gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Új Jeruzsálem? De hol?...
Klaus Matefi
2023. június 30. 09:01 | Sorszám: 5
Helyesbítés:

Az ország határos lenne a Fekete-tengerrel és a Azovi-tengerrel is.

Klaus Matefi
2023. június 18. 19:10 | Sorszám: 4
ITT hibátlanul tanulmányozható a bejegyzés...
Klaus Matefi
2023. június 18. 19:03 | Sorszám: 3
[27]
[url=https://www.youtube.com/watch?v=twwpcttQkbk][30]

[33]
Klaus Matefi
2023. június 18. 19:00 | Sorszám: 2
Javítás:

4, 2017 januárjában Igor Berkut (Igor Gekko) vezetésével egy újabb ötlet látott napvilágot az Új Jeruzsálemmel kapcsolatosan. Az izraeli Haifaból érkezett 183 bevándorló Dél-Ukrajna területén lerakta az Új Izrael alapkövét, amit Dnyipro (korábban Dnyipropetrovszk, a jövőben pedig Új Jeruzsálem) , Zaporizzsja, Herszon, Mikolajiv és Odessza régiók alkotnának. Az ország határos lenne a Fekete-tengerrel és a Kaszpi-tengerrel is. 2022 végére már 6 millió bevándorlóra számítottak Izraelből, és 12 millió bevándorlóra pedig az USA-ból, az EU-ból és Oroszországból. Az elképzelésük szerint 12 vezetőből álló Jótevők Tanácsa kellene majdan vezesse az új államot. A miniszterelnök Benjámín Netanjáhú lenne; a pénzügyminiszter a Federal Reserve Kormányzótanácsának korábbi elnöke, Ben Shalom Bernanke; a hadügyminiszter Avigdor Lieberman; a külügyminiszter Avigdor Eskin; a belügyminiszter Natan Sharansky; ...; a Tanács elnöke pedig Jevgenyij Szatanovszkij kellene legyen, aki az Oroszországi Zsidó Kongresszus korábbi vezetője volt [25][26][url=https://www.y outube.com/watch?v=2kAB9bvIXOU][27][/url][28][29][url=https://www.yout ube.com/watch?v=twwpcttQkbk][30][/url][31][32][url=https://www.faceboo k.com/JaffAstrologer/posts/1355563344942520/?locale=hi_IN][33][/url].

Klaus Matefi
2023. június 18. 18:56 | Sorszám: 1
Az Új Jeruzsálemmel kapcsolatosan négy elképzelést érdemes megvizsgálni:

1, Ahmed Yassin (1937 - 2004) palesztin sejk és Hassan Rahimpour Azghadi (1965 -) iráni politikus Izrael megsemmisítését jósolta 2022-re [1][url=https://www.nzz.ch/international/besuch-in-gaza-kopie-von-kopie-von-stillhalten-fuer-die-vernichtung-israels-ld.151 040?reduced=true][2][/url]. A Jeruzsálemben élő ultra-ortodox rabbi, Yosef Berger 2017 januárjában azt állította, hogy a Messiás elövetele 2022-ben fog bekövetkezni, ami egyben az apokalipszis kezdetét is jelenti majd [3][url=https://www.express.de/panorama/apokalypse-rabbi-sagt-fue r-2022-den-weltuntergang-voraus-30119][4][/url][5][url=https://jerusalemimpulse.wordpress.com/2 017/01/18/2022-astronomisches-ereignis-und-ankunft-vom-messias/][6][/url][url=https://www.dailymail.co.uk/news/article-4124286/The-Second-Coming-Israeli-Rabbi-claims-birth-new-star -confirms-biblical-prophecy-herald-arrival-Jesus.html][7][/url][url=https://www.israel365news.com/313095/new-star-appear-night-sky-heralding-balaams-prophecy-messiah/#zGD1wp6E5TsUF buj.97][8][/url][9][url=https://www.thesun.co.uk/news/2630486/rabbi-claims-b irth-new-star-2022-prophecy-arrival-messiah/][10][/url][11][url=https://www.ibtimes.co.uk/isra eli-rabbi-predicts-messiah-will-come-explosive-star-birth-visible-naked-eye-1601499][12][/url].

Mint tudjuk, ez eddig nem történt meg, viszont 2022.02.21-én elismerte az Oroszországi Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin (1952 -) a Donyecki és Luganszki Népköztársaságot, mint szuverén államokat, majd utasítására 24-én bevonultak az orosz csapatok Ukrajnába és megkezdődött a mai napig tartó véres háború, melyben Ukrajnát a NATO tagállamok hatalmas anyagi, hadi- és irányítástechnikai eszközökkel, információkkal támogatják az USA-val az élen. Egyes források szerint, az ukrán földek közel egyharmada amerikai nagyvállalatok (Cargill, DuPont, Monsanto) tulajdonába ment át Volodimir Zelenszkij (1978 -) eddigi elnöksége alatt.

2, 2008 június 22-én az USA-ban született jeruzsálemi lakos, Ronen Eidelman egy "Medinat Weimar" elnevezésű mozgalmat hívott életre abból a célból, hogy a németországi Türingia tartománya egy második Izraellé alakulhasson át, aminek a fővárosa, az Új Jeruzsálem pedig Weimar kellene legyen [13][url=https://www.juedische-allgemeine.de/kultur/mit-juden-waer- das-nicht-passiert/][14][/url][15][url=https://taz.de/!839638 /][16][/url][17][1 8][19][20][url=https://www.youtube. com/watch?v=xVGeR4r5hbk][21][/url][22].

3, Kievet, a mai Ukrajna fővárosát már az i.sz. 7. században Új Jeruzsálemként, illetve Második Jeruzsálemként emlegették [23][url=https://www.vaticannews.va/de/welt/news/2022-03/ukrain e-schewtschuk-kyiv-neue-jerusalem-krieg-botschaft-horror.html][24][/url].

4, 2017 januárjában Igor Berkut (Igor Gekko) vezetésével egy újabb ötlet látott napvilágot az Új Jeruzsálemmel kapcsolatosan. Az izraeli Haifaból érkezett 183 bevándorló Dél-Ukrajna területén lerakta az Új Izrael alapkövét, amit Dnyipro (korábban Dnyipropetrovszk, a jövőben pedig Új Jeruzsálem) , Zaporizzsja, Herszon, Mikolajiv és Odessza régiók alkotnának. Az ország határos lenne a Fekete-tengerrel és a Kaszpi-tengerrel is. 2022 végére már 6 millió bevándorlóra számítottak Izraelből, és 12 millió bevándorlóra pedig az USA-ból, az EU-ból és Oroszországból. Az elképzelésük szerint 12 vezetőből álló Jótevők Tanácsa kellene majdan vezesse az új államot. A miniszterelnök Benjámín Netanjáhú lenne; a pénzügyminiszter a Federal Reserve Kormányzótanácsának korábbi elnöke, Ben Shalom Bernanke; a hadügyminiszter Avigdor Lieberman; a külügyminiszter Avigdor Eskin; a belügyminiszter Natan Sharansky; ...; a Tanács elnöke pedig Jevgenyij Szatanovszkij kellene legyen, aki az Oroszországi Zsidó Kongresszus korábbi vezetője volt [25][26][url=https://www.y outube.com/watch?v=2kAB9bvIXOU][27][/url][28][29][url=https://www.yout ube.com/watch?v=twwpcttQkbk][30[/url][31][32][url=https://www.facebook .com/JaffAstrologer/posts/1355563344942520/?locale=hi_IN][33][/url].

Klaus Matefi
2023. június 17. 17:07 | Sorszám: 0
A Jelenések könyvében az alábbit olvashatjuk:

„És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (21,2-4)

II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be hogy:

„Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.” (Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata, 1998/4, 631. old.)

A fent említett „mennyei Jeruzsálem”/„Isten sátora” nem volt egyéb, mint az 1999.08.11-i, teljes napfogyatkozassal hatásfokozott kozmikus kereszt, amire már az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamus (1503 - 1566) is felhívta az utókor figyelmét:

„L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d` effrayeur,” (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n`ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)
„Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya.” (Centuriák X. 72.)

Erről a kozmikus sárkányról (a Föld köré tekeredett kozmikus kígyóról) és ennek szellemi hatásáról állítja a Jelenések könyve, hogy ez maga az Ördög, a Sátán, aki tévútra vezeti az egész világot (12,9). Erre a napra lett időzítve Postdamban az „Abraham Geiger Kolleg” alapkövének Dr. Walter Jacob (1930 -) főrabbi általi lerakása, amely a II. világháború óta Németországban az első felépített Rabbiképző Intézet. Rómában II. János Pál pápa egy helikopterben ülve követte figyelemmel a napfogyatkozás árnyékának elhaladását.

A teljes napfogyatkozás árnyékának centruma az európai szárazföldet a normandiai tengerparton fekvő Dozulé (é.sz.: 49°13´57˝, ny.h.: 0°02´31˝) nevű helyiségnél érte el. Egy 1984-ben német nyelven is megjelent francia kiadvány („Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes” - „Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes - A dicsőséges kereszt - Az Emberfiának a jele” Dozulé-t tekintette ennek a kozmikus misztériumnak központjául:

„Ez a kereszt uralkodik a világon, és a világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette. És mégis ez az egyetlen reményük.” (10. old.)
„Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen kell felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen.” (12. old.)

A napfogyatkozást követően több kisebb és nagyobb keresztet állítottak fel Dozulé-ben, ennek ellenére nem ez a helyiség játszott kiemelkedő szerepet, hanem sokkal inkább a Bakonyban található Kab-hegy (é.sz.: 47°2´51˝, ny.h.: 17°38´58˝) és annak környezete. A teljes napfogyatkozás árnyékának középvonala helyi idő szerint 6 másodperccel 12 óra után, délben érte el a hegyet:

10:49:30 UT = 11:49:30 CET/MEZ = 12:49:30 CEST/MESZ = 12:00:06 Helyi idő

Az árnyék haladási sebessége északnyugattól délkeleti irányba hozzávetőlegesen 710 m/s volt, ebből adódóan helyi idő szerint pont délben még körülbelül 4 kilométerre északnyugatabbra volt megfigyelhető, mégpedig a közel 2000 lélekszámú Úrkútnál. Itt ért földet „Úr kútjánál” az úgynevezett „mennyei Jeruzsálem”.

„Azon a napon - így szól az én Uram, az Úr - naplementét idézek elő délben, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal.” (Ámósz 8,9)

A Babiloni Talmud az Ószövetségben hívők megváltásának jövendőbeli megvalósulásával kapcsolatosan áv hónap 15. napját említi (forrás [17]). Mivel a XXI. század folyamán még létrejövő Schemhamphoras kozmikus forrásainak egyike se lesz kapcsolatban áv hónap 15-vel, ennek következtében csak a 2022.08.12-én (5782 áv 15-én), pénteken realizálódott „T” kereszt jöhetett volna erre vonatkozóan számításba. Aznap csak annyi történt a legjobb tudomásom szerint, hogy világszerte ünnepségeket tartottak az érdekeltek. Az ünnepségsorozat 11-én este kezdődött és 12-én délután 16:00-kor folytatódott. Különösen figyelemre méltóak voltak az 1999.08.11-ét követően 23 év elteltével rendezett ünnepi események a még romos állapotban lévő Kővágóőrsön található zsinagógában, ugyanis 1999.08.11-én közel azon a területen „landolt” a „mennyei Jeruzsálem”.

Téma: Filozófiai eszmefuttatások
Klaus Matefi
2023. június 17. 09:28 | Sorszám: 2
A farkas és a bárány kapcsolata

Mint tudjuk, a farkasnak farkas kölykei, a báránynak pedig bárány kölykei lesznek a természeti adottságokból adódóan. Ezen se a farkas, se pedig a bárány nem tud változtatni. A farkas ragadozóként jön a világra, nem a dús füvű legelőkre fáj a foga, mint a báránynak, hanem a bárány húsára. Ezzel szemben, mivelhogy a bárány növényevőként születik, nem a farkasra fog vadászni, hanem füvet és más, javát szolgáló hasznos növényeket fog legelni egész életében. A farkas a bárányra úgy tekint, mint a számára adatott táplálékra, a bárány viszont a farkasban egy rá veszélyes ragadozót lát, aki a saját és utódai életére tör.

A természet egy étkezési láncolatra épül, melyben az élőlények kénytelenek egymást felfalni a túlélésük érdekében. Sokkal több a növényevő állat, mint a ragadozó, mert ha ez nem így lenne, akkor az ökológiai egyensúly felbomlana, és idővel a ragadozók egymást kellene felfalják...

A nyájba tartozó bárányok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva pásztoruknak. Amennyiben jó a pásztor, a nyáj folyamatos szaporodást, testi gyarapodást fog mutatni, ellenkező esetben viszont permanens létszámcsökkenést és testi fogyatkozást.

A német Grimm testvérek jóvoltából jutott el hozzánk a „Piroska és a farkas” című igen tanúlságos mese, amiből csak az ide illő lényeget emelném ki. A farkas, miután megette Piroska nagymamáját, beöltözött annak ruhájába és befeküdt az ágyába és úgy várt Piroskára, akit meg tudott téveszteni majd ezt követően őt is felfalta. Ha nem lett volna egy vadász, aki erre rájöjjön és megmentse őket, akkor vége lett volna Piroskának és a nagymamának is...
Biztosan mindenki ismeri a „birkatürelmű” kifejezést, amit olyan személyekre alkalmaznak, akik a külső negatív behatásokat békésen és türelemmel képesek elviselni. A „báránybőrbe bújt farkas” szókapcsolatot viszont olyan valakire vonatkoztatják, aki egy szelíd, jóindulatú embernek tettei magát, álcázva gátlástalan gonoszságát és önző rosszindulatát, szándékosan megtévesztve ezzel embertársait.

Miért nem létezik vajon olyan kifejezés, hogy „farkasbőrbe bújt bárány”? Ezt gondolom azzal lehetne magyarázni, hogy a jónak mondható egyének képtelenek magukat gonoszként feltüntetni, de miért is tennék ezt egyáltalán? Ezzel szemben a gonosz ember csak úgy tud mások rovására előnyökre, haszonra szert tenni, hogy beférkőzik bizalmukba, álcázza magát, megtévesztve ezzel embertársait, környezetét.

A legnagyobb veszélyt nem a „farkas” jelenti a „bárányra” nézve, hanem a „báránybőrbe bújt farkas”, aki befurakodik a gyanútlan és védtelen „bárányok” közé, hogy „felfalhassa” őket.

Vajon milyen pásztornak lehet az olyat titulálni, aki megtűri nyáján belül a „báránybőrbe bújt farkast”, vagy akár ennek bentlétét proponálja és nem a nyájának betegségtől, vagy külső támadástól való megvédése, illetve nem azok szaporodásának és testi gyarapodásának biztosítása a célja?

A nagymama ruhájába öltözött rafinált farkas gyomrába került Piroska és annak nagymamája csak egy rátermett, okos és leleményes vadász segítségével szabadulhatott meg, a farkas bundája pedig felkerült végül a vadász egyik szobájának falára trófea gyanánt.

Hogy mi ebből a tanúlság? A „báránybőrbe bújt farkas” biztosan azt mondaná, hogy abszolúte semmi...

Téma: Jézus életének kozmikus miszteriuma
Klaus Matefi
2023. június 10. 17:20 | Sorszám: 1
Jézus és a kígyó

Hogy a cím két szereplőjének egymáshoz való viszonyát, elválaszthatatlan kapcsolatát megérthesse bárki, ahhoz elkerülhetetlen Jézus születése idejének korrekt meghatározása és magának a bibliai kígyó rejtett jelentésének az ismerete. Aki az utóbbiban egy földi hüllőt gyanít, az máris tévúton jár.
Azt hiszem, hogy Ferenc pápa (1936 -) a 2016.03.15-én tartott, „Jézus szeretetből megsemmisül és legyőzi a kígyót” szónoklatát feltétlenül érdemes gorcső alá venni:

„A kígyó a pusztító hatalom jelképe, de egyúttal a megváltás titokzatos szimbóluma is”
„Értünk bűnné lett, mint gyógyító kígyó mentett meg bennünket
„A kígyó a bűn jelképe, a kígyó öl. De a kígyó másfelől megment. És ez Krisztus titka. Pál, amikor erről a titokról beszél, azt mondja, hogy Krisztus kiüresítette önmagát, megalázta magát, semmivé lett, csak hogy megmentsen bennünket. De még ennél is erősebb ez a kifejezés: „Értünk bűnné lett”. Az előző képet használva, így lehetne mondani: értünk kígyóvá lett. Ez a prófétai üzenete a mai olvasmányoknak. Az Emberfia, mint kígyó, bűnné lett és felemeltetett, hogy ezáltal üdvözítsen bennünket” – állapította meg a pápa.”

Nem kevesebbet állít itt Ferenc pápa, mint azt, hogy Jézus kígyóként bűnné változott és ez által mentett meg bennünket... Esetleg felmerülhetne bárkiben, hogy az akkor már 80. életévében járó katolikus egyházfő az előrehaladott korából adódóan nem tudta már, hogy mit beszél? Természetesen szó sincsen erről, sőt meggyőződéssel állíthatom, hogy a jezsuita rendi pápa teljes mértékig tisztában van hite kozmikus misztériumával, amit feltárni képtelenség az ősi asztrológia figyelmen kívül hagyása esetén. Akár azt is kijelenthetem, hogy azok, akik az asztrológia tudománytalan mivoltára hivatkozva utasítják el Jézus élete kozmikus misztériumának feltárását, azok hitvédelmi okokból teszik azt. Ennek kutatása nem tudománytalan, hanem mitológiakutatás.

Mint tudjuk, Jézus egy hús-vér halandó volt, aki a júdeai Betlehemben született (Máté 2,1) és a 33. életévében pedig Jeruzsálemben halt kínhalált az „első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért” (A zsidókhoz írt levél 9,15) a Peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14) páskabárány (A korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) gyanánt, véres áldozat céljából a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14), ugyanis „törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (A zsidókhoz írt levél 9,22). A közelgő keresztre feszítésével Jézus maga is tisztában volt:

„Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék.” (Máté 26,2)

Jézus a Máté evangéliuma szerint már előre közölte tanítványaival az Olajfák-hegyén, hogy keresztre fogják őt feszíteni a Peszách ünnep előkészületi napján, azaz másnap, mivelhogy Pászka ünnepe (Peszách) alkalmából a zsidók egy hibátlan páskabárányt (Mózes II. 12,1-14; Mózes III. 23,4-5; Mózes V. 16,1-7) kellett feláldozzanak Istenüknek, JHVH-nak évről évre, az Ezsdrás által i.e. 445-re megalkotott Tórában olvasható történelmi tényként feltüntetett exodusra (egyiptomi kivonulásra) emlékezve.

De milyen alapon lehetett Jézus ezzel már az elfogatása előtt tisztában?

Pál megadása szerint Jézus keresztre feszítésekor Krisztus (JHVH) egy „nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg” ami „nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való” volt és „a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” kellett megtísztítsák a hagyományok szerint, mint az átlagos, mennyei dolgok nélküli Peszách ünnepek alkalmával:

„Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál - Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” (A zsidókhoz írt levél 9,11-12)
„Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.” (A zsidókhoz írt levél 9,15)
„A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.” (A zsidókhoz írt levél 9,22-23)

Az eddig leírtakból az alábbi következtetéseket tudjuk levonni:

- Jézus tudta, hogy keresztre lesz feszítve a Peszách ünnep előkészületi napján
- Ez a Peszách egy különleges, rendhagyó ünnep volt, mivelhogy Krisztus (JHVH) egy „nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való” volt
- Az előbb taglalt okok miatt nem egy hagyományos, bakok és bikák vérével bemutatott véresáldozatot akartak bemutatni az érdekeltek, hanem egy ezeknél különb áldozatot, egy emberáldozatot, aminek a szenvedő alanyául a Názáretben született Jézust szemelték ki.

Felmerül a jogos kérdés, hogy a Szanhedrinnek ez a döntése egy akkori ötlet volt-e vajon, vagy pedig erre az emberáldozat bemutatására már jóval korábban is készültek?

Erre csak akkor kaphatunk választ, amennyiben a kanonizált Újszövetségből szándékosan kihagyott Jakab-féle ősevangéliumot (protoevangéliumot ) tanulmányozzuk át tüzetesebben, amelyben Mária életével ismerkedhetünk meg. Itt most csak az ide elkerülhetetlenül fontos részekre térnék ki. Amikor Mária egy éves lett, édesapja Joákim ünnepi lakomára hívta meg a papokat, írástudókat, véneket és a népből sokakat. Ennek alkalmából a főpap és a pap áldást mondott a gyermekre, amiben Máriának az örökre szóló isteni elhivatottságára hívták fel a figyelmet:

„Joákim odavitte a leánykát a papokhoz, és a papok megáldották őt mondván: „Atyáinknak Istene áldja meg ezt a leánykát és adjon neki egy nevet, amit örökké emleget minden nemzedék.” - És az egész nép mondta: „Úgy legyen, úgy legyen, Amen!” - Joákim odavitte a leánykát a főpapokhoz, megáldották őt mondván: „Dicsőséges Isten áldja meg ezt a leánykát, és adjon neki vég nélküli (örökké tartó) áldást.”” (saját fordítás) [1]

Mária édesanyja, Anna fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét JHVH szolgálatába fogja állítani, ezért amikor Mária 3 éves lett, elvitték a jeruzsálemi Templomba, ahol Zakariás pap az alábbi szavakkal fogadta a leánykát:

„Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását.” (saját fordítás) [2]

Zakariás pap (Erzsébet férje) már ekkor jelezte, hogy Mária lesz Izrael megváltójának az édesanyja. A kislány három éves korától a jeruzsálemi templomban nevelkedett, Zakariás védőszárnyai alatt:

„Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve.” [3]

Ebből a három rövid idézetből jól kitűnik, hogy Máriát már kisgyermekként kijelölték valamilyen oknál fogva a jeruzsálemi Templom beavatott papjai arra, hogy Jézust majdan világrahozatalára. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy a skolasztika alapítójaként, atyjaként tisztelt Canterburyi Szent Anzelm (1033 - 1109) állítása értelmében Máriára a születésekor rászállt a Szentlélek [4]. Máriát ezért tartották tehát alkalmasnak arra, hogy a bűntelen Jézust, a majdani hibátlan páskabárányt a világra hozza, csakhogy Jézusnak is egy bizonyos napon kellett ehhez megszületnie... Ennek a részleteibe itt nem szándékozom belemenni, akit viszont érdekel, az megtalálja a készülőben lévő négykötetes könyvem „Jézus születése és kereszthalála” fejezetében.

Most visszakanyarodnék a Ferenc pápa által kinyilatkoztatott sorokhoz. A Názáreti Jézus i.e. 8.02.10-én született, amikor a Schemhamphoras (Isten 72 szelleme) kozmikus forrásait felépítő Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttálltak az „ég csúcsán” (MC - Medium Coeli) Betlehem felett. Az itt említett öt égitestet a Genézis kígyója (Mózes I. 3,1-24), az uroborosz szimbolizálja, amit farkába harapó kígyóként, vagy sárkányként ábrázolnak.

Jézus születésekor együttállt égitestek a Földről nézve az „erőtlen” kígyó szerepét töltötték be, ugyanis a negatív szellemi hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták a Nap mögött tartózkodva nem tudták hatásaikat a Földre nézve kifejteni. Ezt az „erőtlen” kígyót Károlyi Gáspár (1529 - 1592) a bibliafordításában a „kígyó magvának” illetve „gyökerenek” nevezi:

„Ne örvendezz te Filiszteusoknak egész országa, hogy annak veszszeje megromlott a` ki téged ver vala: mert a` kígyónak magvából basiliskus származik, és annak magva lészen tüzes szárnyas sárkány!” [5]

A Jézus születésekor jelenlévő „erőtlen” kígyó, ami által bűntelen lelki adottságokkal felruházva jöhetett úgymond a világra, közel 33 év elteltével, i.sz. 25.04.01-én egy „T” keresztté alakulva már negatív szellemi hatás forrásaként könyvelhető el az ősi asztrológia szabályainak értelmében. A kereszt többek közt a bűnnek és a halálnak a jelképe a keresztény hitvilágban, az ősi asztrológia szabályzói értelmében pedig negatív szellemi hatásúnak számít. Jézus keresztre feszítésekor a JÓ meghalt a kereszten, amit az alkímiai háttérrel bíró alkotások egy szabályos, vagy „T” keresztre feltekeredett, illetve felszögezett kígyóként ábrázoltak.

Jézus születésének és keresztre feszítésének konstellációja egyaránt a Schemhamphoras kozmikus forrásának számít a Babilonból származó kabbalah értelmében.
Amennyiben a szintén negatív szellemi hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó planétákat is figyelembe vennénk, úgy tényleg elmondható lenne, hogy magára vette Jézus a világ összes bűnét kereszthalála alkalmából...

Jézus nem egy pénteki napon, hanem vasárnap halt kínhalált. Ehhez tudni kell azt, hogy akkoriban a zsidók számokkal jelölték a hét napjait. A 7. nap volt a pihenőnap, amit még nem neveztek Sábát-nak, viszont az újhold (ros chódes), telihold (járéách málé) napjára és ünnepnapokra alkalmazták a Sábát kifejezést.
A néphagyományok Iskarióti Júdás öngyilkosságát (Máté 27,3-5) szintén április elsejére, azaz az általam prezentált Jézus keresztre feszítésének napjára teszik [6][7].

Befejezés gyanánt megemlíteném, hogy az ókor embere hitt az asztrológiában, az uralkodók többsége asztrológus tanácsadókkal rendelkeztek, a Szanhedrin tagjai pedig kötelesek voltak mágiát, jövendőmondást, fizikát, matematikát, nyelveket és asztrológiát is tanulni.[8][9][10][11][12][13]

[1] Karl Friedrich Borberg (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840), S. 30
[2] Karl Friedrich Borberg (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichten, Erste Hälfte (Stuttgart, 1840), S. 32-33
[3] KISBOLDOGASSZONY - MÁRIA SZÜLETÉSE
[4] Franz Joseph Schermer: Sämmtliche Werke des Antonio Bieira (aus der Gesellschaft Jesu), Siebenter Band (Regensburg, 1858), S. 100
[5] Károlyi Gáspár: Szent Biblia - Ésaiás XIV. rész 29 (Kőszeg, 1840)
[6] Újváry Zoltán: Népszokások és népköltészet - Válogatott tanulmányok (Debrecen, 1980) - (474. old.)
[7] Toeppen Max: Geschichte Masurens. Ein Beitrag zur preußischen Landes- und Kulturgeschichte (Danzig, 1870) - (506-507. old.)
[8] Newton Brown: Newton: Encyclopedia of Religious Knowledge (Brattleboro, 1844) - (1048. old.)
[9] Emanuel Deutsch: Der Talmud (Berlin, 1869) - (27. old.)
[10] Encyclopaedia Britannica - Vol. XVIII. (Edinburgh, 1823) - (493. old.)
[11] George Robert Gleig: The History of the Bible - Vol. II. (New York, 1831) - (171. old.)
[12] John Lightfoot: The Whole Works of the Rev. John Lightfoot, D. D. - Volume IX.: The Temple-Service: and the Prospect of the Temple (London, 1823) - (338. old.)
[13] John Wilkes: Encyclopaedia Londinensis; or Universal Dictionary of Arts, Sciences, and Literature XXII. (London, 1827) - (649. old.)

A feltüntetett forrásokhoz tartozó utalások ITT megtalálhatók.

Klaus Matefi
2023. június 09. 19:20 | Sorszám: 0
A misztériumvallások misztériumai értelemszerűen kozmikus misztériumok, ebből adódóan logikusan az következik, hogy az Újszövetség alapjául szolgáló Názáreti Jézus születése és kereszthalála esetében se lehet ez másképpen.

Az ókor embere, sőt uralkodóinak többsége hitt a Babilonból származó ősi asztrológiában. A német származású Erich Bischoff (1865 - 1936) orientalista és valláskutató a "Kabbala alkotórészei" című könyvét (Theoretische Kabbalah, Berlin, 1913. S.1) azzal kezdi, hogy a kabbala ősrégi időkben, i.e. 3 - 2. évezredben Babilonban keletkezett. Az ószövetségi beavatottak ezeket az ismereteket formálták át szellemi műhelyeikben a monoteista vallásuk számára, amiből a Schemhamphoras, azaz "Isten 72 szelleme" kabbalisztikus teória is származik.

Hogy miért tértem itt ki erre, annak az az oka, hogy a VIII. században héber nyelven megjelent kiadvány, a "Toledoth Jeshu" azt hangoztatja, hogy Názáreti Jézus a csodatevő képességét kizárólagosan annak köszönhette, hogy a jeruzsálemi Templom féltve őrzött titkát, a Schemhamphoras (שם המפורש rejtélyét jogtalanul eltulajdonította. A könyvet a heidelbergi egyetem héber nyelven tudó és azt kutató professzora, Johann Andreas Eisenmenger (1654 - 1704) fordította le németre, amit részletekben meg is jelentetett az "Entdecktes Judenthum..." című kétrészes terjedelmes munkájának első részében (105 - 108. old., 155 - 158. old., 170 - 180. old.). A régi idők folyamán úgymond a jeruzsálemi Templom belső szentélyében, a "Szentek Szentjében" még Dávid által talált kövön helyezkedett el a frigyláda. Ezt a Templom pusztulását követően a magyarázatok értelmében Babilonba szállították át, ahol nyoma veszett. Az említett kőre Istennek 72 neve, azaz a Schemhamphoras volt bevésve, amit a zsidó bölcsek úgy igyekeztek megóvni az illetéktelen személyektől, hogy annak csodatevő erejét hasznosítva a kijáratnál található két oszlopra egy-egy ércből készült oroszlánt (mások szerint kutyát) állítottak. Amennyiben egy beavatatlan megtanulta ott a 72 nevet, és ennek a féltve őrzött tudásnak a birtokában szándékozott a helyszínről távozni, abban az esetben a két oroszlán félelmetes üvöltésének hatására rögvest elfelejtette azokat. A rafinált Jézus viszont egy pergamenre jegyezte fel Istennek 72 nevét, majd azt a lábán ejtett sebbe rejtette, ami az isteni tudás hatására be is gyógyult azonnal. Amikor távozott, elfelejtette ugyan a neveket, de hazaérve kivágta a lábába rejtett cédulát és ismét birtokában volt az isteni misztériumnak. Betlehemben 310 hallgatójának kijelentette, hogy ő az Ézsaiás által megjósolt Messiás, sőt maga a Teremtő Isten is, aki az eget és a földet alkotta. A kétkedő hallgatóságát egy sírjából kihantolt csontváz feltámasztásával és egy leprás beteg meggyógyításával győzte meg, akik attól kezdve Isten Fiának tartották.

Ennek az epizódnak van persze előzménye, Jézus születésének körülményei és a története egészen haláláig folytatódik, de ezekről a későbbiekben lesz majd szó.

Az újszövetségi kanonizált könyvekben nem találunk semmilyen utalást Jézus születését megelőző Mária életével kapcsolatosan, pedig ennek behatóbb tanulmányozása nagyban hozzásegíti a kutatót ahhoz, hogy megfelelő irányba terelje Jézus születésével és későbbi kereszthalálával kapcsolatosan kutatásának irányát.

Téma: Filozófiai eszmefuttatások
Klaus Matefi
2023. június 09. 08:12 | Sorszám: 1
Szellemi erőszakszervezetek

A maguk által létrehozott konvencionális gondolkodásmódtól való akár legkisebb eltérést is akadályozzák, elhallgatják és elhallgattatják, nevetségessé teszik, többek között tudománytalan jelzővel bélyegzik meg és akár szankcionálják is, ha már szükségesnek vélik. Az általuk kialakított, elvárt, sugallt gondolkodásmódhoz foggal körömmel ragaszkodnak, még ha az köszönőviszonyban sincsen sok esetben a valósággal, illetve a racionális gondolkodással. A velük valamilyen módon kapcsolatba lépőktől konzekvensen és kompromisszumkészségre semmi hajlandóságot nem mutatva elvárják, sőt megkövetelik az általuk felkínált és előírt szellemi sodorban történő mozgást. A karmaik közé került, többnyire gyanútlan egyénnek semmi esélyt nem adnak olyan saját gondolatok hangoztatására, melyeket ők nemkívánatosnak ítélnek meg, ezzel is igyekezve áldozataikat az általuk gondosan megtervezett és felépített szellemi akolba terelni és ha lehet, végérvényesen fogvatartani ott, szellemi rabszolgasorba süllyesztve ezáltal őket. Mivel az egyén szabad akarattal rendelkezik, ebből adódóan a szellemi rabszolgaságának időtartama kizárólagosan csak az áldozaton múlik. Amennyiben opportunista, abban az esetben a számára létrehozott, egyéni gondolatokat korlátozó, vagy akár tiltó szellemi akol állandó lakójának lehet tekinteni őt, ahol persze nincsen kizárva, hogy jól és biztonságban is érezheti magát...
Ha az ismeretek szerzése akadályozott, onnantól fogva nem beszélhetünk valódi ismeretterjesztésről sem. Már csak az a kérdés, hogy képes-e feladni önmagadát, az itt felvázolt szellemi akol valamelyikébe bevonulni és alárandelni szellemiségét? Mindenkinek szabad akarata és döntési joga van ezzel kapcsolatosan, tehát nem az akolok üzemeltetőit kell hibáztassa majdan, amennyiben idővel esetleg rádöbben arra, hogy számára ez alkalmatlan volt...

Klaus Matefi
2023. június 09. 07:40 | Sorszám: 0
Feltétlenül érdemes behatóbban gorcső álá venni a hinni, elhinni és elhitetni igék jelentését és azok kapcsolatát. Hinni bármiben hihet az ember, hiszen azt a szabad akaratunk biztosítja számunkra. A hit feltétlenül ösztönzőleg hat az egyénre, ennek hiányában viszont képtelenség lenne a hétköznapok nehézségeivel megbirkóznunk. Az emberi hit saját belső indíttatásból ered. A valamibe vetett reményünk valóraválásának vágya például az egyéni hitünk, amire hatással lehet külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció is. Ha ennek a vágyunknak nincsen semmilyen jellegű reális alapja, abban az esetben nem vonhatunk másokat azért kérdőre, vagy felelősségre, ha az soha nem teljesedik be, ugyanis saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra. Tehát a hitünk tárgya tömören kifejezve irreális volt. Érdemes-e vajon példának okáért abban hinnünk, hogy netán megfelelő lélegeztető segédeszközök nélkül kibirnánk a víz alatt mondjuk negyed órát? Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Amennyiben tehát bárki a megvalósíthatatlanban bízva hozná magát helyrehozhatatlan, vagy akár tragikus végkimenetelű helyzetbe, következményeiért egyedül és kizárólag őt terheli a felelősség.

A hitnek számtalan tárgya illetve formája lehetséges, ami egy szó mint száz, lehet reális, illetve irreális is. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható ugyan még akkor is, ha egészen minimális rá az esély, de mégis bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani magunk számára, merthogy lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni értelmetlenség, sőt ostobaság... Ha pedig rájövünk hitünk tárgyának megvalósulhatatlanságára, akkor a továbbiakban az már eleve nem jelentheti számunkra a belső erő forrását.

A hit egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Ebből adódóan lehet ennek tárgya tulajdonképpen bármi. A találékonyabb vallásalapítók nem véletlenül rejtik a hit köntösébe a politikai és világi céljaikat, mivel ez által lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak megvalósítása terén, a hívő tömegeik által. Így lehet Istenre apellálva olyan vallásetikai követelményeket is hangoztatni és elfogadtatni, melyeket esetleg egy normális, jóérzésű egyén máskülönben értelemszerűen elutasítana. De ugye ha azt úgymond maga "Isten" (...) várja el és követeli meg tőlünk a tanítások szerint, akkor bizony kétely és habozás nélkül meg kellene cselekedjük, még ha az embertársunk életének kioltására, vagy tönkretételére vonatkozik is...

Elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, vagy valakikkel elfogadtatni egy reményt, vagy bármit. A remény alapja, mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Azért, mert egy valamire irányuló remény reálisnak tűnik, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy meg is valósulhat, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve. Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudtán kívül, akarva, vagy akaratlanul dezinformál, és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget. Erre szintén említenék egy extrém példát. Némely vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettekre sarkallják vakon hívő lelkes követőiket, melyek helyrehozhatatlan következményekkel járnak magára a hívő személyre nézve is. Az iszlám például a férfiak számára 72 szüzet helyez kilátásba túlvilági jutalom gyanánt arra az esetre, amennyiben haláluk után a mennybe jutnak. Lehet-e vajon ennél nagyobb ösztönző jutalma egy egészséges, vagy esetleg túlfűtött nemi ösztönökkel felvértezett férfiúnak? Ennek legegyszerűbb megvalósulása az iszlám tanítások értelmében a mártírhalál által lehetséges, amit az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni úgymond...

Mint láthatjuk, hatalmas eltérés mutatkozik a hinni és elhitetni igék jelentésében. Az elhinni ige az elhitetninek az esetleges következménye, nevezetesen a valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyveli el az ember, következésképpen megméretés, kétkedés nélkül elhisszi, készpénznek veszi azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. Gondoljunk például napjaink politikai pártjainak választási programjaira... Naív választóként hiszünk ezekben a célkitűzésekben, ígéretekben, de amint hatalomra jut bármelyik, általában megfeledkeznek a tömegeknek tett fogadalmukról és szemrebbenés illetve jogi következmények nélkül folytatják tovább "áldásos tevékenységüket" (tisztelet a kivételnek)... A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.

Az eddig felsoroltakkal nem az emberi hitetlenséget szándékoztam ösztönözni, hanem sokkal inkább arra szerettem volna a kedves olvasó figyelmét felhívni, hogy az ember jól felfogott érdeke kell legyen, hogy ne higgyen el nyilvánvaló valótlanságokat, mert az által maga is hajlamossá válhat azok elhitetésére, azaz mások dezinformálására.

Téma: Jövőre ószöv.-i megváltás?
Klaus Matefi
2021. szeptember 04. 09:00 | Sorszám: 9
Egy másik talmudi rész szerint az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiásának, Immánuelnek a fellépését megelőzően általános erkölcsi romlás kell jellemző legyen:

"Es wird gelehrt: R. Jehuda sagte: Im Zeitalter, in dem der Sohn Davids kommen wird, wird das Versammlungshaus [der Gelehrten] zum Hurenhause werden, Galiläa wird zerstört und Gabla (*Sonst unbekannter Ortsname; in manchen Texten fehlt dieser Satz überhaupt) verwüstet (*יאשם gibt keinen guten Sinn; eine Paralellstelle (Sot. Fol. 49b) hat ישום werden; die Grenzbewohner werden von Stadt zu Stadt wandern, ohne daß man sich ihrer erbarmen wird; die Weisheit der Gelehrten wird entarten, die Sündenscheuen werden verachtet sein, das Gesicht des Zeitalters wird den Gesichte eines Hundes (*Dh. die Frechheit und Unverschämheit werden vorherrschen.) gleichen und die Wahrheit wird vermißt werden, denn es heißt (*Jes. 59,15.) und so kam es, daß die Wahrheit wird vermißt ward, und wer Böses meidet, ist wahnsinnig. - Was heißt: und so kam es , daß die Wahrheit vermißt ward? In der Schule Rabhs erklärten sie: Sie wird sich in Herden (*Das W. נעדרת wird als Derivatum von עדר , Herde erklärt.) teilen und auswandern. Was heißt: wer Böses meindet, ist wahnsinnig? In der Schule R. ©ilas erklärten sie: Wer Böses meiden wird, wird bei den Menschen als wahnsinnig gelten." (Lazarus Goldschmidt: Der Babylonische Talmud, 1996, Neunter Band - S. 64, Synhedrin 97a)

"Ezt tanítják: Jehuda rabbi mondta: Abban a korban, amikor Dávid fia eljön, a gyülekezetek [a tudósok] kurvák házává lesznek, Galilea meg lesz semmisítve és Gabla (*Egyébként ismeretlen helységnév; néhány szövegben ez a mondat hiányzik) el fog (*bűnös nincs jó jelentése; egy párhuzamos hely (**Sot. Fol. 49b)) pusztulni; a határon lakók városról városra fognak vándorolni anélkül, hogy megszánnák őket; a tudósok bölcsessége el fog korcsosulni; a gonosztól irtózókat meg fogják vetni, a kor arculata egy kutyáéhoz (*ez azt jelenti, hogy a szemtelenség és a pimaszság fog uralkodni) lesz hasonlóvá és az igazság el fog tünni, ez azt jelenti (*Ézsaiás 59,15) és ez így történt, hogy az igazság hiányzott, és aki elkerüli a gonoszt az őrült. - Mit jelent az, hogy ez így történt, hogy az igazság hiányzott? Rabh iskolájában azt mondták: Csordákra (*344) oszlanak és kivándorolnak. Mit jelent az: aki a gonosztól irtózik, az őrült? ©ilas rabbi iskolájában magyarázzák: Aki a gonosztól irtózni fog, az az emberek számára őrültnek fog számítani." (saját fordítás)

Klaus Matefi
2021. szeptember 02. 10:43 | Sorszám: 8
A vallásos elképzelések szerint az ószövetségi megváltást megelőzően mindenkinek koldusszegénnyé kell válnia:

"Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy „Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből”, azaz mindenki koldusszegény nem lesz." (Naftali Kraus: A megváltás üteme és módozatai)

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 12:35 | Sorszám: 7
helyesbítés:

Emmanuel Macron (1977 -), aki 2017.05.14-e óta Franciaország államfője; Annalena Baerbock (1980 -), a németországi Szövetség 90/Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) pártnak a kancellárjelöltje; Mark Zuckerberg (1984 -), aki a Facebook közösségi oldalt és a "Breaktrough Energy Coalition"-t hívta életre Bill Gates támogatásával; Sebastian Kurz (forrás: 1, 2) (1986 -), aki 2017.12.18-a óta Ausztria kancellárja; Jens Spahn (1980.05.16. -), aki 2018.03.14-e óta Németország egészségügyi minisztere;

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 12:15 | Sorszám: 6
Amnon Itzchak izraeli szefárd ortodox rabbi Bill Gates-et tette felelőssé a koronavírusért, ugyanis szerinte az "Agenda 21" keretein belül a Föld lakosságát akarja ezzel megtizedelni (forrás).

Annyit már nagy valószínűséggel állítani lehet Bogár László (1951 -) volt államtitkár, politikus és egyetemi oktató szakszerű oknyomozására ("Csinált vírus, avagy kibújik-e a szög a zsákból?") támaszkodva, hogy ezt a denevérektől származó vírust, ami kizárólagosan csak állatról emberre tud fertőzni (tehát a megfertőzött ember nem tudja vele embertársát továbbfertőzni!), ember által lett manipulálva annak érdekében, hogy emberről emberre is működjön a fertőzés:

"A globális vírusjárvány uralkodó narratívája drámai átalakulás előtt áll. Eddig ugyanis az alapkérdés nem is nagyon volt feltehető. Vagyis az, hogy a vírus természetes úton jött létre, vagy „csinálva” van, És ha az utóbbi a helytálló, akkor ki, miért (mi okból, és mi célból) és hogyan csinálta. Könnyű belátni, hogy minden további kérdésre egész más válaszok születhetnek attól függően, hogy mi a válasz erre az alapkérdésre. Pontosabban szólva a kérdés feltehető volt, csak éppen válasz nem volt rá. Igaz, hogy kizárni végül is soha senki nem zárta ki a „csináltság” valamilyen formáját, „csak” nagyon valószínűtlennek mondta. Most azonban Rand Paul amerikai szenátor nagy nyilvánosság előtt azzal vádolta meg Anthony Fauci-t, akik már évtizedek óta minden amerikai elnök virológiai és járványügyi főtanácsadója, hogy hazudott az amerikai törvényhozásban, szándékosan elhallgatta a tényt, hogy az USA irányította a vuhani kutatásokat, amelyek éppen az emberről emberre terjedni képes „csinált” vírus létrehozására irányultak." (Bogár László)

Feltétlenül figyelemre méltó a kormányok és médiumok éddigi hozzáállása, akik sokáig azt igyekeztek a laikus tömegekkel mindenáron elfogadtatni, hogy ez a vírus spontán "ugrott" át a denevérekről az emberekre... A Federal Reserve System-mel (FED) egy évben (1913) megalapított "Rockefeller Alapítvány" ("Rockefeller Foundation"), a "Bill & Melinda Gates Alapítvány" ("Bill & Melinda Gates Foundation") és a Klaus Schwab által 1971-ben életre hívott "Világgazdasági Fórum" ("World Economic Forum") szervezésében 2019.10.18-án New York-ban egy pandémia-gyakorlatot (Event 201) tartottak meg, ami egy eljövendő világjárványt vízionált. Az említett new yorki pandémiagyakorlat jegyzőkönyvében arról is szó van, hogy egy eljövendő világjárvány esetén a kormányoknak kötelessége fellépniük a világjárvánnyal kapcsolatban felmerülő dezinformációk ellen:

"The Event 201 pandemic exercise, conducted on October 18, 2019, vividly demonstrated a number of these important gaps in pandemic preparedness as well as some of the elements of the solutions between the public and private sectors that will be needed to fill them. The Johns Hopkins Center for Health Security, World Economic Forum, and Bill & Melinda Gates Foundation jointly propose the following:
7. Governments and the private sector should assign a greater priority to developing methods to combat mis- and disinformation prior to the next pandemic response. Governments will need to partner with traditional and social media companies to research and develop nimble approaches to countering misinformation. This will require developing the ability to flood media with fast, accurate, and consistent information."
(forrás: 1, 2)

Annyit még érdemes itt megjegyezni, hogy Klaus Schwab (1938 -) a "Világgazdasági Fórum" elnöke is egyben a mai napig, aki a "The Great Reset" ("A nagy újrakezdés") szellemi atyja. Ő hozta létre 2004-ben a "Forum of Young Global Leaders"-t abból a célból, hogy terveit a fiatal alapító és későbbi tagokból kikerülő jövendő politikusai megvalósítsák. Ezek között található többek között David de Rothschild (1978 -), a Rothschild bankdinasztia londoni ágának leszármazottja; Emmanuel Macron (1977 -), aki 2017.05.14-e óta Franciaország államfője; Annalena Baerbock (1980 -), a németországi Szövetség 90/Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) pártnak a kancellárjelöltje; Mark Zuckerberg (1984 -), aki a Facebook közösségi oldalt és a "Breaktrough Energy Coalition"-t hívta életre Bill Gates támogatásával; Sebastian Kurz (forrás: 1, 2) (1986 -), aki 2017.12.18-a óta Ausztria kancellárja; Jens Spahn (1980.05.16. -), aki 2018.03.14-e óta Németország egészségügyi minisztere; Járóka Lívia (1974 -), aki 2019.07.03-a óta az Európai Parlament egyik alelnöke a FIDESZ EP-i képviselőjeként.

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 10:59 | Sorszám: 5
Amnon Itzchak (1953 -) izraeli szefárd ortodox rabbi az Új Világrenddel (New Word Order) kapcsolatos ENSZ dokumentumról számol be. Az általa felolvasott okirat szerint ennek az Új Világrendnek 2021 és 2030 között kell megvalósulnia.

Állítása szerint az elkövetkező években az alábbi tervek kell valóra váljanak:

- egy világkormány

- egy készpénz nélküli globális fizetőeszköz

- egy központi világbank

- egy globális hadsereg

- a nemzeti függetlenség vége

- a magántulajdon vége

- a családi egység vége

- népességcsökkentés

- az ellenőrzés alatt tartott népességnövekedés és népsűrűség

- többszöri védőoltások

- egyetemes alapkereset

- mikrochip beültetés - ami fizetőeszközként és a személy teljes ellenőrzésére szolgál

- egy globális "sozial credit system" - ami már Kínában működik

- a készülékek 5G rendszerhez kapcsolása

- a gyermeknevelést a világkormány veszi át

- iskolák és egyetemek világállami tulajdonba kerülnek

- megszünnek a magán közlekedési eszközök

- minden vállalat világállami tulajdonba megy át

- a légiközlekedés minimalizálva lesz

- az emberek lakótelepeken kell lakjanak

- öntözőkészülékek felszámolása

- a magángazdaságok megszüntetése

- a családi házak felszámolása

- az emberek számára történő földhasználat korlátozása

- a nem szintetikus gyógszerek betiltása

- a természetgyógyászat betiltása

- fosszilis tüzelőanyagok betiltása.

A mondókáját azzal fejezi be, hogy "az egyiptomi fáraók is irgalmasabbak voltak"...

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 10:55 | Sorszám: 4
Carlo Viganò olasz érsek felhívást intézett a katolikusokhoz és az emberiséghez:

EIN AUFRUF FÜR DIE KIRCHE UND FÜR DIE WELT - Veritas liberabit vos. (Joh 8,32)

Többek között a német Gerhard Ludwig Müller bíboros állt ki mellette.

A Vatikán és a német püspöki kar határozottan elhatárolódott tőle, véleményük szerint ez nem más, mint összeesküvés-elmélet.

Carlo Viganò érsek többek között egy világkormány és az ehhez kapcsolódó teljes kontroll veszélyeire hívja fel a figyelmet. Felteszi azt a kötői kérdést is, hogy miképp lehet azoknak az emberi életek megmentése a céljuk és érdekük, akik már jóideje az emberiség létszámának drasztikus csökkentésén tevékenykednek?

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 10:49 | Sorszám: 3
A Jeruzsálemben élő Yekutiel Fish ortodox kabbalista rabbi 2020 tavaszán azt hangoztatta, hogy a koronavírus egy határozott jele a végérvényes megváltásnak ([50]). Nagy hiba lenne kételkedni az észrevételében...

23 évvel korábban, 1997-ben jelent meg kizárólagosan héber nyelven az izraeli Hamutal Shabtai (חמוטל שבתאי orvosnő és pszichiáter által megalkotott "2020" című 638 oldalas regény, amiben a szerző egy 2020-ban kitörő világjárványt vizionált.

Az Egészségügyi Világszervezet ("World Health Organization" - WHO) 2020.03.11-én, Susán-purim ünnepén (5780. adar 15.) jelentette be a koronavírus világjárványt, a COVID-19-pandémiát.

A korábbi izraeli egészségügyi miniszter, az ultraortodox Yaakov Litzman (1948 -) 2020. év április 8-ra, Peszáh ünnepére várta a Messiásuk, Immánuel fellépését.

Három héttel ezelőtt jelent meg egy német nyelvű izraeli vallásos hírportálon egy cikkben (Endzeitliche Andeutungen in der rabbinischen Ankündigung des Messias) az alábbi közlés :

Die Zeit der Erlösung ist gekommen! (A megváltáshoz eljött az idő!)

A Chábád Lubavics ószövetségi vallási irányzat (magyarországi online képviselete: zsido.com) ugyan Menáchem Mendel Schneerson (1897* - 1994) rabbit, a Brooklyn-ban székelő Chábád Lubavics haszid mozgalom rebbéjét tartja még ma is a várt Messiásnak, aki csak abban az esetben jöhetett volna szóba Messiás gyanánt, amennyiben 1897.11.24-én látta volna meg a napvilágot, mint Jiddu Krishnamurti (1897 - 1986). Ezen a napon álltak utoljára együtt a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek a zodiákusan. Következőleg ehhez hasonló konjunkció 2032.06.08-án fog realizálódni.

Jiddu Krishnamurti-t a Skót Ritus 33. fokozatú szabadkőműves nagymestere, Charles Webster Leadbeater (1847 -1934) fedezte fel 1909 tavaszán az indiai Adyar-ban és állította róla, hogy ő a megérkezett nagy tanító és vezető, Maitreya. Leadbeater rendszeres spirituális gyakorlatban részesítette a gyermeket és 1910. január 11-én pedig megtörtént a beavatása. Az eseményre nem véletlenül ez a nap lett kiszemelve, ugyanis aznap a Schemhamphoras egyik kozmikus forrása volt látható a zodiákusban, amit a Neptunusz egy T-keresztre egészített ki. Ugyanezen a napon alapította meg a szabadkőműves George Arundale (1878 - 1945) Krishnamurti számára az "Order of the Rising Sun"-t ("A Felkelő Nap Rendjét"), ami arra lett volna hivatott, hogy egyengesse Krishnamurti útját a messiási pályafutása során. Ennek a rendnek a létrehozását csak 1911 január 11-én hozták nyilvánosságra, azaz egy évvel később, majd három hónappal ezután a rend neve "Order of the Star in the East"-ra lett változtatva. Mint tudjuk, Krishnamurti 1929.08.03-án a hollandiai Ommen-ben lemondott nyilvánosan a Messiási címről és feloszlatta az "Order of the Star in the East"-et. Valószínűleg felvilágosíthatták, hogy nem őt szánják bizonyos körök a beharangozott Maitreya-nak...

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 10:27 | Sorszám: 2
A középkor legnagyobb talmudtudósa, Maimonides állítása szerint a kereszténység és az iszlám Immánuelnek az eljövetelét volt csak hivatott előkészíteni [31], azaz Immánuel fellépése után a további egzisztenciájuk kérdéses.

Az ószövetségi Messiás eljövetele (fellépése) idejének kiszámítását szigorúan tiltja az átlagemberek számára a Talmud:

"R. ©emuél b. Nahmani erwiderte im Namen R. Jonathans: Es schwinde (*366) der Geist derjenigen, die das Ende (*Der Zersteuung Jisraéls; oft in derselben Bedeutung wie Erlösung) berechnen wollen;" (Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b)(Lazarus Goldschmidt: Der Babylonische Talmud, Neunter Band - Frankfurt am Main, Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, 1996)(S. 67)
"©emuél b. Nahmani rabbi megismételte Jonathan rabbi nevében: Tünjön el (*366) azoknak a lelke, akik a végét (szétszóratás, megváltás) ki akarják számolni;" (saját fordítás)

Maimonides "A bírák könyvében" fulladásos halált kíván a bölcsek nevében mindazoknak, akik a megváltás időpontját igyekeznek megfejteni, feltárni és azt javasolja az embereknek, hogy jobban teszik, ha azokban a magyarázatokban hisznek, amiket számukra hozzáférhetővé tesznek a beavatottak...

Az Áv hónap 15-i dátumon kívül a Babiloni Talmudban felmerül még megváltás időpontjaként a Peszáh ünnep környéke, azaz niszán hónap (aminek első napja a "királyok újéve"), illetve a Szukott (Sátrak) ünnep, azaz tisri hónap, aminek első napja a "zsinagógai újév", Ros hásáná [48]. Peszáh és Szukott is egyaránt teliholdhoz vannak utalva ugyanúgy, mint a Tu beáv (Áv 15.).

Az Ószövetségben hívők Áv 15. napját (tu beáv), mint a szerelem napját is ünneplik:

"Áv 15 a szerelem és az újjászületés napja
Áv 15 kétségkívül a zsidó naptár egyik legmisztikusabb napja.
A Talmud azt mondja, hogy réges rég “Jeruzsálem lányai táncolni mentek a szőlőskertekbe” Áv 15-én, és “bárki, akinek nem volt felesége, odamehetett” hogy közülük menyasszonyt találjon magának.
Böjtnap után egy héttel köszönt be a szerelem napja. Izaelben “Jom haahava”-nak, a szerelem napjának, a talmudi hagyományban “tu beáv“-nak nevezik. (A “tu” טו számértéke 9+6=15, “beáv” jelentése: “áv hónap”-ban)."
(forrás)

Ennél viszont lényegesen fontosabb az ezzel a nappal kapcsolatos végkifejlett, azaz a betervezett messianisztikus megváltás, ami a tervek szerint az egész emberiséget érinteni fogja. A vallásos elképzelések szerint az ószövetségi megváltás az Ezsdrás által köztudatba juttatott és valóságos történelmi eseményként elfogadtatott egyiptomi kivonuláshoz (exodus) hasonlóan kellene megtörténjen:

"Hogyan következik be a megváltás?
A végső megváltás hasonló módon fog bekövetkezni, mint az egyiptomi szolgaságból való megváltás és a kivonulás. Miképpen elküldte az Örökkévaló Mózest, hogy élére álljon az Egyiptomból való szabadulásnak, ugyanúgy fogja a Messiás az egész világot a végső megváltásba vezetni."
(forrás)

"A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
(10) Az Egyiptomból történt Kivonulás a messiási kor végső Megváltásának modellje és biztosítéka. A Midrás gyakorta használja az egyiptomi Kivonulás és Izrael jövendő Megváltása közötti párhuzamot."
(forrás)

Az exodussal kapcsolatos tíz csapás:

- Nílus vize vérré változott (Mózes II. 7,20)
- békák lepték el Egyiptomot (Mózes II. 8,2)
- szúnyog invázió (Mózes II. 8,13)
- bögöly invázió (Mózes II. 8,20)
- dögvész (Mózes II. 9,6)
- hólyagos fekély (Mózes II. 9,10)
- jégeső (Mózes II. 9,23)
- sáskajárás (Mózes II. 10,13)
- háromnapos sötétség (Mózes II. 10,22)
- Egyiptom elsőszülött fiainak megölése. (Mózes II. 12,29)

A megváltás mibenlétének megismeréséhez elengedhetetlen tanulmányozni az ezzel kapcsolatos ószövetségi messianisztikus elképzeléseket: Ézsaiás 49,22-23/26; 60,1-5/11-12/15-16; 61,5-6/11-13; Mikeás 5,6-8; Zsoltárok 2,1-9; Synhedrin 98a; Érubin 43b; etc..

Klaus Matefi
2021. augusztus 21. 10:00 | Sorszám: 1
Az ószövetségi megváltás az Ószövetségben hívők megváltása, ami a messianisztikus időkben kellene megvalósuljon a Messiásuk, Immánuel idejében. Immánuel jövőre tölti be a 23. életévét, aki 1999.08.11-én látta meg a napvilágot a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt égisze alatt. Ezt a napot az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamus (1503 - 1566) így jellemezte:

"L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d` effrayeur," (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n`ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)

"Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya." (Centuriák X. 72.)

Immánuel Lucifernek, a "fényhozónak" az inkarnációja, tehát az ég egy adta világon semmi köze az i.sz. 25.04.01-én keresztre feszíttetett názáreti Jézushoz, aki a Pál-féle kereszténység állítása szerint vissza fog térni ítéletet tartani... A szivárvánnyal együtt ábrázolt JHVH-Kozmikus Krisztus (szemléltető képek: 1, 2, 3, 4) a keresztény szimbolikában az 1999.08.11-én megtartott ítéletre hivatott utalni.

Az ószövetségi megváltás nagy valószínűséggel a 2022.08.11/12-én létrejövő kozmikus T-kereszthez van időzítve, ami Áv hónap 15-én fog megvalósulni. Ennek a teóriának a részletes kifejtésére a továbbiakban fogok kitérni.

Klaus Matefi
2021. július 24. 09:28 | Sorszám: 0
A mai nap a héber naptár szerint Áv 15-e (tu beáv) van.

Vajon már csak 1 év választ el minket az ószövetségi megváltástól? És ha igen, akkor az mit jelent az emberiség számára?

Téma: Jézus kínhalálának évfordulójára
Klaus Matefi
2021. május 09. 10:06 | Sorszám: 2
A mai nappal a készülőben levő 4 kötetes tanulmányom címe megváltozott:

Klaus L. Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai, avagy az emberi színjáték isteni forgatókönyve

Klaus Matefi
2021. április 02. 12:05 | Sorszám: 1
De vajon mikor lett eldöntve Jézus keresztre feszítésének terve?

A Pál-féle kereszténység számára összeállított Újszövetség szerint a Szanhedrin úgy határozott, hogy megöletik Jézust (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14), ami feltételezhetően nem egy friss döntés volt.

2009.05.12-én a jeruzsálemi Nagyzsinagógában felelevenítette XVI. Benedek pápa a zsidósággal szemben korábban érvényben lévő "istengyilkosság" vádjának II. vatikáni zsinaton történt megszüntetését és ígéretett tett Amar Shlomo Moshe (1948 -) szefárd és Jona Metzger (1953 -) askenázi főrabbiknak, hogy végérvényesen felhagy a katolikus egyház a zsidóság hittérítésével.

Annyiban igaza volt XVI. Benedeknek, hogy Jézus nem volt Isten.., de Őt egyértelműen a Szanhedrin követelésére végeztette ki Pilátus, ugyanis Pilátus bűntelennek találta Jézust (Máté 27,24; Lukács 23,4; János 19,4) és jelképesen mosta kezeit, de végül kénytelen volt a Szanhedrin által felbíztatott tömegek követelésének (Máté 27,15-25; Márk 15,6-15; Lukács 23,18-25; János 18,38-40; 19,4-16) eleget tenni és keresztre feszíttette Jézust a Peszách ünnep előkészületi napján, i.sz. 25.04.01-én.

XVI. Benedek ezt megelőzően elment a Siratófalhoz imádkozni (1, 2) az ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek mihamarabbi fellépéséért, aki ekkor már a 10. életévében járt, ugyanis 1999.08.11-én látta meg a napvilágot.

Ezt már előde, II. János Pál pápa is megtette 2000. márciusában.

Jézus a múlt, Immánuel pedig a jövő...

Természetesen semelyikőjük se Isten. Jézus a Schemhamphoras pozitív aspektusának volt a szülötte, Immánuel pedig ellenkezőleg. A Pál-féle kereszténység az utóbbit "Jézus második eljöveteleként" váratta hívő tömegeivel.

Armaghi Malakiás püspök (1094 - 1148) "jóslata" értelmében II. Celesztin (1085 - 1144) pápa trónra lépését (1143.09.26.) követően még 112 pápája lesz Vatikánnak. A 2013.03.13-án megválasztott jezsuita Ferenc pápa (1936 -) a 112., és amennyiben Malakiás "előrelátása" hitelesnek bizonyul, akkor Ferenc pápa kellene legyen az utolsó katolikus pápa.

Természetesen Ferenc pápa is ellátogatott a Siratófalhoz abból a célból, hogy minél előbb színrelépjen Immánuel.

Klaus Matefi
2021. április 01. 10:09 | Sorszám: 0
+ Emlékezzünk a názáreti Jézus 1996 évvel ezelőtti kereszthalálára. +

Jézus a 33. életévében járt, amikor páskabárány (A korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) gyanánt, véres áldozat céljából
i.sz. 25.04.1-én, a Peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14) "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (A zsidókhoz írt levél 9,15) keresztre feszíttették a Szanhedrin követelésére, ugyanis "törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (A zsidókhoz írt levél 9,22).

Klaus L. Matefi: Jézus születése és kereszthalála

Téma: Miért reklámozzák keresztény források a betlehemi csillagot tévesen?
Klaus Matefi
2021. január 22. 19:32 | Sorszám: 8
Klaus Matefi
2021. január 03. 13:55 | Sorszám: 7
Klaus Matefi
2020. december 15. 12:23 | Sorszám: 4
A názáreti Jézus kizárólagosan egy bizonyos égi esemény égisze alatt látta meg a napvilágot. Ennek az égi eseménynek következménye volt a ~33 évvél későbbi keresztre feszítése. Ez a keresztre feszítés is egy bizonyos égi eseményhez volt időzítve, ami Jézus születési konstellációjából adódott, következett. Ez a két égi esemény képezi le a názáreti Jézus életével (születésével és halálával)kapcsolatos kozmikus misztériumot. Ezek ideje naprakészen kiszámítható és kiszámított (i.e. 8.02.10. - i.sz. 25.04.01.) tények. Mind a két esetben a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek által alkotott konstellációk szerepeltek, sőt már Jézus testi fogamzását (i.e. 9.05.20.) is ezek jelezték.

[u]Ezen eseményekhez semmi köze nem volt a Jupiter-Szaturnusz együttállásnak.[/u]

Meglátásom szerint nem lenne hátrányos, ha a Keresztény Egyházak behatóbban foglalkoznának az itt említettekkel.

Tevékenységem kiterjed az Ószövetséggel kapcsolatos misztérium feltárására is, aminek végkifejlettjéhez érkeztünk el:

Klaus Matefi mitológiakutató weboldala

Klaus Matefi
2020. december 14. 19:57 | Sorszám: 2
A Magyar Katolikus Lexikonban található "betlehemi csillag" szócikkben is Kepler értéktelen elméletét propagálják...
Klaus Matefi
2020. december 14. 19:45 | Sorszám: 1
Ez az alapjaiban téves teória Johannes Kepler (1571 - 1630) német matematikus, asztronómus és asztrológus nevéhez fűződik, aki az ötletet Isaac ben Judah Abarbanel (Abravanel; 1437 - 1508) rabbitól vette át. A rabbi a messiási korszak kezdetét 5263-ra, azaz i.sz. 1503-ra kalkulálta ki a Szaturnusz és Jupiter bolygók konjunkcióira hivatkozva, ami istenigazából téves elképzelés volt...

Kepler nem csak a betlehemi csillagra vonatkozó hibás felvetéssel vezette félre (akarva vagy akaratlanul) a kereszténységet és az emberiséget, de a Josephus Flavius (37 - 100) római zsidó történetíró által megemlített holdfogyatkozás kikalkulálásával is, ami nem sokkal előzte meg Nagy Heródes halálát. Napjaink kutatói ragaszkodva Kepler helytelen ötletéhez, Heródes halálát minden reális alapot nélkülözve i.e. 4-re (-3-ra) teszik...

A betlehemi csillagnak tehát nem volt egyáltalán köze a Jupiter-Szaturnusz együttálláshoz, viszont szoros kapcsolatban volt a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttállásával, ugyanis Jézus i.e. 8.02.10-én látta meg a napvilágot egy ilyen konstelláció égisze alatt. A betlehemi csillagot ilyen együttállások határozzák meg a zodiákusban.

Nagy Heródes i.e. 8-ban (-7-ben) távozott az élők sorából, röviddel a Peszách ünnepet megelőzően.

Részletesen itt:

Jézus születése és kereszthalála

Még annyit, hogy Isaac ben Judah Abarbanel rabbi által tévesen kieszelt messiási korszak startja (ószövetségi megváltás) nagy valószínűséggel 2021 januárjára, vagy pedig 2022 augusztusára tehető, aminek a vallásos elképzelések szerint az "exodus"-hoz (forrás: 1, 2)hasonlóan kellene lezajlania.

Részletesen itt:

Immánuel a zsidók Messiása

Klaus Matefi
2020. december 14. 17:58 | Sorszám: 0
A tegnapi nap folyamán figyeltem fel az alábbi cikkre:

"800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor"

Teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy se a betlehemi csillagnak, se pedig a názáreti Jézus születésének nem volt az égegyadta világon semmi köze a Jupiter-Szaturnusz együttálláshoz (konjunkcióhoz).

Téma: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai
Klaus Matefi
2020. június 24. 14:25 | Sorszám: 4
Klaus Matefi
2020. június 24. 13:54 | Sorszám: 3
A könnyebb elérhetőség végett:

Link1

Link2

Link3

Link4

Klaus Matefi
2020. június 24. 13:48 | Sorszám: 2
Az emberiség elérkezett az "utolsó idők" végkifejlettjéhez. Ennek megértéséhez elengedhetetlen segítséggel szolgál a vallások misztériumainak kozmikus háttereit feltáró, közel 25 éves intenzív kutatómunka eredményeként megalkotott terjedelmes tanulmány (betöltése folyamatban van!), ami már négy helyen mindenki számára elérhető. A tartalma szabadon felhasználható a forrás és a szerző megjelölése mellett.

Klaus Matefi: A betlehemi csillag és a Schemhamphoras titkai

https://vallasezoteriaforum.iphpbb3.com/forum/72379451nx55007/klaus-matefi-a-betlehemi-csillag-es-a-schemhamphoras-titkai-f8/

https://vallasezoteria.phpbb8.de/klaus-matefi-betlehemi-csillag-schemhamphoras-titkai-f48/

https://klausmatefi.iphpbb3.com/forum/73558284nx66082/klaus-matefi-a-betlehemi-csillag-es-a-schemhamphoras-titkai-f7/

https://www.iphpbb.com/board/ftopic-25050977nx116723-2.html

Klaus Matefi
2020. március 13. 10:53 | Sorszám: 1
Link1

Link2

Klaus Matefi
2020. március 13. 10:51 | Sorszám: 0
Több évtizedes kitartó és szerencsés kutatás eredményei:

https://vallasezoteria.phpbb8.de/klaus-matefi-betlehemi-csillag-schemhamphoras-titkai-f48/

illetve

https://klausmatefi.iphpbb3.com/forum/73558284nx66082/klaus-matefi-a-betlehemi-csillag-es-a-schemhamphoras-titkai-f7/

A terjedelmes tanulmány (négy kötet) betöltése folyamatban van. A tartalma szabadon felhasználható a forrás és a szerző megjelölése mellett.

A szerző - Klaus Matefi (1955.06.14. -) mitológiakutató
E-mail: klaus_matefi@t-online.de

Téma: Isten nevében választási reklámfogás
Klaus Matefi
2018. április 09. 01:31 | Sorszám: 3
Orbán Viktor: Sorsdöntő győzelmet arattunk
Klaus Matefi
2018. április 09. 00:44 | Sorszám: 2
Soós Péter és Sólyom Albert "testvérek" állítása alapján az istenítélet fog a FIDESZ győzelme miatt bekövetkezni...

Harold Camping (1921 - 2013) rádió-prédikátor szerint ezen viszont már 2011-ben átestünk..., ugyanis 2011.10.21-re (5772 Tisri 23-ra), azaz a sátorok ünnepének utolsó napjára tette a "föld létezésének utolsó napját" ami a "világtörténelemnek az utolsó napja" is kellett volna legyen.

Klaus Matefi
2018. március 19. 08:49 | Sorszám: 1
Az elérhetősége megváltozott: Quo vadis Európa?
Klaus Matefi
2018. március 16. 13:16 | Sorszám: 0
Quo vadis Európa?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2013. szeptember 30. 08:20 | Sorszám: 396
http://www.violazoli.info/forum/index.php?topic=29.0
Klaus Matefi
2013. június 17. 23:58 | Sorszám: 395
Fórumaim bannerei:

Téma: Az ember Isten képmása. Mit jelent ez?
Klaus Matefi
2013. április 07. 12:00 | Sorszám: 12
Mózes I.
Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

A kérdés tehát továbbra is változatlan: Mit jelenthet az, hogy az ember Istennek a képmása, az ószövetségi elképzelések szerint?

Klaus Matefi
2013. április 07. 10:36 | Sorszám: 10
"2.) Azonban hogy mi lehetett ez a "más elképzelés", AZ ENGEM NEM ÉRDEKEL!
3.) Hogy "..mire célozhatott?"--NEM TUDOM!"

Nyílt és korrekt vélemény.

"De nem is érdekel, mert én katolikus keresztény vagyok--mint korábban is írtam volt-- s nem zsidó."

Tudtommal a Biblia Önnek is Szentírás, vagy tévednék, kedves Keresztkem? A Biblia tetemesebb részét teszi ki az Ószövetség, a teremtés történetét pedig a Pál-féle kereszténység is vallja, és rendszeresen hivatkozik is rá...

Klaus Matefi
2013. április 06. 20:47 | Sorszám: 5
A lényeg az, kedves Keresztkem, hogy a Tóra megalkotójának más elképzelése volt ezzel kapcsolatosan, mint amit Ön az 1. bejegyzésben részletezett.

Vajon mire célozhatott?

Klaus Matefi
2013. április 06. 19:30 | Sorszám: 3
Valami azért csak sántít ezzel a kérdéssel kapcsolatosan, kedves Keresztkem. A Tóra szerint az ember Istennek a képmása, viszont az ószövetségi vallás nem ismeri azt el (szerintem jogosan!), hogy Isten emberi formában meg tud jelenni:

Idézet:
http://www.zsido.hu/ujelet/archiv/u990112.html http://regi.zsido.com/books/donin/1fejezet.htm http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
HAYIM HALEVY DONIN: ZSIDÓNAK LENNI...
1. fejezet - A JUDAIZMUS ALAPPILLÉREI
Izrael Istene
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Akkor viszont mire célozhatott a Tóra?

Klaus Matefi
2013. április 06. 16:50 | Sorszám: 0
Az alábbi idézet motivált a topic megnyitásában, ami I. Ferenc pápától származik:

Idézet:
http://www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/gespraechsband-gibt-aufschluss-ueber-franziskus-ansichten-a-892545.html
Freitag, 05.04.2013 – 12:14 Uhr
Franziskus' Gespräch mit Rabbiner: "Die Kirche ist eine Frau"
Vieles, was Bergoglio in dem Buch von sich gibt, ist erfreulich offen, nicht doktrinär, sondern menschenorientiert. Einige Beispiele:

"Jeder Mensch ist ein Abbild Gottes, ob er nun gläubig ist oder nicht."
--"Minden ember Istennek egy képmása, akár hívő, akár nem."--

Az elgondolás az Ószövetségből származik:

Mózes I.
Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

Mit jelenthet az pontosan, hogy az ember Istennek a képmása?
Feltételezem, hogy nem arra célzott a Tóra megalkotója, hogy Istennek is két keze, két lába van, hanem egészen másra. Akkor viszont mire?

Téma: Ki a Sátán a Biblia szerint?
Klaus Matefi
2013. április 03. 14:41 | Sorszám: 15
Meg tetszett véletlenül feledkezni erről a kérdésről, kedves Keresztkem:

Idézet:
A Bibliában olvasható, embertömegek legyilkolására motiváló idézetek ha nem "az ABSZOLÚT BŰN NÉLKÜL VALÓ LÉNY"-től származtak, akkor kitől?
Klaus Matefi
2013. április 03. 11:40 | Sorszám: 12
"Mert az SEM igaz hogy "független entitások" lennének, meg az sem hogy nem független entitások.
Hisszen egyrészt a Sátán BUKOTT ANGYAL, s mint ilyen Isten teremtménye: teremtett lény angyalként, aki elkárhozott.Másrészt az Isten az ABSZOLÚT BŰN NÉLKÜL VALÓ LÉNY szemben a Sátánnal aki maga az ABSZOLÚT BŰN(!) Ennélfogva itt két EGYMÁST KIZÁRÓ, azaz DISZJUNKT-- matematikai kifejezéssel élve--attribútumról van szó."

A Bibliát jól tetszik ismerni kedves Keresztkém, a realitást viszont már kevésbé...

Jézus így jellemezte a Sátánt, János megadása alapján:

"Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság." (János evangélium 8,44)

"Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva." (János I. 3,8)

A Bibliában olvasható, embertömegek legyilkolására motiváló idézetek ha nem "az ABSZOLÚT BŰN NÉLKÜL VALÓ LÉNY"-től származtak, akkor kitől?

Ha Isten tényleg "az ABSZOLÚT BŰN NÉLKÜL VALÓ LÉNY", abban az esetben ki volt pl. Aleister Crowley-nak a lélekadó "Atyja"?

Klaus Matefi
2013. április 03. 08:58 | Sorszám: 8
Helyesbítés:

"szellemlényt"

Klaus Matefi
2013. április 03. 08:53 | Sorszám: 7
János megadása alapján Jézus így jellemezte a Sátánt:

"Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság." (János evangélium 8,44)

"Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva." (János I. 3,8)

Jézus tehát azt a "szellemlény" tartotta Sátánnak, aki bárkit emberek meggyilkolására, kifosztására ösztönöz.

De vajon a Biblia Istene CSAK jócselekedetekre serkent? Nem motivál esetleg mások kiirtására, kifosztására is?

Klaus Matefi
2013. április 03. 08:50 | Sorszám: 6
Megállt a todomány?...
Egy kis gondolatserkentő: A bibliai Isten és a Sátán egymástól független entitások?
Klaus Matefi
2013. április 02. 14:28 | Sorszám: 4
"A fenti Biblia-i citátumok fontosak és igazak ugyan,..."

Mi a fontos és mi az igaz bennük, kedves Keresztkem?
Az, hogy a Sátán és az Úr egy és ugyanazon entitás lenne?

Téma: Higgyünk-e hamis istenképekben?
Klaus Matefi
2013. április 02. 12:48 | Sorszám: 37
"NEM ÉRTÜNK EGYET--ebben sem.
Nem azért, mintha ellensége lennék az igazságnak.Hanem azért, mert a VALLÁS az HITALAPÚ DOLOG--RACIONÁLIS BIZONYOSSÁG NÉLKÜL IS!"

Ezek szerint Ön kedves Keresztkem, az összes létező vallásba vetett feltétel nélküli hitet helyesnek és jónak tartja? Jól értem?

Téma: Ki a Sátán a Biblia szerint?
Klaus Matefi
2013. április 02. 10:25 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy legelőször az alábbi két idézetet kell ennek korrekt elbírálásához megfejteni tudni:

http://www.parokia.hu/bible/
Krónikák I.
21,1 Dávid megszámláltatja a népet (Vö. 2Sám 24)
A Sátán Izráel ellen támadt, és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.

Sámuel II.
24,1 Dávid népszámlálása (Vö. 1Krón 21)
Újból haragra gerjedt az Úr Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát!

Téma: Higgyünk-e hamis istenképekben?
Klaus Matefi
2013. április 02. 10:15 | Sorszám: 35
Azt hiszem, hogy az elfogulatlan, gondolkodó keresőnek csak ez lehet a helyes jelszava:

"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!".

Az egész életét az igazság és Isten keresése kell hogy áthassa, nem pedig a számtalan vallási irányzat által feltálalt különféle istenképekbe, illetve egymásnak ellentétes etikai sugallatokba vetett, megméretés és feltétel nélküli vak hit...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Téma: Jézus kínhalálának évfordulója
Klaus Matefi
2013. április 01. 10:27 | Sorszám: 35
Helyesbítés:

Jézus a Peszách ünnep előkészületi napján halt kínhalált, de ez nem péntek volt, hanem vasárnap...

Klaus Matefi
2013. április 01. 10:08 | Sorszám: 34
A szoláris naptár szerint a mai napon, azaz április elsején feszíttették keresztre a názáreti Jézust:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785 niszán 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

Jézus születése és kereszthalála

A néphagyományok nem véletlenül hozzák kapcsolatba Júdás halálát április elsejével:

Idézet:
http://www.kultusz.com/cikk.php?id=804 http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/bolond_aprilis
ÁPRILIS 1. – „BOLOND ÁPRILIS”
Április 1-je az indás növények vetőnapja volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát (kötél → inda).

http://www.csaladinet.hu/hirek/
Április elsejéhez - a bolondjárás napjához - régebben több babonás hiedelem is tartozott. Minthogy ekkor akasztotta fel magát az áruló Júdás, e napot a népi vallásosság hívei szerencsétlen napnak tartották.
http://www.miep.hu/fuggetlenseg/2009/julius/03/15.htm
A könyvből megtudhatjuk, hogy Húsvét és Pünkösd miért akkor van, amikor van, és az is kiderül, hogy a hagyományok szerint Júdás halálának napja április 1-je, ekkor vetett véget életének önkezével az áruló apostol. Jézus Krisztus ekkor éppen Pilátus előtt állt. Egy napon haltak meg!
http://www.heiligenlexikon.de/Kalender/Monat_April.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
April
Nach christlicher Legende soll Judas Ischariot, der Verräter Jesu, an einem 1. April geboren worden sein oder aber sich per Strick das Leben genommen haben. Auch soll Luzifer an einem 1. April in die Hölle hinabgefahren sein. So gesehen ist dieser Tag ein Unglückstag.
--A keresztény legenda szerint Júdás Iskáriótes április 1-én született, és ugyanazon a napon akasztotta fel magát. Lucifer is egy április 1-én kellett a leszálljon. Így ez a nap egy szerencsétlen nap.--
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz
Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag...
--A hagyomány szerint április 1. Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Lucifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--
http://www.religioeses-brauchtum.de/sommer/aprilscherz.html
An diesem Tag (1. April) wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.
--Ezen a napon (április 1.) született Júdás Iskáriótes, ezen a napon akasztotta fel magát, ezen a napon történt az égbolt vagy angyal lezuhanása, amikor sátán a mennyből ki lett taszítva.--

Mielőtt még Jézus kínhalált halt volna, Iskáriótes Júdás felakasztotta magát a keresztre feszítés napján, azaz i.sz. 25. április elsején, ami valójában nem pénteki napra esett, hanem egy vasárnapra:

Máté evangéliuma
27,3 Júdás halála
Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek,
27,4 és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod."
27,5 Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.

Az Újszövetségben publikált pénteki nap egy későbbi téves elképzelésre kellett támaszkodjon (mint pl. a keresztény időszámítás kezdete is...), ugyanis akkoriban a hét napjait nem nevezték meg, hanem csak a hetedik napot, amit sabbath-nak hívtak. Ez a kifejezés is Mezopotomániából származott (umu ąabbatu), mint ahogy a héber naptár hónapjainak a nevei, a teremtő Isten fogalma és kozmikus titka, az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (a sumér Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét Noé veszi át), és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A kabbalát az időszámításunk szerinti nyolcszázas évek közepe táján, Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem jelenti azt, hogy korábban az Ószövetség beavatottjainak ne lett volna birtokában ez a hermetikus ismeret, amivel a babiloni száműzetés során kellett, hogy megismerkedjenek. Ezsdrás ezek ismertében alkotta meg i.e. 445-re a Tórát, amit még annak az évnek az őszén megismertetett népével, és alkotmányként elfogadtatott velük. Az "Isten 72 szelleme" (Shem ha-Mephorash) okkult (rejtett, tiokzatos, titkos), ezotérikus (csak a beavatottak számára hozzáférhető) elképzelés is Babilonból származik, ami az ősi asztológiára épült.

Tehát sabbath-nak nevezték a hetedik napot (a mai szombatot), ami pihenőnap volt, de újhold, telihold napjaira, illetve az ünnepnapokra is ezt a kifejezést alkalmazták akkoriban! Jézus a Peszách ünnep elökészületi napján halt kínhalált, de ez nem péntek volt, hanem vasárnap...

Klaus Matefi
2013. március 31. 22:29 | Sorszám: 31
Ez maximálisan elhihető Eliphas Levi-nek, ugyanis melyik teológiai tanszéken oktatják vajon a bibliai vallások kozmikus hátterével kapcsolatos ismereteket?
Klaus Matefi
2013. március 31. 20:30 | Sorszám: 29
Eliphas Levi (1810-1875; eredeti neve Alphonse Louis Constant) keresztény kabbalista és okkultista, aki papnak tanult, de felszentelése előtt szakított a papi pályával, azt állitotta, hogy a keresztény hitnek valódi titkait tulajdonképpen maguk a pápák sem ismerik.
Klaus Matefi
2013. március 31. 16:29 | Sorszám: 28
Öntől nem is lehet más véleményt elvárni, kedves Keresztkem...
Klaus Matefi
2013. március 31. 14:47 | Sorszám: 26
Egy bejegyzésem a Vallásfórumról:

Idézet:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1347008456
Meghívás az életre

Istenkereső 2013.03.31. 13:30 | Válasz | #394
Válasz 'Ilona' üzenetére (#393)
"Azzal, hogy Jézus meghalt, sokkal több dolog történt, mit ember a földies gondolataival el tud képzelni."

Jézusnak, mint anya szülte hús-vér halandónak a halála szükségtelen volt ehhez a "sokkal több dolog"-hoz kedves Ilona. Ezt egy földies gondolkodású ember is képes megérteni, amennyiben figyelmesen átolvassa a Jézussal kapcsolatos írásaimat.

Jézust i.sz. 25.04.01-én, a Peszách ünnep előkészületi napján feszíttették keresztre, éspedig a Pál-féle kereszténység megalapítója szerint, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), páskabárány gyanánt (Péter I. 1,19 ), mert szükséges volt arra, hogy a mennyei dolgok képmásait vérrel tisztítsák meg (9,23), mivel az ószövetségi elképzelések szerint "vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (9,22).

Jézus keresztre feszítésekor kialakult T kereszt, a feltételezett Exodus évének januárjában is realizálódott a Zodiákusban:

-1335.01.09. 02:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars-Szaturnusz
-Merkúr konjunkció:8°/3,8°/10°/7,8°Bak; -Hold oppozíció:8°Rák; -Uránusz quadrat:10,7°Kos (Jupiter:20,8°Bak) (6,9°)

Ezt azért lehet tudni, mert a Sínai-hegyhez utalt szövetségkötés kozmikus vonzata csak abban az évben (-1335) mutatható ki.

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785 niszán 14/15. - Peszách ünnepe)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Jézus a "kozmikus kígyó" (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció/együttállás - a "bűntelenségének" kozmikus forrása) égisze alatt látta meg a napvilágot i.e. 8.02.10-én, ami ~33 évvel később a kereszthalálakor egy T keresztet alkotott a Zodiákusban, és ehhez csatlakozott még a Jupiter, Neptunusz és Plútó is.

Ezt az alábbi módon ábrázolja az alkémia:

Link
Kép

A Sínai-hegyhez utalt feltételezett szövetségkötés évének januárjában kialakult T keresztet felépítő Nap,Hold,Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek ~33 évvel korábban (-1368.12.18-án) szintén együttálltak a Zodiákusban. A szövetségkötés elképzelését az i.e. 445-re megalkotott Tóra elkészítője, Ezsdrás, egy másfajta kozmikus kereszt létrejöttéhez (-1335.10.15.) utalta, aminek az égisze alatt akarta úgymond feláldozni Ábrahám Izsákot, és ami napjainkig 14 alkalommal realizálódott. Utoljára 1999.08.11-én, amikor az ószövetségi elképzelések messiása világra jött (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5/13). Ez a kozmikus esemény jelentette az Újszövetség szerint "Jézus második eljövetelét", és a holtak első feltámadását (Jelenések könyve 20,5).

Tehát a keresztre feszítés misztériuma szerint a kozmikus kígyó felkerült a keresztre, és mivel Jézus ennek a kígyónak volt a szülötte, ezért alkalmassá vált páskabárányként (Péter I. 1,19 ) egy Peszách-áldozatnak, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), mert szükséges volt arra, hogy a mennyei dolgok képmásait vérrel tisztítsák meg (9,23), mivel az ószövetségi elképzelések szerint "vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat"(9,22). Ezt aztán a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,3/11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14) Pilátus valósította meg, aki úgymond mosta kezeit (Máté evangélium 27,24; Lukács evangéliuma 23,4; János evangéliuma 19,4) ezzel kapcsolatosan.

Amennyiben akkor nem esett volna egybe a bemutatott T kereszt a Peszách ünnep előkészületi napjával, abban az esetben valószínűleg Jézust se feszítették volna keresztre...

Jézus kínhalála értelemszerűen nem válhatott meg senkit a bűneitől, hiszen sajnos bűn volt, van és lesz, Isten akaratából...

Szerintem ennél korrektebb és érthetőbb magyarázat nem létezik, de ha valami mégse lenne eléggé világos, természetesen szívesen kifejtem részletesebben is.

A történelmi háttérrel kapcsolatosan meg kell itt jegyezzem, hogy a Tel-avivi Egyetem Régészeti Intézet volt igazgatójának, Israel Finkelstein professzornak az állítása szerint a legcsekélyebb régészeti nyoma nem lelhető fel a Tórában részletezett 400 (Mózes I. 15,13 )/430 (Mózes II.12,40-41) évig tartó egyiptomi tartózkodásnak, a legalább 600 000 személy (Mózes II 12,37) kivonulásnak Egyiptomból (Exodusnak), és a 40 évig tartó pusztai vándorlásnak (Mózes V. 29,4) sem...

Klaus Matefi
2013. március 29. 09:09 | Sorszám: 24
Jézus kínhaláláról szerintem helyesebb a héber holdnaptár szerint megemlékezni, ugyanis az i.sz. 25.04.01-én történt, a Peszách ünnep előkészületi napján, teliholdkor és vasárnap, tehát semmiképpen nem egy pénteki napon... A sabbath-nak nevezték a hetedik napot (a mai szombatot), ami pihenőnap volt, de újhold, telihold napjaira, illetve az ünnepnapokra is ezt a kifejezést alkalmazták akkoriban.

Jean Bellegambe "A lelkek misztikus fürdője Jézus vérében" című 1526-ban készült figyelemre méltó festménye nem azt akarja kifejezni, hogy a hús-vér Jézus kifolyt vérében mártóztak volna meg a lelkek, hanem a keresztre feszítéskor kialakult kozmikus kereszt szellemi hatásában (Pál levele a zsidókhoz 9,11-24), ami a Shem ha-Mephorash egyik szellemi hatásának számított:

Link
Kép

A kereszténység tényleges megalapítója Pál volt szerintem, és nem Jézus. A Pál-féle kereszténység Jézus kínhalálára helyezte a hangsúlyt.

Az alábbi idézetek szintén az akkor kialakult kozmikus kereszt szellemi hatására utaltak:

Máté evangéliuma
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Pál levele a Rómaiakhoz
Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?

Pál levele a kolosséiakhoz
2,12 A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.
2,13 És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.

Pál levele a galatákhoz
3,26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
3,27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

Pál levele tituszhoz
3,4 De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete,
3,5 nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által,
3,6 akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által,
3,7 hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.

A "Szent kereszt" tisztelete valójában erre irányul, tehát nem a fából összetákolt kivégzőeszközre.

Klaus Matefi
2013. március 28. 20:54 | Sorszám: 22
Beszereztem a Tel-avivi Egyetem régészeti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor, és Neil Asher Silberman régész, történész által írt "Keine Posaunen vor Jericho" című könyvet, amire a saját könyvemben is több helyen utalok. Ajánlom minden kereső számára, ugyanis kizártnak tartják a Bibliában részletezett egyiptomi fogságot, és az azt követő Exodust...

A könyvből néhány általam kigyűjtött idézet ITT tanulmányozható.

Klaus Matefi
2013. március 25. 09:53 | Sorszám: 0
A héber naptár szerint ma 5773. niszán 14-e van Jézus keresztre feszíttetésének 1988. évfordulója. Emlékezzünk kegyelettel arra a názáreti Jézusra, akit részben születési adottsága, részben pedig emelkedett etikai tanításai miatt ítéltek halálra. Kizárt dolognak tartom ugyanis, hogy Jézus azt állította volna magáról, hogy Isten, hiszen egy anya szülte hús-vér halandó nem lehet az... Ez inkább a Pál-féle kereszténység megalapozójának, Pálnak lehetett az ötlete, amit átvettek tőle az evangélisták is.

Jézus a "kozmikus kígyó" (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció/együttállás - a "bűntelenségének" kozmikus forrása) égisze alatt látta meg a napvilágot i.e. 8.02.10-én, ami a kereszthalálakor egy T keresztet alkotott a Zodiákusban, és ehhez csatlakozott még a Jupiter, Neptunusz és Plútó is:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785 niszán 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Ezt az alábbi módon ábrázolja az alkémia:

Link
Kép

A "második eljövetele" 1999.08.11-én megtörtént, amihez értelemszerűen nem lehetett köze, mivel az JHVH/Kozmikus krisztus eljövetelét, és az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiásának, Immánuelnek a születését eredményezte.

Téma: Higgyünk-e hamis istenképekben?
Klaus Matefi
2013. március 20. 08:39 | Sorszám: 17
Javasolnám az alábbi (Higgyünk-e hamis istenképekben?)
tanulmányozását is, ugyanis oda gyűjtöm, az általam egyes fórumokon ezzel a témával kapcsolatban folytatott eszmecserék bejegyzéseit is.

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. március 19. 20:18 | Sorszám: 51
Német és magyar állami vezető is gratulált I. Ferenc pápának, a beiktatása alkalmából.

A fotók ITT megtekinthetők.

Klaus Matefi
2013. március 19. 09:21 | Sorszám: 50
Feltétlenül javasolnám MINDENKINEK megtekinteni a pápa hivatalba iktatását, amit több TV csatorna is közvetít.

Vajon fog-e szerepet játszani a pápai tiara, ami a világi hatalom jelképe? Erről 1964.11.13-án, pénteken VI. Pál pápa mondott le az USA javára.

Téma: Higgyünk-e hamis istenképekben?
Klaus Matefi
2013. március 18. 14:41 | Sorszám: 11
Az, hogy valaki ateista, az szerintem magánügy. Az egyetlen valóságos Isten attól nem lesz se több, se kevesebb, ugyanis szerintem Isten nem igényli se az imádatát, se pedig a "személyébe" vetett hitet. Erre esetleg az embereknek lehet szükségük. Viszont téves istenképekbe vetett hit, vagy imádat nem feltétlenül hasznos. Gondoljunk csak az olyan Istennek tulajdonított vallási sugallatokra, melyek mások kárára, hátrányára serkentenek...

"sőt az Isten nélküli élet ideológiájának terjesztése"

Isten nélkül képtelenség élni, hiszen Benne élünk, de ennek a szükségtelen túlhangsúlyozása nem szolgálja az emberiség nagy családja által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt...

Klaus Matefi
2013. március 18. 08:33 | Sorszám: 9
Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum
Klaus Matefi
2013. március 18. 08:24 | Sorszám: 8
Az emberiség egyik legkomolyabb problémáját, a vallási megosztottságban látom, ami a történelem folyamán rengeteg szenvedésnek, üldöztetésnek, elnyomásnak, megkülönböztetésnek, pusztulásnak, de akár népek rabszolgasorba történt süllyesztésének, kiirtásának volt sajnálatos módon az okozója, melyekre nézve akár a jövőben sem várható gyökeres változás, az egyes bibliai magyarázatok alapján.

A cím kizárólagosan csak arra hivatott, hogy az emberekben felvetődjön ezzel kapcsolatosan az elgondolkodás igénye.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2013. március 17. 11:34 | Sorszám: 393
Higgyünk-e hamis istenképekben?

Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott...

Téma: Higgyünk-e hamis istenképekben?
Klaus Matefi
2013. március 17. 11:14 | Sorszám: 5
II. János Pál pápa az "Átlépni a remény küszöbén" című könyvét (1994; ISBN 963 7822 95 X) egy ószövetségi idézettel (Zsoltárok 111,10) és az alábbi gondolattal zárta tulajdonképpen:

"André Malraux-nak bizonnyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik."

André Malraux által idézett mondat eredetileg így hangzott:

Idézet:
http://www.tavlatok.hu/5100_e_szamunk_ele.htm
A Magyar Jezsuiták Folyóirata
ÚJ EZREDÉV KÜSZÖBÉN
A híres regényíró, aki élete utolsó szakaszában Charles de Gaulle kultuszminisztere is volt, korunk szellemi helyzetét vizsgálva azt is kijelentette, hogy „a XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz”

II. János Pál szerint tehát vagy vallásos lesz a XXI. század embere, vagy elpusztul... Vajon a pápa miként képzelhette el a XXI. század vallásosságát?

Klaus Matefi
2013. március 17. 10:59 | Sorszám: 4
Helyesbítés:

Szerintem untig elég csak ezen a tényen elgondolkodni ahhoz, hogy a logikával felruházott egyénben felmerüljön Isten léte, mibenléte utáni kutatási vágya, ami egyben minden anya szülte halandó saját jól felfogott érdeke is, ugyanis ki az, aki "átkozott", "kárvallott" akar lenni hamis hite miatt, vagy a "pokolba" szándékozna kerülni?...

Klaus Matefi
2013. március 17. 10:50 | Sorszám: 3
Mint tudjuk, ahány vallási irányzat van, szinte annyiféle istenkép párosul velük, és mindegyik természetesen magának vallja a valódit...

Szerintem untig elég csak ezen a tényen elgondolkodni ahhoz, hogy a logikával felruházott egyénben felmerüljön Isten léte, mibenléte utáni kutatási vágya, ami egyben minden anya szülte halandó saját jól felfogott érdeke is, ugyanis ki az az, aki "átkozott", "kárvallott" akar lenni hamis hite miatt, vagy a "pokolba" szándékozna kerülni?...

Namármost, elég csak az ábrahámita vallások tanításait nagyító alá helyezni ahhoz, hogy a kereső rájöjjön arra, hogy itt valami nem lehet rendben, ugyanis bármelyikhez tartozik a hívő, a többi vagy megátkozza, vagy pedig a pokol tüzét ígéri számára perspektíva gyanánt:

Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Ki az a balga, aki "átkozottá" akar válni, vagy az "örök életét" a "pokolban" eltölteni?

Klaus Matefi
2013. március 16. 23:42 | Sorszám: 1
Mindannyiunkban egyaránt Isten (FVSzV) inkarnálódik. Így történt ez a keresztre feszíttetett názáreti Jézus esetében, de természetesen Aleister Crowley születésekor is, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta.
Klaus Matefi
2013. március 16. 23:32 | Sorszám: 0
Ha igen, akkor miért, ha pedig nem, akkor miért?

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. március 11. 18:51 | Sorszám: 49
A holnapi nap két dolog miatt is figyelemre méltó:

2013.03.12. = 5773. Niszán 1. - azaz a vallásos újév napja

Vatikánban megkezdődik a konklávé.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2013. március 03. 09:20 | Sorszám: 391
Az áhítatos képmutatás

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 26. 09:26 | Sorszám: 34
Ezzel a bejegyzésemmel búcsúzom egy időre, a fórum kedves olvasóitól.
Klaus Matefi
2013. február 26. 09:11 | Sorszám: 33
Felmerülhet bárkiben a jogos kérdés, hogy a történelmi egyházak, vallások, alkalmasak lehetnek-e a XXI. század kihívásainak megoldására, feloldására?

Hosszú évszázadokon keresztül várták a hívő tömegek a vallásaik által beharangozott "végidőket", amit eltérő módon, eltérő ígéretekkel festettek le számukra vallási tanításaik. Maga ez a tény nem teremtett-e egy olyan előre programozott feszültséget, aminek túl jó vége nem lehet az emberiség nagy családja szempontjából?

Létezhet-e magasztosabb és követésre méltóbb tanítás, a keresztre feszíttetett názáreti Jézusnak tulajdonított, emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó etikai tanításoknál?

Szerintem ki van zárva!

Vajon nem az említett etikai sugallatok lennének-e a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek a zálogai?

Ha viszont ez így van, akkor miért nem ezt igyekeztek és igyekeznek MINDENKIVEL egyaránt elfogadtatni az illetékesek?

Milyen meggondolásnál fogva működhetnek még napjainkban, eltérő, sok esetben egymásnak ellentétes erkölcsi utasításokat tanító, és hívő tömegeiktől megkövetelő egyházak?

Lehet-e vajon balesetmentes, mindenki számára biztonságos közlekedést garantálni (ami minden felelős, közlekedéssel kapcsolatos szervezetnek a célja és kötelessége kell legyen!) olyan közlekedési előírások mellett, ugyanazon a területen, melyek az egyiknek mondjuk a jobbkéz-szabályt sugallja, a másiknak pedig az ellenkezőjét?...
Azért, mert például Angliában a baloldalon közlekednek az ottani előírás értelmében, van-e joga egy angol turistának a többi európai országban ugyanúgy közlekednie, ahelyett, hogy maradéktalanul betartaná a jobbkéz-szabályt?

A globalizálódó világukban egységes gazdasági és kereskedelmi szabályzók garantálhatják csak, az ellentétektől és komolyabb problémáktól mentes világgazdaság fennmaradását, igazságosabb elosztási feltételek mellett. Vajon nem ugyanez kellene legyen a helyzet a hívő tömegek erkölcsi nevelésével, és a velük szemben felállított etikai elvárásokkal kapcsolatosan is?

II. János Pál pápa az "Átlépni a remény küszöbén" című könyvét (1994; ISBN 963 7822 95 X) egy ószövetségi idézettel (Zsoltárok 111,10) és az alábbi gondolattal zárta tulajdonképpen:

"André Malraux-nak bizonnyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik."

André Malraux által idézett mondat eredetileg így hangzott:

Idézet:
http://www.tavlatok.hu/5100_e_szamunk_ele.htm
A Magyar Jezsuiták Folyóirata
ÚJ EZREDÉV KÜSZÖBÉN
A híres regényíró, aki élete utolsó szakaszában Charles de Gaulle kultuszminisztere is volt, korunk szellemi helyzetét vizsgálva azt is kijelentette, hogy „a XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz”

II. János Pál szerint tehát vagy vallásos lesz a XXI. század embere, vagy elpusztul... Vajon a pápa miként képzelhette el a XXI. század vallásosságát? Egy globális vallás égisze alatt, ami MINDENKITŐL, KIVÉTEL NÉLKÜL, EGYSÉGESEN ugyanazokat az etikai elvárásokat kívánja meg, és ugyanazokat a jutalmakat helyezi kilátásba, a "balesetmentes, mindenki számára biztonságos közlekedés" megvalósítása érdekében, vagy pedig a hagyományos felállás szerinti "bábeli zűrzavar" keretén belül? Ha az utóbbi szerint, akkor bizony az egyrészt nem a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt fogja eredményezni, másrészt pedig abban az esetben valóban fennállhat az André Malraux által említett veszély, ami akár az emberiség pusztulásához is vezethet...

Klaus Matefi
2013. február 26. 07:35 | Sorszám: 32
Úgy érzem, hogy az eddigi pápák közül XVI. Benedek (a korábbi Joseph Ratzinger bíboros, aki hosszú időn keresztül a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetője volt) rendelkezett a legnagyobb tudással, és erejéhez képest mindent elkövetett az általa vezetett egyházért. Lemondása tulajdonképpen egy gyásznap kellene legyen a hívő tömegek számára, mivel feltehetőleg az egyház és a világ szempontjából egy nem kívánatos folyamat kezdetét szignálta ez a véleményem szerint.
Klaus Matefi
2013. február 25. 16:05 | Sorszám: 30
Nem zavar a reagálása kedves Keresztkém, viszont megörvendeztetne, ha vallásfilozófiai kérdésekben felvenné a "kesztyűt", hiszen több szem többet lát, és biztosan én is tanulhatnék Öntől, és Ön is tőlem...
Klaus Matefi
2013. február 25. 14:47 | Sorszám: 28
Idézet:
NEM IS SZÁNTAM "IGAZOLÁS"-nak...

Nem Ön írta az alábbiakat, kedves Keresztkem?...:

"Nagyon ELLENSZENVES és HAMIS számomra az Ön ú.n. vallási szemlélete! Egész életem, sőt őseim--apám, anyám, nagyszüleim--élete is ELEVEN CÁFOLATA MINDANNAK, amit Ön s az Önhöz hasonlók mondanak. Továbbmegyek.Gyermekeim, sőt unokáim élete és világszemlélete is CÁFOL MINDENT(!!!), de mindent, amit itt Ön hirdet."

