gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Búcsú a Gondolától
Balambér
2004. november 14. 18:07 | Sorszám: 105
Hazug emberrel nem érdemes vitatkozni Edward !

Patrubányt törvényesen megválasztották,amit egy kis csoport nem akart elismerni,egyszerűen nem mentek be dolgozni.Senki sem zárta ki őket,csak ők önmagukat.

Kik belőled éltek, szent Világszövetség!

Valamennyire is normális társadalom valamennyire is normális tagjai egy választási kampány után - amiben esetleg sokszor még az elemi tisztesség szabályait is felrúgják abbéli igyekezetükben, hogy a győzelmet minden áron megszerezzék-, a végeredmény kihirdetése után visszatérnek az eredeti kerékvágásba. Ez jól látszott a most lezajlott amerikai elnökválasztásnál is, amikor Al Gore (az ismert és elképesztő események után is) elismerve, hogy alulmaradt, gratulált Bushnak - sőt ezen túl, még számtalan keserűpirulát is kénytelen volt fegyelmezetten lenyelni. Mondom - egy valamennyire normális társadalomban.
De nem nálunk!

A májusi küldöttgyűlésen a leköszönő Csoóri - ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos búcsúbeszédben értékelte volna az elmúlt időszak eseményeit, számba véve az elért eredményeket, esetleg utalva a tervezett, de valamilyen oknál fogva el nem végzett munkára - a leköszönésnek egy ugyancsak különös formáját választotta. Reszkető belsővel, fél szájjal, és fél szívvel szinte mindenki legnagyobb döbbenetére kijelentette a plénum előtt, hogy nem kíván beszélni, hanem felolvastatná - "hogy lelkiismeretét tisztán vihesse tovább" - a könyvvizsgáló (!!!) néhány soros jelentését. (Lelkiismerete vajon hol volt, mikor néhány milliócska mellé felkerült neve a postabankos VIP listára?). Mindezek után, abban a pillanatban, mikor Patrubány győzelmét kihirdették, felpattant, s csatlósaival elrohant a helyszínről, s kézzel megírta azt a levelet, amelyben csatlakozik a tizenkét szakadár által csupán másnap (!) megfogalmazott kijelentéshez, miszerint: "A választások ugyan demokratikusan zajlottak le, a folyamatot és annak eredményét azonban ennek ellenére sem tudjuk elfogadni." Ez a mondat máris bekerült az ún. rendszerváltás tragikomikus mondatainak első helyére. Ha jól belegondolunk, ilyesmit ki sem lehetne ejteni, de leírni, már végképp nem! Különösen nem azoknak, akik biztosra mentek, hogy az ő jelöltjük fog győzni. Már csak azért is, mert Csoóriék részéről a választásokat egy olyan mocskolódó médiakampány előzte meg, amely nemcsak a Világszövetség, hanem a hazai médiaélet történetében is párját ritkítja.

Hogy a kedves olvasó megértse, miről is van szó, legyen elég egy mondat: A Magyarok Világszövetségében most-zaj-lik- a- rend-szer-vál-tás.
A szerepvesztettek elvakult háborúskodásának ez a lényege. Minden más mellébeszélés! Figyelemre méltó, hogy mindazok, akik úton útfélen a Világszövetség tönkretételén ügyködnek, (szinte) kivétel nélkül az MDF (egykori) emberei - akiket nyilvánvalóan még maga a párt is szégyell. Viszonylag szűk körű, de annál nagyobb hangú középszerű önjelöltek, akik mára szinte mindenhonnan kiszorultak, és akarnokságuk ellenére- vagy éppen amiatt-, a legjobb úton vannak, hogy rövidesen mindenhonnan kiszoruljanak.

Jellemző, hogy pl. az az országgyűlési képviselő, aki előzetes egyeztetések után a Világszövetség totális amputálásának előkészítését kapta feladatául-, a költségvetési támogatás utolsó fillérig való megvonásának a parlament elé terjesztését, az a képviselő - lelkiismerete nyilván felébredvén -, ő maga is saját előterjesztése ellen szavazott! (!!!)

Az utóbbi 10 év magyar gyötrelmeit ismerve, nem nehéz elképzelni, hogy mi zajlik, a háttérben, a mélyben milyen indulatok forrnak az alul-maradottak részéről, hogy honnét ez az irracionális zsigeri gyűlölet részükről.
Ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, csak még nagyobb vehemenciával, és gyűlölettel, mint az általuk is sokat szapult - természetesen csak akkor, ha róluk van szó- "liberál bolsi" média. Tragikomikus jelenet volt, amikor az Százak Tanácsának egyik legutóbbi megbeszélésén a pulpituson időnként békésen elszunyókáló "Fekete Gyula bácsi", aki, amikor egy kis heccre van kilátás nem veti meg a járdára való leheveredést sem (lásd a sajtóban és tévében megjelent képeket), időnként harsányan elkurjantotta: Patrubány lehallgatja a telefonokat! A Világszövetségnél közbűntényes módon bánnak a pénzekkel! Jó lenne, ha valaki felhívná szegény, egykor számos érdemet is szerzett író figyelmét arra, hogy bűnpártolást követ el, ha nem tesz feljelentést ilyen galád tettekről, mikor tudomása van ezekről, ugyanis ezt a Btk. büntetni rendeli. Azok a személyek pedig, akik nyolc, vagy tíz éven át a fontoskodáson kívül tulajdonképpen semmit nem tettek, csupán saját glóriájukat igyekeztek polírozni, mulasztásaikat most vádolva kérik számon a jelenlegi demokratikusan megválasztott, alig fél éve működő, és azóta is gúzsba kötött vezetésen! Amikor bombaként robbant, hogy nem ők győztek, hirtelen elveszítették idegeik felett az uralmat. Mással nem lehet magyarázni a fenti veretes, immár klasszikus mondatot. Hiszen, ha a Világszövetségnél Csoóri regnálása alatt olyan gyönyörűen mentek volna a dolgok, ahogy azt ő és a korábbi vezetés egy része fennhangon hirdette, s hirdeti mind a mai napig, akkor Csoórinak nem kellett volna mást tennie, mint elegánsan távozni, s az ő zsenialitásának híján, pillanatokon belül úgyis jött volna az özönvíz. A szegény - jobb sorsra érdemes- költő sokban hasonlít a Főváros polgármesteréhez, aki immár tíz éve eredménynek tünteti fel a semmit, s a kutyapiszkos Budapestet mesteri módon sikerként igyekszik eladni. Ha Patrubány, a pénzügyek rendbetétele után most már mint elnök a szervezetet is rendbe szedi -rémültek meg az urak-, akkor kipukkan a világszövetségi léggömb, és most már feketén-fehéren mindenki számára nyilvánvalóvá válhat, hogy ügyeskedésük éveken keresztül nem volt más, csupán szemfényvesztés, a költségvetés által számukra juttatott százmilliók egyszerű elkonzumálása. Kiderülhet, hogy a király meztelen. Nekik csak egy számít (mindegy, hogy milyen rendszer van uralmon), csak minden áron szerepelni, szerepelni, fontoskodni, mindenhol sündörögni. Tündökölni a vélt hatalom talmi, pislákoló fényében. Diszkréten meg lehetne kérdezni: Hol volt a Világszövetség, amikor '96-ban a kormány elsumákolta, elcsalta a millenniumi ünnepségeket, vagy az Expót? A Csoóri által előszeretettel állandóan hangoztatott "létrehoztuk a Duna TV-t" szlogent most ne is részletezzük. (Annak akkori indítását - az ügy jellegéből adódóan, mivel az ilyesmi nem megy máról holnapra - igen alapos és hosszadalmas, nagyon költséges műszaki elokészítő munka előzte meg, a politikai döntésről nem is
beszélve. Anélkül, hogy most, az erre vonatkozó bizonyítékokat hely hiányában a kedves olvasó elé tárnánk, de, hogy minden gondolkodó a napnál is fényesebben lássa a lényeget, legyen szabad csak annyit mondani: a Duna Tv beindításához Csoórinak kb. annyi köze volt, mint Hornnak a vasfüggöny lebontásához. Aki nem hiszi, járjon utána.). Vagy hol vannak a Világszövetség által létrehozott lapok, mi lett a beléjük őlt sok-sok millióval? Csoóri nyolc év alatt nem volt képes egy a magyarságot összefogó, nemzettudat formáló lapot kiadni a sok-sok száz millió ellenére - hiúsága, és hozzá nem értése miatt két lapot is csődbe vitt - csak személyes érdek állt a lapok mögött: az önnépszerűsítés, az öntömjénezés. Miért nem vonták be a fiatalokat a munkába, miért nem gondoskodtak az utánpótlásról? Azért, mert a gerontokrácia - mint a szovjet PB tagjai annak idején - még ma sem akarja kiadni kezébol a hatalmat. De folytathatnánk a kérdéseket vég nélkül.

Kocsis L. Mihály szavait kissé megváltoztatva - a "régi undokok" biztosra mentek, hogy az ő jelöltjük fog győzni, hiszen ezt a forgatókönyvet egyszer már (tkp. kétszer!) ledugták a küldöttek torkán. Annak idején Antall József mesterien szerelte le Csoóri - korábbi mentora (ne feledjük, Antall a Kisgazdapártban tűnt fel először, s utána nagy hirtelen igazolt át az MDF-be)-, köztársasági elnöki ambícióit. Antall akkor megüzente államtitkárán keresztül, hogy ha nem Csoóri lesz az elnök, a Világszövetség nem kap pénzt (KAPU, 2000/5. p.2.). Erre találták akkor ki a "spontán" közfelkiáltásos szavazást". Miközben Csoóri epedve várta - reszkető keze a kilincsen, fél lába a küszöbön, fél lába a lépcsőházban, -hogy a küldöttek "közfelkiáltsanak" - megtudván a "váratlan" hírt, máris rohant, hogy meghajoljon a nemzet, és Isten akarata előtt. Saját szavaival: "Úgy lettem tehát elnök, ahogy a prófétaságot rühellő Jónás küldetéses próféta - Isten akaratából." (Csoóri: Győztünk! - Győztünk?, Népszabadság, 2000. XII. 4.).


A Világszövetségben több olyan ember volt, aki már mindent és mindenkit kiszolgált. Ezeknek egy része még az elemi tisztesség fogalmát sem ismeri. Ezzel is magyarázható, hogy vereségük után, ha már szereplési vágyukat nem élhetik ki, s végleg kútba esik annak még csak a lehetősége is, hogy a Világszövetség infrastruktúráját felhasználva kétes magánvállalkozásokat lehessen beindítani, minden eszközzel megkísérelték a Világszövetséget tönkretenni. Akad köztük volt kommunista párttitkár, "tévés szakember", de józan ítélőképességét elvesztett s korábbi erkölcsi tokéjét mára felélő, vagy ma jobboldaliságát hirdető korábbi "elkötelezett baloldali". Így könnyűszerrel mozgósították ma még szinte mindenhol meglévő összeköttetéseiket, kapcsolataikat. Sajtóban, rádióban, tévében, de kormányzati szinten is egy eddig soha nem tapasztalt hisztérikus és rággalomkampányt indítottak meg, mindennemű bizonyíték nélkül. Hecckampányukhoz, sajnos, szinte az egész ún. nemzeti sajtó is csatlakozott. (Egyesek, a nyilvánvaló hazugságok terjesztésével, míg mások az egyoldalú véleményeknek bő teret adva, s ugyanakkor elhallgatva az esetlegesen arra adott cáfolatokat, válaszokat.
Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a rutinos köpönyegforgatók a damaszkuszi úton való pendlizésük közben szinte mindenhol megfordultak, s ma még tisztességes emberek között is van némi - bár egyre kevesebb- hitelük.)

Az egész gyűlöletkampány mozgatórugója Csoóri, aki 70 éves is elmúlt, aki mind a mai napig úgy látszik nem tudta levetkőzni kötöttségét: azt, hogy fiatal korában a hazugságokkal, gyilkosságokkal, nemzetárulással telt bolsevik emlőkön nevelkedett, azon szocializálódott. Jó lenne hinni, hogy Rákosi
elvtárs 60. születésnapjára írt ódáját, meggyőződésből írta, bár ezt a gondolatot nagyon nehéz elfogadni akkor, amikor szüleit, családját ezzel egy időben ugyanez a rablógyilkos tette földönfutóvá.
Ide kívánkozik egy idézet (Erdélyi Magyarság, 2000/4. p. 19.), miszerint:
"Annál szomorúbban vettük tudomásul a börtönből való kiszabadulásunk után, hogy bálványaink, a népi írók nemcsak, hogy nem vettek részt a forradalomban, hogy semmiféle szolidaritást nem vállaltak a megtorlás áldozataival, de pár hónappal később ők kérték (pl. Csoóri Sándor is - a Szerk.), hogy vegyék le a napirendről (az ú.n. magyar kérdést az ENSZ-ben - A.F.), és kézcsókkal fogadták el a forradalmárok gyilkosainak kitüntetéseit és ajándékait." Varga László: Az Erdélyi ENSZ-per).
Tényleg, mit csinált Csoóri '56-ban?

Igen, ebben az időben esett áldozatul a vérgőzös bolsevik hatalomnak Tóth Ilonka, Mansfeld Péter, Brusznyai Árpád, és még sok százan, és tízezreket nyomorítottak meg egy életre a börtönökben, tették tönkre családok százezreit.

Csoóri Sándor - sajna - nem használta ki a bolsevikok által neki tálcán nyújtott lehetoségeket. Egy igen csak szerény érettségi után megtorpant, nem futotta tovább a szuszból! Egyetemre menni már nem volt ínyére, bár ha az ultrabalos Lenin Intézetet annak tekintjük (hiszen a "Foxi-Maxi" ma is, tíz
évvel az un. rendszerváltozás után még mindig egyetemi diplomának számít, egyenrangú egy orvosival, egy matematikusival, vagy biológusival), akkor ezen állításunk persze nem igaz. Itt többek között - rövid kitérőként- olyan jó társasággal szövődtek egy életre szóló, még ma is tartó igaz
barátságok, akikkel együtt koptatta a padot, mint Pozsgay Imre, s pláne mint
a szépemlék? Berecz János elvtárs, aki még közvetlen?l '90 előtt is "tollal ,és fegyverrel" harcolt az ellenforradalom ellen, vagy mint a derék Konrád György.

Tény, hogy a későbbiek folyamán Csoóri tett olyat is, ami ellentétben volt a "Párt" elvárásaival, s ez javára írható. Mint ahogy az is tény, hogy amikor megírta Duray Miklós: Kutyaszorítójához az előszót - és ezt mindenki hatalmas fegyverténynek ismerte el, mint ahogy a maga nemében az is volt,
jóllehet előzetes megbeszélés, és egyeztetés alapján esett őrá a választás, hogy azt megírja -, kapott egy év közlési szilenciumot. Ugyanakkor azonban jól fizető állását nem veszítette el. Sőt továbbra is akadály nélkül ömlöttek az abban az időben egy egyszeru földi halandó számára szinte elképzelhetetlen, mesebeli szerzői jogdíjak a szegény, szerencsétlen üldözött számlájára. (Csoóri minden bizonnyal sok mende-mondát eloszlathatna, ha letenné a Világszövetség választott tisztségviselői számára a szövetség által előírt un. III/III-as átvilágítását Patrubányé mellé, amit utóbbi már megkapott a Történeti Hivataltól.).

No, de lássuk, mi is történt a Magyarok Világszövetségében Csoóri (és az Úr) 2000. esztendejében, hogyan jutottunk el oda, hogy Csoóri & Co. áskálódásai, intenciói nyomán a kormány illetve az Országgyűlés lenullázta a Világszövetségnek, mint a legnagyobb magyar civil szervezetnek az utóbbi
hatvankét évben minden kormányzattól -teljesen mindegy, hogy milyen gondolattól vezérelve- élvezett támogatását. Nem érdemes túl messzire visszamenni a Világszövetség életében, azt azonban tudni kell, hogy Csoóri helyzete, főként a nyugati magyarok nyomására korábban már megingott, így nem is volt esélye egy újabb megválasztásra. Ő eredetileg Duray Miklóst szemelte ki utódjának, mert annak megválasztásával teljes befolyását megtarthatta volna. Azt a Durayt, akinek korábbi hatalmas erkölcsi tőkéjét mára - ő maga - szinte mindenütt lenullázta, s mivel felvidéki politikusként befolyását főként viselkedése, és stílusa miatt mára gyakorlatilag elvesztette. Duray csekély - bár ma még nem jelentéktelen - befolyását addig fogja tudni ideig-óráig még fenntartani, amíg a Magyarországról (hál' Istennek!) nagy mennyiségben a Felvidékre juttatott anyagi segítség egy bizonyos részét saját klientúrájának fenntartására tudja irányíttatni. Ha ettől elesik, mindenhol kegyvesztett lesz, méghozzá azonnal. Hogy korábbi hírnevéből még ma is meg tud élni, az csupán a magyarországi hírközlő szerveknek köszönhető, s mindazoknak a határon túli szervezeteknek, orgánumoknak, melyek anyagi biztonságát az a pénz jelenti, aminek folyósítását ő eddig nem akadályozta meg. Ez már csak emberileg is szomorú és tragikus - és ez is a múlt rendszer gyalázata-, hiszen megint bebizonyosodott, hogy idegileg és erkölcsileg hogyan lehetett korábban -a közéletben és a családi életben egyaránt - még a legtisztább embereket is tönkretenni.

Amikor 2000 elején beindult a választási kampány, Patrubány Miklós megzavarta a régi gárda, számukra idillinek elképzelt jövőképét. Patrubányt sorra jelölték a legkülönfélébb szervezetek, és biztosították támogatásukról. Ellenlépésként - biztos, ami biztos - Dobos László, több társával egyetemben pénzügyi visszaélés gyanújával feljelentette Patrubányt, és ezt a vizsgálatot keresztül erőszakolták. Az a Dobos tette ezt, aki a Világszövetség által alapított Magyar Segélyszolgálat Alapítvány által a '98-as (!) kárpátaljai árvízkárosultaknak összegyűjtött gyorssegély (!) szétosztásával, mint előző év szeptemberéig az Alapítvány vezetője, mind a mai napig (!) nem számolt el hivatalosan (lásd ezzel kapcsolatban: Árvízkárosultak?, Szolyvai Krónika, 2000. március-április, p.5).
Miután a feljelentést követően a Felügyelő Bizottság (idézet a jelentésből: "3 fő több napos munkával minden fellelhető adatot átvizsgált. Ennek kapcsán a Bizottság megállapította, hogy visszaélés gyanúja sem merült fel"), munkáját befejezte, a feljelentők kedvesen közölték Patrubánnyal, hogy ezt nem ellene
tették, hanem ellenkezőleg, az ő érdekében. ("Érted jöttünk elvtárs, nem ellened!").

Szinte ezzel egyidőben Csoóri (Patrubány elleni újabb lépésként) a január 29-i balatonaligai elnökségi ülésen nyilvánosan hazudott. Ezzel kapcsolatban az érdeklődő olvasó a KAPU 2000. októberi számából bőségesen tájékozódhat. A történet röviden a következő - idézet egy január 30-án kelt MVSZ tájékoztatóból: "Csoóri Sándor január 29-én Balatonaligán tájékoztatta az MVSZ Elnökségét arról a február 1-i találkozóról, amelyre Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára hívta az MVSZ vezetésébol Tőkés László tiszteletbeli elnököt, Csoóri Sándor elnököt, a régióelnököket és
Duray Miklóst, az MVSZ Stratégiai Bizottságának elnökét. Több elnökségi tag kérdésére, hogy Patrubány Miklós elnökhelyettes miért nincs a küldöttségben, elhangzott Csoóri Sándor egyértelm? válasza: a névsort a meghívó közölte. Azt a véleményt, miszerint ebben az esetben erkölcsi és szervezeti
kötelezettség figyelmeztetni a meghívót a mulasztásra (a Szövetség második számú vezetőjét nem hívta meg), Csoóri Sándor igenlően fogadta, az elnökség pedig nem kifogásolta."

Órákon belül kiderült, hogy "nem osztogatnak, hanem fosztogatnak", ahogy azt a klasszikus vicc is mondja. A találkozót nem Németh Zsolt kezdeményezte, a meghívandók listáját Csoóri állította össze, s a helyszín nem a Külügy, hanem a Benczúr utca. A többi stimmelt. Többen hazugsággal vádolták Csoórit, amire ő igen erélyesen, magából kikelve, kioktatóan, hisztérikusan feldúltan, erkölcsi piadesztáljáról perrel fenyegetőzött. És mit tesz Isten, néhány hónap után előkerült az a Csoóri által aláírt, január 13-án (!!!) kelt Németh Zsoltnak írt levél (iktatószám 5022/00), amelyben Csoóri személyesen közli a "beszélgetésen" résztvevők listáját: "Ezen a beszélgetésen az MVSZ részéről Tőkés László tiszteletbeli elnök, a három régióelnök, Duray Miklós és jómagam vennék részt" írja. Ezzel az elnöki "iktatott hazugsággal" vette kezdetét az a nagyon-nagyon szomorú folyamat, aminek még ma is isszuk a levét.

Patrubány elnökhelyettessé történt választása után (még 1996-ban) mindjárt olyat tett - ami a Világszövetség eddigi urainak elképzelhetetlen volt -lemondott tiszteletdíjáról, és azt közcélokra ajánlotta fel, s mind a mai napig nem is veszi fel azt. Ezzel egyidőben bevezette a Világszövetségnél addig ismeretlen pénzügyi fegyelmet. Megszűnt a hanyag eleganciával nylon szatyorban mozgatott tízmilliók kora. Csoórinak ugyancsak nem volt ínyére az, hogy be kell tartania a demokratikus szabályokat, hogy nem lehet többé a Világszövetséget hitbizományként kezelni. Szokatlan volt számára, hogy "megjelent a demokrácia túlbuzgó lidérce", "a szavazás újra, meg újra kierőszakolt perverzitása" (Óh, perverz magyar Országgyűlés! - A. F.),"Megjelent a varázsszónak beillő ügyrend fogalma". (Egy évi majdnem 300 millió Ft-tal közpénzekből működő intézmény már csak ilyen!). "Ettől kezdve
nem eszméket, nem kilombosítható igazságokat kerestünk -így Csoóri-, hanem a jogszerűség ilyen, vagy olyan árnyalatain rágódtunk". (Csoóri: Hogyan működik a magyar pokol. Szabad Újság, 2000.szept.20.)

Na, de ne kalandozzunk el ilyen messze. Mindjárt az "iktatott hazugság" után megint egy kellemetlen incidens zavarta meg Csoóriék elképzelését. Duray egy csúnya etikai ügybe keveredett, amiből olyan súlyos presztízsveszteséggel tudott csak kikecmeregni, hogy ezek után elnöki esélye nullára csökkent.
Ekkor kezdtek el szervezkedni Boross Péter megnyerésére. A terv az volt, hogy ez esetben Durayt, mint alelnököt csempészik vissza. Ugyancsak ezzel egyidőben osztódással szaporodtak az elnökjelöltek. A végén már három híján egy tucatnyira. Az volt a taktika, hogy mindenki kapjon minél több nyilvánosságot, s aztán majd a végén kölcsönösen lemondanak egymás javára. Mindegy, hogy kiére, csak ne Patrubányéra. Ez a választás előtti kortesbeszédekben teljesen nyilvánvalóvá is vált. Patrubány volt az egyetlen, akinek javára senki nem lépett vissza. Ő egyedül állta a sarat.

Mivel az előzetes médiakampány alapján a "régi undokok", a későbbi szakadárok biztosra mentek, hisztérikus sokként érte őket az eredmény. Ekkor azonnal kivonultak, ezzel bojkottálták az elnökhelyettes megválasztását, s megbénítani igyekeztek minden további munkát. Ezzel a Világszövetséget arra kényszerítették, hogy 15 millió Ft-ot fordítson egy újabb küldöttgyűlés
összehívására. (A dolog pikantériáját fokozza, hogy amennyiben Csoóri az ide vonatkozó s bevett, és törvényes gyakorlatnak megfelelően küldte volna ki a májusi meghívókat - amire korábban többször, nyilvánosan is felhívták a figyelmét - pl. ez is elkerülhető lett volna).

Tüstént kezdetét vette az a rágalomhadjárat, ami még ma sem veszített intenzitásából. Olyan vádakat puffogtatnak - puffogtatnak éjjel, puffogtatnak nappal, puffogtatnak minden hullámhosszon-, amit semmivel sem tudnak alátámasztani, de korábbi időkben gyökerező ismeretségi körüket felhasználva a jól bevált "goebbelsi módszert" gyakorolják továbbra is, miszerint egy hazugságot addig kell hangoztatni, és főleg olyan sokszor és minél szélesebb skálán, hogy azt a végén már az is elhiszi, aki az egészet kitalálta. Sajnos ebben nagyban kivette részét az írott és elektronikus sajtó, és teljes gőzzel alkalmazták a suttogó propagandát is, sőt alkalmazzák ma is a "magyarság ezen elkötelezett hívei". Természetesen, bizonyítékok nélkül.

Az a Csoóri, akit miután '96- ban újból "megválasztottak", s még mielőtt elvonult egy hónapra a kies Kaliforniába, hogy a választási kampány fáradalmaira, és lelki sebeire gyógyírt keressen -akkor még nagy vehemenciával és undorral utasította vissza, hogy a Népszabadságban publikáljon -, most oly
mértékig elragadtatta magát, hogy hűséges csatlósával, Pálfy. G.-vel (akit a Világszövetség Budapesti Szervezete már korábban kizárt tagjai sorából), a korábbi, foxi-maxit is végzett bolsevik párttitkárral (lásd Demokrata, 2000/36. - "Ennyi húst már én is sokallok" - p.12-13), a KISZ KB lapjának egykori helyettes, majd a Népszava későbbi főszerkesztőjével, a már mindenhol megfordult egykori nomenklaturistával itt ágáljon a Világszövetség ellen, abban a Népszabadságban, amelyik számára a nemzeti ügy nem kardinális fogalom. Indulatuktól vezérelve nem vették észre, hogy ezek a lapok korántsem azért fogadták örömmel írásaikat, mert azok megfellebbezhetetlen igazságokat tártak az olvasók elé, hanem azért, mert tudták, hogy ezekkel az írásokkal nemcsak a Világszövetséget, de azt az eszmét is kompromittálják, amelyet a Magyarok Világszövetsége mindig is képviselt.

Székelyhidi Ágoston a Népszavában gyalázkodott. Dobos László, az ötvenes évek Csehszlovákiájának
lelkes komszomolistája, Gustav Husaknak - kinek kezeihez a mártír gróf Esterházy János vére is tapad - Csehszlovákia 1968-as "testvéri" lerohanása utáni minisztere, a Magyar Nemzetben. (Igaz, ő mint egykori bennfentes a lapnál könnyű helyzetben volt). Hogy a kevésbé tájékozott olvasó is világosan lássa, hogyan m?ködik az "igazmondás": a bojkottálók szóvivője, Pálfy G. és a Népszabadság gyakorlatában, álljon itt egy egyszerű példa. Nevezett újság tavaly okt. 3-i számában Pálfy G. ismételten felkínálja magát: "Középre húzókra nincs szükség?" c. cikkével. Feltételezhetően, mivel mint kommunista párttitkár a baloldalról kikopott, a rendszerváltó pártban ugyancsak kiismerték, így most középre akar húzódni. Több érdekesség között (a többivel most ne foglalkozzunk) olvashatóó egy mondata: "Megjegyzem, a kötelező átvilágításról az után született határozat, hogy Patrubány Miklóst
elnökké választották, és a magyarországi és más régiók küldötteinek jelentős része kivonult a teremből." Pálfy G.-t nem zavarja, hogy ez nem igaz, hiszen a szavazásoknál ő is jelen volt. A Világszövetség helyreigazítást kért a laptól, mert, ahogy írták: "Ezzel szemben a valóság az, hogy erre a határozatra az elnökválasztás első fordulója után került sor (határozat szám: K-29/2000.), Patrubány Miklóst viszont csak a negyedik fordulóban választották meg. (határozat szám: K-53/2000)."
A Népszabadság ügyvédi irodájának nemes egyszerűséggel a válasza erre: "pontatlanságok, lényegtelen tévedések nem adnak alapot a sajtóhelyreigazításra." Ezek szerint tehát vannak lényeges, és lényegtelen
hazugságok. Pálfy G. jelleméhez tartozik, de, hogy a róla mára sokak által már igencsak ismert képet kissé árnyaljuk: újabban a Pannon Rádióban tűnt fel, többek között mint hír kommentátor. Mindezek után pedig egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy Pálfy G. a “168 Óra”- c. hetilapban boldogan
jelenti ki: "elégedett a Világszövetség apanázsának megvonásával". A jelenleg középre húzódzkodó szinte kéjesen közli: "Nagy jóvátételként éltem meg." (168 Óra, 2001/5.).

Dobosnak nemcsak a kívülálló számára sok szimpatikus vonását elismerve is fel kell hívjuk a kedves olvasó figyelmét egy tragikus apróságra. A csehszlovákok "másként" hajtották végre az ún. rendszerváltást, mint mi magyarok. Ők pl. "III/III-as listájukat" feltették az internetre. Ha valakinek netán kedve támadna a világhálón egy kicsit kalandozni, ne kerülje el az ott, több helyen megadott címek valamelyikét. Az egyik ilyen cím a http://stb.promedia.cz (stbzaz.htm), ahol, ha az érdeklodo a 16631-es sorszám alatt (Evid. c.), és a Kryci jméno (fedonév) rubrikában D duvernik=bizalmi) jelzéssel esetleg ismerős nevet talál, az talán nem lesz a véletlen m?ve. Jó lenne hinni, hogy itt csak egy provokációról van szó, és remélhetőleg Dobos ezt nyilvánosan cáfolni fogja.
Duray pedig - valószínuleg más, fontosabb dolga nem lévén - a jelenlegi Világszövetséget befeketítő nyilatkozataival, interjúival szinte az egész magyar sajtót, és az elektronikus médiát átfogja, határon innen és túl, megfogyatkozott erkölcsi tőkéjét tovább erodálva, közben persze gondosan elfeledkezve korábbi szerepérol, súlyos mulasztásairól. De a Világszövetség tönkretételén fáradozók névsorát még folytathatnánk.

Csoóri továbbra sem nyugodott bele, hogy szivárványfestés közben kiesett kezéből az ecset, ezért bírósághoz fordult, megtámadva Patrubány megválasztásának jogerős bírósági bejegyzését. A dolgok mai állása szerint a Legfelsőbb Bíróság, a kérelmét másodfokon, ezáltal végérvényesen elutasította.
Filó Katalin az általa ugyancsak szabotált küldöttgy?lés törvényben előírt befejeztét ugyancsak bírósági feljelentéssel szerette volna megakadályozni, de első fokon ő is vesztett. Mivel a decemberi küldöttgyűlést sem sikerült megakadályozniuk, az törvényesen és eredményesen lezárult, ezért már csak az ultima ratió maradt hátra: ki kell éheztetni, anyagilag kell szétzúzni, ellehetetleníteni a Világszövetséget, utána aztán megint lehet halászni a zavarosban egy esetleges új szervezet létrehozásakor. Csoóri, és csatolt részei ezt sikeresen el is érték. Az eredmény ismert. De, nem érték be
ennyivel, és a törvényesen megválasztott vezetőség ellen se szeri, se száma a szabotáló szakadárok által elindított ügyészségi vizsgálatoknak és bírósági pereknek. Megjósolható, hogy ezután a szokásos jogi
csűrés-csavarások következnek. A következő lépésként Csoóriék minden bizonnyal azon fognak ügyködni - hiszen eddig minden jogi lépést kimerítettek-, hogy a bíróság " a szövetség működését átmenetileg függessze föl, nevezzen ki egy kormánybiztost." Így sóvárog a babérkoszorús népnemzeti
ex elnök költő, -Rákosi elvtárs egykori dalnoka, az igazság felkent bajnoka - a Népszabadságban. (Csoóri Sándor író, Népszabadság, 2000. XII.)


Mindez nem lenne különösebben érdekes, mert hazánk azért jogállam (esetenkénti tévedés nem kizárva! - A.F.), ha a szabotáló szakadárok nem is akarják ezt belátni. A tragédia az, hogy állandó áskálódásukkal, obstrukciójukkal, tudatos zavarkeltésükkel, duruzsolásukkal agymosás szintjén mindenhol jelen voltak és vannak, s sikerült kormányzatunkat is megtéveszteniük, felmérhetetlen kárt okozva az egyetemes magyar ügynek. Nem hajlandók kicsinyes bosszújukat, sértődöttségüket félretenni és belátni, hogy a Világszövetség sokkal fontosabb intézmény annál, semhogy irracionális gy?lölet-özönük most már parttalanul lepjen el mindent. Az ilyen dolog senkinek nem használ. Állandó hangoskodásuk, hisztérikus áskálódásuk okozta, hogy a kormány ill. az Országgyűlés egy jogállamhoz szokatlan, méltatlan módon megvonta az állami támogatást, az új vezetésnek még csak esélyt sem adva a bizonyításra- de hát ez volt Csoóriék szándéka. Ezzel szinte azonnali hatállyal utcára kerültek a szövetség semmiről nem tehető vétlen alkalmazottai, akik a dolgok mai állásánál jelenleg még a törvényben előírt végkielégítésre sem igen számíthatnak, hiszen az azonnali hatállyal nulla fillérig lenullázott költségvetés erre még csak esélyt sem ad nekik. (Az arra való célozgatás, hogy az elvett összegnek az Illyés Alapítványnak való tutalása megoldja a helyzetet, nem egyéb demagógiánál, hiszen az Aapítványnak nincsenek meg a törvényes lehetőségei arra, hogy a Világszövetség működéséhez támogatást nyújtson.).

Ami történt mindenki számára ismert. A végre ismét jogállammá váló, "Európába készülő" Magyarországon ismét lezajlott egy demokratikus választás. A határon túli szavazók szintén jogállamokból érkeztek. Részben fiatal és a valódi jogállamiságban nem jeleskedő, részben nagy hagyományokkal rendelkezo jogállamokból. És született egy valójában senki által sem megkérdőjelezett eredmény. A győztest senki nem mérte meg, még nem volt alkalma a megmérettetésre. Így aztán csak suttogó propagandával lehet lejáratni. És ebben nincs is hiány, s a vesztesek vélt előjogaikba és maradék presztízsükbe, vagy inkább kapcsolataikba kapaszkodnak. Ez sem csoda a mai magyar valóságban.

A hihetetlen inkább az, hogy a sikeres magyar polgári kormány, kormányunk (kormányunk?), a legfiatalabb, tehát legromlatlanabb politikusokból álló csapat - az atomizált magyarság egyik leglényegesebb kérdésében - sorsdöntő lépésre szánta el magát e suttogó propaganda, vagy az említett kapcsolatok miatt: "azt beszélik", "mindenki azt mondja" alapon - anélkül, hogy az új vezetéssel még csak egy fél szót is váltott volna. Azzal szóba sem állva, attól a kezdet kezdete óta mind a mai napig mereven elzárkózva. Vajon miért?

Hagyta magát az elvakult győlölködő bojkottálók rágalmai által megvezetni, s ezzel - akarva, akaratlanul, hiszen a végeredmény szempontjából mindegy- , létrehozta a Magyarok Világszövetségének Trianonját. Pedig a Magyarok Világszövetsége ezzel a májusi választással végre-valahára a kormány számára is kegyelmi állapotba került. Ezek után pedig a párbeszéd elengedhetetlen.

Az MVSZ anyagi ellehetetlenítése úgy, hogy az új felállásban még alkalmat sem kap a bizonyításra, a legszomorúbb következtetésekre serkenti a kor beteg szelleme által is sarkallt agyainkat.
Adja Isten, hogy csupán annyiról legyen szó, hogy ők is tévedtek.
Mert tévedni emberi dolog. De tévedésünket felismerve, önmagunkat felülbírálni már a nagy emberek tulajdonsága.

Atzél Ferenc

Balambér
2004. november 12. 15:00 | Sorszám: 73
Csináljátok csak kedves bomlasztók,csináljátok ugyanezt továbbra is ! Jó munkát végeztek,Kádár bamba népe,legyen az bármely párt tagja,szimpatizánsa is,büszke lesz majd rátok !

Az olasz Massaro írta 1523-ban:

Idézet:
A magyarok a világ egyetlen népét sem szeretik,... Csakis önhasznukat tekintik fontosnak, lopják az államot, egyébként keveset törődnek vele. Maguk között hihetetlenül szítják a gyűlöletet és az ellenségeskedést, és mégis, napról-napra kölcsönösen egymásnál esznek-isznak, mintha testvérek volnának. A magyarok nem szolgáltatnak igazságot, nincs olyan igazságtalanság és méltánytalanság, amelyet el ne követnének, ha háromszor-négyszer pénzt csúsztatnak a kezükbe. A magyarok nem ismerik az engedelmességet, fennhéjázók és követelődzőek. Sem uralkodni, sem kormányozni nem tudnak, de tanácsot senkitől sem fogadnak el. A magyarok gyorsak az elhatározásban, de felette késedelmeskedők a kivitelben, ezért nem is végeznek semmit, kivéve, ha ivásról vagy az állam meglopásáról van szó, mert ezen dolgokban igen szorgalmasak.


Jó munkát továbbra is !

Balambér
2004. október 19. 15:41 | Sorszám: 51
Miért szóltok bele ? Similis simili guadet ! Van aki Kínába, van ki a Déli sarkra,mások Olaszországba,sokan Párizsba vagy Londonba,de olyan akad aki az Index féle kommunista fórumra vágyik .

Téma: Bravó Orbán Viktor!
Balambér
2004. november 15. 23:04 | Sorszám: 167
Leszavazták a kormányt Irak-ügyben

Az Országgyűlés elutasította az Irakban szolgáló magyar katonai kontingens mandátumának három hónapos meghosszabbítását.

A kormány javaslatának elfogadásához kétharmados többség kellett volna. 191-en szavaztak a 90 napos hosszabbítás mellett, 159-en ellene, tartózkodás nem volt. Így életben maradt a 2003 őszi döntés, miszerint a magyar katonák december 31-ig teljesíthetik feladataikat Irakban.

Balambér
2004. november 10. 01:26 | Sorszám: 137
Így is volt ! Az a szerencsétlen idfióta akarta ezzel tovább zsarolni Orbánt !
Balambér
2004. november 10. 00:12 | Sorszám: 130
"lassan átveszem Mercurius ..."

Na ne csináld,te leszel majd a fórum esze ?

Balambér
2004. november 09. 01:14 | Sorszám: 120
Kár volt ennyit kínlódjál Amice !

Ennyit - úgy néz ki - én nem fogok végig silabizálni. Tanulj meg előbb elfogadhatóan írni magyarul, utána lehet elolvasom, de csakis aztán, oktasd csak a magyarokat.(Van mosott agyú amerikai elég kísérletezz velük !) Természetesen nem biztos, hogy akkor többen meghallgatnak majd, hiszen aki rablókat, tömeggyilkosokat, öntelt tömeggyilkos eszméket véd, azt inkább leköpni szokták felénk, s nem meghallgatni, elolvasni, legyen ugyan amcsi, ruszki vagy hottentotta az illető!

Az USA már végleg elveszítette a világ becsülését, utolsó gyilkos rablónemzet lett,gyűlölik őket, s azt tartják hogy megérdemelnék, hogy végre megfizessenek nekik azok, akiket tönkretettetek, s bár senki nem kívánja, - de ha megtörténik hogy valaki, valakik majd törlesztnek a rajtuk esett sérelmekért - e miatt a gyűlölet miatt, nem sok könnyet ejtenek majd értük. Pedig ártatlanok fognak meghalni majd ott is ismét, s nem az akasztani való senkiházi – a saját népüket is legyilkoló (szeptember 11-én ) - politikusokat, és seggnyalóik, akik megérdemelnék

Balambér
2004. november 07. 19:16 | Sorszám: 67
Menj a hazaárulók csoportjába,fórumára s ott szónokoljál, ne itt !
Balambér
2004. november 07. 17:56 | Sorszám: 58
Már megint túlzozttan optimista vagy. Áruld már el nekünk is,hogyan lehetne értelmes embereknek párbeszédet folytatni egy szinte minusz inteligencia hányadossal rendelkező alakkal,aki idült alkoholista,s ebből kifolyólag olyan betegséget szerzett,hogy a mai napig is éjjelente bepisil az ágyba ?
Balambér
2004. november 07. 17:48 | Sorszám: 57
Azoknak, akik - nem igazán tudnak már, vagy még magyarul írni - de a magyarokat oktatják itt, hogy támogassák az amcsik igazságtalan gyilkos politikáját, amit az ENSZ engedélye nélkül kezdtek el, hogy kiraboljanak egy országot, legyilkolják annak békés lakosságát, azért hogy megszerezzék azok olaját !

Az összeállítást szintén amerikaiak készítették, békés amerikaiak, akik nem gyilkosságokkal, rablásokkal szeretnének kitűnni. Mert vannak ilyenek is, még akkor is ha üldözik őket, még akkor ha kevesebben vannak, mint azok akik a csimpánzszemű Bush tömeggyilkost választották vezérükké !

==========================================================

AZ OREGON CENTER FOR PUBLIC POLICY ÁLTAL KÉSZÍTETT ÖSSZEÁLLÍTÁS.

1. Hány százalékát adja az Egyesült Államok lakossága a Föld lakosságának?

6%

2. A világ vagyonának hány százalékával rendelkezik az Egyesült Államok?

50%

3. Melyik ország rendelkezik a legnagyobb olajkészlettel ?

Szaúd-Arábia

4. Melyik a második legnagyobb olajkészlettel rendelkező ország?

Irak

5. Világszerte évente mennyi pénzt költenek fegyverkezésre?

900 milliárd dollárt

6. Ebből mennyi jut az Egyesült Államokra?

50%

7. Az ENSZ szerint az USA katonai költségvetésének hány százaléka biztosítana alapvető megélhetést a teljes emberiség számára?

10%

8. Hány ember vesztette életét háborúban a II. Világháború óta?

86 millió

9. Mióta rendelkezik Irak vegyi és biológiai fegyverekkel?

Az 1980-as évek óta.

10. Irak saját maga állította elő ezeket a vegyi és biológiai fegyvereket?

Nem, az anyagok és a technológiák az amerikai államtól származnak, valamint részben Angliától és magáncégektől.

11. Elítélte az Egyesült Államok az irak-iráni háborúban az irakiak gázhasználatát?

Nem.

12. Hány embert ölt meg gázzal Szaddám Husszein a kurd Halabiában 1988-ban?

5.000

13. Hány nyugati állam tiltakozott akkor ez ellen?

0

14. Hány gallon "Agent Orange"-t (feniltartalmú, rovarirtószerként is alkalmazott vegyi anyag) használt az USA a vietnámi háborúban?

17 millió.

15. Van bizonyított összefüggés a szept. 11-ei terrorista támadás és Irak között?

Nincs.

16. Becsült adatok szerint hányan haltak meg az Öbölháborúban?

35.000

17. Hány tonna használt uránium maradt Irak és Kuwait területén az Öbölháború után?

40 tonna

18. Az ENSZ felmérései szerint mekkora volt a rákos megbetegedések arányának növekedése Irakban 1991 és '94 között?

700%-os

19. Az USA állítása szerint Irak katonai fegyvereinek hány százalékát semmisítették meg 1991-ben?

80%

20. Van-e bizonyíték, hogy Irak fegyvereit önvédelmen és elrettentésen kívül másra is tervezi használni?

Nincs.

21. Hány áldozatra számít a Pentagon egy esetleges iraki beavatkozás esetén?

10.000

22. Ennek hány százaléka lesz gyerek?
Több, mint 50%

23. Hány éve hajt végre az USA légitámadásokat Irak ellen?

11 éve.

24. 1998 decembere és 1999 szeptembere között az USA és Anglia háborúban álltak Irakkal?

Nem.

25. 1998 decembere és 1999 szeptembere között hány kiló robbanószert dobtak Irakra?

Közel 10 millió kilogrammnyit.

26. Hány éve született a 661-es ENSZ határozat, mely szigorú szankciókat léptetett életbe Irak exportjára és importjára?

12 éve

27. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1989-ben?

38

28. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1999-ben?

131 (ez 345%-os növekedést jelent)

29. Hány millió irakit feltételeznek hogy meghalt 1999 októbere óta e miatt ?

1.5 millió

30. 1997 óta a szankciók következtében a becslések szerint hány iraki gyermek vesztette életét?

750.000

31. Kiutasította-e most Szaddam a fegyverzetellenőröket Irakból?

Nem.

32. Hány fegyverzetellenőr volt Irakban 1998-ban?

300

33. Közülük hánynak volt problémája a hatóság ellenállása miatt?

5.

34. Beengedték-e a fegyverzetellenőröket a Ba'ath párt központjába?

Igen.

35. Az ENSZ fegyverzetellenőreinek korábbi vezetője szerint Irak tömegpusztító fegyvereinek hány százalékát találták semmisítették meg 1998-ban?

90%-ot.

36. Be akarja-e engedni Irak a fegyverzetellenőröket az országba?

Igen.

37. Hány ENSZ-határozatot szegett meg Izrael 1992 óta?

Több, mint 65-öt.

38. Hány ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel?

8.

39. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Irak?

0.

40. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik az Egyesült Államok?

Több, mint 10.000-rel.

41. Melyik az egyetlen olyan ország, mely használt már nukleáris robbanótöltetet?

Az Egyesült Államok.

42 Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Izrael?

Több, mint 400.
==========================================================

Befejezésül egy kérdés,milyen alak az aki ilyesmit támogat ? Alakot írtam,mert ember szót nem igazán lehet használni rájuk !

Balambér
2004. november 07. 01:43 | Sorszám: 13
Ami embertelenséget,galádságot,gyilkosságot az amcsik ebben a háborúban is elkövettek,azzal már jó érzésű ember nem csak Magyarországon,de máshol sem -szinte az egész világon sehol - szimpatizál senki!
Balambér
2004. november 07. 01:08 | Sorszám: 8
Az Usa jóindulatának elvesztésére való rájátszás nem hoz már semmit a konyhára.Az Usát lassan nem csak a fél,az egész világ utálja és tegyük hozzá megérdemelten.

Az Usa (utolsó) csatlósának lenni már régen nem érdem !

Balambér
2004. november 06. 23:06 | Sorszám: 2
Attól még brávót érdemel Orbán egyenes kiállása !

Remélhetőleg mások - a többi jobboldali képviselő - is ugyanezt gondolja a dolgokról, és nemmel szavaznak majd a hosszabításra !


Téma: Tőkés: az MVSZ valótlanságot állít
Balambér
2004. július 27. 18:11 | Sorszám: 239
"– A romániai magyarság a tavalyi népszámlálás adatai szerint Trianon óta a legnagyobb létszámbeli veszteséget szenvedte el. Ennek okait sokan és sokféleképpen magyarázzák. Mi ezzel kapcsolatban a Magyarok Világszövetségének álláspontja?

– 2002 júliusában Debrecenben ülésezett az egyesült Kárpát-medencei Régió Tanácsa, a régió legfőbb testülete, amely kimondta, hogy valóban drámai mértékű a fogyás. Tudni kell, hogy visszajelzések százai igazolják: a népszámláláskor rendellenességek voltak, nagyon sok embert nem kérdeztek meg etnikai hovatartozásáról, máshol ugyanezt ceruzával írták be, nyilván megmásítható formában. Nincs okunk ezeket az eredményeket hitelesnek tekinteni — ez az első és legfontosabb észrevételünk. A Magyarok Világszövetsége elérkezettnek véli az időt arra, hogy elkezdődjék a külhonban élő magyarok önmegszámlálása, hiszen nem tehetjük ki magunkat évtizedenként annak, hogy — háborgó világtalan szövétnek módjára — megkérdőjelezhető hitelességű források alapján próbáljuk a nemzeti közösségünk életében végbemenő folyamatokat értékelni. Mindazonáltal a fogyás kétségtelen, még ha nem is ilyen méretű."

Balambér
2004. július 27. 17:55 | Sorszám: 237
A Magyarok Világszövetsége hű marad eredeti céljaihoz
Beszélgetés Patrubány Miklóssal, az MVSZ elnökével
[ 2003-01-29 ]

Közben a Magyarok Világszövetségében zajlik az élet, és számos olyan dolog történik, amely a mainál jóval nagyobb pozitív visszhangra tarthat számot. Az új év kezdete jó alkalom volt arra, hogy Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét itthon, Kolozsváron, az elmúlt esztendő mérlegéről kérdezzem.
— A Világszövetség életében 2001 a háború esztendeje, 2002 a konszolidálódás éve volt, 2003 pedig hitem szerint a szövetségépítés éve lesz. 2001 decemberében a Fővárosi Bíróságon ítélet született abban a perben, amelyet a Legfőbb Ügyészség indított a Magyarok Világszövetsége ellen, külső felbujtók ügyködése nyomán. A keresetben az MVSZ tevékenységének felfüggesztését és felügyelőbiztos kinevezését kérték. A bíróság részben helyt adott az ügyészségi kérésnek, felügyelőbiztosnak azonban a megválasztott elnököt nevezte ki, igazat adva a tisztújítás demokratikus választási eredményének. Jóllehet a per még folyik, magunk is megfellebbeztük, az elsőfokú végzés egyértelműen a Magyarok Világszövetségét igazolta. Így kezdődött a 2002-es esztendő, és azzal ért véget, hogy sikerült bérbe adnunk a Magyarok Világszövetsége Benczúr utcai székházát: néhány évig itt fog székelni a Kínai Népköztársaság nagykövetsége. Ezzel eloszlattuk azt az aggodalmat, amivel barátainkat és az MVSZ-el rokonszenvezők egész táborát riogatni lehetett, tudniillik, hogy a Világszövetség anyagi ellehetetlenülése miatt az értékes épület kalapács alá kerülhet.
Minden szervezet életében meghatározó fontosságú testület a küldöttgyűlés, és ez így van az MVSZ-ben is. Tavalyi küldöttgyűlésünk egy sor érdemi döntést hozott. Újragondolta a Világszövetség szerkezetét, egyesítette az utóbbi tíz évben elkülönülő, és ebben az elkülönülésében anakronisztikussá váló Kárpát-medencén belüli regionális tagoltságot, létrehozva az új, egyesült Kárpát-medencei Régiót. Az MVSZ új felosztása pragmatikus természetű, mert a valóságos élethelyzeteknek megfelelően tagolja nemzetünket: a Kárpát-medence minden zugában őshonosak vagyunk, a világ többi részében pedig betelepülő szórványként élnek közösségeink. A két régió egyesítésének igen fontos szimbolikus üzenete is van, mégpedig az, hogy a Világszövetség testén belül a magyar nemzet azon közösségei, amelyek a Magyarok Világszövetségéhez tartozónak vallják magukat, felszámolták Trianon örökségét. Mindez az európai folyamatokkal összhangban történt, hiszen egyre inkább légiesülnek a határok. Ha az európai államok közös pénznemet tudnak elfogadni, az MVSZ miért ne tudná legalább azt megvalósítani, hogy a Kárpát-medencében a tagdíjat azonos pénznemben fizethessék. A küldöttgyűlés további alapszabály-módosító határozatainak gyümölcse ezután fog beérni, gondolok itt többek között az MVSZ pártoló tagságára. Ez a tagság nem valamiféle anyagi pártolást jelent: aki ezt vállalja, az egyetért az MVSZ alapszabályzatába foglalt célokkal, értékekkel. Ez azoknak az alapvető értékeknek és céloknak a támogatását jelenti, amelyek tíz év munkája során érlelődtek meg. Ezeken rajta van Duray Miklóstól Sütő Andrásig, Pozsgay Imrétől Hódi Sándorig, Borbély Imrétől Püski Sándorig és Tőkés Lászlótól Csoóri Sándorig mindazok kézjegye, akik az elmúlt tíz esztendőben a Világszövetség életében szerepet vállaltak.
– Az elmúlt másfél év alatt az MVSZ eltávolította a Benes-dekrétumokról az idő porát. Mint kiderült, ezek életben maradtak, mégsem beszélt róluk senki...
– Magyar kultúrközegben a Benes-dekrétumok felemlegetése ma már egyenértékű a Magyarok Világszövetsége tevékenységének emlegetésével, hiszen másfél év alatt, a teljes anyagi nincstelenség és az ellenünk folytatott "háború" körülményei között, az MVSZ-nek maradt annyi energiája, hogy figyelmét e dekrétumokra összpontosítsa. Az Európai Unió nagy megrökönyödésére a Benes-dekrétumokat sem a szlovákiai magyar politikai párt, sem az egymást váltogató magyar kormányok nem tették szóvá. Nem nézhettük tétlenül, hogy Szlovákiában és Csehországban továbbra is érvényben legyenek az elhíresült dekrétumok, amelyek embertelenségükben vetekszenek Hitler bármely gyilkos rendelkezésével. Immár több Európai Parlamenti képviselő megfogalmazta, és a plénum előtt kimondta, hogy ezek a dekrétumok Európa szégyenét jelentik. 1945-ben, 46-ban és 47-ben, amikor a dekrétumok végrehajtása tombolt, mindenki hallgatott. A Magyarok Világszövetsége volt az egyetlen intézmény, amely akkor hallatta szavát. Levéltárunkból elővettük a korabeli dokumentumokat: ezek tanúsága szerint az MVSZ vezetői minden illetékes fórumot figyelmeztettek a Benes-dekrétumok emberiség ellenes voltára. Mostani akciónk hat strasbourgi és brüsszeli megjelenéssel volt fűszerezve: volt egyéni és csoportos, nyilvános és zártkörű meghallgatás, fórumon, szemináriumon tártuk a világ elé a dekrétumok máig tartó hatását. A politikai cselekvésnek szinte teljes palettáját kimerítettük. Annyit sikerült elérnünk, hogy amikor Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor az Európai Unió külügyi bizottsága elé állt, azok a parlamenti képviselők, akik az MVSZ-től tudták meg, hogy a Benes-dekrétumok magyarokat is érintettek, feltették a kérdést, hogy Magyarország miként viszonyul ehhez a problémához. Az általam Magyar Kiáltványnak nevezett fehér könyvet tavaly, november 7-én, az Európai Parlament épületében nemzetközi sajtótájékoztató keretében, mutattuk be, az MVSZ elnökét az Európai Parlament képviselői fogták közre. A könyv előszavát az Európai Parlament egyik frakcióvezetője írta. Az MVSZ által kiadott fehér könyv, úgy tűnik, megrengette az európai intézményrendszert. Első ízben merült fel az, hogy Szlovákia esetében is beszélgetés tárgyává kéne tenni a dekrétumok ügyét. E helyen is köszönetet mondok a belgiumi magyar lobbinak, mert nélkülük mindez nem valósulhatott volna meg.
– A Fidesz vezette kormánykoalíció az MVSZ-től közismerten megvonta az évi több mint kétszázmillió forintos állami támogatást, ami a konzervatív nemzeti körökben nem kis megrökönyödést keltett. A Világszövetség hogyan vészelte át ezt a súlyos pénztelenséget, illetve van-e stratégia arra, hogy állami támogatás nélkül is fenntarthassa a szervezetet?
– Amikor 2000 decemberében a kormánypártok, a Fidesz és a Kisgazdapárt előzetes figyelmeztetés nélkül, képviselők által szabálytalannak tartott eljárással, puccsszerűen lenullázta a Magyarok Világszövetségének költségvetését, egy soha nem volt helyzet állt elő. 1938-as létrehozásától 2000 decemberéig nem fordult elő, hogy a magyar állam ne támogatta volna az MVSZ kiemelten közhasznú, magyarságszolgáló tevékenységét. A támogatás megvonásakor a Világszövetség napi fogyasztása 500 ezer forint volt: 30 alkalmazott tartotta fenn a folyamatos információáramlást minden létező csatornán, ennek megfelelő költségekkel. Ameddig ezt a hatalmas gépezetet le tudtuk fékezni, magasra ugrottak a kifizetetlen költségek. A munkatársak végkielégítése 25 millió forintba került, ami a Világszövetség már nem létező költségvetését terhelte... Az MVSZ ezt a példátlan helyzetet nehezen tudta kezelni, még ma is küszködik vele. Számításaink szerint további másfél esztendőbe telik, amíg saját forrásainkkal sikerül kialakítanunk azt a szerteágazó tevékenységet, amelyre elhivatottságot és felkészültséget érzünk. Közben a Világszövetség hitelét ezer módon, ezer csatornán rontották, mind a magyarországi, mind a határon túli magyar médiába eljuttatott hamis információval. Tavaly derült ki, hogy költségvetésünk lenullázását követően a Világszövetség hitelét intézményesen is rombolták: diplomáciai körökben elterjesztettek egy irományt Kommunikációs panelek a Magyarok Világszövetségéről címmel, amely néhány oldalon a lehető legsötétebb képet festette szervezetünkről. Ausztráliában derült ki, hogy az akkori magyar nagykövet valamennyi magyar szervezetnek eljuttatta ezt a nem hivatalos "kormánydokumentumot". Nos, ilyen körülmények között próbáljon valaki adakozóktól pénzt szerezni, miközben lépten-nyomon azt terjesztik róla, hogy konfliktusai, rendezetlen anyagi kérdései vannak, a Világszövetség szemben áll a magyar kisebbségi pártokkal, az MVSZ-t nem támogatja a magyar kormány, ügyészségi eljárás folyik ellene, stb. Ezért mondottam küldöttgyűlési beszámolómban, hogy a támogatás megvonása — jóllehet "halálos" csapásnak szánták — a legkisebb rossz, amit ez alatt a két év alatt az MVSZ ellen elkövettek.
– Sokak számára mai napig kérdés, hogy a nemzeti értékeket valló Orbán-kabinet miért üzent kíméletlen hadat a Magyarok Világszövetségének.
– Azt hiszem, hogy ezt tőlük kellene megkérdezni. Annyit viszont tudunk, hogy az MVSZ 2000-es választását megelőzően Magyarország akkori miniszterelnöke, Orbán Viktor nyíltan beavatkozott egy független társadalmi szervezet tisztújítási folyamatába. Miután a hivatalban lévő miniszterelnök egyik elődjével összefogva beszállt az MVSZ tisztújításába, vélhetően nehezen tudták megemészteni, hogy mindezek ellenére egy kevésbé ismert erdélyi csapat került ki győztesen a versengésből. Azt lehetne ragozni, hogy hányan és milyen módon tettek keresztbe a Világszövetségnek, hiszen csupán nyilvánosan bevallott elnökjelöltből tizenkettő volt. Közöttük olyan jeles személyek, mint Duray Miklós, püspökök, közéleti nagyságok egész sora. A nyilvánosan bevallott elnökjelölteken kívül voltak olyanok is, akik nem jelentkeztek a megmérettetésre, arra számítva, hogy előbb-utóbb elvéreznek a jelöltek, és akkor ők mintegy a helyzetet mentve, kezükbe vehetik a Világszövetség irányítását. Összegezve: nem az én tisztem megítélni, hogy aki magyarként ellenünk cselekszik, miért teszi. Lelke rajta!
– A tavalyi választásokat követően szocialista-liberális színezetű kormánytöbbség alakult Magyarországon. Miként sikerül az új kormányzó pártokkal közös nevezőre jutni?
– Már a Világszövetség elnökjelöltjeként egyértelművé tettem, hogy ragaszkodom az MVSZ alapszabályzatának azon kitételéhez, amely szerint a Magyarok Világszövetsége pártoktól és kormányoktól független. Árnyaltabban fogalmazva ez úgy értendő, hogy pártoktól és kormányoktól függetlenül, de a mindenkori pártok és kormányok szavára figyelve, hiszen az MVSZ-nek nem célja, nem érdeke szembe menetelni egyetlen magyarországi párttal vagy kormánnyal sem. Az elmúlt időszak bizonyította, hogy következetesek voltunk. 2002 április 27-én küldöttgyűlésünk, amely immár a választási eredmények ismeretében ült össze, négyötödös többséggel határozatot fogadott el, amelyben arra kérte a leköszönő országgyűlést és kormányt, hogy két év történéseinek ismeretében fogadják el a Magyarok Világszövetségének kiemelten közhasznú tevékenységét, és szabadítsák fel a 2000-ben visszatartott költségvetési támogatását, miután a bírósági perek egész sora a mai vezetést igazolta. Ugyanez a határozat az eljövendő magyar kormányhoz és országgyűléshez is fordult. A leköszönő kormány válaszra sem méltatta kérésünket. Az újonnan megválasztott kabinet képviselői viszont fogadtak, és több rendbéli tárgyalás során eljutottunk odáig, hogy valóban belátták a támogatás szükségességét. Szeptember vége felé mégis meghátráltak. Hivatalos tárgyalás keretében mondták, hogy Csoóri Sándor, az MVSZ volt elnöke és néhány más, külföldi szereplő rendkívül kemény hangon követelik az MVSZ tovább tartó "kiéheztetését". Az illetékes államtitkárnak elmondtam: normális körülmények között ez nem kellene hogy gondot jelentsen, még akkor sem, ha tucatnyian kérnék a támogatás további megvonását. A Magyarok Világszövetségén belüli véleménykülönbséget úgy kell elképzelni, mint az Országgyűlésbelieket, mondjuk megszorozva negyvennel vagy ötvennel, hiszen nem csak ideológiailag olyan színes a világ magyarsága, mint az Országgyűlés, hanem ehhez hozzáadódik az ötven ország eltérő érték- és szokásrendje is. Ha Magyarország jogállam, akkor a hatalomnak a Világszövetség legitim képviselőivel kell szóba állnia, és nem a választások során alul maradókkal, hiszen a szervezetben demokratikus választások voltak. Képzeljük el azt a helyzetet, ha a Medgyessy-kabinet az Országgyűléstől csak akkor kapna pénzt működésére, ha ezt megelőzően mondjuk Orbán Viktor, Kövér László és Áder János csak jót és szépet mondana Medgyessy Péterről és kormányáról... Magyarországon tehát a demokrácia és a jogállamiság ekképp botladozik a politikum többnyire láthatatlan útvesztőiben.
– Az MVSZ által kidolgozott külhoni magyar állampolgárság törvénytervezete az elmúlt két év alatt nem került az országgyűlés elé. Helyette elfogadták a kedvezménytörvényt, amelyről azóta kiderült, hogy nem oldja meg a külhoni magyarság gondjait. Néhány hónapja ismét divatba jött a kettős állampolgárság emlegetése. Németh Zsolt, aki a Fidesz-kormány idején keményen ellenezte, hogy akár szót is ejtsenek róla, most elfogadhatónak tartja, sőt pártja nevében támogatja. Vajon mi vezetett ehhez a fordulathoz?
– Ez egy jellegzetesen ellenzéki politika, amikor felelőtlenül lehet ígérgetni. Amíg négy éven át kormányon voltak, csak rajtuk múlott, hogy Magyarország és a külhoni magyarok viszonya végre rendeződjön. A státustörvényt a Magyarok Világszövetsége egy korszakalkotó lépésnek tartotta, de csak első lépésnek az általa igazi megoldásnak tekintett külhoni magyar állampolgárság irányába. Ez a státustörvény ma ott tart, hogy a szakmai hibái miatt feltupírozható külpolitikai nyomás alatt ezer támadás éri, és kérdéses, hogy egyáltalán marad-e belőle valami. Ha akkor a magyar kormány a szomszédai által is gyakorolt kettős állampolgársághoz, vagy az MVSZ által öt év következetes munkájával kiérlelt, és az európai politika szintjén megmérettetett külhoni állampolgárság eszközéhez folyamodik, elkerülhető lett volna a mostani vészhelyzet. Amióta Európa államai 1997-ben aláírták az Európai Egyezményt az állampolgárságról, a kettes és a többes állampolgárság intézménye nem csak megtűrt, hanem egyenesen ajánlott jogi eszközként működik. Nota bene: Románia elsők között írta alá a dokumentumot, és miközben az RMDSZ kormánypozícióban "tátotta a száját", a besszarábiai és bukovinai románok számára alanyi jogon elérhetővé tette a román állampolgárságot. Váltig csodálkozom, hogy azok a magyarországi, illetve erdélyi politikusok, akik mélyen hallgattak, amikor 2000-ben e kérdés tárgyalásának ideje lett volna, ma fennhangon zengedeznek a kettős állampolgárság üdvözítő voltáról.
– A romániai magyarság a tavalyi népszámlálás adatai szerint Trianon óta a legnagyobb létszámbeli veszteséget szenvedte el. Ennek okait sokan és sokféleképpen magyarázzák. Mi ezzel kapcsolatban a Magyarok Világszövetségének álláspontja?
– 2002 júliusában Debrecenben ülésezett az egyesült Kárpát-medencei Régió Tanácsa, a régió legfőbb testülete, amely kimondta, hogy valóban drámai mértékű a fogyás. Tudni kell, hogy visszajelzések százai igazolják: a népszámláláskor rendellenességek voltak, nagyon sok embert nem kérdeztek meg etnikai hovatartozásáról, máshol ugyanezt ceruzával írták be, nyilván megmásítható formában. Nincs okunk ezeket az eredményeket hitelesnek tekinteni — ez az első és legfontosabb észrevételünk. A Magyarok Világszövetsége elérkezettnek véli az időt arra, hogy elkezdődjék a külhonban élő magyarok önmegszámlálása, hiszen nem tehetjük ki magunkat évtizedenként annak, hogy — háborgó világtalan szövétnek módjára — megkérdőjelezhető hitelességű források alapján próbáljuk a nemzeti közösségünk életében végbemenő folyamatokat értékelni. Mindazonáltal a fogyás kétségtelen, még ha nem is ilyen méretű. Ez vészjel kellett volna hogy legyen az erdélyi magyar politikusok számára. Fel kellett volna állniuk, és át kellett volna adniuk helyüket másoknak. Személyesen Markó Bélára és csapatára gondolok, akik 1993 januárja óta háborítatlanul irányítják a romániai magyar nemzeti közösséget. Markó Bélán kívül egész Közép-Kelet Európában egyedül a fehérorosz Lukasenkónak adatott meg, hogy tíz éven keresztül háborítatlanul irányíthassa országát, pártját vagy nemzeti közösségét. Ha Markóék RMDSZ-es szerepvállalásukat szolgálatként fogták volna fel, és nem hatalmi törekvéseik eszközeként, akkor a népszámlálás eredményeinek közzétételekor meg kellett volna köszönniük a bizalmat, és azonnal átadni helyüket valaki másnak! Az erdélyi magyarság számára oly borzalmas XX. században két világháború és ötven év kommunizmus, amiből huszonöt év Ceausescu-diktatúra, együttvéve nem okozott akkora veszteséget, mint ez a tíz esztendő, amely alatt az erdélyi magyarságot egyetlen csoport és ugyanaz a személy vezette.
– A mostani RMDSZ-kongresszus hozhat-e lényegi változást, valamilyen új stratégia kidolgozását?
– Úgy látom, hogy a jelenlegi kongresszusnak egyetlen tétje van: megfosztják-e vagy sem tiszteletbeli elnökségétől Temesvár hősét, Tőkés Lászlót. Ez összességében kiábrándító. A jelenlegi kongresszuson fel sem merül egy tisztességes stafétabot-átadás. Sőt, mi több, azt látom, hogy két ország kormánya teljes politikai súlyával összefogna azért, hogy az RMDSZ élére újraválasszák Markó Bélát. Az RMDSZ-en belül teljesen egyoldalúvá vált a politikai játszma. Az a csoport, amely tíz év óta irányítja az RMDSZ-t, ma a szervezetben megingathatatlan hatalommal rendelkezik. Más kérdés, miként viszonyul ehhez az erdélyi magyar nemzeti közösség. Amíg valamilyen formában az erdélyi magyaroknak nem adatik meg a választás lehetősége, hanem mindig csak a szavazás kényszerével szembesülnek, addig a mostani állapotok nem fognak megváltozni. Pedig néhány halaszthatatlan és igen fontos kérdésre választ kellene keresni.
– Melyek volnának ezek?
– Az RMDSZ, amelynek magam is tagja vagyok, kongresszus előtt áll. Ilyenkor minden szervezetnek önvizsgálatot kell tartania, végig kell tekintenie az elmúlt kongresszus óta megtett úton, és számba kell vennie a történteket. Három kérdéskört jelölök meg: milyen szövetséget, milyen magyar közösséget és végül milyen országot építünk.
A szövetségépítés képe lesújtó. Azt látjuk, hogy a képviseleti demokrácián az RMDSZ kénye-kedve szerint követ el erőszakot. Először volt kellő elrugaszkodottsága ahhoz, hogy ötszázezer erdélyi magyar aláírását semmibe véve, politikai munkája során egy más törvénytervezetet szavazzon meg, mint amit az őt megbízó erdélyi magyar nemzeti közösség aláírásával szentesített. Ez példátlan. Másodszor 2000-ben aláírásgyűjtésbe kezdett a külhoni magyar állampolgárság intézményének támogatására. A több százezer aláírást feldolgozatlanul, összegyűjtetlenül dobta sutba. Az a vezetés, amely választóinak aláírását így kezeli, csak manipulációs tömegnek, hivatkozási alapnak tekinti népét. A mostani kongresszusnak szembe kellene néznie a történtekkel.
Vegyük a második kérdést: milyen magyar közösséget építünk? Az erkölcs minden időkben, de a mostani világméretű átrendeződések idején különösen fontos, megkerülhetetlen dimenzió. A mostani kongresszusnak többek között arra a kérdésre is választ kellene adnia, amit egy SZKT-én már feltett egy képviselő, és amely azóta is válasz nélkül maradt: "hogyan történhetett meg, hogy a csíkszeredai egyetem épületét — magyar közpénzekből — közel tízszer annyiért vette meg az egyetemet működtető alapítvány, mint amennyiért azt a román állam eladta?" Igaz-e mindez, és ha igen, kik a közbeeső közvetítők, és hová lett a dollármilliós nagyságrendű összeg? Hasonlóképpen az erdélyi magyar nemzeti közösség tagjainak tudniuk kellene, hogyan ítéltek meg egyetlen erdélyi felekezet egyetlen egyházkerületének negyedmilliárd forintos támogatást, és mire lett az felhasználva. Vajon nem futotta volna ebből a pénzből, mondjuk, Kölcsey Ferenc, Himnuszunk költője sződemeteri szülőházának megváltására? Ha az RMDSZ az egész erdélyi magyarságot képviselné, kongresszusa ezeket a kérdéseket nem hagyhatná válasz nélkül.
Harmadjára nézzük, hogy milyen országot építünk. A mostani kongresszusnak döbbenten szembe kellene néznie a társadalom elképesztő elszegényedésével. Oda jutottunk, hogy két tanári fizetés nem elég egy téli gázszámla kifizetésére. A nyugdíjasok a lét és a nemlét határán szenvedik végig a telet. Milyen országot építünk tehát? Hol vannak ennek az országnak a páratlan altalaji és természeti kincsei? Miért nem lehet egy ennél méltóbb emberi létet megteremteni? Ezekre a kérdésekre is választ kellene adnia annak az RMDSZ-nek, amely azzal az üdvözítőnek tűnő kifogással vállalt kormányzati szerepet, hogy nemcsak a magyarság, hanem az egész ország jólétéért küzd.
És ekkor még meg sem pedzettünk nemzeti közösségünk jövője szempontjából megkerülhetetlen kérdéseket. Csak példaként említem: hogyan éri el az RMDSZ, hogy az európai integráció során az erdélyi tömbmagyar területek, a Székelyföld és a partiumi magyar tömb önkormányzó régióvá váljanak? Vagy e téren maradhat minden a régiben? Ugyancsak példaként hozom szóba, hogy foglalkozni kellene Magyarország közelgő európai uniós csatlakozásával és annak számunkra megkerülhetetlen, várható következményeivel. A nemzet egészéért érzett felelősség jegyében, legalább úgy, mint tették azt az ausztráliai magyarok az Adelaide-i nyilatkozatban, e hónap elején. Vagy ne szólj szám — nem fáj fejem?
Azt hiszem, emlékeztetnem kell politikusainkat egyik MVSZ-tisztviselő társunk közismertté vált mondására: a magyarok nemzeti szimbóluma nem a strucc — hanem a turul! Kérdezett: Makkay József (Szabadság)

Balambér
2004. július 27. 17:29 | Sorszám: 236
Nagyvonalú adomány a dévai gyerekeknek
[ 2004-06-12 - 07:08:34 ]




A Magyarok VI. Világkongresszusának sikerén felbuzdulva egy - nevének elhallgatását kérő - magyar vállalkozó azzal a kéréssel fordult a Magyarok Világszövetségéhez, hogy közvetítse Böjte Csaba ferences atya „gyerekei” részére felajánlott nagyvonalú adományát.

A felkérés nyomán az MVSZ eljutatja Dévára azt az 526 pár különböző méretű, vadonatúj sportcipőt, amelynek 80%-a Lancast márkájú.

A hírt az MVSZ képviselője tegnap jelentette be az Üllői úti Fradi pálya hangosbemondóján annak a barátságos labdarugó mérkőzésnek a szünetében, amelyet ugyancsak a dévai gyerekek megsegítésére szerveztek. A bejelentést nagy taps fogadta, annál is inkább, mert a Ferencváros korábbi sztár csatára, Lisztes Krisztián azonos márkájú cipőben focizik.

Az adományról telefonon értesülő Böjte Csaba atya örömmel nyugtázta, hogy minden cipőnek lesz gazdája, 3 évestől 24 évesig, majd gratulált a Magyarok Világszövetségének a kettős állampolgárság érdekében vállalt felelőségéhez: „végre egy olyan kezdeményezés, amelynek sikeréért tiszta szívvel imádkozom minden este gyermekeimmel együtt.”- mondta a népszerű Csaba atya.

Budapest, 2004. június 9.

MVSZ Sajtószolgálat

Balambér
2004. július 27. 17:10 | Sorszám: 235
Egy dolog világosan látszik,hogy Tőkés abba a csapatba állt,akiknek foghúzással egyenlő lesz az,ha az önhibájukon kívül határon túl élők kettős állampolgárságot kapnak.
Balambér
2004. július 26. 17:48 | Sorszám: 233
Az MVSZ elleni kereset ügyében döntött a Fővárosi Itélőtábla
Mádl Ferenc fogadta Patrubány Miklóst
[ 2004-05-25 - 15:11:46 ]




Ma délelőtt a Fővárosi Itélőtábla elutasította azt a keresetet, amelyet az MVSz 2000. évi demokratikus tisztújításának eredményét elfogadni nem tudó kis csoport indított azért, hogy a bíróság semmisítse meg az akkori küldöttgyűlési határozatokat.

A Magyarok Világszövetségének elnöke ma találkozott a Magyar Köztársaság elnökével.

MVSz Sajtószolgálat

Balambér
2004. július 26. 17:18 | Sorszám: 232
Adalékok „az MVSZ ellen folytatott koncepciós per" kapcsán 2.
[ 2004-04-20 - 18:46:38 ]




Tisztelt Szerkesztőség!

Szemenyei-Kiss Tamás és Gergelics Valéria, az Erdély.ma portálra küldött levelükben „részletezett kiegészítéseket fűztek” az ún. „MVSz-per”-nek nevezett bírósági eljáráshoz.

Ez a hír igaz, ugyanis a kiegészítéseket ténylegesen elküldték, mert azok meg is jelentek…

Csak éppen… nem sok köze van az MVSz-perhez, amit állítólag buzgón tanulmányoztak a levél szerzői. Feltételezem, hogy komoly, sőt nemzetközi jogi szaktudással rendelkeznek.
Átnéztem én is az említett híreket, és töredelmesen bevallom, túl sokat nem értettem belőlük, nem lévén járatos jogi berkekben, laikusként annak adok igazat, akit utoljára hallgatok meg…

De ez esetben egyáltalán nem ez történt.

Ugyanis a kiegészítések, egy kis bevezető jogi eszmefuttatás ürügyén, csak a Patrubány Miklós állítólagos „kommunista rendszerekkel folytatott kollaboráns tevékenységét” ismertetik, azaz sejtetik. Lerí a stílus, a hangnem, ami szinte rémisztően hasonlít a régmúlt idők eszköztárára. Ha Patrubány kommunista kollaboráns volt, akkor nyílván jobbról kell jönnie a támadásnak. Hát bizony itt van az „adalékok” első nagy ellentmondása. NEM a jobboldal eszköztárát használják, ugyanis annyira „fúj a szél az érvek között”, hogy ezt a támadást csakis a másik oldal radikális vonaláról küldhették… Vagy ennél is egyszerűbb, ha ez a két intellektuel, mélyen elkötelezett ember elvállalta, hogy egy megrendelt, gyanakvást hintő, a lejáratás szándékával megírt levelet, a nevükkel hitelesítve közhírré tegyenek.

Lássuk a vádakat:

- a neve Nicolae Stefan Patrubani. (Aki nem ott született, az nem tudhatja, hogy a szórványban miként működött annakidején az anyakönyvvezetés.) Tehát, mit is keres a Világszervezet élén egy Idegen? (egy abból a 20 millióból, akik meg fogják bénítani a magyar munkaerőpiacot). Sajnos a határokon túl egyre többen vannak, akik sokkal komolyabban veszik a hivatalos nevüket, és már magyar igazolványt sem kérnek, kettős állampolgárságot, iskolát és óvodát sem. Ezek lennének azok, akikkel szemben Miklós alulmarad??

- Érdekes, többen úgy tudjuk, hogy egyetemista volt a kolozsvári Műszaki Egyetemen, nem műsorszerkesztő, ha pedig elvállalta a Visszhang-ot, akkor dicséretére váljék, hogy sikerült neki magyarul „kapcsolatban lenni az egyetemi pártközpontokkal”. Ezt bizony Markóék még ma is irigyelhetik … rendkívüli teljesítmény lehetett ez annakidején…

- A kolozsvári Számítástechnikai Intézet annakidején az ország egyik legpatinásabb ilyen jellegű munkahelye volt. Aki ott dolgozott, annak jó szakembernek is kellett lenni. Talán azoban az években, született meg a PRAE is. Ajánlom a két levélíró intellektuelnek, hogy járjon utána, érdekes olvasni az első román személyi számítógép megalkotójáról, aki úgy „szolgálta a Condukátor, a … diktatúráját”, hogy mint pártfunkcionárius és csupa szórakozásból, egy jobb gépet állított össze, mint az annakidején közkedvelt Sinclair vagy Commodore.

- De uram, hölgyem, éppen ilyen hülyének nézik az Erdély.ma olvasóit???

Hivatlan prókátorként írtam e további adalékot a „koncepciós perhez”. Talán mégis érdemes volt leközölni a levelet, bár én legszívesebben nem tettem volna ki az Erdely.ma ablakába. Így legalább jobban megismerjük egymást.

