Kelemen Attila
HOME JOGOK
Bayer-ügyek
[18.3.2004]

A Transindexen megjelent Bayer-interjút követően többféle visszajelzést kaptam. Elsősorban ezekről szól ez a szöveg. Amúgy ez a kitiltott Bayer már nem az a Bayer – önbecsapási hajlam kérdése, hogy elfogadjuk-e ezt, vagy sem.

Szárazon

Március 8-án a Transindex új, (azóta túlszárnyalt) nézettségi rekordot állított be. A növekedés oka a Bayer Zsolttal készített rövid telefoninterjú. A beszélgetés olvasóinak túlnyomó része magyarországi volt, az oldalra a jobboldaliként elkönyvelt HírTv fórumába linkelték be, de sokan az e-mailekben küldözgetett linken keresztül léptek be a cikkhez.

Az érdeklődés jelentős volt, ebből a szempontból a Bayer-interjú sikeres médiavállalkozás volt. Amikor a Magyar Nemzet a Transindexről írt, különösebb nézettség-növekedést nem észleltünk. Általában Bayerről szóló közlések a magyarországi nézettségünket növelő tényezők voltak.

Az olvasottság és lehivatkozottság állása – ha nem is mindenekfeletti – de a Transindex számára egyáltalán nem másodlagos szempont. Amióta van Transindex, azóta versenyben vagyunk magunkkal, ez a médiakoncept része. Az, hogy olvasottság-mániások vagyunk, a romániai magyar sajtó- és politikai kultúrában erkölcstelennek is értékelhető, ám számunkra motivációs tényező.

A Bayer-interjú olvasottsága mégis meglepett: elsősorban azért, mert az előző napokban számos Bayer-interjú jelent meg, igaz, azok többsége szervírozta és az alanynak nem nekiszegezte a kérdéseket. Mindegy, ezt a gondolatrendet nézve a Bayer-interjú sikeres vállalkozás volt.

Disclaimer

Közvetve jutottak tudomásomra olyan reakciók, amelyek már azt is helytelenítették, hogy egyáltalán interjút készítettünk Bayerrel. A logika: megírtuk a kitiltást, rendben, megírtuk a reakciókat, rendben, néha meg-meg eresztettünk a dologról egy-egy hírt, rendben. De minek exponálni a csávót? Mire ez a nagy sztáring?

Válasz: egyszerűen érdekelt bennünket, hogy Bayer hogyan válaszol a feltett kérdéseinkre – merthogy volt tartalmi motivációink is. Nem mintha az az indok, hogy: "Bayer téma, csináltunk vele interjút és kész" nem kellene önmagában is elegendő legyen. Amúgy ez a kitiltott Bayer már nem az a Bayer – önbecsapási hajlam kérdése, hogy elfogadjuk-e ezt, vagy sem. Ha fel tudja építeni új szerepét, és túllép a tőle megszokott kliséken (véleményem szerint) mint annyi más, Bayer Transindex-téma kell maradjon.

Nem hiszem, hogy a Transindex lenne az igazság letéteményese, hogy sajtónk a kimondhatatlan feltétlen kimondója, hogy a romániai magyar politikában különösebb jelentőséggel bírna az, ahogyan a Krónikától a Szabadságon keresztül a Transindexig vagy bármeddig a lapok miről és hogyan szólnak.

Nem hiszem, hogy tévedhetetlenek vagyunk, hogy annak ellenére, hogy erre törekszünk, rokon- és ellenszenveink néha nem bukkannak ki. Nem hiszem, hogy ahogy az internetes médiát megfogtuk, nem lehetne mértékadóbb, kreatívabb, szórakoztatóbb. De egy dologban biztos vagyok: egyedül ránk tartozik, hogy mikor, miről milyen műfajban írunk. Ha tematizálunk, semmi mást nem csinálunk, csak a dolgunkat végezzük, mert a tematizálás a sajtó eredendő előjoga.

2. Sokkal bonyolultabbá válik a kérdés, ha olvasóink nem politikai alapon, hanem szakmailag bírálják munkánkat, vagyis nem a mit, hanem a hogyant. A Bayer-anyag kapcsán két olvasónktól kaptam konzisztens szakmai-jellegű bírálatot. A Bayer fasiszta, ezt miért nem írjátok le, ez nem derül ki az interjúból stb. jellegű bírálattal nem tudok azonosulni, de el kell fogadnom néhány olyan felvetést, amelyeket ha alkalmaztuk volna, jobban rávilágítottak volna Bayer szellemi profiljára. Mert a jelzések egy része alapján úgy tűnik, az egyébként offenzívnek szánt kérdéscsomagunk mégiscsak túl szoft volt. Egy olvasónk a következő valóban érvényes kérdéseket javasolja:

– Mi változott az életében, hogy 36 évesen hirtelen elkezdett Erdélybe járni?

– Budapestiként miért oktatja a székelyeket arra, hogy hogyan kell bánni a hülye román rendőrrel, s ha úgy gondolta, hogy az egyetemes hülyeség az ellenfél, ahogy a Ziuaban leírta, akkor meg már mi jelentősége van a rendőr nemzetiségének?

– Mikor emelte fel a szavát az ellen, ahogy a "hülye magyar rendőr" bánik a magyarországi kisebbségekkel, konkrétan a romákkal. Vagy csak a határon túli magyarokat nem szabad zaklassák a magyarországi rendőrök?

– Ha ilyen nagy kisebbségvédő, akkor a magyarországi kisebbségek vonatkozásában miért csak azon elmélkedett eddig, hogyan kell megvédeni tőlük a magyarságot? Mit szólna, ha ezt is eltanulnák tőle újdonsült román Barátai, és gyújtóhangú erdélyi beszédei után nem egy forrófejű magyarországiról, hanem az országon belüli "magyar veszély"-ről beszélnének?

Kitiltása révén

a magyar publicista beírta magát a történelembe. Ő már nem egyszerűen az egyik olyan budapesti csávó, akinek Erdély olyan tündibündi köszike ország, amit az orkok veszélyeztetnek, aki élvezi, hogy a politikusok nem maradnak közömbösek iránta, ezért időnként kitalál egy kis meglepit. Bayer hős, akit a legfelsőbb védelmi tanács – súlyos precedenst előidézve – kitiltott és ezzel egyben felkent. Bayert nem az RMDSZ közbenjárására vették fel a jobboldali hősök listájára, ezt ugye nem nehéz összerakni: ha valakinek politikai marketing szempontból a Bayer-ügy rosszul sült el, az éppen az RMDSZ.

Kitiltása előtt Bayer olyan volt a politikában, mint a manele a román popzenében – közérthető, egyszerű, a "szerelem-megcsalás" tematikára építve. De amint Iliescu a manele ellen szólt, a média számára ez a populáris zenei műfaj rögtön fontossá vált. Iliescu a védelmi tanácsban állást foglalt és most adott a szituáció.