Idézet:
ÉRDEKTELEN, ELLENSZENVES és FÖLÖSLEGES számomra az Ön által vázolt "gondolatmezsgyéken" bárminemű részvétel vagy együtthaladás.

Szerintem Ön reagál minden bejegyzésemre, nem én az Önére... További szép napot, kedves Keresztkem...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2013. február 25. 12:07 | Sorszám: 26
Idézet:
Nagyon ELLENSZENVES és HAMIS számomra az Ön ú.n. vallási szemlélete! Egész életem, sőt őseim--apám, anyám, nagyszüleim--élete is ELEVEN CÁFOLATA MINDANNAK, amit Ön s az Önhöz hasonlók mondanak.
Továbbmegyek.Gyermekeim, sőt unokáim élete és világszemlélete is CÁFOL MINDENT(!!!), de mindent, amit itt Ön hirdet.

Itt vallásfilozófiai kérdésekről van szó kedves Keresztkem, és történelmi események elfogulatlan vizsgálatáról. Az Ön által felhozott "igazolás" nem IGAZOLÁS, így esetleg csak vélt "önigazolás"...

Egy vallásfórumon az embernek el kell tudnia viselnie a máshogy gondolkodók véleményét is, ha viszont cáfolni akar bárki egy vallásfilozófiai témában felmerült állítást, az CSAK tárgyilagos, konstruktív módon válhat hitelképessé, egyéni érzelmektől és vágyaktól mentesen...

Klaus Matefi
2013. február 25. 09:11 | Sorszám: 24
Idézet:
Persze azt elfogadom, hogy ön, mint ateista EZT HISZI!

Soha nem voltam ateista, kedves Keresztkem. Én nem hiszem Istent, hanem biztos vagyok a létében...

ITT tanulmányozhatja az istenképemet.

Klaus Matefi
2013. február 25. 09:02 | Sorszám: 23
helyesbítés:

...a vallási mítoszok...

Klaus Matefi
2013. február 25. 09:01 | Sorszám: 22
A kínhalált halt názáreti Jézus sajnos csak a valási mítoszok talaján támadhatott fel, feltehetőleg Pál ötlete alapján annak érdekében, hogy a keresztények majdan "Jézus második eljövetele" gyanánt várják a betervezett ószövetségi messiást, Immánuelt, aki már a 14. életévében van.
Klaus Matefi
2013. február 25. 08:40 | Sorszám: 20
Idézet:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1360618210
Alkossunk közösen egy új világegyházat, ami kiküszöböli az eddigiek hibáit és hiányosságait!

Bundi 2013l02.25. 08:26 | Válasz | #185
Válasz 'a_Fiú_Arjuna' üzenetére (#181)
Te tanító létedre eléggé korlátoltan gondolkodol.
Istenkereső nem akarja megváltani a világot,és senki helyett nem akar elvégezni semmit, hanem kiáll egy jó ügy mellett, ami követendő példa kellene hogy legyen.

Klaus Matefi
2013. február 25. 08:19 | Sorszám: 19
A keresztre feszíttetett názáreti Jézus sajnos már a múlt (persze a neki tulajdonított pozitív tanítások örökérvényűek maradnak és feltétel nélkül betartásra méltók!), a Kozmikus Krisztus (=Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, JHVH, Odin/Wotan, stb.) viszont nem csak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása, így KIZÁRÓLAGOSAN CSAK az emelkedett emberi etika (ami természetesen szintén Istennek/FVSzV-nak az adománya) győzelme és érvényesülése hozhatja el a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt. Tévhitek félrevezetik, altatják, kiszolgáltatottá teszik az embert és az emberiség nagy családját, amit ki lehet használni helytelen egyéni és csoportérdekek megvalósítása céljából...

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 24. 09:42 | Sorszám: 42
http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/3014-a-papa-lemondasanak-hattere

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 24. 09:27 | Sorszám: 18
Az emberiség nagy családjának önzetlen szolgálata nem idénymunka, hanem kitartó és konzekvens tevékenység, amihez hozzátartozik a hamis istenképekbe, soha be nem váltható túlvilági ígéretekbe, téves jövőképekbe, helytelen etikai sugallatokba vetett vak hit feltárása, felvilágosítása, a KÖZJÓ érdekében.

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 23. 13:23 | Sorszám: 35
"Ámde mégis kifejtettem a véleményemet róla, lehet, hogy valóban nem kellett volna.Ha ezzel megbántottam, bocsánatát kérem."

Szó sincs róla kedves Keresztkém, emiatt ne csináljon magának lelkiismeretfurdalást. Önnek is joga van egy nyilvános fórumon a véleményét hangoztatnia, még akkor is, ha az esetleg elfogult, részrehajló, helytelen, vagy használhatatlan...

Klaus Matefi
2013. február 23. 13:06 | Sorszám: 33
"Az ÉN SZELLEMI SZINTEMHEZ "EZ" MÉLTATLAN és MÉLTÁNYTALAN."

Erről meg voltam győződve kedves Keresztkém... , de nem Önnek írtam...

Klaus Matefi
2013. február 23. 11:18 | Sorszám: 31
Idézet:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1360585666
Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?

Istenkereső 2013.02.23. 10:04 | Válasz | #26
Válasz 'maszlag' üzenetére (#25)

Szerintem kedves Maszlag egy demokratikus, multikulturális társadalomban minden jóakaratú vallásnak meg kell legyen a helye és a lehetősége arra is, hogy létrejöhessen, terjedhessen, bővülhessen, akár egymás rovására is. Mint ahogy ez meg van engedve a gazdasági és kereskedelmi életben, milyen alapon ne működhetne ugyanúgy vallási területen is?

Ezt akadályozni, lehetetlenné tenni, egyenértékű a vallásszabadság megszüntetésével, ami a személyi szabadságjogok megnyírbálását is jelentené egyúttal...

Az egyénnek kell döntenie a vallási hovatartozásáról, nem a szülőknek, az egyes egyházaknak, vagy az államnak.

A jelenleg megfigyelhető síita igyekezet ugyanúgy messianisztikus jellegű, mint az ószövetségi vallások kollektív messiásvárása. Az egyik különbség az köztük, hogy az iszlám nemzetközi szinten ígér megváltást, a másik viszont csak nemzeti szinten. A keresztény vallások ebből a szempontból már nem versenyképesek, hiszen szerintük a 2020 évvel ezelőtt született, és i.sz. 25.04.01-én keresztre feszíttetett názáreti Jézus volt a Megváltó, aki sajnos már a múlt... Ez nem hit, hanem realitás kérdése... A "második eljöveteléhez" pedig értelemszerűen nem lehetett köze a kínhalált halt Jézusnak.

Az emberiség nagy családjának egy kollektív, azonos esélyekkel, kiváltságokkal, és kötelezettségekkel járó MEGVÁLTÁSRA van szüksége, aminek a megvalósítására szerintem jelenleg egyetlen vallási irányzat nem felel meg. Ez nem egyéni, csoport-, vagy nemzeti érdek, hanem KÖZÉRDEK...

XVI. Benedek pápára sokkal nagyobb nyomást gyakorolhatott a Vatikán berkeiben dúló hatalmi harc; bankmanipulációk; a Katolikus Egyházon belül kimutatható széthútzások, ellentétek; a házasság szentségének nemzetközi szinten történő ledegradálása; de az írásban történt lemondását (2013.02.10.) egy évvel megelőzően (2012.02.10.) nyilvánosságra hozott, életére törő előrejelzések is.

Klaus Matefi
2013. február 22. 20:31 | Sorszám: 29
helyesbítés:

...magyarázatokat...

Klaus Matefi
2013. február 22. 20:28 | Sorszám: 28
"Mert mint általában a FÉRHETETLEN és INTIMPISTÁSKODÓ, nem túl okos emberek, valamiféle "rejtélyes, mögöttes tartalmat" vár, "sejtet", vagy keres ott is ahol annak nincs alapja."

Vannak emberek, akik a központilag sugallt gondolatok szócsövei. Ezeknek valóban nem kell sokat "tornáztatniuk az agytekervényeiket", hiszen csak szajkóként kell ismételgetniük a "szájukba rágott" magyarázázatokat, melyek vagy egyeznek a realitással, vagy nem...

Aki keres, az általában talál, kedves Keresztkém. Gondoljon csak például a bibliai vallások kozmikus hátterére. Persze a laikus gyakran kételkedik olyan dolgokban, amit nem központilag "rágnak a szájába"...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2013. február 22. 14:34 | Sorszám: 25
"Egyébiránt a topiccímben fövetett kérdésre MEGADTAM(!!!) A RÉSZLETES és hiteles választ"

A hivatalos, a MINDENKINEK szánt magyarázatot közölték a médiumok, kedves Keresztkem... Ezt adta itt elő Ön is... Szerintem viszont a tényleges ok, kissé máshogy kellett kinézzen...

Klaus Matefi
2013. február 21. 16:05 | Sorszám: 20
Feltétlenül elgondolkoztató az a tény, hogy 2012.02.10-én az olasz, német, magyar újságokban is cikkek jelentek meg, melyek XVI. Benedek pápának a betervezett meggyilkolásáról szóltak. Egy év múlva, 2013.02.10-én a pápa írásba foglalta a lemondását...:

Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 15. 16:14 | Sorszám: 15
helyesbítés:

nekiállnának...

Klaus Matefi
2013. február 15. 15:56 | Sorszám: 14
Ha most neki állnának az emberek az elszenvedett múlt miatt elégtételt venni, akkor kipusztulna az emberiség, kedves Alexander... Gondolj csak a közel 100 millió kiirtott indiánra, vagy a körülbelül ugyanannyi, Afrikából elhurcolt fekete embertársunk halálára, vagy a bolsevista gyökerekből táplálkozott kommunizmus legalább 100 millió áldozatára, vagy az elmúlt évtizedek igazságtalan háborúi áldozatainak millióira..

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 15. 15:47 | Sorszám: 17
Maradjunk tehát annyiban kedves Keresztkem, hogy az Ön által felvázolt elképzelés is egy lehetséges magyarázat...

Ön mint hitoktató, a KÉSZ öszlopos tagja, mivel tudná azt megmagyarázni, hogy II. János Pál csak az ószövetségi messianisztikus elképzelés messiásának, Immánuelnek a születését követően látogatott el Jeruzsálembe, ahol a Siratófalnál is imádkozott, pedig az kifejezetten az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiásának várására szolgáló kultikus hely?

Ezt megtette későbbiekben XVI. Benedek pápa is:

Link
Kép

Link
Kép

Miként lehetséges az, hogy XVI. Benedek akkor Jeruzsálemben lemondtott a Katolikus Egyház (térítő egyház) nevében, az Ószövetségben hívők további térítgetéséről?

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 14. 14:57 | Sorszám: 11
A keresztre feszíttetett názáreti Jézusnak tulajdonított, emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó etikai tanítások valóban magasztosak, és feltétel nélkül követendőek!

De ugye "Jézus második visszajövetele" (amihez értelemszerűen nem volt köze a kínhalált halt názáreti Jézusnak) után közel 14 évvel, amikor a Jelenések könyve szerint úgymond meg kellett volna történjen "a holtak első feltámadása" (20,5), és megszületett a közel 2460 éve várt ószövetségi messianisztikus elképzelések messiása, Immánuel (Jelenések könyve 12,9-13), egy kicsit többet szeretne érthető módon tudni a kereső, a várható fejleményekről. Ezekkel is meg tudna minket behatóbban ismertetni, kedves Kereszkem?

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 14. 14:38 | Sorszám: 15
"Abban jó helyen kapisgál, hogy nagyjából egészében a XX.sz 2.felé-ig "elég" volt, de MÁR NEM ELÉG 1978. októbere, azaz II.JÁNOS PÁL "trónra lépése" után."

II. János Pál pápa is visszalépett az évekig húzódó végelgyengülése folyamán?

"Az első pápa, aki "kimozdult" Rómából, az VI.Pál volt, a korábbi Montini bíboros."

Valóban így van. Miután VI. Pál pápa 1964. november 13-án lemondott az USA javára a világi hatalom jelképéről, a pápai tiaráról, 53 nap elmúltával, a pápaság történetében első alkalommal Izraelben tett látogatást.

"No ennek II.János Pál után egyszersmindenkorra vége.Ez a magyarázata a "változásnak".
keresztkem"

Honnan tetszik ennyire "értesült" lenni, kedves Keresztkem?...

Az Katolikus Egyház Malakiás püspök által meghatározott utolsó pápáját ki fogja Ön szerint majdan követni?

Mi a helyzet ismeretei szerint az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiásával?

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 14. 11:37 | Sorszám: 9
A saját és mások hitéhez is így áll hozzá, kedves Keresztkem?

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 14. 11:31 | Sorszám: 13
Idézet:
Keresztkem idézete:
"..nagyon jó fizikai és szellemi állapotban van, tehát a magyarázata kedves Keresztkem megalapozatlan."

Az eredeti így szól: "a korához képest még igenis nagyon jó fizikai és szellemi állapotban van, tehát a magyarázata kedves Keresztkem megalapozatlan."

Meg tetszik ezt kérdőjelezni, kedves Keresztkem? Az állításomat a tegnapi misén készült fotók is alátámasztják...

Idézet:
Keresztkem írta:
MÁR AMI A "JÓ fizikai állapotot" ILLETI!A "SZELLEMI ÁLLAPOT", AZ PERSZE NAGYONIS RENDBEN VAN VALÓBAN, CSAK MANAPSÁG ANNYI MÁR NEM ELÉG(!!!) EGY PÁPASÁG XXI.SZ.-I BETÖLTÉSÉHEZ-ELLÁTÁSÁHOZ.

Eddig elég volt, 2013.02.10-én pedig már nem elég? Honnan szedi ezt, kedves Keresztkem? Miért nem elég? Kinek nem elég?

Klaus Matefi
2013. február 13. 19:28 | Sorszám: 11
"Valamilyen oknál fogva itt lehetett az ideje a távozásának,.." merthogy "valamilyen oka" persze mindennek van, s én meg is írtam hogy mi ez a "valamilyen ok": egészségi állapotának megrendültsége, mely FIZIKAILAG ma már korlátozza Őt feladatainak oly' szintű ellátásában, amilyen szintre egy XXI.sz.-i pápának ma már szüksége van."

II. János Pál pápa nem volt XXI.sz.-i pápa? Mégis szinte végelgyengülve töltötte be évekig a pápai beosztását... Hozzá képest XVI. Benedek jelenleg a korához képest még igenis nagyon jó fizikai és szellemi állapotban van, tehát a magyarázata kedves Keresztkem megalapozatlan.

"Ráadsául jelenleg is GYŰLIK A SOK NÉP Rómába' most már MINDEN PERCBEN, hogy elbúcsúzzék Tőle."

Ez azért van, mivel ma este pontifikált utoljára nyilvánosan misét a Vatikánban pápaként... Azért ne tessék már szegény XVI. Benedek pápát idő előtt sírba tenni...

A ma esti misén készült képek a pápáról:

Link
Kép

Papst Benedikt XVI. bei seiner letzten großen Zeremonie: Ab dem 28. Februar wird der 85-Jährige nicht mehr mit diesem Titel angesprochen werden.

Kép

Benedikt XVI. predigt - und bedankt sich zum zweiten Mal an einem Tag direkt bei den Gläubigen.

Klaus Matefi
2013. február 13. 18:02 | Sorszám: 9
"Azért, mert az Ön által megjelölt időpontnál már 4, azaz NÉGY nappal korábban, KÖZÖLTE Joseph Ratzinger elhatározását, ugyancsak pap bátyjával, a Bajorországban élő Georg Ratzingerrel."

A pápa szerintem nem a múlt héten döntötte ezt el, hanem már korábban, és nem is egyedül... Valamilyen oknál fogva itt lehetett az ideje a távozásának, és ezt meg is tette a 2013.02.10-én kelt "DECLARATIO DEL SANTO PADRE" közleménye által. XVI. Benedek a korához képest szellemileg és fizikailag jó erőben van, tehát a lemondásának okai nem hinném, hogy ezen a területen keresendő...

Ön se tudhatja kedves Keresztkém biztosan, hogy mi miatt történt ez éppen most, és egyáltalán miért is? Tehát jobban tenné, ha megnyilatkozásaiban sűrűbben alkalmazná a "szerintem" kifejezést...

Klaus Matefi
2013. február 13. 15:11 | Sorszám: 7
Mivel nem szándékozom kitenni magamat kedves Keresztkem az esetlegesen ehhez hasonló megjegyzéseinek, így inkább meghagyom Önt a hitében...
Klaus Matefi
2013. február 13. 13:36 | Sorszám: 5
Más fórumon is vitára lett bocsátva ez a téma:

Klaus Matefi
2013. február 13. 13:32 | Sorszám: 4
XVI. Benedek pápa a lemondását 2013.02.10-én foglalta írásba, a keresztre feszíttetett názáreti Jézus 2020. születésnapján...:

DECLARATIO DEL SANTO PADRE,

és csak másnap lett nyilvánosan bejelentve...

A pápák valóban "JHVH/Kozmikus Krisztus földi helytartóinak" tartották magukat mindaddig, amíg a II. Vatikáni zsinat alatt le nem mondott a tiaráról (a földi hatalom jelképéről, amin a "Vicarius Filii Dei", azaz "Isten földi helytartója" felirat olvasható) az USA javára VI. Pál pápa 1964. november 13-án. Ma ezt a tiarát, vagy a másolatát Washington DC-ben (USA fővárosában), a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikában (Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception) őrzik.

Az Ön további elképzelése helyett egy szerintem sokkal reálisabb és megalapozottabb magyarázat:

Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?

Téma: Alkossunk új világegyházat!
Klaus Matefi
2013. február 13. 13:10 | Sorszám: 7
Más fórumon is vitára lett az elgondolás bocsátva:

Klaus Matefi
2013. február 12. 14:06 | Sorszám: 6
A továbbiakban az alábbi két fórumon nyitott azonos témájú topicban igyekszem részletezni az elképzeléseimet:

Alkossunk új világegyházat!

Alkossunk új világegyházat!

Klaus Matefi
2013. február 12. 13:23 | Sorszám: 5
Ez nem bibliai egyháznak a tervezete...
Klaus Matefi
2013. február 12. 12:57 | Sorszám: 3
Ki lehetne egy ideális világegyház öntudatos tagja?

Szerintem minden jóakaratú ember, aki nem a megméretés nélküli vak hit híve; aki nem a nacionalista törekvések pártfogója; aki nem mások verejtékes munkájából akar megtollasodni, előnyökhöz jutni; aki helyesnek tartja és elfogadja az emelkedett emberi etika szabályzóit; aki Isten megismerésére törekszik; aki magától érthetődőnek tartja az arra rászorultak segítését; aki nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre koncentrál, hanem az evilági életre, ami sajnos egyszeri és megismételhetetlen...

Vajon nem ezek a kritériumok azok, melyek a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek lehetnének a fundamentumai?

Klaus Matefi
2013. február 11. 23:33 | Sorszám: 2
Mit értesz pontosan a "fény vallásán"?
Klaus Matefi
2013. február 11. 22:38 | Sorszám: 0
Alkossunk közösen egy új világegyházat, ami kiküszöböli az eddigiek hibáit és hiányosságait!

Úgy érzem, hogy éppen itt az ideje ennek az ésszerű, célszerű és szükséges lépésnek...

Téma: Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?
Klaus Matefi
2013. február 11. 20:26 | Sorszám: 2
helyesbítés:

tanulmányom miatt

Klaus Matefi
2013. február 11. 20:24 | Sorszám: 1
A pápa valóban a tegnapi nap döntött a visszalépéséről, tehát 2013.02.10-én, azaz Jézus 2020. születésnapján.

2003-ban és 2004-ben megpróbáltam vele felvenni a kapcsolatot egy német nyelven elkészült tanulmányommal miatt, de eredménytelen maradt a próbálkozásom. A levél másolata megtekinthető a megadott linkre rákattintva.

Klaus Matefi
2013. február 11. 13:25 | Sorszám: 0
XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger bíboros) ma bejelentette, hogy 2013.02.28-án, római idő szerint 20 órakor visszalép a pápai beosztásától.

A döntése feltehetőleg a tegnapi napra tehető, azaz a názáreti Jézus 2020. születésnapjára.

Mi lehet az oka XVI. Benedek pápa lemondásának?

Téma: A názáreti Jézus születésnapja
Klaus Matefi
2013. február 10. 12:26 | Sorszám: 3
Nem csak a Jézusban hívők számára ünnep a mai nap (2013.02.10.). A hinduk a Kumbh Mela keretén (10th February 2013(Sunday) Mauni Amavasya Snan (Main Bathing Day)) belül megfürdenek a Gangesz folyóban, hogy bűneik bocsánatot nyerhessenek.
Kinában ma ünneplik az újévet, a kígyó évének kezdetét.
Klaus Matefi
2013. február 10. 11:12 | Sorszám: 2
A legtöbbet mondó ábrázolása Jézus születésének szerintem a speyeri dómban látható:

Klaus Matefi
2013. február 10. 10:28 | Sorszám: 0
Emlékezzünk hálával és kegyelettel a keresztre feszíttetett názáreti Jézusra, aki pont 2020 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot:

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Jézus története kutatói szemmel

Jézussal kapcsolatos teóriák

Téma: Jézus története kutatói szemmel
Klaus Matefi
2012. december 10. 13:44 | Sorszám: 3
A folytatás ITT megtekinthető.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. december 08. 23:40 | Sorszám: 390
Jézus története kutatói szemmel

Téma: Jézus története kutatói szemmel
Klaus Matefi
2012. december 03. 21:21 | Sorszám: 2
3, Jézus származása

Jézus korában a származást apai ágon tartották nyilván a zsidók, nem anyai ágon, mint manapság. Tehát akkoriban ha az apa zsidó volt, akkor a gyermek is annak szármított. Napjainkban fordított a helyzet, ha valakinek az anyja zsidó származású, akkor a gyermek is automatikusan az.

Jézus édesanyja, Mária, rokona volt annak az Erzsébetnek, aki Zakariás főpapnak volt a felesége, de Mária származásáról nem tudunk meg többet a Bibliából... A Babiloni Talmud azt írja Máriáról, hogy feltehetőleg "fejedelmektől és uralkodóktól származott":

Idézet:
Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története III. (1987) ISBN 963 363 482 2
(42. old.) A Talmud Jézusról
Babiloni Talmud Szanhedrin 106. b. .. "Balaám, a Sánta (=Jézus) 33 esztendős volt, amikor Pintiasz (=Pontius Pilatus), a Rabló megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett."

A Katolikus Lexikon szerint egy 2. századi apokrif könyv arról számolt be, hogy Mária édesanyját Annának, édesapját pedig Joachimnak hívták:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/szentek/0726.html
Az újszövetségi szent könyvek semmit nem mondanak a Boldogságos Szűz Mária szüleiről. Néhány névvel találkozunk a rokonságból: Erzsébet és Zakariás, Szalóme és Zebedeus, de e két szülő nevét nem tudjuk. Egy 2. századi apokrif könyv mondja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták, és a két név jelentése figyelmet érdemel, mert Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Hogy stimmel-e ez, azt már nem lehet eldönteni.
Egy másik vélemény szerint Mária szülei pártus hercegek voltak (édesapját Nakeb-nek, édesanyját pedig Grapte-nek hívták), akik felvették az Ószövetség vallását, aminek tulajdonképpen nem mond ellen az előbbi, Babiloni Talmudból származó elképzelés sem.

Annyi biztos tehát, hogy a Biblia nem tisztázta Mária származását, ugyanis az Erzsébettel fennálló rokoni kapcsolata még nem jelenti azt, hogy ettől Mária származására fény derült volna.

Jézus édesapjáról egyáltalán nem tudunk semmit, pedig azokban az időkben, mint már említettem, az apa ágán eredeztették a gyermek származását. Az Újszövetség azt állítja ugyan, hogy a Szentlélek termékenyítette meg Máriát, biológiai apa helyett, de ez kifejezetten vallási mítosz jellegű, tudománytalan magyarázat, tehát csak hit tárgya lehet.

Az eddigiek alapján megállapíthatjuk azt, hogy Jézus származása tulajdonképpen ismeretlen...

Lukács (2,21-24) említést tesz arról, hogy Jézust elvitték körülmetéltetni születését követő kilencedik napon a jeruzsálemi Templomba, amit egy közepkorban keletkezett keresztényellenes kézirat (Toledoth Jeshu) is alátámaszt azzal az eltéréssel, hogy az a nyolcadik napot jelölte meg a körülmetélés időpontjának.

Lukács beszámolójával kapcsolatban felmerülnek joggal kételyek, ugyanis a négy evangélista közül éppen Lukács nem volt zsidó. A többi evangélista nem tett említést Jézus körülmetéléséről, se pedig a Lukácstól származó azon információról, ami szerint Jézus 12 éves korában fellépett volna a Templomban (Lukács 2,41-51).
A Lukács-féle körülmetélésre vonatkozó magyarázat helyességét kizárja szerintem Máténak az a beszámolója, ami szerint Jézus születése után Mária, József és a kisded Jézus Egyiptomba voltak kénytelenek menekülni, Nagy Heródes elől. Csak Heródes halálát követően tértek vissza Názáretbe. Lukács egyáltalán nem írt a betlehemi csillagról, se pedig az Egyiptomba történt menekülésről...

Személy szerint én kizártnak tartom azt, hogy Jézus születésekor, a fiúgyermekek legyilkolására kiadott Nagy Heródes utasítása ellenére, elvitték volna Máriáék Jézust Jeruzsálembe körülmetéltetni...

Amennyiben Pilátusnak a Tiberius császárhoz intézett levele hiteles, abban az esetben Jézus egy szőke hajú és szakállú egyén volt.

Klaus Matefi
2012. december 03. 15:41 | Sorszám: 1
2, Jézus születésének időpontja

Jézus születését az első nikaiai zsinat döntése alapján a Katolikus Egyház december 25-én ünnepli, ugyanazon a napon, amelyiken úgymond Mithrásznak kellett volna megszületnie a magyarázatok szerint. Az egyház vezetése elismeri ennek ellenére, hogy nem karácsony Jézus születésének eredeti időpontja, és nem a keresztény időszámítás kezdetekor látta meg a napvilágot, hanem évekkel korábban.

Saját véleményem ezzel kapcsolatosan:

Számomra egyetlen dátum jöhet CSAK számításba Jézus születését illetően, ami az asztrológia szabályzói szerint úgymond egy "bűntelen" Messiásnak beillő születési konstelláció. Ez értelemszerűen a Shem ha-Mephorashnak volt az egyik kozmikus forrása, éspedig:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
(9,2°)
(Vénusz-Jupiter sextil)

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A konstelláció a Halak csillagképben állt.

Semmilyen más akkoriban realizálódott égi esemény nem támasztja alá Jézus "bűntelen" lelki adottságát, és messiásságát sem! Mint a későbbiekben látni fogjuk, ez a születési képlet (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz együttállás, konjunkció) a keresztre feszítéskor is szerepet játszott.

Az eddigiek alapján tehát Jézus testi fogantatása i.e. 9.05.20-án kellett megtörténjen, majd ~9 hónapra rá, i.e. 8. 02.10-én pedig a születése, ami azonos volt a lelki fogantatásával.

A Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek építik fel. Ezek 72-féle konstellációt tudnak egymással képezni, Nap-Hold konjunkció (együttállás) és oppozíció (szembenállás) figyelembevéte mellett. Ez a 72-féle konstelláció, a héber titkos tudományok kabbalája 72 istenszellemének kozmikus forrása. Ezek közül egyetlen alkalmas úgymond a "bűntelen" lelki adottságok szellemi forrásául, éspedig az ezeket felepítő égitestek együttállása, mivel a Nap mögött felsorakozott negatív hatásúnak számító Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták nagy mértékű hatáscsökkenést szenvednek el a Földről nézve. Még a (Nap-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció; - Hold oppozíció) is bizonyos fokig szóba jöhetne, de a Nap-Hold oppozíció az asztrológiai szabályzók szerint negatív hatásfokkal bír.

Nem szándékozom untatni a kedves olvasót tovább ezekkel az asztrológiai magyarázatokkal, de azt le kell szögezzem, hogy Jézus születése és kereszthalála egyaránt kozmikus misztérium volt, amihez természetesen semmi köze nem lehetett a Johannes Kepler-féle Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak... Arra viszont alkalmas volt Kepler ötlete (amit a keresztény egyházak előszeretettel támogattak!...), hogy a vallási misztériumok megfejthetőségét megnehezítse...

Jézus születését Máté evangéliuma (2,1-2) szerint a betlehemi csillag jelezte, tehát félreérthetetlenül valamilyen kozmikus eseménnyel kellett egybeessen, ami alapján Jézus "bűntelennek" volt mondható, és akár Messiásnak, sőt még Istennek is kikiáltotta ennek következtében a Pál-féle kereszténység...

Amióta sikeresen megoldottam ezt a korábbiakban fel nem tárt misztériumot, azóta egyesek előszeretettel a betlehemi csillaggal kapcsolatos Máté-féle állítást igyekeznek kétségbevonni... Sőt gondolom, legszívesebben eltüntetnék ezt az Újszövetégből...

A betlehemi csillag szerintem nem azonos az általam megállapított, Jézus születését szignáló együttállással, hanem az egy olyan, a Zodiákusban kiszerkeszthető nyolcágú csillag, aminek a csúcsait az említett együttállás korábbi előfordulásai határoznak meg. Tehát ez a nyolcágú csillagot nem láthatta a beavatatlan halandó. A legjobban ezt a két dolgot a speyeri dómban (Németország) látható alábbi falfestmény szemlélteti:

(saját készítésű animációs fotó, saját képeket felhasználva)

A betlehemi csillagnak nyolcágú csillagként való ábrázolását sok templomban meg lehet találni:

Link
Kép

A három "napkeleti bölcs" és a betlehemi csillag a ravennai San Apollinare Nuovo bazilika mozaikján (i.sz. 565)

Fogadalmi templom, Szeged (saját fotó)

Székesegyház, Pécs (saját fotó)

Annyit még ezzel kapcsolatosan, hogy szerintem a napkeleti bölcsek nem emberi lények voltak, hanem az exotérikus (beavatatlan számára is hozzáférhető) módon lefestett, felvázolt kozmikus misztérium főszereplői, azaz a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták.
Egy képzőművészeti alkotás gondolom nem véletlenül ábrázolja őket "összebújva" (együttállva):

Link
Kép

Autun-i katedrális, Burgund (Gábriel arkangyal és a három "király", felettük a betlehemi csillag)

A két "öregebbnek" összeér az arca, a fiatalabbé egy kicsit távolabb van. Milyen szépen és szabályosan együttálltak az égen a Mars, Szaturnusz és Uránusz bolygók...

Jézus születésekor Mária és József Betlehemben tartózkodott, mert Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius) népszámlálást rendelt el a nem római polgárok (Civitas Romana) részére is (Lukács evangéliuma 2,1-6), és ott érte őket Jézus születése. Az Ankarában található római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti) ad hírt az utókornak arról, hogy Augusztus császár i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben az egész Római Birodalom területén, összesen három alkalommal tartott népszámlálást (lustrum) a római polgárok (Cives Romani) számára.
Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (census) is azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana).

Nagy Heródes úgymond a napkeleti bölcsektől értesült Jézus születéséről, és ezért minden fiúgyermeket két éves korig megöletett (Máté evangéliuma 2,16), amiről manapság az Aprószentek ünnepekor emlékeznek meg. Heródes természetesen nem a napkeleti bölcsektől tudhatta meg a messiási csillag realizálódását, hanem az asztrológus tanácsadóitól. Azért ölette le kétéves korig a fiúgyermekeket Jézus születésekor, mert két évvel korábban ugyanaz az együttállás kialakult már egyszer, csak valamivel "szabálytalanabb formában:

i.e. 10.02.03.
-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; -Uránusz:19,5°Vízöntő

A Mars periódusából adódik minden alkalommal ez a két év eltéréssel megtörténő együttállás, melyek közül az egyik mindig szorosabb konjunkciót eredményez. Heródes tehát mivel nem lehetett biztos abban, hogy pontosan mikor látta meg a napvilágot Júdea Betlehemében az a gyermek, akit akár Messiásként is tisztelhetnek majd egyesek, ezért leszámolt mind a két konstelláció égisze alatt világra jött fiúgyermekekkel.

Heródes nem sokkal élte túl ezt a tettét, ugyanis a rákövetkező hónapban, Peszách ünnepe környékén eltávozott az élők sorából. Ekkor Mária, Jézus és József Egyiptomban tartózkodott már (Máté evangéliuma 2,13-15).

Klaus Matefi
2012. december 03. 15:37 | Sorszám: 0
Minden keresztény ismeri gondolom Jézus történetét, a Pál-féle kereszténység szemszögéből tálalva. Közel húsz évi intenzív kutatásomra hagyatkozva, bennem ettől kissé eltérő kép állt össze, amit szívesen vitára bocsátok azok számára (BK kivételével!...), akik érdemben hajlandóak ezeket a dolgokat megvitatni.

Tegnap volt ádvent első vasárnapja, megkezdődött a karácsonyra való készülődés ünnepi időszaka. Mikor lenne legaktuálisabb ez a téma, ha éppen nem most?

Az alábbi néhány pontban tér el a véleményem a keresztény egyházakétól:

1, Jézus fogantatása
2, Jézus születésének időpontja
3, Jézus származása
4, Jézus feltámadása
5, Jézus istensége
6, Jézus visszajövetele
7, Jézusnak tulajdonított egyes magyarázatok hitelessége

Igyekszem a fenti pontok alapján megvilágítani Jézus személyéről alkotott elképzeléseimet.

1, Jézus fogantatása

Az újszövetségi magyarázatok szerint Jézus biológiai apa közreműködése nélkül bűntelenül fogantatott. Édesanyját, Máriát úgymond a Szentlélek (helyesebben mondva a Szent Szellem) termékenyítette meg (Máté evangéliuma 1,18; Lukács evangéliuma 1,34-35). Ennek következtében Máriát, Szűz Máriaként tiszteli a Pál-féle kereszténység.

Saját véleményem ezzel kapcsolatosan:

Jézusnak ugyanúgy kellett legyen saját biológiai apja is, mint minden más hús-vér halandónak. Mária egy apokrif evangélium szerint 14 éves korában lett állapotos. Feltehetőleg erre akkor került sor, amikor meglátogatta rokonát, Erzsébetet. Találkozásukkor úgymond a várandós Erzsébet megtelt Szentlélekkel (Lukács evangéliuma 1,41). A "Szentlélek" a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") egyike kellett legyen, ami Jézus fogantatásával is valószínű, hogy kapcsolatban volt:

Mária találkozása Erzsébettel (Kővágószöllős, saját fotó)

Jézus feltételezhető fogantatása: i.e. 9.05.20.
-8.05.20. 22:00 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold
-Merkúr-Vénusz konjunkció:26,7°/26,7°/22,2°/20,3°[szin=brown]Bika; -Mars quadrat:21,2°Oroszlán; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció:25,8°/27,8°Vízöntő

- Meg kell jegyezzem, hogy akkoriban szinte feltétel nélkül hittek az ősi asztrológiában, még akkor is, ha azt pl. az ószövetségi beavatottak tiltották a hívő tömegek számára annak érdekében, hogy saját vallásuk kozmikus misztériumára rá ne jöhessenek... A Babiloni Talmudban is olvashatunk arról, hogy a rabbik foglalkoztak asztrológiával. -

Mária közvetlenül Erzsébettel történt találkozását megelőzően válhatott állapotossá, vagy pedig Erzsébetéknél, esetleg Zakariás főpaptól, Erzsébet férjétől, Keresztelő János édesapjától.

Vallások főhőseit több esetben szűztől származtatják, így például Mithrász is a vallási mítosz szerint szűztől született december 25-én...

A fenti konstelláció alapján a világra jött Jézus nem lett volna "bűntelen" lelki adottságokkal felvértezve, de mivel az emberi lélek eleve születés pillanatában keletkezik az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) a jóvoltából, így ~9 hónappal későbbi időpontban kellett egy olyan égi esemény történjen, ami a Shem ha-Mephorash-nak volt az egyik kozmikus forrása, és igazolja a Jézusnak tulajdonított "bűntelenséget".

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. november 27. 14:56 | Sorszám: 389
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3695607-valosagos-esemeny-volt-e-az-exodus-vagy-vallasi-mitosz
Klaus Matefi
2012. november 25. 14:44 | Sorszám: 388
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3690131-mikor-tortent-jezus-keresztre-feszitese
Klaus Matefi
2012. november 25. 10:48 | Sorszám: 387
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3689824-csillag-volt-e-a-betlehemi-csillag

Téma: Kezdeményezés Bulányi György atya szentté avatása érdekében
Klaus Matefi
2012. november 23. 16:01 | Sorszám: 36
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1353065251

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. november 23. 15:59 | Sorszám: 386
...
Klaus Matefi
2012. november 23. 09:19 | Sorszám: 384
Mivel nem lehet egyetérteni, a vallások tanításai közül?
Klaus Matefi
2012. november 22. 21:50 | Sorszám: 383
Egy vallásfórum, ahol tényleg vallási kérdésekről folyik a vita:

Klaus Matefi
2012. november 21. 10:36 | Sorszám: 382
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1353065251
Klaus Matefi
2012. november 21. 10:32 | Sorszám: 381
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1352728331
Klaus Matefi
2012. november 20. 12:59 | Sorszám: 379
Vallásfórumokon történt bejegyzéseim

Téma: Kezdeményezés Bulányi György atya szentté avatása érdekében
Klaus Matefi
2012. november 18. 10:07 | Sorszám: 34
...

Téma: Keresők - egyház nélkül
Klaus Matefi
2012. november 18. 08:56 | Sorszám: 3697
Helyesbítés:

Biztosan

Klaus Matefi
2012. november 18. 08:54 | Sorszám: 3696
Annyit utólagosan Kereszkém mondókájához, hogy a reinkarnációra gondolhatott, mivel arról volt szó... Biztossan nem ismeri az inkarnáció és reinkarnáció pontos jelentését.
Klaus Matefi
2012. november 18. 08:48 | Sorszám: 3695
"Viszont abban nyugodt vagyok, hogy INKARNÁCIÓ mint olyan BIZTOSAN NINCS, TEHÁT: NEM(!) LÉTEZIK,"

Természetesen ugyanez a helyzet a lélek halhatatlanságával kapcsolatosan is...

Téma: Kezdeményezés Bulányi György atya szentté avatása érdekében
Klaus Matefi
2012. november 17. 23:36 | Sorszám: 32
Bulányi atya nem tudta összeegyeztetni a Biblia két szövetségének istenképét, mivel az egyik egy megbocsátó, könyörületes Jóistent igyekszik elfogadtatni, aki szinte kizárólagosan csak a túlvilági javak gyűjtögetésére serkenti a követőit (Máté 6,19-29, Lukács 18,24-25), ezzel szemben a másik pedig egy bosszúálló, kíméletlen Istent, aki a földi gazdagság (Mózes V. 8,17-18) és hatalom megszerzésére (Mózes V. 15,6) motivál úgymond...

Az illetékesek természetesen maximálisan egyetértenek abban, hogy bizony itt ugyanarról az Istenről van, és lehet csak szó, mivel Isten csak egy van...

Egy elfogulatlan és pártatlan külső szemlélőben ennek ismeretében felmerülhet akár az a gyanú is, hogy ez az Isten szándékosan "megtréfálja" az egyszeri és megismételhetetlen élettel rendelkező embereket, tömegeket...

Valójában szó sincsen erről, ugyanis Isten tényleg csak egy van, akinek tevékenysége a természetben és bennünk figyelhető meg, viszont a vallások tanításait emberek alkották meg, és feltehetőeg bizonyos célok megvalósítása érdekében, persze minden esetben Istenre hivatkozva...

Bulányi atya egy emelkedett gondolkodású és etikájú pap volt, aki az egyetlen valóságos Istent tévesen csak Jóistennek tartotta az újszövetségi magyarázatok alapján. Ennek ellenére ez nem csökkentheti érdemeit, és nem ejthet foltot példamutató életén.

Klaus Matefi
2012. november 17. 21:27 | Sorszám: 31
http://www.c3.hu/~bocs/ford/bocsf24.htm
Klaus Matefi
2012. november 17. 19:04 | Sorszám: 29
Ne helytelenkedjen, kedves Keresztkém...

Ön szerint az alábbi idézetek az újszövetségi Jóistentől származhatnak?

Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!
7,21 Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten!
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.
7,24 Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket.

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ezékiel 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.

Klaus Matefi
2012. november 17. 16:25 | Sorszám: 26
Szó sem volt kedves Keresztkém provokatív kérdésről. Ön azt állítja, hogy Isten csak egy van, és az a Jóisten. De mint ismeretes, Istennek tulajdonítanak olyan sugallatokat is, melyek mások kiirtására, kifosztására motiválnak. Ezért bátorkodtam megkérdezni Öntől azt, amit kérdeztem...
Klaus Matefi
2012. november 17. 14:34 | Sorszám: 24
"A "többit" rábizom a Jóistenre, mert a "többi" az Ő dolga."

Az Ön Jóistene összeegyeztethető kedves Kereszkém, mások kiirtására, kifosztására motiváló etikai sugallatokkal?

Klaus Matefi
2012. november 17. 11:25 | Sorszám: 22
Hitoktatóként ís így szokta meggyőzni az embereket?
Klaus Matefi
2012. november 17. 10:46 | Sorszám: 20
Ha Ön a nyilvánosság előtt véleményt nyilvánít valamiről kedves Keresztkém, akkor az azzal kapcsolatos meglátásokra is illene konstruktív módon reagálnia.
Klaus Matefi
2012. november 17. 10:08 | Sorszám: 18
Helyesbítés:

...vitatott idézetet

Klaus Matefi
2012. november 17. 09:34 | Sorszám: 17
"Más szavakkal: ha ennyire tudni tetszik, hogy mi van "kizárva" és mi a lehetséges, akkor ön nagy Bibliatudós, és legyen boldog a tudásában--de nekem tessék szives lenni békét hagyni--ha lehet--mert én meg sem közelítem az ön tudásszintjét.
keresztkem"

Ne tessék kérem arról megfeledkezni kedves Keresztkém, hogy Ön fejtetti ki az általam nyitott topicban a véleményét, és nem a fordítottja történt...

A lényeg az, hogy a Jézusnak tulajdonított, emelkedett etikájú sugallatok semmiképpen nem egyeztethetőek össze, a Máté által írottakkal:

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat." (5,17)

A két dolog kizárja egymást... Sorry...

Nem is értem, hogy mért tetszett hibásan közölni a vitatott idézetett..., ugyanis szó sincsen a Máté evangéliumában arról, hogy Jézus a törvények megjavítására utalt volna, hanem a BETÖLTÉSÜKRE, ami nonszensz ötlet szerintem, és természetesen nem származhatott Jézustól... Tetszik ismerni a "megjavítani" és a "betölteni" igék eltérő jelentését?...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. november 16. 21:57 | Sorszám: 15
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat." (Máté evangéliuma 5,17)...
Klaus Matefi
2012. november 16. 21:56 | Sorszám: 14
""NEM AZÉRT JÖTTEM, HOGY MEGSZÜNTESSEM A TÖRVÉNYT, HANEM AZÉRT, HOGY TÖKÉLETESEBBÉ TEGYEM, AZAZ "MEGJAVITSAM" "AZT""."

Aki ezt megalkotta (Máté 5,17), az vagy nem ismerte a Tórát, vagy pedig a laikus hiszékeny tömegeknek címezte... A törvény nem csak a Tízparancsolatból áll ugyanis, hanem sokkal nagyobb súlyt nyom latba a 613 micvot (Mózes V. könyve). Ki van zárva, hogy Jézus személye és tevékenysége összeegyeztethető volt ezzel...
Mivel Jézus a saját tanításaiból egyetlen szót sem írt le, ennek következtében a róla alkotott pozitív képpel, jellemmel összeegyeztethetetlen, neki tulajdonított magyarázatokban minden gondolkodó ember joggal kételkedik, mivel lehetetlen, hogy tőle származnának azok...

Mi értelme lett volna egyáltalán akkor Jézus fellépésének?

Klaus Matefi
2012. november 16. 21:38 | Sorszám: 12
A keresztények számára az Újszövetség leváltotta az Ószövetséget, vagy nem így van?
Klaus Matefi
2012. november 16. 21:18 | Sorszám: 10
http://naput.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=740&Itemid=30
Klaus Matefi
2012. november 16. 21:05 | Sorszám: 8
Tudtommal Bulányi atya csak annyiban tért el a hagyományos vatikáni irányvonaltól, hogy nem tudta azonosítani az Ó- és Újszövetség Istenét, helyesebben kifejezve azt állította, hogy a ószövetségi bosszúálló és kegyetlen istenkép nem lehet azonos az újszövetségivel.
Klaus Matefi
2012. november 16. 20:53 | Sorszám: 6
Helyesbítés:

"Tanbéli státusa NEM KATOLIKUS!"

Mit ért ez alatt, kedves kereszkém?

Klaus Matefi
2012. november 16. 20:51 | Sorszám: 5
[i]"Tanbéli státusa NEM KATOLIKUS!"[i]

Mit ért ez alatt, kedves kereszkém?

Klaus Matefi
2012. november 16. 19:45 | Sorszám: 1
Remélem, hogy a fórumon tevékenykedő katolikusok egyetértenek a javaslatommal, és támogatni fogják.
Klaus Matefi
2012. november 16. 12:14 | Sorszám: 0
Azt hiszem, ha valaki megérdemli a XX. században élt egyházi alkalmazottak közül, hogy halála után szentté avassák, akkor az például Bulányi György (1919 - 2010) atya lenne. Ellentállva a bolsevista gyökerekből táplálkozó kommunista rendszernek, és a katolikus békepapság behódolt, megalkuvó vezetőinek, életét az Újszövetségben elrejtett igazságok megfejtésének szentelte, példát mutatva ezzel a Jézus személyének, és a vele kapcsolatos igazságok megismerésére vágyók számára.

Link
Kép

Link
Kép

Kezdeményezés Bulányi György atya szentté avatása érdekében

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. november 13. 11:15 | Sorszám: 373
A Biblia hitelessége
Klaus Matefi
2012. november 12. 19:12 | Sorszám: 369
"Viszont garantálom, hogy nem tetszik majd "unatkozni", úgy is mondhatnók: esze ágába' se jut majdan, mi a túró is az az unalom."

Ebben egyetértek kedves Keresztkém, mert ami nincs, azzal az unalom sem párosulhat.

Klaus Matefi
2012. november 12. 18:58 | Sorszám: 368
Téves volt a címzett, elnézést!
Klaus Matefi
2012. november 12. 18:57 | Sorszám: 367
Ennek megértéséhez behatóbban kellene foglalkoznia kedves Keresztkém, az emberi lélek keletkezésével. Nem gyárban készül az, hanem egy "kozmikus program"-nak lehet tekinteni, ami születésünk pillanatában képződik le bennünk az egyetlen valóságos Isten (FVSzV) szellemi hatásának jóvoltából.
Klaus Matefi
2012. november 12. 18:11 | Sorszám: 362
""..De hogy lehet vajon örökké boldog egy testtől elszakadt feltételezett önálló lélek?.."

Erre a kérdésre cinikusan azt lehet mondani válaszként, hogy: TUDJA A F..SZ!"

Hát persze, hogy nem lehet a lehetetlenre értelmes magyarázatot adni... Ilyen egyszerű a probléma. A hiszékeny emberekkel el lehet nonszensz dolgokat tényként fogadtatni, de az azzal kapcsolatosan felmerülő, feltáró jellegű kérdéseket már képtelenség korrekt módon megválaszolni.

Klaus Matefi
2012. november 12. 18:01 | Sorszám: 361
"EZ EGY ANTROPOMOFF MARHASÁG! Mert. Ha egyszer valami NINCS(!)--esetünkben TEST-- akkor mi a túrónak azon "rágódni", hogy ez vagy az a testhez kötött dolog hogyan is VAN?"

A válasz szerintem egyáltalán nem olyan bonyolult, kedves Keresztkém. Élő test nélkül nincs lélek, és lélek nélkül nincs élő test... Tehát CSAK a vallási mítoszok talaján számíthat realitásnak a lélek halhatatlansága.

Klaus Matefi
2012. november 12. 15:02 | Sorszám: 353
Helyesbítés:

üdvözült férfiak

Klaus Matefi
2012. november 12. 15:00 | Sorszám: 352
"NEM! Márcsak azért sem, mert a "túlviág" NEM "HELY", HANEM ÁLLAPOT.Mely "állapotban" sem "ingóságok" sem "ingatlanok" NINCSENEK!"

Az iszlám szerint az üdvözült fériak jutalma 72 szűz , a kereszténység szerint pedig az örök boldogság. De hogy lehet vajon örökké boldog egy testtől elszakadt feltételezett önálló lélek?

Klaus Matefi
2012. november 12. 06:55 | Sorszám: 350
"Nem igazán IGÉNYELNÉM ezt a "meghajlást" "érvei"-m előtt, sem az Ön sem más részéről."

Ebben egészen biztos voltam kedves Keresztkém, de a passzív olvasó gondolom szívesen megbizonyosodna arról, amit Ön mindenáron igaznak és reálisnak vél...

"Már csak azért SEM(!) igényelhetem, mert tulajdonképpen NINCSENEK IS--földi, emberi értelemben vett--ÉRVEIM."

Ezek szerint Ön el tudná fogadni a túlvilági ingatlanok beszerzésének lehetőségét is? Ha nem, milyen oknál fogva nem?

Klaus Matefi
2012. november 11. 21:39 | Sorszám: 348
"EZ UGYAN IGAZ! De az ember lelkének léte ÖRÖK és az emberi élettől független!"

Meghajolok az "érvei" előtt kedves Keresztkém, ha bebizonyítja...

Hallott-e már a túlvilági ingatlanok megvásárlási lehetőségéről?

A Mindenható arra választott ki ugyanis, hogy az emberiség történetében egy első alkalommal megadatott lehetőséget kínáljak fel a földi gyarló halandók számára. Ezt akár egy tucat ember tudja igazolni, akár eskü alatt is (sic!)...
Az a nemes feladat hárult rám a Mindenható akaratából, hogy a gyarló földi lények részére beindítsam a túlvilági ingatlanok vásárlási lehetőségét, már itt a földi életük folyamán.
Rajtam keresztül bárki gondoskodhat a túlvilági örök életének kényelméről, túlvilági ingatlanok megvásárlása által.
Aki erről lemarad, az sajnos ingatlan és lakás nélkül kell az örök életét eltengesse majdan.
Ennek a hatalmas lehetőségnek az az alapfeltétele, hogy a földi bevételének 1%-át egy általam megadott számlára utalja át, ezzel is hozzájárulva a túlvilági építőmunkákkal kapcsolatosan felmerült költségek finanszírozásához.
Aki luxuskörülményeket óhajt magának odaátra biztosítani, annak értelemszerűen többet kell teljesítenie itt a Földön. Ezt a bevételeinek 2%-os átutalásával realizálhatja.
Ez a kivételes, és vissza nem térő akció nem kötelező! Saját jószántából tegye mindenki (...).

Érdekli a lehetőség?
Szóval félretéve a tréfát, maradjunk inkább a realitás talaján...

Klaus Matefi
2012. november 11. 21:18 | Sorszám: 346
Helyesbítés:

...szerintem a feltámadás...

Klaus Matefi
2012. november 11. 21:17 | Sorszám: 345
"No, szóval mi is a véleményed? Minket keresztényekkel mi is lesz?"

Szerintem kedves Gajó, az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. A lélek a születésünk pillanatában képeződik le bennünk, az egyetlen valóságos Isten (FVSzV) szellemi hatásának következtében, ami a test halálakor megszűnik, ugyanis az élő test a lélek hordozója. Nem szabad az emberi lelket összetéveszteni az isteni szellemi hatással... De ezeket már korábban is írtam.

Az eddigiekből értelemszerűen az következik, hogy szerintem a feltámás ötlete kizárólagosan csak az emberi remények és vágyak tárgya lehet, de nem rendelkezik realitással.

Klaus Matefi
2012. november 10. 00:11 | Sorszám: 328
Megláthatod kedves Békáscity, amennyiben regisztrálsz a fórumon, a kitételeket figyelembevéve:

Regisztráció

Klaus Matefi
2012. november 09. 20:12 | Sorszám: 326
Mi a helyzet a 2012.12.21-re beharangozott világvégével?
Klaus Matefi
2012. november 09. 11:08 | Sorszám: 319
Az előző négy mondatban mindenre igyekeztem megválaszolni...

Idézet:
És az emberi LÉLEK az valóban a születéssel--a fogantatáskor(!)-- teremtetik bele az emberi LÉT-be az isteni teremtőerő működése révén--(látszólag: a TEST-be, de csak látszólag!),

Az Ön "fogantatás" megjegyzése csak a testi születéskor történő lelki fogantatására lehet érvényes.

Semmi nem igazolja a születéskor keletkező emberi lélek örök létét...

Klaus Matefi
2012. november 08. 07:49 | Sorszám: 317
Szerintem sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. A lélek a születésünk pillanatában képeződik le bennünk, az egyetlen valóságos Isten (FVSzV) szellemi hatásának következtében, ami a test halálakor megszűnik. Az élő test ugyanis a lélek hordozója. Nem szabad az emberi lelket összetéveszteni az isteni szellemi hatással...
Klaus Matefi
2012. november 08. 07:43 | Sorszám: 316
Én minden esetben a saját véleményemet hangoztatom, nem pedig mások által sugallt, és elhitetésre szánt információkat...
Klaus Matefi
2012. november 07. 21:42 | Sorszám: 311
Nem tértem ki kedves Gajó, hiszen megkaptad a válaszomat. Szerintem nem létezik feltámadás, csak papíron, és az emberi vágyak, remények talaján...
Klaus Matefi
2012. november 05. 17:31 | Sorszám: 305
Nincsen szó parancsolgatásról általam, hanem udvarias kérésről és megállapításról. Úgy gondolom, hogy ha alaptalan kritikákra képes kedves Keresztkém, akkor arra is talán, hogy vallási kérdéseket megvitasson...
Klaus Matefi
2012. november 05. 16:57 | Sorszám: 303
Nem eléggé konzekvens, kedves Keresztkém... Emlékezzen a 246. bejegyzésére... Senki nem kérte ki az Ön véleményét a tanulmányaimmal kapcsolatosan, de ha már hangoztatta, akkor illene a saját vallási elképzeléseit megkérdőjelező magyarázataimra konstruktív módon reagálnia, hitoktatói végzettsége tudatában...
Klaus Matefi
2012. november 05. 13:53 | Sorszám: 300
Vallásfórumokra az emberek nem pihenni jönnek kedves Keresztkém, hanem a nézeteiket megvitatni, legalábbis szerintem. Ha Ön azt állítja itt, hogy "FÖLTÁMADUNK!!!", akkor arra is számítania kell, hogy ezt a máshogy gondolkodók megkérdőjelezhetik...

Ha Ön azt írja, hogy "Ami a Szentirásban van az az igazi valóság persze.", akkor ezzel azt is állítja egyben, akarva, akaratlanul, hogy a más vallásúak tévtanításokba hisznek. Ilyen esetben viszont illene a saját vallásával kapcsolatosan felmerült jogos kérdésekre korrekt módon megpróbálnia válaszokat adni. Attól ugye hogy a máshogy gondolkodókat az ember leateistázza, lepogányozza, attól még a felmerült kételyek problémamegoldása nem történhetett meg... Ezzel szerintem Önnek is egyet kellene értenie.

Egy friss bejegyzésem a Vallásfórumról:

Idézet:
Buddha életének kozmikus vonatkozásai
Istenkereső 2012. nov. 05. 10:50 | Válasz | #8
Válasz 'fiastyúk' üzenetére (#7)
"A bibi ott van, hogy a bölcsességet, intelligenciát is Isten adja,"

Ez így van kedves Fiastyúk. Viszont szerinted akkor hogy lehetséges az, hogy számtalan vallási irányzat jött már létre, melyek sok esetben kifejezetten ellentétes etikai előírásokat követelnek meg hívő tömegeiktől, és természetesen Istenre hivatkozva?...

"A HIT és a hiszékenység kettő.Aki "lát, hall, érez", vagyis spirituális érzékszervei már működnek, az bizony felismeri az Urat, mert: az én bárányaim felismerik a hangom - mondja az Úr."

Mi a véleményed az alábbi idézetekről? Ezeket is az Úr mondta?

Ezékiel
9,6 6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!"

Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Klaus Matefi
2012. november 05. 10:17 | Sorszám: 298
"Ami a Szentirásban van az az igazi valóság persze.Ám nem egy földhözragadt "emeberhorizontú", ha úgy tetszik vacak tudományos valóság."

Értem én kedves Keresztkém, hogy Ön egy hívő ember, de tudja, a muzulmánok a Koránt tartják az egyetlen és igaz tanításnak, "igazi valóság"-nak, az Ószövetségben hívők az Ószövetséget, és még sorolhatnám... Ön szerint ezek mellébeszélnek, és megtévesztik szándékosan embertársaikat?

Klaus Matefi
2012. november 05. 09:01 | Sorszám: 296
"Amit Ön a "valóság" szóval illet, AZ SEMMI! AZ NULLA! Az néhány élőlény FIKCIÓJA..nem egyéb."

És mi a helyzet a 257-ben olvasható ószövetségi elképzeléssel, vagy a jutalomként járó 72 szűz ötletével, vagy pedig a 13 éve "megtörtént" feltámadás reményével, kedves Keresztkém?

Klaus Matefi
2012. november 05. 08:09 | Sorszám: 294
Helyesbítés:

...kizárólagosan CSAK felkiáltójelek halmozása...

Klaus Matefi
2012. november 05. 08:07 | Sorszám: 293
"EGY BIZTOS: FÖLTÁMADUNK!És mindez nem azért IGAZ, mert ne tudnék belenyugodni egy végleges "elmúlásba"--mint ahogyan "azt" a nagyon buta és nagyon "üres" emberek vélelmezik. Hanem azért állitom EZT, mert EZ BIZTOS HITTAPASZTALATOM!Ú.n. "valóságalap nélkül", de biztosan!Mert az ember által vélelmezett ú.n. "valóságalap" AZ SEMMI!
Tehát: FÖLTÁMADUNK! Erre mérget vehet!"

"ÉN SENKIT NEM AKAROK MEGGYŐZNI SEMMIRŐL--SEM AZ Ú.N. "KERESŐKET", SEM MÁST.
Viszont. Annyi írásjelet és úgy óhajtok használni, amennyit nekem jólesik, és amennyit helyesnek és szükségesnek tartok.
FÖLTÁMADUNK!"

Természetesen jogában áll kedves Keresztkém bármilyen írásjelet használi, és amikor jól esik, de... Kételkedem abban, hogy kizárólagosan CSAK felkáltójelek halmozása hozzájárulhatna egy kicsit is a vallásvitákban felmerült kérdések, kételyek kielégítő megválaszolásához. Ez számomra a szellemi erőszak szándékát sugallja, azaz minden áron elfogadtatni bármit valakivel, valakikkel, az emberi hiszékenységre apellálva. Nyugodtan elhiheti nekem, hogy a Jelenések könyvében (20,5) emlegetettt első feltámadáson már több, mint 13 éve átestünk, ami azonos volt az "Emberfia eljövetelével" (pl.: Máté 24,23-44; Lukács 17,20-37; Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 4,13-17). Legjobb tudomásom szerint egyetlen halottnak sem sikerült sajnálatos módon testben feltámadnia, de ha úgy érzi, hogy igen, akkor meggyőzhető vagyok...

Ön nonszensz dolognak véli joggal, a 257-ben olvasható ószövetségi elképzelést, pedig azt is biztosan több millióan hiszik..., sőt a jutalomként járó 72 szűz ötletét pedig sok száz millióan... Minek tartja kedves Keresztkém az olyan igyekezetet, aminek a keretén belül irreális elképzeléseket reálisként igyekeznek egyesek elfogadtatni?

El kell töredelmesen ismernie, hogy hit tárgya nem minden esetben felel meg a valóságnak..., még akkor sem, ha azt tucatnyi felkiáltójellel igyekszünk nyomatékosítani... Ettől persze természetesen még bárkinek jogában áll azt hinni, ami neki jól esik... A muszlim elfogult a saját hitével kapcsolatosan, az Ószövetségben hívő szintén, és ez alól Ön sem mentes kedves Keresztkém, tehát az értékítéleteik ezekben a kérdésekben értelemszerűen irrelevánsak, mert akadályoztatva vannak abban, hogy korrekt és konstruktív módon közelíthessenek, a hitük alapjait képező tanításokhoz.

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum
Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum2

Buddha életének kozmikus vonatkozásai

Téma: A magyar Pálos-rend
Klaus Matefi
2012. november 04. 21:30 | Sorszám: 347
Pálos Rend misztériuma

Loyolai Ignác misztikus víziója

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. november 04. 21:27 | Sorszám: 290
Hinni, elhinni, elhitetni
Klaus Matefi
2012. november 04. 21:24 | Sorszám: 289
A kérdés feltételére azért volt szükség, mert kedves Keresztkém, Ön azt állítja a bibliai ismereteire bazírozva, hogy "FÖLTÁMADUNK!!!"... Szerintem viszont ez az ötlet az emberi vágyak talaján válhatott csak "realitássá", vallási hovatartozástól függetlenül...

Ennek ellenére a bibliai elképzelések mégis az 1999.08.11-én realizálódott, napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztben jelölték meg (még akkor is, ha Ön ezzel nincs tisztában, mivel nem rendelkezik és nem is akar rendelkezni, ilyen jellegű ismeretekkel) az első feltámadás időpontját (Jelenések könyvében (20,5), a másodikét (Jelenések könyve 20,1-14) pedig "ezer évvel" (1089 évvel) későbbre, ami 3088.08.09-én lenne aktuális, ha bírna ez az ötlet reális alapokkal...

Tehát a feltett kérdésem megalapozott volt, mivel ha Ön határozottan állítja a feltámadás megvalósulását, akkor biztosan képes erre egy jellemző időpontot is prezentálni.

Állítani bármit tud az ember, az viszont már más kérdés, hogy rendelkezik-e az valóságalappal. A felkiáltójelek halmozása még nem hinném, hogy elégséges lenne a gondolkodó keresők meggyőzésére...

Téma: Buddha életének kozmikus vonatkozásai
Klaus Matefi
2012. november 04. 17:50 | Sorszám: 0
Gautama Sziddhártha születése és megvilágosodása ugyanúgy kozmikus misztérium volt, mint Jézus világrajövetele és keresztre feszíttetetése, illetve Mithrász születése és a bika legyőzése.

Buddha életének kozmikus vonatkozásai

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. november 04. 16:57 | Sorszám: 285
Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum
Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum2

Buddha életének kozmikus vonatkozásai feltárás alatt

Klaus Matefi
2012. november 04. 16:56 | Sorszám: 284
Erre nincs is szükség kedves Kereszkém, hiszen nem azon múlik a megállapításom valóságtartalma...
Klaus Matefi
2012. november 03. 19:57 | Sorszám: 281
"Aki a "AZT, a "reggeli fölébredéssel" keverve HÜLYÉSKEDIK, az ezzel bizonyitja ATEISTA HITETLEN POGÁNY MIVOLTÁT."

Ezt nem hülyéskedésnek szántam kedves Keresztkém, hanem igyekeztem Gajo számára korrekt választ adni. Lényegesen komolyabb és megalapozottabb magyarázat volt, mint pl. a 257-ben olvasható.

Azért, mert valaki nem hisz a feltámadás ötletében, attól még hihet az egyetlen valóságos Istenben, tehát szó sincsen arról, hogy ezért ateista lenne, de arról sem, hogy hitetlen, legfeljebb arról, hogy nem hiszi a feltámadást, ami szerintem az emberi vágyak talaján válhatott csak "realitássá", vallási hovatartozástól függetlenül...

"FÖLTÁMADUNK!!!"

Biztosan igaza kell legyen, ha már három felkiáltójellel nyomatékosította...
Mégis, mikorra gondolja ennek megvalósulását?

Klaus Matefi
2012. november 02. 08:49 | Sorszám: 279
Esetleg reggelenkénk, amikor felébredünk, kedves Gajo...
Különben már több, mint 13 éve túl vagyunk a Jelenések könyvében (20,5) említett első feltámadáson. A következő terminusra (Jelenések könyve 20,1-14) sajnos még 1076 évet kell várnunk... Türelem, ... terem...
Klaus Matefi
2012. október 31. 20:02 | Sorszám: 277
Megnyílt egy újabb Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum, ahol bárki regisztrálhat, ellentétben a korábbi fórummal.
Klaus Matefi
2012. október 27. 12:33 | Sorszám: 263
Egy kicsit elfogultnak tűnik, kedves keresztkém...

Az ezotériát (titkos tudást) baromságnak tartja, a 72 szűzet joggal "végtelen és mérhetetlen BUTASÁG"-nak, ezt pedig megmagyarázza...

Remélem nem gondolja komolyan diplomás mérnök létére, hogy ennek az idézetnek bármi köze lehet a realitáshoz?

Klaus Matefi
2012. október 26. 12:42 | Sorszám: 258
Helyesbítés:

...természetesen...

Klaus Matefi
2012. október 26. 12:39 | Sorszám: 257
Megértem..., kedves Keresztkém.

Írta korábban:

"Mert az iszlám KILÓRA ÉS NŐI "HÚSRA" ÉS "HÚSBAN" "MÉRI" a túlvilági boldogságot--a 72 hurival--ez a végtelen és mérhetetlen BUTASÁGA!"

Egyet kell termésetesen értenem Önnel!
És mi a véleménye az alábbi elképzelésről?

Idézet:
http://www.zsido.com/konyv/182/2313/Zsido_filozofia__Milyen_lesz_a_feltamadas_kora
Milyen lesz a feltámadás kora?

A Talmud a messiási kor eseménysorában elsőként és legfontosabbként a Szentély felépülését említi, ezt követően a zsidó számkivetettek összegyűjtését a világ minden sarkából, s végül a halottak feltámadását. A Zohár konkrét időterminust ad meg, amikor kijelenti, hogy negyven év fog eltelni a számkivetettek begyűjtése és a halottak feltámadása között.

A feltámadás helyszíne

A feltámadás Izrael földjén fog megtörténni. Ez az Izraelen belül és kívül eltemetettekre egyaránt vonatkozik. Ami az Izraelen belül eltemetetteket illeti, az ő feltámadásuk meglehetősen egyszerű lefolyású lesz. A lelkük visszaszáll a testükbe, s ők kikelnek sírjaikból. Ám az Izraelen kívül eltemetettek lelke csupán azt követően száll majd vissza a testükbe, miután a testek elérték Izrael földjét. Ez persze szükségessé tesz majd egy valamiféle eszközt, amelynek segítségével a testek eljuthatnak Izrael földjére. Hogyan is fog ez megtörténni?

A Talmud azzal kezdi e téma megvitatását, hogy kérdést tesz fel az egyik bölcs egyik állításával kapcsolatban. „Rabbi Eliezer azt mondta: Az Izrael földjén kívül elhunytak nem fognak feltámadni.” Rabbi Eliezer a Szentírásból hoz bizonyítékot állítását alátámasztandó. Ámde mi lesz azokkal az igazakkal akiket a szentföldön kívül temettek el? Azok nem fognak feltámadni? „Rabbi Iláá erre így felelt: Az ő testük el fog gurulni Izraelbe (Rási: A csontjaik végiggördülnek majd az utakon, amíg el nem érik Izraelt, ahol majd visszatér beléjük az élet).” Ám a Talmud kifogással él ezzel a válasszal szemben. A csontok görgése egész biztosan fájdalmat okozna az igazaknak. „Ábáje erre azt válaszolta, hogy alagutak készülnek majd, s a halottak a föld alatt sétálnak majd végig a szentföldig (Rási: És majd felállnak, és végiggyalogolnak az alagutakon keresztül egészen Izrael földjéig, ahol is áttörik a fejük fölötti földréteget és kiemelkednek a föld színe fölé)”.

E vita végére Rabbi Eliezer első állítása, mely szerint az Izrael földjén kívül eltemetettek nem fognak feltámadni, módosul. Az állítás új értelme szerint ezek a halottak csak azt követően támadnak fel, hogy a testük elérte Izrael földjét. És még az igazak is, akik az alagutakon keresztül érik majd el Izrael földjét, a Szentföldön feltámadottnak számítanak majd, mivel lelkük csak azt követően fog visszaszállni testükbe, hogy csontjaik a Szentföldet elérvén, a földet áttörve kibukkannak a szabadba.

Klaus Matefi
2012. október 26. 08:45 | Sorszám: 255
Nyugodtan eltekinthetünk most az iszlámtól, mivel sokkal érdekesebb magának a 72-es számnak a jelentése, amire a Lukács evangélium 10,1-20-ban is van utalás. Mivel Önnek kedves Keresztkém az ezotériával (titkos tudással) kapcsolatosan eképpen fest a véleménye: "INKÁBB A HALÁL! Minthogy ilyen szamárságokkal verjem agyon a DRÁGA IDŐT!", így feltételezni merészkedtem, hogy hitoktató létére csak tud némi felvilágosítást adni ezzel kapcsolatosan...

Hallott-e már esetleg a Shem ha-Mephorash-ról?

Klaus Matefi
2012. október 25. 14:19 | Sorszám: 252
"Bocsánatos bűnnek" számít kedves Keresztkém, ha egy keresztény még nem hallott az iszlám 72 szüzéről, de feltételezem, hogy hitoktató létére azt azért csak sejti, hogy miért éppen 72 tanítványról van szó a Lukács evangélium 10,1-20-ban?
Klaus Matefi
2012. október 25. 07:05 | Sorszám: 249
Netántán kedves Keresztkém, Ön is 72 szűzre áhítozik túlvilági jutalomként férfi létére?
Klaus Matefi
2012. október 24. 16:32 | Sorszám: 247
Gondolom kedves Keresztém, hogy hasznosabbnak tartja a nem létező túlvilágra felkészíteni saját magát és másokat is...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Aki esetleg nem tudná, az okkult szó rejtett, titkos, titokzatos valamire utal, az ezotéria titkos tudást jelent, az ezotérikus pedig azt, hogy csak a beavatottak számára hozzáférhető.

Klaus Matefi
2012. október 23. 17:00 | Sorszám: 245
Azonos neműek szexuális kapcsolata és a Biblia

Téma: Mi által lettünk megváltva?
Klaus Matefi
2012. október 21. 18:17 | Sorszám: 103
Kifejezetten a "maszlag" nicknevű egyénre utaltam. Azért hivatkoztam rá, mert a vallásfórumról ismerem a megnyilvánulásait, és úgy érzem, hogy nem egy "hivatalból hívő", hanem azt meggyőződésből teszi. Itt a gondolán még nem volt eddig szerencsém összefutni ilyen személlyel... Az egyének megnyilatkozásaiból sok mindenre lehet következtetni.
Klaus Matefi
2012. október 21. 13:04 | Sorszám: 100
Idézet:
Ez az írás sajnos HEMZSEG azoknak a megállapitásoknak az özönétől, amelyekkel olyannyira NEM TUDOK egyetérteni

Egy mélyen hívő katolikus viszont egyet tud érteni vele:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1338961112
maszlag 2012.okt.21. 11:21 | Válasz | #94
Válasz 'Istenkereső' üzenetére (#93)

Klaus Matefi
2012. október 21. 11:18 | Sorszám: 98
Helyesbítés:

Köztudott az kedves Maszlag, hogy a kereszténység és az iszlám (a két térítő ábrahámita vallás) részben "tűzzel-vassal" lett hirdetve, rákényszerítve népekre, betiltva és üldözve eredeti nemzeti vallásaikat.

Klaus Matefi
2012. október 21. 10:50 | Sorszám: 97
Idézet:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1338961112
Asztrológia

Istenkereső 2012.okt.21. 10:00 | Válasz | #93
Válasz 'maszlag' üzenetére (#92)
Kedves Maszlag!

Mint tudjuk, a Bibliai két részből áll, az Ó- és Újszövetségből. Az Ószövetség kizárólagosan nemzeti vallásnak lett életre hívva i.e. 445-ben, a babiloni száműzetést követően Ezsdrás által megalkotott Tórának köszönhetően. A korábbi időkben nem mutatható ki egyáltalán a monoteista JHVH tisztelet, de természetesen a Salamonnak tulajdonított első templom megléte sem. Ugyanez a helyzet az exodussal (Jeciát Micrájim) kapcsolatosan is.

Itt meg kell jegyezzem azt, hogy azokban az időkben kifejezetten az isteni törvények voltak mindenhol érvényben, azaz a természetnek (vadonnak) törvényei érvényesültek. Az erősebb, ravaszabb, gátlástalanabb, ügyesebb, kegyetlenebb legyőzte a másikat, és elősködve, a legyőzöttekből gyarapodott anyagi szempontból. Ez volt tehát általánosan jellemző az emberiségre sajnálatos módon. Számtalan istenkép volt akkoriban a köztudatban, nemzetek versengtek isteneik hatalmának, uralmának az elismerése, érvényesítése céljából, nem kímélve a más nemzethet tartozókat, de sajátjaikat sem, ha más nézeteket mertek vallani...

Hogy az emberiség ebből az ördögi körből kijuthasson, amiben volt, és még jelenleg is van, ahhoz szerintem szükség van egy "tabula rasa"-ra, és intenzív felvilágosításra.

Közel 2000 éve hirdetik a Jézusnak tulajdonított etika magyarázatokat a világ népeinek, de párhuzamosan, kifejezetten ellentétes erkölcsi tanításokra is nevelnek népeket, aminek a következményeként nem valósulhat meg értelemszerűen a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő, hanem a farkába harapó kígyó mintájára, folytatódna tulajdonképpen minden tovább a "végidőket" követően is, legfeljebb más felállásban... A vallási sokszínűség rengeteg kárt, fájdalmat, pusztulást okozott az emberiség nagy családja számára. Elég értelmessé vált már ahhoz az emberek többsége, hogy felvilágosítás által megértsék azt, hogy a jól felfogott érdekük a Jézusnak tulajdonítható, emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó erkölcsi törvények maradéktalan betartása, mivel CSAK ezek lehetnek a tartós békés egymás mellett élés zálogai. De kérdem én, hogy miként lehetne ezek betartását elvárni egyesektől, amikor másoktól éppen az ellenkezőjét követelik meg vallási elvárásaik?...

Szerintem két út áll az emberiség előtt: vagy elfogadják a Jézusnak tulajdonított, egymás közti kapcsolatait szabályozó pozitív erkölcsi sugallatokat, és ezek szerint igyekeznek élni, vagy pedig a valódi isteni (vadon) törvények fognak érvényesülni, ami által az erősebbek, ravaszabbak, gátlástalanabbak, ügyesebbek, kegyetlenebbek fognak dominálni, érvényesülni, mások rovására. A vallási sokszínűség az utóbbit szolgálja értelemszerűen.

Az elmondottak alapján kifejezetten irritáló szerintem az, amikor egyesek Istere hivatkozva, ellentétes etikai törvényeket hirdetve, vagy elfogadva, és azok betartását megkövetelve, nagy hangon az emberiség jóakaróiként igyekeznek tetszelegni... Hidd el kérlek, hogy ez nem lehet a helyes út.

Az összes vallást ember hozta létre, bizonyos elképzelések, célok megvalósítása érdekében. Szükségtelen tehát nagy mellénnyel Istenre hivatkozva másokat esetleg Sátánnak kikiáltani, sokkal inkább helyes lenne mindenkinek a saját vallása tájékán elfogulatlanul vizsgálódnia... Ez viszont csak akkor történhet meg eredményesen, ha tisztában van az egyén, vallásának hittitkaival. Az én tevékenységem részben ebben igyekszik segítséget nyújtani a keresőknek.

Maszlag írta:
"A keresztények milliói hiszik, a világ minden részén, hogy a Biblia Isten szava: tudósok, ügyvédek, egyetemi professzorok, orvosok, tanárok, politikusok, írók, művészek, sportemberek, médiaszemélyiségek.
Intelligens férfiak és nők minden korosztályból és minden kultúrából.
A századok folyamán sok millióan hitték ugyanígy. (Én csupán egy vagyok ezek közül, egy egyszerű hívő katolikus.)"

Köztudott az kedves Maszlag, hogy a kereszténység és az iszlám (a két térítő ábrahámita vallás) "tűzzel-vassal" lett hirdetve, rákényszerítve népekre, betiltva és üldözve eredeti nemzeti vallásaikat. Amennyiben az Ószövetség "Isten szava", abban az esetben az Újszövetség nem lehet az, és ugyanez a helyzet fordítva is. Erre pl. egy Bulányi György nevezetű, néhai katolikus pap is felhívta már korábban a figyelmet. Szerintem az Ószövetség lényegesen jobban megfelel " Isten szavának", hiszen a természet törvényeire bazíroz, de vajon a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek lenne az a záloga?

Konklúzió: CSAK a Jézusnak tulajdonított, emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó erkölcsi sugallatok elfogadása és elfogadtatása hozhatja el a többség által áhított remények megvalósulását. (Azért hangsúlyozom rendszeresen és ismételve azt, hogy az "emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó", mert szerintem Jézus nem volt tisztában Isten valóságos mibenlétével, hanem a "bűntelen" születési adottságából merítette a saját istenképét, ami legfeljebb a kör egyik fokának felel meg a 360 közül. de erkölcsi tanításai az emelkedett emberi etika szabályai, melyek feltétel nélkül követendők.

Klaus Matefi
2012. október 19. 13:44 | Sorszám: 95
Tulajdonképpen a 89. bejegyzésben csak azért reagáltam a véleményére, mert ugye az emberekkel a történelem folyamán már rengeteg alaptalan dolgot elhitettek... A hit valóban egy Isten által adományozott emberi adottság, de mint tudjuk, ahhoz nem szükségszerű az, hogy a hit tárgya valóságos, reális alapokon álljon, tehát, azért mert hiszünk valamit, vagy valamiben, abból még nem következik, hogy az egy megalapozott dolog, vagy elképzelés lenne.

Mivel a keresztények elhiszik azt, hogy Jézus a halottaiból feltámadt és Isten volt, ezért a számukra ez valóságnak tűnik, illetve ezt tartják igaznak. Ezzel szemben például a muszlimok azt hiszik, hogy Jézus nem lett keresztre feszítve, és nem volt Isten, hanem egy próféta, tehát számukra a hitükből adódóan viszont ez tűnik valóságnak.
Melyiknek van igaza?
Szerintem egyiknek sincsen...

Hinni, elhinni, elhitetni

Klaus Matefi
2012. október 19. 06:50 | Sorszám: 93
Köszönöm a válaszait kedves Keresztkém annak ellenére is, hogy nem lettek megválaszolva a feltett kérdéseim. Elhiheti nekem, hogy az Ön által említett teológusok is ugyanígy reagáltak volna...
Klaus Matefi
2012. október 18. 06:53 | Sorszám: 89
Idézet:
Akiknek nincs hit-tapasztalatuk-élményük, azok persze "bizonyítékokat" evilági-földi-racionális-tudományos bizonyitékokat követelnek.Ám pont ezzel "bizonyitják ők", hogy NEM HIVŐK! Ám semmi baj mindezzel, Velük, mert a HIT ISTEN AJÁNDÉKA, s hitet a Jóisten van akinek ad, s van akinek nem.Akinek-akiknek NEM, azok szegények nem tehetnek arról, hogy ők "nem kaptak",

Értem kedves Keresztkém..., de azért azt még megkérdezném, ha nem vagyok terhére, hogy pl. Jézus istenségével kapcsolatosan miképpen lehetséges az, hogy az Ószövetségben és a Koránban hívők máshogy állnak ehhez a kérdéshez?
Ezek hitetlen, vagy félrevezetett emberek lennének?
Annyi biztos tehát, hogy ezt valakik nagyon rosszul hiszik...

Hol található a Bibliában meg az az igehely, ami azt állítja, hogy Jézus Isten lett volna, és Isten pedig Szentháromság?

Klaus Matefi
2012. október 17. 23:19 | Sorszám: 87
Idézet:
ám Ő VALÓSÁGOS ISTEN IS--tehát: ember ÉS Isten EGYSZERRE, de inkább Isten és Ember egyszerre.. És mint Isten-Fiú (a Második Isteni Személy a Szentháromságban) Fiú-Istenként Őt az Atyaisten KÜLDTE E VILÁGRA! EZ A MEGTESTESÜLÉS FOLYAMATA az eljövetel-elérkezés e Világra--az isteni megváltásterv első, leglényegesebb eleme.Még ennél is lényegesebb maga a kereszthalál és feltámadás: AMELY MAGA "A" MEGVÁLTÁS!

Miképpen lehet erről meggyőződni kedves Keresztkém a Biblián és a keresztény dogmákon kívül?

Klaus Matefi
2012. október 17. 08:44 | Sorszám: 85
Idézet:
http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=vallasforum&id=1338961112
Asztrológia
Istenkereső 2012.okt.17. 08:13 | Válasz | #60
Válasz 'a_Fiú_Arjuna' üzenetére (#59)

Úgy tűnik a számomra kedves a_Fiú_Arjuna, hogy te alapjaiban érted félre a tevékenységemet, és annak célját.

Mivel a bibliai vallások misztériumai a Shem ha-Mephorash-ra ("Isten 72 szellemére") bazíroznak, ami viszont az ősi asztrológiára épült fel, így a Bibliában hívőknek ennek ismeretében igyekszem a misztériumokat megvilágítani.

Az én istenképem máshogy fest, de annak szemléltetésére is alkalmas tulajdonképpen bizonyos fokig a Shem ha-Mephorash.

Te elismered, hogy "a csillagok valóban befolyásoló tényezők", de ez alól igyekszel egyeseket kivonni, ami természetesen egy irreális magyarázat. Az egyetlen valóságos Isten, azaz a FVSzV minden egyes anya szülte földi halandónak a lélekadója, és az élete folyamán is hatással lesz rájuk. Az más kérdés, hogy az egyén a szabad akaratánál fogva ellen tud állni az élete folyamán továbbra is működő, esetlegesen negatív isteni szellemi hatásoknak, és egyéb külső behatásoknak, melyek letérítenék a helyes útról.

Jézust anya (Mária) szülte és természetesen reális biológiai apa közreműködésének a következtében, akit az Újszövetség nem említ meg, mert feltehetőleg ezt Mária eltitkolta, ugyanis házasság keretein kívül esett teherbe valószínűleg akkor, amikor látogatást tett rokonánál, Erzsébetnél, akinek a férje, a jeruzsálemi Templom főpapja volt. Nem zárható ki szerintem, hogy Jézus biológiai apja Zakariás volt, de például ennek ellene szól Pilátusnak a Tiberius császárhoz irt levele (amennyiben ezt hitelesnek fogadjuk el), amiben Pilátus Jézust egy szőke hajú és szakállú férfinek festette le.

A lényeg az, hogy a "Szentlélek általi beárnyékolás" nem eredményezhette Mária számára a biológiai megtermékenyülést, de fennállhatott ez a jelenség is akkor, mivel Jézus születése előtti kilencedik hónapban ugyanúgy kialakult a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") az egyik kozmikus forrása, mint ahogy ez születése és keresztre feszítése alkalmával is megtörtént:

Jézus feltételezhető testi fogantatása: i.e. 9.05.20.
-8.05.20. 22:00 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold
-Merkúr-Vénusz konjunkció:26,7°/26,7°/22,2°/20,3°Bika; -Mars quadrat:21,2°Oroszlán; -Szaturnusz-Uránusz oppozíció:25,8°/27,8°Vízöntő (6,6°/7,5°)

Jézus testi és lelki fogamzása

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
(9,2°)
Vénusz-Jupiter sextil

Jézus születése és kereszthalála

A "bűntelen" lelki adottságáért az ősi asztológia szabályzóinak az értelmében nem a testi fogamzásakor realizálódott T-kereszt volt a felelős, hanem a születésekor kialakult égitestek együttállása, melyek fogamzásakor és keresztre feszíttetésekor is egy T-keresztet alkottak a zodiákusban:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785 niszán 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak
(6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Jézus csak a vallási mítosz keretén belül fogantathatott meg testileg "bűntelenül", hiszen a T-kereszt éppen az ellenkezőjére utal, viszont a lelki fogantatása, azaz születése
valóban "bűntelennek" tekinthető a Shem ha-Mephoras-t figyelembe véve...

Tehát a Názáreti Jézus életének a misztériuma röviden így hangzik: Mária házasságon kívüli kapcsolata miatt testileg "bűnben" fogantatott részben Mária jóvoltából, "bűntelenül" született, és "bűnben" feszíttették keresztre "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15).

Egyelőre nem lesz időm további eszmecserékre kedves a_Fiú_Arjuna, mivel a könyvem megírásával vagyok elfoglalva, és ez lényegesen fontosbb a számomra. Bízom a megértésedben.

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. október 16. 08:20 | Sorszám: 79
Idézet:
Viszont az asztrológiát AKKOR IS ÖRDÖGI DOLOGNAK TARTOM és az EZOTÉRIÁT IS!

Bibliai vallások és az asztrológia

Az ezotéria titkos tudást jelent, az ezotérikus pedig azt, hogy csak a beavatottak számára hozzáférhető. A könyvesboltokban megvehető könyveknek valójában ezekhez a fogalmakhoz nincsen közük...

Aki egy vallási felekezetnek a hívő tagja, az olyan misztériumokban, titkokban hisz megméretés és feltétel nélkül, amelyeknek úgymond természetfölötti vonatkozásai is vannak. Ebből az következik, hogy valójában az összes misztériumvallás okkult (rejtett, titkos, titokzatos) és ezotérikus is egyben, hiszen a vallási titkok csak a beavatottak számára hozzáférhetők.

Klaus Matefi
2012. október 16. 08:12 | Sorszám: 78
Sajnálatos kedves Keresztkém, hogy felmerült vallási kérdésekre, problémákra nem tud ilyen részletességgel és ilyen érthetően reagálni, pedig bizony egy vallásfórum ezt a célt szolgálná...
Klaus Matefi
2012. október 15. 14:28 | Sorszám: 58
Idézet:
ÉN AZT ÁLLITOM: "EZ" NINCS "IGY"! LEGFÖLJEBB A FÖLÜLETES SZEMLÉLŐ SZÁMÁRA OLYBÁ TŰNIK, MINTHA "IGY" LENNE!

Állíthat-e egy értelmes ember bármiről valamit kedves Keresztkém, ha azzal nem foglalkozott még behatóbban?

Klaus Matefi
2012. október 15. 13:16 | Sorszám: 54
Klaus Matefi
2012. október 15. 11:20 | Sorszám: 52
A korábbi megnyilvánulásaiból már kiderült kedves Kereszkém, hogy Ön ezzel a témával még valójában soha nem foglalkozott, de vakon hitelt ad olyan alaptalan véleményeknek, melyek illenek a saját elképzeléseihez. Én viszont két évtizeden keresztül kutattam intenzíven ezt a témát, és meggyőződhettem arról, hogy bizony a bibliai vallások misztériumai is az ősi asztológiára épültek fel.

Javasolnám az alábbi néhány érdekes témát ezzel kapcsolatosan:

Bibliai vallások és az asztrológia

Shem ha-Mephorash

Izsák feláldozása

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Jézussal kapcsolatos teóriák

Heródes király halála

Pálos Rend misztériuma

Loyolai Ignác misztikus víziója

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Sárkányvér és Krisztus vére

Ószövetségi messianisztikus mozgalmak, dátumok

Messiás volt-e Menáchem Mendel Schneerson?

Illuminátus piramis

Immánuel, az Ószövetség messiása

Klaus Matefi
2012. október 15. 07:33 | Sorszám: 50
Idézet:
Szarok az "ősi asztrológiára" kedves Klaus.MAGASRÓL!

Szuverén joga van ehhez kedves Keresztkém, de ettől a bibliai vallások misztériumai persze még arra épültek fel... Márpedig ha így van, akkor célszerű ezzel behatóbban foglalkozni a vallásfórumokon is.

Évszázadokon keresztül sikertelenül kutatták ezt, ma már az alábbi linkre kell csak a keresőnek rákattintania ahhoz, hogy megismerkedhessen ezzel:
http://vallas-ezoteria.forumprofi.de/index.php

Klaus Matefi
2012. október 15. 07:21 | Sorszám: 49
Idézet:
Klaus, amit ön művel, a vallás ürügyén, a források vizsgálata ürügyén, merő istentagadás.

Szó sincsen részemről kedves Gyöngy istentagadásról, hiszen soha nem vontam kétségbe az egyetlen valóságos Istennek (FVSzV-nak) a tényét.
Tevékenységem kifejezetten a vallások (leginkább a bibliai, mivel az európai ember ezek után érdeklődik a leggyakrabban) misztériumainak kozmikus kapcsolatfeltárására irányul. 13 évvel "Jézus második eljövetele" után szerintem aktuális ezzel foglalkozni, ugyanis miért várjon még az ember olyan eseményre, amin eleve túl vagyunk már, de valójában meg sem történhetett?...

Akarartlanul is megmosolyogtatott ezzel kapcsolatosan az alábbi cikk:

Amerikanische Fernsehsender bereiten sich auf das Kommen des Messias vor (Die Fernsehsender "Daystar" und TBM wollen die Wiederkunft Jesu filmen)

Idézet:
"25. Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26. És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27. A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más."

Hogy Jóbnak mi volt az ezzel kapcsolatos vélemenye az egy dolog... Semmi nem igazolja azt, hogy igaza lett volna a lélek "halhatatlanságával" kapcsolatosan, de persze ettől még joga van Önnek és bárkinek hinni ebben...
Klaus Matefi
2012. október 13. 07:38 | Sorszám: 31
Szinte minden vallás misztériuma az ősi asztrológiára épült kedves Keresztkém. Annyi biztos, hogy a bibliai vallásoké arra... Az ezotéria szó titkos tudást jelent, ami eddig csak a beavatottak számára volt fenntartva. Gondolom, hogy tőlük származhat az a vélemény, ami szerint "A SÖTÉT SÁTÁNI ERŐK: AZ ÖRDÖG(!!!) MŰVE!" abból a célból, hogy a laikus meg se próbálkozzon ezen dolgok megismerésével.
Klaus Matefi
2012. október 12. 18:55 | Sorszám: 29
Ahogy fent, úgy lent...
...miképpen a mennyben, azonképpen itt a Földön is...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. október 12. 10:50 | Sorszám: 23
Idézet:
Viszont van egy--nevezzük így--MAGASABBRENDŰ (sokkal-sokkal magasabbrendű) "REALITÁS" IS! Amelyet nevezhetünk akár ISTENI REALITÁSNAK vagy MENNYEI REALITÁSNAK, no, "azzal" "kapcsolatosan" a "történések" Bibliában leírt mivolta TÖKÉLETESEN ADEKVÁT!És ez a fontosabb--sokkal-sokkal fontosabb.

Az "ISTENI REALITÁS vagy MENNYEI REALITÁS" valójában nincsen összhangban az i.sz. 25. április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak tulajdonított etika tanításokkal. Az "ISTENI REALITÁSNAK vagy MENNYEI REALITÁSNAK" a következménye a természetnek, azaz a vadonnak a törvénye. Ezzel összhangban van pl. az alábbi, úgymond Istennek tulajdonított etikai sugallat:

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Miként passzolna ehhez vajon az alábbi erkölcsi tanítás?

Lukács evangélium
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek,...

Vallás-Filozófia-Ezotérie Fórum

Klaus Matefi
2012. október 10. 23:41 | Sorszám: 19
Idézet:
"REALITÁS" mint olyan a teológiában--így a Biblikum disciplinájában is--NINCS, NEM LÉTEZIK, mert nem is létezhet.
Az minimum a történelemben lehet(-ne).Ám "az"--mármint a történelem-- "evilági tudomány", viszont a teológia NEM "AZ"!Ezt jó, ha szem előtt tartjuk.

Ezek szerint a kereső egyáltalán nem lehet biztos a Bibliában leírt "történések" realitásával kapcsolatosan?

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. október 09. 06:41 | Sorszám: 5
Helyesbítés:

újszövetségi magyarázatokat

Klaus Matefi
2012. október 09. 06:40 | Sorszám: 4
A Názáreti Jézus kínhalála után évtizedekkel elkészült újsövetségi magyarázatokat mindenki el tudja olvasni... Az más kérdés, hogy Pál kezdeményezésére megalkotott Újszövetség mindenben egyezik-e a realitással. Szerintem ugyanis nem.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. október 08. 18:18 | Sorszám: 244
Lesz-e III. világháború?

Katasztrófa-jóslatok

Téma: Mi által lettünk megváltva?
Klaus Matefi
2012. október 04. 13:15 | Sorszám: 1
Az én egyéni véleményem szerint az emberiség csak olyan értelemben lett megváltva, hogy a "bűntelen" lelki adottságokkal született Názáreti Jézus megadta a számunkra a helyes etikai hozzáállás szabályait, irányvonalát. Ennek oka viszont kizárólagosan a születési adottságában keresendő, nem pedig a keresztre feszíttetésében, amit Pilátus a Szanhedrin (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14) és a nép (Máté 27,25) követelésére hajtatott végre, miután mosta a kezeit (Máté 27,24) ezzel kapcsolatosan...

Jézus feltámadása szerintem Pál (korábban Saul, aki soha nem találkozott Jézussal, viszont rabbiként a legádázabb üldözője volt a Szanhedrin megbízásából Jézus követőinek) utólagos ötlete kellett legyen (amit ő is foglalt elsőkén írásba: Korinthusiakhoz írt első levél 15,12-17) feltehetőleg abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi messiást a világ népei "Jézus második eljövetele" gyanánt várhassák.

Klaus Matefi
2012. október 04. 13:15 | Sorszám: 0
Idézet:
http://www.evangeliumi.hu/konyvtar/konyvek/evhitkonyv/krisztv.htm[/url]
KRISZTUS VÁLTSÁGMÛVE
Egyes keleti ortodox és anglo-katolikus szerzõk szerint Jézus a testet öltésével vált meg bennünket. Szerintük Jézus Krisztus emberré lételével magára vette a mi emberségünket, azonosult az emberi nemmel, és ezen keresztül meg is váltotta azt. Õ részesült a mi megalázottságunkban, hogy mi részesülhessünk az õ dicsõségében. A középpontban nem a kereszt, hanem a megtestesülés van. A legnagyobb keresztény ünnep a Karácsony, nem a Húsvét.

Régebbi liberális és unitárius teológusok szerint Jézus az élete példájával vált meg. Azzal, hogy bemutatott egy életmódot, példát adott arra, hogy azt kövessük, és így üdvösségre jussunk. Akkor üdvözülünk, ha Jézus erkölcsi példáját és tanításait követjük, és gyakoroljuk azt a szeretetet, amelyrõl tanított és amelyet bemutatott.

A Pál-féle kereszténység tanításai szerint Jézus a kínhalálával váltotta meg az emberiséget, és mindannyiunk bűnéért lett keresztre feszítve.

Pál viszont ezt írja:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz 9,15
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Ha Jézus valóban a kínhalála által váltotta volna meg az emberiséget, akkor Júdást miért nem avatták már szentté, hiszen hozzájárult nagyban ahhoz?

Kinek mi erről a véleménye?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. október 03. 11:02 | Sorszám: 243
Az 1989. évi átalakulás
Klaus Matefi
2012. október 02. 23:50 | Sorszám: 242
Vallásfórumon történt bejegyzéseim
Klaus Matefi
2012. szeptember 30. 22:10 | Sorszám: 241
A sátorok ünnepe -Szukkot

Téma: Mithrász-Jézus-Szt. György-Álmos-Sabbatáj Cví-Krishnamurti
Klaus Matefi
2012. szeptember 26. 09:27 | Sorszám: 3
A vallások misztériumai kozmikus misztériumok, helyesebben kifejezve az ősi asztrológiára, pontosabban a Shem ha-Mephorash-ra bazíroztak.
Klaus Matefi
2012. szeptember 26. 09:15 | Sorszám: 1
A címben szereplő személyek közel azonos lelki adottságokkal jöttek a világra, de közülük csak Mithrász, Jézus, Álmos és Sabbatáj Cví között vonható párhuzam kozmikus szempontból.
Klaus Matefi
2012. szeptember 26. 09:14 | Sorszám: 0
A cím így hangzik valójában, de mivel túl hosszú, így kénytelen voltam lerövidíteni...:

Mithrász, Jézus, Szt. György. Álmos, Sabbatáj Cví és Jiddu Krishnamurti "bűntelen" születése

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. szeptember 24. 11:42 | Sorszám: 239
Woodpecker: Atlantisztól napjainkig (Karikatúra képregény)
Klaus Matefi
2012. szeptember 22. 23:59 | Sorszám: 238
Néhány érdekes téma az új Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórumról:

Az asztrológia története és alapjai

Bibliai vallások és az asztrológia

Shem ha-Mephorash

Izsák feláldozása

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Mithrász

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Jézussal kapcsolatos teóriák

Heródes király halála

Mani, a manicheizmus megalapítója

Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

"in hoc signo vinces"

Julianus császár templomépítésre ösztönözte a zsidókat

A Merovingok eredete

Mohamed élete

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Attila, Álmos és a Turul

Csodaszarvas a magyar és keresztény legendákban

Cluny mozgalom

A messiás eljövetele i.sz. 1114-ben...

Templomosok titka

A messiás eljövetele i.sz. 1216-ban...

A messiás eljövetele i.sz. 1240-ben...

Pálos Rend misztériuma

Christian Rosenkreuz és az alkémiai mennyegzője

Husz János, és a táboriták krisztusvárása

Sárkányrend (Ordo Draconum)

Sárkányvér és Krisztus vére

A messiás eljövetele i.sz. 1410-ben...

A messiás eljövetele i.sz. 1502-ben...

Dávid Reubeni és Salomo Molcho messiások voltak?

Loyolai Ignác misztikus víziója

Luther Márton világvége-jóslatai

Löw rabbi Gólemet alkot

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Sabbatáj Cví "messiási szellemének" a megtestesülése: Jacob Querido

Jacob Lejbowicz Frank, aki messiásként lépett fel

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

Messiás volt-e Menáchem Mendel Schneerson?

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

A harmadik fatimai "titok"

Európai Unió (EU) és a Biblia

Immánuel, az Ószövetség messiása

Krisztus Király

Fekete Madonna - keresztre feszített Földanya

Jelenések könyve megfejtésének a kísérlete

Mit ígérnek a vallások a „végidőkre“, azaz napjainkra?

A XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy...

A vallási fanatizmus veszélyei az emberiségre nézve

Klaus Matefi
2012. szeptember 21. 15:59 | Sorszám: 237
Technikai okok miatt rövid időn belül meg lesz szüntetve a korábbi Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum. Ezért az érdeklődőknek javasolnám, hogy az új Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum-ot látogassák ezentúl.

Az új fórumon a regisztrálási lehetőség feltételekhez van kötve. Szeretettel várunk minden kedves látogatót.

Klaus Matefi
2012. szeptember 19. 14:40 | Sorszám: 236
A vallási fanatizmus veszélyei az emberiségre nézve
Klaus Matefi
2012. szeptember 17. 14:28 | Sorszám: 235
Anno Mundi: i.e. 3761.10.07-én?
Klaus Matefi
2012. szeptember 14. 13:15 | Sorszám: 229
Sathya Sai Baba

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2012. szeptember 13. 15:47 | Sorszám: 76
A kígyó és a kereszt
Klaus Matefi
2012. szeptember 13. 15:06 | Sorszám: 75
A bibliai vallások tanításainak pozitív aspektusai

Konzekvensek-e kivétel nélkül a bibliai utasítások?

A bibliai Isten és a Sátán egymástól független entitások?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2012. szeptember 13. 15:05 | Sorszám: 68
Klaus Matefi
2012. szeptember 13. 15:04 | Sorszám: 67
Néha fejzúgást okozhat ezek szerint az ismeretek hiánya.
Klaus Matefi
2012. szeptember 12. 20:52 | Sorszám: 61
A XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy...
Klaus Matefi
2012. szeptember 12. 20:49 | Sorszám: 60
Tanulmányozzad kérlek az Immánuellel kapcsolatosan megadott linket. 1999.08.11-én született, de mivel a születésnapja a héber naptár szerint adódik, így ebben az évben augusztus 17-én volt.

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2012. szeptember 11. 18:54 | Sorszám: 74
Bűnösebbé kellett váljon a világ?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. szeptember 09. 09:41 | Sorszám: 228
A XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy...

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2012. szeptember 08. 13:29 | Sorszám: 71
Mivel a fórum nem fizetett, hanem ingyenes, így néha reklámokkal jár együtt, amiket figyelmen kívül kell hagyni...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. szeptember 07. 16:46 | Sorszám: 227

A világ vallásai egy helyen

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2012. szeptember 01. 08:48 | Sorszám: 69
Mohamed életének a kozmikus vonatkozásai tanulmány kissé terjedelmesre sikerült, de igyekeztem behatóbban feltárni a témát.
Klaus Matefi
2012. szeptember 01. 08:24 | Sorszám: 68
Nem tanításoknak vannak szánva, hanem a kutatási eredményeimet igyekszem ott megosztani az érdeklődőkkel, ami természetesen senki számára sem kötelező, elkárhozni sem fog, ha nem egyezik a véleménye... Sőt a fórumon egy szellemtannal foglalkozó alfórum is található, ami nem kifejezetten passzol az általam írottakhoz.

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. augusztus 31. 21:11 | Sorszám: 64
Találjál ki jobb ötletet az olvasók elriasztására...
Klaus Matefi
2012. augusztus 30. 17:48 | Sorszám: 61
Idézet:
Mózes V.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek (*613 micvot) az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Mi a helyzet ezek szerint ószövetségi szemszögből a más vallásúakkal?
Mi a helyzet ezek szerint újszövetségi szemszögből a más vallásúakkal?
Mi a helyzet ezek szerint muzulmán szemszögből a más vallásúakkal?

Mi a helyzet a valóságban?