Kedves Barátaim, jó lesz odafigyelni néhány névre!… Mert mindig lesznek olyanok közöttünk, akik mindenre képesek, ha valakit be kell mocskolni.

Mindig lesz olyan ember, akinek nem tetszik Tőkés, de nem tetszik Markó sem, nem szereti Orbánt, de Szűrőst sem, utálja Katonát és utálja Frundát is, illetve még nem is hallott róluk, nem is ismeri őket… és mégis tollat ragad, ha erre felkérik.

Azaz NINCS saját véleményük, csak szajkóznak és ma ezt sajnos már hangosan is megtehetik…

Tisztelettel,
Dizsei Dániel

Balambér
2004. július 26. 17:17 | Sorszám: 231
Adalékok „az MVSZ ellen folytatott koncepciós per" kapcsán
[ 2004-04-17 - 23:10:13 ]




A 2004. február 6-i illetve az április 7-én és 8-án olvasott erdély.ma híreket tanulmányozva az alábbiakban részletezett kiegészítéseket fűznénk a Magyarok Világszövetsége, valamint Patrubány Miklós ellen folyó koncepciósnak nevezett bírósági eljáráshoz:

Az, hogy „európai bírósághoz fordul a Magyarok Világszövetsége", a jelenleg is folyó bírósági eljárás tükrében egyszerűen nem lehetséges. Azokat az ügyeket lehet csak „európai" bírósághoz vinni, amelyeket Magyarországon jogerős bírósági ítélettel lezártak és az érdekeltek minden hazai fellebbezési lehetőséget kimerítettek. Az ún. „MVSZ-per" ettől az állapottól még igen messze van. „Csoóri 1952-ben Rákosi Mátyáshoz írt versével" kapcsolatban - amely teljes egészében megfelel a valóságnak! - illő lett volna megjegyezni azt is, hogy Nicolae Stefan Patrubani (Patrubány Miklós) úr sem feddhetetlen a kommunista rendszerekkel folytatott kollaboráns tevékenységekben.

A Nicolae Stefan Patrubani néven anyakönyvezett román állampolgár 1952. december 23-án született Medgyesen. Már ifjú korában, 19 évesen, 1971-ben tagja lett a Román Kommunista Pártnak.

A kiváló pártmunkája jutalmaként a kolozsvári Műszaki Egyetemen az intézményen belül működött „Visszhang" nevű rádió vezetésével bízták meg, ezzel lehetősége nyilott arra is, hogy az egyetemi pártközpontokkal folyamatos kapcsolatban legyen.

1976 és 1978 között Bukarestbe került, aktív pártmunkáját a főváros pártbizottságában végezte - egészen addig, amíg 1978-ban vissza nem küldték Kolozsvárra, ahol a Számítástechnikai Intézetben „helyezkedett el".

E helyen 11 éven át tevékenykedett, szolgálva a Conducator, Nicolae Ceausescu diktatúráját - ezt követően, 1992-ben átlényegülve (demokrataként és vállalkozóként) kezdett ismét politizálni.

Szemenyei-Kiss Tamás
Gergelics Valéria

Balambér
2004. július 26. 17:14 | Sorszám: 230
Európai bírósághoz fordul a Magyarok Világszövetsége
[ 2004-04-09 - 15:56:54 ]

Patrubány Miklós, az MVSz elnöke, előzetes konzultáció alapján megbízta Dr. Léh Tibor és Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédeket, hogy a Magyarok Világszövetségét és annak 2000. májusában megválasztott vezetőit ért súlyos sérelmeket vigyék a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bírósága elé.

Dr. Léh Tibor, Párisban élő ügyvéd, az MVSz Nyugati Régiójának elnöke és Dr. Gaudi-Nagy Tamás, európa jogi szakjogász, az MVSz elnökségi tagja elvállalta a megbízást.

Mint ismeretes, a Fővárosi Itélőtábla Nagycsütörtökön tárgyalja azt a koncepciós pert, amelyet a 2000. májusi világszövetségi tisztújításon alulmaradtak köre Csoóri Sándor egyetértésével és az ügyészség támogatásával indított a Magyarok Világszövetsége ellen.

A koncepciós eljárás, valamint a politikai befolyással való visszaélés az elmúlt három év során erkölcsi kárt okozott a Magyarok Világszövetségének. Ugyanakkor az anyagi kár is jelentős - több mint egymilliárd forint -, hiszen ebben az időszakban semmiféle költségvetési támogatásban nem részesült az MVSz.

(2002. szeptemberében Csoóri Sándor személyesen kereste fel Szabó Vilmos államtitkárt és követelte, hogy a kormányzati döntésre előkészített közel százmilliós támogatást se adják meg az MVSz-nek. Elgondolkodtató az a befolyás, amelyet az MVSz korábbi elnöke gyakorolhat a szocialista kormányzat államtitkárára. Ennek gyökere összefügghet Csoóri 1952-ben Rákosi Mátyáshoz írt versével.)

A strasbourgi megkeresés fontos eleme lehet az ügyészségre vonatkozó törvény azon rendelkezése, amely a kommunista időkre jellemző eljárásra ad lehetőséget, alapvetően sértve az egyesülési jogot és az önkormánzatiság elvét, és amellyel kapcsolatban az MVSz már korábban megkereste az Alkotmánybíróságot.

Budapest, 2004. április 7.


Elnapolták a tárgyalást

Május 25-re halasztották az MVSz elleni koncepciós per tárgyalását.

Budapest, 2004. április 8.

Az MVSZ ellen folytatott koncepciós per háttere

Patrubány Miklós ez év febr. 6-án kelt leveléből egyértelmüen kirajzolódik az MVSZ ellen folytatott koncepciós per háttere.

Dr. Király Gábor ügyvéd úr részére

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A Szedlmajer László és a Legfőbb Ügyészség felperesek által a Magyarok Világszövetsége ellen folytatott perben keletkezett két ez évi felperesi beadvány késztet jelen levél megírására.

A két felperes által a bíróságra külön benyújtott, de azonos keltezésű és szemmel láthatóan egyeztetett, immár majdnem azonos tartalmú beadvány csak látszólag nehezíti az alperes védekezését. A valóságban, azáltal, hogy a két felperes egyazon álláspontra helyezkedett láthatóvá váltak az ügyet a háttérből szívósan szító szereplők és szándékuk alantassága, és jobban kidomborodott a felperesek álláspontjának tarthatatlansága.

A két beadvány fontos közös elemének tartom a következőket:

1. A felperesek egybecsengően kérik a 2000. májusában megtartott MVSZ tisztújító küldöttgyűlés valamennyi határozatának megsemmisítését, és felügyelő biztos kinevezését. E követelésüket arra a vélelmezésre alapozzák, hogy az MVSZ korábban, még az előző elnök, Csoóri Sándor idején, fontos kérdésben mulasztást követett volna el.

2. A felperesek egybecsengően kinyilatkoztatják, hogy az MVSZ alapszabályában a küldöttválasztás kérdéskörében tarthatatlan hiányosságok vannak, és ezért kérik a bíróságot, hogy maga hívjon össze egy MVSZ küldöttgyűlést, melynek kizárólagos feladata az MVSZ alapszabályának megfelelő módosítása lenne.

3. A két felperes megegyezett a felügyelő biztos személyében is, Dr. Szabó Bélát jelölve e tisztségre.

4. A két felperes álláspontja abban is megegyezik, hogy a felügyelő biztos fizetését az – amúgy fizetett alkalmazottak nélkül működő – alperesnek kell biztosítania.


Ki húzódik meg a két felperes mögött?

Elegendő adat áll rendelkezésünkre, hogy bebizonyítsuk a felperesek vádjai alaptalanok, és a mögöttük meghúzódó személy, nem más, mint az MVSZ leköszönt elnöke, akit nem az igazság keresése, nem a szabályos működés iránti igény, hanem csupán önös politikai érdek vezényel.

Az első számú felperes Szedlmajer László, csak annyit árul el magáról, hogy MVSZ tag. Azt, hogy köze lenne Kiss Máriához, Csoóri Sándor volt titkárságvezetőjéhez, legfönnebb bennfentesek tudhatják, vagy akik Budapest telefonkönyvéből kiolvassák, hogy ez a két személy vélhetően igen szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen nem csupán címük azonos, hanem telefonszámuk is. Amíg a Csoóri Sándor kabinetfőnöke volt, Kiss Máriáé volt az utolsó szó minden olyan kérdésben, amely a szövetség alapszabály- és jogszerű működésére vonatkozott. Ha tehát lett volna szabálytalanság, vagy törvénytelenség az MVSZ akkori működésében, akkor abból a Kiss Mária – vélhetően a mostani első számú felperes felesége – felelőssége nem vonható ki.

Ez évben kelt beadványában mindkét felperes bizonyos Szabó Bélát, MVSZ tagot jelöli meg felügyelő biztosként. Ez esetben sem könnyű átlátni, hogy vélhetően Szabó Béla mögött is Csoóri Sándort kell keresni. Szabó Béla nem más, mint annak a Szlatényi Évának a férje, aki 1995. és 2000. között Csoóri Sándornak a fent említett Kiss Máriát leszámítva, a legközelebbi munkatársa volt.

Szabó Béla nem csupán azért nem alkalmas a felügyelő biztosi teendők ellátására, mert sohasem volt olyan szintű választott tisztségviselője az MVSZ-nek, ahonnan érdemi rálátása keletkezhetett volna ennek a szerteágazó és bonyolult intézményrendszernek a működésére, hanem azért is, mert felesége peres érintettsége nem szavatolja az elfogulatlan viszonyulását.

A magunk részéről, a fent ismertetettek alapján, kellőképpen bizonyítottnak látjuk, hogy az MVSZ ellen folyó peres eljárás mögött, Csoóri Sándor vezetésével az a csoport áll, amelyik 1992-2000 között irányította a Magyarok Világszövetségét, és amely 2000-ben alulmaradt a tisztújítás során.

Legsúlyosabb következményekkel járó követelésüket, t.i. azt, hogy a bíróság semmisítse meg a Magyarok Világszövetsége 2000. májusában megtartott tisztújító küldöttgyűlésének valamennyi határozatát, a felperesek leginkább azzal támasztják alá, hogy a küldöttgyűlés összehívására törvénytelen körülmények között került volna sor.

A törvénytelenséget abban vélik felfedezni, hogy az MVSZ küldöttgyűléseinek korábbi határozatai között nem lehet olyan határozatot találni, amely meghatározta volna a küldöttek országonkénti számát, jóllehet az MVSZ 2000 májusában hatályos alapszabályának rendelkezései ezt a feladatot a küldöttgyűlés hatáskörébe helyezték.

Le kell szögezni, és ki kell mondani, hogy az MVSZ Küldöttgyűlése, azáltal, hogy sem 1999. áprilisában, sem 2000. májusában, egyetlen küldött sem kérte a küldöttek országonkénti létszámának módosítását, és mindkét alkalommal a Küldöttgyűlés, mandátumvizsgálattal igazolt módon, összeült és határozatokat hozott, hallgatólagosan jóváhagyta és elfogadta a küldöttek országonkénti számát.
Ráadásul tudatom, hogy jelen per 2001. november 19-én első fokon meghozott végzésének ismeretében azért, hogy semmilyen, még formai mulasztással sem legyen vádolható, és azért, hogy maximálisan jogkövető magatartását bizonyítsa, az MVSZ 2002. áprilisában megtartott Küldöttgyűlése napirendjére tűzte a küldöttek országonként létszámának kérdését, ebben határozatot hozott, és határozatával megerősítette azokat az országonkénti létszámokat, amelyek 1996. óta az MVSZ-ben hatályosak voltak.

A fent vázolt, és a végsőkig elmenő védekezésre megítélésem szerint azért van szükség, mert amennyiben az ügy felperesei és a bizonyítottan őket befolyásoló korábbi MVSZ elnöknek sikerülne az MVSZ 1999. áprilisi küldöttgyűlése „mulasztásának” ürügyén megsemmisíttetnie a 2000. májusában megtartott tisztújítás eredményeit, azzal olyan gyalázat történne, amely párját ritkítaná a magyar állam életében. Ismerve és kellően bizonyítottnak találva, hogy jelen per hátterében az MVSZ korábbi elnöke áll, valamint tudva azt, hogy az MVSZ korábbi elnöke személyesen felelős azért, hogy az MVSZ 1999. áprilisi Küldöttgyűlése egyáltalán a mulasztás vétségével vádolható, továbbá ismerve az első számú felperes Szedlmajer László és a kiszemelt felügyelő biztos Szabó Béla közvetlen hozzátartozóinak Kiss Máriának és Szlatényi Évának a szerepét az 1999-es küldöttgyűlést megelőző időszakban, végül látva azt az ádáz harcot, amellyel az MVSZ 2000-ben leköszönt elnöke mind mai napig akadályozni próbálja a Magyarok Világszövetségének tevékenységét, megalapozottnak és indokoltnak tűnik annak a kérdésnek felvetése, hogy vajon nem szánt-szándékkal és előre eltervelt módon „mulasztotta” el 1999-ben az MVSZ akkori elnöke és köre a küldöttek országonkénti számának napirendre vételét, hogy később, mondjuk 2000-ben, ha az esedékes tisztújítás eredménye nem volna kedvük szerint való, akkor „felrobbanthassák” a saját kezükkel gondosan elhelyezett „taposó aknát”?

A második számú felperes, a Legfőbb Ügyészség /LFÜ/, arra való hivatkozással kéri az MVSZ 2000. májusi tisztújító küldöttgyűlése határozatainak megsemmisítését, mert vélekedése szerint az MVSZ alapszabályának hiányosságai folytán nem lehetne megállapítani, hogy a küldöttgyűlés küldötteit szabályosan választották-e meg, vagy sem. Kéri a LFÜ, hogy a T. Bíróság azért nevezzen ki felügyelő-biztost, és az illető hívja össze az alapszabály-módosító küldöttgyűlést, a 2000-ben megválasztott küldöttekkel.

Ez a kérés elfogadhatatlan, és önmagának ellentmondó.

A kérés elfogadhatatlan, mert a felperesnek nem vélelmeznie kell, hanem bizonyítania kell állításait. Az hihető, hogy a LFÜ nem látja át, és ezért nem is érti a más országokban zajló folyamatokat, de ez nem lehet ok arra, hogy szabálytalanságokat, netán törvénytelenségeket feltételezzen. A LFÜ állításaival ellentétben, 2000-ben mind a küldöttválasztás során, mind a küldöttgyűlés idején működtek az MVSZ belső szabályai. Ha bármelyik küldöttállításra jogosult országból szabálytalanságra utaló panasz érkezett, azt az MVSZ központi testületei kivizsgálták.

A küldöttgyűlés idején szabályosan működött a küldött-mandátumokat ellenőrző bizottság, amelynek jelentését elfogadta a küldöttgyűlés és ezzel legitimálta a küldöttek jogszerű jelenlétét.

A LFÜ keresetének legnagyobb hibája azonban, az önmagának való súlyos ellentmondásából fakad. Az által, hogy a bíróság által elrendelendő és a felügyelő-biztos által lebonyolítandó Küldöttgyűlésre a 2000-es Küldöttgyűlés, általa törvénytelennek tekintett küldötteket hívná meg, a LFÜ indítványa kapcsán joggal felmerül a kérdés: Ha ugyanazok a küldöttek 2000-ben nem voltak legitimek, ma miért lennének legitimek? Vagy fordítva: Ha ma legitimek, akkor 2000-ben miért nem voltak legitimek?

A fenti okfejtés alapján arra kérem ügyvéd urat, hogy a tárgyaláson kérje a T. Bíróságtól a felperesek keresetének teljes elutasítását, részben a bennük foglaltak megalapozatlansága, részben oka-fogyottsága miatt. Amennyiben a T. Bíróság a tárgyalás eredményeként szükségesnek tartaná az MVSZ alapszabályának további pontosítását, készek vagyunk azt a jogerőre emelkedést soron követő Küldöttgyűlésünkön figyelembe venni.

Budapest, 2004. február 6-án

Balambér
2004. július 25. 18:10 | Sorszám: 226
Azt kellne tisztázni valahol,hogy miért lehetséges az,hogy .... emberkék nem képesek elfogadni egy minden ízében demokratikusan választott vezetést.Rá tudnak venni magukat igazságosnak,fontosnak,magyar barátnak mondó politikusocskákat arra,hogy keresztbe tegyenek,pénzeket elvonjanak attól a szervezettől,amelyik kormányok feletti kellene hogy legyen.

És még most,miután a Legfelsőbb bíróság is kimondta,minden törvényesen történt,folyt le a választások alatt,legitim a vezetés,ugyan ezek az emberkék még most képesek befogni a pofájukat ?

Balambér
2004. július 25. 03:43 | Sorszám: 209
Szerintem arról van szó,amit Fábián Tíbor így fogalmazott meg remek cikkében.

"Az erdélyi polgári mozgalom a kettős állampolgárságot szereti hangoztatni ugyan, de jól láthatóan egyelőre nem tudja, hogy fel is vállalja-e, mivel Budapestről várja a súgást, a politikai támogatást csakúgy, mint az autonómiával kapcsolatosan. A Fidesz pedig egyelőre csak az utóbbi mellett foglalt állást nyíltan. Orbán Viktor ugyan aláírta az MVSZ aláírásgyűjtő ívét, mely népszavazás kiírását kéri a kettős állampolgárság ügyében, ez azonban maximum szimpátia megnyilvánulásként értékelhető a határon túliak felé, de a Fidesz részéről nem kötelez semmire. A nagyobbik ellenzéki párt tehát vacilál, s teheti, hiszen két évig még ellenzékben van. Ígérni túl korán van még. "

"Várhatóan a balliberális kormánykoalíció nem a nyílt elutasításra hívja fel szavazóit, hanem egyszerűen nem mozgósítja, az otthonmaradásra bírja őket. Itt pedig megint a Fidesz pályáján a labda. Orbán Viktornak amúgy is presztízskérdés lessz, hogy a Fidesz szavazótáborát ő, a pártelnök vagy más jobboldali politikusok (a Jobbik, jobboldali mozgalmak, az MDF vagy az MVSZ) szólítják fel ez ügyben a vélemény nyilvánításra. "

Az egész cikket lásd itt:
http://erdely.ma/jegyzet.php?id=5063


Téma: KO az időközi választásokon
Balambér
2004. november 14. 22:53 | Sorszám: 10
AZ MDF-esek, már a múltkor is kegyetlen bajba lettek volna, ha a Fideszesek meg nem mentik őket!

Téma: Bush vagy Kerry?
Balambér
2004. november 03. 22:18 | Sorszám: 523
Ne legyél már gyerek,tudod menyit érdekli az USA beli politikusokat a magyarság sorsa. Semmit,soha nem is érdekelte !
Balambér
2004. november 03. 17:31 | Sorszám: 510
Gratulálni,és várni az újabb háborúkra !

Balambér
2004. november 03. 16:25 | Sorszám: 508
Szerintem a Mónika szavazata döntötte el ezt a patt-helyzetet !

Balambér
2004. november 03. 15:37 | Sorszám: 504
Jól döntöttél Amerika ! Ime a mi kis hősünk gyermekkorában !


Balambér
2004. november 03. 15:34 | Sorszám: 503
Ismerkedjünk meg közelebbről az újraválasztott elnökkel !

Balambér
2004. október 31. 01:55 | Sorszám: 392
"Azért nem a teljes cikk szövegét másoltam be, hogy nehogy valaki véletlenül végigolvassa..."

Na látod, ezért nem küldtem levélbombát.Különben megkaptad volna !

Balambér
2004. október 31. 00:57 | Sorszám: 388
Ne haragudj,de miből gondolod,hogy az itt fórumozókat érdekli,mit ír - ez a halottak is nevében levelet hamisító -,össze-vissza hazudozó lap ?
Balambér
2004. október 28. 20:41 | Sorszám: 385
Talán még nem tette fel senki !

Balambér
2004. október 11. 16:21 | Sorszám: 291
S arra az állítólag magyar emberre, milyen szólás van, aki anyanyelve szavai helyett idegeneket használ ?
Balambér
2004. október 11. 06:31 | Sorszám: 271
Mi lenne, ha magyarul írnál ? Mi az a "trafolkozni ", valamilyen New Yorki földalatti transzformátor állomás, amit fel akarnak robbantani az arab terroristák ?

És a Washy washy, az valami amcsi kártyajáték, esetleg titkos jelige, mint a Abraka dabra ?

Balambér
2004. október 11. 01:36 | Sorszám: 267
Pedig csak a nézőket,jelenlévőket akarták megkímélni a rendezők ,hogy ne érezzék az csata hevében besz@rt szeretett elnökük bűzét ! A legmodernebb szagelszívó, és deodoráló berendezés volt a csoda dobozban.
Balambér
2004. október 11. 00:58 | Sorszám: 265
Ennyit a nagy ágybavizelős agytrösztről !

Adó-vevőt viselt Bush az első elnökjelölti vitán?
2004. október 10. 21:17


MNO
Egyes hírek szerint különös szerkezetet viselt George Bush a Miamiban rendezett első elnökjelölti vitában. Az elnököt hátulról mutató felvételek tanúsága szerint Bush öltönye alatt kirajzolódnak egy négyszögletes tárgy körvonalai. Az interneten terjedő információk szerint a kidudorodás egy rádió adó-vevőről árulkodik. Amennyiben a hír igaz, az elnök a fülhallgatója segítségével sajátjaként adhatott elő olyan mondatokat, melyeket kívülről fogalmaztak meg, majd az adó segítségével továbbítottak neki. A feltételezés futótűzként terjed az USA-ban - hangzott el a HírTV-ben.

Balambér
2004. október 09. 17:09 | Sorszám: 239
Én hiszek,a régi tapasztalatban.Mint már jó sokszor az USA-ban,az idei választást is az amerikai zsidók szavazata dönti majd el.A mezei republikánus, demokrata szimpatitánsok csapata egyenlő.A már említettek döntenek majd ebben is,a többiek helyett is.
Balambér
2004. október 09. 04:40 | Sorszám: 226
"Two bills pending in Congress would launch a new draft for all young Americans ages 18 to 26, both male and female, with no college exemption. Also, a new border agreement with Canada is designed to prevent young Americans from fleeing northward to elude the draft. "

Ez azért minden életét és családját féltő embert elgondolkodtat,legyen az tizen,vagy huszon éves,de akár nagypapa is,és nem szavaznak majd erre az idiótára !

Balambér
2004. október 09. 03:58 | Sorszám: 222
Ha Bush nyer jön a kötelező katonaság, a kényszer sorozás,sőt még a Kanadai-Usa határt is le akarják zárni,hogy meg ne lépjenek a fiatalok !?

"Draft Question Emerges in Presidential Campaign

The Charleston Gazette September 22, 2004

Alarm is spreading that President Bush may seek a military draft, or mobilize more of the National Guard and Army Reserve, to obtain enough combat troops to wage his bogged-down Iraq war.

Two bills pending in Congress would launch a new draft for all young Americans ages 18 to 26, both male and female, with no college exemption. Also, a new border agreement with Canada is designed to prevent young Americans from fleeing northward to elude the draft.

When Democratic vice-presidential nominee John Edwards spoke in Parkersburg last week, he vowed: “There will be no draft when John Kerry is president.” His declaration drew a standing ovation from the crowd.

Meanwhile, President Bush, campaigning in Missouri, promised that there will be no draft. He said improving military pay, housing and medical care will attract enough recruits to supply the needed fighting forces.

However, Bush plans a sneaky “backdoor draft,” Democrats Kerry and Edwards allege. Speaking Friday in Albuquerque, Kerry said Bush secretly intends a major Guard and Reserve mobilization just after the Nov. 2 election. Kerry charged:

“He won’t tell us what congressional leaders are now saying: that this administration is planning yet another substantial call-up of reservists and Guard units immediately after the election. Hide it from the people, then make the move.”

Rep. John Murtha, D-Pa., a Marine veteran of Vietnam, said Pentagon insiders told him of the mobilization plan. A White House spokesman ridiculed the allegation.

Amid all this wrangling, it’s overwhelmingly clear that Bush’s war is draining America of thousands of young people and billions of dollars—and the nation is forced to meet both needs.

Tragically, the war is a waste. There never was a necessity for it. Bush’s far-right political clique planned to attack Iraq, even before he attained the White House. The 9/11 terrorist strike provided a “cover”—a surge of patriotism that Bush manipulated into justification for war against Iraq. All his pretexts for the invasion turned out to be false.

Although he declared “Mission Accomplished” last year, the fighting grows constantly uglier and more expensive. More than 1,000 young Americans have been killed. Bush needs more and more replacements.

Before the Nov. 2 election, he should tell the American people candidly how many more young soldiers he plans to order into combat—and how he will obtain them.

Balambér
2004. szeptember 03. 01:40 | Sorszám: 70
Nem igazán tudok hinni a történész úrnak,az USA-nak és a világnak is,tökmindegy ki lesz az elnöke,mert ha belemarkolsz a fekáliába,s azzal van tele a kezed,utánna lényegtelen,hogy a hüvelyk újjod-,vagy a kisújjodnál nyalod !
Balambér
2004. szeptember 02. 00:10 | Sorszám: 56
Még mindig elfogadhatóbb múlt,mint a csimpáz szeműé,aki akkora alkoholista volt,hogy berottyantott,bepisilt az ágyba !

Egy alkoholista nem gyógyúl ki soha,gondolom ilyen alkohol mámorban jelent meg neki az Isten is,és buzdította hogy gyilkoja már egy kicsit az irakiakat !

Szegény Amerika,beleválaszt így is,úgy is.!Egyik veszett kutya,a másik rühes eb !

Balambér
2004. augusztus 31. 00:44 | Sorszám: 41
Bin Laden alighanem Bushra szavazna

A Republikánus Párt lelkes aktivistái „Kerry bin Laden embere/Bush az enyém” feliratú lökhárító matricákat terjesztenek Kentucky államban.

A kormány tisztviselői természetesen nem mentek ennyire messzire, de amikor egyikük arra figyelmeztetett, hogy a terroristák a választási kampány idején támadásokkal megkísérelhetik megzavarni az amerikaiak demokratikus életét, ez azt sugallta, mintha az al-Kaida azt akarná, hogy George W. Bush veszítsen.

A valóságban azonban Oszama bin Laden – figyelembe véve Bush eddigi tevékenységének mérlegét – nyilvánvalóan kifejezetten örülne, ha további négy évig ő maradna Amerika vezére – véli a kommentár szerzője. George W. Bush ugyanis az utóbbi években kis túlzással élve úgy irányította az Egyesült Államokat, mint ha az iszlám fundamentalisták titkos ügynöke lenne: az ő érdekeiket szolgálta, azt állítva, hogy folyamatosan ellenük harcol. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után látványosan elfoglalta Afganisztánt, de mihelyt az kikerült a közvélemény látóköréből, elvesztegette a katonai győzelem adta lehetőségeket: túl kevés katonát hagyott hátra, a beígért gazdasági segélyekről elfeledkezett, így ott ma már ismét a hadurak kezében van az irányítás, és a terroristák készülődhetnek a visszatérésre.

Mindeközben Bush egy olyan országba vezényelte az amerikai hadsereget, amely nem jelentett közvetlen veszélyt. Irak szükségtelen lerohanása elidegenítette Amerika szövetségeseit, és folyamatosan leköti az ország katonai erejének nagy részét, miközben a tényleges terroristák és az őket bujtató – esetleg valóban nukleáris fegyverek megszerzésére törekvő – államok elleni küzdelem a háttérbe szorul.

A Bush-kormány Irakban is elherdálta a katonai győzelem adta helyzeti előnyöket: engedte, hogy a fosztogatók lerombolják az ország infrastruktúráját, majd szélnek eresztette a legyőzött hadsereget több száz ezer fős kiképzett utánpótlással látva így el Amerika ellenségeit. És Bush csapata mindemellett az Egyesült Államok morális felsőbbrendűségének még a látszatát is lerombolta a börtönökben elkövetett botrányos kínzásokkal.

The New York Times

Balambér
2004. augusztus 31. 00:15 | Sorszám: 40
Én már lassan tíz éve,hogy be sem szoktam kapcsolni a Tv-t. Csak úgy fél füllel hallok ezt-azt,abból amit az asszony néz !
Balambér
2004. augusztus 31. 00:10 | Sorszám: 39
%3 -ban írta ezeket.Sajnos ma is aktuálisak !

"Ami emberganéj van feleslegesen a világban, az elmúlt száz esztendőben mind ide ömlött. Ezek az olaszok, zsidók, görögök, lengyelek, s biztos a magyarok is, nagy többségükben vacak, ganéj emberek voltak, akkor is, ha a hazai állapotuk sivársága késztette őket a ki- és bevándorlásra"

"Mindazt, ami ennek az emigráns életnek emberi kerete — buta és áskálódó magyar emigránsok, nyegle és pökhendi bevándoroltak, érthetetlen és idegen, feltűnően gyáva, sunyi, leselkedő és ellenséges amerikaiak — számomra rövid időn belül elfújja egyetlen lélegzetével az idő. Ami néha érthetetlen ma, holnapra érthetetlen lesz, hogy valaha is probléma lehetett? Csak éppen engem is elfúj mindezzel együtt az idő... Az ember egyszerre pusztul azzal, amitől megmenekül."

"Mit is kérhetek az istenektől? Egészséget; erőt az egészséghez; erőt a tárgyilagossághoz; erőt a tevékeny közönyhöz; erőt ahhoz, hogy haza és nemzet nélkül írni és dolgozni tudjak; valamilyen szerény függetlenséget, a legszerényebbet, de függetlenséget; hogy ne legyen más kapcsolatom az emigráns magyarsággal, mint amit az írásaimon át tudok, függetlenül, ingyen és bérmentve, nyújtani nekik;..."

Balambér
2004. augusztus 30. 19:12 | Sorszám: 37
Amice !

Elég ha a TV-t bekapcsolom,a kanadai Rogersen vagy harminc csatornán ömlik a jenki moslék ! Csak nem igazán érdekelnek a tömeggyilkos rágógumi bajnokok és hamburger zabálók !

Az amerikai magyar emigránsokról meg dettó ugyanaz a véleményem,mint - ha mond neked ez a név valamit - Márainak !

Balambér
2004. augusztus 30. 18:47 | Sorszám: 35
Amice !
Örülök a csodálatos felkészültségednek, úgy értesültség, mint fogalmazás, vagy helyesírás szempontjából.
Azt a szót viszont amivel mindezt jellemezni lehetne, nem írom le sem Demszkij, sem Balambér néven, mert valóban kivágnának érte, pedig csak őszinte és igazmondó lennék !
Balambér
2004. augusztus 30. 15:24 | Sorszám: 33
Kissé hiányosak az információid.Igenis volt szó arról Bushék csaltak,utólag,pár napja vagy hete is volt utalás rá,amikor kijelentették(ha jól emlékszem Kerry-ék),hogy ők nem fogják megsemmisíteni a cédulákat.
Balambér
2004. augusztus 30. 00:24 | Sorszám: 24
Tök mindegy mit hoz a Poll,a Bush csapat már a múlt választások során is csalt,most még jobban fog !
Balambér
2004. augusztus 29. 20:17 | Sorszám: 21
Hogy jobb vagy rosszabb célpont,nem foglalnék állást,hiszen nem lenne szabad hogy célpont legyen embereket legyilkolni !

Azon is rengeteget lehetne vitatkozni hogy: "a rasszista, kereszténygyülölök vezette Szudán, amely valóban a legvadabb iszlám szélsöségesek gyüjtöhelye "

Szerintem nem lehet tudni,hogy kik keverik a kártyát a játtérben,kik ugratják,vagy ugratták ezeket a primitív embereket össze.Kitudja annak idején amikor a szent kolonizálás nevében vonalzóval húzták a térképeket,kiket zártak kikkel össze.

A sajtóhíreknek asajnos nem lehet hinni,hiszen elfogult hírügynökségek kezében van összpontosítva az egész.

Annak idején telekürtölték a világot,s állítják most is,hogy isztám terroristák működtek szeptember 11-én,amiről azóta kiderült,hogy megtörténhet az is,hogy amerikai vagy izraeli terroristák voltak,vagy segítettk benne.

Ugyan ez volt az Irakban túszokat ejtő iszlám terroristákkal is,azokról is kiderült hogy egyesek közzülök,terroristák ,de izraeliek,esetleg amerikaiak.

Persze szél ellen nem lehet pisilni tartják,de azért azt nem tilthatják meg a józanúl gondolkodó embereknek,hogy ne lássák,ma egyetlen igazi és rettenthetetlen terrorista hatalom létezik a világon,az USA-Izrael páros,a többi csak következménye ezek cselekedeteinek.

Lényegtelen tehát melyik elnök jön,sajnos a háború folytatódik !

Balambér
2004. augusztus 29. 01:23 | Sorszám: 17
S mi lenne erre a garancia olvtárs ? Lehet rossz a memoárom,de nem emlékszem még egyetlen idegen hatalomra sem,aki nekünk magyaroknak(határon belül,vagy kivül) jót akart volna.

Épp ma merengtem el Churchill atyánk utólagos bocsizásán.Közreadta Márai:

Churchill háborús emlékezései a New York Times-ben: „Victory and Tragedy". Leírja, hogyan akadályozta meg Roosevelt Európa megmentését a bolsevistáktól, amikor elutasította Churchill és Clark tábornok ajánlatát, s a Po völgyéből nem Ausztria irányába indították meg a nagy offenzívát, hanem dél-francia partraszállást kezdettek a nagy hadsereggel. Erre nem volt semmi szükség, mert Eisenhower már erősen állott Normandiában. Ez volt a terv — feltörni a Po-síkságról Istrián át a Duna-medencébe, — amelyhez Horthy és Kállay felajánlották segítségüket: szembefordulunk a németekkel, tartjuk a Karszt-vonalat, csatlakozunk az angolszászokhoz, zárjuk az oroszok elől a Dunamedencét. Roosevelt elutasította a tervet. Churchill leírja, milyen fájdalommal nézte Nápolyban az amerikai és angol hajókat, amelyek az Adria helyett Cannes és Marseille irányába indultak.
Akkor dőlt el a sorsunk, Magyarország sorsa.
Leírja, hogyan pusztították el az oroszok a varsói felkelés szabotálásával a demokratikus Lengyelországot. Megint Roosevelt volt az, aki megtagadta, hogy szüntessék be a convoy-okat az oroszok számára, ha nem segítik az oroszok a lengyel felkelőket. Nem segítették, Lengyelország az oroszok kezére került, de elébb a németek megtették azt a szívességet az oroszoknak, hogy kiirtották a nem-bolsevista lengyelek nagy tömegeit, s elpusztították Varsót.
Azt mondja, mindezt tehetetlenül kellett néznie, mert vannak
helyzetek, amikor egy nagyobb cél érdekében el kell viselni a megalázó közjátékot is. Ezt mindannyian megtanultuk, kicsik és nagyok, az elmúlt évtizedben.
„But that cannot be the end of the story" — írja.


Ki volt Roosevelt? Mennyire volt vörös, titkos bolsevista ez a nyomorék? Titokzatos kérdés.

Balambér
2004. augusztus 29. 00:59 | Sorszám: 15
Idéztem már párszor:

A háborúellenes amerikai internetes portál szerint az elnökválasztás csak azt dönti el, hogy Amerika melyik országot támadja meg ezután. Ha Bush marad, akkor Irak után Irán, ha Kerry győz, akkor Szudán következik.
www.antiwar.com


Téma: A MIÉP hattyúdala
Balambér
2004. július 22. 16:25 | Sorszám: 71
Petőf = Petőfi
Balambér
2004. július 22. 16:23 | Sorszám: 70
Én egy másik Petőf versre gondoltam. Mert sajnos az jellemző,itt emlegetett politikusainkra.Címe:A kutyák dala
Balambér
2004. július 22. 15:43 | Sorszám: 68
Csak hogy az ilyen gondolkodásúak ezer kicsi kis csoportban,klánban marakodnak egymás ellen,az innen onnan gondosan igért, és hullatott morzsákért.

Most idézzem itt Petőfit ?

Balambér
2004. július 22. 15:35 | Sorszám: 66
Szerintem meg nem képvisel itt senki semmit,csak az emberek hülyítése,a jobb oldal jobboldali megosztása megy éjjel nappal.

A multkor belehallgattam egy műsorba,a Harmadik erő valamelyik összejeveteléről,hát tíz tizenöt perc után Soros György "rehabilitációjánál" tartottak.

Kár csürni csavarni a szavakat,verni a szánkat Magyar országon nagyon rövid időn belül,két párt rendszervagy valami ahhoz nagyon hasonló lesz.

Rövidesen csak fintorogni lehet majd,ha az ember a hazai politikára gondol.Pár vezér ürü, és mosott agyú,a kolompot bambán követő nyáj !


Téma: Mi lenne akkor, ha Adolf Bush még a választások elött megtámadja Iránt?
Balambér
2004. október 29. 14:25 | Sorszám: 17
Különböző becslések vannak,az Iraq Body Count szerint:

Civilians reported killed by military intervention in Iraq Min 14160 Max 16289

Bármennyi is legyen szégyen és gyalázat,hogy ezt az amerikaiak nagy része tűri,sőt nem csak tűri,örül neki, büszke rá.

Tudom hogy nem sok várható el gyilkosok, tolvajok, kurvák,szerencselovagok leszármazottjaitól,- hiszen az ők kényszerű vagy önkéntes száműzetésével alakult az ország -s azt is, hogy azt a sok sepredéket,s azok leszármazottait sem igazán zavarja az ilyesmi akik a különböző országokból később oda mentek,mégis meglepő a közöny,ahogyan ezekhez az újjabbb és újabb tömeggyilkosságokhoz asszisztálnak - mert ezeket másnak nem lehezt nevezni,hiszen bebizonyosodott hogy semmi sem igaz abból,amiket indokként felhoztak az ország megtámadásakor.

Előbb utóbb majd csak feleszmélnek,vagy feleszméltetik őket.Mindenesetre azt már elérték,hogy a világ legjobban felfegyzett országának lakossága félve,és rettegve él nap mint nap,mert érzik,hogy előbb vagy utóbb megtalálják majd az áldozatok a módját annak ,hogy vissza üssenek.

Bármilyen legyen is az majd,sajnos azt kell mondani,hogy megérdemlik ! Bűnözők közt cinkos aki néma !

Balambér
2004. október 29. 02:13 | Sorszám: 12
Gondolom ezt sem nagyon kell lefordítani !

War may have killed 10,000 civilians, researchers say

Simon Jeffery
Friday June 13, 2003
The Guardian

At least 5,000 civilians may have been killed during the invasion of Iraq, an independent research group has claimed. As more evidence is collated, it says, the figure could reach 10,000.
Iraq Body Count (IBC), a volunteer group of British and US academics and researchers, compiled statistics on civilian casualties from media reports and estimated that between 5,000 and 7,000 civilians died in the conflict.

Its latest report compares those figures with 14 other counts, most of them taken in Iraq, which, it says, bear out its findings.

Researchers from several groups have visited hospitals and mortuaries in Iraq and interviewed relatives of the dead; some are conducting surveys in the main cities.

Three completed studies suggest that between 1,700 and 2,356 civilians died in the battle for Baghdad alone.

John Sloboda, professor of psychology at Keele University and an IBC report author, said the studies in Iraq backed up his group's figures. "One of the things we have been criticised for is quoting journalists who are quoting other people. But what we are now finding is that whenever the teams go into Iraq and do a detailed check of the data we had through the press, not only is our data accurate but [it is] often on the low side.

"The totality is now producing an unassailable sense that there were a hell of a lot of civilian deaths in Iraq."

A spokesman for the Ministry of Defence said he had not seen anything to substantiate the report's figures. "During the conflict we took great pains to minimise casualties among civilians. We targeted [the] military. So it is very difficult for us to give any guidance or credence to a set of figures that suggest there was x number of civilian casualties."

IBC's total includes a figure of at least 3,240 civilian deaths published this week by the Associated Press news agency, which was based on a survey of 60 Iraqi hospitals from March 20 to April 20, when the fighting was declining. But many other bodies were either buried quickly in line with Islamic custom or lost under rubble.

Prof Sloboda said there was nothing in principle to stop a total count being made using forensic science methods similar to those used to calculate the death toll from the September 11 attack: it was a question of political will and resources.

He said even an incomplete record of civilian deaths was worth compiling, to assist in paying reparations and in assessing the claim before the war that there would be few civilian casualties.

Lieutenant Colonel James Cassella, a US defence department spokesman, said the Pentagon had not counted civilian deaths because its efforts had been focused on defeating enemy forces rather than aiming at civilians.

He said that under international law the US was not liable to pay compensation for "injuries or damage occurring during lawful combat operations".

The Iraqi authorities estimated that 2,278 civilians died in the 1991 Gulf war.

Balambér
2004. október 28. 23:10 | Sorszám: 9
Az Oregon Center for Public Policy által készített összeállítás.

1. Hány százalékát adja az Egyesült Államok lakossága a Föld lakosságának?
6%
2. A világ vagyonának hány százalékával rendelkezik az Egyesült Államok?
50%
3. Melyik ország rendelkezik a legnagyobb olajkészlettel,
Szaúd-Arábia
4. Melyik a második legnagyobb olajkészlettel rendelkező ország?
Irak
5. Világszerte évente mennyi pénzt költenek fegyverkezésre?
900 milliárd dollárt
6. Ebből mennyi jut az Egyesült Államokra?
50%
7. Az ENSZ szerint az USA katonai költségvetésének hány százaléka
biztosítana alapvető megélhetést a teljes emberiség számára?
10%
8. Hány ember vesztette életét háborúban a II. Világháború óta?
86 millió
9. Mióta rendelkezik Irak vegyi és biológiai fegyverekkel?
Az 1980-as évek óta.
10. Irak saját maga állította elő ezeket a vegyi és biológiai fegyvereket?
Nem, az anyagok és a technológiák az amerikai államtól származnak, valamint részben Angliától és magáncégektől.
11. Elítélte az Egyesült Államok az irak-iráni háborúban az irakiak gázhasználatát?
Nem.
12. Hány embert ölt meg gázzal Szaddám Husszein a kurd Halabiában 1988-ban?
5.000
13. Hány nyugati állam tiltakozott akkor ez ellen?
0
14. Hány gallon "Agent Orange"-t (feniltartalmú, rovarirtószerként is alkalmazott vegyi anyag) használt az USA a vietnámi háborúban?
17 millió.
15. Van bizonyított összefüggés a szept. 11-ei terrorista támadás és Irak között?
Nincs.
16. Becsült adatok szerint hányan haltak meg az Öbölháborúban?
35.000
17. Hány tonna használt uránium maradt Irak és Kuwait területén az Öbölháború után?
40 tonna
18. Az ENSZ felmérései szerint mekkora volt a rákos megbetegedések arányának növekedése Irakban 1991 és '94 között?
700%-os
19. Az USA állítása szerint Irak katonai fegyvereinek hány százalékát
semmisítették meg 1991-ben?
80%
20. Van-e bizonyíték, hogy Irak fegyvereit önvédelmen és elrettentésen kívül
másra is tervezi használni?
Nincs.
21. Hány áldozatra számít a Pentagon egy esetleges iraki beavatkozás esetén?
10.000
22. Ennek hány százaléka lesz gyerek?
Több, mint 50%
23. Hány éve hajt végre az USA légitámadásokat Irak ellen?
11 éve.
24. 1998 decembere és 1999 szeptembere között az USA és Anglia háborúban
álltak Irakkal?
Nem.
25. 1998 decembere és 1999 szeptembere között hány kiló robbanószert dobtak Irakra?
Közel 10 millió kilogrammnyit.

26. Hány éve született a 661-es ENSZ határozat, mely szigorú szankciókat
léptetett életbe Irak exportjára és importjára?
12 éve
27. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1989-ben?
38
28. Mi volt az 1000 születésre levetített halálozási ráta az iraki gyerekekre 1999-ben?
131 (ez 345%-os növekedést jelent)
29. Q: How many Iraqis are estimated to have died by October 1999 as a
result of UN sanctions?
A: 1.5 million
30. 1997 óta a szankciók következtében a becslések szerint hány iraki gyermek vesztette életét?
750.000
31. Kiutasította-e most Szaddam a fegyverzetellenőröket Irakból?
Nem.
32. Hány fegyverzetellenőr volt Irakban 1998-ban?
300
33. Közülük hánynak volt problémája a hatóság ellenállása miatt?
5.
34. Beengedték-e a fegyverzetellenőröket a Ba'ath párt központjába?
Igen.
35. Az ENSZ fegyverzetellenőreinek korábbi vezetője szerint Irak tömegpusztító fegyvereinek hány százalékát találták semmisítették meg
1998-ban?
90%-ot.
36. Be akarja-e engedni Irak a fegyverzetellenőröket az országba?
Igen.
37. Hány ENSZ-határozatot szegett meg Izrael 1992 óta?
Több, mint 65-öt.
38. Hány ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel?
8.
39. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Irak?
0.
40. Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik az Egyesült Államok?
Több, mint 10.000-rel.
41. Melyik az egyetlen olyan ország, mely használt már nukleáris robbanótöltetet?
Az Egyesült Államok.
42 Hány nukleáris robbanótöltettel rendelkezik Izrael?
Több, mint 400.


Téma: Koltay Gábor filmje: Trianon
Balambér
2004. augusztus 05. 22:57 | Sorszám: 50
Leírtam már többször is,ennek a III/III dolognak a bolygatása annyit ér, - akár Csurka,akár a Pokorni apja,akár más esetében- mint a halottnak a napszemüveg.

Ha az állítólagos rendszerváltás után rögtön,nyilvánossá tették volna a listát,és a jelentéseket,- mint más országokban - akkor még talán lett volna értelme firtatni,bár akkor is fenn állt volna az esélye hogy már maguk a komcsik kiherélték azt.

De nem így történt.Egy százezerszer kozmetikázott listával egyszerűen eszutelenség foglalkozni,hiszen mindig arról derül ki éppen valami,akit éppen ilyen vagy olyan csoportok beakarnak feketíteni.

Különben is,ha a besugók megvetést érdemelnek,akkor mit érdemelnének azok,akik üzemeltették ezt a szörnyűséget.
Nem e előbb velük kellene kezdeni az elszámolást ?

Balambér
2004. augusztus 05. 22:40 | Sorszám: 48
Azt tanácsolom álljunk meg,mert borszatóan nagy különbség van az alapállásunk között. Te hiszel a gyermekmesékben, én sajnos nem.

Volt alkalmam,külső elfogulatlan szemlélőként látni,hogy ki paktált le kivel,kit védett, kit segített Antall és kit Csurka.

Sajnos abban hogy a kommunistáknak sikerült átmenteniük a hatalomukat,és kirabolni az országot abban Atall segített.
Leírtam már ma Szedlacseknek,hogy a rabló privatizáció zömét kart karba öltve végezték a volt kommunistákkal.

A Csurka bűne,mert neki is van bőven,akkora ehhez,mint bolha tökén a pattanás.

Balambér
2004. augusztus 05. 22:19 | Sorszám: 45
Igaz amit írsz,csak éppen annyi az egész szépséghibája,hogy A Magyar Fórumban az is le van írva,hogy soha életében egyetlen jelentést sem tett.
Balambér
2004. augusztus 05. 22:02 | Sorszám: 43
Nem vagyok Csurka fan,különösen amióta látom,hogy Gizikével,vagy Gizike nélkül,sikerült szétverniük a MIÉP-et. Vannak viszont dolgok,amiket nem érdemes tagadni.

Azt hogy Orbán Viktor többségi kormányt tudott alakítani 1998-ban Csurkának köszönhető,sőt még meglehet az is,hogy egyáltalán nem lett volna jobboldali kormány,ha nem úgy alakulnak a dolgok akkor.

Hiszen a 2002-es választás után is a Fidesz alakíthatott volna kormányt,hiszen több szvazatot kaptak mint az MSZP.
Az megint más káposzta,hogy kisebbségi kormányra futotta volna csak,amit ne ragozzunk hogy milyen lett volna,hiszen úgy sem lett.

Balambér
2004. augusztus 03. 23:10 | Sorszám: 33
Nem csodálom,hiszen az a topik amelyikben a gyalázkodás folyt törölve lett !
Balambér
2004. augusztus 03. 02:01 | Sorszám: 29
Ismerős a lemez,a képlet ! Legfeljebb majd nem veszed észre azt sem,mint a két külön is jelezett topikot !
Balambér
2004. augusztus 02. 23:50 | Sorszám: 23
Gondolom már rájöttél közben, hogy kik és miért nyitották ezt a topikot, s nem a másik kettő közül választottak egyet !
Balambér
2004. augusztus 02. 23:43 | Sorszám: 22
Én csak ennyit láttam belőle,de semmi kifogásom ellene:

Trianon

De azt, hogy Magyar Bálintéknak miért nem tetszik,azt már innen látni lehet !

Balambér
2004. augusztus 02. 23:03 | Sorszám: 17
Ha rá kattintottál volna az általam megadott linkre láthattál volna te is filmből legalább 12 percet.Nem sok tudom,de azért valami,s több mint bölcsködni valamiról amiről amiről halvány gőzünk sincs.

A Mercurius által megadott topikban is elhangzott egy két észrevétel.

Te viszont,a saját topikodat erőlteted,s mindenki más le van ejtve.

Ereszd be a tótot,kiver a házból !- tarják felénk,s nem biztos hogy nincs igazuk.

Balambér
2004. augusztus 02. 01:38 | Sorszám: 4
A fölös polémia elkerülése végett,nem amerikába van címezve ez a hozzászólás !
Balambér
2004. augusztus 02. 01:33 | Sorszám: 3
Én meg a kis hülye agyammal azt képzeletem, hogy a sztahanoviszta mozgalmak kora már régen lejárt !
Balambér
2004. augusztus 02. 01:26 | Sorszám: 1
Ezt talán ide szántad ?
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=5&t=000182

Téma: MSZP-nagygyűlés - JOBBIK ellentüntetés október 29.-én!!!
Balambér
2004. október 23. 16:59 | Sorszám: 8
"Erre a Jobbik összeszed pár tucat jobboldali reszeléket. A balosok kiröhögik a bolhát."

Illendőségből meg kellene előbb várni, hogy mennyien mennek el majd. De bármennyien is lesznek, legalább valamit tettek az ügy érdekében, s nem lapítottak gyáván, mint egyesek !


Téma: TOP SECRET? Orbán apja vörös verőlegény?
Balambér
2004. október 12. 02:05 | Sorszám: 91
Mi lehett az apja ? Klónmén !
Balambér
2004. október 07. 15:10 | Sorszám: 61
Sőt már az oviban is verte a kulák gyerekeket !
Balambér
2004. október 06. 23:49 | Sorszám: 46
Ha így képzeled,akkor nem igazán ismered Gézát !
Balambér
2004. október 06. 23:22 | Sorszám: 39
Nem szoktam parfümözni magam, nem vagyok én buzi. Általában a hozzászólásaidból szokott ez csoda szag áradni, na nem az elején, csak miután egy kicsit jobban beleéled magad.

Kíváncsi vagyok Gen mikor fog majd kiszúrni, azt ígérte ha más néven jössz is kivág majd !

Balambér
2004. október 06. 23:04 | Sorszám: 37
S gondolod PWC Tapló,nem tudja ezt ?

Itt is és a Magyar Nemzet fórumán is ezekről a jelekről lehet felismerni.Olyan ez nála mint az állatvilágban a görénynek a szaga. Csak az, PWC-vel ellentétben akkor szokott büdösíteni,amikor megijed vagy megijesztik!

Balambér
2004. október 06. 20:34 | Sorszám: 28
Továbbra is azt moncdom,ha rossza(ka)t mondunk valaki(k)-ről akkor illlene egy két példával alá is támasztani a kijelentésünket.
Lakatos nem érdekelt túlságosan soha sem, de szeretném tudni,mi a gond Körösivel, vagy Rozgics-al.

Nwem tudod mi volt a Lovas cikk címe,hátha meglelelem ?

Balambér
2004. október 06. 19:41 | Sorszám: 25
Na nem kell azért átesni a ló tulsó oldalára.Ebből az ügyből még nem következik az amit te állítsz,szintén bizonyítékok nélkül.

Ebből csak annyit lehet következtetni,hogy Lakatos nem kedveli az Orbán családot. Szíve joga,nem hinném hogy túl népes hívő táborra talál.Engem az bosszant ebből az egészből a legjobban,hogy ezzel a rágalommal,azokat is hiteltelenné teszi majd,akik az igazi- megtörtént vagy ezután megtörténő - Orbán hibákat,tévedéseket, tették vagy teszik majd szóvá.

Balambér
2004. október 06. 00:24 | Sorszám: 12
Ne hozd ilyen nehéz helyzetbe ezt a svihák alakot.Szerintem egy klónozott gyerek,az apját sem ismeri,nemhogy a nagyapját.

Téma: A Magyar Lobby levele a Köztársasági Elnökhöz
Balambér
2004. augusztus 28. 17:19 | Sorszám: 6
Küld el az információkat nekem is.

Téma: Megszűnik a Hazánkért nyomtatott változata
Balambér
2004. augusztus 01. 00:06 | Sorszám: 4
Nem az én feladatom megvédeni, - a különben sem kedvencem Szálasit - de tök fölösleges is, hiszem ha jól tudom felakasztották viselt dolgaiért, Kádárt viszont nem.

Szálasi harcolt a kommunizmus ellen, Kádár a nyakunkra hozta azt, a sorsuk mégis más. A hozzád hasonló mosott agyúak szemszögéből így van ez jól, mások viszont nem tartják igazságosnak ezt, s el olvassák azokat is, akik a másik oldal nézeteit is eléd tárják, ismertetik.

Faliújságszerkesztőnk viszont annak örül, hogy ismét megszűnt egy lap. No more comment.

Balambér
2004. július 31. 23:44 | Sorszám: 2
Nem tudtál meglepni barátocskám.

Aki a hetilapok cimborasszójának tartja a 168 órá-t,s idézget a svájcisapka és mélymagyar elméleteket közre adó ÉS-ből,annak természetes reakciója az, amiről itt írogatsz.

Balambér
2004. július 31. 23:28 | Sorszám: 0
Mi lesz veled, Hazánkért?


Emlékszünk-e még a régi, háború utáni időkre, amikor számkivetettségünk szellemi nagyjai éjszakákat nappalokká téve küzdöttek a nemzeti sajtó fenntartásáért? Nekik köszönhetjük, hogy a magyar múlt szomorú eseményeit papírra vetették és a jövő nemzedékének megőrizték, különben honnan tudnánk meg, hogy az elmúlt félévszázadban valóban mi is történt hazánkban?

Tőlük tudtuk meg, mi történt a humánus Nyugat önjelölt pribékjei által a népidemokrácia kínzókamráiba és bitófáira visszatoloncolt magyarokkal! Tőlük tudtuk meg, hogy a két gyászkeresztény Tildy Zoltán, Varga Béla, a Roosevelt elnöknek tanácsokat sugalló Habsburg Ottó főherceg, a kommunista népügyész Sulyok Dezső és a megszámlálhatatlan tagságú, betelepedett sereg miként vette át a nemzeti emigráció vezetését! Ők voltak azok, akik Washingtonban rátelepedtek a kongresszusi képviselőkre és a magyarság nevében szóltak, intézkedtek! Az utókor számára, a legnehezebb körülmények között, mindezt szükséges volt megírni, a tengernyi történelemhamisító könyv és kiadvány ellensúlyozására. Mi, a fiatalabb nemzedék, az igazi magyar érdekeket külföldön képviselő íróinknak, költőinknek és művészeinknek áldozatos munkájukért örök hálával tartozunk.

Hatalmas propaganda-gépezettel álltak szembe: az Amerikában szerkesztett, gyűlöletből élő és legízléstelenebb Göndör-Krausz féle szennylap mellett a számos amerikai-kommunista folyóirattal, amelyekben nem a magyarság sorsa volt a fő téma!

Miért nincs igazi magyar sajtóközpont?

Azért nincs, mert NEM LEHET! Akik eddig is önzetlenül dolgoztak, azokon nem múlott ennek lehetősége! De amikor a közösségünket képviselő “keresztény” egyházak a vasárnapi mise után elkergetik lapjaink terjesztőit a helyszínről, és “nemzeti” egyesületeink, szervezeteink elhatárolódnak a “szélsőséges” szerkesztőktől, akkor magyar sajtóközpontra nagyon nehéz gondolni.

Igazi magyar érdekeket képviselő sajtóközpont, -- főleg pénzhiány, szervezettség és közöny miatt, -- sohasem valósulhatott meg, mert az íróink munkásságát árgus szemekkel figyelő jóakaróink mindenhová beültették a bomlasztó ügynököket.

A háború végén, jóakaróink a hatalomátvételükhöz átváltottak a gyorsabb sebességre. Ez tapasztalható volt a szabadkőművesekkel és másvallásúakkal teleültetett „judeo-keresztény” Vatikántól kezdve az összes egyházig, (lásd: a megalkuvó békepapság!) egyesületig és szervezetig, amelyek beolvadtak a már akkor is tapasztalható újvilágrendbe. Ugye, tisztán látjuk, hogy miért NEM LEHET magyar sajtóközpont!?

Az ötvenes években nem volt Internet és az elhallgatott hírek is csak magánlevelezések, rövid üzenetek útján szűrődtek át a vasfüggönyön a szerkesztőségekbe. Nehéz idők voltak, amikor íróink a napi munkájuk mellett éjszakánként a lapok összeállításán dolgoztak, sokszor a saját pénzükből fedezve az írógépszalagot, papírt, a nyomda költségeit, a lapok postázásához szükséges bélyeget, borítékot, telefon- és villanyszámlákat stb... egészen az utolsó ceruzáig.

Ezek a szükségletek ma is fennállnak, s ha az egy- vagy legfeljebb kétszemélyes szerkesztőség nem tudja tovább vállalni, a saját zsebéből rendezni a fizetnivalókat, akkor a lap megszűnik! Egyesek feltennék a kérdést, hogy akkor fel kell emelni a lap árát és az előfizetéseket. Magyarországon, ahol manapság 30-40 százalékos áremelkedések vannak, külön még újságot vásárolni, meggondolandó dolog.

Széthullott a kötött kéve?

A háború óta több mint félévszázad, két egész emberöltő eltelt. Magyarország felszabadulásáért küzdő külföldi sajtónk emberfeletti munkáját mind a mai napig, lelkes és megalkuvást megvető magyarok folytatják... egyre kevesebben. A régi gárda, az olvasók táborával együtt lassan a hadak útjára tért. Újságot még soha senki nem tudott fenntartani kizárólag az előfizetők díjából! Egy folyóirat életéhez feltétlenül szükséges nemcsak a pénzalap, hanem a hirdetők száma, nem is beszélve a magyarság igazi érdekeit képviselő és a lap szellemiségével azonosuló központi szervezet állandó támogatásáról.

Tíz éves rádióműsor-szerkesztői tapasztalataim bizonyítják, hogy magyar sorsot és érdeket képviselő egyének nem sokáig folytathatják az áldozatos munkát! Ugyanis, ha a lapban, rádióműsorban hirdető üzletembereknek nem tetszik a szellem, akkor más szerkesztőségekhez fordulnak.

Nemcsak Magyarországon, de gyakorlatilag világszerte is, már legalább 100 éve nem létezik igazán szabad hivatalos sajtó, mert a fent felsorolt nehézségek miatt a független folyóirat idő előtt kihal.

Jelen lapunk, a Hazánkért, rögös úton haladó elődök nyomait követve jutott a mai helyzetbe.

Az Új Hídfő akkori szerkesztőjének, Dunai Ákosnak, 1989. októberében bekövetkezett németországi halála után a szerkesztést e sorok írója vette át. Nem tagadom, nehéz volt hirtelen szellemi óriásaink nyomába lépni, kényszerből, mert nemzeti egyesületeink és szervezeteink nem gondoskodtak utánpótlásról. Másfelől, akkorra már érezhető volt a beépített ügynökök által a magyarságon végzett tervszerű agymosás. A lap 1995 tavaszán kapta az új 24. ÓRA nevet és 2000. februárjában lett Hazánkért. Lapunk ötödik évfolyamában újra döntő kérdésekkel kell foglalkoznunk: (1) mennyire szükséges még ez a folyóirat, (2) miből tartjuk fenn?

Meg kell említenünk, hogy a kilencvenes években egyik legnagyobb támogatónk és segítőnk az azóta elhunyt Tax László volt. Nélküle nem tudtuk volna elérni, hogy az akkor még húszezernyi példányszámú sokszorosított lapunk olvasóinkhoz eljusson. Nagy segítség volt a nagyszámú előfizető tábor, akiktől sohasem kellett kérni az előfizetés megújítását, és a költségek fedezésére küldött adományokat. Ők tudták jól, hogy Magyarország nemcsak a szerkesztőségé, hanem 15 millió magyaré, már akiket a papírra vetett igazsággal megpróbáltunk elérni.

Nem utolsó sorban, ki kell emelnünk jelenlegi hazai munkatársunk nélkülözhetetlen és önfeláldozó munkáját, aki idős kora ellenére a táskájában, vonaton és nem luxusautón viszi szét a lapot a terjesztőkhöz. Az évek során számtalan hazai honfitársunk jelentkezett, akik segítséget ajánlottak fel a lapterjesztéshez. Szalmaláng volt az egész! Ugye, amiben nincs pénzfantázia, illetve nem jövedelmez, csak szerény virág a Haza oltárára, azzal nem érdemes foglalkozni.

Az elmúlt húsz esztendő alatt, a magyarság érdekeit és igazságát hirdető munkámat sok magyar testvérünk támogatta, akiknek ezúton szeretnék hálás köszönetet mondani. De az idő nem áll meg: sokan már eltávoztak az élők sorából vagy az idős korral járó békés megnyugvás napjaiban már nem kívánnak többé olvasni a bonyodalmas világeseményekről. A Hazánkért olvasói tábora kétségbeejtően lecsökkent, ez nem utolsó sorban köszönhető internetes honlapunknak, ahonnan a világ bármely táján, bárki válogathat a mintegy kétszáz cikkben, azokat díjmentesen letöltheti, sőt sokszorosítva továbbíthatja barátainak, ismerőseinek. Míg a nyomtatott havilaphoz van évi előfizetés, az internetes honlap ingyenes, nincs belépődíj, mármint a havi 30 ezernyi látogatónknak, de nem a szerkesztőnek, aki a saját zsebéből fizeti a honlap bérlési költségeit.

Honlapunk sikeres és népszerű, havonta több mint harmincezer látogatója van, főleg Magyarországról (a látogatók 65 százaléka!), de vannak Izraelből is! (Vajon milyen okból?)

A fővárosi Országos Széchenyi Könyvtár mikrofilmezi a honlapunkat, és ott is megtalálhatók a Hazánkért oldalai, vagy népszerű Internetes-kávézókban. Ezúttal felkérjük hazai Olvasóinkat, hogy térjenek át az internetes olvasásra, mert 2004. decemberével, a terjesztési nehézségek miatt a nyomtatott Hazánkért havilap otthon megszűnik. Kedves Olvasóink megértését kérjük e számunkra fájdalmas és szomorú lépéshez, de az adott körülmények között más megoldást nem látunk. +++

Tóth Judit


Téma: A rossz
Balambér
2004. december 03. 03:38 | Sorszám: 6
A rosszról szerintem reggelig,hetekig,évekig,stb,stb lehet filózni,idő és kitartás kérdese az egész. Ne vitassuk,hogy értelmesen,vagy értelmetlenül eltöltött idő az ami ehhez kell.

Azt viszont nem ártana megjegyezni, még az optimistáknak sem,hogy a rossz után nem jön törvényszerűen jó,jöhet rosszabb is !


Téma: Népszavazás! Magyar állampolgárságot minden magyarnak!
Balambér
2004. augusztus 19. 20:51 | Sorszám: 376
Ja igaz, ezek nem erdélyiek !
Balambér
2004. augusztus 19. 20:50 | Sorszám: 375
Nem akarlak elkeseríteni,de vannak ám ilyen vélemények is,mint ami ebben a cikkben áll !

A cikket már feltettem az Autonomia topikba,de itt a link.
http://erdely.ma/autonomia.php?id=5562

Balambér
2004. augusztus 15. 00:55 | Sorszám: 329
Majd csak megunod jeligére !

Szerény tudásom szerint,mindeddig elég kevés emigráns magyar ment vissza koldulni az óhazába,onnan viszont elég sokan jártak,járnak ezért ide !

Balambér
2004. augusztus 15. 00:18 | Sorszám: 327
Hát igen,éppen ma olvastam én is a Toronto Sun-ban,hogy a montreáli koldusokat a magyarországi turisták tartják el !

Nagyon megszaladt nektek,hogy mindenre jut !

Balambér
2004. augusztus 14. 22:50 | Sorszám: 325
Számítok is.
Balambér
2004. augusztus 14. 22:11 | Sorszám: 323
S azt is,akkor is ha nem.
Balambér
2004. augusztus 14. 22:09 | Sorszám: 322
Ne izgulj,azt majd én jelzem neked.
Balambér
2004. augusztus 14. 22:05 | Sorszám: 319
"A kettős állampolgárság elsősorban gesztus. "

Ebben igazad van,s ezt minden magára ici-picit is adó nemzet,már régen lerendezte látványos külsőségek, felesleges civakodás nélkül,úgy hogy automatikusan megadta az állampolgárságot mindenkinek aki a nemzetből való volt,s nem népszavazással kellet azt kicsikarni.

Úgy látszik vannak olyanok is,ahol még él a nemzet,még él a nemzeti érzés.

Balambér
2004. augusztus 14. 20:51 | Sorszám: 316
Az a baj,hogy nem igen akadt még senki,aki igazán kiakarta volna törölni a fejekből,mosni az agyakból a degenerált Károlyi-Kártevő Mihály,Jászi (Jakubovits) Oszkár, Kunfi (Kunstetter) Zsigmond, Göndör Ferenc (Krausz Náthán), Kéri (Krammer) Pál és társaik nemzetvesztő politikájának utóhatását.Hogy szinte senki sem próbálja semlegesíteni a Kun (Kohn) Béla, Korvin (Klein) Ottó, Rákosi (Rosenfeld) Mátyás,stb,stb féle és később más ilusztris nevekkel folytatódó hazugság áradatot,azt a magyargyűlöletet,ami az SZDSZ soraiból tör a magyarságra minden nap.
Balambér
2004. augusztus 13. 21:05 | Sorszám: 306
Csakhogy az én túl alegórikusra sikeredett válaszom nem a pesti autósról,hanem a román felségjelet hordó autóban ülő magyarról szól,az kapja a fejére az áldást,és pechére érti is,hogy mit mondanak neki.

Zömében ugyanúgy kezelik,ugyanolyan segítőkészek hozzá akkor is ,ha tudják róla hogy milyen az anyanyelve. Mindenestre a 80-as évekhez viszonyítva,valami előre lépés már történt,legalábbis azok között akik Erdélybe látogatnak,egyre kevesebb az aki csodálkozik,hogy honnan tudnak ezek a románok ilyen jól magyarul.

Balambér
2004. augusztus 13. 19:22 | Sorszám: 304
Ha megakarsz győződni a mentalitásról,javaslom kocsikázz csak végig egy román rendszámú és felségjelű Daciával Budapesten,vagy más városon.Kicsit bénán,balfékesen,mint aki soha sem járt még arra.

Vagy állj meg valamelyik főúton,fogj a kezedbe egy üres benzines kantát,s tégy úgy mintha üzemanyag nélkül maradtál volna.

Abból hogy hányan állnak majd meg, s a többiek milyen megjegyzést tesznek,majd rájösz milyen is a mentalitás.

Balambér
2004. augusztus 13. 18:35 | Sorszám: 302
Működik a több mint félévszádig tartott kommunista agymosás,meg az azóta is jellemző,"miközöm hozzá","oldják meg maguk","Erdély csak gond lehet nekünk" alapállású mentalitás !
Balambér
2004. augusztus 13. 01:21 | Sorszám: 297
Lehet hogy savanyú lesz a szőlő egyeseknek,de a népszavazást már nem lehet elmismásolni !
Balambér
2004. augusztus 08. 18:50 | Sorszám: 288
A két Eu-val kapcsolatos népszavazásra gondoltál ugy-e ?
Balambér
2004. augusztus 08. 18:48 | Sorszám: 287
Így van.Attól függ mikorra írják ki a népszavazást,és hogy a FIDESZ-ben éppen melyik vélemény kerekedik felül,hiszen nem titok,hogy alaposan megosztottak ebben a kérdésben.
Balambér
2004. augusztus 08. 16:45 | Sorszám: 284
Sajnos Somogyinak tökéletesen igaza van.A felmérések azt mutatják,hogy 1-2 millió embernél nem megy el több ember a szavazásra,annyi pedig kevés,mégha mindenki igennel szavazna is.
Balambér
2004. augusztus 06. 23:55 | Sorszám: 280
A kettős állampolgárság illúziója
[ 2004-08-06 - 02:26:27 ]


Kettős állampolgárság. Félek, nem lesz belőle semmi. A horvátoknak ugyan sikerült megadni függetlenségük kivívása után nem sokkal, minden horvátnak – éljen bárhol is a világon – az állampolgárságot. De hát mi magyarok vagyunk. Nekünk tekintettel kell lennünk a szomszéd államok érzékenységére, a nemzetközi jogra, a velencei bizottságra meg még ki tudja mire. Szerencséjük van a horvátoknak, nekik nem kell.

A Magyarok Világszövetsége azonban lépett, és nagy fába vágta fejszéjét. Aláírásgyűjtésbe kezdett, s ami június első hetében (amikor a világkongresszuson voltam Budapesten, a beérkezett adatok alapján mindössze 150 ezer aláírás gyűlt össze) még kérdéses volt, az mára már bizonyosság. Megvan a kellő számú aláírás. De megvan-e? Ehhez kell az országos választási bizottság jóindulata is. Miért írom, hogy jóindulata és nem jóváhagyása? Talán azért, mert döntésének bizonyos fokig politikai oldala is van. Két évvel ezelőtt ugyanis a választások befejeződése után siettek mindent lezárni, s a sok visszaélésről, csalásról szóló jelentést megalapozatlannak kiáltották ki (anélkül, hogy utánanéztek volna). Pedig csak a MIÉP több száz visszaélésről (és durva csalásról is) tett jelentést. De hát az a MIÉP volt. A helyzet pedig most sem különb, most ugyanis arról az MVSZ-ről van szó, amely kegyvesztett mind a bal-, mind a jobboldal számára. Reméljük azonban, hogy több százezer magyar állampolgár akaratát mégsem veszik félvállról, tiszteletben tartják, és esetleg javasolják is a népszavazás kiírását.

Van-e azonban támogatottság? A politikai pártok részéről biztos nincs. Az SZDSZ nyilván mindent, ami nemzeti, keresztyén, egyáltalán magyar, legszívesebben a szemétdombon látna. Az MDF hol ide, hol oda táncol, egyesek szerint inkább politikai örömlány (nem használom a szinonimáját), mint politikai párt. Az MSZP ugyan szem előtt tartja a határon túliakat, de hát azért mégsem szereti igazán túl. A MIÉP-nek csak választások előtt van 10-15 százalékos támogatottsága – az is csak saját vezetőjének elképzelésében. Nem baj, maradt a FIDESZ – mondanák sokan. Milyen FIDESZ ? – kérdezném én vissza. Az, amelynek vezetői sem helyezkednek egyforma álláspontra? Egyik ellenzi, másik hatástanulmányt akar, a harmadik közvélemény-kutatást. Az a FIDESZ, amelyiknek kormányzása idején hangzott el éppen vezetőinek szájából: a kettős állampolgárság nem időszerű. Ráadásul éppen ők járultak hozzá ahhoz is, hogy még külhoni állampolgárság se legyen (igaz, most ellenzékben vannak, s kritizálni mindig könnyebb).

Most pedig éppen Orbán Viktor mondja, hogy a nemzet újraegyesülése megtörtént. Mivel? Azzal, hogy nincs kettős állampolgárság, de külhoni sem? Hogy a kárpát-medencei államok közül csak néhány lépett az unióba, és a délvidékieknek, kárpátaljaiaknak vízum kell az anyaországba? Azzal, hogy a Draskovics-csomag miatt az utóbbi évek legkisebb összegű támogatását “élvezzük”? Vagy azzal, hogy minden évben elhangzik egy-két “jó előadás” egy nyári szabadegyetemen az autonómiáról? Mert errefelé nincs tudomásunk arról, hogy bárki is, magyar politikusok közül, akár Fidesz uraimék is, bárminemű autonómiatervezetet javasoltak volna európai fórumokon.

Van-e támogatottság? Kérdezem tovább. A média részéről ugyan sok nincs. A magyarországi baloldali, liberális kezekben levő sajtóorgánumok éppen nem ezt tartják a legüdvösebbnek hirdetni, támogatni. Ezek után éppen az általuk és a politikai pártok által vezetett, butított, manipulált tömegekben bízzunk? Azokban az emberekben, akik még a 3,60-as kenyér alapján szavaznak, vagy a 23 milliótól való félelmükben? Azokban, akikből az évtizedekig tartó kommunista agymosás és az azt követő liberális, idegen szívű árnyékhatalom minden nemzeti érzést kiölt?

/Somogyi Botond, Erdélyi Napló/

Balambér
2004. július 21. 14:53 | Sorszám: 235
"Magyarországon a parlamenti pártok közül csak az MDF, valamint az öt százalék alatti jobboldali pártok (Jobbik, FKGP, MIÉP) és mozgalmak (HVIM, EMI, stb), valamint az MVSZ állt ki teljes mellszélességgel az ügy mellett. Sokáig úgy tűnt, a lét és nemlét határán ellensúlyozgató MDF kihátrál saját álláspontja mögül, idén azonban megismételte az állampolgársági törvény változtatására tavaly ősszel tett kezdeményezését, ..."

"Az erdélyi polgári mozgalom a kettős állampolgárságot szereti hangoztatni ugyan, de jól láthatóan egyelőre nem tudja, hogy fel is vállalja-e, mivel Budapestről várja a súgást, a politikai támogatást csakúgy, mint az autonómiával kapcsolatosan. A Fidesz pedig egyelőre csak az utóbbi mellett foglalt állást nyíltan. Orbán Viktor ugyan aláírta az MVSZ aláírásgyűjtő ívét, mely népszavazás kiírását kéri a kettős állampolgárság ügyében, ez azonban maximum szimpátia megnyilvánulásként értékelhető a határon túliak felé, de a Fidesz részéről nem kötelez semmire. A nagyobbik ellenzéki párt tehát vacilál, s teheti, hiszen két évig még ellenzékben van. Ígérni túl korán van még."

Balambér
2004. július 21. 00:34 | Sorszám: 233
Kettős állampolgárság: képmutatás és sumákolás jobbról, balról
[ 2004-07-20 - 17:15:52 ]


Kényelmetlen dolognak számít manapság a kettős állampolgárságról beszélni, lett légyen szó a politikai paletta bármelyik oldaláról. A kormánypárti politikusok kétféleképpen reagálnak: 1. szakértők bevonásával elemezzük a lehetőségét; 2. nincs értelme, nem lehet, Magyarországra szabadulna huszonhárom... , pardon, másfélmillió magyar, kivándorolnának a kisebbségi sorsban élők, stb. Várható volt, hogy a koalíciós kormány előbb-utóbb nyíltan színt vall és kimondja a mindenki által tudott és boritékolt negatív álláspontját a témában. Előbb azonban taktikai okok miatt hagynia kellett, hogy „kihűljön” a téma. Közben néhány határon túli vezető állami plecsnit is kapott, amiért oly eredményesen elbagatallizálta a dolgot. Nekik mellesleg semmi sem drága. Diplomata útlevelük van. Egy világra szól.

Medgyessy Péter legutóbb Erdélyben nyilatkozott ez ügyben, amikor nyiltan a kettős állampolgárság ellen foglalt állást. Tiszta beszéd. A hibát csak ott követte el, hogy nem elégedett meg ennyivel, hanem „megmondta a frankót” és magyarázni is kezdte nekünk, határon túliaknak, hogy semmi de semmi okunk sincs arra a fránya kettős állampolgárságra. Pár év múlva a ránk szakadó uniós tagság majd úgy is megold mindent. Tehát: spongyát rá. Azzal fogta magát és erőltetett menetben visszavonult. Budapestre.

Ha valamit szőnyeg alá akarsz seperni, hozz létre egy bizottságot. Az RMDSZ ezt tette a kettős állampolgárság kérdésében. A grémium hivatkozási alapnak jó volt, viszont soha nem ült össze. A párt vezetőinek nyilatkozataiból azonban kiderül: attól tartanak, a magyar útlevél birtokában szavazóik szétszélednének a világban. Igaz, a legutóbbi köztársasági elnöki jelöléshez szükséges aláírások gyűjtésénél csaliként a kettős állampolgárság mellett is állást lehetett foglalni. Ebből azonban csak Frunda indulása valósult meg, ami – valljuk meg - gyógyírnak sem elégséges.

Az erdélyi polgári mozgalom a kettős állampolgárságot szereti hangoztatni ugyan, de jól láthatóan egyelőre nem tudja, hogy fel is vállalja-e, mivel Budapestről várja a súgást, a politikai támogatást csakúgy, mint az autonómiával kapcsolatosan. A Fidesz pedig egyelőre csak az utóbbi mellett foglalt állást nyíltan. Orbán Viktor ugyan aláírta az MVSZ aláírásgyűjtő ívét, mely népszavazás kiírását kéri a kettős állampolgárság ügyében, ez azonban maximum szimpátia megnyilvánulásként értékelhető a határon túliak felé, de a Fidesz részéről nem kötelez semmire. A nagyobbik ellenzéki párt tehát vacilál, s teheti, hiszen két évig még ellenzékben van. Ígérni túl korán van még.

A június közepén megalakult Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács szervezői is csupán az önrendelkezés mellett törtek lándzsát. Úgy tűnik, mintha attól tartanának, a kettős állampolgárság felvetése nyomán konfrontálódna kapcsolatuk az anyaországi polgári erővel. Pedig a partneri kapcsolat nem éppen a nagytestvér álláspontjának a határon túlra való visszhangszerű ismétlésére, továbbítására épül vagy kellene épüljön...

Attól azonban nem kell tartanunk, hogy a kettős állampolgárság témája az RMDSZ és az MPSZ, illetve az EMNT részéről véglegesen lekerült a stratégiai listáról. Jön az ősz, jönnek a parlamenti választások. A kettős állampolgárság pedig olyan téma, ami jól hangzik, szavazatokat hoz, mobilizálja a fásult választópolgárt, megvalósítani pedig amúgy sem annak kell, aki megígérte...