Az, hogy Bayer kitiltása a jobboldaliak egy része számára örvendetes fejlemény, az akár a Bayer-párti szövegek is szépen visszaigazolják. Fogjuk meg a dolog általánosabb logikáját pont György Attila írásában (Magyar Nemzet):

"Ezek után kíváncsi lennék most arra: személyed után be merik-e tiltani írásaidat, publicisztikáidat Romániában? Mernek-e a nemtelenségben következetesek lenni, és a könyvesboltok polcairól leszedetni köteteidet? Szinte remélem azt, hogy igen. Nem várt ajándék az egy írónak, ha félik könyveit – Téged ismerve pedig alighanem számodra is jutalom, ha például Wass Alberttel azonos elbírálás alá kerülsz."

Ki volt Bayer?

Szoft megközelítésben Bayer leszállt a Koronáról, kiszállt az járgányból, a rendezvényen elszónokolt néhány hol egyszerűen kétértelmű, hol explicitebb Erdély-féltést, megvacsorázott és vissza a Koronára vagy a járgányba, majd valahol elszámolta az útiköltséget. Ne színezzük, Bayer haknizni járt Erdélybe, ami nem jelenti azt, hogy itt nem érezte jól magát, nem szereti szenvedélyesen Erdélyt. De annyira azért ugye mégsem, hogy mondjuk Csíkszeredába költözzön.

Amikor logikailag ehhez a ponthoz érek, be kell látnom, ez a gondolatmenet túl egyszerű. Dehát ha ilyen egyszerű, akkor ilyen egyszerű. Ha valaki életét áldozná Erdélyért, miért nem áldozza fel az életminőségét? Sok olyan embert ismerek, aki nem áldozná fel életét Erdélyért, de jelenlegi életszínvonalát igen.

Ki lehet Bayer?

A dolgok rendje, hogy a balhé után Bayer hangja szépen lassan ismét beolvad a megszokott alapzajba. Hogy bele tud-e nőni vagy sem a sors által kiosztott hősszerepbe, az attól függ, hogy le tudja-e bontani azt az kényelmes kettősséget, amely gyakorlatilag minden politikai tettét meghatározta. A nemlétező román barátainak írt levél számomra arról tanúskodik, hogy Bayer ugyanúgy építí új szerepét, mint a korábbit, vagyis nincs elmozdulás. Vegyük sorra, miért:

1) Román barátok. Hogyan magyarázzuk el egy magyarországinak, hogy Nagyváradról Budapest van határon túl? Hogyan magyarázzuk el egy magyarországinak, hogy az autonómia-téma úgy, ahogy szónokbajnokaink felvetették, elhibázott? Hogyan értessük meg egy magyarországival azt, hogy a románoknak odamondani nem hőstett?

Ha párbeszédben gondolkodunk, akkor fontos a módja annak, ahogy a párbeszédet elindítjuk. A behízelgő hang önmagában nem elég. Az viszont egészen vicces, ahogy Bayer magára vonja az emberiség bűneit:

"Amúgy ha tudtok ilyen moldáviai vagy Timok-völgyi esetekrõl, amikor románokat sértettek és alázták meg, amikor a ti emberi jogaitokat vették semmibe, szóljatok azonnal. Haladéktalanul tiltakozni fogok." (Itt mondjuk, biztos ami biztos, jó lett volna hátrahagyni egy SMS-számot).

Számomra egyszerűen kihámozhatatlan, miféle olyasmi lehet Bayer románoknak írt levelében, ami valamiféle párbeszédet elindíthatna. Egy szöveghelyet azonosítottam, ami a románokat valóban elgondolkoztathatná. Idézem:

"a romániai magyar autonómia azt is jelenti, hogy tudomásul véve a történelmi; politikai és demográfiai valóságot, mi, magyarok örökre lemondunk arról, hogy tologassuk a határokat. De soha nem mondunk le arról, hogy a romániai magyar közösség egyenlõ méltósággal, élhetõ életet élhessen szülõföldjén." Aztán - hogy határügyben a dolgok egészen világosak legyenek - jön György Attila (szintén a Magyar Nemzetben megjelent) Bayer-támogató levele: "ha csak Romániát vonnák meg tõlünk, akár Tõled, barátom, akár a csíkmadarasi székelytõl, tán csak túlélnénk valahogy. Nem olyan nagy átok ez, de szinte áldás."

Akkor mi a szar is van itt? Hogy van ez a határ-dolog? Mi a Bayer-féle románoknak írt levél tágabb jelentést adó szövegkörnyezete?

Dan Pavel rendszeres Tusványos-vendég, deklarált autonomista. Egy hétfői publicisztikájában arról beszél, hogy milyen tiszteletreméltó bátorságra vall, hogy az RMDSZ együttműködik a PSD-vel. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

Gabriel Andreescu rendszeres Tusványos-vendég, deklarált autonomista. Elvi alapon ítélte el Bayer kitiltását, amúgy az ortodox egyházfők elleni írásai miatt teljesen marginalizálódott. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

Adrian Severin rendszeres Tusványos-vendég, befolyásos kormánypárti politikus. El fogja gondolkodtatni a Bayer-szöveg?

És így tovább, és így tovább. Biztos vagyok benne, hogy érdemben nem. Mert Bayer, legalábbi a levélben használt utalásrendszer értelmében, ő

2) a magyarországi politikai piacra dolgozik. A romániai magyarok iránt érzett felelősség egyik komponense a románok – és tegyük hozzá romániai magyarok –irracionalitásának stratégiai kezelése. A párbeszéd nem az első szóval kezdődik, hanem a párbeszéd feltételeinek megteremtésével.

Hozzájárul a Bayer-szöveg a mértékadó román értelmiségiekkel való párbeszéd-esély növeléséhez? Az már egyenesen groteszk, hogy mennyire nem. Bayer nem ismeri, mert nem ismerheti azokat a hívószavakat, amelyek a kötelező belépőt jelentik egy érdemi magyar-román párbeszédhez. Viszont mestere annak, hogyan lehet úgy megszerválni Erdélyt, hogy az visszapattanjon Budapestre.

Lukács Csaba
Nem engedték lejátszani a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azt a videofelvételt ma az erdélyi Szentegyháza március 15-i ünnepségén, melyben a Romániából kitiltott magyar újságíró, Bayer Zsolt szólt volna az ünneplőkhöz. Lapunk munkatársa a szentegyházi polgármesteri hivatal és a helyi RMDSZ díszvendége lett volna a rendezvényen, de a román hatóságok döntése értelmében nem léphet be az országba.

Az író-publicista videofelvételen kívánt felszólalni az eseményen, ám a városba érkező RMDSZ-es képviselők (köztük Verestóy Attila szenátor) utasítására nem játszhatták le a felvételt. Az ünnepség végén, a himnuszok után valaki mégis elindította a kazettát, mely a lovas húszárok tisztelgése közepette óriási tetszést aratott.