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. augusztus 29. 09:43 | Sorszám: 49
Isten nem lélek, hanem az összes létező szellemi hatásnak a forrása.
Klaus Matefi
2012. augusztus 28. 21:13 | Sorszám: 47
Ez nem propaganda, hanem a realitás.
Aki ezt megkérdőjelezi, inkább az folytat valamilyen jellegű propagandát...
Klaus Matefi
2012. augusztus 28. 10:52 | Sorszám: 45
Például a Biblia, vagy a Korán megalkotói nem Isten megismerésére szándékoztak motiválni, mivel szerintük a hívő tömegek számára elegendő a feltétel nélküli hit, és az általuk megalkotott, sok esetben teljes mértékben eltérő etikai előírások betartása, betartatása:

Idézet:
Mózes V.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek (*613 micvot) az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Isten tevékenysége a természetben és bennünk mérhető le. Törvénye a természet (vadon) törvénye...

Mivel ez az Isten értelemszerűen az összes létező szellemi hatásnak a forrása kell legyen (különben milyen alapon neveznénk Istennek?...), így bármelyik vallás olyan sugallatokat tulajdoníthat neki, amilyet csak akar...

Az ember célja szerintem Istennek a minél alaposabb megismerése és megismertetése kellene legyen, hogy elejét vehesse a hamis tanoknak, a tömegek manipulálhatóságának...

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2012. augusztus 26. 17:30 | Sorszám: 43
Egyértelműen igazolható, hogy az általam tárgyalt Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásaihoz kötődtek a korábbi idők ószövetségi messianisztikus mozgalmai is.
Klaus Matefi
2012. augusztus 11. 13:52 | Sorszám: 42
"Isten nem logikai feladvány."

A helytelen meghatározásának az oka viszont már az lehet...

Klaus Matefi
2012. augusztus 11. 13:42 | Sorszám: 40
Szerintem a Biblia istenfogalma nem kielégítő...

Bővebben ITT a FVSzV-ról.

Klaus Matefi
2012. augusztus 11. 13:41 | Sorszám: 39
Szerintem a Biblia istenfogalma nem kielégítő...

Bővebben [url=http://klausmatefi.forumprofi.de/istenkeres%C5%91k-globalis-egyhaza-f7/az-istenkeres%C5%91k-globalis-egyhazanak-a-tervezete-t4.html]ITT[url] a FVSzV-ról.

Klaus Matefi
2012. augusztus 10. 22:56 | Sorszám: 37
Mohamed életének a kozmikus vonatkozásai

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2012. augusztus 07. 09:38 | Sorszám: 55
Az elmúlt közel két évezred alatt számos álmessiás lépett fel ószövetségi színekben, de ezeket a beavatottak nem is támogatták. Más a helyzet Immánuellel, aki augusztus 17-én válik vallási szempontból nagykorúvá. Természetesen egy spirituális személy még nem okozhat semmilyen jellegű változást, ezt a hívő tömegek kitartó, szisztematikus tevékenysége garantálja. Isten (FVSzV) biztosan nem...
Klaus Matefi
2012. augusztus 06. 14:48 | Sorszám: 52
Az ószövetségi elképzelések betervezett messiása, Immánuel, 2012.08.17-én (5772 Av 29-én) tölti be a 13. életévét a héber naptár szerint, aminek a következtében vallási szempontból nagykorúvá válik.

A korábbi messianisztikus mozgalmakról bővebben ITT.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. július 27. 21:57 | Sorszám: 226
Egyérteműen kimutatható, hogy az ószövetségi messianisztikus mozgalmak, az idők folyamán realizálódott Shem ha-Mephorash-nak a kozmikus forrásaira bazíroztak. A középkor egyik legnagyobb ószövetségi filozófusa és kodifikátora, Moses Maimonidész (Rámbám; 1135-38 - 1204) rabbi az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiása eljövetelének a dátumát i.sz. 1216-ra adta meg, ami értelemszerűen a már említett kozmikus források egyikére utalt. 24 évvel később európaszerte újra messiásvárási lázban volt az Ószövetségben hívők egy része. Jomtob Lipmann Mühlhausen csehországi talmudista, kabbalista rabbi a "Liber Nizachon" (Sefer ha-Niẓẓaḥon) című könyvében (amit ~1400-ban írt) azt állította, hogy az Ószövetségben előrejelzett messiás 1410-ben jön el... Megközelítőleg 110 év elteltével David Reubeni és Salomo Molcho hozta lázba az Ószövetségben hívők egy részét. A későbbiekben fellépett ismertebb hamis messiások: Sabbatáj Cví és Jacob Lejbowicz Frank.

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2012. július 10. 10:56 | Sorszám: 36
Helyesbítés:

Pálos Rend misztériuma

Klaus Matefi
2012. július 10. 10:55 | Sorszám: 35
A Pálos Rend Boldog Özséb általi megalapításának a misztériuma ugyanolyan konstellációra épült, mint amit 951 évvel korábban már Thébai Remete Pál is felfedezett (Remete Pál "hollója"). Természetesen a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai voltak ezek.

Szintén ehhez a "hollóhoz" utalták tévesen a XIII. században az ószövetségi messiás eljövetelét.

Link
Kép

Thébai Remete Pál

Link
Kép

Boldog Özséb ikon (Boldog Özséb kápolna; Marian Valley, Canungra, 40 km from Gold Coast, Australia)

A négyrészes tanulmány végén megtudhatjuk, hogy mi lehet nagy valószínűséggel a pilisszántói páloskőnek a rejtélye:

[url=http://klausmatefi.forumprofi.de/vallas-ezoteria-forum-f11/palos-rend-miszteriuma-t170.html]Pálos Rend misztériuma[/quote]

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. július 04. 19:50 | Sorszám: 225
Pálos Rend misztériuma:
Thébai Remete Pál hollója

Thébai Remete Pál hollója és Boldog Özséb

A Pálos Rend Fekete Madonna tisztelete

A pilisszántói páloskő rejtélye

Ószövetségi messianisztikus mozgalmak, dátumok

Anno Mundi: i.e. 3761.10.07-én?

A bibliai vallások tanításainak pozitív aspektusai

Téma: A magyar Pálos-rend
Klaus Matefi
2012. június 27. 21:26 | Sorszám: 331
Pálos Rend misztériuma

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2012. június 20. 08:11 | Sorszám: 224
Fekete Madonna - keresztre feszített Földanya

Jelenések könyve megfejtésének a kísérlete

Messiás volt-e Menáchem Mendel Schneerson?

A Merovingok eredete

Krisztus Király

Akik a hitük miatt haltak kínhalált

Pálos Rend misztériuma (kidolgozás alatt)

Klaus Matefi
2012. március 07. 10:37 | Sorszám: 222
Csodaszarvas a magyar és keresztény legendákban
Klaus Matefi
2012. február 23. 12:47 | Sorszám: 220
Az 1989. évi átalakulás

Husz János, és a táboriták krisztusvárása

Luther Márton világvége-jóslatai

Löw rabbi Gólemet alkot

Jacob Lejbowicz Frank, aki messiásként lépett fel

Izsák feláldozása

Klaus Matefi
2012. január 11. 16:49 | Sorszám: 219
"in hoc signo vinces"
Klaus Matefi
2012. január 11. 09:19 | Sorszám: 218
Atlantisztól napjainkig (Karikatúra képregény)

Milyen idős volt Rebeka, amikor Izsák feleségül vette?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 31. 08:33 | Sorszám: 1872
Mindenkinek Szebb, Boldogabb, Békésebb Új Esztendőt kívánok!

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 29. 23:51 | Sorszám: 88
Nem szokott elállni a szavam még az életveszélyes fenyegetésektől sem kedves Gyöngy, pedig a mitológiakutatói tevékenységem során ilyenekkel is volt szerencsém konfrontálódni sajnálatos módon.
Klaus Matefi
2011. december 29. 23:41 | Sorszám: 86
Maradjunk annyiban kedves Gyöngy 12 évvel "Jézus visszajövetele" és a "holtak feltámadása" után, hogy átkok helyett inkább igyekezzünk közösen, kéz a kézben serénykedni a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósítása céljából.

Mennyivel magasztosabb ez, mint átkozódni minduntalan...

Klaus Matefi
2011. december 29. 23:26 | Sorszám: 83
Én erre csak két megoldást látok:

1, Fel kell vegye az ember mind a három ábrahámita vallást

2, Be kell lépnie az Istenkeresők Globális Egyházába, ahol mentesül mindennemű vallási átok alól

Klaus Matefi
2011. december 29. 23:01 | Sorszám: 82
Ojjé…

Ha belegondol az ember, valamilyen irányból így is, úgy is átkozottak vagyunk :

Idézet:

Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a Galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Ezek szerint tartozhat az ember bármelyik valláshoz, nincs esélye arra, hogy kivonja magát a vallási átkok alól...

Mire nem jó a vallási sokszínűség?...

Klaus Matefi
2011. december 29. 21:34 | Sorszám: 80
Milyen címszó alatt kérhetné meg, hogy ne folytasson kutatásokat vallási misztériumok feltárása céljából?
Klaus Matefi
2011. december 29. 21:01 | Sorszám: 78
Hát akkor nekem hogy tehetné?...
Klaus Matefi
2011. december 29. 20:48 | Sorszám: 76
Mivel nem tartom magamat egyetlen valláshoz tartozónak sem (az IGE életrehívása még nem történt meg), így számomra egy rabbi, vagy pap tilalma irreleváns.

Más ugye pl. az Ön helyzete, aki kereszténynek vallja magát.

Klaus Matefi
2011. december 29. 20:32 | Sorszám: 74
Ki tilthatja meg ezt Ön szerint egy kutatónak?

Shem ha-Mephorash

Klaus Matefi
2011. december 29. 20:27 | Sorszám: 72
Kutatói tevékenységem a vallási misztériumok feltárására irányul, amibe természetesen a Mezopotámiából származó kabbalah is beletartozik.
Klaus Matefi
2011. december 29. 18:14 | Sorszám: 68
Az állításomat az alábbi mondat is részben alátámasztani látszik:

Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással,...

Tehát Immánuel nem Izraelben született.

Klaus Matefi
2011. december 29. 18:03 | Sorszám: 67
Idézet:
...szólhatna Ön arról a jóslatról is, amely a magyar hercegre vonatkozik, aki valóban békét hoz a világra...

Gondolom, hogy Immánuelre célzott, aki szerintem Magyarországon látta meg a napvilágot.

Klaus Matefi
2011. december 29. 17:55 | Sorszám: 66
Idézet:
Gyöngy írta:
Pál szerintem semmit nem tudott a kozmikus keresztről, a napfogyatkozás okáról, a horoszkópok misztériumáról, annál többet arról a konkrét fatákolmányról, amelyen Krisztus, a földi halandóságba öltözött Isten, elszenvedte a halált.

Nem könnyű egy olyan embert meggyőzni, akinek nem is ez a célja...

Ha valaki ismerte Jánoson kívül a bibliai vallások eltérő kozmikus misztériumait, akkor az Pál volt:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Mint tudjuk, a kereszt tisztelete nem újszövetségi találmány:

Idézet:
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Idézet:
Gyöngy írta:
A Szentatya sem utal sehol a napfogyatkozásra.

Mióta Szentatya Önnek a pápa, ha Ön református, vagy evangélikus vallású?

Az természetes, hogy nem utalt rá, hiszen nem várhatja el semelyik beavatatlan se tőle, hogy felfedje részleteiben a Biblia misztériumának a végkifejlettjét. Ennek ellenére II. János Pál helikopterből nézte végig a napfogyatkozást... Nem hinném, hogy onnan jobban látszott volna...

Annyi biztos, hogy Immánuel megszületése óta a pápák meglátogatják a messiásvárás céljára használatos Siratófalat (Nyugati Falat, Kotelt), és lelkesen imádkoznak is ennek érdekében.

II. János Pál pápa 2000.03.26-án meglátogatta pápaként elsőnek a Siratófalat:

Link
Kép

II. János Pál a Siratófalnál

XVI. Benedek pápa 2009. május 12-én, kedden a Siratófalnál:

Link
Kép

Idézet:
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=3pchQ71ljI
Orbán Béla: Ima a Siratófalnál
A Siratófal a Messiás várásának helye!

Feltételezhetően nemcsak Kaduri rabbi találkozott már Immánuellel, hanem II. János Pál és XVI. Benedek is.

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Jézus vagy Immánuel?

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Európai Unió (EU) és a Biblia

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Mit ígérnek a vallások a „végidőkre“, azaz napjainkra?

Klaus Matefi
2011. december 29. 16:27 | Sorszám: 64
Helyesbítenék, ebben biztosan nem tévedett II. János Pál pápa.
Az "Úrral való találkozás" ugyanis egy kozmikus esemény, aminek része volt az Európán áthaladt napfogyatkozás árnyéka. Ez a kozmikus esemény egy olyan fajta kozmikus kereszt kialakulása volt, amihez a Tóra megalkotói Ábrahám emberáldozatkísérletét, illetve a Sínai szövetségkötést is utalták utólagosan.

A teljes napfogyatkozást okozó Nap-Hold együttállás része volt egy olyan kozmikus keresztnek, aminek a korábbi hasonló előfordulásaihoz utalták az Ószövetség megalkotói a kozmikus misztériumukat:

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől Immánuel születési időponjával bezárólag (i.e. 1811.02.23-tól - 1999.08.11-ig) 14 darab azonos felépítésű kozmikus kereszt realizálódott, melyek egyaránt a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai. Az amerikai egy dolláron ábrázolt illuminátus piramis képe zárja az animációs fotón látható kozmikus keresztek sorát. A 14 keresztre a piramis 14 fokozata (13 + a "mindent látó szem" - "All Seeing Eye") utal. A 14. kereszt, amit az említett "mindent látó szem" jelképez, az összes közül a legkiemelkedőbb hatású:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(3,7°)
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

Ez a konstelláció a Biblia Istenének, JHVH-nak a "trónja":

Link
[url=http://vatopaidi.files.wordpress.com/2010/04/ceb5cf80ceb9ceb3cebfcebdceaccf84ceb9cebfcf87cf81cf85cf83cebfcebaceadcebdcf84ceb7cf84cebf-1744ceb9-cebc-ceb2-cf84cebf-cf80ceaccf83c f871.jpg]Kép[/url]

Ekkor lett úgymond a hatalom Krisztusé:

Idézet:
Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje,

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Klaus Matefi
2011. december 29. 13:56 | Sorszám: 62
Idézet:
Szóval túl vagyunk már rajta...

Ettől persze még bárkinek szuverén joga van várni erre, vagy váratni másokkal.

Klaus Matefi
2011. december 29. 13:48 | Sorszám: 61
Idézet:
Krisztus minden nép számára jött el, és jön majd el.

Azt hiszem, hogy ehhez érdemes lenne nyilatkozzál arról, hogy mit értesz a Krisztus fogalom alatt...

De különben az "és jön majd el" már a múlt, hiszen megtörtént már 1999.08.11-én:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.

Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Szóval túl vagyunk már rajta...

Klaus Matefi
2011. december 29. 13:13 | Sorszám: 60
"...a Szent Ige áradt ki a Természet fölé..."

Ennyit tudtam belőle hasznosítani…

Klaus Matefi
2011. december 29. 12:43 | Sorszám: 58
Nem hinném, hogy ezen az egy kifejezésen múlna az IGE istenképének a helyessége, érthetősége, illetve vonzósága kedves Mpd.
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:31 | Sorszám: 56
Az intelligensnek is van egy másik jelentése: értelmes , mégis a hétköznapokban alkalmazzuk ennek ellenére...
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:28 | Sorszám: 54
Ha nem talál nyitott fülekre, akkor valóban...
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:22 | Sorszám: 52
A két szó jelentése ugyanaz. Mint pl. a művelt és az intelligens.
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:16 | Sorszám: 50
Magánügy...
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:14 | Sorszám: 49
És akkor mi a gondod kedves Mpd a szóhasználatommal? Szerintem a mostani folyamatosan változó isteni hatás az ősok következményeként jött létre.
Klaus Matefi
2011. december 29. 12:09 | Sorszám: 47
Nem sokat foglalkozott ezek szerint Kedves Gyöngy a Biblia messianisztikus elképzeléseivel...
Klaus Matefi
2011. december 29. 11:59 | Sorszám: 44
Idézet:
...akinek javára majd lemond a pápa...

A tiara (földi hatalon jelképe) viseléséről már megtörtént a lemondás a II. Vatikáni Zsinat idején.

Klaus Matefi
2011. december 29. 11:54 | Sorszám: 43
Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.

"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.

Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."

http://en.wikipedia.org/wiki/Yitzchak_Kaduri
According to a statement made close to his death[3], on 4 November 2003 Rabbi Kaduri met the individual destined to become the Messiah and discovered his name.

http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a ... sias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Rabbi Aryeh Kaplan:
Milyen lesz a zsidó Messiás
Mit hoz a jövő?
Az is lehetséges azonban, hogy maga a Messiás fogja beteljesíteni mindezt, még mielőtt felismernék. Erre a továbbiakban még visszatérünk.
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Képzeljünk el egy karizmatikus vezetőt, aki nagyobb, mint bárki az emberiség eddigi történetében! Képzeljünk el egy politikai géniuszt, aki az összes többit felülmúlja! A ma rendelkezésünkre álló kommunikációs eszközökkel képes eljuttatni üzenetét az egész világhoz, és megváltoztathatja társadalmunk szerkezetét.
Most pedig képzeljük el, hogy az illető vallásos zsidó, egy cádik. Valaha igencsak távol állt a cádikok egyéniségétől, hogy részt vegyenek a világ sorsának irányításában, de egyre elfogadottabbá válik, hogy a különböző emberfajták, vallások és népcsoportok képviselői ilyen szerepet vállaljanak. Nemsokára elérkezhet az idő, amikor már nem elképzelhetetlen a cádik számára ez a feladat.
Az egyik lehetséges forgatókönyv a közel-keleti helyzettel foglalkoznék. Ebben az ügyben minden világhatalom érdekelt. Most képzeljük el, hogy egy zsidó, egy cádik megoldja ezt a fogas kérdést. Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyesfajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére. A nagyhatalmak hallgatnának az ilyen egyéniségre.

Lépjünk tovább! Az Izrael földjén létrehozott béke még több zsidót késztet majd arra, hogy az országba települjön. A nagy orosz álijá után nincs kizárva, hogy az amerikai zsidók helyzete is elég kényelmetlenné válik, s ez őket is kivándorlásra készteti, hiszen egyre jobban tönkremennek a nagyvárosok, amelyekben a zsidók többsége él és dolgozik. Ilyen módon különösebb csinnadratta nélkül megtörténhet a szétszóratásban élők egybegyűjtése.
A zsidó nép mindig mélyen tisztelte azokat, akik szerepet vállaltak a világ vezetésében. Egy ilyen cádikot természetesen még inkább tisztelnének a zsidók. Még a vallásnak is tekintélyt szerezhet.
Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és törvényhozó testületét.

A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Messiást.

A Szanhedrin 2004 októberében újra megalakult, közel 1600 évi szünet után.

Bővebben erről ITT.

Klaus Matefi
2011. december 29. 11:36 | Sorszám: 42
Idézet:
http://www.evangelium365.hu/ http://www.kpszti.hu/aggregator http://katolikus.webplace.hu/evangelium/?cat=4&paged=2
MAI EVANGÉLIUM
2011. DECEMBER 22. CSÜTÖRTÖK
IMÁDSÁG
Te Úr vagy minden nép fölött,
és Szegletkő, mely összeköt,
sárból formáltad hívedet,
most jöjj, fejezd be művedet!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!
Klaus Matefi
2011. december 29. 11:06 | Sorszám: 40
Ön szerint a kettő nem ugyanaz?
Klaus Matefi
2011. december 29. 10:48 | Sorszám: 38
A válaszának ugyan semmi köze nincsen a korábbi megjegyzésemhez, de természetesen az IGE térítő vallásként szándékozna fellépni, a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményében. Ön ezt Immánuellel hozta kapcsolatba. Hol talál ezzel kapcsolatosan utalásokat a Bibliában?

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 29. 10:34 | Sorszám: 541
Helyesbítés:

Ezeket írásba az a Pál (Saul, aki rabbinak tanult) foglalta Jézus kínhalálát követően ~2 évtizeddel elsőként, akinek fogalma sem lehetett Jézus pontos magyarázatairól, mivel soha nem találkozott vele, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek.

Klaus Matefi
2011. december 29. 10:32 | Sorszám: 540
Nem hinném kedves Lehel, hogy Jézusnak bármi köze lett volna az újszövetségi könyvekben olvasható "feltámadásához", illetve napjainkra beígért "eljöveteléhez". Ezeket írásba az a Pál (Saul, aki rabbinak tanult) foglalta Jézus kínhalálát követően ~2 évtizeddel, akinek fogalma sem lehetett Jézus pontos magyarázatairól, mivel soha nem találkozott vele, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek.

Idézet:

5,17 A törvény magyarázata
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

http://www.parokia.hu/lap/refgyulai/cikk/mutat/archivum-karsay-eszter-predikacioibol/
Válogatás Karsay Eszter prédikációiból
Reformáció az Újszövetségben
Alapvetően nem akart ő megváltoztatni semmit az Ószövetség vallásából, csak kiemelt néhány nagyon fontos gondolatot.

Ugyan mi értelme lett volna Jézus fellépésének akkor, ha valóban tőle származott volna az alábbi újszövetségi idézet?

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 29. 10:06 | Sorszám: 36
Azt hiszem, hogy kevered a fogalmakat...
Klaus Matefi
2011. december 29. 10:04 | Sorszám: 34
Szerinted mi a transzmutáció fogalmának a pontos meghatározása?
Klaus Matefi
2011. december 29. 10:03 | Sorszám: 33
Istenre hivatkozva sok nonszensz dolgot talált már ki az ember, ami nem kifejezetten szolgálta az emberiség nagy családjának az érdekeit. Ilyen pl. a vallási sokszínűség, aminek a következményeként sok esetben ellentétes etikai kódexre nevelték a hívő tömegeiket, vagy említhetném az alaptalan kiválasztottságok ötletét is, ami a nacionalizmusnak, vagy a vallási nacionalizmusnak volt a forrása.
Klaus Matefi
2011. december 29. 09:55 | Sorszám: 31
Az ősok számunkra ismeretlen, és szerintem az is marad. Így az azóta tevékenykedő folyamatosan változó isteni hatást célszerűbb Istenként értelmezni, a jobb megismerhetőség érdekében.
Klaus Matefi
2011. december 29. 09:48 | Sorszám: 30
Isten mibenléte nem kívánságműsor. Aki pl. azt megkérdőjelezi, hogy nemcsak Jézus volt Isten teremtménye, hanem Te, vagy akár Aleister Crowley is, az bizony hamis istenképekben hisz. Márpedig ha ez így van, akkor az egyetlen valóságos Isten értelemszerűen az összes létező szellemi hatás forrása kell, hogy legyen.

Ne feledd, hogy a középkori meggyőzés technikája ma már nincsen divatban (egyelőre...):

Klaus Matefi
2011. december 28. 20:50 | Sorszám: 24
Helyesbítés:

Az ősokot nem ismerjük.
Ezt az IGE úgy oldja meg, hogy az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) az ősoknak a transzmutációja, ami értelemszerűen az összes létező szellemi szellemi hatásnak a kútfője kell legyen.

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 28. 20:48 | Sorszám: 31
Helyesbítés:

Az ősokot nem ismerjük.
Ezt az IGE úgy oldja meg, hogy az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) az ősoknak a transzmutációja, ami értelemszerűen az összes létező szellemi hatásnak a kútfője kell legyen.

Téma: mamácska
Klaus Matefi
2011. december 28. 20:16 | Sorszám: 2388
Bibliai vallások és az asztrológia

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 28. 20:11 | Sorszám: 30
Az ősokot nem ismerjük.
Ezt az IGE úgy oldja meg, hogy az egyetlen és valóságos Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV-t) az ősoknak a transzmutációja, ami értelemszerűen az összes létező szellemi szellemi hatásnak a kútfője kell legyen.

Természetesen nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, hiszen ez a dualista szemléletet igazolná, ami helytelen.
Az IGE Istennek a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére buzdít, és a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítésére és ápolására.

Az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) értelemszerűen az összes létező szellemi hatásnak a forrása, a jóé, a gonoszé, és az összes átmeneti hatásé is. Ha ez nem így lenne, akkor milyen alapon illetné meg az "Isten" kitétel?

Ennek következtében születhetett meg a FVSzV jóvoltából a "bűntelen" Názáreti Jézus, és az az Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta.

Szerintem ezekkel a dolgokkal tisztában voltak a Pál-féle kereszténység megalkotói is, de ugye a világ népeinek szánt exotérikus tanok inkább egy irreális, "rózsaszínűre festett" istenképet igyekeztek elfogadtatni. Ezen a későbbiekben megalkotott Szentháromság tana sem változtatott, hiszen annak ellenére, hogy ezzel a teremtő negatív szellemi hatása (kereszt szellemi hatása) is meg lett említve, továbbra is titok volt Isten mibenléte a beavatatlanok előtt:

Idézet:
Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története (1983) ISBN 963 363 415 6
(I./115.old.) A disciplina arcani, a titoktartás fegyelme egyházfegyelmi előírás volt abból a célból, hogy megóvja a kereszténység szent titkait, tanításait és szertartásait a kigúnyolástól és megbecstelenítéstől. A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Az i.sz 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta Jézus a Szentháromság második személyeként, mint Isten van nyilvántartva, pedig egy anya szülte hús-vér halandó nem lehet Isten annak ellenére sem, ha "bűntelen" lelki adottságokkal jön a világra a FVSzV jóvoltából.

Az iszlám ilyen szempontból helyesen ítéli meg Jézus személyét, mivel érthető módon nem Istennek, hanem egy prófétának tartja Jézust, de viszont abban a tevedésben ringatja magát, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra visszatér Jézus, aki úgymond nem más, mint Imam Mahdi

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 28. 19:56 | Sorszám: 23
Szerintem ezekkel a dolgokkal tisztában voltak a Pál-féle kereszténység megalkotói is, de ugye a világ népeinek szánt exotérikus tanok inkább egy “rózsaszínűre festett” istenképet igyekeztek elfogadtatni. Ezen a későbbiekben megalkotott Szentháromság tana sem változtatott, hiszen annak ellenére, hogy ezzel a teremtő negatív szellemi hatása (kereszt szellemi hatása) is meg lett említve, továbbra is titok volt Isten mibenléte a beavatatlanok előtt:

Idézet:
Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története (1983) ISBN 963 363 415 6
(I./115.old.) A disciplina arcani, a titoktartás fegyelme egyházfegyelmi előírás volt abból a célból, hogy megóvja a kereszténység szent titkait, tanításait és szertartásait a kigúnyolástól és megbecstelenítéstől. A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Az i.sz 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta Jézus a Szentháromság második személyeként, mint Isten van nyilvántartva, pedig egy anya szülte hús-vér halandó nem lehet Isten annak ellenére sem, ha “bűntelen” lelki adottságokkal jön a világra a FVSzV jóvoltából.

Az iszlám ilyen szempontból helyesen ítéli meg Jézus személyét, mivel érthető módon nem Istennek, hanem egy prófétának tartja Jézust, de viszont abban a tevedésben ringatja az is magát, hogy a “végidőkre”, azaz napjainkra visszatér Jézus, aki úgymond nem más, mint Imam Mahdi

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 28. 17:31 | Sorszám: 538
Helyesbítés:

Ahhoz, hogy a keresztények a "végidőkig", azaz napjainkig "Jézus visszajövetelére várjanak" (Pál levele a zsidókhoz 9,28), ahhoz értelemszerűen fel kellett őt támasztani a halottaiból (papíron: Pál első levele a korinthusiakhoz 15,12-17), ami viszont a realitásnak ellene mond.

Klaus Matefi
2011. december 28. 17:24 | Sorszám: 537
Helyesbítés:

Visszatérve a topic témájához, "Jézus visszajövetele" csak a vallási mítoszok talaján valósulhatott meg, hiszen, a "feltámadása" is hasonló elképzeléseken nyugszik.
Mind a két ötletről attól a Páltól (korábban Saul) értesülhettünk írásban elsőként, aki soha nem találkozott Jézussal, viszont a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek a Szanhedrin megbízásából.
Ahhoz, hogy a keresztények a "végidőkig", azaz napjainkig "Jézus visszajövetelére várjanak" (Pál levele a zsidókhoz 9,28), ahhoz értelemszerűen fel kellett őt támasztani a halottaiból (papíron: Galatákhoz írt levél 1,6-9), ami viszont a realitásnak ellene mond.

A tényleges halálból még nem volt képes senki sem visszatérni, így arról beszámolni is képtelenség. A valódi halál beálltával megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.
A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

Aki kételkedett volna Pál ötetében, azt átkokkal igyekezett megfélemlíteni:

Idézet:
Pál levele a Galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

A másik két ábrahámita vallás megalkotói is azt állítják, hogy kizárólagosan csak a saját vallásuk vezethet az üdvösséghez...:

Idézet:
Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Korán
El-Bakara - 2,23 Ha kétségben vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a mi szolgánknak, hozzatok csak egy hozzá hasonló Szúrát és szólítsátok elő a tanúitokat, akik mások, mint Allah, ha igazat mondotok.
2,24 Ha pedig nem teszitek, és bizony nem fogjátok tenni, akkor óvakodjatok a tűztől, amelynek tüzelője az emberek és a kövek, és amely készen áll a túlvilágon a hitetlenek számára.
2,25 Add hírül azoknak, akik hisznek és igaz cselekedeteket cselekszenek, hogy a túlvilágon kertjeik lesznek, amelyek alatt patakok folynak. Valahányszor a kertek gyümölcseiből kapnak enni, azt mondják: „Ez ugyanaz, amit korábban kaptunk enni". És olyat kapnak, ami teljesen hasonló ahhoz, amit a földön kaptak. És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni.
2,26 Allah bizony nem szégyell példázatokkal élni, akár egy szúnyoggal is vagy valamivel, ami fölötte van. Azok, akik hisznek, tudják, hogy ez, az Uruktól való igazság. Azok azonban, akik hitetlenek, azt mondják: „Mit akart Allah ezzel mondani, mint példázattal?" Tévelygésbe visz vele sokakat, de sokakat az igaz útra vezérel vele. Ám csupán a gonoszokat viszi tévelygésbe vele.
2,27Azok, akik megszegik Allah szövetségét, miután megkötötték azt, elvágják azokat a kötelékeket, amelyek betartását Allah rendelte el, és romlást okoznak a földön, és ezek a vesztesek!

2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,111 Az írás birtokosai azt mondták: „Nem léphet be a Paradicsomba más, csak az, aki zsidó, vagy keresztény." Ezek az ő vágyálmaik. Mondd: „Adjátok elő a bizonyítékotokat, ha igazat mondtok!"
2,112 De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik, annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell őket félteni a Végső Napon és nem fognak szomorodni.
2,113 A zsidók azt mondták: „A keresztények nem támaszkodnak hitükben semmire." A keresztények meg azt mondták: „A zsidók nem támaszkodnak hitükben semmire." Pedig mindannyian olvassák az írást. Az ő szavaikhoz hasonlóan szólnak azok, akik tudatlanok. Allah a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek.
2,114 Ki lehet bűnösebb annál, aki megakadályozza azt, hogy Allah mecsetjeiben Allah nevét említsék, és aki abban buzgólkodik, hogy elpusztítsa azokat? Ők pedig csak félelemmel eltelve léphettek be azokba. Az evilágon szégyen az ő osztályrészük, a túlvilágon pedig óriási büntetés várja őket.

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,
2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

A Pálék által kitűzött "második eljövetelen" is átestünk már több, mint 12 éve, ami természetesen nem eredményezhette az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézus visszajövetelét, hanem az ószövetségi elképzelések messiásának, Immánuelnek a megszületését, amiről a Jelenések könyve is szól.

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 28. 11:21 | Sorszám: 20
Az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) értelemszerűen az összes létező szellemi hatásnak a forrása, a jóé, a gonoszé, és az összes átmeneti hatásé is. Ha ez nem így lenne, akkor milyen alapon illetné meg az "Isten" kitétel?
Ennek következtében születhetett meg a FVSzV jóvoltából a "bűntelen" Názáreti Jézus, és az az Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 28. 11:10 | Sorszám: 530
Mennyi mindenre fel lehetett és lehet szegény keresztre feszíttetett Jézus nevét és emlékét használni...

Téma: mamácska
Klaus Matefi
2011. december 28. 11:03 | Sorszám: 2372
Helyesbítés:

Nem véletlen az, hogy nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik Mezopotámiából, a mai Irak területéről, hanem az Ószövetség által átvett teremtés története (a babilóni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumér Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.

Klaus Matefi
2011. december 28. 11:00 | Sorszám: 2371
Idézet:
Annyiban egyetértek, hogy az elmúlt 2000 év a dualizmusról szólt, megfelelően az alábbi képnek.

Egy találóbb kép a dualizmussal kapcsolatosan:

Link
Kép

Aki meg akarja ennek a lényegét érteni, annak célszerű tanulmányoznia a Jézus születése és kereszthalála című tanulmányomat.

A Tórára visszaszatérve, szerintem az Ezsdrás vezetésével készült, a Babilónban elsajátított ismeretekre bazírozva. Nem véletlen az, hogy nemcsak a [url=http://klausmatefi.forumprofi.de/shem-ha-mephorash-f13/shem-ha-mephorash-t36.html "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka[/url] származik Mezopotámiából, a mai Irak területéről, hanem az Ószövetség által átvett teremtés története (a babilóni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumér Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a korábban az Ószövetség beavatottjainak ne lett volna birtokában ez a hermetikus ismeret.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 28. 09:03 | Sorszám: 527
A keresőknek Jézussal kapcsolatosan az alábbi témákat tudnám ajánlani:

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Jézus testi és lelki fogamzása

Sárkányvér és Krisztus vére

Jézus vagy Immánuel?

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 28. 08:57 | Sorszám: 18
Az ősokot nem ismerjük. Ezt az IGE úgy oldja meg, hogy az egyetlen és valóságos Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV-t) az ősoknak a transzmutációja, ami értelemszerűen az összes létező szellemi szellemi hatásnak a kútfője kell legyen.

Természetesen nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, hiszen ez a dualista szemléletet igazolná, ami helytelen.

Az IGE Istennek a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére buzdít, és a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítésére és ápolására.

Téma: mamácska
Klaus Matefi
2011. december 28. 08:51 | Sorszám: 2344
Szerintem, és több más kutató szerint is a Tórát nem Mózes (feltehetőleg nem is volt valóságos történelmi személy Ábrahámmal, stb. egyetemben) írta. Az én álláspontom ezzel kapcsolatosan az, hogy i.e. 445-ben Ezsdrásék által történt Tóra elkészítését és a népnek történt felolvasását megelőzően nem létezett monoteista JHVH kultusz, de nem is igazolja ezt tudtommal semmilyen írásos, vagy tárgyi emlék sem.

Az ősokot nem ismerjük. Ezt az IGE úgy oldja meg, hogy az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) az ősoknak a transzmutációja, ami értelemszerűen az összes létező szellemi szellemi hatásnak a kútfője kell legyen.

Természetesen nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, hiszen ez a dualista szemléletet igazolná, ami helytelen.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 27. 22:18 | Sorszám: 524
Én Máté evangéliumára hivatkoztam, de hogy valójában tényleg Egyiptomba menekültek-e, azt utólag képtelenség igazolni. Annyi biztos viszont, hogy a Máté illetve Lukács evangéliumában olvasható, Jézus születését követő események kizárják egymást...

A "napkeleti bölcsek" szerintem planéták voltak, a kozmikus misztérium főszereplői.

Klaus Matefi
2011. december 27. 17:36 | Sorszám: 517
Mennyivel "fogyaszthatóbb" pl. a JHVH?
Klaus Matefi
2011. december 27. 15:24 | Sorszám: 514

A középkor folyamán Jézus feltételezett keresztjének a szilánkjait relikvia gyanánt alkalmazták, amikről Erasmus irónikusan úgy nyilatkozott, hogy ezekből akár egy hajót lehetne építeni...

Klaus Matefi
2011. december 27. 15:12 | Sorszám: 512
Teljes mértékben egyetértek Veled!
A négy evangélista közül Lukács nem volt zsidó, viszont mégis ő utalt CSAK Jézus körülmetélésére és a 12 éves korában "történt" templomi fellépésére... Az előbbi már azért is joggal megkérdőjelezhető, mivel Máté szerint Józseféknek Egyiptomba kellett menekülniük Heródes elől Jézus születése után...

Téma: mamácska
Klaus Matefi
2011. december 27. 15:04 | Sorszám: 2332
Idézet:
NAGY TÉVEDÉS!
Isten MINDENT CSAK EGYFÉLEKÉPPEN GONDOL!

Ugyanannak az Istennek tulajdonított eltérő etikai sugallatok:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

Ezékiel próféta könyve
18,13 uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok?
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 27. 14:51 | Sorszám: 510
Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.
http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.

"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.

Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."
http://en.wikipedia.org/wiki/Yitzchak_Kaduri
According to a statement made close to his death[3], on 4 November 2003 Rabbi Kaduri met the individual destined to become the Messiah and discovered his name.

Az ószövetségi messiás személyének az eldöntésében, és a fellépésének az előkészítésében a Szanhedrin illetékes. Ebből a célból 2004 októberében újra megalakult a Szanhedrin, közel 1600 évi szünet után:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Rabbi Aryeh Kaplan:
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A zsidó nép mindig mélyen tisztelte azokat, akik szerepet vállaltak a világ vezetésében. Egy ilyen cádikot természetesen még inkább tisztelnének a zsidók. Még a vallásnak is tekintélyt szerezhet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és törvényhozó testületét. A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra létrehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elengedhetetlen feltétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hűséges város!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Messiást.
http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/70349
Published: 01/20/05, 9:19 AM / Last Update: 10/13/04, 5:23 PM
Sanhedrin Launched In Tiberias
A unique ceremony - probably only the second of its kind in the past 1,600 years - is taking place in Tiberias today: The launching of a Sanhedrin, the highest Jewish-legal tribunal in the Land of Israel.

The Sanhedrin, a religious assembly that convened in one of the Holy Temple chambers in Jerusalem, comprised 71 sages and existed during the Tannaitic period, from several decades before the Common Era until roughly 425 C.E. Details of today's ceremony are still sketchy, but the organizers' announced their intention to convene 71 rabbis who have received special rabbinic ordination as specified by Maimonides.

An attempt to reconvene the Sanhedrin was made several centuries ago in Tzfat. The body in fact ordained such greats as Rabbi Yosef Karo, the author of the classic Jewish Law code Shulhan Arukh. However, the opposition of other leading rabbis soon forced the end of the endeavor.

Izrael megalakulása is szorosan kapcsolódott Immánuel közelgő fellépéséhez, ami szerintem 2032. júniusában fog megtörténni.

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Klaus Matefi
2011. december 27. 14:35 | Sorszám: 509
Valóban, sok dologgal nincsen még tisztában az ember. Ilyen pl. az ősok is, amire szerintem nem is fogunk tudni választ adni, így pl. az IGE a saját istenképével kapcsolatosan ezt úgy oldja meg, hogy a FVSzV az ősok transzmutációja.

Én nem tagadom kedves Lehel az Istennek a tényét, se pedig a léleknek a létét. Viszont ha tüzetesebben megvizsgálod az egyes vallások tanításait, misztériumait, akkor szerintem Te is rá fogsz arra döbbenni, hogy azoknak a megalkotói valójában a "sötétben" botorkáltak, eltérő etikai magyarázatokat, illetve istenképeket alkotva a hívő tömegeik számára, ami sajnálatos módon megannyi szenvedésnek, üldöztetésnek, halálnak volt a forrássa az idők folyamán. Kifejezhettem volna úgy is magamat, hogy vak vezetett sok esetben világtalant...

A keresztre feszíttetett Jézusnak tulajdonított, az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó erkölcsi tanításai magasztosak, és feltétlenül követésre méltóak egy kivétellel (Lukács 14,26).

Klaus Matefi
2011. december 27. 14:16 | Sorszám: 506
Ha nem foglalkoztál a kérdéssel behatóbban, akkor ne is várjad azt, hogy meg fogsz tudni erről győződni.
Klaus Matefi
2011. december 27. 13:26 | Sorszám: 502
Ha tanulmányoztad volna az ajánlott linket, akkor nem ezt írnád kedves Mpd, hiszen számos egyéb ráutalást is felsorakoztattam még...

Különben a jövőre utaló ószövetségi idézeteket szerintem el lehet fogadni, ugyanis azoknak a megvalósítása a cél, azaz mivca jellegűek.

Klaus Matefi
2011. december 27. 12:37 | Sorszám: 499
Tanulmányozzad ehhez kérlek az Immánuel-hez tartozó linket.
Klaus Matefi
2011. december 27. 11:47 | Sorszám: 495
Visszatérve a topic témájához, "Jézus visszajövetele" csak a vallási mítoszok talaján valósulhatott meg, hiszen, a "feltámadása" is hasonló elképzeléseken nyugszik.

Mind a két ötletről attól a Páltól (korábban Saul) értesülhettünk írásban elsőként, aki soha nem találkozott Jézussal, viszont a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek a Szanhedrin megbízásából.

Ahhoz, hogy a keresztények a "végidőkig", azaz napjainkig "Jézus visszajövetelére várjanak", ahhoz értelemszerűen fel kellett őt támasztani a halottaiból (papíron), ami viszont a realitásnak ellene mond.

A tényleges halálból még nem volt képes senki sem visszatérni, így arról beszámolni is képtelenség. A valódi halál beálltával megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.
A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

Aki kételkedett volna Pál ötetében, azt átkokkal igyekezett megfélemlíteni:

Idézet:
Pál levele a
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

A másik két ábrahámita vallás megalkotói is azt állítják, hogy kizárólagosan csak a saját vallásuk vezethet az üdvösséghez...:

Idézet:
Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Korán
El-Bakara - 2,23 Ha kétségben vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a mi szolgánknak, hozzatok csak egy hozzá hasonló Szúrát és szólítsátok elő a tanúitokat, akik mások, mint Allah, ha igazat mondotok.
2,24 Ha pedig nem teszitek, és bizony nem fogjátok tenni, akkor óvakodjatok a tűztől, amelynek tüzelője az emberek és a kövek, és amely készen áll a túlvilágon a hitetlenek számára.
2,25 Add hírül azoknak, akik hisznek és igaz cselekedeteket cselekszenek, hogy a túlvilágon kertjeik lesznek, amelyek alatt patakok folynak. Valahányszor a kertek gyümölcseiből kapnak enni, azt mondják: „Ez ugyanaz, amit korábban kaptunk enni". És olyat kapnak, ami teljesen hasonló ahhoz, amit a földön kaptak. És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni.
2,26 Allah bizony nem szégyell példázatokkal élni, akár egy szúnyoggal is vagy valamivel, ami fölötte van. Azok, akik hisznek, tudják, hogy ez, az Uruktól való igazság. Azok azonban, akik hitetlenek, azt mondják: „Mit akart Allah ezzel mondani, mint példázattal?" Tévelygésbe visz vele sokakat, de sokakat az igaz útra vezérel vele. Ám csupán a gonoszokat viszi tévelygésbe vele.
2,27Azok, akik megszegik Allah szövetségét, miután megkötötték azt, elvágják azokat a kötelékeket, amelyek betartását Allah rendelte el, és romlást okoznak a földön, és ezek a vesztesek!

2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

2,111 Az írás birtokosai azt mondták: „Nem léphet be a Paradicsomba más, csak az, aki zsidó, vagy keresztény." Ezek az ő vágyálmaik. Mondd: „Adjátok elő a bizonyítékotokat, ha igazat mondtok!"
2,112 De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik, annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell őket félteni a Végső Napon és nem fognak szomorodni.
2,113 A zsidók azt mondták: „A keresztények nem támaszkodnak hitükben semmire." A keresztények meg azt mondták: „A zsidók nem támaszkodnak hitükben semmire." Pedig mindannyian olvassák az írást. Az ő szavaikhoz hasonlóan szólnak azok, akik tudatlanok. Allah a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek.
2,114 Ki lehet bűnösebb annál, aki megakadályozza azt, hogy Allah mecsetjeiben Allah nevét említsék, és aki abban buzgólkodik, hogy elpusztítsa azokat? Ők pedig csak félelemmel eltelve léphettek be azokba. Az evilágon szégyen az ő osztályrészük, a túlvilágon pedig óriási büntetés várja őket.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

A Pálék által kitűzött "második eljövetelen" is átestünk már több, mint 12 éve, ami természetesen nem eredményezhette az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézus visszajövetelét, hanem az ószövetségi elképzelések messiásának, Immánuelnek a megszületését, amiről a Jelenések könyve is szól.

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 27. 11:12 | Sorszám: 29
Idézet:
Keresztény vallásos mitoszok...NINCSENEK!

Természetesen vannak keresztény mítoszok is. Néhányat megemlítenék: Ábrahám, Mózes, stb., mint valóságos történelmi személyiség; Jézus csodái (holtak feltámasztása, kenyér- és halszaporítás, stb.); Jézus feltámadása és visszajövetele; Sátán, mint önálló entitás.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 26. 20:33 | Sorszám: 217
A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 26. 20:23 | Sorszám: 44
Bűnösebbé kellett váljon a világ?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 26. 20:12 | Sorszám: 216
Bűnösebbé kellett váljon a világ?

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 26. 10:26 | Sorszám: 483

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 26. 10:17 | Sorszám: 10
Valóban célszerű lenne megbarátkoznia az egyházi illetékeseknek is a Názáreti Jézus életének a valóságos kozmikus misztériumával, hiszen miért kellene éppen ezt elutasítaniuk, ami választ ad Jézus bűntelenségére, és keresztre feszítésének az indítékára (Pál levele a zsidókhoz 9,15-24)?

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Jézus testi és lelki fogamzása

Sárkányvér és Krisztus vére

Jézus vagy Immánuel?

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 26. 10:04 | Sorszám: 479
Ez így igaz! Jézus születése és keresztre feszítése egyaránt egy kozmikus misztérium volt.
Klaus Matefi
2011. december 26. 10:03 | Sorszám: 478
Idézet:
Jézus megszületése, egyáltalán a MEGTESTESÜLÉS CSODÁJA NEM(!) POLITIKAI ESEMÉNY ÉS NEM POLITIKAI KÉRDÉS!

Ez így igaz! [url= http://klausmatefi.forumprofi.de/vallas-ezoteria-forum-f11/jezus-szueletese-es-kereszthalala-t7.html]Jézus születése és keresztre feszítése[/url] egyaránt egy kozmikus misztérium volt.

Ehhez tartozó egyéb támák:

Betlehemi csillag

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Jézus testi és lelki fogamzása

Sárkányvér és Krisztus vére

Jézus vagy Immánuel?

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 25. 22:46 | Sorszám: 28
A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 25. 13:18 | Sorszám: 461
Idézet:
Nem kivánok önnek semmit.Le van sz..va!

Hittant tanít a gyermekeknek...

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 25. 13:14 | Sorszám: 8
Idézet:
Keresztkem írta:
Tulajdonképpen MAJDNEM JOGOSAN teszi ezt az ostorozást, a baj csak az, hogy amit ostoroz, AZ NINCS!
Szóval, EZ A LÉNYEG E TÁRGYBAN.

Lefordítva Keresztkem szavait, a pápai tévedhetetlenség ötlete, amit az I. Vatikáni Zsinaton, 1870-ben tettek közzé, alaptalan szerinte...

Ezzel szemben egy korábbi véleménye Keresztkemnek:

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000288
"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

keresztkem 2011. december 13. 12:31 | Sorszám: 65
Egyébiránt pedig mégegyszer:
1.)A RÓMAI PÁPA--HIT ÉS EKÖLCS DOLGAIBAN, EX CHATEDRA SZÓLVÁN--VALÓBAN--TÉVEDHETETLEN!
2.) A SZENTSZÉKI TANITÓHIVATAL--VALÓBAN--"NEM EMBERI INTÉZMÉNY".
keresztkem

Több mint 12 évvel „Jézus második eljövetele“ és a „holtak feltámadása“ után bizony aktuális lenne behatóbban megvizsgálni a felmerült kételyeket.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 24. 12:14 | Sorszám: 453
Attila, Álmos és a Turul

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. december 24. 10:08 | Sorszám: 331
újjászületésre
Klaus Matefi
2011. december 24. 10:06 | Sorszám: 330
Most karácsonykor, két nappan a napfordulót követően, amikortól végre újból hosszabbodnak a nappalok, és rövidebbek lesznek az éjszakák, a tavasznak, a természet éledésének a közeledtetét jelzve, érdemes feltétlenül nem csak az i.e. 08.02.10-én született Názáreti Jézusra gondolni, hanem arra is, az emberiség nagy családjának feltétlenül szüksége lenne egy olyan ujjászületésre, ami a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósítását eredményezhetné.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 24. 09:51 | Sorszám: 451
Keresztkémmel képtelenség vitatkozni, ugyanis vagy nem ért a témához, vagy nem akar nyilatkozni, viszont lelkesen, minden konstruktív tartalmat mellőzve locsog, illetve minősítget...
Klaus Matefi
2011. december 24. 09:47 | Sorszám: 450
“Jézus visszajöveteléneknem volt köze értelemszerűen az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézushoz.

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 23. 08:32 | Sorszám: 5
Lehet, hogy igaza lenne a katolikus gyökerekkel rendelkező okkultistának és kabbalistának?

Idézet:
Lévi Eliphas (Alphonse Louis Constant): A nagy misztérium
(79.old.) A katolikus hit a tömegek körében egy titkon keresztül kap bebocsátást, amit maga a pápa sem ismer!

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 23. 08:19 | Sorszám: 215
A pápai tévedhetetlenség…

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 23. 08:18 | Sorszám: 441
A pápai tévedhetetlenség…

Téma: A pápai tévedhetetlenség...
Klaus Matefi
2011. december 22. 12:07 | Sorszám: 4
Most lettem kész öt perce a tényleges tanulmánnyal, tehát esetleg javasolhatnám, egy újabb átolvasásra:

A pápai tévedhetetlenség...

A véleményén szerintem nem lehet csodálkozni kedves Keresztkem... , de esetleg ha kifejtené Ön, hogy mit takar a pápai tévedhetetlenség ötlete, akkor máris meg lehetne tárgyalni a kérdést konstruktív módon.

Klaus Matefi
2011. december 22. 09:14 | Sorszám: 2
Itt részletesebben és áttekinthetőbben:

A pápai tévedhetetlenség...

Klaus Matefi
2011. december 22. 08:56 | Sorszám: 1
Folytatás:

A lényeg ebből a számunkra a kiemelt rész, ami szerint a kozmikus Krisztus, azaz JHVH a ”hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak...” a Földre történt levetése által bír hatalommal, erővel, királysággal a Földön!

Mint tudjuk, Jézus országa úgymond nem e világi:

János evangéliuma
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való:

A Földön a Sátán, a gonosz, a kozmikus kereszt szelleme az úr az Újszövetség szerint:

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög (*Jézust), megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, felvitte: Késői kéziratok hozzáteszik: egy magas hegyre
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Jézus tehát a gonosz égisze alatt halt kínhalált:

Speyer Dóm, Németország (saját fotó)

Senj - Nehaj, Horvárország, 1491 (saját fotó)

Link

La Trinità di Masaccio (*1426-28)

Link

A földi hatalom jelképe a tiara, amit a fenti képzőművészeti alkotásokon, melyek Jézus kínhalálát ábrázolják, az "Atya" visel…

Ugyanez a tiara volt a pápaság számára a földi hatalom jelképe (a tiarán a Vicarius Filii Dei felirat olvasható, ami annyit jelent, hogy "Isten földi helytartója", azaz JHVH-kozmikus Krisztus földi helytartója), amiről a II. Vatikáni Zsinat idején, 1964. november 13-án, pénteken VI. Pál pápa lemondott, és egyelőre Washington DC-be (USA fővárosa) került a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikába (Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception):

Link
Kép

Link

Feltehetőleg ezzel lesz megkoronázva Immánuel, a bibliai vallások által várt messiás 2032. június 8-án, akinek értelemszerűen semmi köze nincsen a kínhalált halt Jézushoz.

Szerintem a pápai tévedhetetlenség ötlete kizárólagosan ezen alapszik, amit az I. Vatikáni Zsinaton jelentettek be 1870-ben, a II. Vatikáni Zsinaton pedig már le is mondtak a tiara használatáról…

Link

A Pál-féle kereszténység tehát a kínhalált halt Názáreti Jézus tanításainak, ílletve az ószövetségi messianisztikus elképzeléseknek az ötvözete, így válik a pápaság is a Szentháromság tanára támaszkodva tévedhetetlenné.

Klaus Matefi
2011. december 22. 08:55 | Sorszám: 0
Jézus születésének a misztériuma elválaszthatatlan a keresztre feszítésének a misztériumától, amire Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke is utalt:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el, de mellékelem a fotóját)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.—

Jézus a kereszten kifejezetten negatív szellemi hatás égisze alatt lehelte ki a lelkét, azaz a születésekor ható bűntelen pozitív szellemi hatás nem volt jelen:

Máté Evangéliuma 27,46
"Éli, éli, lamá sabaktáni!" Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

Jézus a Vizöntő jegyben született, de a Halak csillagképének az égisze alatt.

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása az aztrológia szabályzói szerint.)

Aki esetleg kételkedne az általam felfedezett keresztrefeszítési dátumban, az a következő animációs fotón a fenti konstelláció helyességéről meggyőződhet, de a részletes igazolást ITT lehet tanulmányozni:

Pál helytelenül fejezi ki magát a felfeszített Jézussal kapcsolatosan, ugyanis nem Jézus volt az átkozott, amiért "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették a peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14) a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14), tehát holdtölte alkalmával, hanem az a szellemi hatás volt negatív ("gonosz"), aminek az égisze alatt ezt megtették:

Pál levele a galatákhoz
3,13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: "Átkozott, aki fán függ"

Pál levele a zsidókhoz
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Pál arra is utalt, hogy az ő Istenének az ereje a keresztben rejlik:

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje
,

Ezt alátámasztja a Jelenések könyve is, amikor a Napbaöltözött Asszonyról, és Immánuel születéséről ír:

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány (*kozmikus kereszt), amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Folytatás következik!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 21. 17:41 | Sorszám: 1866
Mindenkinek kellemes napfordulót, és azoknak akik a hét végén ünneplik az i.e. 8.02.10-én született, illetve i.sz 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézus születésnapját, boldog ünnepeket kívánok.

Ha a kép titkát meg akarod ismerni, akkor kattints IDE.

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. december 21. 14:57 | Sorszám: 328
A titkot megismerheted, de úgy látszik, hogy a képet nem...
Klaus Matefi
2011. december 21. 14:53 | Sorszám: 327
[img]http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_30303232353161 63.jpg[/img]
Klaus Matefi
2011. december 21. 14:48 | Sorszám: 326
Mindenkinek kellemes napfordulót, és azoknak akik a hét végén ünneplik az i.e. 8.02.10-én született, illetve i.sz 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézus születésnapját, boldog ünnepeket kívánok.

[img]http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_30303232353161 63.jpg[/img]
Ha a titkát meg akarod ismerni, akkor kattints a képre.

Klaus Matefi
2011. december 21. 14:04 | Sorszám: 325
Nem erről van szó, kedves Gyöngy.

Nem feketére kell festeni a magasztos kezdeményezéseket, hanem konstruktív módon megvitatni, csiszolni, hiszen több szem többet lát.

Klaus Matefi
2011. december 21. 13:56 | Sorszám: 324
Idézet:
Ezzel szemben a társadalom lehetőségei ennél jóval szerényebb javadalmazást tesznek lehetővé számomra - most melyik az érdekesebb, hogy én ne sértsem a társadalom érdekeit, ezért beszabályoznak az én elgondolásomnak megfelelően, vagy hogy a társadalom lehetőségei sértsék az én szabályzóimat?

Ennek kell felderíteni az eredetét, és kiküszöbölni az akadályokat kedves Gyöngy. Ha Ön egy dolgozó, és valamilyen módon hasznot (lehet ez anyagi, szellemi, stb.) állít elő, akkor annak egy olyan hányadát kézhez kellene kapnia, amiből szépen, kényelmesen meg tud élni a családjával. Sajnos az egyre több, és folyamatosan emelkedő adók valójában a magánbankok zsebébe folynak, hiszen az eladósított országok még a kamatokat se képesek fizetni már újabb kölcsönök felvétele nélkül.

Klaus Matefi
2011. december 21. 13:37 | Sorszám: 321
Érthetetlen, hogy mit tart benne helytelennek?
Klaus Matefi
2011. december 21. 13:27 | Sorszám: 319
Az IGE elképzeléseinek nincsen köze a kommunizmushoz, kedves Gyöngy. Az még nem kommunizmus, hogy helytelenítjük mások verejtékes munkája árán történő meggazdagodást, a magánkézben lévő nagyvállalatokat, bankokat, és az általuk kamatra kibocsátott fedezet nélküli pénzeket.

Az emberiség nagy családjának egy olyan globális fizetőeszközre van szüksége, amely nem a nyerészkedés alapja, hanem inflációmentes fizetőeszköz.

Klaus Matefi
2011. december 21. 13:22 | Sorszám: 318
Erre az alábbiakat tudom megemlíteni:

Az eladósodott országok többsége a kamatos kamatokat se képes már fizetni az eddig felvetetett adósságaik után, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodnak, ami az adófizető polgárokat és az eljövendő generációkat hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Megengedett-e vajon a tervezőnek és a kivitelezőnek úgy lakóépületet tervezni, illetve felépíteni, hogy az rövid időn belül lakhatatlanná, életveszélyessé váljon?

Ki felelős a károkért?

A tervező és a kivetelező, vagy a lakástulajdonosok (akik jóhiszeműen megvették a verejtékes munkájuk árán a lakásokat annak reményében, hogy azok az előírások szerint készültek)?

Nevezhető-e ez vajon másnak, mint hűtlen kezelésnek, felelőtlen gazdálkodásnak az adófizetők pénzével, leginkább az eljövendő generációk rovására, kárára?

Klasszikus példa egy ország eladósítására az USA esete:

Link

Klaus Matefi
2011. december 21. 13:20 | Sorszám: 317
Az embernek meg kell maradnia embernek, de megfelelő helyes szabályzók szerint kellene élnie, ami szerintem nem lehetetlen, hiszen pl. KRESZ tanfolyamon felkészítettek is a túlnyomó többségben betartják az ő érdeküket IS képviselő közlekedési szabályzókat.
Klaus Matefi
2011. december 21. 12:15 | Sorszám: 308
Idézet:
Túl kicsi vagyok én ahhoz, hogy az emberiségnek akarjak utat szabni.

Helyesli pl. a kommunista diktatúrát, vagy pl. az eladósított országok kilátástalan jövőjét?

Klaus Matefi
2011. december 21. 12:11 | Sorszám: 307
Ezek szerint nem értette meg a válaszomat az Ön által feltett kérdésre.
Klaus Matefi
2011. december 21. 12:10 | Sorszám: 306
Idézet:
Túl kicsi vagyok én ahhoz, hogy az emberiségnek akarjak utat szabni.

Ez nem így van kedves Gyöngy, hiszen sok kicsi, sokra megy...
Nem erről szól a demokrácia (δημοκρατία; nép uralma) is?

Vannak egyéni érdekek, csoport érdekek, nemzeti érdekek és az emberiség nagy családjának a jól felfogott kollektív érdekei. Azt hiszem, hogy az utóbbi a legfontosabb.

Klaus Matefi
2011. december 21. 12:01 | Sorszám: 303
Ön milyen utat tart helyesnek az emberiség nagy családja számára, kedves Gyöngy?
Klaus Matefi
2011. december 21. 12:00 | Sorszám: 302
Van döntési joguk a demokratikus parlamentekben a kisebbségeknek, kedves Gyöngy?

Tiltva van a számukra a szólásszabadság?

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:57 | Sorszám: 301
A kérdés az általad feltett kérdés logikus következménye, kedves Mpd.

Esetleg azt is kérdezhettem, hogy szíved szerint milyen utat javasolnál a jövőre nézve az emberiség nagy családjának, ha már az IGE elképzelésit megvalósíthatatlannak tartod?

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:52 | Sorszám: 298
Ami a túlnyomó többségnek jó, az kell legyen a döntő, kedves Gyöngy. Biztosan hallott már a KÖZJÓ fogalmáról, ami akár az US alkotmányában is szerepel.

Ha pl. a többség nem szereti a verekedést, garázdaságot, akkor azt szabályzókkal igyekeznek megelőzni. Tehát itt olyan dolgokról van szó, amelyek kifejezetten mások kárára lehetnének.

Az ember abban hisz amiben akar, úgy él, ahogyan akar (persze emberhez méltóan), ezt nem akadályozhatja soha senki, feltéve ha hite, vagy a tevékenysége nem mások kárára, hátrányára bazíroz.

A felvilágosításnak hatalmas szerepe van, ez köztudott. AZ IGE egy emberközpontú egyháznak a tervezete, nem pedig inquisitió.

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:40 | Sorszám: 295
A nem oda vezető út az milyen?
Hova vezet?
Klaus Matefi
2011. december 21. 11:38 | Sorszám: 293
Demokrácia van kedves Gyöngy. A többség szavazata a döntő a parlamentekben is, vagy nem?

Ez nem azt jelenti, hogy a többségi szavazat terrorizálná a kisebbséget, de a szabályzókat a többségnek kell megalkotnia. Vagy?

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:31 | Sorszám: 291
Idézet:
Nagyon sokan megvalósították Krisztus követését..

Ha tisztában lennél a Krisztus (nem Jézus) fogalom mibenlétével, jelentésével, akkor azt is tudnád, hogy abba sok minden belefér.

A Jézusnak tulajdonítható emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó magyarázatok egy kivétellel (Lukács 14,26) magasztosak, és feltétlenül követésre méltóak.

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:22 | Sorszám: 287
Azért a többségnek csak jobb szerintem a szeretet, a megbecsülés, a megértés, a támogatottság érzete, és feltételezem, hogy nem háborúkra, elnyomásra, rabszolgaságra, erkölcsi lezüllesztésre, stb.-re áhítoznak.
Klaus Matefi
2011. december 21. 11:17 | Sorszám: 283
Meglepő ez a nagy ellenállás egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő elképzelésével és reményével kapcsolatban...

Tudják vajon, hogy mit cselekszenek? Mondaná Jézus...

Klaus Matefi
2011. december 21. 11:12 | Sorszám: 281
Az én hitem egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett rendíthetetlen hit, ami az élettapasztalataim alapján kitartó felvilágosítás és TÁMOGATOTTSÁG által megvalósítható. Az utóbbi nélkül BIZTOSAN NEM... Fura lenne, ha nem ezekre a célokra vágyna a túlnyomó többség is. Ha pedig tévednék, akkor ÖN szerint milyen kilátásai vannak az emberiség nagy családjának a jövőre nézve?
Klaus Matefi
2011. december 21. 11:01 | Sorszám: 277
Idézet:
De, ha most egyesével belekötsz ezekbe, máglyára küldetlek mint eretneket
Klaus Matefi
2011. december 21. 11:00 | Sorszám: 276
Idézet:
Csakhogy semmi alapja nincs, mert hetedfélmilliárd embernek hetedfélmilliárdféle érdeke van.

Kinek nem érdeke a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő? Ez a "hetedfélmilliárdféle" érdek egyike lenne csak szerinted?

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:57 | Sorszám: 274
Idézet:
Már hogy igyekeznének? Dehogy is! Mindössze azt szeretnék, amit Ön is: a maguk módján, a maguk elképzelései szerint elérni.

Ön szerint akkor pl. a vallások arra törekednek, amit én is hirdetek az emberiség jövőjével kapcsolatosan?

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:51 | Sorszám: 271
Helyesbítés:

alkalmaznának

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:50 | Sorszám: 270
Nem értetted meg a magyarázatomat. Ha egy város közlekedésében össze-vissza alkalmazznának ellentétes értelmű szabályokat, akkor szerinted az hova vezetne? A biztonságos és zavarmentes közlekedéshez?
Klaus Matefi
2011. december 21. 10:47 | Sorszám: 269
1955-ben születtem kedves Gyöngy. Köszönöm a bókját, hiszen ezek szerint a szellemi frissességemet méltatja.

Idézet:
"Az örök élet, a holtak feltámadása, stb, sajnos az irreális kategória csoportjába tartoznak."

Nem kevésbé, mint az erős ENSZ, meg a józan belátással rendelkező túlnyomó többség .

Ezt mire alapozza?

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:34 | Sorszám: 267
Idézet:
Egyáltalán nem a vallási sokszínűséggel, hanem sokkal inkább az egyes vallásokon belül megjelenő idiotizmussal és türelmetlenséggel van baj.

Szerinted békés és biztonságos közlekedés valósulhat meg ellentétes értelmű közlekedési szabályok alkalmazásával?
Kíváncsi lennék, hogy hogyan...

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:31 | Sorszám: 265
Idézet:
Ez egy helytelen következtetés, én egyet értek velük. Az egyetértésem azonban nem jelenti azt, hogy bízom abban, hogy az Ember ezt önmagában (itt akár túlnyomókat is érthetünk ), képes megvalósítani.

Ön kereszténynek vallja magát és hisz a Bibliában, és a Bibliának.
Ön szerint az abban leírt célokat ki valósítja meg?
JHVH?
Vagy kicsoda?

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:27 | Sorszám: 264
A fogorvosnak lesz mindig munkája, hiszen azért van, hogy helyre hozza az elromlott fogakat, melyek minden időben voltak és lesznek is. Egy orvos a gyógyításra esküszik fel, kedves Mpd, nem pedig a nyereségre... Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki be is tartja azt sajnos.
Klaus Matefi
2011. december 21. 10:22 | Sorszám: 262
Idézet:
Na olyan nincs. A muzulmán a keresztények vérét kívánja, egyvalamiben értenek egyet: mindketten kívánják az ateisták vérét.

Tehát szerinted sem helyes a vallási sokszínűség.
Eleve hogy lehetne helyes, amikor egyes sugallatok arra tanítanak, meg kell ölni, vagy le kell igázni másokat, ezzel szemben más tanítások éppen az ellenkezőjére...

Természetesen létezik a túlnyomó többség álltal áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit, csak ezt egyes vallások, politikai irányzatok igyekeznek ignorálni.

Klaus Matefi
2011. december 21. 10:13 | Sorszám: 258
Idézet:
El vagyok képedve, Klaus Mester! Ön, aki a hit, mint olyan ellen hadakozik,

Mindig azt hangoztattam, hogy az embernek szüksége van hitre, de célszerű olyan dolgokban hinnie, melyek nem megvalósíthatatlanok. Az örök élet, a holtak feltámadása, stb, sajnos az irreális kategória csoportjába tartoznak.

Idézet:
Ez a "túlnyomó többség" nagyon rosszul hangzik ám. Mert pl. az atomfegyverrel rendelkező országokban kik a "túlnyomó többség".

Ön nagyon jól tudja, hogy egy erős ENSZ, aminek a döntéshozó testülete a Közgyűlés kellene legyen, megoldhatná ezeket a problémákat. Más kérdés, hogy egyesek nem vágyakoznak erre valamilyen oknál fogva... És Ön szeretné, hogy megvalósuljanak az általam írottak?

Klaus Matefi
2011. december 21. 09:24 | Sorszám: 250
Helyesbítés:

Ha Ön ezeket megvalósíthatatlan eszméknek tartja, az azt is jelzi, hogy nem ért velük egyet, de kérdezem én, hogy akkor miért tartja magát kereszténynek?

Klaus Matefi
2011. december 21. 09:20 | Sorszám: 249
Az IGE nem egy istenhívő egyháznak a tervezete, mint ahogy azt ÖN is nagyon jól tudja, hanem egy emberközpontú egyháznak a tervezete. Ebből adódóan nem az egyetlen valóságos Istenbe, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóba (FVSzV-ba; ami az összes létező szellemi hatásnak a forrása, tehát a jóe és a gonoszé is) vetett hitet szándékozunk elmélyíteni és ápolni, hanem a túlnyomó többség álltal áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet. Ettől függetlenül kiemelt célunk Isten minél alaposabb megismerése és megismertetése, hiszen ez az emberiség jól felfogott érdeke.

Ha Ön ezeket megvalósíthatatlan eszméknek tartja, azt azt is jelzi, hogy nem ért velük egyet, de kérdezem én, hogy akkor miért tartja magát kereszténynek? A Pál-féle kereszténység céljai megvalósíthatók és reálisak, az IGE-nak pedig nem?... Ugggyannnmárrr, kedves Gyöngy...

Klaus Matefi
2011. december 21. 08:28 | Sorszám: 247
Idézet:
...akkor az nem csak a jugoszláv, iraki, líbiai, stb. országok polgárait kellene érintse, hanem értelemszerűen az összes ENSZ tagállamának a polgárait egyaránt...

Milyen alapon van joga bármelyik országnak tömegpusztító fegyvereket előállítani, alkalmazni, tárolni?

Az ENSZ Közgyűlésének a hozzájárulásával teszik?

Ha van joga, akkor miért nem joga ez minden országnak?

Kettős mércét alkalmazni ezekben a kérdésekben helytelen, elfogult, részrehajló, rejtett céloktól nem mentes.

Az IGE maximálisan helyteleníti a polgári lakosság tömegeinek a legyilkolására alkalmas tömegpusztító fegyverek előállítását, bevetését, birtoklását. Mind a három kitételt emberiségellenes bűnnek tartja, mivel ezek az eszközök tömegek esetleges kiirtása céljából lesznek előállítva, tárolva. Ezek az embereiségellenes fegyverek nem védelmi célokat szolgálnak a kifejtett hatásaikból adódóan...

Az IGE javasolja, hogy az ENSZ vezesse be az "Eljövendő generációkkal szemben elkövetett bűntett" fogalmát is. Ide kellene tartozzanak pl. az alábbiak:

- Nukleáris fegyver előállítása, birtoklása, alkalmazása
- Uránlövedékek előállítása, birtoklása, alkalmazása
- Gondatlanságból okozott atomkatasztrófák
- Olyan géntechnológia alkalmazása, ami károkat okozhat az eljövendő generációk számára
- Nemzetgazdaságok eladósítása felelőtlen gazdaságpolitika, vagy egyéb okok következményeként, melyek lehetetlen helyzetbe hozzák az eljövendő generációkat

Az utóbbi talán a legveszélyesebb az emberiség nagy családja számára, hiszen ez embermilliárdok verejtékes munkájának a gyümölcsét, egzisztenciális biztonságát veszélyezteti.

Klaus Matefi
2011. december 20. 22:59 | Sorszám: 246
Az IGE helyteleníti a vallási sokszínűséget, hiszen ez megannyi szenvedésnek, üldöztetésnek és halálnak volt az okozója. Gondoljunk pl. Szt. Bernát buzdító szavaira:

Idézet:
http://lovagrend.uw.hu/konyvtar/sztbernat.html
SZENT BERNÁT
AZ ÚJ LOVAGSÁG DICSÉRETÉRE
Első fejezet
Buzdító szó a templárius lovagokhoz

Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit.

Harmadik fejezet
Az új lovagságról
Ám Krisztus lovagjai nyugodtan vívhatják Uruk csatáit - nem félve bűntől, ha leszúrják az ellenséget, és haláluk sem jelent számukra veszélyt; hiszen halált szenvedni vagy Krisztusért halni nem bűn, hanem igen nagy dicsőség.

Ha megöl egy bűnöst, akkor nem embergyilkos, hanem hogy úgy mondjam a bűn gyilkosa. Nyilvánvaló, hogy ő a bűnösökre sújtó Krisztus "ostora", és helyénvaló, hogy a keresztények védelmezőjének tekintsük. Ha esetleg maga is elesik, tudjuk, hogy nem romlásba dőlt, hanem révbe ért.

Ha halált oszt, az Krisztus nyeresége, ha halált szenved, az saját nyeresége. A keresztény megdicsőül a pogány halálával, mert Krisztus dicsőül meg; a keresztény halála pedig alkalmat nyújt a Királynak, hogy a lovag megjutalmazásával megmutassa kegyességét.

Nem azt mondom, hogy akkor is meg kell ölni a pogányokat, amikor van más módja, hogy megakadályozzuk, hogy a hívőket zaklassák és megöljék, csak azt, hogy jobbnak tűnik megölni őket, minthogy a bűnösök pálcája függjön az igazak feje felett, és az igazakat rossz útra térítse.

Mi köze volt ennek vajon az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus tanításaihoz?
Jézus elvileg (sajnos saját kezűleg nem írta le azokat, így csak közvetve jutottak el hozzánk) az alábbira tanította az embereket:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Vajon az eltérő vallásetikai sugallatok milyen szerepet játszanak az ember személyiségének a kialakításában?
Ez az eltérő etikai neveltetés egyik formája, ami a vallási sokszínűség logikus következménye.
Helyes lehet-e ez vajon az emberiség nagy családjának a szemszögéből nézve?
Az embert nem az általa vallott istenkép minősíti, hanem a személyisége, az emberekhez való hozzáállása és az erkölcsi milyensége.
Lehet például egy ateista ember emelkedett és nemes személyiségű?
Legalább annyira, mint egy hamis istenképben hívő, sőt ha a pozitív erkölcsisége felülmúlja a hívőjét, akkor lényegesen emelkedettebb és nemesebb is. A bigott álszenteskedés, a képmutatás, az önámítás, a mások megvezetése nem nevezhető egyáltalán pozitív etikai tulajdonságnak...
Egy globális, mindenkire egyaránt érvényes jogi és vallásetikai kódex nélkül nem valósulhat meg az áhított közös jövő, hiszen történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy pl. a vallási sokszínűség mennyi ellentétnek, szenvedésnek, halálnak volt a kútfője. Ugyanez a helyzet a nacionalizmussal is.
Az embereknek a józan észre kell hallgatniuk a saját és az eljövendő generációk jól felfogott érdekében, nem pedig nemzeti, vallási, politikai ellentéteket szító elképzelésekre, törekvésekre.
CSAK kéz a kézben, közös igyekezettel valósítható meg a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.
Az emberiség nagy családjának nem a megosztottság, széthúzás, gyűlölködés, háborúskodás, egymás kárára irányuló igyekezet a jól felfogott érdeke, hanem az ellenkezője.
A vallási sokszínűség, aminek a logikus következményei az eltérő etikai kívánalmak, párhuzamba hozható a nacionalizmussal, ami a népek egymás közötti megértését, megbékélését ásta alá a történelem folyamán:

Idézet:
Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!
Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Sok esetben kifejezetten ellentétes etikai előírásokat követeltek meg a hívő tömegeiktől, és mindezt ugyanannak az Istennek a nevében...:

Idézet:
Mózes II.
20,13 Ne ölj! (Ugyanez: Mózes V. 5,17)
20,15 Ne lopj! (Ugyanez: Mózes V. 5,19)

Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!
7,21 Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten!
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.
7,24 Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket.

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

Vagy :

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.

Ezékiel
18,13 uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Vagy:

Mózes V.
8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.
15,5 De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.

Példabeszédek
11,28 Elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb.

Lukács evangéliuma
6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."
6,24 "De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

Márk evangéliuma
10,24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."

Vagy:

Mózes II.
20,12 Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!

Lukács evangéliuma
14,26 "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

A balesetmentes, biztonságos közlekedésnek is az az elengedhetetlen kritériuma, hogy mindenki azonos közlekedési szabályok szerint vegyen benne részt, és azokat be is tartsa...
Napokban került a kezembe egy felháborító cikk:

Idézet:
Dunántúli Napló
2003.07.02.
Amerikai büntetés
Csaknem negyven ország eshet el a washingtoni katonai segélyektől azért, mert nem kötelezte el magát kétoldalú egyezményben, hogy nem ad ki amerikai állampolgárt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Az amerikai kongresszus a katonai segélyek megvonásának terhe mellett az ilyen egyezmények megkötésének a határidejét július elsejében rögzítette. MIT

Nem a katonai segélyek megvonása miatt felháborító, hiszen éppen ideje lenne ezeket már végérvényesen felszámolni, hanem a tartalom miatt. Ha az ENSZ úgy dönt, hogy felállít egy Nemzetközi Büntetőbíróságot, akkor az nem csak a jugoszláv, iraki, líbiai, stb. országok polgárait kellene érintse, hanem értelemszerűen az összes ENSZ tagállamának a polgárait egyaránt... Egyik elkövethet büntetlenül bűntetteket, a másik pedig nem?…

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 20. 14:12 | Sorszám: 213
Kim Jong Il, akit Istenként tiszteltek...

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 20. 10:46 | Sorszám: 386
Egy rövid időre fel kell hagyjak a misszionáriusi tevékenységemmel ezen a fórumon, egyéb elfoglaltság miatt.

Mindenkinek előre is kellemes napfordulót kívánok, és akik az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézus születésnapját a hét végén ünneplik, azoknak pedig boldog ünnepeket!

Klaus Matefi
2011. december 20. 10:29 | Sorszám: 385
Nem a vers volt a lényeg kedves Gyöngy, hanem az eddigi inkorrekt reakciói a bejegyzéseimre. Így nem sok esélye van vallási tanokat védelmeznie szerintem senkinek...
Klaus Matefi
2011. december 20. 09:47 | Sorszám: 381
Esetleg egy újszövetségi idézetet is mellékelhetne hozzá...
Klaus Matefi
2011. december 20. 09:39 | Sorszám: 379
Helyesbítés:

Öntől (sajnos mivel a gépem nem tud hosszú ö és ü betűt produkálni, így néha lemarad a bemásolás)

Klaus Matefi
2011. december 20. 09:36 | Sorszám: 378
Ne kívánja kedves Kereszkém, hogy csokorba szedjem az eddigi szemtelen bejegyzéseit. Hittant tanít, és ennyire tud ködösíteni?

Többször megkértem, hogy a bejegyzéseimre vagy konstruktív módon reagáljon, vagy inkább sehogy. Az első az elmaradt...

Hozzá kell tegyem, hogy nem szívtam mellre az említett izzadmányait, de elvártam volna Öntöl, hogy teológiát végzett létére többet tudjon felmutatni vallási kérdésekben.

Klaus Matefi
2011. december 20. 09:18 | Sorszám: 376
Ön az elméleteimet eddig konstruktív megvitatás helyett értelmetlen és alaptalan baromságnak nevezte kedves Keresztkem, engemet pedig elmebetegnek. Feledékeny nagyon, pedig még csak 65 éves...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 20. 09:08 | Sorszám: 1865
Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000288
"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már…
Klaus Matefi 2011. december 20. 08:32 | Sorszám: 372
Előzmény: Gyöngy 2011. december 20. 07:58 | Sorszám: 368
A hitem csak azután rendült meg a Katolikus Egyházban, miután rájöttem a bibliai vallások misztériumainak kozmikus hátterére, nevezetesen, hogy az "Atya szeretete" úgymond a kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus keresztből áradna...:

Speyer Dóm, Németország (saját fotó)

Gondolom, hogy a néhai Bulányi Atyának is ilyen dolgokkal kapcsolatosan lehetett problémája, amikor pl. megkérdőjelezte azt, hogy az Ó- és Újszövetség Istene ugyanazon Isten lenne:
Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje

Nekem erre már sikerült megtalálnom a helyes választ és kijelenthetem, hogy tényleg csak egyetlen valóságos Isten létezik, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV), ami értelemszerűen minden szellemi hatásnak a forrása, tehát nemcsak a jóé, de a gonoszé is. Az IGE emiatt nem tartja az Isten imádatát helyes hozzáállásnak. Ezt az Istent megismerni és megismertetni kell, nem pedig vakon imádni.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 20. 08:40 | Sorszám: 374
Akkor viszont csak szándékosan zavarni igyekezett eddig a tevékenységemet abból a célból, hogy a keresők előtt megpróbáljon nevetségessé tenni, kedves Keresztkem...

Miért jó ez Önnek?

Klaus Matefi
2011. december 20. 08:37 | Sorszám: 373
Ezzel kapcsolatosan eltérőek általában az elképzelések, de igazolni szerintem senki nem fogja tudni a sajátját.

Az viszont tény, hogy a lélek halhatatlanságát semmi nem tudja alátámasztani, illetve bizonyítani.

Klaus Matefi
2011. december 20. 08:32 | Sorszám: 372
A kutatásaim megkezdését kedves Gyöngy, Teres Ágoston "Biblia és asztronómia" című igen figyelemre méltó könyvének az elolvasása váltotta ki és motiválta mindvégig. Erről olvashat a weblapom bevezető rovatában is.
A későbbiekben személyesen is leveleztem vele egy tanulmányommal kapcsolatosan.
Mindig is vonzódtam a rejtett dolgok (misztériumok) mibenlétének a megismerése után. A hitem csak azután rendült meg a Katolikus Egyházban, miután rájöttem a bibliai vallások misztériumainak kozmikus hátterére, nevezetesen, hogy az "Atya szeretete" úgymond a kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus keresztből áradna...:

Speyer Dóm, Németország (saját fotó)

Megfeledkezett viszont reagálni kedves Gyöngy a 366. bejegyzésemben írottakra...

Klaus Matefi
2011. december 20. 08:06 | Sorszám: 369
Természetesen JOGA VAN kedves Keresztkem abban hinnie, amit jónak lát. Kétségbe vontam ezt valaha is?

Ön akar engemet a saját topicjaimban arról meggyőzni, hogy az elméleteim helytelenek. Ehhez viszont ellenbizonyításra lenne szüksége a durva minősítgetései helyett, de arra eddig képtelen volt teológiát tanult létére...

Én igyekszem igazolni az állításaimat, így elvárhatom azt, hogy amennyiben kritizálni akar valaki, az támassza is alá a véleményét...

Klaus Matefi
2011. december 20. 07:51 | Sorszám: 366
Mindig indokolni, kedves Gyöngy. A kritika addig alaptalan, amíg az nincsen alátámasztva.

Képzelje csak el, ha én is azt tenném mint pl. Keresztkém, hogy minden alap és bizonyítás nélkül kritizálnám az istenhívő vallásokat...

Klaus Matefi
2011. december 20. 07:31 | Sorszám: 364
Idézet:
(Mint mondtam már, az emberi élet - a lélek működési lehetősége - nem lehet egyszeri, mert nagy pazarlás lenne.)

A FVSzV nincsen szűkében kedves Gyöngy az eltérő szellemi hatásainak, így minden újszülött számára másféle lelki adottságot tud biztosítani. Komolytalan elképzelésnek tartom a lélek halhatatlanságának még az ötletét is, hiszen ami egyszer létrejön az el is pusztul, illetve átalakul a természet törvényeinek az értelmében. Az emberi lélek (leképezett "kozmikus program") a test halálát követően képtelen lenne visszaalakulni isteni szellemi hatássá, de eleve alkalmatlan lenne egy újszülött számára a lélek leképezésére, hiszen a már korábban meglévő lélek az nem azonos a lelket leképezni tudó folyamatosan változó szellemi hatással, hanem annak úgymond a "tükörképe". Egy mágnesszallagra rögzített élő zenét a szallagról képtelenség újra élő zenévé visszaalakítani.

Azt is megértem, hogy az istenhívő vallások védelmezői miért nem engedhetnek ezekben a dolgokban, hiszen ha egy kicsit is megtennék, saját hitük alaptalanságát igazolnák ez által...

Az IGE nem helyesli a be nem váltható hiú remények sugallását.

Klaus Matefi
2011. december 19. 20:05 | Sorszám: 362
Mivel nem ismerjük az ősokot, így az IGE ezt kiküszöbölve a saját istenképének az Istenét (Folyamatosan Változó Szellemi Valót) az általa ismeretlen ősok transzmutációjaként tartja nyilván, ami értelemszerűen minden létező szellemi hatásnak a kútfője, és mindent áthat. Mivel szerintünk a Földön mindent ez a FVSzV teremtett (most persze nem az atomrakétára, vagy a computerre gondolok… , így nemcsak a jót tulajdonítjuk neki, hanem a rosszat is, hiszen mindennek megvan a maga ellentéte a természetben, ezért fura lenne idealizált, irrealista Jóistenné redukálnuk a FVSzV-t, amikor nem az, és mellé egy dualizmust jelentő Sátánt kreálnunk.

A FVSzV a Földünkön egy étkezési láncolatot alkotott, aminek a keretén belül a teremtmények a túlélésük érdekében egymást kénytelenek felfalni. Nem olyan régen még az ember is ki volt ennek téve, ma viszont már az ember veszélyezteti a természetet. A teremtés tervszerű, logikus, csodálatos, de egyben kegyetlen is. Ez a teremtő és folyamatosan változó szellemi hatás nem lehet személy, mint ahogy azt az egyes istenhívő vallások beállítják, hanem szerintünk az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége (nem szabad elfelejteni, hogy az ősok ismeretlen, tehát azt megnevezni enyhén szólva alaptalan hozzáállás lenne), ami egy kifejezetten komplex hatás. Ez az istenfogalom szerintem kielégíti a tudományos definíció kritériumát is, ellentétben az eddig ismert istenhivő vallások istenfogalmaival.

A változó isteni szellemi hatások leginkább az eltérő lelki adottságokban mérhetőek le, amelyek születési adottságok, és értelemszerűen a FVSzV akkori minőségi állapotának a függvényei. Erre nagyon szemléletesen rámutat tulajdonképpen az ősi asztrológiára bazírozó bibliai vallások misztériuma is, hiszen ez Jézus születését a Shem ha-Mephoras-nak egy olyan kozmikus forrásához utalta, ami az asztrológia szerint pozitív szellemi hatású, a keresztre feszítését pedig egy olyanhoz, ami negatív, ezzel is burkoltan igazolva azt, hogy Isten valójában az összes létező szellemi hatásnak a forrása. Ez az Isten folyamatosan kapcsolatban van minden teremtményével. A különböző isteni szellemi hatásokat a születési adottság függvényében érzékeli az ember az élete folyamán, de a gyermek- és öregkorban, illetve legyengült fizikai és pszichikai állapotban ez leginkább észlelhető.

Az IGE szerint az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, a születés pillanatában, a FVSzV által leképezett lélek ("kozmikus program") a test halálakor megszűnik, mint ahogy pl. egy mágnesszallagra felvett élő zene másolata is, ha azt megsemmisítik. Semmi nem igazolja az ellenkezőjét.

Ha Isten személy lenne, és olyan Isten, mint ahogy azt a bibliai vallások elképzelik, akkor nem a teremtményeivel valósíttatná meg a saját akaratát (helyesebben a vallási elképzeléseket), hanem saját maga… Ha pedig valaki ellene szegülne, akkor annak nyugodtan kiolthatná az életét. Mint tudjuk szó sincsen erről… Gonosztevők ugyanúgy megöregedhetnek akár gazdagon, jómódban, kényelemben, mint az, aki igyekezett minél több jócselekedetre.

Az Ószövétségben több helyen található, mások kiirtására irányuló "isteni felszólításnak" se lenne értelme, ha JHVH mindenható lenne, hiszen megtehetné azt abban az esetben saját maga is…

Klaus Matefi
2011. december 19. 17:05 | Sorszám: 360
Lefordítva Ön szerint a Krisztus fogalom a Shem ha-Mephoras-ra ("Isten 72 szellemére"), "Isten kimondhatatlan nevére" utal. Ebben egyet tudok érteni Önnel, kedves Gyöngy.

Ön szerint ez az Isten csak a pozitív szellemi hatásoknak a forrása?

Klaus Matefi
2011. december 19. 17:00 | Sorszám: 358
Van kedve kedves Gyöngy a 351-ben feltett kérdésemre válaszolni?
Klaus Matefi
2011. december 19. 16:57 | Sorszám: 356
Esetleg beiktathatna az előadásaiba egy kis bibliai ezotériát, biztosan érdekelné a gyerekeket. Főleg most karácsony környékén lesznek egyre kíváncsiabbak az ismeretekre vágyó fiatalok.

Ha szüksége van ebben segítségre, keressen meg bizalommal, kedves Keresztkem e-mail-ben.

A weblapomon megtalálja az e-mail címemet.

Klaus Matefi
2011. december 19. 16:30 | Sorszám: 353
A versike miatt voltam újra kíváncsi, mert valahogy azok a kifejezések egy teológus szájából nem hangzanak magasztosan...

Gondolom, hogy nem ma végezhetett kedves Keresztkem, mivel nem sok nyomát sikerült eddig fellelnem az ott esetlegesen elsajátított ismereteinek.

Klaus Matefi
2011. december 19. 16:23 | Sorszám: 351
Idézet:
...és mindkét gyülekezetben a Krisztussal való közösséget élem meg.

Annyit azért még megmerészelnék kérdezni kedves Gyöngy, hogy Ön a Krisztus fogalom alatt pontosan mit ért?

Klaus Matefi
2011. december 19. 16:19 | Sorszám: 350
Köszönöm a válaszát kedves Gyöngy, remélem nem voltam tolakodó. Azért kérdeztem meg kölünben, mert a 270. bejegyzésében azt említette, hogy eretnek...

Én a felfedezéseim óta nem tartom magamat katolikus hívőnek, de semmilyen más vallási irányzatnak nem voltam se a tagja, se pedig a szimpatizánsa.

Klaus Matefi
2011. december 19. 15:59 | Sorszám: 347
Úgy néz ki, hogy mégis hadititok...
Klaus Matefi
2011. december 19. 15:47 | Sorszám: 345
Milyen vallási irányzathoz tartozónak vallja magát?
Gondolom, hogy ez azért nem hadititok?...

A kereszténység egy nagyon tág fogalom.
Én évtizedekig hívő római katolikus voltam.
És Ön?

Klaus Matefi
2011. december 19. 15:40 | Sorszám: 340
Az együdüli lehetséges megoldások.
Klaus Matefi
2011. december 19. 15:38 | Sorszám: 339
Egy a lényeg, hogy igaza van az írónak, kedves Gyögy.

Ön egyáltalán milyen vallási irányzatnak az elkötelezettje, ha nem vagyok nagyon indiszkrét?

Klaus Matefi
2011. december 19. 15:34 | Sorszám: 335
Átolvastad?
Klaus Matefi
2011. december 19. 15:24 | Sorszám: 332
Beidézem Neked kedves Mpd egy kifejezetten ateista írónak, filozófusnak a véleményét a tevékenységemről, és a kutatási eredményeimről. Pedig ő aztán tényleg nagy zagyvaságnak tartja az asztrológiát:

Idézet:
http://mek.niif.hu/05300/05304/05304.htm
Viola Zoltán: Léttudomány
Mit ajándékozzak karácsonyra a gyermeke(i)mnek, barátaimnak?

A születésekor állítólag megjelenő betlehemi csillagot próbálták már sokféleképp beazonosítani, pld üstökösnek tekintve, mindezideig azonban nem született e kérdéssel kapcsolatban valóban tudományos igényűnek mondható, korrektnek tűnő elemzés. Szerencsére nem sokkal ezelőtt azonban áttörés következett be e téren, mely igencsak meglepő, ugyanakkor azonban teljes mértékben lehetséges megoldást kínál a Jézus-kérdésre!

E könyvnek természetesen nem lehet a célja, hogy az adott tanulmányt teljes terjedelmében beidézze, emiatt itt szigorúan csak a végkövetkeztetések bemutatására szorítkozunk, s a tanulmány gondolatmenetének vázolására. Akit a konkrét részletek érdekelnek, az e célból keresse fel a tanulmány szerzőjét, illetve honlapját. A vonatkozó elérhetőségeket e fejezet végén megadjuk.

Véleményem szerint a szóban forgó tanulmány a jelenkor egyik legjelentősebb mitológiai és vallástudományi felfedezése. Mint minden nagy áttörésnél lenni szokott, szerzője sokáig a megnemértés, félremagyarázás és gúny falába ütközött, ahol meg csak lehetett, egyszerűen agyonhallgatták (főleg egyházi körökben természetesen...). Valójában ennek még most sincs vége teljesen, bár megítélése már változóban van. Végeredményben nem is lehet csodálkozni e fogadtatáson, mert témája két szempontból is igen hálátlan: egyrészt az emberek nem szoktak örvendeni neki, ha szembesítik őket azzal a ténnyel, hogy lényegében egy óriási csalás áldozatai (a Szerző még jól is járt hogy most született: a középkorban, tudjuk, a rossz hír hozóját gyakran lenyakazták...), másrészt a tanulmány igencsak nehezen érthető, mert számos asztrológiai szakkifejezést alkalmaz! Sietek azonban megjegyezni, hogy szó sincs arról, miszerint a szerző az asztrológiának csinálna propagandát, vagy akár csak hinne is ebben!

Lássuk tehát a lényeget. Az illető úr, a magyar származású Klaus Matefi, akit bátran tarthatunk profi mitológiakutatónak, abból a zseniálisan egyszerű elgondolásból indult ki, miszerint Jézus születésénél csillagot emlegettek, kereszthalálánál meg napfogyatkozást, ami szintén csillagászati esemény. Vagyis amikor Jézus született, tulajdonképpen egy csillag született, amikor meghalt, egy csillag kimúlt! Ám abban a korban csillagászok még nem voltak! Csillagászok nem, de asztrológusok igen, s asztrológusnak könnyen tekinthetők bizonyos értelemben a "háromkirályok" is, elvégre "csillagot követtek". Az is tudvalevő, hogy a Biblia rengeteg szimbólumot, jelképet tartalmaz (pláne a "Jelenések Könyve"), amit nem szabad szó szerint érteni! Mi van ha itt igazából valami csillagászati eseményről van szó, amit az akkori babonás emberek asztrológiai szemszögből értelmeztek, s jelképekbe csomagolva írták le?! Ez bizony egyáltalán nem valószínűtlen feltételezés, tekintettel rá hogy gyakorlatilag minden vallásnak az asztrológia az alapja, legalábbis az ókori Mezopotámia civilizációja óta, merthogy ott találták ki az asztrológia áltudományát. Minden valamire való mitológiakutató tudja, hogy a sumér istenek egy-egy csillagnak felelnek meg, számos legendájuk csillagászati eseményeket beszél el, természetesen úgy, hogy a benne szereplő csillagok és bolygók neve helyett istenek nevét használják; de ugyanez igaz a régi görög regék és mondák túlnyomó többségére is! Erről nem is írok többet, de nem is kell, a megfelelő szakirodalomban utána lehet nézni. Más népeknél is ez a helyzet; ezek közül számos még nagyon is élt és virult a kereszténység születésekor! (Még a görög filozófiai iskolák is...) Klaus Matefi igazán semmi különöset nem tett, mindössze merészelte gondolatait függetleníteni a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól, abból indult ki, hogy a kereszténység semmi esetre sem "szentebb" mint más vallások - ha pedig így van, lehet hogy ez a hitrendszer is beilleszkedik a többi vallás sorába, és ennek is csillagászati, "kozmikus" eredete van?! Természetesen nem misztikus értelemben, hanem úgy, hogy ez is asztrológiailag értelmezhető eseményeken alapszik?

Elkezdett tehát kutatni e téren, és kiderült, hogy jó nyomon jár. Zseniálisan egyszerű feltételezése értékes gyümölcsöket hozott. E helyütt teljes mértékben mellőzve az asztrológiai bizonyítékokat, a következőképp foglalhatjuk össze eredményeit:

Abban az időtartományban, melyben a bibliai Jézus-sztori játszódik, egy bolygóegyüttállás volt megfigyelhető az égbolton. Ennek a konjunkciónak (bolygóegyüttállás) a "főszereplői" a Nap, a Hold, valamint a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták voltak.

A "betlehemi csillag" csak azok által szerkeszthető ki, akik ismerik az idők folyamán megjelent "Jézus-konstellációk" helyeit a Zodiákusban.

A betlehemi csillagot nyolc ill. kilenc (a kilencedik közel azonos helyre esik, mint az első!) egymás utáni jézusi konstelláció ismeretében lehet kiszerkeszteni. Jézus idejében, mint minden esetben ennek az öt planétának az együttállása két év különbséggel megismétlődött, de mivel a második volt a pontosabb konjunkció, ezért ezt kell a betlehemi csillag kiszerkesztésénél figyelembe venni. A csillag többi csúcsát a közelítőleg 136 évenként a Zodiákusban ismétlődő együttállások helyei adják.

Azaz, a híres "betlehemi csillag" nem valamiféle az égen is látható tünemény volt!

Jézus kereszthalálakor pedig a születés idején együttállt planéták egy "T" keresztet alkottak.

Manapság ezt már könnyű ellenőrizni horoszkópkészítő számítógépprogramokkal; Klaus Matefi honlapján azonban megtalálhatók természetesen a horoszkópok is, csakúgy mint a megfelelő időpontok.

Na már most az asztrológia nem Jézussal született; természetesen sok-sok évvel sőt évszázaddal korábban is már ki tudták számolni egyesek, hogy majd ekkor meg akkor hogyan fognak állni a bolygók! Eképp egyáltalán nem lehetetlen az, hogy Jézus születését megjövendölték; tudniillik az egyes bolygókhoz és ilyen-olyan állásaikhoz az akkori emberek különböző "hatásokat" képzeltek-feltételeztek. Bizonyos ezoterikus spekulációk alapján úgy vélték, a megfelelő csillagállás alatt majd be kell következnie a Messiás eljövetelének. A Messiás természetesen a meghaló és feltámadó istenek népes csapatába illeszkedett, azaz nemcsak megszületnie, de elhaláloznia is illett, hasonlóan a Naphoz ami szintén nemcsak felkél de le is nyugszik; e halál sem következhetett be akármikor, csak megfelelő csillagállás esetén, hiszen az akkori embereknek a csillagok tisztelete, s a belőlük jóslást kihámozni kívánó igyekezete átitatta az egész gondolkodásmódjukat! Ezt a történetet pedig jelképes formába öntötték, megszemélyesítve a bolygókat - a három "napkeleti bölcs" is egy-egy bolygónak felel meg - és így alakult ki Jézus története!

Mindezt természetesen rendkívül elnagyoltan mondtam el, de a részletek iránt érdeklődők keressék fel bátran a szerző honlapját, vagy írjanak levelet neki:

Honlap: http://klausmatefi.birodalom.net
E-mail: klaus.matefi@googlemail.com vagy klaus_matefi@web.de
Postacíme: Klaus Matefi
Hintere Gasse 4., 73529 Schwäbisch Gmünd Deutschland

(Címének közreadása nem tekinthető indiszkréciónak, mert számos internetes fórumban közreadta derék mitológiakutatónk).

Az említett honlapon még nagyon sok érdekes írása lelhető fel.

Na már most Klaus Matefi magyarázata rendkívül valószínű, mindenesetre ez az a magyarázat, amit az eddig hallottak közül én egyelőre a leghihetőbbnek és leglogikusabbnak tartok. Jó lesz emlékeztetnem rá mindenkit ismételten, hogy ez nem azt jelenti, hogy ő az asztrológiának csinálna reklámot, aminthogy én sem: ő ért az asztrológiához, de nem hisz benne! Ért hozzá, emiatt ki tudja számolni, hogy a régen élt emberek miben hittek. Az asztrológia nem tudomány, hanem áltudomány; az ellenben történelmi tény, hogy a régi emberek hittek az asztrológiában, márpedig a régi hiedelmek kutatását mitológiakutatásnak nevezik, és ez már igenis tudomány! Klaus Matefi elmélete tudományos módszerekkel ellenőrizhető, verifikálható és falszifikálható, emiatt teljes mértékben kiállja a tudományosság kritériumait. Mindezideig épp hogy ez a legtudományosabb elmélet, amivel találkoztam a betlehemi csillaggal kapcsolatban.

http://mek.niif.hu/05200/05243/05243.htm
Viola Zoltán: Az evidencializmus

A kereszténység történelmi hiteltelensége

Jézusról könyvtárnyi irodalom keletkezett már, érdekes módon azonban még azt sem döntötték el, mert nem tudható, pontosan mikor is született! Ez roppantmód érdekes, ha egyszer e vallásnak ennyire központi szerepe e figura! Ez ha nem is bizonyítja azt hogy ne lett volna történelmi személy, de legalábbis kételyeket ébreszt bennünk valós létezésével kapcsolatban. A születésekor állítólag megjelenő betlehemi csillagot próbálták már sokféleképp beazonosítani, pld. üstökösnek tekintve, mindezideig azonban nem született e kérdéssel kapcsolatban valóban tudományos igényűnek mondható, korrektnek tűnő elemzés. Szerencsére nem sokkal ezelőtt azonban áttörés következett be e téren, mely igencsak meglepő, ugyanakkor azonban teljes mértékben lehetséges megoldást kínál a Jézus-kérdésre!

E könyvnek természetesen nem lehet a célja hogy az adott tanulmányt teljes terjedelmében beidézze, emiatt itt szigorúan csak a végkövetkeztetések bemutatására szorítkozunk, s a tanulmány gondolatmenetének vázolására. Akit a konkrét részletek érdekelnek, az e célból keresse fel a tanulmány szerzőjét, illetve honlapját. A vonatkozó elérhetőségeket e fejezet végén megadjuk.

Lássuk tehát a lényeget. Az illető úr, a magyar származású Klaus Matefi, akit bátran tarthatunk profi mitológiakutatónak, abból a zseniálisan egyszerű elgondolásból indult ki, miszerint Jézus születésénél csillagot emlegettek, kereszthalálánál meg napfogyatkozást, ami szintén csillagászati esemény. Vagyis amikor Jézus született, tulajdonképpen egy csillag született, amikor meghalt, egy csillag kimúlt! Ám abban a korban csillagászok még nem voltak! Csillagászok nem, de asztrológusok igen, s asztrológusnak könnyen tekinthetők bizonyos értelemben a "háromkirályok" is, elvégre "csillagot követtek". Az is tudvalevő, hogy a Biblia rengeteg szimbólumot, jelképet tartalmaz (pláne a "Jelenések Könyve"), amit nem szabad szó szerint érteni! Mi van ha itt igazából valami csillagászati eseményről van szó, amit az akkori babonás emberek asztrológiai szemszögből értelmeztek, s jelképekbe csomagolva írták le?! Ez bizony egyáltalán nem valószínűtlen feltételezés, tekintettel rá hogy gyakorlatilag minden vallásnak az asztrológia az alapja, legalábbis az ókori Mezopotámia civilizációja óta, merthogy ott találták ki az asztrológia áltudományát. Minden valamire való mitológiakutató tudja, hogy a sumér istenek egy-egy csillagnak felelnek meg, számos legendájuk csillagászati eseményeket beszél el, természetesen úgy, hogy a benne szereplő csillagok és bolygók neve helyett istenek nevét használják; de ugyanez igaz a régi görög regék és mondák túlnyomó többségére is! Erről nem is írok többet, de nem is kell, a megfelelő szakirodalomban utána lehet nézni. Más népeknél is ez a helyzet; ezek közül számos még nagyon is élt és virult a kereszténység születésekor! (Még a görög filozófiai iskolák is...) Klaus Matefi igazán semmi különöset nem tett, mindössze merészelte gondolatait függetleníteni a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól, abból indult ki hogy a kereszténység semmi esetre sem "szentebb" mint más vallások - ha pedig így van, lehet hogy ez a hitrendszer is beilleszkedik a többi vallás sorába, és ennek is csillagászati, "kozmikus" eredete van?! Természetesen nem misztikus értelemben, hanem úgy, hogy ez is asztrológiailag értelmezhető eseményeken alapszik?

