gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: MEGNYERI A JOBBOLDAL A 2006-OS VÁLASZTÁSOKAT
Újrakezdeni
2006. április 11. 23:58 | Sorszám: 1018
Miért nem kell a „rendszerváltás” ?
Tőkés László nyilatkozata szerint országainkban kísért a múlt. Idézet:
„A magyarországi választások kapcsán merő megszépítés a jobb- és a baloldal demokratikus megméretkezéséről beszélni. Egy valódi demokráciában senkinek semmi kifogása nem lehet a "baloldal" értékrendje és felfogása ellen, és létjogát, legitim voltát senki meg sem kérdőjelezi. A posztkommunista országokban látnunk kell viszont, hogy - itt -nem tisztán "jobb-" és "baloldal" szembenállásáról van szó, hanem utódkommunistákról és rendszerváltókról beszélhetünk.”- „A választások tétje nem annyira pártpolitikai ügy, hanem sokkal inkább nemzetpolitikai kérdés számunkra. A társadalom minden területén és a magyar nemzet életének minden vonatkozásában az 1989-1990-ben elkezdett rendszerváltozás folytatására és bevégzésére van szükség.”

Gyurcsány Ferenc, aki már Isten nevére is hivatkozik a tébolyult fordulatai közepette, mennyire hiteles, amikor előtte kijelentette, hogy egy darabig „bérmálkozott” de aztán mégsem hisz Istenben, sőt megerősítette istentagadását. Tettei alapján nem is lehetett ez másképpen.
Gyurcsány Ferenc most imádkozni akar majd a „sikerért”, de mint egy vörös csillagos dzsentri, melyik Istent foglalja az „imába”. Tudjuk, volt Moszkvában is, de arról nem hallottunk, hogy a „vörös istent” meglátogatta-e. Vagy egészen más okból, mint azok, akik behódoltak egy kis baksisért annak idején a vörös Moszkvában.

Most is vannak olyanok, akik behódolnak egy tányér gulyáslevesért, vagy virsliért és sörért, és ezzel el van rendezve társadalmi értékrendjük. A megélhetési elkötelezettek ezt másképp teszik, mert ők a másik felet nem tisztességes eszközökkel akarják kiszorítani (lásd politikusok nyilatkozatai, akik ároktemetésről beszélnek, de a saját árkuk azért meg van, mert csak az ország egyik felét vitték volna pl. az EU-ba, stb.)
A média ehhez is asszisztál, mert mély hallgatásban van, amikor közfeladatként éppen tájékoztatni kellene, ehelyett a „baloldal” dicsőségével eteti az egy tál étellel megvehető embereket (lásd: „az államháztartási hiány köszöni szépen, jól van, még a strucc sem húzná ki miatta a fejét a homokból április 9. előtt)
Az értékrendet kisajátítani milliárdokkal sem lehet, talán majd egyszer önkritikát gyakorolnak a megvehető emberek is. A becsületet meg nem kihirdetik, hanem az csak úgy magától van, becsületre kényszeríteni valakit nem lehet, a bátorság ahhoz kell, hogy a becsületét megtarthassa valaki.
Most húsvét táján lelki becsületét erősíti meg, aki a tisztességet nem árucikknek tartja. Keresztény emberek, bízzunk Istenben, akinek segítségét kérhetjük a józan ész diadaláért, ezért a változást választjuk.


Téma: Fletó nem fél a változásoktól
Újrakezdeni
2006. május 21. 21:02 | Sorszám: 138
Milyen erők állhatnak Gyurcsány Ferenc mögött?
Gyurcsány Ferenc eddigi nyilvános bel- és külpolitikai szereplései alapján egyre inkább az a valószínű, hogy valakiknek érdekében állhat az előtérbe kerülése.
Előző ciklusbeli sportminiszteri tevékenységén nem lehetett észrevenni a feltörekvő különleges tehetség jegyeit, hacsak a vagyonosodását nem vesszük figyelembe. Ott is különleges támogatások segítségével ért el 'sikereket'.

Elődje, Meggyesi Péter oroszországi kapcsolatait, üzletmenetét szinte folytatta. Az egyházakkal, a pápával, magyar nemzetiségekkel kialakított kapcsolata inkább érzésem szerint irányított viselkedést tükröz, a trükkök nem mutatnak nemzeti elkötelezettséget.

Most a győzelme kérdés, hogy a párté, vagy másfelé fordul, akik a feljövetelét segítették. Nekem egyre inkább az a meggyőződésem, hogy eltitkolt kapcsolatok állhatnak fenn, amelyektől az ország nem biztos, hogy ebben helyzetben helyes irányban fog továbblépni. A titkolózás, időhúzás, ellentmondó nyilatkozatok nem a belső meggyőződését tükrözik.


Téma: Mi drágul jövőre ?
Újrakezdeni
2005. november 27. 23:16 | Sorszám: 111
A Hír TV Kontraszt c. műsorában Suchmann Tamás a Fideszt tette felelőssé a magas áramárért. Miért nem intézkedtek annak idején.
Az MSZP fetreng saját szennyesében, amikor ilyen kijelentésekkel vág vissza, vica-versa a Fidesznek már csak fél év hátránya van az MSZP-vel szemben, kormányváltás előtt az előző kormányra mutogatni "nagy" bölcsességre vall.
Tetszettek volna akkor áramárat csökkenteni kedves MSZP, amikor az ÁFA-t felemelték.
Ezután csak dübörgés az egész, az áremelés dübörgése.

Téma: A söpredék. 1919 március 21.
Újrakezdeni
2005. március 20. 22:32 | Sorszám: 4
Milyen ember is volt a liberális párt vezetője, Károlyi Mihály?
Tisza István gróf katonaszökevények általi meggyilkolása után a hajdani Kossuth-féle liberális párt vezetője, a francia- és angolbarát Károlyi Mihály gróf vette át a hatalmat.
Károlyi az aszkéta természetű Tiszával ellentétben gátlásnélküli demagóg volt. Az ország egyik leggazdagabb földesura, aki azelőtt a könnyelmű szórakozásokban tobzódott, ekkor hirtelen megjátszotta a haladó demokratát. Először telefonon hűséget esküdött Károly császár és királynak, majd miután ugyancsak telefonon felmentették esküje alól, a Nemzeti Tanács elnöke lett, 1918 november 16-án pedig a Marseillase hangjai mellett kikiáltották köztársasági elnöknek. Hazája igen csalódott benne.
Jóakaratán és műveltségén kívül hiányzottak belőle azok a jellembeli képességek, melyek abban az időben, mikor mindenütt fejetlenség uralkodott, az országra a megszállás és veszteség terhe nehezedett, elengedhetetlenül szükségesek lettek volna.
Tiszavirágú uralma során tettei nyomán bekövetkezett tragédiák (Linder Béla hadügyminiszterrel) az országot az ellenség szabad zsákmányává tették (Magyarország területén a páduai fegyverszünet után még egyetlen idegen katona sem tartózkodott. A sértetlen magyar hadsereg feloszlatásával az országot az ellenség szabad zsákmányává tették.)
Ez a dicstelen intézkedése méltán érdemelte ki a rövidéletű gyenge kommunista hatalom bukása után Horthy kormánya részéről a hazaárulás vádját. Ez egyébként nem gátolta meg Károlyit abban, hogy 80 éves korában, 35 esztendővel utána, Franciaországban, a Cote d’Azur-on fejezze be életét.