Bayer Zsolt beszédében nem támadta sem a román kormányt, sem pedig az RMDSZ-t, csupán az 1848-as hősök kitartását méltatta: Gábor Áronnak és Petőfi Sándornak ugyanis ezer és ezer érve lett volna arra, hogy ne tegye meg azt, amit a haza érdekében meg kellett tennie.

Szováta polgármestere is kiutasította Bayer Zsoltot

A román hatóságok tiltó rendelkezése ellenére Bayer Zsolt vasárnap este mégis szólhatott a szovátai közönséghez. A Teleki Oktatási Központba gyűlt mintegy másfél száz érdeklődő kihangosított telefonon hallgathatta meg a magyarországi újságírót, aki többek között a szovátai autonómiakonferenciára utazott volna Romániába. A Magyar Nemzet publicistája a mintegy félórás telefonkapcsolat során elmondta, rendkívül roszszul esett neki a román hatóságok antidemokratikus lépése, ám örül annak, hogy az erdélyi sajtótársadalom megpróbál kiállni mellette, és egyben a sajtószabadság mellett.
Bayer szerint a román hatóságok ballépése iskolapéldája annak, miként kell kampányolni a politikai ellenfélnek. A választásokról szólva a közíró megismételte korábbi véleményét, miszerint Erdélyben eljött az idő, hogy a magyarság ne csak szavazzon, hanem szabadon válasszon. „A szabad választások még nem egyenértékűek a választás szabadságával” – hangsúlyozta Bayer, akinek Budapestről érkezett előadása után Veress László szólt a szovátaiakhoz.
Szováta polgármestere, Péter Ferenc nem engedélyezte a rendezvény megtartását a helyi romai katolikus egyház tulajdonában lévő, de a városháza kezelésében lévő Damokos Kázmér Kultúrotthonban, ezzel voltaképpen kitiltotta Bayer Zsoltot – még mielőtt visszafordították volna őt a borsi határátkelőtől. A város elöljárójának döntése miatt a szervezőknek a Teleki Ház Bíró István termét kellett kibérelniük a vasárnapi rendezvényre. „Nem vagyok sem MPSZ-, sem autonómiaellenes, csupán az a véleményem, hogy Bayer Zsolt stílusa nem méltó egy művelődési otthonhoz. Főleg egy olyanéhoz, amit az RMDSZ segítségével sikerült rendbe tenni” – magyarázta lapunknak Péter Ferenc, aki a múlt héten még biztos volt abban, hogy a Magyar Nemzet munkatársa „mocskolni fogja az RMDSZ-t”. A közel kétórás politikai lecke alatt a Magyar Polgári Szövetség meghívottai és a közönség sem bírálta az RMDSZ-t.

Törvénytelen volt Bayer Zsolt újságírót megakadályozni abban, hogy belépjen Romániába. Ugyanez történt 1989 előtt is. Sok olyan etnográfust, nyelvészt, kutatót, egyetemistát, aki a kommunizmus idején Erdélybe, a csángókhoz vagy a Székelyföldre jött, kiutasítottak. Azt reméltük, hogy a régi rendszer jól ismert módszerei többé nem térhetnek vissza - mondta Szilágyi Zsolt képviselő a román Parlament alsóházában.

Szilágyi Zsoltnak, a román Parlamentben elmondott szószerinti szövege:

Szombaton, 2004. február 28-án Bayer Zsolt magyarországi újságírót megakadályozták abban, hogy belépjen az országba. A Határrendőrség tisztségviselői elzárkóztak a kitiltás megindoklása elől, fenntartva, hogy nem ismerik annak okát.

Sokan vagyunk ebben az országban, akik azt hittük, hogy egy demokratikus társadalomban elképzelhetetlenek az ilyen eljárások. Sokan vagyunk, akik 1989 decemberében azt reméltük, hogy a régi rendszer jól ismert módszerei többé nem térhetnek vissza. De íme, ez nem igaz.

Azon a héten, amikor Románia Parlamentje ratifikálta a NATO-csatlakozási egyezményt, egy újságírót nem engednek be az országba. Veszélyezteti a nemzetbiztonságot? Vagy egyszerűen zavar valakiket? Párthatározat született a kitiltásáról? Vagy a nemzetbiztonság őrzésével megbízott intézmények döntöttek úgy, hogy Bayer Zsolt feketelistára kerüljön?

Ugyanez történt 1989 előtt is. Sok olyan etnográfust, nyelvészt, kutatót, egyetemistát, aki a kommunizmus idején Erdélybe, a csángókhoz vagy a Székelyföldre jött, kiutasítottak anélkül, hogy közölték volna velük, mi a valódi oka annak, hogy megtiltották, hogy belépjenek az országba. Akárcsak annak idején, hivatalosan most sem közölnek semmit.

Ez az eljárás megszegi az Idegrendészeti törvényt, a 8. cikkely 4. bekezdése világosan kimondja: „A Romániába való belépés megtagadására vonatkozó intézkedést a határrendőrségi szerveknek meg kell indokolniuk, és arról azonnal értesíteni kell az érintett személyt és a Külügyminisztérium keretében működő Konzuli Kapcsolatok Igazgatóságát.”

Tisztelt Ioan Rus Belügyminiszter Úr, miért nem tartották be ezt a törvényt? Miért nem hozzák az érintett személy és a nyilvánosság tudomására azokat az okokat, amelyek ennek a döntésnek az alapját képezték? Vagy valakinek valami titkolnivalója van?

Ön úgy véli, hogy a NATO-ba frissen meghívott Romániának tartania kell egy újságíró gondolataitól? Úgy véli, hogy azon újságírók kitiltása ,akik nem a kormány szája íze szerint írnak, közelebb viszi Romániát Európához? Úgy véli, hogy az újságírók kitiltásával gondolataikat is megállíthatják a határon? Úgy gondolja, hogy a cikkek, a könyvek letartóztathatóak a határon?

Mit sugall ez a félelem, tisztelt Rus Miniszter Úr? Azt, hogy a hatóságok félnek a véleménynyilvánítás szabadságától? Hogy félnek egy újságíró gondolataitól? Hogy az egyetlen, amit a nem az Önök kedve szerint író újságíró gondolatai ellen tehetnek, az, hogy nem engedik belépni az országba, hogy korlátozzák a mozgásszabadságát?

Nem tudom, Miniszter Úr, hogy ezt az intézkedést felkérésre hozták, vagy saját kezdeményezés volt-e? Kérem azonban, hogy vizsgálja meg a döntés törvényességét, különös tekintettel azokra a nemzetközi emberjogi egyezményre, amelyeket Románia aláírt és ratifikált. Ha Önt nem tájékoztatták erről a döntésről, kérem, hogy indítson vizsgálatot, és tárja fel, hogy nem történt-e hivatali visszaélés.