Elkezdett tehát kutatni e téren, és kiderült hogy jó nyomon jár. Zseniálisan egyszerű feltételezése értékes gyümölcsöket hozott. E helyütt teljes mértékben mellőzve az asztrológiai bizonyítékokat, a következőképp foglalhatjuk össze eredményeit:

Abban az időtartományban, melyben a bibliai Jézus-sztori játszódik, egy bolygóegyüttállás volt megfigyelhető az égbolton Ennek a konjunkciónak (bolygóegyüttállás) a "főszereplői" a Nap, a Hold, valamint a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták voltak.

A fentiek nem mondanak ellent annak, hogy esetleg élt akkortájt egy-két megszállott próféta, akik közül valamelyiket esetleg ténylegesen is keresztre (vagy Jehova Tanúi szerint kínoszlopra) feszítve ki is végezték. Sőt, nagyon valószínű, hogy valóban élt ilyen próféta, akinek alakjából a bibliai Jézus-kép sokat merített. Magam részéről az a legvalószínűbbnek tartott változat, hogy nem is egy de legalább két próféta élt: egy nagyon szelíd, aki szinte a buddhista erkölcsöknek megfelelő tant hirdette, s egy véresszájú vad forradalmár. Ez szépen megmagyarázza a bibliai Jézus alakjának kettősségét, aki egyrészt szelídséget, másrészt kíméletlenséget hirdet. E nézetemet a NAK-ban is kifejtettem valamivel részletesebben.

Mindez azonban mit sem von le abból a tényből, hogy a kereszténység a legmesszebbmenőkig "kozmikus gyökerekből" táplálkozik, de ezalatt nem valamiféle ezoterikus igazságot kell érteni, pusztán azt, hogy babonás asztrológiai spekulációkból sarjadt, ami igencsak érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy az asztrológiát nemcsak a modern tudomány tartja - nagyon helyesen különben! - minden alap nélküli népbutításnak, de maga a kereszténység is, sőt, sok esetben kifejezetten sátáni tevékenységnek! Rendkívül groteszk, hogy ezek után az derül ki, hogy az általa megvetett asztrológia nélkül az egész kereszténység meg sem születhetett volna!

Mindezzel természetesen a legkevésbé sem azt akarjuk bizonygatni, hogy az asztrológia bármiféle értelemben is komoly tudomány volna, és Klaus Matefinak sem ez a célja. Nem ő (vagy én) hisz az asztrológiában, hanem azt állítja hogy a régi emberek hittek benne! Ez pedig nagy különbség. A mitológiakutató is sokat foglalkozik például a hétfejű sárkánnyal, de egyáltalán nem valószínű, hogy hisz is benne! Ezt amiatt volt fontos leírni, mert Klaus Matefi munkásságának és céljának megítélése tekintetében elég sok félreértést tapasztaltam már.

Na és most vegyük szemügyre mitológiakutatónk elméletét evidencialista szempontból! Higgyük vagy ne higgyük? Hinni vagy nem hinni, ez itt a kérdés!

Természetesen legegyszerűbb volna a vonatkozó számításait leellenőrizni, s elolvasni a bőséges mennyiségben felvonultatott forrásmunkáit. Bevallom, én ezt nem tettem meg. Nem nyilatkozhatok tehát úgy, hogy az itt NAGYON röviden és elnagyoltan bemutatott elmélet biztosan helyes, nem vagyok jogosult az igazságtartalmáról véleményt mondani. Mások nyilván ellenőrzik majd állításait (Egypáran már meg is tették úgy hallottam, s nem találtak hibát benne). Most én pusztán a dolog hihetőségét elemzem.

Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy egy világteremtő isten létezése okvetlenül szükséges ahhoz hogy fia legyen, hiszen ha nincs apa, nincs fiú sem! Márpedig mint korábban kifejtettük, jelen pillanatban nincs bizonyíték rá, hogy világunk véges lenne, azaz legalábbis kétséges, hogy Isten létezik. Ha elfogadnánk mégis a létét, azzal megmagyarázhatnánk ugyan a Jézus-legendát, de ezzel egy felesleges entitást vezetnénk be, holott Klaus Matefi egy ennél sokkal kézenfekvőbb magyarázatot kínál nekünk. Végtére is magyarázata mindenki által ismert, meglevő elemekből építkezik: tudjuk, hogy valóban nagyon babonásak voltak az akkori emberek; hogy feltétel nélkül hittek a csillagok (és bolygók) hatalmában; hogy minduntalan jósokhoz futkároztak életük fontosabb eseményeivel kapcsolatban jövendölést kérni; tudjuk hogy gyakorlatilag minden más vallás is efféle asztrológiai spekulációkra építkezik - evidens, hogy ne tartsuk kivételnek éppen a kereszténységet! Az occami elv alapján, ami fontos eleme az evidencializmusnak, az egyszerűbb magyarázatot kell elfogadnunk. Mindemellett Klaus Matefi számos bizonyítékot is szolgáltat elmélete igazára, azaz verifikációs és falszifikációs lehetőségeket nyújt nekünk, nem úgy, mint a hagyományos teista magyarázatok. Eképp elmélete tudományosnak nevezhető. (Még akkor is tudományos ha az derülne ki róla hogy nem állja meg a helyét: egy elmélet ugyanis nem attól tudományos igényű mert okvetlenül igaz, hanem attól, hogy ellenőrizhető, vagy legalábbis elvileg cáfolható, lásd a korábban írtakat). Vagyis evidencialista szempontból lényegesen logikusabb Klaus Matefi elméletét elfogadni, mint - egyelőre - bármi mást!

Klaus Matefi
2011. december 19. 15:15 | Sorszám: 329
Hol végezte a teológiát, kedves Keresztkém?
Klaus Matefi
2011. december 19. 15:09 | Sorszám: 327
Azt kellene elfogadjad kedves Mpd, hogy szükségtelen presztizskérdést csinálnia egy mitológiakutatónak, de Neked is a vallási misztériumok kozmikus kapcsolatfeltárása során. Csak úgy lehet ezeket megérteni, ha a saját szabályzóival magyarázod őket, amelyekre felépültek. Integrállal, vagy logaritmussal képtelenség.

Én tégedet egy értelmes embernek tartalak, ezért csodálkozom, hogy miért kell mindig ugyanazokon a dolgokon fennakadjál?

Ez tehát még nem kell azt jelentse, hogy a misztériumok tényleges kozmikus kapcsolatainak a megfejtője hisz ezekben az asztrológiai szabályzókban.

Keresztkém pedig érthető módon azért ágál ellene, mert nincsen ínyére a dolog...
Meg lehet érteni őt vajon ebből a szempontból?
Ha valakit igen, akkor őt biztosan...

Klaus Matefi
2011. december 19. 13:21 | Sorszám: 318
Idézet:
Nem vetek én Önnek semmit a szemére, az áttekinthetetlenségén, ellentmondásosságán kívül.

Ha valaki homályos szemüvegen keresztül vizsgálja a világot, az csak homályos képet alkothat róla, kedves Gyöngy.

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Klaus Matefi
2011. december 19. 13:16 | Sorszám: 4623
Ott van az említett topic, kedves Zsíros B. Ödön

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:51 | Sorszám: 317
Én Jézus születését február 10-én ünneplem, mint ahogy a téli napfordulót se mondjuk november elején...
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:46 | Sorszám: 315
Nem hallott még olyan gazdag emberekről kedves Gyöngy, akik lemondtak a KÖZJÓ érdekében a vagyonukról, és a későbbiekben pedig szentté avatták őket? Az egész Katolikus Egyház története tele van ilyen személyekkel.
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:42 | Sorszám: 314
Remélem, kedves Gyöngy.

Az IGE kapuja nyitva áll MINDENKI előtt, feltéve, ha az áhított magasztos célt tekinti majd hite tárgyának.

Klaus Matefi
2011. december 19. 12:35 | Sorszám: 312
Az más kérdés, hogy mivel eltérő vallásetikai sugallatokhoz tartják magukat, a laikusnak esetleg erről nem ez a véleménye.
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:33 | Sorszám: 310
Minden vallás hívő tömegében vannak olyanok sokan szerintem.
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:21 | Sorszám: 309
Ha az állatöv (Zodiákus) jegyeire gondolsz, azok valójában nem azonosak a csillagképekkel, hiszen az asztológia szerint a Kos 0° a tavaszpont. De tényleg nincsen szándékomban egyáltalán se megvédeni, se pedig támadni az asztrológiát. Az IGE istenképe nem az asztológiára bazíroz, viszont az istenhívő vallások kozmikus misztériumainak a vizsgálata semmiképpen nem lehet kifejezetten haszontalan szerintem az egyetlen valóságos Istennek (FVSzV-nak) a megismerésében.
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:10 | Sorszám: 307
Esetleg ha lenne egy-két értelmes gondolata is néha Keresztkém...
Klaus Matefi
2011. december 19. 12:07 | Sorszám: 306
Természetesen tisztában vagyok azzal kedves Gyöngy, hogy az istenhívő vallások körében nincsen nagy sikere a kutatási eredményeimnek, és a tevékenységemnek, de ez még nem azt jelenti, hogy fel kellene ezzel hagyjak. Vallásszabadság van szerencsére (még), így miden vallási irányzatnak joga van szerintem működni. Még azt sem vetheti a szememre, hogy más vallások misztériumaival és vallásetikai sugallataival is foglalkozom, hiszen ez részemről mitológiakutatói tevékenység keretében folyik részben, és különben sem az IGE tartja fontosnak a "pogányok" megtérítését, vagy esetleges kiirtását, hanem inkább az ábrahámita vallások...

Én nem tagadom Isten (FVSzV) tényét, de inkább az istenhit helyett a többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elményítését és annak ápolását tartom szükségesebbnek és közhasznosabbnak. Lehet, hogy Ön ezt máshogy látja, de természetesen joga van hozzá, amit én tiszteletben tartok, de elvárnám ugyanezt fordítva is.

A "végidőket" éljük az összes ábrahámit vallás szerint, én viszont ezt inkább egy kozmikus korszakváltásnak nevezném, ami természetesen nem okozhatta, okozhatja se a "holtak feltámadását", se pedig "Jézus újraeljövetelét". Ez az én egyéni véleményem, amit számomra egyértelműen igazoltak a kutatási eredményeim is. Lehet rajta vitatkozni, megkérdőjelezni, akár tagadni is...

Klaus Matefi
2011. december 19. 10:59 | Sorszám: 301
Meg vagyok arról győződve, hogy az öreg Rothschild egy intelligens, értelmes és mélyen hívő ember volt.
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:52 | Sorszám: 300
Ön keverte bele a témába szegény Rothschildot, pedig nem róla volt szó...
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:50 | Sorszám: 299
Ezek röviden a bibliai vallások misztériumainak a kozmikus vonatkozásai. A feltárásukban és megértésükben nélkülözhetetlen az ősi asztrológia figyelembevétele, hiszen az akkoriban úgymond királyi tudományként kezelt, ma pedig áltudománynak nyilvánított asztrológia volt az összes istenhívő vallás misztériumának a fundamentuma annak ellenére, hogy az ezzel való foglalatosságot egyes vallások szigorúan tiltották.

Bibliai vallások és az asztrológia

Klaus Matefi
2011. december 19. 10:35 | Sorszám: 297
Helyesebben illene
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:33 | Sorszám: 296
Vannak dolgok, amiket képtelenség 2-3 mondatban összefoglalni. Az általam említettek kifejezetten elvont dolgok, amit kellő ismeretek, vagy magyarázatok nélkül nem érthet meg a kereső.
Éppen Ön kifogásolta korábban kedves Gyöngy, hogy miért nem fejtem ki a vélemenyemet részletesebben itt a fórumom, linkek alkalmazása helyett.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:27 | Sorszám: 1864
Idézet:
http://lovagrend.uw.hu/konyvtar/sztbernat.html
SZENT BERNÁT
AZ ÚJ LOVAGSÁG DICSÉRETÉRE
Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit.

Vizsgáljuk meg behatóbban a mondat jelentését. Krisztus keresztjéről esett benne említés, de itt valójában kétféle keresztre történt utalás:

1, Jézus kínhalálakor realizálódott kozmikus keresztre, amiről Pál így írt:

Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Jézus kínhalála tehát Pál szerint is mennyei események beálltának a következményeként kellett megtörténjen, “ az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért“:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása, az ősi asztrológia szabályainak az értelmében)

A keresztre feszítésekor a Jézus születését szignáló konjunkciót (együttállást, kozmikus kígyót, ami számára úgymond a bűntelenség szellemi forrása volt) alkotó Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek (melyek a Shem ha-Mephoras kozmikus forrásainak az „építökövei“ egy T-keresztet alkottak a Zodiákusban:

Link
Kép

Szemléletesebb ábrák a kozmikus kígyónak és a keresztnek a kapcsolatáról:

Link
Kép

Bővebben erről itt:

Jézus születése és kereszthalála

A kígyó és a kereszt

2, A „Krisztus királyságát“ jelző kereszt másfajta felépítésű, mint aminek az égisze alatt keresztre feszíttették Jézust:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(3,7°)
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

A teljes napfogyatkozást okozó Nap-Hold együttállás része volt egy olyan kozmikus keresztnek, aminek a korábbi hasonló előfordulásaihoz utalták szerintem az Ószövetség megalkotói a kozmikus misztériumukat:

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől Immánuel születési időponjával bezárólag (i.e. 1811.02.23-tól - 1999.08.11-ig) 14 darab azonos felépítésű kozmikus kereszt realizálódott, melyek egyaránt a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai. Az amerikai egy dolláron ábrázolt illuminátus piramis képe zárja az animációs fotón látható kozmikus keresztek sorát. A 14 keresztre a piramis 14 fokozata (13 + a "mindent látó szem" - "All Seeing Eye") utal. A 14. kereszt, amit az említett "mindent látó szem" jelképez, az összes közül a legkiemelkedőbb hatású.

Az elkövetkező évezredek alatt még egyszer megismétlődik egy ugyanolyan teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt kialakulása, mint ami 12 évvel ezelőtt történt. A Jelenések könyve (amit nyugodtan nevezhetünk az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronájának) szerint (20,7-14) ezer esztendő (helyesebben 1089 év) múlva újra szabadjára lesz engedve egy rövid időre a gonosz, ami azonos lesz az "utolsó ítélettel", és a "holtak második feltámadásával" úgymond, és ezzel ér véget a bibliai "ezeréves béke":

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6°Bika
(7,3°)
(teljes napfogyatkozás!)

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Jézus vagy Immánuel?

Annyit még meg kell jegyezzek, hogy az ősi asztrológia szerint a kozmikus keresztek kifejezetten negatív szellemi hatásúak, tulajdonképpen a bűnnek és a halálnak a jelképei. A Jelenések könyve beszámol arról, hogy a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna, Apokaliptikus Asszony) a gyermekének akkor ad életet, amikor «a hatalmas sárkány (*kozmikus kereszt szellemi hatása), az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak levettetik a Földre :

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:24 | Sorszám: 294
Nekem soha nem volt még szándékomban senki hitét, vagy véleményét úgy illetni, mint ahogy azt Ön teszi kedves Keresztkém annak ellenére, hogy fogalma sincsen arról, hogy mit kritizál alaptalanul...

Ha valamihez nem ért az ember, vagy nem kutatott még abban az irányban, akkor helyesebb, ha inkább hallgat, vagy kérdez...
Intelligens és értelmes vitapartnereknél ez így illik.

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:19 | Sorszám: 4621
Tisztelt Moderátor !

Kérném az alábbi topicból törölni a feltüntetett hibás bejegyzéseimet :
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000288
282/283/284.

Köszönettel
Klaus Matefi

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:13 | Sorszám: 292
Nem szándékos, mivel az első három hibás bejegyzés volt, amit Ön is ellenőrizhet...
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:12 | Sorszám: 291
Keresztkém, Öntől nem is várható az eddigi pályafutása alapján értelmes reakció...

Viszont ha a saját hitét valaki így titulálnán, akkor vérig lenne sértve...

Klaus Matefi
2011. december 19. 10:09 | Sorszám: 289
Megkérem majd a moderátort, hogy távolítsa el az első hármat...
Klaus Matefi
2011. december 19. 10:07 | Sorszám: 287
Negyedszerre végre sikerült!

Komoly hiányossága a fórumnak, hogy nincs ellenőrzési lehetőség a bejegyzés elküldése előtt...

Klaus Matefi
2011. december 19. 10:05 | Sorszám: 285
Idézet:
Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit.

Vizsgáljuk meg behatóbban a mondat jelentését. Krisztus keresztjéről esett benne említés, de itt valójában kétféle keresztre történt utalás:

1, Jézus kínhalálakor realizálódott kozmikus keresztre, amiről Pál így írt:

Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Jézus kínhalála tehát Pál szerint is mennyei események beálltának a következményeként kellett megtörténjen, “ az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért“:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása, az ősi asztrológia szabályainak az értelmében)

A keresztre feszítésekor a Jézus születését szignáló konjunkciót (együttállást, kozmikus kígyót, ami számára úgymond a bűntelenség szellemi forrása volt) alkotó Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek (melyek a Shem ha-Mephoras kozmikus forrásainak az „építökövei“ egy T-keresztet alkottak a Zodiákusban:

Link
Kép

Szemléletesebb ábrák a kozmikus kígyónak és a keresztnek a kapcsolatáról:

Link
Kép

Bővebben erről itt:

Jézus születése és kereszthalála

A kígyó és a kereszt

2, A „Krisztus királyságát“ jelző kereszt másfajta felépítésű, mint aminek az égisze alatt keresztre feszíttették Jézust:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(3,7°)
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

A teljes napfogyatkozást okozó Nap-Hold együttállás része volt egy olyan kozmikus keresztnek, aminek a korábbi hasonló előfordulásaihoz utalták szerintem az Ószövetség megalkotói a kozmikus misztériumukat:

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől Immánuel születési időponjával bezárólag (i.e. 1811.02.23-tól - 1999.08.11-ig) 14 darab azonos felépítésű kozmikus kereszt realizálódott, melyek egyaránt a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai. Az amerikai egy dolláron ábrázolt illuminátus piramis képe zárja az animációs fotón látható kozmikus keresztek sorát. A 14 keresztre a piramis 14 fokozata (13 + a "mindent látó szem" - "All Seeing Eye") utal. A 14. kereszt, amit az említett "mindent látó szem" jelképez, az összes közül a legkiemelkedőbb hatású.

Az elkövetkező évezredek alatt még egyszer megismétlődik egy ugyanolyan teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt kialakulása, mint ami 12 évvel ezelőtt történt. A Jelenések könyve (amit nyugodtan nevezhetünk az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronájának) szerint (20,7-14) ezer esztendő (helyesebben 1089 év) múlva újra szabadjára lesz engedve egy rövid időre a gonosz, ami azonos lesz az "utolsó ítélettel", és a "holtak második feltámadásával" úgymond, és ezzel ér véget a bibliai "ezeréves béke":

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6°Bika
(7,3°)
(teljes napfogyatkozás!)

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Jézus vagy Immánuel?

Annyit még meg kell jegyezzek, hogy az ősi asztrológia szerint a kozmikus keresztek kifejezetten negatív szellemi hatásúak, tulajdonképpen a bűnnek és a halálnak a jelképei. A Jelenések könyve beszámol arról, hogy a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna, Apokaliptikus Asszony) a gyermekének akkor ad életet, amikor «a hatalmas sárkány (*kozmikus kereszt szellemi hatása), az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak levettetik a Földre :

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Klaus Matefi
2011. december 19. 10:01 | Sorszám: 284

[img]http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/120_6362613139646135.jpg [/img]

2011. december 19. 09:59 | Sorszám: 283

[img] http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/120_6362613139646135.jpg [/img]

2011. december 19. 09:57 | Sorszám: 282
Idézet:
Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit.

Vizsgáljuk meg behatóbban a mondat jelentését. Krisztus keresztjéről esett benne említés, de itt valójában kétféle keresztre történt utalás:

1, Jézus kínhalálakor realizálódott kozmikus keresztre, amiről Pál így írt:

Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Jázus kínhalála tehát Pál szerint is mennyei események beálltának a következményeként kellett megtörténjen, “ az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért“:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása, az ősi asztrológia szabályainak az értelmében)

A keresztre feszítésekor a Jézus születését szignáló konjunkciót (együttállást, kozmikus kígyót, ami számára úgymond a bűntelenség szellemi forrása volt) alkotó Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek (melyek a Shem ha-Mephoras kozmikus forrásainak az „építökövei“ egy T-keresztet alkottak a Zodiákusban:

Link
Kép
[url= http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_6362613139646135.jpg][img] http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/120_6362613139646135.jpg [/img][/url]

Szemléletesebb ábrák a kozmikus kígyónak és a keresztnek a kapcsolatáról:

Link
Kép

Bővebben erről itt:

Jézus születése és kereszthalála

A kígyó és a kereszt

2, A „Krisztus királyságát“ jelző kereszt másfajta felépítésű, mint aminek az égisze alatt keresztre feszíttették Jézust:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(3,7°)
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

A teljes napfogyatkozást okozó Nap-Hold együttállás része volt egy olyan kozmikus keresztnek, aminek a korábbi hasonló előfordulásaihoz utalták szerintem az Ószövetség megalkotói a kozmikus misztériumukat:

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletétől Immánuel születési időponjával bezárólag (i.e. 1811.02.23-tól - 1999.08.11-ig) 14 darab azonos felépítésű kozmikus kereszt realizálódott, melyek egyaránt a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") a kozmikus forrásai. Az amerikai egy dolláron ábrázolt illuminátus piramis képe zárja az animációs fotón látható kozmikus keresztek sorát. A 14 keresztre a piramis 14 fokozata (13 + a "mindent látó szem" - "All Seeing Eye") utal. A 14. kereszt, amit az említett "mindent látó szem" jelképez, az összes közül a legkiemelkedőbb hatású.

Az elkövetkező évezredek alatt még egyszer megismétlődik egy ugyanolyan teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt kialakulása, mint ami 12 évvel ezelőtt történt. A Jelenések könyve (amit nyugodtan nevezhetünk az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronájának) szerint (20,7-14) ezer esztendő (helyesebben 1089 év) múlva újra szabadjára lesz engedve egy rövid időre a gonosz, ami azonos lesz az "utolsó ítélettel", és a "holtak második feltámadásával" úgymond, és ezzel ér véget a bibliai "ezeréves béke":

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6°Bika
(7,3°)
(teljes napfogyatkozás!)

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Jézus vagy Immánuel?

Annyit még meg kell jegyezzek, hogy az ősi asztrológia szerint a kozmikus keresztek kifejezetten negatív szellemi hatásúak, tulajdonképpen a bűnnek és a halálnak a jelképei. A Jelenések könyve beszámol arról, hogy a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna, Apokaliptikus Asszony) a gyermekének akkor ad életet, amikor «a hatalmas sárkány (*kozmikus kereszt szellemi hatása), az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak levettetik a Földre :

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Klaus Matefi
2011. december 19. 09:55 | Sorszám: 281
Ne a gravitációra gondoljál kedves Mpd azok esetében.
Klaus Matefi
2011. december 19. 08:33 | Sorszám: 278
Idézet:
Semmiféle "exoterikus magyarázatokat", de még "EZOTERIKUS MAGYARÁZATOKAT SEM(!)" tanítanak egyetlenegy katolikus szemináriumban sem!

Azt hiszem, hogy ehhez nem ártana ismernie kedves Keresztkem az exotérikus szó jelentését: kivülállók számára is hozzáférhető, érthető

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 19. 08:27 | Sorszám: 1863
Helyesbítés:

Szt. Bernát
(véletlenül az "r" is meg lett nyomva )

Klaus Matefi
2011. december 19. 08:22 | Sorszám: 1862
Az IGE helyteleníti a vallási sokszínűséget, hiszen ez megannyi szenvedésnek, üldöztetésnek és halálnak volt az okozója. Gondoljunk csak pl. Szt. Bernárt buzdító szavaira:

Idézet:
http://lovagrend.uw.hu/konyvtar/sztbernat.html
SZENT BERNÁT
AZ ÚJ LOVAGSÁG DICSÉRETÉRE
Első fejezet
Buzdító szó a templárius lovagokhoz
Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit.

Harmadik fejezet
Az új lovagságról
Ám Krisztus lovagjai nyugodtan vívhatják Uruk csatáit - nem félve bűntől, ha leszúrják az ellenséget, és haláluk sem jelent számukra veszélyt; hiszen halált szenvedni vagy Krisztusért halni nem bűn, hanem igen nagy dicsőség.

Ha megöl egy bűnöst, akkor nem embergyilkos, hanem hogy úgy mondjam a bűn gyilkosa. Nyilvánvaló, hogy ő a bűnösökre sújtó Krisztus "ostora", és helyénvaló, hogy a keresztények védelmezőjének tekintsük. Ha esetleg maga is elesik, tudjuk, hogy nem romlásba dőlt, hanem révbe ért. Ha halált oszt, az Krisztus nyeresége, ha halált szenved, az saját nyeresége. A keresztény megdicsőül a pogány halálával, mert Krisztus dicsőül meg; a keresztény halála pedig alkalmat nyújt a Királynak, hogy a lovag megjutalmazásával megmutassa kegyességét.

Nem azt mondom, hogy akkor is meg kell ölni a pogányokat, amikor van más módja, hogy megakadályozzuk, hogy a hívőket zaklassák és megöljék, csak azt, hogy jobbnak tűnik megölni őket, minthogy a bűnösök pálcája függjön az igazak feje felett, és az igazakat rossz útra térítse.

Mi köze volt ennek vajon az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus tanításaihoz?

Jézus elvileg (sajnos saját kezűleg nem írta le azokat, így csak közvetve jutottak el hozzánk) az alábbira tanította az embereket:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Vajon az eltérő vallásetikai sugallatok milyen szerepet játszanak az ember személyiségének a kialakításában?

Ez az eltérő etikai neveltetés egyik formája, ami a vallási sokszínűség logikus következménye.

Helyes lehet-e ez vajon az emberiség nagy családjának a szemszögéből nézve?

Az embert nem az általa vallott istenkép minősíti, hanem a személyisége, az emberekhez való hozzáállása és az erkölcsi milyensége.

Lehet például egy ateista ember emelkedett és nemes személyiségű?

Legalább annyira, mint egy hamis istenképben hívő, sőt ha a pozitív erkölcsisége felülmúlja a hívőjét, akkor lényegesen emelkedettebb és nemesebb is. A bigott álszenteskedés, a képmutatás, az önámítás, a mások megvezetése nem nevezhető egyáltalán pozitív etikai tulajdonságnak...

Egy globális, mindenkire egyaránt érvényes jogi és vallásetikai kódex nélkül nem valósulhat meg az áhított közös jövő, hiszen történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy pl. a vallási sokszínűség mennyi ellentétnek, szenvedésnek, halálnak volt a kútfője. Ugyanez a helyzet a nacionalizmussal is.

Az embereknek a józan észre kell hallgatniuk a saját és az eljövendő generációk jól felfogott érdekében, nem pedig nemzeti, vallási, politikai ellentéteket szító elképzelésekre, törekvésekre.
CSAK kéz a kézben, közös igyekezettel valósítható meg a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.

Az emberiség nagy családjának nem a megosztottság, széthúzás, gyűlölködés, háborúskodás, egymás kárára irányuló igyekezet a jól felfogott érdeke, hanem az ellenkezője.

A vallási sokszínűség, aminek a logikus következményei az eltérő etikai kívánalmak, párhuzamba hozható a nacionalizmussal, ami a népek egymás közötti megértését, megbékélését ásta alá a történelem folyamán:

Idézet:
Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Sok esetben kifejezetten ellentétes etikai előírásokat követeltek meg a hívő tömegeiktől, és mindezt ugyanannak az Istennek a nevében...

A balesetmentes, biztonságos közlekedésnek is az az elengedhetetlen kritériuma, hogy mindenki azonos közlekedési szabályok szerint vegyen benne részt, és azokat be is tartsa...

Napokban került a kezembe egy felháborító cikk:

Idézet:
Dunántúli Napló
2003.07.02.
Amerikai büntetés
Csaknem negyven ország eshet el a washingtoni katonai segélyektől azért, mert nem kötelezte el magát kétoldalú egyezményben, hogy nem ad ki amerikai állampolgárt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Az amerikai kongresszus a katonai segélyek megvonásának terhe mellett az ilyen egyezmények megkötésének a határidejét július elsejében rögzítette. MIT

Nem a katonai segélyek megvonása miatt felháborító, hiszen éppen ideje lenne ezeket már végérvényesen felszámolni, hanem a tartalom miatt. Ha az ENSZ úgy dönt, hogy felállít egy Nemzetközi Büntetőbíróságot, akkor az nem csak a jugoszláv, iraki, líbiai, stb. országok polgárait kellene érintse, hanem értelemszerűen az összes ENSZ tagállamának a polgárait egyaránt... Egyik elkövethet büntetlenül bűntetteket, a másik pedig nem?…

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 19. 08:11 | Sorszám: 277
Helyesbítés:

azonképpen

Klaus Matefi
2011. december 19. 08:10 | Sorszám: 276
Idézet:
Keresztkém Istene ezek szerint a bányában tartózkodik...

Ezzel szemben a keresztényeké és más istenhívő vallások követőinek az Istene:

"...miképpen a mennyekben, azonképpem itt a földön is..."

Klaus Matefi
2011. december 19. 08:04 | Sorszám: 275

2011. december 19. 07:57 | Sorszám: 274
Ettől függetlenül kedves Mpd a vallási misztériumok mégis az ősi asztrológiára épültek fel...
Ezt lehet tagadni, vagy kételkedni ebben, de mit sem változtat a lényegen.

Nem szándékozom ebben a témában vitába keveredni, de azért azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Kozmosz nincsen hatással az emberre... , és a Hold pl. csak a tengereket és óceánokat mozgatja (dagály/apály). A gravitáción kívül létezik pl. elektromágneses zavarás is, ami az égitestek egymásrahatásából adódik. Ha egymásra hatnak, akkor nem hathatnak az emberre?...

Nem tudok arról, hogy lenne olyan tudományág, ami a Kozmosznak az emberre irányuló hatását vizsgálná. Még egyszer kihangsúlyozom, hogy számomra ez nem képez vitatémát itt ebben a topicban, így nem is szándékozom ebben se pro, se pedig kontra nyilatkozni.

Keresztkém Istene ezek szerint a bányában tartózkodik...

Klaus Matefi
2011. december 18. 17:47 | Sorszám: 271
Mire alapozhatta vajon Ön szerint Maimonides az alábbi véleményét?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren Propheten belogen wurden:

"Und wenn dann wirklich König Maschiach erstehen wird, erfolgreich, erhöht und erhaben, werden sie alle sofort umkehren und wissen, daß sie nur Lügen von ihren Vätern ererbten, und ihre Propheten und Vorväter sie in die Irre leiteten",

--5760 II. Adar 18. 2000 március 25.
Gondolat a pápa látogatásához
Moscheh ben Maimon (Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva.

"És akkor amikor a Messiás Király valóban életre fog kelni, sikeresen felemelkedik és kiemelkedik, mindannyian azonnal vissza fognak fordulni és tudni fogják, hogy ők csak az apáik hazugságait örökölték, és a prófétáik és elődeik félrevezették őket",--

Klaus Matefi
2011. december 18. 17:44 | Sorszám: 269
A vallási ígéretek kedves Gyöngy nem kívánságműsor számba mennek szerintem. A Biblia tartalmazza ezeket, akár szüksége van erre valakinek, akár nem...

Sajnos az ilyen támák megtárgyalására a teológusként fellépő Keresztkém képtelen volt...

Klaus Matefi
2011. december 18. 17:32 | Sorszám: 267
Helyesbítés:

~230 évvel később alakult meg

Klaus Matefi
2011. december 18. 17:31 | Sorszám: 266
Idézet:
A templomosokat kivégezték, pénzükre rátették kezüket valakik,

A legjobb tudomásom szerint másik két rend között osztotta fel a vagyonát a Vatikán.
~130 évvel később alakult meg a Jezsuita Rend, akiknek az akkori pápa ismét engedélyezte a banküzletet annak ellenére, hogy a kamatok szedése tiltott volt a Katolikus Egyház utasítására a hívő tömegek számára a mérhetetlen és gyors meggazdagodás lehetősége miatt.

Mégis mi okozhatta azt, hogy pápai engedéllyel folyt az említett két rend esetében az eladósítás?

Mit ír erről vajon az Újszövetség?

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte]: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Mit jelent ez, kedves Gyöngy pontosan, hogy "Jelenések könyve elsősorban szimbólumokkal operál, így az ezeréves birodalom is szimbolikus lehet"?
Ezek szerint ugyanez lehet a helyzet "Jézus második eljövetelével" és a "holtak feltámadásával" is?

Mégis mit ígérnek akkor hosszú távon a keresztény vallások a hívő tömegeiknek?

Klaus Matefi
2011. december 18. 17:04 | Sorszám: 264
Helyesbítés:

A vallási sokszínűség kedves Gyöngy értelemszerűen ellentétes vallásetikai sugallatokkal is járt.

Klaus Matefi
2011. december 18. 16:35 | Sorszám: 263
A vallási sokszínűség kedves Gyöngy értelemszerűen ellentétes vallásetikai suggalatokkal is járt. A Bibliában található vallási előírások nem hit kérdése...

De szerintem maradjunk inkább a Templomos Rendnél és a Katolikus Egyháznál, ne keverjük bele se Rothschildot, se mást...

Lehetséges-e az esetleg, hogy a Jelenések könyvében (20,1-6) emlegetett Krisztus ezeréves uralmának előfeltétele az országok eladósodása?

Vagy ha nem, akkor mi ennek az előfeltétele Ön szerint?

Klaus Matefi
2011. december 18. 16:19 | Sorszám: 261
Figyelemre méltó idézet, ami egy izraeli vallásos weblapon jelent meg II. János Pál pápa jeruzsálemi látogatása alkalmából:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren Propheten belogen wurden:

"Und wenn dann wirklich König Maschiach erstehen wird, erfolgreich, erhöht und erhaben, werden sie alle sofort umkehren und wissen, daß sie nur Lügen von ihren Vätern ererbten, und ihre Propheten und Vorväter sie in die Irre leiteten",

--5760 II. Adar 18. 2000 március 25.
Gondolat a pápa látogatásához
Moscheh ben Maimon (Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva.

"És akkor amikor a Messiás Király valóban életre fog kelni, sikeresen felemelkedik és kiemelkedik, mindannyian azonnal vissza fognak fordulni és tudni fogják, hogy ők csak az apáik hazugságait örökölték, és a prófétáik és elődeik félrevezették őket",--

Klaus Matefi
2011. december 18. 16:06 | Sorszám: 260
Idézet:
Jó, mondhatod, Nathan Rotschild nem kereszteslovag volt .

Pl. Rothschild nem tett mást istenhívő létére, mint amit az Ezsdrásék által megalkotott Tóra kötelező jelleggel (613 micvot) előírt a számára (Mózes V.15,6; 23,21; 28,12-15; 2843-45) , kedves Gyöngy. Nem Rothschild erőltette a világ népeire a keresztény vallást, és nem neki kellett volna ezeknek az érdekeit megvédenie.

A Templomos Rend egy katolikus rend volt, ami kizárólagosan csak a pápának tartozott engedelmességgel. Mi okozhatta vajon, hogy szabadkezet adott a pápa nekik Európa teljes eladósításában?

De a legfontosabb kérdésre megfeledkeztél reagálni:

Az egyik alapfeltétele lenne ez esetleg, a Jelenések könyvében (20,1-6) emlegetett Krisztus ezeréves uralmának?

Klaus Matefi
2011. december 18. 14:18 | Sorszám: 257
Egy ezzel kapcsolatos téma:

Országok eladósodása

Klaus Matefi
2011. december 18. 13:34 | Sorszám: 256
Helyesbítés:

16. év vége: 43046721
17. év vége: 129140163
19. év vége: 387420489
20. év vége: 1162261467

Klaus Matefi
2011. december 18. 12:18 | Sorszám: 255
Idézet:
Az én tanaim kedves Gyöngy világosak, egyértelműek. Ugyanezt nem tudnám elmondani pl. a bibliai vallásokéról...

Azt hiszem hogy a mai keresőt leginkább a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett vallási elképzelések érdekelnék, hiszen ezek az átlagemberek életére kifejezetten nagy mértékben kihatással vannak és lesznek.

Felmerül a kérdés, hogy pl. miért éppen napjainkra sikerült ilyen sikeresen és visszafordíthatatlanul eladósodniuk a nemzeteknek, amiből kizárt a kiút a jelenlegi szabályzók mellett?

Az egyik alapfeltétele lenne ez esetleg, a Jelenések könyvében (20,1-6) emlegetett Krisztus ezeréves uralmának?

Az országok eladósítása nem újkeletű jelenség.
A Templomos Rend „áldásos“ tevékenysége következtében aránylag rövid idő alatt egész Európa eladósodott feléjük, ami pápai jóváhagyás mellett folyt annak ellenére, hogy a keresztények számára tiltották a gyors és mérhetetlen meggazdagodást garantáló kamatkölcsönök folyósítását.

Idézet:
M. Baigent - R. Leigh - H. Lincoln: Az abbé titka - Szent Grál, Szent Vér (The Holy Blood and the Holy Grail)(2000) ISSN 1585- 6860 ISBN 963 9282 22 7
(50-51. old.) A templomosok vitás kérdések rendezése esetében a politikai élet csaknem minden szintjén hivatalos békebíróként szerepeltek, és még a királyok is alávetették magukat ítélkezésüknek.
Ám 1252-ben III. Henrik, Anglia királya szembeszállt a renddel, és birtokaik elkobzásával fenyegetőzött:

"Ti, templomosok, oly számos joggal és kiváltsággal rendelkeztek, hogy mérhetetlen vagyonotok elvakultan gőgössé és dölyfössé tesz benneteket. Amit oktalan módon adtak, azt a józan észre hallgatva vissza kell venni, amit meggondolatlanul átruháztak, azt megfontoltan vissza kell vonni."

A rend mestere erre így válaszolt:

"Mit mondtál te, ó, Király? Távol álljon tőled, hogy ajkaidról ily nem tetsző és oktalan szavak szóljanak. Míg igazságot gyakorolsz, addig megőrzöd trónodat. Ám ha azt megsérted, megszűnsz többé uralkodónak lenni."

A modern gondolkodás számára nehezen érzékelhető ennek a kijelentésnek a súlyossága és merészsége, ugyanis a mester burkoltan olyan hatalom birtokosának képzeli rendjét, és saját magát, amelyet még a pápaság sem mert nyíltan a magáénak vallani. Nem kevesebbet sejtetett ezzel, mint azt, hogy hatalmában áll királyokat a hatalomtól megfosztani és trónra emelni.

Későbbiekbe szintén pápai engedéllyel foglalkoztak a jezsuiták banküzletekkel...

A pápaság (Katolikus Egyház) jóvoltából alakult ki a feudalista rendszer, aminek az uralkodó vallása sok esetben tűzzel-vasal lett a népekre rákényszerítve, se ennek ellenére a kikeresztelkedett tömegek érdekeit nem védte meg a Biblia által is elítél uzsorakamat jól bevált gyakorlatától, sőt feltehetőleg maga az egyház szorgalmazta ezt.

Martin Luther (1483 - 1546) véleménye az akkori kamatkölcsönökről:

Idézet:
http://www.freeweb.hu/iratok/egyhtori/luther/irasok/LUT_NEME.HTM
Dr. LUTHER MÁRTON: A NÉMET NEMZET KERESZTYÉN NEMESSÉGÉHEZ
A KERESZTYÉNSÉG ÁLLAPOTÁNAK MEGJAVÍTÁSA ÜGYÉBEN (1520)

De a legnagyobb csapás a német nemzeten bizonyára az uzsorás hitel.

Alig száz éve, hogy dívik és már csaknem minden fejedelmet, alapítványt, intézetet, várost, nemest és örökséget szegénységbe, nyomorba és pusztulásba döntött; ha még száz évig fennmarad, úgy Németországnak egy fillére sem leszen, úgy előbb-utóbb egymást kell felfalnunk. Az Ördög eszelte ezt ki és a pápa helybenhagyta az egész világ romlására.

A középkorban 50-200%-os évi uzsorakamatra vehettek kölcsönt a rászorulók. Érdemes megvizsgálni, hogy mekkora hasznot jelenthetett ez egy kölcsönadó számára, ha pl. egy egységnyi összeget és annak a befolyt kamatait folyamatosan kölcsönüzletbe fektette:

1, 50%-os uzsorakamat esetén:

Kezdet: 1
1. év vége: 1,5
2. év vége: 2,25
3. év vége: 3,375
4. év vége: 5,0625
5. év vége: 7,59...
6. év vége: 11,29...
7. év vége: 17,08...
8. év vége: 25,62...
9. év vége: 38,44...
10. év vége: 57,66...
11. év vége: 86,49...
12. év vége: 129,74...
13. év vége: 194,61...
14. év vége: 291,92...
15. év vége: 437,88...
16. év vége: 656,82...
17. év vége: 985,24...
18. év vége: 1477,8...
19. év vége: 2216,7...
20. év vége: 3325,1...
21. év vége: 4987,7...
22. év vége: 7481,6...
23. év vége: 11222,5...
24. év vége: 16833,7...
25. év vége: 25250,6...
26. év vége: 37875,9...
27. év vége: 56813,9...
28. év vége: 85220,9...
29. év vége: 127831
30. év vége: 191747
31. év vége: 287620
32. év vége: 431430
33. év vége: 647146
34. év vége: 970719
35. év vége: 1456079
36. év vége: 2184118
37. év vége: 3276177
38. év vége: 4914266
39. év vége: 7371399
40. év vége: 11057099

2, 100%-os uzsorakamat esetén:

Kezdet: 1
1. év vége: 2
2. év vége: 4
3. év vége: 8
4. év vége: 16
5. év vége: 32
6. év vége: 64
7. év vége: 128
8. év vége: 256
9. év vége: 512
10. év vége: 1024
11. év vége: 2048
12. év vége: 4096
13. év vége: 8192
14. év vége: 16348
15. év vége: 32768
16. év vége: 65536
17. év vége: 131072
18. év vége: 262144
19. év vége: 524288
20. év vége: 1048576
21. év vége: 2097152
22. év vége: 4194304
23. év vége: 8388608
24. év vége: 16777216

3, 200%-os uzsorakamat esetén:

Kezdet: 1
1. év vége: 3
2. év vége: 9
3. év vége: 27
4. év vége: 81
5. év vége: 243
6. év vége: 729
7. év vége: 2187
8. év vége: 6561
9. év vége: 19683
10. év vége: 59049
11. év vége: 177147
12. év vége: 531441
13. év vége: 1594323
14. év vége: 4782969
15. év vége: 14348907
16. év vége: 43046721
17. év vége: 129140016
19. év vége: 38742048
20. év vége: 116226142

A legalább 10 milliószoros hasznot a megjelölt évben lehetett elérni.
És mindez szinte munka nélkül...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 18. 10:36 | Sorszám: 1861
Link

A felső határ a csillagos ég...
Klaus Matefi
2011. december 18. 10:34 | Sorszám: 1860
Link
[img] http://www.brillig.com/debt_clock/debtiv.gif[/img]
A felső határ a csillagos ég...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 18. 10:29 | Sorszám: 212
Mit ígérnek a vallások a „végidőkre“, azaz napjainkra?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 18. 10:24 | Sorszám: 1859
Az IGE egy olyan emberközpontú egyháznak a tervezete, ami Isten minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszik, de nem az Istenbe, hanem a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet szándékozik elmélyíteni és ápolni, ami minden anya szülte hús-vér halandó egyén jól felfogott érdeke kellene legyen.

Felmerülhet a kérdés, hogy mitől válhat egyházzá az IGE?

Az IGE az egy istenkereséssel is foglalkozó, de emberközpontú intézményesült egyháznak a tervezete.

Szerintünk az új kozmikus korszak egy kifejezetten emberközpontú globális vallás életrehívását igényli, ami mentes kellene legyen a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől, és bármilyen negatív jellegű vallásetikai tanítástól.

Feltétlenül szükségesnek tartunk az emberiség számára egy egységes, globális, kompromisszummentes vallásetikai kódex megalkotását és elfogadtatását, ami nemzeti vagy bármilyen hovatozástól függetlenül minden anya szülte földi halandó emberre egyaránt érvényes kell legyen kivétel nélkül, hiszen az esetleges ellentétes valláserkölcsi tanítások akádályai lehetnek az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósulásának.

Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak tulajdonított emberek egymás közötti kapcsolatait szabályozó erkölcsi tanításait helyesnek és követendőnek tartjuk. Kivételt képez ez alól a Lukács evangélium 14,26 szerinti családellenes sugallat, ami szerintünk nem származhatott Jézustól. Mint tudjuk, Jézus egyetlen szót sem írt le a tanításaiból (Mohamed szintén nem), hanem a kínhalála után 1-2 évtizeddel Pál (korábban Saul) alapozta meg írásban a Pál-féle kereszténységet (annak ellenére, hogy soha nem látta Jézust, viszont a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek a Szanhedrin megbízásából), amihez évtizedekkel később az evangélisták is hozzájárultak az általuk írottakkal.

Az IGE abban a reményben szándékozna megalakulni, hogy még véletlenségből se nézhessen ki így az emberiség nagy családjának a jövője:

Sajnos az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen, semmi bizonyíték nincsen az ellenkezőjére, így nem lehet senki számára érdektelen, hogy az egyén milyen céloktól motiválva, és milyen körülmények között éli le azt.

Az IGE nem tagadja Isten tényét és az emberi lelket sem, hiszen az balgaság lenne. Viszont az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a definiálásában tér el az istenhívő vallásoktól, ugyanis az IGE szerint Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, részben az "égi mechanika függvénye", és a létező szellemi hatások összessége, tehát egy komplex hatás, amit én szelleminek nevezek. Az ősok (nem ismerjük) transzmutációja.
Ez az Isten nem személy, viszont képes volt a Földön életet teremteni és azt fenntartani. Tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye. Ez által egy étkezési láncolat jött létre, aminek a keretén belül a teremtmények egymást kénytelenek felfalni a túlélésük érdekében. Ennek ellenére a természet csodálatos és logikus, de kíméletlen.

Jól szemlélteti a fehér fény (szín) a Folyamatosan Változó Szellemi Való lényegét:

Ha meg akarjuk ismerni Istent, akkor ehhez tanulmányoznunk kell a hatásait is. A fehér fény (szín) az összes létező színt tartalmazza ugyanúgy, mint ahogy a FVSzV az összes realizálódható szellemi hatást.

Az ember nem lehet Isten, mivel sajnos halandó, a lelke se azonos az isteni szellemi hatással, hanem annak a "tükörképe".
A zsidó vallási felfogás is ezt vallja:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm (már nem lehet elérni)
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Az emberi lélek a születés pillanatában keletkezik (képeződik le a FVSzV által), tehát előtte nem létezik. A léleknek a születés pillanatában történő létrejöttét a rabbik is vallják:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm (már nem lehet elérni) http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931 http://zsidosag.nolblog.hu/archives/2010/10/03/Tartalmas_elet_A_szuletes/ http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/a_rebbe_szava_a_szuletes_a_kuldetes_kezdete http://www.zsido.com/konyvek/tartalmas_elet/a_szuletes_a_kuldetes_kezdete
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk.

A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/ (már nem lehet elérni)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva, és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia, így a rabbi.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Annyit meg kell jegyezzek ehhez, hogy szerintem nem a lélek hatol születéskor a testbe, hanem a FVSzV hatása, és leképez bennünk egy halálunkig megmaradó "programot", ami a lelkünk. Ezt egyesek személyes "őrangyalnak" is nevezik.
Tehát az eltérő lelki adottságainkért (nem a személyiségünkért!) ugyanaz a FVSzV a felelős, mivel a születésünk pillanatában az akkori "minőségi állapotának" a függvényeként képezi azt le bennünk.
Az emberi személyiséggel ellentétben a lélek változtatlan marad, azaz egy olyan születési adottság ez, amin képtelenek vagyunk változtatni, de a személyiségünkön viszont igen.
Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren!
A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a követőiktől.

Vajon az eltérő vallásetikai sugallatok milyen szerepet játszanak az ember személyiségének a kialakításában?
Ez az eltérő etikai neveltetés egyik formája, ami a vallási sokszínűség logikus következménye.

Helyes lehet-e ez vajon az emberiség nagy családjának a szemszögéből nézve?

Az embert nem az általa vallott istenkép minősíti, hanem a személyisége, az emberekhez való hozzáállása és az erkölcsi milyensége.

Lehet például egy ateista ember emelkedett és nemes személyiségű?
Legalább annyira, mint egy hamis istenképben hívő, sőt ha a pozitív erkölcsisége felülmúlja a hívőjét, akkor lényegesen emelkedettebb és nemesebb is. A bigott álszenteskedés, a képmutatás, az önámítás, a mások megvezetése nem nevezhető egyáltalán pozitív etikai tulajdonságnak...

A lélek kizárólagosan csak élve született testben tud realizálódni.
Az élő test tehát a lélek hordozója. A gyermek élete nem a születéssel, hanem a fogamzással kezdődik, amitől kezdve folyamatos fejlődésen megy keresztül, de lélekkel csak a születésekor lesz ellátva.

Két azonos isteni szellemi hatás nem létezik, így ebből értelemszerűen az következik, hogy két azonos lelkületű ember sem. Szemléletesen igazolja ezt pl. a "bűntelenül" született Názáreti Jézus, illetve az az Aleister Crowley, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The beast 666") tartotta nem alaptalanul annak ellenére, hogy szerintem Sátán nem létezik, mivel a FVSzV az összes létező szellemi hatásnak a kútfője.

Jézusnak és Crowleynak a születési radixja jól szemlélteti az eltérő lelki adottságuk eredetét:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

Aleister Crowley születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz -Mars quadrat:19,8°/13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Jézus esetében a Shem ha-Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) együtt álltak, így a Nap mögött felsorakozott negatív hatású planéták erős hatáscsökkenést szenvedtek a Földről nézve. Crowley születésekor ugyanezek az égitestek egy szabályos kozmikus keresztet alkottak a Zodiákusban, ami az ősi asztrológia szabályzói szerint kifejezetten negatív szellemi hatással bír.

Crowley születését követően 22 évre megszületett Jiddu Krishnamurti], akit nyugodtan nevezhetünk a XX. század Jézusának:

Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió

Hasonló égi konstelláció alatt látta meg a napvilágot Mithrász, Szt. György, Álmos és Sabbatáj Cví is.

A születésünkkor az akkor éppen aktuális isteni szellemi hatás (az isteni szellemi spektrum egy "szikrája") képezi le a lelkünket. Az emberi lélek és az isteni szellem közé egyenlőségjelet ettől függetlenül nem lehet tenni ugyanúgy, mint pl. egy koncerten és az arról készült hangszallagon hallható felvétel közé sem.
Lelke az állatnak is van.

Jézus egy "bűntelen" szellemi hatás égisze alatt látta meg a napvilágot, de ez még nem azt jelenti, hogy Istenre csak ez lenne a jellemző, és emiatt Jézus Isten lett volna. Jézus istensége különben az egyházatyák ötlete volt, i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének hivatalosan.

Vajon a vallási sokszínűség jelenti-e az emberiség nagy családjának a számára a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő zálogát, amire minden jóakaratú ember vágyik?
Esetlegesen hamis istenképekre épült vallások eltérő vallásetikai sugallatai lennének erre a garanciák?

Mindenképpen nagy előrelépést jelentett a demokrácia (δημοκρατία; nép uralma) építése során a vallásszabadság biztosítása. Ennek ellenére az áhított közös jövő megvalósulása hosszú távon inkább egy olyan globális vallás égisze alatt képzelhető csak el, ami kifejezetten emberközpontú kellene legyen, és egy globális etikai kódex hirdetőjeként, elmélyítőjeként kellene tevékenykedjen.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 19:53 | Sorszám: 253
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy tömör összefoglalóra szükség lesz ezzel kapcsolatosan, mint más egyházak esetében is, de ez majd az egyház honlapján lesz megtekinthető, amennyiben sor kerül az életrehívására.
Klaus Matefi
2011. december 17. 19:35 | Sorszám: 251
Az én tanaim kedves Gyöngy világosak, egyértelműek. Ugyanezt nem tudnám elmondani pl. a bibliai vallásokéról...
Ahhoz hogy valaki ezeket megértse, természetesen meg kell ismerkedjen behatóbban velük, hisz más vallások esetében is ugyanez a helyzet.
Klaus Matefi
2011. december 17. 19:30 | Sorszám: 249
Helyesbítés:

a jezsuita rend alapítója tisztában volt a zsidó misztika titkos tudományának (kabbalah) Shem ha-Mephorash-ával.

Klaus Matefi
2011. december 17. 19:27 | Sorszám: 248
Nekem semmi problémám nincsen egyetlen vallás hívő tömegével sem. Más a helyzet a vallási tanok, dogmák terén.

Nyugodtan elhiheti nekem, hogy pl. Loyolai Ignác, a jezsuita rend alapítója tisztában volt a zsidó misztika titkos tudományának (kabbalah) [url=http://klausmatefi.forumprofi.de/shem-ha-mephorash-f13/shem-ha-mephorash-t36.htmlShem ha-Mephorash[/url]-ával. A misztikus élményei is erre épültek fel.

A valláskritika szabadságát azért említettem csak meg, mert egyesek esetleg rossz szemmel nézhetnek vallási dogmákkal kapcsolatos kritikákat.

Idézet:
Az nem kritika, hogy Ön hogyan határozza meg Krisztus életrajzi adatainak pontosságát.

Maradjunk inkább a Jézus megnevezésnél. Én természetesen elismerem Jézust a világ egyetlen és valós messiásaként, de az én fogalomtáramban a Krisztus kifejezés inkább kozmikus jelleggel bír, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy a Jézus Krisztus és a Krisztus Jézus fogalom nem ugyanazt jelenti, de erre itt nem szándékozom kitérni, mivel képtelenség néhány mondatban ezt bárkivel megértetni.

Klaus Matefi
2011. december 17. 19:09 | Sorszám: 246
Nincs kizárva, hogy a szónoklatokat inkább arra rátermettebb emberekre bízom majd.

Az emberi lélek számomra soha nem volt kérdéses kedves Gyöngy, de szerintem az egy születési adottság, adomány a FVSzV akkori "minőségi állapotának" a következményeként.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 17. 19:04 | Sorszám: 1858
Én az alábbi mondatára reagáltam különös tekintettel kedves Gyöngy:

"Isten nem változékony, hiszen éppen azért Isten, mert magában foglalja a világegyetem minden folyamatát, de a szemlélő számára mindig valamely tulajdonságon, jelenségen keresztül érzékelhető."

Ezért említettem meg azt, hogy eltérő lelki adottságokkal jövünk a világra a FVSzV mibenlétéből, lényegéből adódóan.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 18:57 | Sorszám: 243
Megígérem, ha egyszer úgy áll az IGE, hogy "templom"építésre is futja már, akkor az IGE tanait is szónokok fogják hirdetni.
Klaus Matefi
2011. december 17. 18:50 | Sorszám: 242
Megértem kedves Gyöngy a hozzállását, de ha tanulmányozná azt, hogy eddig hányan próbálkoztak ezzel sikertelenül, akkor engemet is meg kell értsen. Különben annyit azért megjegyeznék, hogy képtelenség Jézus életének a tényleges kozmikus misztériumát megérteni, a születésének és halálának a konstelláció nélkül. Ez a kettő magáért beszél!

Az, hogy a keresztény hívőt ez nem érdekli, az egy dolog, de a kereső embert szerintem feltétlenül. Én nem a keresztény topicokban reklámozom eleve a tanaimat. Tiszteletben tartom mindenkinek a hitét és véleményét, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a vallásszabadságnak az egyik legfontosabb ismérve, a valláskritika szabadsága. Ha ez korlátozva van, akkor többé nem eshet szó vallásszabadságról sem.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 17. 18:38 | Sorszám: 1856
Helyesbítés:

bűntelen (a gépemen nincsen hosszú ö és ü, így néha elmarad a bemásolás)

Klaus Matefi
2011. december 17. 18:34 | Sorszám: 1855
Mint tudjuk, minden folyamatos változásban, átalakulásban van. Istennek a mibenlétére részben ebből következtethetünk. Ha Isten egy konstans szellemi hatás lenne, akkor egyforma lelki adottságokkal születnének az emberek, ami nem áll fenn, hiszen megvolt a büntelen Jézusnak is a pontos születési ideje és annak az Aleister Crowleynak is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta, nem kifejezetten alaptalanul annak ellenére, hogy szerintem nem létezik Sátán, se pedig Jóisten, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami értelemszerűen minden létező szellemi hatásnak a kútfője.
Ezt ezotérikus tanulmányok nélkül nem értheti szerintem meg a kereső.

Az ember nem lehet azonos Istennel semmi esetre sem, de a születési lelki adottsága ennek a folyamatosan változó isteni hatásnak egy "szikrája", helyesebben ennek a "másolata".

Klaus Matefi
2011. december 17. 18:19 | Sorszám: 1854
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000293
Mit ígérnek a vallások a “végidökre”, azaz napjainkra

Gyöngy 2011. december 17. 14:47 | Sorszám: 36
Előzmény: Klaus Matefi 2011. december 17. 13:57 | Sorszám: 35
"Isten természetesen csak egy van, amit én helyesen Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) nevezek. Ez az Isten az összes létező szellemi hatásnak a forrása, amiből az következik, hogy nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, mert az értelemszerűen a dualizmust eredményezné"
Isten nem változékony, hiszen éppen azért Isten, mert magában foglalja a világegyetem minden folyamatát, de a szemlélő számára mindig valamely tulajdonságon, jelenségen keresztül érzékelhető. Így aztán - a szemlélő helyzetétől, normáitól függően - igenis, jóként vagy rosszként jelenik meg. Nemhogy duális, hanem igenis plurális létező, tehát a Szentháromságban való megjelenése nagyon is elfogadható. Isten összes teremtményével képes azonosulni, így az emberrel is, hiszen mindenható. Ahhoz viszonz, hogy felfogja teremtményének sokféleségét, igenis föl kellett vállalnia az emberi sorsot.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 18:17 | Sorszám: 239
A mai rohanó világban az átlagembernek kevés az ideje, de azt is leginkább a TV, vagy a computer előtt tölti. Ezért rendkívül hasznosak a vallásfórumok, hiszen megszámlálhatatlan ember részt vehet KONSTRUKTÍV jellegű vallási vitákon.

Mint ahogy a Biblia megtalálható az interneten, ugyanez a helyzet az egyes vallási irányzatok tanításaival is, így érthetetlen, hogy ez miért ne lenne szintén alkalmas az IGE számára is

Természetesen alkalmazok a tevékenységem során ismétléseket, hiszen ilyen hatalmas és átfogó anyagnál ez érthető is. Ilyen ismétlés pl. az "i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus". Ezt azért használom így, mivel közel két évezred alatt nem sikerült rajtam kivül még senkinek megfejtenie Jézus születésének és kereszthalálának a pontos dátumát, tehát az ismétléssel igyekszem felhívni a figyelmet a kutatási eredményeimre is, ami érthető hozzáállás egy mitológikutató részéről.

A "fűtetlen templomnak" semmi jelentősége nem volt a mondókámban, kizárólagosan arra akartam utalni, hogy otthon kényelmesebb és egyszerűbb bárkinek vallási ismereteket elsajátítania.

Klaus Matefi
2011. december 17. 17:42 | Sorszám: 237
Helyesbítés:

Gyöngy

Klaus Matefi
2011. december 17. 17:40 | Sorszám: 236
Van Ön szerint értelme kedves Gyögy úgy párbeszédet folytatni valakivel, hogy a partner egyértelmű dolgokat is kiforgat?
Ennek semmi köze a konstruktív vitához...
Klaus Matefi
2011. december 17. 17:24 | Sorszám: 233
Pontosabban így szeretné beállítani, kiforgatva az eredetei mondanivalót.

Azt hiszem kedves Gyöngy, hogy nem pazarolom Önre tovább a drága időmet. Béke Önnel!

Klaus Matefi
2011. december 17. 17:17 | Sorszám: 230
"Honnan gondolja, hogy a templomban mindig ugyanazt hallgassák a népek?"

Miért kellett volna ebben a mondatban felszólító módot használni?

Klaus Matefi
2011. december 17. 17:13 | Sorszám: 229
Idézet:
Ja, ha Önnek a saját kényelme a fontosabb ...

Ebből a mondatból se éppen a jószándék sugárzik kedves Gyöngy, hisz én a keresők kényelmére céloztam, nem a sajátomra.

Az IGE különbenis egy kifejezetten emberközpontú egyház tervezete, így mi nem tartunk szükségesnek önsanyargatást, és ehhez hasonló dolgokat.

Klaus Matefi
2011. december 17. 17:01 | Sorszám: 226
ugyanazt hallgatják
Klaus Matefi
2011. december 17. 16:49 | Sorszám: 223
Idézet:
és az igét nem linkeken keresztül hirdette

A mai technikai fejlettség jóvoltából kellemesebb szerintem az "igét" otthon, computer előtt tanulmányozni, az 1% hozzájárulástól mentesen, mint esetleg fűtetlen templomokban, szinte mindig ugyanazt hallgatva.

Klaus Matefi
2011. december 17. 16:33 | Sorszám: 220
Melyik topic olvasását ajánlaná a számomra, kedves Gyöngy?

Azt azért nem árt leszögezni, hogy Ön és még néhányan nem megérteni akarják az írásaimat, hanem azokat mindenáron kritizálni, és elriasztani a keresőket. Ugye ez azért hozzá tartozik az igazsághoz.

Klaus Matefi
2011. december 17. 16:19 | Sorszám: 218
Idézet:
Nos, Ön kihagyta a "vasárnapi iskolát", az igehirdetést -

Ezek szerint Ön mindig hiányzott róla, pedig nem szép dolog kerülni az iskolát.

Klaus Matefi
2011. december 17. 16:07 | Sorszám: 216
Köszönöm kedves Mpd!
Különben nem ma kezdtem a fórumozást, és tudom, hogy milyen ellenállást válthat ki a laikusokban egy új valami, amit még tanulmányozni sem hajladóak ráadásul...
Klaus Matefi
2011. december 17. 16:02 | Sorszám: 214
Klaus Matefi
2011. december 17. 16:01 | Sorszám: 213
Klaus Matefi
2011. december 17. 16:01 | Sorszám: 212
Aki pl. a Bibliával kapcsolatban szándékozik tanulmányokat folytatni, vagy egyáltalán megérteni azt, az gondolom, hogy a Bibliát el kell olvassa ahhoz, mert máshogy az nem működik... Önök felé ez nem így szokás, kedves Gyöngy?
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:54 | Sorszám: 209
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:53 | Sorszám: 208
Ha Ön tényleg teológus kedves Keresztkém, akkor a korábbi megnyilvánulásai alapján csak azt a következtetést tudom levonni, hogy vagy nagyon alacsony a teológiai képzés színvonala ahol Ön végzett, vagy elfelejtette már az ott elsajátított exotérikus magyarázatokat. De azt azért nem árt figyelembe vennie, hogy nem tanítják a teológusok számára a misztériumok kozmikus vonatkozásait, ami az Ön számára hülyeségnek tünik.

Szeretettel
Klaus

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:33 | Sorszám: 43
Malakiás püspöknek (1094/95 - 1148) a pápák számára vonatkozó előrejelzése jóslat volt, vagy pedig egy hosszú távú terv része?

Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199903/mi_lesz_a_napfogyatkozas_papaja_utan
1999. 03. 20. (III/11)
Malakiás listája szerint:
Mi lesz a napfogyatkozás pápája után
Malakiás püspök 1139-ben Rómába utazott, hogy felkeresse II. Ince pápát. Az ír főpapról kortársai úgy tartották, hogy jövőbe látó képességekkel rendelkezik. A hagyomány szerint Malakiás Rómában élte át nevezetes látomását, amely során 112 pápa uralkodásáról jegyzett fel tömör jellemzést.

Az ír püspök a "Pápák listája" néven ismertté vált dokumentumot átadta II. Ince pápának, aki elzáratta azt a vatikáni titkos archívumba. Az iratot több mint 400 éven keresztül itt tárolták, míg 1559-ben egy Benedek-rendi történész, Arnold Wion nyomtatásban is kiadta a Malakiásnak tulajdonított dokumentumot.

A Malakiás listáján szereplő 110. pápa Karol Wojtyla, Krakkó érseke, aki 1920. május 18-án a feljegyzések szerint egy napfogyatkozás idején született a lengyelországi Wadowiceben.

A napfogyatkozással kapcsolatos értelmezéshez társul az a feltételezés, mely szerint II. János Pál uralkodásának a végét is egy ilyen rendkívüli természeti jelenség fogja előrevetíteni. Az ezredforduló előtt már csak egyetlen teljes napfogyatkozásra kerül sor, amelyet Dél- és Közép-Európából lehet majd figyelemmel kísérni 1999. augusztus 11-én. A jelenség nyomán egy időre sötétség borul a Vatikánra is – ebből vonják le némelyek azt a következtetést, hogy a sokat betegeskedő pápa helyett még a milleneum beköszönte előtt új vezetőt választ a katolikus egyház.

A lista vége
Az "olajfa dicsősége" ("gloria olivae"): ez a mottója Malakiás listáján a 111. pápának, aki II. János Pál után lép trónra, és a jövendölés szerint uralkodása az utolsó előtti lesz a pápaság hosszú történetében. Őt, II. Romulus Péter pápa ("Petrus Romulus") követi, akinek uralkodásáról az ír püspök az alábbiakat jegyezte fel: "Sok nyomorúságon keresztül vezeti át nyáját, miután a hét dombon épült város elpusztul, és a rettentő Bíró megjelenik, hogy megítélje a népet. Ez a vég." A sajátos névválasztás talán arra is utalhat, hogy az utolsó pápához hasonlóan annakidején a Nyugatrómai Birodalom utolsó császára is felvette Róma alapítójának nevét, akit így Romulus Augustulusnak hívtak.

Szerintem Malakiás egy hosszú távú tervet készített a Vatikán számára, ami összhangban volt az ószövetségi messianisztikus elképzelésekkel is. Mint tudjuk, Joseph Ratzinger (*1927) 2005.04.19-én a Római Katolikus Egyház történetének 264. pápájává lett megválasztva, ami a Malakiás-féle előrejelzés szerint a 111. pápának a trónra lépését jelentette.
Komolyan lehet venni a Malakiás-féle listát?
Nagy valószínűséggel igen.

Klaus Matefi
2011. december 17. 15:27 | Sorszám: 41
Vajon a II. Vatikáni Zsinat idején Washingtonba küldött pápai tiarának (az "Isten földi helytartója" jelképének) mi lesz a hosszú távú sorsa?
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:18 | Sorszám: 39
Én sem hiszek kedves Gyöngy, de sajnos vannak sokan, akik igen. Pl. Bush és Blair is "isteni utasításra" ignorálta a világ közvéleményét, és vezették félre a parlamentjeiket, az ENSZ-t, a BT-t, stb....

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:11 | Sorszám: 201
Mivel az eddigi megnyilatkozásai azt tükrözik, hogy nem tanulmányozta eddig az általam ajánlott linkeket, így a véleménye nem korrekt, sőt. Olvasgassa kérem az ITT található írásaimat, de gondolom, hogy Önnek itt nem a megértés a célja...
Klaus Matefi
2011. december 17. 15:04 | Sorszám: 199
Egy egyházalapítónak helyes etikai tanításokat is sugallnia kell, hiszen vannak alapvető együttélési és társalgási szabályok, amiket egy valamire való vallásalapító nem ignorálhat. Te természetesen megteheted.

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 14:59 | Sorszám: 37
Örömmel reagálok a bejegyzésedre az Istenkeresők Globális Egyházának a topicjában, mivel ez inkább oda való téma. Bízom a megértésedben.

Itt inkább a vallásoknak a „végidőkre“, azaz napjainkra vonatkozó ígéreteit tárgyaljuk ki, ha lehet, hiszen erről szól a topic, és még nem írtál ide ezzel kapcsolatosan semmi érdemlegeset.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 14:49 | Sorszám: 196
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=forum&f=10
Vallás – filozófia

Csak eltévedhettél ezek szerint.

Tisztelet a te szádból furán hangzik...
Egy "Vallás – filozófia" fórumon megfelelő hangnemben illik társalogni. Ne igyekezzél egy magántulajdont lezülleszteni.

Klaus Matefi
2011. december 17. 14:40 | Sorszám: 194
Megköszönné kedves Gyöngy, ha valaki Önt lehülyézné?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:57 | Sorszám: 35
Mit ígérnek a vallások a „végidőkre“, azaz napjainkra?

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:51 | Sorszám: 192
Örülök kedves Vanna7, hogy örömet sikerült ezzel okozzak a számodra, de szerintem hasznosabb lenne, ha megfogadnád a leírtakat, hiszen egy nyilvános vallásfórumon vagy. Vagy esetleg eltévedtél?
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:38 | Sorszám: 188
Ha valaki nem képes betartani az elemi társalgási szabályokat, az ne lepődjön meg azon, hogy ignorálják...

Máshogy szokás viselkedni a kocsmában, máshogy a disznóólban, és szerintem egészen máshogy egy vallásfórumon...
Ez hozzátartozik az etikai neveléshez, kedves Gyöngy. Bízom benne, hogy nem írtam felfoghatatlan dolgokat?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:32 | Sorszám: 34
Valóban léteznek sajnálatos módon olyan vallási sugallatok is, melyek akár a másik kárára, rovására ösztönöznek, de remélem, hogy ezzel nem az IGE-re célzott...

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:21 | Sorszám: 184
166. bejegyzés...

Ha Ön ezt komoly oknak tartja, akkor társalogjon kérem a kedvencével ezentúl. A rokonainkat nem tudjuk megválogatni, de a vitapartnereinket szerencsére igen.

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:15 | Sorszám: 31
Sokkal komolyabb és hasznosabb kutatási forrásokat is ismerek, mint a szórakoztatóipar által kreált filmeket.
Ha Önnek az ismereteket nyújt, hát legyen. Jó szórakozást hozzá.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:10 | Sorszám: 180
Én nem látogatom kedves Gyöngy az esetlegesen Ön által indított topicokat, mert érdektelenek a számomra, nem is zavarom azokat, nem hülyézek le embereket, viszont ugyanez itt egyesekről nem mondható el. Ha nem érdekli a téma, miért kell látogassa?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:04 | Sorszám: 29
Nem ismerem a filmet, így nem tudok hosszászólni...
Klaus Matefi
2011. december 17. 13:03 | Sorszám: 28
Idézet:
Persze, hogy többet foglalkozott Jézussal, hiszen a marketing egyik alaptézise, hogy minél többet tudjunk meg arról a tételről, amelyet ki akarunk golyózni a forgalomból.

Rosszul látja a tevékenységem lényegét, ha azt hiszi, hogy én kifejezetten és kizárólagosan csak a keresztény hit és istenkép helytelenségére igyekszem rámutatni. A kutatási eredményeimre alapozva kijelenthetem, hogy szerintem az összes létező eddigi istenkép téves, de pl. a Jézusnak, az emberek kapcsolatait szabályozó etikai tanításai egy kivétellel magasztosak, és feltétlenül követésre méltóak. Ugyanezt viszont soha nem mondtam el egyes ószövetségi etikai sugallatról, melyeket kifejezetten helytelenítek.

Klaus Matefi
2011. december 17. 12:55 | Sorszám: 24
Idézet:
Ami a hivatkozott napfogyatkozást illeti, első percétől az utolsóig végigkövettem. A teljes fedéskor megjelent fényjelenség inkább a Dávid-csillagra emlékeztetett, mint kettős keresztre, nyilván az aktuális kitörések elhelyezkedésével kapcsolatosan.

Én napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre utaltam kedves Gyöngy. Erről ITT megtudhat mindent, de ha nem olvassa át figyelemmel, akkor érthető a kételye...
Képtelen vagyok minden bejegyzésemben részletesen kifejteni dolgokat, ezért alkalmazom a linkeket, így csak az fog megérteni, aki tanulmányozza is ezeket.

Klaus Matefi
2011. december 17. 12:41 | Sorszám: 21
A "végidők" fogalom kedves Gyöngy kizárólagosan csak egy kozmikus korszak végere utal, semmi másra. Nyugodtan elhiheti nekem, hogy abban vagyunk... Nem támadhattak fel sajnos a halottak, nem következett be a világvége értelemszerűen, és nem jöhetett vissza az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus sem. Viszont a Jelenések könyve arra azért feltétlenül alkalmas volt, hogy a laikusokat közel 1900 éven keresztül rettegésben tartsa...
Klaus Matefi
2011. december 17. 12:33 | Sorszám: 20
Idézet:
Hiszen végeredményben az ő személye körül kristályosodnak ki az Ön eszméi. Ha nem így van, akkor nem értem, miért foglalkozik annyit személyével, miért olyan fontos Önnek Krisztus tagadása, elhomályosítása.

Közel húsz éve kutatom kedves Gyöngy a bibliai vallások és titkos társaságok misztériumainak a kozmikus vonatkozásait. Ha hallott volna a „bölcsek kövéről“, és ismerné is a jelentését, akkor azzal is tisztában lenne, hogy szinte az összes eddigi vallás erre bazírozott, ami valójában az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel van kapcsolatban. Immánuel valóban ekkor született, de a személye számomra nem jelent semmit, viszont az általam sikeresen feltárt kozmikus misztériumok propagálása annál többet. Gondolom, hogy ez csak a megismerést mozdítja elő, hiszen már nem a sötét középkorban élünk, amikor ezt tűzzel-vassal tiltották a keresők számára. Jézussal lényegesen többet foglalkoztam eddig, mint Immánuellel, de természetesen még számos tárgya van a kutatási tevékenységemnek. Annyit meg kell feltétlenül jegyezzek, hogy ezek a dolgok igazolhatóan összefüggésben állnak egymással.

Gondolom, hogy egy vallásfórumra leginkább ezek a témák illenek. Vagy rosszul látom?

Klaus Matefi
2011. december 17. 12:06 | Sorszám: 18
Semmilyen szándékaim nincsennek azon kívül kedves Gyöngy, hogyha kellő érdeklődés merülne fel az IGE iránt, abban az esetben 2012-ben, a téli napforduló alkalmából (amikorra egyes hiszékeny emberek a "világvégere" számítanak...) életre hívnám az egyetlen valóságos Istennek (FVSzV-nak) a minél alaposabb megismerése és megismertetése céljából, illetve a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett magasztos hitnek az elmélyítése és ápolása céljából. Természetesen ha elmarad a kellő érdeklődés, akkor csak egy nemes és jószándékú kezdeményezés marad.
Klaus Matefi
2011. december 17. 11:54 | Sorszám: 17
A mondataiból az tűnik ki kedves Gyöngy, hogy még nem olvasta végis az Istenkeresök Globális Egyházának a tervezetét, ezért feltétlenül ajánlanám ezt, hiszen konstruktív módon eszmecserét folytatni csak a kellő ismeretek birtokában képes az ember.
Klaus Matefi
2011. december 17. 10:32 | Sorszám: 14
A téma itt olvasható áttekinthetőbb és bővített formában:

Mit ígérnek a vallások a „végidőkre“, azaz napjainkra?

Klaus Matefi
2011. december 17. 10:29 | Sorszám: 13
Az IGE-nak nincsen köze az istenhívő vallásokhoz kedves Gyöngy, hiszen egy kifejezetten emberközpontú egyháznak a tervezete. De gondolom, hogy ezt már olvashatta néhányszor az írásaimban...
Klaus Matefi
2011. december 17. 09:14 | Sorszám: 11
Helyesbítés:

Joggal merülhet fel az emberben a kérdés, hogy jelenleg helyes úton haladnak-e az események?

Klaus Matefi
2011. december 17. 09:12 | Sorszám: 10
Idézet:
Immánuel egy, a számára előkészített világban kezdi majd meg a tervek szerint a működését, aminek a kialakítása az USA vezetése alatt folyik.

Nem meglepő tehát, hogy az 1991-ben befejeződött, a 2003-ban megkezdődött Irak elleni hadjárat, illetve Líbia elleni beavatkozás ugyanahhoz a vallási ünnephez kötődöt, de feltehetőleg a jövőben megtörténő Irán elleni csapáshoz is köze lehet majd.

Az utóbbi Irak elleni illegális katonai beavatkozás Bush und Blair utólagos elmondása szerint isteni utasításra történ... Ez is azt igazolja, hogy mennyire összefonódtak a vallási elképzelések, célok, a napjainkban tapasztalható vallási alapon fennálló ellentéteket megoldani igyekvő történésekkel.

A vallási sokszínűség nem volt hasznára az emberiség nagy családjának, hiszen mérhetetlen szenvedésnek, megszámlálhatatlan emberi élet erőszakos kioltásának volt és feltehetőleg lesz is az okozója.

Joggal merülhet fel az ember a kérdés, hogy jelenleg helyes úton haladnak-e az események?

Isten nevében a másban hívőket legyőzni, és pl. ásványkincseikre igényt tartani, általában mondvacsinált okokra hivatkozva?... Ugyanis a korábbi amerikai újkonzervatív (neokonzervatív) hadügyminiszter-helyettes, Paul Wolfowitz (az Irak ellenes katonai agresszió egyik szellemi atyja), az iraki kőolaj megkaparintásában jelölte meg az Irak elleni katonai invázió mozgatórugóját.

Szerintünk ennek bármihez lehet köze, de a többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő kialakításához semmiképpen...

Az IGE szerint az ENSZ-nek gyökeres átalakulásra lenne szüksége ahhoz, hogy az áhított magasztos célok egyszer megvalósulhassanak. Egy olyan ENSZ oldhatja meg szerintünk a történelem folyamán fegyülemlett, és napjainkban fokozottan érzékelhetö ellentéteket, gondokat, problémákat, ahol a Közgyűlés tehetne ajánlásokat, és egyben ez lenne az egyedüli döntéshozó testület is. Ez kifejezetten a demokráciát (δημοκρατία; a nép uralmát, akaratát) lenne hivatott biztosítani.

Hogy az valóban az emberiség nagy családjának az akaratát tükrözhesse, minden országból egy fő bírna szavazati joggal, de az általa képviselt lakosság nagyságának az arányában. Tehát pl. egy százmilló főt számláló ország képviselője értelemszerűen tízszer annyi szavazati ponttal rendelkezne, mint egy tízmillió fős országot képviselő.
Minden "megkezdett" millió lakos után egy szavazati ponttal rendelkezne az ország képviselője. A képviselők a saját országaiknak a többségi akaratát képviselnék, és szavazataiknak azt tükrözniük is kellene. Amennyiben a szavazata ellentétben állna az általa képviselt ország többségi akaratával, úgy az a képviselői jogának megszüntetését, és felelősségre vonását eredményezné minden esetben.

A tagországoknak a közgyűléseket maradéktalanul közvetíteniük kellene a nyilvánosság felé.

Ez a megoldás szerintünk bizalmat sugallna a Föld országai számára, de nem is lehetne más módon egy olyan jövendőbeli világállam gondolatát elfogadtatni az emberiség nagy családjával, ami ténylegesen a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt lenne hivatott biztosítani és garantálni visszafordíthatatlanul és örökérvénnyel.

Klaus Matefi
2011. december 16. 21:31 | Sorszám: 9
Immánuel már betöltötte a 12. életévét, és 2012.08.17-én válik nagykorúvá, az ószövetségi vallási előírások értelmében. A tényleges színrelépése a véleményem szerint 2032-ben várható kozmikus okok miatt.

Immánuel egy, a számára előkészített világban kezdi majd meg a tervek szerint a működését, aminek a kialakítása az USA vezetése alatt folyik.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz a pápaság sorsa Immánuel fellépése után?

Néhány elképzelés ezzel kapcsolatosan:

- A Vatikán megmarad, sőt lényegesen nagyobb hatalommal fog rendelkezni a világ népei felett, és szövetségben tevékenykedik majd Immánuellel.

- A Vatikán megszűnik.

- A Vatikán Jeruzsálembe költözik át.

- Immánuel lesz a pápa is, és egyben az összes létező egyistenhívő vallások feje.

Én az utóbbit tartom a legvalószínűbbnek.

Klaus Matefi
2011. december 16. 20:09 | Sorszám: 7
Idézet:
Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

Ez az idézet is jól tükrözi azt, hogy a laikus híveknek fogalmuk sincsen arról, hogy a Jelenések könyvében beharangozott gyermek (12,1-13) tulajdonképpen kicsoda.

Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt anya szülte hús-vér Jézus értelemszerűen nem jöhetett vissza, de megszületett 1999.08.11-én Immánuel, aki az ószövetségi messianisztikus elképzeléseket (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; Jelenések könyve 2,26-27; Pál levele a zsidókhoz 4,9; 6,9; 6,13; 6,17; stb.) lenne hivatott realizálni.

Klaus Matefi
2011. december 16. 18:49 | Sorszám: 6
Kifejezetten meglepő a számomra, hogy az általam ismert vallásfórumokon a bibliai vallások messianisztikus elképzeléseiről nem szokott egyáltalán szó esni...
Mintha tabutéma lenne valamilyen oknál fogva.
Klaus Matefi
2011. december 16. 18:38 | Sorszám: 5
Helyesbítés:

A történelem folyamán sajnálatos módon sok esetben kíméletlenebbül, és kegyetlenebbül bántak egymással a népek, mint a vadonban a vadállatok a növényevőkkel.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 16. 18:32 | Sorszám: 174
Ez így van kedves vanna7, de úgy gondolom, hogy az ember ott érzi inkább jól magát, ahol értékelik a megjegyzéseit. A teidet nem lehet sokra tartani, legfeljebb azt konstatálni, hogy nem a konstruktív párbeszéd céljából látogatod a topicot, mint ahogy más topicjaimat se ilyen motivációval látogattad a korábbiakban...

Inkább áruljad el kérlek, hogy mi kivetnivalót találsz az itt írtakban?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 16. 18:13 | Sorszám: 4
A bibliai (ó- és újszövetségi) vallások napjainkra várt messiása 1999.08.11-én látta meg a napvilágot. A messiásvárás jellegzetes szimbóluma a Jeruzsálemben található Siratófal (Kotel, Nyugati Fal), ahova a hívek imádkozni járnak a messiásuk eljövetelének a reményében:

Idézet:
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=3pchQ71ljI
Orbán Béla: Ima a Siratófalnál
A Siratófal a Messiás várásának helye!

Az említett dátum óta szorgalmasan látogatják ezt a pápák és a világ egyes vezetői is:

Link
Kép

Link
Kép

Kaduri rabbi jóvoltából már a laikus is tudhatja, hogy megszületett a ~2450 éve várt messiás:

Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.
http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.

"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.

Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."
http://en.wikipedia.org/wiki/Yitzchak_Kaduri
According to a statement made close to his death[3], on 4 November 2003 Rabbi Kaduri met the individual destined to become the Messiah and discovered his name.

Közel 1600 évi szünet után 2004 októberében megalakult újra a Szanhedrin is, ami Immánuel fellépését hivatott előkészíteni:

Idézet:
http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/70349
Published: 01/20/05, 9:19 AM / Last Update: 10/13/04, 5:23 PM
Sanhedrin Launched In Tiberias
A unique ceremony - probably only the second of its kind in the past 1,600 years - is taking place in Tiberias today: The launching of a Sanhedrin, the highest Jewish-legal tribunal in the Land of Israel.

The Sanhedrin, a religious assembly that convened in one of the Holy Temple chambers in Jerusalem, comprised 71 sages and existed during the Tannaitic period, from several decades before the Common Era until roughly 425 C.E. Details of today's ceremony are still sketchy, but the organizers' announced their intention to convene 71 rabbis who have received special rabbinic ordination as specified by Maimonides.

An attempt to reconvene the Sanhedrin was made several centuries ago in Tzfat. The body in fact ordained such greats as Rabbi Yosef Karo, the author of the classic Jewish Law code Shulhan Arukh. However, the opposition of other leading rabbis soon forced the end of the endeavor.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 16. 17:21 | Sorszám: 170
Szerintem ebben a kérdésben látoggass el az asztromókus fórumra, ott szakszerű választ fogsz tudni kapni hivatásos asztrológusoktól. Nekem semmi okom nincsen se támadni, se védeni az asztrológiát, se pedig vitatkozni róla. Különben a szabadkőműves páholyokban is előszeretettel alkalmazzák.
Klaus Matefi
2011. december 16. 17:10 | Sorszám: 169
Szerintem keress magadnak való topicot...
Klaus Matefi
2011. december 16. 15:21 | Sorszám: 165
Ezek szerint nem tudod azt, hogy mit jelent a horoszkóp kifejtése...
Klaus Matefi
2011. december 16. 15:19 | Sorszám: 164
Az asztrológia szerintem nem tud valójában történelmi eseményeket megjósolni. Több, a XX. század elején kiadott asztrológiai előrejelzést tanulmányoztam híres asztrológusoktól. Kijelenthetem, hogy nem stimmeltek... Az más kérdés, ha pl. egy titkos társaság komikus programhoz állítja hozzá a tevékenységét...

Az asztrológia kizárólag bizonyos egyének születését tudja előre jelezni, mint ahogy pl. ezt Nostradamus is tette az 1999.06.11-én realizálódott, napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel kapcsolatosan.

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 16. 15:09 | Sorszám: 2
Az Újszövetség a legjobb tudomásom szerint a „végidőkre;“, azaz napjainkra a „holtak első feltámadását“, és „Jézus második eljövetelét“ harangozta be, de mint láthattuk az első bejegyzésben, a Biblia említ egy gyermeket ezzel kapcsolatosan, aki arra lenne hivatott úgymond, hogy:

Idézet:
Jelenések könyve
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Felmerülhetne a keresőben a kérdés, hogy miért is kellene a népeket ”vasvesszővel legeltetni”, és [i]” összetörni (szétzúzni), mint a cserépedényeket”?

A történelem folyamán sajnálatos módon sok esetben kíméletlenebbül, és kegyetlenebbül bántak egymással a népek, mint a vadonban a vadállatok a húsevőkkel. Gondoljunk csak a számtalan háborúra, népirtásra, rabszolgatartó rendszerekre, és még sorolhatnám…

Sajnos ez volt korábban, de az elmút évtizedek se festettek másként, legfeljebb csak annyiban, hogy manapság már nukleáris tömegpusztító fegyverrel írthatták és pusztíthatják esetleg a jövőben a polgári lakosságot.

Milyen megoldásra lenne szüksége az emberiség nagy családjának abból a célból, hogy a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő realizálódhasson?

Összetörni őket, mint a cserépedényeket, és vasvesszővel legeltetni őket?

Kinek lehet ez vajon helyes megoldás?

A többségnek biztosan nem.

Az ember gondolkodó lény és jól nevelhető, amennyiben azt látja, hogy a “prédikátorok” vizet isznak és azt is prédikálnak, azaz a vezető réteg esetleg nem a megrövidítésükre, kifosztásukra, elnyomásukra, etikai lezüllesztésükre törekszik, hanem éppen ellenkezőleg.

A képmutatástól és hátsószándéktól mentes megfelelő példamutatás lehet szerintem csak az egyedüli helyes út ahhoz, hogy megvalósulhasson a már említett áhított közös jövő.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 16. 14:30 | Sorszám: 160
Egy szerencsés mitológiakutatónak és egy átlagos, de kitartó gyarló embernek tartom magamat, aki rájött arra, hogy egyedül és kizárólagosan csak a Jézusnak tulajdonítható pozitív és magasztos, az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó etikai kódex garantálhatja a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt, de nem istenhittel kombinálva, amit a történelmi tapasztalatok is világosan igazolnak.
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:45 | Sorszám: 157
Helyesbítés:

kifejtéssel

Klaus Matefi
2011. december 16. 13:44 | Sorszám: 156
Soha nem foglalkoztam horoszkóp kifejéssel, és ezután sem fogok. Az asztrológiával kizárólagosan a vallások és titkos társaságok misztériumainak a kozmikus kapcsolatfeltárása miatt ismerkedtem meg.

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:27 | Sorszám: 1
A II. Vatikáni Zsinat idején, 1964. november 13-án, pénteken VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini; 1897.09.26. - 1978.08.06.) megvált attól a tiarától (úgymond a világ szegényei számára), amivel a milánói egyházmegye ajándékaként 1963.06.30-án pápává koronázták.

A pápai tiara a földi hatalom jelképe volt (a tiarán a Vicarius Filii Dei felirat olvasható, ami annyit jelent, hogy "Isten földi helytartója", azaz JHVH-Krisztus földi helytartója), ami Washington DC-be (USA fővárosa) került a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikába (Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception), ahol ma is látható:

Link
Kép

30 giugno 1963, il cardinale Alfredo Ottaviani mentre incorona Sommo Pontefice Paolo VI

Link
Kép

Kép

Kép

Link
Kép

Kép

Azóta a pápák nem használják a tiarát.
Vatikánban egy hagyomány szerint minden év június 29-én Szt. Péter bronzból készült mellszobrát egy erre a célra 1736-ban készült tiarával szokták megkoronázni, 2006-tól ez is megszűnt:

Link
Kép

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:19 | Sorszám: 152
Jogod van hozzá, magánügy.
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:17 | Sorszám: 151
Ezek szerint azt állítod, hogy minden vallás terjesztésének csak az lehet a módja?

Téma: Mit ígérnek a vallások a "végidőkre", azaz napjainkra?
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:13 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy témaindító bejegyzésnek ez nagyon megfelelő:

http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000288
„Jézus eljövetelén“ túl vagyunk már...

Klaus Matefi 2011. december 15. 08:46 | Sorszám: 103
Előzmény: SenKyse 2011. december 14. 20:59 | Sorszám: 97

Idézet:
SenKyse írta:
Aki hiszi, hogy JÉZUS A KRISZTUS, az SOHA nem fog bedőlni neked,

Mindenkinek jogában áll azt hinni, amit jónak lát, hiszen ez a legalapvetőbb emberi jog. Ezt a jogot leginkább a térítő ábrahámita vallások (keresztény, iszlám) ignorálták, a bolsevista eredetű „kommunista“ elnyomó terrorrendszerrel egyetemben.

De ha már a hitről teszel említést, szerintem célszerű az embernek reális alapokra építeni a hitét, amiről ITT bővebben írok.

Miért van az vajon, hogy egy vallás tiltja a laikusok számára a misztériumainak a kutatását?
Szerintem tiltani lehet a rosszat, és pl. a valóság megismerésére irányuló törekvést is sajnálatos módon...

Jézus a számomra az emberiség példaképe, akinek az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó tanításai egy kivétellel (Lukács evangélium 14,26, amihez szerintem Jézusnak nem volt köze) magasztosak és feltétlenül követésre méltóak.

Jézusról utólagosan derítette ki a Katolikus Egyház, hogy Isten. Az i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének ami szerintem nonszensz ötlet, ugyanis Isten egy és oszthatalan, főleg nem emberi személy... Feltehetőleg erre azért volt szükségük, hogy az Ószövetség által prezentál, sok esetben kíméletlen, kegyetlen és véreskezű Isten rehabilitálva legyen az Atya személyében.

Isten természetesen csak egy van, amit én helyesen Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) nevezek. Ez az Isten az összes létező szellemi hatásnak a forrása, amiből az következik, hogy nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, mert az értelemszerűen a dualizmust eredményezné...

Jézus megalkotta (sajnos az eredeti tanításait nem ismerhetjük, mivel egy sorst sem írt le azokból saját kezűleg, hanem a kereszténység alapjait valójában az a Pál rakta le, aki soha nem látta Jézus, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek) a számunkra az egyetlen helyes és feltétel nélkül követésre érdemes emberi etikai kódexet, tehát nyugodtan elismerhetjük az emberiség egyetlen Messiásának.
De nem azért, mert az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették...

Csakhogy célszerű a tisztánlátás érdekében behatóbban megvizsgálni azt, hogy a „végidőkre“, azaz napjainkra kit jelzett előre a Pál-féle kereszténység számára a Jelenések könyve:

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Ki ez a gyermek valójában, aki úgymond Isten felkentjeként kellett megszülessen?

Ha elfogadnánk a Pál-féle kereszténység dualista elméletét, ami szerint a Jóisten ellentéte a Sátán (”a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak”), akkor minden további nélkül meg kellene állapítsuk azt, hogy ez a gyermek a Sátán inkarnációja, akit a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) szült meg 1999.08.11-én, amikorra II. János Pál pápa az “Úrral való találkozásra” hívta fel Európának a figyelmét:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Sőt azt is konstatálnunk kellene, hogy a kozmikus Krisztus (nem Jézus!) ereje és hatalma ettől a Sátántól származik a Jelenések könyve szerint:

12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: “Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Lehet ehhez bármi köze a bűntelen lelki adottsággal született, és i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak?

Szerintem az égvilágon semmi…

Az IGE istenképe nem dualista elképzelésen nyugszik, hiszen az általunk propagált egyetlen valóságos Isten (FVSzv) az összes létező szellemi hatásnak a kútfője értelemszerűen. De helyes-e vajon egy olyan Istent imádni, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, és rádásul a Jelenések könyve szerint az erejét és hatalmát a ”levetetett hatalmas sárkány, az ősi kígyó” adja, ”akit ördögnek és Sátánnak hívnak”?…

Mint tudjuk, az Újszövetség is utal arra, hogy Jézus országa úgymond nem evilági:

János evangéliuma
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való:

Ezzel szemben:

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög (*Jézust), megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, felvitte: Késői kéziratok hozzáteszik: egy magas hegyre
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Ezek szerint lehet valami köze a kínhalált halt Jézusnak az alábbi idézethez?

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 16. 13:06 | Sorszám: 148
Idézet:
Hát ilyen vallás nincs.

Ajánlom figyelmedbe az Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezetét.

Klaus Matefi
2011. december 16. 13:03 | Sorszám: 146
Mindenkinek a saját jól felfogott érdeke. Az IGE nem így akarja az embereket meggyőzni:

Klaus Matefi
2011. december 16. 12:57 | Sorszám: 143
Ha a hit tárgya pozitív, az emberiség kollektív érdekeit szolgálják, akkor az abban hívők szerintem ebből a szempontból feltétlenül jóakaratú embereknek nevezhetők.
Klaus Matefi
2011. december 16. 12:53 | Sorszám: 142
Idézet:
Az emberi hit mint tudjuk, hatalmas belső energiák aktiválására képes.

Kérdezem én, hogy 12 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után milyen irányban érdemes és célszerű ezeket a belső energiákat aktiválni?

Várni ezekre továbbra is?

Klaus Matefi
2011. december 16. 12:46 | Sorszám: 137
Mert az összefogja a jóakaratú embereket kedves Mdp, a hitük tárgyának a megvalósítása érdekében. Utaltál Te is az előző bejegyzésedben arra, hogy szeretnek az emberek valahova tartozni...

Az emberi hit mint tudjuk, hatalmas belső energiák aktiválására képes.

Klaus Matefi
2011. december 16. 12:40 | Sorszám: 135
Egy nagyon találó magyarázat, aminek az utolsó mondatát tartom lényegesnek:

Idézet:
http://judaizmus.wordpress.com/page/16/
SZUKKOT, A SÁTOROSÜNNEP
Közzététel ideje: szeptember 29, 2009 at 1:31 http://www.or-zse.hu/hit2002/szukot.htm
Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem
2003. október 11 - 19
ISTEN SÁTRA JERUZSÁLEMBEN
A talmudi tanmese így szól:
Az idők végén (a messiás eljövetele előtt), jönnek majd a világ népei és ők is követelik jussukat a túlvilági üdvösségből. Mondja nekik az Örökkévaló: ,aki szorgoskodik szombat előtt, vagyis viselkedésével előkészítette magát a túlvilág életre - az eszik szombaton'. Magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának...

Milyen alapon enne más az ember, mint amit főzött magának?...

Klaus Matefi
2011. december 16. 12:35 | Sorszám: 133
Rendszeresen ki szoktam hangsúlyozni, hogy az egyénnek szüksége van feltétlenül hitre a hétköznapok nehézségeinek az elviselése érdekében, de vajon nem ésszerűbb-e, hasznos, megvalósítható célokban hinnie, ami a jól felfogott érdeke is egyben?
Klaus Matefi
2011. december 16. 12:19 | Sorszám: 131
Az IGE soha nem alkalmazna ilyen drasztikus kitételeket, hiszen mindenkinek jogában áll abban hinnie, amiben akar, és ezt mélységesen tiszteletben igyekszünk tartani, de persze ez nem azt jelenti, hogy a felvilágosító tevékenységünkről letennénk.

Szerintünk a túlnyomó többség jól felfogott érdeke a soha be nem váltható túlvilági ígéretekbe vetett hiú remények helyett a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett töretlen hitre koncentrálni, ugyanis ez BIZTOSAN NEM FOG MAGÁTÓL MEGVALÓSULNI… Amennyiben az emberek erre várnak ölbe tett kézzel, várhatnak továbbra is eredménytelenül…

Klaus Matefi
2011. december 16. 11:20 | Sorszám: 125
Az IGE-nak nincsen köze az istenhithez, mivel meg vagyunk győződve a FVSzV tényéről, tehát ez számunkra nem jelentheti a hit tárgyát. Az IGE hitének a tárgya a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő, amit mi egyáltalán nem tartunk irreális, utópisztikus reménynek.
Klaus Matefi
2011. december 16. 10:32 | Sorszám: 116
Hinni bármiben hihet az ember, hiszen ezt a szabad akaratunk biztosítja a számunkra. A hit motiválólag hat az egyénre, nélküle képtelenség lenne a hétköznapok nehézségeivel megbirkóznunk.
Az emberi hit saját belső indíttatásból ered. A valamibe vetett reményünk realizálódásának a vágya pl. az egyéni hitünk, amire hatással lehet külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció. Ha ennek a reményünknek nincsen semmi reális alapja, akkor nem vethetjük azt más szemére, nem vonhatunk másokat felelősségre azért, ha nem teljesedik be, mivel saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra. Tehát a hitünk tárgya irreális volt.

Erre egy extrém példa: valaki azt reméli, hogy a víz alatt tízenöt percig túl tudja élni megfelelő lélegeztető segédeszközök alkalmazása nélkül. Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Ennek ellenére, ha mégis olyan helyzetbe hozza magát, aminek ez lenne az alapfeltétele, úgy a következményei nem mást terhelnek, hanem kizárólagosan csak őt.

A hitnek számtalan formája, tárgya lehetséges, és az lehet reális illetve irreális. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható még akkor is, ha nagyon kicsi rá az esély, mivel bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani a magunk számára, mivel lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni ÉRTELMETLENSÉG... Ha pedig rájövünk erre, akkor a továbbiakban már eleve nem lehet számunkra az erő forrása.

A hit az egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Így lehet ennek a tárgya Viracocha, a dalali Láma, vagy akár a sarki pék lánya is... Nem véletlenül a legtalálékonyabb vallásalapítók ha a politikai, világi céljaikat a hit köntösébe rejtik, akkor lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak realizálódása terén.

Felmerülhet a jogos kérdés, hogy érdemes-e olyan dologban hinni, ami soha meg nem valósulhat?

Az elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, valakikkel elfogadtatni egy reményt. Egy remény alapja mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Mert egy remény reális, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy be is fog teljesedni, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve.

Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul dezinformál és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget.

Erre szintén egy extrém példát említenék. Egyes vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettre motiválhatják a hívőiket, aminek helyrehozhatatlan a következménye. Az iszlám a férfiak számára 72 szűzet ígér, ha a mennybe jutnak. Lehet ennél nagyobb jutalma egy egészséges férfinek? Egyik módja a mennybe jutásnak a mártírhalál, amit pl. az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni.

Szóval láthatjuk, hogy hatalmas eltérés van a hinni és elhitetni igék jelentésében.

Az elhinni ige az elhitetninek a következménye. Valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyvelünk el, azaz elhisszük, készpénznek vesszük azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.

Az ember jól felfogott érdeke, hogy ne vegyen készpénznek valótlanságokat, mivel az által maga is hajlamossá válhat azok elhitetésére, azaz mások dezinformálására.

Klaus Matefi
2011. december 16. 08:31 | Sorszám: 114
Folytatás:

Ezzel szemben:

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög (*Jézust), megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, felvitte: Késői kéziratok hozzáteszik: egy magas hegyre
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Ezek szerint lehet valami köze a kínhalált halt Jézusnak az alábbi idézethez?

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

Klaus Matefi
2011. december 16. 08:21 | Sorszám: 113
Idézet:
SenKyse írta:
Aki hiszi, hogy JÉZUS A KRISZTUS, az SOHA nem fog bedőlni neked,

Mindenkinek jogában áll azt hinni, amit jónak lát, hiszen ez a legalapvetőbb emberi jog. Ezt a jogot leginkább a térítő ábrahámita vallások (keresztény, iszlám) ignorálták, a bolsevista eredetű „kommunista“ elnyomó terrorrendszerrel egyetemben.

De ha már a hitről teszel említést, szerintem célszerű az embernek reális alapokra építeni a hitét, amiről ITT bővebben írok.

