múltját a másik oldalról.

Ni ni ni ,Lenini taktika.Egy lépés előre,kettő hátra !

demszkij
2003. október 19. 20:20 | Sorszám: 442
Remek írás !

"A Fidesz úgy látja - nyilván helyesen, mert politikus soha nem tévedhet- hogy a jelenlegi jobboldali sajtó csak lohol az események után,ellentétben nagyszerű baloldali kollégáinkkal, akik roppant profizmusuknak köszönhetően a tények sűrűjében ficánkolva pártunk és kormányunk kisebb-nagyobb ballépéseiről (lásd Medgyessy Péter ínszalagszakadása) írnak a társadalmat alapjaiban felforgató leleplező riportokat. A választásokat követő időszakban kirobbant botrányok a baloldali-liberális lapok éjt nappallá tevő munkájának eredménye, így értesülhetett a magyar közvélemény a D-209-es ügynökről, a bukott kancelláriaminiszter és Magyar Bálint ügyeiről, a
Pannonplast-brókerbotrányról, a nagyváradi plazáról, a
Gyurcsány-villákról és megannyi témáról. Torkos Matild, a Nemzet tényfeltáró újságírója ezalatt a kezét tördelte kétségbeesésében, hogy neki semmi sem jut eszébe, az alulképzett Lovas István elhatározta, hogy végre megtanul néhány szót a magyartól különböző nyelven is, Járai Judit
pedig - hogy a közszolgálat is említtessék - a fürdőszobában gyakorolni kezdte az interjúkészítés alapfogásait."

demszkij
2003. október 19. 02:10 | Sorszám: 440
Aquila non captat muscas !
demszkij
2003. október 19. 00:05 | Sorszám: 438
Ezt a magyarázkodó levelet csak akkor lehetne komolyan venni,ha közben kirugták volna azokat,akik áldásos tevékenysége közfelháborodást keltett.

Nem hallottam még ilyesmiről,tehát ez csak púder !

demszkij
2003. október 19. 00:01 | Sorszám: 437
Gyerekek én elbújdosok,ekkora szégyen,amit az ész,s az értelem,és észérvekkel vitatkozás nevében itt ez az emberke itt a fejemre olvasott.

Hiába -tegyenek a fijuk bármit - vannak még,akik meg tudják védeni őket !

Persze csak itt,de mi lesz a szavazófülkékben,oda is becsempésznek majd egy-két pártkatonát ?

demszkij
2003. október 18. 03:44 | Sorszám: 407
El tudom képzelni,ahogyan otthon tükör előtt gyakorolnak a gyerekek,akár a jó színések.De mit szól vajon mindehhez az asszony, vagy a gyerek ? Eltátja a száját vagy kiröhögi apuka felvett pózait,grimaszait,taglejtéset ?
demszkij
2003. október 18. 03:39 | Sorszám: 406
A parlamenti csatározásokban kellene ilyen kreatívak legyenek a fíjuk !
demszkij
2003. október 17. 16:48 | Sorszám: 401
Kedves Ágnes asszonyok !

Sziszifuszi amire vállalkoztatok,ha Fidesz részről a fülük botját sem mozdítják azok akiknek cselekedni kellene.Lehet tudatos volt a fordulat ?

demszkij
2003. október 15. 05:33 | Sorszám: 251
Hát persze !
demszkij
2003. október 15. 00:48 | Sorszám: 249
T Root of all Evil !

Azért a fideszes (liberális oldal) rajongók,hozzászólásai sem az illemkódex szabályai szerint valók. Ennyit,illetve egy-két oda is rászólást, azért megkövetelne az elfogulatlanság !

demszkij
2003. október 14. 22:06 | Sorszám: 229
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését megóvó macára gondolsz ?
demszkij
2003. október 14. 21:58 | Sorszám: 226
Magyarázhatod a kakiról hogy csokoládé normális ember úgy sem hiszi el ! Ezt a hibát csak úgy lehet valamelyest kiköszörűlni,ha kivágják az illetőt aki elkövette,mint az a szólásbeli macskát !

Ha ez megtörténik,akkor elhiszem,hogy meg akar,s meg is tud tisztúlni a párt ! De addig amig sikkasztók is vannak a vezérkarban,ennek nem sok az esélye !

demszkij
2003. október 14. 21:04 | Sorszám: 216
Úgy nézem Mercurius nem az Orbán vonalhoz tartozik.

Mert Orbán Viktor kabinetfőnöke Navracsics Tibor a HÍR TV-ben, egyenes adásban az imént követte meg a történtekért a jobboldali újságírókat.

demszkij
2003. október 14. 05:51 | Sorszám: 177
Hát fel is mehetett !
demszkij
2003. október 14. 00:58 | Sorszám: 174
Türelem ! Ennél azért sokkal komolyabb a füles,amiről cseverészem !
demszkij
2003. október 14. 00:30 | Sorszám: 171
Persze csak ökörködve,tehát ne vegyetek komolyan,de megkérdezem: Ahhoz mit szólnátok gyerekek,ha azt mondanám,ez az egész "tréning" arra volt jó,hogy felkészítsen egyeseket arra,valami háttér alku körvonalazódik valahol ?
demszkij
2003. október 13. 19:18 | Sorszám: 116
Kissé Lovast utánozva,ismét felteszem a kérdést:

Mit keres egy sikkasztó(Várhegyi Attila ) a FIDESZ vezérkarában ? Nektek nem hiányzik a válasz ?

demszkij
2003. október 13. 18:19 | Sorszám: 107
"A többfordulósra tervezett tréning negatív visszhangja miatt az ötletgazda kiléte is kétségessé vált. Az első híradások szerint a párt kommunikációs háttéremberei, Habony Árpád és Várhegyi Attila közösen találták ki a továbbképzést. A Fidesz PR-jának alakításával megbízott Habony azonban cáfolta, hogy részt vett volna a szakmai gyakorlat szervezésében."


Volna egy kérdésem,nem Várhegyi Attila volt az akit gazdasági büncselekmény miatt nem régen elítéltek ?

Mert ha ő volt,akkor mit keres még mindig a pártban ? És hogyan engedheti meg magának Orbán Viktor, és a párt vezetés,hogy csalókkal cimboráljon ?


Téma: Vitakultúra
demszkij
2004. március 31. 23:38 | Sorszám: 8
Tekintettel arra, hogy nem tekintünk semmit, s nem nyilatkozunk arról, amiről nem nyilatkozhatunk, tehát ennél fogva arról van szó, amiről szó sem lehet !

Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET!
demszkij
2004. január 04. 23:26 | Sorszám: 1123
Két hír:

Első:

"A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának jogi kabinetje büntetőeljárást kezdeményez a Tilos Rádió műsorvezetője ellen - közölte Herényi Károly az MTI-vel szombaton. "A jogi kabinet véleménye szerint a Tilos Rádió műsorvezetője megsértette a Btk. 269. paragrafusát, és elkövette, illetve kimerítette a közösség elleni izgatás tényét" - mondta az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Az ellenzéki politikus utalt arra, hogy december 24-én este a Tilos Rádióban az egyik műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt."
Herényi Károly azt is közölte, hogy az MDF az ORTT-nél kezdeményezi a Tilos Rádió műsorszolgáltatási engedélyének felülvizsgálatát, illetve visszavonását."

Második:

"Keresztgyalázások Pécsett - A rendőrség nem indít eljárást

2004. jan. 03., 19:24

Több keresztet is meggyaláztak ismeretlenek Pécsett karácsony és szilveszter között. A város fõterén felállított feszültre trágár politikai üzenetet festettek, letördelték a tartó-szerkezetet, felgyújtották az elhelyezett koszorúkat és ellopták a kegyeleti gyertyákat. Az Ágoston téri katolikus templom elõtti kereszt korpuszát már nem elõször fekete festékkel öntötték le. A rendõrség mégsem indít eljárást.

Karácsony és szilveszter között fedezték fel a keresztgyalázásokat Pécsett. A város főterén nem régen felállított feszületre trágár, Orbán Viktort korábbi miniszterelnököt szidalmazó feliratot firkáltak, de letörték a fából készült tartó szerkezet egy részét és felgyújtották az elhelyezett koszorút is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom megyei szervezete keresztény üldözésről beszél, szerintük a pártállami diktatúra idejére emlékeztetnek az elmúlt napokban, hetekben történt vallás ellenes támadások.

Barkó Béla a Jobbik Magyarországért Mozgalom Baranya Megyei Szervezétől elmondta: "Itt Pécsett most már többször is tapasztalható volt a keresztény-ellenesség az Ágoston téri keresztet, ahogy megrongálták, illetve most a karácsonyi ünnepkörben nem csak azt a keresztet, hanem ezt is tönkre tették."

A Szent Ágoston templom szomszédságában álló feszületet nem először öntötték le festékkel ismeretlenek. Karácsony másnapján azonban az eddigi vörös szín helyett feketével locsolták le a Krisztus szobrot. A Jobbik pécsi szervezete tiltakozását fejezte ki a keresztény értékek ellen elkövetett események miatt és felhívta a városvezetés és a keresztény eszméket vállaló pártok, szervezetek figyelmét a történtekre. Szerintük, nem engedhető meg, hogy a történelmi kereszténységet magában hordozó városban ilyen és ehhez hasonló akciók megtörténjenek.

A Hírtelevízió úgy értesült, a lakossági bejelentések ellenére a rendőrség nem indít eljárást."

demszkij
2004. január 04. 23:17 | Sorszám: 1122
Világos beszéd !
demszkij
2004. január 04. 21:20 | Sorszám: 1112
"Ok, ez a mondanivaló, miszerint vitatható ha egy poltikai párt kereszteket állít, még rendben is lenne"

Ne haragudj de ezzel egy pillanig sem tudok egyetérteni,pontosan az a jó,hopgy végre akadt egy párt,egy szervezet amelyik vezetése nem gyáva fel venni a harcot a visszarendeződő diktatúrával és ismét valós veszélyt jelentő (ávós)rendőri hatalommal,aminek az ilyen megnyilvánulások csak melléktermékei.

Az utolsó órákban vagyunk,ha most hagyják elülni a népharagot holnapra holnaputánra minden elveszett !

Nem tudom olvastad e már ?

A ZIRCI ORSZÁGZÁSZLÓ EMLÉKHELYET AZ ÚJÉV HAJNALÁN EMBERI ÜRÜLÉKKEL MOCSKOLTÁK BE

Az ugy-e merő véletlenség csak,hogy ZIRC-nek SZDSZ-es vezetése van ?

demszkij
2004. január 04. 17:07 | Sorszám: 1105
Remélhetőleg azért lesznek annyira határozottak a magyar hatóságok,hogy nem adnak újabb alkalmat egy keresztény és magyargyűlölő gárdának,hogy tovább folytathassa áldatlan tevékenységét.

Akár a közlekedésben,ha részeg voltál,vagy más okból rosszul vezetted az autódat,s helyreállíthatatlan kárt okoztál embertársaidnak,legyenek azok bár keresztények,a törvény előtt felelnie kell a vétkes vezetőnek és a gépkocsi tulajdonosának,vagy biztosítójának az okozott kárért. Az pedig csak a "licence" elvonás lehet,.ebben az esetben.

Visszahallgatva a Tilos Rádió műsorait,napnál világosabb,hopgy ott kerténygyűlölő emberek szervezkedése folyik.Meg kell állítani az őrülteket,már holnap is késő lenne,romboló tevékenységük újabb áldása a pécsi minősíthetetlen brutális támadás, atracitás !

demszkij
2004. január 04. 16:54 | Sorszám: 1104
Igen,azt mondtam,s úgy is van ! Azt viszont nem állítottam,hogy az átvedlett komecs szimpatizánsok csapatának,s a magyargyűlölő,magyarverő volt avosok újra toborozott,SZDSZ-be sereglett gárdájának is tetszeni fog !
demszkij
2004. január 04. 00:14 | Sorszám: 1078
Egy jól megírt cikk a Dominiumról.Elnézést azoktól,akik esetleg olvasták.

Osama Bin Laden üzenete a Tilos Rádióban?
Szulejmán, mondd meg nekünk az igazat!
2003. december 29.


Akik még nem tiltakoztak: a negyven bérordító, az összes műmásság-tisztelet, a hivatásos üldözöttként pózoló vicsorgók, akik mindig, mindenkiben ellenséget látnak. Sokan büszkék lehetnek most a jó Bajtaira. Elvégre õ fennhangon kimondta, amit az államilag dotált antifasiszták jó része csak otthon, a konyhában engedhet meg magának – esetleg egy szűkkörű vállalati bulin.

Lehet, hogy Fodor Gábor már akkor tudott valamit, amikor helytelenítette a szelektív gyűlöletbeszéd megszavazását. Hogy az õ elvbarátai, párttársai, udvari költõi csapatostul mehetnének a rácsosba, ha valamelyik bíróság rendeltetése szerint merné alkalmazni a törvényt.

A Tilos bizony – a műsorvezetõk személyétõl függetlenül – hosszú ideje kitartóan, állhatatosan gúnyolja, gyalázza, provokálja a Magyarország lakóinak többségét kitevõ keresztény embereket. Nem a többség provokálásával van a fõ baj, mert a kisebbség mocskolása ugyanolyan disznóság, hanem azzal, hogy egy rakás önjelölt messiás jogot érez ahhoz, hogy útszéli hangon sértegesse olyan hallgatók sokaságát, akik e társaságnak soha, semmivel nem ártottak. Egyetlen bűnük e zavaros tudatú übermensch-klub szemében, hogy nem vallják magukat klubtagjelöltnek, és nem alázkodnak meg kellõ igyekezettel. Többször elismerõen nyilatkoztak a Tilos hangvételérõl azok az SZDSZ-es szellemi vezetõk, akik mindig is megkülönböztetett megbecsülésben részesítettek egykori bolsevik tömeggyilkosokat (Dzsugasvili ma is Budapest díszpolgára), és soha nem késlekedtek szolidárisak lenni, ha az azonosíthatatlan identitású politikai magánzók üldözöttként léptek fel.