Magyarországon a parlamenti pártok közül csak az MDF, valamint az öt százalék alatti jobboldali pártok (Jobbik, FKGP, MIÉP) és mozgalmak (HVIM, EMI, stb), valamint az MVSZ állt ki teljes mellszélességgel az ügy mellett. Sokáig úgy tűnt, a lét és nemlét határán ellensúlyozgató MDF kihátrál saját álláspontja mögül, idén azonban megismételte az állampolgársági törvény változtatására tavaly ősszel tett kezdeményezését, melynek lényege, hogy egyszerűbbé válna a honosítási eljárás a határon túli magyarok számára és megszűnne az a kötelezettség, hogy az állampolgárságot kérőknek magyarországi lakhellyel és megfelelő jövedelemmel kell rendelkezniük. Ily módon az elszakított területeken élő magyarok nem kényszerülnének lakóhelyük elhagyására ahhoz, hogy kettős állampolgárrá váljanak. E változtatás nem befolyásolná a választások eredményeit és a magyarországi adózásra és orvosi ellátásra sem lenne kihatással.

Az MDF 2006-ig öt-tíz százalékos szavazóbázist akar a maga oldalán tudni, emiatt több, a magyar közvéleményt foglalkoztató kérdésben fog majd markánsan állást foglalni, mint például a magyar katonák iraki missziója kapcsán tette. Másrészt a témában szabad a pálya, mivel a Fidesz még mindig késlekedik a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjának kialakításával. Az MDF tehát nyíltan és szabadon manőverezhet.

A kettős állampolgárság eléréséhez a Magyarok Világszövetsége erején felül próbált hozzátenni. 2000-ben az MVSZ onnan kapta a mélyütést, ahonnan nem várta. A polgári kormány a neki nem tetsző tisztújítás nyomán megvonta a költségvetési támogatást a szervezettől, az MVSZ pedig az elmúlt négy év során szédelegve, megrogyanva, de állta a sarat. 2000-ben kidolgozták és az Orbán-Torgyán-Dávid koalíciós kormány asztalára tették a külhoni magyar állampolgárságról szóló törvénytervezetüket. A magyar politikusok a státustörvény útját választották. Azóta tudjuk: az is kellően rögösnek bizonyult...

De nem adták fel, 320 ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy az Országgyűlés ügydöntő népszavazást írjon ki a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében. Ahogy Patrubány Miklós nyilatkozta: ez a kezdeményezés elvezet a magyar nemzet újbóli egységének megteremtéséhez. Ez a népszavazás helyreállíthatja a magyar nemzet becsületét, Magyarország ezzel egy 84 éves problémát orvosolhat.

A népszavazáson a magyar szavazópolgárok arra voksolhatnak igennel vagy nemmel, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal, vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolják. Patrubány abban bízik, hogy az Országos Választási Iroda igazolása után akár már októberre kiírható a népszavazás. Ott pedig már valóban az istenadta nép kezében a döntés.

Várhatóan a balliberális kormánykoalíció nem a nyílt elutasításra hívja fel szavazóit, hanem egyszerűen nem mozgósítja, az otthonmaradásra bírja őket. Itt pedig megint a Fidesz pályáján a labda. Orbán Viktornak amúgy is presztízskérdés lessz, hogy a Fidesz szavazótáborát ő, a pártelnök vagy más jobboldali politikusok (a Jobbik, jobboldali mozgalmak, az MDF vagy az MVSZ) szólítják fel ez ügyben a vélemény nyilvánításra.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke nyilatkozta ezzel kapcsolatosan lapunknak: ha a referendum elutasítja majd ezt a kérést, akkor be kell látnunk, hogy olyan nemzet fiai vagyunk, amely önként lemondott az elszakított testvéreiről és területeiről.

Fábián Tibor /Erdély Ma


Téma: Az USA befektetok,az EU-ban vasarolnak fel cegeket.
Balambér
2004. augusztus 15. 00:41 | Sorszám: 4
Egyetértek veled,az Isten hozott ! Bár véleményem szerint sem lesz nagy tülekedés, ebben a topikban.

Téma: A kommunisták megbénították Budapestet
Balambér
2004. október 15. 19:39 | Sorszám: 11
Nem biztos,hogy a tüntetők nagy számától,inkább a tüntetés zavartalan lebonyolítására hozott intézkedésektől, a felvonultatott rendőr- és más egységektől bénult le a város.

Legalább is nekem úgy jön át a hírekből !


Téma: Építsük fel az Igazak Emlékfalát!
Balambér
2004. október 18. 15:29 | Sorszám: 38
Persze hogy nem komolyan gondoltam,hogy nem mered leírni a nevét. Én csupán arra mutattam rá,hogy marha nagy különbség van,aközött,amit másoktól elvársz,s aközött,ahogyan te cselekszel,élsz,jelen esetben írsz.

off
PWc Tapló,és személyeddel kapcsolatos állásfoglalásom lásd a Kérés a moderátorhoz topikban.

Balambér
2004. október 18. 03:44 | Sorszám: 34
Idézet:
Október 28-án délelőtt már a reggeli órákban ülésezett a párt politikai bizottsága. Nagy Imre ezalatt a szovjet nagykövetségen van, mégpedig egyedül. Minden bizonnyal az ott tartózkodó Mikoján és Szuszlov utasítására Nagy Imre új taktikával lép elő a forradalmi események kezelésében. Úgy 11 óra táján tér vissza a pártközpontba és bejelentette: Az SZKP elnöksége a kormány teljes átalakítását javasolja mindazok kihagyásával, akik korábban kompromittálták magukat. Ezen a napon tehát újabb kormányátalakítás történt. Figyelemre méltó, hogy Nagy Imre ezt követően teszi le a miniszterelnöki esküt, 24-től tulajdonképpen eskü nélkül gyakorolta a hatalmat. Nagy Imre színeváltozása csak e nap 17 óra 25 perckor kezdődő rádióbeszédében jelenik meg, alig 7 óra múltán, hogy Mikojánnal, Szuszlovval és Andropovval a szovjet nagykövetségen magyar tanú nélkül folytatott tárgyalást. Az idő közelsége egyértelműen bizonyítja, hogy Nagy Imre a szovjet vezetők utasítására mondta el mindazt, amit ebből a mai napig megismerhettünk. Nagy Imre és politikai nézetei tehát nem változtak meg, hanem a moszkvai forgatókönyv szerint fogalmazza mondandóját. Bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel a főváros azonnali elhagyásáról. Amnesztiát hirdetett és feloszlatta az ÁVH-t.
Nagy Imre gondolkodása teljes mértékben az Andropovval folytatott tárgyalások hatása alatt áll. "Ellenfeleinek" is jó tanáccsal szolgál. Még ebben is kommunista érzelemvilága ismerhető fel. Úgy véli, a jelenlegi helyzetben az volna a legokosabb, ha Gerő Ernő, Hegedűs András, Piros László és Bata István egy időre, amíg a hazai állapotok rendeződnek, a Szovjetunióba távoznának. (Nehogy itthon valami bajuk essen!) Javaslatát Andropov is támogatja. Az érintettek pedig nagy örömmel elfogadják. Majd szovjet harckocsin a tököli repülőtérre mennek, hogy ugyancsak szovjet repülőgépen a Szovjetunióba "emigráljanak". Mi sem állt Nagy Imrétől távolabb, minthogy az országra szakadt katasztrofális helyzetért felelősségre vonásukon gondolkodjék.
Balambér
2004. október 18. 01:22 | Sorszám: 31
Ne haragudj,de kicsit értelmesebbnek gondoltalak !

Az áltad idézettekből csak az derűl ki,hogy volt egy forgatókönyv,ami szerint rá kellett venni az embereket,hogy lázadjanak,hogy aztán a kommunista lózung szerint a "népihatalom" elleni fordulást," ellenforradalmi " aktusnak lehessen minősíteni !

Balambér
2004. október 18. 00:32 | Sorszám: 28
Bár nagyon unom,hülye személyeskedéseidre válaszolni,de ha már a moderátor nem állít meg benne,azért mégis csak álljon már meg a menet pici pofám.

1.Semmi köze az egész ügynek ahhoz, - hogy te itt Magyarországon élő embereket oktattál ki abból,mi a helyzet odahaza, -hogy én mennyit is éltem Magyarországon.

2.Azt hogy lakásod van Magyarországon senki sem vitatta, de nem csak kábé,hanem pontosan annyi a kötődésed ahhoz az országhoz,mint - a Bayer Zsolt megírta - Kornis 3000 értelmiségének.

3.Nem én égtem bele valamibe a másik topikba,hanem te,hiszen te állítotad ott,hogy Hernádi leellenforradalmározta a szabadságharcosakat, s amikor megkértelek idézd az ominózis sorokat,akkor egy hozzászólásom számát adtad meg,amiben még véletlenül sem volt olyan,amit emlegettél.

Erre írtam,hogy ne strapáld magad,majd ha vissza jövök a vasárnapi kiruccanásból,beidézem,mit is írt Hernádi Tibor azokról akik tulajdonképpen a forradalom hősei voltak,még akkor is ha őket a Nagy Imre,Maléter Pál,Kopácsi Sándor,stb stb elvtársak csapták be,küldték a kilátástalan harcba ,halálba.

Balambér
2004. október 17. 23:52 | Sorszám: 25
Ezt mondogatom már évek óta !
Balambér
2004. október 17. 23:48 | Sorszám: 24
Érdekes dolog az,amikor valaki másoktól nyílt gerinces hozzáállást vár,gyomra forog a képmutatástól,de ő mga nem mer leírni egy nevet !

Nem biztos az,hogy mi magyarok túl sokat nyertünk azon,hogy Orbán Viktor Soron ösztöndíjas volt Oxfordban.
Azt viszont,hogy ő mennyit nyert rajta,nem tudom.

Balambér
2004. október 17. 20:13 | Sorszám: 21
Ne röhögtesd már ki magad,hogy te Amerikából jobban informált vagy a otthoni helyzetről,mint azok akiket tegnap itt kioktatál !

"Ezek meg nem tünnek igazán hiteles forrásoknak, inkább olyan pamfletteknek,ahol a szerző az antiszemtizmusát igyekszik igazolni "objektiv" érvekkel."

Bagoly mondja a verébnek hogy nagyfejű. Nézz csak vissza hozzászólásaidat,rajtam kívül is hány embert "antiszemitáztál " már itt le a fórumon,mert nem akadt más érved !

Balambér
2004. október 17. 19:52 | Sorszám: 19
Tehát akkor saját bevallásod szerint is tájékozatlan vagy a témában.

Pedig tegnap álmélkodva tapasztaltam egy másik topikban,hogy te valami kisebb fenomén,vagy zseni vagy,aki ha jól saccalom közel tíz éve él távol Magyarországtól,mégis jobban ismeri a választókkat,mint azok,akik ott élnek !

Akarod,hogy idézzem ?

Balambér
2004. október 17. 19:41 | Sorszám: 17
Hogy világosabb legyen,tehát azt a kijelentést kellene cáfolni,hogy ezek a Bakonyi Kálmán dr felszólításával fajsúlyosított "Ingyen tej" "Ingyen stb,stb" akciók által gyűjtött pénz,nem az arra rászorúlókhoz került,s "a segítségre szoruló szabadkőműves testvérek, valamint a Németországból kiüldözött szabadkőművesek megsegítésére, továbbá a cionista állam kiépítésének költségeire fordították, nemkülönben felgyülemlett adósságaikat fizették belőle." Azzal hogy találtál a hálón egy cikket,hogy ők 2001-ben pénzt adományoztak a zsámbéki premontrei kolostornak,még nem bizonyítottál semmit.
Balambér
2004. október 17. 19:23 | Sorszám: 16
Off

Ha őszintéskedünk,bár cseppet sem tartizik a témához,én is elmodhatom,hogy az okosságod jellemzésre csak egy eléggé obszcén szót találok jellemzőnek.Nem írom le.

On

Vitatkozni,érvelni pedig nem ezen,hanem a topikban feljött témákon kellene.A vitatkozáshoz viszont érvek kellenének,amikkel nagyon hadilábon állsz.A kijelentgetések ugyanis - hiedelmeddel ellentétben - nem tartoznak abba a kategóriába.

Balambér
2004. október 17. 18:42 | Sorszám: 11
Sajnos régen vége már azoknak az időknek,amikor a szabadkőmüvesség még a jó oldalon állt !
Balambér
2004. október 17. 18:41 | Sorszám: 10
Csak a stilusodban ! Bár nem biztos,hogy adott észbeli képességeiddel és politikai elvakultságodban képes leszel értelmezni amit írok.

Adományozni,adományozott nekünk éppen eleget Soros György is,mégis ő a magyarság, és a magyarországi demokrácia egyik legnagyobb ellensége.

Balambér
2004. október 17. 18:18 | Sorszám: 8
Az ingyen tej,ingyen kenyér akciókkal kapcsolatban talán bele kellne olvasni Palatínusz József a szabadkűművesség bűnei című könyvbe.Hernádi Tibor ilyeneket csemegézett ki belőle a 26,27. oldalon:

Idézet:
A pesti polgár megütközve tapasztalta, hogy az "újonnan" alakult Ingyentej Egyesület, Ingyenkenyér Egyesület, Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület, Nyomorék Gyermekek Otthona, a budapesti skót misszió iskolája, a Magyarországi Good Templar Társaság, Pesti Lloyd Társulat, Magyar Cobden Szövetség, Magyarországi Békeegyesület, a Rotary Club stb. vezetése kizárólag zsidó kezekben van. Ezek a szabadkőműves szervezetek immár a kormány asszisztálásával a népámítás iskolapéldáivá váltak. Ebből a szembekötősdiből a zsidóságnak még olyan előnye is származott, hogy működési költségeit a korábbival ellentétben nem maguk, hanem a keresztény értelmiség és nem egyszer maguk az állam szociális intézményei fizették. Tisztességesnek egyáltalán nem mondható ravasz módszerekkel vágnak eret a nem zsidó mágnásokon, vállalatvezetőkön és más szellemi előkelőségeken. Bakonyi Kálmán dr. nyug. kúriai bíróra való hivatkozással valaki telefonon hívta a kiszemelt urakat, hogy jótékony adományra szólítsa fel őket az Ingyentej vagy az Ingyenkenyér Egyesület részére. Bakonyi Kálmán dr. neve nagyon jól csengett. Az illetékes zsidókon kívül senki sem tudta, hogy ő az egyik fedőnévvel álcázott szabadkőműves páholy nagymestere. A telefonáló úr szerényen csupán azt kérte, hogy a hivatkozott jótékonysági egyesület nevében valaki tiszteletét fogja tenni, és az adományok feladására alkalmas csekket fog letenni a méltóságos úr asztalára. Az adományozásra kiszemelt áldozat gyanútlanul a segíteni akarás boldog érzésével adta postára karitatív Pengőit. Az áljótékonysági tranzakciót szervező és irányító szabadkőműves vezetők jóízűen mulattak azon, hogy a gyűjtőíveken nemegyszer olyan adományozók neveit is megtalálták, akik egyébként ádáz ellenségei voltak a szabadkőművességnek.
Talán mondani is felesleges, hogy a valóban ingyenkenyérre és ingyentejre szoruló családok és gyermekeik egyetlen fillért, illetve tejet vagy kenyeret sem láttak a "rászedett gojok" adományaiból. A pénzt kifejezetten szabadkőműves célra használták fel. Egy részét a segítségre szoruló szabadkőműves testvérek, valamint a Németországból kiüldözött szabadkőművesek megsegítésére, továbbá a cionista állam kiépítésének költségeire fordították, nemkülönben felgyülemlett adósságaikat fizették belőle. Nem csoda, hogy előbb-utóbb az adományozók gyanút fogtak, és illetékes helyen panasszal éltek. Ezután a szabadkőművesek a "jótékonysági tevékenységüket" más formában gyakorolták. A testvéreknek ezután nem az egyesület központjában osztották a kenyeret, hanem csak az utalványokat osztották ki, amelyek többnyire meghatározott zsidó tulajdonban, vagy bérleményben levő péküzletekben voltak beválthatóak. A segélyezettek megszűrése változatlan maradt. Ahol nem zsidó péküzletben váltották be a kenyérutalványokat, ott legtöbb esetben a derék kereskedő vagy ingyen, vagy önköltségi áron adta a kenyeret ezeknek a különös intézményeknek.
Balambér
2004. október 17. 17:22 | Sorszám: 5
Ha a hozzászólást feltetted,úgy illet volna hogy feltedd a cikket is ! Csak az elfogulaltlan tájékoztatásért !

Sztehlo Gábor, a szabadkőműves


Nemrég emlékeztünk meg Sztehlo Gábor halálának harmincadik, gyermekmentő munkájának hatvanadik évfordulójáról. Az ünnepségek során nem esett szó arról a korántsem lényegtelen körülményről, hogy a néhai evangélikus lelkész – szabadkőműves volt. A Pax Gyermekotthon működtetésének anyagi feltételeit nem kis mértékben a svájci szabadkőműves Alpina nagypáholy segítségével teremtette meg. A téma kutatója különféle dokumentumokból idéz. Írását kommentár nélkül közöljük.

Magyarországon a szabadkőművességet többször betiltották. Valahányszor önkényuralmi rendszer jutott hatalomra, a szabadkőműves szervezeteket bűnbakként kezelték. Így történt ez 1919-ben és 1920-ban is, amikor – a többivel együtt – az 1870 óta működő Neuschlosz, a Régi Hívek páholy működését is betiltották. Ez a páholy addig szinte csakis jótékonysági munkát folytatott. Legjelentősebb tevékenységének az ingyenkenyér-ingyentej mozgalom megalapítását és működtetését tekinthetjük. Ennek keretében a Podmaniczky utca 45. szám alatt, a Nagypáholyház épületének földszintjén a rászorulók ingyen kaptak egy-egy bögre tejet és egy-egy szelet kenyeret. A kenyérosztás vezetője, „Róbert bácsi”, vagyis Kovács Róbert páholytag neve fogalommá vált. Hajléktalanok számára menhelyet is létesítettek.

1945-ben, a demokrácia visszaállításakor rövid ideig ismét szabadon működhetett a szabadkőművesség. 1946-ban újjáalakult a Régi Hívek páholy is. Ennek volt a tagja Sztehlo Gábor, aki 1949-ben – a második felügyelő helyetteseként – a szervezet egyik választott vezetője lett.

A páholy eddig kiadatlan munkatervében az egyik feladatként az idősebb és a fiatalabb nemzedék közötti kapcsolat ápolását, a családias légkör megteremtését jelölték meg. Sokat foglalkoztak a társadalom gondjaival, s keresték a megoldási lehetőségeket. A páholyban egy ízben előadás hangzott el A Biblia és a szociális gondolatok címmel. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a témához Sztehlo is hozzászólt „kiemelve annak nagy értékét, és hangsúlyozva azt a tényt, hogy a Biblia valóban az élet könyve, s így kimeríthetetlen forrása a tudományoknak még ma is és lesz az a jövőben is”.

Amint a dokumentumokban olvasható, 1949. június 9-én Sztehlo Gábor tartott előadást a páholyban, Az evangélium és a szociális haladás eszméi címmel. Minthogy a referátum szövegét nem írta le, a jegyzőkönyv csak a hozzászólásokat tudta rögzíteni: „Munkájának anyagát nem adta át, emlékezetből pedig csak meghamisítanám annak eredeti szépségeit. Sztehlo tv. [azaz testvér; így szólítják egymást a szabadkőművesek] jelenleg szabadságon van, s így nem lévén Pesten, nem tudtam a munkaanyagot megszerezni. [Bekezdés] Az előadás a maga nemében valóban megindító és felemelő volt. (… Bizonyság erre az is, hogy a hozzászólók valamennyien lelkes melegséggel üdvözölték az előadót, és osztatlanul kiemelték annak súlyos és örök érvényű tartalmát. Neumann Rafael tv. kiemeli az előadásból azt a részt, amely az egyénre és annak benső hiterősségére építi a kultúrát, az erkölcsi magaslatok megközelítését. Hangsúlyozza, hogy az evangéliumnak a tanításai annyira egyezőek a szabadkőművesség törekvéseivel, hogy öröm volt hallgatni a hirdetett igéket. – Az előadás fényes bizonyítéka annak, hogy bármely templomban imádja Istent a hívő, igaz és bensőséges az imája csak akkor lehet, ha szeretet hatja azt át. Íme a legfényesebb és a legkomolyabb szabadkőművesi törekvés, tanítás. Auer tv. spirituális oldalát emeli ki a nagyszerű előadásnak. [Bekezdés] Fm. [főmester: a páholy választott vezetője] tv. rámutat arra, hogy Sztehló tv. profán [vagyis nem szabadkőművesi] élete párhuzamosan halad az evangéliummal, aki pedig az evangéliummal cselekszik, az szabadkőműves. Egyébként azt kaptuk Sztehló tv.-től, amit tőle el is vártunk. Mindezek dacára mindnyájunk nevében a legmelegebb köszönetet érdemli meg, mert igazi szabadkőművesi feladatot végzett.”

A későbbiekben Sztehlo Gábor több alkalommal hiányzott az összejövetelekről. Ezeknek a hiányzásoknak tulajdonítható, hogy júniusi előadásának szövege utóbb sem jelenhetett meg a páholy jegyzőkönyvében. (A szervezetet azonban igen komolyan vette: ezt bizonyítja, hogy minden alkalommal kimentette magát, és adományát eljuttatta a páholy pénztárába.)

Hallgatóságának érdeklődését igazolja, hogy még ugyanebben az esztendőben újabb előadásra kérték fel. A páholy eddig kiadatlan jegyzőkönyvében 1949. december 22-i keltezéssel a következő sorok olvashatók: „Főmester tv. bejelenti, hogy Sztehlo Gábor előadása elmarad, mert a Pax Gyermekotthont államosították, és az átvétel éppen most van folyamatban, tehát a tv.-ünk a hirdetett előadását megtartani nem tudhatja.”

A hír hallatára a jelen lévő szabadkőművesek azonnal segíteni igyekeztek társuknak. Erről így tudósít a jegyzőkönyv: „A páholy a hírt nagy sajnálattal veszi tudomásul, és elhatározza, hogy a megviseltetés együttérzéséről a tv.-ünket táblában értesítjük. (… Szabó tv. javasolja, hogy Sztehlo tv.-t a Nagypáholy vegye igénybe a karitatív munkájában. Főmester tv. megjegyzi, hogy Sztehlo evangélikus lelkész is, s így az egyháza bizonyára gondoskodik majd róla. Nem kenyérkérdésről van szó, hanem annak az otthonnak az elvesztéséről, melyet annyi szeretettel és hozzáértéssel tett igazi otthonná, és ahova az elhagyott gyerekekből álló családját összegyűjtötte.”

Mint tudjuk, az állam felajánlotta az államosított gyermekotthon vezetői állását Sztehlo Gábornak, s az evangélikus egyház ugyancsak felkínált neki egy feladatot. Egyiket sem vállalta el. Szabadkőműves páholya 1950-ben ismét megválasztotta egy tisztségre: ezúttal a második felügyelői megbízatást kapta. Ezt a feladatot elfogadta, ellátni azonban nem sokáig tudta: a Rákosi-rendszer 1950. június 12-én az egész magyar szabadkőművességet, benne a Régi Hívek páholyt is betiltotta.

Berényi Zsuzsanna Ágnes


Téma: Folytatódik a leszámolás az MDF-fel
Balambér
2004. november 03. 16:14 | Sorszám: 418
Csapó Endre:A Magyar Demokrata Fórum alkonya

(Megjelent a Magyar Élet 2004. szeptember 23-i számában)

A parlamenti demokrácia azáltal valósítja meg a néphatalmat – legalábbis elméletben –, hogy politikai pártok vetélkednek egymással a szavazók szimpátiája megnyerésére. A nagyobb szimpátiát elnyerô párt vagy pártok szövetsége (koalíciója) lesz az ország ura négy évre. Magyarországon jelenleg két párt szövetsége kormányoz, másik két párt szövetsége képezi az ellenzéket. Érdekessé és izgalmassá az teszi a helyzetet, hogy a két pártszövetség szavazói támogatása közötti különbség csekély. A jelenlegi kormányhatalom kevés szavazati elônnyel nyerte el a lehetôséget, hogy azt tesz az országgal, amit az adott körülmények közt tehet. Az adott körülmények eléggé tágas lehetôséget adnak a kormány részére ahhoz, hogy olyan szabadon dönthet fontos kérdésekben, mint ahogy dönthetett az egypárt-kormányzat.

A jelenlegi pártszerkezeti felállásban két egymással rokonelvû csoportosulás áll szemben, egy baloldali (kormányon) és egy jobboldali (ellenzékben). Mindkét oldalon egy nagy párt mellett egy kis párt adja a kiegészítést. Mindkét oldalon a nagy pártnak nagy szüksége van a kiegészítô pártra, amit ha elveszítene, elesne a kormányzás esélyeitôl. Az MSZP kistestvére az SZDSZ, a Fidesz kistestvére az MDF. Mindkét „családban” bajok vannak. Baloldalon az MSZP-ben borult fel a házi rend, jobboldalon az MDF-ben röpködnek a tányérok. A baloldalon rendezôdni látszanak a dolgok, legalábbis nagy az egyetértés, mert kormány és párt a jó átalakulás reményteljes idejét éli, a jobboldalon a kis pártban nagy a felfordulás. Ráadásul veszélyes játék folyik, rámehet a 2006-os, egyébként nagy-esélyes jobboldali gyôzelem.

Arról van szó, hogy a Magyar Demokrata Fórum, a rendszerváltoztatás egykori nagy ígéretû nagy pártjának mai maradéka, megtagadja azt az alapvetô értékét, ami egykor létrejöttét indokolta – a nemzeti elkötelezettséget. Egészen különleges fejlôdésen ment keresztül, az egyébként jól megindokolható önállóság megvédelmezése ürügyén folyamatba lépett az elpártolás politikája. Ez ugyan nem történt meg így kimondva, de ha arról szól az MDF elnöke, hogy „középen” elhelyezkedve, önálló politikát akar folytatni, annak természetére már lehet következtetni korábbi esetekbôl, amikor az MDF az MSZP mellett szavazott.

A Magyar Demokrata Fórum elviselôdött kormányzati idején, nem teljesítette azt, amit a társadalom elvárt tôle, az ország nem tisztult meg a kommunistáktól, és még csak azután vált ismertté, hogy éppen abban a négy évben szedték meg magukat igazán a régi párt java hívei a privatizáció során, amiben nagy szerepe volt többek között Mádl Ferencnek. 1998-ban az MDF a Fidesz vállán került csak be a Parlamentbe, Dávid Ibolya igazságügyminiszter lett az Orbán-kormányban. Ez nem sokat hozott a párt részére, a miniszterasszonynak azonban meghozta a párt elnökségi pozícióját. A sajtó az elsô helyeken szerepeltette Dávid Ibolyát a népszerûségi táblázatokon. Volt egy Békejobb nevû kezdeményezése, amely nyitást kínált a baloldal felé, már nyilvánvalóan a koalíciós partner, a Fidesz ellen irányult. Az elnöknô mindent elkövetett az általa elképzelt irányzat érvényesítése érdekében, szabálytalan döntésekkel, önkényes intézkedésekkel tette nehézzé a párt belsô életét. Megindult a legfontosabb tisztségek és velük a testületek átvétele: az országos választmányé, majd az elnökség szûkítése és átalakítása, a képviselôcsoport kézbevétele, hûségnyilatkozatok kikényszerítése, pártszervezeteknek a parlamenti képviselôcsoporttal történô szembeállítása. Ezek miatt mondott le Gémesi György az alelnökségrôl, röviddel utána Kelemen András is.

A 2002 évi országos választásokon a jobboldal jött ki vesztesként, ekkor erôsödött fel az önállóságot féltô irányzat az MDF-ben, meg a félelem a Fidesz általi elnyeletéstôl, aminek bizonyára volt is valami alapja. Voltak, akik szorosabb szövetséget akartak létesíteni a Fidesszel, mások, az elnöknô és környezete, függetlenséget hangsúlyozó és ideológiai elkötelezettség nélküli, kormány és ellenzék közötti önálló politizálásra alkalmas pártot akartak kialakítani. Rendes körülmények között ez közönséges taktikai kérdés lenne, azonban a mai magyarországi bal-jobb szembenállás egyúttal honvesztô-honmentô szembenállás is. A baloldal is így mérte fel a helyzetet, és ha másból nem is, az elnökasszony abból észrevehette volna állásfoglalása helytelenségét, hogy odaát mindezt nagy örömmel fogadták.

A párt vezetôségének tavasszal sikerült elkerülnie, hogy a Fidesszel közösen induljanak az Európai Parlamenti választásokon. Számításuk bejött, a párt az öt százalékos küszöb fölé került, s képviselôt küldhet Brüsszelbe. Ezt Dávid Ibolya és környezete nagy gyôzelemnek tekintette, és újabb támadásokat indított a párton belüli ellenzéke ellen. A Lezsák Sándor nevével fémjelzett pártellenzék június végén 13 országgyûlési képviselôvel megalakította a Lakitelek munkacsoportot, amely meghirdette a visszatérést a Fórum eredeti értékeihez, a nemzeti és keresztény alapokhoz. Az errôl szóló nyilatkozatot közöltük a Magyar Élet július 8-i számában. A munkacsoport kifejezett véleménye az volt, hogy az EP-választások 5,34 százalékos eredménye aligha ismétlôdhet meg a magyar képviselôválasztások alkalmával, ezért: „Valljuk, hogy az önálló Magyar Demokrata Fórum – a legutóbbi Országos Gyûlés határozatának értelmében – a Fidesz Magyar Polgári Szövetség stratégiai szövetségeseként a lehetô legszorosabb együttmûködésben teremtse meg a nemzeti, polgári és keresztény kormányzati többség lehetôségét.”

Hasonló véleményt fejezett ki Hende Csaba, az MDF egyik alapító tagja, az MDF alelnöke Dávid Ibolya felkérésére. Mint alelnök, 2001 nyarán az MDF részérôl vezette a választási együttmûködési tárgyalásokat a Fidesszel. Erre visszaemlékezve írja: „Hosszú hónapok idegtépô tárgyalásai után létrehoztuk a megállapodást. Aláírását követô egy héttel az elsô közvélemény-kutatási adatok azt igazolták, hogy az összefogás ténye olyan nagy vonzerôt gyakorolt a választópolgárokra, hogy a két párt korábban külön-külön mért és összeadott népszerûségi adatait tizenkét százalékkal haladta meg. Ez azt igazolta számomra, amit ma is vallok, hogy az összefogásnak külön hozadéka van, s ilyenformán az egy meg egy nem kettô, hanem három. Ezt mutatta a plusz tizenkét százalék. Ettôl kezdve az MDF-ben azok az erôk, akik akkor még kisebbségben voltak – ma már sajnos többséget birtokolnak –, hajtóvadászatot folytattak ellenem. Elsôszámú közellenség lettem a Fidesszel való összefogás kimunkálása és letárgyalása miatt. Ez vezetett el odáig, hogy már a választásokat követôen Dávid Ibolya látványosan mellôzte a közremûködésemet, jóllehet én voltam a párt formálisan második embere. Innentôl elkezdôdött a «Hende-ügy» története az MDF-ben, amely sajtónyilatkozatokban, fegyelmi és etikai eljárások sorában csúcsosodott ki, és két évig tartott. Jogerôsen felmentettek, végül a párt politikai irányvonalának elbizonytalanodása miatt magam léptem ki.”

A Hende Csaba által kialkudott egyezmény alapján létrejött választási eredmény nem mutatja ki elkülönítve az arányokat, ezért kell a keretmegegyezés, de ez nem érinti a párt függetlenségét. Végül is, ha két párt egyet akar, és a választási siker megköveteli a közös listás választási szövetséget, illetve ha ilyen együttmûködés hiánya veszélyeztetné a gyôzelmet, akkor az összefogás nemcsak közös érdek, de nemzeti kötelesség is: az ország megóvása a nemzetközi nyomulás ellenében. Nagyon sajnálatos, hogy a magyarországi politikai gyakorlatban elveszett egy törekvés, ami még 1990-ben megvolt – megszabadulni a kommunizmustól, illetve az azt tovább éltetô rendszertôl. Ez mutatkozott meg az augusztus utolsó hétvégén Debrecenben megtartott kétnapos országos MDF választmányi ülésen: Dávid Ibolya 93 százalékos támogatottságot kapott a 19 megyei pártszervezet megjelent választmányi tagjaitól.

Különös fordulat következett, a 22 tagú parlamenti MDF képviselôi frakcióban többséget képezô 13 fôs Lakitelek munkacsoport a szeptember 3-ára összehívott frakcióülésen készült megvonni a bizalmat Herényi Károlytól, mint frakcióvezetôtôl. Herényi Károly megelôzte ôket, egy nappal elôtte levélben tudatta a házelnökkel, hogy a frakció öt tagja „kizárás miatt” nem tagja többé az MDF frakciójának. Herényi azért határozta el 5 képviselô kizárását, mert így a Dávid Ibolyához hû 9 képviselôvel szemben a maradék lakitelekiek 8 fôvel kisebbségbe kerülnek. Ez az eljárás jellemzi az elnöknô módszereit, illetve mindenben tanácsadóját, Boross Pétert, aki már sok kárt okozott a jobboldalon. Herényi Károlynak nem volt joga kizárásokhoz, mert a frakció éppen egy héttel elôtte módosított szervezeti és mûködési szabályzata szerint ilyen döntést csak a frakció döntésének egyetértésével, egy többnapos visszahívási eljárást követôen lehet meghozni. Herényi viszont tagadta ennek a szabályzatnak az érvényességét. Megtetézte a maga igazát azzal, hogy megtette a bejelentést a házelnöknek, aki a parlamenti ügyrendi bizottság döntésére hagyta a dolgot, amely bizottság baloldali többsége kapva kapott az alkalmon, jóváhagyta Herényi döntését, amivel kisebbítette saját pártjának parlamenti frakcióját. Az öt kizárt képviselô – már csak függetlenként mûködhet tovább – a magyar parlamentarizmus szégyenfoltjának nevezte, hogy az ügyrendi bizottság szocialista többsége jóváhagyta a kizárási döntést. Egyikük, Balsai István szerint ez a súlyos jogsértés jogorvoslatra szorul, de „egyéb jogi lehetôségeket” is vizsgálnak.

A kizártak hosszasan érveltek amellett, hogy az MDF irányt változtatott olyan mértékben, hogy gyakorlatilag az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció külsô támogatójává vált, és folyamatosan igyekszik elszigetelni a párton belül azokat, akik mindezt ellenzik. Elhangzott, hogy a Dávid Ibolya és Herényi Károly vezette Demokrata Fórum végérvényesen érdekszövetséget kötött az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. A kizárási eljárás napján Dávid Ibolya hosszasan tárgyalt a házelnök Szili Katalinnal. Áruló jel az is, hogy Dávid Ibolya napirend elôtti felszólalásában sok sikert kívánt a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének, Gyurcsány Ferencnek, amikor az még csak szocialista belügy volt. Horváth Balázs kizárt képviselô szerint a kizártak képviselik az MDF igazi szellemiségét, nem azok a „sejthalmazok”, akik döntöttek a sorsukról.

A kizártak, Balsai István, Horváth Balázs, Font Sándor, Kelemen András és Szászfalvi László az MDF rendszerváltoztató szellemiségét ôrzô, következetes politikusoknak számítanak. Csak annyi a „bûnük”, hogy nem osztják, és nyilvánosan vitatják Dávid Ibolya utóbbi idôkben folytatott politizálását. A Magyar Nemzet vezércikke szerint: „A vitatott politika lényeges eleme, hogy miközben igyekszik volt szövetségesét, a Fideszt a szocialistákkal közös korrupciós mutyi gyanújába keverni, aközben a majdani jobboldali kormányzati koalíciós partner mezében tetszeleg, megtévesztve, sôt becsapva a maradék MDF-es választókat. Vigyázó szemeit már régóta az MSZP és SZDSZ leszakadó szavazóira veti, úgy hogy a reménybeli szavazóbázisnak megfelelô szakértôkkel, média-tanácsadókkal, pártholdudvarba befogadott, általunk liberálisnak ismert nagyvállalkozókkal fûzi egyre szorosabbra a köteléket.” Egyre többen ismerik fel Dávid Ibolyában – különösen így, kormányválság idején – a potenciális partnert a baloldalon. Akiknek az MDF bekebelezése a ki nem mondott céljuk, azok Herényi Károly mutatványa láttán a héten elégedetten dôlhettek hátra."

Herényi tett olyan kijelentést, hogy „egykori szavazóinkat elvesztettük, most újakat kell találnunk”. E kijelentés a mai magyarországi körülmények között egyértelmûen jelenti a jobboldali politizálás átszerelését valami olyan területre, ami a jobb- és baloldali mezôny közt van. Oda eljutni csak úgy lehet, hogy az MDF eltávozik a jobboldali táborból, amelynek sokáig meghatározóbb eleme volt, mint a Fidesz. A nemzeti elkötelezettség pártjának a Fidesztôl – amely eredetileg nem jobboldali, csak jobboldalra érkezett párt volt – jobbra kell elhelyezkedni, és ha elveszített szavazók helyébe újakat akar találni, erre bô alkalma van a MIÉP belsô szétoldása folyamán „gazdátlanná” vált szavazók begyûjtésére, akiknek a Fidesz nem felel meg pótmegoldásként sem. A középre tartó MDF a maga természete ellen vét, de a csalódott szocialista szavazókra való számítás már attól is elhibázott, hogy számukra az MDF-kép soha nem jelent semleges köztes képletet, viseli a jobboldali „bélyeget". Valamiféle nyugati mérlegnyelve-párt szerepet szán magának és pártjának Dávid Ibolya, de ebben az országban mélyebb árok mered bal- és jobboldal között, mint például Ausztráliában a Labor és Liberal pártok között. Ebben az országban a baloldal pártjai a mindenkori külsô, nagyhatalmi érdekeket szolgálják, oda átlibegni még elvtelen és erkölcstelen is, hogy ne fogalmazzunk erôsebb kifejezéssel. Az csak természetes, hogy a liberális sajtó nem így fogalmaz, hiszen feladatuk kezdettôl fogva azt kápráztatni, hogy a magyarországi pártok egymással vetélkedve dolgoznak az ország javára.

„Egy frakcióvezetô önkényes akciósorozata zajlott a napokban – írja a Magyar Nemzetben Tihanyi Örs –, és minden jel arra vall, hogy valaki vagy valakik elôre eltervezték a kizárásokat, pontosan kiszámítva a várható következményeket. Kiknek lehetett ez érdeke a Dávid Ibolya nevével fémjelzett pártvezetésen kívül? Elsôsorban az MSZP-nek, amelynek kapóra jött, hogy a közelgô miniszterelnök-választás elôtt egy másik parlamenti pártban is fellángoltak az önpusztító belsô viták, gyengítve az ellenzék egységét. Az sem jött rosszul a nagyobbik kormánypártnak, hogy a következetesen jobboldali elveket valló, és a polgári erôk összefogásáért dolgozó Lakitelek munkacsoport tagjait kiszorítják az MDF-bôl, és így átmenetileg a parlamenti padsorok között is fölénybe kerülhet a vajszívû és – puhaságú, békejobbos Dávid-vonal. A szocialistáknak minden olyan fejlemény érdekükben áll, amely megosztja az ellenzéket, és szétbomlasztja az elôzô kormányzati idôszakban tökéletes összhangban mûködô Fidesz-MDF páros egységét. Talán még azzal is kalkulál az MSZP, hogy esetleg a Dávid Ibolya vezette MDF akár potenciális szövetségessé is válhat, egyfajta újraélesztett Centrum pártként, amelyik azért söpri majd be a következô választásokon a jobbközép szavazatok egy részét, hogy késôbb az így szerzett pozícióit kiárusítsa a szocialistáknak.”

Mindez világosan áttekinthetô képlet a liberális média részére is, amely nagy szorgalommal szerepelteti a szerepelni vágyó elnökasszonyt, aki láthatóan meg van gyôzôdve eredetinek hitt politizálása nagyszerûségérôl, amirôl ha kételyei lennének, azt a közvélemény-formálás hízelgô szakemberei elhessegetik a szeme elôl. Magyarországon a sajtó támogatásával nagy dolgokat lehet megvalósítani, azaz, minden úgy lesz méretes, ahogyan arra szüksége van a Nemzetközi Hatalomnak.


Téma: Velünk élő Trianon
Balambér
2004. november 16. 03:17 | Sorszám: 58
CS. SZABÓ LÁSZLÓ: ERDÉLYBEN

(Részlet)

Húsz évig a halottak voltak a legbeszédesebb magyarok Erdélyben. Az idegen nem tudta letörölni arcukról a magyar századokat. Visszafordultak a múltból, meghallották az élők sikolyát. Húsz évig dúlt a pör az erdélyi földért s ebben a pörben a magyar sírkő volt a koronatanú. A város a völgyben megtelt idegen szóval, de a temető a dombon magyarul felelt az idegen zsivajra. Ezen a szelid, makacs, fegyvertelen ellenálláson megtört a hódítás. Az idegen elvette a templomot, az iskolát s a könyvet. Mindez lenn történt, a rab városban. De fenn a dombon, a szabad temetőben a sírkövek tiltakoztak. Derékig süllyedve harcoltak, mint a térdrebukó tiszt. A halottak gyülekezete erős csapásokkal, megfeszített húzással sietett a fuldokló magyarság felé. Visszatértek új hazájukból a múlandó régibe. A békés hazából a viharvert szülőföldre.
Az élők sokszor elfelejtik a holtakat, de a halottak hűséggel fizetnek a hűtlenségért. A halott lány megigazítja a szeretője párnáját, az elesett tiszt a megingó csapat elé áll, a halott gazda visszajár megsímogatni a kutyáját. A halottak aggódva benéznek az ablakon, eloltják a lámpát a fáradt diák fölött, megsúgják a rímet az álmatlan költőnek. A strasbourgi templom tervét az építész halott lánya éjjelenként tovább rajzolta, így segítenek a megbékélt holtak a töprengő, civakodó, boldogtalan élőkön. Segítenek, ahogy tudnak. Ők az igazi felnőttek. A húsz évi rabságban is ők segítettek. A városok piacán a római farkas üvöltött. De a fejfák magyarul sóhajtottak Istenhez. Az idegen eltüntette a feliratokat s második keresztvíz alá tartotta a királyokat. De a sírfeliratok azt felelték, hogy Jézus és a királyok magyarul szóltak ezen a földön.
A kifosztott Erdélynek dúsgazdag maradt a temetője. Ahogy fogyott a földi kincs, úgy lett tündöklőbb a földöntúli. Akiket az élők elfelejtettek a jólétben, a bajban kiszálltak a csonka keresztek, fátyolos urnák, kétfülű sírkövek, búsuló oroszlánok, mohos kőkoporsók, jeltelen obeliszkek alól. Ők voltak a legfélelmesebb fegyvertársak. A puszta név: a magyar név volt egyetlen fegyverük. A szorongatott élők a halottakhoz fordultak s megdöbbenve látták, hogy a holtak folyton figyeltek, kitartottak, vissza-visszanéztek a múltból. Érezték, hogy egyszer még nagy szükség lesz rájuk. Érezték, hogy egyszer még meg kell vívniok Erdélyért. Életükben is Erdély volt borongós örömük, szomorú, szép büszkeségük, nagy vívódásuk, halottaikban is Erdély maradt a gondjuk. Mint egy láthatatlan népfölkelő sereg, kitartottak a fejedelmek öreg zászlói alatt. Ezek a zászlók a húsz évi nehéz csöndben lassan fölemelkedtek. Nyomukban fölálltak a holtak, a néma Erdély beszédes halottai. Az idegen üldözőbe vett egy kisebbségi népet s a halottak millióiba ütközött. Végezni akart az élőkkel, éhséggel, faggyal fenyegette őket. De útjába álltak a holtak, akik nem éheznek, nem dideregnek s nem félnek. A hatszoros erődvonal mögött magyarok maradtak a temetők. Ezekben a temetőkben testvér és fegyvertárs és cinkos és összeesküvő volt minden halott, a boldogtalan Apáczai Csere s a daliás Kendeffy Ádám, a keserű Szenczi Molnár Albert s a száműzött Jósika Miklós, aki másodszor került idegen földbe, s ezúttal éppen szülőföldjén. Fegyvertelenül és sérthetetlenül ők voltak a gát, mögéjük menekült az üldözött nép. Amíg a sírkövek magyarok maradtak, zavartan és nyugtalanul aludtak az idegenek s nem virrasztottak hiába az üldözöttek.
Sűrű sötét száll ki a szakállas fenyőkből, megritkultán vöröslik a hárs, aranylik a nyir, sárgul a gesztenye, a szomorúfűz sűrűn hullatja a levelét. Méltó akar lenni a nevéhez. Zöld az avar, zölden verte le az eső a falombot. Százados kőrisek vigyáznak Teleki Annára, hosszú tujasor vezet a Jósika kriptához, öreg szilfák vonulnak a tető fölé s a tetőn egy bogos, mogorva, derék nyárfa őrködik egyedül. A nyitott sírkamrákban lobognak a gyertyák. A gesztenyefák megsárgult kupolái alatt sírról sírra szállnak a megrettent sirató énekek s az egyikről szelíden visszafelel a költő:
Megtettem mindent, amit megtehettem, Kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, Felejtsd el arcom romló földi mását.
Ma, Mindszentek napján kigyúlnak a gyertyák Erdély legrégibb temetőjében, a házsongárdi kertben. Egy felszabadult nép hódol legigazibb szabadítóinak, a holtaknak. Tegnap óta ismét áll a kopjafa Szenczi Molnár elveszett sírján. Cigányok hangolnak Bánffy Gyurka körül. Egy kripta csukott vasajtaján lila koszorú függ.
Fönn a tetőn, az öreg nyárfa körül számolom a halhatatlanokat. A tizediknél abbahagyom. De ezekhez a híres sírokhoz hozzágondolom a többi névtelent s ehhez a temetőhöz hozzágondolom a többi erdélyit s ezekhez a halottakhoz hozzágondolok egy halottat a segesvári síkon. A sírja még nem magyar föld.

1940. november 1

Balambér
2004. november 16. 01:24 | Sorszám: 34
Levél helyett Gogának

Goga Octavian nevezetű barátommal aligha szoríthatok már és még az életben kezet, holott nekem ez fáj. De, Istenem, annyi fájás között, amennyi az ilyen fajtájú, furcsa embert mostanában éri, ez alig számít. Ma minden, ami jön, fájás, szomorúság és seb, ezt bizonyosan Goga, a derék román költő is érzi. Ha nem hívnak s visznek a Halál elé, ez az ármádiának a haszna vagy kára, de rajtam mit se segít. Azt látom, dehogy látom, érzem, hogy ezt az undok játékot se játékosként, se kibicként nem bírom.

Megértem én Goga Oktaviánt, akit egy kicsit mindig a telített, kótyagos, román Kisfaludy Károlynak vélek. Megértem esetleg azt is, hogy nációja egy rettenetes nagy kérdést kapott, s erre a megfejtést az óromantikus Goga Oktáviánok adják. Mindent megértek, s franciául magyaron beszélvén: meg is tudok bocsátani, ha valaki érdemes reá. De Goga barátom semiképpen sem érdemes, s ezért nem lehetséges, hogy a kezét, tulajdon kezét, valaha is megint megszorítsam.

Lehet, hogy a kezdő népeknek sok joguk van, de én is és Goga is kikérnők, ha valaki a románt kezdő népnek mondaná.

Idegeim nekem is vannak. Victor Hugo rajtam is rontott, ráadásul Jókai, de garibáldiskodni ma már magyar kultúrember nem tud.

Én változó hangulattal, újra és újra változó hangulattal nézem ezt a nagy földi komédiát. De nekem fáj a szerb komitácsi szíve is, melybe a Skoda vagy a Weiss Manfréd golyója beletalált.

Főképp pedig fáj nekem annyi fájás mellett, hogy Goga Oktávián román Déroulede akar lenni. És legfőképpen az fáj, hogy e nekem szimpatkus fajtán elhatalmasodtak a lehetetlenül piemontikus célú emberek.

Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hogy ilyen tébolyító helyzetekben is megsegít a magam letagadhatatlan magyarsága. Terhelten és átkozottan e levethetetlen magyarságtól, azt üzenem Gogának Bukarestbe, hogy nekem jobb dolgom van. Egy nemzet, aki súlyos, shakespeare-i helyzetben legjobbjai valakijének megengedi, hogy embert lásson az emberben, s terhelt, teli magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb internacionalizmusban, nem lehetetlen jövőjű nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista fényűzéseket engedhet meg magának, nyert ügyű. Igazán nem jó dolog magyar poétának lenni, de higgye el nekem domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele.

Ady Endre
VILÁG, 1915. jan. 24.

Balambér
2004. november 16. 01:22 | Sorszám: 33
Ady Endre 1914-ben és 1915-ben jelentette meg az alábbi két levelet a VILÁG hasábjain, román barátjának, Octavian Goga költőnek címezve őket. A régi barátságnak Goga nacionalista eltévelyedése és magyarellenssége vetett véget...

Magyar és román


Magyar szól a románhoz, rét az erdőhöz, de patrióta a patriótához, ember az emberhez és poéta a poétához, tisztelt barátom, Goga Oktávián. Vörös a Nap e téli nappalokon, s fekete-gyászosak a megemberebb, legégetőbb, legbecsületesebb magyar szívek. Most eldobom én is a kobzomat, miként te tetted a te népedért, de nem sírok, hanem hangosan kiabálok jövendőléseket, s mikor megunom, átkokat fú a szám. Ott leszel-e te is a görög hűségű, fényes, nagy áldomásnál, vagy elutazol előle abba a kis erdélyi faluba, ahol földet túró nagyapád vörösebb Napot is látott, mint a mostani? Vagy szívednek-lelkednek teljes nyugalmával indultál el vezértársaiddal, hogy gyilkos szövetséget kössetek a te néped és az én népem ellen? Lant és Parittya illik költőnek és királynak, szeretem, hisz én is azt csinálom, hogy élsz, dalolsz és harcolsz, de szabad-e nekem azt gondolnom, hogy költő állhat orgyilkosok közé? Tették és tegyék ezt meg pápák, patriárkák, császárok és kiskirályok, Machiavellik és zsoldos kisgonoszok. Poéta gyilkolhat, ha szeret, de gyilkosokkal nem cimborál, s ha ki poéta s csillogó, beteg buborékvárakban nem él, még fajának szerelméért sem lesz egy másik nemzetfajtának társaságba szegődött ölője.

Lehetetlen, hogy te, Oktávián Goga, arra gondolták volna: íme, a magyarság veszendő, leromlott, ütlegelt, és nem érez már: most ássunk alá vermet. Lehetetlen, hogy te a népből váltott s előreküldött, szíved barbár, vad, fegyveres beduinok erkölcse után igazodjék. Lehetetlen, hogy te sakálravaszsággal, politikus ravaszok agyafúrtságával és vérért-bérért csattogó fogával még néped szerelméért is népet árulj.

Körülnéztél-e, meg-megrendültél-e olykor a Klotid-kávéház szeparéjában, hol világerők s nem szabályozható, eljövendő nemzetkatalizmák elé kipüffesztett mellel s csak a holnap nyereségéig érő gondolkodással szavaltak spekuláló, némely kicsi emberek?

Nincs egy leheletnyi mentő magyarázata annak, hogy ti most ugyanazt csináljátok, amivel nagyapáitok már olyan kétségbeejtően pórul jártak. Ti, véreskezű lázadók alig föltápászkodott utódjai, összeállotok, persze megint Bécs biztatásával, hogy a küszködő magyar radikalizmusnak, nemzetvédelemnek, demokráciának és a szabadságharcnak gáncsot vessetek.

Kihagytátok a népet, a népeinket s úri hidas-magas egyességetekkel elkövetkezik, hogy "marad a városban csak pusztaság, és a kapu pusztaság miatt leromol". Ti siettetek, s vagy gondoltatok, vagy társaid akaratával nem akartatok gondolni arra, hogy itt immár több mint egy évtized óta népetekért s egész Magyarország népéért forradalmi tusát kezdett egy tábor. Ez a kis tábor megnőtt, és a magyar történelmi nevek legszebbjeit zavarta, sőt bűvölte bele a népszabadítás legnagyszerűbb akarásába.

Én nem tudok, és ha lehet, nem is akarok, avval az undorral, kétségbeesett szitkozódással szólni azokról, akikkel ti alkusztok, vagy talán nem is alkudtatok. Gyülevész, utálatos had, vezető fáklyája egy agy, melynek az őrületben rendszere van, egy borzalmas rendszer, amely körül az őrület kóvályog. Egyezkedtek valakivel, aki most éli a német rablólovagvárak s a Németújváriak, Csák Máték életét, a régi, erdélyi urakét, kik úgy vadásztak a rónán és mindenféle jobbágyra, mint ma a rókára. Egyezkedtek valakivel, akinek idegrendszerbéli minősége és kora ezer év előtti, s összebonyolódván az elkerülhetetlen időkkel, valósággal komikus degenerálódást mutat. És a hada - van néhány szomorú és szomorkodó kivétel - milyen éhes, milyen siserehad, milyen elszánt, csak a régi kalózhajókon volt ilyen vagy ehhez hasonló. A piszok, a sár még a vörös, hideg téli Nap alatt és naponként bekeni, rájuk olvad, bemázolja őket, de ezeknek csak a falás minden moccantó révedésük.

Nem izgat (téged izgat-e), hogy Bécsből kelet felé legalább húsz évre ostromállapotot terveznek, s ezért kell Szent István országába kevesebb szabadság, mint Koreában van. De azt tudom, hogy fájunk, hogy vérzünk, s ez alatt nemcsak a te magyaroszági román testvéreid, de a romániaiak is a beleszakadásig nyögnek és lihegnek. Megéri-e egy távoli kiméra, hogy kiszolgáltassátok népeteket és a demokráciát a legalacsonyabb és legbrutálisabb úri uralomnak?

Beszélik, hogy a kitűnő Maniut, kit, sajnos, nem ismerek személyesen, a minap így köszöntötted:

- No, pajtás, hát eladjuk a paraszt gúnyáját?

A paraszt, a magyar is, a román is, nem várta be a te társaidnak szép politikáját: elhal, mielőtt megszületne, vagy halálra pislantó, édes, éhes szemmel fölnő és kivándorol. Mindehhez, ami csak rabság, emberhez nem méltó, éhséges, gyötrelmes és halálos, intézményesen segíti hozzá az a kormányzat, mellyel ti most (akármi okból) békültök. Jöjjetek, jöhet már ide akármi, ha csoda nem esik, ha ez az ellenforradalom nem csupán az igazi forradalomnak ördögi, de buta fűtője, jöhetnek segítségükre a magyar kalandor feudalizmusnak és a feudalizmus étkétől a történelemben elesett, fölcseperedett, új román urak. Jöjjenek, segítsenek a mai Bécsnek, de önmagukért szolgáló pribékeknek népet ölni, hiszen így lesz szabadság, jómód és kultúra, főképpen rengeteg katonaság egy kissé rettegő dinasztia számára.

Nem tudom, nem akarom elhinni, tisztelt barátom, Goga Oktávián, hogy meg ne értsd az én riongó beszédemet, te, ki tudod, hogy szeretek minden népeket, s utálni csak az aljasságot tudom. Ezt az Ézsaiás próféta mondja: "Mindenestül megromol a föld, mindenestül megpusztul a föld, mindenestül meghanyatlik a föld." Te biztosan úgy hajtod le patrióta fejed, most, olyan búsan, mint én, Goga Oktávián, s szeretnéd, ha a dolgokat nem kellene megoldani, mert ez nem poéták dolga.

Hidd el, hogy szeretlek, szeretem érzelmes, gyönyörű népedet, szeretem úgy, mint a magamét, s még valamit hadd írjak le ide. Iancut, ezt a ragyogó, poétás, forró, nemes tribunt, élete vége felé tébolyította meg élete zátonya, szörnyű csalódása. Vigyázzatok: hátha most olyan valakivel köttök kötést, ki soha még nem rajongott, s akinek a pszichopátia törvénye szerint sem lehet már soha módja se csalódni, se vezekelni s pláne megőrülni.

Ady Endre
VILÁG, 1914. jan. 25.

Balambér
2004. november 16. 00:39 | Sorszám: 25
Bocsánat,lemaradt a költő neve: Reményik Sándor
Balambér
2004. november 16. 00:37 | Sorszám: 24
ÁTOK


Most átkot mondok!
Ez a föld a mienk,
Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen:
Megátkozott legyen!

Ezeréve mi vagyunk itt urak
Isteni, ősi jusson:
Honszerző vér jogán!
Hogy ez a föld bitang kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.

Most átkot mondok:
Ne leljen itt vigaszt,
Mosolyt, álmot, szerelmet,
Aki nyomunkba jő.
A termőföld
Legyen neki kiszikkadt temető.
Hova vágyai elepedve érnek,
Erdei források
Vize: forrása tisztátalan vérnek.
Olcsó prédául mit neki hagyunk:
Legyen viszálynak elátkozott magja
Az aranyunk.
Minden bokor rázörrenjen,
Rém kergesse nádon-éren;
Talpa alatt
Minden kavics lánggal égjen,
Minden fűszál leszáradjon,
Falvaira
Minden folyam kiáradjon.
Mit megkíván: fusson tőle,
Szálljon reá, mitől remeg,
Gyümölcs fáján rohadjon meg!
Legyen itt akkor minden május-évad
Virágtalan gally, száraz ág;
Kopárak legyenek itt a hegyek
S meddők az anyák.
Legyen a napfény oly sápadt, kevés,
Mint szűkös, nyirkos kripta-üregek
Dohos ölében a halotti mécs!

Akik nyomunkba jőnek,
Hordják szivökben idők tengerén
Fullánkját tört erőnknek.
Heverjen temetetlen bomló testük
És ne leljenek itt
Nyugodt álmot bolyongó lelkeik.

Verje meg az Úristen ezt a földet,
Ha tőlünk elveszik!!


1918 október


Téma: Kovács bukta
Balambér
2004. november 03. 17:04 | Sorszám: 122
Bár mit is bíznak rá,az öreg harcos teszi majd a dolgát !


Téma: Mocskos kapitalizmus
Balambér
2004. augusztus 01. 05:32 | Sorszám: 32
Bocsáss meg nekem Amice !

Valóban elfeledtem jelezni,hogy hozzászólásomat,nem a kolomp után bégető,azt követő,amerikanizát,globalizált,az EU-s kócerájt a "magunk képére formáló" mosott agyúaknak szántam.

Balambér
2004. augusztus 01. 04:27 | Sorszám: 30
Elméleteket lehet gyártani száz számra,csak éppen semmi értelme.
Rá kellene ébredni már,hogy úgy Amerikában,mint Magyarországon,úgy Francia-, mint Oroszországban,stb,stb a barikád mind két oldalán,minden egyes állam,szervezet élén, csak csaló,szemfényvesztő,hazudozós politikusok állnak,akik a globalizáció érdekében még a kedves édesanyjukat is becsapnák, eladnák,hogy eleget tegyenek megbízóiknak.

Téma: A HírTV-n ma este...
Balambér
2004. november 19. 14:51 | Sorszám: 28
"TGM. Apja nagyváradi ortodox kántor (ő írta, nehogy "bizáncira" gondoljon valaki) az anyja Pauker Anna,..."

Ilyesmiket nem igen kellene leírni,mert erősen kétes az igazság tartalmuk. Vagy ha igen,akkor jobban kellene dokumentálni.
Gyosrs utána nézés a neten.Póker Anna 1893-ban született,TGM 1948-ban.
55 éves korukban azért már elég ritkán szoktak a nők szülni.


Téma: Előre tudtak a WTC elleni támadásról
Balambér
2004. augusztus 03. 15:07 | Sorszám: 0
Előre tudtak a WTC elleni támadásról
Az izraeli lap megint bedobta a sztorit
2004. augusztus 3. 8:50


MNO
Három évvel a WTC elleni merénylet után újra felszínre kerültek azok az információk, amelyek szerint a támadás előtt ismeretlenek figyelmeztettek több – a később lerombolt irodaházban dolgozó – alkalmazottat a készülő terrortámadásra. Összeállításunk több külföldi sajtóorgánum archív cikke alapján készült.

Talán nem véletlen, hogy többek közt a World Trade Center elleni merényleteket is vizsgáló bizottság 500 oldalas jelentésének publikálását megelőzően néhány website újból felhívta a figyelmet arra az információra, amely szerint az ikertornyok elleni támadás előtt a WTC-ben dolgozó két alkalmazottat ismeretlenek figyelmeztettek a terrortámadásra.

A szeptember 11-ei merényleteket vizsgáló bizottság jelentése azonban nem adott választ a terrorakció nyilvánvaló furcsaságaira. Az azóta kiadott jelentést több szakértő bírálta, például a truthout.org című weboldalon megjelent cikkében egy neves amerikai jogászprofesszor, Marjorie Cohn is. Szerinte az iratokból nem derült ki, mi volt a valódi oka a szeptemberi terrortámadásnak. Az antiwar.com szerzője, Sibel Edmonds pedig „rejtélyesnek” nevezte a jelentést, míg Counter Punch publicistája, Mike Whitney úgy vélte, az egész dokumentum szerecsenmosdatás, a bizottság egy vállrándítással elintézte a felelősség kérdését.

Az Egyesült Államok elleni majd három évvel ezelőtti támadás tehát még mindig rengeteg kérdést vet fel, és nem sikerült elejét venni az összeesküvés-elméletek további terjedésének sem.

Először a Washington Post adott hírt arról még 2001. szeptember 28-i számában A WTC igaz története című cikkében, hogy az irodaházban dolgozó két amerikai olyan üzenetet kapott, amelyben az ikertornyok elleni támadásra figyelmeztették őket.

A konzervatív amerikai hírcsatorna, a Fox News egyik sztárriportere, Carl Cameron, decemberben négy részből álló sorozatot indított, amely azt állította, hogy az izraeliek tudtak a készülődő terrortámadásokról. A vezető finn lap, a Helsingin Sanomat egy cikkében érdekességként felsorolta a terrortámadásokkal kapcsolatos híreszteléseket, köztük azt is, amelyet eredetileg az Information Times internetes lap közölt, vagyis, hogy szeptember 11-én a WTC 4000 zsidó foglalkoztatottja maradt távol munkahelyétől, illetve a WTC-támadás több ezer, különböző származású áldozata között nem voltak izraeliek.

A tragédia után a Haaretz című angol nyelvű, baloldali izraeli lap további részletekkel szolgált a meglehetősen furcsa, de a tömegmédia figyelmét elkerülő körülményekről, és a Post által már felvillantott esetről.

A Haaretz – amely már túllépett a híresztelések ismertetésén –, azt írta cikkében, hogy az Odigo, egy New York-i központú, amerikai alapítású üzenetküldő szolgálat (amely több irodával rendelkezik az izraeli Herzliyaban) azt állítja, hogy két, a WTC-ben dolgozó embernek is továbbított olyan üzenetet, amelyben két órával a repülőgépek becsapódása előtt a World Trade Center ikertornyai elleni támadásról tájékoztattak. A cég együttműködött az izraeli és az amerikai igazságügyi szervekkel – beleértve az FBI-t is –, hogy megpróbálják kideríteni, ki volt a támadásról szóló üzenetek eredeti küldője.

Micha Macover, a társaság vezérigazgatója elmondta: mindkét alkalmazott megkapta az üzenetet, és a terrortámadás után azonnal tájékoztatták a cég vezetőségét, amely rögtön kapcsolatba lépett az izraeli biztonsági szolgálatokkal, amely továbbította a hírt az FBI-nak.

„Fogalmam sincs miért pont ennek a két személynek küldték az üzeneteket, akik nem is ismerik a küldőt. Talán valaki csak viccelt, és pont bejött neki. Nem tudom, hogy hasznát vette-e az FBI az információinknak a letartóztatásoknál” – mondta Macover.

Az Odigo használói nincsenek korlátozva az üzenetküldésben összesen két ember van a feketelistájukon, akárcsak az ICQ-nál, a másik jól ismert izraeli üzenetközvetítő cégnél.

Az Odigo általában buzgón védi a regisztrált felhasználói magánügyeit – fogalmaz Macover, de ebben az esetben a cég kiszolgáltatta az adatokat az igazságügyi szerveknek az üzenetek eredeti IP címeivel együtt, így az FBI le tudta nyomozni az internetszolgáltatót és az üzenet valódi küldőjét is.

Sajtótörténeti érdekesség, hogy a Haaretz ezt a cikket néhány héttel ezelőtt (tehát majdnem három év után), július 15-én újra elővette, és példját követte több független hírportál, köztük az Information Clearing House is.
Az indybay.org nevű, nyíltan háborúellenes internetes oldal arra hívta fel a figyelmet, hogy a Haaretz éppen harmadszor jelentette meg ezt a cikket minden változtatás nélkül. Külön érdekesség, hogy a meghatározó baloldali izraeli lap cikkének letöltésekor felugró banner nemrég még épp a szeptember 11-i terrortámadásról szóló jelentést hirdette a WTC-be csapodó repülőgéppel illusztrálva.


Téma: Ismét melléfogtunk: Demeter kontra Bárándy
Balambér
2004. augusztus 14. 01:19 | Sorszám: 64
Még rágondolni is rossz,hogy krumplipaprikásunk sem lett volna,cocializmus nélkül !

Éljen szerett János bátyánk a krumplipaprikás és a gulyás kommunizmus feltalálója !

Balambér
2004. augusztus 14. 00:49 | Sorszám: 62
Tiszteld hormányunk,s PéterKÉMET,hogy hosszú életű lehessen a cocializmus !

HOGY A KÉNES MENNYKŰ CSAPJON BELE,HA COCIALIZMUS NEM VOLNA,KI KÉNE TALÁLNI !

Balambér
2004. augusztus 13. 01:28 | Sorszám: 47
Édes aranyos Dórácska ! A kánya csípje meg a seggedet,még mindig nem válaszoltál,mikor állítjátok már ki Brüsszelbe az urat,etalonként ?
Balambér
2004. augusztus 12. 18:21 | Sorszám: 14
És nem üzentek mást a majompártból ? Nem döntött még a vízvezeték szerelő tanács,mikor viszik át a kalitkát Brüsszelbe ?
Balambér
2004. augusztus 12. 16:55 | Sorszám: 5
h. Brüsszelben fogják mutogatni
Balambér
2004. augusztus 12. 16:53 | Sorszám: 4
Szerintem rövides ketrecbe rakják, és Brüsszel fogják mutogatni,mint az européerség etalonját !

Téma: Iszlámveszély
Balambér
2004. augusztus 12. 05:07 | Sorszám: 858
Úgy gondolod hogy van a földön olyan ember ember aki a te mosott agyú véleményedre kíváncsi ? A tiedre akinek már -mint ebben a topikban is látszik - egy bővített mondat megértése gondot okoz ? Aki olyan fergeteges bravúrral állapítja meg,hogy Márai nem ismerhette Illiget.

Mindenki jobban járna, ha csak felraknád a címedre küldött anyagokat,s nem kotyognál közben,mint egy fészke vesztett,eltetvesedett kotlós.

Balambér
2004. augusztus 11. 22:41 | Sorszám: 854
Írtam már,hogy én inkább a Pap Gábor dolgokat böngésztem át.Nekem tetszik ,érthetőnek és meggyőzőnek találom.Bár lenne még pár tucat ilyen Pap Gáborunk.
Balambér
2004. augusztus 11. 18:41 | Sorszám: 851
Látom nem olvastad el a Pap Gábor írást.

Bár a végén tök igaza lesz Mercuriusnak,hogy szétverjük ezt a topikot egy kis ízelítőt idézek belőle.

"A 8. tétel az a vikingkérdés. Megint nagyon szellemesen tárgyalja Illig. A vikingekről majdnem ugyanazt tudjuk, mint az arabokról. S már ha a kettőt párhuzamosan olvassuk, már biztos hogy vakarjuk a fejünket. Az hogy ezek egyebet nem csinálnak, mint pusztítanak, felgyújtanak, lerombolnak, legyilkolnak, és az ember eltűnődik, már egy század eltelt, nem unják még? Nem. Megint elindulnak, megint feldúlnak, megint fölégetnek és így tovább. A II. világháború után a szőnyegbombázások és egyéb ilyen „kellemes” dolgok után – nem vikingek, amerikaik csinálták meg angolok –, elég tág tere nyílt a feltárásoknak. Nálunk is, tudjuk a Budai várban akkor kezdődtek el a komolyabb ásatások. A lényeg az, hogy elindultak ilyen nagy városföltárások. Például Köln. Na most felkészül ugye a régész. Miből készül föl? Vita Caroli természetesen, meg az annales és akkor hallja, hogy Köln-nél ekkor és ekkor – természetesen ebben az időszakba esik az egész „vikingdúlás” és „fosztogatás” –, a vikingek már megint megjelentek Köln-nél és fölégették, és porig égették, és nem tudom én hány hulla és egyebek. Na most keressünk legalább egy elszenesedett kis fogpiszkálót. Nem többet. Egy kis ekkora fogpiszkálót. Nincs. Nincs, nyoma sincs semmiféle földúlásnak. Akkor keressük a másik városnál Paderborn-nál és a harmadiknál, amiket emlegetnek. Mindegyiknél megtörtént, nyoma sincs! Nyoma sincs viking pusztításnak. Ettől még a viking pusztítások ezekben a ripsz-ropsz rajzfilmekben elkezdődnek és onnantól kezdve kiverhetetlenek az ifjúság fejéből. Mire való a viking? Hogy dúljon és pusztítson. Egyszerűen nincs, olyan nyilvánvaló esetek, ahol részletesen leírják a pusztulás mértékét semmi nyoma nincs semmiféle pusztításnak. Ha egy várost fölégetnek annak elég nyilvánvaló nyomai maradnak. Aztán akárhogy planíroznak utána és építenek rá egy újabb várost, ott marad a nyoma. Átégett rétegek… Nyoma sincs. A viking pusztítás, a vikingekkel mikor egyáltalán találkozunk akkor éppen 911-ben, ennek alapján javasolta Illig a 911-es évet, ahol újrakezdődik a történelem. Egy viking vezér – mondja hogy ki egy Rollo nevezetű úr – kap egy birtokot, és mit csinálnak a vikingek? 1. Nem hajóznak. 2. Nem pusztítanak. 3. Akkor mit csinálnak? Földet művelnek! Ott a nyoma és ennek tényleg megvan a nyoma. Megint pontosan ugyanaz a hazugságáradat, nem tudom hogy emlékeztet-e ez bennünket valamire. Kik azok, akik szintén „beszáguldozzák” Európát, mindenütt csak „rabolnak”, „fölgyújtanak” és így tovább? Ezek mi vagyunk! Ugyanannyi alappal. A vikingkérdés nagyon érdekes kérdés, mert itt aztán a kizáró okok csőstől jönnek. Megemlítve a várost, föltárás megtörtént, nincs nyoma. Megint ugyanez, megint ugyanez. "

Balambér
2004. augusztus 11. 15:17 | Sorszám: 849
Ki beszél itt arról,hogy Márai ismerte volna Illiget ? Márai a hozzád hasonló mosott agyú amerikaiakkal harcolta meg a harcát,és ilyeneket írt már 1953,ami tökéletesen rájuk illik most is :

Amerikát,minden részletében,mélyhisztérikus és intézményes bizalmatlanság hatja át.Ennek nemcsak a bolsevista veszély az oka.Ami emberganéj van feleslegesen a világban,az elmúlt száz esztendőben,mind ide ömlött.Ezek az olaszok,zsidók,görögök,lengyelek,s biztos a magyarok is,nagy többségükben vacak,ganéj emberek voltak,akkor is,ha a hazai állapotuk sivársága késztette őket a ki- és bevándorlásra.Éa a négerek,azok sem angyalok,akkor sem,ha áldozatai egy rendszernek.Ez a sok vacak ember egészében az amerikai társadolom,...

Három izmus-ba születtem:a nácizmusba,a kommunizmusba éa az amerikanizmusba.Mindegyik rossz,de az amerikai - noha nagyon rossz - talán fejlődésképes.

Balambér
2004. augusztus 11. 05:43 | Sorszám: 847
Amice !

Nem fogom süketeknek magyarázni a zenét !

Mellesleg Márai Sándor már végig harcolta ezt csatát,a mosott agyú amerikaikkal,- meg a szépen fogalmazva,talpukat nyaló,az USA-ban helyezkednei akaró szervilis magyarokkal - de nem fogok egy sort sem idézni tőle.

Kicsit magas az neked !

Balambér
2004. augusztus 11. 05:15 | Sorszám: 845
Ne strapáld magad barátocskám, mert ha nem vetted volna észre, akkor így utólag tudatom veled, hogy nem igazán, vagy csak nagyon felületesen szoktam elolvasni a hozzászólásaidat. Csak éppen annyira futom át, hogy reagálni tudjak, ha pocskondiázol, vagy ocsmánykodsz.

Lehet nem hiszed el, hogy ezt nem haragból, vagy beképzeltségből egyszerűen csak azt amiket te fontosnak tartsz, amikre ráharapsz, amiket kiemelsz, az engem alig-alig érdekel, tehát ha olvasni, tájékozódni akarok, akkor magam kell megkeressek magamnak olvasnivalót, a te faliújságod nem segít, mert zömében amit te közvetítsz, az folyik itt a rádióból tévéből, még a csapból is, azzal vannak tele a mosott agyú amerikaiaknak szánt lapok, azokra reagálni is fölösleges, feltéve ha nem hazugság zuhatag, de az utóbbi időkben, már azokra sem reagálok.


Nem volna teljesen fölösleges tehát, ha leállítanád magad, nincs szükségem a kicsit ugyan jobbosra pofozott, de alapjában véve szinte szdsz-es, pokornis és dajcs tamásos kioktatásokra, hozzáállások ismertetésére. Próbálkozz velük családi, baráti körben, vagy itt a fórumon is terjesztheted őket, csak éppen, ha kérhetném, ne nekem címezd.

(Címezhetnéd ugyan nekem is, de egy kicsit unom már azt, hogyha a primitív sértegetéseidre hasonló módon, egy kicsit élesebben reagálok, akkor rögtön szaladsz s telesírsz minden fórumot, hogy én személyeskedtem, s rúgjanak ki.)

Persze látom azt is, hogy nem csak velem teszed ezt,nem ellenem vagy ki, hiszen képes voltál itt mindenkit lenácizni aki nem a te elveidet vallja, óva intetted a moderátort, hogy mekkora káosz, mekkora balhé, mekkora - nem akarlak idézni - stb lesz ,ha nem fogad szót neked, ha nem hallgat az intelmeidre, s nem rúg ki n+1 embert.

Az alap témához visszatérve, szerintem nem csak én, más is nagyon-nagyon tudná értékelni, ha nem próbálnád meg egyfolytában rájuk erőltetni a véleményedet. Mert sajnos mi emberek különbözőek vagyunk, különböző képpen gondolkodunk, különböző dolgok fontosak számunkra akár a magán-, akár a közösségi életben.

Befejezésül, én elhiszem neked, hogy te egy nagyon okos, nagyon művelt, nagyon széles látókörű, nagyon tájékozott emberke vagy, aki párját ritkítja, de azért mindazok nevében akik nem olyanok mint te, nem lehetne- e elérni azt nálad, hogy hagyd meg őket, olyan butának, olyan tudatlannak, olyan elmaradottnak amilyenek. Hagyd meg őket a saját bőrükbe, mert ha fejed tetejére állsz is, ha cigánykereket hánysz is, Ők úgy is a saját fejükkel fognak gondolkodni, tenni, hinni ezek után is, úgy sem fognak majmolni téged.

Balambér
2004. augusztus 11. 03:04 | Sorszám: 842
Én is csak nagyon nagyon keveset tudok az egészről,mert mint írtam,ahhoz megszállottnak kellene lenni,s éveket kellene rááldozni.

Ismered ezt az oldalt ?
http://www.kitalaltkozepkor.hu/

És ezt a Pap Gábor írást ?
http://www.kitalaltkozepkor.hu/kitalaltkozepkor.html

Vagy ha az szimpatikusabb, meg van nagyon sok minden CD-n is,érdemes szét nézni a fenti oldalon.

Balambér
2004. augusztus 11. 02:38 | Sorszám: 840
Elolvastam,de nagyon gyermeteg,zömében átsiklik a lényeg felett,s legfőbb érve,hogy Ő mondja, és azt hangoztatja, hogy mások nem értenek hozzá,hülyeségeket beszélnek.

Ne haragudj,de én százszor inkább hiszek Pap Gábornak, mint ennek az ifjú titánnak.Talán ha letett volna már Ő is annyit arra a bizonyos asztalra,mint Pap,de ne ragozzuk...

Balambér
2004. augusztus 10. 17:04 | Sorszám: 838
Hát igen elég nehéz állást foglalni, viszont Illigék érvei, nem csak megdöbbentőek, nagyon fajsúlyosak is.

Papp Gábor meg egy olyan lapáttal tesz rá, amitől szinte felrobban az akadémikus "kazán".

Ahhoz viszont, hogy az ember átlássa az egészet annyi mindenen, - s mindét oldalon - kellene átrágnia magát, hogy ahhoz már megszállottság kell.

Balambér
2004. augusztus 10. 16:06 | Sorszám: 834
Nem is tudom,hogy az a belopott,soha sem volt 300 év,hová is sorolható,a sötét középkorba ?
Balambér
2004. augusztus 09. 04:07 | Sorszám: 824
Én sajnos még annyit sem tudok róla,hiszen csak Márai jegyzeteit,gondolatait olvasom a Harold Lamb könyvvel kapcsolatban,az Ami a Naplóból kimardt könyvben.
Még egy utalás.

Idézet:
Harold Lamb könyve szórakoztató. Nem megy el messzire a keresztesek lelki tájain, de a történelmi tájakon otthonosan bolyong. Bouillon Gottfried alakját kitűnően látja, s Alexis bizánci császár is valószerűen áll az olvasó elé. Amit nem ért, mert angolszász, hogy ezeket az embereket nemcsak a hódítás kalandja mozgatta, amikor e reménytelen útra keltek, hanem egy belső feszültség, egy teremtő sugallat. Nyugatiak voltak, alkotni akartak, amikor kardot és keresztet ragadtak.
Balambér
2004. augusztus 09. 03:47 | Sorszám: 818
Idézet:
Olvasmány:Harold Lamb,The Crusades.--Amikor Orbán pápa meghírdette a clermonti zsinaton a keresztes háborút,természetesen nem Krisztus sírjának sorsa fájt neki,hanem hadsereget akart,hogy elkergesse Rómából az ellenpápát.Ez sikerült is.
Ma is ilyen keresztes hadjárat-időben élünk.De az eszelős lekesedés,mely akkor kalandort,rablót,apapot és lovagot a zászló alá kergetett,hiányzik.Hadjárat van,de nincs kereszt.Nincs "Krisztus sírja".Csak hadjárat van.