Miért van az vajon, hogy egy vallás tiltja a laikusok számára a misztériumainak a kutatását?
Szerintem tiltani lehet a rosszat, és pl. a valóság megismerésére irányuló törekvést is sajnálatos módon...

Jézus a számomra az emberiség példaképe, akinek az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó tanításai egy kivétellel (Lukács evangélium 14,26, amihez szerintem Jézusnak nem volt köze) magasztosak és feltétlenül követésre méltóak.

Jézusról utólagosan derítette ki a Katolikus Egyház, hogy Isten. Az i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének ami szerintem nonszensz ötlet, ugyanis Isten egy és oszthatalan, főleg nem emberi személy... Feltehetőleg erre azért volt szükségük, hogy az Ószövetség által prezentál, sok esetben kíméletlen, kegyetlen és véreskezű Isten rehabilitálva legyen az Atya személyében.

Isten természetesen csak egy van, amit én helyesen Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak)nevezek. Ez az Isten az összes létező szellemi hatásnak a forrása, amiből az következik, hogy nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, mert az értelemszerűen a dualizmust eredményezné...

Jézus megalkotta (sajnos az eredeti tanításait nem ismerhetjük, mivel egy sorst sem írt le azokból saját kezűleg, hanem a kereszténység alapjait valójában az a Pál rakta le, aki soha nem látta Jézus, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek) a számunkra az egyetlen helyes és feltétel nélkül követésre érdemes emberi etikai kódexet, tehát nyugodtan elismerhetjük az emberiség egyetlen Messiásának.
De nem azért, mert az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették...

Csakhogy célszerű a tisztánlátás érdekében behatóbban megvizsgálni azt, hogy a „végidőkre“, azaz napjainkra kit jelzett előre a Pál-féle kereszténység számára a Jelenések könyve:

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Ki ez a gyermek valójában, aki úgymond Isten felkentjeként kellett megszülessen?

Ha elfogadnánk a Pál-féle kereszténység dualista elméletét, ami szerint a Jóisten ellentéte a Sátán (”a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak”), akkor minden további nélkül meg kellene állapítsuk azt, hogy ez a gyermek a Sátán inkarnációja, akit a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) szült meg 1999.08.11-én, amikorra II. János Pál pápa az “Úrral való találkozásra” hívta fel Európának a figyelmét:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Sőt azt is konstatálnunk kellene, hogy a kozmikus Krisztus (nem Jézus!) ereje és hatalma ettől a Sátántól származik a Jelenések könyve szerint:

Jelenések könyve
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: “Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Lehet ehhez bármi köze a bűntelen lelki adottsággal született, és i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak?

Szerintem az égvilágon semmi…

Az IGE istenképe nem dualista elképzelésen nyugszik, hiszen az általunk propagált egyetlen valóságos Isten (FVSzv) az összes létező szellemi hatásnak a kútfője értelemszerűen. De helyes-e vajon egy olyan Istent imádni, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, és rádásul a Jelenések könyve szerint az erejét és hatalmát a ”levetetett hatalmas sárkány, az ősi kígyó” adja, ”akit ördögnek és Sátánnak hívnak”?…

Mint tudjuk, az Újszövetség is utal arra, hogy Jézus országa úgymond nem evilági:

János evangéliuma
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való:

Klaus Matefi
2011. december 16. 08:12 | Sorszám: 112
A háborúban nyíltan kiállnak a felek egymással szemben, Keresztkém viszont erre képtelen...
Klaus Matefi
2011. december 16. 08:09 | Sorszám: 111
Az eddigi irományiból az tűnik ki kedves Keresztkem, hogy a saját betegségét szeretné másokra ráruházni. Ha valóban rendelkezne teológiai végzettséggel, és korrekt ember lenne, akkor a teológia témákban felmerült kérdéseket, kételyeket, problémákat nem így kezelné. Ön esetleg csak egy „szovjet típusú“ teológus lehet, aki a máshogy gondolkodókat azonnal bolondnak igyekszik beállítani, sőt akár bolondokházába is záratná mindannyit, hogy megszabaduljon a konkurenciától. Ez valóban betegség lehet Önnél, de feltehetőleg nem testi, hanem személyiségbeli.

Ne tessék elfelejteni, hogy már nem a sötét középkorban élünk, és rádásul 12 évvel a „holtak feltámadása“ és „Jézus második eljövetel“ után... Igy bizony vannak időszerű teológiai tárgyú témák, amelyekről lehet és kell konstruktív módon vitázni, de nem úgy, ahogy azt Ön teszi...

„Keresztkem“ álnév mögé rejtőzve ezt teheti, de vajon nyilvánosságra merné-e hozni a polgári nevét egy saját fénykép kíséretében, hogy fémjelezve legyenek a sok esetben értéktelen és alantas, teológiai ismeretek hiányát tükröző gondolatai?

Szemlátomást az a kifejezett célja, hogy alaptalan személyeskedő vitákba züllessze (még ehhez se ért eléggé,,,) az általam tárgyalt témákat, de nem veszem fel a kesztyűt kedves Keresztkém, és azt is kijelenthetem, hogy nem tudok haragudni egyáltalán Önre, hanem inkább azt kívánom Önnek, hogy vegyen néha mély lélegzetet az éltető friss levegőből is, hiszen így élni nem lehet egészséges és könnyű:

Kép

Ha van kedve, szeretettel várom a saját fórumomon is, ahol fényképpel és polgári névvel lehet csak regisztrálni annak érdekében, hogy a fórumozók tartsák magukat az alapvető társalgási szabályokhoz:

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Remélem, hogy elfogadja a meghívásdomat, hiszen az elméleteimet ott helyben lenne alkalma "megcáfolni", sőt akár ehhez rendelkezésére bocsátanék egy saját alfórumot, moderátori jogkörrel. Hát lehet ennél nagylelkűbb ajánlat a részemről?

Szeretettel
Klaus

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 15. 17:22 | Sorszám: 27
Jacob Lejbowicz Frank, aki messiásként lépett fel

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 15. 10:52 | Sorszám: 107
Szerintem Ön kedves Keresztkem csak így lenne képes meggyőzni az embereket a vélt igazáról:

Klaus Matefi
2011. december 15. 10:25 | Sorszám: 106
Az eddigi megnyilvánulásai nem vallanak arra kedves Keresztkém, hogy egy kicsit is értene a teológiához. Az előző bejegyzésemet (103.) viszont máris kielemezhetné, ha úgy érzi, hogy stimmel az állítása.

Nem tudok Önre haragudni, mert nem azt nézem ebben az esetben, hogy mit ír, hanem azt, hogy ki írja...

Klaus Matefi
2011. december 15. 08:55 | Sorszám: 104
Helyesbítés:

Idézet:
Aki hiszi, hogy JÉZUS A KRISZTUS, az SOHA nem fog bedőlni neked
Klaus Matefi
2011. december 15. 08:46 | Sorszám: 103
Idézet:
Aki hiszi, hogy JÉZUS A KRISZTUS, az SOHA nem fog bedAki hiszi, hogy JÉZUS A KRISZTUS, az SOHA nem fog bedőlni neked, bedőlni neked,

Mindenkinek jogában áll azt hinni, amit jónak lát, hiszen ez a legalapvetőbb emberi jog. Ezt a jogot leginkább a térítő ábrahámita vallások (keresztény, iszlám) ignorálták, a bolsevista eredetű „kommunista“ elnyomó terrorrendszerrel egyetemben.

De ha már a hitről teszel említést, szerintem célszerű az embernek reális alapokra építeni a hitét, amiről ITT bővebben írok.

Miért van az vajon, hogy egy vallás tiltja a laikusok számára a misztériumainak a kutatását?
Szerintem tiltani lehet a rosszat, és pl. a valóság megismerésére irányuló törekvést is sajnálatos módon...

Jézus a számomra az emberiség példaképe, akinek az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó tanításai egy kivétellel (Lukács evangélium 14,26, amihez szerintem Jézusnak nem volt köze) magasztosak és feltétlenül követésre méltóak.

Jézusról utólagosan derítette ki a Katolikus Egyház, hogy Isten. Az i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének ami szerintem nonszensz ötlet, ugyanis Isten egy és oszthatalan, főleg nem emberi személy... Feltehetőleg erre azért volt szükségük, hogy az Ószövetség által prezentál, sok esetben kíméletlen, kegyetlen és véreskezű Isten rehabilitálva legyen az Atya személyében.

Isten természetesen csak egy van, amit én helyesen Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak)nevezek. Ez az Isten az összes létező szellemi hatásnak a forrása, amiből az következik, hogy nem létezhet se Jóisten, se pedig Sátán, mert az értelemszerűen a dualizmust eredményezné...

Jézus megalkotta (sajnos az eredeti tanításait nem ismerhetjük, mivel egy sorst sem írt le azokból saját kezűleg, hanem a kereszténység alapjait valójában az a Pál rakta le, aki soha nem látta Jézus, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek) a számunkra az egyetlen helyes és feltétel nélkül követésre érdemes emberi etikai kódexet, tehát nyugodtan elismerhetjük az emberiség egyetlen Messiásának.
De nem azért, mert az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették...

Csakhogy célszerű a tisztánlátás érdekében behatóbban megvizsgálni azt, hogy a „végidőkre“, azaz napjainkra kit jelzett előre a Pál-féle kereszténység számára a Jelenések könyve:

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Ki ez a gyermek valójában, aki úgymond Isten felkentjeként kellett megszülessen?

Ha elfogadnánk a Pál-féle kereszténység dualista elméletét, ami szerint a Jóisten ellentéte a Sátán (”a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak”), akkor minden további nélkül meg kellene állapítsuk azt, hogy ez a gyermek a Sátán inkarnációja, akit a Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) szült meg 1999.08.11-én, amikorra II. János Pál pápa az “Úrral való találkozásra” hívta fel Európának a figyelmét:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Sőt azt is konstatálnunk kellene, hogy a kozmikus Krisztus (nem Jézus!) ereje és hatalma ettől a Sátántól származik a Jelenések könyve szerint:

Jelenések könyve
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: “Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Lehet ehhez bármi köze a bűntelen lelki adottsággal született, és i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak?

Szerintem az égvilágon semmi…

Az IGE istenképe nem dualista elképzelésen nyugszik, hiszen az általunk propagált egyetlen valóságos Isten (FVSzv) az összes létező szellemi hatásnak a kútfője értelemszerűen. De helyes-e vajon egy olyan Istent imádni, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, és rádásul a Jelenések könyve szerint az erejét és hatalmát a ”levetetett hatalmas sárkány, az ősi kígyó” adja, ”akit ördögnek és Sátánnak hívnak”?…

Mint tudjuk az Újszövetség is utal arra, hogy Jézus országa úgymond nem evilági:

János evangéliuma
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való:

Ezzel szemben:

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög (*Jézust), megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, felvitte: Késői kéziratok hozzáteszik: egy magas hegyre
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Ezek szerint lehet valami köze a kínhalált halt Jézusnak az alábbi idézethez?

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

Klaus Matefi
2011. december 14. 21:46 | Sorszám: 100
Ha állna a tevékenységem mögött bármilyen szervezet, akkor értelemszerűen támogatásban is részesülnék... Természetesen bízom abban, hogy eljön egyszer ennek is az ideje.
Klaus Matefi
2011. december 14. 21:34 | Sorszám: 99
A “Nincs magasztosabb vallás az igazságnál” a benaresi Maharaja mottója, amit a Teozófiai Társulat is magáévá tett. Nekem semmi közöm nincsen se hozzájuk, se pedig egyéb titkos társaságokhoz, kedves SenKyse, de nagyon jó jelmondatnak tartom.

Egy mélyen vallásos katolikus családból származom, magam is gyakorló hívő voltam. Közel húsz éve kutatom a bibliai vallások és titkos társaságok misztériumait, és ugye 12 évvel a "holtak feltámadása", illetve "Jézus második eljövetele" után a kereső ember reális alapokon nyugvó hit után vágyakozik. A véleményem szerint nincsen magasztosabb dolog annál, mint a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet elmélyíteni és ápolni.

Klaus Matefi
2011. december 14. 17:26 | Sorszám: 96
Különben mélységesen együtt tudok érezni Keresztkemmel, hiszen gondoljunk csak bele a helyzetébe. Nemrégóta tevékenykedik ezen a fórumon, feltehetőleg hitvédelmi megbízatással a tarsolyában, és azt kellett idővel konstatálnia, hogy az itt közöltekhez képtelen kellő előképzettség és ismeretek hiányában konstruktív módon hozzászóljon, illetve vitába bocsátkozzon.

Mi maradt tehát a számára?

Az alábbi megnyilatkozások:

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000264
Ajánlott linkek

keresztkem 2011. november 17. 21:04 | Sorszám: 163
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 17. 15:46 | Sorszám: 159
Kedves Klaus!
1.) Örülök, ha nem okoztam csalódást.
2.) Csak "azt" adhattam Önnek e témáról, ami bennem a "dologról" a LÉNYEG!
3.) Önt nézném hülyének--meg persze önmagamaz is-- ha megjátszanám azt, hogy "értelmes dolognak" vélem azt a hülyeséghalmazt, amiket kérdezni tetszik.
4.) Gyermeteg-infantilis szamárságokat tetszik ugyanis mondani és írni, ergo: normális tehát, "nem elmebeteg" embernek nem szabad(-na) önmagát ennyire leépíteni!
Szeretettel üdvözli :
keresztkem

keresztkem 2011. november 18. 17:07 | Sorszám: 165
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 18. 16:46 | Sorszám: 164
Ennyi hóttbaromságot akarva se lehetne kitanálni és összehordani, amit itten össze tetszett söprögetni.
Szeretettel:
keresztkem

keresztkem 2011. november 19. 08:23 | Sorszám: 170
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 19. 08:05 | Sorszám: 167
"..de a vallások misztériumaihoz semmi fogalma nincsen."

EZ ISTENNEK HÁLA: VALÓBAN "IGY" VAN ÉS NEM MÁSKÉNT.És boldog vagyok azzal, hogy "így" van.
És arra hogy:
"Kérdezzen inkább szorgalmasan, .." az a válaszom, hogy:
HOGY TETSZIK LENNE?--ez ugye "kérdezés", nemde?
Sok szeretettel kívánok Önnek mielőbbi gyógyulást.
keresztkem

keresztkem 2011. november 20. 12:10 | Sorszám: 186
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 20. 10:03 | Sorszám: 183
"..Miért tartja hülyeségnek azt a kérdést? "

Sajnos arra itt és most nem nagyon van lehetőség, hogy teljességében és részletesen kifejtsem.
Egy tömör, de általam sejtetten,az Ön számára nem kielégitő magyarázatot azért megadok. Azután, mondom nagyon valószínű, hogy nem fogja Önt kielégíteni a válaszom.
Nos, kérdése azért TÖMÉNY BUTASÁG, MERT INDULATI ALAPON, HIBÁS, ÉRZELM) IRÁNYULTSÁGÚ PREMISSZÁK ÁLTAL HASZNÁLT, az Ön számára "magátólértetődő", de alapővetősen hibás és valóságidegen fogalmi-argumentációk fölhasználásával van föltéve a kérdése. Aminek ilyetén mivoltáról Önnek sejtelme nincs, és MAGÁTÓLÉRTETŐDŐEN HASZNÁL OLTÁRI NAGY BAROMSÁGOKAT, hibás fogalmakat.Nos, ezért.
Szeretettel:
keresztkem

keresztkem 2011. november 22. 15:52 | Sorszám: 192
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 22. 07:30 | Sorszám: 191
A "ködösítés meg a locsogás" az Ön "műfaja"--kedves Klaus--NEM AZ ENYÉM!Mert ön--sajnos--csak azt hiszi, hogy az "igazságot deríti föl", valójában azonban ködösit és locsog, mint egy falusi vénasszony.Ráadásul nincs is tudatában mindennek, olyannyira primitiv--ezért én imándkozom Önért, mást nem tehetek.
A locsogást meg SEBESEN TESSÉK BEFEJEZNI, mert az Ön hadova dumájából mely akkora baromságokat "közöl", hogyha beadnák egy hortobágyi szürkemarhának attól megvész-ne, már minden normális embernek elege van--kedves Klaus--úgyhogy azt TÉNLEG jobb ha abbahagyja--Ön és NEM MÁS. Az IGÉ-t meg az ilyen hóttbaromságokat meg jobb ha lehúzza a klozettba'--oda való.Pfúj!
Keresztényi szeretettel ajánlom mindezt.
Keresztkem

keresztkem 2011. november 23. 06:33 | Sorszám: 194
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 22. 16:55 | Sorszám: 193
Irásait meg természetesen OLVASATLANÚL "ad acta" teszem.És inkább mégis imádkozom Önért úgy, ahogyan mi római katolikusok szoktuk.EZ ÖNNÉL SOKKAL NAGYOBB HATALOM! NYUGODJÉK MEG KÉREM: VELÜNK SZEMBEN ÖN CSAK VESZTES LEHET! Ez 1000%-tól BIZTOSABB!!!
Keresztényi szeretettel:
keresztkem

keresztkem 2011. november 23. 11:15 | Sorszám: 197
Előzmény: Klaus Matefi 2011. november 23. 07:16 | Sorszám: 195
Az pedig hogy "valami" Ön szerint nálam úgymond: "nem vall konstruktív hozzáállásra" egyenesen a DICSÉRET EREJÉVEL TÖLT EL! Mert én valóban ennyi hóttmarhasággal kapcsolatban IGENIS NEM(!) akarok "konstruktív" lenni, s ha ez sikerül, akkor elértem a célomat.
Keresztény szeretettel:
keresztkem

Ha mindenképpen megvan győződve arról kedves Keresztkem, hogy a magyarázataim úgymond “hóttmarhaságok“, akkor feltételezem, hogy azokat képes konstruktív eszmecsere keretén belül meg is cáfolni, és a feltett kérdésekre ugyanilyen módon válaszolni... Az olvasók inkább arra lennének feltehetőleg kíváncsiak, mint az ezekhez hasonló szégyenletes megnyilvánulásaira.

Klaus Matefi
2011. december 14. 12:16 | Sorszám: 89
Képtelen vagyok haragudni Önre kedves Keresztkem, mert tudom, hogy Ön egy jó szándékú ember, csak laikus a tárgyalt témákkal kapcsolatosan. Szerintem a gondolkodó olvasót nem tudja elterelni bármilyen minősítgetéssel sem a megismerés útjáról. Olvassa át kérem még egyszer az alaptalan bejegyzéseire adott válaszaimat, és rá fog döbbenni arra, hogy mennyire helytelen a viselkedése.

Szeretettel
Klaus

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 14. 08:28 | Sorszám: 211
Alumbrados volt Loyolai Ignác?

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 14. 08:22 | Sorszám: 87
Idézet:
Szt. Lukács evangélista megírja, aki nagyon komoly ember volt, hiszen orvos volt a hivatása!

Azért mert valaki orvos, még nem jelenti azt sajnos, hogy komoly és megbízható is...

Klaus Matefi
2011. december 14. 08:20 | Sorszám: 86
Idézet:
Egy komoly katolikus számára A LELKI-SPIRITUÁLIS EREDET ÉS KAPCSOLAT MINDENT FELÜLIR ÉS ÜBEROL--leginkább a biológiát, antropológiát, genetikát és egyéb természettudományos és evilági ú.n. "tudást".

Egy komoly katolikus számára szerintem a Jézussal kapcsolatos misztériumok ismerete lenne fontos, amiről Ön kedves Keresztkém hallani sem akar:

Jézus születése és kereszthalála

Klaus Matefi
2011. december 14. 08:15 | Sorszám: 85
Helyesbítés:

Aki tisztában van a Shem ha-Mephorash (“Isten 72 szelleme”, “Isten kimondhatatlan neve” lényegével, az azt is tudja, hogy kizárólagosan a kozmikus jelleggel bíró születési adottság számított úgy Jézus, mint Mithrász, Szt. György, Álmos, Sabbatáj Cví, Jiddu Krishnamurti esetében, de ugyanez a helyzet az ellenkező minőségű lelki adottságokkal született Siddhartha Gautama, Christian Rosenkreuz, Jacob Frank, Aleister Crowley, vagy Immánuel esetében is természetesen.

Klaus Matefi
2011. december 14. 08:12 | Sorszám: 84
Idézet:
--NAGYON NEM SZÁMIT(!)-- az, az eredet szempontjából legalábbis, hogy Jézust a "Szentlélek nemzette", s nem Szt.József!!! Aki Dávid családjából származik, hanem csak az számit, hogy Szt.József Őt, Jézust ELFOGADTA, szerette, tanította az ács mesterségre, és fölnevelte.

Mindannyian az egyetlen és valóságos Istennek (FVSzV-nak) a gyermekei vagyunk, azaz a lelki adottságunkért ez felelős a születésünk pillanatában fennálló „minőségi állapotának“ a függvényeként.

Jézus nem azért volt egy különleges (úgymond bűntelen) lelki adottságokkal felruházott anya szülte hús vér halandó, mert egy korábbi feltételezett ősétől (Dávid) származott volna. Ez abszolút irreleváns a misztérium szempontjából, aminek esetleg csak a laikus ember tulajdoníthat bármilyen jelentőséget.

Aki tisztában van a Shem ha-Mephorash (“Isten 72 szelleme”, “Isten kimondhatatlan neve” lényegével, az azt is tudja, hogy kizárólagosan a kozmikus jelleggel bíró születési adottság számított úgy Jézus, mint Mithrász, Szt. György, [url= http://klausmatefi.forumprofi.de/a-magyar-toertenelemmel-kapcsolatos-legendak-kozmi-f20/attila-%C3%81lmos-es-a-turul-t76.html]Álmos[/url], Sabbatáj Cví, Jiddu Krishnamurti esetében, de ugyanez a helyzet az ellenkező minőségű lelki adottságokkal született Siddhartha Gautama, Christian Rosenkreuz, Jacob Frank, Aleister Crowley, vagy Immánuel esetében is természetesen.

Egyesek éppen erről hallani sem akarnak, mivel ez megvilágítaná a laikus előtt a misztériumok mibenlétét...

Amennyiben tehát a felsoroltak valóságos történelmi személyek voltak, abban az esetben rendelkeztek egy tényleges biológiai anyával és apával is. Mint már korábban írtam, Jézus származását az általunk ismeretlen édesapja nemzeti hovatartozása adta meg, mivel akkoriban apai ágon származtatták a zsidók magukat. Mivel tehát az apa ismeretlen, így Jézus származása is tisztázatlan marad. József szerepe semmilyen jelentőséggel nem bír a Jézussal kapcsolatos misztérium szempontjából.

Részletesebben erről itt:

Jézus testi és lelki fogamzása

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 13. 21:25 | Sorszám: 26
Alumbrados volt Loyolai Ignác?

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 13. 18:58 | Sorszám: 79
Közel 20 éve foglalkozom a bibliai vallások és titkos társaságok misztériumainak a feltárásával. Mivel ezek az ősi asztrológiára épültek fel, így kizárólagosan csak annak a segítségével fejthetőek meg értelemszerűen.
Klaus Matefi
2011. december 13. 18:47 | Sorszám: 78
Ajánlanám ezzel kapcsolatosan az alábbi bővebb magyarázatomat:

Jézus testi és lelki fogamzása

Klaus Matefi
2011. december 13. 17:46 | Sorszám: 75
Számomra nem bír semmilyen jelentőséggel az, hogy az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézus milyen származású volt. Az emberek egymás közötti kapcsolatait szabályozó és neki tulajdonítható pozitív etikai sugallatatai magasztosak és feltétlenül követésre méltóak.

Mégis egy-két dolgot megemlítenék Jézus származásával kapcsolatosan:

1, Nincsen tudomásunk arról, hogy ki volt a fizikai értelemben vett papája. József biztosan nem: Máté evangéliuma 1,18-19.

2, Máté (1,1-16) és Lukács (3,23-38) is Jézus családfáját Józsefen keresztül vezette vissza minden alapot nélkülözve és eltérő adatokkal... annak ellenére, hogy József nem volt Jézus biológiai apja…

3, Akkoriban a származást apai ágon tartották számon, tehát az apa nemzeti hovatartozása volt a döntő.

4, Máté (2,7-15) szerint Józsefék Jézus születését követően Egyiptomba voltak kénytelenek menekülni Nagy Heródes elől, amit meg sem említ Lukács, viszont helyette Jézus bemutatásról ír (Lukács 2,21-24)… A két történet kizárja egymást…

4, Csak Lukács említette Jézus bemutatását a Templomban annak ellenére, hogy éppen Lukács nem volt a négy evangálista közül zsidó…

5, Arról, hogy úgymond Jézus 12 éves korában fellépett templomban szintén csak a Lukács-féle evangéliumból (Lukács 2,41-51) értesülhetünk…

6, Amennyiben Pilátusnak a Tiberius császárhoz intézett levele hiteles, abban az esetben Jézus egy szőke hajú és szakállú egyén volt.

Ennyit a Biblia hitelességeről…

Klaus Matefi
2011. december 12. 07:56 | Sorszám: 46
Ehhez azért nem árt, ha az alábbit is tanulmányozza kedves Keresztkém:

Hinni, elhinni, elhitetni

Klaus Matefi
2011. december 12. 07:54 | Sorszám: 45
Ehhez azért nem árt, ha az alábbit is tanulmányozza kedves Keresztkém:

[url= http://klausmatefi.forumprofi.de/vallas-filozofia-forum-f4/hinni-elhinni-elhitetni-t29.html]Hinni, elhinni, elhitetni[/url]

Klaus Matefi
2011. december 12. 07:49 | Sorszám: 43
Helyesbítés:

A "bölcsek kövéről" bővebben ITT.

Klaus Matefi
2011. december 12. 07:46 | Sorszám: 41
Nem hinném, hogy az ilyen irányú végzettség kellő és elégséges ismeretekkel párosulna. Arra feltétlenül elég, hogy a laikusoknak valaki prédikálni tudjon, de ugye hogyis néz az ki, amikor vak vezet világtalant?…A teológiát tanultak mindenki számára hozzáférhető ismeretekhez jutnak. Mint tudjuk, a vallási misztériumokba viszont csak egy szűk kör volt minden időben beavatva…

Idézet:
Alphonse Louis Constant (Eliphas Levi): A nagy misztérium
(79.old.) A katolikus hit a tömegek körében egy titkon keresztül kap bebocsátást, amit maga a pápa sem ismer!
http://stjosef.at/morallexikon/astrolog.htm
Lexikon der christlichen Moral
Astrologie
Karl Hörmann
LChM 1969, Sp. 52 f
Unannehmbar und unerlaubt ist jedoch die aus den Sternen geschöpfte gewisse Voraussage von Dingen, ... ... ... od. diesselbe Grenzüberschreitung enthält wie sonstiges sittl. unerlaubtes Forschen nach Geheimwissen (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Thomas v. A. (S.Th. 2,2 q.95 a.5), das kirchl. Lehramt (D 1364 [717 d]) wenden sich gegen eine solche Art von A.
--A Keresztény Morál Lexikona
Asztrológia
Karl Hörmann
LChM 1969, Sp. 52 f
Elfogadhatatlan és tilos azonban a csillagokból merített bizonyos dolgokat előre megmondani, ... ... ... vagy ugyanaz a határokon túlmenés található, mint más erkölcsileg tiltott kutatás a titkos ismeretek után (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Aquinói Tamás (S.Th. 2,2 q.95 a.5), az egyházi tanok hivatala (D 1364 [717 d]) ellene fordul az ilyen fajta asztrológiának.--
http://stjosef.at/morallexikon/geheimwi.htm
Lexikon der christlichen Moral
Geheimwissen
Karl Hörmann
LChM 1969, Sp. 449 f
Immerhin ist es mögl., daß sich der Mensch an dämonische Mächte wendet und mit ihrer Hilfe ein sittl. unzulässiges Forschen nach G. (lat. divinatio) treiben will (vgl. Okkultismus). Solches Tun wird im AT als ein Greuel vor dem Herrn bezeichnet (Dtn 18,10-12).
--Titkos ismeretek
A Keresztény Morál Lexikona
LChM 1969, Sp. 449 f
Mindamellett lehetséges, hogy az ember a démoni erők oldalára fordul és a segítségükkel egy erkölcsileg megengedhetetlen kutatást akar folytatni a titkos ismeretek (latin: divinatio) után (összehasonlítva okkultizmus). Ilyen cselekedet az Ószövetségben a Úr előtt, mint egy irtózat (borzalom, szörnyűség) van megjelölve (Mózes V. 18,10-12).
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/maimonidesz_a_birak_konyve_a_kiralyok_torvenyei_a_messias_torvenyei_
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme [2]
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg." Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.

Jüdische Almanach: (Alchimie)
(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesalbte der Gerechten genannt und darf nicht einem Am-ha-Aarez (Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("a titkok titka" - "a bölcsek köve") lesz az igazak felkent messiásának nevezve és nem szabad egy mitsem sejtővel közölni.—

A "a bölcsek kövéről" bővebben ITT.

Klaus Matefi
2011. december 12. 07:21 | Sorszám: 40
A ködben közlekedőknek célszerű óvatosabban vezetniük, hiszen a látótávolság ilyen esetben minimális...
Klaus Matefi
2011. december 11. 19:56 | Sorszám: 37
Ki gondolta volna, hogy Loyolai Ignác misztikus víziói szinkronban voltak a Shem ha-Mephorash-nak (“Isten 72 szellemének” a kozmikus forrásaival?

Vagy, hogy pl. a Rózsakeresztes Rend misztériumának valójában semmi köze nem lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz...

Klaus Matefi
2011. december 11. 19:43 | Sorszám: 36
Tisztánlátást, kedves Rendes Kis.
Klaus Matefi
2011. december 11. 18:56 | Sorszám: 34
Ez így van. Se a teológia nem számíthat tudománynak, se pedig az asztrológia, de ugyanez a helyzet pl. a “történelemtudománnyal” is, ami hibás időszámításra, hibás kronológiákra bazírozik, és ráadásul a politika szélkakasaként működött minden időben…
Más a helyzet a mitológiakutatással. Ha az egyes vallási misztériumok a tudománytalannak tartott asztrológiára épültek, attól még ezeknek a feltárása tudománynak számít.
Klaus Matefi
2011. december 11. 17:01 | Sorszám: 30
A jeruzsálemi Siratófalnál (Kotel-nél) az Ószövetségben hívők a messiásuknak, Immánuelnek az eljöveteléért szoktak imádkozni. 1999.08.11-e óta szorgalmasan látogatják a Nyugati falat a világ vezető politikusai a pápákkal és más egyházi vezetőkkel egyetemben:

Link
Kép

Kép

Link
Kép

Klaus Matefi
2011. december 11. 16:36 | Sorszám: 29
Idézet:
...hittudománybéli-teológiai SZAKKÉRDÉSBEN...

Nem túlzás egy kicsit a tudomány szó emlegetése?

A bibliai vallások misztériumainak kozmikus alapjait tudománytalannak tartja, de a valamibe vetett hitett tudományosnakm, kedves Keresztkém...
Kicsit elfogultnak tűnik a véleménye a számomra.

Klaus Matefi
2011. december 11. 09:38 | Sorszám: 22
Az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett anya szülte, hús-vér Názáreti Jézus értelemszerűen nem jöhet vissza többé, hiszen sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. Ettől függetlenül természetesen bárkinek jogában áll hinni ebben. A Bibliában találsz egyértelmű utalásokat arra nézve, hogy kit várt eddig a Pál-féle kereszténység:

Idézet:

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;
12,2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét.
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: "Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás."
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele "megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől - de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni". Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy "hamis Krisztusról" beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. "Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét" - írta Kaduri.

Azt hiszem, hogy a vastagon írott mondat valóban sokakra érvényes...

Immánuel születése és a II. János Pál pápa által beharangozott Európának a találkozása az Úrral, egybeesett:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Klaus Matefi
2011. december 10. 18:57 | Sorszám: 17
Így valóban nem működik:

Kép

Klaus Matefi
2011. december 10. 16:40 | Sorszám: 15
Helyesbítés:

Nem ártana, ha tanulmányoznád elhamarkodott véleménnyilvánítás előtt a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha-Mephorash-át, feltéve, ha tisztán szeretnél látni ezekben a dolgokban…

Klaus Matefi
2011. december 10. 16:37 | Sorszám: 14
Nem ártana, ha tanulmányoznád elhamarkodott véleménnyilvánítás előtt a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a [url= http://klausmatefi.forumprofi.de/shem-ha-mephorash-f13/shem-ha-mephorash-t36.html]Shem ha-Mephorash-át[/url], feltéve, ha tisztán szeretnél látni ezekben a dolgokban…

De persze ne a könyvesboltokban kapható értéktelen irodalmakat :

Idézet:
http://judaizmus.blogspot.com/2010/12/z ... bi-11.html http://judaizmus.blogspot.com/2011/03/z ... bi-18.html
Naftali Kraus blogja http://www.bzsh.hu/web/index.php/vallas ... omtar.html (A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT)
Budapesti Zsidó Hitközség Hegedüs Gyula Utcai Templomkörzet S.Q.A.
Zsidó Fogalomtár
KÁBBÁLÁ – (héber) A titkos tanok összefoglaló gyűjteménye, a Párdészben (l. o.) a Szod kifejezője.

A K.-nak semmi köze a mai divatos, sarlatánok által terjesztett ál-K-hoz, amely sok nemzsidót is vonz.

Klaus Matefi
2011. december 10. 11:34 | Sorszám: 11
Javasolnám figyelmesebben olvasgatni a Loyolai Ignác misztikus víziója című tanulmányomat, aminek a kidolgozása még folyamatban van...

Közel húsz éve folytatok intenzív kutatást a bibliai vallások misztériumainak a kozmikus hátterét illetően. Számos eredményt értem el ezen a területen, melyeket még nem publikáltam eddig könyv formájában. Ilyen pl. az ószövetségi misztériumok, Jézus életének a misztériuma, a betlehemi csillag, a Shem ha-Mephorash mibenléte, és sok egyéb más ezekkel kapcsolatos téma.

Legújabb felfedezésem a Loyolai Szt. Ignáccal kapcsolatos misztériumok kozmikus vonatkozásaival kapcsolatosak. Röviden egyelőre erről annyit említenék meg, hogy Loyolai Szt. Ignácnak az 1522. évvel és 1544 februárjávál (Loyolai Szt. Ignác "sírásai") kapcsolatba hozott misztikus élményeinek igazolhatóan kapcsolata volt a zsidó kabbalah Shem ha-Mephorash-ával ("Isten 72 szellemével"), aminek a kozmikus forrásait a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek konstelláció-variációi képezik Nap-Hold konjunkció és oppozíció figyelembevétele mellett. Ugyanerre a Shem ha-Mephorash-ra épültek fel a bibliai vallások misztériumai, de szerintem egyéb vallásoké is. A véleményem szerint Loyolai Szt. Ignác legkésőbb 1522. év tavaszán beavatást nyert valaki által a zsidó misztika titkos tudományába, a Kabbalahba, és ezen ismeretekre épültek fel az általa leírt és úgymond megélt, valójában kozmikus “víziók”, helyesebben kifejezve, élmények, felfedezések. Legjobb tudomásom szerint előttem még nem tárta fel sikeresen senki ezt a témát ilyen szempontból.

Vajon lehet-e nagyobb érték az ember számára, a misztikus kincsek ismereténél?

A mai teológusoknak ezekről a témákról sajnos nincsen semmi fogalmuk a tapasztalatom szerint, sőt idegenkedve fordulnak el az asztronómiai konstellációk és a misztériumok igazolható kapcsolatának még a gondolatától is olyan indokkal, hogy az ilyen irányú megközelítése a vallások misztériumainak a mai tudományos felfogás szerint tudománytalan… Arról megfeledkeznek, hogy ezen vallások misztériumai esetleg többezer évvel ezelőtt keletkeztek, amikor még az asztrológia királyi tudománynak számított. Nem véletlenül a Katolikus Egyház számára nem volt idegen a korábbiakban az asztrológia:

- II. Szilveszter pápa (pápa: 999-1003), akit korábban Gerbert von Aurillac-nak hívtak, asztrológusként lett Reims város érseke, majd pápává választották.
- III. Kelemen pápa (pápa: 1187-91) készíttetett magának asztrológiai előrejelzéseket.
- IV. Kelemen pápa (pápa: 1265-68.) támogatta az asztológus és filozófus Roger Bacont (Doctor Mirabilis; 1214-94).
- XXII. János pápa (pápa: 1316-34) híve volt az asztrológiának.
- Pierre D' Ailly (1350-1420) cambrayi bíboros maga is asztrológus volt.
- Ilkusz Márton (1433-93) Pietro Barbo bíboros (később II. Pál pápa: 1461-71) udvari asztrológusa volt.
- IV. Szixtus pápa (pápa: 1471-84) Regensburg püspöknek nevezi ki az asztrológus Regiomontanust (1436-76).
- Lucas Gauricust (1476–1588) kiemelkedő asztrológusi tevékenysége miatt nevezte ki püspökké III. Pál pápa (pápa: 1534-49).
Lucas Gauricus nemcsak III. Pál pápa asztrológusa volt, hanem korábban VII. Kelemen pápa (pápa: 1523-34) számára is készített horoszkópokat.
- VIII. Ince pápa (pápa: 1484-92) asztológusok tanácsára jelöltette ki megkoronázásához a megfelelő időpontot.
- V. Sándor pápa (pápa: 1509-10) az asztrológus bíborosaival készíttetett magának prognózisokat.
- X. Leó pápa (pápa: 1513-21) asztrológiai tanszéket alapított a pápai egyetemen, Rómában i.sz. 1520-ban. Az asztrológusa Augustinus Niphus (1473-1538) volt.
- VII. Kelemen pápa (pápa: 1523-34) támogatta az asztológiát.
- IV. Piusz pápa (pápa: 1559-65) hallgatott az asztrológusok tanácsára.
- Jean Baptiste Morin (i.sz. 1583-1656) Richelieu bíboros (bíboros: 1622-42) asztrológusa volt.
- V. Szixtus (pápa: 1584-90) a Constitutió coeli et terrae nevezetű bullájában (1586) azt állította, hogy a szabad akarat nem zárja ki az asztrológiát.

Az asztrológiában használatos Zodiákust előszeretettel alkalmazták padlómozaikként egyes templomokban (pl.: Sion-hegyen található Dormitio- bazilik), ókori zsinagógákban (Béth Alpha, Tibériász zsinagóga, Cippori zsinagóga). A templomok szószékeinek kedvet díszítő elemei az oroszlán, sas, angyal, bika figurák, melyek úgymond a négy evangélistának az atributumai, de valójában a Zodiákus négy jegyére, az Oroszlánra, Skorpióra, Vízöntőre és a Bikára utalnak, melyekben az a kozmikus kereszt realizálódott 1999.08.11-én, amivel kapcsolatosan II. János Pál papa 1996-ban felhívta Európa figyelmét az “Úrral történő közelgő találkozásra”.
Számtalan irodalom jelent meg korábban a zsidó asztrológiával kapcsolatosan is.

A mai egyházi felfogás hallani sem akar tudtommal a misztériumaik valódi és tényleges kozmikus fundamentumairól, pedig ezzel tulajdonképpen ezen misztériumoknak a mennyei kincsekkel összefonódó kapcsolatait tagadják meg, és le, figyelmen kívül hagyva akár a “miképpen a mennyekben, azonképpen itt a földön is” jelentését és lényegét.

Annak ellenére, hogy a mai tudományos felfogás tudománytalannak tartja az ősi asztrológiát, ettől függetlenül erre épültek fel például a bibliai vallások misztériumai is. Tehát hogy megértsük ezeket a misztériumokat, ahhoz nem kell az asztrológiában hinnünk, de ennek az ismerete nélkül képtelenség tisztán látni ebben a kérdésben.

A mitológiák kutatása csak abban az esetben lehet eredményes, ha a fent leírtakat figyelembe vesszük.

Képesek lennénk-e vajon megoldani egy fizikai képletet a képletben szereplő betűk jelentései, vagy a matematika ismerete nélkül?...

Ugyanez a helyzet a vallások misztériumainak a megértése és feltárása terén is. Ha azok asztronómiai, asztrológiai fundamentumokkal rendelkeznek, akkor azok kutatása és figyelembevétele elkerülhetetlen. Azt hiszem, hogy ezt balgaság lenne bárki részéről megkérdőjelezni...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. december 10. 10:30 | Sorszám: 1853
http://asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&p=70107#70107
„Jézus visszajövetelén“ túl vagyunk már...

KlausMatefi Elküldve: Szomb Dec 10, 2011 7:14 pm

Idézet:
dagikacsa írta:
Aggemian, örmény festő itt nemcsak kezemunkáját hagyta ránk: rögzíteni merte -mert ez volt a dolga- az egyelőre nehezen emészthető és csak közhelydogma -szinten élő igazságot, hogy Ördög és Isten Ugyanaz.

Az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) valóban az összes létező szellemi hatásnak a kútfője. Ha ez nem így volna, akkor értelmetlenség lenne a monoteista világkép.
Ennek következtében születhettek Jézushoz hasonló lelki adottságú személyek, mint pl. Mithrász, Szt. György, Álmos, Sabbatáj Cví, Jiddu Krishnamurti, de természetesen a kifejezetten ellenkező lelki adottságokkal felvértezett Sziddhártha Gautama, Christian Rosenkreuz, Aleister Crowley, vagy a „Jézus második eljövetele“ gyanánt beharangozott Immánuel is.

Az emberiség nagy családjának a jól felfogott érdeke szeretetben, megértésben élni, támogatva egymást. De miképpen valósulhat ez meg, amíg vallások sok esetben ellentétes etikai kódexekre támaszkodva nevelik a hívő tömegeiket?...
Ennek a helytelen, és egyáltalán nem áldásos következményeit ismerve, ideje lenne végre feleszmélni, és egy emelkedett globális etikai tanítást elfogadnia az emberiségnek, ami egyáltalán nem fontos, hogy istenimádattal párosuljon, hiszen miért is imádnák a tömegek a negatív szellemi hatások forrását is?

Ahogy már az előző bejegyzésemben is utaltam rá, “az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren!
A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a követőiktől.“

Milyen alapon várhatunk tehát addig változást ezen a téren, amíg elfogadott és jól bevált gyakorlat az ellentétes etikára történő vallásos neveltetés, akár Istenre hivatkozva is?...

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. december 10. 00:02 | Sorszám: 6
Kinek jó az, ha az egyén téves istenképben, vagy esetleg helytelen vallásetikai sugallatban hisz?

Az IGE az eddigi vallások hibáira és hiányosságaira apellálva igyekszik a keresőben feléleszteni Isten (FVSzV) megismerésére irányuló érdeklődést, illetve a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet. Szerintem a két dolog egyaránt fontos és szügséges a jövő embere számára, hisz ezek hiányában manipulálható és helytelen útra terelhető.

Számomra Jézus (akit nagyon tisztelek, és az emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó erkölcsi előírásait feltétlenül követésre és betartásra érdemesnek tartom) nem december 24-én este született, hanem február 10-én, és i.sz. 25 április elsején lett keresztre feszíttetve:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Mithrász született decemberben:

Mithrász születése:
-279.12.09. 17:40 UT
Nap-Hold
-Merkur-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/6,2°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas; -Jupiter quadrat:6,4°Halak (7,8°/9,7°)
(teljes napfogyatkozás)

Én pl. a téli napfordulót se októberben, vagy novemberben ünneplem, hiszen annak is megvan a pontos ideje.

Ettől függetlenül Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 06. 23:11 | Sorszám: 210
Christian Rosenkreuz és az alkémiai mennyegzője

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 04. 10:09 | Sorszám: 25
Idézet:
http://www.asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=5701
Vallások - misztériumok

Klaus Matefi Elküldve: Szomb Dec 03, 2011 11:41 am
Kedves Dagikacska!

Köszönöm a bejegyzését! Sajnos sokkal több az ellenfelem, mint a támogatóm, de ezt megértéssel veszem tudomásul, hiszen melyik vallásnak, vagy titkos társaságnak lehetne az érdeke a kutatásomat támogatni és elismerni?

Szeretettel

Klaus

u.i. Javasolnám a fórumomat, ahol sok érdekes témát dolgoztam már ki, és ezek száma egyre csak szaporodik.

dagikácska Elküldve: Szomb Dec 03, 2011 12:27 pm
Igen, köszönöm, néhány napja fedeztem fel a fórumot és nagyon tetszik.
Elképesztő távlatokat villantanak fel az összefüggésbe hozott információk.
Külön méltányolandó a tárgyilagosságra való törekvés: tapasztalatom szerint ugyanis -legyen szó bármilyen tudományos munkáról- sok kutató ezen a ponton csúszik el.
Megint csak azt kell mondanom: köszönjük!

További szép napot!

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 03. 17:36 | Sorszám: 209
Háborúk, kivégzések, vallási ünnepek

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. december 03. 11:46 | Sorszám: 24
Idézet:
http://www.asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=5701
Vallások - misztériumok

dagikacsa Elküldve: Szomb Dec 03, 2011 1:12 am
Kedves Klaus!

Erőt és kitartást!
Köszönjük, hogy megosztja velünk kutatásainak eredményeit.
Lelkesen olvasom az eszmefuttatásokat -azt hiszem, sokak nevében beszélek.
További jó munkát kívánok!

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. december 02. 00:13 | Sorszám: 208
Békeexpedíció a Shem ha-Mephorash jegyében

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 30. 08:25 | Sorszám: 1852
Háromféle világállam létrejötte lehetséges a jövőben a meglátásom szerint:

1, a korábban, esetleg mások hátrányára hihetetlenül meggazdagodott magánvállalkozások érdekeit szolgáló világállam

2, a messianisztikus vallási elképzelésekre bazírozó világállám

3, az emberiség nagy családjának a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövőjét megvalósítani és garantálni szándékozó világállam.

Az első esetben egy eddig kialakult pénzügyi, gazdasági vezető réteg érdekeit elsősorban figyelembe vevő, és azt minden lehetséges eszközzel fenntartani törekvő világkormány tevékenysége lenne várható, ahol a túlnyomó többség érdeke alárendelt viszonyban áll a vezető kisebbség érdekeivel szemben.

A második esetben egy kifejezetten teokratikus világkormány tevékenységére lehetne számítani, ami érthető módon annak a vallásnak a hívő tömegeit részesítené előnyben minden szempontból, amelyikre ez a teokratikus rendszer felépült. Amennyiben ez a vallás hátsó szándéktól mentes térítő vallás volt, abban az esetben a világállam uralkodó vallásaként ugyanezt szándékozna a máshogy gondolkodókra is ráerőltetni, az általa helyesnek vélt istenkép, és az ehhez párosított vallásetikai sugallatok értelmében.

A harmadik esetben egy olyan világállam működésére lehetne számítani, amelyik nemzeti, vallási, és bármilyen más megkülönböztéstől mentesen, a már említett, a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt igyekezne megvalósítani és azt fenntartani.

Az első két esetben valójában a természet, vadon törvényeinek (a tényleges isteni törvényeknek) az érvényesülése történik meg, aminek a keretén belül az ügyesebb, okosabb, ravaszabb, erősebb a győztes, és az ő akarata és érdeke lesz domináns, függetlenül attól, hogy az milyen viszonyban áll a közérdekkel:

Idézet:
Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

A harmadik esetben a természet, azaz a vadon törvényeit egy humánus, emberbarát, emberközpontú etikai kódex váltaná fel, a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósítása és fenntartása céljából, ami értelemszerűen a túlnyomó többség érdekeit tartaná szem előtt, a gyengékét, az elesettekét, a rászorulókét is figyelembe véve.

Az eddigi nemzetállamok hoszzú távon történő fenntartása szerintem egy helytelen és irreális elképzelés, ami nemhogy megoldaná az eddig felmerült problémákat, hanem azokat még jobban elmélyítené és kiélezné.

Az [url= http://klausmatefi.forumprofi.de/istenkeres%C5%91k-globalis-egyhaza-f7/az-istenkeres%C5%91k-globalis-egyhazanak-a-tervezete-t4.html]IGE[/url] a harmadik variációt tarja helyesnek, az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeit szem előtt tartva.

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 29. 22:26 | Sorszám: 240
Zalaszántói sztúpa

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 28. 18:51 | Sorszám: 206
Ennyire naív nem lehetsz, kedves Gyöngy... Gondolod, hogy az ott lakó buddhista szerzetesek fel fognak téged világosítani a sztúpa építésének az indítékáról... Ebből is látszik, hogy nincsen fogalmad a misztériumokkal kapcsolatos titoktartásról. Itt olvashatsz erről néhány idézetet:

Jézus születése és kereszthalála

Különben a kidolgozás alatt lévő „Zalaszántói sztúpa“ című tanulmányból megtudhatod majd ha érdekel, hogy miért nem építhették arra a bizonyos helyre a buddhisták a sztúpájukat, ahol 1999.08.11-én a „mennyei Jeruzsálem“ „földet ért“.

Klaus Matefi
2011. november 28. 16:36 | Sorszám: 204
A megjegyzéseidből sugárzik a “jóindulat”, kedves Gyöngy…
Klaus Matefi
2011. november 27. 22:08 | Sorszám: 201
A téma kidolgozás alatt van még, és feltehetőleg nem tanulmányoztad figyelmesen, kedves Gyöngy:

Zalaszántó sztúpa

Klaus Matefi
2011. november 27. 13:15 | Sorszám: 199
Zalaszántó sztúpa

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 25. 08:42 | Sorszám: 221
Idézet:
http://www.balcsi.net/zalaszanto-sztupa.html
A sztúpa építése során növényi magvakat, vallási dokumentumokat, tibeti könyveket helyeztek az építmény betonjába. 1992. szeptember 28-án helyezték el a sztúpa kupolája fölött kialakított üregben a vallásalapító Buddha földi maradványának néhány darabját, díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. Ezeket a csontokat Tibet kínai megszállása idején menekítették Indiába, a dalai láma száműzetésének helyére, ahonnan Svájcba kerültek egy buddhista iskolába. Az ereklye elhelyezésével vált a zalaszántói sztúpa szent zarándokhellyé. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét.

Ennek megvan az oka...

Klaus Matefi
2011. november 25. 08:41 | Sorszám: 220
[/QUOTE] http://www.balcsi.net/zalaszanto-sztupa.html
1992. szeptember 28-án helyezték el a sztúpa kupolája fölött kialakított üregben a vallásalapító Buddha földi maradványának néhány darabját, díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. Ezeket a csontokat Tibet kínai megszállása idején menekítették Indiába, a dalai láma száműzetésének helyére, ahonnan Svájcba kerültek egy buddhista iskolába. Az ereklye elhelyezésével vált a zalaszántói sztúpa szent zarándokhellyé. Európában ma csupán ez a szentély tartalmaz eredeti Buddha-ereklyét.[/QUOTE]

Ennek megvan az oka...

Klaus Matefi
2011. november 25. 08:29 | Sorszám: 219
Ha ismernéd a zalaszántóit, akkor azt is tudnád, hogy az egy különleges sztúpa... Nézz utána kérlek.
Klaus Matefi
2011. november 25. 08:23 | Sorszám: 217
Még annyit hozzátennék utólagosan, hogy feltétlenül hasznosnak és kívánatosnak tartunk az emberiség számára egy egységes, globális, kompromisszummentes vallásetikai kódex megalkotását és elfogadtatását, ami nemzeti vagy bármilyen hovatozástól függetlenül minden anya szülte földi halandó emberre egyaránt érvényes kellene legyen kivétel nélkül, hiszen az esetleges ellentétes valláserkölcsi tanítások akádályai lehetnek az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósulásának. Ha jól belegondolunk, akkor rá kell jöjjünk, hogy mennyi kínt szenvedést, halált okozott eddig a vallási sokszínűség az emberiség számára. Különben is ha van Isten (márpedig mi meg vagyunk győződve a tényéről), akkor mi értelme van az eltérő istenképeknek és eltérő vallásetikai tanításoknak?

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Klaus Matefi
2011. november 25. 08:07 | Sorszám: 4557
Ezt a levelet elküldtem e-mail-be a Moderátornak is.
Klaus Matefi
2011. november 25. 08:02 | Sorszám: 4556
Tisztelt Moderátor!

Felhívnám a figyelmét "LL.kedő"-re, és javasolnám a végleges eltiltását a fórumról az ehhez hasonló megnyilvánulásai miatt:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=009742
IMF- hitel és következményei
2011. november 25. 07:54 | Sorszám: 1773
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=011749
2011. november 24. 17:07 | Sorszám: 199
2011. november 25. 07:34 | Sorszám: 214
2011. november 25. 07:57 | Sorszám: 216

Az ilyen egyén szereplése kifejezetten káros egy nyilvános fórumon.

Üdvözlettel

Klaus Matefi

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 25. 07:44 | Sorszám: 215
Kérlek tisztelettel, hogy Te fejezzed be a provokációdat, amit itt kitartóan folytatsz. Érthetetlen, hogy miért nem tiltják kik nyilvános fórumokról az ilyen egyéneket?...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 25. 07:40 | Sorszám: 1851
Az IGE véleménye szerint az emberiség nagy családjának egy egységes, kamat- és inflációmentes fizetőeszközre lenne szüksége. A pénzt kizárólagosan világállami bankok adhatnák ki és forgalmazhatnák, melyek a jelenlegi magánbankok teljes mértékű leállamosításából jöhetnének létre, tehát a vagyonuk is világállami tulajdonba kellene kerüljön értelemszerűen. Szerintünk ez lehetne az egyedüli helyes és kivitelezhető megoldás, az elmúlt évtizedek igyekezetének a következtében előállt áldatlan és katasztrofális helyzetnek. Az államadóságokat pedig le kellene nullázni.

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 25. 07:21 | Sorszám: 213
A zalaszántói sztúpa azért került oda, mivel nem tudták (de nem is kaptak volna szerintem engedélyt rá) egy másik bizonyos hegy tetején azt felépíteni. A megfelelő hely az a hegy lett volna a számukra, ahol a bibliai elképzelések "mennyei Jeruzsáleme" "földet ért" a Bakonyban.
Klaus Matefi
2011. november 25. 07:15 | Sorszám: 212
Kezdeném azzal kedves Gyöngy, hogy az IGE az egy istenkereséssel is foglalkozó, de emberközpontú intézményesült egyháznak a tervezete. Lényegesen nagyobb hangsúlyt szándékozunk fordítani Isten (FVSzV) megismerésére, és megismertetésére, mint a hagyományos istenhívő vallások. Mi nem hisszük Istennek a létét, hanem biztosak vagyunk a tényében. Mint tudjuk, a hit fundamentuma nem a bizonyság, hanem a remény. Az Istenhívők reménykednek Isten létében, mi erről viszont meg vagyunk győződve. Az IGE hitének, reményének a tárgya ehelyett a többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő, aminél szerintünk magasztosabb hit nem létezhet.

Estleg merném ajánlani a Hinni, elhinni, elhitetni magyarázatomat ezzel kapcsolatosan.

Klaus Matefi
2011. november 24. 21:45 | Sorszám: 208
Helyesbítés:

Néhány precíznek tűnő gazdasági jellegű előrejelzés:

Klaus Matefi
2011. november 24. 21:41 | Sorszám: 207
Néhány precíznek tűnő gazdsági jellegű előrejelzés:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_-_a_haszid_folklor_tukreben/nicavim
http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
NAFTALI KRAUS: Mózes öt könyve
"Nicávim
A megváltás üteme és módozatai
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

http://judaizmus.blogspot.com/2009/09/zsido-vilaghirado-szept-8.html
http://judaizmus.wordpress.com/category/uncategorized/page/19/
Naftali Kraus
ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ SZEPT. 8
Közzététel ideje: szeptember 8, 2009 at 10:12 de. http://www.or-zse.hu/kraus/naft190.htm (már nem lehet elérni)
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
"A MESSIÁS JÖVETELE ELŐTT A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLIK"
A natanjai Cánz-Klajzenburgi haszid közösségben idézik az alapitó rebbe, a kolozsvári Jekutiél Jehuda Halberstamm rabbi-rebbe, mondását, mi szerint egyik jele annak hogy a "Messiás már úton van és közeledik", a nagy krizis lesz, ami a világgazdaságát körülveszi.

http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43
http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Milyen lesz a zsidó Messiás
Mit hoz a jövő?
A nagy orosz álijá után nincs kizárva, hogy az amerikai zsidók helyzete is elég kényelmetlenné válik, s ez őket is kivándorlásra készteti, hiszen egyre jobban tönkremennek a nagyvárosok, amelyekben a zsidók többsége él és dolgozik. Ilyen módon különösebb csinnadratta nélkül megtörténhet a szétszóratásban élők egybegyűjtése.

Klaus Matefi
2011. november 24. 20:22 | Sorszám: 206
Tanulmányozzad kérlek pl. a 171., vagy a 183. bejegyzésemet. Hát nem a közélettel kapcsolatosak?
Klaus Matefi
2011. november 24. 20:16 | Sorszám: 205
Már hogyne lenne a "Közélet" fórumra való ez topic kedves Fokos, hiszen emberközpontú vallás a témája, ami kifejezetten a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet és reményt szándékozik elmélyíteni és ápolni, tehát nem istenhitet. Ehhez viszont nem árt szemügyre venni egyes vallások ezzel kapcsolatos elképzeléseit is, hiszen komoly befolyással bírnak a politikai és gazdasági életre is.

Hogy tudna vajon az ember egy fizikai képletet a matematikai alapismeretek hiányában megoldani?

Klaus Matefi
2011. november 24. 17:27 | Sorszám: 201
Helyesbítés:

alaptalan személyeskedésbe kezdened

Klaus Matefi
2011. november 24. 17:27 | Sorszám: 200
Gondolom, hogy valamiért zavarnak a tanulmányaim kedves LL.kedő, de azért felesleges és helytelen dolog alaptalan személyesedésbe kezdened. Vagy ti néhányan csak erre vagytok képesek, hogy eltereljétek a figyelmet a lényegről?
Klaus Matefi
2011. november 24. 16:43 | Sorszám: 197
Idézet:
Lehet, hogy született azon a napon egy kiemelkedő képességekkel bíró gyermek, valahol, valakiknél, de egyelőre túl kicsi ahhoz, hogy tetteivel bizonyítsa létét, jövetelének célját értelmét.

Akire Te célzol kedves Gyöngy, az a bibliai vallások által várt Immánuel, aki már 12 éves.

A születése egybe esett úgymond Európának az "Úrral történt találkozásával":

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!
http://www.hit.hu/article.html?id=213 (már nem lehet elérni)
Rós hasaná – a kürtzengés ünnepe
A kürt jelzi, ha Istennél lejár egy határidő, vagy megtörténik egy komoly apokaliptikus beavatkozás. Amúgy a sófár a héber írásokban Istennek az eljövetelét, a néppel való szövetségkötést és találkozást szimbolizálja.

Az Egyház elragadtatása az utolsó sófárjelzés pillanatában, hirtelen fog bekövetkezni. A szentek eltávoznak, kiemeltetnek ebből a világból. A hívők számára az az elsődleges program tehát, hogy jól munkálkodjanak az aratásban, hogy készek és alkalmasak legyenek az Úrral való találkozásra.

Maimonides is utalt a betervezett Messiás királyra, azaz az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiására, Immánuelre, akinek a születését a Jelenések könyve (12,1-5/13) is említi:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren Propheten belogen wurden:

"Und wenn dann wirklich König Maschiach erstehen wird, erfolgreich, erhöht und erhaben, werden sie alle sofort umkehren und wissen, daß sie nur Lügen von ihren Vätern ererbten, und ihre Propheten und Vorväter sie in die Irre leiteten",
--5760 II. Adar 18. 2000 március 25.
Gondolat a pápa látogatásához
Moscheh ben Maimon (Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva.

"És akkor amikor a Messiás király valóban életre fog kelni, sikeresen felemelkedik és kiemelkedik, mindannyian azonnal vissza fognak fordulni és tudni fogják, hogy ők csak az apáik hazugságait örökölték, és a prófétáik és elődeik félrevezették őket",--

http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:
Széfer Softim: A Bírák könyve,
A királyok és háborúi szabályai
A Messiás király meg fog jeleni, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy eredetileg volt, felépíti a Szentélyt, és összegyűjti Izrael szétszórtjait.

„Edom birtokká lesz” – ez Dávid [cselekedeteire vonatkozik], ahogy írva van [5] : „Dávid adófizető szolgájává lett Edóm”.

„Birtokká lesz [Széir]” – ez a Messiás [tetteire vonatkozik], ahogy írva van [6] : „Megmentők vonulnak fel Cion hegyére, hogy ítéletet tartsanak Ézsau hegye felett...”.

Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak.

Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.

A [9] názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [10] : „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza. Ezzel ellentétben a fent említett azt okozta, hogy a zsidókat kardra hányták, a megmaradtakat szétszórták és megalázták, a Tórát megmásították, a világ nagy része tévedésbe esett és az Örökkévaló helyett más istent szolgál.

Amikor majd valóban megjelenik és sikerrel jár az igazi Messiás ők mind vissza fognak térni és fel fogják ismerni, hogy elődeik tévhitet hagytak rájuk, prófétáik és őseik tévútra vitték őket.

Immánuel lenne hivatott a Bibliában olvasható messianisztikus elképzelések realizálására (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; Jelenések könyve 2,26-27; Pál levele a zsidókhoz 4,9; 6,9; 6,13; 6,17; stb.).

Joggal felmerülhet persze a kérdés, hogy ehhez mi köze van az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak, és a neki tulajdonítható etikai tanításoknak?

Klaus Matefi
2011. november 24. 15:54 | Sorszám: 195
Helyesbítés:

de különben sem volt

Klaus Matefi
2011. november 24. 15:52 | Sorszám: 194
Harold Camping amerikai keresztény rádió-prédikátor alaptalan ötlete érthető módon nem valósulhatott meg, de különben sem nem volt a megadott dátumainak semmilyen olyan jellegű kozmikus vonzata, ami egy kicsit is kapcsolatban lett volna a bibliai vallások kozmikus misztériumaival.
Erről részletesebben itt:

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Idézet:
A Táborozás Hírnöke tévedhetett.

De legalább meg tudott gazdagodni belőle...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 24. 15:42 | Sorszám: 1850
Az utóbbi magyarázat természetesen jelképes, de ugyanez a helyzet valójában az emberiség nagy családjával kapcsolatosan is.

Helyes-e vajon nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli értéktelen pénzek kölcsönfelvételére építeni?

Az eladósodott országok többsége a kamatos kamatokat se képes már fizetni az eddig felvetetett adósságaik után, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodnak, ami az adófizető polgárokat és az eljövendő generációkat hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Jogosan merülnek fel az alábbi kérdések:

Megengedett-e vajon a tervezőnek és a kivitelezőnek úgy lakóépületet tervezni, illetve felépíteni, hogy az rövid időn belül lakhatatlanná, vagy életveszélyessé váljon?

Ki felelős a károkért?

A tervező és a kivetelező, vagy a lakástulajdonosok (akik jóhiszeműen megvették a verejtékes munkájuk árán a lakásokat annak reményében, hogy azok az előírások szerint készültek)?

Nevezhető-e ez vajon másnak, mint hűtlen kezelésnek, felelőtlen gazdálkodásnak az adófizetők pénzével, leginkább az eljövendő generációk rovására, kárára?

Szándékosan történhetett-e ez meg, vagy a szerencsétlen véletlenek összjátékaként?

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 24. 15:36 | Sorszám: 190
Helyesbítés:

Annyit még hozzáfűznék utólagosan kedves LL.kedő, hogy a Jelenések könyve tulajdonképpen az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronája, hiszen a "Napbaöltözött Asszony" által megszült gyermek nem más, mint Immánuel, akinek értelemszerűen semmi köze nem lehet az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz. Tehát nem az indiai és kínai irományokat kell ezzel kapcsolatosan olvasgatni, hanem a tanulmányomat, ha ebben tisztán szándékozol látni.

Klaus Matefi
2011. november 24. 15:33 | Sorszám: 188
Annyit még hozzáfűznék utólagosan kedves LL.kedő, hogy a Jelenések könyve tulajdonképpen az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronája, hiszen a "Napbaöltözött Asszony" által megszült gyermek nem más, mint http://klausmatefi.forumprofi.de/shem-ha-mephorash-f13/immanuel-az-%C3%93szoevetseg-messiasa-t44.htmlImmánuel[/url], akinek értelemszerüen semmi köze nem lehet az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz. Tehát nem az indiai és kínai irományokat kell ezzel kapcsolatosan olvasgatni, hanem a tanulmányomat, ha ebben tisztán szándékozol látni.
Klaus Matefi
2011. november 24. 15:08 | Sorszám: 185
Szerintem te nem olvastad el kedves LL.kedő az ajánlott cikket, legfeljebb csak egy-két részletét, amiből ezt a fatálisan téves következtetésedet levontad, vagy pedig másokat igyekszel megtéveszteni...

Közel húsz éve foglalkozom a bibliai vallások misztériumainak a feltárásával, és úgy érzem, hogy ez kifejezetten időszerű is, 12 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után.

Néhány téma ezzel kapcsolatosan:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Betlehemi csillag

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Jézus vagy Immánuel?

Jézus testi és lelki fogamzása

Heródes király halála

Mithrász

Főnix és a pelikán

Korrigáljuk végre a kronológiát!

Loyolai Ignác misztikus víziója

Balaji or Bajrangbali, Hanumán hindu Isten inkarnációja

Az ábrahámita vallások véresáldozatai

Templomosok titka

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Julianus császár templomépítésre ösztönzte a zsidókat

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Cluny mozgalom

Immánuel, az Ószövetség messiása

Shem ha-Mephorash

Európai Unió (EU) és a Biblia

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Hinni, elhinni, elhitetni

A harmadik fatimai "titok"

Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

Sárkányrend (Ordo Draconum)

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Vallások - misztériumok

Bibliai vallások és az asztrológia

Országok eladósodása

Sárkányvér és Krisztus vére

A kígyó és a kereszt

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Illuminátus piramis

Afrikai maszkok és szobrok

Milyen jelkép a hatágú csillag?

Bulányi György

Attila, Álmos és a Turul

II. Rákóczi Ferenc és a Turulmadár

Operation Ajax (Ajax hadművelet)

Nibiru, Marduk "csillaga"

Imam Mahdi 2008?

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Mani, a manicheizmus megalapítója

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Az IGE-vel kapcsolatos eszmecserék

Tevékenységemmel kapcsolatos vélemények

Klaus Matefi
2011. november 24. 13:52 | Sorszám: 183
Idézet:
Az IGE aggódva figyeli a világban végbemenő eseményeket, változásokat, melyek többféle irányba vezethetnek, de a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő felé szerintünk nem. Ezt a pozitívnak igazán nem nevezhető tendenciát az érdekeltek és haszonélvezők elbagatellizálják a nyilvánosság előtt érthető módon.

Az IGE abban a reményben szándékozna megalakulni, hogy még véletlenségből se nézhessen ki így az emberiség nagy családjának a jövője:

A legmeredekebb lejtőn is képes az ember a járművével megállni, ha nem lép túl egy bizonyos sebességet, és a fékjei működőképesek.

Egy fék eseleges hibája adódhat technikai okokból, illetve az által, hogy a fékpofákhoz valamilyen módon olaj jut, ami gátolja értelemszerűen a fékhatást. Ilyen estekben elkerülhetetlen általában a baleset, az embernek nincsen oka nagyon bíznia a szerencséjében, legfeljebb abban, hogy remélhetőleg túl fogja azt élni, de a testi épségének végérvényes károsodására is számíthat. Általában a meghibásodás egy folyamatnak az eredménye, amit kellő figyelemmel és körültekintéssel meg lehet előzni, és a be nem látható következményekkel járható balesetet meg lehet akadályozni, szakszerű elővigyázatossági intézkedések megtételével. A gondos és felelősségteljes gépjárművezető ezt meg is teszi, ami természetesen a kötelessége is, hiszen mások életét nem veszélyeztetheti bűntetlenül. Ha a fékek működőképesek és jó állapotban vannak, akkor arra kell figyelnie, hogy nehogy olaj juthasson valamilyen módon a fékpofákhoz, ami által a fékezés lehetetlenné válna.

Sajnos hallani olyan esetekről is, ahol a baleset szándékos rongálásnak, illetve beavatkozásnak a következménye. Ezek logikus módon széles körű kivizsgálást, teljes kártalanítást és megfelelő szankciókat követelnének meg. Ezek elmaradása, elhanyagolása az esetek értelemszerű elszaporodását vonhatná maga után, hiszen bűntetlenül lehetne mások testi épségével "játszani".

Mi a helyzet abban az estben, ha a fék meghibásodása előtt a gépjármű szervizben volt, és a szerelőnek bizonyítható módon látnia kellett a várható meghibásodást, de mégse hívta fel az ügyfél figyelmét erre valamilyen meggondolásnál fogva?

Szerintem ez ugyanolyan szándékos károkozásnak fogható fel, mint a korábban említett eset, hiszen autószerelésre specializálódott szakember lévén kötelessége lett volna a bizalommal hozzá forduló ügyfelének a figyelmét feltétlenül felhívni abból a célból, hogy elkerülhető legyen az esetleges személyi sérülés és az anyagi kár.

A fenti magyarázat természetesen jelképes, de ugyanez a helyzet valójában az emberiség nagy családjával kapcsolatosan is.

Helyes-e vajon nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli értéktelen pénzek kölcsönfelvételére építeni?

Az eladósodott országok többsége a kamatos kamatokat se képes már fizetni az eddig felvetetett adósságaik után, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodnak, ami az adófizető polgárokat és az eljövendő generációkat hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Jogosan merülnek fel az alábbi kérdések:

Megengedett-e vajon a tervezőnek és a kivitelezőnek úgy lakóépületet tervezni, illetve felépíteni, hogy az rövid időn belül lakhatatlanná, vagy életveszélyessé váljon?

Ki felelős a károkért?

A tervező és a kivetelező, vagy a lakástulajdonosok (akik jóhiszeműen megvették a verejtékes munkájuk árán a lakásokat annak reményében, hogy azok az előírások szerint készültek)?

Nevezhető-e ez vajon másnak, mint hűtlen kezelésnek, felelőtlen gazdálkodásnak az adófizetők pénzével, leginkább az eljövendő generációk rovására, kárára?

Szándékosan történhetett-e ez meg, vagy a szerencsétlen véletlenek összjátékaként?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 24. 12:47 | Sorszám: 1848
Megvalósulhat-e a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő?

Szerintünk addig biztosan nem, amíg:

- az emberiség nagy családjának tömegpusztító fegyverek (nukleáris, vegyi és biológiai) árnyékában kell élniük.

- egyes országok jogot formálhatnak maguknak másokkal szemben ezen fegyverek birtoklására, sőt akár alkalmazásukra...

- egyes országok nem hajlandók magukat alárendelni egy független és elfogulatlan Nemzetközi Törvényszéknek.

- egyes országok megszállhatnak minden jogi következmény nélkül más országokat az ásványkincseik megkaparintása céljából.

- egy olyan ENSZ nem jön létre, amit a Népek Közgyűlése irányítana, és egyben ez lenne az egyedüli döntéshozó testület is. Ez kifejezetten a demokráciát (δημοκρατία; a nép uralmát, akaratát) lenne hivatott biztosítani.

- elfogadott az a téves felfogás, hogy az egyénnek etikai joga van mások verejtékes munkája árán meggazdagodnia.

- nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli pénzekkel adósítanak el, ezáltal kilátástalan helyzetbe hozva az eljövendő generációkat.

- pénz után kamatos kamat szedhető, a mérhetetlen meggazdagodás reményében.

- megengedettek az olyan vallásetikai tanítások, melyek nem a békés és igazságos együttélésre, emberbaráti szeretetre motiválnak.

- megengedettek az olyan politikai pártok, melyek nem a békés és igazságos együttélést, emberbaráti szeretetet tekintik motivációjuknak.

- nem lesznek orvosolva az eddigi helytelen politikai, gazdasági, pénzügyi, jogi szabályzók következtébe előállt problémák.

- nem jön létre egy olyan világkormány, ami kizárólagosan és visszavonhatatlanul a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításáért és fenntartásáért tevékenykedne, az eddigieket figyelembevéve.

Klaus Matefi
2011. november 24. 12:46 | Sorszám: 1847
Az IGE aggódva figyeli a világban végbemenő eseményeket, változásokat, melyek többféle irányba vezethetnek, de a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő felé szerintünk nem. Ezt a pozitívnak igazán nem nevezhető tendenciát az érdekeltek és haszonélvezők elbagatellizálják a nyilvánosság előtt érthető módon.

Az IGE abban a reményben szándékozna megalakulni, hogy még véletlenségből se nézhessen ki így az emberiség nagy családjának a jövője:

A legmeredekebb lejtőn is képes az ember a járművével megállni, ha nem lép túl egy bizonyos sebességet, és a fékjei működőképesek.

Egy fék eseleges hibája adódhat technikai okokból, illetve az által, hogy a fékpofákhoz valamilyen módon olaj jut, ami gátolja értelemszerűen a fékhatást. Ilyen estekben elkerülhetetlen általában a baleset, az embernek nincsen oka nagyon bíznia a szerencséjében, legfeljebb abban, hogy remélhetőleg túl fogja azt élni, de a testi épségének végérvényes károsodására is számíthat. Általában a meghibásodás egy folyamatnak az eredménye, amit kellő figyelemmel és körültekintéssel meg lehet előzni, és a be nem látható következményekkel járható balesetet meg lehet akadályozni, szakszerű elővigyázatossági intézkedések megtételével. A gondos és felelősségteljes gépjárművezető ezt meg is teszi, ami természetesen a kötelessége is, hiszen mások életét nem veszélyeztetheti bűntetlenül. Ha a fékek működőképesek és jó állapotban vannak, akkor arra kell figyelnie, hogy nehogy olaj juthasson valamilyen módon a fékpofákhoz, ami által a fékezés lehetetlenné válna.

Sajnos hallani olyan esetekről is, ahol a baleset szándékos rongálásnak, illetve beavatkozásnak a következménye. Ezek logikus módon széles körű kivizsgálást, teljes kártalanítást és megfelelő szankciókat követelnének meg. Ezek elmaradása, elhanyagolása az esetek értelemszerű elszaporodását vonhatná maga után, hiszen bűntetlenül lehetne mások testi épségével "játszani".

Mi a helyzet abban az estben, ha a fék meghibásodása előtt a gépjármű szervizben volt, és a szerelőnek bizonyítható módon látnia kellett a várható meghibásodást, de mégse hívta fel az ügyfél figyelmét erre valamilyen meggondolásnál fogva?

Szerintem ez ugyanolyan szándékos károkozásnak fogható fel, mint a korábban említett eset, hiszen autószerelésre specializálódott szakember lévén kötelessége lett volna a bizalommal hozzá forduló ügyfelének a figyelmét feltétlenül felhívni abból a célból, hogy elkerülhető legyen az esetleges személyi sérülés és az anyagi kár.

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 24. 11:22 | Sorszám: 182
Idézet:
Nyilván vallási műveletlenségem az oka, de mi történt ebből meg 12 éve?????

Ha nem olvasod el a tanulmányomat, akkor nem is értesülhetsz ezekről... Ha pedig elolvastad, akkor nem tetted volna fel ezt a kérdést, kedves LL.kedő.

Klaus Matefi
2011. november 24. 11:18 | Sorszám: 181
Klaus Matefi
2011. november 24. 10:53 | Sorszám: 178
Szerintem is nagyon szemléletes és találó sajnos...
Klaus Matefi
2011. november 24. 10:45 | Sorszám: 177
Nem gondolhatod komolyan kedves Földlakó, hogy az acátlan bejegyzéseid (103/109/154)után leállok veled konstruktiv módon eszmecserét folytatni... Az ember a rokonait nem válogathatja meg, de szerencsére a vitapartnereit igen. Így bízom a megértésedben. A bibliai idézetedre kizárólagosan csak azért reagáltam, mivel annak háttere biztosan másokat is érdekel.
Klaus Matefi
2011. november 24. 09:57 | Sorszám: 174
Ha akarod, majd kifejted magadtól...
Klaus Matefi
2011. november 24. 09:54 | Sorszám: 172
Idézet:
Pl. a mai igehely szerint is:Lk 21,20-28

Az "Emberfia eljövetelén" túl vagyunk már 12 éve...

Klaus Matefi
2011. november 24. 09:35 | Sorszám: 171
Megvalósulhat-e a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő?

Szerintünk addig biztosan nem, amíg:

- az emberiség nagy családjának tömegpusztító fegyverek (nukleáris, vegyi és biológiai) árnyékában kell élniük.

- egyes országok jogot formálhatnak maguknak másokkal szemben ezen fegyverek birtoklására, sőt akár alkalmazásukra...

- egyes országok nem hajlandók magukat alárendelni egy független és elfogulatlan Nemzetközi Törvényszéknek.

- egyes országok megszállhatnak minden jogi következmény nélkül más országokat az ásványkincseik megkaparintása céljából.

- egy olyan ENSZ nem jön létre, amit a Népek Közgyűlése irányítana, és egyben ez lenne az egyedüli döntéshozó testület is. Ez kifejezetten a demokráciát (δημοκρατία; a nép uralmát, akaratát) lenne hivatott biztosítani.

- elfogadott az a téves felfogás, hogy az egyénnek etikai joga van mások verejtékes munkája árán meggazdagodnia.

- nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli pénzekkel adósítanak el, ezáltal kilátástalan helyzetbe hozva az eljövendő generációkat.

- pénz után kamatos kamat szedhető, a mérhetetlen meggazdagodás reményében.

- megengedettek az olyan vallásetikai tanítások, melyek nem a békés és igazságos együttélésre, emberbaráti szeretetre motiválnak.

- megengedettek az olyan politikai pártok, melyek nem a békés és igazságos együttélést, emberbaráti szeretetet tekintik motivációjuknak.

- nem lesznek orvosolva az eddigi helytelen politikai, gazdasági, pénzügyi, jogi szabályzók következtébe előállt problémák.

- nem jön létre egy olyan világkormány, ami kizárólagosan és visszavonhatatlanul a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításáért és fenntartásáért tevékenykedne, az eddigieket figyelembevéve.

Klaus Matefi
2011. november 24. 08:18 | Sorszám: 169
Az IGE aggódva figyeli a világban végbemenő eseményeket, változásokat, melyek többféle irányba vezethetnek, de a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő felé szerintünk nem. Ezt a pozitívnak igazán nem nevezhető tendenciát az érdekeltek és haszonélvezők elbagatellizálják a nyilvánosság előtt érthető módon.

Az IGE abban a reményben szándékozna megalakulni, hogy még véletlenségből se nézhessen ki így az emberiség nagy családjának a jövője:

A legmeredekebb lejtőn is képes az ember a járművével megállni, ha nem lép túl egy bizonyos sebességet, és a fékjei működőképesek.

Egy fék eseleges hibája adódhat technikai okokból, illetve az által, hogy a fékpofákhoz valamilyen módon olaj jut, ami gátolja értelemszerűen a fékhatást. Ilyen estekben elkerülhetetlen általában a baleset, az embernek nincsen oka nagyon bíznia a szerencséjében, legfeljebb abban, hogy remélhetőleg túl fogja azt élni, de a testi épségének végérvényes károsodására is számíthat. Általában a meghibásodás egy folyamatnak az eredménye, amit kellő figyelemmel és körültekintéssel meg lehet előzni, és a be nem látható következményekkel járható balesetet meg lehet akadályozni, szakszerű elővigyázatossági intézkedések megtételével. A gondos és felelősségteljes gépjárművezető ezt meg is teszi, ami természetesen a kötelessége is, hiszen mások életét nem veszélyeztetheti bűntetlenül. Ha a fékek működőképesek és jó állapotban vannak, akkor arra kell figyelnie, hogy nehogy olaj juthasson valamilyen módon a fékpofákhoz, ami által a fékezés lehetetlenné válna.

Sajnos hallani olyan esetekről is, ahol a baleset szándékos rongálásnak, illetve beavatkozásnak a következménye. Ezek logikus módon széles körű kivizsgálást, teljes kártalanítást és megfelelő szankciókat követelnének meg. Ezek elmaradása, elhanyagolása az esetek értelemszerű elszaporodását vonhatná maga után, hiszen bűntetlenül lehetne mások testi épségével "játszani".

Mi a helyzet abban az estben, ha a fék meghibásodása előtt a gépjármű szervizben volt, és a szerelőnek bizonyítható módon látnia kellett a várható meghibásodást, de mégse hívta fel az ügyfél figyelmét erre valamilyen meggondolásnál fogva?

Szerintem ez ugyanolyan szándékos károkozásnak fogható fel, mint a korábban említett eset, hiszen autószerelésre specializálódott szakember lévén kötelessége lett volna a bizalommal hozzá forduló ügyfelének a figyelmét feltétlenül felhívni abból a célból, hogy elkerülhető legyen az esetleges személyi sérülés és az anyagi kár.

Klaus Matefi
2011. november 24. 08:17 | Sorszám: 168
Sajnos ez így igaz, de szerintem se az inkvizítorok, se pedig a vallásháborúk nem működtek céltalanul. A kérdés inkább az, hogy mi motiválta ezeket, hiszen a hibák kiküszöböléséhez az okot kell megtalálni.
Klaus Matefi
2011. november 23. 22:44 | Sorszám: 166
Az IGE még nincsen életre hívva. A fórumom pedig nem fizetett tárhelyen található, így bármilyen reklám megjelenhet.

Weblapom:
http://www.klausmatefi.lima-city.de/

Fórumom:
http://klausmatefi.forumprofi.de/index.php

Viszont hiányolom a fotódat...

Klaus Matefi
2011. november 23. 22:30 | Sorszám: 163
Először a fotódat ha lehetne, kedves Földlakó.
Klaus Matefi
2011. november 23. 22:26 | Sorszám: 161
Helyesbítés:

(ha egyáltalán átolvastad azokat?...)

Klaus Matefi
2011. november 23. 22:02 | Sorszám: 160
Ha a tanulmányaimra céloztál esetleg kedves Pfs, akkor nem jól látod a kérdést (ha egyáltalán átolvastak azokat?...), ugyanis egyértelműen igazolom minden esetben azt, hogy az éppen vizsgált misztérium a Shem ha-Mephorash-nak melyik kozmikus forrásával van kapcsolatban. A "csillagokat" nem lehet szerencsére letagadni az égről, viszont az emberi hiszékenységet minden további nélkül meg lehet lovagolni.
Klaus Matefi
2011. november 23. 21:35 | Sorszám: 158
Így fest a "hivatalos" magyarázat. Én ezt egy kicsit máshogy látom a történelmi tapasztalatok ismeretében, de ez a saját véleményem, amiről nem is szándékozom nyilatkozni, kedves Pfc. Mindenkinek jogában áll azt hinnie, amit akar.
Klaus Matefi
2011. november 23. 21:29 | Sorszám: 157
Nem szoktam reagálni általában rosszindulatú egyének ugyanilyen kritikáira, mert úgysem lehet megtiltani nekik, hogy azt locsogjanak, amire éppen kedvük van... Feltehetőleg érzékenyen érinthet némely magyarázatom, de ezért még szükségtelen minősítgetni, mivel ezzel csak a nickedet járatod le. Gondolom, hogy a saját polgári neveden szerepelve nem tennéd ugyanezt...
A fotóm a weblapomon és a fórumomon is szerepel, így esetleg a sajátodat bemásolhatnád ide te is, hogy láthassunk tégedet is.

Nem tudok haragudni se rád, se pedig Keresztkemre, aki ugyan lelkesen védi a vélt igazát, és mégkitartóbban ködösít, de valójában halvány fogalma sincsen tulajdonképpen a vélt igazának a mibenlétéről...

Személyeskedés helyett pedig helyesebb lenne kedves Földlakó és Keresztkem, ha a felvetett problémákra igyekeznétek elfogadható válaszokkal előrukkolni.

Emberbaráti szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 23. 12:23 | Sorszám: 151
Mert én azt tartom isteninek. Ebből is látszik, hogy az IGE istenképe nem keverhető össze pl. a bibliai vallásokéval.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 23. 12:18 | Sorszám: 198
Idézet:

Tevékenységemmel kapcsolatos vélemények

Az elmúlt években a nyilvános tevékenységem során számos dícséretben, bíztatásban volt részem, de legalább annyi lebecsülésben, megaláztatásban és megfélemlítési kísérletben. Mind a kettő motiválólag hatott és hat rám. Az első az érthető módon, az utóbbi pedig azért, mert meg vagyok a kutatási eredményeim helyességéről győződve, így még úgyis igyekszem ezeket egyre közérthetőbb és tökéletesebb formába önteni abból a célból, hogy a tagadók, a kétkedők is elismerjék azokat.

Aki egy kicsit is tisztában van a misztériumok mibenlétével és jelentőségével, az azt is tudja, hogy az érdekeltek a történelem folyamán kíméletlenül megakadályozták ezeknek a felderítését.

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 23. 12:14 | Sorszám: 149
Idézet:
TURUL -TUR ÚR – a szentlélek madara aki közvetít a égben lakozó ősten (Atya) és a földi En(ber) (fiú) között Így kötve szoros kötelékké és örök egységgé a szenthármasságot.

Ajánlanám a Turullal kapcsolatosan:

Attila, Álmos és a Turul

Klaus Matefi
2011. november 23. 12:09 | Sorszám: 148
Többször említettem már, hogy az IGE szerint az isteni szellemi hatás az anyagi mozgásokból adódik. Nem hiszed kedves Ishmael, hogy ezek összessége alakította és alakítja a természetet?
Klaus Matefi
2011. november 23. 08:11 | Sorszám: 117
Idézet:
Oly kicsik és oly tudatlanok vagyunk a világmindenség végtelenjéhez képest, hogy sem te, sem én nem tudhatjuk az igazságot.

Ez részben így van kedves LL.kedő, de törekednünk kell annak minél alaposabb megismerésére és megismertetésére. Nem az IGE titulálja a máshogy gondolkódokat istentelennek, hitetlennek, pogánynak, kiirtandónak, leigázandónak, stb., úgymond Isten nevében., erről ne feledkezzél el kérlek.

Idézet:
Ezért azt kijelenteni, hogy te az igaz szó szószólója vagy a másik meg téved, ez önmagában is gyarló és buta dolog.

Tevékenységem kutató jellegű, ami az általam tervbe vett emberközpontú egyháznak a nevében is visszatükröződik: Istenkeresők Globális Egyháza. Nem tartom magamat tévedhetetlennek, mint pl. egy idő óta a pápák..., hanem szerintem a joggal felmerült problémákra igyekszem a helyes válaszokat megtalálni.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 23. 07:51 | Sorszám: 196
Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Betlehemi csillag

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Jézus vagy Immánuel?

Jézus testi és lelki fogamzása

Heródes király halála

Mithrász

Főnix és a pelikán

Korrigáljuk végre a kronológiát!

Loyolai Ignác misztikus víziója

Balaji or Bajrangbali, Hanumán hindu Isten inkarnációja

Az ábrahámita vallások véresáldozatai

Templomosok titka

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Julianus császár templomépítésre ösztönzte a zsidókat

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Cluny mozgalom

Immánuel, az Ószövetség messiása

Shem ha-Mephorash

Európai Unió (EU) és a Biblia

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Hinni, elhinni, elhitetni

A harmadik fatimai "titok"

Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

Sárkányrend (Ordo Draconum)

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Vallások - misztériumok

Bibliai vallások és az asztrológia

Országok eladósodása

Sárkányvér és Krisztus vére

A kígyó és a kereszt

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Illuminátus piramis

Afrikai maszkok és szobrok

Milyen jelkép a hatágú csillag?

Bulányi György

Attila, Álmos és a Turul

II. Rákóczi Ferenc és a Turulmadár

Operation Ajax (Ajax hadművelet)

Nibiru, Marduk "csillaga"

Imam Mahdi 2008?

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Mani, a manicheizmus megalapítója

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Az IGE-vel kapcsolatos eszmecserék

Tevékenységemmel kapcsolatos vélemények

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 23. 07:41 | Sorszám: 115
A léleknek és Istennek a tényét nem tagadhatom, mivel erről a kutatásaim alapján is meg vagyok győződve, kedves Ishmael. Az utóbbival kapcsolatosan viszont helytelenítem az eddigi istenképeket. A szellemi hatások pedig szerintem anyagi eredetűek, tehát nem hinném, hogy ez akár egy ateistának is problémát okozhatna.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 23. 07:16 | Sorszám: 195
A bejegyzéséből is kitűnik kedves Keresztkem, hogy maximálisan félreérti, vagy félre igyekszik magyarázni a tevékenységemet. Senkit és senkiket nincsen szándékomban, és nem is volt "cikizni". Én vallásfilozófiával és vallástörténelemmel kapcsolatosan felmerült problémákat, szerintem jogos kételyeket vizsgálok, melyek kifejezetten vallásfórumokra illő témák. A megvitatásuk szerintem időszerű egy új kozmikus korszak hajnalán, 12 éve "Jézus második eljövetelét" követően, az ignorálásuk pedig még jobban arra látszik utalni, hogy nem alaptalanok a felmerült kérdések.

Ilyenek pl. Isten mibenléte, a lélek halhatatlansága, vallásetikai sugallatok milyensége, vallástörténelem hitelessége, vallások misztériumainak a kozmikus kapcsolatai, stb.. Leginkább az ábrahámita vallásokkal kapcsolatos a kutatási tevékenységem, mivelt azokkal foglalkoztam eddig behatóbban, és az európai ember számára ezek ismertebbek.

Nagyon helytelen tehát a magyarázata. Ön olyan dolgokat méltat könnyedén és következetesen lebecsülő, negatív jelzőkkel, melyekhez szemmel láthatólag nem ért kellőképpen, viszont szerintem a realitást képviselik. Ezek motiváltak egy emberközpontú egyháznak (IGE) a tervezetére. Ha felmerülnek kérdések, nem hajlandó rájuk reagálni egyáltalán, vagy kielégítően, meggyőzően, hanem egyszerűen hülyének igyekszik a másikat beállítani... Ez nem vall konstruktív hozzáállásra, és főleg akkor nem, amikor Ön kezdeményezte a vitát...

Szeretettel
Klaus

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 22. 23:51 | Sorszám: 113
Egy kicsit rugaszkodjál el az előítéleteidtől, és mérlegeljed magadban az emberiség nagy családjának a helyzetét és kilátásait. Remélhetőleg ezek után megváltozik a véleményed, kedves Gyöngy.
Klaus Matefi
2011. november 22. 23:44 | Sorszám: 112
Szerintem kedves Földlakó magadból indulsz ki, meghasonlottál a tanulmányaim olvasása közben. Nem haragszom Rád, hiszen ezek az elvont témák érthető módon zavarba ejthetnek. Ha nem értesz valamit, inkább kérdezzél, szívesen szolgálok magyarázattal.
Klaus Matefi
2011. november 22. 22:19 | Sorszám: 108
Idézet:
Valami ilyesmit hirdet önmagáról a szcientológia is, sőt az AMWAY-nek is hasonló meghirdetett céljai voltak.

Bevallom az igazat, hogy nem foglalkoztam még velük behatóbban, de ha ők is hasonlót hirdetnek, akkor rossz emberek nem lehetnek ezek alapján, kedves Gyöngy. Lehet vajon magasztosabb dolog a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítésén és ápolásán?

Klaus Matefi
2011. november 22. 22:14 | Sorszám: 107
Gondolom kedves Földlakó, hogy nem sokat foglalkozott eddig a vitatott kérdésekkel, de a jó pap is holtig tanul.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 22. 22:12 | Sorszám: 106
Semmi nem igazolja kedves Pfz a lélek halhatatlanságát. Ez az a terület, ahol lehet a "zavarosban halászni"...
A lélek keletkezésével kapcsolatos teóriám szerintem helyes válaszd ad az eltérő lelki adottságokra és arra is, hogy a lélek nem lehet örök, hiszen kizárólagosan csak élő testben jöhet létre isteni behatás következményeként. Az isteni szellemi hatást pedig hiba lenne összekeverni az emberi lélekkel...
Klaus Matefi
2011. november 22. 16:57 | Sorszám: 101
Idézet:
ez meg az én bajom

Ez így van.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 22. 16:55 | Sorszám: 193
Ima helyett hasznosabban tenné kedves Keresztkem, ha türelmesen, és előítélettől mentesen tanulmányozgatná az írásaimat:

ITT megtalálja őket.

Persze lehet így is hozzáállni a kérdéshez:

Kép

Szeretettel
Klaus

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 22. 14:32 | Sorszám: 99
Mivel szerintünk ez a realitás.
Klaus Matefi
2011. november 22. 14:07 | Sorszám: 97
Feltételezem, hogy sokkal nagyobb érdeklődésre számíthatna az IGE, ha pl. fantasztikusabbnál fantasztikusabb túlvilági ígéretekkel állna elő, de az IGE-nak nem a hiú remények ébresztése és táplálása a célja, hanem a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítése és ápolása.
Klaus Matefi
2011. november 22. 13:57 | Sorszám: 96
Nem világos, hogy mit akarsz kérdezni.
Klaus Matefi
2011. november 22. 13:55 | Sorszám: 95
Helyesbítés:

Jézus a FVSzV jóvoltából úgymond bűntelen lelki tulajdonságokkal jött a világra ugyanúgy, mint pl. Mithrász, Álmos és Sabbatáj Cví, és Jiddu Krishnamurti.

Klaus Matefi
2011. november 22. 13:54 | Sorszám: 94
Idézet:
Az őszinte, a tiszta, a fentartások nélküli szeretet, maga az ISTEN!

Ha ezt így elfogadnánk, akkor az isteni szeretet fogalma nem lehetne azonos az emberi értelemben vett szeretet fogalmával.

Idézet:
A kereszténység eredetileg a szeretet evangéliumára épült.

Jézus a FVSzV jóvoltából úgymond bűntelen lelki tulajdonságokkal jött a világra ugyanúgy, mint pl. Mithrász, Álmos és Sabbatáj Cví és [url=http://klausmatefi.forumprofi.de/vallas-ezoteria-forum-f11/jiddu-krishnamurti-a-xx-szazad-jezusa-t70.htmlJiddu Krishnamurti[/url].

Jézus azt adta át nekünk, ami a lényege volt, de ez nem azt jelenti, hogy Isten csak ilyen lelkek megalkotásáért felelős. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának (The Beast 666) tartotta magát, szintén ugyanúgy az Istennek a gyermeke volt...

Idézet:
Az hogy mikor volt, mikor lesz a második eljövetel, még ha hiszel is az ilyesmiben akkor sem tudhatod pontosan. Krisztus születésének időpontjában is állandó viták vannak, a 12 évtől, a 273 évig sok eltérő vélemény kereng a világban, ami tehát az innen eredeztetett minden történésnél cirka 300 éves bizonytalanságot dob a rendszerbe.

Ha tanulmányoznád figyelmesebben és elfogulatlanul az ezzel kapcsolatos írásaimat a fórumomon, akkor nem kételkednél az állításaimban szerintem...

Klaus Matefi
2011. november 22. 13:41 | Sorszám: 91
A tevékenységemet félreérted, és félremagyarázod, kedves Ishmael. Az IGE istenképének csak átvitt értelemben van köze az asztrológiához, ezzel szemben pl. a bibliai vallások misztériumai arra épültek fel...

Istent ősidők óta érthető módon nem a bányákban keresték, hanem a Kozmoszban. Az IGE viszont ennyire nem szűkíti le ezt a kérdést.

Klaus Matefi
2011. november 22. 13:33 | Sorszám: 90
A valóságos Istennek (FVSzV-nak) a törvénye kedves Gyöngy, a természetnek, azaz a vadonnak a törvénye. Az erősebb ügyesebb, okosabb, gátlástalanabb győz...
Elég csak a teremtést szemügyre venni. Isten egy étkezési láncolatot hozott létre a Földön, aminek a keretén belül a teremtményei egymást kénytelenek felfalni a túlélésük érdekében. Ennek ellenére a természet csodálatos és logikus, de kíméletlen.

Ha a valóságos Istent vesszük alapul, és nem ember által kreált téves istenképeket, akkor célszerű arra rájönnünk, hogy ajánlatos az emberiségnek saját emelkedett etikai kódexet alkotnia és azt követnie, hiszen ha a természet törvényeihez igazodnánk etikai szempontból, akkor az emberi társadalom miben különbözne a vadontól?...

Klaus Matefi
2011. november 22. 13:24 | Sorszám: 89
Idézet:
Itt a Földön, a jutalom a testi és szellemi igényeink kielégítését jelenti. Vajon a léleknek milyen igényei vannak test nélkül?
Ezt lehet találgatni, de bizonyosat tudni soha nem lehet.

A test a lélek hordozója, kedves Pfz, azaz elválaszthatatlanok egymástól. Ha beáll a test halála, akkor a lélek is megszűnik. Nem árt ehhez a lélek kialakulását tanulmányozni.

Most csak röviden:

Az emberi lélek a születés pillanatában keletkezik (képeződik le a FVSzV által), tehát előtte nem létezik. Születéskor nem a lélek hatol a testbe, hanem a FVSzV pillanatnyi hatása, és ez leképez bennünk egy halálunkig megmaradó "programot", ami a lelkünk. Ezt egyesek személyes "őrangyalnak" is nevezik.
Az eltérő lelki adottságainkért (nem a személyiségünkért!) ugyanaz a FVSzV a felelős, mivel a születésünk pillanatában az akkori "minőségi állapotának" a függvényeként alakítja azt ki bennünk. Nem létezik két azonos lelkületű egyén.
Az ember személyiségével ellentétben a lélek változtatlan marad, azaz egy olyan születési adottság ez, amin képtelenek vagyunk változtatni, de a személyiségünkön viszont igen.
Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren!

A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a követőiktől.

Klaus Matefi
2011. november 22. 12:42 | Sorszám: 84
Az IGE az eddigi vallások hibáit is figyelembevéve, és azokból okulva igyekszik kialakítani a saját tanításait és programját.
Klaus Matefi
2011. november 22. 12:04 | Sorszám: 82
Az anya szülte hús-vér Jézus értelemszerűen nem jöhetett vissza. Ha a részletek érdekelnek, tanulmányozzad kérlek az általam megadott forrásokat.
Klaus Matefi
2011. november 22. 11:48 | Sorszám: 80
Fel kell merüljön a kérdés, hogy mi szerepe van tulajdonképpen egy vallásnak?

Szerintem legfontosabb a helyes etikai útmutatás, és természetesen a remény táplálása, hiszen hit nélkül az egyén nehezen tudna megbírkózni a hétköznapok nehézségeivel. Fair dolog-e viszont pl. esetlegesen soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel hiú, ellenőrizhetetlen reményeket táplálni?

Az IGE szerint az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, semmi bizonyíték nincsen az ellenkezőjére, így nem lehet senkinek a számára érdektelen, hogy az egyén milyen céloktól motiválva, és milyen körülmények között éli le azt. Tehát a többséget nyugtatgatni túlvilági reményekkel pl. annak érdekében, hogy esetleg elnézzék türelmesen az ügyeskedők mérhetetlen meggazdagodását, szerintem megtévesztés... Ez ugyan jól működött évezredeken keresztül, de ugye elérkeztünk egy olyan kozmikus korszak hajnalához, amikor ezekre a huncutságokra feltehetőleg fény fog derülni...

Klaus Matefi
2011. november 22. 11:32 | Sorszám: 79
Sajnos nem lehetünk egészen biztosak az i.sz. 25. április elsején keresztre feszíttettet Názáreti Jézusnak a tanításaiban, mivel magától egy mondatot nem írt le ezekből. A kínhalála után egy-két évtizeddel annak a Pálnak (korábban Saul) a kezdeményezésére készültek el az Újszövetség írásai, aki soha nem találkozott Jézussal, viszont a Szanhedrin megbízásából a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek. A Pál-féle kereszténység végcélját a Jelenések könyve taglalja, ami valójában a "végidőkre", azaz napjainkra bekalkulált ószövetségi messiásnak, Immánuelnek a fellépéséről szól, akinek értelemszerűen nem lehet semmi köze Jézushoz. A véleményem szerint azért volt szükséges a kereszthalált halt Jézust utólagosan feltámasztani, hogy várhassák a hívő tömegek a "második eljövetelét", amin úgymond már 12 éve túl vagyunk...
Klaus Matefi
2011. november 22. 08:31 | Sorszám: 75
Számtalan istenképet alkotott már az ember, de értelemszerűen csak egy lehet a helyes. Az IGE szerint az eddigiek hibásak. Természetesen mi sem vagyunk tévedhetetlenek, és éppen ezért bocsátjuk vitába a saját istenfogalmunkat, hogy több szem, többet lát alapon eljuthassunk egy minden szempontból helyesnek mondhatóhoz. Az IGE a megismerés fontosságát hangsúlyozza, a jelenlegi vallások többségével szemben. Röviden ennyi...
Klaus Matefi
2011. november 22. 08:19 | Sorszám: 73
Isten mibenléte nem kívánságműsor, kedves Ishmael...
Klaus Matefi
2011. november 22. 08:15 | Sorszám: 71
Helyesbítés:

magyarázatod

Klaus Matefi
2011. november 22. 08:14 | Sorszám: 70
A nagyarázatod helytelen. Az IGE ugyanis az említett szellemi hatások kútfőjét az anyagi mozgásoknak tulajdonítja. Olvassad el az általam megadott forrást, és akkor tisztább képet alkothatsz magadnak az IGE istenfogalmáról.
Klaus Matefi
2011. november 22. 07:42 | Sorszám: 68
Mivel az ősokot nem ismerjük, így az IGE szerint az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) annak a következménye, transzmutációja, tehát a létező szellemi hatásoknak az összessége, ami egy komplex hatás.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 22. 07:30 | Sorszám: 191
Megnyugtatóbb lenne, ha egy Ön által kezdeményezett eszmecsere keretén belül az igazság felderítése lenne a célja, kedves Keresztkem, ugyanis a ködösítésre, locsogásra kár az embernek a drága idejét pazarolnia.