A román sajtó részletesen beszámolt Victor Roncea román újságíró esetéről, akit kitiltottak Ukrajnából, mert bírálta az ottani románok jogainak megsértését. A párhuzam nyilvánvaló.

Kérem a romániai civil társadalom képviselőit, az újságírókat, parlamenti kollégáimat, kérem mindazokat, akik hisznek az értelem erejében, a szó szabadságában, az emberi jogokban és az Európa eme részében élő nemzetek szabadságában és jólétének megteremtésében, hogy legyenek szolidárisak, és ne hagyják, hogy ilyen dolgok történhessenek.

Álljunk ki azok mellett, akiknek bántódásuk esik, amiért van bátorságuk kimondani és leírni, amit látnak és hallanak, szót mernek emelni azok érdekében, akik nehéz helyzetben vannak.

Ezt kérem Öntől is, Miniszter Úr: hogy álljon ki az európai demokratikus értékek mellett, hogy fogadja el és tartsa tiszteletben a vélemények sokféleségét, hogy fogadja el, hogy abban az Európában, amely felé állításunk szerint tartunk, a véleménykülönbség nem számít a nemzetbiztonság elleni merényletnek.

Kérem, hogy vonják vissza a Bayer Zsolt újságíró kiutasítására vonatkozó döntést, vonják vissza mindazok kitiltását, akik azért nem léphetnek be az országba, mert szolidaritást vállaltak a romániai magyarokkal, éppen úgy, mint Victor Roncea az ukrajnai románokkal.

Ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát.

Ebben az esetben sosem kerülünk azon országok sorába, amelyek teljesítik a koppenhágai feltételeket, azon országok sorába, amelyek nem csupán a nyilatkozatok szintjén, hanem a gyakorlatban is tiszteletben tartják az emberi jogokat.

KEGYETLENKEDÉSEK AZ 1956. ÉVI MAGYARORSZÁGI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC HATÁSA TERJEDÉSÉNEK ELLENSÚLYOZÁSÁRA

...
1) 1958-ban a kolozsvári magyar „Bolyai” tudományegyetemet erőszakkal összevonják, beolvasztják a kolozsvári „Babes” román tudományegyetembe. A magyar tudományegyetemet megszüntetik. (A beolvasztást követően Szabédi László költő, esztéta, egyetemi tanár, öngyilkos lesz. Követi a halálban Csendes Zoltán felesége és Molnár László filozófus.)
(Domokos Pál Péter: u. o. 93. o.)
...
3) A magyar nyelvű oktatás és kultúra erőteljes visszaszorítása és sorvasztása folyamatában nem maradnak el az „egyes magyarokat” és rajtuk keresztül a romániaierdélyi összmagyarságot érintő kegyetlen intézkedések, üldözések stb., mint:

a) 1974. március 15-én röpcédulák jelennek meg „románellenes” szólamokkal. Felnőtteket és diákokat tartóztatnak le, magyarokat állásuktól fosztanak meg;
(Elek Sándor: Székely sors a mai Romániában. „Pirkán Könyvek” - 1977 - Sin Volor Comercial. Argentína, 12. o.)

b) Következetes harcot hirdetnek és folytatnak a magyar milleniummal és más történelmi eseményeket, személyeket megörökítő műemlékek megsemmisítésére; (a brassói Cenk-hegy Árpád-fejedelem-szobor, Csikkozmás-Kézdivásárhely-i út kereszteződésénél, Küküllőkeményfalván és Gyepesen 4 emlékmű a honfoglalás emlékére, Csíkszentmihályon az 1880-1848-as emlékmű, Csíkdánfalván Erzsébet-királyné (1898. IX. 10-i halála) emlékmű, a szilágysomlyói várkert I. világháború hősi halottainak márványtáblája stb.);
(Vida Gyula: Báthory István öröksége. Média. Heti Sajtószemle. Az Erdélyi Napló kiadványa. II. évf. 39. sz. 4. o. - 1992. VIII. 26.)

c) A kolozsvári ősi Házsongárd-i temetőben, ennek főútvonalai mentén közel fél évszázada, csak románok temetkezhetnek. A zsidó síremlékeket vagy megbecstelenítik, vagy szétrombolják, mivel föliratuk magyar. A román hatalom Erdélyben a temetőkből is igyekszik eltüntetni minden olyan emléket, amelyik nem román;
(Kosztin Árpád: Sírrombolók és templomépítők Erdélyben.„Ring” IV. évf. 34. sz. 38. o. -1992. VIII. 26.)
e) A kolozsvári tudományegyetem főszakos magyar hallgatóit - minisztériumi titkos rendelet alapján - 1986-87-ben és ezt követően is, óromániai vidékekre helyezik, ahol sem magyart, sem magyarul nem taníthatnak.
(Erdélyi Magyar Hírügynökség híreiből - Kolozsvári Egyetem Magyar Főszakos végzettjeinek listája. KAPU I/1-1988. sz. 26. o.)

4) Nem marad el egyes politikusok, irodalmárok, írók, költők, lelkészek, színművészek, föltalálók stb. rejtélyes eltűnése, meggyilkolása, öngyilkossága stb.

Néhány ilyen eset Bartis Ferenc: Betűk nyomdokain - töprengések c. munkájából:
(INTERMIX Kiadó. Ungvár-Budapest, 1994. 421-422.-0.)

- Szőcs Kálmán költő 1973-ban fölakasztja magát;
- Böjthe Sándor börtönből való szabadulása után „hirtelen” meghal;
- Péter Miklós református teológust bebörtönzik;
- Csatlós Csaba írót, Szászrégen és Marosvásárhely között véletlenül „elüti egy autó”;
- Apáthy Géza, a Brassói Lapok egyik szerkesztője, költő, fiatalon meghal;
- Balogh Ernő munkás-költő egy házkutatás után, otthonában fölakasztja magát;
- Bálint Emil, tehetséges színészjélölt és publicista, egy óromániai laktanyából indul haza Marosvásárhelyre s holtan érkezik;
- Cimbalmos Cecilia (19 éves!), miután néhány versét és műfordítását beküldi az egyik szerkesztőségbe, fölvágja ereit és meghal;
- Böjthe Balázs, a gyergyószentmiklósi irodalmi kör tagja fölvágja ereit és meghal;
- Takáts Bertalan technikus-feltalálót „véletlenül”elüti egy gépkocsi;
- Tóth József festőművészt nem engedik kiállítani;
- Szikszay Jenőt, az irodalomtudományok doktorát, a Szekuritátéról való távozása után, 1977. IV. 16-án padlásán fölakasztva találják;
- Visky Árpád sepsiszentgyörgyi színművészt 1987-ben a városszéli erdőben fölakasztva találják;
- Pálfi Géza római katolikus lelkészt szekuritátés kihallgatásain „besugározzák”.