Téma: A katolikus felső klérus a bolsikat segíti?
Újrakezdeni
2003. december 06. 20:55 | Sorszám: 80
Elég nagy az ellentét itt a hasonló nézetek között is, el kellene dönteni már, hogy kié az ásó és kié a lapát.
Az egyházakkal kapcsolatban a megnyilvánulások a napi politika tükörképei, mert a médiát is beszámítva rengeteg az ateista "teológus", akiknek nem szent az sem, amikor a vallási lelkiismeretről van szó, mert alárendelik kisstílű napi politikai céljaiknak.
Nekem az a véleményem, miként vannak csalhatatlanságukban "kiérdemesült" megélhetési politikusaink, ilyen emberek az egyházakban is lehettek.
De ki foglalkozik a volt Egyházügyi Államtitkárság "vörös hitű nómenklatúrájával" és besúgóival akik az egyházi körökben a nyomásgyakorlás legnagyobb eszközei voltak. Ők most sunyi mosollyal figyelhetik az ilyen vitákat is, ami pl. itt is folyik.
Az a párttitkár, aki kirúgatta a vallást gyakorló munkatársát egykoron, egyházi temetésen nem vetett keresztet sem, most leszármazottain (fiatal baloldal) keresztül megfigyelteti a templomokat is. Egyéb szemétségekre is hajlandók, hogy érdekeiket érvényesítsék, de most is bújva, a vízfejű Budapesten, mert vidéken jobban ismerve az emberek egymást, már nem olyan bátrak, félnek.
Tiszta lelkiismerettel kell az ilyen emberek szemébe nézni, attól elbizonytalanodnak.

Téma: Itt a katasztrófa!
Újrakezdeni
2006. május 07. 11:51 | Sorszám: 259
Hol voltak?
Hát el voltak foglalva a pénzügyi mutatók farigcsálásával, oszt miután beletört a bicskájuk, már csak magyarázkodás a "megmondásuk".

Téma: Bársony András et. kettős állampolgársága
Újrakezdeni
2003. november 30. 21:21 | Sorszám: 109
Bársony András et., én sem tudom, hogy kettős állampolgár-e, magyar érdekeket képviselő felelős külügyi tisztviselő megnyilvánulásaival kapcsolatban elgondolkodtató egy jóval korábbi cikk, mely 1970-es strassbourgi magyar kérdésekkel foglalkozó trianoni tárgykörben az alábbiakat írta:
Sajnos egyes magyar emigráns szervezetek és vezető személyek már a múltban is, az átkos "reálpolitikára" hivatkazva a magyar sorskérdések legfontosabbikát, a "trianoni kérdést", kicsinyes, önző személyi érdekekből napi és pártpolitikai kérdéssé silányították csak azért, hogy a magyaroktól mindig többet is többet követelő tót, ukrán, román, horvát "társemigrációk" és az osztrákok kegyeit megnyerjék és az egyetemes magyar érdekek elárulásával maguknak "nemzetközi elismerést is tekintélyt"(?!) szerezzenek.
Hatványozottan áll ez az 1970-ben megalakult Európai Szabad Magyar Kongresszusra (ESZMK) és vezetői-re, akik a "Trianon-Enquete" c- németnyelvű füzetet a "Nyugat-Európában élő magyarok" nevében megszerkesztették is kiadták.
De, hogy tévedés ne essék, idézem az ESZMK-nak "Az összeférhetetlenségi Bizottság javaslata az ESZMK által 1971-ben kiadott német nyelvű Trianon-füzettel kapcsolatban" c. München, 1975. okt. 11-én kelt okiratából az alábbi kitételt:
" ... nehezen képzelhető el ezekután békés, koordinált együttműködés - már t.i. az ESZMK-on belül -, melyre éppen a társemigrációkkal való együttes külpolitikai akciók végett föltétlenül szükség van.
Ehhez tudni kell, hogy a Kárpátmedencében téridegen, ultranacionalista ukránok Kárpátalját, a horvátok az egész Délvidéket (Muraköz, Baranyai-hárömszög, Bácska), a tótok az egész jelenlegi Szlovákiát maguknak követelik: de, még a nacionalista osztrákok is Kelet-Burgenlandról (a Balatonig) ábrándoznak.
Nem kétséges, ha egyszer elérkezik a nagy európai rendezés ideje, Trianon haszonélvezői minden olyan írásbeli megnyilatkozást, mint az Amerikai Magyar Szövetség 1946-os "A just peace for Hungary" c. memoranduma, a gyászosemlékű Magyar Nemzeti Bizottmány Philadelphiai és Williamsburgi Nyilatkozatai és az ESZMK "Trianon Enquete" c. füzete is, fel fognak ellenünk használni. És jogosan . .
Márpedig, itt az emigrációban egyetlen magyar szervezetnek és személynek sincs joga és felhatalmazása a nemzet vagy akárcsak az emigráció nevében bármiről is lemondani és az egyetemes magyar érdekek kárára bárkivel egyezkedni!
Aki ezt mégis megteszi, az közönséges nemzetáruló!
Idáig az idézet, a többi része a területi kérdésekkel foglalkozik. Ezek után még érdekes, hogy a 70-es években Kádár János nyilakozatban mondott le a területi követelésekről.
A mai politikai helyzetben nem a területi követelés, hanem az érdekérvényesítés mindenki számára nemzeti kérdés kell, hogy maradjon, ezt várjuk Bársony Andrástól is.

Téma: Gyurcsány reformkorszaka
Újrakezdeni
2006. április 24. 23:51 | Sorszám: 22
Szopjon az, aki a mosott agyát másra akarja ráerőltetni, mert meggyőzni szoci érvekkel úgyse tudná, hiszen az eszme több, mint tizenhat éve halott.
A rendszerváltás utáni haszonélvezők még mindig abban bíznak, ha más is lop, akkor talán majd neki is sikerül.
Veres pénzügyminiszter elvtárs biztosan tudja, hogy anno a TSZ-ben csak az antilop nem lopott, az viszont Magyarországon nem ismert állatfajta. De ugyanez ment a cégeknél is, volt aki hőstettnek tartotta, ha elcsent pár alkatrészt, vagy szerszámot.
Éljen a szoci önmegvalósulás útja!
Újrakezdeni
2006. április 24. 20:44 | Sorszám: 3
Most akkor hogyan is van ez?
A nagy a jólét, a dübörgő gazdaság, a pannon puma csupán hablaty volt csak. A pannon puma akkorát ugrott, hogy csak a pumaszag maradt a nyomában?

Azok, akik eddig a gazdaság problémáira próbálták a figyelmet ráirányítani, mind csak riogatták az "élhető Magyarországot hirdetőket?

Akiknek ez eddig jobboldali ármány volt, most csak ízlelgessék, a mai napon a miniszterelnök már előre meg nem nevezhető kényszerintézkedések bevezetésének szükségességéről beszélt.

Hatalmas eredményt értünk el eddig!!! Állati nagyot ugrottak az Orbánfóbiások!!!