Szeretettel
Klaus

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 22. 07:25 | Sorszám: 19
Idézet:
http://www.vatican.va/archive/hist_councils/ii_vatican_council/documents/vat-ii_decl_19651028_nostra-aetate_hu.html
II. Vatikáni Zsinat
NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozata
az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról

Korunkban, amikor az emberi nem egysége napról napra szorosabbá válik és sokasodnak a különböző népek közötti kapcsolatok, az Egyház fokozott figyelemmel veszi szemügyre, milyen kapcsolata legyen a nem keresztény vallásokkal.
http://www.taize.fr/hu_article2441.html
Kell, hogy az egész világ a keresztény vallást tegye magáévá?

...

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 22. 06:59 | Sorszám: 66
Az IGE az egyén meggyőződésre és a jól felfogott érdekére apellál, tehát nem a pénztárcájára.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:57 | Sorszám: 64
Egyetértek, de a Pál-féle kereszténység összepárosította "Krisztus királlyal", amihez bizony sajnos nincsen köze.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:42 | Sorszám: 62
Ennek a korrekt elbírálása érdekében célszerű behatóbban foglalkozni az emberi lélek keletkezésével. Javasolnám ehhez az IGE erre vonatkozó magyarázatát.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:37 | Sorszám: 61
Ez így van, de az alázat helyett hasznosabbnak véljük a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére irányuló igyekezetet.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:33 | Sorszám: 60
Igyekszem reálisan megközelíteni a dolgokat, kedves Földlakó. Várhatunk pl. továbbra is pl. "Jézus második eljövetelére", de mivel ezen már átestünk 12 éve, és rádásul semmi köze nem lehetett az i.sz. 25. április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz, így célszerűbb a realitás talaján maradva a jövőbe nézni.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:23 | Sorszám: 56
Szerintünk az egyén "örök élete" kizárólagosan csak a génjeinek a "továbbadásában" rejlik, ugyanis az emberi lélek működő, élő testhez kötött, azaz a test a lélek hordozója. Bővebben erről ITT.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:14 | Sorszám: 50
Hitre minden időben szüksége lesz az emberiségnek, de nem mindegy, hogy mi ennek a tárgya.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:12 | Sorszám: 48
Mivel az IGE az egy emberközpontú egyház tervezete, így szerintem itt a helye.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:10 | Sorszám: 46
Nem szabad, és nem célszerű a reményt és a vágyakat a realitással keverni, kedves Gyöngy. Ez csak hátráltatja a felismerést.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:05 | Sorszám: 43
Az IGE nem tart semmilyen finanszírozásra igényt, hiszen szerintünk ez lenne minden embernek a jól felfogott érdeke, tehát önkéntes, meggyőződésből fakadó igyekezetről van szó , ami a túlnyomó többségnek a jól felfogott érdeke is egyben.
Klaus Matefi
2011. november 21. 22:02 | Sorszám: 41
Számunkra az élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen. A realitás ez. Nem változtat ezen semmilyen angyalkákról és egyebekről szóló idealista elképzelés.

Isten nem személy, viszont képes volt a Földön életet teremteni és azt fenntartani. Tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye. Ez által egy étkezési láncolat jött létre, aminek a keretén belül a teremtmények egymást kénytelenek felfalni a túlélésük érdekében. Ennek ellenére a természet csodálatos és logikus, de kíméletlen.

Klaus Matefi
2011. november 21. 21:51 | Sorszám: 36
Idézet:
Istennek nincs szüksége léte bizonyítására

Ez így van. Viszont a téves istenképek helytelenül tárják elénk ezt az Istent, amit az IGE Folyamatosan Változó Szellemi Való-ként emleget.

Klaus Matefi
2011. november 21. 21:48 | Sorszám: 35
Nem az emberkép idealizálásáról van szó, hanem egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitnek az elmélyítéséről és annak az ápolásáról.

Ment az emberiség nagy családja valamire a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel?

Klaus Matefi
2011. november 21. 21:44 | Sorszám: 33
A kommunizmusnak titulált rendszernek közelítőleg 100 millió áldozata volt, kedves Kritikus.

Ha olvasgattad az írásaimat, akkor tudnod kell, hogy helytelenítem a szabadversenyes kapitalizmust is, hiszen ez nem a túlnyomó többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek a záloga.

Klaus Matefi
2011. november 21. 21:06 | Sorszám: 30
Téves istenképekbe vetett hit célszerű szerinted?
Klaus Matefi
2011. november 21. 21:04 | Sorszám: 29
Az IGE más alapokon áll...

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 21. 21:02 | Sorszám: 21
Ezt tudtommal nem mondhatják el sokan magukról...
Klaus Matefi
2011. november 21. 21:00 | Sorszám: 20
A pap temetéskor egy olyan szolgáltatást végez, amire igény van még jelenleg. Tehát megdolgozott érte úgymond, ha kap érte ellenszolgáltatást.

Az általam felhozott példa a magáncégek keretében tevékenykedőkre vonatkozott, pl. melyeket kifejezetten abból a célból hoztak létre, hogy a dolgozók verejtékes munkájából saját nyereséget kovácsoljanak a meggazdagodás reményében. Az IGE helyteleníti a nagyvállalatok és bankok magánkézben történő működtetését, mivel ez nem az emberiség nagy családjának az érdekeit szolgálják. A szabadverseny se lehet az emberiség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek a megfelelő záloga...

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 21. 20:43 | Sorszám: 25
Idézet:
Ember központú vallás a szabadkőműves tárasaságé...Tényleg ezt szeretnéd?

Szerintem keveset foglakoztál a szabadkőművesség céljaival. A szabadkőműves titkos társaság szerintem a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messianisztikus elképzelések megvalósításáért tevékenykedett eddig.

Természetesen, ha egy olyan emberközpontú vallást akarnának realizálni, mint amit az IGE elképzelt, úgy az feltétlenül támogatást érdemelne.

Klaus Matefi
2011. november 21. 20:36 | Sorszám: 24
A bolsevista terrorra felépült kommunizmusnak valójában nem volt semmi köze egy igazságosabb társadalomhoz. Aki ezt megélte, az tisztában van vele.

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 21. 17:00 | Sorszám: 17

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 21. 16:58 | Sorszám: 19
Nem szabad az embereknek elveszíteniük szerintem a reményüket és a hitüket egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőben. Ezt csak kéz a kézben lehet megvalósítani, viszont ha senki nem törődik vele, akkor milyen alapon realizálódhatna?

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 21. 16:03 | Sorszám: 15
A magántulajdon szent és sérthetetlen kell maradjon. De mi is az a magántulajdon? Feltétlenül bele kell szerinted tartozzanak a mások verejtékes munkájából származó anyagi javak is?
Klaus Matefi
2011. november 21. 15:59 | Sorszám: 14
Tán haszonélvezője vagy, hogy ennyire örülsz neki?

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 21. 15:57 | Sorszám: 17
Ez legfeljebb az alvilágot jellemezheti, aminek a felszámolása a közbiztonságra ügyelőknek a feladata. Ez nem lehet ellenérv, kedves Ishmael...
Klaus Matefi
2011. november 21. 15:35 | Sorszám: 15
A helyzet az, hogy a közlekedésben résztvevőknek is be kell tartaniuk elemi szabályokat ahhoz, hogy zavar- és veszélymentes legyen az. Ugyanez vonalkozik az emberi együttélésre is. Aki pedig erre képtelen, annak meg kell azt tanulnia, kedves Ishmael... Tehát egyáltalán nem utópia, csak nemakarásnak egyesek részéről nyögés a vége... Szomorú lenne pl., ha a közbiztonságot és a közerkölcsöket a garázdák, rendbontók határozhatnák meg.
Klaus Matefi
2011. november 21. 14:02 | Sorszám: 11
Isten mibenlétét az IGE nem tagadja és nem kérdőjelezi meg, mivel szerintünk az balgaság lenne. Sőt Istennek a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére motivál.

Más a helyzet a helyes istendefiníció kérdésével...
Szerintünk az isteni törvények a természetnek (vadonnak) a törvényei. Az IGE viszont az emberi együttélés területén emelkedettebb etikai kódex elfogadtatását és megvalósítását tartja szükségesnek.

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 21. 13:49 | Sorszám: 11
Ideje szerintem elgondolkozni a magánbankok tevékenységén, uganis ezek valójában csak terhelik a nemzetgazdaságokat, és halalmas haszonra tesznek szert. Egy kamatmentes fizetőeszközt kellene bevezetni. Ez még nem zárná ki az indokolt kölcsönök felvételének a lehetőségét, de ki lennének iktatva a kamatos kamatokból búsás hasonra szert tevő improduktív magánvállalkozások. Pénzt milyen alapon bocsáthat ki magánbank? Ennek az eredményét láthatjuk a FED-USA viszonylatában.
A pénz ne meggazdagodás forrása legyen, hanem inflációtól védett fizetőeszköz.

Fel kellene merüljön az a filozófiai kérdés is, hogy van-e joga az egyénnek mások verejtékes munkájából anyagi előnyökhöz jutnia, meggazdagodnia? Milyen alapon lenne?

Téma: Emberközpontú vallás
Klaus Matefi
2011. november 21. 09:09 | Sorszám: 1
Az IGE életrehívásának a tervezett időpontja: 2012.12.21.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen ekkor?

Számos világvégével megetették már eddig a hiszékeny embereket. A legutóbbi dátum 2011. október 21-re esett, a következő pedig 2012. december 21-t vette célba. Mint tudjuk, ekkor éri el a Nap a látszólagos mozgása által (valójában a Föld tengelyének a dőlésszöge és a Nap körüli keringése miatt) elér a Baktérítőhöz (0° Bak), ekkor jut az északi félteke szemszögéből a legmélyebb pontjára. A nappal a legrövidebb, az éjszaka pedig a leghosszabb ezen a napon. Az IGE számára ez két szempontból is alkalmas a megalakulásra. Mivel semmi különös nem fog aznap történni (hacsaknem művi úton...), így az IGE-nak ezen a napon történő életrehívása igyekszik azt demonstrálni, hogy ne higgyenek az emberek a világvégéket suggalló, szándékos félelmet kiváltani akaró alaptalan ötleteknek. A másik pedig, hogy jelképes ez a nap, mivel szimbolikus értelemben párhuzamba hozható a szellemi sötétséggel is, ahonnan már csak felfelé vezethet az út. Az IGE célja kivezetni az embereket a világosságra, a sok évezredes szellemi sötétséget ápolni igyekvőkkel szemben, a többség által áhított szebb, bodogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításának a reményében.

Klaus Matefi
2011. november 21. 09:09 | Sorszám: 0
A politikába vetett hit és remény mélyponton van.

Ha jól megfigyeljük a világpolitikát, akkor országonként szinte ugyanazok a pártok (klasszikus példa erre az USA) váltogatják egymás, egyre mélyebbre juttatva a nemzetgazdaságokat...

Nem lenne-e helyes végre egy emberközpontú egyház életrehívása, ami kifejezetten a többség által áhított szebb, bodogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításának a reményében tevékenykedne?

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 21. 08:28 | Sorszám: 8
Idézet:
Az országoknak csak olyan mértékig lenne szabad eladósodni, hogy az adósság törlesztése a megtermelt haszonból teljesíthető legyen. Amelyik politikus ennél több külföldi kölcsönt vesz fel, az saját országának ellensége, mert a jövőt élteti fel a polgáraival.

Miért, és kinek lenne jó ez így?
Nem helyesebb a megtermelt javakra építeni egy nemzetgazdaságot a helyett, hogy a haszon nagy részét magánbankárok kebelezzék be?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 21. 07:42 | Sorszám: 1846
Számos világvégével megetették már eddig a hiszékeny embereket. A legutóbbi dátum 2011. október 21-re esett, a következő pedig 2012. december 21-t vette célba. Mint tudjuk, ekkor éri el a Nap a látszólagos mozgása által (valójában a Föld tengelyének a dőlésszöge és a Nap körüli keringése miatt) elér a Baktérítőhöz (0° Bak), ekkor jut az északi félteke szemszögéből a legmélyebb pontjára. A nappal a legrövidebb, az éjszaka pedig a leghosszabb ezen a napon. Az IGE számára ez két szempontból is alkalmas a megalakulásra. Mivel semmi különös nem fog aznap történni (hacsaknem művi úton...), így az IGE-nak ezen a napon történő életrehívása igyekszik azt demonstrálni, hogy ne higgyenek az emberek a világvégéket suggalló, szándékos félelmet kiváltani akaró alaptalan ötleteknek. A másik pedig, hogy jelképes ez a nap, mivel szimbolikus értelemben párhuzamba hozható a szellemi sötétséggel is, ahonnan már csak felfelé vezethet az út. Az IGE célja kivezetni az embereket a világosságra, a sok évezredes szellemi sötétséget ápolni igyekvőkkel szemben, a többség által áhított szebb, bodogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósításának a reményében.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 20. 22:41 | Sorszám: 189
Nem Önt tartom nagy nullának kedves Keresztkém, hanem a megnyilatkozásait... Semmitmondóak és lehangolóak.

Szeretettel
Klaus

Téma: Országok eladósodása
Klaus Matefi
2011. november 20. 17:25 | Sorszám: 1
Helyes-e vajon nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli értéktelen pénzek kölcsönfelvételére építeni?

Az eladósodott országok többsége a kamatos kamatokat se képes már fizetni az eddig felvetetett adósságaik után, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodnak, ami az adófizető polgárokat és az eljövendő generációkat hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Megengedett-e vajon a tervezőnek és a kivitelezőnek úgy lakóépületet tervezni, illetve felépíteni, hogy az rövid időn belül lakhatatlanná, életveszélyessé váljon?

Ki felelős a károkért?

A tervező és a kivetelező, vagy a lakástulajdonosok (akik jóhiszeműen megvették a verejtékes munkájuk árán a lakásokat annak reményében, hogy azok az előírások szerint készültek)?

Nevezhető-e ez vajon másnak, mint hűtlen kezelésnek, felelőtlen gazdálkodásnak az adófizetők pénzével, leginkább az eljövendő generációk rovására, kárára?

Klasszikus példa egy ország eladósítására az USA esete. Napokkal ezelőtt lépte át a 15 billió dollárt, ami már ~50 milliárddal meg is szaporodott azóta...

Meg lehet-e vajon fék nélkül, vagy folyamatosan olajozott fékpofákkal állni a lejtőn?...

Országok eladósodása

Klaus Matefi
2011. november 20. 17:24 | Sorszám: 0
Hova vezet ez?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 20. 16:41 | Sorszám: 1843
Az IGE életrehívásának a tervezett időpontja: 2012.12.21.

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 20. 16:00 | Sorszám: 17
A keresztény vallásos mítoszokban a sárkány elleni harc gyakran előfordul. Ilyen pl. a Szt. Györggyel kapcsolatos legenda is. A Sárkányvér nem más, mint Krisztus (nem Jézus!) vére. Ezeknek a dolgoknak a megértése lehetetlen a kozmikus háttér ismerete nélkül. A Sárkányrend (Ordo Draconum) megalakulása is egy kozmikus sárkány megjelenésével hozható kapcsolatba.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 20. 15:45 | Sorszám: 187
Szokásos alaptalan ítélkezés, leminősítgetés, és nagy 0...

Néhány mondatban összefoglalná kedves Keresztkem, hogy kire vártak eddig a keresztények, "Jézus újraeljövetele" miként kellene kinézzen, mi köze van ennek az ószövetségi messiáshoz, illetve a messianisztikus elképzelésekhez?

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 20. 10:51 | Sorszám: 185
Idézet:
Józan paraszti ész ! ami nem jó nekem, nem jó a családnak, nem jó a nemzutnek, nem jó az emberiségnek !

Jó-e az neked, ha bankhitelekre (kölcsönökre, kamatos kamattal) építed fel az egzisztenciádat?

Klaus Matefi
2011. november 20. 10:03 | Sorszám: 183
Idézet:
De mert "rész szerint való bennünk az ismeret", attól még NEM ÁLLUNK OTT, hogy semmit ne tudnánk, s ne merhetnénk semmit fölismerni és megállapitani az Isteni Szóból az Isteni Igéből.

Akkor mi a véleménye kedves Keresztkem a 151-ben felmerült kérdéssel kapcsolatosan?

Idézet:
Ezért én igenis megállapithatom és meg is állapitom, hogy mi a hülyeség és mi az okos szó.

Miért tartja hülyeségnek azt a kérdést?

Szeretettel
Klaus

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 19. 23:24 | Sorszám: 15
Az ősi asztrológiai és a bibiai vallások misztériumai elválaszthatatlanok egymástól annak ellenére, hogy az illetékesek tiltották a hívő tömegeiknek az asztrológiával való foglalatosságot.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 19. 23:14 | Sorszám: 180
De ha nem ért hozzá, mint ahogy azt már korábban jelezte, akkor milyen alapon gondolja úgy kedves Keresztkem, hogy ""bírálatra" érdemes"?
Mert nem az Ön elképzeléseit tükrözik?
Klaus Matefi
2011. november 19. 15:41 | Sorszám: 177
Idézet:
Engem egyértelműen a "tanítási vágy" motivál.Hogy tudniillik--ne őrizgessem magamban, amit esetleg, netán tudok. Hanem átadjam másoknak, akik az esetleg létező tudásomra, vagy annak bizonyos részeire igényt tartanak, azt meg akarják ismerni ők is.Engem "ez" és nem más motivál.

Mit tud, amit át szeretne adni másoknak, kedves Keresztkém?

Klaus Matefi
2011. november 19. 15:38 | Sorszám: 176
Idézet:
Csak a hülyeségről ki-, és megmomdom, hogy "az hülyeség"!

De ha nem ért hozzá kedves Keresztkem, akkor milyen alapon bírál?...

Klaus Matefi
2011. november 19. 08:56 | Sorszám: 172
Idézet:
Sok szeretettel kívánok Önnek mielőbbi gyógyulást.

Mi motiválja Önt kedves Kereszkém egy vallásfórumon tevékenykedni? A megismerési vágy, az unalom, vagy pedig esetleg a ködösítés? Engemet az első.

Szeretettel
Klaus

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 19. 08:35 | Sorszám: 14
Egyes jelképek is kozmikus eredettel bírnak. Ilyen pl. a kereszt, az ötágú csillag, vagy akár az "Illuminátus piramis" is.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 19. 08:34 | Sorszám: 171
Idézet:
EZ ISTENNEK HÁLA: VALÓBAN "IGY" VAN ÉS NEM MÁSKÉNT.És boldog vagyok azzal, hogy "így" van.

Ha így van, akkor miért igyekszik a sárba taposni kedves Keresztkem az ezzel kapcsolatosan elkészült tanulmányokat?

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 19. 08:15 | Sorszám: 169
Idézet:
Maimonides a Messiás királyra utalt, aki nem más, mint az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiása, Immánuel, akinek a születését a Jelenések könyve (12,1-5/13) is említi. Ez a személy lenne hivatott az Ószövetségben olvasható messianisztikus elképzelések realizálására (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; Jelenések könyve 2,26-27; Pál levele a zsidókhoz 4,9; 6,9; 6,13; 6,17; stb.).

Ki tud arra válasz adni, hogy ehhez mi köze van az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak, és a neki tulajdonítható etikai tanításoknak?

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 19. 08:09 | Sorszám: 13
Nem találsz magadnak más topicot? Vagy zavar a felvetett téma? Esetleg nem érted a leírtakat?

Kérdezzél, arra való egy fórum...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 19. 08:06 | Sorszám: 168
Helyesbítés:

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 19. 08:05 | Sorszám: 167
Lehet hogy értett valamit a foglalkozásához kedves keresztkem, de a vallások misztériumaihoz semmi fogalma nincsen. Ezért nem helyes jelzőkkel illetni mások kutatási eredményeit, hanem ha úgy látja, hogy nem stimmelnek, akkor arra rá kell mutatnia, és meg kell tudnia magyarázni, hogy miért nem... Ha pedig nem érti, akkor nem illik lepocskondiázni azokat, hanem be kell vallani töredelmesen, hogy azzal még nem foglalkozott behatóbban. Kérdezzen inkább szorgalmasan, hiszen "a jó pap is holtig tanul"...

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 19. 07:55 | Sorszám: 166
Milyen alapon és milyen meggondolásnál fogva nevez kedves Keresztkem egy kérdést "Gyermeteg-infantilis szamárságnak"?...

Még azt se lehet ilyen jelzőkkel illetni, hogy hány lába van a lónak?
Lehet, hogy a kérdező soha nem látott még lovat, és nem is hallott róla... Tehát a kérdést illedelmesen és türelmesen meg kell az embernek válaszolnia.

Egy kérdés megválaszolásának a megtagadása nem vall konstruktív igyekezetre, vagy arra utal, hogy nem képes arra. Ha úgy érzi kedves Keresztkem, hogy valaki rosszul tette fel a kérdést, annak el kell szépen magyarázni, hogy miért is...

Szeretettel
Keresztkem

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 18. 19:23 | Sorszám: 9
A Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") az ötlete elképzelhetetlen az ősi asztrológia nélkül. Ezzel a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah foglalkozik.
Klaus Matefi
2011. november 18. 17:04 | Sorszám: 8
Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatosan természetesen születtek már az általam felderítetten kívül más teóriák is. Aki behatóbban és szakértelemmel tanulmányozza ezeket, az szerintem rá fog jönni a hibás mivoltukra.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 18. 16:46 | Sorszám: 164
Ajánlanám a keresőknek a fórumomat, de a regisztrálni szándékozóknak figyelembe kell venniük a regisztrálás alapfeltételeit.

Néhány téma a fórumról:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Betlehemi csillag

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Jézus vagy Immánuel?

Jézus testi és lelki fogamzása

Heródes király halála

Mithrász

Főnix és a pelikán

Korrigáljuk végre a kronológiát!

Loyolai Ignác misztikus víziója

Balaji or Bajrangbali, Hanumán hindu Isten inkarnációja

Az ábrahámita vallások véresáldozatai

Templomosok titka

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Julianus császár templomépítésre ösztönzte a zsidókat

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Cluny mozgalom

Immánuel, az Ószövetség messiása

Shem ha-Mephorash

Európai Unió (EU) és a Biblia

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Hinni, elhinni, elhitetni

A harmadik fatimai "titok"

Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

Sárkányrend (Ordo Draconum)

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Bibliai vallások és az asztrológia

Országok eladósodása

Sárkányvér és Krisztus vére

A kígyó és a kereszt

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Illuminátus piramis

Afrikai maszkok és szobrok

Milyen jelkép a hatágú csillag?

Bulányi György

Attila, Álmos és a Turul

II. Rákóczi Ferenc és a Turulmadár

Nibiru, Marduk "csillaga"

Imam Mahdi 2008?

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Mani, a manicheizmus megalapítója

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. november 18. 16:24 | Sorszám: 1842
Idézet:
2007 szeptember 10-e környékén az USA államadóssága "még csak" 9 billió dollár volt, egy évre rá, azaz 2008 szeptemberében 10,6 billió dollár. Ma, közel 32 hónappal később már 14,35 billió dollár...:

Már meghaladja a 15 billió (15 000 000 000 000) dollárt:

Link

Országok eladósodása

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 18. 10:51 | Sorszám: 6
A sátánizmus is egy vallás. A modern sátánizmus megalapítója Aleister Crowley volt, aki magát nem éppen ok nélkül tartotta a Sátán inkarnációjának (The Beast 666). Ezt a véleményét a születési konstellációja is alátámasztotta.
Klaus Matefi
2011. november 17. 22:23 | Sorszám: 5
Loyolai Ignác misztikus "víziója" is kapcsolatban kellett legyen bizonyos égi eseménnyel (eseményekkel), melyhez az Aztékok Mexikóban a teremtő Istenüknek, Quatzalcóatl-nak a visszatérését, és inkarnációját utalták.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 17. 17:39 | Sorszám: 161
Én elfogulatlanul vizsgálom a vallásokkal kapcsolatban felmerülő problémákat és feltáratlan kérdéseket. Ezért nehéz elfogult, és elkötelezett egyénekkel eszmecserét folytatni, kedves Rendes Kis...
Ha a sín esetleg nem a helyes irányba vezet, akkor célszerű inkább a helyes vágányon közlekedő vonatra átszállni.

IGE

Klaus Matefi
2011. november 17. 15:46 | Sorszám: 159
Nesze semmi fogd meg jól...
Pont erre számítottam, kedves Keresztkem. Indokolatlan minősítgetés még nem azonos a kérdés megválaszolásával. További kellemes időtöltést.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 17. 07:45 | Sorszám: 153
Történelmi tény kedves Keresztkem, hogy a bibliai "bálványtalanítást" (Mózes V. 7,5-6; 7,16; 12,2-3; stb.) a két térítő ábrahámita vallás, a keresztény és az iszlám végezte. Ez a római államvallás, a Mithrász-kultusz betiltásával és üldözésével vette kezdetét, és az inkvizíció idején érte el a tetőfokát. De ez valójában most teljesen mellékes téma...

A félreértések elkerülése végett én nem Jézus pozitív személyét, a neki tulajdonítható emberek egymás közti kapcsolatait szabályozó magasztos tanításait vitatom, hanem a Pál-féle kereszténység történelmi szerepét a napjainkkal bezárólag.

A kettőnk közötti vitát nem én kerestem kedves Keresztkem, hanem Ön. Így amennyiben tovább szándékozná folytatni velem az eszmecserét konstruktív és konzekvens módon, úgy megkérném szeretettel, hogy részletesen válaszoljon az utolsó érdemi kérdésemre, mivel annak a korrekt és részletes megválaszolása az egyedüli lehetőség a felvetett problémák tisztázására szerintem. Tapasztalatom ugyanis az, hogy ezen a ponton kezdődik meg mindig a ködösítés és a viszakozás... Bízom benne, hogy Ön nem így fog cselekedni...

Megismételném a korábban feltett kérdésemet:

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Maimonides a Messiás királyra utalt, aki nem más, mint az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiása, Immánuel, akinek a születését a Jelenések könyve (12,1-5/13) is említi. Ez a személy lenne hivatott az Ószövetségben olvasható messianisztikus elképzelések realizálására (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; Jelenések könyve 2,26-27; Pál levele a zsidókhoz 4,9; 6,9; 6,13; 6,17; stb.).

Kérdezem én tisztelettel kedves Keresztkem, hogy ehhez mi köze van az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak, és a neki tulajdonítható etikai tanításoknak?

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 16. 21:31 | Sorszám: 151
Idézet:
Keresztkem írta:
Mi a túrónak kellene nekem abban "utánanézni" "így" bárminek is--mármint a katolikus kjeresztény HITEMBEN?! AMIKOR SEMMI IZEM, SEMMI PORCIKÁM NEM KIVÁNJA "AZT"? Sőt! Ellenkezőleg: minden ízem, minden porcikám tiltakozik minden "ilyesmi" ellen.AKKOR MI A FENÉNEK "OKOSKODJAK"? Nem kell nekem semmiféle "magyarázat", "kozmológia", "bizonyiték", érv és ilyesmi.Jól megvagyok a VALLÁSOS HITBEN mindezek nélkül!

Nekem az az érzésem, hogy egy igaz vallást nem tűzzel-vassal kellett volna hirdetni, hanem kizárólagosan meggyőzés útján...
Tételezzük fel, hogy a középkor legnagyobb talmudtudósa, Maimonides nem beszélt mellé:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren Propheten belogen wurden:

"Und wenn dann wirklich König Maschiach erstehen wird, erfolgreich, erhöht und erhaben, werden sie alle sofort umkehren und wissen, daß sie nur Lügen von ihren Vätern ererbten, und ihre Propheten und Vorväter sie in die Irre leiteten",
--5760 II. Adar 18. 2000 március 25.
Gondolat a pápa látogatásához
Moscheh ben Maimon (Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva.

"És akkor amikor a Messiás király valóban életre fog kelni, sikeresen felemelkedik és kiemelkedik, mindannyian azonnal vissza fognak fordulni és tudni fogják, hogy ők csak az apáik hazugságait örökölték, és a prófétáik és elődeik félrevezették őket",--
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:
Széfer Softim: A Bírák könyve,
A királyok és háborúi szabályai
A Messiás király meg fog jeleni, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy eredetileg volt, felépíti a Szentélyt, és összegyűjti Izrael szétszórtjait.

„Edom birtokká lesz” – ez Dávid [cselekedeteire vonatkozik], ahogy írva van [5] : „Dávid adófizető szolgájává lett Edóm”.

„Birtokká lesz [Széir]” – ez a Messiás [tetteire vonatkozik], ahogy írva van [6] : „Megmentők vonulnak fel Cion hegyére, hogy ítéletet tartsanak Ézsau hegye felett...”.

Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak.

Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.

A [9] názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [10] : „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza. Ezzel ellentétben a fent említett azt okozta, hogy a zsidókat kardra hányták, a megmaradtakat szétszórták és megalázták, a Tórát megmásították, a világ nagy része tévedésbe esett és az Örökkévaló helyett más istent szolgál.

Amikor majd valóban megjelenik és sikerrel jár az igazi Messiás ők mind vissza fognak térni és fel fogják ismerni, hogy elődeik tévhitet hagytak rájuk, prófétáik és őseik tévútra vitték őket.

Maimonides a Messiás királyra utalt, aki nem más, mint az ószövetségi messianisztikus elképzelések messiása, Immánuel, akinek a születését a Jelenések könyve (12,1-5/13) is említi. Ez a személy lenne hivatott az Ószövetségben olvasható messianisztikus elképzelések realizálására (Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23; 49,26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; Jelenések könyve 2,26-27; Pál levele a zsidókhoz 4,9; 6,9; 6,13; 6,17; stb.).

Kérdezem én tisztelettel kedves Keresztkem, hogy ehhez mi köze van az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak, és a neki tulajdonítható etikai tanításoknak?

Szeretettel
Klaus

Téma: Vallások - misztériumok
Klaus Matefi
2011. november 15. 21:34 | Sorszám: 4
Négy, részben valós személyről tudok, akiknek az élete hasonló kozmikus misztériumhoz kötődik: Mithrász, Jézus, Álmos és Sabbatáj Cví.
Klaus Matefi
2011. november 15. 21:33 | Sorszám: 3
A keresztény időszámítás helytelen megalkotása összefüggésbe hozható Heródes király halála időpontjának a téves megállapításával.
Mint tudjuk, a történelmi kronológiát nap- és holdfogyatkozások beszámolóira bazírozva állították össze az érdekeltek.
Ebben kiemelkedő szerepe volt a híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius (i.sz. 37/38 - 100) "A zsidók története" című művében leírtaknak, ami szerint egy holdfogyatkozást követően a Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király.
Klaus Matefi
2011. november 15. 21:33 | Sorszám: 2
Természetesen nemcsak az Újszövetség épült kozmikus eseményekre, hanem az Ószövetség is. Így pl. Izsák feláldozásának a kísérlete, a sínai szövetségkötés, a Tóra megalkotása és a "végidőkre", azaz napjainkra bekalkulált messiásnak, Immánuelnek a születése is kozmikus konstellációkhoz utalható, mégpedig azonos felépítésű kozmikus keresztekhez.

Itt azonnal megjegyzném, hogy a Templomos Rend megalakulása is egy ugyanilyen felépítésű kozmikus kereszt kialakulásához köthető, így a hivatalosan propagált i.sz. 1118-as dátum helyett az i.sz. 1114. év kellett legyen a rend megalapításának az éve.

Klaus Matefi
2011. november 15. 21:32 | Sorszám: 1
Nem árt tisztában lenni a misztériumnak és az ezotériának a jelentésével:

misztérium (gör. müsztérion): titok, melynek természetfölötti vonatkozásai is vannak

ezotéria - titkos tudás

Ki ne hallott volna már a Názáreti Jézusról, akinek a születése és a halála is kozmikus misztérium volt. Ebből adódóan értelemszerűen meg lehet határozni a születésének és kínhalálának a pontos dátumát is. Ugyanez a helyzet a "második eljövetelének" az időpontjával kapcsolatosan is.

Klaus Matefi
2011. november 15. 21:31 | Sorszám: 0
Annak ellenére, hogy a mai tudományos felfogás tudománytalannak tartja az ősi asztrológiát, ettől függetlenül erre épültek fel például a bibliai vallások misztériumai is. Tehát hogy megértsük ezeket a misztériumokat, ahhoz nem kell az asztrológiában hinnünk, de ennek az ismerete nélkül képtelenség tisztán látni ebben a kérdésben.

A mitológiák kutatása csak abban az esetben lehet eredményes, ha a fent leírtakat figyelembe vesszük.

Képesek lennénk-e vajon megoldani egy fizikai képletet a képletben szereplő betűk jelentései, vagy a matematika ismerete nélkül?...

Ugyanez a helyzet a vallások misztériumainak a megértése és feltárása terén is. Ha azok asztronómiai, asztrológiai fundamentumokkal rendelkeznek, akkor azok kutatása és figyelembevétele elkerülhetetlen. Azt hiszem, hogy ezt balgaság lenne bárki részéről megkérdőjelezni...

Tehát hiba lenne példát vennünk róluk:

Kép

Kép

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. november 15. 20:51 | Sorszám: 149
Idézet:
BIZTOS VAGYOK ABBAN, HOGY NEM(!) "ÚGY VAN", ahogyan Ön gondolja-vélelmezi.

Úgy mondják, hogy a halál a biztos, és ami már megtörtént, kedves Keresztkem.
A hit lényege az, hogy valamit remélünk, de nem vagyunk benne teljes mértékben biztosak, mivel nem tudtunk róla meggyőződni. Ha lenne bizonyságunk, akkor az már tudás, és nem hit lenne...

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 15. 19:42 | Sorszám: 147
Csak annyit tudok konklúzióként javasolni Önnek kedves Keresztkem, hogy maradjon meg a hitében, mivel az feltétlenül átsegíti a hétköznapok nehézségeinek a leküzdésében. És ez hatalmas támasz az ember számára, függetlenül a hitének a tárgyától.

Én a vallásfórumokon nem a mélyen hívőkre igyekszem hatni, hanem a keresőkre, ezért egyetértek a korábbi véleményével, ami szerint:

"Én tudom, amit tudok, és senkinek a "kutatásai" vagy "fölfedezési eredményei" hitemmel kapcsolatban NEM BEFOLYÁSOLNAK! Olvasni pedig azt és csakis azt olvasom, amit én, és a számomra hitelt érdemlőek érdemlegesnek tartanak."

Idézet:
Kereszkem írta:
Semmi okom a Római Szentszéki Tanítóhivatal téziseit kétségbevonni, megkérdőjelezni.

Nem vagyok egyáltalán arról meggyőződve, hogy az Ön által említett hivatal ismeri ténylegesen a keresztény hit titkát. Erről egy vélemény:

Idézet:
Alphonse Louis Constant (Eliphas Levi): A nagy misztérium
(79.old.) A katolikus hit a tömegek körében egy titkon keresztül kap bebocsátást, amit maga a pápa sem ismer!

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 15. 11:34 | Sorszám: 145
Szerény személyem nem tesz kivételt a vallások között, így mindegyiket kritikus szemmel vizsgálom, és a misztériumaik kozmikus vonatkozásait egyaránt igyekszem feltárni, kedves Keresztkém. Tehát rólam esetleg azt feltételezni, hogy a katolicizmussal szemben ellenséges érzésekkel viseltetnék, téves. Magam is hívő katolikus voltam, egy mélyen katolikus érzelmű család leszármazottjaként. Nagy tisztelője vagyok még ma is azoknak a papoknak, akik valóban hivatástudatból és meggyőződésből tevékenykednek, és a Jézus-i etikai tanításokra oktatnak. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez értelemszerűen semmi köze nem volt az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak sajnos...) után több mint egy évtizeddel érdemes behatóbban megvizsgálniuk a keresőknek az eddigi vallások kozmikus hátterét, etikai sugallatait, ígéreteit és tényleges céljait.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 15. 07:39 | Sorszám: 143
Idézet:
Ám az ilyen "kozmikus izékkel" én óvatosabb vagyok--kedves Klaus.

Ezek a "kozmikus izék" a misztériumvallások lényegi alapjai, amit eddig beavatatlan tudomásom szerint nem tudott, vagy nem mert megfejteni. A keresztény vallás is kozmikus misztériumra épült még akkor is, ha azt egyesek nem szeretnék tudomásul venni, vagy azt úgy elfogadni, illetve elfogadtatni... Semmivel nem csökken ezáltal az értékük, sőt, hiszen ilyen háttér nélkül ugyan mi lehetne az isteni misztérium bennük? [i]"...miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is..."

A holtak feltámadásának az elképzelése is kizárólagosan csak kozmikus síkon működik, a gyakorlatban értelemszerűen sajnos nem.

Csak a konstruktív vitákat értékelem kedves Keresztkem, mivel az embernek kevés az ideje, de sok a tennivalója. Bízom a megértésében.

Szeretettel
Klaus

Vallások - misztériumok

Bibliai vallások és az asztrológia

Klaus Matefi
2011. november 14. 19:34 | Sorszám: 140
Idézet:
Ráadásul vallás és igazság!???

Nem tudja elképzelni kedves Kersztkem, hogy a kettő esetleg összeegyeztethető?
Na persze nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretek talaján...

Engedelmével egyelőre felfüggesztem az értelmetlen eszmecserénket, mivel éppen most öntöm tanulmány formájába a Mithrász mítosz kozmikus hátterének a feltárását.

Hasznosabb időtöltést kívánok szeretettel
Klaus

Mithrász

Klaus Matefi
2011. november 14. 11:19 | Sorszám: 137
Idézet:
Sok sikert s örömet kivánok a fenti "tevékenységet". De mindenekelőtt és mindenekfölött BÉKESSÉGET(!!!), mert "AZ" sokkal fontosabb a sikertől sőt, a vélt igazságtól is.

Van aki a sikerért, a hatalomért és a meggazdagodás érdekében tevékenykedik, vannak viszont olyanok is, akik belső indíttatásból, kedves Keresztkem. Azt hiszem, hogy nem lehet egy vallásfórumon tevékenykedőnek magasztasobb jelszava az alábbinál:

"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál"

Ha mindenki erre törekedne, akkor egészen máshogy festene már az emberiség helyzete. Ezt nyugodtan elhiheti nekem. Hinni sok mindenben lehet, de szerintem célszerű hasznos, közhasznos és reális célokban. Azt se felejtse el, hogy nem én titulálom a másban hívőket, pogánynak, istentelennek, hitetlennek, kiirtandónak, stb..

Nem szándékozom mindenáron meggyőzni, majd idővel talán Ön is belátja az igazamat.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 14. 09:05 | Sorszám: 135
Tevékenységem kizárólagosan a megismerést, és a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt szolgálja kedves Keresztkem. Erre szerintem szükség van 12 évvel a beharangozott "holtak első feltámadása", és "Jézus második eljövetele" után. Természetesen nem szándékozom senkire ráerőltetni a kutatási eredményeimet, ez távol áll tőlem.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 14. 07:36 | Sorszám: 133
Idézet:
Számomra ugyanis a legkülönbözőbb rádió, TV, és egyéb médiaprédikátorok ABSZOLÚTE HITELTELENEK ÉS HAMISAK! Én ugyanis "nem esem hasra" at "újdondászok" és neofiták eredetieskedő és hatásvadász ötletelésein.

Mivel Harold Camping keresztény rádió-prédikátornak nyilvánvalóan nem lehetett igaza a kutatási eredményeim tükrében, ezért igyekeztem erre már korábban felhívni a figyelmet, kedves Keresztkem.

Ennek ellenére mindig nagyra becsültem az olyan egyéneket, akik mindenáron ragaszkodni tudtak a hitükhöz még akkor is, ha az nem nyugodott reális alapokon.

Vártam Harold Camping úr következő próbálkozását, de ez egyelőre úgy tűnik, hogy elmarad... Ha módjában állt volna figyelmesen átolvasni a tanulmányaimat, gondolom, hogy megspórolhatta volna magának ezt a felsülést...

A Biblia által a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiás az Immánuel. A Jelenések könyve (12,1-5) is az ő születésére céloz. Jézus és Immánuel két különböző személy.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 13. 22:47 | Sorszám: 131
A 81. bejegyzésben reagált kedves Keresztkem az általam korábban bemásolt állításomra:

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Ezt a témát a saját fórumomon Harold Camping keresztény rádió-prédikátor nonszensz állításainak cáfolatára hoztam létre. Az általa megadott időpontok értelemszerűen nem jöhettek be, mivel már túl vagyunk "Jézus második eljövetelén", amihez valójában sajnos nem lehetett semmi köze az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak. Ettől függetlenül természetesen bárkinek jogában áll továbbra is várnia Jézus visszajövetelére.

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 13. 17:44 | Sorszám: 129
Az az érzésem kedves Keresztkém, hogy Ön eltért teljes mértékben az általam korábban megállapított mondat jelentésétől:

Idézet:
Klaus Matefi írta:
"Sok vallást hoztak már eddig létre, de a közös az bennük, hogy mindegyik az igazság egyedüli birtokosának képzeli magát..."

Senki nem vonta kétségbe azt, hogy bárkinek joga van bármiben hinnie. De ez nem vonja maga után azt, hogy az eltérő hitek alapjai meg is felelnek a realitásnak. Ahány vallás, szinte annyi istenkép... Isten viszont csak egy van a maga természetes mivoltában. Törvénye a természetnek a törvénye, amit létrehozott.

Hogy mi a különbség a hinni, elhinni és elhitetni igék között, azt itt megpróbáltam felvázolni:

Hinni, elhinni, elhitetni

Szeretettel
Klaus

Klaus Matefi
2011. november 12. 23:32 | Sorszám: 126
Idézet:
Mert nekem-nekünk--ugye--van egy Szentháromságos istenképünk, amit mi helyesnek és igaznak tartunk, igaznak HISZÜNK.
Ám "EZ", hogy mi a saját Istenképünket tartjuk igaznak,és NEM A MÁSOKÉT, "EZ" NEM ZÁRJA KI AZT, hogy más ember, más emberek, egy NEKIK MEGFELELŐ ISTENKÉPET FOGADJANAK-FOGADHASSANAK EL--önmaguk számára, s persze nem nekünk.

Most akkor miért nem tudta ezek alapján értelmezni és elfogadni az alábbi véleményemet, kedves Keresztkem?

"Sok vallást hoztak már eddig létre, de a közös az bennük, hogy mindegyik az igazság egyedüli birtokosának képzeli magát..."

Ön ugyanezt állítja, mint én...

Klaus Matefi
2011. november 12. 20:14 | Sorszám: 123
Ha valaki előáll egy új istenképpel (pl. Szentháromság) és azt állítja, hogy az a helyes más istenképekkel ellentétben, akkor az nem meríti ki azt, hogy az igazság egyedüli birtokosának tartja magát?
Még így se érthető, kedves Keresztkém?...
Klaus Matefi
2011. november 11. 11:39 | Sorszám: 121
A korábbi megállapítása miatt tettem fel a kérdésemet kedves Keresztkém:

Idézet:
Keresztkem írta:
az Ön, fentiekben idézett vélekedésével rezonál.EZ AZONBAN--mondjon akátki akármit--HAMIS! Nagyon-nagyon HAMIS!

Mivel a Szentháromság tana gyökeresen eltér az ábrahámita vallások istenképétől, így gondolom, hogy mégis meg kell állja a helyét a Pál-féle kereszténységre nézve is az a megállapításom, hogy:

"Sok vallást hoztak már eddig létre, de a közös az bennük, hogy mindegyik az igazság egyedüli birtokosának képzeli magát..."

Klaus Matefi
2011. november 11. 07:23 | Sorszám: 119
Mi a helyzet kedves Keresztkém a Szentháromság tanával? Ez megegyezik pl. a többi ábrahámita vallási elképzeléssel?
Ne tessék félreérteni, ezt nem azért kérdezem, mintha egyetértenék a másik kettő ábrahámita vallás istenképével...
Klaus Matefi
2011. november 10. 23:28 | Sorszám: 117
Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Betlehemi csillag

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Jézus vagy Immánuel?

Jézus testi és lelki fogamzása

Heródes király halála

Főnix és a pelikán

Korrigáljuk végre a kronológiát!

Balaji or Bajrangbali, Hanumán hindu Isten inkarnációja

Az ábrahámita vallások véresáldozatai

Templomosok titka

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Julianus császár templomépítésre ösztönzte a zsidókat

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Cluny mozgalom

Immánuel, az Ószövetség messiása

Shem ha-Mephorash

Európai Unió (EU) és a Biblia

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Hinni, elhinni, elhitetni

A harmadik fatimai "titok"

Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Bibliai vallások és az asztrológia

Országok eladósodása

Sárkányvér és Krisztus vére

A kígyó és a kereszt

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Illuminátus piramis

Afrikai maszkok és szobrok

Milyen jelkép a hatágú csillag?

Attila, Álmos és a Turul

II. Rákóczi Ferenc és a Turulmadár

Nibiru, Marduk "csillaga"

Imam Mahdi 2008?

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Mani, a manicheizmus megalapítója

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Klaus Matefi
2011. november 10. 22:32 | Sorszám: 116
Szt. György sárkánya, Diokletian keresztényüldözése

Sárkányrend (Ordo Draconum)

Klaus Matefi
2011. november 10. 16:58 | Sorszám: 115
Sok vallást hoztak már eddig létre, de a közös az bennük, hogy mindegyik az igazság egyedüli birtokosának képzeli magát...

Idézet:
Nekem viszont EGÉSZEN BIZTOS(!), hogy erre a gondolkodásmódra, ezekre a kérdésekre EGYSZERŰEN: NINCS SZÜKSÉGEM, mert semmi nem(!) indokolja mindezeket--a számomra legalábbis.Tekintve, hogy érvei: NEM GYŐZNEK MEG SEMMIRŐL.

Én pont így vagyok a többi vallással, kedves Keresztkem. Nem véletlenül álltam neki kutatni.

Klaus Matefi
2011. november 09. 23:03 | Sorszám: 107
Én Önt eddig a bejegyzései alapján egy komoly embernek ismertem meg kedves Keresztkém. Ez a válasza viszont komolytalan és kitérő...
Klaus Matefi
2011. november 09. 14:34 | Sorszám: 102
Hitre feltétlenül szüksége van az embernek, hiszen az által lényegesen könnyebben tudja átvészelni a hétköznapok nehézségeit.

Az IGE a Jézusnak tulajdonított, emberek egymás közötti kapcsolatait szabályozó erkölcsi tanításokat maximálisan helyesnek és követendőnek tartja. Kivételt képez ez alól a Lukács evangélium 14,26 szerinti családellenes sugallat, ami szerintünk nem származhatott Jézustól.

Idézet:
Ám én inkább megmaradok teljes szilárdsággal római katolikusnak.

És ha esetleg rádöbbenne arra kedves Keresztkém, hogy a túlvilági és a "végidőkre" utaló és vonatkozó ígéretek sántítanak, akkor is ez lenne a véleménye?

Klaus Matefi
2011. november 09. 12:58 | Sorszám: 98
A FVSzV az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nevének a rövidítése kedves Keresztkém. Erről az Istenről többet megtudhat ITT.

Megértem, hogy még az IGE-ról se sokat hallott, hiszen ez egy kifejezetten emberközpontú egyház tervezete.

Idézet:
5.) Mindazonáltal az Emberi Lélekkel kapcsolatos eszemefuttatásainak legnagyobb részével TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK. Az "releváns" a katolikus keresztény tanítás-sal a legtöbb részében.Persze az emberi lélek hogyanját és mikéntjét ennyire "kibelezni", mi többnyire nem gondoljuk szükségesnek, merthogy MATERIALISTA (meg NEM materialista) PSZICHOLÓGUSI "áthallásnak" vélelmezzük, s az meghagyjuk nekik: a "CIHOLÓGUSOKNAK" tudniillik.
6.) Ami nekünk ebben a vonatkozásban lényeges és rendithetetlenül örök: AT EMBERI LÉLEK HALHATATLAN, és örökké létezik--halálunk után is.

Örülök, hogy nagyjából egyetért a lélek általam felvázolt mibenlétével. Tisztában vagyok vele, hogy sok vallás bazíroz a lélek halhatatlanságára, de ez szerintünk csak a vágyak és remények (hit) tárgya lehet, mivel meg vagyunk arról győződve, hogy ennek nincsen köze a realitáshoz.

Idézet:
7.) És persze több mint nyilvánvaló--nekünk katolikusoknak legalábbis-- hogy NEM KEVERENDŐ ÖSSZE A SZENTLÉLEKKEL (a Szentlélek Úristennel)--"AKI"(!!!) maga a Harmadik Isteni Személy a Szentháromságban és mint ilyennnek "csak" annyi köze van az emberekhez, az emberiséghez, hogy az Első Pünkösd óta közöttünk él.

Az IGE istenképe kissé máshogy fest, mint a keresztényeké. Isten (FVSzV) mindenhol és mindig jelen van, így időponthoz, eseményhez kötni a jelenlétét szerintünk téves elképzelés.

Klaus Matefi
2011. november 09. 07:43 | Sorszám: 96
A "Nem szabad az isteni szellemet összekeverni az emberi lélekkel." megjegyzésemet kizárólag azért tartottam fontosnak, mert tapasztalatom szerint sokan előszeretettel keverik ezt a két fogalmat, melyek természetesen összefüggésben vannak egymással.

Az IGE-nak a meggyőződése értelmében az ember nem lehet Isten, mivel sajnos halandó, a lelke se azonos a születés pillanatában realizálódó isteni szellemi hatással, hanem annak a "tükörképe". Az emberi lélek a születés pillanatában keletkezik (képeződik le a FVSzV által), tehát előtte nem létezik. Születésünkkor nem a lélek hatol a testbe, hanem a FVSzV szellemi hatása, és leképez bennünk egy halálunkig fennmaradó "programot", ami a lelkünk. Ezt egyesek személyes "őrangyalnak" is nevezik. Az eltérő lelki adottságainkért (nem a személyiségünkért!) ugyanaz a FVSzV a felelős, mivel a születésünk pillanatában az akkori "minőségi állapotának" a függvényeként képezi azt le bennünk.

Az emberi személyiséggel ellentétben a lélek változtatlan marad, azaz egy olyan születési adottság ez, amin képtelenek vagyunk változtatni, de a személyiségünkön viszont igen.
Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren!
A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a híveiktől.

Vajon az eltérő vallásetikai sugallatok milyen szerepet játszanak az ember személyiségének a kialakításában?
Ez az eltérő etikai nevelés egyik formája, ami a vallási sokszínűség logikus következménye.
Helyes lehet-e ez vajon az emberiség nagy családjának a szemszögéből nézve?

Visszatérve a vitatott kérdéshez, a lélek kizárólagosan csak élve született testben tud realizálódni. Az élő test tehát a lélek hordozója. A gyermek élete nem a születéssel, hanem a fogamzással kezdődik, amitől kezdve folyamatos fejlődésen megy keresztül, de lélekkel csak a születésekor lesz ellátva.
A Folyamatosan Változó Szellemi Való (FVSzV) mibenlétéből következően két azonos isteni szellemi hatás nem létezik, így ebből értelemszerűen az következik, hogy két azonos lelkületű ember sem létezhet. Mint ahogy Jézus is csak egyszer születhetett meg, ugyanez a helyzet mindannyiunkkal. Tehán nemcsak az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, hanem az emberi lélek is.

Ennek a ténynek a tudatában szándékozik az IGE tevékenykedni a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet elmélyítve, amennyiben nyitott fülekre talál.

Klaus Matefi
2011. november 08. 21:43 | Sorszám: 93
Idézet:
Ez ahhoz hasonló, minthogy Önök "hisznek"--és talán még bizonyitottnak is látni VÉLIK-- a lélekvándorlásban, Nirvánában és hasonlókban.Eszem ágába' nem jut nekem--a katolikusnak-- Önöket "arról" az útról letéríteni--s valószínűleg nem is tudnám. Mert "AZ" az Önök HITE! Rendben!

Az általam tervezett Istenkeresők Globális Egyháza szerint az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, és az emberi lélek élő testhez kötött, tehát a halálunkkal az megszűnik. Nem szabad az isteni szellemet összekeverni az emberi lélekkel.

Klaus Matefi
2011. november 08. 21:18 | Sorszám: 92
Tiszteletben tartom a véleményét kedves Keresztkém, de a kutatásaimra alapozva állíthatom, hogy túl vagyunk már "Jézus második eljövetelén", amihez nem lehetett köze valójában az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak.
Ettől függetlenül hinni joga van bárkinek ebben, de persze az ellenkezőjében is.
Szeretettel
Klaus
Klaus Matefi
2011. november 07. 23:02 | Sorszám: 80
Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama
Klaus Matefi
2011. november 03. 22:25 | Sorszám: 79
Főnix és a pelikán

Európai Unió (EU) és a Biblia

Balaji or Bajrangbali, Hanumán hindu Isten inkarnációja

Az ábrahámita vallások véresáldozatai

Klaus Matefi
2011. szeptember 20. 14:47 | Sorszám: 78
A legenda a magyarság "szent madarát", a Turult nemcsak Attilával, Álmossal és a magyarok honfoglalásával hozta kapcsolatba, hanem még II. Rákóczi Ferenc (1676 - 1735) erdélyi fejedelemmel is. Rákóczi az első győzedelmes ütközetét Tiszaújlak és Tiszabecs között vívta meg 1703.07.14-én:

II. Rákóczi Ferenc és a Turulmadár

Téma: Magyarok honfoglalása 895-ben?
Klaus Matefi
2011. szeptember 08. 19:35 | Sorszám: 77
Attila, Álmos és a Turul

Ez feltehetőleg közel olyan jelentőségű, mint a Jézus születése és kereszthalála tanulmányom, ugyanis szerintem Álmos és Jézus születési konstellációja hasonló volt (mind a ketten a "Turul" égisze alatt látták meg a napvilágot), azonkívül valószínűleg Jézus keresztre feszíttetésekor realizálódott kozmikus kereszthez hasonló kereszt égisze alatt történt meg a 7 vezér vérszerződése.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. szeptember 08. 18:39 | Sorszám: 77
helyesbítés:

azonkívül

Klaus Matefi
2011. szeptember 08. 18:11 | Sorszám: 76
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Álmos és a Turul
(Az Álmos születésével kapcsolatos, több változatban is megjelent legendát sokan ismerik, de a kozmikus eredetét még tudtommal eddig nem tárta fel senki...)

A címe megváltozott:

Attila, Álmos és a Turul

Ez feltehetőleg közel olyan jelentőségű, mint a Jézus születése és kereszthalála tanulmányom, ugyanis szerintem Álmos és Jézus születési konstellációja hasonló volt (mind a ketten a "Turul" égisze alatt látták meg a napvilágot), azon kívül valószínűleg Jézus keresztre feszíttetésekor realizálódott kozmikus kereszthez hasonló kereszt égisze alatt történt meg a 7 vezér vérszerződése.

Téma: Magyarok honfoglalása 895-ben?
Klaus Matefi
2011. augusztus 14. 21:26 | Sorszám: 1
Dr. Kiszely István:

"A honfoglalás ideje
Mielőtt azonban a honfoglalás - visszaköltözés - tárgyalásába belekezdenénk, tisztáznunk kell, hogy pontosan melyik évben töertént ez.
Anonymus szerint 903-ban, Nagy Konsztantin szerint 950-ben, a Képes Krónika szerint 667-ben, Thuróczy szerint 774-ben, a Zágráb-i és Várad-i Krónikák szerint 888-ban, Albericus monachus szerint 893-ban, Kézai szerint 872-ben, Székely István szerint 888-ban és Regino apát szerint 889-ben."

Corvus Csillagászati Egyesület lapja:

"Az 1800-as évek vége felé a Millennium megünneplésének a kérdése egyre égetőbbé vált, annál is inkább, mert az így is létező több időponthoz újabbak és újabbak csatlakoztak: pl. a Bécsi Képes Krónika és a Dubnicai Krónuka 677-re, Thuroczi János 704-re, a Budai, Pozsonyi és a Váradi Krónika 888-ra teszi a honfoglalás időpontját. Botka Tivadar történész szerint 884-ben történt, amire Pauler Gyula történész 895-el válaszolt, de Szalay László 894 mellett voksolt. Horvát Mihály és Szabó Károly 889-re esküdött, és mindenki a saját igazát erősítette."

Vajon mi lehetett az oka annak, hogy a honfoglalás idejét mégis 895-re tették hivatalosan?

Legjobb tudomásom szerint a honfoglalás időpontját egy bizánci krónikás által emlegetett napfogyatkozás idejének Lakits Ferenc általi meghatározása alapján kalkulálták ki i.sz. 895-re.

Mi a garancia arra, hogy valóban a Lakits által említett napfogyatkozásra (891.08.08.) utalt a bizánci krónikás?

Fel kellene a kutatókban merüljön az a jogos kérdés, hogy mi köze volt ennek a dátumnak (895) ahhoz a Turulhoz, amit Attilával, Álmossal és a magyarok honfoglalásával hoznak kapcsolatba a magyar legendák?

Jelenleg két tanulmány elkészítésén dolozom ezzel kapcsolatosan, melyekben a Turul kozmikus eredetének a figyelembevétele mellett igyekszem megtalálni a felmerült kérdésre, illetve az eddig nem tisztázott összefüggésekre a helyes válaszokat:

Attila, Álmos és a Turul

Mikor történt a magyarok honfoglalása?

Klaus Matefi
2011. augusztus 14. 14:59 | Sorszám: 0
Van-e megdönthetetlen bizonyíték arra nézve, hogy a magyarok honfoglalása az i.sz. 895. évvel van kapcsolatban?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. augusztus 04. 14:13 | Sorszám: 75
Imam Mahdi 2008?
(Ki lehet valójában a síiták által várt Imam Mahdi? Kidolgozása folyamatban van.)

Álmos és a Turul
(Az Álmos születésével kapcsolatos, több változatban is megjelent legendát sokan ismerik, de a kozmikus eredetét még tudtommal eddig nem tárta fel senki...)

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

Mani, a manicheizmus megalapítója

Cluny mozgalom

Az arabok elfoglalják Jeruzsálemet

Julianus császár templomépítésre ösztönzte a zsidókat

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Afrikai maszkok és szobrok

Klaus Matefi
2011. június 09. 08:19 | Sorszám: 73
Helyesbítés:

Hinni, elhinni, elhitetni

Klaus Matefi
2011. június 09. 08:18 | Sorszám: 72
Új tanulmányok és tárgyalt témák:

Korrigáljuk végre a kronológiát!

[urk=http://klausmatefi.forumprofi.de/viewtopic.php?f=4&t=29]Hinni, elhinni, elhitetni[/url]

Relatív lenne a bűn?

A harmadik fatimai "titok"

Jézus testi és lelki fogamzása

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák

Betlehemi csillag

Heródes király halála

Feltámadhatott-e Jézus?

Sárkányvér és Krisztus vére

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Jézus vagy Immánuel?

Immánuel, az Ószövetség messiása

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

A Tóra keletkezése, Purim

Shem ha-Mephorash

Templomosok titka

A kígyó és a kereszt

Illuminátus piramis

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Milyen jelkép a hatágú csillag?

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Klaus Matefi
2011. június 06. 14:13 | Sorszám: 71
Eszetekbe ne jusson ide ellátogatni... Vegyetek példát róluk:

Kép1

Kép2

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. június 06. 07:48 | Sorszám: 1841
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hiszen amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik is, tehát keresi az igazságot.

Szerintünk minden egyén alapvető érdeke, hogy megismerhesse Teremtőjét a maga realitásában. Lehet ennél fontosabb célja vajon egy hús-vér halandónak?

Az IGE nem tagadja Isten tényét és az emberi lelket sem, hiszen az balgaság lenne. Viszont az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a definiálásában tér el az istenhívő vallásoktól, ugyanis az IGE szerint Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, részben az "égi mechanika függvénye", és az összes létező szellemi hatás forrása, tehát egy komplex hatás, amit én szelleminek nevezek. Az ősok (nem ismerjük) transzmutációja.
Ez az Isten nem személy, viszont képes volt a Földön életet teremteni és azt fenntartani. Tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye. Ez által egy étkezési láncolat jött létre, aminek a keretén belül a teremtmények egymást kénytelenek felfalni a túlélésük érdekében.

Jól szemlélteti a fehér fény (szín) a Folyamatosan Változó Szellemi Való lényegét:

Ha meg akarjuk ismerni Istent, akkor ehhez tanulmányoznunk kell a hatásait is. A fehér fény (szín) az összes létező színt tartalmazza ugyanúgy, mint ahogy a FVSzV az összes realizálódható szellemi hatást.

Az ember nem lehet Isten, mivel sajnos halandó, a lelke se azonos az isteni szellemi hatással, hanem annak a "tükörképe".
A zsidó vallási felfogás is ezt vallja:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm (már nem lehet elérni)
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Az emberi lélek a születés pillanatában keletkezik (képeződik le a FVSzV által), tehát előtte nem létezik. A léleknek a születés pillanatában történő létrejöttét a rabbik is vallják:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm (már nem lehet elérni) http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk.

A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/ (már nem lehet elérni)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva, és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia, így a rabbi.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Annyit meg kell jegyezzek ehhez, hogy szerintem nem a lélek hatol születéskor a testbe, hanem a FVSzV hatása, és leképez bennünk egy halálunkig megmaradó "programot", ami a lelkünk. Ezt egyesek személyes "őrangyalnak" is nevezik.
Tehát az eltérő lelki adottságainkért (nem a személyiségünkért!) ugyanaz a FVSzV a felelős, mivel a születésünk pillanatában az akkori "minőségi állapotának" a függvényeként képezi azt le bennünk.
Az emberi személyiséggel ellentétben a lélek változtatlan marad, azaz egy olyan születési adottság ez, amin képtelenek vagyunk változtatni, de a személyiségünkön viszont igen.
Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren!

A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a követőiktől.

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. június 06. 07:45 | Sorszám: 5
Emberi hiszékenységre bazírozó igyekezetek, pl. anyagi gyarapodás céljából...

Hinni, elhinni, elhitetni

Klaus Matefi
2011. június 05. 20:55 | Sorszám: 4
http://nepszava.com/2011/06/amerika/a-family-radiora-hagyta-a-vagyonat-de-a-vilagvege-elmaradt.html
2011. június 2. csütörtök 13:24 | AN
A Family Radióra hagyta a vagyonát, de a világvége elmaradt

A világvége-kampány és a kampánymenedzser. 18 millió dollár csak 2009-ben. Fotók: AP

San Francisco – Lassanként előkerülnek azok a károsultak, akik megették Harold Camping május 21-ére szóló világvége-jóslatát, és lemondtak evilági javaikról – a jós vállalkozásai javára, kisemmizve rokonaikat, akik a végrendelet felbontásakor döbbennek rá, mennyire pórul jártak.

Doris Schmitt háromszázezer dolláros vagyona oroszlánrészét juttatta a Family Radio kezére, megfosztva az örökségtől a rokonságot. Eileen Heuwetter megdöbbenéssel értesült arról, hogy ő és testvére csak 25-25 ezer dollárt kap nagynénjük vagyonából, a többi a végítélet-hirdető rádióé, amely negyedmillió dollárt kaszált csak ezen az egy ügyön. A magát kereszténynek, ám egyházfüggetlennek beállító oaklandi Family Radio az adóhivatal nyilvántartása szerint csak 2009-ben 18 millió dollárnyi adományt kasszírozott.

Heuwetter, a végrendelet végrehajtója tudomással bírt arról, hogy az elhunyt nagynéni milyen szinten respektálta a Family Radiót és Harold Campinget, akit prófétának tekintett, azt viszont nem hitte volna, hogy ráhagyja a vagyonát. A család többi tagja tombol, és azon gondolkodik, miként lehetne az örökhagyót utólag beszámíthatatlanná nyilváníttatni és így a Family Radiót az örökségtől megfosztani.

Heuwetter tisztában van azzal, mennyi vigasztalást talált a nagynéni, Doris Schmitt a rádióban. Nehéz élete során mindvégig harcolt az alkoholizmussal és megpróbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant, azt, hogy két gyerekét is megölte a kábítószer. Doris 2010. május 2-án, 78 évesen halt meg egymagában queensi lakásán, így nem érhette meg, hogy a Family Radio által világvégének meghirdetett május huszonegyedike jön és megy, mint a többi nap. Amíg élt, függője volt a Family Radiónak. Mindig azt hallgatta, kivéve ha aludt.

Heuwetter nem foglalkozott a világvégével kapcsolatos jóslatokkal, így sokáig nem is tudta, mi az a Family Radio, vagy hogy mivel érdemelte ki Doris Schmitt hagyatékának oroszlánrészét. Csak a végrendelet felbontása után látta a New Yorkban tevékenykedő, a május 21-i dátumot meghirdető munkatársakat, vadonatúj buszaikkal, transzparenseikkel. „Uramisten, gondoltam, hát ezekre hagyta a nagynéném a pénzét”, mondta Heuwetter.

Úgy fest, hogy ezen már nem lehet változtatni. A felháborodott család több ügyvédet is megkérdezett, akik egybehangzóan azt állítják: ha a végrendelet egyebekben szabályos, akkor támadhatatlan is egyben. Minden szimpátiájuk a családé, de nincs mit tenni, akkor sem, ha akárhányszor is jósolják meg rosszul a világvégét.

A Family Radio nem hajlandó kommentálni a történteket.

Kommentárok:

Klaus Matefi
2011. június 5. vasárnap 19:05
Közel húsz éve kutatom intenzíven a bibliai vallások etikai sugallatait, és misztériumaik kozmikus kapcsolatait. Jézus nem azonos az ószövetségi messianisztikus elkézelések messiásával, Immánuellel (Jézus vagy Immánuel?: http://klausmatefi.forumprofi.de/viewtopic.php?f=11&t=27 ), aki már szerintem 12 éves (Immánuel, az Ószövetség messiása: http://www.klausmatefi.lima-city.de/14.html ).

Én Immánuel várható fellépését 2032-re teszem, kozmikus okok miatt.

Harold Camping 2011.05.21-re jelezte "Jézus eljövetelét" (amihez nem lehetett köze értelemszerűen az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak - "Jézus születése és kereszthalála": http://klausmatefi.forumprofi.de/viewtopic.php?f=11&t=7 ), de eleve Camping ezzel a dátumával közel 12 évet késett, ugyanis az "Emberfia" eljövetele 1999.08.11-én valósult meg. Camping szerint az emberiség 97 százaléka el kellene pusztuljon 2011 október 21-ig, azaz a sátorok ünnepéig ("Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...: http://klausmatefi.forumprofi.de/viewtopic.php?f=11&t=41 ), ami úgymond "föld létezésének utolsó napja" és természetesen a "világtörténelemnek az utolsó napja" kellene legyen...

Camping eleve egy hibás dátumból próbált alaptalan kalkulációt gyártani, mégpedig Jézus kínhalála napjából, ami nem i.sz. 33 április elseje volt, hanem i.sz. 25 április elseje...

(Weblapom: http://www.klausmatefi.lima-city.de/ ;Fórumom: http://klausmatefi.forumprofi.de/index.php )

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. június 05. 20:52 | Sorszám: 1840
Az IGE az első olyan egyház tervezete, ami minden jelenleg létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt szívesen fogad, ha a jelentkező célja valóban az Isten keresése, megismerése, és a többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit magáévá tétele. Az egyház kifejezetten egy emberközpontú egyház tervezete.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hiszen amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik is, tehát keresi az igazságot. Ez persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt...
Ugyanez fennáll a jelenleg működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által.

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hiszen aki nyitott szemmel járj a világban, annak erről meg kell tudnia személyesen győződnie. Ez nem azt jelenti, hogy elő akarnánk írni bárki számára egy megváltoztathatatlan istenképet. Az IGE nem dogmatikus egyháznak van elképzelve.

Csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk eddig még nem oldott meg egy vallás sem. A történelmi tapasztalatok szerint feltehetőleg nem ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a hívő tőmegeinek a misztériumaik, és Isten mibenléte utáni számukra nem kívánatos kíváncsiskodást.

A létező vallások egy része a "végidőkre", azaz napjainkra jelezték előre a "holtak feltámadását", aminek az időpontján bizony már tízenkét éve túl vagyunk... Erről persze csak az tudhat, aki behatóbban ismeri ezen vallások kozmikus misztériumait.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításaik esetleges helytelen mivoltát, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel, és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

Hosszú távon egy olyan világállamnak az egykori életrehívása lenne kívánatos, ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel. Ennek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ-ért lenne köteles és hivatott pártatlanul tevékenykedni, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség javára! Egy ilyen elképzelt világállamban a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene legyenek természetesen rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Az IGE nem egy politizáló, vagy a politikával összefonódó vallás tervezete, hanem a ma még esetleg utópisztikusnak tűnő ajánlásokkal csak hozzá szeretne járulni egy békésebb, tartalmasabb, szabadabb, boldogabb és igazságosabb jövő egykori megvalósításához, ami realizálódhatna, ha a többség ezt akarná, hiszen a demokrácia (δημοκρατία jelentése a nép uralma.

Az egyház tagjai számára nem írhatunk elő kötelező jelleggel semmilyen dogmákat, bizonyíthatatlan állításokat, hipotéziseket Isten létével, vagy nemlétével kapcsolatosan. Ugyanez vonatkozik a feltételezett halál utáni életre és a lélek halhatatlanságával kapcsolatban is. Az IGE hívei maguk törekednének a valóság megismerésére, kialakítani a tagok számára elérhető fórumokon, összejöveteleken folytatott építő jellegű eszmecseréik során a vitatott, vizsgált kérdésekre az általuk megfelelőnek tartott álláspontot.

Az Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ehhez segítségként szeretnénk hozzájárulni az általunk már részletezett istenképpel, amit a tagok természetesen megkérdőjezhetnek, kutathatnak, illetve el is utasíthatnak.

Mivel az Istenkeresők Globális Egyháza a földi realitásra fókuszálja a figyelmét, ezért értelemszerűen az itteni körülmények globális megjavításáért lép síkra a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb, tartós közös jövő reményében.

Fell kell merüljenek az alábbi lényeges kérdések:

- Van-e bárkinek erkölcsi joga a mások verejtékes munkája árán történő meggazdagodáshoz?

- Szabad-e egy gazdaságot és annak fenntartását kölcsönök felvételére alapozni?

- Joga van-e magánszemélynek, személyeknek pénz kibocsátására, kölcsönzésre a meggazdagodás illetve a befolyásuk kiépítése reményében?

- Az emberi élet célja az anyagi javak halmozása, vagy pedig magasztosabb eszmék, célok általi életvitel?

- Mennyire lendítette előre a szabadverseny az emberiség helyzetét?

- Helyeselhetünk és akceptálhatunk-e vajon olyan tendenciákat, melyek nem az emberiség közös érdekeit szolgálják?

Mottóink:

"Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul!"
(~Máté 7,12; Lukács 6,31)

"Nincsen magasztosabb vallás az igazságnál!"

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Klaus Matefi
2011. június 03. 14:56 | Sorszám: 1839
Hihet az ember reális és irrleális, magasztos és alantas dolgokban is. Felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért jó olyan dolgokban hinni, ami az emberiség nagy részének a pusztulását vetíti előre, vagy mások hátrányára bazíroz?

A valamibe vetett reményünk realizálódásának a vágya pl. az egyéni hitünk, amire hatással lehet külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció.

Közel két hete (2011.05.21-én), hogy a Harold Camping által beharangozott "Jézus eljövetelének" meg kellett volna úgymond történnie... Harold urat egyáltalán nem zavarta az, hogy az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt anya szülte hús-vér Jézus képtelen visszajönni napjainkra, sőt az sem tántorította meg az emberiség végét (milliárdok halálát) váró hitében, hogy az ezzel kapcsolatos Jelenések könyvében emlegetett égi eseményen már 1999.08.11-én átestünk. Tudományát a Bibliából merítette, de a Korán is, mint szintén ábrahámita vallás tanítása, ugyanezt helyezte kilátásba.
Camping úr szerint 4 és félhónap múlva lesz a "föld létezésének utolsó napja" ami a "világtörténelemnek az utolsó napját" is jelentené egyúttal...

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Nem lenne-e esetleg építőbb jellegű igyekezet, ha nem az embertársaink pusztulására, kárára várnánk, illetve vágyakoznánk, hanem inkább a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósítása mellett tennénk le a voksunkat?

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. június 03. 14:55 | Sorszám: 70
"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. május 27. 14:35 | Sorszám: 1838
Idézet:
Az embereknek a józan észre kell(ene) hallgatniuk a saját és az eljövendő generációk jól felfogott érdekében, nem pedig nemzeti, vallási, politikai ellentéteket szító elképzeléskre, igyekezetekre.
CSAK kéz a kézben, közös igyekezettel valósítható meg az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.

Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen annak ellenére, hogy vannak ezzel kapcsolatosan másfajta vallási elképzelések is. Az IGE nem a be nem váltható túlvilági ígéretek talaján szeretne tevékenykedni, hanem egy olyan nemes cél érdekében, ami az emberiség nagy családjának a kollektív érdekét képviseli és szolgálja. Nem véletlen, hogy az IGE egy emberközpontú egyháznak a tervezete, de természetesen az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) a minél alaposabb megismerése és megismertetése is bele tartozik az egyház profiljába.

Klaus Matefi
2011. május 27. 14:34 | Sorszám: 1837
A többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőben meg kellene szűnjön pl. a kölcsönökre bazírozó életvitel, azaz csak addig lenne szabad nyújtózkodnia az embernek és a gazdaságnak is, amíg a takarója ér, hiszen különben előre programozott teljes eladósodás a perspektíva, azaz a zsákutca vége...

Ez nem azt jelenti, hogy meg kellene teljesen szűnjön a kölcsönfelvétel lehetősége szükséges esetben, de azt csak állami szervezet adhatná és kamatmentesen, minimális kezelési költséget felszámolva. A pénz ne meggazdagodás forrása legyen, hanem inflációtól védett fizetőeszköz.

Egy olyan globális világállamra lenne szükség, aminek a vezetése a tevékenységét magasztos hivatásnak tekinti az emberiség szolgálatában örökérvénnyel és visszafordíthatatlanul.

Fel kellene merüljön az a filozófiai kérdés is, hogy van-e joga az egyénnek mások verejtékes munkájából anyagi előnyökhöz jutnia, meggazdagodnia?

Egy globális, mindenkire egyaránt érvényes jogi és vallásetikai kódex nélkül nem valósulhat meg az áhított közös jövő, hiszen történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy pl. a vallási sokszínűség mennyi ellentétnek, szenvedésnek, halálnak volt a kútfője. Ugyanez a helyzet a nacionalizmussal is.

Az embereknek a józan észre kell hallgatniuk a saját és az eljövendő generációk jól felfogott érdekében, nem pedig nemzeti, vallási, politikai ellentéteket szító elképzelésekre, igyekezetekre.
CSAK kéz a kézben, közös igyekezettel valósítható meg az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.

Az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezete

Klaus Matefi
2011. május 27. 14:32 | Sorszám: 1836
Helyes-e vajon nemzetgazdaságokat magánbankok által kibocsátott fedezet nélküli értéktelen pénzek kölcsönfelvételére építeni?

Az eladósodott országok többsége a kamatos kamatokat se képes már fizetni az eddig felvetetett adósságaik után, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodnak, ami az adófizető polgárokat és az eljövendő generációkat hozza egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Megengedett-e vajon a tervezőnek és a kivitelezőnek úgy lakóépületet tervezni, illetve felépíteni, hogy az rövid időn belül lakhatatlanná, életveszélyessé váljon?

Ki felelős a károkért?

A tervező és a kivetelező, vagy a lakástulajdonosok (akik jóhiszeműen megvették a verejtékes munkájuk árán a lakásokat annak reményében, hogy azok az előírások szerint készültek)?

Nevezhető-e ez vajon másnak, mint hűtlen kezelésnek, felelőtlen gazdálkodásnak az adófizetők pénzével, leginkább az eljövendő generációk rovására, kárára?

Klasszikus példa egy ország eladósítására az USA esete:
http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/usa0.htm
Das Schulden-Porträt der USA1791-2010 http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/T2010.jpg http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/uspsw.gif

2007 szeptember 10-e környékén az USA államadóssága "még csak" 9 billió dollár volt, egy évre rá, azaz 2008 szeptemberében 10,6 billió dollár. Ma, közel 32 hónappal később már 14,35 billió dollár...:

A középkorban a Templomos Rend "áldásos tevékenységének" köszönhetően pápai jóváhagyással aránylag rövid idő alatt teljesen eladósodott Európa:

Idézet:
M. Baigent - R. Leigh - H. Lincoln: Az abbé titka - Szent Grál, Szent Vér (The Holy Blood and the Holy Grail)(2000) ISSN 1585- 6860 ISBN 963 9282 22 7
(50-51. old.) A templomosok vitás kérdések rendezése esetében a politikia élet csaknem minden szintjén hivatalos békebíróként szerepeltek, és még a királyok is alávetették magukat ítélkezésüknek.
Ám 1252-ben III. Henrik, Anglia királya szembeszállt a renddel, és birtokaik elkobzásával fenyegetőzött:

"Ti, templomosok, oly számos joggal és kiváltsággal rendelkeztek, hogy mérhetetlen vagyonotok elvakultan gőgössé és dölyfössé tesz benneteket. Amit oktalan módon adtak, azt a józan észre hallgatva vissza kell venni, amit meggondolatlanul átruháztak, azt megfontoltan vissza kell vonni."

A rend mestere erre így válaszolt:

"Mit mondtál te, ó, Király? Távol álljon tőled, hogy ajkaidról ily nem tetsző és oktalan szavak szóljanak. Míg igazságot gyakorolsz, addig megőrzöd trónodat. Ám ha azt megsérted, megszűnsz többé uralkodónak lenni."

A modern gondolkodás számára nehezen érzékelhető ennek a kijelentésnek a súlyossága és merészsége, ugyanis a mester burkoltan olyan hatalom birtokosának képzeli rendjét, és saját magát, amelyet még a pápaság sem mert nyíltan a magáénak vallani. Nem kevesebbet sejtetett ezzel, mint azt, hogy hatalmában áll királyokat a hatalomtól megfosztani és trónra emelni.

Bővebben a templomosokról:

Templomosok titka

A fenti tanulmányban egy mai templomos gyűrű látható illuminátus piramissal, ami az egy dolláron is megtalálható...

Téma: "Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...
Klaus Matefi
2011. május 24. 14:18 | Sorszám: 2
A vallásos elfogultság és fanatizmus soha nem volt jó tanácsadó...

Hinni, elhinni, elhitetni

Klaus Matefi
2011. május 24. 13:56 | Sorszám: 1
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=470
Jézus visszajövetelén túl vagyunk már

16. aFiuArjuna - 2011-05-24 07:58:21 - Válasz: 12. (klsmtf)
..az az "új kozmikus korszak" lassan bontakozik ki, a mi számunkra akik a fizikai síkon élünk, és a régi is jelen van még...mert az is lassan foszlik szét..

...azért gondolod, hogy az ISTEN nem tesz semmit, mert nem ismered az ISTENT, mert ha ismernéd (elismernéd) akkor tudnád, hogy magasan fejlett szelleiségek és lelki világok "vállvetve" küzdenek a földi világ felemelésért, és az emberekért!!...és az Isten szellemei (angyalok milliói) is tevékenyen vesznek részt ebben a hatalmas MŰBEN, és az egész Teremtett Mindenség értelemmel bíró lényei bizony "tátott szájjal " kísérik figyelemmel, az ezen a bolygón történő dolgokat, és sokan jöttek testöltésbe is, hogy közvetlenül is megtapasztalhassák azt a csodát amikor egy egész bolygót térítenek vissza a "galaktikus közösségbe"...mert most ez a folyamat zajlik...és ez nem vallási elképzels hanem maga az IGAZSÁG, az emberiség jövője!!...és mindezt Isten tervei szerint viszik végbe!..kár, hogy nem tudod ezt hinni..

21. klsmtf (Klaus Matefi) - 2011-05-24 11:03:48 - Válasz: 16. (aFiuArjuna)
Ne keverjed kedves Arjuna össze Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) tevékenységét pl. az u.n. "Isten munkatársainak" (egyes vallások lelkes, fanatikus követőinek, bizonyos titkos társaságoknak) a tevékenységével. A kettő között bizony nagy különbség van, ugyanis a FVSzV évmilliárdok óta periódikus intenzitással fejti a tevékenységét, aminek az eredménye a természet megalkotása is lett, ahol egy étkezési láncolat jött létre ennek a következményeként, aminek a keretében a teremtmények egymást falják fel a túlélésük érdekében. Tehát Istennek a törvénye a vadon törvénye. Ez volt, ez ma is, és ez lesz ezután is a helyzet. Ezen nem képes egyetlen ideológia sem változtatni, legfeljebb ezt más színben feltünteni...

"Isten munkatársainak" a tevékenysége emberi ötletekre, tervekre bazíroznak, részben szinkronba hozva azt az égi eseményekkel, és úgy beállítva, mintha Isten akarata teljesülne.

Természetesen ezeknek az "Isten munkatársainak" voltak és vannak pozitívan értékelhető igyekezetük is, de az ellentéte is kimutatható sajnos. Akkor lehetne ezt a tevékenységet egyértelműen helyesnek megítélni, ha kizárólagosan az emberiség nagy családjának az érdekében, annak boldogulásáért, a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőért folytatnák.
Szerinted eddig ez volt a cél?
És mik a gyakorlati, konkrét perspektívák?

Az angyalkák (nincsennek ilyenek) helyett szálljunk le ide a Földre, és nevezzük nevén a gyermeket, mert ez így lehet csak konstruktív jellegű eszmecsere.

Harold Camping keresztény rádió-prédikátor szerint pl. a Földünk lakossággának a 97 százaléka el kellene pusztuljon az elkövetkező 5 hónap alatt, azaz 2011 október 21-vel bezárólag?

Ez szerinted Isten akarata lenne?
Vagy inkáb emberi elképzelés?
Esetleg alaptalan pánik- és félelemkeltés?

Bővebben erről itt:

"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Én azt kívánom, hogy legyünk inkább a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőért folytatott globális igyekezet munkatársai.

Klaus Matefi
2011. május 22. 23:04 | Sorszám: 0
"Jézus visszajövetelén" túl vagyunk már...

Téma: Mi az a Shem ha-Mephorash?
Klaus Matefi
2011. május 19. 08:27 | Sorszám: 9
A Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai a Nap. Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek konstelláció-variációiból adódnak, Nap-Hold konjunkció ill. oppozíció figyelembevétele mellett. A korábbiakban azért voltak képtelenek ennek a lényegére rájönni a beavatatlan keresők, mert eltitkolták előlük a szabad szemmel is látható Uránusznak az ismeretét. Így nyugodtan nevezhetjük azt a planétát a beavatottak planétájának. Ennek a hivatalos felfedezését is a Shem ha-Mephorash egyik kozmikus forrásának a realizálódásához utalták annak ellenére, hogy már 1690-ben katalogizálták csillagként, 34 Tauri néven. Ezt követően 81 év múlva (1781.03.13-án) William Herschel (1738 - 1822) asztronómus bolygóként regisztrálta:

1781.03.10. 06:41 UT
Nap-Hold oppozíció:20,1°Halak/Szűz; -Mars-Szaturnusz quadrat:21,4°/19,6°Nyilas; -Uránusz oppozíció:24,4°Iker

Egy ugyanilyen felépítésű, csak más elhelyezkedésű kozmikus kereszt égisze alatt született 94 évvel később az a perverz, fajtalankodó, kábítószerélvező Aleister Crowley (1875.11.13. - 1947), aki magát a Sátán inkarnációjának ("The beast 666") tartotta:

Aleister Crowley születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz -Mars quadrat:19,8°/13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

A Shem ha-Mephorash égisze alatt született Jézus is, de ő a "bűntelenségét" köszönhette ennek. A keresztre feszítése szintén ennek jegyében történt, és a "végidőknek", azaz napjainknak ószövetségi messiása, Immánuel is értelemszerűen a Shem ha-Mephorash jegyében látta meg a napvilágot, akinek a fellépése is feltehetőleg ennek jegyében fog történni, szerintem 2032-ben.

Számos fontos vallási és történelmi esemény utalható a korábbiakban realizálódott Shem ha-Mephorash kozmikus forrásaihoz. Ezeket egy erre létrehozott alfórumon fogom részletesen tárgyalni:

Shem ha-Mephorash

Klaus Matefi
2011. május 16. 10:19 | Sorszám: 8
Nagy segítséget nyújt a számunkra tulajdonképpen a Shem ha-Mephorash az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV-nak) a megismerésében annak ellenére, hogy az asztrológiára, és csupán öt égitest (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) konstelláció-variációira bazíroz, Nap-Hold konjunkció ill. oppozíció figyelembevétele mellett. Ez a 72-féle isteni szellem magába foglalja a pozitív és a negatív szellemi hatást is, tehát jól szemlélteti azt, hogy az isteni szellemi hatás változó. Ennek eredményeként született i.e. 8.02.10-én az a Názáreti Jézus, akit a 33. életévében szintén a Shem ha-Mephorash egyik kozmikus forrásának (kozmikus "T" kereszt) az égisze alatt feszíttettek keresztre "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) páskabárány gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14) a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14), tehát holdtölte alkalmával:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

Ezt a "T" keresztet egy szabályos keresztté egészítette ki másik két negatív hatású planéta (Neptunusz, Plútó).

Jézus születésekor a Shem ha-Mephorash kozmikus forrásait felépítő égitestek együtt álltak a Zodiákusban, így a Nap mögött a negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz, Uránusz planéták erős hatáscsökkenést szenvedtek a Földről nézve. Jézus úgymond ennek köszönhette a "bűntelenségét", ami akkor lett volna csak tényleges az ősi asztrológia szabályai szerint, ha csatlakozott volna hozzájuk a Neptunusz és a Plútó is.

Jézus tehát egy pozitív szellemi hatás szülötte volt, ami alapján ő Istent Jóistennek tételezte fel, azaz magából kiindulva alakított ki egy valójában irreális istenképet.

A kínhalálakor realizálódott kozmikus kereszt negatív szellemi hatása miatt jelenthette ki az alábbit:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,46 "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Természetesen szó sem volt arról, hogy Isten (FVSzV) elhagyta volna Jézust a keresztre feszítésekor, hiszen akkor éppen negatív szellemi hatás formájában volt jelen, amiről Jézus azt hihette, hogy az Istene (Jóisten) elhagyta őt.

Pál nem véletlenül írta Jézusról, hogy a kereszten úgymond bűnné és átokká vált:

Idézet:
Pál második levele a korinthusiakhoz
5,21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Pál levele a galatákhoz
3,13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: "Átkozott, aki fán függ" -,

A kereszten nem Jézus vált bűnné és átokká, hanem a kozmikus Krisztus, JHVH, amit Valeriano Bolzani (1477 - 1558) a Hieroglyphica (Basel, 1556) című művében így ábrázolt:

Link

Az ötágú csillag (pentagramma) JHVH/kozmikus Krisztusra utal, ami az én ábrázolásmódomban így fest:

A kozmikus kígyót (a Shem ha-Mephorash kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásait) felépítő égitestek keresztet alkotva fejtik ki a leghatásosabban a negatív hatásukat az asztrológiai szabályzók szerint. A Jelenések könyvében János által emlegetett "ősi kígyó" nem azonos a kozmikus kígyóval, hanem a kozmikus sárkánnyal, ami korábban kígyó volt ugyan, de sárkánnyá változott, "akit ördögnek és Sátánnak hívnak" úgymond:

Link
Kép

Idézet:
Ézsaiás
14,29 Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.

Aleister Crowley az alábbi kozmikus keresz égisze alatt született, ami szintén a Shem ha-Mephorash-nak volt az egyik kozmikus forrása:

Aleister Crowley születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz -Mars quadrat:19,8°/13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Crowley magát a Sátán inkarnációjának ("The beast 666") tartotta nem kifejezetten ok nélkül annak ellenére, hogy Sátán az nem létezik, hiszen minden létező szellemi hatásnak Isten kell a forrása legyen. Ha nem így lenne, akkor nem beszélhetnénk egy egyedüli Istenről...

Mindannyian kivétel nélkül Istennek (FVSzV-nak) a szellemi leszármazottjai, küldöttjei vagyunk. Isten a saját pillanatnyi "képére" teremti meg születésünkkor a lelkünket, amire utal a Tóra is (Mózes I. 1,27; 9,6). Az emelkedett emberi etika viszont jogosan csak a pozitív sugallatok általi életvitelt tartja helyesnek és követendőnek, amit megvalósíthatunk a szabad akaratunk segítségével. Ezt a megfelelő környezet és nevelés motiválhatja, tehát ebből is látszik, hogy milyen hatalmas szerepe és felelőssége van a szülőknek, iskoláknak, médiumoknak.

Az újszövetségi "Jóisten" csak pozitív szellemi sugallatokra képes, viszont az egyetlen valóságos Isten (FVSzV) az összes létező szellemi hatás forrása. Ami tehát nem tartozik a pozitív etikai tanítások csoportjába, az nem tulajdonítható értelemszerűen a Jézus által tévesen definiált Jóisten sugallatának.

A lehető legnegatívabb szellemi hatású konstelláció (ami a Shem ha-Mephorash-nak a kozmikus forrása) az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt volt, amihez a Jelenések könyve a "Sátán" szabadon bocsátását (Jelenések könyve 12,9-10), a "holtak feltámadását" (Jelenések könyve 20,5), Jézus "visszajövetelét" (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28.), és Immánuel születését (Ézsiás 7,14; Jel. 12,5/13) utalta, de ezekből természetesen a "holtak feltámadása" és Jézus "visszajövetele" nem teljesülhetett:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

A Pantokrátor (Παντοκράτωρ, JHVH-kozmikus Krisztus) a "trónján"

Idézet:
Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.--
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

A bibliai "ezer éves béke" végén úgymond újra el lesz szabadítva rövid időre a gonosz a legenda szerint (Jelenések könyve 20,7-14):

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A bibliai "ezer éves béke" vége, amikor újra el lesz szabadítva rövid időre a gonosz a legenda (Jelenések könyve 20,7-8.) szerint.

Idézet:
http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/kereszt.htm
A pogányok meggyőződése is az volt, hogy a "pecséttel" (kereszttel) megjelölt keresztények jelenléte lehetetlenné teszi a jóslásokat.
A kereszt egyben az üdvösség és a végítélet jele.

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
http://www.jelek.hu/index_.php?tid=21&fp=8
Érdekes megfigyelni, hogy az oroszlánnal együtt ez is kettős jelkép: Krisztust is és Sátánt is szimbolizálja.

Konklúzió:

Nem létezik külön Jóisten és Sátán, hanem csak az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az összes létező szellemi hatásnak a forrása.

Klaus Matefi
2011. május 15. 18:56 | Sorszám: 7
Sabbatai Cvi egy olyan égi konstellációhoz időzítette a messiási mivoltának a bejelentését, ami nagy hasonlóságot mutatott Jézus keresztre feszítésekor realizálódott kozmikus kereszthez. Mind a két égi esemény a Shem ha-Mephoras ("Isten 72 szelleme") szellemi forrásai közé tartozott, de ezekhez még a negatív hatású Neptunusz és Plútó planéták is csatlakoztak:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

Sabbatai Cevi messiásnak jelentette ki magát:
1648.11.30. 6:19 UT
Nap-Uránusz-Neptunusz konjunkció:8,8°/9,3°/12,4°Nyilas; -Hold-Szaturnusz-Plútó oppozíció:8,8°/12,9°/14,6°Iker; -Mars quadrat:5,8°Szűz
(részleges-partiell holdfogyatkozás)

1649.02.27. 1:15 UT
Nap-Hold oppozíció:8,9°Halak/Szűz; -Mars konjunkció:6,7°Szűz; -Szaturnusz-Plútó quadrat:9,5°/13,5°Iker; -Uránusz-Neptunusz oppozíció:13,3°/14,9°Nyilas

Szerintem az utóbbi kozmikus kereszt realizálódásától várták a kabbalisták a messiásuk eljövetelét.

Idézet:

Link
Sabbatai Cevi
1648-ban, mely esztendőre a zsidó miszticizmus amúgy is kilátásra helyezte a Megváltó jövetelét, mint messiás lépett fel.

[url=http://209.85.129.104/search?q=cache qCWbjkP_FwJ:www.assziriologia.hu/downloads/2005-osz-VKN007_kozism6-valsag.pdf]Link[/url]
A legnagyobb hatású zsidó messianisztikus mozgalmat Sabbetaj ben Mordekhaj Cvi (1626–1676) indította el.

A kabbalisták korábbi számításai szerint a messiás eljövetelének időpontja 1648, a keresztény misztikusok szerint 1666. Sabbetaj 1648-ban Szmirnában szűk körben kijelentette, hogy ő a messiás.

Link
Ereignissen in der Geschichte und im kollektiven Gedächtnis der Juden: die Vertreibung der Juden aus Spanien im Jahre 1492 und die Chmielnicki-Massaker in Polen im Jahre 1648, die als Geburtswehen des Messias interpretiert und kabbalistisch gedeutet wurden und die Erlösungssehnsucht steigerten.

Link
Link
Prof. Klaus Davidowicz: Geschichte und Religion des Judentums (D) - 16. Jhdt. bis Gegenwart
(S. 12) Der große Kosakenaufstand wurde erst 1648 (nach jüd. Zählung 5408) unter Bohdan Chmielnicki (1595-1657) [14] entfacht, jenem Jahr, das nach einer Stelle des Zohar das Erlösungsjahr sein sollte [15].

Feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy Sabbatai Cvi szintén a Shem ha-Mephoras kozmikus forrásait felépitő égitestek együttállásának az égisze alatt látta meg a napvilágot ugyanúgy, mint a Názáreti Jézus:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
Vénusz-Jupiter sextil

Sabbatai Cevi születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,6°/21,6°/22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán

Az Ószövetség valódi messiása Immánuel, aki természetesen a Shem ha-Mephorash leghatásosabb égi forrása jegyében látta meg a napvilágot 1999.08.11-én:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

A Pantokrátor (Παντοκράτωρ, JHVH-kozmikus Krisztus) a "trónján"

Bővebben erről:
Immánuel, az Ószövetség messiása

A fellépése szerintem szintén Shem ha-Mephorash jegyében fog megtörténni 2032-ben.

Klaus Matefi
2011. május 15. 18:49 | Sorszám: 6
A hívek számára még kiejteni is tilos volt a Shem ha-Mephoras-t, nemhogy az asztrológiai hátterét kutatni... Sabbatai Cvi-t azért átkozták ki a a rabbik, mert szájára vette a Shem ha-Mephoras-t:

Idézet:
Werner Keller: Und wurden zerstreut unter alle Völker (1966)
(S.362.) Im Jahre 1648, das die Kunde von dem großen Morden in Polen brachte, entschloß sich Sabbatai Zewi zu einer Manifestation von unerhörten Vermessenheit.
Mitten im Gottesdienst ruft er in der Synagoge den "Schem ha-mforasch" den vollen Namen Gottes, in die Versammlung der Beter. Niemand, nur der Hohepriester zu der Zeit, da noch der Tempel stand, durfte es wagen, diesen Namen auszusprechen - und am Ende der Zeiten wird es der Messias tun. Entsetzt über solche Verwegenheit schrecken die Rabbinen von Smyrna zurück. Joseph Iskapa, einst Sabbatais Lehrer, schleudert den Bann gegen den Frevler, der seine Haimatstatt verlassen muß.
--Werner Keller: És szét lettek szórva minden nép között (1966)
(362. old.) 1648-ban hír érkezett Lengyelországból a nagy gyilkolásról, Sabbatai Cvi elhatározta magát egy felháborító kinyilatkoztatásra.
Az Istentisztelet közepén a zsinagógában a Shem ha-Mephorash-t kiáltotta, Isten teljes nevét az imádkozó gyülekezethez. Senki, csak a főpap kockáztathatta ezt meg ezt a nevet kiejteni amikor még a Templom állt, - és az idők végén fogja ezt tenni a messiás. Megrémülve ijedtek vissza az ilyen vakmerőségtől Smyrna rabbijai. Sabbatai egykori tanára, Joseph Iskapa röpített átkot az istenkáromló ellen, aki el kellett hagyja a szülővárosát.--
Klaus Matefi
2011. május 15. 13:07 | Sorszám: 4
Az zsidó misztika titkos tudománya a kabbala. Amit nem árt tudni a kabbaláról:

http://judaizmus.blogspot.com/2010/12/zsido-fogalomtar-vagy-zsebrabbi-11.html http://judaizmus.blogspot.com/2011/03/zsido-fogalomtar-vagy-zsebrabbi-18.html
Naftali Kraus blogja http://www.bzsh.hu/web/index.php/vallas/kattints-ide-es-tanulj/158-zsido-fogalomtar.html (már nem érhető el - Naftali Kraus szerint: "A PESTI UJ ÉLET "FELSŐ UTASITÁSRA", MEGSZAKITOTTA A KÖNYVBEN FOGLALT INFORMÁCIÓ FOLYTATÁSOS KÖZLÉSÉT")
Budapesti Zsidó Hitközség Hegedüs Gyula Utcai Templomkörzet S.Q.A.
Zsidó Fogalomtár
KÁBBÁLÁ – (héber) A titkos tanok összefoglaló gyűjteménye, a Párdészben (l. o.) a Szod kifejezője.

A K.-nak semmi köze a mai divatos, sarlatánok által terjesztett ál-K-hoz, amely sok nemzsidót is vonz.

Klaus Matefi
2011. május 14. 10:47 | Sorszám: 2
A Názáreti Jézus születése és kereszthalála is a Shem ha-Mephorash jegyében történt ugyanúgy, mint pl. a "végidőkre" belalkulált ószövetségi messiásnak, Immánuelnek a világra jövetele.:

Jézus születése és kereszthalála

Immánuel, az Ószövetség messiása

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. május 14. 10:45 | Sorszám: 1835
Az IGE javasolja, hogy az ENSZ vezesse be az "Eljövendő generációkkal szemben elkövetett bűntett" fogalmát. Ide kellene tartozzanak pl. az alábbiak:

- Nukleáris fegyver előállítása, birtoklása, alkalmazása
- Uránlövedékek előállítása, birtoklása, alkalmazása
- Gondatlanságból okozott atomkatasztrófák
- Olyan géntechnológia alkalmazása, ami károkat okozhat az eljövendő generációk számára bármilyen szempontból
- Nemzetgazdaságok eladósítása felelőtlen gazdaságpolitika, vagy egyéb okok következményeként, melyek lehetetlen helyzetbe hozzák az eljövendő generációkat

Klaus Matefi
2011. május 12. 12:22 | Sorszám: 1834
Az IGE új fóruma

Téma: Mi az a Shem ha-Mephorash?
Klaus Matefi
2011. május 12. 12:21 | Sorszám: 1
A véleményem a kérdésről:

Shem ha-Mephorash

Klaus Matefi
2011. május 12. 12:20 | Sorszám: 0
Ennek az ismerete hatalmas segítséget jelent a vallások misztériumainak a megértésében.

Téma: Korrigáljuk végre a kronológiát!
Klaus Matefi
2011. május 10. 13:22 | Sorszám: 1
Azért rendkívül lényeges ez a téma, mivel téves kronológiára bazírozva lettek a keresők részben emiatt eddig tévútra terelve, ugyanis ki van zárva, hogy Poncius Pilátus i.sz. 26-36 között lett volna Júdea helytartója.

Csak az értheti meg a Názáreti Jézus életének és a "végidőknek", azaz napjainknak a valódi misztériumát, aki a kozmikus hátteret is ismeri.

Klaus Matefi
2011. május 10. 10:48 | Sorszám: 0
Idézet:
http://www.mult-kor.hu/20011224_krisztus_szuletesenek_idopontja
2001. december 24. 11:47
Krisztus születésének időpontja
Ha a pontos évet nem is tudjuk meghatározni, két történelmi esemény a segítségünkre siet: az egyik Heródes halálának időpontja, a másik pedig egy Augustus császár által elrendelt népszámlálás.

Krisztus születésének időpontját nem könnyű meghatározni. Még az i. sz. 6. század elején is Diocletianus császár trónra lépésének időpontjától számították az éveket (korábban pedig Róma legendás alapításától). Dionysius Exiguus római apát volt az, aki elsőként javasolta, hogy ne egy pogány császár uralkodásának kezdetét, hanem a kereszténység számára legfontosabb eseményt, vagyis Jézus születését vegyék a kiindulópontnak. Ezt a dátumot azonban senki nem ismerte. Az apát a Biblia és korábbi egyházatyák munkái alapján végül is oda lyukadt ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született. Ez lett a `Kr. u. 1.` év.

Itt azonban mindjárt 4 évnyi tévedés történt, mivel Augustus ekkor már valójában 31 éve volt hatalmon, csak az első négy évben még Octavianus néven uralkodott. Ha az apát ezeket az éveket is beszámítja, akkor a születést 4 évvel korábbra kellett volna tennie. Egy további év pedig azért "veszett el", mert akkoriban még nem ismerték a nullát, így a Kr. e. 1 és a Kr. u. 1 között valójában 2 év a különbség. Ezek alapján Krisztus születése és időszámításunk kezdete között 5 évnyi eltérés van, amennyiben az apát által használt adatok hitelesek. Erre azonban nincs bizonyítékunk, így pár év különbség még belefér a képbe.

A Biblia szerint Krisztus születése Heródes király idejében történt. Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.

A kérdéses időtartam másik végének behatárolásához is meríthetünk adatokat a Bibliából. Lukács evangéliumának második része így kezdődik: Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.

Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket. Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie. Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.

Klaus Matefi teóriája a fenti cikk tükrében:

Idézet:
Ha a pontos évet nem is tudjuk meghatározni, két történelmi esemény a segítségünkre siet: az egyik Heródes halálának időpontja, a másik pedig egy Augustus császár által elrendelt népszámlálás.

A két történelmi esemény pontos idejének a helyes behatárolása által eljuthatunk Jézus valódi születési időpontjához.

Mint tudjuk, a történelmi kronológiát nap- és holdfogyatkozások beszámolóira bazírozva állították össze az érdekeltek.
Ebben kiemelkedő szerepe volt a híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius "A zsidók története" című művében leírtaknak, ami szerint egy holdfogyatkozást követően a Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király. A holdfogyatkozás napján még kivégeztetett néhány lázadót Josephus Flavius leírása szerint.