(Tófalvi Zoltán: A karácsony vértanúja. Erdélyi Napló. Újsorozat, VI. évf.18. sz. 13. o. - 1996. szeptember.);

- 1977 tavaszán a román hatóságok külföldi segélyekkel kapcsolatban, valutabűncselekmény elkövetésével kísérelték meg a Márton Áron vezette püspöki ügykezelést megvádolni. Földúlják a püspöki irattárat, értékes, pótolhatatlan ügyiratokat visznek el.
(Domokos Pál Péter: u. o. 210. o.)

- A Magyarországra való átszökést megkísérlőket elfogatásuk esetén, bíróság elé állításuk előtt összeverik, megkínozzák.
Olyan esetről is tudunk, amely halállal végződött. Az ilyen esetek nagyobb része a csendőrségi és a rendőrségi falakon belül „oldódik meg”.
(Erdélyi Magyar Hírügynökség: Kegyetlenkedések az elfogott menekültekkel szemben. KAPU I. (I-1988. sz. 26. o.)

5) A Berevoiesti-i (Arges m.) „lelet” a kiszemelt és elpusztításra váró romániai-erdélyi magyar „összeesküvők” írók, közírók, egyetemi tanárok, orvosok, képzőművészek, színházi emberek, Ielkészek, jogászok, munkások) névsorát tartalmazza. Meghatározva az elpusztítás időpontja is: 1990 január vége.
(Nagy Béla: Volt egyszer egy Berevoiesti. Romániai Magyar Szó, Uj sorozat, 1092 és 1093. sz. I-3. o. –1993. VII. 28 és VII. 29.)

6) Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi esemnyek román kirobbantói magyarellenes pogromot akartak elérni.
(Király Károly: Nyílt kártyákkal- Önéletírás és napló jegyzetek. Nap Kiadó, 1995. 55. o.)

7) Romániában 1972-ben, majd 1978-ban is, megjelentettek egy bötűrendes ismerettárat (lexikont). Címe: Mic Dictionar Enciclopedic (Enciklopédia-szerű Kis Szótár, a továbbiakban: MDE.)

Az MDE megállapítja: a magyarság terület szerint a világban létezik ugyan, de a Kárpát-medencében csupán laza összetételű részekből álló masszaszerűség. Részeinek - kivéve a „pannon síkságon” megalapított haza magyarságát - csak erősen vitathatóan van több vagy kevesebb köze ehhez a magyarsághoz; ezek a részek az MDE szerint (Beke György: Magyar gondok Erdélyben, Magvető Kiadó, Bp. 1990. 151. és 198. o.) „málló töredékek”, más népektől elszakított, erőszakkal elmagyarosított, a bocsánatosabb esetben elmagyarosodott és így idegen elemei a magyarságnak. Így az MDE szélsőséges román összeállítói szerint:
a) a trianoni Magyarország az „Ungaria” lakosai az ún. „ungur”-ok,
b) az erdélyi magyarok a „maghiarii”. Ezeket elkülönítik a magyarságtól,
c) a székelyek a „secui”-ok, más nép, mint a magyar,
d) a csángó-székelyek Erdélyen kívül, Moldvában, román származású népesség, nagy részben két nyelvű (román és magyar), s „katolikus vallásúak”,
e) az MDE kétségbe vonja a barcasági, a gyimesi és a dévai csángók magyar önazonosságát.
Az MDE szerkesztői nem törődve azzal, hogy történelmi tényeket hamisítanak, a két rokon értelmű szót: az „ungur”-t és a „maghiar”-t arra használják föl, hogy szétválasszák a magyarságot aszerint, hogy a trianoni Magyarország, vagy a mai Románia területén él-e!

8) A „nem magyar hangzású” nevű magyar írókat, költőket, színészeket, tudósokat, sportolókat stb. románná teszik. Így lett „román” „magyar hangzású” neve ellenére is pl. Kőrösi Csoma Sándor, Alexandru Soma de Cris; Eisikovits Miksa (az MDE szerint: Max), az a magyar ember, aki egy ideig a kolozsvári Magyar Állami Operaház igazgatója volt.
(Beke György: u. o. 161. o.)
Így lett román Szathmáry Pap Károly híres festő és grafikus, mivel egy ideig a román fejedelmi udvar festője és fényképésze volt, Carol Popp de Szathmáry néven.
(Magazin Istoric [Történeti Magazin], XVII. évf. 4./ 1993. február, 33. o.)

9) Az 1970-es és 80-as években a Nyugatra utazni kívánó, főleg értelmiségi magyar fiatalok, csak többszöri kérelmezés és szekuritátés „érdeklődés” után kapnak útlevelet azzal a „ jó tanáccsal” (a magyarság ritkítása, fogyása gondolatával) -, hogy ne térjenek vissza.
(Csutak István: Emigráns a kráterben.Erdélyi Napló,Új sorozat [99] III.évf. 29. sz.11. o.- 1993.VII.12.)

10) Az 1970-es éveket követően, a romániai és a határokon túli magyar fiatalok találkozó helye a Tusnádfürdő környékéhez tartozó Szent Anna tó volt. Magyarságmegtartó, hitet erősítő gondolatok, tervek és barátságok születnek ezeken a búcsú-szerű találkozókon. Ezeket a román hatalom veszedel-meseknek minősítette. 1981 nyarán a szekuritáté ezeket a fiatalokat letartóztatja. Sokat közülük elhurcolnak, összeverik, kizáratják iskolájukból. Egy részük, a szerencsésebbik, elmenekül a világ minden tájára, még Ausztráliába is!
(Váradi Mária: A kommunizmus pere - Szent Anna pokoli éjszakája. Erdélyi Napló, Új sorozat [99] III. év. 29. sz. 13. o. - 1993. VII. 12.)

KEGYETLENKEDÉSEK AZ 1989. ÉVI ROMÁNIAI FORRADALOM UTÁN

"A Kiadó e kiadványát két idézettel bocsátja útjára. Az egyiket vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója Kolozsvárott 1940. szept. 15-én mondotta.
„(...) Egy szomorú korszaka a magyar történelemnek lezárulóban van. Kövessék az ünneplést a munka hétköznapjai. Mindenki vegye ki részét a munkából, a nem magyar anyanyelvűek szintén, mert aki kifogásra nem ad okot, az boldogulhat nálunk is. Velük szemben a megbékélés szelleme és a jó bánásmód fog érvényesülni, mert ugyanezt a sorsot várjuk a határokon túl maradt testvéreink részére is. Amit ígérünk, megtartjuk, mert a mi fajunk fölfogása nem engedi, hogy valaha is letérjünk az igazság egyenes útjáról.
Gondolatban ma itt van minden magyar.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk fölött őrködünk. Halljuk ugyan, hogy erős megpróbáltatásoknak vannak e na pokban kitéve, de hisszük, hogy kálváriájuk haladéktalanul végetér. Hisszük, mert e nélkül a magyar-román viszony jobbra fordulása lehetetlen volna, de hisszük ezt természetesen a Magyarországon élő románság érdekében is."
A három évvel későbbi (!) idézet Antonescutól, a román marsalltól származik:
„Ha a körülmények megsegítenek, és megnyerem a háborút, legyenek biztosak benne, más megoldás nem létezik, mint a kisebbségek elköltöztetését lehetővé tevő reform, melyet azért kell megvalósítanunk, hogy ezeket a kisebbségi tömegeket a román elem életteréből eltávolítsuk."
(1943. nov. 6-i minisztertanácsi ülésen hirdette meg!)"