Újrakezdeni
2006. április 24. 17:34 | Sorszám: 2
Nem csak a reform indul be, hanem a hanta is, amit a választás estéjén történt bejelentésével már el is kezdett, mert pont Gyurcsány Ferenc volt az, aki megjegyezte: „Nincs vörös vagy narancs színű ország. Piros-fehér-zöld színű ország van” Na igen, de hol? – kérdezhetnénk. Az MSZP táborban nem találtuk. Végül előkerült egy lobogó - - -

Téma: Magyarorszag nem akarja Erdelyt!!
Újrakezdeni
2005. október 23. 12:13 | Sorszám: 75
Azt tudjuk, hogy Kádár kiknek az érdekében hívta be az oroszokat, azt is, hogy ennek egyenes következménye a külhonban élő magyar nemzetiségekről lemondás a 75-ös években.
Kiknek az érdekében nyilatkozott most Erdélyben Gyurcsány?
Egy magát magyarnak érző miniszterelnök tehet-e ilyen kijelentést?
A nevemben, mert nekem még a szerb, horvát, román, szlovák, ukrán, burgenlandi területeken élő magyar is magyar, ilyet nem nyilatkozhat. Ha nincs megelégedve magyarságával, akkor meg miért van itt? Menjen oda, ahol nem kell nemzettestvéreit lealázni! Szabad az út, hiszen a határok ma nyitottak, nem úgy, mint Kádár idejében.
Újrakezdeni
2005. október 21. 22:52 | Sorszám: 73
Hello! Üdvözöllek benneteket, hosszú távollétem után. Betegségemből lábadozva kénytelen vagyok hozzászólni, lehet, hogy a nyáron rosszul fejeztem ki magam, mikor Onogur kartács lehülyézett, ugyanis csak azt akartam a történettel kifejezni, hogy a zsidók között sem kell látni mindenkiben az ellenfelet a magyarság kérdéseiben. Lehet, hogy tévedtem, mert nem akarok most csak a kijelentést tevő miniszterelnökre célozni, nem sokan vannak a nemzet egységén munkálkodók.
Ne felejtsük el!!
Csak az agymosottak jelenthetik ki egyértelműen nemzettestvéreink ellenében nyilatkozataikat, akik az “internacionalizmus” jegyében ártanak most is az erdélyi magyaroknak. Nekik a nemzettel kapcsolatos fogalmak nacionalista, soviniszta, fasiszta, horthysta fogalmakat jelentenek, annak ellenére, hogy az összes körülöttünk lévő ország nemzetiségei sokkal nacionalistábbak, mint a magyarok.
A románokkal kapcsolatban pedig érdemes az alábbi tényezőket emlékezetben tartani, melyet Yves Daruvár Feldarabolt Magyarország c. könyvéből idézek. (remélem nem akarják erre azt mondani, hogy soviniszta, irredenta magyarázat)
“Maurice Baumont „A második világháború okai" c. munkájában megemlítette „A büszke, lovagias szellemű jussát követelő, de érzelmi szálakkal Lengyelországhoz fűződő nemzet", zavaros helyzetét, beszámolt arról, hogy Teleky Pál gróf (aki később öngyilkosságot követett el). 1939 július 29-én levélben értesítette Hitlert arról, hogy Magyarország „erkölcsi természetű meggondolásokból semmiféle katonai akcióba nem kíván bocsátkozni Lengyelországgal szemben". (Horthy kormányzó parancsot adott ki a kassai vasúti hid felrobbantására, arra az esetre, ha azt a németek katonai szállításokra erőszakkal akarnák igénybevenni.)
„A revizionista érzelmek ellenére - írja továbbá Baumont-Magyarországon a kormányzótól kezdve az utolsó koldusig a lakósság 95%-a rossz szemmel fogja nézni Hitler támadását a baráti Lengyelország ellen. Magyarország megtagadta a németektől vasútvonalainak használatát, melyet a lengyelek hátbatámadására akartak igénybevenni. 1939 szeptember 9-én Ribbentrop német külügyminiszter kérte a magyar külügyminisztertől, hogy engedélyezze a német csapatok átvonulását az országon Lengyelország felé. Azonban az összeült kormányzói tanács egyhangúlag kijelentette, hogy a magyar nép becsületbeli kötelessége megköveteli, hogy semmiféle katonai hadműveletben ne vegyen részt Lengyelország ellen.
A Hitlerhez intézett visszautasitáson kívül Magyarország 1939 szeptemberében a Kárpátokon keresztül 100000 lengyel katonát fogadott be, akiket Németország tiltakozása ellenére, titokban Jugoszláviába és Olaszországba segített eljutni. Onnan kerültek át Franciaországba, Angliába és az Egyesült-Államokba, ahol megszervezték az új lengyel hadsereget, melyek egy része résztvett az 1940 május-júniusi hadműveletekben, Franciaországban. Nagyobb részük később Líbiában dicsőséggel védte Tobrukot, Olaszországban ugyancsak ezek a lengyel csapatok foglalták el a Monte Cassinói apátságot, Anconát, Bolognát, harcoltak Normandiában egészen Arnheimig. Mindez végeredményben a magyaroknak volt köszönhető, bármily furcsán hangzik is.
Ebben az időszakban feltűnő ellentétet tapasztalhattunk Magyarország és Románia magatartása között. Románia, az un. „Keleteurópai biztonság" legszilárdabb oszlopa, amelyik 1918-ban a szövetséges győzelem fő haszonélvezője volt és területét jelentősen megnövelte, 1938-ban elsőként csatlakozott a német vonalhoz és Antonescu tábornok irányításával vakon vetette bele magát a Németországgal való együttműködésbe.
Gyáván felbontotta 1939 szeptemberében szövetségét Lengyelországgal, 1940-ben hűtlen lett Franciaországhoz is, gyengeségében oly messze ment, hogy 1940. június 22-én a francia-német fegyverszüneti megállapodás napján hivatalosan csatlakozott a „Tengelyhatalmakhoz" és kilépett a Népszövetségből. A „hős Románia" az állítólag bevehetetlen „Károly - vonal" ról és Délkelet - Európa legerősebb hadseregéről szóló szájhősködő híresztelések ellenére 1940 június 28-án a Szovjetunió első ultimátumára kardcsapás nélkül átengedte Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Ugyanekkor a magyar kormány kitért Sztálin felhívása elől, mely felajánlotta neki, hogy vegyen részt vele együtt Románia feldarabolásában. Két hónap múlva, 1940 augusztus 30-án habozás nélkül meghajolt az olasz-német bécsi döntés előtt, mely visszajuttatta Magyarországnak Erdély északi részét.
A bécsi döntés által létrehozott határok tökéletlenségük ellenére sokkal inkább megfeleltek a dunai egyensúlynak és a néprajzi valóságnak, mint a trianoni határok.
Magyarország nyilvánvalóan nem szívesen keverte bele Németországot ezekbe az ügyekbe, melyek nem tartoztak rá, legfeljebb csak hasznot húzhatott belőle úgy, hogy az érdekelt országokat zsaroló módon belekeverte a háborúba.”

Téma: Székhelyi, a vessz(t)ő...
Újrakezdeni
2005. március 24. 20:51 | Sorszám: 101
Egyetértek, jobb lenne, ha mindenki a saját háza táján csinálna először rendet.
Születésekor még nem hiszem, hogy antiszemitának lehet nevezni valakit, de később hogy miért válik azzá, az már nem csak saját személyétől függ.
Gyerekkoromban az 50-es években nagyon sajnáltam azokat a zsidókat, akiket ártatlanul elpusztítottak, ez kialakult bennem, ismertem nagyon becsületes, szorgalmas zsidó családokat (játszótársaim szülei) is.
Ugyancsak sajnáltam azokat az embereket, akiket az utcánkban lévő ÁVO épületének pincéiben valószínű nem demokratikus módszerekkel vallattak. Iskolába menve az épület előtt csak artikulálatlan üvöltésük hallatszott fel a zárt lemezajtós pinceablakokból. Akkor még nem tudtam megítélni, csak később, hogy az "eszme" érdekében kínozták őket. Ezt csak Császár Józsefné elvtársnő nem tudta, ugyanis ausztráliai megkeresésre igazolta, hogy itt ilyesmi nem is történt.
El kell olvasni Marschalkó Lajos könyvét (Országhódítók), hogy érzékelhessük a Magyarországi zsidóellenesség történelmi előzményeit. Érdemes lenne megszámolni pl. a Rákosi féle vezetésben hány goj volt.