Forrás ugyanaz.Mintha, ma írta volna.

Balambér
2004. augusztus 09. 02:22 | Sorszám: 812
500 kismacskát fogadok örökbe,ha megtudod ezt értetni,magyarázni az ágybavizelős,közelülő szemű Bush pártfogójának, az egyre okosodóbb Mercurius-nak !
Balambér
2004. augusztus 09. 01:23 | Sorszám: 806
Azért próbáld meg rábízni az emberekre,hogy mit higyjenek az világ legagresszívabb,és legszarházibb hatalmáról,a gyilkos USA-ról !

Mások is olvasnak híreket,s nem biztos hogy beérik az általad szajkózott,mosott agyú amerikainak és talpnyalóiknak szántakkal.

Balambér
2004. augusztus 09. 00:51 | Sorszám: 803
Ez az a típusú vita, amit szeretek.

Ugyanott írja Márai:

Idézet:
Lamb könyvében Alexis, a bizánci császár, amikor hümmögve átbocsájtja Ázsiába Bouillon Gottfried-et és a keresztes hadakat, rögtön üzenetet küld a törököknek, hogy védekezzenek a keresztesek ellen, mert — „így — mondja — nem szeretném látni, hogy egy vallási háborúban felébrednek Ázsiában azok az erők, amelyek ott most alszanak." E napokban, amikor elrendelték, hogy az amerikai 7. Flotta kezdjen, ha álcázottan is, offenzívát a kínai partok ellen, időszerű ezen a bizánci bölcsességen elgondolkozni.


1953-ban írta Márai ezeket, akkor a 7. Flotta, és azóta hányszor és hány helyen iparkodott az USA felébreszteni azokat az "Ázsiai erőket". Vajon az irakiaknak,afganisztánbelieknek melyik császár üzenhetett volna, vagy ki fog üzenni az irániaknak, szudániaknak, stb, stb. A Sátán erői nem alszanak és a kereszténység nevében mennek gyilkolni.

Balambér
2004. augusztus 08. 19:29 | Sorszám: 801
Befejeztem Lamb könyvének első részét, az „Iron men"-t, a keresztes háborúk kezdeti történetét. Nagy történelmi anyagot sűrít ez a könyv. Most, amikor megint a keresztesháborúk lelki légkörében él a világ, tanulságos ez az olvasmány. Egyik tanulsága az, hogy a fanatizmustól fűtött emberi vállalkozások nem ismernek térbeli akadályokat. Ezek az első keresztes hadak, Gottfried, Tankréd vezetésével, térkép nélkül mentek a Szentföldre, utánpótlás nélkül, minden nélkül. Nem vittek mást, csak a keresztet és a kardot. Utuk célja, -— legalább is a tömegek számára, — a Szent Sír felszabadítása volt. Az Egyház belső megújhodást remélt az akkor rothadó állapotban foszló-bomladozó kereszténység számára ettől a vállalkozástól, Urbán pápa római riválisának, az ellenpápának legyőzését remélte, Alexis, Bizáncban, e partizán hadak segítségével a maga birodalmának Kelet felé való megerősödését remélte, a nagyurak, akik provencei, normandiai, németföldi otthoniakból útra keltek, s vállalták a nagy kaland minden kockázatát, távoli, mesés, keleti királyságokat reméltek. S mindebből meg is valósult valami. Ezek a martalóc, fanatikus hadak, megtizedelt, sőt megharmadolt állapotban, végül eljutottak a Szent Földre, s közben ettek dögöt, több hetes, oszló török hullákat kapartak ki a temetőkből, szomjaztak, hullottak betegségektől, s megtalálták a Libanonon át a hágókat, eljutottak Jeruzsálembe, s az utánpótlással, kitűnő keleti harcosokkal megerősített várost valamilyen hihetetlen vad rohammal, aminek a kétségbeesés és a fanatizmus volt a gyújtózsinórja, csakugyan elfoglalták. S akkor következett egy hosszú időszak: az ébredő Izlám és a győztes kereszténység lassú felvonulásának, állóharcának, térnyerésének és térveszteségének, a kétféle kultúra, életforma, világnézet mérkőzésének időszaka. Valami hasonló van most is alakulóban. Lehet, hogy valamilyen nagy áldozat árán, vagy anélkül, visszaszorítják az új Izlámot a területekről, melyeket az elmúlt években Nyugaton és Keleten mohón elfoglalt: de aztán következik egy lassú és hosszú mérkőzés a két világ fölött, amikor alakot kap az, ami ideát és odaát csakugyan eleven volt... Én ezt már nem élem meg (bár ki tudja?) de érdekes szemtanúnak lenni, amikor lomha mozdulataival megismétli egy nagy vállalkozását a történelem.

Márai Sámdor/Ami a Naplóból kimaradt

Balambér
2004. augusztus 08. 17:16 | Sorszám: 799
Miért fordult szembe Amerikával az emberiség egynegyede?
Brzezinski: Irak lerohanása mellett a másik hiba Izrael támogatása

2004. augusztus 6. 14:32


MNO
A legutóbbi híradások közül kitűnik három olyan adat, amely jól érzékelteti, milyen biztonsági kockázatok jelentek meg, az utóbbi időben, súlyosan veszélyeztetve Amerikát – jelzi Zbigniew Brzezinski a Financial Times pénteki számában.

Jimmy Carter volt tanácsadója hozzáteszi: sajnálatosan Nagy-Britannia, Amerika bizalmas szövetségese és tanácsosa is érintett e folyamatban.

Az első ilyen adat a 2001. szeptember 11-i terrortámadást vizsgáló bizottság jelentése. A dokumentumból kiderül, hogy az Egyesült Államok majdnem egyöntetű szimpátiát élvezett a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadások után, melyben az arab államok nagy része is osztozott. A jelentés hozzáteszi: ezzel szemben az utóbbi két évben nemcsak az arab világ, de általában a muszlimok heves ellenérzésekkel viseltetnek az Egyesült Államokkal szemben. Brzezinski cikkében hozzáteszi: „baljósak és megdöbbentőek” a jelentéshez csatolt közvéleménykutatási adatok.

Ezt a képet teszi jobban átláthatóbbá Shibley Telhami, a kiváló amerikai közel-kelet-szakértő felmérése, mely kimutatja a közel-keleten élő arabok látványosan megnövekedett igényét az önmeghatározásra, s ez a folyamat nem nélkülöz nacionalista, iszlámista jegyeket sem, gyakran a fegyveres szervezkedés jegyében. A harmadik jelenség kevésbé általános, de legalább ilyen nyugtalanító – folytatja Brzezinski. Arról van szó, hogy Szaddám Huszein diktatúrája idején hosszú évekig toleranciával kezelték az Irakban élő keresztényeket túlnyomó többségben levő muzulmán testvéreik. Most viszont, tudatosan szervezett támadások során, bombázzák a keresztény templomokat, és számos keresztényt megöltek, még több került komoly veszélybe.

Mi történt szeptember 11-e óta, mi váltotta ki az Amerikával szemben példátlan erővel megnövekedett gyűlöletet, amely nemcsak a Közel-Keleten, de az egész arab világban jellemző? Miért fordult a Föld lakosságának mintegy 25 százaléka szembe Amerikával? – teszi fel a kérdést az amerikai közvélemény formálásban fontos szerepet játszó szakértő.

Brzezinski szokásos precizitásával adja meg a választ: szerinte két dátumhoz köthető az esemény, egyrészt 2003 márciusához, másrészt 2002 márciusához. George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök nem csupán abban hibázott, hogy egy valótlan háborús ok: nem létező tömegpusztító fegyverek miatt indítottak háborút 2003 márciusában. Az inváziót követő megszállás felélesztette arab történelmi memóriát, melyben még elevenen él a brit és francia gyarmatosítók emléke. Márpedig az arabok készek megvédeni identitásukat. A képletbe belejátszó vallásos felhevüléssel mindez könnyen „kineveli” a szélsőséges politikát.

Amerika népszerűtlenségét viszont már egy évvel korábban megalapozta, hogy 2002 márciusában a Bush támogatta a Palesztin Hatóság erőszakos felszámolását és Jasszer Arafat palesztin vezető megalázását. Mindez annak köszönhető, hogy Bush támogatta Ariel Saront, az úgynevezett „béke emberét”. A közel-keleti béke kérdése amerikai részről kimerült az izraeli politika támogatásában. Jó példa erre, hogy az izraeli fal építését egységesen elítélő ENSZ-ben az Egyesült Államok szinte egyedül szavazott Izrael mellett – jegyzi meg Brzezinski. Így a közel-keleti térségben élő muzulmánok számára Amerika az elnyomás támogatójaként, Izrael szövetségeseként jelent meg.

Nem javított a helyzeten az úgynevezett terrorizmus elleni háború sem, melyet a Bush mögött felsorakozott keresztény fundamentalisták úgy tüntetnek fel, mint az iszlám fundamentalizmusban megjelenő ördög elleni harcot, míg a neokonzervatívok egyfajta zavaros összefüggés-rendszert vélnek fölfedezni a terrorizmus és a Közel-Kelet között – vázolja a helyzetet Brzezinski, értetlenségét fejezve ki amiatt is, hogy Nagy-Britannia, amely jóval nagyobb tapasztalattal és helyismerettel rendelkezik a térségben, nem gátolta, hanem egyenesen támogatta partnere törekvéseit.

Balambér
2004. augusztus 08. 16:35 | Sorszám: 798
Az iszlámveszélyt ugyanazok találták ki,és ugyanazok riogatnak vele,akik a náciveszélyt.Mesterséges gyűlöletkeltés azon országok,azok milliói ellen,akiket egyes csoportok, kirablásra szemeltek ki maguknak,akiket ugyanezek legszivesebben eltüntetnének a föld színéről !
Balambér
2004. augusztus 08. 05:35 | Sorszám: 775
Biztosan nagy tragédia lehet számodra,az életedben,hogy ezzel a dolgozni akarással,ezzel a magas IQ-val,nem vettek még fel az amcsik,a korteskedők közzé.

Pedig állítom,bármelyik csapatban ott lenne a helyed,s dícseretre méltóan teljesítenél,hiszen köztudott a hozzád hasonlók,nem csak tizenegy órát,hanem huszonötöt, huszonhatot is képesek dolgozni,mert ha kell,egy vagy két óróval korábban kelnek.

Balambér
2004. augusztus 08. 05:15 | Sorszám: 770
Ha nem vetted volna észre a valóban értelemes topikokhoz nem is igazán szoktam hozzászólni,azok meg vannak nélkülem is.

Azokat viszont amiket amerikai módra,a gyülölet és hisztéria keltés szolgálatában nyitsz, s az agymosott amerikaiak érveit sorakoztatod fel bennün,nem szoktam,- s nem is szabad - megjegyzés nélkül hagyni.

Tudom, túl sok esélyem sajnos nincs ellened,mert amig én dolgozom,hogy előteremtsem a megélhetésem,te ösztöndíjjal teljes munkaidőben,arra használod az idődet,hogy a Gondolán felsorakoztatott idióta iszlám és más népek ellenes gyülöletet igazold !

Balambér
2004. augusztus 08. 04:48 | Sorszám: 768
Inkább legyek tök hülye,mint arról elhíresült,aki nyalja az amcsik fenekét,katonaságnál vagy csak úgy privát,ahogy te teszed.

A film készítő "fazon" pedig kábé ugyanazon az IQ szinten van,mint az USA jelenlegi és következő elnöke, funkcionáriusai,s mindazok akik Az USA külpolitikáját képviselik,s akikre az állampolgárok,(s a hozzád hasonló vendégeik jövőbeli agymosása van bízva!)tehát a béka segge alatt.

Szép perspektíva !

Balambér
2004. augusztus 08. 03:18 | Sorszám: 765
Ez meg egy kis emlékeztő a világsajtóból !

"Iraki lefejezés - tréfából csinálta a filmet egy amerikai
2004. augusztus 7. 15:20


MNO
Irakban lefejeztek egy amerikai állampolgárt - írja a Magyar Rádió honlapja a Reuters jelentése nyomán. A hírügynökség egy videofelvételre hivatkozik, amelyet az al-Kaidához közel álló Zarkavi-csoport fegyveresei mutattak be az interneten. A felvételen egy san franciscói férfi bemutatkozik, majd kivégzése előtt kijelenti: az Egyesült Államoknak távoznia kell Irakból, mert különben mindenki úgy jár, mint ő.

Az AP hírügynökség szerint a felvétel nem valódi; mint a Klubrádió honlapja írja, Benjamin Fordot nagyon is élve találták meg otthonában. A férfi közölte: barátjával együtt eszelték ki és viccnek szánták az egészet.

Balambér
2004. augusztus 08. 01:09 | Sorszám: 763
Te viszont a tükörfényesre polírozott (nem igazán) létező intelligenciáddal, tökéletesen megfelelsz megbízóidnak, pénzért vagy önkéntesen, de nap mint nap szítod a gyűlöletet, egy összességében ártatlan nép és vallás ellen, hátha sikerül aztán összehozni még több az irakihoz hasonló megszállási lehetőséget, rabló hadjáratot a szent kereszténység nevében.

Hátha összejön a végén a harmadik világháború is, hiszen vannak egy jó páran,akiknek megéri, és már évek, évtizedek óta, meg teremtettek hozzá mindent. Még a végén a nyakukon marad,túl kellene adni rajta mielőbb, ha már a Szovjetunió vezetői annyira marhák voltak, hogy hagyták összeomlani a birodalmukat, egy régen várt világháború nélkül.

Balambér
2004. augusztus 08. 00:48 | Sorszám: 759
Vérfürdő az új Irakban
300 milicistát öltek meg az amerikaiak Nedzsefben

2004. augusztus 7. 18:28


MNO
Amerikai csapatok legkevesebb háromszáz irakit öltek meg az elmúlt két napban Nedzsefben, amely során Muktada al-Szadr híveivel csaptak össze. A harcok azután kezdődtek, hogy az iraki kormány a radikális síita vezető ellen fordult a jelenlegi fegyverszünet ellenére, amely a koalíciós erők és al-Szadr követői között jött létre.

Az amerikai hadsereg szerint legalább háromszáz katonát öltek meg a heves harcok során az iraki Nedzsefben, ahol a koalíciós csapatok két napig harcoltak Muktada al-Szadr híveivel.

A mostani összecsapás követelte a legnagyobb emberáldozatot a hatalomátadás óta. A harcok több, az ország déli részén fekvő városra kiterjedtek. Bagdadban pedig húsz embert öltek meg Szadr hívei közül.

Az harcok azután kezdődtek, hogy az iraki kormány nyilvánosságra hozta döntését, miszerint a népszerű, de radikális Szadr ellen fognak harcolni a jelenlegi fegyverszünet ellenére is, ami a koalíciós erők és Szadr követői között jött létre.

Szisztani nagy ajatollah, a síiták első embere - aki segített létrehozni a megállapodást júniusban - elhagyta Nedzsefet, Londonba repült, ahol a szóvivője szerint gyógyászati kezelésen vesz részt.

Az amerikai hadsereg parancsnokai elmondták, hogy a harcok mérlege minden eddiginél súlyosabb Nedzsefben. Anthony Haslam ezredes, a nedzsefi akció vezetője közölte: „Az iraki rendőrségnek nincs szerencséje, megtámadták és lefegyverezték őket. Amíg a radikálisok megtehetik ezt, addig a városban nem lesz rend.”

Carrie Batson kapitány, a tengerészgyalogság egyik szóvivője elmondta: „Körülbelül háromszázra becsüljük azok számát, akiket megöltünk az Irak elleni harcban az elmúlt két nap során.” Hozzátette: „három amerikai meghalt, és 12 ember megsérült.”

Adnan al-Zurfi , Nedzsef amerikaiak által kijelölt kormányzója később 400 iraki halottról beszélt, és közölte, hogy Szadr milicistái közül 1000 fogságba esett. Szadr emberei cáfolták ezeket az állításokat, és ragaszkodtak ahhoz, hogy csupán 36 militáns halt meg.

Összecsapások voltak Amara és Naszirija városokban is, ahol nyolc iraki meghalt a harcok során, amiben olasz csapatok is részt vettek.

Szádrnak és bűnöző híveinek el kell hagyniuk Nedzsef városát, hogy újra béke uralkodjon a területen – mondta Sabah Kadim kormányzati tanácsadó a baloldali brit Guardiannek. Hozzátette, nem fogják eltűrni a bűncselekményeket többé. Arra a kérdésre, hogy Szadr-t letartóztatják-e, Kadim elmondta: még nem tudjuk pontosan, hol van, de harcolunk az összes bűnöző ellen.

Egy letartóztatási parancsot már kiadtak Szadr ellen egy síita pap megölése ügyében a múlt évben, ugyanakkor az iraki tisztviselők jelezték, hogy nem fogják letartóztatni a fegyverszünet miatt.

Tanúk elmondása szerint Nedzsef városában amerikai harci repülőgépek és helikopterek támadják a milicistát pozícióit a régi város összes részén beleértve Ali imám síremlékét, a síiták szent helyét is. A város lakói a Guardiannek telefonon elmondták, hogy a legtöbb boltot bezárták, és számos holttest fekszik az üres utcákon.

Ahmed al-Sajbani sejk, Szadr szóvivője a múlt éjszaka elmondta: „Az amerikaiak erősen bombáztak. A támadók fel akarják gyújtani a várost, és meg akarják ölni az összes embert. Készek vagyunk arra, hogy harcoljunk velük.”

A harcok Amara városára is kiterjedtek, ahová a brit csapatok bevonultak, miután a militánsok birtokba vettek négy rendőrállomást, és megtámadtak egy brit tábort. Bászrában, egy brit katonák bázisául szolgáló rendőrállomást szintén megtámadták, de sérültekről nem érkezett jelentés.

Szadr tegnap az Egyesült Államokat hibáztatta: „Az átmeneti kormány Amerikát, a partnerét hívta segítségül” – mondta szentbeszédében híveinek a Nedzsefhez közeli Kufában. Hozzátette: „Amerika az ellenségünk, és az emberek ellensége, és mi nem fogadjuk el annak szövetségeseit.”

Forrás: Guardian

Balambér
2004. augusztus 05. 20:57 | Sorszám: 755
Iszlánveszély ????

100 gyermek fogságban
2004. augusztus 5. 17:13


MNO
Száznál is több gyermeket tartanak fogságban a koalíciós erők Irakban, közülük néhányan még tizedik évüket sem töltötték be. Sok gyermeket a hírhedt Abu Graib börtön egyik szárnyába zártak a megszálló erők elleni tevékenység miatt, illetve hogy zsarolva szüleiket, a hatóságok információkhoz jussanak. Egy iraki újságíró szerint a gyerekeknek külön büntetőtábort alakítottak ki. A skót Sunday Herald című napilap múlt heti tudósításában arról számolt be, hogy az amerikai és iraki katonák több gyermeket megkínoztak, megerőszakoltak, egy 12 éves kislányt megvertek.

Balambér
2004. július 31. 23:02 | Sorszám: 706
Hát igen borzasztó nagy a veszély,a koszos afrikaiak "meg találják az utat a keresztény Olaszországba" !
Balambér
2004. július 31. 22:33 | Sorszám: 704
Komoly riadalomra ad okot, az amcsik alfarát nyalogató olasz kormány belügyminiszterének aggódása. "Legyőzték" ők már a maffiát is, meg sem kottyan nekik egy pár arab és ferdeszemű.
Balambér
2004. július 31. 20:55 | Sorszám: 692
Nem lepődnék meg rajta,ha úgy gondolnád,- a kis amerikaiasra mosott agyaddal - hogy a dolgok több oldali,tehát teljes bemutatása offolás ?
Balambér
2004. július 31. 20:29 | Sorszám: 690

Balambér
2004. július 31. 19:54 | Sorszám: 687
Israel planted Tel Aviv bomb

The bomb that went off today near a bus stop in Tel Aviv was actually planted by Israeli agents and not by the al-Aqsa Martyrs' Brigades as reported earlier. The blast that killed one Israeli army soldier and wounded 20 others is the work of nefarious Zionist agents attempting to justify the mammoth "Apartheid Wall" that was condemn by the United Nations International Court of Justice (ICJ) on Friday.

Killing and terrorizing its own citizens to justify government policies in the eyes of its own people and in the eyes of international public opinion is a very common practice by Likud Party operatives, the MOSSAD and the Israeli security service called the Shin Bet. This is not the first time that these government agents have carried out terrorist attacks against their own people which they than blame on the Palestinians.

These vile and evil acts perpetuate the notion of "Jews as victims" and justifies the continued slaughter and massacre of Palestinians by the Israeli army. On Saturday, an Israeli tank shell killed four Palestinians in Gaza and one occupation soldier shot dead a teenage girl in Rafah. In another incident, on the same day, a pregnant Palestinian woman was shot by Israeli occupation troops in Bait Hanun.

These sinister terrorist acts are now becoming manifest in the USA as well. The recent "Anthrax" killings is just one example. "Terrorism" is being utilized by our own government to keep the populace in constant fear and more compliant towards unpopular government policies. The film "Fahrenheit 911" brilliantly exposed the lies by our own government that were utilized to justify the pro-Israel war on Iraq. Fear-mongering has now become a very effective US government tool. This is a trend we have called "The Israelization of the USA"

----------------------------------------------

Sajnos ez van,az iszlám robbantások zömét,nem iszlám szélsőségesek követik el. Ezek képesek megölni a saját embereiket is,csakhogy az arabokra tereljék a gyanút.

Balambér
2004. július 28. 04:49 | Sorszám: 625
Idióta ,elvetemült gyilkosok mindig lesznek,ott van példáúl az általad bálványozott tömeggyilkos a Bush. Szudánban sok ártatlan embert megöltek,de az átkozott amnerikaiak még többet.

S csak azért kellene sajnálni az ártatlan áldozatokat mert keresztények,az egy ici-picikét kicsit álságos,nem gondolod ?

Talán ha nem kényszerítik őket a kereszténységre,annak idején a senkitől oda nem hívott hittérítők,most ez a polgárháború sem lenne.

Ám mint az tudott,ahogy most az amerikaiak viszik mindenhová a szabadságot,régen az angol,meg más gyarmatosítók ügyeltek arra,hogy boldoggá,s kereszténnyé tegyék a fél világot.

De annak ellenére a nótában az áll amit írtam !

Balambér
2004. július 27. 23:19 | Sorszám: 623
Szép hely Szudán,jó hely Szudán
Ott terem a szulin gyerek
Annak feje pompás kerek
Két cintányér csüng a ...kán
Balambér
2004. július 25. 02:45 | Sorszám: 617
"A vezérkari főnök nem határozta meg ugyanakkor, hogy az esetleg kivezényelt brit erőnek mi lenne pontosan a feladata. "


Mi lenne a feladatuk ? Mint eddig is,mint Irakban is, biztosítani a terepet rabláshoz,az elnyomáshoz.


Téma: Hova a francba ment már megint a D209???
Balambér
2004. szeptember 01. 19:27 | Sorszám: 2
Nem szobafogságra,hanem rövid száműzetésre ítélték !

Téma: Medgyessy is lemond?
Balambér
2004. augusztus 03. 17:54 | Sorszám: 52
Gál J. távozása igazi okairól
2004. augusztus 3. 10:59

Kamu Hírügynökség

Hírügynökségünknek sikerült megszólaltatnia a szabadságon tartózkodó Gál J. Zoltánt. Mint ismert a miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy leváltotta kormányszóvivői posztjáról Gált. A sajtóban sok találgatás jelent meg az esettel kapcsolatban, a legtöbb lap a politikai indokú elbocsátást valószínűsítette. A Kamu Hírügynökség munkatársának az érintett ezt azonban határozottan cáfolta. Elmondta: hosszú évek sikertelen próbálkozásai után végre felvételt nyert a szegedi bölcsészkar budapesti médiaiskolájának nappali tagozatára. A köznyelvben Havas-iskolaként elhíresült egyetemen Gál kommunikációt és médiaismereteket fog tanulni. Kiemelte: ez volt távozásának egyetlen oka, ugyanis sokkal nagyobb kihívásnak érzi a diplomaszerzést, mint az államtitkárságot. (Kamu Hírügynökség)


Téma: Felebarátod felesége
Balambér
2004. július 20. 19:56 | Sorszám: 33
Hogyan is írja Szabó Lőrinc

...
Meg míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod életedet,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
...

Balambér
2004. július 20. 18:20 | Sorszám: 28
Nem csodálom,hogy nem érted a "pedig"-et,lévén fölösleges.
Balambér
2004. július 20. 17:16 | Sorszám: 26
Pedig ezek a dolgok,leginkább a férfi félidő első részében történnek meg !
Balambér
2004. július 20. 01:12 | Sorszám: 24
Hát, nem az aszkétizmusomról vagyok híres !
Balambér
2004. július 20. 01:10 | Sorszám: 22
Biztosan matriarchalis volt a társadalom,amelyik a törvényt hozta !
Balambér
2004. július 20. 00:52 | Sorszám: 17
Ne haragudjatok már,de ha valaki csak fele,azaz félig barátom,akkor milyen elkötelezettségem van irányába ? S miért ne hódíthassam meg azt, akit szépnek találok ? Vagy a pásztorórák gyönyörűségéből a férjes asszonyok eleve ki vannak zárva ?!

Téma: Lovas hazudott a sajtószemlében?
Balambér
2004. július 13. 03:01 | Sorszám: 46
Hát ez, valóban borzasztó !

Volt pofája Lovas Istvánnak,kitalálni egy olyan cikket,amit "mandala" barátunk nem talál ! Biztosan nagyon unatkozott !


Téma: Patrubány még ma, vagy csak holnap mond le?
Balambér
2004. december 05. 22:53 | Sorszám: 1
Csak úgy finoman kérdezem.Nem próbálnád-e meg a "kielégülést", esetleg (ha úgy tetszik nagyon szűk) családi körben ?

P S: Ha reichert jános valagát akarod nyalni,akkor hívd fel telefonon !


Téma: Újhelyi lenácizta a Magyar Sziget ifjúsági fesztivált
Balambér
2004. augusztus 23. 23:57 | Sorszám: 85
IV. Magyar Sziget – Az összetartozás szigete
[ 2004-08-23 - 19:58:26 ]


„A Budapest-Bájá Máré között közlekedő gyorsvonat, a hármas peronról azonnal indul”. Nincs ebben semmi rendkívüli. Tavaly is románul kalauzolt a Nyugati pályaudvar hangosbemondója. Képzelem, hogy csodálkozna, ha valaki megmondaná neki, hogy van olyan is, hogy Nagybánya... Egyszóval nem változott semmi, csak eltelt egy esztendő.

Az idei Magyar Szigetnek a Magyar Szocialista Párt is megpróbált odapörkölni, Újhelyi István, a párt ifjú médiapolitikusa személyében, aki minden finomkodás nélkül lefasisztázta a rendezvényt. Ebben sincs semmi rendkívüli. Az anyaországi nemzeti oldal politikusait, újságíróit, sőt időnként burkoltan a szavazóit is(!), folyamatosan illetik e jelzővel.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetői, tagjai lassan kipróbált, rutinos fesztiválszervezőknek számítanak, akik négy éve nagy fába vágták a fejszéjüket: nem kevesebbre vállalkoztak, mint az elszakított területek és az anyaországi magyar fiatalok találkozóhelyének megszervezésére. Mintegy négyezren jöttek el idén is egy-két napra vagy egy teljes hétre a Kismaros és Verőce között elterülő Csattogó-völgybe. Negatív csúcsot ezúttal is az erdélyiek állítottak fel. Alig mintegy harmincan jöttek Erdélyországból, mi több a HVIM egyszem erdélyi tagszervezete sem tartotta fontosnak a jelenlétet. De jöttek a délvidékiek, szervezetten, busszal, ahogy eddig is.

Az előadások párhuzamosan, két helyszínen voltak megtartva. Telitalálatnak bizonyult a hatalmas befogadóképességű cirkuszi sátor, amely többszáz nézőnek biztosított árnyékot a kánikulában és eső elleni menedéket. Akárcsak tavaly, idén is pihenhetett, aki családjával, gyerekeivel érkezett, volt ugyanis gyereksarok, ahol szakképzett pedagógusok foglalkoztak a gyerkőcökkel. Az athéni olimpián ugyan íjászatban még nem volt magyar versenyző, a szigeten azonban már az első számú sporttá nőtte ki magát, a focit is megelőzve.

Egy kis manipuláció...

A sajtó idén is pártállástól függően tudósított a Magyar Szigetről. A jobboldali napilap a kulturális eseményeket emelte ki, és a globális egyenkultúra-fogyasztó Pepsi Szigettel szembeni különbözőségekre mutatott rá.

A balliberális sajtó képviselői a magas akkreditálási díj miatt inkább sunyiban dolgoztak. Született is egy-két tudósítás, képriport, amely a tudatos félretájékoztatás iskolapéldája lehetne bármely sajtótanodában. Az erdélyi internetes bulvárportált például cseppet sem zavarták a tények. A négyezer résztvevő közül kikerestek pár tucatnyi fekete ruhás és –bakancsos fiatalt, alaposan körbefotózták őket, sörözés alatt némi Markó Béla-ellenes megnyilvánulásokat is kiprovokáltak belőlük (ezért kár volt a Dunakanyarig utazni. Bélával kapcsolatos jelzőket itthon is könnyű begyűjteni) és már készen is állt a skatulya, amely után senki sem vakarja le a maradék 3980 látogatóról, hogy fasiszta, meg egyéb, amit ilyenkor szokás mondani. Vélhetően a magyar sajtóklub is emiatt maradt ki az anyagból, hiszen a jobboldali sajtó képviselőit azért már nehezebb lett volna akár kijelentéseik, akár megjelenésük alapján lefasisztázni...

Már-már hazajáró vendég a Magyar Szigeten Duma András és Cseresznyés Pál. Előbbi idén egész csapat csángó-magyar fiatal kiséretében érkezett. Utóbbi a HVIM tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti, s hogy nem csak propagandisztikus fogásról van szó, az is bizonyítja, hogy a szervezet anyagilag is támogatja Pali bácsi megélhetését, akit – legyünk őszinték – hat éves román politikai fogsága után, ha nem is egy képviselői villával, de legalább egy berendezett lakással kellett volna várjon a tulipános érdekvédelmi szervezet.

Mindenki Pali bácsija érdekes színfoltja a szigetnek, melynek utolsó napján önéletrajzi könyvének ezredik – utolsó – példányszáma is elfogyott. Mai modern, uniós törekvésektől hangos korunkban sokak számára kényelmetlen az ő története, az hogy a 90-es évek Romániájában embertelen kínzásokat szenvedhetett valaki pusztán azért, mert magyar a nemzetisége.

Állampolgárságot, autonómiát!

Akár a Tusványosi Szabadegyetemen, Kismaroson is az autonómia és a kettős állampolgárság volt a két fő téma, melyek majd mindegyik előadáson szóba kerültek. Csakúgy, mint a délvidéki magyarokat érő folyamatos atrocitások és a magyar külpolitika cinkos hallgatása.

A Dél-Tiroli autonómiával lejárt a nemzetállamok kora. A kis regionális közösségek európája kezd körvonalazódni – hangsúlyozta Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója a világterrorizmusról tartott előadásán. Arról a vonatról sajnos már lekéstünk, hogy a két állam egymás között egyezzen meg a székelyföldi autonómiáról. Az előadó azt sürgette, hogy gazdasági értelemben kellene dinamikusabban megjelenni a szomszédos államokban. Fontos a magyar állam támogatása, hiszen ha az erdélyi magyar egyedül van, akkor semmit sem sikerül kiharcoljon – mondta Szentesi.

Ungváry Zsolt, a Demokrata munkatársa Cseresznyési és társai címmel olvasott fel írásaiból. A (volt) miniszterelnök lelki világáról szóló karcolatai mellett megjegyezte: a világon nincs még egy olyan ország, ahol leköpdösik a nemzeti színek viselőit.

A Magyar Jelen, a Demokrata és a Magyar Nemzet munkatársai a jobboldali újságírás helyzetét feszegették. A baloldal sok esetben nem is tekinti egyenrangú újságírónak jobboldali társaikat – mondta a jobboldali napilap szerkesztője. Ungváry Zsolt kijelentette, hogy független újságírónak tartja magát olyan értelemben, hogy egzisztenciálisan és politikailag nem függ senkitől. Olyan értelemben pedig nem, hogy konzervatív-keresztyén értékrendet képvisel. Ungváry arra is rámutatott, hogy a rendszerváltozásnak nevezett hatalomváltás egy színjáték volt, melyben arra is megvolt a forgatókönyv, hogy a nemzeti oldalnak ne legyen médiája.

A példányszámokat illetően elhangzott, hogy a Magyar Nemzet 80 ezres példányszáma óriási eredmény, azt mutatja, hogy a lap versenyképes. A Heti Válasz és a Magyar Demokrata közötti – időnként elmérgesedő – konfliktusokra utalva az előadók rámutattak, hogy kár és felesleges radikális és mérsékelt álvitát generálni a jobboldali lapok között. A baloldal felé tett ilyetén gesztusok amúgy is viszonzatlanok maradnak.

Kű Lajos, korábbi válogatott labdarúgó a Kárpát-medencei magyar ifjúsági labdarúgó bajnokság szervezéséről, eredményeiről számolt be. A főszervező azt is elmondta, hogy az összmagyar sportkezdeményezés folytatódik, sőt további sportágakkal is kiegészül.

A Magyar Sziget kispályás focibajnokságán hat csapat közül az erdélyiek, anyaországiak és csángók közül verbuválódott Édes Erdély végzett az élen, öt mérkőzésből öt győzelemmel és imponáló 17-1-es gólaránnyal. Nem csoda hát, ha a csapat szervezői irónikusan így fogalmazták meg hitvallásukat: „a magyar foci becsületéért. Kettős állampolgárságot minden erdélyi magyar focistának!”

A Magyar Sajtóklub első témája a már említett Újhelyi István, szocialista politikus volt, aki rasszista és szélsőjobboldali rendezvénynek címkézte előzőleg a Magyar Szigetet. Az eset ezzel nem zárult le, a HVIM ugyanis beperelte a képviselőt. A kártérítést a jövő évi fesztiválra fordítják majd.

A kormányválságról szólva Molnár Pál, a Hír tv munkatársa kijelentette, hogy az nem most, hanem 2002-ben keletkezett, a kormányváltással. Többen azt is kifejtették, hogy az MSZP nehéz helyzetben van, mert a párton belül eljött a generációváltás ideje. A Horn-szerű figurák ideje lejárt. A meghívottak abban is egyetértettek, hogy a Fidesz mellett még elférne egy-két erőteljes, jobboldali párt. Toroczkai László, a Magyar Jelen főszerkesztője a polgári kormányt bírálta, amiért nem tett meg mindent a médiaegyensúly létrejötte érdekében. Sinkovits Imre, a Demokrata munkatársa rámutatott, hogy a rendszerváltozáshoz és 1998-hoz képest a nemzeti sajtó megerősödött. A kettős állampolgársággal kapcsolatban Toroczkai László bejelentette, hogy kérvényezi a szerb állampolgárságot. Az új szerb állampolgársági törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy bárki kérvényezze az állampolgárságot, akinek valamely őse a szerb állam jelenlegi területén élt.
Az Erdélyi Sajtóklubban természetesen elsőbbséget élvezett az autonómia és a kettős állampolgárság kérdése, de szóba kerültek a polgári szerveződések, az őszi parlamenti választások és a hét szűk esztendőt megélő erdélyi polgári sajtó helyzete. Idén először az is kimondatott a meghívottak (Borbély Zsolt Attila, György Attila, alulírott) részéről, hogy az RMDSZ parlamenti jelenlétét illetően kívül tágasabb...

„Lassú tűzön sütném meg az összes határon túli magyart!”

A kettős állampolgárság témakörében manapság az egyik legilletékesebb szakembernek Patrubány Miklós számít, aki arról is beszámolhatott, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) 277 ezer aláírást hitelesnek talált, ami jóval több mint a kétszázezres küszöb. Ez esetben ügydöntő népszavazás kell kiírni, melynek erdeményéhez az Országgyűlésnek kötelezően igazodnia kell. A referendummal egy 84 éves sajgó sebet kell a magyar nemzet orvosoljon, ezért ez fontosabb, mint az EU-, a parlamenti vagy az önkormányzati választás együttvéve. Patrubány rámutatott, hogy a négy parlamenti párt egyike sem támogatta egyértelműen az aláírásgyűjtést, melynek lebonyolítására négy hónapos határidőt szabott az OVB. Még a két „úgymond” nemzeti párt sem.

Az MVSZ aláírásgyűjtői különféle reagálásokkal találkoztak. Hódmezővásárhelyen magának Patrubánynak mondta egy férfi: „lassú tűzön sütném meg az összes határon túli magyart. Tolvaj népség, akik csak lopni jönnek Magyarországra!” Majd amikor az elnök kijelentette, hogy ő is határon túli, a válasz ez volt: akkor magát is! Volt ugyanakkor olyan idős is, aki 3 órát utazott azért, hogy aláírhassa az ívet. Ezek között végletek között mozog ma a magyar nép – mondta Patrubány. Ami a referendum esélyeit illeti, egy esetleges sikertelen népszavazás után két évig nem lehetne újabb népszavazást kiírni ebben a témában.

Trianoni emléknapot!

Ugyancsak fokozott érdeklődés mellett zajlott az ifjúsági kerekasztal, amelyen a jobboldali pártok szervezetei és a HVIM vett részt. A kettős állampolgárság itt is fókuszban volt. Adott pillanatban politikai show-műsor jelleget öltött a kerekasztal, amikor az ifjú politikusok azt kérték egymáson számon, hogy a másik szervezete mennyi aláírást gyűjtött a referendumhoz. A MIÉP Ifjúsági Tagozatának vezetője a Fidesz felelőségére mutatott rá, amely még mindig nem nyilatkozott egyértelműen a népszavazással kapcsolatban. Csatlakozott hozzá Nagy Ervin, a Jobbik képviseletében, aki szerint a nagy pártok nem voltak teljes mellszélességgel az aláírásgyűjtés mögött. Az is elhangzott, hogy a Fidesz támogatásával akár 1 millió szavazatot is össze lehetett volna gyűjteni, illetve, hogy a volt kormánypárt miért ellenzékben állt az ügy mellé, miért nem amikor hatalmon volt. A mulasztott bűn, a legnagyobb bűn. Lásd a rendcsinálás elmulasztása a magyar médiában – mutatott rá a MIÉP IT vezetője.

A Fidelitas képviselője higgadtan állta a rohamokat, ám konkrét válaszok helyek ködös általánosításokba burkolózott, vagy egyszerűen nem is reagált.

Trianon kapcsán a jobboldali sajtó is kapott kritikát. A Jobbik alelnöke szerint szembe kell végre néznünk ezzel a tragédiával, például úgy is, hogy trianoni emléknapot tartunk. Június 4-én a Magyar Nemzetben nem volt megtalálható az a szó, hogy Trianon.

Zárszó

Utolsó nap, hajnali 7 óra. Ilyenkor a legcsendesebb a tábor. Csak egy-két koránkelő illeg-billeg kezében fogkefével. Az ebédlő felől azonban még/már száll a nóta a magasba: Ott ahol az a négy folyó... Idén szokatlanul lehűlt az idő éjszakánként, ezért az járt jobban – és egészségesebben – aki sátor helyett faházban vagy jurtában aludt. Egy-két sátor felől horkolás hallatszik, a fürdőben valaki ásít egy nagyot. A negyedik összmagyar ifjúsági találkozó véget ért. Gyerünk haza, ideje aludni!

Kismaros-Verőce, 2004. augusztus 11–18.

Fábián Tibor

Balambér
2004. augusztus 17. 19:44 | Sorszám: 77
Elég furcsa,hogy nem ismered az Izraelből küldött nácit,a Szabó Albertet.

Szerinten ugyanannyira nácik, meg hungaristák ezek is.

Balambér
2004. augusztus 17. 19:29 | Sorszám: 75
Szerintem inkább amolyan Szabó Albert mutánsok ezek !
Balambér
2004. augusztus 17. 16:47 | Sorszám: 71
Hwelyesen = ,ki is csinálta,készítette.
Balambér
2004. augusztus 17. 16:46 | Sorszám: 70
Vagy pedig csak egy kis provokátor,aki hol a sajátjának,hol a Bácsfy-énak,adja meg ugyanazt a honlapot,amiről szintén nem lehet tudni, ki is csinált.
Balambér
2004. augusztus 17. 16:26 | Sorszám: 68
Kíváncsivá teszel.Ugy-e mond ezek a Bácsfy-ék is megölettek 20 millió ártatlan embert,mint Lenin és Sztálinék,vagy esetleg személyesen is lőtt a tüntető tömegbe,mint Horn Gyula a Nyugati előtt,esetleg szájbavizeléssel,vese leveréssel vagy köröm letépéssel foglalkozott,mint Bauer és társai ? Vagy esetleg Szamuelly Lenin-fiúként járta az országot,és akasztott ?
Balambér
2004. augusztus 16. 00:43 | Sorszám: 62
Természetesen a kihagyandó.
Balambér
2004. augusztus 16. 00:42 | Sorszám: 61
És te mit szólsz Vészi József, a XX. század elejének nagy sajtómágnása által mondtakhoz,aki 1919. januárjában Tormay Cecile-nek, a neves írónőnek, a következőket írta : „…természetesnek találom, hogy keresztény és nemzeti alapon szervezkednek, mert Magyarországot – nem a zsidók -, de zsidók tették tönkre.(… Én mondom ezt, aki magam is zsidó vagyok.” ??
Balambér
2004. augusztus 12. 01:16 | Sorszám: 54
„Nem vagyunk skinhead-zenekar”
Ismerős Arcok

2004. augusztus 11. 10:07


Kürk Roland
A Hajógyári-szigeten nem játszhattak, a IV. Magyar Szigeten viszont ott lesznek. Vannak, akik gyűlöletkeltőnek tartják a zenéjüket azért, mert Erdélyről és Trianonról énekelnek. Pedig ők csak szeretik Erdélyt, és rajonganak Wass Albert műveiért. És nyomják a rockot.

– Milyen zenei múltatok van, hogyan alakult meg az Ismerős Arcok zenekar?

1987-ben érettségiztem, a gimnáziumban az Óbudai Kamarakórusban énekeltem, itt foglalkoztak először a hangommal úgy, ahogy azt kellett. Persze nem sok kedvem volt kórusban énekelni, ezért megalapítottuk az első kölyökzenekarunkat, meg így sokkal könnyebb volt csajozni is, főleg ha volt egy gitár is az ember nyakában.

A katonaság után Kondor Csabi barátom készült éppen létrehozni a Stexas-t, ahová egy ismerősöm ajánlott énekesnek. Megcsináltuk a próbafelvételt, elordítottam két Stevie Ray Woughan-számot, ami úgy tűnt, hogy megfelelt a bandának, mert hirtelen ott találtam magam profi, konzervatóriumot végzett zenészek között. Nagyon jó évek voltak ezek nekem a tanuláshoz, a rutinszerzéshez – mondja Nyerges Attila, az együttes frontembere.

Egy tagcsere folytán került hozzánk kicsit később jelenlegi bőgősünk, Galambos Nándi. Később Csabi belefáradt a zenélésbe, főleg a sikertelenség miatt, úgyhogy feloszlatta az együttest, de mi Nándival törtük a fejünket a folytatáson, és azon, hogy Práder Vilivel közösen kéne valamit kezdenünk a jövőben.

– A legfőbb visszatérő motívum a lemez szövegvilágában Wass Albert és Erdély iránt érzett szeretetetek. Honnan ered ez a vonzalom?

– Volt egy varázslatos évünk, mikor először koncerteztünk Erdélyben, majd kezembe került egy Wass Albert-könyv, az Adjátok vissza a hegyeimet. Elovastam, és e kettő együtt bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, nem akarok többé bluest játszani, ha nem muszáj, és ha dalszövegeket írok, akkor az ne a piáról és a csajokról szóljon.

Szóval az Erdélyben szerzett élmények hatására először megírtam az Egy a hazánk című dalt, majd a Lehetnénk mind-et, melynek utolsó versszaka úgy kezdődik, hogy „Trianonba akarok menni, a dolgokat a helyükre tenni…”, persze a srácoknál rögtön előjöttek azok a rossz reflexek, amiket az iskolaévek alatt neveltek az emberbe, hogy ez most micsoda, miért beszélünk erről, nem vagyunk skinhead-zenekar. Innentől kezdve viták és ordítozásig menő hisztik mentek, hogy írjam át, de nem írtam át. Aztán hoztam nekik a könyveket, hogy értsék meg, Trianonról beszélni kell. Hála Istennek fogékonyak voltak, így nem kellett tagcserén gondolkodnom.

– Milyen esélyt látsz arra, hogy Wass Albert középiskolai tananyag legyen, hogy egyáltalán bekerüljön az irodalmi kánonba?

– Először is szerintem le kell váltani a liberálisokat az oktatás éléről, majd a tévében, a rádióban, rendezvényeken kell ismertebbé és népszerűbbé tennünk a hozzá hasonlóan nagyformátumú magyar szerzőket, mélyebben bevinni őket a köztudatba, és akkor onnantól kezdve már lehet beszélni nyíltan Trianonról. Már vannak jelek, hogy sokakat érdekel ez a történelmi korszak, hiszen Várpalotán is megnyílt végre a Trianon Múzeum.
Mi ezzel a lemezzel szerettünk volna hozzájárulni a kérdés tisztázásához. Mikor az elszakított részeken élő magyaroknak játszunk, mindig elmondom, hogy ez nem nektek, hanem rólatok szól, és azokhoz, akik Magyarországon még mindig románoznak benneteket.

– Értek-e bennetek atrocitások vagy negatív hangvételű kritikák a szövegeitek tartalma miatt?

– A legújabbat tudom mondani, felkerült a zenekar a xenofob.hu weboldalra, bár az oldal nemrég megszűnt, a gyűjteményt nyomtatott formában is kiadták 3000 példányban, terjesztették könyvtárakban, iskolákban. De az igazság az, hogy olyan illusztris társaságban szerepelni, mint Bayer Zsolt vagy Usztics Mátyás, nekünk nem szégyen, hanem öröm. Másrészről, ha én ebből az irányból „kirekesztő” vagyok, akkor ők abból az irányból megbélyegzők kell, hogy legyenek. Ha meghallgatják a lemezt, és csak egyetlen szót is találnak, ami a kirekesztésre utal, akkor én tényleg abbahagyom a szövegírást.

– Van egy dalotok, amely a kommunizmus egy szörnyű tragédiáját dolgozza fel a családod vonatkozásában, a nagypapádat érintve. Hogyan élted ezt meg gyerekként, milyen hatással volt ez rád a későbbiekben?

– Nagypapám, aki egy grófnál dolgozott, megbecsült szakember volt. Amikor jött a kommunista hatalom, hirtelen kisember lett, míg másokból párttitkár. Egy ilyen emberrel egyszer a nagyapám összetűzésbe került. Három nap múlva jött érte a fekete autó, s felhozták őt ide az Andrássy út 60-ba, ahonnan csak napokkal később tért haza. Időnként még elvitték, mert nem az a fajta ember volt, aki csöndben tud maradni.
Persze jutott ebből a másik ágon is, édesanyám apja a Horthy-hadseregben szolgált őrnagyként. Őt fizikailag nem bántalmazták, de az ellehetetlenítésére minden eszközt bevetettek. Csak tróger munkát kapott, keményen kellet küzdenie, hogy el tudja tartani a családját. Elvették a szőlőjét, a pincéjét, ami Tolcsván volt, és ami ma borászati múzeum.
Ő sem beszélt róla soha, egyedül a Szabad Európa rádiót hallgatta reggeltől estig. Mindkét nagyapám 1987-ben halt meg, a változást már nem élhették meg.

– Hogyan alakult ki ez az eklektikus zene? Az az oka, hogy az előző formációkban különböző stílusokat játszottatok?

– Nagyon bosszantott, hogy úgy nőttem föl, hogy szinte semmi népzenét nem hallgattam, kimaradtam a táncház mozgalmakból is, csak a „kötelező” rock zenéken, – Eddán, Piramison, Hobón – nőttem fel. Most, felnőtt fejjel kellett ráébrednem, hogy micsoda kincs van a magyar népzenei kultúrában, és azt szerettem volna, hogy a mai kölykök, akik esetleg eljönnek a koncertjeinkre, megismerjék ezt a fajta muzsikát.

– Hol láthatunk, hallhatunk benneteket legközelebb élőben, kaptatok-e meghívást a két nagy fesztiválra, a Sziget 2004-re és a Magyar Szigetre?

– A Hajógyári-szigetre Ismerős Arcok-ként már nem fogadták el a jelentkezésünket, a Stexas-sal és az Udvari Bolondokkal játszottunk ott utoljára, viszont a Magyar Sziget rendezvény második koncertjét mi adjuk augusztus 11-én, 21.30-kor a P. Mobil előtt.

Balambér
2004. augusztus 09. 15:32 | Sorszám: 50
Nemzetépítő fesztivál a Dunakanyarban
Beszélgetés Toroczkai Lászlóval a IV. Magyar Sziget főszervezőjével

[ 2004-08-09 - 13:50:31 ]




- Azt, hogy „magyar” azt értjük, de miért „sziget” is a Magyar Sziget?

- Ennek több oka van. Az az értékrend, amelyet mi is követünk, ma már sajnos, különlegességnek számít, így képezünk mi egy szigetet a globalizmus tengerében. A Magyar Sziget, mint rendezvény szintén szigetet képez a mindenféle nemzetközi, kozmopolita fesztivál között. Ugyanakkor, mi magyarok, egyedülálló nyelvünkkel, kultúránkkal, történelmünkkel is egyfajta szigetet képezünk a germán és szláv tengerben. És természetesen azt valljuk, hogyha van nemzetközi Sziget Fesztivál Magyarországon, akkor miért ne lehetne Magyar Sziget is? Az elmúlt évek megmutatták, hogy van rá igény.

- Azok kedvéért, akik még nem jártak Verőcén: hol, mi, mi célból ez a tavaly óta egyhetesre bővült rendezvény?

- A Kárpát-medence egyik legszebb részén, a Dunakanyarban 2001 óta kerül megrendezésre a Magyar Sziget, amely mára a legnagyobb ilyen jellegű, nemzeti ifjúsági találkozóvá nőtte ki magát. Maga a tábor, amely egykor KISZ-táborként a kommunista agymosás helyszíne volt, Verőce és Kismaros között, több hektáros területen fekszik. A Magyar Szigeten együtt lehetnek a felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és őrvidéki fiatalok a csonka-magyarországiakkal, olyan hangulatban, amelyet valószínűleg máshol nem érezhetnek, itt mindenki feltöltődik reménnyel, bizakodással. A Magyar Szigeten nem léteznek a trianoni határok, ezt bárki megtapasztalhatja, aki eljön közénk. Nagyon fontos kapcsolatokat alakíthattak ki egymással a történelmi Magyarország legkülönbözőbb régióiban élő, egymástól határokkal elválasztott magyar fiatalok. Örömmel számolhatok be arról, hogy a Magyar Szigeten olyan szerelem is szövődött, amiből házasság lett.

- Milyen kulturális és szabadidős programokkal várja idén látogatóit a IV. Magyar Sziget?

- Olyan gazdag programokkal még sohasem vártuk a fiatalokat, mint idén. Két színpadon több mint hetven előadás lesz, s a saját területükön a legkiválóbb szakembereket hívtuk meg. Olyan nevekkel dicsekedhetünk, mint Kiszely István és Bakay Kornél történészek, a mindenki által ismert Jankovich Marcell, Ungváry Zsolt író, Fridrich Klára rovásíráskutató, Für Lajos és Raffay Ernő a Hadügyminisztérium egykori vezetői, Drábik János a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa, Szentesi Zöldi László a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója, az 56-os Wittner Mária, Varga Tibor és Kocsis István a Szent Korona szakértői, a csángóföldi Duma András és még hosszasan sorolhatnám a hasonlóan kiváló neveket. Idén is lesz Sajtóklub és ifjúsági kerekasztal, ahol a legnagyobb nemzeti ifjúsági szervezetek vezetőit ültetjük egymás mellé. Esténként a hatalmas, fedett és hangszigetelt koncertsátorban több mint húsz zenekar lép fel. Közöttük lesz a P-Mobil, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Pokolgép, a Nox, a Kormorán, a Kárpátia, a Magozott Cseresznye, az Egészséges Fejbőr, a kárpátaljai Credo, a felvidéki Rómeo Vérzik és az erdélyi TransylMania is, de az Ifjú Muzsikás és a Kincső vezetésével táncházat is rendezünk. Mindezeken kívül számos egyéb program, haditorna, filmvetítések, solymász-bemutató színesítik a Magyar Szigetet. A táborban az utak mentén pedig több száz táblán mutatjuk be a történelmünk legfontosabb eseményeit és a magyar nagyjainkat, vezetőinket, királyainkat, feltalálóinkat. A tablók anyagából pedig Ki mit tud? vetélkedőt szervezünk, s a Magyar Szigeten hirdetjük ki a Kárpát-medencei rajzversenyünk győzteseit is. „Hazám” címmel közel kétszáz gyermekrajz érkezett a pályázatunkra, boldogan mondhatom, hogy a történelmi Magyarország valamennyi régiójának általános iskoláiból érkeztek rajzok. Fontos, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz Gyereksarok, ahol egész nap óvónők és tanárok foglalkoznak a legkisebbekkel, többek között rovásírásra és kézműves tudományokra tanítják őket, amíg a szüleik az előadásokon, vagy a koncerteken tartózkodnak.

- Tavaly, a HVIM-ben bekövetkezett szakadást követően sokan attól tartottak, hogy emiatt nem lesz könnyű ismét ugyanolyan színvonalon megszervezni a rendezvényt, hiszen több korábbi szervező, meghatározó ember távozott...

- Szó sincs szakadásról, mindössze annyi történt, hogy a tavaly őszi tisztújító közgyűlésen megváltozott a mozgalom elnökségének az összetétele, s a HVIM-et elhagyó elnökségi tagok új szervezetet hoztak létre, amely Erdélyben összefogott egy már létező szervezettel. Én azt mondom, hogy a nemzet gazdagodott egy új mozgalommal, amely szintén a HVIM-ből nőtt ki, hiszen az alapítók már itt ismerhették meg egymást. Szerintem ez örömhír, nem pedig szakadás, annál is inkább, mivel most lényegesen több tagja van a HVIM-nek, mint egy évvel ezelőtt. A HVIM-et és a Magyar Szigetet is jómagam alapítottam, tehát az irányvonal töretlen. A Magyar Sziget védnöke a kezdetektől fogva Bethlen Farkas verőcei polgármester, a programigazgató pedig Zagyva György Gyula, a HVIM alelnöke. A főszervezők személye tehát változatlan, s erősebbek vagyunk, mint valaha, hiszen terjeszkedni is tudtunk. Ezt mutatja az is, hogy idén májusban először történt meg, hogy már egy elszakított területen is meg tudtuk rendezni a Magyar Szigetet. A három napos, I. Felvidéki Magyar Sziget a rossz időjárás ellenére óriási sikert aratott, több mint három ezer felvidéki magyar fiatal vett részt a fesztiválon.

- A Magyar Szigeten úgy tűnik, minden nemzetben gondolkodó, konzervatív szellemiségű, jobboldali magyar ember otthon érzi magát. Mi a siker titka? Talán az, hogy hiánypótló ez a rendezvény?

- A Magyar Sziget fokozatosan egy űrt töltött be, hiszen korábban semmilyen hasonló rendezvény nem volt. A rendkívül dinamikus fejlődést mutatja, hogy 2001-ben még alig száz-százötven, 2002-ben már mintegy kétezer, 2003-ban pedig már több mint ötezer fiatal kereste fel a Magyar Szigetet. A visszajelzések alapján a IV. Magyar Szigetre 8-10 ezer fiatalt várunk a Kárpát-medence egész területéről.

- A visszajelzések nyomán miben változik, illetve miben nem a program lebonyolítása?

- A Magyar Sziget idén még egy nappal bővült, s nem hétfőtől vasárnapig, hanem augusztus 11-től 18-ig, tehát szerdától szerdáig tart majd. Tavalyhoz képest a tábor is sokat változott, s az időjárás viszontagságaitól védve, idén először hatalmas fedett sátorban zajlanak majd a koncertek. A szálloda lebontásra került, viszont új étterem, faházak és jurták épültek, s idén már egy székelykapun keresztül juthatunk be a Magyar Szigetre. Több és gazdagabb programokkal várjuk az érdeklődőket, mint tavaly, s a kiváló hangulat garantáltan nem változik.

- Milyen árakra számíthatnak a határon túli magyarok az idei Magyar Szigeten?

- Az elszakított területekről érkező fiatalok számára a napi háromszori étkezést is magába foglaló, 14 ezer forintos 2-es számú hetijegyből 10 százalék kedvezményt, a 3-as számú hetijegyből 20 százalék kedvezményt adunk. Mindemellett, a korábbi évekhez hasonlóan, a HVIM elszakított területeken élő tagjai idén is ingyen jöhetnek a Magyar Szigetre. A fesztivállal kapcsolatos valamennyi információ megtalálható a fél év alatt több mint 70 ezer egyedi letöltést megért Magyar Sziget-honlapon, a www.magyarsziget.hu címen.

Fábián Tibor/Erdély Ma

Balambér
2004. augusztus 08. 19:37 | Sorszám: 48
"Javaslom, hogy ezután ne nácit emlegessünk, hanem mindig mondjuk ki, hogy nemzeti SZOCIALISTA!!! "

Nem rossz ötlet !

Balambér
2004. augusztus 06. 19:20 | Sorszám: 8
A hír a Jobbik Net-en jelent meg aláírója a "HNVEM Polgári Kör"
http://portal.jobbik.net/modules.php?name=News&file=article&sid=5541&mode=&order=0&thold=0
Balambér
2004. augusztus 06. 18:34 | Sorszám: 5
Hát ideje lenne már gatyába rázni ezt a kis mitugrász Ludas Matyit,az meg még jobb lenne,ha rámenne a gatyája is !
Balambér
2004. augusztus 06. 18:32 | Sorszám: 4
2004. augusztus 16. hétfő:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Varga Tibor: Pannonia Sacra

Vaj ki ő, s hol van hazája ?

Balambér
2004. augusztus 06. 18:11 | Sorszám: 0
MAGYAR SZIGET IV.
Náci a P.Mobil, NOX, Beatrice, Kormorán?

A társadalmat hosszában és keresztben barázdáló árkok betemetésének jegyében Újhelyi István szocialista képviselő 2004. augusztus 3-i sajtótájékoztatóján a Magyar Sziget ifjúsági fesztivál résztvevőit, együtteseit nemes egyszerűséggel antiszemitának és nácinak nevezte. Újhelyi egy "horogkeresztes jel pirossal áthúzva" táblával jelent meg a keddi sajtótájékoztatón, így szimbolizálva a folyamatos magyarországi náciveszélyt. A politikus a fesztivált "a magyarországi fasiszta gondolkodás fesztiváljának nevezte". Újhelyi ahelyett, hogy kormányának totális tehetlenségével, alkalmatlanságával foglalkozna, újra náciveszéllyel borzolja a kedélyeket. Elképzelhetőnek tartom, hogy az ifjú szocialista képviselő úr túl sokat tartózkodott a napon, és napszúrást kapott. A politikus eddigi pályáját ismerve nekem úgy tűnik, mintha Újhelyi "folyamatos napszúrásban" élne. Újhelyi úgy gondolja, hogy mert egy kormány nem támogat valamilyen fesztivált, attól az a fesztivál náci, antiszemita, fasiszta. Az MSZP-s elmélet szerint tehát a Magyar Sziget résztvevői Hitler szimpatizánsok, a fellépő együttesek naponta mészárolnak le embereket és "tömeggyilkolnak". Kíváncsi lennék mit szólna mindehhez Nagy Feró. Vagy esetleg a Kormorán együttes tagjai. Azért Újhelyi kérdezze meg a P.Mobil tagjait is. Vajon mit szól majd a Sziget több ezer magyar résztvevője a lenácizáshoz? Vidékiek, fővárosiak, fiatal egyetemisták, erdélyiek, felvidékiek. Szerintem már megszokták, hogy a hatalom minket fiatalokat, akik nem értenek egyet a posztkommunista megélhetési politikusokkal, (copyright Kuncze Gábor), nos azokat nácinak, fasisztának, antiszemitának tartanak. Hazugság ez is, ugyanolyan mint a jóléti rendszerváltás és a 800 km autópálya, vagy mint a 23 millió román beözönlése, és 10-20 évig nem növekedő gázár. A szocialisták ebből élnek: a hazugságból.

Végül egy utolsó kérdés:

Vajon a "Hazám" gyermekrajzpályázat 6-8 éves résztvevői is nácik? Ők a mini-hitlerjugendek talán?

Újhelyi kedvéért néhány program, esemény a mostani Magyar Sziget IV. fesztiválról:

Helyszín:
http://www.magyarsziget.hu/?name=map (térképek)

Az érdeklődőket a helyszínen szörnyűséges náci-fasiszta jurták, színpadok, éttermek, gyönyörű székelykapuk várják.

Honlap:
www.magyarsziget.hu

Programok

2004. augusztus 11. szerda:

Nagyszínpad
17:00
Megnyitó
Toroczkai Lászlónak a HVIM elökének megnyitó beszéde
Bethlen Farkasnak Veröce polgármesterének és a Magyar Sziget fővédnökének üdvözlője
Herczeg Flóra (népdalénekes)
Éliás Tibor (operaénekes)
Tiroli Tánccsoport (Vecsés), Palotást táncolnak!
Vesztergám Miklós (tárogatóművész)

Koncertek

21:00 Ismerős Arcok
22:30 P. Mobil
A koncertek közben és után Vestergám Miklos tárogatómüvész előadásában ismert dalok csendülnek fel.

2004. augusztus 12. csütörtök:

Nagyszínpad
10:00
Kiszely István: A Magyarok ösi kulturája és története
14:00
Shütz István :Nemzeti Nosztalgiák a Balkánon avagy miért lett Albánia a Balkán legkisebb állama. (Koszovói helyzetismertetés)
15:30
Z.Kárpát Dániel:Túlélésünk vészprogramja
17:00
Jankovics Marcell: Közszolgálati feladatok
Kisszínpad
15:30
Felkészülés a házasságra, beszélgetés Siklós László íróval
17:00
Orbán Éva: Az 1956-os Szabadságharc nem reformkommunista szemszögből

Koncertek

Stratégia
Credo
Pokolgép

2004. augusztus 13. péntek:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Szentesi Zöldi László: Világterrorizmus...
11:20
Ungváry Zsolt: Cseresznyés és társai (karcolatok Magyarország miniszerelnök-féléjéről)
14:00
Fridlich Klára: Rovásirás emlékeink (közre müködik Szakács Gábor gitáron)
15:00
Csáky Zoltán Van-e Magyar Jövő Kolozsváron c. filmjének vetitése a rendezö kommentálásával. helyszin: Videosátor
15:30
Beszélgetés a jobboldali média és sajtó helyzetéről (Sándor Csilla, Ágoston Balázs-Demokrata, Szentesi Zöldi László - Magyar Nemzet, Bunyevácz Zsuzsa - Magyar Jelen)
17:00
A HVIM elszakítottt területeken lévő szervezeteinek bemutatkozó beszélgetése ( Kispalkó Szilveszter, Rókus László-Délvidék, Kovács Buna Márton - Felvidék, Nagy József Barna - Erdély )
Kisszínpad
11:00
Bacsfy Diana
14:00
Ungvári Gyula Magyarország II. világháború előtti eszmei és szellemi fejlődése
15:30
Vass Krisztián: Jobboldali jelképek
17:00
Kosaras Péter Ákos:Budapest ostroma a tények tükrében

Koncertek

Egészséges Fejbőr
Romantikus Erőszak
Oi-Kor

2004. augusztus 14. szombat:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Borbély Imre: A határontúli nemzetrészek autonómiájának jelentősége nemzetstratégiai szempontból.
11:00
Duma András kommentálásával videofelvételek vetitése az autentikus Csángó kulturárol. helyszin: Videosátor
11:20
Kü Lajos Az Aranycsapat Alapitvány elnöke A Kárpát-medencei összmagyar diák focitorna
11:20
Für Lajos: Magyar sors a Kárpát Medencében
14:00
Raffay Ernő: Triannonnal kapcsolatos elszalasztott léehetőségek és jövőbeni rendezési módozatok.
-
Haditorna bemutató
17:00
Sajtóklub ( Bencsik András, Tóth Gy.László, Haeffler András, Toroczkai László )
Kisszínpad
15:30
Drabik János:Magyarország és az új világrend
17:00
Vass Krisztián: A II. világháború és az azt megelőző időszak eszmetörténete

Koncertek

NOX
Kormorán
Kárpátia

2004. augusztus 15. vasárnap:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Wittner Mária az '56-os forradalomról
11:30
Ünnepi katolikus mise Nagyboldogasszony tiszteletére
14:00
Lisztóczki László: Trianon a Magyar költészetben, közreműködik Ungváry P. Tamás (előadóművész)
15:30
Erdélyi Sajtóklub ( Borbély Zs.Attila, György Attila, Fábián Tibor, Lukács Csaba, Kristály Lehel )
17:00
Bakay Kornél:Történelemtudomány és nemzettudat
20:00
A délvidéki Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK)bemutatja a trianoni tragédia történetét feldolgozó Halottak napjától Virágvasárnapig című színdarabot.
Kisszínpad
14:00
"Milyen lesz a házasságom?" - beszélgetés Siklós László íróval
16:00
Angyalok citerája - Dsida Jenő verseiből válogat Ungváry P. Tamás előadóművész.

Koncertek

TransylMania
Waszlavik és szabadcsapata
Magozott Cseresznye

2004. augusztus 16. hétfő:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Varga Tibor: Pannonia Sacra
14:00
Harangozó Imre: Szeret vize martján - Az Etelközi Magyarokról
15:30
Grandpierre Attila
17:00
Kocsis István: Szent korona misztériuma és tana időszerű kérdései
18:00
(kihelyezett program) Orgona koncert a Veröcei katolikus templomban
Kisszínpad
11:20
Grandpierre Attila
14:00
Bacsfi Diána: Mitólógia és Magyar jövő
15:30
Benyák Attila: Kőemlékek és barlangok a Pilisben.
17:00
Orbán Éva: 1956-os Forradalom és szabadságharc nem reformkommunista szemszögből.


Koncertek

Ifjú Muzsikás
Kincső, utána táncház

2004. augusztus 17. kedd:

Programok

Nagyszínpad
10:00
Siklósi András
14:00
Beszélgetés a kettős állampolgárság megvalósításának lehetőségéről. Beszélgetés Patrubány Miklóssal, az MVSZ más elnökségi tagjaival.
15:30
Ifjusági kerekasztal (Fidelitas, IDF, Jobbik, Miép IT, HVIM)
17:00
Simó József ea. Wass Albert életéről és munkásságáról, verseiről
Kisszínpad
16:00
Für Lajos: Magyar sors a Kárpát-medencében


Koncertek

Parázsló Hamvak
Rómeó Vérzik
Beatrice
Tekintetes Úr


Téma: Konstruktív tanácsok, kritikák Gajdics Ottónak.
Balambér
2004. október 24. 00:28 | Sorszám: 13
Így van, pedig annak idején, amikor Becsikék egyszer meghívták a Sajtóklubba, elég elviselhetőnek tűnt.
Balambér
2004. október 23. 23:42 | Sorszám: 6
Nem láttad a tegnap ? Gajdics mindent megmagyarázott. Igaz hogy riporter is volt ott jelen, de csak monologizált, s mellébeszélt. Ha érdekel nézd meg itt !

Demonstráció és petícióátadás a Hír Tv-nél - Gajdics úr reagálása 41:12 perc
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.htm

Balambér
2004. október 23. 23:21 | Sorszám: 3
Biztosan ő sem bírta magában tartani,a vezérigazgatói titkokat,és megmutatták neki (is) a sátorfát !
Balambér
2004. október 23. 23:19 | Sorszám: 2
Feltételezem,hogy azok közreműködésre gondolsz,akik szeretik a "Pusztába kiáltott szavak " műfaját !

Téma: GyF az adófizetők pénzét saját érdekeire költi
Balambér
2004. október 22. 20:50 | Sorszám: 18
Értem én Amice !

Csak abba nem tudok beletörődni,hogy addig nem lehetett, és nem lehet semmit sem tenni.Még csak fel sem jelenteni a hírhedtebb rablókat,csalókat.

Csak kontrasztként! A kis emberek,kis halak ellen viszont össze lehetett hozni az APEH rendőrséget.

No meg abba se,hogy még csak meg sem próbálják a kedves mi oldalainkon álló politikusaink azt bűvös 2/3 többséget,koaliciós alapon összehozni.

Balambér
2004. október 22. 15:29 | Sorszám: 16
Nem tudom,nekem gyanús,mert pontosan ugyanazt csinálja.
Balambér
2004. október 22. 15:27 | Sorszám: 15
Kár ragozni ezt,tele van a hócipőm a 2/3-os marhasággal.A Komcsik mindent megtudtak és megtudnak csinálni,érdekes hogy rájuk nem vonatkozik a törvény.

Az idióta Keller,ha bizonyítani nem is tudta - talán mert nem is volt mit - amikkel előállt,de feljelentéseket tett.Idézze már be nekem valaki,a jobb oldal részéről tett feljelentéseket,kövessük nyomon mi is lett belőlük.

Kezdjük mondjuk ezekkel:

Idézet:
Vodka Zsurkon: A széphajú Baja Ferenc (akinek hajviseletéről, akárcsak oly sok baloldali politikus belső romlottságot tükröző külső ziláltságáról, bármely pszichiáter tanulmányt írhatna) környezetvédelmi miniszterként alaposan megtámogatta a saját érdekeltségébe tartozó zsurki vodkagyárat - közpénzből.

Idézet:
TB-ügy: Kelet-Magyarországon egy magáncég, a Zefirus BT. olcsón felvásárolja az egykori SZTK, ma TB ottani ingatlanait.A Zefirus csóró cég, így a Villamos Művek egyik főosztályvezetője -törvénytelenül- a vállalat pénzéből átutal a Zefirusnak több százmillió forintot. Az ingatlanokat eladó TB-döntéshozók, a pénz átutalója és a Zefirus tulajdonosai ugyanannak a szocialista klientúrának a tagjai. Az ügyben Baja Széphajú Zsurkivodkás Ferenc is érintett volt.
A lényeg itt is: a döntési pozíció felhasználása közpénzek magánvagyonná alakítására.

Idézet:
Bizományi-ügy: 1998-ban a választási kampány idején a BÁV Rt. 15 millió forintért (!) kibérelt egy 150 négyzetméteres raktárhelyiséget az MSZP Köztársaság téri székházának pincéjében. A BÁV a környéken megszokott bérleti díjaknak (kb. 800 Ft/négyzetméter) kb. tízszeresét fizette be az MSZP számlájára.

Kíváncsian várom tehát,lehet az én figyelmememt elkerülte,hogy mégis történt feljelentés ezekben az ügyekben, a rendelkezésre álló négy év alatt !

De nagyon kíváncsian várom a híreket példáúl Medgyessy Greshem palotás ügyével kapcsolatban is,konkrétan hogy mikor és kik fellebezték meg az első fokú nyílván téves bírói döntést.

Balambér
2004. október 22. 05:04 | Sorszám: 10
Nem unod még a faliújság átmásolását kedves Fortissimo alias Mercurius ?!
Balambér
2004. október 21. 15:35 | Sorszám: 8
Ne haragudj,de ezek mind csak szövegek.Négy év állt a rendelkezésre,hogy rendet rakjanak,a média terén.Ugyan így név lett volna a gazdasági visszaélések,- "a szocialista csalások" címen a világháló került több tíz oldalas esetek - miatti eljárásokra. S az ígéretek ellenére, még csak kezdeményezés sem indult egy ügyben sem.

Vagy betudja tartani egy párt az ígéreteit,s akkor eltudja adni a politikáját,vagy nem,ha igen akkor van mögötte támogatottság,ha nem akkor nincs. Lehet ugyan arra bazírozni,hogy megélek abból is,hogy ellenzékben örökösen azt csivitelem majd,azok mennyit lopnak,de nem kifizetendő.Úgy jár vele az ember,mint a mondásbeli,aki egyfolytában azzal riogatott,hogy ég a ház,majd a végén amikor valóban égett,nem figyelt rá senki !

Balambér
2004. október 21. 15:00 | Sorszám: 4
Hány topikot nyittok már ezekről az ugynevezett szocialista csalásojkról ? Lassan Dunát lehetne rekeszteni velük,s közben az történik az országban amit a rabló banda akar. Érdekes hogy ezek mindent megtudnak csinálni,ami csak az eszükbe jut.1998 és 2002 között meg folytan csak azt hallottuk,hogy ezt sem lehet megcsinálni,meg azt sem.

Ennyivel profeszinálisabbak lennénnek ezek ? Ennyivel jobban értenének mindenhez ?


Téma: Atrocitások a Vajdaságban
Balambér
2004. augusztus 04. 16:44 | Sorszám: 23
Állásfoglalás a vajdasági magyarok bántalmazása ügyében
[ 2004-08-04 - 12:36:05 ]

[img] http://erdely.ma/uploaded/images/1548024.jpg[/img]


A Sepsiszéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) állásfoglalást juttatott el a sajtónak, melyben a szervezet kifejti, hogy aggodalommal figyeli a vajdasági magyarságot ért folyamatos atrocitásokat. A dokumentum szerint, az MPSZ megdöbbenéssel állapítja meg, hogy a Kárpát-medence magyar érdekképviseletei, de főként a magyar kormány közömbösen szemléli a vajdasági magyarokat ért sérelmeket.

A szervezet állásfoglalásában felszólítja a magyar kormányt, hogy a határain kívül élő magyarság érdekében lépjen fel határozottan, és felkéri a szerb hatóságokat, vessenek véget a bántalmazás-sorozatnak, és a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket. Ugyanakkor az MPSZ sepsiszéki szervezete arra ösztönzi a Kárpát-medence civil szervezeteit, hogy a leghatározottabban adjanak hangot tiltakozásuknak. Ha nem lépünk fel közösen a bármely nemzetet ért bántalmazás ügyében, ha nem vetnek véget az érintett hatóságok a visszaéléseknek, akkor a jelenség kiterjedhet akár az egész Kárpát-medencére, s minden bizonnyal fő áldozata a magyarság lesz - szögezi le állásfoglalásában a Sepsiszéki Magyar Polgári Szövetség.

Nagy Zsuzsanna http://www.geocities.com/gobevilag


Téma: "Ott voltam, ahol lennem kellett, azt tettem, amit tennem kellett"
Balambér
2004. október 13. 23:34 | Sorszám: 64
Idézet:
A BIZONYÍTÁS KÉNYSZERE

- Azt állíja, hogy az írók lázadása nem volt őszinte és spontán?

- Elismerem, ma már nehéz bizonyítani, hogy az írók szövetsége, illetve annak valamelyik tagja kapott-e utasítást a pártközpontból. De nehéz elképzelni és elfogadni a megtérését például annak a Méray Tibornak, aki szerint az elvetemült amerikaiak halálos betegséget okozó baktériumokkal fertőzött cserebogarakat szórtak Korea földjére. Sokan attól tartottak, hogy a történelem fintoraként megesik velük az, amit Petőfi így fogalmazott meg: Habár felül a gálya, / S alul a víznek árja, / Azért a víz az úr! Emiatt arra törekedtek, hogy megfelelő pozíciót biztosítsanak maguknak az új rendszer soraiban.

- Eszerint a forradalmat csupán egy államcsíny álcázására akarták felhasználni?

- Forradalom, ellenforradalom vagy államcsíny nem lehetséges némi lövöldözés nélkül. 1956 őszén Pesten a világ közvéleményének egyesek meg akarták mutatni, hogy fasizmus, fehérterror, antiszemitizmus van, ezért az oroszok beavatkozása, illetve bennmaradása jogos. Ne feledjük, hogy a polgári lakosság kezében nem volt fegyver. Az úgynevezett ellenforradalom megszervezőinek ezért gondoskodniuk kellett arról, hogy a harcosok kezébe valamenynyi fegyver kerüljön. Kopácsy Sándor olyan utasítást adott a rendőröknek, hogy megtámadásuk esetén ellenállás nélkül azonnal adják át fegyvereiket. 1956. október 23-án este 8 és 9 óra között a saját szememmel láttam a Madách körúton; amint a kék rendőrök puskákat osztogattak a forradalmároknak. Nézetem szerint Maléter Pál szerepe sem egészen tiszta. Ő a megbízhatatlan személyekből verbuvált, úgynevezett munkászászlóaljak parancsnoka volt. A Kiliánlaktanya kevés fegyverzetét szigorú őrizet alatt, a vasajtós fegyverszobában tartották. Október 23-át megelőzően azonban sok fegyvert szállítottak a laktanyába, és alig őrizték. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ottani munkászászlóaljnak is a terveknek megfelelően kellett fellázadni. Maléter Pál tárgyalása is felvet néhány kérdést. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy az ország védelmét irányító hadügyminiszter miért megy személyisen az ellenség táborába, mindenféle előzetes biztosítás és védelem nélkül. Szűcs Miklós vezérkari ezredes már október 20-án parancsot kapott a honvédelmi minisztertől, hogy készítsen egy riadótervet, és gondoskodjék a főváros fontos objektumainak katonai védelméről, tekintettel egy várható ellenforradalomra.

ELŐKÉSZÍTETT LÉPÉS

- Van-e tudomása arról, hogyan viselkedtek az oroszok október 23-án?

- Délután 5 és 6 óra között a Honvédelmi Minisztériumban Tyihonov, a tanácsadóként működő orosz altábornagy már tudta, hogy Budapesten ellenforradalom van, amelynek leverésére a magyar honvédség képtelen, ezért szükséges a szovjet csapatok beavatkozása. A miniszteri közvetlen telefonvonalon felhívta Antonov hadseregtábornokot, a Varsói Szerződés vezérkari főnökét, és engedélyt kért tőle, a székesfehérvári gépesített hadtest Budapestre való rendelésére és a bevetésre. Antonov megadta az engedélyt.
- Ilyen döntést nyilván nem hoznak megfelelő előkészítés nélkül.
- Én is úgy vélem, hogy egy ilyen nagy horderejű, világpolitikailag is súlyos intézkedést csak alapos előkészítéssel és a legmagasabb szintű jóváhagyással lehetett hozni. Tyihonov feladata csupán az akció időpontjának kijelölése volt.
Bánó Attila


Balambér
2004. október 13. 23:32 | Sorszám: 63
Idézet:
RÓZSA ELVTÁRS BÁRÁNYKÁI

- Ezenkívül mire alapozták ezt a feltevést?