A magukat modern eszmék hordozóinak valló prédikátorok minden közösséget megvetnek, elítélnek, amely a társadalom önfenntartását segíti, de nem fordult elõ hogy a hitgyülekezetes-szektás Németh Sándor õrjöngõ átokosztásait, agresszivitástól szikrázó pszicho-szeánszait pellengérre állították volna.

A Tilos tehát nem néhány hülye kitartó mocskolódása, hanem egy politikai erõ ideológiai alapvetése, ezt okádta most az éterbe egy önkéntes. E politikai erõ érdekazonosságát a hatalommal megmutatja, ha sorba állítjuk az utóbbi hónapok legfontosabb aranyköpéseit.

Miközben TGM utcai harcokra hív a bíróságok megtöréséért, Kovács és Medgyessy a bíróságokat kritizálja és fenyegeti, Gyurcsány az államfõt támadja, zavartalanul virágzik az egy éve törvénnyel megsegített drogkereskedelem, folyik a privatizáció, készül a kórházak és az orvosok eladása, az Országgyűlés szocialista többsége napról napra halad valamit a jogállamiság lebontásában.


De jellemzõ a Tilos gyűlölködõ, uszító igyekezetének tényleges súlyára, hogy még az istenfélõnek vagy megrögzött demokratának aligha nevezhetõ MSZP-képviselõk egy részének is felfordul a gyomra a "közösségi rádió" témáitól és stílusától.

Gyalázkodni, gyűlölködni természetesen joguk van annak vállalása mellett, hogy hetente az ügyeletes provokátor bevonul a börtönbe. Elvégre mindenki, aki nem helyesli a valószínűleg alkotmányellenes SZÁJKOSÁRTÖRVÉNYT, a sajtó- és szólásszabadság pártján áll.

A Tilos háttértámogatói, bátorítói viszont a Parlamentben és a többi médiumban ugyanezt teszik, gyakran egyensúlyozva a verbális kriminalitás határán. Amihez egészen biztosan nincs joguk, az az, hogy a keservesen kiosztott frekvenciák egyikét méltatlanul birtokolva, az általuk sértegetett emberek pénzét felhasználva folytassák ezt a könnyített, "lightos" polgárháborús uszítást.

Jó szívvel kívánhatjuk: uszítsanak, gyűlöljenek szabadon, vidáman. De ne itt. Hanem ott, ahol ezt vállveregetéssel, pénzzel, sztárolással honorálják. Pl. II Szulejmán szomszédságában.

Mc Mond Tam

demszkij
2004. január 02. 03:06 | Sorszám: 1026
Ez megint csak az Antallék,vagy nem tudom kik által elcseszett választási törvény bűzlő hordaléka,hiszen törvénytiszetelő országban a bevándorlók,csak bizonyos ott eltöltött évnyi tartózkodás után szavazhatnak !

Az adódott négy év alatt,ezen is meg lehett volna próbálkozni változtatni !

demszkij
2004. január 01. 17:21 | Sorszám: 1014

Pécs Ágoston tér 2003 december utolsó hete !No more comment !


Téma: A holokauszt megemlékezés szerint a magyarok a bűnösök.
demszkij
2004. március 23. 00:25 | Sorszám: 144
A brit külügyminisztérium 1943. október 13-14-i jegyzékeiből
[Notes of the British Foreign Office of
Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)

Helyzet Magyarországon: a zsidók álláspontja

Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.

(Kézírás) - E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.

Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.

A zsidók itt - mondta ő - úgy vélik, hogy Németország nem engedi meg a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú, Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.

Azt mondtam, hogy e lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a “Tablet” legutóbbi számának egyik cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.

A. W. S. Randall

-----------------

N. B. A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, “Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth K. Bp. 1978.


Téma: Hogyan jutottunk idáig ?
demszkij
2003. november 09. 14:28 | Sorszám: 60
Olyan dolgok ezek,amiket úgy sem lehet bizonyítani,kijelentésem arra alapozom,hogy bizony-bizony a fideszes vezetés terveiben,már akkor is ott volt,s ott van ma is,a (csábos) két párt rendszer szisztémájának kialakítása,s hogy ez sikerüljön képesek majdnem mindent megtenni !
demszkij
2003. november 08. 23:47 | Sorszám: 45
A Kisgazdapártot,ha nem is a FIDESZ,de fideszes segítséggel verték szét !
demszkij
2003. november 08. 23:43 | Sorszám: 43
Azért nem ártana egy kicsikét odafigyelni a kronológiára is.Hol volt akkor még MIÉP ?
demszkij
2003. november 08. 20:36 | Sorszám: 23
Olvasd csak el ezt a cikket,s akkor talán jobban megérted !

"ESŐ UTÁN, FÜR KÖPÖNYEG
(PRO MEMORIA)
----------------------------------------

A Magyar Nemzet folyó év augusztus 2-i számában jelent meg Für Lajos Csermely Péternek adott interjúja. Az egykori honvédelmi miniszter (MDF ügyvezető elnök, illetve elnök) több mint tíz év elteltével, kiállított önmagáról és az MDF frontembereiről egy olyan "bizonyítványt", amilyent a választópolgároktól már 1994-ben megkaptak, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy "pótvizsgára" sem mehetnek. A megkésett Für-féle mea culpa mégis olyan eufóriás reakciót váltott ki Lovas István és Bencsik András urakban, hogy kénytelen voltam (a teljességre való törekvés igénye nélkül) bemutatni az interjú "fehér foltjait".
Szigorúan betartva a fair play szabályait, az érintettekhez eljuttattam egy kiegészítő anyagot, de "udvarias" hallgatással jelezték, hogy levették a napirendről ezt a témakört. A magam részéről viszont szükségesnek tartom a közvélemény tájékoztatását, a korrekt állásfoglalás és tisztánlátás céljából.

Hálátlan szerepre vállalkozom, amikor bátorkodom kritika tárgyává tenni a sajtóklubban, valamint a Magyar Demokratában megfogalmazott, Für Lajosra vonatkozó tájékozatlanságot és elfogultságot tükröző álláspontokat.

Előre bocsátom, hogy állításaimat bizonyító erejű dokumentumokkal tudom alátámasztani, és nem Bencsik András, Für Lajos vagy Lovas István ellen kívánok fellépni, hanem az igazság feltárását szeretném segíteni.