Fentiekből azt akarom kihozni, hogy a zsidó emberek tisztelete mellett a példák és a jelenlegi holobiznisz hatására egyre inkább gyűlölöm azokat a zsidókat, akik antiszemitává tesznek, tettek.
Ezekre a provokátor zsidókra, renegátokra szerintem az ország nagy többségének nincs szüksége, jobban ellennénk nélkülük is.

Különben keresztény emberek között is van jónéhány, aki nem a keresztény szellemiség szerint cselekszik, mint ahogy mindenhol van tisztességes, jó, és rossz ember is.

A múlttal elszámolni csak úgy lehet, hogy a kompromittálódottak félreállnak, vagy szemmel láthatóan a köz érdekében tesznek, de a bocsánatkérést nem az áldozatoktól várják.

Újrakezdeni
2005. március 24. 12:18 | Sorszám: 91
Sajnálom a gazdasági minisztert felvezető rendőrautó vezetőjét, hogy kellemetlen helyzetbe került.
Sohase volt szimpatikus számomra az elkéső fontos emberek miatti különleges rendelkezésre állás, mindig arra emlékeztet, amikor a megkülöböztető jelzést használó gépkocsiban ellenőrzéskor kiderült, hogy két zsák krumplit szállított.
Itt nem a személyt akarom hasonlítani a krumplihoz, hogy melyiknek fontosabb a megkülönböztetés, csak az ütött szöget a fejembe, tán csak nem nektárcsepegtetéssel töltötte az idejét a miniszter, hisz "felemelő" volt látni, mennyire élvezte a kijelentést ama szegedi eseményen.

Téma: Gyurcsány, a Kondukátor városnegyede?!
Újrakezdeni
2006. május 26. 21:46 | Sorszám: 15
Biopolisz ...
Technopolisz ...
Megapolisz ... Jujj!
Megy a lé: Büropolisz ... Jééé!

Állampolgárok jajj!
Nekropolisz!!!


Téma: Szocialista húsvéti üzenetek
Újrakezdeni
2006. április 14. 22:02 | Sorszám: 3
Még el is hinném a közlemény mondanivalóját, ha nem kísértene a "szerző egyénisége".
Több ezer éves történet a szirének éneke, nekem ez jött be a szerző közleményéről. Hallgassuk, higgyünk, és már meggyőződésnek helye sem marad.
Nem írnám ezeket a sorokat, ha nem Gyurcsány Ferenc akarna ellátni minden lelki jóval. Az a Gyurcsány Ferenc, aki a nagybeteg II. János Páltól számonkérte az egyház Magyarországon történő "nyomulását". Igaz ehhez hasonlót mondott Kósáné Kovács Magda valamiben hívő megmondó embere is az MSZP-nek. Jó hallani a húsvéti megvilágásodásról, az egyik ősi ünnepkörünk gondolatairól a szavakat, csak egy a baj, hogy ezt a magát is istentagadónak nevező Gyurcsány Ferenctől kell hallanunk.
Félretéve a méltatlanságot, bíznunk kell abban, hogy egyszer az MSZP-s "szirének" megvilágosulnak, mert Jézus Krisztus is mondotta a példabeszédében: "Bizony mondom Nektek, jobban örülök egy megtért bűnösnek, min tíz igaznak".
Bízva a gondolkodás bölcsességében, hitben, kívánok ezúton is minden kedve olvasónak áldott, békés Húsvéti Ünnepeket.

Téma: Láttátok?
Újrakezdeni
2006. május 21. 19:55 | Sorszám: 218
A Film+ -on még megy a film a KGB titkos dokumentumairól

Téma: Mi az oka Budapest vörösbe borulásának?
Újrakezdeni
2006. május 02. 07:21 | Sorszám: 242
sziciáldemokratákról - szociáldemokratákról
Újrakezdeni
2006. május 02. 07:20 | Sorszám: 241
Újhelyi a Duna TV-ben a koalíciós tárgyalásokkal kapcsolatban SzDSz-ről és Szociáldemokrata Pártról beszélt.

Lendvai elvtársnő nyomán érdemes lenne a gondolatot betartani, nem elég sziciáldemokratákról beszélni, annak is kell látszani!!!


Téma: Az ombudsman is besegít az iskolák szétzüllesztésébe
Újrakezdeni
2004. március 10. 20:54 | Sorszám: 2
Nem az volt a szándékom, hogy merőben új dologról vitatkozzunk az iskolák leépülésével kapcsolatban, hanem hogy ez már szinte milyen szervezetten működik.
Éljenek a tönkretevők???
Újrakezdeni
2004. március 10. 19:42 | Sorszám: 0
Most már az ombudsman is az iskolák erkölcsi szétverésén munkálkodik, és ez az igyekezet már nem a liberalizmust jelenti, hanem mindannak a tönkrevágását jelenti, aminek még nevelő, visszatartó szerepe lehetne.
A „drága ombucinál” már nem csak az az igyekezet látszik, aminek eredményeképpen már a farok fogja csóválni a kutyát, tudni illik, hogy a napjainkra annyira szétvert erkölcsű iskoláinkban egy ittas tanuló nyugodtan szembe fordulhat a pedagógusával: „már szondázni se lehessen az arra szoruló tanulót”, fújja meg a pedagógus, ha akarja.
Nyugodtan menjen csak a piás tanuló a foglalkozási helyre, csinálja meg csak a balhét, és akkor kit vesznek majd elő, hát csakis a „hülye” pedagógust, miért nem oldotta meg a helyzetet.
Ezt a helyzetet pedig csak egyféle képpen, a megelőzéssel lehet és kell!!! megelőzni.
Nyilván a drága ombuci nem tudja, a példában szereplő iskola, mint szakközépiskola, a gyakorlati foglalkozáson résztvevő tanulójára az oktatási törvényen kívül a munkavédelmi törvény is vonatkozik, amelynek keretében a tanuló pedagógusa, mint foglalkoztató köteles ellenőrizni a tanuló munkavégzésre alkalmas állapotát és nem mérlegelheti, hanem köteles eltiltani adott esetben a munkavégzéstől.
Nyilván a drága ombuci még eddig nem olvasta az 1993. évi XCIII. törvényt, vagy nem tudja, hogy a törvénnyel ellenkezőleg csak a törvény megváltoztatása után szabad fellépni.
Lehet, hogy az ombuci is az EU-ba igyekszik, ahol ez a szabály is alapvető, az egyik alapvető emberi magatartás betartására irányul, még a mi törvényünk is ennek szellemében készült.
Nem csak az alkohol fogyasztással kapcsolatban, hanem politikailag is működik az oktatás szétverése, pl. amikor Szekeres és Gyurcsány „elvtársak” az egyetemi oktatókat megélhetési oktatóknak nevezik. Hogy nem sül le a bőr a képükről.
Nem lehet ezeket a dolgokat másképpen már rendezni, csak egy olyan újrakezdéssel, ahol ezektől az „erkölcsi mikiegerektől” megszabadulunk.
Várom válaszotokat, és véleményeket, hogy milyen kitartóan működik az iskolák ellehetetlenítése kies hazánkban.