- A történések véletlen időbeli egybeesésére, illetve egyes emberekkel való személyes kapcsolatomra. Münnich Ferenc éppen akkor látogatott a moszkvai honvédelmi minisztériumba, amikor a csoportunk is Moszkvában tartózkodott. Ráadásul kerestem is a találkozást vele, csakhogy nem Kádár megbízásából, hanem azért, mert szerettem volna fél évig Cserbakov professzornál, az ottani törvényszéki orvostani intézetben, illetve Prozorovszky professzornál, a központi kutatóintézetben dolgozni. Ezáltal szerettem volna pesti pozíciómat erősíteni és sikeresebben harcolni Alapy Gyula, dr. Kelemen Endre és Vida Ferenc ellen. A találkozó azonban nem jött létre. Talán mondanom sem kell, hogy az IBUSZ akkori előírásainak megfelelően Rózsa elvtársnak tudnia kellett, hogy "báránykái" merre járnak. Nyilvánvalóan tudta, hogy megfordultam a honvédelmi minisztériumban.

- Ott kivel találkozott?

- A már említett Avdejev orvos tábornokkal. Körbevezetett az intézetben, bemutatott a beosztottainak. Ezután az irodájába mentünk, és szakmai kérdésekről beszélgettünk.
Váratlanul azt kérdezte, hogy merre van a volt főnököm, Orsós professzor. Azt feleltem, hogy az NSZK-ban, mert a katyni ügy miatt nem maradhatott Budapesten. Avdejev dühösen kitört: "Nálunk minden gyerek tudja, hogy azt mi csináltuk. Orsósnak van igaza, és Nürnbergben hazudott Prozorovszky. " A minisztériumbap tett látogatásom után ismét találkoztam Baljakinnal...

BALJAKIN SZÁRMAZÁSA

- Elmondta-e Bajakín, hogy mire célzott akkor, a Keleti pályaudvaron?
- Pontosan nem magyarázta el, de ismét figyelmeztetett, hogy ne feledkezzem meg arról, amit tavaly a Keleti pályaudvaron mondott. Mellesleg a honvédelmi minisztérium előtt nemes egyszerűséggel ezt a kérdést tette fel nekem: Mit keresel te ezeknél az oroszoknál? Csodálkozva néztem rá, mire így folytatta: Én nem vagyok orosz, tatár vagyok, Kazányban születtem, a Fekete Szűz Mária városában. Feltehetően a származása miatt is szimpatizált velem, csupán azért, mert én se voltam orosz.
- Önnek volt még egy emlékezetes beszélgetése, a forradalmat megelőző időszakban. Mégpedig Kádár Jánossal. Hogyan jött létre a találkozás?
- Ez július 18-án, szerdai napon történt. A Pest megyei pártbizottság Arany János utcai pártházában kerestem fel Kádár Jánost. Ő akkoriban lett a politikai bizottság tagja és a párt főtitkárhelyettese. Még a nyár elején fülembe jutott, hogy Gegesi-Kiss Pál, az orvosegyetem rektora olyan kijelentést tett velem kapcsolatban, hogy jó lenne áthelyezni engem egy nagyobb vidéki proszektúra élére. Tudtam, hogy Kelemen Endre és Alapy Gyula keze van a dologban. Kelemen és köztem már 1945 óta folyt a harc, mert nem voltam hajlandó eltűrni a hibás, vagy tudatosan hamis orvosszakértői véleményeit. Alapy egyik kijelentéséről is tudtam, amely szerint akadályozom a szocialista igazságszolgáltatást, amiért engem el kell távolítani, vagy bele kell keverni valamelyik kémperbe. Tíz év alatt sok mindent megéltem, de nem reagáltam rájuk. Amikor azonban ezekről a kijelentésekről értesültem, úgy éreztem, tennem kell valamit. Korábban soha nem vettem igénybe protekciót.

KÁDÁR TUDOTT VALAMIT

- Ezek szerint segítséget kért Kádártól?

- Igen, ez történt. Kádár fogadott, és körülbelül négy órán át beszélgettünk, ami úgy történt, hogy én mondtam a magamét, ő pedig többnyire hallgatott vagy hümmögött. Beszámoltam arról, hogy a rosszakaróim milyen lépéseket tettek velem szemben. Beszéltem Kelemen Endre működéséről, arról, hogy futószalagon gyártotta a hamis szakvéleményeket a politikai, vagy politikai jellegű perekhez. Monológomrá Kádár csak ritkán válaszolt, akkor is röviden. Ilyeneket mondott; vannak még hibák, de azért nem a párt felelős, mivel az ideológia és a rendszer helyes, csupán egyes személyek követnek el hibákat. Próbáltam kizökkenteni a nyugalmából, emlékeztettem a vele szerben alkalmazott eljárásokra, a kínzásokra, de minden erőlködésem hiábavaló volt. Közismert, jéghideg nyugalmából nem tudtam kibillenteni. Egyszer csak a következőket mondta: Maga jól tudja, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten fia volt, és 33 év alatt sere tudta megváltani ezt a világot. Mi kommunisták, nem vagyunk Isten fiai, és még tíz éve sem vagyunk uralmon. Nem várhatja el, hogy már minden rendben legyen az országban. Kenetteljes szavaira olyan dühös lettem, hogy az asztalra csaptam és megmondtam neki, ha ilyen hülyeségeket beszél, akkor nincs értelme tovább társalogni. Felálltam, és az ajtó felé mentem. Kádár felugrott, utánam jött, és a karomnál fogva visszahúzott. - Ne legyen olyan heves - mondta -, legyen még egy kis türelemmel, várjon nyugodtan, és ezt mondja meg az egyetemi hallgatóknak is. Elárulom magának, hogy itt ősszel, októberben forradalmi úton meg fog változni a helyzet.

ÜRÜGY A MEGSZÁLLÁSRA

- Ez a kijelentés sokmindent megmagyaráz abból, amit Bajakintól hallott 1955-ben, majd 1956-ban. Így látja ön is?

-Pontosan erről van szó. Baljakin figyelmeztetése és Kádár szavai egyértelműen bizonyítják, hogy a forradalomnak volt egy ilyen, a későbbi céloktól teljesen eltérő előzménye. Nézetem szerint a magyar forradalom magvait Párizsban vetették el 1947. február 10-én. Ekkor kötötték meg a magyar-szovjet békeszerződést, amelynek következtében megszűnt a hadiállapot a két ország között. A megszálló csapatok elhagyták az ország területét, de visszamaradhattak az úgynevezett útvonalbiztosító egységek, mivel Ausztria egy része orosz megszállás alatt maradt, és e csapatok ellátása Magyarországon keresztül történt.

- Arra gondol, hogy az oroszoknak .szükségük volt valamilyen ürügyre ahhoz, hogy a magyarországi megszállást hosszabb időre bebiztosítsák?

- Ismerve az oroszok mentalitását, biztos, hogy nem gondoltak a kivonulásra. A "megbonthatatlan" szovjet-magyar barátság, más szóval az örökös megszállás érdekében beleépítettek, belecsempésztek a békeszerződésbe egy paragrafust, amely lényegileg az egész szerződést egy értéktelen papírdarabbá degradálta. Kikötötték, hogy amennyiben fennáll a fasizmus visszatérésének a veszélye, akkor joguk van Magyarországra bevonulni. A veszély megítélése természetesen tőlük függött. Az 1955. május 25-én kötött osztrák semlegességi szerződés jól mutatja az imperialista szovjet politika valódi arcát. Ilyen szerződésre a nemzetközi jog szerint semmi alap nem volt, hiszen Ausztria nem viselt háborút, nem állt vele harcban a Szovjetunió. Csapatai a németeket üldözve kerültek Ausztria területére.

A RUTINOS KGB

- És mi a helyzet Magyarországgal?

-A párizsi szerződés alapján 1956 őszére Magyarországnak is megszállásmentesnek kellett volna lennie. Ez azonban nyilvánvalóan nem illeszkedett az oroszok stratégiai elképzeléseihez. Az ausztriai kivonulást tehát úgy kellett megrendezni, hogy a nyitott kapu Magyarország megszállásával bezárható legyen. erre adott lehetőséget a "fasizmus visszatérésének veszélye" kitétel. A KGB-nek igen nagy gyakorlata volt a politikai provokációk megszervezésében. Magyarországon megkönnyítette a helyzetét az, hogy számíthatott a pártapparátusra, a rendőrségre, az ÁVH-ra, a katonai tisztikar jelentős részére.

- Ön igen tájékozottnak látszik ezekben a kérdésekben. Hiteles források alapján mond véleményt?

- Valamennyi kapcsolatomról és forrásról ma sem szeretnék nyilvánosan szólni. De jó lelkiismerettel mondhatom, hogy hiteles források alapján mondok véleményt. Tartózkodásomnak csupán egyetlen oka van: nem szeretnék olyan embereket megnevezni, akikhez családi kapcsolatok is fűznek.

- Akkor talán maradjunk a konkrét információknál

- Olyan befolyásos társaságba jártam, ahol a semlegességi szerződés megkötése után az volt a beszédtéma, hogy mi lesz, ha az oroszok Magyarországot is kiürítik. Ez összefüggésben volt azzal, hogy a pesti zsidóság köreiben a semlegességi szerződéskötést követően valóságos pánik tört ki. Egy későbbi, magyarországi pogromtól féltek.

PERMANENS ÁTMENTÉS

- Nem tart attól, hogy a kijelentései miatt antiszemitának tartják?

- Remélem, hogy nem tartanak annak. Zsidó származású sógorom volt, és elárulom, hogy 1944. március 19-ét követően életem kockáztatásával több zsidót is megmentettem a deportálástól. Azt kell mondanom - sok zsidó osztja ezt a véleményt -, nem volt helyes az a törekvés, amellyel 1945 után a zsidóság egy része vezető állásokat igyekezett biztosítani a maga számára a kormányban, a pártban, az államigazgatási szervikben - ezen belül az ÁVH-ban, az egyetemeken, az Akadémiában és sorolhatnám. Érthető volt az aggodalom azok részéről, akik a hatalomba beépültek, és a diktatúra fenntartásában segédkeztek. A megoldást a párt vezetősége a permanens átmenetben, átmentésben látta.

- Ön szerint melyek voltak ennek a megoldásnak a gyakorlati lépései?

- Például a Petőfi Kör létrehívása. Sokat beszélnek ma a Petőfi Kör forradalmi szerepéről, de hallgatnak arról, hogy a pártközpont leányvállalata volt, és komoly szerépet j átszott az áthangolásban. A pártban Kiss Károly volt az irányítója és a felelőse. Ő jelölte ki a megvitatandó témákat, azok előadóit, sőt még a közbeszólók személyét is. Tánczos Gábor pedig azt tette, amire Kiss Károlytól utasítást kapott. A kör működtetésével kapcsolatban az volt a párt elgondolása, hogy zárt helyen, különböző, főleg értelmiségi érdekcsoportok képviselői félelem nélkül kimondják; az évek során felhalmozódott sérelmeiket, csalódásaikat. Ennek a futballmeccsekhez hasonló, gőzkieresztő szerepet is szántak.


Balambér
2004. október 13. 23:30 | Sorszám: 62
Biztosan vannak olyanok is akik oplvasták már ezt,de talán akad aki még nem:

Idézet:
- A Pest Megyei Hírlap 1992. november 24-i cikke
Dr. Tamáska Loránd a forradalom előzményeinek kulisszatitkairól

ÁLCÁZOTT ÁLLAMCSÍNY?

Dr. Tamáska Loránd, a törvényszéki orvostan nemzetközi hírű tudósa meghökkentő élmények és ismeretek birtokában van. Az 1956-os forradalom és szabadságharc előzményeivel kapcsolatos véleményét eddig egyetlen hazai fórumon sem hozta nyilvánosságra. A beszélgetést követően a professzor úr külön kiemelte, hogy az általa közölt tények nem csorbítják a szabadságharcosok érdemeit. A forradalom spontán résztvevőinek helytállását, hősiességét nagyra becsüli, s tudja, hogy akik életük árán is szembeszálltak a túlerővel, másképpen látják, másképpen ítélik meg a történteket.
E tárgyban másokat is megszólaltatunk, s várjuk mindazok véleményét, akiknek ismeretei révén az 1956-os forradalomról alkotott kép még teljesebbé válik.

- Önnek igen érdeles élményei és tapasztalatai vannak az 1956-os forradalom előzményeiről, egyes kiváltó okairól. Mielőtt erről kérdezném, kérem, hogy beszéljen szakmai pályafutásáról!

- Az Üllői út 93. alatti egyetemi törvényszéki orvostani intézetben dolgoztam 1940-től 1958-ig. Az egyetemi szamárlétrán végigmenve, voltam gyakornok, tanársegéd, adjunktus és megbízott intézetvezető. 1944. október 17-én lettem a Budapesti Rendőr-főkapitányság kültelki - ez huszonkét elővárost jelentett - rendőrboncnoka. Nem sokkal később, 1945 tavaszán a főváros és a Pest Vidéki Törvényszék, vagyis Pest vármegye orvos szakértője. Három éven át, 1958 augusztusától 1961 júliusáig a pécsi egyetem törvényszéki orvostani intézetének tanszékvezető docense voltam. 1961. december 1-jétől élek Németországban, ahol 1983. december 1-jén történt nyugdíjazásomig intézeti tudományos főmunkatársként, illetve törvényszéki orvos szakértőként dolgoztam.

A KATYNI SZAKÉRTŐ

- Kit tekint tanítómesterének?

- Orsós Ferenc professzort, akiről az Akadémia életrajzi lexikonában még ma is az olvasható, hogy az ismert katyni mészárlás ügyében a németek felkérésére hamis orvos szakértői véleményt adott, és ezért a nürnbergi perben háborús bűnösnek minősítették. Mint ilyet, 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia kizárta tagjainak sorából. Orsós professzorról tudni kell, hogy 1939-ben orosz hadifogságba került, és 1943-ban a tarkólövéssel kivégzett és exhumált 4122 lengyel katonatiszttel kapcsolatos vizsgálatokat végezte. Közismert, hogy 1991 tavaszán, hosszú vonakodás után Gorbacsov beismerte, hogy a katyni bűncselekmény Sztálin számlájára írandó. Ma már tudjuk, hogy a professzor szakértői véleménye megalapozott volt.

- A szovjetek ezzel kapcsolatos hivatalos álláspontját már korábban is sokan kétségbe vonták.

- Én már 1956 májusában Moszkvában, megbízható orosz személyiség szájából hallottam, hogy a katyni piszkos munkát a KGB végezte el. Ezt Avdejev orosz orvos tábornok, a Vörös Hadsereg törvényszéki orvos szolgálatának vezetője mondotta nekem hivatali szobájában.

AZ OROSZ KAPCSOLAT

- Miként került kapcsolatba az oroszokkal?

- Ott kell kezdenem, hogy 1955 januárjában megismertem Baljakin orosz orvos alezredest, aki az ausztriai szovjet megszálló csapatok főhadiszállásán, Baden bei Wienben, az ott működő katonai bíróságon teljesített törvényszéki orvosi szolgálatot. Törzsbeosztása alapján az Avdejev tábornok vezette katonai törvényszéki orvostani intézetben tevékenykedett. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy egy öngyilkos orosz főhadnagyot exhumáltam, akiről szakvéleményt kellett adnom. Baljakin mint megfigyelő vett részt a boncoláson, és ezt követően alakult ki közöttünk egy jó kollegiális kapcsolat. Ő abban az időben a véralkohql-vizsgálatokról írt egy nagyobb tanulmányt, ezért a hétvégeken többször is Pestre utazott bécsi állomáshelyéről. Intézetünk könyvtárában a kutatásaihoz szükséges nyugati, főleg német irodalmat tanulmányozta és fotózta.
- A szovjet csapatok 1915-ben még Ausztria területén állomásoztak...

- Úgy van. A semlegességi szerződés megkötését követően, ősszel kezdték meg a kivonulást. Az alezredes is készült a hazatérésre, de előtte telefonon értesített arról, hogy Budapesten halad keresztül az a tiszti szerelvény, amellyel utazik. Kérte, hogy a megadott napon déltájban legyek a Keleti pályaudvaron, mert ott kétórás ebédszünetet tartanak. Közölte, hogy nagyon fontos dolgot szeretne velem megbeszéli.

TALÁLKOZÁS A PÁLYAUDVARON

- Eleget tett a kérésének?

- Természetesen, hiszen mint említettem, igen jó kapcsolatban voltam vele. Kimentem a megadott időpontban a Keletibe, és az ebédidő két óráját végigbeszélgettük. Sétáltunk a peronon és mindenféléről beszéltünk, igazán komoly témákról azonban nem esett szó. Nem kérdeztem meg, hogy mi lett volna az a fontos dolog, mert arra gondoltam, hogy el akart búcsúzni tőlem, feltételezve, hogy nem fogunk találkozni többé. Az idő lejárt, a tisztek és családtagjaik beszálltak a vonatba, és a szerelvény lassan elindult. Baljakin a vagon lépcsőjén állt, váratlanul a fülemhez hajolt, és nagyjából szó szerint a következőket mondta: Kolléga úr, ön tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát. Ennek az lesz a következménye, hogy Magyarországon változások lesznek. Ne higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, és nehogy elgaloppírozza magát, mert annak később igen súlyos következményei lehetnek.

- Ön tudta, hogy mire céloz?

-Akkor még nem értettem. Néhány hónappal később, 1956 májusában a szakszervezeti központ kirándulást szervezett Kijevbe, Leningrádba és Moszkvába. Az orvos szakszervezet révén sikerült bejutnom a csoportba. Mivel ismertem Baljakin moszkvai címét, levélben értesítettem érkezésemről. Leningrádból történt megérkezésünket követő reggel már várt a szálloda előcsarnokában. Moszkvai napjaimat végig Baljakin társaságában töltöttem, teljesen elszakadva a csoportomtól. A hivatalos programokon sem vettem részt.

CSÓKOK ÉS CSOKROK

- Ismerve a korabeli viszonyokat, feltételezem, hogy ebből kellemetlenségei származtak.
- Rózsa elvtárs, IBUSZ-kísérőnk, aki valójában ÁVH-s főhadnagy volt, jelentette a pesti illetékeseknek, hogy reggeli után egy magas rangú szovjet tiszt társaságában eltűntem. Rózsa elvtárs bizonyára azon is meglepődhetett, hogy Baljakin búcsúztató küldöttséget is szervezett a pályaudvarra. A katonai törvényszéki orvostani intézetből verbuvált kollégák - valamennyien katonatisztek - vörös rózsacsokrokkal és kis ajándékcsomagokkal, illetve a jellegzetes orosz csókokkal búcsúztattak. Utastársaim a jelenetet a kocsik ablakából döbbenten nézték. Később Pesten egyesek tudni vélték, hogy turistautam tulajdonképpen álcázott kiküldetés volt. Eszerint Kádártól megbízást kaptam, hogy a moszkvai elvtársaknál eláztassam a Farkasokat: Mihályt és Vladimírt. Éspedig nem is annyira politikai okokból, mint inkább személyes bosszúból. Különféle pletykák keringtek ezzel kapcsolatban.
- Különös história. Vajon mi lehetett a kiváltó oka?
- Utalnom kell arra, hogy Farkas Vladimír felesége Berei Éva volt, Berei Andor és Andics Erzsébet leánya. Andies Erzsébet húgát, Gabriellát 1944 nyarán magánórákon tanítottam, hogy le tudja tenni az orvosi diploma elnyeréséhez szükséges zárószigorlatot. Ő 1945 után a Bajcsy Zsilinszky Kórház igazgató-főorvosa lett. Évfolyamtársam, Janikovszky Béla küldte hozzám. Később Janikovszky volt a Rajk per egyik elindítója, és Péter Gábor úgynevezett belső köréhez tartozott. Már 1945 előtt kapcsolatban volt Kádár Jánossal. Tény, hogy többen is úgy gondolták: Kádár közvetlen környezetéhez tartozom.



Folyt. köv.
Balambér
2004. október 13. 03:16 | Sorszám: 56
Balambér
2004. október 11. 17:38 | Sorszám: 52
Az viszont igaz lehet,hogy Kádár miatt kellett meghalnia,- aki félt attól hogy idővel visszajöhet - a szovjetek nem akarták megölni,olyan sorsot szántak neki is,mint Rákosinak.Ezért is menekült a Jugoszláv követségre,s nem az amerikaira,mint Mindszenty József.
Balambér
2004. október 11. 17:29 | Sorszám: 50
Vagy nézz csak utánna,milyen tessék lássák büntetéssel uszták meg közvet munkatársai,kegyeltjei a dolgokat,az olyanok mint:Vas Zoltán, Lukács György, Vásárhelyi Miklós, Berei Andor stb.
Balambér
2004. október 11. 17:24 | Sorszám: 49
Neked lehet csodálatos volt,az én szememben épp olyan,mint Lenin,Rákosi,Kádár,stb,stb.Egyetlen különbség van,hogy őt feláldozták elvtársai.De csak őt egyedül,a családját már nem bántották.Ma is ott koszorúz a leánya az MSZP-s,SZDSZ-es bandában,és éli az "uralkodó osztály" életét.
Balambér
2004. október 11. 17:12 | Sorszám: 47
Senki sem vitatja,hogy nagy forduló pontok voltak NI életében. Nem volt kis dolog részt venni a cári család legyilkolásában,évtizedekig a GPU besugója lenni, s a másvilágra segíteni vagy 30 embert,meguszni Sztálin tisztogatási akcióját,amit még Kun Béla sem úszott meg.
Hithű kommunistaként úgy tenni,mint aki forradalmár,majd amikor rosszúl mentek a dolgok,lelépni a szovjet tankok gyűrűjébe fogott Parlamentből,s eljutni, nem a közelbe lévő amerikai,hanem a messzi jugoszláv követségre, ahol elvtársai várták.

Még csodára is gondolhatnánk,ha nem tudnánk Micunovictól hogy Hruscsov és Titó között volt egy megállapodás,ami szerint Nagy Imrének és közvetlen környezetének Jugoszlávia menedékjogot ad majd.

Balambér
2004. október 10. 23:11 | Sorszám: 43
Ugy-e Mártuska ezt is betette - vagy legalább részletek -a filmbe ?

Nagy Imre elvtárs gyászbeszéde

“Tisztelt Országgyűlés!

Fájdalmas csapástól lesújtva lépek a szónoki emelvényre gyászbaborult népünk színe elé, midőn a tisztelt országgyűlésnek beterjesztem Joszif Visszárionovics Sztálin halhatatlan emlékét törvénybeiktató javaslatot.

Elvtársak! Az egész emberiséget megrendítette a döbbenetes gyászhír: meghalt Joszif Visszárionovics Sztálin. A földkerekségen mindenütt, az egyszerű emberek száz- és százmilliói, a boldog jövőjüket építő felszabadult népek, a szabadságukért küzdő elnyomott dolgozók, az imperializmus rabságában sínylődő gyarmati embermilliók, szomorú szívvel és mély bánattal, gondolatban ott időznek drága halottunk, a nagy Sztálin koporsójánál.

Lélekben mi is ott állunk az emberiség nagy halottjának ravatala mellett, hogy a fájdalmas csapás nehéz óráiban legbensőbb részvétünkkel osztozzunk a nagy szovjet nép mélységes bánatában.

Elboruló szívvel, keresve sem találok méltó szavakat annak kifejezésére, ki volt Sztálin az emberiségnek. Vele korunk legkimagaslóbb egyénisége távozott el közülünk, aki a halhatatlan Lenin oldalán győzelemre vezette a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, amely új korszakot nyitott az emberiség történetében. Lenin - Sztálin halhatatlan géniusza öltött testet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmében, amely létrehozta a szovjet hatalmat, a felszabadult népek példaképét és büszkeségét, a még rabságban sínylődő népek reménységét, amely köré a béke és a demokrácia táborába tartozó minden erő tömörül. Az emberiség történetében elsőnek felépítette a szocialista társadalmat, és ezzel a leigázott országok dolgozói száz- és százmillióinak megmutatta a felszabadulás útját. Lenin és Sztálin a marxizmus-leninizmus tanításában kezükbe adta a győzelem tudományát, Lenin-Sztálin új típusú pártjában pedig feltárta számukra azt az acélos, összekovácsolt, egységes vezetőerőt, amely győzelemre viszi a dolgozó nép felszabadítása, a szocializmus ügyét.

A nagy Lenin halálától eltelt csaknem három évtized alatt Sztálin elvtárs vezette a Szovjetunió Kommunista Pártját és a szovjet népet a szocializmus építésének még járatlan útján. Nagy tanítómesterünk lángelméje ennek az útnak minden új szakaszán elméletileg felfegyverezte a pártot, megtanította előre látni a fejlődés menetét, biztosította a Szovjetunió világtörténelmi győzelmeit.

Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat, amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet, amelyen haladva a nagy szovjet nép már a kommunizmus társadalmát építi. Sztálin tanítása, Marx, Engels, Lenin műveinek zseniális továbbfejlesztése, a győzelem tudományával vértezte és vértezi fel a dolgozók élén küzdő kommunista és munkáspártokat, mindazokat, akik a kizsákmányolás, az imperialista elnyomás és rabság ellen a szabadságért és békéért küzdenek szerte a világon. Sztálin országa, a hatalmas Szovjetunió a lenyűgöző erejű béketábor élén, virágzásának teljében az emberi haladás, a humanizmus, a világbéke sziklaszilárd bástyája.

Sztálin pártja, a Szovjetunió dicsőséges Kommunista Pártja, a szovjet nép ragyogó sikereinek és győzelmeinek szervezője, a világ kommunista és munkáspártjainak példaképe. Az a párt, amelyet a világforradalmi és munkásmozgalmának rohambrigádja megtisztelő elnevezéssel illettek a testvérpártok képviselői, amelynek legyőzhetetlen ereje sorainak egysége, és amely a harcok tűzében acélossá edződve tömörül a nagy Sztálin dicső lobogója körül.

Sztálin elvtárs elhunyt. Kiragadta közülünk a halál, de tanításában és alkotásában örökkön élni fog. Emlékét a népmilliók forró szeretettel zárták szívükbe és legszentebb örökségként hagyják jövendő nemzedékekre, nagy ügye folytatóira.

Lelke mélyéig megrendülve osztozik az emberiség mély gyászában a mi népünk is. Felszabadítónkat, tanítónkat, legnagyobb jótevőnket, oltalmazónkat és segítőnket vesztettük el benne. Történelmünk legsötétebb szakaszán, nemzeti létünk legválságosabb napjaiban, amikor békeszerető, dolgos népünket hazaáruló urai, a tőkések és nagybirtokosok idegen érdekekért a világháború vérzivatarába kergették, amikor a fasiszta hordák városainkat és falvainkat üszkös romhalmazzá változtatták és országunkat a német fasizmus igájába hajtották, Sztálin nyújtott népünknek segítő jobbot és vezette ki a szabadság világába.

Sztálin népének hős fiai, a dicsőséges Szovjet hadsereg szabadította fel hazánkat a német fasiszták és magyar bérenceik véres terroruralma alól. Győzelmes felszabadító harcai nyomán indult meg hazánkban az új élet vérkeringése, amely megteremtette a békés munka lehetőségét, biztosította népünk alkotóerejének kibontakozását.

Sztálin államférfiúi bölcsessége és népünk iránti szeretete biztosította számunkra nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat. Neki köszönhetjük, hogy a magyar nép kezébe vehette saját sorsának irányítását, hogy nem a tőkéseknek, hanem magának építhette az országot.

Sztálin országának a hatalmas Szovjetuniónak, a világ legerősebb és leggazdagabb államának nagyarányú, egyre fokozódó és minden irányú önzetlen segítsége tette lehetővé számunkra, hogy kapitalista országból szocializmust építő országgá, elmaradt agrárországból ipari országgá lettünk.

A Szovjetunió és személyesen népünk legnagyobb barátja, a mi drága Sztálin elvtársunk segítségének köszönhetjük, hogy erőfeszítésünket a termelés és a kultúra terén egyaránt sikerek koronázzák, hogy országunk történetében példa nélkül álló fejlődésünk eredményeképpen ma már megtisztelő helyet foglalunk el a Szovjetunió vezette szocialista táborban, a testvéri népi demokratikus országok között.

Népünk, munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk és értelmiségünk hősies erőfeszítései az ország építés nagy munkájában, ötéves népgazdasági tervünk sikeres teljesítésében, csak a Szovjetunió, Sztálin országa segítségével hozhatták meg a szocializmus építésének szemünk láttán életrekelő szebbnél-szebb alkotásait. A felszabadult emberi munka, a tudomány és technika utolérhetetlen fejlődése, a termelőerők növekedésének példátlan lendülete, a kultúra, irodalom, művészet fellendülése – mindez Sztálin művével függ össze. Az ő szelleme hatotta és hatja át, az ő tanítása lelkesítette és lelkesíti újabb alkotásokra, kimagasló teljesítményekre élenjáró dolgozóinkat, sztahanovistáinkat, a haladó tudomány és művészet munkásait. A magyar nép az elmúlt nyolc esztendő során már számtalan felemelő tanújelét adta annak a forró szeretetnek, annak a mély hálának, amely igaz barátja, a nagy Sztálin iránt szívét eltölti. Annál kegyetlenebb most az a csapás, amely Sztálin elvtársunk elhunytával érte. Megható volt az a féltő aggodalom, amellyel üzemi munkásságunk, Sztálinváros, Csepel, Ózd, Diósgyőr és a többi üzem dolgozói; értelmiségünk: mérnökök, tanárok, orvosok; egyetemi és munkásifjúságunk szorongó szívvel halálos ágya felé fordult és mélységes az a részvét és kegyelet, amely most, halálával, iránta népünket eltölti. Munkások és értelmiségiek országszerte lelkük mélyéig megrendülve fogadták a gyászhírt. Szívük sugallatát követik, amikor megfogadják:

Soha el nem tántorodunk Sztálin hadseregétől, a párttól: még többet, még jobbat kell tennünk, a Sztálin teremtette szép új életért: továbbra is Sztálin elvtárs vezet bennünket, mert örökké ott él szívünkben.

Így viselik el a nagy megpróbáltatást, azzal a szent elhatározással, hogy tetteikben, cselekedeteikben lesznek méltók a nagy halott ragyogó emlékéhez.

Ma szerte az országban a falvak dolgozó népe is kegyelettel adózik a nagy Sztálin emlékének. A tanácsüléseken az egyszerű emberek százai és ezrei fejezik ki keresetlen szavakban igaz barátjuk és segítőjük, “Sztálin apánk “ halála fölött érzett mélységes fájdalmukat.

Sztálin elvtársunk fennkölt szellemének azzal adózunk legméltóbban, ha mindenki a maga munkahelyén és a feladatkörében kettőzött erővel, tudásának és képességének teljességével dolgozik népgazdasági terv teljesítésén és túlteljesítésén.

Aki ma még lemaradt, holnap lépjen az élenjárók közé, aki ma az élen jár, holnap törjön tovább előre. A szélesen kibontakozó szocialista munkaverseny, a sztálini munkastílus lendítse előre gyáraink, üzemeink, gépállomásaink és mezőgazdaságunk dolgozóit.

Lelkesítse őket az a tudat, hogy a sztálini magyar rohambrigád tagjai, amelynek a szocializmus magyar frontszakaszán kell helytállnia. Lelkesen karolják fel a hazánk felszabadításának, április 4. tiszteletére indított szocialista versenyt. Legnagyobb nemzeti ünnepünket, mely a szeretet és hűség eltéphetetlen szálával fűz bennünket Sztálin országához, vállalásaink teljesítésével és túlszárnyalásával ünnepeljük meg a legméltóbb módon. Dolgozó parasztságunk, termelőszövetkezeteink tagsága a jó gazda gondosságával munkálja meg a földet és állampolgári kötelességének példás teljesítésével járuljon hozzá országunk gazdasági megerősödéséhez.

Tisztelt országgyűlés!

Országszerte most tartjuk a szovjet-magyar barátság hagyományos hónapját, amely évről évre mind bensőségesebbé fűzi a két nép barátságát, szoros testvéri kapcsolatát. Felszabadulásunk pillanatától a szovjet nép támogat bennünket, védi szabadságunkat, függetlenségünket, őrködik békés építőmunkánk fölött, hogy a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság a Sztálin útmutatásai alapján, hazánk is mihamarább eljusson a szocializmus világába.

A szovjet nép legdrágább fiának, a népek közötti barátság forrószívű zászlóvivőjének elhunyta fölötti mély fájdalom fűzze még szorosabbra, még bensőségesebbre a szovjet-magyar barátságot, amelynek minden hazáját szerető magyar tántoríthatatlan harcosa legyen.

A Szovjetunió vezetésével mindenütt a világon hatalmas népi mozgalom bontakozik ki, amelynek soraiban az emberek száz és százmilliói tömörülnek, a népek közötti béke és barátság fenntartására. A béke sztálini lobogója alatt tömörülő népmilliók a Szovjetunió vezetésével meg akarják menteni a világot a háború borzalmaitól, meg akarják őrizni az emberiség számára a békét, az életet. Minden becsületes, jószándékú embernek családja, nemzete, hazája, az egész emberiség iránti szent kötelessége győzelemre vinni a béke magasztos ügyét. ” A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét, és végig kitartanak mellette ”- mondta az emberiség bölcs tanítója, Sztálin.

Ezekben a szomorú napokban, amikor a béke zászlóvivőjének szíve megszűnt dobogni, fokozottabban teljesítsük ránk hagyott intelmeit:

Népünknek a világbéke magyar frontszakaszán egységesebben, mint valaha, a világ minden békére sóvárgó népével eggyé forrva, a Szovjetunió vezetésével szilárdan őrt kell állnia a szabadság, a függetlenség, a békés építőmunka védelmére. Nagyobb szeretettel, megbecsüléssel és gondoskodással övezzük néphadseregünket, hogy méltó fegyvertársa legyen felszabadítónknak, a világbéke leghatalmasabb őrének, a hős Szovjet Hadseregnek.

Tisztelt országgyűlés!

A magyar nép sikereinek, a szocializmus építése terén elért eredményeinek szervezője a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek soraiban népünk legjobb, leghűbb, legönfeláldozóbb fiai tömörülnek, szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével. Nagy tanítómesterünk a Szovjetunió Kommunista Pártja a XIX. kongresszusának záróülésén elmondott történelmi jelentőségű beszédében rámutatott arra a nagyszerű feladatra, amelynek betöltése a kommunista pártokra vár, a szocializmus építése, a béke ügyének megvédelmezése, a háborús veszély elleni harc terén. Sztálin elvtárs útmutatása a mi pártunk harci programja. A magyar kommunisták Lenin-Sztálin pártjától tanulták és tanulják az ország kormányzásának a dolgozó nép vezetésének, a szocializmus építésének tudományát. A marxizmus-leninizmus forradalmi eszményének, Sztálin elvtárs tanításának köszönhető, hogy pártunk vezetésével, Rákosi elvtársunkkal az élén, a dolgozó magyar nép ráléphetett nemzeti újjászületésének, a szocializmus építésének útjára. Népünk további sikereinek is nagy pártunk a letéteményese.

Sztálin elvtárs állhatatosan arra tanított és nevelt bennünket, hogy pártunk egységére és tisztaságára úgy vigyázzunk, mint szemünk világára. Minden magyar kommunistának Sztálin elvtárs dicső emléke iránti legszentebb kötelessége végrehajtani ezt az útmutatását.

Lankadhatatlanul építsük, erősítsük pártunkat, fűzzük szorosra kapcsolatait a dolgozó néppel, ápoljuk és fejlesszük államiságunk alapját, két nagy dolgozó osztályunk, a munkásság és a parasztság szövetségét. Ebben rejlik pártunk ereje és legyőzhetetlensége. Minden kommunista tetteivel, cselekedeteivel, egész magatartásával, a párt- és kormányhatározatok lelkiismeretes végrehajtásával mutasson példát minden dolgozónak. Szilárd helytállásával, a belső és külső ellenség elleni kérlelhetetlen harccal, az éberség fokozásával tegyen hitet és bizonyságot tanítónk és vezérünk, a nagy Sztálin hagyatékához való hűségéről. Ápoljuk és fejlesszük népünkben a proletárnemzetköziség eszményét. A mély és igaz hazafisággal párosult lenini-sztálini proletárnemzetköziség adta és adja számunkra az erőt azokhoz a győzelmes harcokhoz és a szocializmus építésében kifejtett erőfeszítésekhez, amelynek eredményeképpen Sztálin elvtárs a megtisztelő rohambrigád elnevezéssel illetett bennünket.

Tisztelt országgyűlés!

E szomorú napokban pártunk Központi Vezetősége, népköztársaságunk kormánya és Elnöki Tanácsa felhívással fordult dolgozó népünkhöz.

Legnagyobb barátunk, felszabadítónk és tanítónk iránt táplált mélységes szeretetének kifejezéséül a magyar nép még szorosabban tömörül pártunk, kormányunk, szeretett Rákosi elvtársunk köré és minden erejével segíti Sztálin nagy ügyének diadalát országunkban.

Sztálin meghalt! De nagyszerű művében élni fog az idők végtelenségéig. A hűséges és hálás magyar nép ragyogó emlékét törvényben kívánja megörökíteni. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében benyújtott javaslat törvényerőre emelésével népünk szeretetéből és hálájából fonunk hervadhatatlan koszorút drága Sztálin elvtársunk halhatatlan emlékének.

Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy a beterjesztett javaslatot elfogadni szíveskedjék.”

Balambér
2004. október 10. 21:35 | Sorszám: 41
Nem igazán lehet, sem csodáról, sem titkos metamorfózisról beszélni, a körülmények sodorták a forradalomba, s rendes kommunista szokás szerint el is árulta azt, amikor a magnószalagról küldte az üzenetet a nemzethez, ő pedig mentette a szennyest, húzta az irháját a jugoszláv követség felé !
Balambér
2004. október 10. 21:07 | Sorszám: 39
Ne feledjétek el azért,hogy NI(alias Vologya) kommunista volt,és az is maradt.

Téma: Este Orbán beszéd
Balambér
2004. augusztus 23. 05:59 | Sorszám: 147
Ki kéri itt számon a kormányképességet ?

Itt nem kisebb dologról,mint az ország,vagy a sz@rrá tett gazdasági élet,megmentéséről lehetne szó. Ha tudsz jelentkezőt jelezd !

Balambér
2004. augusztus 23. 05:49 | Sorszám: 145
Felőlem,azt képzeltek magatokról,amit akartok !

Más kárából tanul az okos,sajátjából sem az ostoba,de akár hiszed,akár nem a kibicek,sőt a lenézett csőcselék is, ennél százszor jobban tudja mire érdemes tenni,akár perverz,akár más értelemben.

Még két év,s minden kiderül,csak az a baj hogy közben megy a rablás.

Kire haragudjunk jobban,aki csinálja,vagy aki engedi ?

Balambér
2004. augusztus 23. 05:38 | Sorszám: 142
Az utolsó pár hónapban tett hozzászólásait olvasva,lesz ő még a Fodor Gáborral is közös nevezőn !
Balambér
2004. augusztus 23. 05:33 | Sorszám: 140
Azzal hogy a senkiházi, hozzá nem értő emberek alulmaradnak szerintem senkinek sincs baja,amit szóvá tettünk itt,hogy sajnos nincs senki aki a helyüket elfoglalja,átvegye,s halvány finga lenne mit is kellene tenni ebben az esetben.

Vagy tudsz valakit,valakiket aki vállalkozott erre ?

Balambér
2004. augusztus 23. 05:26 | Sorszám: 137
Nem hinném,hogy nekem,meg a parlamentbe be sem jutott pártoknak kellne előállni valami ötlettel,megoldással, hiszen nem én,nem ők élek nagyon is jól abból,hogy azt hazudták az embereknek nekem,nekik vannak elképzeléseik és módszereik arra,hogy megakadályozzák a kommunisták rablásait,mahinációt,hanem a másik banda,a FIDESZ-es képviselők igérték ezt,s ezért szavaztak rájuk az emberek!
Balambér
2004. augusztus 23. 05:15 | Sorszám: 133
"na akkor lenne szükség grespikre."

Az már kiderült Orbán diktatórikus alapállásából is,hogy nekik nincs szükségük olyan valakire,aki megpróbálja megakadályozni a magyar vagyon,föld,ingatlan idegen kézre kerülését !

Balambér
2004. augusztus 23. 05:09 | Sorszám: 129
"meg kell akadályozni, hogy a széthullásban levő koalició még a 2OO5 költségvetésbe bebetonozzon egy nagy osztogatást saját magának. "

Igazad van barátocskám,valóban ez a cél,s ahogyan az eddigi ellenzéki tevékenységet elnézem, eddig még mindig mindent fosztogatást, meg is akadályoztak !

Bátor őrei Ők a rendnek,rájuk mindig is számíthatunk !

Balambér
2004. augusztus 23. 05:03 | Sorszám: 125
Úgy képzeled én ismételgetek Amice ?

Én már tapasztaltam a cselekvés képtelenséget,még a négy büszke nagy év alatt is !

Sőt azt is hogy a nálunk dúló nagy jogállamiságban a miniszterelnök diktátórikus módszerekkel leváltotta még azokat is,akik valamilyen hóbortosság miatt egy jó pár esetben megakadályozták a magyar vagyon elkótyavetélését.

Ha nem találnád esetleg ki, a Gesprik(remélem jól írtam a nevét) ocsmány leváltására gondolok !

Balambér
2004. augusztus 23. 04:53 | Sorszám: 120
Rogán-t ? Ő az egyik legreményteljesebb jövő palánta,már 30 éves korában meg tudta állapítani,hogy a MIÉP egy szalonképtelen náci párt,de az SZDSZ a jövő pártja!

(Számára legalábbis !)

Balambér
2004. augusztus 23. 04:48 | Sorszám: 117
Belelépett = bele lépett

Büdös nem büdös,ne törödjön vele.Ha oda szavazott büdös,ha ide akkor nem.Ha meg nem érti,akkor panelproli.

Panelproli a la 2002 !

Balambér
2004. augusztus 23. 04:45 | Sorszám: 115
Hát ez az,csupánb csak 2006-ot kell kiváreni,s jön a Kánaán.Természetesen csak akkor ha a szavazók is felnőnek a szitiácóhoz,s felismerik azokat,akik évtizedes ide-odfa kanyargás után bevezetik majd őket oda.

Utánna jöhet az öröm óda: Mint aki halkan belelépett

Balambér
2004. augusztus 23. 04:19 | Sorszám: 103
Várj azért azzal a legközelebbel 2006-ig,mert én meg találkoztam már jó pár nagymellényes FIDESZ-es -sőt a rossz nyelvek szerint főmuftik voltak - akik a 2002-ős választások előtt,letojtak a magból mindenkit, sőt még a választások előtti agitálást is fölöslegesnek tartották,annyira biztos voltak,hogy nyernek.

Aztán meg jött,a Péterkém,s nem a Tenkes kapitánya !

Balambér
2004. augusztus 23. 04:12 | Sorszám: 101
Kábé ugyan ilyen alkotmányos és jogállami keretek voltak 56-ban is,mint ma.

Ha a mai merésen múltak volna akkor is dolgok,nem történt volna semmi !

Balambér
2004. augusztus 23. 04:04 | Sorszám: 96
Pedig a válasz nem ez,hanem az hogy sajnos Magyarországon nincs ellenzék.

S amiért két lehetőségessé tettem a dolgokat,az az,hogy lenne ugyan,de sajnos a FIDESZ-ben már évek óta a pacifista,a ne tegyünk semmit,akkor is lesz valahogy szárny a domináns.

Az hogy az országgal,a gazdasággal,az eladósodással közben mi lesz,az meg ezeket nem érdekli.Ők kormányt akarnak váltani 2006-ban,s nem megmenteni az országot.

Kormányváltás bizonyára lesz is,de ország,gazdaság már cseppet sem biztos.Aztán pedig hogy ki fog egy kirabolt,taccsra tett országot a következő négy évben vezetni,az meg tökmindegy !

Balambér
2004. augusztus 23. 03:49 | Sorszám: 90
Amice !

Maradjunk annyiban,hogy akik évek óta csak lapítanak,s még akkor sem hajlandók tüntetni,cselekedni,amikor saját emberüket köpködik le a románok,azok nem fognak akkor sem amikor kell !

Jobb helyeken a bizalmatlansági szavazást az ellenzék szokta javasolni.De Magyarországon ez most sem így volt,és nem is így lesz .Kettőt találgathatsz, hogy miért !

Balambér
2004. augusztus 23. 03:34 | Sorszám: 84
A vita az valóban parttalan,s nem attól hogy akkor ott mi hangzott el,hanem attól hogy azóta hány százszor nem hangzik el az ami el kellene,hogy hangozzék.

Ellenfél nélkül pedig a volt komecs banda rabolja majd az országot 2006-ig ! Közben ,meg utánna is lehet sírni azért !

Balambér
2004. augusztus 23. 01:33 | Sorszám: 60
Akkor tessék itt van legalábbis egy változata a dolgoknak!

Küldte: demszkij (Azonosító szám # 201) on Június 30, 2003, 03:59:

"Szomorúan figyeljük hazai honfitársaink szalmába való kapaszkodását. Igen, Orbán Viktor volt miniszterelnökünkről van szó, akiről már régóta gyanítják, hogy mögötte a nemzetközi szabadkőművesség áll.

A Soros-pénzen taníttatott Orbán V. a Parlament Európai Integrációs Bizottságának az elnöke a londoni Oxford Egyetemen -- ahol Clinton és Tony Blair és a többi világpolgár -- szedte fel a globalizációhoz szükséges tudományt.

A gyorsan felejtőket szeretnénk emlékeztetni, hogy az akkor még hosszú hajat viselő Orbán Viktor volt az, aki a hatalomátmentés hajnalán elsőnek követelte a szovjet csapatok azonnali kivonását, ~ ami be is következett a Rózsadombi 13 titkos paktum előírása szerint ~ majd hangosan a mikrofonba kiáltotta, hogy márpedig “a kommunistákat agyagbadöngöljük!” Ebből viszont nem lett semmi, mert nevezett paktum mást írt elő, de népszédítésnek akkor megfelelt.

Orbán Viktor miniszterelnök lett, és hiába vártuk az “agyagbadöngölést”, aminek -- a Paksi Atomerőmű az egyik bizonyíték -- azóta is egyre súlyosabb következményei vannak!

A hatalom átmentéséhez feltétlenül szükséges volt (1) a legnagyobb zűrzavar, és (2) a hatalom által létrehozott, álarcba bújtatott ellenzék. Sajnos sokan azt is elfelejtik, hogy a Fidesz-társaság legalább annyira képviseli a nemzeti érdekeket, mint az SZDSZ, mert valamennyi párt tagja a liberális internacionálénak, amit el sem kerülhetnek! Ilyenkor felhozzák a külföldi magyarokat segítő Fidesz-kormány által bevezetett “kedvezménytörvényeket,” s nem is sejtik, hogy milyen fontos néha morzsákat dobni az éhező népnek! Komolyabb nemzeti érdekeket képviselő szervezetek elkerülése végett Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alakult, élén Orbán Viktorral! Ez már ‘nem Párt, hanem Szövetség’ -- állítólag -- a nemzet érdekében."
http://www.hazankert.com/03jun7.html

Küldte: haratim (Azonosító szám # 95) on Június 30, 2003, 12:29:

A pontosítás kedvéért szeretném megjegyezni, bár
a magyar politikai legendáriumból úgysem lehet kitörölni, de az agyagbadöngölés nem Orbán Viktortól származik, hanem Németh Zsolt keszthelyi
választási gyűlésen elmondott beszédéből van, és így hangzik: agyagba döngöljük a kommunistákat a választásokon.

Szerintem 100 emberből 99 meggyőződéssel állítja, hogy ez a mondat Orbán Viktoré és 1989. június 16.
az újratemetési beszédben hangzott el...


Küldte: titkosszolgálat (Azonosító szám # 8) on Június 30, 2003, 14:13:

Orbán Viktor Beszéde a Hősök Terén, Nagy Imre és mártírtársai temetésén

Polgártársak!

Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a 48-ból, így nem engedünk 56-ból sem.

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával.
Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket, és bizalmát beléjük helyezte.
Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.

Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen.

A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.

Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.

Barátaim!

Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat, és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink.
A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak!
Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ´56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ´56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.

Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz Hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló, megkésett temetéseket.

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek: meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében!

1989. június 16.

Balambér
2004. augusztus 23. 01:11 | Sorszám: 56
Én egyszer már megtaláltam a beszédet,kérek egy kis időt,ha eszembe jut hol van felrakom majd.

Minden esetre fenn van a neten.

Balambér
2004. augusztus 23. 01:08 | Sorszám: 55
Nincs feltéve a beszéd,de a feltett félrebeszélésből már nygodtan lehet következtetni arra,most sem mondott a Viktor semmi lényegeset.

Pedig minimum valami olyasmit elvárnának az emberek,hogy jó jó baj van,de nekik már jól kidolgozott preogramjaik vannak,arra hogyan is csinálják,ha netán-tán holnap vagy holnapután át kellene vegyék a dolgok irányítását.

Nem hinném hogy át kell venni,- hiszen annál dörzsöltebbek a volt kommunisták - de egy világosan látszik, nem is lenne ki vegye át !

Balambér
2004. augusztus 22. 20:50 | Sorszám: 38
A lényeg meg kimaradt gyerekek. A végén aztán mondott e Orbán valamit,vagy csak szépen (mellé)beszélt ?

Az ő beszédből idézzetek,ne a Halászéból!


Téma: Kit válasszunk a köztársasági elnöknek
Balambér
2004. július 31. 23:13 | Sorszám: 41
A bé változatra gondoltam én is,s szerintem az 56-os törpét,a Gyulát választják majd.

Mert az olyan elegáncsos lenne,ha enyhe naftalinos pufajkaszag töltené be négy évre(?)a Sándor-palotát !

Balambér
2004. július 31. 22:41 | Sorszám: 38
Nagyon meglep bennetek,ha rákérdezek,mióta "mi" választjuk a köztársasági elnököt ?

A topik címe pedig ezt sugalja.

Lekéstem valamiről,esetleg megváltozott azóta. Homályosítsatok már fel.


Téma: Az EU hírei
Balambér
2004. augusztus 13. 16:24 | Sorszám: 331
Palesztin hajléktalanok uniós támogatást kapnak

Az Európai Bizottság mintegy 1,35 millió eurót utalt ki azon palesztinoknak, akik azért váltak hajléktalanná, mert a gázai övezet déli részén fekvő Rafah menekülttáborában álló otthonaikat az izraeli hadsereg lerombolta. A rafahi menekülttáborba történő májusi betörések következtében mintegy háromezer-nyolcszáz ember vesztette el otthonát. Az uniós támogatásokból víz- és szennyvízvezetékeket valamint két iskolát állítanak majd helyre. Az Európai Bizottság augusztus 11-én azt is bejelentette, hogy a kárvallottak pénzjuttatásban is részesülnek majd, hogy pótolni tudják romok között veszett háztartási eszközeiket és berendezéseiket. "Az izraeli hatóságoknak sürgősen meg kell tenniük minden tőlük telhetőt, hogy enyhítsék a megszállt területeken élők szenvedéseit, e térségben ugyanis az utóbbi években ijesztően romlott a humanitárius helyzet." -nyilatkozta P. Nielson fejlesztési és humanitárius segélyügyi biztos.
Az utóbbi négy évben több mint huszonkétezer palesztin otthonát pusztították el a gázai övezetben az izraeli hadsereg buldózerei.
Idén ez a második alkalom, hogy az Európai Bizottság segélyt nyújtott a gázai övezetben otthonukat vesztett embereknek, márciusban ugyanis már kiutalt ugyanerre a célra egymillió eurót. Az Európai Bizottság az egyik legnagyobb humanitárius támogatója a hajléktalanná vált palesztinoknak.


Lisbeth Kirk
EUobserver

Balambér
2004. augusztus 10. 15:01 | Sorszám: 325
Akkor ugy-e te nagyokos,ezeket biztosan én írtam bele,önszorgalomból ?

"a terv hazai és uniós forrásokat használ fel, Kiss Péter miniszteri tájékoztatása szerint azonban az Európa-terv név alatt csak az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztéseket egyesítették. "

Balambér
2004. augusztus 10. 04:57 | Sorszám: 320
Befuccsolt az Európa-terv? - eddig félmilliárd folyt el csak reklámra

2004. aug. 09., 12:46




Teljes a homály az „agyonreklámozott” Európa-terv körül. Noha eddig semmilyen pályázati támogatást nem folyósított a kormány, a program további hatékony kommunikációjára körlevél figyelmezteti a tárcavezetőket.

Felfüggesztett és idő előtt lezárt pályázatok jelzik az uniós választások előtt széles kormányzati reklámkampánnyal beharangozott Európa-terv útját. Bár a program reklámozására a kormány eddig mintegy ötszázmillió forint közpénzt használt fel, az uniós pályázatoknak még egyetlen nyertesével sem kötöttek támogatási szerződést a minisztériumok. A gazdasági tárca napok óta még arról sem tudott felvilágosítást adni a Magyar Nemzetnek, hogy a pályáztatás jelenleg hogyan áll. Ugyanígy nem kapott információt a lap arról, hogy eddig hány igénylés érkezett be az Európa-tervre, és megindult-e a pályázati pénzek folyósítása. A terv honlapjáról csupán annyit lehet megtudni, hogy márciusig 80 ezer pályázatot töltöttek le a jelentkezők, s május közepéig 12 igénylő nyert a pályázatok első körében.

Mint ismert, ezen a héten derült ki, hogy a terv finanszírozási gondokkal küzd: a program részét alkotó gazdasági versenyképességi program pályázatainak befogadása az eredetileg meghirdetett szeptember 30-a helyett már hétfőn befejeződött, mivel a rendelkezésre álló keretösszeg az eddig jelzett igények alapján már most elfogyott. A pénzhiány miatt csak azokat a jelentkezéseket fogadják be, amelyeket a módosított leadási határidőig adtak postára. Tegnap az is bizonyossá vált, hogy a terv keretén belül indított regionális operatív program pályázatait négy régióban bizonytalan ideig felfüggesztették.

Míg a jelentkezések sikeréről egyelőre nem sokat tudni, a program kommunikációjára és reklámozására vonatkozóan már készen állnak a kormányzati tervek. A Magyar Nemzet tulajdonába került, Kiss Péter kancelláriaminiszter által szignált körlevél a program további hatékony kommunikációját írja elő valamennyi érintett tárcának. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) levele arra kéri a minisztereket, hogy a kormányzati szándékok „sikeres közvetítése érdekében” a fejlesztések meghirdetése és népszerűsítése egységes reklámmarketing-arculat szerint történjék. A reklámozásra vonatkozóan a MeH ajánlásai az irányadóak – írja a tájékoztató, amely szerint az uniós forrásokból megvalósult valamennyi beruházásnál kötelező az Európa-tervről szóló tábla kihelyezése.

A kancelláriaminiszter programismertető levele alapján ugyanakkor kérdések vetődnek fel a májusi reklámhadjárat hitelességével kapcsolatban: az akkori hirdetésdömping állította, hogy a terv hazai és uniós forrásokat használ fel, Kiss Péter miniszteri tájékoztatása szerint azonban az Európa-terv név alatt csak az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztéseket egyesítették. Az ellentmondásról a lap szerette volna megkérdezni a kancelláriaminisztert, ám ő jelenleg szabadságát tölti.

********

Meg kell ismételni az erőteljes kormányzati reklámmal beharangozott Vásárhelyi-terv kivitelezési munkáira kiírt pályázatot. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a bírálók az összes pályázó ajánlatát hibásnak találták. A Tisza menti árvízvédelmet szolgáló terv első ütemének közbeszerzési eljárását az ajánlatkérő Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság nevében az Oviber Kft. idén április végén indította el, a felhívásra 12 hazai és külföldi cég jelentkezett. A távirati iroda rendelkezésére álló információk szerint a pályázatokat formai és apróbb hibák miatt nem minősíthették megfelelőnek. Így például volt olyan társaság, amely nem rendelkezett kellő referenciával, de akadt olyan vállalkozás is, amelyik egyszerűen elfelejtette összefűzni a pályamunkáját. Hamarosan kiírják az újabb pályázatot, annyi változással, hogy most már az uniós normákat is érvényesítik.

(forrás: mno.hu)

Balambér
2004. augusztus 09. 15:57 | Sorszám: 317
2004.08.09. 09:55
Az új lett EU-biztosnak "egészséges euroszkepticizmusa" van

Ingrida Udre , az új lett EU-biztos kijelentette, hogy "egészséges euroszkepticizmusa" van. A politikusnő Sandra Kalniete volt külügyminiszter helyére jelölték az Európai Bizottságba.
Udra a 2002-es választások kampányának idején euroszkeptikus hangot ütött meg.
A biztos-jelölt kinevezése egyébként komoly politikai vihart kavart, ahol a koalíció egyik tagja -a Néppárt- azzal fenyegetőzött, hogy Kalmiete eltávolítása miatt akár ki is léphet a kormányból.
Udre a Zöldek és Gazdák Pártjának tagja, egyébként ebbe a politikai csoportba tartozik Indulis Emsis lett miniszterelnök is.
"Erősségem közgazdász végzettségem, tapasztalatom a pénzügyek és az adórendszer terén, illetve a parlamenti munkában." -nyilatkozta augusztus 5-én Udre a Neatkariga Rita Avize című lett napilapnak.


Richard Carter
EUobserver
Fordította: Császár

Balambér
2004. augusztus 09. 14:59 | Sorszám: 316
Sőt pontosan azért mert Balambér,kötelező hülyeségeket is mondania.Van egy ilyen olvasat is.
Balambér
2004. augusztus 09. 14:53 | Sorszám: 315
Hát járjon utána az,akit érdekel ez a kóceráj szabályzata. Engem nem igazán.

Úgy is csak az a fontos a kolhozban,hogy milyen nyelven adják ki az ukázt a rabszolgáknak!

Balambér
2004. augusztus 03. 15:49 | Sorszám: 300
Az ír, és katalánról tudom,hogy elfogadott nyelv az unióban,a magyarról nem állítanám mindezt !
Balambér
2004. augusztus 03. 15:16 | Sorszám: 298
Uniós panaszvonal - másodrendű polgároknak számítunk az EU-ban?
2004. augusztus 3. 13:26


MNO
Akit sérelem ért, most panaszt tehet az Európai Unióra azon a civil forródróton, amelyet mától működtetnek az emberek szabad áramlását akadályozó bizonyítékok begyűjtésére.

A European Citizen Action Service (ECAS) által működtetett forródróton augusztusban arra gyűjtenek bizonyítékokat, hogy miként akadályozzák az emberek szabad áramlását a kibővült unióban. A begyűjtött információk kiértékelése után az ECAS szeptember 14-én jelentést kíván kiadni. A civil szervezet úgy véli, az új tagországok lakói az EU másodrendű polgárainak számítanak.

A szabad mozgás az uniós állampolgárok alapvető joga – nyilatkozta Nikiforosz Diamandourosz európai ombudsman, és bátorította az ECAS-t, hogy terjessze jelentését az Európai Parlament elé.

Az augusztus 3-a és szeptember 10-e között üzemelő forródrótot a 00-32-2-512-5968-as brüsszeli telefonszámon lehet elérni, vagy az ecas@ecas.org e-mail címen lehet panaszt tenni. (Világgazdaság)

Balambér
2004. augusztus 03. 03:06 | Sorszám: 294
Azt a kutyafáját, hogy milyen nyílt és egyenes személyiség ez a Schrönder. Le a sábeszdekliket előtte !
Balambér
2004. augusztus 02. 22:37 | Sorszám: 292
Műholddal figyelik a gazdákat
Szanciókra számíthatnak a szabálytalankodók
2004. augusztus 2. 9:00


MNO
Magyarországon is műhold segítségével ellenőrzik a jövőben a mezőgazdasági termelők támogatási igényeinek jogosságát. Azokat a gazdákat, akik a létező földterületnél legalább 20 százalékkal többet jelentettek be, ki is zárhatják a jövő évi támogatások igényléséből.

Míg az Egyesült Államok terroristák után fürkészik kémműholdjai segítségével, az Európai Unió a gazdák megfigyelésére használja azokat – írja a The Wall Street Journal, utalva arra, hogy az EU-ban műholdfelvételek segítségével ellenőrzik a támogatható földterületeket. Az Európai Bizottság szerint a földrajzi informatikai rendszernek és a parcellaazonosító rendszernek óriási szerepe van az agrártámogatásokkal való visszaélések elleni harcban.

A mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer már felállt Magyarországon, hiszen a támogatások igényléséhez a gazdáknak regisztrálniuk kellett földterületeiket. Csekő Árpád, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) munkatársa a Világgazdaságnak elmondta: a regisztrált területek és a légi felvételek összevetését lehetővé tevő földrajzi informatikai rendszerbe január 1-jéig kell az összes mezőgazdasági parcellát felvenni.

Az idén a beérkezett rajzok mindössze 5 százalékát ellenőrzik a rendszer segítségével: egyrészt kockázatelemzés alapján, másrészt véletlenszerűen választják ki azokat a területeket, amelyek bekerülnek ebbe a körbe - mondta a szakember. A következő években hasonló arányban számíthatnak ellenőrzésre a támogatási kérelmet benyújtó gazdák. Az adminisztratív ellenőrzés viszont az informatikai rendszerben rögzített adatok vizsgálatával fog bővülni. Már a regisztráció során fény derült egyes szabálytalanságokra; előfordult, hogy a létező földterület többszörösére igényeltek támogatást a tulajdonosok. Országos szinten összesen egymillió hektár túligénylésre bukkantak eddig.

Az idei ellenőrzéseket október közepéig kell befejeznie a FÖMI-nek. A gazdákkal való adategyeztetés után levonják a túligényléseket, majd ezután állapítják meg a támogatási összeget, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) december 1-jétől kezd folyósítani. Azokat a gazdákat, akik a létező földterületnél legalább 20 százalékkal többet jelentettek be, ki is zárhatják a jövő évi támogatások igényléséből. (Világgazdaság)

Balambér
2004. augusztus 02. 21:55 | Sorszám: 291
Akár a kommunizmusban

Olvassátok és nosztalgiázzatok !

"A legtöbb szőllőtermelő nem lesz képes a szüret után megmaradó törköly beszolgáltatására, miközben az Európai Unió előírása erről rendelkezik. Ráadásul, a borászok véleménye szerint, a mintegy 80 ezer tonna törköly feldolgozásához nem elegendő a magyarországi lepárlóüzemek kapacitása. Az MSZP Agrár- és Vidékfejlesztési Munkacsoportja már keresi a megoldást.

Az uniós előírások szerint a termelőknek a borkészítés során képződő mellékterméket, például a törkölyt be kell szolgáltatniuk az államnak, amely a lepárlóüzemek segítségével feldolgozza azt. Így csökkentve a piacra jutó bormyennyiséget. Az idei várhatóan jó termés miatt keletkező mintegy 80.000 tonna törköly hasznosításához azonban kevés a Magyarországi lepárlóüzemek kapacitása. Az újabbak létesítése rendkívül költséges, mert a szigorú környezetvédelmi előírásoknak nem könnyű megfelelni. A termelők többsége aggódik amiatt, hogy hamarosan elkezdődik a szüret és a törköly-beszolgáltatás még mindig nem megoldott.

A törköly szállításáról a termelőknek kell gondoskodniuk, az állam hektoliterenként egy eurót fizet érte. Ez a pénz arra elég, hogy feldolgozók körülbelül 150 km-s körzetében termelők szállítási költségeit fedezze. Az MSZP Agrár és Vidékfejlesztési Munkacsoportja már foglalkozik a probléma megoldásával, amihez azonban uniós hozzájárulás szükséges.

A döntés meghozataláig a munkacsoport Kovács László külügyminiszter segítségével diplomáciai úton még a szüret előtt próbálja elérni az uniós szerveknél, hogy ahol nincs lehetőség a törköly szállítására, ott az borban kiváltható legyen. Ezzel megkönnyítve a termelők helyzetét. A jó termés azonban újabb problémát vet fel: a felvásárlás kérdését.

Ezzel a kormány a piacra kerülő magyar bor minőségét szeretné tovább javítani, így eleget téve az uniós elvárásoknak is."

hirtv.hu

Balambér
2004. augusztus 02. 01:20 | Sorszám: 287
Kíváncsi leszek,kapunk e a franciákéhoz hasonló sanszot mi magyarok ? Szerintem nálunk(Magyarországon)tutti megbukna ez a kellemetlenűl büdös szagot árasztó alkotmány !
Balambér
2004. augusztus 02. 00:50 | Sorszám: 283
Ismétlés a tudás apa ,anyja,pajtikája tartják ! Lásd a 267-es hozzászólást.
Balambér
2004. augusztus 02. 00:43 | Sorszám: 280
Ne tessék besz@rni. Nem szoktunk mi korpa közzé keveredni,mert tudjuk,hogy megesznek a disznók !
Balambér
2004. augusztus 02. 00:41 | Sorszám: 278
Az ÁFSZSZ

Az ámerikai faliújság szerkesztők szövetsége !

Balambér
2004. augusztus 02. 00:40 | Sorszám: 277
Hogy neked mennyi eszed van !

A kerítést meg nem ők találták ki,hanem a kínaiak.

Balambér
2004. augusztus 02. 00:35 | Sorszám: 272
Ezért nem kellett volna hagynod,hogy ennyire kimossák az agyadat ott Ámerikában !
Balambér
2004. augusztus 02. 00:30 | Sorszám: 270
Nálunk sokan (kábé 62%) beérték volna azzal is,ha őket veszik fel,s minket kihagynak !
Balambér
2004. augusztus 02. 00:21 | Sorszám: 268
EU-csatlakozás alulnézetből

Kárpátalja mint EU-határ: "senki földje"

Kárpátalja a térképen némiképp Magyarország fölött helyezkedik el. Az ország EU-csatlakozásának folyamatát azonban az ottani magyarok alulnézetből szemlélik. Alígha lehet kárhoztatni a kárpátaljai magyarokat, ha a magyarországi történéseket a saját szemszögükből értékelik. Azon belül is arra összpontosítva, ami mindennapjaikat érinti. A mindennapi témák között első helyen a határ áll.
Évtizedeken keresztül az két, elvileg testvéri-szocialista ország között húzódott, a gyakorlatban vasfüggöny volt. Ritkábban és nehézkesebben lehetett rajta átjutni, mint ahogy a magyarországiak mentek még nyugatabbra.

A szovjet-magyar határ megnyílása a rendszerváltozáskor egyúttal e folyamat jelképét, komolyságának biztosítékát jelentette.

A két ország életszínvonala között gyorsan nyíló szakadék radikálisan átalakította a magyar-magyar viszonyt, benne a határt, amely akadállyá és egyúttal megélhetési forrássá vált. A kiskereskedelem sokak megélhetését biztosítja, és ha a Magyarországon dolgozó ezreket is ideszámítjuk, akkor meg lehet érteni a határ jelentőségét az itteni emberek életében.

A kárpátaljai magyarok számára tehát Magyarország EU-csatlakozása Schengent és a vízumkényszert jelenti. Ez utóbbin túl vagyunk. A kezdeti hosszas (konzulátusok előtti) sorban állások után mostanra a vízumkényszer már megszokottá vált. Nem is túl nyomasztó valósággá, hiszen az ukrán útlevélhez jutás jóval drágább mulatság. A kishatár olcsóbb volt.

Egy-két hónap után tehát újból kígyóznak a kocsisorok, de már tíz az egyhez lehet csak az ukrán rendszámú gépkocsik aránya. A "magyaroknak", ahogy Kárpátalján hívják őket, megéri átruccanni egy tankolásra, valamint az olcsóbb és jobb minőségű ukrajnai élelmiszerekkel való feltöltekezésre.

Május 1. közeledtével kapcsolatban tehát egyre növekedett az idegesség, hogy milyen újabb akadályokkal nehezítik meg majd a határátkelést. A helyi és magyarországi politikusok jólértesültségtől átitatott nyilatkozatai próbálták nyugtatni a közvéleményt, hogy csak 2007-ben változnak majd a szabályok, amikor Magyarország is csatlakozik a schengeni egyezményhez.

Mostanra kiderült: a tájékozatlan nép szimata megint jobb előrejelzőnek bizonyult az illetékesek racionális jólértesültségénél. Kétszeresére emelkedik a gépkocsik biztosítási díja. Két kisnyugdíjnyiról négyre vagy egy értelmiségi kezdő fizetéséről kettőre.

Az EU-s hivatalnokok állítólag lehetővé tennének valamilyen egyszerűsített határátlépést 2007 után is. Három év alatt tehát csak a konkrét formákat, procedúrákat kellene kitalálni. Akiknek mindez szól, azok érzik, hogy egyre nehezebb lesz a határátkelés, és kilátástalanabb a jövő az EU árnyékában.

Ugocsai Tihamér

Balambér
2004. július 28. 17:07 | Sorszám: 265
Borúlátóan vélekedik a magyar lakosság az Európai Unióról
2004. július 28. 9:49


MNO
Az új tagállamokban a lakosság kisebb hányadának van kedvező képe az Európai Unióról, mint a régiekben – derül ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből. A 25 tagú EU egészére most először kiterjedő vizsgálat Magyarország tekintetében igazolta a lakosság pesszimizmusáról kialakult korábbi véleményeket.

A 25 tagállam egészében a megkérdezettek átlagosan 42 százaléka mondta, hogy kedvező képe van az EU-ról, 32 százalék semlegesen tekint rá, 21 százalékának kedvezőtlen benyomásai vannak. A vezető intézmények iránti érzett lakossági bizalom szintjét illetően az ENSZ áll az élen (EU15: 49 százalék, EU10: 50 százalék), utána következik az Európai Unió (EU15: 42 százalék, EU10: 40 százalék) – olvasható a Világgazdaságban.

Meglepően alacsony viszont a lakossági bizalom a tagországok parlamentjei (EU15: 35 százalék, EU10: 16 százalék) és kormányai (EU15: 30 százalék, EU10: 17 százalék) iránt. A régi tagállamokban a mintában szereplők 48 százaléka mondta, hogy bízik a nemzeti jogrendjében, a május 1-jén felvettekben azonban ez az arány mindössze 27 százalék.

A minták alapján a 10 új tagállam lakossága jobban áll az EU-ról szerzett ismereteket illetően, mint a régieké. Meglepően nagy a hasonlóság ugyanakkor a lakosság számára aggodalmat jelentő ügyek sorrendjében, amelyek közül az élen áll a munkanélküliség, a gazdasági helyzet, a bűnözés, a drágulás és az egészségügyi ellátás stabilitása.

Jelentős eltérés van viszont a két csoport között a bevándorlás és a terrorizmus veszélyét illetően, amelyet az új tagállamokban értelemszerűen jóval csekélyebbnek éreznek, mint a régiekben.

Az itthoni vonatkozásokat érintő felmérés – amelyet a Magyar Gallup Intézet készített – megállapítja, hogy a lakosságnak a következő 12 hónapban csak 18 százaléka számít életkörülményeinek javulására, szemben a 25 tagállamra adódó 31 százalékos átlaggal. A jelentés Magyarországra vonatkozó része két lakossági sokkot említ.

Az egyik az volt, amikor a multinacionális cégek sorra jelentették be, hogy termelésüket a keletebbre fekvő, még alacsonyabb bérű térségekbe helyezik át. A másik sokkot a 2002-es választási kampányhoz kapcsolódó populista gazdaságpolitikai kurzus kifulladása okozta, amikor az országnak ismét szembe kellett néznie pénzügyi korlátaival.

Tetézte ezt a 2003-as mini valutaválság, amely rámutatott a kormány és a jegybank ellentétére, összességében pedig a félremenedzselt gazdaság benyomását keltette a lakosság körében. Mindez vezetett oda, hogy Magyarországon a gazdaságba vetett bizalom történelmi mélypontra süllyedt.

Az Eurobarometer-jelentés ezzel hozza összefüggésbe, hogy Magyarországon a gazdasági helyzet alakulásához fűződő aggodalmak kerültek az első helyre, miközben a munkanélküliség miatti félelem a második helyre szorult. Az egész EU esetében az átlag pont fordítva jött ki. A lakosságot harmadikként leginkább aggasztó problémának Magyarországon – csakúgy, mint az EU10 átlagát illetően – az egészségügyi ellátás fenntarthatósága bizonyult, ami a 25-ök átlagában csak az ötödik helyen szerepel.

A hazai politikai intézmények iránti bizalmat illetően az Eurobarometer különösen nagy visszaesést jelez Magyarországon. Hasonlóan csökkent itthon az EU-tagság támogatottsága, ami 2003 tavaszán még 63 százalék volt, egy évvel később a megfelelő szám már csak 45 százalékkal szerepelt a felmérésben.

Forrás: Világgazdaság


Téma: Szar MSZP-és Judás pénz
Balambér
2004. november 22. 21:37 | Sorszám: 4
Mit csodálkozol ezen ? Mónika annak idején Kaposváron,pár kiló krumpliért(gyengébbek kedvéért burgonyáért) vásárolgatta meg őket !

Téma: NEMZETROMBOLÓ ESZME = Nagy Magyarország
Balambér
2004. augusztus 17. 20:14 | Sorszám: 21
Nem én csak idéztem ezt,s elfeledtem megadni a honlapot.

Most pótlom:
http://www.szent-korona.hu/gykeresv.htm

Balambér
2004. augusztus 15. 22:34 | Sorszám: 8
Itt végződik államtitkárunk mélyenszántó, gondolatébresztő fejtegetése. Méltó a megbecsülésre!


Itt kezdődik a hozzászólás, úgy is, mint

Milleniumi zárszó

A Parlamentbe özönlő szentkorona-látogató milliók, az esztergomba zarándoklók, a szentkorona-nép: a "15 millió" és a "kettős identitású" nemzettestek, a TELJES VILÁGMAGYARSÁG, a SZENT KORONA TAGJAI számára mindezekből az következik, hogy a 3. keresztény és magyar Évezredbe lépésünkkor
VAN REMÉNY!

Azért, mert a "...Ma az egész nemzetpolitika az intézményesített tizenötmilliós nemzetközösség kiépítéséről szól..." megállapítás alapvető kérdéseket vet fel. Vajon ezt a közösséget az ezeréves állam milyen módon intézményesítette? Kapcsolódó kérdés: vajon az államhatáron belüliség volt-e a meghatározó, figyelembe véve ezeknek a határoknak némelykor drasztikus és történelmileg hosszú ideig tartó megváltozását? Még további kérdés, hogy "nemzetközösségi intézményesítés" terén vajon mit produkált a történelmi magyar állam? Csupán a magyarságot egyesítette?

A legutolsó kérdésből kiindulva: közismert történelmi tény, hogy -igen közeli példánál maradva a rengeteg kínálkozó közül- az "Aradi 13-ak" közül a túlnyomó többség "nem-magyar" volt! Mégis a legteljesebben "magyar" KÖZÖSSÉG voltak! Fel sem merült bennük ennek az ellenkezője, az elkülönültségük. Miért? Mert a Szent Korona tagjai voltak mindnyájan! Belső identitásuk és közjogi státusuk alapján egyaránt!

Ez a "szentkorona-tagság" ilyen VALÓS, életre-halálra kötelező és MŰKÖDŐ NEMZETEGYESÍTŐ INTÉZMÉNY! Ráadásul nemcsak azonos fajú-nemzetiségű-hitű, hanem KÜLÖNBÖZŐ nemzetekhez tartozókból is, az egész Kárpát Medence térségben és azon túl NEMZETKÖZÖSSÉG létrehozatalára képes intézmény!

Kormányunk és a nemzet az idei Boldogasszony és Szentistván ünnepekkor már képes volt együtt ünnepelni a Szent Koronát, miután képes volt államfői tiszteletadással fogadni 2000. január 1.-i megérkeztekor az Országházba!

Mi akadályozhatná meg ezt a szentkorona-ünneplő nemzetet és kormányát, hogy VISSZATÉRJEN a legalább ezeresztendős, minden korban kipróbált és mindenkor a legteljesebben bevált, valóban nemzetet sőt nemzeteket egyesítő Szent Korona Intézményhez, és ezzel ELŐRETÖRVE megint példát mutasson egész Európának és a Földkerekségnek?

A "kelet népe" NEM a "nyugat népe", hanem ÖNMAGA!

A Szent Korona Népe!

Magyarország megmentésre ítéltetett!

Balambér
2004. augusztus 15. 22:28 | Sorszám: 7
Gyökeres változás a magyarság életében
A kormány és az antalli tizenötmillió · A „lélekben érzés” mára már meghaladottá vált

2001. augusztus 28.

Várhegyi Attila
A nemzeti integrációt a jelenlegi kormány – Orbán Viktor miniszterelnök – fogalmazta programmá. A program főbb elemei viszont már Antall József kijelentésében is megjelentek, hogy „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát”. A tézis-antitézis dialektikája alapján azonban a program ősatyja nem Orbán Viktor és nem Antall József, hanem Kádár János volt. Kádár János nevéhez fűződik ugyanis a magyarság olyan mértékű dezintegrációja, amelyre Antall és Orbán logikus válasza a nemzeti integráció programja.