A Josephus Flavius által említett holdfogyatkozással kapcsolatosan csak a teljes holdfogyatkozás jöhetett szóba egy átlagos szemlélő számára, mivel a részleges holdfogyatkozás nem egy szembetűnő égi esemény.

Az alábbi holdfogyatkozások voltak láthatóak Jeruzsálemből az időszámítás előtti évtizedben:
http://eclipse.gsfc.nasa.gov/LEcat5/LE-0099-0000.html
Catalog of Lunar Eclipses: -0099 to 0000 ( 100 BCE to 1 BCE )
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Ezek közül valamelyik kell számításba jöjjön a Josephus Flavius által megemlített kivégzéssel kapcsolatosan.
Ahogy már az előző idézetekben is olvashattuk, Heródes a halála előtti holdfogyatkozáskor megégettette a lázadók vezetőit, akik azért tiltakoztak, mert a rómaiak a templomukra egy római jelképet, a sast akasztották ki.

Az ezt követő Peszách ünnep előtt halt meg Heródes. Jézus születése Heródes halálát megelőzően történt, amikor Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) népszámlálást (census) rendelt el (Lukács evangéliuma 2,1-6) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana). Ez a népszámlálás egybe esett az Augusztus császár által i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben tartott valamelyik népszámlálással (lustrum), melyek az egész Római Birodalom területén élő római polgárok (Cives Romani) megszámlálásáért lettek lebonyolítva.

Az eddigi adataink szerint tehát a Josephus Flavius által említett holdfogyatkozással kapcsolatosan feltételezhető dátum -8.11.28..

Részletesebben itt:

Heródes király halála

Idézet:
Dionysius Exiguus római apát volt az, aki elsőként javasolta, hogy ne egy pogány császár uralkodásának kezdetét, hanem a kereszténység számára legfontosabb eseményt, vagyis Jézus születését vegyék a kiindulópontnak. Ezt a dátumot azonban senki nem ismerte. Az apát a Biblia és korábbi egyházatyák munkái alapján végül is oda lyukadt ki, hogy Krisztus Augustus császár uralkodásának 28. évében született.

Jézusnak -8.11.28-án történt holdfogyatkozás, és az ezt követő Peszách ünnepe (-7.03.25) között kellett megszületnie. Ha Jézus születése valóban Augustus császár uralkodásának 28. évében történt, amit Dionysius Exiguus római apát állított, akkor ennek tükrében a későbbi kronológiát is korrigálni kell, amely a római uralkodókkal kapcsolatos dátumokat tartalmazzák.

Idézet:
Ezek alapján Krisztus születése és időszámításunk kezdete között 5 évnyi eltérés van, amennyiben az apát által használt adatok hitelesek. Erre azonban nincs bizonyítékunk, így pár év különbség még belefér a képbe.

Nem 5 év az eltérés, hanem 8 év.

Az Újszövetségben a Lukács evangéliumában pontos utalás történt arra, hogy Poncius Piltus Tibérius császár uralkodásának a tizenötödik évében már Júdea helytartója volt:

Lukács evangéliuma
3,1 Keresztelő János
Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt,

Poncius Piltus júdeai helytartóságának az idejét szerintem hibásan eddig i.sz. 26 és 36 közé tették.

Az eddigi adatok alapján Augustus császár nem i.e. 27-től i.sz. 14-ig uralkodott, hanem i.e. 35-től i.sz.6-ig!
Ebből adódóan I. Tiberius sem uralkodhatott i.sz. 14-37-ig, hanem i.sz. 6-29-ig!

Ezek alapján a Lukács evangéliumában (3,1) található Tibérius császár uralkodásának a 15. éve nem i.sz. 26-36 közé kell essen, hanem i.sz. 18-28 közé.

Jézus nem i.sz. 30-ban, vagy azt követően lett keresztre feszítve egy kozmikus kereszt égisze alatt, hanem i.sz. 25 április elsején, a Peszách ünnep előkészületi napján.

Idézet:
Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

Az eddigi hivatalos állásfoglalás Heródes király halálának idejével kapcsolatosan szerintem téves.

Heródes király halála

Idézet:
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.

Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba.

Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.

A Názáreti Jézus -7.02.10-én (i.e. 8.02.10-én) született Betlehemben. Erről bővebben itt:

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. május 09. 20:18 | Sorszám: 1833
Az alábbi témák már kidolgozottan várnak megvitatásra:

Jézus születése és kereszthalála
Jézus testi és lelki fogamzása
Betlehemi csillag
Heródes király halála
Jézus születésével és kínhalálával kapcsolatos teóriák
A II. Vatikáni Zsinat utáni változások
Jézus vagy Immánuel?
Sárkányvér és Krisztus vére
Purim
Hinni, elhinni, elhitetni
A harmadik fatimai "titok"
A kígyó és a kereszt
Milyen jelkép a hatágú csillag?
Milyen jelkép az ötágú csillag?
Illuminátus piramis

Szellemtan http://klausmatefi.forumprofi.de/index.php

Klaus Matefi
2011. május 03. 08:31 | Sorszám: 1832
Új magyar nyelvű Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum nyílt, ami tudtommal egyedüli ezen a nyelven. Olyan aktív fórumozókat látnánk ott szívesen, akik a saját nevük és arcképük (avatár) égisze alatt vállalják az ottani tevékenységet. A regisztráláshoz javasolt elolvasni az ezzel foglalkozó topicban közölteket.

Kívánságra saját alfórum működtetése lehetséges, moderátori jogkörrel.

Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum

Klaus Matefi
2011. április 28. 22:29 | Sorszám: 1831
Egy részlet abból a tudásból, aminek én nem tulajdonítok egyáltalán reális alapot:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz06/04hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Az autentikus zsidó tudományok központja
A téli szemeszter: 2004. szeptember-december
Milyen lesz a feltámadás kora?
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján
A Talmud [1] a messiási kor eseménysorában elsőként és legfontosabbként a Szentély felépülését említi, ezt követően a zsidó számkivetettek összegyűjtését a világ minden sarkából, s végül a halottak feltámadását. A Zohár [2] konkrét időterminust ad meg, amikor kijelenti, hogy negyven év fog eltelni a számkivetettek begyűjtése és a halottak feltámadása között.

A feltámadás helyszíne
A feltámadás Izrael földjén fog megtörténni. Ez az Izraelen belül és kívül eltemetettekre egyaránt vonatkozik. Ami az Izraelen belül eltemetetteket illeti, az ő feltámadásuk meglehetősen egyszerű lefolyású lesz. A lelkük visszaszáll a testükbe, s ők kikelnek sírjaikból. Ám az Izraelen kívül eltemetettek lelke csupán azt követően száll majd vissza a testükbe, miután a testek elérték Izrael földjét. Ez persze szükségessé tesz majd egy valamiféle eszközt, amelynek segítségével a testek eljuthatnak Izrael földjére.

Hogyan is fog ez megtörténni?

A Talmud [3] azzal kezdi e téma megvitatását, hogy kérdést tesz fel az egyik bölcs egyik állításával kapcsolatban. „Rabbi Eliezer azt mondta: Az Izrael földjén kívül elhunytak nem fognak feltámadni.” Rabbi Eliezer a Szentírásból hoz bizonyítékot állítását alátámasztandó. Ámde mi lesz azokkal az igazakkal, akiket a szentföldön kívül temettek el? Azok nem fognak feltámadni? „Rabbi Iláá erre így felelt: Az ő testük el fog gurulni Izraelbe (Rási: A csontjaik végiggördülnek majd az utakon, amíg el nem érik Izraelt, ahol majd visszatér beléjük az élet).” Ám a Talmud kifogással él ezzel a válasszal szemben. A csontok görgése egész biztosan fájdalmat okozna az igazaknak. „Ábáje erre azt válaszolta, hogy alagutak készülnek majd, s a halottak a föld alatt sétálnak majd végig a szentföldig (Rási: És majd felállnak, és végiggyalogolnak az alagutakon keresztül egészen Izrael földjéig, ahol is áttörik a fejük fölötti földréteget és kiemelkednek a föld színe fölé)”.

E vita végére Rabbi Eliezer első állítása, mely szerint az Izrael földjén kívül eltemetettek nem fognak feltámadni, módosul. Az állítás új értelme szerint ezek a halottak csak azt követően támadnak fel, hogy a testük elérte Izrael földjét. És még az igazak is, akik az alagutakon keresztül érik majd el Izrael földjét, a Szentföldön feltámadottnak számítanak majd, mivel lelkük csak azt követően fog visszaszállni testükbe, hogy csontjaik a Szentföldet elérvén, a földet áttörve kibukkannak a szabadba.

Kik fognak feltámadni

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a zsidó népből kik lesznek azok, akik kiérdemlik a feltámadást, a Misna [4] biztosít minket afelől, hogy „Minden zsidónak része van a túlvilági üdvösségben”. És noha Maimonidész [5] felsorolja azokat a csoportokat, akik különféle súlyos bűnök elkövetése miatt elveszítik jogukat a feltámadáshoz, a Midrás Tálpiot magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ezek a csoportok elveszítik a lehetőséget, hogy saját érdemeik alapján részesüljenek az Eljövendő Világból. Ugyanis Isten az Ő végtelen kegyelmében afféle „jótékonysági alapot különített el az ilyen érdemtelenek számára”, amelyből merítve aztán ők is csatlakozhatnak a feltámasztandók seregéhez.

Melyik életünkbe térünk majd vissza?

Egy érdekes kérdés merül fel a reinkarnációban való hit következménye­kép­pen. A zsidó hit szerint egy léleknek addig kell vissza-visszatérnie a földre, amíg nem teljesíti mind a 613 parancsolatot. A micvák finomítják, és emelkedettebbé teszik a lelket. Annak érdekében, hogy a lélek tökéletessé váljon, annyiszor és annyi testben kell visszatérnie, amennyi csak szükséges az összes micva teljesítéséhez.

De hát akkor mi lesz azokkal a lelkekkel, akik már korábban is laktak testben a Földön? Hogyan fognak azok egynél több testbe beöltözni? Magában a Zohár-ban [6] is fölmerül ez a kérdés: „Rabbi Chizkijá azt kérdezte, Ha azt mondjátok, hogy minden egyes test fölkel majd a porból és élni fog, akkor vajon mi lesz azokkal a testekkel, amelyeknek lelkei már más testekben is laktak korábbi korokban?”.

A nagy kabbalista, Rabbi Jichák Lurja (az Ári) erre azt a választ adja, hogy valahányszor egy személy tökéletesebbé teszi a lélek valamely elemét vagy dimenzióját, akkor az a lélekrész a sajátjává válik, és a feltámadáskor az ő testébe ez lélekdarabka fog beleszállni. Más szóval, minden egyes micva más módon finomítja és emeli a lelket, és egy adott személyhez mindig az a lélekrész fog csatlakozni a feltámadáskor, amelynek tökéletesítését ő végezte el.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. április 27. 18:08 | Sorszám: 69
Új Vallás-Filozófia-Ezotéria Fórum:
http://klausmatefi.forumprofi.de/index.php

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. április 27. 07:58 | Sorszám: 1829
A reinkarnáció emberi reményekből, vágyakból fakadó elképzelés ugyanúgy, mint pl. a lélek halhatatlansága.
Klaus Matefi
2011. április 25. 09:28 | Sorszám: 1827
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az IGE feltétlenül ünnepnapként szándékozik a jövőben is a Názáreti Jézus születésnapját (i.e. 8.02.10.) ünnepelni február 10-én. A kínhalálával kapcsolatos dátumot (i.sz. 25.04.01. vasárnap; 3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe) kifejezetten gyásznapnak szeretné nyilvánítani, mivel nem tud egyetérteni a feltámadásával kapcsolatos elképzelésekkel, magyarázatokkal. Szerintünk az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, így az emberiség nagy családjának a jól felfogott érdeke az, hogy a tagjai lehetőleg emberi körülmények között élhessék le azt, magasztos eszméktől vezérelve, szeretettől, megbocsátástól, egymás segítésére való törekvéstől motiválva.

Jézus keresztre feszítéséről történő évenkénti megemlékezésre két dátum alkalmas szerintem: április elseje, illetve az első tavaszi telihold napja. A véleményem szerint az utóbbi megfelelőbb Jézus kínhaláláról megemlékezni, hiszen egy olyan kozmikus esemény (kozmikus kereszt) égisze alatt történt az, ami Nap-Hold oppozícióhoz kötődött. Amennyiben ez a nap vasárnapra és április elsejére is esne egyúttal, abban az esetben kiemelt gyásznapként emlékezne meg Jézus kínhaláláról az Istenkeresők Globális Egyháza.

Jézus születése és kereszthalála

Az élő test a lélek hordozója. A lélek az ember születésekor jön létre (képződik le) a FVSzV (egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való) akkori "minőségi állapotának" a függvényeként, tehát ez az Isten minden esetben a saját pillanatnyi "képére" formálja azt. Két azonos isteni hatás nem létezik, így ebből értelemszerűen az következik, hogy két azonos lelkületű ember sem. Szemléletesen igazolja ezt pl. a "bűntelenül" született Názáreti Jézus, illetve az az Aleister Crowley, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The beast 666") tartotta nem alaptalanul annak ellenére, hogy szerintem Sátán nem létezik, mivel a FVSzV az összes létező szellemi hatásnak a kútfője.

A folyamatosan változó isteni szellemi hatások és a leképezett lelkek közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. A lelket szerintem egy kozmikus programnak foghatjuk fel, amit egyesek "őrangyalnak" is neveznek. Ez az isteni szellemi hatás által létrejött program (ami élve született test nélkül nem jön létre) az életünk folyamán nem változik. A test halálakor ez a lélek megszűnik létezni ugyanúgy, mint pl. egy mágnesszallagra rögzített élő koncert zenéje is, ha a szallag megsemmisül. Ami változhat az életünk folyamán, az a személyiségünk.
Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.
Ebből is látszik, hogy mekkora felelősséggel bírnak a szülők, oktatási intézmények, médiumok ezen a téren.

Egyesek a lélek halhatatlanságát a halálkörüli élményekkel és a regresszív hipnózis által előhozott "előző életeinkkel" igyekeznek alátámasztani.

A tényleges halálból még nem volt képes senki sem visszatérni, így arról beszámolni képtelenség. A valódi halál beálltával megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.
A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

A lélek nem tárol emlékeket, azt a tudatalatti teszi, ami működőképes agyhoz kötött tevékenység. A tényleges halál az agyi tevékenység megszűnését okozza, ami által a tudatalattinkban felhalmozott élmények, behatások tárolása is megszűnik. Az élő testhez kötődő lélek a test halálakor nem alakulhat vissza isteni szellemi hatássá.

A regresszív hipnózis folyamán az alany manipulálható.

A rabbik helyesen állítják azt, hogy a lélek a születés pillanatában keletkezik, de természetesen nem a "lélek hatol a testbe", hanem a FVSzV szellemi hatása, ami leképezi az emberben a lelket:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk.

A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem érhető el)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva, és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia, így a rabbi.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Az eddig leírtakra alapozva a tervezett Istenkeresők Globális Egyháza az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet értelmes, emelkedett célok által vezérelt leélésére, és a FVSzV minél alaposabb megismerésére szándékozik motiválni annak érdekében, hogy egyszer megvalósulhasson a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.

Klaus Matefi
2011. április 23. 22:45 | Sorszám: 1826
Helyesbítés:

Szerintünk az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, így az emberiség nagy családjának a jól felfogott érdeke az, hogy a tagjai lehetőleg emberi körülmények között élhessék le azt, magasztos eszméktől vezérelve, szeretettől, megbocsátástól, egymás segítésére való törekvéstől motiválva.

Klaus Matefi
2011. április 23. 22:26 | Sorszám: 1825
Az IGE feltétlenül ünnepnapként szándékozik a jövőben is a Názáreti Jézus születésnapját (i.e. 8.02.10.) ünnepelni február 10-én. A kínhalálával kapcsolatos dátumot (i.sz. 25.04.01. vasárnap; 3785.Nisan 14/15. - Peszách ünnepe) kifejezetten gyásznapnak szeretné nyilvánítani, mivel nem tud egyetérteni a feltámadásával kapcsolatos elképzelésekkel, magyarázatokkal. Szerintünk az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, így az emberiség nagy családjának a jól felfogott érdeke az, hogy ezt a tagjai lehetőleg emberi körülmények között élhessék le azt, magasztos eszméktől vezérelve, szeretettől, megbocsátástól, egymás segítésére való törekvéstől motiválva.

Jézus keresztre feszítéséről történő évenkénti megemlékezésre két dátum alkalmas szerintem: április elseje, illetve az első tavaszi telihold napja. A véleményem szerint az utóbbi megfelelőbb Jézus kínhaláláról megemlékezni, hiszen egy olyan kozmikus esemény (kozmikus kereszt) égisze alatt történt az, ami Nap-Hold oppozícióhoz kötődött. Amennyiben ez a nap vasárnapra és április elsejére is esne egyúttal, abban az esetben kiemelt gyásznapként emlékezne meg Jézus kínhaláláról az Istenkeresők Globális Egyháza.

Jézus születése és kereszthalála

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2011. április 23. 08:02 | Sorszám: 172
Ha az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való változatlanná válna, az a leállást jelentené, ami a természet halálát eredményezné. Minden mozgásban van a FVSzV jóvoltából, ezért jönnek a világra eltérő lelki adottságokkal felvértezett emberek. A szellemi hatások folyamatos változása az Isten mibenlétéből ered. Az anya szülte hús-vér Názáreti Jézus a "bűntelenségét" egy speciális születési konstellációnak köszönhette úgymond, ami szoros kapcsolatban van a "betlehemi csillaggal".

Húsvét idején érdemes behatóbban foglalkozni Jézus születésének és kereszthalálának a kozmikus vonatkozásaival:
http://www.klausmatefi.lima-city.de/

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. március 30. 10:22 | Sorszám: 1824
Hinni, elhinni, elhitetni http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=434

1. klsmtf - 2011-03-30 08:36:37
A címben szereplő három igének a jelentése nem azonos. Érdemes behatóbban foglalkozni ezekkel.

2. klsmtf - 2011-03-30 08:47:39
Vizsgáljuk meg közelebbről a hinni és elhitetni igéket.

Hinni bármiben hihet az ember, ami feltételezi a szabad akaratot is. A hit motiválólag hat az egyénre, hiszen nélküle képtelenség lenne a hétköznapok nehézségeivel megbírkóznunk.
Tehát az emberi hit saját belső indíttatásból ered. A valamibe vetett reményünk realizálódásának a vágya pl. az egyéni hitünk, amire hatással lehet a külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció. Ha ennek a reményünknek nincsen semmi reális alapja, akkor nem vethetjük azt más szemére, nem vonhatunk másokat felelősségre azért, ha nem teljesül be, mivel saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra. Azaz a hitünk tárgya irreális volt.

Erre egy extrém példa: valaki azt reméli, hogy a víz alatt tízenöt percig túl tudja élni kellő lélegeztető segédeszközök alkalmazása nélkül. Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Ha mégis olyan helyzetbe hozza magát, aminek ez lenne az alapfeltétele, úgy a következményei nem mást terhelnek, hanem kizárólagosan csak őt.

A hitnek számtalan formája, tárgya lehetséges, és az lehet reális illetve irreális. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható még akkor is, ha nagyon kicsi rá az esély, mivel bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani a magunk számára, mivel lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni ÉRTELMETLENSÉG... Ha pedig rájövünk erre, akkor a továbbiakban már eleve nem lehet számunkra az az erő forrása.

A hit az egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Így lehet ennek a tárgya Viracocha, a dalali Láma, vagy akár a sarki pék lánya is... Nem véletlenül a legtalálékonyabb vallásalapítók ha a politikai, világi céljaikat a hit köntösébe rejtik, akkor lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak realizálódása terén.

Felmerülhet a jogos kérdés, hogy érdemes-e olyan dologban hinni, ami soha meg nem valósulhat?

Az elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, valakikkel elfogadtatni egy reményt. Egy remény alapja mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Azért mert egy remény reális, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy be is fog teljesedni, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve.

Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul dezinformál és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, vagy személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget.

Erre szintén egy extrém példát említenék: egyes vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettre motiválhatják a hívőiket, aminek helyrehozhatatlan a következménye. Az iszlám a férfiak számára 72 szűzet ígér, ha a mennybe jutnak. Lehet ennél nagyobb jutalma egy egészséges férfinek? Egyik módja a mennybe jutásnak a mártírhalál, amit pl. az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni.

Szóval láthatjuk, hogy hatalmas eltérés van a hinni és elhitetni igék jelentésében.

3. klsmtf - 2011-03-30 09:02:48
Mint tudjuk, számtalan istenkép, vallás, hitirányzat létezik, és mindegyik esküszik a maga igazára...

Az IGE egyetlen etikai kódexet tart helyesnek, éspedig az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak tulajdonítható emberek egymás közti kapcsolatát szabályozó erkölcsi előírásokat (kivétel: Lukács evangéliuma 14,26).

Az I.G.E. Tízparancsolatának a tervezete

1, Az istenkereső törekedjen az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerésére, és megismertetésére.

2, Helytelenítse ennek az Istennek az imádatát, mivel ez nem csak a jónak, de a gonosznak is értelemszerűen a szellemi forrása.

3, Igyekezzen embertársait felvilágosítani Isten mibenlétének a kérdésében abból a célból, hogy az eddigi vallási sokszínűség (ami az eltérő vallásetikai sugallatok forrása is egyben) helyét egy egységes és globális emberközpontú etikai kódex foglalhassa el egyszer, ami szükséges alapfeltétele az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek.

4, Motiválja a szeretet, megbocsátás, emelkedett erkölcsi hozzáállás által vezérelt kiegyensúlyozott, harmónikus életvitel.

5, Mondjon ellent a faji, nemzeti, vallási megkülönböztetésnek.

6, Helytelenítse a születési előjogokat, a protekcionizmust minden területen.

7, Törekedjen a társadalomban elfoglalt szerepének a pozitív és építő jellegére a személyes adottságainak a függvényében.

8, Az emberiség nagy családjának az érdekeit, azaz a KÖZJÓ-t tekintse elsődlegesnek, nem pedig az egyéni és csoportérdekeket, elvetve és elítélve a mások kárára irányuló bármilyen szándékos igyekezetet.

9, Támogassa, segítse a rászoruló embertársait, ne az anyagi javak mértéktelen halmozására törekedjen.

10, Ne vegyen semmit készpénznek megméretés nélkül.

Az utolsó "parancsolat" rendkívül lényeges a támadható és meglovagolható emberi hiszékenység védelme céljából.

4. klsmtf - 2011-03-30 09:49:29 - Válasz: 2. (klsmtf)
Az elhinni ige az elhitetninek a következménye. Valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyvelünk el, azaz elhisszük azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.

Az ember jól felfogott érdeke, hogy ne vegyen készpénznek valótlanságokat, mivel az által maga is hajlamossá válhat azok elhitetésére, azaz mások dezinformálására.

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2011. március 13. 11:29 | Sorszám: 34
"Az Istenkeresők Globális Egyháza nem szándékozik semmilyen nemű állami támogatásban részesülni, egyetlen országban sem."

Itt anyagi támogatásra céloztam.

Klaus Matefi
2011. március 13. 11:11 | Sorszám: 33
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem szándékozik semmilyen nemű állami támogatásban részesülni, egyetlen országban sem. Megalakulása és működése kizárólagosan az emberiség globális érdekeinek a szolgálatában kell álljon örökérvénnyel. Az életrehívása csak akkor történhet meg, ha kellő támogatottságot élvez a világpolgárok körében. Ez is tükrözi, hogy nem egyéni, vagy csoportérdekeket, illetve nacionalista törekvéseket szándékozik képviselni, hanem az emberiség nagy családjának a közös érdekeit.

Az IGE célja a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítése, ápolása, a demokrácia (δημοκρατία; nép uralma) elveinek a szem előtt tartása mellett, és az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (FVSzV) a minél alaposabb megismerése és megismertetése.

A Legújabb Szövetség az emberiség nagy családjának a szövetsége kellene legyen, ami nem ember által kreált istenképekkel kapcsolatos, hanem egy kimondottan emberközpontú globális vallásnak lenne a fundamentuma.

Az IGE egyetlen etikai kódexet tart helyesnek, éspedig az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak tulajdonítható emberek egymás közti kapcsolatát szabályozó erkölcsi előírásokat (kivétel: Lukács evangéliuma 14,26).

Az I.G.E. Tízparancsolatának a tervezete

1, Az istenkereső törekedjen az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerésére, és megismertetésére.

2, Helytelenítse ennek az Istennek az imádatát, mivel ez nem csak a jónak, de a gonosznak is értelemszerűen a szellemi forrása.

3, Igyekezzen embertársait felvilágosítani Isten mibenlétének a kérdésében abból a célból, hogy az eddigi vallási sokszínűség (ami az eltérő vallásetikai sugallatok forrása is egyben) helyét egy egységes és globális emberközpontú etikai kódex foglalhassa el egyszer, ami szükséges alapfeltétele az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek.

4, Motiválja a szeretet, megbocsátás, emelkedett erkölcsi hozzáállás által vezérelt kiegyensúlyozott, harmónikus életvitel.

5, Mondjon ellent a faji, nemzeti, vallási megkülönböztetésnek.

6, Helytelenítse a születési előjogokat, a protekcionizmust minden területen.

7, Törekedjen a társadalomban elfoglalt szerepének a pozitív és építő jellegére a személyes adottságainak a függvényében.

8, Az emberiség nagy családjának az érdekeit, azaz a KÖZJÓ-t tekintse elsődlegesnek, nem pedig az egyéni és csoportérdekeket, elvetve és elítélve a mások kárára irányuló bármilyen szándékos igyekezetet.

9, Támogassa, segítse a rászoruló embertársait, ne az anyagi javak mértéktelen halmozására törekedjen.

10, Ne vegyen semmit készpénznek megméretés nélkül.

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2011. február 24. 10:00 | Sorszám: 185
A keresők számára tudom ajánlani az eddig elkészült tanulmányaimat:

Az asztrológia története és alapjai
Bibliai vallások és az asztrológia
Jézus születése és kereszthalála
Betlehemi csillag
Feltámadhatott-e Jézus?
"in hoc signo vinces"
A Tóra keletkezése
Shem ha-Mephorash
Adam Kadmon
Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt
Immánuel, az Ószövetség messiása
A kereszt tisztelete kozmikus eredetű
Az Ó- és Újszövetség feltételezhető kapcsolata
Templomosok titka

Klaus Matefi
2011. február 24. 09:59 | Sorszám: 184
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=426
IGE az emberiség szolgálatában

467. klsmtf - 2011-02-24 08:31:45 - Válasz: 466. (lucifer)
A helyzet az, hogy Pál kellett legyen a keresztény vallás megalapítója, hiszen a kereszténység alapja Jézus feltámadásába, visszajövetelébe és istenségébe (az i.sz 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta a Szentháromság második személyeként, mint Isten van nyilvántartva) vetett hit. Ezekről pedig csak Jézus kínhalála után számolhatott be bárki, ami így is történt:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

Annyi biztos, hogy Jézus nem más népeket tanított, hanem a sajátját. Ezzel szemben Pál már a világ népei körében igyekezett térítgetni:

Idézet:
Az apostolok cselekedetei
13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.

A keresztre feszített Názáreti Jézus valódi tanításait pontosan nem ismerhetjük, hiszen egyetlen sort se írt le azokból saját kezűleg, ellentétben pl. Manival. Jézus egy anya szülte hús-vér halandó volt, egy speciális születési adottsággal ("bűntelen lélekkel") felvértezve. Sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, ennek az ellenkezőjére semmilyen jellegű bizonyítéka nincsen senkinek.

A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.
A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

Ezek a tények, így Jézus feltámadásával kapcsolatosan a kereszthalála után elkészült írások tartalmának a realitása joggal megkérdőjelezhető. Mint láthatjuk, évtizedekkel Jézus hínhalála után azt állították, hogy Jézus testben támadt fel:

Idézet:
Lukács evangéliuma
24,36 Jézus megjelenik a tanítványoknak
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
24,37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
24,38 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

Jézus haláláról, és az azt megelőző időszakról a Talmud így számolt be:

Idézet:
Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története III. (1987)
(42. old.) 3. A Talmud Jézusról
Szanhedrin 43,a.: "Peszach előestéjén felakasztották Jézust, 40 napig kiáltott előtte a kiáltó: Jézust, a Názáretit megkövezésre ítélték, mert varázslást művelt. Izraelt elcsábította és hűtlenné tette Istenhez. Aki azonban mentő körülményt tud a számára, jöjjön mondja el. De nem találtak mentő körülményt, és 40 napi várakozás után Peszach előestéjén kivégezték."

Ezen magyarázat szerint Jézus már 40 nappal a halála előtt fogságba került. Az Újszövetség viszont még utolsó vacsoráról is beszámol...
Azt feltétlenül el lehet fogadni az újszövetségi magyarázatokból, hogy Jézust keresztre feszíttették, hiszen abban az időben az volt a római kivégzési módszert, amit a főpapok követeltek ki Pilátustól az Újszövetség szerint:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,3 Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei Kajafás főpap palotájában,
26,4 és megegyeztek abban, hogy Jézust csellel elfogják és megölik.
26,5 De ezt mondták: "Ne az ünnepen, hogy zavargás ne támadjon a nép között."

27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
14,1 A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen
Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel;

14,10 Júdás elárulja Jézust
Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.
14,11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan árulhatná el Jézust egy megfelelő pillanatban.

15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

Lukács evangéliuma
22,1 Júdás elárulja Jézust
Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek.
22,2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.

23,4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben."
23,5 De azok erősen állították: "Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig."

23,13 Jézus és
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,
23,14 és így szólt hozzájuk: "Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.

23,20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
23,21 De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg őt!"
23,22 Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom."
23,23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Pál szerint Jézust az " első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért", egy kozmikus esemény égisze alatt feszíttették keresztre:

Idézet:
Pálnak a zsidókhoz írt levele
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Pál számolt be először Jézus visszajövetelének az irreális elképzeléséről:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Pál volt az is, aki megátkozta azokat, akik más tanításokat merészelnének hirdetni:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. február 21. 12:11 | Sorszám: 1823
Idézet:
Mózes V.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit (613 micvot), és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

...

Az átkozódás helyett ideje végre az emberiség nagy családjára koncentrálni...

Az IGE (Istenkeresők Globális Egyháza) egy emberközpontú egyház tervezete.

Hit tárgyává kell tehát váljon szerintünk az olyan sokak által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő, hogy az megvalósulhasson egyszer. Ha nem hisznek ebben az emberek, akkor milyen módon realizálódhatna? Magától nem fog...

Szükség van egy ilyen globális hitre?
Rá fog minden jóakaratú, és emelkedett gondolkodású ember jönni, hogy feltétlenül!

Mi motiválhatja azokat, akik kézzel-lábbal elleneznek ilyen nemes kezdeményezéseket?
Feltehetőleg kizárólagosan csak az, hogy nem ez a céljuk.

Ez az egyház csak globális egyházként tevékenykedhet eredményesen, mert más esetben hatástalan, hiszen az áhított közös célt kéz a kézben, globális összefogással lehet csak megvalósítani, különben erre semmi esély nincsen.

Az újszövetségi Jézusnak tulajdonított emberek egymás közti kapcsolatát szabályozó etikai tanításoknak (szeretet, megbocsátás, egymás segítése) kellene érvényesülniük ahhoz, hogy ne az ellenkezője legyen a végeredmény. De ez nem azt jelenti, hogy Jézust Istenként kellene elismernünk, vagy várnunk a visszajövetelére, ami sajnos kizárt dolog. Ennek ellenére mindenkinek joga van ezekben a dolgokban is hinnie, hiszen ezzel nem okozhat kárt az embertársainak.

Elítélünk minden olyan tanítást, igyekezetet, ami mások kárára, hátrányára motivál.

Amíg nem mutatkozik kellő támogatottság az IGE irányában, addig nem lesz életre hívva. Ha pedig ez nem fog megvalósulni, akkor csak egy magasztos kezdeményezés marad...

Várhatunk természetesen "Jézus második eljövetelére" tovább, de mivel ezen már túlestünk, így nem koronázhatja siker ezt az igyekezetünket. Sajnos a halottak sem támadhattak fel, és ezután se lesz esélyük, viszont a MI feladatunk lenne a saját jól felfogott érdekünkben, és az eljövendő generációk érdekében a sokak által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett kompromisszumoktól mentes hitet elmélyíteni és ápolni.

Az emberi hiszékenység minden időben manipulálható volt.
Az IGE nem erre akar apellálni, hanem az emberiség jól felfogott érdekére.
Hinni hihetünk reális és irreális dolgokban is, de vajon nem célszerű-e az előbbiekben, főleg akkor, ha az a saját érdekünk is?

Klaus Matefi
2011. február 19. 10:22 | Sorszám: 1822
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=426
IGE az emberiség szolgálatában

238. klsmtf - 2011-02-18 07:06:14 - Válasz: 218. (klsmtf)
Néhány hasznos mottó a keresőknek útravaló gyanánt:

"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál."

"A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett."

"Aki korpa közé keveredik, felfalják a disznók"

"Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket."

"Madarat tolláról, embert barátjáról lehet felismerni."

A józan ész vezessen utadon!

240. klsmtf - 2011-02-18 07:57:05 - Válasz: 238. (klsmtf)
Láss, ne csak nézz!

241. klsmtf - 2011-02-18 07:59:49 - Válasz: 240. (klsmtf)
Ne csak arra figyeljél, hogy mit mond bárki, hanem arra is, hogy ki mondja.

243. klsmtf - 2011-02-18 11:53:35 - Válasz: 238. (klsmtf)
Mennyire igaza van Teozófiai Társulat Indiából származó jelszavának!

"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál."
"Keine Religion ist höher als die Wahrheit."
"There is no religion higher than truth."

Van-e jogunk vajon ezt felülírni magunk által alkotott istenekre és istenképekre hivatkozva?

245. klsmtf - 2011-02-18 12:21:31 - Válasz: 238. (klsmtf)
"A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett."

Itt természetesen az okkult tudományokról van szó.
Vajon mitől titkos egy ilyen tudomány?
Kizárólag attól, mert egyesek azt maguknak szándékoztak fenntartani.
Ez volt a helyzet a vallások misztériumainak a kozmikus vonatkozásai terén is.
Aki ebben kételkedne, az meggyőződhet erről az alábbi idézetekből:

Idézet:
Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde (1924)
(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.) In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezően, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története (1983)
(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak (1988)
(132.old.) Jövendőmondás: az izraeliták számára minden fajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakozódni! (*asztrológia)

Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon (1932)
(S.104) "Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel!
--"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerű szabály!--

Jüdische Almanach: (Alchimie)
(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesalbte der Gerechten genannt und darf nicht einem Am-ha-Aarez (Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("a titkok titka" - "a bölcsek köve") lesz az igazak felkent messiásának nevezve és nem szabad egy mitsem sejtővel közölni.--

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie (1908)
(S.12) Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki ne tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert (1907)
(S.266) Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felső háromszög (*a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Gressmann Hugo: Der Messias (1929)
(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat!
--Aki a jövő fátylát felfedi, az elárulja az istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hirdették!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie II.
(S.102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken!
(S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg." Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.
http://stjosef.at/morallexikon/astrolog.htm
Astrologie
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 52 f
Unannehmbar und unerlaubt ist jedoch die aus den Sternen geschöpfte gewisse Voraussage von Dingen, ... ... ... od. diesselbe Grenzüberschreitung enthält wie sonstiges sittl. unerlaubtes Forschen nach Geheimwissen (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Thomas v. A. (S.Th. 2,2 q.95 a.5), das kirchl. Lehramt (D 1364 [717 d]) wenden sich gegen eine solche Art von A.
--Asztrológia
A Keresztény Morál Lexikona
LChM 1969, Sp. 52 f
Elfogadhatatlan és tilos azonban a csillagokból merített bizonyos dolgokat előre megmondani, ... ... ... vagy ugyanaz a határokon túlmenés található, mint más erkölcsileg tiltott kutatás a titkos ismeretek után (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Aquinói Tamás (S.Th. 2,2 q.95 a.5), az egyházi tanok hivatala (D 1364 [717 d]) ellene fordul az ilyen fajta asztrológiának.--
http://stjosef.at/morallexikon/geheimwi.htm
Geheimwissen
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 449 f
Immerhin ist es mögl., daß sich der Mensch an dämonische Mächte wendet und mit ihrer Hilfe ein sittl. unzulässiges Forschen nach G. (lat. divinatio) treiben will (vgl. Okkultismus). Solches Tun wird im AT als ein Greuel vor dem Herrn bezeichnet (Dtn 18,10-12).
--Titkos ismeretek
A Keresztény Morál Lexikona
LChM 1969, Sp. 449 f
Mindamellett lehetséges, hogy az ember a démoni erők oldalára fordul és a segítségükkel egy erkölcsileg megengedhetetlen kutatást akar folytatni a titkos ismeretek (latin: divinatio) után (összehasonlítva okkultizmus). Ilyen cselekedet az Ószövetségben a Úr előtt, mint egy irtózat (borzalom, szörnyűség) van megjelölve (Mózes V. 18,10-12).

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a tudás egyben hatalmat is jelentett:

"Tudás hatalom"
"Wissen ist Macht"
"scientia potentia est"
"knowledge is power"

Tehát bárki joggal válhat gyanakvóvá, ha számára valaki elkezd prédikálni "rejtett értelemű" dolgokról és ehhez hasonlókról... Ezt kizárólag csak azért teheti, hogy a laikus ne törje a dolgokon tovább a fejét. A durvább módszer erre pedig az életveszélyes fenyegetés gyakorlata, amit mint olvashattuk, be is váltottak gyakran a történelem folyamán.

Levi Eliphas szerint maga a pápa sem ismeri a misztériumok titkait.

246. klsmtf - 2011-02-18 12:25:58 - Válasz: 238. (klsmtf)
"Aki korpa közé keveredik, felfalják a disznók"

Azt hiszem, hogy ezt szükségtelen kommentálni...

Ehhez esetleg csatlakozhat még az a hasznos tanács, ami szerint, ha utadba kerül egy kutyafekália, azt kerüld ki, hogy ne váljál tisztátalanná, mivel a higiénia ezt követeli meg.

248. klsmtf - 2011-02-18 12:30:55 - Válasz: 238. (klsmtf)
"Madarat tolláról, embert barátjáról lehet felismerni."

Nagyon találó mondás! Elég valakinek a barátját (cimboráját) kiismerni ahhoz, hogy az érintett személyről véleményt alkothassál.

249. klsmtf - 2011-02-18 12:32:19 - Válasz: 238. (klsmtf)
A józan ész vezessen utadon!

Gyakran apellálnak a hiszékenységedre, de megméretés nélkül ne vegyél semmit készpénznek!

250. klsmtf - 2011-02-18 12:34:03 - Válasz: 240. (klsmtf)
"Láss, ne csak nézz!"

Azért mert bámul valaki, még nem biztos hogy lát is... Járjál nyitott szemmel!

253. lucifer - 2011-02-18 12:57:33 - Válasz: 245. (klsmtf)
Szia Klaus .

Igen ,nagyon sok mindent összefoglaltál ebben az írásodban .

Akik a titkos társaságok beavatása által jutnak a tudáshoz,azok át is esnek egy olyan beavatáson amely által ezután a társaság ill.azok irányitása teljes hatalommal rendelkezik fölöttük.
Az ilyen "emberek" jelen vannak az életünkben ,társadalmunkban minden fontos irányitásra alkalmas helyen (még az ilyen fórumokon is).Nyilván ha az Igazságot keresed téged sem támogatni,sokkal inkább támadni és ellehetetleniteni fognak.
Mást nem tudnak vagy nem mernek tenni mert bár biztos tísztában vannak negativ tetteikkel félnek annak következményeitől,félnek szembe nézni az Igazsággal,ráadásul nagy részük még mindig olyan buta is,hogy azt hiszik az Igazság soha nem fog kiderülni.
Ezek az "emberek",no nem a mezei beavatottak akiket csak felhasználnak mint valami olcsó kis robotot,hanem az igaz irányitójuk tísztában van az élet müködésével,de már rég nem rendelkezik az Igazság,vagyis Isten által az emberek számára adott teremtő erő lehetőségével.Ezért amit el akarnak érni azt csak a még ilyen erővel rendelkező,de tudatlanságban tartásuk miatt erről nem tudó emberek irányitásával,félrevezetésével érhetik el.

254. klsmtf - 2011-02-18 13:08:47 - Válasz: 253. (lucifer)
Én egy kitartó, optimista ember vagyok, kedves Lucifer.

255. lucifer - 2011-02-18 13:15:57 - Válasz: 254. (klsmtf)
Igen azt látom )

Csak sajnos még arra nem jöttél rá,hogy az éppen olyan emberek által írt könyvekből,írásokból akiket előző hozzászólásodban is jellemeztél soha nem fogsz tudni rájönni az Igazságra .

Talán ha félre dobnád azt a sok könyvet egy kis időre és az életedben életünkben lévő történésekre,összefüggésekre figyelnél azokat próbálnád józan "paraszti ész"szerint logikusan elemezni lehet ,hogy többre tudnál jutni .

257. klsmtf - 2011-02-18 13:28:34 - Válasz: 255. (lucifer)
Nem vagyok egy tapasztalatlan ember, de a tevékenységem kizárólagosan az általam hirdetett szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitnek az elmélyítésére és ápolására irányul, és ezután is csak arra fog kedves Lucifer, mivel szerintem ez az egyetlen lehetségés pozitív megoldás az emberiség nagy családja számára.

Klaus Matefi
2011. február 16. 09:33 | Sorszám: 1821
Idézet:
"Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét."

Ezek szerint a "keresztény kritikusoknak" fogalmuk sem volt a saját vallásuk misztériumáról?... Ugyanis az Újszövetség világosan beszámol a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett eseményekről, ami szerint:

Idézet:
Máté evangéliuma
24,29 "Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
24,30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
24,31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig."

Márk evangéliuma
13,23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!"
13,24 "Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,
13,25 a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
13,26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;
13,27 és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig."

Lukács evangéliuma
21,25 Az Emberfia eljövetele
"És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.
21,26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.
21,27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

12,9 És levettetett (*a Földre) a hatalmas sárkány (*kozmikus kereszt), az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/kereszt.htm
A pogányok meggyőződése is az volt, hogy a "pecséttel" (kereszttel) megjelölt keresztények jelenléte lehetetlenné teszi a jóslásokat.
A kereszt egyben az üdvösség és a végítélet jele.
http://lexikon.katolikus.hu/E/%C3%A9let%20f%C3%A1ja.html
élet fája, életfa, termőág:
2. Az egyházatyáknál az ~ az Egyh., a →kereszt, maga Krisztus. A paradicsomi ~ és a kereszt fája a →kereszt-legenda szerint azonos.

Ezt az égi eseményt tapasztalhattuk meg 1999.08.11-én, amihez természetesen semmi köze nem volt, és nem is lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt szegény Názáreti Jézusnak:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(teljes napfogyatkozás!)
- A Napbaöltözött Asszony (Fekete Madonna) megszüli a gyermekét (Jelenések könyve 12,9-13).
- A holtak "első feltámadása" (Jelenések könyve 20,5).
- II. János Pál pápa szerint Európának az Úrral történt találkozása.
- Jézus "második eljövetele", ami valójában az ószövetségi messiásnak, Immánuelnek volt a születése (Ézsiás 7,10-14; 11,1-3; 66,7-8; Mikeás 5,1-2; Jelenések könyve 12,5).
- Az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is járatos Nostradamus, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak a tagja volt, szintén erre az égi eseményre hívta fel már évszázadokkal korábban a figyelmet (Centuriák X. 72.), ami a "rettegés nagy királyának", JHVH-kozmikus Krisztusnak kellett az eljövetelét eredményezze.

Erre a kozmikus eseményre utalt Nostradamus és II. János Pál pápa is:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-kozmikus Krisztust)
még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(628-629. old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben, 1996 június 23-án, vasárnap délben az úrangyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását.

Csak az új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt.

Lehetővé kell tenni, hogy a földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak, és megteremtsék a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse.

Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad.
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Az elkövetkező évezredek alatt még egyszer megismétlődik egy ugyanolyan teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt kialakulása, mint ami 11 évvel ezelőtt történt. A Jelenések könyve (amit nyugodtan nevezhetünk az ószövetségi messianisztikus elképzelések koronájának) szerint (20,7-14) ezer esztendő múlva (helyesebben 1089 év múlva) újra szabadjára lesz engedve egy rövid időre a gonosz, ami azonos lesz az "utolsó ítélettel", és a "holtak második feltámadásával" úgymond, és ezzel ér véget a bibliai "ezeréves béke":

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ez a fajta kereszt a feltételezett Ábrahám emberáldozat kísérlete (Izsák feláldozása JHVH-nak) óta 1999. évi kereszttel bezárólag 14 alkalommal realizálódott, amire az amerikai 1 dolláron látható 14 fokozatú piramis is szemléletesen utal.

Bővebben erről itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Ebből is láthatjuk, hogy egyáltalán nem titok többé a Jelenések könyvében János által részletezett exotérikus magyarázat.

Klaus Matefi
2011. február 15. 09:35 | Sorszám: 1820
Számos hasznosítható, követésre méltó etikai és egyéb sugallatot tartalmaznak az eddigi vallások, amelyeket nagy hiba lenne veszni hagyni.
Viszont 11 évvel az "Úrral való találkozás" (amire még 1996-ban II. János Pál pápa hívta fel Európa figyelmét; Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)(628-629. old.)) után, ami azonos volt a Jelenések könyvében (20,5) megjósolt "holtak első feltámadásával" és az "Emberfiának az eljövetelével" ("Jézus második eljövetelével"), bizony célszerű egy kicsit behatóbban foglalkozni az összes vallásnak a tanításaival és a "végidőkre", azaz napjainkra előirányzott ígéreteivel. A Jelenések könyvében (20,7-8) említett "ezer éves béke" végén még egyszer (3088.08.09.) ugyanaz a fajta és felépítésű napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt fog realizálódni, ami 1999.08.11-én az "Úrral való találkozást" jelentette Európa számára. A "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" értelemszerűen elmaradt, viszont megszületetett Immánuel, az ószövetségi elképzelések messiása. Erre utalnak az alábbi híradások is:

Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.
http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/97471
Published: 01/29/06, 1:46 PM
Over 300,000 at Funeral of World´s Senior Kabbalist Rabbi
The rabbi's closest followers say that Rabbi Kaduri told them he met the Messiah on Cheshvan 9, 5764 (Nov. 4, 2003). He reportedly said that the Messiah is not promoting himself, and that a study of his [Rabbi Kaduri's] words in recent months would provide hints of his identity.

"He is not saying, 'I am the Mashiach, give me the leadership.' Rather the nation is pushing him to lead them, after they find [in my words] signs showing that he has the status of Mashiach." So said Rabbi Kaduri to one of his close relatives.

Rabbi Kaduri was also quoted of late as saying that the imminent arrival of the Mashiach will "save Jerusalem from Islam and Christianity that wish to take Jerusalem from the Jewish Nation - but they will not succeed, and they will fight each other."

Bővebben erről itt:

Feltámadhatott-e Jézus?
Immánuel, az Ószövetség messiása

Klaus Matefi
2011. február 14. 12:40 | Sorszám: 1819
Az emberiség nagy családjának szüksége van tehát feltétlenül egy pozitív egységes, globális, kompromisszummentes etikai kódexre, ami nemzeti vagy bármilyen hovatozástól függetlenül minden anya szülte földi halandó emberre egyaránt érvényes kell legyen kivétel nélkül.
Klaus Matefi
2011. február 14. 12:39 | Sorszám: 1818
Isten az, amire mindennel kapcsolatban tudtak eddig a leleményes vallásalapítók hivatkozni, kihasználva a laikus emberek ismerethiányát. Isten volt az aki úgymond megkövetelte azt, hogy szeressük egymást, ne öljenek, ne lopjanak az emberek, de ennek ellenére ugyanez az Isten motivált mások legyilkolására és kifosztására is... Szóval sok mindent lehetett tulajdonítani "Istennek", és mivel nem tudott ellenkezni ezek ellen az ötletek ellen, így fennmaradtak isteni tanítások gyanánt.

Minden vallás emberi találmány. Ez alól egyetlen kivétel nincsen. Kezdetben a nemzeti vallások korszaka volt divatban, majd ezeket igyekeztek részben felváltani a nemzeti hovatartozástól független vallások. Pál volt az egyik élharcosa ennek, hiszen ő tartotta feltétlenül szükségesnek a más népek vallásainak a megszüntetését, amit maga az Ószövetség írt elő. Ebben a tevékenységben orszlánrésze volt a Katolikus Egyháznak.

Pál maga ugyan soha nem látta az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézust, sőt a legádázabb üldözője volt Jézus követőinek a Szanhedrin megbízásából, ennek ellenére mégis ő lett a Pál-féle kereszténység megalapítója, ami fennhangon hirdette a szegény kínhalált halt Jézus feltámadását és második eljövetelét... Aki pedig ezekben kételkedni merészelt és mást igyekezett terjeszteni, azokra Pál megtalálta az ellenszert:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Ezzel szemben az Ószövetségnek nem volt köze az "evangéliumokhoz", mégis ezt hirdette:

Idézet:
Mózes V.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek (*613 micvot) az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

A Korán írói pedig egy harmadik variáció alapjait fektették le:

Idézet:
Korán
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Szóval ezekből a példákból is szemléletesen kitűnik, hogy lehetünk mi akármelyik vallásnak a lelkiismeretes követői, mégis átkozottként tekintenek ránk a többiek sajnos...

Vajon melyik isteni utasítást kövesse a laikus kereső pl. az alábbi bibliai előírások közül?...

Idézet:
Mózes V.
8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.
15,5 De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.

Lukács evangéliuma
6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."
6,24 "De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

Márk evangéliuma
10,24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."

Példabeszédek
11,28 Elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb.

Vagy:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.
28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Vagy:

Idézet:
Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

?

Klaus Matefi
2011. február 14. 08:57 | Sorszám: 1817
Helyesbítés:

Nem hinném, hogy az embereket az alapján kellene megítélni, hogy milyen istenképet tisztelnek, imádnak, hanem sokkal inkább az alapján, hogy az embertársaikhoz milyen módon viszonyulnak, milyen etikai szabályzók szerint élnek.

Klaus Matefi
2011. február 14. 08:43 | Sorszám: 1816
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=426
IGE az emberiség szolgálatában

65. klsmtf - 2011-02-13 17:38:38 - Válasz: 1. (klsmtf)
"Volt és van is számtalan istenhívő vallás, sok esetben eltérő vallásetikai sugallatokat hirdetve, de a közös bennük általában az, hogy az "IGAZSÁG" egyedüli birtokosaként lépnek fel...

Az IGE egy olyan emberközpontú egyháznak a tervezete, ami ugyan Isten minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszik, de nem az Istenbe, hanem a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet szándékozik elmélyíteni és ápolni, ami minden anya szülte hús-vér halandó egyén jól felfogott érdeke kellene legyen.

Felmerülhet a kérdés, hogy mitől válhat egyházzá az IGE?

Attól, hogy az IGE az egy istenkereséssel is foglalkozó, de emberközpontú intézményesült egyháznak a tervezete.

Szerintem az új kozmikus korszak egy kifejezetten emberközpontú globális vallás életrehívását igényli, ami mentes kellene legyen a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől, és bármilyen negatív jellegű valláserkölcsi tanítástól.

Sajnos az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen (semmi bizonyíték nincsen az ellenkezőjére...), így nem lehet senki számára se mindegy, hogy az emberiség nagy családjának a tagjai milyen céloktól motiválva, és milyen körülmények között élik le azt."

Vajon a vallási sokszínűség az emberiség nagy családjának a számára a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő zálogát jelenti-e, amire minden jóakaratú ember vágyik? Esetlegesen hamis istenképekre épült vallások eltérő vallásetikai sugallatai lennének erre a garanciák?

Mindenképpen nagy előrelépést jelentett a demokrácia (δημοκρατία; nép uralma) építése során a vallásszabadság biztosítása. Ennek ellenére én az áhított közös jövő megvalósítását hosszú távon inkább egy olyan globális vallás égisze alatt látom realizálhatónak, ami kifejezetten emberközpontú kellene legyen, és egy globális etikai kódex hirdetőjeként és ápolójaként kellene tevékenykedjen.

75. klsmtf - 2011-02-14 08:24:13 - Válasz: 65. (klsmtf)
Az IGE (Istenkeresők Globális Egyháza) nem egy istentagadó egyház tervezete. Szó sincsen erről. Mi nem hisszük Istent, mivel az ember csak azt hiszi, amiről nincsen meggyőződve. Mi tisztában vagyunk Isten tényével, ezért szükségtelen lenne hinni abban. Mivel szerintünk Isten minden szellemi hatás forrása értelemszerűen, tehát a jóé és a rosszé egyaránt, és nem személy, mint ahogy ezt egyes vallások fennhangon hirdetik, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége (komplex hatás), így szükségtelennek tartjuk az imádatát, viszont annál inkább fontosnak ítéljük meg a megismerését (amihez minden embernek joga van) és megismertetését.
Ennek az Istennek a tevékenységét a természet, azaz a vadon törvénye tükrözi, ahol a szeretetet valójában az erő és az erőszak alá van rendelve sajnos. Hogy ezt szemléletesebben igazoljam, gondoljunk arra a számtalan kölykeit szeretően és aggódva felnevelni igyekvő lélekkel rendelkező, érző növényevő állatokra, akik valójában és tudatlanul azért teszik ezt, hogy a ragadozók jóllakhassanak gyermekeikből. A realitás ez, éspedig az isteni "akarat" következményeként. Átvitt értelemben nem hasonló jellemezte az emberiség nagy családjának a történelmét is?

Gátlástalanul el lehetett pusztítani százezreket, milliókat hatalmi és gazdasági előnyök reményében, vagy rabszolgasorba süllyeszteni őket. Megakadályozta ezt valaha is Isten? Sok esetben éppen Isten nevében tették ezt...
Clairvaux-i Bernát (korának legnagyobb katolikus szellemisége) például "A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete" (Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae) című írásában (amit a rend szellemi programjának szánt) azt hangoztatta, hogy Krisztusért (JHVH-ért) nem bűn a más vallásúakat, azaz az ellenséget (bűnöst) lemészárolni...:

Idézet:
Ám Krisztus lovagjai nyugodtan vívhatják Uruk csatáit - nem félve bűntől, ha leszúrják az ellenséget, és haláluk sem jelent számukra veszélyt; hiszen halált szenvedni vagy Krisztusért halni nem bűn, hanem igen nagy dicsőség. Az első esetben Krisztusnak 'nyer', a másodikban magát Krisztust nyeri el. Az Úr szabadon elfogadja annak az ellenségnek a halálát, amelytől sérelmet szenvedett, ám még inkább szabadon adja magát elesett lovagja vigasztalására.

Ha megöl egy bűnöst, akkor nem embergyilkos, hanem hogy úgy mondjam a bűn gyilkosa. Nyilvánvaló, hogy ő a bűnösökre sújtó Krisztus "ostora", és helyénvaló, hogy a keresztények védelmezőjének tekintsük.

Ha halált oszt, az Krisztus nyeresége, ha halált szenved, az saját nyeresége. A keresztény megdicsőül a pogány halálával, mert Krisztus dicsőül meg; a keresztény halála pedig alkalmat nyújt a Királynak, hogy a lovag megjutalmazásával megmutassa kegyességét.

Nem azt mondom, hogy akkor is meg kell ölni a pogányokat, amikor van más módja, hogy megakadályozzuk, hogy a hívőket zaklassák és megöljék, csak azt, hogy jobbnak tűnik megölni őket, minthogy a bűnösök pálcája függjön az igazak feje felett, és az igazakat rossz útra térítse.

Általuk beteljesedik az ősi ígéret: "Minden korok büszkeségévé teszlek, örömmé, mely nemzedékről nemzedékre öröklődik. A nemzetek tejét szívod majd, és nagyságuk keble táplál".

Amint a csata sűrűjében találja magát, ez a lovag félre teszi korábbi lágyságát, mintha azt mondaná: "Ne gyűlöljem azokat, akik gyűlölnek Téged, Ó Uram; Ne undorodjam ellenségeidtől?" Ezek az emberek azonnal keményen lecsapnak az ellenségre, birkáknak tekintvén őket.

Az Úr kiválasztott csapatai ezek, akiket a Föld sarkairól gyűjtött egybe; Izrael választottjai, akiket arra rendeltek, hogy jól és hűen őrizzék a sírt, bölcs Salamon nyughelyét.

Fel kell a gondolkodó emberben merüljön az, hogy mi köze volt ennek az Újszövetség Jézusának tulajdonított pozitív etikai tanításokhoz?

Nem hinném, hogy az embereket az alapján kellene megítélni, hogy milyen istenképet tisztelnek, imádnak, hanem sokkal inkább az alapján, hogy az embertársaikhoz milyen módon viszonyulnak, milyen ettikai szabályzók szerint élnek. Szerintem teljesen mindegy, hogy valaki miben hisz, ha az nincsen a másik kárára, hátrányára, és betartja az elemi együttélési szabályokat, ami csak a megértésre, megbocsátásra, mások segítésére és a felebaráti szeretetre épülhet fel.

A probléma általában nem az egyénnel van, hiszen azt megfelelő neveltetés által, és a szabad akaratára való tudatos apellálás útján pozitív személyiség kialakítására lehet ösztönözni. Sokkal inkább gondot jelent az elmúlt évezredekben életre hívott számtalan vallás, melyek sok esetben egymásnak ellentétes vallásetikai sugallatokat propagálnak és követelnek meg a követőiktől.

Hogy lehet pl. egy muzulmán férfivel azt elfogadtatni, hogy helytelen dolog az öngyilkos merénylet, aminek során ártatlan embereket visz magával a halálba, ha számára azt sugallja a vallása, hogy az által mártír lesz és 72 csodaszép szűz vár odaát a szolgálataira?...

Klaus Matefi
2011. február 12. 10:02 | Sorszám: 1815
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=426
IGE az emberiség szolgálatában

1. klsmtf - 2011-02-11 19:22:49
Volt és van is számtalan istenhívő vallás, sok esetben eltérő vallásetikai sugallatokat hirdetve, de a közös bennük általában az, hogy az "IGAZSÁG" egyedüli birtokosaként lépnek fel...

Az IGE egy olyan emberközpontú egyháznak a tervezete, ami ugyan Isten minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszik, de nem az Istenbe, hanem a túlnyomó többség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet szándékozik elmélyíteni és ápolni, ami minden anya szülte hús-vér halandó egyén jól felfogott érdeke kellene legyen.

Felmerülhet a kérdés, hogy mitől válhat egyházzá az IGE?

Attól, hogy az IGE az egy istenkereséssel is foglalkozó, de emberközpontú intézményesült egyháznak a tervezete.

Szerintem az új kozmikus korszak egy kifejezetten emberközpontú globális vallás életrehívását igényli, ami mentes kellene legyen a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől, és bármilyen negatív jellegű valláserkölcsi tanítástól.

Sajnos az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen (semmi bizonyíték nincsen az ellenkezőjére...), így nem lehet senki számára se mindegy, hogy az emberiség nagy családjának a tagjai milyen céloktól motiválva, és milyen körülmények között élik le azt.

7. klsmtf - 2011-02-12 09:20:36
Az IGE nem tagadja Isten tényét és az emberi lelket sem, hiszen az balgaság lenne. Viszont az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a definiálásában tér el az istenhívő vallásoktól, ugyanis az IGE szerint Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, részben az "égi mechanika függvénye", és az összes létező szellemi hatás forrása, tehát egy komplex hatás, amit én szelleminek nevezek. Az ősok (nem ismerjük) transzmutációja.
Ez az Isten nem személy, viszont képes volt teremteni és azt fenntartani. Tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye. Jól szemlélteti a fehér fény (szín) a Folyamatosan Változó Szellemi Való lényegét:

Ha meg akarjuk ismerni Istent, akkor ehhez tanulmányoznunk kell a hatásait is. A fehér fény (szín) az összes létező színt tartalmazza ugyanúgy, mint ahogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való az összes realizálódható szellemi hatást.

Milyen alapon állíthatnánk azt az Univerzum Istenéről, hogy ember? Azért mert az embereket születésükkor különböző lelki tulajdonságokkal ruházza fel a saját akkori "minőségi állapotának" a függvényében?
Az emberi lélek a születés pillanatában keletkezik (képeződik le a FVSzV által), tehát előtte nem létezik. Helyesen állította ezt pl. a néhai Menáchem Mendel Schneerson rabbi is azzal a kitétellel, hogy nem a lélek hatol akkor a testbe, hanem a FVSzV hatása, ami leképez bennünk egy halálunkig megmaradó "programot", ami a lelkünk:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk.

A születés az Örökkévaló adománya.

Ez a lélek kizárólagosan csak élő testben tud realizálódni. Ebből is látszik, hogy szó sincsen a lélek halhatatlanságáról. Ez és a reinkarnáció a gyarló emberi vágyak és elképzelések szüleménye.

Ha elfogadnánk azt, hogy Jézus Isten volt (azaz Jézusban inkarnálódott), akkor azt is el kellene, hogy mindannyian azok vagyunk... Hol volt még az ember néhány millió évvel ezelőtt? Viszont Isten akkor is létezett...

A születésünkkor az aktuális isteni szellemi hatás (az isteni szellemi spektrum egy "szikrája") képezi le a lelkünket. Az emberi lélek és az isteni szellem közé egyenlőségjelet ettől függetlenül nem lehet tenni ugyanúgy, mint pl. egy koncerten és az arról készült hangszallagon hallható felvétel közé sem. Lelke az állatnak is van.

Jézus egy "bűntelen" szellemi hatás égisze alatt látta meg a napvilágot, de ez még nem azt jelenti, hogy Istenre csak ez lenne a jellemző, és emiatt Jézus Isten lett volna.
Jézus istensége különben az egyházatyák ötlete volt, i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének hivatalosan. Ezt pl. jogosan utasítja el a zsidó vallási felfogás:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2011. február 10. 15:02 | Sorszám: 171
Ma van az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak a születésnapja:

Jézus születése és kereszthalála

Ugyanitt megismerkedhetünk a betlehemi csillag mibenlétével is.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. január 29. 20:17 | Sorszám: 68
Most fejeztem be a Templomosok titka tanulmányomat. Akit érdekel a renddel kapcsolatos eddig tökéletesen fel nem tárt rejtély, annak feltétlenül tudom ajánlani.

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2011. január 26. 08:44 | Sorszám: 15
Úgy érzem, hogy amíg az egyes egyházaknak anyagi bevételi forrást is jelenthet az általuk propagált hit, addig elvárható lenne a felmerült kételyekre érdemben reagálniuk, és azokat elfogadható módon alátámasztani.

Gondoljunk pl. az ábrahámita vallásokra. Az egyik azt sugallja, hogy Jézust keresztre feszítették és feltámadt a halottaiból, a másik pedig az ellenkezőjét...:

Idézet:
Apostoli hitvallás
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe,

Korán
Korán
4,155-159 -És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jeleiben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt mondták: „A szívünk körülmetéletlen" - de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé,
-és mivel hitetlenek és Máriát szörnyű gyalázkodással illették,
-és mivel azt mondták: „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét" - holott valójában nem ölték meg őt és -nem feszítették keresztre, hanem Jézushoz hasonlónak látták. Akik Jézust illetően összekülönböztek, azok kétségben voltak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követték. Bizony, nem ölték meg őt úgy, hogy bizonyosak voltak benne,
-ellenkezőleg,
Allah magához emelte őt. Allah Büszke és Bölcs.
-Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki Jézus halála előtt ne hinne benne. A Feltámadás Napján Jézus tanú lesz ellenük.

vagy:

Idézet:
Mózes V.
8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.
15,5 De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.

Lukács evangéliuma
6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."
6,24 "De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

Márk evangéliuma
10,24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."

Példabeszédek
11,28 Elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb.

Korán
7,48 És a magaslatokon lakozók így szólítják meg azokat a férfiakat, akiket ismertetőjelükről megismertek: "Egyáltalán nem vált hasznotokra az, ami gazdagságot földi életetekben fölhalmoztatok és az, hogy fennhéjáztatok."

Pál viszont az állítja, hogy:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
4,10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

6,9 Hit és türelem által örököljük az ígéreteket
Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is.
6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
6,11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,
6,12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
6,13 Isten ígéretei változhatatlanok
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
6,14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
6,15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.
6,16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.
6,17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.

Most akkor a kereső melyik úton haladjon tovább?
Ennyire változékony lenne Isten véleménye egyes dolgokról?

Klaus Matefi
2011. január 26. 08:38 | Sorszám: 14
Az emberi hitre feltétlenül szükség van, hiszen a hétköznapok nehézségeinek a leküzdésében ennek pótolhatatlan a szerepe. Csak az a kérdés, hogy mi legyen a hitünk tárgya.
Számtalan istenkép és ezekhez kötődő vallás, illetve eltérő vallásetikai kódex jött már létre a történelem folyamán, és természetesen mindegyik az igaz hit egyedüli birtokosának tekinti magát.

Garantálhatja-e vajon a jelenlegi vallási sokszínűség az olyan sokak által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt?

Gondoljunk pl. a férfi öngyilkos merénylők esetére, akik a hitükért azért mennek lelkesen a halálba másokat is magukkal rántva, mert úgymond a túlvilágon 72 csodálatos szűz várja a szolgálataikat...

Tanulmányok

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. január 24. 16:11 | Sorszám: 1810
De vajon törvéyszerű az, hogy ez így legyen?
Klaus Matefi
2011. január 24. 14:43 | Sorszám: 1808
A Istenkeresők Globális Egyháza egy kifejezetten emberközpontú egyháznak van tervezve, ami mentes szándékozik maradni a soha be nem váltható túlvilági ígéretek jól bevált gyakorlatától, mások kára irányuló vallásetikai sugallatoktól, és ehhez hasonló, szerintünk nem helyes dolgoktól.

Helyezhetünk-e az emberiség jól felfogott közös érdekei elé bármit, mondjuk egy olyan Istenre hivatkozva, aminek az eddigi vallások eleve eltérő valláserkölcsi tanításokat tulajdonítottak?

Meg vagyok arról győződve, hogy az emberiség nagy családja számára egyedül csak az emelkedett emberi etika és hozzáállás adhat megfelelő perspektívát.

Mi lehet vajon a legfontosabb alaptétele egy ilyen távlati perspektívának?

Szerintem az, hogy ne kövessen el az ember olyat, amivel másnak kárt, fájdalmat okozhat, mivel ehhez senkinek nincsen valójában joga...

Ha viszont elkövet, azt nem maradhat bűntetlen, hiszen a jóvátétel által évülhet el csak az ilyen helytelen cselekedet. Szóval pl. a bűneink bocsánatáért nem szegény ártatlan, védtelen állatokat kell lemészároljunk babonás indíttatásból, hiszen nem az a szegény állat követett el rosszat, hanem magunknak kell a másikkal szemben jóvátételt eszközölni. Csak az ilyen erkölcsi felfogás szoríthatja vissza az emberi bűnt.

Az se megoldás, hogy a gyóntatószékben szorgalmasan felsorolja az ember az elkövetett bűneit, és ez által a lelkiismeretét megnyugtatja. A másiknak okozott kár, vagy fájdalom ezzel még nem lett helyrehozva, orvosolva.

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2011. január 13. 07:44 | Sorszám: 32
Minden Istentől való, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valótól. Ha nem így lenne, akkor milyen alapon illethetnénk az Isten névvel?
Klaus Matefi
2011. január 13. 07:41 | Sorszám: 31
Immánuel nem II. Jézus. Az ószövetségi elképzelések szerint ugyanis kétféle messiás adatik.

Bővebben itt:

Immánuel, az Ószövetség messiása

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2011. január 11. 18:38 | Sorszám: 67
Néhány javasolt tanulmány:

Bibliai vallások és az asztrológia

Jézus születése és kereszthalála

Betlehemi csillag

Feltámadhatott-e Jézus?

"in hoc signo vinces"

A Tóra keletkezése

Shem ha-Mephorash

Adam Kadmon

Sínai szövetségkötés a kereszt égisze alatt

Immánuel, az Ószövetség messiása

A kereszt tisztelete kozmikus eredetű

Az Ó- és Újszövetség feltételezhető kapcsolata

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2011. január 11. 18:37 | Sorszám: 24
Az, hogy valamiben képes vagy hinni, tehát a hit isteni adomány, függetlenül a hitnek a tárgyától.

Hihetsz pl. "Jézus második eljövetelében", ami már úgymond közel 11 és fél éve megtörtént annak ellenére, hogy semmi köze nem lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézushoz...

Tehát a hit nem a valóságtartalmától függő valami.

Klaus Matefi
2011. január 11. 17:06 | Sorszám: 22
Idézet:
Amikor visszakérdezek, hogy az emberek ezreit rituális szertartásokon feláldozó indiánok hite is isteni adomány-e, akkor némi zavart érzek az Erőben.

Természetesen a hit függetlenül a tárgyától isteni adomány. Mint pl. a gondolkodás, érzelem, stb..

Itt persze Isten alatt nem az eddigi vallások isteneit értem, hanem a Folyamatosan Változó Szellemi Valót.

Klaus Matefi
2011. január 10. 14:17 | Sorszám: 10
Az AlomUtas-sal folytatott eddigi eszmecserénk célja tulajdonképpen részben arra kereste a választ, hogy melyik a helyes út:

Isten, vagy az emberközpontú vallás?

Ugyanis szerintem hitre (ami értelemszerűen isteni adomány, mint minden) feltétlenül szüksége van az embernek, de ez még nem azt jelenti, hogy hitünk tárgya ennek az Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) az imádata kellene legyen.

Célszerű-e egy olyan Istent feltétel nélkül imádni, ami nem csak a pozitív, de a negatív szellemi hatásoknak a forrása is, és nem személy, hanem szerintem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, az ősok (nem ismerjük) transzmutációja, és egy kifejezetten komplex hatás, ami lehetővé tette a Földünkön az élet kialakulását, és azt azóta is fenntartja?

Természetesen az általam megalkotott istenfogalom egy teória, tehát vitatható, alakítgatható, sőt el is vethető, ellentétben az eddigi vallások istenképeivel, amiknek a készítői az egyedüli igazság birtokosainak képzelték magukat...

Nem-e érdemesebb egy olyan globális vallás életre hívása, ami ugyan intenzíven foglalkozik ennek az Istennek a minél alaposabb megismerésével és megismertetésével, de nem az Istenbe vetett hitet igyekezne elmélyíteni, hanem ami mindenkinek a jól felfogott érdeke, azaz az olyan régóta szinte mindenki által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jővőbe vetett hitet?

A Jézusnak tulajdonított emberek egymás közti kapcsolatát szabályozó etikai sugallatok feltétlenül követésre méltóak, hiszen csak ezek lehetnek az áhított közös jövőnek a stabil fundamentumai.
Az Istenkeresők Globális Egyháza maximálisan tiszteletben szándékozik tartani a vallásszabadságot, viszont mint kifejezetten térítő vallás szeretne fellépni annak érdekében, hogy egy globális etikai kódex kerüljön elfogadásra egyszer, ami azt a célt szolgálná, hogy ne eltérő, sok esetben ellentétes valláserkölcsi szabályzókon nevelkedjen fel a jövendő ifjúság, mivel az nem lehet szerintem az áhított közös jövő záloga.

A kitartó és töretlen hit motivációja nélkül ritkán szoktak elképzelések valóra válni maguktól.

Egy fecske még soha nem csinált nyarat természetesen, így ha ez nem talál nyitott fülekre, akkor csak egy magasztos elképzelés fog maradni, kellő támogatottság hiányában...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. január 10. 10:49 | Sorszám: 1807
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=912
Isten vagy emberközpontú vallás?

Klaus Matefi 2011. Január 10. Hétfő, 9:34

Idézet:
AlomUtas írta:
"Bár meg vagy győzödve, hogy a Szentírásnak van problémája a logikával azért ajánlom, hogy gondold végig, hogy azt nevezzük emberinek, ami minden emberre jellemző. A minden azt feltételezi, hogy nem lehet kivétel."

"Ezt csak az érti félre, aki félre akarja, de ok, kifejtem máskép.
Azt nevezzük emberinek, ami minden emberre jellemző azt jelenti, hogy minden embernél előfordulhatna, mert minden emberre jellemzőek az emberi dolgok."

Az első két modatodat nem lehet máshogy értelmezni, csak ahogy leírtad kedves AlomUtas. Még ki is hangsúlyoztad, hogy "A minden azt feltételezi, hogy nem lehet kivétel."

Aki egészségesen születik az máris kivétel, hiszen mentes az említett fogyatéktól, de ettől függetlenül úgy a beteg, mint az egészséges egyaránt ember, viszont az előbbi sajnálatos módon nem rendelkezik az értelem adományával. Tehát nem helyesen igyekeztél alátámasztani a mondanivalódat.

Azt akartad ezzel bizonygatni, hogy mert Jézus jónak ("bűntelennek") született ezért Isten...

Három logikai probléma van ezzel az állításoddal:

1, Jézus se modható teljesen "bűntelennek", ezért is teszem mindig zárójelbe ezt a jelzőt vele kapcsolatban.
Ilyen alapon Sabbatai Cvi-ről és Jiddu Krishnamurtiról is azt állítod, hogy istenek, tehát a Szentháromság fogalmát kibővítheted "Szentsokaság"-ra...

De ha mégis annak lenne mondható, akkor is ez isteni eredetű születési adomány, mint minden másfajta. A körnek 360 foka van kedves AlomUtas, mindannyian eltérő lelki adottságokkal rendelkezünk Isten jóvoltából. Te is egy speciálisan egyedi lélekkel vagy felruházva, amiért még nem kell, hogy Istennek tartson bárki is...

Jellemző a jóság és a gonoszság az emberekre? Mindenkiben azonos arányban egyformán megtalálható mind a kettő?

Gondolkozzál el az alábbi Yin-Yang ábrán:

[img]http://upload.wikimedia.org /wikipedia/commons/thumb/8/88/Daoist-symbols_Qingyanggong_Chengdu.jpg/200px-Daoist-symbols_Qingyanggong_Chengdu.jpg[/img]
Kattints rá!

2, Van egy Jézus-i (én személy szerint kételkedem abban, hogy Jézus ilyet mondott volna...) idézet, ami úgy szól, hogy:

Idézet:
Lukács evangéliuma
14,26 "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

Szerintem ez kimeríti a családellenes bűntett fogalmát...

3, Honnan veszed, hogy Isten bűntelen?
Maga az Ószövetség is részben haragos, bosszúálló Istenként szemlélteti JHVH-t:

Idézet:
Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Sőt véreskezű, kegyetlen Istenként is, aki mások kiirtására, kifosztására is sarkall a jobblét, gazdagság érdekében:

Idézet:
Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

9,3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr.

13,1Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

14,21 Ne egyetek semmiféle elhullott állatot. Az idegennek, aki a kapuidon belül tartózkodik, adjad, hogy megegye, vagy add el külföldinek, mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.
15,5 De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!
http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Szóval ha be szeretnéd az Újszövetség Istenéről bizonyítani azt, hogy Jóisten, akkor JHVH-ról át kellene kereszteljed más névre, de ugye ez még akkor se lesz elfogadható, mivel Isten mibenléte nem kívánságműsor... Isten csak egy van (Folyamatosan Változó Szellemi Való), ami minden létező szellemi hatásnak a kútfője logikus módon.

Jézus, Sabbatai Cvi, Jiddu Krisnhamurti "bűntelennek" születtek a születési adottságuknak köszönhetően, ami isteni adomány, Aleister Crowley pedig egy gonosz, perverz egyénnek, ami szintén isteni adomány volt a számára, nem véletlenül tartotta magát a Sátán inkarnációjának annak ellenére, hogy nem létezik Sátán, se Jóisten, hanem csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való.

És a sok felesleges meddő vita itt válik a továbbiakban értelmetlenné..., kár az ember drága idejét elpocsékolni rá...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2011. január 09. 18:13 | Sorszám: 170
Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=388903
NAPFOGYATKOZÁSOK -2000-TŐL +3000-ig

bórembukk 2011. 01. 07. 15:23 10.
A napfogyatkozás, vagy bármely égi konjunkció, oppozíció nem lepereg rólam, hanem kifejezem, hogy azoknak semmi közük sincs bármely emberi, társadalmi eseményhez, történéshez.

Képzeld el a következőt. Most, hogy elküldtem neked a NASA Solar Eclipse katalógusát, abból kinézhetsz egy közeli, vagy nem túl közeli napfogyatkozást és merényletet követhetsz el abban az órában valaki ellen, utána deklarálhatod, hogy kauzális összefüggés van a két dolog között, nyilvánvalóan hamis tartalommal. Nos éppen ilyen mesterségesen generált összefüggés van a te társadalmi eseményeid és kozmikus jelenségeid között, azaz semmiféle korreláció nincs a történések és az égi jelenségek között.

Bórembukk által feltételezett esetben ez valóban így van. Ugyanez a helyzet pl. Jézus keresztre feszítésével kapcsolatosan. Kínhalált kellett haljon feltétlenül Jézus i.sz. 25 április elsején?

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Szó sincs róla!

Jézus keresztre feszítését a főpapok tervezték el, és ennek érdekében bíztatták fel a népet arra, hogy Pilátustól Jézus halálát követeljék:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,3 Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei Kajafás főpap palotájában,
26,4 és megegyeztek abban, hogy Jézust csellel elfogják és megölik.
26,5 De ezt mondták: "Ne az ünnepen, hogy zavargás ne támadjon a nép között."

27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
14,1 A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen
Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel;

14,10 Júdás elárulja Jézust
Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.
14,11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste a módját, hogyan árulhatná el Jézust egy megfelelő pillanatban.

15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

Lukács evangéliuma
22,1 Júdás elárulja Jézust
Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek.
22,2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.

23,4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben."
23,5 De azok erősen állították: "Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig."

23,13 Jézus és
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,
23,14 és így szólt hozzájuk: "Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.

23,20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
23,21 De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg őt!"
23,22 Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom."
23,23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Ha a tömeg úgy döntött volna, hogy Jézust bocsássa szabadon Pilátus Barabás helyett, akkor nem halt volna kínhalált. De mint olvashatjuk az evangéliumokban, a főpapok mindenképpen a halálát kívánták Jézusnak mégpedig úgy, hogy Pilátus feszíttesse keresztre még a peszách ünnep előkészületi napján.

Miért lehetett ez a keresztre feszítés annyira sürgős?

Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan Pálnak (korábban Saul) a magyarázatát érdemes figyelmesen értelmezni:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Pál egyértelműen utal egy akkori kozmikus eseményre ("nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való"; "Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal"), ami úgymond a motivációja kellett legyen Jézus kínhalálálának "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért", mivel "A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.", és "Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg".

Itt tulajdonképpen Pál azt állítja, hogy Jézusnak az "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" kellett meghalnia, isteni "bűnbocsánat" céljából. A Peszách ünnep előkészületi napján az Ószövetségben hívők véresáldozatot voltak kötelesek bemutatni a Tóra előírásainak az értelmében Istenüknek, JHVH-nak. "Magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal" kellett megtisztítani, tehát feltehetőleg a "különb áldozat" egy peszácháldozat keretén belül történt Jézus keresztre feszítésére utalhat. Ezt a feltételezést erősíti meg János. Jézust egy páskabárányhoz hasonlítja, ami szerint azért nem törték el Jézus lábszárcsontjait a kereszten, mivel a peszácháldozat (páskabárány) csontjait a vallási előírások szerint nem volt szabad eltörni:

Idézet:
János evangéliuma
19,31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
19,32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.
19,33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,
19,34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.
19,35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
19,36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg."

Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:
12,2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.
12,3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.
12,6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége.
12,10 Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el.

12,43 A páska törvénye
Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a páskára vonatkozó rendelkezés: Az idegenek közül senki sem ehet belőle.
12,46 Abban a házban kell megenni, a házból nem szabad kivinni a húst, és a csontját sem szabad eltörni.

Mózes IV.
9,11 A második hónap tizennegyedik napján estefelé készítsék el ezek, és kovásztalan kenyérrel meg keserű füvekkel egyék meg.
9,12 Ne hagyjanak belőle reggelre, és a csontját se törjék el. Pontosan úgy járjanak el, ahogy a páskára vonatkozó rendelkezés szól.

Mózes V.
16,6 hanem azon a helyen, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, hogy ott lakjék az ő neve, ott vágd le a páskaáldozatot este, naplementekor, abban az időpontban, amikor kijöttél Egyiptomból.

Jézus a "bűntelen" születési adottságánál fogva felfogható egy "hibátlan báránynak", a misztériumok szintjén.
Az eddigiekből az tűnik ki, hogy a halála nem egy Újszövetség létrehozása érdekében történt, és egyáltalán nem önkéntes alapon, hiszen nem erre utal az alábbi két megnyilatkozás sem:

Idézet:
Lukács evangéliuma
23,34 Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."

Máté evangéliuma
27,46 Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?

A páskabárány feláldozása a feltételezett egyiptomi kivonulás emlékére lett elrendelve a Tóra megírói által.
Lehetett-e bármilyen kapcsolat az említett kivonulás és Jézus kínhalála között azon kívül, hogy a Tóra utasításai szerint a peszácháldozatot mindig Niszán hónap 14-én kellett bemutatniuk a kivonulás emlékére?

Bővebben erről "Az Ó- és Újszövetség feltételezhető kapcsolata" tanulmányomban.

Más viszont a gyermek születése esetében. A születés pillanatában képezi le ugyanis az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való a születendő gyermek lelkét a saját akkori "minőségi állapotának" a függvényében. Így születhetett meg a "bűntelen" Jézus és az az Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta nem alaptalanul annak ellenére, hogy Sátán nem létezik...

Természetesen ez az Isten továbbra is hat az emberre, tehát nem kell azt feltételezni, hogy csak a születésünkkor vagyunk kapcsolatban vele...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2011. január 08. 10:47 | Sorszám: 1805
http://www.kukac.sk/portal/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=912
Isten vagy emberközpontú vallás?

Klaus Matefi 2011. Január 8. Szombat, 10:26

Idézet:
AlomUtas írta:
De én az elfogulatlan hívőknél nem látom semmi akadályát annak, hogy reálisan gondolkodjanak a dolgokról. Vagy olyan, hogy elfogulatlan hívő olyan nemlétezik?

Az általad említett elfogulatlan hívők ezek szerint megkérdőjelezhetik gondolatban és szóban az Újszövetség állításait?

Mert pl. Jézus istenségének, vagy a halottaiból "történt" feltámadásának a magyarázata a kereső ember hiszékenységét bizony keményen próbára teheti...

Az Ószövetségben hívők Jézust, mint Istent nem ok nélkül nem fogadhatják el:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A JUDAIZMUS ALAPPILÉREI
HAYIM HALEVY DONIN
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Hiba lenne tehát Istent összekeverni a teremtményeivel.
A keresztény teológia szerint Isten testet öltött Jézusban.
Ez csak részben helyes meghatározás.
Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak egy "szellemi szikrája öltött testet benne", de ez ugye nem nevezhető Jézus privilégiumának, hiszen minden anya szülte hús-vér halandó esetében ugyanez a helyzet. Aleister Crowleyban is Isten öltött testet, csak egy másfajta "szellemi szikrája" alakította ki Crowley lelkületét.

Idézet:
AlomUtas írta:
Egy szóval nem mondtam, hogy hívő vagyok. Jézust teljesen racionális megfontolásokból védem.

Az újszövetségi magyaráztatok feltétel nélküli elfogadása és bizonygatása nem egy keresőre jellemző kedves AlomUtas, hanem egy hívőre, még ha nem is tartod esetleg magadat annak.
Jézust szükségtelen velem szemben védelmezzed, mivel én igen nagyra tartom a történelmi Jézus személyét, és maximálisan értékelem az emberek egymás közötti kapcsolatát szabályozó tanításait.
Jézus istenségének a nonszensz ötletéhez szerintem semmi köze nem volt az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak. Ami pedig az Újszövetségből esetleg erre történő ráutalásnak tűnik, azt a kínhalála után évtizedekkel alkották meg Pál (korábban Saul) kezdeményezésére, esetleg ötlete alapján.
Én a Korán irreális magyarázatait sem tudom elfogadni történelmi tényként. Gondolok én itt pl. Mohamed "éjszakai lovaglására a Buraq (al-burāq) nevű lova hátán Mekkából Jeruzsálembe..., vagy a síiták 12. imámjának az "idők végére" betervezett visszajövetelét... Más vallások ehhez hasonló tanításaival ugyanez a helyzet.
Gondolom, hogy egy muszlim számára ez szintén megengedhetetlen bűn lenne, de más a helyzet egy elkötelezettlen, elfogulatlan kereső esetében.
Te az Jézussal kapcsolatos joggal megkérdőjelezhető Pál-féle kereszténységnek a tanait, magyarázatait igyekszel racionális megfontolásokból védeni szerintem, nem Jézust. A két dolog nem ugyanaz...
Addig, amíg nem tudsz számomra Jézus által leírt olyan jellegű magyarázatot felmutatni, ami az istenségére és a feltámadására, illetve visszajövetelére utalna, addig nem kifejezetten alaptalanul okom van feltételezni, hogy ezek az ötletek Jézus kínhalála után születtek meg, mert nemcsak a logikának mondanak ellent, hanem a természet törvényeinek is. Ha képes lennél mégis Jézus által saját kezűleg írt ilyen magyarázatok felmutatására, akkor kénytelen lennék a Jézus személyével kapcsolatosan kialakult mélységes tiszteletem felülvizsgálására. Bízom a megértésedben. Én nem egy hívő ember vagyok, hanem egy kereső.

Idézet:
AlomUtas írta:
Akkor furcsa, hogy hitetlen lettél. El lehet mondani, hogy miért?

Korábban nem volt lehetőségem ilyen jellegű kutatások folytatására annak ellenére, hogy mindig érdeklődtem a vallások misztériumainak a titkai iránt, már gyermek ministránsként is. Teres Ágoston (Gustav Teres) könyvének ("Biblia és asztronómia") az elolvasása motivált egy kitartó kutatás megkezdésére, ami során érthető módon igyekeztem az asztrológiával és sok egyéb más ehhez kapcsolódó témával is behatóbban megismerkedni.

Idézet:
AlomUtas írta:
OK. Ha mégis járna a vízen és meg tudná cáfolni az állításaidat, akkor mit tenne ez Veled?

Mivel fizikai képtelenség a vízen járás, így nincsen okom ezen törnöm a fejemet, legfeljebb csak azon, hogy miért kell ilyen magyarázatokat elfogadtatni készpénzként emberekkel...

Idézet:
AlomUtas írta:
El kéne már végre donteni, milyen állásponton vagy. Ha Jézus csak szimpla ember volt, akkor sajnos nem bújhat ki az emberi természet szabályai alól, így a Ez az emberi természet velejárója, ami alól megfelelő születési adottság által adódhat bizonyos fokig kivétel, mentesség. Lásd pl. Jézust, Jiddu Krishnamurtit. mondatod értelmezhetetlen. Ha létezik kivétel az emberi természet alól, akkor Jézus nem(csak) ember volt, így akár teljesen bűntelen is lehetett.

Nem értelmezhetetlen kedves AlomUtas, csak Te a "bizonyos fokig" kifejezésemet ignoráltad...

Idézet:
AlomUtas írta:
Ok. Kár, hogy annyi anyagot másoltál be megint, csak a kérdésre nem találom a választ, úgyhogy harmadszor is felteszem a kérdést:

Meg tudnád nekem magyarázni mi okozta Pál fordulását?

Én személy szerint Pált és a magyarázatait fenntartással kezelem, aminek az okait már korábban részleteztem. Lásd az előző bejegyzésemet. Aki más tanok hirdetőit átkokkal illeti, az számomra eleve gyanús...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Ez szerintem a szellemi elnyomás igyekezetének a látszatát kelti...
Egy kissé hasonlít a már korábban bemásolt idézethez:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
http//://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg." Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.
Klaus Matefi
2011. január 05. 11:22 | Sorszám: 1801
Én személy szerint a bibliai Tízparancsolat emberek egymás kapcsolatát szabályozó előírásait helyesnek és feltétlenül követésre méltónak tartom. Ugyanez a helyzet Jézus ilyen jellegű tanításaival kapcsolatosan. Csak az ilyen etikai sugallatok általános elfogadtatása garantálhatja a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt. Hogy ez egyszer realizálódhasson, egységes etikai kódexre lenne szüksége az egész emberiségnek, hiszen esetleges egymásnak ellentétes valláserkölcsi előírásokon felnevelkedett ifjúság nem lehet az áhított közös jövő garanciája. Ennek eléréséhez nem máglyákra, kínpadra és kínzó eszközökre van szükség, mint ahogy a középkorban a kereszténységet fogadtatták el sok esetben erőszakkal, tűzzel-vassal, hanem felvilágosításra, konstruktív, demokratikusan nyilvános vitákra, meggyőzésre.

Egy új kozmikus korszak hajnalán, több mint 11 évvel a "holtak feltámadása" (Jelenések könyve 20,5) és "Jézus második eljövetele" (amihez értelemszerűen nem lehetett köze az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézusnak) után ideje elgondolkozni és reálisan kritikus szemmel vizsgálni az eddigi vallásokat, etikai sugallataikat, ígéreteiket.

Szerintem a vallási tanítások emberi alkotások egytől egyig, de a használható gondolataikat, útmutatásaikat vétek lenne veszni hagyni. Ilyen pl. a szeretet és megbocsátás tana, aminél magasztosabbat és követendőbbet nem tudok elképzelni. Hasznos lehet vajon másfajta erkölcsi tanítás az együttélésre és az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőre nézve?

Ettől függetlenül a Biblia tartalmaz sok olyan elemet is, melyeket egy istenkereső nem tud elfogadni. Ilyenek pl. az alábbiak:

- a bibliai istenkép
- az ószövetségi események egy része, mint történelmi tény (exodus, Salamon temploma, stb.)
- a Bibliában található egymásnak ellentétes erkölcsi tanítások
- Jézusnak a harmadnapra "történt feltámadása"
- Jézus "mennybemenetele"
- Jézus "második eljövetele"
- Jézus istensége
- holtak feltámadása
- lélek halhatatlansága.

Mint tudjuk, a vallásszabadság egyik legfontosabb ismérve a valláskritika szabadsága. Ha ez korlátozott, akkor nem beszélhetünk vallásszabadságról...
Mindenkinek joga van abban hinni amiben akar, feltéve, ha azzal mások érdekeit nem károsítja.

Az istenkeresés, azaz az Isten mibenlétének a reális megismerésére és megismertetésére való törekvés minden földi halandónak a jól felfogott érdeke, hiszen lehet ennél fontosabb célja az embernek?

Sajnos ezt a hagyományos vallások nem kifejezetten támogatták a történelem folyamán, sőt tiltották Istenre hivatkozva.

A tervezett Istenkeresők Globális Egyháza egy kifejezetten emberközpontú egyház lenne, aminek az egyik legfontosabb tevékenysége az Isten megismerésére és megismertetésére való törekvés előmozdítására irányulna. És mivel emberközpontú egyházról van szó, így az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeit figyelembe véve igyekezné elősegíteni a túlnyomó többség által évezredek óta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósítását.

Létezhet ennél magasztosabb cél vajon?

Téma: Próbáljuk meg definiálni Istent
Klaus Matefi
2011. január 03. 22:55 | Sorszám: 107
Istent szerintem nem imádni kell, mivel erre nem tart igényt, hanem minél jobban megismerni és megismertetni a saját jól felfogott érdekünkben.

Isten tevékenysége a természetben és bennünk figyelhető meg. Azt állítani erről az Istenről, hogy kizárólagosan Jóisten lenne, egy kicsit túlzás a keresztény egyházak részéről. Elég csak megvizsgálnunk a teremtés eredményét, és rá fogunk döbbenni arra, hogy tulajdonképpen egy étkezési láncolatot alkotott, azaz egymást falják fel a teremtményei, hogy élhessenek...

Azt hiszem, hogy mindenki más szemüvegen át látja ezt az egyetlen valóságos Istent, amit én Folyamatosan Változó Szellemi Valónak nevezek, mivel eltérő lelki tulajdonságokkal leszünk felruházva általa születésünkkor. Legszemléletesebb példa erre Jézus és Aleister Crowley. Jézus pozitív szellemi hatású égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot, így Istent Jóistennek tartotta, mondhatnánk azt is, hogy magából indult ki. Ezzel szemben Crowley magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") hitte. Ennek az volt az oka, hogy egy kifejezetten ellentétes szellemi hatású égi "helyzetkép" hatására lett lélekkel felruházva. Még érthetőbbé válik ez, ha szemügyre vesszük az említett kozmikus konstellációkat:

A Názáreti Jézus születése:
-7.02.10. 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntõ, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
Ábra

Aleister Crowley születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán
Ábra

Sokan idegenkednek a tárgyalt témának az ilyen irányú megközelítésétől. Ezt leginkább az olyan értelmiségiek teszik a tapasztalatom szerint, akik ugyan nem foglakoztak egyáltalán ezzel, de külső sugallatra tudománytalannak bélyegzik ezt meg, minden meggondolás és kellő ismeret nélkül...
Közel húsz évig kutattam a bibliai vallások és titkos társaságok misztériumainak a kozmikus vonatkozásait, és nyugodtan állíthatom, hogy csak ilyen úton válhat érthetővé számunkra a születési adottságunkból adódó eltérő lelkivilágunk.

Lényeges, hogy ismerjük a személyiségünk alapköveit. Szerintem az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság, ami szerintem az életünk folyamán nem változik), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.

Én az emberi lelket egy kozmikus "programként" fogom fel, ami szerintem az életünk folyamán nem változik, de ez nem azt jelenti, hogy a személyiségünk kizárólagos függvénye lenne ennek, hiszen az említett neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat azt határozottan befolyásolja. Ebből adódóan egy negatív lelki tulajdonságokkal született egyén személyisége még lehet pozitív, és a pozitív lelki adottságokkal felruházott egyénnek pedig negatív.

Itt érdemes megemlítenem a XX. század Jézusának tartott Jiddu Krishnamurtit másik példának, akit a Skót Ritus 33°-án beavatott Charles Webster Leadbeater nagymester fedezett fel Indiában (Adyar), vagy Sabbatai Cvit, aki zsidó messiásként jelentette be magát 1648/49-ben. Természetesen a születési időpontjaikat Jézuséhoz hasonlóan hibásan közlik az érdekeltek:

Sabbatai Cvi születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold konjunkció:21,6°Oroszlán; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán
Ábra

Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió
Ábra

Ezeknek a képleteknek a vizsgálatai szerintem tehát alkalmasak arra, hogy megértsük a folyamatosan változó isteni hatás eredetét, ami részben az "égi mechanika" függvénye.

A rövid és leegyszerűsített magyarázat pedig az lenne az eltérő képletekből adódó ellentétes szellemi hatásokra, hogy Jézus, Sabbatai Cvi és Jiddu Krishnamurti azért született úgymond "bűntelenül", mert a negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek a Földről nézve. Crowley esetében a Shem ha-Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait alkotó égitestek egy szabályos kozmikus keresztet hoztak létre a Zodiákusban, ami hozzájárult az említett negatív hatású bolygók hatásai kifejezett érvényesüléséhez. A Nap-Hold oppozíció szintén negatív szellemi hatású.

Mindannyian Isten gyermekei vagyunk ugyanúgy, mint ahogy Jézus és Aleister Crowley is azok voltak. Isten soha nem volt kizárólagosan csak Jóisten, legfeljebb csak Jézus, Sabbatai Cvi és Jiddu Krishnamurti születésének a pillanatában. Crowley születésekor viszont a gonosz szellemi hatás forrásának számított. Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mint már jeleztem, az összes létező szellemi hatásnak a kútfője, a jóé és a rosszé is egyaránt. Nem létezik tehát a bibliai elképzelések két ellentétes entitása, azaz a Jóisten és a Sátán, hiszen ez eleve dualizmust tételezne fel.

Még annyit, hogy szerintem Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nem személy, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami kifejezetten komplex hatás. Azért nevezem mégis szelleminek, mivel képes teremteni és fenntartani. A véleményem az, hogy nem rendelkezik szabad akarattal és nem gondolkodó lény. Az ősoknak (amit nem ismerünk) transzmutáció általi következménye. Tevékenysége részben az "égi mechanika" függvénye.

A Folyamatosan Változó Szellemi Való tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye. Jól szemlélteti a fehér fény (szín) a lényegét:

Ha meg akarjuk ismerni Istent, akkor ehhez tanulmányoznunk kell a hatásait is. A fehér fény (szín) az összes létező színt tartalmazza ugyanúgy, mint ahogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való az összes realizálódható szellemi hatást.

Milyen alapon állíthatnánk azt az Univerzum Istenéről, hogy ember? Azért mert az embereket születésükkor különböző lelki tulajdonságokkal ruházza fel a saját akkori "minőségi állapotának" a függvényében? Ha elfogadnánk azt, hogy Jézus Isten volt (azaz Jézusban inkarnálódott), akkor azt is el kellene, hogy mindannyian azok vagyunk... Hol volt az ember még néhány millió évvel ezelőtt? Viszont Isten akkor is létezett. A születésünkkor az akkori isteni szellemi hatás képezi le a lelkünket, mint ahogy erre már korábban is utaltam. Az emberi lélek és az isteni szellem közé egyenlőségjelet ettől függetlenül nem lehet tenni ugyanúgy, mint pl. egy koncert és az arról készült hangszallagon hallható felvétel közé sem. Lelke az állatnak is van.

Jézus egy "bűntelen" szellemi hatás égisze alatt látta meg a napvilágot, de ez még nem azt jelenti, hogy Istenre csak ez lenne a jellemző, és emiatt Jézus Isten lett volna.
Jézus istensége különben az egyházatyák ötlete volt, i.sz. 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta tarják csak Jézust a Szentháromság második személyének hivatalosan. Ezt pl. jogosan utasítja el a zsidó vallási felfogás:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

A lelkünket az isteni szellemi spektrum egy "szikrája" képezi le.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. december 31. 11:27 | Sorszám: 1800
Mindenkinek Boldog Új Évet kívánok, és Isten mibenlétének a megismerése terén előrelépést!

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2010. december 28. 11:04 | Sorszám: 6
http://forum.nol.hu/index.php?topic=85473.0
Az Istenkeresők Globális Egyháza

tozser 2010.09. 06. 20:11:11 Válasz #28
Miért nem jó az "eredeti" Tiz parancsolat, ami csak kimondja NE Lopj! vagy NE dugd meg a más feleségét meg mindenkit aki utadba esik!... meg Ne lopd el a tehenét !ilyesmit..

Klaus Matefi 2010.12.28. 10:37:47 Válasz #50
Az eredeti Tízparancsolat nem csak az emberek egymás közti kapcsolatával foglalkozik, hanem pl. tiltja Isten nevének az emlegetését, tehát annak a megismerésére való törekvést...

Idézet:
Mózes II. (Exodus)
20,1 A Tízparancsolat
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket:
20,2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
20,3 Ne legyen más istened rajtam kívül!
20,4 Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.
20,5 Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.
20,6 De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.
20,7 Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!
20,8 Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!
20,9 Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat!
20,10 De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény.
20,11 Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját.
20,12 Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
20,13 Ne ölj!
20,14 Ne paráználkodj!
20,15 Ne lopj!
20,16 Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!
20,17 Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!

A fenti Tízparancsolat az exodus emlegetésével kezdődik, ami több kutató szerint nem történt meg. Ezt az is alá látszik támasztani, hogy tudtommal semmilyen nyoma nem maradt fenn. Erről itt bővebben:
http://www.klausmatefi.lima-city.de/

Másik problémám ezzel a Tízparancsolattal az, hogy a Tóra írói (Ezsdrásék) Isten nevében sugallják ezeket, holott szerintem az egyetlen valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát egy komplex hatás. Én ezt szelleminek nevezem, mivel ez a forrása az összes létező szellemi hatásnak, a jónak és a rossznak is. Az ősok (nem ismerjük) transzmutációja.
Ez az Isten nem személy, viszont képes volt teremteni és azt fenntartani. Tevékenységének a következménye a természet, azaz a vadon törvénye.

Lehet-e vajon egy értelmes embernek annál fontosabb célja, mint Istennek a megismerése?

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. december 24. 09:35 | Sorszám: 169
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus i.e. 8.02.10-én látta meg a napvilágot.

(Kattints rá!)

Klaus Matefi
2010. december 20. 12:38 | Sorszám: 166
Azt hiszem, hogy ennél alaposabban képtelenség feltárni Jézus életének a kozmikus misztériumát:

Bibliai vallások és az asztrológia
Jézus születése és kereszthalála
Betlehemi csillag
Feltámadhatott-e Jézus?

Készülőben:
Az Ó- és Újszövetség feltételezhető kapcsolata
http://www.klausmatefi.lima-city.de/

Téma: Próbáljuk meg definiálni Istent
Klaus Matefi
2010. december 14. 17:33 | Sorszám: 0
Az emberiség történelme folyamán számtalan istenkép és ezekhez kapcsolódó ellentétes etikai kódex látott már napvilágot, természetesen isteni sugallatra hivatkozva...

Isten tényét kétségbe vonni szerintem balgaság. Elég körülnézni a természetben, és lépten-nyomon Isten tevékenységének az eredményeivel találkozhatunk. Maga az ember is az, és az eltérő lelki adottságaink is ennek az Istennek köszönhetőek.

A szabadkőműves alkotmány megalkotója, James Anderson szerint az ateisták buta istentagadók (dumme Gottesleugner; stupid atheists). A szabadkőművesek különben JHVH-t tisztelik (*Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon, S. 433, Jehovah) a Világegyetem Nagy Építőmestere (Großer Baumeister aller Welten; Grand Architecte de l`Univers; Great Architekt of the Universe; Universi terrarum orbis summus architectus) gyanánt. Eredetlegendájuk Hiram Abifhoz és a Salamon templomának (ami feltehetőleg csak az Ószövetség megalkotói által lett életre hívva) felépítéséhez fűződik.