Nem vitatom, azt az állítást, hogy Für Lajos jó vagy kiváló magyar ember, de teljes csődöt mondott, amikor cselekednie kellett volna, és aktívan kollaborált Antall Józseffel, valamint Boross Péterrel annak a tisztogatásnak az elmaradásához, amelyért most bátran "szaggatja a köntösét, miközben hamut szór a fejére". Kizárólag Für Lajoson múlt, hogy az "alja világ sértetlenül és bántatlanul tovább élt, sőt gyarapodott", a seregben is!
Tanúja voltam a HM-ben, amikor a tábornokok zöme összepakolt és felkészült a távozásra, de Für Lajos visszatartotta őket. Személyesen beszéltem exhadügyérünkkel, amikor kinevezését követően (első alkalommal) bejött a munkahelyére. Megkérdezte, hogy kiket menesztenék a HM állományából, ha a helyében lennék? Első helyre Keleti Györgyöt tettem,majd felsoroltam még néhány - szakmailag képzetlen - bolsevik érzelmű személy nevét. Az eredmény: Keleti maradt, - a többiek szintén!
Birtokomban van az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálati anyaga, amely a Kiskirályok mundérban c. könyvem alapján, a parlamenti etikai bizottság határozatára, rögzíti tizenegy tábornok piszkos (anyagi) törvénysértő ügyeit, tételesen kimutatva az elkövetett visszaéléseket (számlák, időpontok, összegek megnevezés, stb., megjelölésével). Ezt az anyagot átadták Für Lajosnak, aki mentesítette az elkövetőket az anyagi és erkölcsi felelősségre vonás alól!
Für Lajos köteles lett volna végrehajtani az Országgyűlés döntését, az ÁSZ vizsgálati anyagának birtokában. Jó magyar ember volt, de gyáván, ostobán és apolitikusan viselkedett!
800 millió dollárért (a szovjet államadósság részleges ellentételeként) hozzájárult 28 db MiG-29-es vadászgép beszerzéséhez. Személyesen magyaráztam neki, hogy a gépek gyakorlatilag semmit sem érnek, négy főrészükből három meg sem közelíti a korszerű gépek kritériumait. Eredmény: a gépeket megvették, ma pedig már az is nagy eredmény, ha 5-6 gép képes a felszállásra!
Für Lajos nevezte ki a Zrínyi Akadémia élére az egykori politikai munkást, Szabó Miklós vezérőrnagyot. Amikor udvariasan és jóindulatilag figyelmeztettem erre a visszásságra, csak a vállát rángatta, és ezen a vonalon is végrehajtotta a rendszerváltásnak", azt a szeletét, amely kizárólag az ő kompetenciájába tartozott.
Für Lajos "ríkatta meg" az embereket, a Hol vannak a katonák? c. irományával, de gyakorlatilag semmit sem tett a hősi halottak hozzátartozóinak megsegítéséért, csupán a választási ciklus végén hoztak egy "langyos" törvényt, miszerint: 30 ezer forint illeti meg a hadiözvegyeket vagy a hadiárvákat. Arcpirító és megalázó összeg(!), amelyet csak hosszadalmas igazolási tortúrák után kaptak meg azok, akik értesültek a törvény hatálybalépésétől.
Tisztelt Lovas úr! Für Lajosnak nem a "nemzet képzeletbeli pantheonjában " (Sic!) a helye, hanem a balekok és a tehetetlenek panoptikumában!!! Semmit sem tett jóvá a jelenlegi meakulpázásával,senkinek sem törölte le a könnyeit, senkit sem vont felelősségre, senkit sem számoltatott el, mások által egyértelműen bizonyított bűneiért (vétségeiért, visszaéléseiért)!
Én azokat az embereket teszem a nemzet képzeletbeli panteonjába, akik megszenvedték az előző rezsim minden kínját, akik Für Lajosék kezébe adták a hatalmat, és akiket becsaptak, kijátszottak vagy cserbenhagytak! Ebbe a csoportba nem fér be Für Lajos, bármilyen jó és rendes ember.
"Ön történelmet csinált!" (Sic!), írta Lovas István Für Lajosról. Való igaz (!), de csak akkor, ha történelmünk egyik legocsmányabb fejezetére gondolt! Antall Józseffel együtt "megjátszották" a Grál-lovagosdit a külföldi bankárokkal, a szovjetekkel és a kádárista bandával szemben.
Für Lajos adott át személyesen egy aranytőrt, a kivonult szovjet csapatok parancsnokának, Silov altábornagynak, aki viszonzásul (baráti gesztusként) átadta a lepusztult (lepusztított) objektumokat, üzemanyagokkal fertőzött területeket, a sok mocskot és szemetet, egy 60 milliárd forintos számlával megtetézve.
Für Lajos nem látott messzebb - borvirágos - orránál. A szovjetek már "pakoltak" a megszállt államokban, még a szövetséges köztársaságokból is "kiállt a kocsirúdjuk". Egyetlenegy rubelt sem fizettek a kivonulóknak a balti államok, az ukránok, a grúzok, az azerbajdzsánok, az örmények, a fehéroroszok és mások sem! Csak mi! Für Lajos utasította Annus altábornagyot az átvételi ügyek intézésére, akinek a legkisebb gondja is nagyobb volt a "leltározásnál", szorgalmasan tanulta a Zrínyi Akadémián az angol nyelvet, és készült külügyi (nagyköveti) szolgálatra.
Für Lajos terjesztette fel Göncz Árpádhoz a néphadsereg főkomisszárját, Kárpáti Ferencet az egyik legmagasabb állami kitüntetésre. Röhögött rajta (bocsánat a közönséges szóhasználatért) az egész tábornoki és tiszti kar!
Für Lajos minisztersége alatt lettek tömegével "átejtőernyőztetve" az egykori politikai munkások és pártbizottsági tagok különféle tanfolyamokra, külügyi szolgálatokra, "rendelkezési állományba", és amikor ezeket az anomáliákat megírtam több újságban (többek között a Pesti Hírlapban), akkor másodszor is eltávolítottak a seregből (az első eltávolítás Kárpáti idejében volt).
Für Lajos még a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottságából is kirekesztett, miután kértem, hogy a Hadtudományi Szakbizottság tagjait "rostálják meg", illetve válasszák újra. Akkor azt a választ kaptam (Kosáry Domokos és Für Lajos uraktól), hogy nem aktuális a téma! Für "elbocsátó" levele és Kosáry válaszlevele a birtokomban van! Távozásom után
aktuálissá vált a téma: tizenöt egykori pufajkás került az új Hadtudományi Bizottságba! Ma is ott vannak (leellenőrizhető az állításom), köszönet Für, Kosáry és Raffay uraknak.
Raffay Ernő szintén csak "szövegelt", de a Hadtörténeti Intézet és Múzeumból sem rostálta ki az "átejtőernyőztetett" polmunkásokat. Öt újságban jelentettem meg név szerint, az ott megbújt személyeket, nem "fantom" figurákkal foglalkoztam. Raffay, a HIM főigazgatójaként kijelentette, hogy senkinek sem kell félni, nem lesznek elbocsátások! Folytathatták tovább a röhögést az elvtársak! Ragályossá vált a "tisztogatás" elmaradása.
Tisztelt Bencsik úr és Lovas úr! Mivel levelemet - eredetileg - nem a nyilvánosságnak szentelem, ezért olyan kérdéssel is bátorkodom előhozakodni, amelyről eddig soha és sehol sem beszéltem, mert úgy éreztem,hogy dicsekvésnek tűnhet.
Az '56-os forradalom és szabadságharc időszakában a leningrádi Híradó Katonai Mérnöki Akadémia végzős hallgatói voltunk Halász András és Balogh Béla tiszttársaimmal. A Szabad Kossuth Rádiónak november elsején,(délelőtt) feladtunk egy táviratot, hogy támogatjuk a Nagy Imre kormányt,egyetértünk a forradalmi erők követeléseivel. Ezt a táviratot nov. elsején,19.02-kor beolvasták a rádióban, megtalálható a Forradalom hangja c. könyv 358. oldalán!
Ezzel tudtunk hozzájárulni '56-os forradalmunkhoz, az "oroszlán"torkában! Nem voltunk hősök, de nem kis kockázatot vállaltunk! Utólag tudtuk meg, hogy a magyar szöveget felvett és továbbított postás kislányt eltávolították valahová a Távol-Keletre!
Az Akadémia mellett lévő Politechnikai Intézet több professzorát szintén elhurcolták a GULAG szigetvilágra, mert kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. Az egyik professzor hat évet ült egy verséért, amelyet '56-ról írt (A vers megtalálható a Sztalin kinyuvasztásáról írt könyvem 79. oldalán). Az Antall kormány kitüntette ezeket a tanárokat,akikkel (vélhetőleg) '56 októberében találkoztam mert meghívtak egy előadás megtartására az Intézetbe, a magyarországi helyzet ismertetése tárgyköréből,mivel feltételezték, hogy mi többet tudunk annál, mint amit az ottani újságokban addig megjelentettek.
Az akkori - ottani - helyzetre jellemző, hogy a katonai akadémián (!) is tarthattam egy nagy tapssal és helyeslő bekiáltásokkal "tarkított" tájékoztatót a magyarországi helyzetről, a diákok és a munkások pontokba szedett követeléseiről. November másodikáig ugyanis (különös tekintettel a szovjet kormány által deklarált kormánynyilatkozat békülékeny hangvételére) a magyarokkal szemben kifejezetten barátságos hangulat volt, és az emberek (Sztalin halála, majd Hruscsov kongresszusi beszéde után) bátrabban viselkedtek, mint évekkel azelőtt.
A SZU-ból való hazatérésem követően nem voltam hajlandó belépni az MSZMP-be, ezért az "elvtársak" 20 évig nem léptettek elő a beosztási kategóriámnak megfelelő rendfokozatba! Csupán a tudományos területen elért eredményeimnek köszönhettem, hogy tudományos fokozatokat szereztem és (végül) a rádióelktronikai tanszék vezetőjévé, majd egyetemi tanárrá neveztek ki (zárójelben jegyzem meg Lovas Istvánnak, hogy Für Lajos nem professzor, ezt a címet - humán területen - csak tanszékvezető kaphat).
A Kiskirályok mundérban c. könyvemet akkor jelentettem meg, amikor a szovjetek még itt voltak és aktív tiszt voltam! Nem Für Lajostól tanultam a bátorságot! De (sajnos) segítettem előkészíteni számára a miniszteri bársonyszéket, nem tudott mit kezdeni vele...
Egyedül vagyok az országban, aki elérte, hogy egy senkiházi főgurut (Czinege Lajost) felelősségre vonjanak: lemondatták hadseregtábornoki rendfokozatáról, elvették tőle a jogtalanul átépített villalakását. A többi bolsevik nagyságoknak a hajuk szála sem görbült meg, a Für-félék jóvoltából. "Megtollasodtak", felbátorodtak, kulcsfontosságú beosztásokba kerültek és elszemtelenedtek! Ezek rideg tények, nem szimpátia vagy unszimpátia kérdése.
Az Orbán kormány Für Lajosát Szabó Jánosnak hívták. Kinevezését követően kijelentette, hogy NEM LESZ TISZTOGATÁS AZ MH-nál! Ez a nyilatkozata megjelent minden médiában, a Demokrata egy terjedelmes interjút adott közé Szabó "veretes" gondolatairól. Für Lajos pedig hallgatott, holott átadhatta volna "értékes" tapasztalatát (a buktatók elkerülése céljából) a honvédelmi tárca új vezetőjének, de meglehet, hogy akkor még nem világosodott meg az elméje, vagy Zalaszentgróton vesződött a csúszódombi szőlőjével és présházával.
Az "antitisztogatási" járvány tehát tovább folytatódott, csupán Keleti és Juhász elvtársak voltak immúnisak a kórral szemben. Meg kellene érdeklődni tőlük, hogy milyen pirulát szedtek a gyávaság, a határozatlanság, a tehetetlenség és a tájékozatlanság ellen?
Lányi Zsolt,- Keleti György telekszomszédját és jó barátját (Homola Csabát, egykori függetlenített párttitkárt) nevezte ki maga mellé a Honvédelmi Bizottság titkárának. Az már csak hab volt az arcátlanság tortáján, hogy azon a napon (OKTÓBER 23-án!!!) neveztette ki dandártábornokká Homola ezredest, amikor a Corvin közben megeskette a jelenlévőket, hogy ne tűrjék a kommunisták visszaszivárgását!
A sok szegény agyongyötört "56-os pedig sírt Lányi beszéde közben, és percekig tapsolta a nagy jellemtelen szélhámost, de arra már nem is gondoltak, hogy a kommunisták visszaszivárgásának megakadályozása nem rajtuk múlik, hanem a Für-Lányi-Raffay-Szabó-féle jó embereken.
Lányi vitte be a HM-be Vachsler Tamást is közigazgatási államtitkárnak,akinek semmi kötődése nem volt az FKGP-vel, viszont együtt "üzleteltek" Lányival a Manfeld Wörner Alapítványban, milliókat szippantva el a katonai költségvetésből un. "látszattevékenységekért"! Szíveskedjenek elolvasni az erről készült írásomat a HUNNIA XI. évf. 112. számában, megéri a fáradozást!
Für Lajos és Szabó János megijedtek, amikor "tisztogatási" javaslatot tettem a seregre vonatkozóan, mindketten távol is tartottak azért, ami miatt most sajnálkoznak, és csak a rendszeresen emelkedő (jól megszolgált) miniszteri nyugdíj enyhítheti a fájdalmukat.
Talán az emberek feledékenységével számolnak, amikor visszasompolyognak a közélet porondjára, és újra kezdenék dicstelen szereplésüket, hiszen ha akkor nem voltak képesek tenni valamit, amikor a "pályán voltak", akkor most - a "kispadon"- aligha lesz sikerélményük.
Legkevesebb, amit rólam állítanak, hogy sértődött személy vagyok. Lelkük rajta! De ha így lenne, vajon nem volna okom a sértődésre???
Szíveskedjenek eldönteni, hogy mennyi az igazságtartalma a címkézők állításának. A Vörös vírus vagy a Sztalin kinyuvasztásáról megjelentetett könyveimet a jobboldali sajtó figyelemre se méltatta, egy szóval sem reflektáltak Horthy Miklósról, Bárdossy Lászlóról és gróf Teleki Pálról írt anyagaimra, mégsem sértődtem meg, és nem reklamáltam az illetékeseknél.
Bencsik úr kétszer is megígérte, hogy ír egy recenziót a Vörös vírusról. Azóta is írogatja, és sértődésre semmi okom nem lehet, mert azt nem mondta, hogy meg is jelenteti... Nem sértődtem meg!
Eddig mintegy harminc cikket küldtem el faxon és e-mailen a Demokrata és a Magyar Nemzet szerkesztőségeihez, az MN hármat közölt, a Demokrata egyet sem! Pontosabban: kb. három sort egyszer közlésre alkalmasan találtak másfél-két flekknyi anyagból, a többit kicenzúrázták". Nyilvánvaló, hogy a felkészültségemben van a hiba, ezért semmi okom a sértődésre.
Lakatos Pált (a Vasárnapi Újság egykori főszerkesztőjét) egyszer arra kértem, hogy egy mondat erejéig említse meg a rádió hallgatóinak az új könyvem címét. Azzal utasította el a kérésemet, hogy nem "csinál" propagandát semmiféle könyvnek! Amikor - viszont - az ő könyvei megjelentek a könyvpiacon, akkor a Vasárnapi Újság három egymást követő adásában is felhívták a hallgatók figyelmét a kiadványaira. Mégsem sértődtem meg, sőt meghívtam Lakatos Pált egy (közös) előadásra Tiszalökre,ahol nagyon jó "bázisom" van, és egy jól sikerült fórumot tartottunk a művelődési házban. Hozta a könyveit is, árulta és dedikálta! Ennyit a sértődésről.
Számomra "megnyugtató", hogy a Munkáspárt és a Kádár János Baráti Társaság viszont felfigyelt az írásaimra, és azonnal nekem rontottak sajtótermékeikben. Talán tetszenek érteni: nem Für Lajost támadták jó magyarságáért vagy tevékenységéért, hanem bennem látták az ellenfelüket (vagy ellenségüket).

Befejezésül: miközben őszintén gratulálok aktuális és értékes munkájukhoz, nem hallgathatom el azt, amivel nem értek egyet. Nem rajtam múlt, hogy kapcsolatainkat nem sikerült termékenyebbé tenni. Nem tolakodtam sehová, nem fogadtam el senki alamizsnáját. Ha nehezen is, de megtalálom a módját, hogy véleményt nyilvánítsak általam ismert kérdésekről.

Tisztelettel: /Prof. Dr. Bokor Imre/ sk."


Téma: Újhelyi /MSZP/ zsidózott !
demszkij
2004. január 15. 01:00 | Sorszám: 32
Úgy néz ki a tyúkeszű Ludas Matyi,ráfarag arra,hogy előbb jártatja a bagólesőjét,mint gondolkodik ? Hacsak meg nem védik ezt a sz..házit is,azzal amivel az üvegszemű Kell(n)ert,hogy a képviselő nem perelhető.Így is,úgy is nagy leégés lesz, ennek a pufajkás alfarát nyalogató, kis mitugrásznak !

Téma: Könyv Papolczyné Csurkáról
demszkij
2004. március 31. 20:36 | Sorszám: 15
Eduska !

Összetetszik keverni a dolgokat, én Heringről írtam, hogy Csurka munkatársa volt hosszú évekig, s elég jól meg voltak együtt !

Nekem egyik tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz, csak éppen nem díjazom az (elválási) alkalom szülte jó magyar virtust.

A múlttal - főleg a másik ember múltjának - való kitálalást, meg olyannak veszem, mint mikor egy házibulin a megrészegedett delikvens nem a vécé kagylót találja el diszkréten, hanem a fotelt vagy az asztalt.

Mind a két eset visszatetsző, de az egyik borzasztóan undorító is !

demszkij
2004. március 31. 17:50 | Sorszám: 11
Én most biztosan nem tudok,mert a senkiháziak lezárták az arhivumot !De aki könyvtárakba tud járni,ott meg vannak a lapok.

Idézet:
Amikor Csurkáék arra utasították, hogy most már ő is álljon be a sorba, és ügynöközze a fél jobboldalt harsogó szabadnépes stílusban, akkor állt fel.

Én marha meg azt gondoltam,hogy azért állt félre,mert pont akkor tudta meg mennyire mocskos a munkatársai múltja !

demszkij
2004. március 31. 17:43 | Sorszám: 10
Idézet:
Távközlési és kém műhold egyszerre ?
No lám ! hogy mik vannak !

Ez nem vicc,anyósomat is innen figyeltetem meg,és még ők fizetnek,hogy használom a berendezésüket !

demszkij
2004. március 31. 17:00 | Sorszám: 3
Szép dolog az,amikor az eddigi talpnyaló(k)ból bíráló(k) lesz(nek),csak kicsit gusztustalan,és kábé annyit ér mint a halottnak a napszemüveg !

Téma: Csernobil..mo-i felelősek??
demszkij
2004. április 29. 15:26 | Sorszám: 28
Egyik tizenkilenc,a másik egy híján húsz ?

Radioaktív víz ömlött a Rajnába - hat napig titkolták

Mintegy 35 ezer liter radioaktív víz ömlött a Rajnába szombaton Németország délnyugati részén, amikor egy atomerőmű szivattyúja rendellenesen kezdett működni. Az esetet, bár szombaton történt, csak most hozták nyilvánosságra.

A baden-württembergi elektromos művek közlése szerint a Rajna vize alig szennyeződött, ezért egészségügyi károsodást nem okoz. A német környezetvédelmi minisztérium az eset miatt bírálta a helyi hatóságokat, akik a szennyezést csak hétfőn jelentették, noha ezt azonnal meg kellett volna tenniük.

demszkij
2004. április 28. 00:34 | Sorszám: 26
Kösz,bár én meg mernék esküdni,hogy (amit én hallottam legalábbis) női személy volt !
demszkij
2004. április 27. 22:41 | Sorszám: 24
Na,nem ugrik be senkinek,ki volt az "magyar szaktekintély" aki a tévében bizonygatta,nincs veszély ?
demszkij
2004. április 27. 01:16 | Sorszám: 19
S mindez Nagyváradon volt,10 km-re a magyar határtól 250 km-re Budapesttől !
demszkij
2004. április 27. 01:15 | Sorszám: 18
Csak találgatok persze,de vajon nem azért hozzák Csehákot összefüggésbe az egésszel mert ő volt az,aki a tévében kiállt,és elmagyarázta hogy nincs is veszély.

Azért jegyeztem ezt meg,mert Romániában jód tablettákat osztogattak a gyermekeknek,amiről valami olyasmit mondott a tévés szakember,hogy nem csak felesleges,de ártalmas dolog is.

Közben az egyik barátom egészségügyis müszaki volt,s ők naponta járták részecske számlálókkal a piacokat,és nem emlékszem már milyen módon semmisítették meg a sugárfertőzött dolgokat.A salátán,sóskán úgy csipogott a számláló,hogy féltünk fel is robban !