A Kádár-korszakban nemcsak tudatos nemzetpusztítás folyt, hanem egy tudatos nemzetépítés is. Egy új nemzet, a Kis-Magyarországhoz kötődő magyar államnemzet kiépítése. Egy olyan nemzet kiépítése, amely nem ismétli meg 1956-ot, amelyhez képest a szomszédos országokban élő magyarok idegenek. Egy „állítólag adófizető” közösséggé, amely számára érthetetlen, hogy milyen alapon járhat választójog a nyugati magyaroknak, amikor nem Magyarországon fizetnek adót. Egy olyan államnemzeté, amelynek sovinizmusa egyaránt irányul a „kéregető” határon túli magyarokra és „kívülről” a „mi” ügyeinkbe „beavatkozni” próbáló nyugati magyarokra.
Szerencsére a kommunisták sosem dolgoztak tökéletesen, úgyhogy sem a nemzetépítés, sem a nemzetrombolás – a hagyományos nemzet lerombolása – nem sikerült maradéktalanul. Következésképpen Magyarországon ma két magyar nemzet él: egy tízmilliós és egy tizenötmilliós. Ez nem is lenne baj, ha a kettő összessége 25 millió volna. De sajnos nem annyi, hanem csak tizenötmillió, és sajnos annak is csak a kétharmada él a magyar állam területén.
A mai kormánypártok a kádári politikával szemben szocializálódtak. A Fidesz genezise kifejezetten a Kádár-rendszer elutasítása volt. Ebbe tartozott a magyar államnemzeti koncepció elutasítása is, annak magyarellenes („15 millió ellenes” sovinizmusával együtt.
A nemzeti szolidaritás
Célunk az, hogy a Kádár-féle kis-magyar államnemzet olyan mértékben váljon nyitottá a számára „kívülállókra” – így a nyugati magyarokra és a Kárpát-medence magyarságára –, hogy szolidaritást vállaljon mindazokkal, akik erre igényt tartanak. A szolidaritás: közösségvállalás, amely egyesíti a tízmilliós, kis-magyar államnemzetet a 15 milliós magyar nemzettel. Ez a nemzeti integráció lelki síkja, lelki alapja.
De vajon csak Magyarországon szűnt-e meg széles tömegekben a nemzeti szolidaritás érzése? Az általános felfogás az, hogy igen. Látszólag az otthon maradottak szolidaritási érzése gyöngült meg leginkább. A Kádár-korszakban a nyugati magyarok „jól menő idegenekké” váltak sokak számára, a szomszédos országokban élők pedig „nemkívánatos szegény rokonokká”.
Valójában ennél bonyolultabban alakult a helyzet. Az anyaországban is mindvégig volt egy „kemény mag”, amely nem felsőbbrendűségi pozícióból tekintett a végek magyarságára és nem a haszonlesés reményével a nyugati magyarságra. Hanem azzal a meggyőződéssel, hogy mindhárom közösség egy nagy közösséget alkot, így felelősek vagyunk egymásért. Lehet, hogy ez a mag kisebbségben volt a nemzeti szolidaritástól elfordulókhoz képest, de a „kemény magnak” volt és van egy nagy előnye a „tízmilliós” magyarokhoz képest: tudta, mit akar. A kemény magnak alapvető kérdés volt a nemzeti szolidaritás, a tízmilliós nemzet „tagjai” viszont csak a kisebb ellenállás irányában úszva mondtak le a szolidaritásról.
Másrészt a végeken és Nyugaton sem minden magyar azonosult a végletekig Magyarországgal. Nemcsak a Márai-versekben jellemzett, keserűen és kilátástalanul, de makacsul kitartó száműzöttek éltek nyugaton, hanem mellettük mindvégig jelen voltak a gyökereikkel tudatosan szakító elvándorlók is, akiket Fasang János művészi eszközökkel mutat be a „Trabanttal a damaszkuszi úton” című regényében. A szomszédos országokban is bőven voltak olyanok, akik, ha nyíltan nem is tagadták meg magyarságukat, de a karrier és a jobb élet reményében inkább a többségi állammal kezdtek azonosulni, mint az anyaországgal.
Az anyaországi társadalom azért tűnik bűnbaknak, mert Magyarországon az is magyar, akit nem különösebben izgat a nemzeti szolidaritás. A végeken és Nyugaton ezzel szemben a szolidaritás gyöngülése egyenesen arányos volt az asszimiláció fokával. Persze az asszimilációnak általában nagyon súlyos személyes indítékai vannak, amelyeket tiszteletben kell tartanunk. Ez azonban nem foszt meg annak a jogától, hogy a legnagyobb nagyrabecsüléssel szóljunk azokról, akik sosem adták fel a nemzeti szolidaritást. Akik megmaradtak magyaroknak, azok számára nem volt kérdés, hogy szolidárisak-e az anyaország népével, illetve a végek magyarságával.
Ezeknek az embereknek nagyon sokat köszönhetünk.
A szabad világban élő magyarság szolidaritása és közösségvállalása nemcsak praktikus haszonnal járt (mint például azzal, hogy a nyugati magyarok ellensúlyozták a Ceausescu-féle magyarellenes propagandát Nyugaton). A magyarság előőrsei is voltak a szabad világban: abban a világban, amelynek mára az anyaország is integráns részévé vált, és reményeink szerint a többi magyar nemzetrész is azzá válik. Ma már mi, magyarországiak is nyugati magyarok vagyunk. A nemzeti integrációs program célja többek között az, hogy a végek magyarsága is felzárkózzon. Csak egyféle magyarság legyen: nyugati. Az egykori „kelet népe” legyen a „nyugat népe”.
A Kádár-korszak nemcsak intézményesen, hanem az emberek érzésvilágában is eltűnő félben van. Ezt a nemzeti szolidaritás erősödése tükrözi, hiszen növekvő nemzeti szolidaritás nélkül aligha támogatná a magyarországi lakosság többsége a státustörvényt. Növekvő nemzeti szolidaritás nélkül rontania kellene a Fidesz népszerűségét, hogy vissza akarja adni az állampolgárságot és a választójogot a nagyvilág magyarságának. De nem rontja. Talán javítja is.
A kormány célja: nemzeti integráció
A szabad világ egykori és új (visszaszerzett) részeiben élő magyarság integrációja folyamatban van. Ez a folyamat akkor teljesedik majd ki, amikor minden magyar, aki a Kárpát-medencén kívül él, megkapja a magyar állampolgárságot, és minden magyar állampolgár megkapja a választójogot. Ennek az integrációnak a beteljesítése a kormány eltökélt szándéka, amint azt a parlamenti konstelláció lehetővé teszi, véghezvisszük ezt a programot.
A nemzeti integráció programját először Antall József fogalmazta meg híres kijelentésében, hogy „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének” érzi magát.
Mennyiben tartottuk meg és mennyiben haladtuk meg az antalli programot? Ehhez érdemes – némi filológiai elemzéssel – a kijelentés mélyére nézni, s ennek alapján vizsgálni, hogy mit tart meg és mit halad meg belőle a polgári kormány. Filológiailag az Antall-féle jelmondat három elemet tartalmaz: 1. a tizenötmillió magyart; 2. a „miniszterelnököt”; és 3. a „lélekben érzést”.


A tizenötmillió magyar

Az anyaország lakossága tízmillió. A határon túli magyarság 3-3,5 millió. Összesen 13-13,5 millió, azaz még hiányzik kettő. A 15 milliós számban a világban szétszórva élő kétmillió is benne van. A magyarság tehát három, illetőleg négy nagyobb csoport: az anyaország; a „végek magyarsága”; és a világ magyarsága – amely legalább két másik csoportra bomlik: a nyugatiakra és a többiekre (mint a kazahsztáni magyarok). A nyugati magyarok és a többi szórvány helyzete annyira különböző, hogy nyugodtan két külön csoportként is szólhatunk róluk, bár a „többiek” elég kicsiny csoport.
A mai kormány teljes mértékben osztja az antalli hitvallásnak ezt az elemét, legfeljebb egy megjegyzést kell hozzáfűzni. A tizenötmillió, mint meghatározás, elnagyolt ahhoz, hogy a kettős identitásra választ adjon. Mi van például a magyarországi kisebbségekkel? Vagy mi van az izraeli magyar zsidókkal? Vagy a nyugati magyarok második-harmadik nemzedékével? Vagy azokkal a kitelepített svábokkal, akik máig valamilyen módon Magyarországgal azonosítják magukat? (Akik 1954-ben a darmstadti kultúrházban elkeseredetten zokogtak a rádiókészülék előtt, amiért a világbajnokság berni döntőjében Nyugat-Németország megverte Magyarországot.) A kettős identitás a világ magyarsága szempontjából is nagyon fontos, mert a második-harmadik nemzedék gyakran már kettős identitással rendelkezik. A kérdésre, hogy „hová tesszük” a kettős identitást, egyelőre csak a filozófiai válasz tisztázott, de a jövőben koncentrálni kell praktikus vonatkozásaira is. A filozófiai válasz az, hogy mindenkit elismerünk magyarnak, aki magát – legalább részben – annak tartja. Tehát, ha részükről ilyen igény mutatkozik, ők is a magyar nemzetpolitika alanyai lehetnek.

Az antalli kijelentés második eleme

Az igazi botrány annak idején ebből lett. Mert azt még csak-csak lenyelte a világ közvéleménye, hogy azok, akik ezt az ázsiai, „pogány” nyelvet beszélik Európa szívében, állampolgárságtól függetlenül egy közösséget alkotnak. De, hogy a magyar kormányfő az ő miniszterelnökük is legyen?! Ez nagy falat volt. Érthetően. A „miniszterelnökben” benne volt, hogy a magyarság olyan közösség, amelynek a léte politikai vonatkozásokat vet fel. Az összetartó erő nemcsak a közös nyelv, a pentaton ének és a csodaszarvas, hanem a magyar államiság hagyománya is. A magyarság nemcsak kultúrnemzet, hanem politikai jellegű közösség is. Ezt a felfogást a mai kormány változatlan formában örökölte az első demokratikus miniszterelnöktől.

Amin túlléptünk, a harmadik elem

A „lélekben” a „miniszterelnököt”, azaz a magyar nemzeti közösség politikai jellegét relativizálta. Visszavezette a kultúra, az érzelem síkjára. Előre kalkulált a felháborodással és előre választ is adott rá. Ez több volt diplomatikus óvatoskodásnál: a realitásokat figyelembe vevő politikai program volt. Azt jelentette, hogy a magyarság ugyan politikai jellegű közösség, de nem intézményes politikai közösség. Azt jelentette, hogy a magyar miniszterelnök morális kötelessége, de nem intézményesített kötelessége a határon túli magyarokkal és a nyugati magyarsággal azonosulni. Antall József azzal számolt, hogy a kilencvenes évek elején az intézményes politikai közösség megteremtése a Rubicon átlépése lett volna. Erre Antall – teljesen jogosan – még nem érezte elég erősnek Magyarországot.
Orbán Viktor azonban átlépte a Rubicont. Ma az egész nemzetpolitika az intézményesített tizenötmilliós nemzetközösség kiépítéséről szól. Az elmúlt négy év alatt ez három dologban konkretizálódott. A Máért megteremtésében, amellyel állandó, intézményesített politikai fórum jött létre; a státustörvény elfogadásában, amely személyre szóló jogi kapcsolatot eredményezett; végül annak meghirdetésében, hogy a Kárpát-medencén kívül szétszóródott, magyar állampolgárság nélküli magyaroknak meg kell adni az állampolgárságot. Ez azt jelenti, hogy minden magyar intézményes, személyre szóló kapcsolatba kerül (kerülhet, ha akar) a magyar állammal. Tehát többé nem lelki vállalás és nem érzések kérdése lesz, hogy mi köze van az ötmillióhoz a mindenkori magyar miniszterelnöknek: intézményesen köze lesz hozzájuk. Ettől persze jogi értelemben még nem lesz a miniszterelnökük, csak azoké, akik magyar állampolgársággal rendelkeznek. Különösen, ha a kormánypártoknak sikerül kiharcolniuk, hogy a nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok is választhassanak. A szomszédos országokban élő hárommillió azonban nem választja a miniszterelnököt, tehát közvetlenül nem lesz az ő miniszterelnökük. Orbán Viktor tehát több, mint lélekben és érzésekben, de kevesebb, mint jogilag minden magyar miniszterelnöke.
Ha megpróbálunk a „lélekben érzés” helyett új kifejezést keresni, akkor láthatjuk, gyökeresen megváltozott a magyarság helyzete. Ki gondolta volna a kilencvenes évek elején, hogy tíz éven belül a „lélekben érzés” szép, de meghaladott kategóriává válik? Ki gondolta volna, hogy a lelki integráció – a szolidaritás – alapjára intézményes integrációt építhetünk? És ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt, hogy Magyarországon kormánypolitika szintjén meg lehet fogalmazni a nemzeti integráció gondolatát?
Ehhez parttalan remény kellett. De volt remény. Ezért őrizték meg és ápolták sokan a nemzeti szolidaritást. Ezért maradtak meg a magyarság előőrsei a szabad világban. Ezért illeti köszönet mindazokat, akik ehhez hozzájárultak.

A szerző a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára


Téma: Gulyás távozik?
Balambér
2004. október 26. 15:03 | Sorszám: 104
Igazad van, még ha fájó is, hogy ismét kevesebben lettünk itt a jobb oldalon.
Gajdicsról írtam már, hogy amikor megláttam a Sajtóklubban, az volt a véleményem, ennek az embernek a szeme sem áll jól... Ahogy most itt exponálja magát, az jött be, amit képzeltem róla.
Csontost soha sem kedveltem túlságosan, olyan tizenkettő - sőt tizenhárom - belőle egy tucat.
Bayert viszont sajnálom, bár az érdekében szervezett, de lefújt tüntetés megmutatta, hogy igenis pártkatona.

No de, ez van, ezt kell szeretni !

Balambér
2004. október 26. 14:34 | Sorszám: 102
De mennyi pénz kell ahhoz,hogy valakit - egy állítólag becsületes,gerences embert - rálessen venni arra,amit Gajdics csinál ?
Balambér
2004. október 26. 14:29 | Sorszám: 100
Hogy ki hazudik,azt abból is lehet tudni,hogy ekkora cirkusz és külső érdeklődés után, sem mernek nyilvános fórumon kiállni, s megtárgyalni a dolgokat az elbocsájtottakkal ! Persze a kérdés marad továbbra is,hogy mi lehet az amiért a nyílt diktatúrát is,diktatórikus vezetést is vállalják ?!

Téma: Répássy szakmai bakija... ezt nem kellett volna.
Balambér
2004. augusztus 05. 18:19 | Sorszám: 13
Gondolom te,mint hű MDF-es beltag el is hiszed,amit írsz ? Mert más,aki független,aki nem elfogult az nem nagyon.

Én még véletlenül sem vagyok Fidesz rajongó,de a tények makacs dolgok.

Balambér
2004. augusztus 05. 17:42 | Sorszám: 6
Hát igen,az MDF-nél most ilyen szelek fújdogálnak.

Olvastátok-e Csapó Endre "MDF – balra vagy jobbra?" c. cikkét ? Tegnap tettem fel,érdemes elovasni:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=003870


Téma: In memoriam SZKJ
Balambér
2004. november 15. 22:07 | Sorszám: 71
Kinek a közösség, kinek az egyén

"Akkor szép a magyar, mikor beolvad."

Nemcsak a láz, nemcsak a nyálkás idő az oka annak, hogy mostanában kedvem sincs kinyitni a rádiót, a televíziót. Mint mérgezett egerek, rohangálnak a balliberális politikusok híradóról híradóra, árasztják el a lapokat zsigeri publicisztikáikkal a "független" közírók. A mélypontra jellemző: még Juszt László is kiakadt azon, hogy a kereskedelmi adók számára napokon keresztül az SZDSZ-es családmodell (Terry Black) volt a vezető hír.

SZÉKELY KECSKÉS JÁNOS

Szombaton, a 16 óra műsorán el is szunyókáltam, de előtte jól felbosszantottam magam. No nem azon, hogy a szerkesztőséghez immár második héten sem jutott el Horváth Béla postaládájának tartalma - megszoktam már sajátságos hírválogatásukat -, hanem a Bogár László államtitkárral készített interjú riporterének álláspontján. A hölgy a népesedéspolitikáról kérdezte az új Népesedési Kormánybizottság titkárát. Bogár a közösségről, annak gondjairól, illetőleg a potenciális megoldási lehetőségekről beszélt, de a riporter visszatérően az egyénről, az egyén lehetőségeiről faggatta. És ez az a lényegi különbség, ami a kormányoldal és a balliberális tábor felfogása között feszül. Ez az a mézesmadzag ideológia - Te légy sikeres, nemzeteddel pedig ne törődj! - amivel a fiatalokat legkönnyebben meg lehet téveszteni. Mert ki ne akarna sikeres, ki ne akarna sztár lenni? Ez ömlik a médiumokból, a vetélkedőkből és a filmekből.
Szendergésemből a Szemle műsorának meghökkentő mondatai riasztottak fel. "Akkor szép a magyar, mikor beolvad. Renegátként futja karrierjét. De még szebb, ha kivándorol, és mindenét hátrahagyva román nemzeti tulajdont gyarapít. Erre gondoljon, aki nem érti, hogy a magyar státustörvény miért kelt oly hisztérikus sajtóhadjáratot Romániában." - olvasták.
Kiderült, hogy a szerkesztő értő válogatásának köszönhetően Sűtő András Szabad Földben megjelent, "A nemzet részei vagyunk" című cikkéből hallottam részleteket. Előkerestem, és legszívesebben idemásolnám az egészet, hiszen az égetően aktuális tartalmú, színvonalas, irodalmi szöveg megérdemelné, hogy minél többen megismerjék: "Határon túli gyermekeinek karácsonyi ajándékul státustörvényt ígért az édes anyaország. Mostoha pátriában élőknek olyan támogatást, amely nem alkalmi. Öröme, haszna nem múlik el szilveszter éjszakájával. Ne mondjátok, hogy adhatott volna többet, ígérhetett volna Bécsi Döntést is! Bethlen Istvánnal elment az az idő.
Elzengett az az induló.
A történelem minden órájának megvan a maga parancsa, rendelt ideje és lehetősége. Azt kell figyelni, nem szélkergetők és ködevők hajrázásait. Mert sokirányú az óhaj, a sóhaj, panasz, vád és nemzeti program.
Petőfi még azon búsult joggal, hogy kétországos nemzet a magyar. Késő bánat elsóhajtani, hogy történelmi sorsunkban kisebb csapás lett volna úgy maradni.
Hiszen ma már hétországos nemzet a magyar. Egyesülésünk álma szertefoszlott, győztes mészárosok földaraboltak minket. Ilyenformán se nem kicsi, se nem könnyű az anyaország gondja-baja velünk a segítő szándékban. Ezért ne legyünk restek kimondani, hogy ez a szándék nagyobbra, többre igyekezne, ha lehetne. Ha Magyarország Németország lenne! De mivel nem az: szerény tehetsége szerint méri a takarót. Vannak, akik nyújtózkodásban nem ismerik a mértéket. Ezért a státustörvény jelentőségét, hasznát kicsinyelik. Ennél fontosabb, hogy minek a jegyében született a státustörvény. Ezt úgy hívjuk, hogy: a határon túli magyar közösségek állapotbeli meghatározása. Hivatalos kormányálláspontként e mostaninak párját Antall József miniszterelnök fogalmazta volt meg 1990 májusában. Lényege így hangzik: a határon túli magyarság szerves része a magyar nemzetnek.
Sütő arról is ír, hogy a két polgári kormány által képviselt nézet készteti ellenfeleinket hatalmas sajtóhadjáratra, rohangálásra a nemzetközi szervezetekhez, hátha valami módon gáncsot tudnak vetni. Majd így fejezi be: "Mi a vétsége hát ilyenformán az anyaországnak? Az a vétsége, sőt románellenes bűne, hogy az erdélyi-romániai magyarság helyben maradását igyekszik támogatni; a kényszerű asszimiláció áldozatait próbálja rádöbbenteni magyar mivoltukra, nemzeti nyelvünk, kultúránk megőrzésének fontosságára.
Itt van tehát a kutya elásva! Nem a magyar cédula! Sem a számláltatás! De még az a gyermeksegély húszezer forintocska sem! Attól rettegnek, hogy nem fogunk Erdélyből kivándorolni; hogy itt maradunk, közösségileg fenn is maradunk.
Ezért kell nagyobb hangsúlyt vetnünk a státustörvény elvi jelentőségére. A nemzet részei vagyunk. A világosság elvált a sötétségtől. Így tán másként láthatjuk magunkat. Küzdenünk kell, hogy állapotunkat, ezt a státust másokkal is elfogadtassuk.
Íme ismét a különbség: ő is a közösségről, a nemzetről beszél. Ezért övezi balliberális oldalon hallgatás ezt a cikket is, ahelyett, hogy ünnepi esemény lenne Sütő megszólalása.
Ellenben a Mécs-affér elképesztő mértékben felpuffadt. Már a múltkor írtam az esetről, most kiegészítem: negyedikén délután néztem az m1-en az egyenes közvetítést. Amikor felharsant az első fütty, a riporter gyáva módon Király Bélával kezdett el beszélgetni, és szinte semmit sem hallottunk a háttérzajokból. Éppen sokadszor hallhattam, hogyan bombázták a szovjetek Nagykovácsit, amikor Mécs koszorúzása zajlott. Magam úgy hallottam, hogy megtapsolták. A hírekben viszont a fütyülésről beszéltek. Ezért este felhívtam Mécs Imrét - Istenem de rég beszélgettünk! -, és megkérdeztem mi történt. Ő a tapsot nem hallotta, de azt jólesően kiemelte, hogy több százan énekelni kezdtek, csak 20-25 fő hangoskodott, és egy idős nő hozzálépve azt mondta: kár, hogy nem akasztották fel.
Ebből lett például a Magyar Hírlap publicistájánál, R. Székely Júliánál tömeges bekiabálás: "A tizenhárom éves Mécs Annát nem ismerem. Fogalmam sincs, vezet-e naplót, és ha igen, beleírta-e, hogy ezen a november 4-én az ő idős, 1956 után halálra, majd életfogytiglanra ítélt apjának azt kiabálták a temetőben felnőtt, tiszteletadáshoz öltözött emberek, hogy "gyilkos gazember" meg hogy "miért nem hagyták a nyakadon a kötelet?" De emlegették ezt az akasztás kiabálást másutt is. Pedig ilyen kiabálás nem volt. Elővettem a kazettát, visszanéztem: egy kékdzsekis, kezében virágot szorongató nővel keveredett Mécs szóváltásba - ahogyan nekem is mondta.
A lényeg, a minél nagyobb cirkusz. Most már Dávid Ibolya is szégyellje magát (naná, éppen nem vitatkozik a Fidesszel), most már az államelnököt is belerángatná átlátszó játékaiba Kovács László.
Miközben a szeptember végi, Mécs-családot ért méltánytalanságról hallgatott a balliberális sajtó, nem interpellált az ellenzék. Tudniillik a szlovákiai Nagykaposon ismeretlen tettesek ledöntötték Mécs László szerzetesköltő - Imre nagybátyja, aki 1920 és 1930 között itt plébánoskodott, és 1956-ban szabadult Rákosi börtönéből -, néhány éve felállított mellszobrát.
Őt napjainkban alig ismerik. Talán nem is versei kiválósága miatt illenék emlékeznünk rá, hanem azért, mert a kisebbségi magyarság gondjainak hiteles megszólaltatója volt, és a két háború között az egész Felvidéket bejárta irodalmi estjeivel. A "fehér barát", a "vándor-lantos" megjelenése a magyar szó ünnepe volt a településeken. Népszerűsége még Petőfiét is felülmúlta!
"Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, / hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog... / S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt: / vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!" - szól legismertebb, és sajnálatosan aktuális versszaka.
Vajon a szélhámosoknak sikerül ismét csírájában megölniük az újra mozduló nemzettudatot?

Balambér
2004. szeptember 22. 21:03 | Sorszám: 24
Nyugodjon békében.

Téma: Ballib médiapatkányok
Balambér
2004. augusztus 15. 18:24 | Sorszám: 29
Molnár Pál:Hasis, alkosis, gyarapitsis...
Előítélet sújtja a drog ellenzőit

"Aranylövéssel" végzi ki áldozatait a drogmaffia: átlagosan hetente egy magyar fiatal hal meg kábítószer-túladagolás következtében. Mindent meg kellene tennie az államnak azért, hogy megvédje polgárait: ne váljon az alvilág kiszolgáltatottjává a gyerek, a felnőtt. Eleve ne kerüljön függőségbe ember a drogtól, vagy ha már megtörtént a baj, szakadjon el kihasználóitól, gyógyuljon meg.
Nálunk óriási a baj – ez derült ki az április 23-ai Híradóból. A becsületes magyar adófizetők pénzén szerkesztett és sugárzott állami tévéműsor nyílt propagandát fejtett ki a kábítószerezés mellett. Két filmet mutatott be a televízió: az egyik a tűcserékre vonatkozott, a másikban – ez már teljesen nyílt drogpropaganda, jogállamban nem maradna el a felelősségre vonás – bejelentették, hogy drogosok demonstrációt tartanak a mariguana és a hasis "kultúrája" mellett.
Az első film megvádolta a társadalmat, mondván: az emberek "előítéletesek" a drogosokkal szemben. Azaz eszerint épp azok volnának a hibásak, akiknek az adóforintjaiból sterilre cserélhetik tűiket a heroinisták. A film mintegy ismeretterjesztő jelleggel felvételeket is bemutatott arról: hogyan kell "szakszerűen" az érbe fecskendezni a heroint. A másik film szinte toborozta a közönséget az enyhébbnek mondott – de a rendőrség szerint a kemény drogokhoz kaput nyitó – kábszerek bemutatójára.
Furcsa ellentétek. Nemrég még őrizetbe vett a rendőrség fiatalokat, mert az Európai Unió ellen plakátokkal tűntettek. Igaz, nem azzal az ürüggyel léptek föl ellenük, hogy EU-ellenes demonstrációt hajtottak végre: ez miatt őrizetbe venni valakit már nyíltan pártállami módszer volna. Az ürügyet az önkényuralmi jelképek szolgáltatták: a fiatalok ötágú csillaghoz és horogkereszthez hasonlították az EU kék jelképét. A derék rendőrök, bizony, nem néznek könyvkirakatokat: ott is találkozhatnának a megvetett jelképekkel, csak éppen a könyveken nem követendő, hanem elrettentő illusztrációként díszlenek – éppúgy, mint az ifjak falragaszain...
Nos, az EU-ellenes föllépés rendőri intézkedéseket váltott ki. Ellenben a nyílt törvénysértés: a drog reklámozása – ráadásul adófizetői pénzből – nem keltett feltűnést a hatóságoknál. (Talán nem véletlenül mondják az egyik politikai vezetőjükről – annak szellemi képességeire utalva –, hogy "fekvőrendőrként" szolgált előzőleg.)
A drog elleni szórványos kampányföllépések éppúgy pótcselekvésnek tűnnek, mint a családon belüli erőszak ügyében keltett hisztéria. Akik ezeket a "humanista" indulathadjáratokat erőltetik, mindig a lényegről terelik el a figyelmet. Arról a bajról, amit nemegyszer ők maguk okoznak. Nem lehet véletlen: a drog és a családon belüli erőszak ellen sok esetben ugyanazok a valódi cselekedetek használhatnának valamicskét. Ezekről azonban hallgatnak a "humanista' hisztériakeltők.
Vegyünk sorra néhányat. Egészséges gazdaság kellene: sok értelmes munkahellyel, méltó jövedelmekkel. Hiszen 1956 decembere – az utolsó magyarországi háború – óta 47 békeév telt el. Semmi sem indokolja, hogy most tömegek prostituálódjanak, ötvenezer hajléktalan legyen az országban. Valakik azonban adósságcsapdába ejtették a nemzetet: agyondolgozott embereink tengődnek nincstelenként. Ezen kellene változtatni: helyreállítva a tulajdonviszonyokat, felelősségre vonva a gazdaság rombolóit, a budapesti ingatlanok eladóit.
Emellett: egészséges kultúra kellene, sok értékkel, méltó művészeti, szellemi elismerésekkel. Hiszen 1990 júniusa óta szabad országban élünk, nincs kulturális diktatúra...
Vagy mégis? Éppen a Híradóban közzé tett drogreklám jelzi: valakik diktálnak. Esztendőkkel ezelőtt egy író reklámozta a drogot – ugyancsak a televízióban.
Következmények nélkül. Így alakult ki előítélet, de nem a drogosokkal, hanem a drog ellenzőivel szemben...
Valaha azt írta egy valóban nagy író: Hass, alkoss, gyarapíts... Ma már kinevetnék e pátoszt a máskor pátoszos "humanisták." Velük már fölösleges vesződni: eltartják őket az alapítványok.
A még reményteljes, jó sorsra érdemes magyar fiataloknak azonban talán még érdemes félig tréfásan – az első adagot megelőzően – megpendíteni: hasis, alkosis, gyarapitsis...


Téma: Van már JOBBIK-os képviselő
Balambér
2004. augusztus 09. 22:48 | Sorszám: 236
Talán meg kellene várni,hogy megmérettesenek előbb,utánna már pontosabban látnánk hány százalékon is állnak valójában.Temetni pedig csak azután ha kimúlt.

Egy EU ellenes pártnak,véleményem szerint aztán jön majd fel a csillaga,ha begyűrűzik mind az a jó,amit az EU hoz.

Amikor a rosszul kialkudott csatlakozási feltételek,a hozzá nem értés,a nem érdekelnek engem a magyar érdekek,stb miatt,tönkre mennek a magyar gazdák a magyar vállalkozók,idegen kezekbe kerülnek a magyar javak,a magyar föld,totál károssá megy az egész ország.

Hogy nem 2006-ban lesz ez,az biztos,inkább olyan 2010 körül.

Balambér
2004. augusztus 09. 20:06 | Sorszám: 228
Azt hiszem tévedtem,nem az vagy akinek képzeltelek. Bocs.
Balambér
2004. augusztus 09. 19:45 | Sorszám: 225
Nem igazán értem mi a gond,de biztosíthatlak túl fogom élni.
Balambér
2004. augusztus 09. 19:38 | Sorszám: 223
Kézcsókom a kalapos asszonyságnak.
Balambér
2004. augusztus 09. 18:58 | Sorszám: 221
Mi van ?Be vagytok tojva ?

Téma: keresztény-iszlám párbeszéd
Balambér
2004. július 31. 23:06 | Sorszám: 21
Küld el neki (esteleg E mail-ben) a mai faliújságot,hátha válaszol majd rá !
Balambér
2004. július 31. 22:56 | Sorszám: 19
Sajnos nekem meg éppen nincs időm mosott agyú embereknek magyarázni,hogy kik,milyen hatalmak állnak e tömeggyilkosság háttérben is.

Semmi estere sem a kecskepásztorok,vagy faekével szántogató parasztok,meg azok akiket a hazug talp- és seggnyaló globálizált világ médiája bünösnek állít be.

Balambér
2004. július 31. 22:10 | Sorszám: 17
Ezt a Soros tanulmányt,már bemásoltad a másik topoikba is.
Balambér
2004. július 31. 22:02 | Sorszám: 13
Persze mikor a szibériai halálba vitték őket,az humánusabb volt.Meg az is amikor tanktalpakkal tapasták szét a pesti srácokat az utcán.
Balambér
2004. július 31. 21:59 | Sorszám: 12
Sajnos, az sem a nagy egyetértésről híres.
Balambér
2004. július 31. 21:56 | Sorszám: 7
És még az erőltett és sokszor véres katolizálás,sem az ő nevükhöz fűződik.
Balambér
2004. július 31. 21:54 | Sorszám: 6
Viszont a törökök nem okoztak annyi kárt, nem hoztak a nyakunkra annyi bajt, nem gyilkoltak le annyiszor, nem hamisították meg a történelmünket, mint az állítólag szövetséges "sógorék".
Balambér
2004. július 31. 21:42 | Sorszám: 3
Pedig ha valakinek, nekünk magyaroknak volt alkalmunk tapasztalni, milyen érzés mások által kikiáltott "bűnös nemzet"-nek lenni.
Balambér
2004. július 31. 21:31 | Sorszám: 1
Nem igazán látom,hogyan tudnád az idézetbe foglaltakat megmagyarázni, a mi - arabok és az iszlám ellen uszító - faliújságszerkesztőnknek ?!

Téma: Az élet szép.
Balambér
2004. november 10. 14:32 | Sorszám: 20
Az élet szép. Utazzunk egy kicsit.

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY:VÁNDOR MÓKA

Elindultunk

Balátára malátáért,
Galántára palántáért,
Rabizára paprikáért,
Soroksárra salátáért,

Macsoládra - kocsonyáért,
Kocsonyádra - mazsoláért
Cseresznyésre cseresznyéért,
Szerencs-Érre szerencséért,
Pécelre - mézért
Mézeskútra - pénzért.

Jöttünk-mentünk

Nagylaposon - hegyesen,
Homoródon - begyesen,
Hétrongyoson - feszesen,
Lassú-réten - sebesen.

Mit csináltunk?

Hévízen - vacogtunk,
Szomoródon - kacagtunk,
Árnyékoson - napoztunk
Koplallón - jóllaktunk,
Éberlakon - álmodtunk.

Tolcsván tocsogtunk,
Potyondon potyogtunk,
Szikszón szikkadtunk,
Csuklódon csuklottunk,

Lepénden lepént ettünk,
Legénden legénkedtünk,
Nyíratádon - bolondoztunk,
Bolondócon - nyiratkoztunk,

Szekeresden szekereztünk,
Nekeresden nem-kerestünk,
Heverdelen elhevertünk,
Elôréven elrévedtünk.

Be is értünk

Verebesre - seregestül,
Seregesre - verebestül,
Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,
Lovas-szirtre jó lovon,
Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe - daltalan,
Dalos-zugba - hangtalan,
Zajgóvárra - zajtalan,

Szomjúhelyre szomjasan,
Gyopárosra párosan,
Boldogkôre, Bársonyosra
bársonyban és boldogan!

Balambér
2004. november 02. 21:31 | Sorszám: 9
Én nem vagyok ugyan túlságosan vallásos,de nagyon szép ez az írása is.Mondhatnám gyönyörű !

TE ÉS AZ ISTEN

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot. A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot. Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kint a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép. Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat, és mindig ugyanazt. Nézd a fát. Nézd a hegyet. Nézd meg a folyót vagy a tengert. És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd víz-cseppbe zárt világ. És aztán gondolj a csillagokra. Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy lét valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.
És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.
Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. s a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.
Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az s elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.
Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.
Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed őt, ha vissza akarsz Hozzá térni.
Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod őt s megnyugodni abban, hogy van.
Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél.
Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Balambér
2004. november 02. 18:58 | Sorszám: 2
Te és a világ


Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.
A világot? A Te világodat.
De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ is és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.
Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint.
Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.
Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.
Ez a kis írás arra szolgál, hogy megismerd, kendő és festék nélkül, anatómiai egyszerűségében a világot, melybe beleültetett az élet, akár egy palántát. Az igazi világot, melyről látod, a tűz leperzselte az avart s Téged visszaűzött a természet ősi talajába.
Igen, tisztában kell lenned ezzel. Vagy visszatalálsz az igazi világba, a tiszta és egyszerű törvények, világos szabályok és egyenes utak világába, mint ahogy a hóvirág visszatalál gyökeréhez a földbe - vagy elpusztulsz menthetetlenül, korom és hamu piszkában.
Tisztáznod kell a fogalmakat, melyeket összezavartál és egybekevertél az utolsó évszázadok zagyva lázában. Meg kell keressed a gyökerüket, hogy visszatalálj általuk az igazi világba.
Európában születtél, a huszadik század elején. Ez magában véve már annyit jelent, hogy a Nagy Kertész, aki életed palántája fölött rendelkezett, kertjének egy sovány, szélnek kitett sarkába ültetett Téged, ahol fagy, vihar és jégeső között kellett megismerkedned a világgal. És ezáltal azt hiszed most, hogy a világ nem egyéb, mint fagynak, viharnak és jégesőnek egymást követő váltakozása.
Ennek a kis írásnak az a célja, hogy visszavezessen Téged az igazi világhoz. Hogy kézen fogjon, mint testvér a testvért, és sorra mutasson mindent. S megkérjen rá: ne hidd, hogy csúnya és rossz a világ.
A világ szép és különös. Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.
Miért nem? Mert a Világ anyja a Természet, s a természetben az ember nem egyéb, mint egy kis pajkos tréfa. Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj. Mert a gonosz tréfából tövis nő csupán, mely véresre sebez Téged, s elcsúfítja a világot.

/Wass Albert/


Téma: Gyurcsány miniszterelnök akar lenni!
Balambér
2004. augusztus 24. 22:21 | Sorszám: 125
Újhelyi szerintem Horn embere,vagy utóda,esetleg tévednék ?
Balambér
2004. augusztus 24. 22:17 | Sorszám: 124
Ne feledd a mondást,hogy mikor szabad hinni egy komunyistának !

Téma: MSZP-SZDSZ a kettős állampolgárság ellen
Balambér
2004. november 02. 23:00 | Sorszám: 28
Mégis mit vártatok Aczél Gyurka volt szukájától ?

Téma: Csath Magdolna a legnagyobb betyár!
Balambér
2004. október 04. 01:44 | Sorszám: 13
Lehet nálatok ezt olvasásnak nevezik,felénk csak egyszerűen úgy emlegetik az ilyesmit,hogy ha már ott volt,akkor marokra kaptad te is a fekáliát,s el kezdted vele dobálni azokat,akik valamiért nem tetszenek neked!
Balambér
2004. október 01. 22:22 | Sorszám: 1
Hogy oda ne rohanjak !Micsoda világraszóló felfedezést tett,a mi kis modernkori csóró utonálónk,ez a Sobri Jóska !

Áruld már el azt is,hány embernek törted be -lézer fokossal - érte a fcejét,hányat raboltál ki,a bankautomatáddal ?


Téma: Rá kell tudni cuppantani Európa emlőire- mondja Medgyessy
Balambér
2004. augusztus 30. 03:53 | Sorszám: 32
S mi a gond,ha szívás közben jó erősen kapaszkodsz,akkor akár a bika is megáll nekünk !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:54 | Sorszám: 28
Ezek szerint Mea culpa !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:49 | Sorszám: 26
Ám ha mégis igazad lenne,intézkedem a virág küldésről !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:48 | Sorszám: 25
Hááát ? Állítólag Meggyesssyyy ről szól a topik !?
Balambér
2004. augusztus 30. 00:29 | Sorszám: 23
Nem gondoljátok,hogy ideje lenni,"a halottról vagy jót vagy semmit" alkalmazni ?

Téma: Üdvözlet Mallorcáról. Mit válaszoljunk rá ?
Balambér
2004. augusztus 01. 22:49 | Sorszám: 21
Mallorcára nem üzentek semmit ?
Balambér
2004. augusztus 01. 17:03 | Sorszám: 18
Balambér
2004. augusztus 01. 17:02 | Sorszám: 17
Balambér
2004. augusztus 01. 16:59 | Sorszám: 16
Balambér
2004. augusztus 01. 16:57 | Sorszám: 15
Balambér
2004. augusztus 01. 16:55 | Sorszám: 13
Balambér
2004. augusztus 01. 16:50 | Sorszám: 12
Balambér
2004. augusztus 01. 16:48 | Sorszám: 10
Balambér
2004. augusztus 01. 16:44 | Sorszám: 8
Remélhetőleg ez megjelenik.

Balambér
2004. augusztus 01. 16:39 | Sorszám: 7
Én már megszoktam,hogy nálam nem igazán jelenik meg az amit a www.tar.hu-ra tesznek.
Balambér
2004. augusztus 01. 16:05 | Sorszám: 4
Pedig olyan szívhez szólóan írnak.
Balambér
2004. augusztus 01. 16:02 | Sorszám: 2
Sajnos nem akar megjelenni a képeslap.
Balambér
2004. augusztus 01. 16:00 | Sorszám: 1
Balambér
2004. augusztus 01. 15:59 | Sorszám: 0

Téma: A Gondoláról - (máshol)
Balambér
2004. augusztus 13. 15:06 | Sorszám: 85
Valaki dobjon be egy érmet helyettem is.
Balambér
2004. augusztus 11. 22:34 | Sorszám: 18
Akik nem ismerik még,ime PWC-től egy olvasói levél:

Megszállók vagy csokiosztogatók?


Időnkénti olvasója vagyok a Napi Magyarországnak, és örömmel fedeztem fel Bayer Zsolt nevét az Erdélyről szóló, megkapóan szép írások fölött, akinek korábbi írásait is nagy élvezettel olvastam a Népszabadságban, majd egy idő után nem találkoztam a nevével.Legutóbbi írása, a Helyzetjelentés negyven év kommunizmus után (január 21. és 22.) már nem tetszett annyira. A csokoládét osztogató német katona víziója éppen akkora félrevezetés, mint elődje, a negyven éven keresztül csokoládét osztogató szovjet katona sematikus képe. Általában a megszálló hadseregek katonáira nem eme kedves gesztus a jellemző. A német megszállók, akik előbb baráti szövetségeseink voltak, majd barátilag megszálltak minket, abban különböztek a szovjetektől, hogy bár ez utóbbiak előbb szálltak meg minket, csak később lettek a barátaink. Aztán a biztonság kedvéért még egyszer megszálltak minket, hogy a barátságunk még megbonthatatlanabb legyen.Úgy vélem, kár lenne abba a hibába esni, hogy az ilyen szellemű írásokból okuló új generáció esetleg azt gondolja, hogy a Szovjetunió támadta meg a náci Németországot és Magyarországot, s nem fordítva. Ezenkívül volt néhány százezer ember, akinek (ha még élt) a felszabadulást, az életben maradást jelentette a nyilas uralom leverése. Nemcsak a zsidó vallású vagy származású magyar állampolgárok számára, hanem a baloldali nézeteket valló vagy a polgári ellenállást vállaló honfitársunk számára is. Sajnos Bajcsy-Zsilinszky Endre és Radnóti Miklós számára már későn.A magam részéről ugyanúgy sajnálom az élettér, a nyersanyagforrások megszerzése eme sajátos módszerének áldozatául esett német fiatalokat, mint ahogyan a hátukban az NKVD-GPU pribékjeivel "hősi" halálra kényszerített orosz, ukrán fiatalokat is. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy Németország volt a támadó.Magyarország sajnos, ha muszájból is, a támadók oldalán harcolt, és szörnyű árat fizetett érte. E támadás nélkül Sztálin katonái csak turistaként jöhettek volna; ismerve a szovjet útlevélviszonyokat, ez nem lett volna jelentős veszély. Idén feb-ruár 10-én azonban ismét felvonulnak majd Budapest utcáin SS-nyilas egyenruhára emlékeztető viseletben a "kopasz történelemtanárok" a Bayer Zsolt által említett kitörés emlékére.P. S.: Bayer Zsoltnak felrótták sváb származását és lenácizták, aljas módon. Zsidó honfitársainkat származásuk miatt koncentrációs táborokba hurcolták és meggyilkolták, aljas módon. Lengyelországot szövetségeseink megtámadták, és milliószámra gyilkolták a lengyel származású katolikus lengyeleket előbb nyugatról, aztán keletről későbbi szövetségeseink. A kommunista állambiztonsági szervek egész Kelet-Európában, Kínában... Szóval ne folytassuk.Fispán GézaDebrecen

Balambér
2004. augusztus 11. 21:49 | Sorszám: 8
Pedig igaza Bödön kartácsnak.

Kit érdekel itt egy nácizó kommunista őskövület,aki legtöbbször tökrészeg ?


Téma: Népszavazás! Magyar állampolgárságot minden magyarnak! (IV.)
Balambér
2004. november 25. 15:24 | Sorszám: 542
Sepsiszentgyörgy
Gyertyás-fáklyás tüntetés az autonómiáért és a kettős állampolgárságért
[ 2004-11-25 - 12:21:16 ]


A Magyar Polgári Szövetség ma 18 órától gyertyás-fáklyás felvonulást szervez az autonómiáért és a kettős állampolgárságért. Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos-szobor előtt, Kovásznán a központi áruház előtti parkolóban találkoznak a polgárok, akik ily módon is nyomatékosítani kívánják a magyarság e két létfontosságú célkitűzését. Sepsiszentgyörgyön beszédet mond Tulit Attila és Bereczki Kinga képviselőjelölt, s Kovács István unitárius lelkész imája után a gyertyás-fáklyás körmenet megkerüli a város központját. A felvonulás a ’48-as emlékműnél fohásszal zárul. A résztvevők mindkét város elöljárójának levelet adnak át, amelyben felszólítják az autonómia kapcsán kezdeményezett népszavazási határozat meghozatalára.

Háromszék

Balambér
2004. november 25. 02:28 | Sorszám: 531
Ha az esőben testvérünk az ajtón kopogtat, nem kérdezünk tőle semmit: beengedjük. Ezt kell tenni a határon túli testvéreinkkel is, és igennel kell szavazni a december 5-i népszavazáson – mondta Halmos Sándor, a debreceni zsidó hitközség ügyvezető igazgatója a polgári körök debreceni rendezvényén, kedden este.
Balambér
2004. november 25. 01:14 | Sorszám: 526
Igen voksra buzdított a debreceni zsidó hitközség ügyvezetője
2004. november 25. 0:02


Magyar Nemzet - Dombi Margit
Ha az esőben testvérünk az ajtón kopogtat, nem kérdezünk tőle semmit: beengedjük. Ezt kell tenni a határon túli testvéreinkkel is, és igennel kell szavazni a december 5-i népszavazáson – mondta Halmos Sándor, a debreceni zsidó hitközség ügyvezető igazgatója a polgári körök debreceni rendezvényén, kedden este.

Évszázadok óta együtt élnek a Kárpát-medencében magyarok és zsidók, s utóbbiak ugyanúgy hazájuknak érzik Magyarországot, mint az előbbiek – hangoztatta Halmos Sándor, a Zsidó Hittudományi Egyetem docense, a debreceni zsidó hitközség ügyvezető igazgatója. A szónok szerint nem helyes a határon túliak kirekesztése, és amint fogalmazott: ha bebocsátást kérnek, testvéri kötelesség őket beengedni. A meglehetősen nagy tetszést kiváltó mondatok után Halmos Sándor kijelentette: a testvéri szeretet nem különleges érdem, hiszen az természetes dolog, ezért nem érdemel tapsot és ünneplést.

A kettős állampolgárság intézményének elterjedtségét is izraeli példával támasztották alá az est szereplői, akik közül egy idős úr így adta ki a jelszót: Kárpáti magyarok, egyesüljetek! Kerényi Imre elmondta, hogy Rónai Sándor színész barátja, aki az Izraeli Nemzeti Színház egyik alapítója, kettős állampolgár. A rendszerváltás óta mindig hazajön voksolni, és mindig az MDF-re szavaz.

Hende Csaba, a polgári körök koordinátora a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról úgy nyilatkozott: semmi alapja annak a riogatásnak, hogy az útlevél megadásával idejön nyolcszázezer magyar, és elfoglalja az itteniek helyét a kórházakban, sőt, még nyugdíjukat is veszélyezteti. Ha a szocialisták riogatása valóságos veszélyt jelezne, akkor már a 23 millió román munkavállalónak is el kellett volna özönlenie a magyar munkaerőpiacot, ahogyan a 2002-es választáskor a kedvezménytörvény kapcsán az MSZP megjósolta. Hende figyelmeztetett: soha a világon egyetlen olyan nemzeti kormány nem volt, aki a nemzet külföldön élő tagjainak állampolgársága ellen kampányolt volna. Mint mondta, az útlevél megadása Magyarországnak nem kerül semmibe, a határon túliaknak viszont szabad mozgást ajándékoz egész Európában.

Balambér
2004. november 23. 18:01 | Sorszám: 399
Így meg még világosabb.Csak közös célért lehet, közös nyilatkozatot kiadni. Miért támogatta volna más céljait a Fidesz ?
Balambér
2004. november 23. 17:55 | Sorszám: 397
Helyesen:

Az ők csapatában játszanak már évek óta !

Balambér
2004. november 23. 17:44 | Sorszám: 396
Nem csodálom,hogy nem akarnak egy gyékényen árulni a komecsek talpát,stb nyaló Ibolyka Párttal !

Miért nem a libsi harcostársaikkal közösen akar Ibolyka és a korcsmárosúr közös nyilatkozatot kiadni ? Az ők csapatában játszik már évek óta !

Balambér
2004. november 23. 03:18 | Sorszám: 384
Ugyanis nem szeretek veszíteni !
Balambér
2004. november 23. 03:17 | Sorszám: 383
De nem velem !
Balambér
2004. november 23. 03:09 | Sorszám: 381
Én is kíváncsi leszek,milyen választ ad,ha ad egyáltalán !
Balambér
2004. november 23. 02:43 | Sorszám: 379
S a szívedre tudnád venni,hogy tőled kapta a küldetést ?!
Balambér
2004. november 23. 02:40 | Sorszám: 376
Mondani, nem mondtál.

Pedig fog még hazalátogatni,feltételezéseim szerint !

Balambér
2004. november 23. 02:36 | Sorszám: 375
Akkor simét ismétlem önmagam,arról szeretnék véleményt hallani:

"A Boglárkára vissza térve, próbálj onnan kiindulni, hogy a helyzet adott. Itt dolgozik, ez a munkahelye. Mit kellene - e levél után - minimum-maximum tennie, ahhoz hogy - fogalmazzak úgy - nyugodt lelkiismerettel haza mehessen majd, meglátogatni a Váradon élő szüleit, rokonait, ami közben összefuthat volt iskolatársaival is ? "

Balambér
2004. november 23. 02:14 | Sorszám: 371
Persze hogy nem garancia, de fordítva sem igaz, attól hogy TGM egy gazember, még nem minden erdélyi az !

A Boglárkára vissza térve, próbálj onnan kiindulni, hogy a helyzet adott. Itt dolgozik, ez a munkahelye. Mit kellene - e levél után - minimum-maximum tennie, ahhoz hogy - fogalmazzak úgy - nyugodt lelkiismerettel haza mehessen majd, meglátogatni a Váradon élő szüleit, rokonait, ami közben összefuthat volt iskolatársaival is ?

Balambér
2004. november 23. 01:39 | Sorszám: 369
Szerintem ne keverjük bele ebbe az egészbe TGM-et.

Arról is, elég felesleges vitatkozni, hogy kinek hol kezdődik Erdély. S a megtévesztés szándéka sem tőlünk ered. Mi nagyváradiak, vagy Bihar megyeiek közül elég sokan, pontosan tudtuk, hogy Partium- beliek s nem erdélyiek vagyunk, csak éppen az volt a baj, ha ezt valahol kimondtuk, akkor (elég sok helyen) úgy néztek ránk mint a közmondásbeli borjú az új kapura.

Hogy számodra egy erdélyi, vagy nagyváradi születés "nem garancia semmire ", az a te gondod, én azt kérdeztem mit tennél, mit tennétek a leányzó helyében ?

Balambér
2004. november 23. 00:53 | Sorszám: 367
Költői kérdés!

Ti mit tennétek ezek után Boglárka helyébe ?

Balambér
2004. november 23. 00:48 | Sorszám: 366
Kedves László Boglár!
[ 2004-11-22 - 19:21:34 ]



Mi, erdélyiek, a rendszerváltás után sokféle életpályát tudhatunk magunk mögött. Aggódva, de mindig szeretettel gondolunk egyik másik ismerősünkre, osztálytársunkra, iskolatársunkra, ha híreket kapunk róla.
Itt, Nagyváradon is erős visszhangra talált a hír, hogy az új Magyar Kormánynak nagyváradi születésű és neveltetésű kormányszóvivője van.

Magas azon erdélyiek, nagyváradiak száma, akik 1990 után telepedtek ki Magyarországra, ott megélhetést teremtettek, családot alapítottak, megszerezték a magyar állampolgárságot, de román állampolgárságukról nem mondtak le. Fontosnak tartják az itthoniakkal való állandó kapcsolattartást, gyakran hazalátogatnak. Lehet, te is ebben a helyzetben vagy.

Sokan vannak olyanok, akik az itthonmaradást választották, nem kívánnak kitelepülni Magyarországra. Ezek legnagyobb része biztosan élne a szülőföld elhagyása nélkül megszerezhető magyar állampolgárság lehetőségével.

Most, amikor az ország a december ötödikén megtartandó népszavazásra készül, nem mindegy, hogy mi, erdélyiek mit mondunk ebben a fontos kérdésben.

Volt iskolatársaidként azt kérjük tőled, támogasd a népszavazáson adandó IGEN választ és próbáld felhasználni lehetőségeidet, kapcsolataidat, jelenlegi tisztségedet latba vetni azért, hogy ne csak a Magyarországon lakó, de a Kárpát-medence más országaiban élő magyaroknak is adassék meg a magyar állampolgárság viselésének lehetősége.

Sok sikert kívánva további munkádhoz, a nagyváradi Ady Endre gimnáziumbeli osztálytársaid és iskolatársaid.

Nagyvárad, 2004. november 22.

Aláírók:

1. Dr. Asztalos Gabriella
2. Ábrám László
3. Bagoly Zoltán
4. Balla Péter
5. Dr. Bálint Nagy Ildikó
6. Csuzi István
7. Drienyovszky Ferenc
8. Dr. Farkas Antal
9. Fogarassy Éva
10. Gulácsi Zoltán
11. Horber Márta
12. István Zoltán
13. Jakó Emese
14. Kinde-Gálfy Gyöngyvér
15. Kristófi Kristóf
16. Dr. Kristófi Zsófia
17. Kovács Csaba
18. Kovács Ferenc
19. Kovács Tibor
20. Kőrözsi Annamária
21. Lázár István
22. Makai Bölöni András
23. Nagy Jolán
24. Papp Zoltán
25. Papdán József
26. Perecsenyi Attila
27. Péli Árpád
28. Dr. Rácz Gabriella
29. Sárközi Zoltán
30. Szabó Kinga
31. Szeghalmi Attila
32. Szilágyi Zsolt
33. Tache Krisztián
34. Orbán Mihály
35. Orbán Péter
36. Újvárosi Csilla
37. Újvárosi László
38. Vallner Judit
39. Dr. Váradi András
40. Zatykó Gyula

Balambér
2004. november 22. 21:31 | Sorszám: 362
Legyünk őszinték Duraynak Patrubány és MVSZ a nem jó,amióta nem őt választották anno.Tehát a népszavazással az volt a baja,hogy az,az MVSZ-től jött !
Balambér
2004. november 22. 04:26 | Sorszám: 328
Szentmihályi Szabó Péter:

VELÜNK SZAVAZZATOK!

Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!
Itt a fél ország lop, csal. Beteg.
Itt már nem kellenek a gyermekek.
Itt Horn, Pető, Gyurcsány az úr,
Itt mindenki angolul tanul,
Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!

Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország,
Emléketek is gyáván elhazudták,
Itt útlevél nem jár, csak idegennek,
Ha kampányt vezet vagy bölcsen befektet.
Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország!

Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye,
Vígan él Kun Béla, Kádár szelleme,
Itt nem állhat szobra gróf Telekinek,
Pázmánynak, Wassnak, Mindszentynek.
Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye.

Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont,
Itt zászlót a nép Károlyiért bont,
Koccintanak Erdély gyászünnepén,
Itt nincs már magyar hit, munkás remény,
Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont.

Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely,
Magyar szív, ész, kéz itt senkinek se kell,
Nincs itt magyar gyár, talpalatnyi föld,
A reklám és hazugság minden tért betölt.
Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely.

Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna,
Az mind szélsőséges, sovén és irredenta,
Populista, demagóg, ellenforradalmár -
Jaj, emlékeztek? Sok ilyesmi volt már.
Ne gyertek haza! Nincs, ki rátok szavazna.

Vagy gyertek mindannyian! Velünk szavazzatok!
Élők és holtak, látók és vakok,
Ki járni bír, ki élni mer,
Tenger tömegben jöjjön el!
Szavazzatok helyettünk üvöltő igennel,
Gyertek zászlóval, fáklyával, kereszttel,
Gyertek mindannyian, velünk szavazzatok!

S amit nem tudtunk megtenni ötven éve,
Kergessük őket együtt el, örökre, végre!

Balambér
2004. november 22. 03:49 | Sorszám: 325

(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?)

Balambér
2004. november 22. 03:40 | Sorszám: 322
Van is, és büszkén vállalom !

EGY PÁRISI HAJNALON

Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali nap.

Ki vagyok? A gyõzelmes éber,
Aki bevárta, íme, a Napot
S aki napfényes glóriában
Büszkén és egyedül maga ragyog.

Ki vagyok? A Napisten papja,
Ki áldozik az éjszaka torán.
Egy vén harang megkondul. Zúghatsz,
Én pap vagyok, de pogány pap, pogány.

Harangzúgás közt, hajnalfényben
Gyujtom a lángot a máglya alatt,
Táncolnak lelkemben s a máglyán
A sugarak, a napsugarak.

Evoé, szent õsláng, Napisten.
Még alszik itt e cifra rengeteg,
Én vártam, lestem a te jöttöd,
Papod vagyok, bolondod, beteged.

Sápadt vagyok? Piros sugárt rám.
Boldog Ad-üköm pirosabb legény
Volt, ugyebár, mikor papod volt?
Hej, sápadok már ezer éve én.

Szent Napkeletnek mártirja vagyok,
Aki enyhülést Nyugaton keres,
Táltosok átkos sarja talán.
Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess.

Gyûlölöm dancs, keleti fajtám,
Mely, hogy kifáradt, engemet adott,
Ki sápadtan fut Napnyugatra,
Hogy ott imádja Urát, a Napot.

Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.

Keleti vérem, ez a lomha,
Szomjuhozóan issza Nyugatot:
A Napisten legbúsabb papja,
Rég kiszórt, fáradt sugara vagyok.

Egy nóta csal. Rég dalolhatta
Szent Ázsiában szép, vad, barna lány.
Egy illat ûz, csodavirágból
Lehelte tán be egyik õsanyám.

Valami õsi, régi rontás
Száll elõttem s én lehajtom fejem,
Várok valamit. S amit várok,
Nem dicsõség, nem pénz, nem szerelem.

Mit várok? Semmit. Egy asszony
Utamba állt és néha csókot ad:
Sohse látott ez a csókos Páris
Betegebb és szomorúbb csókokat.

Várok. Lesz egy végsõ borzongás,
Napszálltakor jön, el fog jönni, el
S akkor majd hiába ébresztnek
Könnyes csókkal és csókos könnyüvel.

Elmúlik a Napisten papja,
A legfurcsább és a legbetegebb,
Aki fáradt volt, mielõtt élt
S aki még Párisban sem szeretett.

Evoé, szent õsláng, Napisten,
Kihuny a láng, Páris riadva zúg,
Új csatára indul az Élet,
A nagyszerû, a pompás, a hazug.

Én is megyek, kóbor, pogány hõs,
Új, balga Don, modern, bolond lovag,
Ki, mi van is, irtja, kiszórja
Önlelkébõl az áldott álmokat.

Sugaras a fejem s az arcom,
Zúg a harang, megyek lassan tovább:
Megáldozott a dús Párisnak
Kövein a legkoldusabb nomád.

Balambér
2004. november 22. 02:43 | Sorszám: 318
Külömben:

Tekintettel arra, hogy nem tekintünk semmit, s bátran nyilatkozunk arról, amiről nem nyilatkozhatunk, tehát ennél fogva arról van szó, amiről szó sem lehet.

Balambér
2004. november 22. 02:34 | Sorszám: 316
"Az átszabot nyelvüek is magyar emberek,még ha nem is tüzzük a kalap mellé."

Volt szerencsém ismerni a fajtájukat ! Én azért továbbra is azokkal szimpatizálok,akik nem tették ezt.Úgy ahogy Sütő megírta:

Idézet:
Megfordult itt Bethlen, aki Miklós maradt, Bornemisza, aki Péter maradt Szophoklész Élektrá-ját magyarra fordítva és egyebekben is bátran cselekedve, szívében a félelem esztétikájával: „De mint Szent Péter és Jeremiás mondja maga felől: egyfelől féltem, másfelől égett a szívem, és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha a számat fel nem tátottam volna.” Feleim, tapogassátok meg az oldalatokat. Bordáitok közül gennyedő sebek szivárogtatják a lenyelt mondandót.

Faludi aki Ferenc maradt

Bessenyei aki György maradt

Kisfaludy aki Sándor maradt

Batsányi és Fadrusz akik Jánosok maradtak

Barabás aki Miklós maradt

Székely aki Bertalan maradt

Teleki aki Sámuel maradt

Széchenyi, aki István maradt a lelkiismeret legelső moccanásától a téboly néma viharáig. Döbling. Márványtábla. A helyi polgár a szemét mereszti. Wer kann er gewesen sein? Aha, öngyilkos. Szerelem? Annak egyik ősi változata: honszerelem. Érdekes népszokás.


Balambér
2004. november 22. 01:58 | Sorszám: 292
Remélem azért azt tudod,hogy a "lakatus", a "lakatos" románosított változata.Azok használják ezt a nevet,akik Sütő András szavaival élve átszabadták a nyelvüket !
Balambér
2004. november 22. 01:53 | Sorszám: 287
Fibisz ? Ha jól emlékszem ezek az állatok voltak azok,akik furkósbotokkal(baseballütőkkel) járták a templomomat anno !
Balambér
2004. november 22. 01:36 | Sorszám: 276
Adventi döntés
Lukács Csaba
2004. november 22. 0:01


Magyar Nemzet
El tudunk képzelni egy olyan családot, amelyben a ház ura örül, ha gyerekei nem jönnek haza a vasárnapi ebédre? És egy olyan háziasszonyt, aki azért szurkol, hogy ma ne keljen fel a nagymama, mert akkor több hús marad a fazékban? Pedig ilyen lélekcserélő időket élünk most – a család, vagyis a magyar nemzet bizonyos tagjai megpróbálják elfalazni a családtagokat egymástól.


Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan magyar família a jelenlegi országhatárok között, amelynek felmenői, közeli és távoli rokonai között nincs legalább egy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy délvidéki rokon. Gondolkodtunk-e már azon, hogy mit mondunk nekik december ötödike után, ha a többség nemmel szavaz vagy nem megyünk el elegen a voksolásra? Elmagyarázzuk majd nekik, hogy szeretünk ugyan titeket, de mi úgy gondoltuk, sokba kerül a liszt a karácsonyi bejglihez? Hogy ők is sütnek maguknak otthon a saját pénzükből, s asztalukhoz mindig szívesen látnak, az részletkérdés – itt és most a nekünk feltálalt rémálmokat váltottuk mi voksokra. El fogjuk-e tudni magyarázni nekik, hogy a sors különös szeszélye folytán az anyaországot éppen kormányzó két párt harminc-negyven fős elitje a saját, jól felfogott gazdasági-politikai érdekei miatt túszává tette a magyarságot? És mi van akkor, ha szóba hozzák: november negyedikén ezek az emberek az állították, hogy ők elsősorban hazafiak, azután demokraták, és csak azután jön a pártérdek. Mennyire hazafias tett mindezek után a decemberi ötödikei nem, és miben szolgálja a haza és az ország érdekeit? És meg lehet-e nekik hitelesen magyarázni majd, hogy a szocialisták és a liberálisok nem bíztak magukban, vagyis abban, hogy a parlamenti többségük birtokában az igen győzelme esetén majd tudnak olyan törvényt hozni az Országházban, amely „megvédi” az anyaországi polgárokat mindazoktól a rémséges lehetőségektől, amelyekkel most riogatják őket? Mert legyünk őszinték: az igen szavazat után még nem jön el magától a Kánaán, hiszen a parlamentnek kell döntést hoznia a részletekről. Először csak egy elvi kérdésről döntünk, de már most arra kérnek, hogy adjuk fel az elveinket is.

Cselekedni kell, mielőtt nem késő! Sokan gondolják ezt így: soha annyi kétségbeesett telefon, levél, villanyposta és sms-üzenet nem érkezett hozzám (is), mint ezekben a napokban. Csináljunk valamit! – mondják az emberek a nemzet egyesítése iránt érzett óriási felelőséggel és az erős ellenkampány miatti tehetetlen dühvel. Fájdalmas mozgalom, kétségbeesett mozgósítási törekvés indulna, ha valaki élére állna az elkeseredetteknek. De nem várjuk, hogy valaki megfogja a kezünket és elmagyarázza, mi a feladat, amikor a saját közösségünkben, ismeretségi körünkben is tehetünk a cél érdekében.

Beszélgessünk el egymással, szomszédainkkal, baloldali vagy közönyös ismerőseinkkel. Mondjuk el, hogy a nemzet akkor kezdett el fogyatkozni, amikor taktikázni kezdtünk az érzelmeinkkel, beosztottuk ösztöneinket, átállítottuk a biológiai órát. Először csak egykézni kezdtünk vagyonmegőrzési okokból, később felmerült a kicsi vagy kocsi? dilemmája, s ma már a karrier miatt halasztják sokan a gyerek fogantatását mind későbbre és későbbre, hogy aztán sohase születhessen meg. Meglett az eredménye, mert évente egymohácsnyi magyarral vagyunk kevesebben, ezért aztán megengedhetetlen luxus december ötödikén, advent második vasárnapján lemondani további két és fél millió magyarról. Nem számolhatjuk fel önként a megmaradt ősi hozományt, a család megtartó melegét.

Mondjuk el, hogy akik a nemre buzdítanak, igen magányosak a Kárpát-medencében. Sőt még azon is túl, hiszen szinte nincsen olyan magyar szervezet a világon, amely nem írt eddig nyílt levelet a miniszterelnökhöz vagy a szocialista párt elnökéhez, álláspontjuk megváltoztatására kérve őket. A nemre buzdítók szembementek az egyházakkal, az egészségüggyel, a társadalmi szervezetekkel, ellentmondanak a józan észnek és az érzelemnek.

Vállaljuk azt, ha mi is a határon túlról származunk. Beszélgessen el a betegeivel az az ötezer orvos, aki az elmúlt tizenöt évben Erdélyből áttelepült. Mondja el nekik, hogy őt ingyen kapta meg a magyar állam, és könnyen lehet, hogy ha nem jön át, most nem volna háziorvos a faluban. Merjünk beszélni a munkahelyen a határon túl élő rokonokról, mutassunk a kollégáknak fotókat Tamási Áron sírjáról, és emlékeztessük őket a Talpra, magyar!-ra. Meséljük el, ők úgy maradtak meg évtizedeken át egyenes gerincű magyaroknak, hogy konkrét – anyagi és erkölcsi – hátrányuk származott ebből. Mikulás gyanánt ajándékozzunk egy Tamási-, Márai- vagy Kosztolányi-kötetet a kétkedőknek, és mondjuk el nekik, hogy egyesek szerint ez egy román, szlovák, szerb szerző műve. Meséljünk arról, hogy van élet a bankszámlákon és filléreken túl: karácsonykor sem az ajándékozás ténye vagy értéke a lényeg, hanem a gesztus, a szeretet és az összetartozás öröme. Hivatkozzunk arra, hogy érzelem nélkül semmit sem ér az élet: nem tagadjuk meg a nagymamát azért, mert sokba kerül a gyógyszere, és a kamasz fiunkat sem dobjuk ki, ha kinőtte a nemrég vett cipőt.

Advent második vasárnapján szavazunk a saját családunkról is. Ha a nemzet egysége újjászületik decemberben, biztos vagyok benne, hogy tavasszal nem marad el a feltámadás.

Balambér
2004. november 21. 04:32 | Sorszám: 127
MVSZ: újjászülethet a magyarság a kettős állampolgársággal
2004. november 20. 21:10


MNO
A Magyarok Világszövetsége egyhangúlag kiáll a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért indított népszavazás igenje mellett – közölte a szervezet elnöke.

Patrubány Miklós elmondta: azért támogatják a kettős állampolgárságot, mert az a magyarság újjászületését jelenti: „a haldoklás évtizedei után eljött az újjászületés ideje” – mondta.

A Magyarok Világszövetségének délutáni tisztújító küldöttgyűlésén 110 igen és egy nem szavazattal lényegében egyhangúlag döntöttek arról, hogy a következő négy évben újra Patrubány Miklós lesz az 1938-ban Teleki Pál miniszterelnök által alapított szervezet elnöke.

(Klubrádió, InfoRádió)

Balambér
2004. november 21. 02:21 | Sorszám: 118
Tényleg hülyék volnánk?

Meghallgattam november 10-én este egy magyar államtitkár beszélgetését a Duna tévében. A nevét nem tudtam megjegyezni, de nincs is jelentősége. A beszélgetés nagyon tanulságos volt. Kiderült belőle, hogy mi, erdélyiek mindnyájan tökhülyék vagyunk. Legalábbis az államtitkár úr és elvtársai szerint. Eddig is sejtettem, de ilyen világosan még senki nem vágta a szemembe.


Államtitkár úr szerint nekünk halvány fogalmunk sincs arról, hogy mi a saját érdekünk. Értelmetlenül üvöltözünk, követelőzünk, kettős állapolgárságot, meg más hasonló hülyeségeket kívánunk, anélkül hogy tudnók, az nekünk csak árt. Még arra is képtelenek vagyunk, hogy ezt magunk találjuk ki, mi csak szajkózzuk, amit a magyar ellenzék bedumált nekünk.

Hálásan köszönöm ezt a szíves felvilágosítást, de naivságomban mégis lenne néhány valószínűleg szintén értelmetlen megjegyzésem. Szeretném, ha elhinnék odafent, Budapesten, ahova a kutyaugatás nem szokott felhallatszani, hogy nekünk semmi szükségünk nincs arra, hogy felvilágosítsanak a saját vágyainkról és érdekeinkről. Talán mégis maradt annyi eszünk és jogunk, hogy ezeket saját magunk fogalmazzuk és mondjuk meg. Legkevésbbé kérünk felvilágosítást azoktól, akik pár évvel ezelőtt még megbüntették azt a tanárt, aki említést mert tenni a diákjai előtt a puszta létezésünkről. Ha mi úgy tudjuk, hogy éppen olyan magyarok vagyunk, mint a dunántúliak, legalább annyit higgyenek el, hogy ezt a naiv tudatot saját magunk, sőt, ükapáink is úgy tudták, nem kell senki bemagyarázza nekünk. És illetlenül csúnyákat gondolunk, sőt, mondunk is azokra, akik ezt kétségbe akarják vonni. Ez tény.

Hogy mi miért szeretnénk azonos állampolgárságot kapni azokkal, akik a határ másik oldalán élnek, mikor normális európai ember egy magyar állampolgárság ellen kétségbeesetten tiltakozna, az is a mi bajunk. Joguk és hatalmuk nem megadni, de ne akarják bebeszélni nekünk, hogy nekünk nem kell. Bízzák ránk a saját vágyainkat!

Ilyenkor pénzt ígérnek nekünk. Nyugodtan megígérhetik, úgyis tudják, hogy soha nem fogják megadni. Ők is tudják, mi is tudjuk. Azt is tudjuk mindketten, hogy ha a nevezetes magyar GDP teljes összegét beárasztanák Romániába, abból akkor sem lenne nekünk semmi hasznunk,
különösen olyan nem, mint amit most lelkesen ígérgetnek. Vállalkozási lehetőséget ígérnek annak a nyolcszázezer éhező határon túlinak, akikkel most riogatják a magyar szavazókat, abból a pénzből, amiből otthon még a saját iskoláikat sem tudják fenntartani! Minket tartanak annyira hülyének, vagy saját magukat? Kedves államtitkár úr, azért ott még nem tartunk, hogy ezt a maszlagot bevegyük.

De volt a beszélgetésnek egyetlen értelmes mondata is. Az tudniillik, hogy aki elfogadná a magyar állampolgárságot, az pénzt többé nem kaphatna. Na végre, csak kibújik a szeg a zsákból. Hogy is van ez? Tehát aki kéri, és megkapja az állmpolgárságot, az többé még segéllyel sem terheli a magyar államkasszát. Hát akkor mi a kifogás a megadása ellen? Kérjenek meg minket szépen, hogy minél többen kérjük a magyar állampolgárságot, ezzel levették rólunk a gondjukat, nem kell segélyezni minket szegény magyarországi adófizetők keserves filléreiből. Hát ezt a remek alkalmat igazán kár volna elszalasztania a magyar kormánynak! De most akkor hogy is állunk? Mire kell az a bizonyos ötszázötven-milliárd dollár, akarom mondani, forint a nyolcszázezer új állampolgárnak, ha még csak segély sem járna nekik? Ezt tényleg nem értem. Úgy látszik, mégis csak az államtitkár úréknak van igaza a szellemi képességeim megítélésében!

Viszont itt megint van egy alázatos kérésem. Ha két ilyen remek lehetőség között lehet választanom, legyenek szívesek, bízzák rám és a hozzám hasonló naiv alakokra, hogy eldöntsem, mi kell nekem:állampolgárság vagy segély? A döntés gondját és felelősségét szívesen levesszük államtitkár úr és elvtársai válláról.

De nézzük meg most már a további tényeket. Hogy is állunk a nagy veszedelemmel, a nyolcszázezer határontúli beözönlésével?

Először is szögezzük le: mióta Werbőczy jogot adott a jobbágyoknak a szabad költözködésre, még nekünk is jogunk van dönteni abban, hol kívánunk élni. Nagyon kérjük túlnani jóakaróinkat, mind a barátainkat, mind az ellenségeinket, ne akarjanak minket megtanítani, se rákényszeríteni arra, hol van a helyünk. Aki el akarta hagyni a ,,szülőföldjét", az már elhagyta. Vagy vállalta a teméntelen akadályt,megaláztatást, oláhozást stb., és valahogy bekönyörögte magát régi hazájába (gyengébbek kedvéért: Magyarországra), vagy megundorodott tőle, és inkább szétszéledt a nagyvilágban. (Különben megint gyenge az elmém, nem értem, miért inkább szülőföldje a nagyváradi magyarnak Bukarest, mint Debrecen, vagy a székelynek Temesvár, mint Szeged? Az erdélyi magyaroknak legalább a hatvan százaléka nem ott él, ahol az apja született, tehát elhagyta a szülőföldjét. Mi úgy tudjuk, szülőföldünk a Kárpát-medence. Tényleg hülyék vagyunk?) Aki itt maradt, az vagy szerzett életlehetőséget magának, vagy már annyira tehetetlen (sajnos, nagyon sokan vannak!), hogy ezután sem fogja vállalni az átköltözés kálváriáját.

De ha valaki mégis átköltözik, akár az új állampolgársággal, akár anélkül, az viszi a maga szakmáját, tudását, végzettségét. Magyarországon egy átlagos diploma kb. húszmillió forintba kerül. Tessék azt is kiszámítani, mennyi lenne ez, ha nyolcszázezren átköltöznénk. Megmondom: 16 000 000 000 000, azaz tizenhatezermilliárd. Ha csak százan vinnék át a diplomájukat, az is kétmilliárd forint. Ezt minden átköltöző ingyen ajándékozza a magyar államnak. Ezt bizony még a barátaink is el szokták felejteni.

Magyarországon is csak annak járnak a jogosultságok, akinek ott igazolt munkahelye van. Anélkül sem nyugdíjjogosultság, sem ingyenes kórházi kezelésre való jog stb., stb. nem jár. Miért járna tehát
nekünk, ha itthon megkapjuk az állampolgárságot?

Állást a magyar állam senkinek nem ad. A cégek adnak, akinek akarnak. A nevezetes Sötét család minden nagy felhajtás ellenére jó ideig nem kapott semmit. Miért kapnánk mi többet, ha átkérezkedünk?

Az egész kérdés különben is csak formai. Románia két-három év alatt bekerül Európába. Akkor minden itteni lakos úgy megy át a határon, úgy vállal ott állást, munkát, ahogy neki jólesik. Ettől a két-három évtől félnek államtitkár úrék? Szlovákiából már ma is úgy mehet át akárki Magyarországra. Úgy tudom, nagyon szívesen fogadják őket a dunántúli gyárakban. Megkapnak tehát mindent, munkát, jogot, európai útlevelet, mégis óhajtják a magyar állampolgárságot, pedig abból nekik semmi
anyagi hasznuk nem származik. Ugyanbiza miért?

Ennek az okát államtitkár úr és elvtársai soha nem fogják megérteni, talán éppen azért nem, mert olyan nagyon okosak, azért nem érthetnek meg minket, gyengeelméjűeket. Azért, mert az nekünk kell. Haszon nélkül, segély nélkül, megvetve, kiröhögve, kell nekünk. Mert magyarok vagyunk.

Úgy látszik, igaza van államtitkár úrnak. Tényleg hülyék vagyunk.

Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tiszteletbeli elnöke

Balambér
2004. november 21. 00:57 | Sorszám: 101
„Második Trianon” – Erdélyből nézve
[ 2004-11-19 - 05:54:16 ]




Olvasom az Erdélyben megjelenő magyar nyelvű napilapban, a Krónikában, hogy a kettős állampolgárság megadása újabb Trianonhoz vezetne. „Második Trianontól fél az MSZP”.

Szeretném előrebocsátani, nem vagyok jogász, de érző és gondolkodó embernek tartom magam. Nem vagyok magyar állampolgár, de még (!) magyarul beszélek Erdélyben, ami már nem Magyarország. Fiaim (egy jövő magyar nemzedék?) is még (!) magyarul éneklik a népdalt Marosvásárhelyen, ahol nyolcvannégy év után leváltották az utolsó magyar iskolaigazgatót, mert magyar és nem hithű RMDSZ-es.

Innen „még Európa” legkeletibb részéből, az egykori székely székből nem szólhatok bele az engem és családomat, szomszédomat és ellenfelemet érintő népszavazásba, de – gondolom – érzésem és véleményem azért lehet. Innen nézve a megnevezés sem igazán találó: én nem is kettős állampolgárságot óhajtok, hanem magyar állampolgárságot, és ha ötvenkét éves koromig nem akartam elmenni Erdélyből az egyetlen román állampolgárságommal, akkor a mellécsatolt magyar állampolgárságommal még úgysem szeretném itthagyni szülőföldemet. Román állampolgárként a magyar múltat védtem Erdélyben, magyar állampolgárként a magyar jövőt építettem ugyanitt. És én ezt nem szeretném feladni.

A szóban forgó írás szerint a magyarországi szabad demokraták vezetői arra biztatják a magyarokat, hogy nemmel szavazzanak. Csodálkozom egy kicsit azokon a felelős, megválasztott vezetőkön, miért is félnek attól, ha majd nemcsak vallja, hanem igazolja is 13 millió magyar a Kárpát-medencében magyar identitását. Könnyű Hiller Istvánnak Erdélyben, szülőhazámban Iosif vagyok, mert csak román állampolgárságom van. Könnyű Lendvai Ildikónak Budapesten ellenem biztatni a magyarországi magyar szavazót, mert neki nem válaszolnak így a szomszédai: román kenyeret eszel, beszélj románul. Könnyű Kuncze Gábornak Budapesten elriasztani a magyarországiakat az igen szavazattól, de az ő gyermekeit nem pofozzák meg és nem alázzák meg csak azért, mert magyarként magyarul beszélnek az utcán.

Kedves magyarországi magyarok!

Nem hiszek a felméréseknek, mert azok legtöbb esetben a megbízóik vágyát igazolják. Nem hiszem el, hogy a 18 és 35 év közötti erdélyi magyarok egyharmada magyar állampolgársággal a zsebében kivándorolna Magyarországra, de tudom, hogy 2004-ben a Marosvásárhelyen végzett magyar orvosok és gyógyszerészek 70 százaléka már elment Magyarországra, csak román állampolgárként. Nem hiszem el, hogy az erdélyi magyarok bevándorlása roppantaná össze az anyaország gazdasági életét, de tudom, hogy két évvel ezelőtt a Székelyudvarhelyi Nővérképző összes végzettje áttelepedett Magyarországra kettős vagy magyar állampolgárság nélkül.