A VATRA ROMANEASCA (ROMÁN TŰZHELY) ALAPSZABÁLYÁNAK 16.ÉS 18. PONTJA

A Vatra Romaneasca (Román Tűzhely) alapszabályának 16.pontja;

„16.) Erdély a mienk volt, a mienk és a mienk marad örökre. Szerencsétlenségünkre a magyar, a cigány és egyéb söpredék még mindig megszentségteleníti a szent román földet. Egyesüljünk, hogy ki tudjuk őket űzni az országból. Kifelé a hunokkal (a hajléktalanokkal, akiknek soha nem volt hazájuk ezen a földön) és kifelé a cigányokkal akik szégyenei hazánknak Mi egy tiszta Nagy Romániát akarunk Minden elrabolt román földnek vissza kell kerülnie.Most,vagy soha ! Ne félj harcolni és ontani az ő piszkos vérüket ! Szőrös majmoknak semmi keresnivalójuk a mi drága hazánkban.Most van an legjobb törtértelmi pillanat megszabadulni mindenkitől, akiknek nem román vér folyik az ereiben. A németeket sikerült részben kizavarni, de még sokan vannak itt. akikre nincs szükségünk. Tegyünk meg mindent hogy ezektől is megszabaduljunk Ceasescu nem élt elég hosszú ideig,hogy megsemmisítse őket, de mi sem tehetjük le a fegyvert.Nekünk nem kell Svájc. Nekünk nincs sziikségünk semmiféle Európára. Mi románok vagyunk. Ne engedd magad félrevezetni „ Pro Europe”jelszavakkal. Ezeket a jelszavakat a román nemzet tönkretételére javasolják. Mi okos nép vagyonk ! A közös Európa Ház Románia megsemmisülését jelenti. Egyesülj! Egyesülj! Egyesülj! Nekünk csak a Vatra Romaneascára van szükségünk Semmi másra.A román nyelv egyedül uralkodik. Semmi más, durva nyelvet hallani nem akarunk. Nincs más nyelv; csak a román. Minden románt fölszólítunk, hogy támogassa a mi céljainkat, amelyek most Marosvásárhelyre koncentrálódnak, de majd kiterjesztjük egész Nagy Romániára.