Téma: TILOS SZENTESTE: IRTSUK KI A KERESZTÉNYEKET!
Újrakezdeni
2003. december 29. 19:38 | Sorszám: 751
Sajnos ez már így van, hiszen a többség ünnepeivel hadilábon álló média nem magyar média, hanem a magyarországi hatalom médiája.
Nagytudású médiaszakértők, gondolkodhatnak rajta, vajon miért nem keleti vallást választott Szent István királyunk. Válaszuk valószínűleg, hogy ők okosabbak, másképpen ítélik meg a dolgokat, a jelen politikai helyzetükben.
A Csabai László félék kirohanása a másik fél ellen is tükrözi barbár gondolkodásukat: "Újságírói kérdésre, miszerint miért nem határolódtak el a december 9-i mûsorban elhangzottaktól, amelyben négy mûsorvezetõ a Jobbik Magyarországért Mozgalom által az ország településein felállítandó kereszteket tûzifának, hirdetõtáblának javasolta felhasználni, Csabai elmondta: a 24-i, illetve ezt az esetet külön kell választani, hiszen a Jobbik akciója politikai színezetû volt, amely ellen otromba stílusban, gyenge érvekkel bár, de a mûsorvezetõik felléptek."
Tehát egy otromba stílus megtestesítői ők, ehhez nem fér kétség. Ezek után már csak az következhet az ellentétek csillapítására, ha konkrét elhatárolódásra képtelenségük okaként megnevezik a közvetlenül mögöttük álló politikai erőket.
Ehhez biztos bátorságuk híján megint mellémagyarázás fog következni, és akkor minden megy tovább?
Újrakezdeni
2003. december 27. 22:56 | Sorszám: 443
A gyűlöletbeszéd bajnokaitól ered a problémák nagyobbik része, ezért is válaszolok a nickre.
A gondola médiarovatában is találóan megjegyzi:
"Feltűnő a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd-ellenesség összes hazai bajnokának mély hallgatása. (Egyedül Fodor Gábort találta meg a média, aki kifejtette: ez nem ügy, mindenki bocsánatot kért, el lehet felejteni.) Az is árulkodó, hogy Dési János állt elsőként Barangó mellé."
A gyűlöletbeszéd bajnokai szerint már el is lehet felejteni, ez nem is számít ügynek részükről.
Javaslatot lehetne tenni ezzel kapcsolatban, és akkor már el is lehet felejteni a dolgot, ha akiknek ez nem ügy, fogják magukat, és szépen eltűnnek, aki akar akár Palesztinába is, nem fenyegeti őket senki kiirtással sem, vagy mással.
Erre a megválaszolt nick gondolatát engedje meg kedves Ritter, hadd ismételjem: "A Szadeszre var a kiirtas a valasztason!!A fokabajszu mocskot kell kiirtani a magyar kozeletbol!!!". Ezután lehet csak gondolkodni, hogyan lehet másképpen újrakezdeni.
Újrakezdeni
2003. december 26. 10:15 | Sorszám: 144
Az utóbbi időben a szocik terjesztik a kereszténység alapgondondolatának részükre hajló megigazulását olyan gondolatokkal, hogy a kereszténység inkább baloldali, Jézus is inkább baloldali lett volna. Nevetséges indokolás ez, mert akkor szerintük aki nem áll egyik oldal képviselői mellé sem, az már nem is kérdés, hogy vallásos-e?
Egy dolgot azonban kihagynak, hogy a szocik eszmerendszere bukott meg, a kereszténység nem. Minden korban történnek emberi hibák, de azok megbocsátása az önvizsgálattól is függ. Ezért álságos a szocik megbocsátás teóriája is.
Nyilván amnéziában szenvednek, mikor elfelejtik, hogy egyházellenességük bizonyítására ateistának hirdették magukat, és kiközösítették maguk közül a kereszténységet vallókat. Nem is lehettek megalkuvásukban, elvakultságukban vallásosak, mert akkor tudták volna, hogy nem azért ment, vagy nem ment keresztény ember templomba , mert ki ott a pap.
Folyamatos támadásokat intéznek olyan intézmények ellen is, ahol a tükörbe nézhetnének, ehelyett a tükröt akarják összetörni (Terror Háza). A templomjáró baloldali fiatalok sem egyházzenei kutatásokat végezve jártak magnetofonnal a hívők közé a templomokba. A kereskedelmi médiák társadalomromboló tevékenysége szinte minden magát normálisnak tartó ember által elítélt, a drogozók, antiszociális elemek piedesztálra emelése ugyanúgy.
A provokációk sora történik, napjainkban egyre sűrűbben, mert a liberálbolsi megmaradás alapkövére – a szélsőjobbra – hivatkozva támadnak mindent és mindenkit a helyzetük társadalmi megítélésének romlását ellensúlyozva.
Az alapmottó a fentiekkel kapcsolatban részemről még mindig Márai Sándor gondolatai közül egy idézet:
„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint a bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszményt védi, hanem a zsákmányt”
Újrakezdeni
2003. december 25. 12:55 | Sorszám: 49
Itt hallottuk (mármint a Tilos Rádióban) újra az árokásókat és prominens támogató médiacsövüket. Szemét, aljas dolog, hogy mindezt megtehetik, mikor teleüvöltözik a világot, lásd TGM és társai.
Társai vannak, hiszen nem határolódtak el tőle az ominózus eset kapcsán sem.
Nem mondom azt, hogy cseréljük ki a szót az idézett mondatban, de ha ilyen eszme áll mögötte, akkor ki menti meg őket attól, hogy kimondják az emberek azt, amire gondolnak. Ezzel kapcsolatban a zsidók is annyira határolódjanak el, mint szószólóik tetteiktől.
A magyarság elárulóitól, antiszemitázó elvtársaiktól, az "újkeresztény" ateistáktól, az opportunizmus dicső híveitől kell megszabadulni az országnak, mert addig az ároktemetést hirdetők a legmakacsabb árokásók. Eddig az ország politikai megosztásáról beszéltek, most már egyre inkább munkálkodnak a még meglevő 56-osok és a keresztény hívők megosztásán is.
A megváltó megszületett, Őt ünnepeljük, a keresztényi igazságosság, gondolkodás vezessen bennünket a megújuláshoz. Gondolkozzunk, és a tiszteletlenkedőket a tisztességes beszéddel utasítsuk rendre, döntsük el, hogyan lehet a méltatlanok közül kilépve, hitünket megtartva újrakezdeni.

Téma: Orbán helyett Schmitt?
Újrakezdeni
2005. január 23. 23:45 | Sorszám: 95
Egyetértek a felülről végzett módszerrel, ehhez az állandó kontroll és kritika nagyon fontos ahelyett, hogy az ellenzékben egymást kritizálják segítő szándék nélkül.
A kommunistázásnak valóban ne sok értelme van, mert az első privatizátorok az eszmét félredobták, a hatalom maradt az elsődleges.
Iránymutató erre az alábbi idézet Márai Sándortól: "A kommunnistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint a bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszményt védi, hanem a zsákmányt"

Téma: Gyurcsány kioktatja Európát
Újrakezdeni
2005. november 04. 21:40 | Sorszám: 9
Mit akar Gyurcsány?
A nagy testvér segítsége okán ünnepelni az 56-os 'győzelmet', az MSZP-t örököseinek tartva, mert 56-ot mindenki akarta?
Ugyanakkor elismeri, ha 56-ban a forradalom győz, akkor a kommunisták a fasorban sem lennének.
A Vörös Isten ledőlt.
Mit akar most? - a múltat végképp eltörölni, vagy várja míg vörösre dörzsölik a tenyerüket a globalisták ilyen derék országvezetést látva.
Nem volt véletlen Brinkman asszony 2002-es kormánypárti szavazókkal szembeni megnyilvánulás sorozata sem.
Gyurcsány mostani kioktató hangneme az EU-val szemben az ő számára az EU lízingelési kísérletének az előjele?
Meddig tűrik ezt a tagországok. Jó ez nekünk?