A határ keleti oldaláról nézve úgy látszik, hogy az első – és hiszem, hogy az egyetlen – Trianon alkalmával éppen elszakítottak minket egymástól. Negyven éven át vízummal látogattam meg abaújszántói kollégámat, habár mindketten magyarul álmodtunk. Trianon után, Budapesttől 500 kilométerre keletre, ezeréves Erdélyhonban úgy érezzük, hogy a kettős vagy magyar állampolgárság nem elszakít, hanem közelebb hoz egymáshoz. Felelős politikusaink itt is, ott is arra hivatkoznak, hogy mindez a kettős vagy magyar állampolgárság úgyis érvényét veszíti 2007-ben, amikor Románia is az EU tagja lesz.

Kedves magyar politikusok, miért sajnálják tőlem, 1956 miatt megbélyegzett feleségemtől és Koppány, Ajtony, Tétény nevű fiaimtól azt a szűk két évre szóló kicsiny iratot, hogy Erdélyben is magyar polgárok lehessünk? Van egy zöld borítójú magyarigazolványom, minden utazás alkalmával odateszem az útlevelem mellé, de még senkinek nem mutattam meg Magyarországon, mégis azzal utazom, hogy „befelé” igazolhassam: magyar vagyok.

Anyai nagyapámnak az fájt 1920-ban, hogy a nagyhatalmak választották el unokatestvéreitől és barátaitól – örökre. Nekem az fáj, hogy 2004-ben egy kis hatalom rémisztget további elszakadásokkal. Ha úgyis Erdélyben maradok, akkor miért is fáj a kettős állampolgárság megadásának vagy meg nem adásának kérdése? Azért, mert itt Erdélyben sajnálom azt a magyart, magyar állampolgárt, aki még a harmadik évezredben is pártpolitikai beintések alapján dönti el, hogy igen vagy nem. Felnőhetne már egy magyarországi nemzedék, amely szabadon mer és tud dönteni magyar kérdésben.

Én közben itt maradok Marosvásárhelyen az itt született gyermekeket megkeresztelni, biztatni és nevelni, halottainkat eltemetni és emlékeiket ápolni. Faragjuk tovább kopjafáinkat, állítjuk a székely kapukat, javítjuk középkori templomainkat. Ha igennel szavaznak, akkor 13 millióan leszünk, ha nemmel szavaznak, akkor is maradunk másfél millióan itt, Erdélyben, legfeljebb újból felkapjuk fejünket a Nyugati pályaudvaron, mikor lerománoznak, és ökölbe szorított kézzel, befelé hulló könnyekkel visszaindulunk a Romániához csatolt Erdélybe – élni és meghalni.

Ötvös József, Magyar Nemzet

Balambér
2004. november 20. 21:34 | Sorszám: 87
Ez a hozzászólás viszont megér egg újrafelhozatalt !

Megint vesztesek?
[ 2004-11-19 - 07:55:07 ]

Folyik az anyaországi politikai pártok között a birkózás a hatalomért. Helyesebben: most a választópolgárok megnyeréséért. Bár megvan a saját véleményem, mégsem szólnék bele a sárdobálásba, ha nem a mi, a határokon túl rekedtek bőrére menne ki a játék. Mint az elmúlt több mint fél évszázadban annyiszor!

Nem óhajtok történelmi áttekintést nyújtani kisebbségi sorsunk 85 esztendős alakulásáról, csak a fiatalabb generáció tagjainak említeném fel annak néhány utóbbi mozzanatát. A második világháború utáni békekötéskor a román és magyar kommunista küldöttség úgy írta alá a versailles-i okmányokat, hogy abban egyetlen szót sem pazarolt az erdélyi (akkor még) több mint kétmilliós magyarságra. Aztán 1958-ban Kádár János marosvásárhelyi látogatásakor úgy beszélt, majd 1977-ben Nagyváradon is úgy tárgyalt rólunk a román pártfőtitkárral, mintha csupán egy néhány ezres magyarul beszélő csoportról lenne szó.

És az utóbb közzétett viszszaemlékezésekből tudjuk, hogy miként oktatta ki a román diktátor a proletár nemzetköziségből Grósz Károlyt éppen Aradon úgy, hogy a tárgyalások során Ceausescu egyszerűen leseperte az asztalról a magyar kisebbség kérdését. Pedig mennyi reményt fűztünk ahhoz a találkozóhoz mi, itteni magyarok!

S most, alig néhány éve, a szocialistának nevezett utódpárt elnöke 23 millió román vendégmunkással riogatta a magyar választópolgárokat, amikor a státustörvény alkalmazásáról volt szó. Békésen meg is egyezett a két kormány, hogy a törvény kivesézett változatát fogadtatják el a magyar parlamenttel. A megcsonkított törvénnyel ismét csak a határon túliak lettek a vesztesek.

És most ismét félve gondolunk a december 5-i magyar népszavazás esetleges eredményére. Mert ezúttal is a mi bőrünket viszi vásárra az a párt, amely azt javasolja választóinak, hogy a népszavazáskor nemmel szavazzanak a kettős állampolgárságra.

Három esztendő alatt immár másodszor velünk, a határon túli magyarsággal riogatják az anyaországi választókat a hatalmon lévő koalíciós pártok vezetői. Mivel is? Hogy túlontúl megterhelnénk a magyar költségvetést. Meg talán azzal is, hogy elvesszük a magyar munkás kenyerét. Netalán azzal is, hogy betegen majd bemegyünk egy orvoshoz olyan nyelven elpanaszolni nyavalyánkat, amit sok itteni doktor nem ért meg.

Bevallom: nagyon fáj, amikor hallom azoknak a magyar politikusoknak (szánalmas) magyarázkodását, hogy az anyaországiak miért mondjanak nemet a kettős állampolgárságra. Nyilvánvaló, hogy számukra mi csak egy statisztikai adat vagyunk. Nekik úgy kellünk, mint púp a hátukra. És mi vagyunk a madárijesztő, amit a választások, szavazások idején ki lehet húzni a naftalinból, s azzal (még mindig) meg lehet riasztani a magyar választópolgárt.

Ezért félek, hogy december 5-én ezúttal is a határon túli magyarok lesznek a nagy vesztesek.

Ujj János, Nyugati Jelen

Balambér
2004. november 20. 21:28 | Sorszám: 85
Ezt tárgyald meg Nyam Nyam-al.Nekem ez a véleményem,s minimum nemzeti elvárásom !Nem érdekel a családi bussiness !
Balambér
2004. november 20. 21:16 | Sorszám: 81
díjjazni = díjazni
Balambér
2004. november 20. 21:13 | Sorszám: 78
Köszönöm a jelzőket,remélem a moderátor is díjjazni fogja majd.

Én csak arra kérnélek,hogy nyugodtan bízd rám,hogy kit tartsak(magyar)embernek !

Balambér
2004. november 20. 21:07 | Sorszám: 76
Olvasd el mit írt !

Egy kalap ...-t sem ér az igen szavazata annak,aki nem a magyarságért, hanem a nagyapjáért szavaz igennel !

Már ebből is családi vállalkozást akar csinálni a szoclib banda ?

Balambér
2004. november 20. 20:18 | Sorszám: 69
Számomra a nemzeti minimum az,ha valaki nem a nagyapjáért,hanem azért szavaz igennel,mert nem a kádári-pitecantropusz elanyagiasodott,elaljasodott önzésével hanem magyarságával,a nemzet összetartozásával méri magát.

Ettől még lehetne baloldali,csak éppen embernek, s magyarnak kellene maradnia. S aki nemmel szavaz most, az nem az !

Balambér
2004. november 20. 18:48 | Sorszám: 62
Sajnos én,nem vagyok olyan optimista mint te !Meggyőződésem szerint a ballib elvtársak csak azért járnak jobboldali fórumokra,hogy berondítsanak oda.(nem akartam a másik nyilvánvalóbb szót használni,de nézd meg a hozzászólását !)
A névválasztást pedig miért ne lehetne szóvátenni ? Különösen ha éppen alkalmat adnak rá ? Ragoztam én már a Bödön szavunkat is !

Bónuszként meg egy Vasárnapi Újság cikk:

A kórház-privatizációval még inkább kettészakadna a társadalom?
Elhangzott: 2004. november 14-én
2004. november 15., hétfő 12:29
160 olvasás

A magántőke az egészségügyben is csak akkor fejleszt, ha érdeke fűződik hozzá, mondja Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum koordinációs bizottságának vezetője. Márpedig – teszi hozzá –, a profitorientált egészségügy a lehető legköltségesebb és a népegészségügy érdekeit legkevésbé szolgáló megoldás, ez Ferge Zsuzsa akadémikus, szegénységkutató véleménye is.

A kórház-privatizációról szóló ügydöntő népszavazás közeledtével aktivizálódnak az egészségügyhöz kötődő szakmai és érdekvédelmi szervezetek.

Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke:– Azt gondolom, hogy a WHO, a Világ Egészségügyi Szervezet egészségügyi privatizációra vonatkozó kategóriáival kellene élnünk, van forprofit, van nonprofit és van önfoglalkoztató típusú privatizáció. Ezek közül az utóbbi valósult meg az alapellátásban, a háziorvosi ellátásban, fogorvosi ellátásban, valamint a gyógyszerész társadalomban, a gyógyszertárak működtetése területén. Ezeken a helyeken kollégáink önfoglalkoztatóként, egzisztencia vállalkozóként dolgoznak és nem nevezhető forprofit cégnek, nem nevezhető forprofit gazdasági vállalkozásnak az, ami az alapellátásban folyik. A másik a nonprofit forma. A nonprofit forma a közhasznú társasági forma nagyobb gazdasági mozgásteret biztosítana a kórházaknak, rendelőintézeteknek, itt nem erről van szó jelenleg a kórháztörvény kapcsán. A kórháztörvény kifejezetten a forprofit vállalkozások térnyerését tenné lehetővé és reméljük, hogy nem tud megvalósulni, mert forprofit privatizációra semmi szükség nincs a magyar egészségügyben, sőt kifejezetten káros a szakmai színvonalra.

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum Koordinációs Bizottságának vezetője:– A privatizálásban érdekeltek azzal érvelnek a népszavazással szemben, hogy állami erőforrások híján csak a magántőke képes a fejlesztésre. Mi úgy látjuk, hogy a magántőke csak akkor fejleszt, ha érdeke fűződik hozzá, vagyis kellő nyereséghez jut. Az eddiginél lényegesen magasabb járulékot kell fizetnünk, hogyha magánkézbe kerülnének a rendelőintézetek és a kórházak. Meginogna a szolidaritáson alapuló társadalombiztosítási rendszer. Elmélyülne a társadalom kettészakadása egészségi alapon. A profitorientált egészségügy a lehető legköltségesebb és a népegészségügy érdekeit a legkevésbé szolgáló megoldás. Ezt Ferge Zsuzsa akadémikus állapította meg egy évvel ezelőtt, az első magyar szociális fórum tanácskozásán. Azzal is érvelnek a kormánypártok és a privatizálásban érdekeltek, hogy a hálapénz rendszert csak a kórházak magánkézbe juttatásával lehet kiküszöbölni. Viszont azt állítjuk, hogy a hálapénz rendszer az orvosok és az ápolók mostoha anyagi körülményeinek a következménye, kiküszöbölése pedig európai bérfelzárkóztatással érhető el. Azzal is érvelnek, hogy a kórházak privatizálását lehetővé tévő törvény már nem is létezik, a népszavazás tehát okafogyottá vált. Ezzel szemben tény, hogy ezt a törvényt mindössze formai okokból küldték vissza az Országgyűlésnek, nevezetesen a köztársasági elnök. A Parlament bármikor újra napirendre tűzhetné, hogyha a mostani népszavazás eredménytelennek bizonyulna és nem az igen győzne és a Parlament a formai kifogások kiküszöbölésével törvényerőre emelhetné a privatizálást. A kórház-privatizáció viszont lekerülne a napirendről és az új kormány is kénytelen volna kiiktatni programjából azt a kitételt, hogy a következő két évben nem foglalkozik vele, utána majd viszont visszatér az egészségügy átfogó reformjára, ha a népszavazáson az igen szavazatok többségbe kerülnének és legalább kétmillió-százezer igen szavazat összegyűlne. Azzal is érvelnek a privatizálás támogatók, hogy az Európai Unió alkotmánytervezete lehetővé teszi a közszolgáltatás piacosítását, beleértve az egészségügyet is és hogy az Európai Unió alkotmánya erősebb lesz a magyar jognál. Mi erre azzal válaszolunk, hogy az Európai Unió nem hagyhatja figyelmen kívül a népakaratot. Európa szerte megkülönböztetett figyelemmel kísérik a magyarországi kórház-privatizációs népszavazást, számtalan szolidaritási nyilatkozatot kaptunk már eddig is, az egészségügy privatizálására irányuló törekvés az Európai Unió valamennyi országában társadalmi ellenállásba ütközik. Mi úgy gondoljuk, hogyha erre való hivatkozással próbálják megtorpedózni a népszavazást, akkor ez vissza fog ütni, hiszen figyelmen kívül hagynák az emberek akaratát.

December 5-én két népszavazás lesz egy időben, az egyik a kórház-privatizációról, a másik a kettős állampolgárságról. Sokak véleménye szerint elhibázott dolog ezt a kettőt közös íveken közrebocsátani. Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnökének erről egészen más a véleménye:– Minden fontos kérdésnek, ami az egész népesség életét befolyásolja, van egészségügyi vonatkozása is. Az erkölcsi válság egészségügyi hatásai között említhetjük a szégyenérzeten, vagy becsapottságon, reményvesztettségen alapuló tömeges depressziót, ez az utóbbi ugye a határon túl merülhet fel elsősorban és itt is, gondoljunk vissza arra, hogy a legtöbb betegség lelki alapú és a depresszió az az utóbbi időszakban a legnagyobb problémája az úgynevezett civilizált világnak. Csak gondoljunk bele, hogy majdnem minden betegség valamilyen szinten lelki hátterű. Én nagyon-nagyon kérdésesnek érzem, hogy lehet-e érdemben érvelni az ellen, hogy a külföldi magyar honpolgároknak ne adjuk meg az állampolgárságot. Ez mindenképpen lelkiismereti válságot okoz az itteniek között, a határon túliak között pedig még súlyosabb válságot okozhat. Úgy fogják értékelni ezt a dolgot, mintha az itteni, az anyaország népessége lemondott róluk, nem tart igényt rájuk, hogy tízmillió lemond másik ötmilliónak a jogáról, nem tartja őket magyarnak. Hogy mi erősítjük meg a trianoni békediktátumot, hogy amikor végre olyan a nemzetközi politikai helyzet, talán másfél éve van reális lehetősége annak, hogy megadjuk nekik ezt a komoly védelmet okozó állampolgárságot, akkor megtagadjuk tőlük. Ez egyszerűen feldolgozhatatlan, és Európa utolsó népei közé süllyednénk ezzel.

Bordás Ákos összeállítása nyomán

Balambér
2004. november 20. 18:30 | Sorszám: 58
Megint vesztesek?
[ 2004-11-19 - 07:55:07 ]




Folyik az anyaországi politikai pártok között a birkózás a hatalomért. Helyesebben: most a választópolgárok megnyeréséért. Bár megvan a saját véleményem, mégsem szólnék bele a sárdobálásba, ha nem a mi, a határokon túl rekedtek bőrére menne ki a játék. Mint az elmúlt több mint fél évszázadban annyiszor!

Nem óhajtok történelmi áttekintést nyújtani kisebbségi sorsunk 85 esztendős alakulásáról, csak a fiatalabb generáció tagjainak említeném fel annak néhány utóbbi mozzanatát. A második világháború utáni békekötéskor a román és magyar kommunista küldöttség úgy írta alá a versailles-i okmányokat, hogy abban egyetlen szót sem pazarolt az erdélyi (akkor még) több mint kétmilliós magyarságra. Aztán 1958-ban Kádár János marosvásárhelyi látogatásakor úgy beszélt, majd 1977-ben Nagyváradon is úgy tárgyalt rólunk a román pártfőtitkárral, mintha csupán egy néhány ezres magyarul beszélő csoportról lenne szó.

És az utóbb közzétett viszszaemlékezésekből tudjuk, hogy miként oktatta ki a román diktátor a proletár nemzetköziségből Grósz Károlyt éppen Aradon úgy, hogy a tárgyalások során Ceausescu egyszerűen leseperte az asztalról a magyar kisebbség kérdését. Pedig mennyi reményt fűztünk ahhoz a találkozóhoz mi, itteni magyarok!

S most, alig néhány éve, a szocialistának nevezett utódpárt elnöke 23 millió román vendégmunkással riogatta a magyar választópolgárokat, amikor a státustörvény alkalmazásáról volt szó. Békésen meg is egyezett a két kormány, hogy a törvény kivesézett változatát fogadtatják el a magyar parlamenttel. A megcsonkított törvénnyel ismét csak a határon túliak lettek a vesztesek.

És most ismét félve gondolunk a december 5-i magyar népszavazás esetleges eredményére. Mert ezúttal is a mi bőrünket viszi vásárra az a párt, amely azt javasolja választóinak, hogy a népszavazáskor nemmel szavazzanak a kettős állampolgárságra.

Három esztendő alatt immár másodszor velünk, a határon túli magyarsággal riogatják az anyaországi választókat a hatalmon lévő koalíciós pártok vezetői. Mivel is? Hogy túlontúl megterhelnénk a magyar költségvetést. Meg talán azzal is, hogy elvesszük a magyar munkás kenyerét. Netalán azzal is, hogy betegen majd bemegyünk egy orvoshoz olyan nyelven elpanaszolni nyavalyánkat, amit sok itteni doktor nem ért meg.

Bevallom: nagyon fáj, amikor hallom azoknak a magyar politikusoknak (szánalmas) magyarázkodását, hogy az anyaországiak miért mondjanak nemet a kettős állampolgárságra. Nyilvánvaló, hogy számukra mi csak egy statisztikai adat vagyunk. Nekik úgy kellünk, mint púp a hátukra. És mi vagyunk a madárijesztő, amit a választások, szavazások idején ki lehet húzni a naftalinból, s azzal (még mindig) meg lehet riasztani a magyar választópolgárt.

Ezért félek, hogy december 5-én ezúttal is a határon túli magyarok lesznek a nagy vesztesek.

Ujj János, Nyugati Jelen

Balambér
2004. november 20. 18:08 | Sorszám: 56
A hozzászólásaidat olvasva,azt kellene mondjam,hogy hazudsz ! Persze a szavazás titkos,bizonyítani úgy sem lehet,tehát kár tovább ragozni.

Egy dologról feledkeztél meg,szutyokocskám,lehet a sorok között is olvasni ! Ja persze,vannak olyanok is, akik az ellentmondást még két egymásutáni hozzászólásukban sem veszik észre.(lásd a neked írt 53-as választ)

Egyébbként gratula a névválasztáshoz.A módszereidre vall,telitalálat volt !

Balambér
2004. november 20. 17:54 | Sorszám: 54
Nem gondoljátok,hogy túl sok időt töltetek ezzel a kádáro-pithecus-szal ? Aki pénzbe, kilóra méri a magyarságot,aki nemmel szavaz majd,az senkiházi,és sehonnai.Hagyjátok inkább hadd főjön a szutykában. Kifejező nevet választott magának.

Szutyok = ragadós nedves piszok !


Téma: Győztek a makacs tények, megkövették Dávid Ibolyát
Balambér
2004. október 22. 16:03 | Sorszám: 4
Az lenne a legjobb, ha soha többet nem írnának erről viszkető valagú perszónáról !

Téma: Álljunk ki Zuschlag mellett!
Balambér
2004. október 18. 01:09 | Sorszám: 116
Nem szoktam a kommunisták, - sőt még a hajdani Aczél György oly keményen kipróbált - ágyasaiért sem aggódni,csak az idióta mellveregetős nagyképűeskedést, nem bírom.

De azért nagyon szívesem látnám,ha a hőzöngésen kívűl, valami eredményt is tudtok produkálni ebből !

Sajnos a hazudozó kommunista - vagy ha akarod nevezd szocialistának - képviselőkön kívűl,én a nagy pofájú semmit sem produkáló,senkinek sem jó,senkinek sem ártó, önnöm mellét veregető nagyszájúakat sem szeretem.

Balambér
2004. október 18. 00:45 | Sorszám: 114
A népi Kínában ezt ezerszer profeszinálisabban csinálták anno.

Kiadták a lakosságnak,hogy naponta mindenkinek,hány verebet kell megfognia.S azok a párt parancsára meg is fogták,el is pusztították őket.

Pár éven belül,le is ették a hernyók szinte az összes fa leveleit.Akkor jöttek rá,hogy a veréb is jó valamire !

Balambér
2004. október 18. 00:38 | Sorszám: 112
Írtam már: Kár verébre ágyúval lövöldözni tartják !
Balambér
2004. október 17. 23:36 | Sorszám: 110
Duhaj kedvek Eldorádója ... !
Balambér
2004. október 17. 23:36 | Sorszám: 109
Duhaj kedvek Eldorádója ... !
Balambér
2004. október 17. 23:34 | Sorszám: 108
Az életben tucatszám akadnak morbidabbnál morbidabb idétlen viccek, bemondások. Senkit sem érdekel az ilyesmi.

Kár verébre ágyúval lövöldözni tartják !
De ha valakinek,vagy valakiknek ez örömöt okot,felőlem...

Balambér
2004. október 17. 23:24 | Sorszám: 107
Ezt elfogadom.
Balambér
2004. október 17. 19:44 | Sorszám: 87
Így van,ahogyan írod !
Balambér
2004. október 17. 19:09 | Sorszám: 84
Zsoldosok mindig és minderre akadnak,csak meg kell fizetni őket ! Emlékezz csak Romániára,- bár te még akkor gyertek voltál! - ameddig Csau megtudta fizetni őket "pisssz" sem volt az országban,amikor később már csak a szekusoknak tudott kiemelt fizetést nyújtani,s a katonáknak nem,akkor rövidesen eljött a diktatúrája vége !
Balambér
2004. október 17. 19:05 | Sorszám: 83
Ne haragudj,de az a párt,aki lehülyézi,az ország népét,az nem sokra viszi. Feltehetőleg,ez csak a te meg még egy két a "heves Don"-ban uszkáló ember véleménye csak,mert különben még néha -néha,elvétve sem nyer választást a jobb oldal ezek hangoztatásával !
Balambér
2004. október 17. 18:29 | Sorszám: 80
"Olyat meg ne mondjál, hogy nem lehet ezektől megszabadulni, mert igen sokan dolgoznak ezért."

Nem akarlak megsérteni,sem téged sem másokat,mert végső soron szép az elhatározás,de remélem tudtok róla,hogy a helyzet ma jóval rosszabb,mint 15 évvel ezelőtt volt,és sokkal-sokkal rosszabb,mint szinte egy hónappal ezelőtt volt ! Szerintem rövidesen beáll a diktatúra !

Sajnos ismét aktuális lesz az általam már párszor(fejből) idézett Horváth Imre versecske:

"Zölden fújt le a szél
Fáról egy levelet.
Szegény levél
Holtig reménykedett."

Balambér
2004. október 17. 18:02 | Sorszám: 74
Igazad is van,meg nem is,viszont ha mindenki csak folytatja,akkor soha sem lesz vége.

Ettől a ganétól sajnos sehogyan sem lehet még jó pár évtizedig megszabadúlni, szar vissza dobálással meg egyáltalán.

Balambér
2004. október 17. 17:56 | Sorszám: 68
Nem tudom hallottál e arról a nagy harcról,ami itt Amerikában egyesek Hófehérke ellen indítottak,bízva benne,hogy átváltoztathatják a nevét Hófekete-kére !
Balambér
2004. október 17. 17:46 | Sorszám: 64
Ismerős a hozzáállás,M.O akkor is lenne antiszemitizmus, ha sehol sem lenne található a nyoma,akkor azt hangsúlyoznák ki,hogy titokban van az.

Mellesleg ilyen honlapot,honlapokat az,azok is szerkeszthetnek,akiknek az az érdeke,hogy bizonyítsák van antiszemitizmus.

Ha igazán bizonyítani akarsz, akkor esteket idézz,amikor valakinek esetleg meghúzták a pájeszét,vagy belekötöttek, leszidták,stb az utcán, munkahelyén.

Balambér
2004. október 17. 17:38 | Sorszám: 62
S ha "ők" úgy csinálnák,attól még miért kell nekünk is úgy csinálni ? Ha átveszed a módszereiket,akkor talán érdemesebb volna átíratkozni az egész pártnak az MSZP-be.

Akik e kis üresfejű senkik fejét követelik,megfeledkeznek arról, hogy holnap holnapután más sokkal ártatlanabb emberek vesztét célozzák,azzal a magyarázattal,hogy ha mi (balosok)annak idején tiszták tudtunk maradni,ki dobtuk sorainkból a szemetet,akkor tegyétek tis is azt(jobbosok).

Egy rádió vagy tévés riportert bemondót sem rugnak ki azért mert bakizott,csakha sorozatba teszi.

Nem kell a bpolhából elefántot csinálni.Csak azt és azokat kell büntetni,büntetésüket kérni, akik valóban vétettek,vétséget követtek el.


Téma: Csalódtunk Orbán beszédében
Balambér
2004. augusztus 24. 21:51 | Sorszám: 147
Úgy látszik, Ditke nem tudja,vagy elfeledte azt,hogy ezekről a "szocionisták"-ról csak akkor szabad elhinni azt, hogy kimúltak,amikor már háromszor be is vettették azt az ős-temetőt,ahová temették őket !
Balambér
2004. augusztus 24. 20:51 | Sorszám: 140
Az már régen tudott dolog, hogy Makovecz a rendszerváltás híve,mások meg csak a kormányváltásé !

Téma: Medgyessy háziőrizetben ???
Balambér
2004. szeptember 01. 02:27 | Sorszám: 6
Vagy tényleg háziőrizetben van !
Balambér
2004. szeptember 01. 01:58 | Sorszám: 3
Idézet:
Medgyessy Péterről azóta se kép, se hang nem érkezett hírként.

Engem ez döbbent meg.Vajon erre is képesek ezek ?

Balambér
2004. szeptember 01. 01:36 | Sorszám: 0
Nem akarok vészbagoly lenni,de van egy nagyon-nagyon megdöbbentő feltételezés,az alábbi cikkben.Hallottatok-e valamit róla ?

Melbourne 2004. augusztus 30.

Hétfőn délelőtt 10 óra 55 perckor szállt le Ferihegyen az aranygép, amelyen Athénból hazaérkeztek olimpiai bajnokaink. A repülőtéren hatalmas tömeg várta a sportolókat: elsőként Vörös Zsuzsa, a női öttusa aranyérmese köszöntötte a gép ajtajából a tömeget.
A Népstadionban kialakított csarnokban ezer szurkoló találkozott versenyzőinkkel. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nagy sikerként említette, hogy a világ 13. legerősebb sportnemzete vagyunk. Hivatalosan 8 aranyérmet nyertünk.
A sportvezető szólt a doppingbotrányról is. Mint ismeretes, a két aranyéremmel, és a további érmekkel, illetve helyezésekkel, amelyektől hazánkat megfosztották, Magyarország a 9. helyen lett volna a sorban. Schmitt Pál úgy fogalmazott, hogy a 217 versenyző közül öt megsértette az olimpiai esküt. Ezzel a MOB-elnök felsorakozott az Annus Adrián kalapácsvetőt és Fazekas Róbert diszkoszvetőt vádoló nemzetközi sportszervező csoport mögé.
Ebben a kérdésben a hazai társadalom megosztott, a sajtó egy része ugyanis hadjáratot indított sportolóink ellen, és a médiaguruk már a hivatalos döntések előtt is egyértelműen a vád oldalára álltak. Az egyik országos liberális napilap szombati számában terjedelmes összeállítás foglalkozik a kérdéssel, s az akkor még hivatalosan el sem marasztalt Annus Adriánt is – megvonva tőle az ártatlanság vélelmét – egyértelműen a vétkesek közé sorolja. A cikk hangvétele politikai hátsószándékokról árulkodik, éppúgy, mint a kereskedelmi televíziók egy részében tapasztalható, néha indulatos, néha már nevetséges rágalomhadjárat.
Az egyoldalúságot az állami televízió törte meg, amely vasárnap éjjel megszólaltotta a két, aranyérmétől megfosztott atlétát. Annus Adrián és Fazekas Róbert szavaiból horrorisztikus kép rajzolódott ki az athéni sportorvosok brutalitásáról, az alapvető emberi jogok lábbal tiprásáról, és az idehaza fölhergelt tömeg indulatairól.
A szurkolók egy részének az a véleménye, hogy Annus Adrián legfőbb bűne az: szívére tett kézzel hallgatta a magyar Himnuszt az olimpiai dobogón, Fazekas Róbert igazi vétke pedig az, hogy győzelme után a piros-fehér-zöld zászlót boldogan lobogtatva rohant a stadionban, a világ sportszerető közönsége előtt. A sportemberek tovább keresik igazukat, jogi úton.
Jobb hír az olimpiáról, hogy Suzy Balogh kiváló sportlövőt, aki ausztrál színekben nyert olimpiai bajnokságot, a héten Budapesten köszönti a Magyarok Világszövetsége.
Ami a politikai életet illeti: hétfőn Medgyessy Péter hivatalban lévő, de az ügyek vitelétől visszavonult miniszterelnök találkozott a kijelölt, de hivatalosan még ki nem nevezett miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel. Állítólag – tehetnénk hozzá. A találkozóról ugyanis egyedül Gyurcsány adott hírt délelőtt az újságíróknak. A kételyt az ébreszti, hogy vasárnap egy rádióműsorban, betelefonálót idézve elhangzott: Medgyessy Péter házi őrizetben van.
A bizarr találgatásnak végét vethette volna maga a kormányfő, ha megjelenik a nyilvánosság előtt, ez azonban nem történt meg. Az aggodalmakat némileg fokozza, hogy maga Medgyessy többször is puccsot emlegetett eltávolításával kapcsolatban, s noha Mádl Ferenc államelnök egy érdekes jogi hivatkozással 30 napig elhalasztotta a nagyobbik kormánypárt, a szocialisták által kormányfőnek jelölt Gyurcsány helyzetbe hozását, egy nappal később a szocialista párt az ifjú politikust miniszterelnök-helyetesként mégis csak a kormány élére állította. Medgyessy Péterről azóta se kép, se hang nem érkezett hírként.
Parlamenti frakcióvezetőjük leváltására készül a Magyar Demokrata Fórum Lakitelek-munkacsoportja, azaz a 22 képviselő közül 13. Herényi Károly visszahívásáról pénteki frakcióülésükön döntenek.
A Fidesz a főpolgármestert akarja visszahívni. Kupper András, a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetője hétfőn bejelentette, hogy Demszky Gábor nem lehet egyszerre városvezető is és az Európai Parlament tagja is, mert ez törvénytelen. Bőhm András, Demszky pártjának fővárosi képviselője erre azt állította, hogy az európai parlamenti tagság nem számít munkaviszonynak, ezért Demszky főpolgármester is lehet.
A politikai csaták közepette a budapesti tőzsde zavartalanul kereskedik az értékpapírokkal, hétfőn a BUX-index az eddigi legmagasabb csúcsra, 12 081-es pontra emelkedett, ami azt jelenti, hogy ha valaki tíz éve ezer forintért vett részvényeket, akkor máig megtizenkétszerezte a befektetést, természetesen átlagos részvényárfolyamon számolva.
Mo Pá Bp.

Forrás:http://www.hufo.info/cgi-bin/main.cgi?szerv=molnar&action=view&message=88&location=messages


Téma: Ezen ledöbbentem...
Balambér
2004. december 05. 15:08 | Sorszám: 20
Állítólag a svábbogár (angolul cockroach)túlélte hirosimai és nagaszaki bombatámadásokat is !
Balambér
2004. december 05. 01:52 | Sorszám: 14
Nálunk Nagyváradon -pontosabban a piacokon - bolondult meg,úgy csipogott a Geiger-Müller csúcsszámláló,ha zöldségek (saláta,retek) felé vitted. Elkonfiszkálták a termékeket,kiborogatták a tejet,jód tablettákat osztogattak,s közben - ha jól emlékszem - Csehák,vagy valamelyik másik seggfej arról pofázott a tévében,hogy a románok túldramatizálják a dolgokat,nincs veszély és jód tablette inkább ártalmas,mint hasznos.

Téma: Mogiljevics atombombát juttatott Bin Ladennek?
Balambér
2004. július 19. 14:42 | Sorszám: 100
megálldották = megáldották
Balambér
2004. július 19. 14:38 | Sorszám: 99
A gyilkosok gyilkosok maradnak,bármilyen egyenruhába öltöztették is a végrehajtó állatot.

Az pedig,aki gyilkosokat pártfogol itt,az ne nagyon papoljon,keresztény hitről,emberbaráti szeretetről.Úgy sem hiszi el senki neki.

Bár állítólag a hirosimai atombombát vivő repülőgépet is megálldották keresztény papok !

Balambér
2004. július 19. 14:00 | Sorszám: 97
Akik évtizedek óta háborúznak,gyilkolnak a világban, azok a senkiházi hamburger zabáló jenkik.Egy kis lista:

1.Korea (1950 - 1953),
2.Guatemala (1954, 1967 - 1969),
3.Indonézia (1958),
4.Kuba (1959 - 1961),
5.Belga-Kongo (1965),
5.Vietnam (1961 - 1975),
6.Laos (1964 - 1973),
7.Kambodzsa (1969 - 1970),
8.Grenada (1983),
9.Irán (via Irak, 1980 - 1988),
10.Líbia (1986),
11.Panama (1989),
12.El Salvador,
13.Nicaragua (nyolcvanas évek),
14.Irak (1991 óta),
15.Bosnia (1995),
16.Sudan (1998),
17.Szerbia (1999).
18.Afganisztán.
19.Szomália
20.Irak
21.Jemen

Soroljam még,hogy hol öldösik az embereket,ezek a csalók és háborús bünösök általl vezetett, bestiális gyilkosok ?
http://antiwar.com/rep/military_0604.pdf

Balambér
2004. július 18. 23:11 | Sorszám: 92
S ha esetleg a robbantgató teve karaván nem érkezik meg,akkor kisegítik őket,robbantanak majd helyettük,az FBI-os,vagy CIA-s ügynökök !
Balambér
2004. július 18. 22:47 | Sorszám: 90
Pontosan annyira igaz ez is,mint az a régi hír,hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak,voltak !
Balambér
2004. július 16. 14:42 | Sorszám: 82
Jó úton járok ezek szerint.Hiszen éppen itt az ideje már,hogy levessem dicső polgármesterünk hírnevére alapozott "image"-omat.
Balambér
2004. július 16. 14:25 | Sorszám: 79
Főleg az lenne a legnagyobb baj,ha ez megtörténne,hogy sok pihent agyú embernek nem lenne mivel foglalkozni,no meg a beetető hasznos hülyék lennék lennének bajban,valami újjabbat kelllene kitaálniu ,amivel tovább is riogathatnák a mosott agyú közönséget !
Balambér
2004. július 16. 13:51 | Sorszám: 70
Még mielőtt be nem csípi a kristálytiszta logikátokat a gatyamadzad,számolja már azt is ki valaki,hogy 47 vagy akárcsak 7 kg uránium biztonságos szállításához hány mázsás ólom paplanba kellene csomogalni azt,hogy a szállítók is kibírják a sugárzást,legalább addig amig megérkeznek a szállítmánnyal Mexikóba,vagy Kanadába.
Balambér
2004. július 15. 23:45 | Sorszám: 40
Már megint előálltak ezek a senkiházi hamburger zabálók a kolumbusz tojás héjával ?

Szeptember 11-iki torony felrobbantást is másra akarták kenni,aztán kiderült hogy hazilag barkácsolták,kis baráti segítséggel.

Aztán a soha sem létező Szaddam tömegpusztító fegyvereiről pofáztak, meg a a rózsabokor tövébe elásott nukleáris tervek dokumentumairól.

Most meg ezzel etetik az agymosott népet ?


Téma: MN feketelistán: Posztkommunista - szabaddemokrata sajtószabadság
Balambér
2004. október 11. 06:25 | Sorszám: 2
"De mit várhatunk egy Gál Zs. Zoltántól "

Nem elég teljesítmény tőle,hogy leéretségizett ? Szerintem az is meghaladta a képességeit !


Téma: A hirtvét elfoglalták a szemünkbe homokot szórók!
Balambér
2004. szeptember 02. 18:59 | Sorszám: 135
Legyél te inkább arra büszke,hogy egy tömeggyilkos nevét választottad nicknévnek !
Balambér
2004. szeptember 02. 17:01 | Sorszám: 133
Ugyanolyan törvénnyel jártak el a deportálások,kényszer kitelepítések idejében is.Sőt még majdnem ugyan azok a személyek hozták ezeket is,mint azokat !
Balambér
2004. szeptember 02. 15:39 | Sorszám: 130
Igen jól emlékszel,a fél pártot beöltöztették kommandásnak,s megtámadták saját studiójukat !Sokáig cikkezett is róla a Néphazugság,hogy milyen nehéz volt Csurkára kommandós egyenruhát találni, s a végén valami munkásőr ruhát alakítottak át.
Balambér
2004. szeptember 02. 14:34 | Sorszám: 125
Ne keverjük már össze a politikai tisztogatást,a munkavégzéssel. Nem biztos,hogy az emberek olyan hülyék,hogy bevegyék !
Balambér
2004. szeptember 02. 14:00 | Sorszám: 116
Imádom amikor,Honnekker szerű okostojások jönnek s elmagyarázzák az emberfiának mi a rossz és mi a jó egy műsorban,ahelyett hogy rábíznák a nnézőre.

Hiába Aczél György műve,a cenzura élt,él,és élni fog !

Balambér
2004. szeptember 02. 03:54 | Sorszám: 74
Hát igen,valóban nagyon furcsa dolog ez,és átkozottúl idegesítő is,hogy mindig csak akkor derül ezek a rohadékok mennyien vannak,amikor a választások után lógó orral konstatáljuk,hogy már megint nem mi nyertünk,megint az MSZP-SZDSZ-esek alakíthatnak kormányt,lassan már 4-8-12 éve !
Balambér
2004. szeptember 01. 23:51 | Sorszám: 68
Pedig nem lesz igazi jobboldali győzelem,jobboldali egység nélkül.

Bizonyára megfeledkeztél róla, - pedig a tények makacs dolgok - hogy nem lett volna jobboldali kormány,ha nincs a MIÉP,mint ahogyan nem is lett 2002-ben sem.

A MIÉP-re szükség van,- no nem a torzsalkodós Gizi pártra -mert becslések szerint millión felül van a szimpatizánsaik száma,akik szavazáskor inkább zsinórban otthon maradnak majd,de nem szavaznak másra.

Ugyanígy nagyon sok,- inkább otthon maradó,nem szavazó -szimpatizánsa van a Kisgazda Pártnak is.

Ezek nélkül soha sem lesz 2/3-os többsége a jobboldalnak,tehát nem tudnak igazi változást hozni,ha alkalmuk is lesz kormányra kerülni újból !

Balambér
2004. szeptember 01. 00:57 | Sorszám: 17
Pontosabban a Hír TV Fórumának !
Balambér
2004. szeptember 01. 00:57 | Sorszám: 16
S ennek a Hír TV-nek egyik moderátora,a MNO fórumán oly kedvelt Sala ?
Balambér
2004. augusztus 31. 21:40 | Sorszám: 7
Nem az első eset,hogy jobb oldalinak induló dologból szadeszes fórum lesz !

Téma: Felvidék: pusztuló identitás, gyenge politikusok
Balambér
2004. augusztus 13. 18:50 | Sorszám: 31
Egy briliáns elme - Dag Danis
[ 2004-08-13 - 19:45:14 ]

Egy kis magyarellenességért már meg sem sértődünk. A nemzetállam eszméjét valló közép-kelet-európai kisállamok identitásának jókora hányada abban a hitben gyökerezik, és abból táplálkozik, hogy gyűlölni, beolvasztani, kitelepíteni, megszüntetni kell a magyarokat, s máris megoldottuk problémáink zömét. Egy ország, egy nyelv, egy nép, egy vezér.

Önnön magunkról nem lennénk túl jó véleménnyel, de a folyamatosan fellángoló támadások primitív vádjai csak keserű mosolyra rándítják szánkat. Szerbiában verik a magyarokat, Romániában a miniszterelnök játszadozik egy kicsit a magyarellenes kártyákkal, s Szlovákiában nehezen viselik, hogy két magyar is bekerült az Európa Parlamentbe az MKP (Magyar Koalíció Pártja) listáján. És – belegondolni is szörnyű – elképzelhető, hogy nem Szlovákia nemzetállami érdekeiért dolgoznak, szavaznak, hanem a maguk szűkkörű szempontjai szerint, netán a magyarországi képviselőkkel összefogva. Sőt, Bugár Béla, az MKP vezetője még azt is kijelentette, hogy képviselőik abban a frakcióban fognak dolgozni, amelyben a Fidesz politikusai.

Mi is lelkendeztünk ezen a hasábokon örömünkben, s még azt is leírtuk, hogy az EP padsoraiban a határon kívüli magyar kisebbség képviselői nyugodtan hozzászólhatnak a kérdésekhez anyanyelvükön, amit a szlovák parlamentben egyelőre nem tehetnek meg. Egy etnikai alapon szerveződött pártszövetség fekete bárány a nemzetállami demokráciában, kilóg abból a minimális konszenzusból, amiben a többi, világnézetében különböző, szlovákságában (románságában) azonos párt alapjában egyetért.

Annyira nem voltunk együgyűek, hogy azt higgyük: az EU majd megszünteti a nacionalizmusokat és etnikai ellentéteket, de abban bíztunk, hogy kulturáltabb beszédmód lesz kötelező, ami egy kicsit háttérbe szorítja majd a véresszájú acsargókat, elnémítja a hülyeségeket beszélőket.

Egy Dag Danis nevű szlovák újságíró gyakran ír a magyar kérdésről, jelenleg abból az apropóból, hogy Magyarország az EU tagja lett, s ezáltal – mivel már nem kell jófiúskodnia a csatlakozás érdekében – „lehullott róla az óvatosság béklyója". Meg kell hagyni, hogy ez szép!
Dag Danis úr egyik érvelése különösen megtetszett nekem. Így fogalmaz: az Európa Parlamentben csak azért lehet magyarul beszélni, mert Magyarország tagja az EU-nak, ugyanúgy, mint Szlovákia. „Az államnyelvet minden nemzetállam azért védelmezi, mert államnyelv nélkül nem működhetne nemzetállamként."

A briliáns logika eme gyöngyszemét most megtisztítjuk a félreérthetőségtől, hogy az olvasó teljes szépségében gyönyörködhessen benne: a szlovákiai magyarok EU-s képviselői nem azért beszélhetnek az Európa Parlamentben anyanyelvükön, mert ez alapvető emberi joguk, hanem abból a véletlenből következően, hogy Magyarország is csatlakozott, és így a magyar is hivatalos nyelvvé vált. Durvábban fogalmazva: nem azért, mert mi megengedtük nekik.

BARANYAI PÉTER, Romániai Magyar Szó

Balambér
2004. augusztus 12. 20:32 | Sorszám: 22
Duray Miklós: az autonómiák kényszerhelyzet eredményei
MTI •

Nem tartható tovább a Trianonban ránk kényszerített helyzet, mely azt diktálja, hogy magyar a magyartól legyen idegen – jelentette ki Duray Miklós az autonómia és a kettős állampolgárság kérdéseit taglaló sajtónyilatkozatában. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnökével a szlovák közszolgálati rádió magyar nyelvű adása, a Pátria Rádió készített interjút. A Duraynak feltett kérdések egyikében a rádió munkatársa úgy fogalmaz, hogy „Kovács László, Magyarország külügyminisztere – egyik közelmúltban elhangzott beszédében – ha nem is tudatosan, de üzent a határon túli magyaroknak”, amikor „úgy vélte, hogy erőszakos úton nem lehet elérni autonómiát, és bizonyos eurokonform kisebbségi politizálásra hívta fel a figyelmet...”
A magyar külügyminiszterrel ellentétben Duray úgy ítéli meg, hogy „az autonómia elérésére nem létezik semmilyen eurokonform módszer”.
Duray közölte, az Unióban fennálló autonómiák között olyan is akad, mint a flamandok és a vallonok utcai harcaival kikénysze-rített belga alkotmánymódosításból következő német vagy a spanyolországi ETA militáns tevékenységétől nem elválasztható baszk autonómia. „Minden autonómia hátterében gazdasági vagy politikai nyomás, vagy harci tevékenység tapasztalható, esetleg ezek kombinációja. Pusztán politikai akarattal, tárgyalásos úton autonómia sehol sem jött létre. De nemzetközi politikai nyomásgyakorlással talán kialakítható autonómia” – mondta Duray, aki szerint azonban tudni kell: csak olyan autonómiakoncepciónak van sikere, „amely mögé az egész népcsoport és annak politikai képviselete felsorakozik”. Szerinte a megvalósult autonómiák rendre egyfajta kényszerhelyzet eredményei. Duray elmondta, az MKP-nak nincs önálló közép- és hosszú távú programja, 1998-as és a 2002-es választási programjai azonban „egyértelműen tartalmaznak a kulturális és az oktatási autonómiára utaló elemeket”. Megjegyzi: az ősztől induló révkomáromi magyar egyetem is „olyan autonóm intézmény, amely saját belső önkormányzattal és hatáskörrel rendelkezik, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy puszta léténél fogva a magyar autonómia műhelyévé válhat”. A kettős állampolgárság kérdéséről szólva a szlovákiai magyar politikus úgy vélekedik, hogy „a magyar parlamentnek (az eredménytelennek ígérkező aláírásgyűjtéstől függetlenül) önmagától is újra kellene tárgyalnia, hogy milyen körülmények között juthat valaki magyar állampolgársághoz. Az a helyzet ugyanis, amit Trianonban ránk kényszerítettek – hogy magyar a magyartól idegen legyen – nem tartható tovább”.

Balambér
2004. augusztus 11. 05:51 | Sorszám: 12
Olvass azért utána egy kicsit, s mindjárt kiderül, nem egyről beszéltek a kopasz fejű Béluskával., akivel nem rég még akkora haver voltál.
Balambér
2004. augusztus 11. 05:29 | Sorszám: 10
Hát igen,"Szép és óvatosan és okosan csinálják." aztán előbb két száz év alatt az erdélyi(a la RMDSZ recept!),majd kétszáz év múlva a tótoknál is lehet eredményt elérni. Feltéve,ha ki nem halunk,illetve ha ki nem halnak !
Balambér
2004. augusztus 10. 23:31 | Sorszám: 7
Ugyan beraktam már az Autonómia topikba is,de akkor inkább itt a helye.

Aláírásgyűjtés Szlovákiában a magyar autonómia ellen
2004.08.06 18:44

A szenvedélyes magyarellenességéről ismert Szlovák Nemzeti Párt (SNS) népszavazás kieszközlése céljával országos aláírásgyűjtésbe kezd, mert így akarja elejét venni a magyar autonómia létrehozásának, jóllehet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) programjában ilyen törekvés nem szerepel.

Elemzők szerint a parlamentből kiszorult párt semmitől sem retten vissza annak érdekében, hogy parlamenti és kormányzati pozíció eléréséhez elegendő támogatót szerezzen, és ezt a hagyományosan magyarellenes hangulatkeltés eszközeivel igyekszik előkészíteni. Az SNS azt állítja, hogy az MKP "Magyarország hivatalos politikai reprezentációjával együttműködve" nyíltan törekszik a dél-szlovákiai autonómia létrehozására, hogy ily módon teremtse meg az érintett területek elcsatolásának feltételeit.

A Nagy-Magyarország létrehozását célzó akció startjára Szlovákia és más országok uniós csatlakozása adott alkalmat, jelentette ki csütörtökön újságírók előtt a harcias hazafiasságáról ismert Anna Malíková, az SNS egyik vezetője, aki szerint az MKP nyíltan törekszik az autonómia megteremtésére. "Megengedhetetlen, hogy Szlovákia polgárai ne nyilváníthassanak vélemény abban a kérdésben, vajon óhajtják-e a dél-szlovákiai autonómiát, és akarják-e, hogy az MKP jelen legyen Szlovákia politikai színterén?" - fogalmazott a Szlovákia kormányzásában részt vevő MKP feloszlatására is törekvő Malíková, aki szerint a jelenlegi kormány szlovák pártjai alkalmatlanok a szlovák nemzetállami érdekek megvédésére. Az aláírásgyűjtés érdekében az alig ismert Nemzeti Erők Konföderációját is megszólító SNS szentül bízik benne, hogy a szeptember első napjaira időzített akciónak lesz foganatja, jóllehet az országban a referendumok az alacsony részvétel miatt már tucatnyi esetben érvénytelenek voltak.

Elemzők eleve kudarcra ítéltnek jósolják az SNS akcióját, amit azzal magyaráznak, hogy a nacionalista párt a nyári uborkaszezon politikai csendjében is "jól hangzó magyarellenességgel" próbálja elhitetni a szlovákokkal, hogy az ország függetlenségére törő félmilliós magyarság elnyomása alatt élnek. Egy másik, szinte ismeretlen szervezet, a Szlovák Megújulási Mozgalom (SHO) csütörtökön délután Nyitrán kezd hasonló aláírásgyűjtési akciót, hogy az ország legfőbb ügyészét így próbálja meg rábírni az MKP betiltására. A törekvés az MKP vezetői szerint szánalmas, nevetséges, és nincs jogalapja, ezért foganatja sem lehet.
[MTI]


Téma: "Én mégis Busht választanám"
Balambér
2004. szeptember 25. 18:43 | Sorszám: 66
Sajnos Edward barátunk elég gyakran színesíti proccolós stilusát regős péteri bunkósággal is. Ő már csak ilyen.
Balambér
2004. szeptember 23. 00:27 | Sorszám: 27
Nem kell itt monológokat írogatni, Amice.Az amerikai élet-,és választás szempontjából lényegtelen,hogy te ki vagy,vagy én ki vagyok.Sem te engem,sem én téged,sem a feleségedet nem ismerem,sőt szándékomban sincs megismerni.Elég nekem elkerülni az itteni talpnyaló "emigráció"-t.

Márai élesszemű,szókimondó, becsületes és nagyon tehetséges ember,író volt.A volt és jelenlegi magyar emigránsok közül elég kevesen értek,érnek fel a kisujjáig is,pedig nem kapott Nobel-díjat,mint a C-vitaminos partizán,vagy a többi, komcsiknak gazsuláló álemigráns.Mára Magyarországon is felismerték, hogy kivételes tehetség volt.

Nem kötelező,csak ajánlás,hogy a nagy "ez az én új Hazám"- féle,majomszeretettől túlcsorduló,azzal átitatott érzéseid, kinyilatkoztatásaid előtt olvass bele,hogyan is látta ez az értelmes ember azt a világot,amitől - legalábbis hozzászólásaidból ítélve - naponta hasra szoktál esni. Nem kell megváltoznod,csak gondolkozz el rajta,mégis, mitől van ez,- ha még ennyi elamerikaiasodás után - tudod mit jelent ez.

Utána menj, és szavazz az idült alkoholista tömeggyilkos Bushra,mert megérdemli.(Meg te is.)

Balambér
2004. szeptember 22. 21:19 | Sorszám: 25
Márai még az ötvenes években írta ezeket.azóta helyzet csak romlott.Nincs tehát min csodálkozni,ha egy ennyire beteg lekületű nép,képes egy ágybavizelő idült alkoholista tömeggyilkost elnökül választani.

Valahol persze az ő dolguk,senkinek semmi beleszólása,csak azt nem értem,hogy miért háborognak egyesek,ha tükröt tartanak a szemük elé ?

Balambér
2004. szeptember 22. 15:47 | Sorszám: 23
"Ami emberganéj van feleslegesen a világban, az elmúlt száz
esztendőben mind ide ömlött. Ezek az olaszok, zsidók, görögök, lengyelek, s biztos a magyarok is, nagy többségükben vacak, ganéj emberek voltak, akkor is, ha a hazai állapotuk sivársága késztette őket a ki- és bevándorlásra. És a négerek, azok sem angyalok, akkor sem, ha áldozatai egy rendszernek. Ez a sok vacak ember egészében az amerikai társadalom,..."

Márai Sándor:Ami a Naplóból kikmaradt

Balambér
2004. szeptember 22. 15:37 | Sorszám: 22
"Ezek az új-amerikások és új-kanadások, akik a neophiták ideges féltékenységével védenek és dicsérnek mindent, ami új tartózkodási helyük, tehát Amerika, vagy Kanada intézményeivel, szokásaival összefügg, rendkívül nevetségesek lennének, ha ideges féltékenységük nem lenne vallási jellegű. De a valóságban új vallások vannak kialakulóban, s az amerikaizmus vallásának hívei nem kevésbé türelmetlenek és nevetségesen elfogultak, mint a kommunisták."

Márai Sándor Ami a Naplóból kimaradt


Téma: Véget ért az Olimpia ! Örültök neki ?
Balambér
2004. augusztus 30. 17:21 | Sorszám: 60
Ebben egyetértünk,a Demszky féle szarháziakat nem érdemnes emlegetni,legfeljebb csak úgy hogy rabló banda !
Balambér
2004. augusztus 30. 16:21 | Sorszám: 55
Teljesítmény és dopping
Bayer Zsolt
2004. augusztus 30. 7:00


Magyar Nemzet
Most így hirtelen nem tudom, mivel lehetne rávenni, hogy műanyag tasakot tetessek a végbelembe, abba belepumpáljanak némi „jó” vizeletet, aztán az egészet egy katéterrel kivezessék a péniszemen át, hogy a megfelelő pillanatban megfelelő mintát tudjak produkálni. Rá lehet-e egyáltalán venni egy normális embert ilyesmire?

Miképpen – mert a fenti rémtörténet mellett ez a másik, meg nem erősített hír – rá lehet-e venni egy normális nőt arra, hogy két hónappal a verseny előtt teherbe ejtsék, mert két hónapos terhesen a női szervezet állítólag egyszerűen felrobban, tombolnak a hormonok, és sosem látott mértékben megnő a teljesítőképesség. Suttogják, ezt teszik egynémely úszónővel. Verseny után jöhet a kaparás.

Ha erről szól az olimpia, akkor ideje betiltani az egészet. Elöljáróban és általánosságban jegyezzük meg, az olimpia erről is szól. Ki tudja, már mióta… De: amikor most, a végén a magyar vízilabda-válogatott felállt a dobogó tetejére, akkor azért láttuk, hogy az olimpia mégsem erről szól. Az olimpia az emberi teljesítményről, az emberségről szól, arról, hogy „sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb”.

Ám az előttünk álló napokban, hetekben mégis szinte csak a doppingbotrányról fogunk majd beszélni. Ezt onnan lehet tudni, hogy a magyar sajtó rosszabbik fele már egy hete erről beszél, s erről beszél Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter, leendő miniszterelnök (szegény Hazám!).

Szögezzük le: aki tiltott szereket használ, veszítse el érmét, helyezését, büntessék meg, vonuljon vissza. Ha mindez egyértelműen bebizonyosodik, persze. Aki tiltott szereket használ, az nem tiszta eszközökkel megy csatába, és az emberi nagyság és nagyszerűség ethoszához hozzátartozik, hogy tiszta eszközökkel szabad csak küzdeni. S miután kimondtuk a szigorú ítéletet, mindjárt tegyük hozzá magunkban, hogy aki doppingol, az egyben önsorsrontó is, minden – fizikai, lelki, morális – értelemben. Ezért aztán szánjuk őket és bocsássunk meg nekik, mert hibájukkal tönkretették saját emberfeletti munkájukat is. Ugyanis az olimpiai győzelemhez, de még a puszta részvételhez is nem elég csak kokszolni. Emberfeletti munka, kitartás, alázat, önfeladás és hit nélkül csak sportminiszter lehet valaki, aztán pedig miniszterelnök.

Szögezzük le másodszor: a magyar sajtó rosszabbik fele és a „mi az hogy!” leendő miniszterelnök nem azért beszél egyfolytában a doppingbotrányról, hogy ilyesmin moralizáljon, hanem azért, hogy belerúghasson Schmitt Pálba. És akkor tényszerűen álljon itt a következő két megállapítás: a MOB ismét könyörgött a sportminisztériumnak, hogy cserélje le a doppingszűrő berendezéseket egy korszerűbbre, mert a doppingüzlet az egyik leggyorsabban fejlődő iparág a világon, és le vagyunk maradva ebben a nemtelen versenyben. A minisztérium bólintott, aztán nem történt semmi. Maradtak a régi felszerelések, amelyekkel májusban elvégezték a vizsgálatokat, és mindenkit tisztának találtak. El is utazott mindenki Athénba, ahol pedig történt, ami történt. De még a hazai tesztelés előtt, márciusban a Gyurcsány vezette sportminisztérium el is vonta a MOB hatásköréből a doppingellenőrzést, és azt saját hatáskörébe rendelte. Majd eljött a pillanat, amikor Gyurcsány a forgatókönyv szerint felajánlotta lemondását, és eltakarodott a sportminisztérium, s így a doppingellenőrzés éléről is. És ugyanez a Gyurcsány – a sajtó rosszabbik felének önfeledt lihegésétől kísérve – a doppingbotrány kirobbanása után fenyegetőzik, kollektív büntetéseket helyez kilátásba és Schmitt Pálra mutogat, szigorú vizsgálatokat követelve.

Ez lényegesen undorítóbb, mint doppingolni. Ez a teljesítmény nélküli törtetés, a moral insanity magatartása. És ez a Gyurcsány Ferenc ott fog állni olimpikonjaink gyűrűjében ma, frusztrált, velejéig hamis, riasztó vigyorával, és megpróbál majd fürdeni a sikerben, amihez annyi köze van, mint az emberi teljesítménynek a hajdani KISZ KB-hoz.

Sebaj. Isten áldja meg olimpikonjainkat, Isten áldja az érmeseket, a bajnokokat, Isten segítse a doppingolókat és a gyanúba keverteket. S ha ma lesz valamelyiküknél egy jó nagy kádkő, hát tegye rá bátran a Gyurcsány fejére, babérkoszorú helyett…

Balambér
2004. augusztus 30. 15:50 | Sorszám: 54
S főleg,ha az a bizonyos információ egy szadeszes lapról a nyugat.hu -ról való.

Mercurius kartácsat az ilyesmi nem igen zavarja !

Balambér
2004. augusztus 30. 15:41 | Sorszám: 53
Nem az ellenőrzés maga és annak kacskaringós volta az illegetim és embertelen,és disztkriminatív hanem az,hogy nem mindenkit vetnek alá az ellenőrzésnek !

A másik gond pedig az,hogy csak egyes szerek tiltottak,és van elfogadott.Azt pediglen ne próbálja bemagyarázni egy seggfej kutató sem,hogy amit ők ártalmatlannak neveznek,az az is.

Mert ugyanúgy mint a többi idióta találmányukról, csak az mondható el hogy eddig még nem derült ki róla,hogy ártalmas !

Balambér
2004. augusztus 30. 04:31 | Sorszám: 30
Sajnos nem tudtam örülni ennek az Olimpiának,mert sohasem tudtam,hogy annak akinek a nyakába akasztották az aranyérmet,arról,holnap,holnapután,egy vagy két hét,esetleg évek múlva,nem derül-e ki hogy csalt,hogy olyan ajzószereket,amiket a tudomány aznapi állása mellett még nem tudtak kimutatni,de már nem szerepel a megengedett ajzószerek listáján.
Balambér
2004. augusztus 30. 03:50 | Sorszám: 29
Akkor ez most Olimpia volt,vagy csak hülyegyereknek örömünnep,hogy itt vagyok én a jó öreg mindenkit megvédő,aki -ha jól fizetsz F 18-asaimat is bevetem - s megvédlek attól,amitől nem kellene védekezned,ha én nem léteznék !?
Balambér
2004. augusztus 30. 01:12 | Sorszám: 26
Hát ezek azok a(hátsó és igaz) gondolatok,amiket nem szivesen vernek nagydobra !
Balambér
2004. augusztus 30. 01:02 | Sorszám: 23
Több mint valószinű,hogy az ott élők,s az ottani kormányzat egy bizonyított terror támadás után sem őket kérte volna fel újjáépíteni az országot,mint a felszabadított Irak, Afganisztán,Szomália,stb,stb esetében !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:57 | Sorszám: 22
Talán könnyebb lenne összeszámolni,hogy az éppen aktuális seggnyalóikon kívül,ki is szereti őket ?!
Balambér
2004. augusztus 30. 00:42 | Sorszám: 19
Remélem nem arra gondolsz,hogy az Annus Fazekas ügy mögött egy sértett,bizonyos "Tibor" van !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:13 | Sorszám: 18
Ez így van !
Viszont nagyon mulatságos volt nézni,amikor az öt mellényel nagyobbat hordó jenkik,allejujáztak,tépték a kerítést,vagy háborogtak,ájuldoztak,utálkoztak amikor kiesett az emberük !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:02 | Sorszám: 16
Hát igen,tiszteletem a közönségé,a rendezők viszont kinyalták a ... is !
Balambér
2004. augusztus 30. 00:00 | Sorszám: 15
Úgy látszik, hogy kusst parancsoltak valahonnan a jenki és izraeli terroristáknak !
Balambér
2004. augusztus 29. 23:01 | Sorszám: 7
A másik dolgot, amiért nem tudok örülni,a tornász- vetélkedők hozták ki belőlem.Valóban lélegzetelállító és csodálatos,stb,stb amit ezek a tizenéves tornászlányok produkálnak,de tudom azt is,hogy ezekből az évek során, sajnos nyomorék vagy félnyomorék emberkék lesznek.

Vajon mi,vagy ki az,ami,aki ezeket a tehetséges embereket belehajszolja abba,hogy életreszóló merényletet kövessenek el önmaguk ellen ?

Balambér
2004. augusztus 29. 22:38 | Sorszám: 5
Miért lennék én megkeseredett ? Talán azért amiért teszek az egészre,amivel ez a pénzcsináló banda sportvetélkedő néven,etette a nagyközönséget ?
Balambér
2004. augusztus 29. 22:34 | Sorszám: 3
S neked tetszett,az a showbussniss,amit bemutattak ?

Itt szinte alig lehetett megkülönbözettni,mikor megy az élő műsor,s mikor a reklám !

Most néztem például a vízipolós meccset,az NBC riportere, s az üresfejű "szakértő" cafka,egyfolytában a szerbeknek szurkolt,olyan vehemenciával,hogy biztos vagyok benne,a vitray bandának nem volt annyira szívügye a magyar győzelem!

Balambér
2004. augusztus 29. 21:43 | Sorszám: 0
Én megvallom igen !

Remélhetőleg ezzel, ha nem is véget ért, de alábbhagy az amerikás magamutogatás, a ki vagyok, mi vagyok pökhendiség. Annak bizonyítása, hogy a világon mindennek úgy kell történnie,lennie ahogyan ők akarják.

Alábbhagy a nemzetek közötti gyűlölködés, amit nemes versengésnek neveztek ki ,erre az alkalomra.

Alábbhagy a szándékos bírói tévedés, a kettős mérce, a politikai indíttatású elfogúltság.

Alábbhagy, bár nem szűnik meg egyes magyarországi csoportok azon mesterkedése, hogy bennünket törvényt nem tisztelő csalóknak állítsanak be.

Alábbhagy ... Mi is ? Mindaz amitől elveszítette ez az esemény sportvetélkedő jellegét s egy embertelen pénzcsináló nagy felhajtássá vedlett át.

Hirtelenjében ennyinek örülök, a többit meg tegyétek hozzá majd ti !


Téma: Nem lesz népszavazás az EU-alkotmányról?
Balambér
2004. szeptember 02. 17:27 | Sorszám: 1
Hát persze hogy nem lesz népszavazás.Erről már nagyon régen megegyezett a négy párt !

Téma: Iszlámveszély II.
Balambér
2004. november 19. 19:51 | Sorszám: 397
Idézet:
...csak operálni akar, mint a megszállott sebész,...

Kicsit furcsa műtét lenne az,- mégha kereken nem is mondja ki ezt,csak a veszélyre figyelmeztet! - amit barátocskánk valójában akar.A túlnépesedő iszlám világ férfiainak kasztrálását és a hozzájuk tartozó nők meddővé tételét,persze emberbaráti szeretetből csak ,a nyugat európai(valamilyen okból majdnem szaporodni képtelen) kereszténység,civilizáció védelmében.

Balambér
2004. november 17. 18:40 | Sorszám: 365
Akkor javíttasd ki az amúgy is rasszista topik címet Iszlám bevándorlás várható Euzrópába,vagy valami ehhez hasonlóra.Az Iszlámveszély egészen mást jelent,s késztetést érez az ember,hogy más,ennél sokkal nagyobb veszékekről írjon,amikkel tele van a világ.

De még ezek kívül is,van ami sehogyan sem stimmel,miért firtatod akkor ebben a topikban -ha ez Európáról szól ? - a Törökorszagban és ha jól emlékszem Szudánban történteket ? Vagy az is beletartozik ? Ám ha az is beletartozik,akkor más az iraki dolgok miért nem ?

El kellne már dönteni,nem gondolod ? Vagy minden hozzászólás előtt érdeklődjék meg az emberek tőled,hogy vajon ez vagy az ide-, beletartozik -e ?

Balambér
2004. november 17. 18:14 | Sorszám: 363
Valóban nagyon nagy a veszély.Olvasd csak !
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=reply&f=2&t=005059&replyto=000322
Balambér
2004. november 17. 16:53 | Sorszám: 359
De ne feledjük,az afgán hegyekben a műveseállomását a hóna alatt, és teveháton hordozó Bin Ladent se !

Balambér
2004. november 17. 16:21 | Sorszám: 356
Igen tudjuk,leírtad s én is,más is idézte már párszor:

Már van vagy húsz muszlin Európában ! Nagy a vész !

Balambér
2004. november 16. 19:11 | Sorszám: 335
Bizony nagy a veszély,hiszen ahogyan Mercurius írja:

Idézet:
Már most 2O muszlim van Európában. Nagyobb részük az elmúlt tíz évben érkezett. Ennek a többszöröse készlődik még.
Balambér
2004. november 16. 14:38 | Sorszám: 329
Nota bene !

Húsz darab,az több mint tizenkilenc !

Balambér
2004. november 16. 14:33 | Sorszám: 327
Ne nézd le az ellenséget Onogur !

Ezek válogatott muszlinok ám !

Balambér
2004. november 15. 20:07 | Sorszám: 295
Azt bízd csak a munkaadómra,hogy mennyit és mikor dolgozok a fizetésemért.

De ha már a munka szóbakerült,nem árulnád-e el, véleményed szerint,hogyan tud egy rasszista orvos gyógyítani ? Vajon segít e úgy Isten igazából,ha egy mohamedán,vagy más általa nem kedvelt ember kerül a kezére ? Be tudja e tartani a hippokratészi eskűt ?

Balambér
2004. november 15. 18:35 | Sorszám: 293
Valamikor húztak épp elég hasznot azokból,vagy azok felmenőiből,akik most gondot okoznak nekik!

Off

Olvastad Karcsi Viharkeltés a Passió című film körül c. cikkét.Ha van Acrobat Reader a gépeden,itt elolvashatod.
http://www.keve.se/

Ha nincs,s mégis érdekel a cikk elküldhetem neked !

On

Balambér
2004. november 15. 16:41 | Sorszám: 291
És még a németeket tartják fajgyűlölőknek ? Emberségesen próbálják megoldani a problémát,nem úgy mint a szarházi franciák,aki,olvasd csak !

Tóth Károly Antal:A betiltott sál

Talán soha nem pendült még ennyire egy húron a francia kormányzó pártszövetség (az UMP – a Népi Mozgalom Uniója) és szocialista ellenzéke, mint a „sáltörvény” megszavazásakor. A „laicitás” elvének a „Köztársaságban” történő alkalmazását vizsgáló bizottság javaslata alapján betiltották a „feltűnő” vallási jelek: a nagyobb méretű feszület, a zsidó férfiak fejfedője (a kipa), valamint a mohamedán nők fejét borító sál viselését az iskolákban.* Egy diszkréten megbúvó kereszt, Dávid-csillag vagy mohamedán medál hordása megengedett. A törvényt ez év február 10-én első olvasatban fogadta el a francia képviselőház jelenlevő tagjainak (az 577-ből tizenkilenc éppen hiányzott) 88 százaléka.
Az egész ügy kiindulópontja a mohamedán fejkendő miatti némely iskolai felzúdulás volt. Az említett vizsgálóbizottság minden közhivatalra, sőt a közhivatalokkal versengő magáncégekre is kiterjesztendőnek nyilvánította a viselet tilalmát. A bizottság vezetője, Bernard Stasi, sietett kijelenteni, hogy munkájuk nem a franciaországi mohamedán közösség ellen irányul; céljuk az, hogy valamennyi vallás számára egyenlő feltételeket biztosítsanak. A javasolt törvény azt szolgálja – mondta -, hogy a különböző vallásokhoz tartozó emberek „együtt tudjanak élni a hivatalokban”. Az UMP parlamenti csoportjának vezetője is azt nyilatkozta, hogy az általuk hozott törvény „a megbékélés törvénye”, amely „miközben megengedi a vallási hovatartozás diszkrét kinyilvánítását, határt szab a térítői buzgóságnak”.
E szövegek alapján a franciaországi belpolitikai helyzetről akár vallásháborús képzeteink is támadhatnának, ha nem lenne közismert, hogy a tervezett jogszabály ellen valamennyi keresztény felekezet, valamint a zsidó és a mohamedán papság is egyhangúlag tiltakozott. Az a képzelgés pedig, hogy a betiltott tárgyak térítői erővel rendelkeznek – ha valódi lenne – szinte a fetisizmussal lenne határos.
Kérdés, hogy valójában kik azok, akiket ilyen módon kellene megbékíteni?
Lehetséges, hogy nem vallási, hanem etnikai háborgás csillapításáról van szó. Sok francia talán nem tudja elviselni a betakart fejű mohamedán nők látványát, mert az a bevándorlók nagy számát juttatja eszébe. Esetleg őket kell megbékíteni azzal, hogy az állampolgárságot nyert idegenek – legalább külképileg – minél észrevétlenebbül olvadjanak bele a francia társadalomba. Ezt látszik alátámasztani az a tény, hogy Jacques Chirac köztársasági elnök, a sálbetiltási kampány egyik élharcosa, a törvénytervezet kapcsán az integrációs politika újraalapozásának szükségességéről beszélt, valamint arról, hogy a francia nemzeti összetartozásnak vissza kell adni a vitalitását. Mivel Franciaországban az államnemzeti (nem pedig a kultúrnemzeti) felfogás uralkodik – hiszen az ott is keletkezett –, az ország minden polgárát egyformán a francia nemzet tagjának tekintik. Ezek szerint a látható különbségek szelektív megnyirbálásával próbálják a megrendült egységet visszaállítani?
Összetartozást kényszerrel kicsikarni nevetséges próbálkozás. Így csak engedelmességet lehet elérni; ezt mi bőségesen ismerjük a kommunista időkből. Az eljárás kétes értékéről és célszerűtlenségéről az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) nevű kis párt elnöke így fogalmazott: „Veszélyes az a politika, amely a bevándorolt lakossági réteg társadalomba integrálását egy törvényi tilalomra próbálja alapozni.” Egy másik, ugyancsak nemmel szavazó képviselő megállapította, hogy az elfogadott szöveg „inkább diszkriminál, mint integrál”. A hátrányos megkülönböztetés csak akadálya lehet annak, hogy az érintett emberek közösséget érezzenek a társadalommal, amelyben élnek. Feltehetően ezzel számot vetve, Chirac elnök a tiltó törvény ellensúlyozásaként bejelentette egy, a megkülönböztetés minden formája elleni küzdelem feladatával megbízott „független hatósági szerv” létrehozását. Ez valójában éppen az új jogszabály visszavonásának az indítványozásával kezdhetné tevékenységét.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy inkább maga a tilalom, nem pedig az a néhány feltűnőnek nyilvánított vallási jel (vajon hány centis nagyságtól mondható ilyennek egy kereszt és hány négyzetcentimétertől egy sál?) képezi az integráció akadályát. Mi hát akkor velük a probléma?
A választ már a Stasi által vezetett vizsgálóbizottság nevéből is gyaníthatjuk: a francia állam „laicitását” sértik. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, mit jelent ez.
Franciaország szekularizált voltát egy 1905-ös törvény fogalmazta meg. Ez elválasztotta az egyházat az államtól, és néhány apróbb területi kivételtől eltekintve megtiltotta, hogy az állam a francia birodalom egész területén valamely felekezetet anyagi támogatásban részesítsen. Az elv a IV. Köztársaság alkotmányába (1946) is bekerült: „Franciaország egy oszthatatlan, laikus, demokratikus és jóléti köztársaság”; a szöveget az V. Köztársaság alkotmánya (1958) is átvette. (Ezekben az időpontokban még Algéria is Franciaország „oszthatatlan része” volt.)
A sálügy kapcsán Chirac elnök kijelentette: „A laicitás a Köztársaság egyik nagy vívmánya. Ez a társadalmi béke és a nemzeti összetartozás leglényegesebb eleme. Nem hagyhatjuk, hogy meggyengüljön.” A Stasi-féle jelentés pedig a laicitásnak, „a köztársasági szerződés sarkkövének” az újrafogalmazását javasolta. Úgy ítélte meg, hogy a mohamedán sál „nem a lelkiismereti szabadság, hanem a közrend kérdésének körébe tartozik”.
Lám itt túlléptünk a különböző vallású emberek között lehetséges konfliktusoknak az előbbiekben említett veszélyén. Vajon miféle közrendet fenyegethet egy ruhadarab?
Raffarin miniszterelnök szerint a sálat azért kell betiltani, mert aláássa a köztársaságnak a szabadságra és az egyenlőségre vonatkozó eszméit.
Ha valaki a laicitás (világiság) tartalmát gyanútlanul annyiban látta volna csupán, hogy az állam a társadalmi funkciókat magára vállalja, és nem részesít egyetlen vallást sem előnyben a másikkal szemben – akkor a sáltörvény ebből a téveszméjéből minden bizonnyal fölébreszti. Amikor egy miniszterelnök a szabadság biztosításának nevezi egy szerény ruhadarab bárhol történő viselésének a megtiltását, az egyenlőség érvényesülésének azt, amikor a tiltás tárgyát úgy választották ki, hogy csak bizonyos csoportot vagy csoportokat érintsen, biztosak lehetünk benne, hogy nem hamisít véletlenül, hazugságai mögött hatalmi érdekek húzódnak. A laicitás valójában ezeknek az érdekeknek gyűjtőneve.
A keresést tovább kell folytatnunk, mert még mindig nem világosak számunkra az összefüggések. Miféle hatalmi érdekekkel lehetnek ellentétesek egyes vallási vonatkozású, végül is több felekezet tagjai által használt tárgyak?
A Stasi-jelentés szerint „a Köztársaság értékeinek összességét a közösségieskedés kísértései elé kell helyezni”. A bizottság egyik történész tagja pedig leszögezte: a tét „a személy szabadsága és az a lehetőség, hogy meg lehessen szabadulni annak a csoportnak a befolyásától, amelyikhez az ember tartozik (… , valamint a nemzethez tartozás túlsúlya minden sajátos hovatartozás fölött”.
A mai nemzetállam a középkori királyságoknál jóval központosítottabb hatalom. Az utóbbiak még megengedték, hogy a helyi közösségek a maguk életét éljék; ezt gyakran jelentős kiváltságok is biztosították. Ma a közösségek sajátos, mindenekelőtt önmegtartásukra irányuló igényeikkel akadályát képezik a pénz szabad mozgásának, így mesterséges szaporításának is. A pénz – mint tudjuk – önmagában véve is hatalom, de hatalmának teljét csak a politikai szférával társulva, legtöbbször annak hátterében működve érheti el. Minden mai központosított hatalom – mint Robespierre-ék óta a francia is – arra törekszik, hogy a közösségek óvó szerepének kiiktatásával közvetlenül az egyénre tegye rá a kezét.
Az istenhit lényegéhez tartozik a közösségi jelleg. Ez nem csupán a vallás együttes gyakorlásából származik, hanem még inkább abból, hogy a közös cél felé vezető helyes út keresésében Isten egymás segítségére is utalt bennünket. A hívő emberek együttese minden hatalom számára a legveszélyesebb közösség, mert nem csupán hagyományokra, közös kultúrára, saját élményvilágra, érzelmi kötődésekre épül, mint a földi megalapozottságúak közül az igaziak, hanem olyan transzcendens értékekre, amelyeket valamennyi világi úrnál nagyobb Úr tekintélye hitelesít. Ezért igyekszik minden szekularizált rendszer (a kommunista éppúgy, mint a nyugati liberális) szétrombolni a közösségeket, mindenekelőtt a vallásiakat, mert csak így tudja a maga uralmát biztosítani az emberek fejében és szívében is. Tevékenységük sikerességét bizonyítja az európai kereszténység erőtlensége, több felekezete szellemének liberális kilúgozottsága, az Istennel szembeni közöny nagymérvű elterjedtsége, és az, hogy az emberek mind nagyobb tömegei a testi-lelki kényelem jegyében törekednek megszervezni az életüket. A társadalom hatékony propaganda-hadjáratának biztatására igyekeznek ledobni vállukról a sorstól kapott, saját külön bejáratú egyéniségükre szabott keresztet, mintha a nehézségektől meg lehetne szabadulni azáltal, hogy nem vállaljuk őket. És mintha nem éppen a gondokkal való megküzdés adna értelmes tartalmat az életünknek,
A hatalom birtokosai ma (elsősorban a gazdasági háttérhatalom, amelyet ma már szinte minden politikai tényező engedelmesen kiszolgál) a valódi közösségek megtörése, elértéktelenítése érdekében a (gyakran természetellenes) látszatközösségeket támogatják. A „meleg büszkeség” homoszexuális mozgalmainak minden jóérzésű ember gyomrát felkavaró nyilvános provokációi a nyugati világ politikusait egy cseppet nem zavarják, de lám, egy fejen hordott női sálat veszélyesnek, felforgatónak, az emberi békés együttélés akadályának nyilvánítanak. Micsoda farizeusság!
A laicitás a „társadalmi békét” csak egy – főleg világnézetileg – uniformizált világban tudja elképzelni. A vallásosság lehetőleg minden megnyilvánulását kitiltja a társadalom nyilvánosságából, és a magánéletbe kényszeríti. Azt várja el, hogy úgy éljünk, mintha Isten nem is lenne, mintha a földi értékek volnának az ember életútjának egyedüli céljai és jelzőcsillagai. Ma egy világméretű, „globalizált” hatalmi verseny folyik: ki tudja ügyesebben az igazi élet helyett az összkomfortos földi boldogság délibábjai felé terelgetni az embereket. Aki másért akar élni, az tegye észrevétlenül, mert ezt a másságot a mássággal szembeni tolerancia harsogó apostolai nem tudják elviselni. A vallásos élet láthatósága nem a másik vallás emberét zavarja, hanem azokat, akik az istentelenség gyakorlatát szeretnék egyetemessé tenni a társadalomban. A laicitás azért erőszakolja a vallásosság nyilvánosság előli eltakarását, hogy a társadalom így mesterségesen kialakított képe az istentelenség természetességét sugallja, például nevelő célzattal a felnövekvő nemzedékek számára.
Miközben vezetői a vallási semlegességről papolnak, a francia állam valójában az ateizmus védnöke. Ezért igyekszik most móresre tanítani a nagy népi vallástalanságtól „feltűnően” elütőket. A bevándorlók beilleszkedése, az integráció, Franciaországban mindenekelőtt a laicitás „értékeinek” az átvételét jelenti. Nem véletlenül szögezi le a Stasi-féle jelentés: „A mohamedánoknak meg kell érteniük, hogy a világiság egy esély az iszlám számára”. Feltehetőleg a megmaradás esélye. Már önmagában ez a mondat is bizonyítja (figyeljük meg a benne rejlő fenyegetést!), mennyire nem megalapozatlan a mohamedán világ azon félelme, hogy az ő hitüket is látszatlétre kényszeríti a nyugati „civilizáció”, mint ahogy meglehetős sikerrel megtette ezt a kereszténységgel.
A Bush által nagy álsággal meghirdetett „keresztes háború” nem a kereszténység részéről fenyegeti a mohamedánokat.
Az iszlám nagy „veszélye”, hogy hívei még példát mutathatnának erős istenhitből nekünk, európai (jó esetben) félkeresztényeknek. Ez nem azt jelenti, hogy mi is mohamedánokká lennénk, hanem – látván, hogy másként is lehet – esetleg valóban megtérnénk: keresni kezdenénk és talán még meg is találnánk keresztény voltunk elveszett másik felét.
Földünk mai társadalmaiban ténylegesen hadiállapot van. A frontvonal (az igazi) az istenhívő emberek és az istentagadást szító gazdasági-politikai erők között húzódik, és ez utóbbiak nem nyugosznak (a világ nyugati részein szinte minden hatalom az ő kezükben van) a végső győzelemig. A legutóbbi idők franciaországi eseményei ezt látványosan bizonyítják. Ezért az Istent hívők – mert Isten csak egy van, a különböző vallásúak bármennyire eltérő módokon tisztelik is Őt – fel kellene ismerjék, hogy lényegükből (no meg helyzetükből) eredően egymás természetes szövetségesei.
A többször említett vizsgálóbizottság elnöke a maguk fontosságát igencsak átélő tipikusan francia viszonyulással jegyzi meg: a laicitás, ez „a Történelem által megformált” eszménykép a polgárok hatalmas többségének támogatását élvezi, és felkelti más, hasonló problémákkal küzdő európai országok érdeklődését.
Kétségtelen, hogy az ügyben érdekeltek között a francia példának több országban – így Magyarországon is – lesznek majd követői. Hiszen a „laicizmus” még sehol sem győzedelmeskedett teljesen. Reméljük, nem is fog. De elég sokan és elég mélyen eltávolodtunk elődeink hitétől ahhoz, hogy miattunk a jelenlegi helyzet még csak döntetlenre sem áll.
A hozzá való hűtlenségünk miatt nem kell Isten megbüntessen minket. A munkát elvégzik a gonoszság zsoldosai, többek között azok, akiket mi, irányt vesztett közemberek, „demokratikus választással” tettünk a társadalom vezetőivé.