Téma: Kövér is megpucolt.
demszkij
2004. március 25. 22:42 | Sorszám: 3
Talán már a kőkorszakban is tudott dolog volt,hogy mindig a nagyobb kutya kefél !A bérstopot csak a mezei nyulaknak, és a munkával pénzt keresőknek találták ki,s nem a politikusoknak.Azok megszavazzák a maguk fizetés emelését,ha törik,ha szakad,ha ellenzékben vannak,ha nem !

Téma: Mogiljevics atombombát juttatott Bin Ladennek?
demszkij
2004. március 23. 00:08 | Sorszám: 27
Ne legyél ilyen földhöz ragadt ! Öngyilkos pilóta volt,aztán CIA és a Bokor Gyurka banda parancsára feltámadt. Merciurius csak tudja !

Téma: Tempomgyalázás Óbudán
demszkij
2003. november 23. 23:25 | Sorszám: 7
A háttérben működő emberek sohasem lazsálnak.A múltkor hallottam,felavatták Torontó legnagyobb "Liquor store"-ja,egy volt templomban.
demszkij
2003. november 23. 23:08 | Sorszám: 5
Ja értem,csak rugni akartak még az elvtársak egyet a vallásos emberek érzületébe azzal,hogy úgy tálalják mintha egy működő templom lenne.

Téma: A magyar lakossag 59 szazaleka tamogatja az iraki reszvetelt???
demszkij
2004. április 19. 17:31 | Sorszám: 13
A Kuncze banda,meg itt is, ott is,sőt néha még meg is köpködik a nyalnivalót,úgy biztosan ízletesebb !
demszkij
2004. április 19. 17:29 | Sorszám: 11
Biztosan igazad lehet.Én csak azt tudom hogy Kovács és Medgyesiék az alfartáj területén szoktak nyalni !
demszkij
2004. április 19. 17:14 | Sorszám: 7
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

demszkij
2004. április 19. 17:09 | Sorszám: 5
Biztosan az amerikaiak(kormányzati szinten legalábbis) által szeretett külügyér szeretne majd lenni. Másért nem igen van miért támogatni !
demszkij
2004. április 19. 17:03 | Sorszám: 2
Én két tutti támogatóról tudok: Németh Zsolt és Mercurius alias M-209.

Téma: Medgyessy megkegyelmez egy disznótársának
demszkij
2004. április 01. 17:25 | Sorszám: 58
Már egy disznó is csalódott Medgyessy ígéreteiben

A szerencsés, ám nyilvánvalóan csalódott malac csak egy oklevelet kapott miniszterelnök helyett: Medgyessy Péter korábbi ígéretével ellentétben ugyanis nem ment el arra a rendezvényre, ahol egy általa kiválasztott disznó kegyelmet kap.

Az egyik kereskedelmi rádió kezdeményezésére indított akció lényege, hogy a kormányfő minden évben amnesztiát ad egy hízónak, aki abban az évben már nem kerül a böllérkés alá.
- Szó sem volt róla, hogy a miniszterelnök ott lesz, de a programja is máshogy alakult - magyarázták a parlamenti sajtóosztály munkatársai Medgyessy Péter távollétét, holott a rádióműsorban telefonon megállapodott a műsorvezetőkkel, és kijelentette, április 1-jén átadja a kegyelmi okmányt a kiválasztott disznónak, majd azzal búcsúzott: "várom önöket április 1-jén". Ezen kívül azt is megígérte, szól a kormányőröknek, hogy engedjék be a Parlamentbe a kiválasztott állatot.
A rendkívüli esemény bejelentésekor még lelkes miniszterelnök az akcióról szóló rádióműsorban azt mondta a műsorvezetőknek: "felelős döntést szeretnék hozni". Ezután azon viccelődött, hogy hány lába és farka van egy disznónak, majd mikor az egyik műsorvezető felvetette, hogy a kocákat sem szabad kizárni a versenyből, Medgyessy tovább tréfálkozott: "Ezért kérdeztem, hány farka van" - mondta.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kezdeményezéssel kapcsolatban korábban elmondta: a miniszterelnök ezzel egy nemzetközi szokást kíván meghonosítani. Az amerikai elnök hálaadás napja alkalmából ugyanis egy pulykát szokott megmenteni a biztos haláltól, a spanyol király pedig a bikaviadalok miatt halálra váró bikák közül teszi eggyel ugyanezt. A szóvivő szerint Medgyessy arra a következtetésre jutott, hogy egy disznó "felel meg ezen az alapon a magyar hagyományoknak, szokásoknak".

demszkij
2004. március 11. 19:43 | Sorszám: 8
"Disznót ment Medgyessy"

Régen tudott dolog,hogy holló a hollónak,disznó a disznónak,nem vájja ki a szemét !


Téma: Orbán Viktor országjáró körútja
demszkij
2004. április 05. 04:56 | Sorszám: 18
Sajnos elég nehéz is lesz elérem a célom,mint ahogyan e körútét is.Mert egy ilyen országjáró körúton az lenne az üdvös,ha az ország potenciális miniszterelnök jelöltjének számító Orbán oazokkal a nézetekkel, kifogásokkal, szidásokkal,dicsérettekkel találkozna amik elhangzanak az emberek szájából,de lehet hogy csak az általad egysíkúra sikeredett ízelítőből,eddig - Beren legnagyobb örömére majd - még csak az öntömjénezés jött át !Ezzel pedig,csak annyit lehet nyerni,hogy akik megutálták PéterKémet,azok egyszer utálatuk kimutatása végett Viktorra szavaznak,még akkor is,ha nem szeretik.De ilyen hazug öntömjénező propaganda mellett,miért is szeretnék ?

(Ez volt a bukás egyik előidőzője,2002-ben is,nem kellene elfelejteni !)

demszkij
2004. április 05. 04:32 | Sorszám: 16
Húzzál már el a majdnem analfabétáknak szánt hülyeségeiddel,mert csak az átvedlett kommunisták,és volt Kis(z) titkárok vezette országokban érvényes a népszavazás akkor is, ha abban nem vett részt,a szavazatra jogosultaknak több mint fele !
demszkij
2004. április 05. 04:02 | Sorszám: 14
Téged,s a kétszínű (egyszer van élet az Eu-n kivül,majd amikor megkapta az ukázt,már nincs !) Orbánt kivéve elsőre elég sok embernek hiszek,még a Választási Hivatalnak is,akik korrektül leírják:

IGEN választ adott az összes választójogosult 38,00 %-a.

Ezzel a 38%-os "támogatottsággal" erőltették be szarházi politikusaink Magyarországot az EU féle kolhozba ! Verje meg az Isten őket,érdemeik szerint !

demszkij
2004. április 05. 03:09 | Sorszám: 12
Pontosan úgy van,ahogy mondod,a szavahihetőséged totálisan lefutott ! Te vagy korunk hőse,az Ivan nevű apartcsik,aki képes égő cigarettával a szájában átuszni a befagyott Dunát ! Talán Ujhelyi, a fiatal szocialisták Ludas Matyija ,tud csak versenyezn veled !
demszkij
2004. április 05. 02:21 | Sorszám: 10
Idézet:
az emberek többsége az EU-t akarta


írta,pontosabban hazudta Mercurius barátunk. Álljon itt akkor a Választási Hivatal közzétett eredménye,hadd láthassák az emberek mennyire lehet a kis önjelölt zsenipalántának hinni !

A választójogosultak száma 8 042 272 fő.

Megjelent 3 669 252 fő, a választópolgárok 45,62 %-a

Nem szavazott 4 373 020 fő, a választópolgárok 54,38 %-a

IGEN választ adott az összes választójogosult 38,00 %-a.

demszkij
2004. április 04. 19:15 | Sorszám: 8
Idézet:
az emberek többsége az EU-t akarta

Persze ! Azért volt annyi baleset,azért taposták agyon egymást több szavazó helyiségben is az emberek,a szavazás napján !

Egyre remekebb az észbeli teljesítményed kispajtás !

demszkij
2004. április 04. 19:12 | Sorszám: 7
Főleg ha valaki azt képzeli magáról,amit te,hogy az emberek többsége az te vagy,legalább is erre lehet következtetni abból az elég undorító szokásodból,hogy többes számban szólsz hozzá !

Mit is képzelt az okos rendőr, amikor a fejére húzta a kotont ?

demszkij
2004. április 04. 19:00 | Sorszám: 5
Persze csak álmodik a nyomor,de hátha alkalma lesz majd az embereknek megkérdezni Orbántól,miért akarta,akarták az ország tönkretételét,a csapnivaló és gyarmatosító Eu-s feltételek elfogadásával.

Téma: Orbán Viktor kormányfői intézkedései az összmagyarság intézményei ellen
demszkij
2003. november 17. 14:54 | Sorszám: 137
Ezt is a MIÉP párt lapja hozta annak idején.Érdemes elolvasni,hogy láthassa az ember,ezek bárkivel képesek cimborálni a hatalomért:

Pálfy G. Istvánt vagy ellenségeit kell-e inkább átvilágítani?
Kiss István

Furcsa dolog a rendszerváltozás itt, ebben a kelet-közép-európai régióban. Nemcsak Magyarországon. Számos furcsaságát ugyanis az ember más volt szocialista országokban is fölfedezheti. Például azt, hogy sokszor az ördög se igazodik el rajta, melyik közéleti szereplő honnan jött, hová és főleg kivel tart. Olykor még egy ifjúkori barát esetében sem. Azzal a különbséggel, hogy arról azért nem hiszünk el akármit.
Kezdődött azzal a jelenséggel, amelyet a maga teljes gusztustalanságában egyik vitriolos tollú írónk (sajnos politikai hovatartozás szempontjából szintén nem egészen egyenes pályát futott be) találóan így jellemzett: ,,csúcsforgalom a damaszkuszi úton!... Mindenki a sztalinistáktól szenvedett, mindenki a sztalinisták áldozata volt. A sztalinisták pedig nincsenek sehol." Aztán lett egy párt, amelyik a múlt rendszerhez való legszorosabb politikai-családi kötődéseit tudta elleplezni a legradikálisabb antikommunista jelszavakkal, retorikával. Kis híján meg is nyerte az első szabad választásokat. Mára persze már lelepleződött, örülhet, ha legközelebb bejut a parlamentbe. Nem kis szerepe volt ebben annak, hogy egy olyan világban, amelyben szájbavizelősök kaphatnak kiemelt nyugdíjat, és körömletépők csinálhatnak politikai karriert, ez a párt nem ezeket (minthogy ezek az ő táborában vannak) vette célba, hanem jó szándékú reformkommunistákra zúdította a sajtó össztüzét, melynek nagy részét ma is fölényesen birtokolja, irányítja.
Talán ez a magyarázata, hogy a párt lelepleződését nem követte automatikusan ezeknek a reformkommunistáknak a rehabilitálódása sőt ázsiónövekedése. Pedig ha magunktól nem hittünk nekik, ezek a támadások éppen eléggé hitelesíthetik őket. Sajnos sokan elfeledkeznek(-ünk) arról is, hogy annak idején hálásak voltunk, ha valaki legális fórumokon enyhített a diktatúra szorításán vagy megjelent írásaiban játszotta ki a rendszer cenzúráját, mert tudtuk, hogy ezzel lehet, hogy kockázatot is vállalt. Többet, mint aki (jómagam is) csak baráti körben szidta a rendszert. (Persze minden legális fórumon való szereplés szükségszerűen a rendszernek tett engedménnyel, a rendszerrel kötött alkuval is járt.)
Kockázatot vállalt természetesen az, aki a kommunista rendszertől a saját maga által - megtévesztő szándékkal - meghirdetett eszméket kérte számon. A szocializmussal, a baloldallal ugyanis az a legfőbb baj, hogy voltaképpen nem létezett. Csak a létező szocializmus létezett. A szovjet imperializmus kiszolgálásával, a nemzeti önrendelkezés, az emberi jogok a ,,szocialista erkölcs" (pardon, az erkölcs) sárba tiprásával, a népi írók, a népiek állandó denunciálásával, negatív diszkriminációjával, a kisebbségnek a többség feletti, jól bevált recept szerinti uralmával. (Lásd a disznókat Orwell Állatfarmjában.) A József Attila által nagy érzékenységgel és pontossággal fölvillantott fasiszta kommunizmus létezett.
Mindebből persze nem következik, hogy aki valamiféle engedményt tett a disznóknak, az maga is disznó volt. Annyival inkább, mert valamiféle engedményt még a közéleti szereplést nem vállalóknak is kellett tenniük, hogy létezhessenek. Akiknél azonban ez az engedmény valóban kényszer, kényszerű alku volt, azokat, még ha pozícióban voltak is, jórészt a rendszerváltó pártok, a rendszerváltó politikai erők táborában találjuk. (Pedig a pénz, az anyagi, érvényesülési lehetőségek, főleg a kultúrában, jórészt most is a túloldalon vannak.) Éppen ezt nem bocsátották, nem bocsátják meg nekik a diktatúra valódi örökösei, a magukat ,,balliberális"-nak nevezők. Ezeknek aztán előszeretettel gyűjtik össze és olvassák a fejére, hogy miket írtak, miket mondtak a múlt rendszerben. Aki persze ,,következetes" maradt, az mondhatott akármit, lehetett a diktatúra leggátlástalanabb haszonélvezője, tekintélye csorbítatlan. Mint a mai ,,balliberális" politikai újságíróké.
***
Hogy mindezek a jelenségek ma is mennyire élnek, arra ékes bizonyíték a Pálfy G. Istvánt ért legújabb támadás a Demokrata 2000/36. számában. Az Atzél Ferenc által összegyűjtött Pálfy-idézetek nemcsak buzgó lejárató szándékról, hanem némi botfülűségről is vallanak, olyan fülekről, amelyek képtelenek érzékelni az ironikus felhangot, sőt a kevésbé burkolt iróniát is félrehallják. (Vagy úgy tesznek.) Minthogy Pálfy a kolozsvári Szabadság aug. 26-i számában így nyilatkozott: ,,egész életemet a határon túli magyarok szolgálatára tettem fel, és nem szeretném, ha így szerzett becsületemen bármi folt esne". Atzél Ferenc nagy igyekezettel kísérli meg foltejtés helyett a teljes befeketítést, mert mutatós kis csokrot kötött abból, hogy miket írt Pálfy G. a Magyar Ifjúság helyettes főszerkesztőjeként Ceauşescu Romániájáról. Minthogy immár csaknem négy évtizedes barátságunk eredményeként erről (is) szinte napra készen ismertem a véleményét, nagy derültséget szerzett, mikor az idézetek közt rábukkantam arra, amelyet a rendszerellenes baráti kör méltánylása közepette maga is büszkén emlegetett, mint a kondukátor rezsimjének az ,,erdélyesek" számára egyértelmű, kinevettető bírálatát: ,,..mire berendezkednek, már vidáman folyik a meleg víz a csapokból". Ugyan, mondaná meg Atzél Ferenc, hogy hol írta meg (ő vagy más), ill. ki írta meg és hol jelent meg a korabeli magyar sajtóban: ,,disznóság, hogy mi van Romániában és mi nincs (még meleg víz se)"?
Persze aztán kibújik a szög a zsákból. Hogy Atzél Ferenc támadása nem a szokványos támadások egyike, hanem nagyon is konkrét mozgatórugói vannak. Nevezetesen az MVSZ új elnökségének és Pálfy G.-nek az ellentéte, és elég egyértelmű, hogy Atzél ki mellett teszi le a voksát. Akinek még a zárlecserélő akcióit is védelmébe veszi. Nem szép dolog ugyan - mondja, de hogyha lopnak... (Kik?!)
A legszomorúbbnak persze azt tartom, hogy a radikális antikommunizmus színében fellépő ,,liberális" párt, amely aztán lényegének megfelelően közös koalícióban kormányzott az állampárt örököseivel, lényegében iskolát teremtett. Nemcsak nálunk, hanem a szomszédos országokban is, ahol mindenütt magyar kisebbség él. Ha valaki a nemzeti radikalizmus hangján vagy ordenáré antikommunista retorikával tűnik ki, már akkor is gyanakszik az ember, hogy van mit elkendőznie, van mit feledtetnie vagy egyenesen provokátor, "küldött ember", megbízatása van, ha szegény csak spontán módon, érzelmileg reagálja le a rendszer által neki okozott szenvedést. Van azonban egy lényeges különbség: a rendszer valódi áldozatai, a vele őszintén szemben állók sosem bizonygatták, hogy Nagy Imre részt vett a cári család kiirtásában, hogy Illyés Gyulát, Németh Lászlót vagy Csurka Istvánt hogy ,,futtatta" a rendszer kultúrpolitikája, hogy Pozsgay Imre vagy Pálfy G. István ,,mégiscsak kommunista volt", ,,párttitkár volt", hanem örül neki, hogy volt, aki neveltetése vagy pozíciója ellenére valamiben szembefordult az elnyomással, valahogy valamiben ellenzéket képviselt. (A határon túli magyarság ügyében például.) A közvélemény által megbecsült reformerek ilyenfajta lejáratása, mint az első példából közismert, tipikusan KGB-s módszer. És azoknak áll érdekében, akiknek jó okuk van nem megbocsátani azoknak, akik valamiféle erjedést indítottak el, akiket az antikommunista mozgalmak zászlóra tűztek, akiket annak idején a rendszer ideológiai fegyvereit is ügyesen forgató diplomáciai érzékük és nemzetközi hírnevük miatt nem tudtak lefülelni. (Illyés Gyula pl. állítólag ezzel érdemelte ki Aczél György és köre tehetetlen dühét, a ,,bajuszos kultúrelhárító" kifakadását: ,,az a ravasz paraszt!")
Nem más a helyzet az erdélyi magyarság körében sem. Sepsiszentgyörgyi unokabátyámat, az ottani beruházási bank igazgatóját, aki minden erőfeszítését, székely góbéságát latba vetette, hogy a város magyarságának egy kicsit jobb élete legyen, olyanok vádolták meg kollaborációval, akik finoman szólva a kondukátor alfeléből lógtak ki vagy egyenesen közismerten szekus ügynökök voltak. Sütő András számára sem ismeretlen az efféle. De még akik őszinte szívvel megrótták érte, hogy együtt vadászik a főnökkel, és nem tiltakozik a magyar iskolák bezárása ellen, azoknak is megadhatta a választ: ,,ha tiltakozom, ugyanúgy bezárják a magyar iskolákat, legfeljebb még engem is. Ha a vadászaton a főnöknek a beosztottjai túlkapásairól beszélek, néhány iskolát talán megmenthetek". Bajos volna kétségbe vonni annak az írónak az elkötelezettségét, aki valóban életét, életművét tette föl népe szolgálatára, és (fél) szeme világát adta érte! Legfeljebb azok teszik, akik a felet kevesellik...
Bármilyen szomorú, de ebben a helyzetben mégis elkerülhetetlen, hogy az ,,az beszél, akinek a háza ég" vagy ,,a tolvaj kiált ,fogd meg!'-et" effektus meglétére rávilágítsunk. (Ezt persze az érintettek - mint legutóbb is a parlamentben - igen rossz néven szokták venni.) Ezt cselekszem én is az MVSZ jelenlegi elnökével kapcsolatban, aki aligha vehette rossz néven Atzél Ferenc Pálfy G.-t pocskondiázó írását. Nos, a Magyar Fórumban Szőcs Zoltán elég világosan megírta az elnökválasztási kampány idején, hogy a jelenlegi elnök a nyolcvanas években a kolozsvári ifjúsági rádió főszerkesztője volt, ami feltétlenül bizalmi állás kellett hogy legyen. Ez azonban semmi ahhoz képest, ami történetesen éppen szintén a kolozsvári Szabadság napilapban jelent meg. Hogy a kondukátor halála előtt három hónappal még kiállt mellette, és kirúgatta az ifjúsági szervezetből azt, aki ellene szólt. (Őszintén szólva csodálom, hogy erről a cikkről, noha az Interneten olvasható, mintha még azok sem vettek volna tudomást az elnökválasztási kampány során, akiknek érdekükben állt volna.)
Kinek higgyen az ember? Nos, én Fekete Gyulának hiszek, akinek szintén a Magyar Fórumban megjelent cikkét az elnökválasztás viszontagságairól, Atzél Ferenc következő kitétele juttatja eszembe: ,,Pálfy vádjai között van az is, hogy egyes erdélyi nagyságok nem kerültek be a testület irányító magjába. Most ne beszéljünk arról, hogy ki nem fogadja el a jelölést..." Fekete Gyula - nevesítve - számon kérte: miért hiányzik a listáról Sütő András neve? Válasz: ,,Nem vállalta a jelölést!" - Azt kérdezem, hogy az eredeti listáról miért hiányzik? Válasz nincs...
Nos, talán nem veszi tőlem rossz néven Atzél Ferenc, ha én Pálfy G. ügyében is inkább Sütő Andrásnak hiszek. Aki Illyés Gyula és Czine Mihály mellett barátságával minket is megajándékozott. Akiről valahogy inkább el tudom képzelni, hogy meg lehetne róla mintázni a helytállás szobrát, mint az MVSZ jelenlegi elnökéről.
Pálfy G. István barátommal - akárcsak időnként más barátaimmal - nekem is éles vitáim vannak. Főleg pro és kontra MIÉP... De mindketten tudjuk, hogy ugyanazt a határon belüli és kívüli magyarságot akarjuk szolgálni, ugyanazok javát akarjuk, ha más úton, más eszközökkel is. Egymás véleményét, szándékát tiszteletben tartva.
Ugyanezt nehéz elképzelni egy kimondottan rágalmazó, sárdobáló, a másik teljes lejáratásának szándékával publikált cikk írójáról.

demszkij
2003. november 17. 04:24 | Sorszám: 135
Igen,nem Csoóri és társasága utazgatott belőle magyar nábobként,s nem az ő emberei vágták zsebre továbbra a lóvét.Viszont van egy kis szépség hibája a tényekre alapozott hozzászólásodnak,a kassza már előtte kiürült előtte,állt a balhé, s a tékozló vezetés elleni eljárás,már jóval a választások előtt megindult,s a szövetség pénzügyi helyzetét,szalmáját éppen az Patrubány tette rendbe,nagy-nagy elismeréssel,aki ellen aztán szembefordúltak,-a nem akarom azt írni hogy - emberek.
demszkij
2003. november 17. 04:12 | Sorszám: 134
Felsorakozott annak idején az egész csapat szemét (magyar) politikus gárda,bemutatták mennyire képtelenek elviselni azt,hogy az érvényben lévő szabályok betartásával,demokratikus választás során,egy szemét erdélyi nyerte el a tiszséget,a dicső anyaországiak elől !

Beleadtak apait anyait,egyesek a Csoóri idején kapott óriás pénzeket sajnálták,mások féltek,elérték Orbánnál,hogy még Kádáron is túl tegyen a diktatórikus intézkedésekben !

demszkij
2003. november 17. 03:11 | Sorszám: 131
Jóhogy nem a habzó szájú Gyyőri Béla Magyar Fórum beli "történelmi tényekre,adatokra és ész érvekre" alapozott cikkét idézed,ami álljon itt azért elrettentésül,hogy mennyire el tudnak aljasúlni emberek,ha a véletlen keresztezi számításaikat:

"A törvényen kívüli MVSZ?

Ez már mindennek a teteje. Egy Patrubány Miklós nevű egyén az MVSZ elnökségéből kirúgatta Fekete Gyulát. Elképesztő! De kirúgatta az európai hírű tudóst, Kellermayer Miklóst is. Ez a gátlástalan, újonnan feltűnt fiatalember kirúgatta azt a 12 elnökségi tagot az MVSZ-ből, akik nem voltak hajlandók alávetni magukat feltétel nélkül az MVSZ vitatható körülmények között megválasztott elnökének, Patrubány Miklósnak. Ez a Patrubány életmód szerint gyaláz és tesz időlegesen vagy átmenetileg földönfutóvá embereket. Miként tanúskodik erről Mircea Valer Pusca tudományos kutató, a kolozsvári számítástechnikai szakember, Patrubány egykori munkatársa is. Pusca a ceausescui időben államtitkár volt Budapesten. De Ceausescu idejében el kellett szenvednie Patrubány feljelentése nyomán az ideiglenes földönfutást. Patrubány kinyíratta Puscát. Ezt azóta többször megtette másutt is. Most befészkelte magát az MVSZ-be, és tavaly május óta a megfigyelők tanúsága szerint több mint 100 alkalommal sértette meg az MVSZ hatályos alapszabályát, illetve követett el törvénysértő cselekedeteket. Most legutoljára az MVSZ közgyűlésén intézkedett. Nincs költségvetési pénz. A létszámhiány miatt megismételt közgyűlésen kijelentette: bérbe adja az MVSZ-székházat, és abból fognak élni. Tudni kell, Patrubány tavaly májusban bejelentette: ha nem kapnak költségvetési támogatást, ő majd szerez anyagiakat. Ő vállalkozó. Ő pénzt csinál. Szerez pénzt Sorostól, Torgyántól, akárkitől, de állam lesz az államban. Most majd jelzáloggal terhelteti az MVSZ házát és elbitangolja a világ magyarjainak budapesti otthonát. Patrubány Miklós tevékenysége nem a politika tárgykörébe tartozik. Ez már a virológia, a vírustan felségterülete. Patrubány Miklós a magyar politikai közéletben kórokozó. Több mint feltűnő, hogy milyen elnézően kezeli Patrubány Miklós romboló tevékenységét a Népszabadság. Nagyszabású interjúkat közöl vele. Legutóbb május 15-én a Népszabadság „MVSZ: A kizárt tagok panaszai” címen írt tudósítást. Fekete Gyula, Dobos László, Duray Miklós és Balogh László országgyűlési képviselő durcás gyerekként panaszkodik a Népszabadság szerint. Elképesztő a Népszabadság cinikus, támogató eljárása. Félreértés ne essék, a Népszabadság azt a Patrubányt támogatja, aki az MVSZ elnökeként a státustörvény kapcsán hátba támadta a magyar kormányt. Patrubány előzékeny szolgálatot tesz azoknak a román, szlovák, ukrán s délszláv köröknek, amelyek már a státustörvényt is égbekiáltó inkompetenciának minősítették. Véleményem szerint Patrubány idegen hatalmak kezére játszik, az MVSZ ellenében. Mindenekelőtt a magyar kormány ellen.
Az MVSZ mostani katasztrofális helyzetét Patrubány okozta, és most mélyíti. Felelősségét az sem kisebbíti, hogy véleményünk szerint nem volt szerencsés Boross Péter exminiszterelnököt MVSZ-elnöknek jelölni. Célravezetőbb lett volna dr. Hegedűs Loránt református püspököt vagy dr. Szakály Sándor történészt erre a feladatra jelölni. Ez már így veszett fejsze nyele. Az MVSZ elnökségéből kiebrudalt politikai és közéleti személyiségek és tényezők az ügyészség beavatkozását kérik. Minden okuk megvan rá. A prejudikációtól távol tartom magam. Még akkor is, ha számos törvénysértő cselekedetet kapásból felsorolhatnék. Patrubány vírusként fertőz és rohaszt a magyar közéletben. Atzél Ferenc aláírással egy debil gyermek szellemi színvonaláról árulkodó irományt terjesztenek mostanában. Atzél Patrubány famulusa. Az opus „A III. évezred legelső magyar szamizdatja” címet viseli. Ennek a gyomorforgató írásműnek egyetlen célja, hogy Csoóri Sándort a sárba tapossa, rágalmazza, beszennyezze. Az ember már attól mosolygógörcsöt kap, ha egy lapon látja a két nevet. Jelesül Csoóri Sándorét és ennek a székely nadrágba bújtatott kalandornak (P. M.) a nevét. De ez a báróivadék messzire került almaként a fájától. Csoórinak bűnéül rója fel, hogy a Rákosi-rendszerben szocializálódott. Következésként bűnéül rója fel, hogy egyáltalán megszületett. Atzél Ferenc előkapja a rettentő bunkót. Csoóri versben köszöntötte Rákosit 60. születésnapján. Igen, valóban. Csoóri Sándor 16 éves korában verset írt Rákosiról. Miként Petőfi Sándor versben köszöntötte a béketűrő gügyü császárt, V. Ferdinándot. Atzél leleplezte Csoórit. Mert ezzel bízta meg Patrubány. De meg vagyunk döbbenve! Patrubány megbízásából Atzél ellátja a baját nemcsak Csoórinak, Duraynak is, Dobos Lászlónak is, Pálffy G. Istvánnak is, de még Berecz Jánosnak is kijut a patrubány–atczéli intelemből. Nem volt elege Berecz Jánosnak Aczél Györgyből. Az ő szavával élve az Atzél-háló most is körül akarja fonni. A gátlástalanság, a primitívség ennél a Patrubány-körnél teljessé vált.
A Vigadóban valóban tájékoztatta a sajtó képviselőit a kialakult helyzetről Duray Miklós, Balogh László országgyűlési képviselő, Dobos László, Fekete Gyula és az ausztráliai Kardos Béla. Az MVSZ hiteles vezetői szigorúan a tényszerűség mellett maradtak. Fontosnak tartom közölni, hogy a Világszövetséget nem az erdélyiek tették tönkre. Bár a jelenlegi felállás alapján az erdélyi küldöttek mindent, amit Patrubány akar, le- és meg tudnak szavazni, ellenében az anyaországi régiónak, ellenében Kárpátaljának és ellenében a Felvidéknek. Patrubány szervezete Erdélyben a VET, a Világszövetség Erdélyi Tanácsában csak Patrubány véleményem szerint igencsak kétes hírű barátai ülnek. Hiteles emberek ebbe a társaságba nem kerülhettek be. Sütő András még a környékét is elkerüli ennek a grémiumnak. A VET Erdélyben marginális, jelentéktelen szervezet. Patrubány tehát nemcsak a mindenkori magyar kormányokkal, nemcsak az anyaországi régióval áll szemben, nemcsak a Felvidéket és Kárpátalját törli le a térképről, de a legnagyobb baj az, hogy Erdélyt is kiárusítja. Végezetül azt is le kell írnom, hogy a MIÉP messzemenően távol tartja magát ettől a kóros és káros alakulattól. Azért, mert valamikor Király Zoltán a MIÉP háza tájékán kódorgott és most Patrubány embere, illetve helyettese, semmiféle MIÉP-közeliség nem létezik. A Patrubány vezette MVSZ-szel még csak kapcsolatféle sem lesz soha.
Győri Béla "