Téma: OVB = MSZP
Újrakezdeni
2006. április 17. 22:42 | Sorszám: 26
Egyáltalán nem érdeke az OVB-nek, hogy a választással kapcsolatos reklamációkkal foglalkozzon és a problémákat megoldja.
Valószínű nosztalgiáznak, annakidején a boldog időkben az egy jelöltre, a Népfrontéra szavazva, volt is 96-98%-os "eredmény".
A részrehajlásokat, csalásokat most egy szerencsétlen népcsoport nem látja csak, - bocsássanak meg a megjegyzésért - a vakok.

Téma: Dübörög a magyar gazdaság
Újrakezdeni
2006. május 30. 20:31 | Sorszám: 425
Kedves Baloldaliak!
Elfogadható-e az, hogy a FIDESZ felelős a hiány kialakulásáért, nem "riogatták" érte eleget a kormányt?

Mit kellett volna még tenni? Az asztalra csapni, vagy valami mást, vagy esetleg másképpen értelmezni a dübörgést?

Szegény Gyurcsány, már nem is tudja, hogy hol keresse a problémákra a megoldást, még mindig a fóbiás orbángyűlölete kísérti? Vagy ilyen blaszfémikus gondolatmenettel járnak a reformok?

Most akkor még mindig a bűnbakkeresés megy a másik oldalon, és ez vezet a megoldáshoz, vagy csak múlatja az időt a kormányoldal?

Újrakezdeni
2006. május 30. 18:08 | Sorszám: 424
...váltásában.
Újrakezdeni
2006. május 30. 18:07 | Sorszám: 423
Megvan az oka, miért fulladt be a dübörgés a gazdaságban:

Gyurcsány Ferenc az új kormányprogram bevezetőjében bejelentette, hogy: "az ellenzék is hibás az előző ciklus kormányának túlköltekezéséért, mert nem tiltakozott ez ellen, sőt arra bíztatta a Medgyessy és a Gyurcsány kormányt, váltsa be választási ígéreteit."

No ez volt a bevezetőben az első baki, amikor arra hivatkozik, hogy a kormány túlköltekezését az ellenzéknek kellett volna megfelelő figyelmeztetésekkel megállítani.
Ha hamis ígéreteket tettek, amelyek hamisságának fokáról nekik tudni kellett, és ennek alapján az istenadta nép megválasztotta őket, az azt jelenti hogy a nép szavazata által kötelezettséget is vállaltak az ígéretek valóra válatásában.

Ha most Gyurcsány ezt is az ellenzék felelősségének tudja be, arra a rendszerváltás óta klasszikussá vált mondást kell kissé módosítva idézni: "Tetszettek volna még időben lemondani, önök tudtak róla, hogy mekkorát hazudtak a választóknak". Nem lenne most akkor problémája sem Gyurcsány Ferencnek az ellenzékkel.

Újrakezdeni
2006. május 21. 20:23 | Sorszám: 398
Nem idéztem smmiből, csak Gyurcsányt látva a TV-ben jutottak eszembe a gondolatok.
Újrakezdeni
2006. május 20. 15:33 | Sorszám: 394
A dübörgést felváltotta a csikorgás!

Szegény Gyurcsány, a szédületes szemforgatásoktól már szinte csikorognak a szemei. Eszméletlen szemforgatások közepette adta elő, hogy nincs nagyobb győzelem, mikor az ellenzék javaslatát építik be saját programjaikba.

Ezért volt nagy a visítás, hogy az ellenzék nem tette le előre a programját előttük, mondva hogy nincs programjuk. Ez pedig nem igaz, de az MSZP ezt is megoldotta, hogy a dübörgésből az utolsó pillanatig nem lett fékcsikorgás, de szemforgatásból azért nem volt hiány.

Most már csak kormányozni kellene, igaz, nagy gondot okoz, hogy hogyan vegyék át az előző/saját kormánytól a beépített pénzügyi bombákat kellően élesítve, vagy miként vigyázzanak a dokumentumokat tartalmazó szekrényből kihulló csontvázakra, hogy a pillanatnyi sérülést elkerüljék.

A nagy óvatosság az oka, hogy a mai napig találgatásokból állnak elő az ötletek, a ballib média legnagyobb bánatára pedig a nyílt orbánfóbia kezd ellaposodni. Habár vannak kísérletek, hogy miként lehetne még csapást mérni az ellenzékre, a bulvársajtó és a pannon puma lemerülni látszik.

Mi nem tiltakozunk, ha a jó javaslatok kerülnek előtérbe, de a jelen helyzetben egyre vadabb kiszivárogtatások kerülnek nyilvánosságra, nagy a forgalom a informatív kábítószerpiacon. Kérdés, hogy az MSZP-fanok lenyelik-e majd a pirulákat. A jobboldalnak semmiképpen sem szabad a hibák takargatásában résztvennie, a győzelem, a kötelességek a baloldalé, az ellenőrzés, tiltakozás a jobboldalé, de sokkal aktívabban mint eddig.


Téma: TRIANON: nektek köszönhetjük "balosok" !
Újrakezdeni
2006. június 06. 17:19 | Sorszám: 664
Kedves Kaleb! Nem lepődtem meg, hogy áttranszformáltad hozzászólásomat saját képsíkrendszeredbe, de az én mondanivalóm nem az volt, amit válaszként kaptam tőled, tőlem idegen, ezért a válasz:

"Teljesen téves szerintem a helyzetképed."
- Ha szerinted téves, akkor szerintem nagyon is helyén van, ugyanis a balosok között jellemző, hogy ráfogják másra a tévedést, ha a nézetek nem egyeznek. Különben nem akarok meghasonulást, úgy érzem, hogy nem adtam el még magam, ha korábban 40 évig nem, akkor most meg főleg nem, akárhogy is látom az erőlködést ezzel szemben.

"A Fidesz szavazók között is nagy számban vannak "konzumidióták". Ebben semmi liberálszocialista nincs. A plaza cicák nem biztos, hogy inkább szocik, mint fideszesek. Az RTL klub nézőiről sem tudom, milyen az összetételük. Egyszerű lenne a két jelenséget összehozni, de nem megy."
- Nem arról írtam, hogy a konzumidióták, plázacicák melyik oldalról találhatók, ugyanis az "áldásos" médiatevékenység mindenkire hathat. Ugye nem azt akarod bizonyítani, hogy az általad említett RTL-klub fanok fideszesek lennének, ugyanis ha jobb híján nézik is a műsort azokon a helyeken, ahol más nincs, véleményük nem biztos, hogy pozitív.
Szerintem éppen ellenkezőleg, nemzeti hagyományok közvetítése híján, a nevezett médiák nem képviselnek elfogadható értékrendet.

"A nemzeti érzelmek erősödése és a globalizáció nem ellentétes folyamat. Pont a globalizáció töri szét az államokat, gyengití az államnemzeti közösségeket és erősíti fel az etnikai különállásokat, az etno-nacionalizmust. Az EU is növeli az etnikai tudatot, pont a gyakoribb találkozás és a védelmi védernyő miatt."
- Úgye nem azt akarod mondani, hogy pl. amikor az EU-hoz folyamodó 'mértékadó értelmiség' felemelte szavát a Strassburgba költözött etnikum érdekében, akkor az az etnikum érdekében történt, és nem valami és valakik ellen.
Az EU szerinted is növeli az etnikai tudatot, de hol volt a mértékadó értelmiség, amikor a magyar kisebbség - etnikum - érdekében felemelhette volna szavát?