-----------------
* A forrásanyagok zöme az AFP hírügynökség világhálóról lehozott szövegeiből került ki. Minden kiemelés tőlem – T. K. A.

Balambér
2004. november 15. 15:41 | Sorszám: 288
Úgy azért néha nem sül a bőr a pofádon ,te aki szintén könyörületből befogadott vendégmunkás vagy az USA-ban,honnan veszed a jogot,hogy a többi -a világ másik tájáról jött - vendégmunkás ellen lázítsz, izgatsz, gyülöletet keltesz ?
Balambér
2004. november 15. 15:35 | Sorszám: 287
Érdekes,hogy az izraeli titkos szolgálat tervezte pápa elleni merényletet nem emlegeted ? Vagy úgy képzeled, hogy egyeseknek (USA,Izrael,Anglia,stb) szabad gyilkolni,másoknak nem ?
Balambér
2004. november 15. 03:55 | Sorszám: 270
Íme egy újabb bizonyság a cseppet sem kommunista "Népszabadság on Line"-ról !
Balambér
2004. november 15. 03:38 | Sorszám: 267
Lehet hogy paranoia,de akkor próbálj már meg, meggyőzni engem is arról,hogy mire jó az,ha valaki a férfitársa végbélnyilását tartja élete értelmének, s nem azt amit - tetszik, nem tetszik a természet - kiszemelt arra ?
Balambér
2004. november 15. 03:21 | Sorszám: 264
Az emberi kloáka pedig az, amit azok a (divat)beteg, semmire sem való,tehát csak mesterségesen életben tartott,- életre,szaporodásra alkalmatlan - nem való "homokosok" használnak, valami helyett !
Balambér
2004. november 15. 03:16 | Sorszám: 263
Akiknek az esetleges iszlámveszélytől tartani kell !
Balambér
2004. november 15. 02:53 | Sorszám: 259
Nem biztos,hogy így van !

Nem az én dolgom, hogy hol élsz, vagy hogy hol akarsz élni. Én csak azt jeleztem, hogy nem lehet élettelen társadalmakat, mesterségesen életben tartani, legyenek azok fehérek, vagy huppikékek ! Akár tetszik, akár nem, azok akik az emberi kloákát, vagy az egykét képzelik a fajfenttartás eszközéül, azok kipusztulnak. s pusztuljanak is ki minél előbb !

Balambér
2004. november 15. 02:41 | Sorszám: 258
A hozzád hasonló szarházi hazudózakkal nem igazán érdemes szóba állni.

Idézd be,ha valaha ilyesmit írtam,ne csak a szófosós emlékezetre hagyatkozz !

Barmokat pedig a nobilis "a la eszterházy "családodban keress !

Balambér
2004. november 15. 02:15 | Sorszám: 255
A fene a jó dolgomat,elfeledtem hozzá tenni,hogy:Ahogy azt a természet (akinek úgy jobban tetszik Isten) rendje évmilliók során,vagy annak idején elrendelte,vagy rendezte !
Balambér
2004. november 15. 01:52 | Sorszám: 252
Amice !

Szakad meg a szivem,a te - lassan már egy évtizede az USA-ban élő csóró magyar - európai és magyarság féle honvágyadért,miközben a magyar közvéleménnyel ellentétben az idióta amerikai elnökök szájaíze szerint az afgán,az iraki,s biztos vagyok ha kell,az iráni nép kiírtásáért fogsz lobozni majd!

És jelentem,elég jól meg vagyok itt,még akkor is ha Magyarország nem fogadott be annak idején (1987-ben) erdélyiként - és Ausztriában kellett kivárnom a a kanadai kivándorlást.Vagy úgy gondolod az kis szoclib mentalitsásoddal,hogy azt a két napot amit(1987 juniusában) a saját pénzemen Magyarországon töltetem,befogadásnak,ugró deszkának lehet tekinteni.

Szánalmas, és idióta kis hazudozós senkiházi vagy Amice !

Balambér
2004. november 15. 01:26 | Sorszám: 248
Elnézést!

Csak,nem életrevaló az a társadalom, ahol lábbal tiporják a régi egészséges családi normákat, vagy kikapcsolják az életből, a természetes szelekciót !

Balambér
2004. november 15. 01:25 | Sorszám: 247
Igazad van Husika,kimaradt egy vessző !

Tehát így olvasd:

Csak nem életrevaló az a társadalom, ahol lábbal tiporják a régi egészséges családi normákat, vagy kikapcsolják az életből, a természetes szelekciót !

Balambér
2004. november 15. 01:15 | Sorszám: 245
Az arcvonalok elmismásolása után,nem igazán hiszem,hogy -kettőnknek - lenne miről ! Ismételt pech !
Balambér
2004. november 15. 00:57 | Sorszám: 242
Feladtam,vagy előállsz a farbával,vagy hagyjuk a fenébe az egészet !
Balambér
2004. november 15. 00:30 | Sorszám: 239
Nem reklámoztam ugyan a törököt,de valóban írtam hogy
Idézet:
őket "csak" a dézsma érdekelte és nem akartak minket "megtéríteni".

Ha nem így volt,- és az is meglehet - illene azért egy-két bizonyítékot is megemlíteni.

Balambér
2004. november 15. 00:25 | Sorszám: 238
Lassan sikerül letornásznod magad Mercurius szintjére ?!

Azt írtam:

Idézet:
a török okkupáció okozta kár, hatványozottan kisebb, szinte elenyésző ahhoz képest, amit a sógorok okoztak a magyarságnak
Balambér
2004. november 15. 00:08 | Sorszám: 236
Kért valaki erre ? Één csak azt sugalltam, hogy a török okkupáció okozta kár, hatványozottan kisebb, szinte elenyésző ahhoz képest, amit a sógorok okoztak a magyarságnak, a nemzetnek, akik - ismerve a másik hozzászólásodat is - az igazi "oszd meg és uralkodj" kitalálói és képviselői. Akik szerintem, az igazi kiváltói a trianoni katasztrófánknak !
Balambér
2004. november 15. 00:07 | Sorszám: 235
Bocs ez lemaradt:

Te egyenlőre még egyetlen egyszer sem idéztél be olyan hírt, amiből kiderült volna, az amit állítsz.

Balambér
2004. november 14. 23:55 | Sorszám: 234
Mind csak olyan híreket idéztél, ahol meglehet keresztény embereket írt egy hatalom, egy kormányzat, vagy szélsőséges politikai erők, ami igaz lehet, csak ennek az egésznek az iszlámhoz való kötődése, kapcsolata nincs bizonyítva.

Ilyen alapon bárki nyithatna bárki egy topikot "Keresztényveszély" címmel, hiszen az átkozott amerikai kormányzat tömegmészárlást végez nem egy muszlin államban, őket pedig keresztény államként tartják számon !

Annak pedig, ha a minden idióta -izmussal, szokásokkal, harácsolással, egykézéssel, homoszexualitással, stb megáldott Európa agonizál, nem az iszlám az oka . Csak nem életrevaló az a társadalom, ahol lábbal tiporják a régi egészséges családi normákat, vagy kikapcsolják az életből, a természetes szelekciót !

Balambér
2004. november 14. 23:37 | Sorszám: 231
"Motiváció"
Nem akarok olyan meddő vitába keveredni, mint ahogyan az óvodai szinten szokott történni kábé így: "az én apukám farka nagyobb mint a te apukádé...de én tudom, hogy az én apukámé nagyobb" stb, stb.

Ezt írtam:

Idézet:
2.Divatos dolog mind a mai napig is, a török elnyomást rosszabbnak, elnyomóbbnak beállítani, mint az osztrák vagy szovjetet, holott ez véletlenül sem igaz .A török okkupáció alatt nem történt erőszakos törökösítés, katolizálás, idegen hit vagy eszmerendszer ráerőltetése a lakosságra. Őket a pénz, a természetbeni, és más dézsma érdekelte.

Mire a válaszod :

Idézet:
2. Mellébeszélés.

Tessék tehát akkor indokolni miért lenne, ez mellébeszélés !

Balambér
2004. november 14. 22:46 | Sorszám: 227
S következik a Muszadag negyven napja,ami egy valóban megrázó regény,megtörtént dolgokról.Egyetlen hiba van csak ezt a gyűlöletkeltő topikodban felhasználni,hogy ez az akkori török hatalom, s nem az iszlám számlájára írandó !
Balambér
2004. november 14. 22:40 | Sorszám: 226
Én a képrombolást tekintem nagyon nagy szégyenüknek !
Balambér
2004. november 14. 22:04 | Sorszám: 221
folytatás:

G. I. cikkében többször kitér arra, hogy az iszlámellenes európai összefogás jegyében félre kell tennünk nemzeti sérelmeinket, a szomszédaink iránt érzett előítéleteinket. Azt írja: "...aki az európai civilizációt valaha is fenyegető legrettenetesebb, mondhatni apokaliptikus veszedelem előestéjén antagonisztikus "trianonkodással", vagyis román-, szlovák- és szerbellenes hangulatkeltéssel veszélyezteti a várható iszlám invázióval szembeni összeurópai egységfront létrejöttét, az megbocsáthatatlan bűnt követ el Magyarország, sőt mi több Európa ellen."
Nos, először egy általános észrevétel: vajon, mennyire fogékony egy nemzet a megjövendölt, de saját sorsában még nem jelentkező, ismeretlen problémára? A magyarság egészen más jellegű tapasztalatokat szerzett az elmúlt években. Határon túl élő honfitársaink számára napi valóság a származásuk miatti hátrányos megkülönböztetés, emberi és kisebbségi jogaik semmibevétele, a - román, szlovák és szerb - többség egyre erősödő asszimilációs szorítása. Ilyen körülmények között nem szerencsés összevetni a magunk nacionalizmusát egy olyan európai léptékűnek mondott fenyegetéssel, amelyről még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy nem más népek önvédelmi reflexe, saját nacionalizmusa áll-e a történtek hátterében. Hiszen - példának okáért - a francia nemzeti érdekek, a francia nacionalizmus sérüléséről van szó, amikor a tekintélyes számú muszlim közösség frankföldi térhódításáról hallunk híreket. Ez azonban az egykori gyarmattartó átka: kapuit önként nyitotta meg a bevándorlók előtt, olcsón dolgoztatta őket, felépítette velük a modern, XX. századi Franciaországot, majd csodálkozva tapasztalta, hogy liberális politikája eredményeként a jövevények - immáron állampolgárként - egyre több beleszólást követelnek az állam ügyeibe. Ki a hibás a történtekért? A bevándorlók? ők csak kihasználták a könnyen adódó lehetőségeket. A francia állami politika a valódi felelős a kialakult helyzetért, azért, hogy az őslakosok hazafiassága, nemzettudata nem fejlődhet szabadon, s immáron másokkal kell megosztani élet-és munkalehetőségeiket. [Mielőtt elmarasztalnánk a húszmillió európai muszlimot, állapítsuk meg a nyugati kormányok felelősségét, az ő bűnük sokkal nagyobb, mint a bevándorlóké: saját népük érdekei ellen hoztak ostoba és rövidlátó intézkedéseket.
Ez azonban francia ügy, mint ahogyan Trianon örökségét is nekünk, és nem más európai nemzeteknek kellett elviselnünk. A muszlimokkal kapcsolatban "összeurópai veszélyről" beszélünk - de nálunk még az előörseik sem tűntek fel.
S ha úgy is lenne - " kelet népének", a magyarságnak, feltétlenül azt a pályát kell befutnia, azt a sorsot kell elszenvednie, mint a nyugat-európai társadalmaknak?
Nekünk más feladatunk, más szerepünk van a Kárpát-medencében. Nemzettudatunk erősítésével, a magyar összefogás jegyében, a megmaradás ügyét kell szem előtt tartanunk - ez sürgető feladat, de kényszer is egyúttal. Reálpolitikai kihívás, amely jól tetten érhető, és mindannyiunk közös ügye. Sem politikai súlyunk, sem lélekszámunk, sem a magyarság jelenlegi fizikai és lelki állapota nem tenne alkalmassá bennünket a legújabb kori keresztes hadjáratra. Annál is inkább így van ez, hiszen nehéz elhinni, hogy a muszlimok elleni fellépés gondolatát a román, szlovák és szerb állami politika valaha is a magáévá teszi. Ráadásul szomszédaink - például a szerbek - nem közös európai célokat, hanem a maguktól értetődő nemzeti - vagy annak vélt - érdekeiket tartották szem előtt, amikor történetesen muszlim tízezrek kiirtását vetették papírra, majd hajtották végre páratlan kegyetlenséggel. Amikor a szerző "...az iszlámmal szembeni több évszázados ellenállásban kivételes harci tapasztalatot szerző szerb nép gerincének megroppantásáról" tesz említést, akkor tegyük hozzá, hogy mi, magyarok is méltán tartjuk magunkat Európa védelmezőinek. De így vélekednek önmagukról a horvátok, az albánok, de még a románok, a görögök és a macedónok is. Arról nem is beszélve, hogy a délszláv háborúkat éppen a szerbek robbantották ki - nem a muszlimmentes Európára ácsingózva, hanem a paranoiás belgrádi vezetés által megígért "Nagy-Jugoszlávia" reményében. Vajon, a srebrenicai mészárosok különb európaiak-e, mint a megtámadott és a hazájukat védő albánok és boszniai muszlimok? Engem inkább az aggaszt, hogy a szerb háborús bűnösök még mindig szabadon járnak-kelnek, hogy Arkan hétvégi kirándulásokat tehetett Magyarországon, hogy a kórógyi és szentlászlói magyarok gyilkosai "alig néhány száz kilométerre déli határainktól" élnek...
Hogyan lehet minden európai nemzet számára elfogadható módon megfogalmazni az "iszlámellenes stratégiát", hogyan valósítható meg a "reconquista", hogyan kellene a gyakorlatban kiépíteni az "összeurópai egységfrontot?" Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a cikkben, hiszen a nagyívű terv nyilvánvalóan kivitelezhetetlen. Az ember, természeténél fogva, mindenekelőtt létező közösségekben, - család, lakóhely, nemzet - nem pedig gondolati rendszerekben határozza meg a helyét és szerepét. Az "új európaiság" ellenében nem hangsúlyozhatjuk a "nacionalizmus" elmaradottságát, hiszen egyrészt modern nacionalizmus is létezik, másrészt a tömegek ideológiai manipulációjával terhes XX. század után a közös eszmékbe vetett egyéni hitek elváltak egymástól és önálló életre keltek. Ködös szózuhatag, korlátlan individualizmus, romlott morál uralja ma Európát, ugyanakkor az egyes nemzetek eltérő érdekei alakítják a dolgok menetét. Ezeket a korlátokat figyelembe kell venni minden "európai összefogást" hirdető gondolat megalkotójának, hiszen egy dolog a vágyak világa, s más a realitásoké. Európai érdekekre hivatkozni, a kézzelfogható nemzeti érdekek figyelembevétele nélkül hasonlatos az elefánt és a hangya találkozásához.
- Ne taposs el, kérlek - kiáltotta a hangya - hiszen testvérek vagyunk!
- Hogyhogy? - kérdezte meglepetten az elefánt.
- Te emlősállat vagy, én pedig kicsiny rovar - de mindketten az állatok nagy családjához tartozunk.
- Micsoda? - bőszült fel az elefánt - hozzám mered hasonlítani magad? Hiszen ÉN AZ ELEFÁNT vagyok.
És kíméletlenül eltaposta a hangyát, hogy állati mivoltában, vagy rovarként, az a történtek után mellékes kérdés.
Tegyük hozzá, hogy "hangyaságunk" megvallása célravezetőbb, mint az állatok nagy családjához tartozás tudata. És ez korántsem módszertani kérdés.
Végezetül ejtsünk néhány szót - nem lermontovi értelemben vett - korunk hőséről. Akiről G.I. azt mondja, hogy "...bármilyen sokkolóan hangozzék, eljöhet még az az idő is, amikor a reconquistához már csak a végtelen orosz sztyeppék tájékáról, a harcias és férfias európai szellemiség utolsó végvárából, az eredetiségükben megőrzött fehér faji erények rezervoárjából várhatják Európa népei a "felmentő sereget"..."
Róluk már hallottam. Nem kevésbé hiteles személy mesélt róluk, mint a saját nagymamám. Elmondta azt is, hogy végtelenül kulturált európai módon megerőszakolták a környék összes asszonyát, valamint magukkal vitték a család összes óráját, a csuklón viselttől a kakukkosig bezárólag.
Komolyra fordítva a szót: jóllehet, nem kívánom az iszlám európai terjeszkedését, de egy olyan világban sem szeretnék élni, ahol Putyin és a nagyorosz birodalmi akarat szabja meg, mikor mit tegyek. Felmentő sereg, ide vagy oda - még a bőrszínük sem adhat felmentést...

Balambér
2004. november 14. 21:56 | Sorszám: 220
Féljünk-e az iszlámtól?

Gazdag István: Dzsihád Európa ellen c. írásáról


Vajon, a VIII. századi vikingek vad, féktelen barbárok, vagy békés földművesek voltak? A zord északi harcosok állandó támadásaitól szenvedő jámbor, szigetlakó szerzetesek kétségkívül az első állítás igazságát támasztanák alá. Hiszen a normannok már-már közmondásos kegyetlensége minden kortárs számára magától értetődött. A vikingek tehát kegyetlenek - mondhatnánk kissé könnyelműen, a XXI. század első esztendejében.
Ezt azonban csak az állíthatja, aki nem veszi figyelembe a másik magától értetődő tényt: néhány vad harcos nem jellemezheti az egész társadalmat, a földművesek és papok, a nők és gyermekek, az öregek és betegek világát. A hátországot, amely nem tűnik azonnal elénk, de amelyet alaposan fel kell térképeznünk, mielőtt a vikingekről értekezünk.

SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ

Gazdag István két részben közölt írásáról (Magyar Demokrata, 35-36. sz.) ez a párhuzam jutott először eszembe. Az iszlám európai "sáskajárásával" kapcsolatban azonban nem a hátország becsületét, nem az arab és török földművesek, nők és öregek világát kell elsősorban megemlítenünk. Sokkal fontosabbak a cikk történelmi és politikai vonatkozásai, merésznek tűnő állításai, hiszen az iszlám előretörését a szerző ilyen összefüggésekben vizsgálja. A New Yorkban és Washingtonból történtek után a muszlim hit iránt világszerte növekszik az érdeklődés - éppen itt az ideje, hogy a merénylet utáni első felindulás után józanul és reálisan vizsgáljuk meg a legfőbb kérdést: vajon, az iszlám jelentené a legnagyobb globális veszélyt Európára és a nagyvilágra, ahogyan azt a cikkíró állítja?
Mindenesetre nem árt leszögezni, hogy a keresztesek, conquistadorok, jezsuiták kereszténysége és a vidéki plébános vasárnapi igehirdetése között vajmi kevés hasonlóság fedezhető fel - jóllehet, a kereszt végső diadalának vágya egyesítette őket. Az iszlám esetében is arról van szó, hogy a hittételek nem azonosak "a hit védelmében" fellépő politika eszköztárával és távlati céljaival. Minden intézményesült vallásra érvényes ez az állítás. Az iszlám saria nem a barbár cselekedetek tárháza, hiszen a Korán, és a Próféta tetteit összegző hagyomány - a szunna - erkölcsi parancsolatai az őstudást, a minden emberre érvényes legalapvetőbb magatartásformákat ismétlik: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, sőt, ne űzz szerencsejátékot, ne fogyassz "mámorító" italt, ne létesíts homoszexuális kapcsolatot, élj mérsékletesen, szeresd és valld meg Istenedet.
Rossz bizonyítványt kiállítani az iszlámról olyan szélsőségek miatt, mint "a mollahok Szudánja, és a tálibok Afganisztánja" éppen olyan egyoldalúságot feltételez, mint ha egy tálib azt állítaná, hogy az egész európai közgondolkodás eredendően romlott, mert Hollandiában homoszexuálisok is köthetnek törvényes házasságot.
A saját magunk állította korlátok és érzelmi előítéletek helyett nem haszontalan megállapítani: egy-egy általánosítás, felszínes bírálat nem tanúskodhat az egészről, a mi esetünkben egy 1400 esztendős vallásról, amely sajátságos helyzetéből adódóan kulturális és politikai világhatalom is.
Néhány fontos kérdésben maradéktalanul egyetértek Gazdag Istvánnal. Tragikusnak tartom, hogy "...a mostanra majdnem húszmilliósra duzzadt európai iszlám közösség évente egymillió fővel növeli híveinek számát, miközben az őshonos népesség immáron folyamatosan csökken." Igaznak vélem a következő megállapítását is: "Az Európa nagy részét jelenleg uraló baloldali, illetve liberális establisment nem tud, de nem is akar fellépni az iszlám térhódítás ellen..." Sajnos, a cikk további részében felbukkanó általánosítások, az iszlámot elemi csapásként ábrázoló hév alaposan lerontja a rendszerint nagy tárgyi tudással, gondolati frissességgel alkotó G. I. írását.
Amikor a szerző "fatalizmusról", és "fanatizmusról", sőt, a törökök kapcsán "újoszmán expanzionizmusról" és "gátlástalan iszlámpropagandáról" tesz említést, akkor nem jellemez, hanem minősít. Véleményalkotása mögött azonban nemcsak az egységes iszlám vélelmezése, de egységes Európa-kép is rejlik - sorait csak úgy értelmezhetjük, hogy a TELJES muszlim világ fenyegeti a TELJES európai közösséget, az itt élő népeket tehát alanyi jogon, megkülönböztetés nélkül sújtja majd a küszöbön álló iszlám invázió. Ebben a tekintetben kétségeim vannak.
A Nyugat-Európában élő muszlim tömegek legalább annyi helyről érkeztek jelenlegi hazájukba, ahány ország található kontinensünkön. Meggyőződésem, hogy az arab nép - és most tekintsük csak őket, az arabokat, ne tegyünk említést perzsákról, pakisztániakról, törökökről, csecsenekről! - fizikai, lelki és vallási egysége éppen úgy fikció, akár az európai liberálisok kontinensünk egységébe vetett hite. Képtelenség, hogy egy marokkói úgy lássa a világot, ahogyan egy iraki, a palesztin menekült sem hasonlít a dúsgazdag ománira, a jemenit és a líbiait is legalább annyi választja el, amennyi összeköti.
Európa sem egységes politikai értelemben, a nyugat-európai társadalmak egészen más kihívások elé néznek, mint a kommunizmus alól tíz esztendeje felszabadult Közép-Kelet Európa. Az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban, de akár a délszláv térségben élő muszlim közösségekkel kapcsolatos kérdések, problémák, ellentmondások Magyarország számára nem aktuálisak, hiszen a cikkíró állításával szemben - "...mindez alig néhány száz kilométerre déli határainktól..." - én úgy gondolom, az iszlám expanzió bemutatása kissé eltúlzott, térségünkben legalábbis nincs születőben erős iszlám állam vagy államalakulat. Bosznia? Nagyhatalmi akarattal megosztott, szerbek, horvátok, muszlimok lakta ország, nem "az iszlám fundamentalizmus" fellegvára. Akkor lett volna az, ha Daytonban a nemzetiséghez tartozás elve alapján egy muszlim törpeállamot hoznak létre. Volt erre esély? És volt-e, lehet-e a Nagy-Albánia megvalósulására - egyáltalán ki támogatná egy ilyen ország megszületését a Balkánon?
Az a tény, hogy egyre több mecset nyílik Boszniában és Albániában, hogy a muszlim országok segítséget nyújtanak hittestvéreiknek, hogy az új nemzedékek önazonosságukat kutatják - nos, ezzel helyreáll a rend, hiszen ezek az emberek soha nem voltak "jugoszlávok", mindig is az iszlám zöld lobogójára esküdtek. Egyszerűen arról van szó, hogy más kultúrkörbe tartoznak, de ez évszázados örökség, korántsem a délszláv háborúk utáni fejlemény.
Az iszlám "vallási türelmetlensége" szintén fikció, különösen, ha nem teszünk összehasonlítást, hogy kihez, vagy kikhez képest kegyetlen és vérszomjas a muszlim elnyomó. A baloldalisággal és arabbarátsággal nem vádolható Titus Burckhardt a spanyolországi mór hódítás kapcsán így elmélkedik:
"A tolerancia, amit itt és másutt az iszlám mutatott, úgy tűnhet, ellentmondásban áll erőszakos terjesztésével, hiszen alig nyolcvan évvel a Próféta halála után, második vagy harmadik hullámban Keleten az Indusig, Nyugaton pedig a Pireneusokig jutott. Elképzelhetetlen a muzulmán seregek harci ereje a népet ösztönző mély vallásosság nélkül, amelynek köszönhetően tudta: Isten az ő pártján áll. Annál inkább meglepő az a tény, hogy a muzulmánok, amint letették a fegyvert, olyan toleranciával bántak a keresztényekkel és a zsidókkal, amilyennel saját fennhatóságukon belül se a zsidók, se a keresztények nem szoktak viseltetni."

folyt köv.

Balambér
2004. november 14. 21:32 | Sorszám: 218
Egy pár évvel ezelőtti Demokra számból !

Szombaton kezdetét vette az iszlámok szent böjti hónapja, a ramadán. Az Egyesült Államok pedig fittyet hányva a korábban szinte minden muzulmán országból érkező különböző hangvételű figyelmeztetésnek és kérésnek, minden eddiginél keményebb bombatámadást zúdított Afganisztánra. Afgán források szerint a hétvégi csapásoknak közel ezer civil áldozata volt, ráadásul egy eltévedt amerikai rakéta – különös módon éppen a ramadán első napján – egy mecsetbe csapódott. Szombaton, a böjti hónap első napján Szaúd-Arábiától Jordániáig muzulmán hívők milliói kiáltottak bosszúért az Egyesült Államok ellen.

Balambér
2004. november 14. 21:22 | Sorszám: 216
Annak idején volt egy jó cikk erről a Demokratában. Felrakom ha megtalálom !
Balambér
2004. november 14. 21:16 | Sorszám: 215
Ez a veszély a te beteg agyadban létezik csak, aki olyan hülyének nézed az embereket, hogy innen-onnan össze szedett, ollózott hírekre, mások vallását gyűlölő hazugságokra, uszításokra újabb keresztes háborúba indulnak majd Mercurius marsall vezetése alatt !
Balambér
2004. november 14. 20:59 | Sorszám: 213
Ismerkedjünk tehát meg azzal, amit úgy átkozol !

MI AZ ISZLÁM?

Maga az iszlám arab szó, s jelentése: Allah akaratába való belenyugvás. Szülőföldje az Arab-félsziget, a jelenlegi Szaúd-Arábia.
Hedzsászban, Mekka városában született Mohamed próféta (sz.a.wa sz.), akit az Iszlám a próféták pecsétjének tekint. Isteni küldetését negyvenéves kora után kezdte el, Gábriel arkangyal által közvetített sugallatra.
A Prófétát megelőző időkben ezen a vidéken a "Dzsahilijja" kora volt, a teljes pogányság és a kezdetleges törzsi erkölcsök kora.
Dívott a vérbosszú, az újszülött lánygyermekek élve eltemetése a homokban. Erkölcsi zsinórmérce a "murua" volt, ami egyfajta kezdetleges etikai kódex a beduin törzsek számára.
A nincsteleneket, az árvákat kihasználták és elnyomták.


Ezekhez képest, az Iszlám gyökeresen újat hozott.
Egyébként az Iszlám, a muszlimok szerint nem új vallás, hanem folytatása az Isten által elsőként megteremtett Ádám művének, mely átível Ábrahámon, Mózesen, Jézuson és a többi Ószövetségi prófétán.
Mohamed próféta (Isten áldása legyen rajta) csupán kiteljesítette és befejezte Isten Igéjét, melynek egy részét az emberek megváltoztattak.

Mohamed a mekkai arisztokrácia üldözése elől elmenekült Jathrib városába, melynek új neve lett Medinat al Nabi, azaz a próféta városa.
Ebből lett Medina városának neve.

Innen (622) számítják a muszlimok- a Hidzsrától való -időszámításukat.
630-ra az Arab-félsziget túlnyomó része már az iszlámvallást követte.
A történelemből tudjuk, hogy közel száz év alatt meghódította az akkor ismert világ közel felét. Itt nem célom történelmi tanulmányt írni az Iszlám előretöréséről.

Az Iszlám öt pillére, melyet a muszlimok számára kötelező:

Az Egyetlen, örökkévaló Istenben (arabul Allah) való hit, és hit a Koránban említett prófétákban, melynek pecsétje Mohamed.

A credó, azaz hitvallás így hangzik: "Nincsenek istenek, kivéve Allah és Mohamed az Ő prófétája." Arabul: La ilaha illallah, wa ashadu Mohamed raszul Allah."

Ez a credo jelenti a túlvilágba vetett hitet, a Szent Könyvek elismerését (Tóra, Zsoltárok, Újszövetség), melyeket Isten küldött az emberiségnek, prófétáin keresztül.


Hit az összes prófétában, itt kiemelt szerepet játszik Ábrahám, Mózes, Noé, Jézus (akit szeplőtelen fogantatása után szült meg Mária) és az utolsó, aki kiterjesztette és megtisztította az Igét, Mohamed.


A napi, meghatározott időben történő ima Istenhez.


AZ ISZLÁM VALLÁS ÖT PILLÉRE


Ahogy a kereszténység alapja a tíz parancsolat, úgy az Iszlám öt pilléren nyugszik.

1. Siháda, azaz hiteskü. Minden muszlim felesküszik és esküjében kitart abban, hogy nincs más Isten, Allah és Mohamed az Ő prófétája. Ez az eskü az egyistenhitre és az egyistent hirdető prófétákra, akik sorát Mohamed zárta.


2. Szálát, azaz ima. A hívok kötelessége a napi öt ima, mellyel állandó kapcsolat teremtődik köztük és Isten között, valamint erősödik az egymás közötti kötelék térbeli eltolódástól függetlenül. A napi öt imaalkalom: hajnali, déli, délutáni, naplementi és esti ima, mely elvégezhető egyénileg, vagy csoportosan, azonban a pénteki kongregáció imája a mecsetekben mindig csoportos.


3. Zakat, azaz anyagi hozzájárulás. Minden muszlim jövedelmének 2,5%-át be kell fizetni a zakat alapba, melynek felhasználása az Iszlámban szabályozott. A zakat nyolcféle célra fordítható, melyekben az Iszlám adminisztrációs, szociális és vallási rendszerének finanszírozása a közös vonás. Zakat fizetésére csak az kötelezhető, aki rendelkezik saját megélhetésén felül osztható jövedelemmel.


4. Ramadan, azaz böjt. A hívok az erre kijelölt időszakban, Ramadan havában a teljes holdhónap ideje alatt napkeltétől napnyugtáig böjtölni kötelesek. A hívő a böjt ideje alatt nem ehet, nem ihat, nem dohányozhat és szexuális életet nem élhet. A böjttel leszünk urak saját vágyaink felett és bizonyítjuk, hogy mi magunk vagyunk és nem érzékeink, vágyaink azok, melyek a mi alkotóink. A lélek és hit erősítésének időszaka ez, melyben a gazdag egy hónapig ugyanúgy éhezik, mint a szegény egész éven át. A böjttel testünk megtisztul és ahogy a természet is egy ciklikusságot követ, melyben az évszakok váltakozásával évről évre megújul, a böjt végeztével testünk is új életet kezd, új tavaszra ébred. A böjt nem kötelező az azt teljesíteni nem tudó beteg, vagy utazó számára, azonban ha fennáll az újrateljesítés lehetősége, akkor azt be kell pótolni. Aki pedig a pótlásra is képtelen, az szegények számára juttatott élelemmel megválthatja magát, azonban ez csupán a vallásban megtűrt és nem bevett magatartás. Ramadán havára időzíteni üzleti és egyéb tárgyalásokat olyan, mintha a keresztény világban valaki a karácsonyi és újévi ünnepeket venné célba hasonló okból, ezért amellett, hogy hatékony tárgyalás ebben az időszakban nem várható, illetlen az ilyenkori jelentkezés. Megtiszteltetés, ha ilyenkor nem muszlim látogatót vacsorára hívnak.


5. Hadzs, azaz zarándoklat. Minden hívőnek törekednie kell arra, hogy egy életben legalább egyszer, ha arra mód és lehetőség nyílik, eljusson Mekkába, az egyistenhit kiindulásának színhelyére. Ugyanis Mekka az a hely, ahol minden próféták ősatyja, Ábrahám próféta fiával, Iszmáellel a világon elsőként az egyisten tiszteletére szentélyt építettek. E szentély sarokköve Kába köve, melyet Allah zárókőnek adott le a Rá való emlékezés jegyében. A mekkai szentély Ábrahám óta időről időre átélte a vallástorzulás történelmi vonulatait, bálványokkal, emberi torzításokkal dúsult, melyek az ezerévek folyamán mondanivalóban teljesen eltávolodtak az ábrahámi küldetéstől, az egyenestől. Mohamed próféta eljövetele és a bálványok, torz istenségek, hiedelmek eltiprása, kitiltása általa nem egy új hit eljövetelét jelenti az emberiség számára, hanem az ábrahámi egyenes visszaállítását, melyen annyi próféta fáradozott. Mekka a hely, ahol a hit és sorsközösség felvállalásával minden muszlim felelős esküt tesz arra, hogy élete, vagyona és lehetőségei a Mohamed próféta által visszaállított ábrahámi egyenes küldetés továbbvitelét szolgálja.

=========================================================

Bár dolgoztam együtt mohamedánokkal,de ezt, én is most olvasom először,s ezekben semmi kivetni valót nem találok,mint ahogy azokról sem tudok rosszat mondani akikkel együtt dolgoztam.

Balambér
2004. november 14. 20:36 | Sorszám: 211
Hát akkor ismertjük meg a Mercurius féle ellenségeinket !

Germanus Gyula 1884-ben született Budapesten, s azt hiszem mindezidáig ő a leghíresebb magyar muszlim, akinek életpályáját igen nehéz röviden összefoglalni.
saládja német iparos- és kereskedőréteghez tartozott, de nagyszülei között voltak zsidó származásúak is. Édesanyja családja a sok tehetséget adott Czóbel családból származott.
Germanus 1902-ben tett érettségi vizsgát, kitűnt az önképzőkörben, németül és franciául beszélt és eredetiben olvasta a költőket és filozófusokat. Eszményképe ebben az időszakban Voltaire volt, de igen korán felébredt az érdeklődése Kelet iránt, elsősorban kezdetben a török világgal kezdett el foglalkozni.
1902-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a történelem és latin szakot választotta. Az egyetemi évek alatt a görög, latin és történelmi tanulmányok mellett, és részben ezzel összefüggésben érdeklődése egyre inkább az orientalisztika felé fordult. Hamarosan birtokában volt a legfőbb világnyelveknek, és megtanult törökül, perzsául és arabul is.
Első útja az iszlám világba az okkupált Boszniába vezetett, ahol mint írja a "A félhold fakó fényében" című könyvében a bosnyák muszlimok igen barátságosak voltak vele.
Előadásokat hallgatott a konstantinápolyi, bécsi és lipcsei egyetemeken.
Abdul Hamid török szultán önkényuralma alatt "ifjútörökökkel" barátkozott, s ezért le is tartóztatták. De a Monarchia konzulja a kapitulációkra hivatkozva kiszabadította.
A budapesti egyetemen török nyelvből Vámbéry Ármin tanította, arab nyelvből pedig Goldziher Ignác.
1907-ben avatták bölcsészdoktorrá, majd 1908-tól három éves angliai ösztöndíjat nyert meg. 1912-től a Magyar Királyi Keleti akadémián dolgozott, először, mint lektor, majd 1915-től a török és arab nyelv kinevezett segédtanáraként. Közben a budapesti Reformárus Teológiai Akadémián magántanárként keleti nyelveket és összehasonlító mohamedán vallástörténetet adott elő.
Az I. Világháború kitörése után a Miniszterelnökség sajtóirodájára osztották be, "a külföldről érkezett sajtótermékek ellenőrzésére kiküldött megbízottként".
1915 júliusában a "Vörös Félhold" képviselőjeként Törökországban tevékenykedett, a Dardanelláknál vívott török-angol ütközetnek közvetlen részese volt, sebesülten angol fogságba is esett, de később szabadon engedték és visszatérhetett Magyarországra.
1918-ban kinevezték a Keleti Akadémia rendes tanárává, majd a megszűnő Akadémiáról áthelyezték a Közgazdaságtudományi Karra, a Teleki Pál igazgatása alatt álló Intézetbe, a török, perzsa, arab nyelv és az iszlám művelődéstörténet előadójaként.
Itt is folytatta sokirányú irodalmi tevékenységét, török nyelvkönyvet jelentetett meg, újabb utazásokat tett Európában és Keleten, többek között a megújuló Törökországban is. A PEN Club egyik szervezője lett Magyarországon, 1926-ban a Magyar PEN Club titkárává választották. Később ő szervezte meg a PEN Clubot Bulgáriában (1928) és Egyiptomban (1934). Érdeklődése ugyan még mindig elsősorban a törökséghez vonzotta, de az évek során egyre nagyobb figyelemmel fordult az iszlámológia, valamint az arab világ felé: újabb törökországi látogatása ugyanis csalódást okozott számára, a Kemal Atatürk vezette országban a folyamatosság meg szakadását, féltette a modernizálódást szolgáló intézkedésektől, egészében nem vonzotta Kemál politikája.
1929-től újabb kihívásokkal kellett szembenéznie, ugyanis meghívást kapott a híres indiai költőtől, Rabindranath Tagore-tól, hogy az elnöklete alatt álló szantiniketáni egyetemen (Bengál) szervezze meg az iszlamológiai tanszéket, és legyen annak első professzora. Felkészülten ment Indiába, számos egyetemen tanított, s bár megbízatása három évre szólt (1929-1932), a kalkuttai és daccai egyetem vizsgabizottságának 1936-ig tagja maradt. Indiában, a delhi nagymecsetben tért át 1931-ben muszlim hitre, és került még közelebb a keleti lélekhez. Így írt erről "Allah Akbar!" c. könyvében:
[i]"Mohamedán lettem. Beléptem azok közé, akik Allah útján harcolnak. Erről az útról nincs visszatérés. Aki muszlim és hitét megtagadja, az kivonja magát az iszlám vallásjogának védelme alól, és szabad préda bárki számára. Agyonüthetik, elüldözhetik és meggyalázhatják, hiszen mindezt a testi és lelki halált saját maga hajtotta végre magán azáltal, hogy kilépett egy vallásjogi társadalmi rendszer életközösségéből. Hiába lép vissza más vallás kötelékébe, az a védelem, amelyben az iszlám azokat a felekezeteket részesíti, nem terjeszthető ki őrá. Az iszlám hatalmas tábor, amelynek ereje egyöntetű zárt szellemében van, és ezért nem tűrhet különvéleményt vagy engedékenyebb, szabadelvűbb felfogást egyedei számára. Ezzel nekem számolnom kellett, ezt a súlyos terhet magamra kellett vállalnom."[/b]
Mecsetbeli beszéde után ő is tagjává vált "ennek a fegyelmezett tábornak, amelyben mindenki testvér és mindenki egyforma." Muszlim neve Abdul-Karim, a "Kegyes Isten szolgája" lett.
Indiai tartózkodása alatt határozta el Germanus Gyula, hogy ellátogat a szent városokba, Mekkába és Medinába, s elvégzi a mekkai zarándoklatot. Nem sok európai vállalkozott előtte erre a feladatra. Germanus az iszlám világát belülről kívánta megismerni, át akarta élni azt teljes valóságában. először Kairóba utazott, ahol az ezeresztendős Azhar mecsetiskola tanítványaként készült fel első mekkai zarándokútjára, amelyről a már említett "Allah Akbar!" c. könyvében számolt be.
Olyannyira felkészült volt már a muszlim tudományokban, hogy az Azharban külön csoport hallgatta előadásait. Szaúd-Arábiában személyesen fogadta őt az ország alapítója és királya, Ibn Szaúd is.
1939 június 1-től engedélyt kapott egy újabb egyesztendős arábiai útra, és a háború előszele miatt tengerjáró matrózként jutott el a Közel - Keletre. Itt bejárta Libanont és Egyiptomot, majd Szaúd-Arábiában ismételten elvégezte a mekkai zarándoklatot és meglátogatta a medinai prófétai mecsetet is. Ezt követően, mint az első európai, karavánnal áthatolt a Ghureirai - sivatagon, Rijádba érkezett.
De a második világháború hosszú időre véget vetett Seikh Hadzsi Abdul-Karim Germanus utazásainak.
1941-ben Teleki Pál halála után a Kar megbízta a Keleti Intézet igazgatói teendőinek ellátásával. Az ostrom és a háború borzalmai közepette bátran viselkedett, ahol tudott, segített, de az átélt tragédiák, különösen feleségének, G. Hajnóczy Rózsának az öngyilkossága mélyen megrázták.(Állítólag felesége nem tudta elviselni, hogy muszlim férjének fel kellett varrnia a Dávid csillagot kabátjára, s bujkálnia kellett a nyilasuralom alatt, közvetlen életveszélynek kitéve.)
A háború után, mint egyetemi tanár folytatta tevékenységét a Közgazdaságtudományi Karon, s megbízatást kapott az "Olasz műveltség és gazdaságpolitikai tanszék" igazgatói teendőinek az ellátására is. Azonban később Germanus nagyszabású terveit a Keleti Intézet átszervezéséről kudarcba fulladtak, s 1948-ban magát az Intézetet is megszüntették, és őt pedig beosztották a Németh Gyula vezetése alatt álló Török Filológiai Tanszékre.
1958 ismét fordulópont az életében. Tagja lett az Országgyűlésnek (1958-1966), mint egyetlen "hivatalos muszlim", valamint az ez évben felállított Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszék vezetésével őt bízták meg. Hat esztendővel később, 1964-ben, nyolcvanéves korában vonult nyugalomba. A Bölcsészettudományi Karon kifejtett pár esztendős működése mégis maradandónak bizonyult, az ő érdeme, hogy az arab nyelv és iszlamológia végleg gyökeret vert az egyetemen.
Ahogy tanítványa, Antall József írta róla:
"Élete maga is történelem volt, bőven mérhette hát anekdotáit, emlékeit. Elzárt esztendőkben, az ötvenes években nyitott ablakot a világra. Megláttatta tanítványaival Kelet feltámadó és szunnyadó népeit, plasztikus képet festett a megújuló iszlám világáról, történelmi és szellemi problémáiról."Európa és a világ csak későn ismeri fel az iszlám mélyben feszülő erőit, és mint annyiszor és annyi módon megkésve és rosszul fog reagálni rájuk"- mondotta nemegyszer. Tudta és hirdette, hogy az iszlám megújhodást és szellemi erőforrást jelent ezeknek a népeknek, és közvetve és közvetlenül meghatározó szerepet fog játszani a világtörténelem következő évtizedeiben."

Mindig az volt a vágya, hogy a híd szerepét töltse be Kelet és Magyarország között.
1955-ben a kairói és alexandriai egyetem, nem sokkal utána a damaszkuszi egyetem hívta meg, hogy tartson előadást az arab irodalom köréből. Elismerésként a kairói Tudományos Akadémia levelező tagjává (1956) választotta. De nem vált hűtlenné Indiához sem, az általa személyesen ismert Ghandiról könyvet írt, Dzsavaharlal Nehru miniszterelnök jó barátja volt mindvégig. Sorra következtek a többi arab országok is, 1961-ben Marokkó, 1965 tavaszán a szaúdi király meghívására ellátogatott Arábiába, és harmadszor is elvégezte a mekkai zarándoklatot, most már muszlim hitre áttért második feleségével, Kajári Katalinnal (Aisha) együtt. 1966-ban a damaszkuszi Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, ezután Irak következett, ahol a város évezredes alapítását ünneplő bagdadi Tudományos Akadémia is meghívta tagjai sorába (1967). A sort az ammani Tudományos Akadémia (Jordánia) zárja, amely 1978-ban választotta az agg professzort tiszteletbeli tagjává. Az arab akadémiákon kívül a római Accademia del Mediterraneo (1952), majd pedig az Accademia Leonardo da Vinci is rendes tagjai, közé iktatta, akárcsak a londoni Institute for Cultural Research és a delhi Indian Institute of Islamic Studies. A külföldi elismerések nemcsak Germanus, hanem a magyar tudományosság tekintélyét is öregbítették.
"Germanus azért tért át a mohamedán hitre, s végezte el a zarándoklatot, mert keleti emberré kívánt válni, hogy belülről ismerhesse meg az iszlám világát. Belülről akarta látni az iszlám épületét, de ugyanakkor európai tudós is kívánt maradni, aki a racionalizmus, a tudományos objektivitás eszközeivel közelíti meg tárgyát. Közben pedig őrizte magyarságát - szinte gyermekien őszinte és lelkes érzésekkel vitte magával ki nemzetiszínű zászlaját minden útjára - és mindig visszatért, előnyös ajánlatokat hárítva el külföldön ."- írta az életrajz szerzője. A magyar szellemi élet e kimagasló egyénisége kilencvenöt éves korában, 1979 november 7-én hunyt el.
"A mohamedánoknál szokásos turbánt jelképező fejdísszel ellátott oszlopot" kívánt a Farkasréti temetőben lévő sírhelyére, s kérte, hogy "azon a Korán első fejezetét (Fátiha) arabul véssék be." Temetésén a magyar tudományos élet számos kiemelkedő alakja mellett az iszlám országok diplomáciai testületének képviselői is megjelentek, és muszlim szertartással bocsátották utolsó útjára Germanus Gyulát. Abdul-Karim Germanus könyveivel, tanulmányaival, egész életművével sokat tett az iszlám hazai népszerűsítéséért, mind a mai napig ő a leghíresebb magyar muszlim.

Balambér
2004. november 14. 18:23 | Sorszám: 207
Na ne gyere már te is a Mercurius féle módszerekkel.Ha kijelentsz valamit,azt motiválni is kellene.

Senki sem akarja itt egyik csapatot sem felmenteni,csak éppen abból a szempontból hasonlítottam össze a török megszálást az osztrákkal,hogy melyik volt ártalmasabb a magyarsáégra nézve.

Én sem látok különbséget a két vallás - s főleg azok ártalmas hatása - között.Szterintem van annyi szégyelnivalójuk a keresztényeknek (főleg a katolikusoknak!) is,mint az iszlám hívőknek,sőt... Ám az is lehet,hogy az iszlámról kevesebbet tudok,mint a katolikusok eretnekség elleni tetteiről.

Mindenestre úgy tartják,hogy a Korán "modernebb",mint a Biblia. Nincs szándékomban egyiket sem mélyebben tanulmányozni !

Balambér
2004. november 14. 17:53 | Sorszám: 205
Dehogy nem sumákolsz!

Nem értem miért kell tagadnod, hogy a nagyszentmiklósi arany leletünket is a törökök mismásolták el, s tartják fogva az isztambuli múzeumban.

Továbbá a halszagú finnugor elméletet is ők találták ki nekünk.

Ők mészárolták le az aradi tizenhárom vértanút is, űzték el Rákóczit is.

A törökök adtak menedéket az ország kasszával és a magyar koronával meglépő Kun Bélának, s az isztambuli zsibvásáron árulgatta az akasztanivaló a magyar koronát is.

Balambér
2004. november 14. 17:34 | Sorszám: 203
Nem véletlenül választották - nem csak egy esetlen - az erdélyi fejedelmek a törököket protektorként az osztrákokal szemben.Azok ha megkapták a pénzt nem bántottak tovább !
Balambér
2004. november 14. 17:28 | Sorszám: 202
1.Láttam az ominózus szót, s (bár ismertem)meg is néztem a pontos értelmét(vindikál= magának követel, jogot tart valamire),de nem szoktam belejavítani az idézett cikkekbe.
Szerintem [i]indukál[/b]-ra gondolt a szerző, ami hosszú évszázadokon át valóban igaz is volt.

2.Divatos dolog mind a mai napig is, a török elnyomást rosszabbnak, elnyomóbbnak beállítani, mint az osztrák vagy szovjetet, holott ez véletlenül sem igaz .A török okkupáció alatt nem történt erőszakos törökösítés, katolizálás, idegen hit vagy eszmerendszer ráerőltetése a lakosságra. Őket a pénz, a természetbeni, és más dézsma érdekelte.

3.Pontosan ezt csinálja Mercurius, hogy az egyes kormányok, szervezetek által elkövetett atracitásokat megpróbál az egész iszlám közösség vétkeként feltüntetni.

Balambér
2004. november 14. 00:04 | Sorszám: 178
Csak éppen a Markó Béla nevezetű udvari költője és talpnyalója,s annak csapata által rendelt tanulmányokból !
Balambér
2004. november 13. 23:46 | Sorszám: 174
Idézett ó már,- az igaza védelmében,és bizonyítására - Ceausescu seggnyalóitól is !
Balambér
2004. november 13. 17:33 | Sorszám: 168
Azoknak a fanatikus őrülteknek ajánlom ezt a honlapot,akik habzó szájjal gyűlöletet szítanak más népek, egy más vallás ellen !
http://www.magyariszlam.hu/index.html
Balambér
2004. november 13. 17:30 | Sorszám: 167
VAN-E TERRORIZMUS AZ ISZLÁMBAN?

NINCS! Egyszóval és röviden válaszolok e kérdésre.

De gondolom, hogy az olvasó magyarázatot vár, s nem elégszik meg ezzel a rövid válasszal.
Valamint úgy gondolja, hogy "minden szentnek maga felé húz a keze", s csak a "mundér becsületét" szeretnénk védeni.
Nos történelmi példákat és vallási magyarázatokkal szeretném a fenti kategorikus állításomat alátámasztani, gondolom, hogy sikerülni fog.
Az Iszlám történelmében folyamatos volt a muszlimok és más vallásúak békés és konstruktív együttélése. Gondoljunk csak bele az Andalúz Kalifátusban történtekre, amikor az ókori római és görög kultúrát a muszlim és nem muszlim tudósok az akkori iszlám állam hathatós segítségével átmentették és továbbfejlesztették a mai ember számára, alapot képezve a későbbi humanizmusnak.
Csak pár ismert nevet sorolnék fel, a teljesség igénye nélkül: Ibn Szina, Ibn Rusd, Majmonidész…
Csodálattal adózott az akkori barbár középkori Európa a muszlim világ tudásának, amelyet muszlimok és nem muszlimok közösen alkottak meg.
De mindez jellemző volt mind az Omajjád, mind később az Abbásszida kalifák udvarára is, míg a mongol áradat el nem sodorta őket.
Az Oszmán Birodalom fénykorában a muszlim vallású törökök és a nem muszlimok közösen alkottak, sőt a nem muszlim tudósok, mesteremberek nagy kiváltságokat élveztek akkoriban.
Politikailag, katonailag szemben állt a két világ, de ezeket a feszültségeket kívülről, a katolikus egyház vindikálta!

A muszlimok Szent Könyve, a Korán és a Prófétai hagyományok egyértelműen tiltják a következőket:
Bármilyen fa kivágását háború esetén az ellenség földjén, a föld és a haszonjószágok elpusztítását, az ellenséges területek gyermekeinek, asszonyainak, öregjeinek és nem fegyveres férfiak legyilkolását, a papok és szerzetesek megölését!
A muszlimok számára a harc csak abban az esetben engedhető meg, amennyiben őket megtámadják, vagy a nem muszlim államokban a muszlim vallásúakat üldözik. S a harc is csak addig tarthat, amíg az ellenség vagy meg nem adja magát, vagy a kiűzésük meg nem történt, egy béke feltételével együtt.
Tilos megszegni a békét, melyet kötött egy muszlim állam, akár nem muszlimokkal is!
A Könyv Népeivel (az Egyistenhívőkkel) szerződést kell kötni, melyben a szabad vallás- gyakorlásukat, életükhöz és vagyonukhoz való jogot, valamint emberi és személyiségi jogaikat meg kell kapniuk.

A nem muszlimoknak e jogok fejében adót kell fizetniük, katonáskodásra nem kötelezhetőek, s az adó fejében a legteljesebb védelmet kell a fentiekben leírtak szerint számukra biztosítani!

Nos, ha a fentieket figyelmesen elolvassuk, ez elég ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy minden terrorcselekmény, melyet az Iszlám nevében követnek el, szemenszedett hazugság, az Iszlám vallás egyértelmű lejáratása és megcsúfolása!
Napjainkban is élnek muszlim országokban békésen más vallásúak, minden üldöztetés nélkül (pl. Malaysia, Egyiptom, Libanon, Marokkó, Indonézia, Irán, Törökország, Tunézia, stb.)

Balambér
2004. november 11. 15:20 | Sorszám: 162
Igen igen ismerős szöveg ! Az egész úgy kezdődött,hogy a másik visszütött!
Balambér
2004. november 10. 17:08 | Sorszám: 152
Míg a normális békeszerető emberek az erőszak ellen tüntettek,addig idióta szarkeverők felheccelték a primitív barmokat,hogy muszlim iskolákat mecseteket, tehát ismét ártatlan embereket támadjanak,öljenek meg !

Téma: Esterházy Béke-díjas...
Balambér
2004. október 12. 01:46 | Sorszám: 134
Olvassátok csak ezt a senkit nyugodtan gyerekek. Fiatalok vagytok, van időtök fölös hiábavalóságokra. Én továbbra sem rontom, ezzel a vigéccel az ízlésemet, időm sincs, hiszem ebben a még nekem engedélyezett pár évtizedben, nem igazán tudom behozni, azt a lemaradást sem, amivel a több mint fél évszázadig, a kommunisták és bandájuk által letagadott, eltitkolt remek magyar íróknak tartozom !
Balambér
2004. október 11. 23:44 | Sorszám: 127
Idéztem már Márait,de álljon itt újra !

Az irodalmi Nobel-díjat ebben az évben Churchillnek adták. A Nobel-díj, mint világirodalmi értékelés, ezzel az adományozással elvesztette minden eddigi, — néhány előző döntése következtében, amilyen a chilei költőnő, vagy Grazia Deledda, vagy Sinclair Lewis kitüntetése volt, amúgy is megtépázott — hitelét.

A Svéd Akadémiának e döntés után nincs joga hozzá, hogy a díjjal márkázzon írói életműveket. Churchill nagy ember — a kövér, öreg, államférfiaknak most általánosan van egyféle szex appealjük, — kiváló államférfi, érdekes egyéniség, tehetséges vízfestő, s tud írni is (pontosabban, mint olvasom, diktálni), de szépirodalomhoz semmi köze. Mindenestől egy nagy dilettáns. S ezen túl, a személyiség erejével, Churchill. De nem „író", a szónak meghatározható, félreérthetetlen értelmében.

A magyar irodalomnak az az életszaka, amely a Nobel-díj évtizedeivel egybe esik, felülmúlja sok nagy és kis nyugati nép irodalmi szintjét, Babits, Móricz, Kosztolányi, Krúdy feltétlenül megérdemelték volna a Nobel-díjat, — s a maga idejében Mikszáth is. Soha nem figyeltek erre az irodalomra. Ez csakugyan fájdalmas gyalázat.

Valószínű, hogy a Nobel-bizottság tudományos értékelése is vitatható. Zsenik, akiknek életművét nem lehet félreismerni — ahogy Kolumbus, ha egyszer már útra kelhet, bajosan kerülhette el, hogy felfedezze Amerikát, — megkapták a díjat, de ugyanakkor megkapta több tucat orvos, kutató, akikről később soha nem hallott a világ: lehet, hogy afféle szabadkőműves, rotariánus bratyizás segítette a Szentgyörgyi- és Bárány-féle tudósokat ehhez a kitüntetéshez. Ezt nem tudom biztosan megítélni. De irodalomból a Nobel-asztaltársaság megbukott.

Balambér
2004. október 11. 23:32 | Sorszám: 125
Azért az érzékeny, könnyen felfordulós gyomrú egyéneket figyelmeztethetted volna, mielőtt felraktad ezt a képet !
Balambér
2004. október 11. 18:48 | Sorszám: 72
Hiába néztem meg linket,nem tudok rájönni mi lehet ez a hattyús sz.. ?
Balambér
2004. október 10. 22:08 | Sorszám: 48
Lehet,de én sajnos csak évenkét egyszer,vagy mit tagadjam, talán őszintébb ha azt írom, csak két-három évenként megyek Magyarországra. S hogy milyen nehezek tudnak a könyvek lenni,azt csak szegény bőröndöm tudná megmondani.
Balambér
2004. október 10. 21:26 | Sorszám: 41
Különbözőek vagyunk, én Ignácz Rózsával jártam úgy, hogy kellemes meglepetés lett később. Arra is kíváncsi lennék – csak sajnos nincs időm (esetleg türelmem) kísérletezni – hogy egyáltalán el tudnám olvasni még egyszer mondjuk Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, vagy A félkegyelmű-t ,Thomas Mann József és testvéreit, Kafka Perét ? Valószínű, de azt hiszem Hemingway-el már bajba lennék – amióta megtudtam hogy szovjet zsoldos volt még ha csak irodalmi vonatkozásban is. Aztán a habzó szájú francia kommunista Lui Aragon könyveinek újra olvasása sem lenne piskóta, de ugyan így kicsit még mindig viszolygok Szabó Dezsőtől, de Nyírő Józseftől is, pedig mind a ketten jól írnak, s jól írt a komecs Aragon is. Sajnos minden nagyon relatív az életben.
Balambér
2004. október 10. 21:12 | Sorszám: 39
Persze,meg a nép is,vagy annak egy-egy csoportja.Mint mondjuk egyes okostojások szerint, az amerikai magyarok. Inkább menj s vágj egy macskaszerenádot a tetőn,hátha meghallgat Kacamici !
Balambér
2004. október 10. 20:40 | Sorszám: 35
Én nem gondolkodom olyan komplikáltan mint a nagymenők.Csak kis mezei olvasó vagyok,aki azt olvassa el,ami tetszik neki,s az ízlésének megfelel. Adhatsz a kezembe akármilyen agyon díjjazott könyvet,az első öt-tíz oldal után eldől, hogy a képletes szemétládába kerül-e, vagy sem.

Volt ugyan rá már egy-két példa amikor erőltettem magam,de két-három évbe telt egy vékonyka könyv is.

Az élőkkel azért,egy kicsit másképp van.Általában ha valaki sz@r ember,annak olyan a könyve.

Balambér
2004. október 10. 20:23 | Sorszám: 29
Bocsánat.Ha netán nem olvastad ! = Ha nem olvastad volna.
Balambér
2004. október 10. 20:20 | Sorszám: 27
Az még elnézhető. Én is olvastam rengeted olyan könyvet is,amiket ma, ha agyonütnének sem volnék képes újra olvasni.Hogy csak "A legmagassabb hőfokon"-t említsem.
Balambér
2004. október 10. 20:17 | Sorszám: 26
Ha netán nem olvastad !

Tóth Károly Antal elég alaposan elemezte a könyvet,s az egész Kertész életművet itt:
Nobelesdi

Balambér
2004. október 10. 20:06 | Sorszám: 24
Ha számodra olvasható volt,akkor olvassad. Véleményem szerint még ponyvának is gyenge.Például az "Orvos voltam Auschwitzben" hatványozottan jobb könyv,és még tudnék említeni jó pár a díjazottnál sokkal jobb könyvet,a témában is,ha már minden áron a holocaust témát akarták díjjazni,s nem az írói teljesítményeket.
Balambér
2004. október 10. 19:13 | Sorszám: 14
Nem a németek adták ezt a díjat,csak a Németországban élők...

De kit érdekel,ki tartja számon őket? Vagy úgy tesznek vele is mint Kertész esetében,rásózzák majd az iskolás gyerekekre a könyveket,s ha azok oda dobják majd,ahováé való,akkor jön a megfélelmlítés,a cirkusz,a rendőrségi nyomozás.


Téma: Október 15., tüntetések.
Balambér
2004. október 18. 18:27 | Sorszám: 121
Valóban jó az írás.Leleményes volt a gyerek.
Balambér
2004. október 18. 01:37 | Sorszám: 118
elolasom = elolvasom
Balambér
2004. október 18. 01:36 | Sorszám: 117
Ezek után,feltétlen elolasom majd !
Balambér
2004. október 18. 01:14 | Sorszám: 115
Sajnos nagyon aprók a betűk,talán máskor -jobb hangulatban - elovasom majd.
Balambér
2004. október 17. 23:18 | Sorszám: 113
Idézet:
Ahogy a hatalom készülődött, az általa kívánt forradalomra ismét előtérbe kerül Nagy Imre. Mielőtt a Gerő vezette küldöttség elindul Belgrádba, visszaveszik a pártba, Nagy Imre örömére. Október 23-án este a félelmetessé váló tüntetések szinte kínálják az alkalmat, hogy ismét kezébe adják a hatalmat. Nem is késlekednek soká, 7-8 óra között telefonon hívták a pártközpontból, ahol már szinte állandó ülés folyt. De Nagy Imre ekkor már nem volt otthon, hanem - máig úgy tudjuk - önszántából elindult a Parlamenthez. (53) A Parlament erkélyéről szólt a több százezres tömeghez. Jellemző, hogy beszédét "Elvtársak!" megszólítással kezdte. A forradalom lázában égő tömegnek kellett őt rendreutasítania, hogy: "Nem vagyunk mi elvtársak!" Majd mondókája befejeztével, mint aki teljesítette pártfeladatát, ez az alig kéthetes egyszerű párttag annak rendje-módja szerint - hisz a pártvezetőség telefonhívásáról nem tudott besétált a kb. száz méterre lévő akadémia utcai pártközpontba. Ez arra az időre esik amikor Gerő cinikus rádióbeszéde már elhangzott. (54) Nagy Imre izgatott tanácskozás közepette toppan be Gerő szobájába. Fáradtan ül le egy fotelba. Gerő közli a jelenlevőkkel, hogy esetleg szükség lesz a szovjet csapatok segítségül hívására a rend helyreállításához. A tüntetőkkel való esetleges párbeszédről egyetlen szó sem esik. Nem azért provokálták ki a hatalmas tömeg demonstrációját, hogy most békés megegyezéssel hazaengedjék őket.
Gerő felvetéséhez tökéletes egyetértés volt a válasz. Nagy Imre is egyetértett. Legalábbis semmiféle ellenvéleményt nem nyilvánított. Igaz, ebben a pillanatban Nagy Imre ilyen döntés szempontjából senkinek sem számított. Egy néhány hete a pártba visszavett egyszerű tag, akit még csak nem is rehabilitáltak. De hát ebben a nagy kavarodásban ez nem bírt jelentőséggel. Az ellenvetés nélküli egyetértést követően Gerő telefonon hívta fel Andropovot, a Szovjetunió budapesti nagykövetét, és kérte a szovjet csapatok bevetését a tüntetők ellen. Andropov közölte Gerővel, hogy ehhez nem elegendő az ő beleegyezése, hanem meg kell kérdeznie a Minisztertanács és a Központi Vezetőség jelenlévő tagjait is, ami tulajdonképpen csak merő formalitás, hiszen Székesfehérvárról a szovjet páncélos csapatok már útban voltak Budapest felé. Útba indításuk pedig aligha történhetett Andropov tudta nélkül. Révai József szinte önkívületi állapotban ordítozott és követelte Gerőtől, hogy haladéktalanul lövessen a tömegre. (55)
Többen azt állítják, hogy Nagy Imre akkor már miniszterelnök volt, amikor Gerő a szovjet csapatok segítségét kérte. Ebben a minőségében értett egyet az oroszok behívásával. Ezt merő képtelenségnek kell tekintenünk, annak ellenére, hogy Nagy Imre sohasem kifogásolta és nem mondott ellent e külföldi beavatkozásnak. Pontos idősorrend az október 23-i éjszaka eseményeiről a pártközpontból a mai napig sem áll rendelkezésünkre, de ebből a szempontból ennek nincs is jelentősége. Hegedűs András szerint este tíz órára hívták össze a párt Központi Vezetőségét. A központi vezetőség nem volt határozatképes, hiszen a száz tagjából maximum negyvenen voltak jelen. Ebben a határozatképtelen gyülekezetben döntöttek Gerő javaslatára Nagy Imre miniszterelnökségéről, amelyet sürgős esetben az Elnöki Tanácsnak is meg kellett volna erősítenie. Bár Dobi István ott volt, de nem tudunk róla, hogy a tanács többsége is ott lett volna. Sőt biztosra vehető, hogy nem volt ott. A miniszterelnöki esküt nem tette le. Erre majd csak az október 28-i kormányátalakítás idején kerül sor. Mindezek ellenére kétségtelen tény, hogy október 24-én reggeltől miniszterelnöki minőségében jelennek meg Nagy Imre nyilatkozatai. Vagyis az a footballcsapatnyi pártoligarcha elismeri miniszterelnöknek és ő maga is elfogadja kétes megbízását. Az 1956-os magyar szabadságharc volt a történelem egyetlen forradalma, amelyet mindvégig azok vezettek, akik ellen kirobbant. Andropov természetesen elfogadja Gerő "úri becsületszavát", miszerint a párt Központi Vezetősége és a Minisztertanács jelenlévő tagjai beleegyeznek a szovjet csapatok segítségül hívásába. Később azonban - lehet, hogy moszkvai utasításra - szükségét érzi, hogy ennek írásbeli bizonyítéka is legyen. Pár nap múlva, valószínű 26-án, Gerő egy erre vonatkozó - utólag készített - levél aláírására kéri Nagy Imrét, mint miniszterelnököt. Nagy Imre azonban nem írta alá. Majd Andropov próbálkozott. Nagy Imre egyre gyorsuló léptekkel igyekezett Andropovtól szabadulni, aki őt egy ideig követte. A végén már majdnem futottak. Úgy tűnik, Nagy Imre egérutat nyert, mert ezután Gerő és Andropov Hegedűs András, volt miniszterelnököt kérték meg hiszen a levél feltehetően antedatálva volt - írja alá miniszterelnöki minőségében. (56) Hegedűs aláírta a levelet, amely később az ENSZ magyar üggyel kapcsolatos iratai között jelentős helyet foglalt el.
Vizsgálódásunk szempontjából fontos tény, hogy Nagy Imre - mintha vele már hónapokkal korábban egyeztették volna - a legkisebb ellenvetés nélkül fogadja el Gerő felkérését. Ebben a nemzet számára kritikus helyzetben. Az idegen helytartók, vagy még inkább a Szovjetunió felé semmiféle feltételt nem szabott, pedig a súlyos belpolitikai helyzetre tekintettel azok veszélyére számítani lehetett. Nagy Imre viselkedése, látszólagos naivitása még ma is rejtélynek tűnik. Ez nem magyarázható mással, minthogy a helytartótanácsnak, a titkos kommunista szabadkőműves páholynak tagsága révén a feltétel nélküli engedelmességet követelő határozatának fegyelmezetten alávetette magát. Még a félig-meddig beavatottakat is meglepte Nagy Imre viselkedése. Egyetlen régi pártvezető eltávolítását sem kérte a kormányzati apparátusból. Saját hívei számára nem igényelte a vezetésbe való bevonást. Csupán Losonczyt és Donáthot veszik vissza a párt másodrendű vezetőszerveibe. Valószínű, őket sem Nagy Imre javaslatára, hanem udvarias gesztusként. Éjfél után 2-3 óra körül Gerő szobájában elaludt, s azt követően Hegedűs András a minisztertanács nevében kijárási tilalmat rendelt e1. Nagy Imre ébredése után követeli a rendelkezés azonnali visszavonását. Ezzel valószínű, ki akarta zárni annak eshetőségét, hogy nevében vagy egyszerűen a minisztertanács nevében őt megkerülve tegyen bárki intézkedéseket. Ez annál is inkább valószínűsíthető, mert ezzel egy időben aláírja a statárium elrendelését. A felkelést egyértelműen ellenforradalomnak nevezi, támogatja a pártvezetés ezzel kapcsolatos állásfoglalását. Minden nyilatkozatában egyértelműen kifejezi, hogy nem azonosul a nemzeti felkelés céljaival. Az október 24-én elhangzott rádióbeszédében nagyon is indulatos hangon beszél a fegyveres felkelő ellenforradalmárokról. Még mindig a kommunista logika szerint gondolkodik. Maga is komolyan hiszi, hogy a fegyveres felkelők a hazai lumpen elemekből, régi katonatisztekből, csendőrökből, nyilasokból, kulákokból verbuválódtak. Pedig a valóságban ezek a társadalmi csoportok csak nagyon kis számban lehettek jelen, ha egyáltalán jelen voltak.
Október 25-én különböző delegációk áradnak a pártközpontba és a Parlamentbe. Mindenki Nagy Imrével akar beszélni. Akik bejutnak csalódva távoznak. Nem volt nehéz megállapítaniuk, hogy Nagy Imre nem a nemzeti ellenállás, vagy a szabadságharc vezére, hanem még most is egy kommunista miniszterelnök.
A délelőtti órákban érkezik Moszkvából Mikoján és Szuszlov, akik mint "illetékesek" formálisan is megerősítik Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, bár telefonon ehhez Hruscsov már hozzájárult. Egyidejűleg hevesen bírálják Gerőt a felkelés kirobbanásáért, majd az SZKP nevében javasolják leváltását, mégpedig Kádár Jánossal. Ezzel a párt vezetése látszólag kicsúszott a Moszkvából hazaszabadított zsidók kezéből. Figyelemre méltó tény, hogy éppen Kádár János javára. Ez egyértelműen igazolja dr. Tamáska Lorándot, hogy Kádár tudott valamit a látszólag sztálinista klikk elleni, a valóságban Magyarország gyarmati megtartása érdekében készülő forradalomnak álcázott puccsról. Kádár kinevezése a forradalom vérbefojtása után is megtartja folyamatosságát, sőt akkor nyeri el igazi jelentőségét.

Hernádi Tibor 1956


Ha akarod elküldhetem neked is az egész könyvet.(1,05 MB)

Balambér
2004. október 17. 20:38 | Sorszám: 110
Később majd felteszem,pontosan mit is írt erről.Most el kell mennem.
Balambér
2004. október 17. 20:37 | Sorszám: 109
Megnéztem,de nem találom,idézd már légy szíves !
Balambér
2004. október 17. 20:35 | Sorszám: 108
Bocs,erre az aspektusra nem gondoltam.

Hogy mennyire volt kapós azt is bizonyítja az is,hogy ezt a könyvet is elfeledte valamelyik kölcsönkérő vissza adni,akárcsak Kubinyi Ferenc Fekete Lexikonát !

Balambér
2004. október 17. 20:18 | Sorszám: 105
Na akkor légy szíves,idézd már be azt a passzust ? Nem tudom ugyan megvan még a könyv neked,amit küldtem vagy három éve neked !(Ennyit a két éve dolgozom kintről !)
Balambér
2004. október 17. 20:04 | Sorszám: 100
Akkor nagyon rossz titoktartó lehett ez az Andropov,vagy a bizalmi köréhez tartozhatott Baljakin orosz orvos alezredes,aki Ausztriából haztafelé menet,a Keleti Pályaudvaron megsúgta dr Tamáska Lorántnak:

Idézet:
Kolléga úr, ön tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják Ausztriát. Ennek az lesz a következménye, hogy Magyarországon változások lesznek. Ne higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, és nehogy elgaloppírozza magát, mert annak később igen súlyos következményei lehetnek.
Balambér
2004. október 17. 19:55 | Sorszám: 99
Azért az eladott könyvei mennyiségéből ítélve,vannak jó pár millióan,akik jobban hisznek Hernádinak, mint más "hivatalos" történészeknek,vagy mint neked !
Balambér
2004. október 17. 16:57 | Sorszám: 97
Idézet:
Máig vitatott forrásból a tömeg ezután egyre több fegyverhez jutott, amelyet ebben a felfokozott hangulatban használt is. Számos tanulmány érvelésében olvashatjuk, hogy a tüntetés elfojtására kivezényelt honvéd tisztiskolások, honvédek többsége átadta a fegyverét a tüntetőknek. Aki ebben az időben volt katona, az bizonyára mosolyogva ingatja fejét. A fegyver elvesztése, vagy másnak való átadása főbenjáró bűnnek számított, a legnagyobb fegyelemsértés, amit katona egyáltalán elkövethet. Büntetése is a legszigorúbb volt. Nehéz elképzelni olyan helyzetet, amikor ezt bármely katona vállalja. Tüntetni a katona különben sem fegyverrel megy. A fegyverek egészen más úton jutottak a tüntetők kezébe, annál is inkább, mert nem néhány darabról van szó. Dr. Tamáska ennek feltárásához is értékes adalékkal szolgál. Leírja: saját szemével látta, hogy október 23-án este 8 és 9 óra között a Madách körúton "kék" rendőrök osztogatták a puskákat az ellenforradalmároknak. Ezzel kapcsolatban megjegyzi: Kopácsi Sándor Budapest rendőrfőkapitánya olyan utasítást adott rendőreinek, hogy megtámadásuk esetén minden ellenállás nélkül azonnal adják át fegyvereiket az ellenforradalmároknak. Mindeddig egyetlen, az 1956-os eseményekkel foglalkozó tanulmányban sem találkoztunk olyan állítással, hogy a Madách körúton ellenforradalmárok támadták volna meg ebben az időben a rendőröket. Kopácsi emlékiratában a honvéd alakulatokra fogta a fegyverek osztogatását. Ugyanitt dr. Tamáska megerősíti azt a több információból ismert hírt, hogy október 23. előtt sok fegyvert szállítottak a Kilián-laktanyába, ahol pedig éppen megbízhatatlan paraszt és kulákgyerekek teljesítettek fegyvertelen munkaszolgálatot. Ráadásul ezeket az újonnan odaszállított fegyvereket teljesen őrizetlenül hagyták szinte csábítva a megbízhatatlansággal megalázott munkaszolgálatosokat azok "ellopására". Az előzetes terveknek megfelelően az itt lévő munkászászlóaljaknak is fel kellett lázadniuk a "népi hatalom" ellen, és átállni az ellenforradalmárok oldalára. Ez Maléter titkos jóváhagyásával később meg is történt. Maléter ebben az időben nyilvánosan még a felkelés leverését irányította. Nincs kétségünk aziránt, hogy Maléter Pál a "fasiszta ellenforradalom" kiprovokálásában a beavatott kommunisták közé tartozott. E minőségében áll át később a forradalom oldalára is. Balszerencséjére "elvtársai" a szabadságharc leverése után cserbenhagyták, és Rajk László sorsára juttatják.

Hernádi Tibor 1956


Balambér
2004. október 15. 21:03 | Sorszám: 75
Qui tacet,consentit !
Balambér
2004. október 15. 14:19 | Sorszám: 70
Nagyon jó cikk.Az egészben az a legfelháborítóbb,hogy ugyan abból a kasszából fizetik a ripacsok mind két bandáját.
Balambér
2004. szeptember 03. 21:28 | Sorszám: 7
Különösen ez a sor csodálatos:

Idézet:
tehénszájak gőze friss nyelvem párája

de ez se kutya:

Idézet:
himlőanya méhén viaszfehér gyermek

S a folytatása:

Idézet:
bűzt lehellő rügy

Email a webmesternek | Gondola