Markó Béla levelét megírta

Távol bármilyen hatalmi-politikai megfontoltságtól, az erdélyi magyarságért egyszerűen csak aggódóként igyekeztem tanulmányozni Markó Bélának Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című, előbb magyarországi lapokban, majd a romániai Krónikában is megjelent írását. Előítéletek nélkül olvastam el. Egyszer. Majd még egyszer. Sokszor. Ennek ellenére nem sikerült eldönteni, hogy e szokatlanul széles körben terjesztett írást minek kell tekinteni. Markó Béla irodalmi munkássága egy darabjának? Terjedelmes "politikai dolgozatnak"? Esetleg választási kampánybeszédnek?
A félreértések elkerülése végett előre szeretném bocsátani, hogy a múlttal – bár fontosságát nem vitatom – nem foglalkozom. Engem jobban érdekel, hogyan "másszunk ki a gödörből", mint az, hogyan estünk bele. Másfelől: számomra az erdélyi magyarság és az RMDSZ nem jelenti ugyanazt. Ebben az összefüggésben az erdélyi magyarság jogilag nem több és nem kevesebb, mint az RMDSZ szavazóbázisa. Az RMDSZ pedig pártként működő "érdekvédelmi" szervezet ("fából vaskarika"), amely mindössze saját tagságát jogosult képviselni. Az erdélyi magyar nemzeti közösséget nem, erre soha senki nem hatalmazta fel. Ezek tények, még akkor is, ha egyesek nem szívesen vesznek róluk tudomást.
De térjünk vissza az Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című íráshoz, amelyért Markó Béla feláldozta ünnepnapjait! Dicséretes önfeláldozás: "a tét óriási", mi pedig "már a huszonnegyedik órában vagyunk". Markó Bélának néhány alapkérdésben igaza van! A kérdésekben. Mert megállapításaival nehéz egyetérteni. De – a teljesség igénye nélkül – ássunk néhányat:
* A szerző fogalomtárában szerencsétlenül összemosódik a cél és az eszköz, a távlati cél a rövid távú céllal, az RMDSZ célja az erdélyi magyarság céljával. Pedig az erdélyi magyarság célja egyértelmű, vitán felüli: fennmaradni a szülőföldön, gyarapodni anyagiakban és szellemiekben. Vitatkozni mindössze azon lehet, hogy e cél eléréséhez milyen út vezet. Ezzel szemben az RMDSZ célja a hatalom (nincs ebben semmi különös, mert egy pártnak nem is lehet más célja).
* Nem az a fő probléma, hogy elnök úr víziójában sajátos értelmet kapnak bizonyos fogalmak. A probléma az, hogy emiatt az elért "eredmények" értékelésekor alapjaiban téves értékrend képezi a viszonyítási rendszert. Az "eredmények" értékelésekor kizárólag az erdélyi magyarság céljaihoz kellene viszonyítani: meddig jutott el azon az úton, amelyen fennmaradása és gyarapodása biztosítható. Például: hol tart a román állam által finanszírozott Állami Magyar Tudományegyetem létrehozása, vagy hány százalékát az egyházi és magyar közösségi vagyonnak sikerült ténylegesen visszaszolgáltatni jogosultaknak, vagy hol tart az autonómiák megvalósításának ügye? Nem vitatom, nagyon fontos az is, ha sikerül leaszfaltoztatni egy utat, vagy egy magyarlakta településre bevezetni a vizet. De ezzel mérni az RMDSZ teljesítményét nevetségesen kevés! Sőt, az erdélyi magyarság félrevezetését jelenti.
* Markó Béla azt írja "… nem tudjuk, mit kell tennünk". Ezt elhiszem! De akkor mit kezdjek a következő mondatával: "Én nem hiszek abban, hogy van épeszű alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak"? Aki tehát mást, illetve másként akar cselekedni, mint az RMDSZ, az nem épeszű? Igencsak sajátos értelmezése a politikai pluralizmusnak! A véleménynyilvánítás szabadságának! Az eltérő vélemények tiszteletének!
Markó Béla annyira nem hiszi, hogy van épeszű alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak, hogy nemes egyszerűséggel fenyegetőzik! Marosvásárhelyen kijelentette: "az RMDSZ keresztbe tesz azoknak, akik ártanak az erdélyi magyarságnak…" Persze nem nehéz kitalálni, ki, illetve minek alapján fogja mérlegelni és eldönteni, hogy kik, mikor és milyen cselekménnyel ártanak az erdélyi magyarságnak!
* Egyetértek Markó Bélával, amikor azt írja "…próbáljuk visszaszerezni a hitünket… Hinnünk kell abban, hogy lehetséges a szülőföldön magyarként boldogulni". De lehet-e csodálkozni azon, hogy az erdélyi magyarság elvesztette hitét? Számtalanszor becsapták: Gyulafehérváron, Trianonban, Párizsban és máshol. A kisebbségi kérdés marxi–lenini megoldottságával. Proletár internacionalizmussal és liberális kozmopolitizmussal. Demokratikus jogállammal mint automatikus csodaszerrel. De sajnos becsapta az RMDSZ is, mert a mai napig nem tárt elé jövőképet, perspektívát. Kishitűségbe, félelembe, letargiába taszította, amikor lépten-nyomon csak arról beszélt, "mit nem szabad, mit nem lehet" az erdélyi magyarnak. Nem jelölte meg, milyen utat kell követnie célja elérése érdekében. A "politikai prostitúció", a "paktumpolitika", a "protokollpolitika" nem adhatja vissza az erdélyi magyarság hitét. Markó Béla téved a sorrend tekintetében, amikor azt írja, hogy "én a közös jövőkép kialakítását azzal kezdeném, hogy megkísérelném visszaszerezni közös hitünket a határon túli magyarság megmaradásában". Először tessék perspektívát, közös jövőképet tárni az erdélyi magyarság elé, mert kizárólag ez adja vissza hitét (és nem fordítva).
* Igaza van Markó Bélának: "nincs nemzetstratégiánk". Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy kidolgozására a velejéig átpolitizált MÁÉRT lenne a legalkalmasabb. Az a MÁÉRT, amely sajátos módon értelmezi a legitimitást, és az üléseire meghívottak között politikai-ideológiai szempontok szerint szelektál. Nemzetstratégia kidolgozása – mivel elsősorban szakmai kérdés – kizárólag szakmai műhelyekben, a különböző nézetek kulturált ütköztetésével képzelhető el. Ahol tartalmi elemei nem hatalmi érdekek, hanem józan, megfontolt érvek szerint körvonalazódhatnak.
* Érthető Markó Béla aggódása az egységért! De nem indokolt riogatni a délvidéki magyarok parlamenten kívül maradásával. Különösen nem, ha elhallgatjuk az okokat. Az erdélyi magyarság egysége természetesen a parlamenti képviselettől függetlenül se közömbös. Egységben lényegesen hatékonyabban lehet az erdélyi magyarság közösségi akaratát érvényesíteni parlamenten kívül, akár parlamenten belül (különösen a mérleg nyelveként). Én azonban nem látom olyan tragikusnak az egység hiányának veszélyét. Ha a parlamenten kívül maradás az RMDSZ megtisztulásához (legitimitáshoz, szervezeti demokráciához, pluralizmus) vezet, ennek a politikai felelősségét fel lehet vállalni. Mert szerintem kártékonyabb kétes legitimitású, pártként működő szövetségre bízni másfél milliós lélekszámú nemzeti közösség sorsának alakítását, mint megkockáztatni a parlamenten kívüliséget.
* Ellentmondásosnak és komolytalannak tűnik Markó Bélának az alábbi gondolata: "Meg kell egyezni néhány alapelvben! Meg kell egyezni egy minimális közös platformban!" Nem jelölte meg egyértelműen, kivel szeretne megegyezni. Nem az erdélyi magyar–magyar egyetértésre kellene elsősorban törekedni ahhoz, hogy majd legyen realitása nemzeti dimenziókban gondolkodni? Tárgyalás nélkül eleve nehéz megállapodni. Közös platformok kialakítása nehezen képzelhető el úgy, hogy az RMDSZ vezetése kijelenti, nem tárgyal a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és más erdélyi szervezet képviselőivel.
Markó Béla "vizet prédikál és bort iszik". Mert ha komolyan gondolná, amit mond –"beszéljük hát meg közös dolgainkat!" – "leszállna a magas lóról" és egyenjogú félként tárgyalna. Tudom, szokatlan szerep, de ennek valóban nincs alternatívája.

Időutazás a határokon túlra

Gergely István és Szász Jenő barátomnak

Időutazásra hívom most önöket, a múltba. Üljenek fel mögém az emlékezet ócska, köhögő, lerobbant, ütött-kopott tragacsára, és repüljünk vissza 1989-be. Tőkés László Szilágymenyőn, házi őrizetben, állandó életveszélyben, családjával együtt. Református pap, a magyarok református tiszteletese rést üt a hallgatás falán. S ezen a résen át beözönlik majd a változás, a "forradalom", és elsöpri a cipészsegéd diktatúráját.

Melegedjünk meg kicsit az illúziókban, saját, hajdan volt illúziónkban. Ne engedjünk a csábításnak, és ne valljuk be mindjárt, hogy az illúziónak másik neve is van: ostobaság. Most csak emlékezzünk, melegedjünk, és képzeljük el, hogy valaki, a mi örök Luciferünk beszél hozzánk.

A bukott angyal beszél, és azt mondja: – Vésd eszedbe jól, amit most látsz, égesd bele lelkedbe a mostani érzéseidet. És emlékezz rájuk tizennégy esztendő múlva, amikor a te Tőkés tiszteletesedet el fogják zavarni az RMDSz-ből...

– Ugyan! – válaszoljuk nyomban, és hitetlenkedve, gúnyosan felkacagunk. – Nos hát, rendben van – folytatja Lucifer – , akkor gyere velem, megmutatom, mit csinál most Markó Béla. És megmutatja...

Miközben Tőkés Menyőn tölti házi őrizetét, Markó Béla munkába jár. Ő a marosvásárhelyi Igaz Szó alapszervezeti párttitkára, a falurombolás tervének, a magyarok végső tönkretételének idején. Főnöke Hajdú Győző. Az a Hajdú Győző, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, s aki a "forradalom" után a Nagy Románia Párt tagja lett, a nagyromániások díszmagyara. Ülnek a szerkesztőségben ők, a "forradalom" előestéjén, Markó Béla alapszervezeti párttitkár, Hajdú Győző RKP KB-tag, és kávézgatnak. Aztán felcihelődnek, mennek pártgyűlésre, megvitatni, mikorra is kelljen összehívni a Román Kommunista Párt kongresszusát, mert meg kell vitatni ezeket a mostani, nehéz időket... – Íme, két reálpolitikus – mondja gúnyosan Lucifer, s mi rávágjuk nyomban: – Dehogy! Két semmi ember, két áruló! És Lucifer elmosolyodik! – Igen? Csak vigyázz... Tizennégy év múlva, amikor majd Tőkés püspököt elzavarják az RMDSz-ből, Markó Béla lesz az elnök, méghozzá egyetlen jelöltként.