demszkij
2003. november 17. 00:08 | Sorszám: 127
Kaszára hivatkozni ugyanaz,mintha Markót kérdeznéd vagy idéznéd.Ha nem is zoológiailag,emberileg ugyanaz a két állatfajta !Piti kis magán motorosok,közük ugyan van,de semmi jót nem akarnak az elszakított magyarságnak.
demszkij
2003. november 16. 23:00 | Sorszám: 124
"A szervezet sokkal jobban működik, többet tesz az összmagyarságért, mint előtte, a léhűtőkkel és megélhetésiekkel teletűzdelten."


Ezt szögezték le az MVSz 2002-es clevelandi közgyűlésén is !

demszkij
2003. november 16. 22:26 | Sorszám: 123
Persze senki más a fórumról,csak te ismersz mindent,fogjuk is hasunkat itt többen,buta tudatlanságunkban !
demszkij
2003. november 16. 22:04 | Sorszám: 121
mint hajdanán a vésztörvényszékeké a ruszki megszállás éveiben!
demszkij
2003. november 16. 22:02 | Sorszám: 120
Ne állítsd már itt be legitimnek a hülyeségeidet.Pontosan ezt lett elbaltázva,már az MVSZ megalapításakor,hogy nem az önállóság,az öngazdálkodás lehetőségeit teremtették meg,hanem államfüggővé tették,olyannnak amit a kénye-kedve szerint pitiztethet bármelyik éppen hatalmon lévő kormány.

Az pedig hogy egy magyar bíróság döntsön,a kárpátaljai,az erdélyi,a dél vidéki,a szlovákiai,az ausztriai,dél és észak amerikai,ausztráliai,stb,magyarság világszervezetének alapszabályzatában,kutyakomédiának esetleg jó,de döntése csak annyiban legitim,mint hajdanán a vésztörvényszékeké !

demszkij
2003. november 14. 05:21 | Sorszám: 109
2002 nov. 29

A Magyarok Világszövetsége (MVSz) a XXI. században

Dr. Balogh Sándor előadása az MVSz clevelandi közgyűlésén

................
Az 1992-es újjászervezés utan közel tiz évig a kormány a pazarlásig menő anyagi támogatásban részesítette az MVSZ-t, igy feleslegessé tette, hogy az önálló anyagi bázist építsen ki. Az anyagi támogatás hirtelen és máig megmagyarázatlan teljes visszavonása az Orbán kormány alatt kritikus helyzetbe hozta a Szövetséget. Azonban Patrubány Miklós elnöksége alatt az MVSz nem adta fel a harcot, és külügyi vonalon a Benes Dekretumokkal kapcsolatban, a kormány közönye, söt, ellenséges magatartása ellenére, két év alatt nagyobb sikert ért el, mint a Csoóri Sándor vezette MVSZ nyolc év alatti probálkozásai, az évi kétszáz millió forintos állami támogatással.

Jelen előadás célja nem az Orbán kormány kritikája, azonban az 1990 utáni kormányok lanyha külpolitikáját összehasonlítva a mai MVSz agressziv külpolitikai munkájával, nem lehetetlen, hogy miután Orbán Miniszterelök jelöltje, Boross Péter volt miniszterelnök, megbukott a választáson, a kormány eredményes MVSZ politikátol félve az MVSZ-t anyagilag és birósági támadásokkal lehetetlenne akarta tenni, hogy a kormány lagymatag külpolitikai monopóliumát biztosítsa.

Ezzel az Orbán kormány tovább ment még a kádári diktátorságnál is. Gondviselés vagy a sors ironiája, de pont az nap mikor ezt vitattuk az MVSz küldöttgyülésén (2001 május 12) a Magyar Nemzet interjut közölt Berecz Jánossal, a Kádár rendszer külügyérével, aki szerint az országnak három szintü külpolitikára van szüksége: 1. A párt politika amelyet Moszkva (most sokak szerint New York) irányit, 2. A kormánypolitika amely rugalmasabb, és 3. " érvényesülni hagytuk a népi diplomáciát, hogy néha ök is kimondhassanak olyan gondolatokat a szomszédos országokkal összefüggésben amelyektöl mi elhatárolódhatunk, de már elhangzott Magyarországon"! A közelmultban a kormány nemcsak elhatárolodott pl. a Benes Dekretumok említésétöl, hanem ennek említését bünnek rótta fel az MVSz irányába!

Bár az MVSz-re számos feladat várna, a jelen anyagi helyzetben legfeljebb egy feladatra tud koncentrálni, és ez nyilvánvalóan a külpolitika illetve a "népi diplomácia," azaz a Trianon által elszakított magyar kisebbségek jogainak vedelme, ha tetszik a magyar kormanynak, ha nem.
..........................
http://www.hungarianfed-usa.org/anyagunk.htm

demszkij
2003. november 14. 04:28 | Sorszám: 107
MVSZ: tart még a böjti korszak

Pál Gábor
Munkatársunktól
Felküldve: 2001. január 27.
2 . oldal
Olyan anyagi mélypontra zuhant a költségvetési támogatás megvonása miatt a Magyarok Világszövetsége, hogy arra kéri a magyar állampolgárokat, támogassák a szervezet további működését a személyi jövedelemadójuk egyszázalékos felajánlásával – jelentette be tegnap Patrubány Miklós. Az MVSZ elnöke elmondta: eddig egyetlen fillért sem kaptak az Illyés Közalapítványtól – ahová átcsoportosították a 2001-es és 2002-es központi forrásaikat –, pedig már igényelték a pénzt. Jelenleg 21 millió forintos köztartozásuk van, s ez csak tovább emelkedhet. A szövetség ezért arra kényszerült, hogy – mint azt lapunk tegnap jelezte – felmondja mintegy 30 belsős, illetve külsős alkalmazottjának a munkaviszonyát. Patrubány Miklós közölte: sajnálattal válnak meg a munkatársaiktól, akik közül többen is jelezték, hogy ingyen is dolgoznának a szövetségnek. – Tudomásul vesszük az Országgyűlés pénzelvonó döntését, azonban belenyugodni nem tudunk – fűzte hozzá az elnök. Hozzátette: eddig több próbálkozás volt a világszövetség jogi ellehetetlenítésére is, ám ezek eredménytelennek bizonyultak.

demszkij
2003. november 14. 04:24 | Sorszám: 106
Megvonták az MVSZ támogatását
Orbán Viktor szerint a szövetségnek rendeznie kell sorait

Pál–MTI
Szerző
Felküldve: 2000. december 14.
3 . oldal

Az Országgyűlés kedden este Herényi Károly (MDF) és Pósán László (Fidesz) javaslatára csaknem 237 millió forintot csoportosított át a Magyarok Világszövetségétől (MVSZ) az Illyés Közalapítványhoz, ezzel a szervezet gyakorlatilag elesett a költségvetési támogatástól. Az MVSZ vezetése felháborodva fogadta a döntést, de a kormányfő szerint a parlament nem garantálhatja két évre előre egy rendezetlen helyzetű szervezet költségvetési támogatását.
A Magyarok Világszövetsége esetében semmilyen, nyugtalanságra okot adó tényt nem látok. A parlament a kormány által a világszövetség számára javasolt összeget az Illyés Alapítványhoz csoportosította át, tehát azt továbbra is nemzetpolitikai célok szolgálatába állította – közölte tegnap Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta: az Illyés Alapítvány mindenki, így az MVSZ számára is elérhető. Orbán Viktor szerint a parlamenttől nem volt elvárható, hogy egy rendezetlen szervezetnek két évre előre támogatást garantáljon. Hozzátette: az MVSZ-nek rendeznie kell sorait, békességet kell teremtenie, és jogilag kezelhető, egyértelmű helyzetet kialakítania.
Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélekedett: a világszövetségben kialakult kaotikus helyzetért egyaránt felelős a magyar kormány és a szövetség számos tisztségviselője, köztük Tőkés László tiszteletbeli elnök. Szerinte a parlamentnek törvényt kellene alkotnia az MVSZ működéséről. Csurka István, a MIÉP elnöke elmondta: az Országgyűlés nem véletlenül hozta meg döntését. – Újjá kell szervezni a világszövetséget, mert mostani formájában nem kielégítő a működése – tette hozzá.
– Az MDF-ből kiszorult frusztráltak megindították a szellemi és az anyagi taxisblokádot az MVSZ ellen – mondta tegnap Acél Ferenc, a szövetség sajtószóvivője. Patrubány Miklós elnök szerint az Országgyűlés egy tollvonással megfosztotta teljes költségvetési támogatásától a legnagyobb magyar civil szervezetet. Hozzátette: a világszövetség költségvetési támogatásának „lenullázását” paradox módon éppen az ellenzék – kivéve a MIÉP-et – nem támogatta. Az MVSZ elnöki kollégiuma megállapította, hogy a költségvetési megvonás nyilvánvalóan öszszefügg azzal, hogy a szövetséget megpróbálták kirekeszteni a Magyar Állandó Értekezletről is. Patrubány Miklós korainak nevezte azt a kérdést, hogy milyen forrásokból finanszírozzák a jövőben a szervezet működését. Ugyanakkor leszögezte: számítanak a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlására.
Tőkés tiltakozik Az MVSZ költségvetésének fedezet nélkül hagyása egyet jelent a világszövetség agyoncsapásával – nyilatkozta Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke. Hozzátette: ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megszűnik az MVSZ, de ezzel a jövőben mindenképpen „árnyékéletre” kárhoztatják. Tőkés ugyanakkor elmondta: mivel olyan jeles ügy szerepelt a Magyar Állandó Értekezlet ülésén, mint a szomszédos országokban élő magyarokat megillető törvénytervezet vitája, ezért nem kívánt konfliktusba keveredni a miniszterelnökkel. Tiltakozásul viszont nem tartotta meg előadását. A püspök hangsúlyozta: halvány sejtelme sem volt erről az intézkedésről, s mint a szövetség tiszteletbeli elnöke, elvárta volna, hogy legalább konzultatív jelleggel tudomást szerezzen erről a költségvetési fordulatról. (Gui)

demszkij
2003. november 13. 05:55 | Sorszám: 54
Engem te,s a hozzád hasonlóak nem igazán tudnak átverni,hülyíteni.Te sem ezért ágálsz itt,hanem mások, a kevévbé tájákozottak átveréséért.

Ha tetszik ha nem,vannak emberek,akik ezt a (nem) kommunista,de azzal majdnem felérő,átverést nem szeretik !

demszkij
2003. november 13. 05:46 | Sorszám: 53
"Ma a termelés meghatározott volumenét az autmatizált gépsorokra baziroztt tömeggyártás adja. Lásd pl. autoipar. Az így termelt árú mennyisége bóven nagyobb egy ország piacaánál. Ahhez kell az Európa méretű piac. A helyi ipart ugyanakkor a megtelepőlt autogyártás számos módon stimulálja és fellendülést okoz."