"56-os szabadságeszméktől úgy húzódoznak "

Ösztönösen, de nagyon helyesen használod a többesszámot. Nincs egyetlen 56-os szabadságeszme, elég sokféle van. 56 nyilasai és radikálisai (Pongráczék pl.) és 56 kommunista felkelői (Angyalék, Kopátsyék, Maléterék pl.) egész mást gondoltak arról, milyen szabadság is kell nekik. Pongrácz elég őszintén és keményen elmondja ezt, de a másik oldalról is van épp elég dokumentum rá."
- Nagyon jól meg tudom ítélni, hogy 56-ban kik küzdöttek a szabadságért, környezetemben az 56-osok között nem voltak kifejezetten "sikeresek" a kommunista párt és szovjet vazallusaik. Csak a szovjet tankok megjelenésekor merészkedtek elő, hogy felemeljék szavukat az imperialista cselszövők és a "nép ellenségeivel" szemben. Kár ezért az 56-os eszméket szocialista alapokra emelni, ami természetesen alapjaiban vitatható.
Ha olyan alapon megy, hogy a szocialisták úgy akarják kérdést megoldani, hogy tolvajt kiáltanak, a kiáltás elhangozhat ugyan, de a rabló akkor is a tolvajt kiáltó marad. Aki meg újszülött, annak meg lehet magyarázni, hogy ők mást akartak, csak aztán történelmileg az ismertek szerint alakult minden.
Ezért aztán nem mindegy ellenforradalomról beszélni pozitív, vagy negatív hangsúllyal. Amíg ezt azok el nem ismerik, akik a forradalomból ellenforradalmat csináltak, és azóta is csak a szerecsenmosdatás folyik, nincs miről velük beszélni, mert újból azok a hangok erősödnek, amelyek az akkori rendszer és képviselői elleni totális elégedetlenséget megkérdőjelezik. Részemről az 56-os forradalom 56 novembere után is ugyanaz volt és az is maradt, teljesen fügetlenül, hogy most "tudományos kutatók és történészek", politikusok mit mondanak..

Újrakezdeni
2006. június 04. 20:55 | Sorszám: 636
Teljesen értelmetlen dolog a balosok nemzeti érzelmein vitatkozni, mert a XXI. századi "nem"-esek a nemmel ismét bizonyítottak, nem kell nekik a magyar nemzet. (Ehhez kellett egy haladó kormány is!)
Történelmi hagyományaikat ezzel kapcsolatban kitartóan megőrzik és folytatják, lényeg a liberalszocialista konzumidiotizmus továbbfejlesztése, nehogy erősödjenek a nemzeti érzelmek. (oktatás, kultúra, balos média állhatatos tevékenysége)
Amerikától és a nyugati államoktól hiába várunk bármilyen elismerést a nemzeti törekvések erősítéséhez, ebben szinte a magyarok kivételt képeznek, eszükbe se jusson a külhoni magyarok állampolgársági kérdése. (Ráerősítés: K.L.: "Merjünk kicsik lenni!")
Trianon után is, '56 után is a magyarság számára a szabadság igazi szellemi örökségének feladásának voltak a feltétel nélküli kiszolgálói az amerikai és nyugati politikának a magyarországi utódállamok.
Nem véletlen volt itt "brekegni" Nancy Brinkman asszony sem 2002-ben az akkori FIDESZ kormány irredenta veszélyeiről. Most meg várhatjuk őket, mármint a nyugatiakat az 50 éves megemlékezésekre díszvendégként.
Ahogy trianontól, úgy az 56-os szabadságeszméktől úgy húzódoznak a jelenlegi vezetés tisztelt balosai, mint az ördög a tömjénfüsttől. Annál jobban igyekeznek az események átértelmezésében: "56 szocialista forradalom volt". Most újból élni látszik a kádári ellenforradalom meghatározás.
Ezt nem szabad eltűrni, és hallgatni! Gyalázat!
Újrakezdeni
2006. május 29. 00:54 | Sorszám: 351
Ebben a topikban Trianonról van szó, melynek évfordulójáig egy hét van hátra.

A történelem során már sokan kiforgatták a háború kialakulásához vezető tényeket, mert a Központi hatalmaknak '14-es háború kirobbantásában és Ausztria-Magyarországnak a háború előkészítésében játszott szerepéről elterjedt elméletek néhány olyan elfogult történésztől származnak, akik feltevéseiket a korszak kétes hitelességű dokumentumaira támaszkodva dolgozták ki.

Sokan írtak a két háború közötti kiadott történetelemzésekben arról, hogy kétség nélkül az Európát uraló két nagy szövetséges érdektömb között előbb, vagy utóbb háborúnak kell kirobbannia.
A háború kirobbantása titkos szerb-orosz mesterkedés eredménye volt, melynek történetének megváltoztatását különösen az okiratok meghamisítása magyarázhatja... Az igazság terjesztését néhány befolyásos csoport cenzúrával akadályozta... A letűnt politikusok megkísérlik, hogy becsapjanak bennünket, amely a kortársaiknál sikerült is.

1914-ben a szerbek cselekedetei mögött sokkal fontosabb érdekek - Középeurópában és a Balkánon az oroszoké - húzódtak meg. (Nagy-Szerbia)
Franciaország felelőssége, hogy nem ellenezte a cári kormány keleti és balkáni törekvéseit.

1914-ben minden ravaszkodás arra irányult, hogy Ausztria-Magyarországot és Németországot hadüzenetre kényszerítsék, amit Franciaország és Oroszország titokban óhajtott, mert ezzel a diplomáciai előny az ő oldalukon maradt. Végül is az Oroszország elleni védekezés szükségessége vitte Ausztria-Magyarországot a Németországgal kötött szövetségbe.

A későbbi történelem során a szovjet és a környező államok tevékenysége minden korábbi megállapodást semmibe véve próbálta eltiporni a Kárpát-medencében fennmaradt magyar nemzeti tudatot, annak még a gondolatát is. Ehhez még külön adalék a kapcsolódó, sőt sokszor azonos cionista törekvések, vezetők tettei, de ez már egy másik, de sajnos az előzővel összefüggő történet.

Egy ország, nemzettudat nélküli megosztott népe a megfelelő eszköz, a hatalmi törekvések látványos katonai erő időnkénti demonstrálásával az uralom fenntartására, a legkisebb függetlenedési törekvések eltiprására. (szovjet blokk)

Magyarországot történelme során három csapás sújtotta:
- elfoglalta a tatár
- bevette a török
- felszabadította a szovjet
az utóbbi azért, mert a felszabadítás után elfelejtett hazamenni.
Akinek nosztalgiája van, az az ellenfelekkel tart, ezért nem szabad elfogadni semmi olyan törekvést, amely a szocializmus "nemzeti" értékeit akarja ismét.

Emlékezzünk az elszakított nemzetrészekre, a nemzetiségi összetartozás adjon erőt és reményt a nemzeti megmaradáshoz.