Mi pedig mondjuk ismét, hogy "ugyan-ugyan", de már félünk...

– Gyere csak, mutatok mást is! – szól Lucifer. Verestóy Attilát mutatom. Verestóy is munkába megy. Elena Ceausescu kutatóintézetében dolgozik, megbízható, jó elvtárs. Még a nyolcvanas évek közepén kérte felvételét a Román Kommunista Pártba. Felvételét kérte az egész szovjet blokk legalávalóbb, legsovinisztább, legmagyargyűlölőbb pártjába, és felvették, mert voltak jó ajánlói, akik leírták róla, hogy "Verestóy elvtárs ideológiailag elkötelezett, és méltó a RKP tagságára". Esküt tett Verestóy elvtárs a Román Kommunista Pártra, és gyorsan emelkedett a ranglétrán, aztán a szakmain, meg egy másikon... – Íme, még egy reálpolitikus! – mosolyog Lucifer. – Tizennégy esztendő múlva szenátor lesz Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora, egyben Románia egyik leggazdagabb embere, és sokat fog beszélni majd arról, hogy mi a demokrácia, és kik veszélyeztetik ezt a demokráciát meg a békés magyar-román viszonyt. Esküdt ellensége lesz Tőkés püspöknek, és el fogja majd érni, hogy a „papot" elzavarják...

És mutat mást is Lucifer. Megmutatja Gigi Frundát, a sztárügyvédet, aki 1989 előtt, ha érdekei úgy kívánták, elfelejtett magyarul, viszont minden évben elutazott nyugatra, és megvolt, nagyszerűen. Ő is reálpolitikus...

És ha már itt vagyunk, 1989-ben, tegyünk fel néhány kérdést. Például azt, vajon eszünkbe jutott volna-e akkor, hogy tizennégy esztendő elteltével még mindig nem lesz az erdélyi magyarságnak állami egyeteme, gondoltuk volna, hogy megtervezik a Budapest-Bukarest autópályát, de úgy, hogy a magyarlakta megyéken véletlenül se menjen keresztül? Gondoltuk volna, hogy a Markó, Verestóy és Frunda irányította RMDSz nem gyűjt majd aláírásokat Funar kolozsvári polgármester ellen, nem fogja zavarni őket, hogy Marosvásárhely elesett, de kitartó aprómunkával, aláírásgyűjtéssel és minden eszköz bevetésével igyekeznek majd eltávolítani Szász Jenőt, Székelyudvarhely polgármesterét? Hogy fel fogják jelenteni Szász Jenőt Bukarestben, és amikor Tőkés püspök, az „átkozott pap" a bukaresti bíróságnál kéri számon az RMDSz saját, belső határozatainak végrehajtását, akkor azt fogják hazudni, hogy „román hatóságokat eddig még egyetlen magyar ügy és vita elintézésébe sem vonták bele"? Gondoltuk volna 1989-ben, hogy a felvidéki magyarok pártja el fog határolódni 2002-ben Duray Miklóstól és a Felvidék fogalomtól? Gondoltuk volna, hogy Dunaszerdahely császára, egy másik ügyvéd abból az alkalomból rendez majd fényes fogadást, hogy sikerült megszerezni az egymilliárd koronás vagyont, s hogy ez az ember irányítja az egész szlovákiai magyar politikát? Gondoltuk volna, hogy miközben eltűnt Erdélyből kétszázezer magyar, a hazai újságok majd azon fognak vitatkozni, hogy sérti-e a románok érzéseit a státusztörvény? S hogy vajon a szlovákok érzékenységét sérti-e, ha a felvidéki magyarok húszezer forint oktatási támogatásban részesülnek? Gondoltuk volna, hogy uniós bürokraták, akiknek egyrészt fogalmuk sincs semmiről, ami közép-európai, ami magyar, ami balkáni és ami fájdalom és történelmi sérelem, másrészt akiknek édesmindegy, mi is van mivelünk, csak az üzlet pörögjön, arról írnak majd leveleket: a nemzet szó használata nem igazán eurokonform, s ha a magyarok „kulturális összetartozásról" és „határon átívelő nemzetegyesítésről" beszélnek, abból ők kihallják a határrevízió sürgetését?

Gondoltuk volna, hogy eljön az idő, amikor a magyar baloldal a „23 millió román munkavállaló" beözönlésének rémképével elköveti majd a minősített nemzetárulást?

Azt gondoltuk volna, hogy mi magyarok majd ide jutunk? Hogy lesz foganatja a 23 millió románnak? Hogy 2000-ben az Orbán-kormány idején egy alezredes a Belügyminisztériumban meg fogja kérdezni a Magyarországon gyógykezelésen lévő Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas magyar költőt, hogy beszél-e magyarul? Gondoltuk volna, hogy a sörért, virsliért pörölve sajnálni fogja e nemzet egy része a határon túli magyaroknak szánt juttatásokat? Hogy sikerrel meg lehet majd lovagolni ezt a primitív, ostoba és vérlázító mentalitást, s meg is fogják lovagolni azok, akinek a nemzet semmit sem jelent? Gondoltuk volna, hogy tizennégy esztendő elmúltával azt mondhatja majd egy könyökvédős apparátcsik, hogy „túlszerettük a határon túli magyarságot", és ez az arcpirító disznóság helyeslésre lel a baloldali kormányban éppúgy, mint az országlakosok jelentős részében? De gondoltuk volna, hogy Sütő András, akinek a szeme világát ott ütötték ki Marosvásárhely főterén, akit Sinkovits Imre – áldja meg az Isten az emlékét is! – jelképesen megidézett a Nemzeti Színházban az Advent a Hargitán díszbemutatóján, ma egy sorban fog ülni Nãstasével, Medgyessyvel, Markóval és Verestóyval, és tapsra fogja emelni a tenyereit?

És ön, Markó Béla, gondolta volna? Vagy ön tudta... Hogy Tőkés püspök lesz majd szélsőséges... Szász Jenő lesz majd szélsőséges... Gergely István csobotfalvi tiszteletes lesz majd szélsőséges... S persze a pillanat is önöket igazolja. Hiszen lám, Orbán Balázst, a legnagyobb székelyt is megbuktatták annak idején, és imádott népe helyett Berettyóújfalut volt kénytelen képviselni az ország házában. Mert mindig voltak „reálpolitikusok", igaz? Hogy odahaza a románsággal, itt meg az önöknek tetsző, önöket nem túlszerető kormánnyal kufárkodnak a magyarság életéről. Az a „reálpolitika", hogy úgy egy tucatnyi önök közül milliárdos lehessen. S a pillanat önöket igazolja. De csak a pillanat... Mégiscsak Orbán Balázsnak áll ma szobra a székely anyaváros főterén.