S ebből pótolja majd Magyarország a csatlakozás után számara kábé egy harmadával letiltott export veszteségeit ?

demszkij
2003. november 13. 05:32 | Sorszám: 51
Már be is íratkoztam a "Hogyan is hülyíti Mercurius,s egy magyar több kanyaros párt, az általuk lenézett, nem rájuk szavazókat". Előadók a párt kommunikációs tovább képzésében részt vett prominens tudós (volt kommunista)személyiségek !
demszkij
2003. november 13. 05:17 | Sorszám: 49
Eltörpülnek az emberek a Gál Zoltános szellemiségek előtt !
demszkij
2003. november 13. 05:15 | Sorszám: 48
Persze hogy jók a feltételek ! A rabló,az új tagokat megalázó,kiszipolyozó EU-nak főleg,de nem a magyaroknak !
demszkij
2003. november 13. 05:13 | Sorszám: 46
S a többit itt fusizással,össze Gál Zoltánoskodod !
demszkij
2003. november 13. 05:08 | Sorszám: 45
A magyar államiság ezer éves !
demszkij
2003. november 13. 05:06 | Sorszám: 43
Ha nem vetted volna észre megjegyzem.A hasukat fogják az emberek itt,a nagy hozzáértésedtől !
demszkij
2003. november 13. 05:03 | Sorszám: 42
Az EU-s csatlakozás feltételeinek 80-85 %-át,nem H Kovácsékkal kötötték meg.Lehet őket is,csak éppen nem meggyőző,mert akármikor dokumentálni lehet,hogy ki mit fogadott el.

Persze a Mercurius féle, csúsztató nagy mestereket ez nem igazán zavarja !Ők csak darálják a szöveget.Végső soron ezért kapják a fizetést!De sebaj,eljön egyszer 2006 is,akkor majd vissza tudják fizetni a szavazók is azt,hogy hülyéknek nézték őket !

demszkij
2003. november 13. 04:54 | Sorszám: 39
Attól,hogy a lakájoknak,lakájnak szegődötteknek jopbb dolga lesz,még a magyarság éhen dögölhet.

Most sem élünk jól,most sincs sok mindenre pénz,hát akkor ha durván számítva az eddigi exportunkat 1/3-ával,vissza kell fognunk.

Az így elmaradt bevételt még csak tetőzi,hogy tagdíjként többet kell befizetni mint amennyi támogatást tagokként kapunk.

A magyar föld,a magyar ingatlanok,az a kevés érték is ami a rabló privatizációk után megmaradt külföldi kézre jut.
Kisemmizett nincstelen senkik leszünk saját országunkban,amelyiknek még az évezredes törvényeit is fel kell adnunk.

Piacainkat elönti a silány semmivaló dömping árú,a gén manupulált élelmiszerek,az íztelen,ehetetlen még az egészségre is káros hús és hentes árú,miközben a mezőgazdaságból élők,az állattenyésztők tönkre mennek,éhen halnak,felaksztják magukat.

Verje meg az Isten,minden egyes önző,országunkat,nemzetünk érdekeit kiárúsítő,eladó poltikust,legyen az jobb vagy baloldali !Még a gyermekeik,gyermekeit is büntesse meg,ezért az alávalóságért,annak a még egy millót sem kitevő senkiházi bandának,akik képesek voltak,anyagi érdekeikért tönkre tenni kilenc millió ember életét !

demszkij
2003. november 13. 02:30 | Sorszám: 32
Azt hogy a Fidesz egyenlőre a legnépszerűbb jobboldali párt,elfogadom,de hogy momentán nincs alternatívája azon már nagyon vitatkoznám,s merem remélni,hogy rövidesen lesz is.

Kell hogy legyen,mert azzal hogy a Fidesz beállt az országot az EU-nak eladók táborába,hogy (EU-s)lakájpártivá lett,az mindenkit(az EU-s szavazáson nem résztvevők,tehát az ország olyan 70-75%-át) felháborított,s ahogy ilyenkor szokás más párt után néznek majd az emberek.Talán a Jobbik lesz ez,talán nem,nem akarok találgatásokba bele menni,de hogy az emberek nagy része nem azokra fog majd szavazni,akik más keére játszották az országot,a magyar földet,abban biztos vagyok.

Lehet hogy ez most a jobboldalnak valóban árt,de az országvesztés,a magyar földet kiárúsító politika meg mindannyiónkat,a nemzetet ölné meg !


Téma: MIT ADOTT A MAGYARSÁGNAK AZ ORBÁN-KORMÁNY
demszkij
2004. április 28. 17:08 | Sorszám: 139
Nem,akármilyen furcsa is,sem hóhér,sem űrhajós nem vágytam lenni.

Ahhoz is elég gyáva voltam,hogy ne nagyon adjak számlát,sőt mint ahogyan írtam nagyon-nagyon jó üzleteket csináltam sokszor.Megvettem a PL 500 tévélámpát Magyarországon 135 ft-ért és értékesítettem Romániában 55 lejért,vagy a 33 ft-os negyedkilós Karaván kávéért lepengettem 300 lejt,az Ibusz busszal érkezőknek,testvéri alapon.

Lehet a volt szolnoki polgármesterúrtól,az Attila barátunktól tanultam az üzletelést,bár hol volt akkor még ő !

demszkij
2004. április 28. 14:51 | Sorszám: 136
Sőt fel is kellene akasztani,már 50 forintért is őket,kivéve a szolnoki Várhelyi Attilát !
demszkij
2004. április 28. 04:00 | Sorszám: 129
Elég jól ismerem az akkori viszonyokat,hiszen (az Erdély-beli)Bihar megyei lakos lévén,éjjel-nappal(szinte) csak magyar TV-ét, rádiót néztünk,hallgattunk,és (kis határforgalmival) havonta egyszer-kétszer megfordultunk Magyarországon.

Onnan hordtuk a szappant,a borotvahabot,a sajtot,a kávét,és majdnem mindent, ami egy csóró,de magára azért egy picit mégis adó embernek az élethez kellett.

Utólag - tudom, nem nagy bátorság - bevallom azt is,hogy egyike voltam a legnagyobb csempészeknek, havonta négy-ötezer forintért csempésztem át (miközben a román kapcsolattal rendelkező menők 100 000 Ft-okban dolgoztak) tévés alkatrészeket a határon Romániába,s hogy ezeket meg tudjam venni, természetesen pénzt,román lejt Magyarországra.

Feltételezem, hogy elhiszed nekem,nem azért csináltam,hogy kiéljem bűnöző hajlamaimat,hanem, mert rá voltam kényszerítve,lévén tévé-javítás a szakmám,s nálunk nem lehetett ezekhez az alkatrészekhez hozzájutni.

Nem panaszként mondom,de volt olyan "TV-lámpa" amit 125 forintért vettem Debrecenben, vagy máshol,s 55 lejért voltam kénytelen (hivatalosan) eladni odahaza,mert annyi volt a hazai ára,s a papíroknak stimmelni kellett ahhoz,hogy le ne bukjon az ember !

Természetesen nem voltam hülye,megfizettettem a klienssel a különbséget,vagy úgy, hogy ismét csaltam,s egy lámpával,alkatrésszel többet írtam a számlára,vagy úgy, hogy őszintén megmondtam az emberemnek miről van szó.

A lényeg az, hogy a törvény szerint én voltam az egyik legnagyobb csaló,akit, ha rajtakapnak bármelyik akcióján, bármikor nem csak megbüntethetnek,hanem le is ültethetnek. Pedig csak annyiban voltam hibás,hogy dolgozni akartam,s ha a hivatalos szervek nem teremtették meg ehhez a feltételeket,megteremtettem magam.

Sajnos, ha nem is egy az egyben,de nagyon hasonló cipőben jártak,járnak a magyar kisvállalkozók(vagy maradjunk csak tévéjavítóknál?) ma is, pénzt kellett csinálni,élni kellett,fizetni az adót,engedélyt,műhelybért,stb,de ha betartottak volna minden szabályt,áfás számlával vették volna meg az alkatrészeket,és be akarták volna fizetni azt, amit az államúr vagy elvtárs elvárt tőlük,akkor annyit kellett volna kérjenek,hogy nem tudták volna kifizetni az emberek.No nem a Gyurcsány-félék,hanem azok, akik még mindig abban a tévhitben élnek,hogy a tévékészülékeket javíttatni kell,s nem csak úgy kivágni a kukába.A fenébe a hülye szokásaikkal !

Aztán, hogy happy end-je is legyen az egésznek,s ne csak az Orbán kormány-,s annak Apeh-rendőrsége elleni morgolódásom maradjon meg,még elmesélek valami személyeset is.Mivel szerencsegyereknek születtem,nem úgy ért véget csempész-életem,hogy Csauék börtönébe kerültem,hanem a magyar fináncok kaptak el,hogy - micsoda orcátlanság - több ezer lejt árultam egy az egyben(hivatalos árfolyam 100 a 170-hez volt akkor) a Berttyóújfalusi piacon,azzal az álnok hátsó gondolattal,hogy majd ismét tévés lámpákat veszek,amiket kicsempészek majd - a Trabant benzintartályába rejtve - Magyarországról.Lehordtak a sárgaföldig,de nagyon rendesek voltak,megúsztam azzal, hogy ha még egyszer elkapnak, a románok kezére adnak majd.Én meg úgy megijedtem,hogy elhatároztam, nem érdekel,ha le is lőnek a zöldhatáron,de megszököm Romániából.

Szegény FIDESZ-t még az ág is húzza, mert sokak pechére mégsem lőttek le, s most itt az APEH-rendőrséget cseszegetem !

demszkij
2004. április 28. 00:27 | Sorszám: 126
Idézet:
De a helyzet az, hogy nem tudom, hogy mennyi vizsgálat volt, ezek eloszlását sem ismerem. Megjelent erről valami valahol?
És - ha jól emlékszem - a vecsési MSZP-s számlagyárost épp az APEH buktatta le.
Az jó nagy buli volt, több milliárdos nagyságrendű csalás.

Túl nagy munka lenne megkeresni,de ha jól emlékszem talán(bár az is lehet előbb) a vecsési ügy kapcsán jelent meg (úgy rémlik az MN-ben ??)hogy hány esetben,hány csalót füleltek le,jártak el,s ebből (mármint a bírságokból)mekkora összeg jött össze.Tehát érdemes volt létrehozni az Apeh rendőrséget !

Ez még az EU előtt volt,- amikor még teljes mellbedobással harcoltam a Fidesz mellett az MNO fórumán -s mindjárt szóvá is tettem,hogy szerintem ez nem lesz jó,mert nem vitatom,sok pénz jöhet az államkasszába belőle,- meg valóban könnyebb elbánni sok kis többnyíre ügyetlen próbálkozóval,mint a dörzsölt nagyokkal,hiszen a kis halaknak nem igen akad pénzük még egy kezdő ügyvédre sem,míg amazokat sztár ügyvédek védik - de mivel rengteg embert érint,sok ellenséget is szerez.

demszkij
2004. április 27. 22:36 | Sorszám: 118
"A jó megoldás az lenne, ha a az ellenzéknek 2/3-os többsége lenne."

Kicsit hülyülök, mert kikerülted a hozzászólás második részében felvetetteket.

Úgy gondolod akkor az Apeh rendőrség nem a kis halakat csesztette volna, hanem rá áll előbb az igazi országos csalókra, s nem teszi még keservesebbé azok életét, akik anélkül is nagyon nehezen éltek, mert a kormányváltások ha másra nem, de arra jók voltak hogy több százezrek vagy talán milliók veszítették el állásukat, kerültek bizonytalan egzisztenciába ? -s mondjuk ki nyugodtan,rá voltak kényszerítve arra ,hogy kicsit csaljanak a számlázásnál,az adónál,stb.

Félreértés ne essen, nem azt akarom mondani, hogy nem kell a csalások ellen küzdeni, de az alkalmazott sorrendet katasztrofálisnak tartom.

Ez egy olyan vívmánya volt Orbánéknak,ami meglehet sok pénzt hozott a kasszába,de százezreket tett egy életre a Fidesz ellenségévé.

demszkij
2004. április 27. 18:39 | Sorszám: 113
Ha nincs hatásos törvény,akkor miért nem csináltak ? Vagy legalább próbálkoztak volna csinálni egyet !

Én nem a lecsukatást kértem számon,hanem a vádemelést,sőt még azt sem,csupán csak a megkísérlését annak.


Vagy ott volt a másik dolog,ami nagyon kiakasztott,hogy hangos volt az ország,az gigantikusabbnál gigantikusabb adó- és más csalásoktól.Létre hozták az Apeh rendőrséget,de az nem a nagy halakra,cápákra állt rá,hanem a kicsikre.A kis embereket nyakra főre ellenőrízték,bírságolták pár száz forintos semmiségekért, több tíz és százezer forintos büntetéseket róttak ki.