Újrakezdeni
2006. május 19. 20:20 | Sorszám: 121
Henri Pozzi: „Valamennyi legyőzött közül egyet sem sújtottak olyan keményen, mint Magyarországot. Az igazság nevében a szó szoros értelmében felnégyelték. Kivégzésre ítélték ... Lengyelország felosztása óta nem szakítottak még népet így szét ... Az erőszak békéje soha sem volt még ennyire előre elhatározott hatalmi cselekvésben, ennyire esztelen rombolásaiban és feledékeny a történelem tanulságaival szemben, szította a régi gyűlöletet, hogy újabb gyűlöletet teremtsen. Trianon tulajdonképpen nem tett egyebet, mint szentesítette az utódállamok seregeinek területfoglalásait, melyeket az Entente által aláirt fegyverszünet megszegésével hajtottak végre. A régieknél sokkal nagyobb igazságtalanságokat és visszaéléseket követtek el, annak a három országnak a javára, mely 1917-től kezdve rablóbanda módjára férkőzött be tekintélyes párizsi, római, londoni és washingtoni lapok szerkesztőségeibe propaganda-cikkeikkel, csekkfüzeteikkel, térképeket és statisztikákat hamisítva, okmányokat csonkítva, mint a vásári lókupecek. Ezeket az embereket nevezte Clemenceau sajnos későn -„győzelmünk sakáljai"-nak. Franciaország sajnos támogatást nyújtott ennek a zsákmányéhes hadnak, mely visszaélt a béke hatalmasainak, különösen Clemenceau-nak tudatlanságával és becsületességével. Ezek után nem csodálható, hogy a múltban - és ma is - felelősnek tartották és tartják ezért az aljasságért ... Ez a béke több igazságtalanságot és önkényt teremtett, mint amennyit megszüntetett. A legnemesebb kifejezések álarcul szolgáltak a legszemérmetlenebb külpolitikai hódítási eszközöknek. A nemzetiségeket a réginél százszor kegyetlenebb elnyomással sújtották ... Mintha hallanánk az ellenvetést: mennyiben tartozik ez ránk? Miért kell magunkat ebbe a „balkáni vitába" beleártani? Tisztázzák ügyeiket egymás között! Franciaország azonban felelős marad tévedéseikért, erőszakoskodásaikért, jogtalanságaikért, melyeket ő tett lehetővé és amelyeket pénzével, befolyásával, hatalmával támogatott. Nem von le sokat Franciaország felelősségéből az a kifogás, hogy a bizalommal való visszaélés áldozata lett ... /Yves de Daruvár: A feldarabolt Magyarország/

A fentiek után egyenesen következik, mivel a Szovjetunió is teljesen benne volt a területszerzési törekvésekben (Lengyelország, Kárpátalja, Besszarábia, Moldávia), a kommunista elvtársaknak tabu volt a területi problémákkal foglalkozni, főleg Magyarország, a magyar nemzet érdekében. Így lehetett a tömböt fenntartani, nyomatni kellett a nép felé az internacionalista maszlagot.
A kommunista felfogás egyenes folytatása volt a 2005 decemberi népszavazás kormánypropagandája is.
Meg lehet érteni a kommunistákat, megsértődtek, és rárontottak nemzetükre.

Csak azt nem értem, hogy miért pont a magyar kommunisták voltak ennyire a nemzetük ellen, a szlovák, román, sőt az orosz kommunisták sokkal inkább védték nemzetüket, szinte nacionalista módon. Lehet, hogy a kommunistákból a magyaroknak csak a selejt jutott?


Téma: ÜGYNÖKLISTA
Újrakezdeni
2005. február 21. 17:25 | Sorszám: 162
Érdemes elgondolkodni egy volt elhárító tiszt Szita Károlyhoz írott többrészes levelét (hvg.hu), ennek lényeges részlete a következő:
"Tisztelt Uram! Ha Ön nem dolgozott a kémelhárításnak, akkor nincs mit mondania. Ha dolgozott, akkor megint nincs mit mondania, mert aláírattak Önnel egy titoktartási nyilatkozatot, amelyben a kapcsolatot életre szóló államtitoknak minősítették az Ön és az állam részéről is, tehát Önnek nincs joga elismerni, hogy operatív úton is szolgálta Hazáját.
Mellesleg csak akkor lépjen ki a Fideszből, de mindenki más gyanúval érintett is elhagyja saját pártját, ha a pedagógusok, valamint az MSZMP, a párt egykori lángszavú írói, költői, bértollnokai is kiléptek onnan."
Fentiek szerint az erkölcsi felelősség szempontjából a leggyengébb láncszemként ismét az MSZMP "jeleskedik", hiszen az ő irányításukkal működött minden: közszolgálat, közigazgatás, rendvédelem, honvédelem, oktatás, közművelődés, stb.
Ellenőrzésük pedig az előbbieken kívül az országban az élet minden területére kiterjedt, nyilván megfelelő hálózaton keresztül történt. Ezért az abszolút bűnösök a legritkábban az ügynökök, megbízottak voltak, hanem a megbízók, vagyis az MSZMP.
Nem véletlenül megy a nagy ködösítés, az MSZP-nek nem érdeke az ügynökök megbízóinak felderítése. 15 évvel a rendszerváltás után felelősségvállalás nélkül úgy kijelenteni, hogy vége a rendszerváltás korszakának, ne visszafelé, hanem előre tekintsünk, nem egyéb, mint a dolgok elkenése, várjuk meg, míg az érintett elvtársak hitük megtagadásával szerzett vagyonukból vegetálnak, míg meg nem halnak.
Ez az igazi csont nélküli gerinc!
Emellett már csak hab a tortán alibi ügynökök kreálása, a hazudozás.
Nem szabad elfogadni az MSZP érintethetetlenségét!!!

Téma: Mi bajom a liberalizmussal?
Újrakezdeni
2003. december 02. 20:58 | Sorszám: 41
Nem úgy kellett volna feltenni a kérdést inkább, hogy "Mi a bajom a liberalistákkal?".
Az eddigi válaszok is erről szólnak. " "
Minden jószándékú ember egy jól értelmezhető mértékig toleráns és azt szabad akaratából teszi. " "

Téma: "NOSZTALGIÁZZUNK"!!
Újrakezdeni
2006. április 21. 19:06 | Sorszám: 2
Most mit tennél a helyemben János?
Ezt is gondolhatta Gyurcsány(i) Ferenc, mert a választás "tisztaságának" biztosításához külföldi megfigyelőket hívott. Mi nem gondoltunk erre, ugyanis azzal volt tele a bulvármédia, hogy nem delegál az EBESZ a magyar választásokra megfigyelőket.
Most kiderült, az orosz kapcsolatokban tapasztalt baloldal tudását kamatoztatni kívánja, az elődpárt is az oroszokhoz fordult hatalmának megtartásához. Kádár "apánk" is segítségül hívta az oroszokat, most ezt teszi Gyurcsány(i) Ferenc.
Nyilván az orosz "tapasztalatokat" kívánja kamatoztatni "demokratikusan"

Téma: Kóka a nagyon hülye
Újrakezdeni
2005. december 04. 17:31 | Sorszám: 13
Nosztalgiáznak Kókáék!
A szocializmusban a pártszócsövek szokták mondani: a szocializmus fejlettségét mutatja, hogy a kapitalisták a válságban már odáig jutottak, hogy a szakadék szélén állnak. (Mi meg egy lépéssel előttük jártunk )
Most a száz lépéssel az előnyünk szinte óriási, a fejlett nyugat megirigyelhet minket!!
A jelek szerint a dübörgés jelzi, hogy óriási mértékben felgyorsultunk, de többekben van bizonyos kételkedés, és helyzetük alapján várhatják, mikor következik be ama bizonyos csattanás, ami a megérkezést jelenti -- a szakadék aljára. Mert innen csak felfele vezethet az út.

Email a webmesternek | Gondola