Ez aztán meg is bosszúlta magát,a választások során, lefogadom bárkivel,hogy egy sem szavazott és nem is fog szavazni a Fideszre azok közzül,akiket megbírságoltak.És igazuk is volt,van !

demszkij
2004. április 27. 17:44 | Sorszám: 108
Aztán a nagy öröm újjongások közepette,ha valakinek lenne ideje arra is,hogy elmondja miért nem jutott az Orbán kormánynak ideje,mondjuk ennek az ügynek a kivizsgálást kérni.Avagy kutya nem harapja meg a fiát,vagy ha úgy jobban megfelel az anyját.Esetleg kaparj kurta,neked is lesz !:

"Gigastorage-ügy: egy Bisszer Dimitrov nevű bolgár ex-titkosügynök Franciaországban egy számítógépes keménylemez-gyártó üzemet vásárolt. Ehhez jelentős hitelt vett fel, a francia állam is támogatta több tízmillió frankkal.
Hitelezett neki a HFT (résztulajdonos: az OTP) és a bécsi CW-bank (az MNB leánybankja.) A pénzt a bolgár egy amerikai számlára utalta. A franciák, miután Dimitrov nem tartotta be a szerződésben foglaltakat, letartóztatták, de a pénz nem került meg. Dimitrov egyik munkatársa, Peter Dobrev a Kereskedelmi Bank exelnökének, Horn kabinetfőnökének,Apró Piroskának a férje. (Apró Piroska Apró Antal, a hírhedett bolsevik lánya.)
A pénzeket kölcsönző bankokban tulajdonosként, igazgatósági tagként Apró Piroska baráti köre ült.
A bolgárnak hitelezett pénzek tehát a magyar költségvetésből is származtak, és benne volt a szocialista kör megint."

vagy esetleg ezt :

Mátrai Erőmű: a Horn-kormány olcsón eladta a német RWE-EVS cégnek a Mátrai Erőművet, olyan titkos garanciával,miszerint a cég Bükkábrányban új erőművi blokkokat építhet, és azokat -bár az átlagosnál sokkal drágábban termelnek áramot-közvetlenül a paksi Atomerőmű után kapcsolják rá a hálózatra, így garantálva a bevételt.Az ÁPV vezére, Kocsis István nem sokkal az ügylet után az RWE alkalmazottja lett havi 18 ezer márkás fizetésért.
Ehhez miniszteri engedély kellett, amit Csiha Judit privatizációs miniszter (aki ekkoriban vett fel 8 millió forint értékű VIP-hitelt) meg is adott. Egyebek között ez az olcsón privatizált erőmű hozta be a költségvetésbe azt a pénzt, amivel a csőd szélén álló Postabankot meg lehetett támogatni, és így VIP-hiteleket és egyéb segítségeket igénybe venni.
Közvagyonból magánvagyon. Megint.

demszkij
2004. április 27. 16:09 | Sorszám: 95
Tudja fene,nem szeretem az ünnepléseket,s különösen azt ha saját magát(magukat) ünnepli(k) valaki(k) !

Sokkal értelmesebb lenne,arról vitatkozni,hogy mit adhattak volna,s miért nem adtak.

Pár dolog hírtelen,azokból amikre gondolok:kettős állampolgárság,a választások tisztaságának garantálása,adó csökkentés,a méldiumok igazságos újraosztása,a privatizációs törvény megváltoztatása,és eljárások indítása a (privatizációs)csalók ellen,a rendőrség,a hadsereg megtisztítása a volt komecs hátramozdítóktól,tisztességes EU-s csatlakoztási feltételek kialkudása,stb,stb.

demszkij
2004. április 27. 15:30 | Sorszám: 86
Nem gondoljátok,hogy kicsit olyan ez a topik,mint amikor a vicc-,vagy anekdótabeli gyerekek, licitálnak,hogy az én apukámnak nagyobb farka van mint a te apukádnak ?

Kétségtelen hogy sok mindent adott adott az Országnak az Orbán kormányzat,de ugyan akkora vagy talán még annál is hosszabb listát lehetne összeállítani abból,hogy miket nem adott,pedig adhatott volna.

Ne feledjük el azért a régi eszkimó mondást:Nem igazán illik dicsekedni az egyénnek,a szépségével, okosságával, jóságával,és a farka méretével.Látszik,kiderül az úgyis !


Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET! (III)
demszkij
2004. január 04. 23:26 | Sorszám: 123
Két hír:

Első:

"A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának jogi kabinetje büntetőeljárást kezdeményez a Tilos Rádió műsorvezetője ellen - közölte Herényi Károly az MTI-vel szombaton. "A jogi kabinet véleménye szerint a Tilos Rádió műsorvezetője megsértette a Btk. 269. paragrafusát, és elkövette, illetve kimerítette a közösség elleni izgatás tényét" - mondta az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Az ellenzéki politikus utalt arra, hogy december 24-én este a Tilos Rádióban az egyik műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt."
Herényi Károly azt is közölte, hogy az MDF az ORTT-nél kezdeményezi a Tilos Rádió műsorszolgáltatási engedélyének felülvizsgálatát, illetve visszavonását."

Második:

"Keresztgyalázások Pécsett - A rendőrség nem indít eljárást

2004. jan. 03., 19:24

Több keresztet is meggyaláztak ismeretlenek Pécsett karácsony és szilveszter között. A város fõterén felállított feszültre trágár politikai üzenetet festettek, letördelték a tartó-szerkezetet, felgyújtották az elhelyezett koszorúkat és ellopták a kegyeleti gyertyákat. Az Ágoston téri katolikus templom elõtti kereszt korpuszát már nem elõször fekete festékkel öntötték le. A rendõrség mégsem indít eljárást.

Karácsony és szilveszter között fedezték fel a keresztgyalázásokat Pécsett. A város főterén nem régen felállított feszületre trágár, Orbán Viktort korábbi miniszterelnököt szidalmazó feliratot firkáltak, de letörték a fából készült tartó szerkezet egy részét és felgyújtották az elhelyezett koszorút is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom megyei szervezete keresztény üldözésről beszél, szerintük a pártállami diktatúra idejére emlékeztetnek az elmúlt napokban, hetekben történt vallás ellenes támadások.

Barkó Béla a Jobbik Magyarországért Mozgalom Baranya Megyei Szervezétől elmondta: "Itt Pécsett most már többször is tapasztalható volt a keresztény-ellenesség az Ágoston téri keresztet, ahogy megrongálták, illetve most a karácsonyi ünnepkörben nem csak azt a keresztet, hanem ezt is tönkre tették."

A Szent Ágoston templom szomszédságában álló feszületet nem először öntötték le festékkel ismeretlenek. Karácsony másnapján azonban az eddigi vörös szín helyett feketével locsolták le a Krisztus szobrot. A Jobbik pécsi szervezete tiltakozását fejezte ki a keresztény értékek ellen elkövetett események miatt és felhívta a városvezetés és a keresztény eszméket vállaló pártok, szervezetek figyelmét a történtekre. Szerintük, nem engedhető meg, hogy a történelmi kereszténységet magában hordozó városban ilyen és ehhez hasonló akciók megtörténjenek.

A Hírtelevízió úgy értesült, a lakossági bejelentések ellenére a rendőrség nem indít eljárást."

demszkij
2004. január 04. 23:17 | Sorszám: 122
Világos beszéd !
demszkij
2004. január 04. 21:20 | Sorszám: 112
"Ok, ez a mondanivaló, miszerint vitatható ha egy poltikai párt kereszteket állít, még rendben is lenne"

Ne haragudj de ezzel egy pillanig sem tudok egyetérteni,pontosan az a jó,hopgy végre akadt egy párt,egy szervezet amelyik vezetése nem gyáva fel venni a harcot a visszarendeződő diktatúrával és ismét valós veszélyt jelentő (ávós)rendőri hatalommal,aminek az ilyen megnyilvánulások csak melléktermékei.

Az utolsó órákban vagyunk,ha most hagyják elülni a népharagot holnapra holnaputánra minden elveszett !

Nem tudom olvastad e már ?

A ZIRCI ORSZÁGZÁSZLÓ EMLÉKHELYET AZ ÚJÉV HAJNALÁN EMBERI ÜRÜLÉKKEL MOCSKOLTÁK BE

Az ugy-e merő véletlenség csak,hogy ZIRC-nek SZDSZ-es vezetése van ?

demszkij
2004. január 04. 17:07 | Sorszám: 105
Remélhetőleg azért lesznek annyira határozottak a magyar hatóságok,hogy nem adnak újabb alkalmat egy keresztény és magyargyűlölő gárdának,hogy tovább folytathassa áldatlan tevékenységét.

Akár a közlekedésben,ha részeg voltál,vagy más okból rosszul vezetted az autódat,s helyreállíthatatlan kárt okoztál embertársaidnak,legyenek azok bár keresztények,a törvény előtt felelnie kell a vétkes vezetőnek és a gépkocsi tulajdonosának,vagy biztosítójának az okozott kárért. Az pedig csak a "licence" elvonás lehet,.ebben az esetben.

Visszahallgatva a Tilos Rádió műsorait,napnál világosabb,hopgy ott kerténygyűlölő emberek szervezkedése folyik.Meg kell állítani az őrülteket,már holnap is késő lenne,romboló tevékenységük újabb áldása a pécsi minősíthetetlen brutális támadás, atracitás !

demszkij
2004. január 04. 16:54 | Sorszám: 104
Igen,azt mondtam,s úgy is van ! Azt viszont nem állítottam,hogy az átvedlett komecs szimpatizánsok csapatának,s a magyargyűlölő,magyarverő volt avosok újra toborozott,SZDSZ-be sereglett gárdájának is tetszeni fog !
demszkij
2004. január 04. 00:14 | Sorszám: 78
Egy jól megírt cikk a Dominiumról.Elnézést azoktól,akik esetleg olvasták.

Osama Bin Laden üzenete a Tilos Rádióban?
Szulejmán, mondd meg nekünk az igazat!
2003. december 29.


Akik még nem tiltakoztak: a negyven bérordító, az összes műmásság-tisztelet, a hivatásos üldözöttként pózoló vicsorgók, akik mindig, mindenkiben ellenséget látnak. Sokan büszkék lehetnek most a jó Bajtaira. Elvégre õ fennhangon kimondta, amit az államilag dotált antifasiszták jó része csak otthon, a konyhában engedhet meg magának – esetleg egy szűkkörű vállalati bulin.

Lehet, hogy Fodor Gábor már akkor tudott valamit, amikor helytelenítette a szelektív gyűlöletbeszéd megszavazását. Hogy az õ elvbarátai, párttársai, udvari költõi csapatostul mehetnének a rácsosba, ha valamelyik bíróság rendeltetése szerint merné alkalmazni a törvényt.

A Tilos bizony – a műsorvezetõk személyétõl függetlenül – hosszú ideje kitartóan, állhatatosan gúnyolja, gyalázza, provokálja a Magyarország lakóinak többségét kitevõ keresztény embereket. Nem a többség provokálásával van a fõ baj, mert a kisebbség mocskolása ugyanolyan disznóság, hanem azzal, hogy egy rakás önjelölt messiás jogot érez ahhoz, hogy útszéli hangon sértegesse olyan hallgatók sokaságát, akik e társaságnak soha, semmivel nem ártottak. Egyetlen bűnük e zavaros tudatú übermensch-klub szemében, hogy nem vallják magukat klubtagjelöltnek, és nem alázkodnak meg kellõ igyekezettel. Többször elismerõen nyilatkoztak a Tilos hangvételérõl azok az SZDSZ-es szellemi vezetõk, akik mindig is megkülönböztetett megbecsülésben részesítettek egykori bolsevik tömeggyilkosokat (Dzsugasvili ma is Budapest díszpolgára), és soha nem késlekedtek szolidárisak lenni, ha az azonosíthatatlan identitású politikai magánzók üldözöttként léptek fel.

A magukat modern eszmék hordozóinak valló prédikátorok minden közösséget megvetnek, elítélnek, amely a társadalom önfenntartását segíti, de nem fordult elõ hogy a hitgyülekezetes-szektás Németh Sándor õrjöngõ átokosztásait, agresszivitástól szikrázó pszicho-szeánszait pellengérre állították volna.

A Tilos tehát nem néhány hülye kitartó mocskolódása, hanem egy politikai erõ ideológiai alapvetése, ezt okádta most az éterbe egy önkéntes. E politikai erõ érdekazonosságát a hatalommal megmutatja, ha sorba állítjuk az utóbbi hónapok legfontosabb aranyköpéseit.

Miközben TGM utcai harcokra hív a bíróságok megtöréséért, Kovács és Medgyessy a bíróságokat kritizálja és fenyegeti, Gyurcsány az államfõt támadja, zavartalanul virágzik az egy éve törvénnyel megsegített drogkereskedelem, folyik a privatizáció, készül a kórházak és az orvosok eladása, az Országgyűlés szocialista többsége napról napra halad valamit a jogállamiság lebontásában.


De jellemzõ a Tilos gyűlölködõ, uszító igyekezetének tényleges súlyára, hogy még az istenfélõnek vagy megrögzött demokratának aligha nevezhetõ MSZP-képviselõk egy részének is felfordul a gyomra a "közösségi rádió" témáitól és stílusától.

Gyalázkodni, gyűlölködni természetesen joguk van annak vállalása mellett, hogy hetente az ügyeletes provokátor bevonul a börtönbe. Elvégre mindenki, aki nem helyesli a valószínűleg alkotmányellenes SZÁJKOSÁRTÖRVÉNYT, a sajtó- és szólásszabadság pártján áll.

A Tilos háttértámogatói, bátorítói viszont a Parlamentben és a többi médiumban ugyanezt teszik, gyakran egyensúlyozva a verbális kriminalitás határán. Amihez egészen biztosan nincs joguk, az az, hogy a keservesen kiosztott frekvenciák egyikét méltatlanul birtokolva, az általuk sértegetett emberek pénzét felhasználva folytassák ezt a könnyített, "lightos" polgárháborús uszítást.

Jó szívvel kívánhatjuk: uszítsanak, gyűlöljenek szabadon, vidáman. De ne itt. Hanem ott, ahol ezt vállveregetéssel, pénzzel, sztárolással honorálják. Pl. II Szulejmán szomszédságában.

Mc Mond Tam

demszkij
2004. január 02. 03:06 | Sorszám: 26
Ez megint csak az Antallék,vagy nem tudom kik által elcseszett választási törvény bűzlő hordaléka,hiszen törvénytiszetelő országban a bevándorlók,csak bizonyos ott eltöltött évnyi tartózkodás után szavazhatnak !

Az adódott négy év alatt,ezen is meg lehett volna próbálkozni változtatni !

demszkij
2004. január 01. 17:21 | Sorszám: 14

Pécs Ágoston tér 2003 december utolsó hete !No more comment !


Téma: Több tízezer irakit öltek meg az amerikaiak
demszkij
2003. november 19. 22:02 | Sorszám: 12
Elnézést,lemaradt a lábjeygzet.
Ezt a kislányt nem a legutóbbi robbantáskor,hanem a felszabadító háború során ölték meg az amerikaiak !
demszkij
2003. november 19. 21:53 | Sorszám: 11

Téma: Ez minden,csak nem kormány!
demszkij
2003. december 04. 23:09 | Sorszám: 4

Email a webmesternek | Gondola