Ennek a topicnak az lenne a célja, hogy Isten mibenlétét próbáljuk meghatározni. Szerintem pl. a "Vagyok, aki vagyok" (Ehyeh asher ehyeh) nem nevezhető Isten definíciónak. Viszont a Shem ha-Mephorash már többet mond Istenről.

Lehet-e vajon komolyabb és fontosabb célja a halandó embernek annál, mint Istennek a megismerésése való törekvés?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. december 13. 07:19 | Sorszám: 1799
Idézet:
http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=15941
I. G. E.

KDina (Canada,QC) 2010.12.10. 02:00 PM (#182)
Istenkereső,nagyon jó,amit írsz.Egyetértek minden szóval.
Csak sztem nehéz tanítani egy gyereket Istenről,amíg mindenki mást mond róla.
Én pl mindig próbáltam a vallástól távol maradni és hagyni,h ezáltal érjenek benyomások,h ne azért döntsek vhogy,mert a vallásom azt mondta,vagy épp nem azt mondta,hanem azért,mert vminek látom a realitását.Valószerűségét.Ha pl nekem anno azt mondták volna,h higgy Istenben,mert az a vallásod,akkor igencsak nem lettem volna képes hinni benne.Nem álltam meg a teremtés Biblia történeténé seml.Kutattam a miértek és a hogyanok után.A vallás azt mondja,h az eredendő bűn miatt vagyunk itt.De mi volt ennek a mélyebb értelme?Kutattam megintcsak és nem vakon hittem.Így világossá vált ez is és sokminden.Nem fogom a gyerekemet vallásosan nevelni,hagyni fogom,h ő döntsön a saját hitéről.Persze,ha megkérdezi,h hiszek-e Istenben,majd elmondom,h igen.És ha megkérdezi,h miért,azt is elmondom,h szerintem miért van Isten.
Egyet fogok neki megtanítani,mégpedig azt,h mindent szeretettel tegyen és tudjon megbocsátani.
___________________
עמוק עמוק בלב אני יודעת
מה שלא הורג רק מחשל.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. december 11. 17:50 | Sorszám: 165
Klaus Matefi
2010. december 11. 16:49 | Sorszám: 164

Az animációs kép alapján egyértelműen ki tudjuk választani Jézus kínhalálának a konstellációját. Vajon érdeke-e ez az érintett vallások vezetőinek?... Erre a válasz röviden: NEM...

Jézus születése és kereszthalála egyarán kozmikus események, melyek kapcsolatban voltak a misztérium alapján egymással.

Jézus "visszajövetele" egy irreális bibliai elképzelés ugyanúgy, mint a síiták Imám Mahdijának a "visszajövetele", de ettől függetlenül hinni mindenkinek jogában áll ezekben.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. december 11. 16:47 | Sorszám: 1798
Csak a pozitív irányban történő továbbfejlődés hozhatja el az emberiség számára az évezredek óta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt, amit vétek lenne kizárólagos egyéni vagy nemzeti érdekeknek alárendelni, mivel azok nem egyeztethetőek vele össze. Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, a realitás ez. Mindent meg kellene tenni erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest annak érdekében, hogy az anya szülte halandó egyének nemes, magasztos céloktól vezérelve, szabad, öntudatos, egyenrangú világpolgárokká válhassanak. Ez mindenkinek a jól felfogott érdeke.

Túl vagyunk 11 évvel "Jézus második eljövetelén", és az "első holtak feltámadásán" (Jelenések könyve 20,5)...

Érdemes továbbra is az ókori vallási elképzelésekhez foggal-körömmel ragaszkodni, a realitást ignorálva? Milyen meggondolásnál fogva? Jó ez vajon az emberiség nagy családjának? "Isten nevében"?...

Gondoljunk csak arra, hogy mennyi szenvedést, háborút, halált, elnyomatást okoztak az eltérő vallásetikai sugallatok eddig. Számtalan vallási és filozófiai irányzat jött létre a történelem folyamán, de sajnálatos módon a többségüknek nem a megismerésből normális esetben következő megismertetés volt a célja, hanem sok esetben az emberi hiszékenység kihasználása, a lelkek feletti uralom birtoklása, a földi hatalom megszerzése érdekében. A tudás minden időben hatalmat jelentett, így már kezdetben kialakultak a szűk körű beavatottak és a többséget képező laikus hívők táborai.

Az országok, népek gyakran azért háborúztak egymással, hogy isteneik hatalmasságát bizonygassák ezzel, de persze a leglényegesebb motiváció mindig a kapzsiság, mások tulajdonának, területeinek a megkaparintása, az ellenség szolgasorba való kényszerítése és kiszipolyozása volt sajnálatos módon. Ez jellemezte az emberiséget és történelmét, és ezt a helytelen hozzáállást az istenhitek gyakran motiválták is.

Az emberiség nagy családjának egy globális hitre, vallásra lenne szüksége, mert csak az teheti lehetővé a túlnyomó többség által áhított közös jövő megvalósulását.
Realizálható ez?
Természetesen.
Felvilágosítás és megfelelő erkölcsi neveltetés által sok minden elérhető. Az emberek rendelkeznek tanuló és nevelhető képességgel, amit jó irányban kellene motiválni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életüket emberibb körülmények között, pozitív, emelkedett céloktól vezérelve éljék le.

Feltétlenül fontos továbbá Istennek a minél alaposabb megismerésére való kollektív törekvés. Szerintem a realitás Istene máshogy fest, mint ahogy azt az egyes vallások propágálni igyekeztek.

Az emberi hiszékenység az határtalan. Ebből adódóan számtalan istenképet és eltérő, sok esetben ellentétes etikai sugallatot lehetett "Istenre hivatkozva" elfogadtatni a laikusokkal. Az emberi elme funkciója a gondolkodási képesség. Ezt alárendelni a feltétel nélküli hiszékenységnek ritkán vezet jóra.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. november 30. 08:19 | Sorszám: 153
Jézus keresztre feszítési konstellációjával (T-kereszt, a Neptunusz és a Plútó figyelembevétele nélkül) kapcsolatosan annyit utólagosan, hogy az elmúlt 4800 év alatt tudtommal ugyenez a felépítésű kereszt összesen öt alkalommal realizálódott:

1, A feltételezett történelmi Ábrahám emberáldozat kísérletének (Izsák) az évében, i.e. 1811-ben.
2, A feltételezett történelmi Mózes Sínai szövetségkötésének az évében, i.e. 1336-ban.
3, Jézus keresztre feszítésekor, i.sz. 25 április elsején.
4, A Templomosok megalakulásának az évében, i.sz. 1114-ben.
5, I.sz. 1658-ban.

Klaus Matefi
2010. november 30. 08:18 | Sorszám: 152
Annyit meg kell jegyezzek utólag, hogy Jézus ugyan a Vízöntő állatövi jegyben született, de a Halak ( Pisces) csillagkép égisze alatt.
Klaus Matefi
2010. november 30. 08:18 | Sorszám: 151
A weblapom néhány napig nem elérhető, így az alábbi szöveghez tartozó animációs kép sem látható ebben a bejegyzésben:

Vizsgáljuk meg az i.sz. 23 - 36 közötti időszak peszách ünnepeihez tartozó égi helyzetképeket Nap-Hold oppozíció figyelembevéte mellett:

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2010. november 30. 08:16 | Sorszám: 5
Szüksége lenne-e vajon az emberiség nagy családjának egy Legújabb Szövetségre?

Szerintem feltétlenül.

Gondolom, hogy közismert sokak számára az, hogy az elmúlt közel két és fél évezred alatt két bibliai szövetség is született úgymond Istenre hivatkozva.

Mint tudjuk, mind a két szövetségnek a célja a "végidőkben", azaz napjainkban hivatott elérni a csúcspontját. Az Ószövetség beavatottjai a messianisztikus elképzeléseik realizálódását várják, az újszövetségi beavatottak pedig a győztes uralmát a világ népei felett:

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;
2,28 ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot(*).

Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Dániel
7,14 Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.

1999 augusztus 11-én egy olyan égi esemény (napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt(*)) realizálódott, amihez a korábbiakban az ószövetségi beavatottak a messiásuknak, Immánuelnek a születését utalták, az újszövetségiek pedig "Jézus második eljövetelét", illetve a Jelenések könyvében (20,5) említett "első feltámadást".

II. János Pál pápa három évvel korábban már felhívta Európának a figyelmét az "Úrral" történő közelgő találkozásra (Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata - 1998/4 - 628-631. old.). A napfogyatkozást helikopterről tekintette meg...

A harmadik ábrahámi vallás, azaz az iszlám is valójában "Jézus második eljövetelére" várt, akit a síiták Imám Mahdijával azonosítottak, azaz a X. században eltűnt 12. Imámmal (Muhammad ibn Hasan)...

Néhány iszlám szekta ezt az eseményt az "utolsó ítéletként" emlegette tévesen. A Jelenések könyvében taglalt "utolsó ítélet" az 1999.08.11-ét követő 1089. évben fog úgymond megtörténni, ami egy ugyanolyan felépítésű napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztet jelent, mint ami 1999 augusztusában realizálódott.
Mahmoud Ahmadinejad, iráni elnök éveken keresztül azt hirdette beszédeiben a hiszékeny tömegeknek, hogy a 2008. év végéig meg fog jelenni az említett "rejtőzködő Imám" (Imam Muhammad al Mahdi; Sahib al Akhir az Zaman - "az utolsó idők ura"; al Hujjat-Allah - "Allahnak az igazság küldötte; al-Hujjah - "aki az igazságot feltárja"; Imam al Asr - "a mostani idők Imamja)... Nagy feltűnést keltett világszerte a 2005.09.17-én New Yorkban, az ENSZ 60. Közgyűlése előtt elmondott beszéde, a 62. közgyűlésen (2007.09.26-án) pedig nyíltan említést tett Imam Mahdi várható megjelenéséről a közeljövőben...

Természetesen se Jézus nem térhetett vissza és ezután se fog, se pedig a "rejtőzködő Imám", mivel ez lehetetlenség.

Konklúzió:

Sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen annak ellenére is, hogy egyes vallások örök életet, soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, reinkarnációt, stb.-t ajánlgatnak kitartó lelkesedéssel a hívő tömegeiknek.

Saját jól felfogott érdekünk, hogy ezt a megismételhetetlen életünket megfelelő körülmények között, emberhez méltóan tölthessük el MINDANNYIAN, emelkedett céloktól, eszméktől motiválva, a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményében.

Vajon biztosítékai-e ennek az eddigi vallások?

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. november 15. 19:51 | Sorszám: 150
Folytatás:

Mit tudunk Jézus keresztre feszítésével kapcsolatosan?

a, Jézust "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre bűnbakként a peszách ünnep előkészületi napján (Máté 26,2; Márk 14,1; Lukács 22,1/7; János 18,39; 19,14) a szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,20; Márk 14,1; 15,11; Lukács 22.2; 23,18; János 11,45-53; 18,14), tehát holdtölte alkalmával.

b, Judás a néphagyomány szerint április elsején akasztotta fel magát, Jézus kereszthalálának a napján.

c, Jézus a kínhalálakor ~33 éves volt.

d, Jézus keresztre feszítése egy kozmikus esemény volt II. János Pál pápa és Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) szerint is.

e, Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke állítása szerint: "A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek."

f, Jézus a kereszthalála által magára vette a "világ bűneit".

g, A kereszt tisztelete nem a Pál-féle kereszténység ötlete, hiszen az már az ószövetségi magyarázatokban is felbukkant:

Idézet:
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

h, az evangélisták elmondása szerint Jézust egy pénteki napon feszíttették keresztre (Máté 27,62; Márk 15,42; Lukács 23,54; János 19,31), ami be fog bizonyosodni, hogy vagy a későbbiek folyamán kerülhetett bele az Újszövetségbe, vagy pedig az "evangélisták" dezinformációnak szánták szerintem.

Az eddig leírtak alapján tulajdonképpen pontosan meg tudnánk már határozni Jézus keresztre feszítésének a dátumát, hiszen tudjuk, hogy i.e. 8.02.10-én született Betlehemben, 33 éves korában a peszách ünnep előkészületi napján lett keresztre feszítve, ami a néphagyományok szerint április elsejére esett. Tehát i.sz. 25 április elsejére kellene essen Jézus kínhalála, ami peszách előkészületi napja kellett, hogy legyen.

Vizsgáljuk meg az i.sz. 23 - 36 közötti időszak peszách ünnepeihez tartozó égi helyzetképeket Nap-Hold oppozíció figyelembevéte mellett:

(A babiloni naptár alapján létrehozott zsidó hónap első napja, a Rosh Chodesh -héber: ראש חודש- nem eshet egybe az újhold napjával, hanem a rákövetkező első vagy második nappal, mivel az újhold (Nap-Hold konjunkció) utáni holdsarló megjelenése utal arra.)

Ezek után szerintem már egy laikus is ki tudja választani a fenti radixok közül a megfelelőt, ami rádásul egy olyan kozmikus keresztet ábrázol, ami részben a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének") az egyik kozmikus forrása (egy "T" kereszt), és amit a Neptunusz és a Plútó egy szabályos kozmikus keresztté egészített ki:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Vizsgáljuk meg még egyszer ezt a keresztet, hogy mennyiben tesz eleget a feltételeknek:

1, A szabályos kozmikus keresztet a Nap, Hold és az összes negatív szellemi hatású planéták képezik.

2, Ennek a keresztnek egy része egy "T" kereszt, ami Shem ha-Mephorash kozmikus forrásait felépítő égítestekből (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) áll.

3, A hagyomány szerint Jézust egy "T" keresztre (crux commissa) feszíttették fel. (Abban az időben még elvileg ismeretlen volt a Neptunusz és a Plútó, amit persze ezotérikus asztrológusok megkérdőjeleznek: pl.: Alan Leo, Tiede Ernst)

4, Erre a kozmikus keresztre valóban rá illik az az állítás, ami szerint Jézus "magára vette a világ bűneit".

5, A kozmikus kereszt a peszách ünnep előestéjén realizálódott.

6, Jézus ekkor a 33. életévében volt.

7, Április elsején jött létre ez a kereszt, amikor Judás öngyilkos lett Jézus halála napján a néphagyomány szerint.

8, Jézus keresztre feszítése valóban egy kozmikus esemény volt, mint ahogy ezt II. János Pál Pápa és Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) is helyesen állították.

9, Jézus születési konstellációja, a kozmikus kígyó (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) került fel a keresztre, ahogy azt már a korábban bemutatott alkémiai ábra is szemléltette.

10. Kozmikus szempontból tehát kizárólagosan csak ez a kereszt bizonyítja azt, hogy köze volt a születésnek a keresztre feszítéshez misztérium szinten, amit Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke is helyesen állapított meg; "A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek."

Az eddigi bizonyítást két dolog látszik cáfolni:

a, Az evangélisták szerint a keresztre feszítés egy pénteki napon történt.

b, A hivatalos álláspont szerint Poncius pilátus i.sz. 26-tól volt helytartója Júdeának.

- Vizsgáljuk meg az első pontot: az újszövetségi magyarázatok szerint Jézus pénteken lett keresztre feszítve, és harmadnapra, azaz vasárnap feltámadt úgymond a halottaiból. Azt ugye tudjuk, hogy a keresztények számára a vasárnap az ünnep- és munkaszüneti nap.

Jézus egy anya szülte hús-vér, földi halandó volt (a biológiai apja ismeretlen), aki kizárólagosan csak a vallási mítosz talaján támadhatott fel harmad napra a halottaiból, ugyanis a valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.

A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

Ha viszont Jézus tetszhalott volt, akkor nem lehetett szó feltámadásról, ami a Pál-féle kereszténység fundamentumát képezi (Pál első levele a korinthusiakhoz 15,12-17).

Jogosan vonja kétségbe a pénteket Jézus keresztre feszítésével kapcsolatosan az "Isten Egyházának Gyülekezetei" weblapon található peszách-ról szóló magyarázat is:

Idézet:
A holdnaptár szerint az ünnepnap bármely napra eshet. Krisztus (*Názáreti Jézus) megfeszítése a közhiedelem ellenére nem egy pénteki napra esett, s így feltámadása sem történhetett meg vasárnapi napon (lásd még a The Companion Bible 42. függelékét).
(*) - saját megjegyzés

Jézus feltámadása a természet törvényei miatt kizárt dolog, viszont a keresztre feszítése vasárnap történt ténylegesen, tehát a keresztények tulajdonképpen a kínhalálát ünneplik vasárnap, nem a feltámadását szerintem.

Jézus harmadnapra "történt" feltámadása nem egy eredeti ötlete volt a Pál-féle kereszténységnek, hiszen ez a mesés elképzelés megtalálható volt már a Mithras mítoszban is. Mithras úgymond szintén egy szűztől született december 25-én, 12 tanítványa volt, a halála után pedig sziklasírba temették, mint Jézust az újszövetségi legendákban, és harmadnapra feltámadt a halottaiból.

Hórusz, Krisna, Dionüszosz, Attis szintén szűztől születtek december 25-én a legendák szerint, és a haláluk után mindannyian feltámadtak.

- Poncius Pilátus helytartóságának kezdetével kapcsolatosan ne feledkezzünk meg arról, hogy a keresztény időszámítás hamis, mivel Jézus nem ennek a kezdetén látta meg a napvilágot, hanem i.e. 8.02.10-én. Viszont Pilátus helytartó lehetett már akkor, amikor Jézus 26 éves volt, azaz i.sz. 19-29-ig, vagy ha egy korábbi téves elképzelés alapján Jézus születését i.e. 4-re tennénk, akkor i.sz. 23-33-ig. Egy a biztos, hogy Jézus i.sz. 25 április elsején halt kínhalált és Poncius Pilátus helytartósága alatt.

A tanulmány itt található a források megadásával:

Jézus születése és kereszthalála

Klaus Matefi
2010. november 15. 19:47 | Sorszám: 149
Folytatás:

A Názáreti Jézus születési időpontjának a meghatározásához komoly támpontot nyújt Lukács evangéliuma:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,1. És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2,2. Ez az összeírás (#) először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
2,3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
2,4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
2,5. Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala.
2,6. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az Ő szülésének napjai.

Lukács Jézusnak a születését, Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius) által elrendelt népszámlálás idejére teszi, amikor a nem római polgárok (Civitas Romana) részére is népszámlálást tartottak.

Az Ankarában található római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti) ad hírt az utókornak arról, hogy Augusztus császár i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben tartott, összesen három alkalommal népszámlálást (lustrum) az egész Római Birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) számára. Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (# census) is azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana).

Jézus születése tehát az i.e. 8-ban történt népszámlálás idején kellett hogy történjen, amire több külső forrás is helyesen utal.

Hogy Jézus "bűntelen" lelki adottsággal születhessen, ahhoz egy "kozmikus kígyónak" (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció) is meg kellett jelennie az égen (a Zodiákusban) Jézus születésekor. És valóban, mint minden esetben, két éven belül kétszer egymásután realizálódott az említett égi konstelláció. Ez a kétszeri megismétlődés a Mars periódusából adódik. A két "kozmikus kígyó" közül az egyik mindig pontossabb együttállást eredményez:

i.e. 10.02.03.
-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; -Uránusz:19,5°Vízöntő

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A Lukács (2,1-6) alapján már nyugodtan állíthatjuk, hogy az utóbbi szorosabb együttállás ("kozmikus kígyó") égisze alatt kellett tehát meglássa Jézus a napvilágot, ami i.e. 8.02.10-én volt látható a Zodiákusban. Ennek ellenére a Máté evangéliuma (2,16) átvitt értelemben utalást tesz az első konjunkcióra (i.e. 10.02.03.) is, amikor azt állítja, hogy Heródes király Jézus születésekor a Betlehem környékén élő fiúgyermekeket 2 éves korig leölette, amiről manapság az Aprószentek ünnepekor emlékeznek meg:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,13 Menekülés Egyiptomba
Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket."
2,14 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.
2,15 Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: "Egyiptomból hívtam el fiamat."
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

Straßburg/Elszász-Lotharingia, Katedrális (saját fotó)

A Magyar Katolikus Lexikon helyesen utal arra, hogy:

Idézet:
A Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az aprószentek legyilkolása. - A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a betlehemi csillag feltűnésének ideje segített
BL:152. - Kirschbaum II:509.

Ez tehát az egyetlen korrekt és lehetséges kozmikus magyarázata Heródes tettének, mivel biztos akart abban lenni, hogy mindenképpen végezzenek a parancsára a megjövendölt Jézussal.

Ez volt az oka annak is, hogy József és Mária a Kisjézussal a születés után azonnal menekülni voltak kénytelenek Egyiptomba, ahonnan Heródes halála után tértek csak vissza, de nem Betlehembe, hanem Názáretbe (Máté 2,23).

Heródes nemsokkal Jézus születése után a hosszantartó betegségébe belehalt. Előtte még a Holt-tengernél egy kúrán vett részt az egyre romló egészségének a javulása reményében, de eredménytelen volt. Visszatért Jeruzsálembe és az i.e. 8. év Peszách-jának (-7.03.25.) a környékén meghalt.

A híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius "A zsidók története" című művében azt állítja, hogy egy holdfogyatkozást követően a Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király. A holdfogyatkozás napján még kivégeztetett néhány lázadót Josephus Flavius leírása szerint.

Az említett teljes holdfogyatkozás Jézus születése előtt két és fél hónappal történt, ami látható volt Jeruzsálemben is:

i.e. 9.11.28.
-8.11.28. 20:46 UT +2.00 Jeruzsálem
(teljes holdfogyatkozás)

Magunk is meggyőződhettünk arról, hogy a Dionysius Exiguus Benedek-rendi szerzetes által i.sz. 525-ben megállapított keresztény időszámítás hamis. A Názáreti Jézus születési évét (Anno Domini Nostri Iesu Christi - Anno Domini) minden alap nélkül ~8 évvel későbbre tette, ezzel megtévesztve a Jézus életének kozmikus misztériumát kutatókat és feltárni igyekvőket. Ezt ma már a keresztény források is elismerik, de sajnálatos módon előszeretettel hivatkoznak még mindig Jézus születésével kapcsolatos hamis teóriákra, gondolok én például a Kepler-féle alaptalan elképzelésre, ami egy háromszor megismétlődő Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak tulajdonította a betlehemi csillagot.

Minden kutatóban fel kellene merüljenek a következő kérdések:

Milyen alapon bizosította volna Jézus számára egy Jupiter-Szaturnusz konjunkció a "bűntelenségét"?...

Hogy kapcsolódhatott volna a születésének a misztériuma a keresztre feszítésének a misztériumához?...

Mitől vált volna egy Jupiter-Szaturnusz konjunkció hatására messiássá Jézus?...

Mi oka lett volna Heródesnek Jupiter-Szaturnusz konjunkció esetén kétéves korig lemészároltatni a fiúgyermekeket?...

Mi köze van a Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak a Shem ha-Mephorashoz ("Isten 72 szelleméhez")?...

Ha ezekre a kérdésekre korrekt módon válaszolunk, akkor rá fogunk jönni, hogy a Jupiter-Szaturnusz együttállásnak nem lehetett semmi köze a betlehemi csillaghoz.

Arra az elhamarkodott következtetésre juthatnának, hogy a tárgyalt "kozmikus kígyó" ismeretében már meg is van oldva a betlehemi csillag rejtélye, amiről kizárólagosan csak Máté adott híradást:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,1 A napkeleti bölcsek imádják Jézust
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,
2,2 és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.

A betlehemi csillagról részletesen itt lehet olvasni.

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2010. november 15. 19:40 | Sorszám: 148
A Názáreti Jézus életének a története egy kozmikus misztérium, azaz a Pál-féle kereszténység egy misztériumvallás, aminek az egyedüli helyes és megcáfolhatatlan magyarázatával nekem sikerült elsőként előhozakodnom. Az senkit ne tévesszen meg, hogy a kutatási eredményeimet nem propagálják nagy betűkkel a folyóiratok. Egyetlen vallásnak, vagy titkos társaságnak se volt eddig az érdeke az, hogy ezekre a misztériumokra fény derüljön...

Jézus i.e. 8.02.10-én született egy olyan égi konstelláció égisze alatt, ami számára az Újszövetségben említett "bűntelenségét" garantálni tudta. Más időpont ezzel kapcsolatosan nem felel meg a kozmikus misztérium feltételeinek. Mindennek megvan a maga ideje. Ugyanez a helyzet az i.sz. 25 április elsején történt kínhalálával is.

"Bűntelennek" született, megkínozták, meghalt a kereszten, majd az újszövetségi magyarázatok szerint harmadnapra dicsőségesen feltámadt, és felment a mennybe.

A misztériumvallásokba történő beavatásnak kétféle formája van:

a, exotérikus (kivülállók számára is hozzáférhető)

b, ezotérikus (csak a beavatottak számára hozzáférhető)

A keresztény vallások esetében a hívek exotérikus "beavatásban" részesülnek, amit valójában nem tudnak a realitás talaján értelmezni, de nem is lehetett ez a célja a beavatottaknak, hanem inkább csak az általuk sugallt hit feltétel nélküli elfogadtatása.

Eliphas Levi (1810-1875) keresztény kabbalista és okkultista szerint (aki papnak tanult, de felszentelése előtt szakított a papi pályával), a katolikus hit egy titokra épült, amit maga a pápa sem ismeri. Egyáltalán nem lehet azt kizárni, hogy a kereszténységnek a Rómában történt államvallássá tétele után az Újszövetség misztériumának a titkába nem lettek beavatva se a főpapok, se pedig a pápák, hanem egy beavatott tanácsadó testület őrizte időről időre a Jézus személyével kapcsolatos misztériumnak a titkát, amibe bele kellett tartozzon a "második eljövetelére" vonatkozó elképzelés is.

Mint ahogy a misztériumvallások esetében szokásos, az Újszövetség megalkotói (Pál és az evangélisták) Jézus születésére, kereszthalálára, és mesés feltámadására koncentráltak, amivel a földi halandóknak a lélek halhatatlanságát, és az általuk beígért holtak feltámadását igyekeztek igazolni.

A misztériumvallások minden esetben kozmikus, asztrológiai háttérrel rendelkeztek, és ez alól természetesen Jézus misztériuma se volt kivétel.

Jézus kereszthalálában a bűn koncentrálódott, magára vette úgymond a "világ összes bűnét". A harmadnapi feltámadásának az elgondolásával a kínhalált halt anya szülte hús-vér Jézus messiási rangra emelkedett. Az i.sz 451-ben megtartott Khalkhedoni zsinat óta pedig a Szentháromság második személyeként, mint Isten van nyilvántartva...

Jézus "bűntelenül" kellett értelemszerűen szülessen ahhoz, hogy alkalmassá válhasson a vallási mítosz szerint a kereszthalálával az "emberiség megváltására".

Az alkémiában Jézus keresztre feszítését egy keresztre felszegezett kígyóval jelképezik:

Ez a felszegezett kígyó azt a kozmikus kígyót hivatott jelképezni, ami Jézus "bűntelenségének" volt az okozója. Jézus születésekor ugyanis a Nap mögött felsorakoztak az akkor ismert negatív szellemi hatású planéták, azaz a Mars, Szaturnusz és Uránusz, ami által erős hatáscsökkenést szenvedtek a Földről nézve.

Jézus a kereszten úgymond bűnné és átokká vált Pál elmondása szerint, amit az ószövetségi magyarázatokból (Mózes V. 21,23) vett át:

Idézet:
Pál második levele a korinthusiakhoz
5,21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

Pál levele a galatákhoz
3,13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: "Átkozott, aki fán függ" -,

A kozmikus kígyót felépítő égitestek keresztet alkotva fejtik ki a leghatásosabban a negatív hatásukat az asztrológiai szabályzók szerint. A Jelenések könyvében János által emlegetett "ősi kígyó" nem azonos a kozmikus kígyóval, hanem a kozmikus sárkánnyal, ami korábban kígyó volt ugyan, de sárkánnyá változott, "akit ördögnek és Sátánnak hívnak" úgymond:

Idézet:
Ézsaiás
14,29 Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Hermann Gunkel professzor szerint a sárkány (ami mint ördögöt és sátánt ételmeznek) leesése által van Krisztusnak hatalma:

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.--

A kozmikus kígyó (Nap, Hold, Mars Szaturnusz, Uránusz égitestek konjunkciójából) tehát "metamorfózis" által válik kozmikus sárkánnyá, ami aztán idővel ismét kígyóvá alakul vissza. Ezt az örök folyamatot szintén jól szemlélteti egy alkémiai ábra:

Ugyanezt az örökké ismétlődő kozmikus folyamatot hivatott jelképezni az úgynevezett uroborosz, ami vagy egy farkába harapó kígyó, vagy egy sárkány:

A pentagramma (ötágú csillag) az egy okkult jelkép, ami valójában a Shem ha-Mephorash-ra ("Isten 72 szellemére") utal:

(Saját készítésű ábra)

Nem csoda tehát, hogy a pentagrammát gyakran kereszttel kombinálva ábrázolják:

Jean Bellegambe "A lelkek misztikus fürdője Jézus vérében" című 1526-ban készült figyelemre méltó festménye nem arról szól, hogy az emberi léleknek Jézus kifolyt vérével lett volna kapcsolata, hanem arra utal, hogy Jézus keresztre feszítése egy kozmikus esemény volt, és a kereszt szellemi hatásában mártózhattak meg a lelkek:

Jézus vére minden esetben szimbolikus, tehát nem magára a vérre utal, hanem Jézus keresztjének a szellemi hatására, amire ezután térek majd ki részletesen.

A lélek a születésünk pillanatában hatol az emberi testbe, ezt maguk a rabbik is vallják.

Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, amit a lélek (születési adottság, ami szerintem az életünk folyamán nem változik), az öröklött gének (tartalmazzák a szülők személyiségének is a lenyomatait), a neveltetés, külső körülmények (környezet, a változó isteni szellemi hatás), és a szabad akarat határoz meg.

Az emberi lélek a születés pillanatában jön létre a folyamatosan változó isteni szellemi hatás akkori "minőségi állapotának" a függvényeként. Sokan tagadják az isteni szellemi hatásnak ezt a folyamatos változását, pedig értelemszerűen változnia kell, hiszen különben pl. mindig csak Jézus-i "bűntelen" lelkekkel lennénk felruházva Isten által, ami a valóságban nem így van.

Az eddigiekre azért tértem ki, hogy legyen némi rálátása az olvasónak az ezután következő magyarázatokra.

Folytatás következik!

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2010. november 15. 09:16 | Sorszám: 4
Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt anya szülte hús-vér Jézusból i.sz. 325-ben a Nagy Konstantin által összehívott niceai zsinaton csináltak Istent, amit aztán részben tűzzel-vassal fogadtattak el a világ népeivel...

Isten csak egy van, az Univerzum Istene, amit én Folyamatosan Változó Szellemi Valónak nevezek. Ez az Isten képezi le az ember lelkét a születésének a pillanatában, az akkori "minőségi állapotanák" a függvényeként. Erre a Tóra is utal (Mózes I. 1,27; 9,6)

Isten és ember közé egyenlőségjelet tenni balgaság lenne szerintem...

A Názáreti Jézus ugyanolyan ember volt, mint bármelyikünk, csak egy speciális születési (lelki) adottsággal ("bűntelenséggel") lett felruházva a Folyamatosan Változó Szellemi Való jóvoltából.

Az Univerzum Istenét, azaz Folyamatosan Változó Szellemi Valót embernek vallani kizárólagosan csak hit tárgya lehet, mivel ennek nincsen köze a realitáshoz. Ez az Isten a szellemi hatások végtelen spektruma, így értelemszerűen nemcsak a jónak, de a rossznak is a forrása. Gondoljunk csak a Tórának a mesés "bűnbeesési" mítoszára. Ha Isten csak jó lenne, akkor mit keresett a "paradicsomban" a jó és a rossz tudásának a fája, ami Istennek a mibenlétével kapcsolatos?

Az Ószövetség nem egy Jóistent propagál az újszövetségi magyarázatokkal ellentétben:

Idézet:
Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Mózes V.
33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Helyénvaló lenne az alábbi megállapítás?

Idézet:
János I.
1,5 A világosságban való járás és a bűnbocsánat
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

A személyes Isten, amit mi magunknak alkotunk meg olyanra, amilyennek szeretnénk (esetleg külső szuggeszció hatására), nem azonos a realitás Istenével, aminek a törvénye a természet (vadon) törvénye, és ami részben a növényevők és ragadozók együttélését hivatott szabályozni. Vajon egyetértenének-e a növényevő állatok is a következő idézettel, akiket a ragadozók élve tépnek szét sok esetben?

Idézet:
Mózes I.
1,25 Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.

Természetesen az emelkedett elme számára egy Jóisten lenne csak elfogadható, de mit tudunk tenni, ha a realitás más?

Hamis istenképek imádata a történelem folyamán nem hozta, és nem is hozhatta meg az emberiség nagy családjának a számára az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt. Ezt kizárólagosan csak egy mindenkire egyaránt vonatkozó és érvényes kollektív etikai kódex garantálhatja.

Legújabb Szövetség

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. október 28. 09:57 | Sorszám: 66

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. október 28. 09:57 | Sorszám: 151

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. október 28. 09:56 | Sorszám: 1797
Klaus Matefi
2010. október 27. 17:34 | Sorszám: 1794
Meghatározatlan időre felfüggesztettem a fórumokon folytatott tevékenységemet.

Egyelőre az új weblapomon olvasható tanulmányaimra és a készülő könyvemre koncentrálok:
http://www.klausmatefi.lima-city.de/

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. október 19. 07:40 | Sorszám: 65
A felépítés alatt álló új weblapom

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. október 14. 08:48 | Sorszám: 50
Kedves Keresztkém!

Önt az eddigi gondolatai alapján egy talpig becsületes, intelligens úriembernek tartom (végzettségeitől függetlenül), aki mélyen hívő, családszerető és jószándékú. Sajnos manapság kevés ilyen ember tevékenykedik a nyilvános fórumokon.

Szerintem kettőnket kizárólagosan csak a hitünk választ el, és a különböző irányú ismereteink. Semelyikünk se tévedhetetlen, se Ön, se pedig én. A fórumokon folytatott kizárólagosan konstruktív viták ezért lehetnek hasznosak, mert az ember ez által mérlegelni tudja az elképzeléseinek a helyességét, hiszen több szem, többet lát.

Én a Jézusnak tulajdonítható emberekkel kapcsolatos tanításokat magasztosnak, jónak, követendőnek és betartandónak ismerem el, kivétel az alábbi:

Idézet:
Lukács evangéliuma
14,25 Önmegtagadás és kereszthordozás
Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt:
14,26 "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

Ez tulajdonképpen egy családellenes sugallat, amit nem hiszem, hogy Jézus mondott volna. Lukácsnál több olyan dolog is található, melyeket csak ő állít. Példa erre Jézusnak a 9. napont történt körülmetélése, ezzel szemben Máté szerint Heródes elől Jézus születése után menekülniük kellett Egyiptomba... A 12 éves Jézusnak a templomban történt fellepéséről is csak Lukács számolt be.

Idézet:
Keresztkem írta:
Viszont az "ezotérika szintjére" tessék megengedni nekem, hogy ne süllyedjek! Mert "az" az én lelkemben és szívemben az ÖRDÖG, a SÁTÁN TERRITÓRIUMA.

Én azt hiszem kedves Keresztkém, hogy azért ez a véleménye, mert valójában nem ismeri az ezotérikus (csak a beavatottak számára hozzáférhető) és az okkult (rejtett, titkos, titokzatos) dolgok lényegét. Hogy miért nem, az feltehetőleg az ószövetségi tiltásban keresendő, amit átvett a Pál-féle kereszténység is.

Miért lenne az "ÖRDÖG, a SÁTÁN TERRITÓRIUMA" a beavatottak számára hozzáférhető, rejtett, titkos, titokzatos ismeretek?

Szó sincsen erről kedves Keresztkém, itt az a lényeg, hogy a tudás az minden időben hatalmat jelentett, amit a beavatottak előszeretettel privilégiumukként kezeltek.

Például Jézus születésének és keresztre feszítésének a kozmikus hátterre, és annak a kutatása az "ÖRDÖG, a SÁTÁN TERRITÓRIUMA" lenne?...

Ez egy téves elképzelés, de mint írtam, szerintem ez Önnél az ilyen irányú kutatásokat tiltó vallási előírásokból eredhet. Feltételezem, hogy soha nem foglalkozott vele, hanem egyszerűen kialakult Önben az előítélet ezekkel a kifejezetten érdekes és izgalmas dolgokkal kapcsolatosan.

Túlzás lenne az alábbi személyekről azt állítani, hogy az "ÖRDÖG, a SÁTÁN TERRITÓRIUMA"-ban tevékenykedtek volna:

- II. Szilveszter pápa (pápa: 999-1003), akit korábban Gerbert von Aurillac-nak hívtak, asztrológusként lett Reims város érseke, majd pápává választották.

- III. Kelemen pápa (pápa: 1187-91) készíttetett magának asztrológiai előrejelzéseket.

- IV. Kelemen pápa (pápa: 1265-68.) támogatta az asztológus és filozófus Roger Bacont (Doctor Mirabilis; 1214-94).

- XXII. János pápa (pápa: 1316-34) híve volt az asztrológiának.

- Pierre D' Ailly (1350-1420) cambrayi bíboros maga is asztrológus volt.

- Ilkusz Márton (1433-93) Pietro Barbo bíboros (később II. Pál pápa: 1461-71) udvari asztrológusa volt.

- IV. Szixtus pápa (pápa: 1471-84) Regensburg püspöknek nevezi ki az asztrológus Regiomontanust (1436-76).

- Lucas Gauricust (1476–1588) kiemelkedő asztrológusi tevékenysége miatt nevezte ki püspökké III. Pál pápa (pápa: 1534-49).
Lucas Gauricus nemcsak III. Pál pápa asztrológusa volt, hanem korábban VII. Kelemen pápa (pápa: 1523-34) számára is készített horoszkópokat.

- VIII. Ince pápa (pápa: 1484-92) asztológusok tanácsára jelöltette ki megkoronázásához a megfelelő időpontot.

- V. Sándor pápa (pápa: 1509-10) az asztrológus bíborosaival készíttetett magának prognózisokat.

- X. Leó pápa (pápa: 1513-21) asztrológiai tanszéket alapított a pápai egyetemen, Rómában i.sz. 1520-ban. Az asztrológusa Augustinus Niphus (1473-1538) volt.

- VII. Kelemen pápa (pápa: 1523-34) támogatta az asztológiát.

- IV. Piusz pápa (pápa: 1559-65) hallgatott az asztrológusok tanácsára.

- Jean Baptiste Morin (i.sz. 1583-1656) Richelieu bíboros (bíboros: 1622-42) asztrológusa volt.

- V. Szixtus (pápa: 1584-90) a Constitutió coeli et terrae nevezetű bullájában (1586) azt állította, hogy a szabad akarat nem zárja ki az asztrológiát.

Természetesen voltak olyan pápák is, akik ellenezték az asztrológát. A teológia magyarázataira minden időben veszélyt jelentett az asztrológiában jártas feltárási igyekezet...

Idézet:
http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Khai/0/16531/4
A fekete halál
A nagy pestis (14. századi francia krónikából) http://www.ofi.hu/tudastar/dokumentumelemzes
Ehhez a bajhoz jött még egy másik: az a hír terjedt el, hogy /…/ megmérgezték a folyókat és utakat, és ettől terjedt el annyira a pestis. Ez az oka annak, hogy annyi keresztény és zsidó, ártatlanok és feddhetetlenek megölettek, megégettettek vagy kínzást szenvedhettek, holott mindez a csapás a csillagok állásából, vagy isteni bosszúból eredt.” (Az avignoni pápák életéről szóló mű VI. Kelemen pápa életét taglaló részéből)

Igazán nagy hiba lenne az osztrák Pater Dr. Gerhard Voss-ról (OSB; Benedek-rend, Niederaltaich) azt állítani, hogy az ördöggel praktizál azért, mert kísérletett tett Jézusnak a születési és halálozási dátumainak a meghatározására az asztrológia segítségével, ami az egyetlen lehetséges módszerként jöhet számításba:

Idézet:
http://www.deutschesfachbuch.de/info/detail.php?PHPSESSID=f3ca45040ca23cab6ed99136933f9d24&isbn=3791706438
Gerhard Voss
Astrologie christlich
Pustet, Friedrich, Verlag | ISBN: 3791706438
Kép

Inhaltsverzeichnis
Vorwort. 7
I.Einführung. 9
Aberglaube oder Wissenschaft?10
Das Horoskop - ein Meditationsbild. 15
Gnosis statt Glaube?20
II.Zur Geschichte der Astrologie. 24
Babylonier und Griechen. 24
Astrologie im Raum alttestamentlicher Offenbarungsreligion. 26
Astrologie im Raum der Kirche. 29
Humanismus und Renaissance. 33
Astrologie - Schlüssel zur Einheitswirklichkeit von Mensch und Kosmos. 36
In personaler Verantwortung. 39
III.Das mittelalterliche Welt-Bild. 43
Welt und Mensch: Makrokosmos und Mikrokosmos. 43
Heilkunde als Heils-Kunde. 47
Der Aufstieg der Seele. 51
Kosmisch eingebundene Kirche. 62
Also stuendñ des Hymls Figurñ.67
Perspektiven von bleibender Gültigkeit. 72
IV.Das System der Astrologie. 76
Der Mensch im Mittelpunkt. 76
Der Tierkreis. 77
Exkurs I: Zum Wassermann-Zeitalter. 85
Exkurs II: Das "stabile Kreuz" der Vier Wesen. 86
Die Häuser. 88
Die Planeten. 93
Exkurs III: Erstellung eines Horoskops. 99
Exkurs IV: Das Horoskop in der Dynamik sich verändernder Konstellationen. 102
V.Astrologie - christlich. 104
Das Horoskop als Meditationsbild. 104
Grundlage christlicher Astrologie: die All-Herrschaft Christi. 110
Exkurs V: Astrologie und Reinkarnationslehre. 115
Eine vergessene Perspektive: das Kreuz - Zeichen versöhnter Einheit. 120
Sieben Thesen. 128
VI."Sternstunden" der Heilsgeschichte. 131
Der Stern über Betlehem. 131
Die Todesstunde Jesu. 139

Anmerkungen. 153
http://www.weltbild.de/3/15965440-1/buch/astrologie-christlich.html
Astrologie christlich
Gerhard Voss
Topos-Taschenbücher
ISBN: 3836707063
Der Benediktiner Gerhard Voss stellt hier Geschichte und System der Astrologie näher vor zeigt Chancen astrologischer Weisheit für das Glaubensleben auf.
Anhand seiner Überlegungen zur Geburt und zum Tod Jesu demonstriert der Autor eindrucksvoll, was eine christliche Astrologie leisten kann.
http://www.astronova.de/Shop/produktdetails.php?primary=225450
Pater Gerhard Voss
Astrologie - christlich
Kép

Pater Gerhard Voss gehört zu den wenigen Autoren im kirchlichen Bereich, der eine Versöhnung zwischen Astrologie und Christentum anstrebt. Er sieht in der Astrologie einen Ort, an dem noch die Bildkräfte des Symbols ernst genommen und gepflegt werden. Das Horoskop hat seinen Wert als Meditationsbild. Ferner setzt Astrologie voraus, dass in allem Geschehen der Welt ein Sinn waltet, dass die Welt nicht nur materiell, sondern eher noch ein geistiges Kontinuum ist. Für Christen ergibt sich die Sinnhaftigkeit der Welt aus dem Glauben an das schöpferische Wort Gottes. Christliche Astrologie gründet in der universalen Herrschaft des Wortes Gottes, die in Christus, dem Gekreuzigten, offenbar geworden ist.

Biografie
Kép

Pater Gerhard Voss
(1935), studierte Theologie und trat 1958 in die Benediktinerabtei Niederaltaich ein. Er ist Rektor des ökumenischen Instituts des Klosters und war lange Vorsitzender der Arbeitsgemeinschaft christlicher Kirchen on Bayern. Außerdem redigiert er die ökumenische Zeitschrift Una Sancta

Kirchenzeitung: "Der Benediktinerpater Gerhard Voss zeigt sehr aufschlußreich uund hintergründig eine Verbindung zwischen Astrologie und Christentum auf, die nachdenkenswert ist. In kurzen überschaubaren Grundzügen gibt er die Systematik der Astrologie wieder, den Tierkreis, die Häuser, die Planeten und ihre Zuordnung. Er läßt die Geschichte zu Wort kommen, konfrontiert die Astrologie mit der Heiligen Schrift und deutet das Horoskop der Geburts- und Sterbestude Jesu. (...)

Das gut lesbare Buch kann durchaus helfen, Klischees zu beseitigen, Vorurteile abzubauen und auf christliche Weise zu der überall ersehnten kosmischen Ehrfurcht und ökologischen Andacht beitragen."
http://www.abtei-niederaltaich.de/Laden/astrologie.html
Gerhard Voss
Astrologie christlich
Kép

Zum erstenmal und in so noch nicht gewohnter und veröffentlichter Weise beschreibt der Autor als kirchlicher Theologe äußerst Aufschlußreich die differenzierte astrologische Bildsprache und ihre Einbettung in der christlichen Tradition. Das Buch ist eine Orientierungshilfe für einen christlich verantwortlichen Umgang mit der Astrologie. Deutlich werden die Verbindungen zwischen Astrologie und Christentum aufgezeigt, die fern aller Klischees und Vorurteile, sich klar von esoterischen Strömungen abgrenzend zu kosmischer Ehrfurcht und ökologischer Andacht führen.
Pustet Verlag, Regensburg
http://www.religioesebuecher.de/clients/topos/shop/productdetailtopos.asp?productid=8716
Gerhard Voss
Astrologie christlich
ISBN / Code: 978-3-8367-0706-0

Der Benediktiner Gerhard Voss stellt in diesem Buch Geschichte und System der Astrologie vor und entdeckt die Chancen astrologischer Weisheit für das Glaubensleben. Was eine christliche Astrologie leisten kann, illustriert der Autor in seinen Überlegungen zur Geburt und zum Tod Jesu. Klar wird hier christlich zu verantwortende Astrologie gegenüber abergläubischer Prognostik und esoterischen Strömungen abgegrenzt. Ein hochinteressanter Beitrag zu einem aktuellen und vieldiskutierten Thema.
http://www.gavagai.de/themen/re/HHPTR03.htm
• Pater Dr. Gerhard Voss OSB, Leiter des Ökumenischen Instituts der Abtei Niederaltaich
* 25. 7. 1935 in Recklinghausen. Studium der katholischen Theologie in Münster, Innsbruck und Würzburg. Seit 1958 als Mönch in der Benediktinerabtei Niederaltaich; dort ist er Rektor des Ökumenischen Instituts der Abtei.
1968 bis 2002Schriftleiter der ökumenischen Zeitschrift Una Sancta.
beschäftigt sich seit 1967 mit Astrologie; er deutete das Geburtshoroskop und Sterbehoroskop Jesus und hält Vorträge auf Astrologenkongressen. astrologieInternationaler Astrologie Kongress, Oktober 2007, Karlsruhe

Idézet:
Keresztkem írta:
És azt én nem kívánom senkinek--Kegyednek sem--hogy az Ördög közelébe jusson.MERT UGYE ÖRDÖG IGENIS VAN!

Ördög szerintem nincsen, de van isteni negatív szellemi hatás, és mérhetetlen emberi gonoszság sajnos.
Ahhoz hogy ezzel tisztában lehessünk, érdemes behatóbban foglalkozni a dolgokkal.

Idézet:
Keresztkem írta:
És nem azért "ajánlom" másnak, mert az illetőt "be akarnám húzni a csőbe", hanem mert ellenkezőleg: JÓT AKAROK MINDENKINEK!
Ha valaki ezt nem hiszi el, arról nem én tehetek.

Én pont ugyanígy érzem a saját tevékenységemet.

Klaus Matefi
2010. október 12. 18:51 | Sorszám: 36
Megértené a magyarázatomat kedves Keresztkém, ha ezotérika szintjén vizsgálná pl. a messiások megszületésének a kozmikus vonatkozásait.

Az ősok számunkra ismeretlen és szerintem az is fog feltehetőleg maradni. Ez "metamorfózis" által vált Folyamatosan Változó Szellemi Valóvá, azaz az egyetlen valóságos Istenné, ami ma már realitás, [u]az ősok viszont már nem.[/u]

Sajnálom, hogy nem szándékozik a többi lényeges pontba belebonyolódni, de szerintem megvan a jó oka rá... Én se tenném megmondom az igazat az Ön helyeben, kedves Keresztkem.

Klaus Matefi
2010. október 12. 14:40 | Sorszám: 34
Úgy érzem, hogy Keresztkem szűkszavú válaszaira reagálnom kell...

Idézet:
Keresztkem írta:
"1, Jézus élete egy kozmikus misztérium volt."

Válasz: NEM!

Ez a nemleges válasz Keresztkem részéről ki szeretné zárni azt az alapvető tényt, hogy Jézusról kizárólagosan azért állíthatták, hogy messiás, mivel megfelelő csillagzat alatt született, a krisztusi mivoltát pedig a keresztre feszítése által nyerte el úgymond a magyarázatok szerint, aminek valójában nem volt köze az ószövetségi messiási elképzeléseknek, tehát Jézus semmiképpen nem válhatott az Ószövetség Krisztusává.

1, Jézus egy messiási égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot, amire Máté az evangéliumában is utalt, tudniilik a betlehemi csillag jelezte a születését (Máté 2,1-2), amit a három "napkeleti bölcs" felismert és ez alapján leltek Jézusra...

2, A Heródes király parancsára történt fiúgyermekeknek a lemészárlása is kizárólagosan kozmikus háttérrel rendelkezett. Erre helyesen utal a Magyar Katolikus Lexikon is:

Idézet:
http://lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi%20gyermekgyilkoss%C3%A1g.html
A Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az aprószentek legyilkolása. - A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a betlehemi csillag feltűnésének ideje segített
BL:152. - Kirschbaum II:509.

Hogy segíthetett volna a "2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a betlehemi csillag feltűnésének ideje"?

Csak egyféleképpen:

Jézus születése i.e. 8-ban kellett történjen, amikor egybe esett az Augusztus császár által elrendelt i.e. 8-ban tartott népszámlálás (lustrum) az egész Római Birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) részére, a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálással (census - Lukács evangéliuma 2,1-2) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana).

Jézus "bűntelenül" születését előre jelezte a "betlehemi csillag" a három napkeleti bölcsnek" (Máté evangéliuma 2,1-2).

A megszületése előtt két évvel is valamilyen égi eseménynek történnie kellett, mert Heródes különben nem két éves korig (Máté 2,16) gyilkoltatta volna le a gyermekeket Betlehem környékén...

Mi lehetett ez a korábbi égi esemény, ami szükségessé tehette számára nemcsak az újszülöttek megölését, hanem két éves korig az összes fiúgyermeknek a lemészárlását?

Ez kizárólagosan kozmikus okokban keresendő, csak azokban kaphatunk rá választ is.

Jézus születése egy "kozmikus kígyó" (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció) égisze alatt történt, ami az újszülött Jézusnak a "bűntelen" lelkét biztosította.
Viszont a fent említett Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció minden esetben kétszer egymásután realizálódik két év időkülönbséggel a Mars planéta periódusából adódóan.
A két "kozmikus kígyó" eltérő az együttállás "szorosságát" illetően:

i.e. 10.02.03.
-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; -Uránusz: 19,5°Vízöntő

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Vénusz-Jupiter sextil

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

Jézus az utóbbi együttállás hatása alatt született, de mivel ezt Heródes nem tudhatta egyértelműen, így biztos ami biztos, a korábban született fiúgyermekekkel is végzett, amiről manapság az Aprószentek ünnepekor emlékeznek meg.

A "kozmikus kígyó" lényege az, hogy a Nap mögött a negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták felsorakoznak, tehát a Földröl nézve erős hatáscsökkenést szenvednek el.

Erre a "kozmikus kígyóra" még a keresztre feszítésével kapcsolatosan visszatérek.

Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke állítása szerint: "A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.":

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el sajnos, de a fotójával rendelkezem)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--
Az erededi cikk fotója

Helyesen állította ezt vajon Schönborn bíboros?
Természetesen.

A "bűntelenül" született Názáreti Jézus a kereszten Pál szerint bűnné, átokká vált (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,21; Pál levele a galatákhoz 3,13), helyesebben magára vette a világ bűneit. A születésekor realizálódott "kozmikus kígyó" egy T-keresztet alkotott ezen a napon a Zodiákusban, amit az alkémiai ábrák egy T-keresztre felszegezett kígyóval szemléltetnek:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

Az anya szülte hús-vér Jézus, akit ártatlanul és bűntelenül keresztre feszíttettek (amit maga Poncius Pilátus is hangoztatott), hogy válhatott volna bűnné és és átokká, ha nem így?

Pál egyértelműen utalt Jézus keresztre feszítésének a kozmikus jellegére:

Idézet:
Pálnak a zsidókhoz írt levele
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

II. János Pál és XVI. Benedek pápa is a keresztre feszítésnek a kozmikus jellegére hívta fel a figyelmet:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ sötét lesz, ahol Isten fia a halálnak ki lett szolgáltatva.--
http://www.documentacatholicaomnia.eu/04z/z_2005-03-25__Ratzinger._Joseph._Card__Via_Crucis__IT.doc.html
Ratzinger. Joseph. Card [2005-03-25] http://www.documentacatholicaomnia.eu/03d/2005-03-25,_Ratzinger._Joseph._Card,_Via_Crucis,_IT.doc
VENERDÌ SANTO 2005
MEDITAZIONI E PREGHIERE DEL CARDINALE
JOSEPH RATZINGER
DODICESIMA STAZIONE
Gesù muore sulla Croce
La croce di Gesù è un avvenimento cosmico. Il mondo si oscura, quando il Figlio di Dio subisce la morte.
http://www.keesz.hu/node/1080 http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=36
ECCLESIA DE EUCHARISTIA
II. János Pál pápa enciklikája
„Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sõt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 2003. április 17-én, Nagycsütörtökön, Pápaságom 25. évében, a Rózsafüzér évében. II. János Pál pápa

Idézet:
Keresztkem írta:
"2, Jézus bűntelen lelki adottsága magyarázható-e a kozmikus misztérium ismerete nélkül?"

Válasz: IGEN!

Szerintem semmiféleképpen. Jézusnak egy meghatározott idõben kellett ahhoz megszületnie (betlehemi csillag), hogy "bűntelen" legyen. Ugyanez volt a helyzet a "XX. század Jézusával", Jiddu Krishnamurtival is, akibõl érthetõ módon képtelen volt a skót ritus 33. fokán beavatott Annie Besan és Charles Webster Leadbeater Krisztust faragni, ugyanis az volt a céljuk, hogy az "újjászületett Jézus Krisztusként", az új messiásként fogadja õt el a világ. A kozmikus Krisztus a kereszt szelleme, ami ellentétes a Jézus-i szellemiséggel.

Idézet:
Keresztkem írta:
"3, Jézust Pál szerint "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) feszíttették keresztre."

VÁLASZ: EZ AZ ÁLLITÁS NEM KAP MAGYARÁZATOT a Zsid 9,15-ben.

Szükségtelen, Jézust valóban bűnbakként feszíttették keresztre "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért":

Idézet:
Pálnak a zsidókhoz írt levele
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Pál levele a rómaiakhoz
3,22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
3,23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
3,24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
3,25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.

Idézet:
Keresztkem írta:
"4, Meg lehet-e valójában érteni Jézus keresztre feszítésének a misztériumát a kozmikus alapok nélkül?"

VÁLASZ: IGEN!

A kereszten Jézus senkit nem válthatott meg a bűneitől, hiszen azóta talán még bűnösebbé vált a világ... A pozitív tanításait a kínhalála előtt propagálta. Az emberekkel kapcsolatos etikai magyarázatai mindenképpen magasztosak és követendőek, ehhez semmi kétség nem fér, tehát ezzel valóban nagy szolgálatott tett az emberiség számára, de persze a bűneiktől az embereket képtelenség maradéktalanul megváltani, legfeljebb csak a jóra való törekvést hivatott motiválni.

Ez kizárólagosan egy kozmikus rituál keretén belül lefolytatott áldozatbemutatás volt JHVH számára, amire Pál fel is hívta a figyelmet (Pálnak a zsidókhoz írt levele 9,22-23).

Idézet:
Keresztkem írta:
"5, Miért kellett feltámasztani az anya szülte hús-vér Jézust, mikor ez ki van zárva, azaz a természet törvényeivel összeegyeztethetetlen?"

VÁLASZ: MERT AZ ATYÁNAK "IGY" TETSZETT! ÉS Ő MINDEN TERMÉSZETI TÖRVÉNYEK FÖLLÖTT IS "ÁLL": PONTOSABBAN VAN. HISZEN A TERMÉSZETI TÖRVÉNYEKET IS Ő, AZ ATYAISTEN TEREMTETTE.
A TERMÉSZET FÖLÖTT AZ ATYAISTEN PRIMÁTUST--ELSŐDLEGESSÉGET--- ÉLVEZ, ÉS NINCS(!) FORDITVA.

Az, hogy "MERT AZ ATYÁNAK "IGY" TETSZETT!", egy vallási alapon történő utólagos belemagyarázás szerintem, amit a kínhalála után fűzhettek a tragikus eseményhez az Újszövetség megalkotói annál a meggondolásnál fogva, hogy ennek az "Atyaistennek", JHVH-nak lett ez az áldozat bemutatva.

Az "ATYAISTEN" egy olyan meghatározatlan fogalom, amin maga a Katolikus Egyház is alakított idővel, hiszen hozzáutalták még a Fiút és a Szentlelket is...

A természeti törvények az ősrobbanásnak a következményei. Hogy mi volt az ősok, azt senki nem tudja, de azóta egy olyan Isten a teremtő és fenntartó, ami nem rendelkezik szabad akarattal és nem gondolkodó lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami már maga az ok és az okozat is a későbbiekben.

A természet törvényei az Univerzum létrejötte óta fennállnak, és ennek következtében alakulhatott ki az élet a Földünkön is.

Idézet:
Keresztkem írta:
"6, A vasárnapi nap valójában a hús-vér Jézus keresztre feszítésére (Peszách előkészületi napja: 3785.Nisan 14/15.) utal, nem pedig a feltámadására."

VÁLASZ: NEM "IGY" VAN!

Jézus vasárnap lett keresztre feszítve i.sz. 25 április elsején, a Peszách ünnep előkészületi napján, viszont egy hús-vér halandónak a feltámadása képtelenség a halálának a harmadik napján:

A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.

Ha tetszhalott volt, akkor viszont nem beszélhetünk feltámadásról.

A néphagyomány Júdás öngyilkosságát (Máté evangéliuma 27,3-5) nem véletlenül teszi április elsejére, amikor Jézus is kínhalált halt:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz
Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag...
--A hagyomány szerint április 1., Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Lucifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--
http://www.religioeses-brauchtum.de/sommer/aprilscherz.html
An diesem Tag (1. April) wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.
--Ezen a napon (április 1.) született Júdás Iskáriótes, ezen a napon akasztotta fel magát, ezen a napon történt az égbolt vagy angyal lezuhanása, amikor sátán a mennyből ki lett taszítva.--
http://www.feiern-online.de/feiern-online/inhalt-kalendarisch/erster-april.htm
1. April
Es gibt jedoch noch weitere Erklärungen zum Ursprung:
in Frankreich verlegte König Karl IX. im Jahr 1564 das Neujahrsfest, das bis dahin am 1. April gefeiert wurde, auf den 1. Januar. Wer sich nicht an diese Verlegung hielt, wurde als "April-Narr" bezeichnet.
Andere meinen, daß der Tag der Verurteilung von Jesus Christus ein 1. April war und bringen das Datum daher mit dem Herumschicken von Jesus "von Pontius zu Pilatus" in Zusammenhang.
--Április 1.
Azonban van még további magyarázata az eredetének:
Franciaországban IX. Károly király 1564-ben az Újév ünnepét január 1.-re áthelyezte, amit addig április elsején ünnepeltek. Aki nem tartja magát ehhez az áthelyezéshez, azt "április bolondjának" nevezték.
Mások vélik, hogy Jézus Krisztus elítélésének a napja április elseje volt és ez a dátum összefüggésben van Jézus "Ponciustól Pilatushoz" küldésével.--
http://old.naput.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=841 http://www.napfenyes.hu/index.php?p=calendar
április 1. - Júdás felakasztásának napja
http://209.85.135.104/search?q=cache:CYgggJPQioUJ:www.kfki.hu/~leslie/kalendarium/APRILIS.PDF
Április 1.
Minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották, mert úgy vélték, hogy Júdás ezen a napon akasztotta fel magát (kötél-inda).

http://www.tisza-to.hu/index.php?pg=news_15_412
A hagyomány szerint a Jézust eláruló Júdás április elsején született és azon a napon halt is meg. Franciaországban IX. Károly király naptárreformjától eredeztetik az áprilisi tréfákat.

Idézet:
Keresztkem írta:
"7, A teológia vizsgálja-e Pálnak az alábbi kijelentéseit a "tökéletesebb sátorral" és a "mennyei dolgok képmásával", illetve a "mennyei dolgokkal" kapcsolatosan?"

VÁLASZ: VIZSGÁLJA, AMIT A SZENTIRÁS MINDEN SZAVÁT, BETŰJÉT, MONDATÁT VIZSGÁLJA.

Nem vizsgálgatni kell ezeket hosszú évszazadokon át, hanem helyesen feltárni, amit nekem kitartó és szerencsés kutatás következményeként sikerült is. Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy hivatalosan soha nem fogják elismerni, mivel ez semelyik vallásnak, vagy szervezetnek sem az érdeke...

Idézet:
Keresztkem írta:
"8, Milyen alapon lenne Jézus születése és kereszthalála kapcsolatban egymással, ha ezek nem bizonyítható kozmikus misztériumok lettek volna?"

VÁLASZ: ILYEN KÉRDÉS A KERESZTÉNY TEOLÓGIÁBAN NEM TEHETŐ FÖL! MERT A KERESZTÉNY TEOLÓGIA SZÁMÁRA "KOZMIKUS MISZTÉRIUMOK" NEM(!!!) LÉTEZNEK!

Logikus hogy nem, mivel az Ószövetség tiltja a laikusok számára a kozmikus misztériumoknak a feltárását:

Idézet:
http://stjosef.at/morallexikon/astrolog.htm
Astrologie
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 52 f
Unannehmbar und unerlaubt ist jedoch die aus den Sternen geschöpfte gewisse Voraussage von Dingen, ... ... ... od. diesselbe Grenzüberschreitung enthält wie sonstiges sittl. unerlaubtes Forschen nach Geheimwissen (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Thomas v. A. (S.Th. 2,2 q.95 a.5), das kirchl. Lehramt (D 1364 [717 d]) wenden sich gegen eine solche Art von A.
--A Keresztény Morál Lexikona
Asztrológia
LChM 1969, Sp. 52 f
Elfogadhatatlan és tilos azonban a csillagokból merített bizonyos dolgokat előre megmondani, ... ... ... vagy ugyanaz a határokon túlmenés található, mint más erkölcsileg tiltott kutatás a titkos ismeretek után (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Aquinói Tamás (S.Th. 2,2 q.95 a.5), az egyházi tanok hivatala (D 1364 [717 d]) ellene fordul az ilyen fajta asztrológiának.--
http://stjosef.at/morallexikon/geheimwi.htm
Geheimwissen
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 449 f
Immerhin ist es mögl., daß sich der Mensch an dämonische Mächte wendet und mit ihrer Hilfe ein sittl. unzulässiges Forschen nach G. (lat. divinatio) treiben will (vgl. Okkultismus). Solches Tun wird im AT als ein Greuel vor dem Herrn bezeichnet (Dtn 18,10-12).
--A Keresztény Morál Lexikona
Titkos ismeretek
LChM 1969, Sp. 449 f
Mindamellett lehetséges, hogy az ember a démoni erők oldalára fordul és a segítségükkel egy erkölcsileg megengedhetetlen kutatást akar folytatni a titkos ismeretek (latin: divinatio) után (összehasonlítva okkultizmus). Ilyen cselekedet az Ószövetségben a Úr előtt, mint egy irtózat (borzalom, szörnyűség) van megjelölve (Mózes V. 18,10-12).
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg." Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.

Jüdische Almanach: (Alchimie)
(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesalbte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez (Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Zsidó Almanach: (Alkémia)
(156. old.) Ez a tett ("A titkok titka" - "A bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mitsem sejtővel közölni.--

Idézet:
Keresztkem írta:
"9, Milyen meggondolásnál fogva vevezhetett ki a Pál-féle kereszténység egy anya szülte hús-vér halandót az Univerzum Istenének?"

VÁLASZ: UGYANCSAK IRRELEVÁNS KÉRDÉS: ÉRTELMETLEN KÉRDÉS,TEOLÓGIAILAG ÉRTELMETLEN ÉS ÉRTELMEZHETLEN FOGALMAKKAL! MI AZ, HOGY "KIVEZETÉS"? KIVEZETÉS: elektronikában, elektrotechnikában létező fogalom, s nem teológiában.

Egyáltalán nem értelmetlen, mivel egy hús-vér halandót az Univerzum Istenének kikiáltani szerintem nonszensz ötlet...

Klaus Matefi
2010. október 12. 14:39 | Sorszám: 33
Köszönöm kedves Keresztkem a gondolatait, ennek ellénére már összeállítottam az én szemzögemből működő és általam helyesesnek ítélt válaszokat a korábbi meglátásaira. Ne vegye ezt kihívásnak, tehát ne reagáljon rájuk, ha nem akar, de én úgy éreztem, hogy egy-két magyarázatot hozzájuk kell még fűzzek.
Klaus Matefi
2010. október 11. 14:19 | Sorszám: 31
Én ezekről a feltett kérdésekről inkább vitatkozni szerettem volna pro és kontra, tehát szívesen vettem volna az ellenbizonyításokat is.
Megértem természetesen Önt is kedves Keresztkem, hiszen ezek a dolgok kifejezetten a hitének az alapjait firtatják.

Mivel mindenkinek szüksége van hitre, hogy a hétköznapok nehézségeit elviselje és legyőzze, így ha úgy gondolja, valóban nem érdemes vitáznunk. Semmi harag nincsen, én is tisztelem az Ön hitét, sőt mindenkiét, de ez persze számomra nem azt jelenti, hogy azokat ne kutassam, és ne kérdőjelezzem meg. Én egy mélyen vallásos katolikus családból származom, magam is sokáig hívő voltam.

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. október 11. 12:51 | Sorszám: 29
Idézet:
Kereszkem írta:
"A teológiai tanulmányok különben sem adnak betekintést a bibliai vallások valódi misztériumaiba,... "

MÁR EBBEN SEM ÉRTÜNK EGYET! Ezen állítás igazság-, és valóságosságtartalmát én NEM FOGADOM EL!

Természetesen joga van kedves Keresztkem bármit nem elfogadni...

Csak röviden Jézus életének a misztériumáról:

1, Jézus élete egy kozmikus misztérium volt.

Kérdés:

Így tanítja ezt a teológia?

2, Jézus bűntelen lelki adottsága magyarázható-e a kozmikus misztérium ismerete nélkül?

Ha igen, hogyan?

3, Jézust Pál szerint "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) feszíttették keresztre.

Ha ez így van, akkor milyen alapon hangoztatják azt a keresztény vallások, hogy Jézus MINDANNYIUNK bűnéért halt kereszthalált?

4, Meg lehet-e valójában érteni Jézus keresztre feszítésének a misztériumát a kozmikus alapok nélkül?

Természetesen nem...
Akkor viszont hogy lennének elégségesek az ezzel kapcsolatos teológiai magyarázatok?

Legújabban egyértelmű ráutalásokat tett ezzel kapcsolatosan a két utolsó pápa:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ sötét lesz, ahol Isten fia a halálnak ki lett szolgáltatva.--
http://www.documentacatholicaomnia.eu/04z/z_2005-03-25__Ratzinger._Joseph._Card__Via_Crucis__IT.doc.html
Ratzinger. Joseph. Card [2005-03-25] http://www.documentacatholicaomnia.eu/03d/2005-03-25,_Ratzinger._Joseph._Card,_Via_Crucis,_IT.doc
VENERDÌ SANTO 2005
MEDITAZIONI E PREGHIERE DEL CARDINALE
JOSEPH RATZINGER
DODICESIMA STAZIONE
Gesù muore sulla Croce
La croce di Gesù è un avvenimento cosmico. Il mondo si oscura, quando il Figlio di Dio subisce la morte.
http://www.keesz.hu/node/1080
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Az Eucharisztia teológiája a pápai enciklikában

b) A kozmikus dimenzió
Tanító hivatali megnyilatkozás még sohasem beszélt az Eucharisztia ilyen jellegû vonatkozásáról. A közelmúltban Teilhard de Chardin mûveiben találkoztunk az Eucharisztiának ezzel a sajátos szemléletével (vö. Mise a világ fölött c. mûve). Az ortodox teológia és lelkiség is megõrizte az Eucharisztiának ezt a sajátos vízióját. II. János Pál pápa saját életébõl kiindulva hangsúlyozza ez Eucharisztia univerzális jelentõségét: „Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sõt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét.

c) Az Eucharisztia eszkatologikus jellege
„Az Eucharisztia kifejezi és megerõsíti a közösséget a mennyei Egyházzal” (19. p.). Egyesít bennünket a mennyei liturgiával: „Az Eucharisztia valóban az ég megnyílása a Föld felé”. Ezzel a szemponttal a múltban inkább a keleti teológiában találkoztunk. A keletiek szerint a földi liturgia a mennyei liturgia elõképe, s így már most itt a földön részesei lehetünk a mennyei istendicséretnek.

Dolhai Lajos (1955) 1977-ben szentelték pappá. Az Egri Érseki Papnevelõ Intézet vicerektora, az Egri Hittudományi Fõiskola dogmatika professzora.
http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=36
ECCLESIA DE EUCHARISTIA
II. János Pál pápa enciklikája
„Az Eucharisztia ünneplésének e sokféle helye nagyon megéreztette velem az Eucharisztia egyetemes, sõt kozmikus jellegét. Igen, kozmikus jellegét.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 2003. április 17-én, Nagycsütörtökön, Pápaságom 25. évében, a Rózsafüzér évében. II. János Pál pápa

5, Miért kellett feltámasztani az anya szülte hús-vér Jézust, mikor ez ki van zárva, azaz a természet törvényeivel összeegyeztethetetlen?

Sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így bárki csak a legendák, mesék, vallási mítoszok világában támadhat fel a halottaiból.

Két lehetőség közül választhatunk Jézus esetében:

a, Nem halt meg a kereszten, hanem tetszhalott volt, de ebben az esetben a feltámadása se volt valóságos feltámadás a halálból.

b, Jézus nem támadt fel semmilyen módon, csak az újszövetségi legendák megalkotói által papíron.

Nincsen harmadik lehetőség.

A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.

A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

6, A vasárnapi nap valójában a hús-vér Jézus keresztre feszítésére (Peszách előkészületi napja: 3785.Nisan 14/15.) utal, nem pedig a feltámadására.

Ezen a napon a kozmikus Krisztus "feltámadása" realizálódott, ami nem azonos egy halandó embernek a mesés feltámadásával.

Megérthető ez a kozmikus háttér ismerete nélkül?

Szerintem ki van zárva...

7, A teológia vizsgálja-e Pálnak az alábbi kijelentéseit a "tökéletesebb sátorral" és a "mennyei dolgok képmásával", illetve a "mennyei dolgokkal" kapcsolatosan?

Pálnak a zsidókhoz írt levele
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Ha igen, akkor mit tanít róluk?

8, Milyen alapon lenne Jézus születése és kereszthalála kapcsolatban egymással, ha ezek nem bizonyítható kozmikus misztériumok lettek volna?

Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke állítása szerint ugyanis "A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.":

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el sajnos, de a fotójával rendelkezem)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--
Az erededi cikk fotója

9, Milyen meggondolásnál fogva vevezhetett ki a Pál-féle kereszténység egy anya szülte hús-vér halandót az Univerzum Istenének?

Idézet:
Kereszkem írta:
Mert az én hitem alapja a keresztény Biblia, úgy ahogyan azt a hagyományos, történelmi keresztény Egyházak Biblikum tudósai elfogadják, értelmezik és tanítják: mint ISTENI KINYILATKOZTATÁS! Ennek még a kétségbevonásáról sem tudok másként elmélkedni--és nem is akarok(!)--mint ahogyan azt a keresztény\keresztyén BIBLIATUDOMÁNY TESZI!

Azzal semmi probléma nincsen kedves Keresztkem, hogy miben hisz, mert mindenki abban hisz, amiben akar. De azért az "ISTENI KINYILATKOZTATÁS"-sal egy kicsit óvatosabban illene bánni...

Melyik "ISTENI KINYILATKOZTATÁST" tartja valódinak az alábbiak közül?

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

illetve

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Vagy egy másik példa:

Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!

illetve

Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Idézet:
Kereszkem írta:
És itt azután meg vagyunk lőve, mert én Önt megbántani vagy megsérteni nem akarom.És abban reménykedem, hogy Kegyed sem azért kezdeményezne egy ilyen beszélgetést, hogy engem--a nézeteim "leminősítésével"--összevissza sértegessen.Mondom: azt remélem, ez utóbbi nem célja.

Szerintem egy vita működik sértegetések és személyeskedések nélkül is kedves Kereszkem. Tehát tartózkodjunk mind a ketten a minősítgetésektől, és kizárólagosan egymás meggyőzésére konzentráljuk. Ne alkalmazzunk olyan kifejezéseket pl., hogy "Vicces! Jó a humorérzéke Kegyednek.", melyek esetleg irritálhatnák a vitapartnert.
Szó sincs itt viccelődésről, hanem az igazság fetárásán serénykedem.

Én örömmel állok elébe a vitánknak az említett feltételek mellett, ha Ön is elfogadja a kihívást.

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Klaus Matefi
2010. október 10. 21:58 | Sorszám: 27
Helyesbítés:

különben

Klaus Matefi
2010. október 10. 21:56 | Sorszám: 26
Szerintem ne az Ön személyével, és végzettségeivel foglalkozzunk, mert ez irreleváns. A teológiai tanulmányok pkülönben sem adnak betekintést a bibliai vallások valódi misztériumaiba, szóval azzal se lehet szerintem sokra menni az itt felmerülő kérdések megvitatása terén. De próba szerencse...

Gondolom, hogy ebben a topicban azt szeretné bizonygatni, hogy a Bibliának igaza van. Állok elébe kedves Keresztkem. Tehát térjünk a tárgyra...

Hol kezdjük?

Jézus "feltámadásánál", esetleg a "visszajövetelénél"?

Vagy inkább az Ószövetségnél?

Klaus Matefi
2010. október 10. 17:36 | Sorszám: 24
Ebben a témában semmi privilégiuma nincsen kedves Keresztkem a diplomájának, azzal legfeljebb csak a szakmájában élvezhet előnyöket, a vallások misztériumainak illetve Isten mibenlétének a kutatása terén semmit...
Ha tehát hasznosítani akarja azt, akkor szerintem ne vallásfórumokon tegye...

Én közel húsz évig kutattam intenzíven ezeket a dolgokat, és a szerencsés igyekezetemet siker koronázta, hiszen beavatatlan létemre elsőnek sikerült felfednem a bibliai vallások misztériumainak a kozmikus kapcsolatait.

Gondolom, hogy Ön keresztény létére ragaszkodik ahhoz a téves istenképhez, ami szerint az egyetlen valóságos Isten az Jóisten lenne. A realitás máshogy fest. A halandó, anya szülte hús-vér Jézus magából ("bűntelen" lelki adottságából) kiindulva egy hibás istenképet propagált, feltéve, ha stimmelnek az Újszövetség íróinak az ezzel kapcsolatos sugallatai...

MINDENKI ugyanannak az Istennek a gyermeke, csak eltérő születési (lelki) adottságokkal felruházva, Istennek az akkori pillanatnyi "minőségi állapotának" a függvényeként.

Hogy érthetőbb legyek, felhoznám példának azt a skót ritus 33. fokán beavatott Aleister Crowleyt, aki magát a "Sátán" inkarnációjának tartotta:

("The Beast 666")

Hogy mi a különbség a Jézus és Crowley születési radixjai között, az szerintem még a laikusnak is feltűnik:

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
Vénusz-Jupiter sextil

(A korábbi időkben realizálódott Nap-Hold konjunkciók esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján.)

A különbség a két radix között az, hogy a Jézus születésekor együttállt Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek Crowley esetében egy szabályos kozmikus keresztet alkottak a Zodiákusban. A kereszt, a bűn és halál szellemi forrása ugyanis a misztériumokban és az ősi asztrológiában is.

Viszont Jézus születésekor az ősi asztrológia szerinti negatív hatású planéták a nap mögött sorakoztak fel, ami által hatáscsökkenést szenvedtek a Földről nézve. Ennek tulajdonítható kizárólag Jézus "bűntelensége". Ilyen adottsággal rendelkezett pl. még Jiddu Krishnamurti is, a "XX. század Jézusa".

Mint tudjuk, Jézus szintén egy nem akármilyen kozmikus kereszt égisze alatt halt kínhalált, amiről Pál úgy nyilatkozott, hogy "bűnné", "átokká" vált (Pál második levele a korinthusiakhoz 5,21; Pál levele a galatákhoz 3,13), úgymond magára vette a "világ bűneit":

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák;
-Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

Hogy miért magyarázom ezt Önnek?

Azért, mert ez a legszemléletesebb módja annak, hogy megérthessük az eltérő születési (lelki) adottságainkat.

Tehát ha Ön Isten mibenlétének a kutatására szánja rá magát, akkor nem elégedhet meg kizárólagosan a saját maga megismerésével, vagy pedig az újszövetségi hibás istenkép elfogadásával, mivel az csak két "apró" szikrája" az egész isteni valóságnak. Remélem, hogy sikerült érhetően megvilágítanom ezt a kérdést.

Még annyit, hogy semmit nem számit az, hogy Ön hisz-e ezekben a dolgokban, vagy sem, attól függetlenül működnek... A bibliai vallások misztériumai kozmikus misztériumok, de a beavatott készítői tiltották a laikus hivő tömegeknek az ismereteik utáni kíváncsiskodást.

Röviden az én istenképemről:

Az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami az ősok (ezt nem ismerjük) következménye. Ez egy kifejezetten komplex változó hatás (én szelleminek nevezem), ami képes volt a Földünkön lehetővé tenni az élet kialakulását, és annak a fenntartását. Ez az Isten nem egy szabad akarattal rendelkező gondolkodó lény, és alá van vetve a tevékenysége részben az "égi mechanikának".

A nevéből is adódik, hogy folyamatosan változó szellemi hatás, ami értelemszerűen nemcsak a jónak, de a gonosznak is a kútfője. Nem létezik se Jóisten, se pedig Sátán, hanem csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az összes létező szellemi haztásnak a forrása. Hacsak Jóisten lenne, akkor mindenki Jézus-i lelkülettel lenne felruházva, ami nem felel meg a realitásnak.
Mindannyian egyformán ennek az Istennek vagyunk a gyermekei, de eltérő születési adottságokkal (lelki) felruházva. A lelket nem összekeverni a személyiséggel!

Klaus Matefi
2010. október 09. 22:02 | Sorszám: 22
Idézet:

"Isten szava a természet, azaz a vadon törvénye, tehát nem a Biblia."

keresztkem írta:
Vicces! Jó a humorérzéke Kegyednek.
Ugyan már MIÉRT lenne pont "AZ".

Ha tisztában lenne az egyetlen valóságos Istennek a mibenlétével, akkor ezt nem tarthatná viccesnek...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. október 09. 21:55 | Sorszám: 21
Ha úgy érzi kedves Keresztkem, hát magadjunk a magázásnál, bár én ezt 55 éves koromra sem tartom egy fórumon megfelelőnek, mivel hidegséget, tartózkodást sugall. Itt az érvek, teóriák, elképzelések ütköztetésének, megvitatásának a milyensége, minősége, ütőképessége a lényeg, tehát erre koncentráljunk.

A kor nem érdem, hanem egy állapot, ami ha megfelelő élettapasztalatokkal és életfilozófiával párosul, akkor természetesen tisztetre méltó a számomra.

Még annyit, hogy a feltétel nélküli vak hit szintén nem sorolható az én értékrendszeremben az érdemek közé.

Klaus Matefi
2010. október 09. 18:23 | Sorszám: 19
Ide gyűjtöm az ebben a témában más fórumokon történt figyelemre méltó bejegyzéseket:

Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul

Klaus Matefi
2010. október 09. 18:20 | Sorszám: 18
Fórumon nem szoktunk magázódni, így engedelmeddel tegezlek kedves Keresztkem.

Ez a Te véleményed, ennyi...
Viszont ha annyira lényegtelenek lennének a bejegyzéseim, akkor miért pocsékolod rájuk a drága idődet?

Klaus Matefi
2010. október 09. 12:29 | Sorszám: 15
Szerintem a lényeg az kedves Keresztkem, hogy a bibliai vallások alapjai (Sínai szövetségkötés, Jézus feltámadása és második eljövetele) csak a vallási legendák talaján realizálódhattak, a valóságban nem.

Isten szava a természet, azaz a vadon törvénye, tehát nem a Biblia. Az utóbbi csak emberi vágyakat tükröző emberi alkotások, melyek rendelkeznek pozitív, illetve negatív etikai tanításokkal is.

Ettől függetlenül bárkinek szuverén joga van bennük hinni, mivel ez hozzátartozik a vallásszabadsághoz, de az esetleges negatív sugallatok követése bizony sértheti mások érdekeit, szabadságát...

Téma: Szükség van-e egy Legújabb Szövetségre?
Klaus Matefi
2010. október 09. 12:20 | Sorszám: 3
Az "egyistenhívő" ábrahámi vallások hisznek az egyetlen valóságos Istenen kívül egy másik entitást is, mégpedig a "Sátánt", tehát valójában dualistának tekinthető az istenképük.

Szerintem az első elfogadható istenképpel az Istenkeresők Globális Egyháza rendelkezik, ugyanis Isten az egy kizárólagosan Egyisten, amiből ételemszerűen adódik, hogy nem létezhet mellette másik entitás, gondolok én itt a "Sátánra"... Ennek pedig csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való felel meg minden szempontból.

Viszont nem árt az egyetlen valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a mibenlétét jobban megismerni, mert sokan azt hiszik, hogy ez egy szabad akarattal rendelkező tudatos lény.

Ha ez lenne a realitás, akkor a saját "akaratát" nem a benne hívőknek kellene realizálniuk, hanem Istennek magának... Vagy ez úgy működik, ha hiszek benne, akkor megvalósul Isten akarata, ha pedig nem, akkor meghiúsul?...

Ilyen alapon sokféle Istent megalkothatunk magunknak a saját elképzeléseinknek, vágyainknak a megvalósítása céljából.

Isten nem az emberi vágyaknak a függvénye, hanem az összes létező szellemi hatásnak a forrása. Ha nem az lenne, akkor miért volna egyedüli Isten?

Klaus Matefi
2010. október 08. 13:22 | Sorszám: 1
Fel kell az a költői kérdés merüljön, hogy mire van tulajdonképpen szüksége az egyénnek és az egész emberiségnek?

- A Jelenések könyvében részletezett Antikrisztus (a Koránban al-Dajjal) fellépésére, aki "Istennek" nyilvánítja úgymond magát, és mindenkire rásüti a bélyegét, hogy anélkül ne legyen esélye a további megélhetésre János (Jelenések könyve 13,16-17) szerint?

- Érdemes Jézus "második eljövetelére" várni, ami szerintem 1999.08.11-én "megtörtént"?

- Szükség lehet olyan istenhitekre, amelyeknek az alapja (istenképek) eleve sántítanak?

- Hasznos lehet az emberiségnek a vallási sokszínűség, ami annyi szenvedést, háborút és halált okozott eddig a történelem folyamán? Mi volt eddig ebből a haszna? A kárát azt ismerjük...

- Várjuk a "holtak feltámadását" és az "Ítéletet", ami 1999.08.11-én már megtörtént?

Ezzel kapcsolatosan ajánlanék az iszlám világból származó akkori néhány híradást:

Idézet:
http://www.berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/1999/0812/none/0026/index.html
Auf dem Maidan-e Imam drängen sich nun Hunderte betende Menschen. Die prächtigen Moscheen rund um den Platz fassen die Gläubigen nicht mehr. Schiitische Prediger stimmen das Namaz Ayat an, ein Gebet, das Muslime nach einem Erdbeben oder einer Überschwemmung und bei einer Sonnenfinsternis ergriffen sprechen. "Wenn die Sonne verschwindet und dann wieder auftaucht", sagt ein Geistlicher, "ist das wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah."

Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt. Wenn sich die Sonne verfinstere, predigten sie, würden sich die Meere überschlagen und die Berge einstürzen das sei das Ende. Doch nur die allerwenigsten Iraner schenkten den Untergangspropheten Glauben. "Eigentlich denken wir ziemlich rational", sagt die Bankangestellte Schirin Ebadi. "Im Westen glaubt man wahrscheinlich, wir seien alle fanatisch und abergläubisch. Über solchen Unsinn kann ich nur lachen."

"Es ist wie eine Auferstehung der Welt. Dann sind wir Menschen ganz klein vor Allah." Muslimischer Geistlicher in Isfahan

--Néhány iszlám szekta augusztus 11-t az utolsó ítéletnek kiáltotta ki.

"Ez olyan, mint a világ feltámadása. Ekkor az ember egész kicsi lesz Allah előtt."
Muzulmán pap Isfahanban (Irán)
http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-14143665.html
09.08.1999
Ich sehe Richtung Paradies
Ein solches Jahrtausend-Ereignis will gefeiert werden. Rechtzeitig zum kosmischen Blackout hat Paris auf der Place de la Concorde die weltgrößte Sonnenuhr (Höhe: 33 Meter) errichtet. Jordanien und Syrien erklärten den 11. August prompt zum Nationalfeiertag.

Elf Sofis hat der in der Schweiz lebende Olivier Staiger abgepasst - die schönste in Iguaçu (Brasilien). "Ich falle auf die Knie, Tränen in den Augen", notierte er nach der Düsterheit, "es sieht so aus, als habe eine übermenschliche Macht den Himmel geöffnet, und ich sehe Richtung Paradies."
--Jordánia és Szíria augusztus 11-t tényleges nemzeti ünnepnek nyilvánította ki.--
http://www.kath.de/rv/archiv/rv990810.htm
(Radio Vatikan 10. August 1999)
A F R I K A
Algerien
Das Religionsministerium hat alle Gläubigen aufgefordert, während der Sonnenfinsternis am 11.08. in den Moscheen zu bleiben und zu beten. Wie es in einem am 7.08. verbreiteten Kommunique' des Ministeriums heisst, gelte das Gebet nicht dem Geschehen sondern Gott, dem Schöpfer und Beschützer der Menschen.
--Afrika-Algéria: A Vallásügyi Minisztérium felszólított minden hívőt, hogy a 08.11-i napfogyatkozás időtartama alatt a mecsetekben maradjanak és imádkozzanak. Ahogy, a 08.07-én közzétett minisztériumi közlemény szól, ez nem a történésnek, hanem Istennek, a Teremtőnek és az emberek védelmezőjének szól.--

Szerintem nem árt azzal tisztában lenni, hogy a többezer éves vallások az akkori korok emberéhez lettek méretezve, az éppen fennálló társadalmi viszonyok és igyekezetek függvényében.

Csak azért kellene beteljesüljön az "Antikrisztus" fellépése, hogy a kínhalált halt Jézus felléphessen, és Ítéletet tartson?

És mi van akkor, ha nekem van igazam, és úgy az "Ítéleten", mint "Jézus második eljövetelén" túl vagyunk már 11 éve?

Klaus Matefi
2010. október 08. 13:15 | Sorszám: 0
A tapasztalataimra és a közel 20 esztendős intenzív kutatási tevékenységemre alapozva arra a következtetésre jutottam, hogy az emberiség nagy családjának feltétlenül szüksége van egy új globális szövetségre, amit nevezzünk Legújabb Szövetségnek.

Ez a Szövetség arra lenne hivatott, hogy kiküszöbölje az új kozmikus korszak hajnalán, az előző Szövetségeknek és egyéb más vallási irányzatoknak a hibáit, hiányosságait.

Felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy valóban lennének hiányosságaik, hibáik az eddigi vallásoknak? Természetesen, nem is kevés.

A jól felfogott közös cél a tökéletességre való törekvés, amit ugyan soha nem érhetünk el, de mégis motivációként ez kell mozgatórugó legyen.

Mint tudjuk, az ábrahámi vallások az Ószövetség messiásának eljövetelére vártak eddig, akit a keresztény egyházak "Jézus második eljöveteleként" propagáltak, a síitáknak pedig ugyanezt a 12. Imam (Imam Mahdi) visszajöveteleként. A két utóbbi ki van zárva, hiszen sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így értelemszerűen se az anya szülte hús-vér Jézus nem volt képes napjainkra visszatérni, se pedig a 12. Imam... Ezáltal tulajdonképpen a két nagy ábrahámi térítő vallásnak a végidőkkel kapcsolatos illuzórikus elképzelése megvalósulhatatlan. Ugyanez a helyzet az erre az időre bekalkulált "holtak feltámadásával" is. Az említett dolgok időpontján 11 éve túl vagyunk már. Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus nem jöhetett vissza, se a 12. Imam, a holtak pedig nem támadhattak fel sajnos, és ezután se fognak. Ettől függetlenül még bárki hihet ezekben a dolgokban, szuverén joga van hozzá!

Az Ószövetség kifejezetten egy nemzeti vallás, így az eleve alkalmatlan egy globális vallás alapjául.

Mivel hitre és vallásra szükség van annak érdekében, hogy a hétköznapok nehézségeinek a leküzdésében, elviselésében segítségünkre legyen, ezért az Istenkeresők Globális Egyháza egy Legújabb Szövetség megfogalmazását tartja szükségesnek és ajánlatosnak, ami a KÖZJÓ-ba vetett töretlen hitet lenne hivatott elmélyíteni és ápolni. Itt megjegyezném, hogy semmi köze nincsen ennek, a bolsevista-kommunista "KÖZJÓ"-hoz, ami szerintünk már a megszületésekor sem arra irányult... De ezt igazolják a történelmi tapasztalatok is.

Lesznek akik reakcióként a Jelenések könyvében található Antikrisztust fogják fennhangon emlegetni, és annak a betervezett globális elnyomó szervezetét, aminek biztosítania kellene úgymond a bibliai próféciáknak, terveknek a maradéktalan megvalósulását, ezzel is igyekezve elijeszteni a laikusokat ettől a nemes és magasztos elképzeléstől.

A Legújabb Szövetségnek ehhez semmi köze. Kizárólagosan az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet körülményeinek a szebbé, boldogabbá, békésebbé és igazságossabbá tételéért szándékozik fellépni nem diktatórikus eszközökkel, hanem kizárólagosan meggyőzés által, az áhított közös jövő reményében, ami nélkük szerintünk nem várhat rózsás jövő az eljövendő generációkra.

Vitassuk meg ennek a nemes elképzelésnek a szükségességét pro és contra alapon.

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. október 08. 13:10 | Sorszám: 13
Helyesbítés:

legendák

Klaus Matefi
2010. október 08. 13:04 | Sorszám: 12
Több bibliakutató, régész, filozófus megkérdőjelezte már szerintem joggal Ábrahámnak és Mózesnek a történelmi személyiségét, velem együtt.

Szerintem a vallási legenendák egytől egyig tartalmaznak reális és meseelemeket is.

Klaus Matefi
2010. szeptember 27. 10:38 | Sorszám: 10
Minden vallási legenda tartalmaz valós és mesés elemeket is. Így van ez a bibliai legendákkal a Koránnal és a többivel szintén.

Gondolj csak pl. a szegény i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézusra, akit utólagosan feltámasztottak és Istent kreáltak belőle...

Mithras úgymond szintén egy szűztől született december 25-én, 12 tanítványa volt, a halála után pedig sziklasírba temették, mint Jézust az újszövetségi legendákban, és harmadnapra feltámadt a halottaiból.

Hórusz, Krisna, Dionüszosz, Attis szintén szűztől születtek december 25-én a legendák szerint, és a haláluk után mindannyian feltámadtak.

Tehát mint láthatjuk, ezek a dolgok Jézusra levetítve szintén nem voltak eredeti ötletek.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 20. 18:31 | Sorszám: 1771
Helyesbítés:

Mivel feltehetőleg már a kamatokat se tudják fizetni, ezért emelkedik rohamosan az adósság összege, amire kíváncsi lennék, hogy ez hova fog vezetni?

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. szeptember 20. 18:08 | Sorszám: 7
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A közel két évtizedes intenzív kutatási tevékenységem eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a Tórát nem a feltételezett történelmi Mózes készítette, hanem Ezsdrás a beavatottak segítségével, amit aztán i.e. 445-ben meg is ismertettek a néppel és elfogadtatták velük alkotmány gyanánt."

Nem léteznek olyan hiteles írásos és tárgyi emlékek a legjobb tudomásom szerint i.e. 445 előtti időkből, melyek igazolni tudnák, hogy az i.e. 445-re elkészült Tóra nyilvánosságra hozatala előtt már létezett volna a JHVH kultusz..

Nem ok nélkül vonta kétségbe a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor, és még sokan mások is azt, hogy Ábrahám és Mózes valóságos történelmi személyek lettek volna...

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3ra
A Mózesnek tulajdonított könyvek Mózesi szerzőségét Ibn Ezra (elhunyt 1167) középkori zsidó tudós nyomán a XVII. században Spinoza vonta először kétségbe.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 20. 18:06 | Sorszám: 1770
Amennyiben stimmel ez az állítás, hogy az USA államadóssága, a hivatalosan reklámozott ~13,5 billió dollár helyett 202 billió, az azt jelenti, hogy az USA úgy eladósodott néhány magánbankár felé, hogy semmi esélyük többé ezt nemhogy visszafizetni, de csökkenteni se az adósság nagyságát.

[u]Szemléltessük ezt számokkal:[/u]

202 billió dollár adósság egy főre lebontva (USA lakóssága ~308 millió): 658 844 dollár

Ez az összeg az újszülöttekre és az aggastyánokra is vonatkozik!
Ha csak a kereső felnőtteket vennénk figyelembe, akkor ez lényegesen magasabb összeget tenne ki.

A 202 billió dollár a jelenlegi arany unciánkénti árát (~1275 dollár) tekintve 4 927 215 814 kg tiszta aranynak felel meg, ami majdnem 5 millió tonna aranyat tesz ki...

12,44 kg-os (400 uncia súlyú) aranytéglákra átszámolva: 396 078 442 db.

Link
Kép

Természetesen ennyi aranykészlete nincsen az emberiségnek, tudtommal 155 000 tonna körül van az összmennyiség.

A fenti adatokból következik tehát, hogy a Föld aranykészletének a 31,5-szörösével adós az USA néhány magánbankárnak.

A tényleges adósság összege természetesen sokkal magasabb lesz, hiszen ez akkor lenne csak ennyi, ha azonnal egyösszegben ki tudnák fizetni... Mivel feltehetőleg már a kamatokat se tudják fizetni, ezért emelkedik rohamosan az adósság összege, aminek kíváncsi lennék, hogy ez hova fog vezetni?

Téma: Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. szeptember 19. 18:12 | Sorszám: 6
A témával kapcsolatosan más fórumokon folytatott kifejezetten figyelemre méltó eszmecseréket érdemes tanulmányozni.
Klaus Matefi
2010. szeptember 19. 17:08 | Sorszám: 5
Istenről, Bibliáról és a Koránról elfogulatlanul
Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 14:31 | Sorszám: 4
Idézet:
Klaus Matefi írta
Már az elején felmerül a kérdés, hogy képes-e egy feltétel nélküli hívő elfogulatlanul ezekről a témákról tárgyalni, vitázni?

Szerintem az igazság megismerésére vágyó kereső nem rekedhet meg a feltétel nélküli hit talaján, hiszen, akkor minden esetben kizárólagosan csak a saját hite védelmében lép fel a máshogy gondolkodókkal szemben, függetlenül attól, hogy stimmel-e az, vagy sem...

Tehát ne keverjük össze ha lehet a hitvédelmet, az igazság megismerésére irányuló igyekezettel.

Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 12:59 | Sorszám: 3
A közel két évtizedes intenzív kutatási tevékenységem eredményeként arra a következtetésre jutottam, hogy a Tórát nem a feltételezett történelmi Mózes készítette, hanem Ezsdrás a beavatottak segítségével, amit aztán i.e. 445-ben meg is ismertettek a néppel és elfogadtatták velük alkotmány gyanánt.

Sok olyan dolog van, amit az Ószövetségen kívül semmi nem bizonyít. Ilyen pl. az egyiptomi fogság, aminek tudtommal semmilyen jellegű nyoma nincsen az ószövetségi magyarázatokon kívül. Ugyanez a helyzet a Salamon nevéhez utalt első templom esetében is.

Tudtommal nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség írói által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!), a kabbalisztikus titkos ismeretek és a héber naptár is. Ezekből csak arra tudok következtetni, hogy a JHVH kultusz i.e. 445 előtt nem volt ismert még valójában a zsidóság körében.

Ennyit a történelmi előzményekről, amelyek mind a három ábrahámi vallás hitelképességét szerintem megkérdőjelezik.

Persze tévedni emberi dolog, több szem többet lát. Kíváncsi vagyok, hogy az eddigi dolgokat mások hogy látják.

Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 12:57 | Sorszám: 2
A Biblia és a Korán a három ábrahámi vallás tanításait tartalmazzák. Mind a három vallás (zsidó, keresztény, iszlám) a Tórában leírtakra hivatkozva eredezteti magát attól a feltételezett Ábrahámtól, akinek és Mózesnek is történelmi személyiségét tagadja pl. a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor, és szerénységem is.

Alaptalan lenne ez az állításunk vajon

Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 12:55 | Sorszám: 1
Szerintem nem árulok el azzal senki számára nagy titkot, hogy minden vallás az egyedüli igazság birtokosának szerepében igyekezett és igyekszik ma is tetszelegni. Ahogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze", így nem lehet azon se csodálkozni, hogy a vallásalapítoké is...

Ezt az embernek tulajdonképpen megértéssel kellene fogadnia, hiszen ki (legyen az akár a leghiszékenyebb laikus) vallaná magát egy bizonyos egyházhoz tartozónak, ha az az egyház nem azt állítaná magáról, hogy az egyedüli igaz vallás kizárólagos képviselője és hirdetője?...

Nézzük meg, hogy mit találunk erre vonatkozóan a három ábrahámi vallás tanításai között:

Idézet:
Ószövetség
Mózes V.
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!
34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Újszövetség
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!
Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
El-Bakara - 2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."
2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!
2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,
2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.
El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."
3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Lehetnek vajon ennél "meggyőzőbb" érvek?...

Annyit azért máris megállapíthatunk ezekből az idézetekből, hogy mindegy, hogy melyik valláshoz tartozónak vallja magát valaki, a többi vallás szemében mindenképpen hitetlen, kiirtandó, kárvallot, bálványimádó, ákozott, stb. marad...

Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 12:53 | Sorszám: 0
Már az elején felmerül a kérdés, hogy képes-e egy feltétel nélküli hívő elfogulatlanul ezekről a témákról tárgyalni, vitázni?

Az eddigi tapasztalatom szerint minimális erre az esély, de talán mégis vannak csodák..., így reménykedjünk abban, hogy itt a konzekvens igazságkeresés légköre lesz az uralkodó.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 18. 12:52 | Sorszám: 1768
Ebben egyet értünk.
Klaus Matefi
2010. szeptember 17. 10:31 | Sorszám: 1765
Helyesbítés:

Az alábbi források szerint a 13,5 billió dollár helyett 202 billió dollárral van eladósodva az USA magánbankárok felé...:

Klaus Matefi
2010. szeptember 17. 10:28 | Sorszám: 1764
Idézet:
Általában mindenkinek megvan az igénye, csak a lehetősége nem...

Mi befolyásolja ezt a lehetőséget?

Születési és egyéb előjogok, történelmi események, protekcionizmus, anyagiak, képesség, gátlástalanság és még sorolhatnám...

Minden anya szülte hús-vér egyénnek joga van emberhez méltó módon és körülmények között leélni az egyszeri és megismételhetetlen életét. Ezt a lehetőséget veszélyezteti és teszi pl. lehetetlenné hosszú távon az országok magánbankoknak történt szisztematikus eladósodása, ami egyre növekvő adóterheket fog róni az eljövendő generációkra, folyamatosan csökkenő életszínvonalat okozva nekik. Valóban azt fogja eredményezni, amit az utolsó mondatodban írtál.

Lehet szerinted egy ország gazdaságpolitikáját folyamatosan felvett adósságokra építeni? A magánembernek is az anyagi csődöt és a teljes eladósodását eredményezi az ilyen felelőtlen hozzáállás.

Az USA hivatalosan propagát államadósságának a mutatója:

Az alábbi források szerint a 13,5 billiárd dollár helyett 202 billiárd dollárral van eladósodva az USA magánbankárok felé...:

http://www.luftpost-kl.de/luftpost-archiv/LP_10/LP18110_130910.pdf http://www.linkezeitung.de/cms/index.php?option=com_content&task=view&id=9394&Itemid=249 http://info.kopp-verlag.de/hintergruende/wirtschaft-und-finanzen/michael-grandt/laurence-kotlikoff-die-usa-sind-bankrott.html http://www.handelsblatt.com/magazin/presseschau/presseschau-die-vereinigten-staaten-sind-bankrott;2633902 http://german.irib.ir/analysen/kommentare/item/115301-die-us-staatsverschuldung-betr%C3%A4gt-in-wirklichkeit-202-billionen-dollar http://www.goldseiten.de/content/diverses/artikel.php?storyid=14145

Klaus Matefi
2010. szeptember 17. 10:17 | Sorszám: 1763
A félreértések elkerülése végett én magam sem értek sok dologban egyet a hagyományos asztrológiával, de természetesen nem tagadom a "makrokozmosz" hatását a "mikrokozmoszra", aminek az ignorálása a véleményem szerint balgaság lenne.
Klaus Matefi
2010. szeptember 16. 15:27 | Sorszám: 1757
Rosszul emlékszel... Immánuel 1999.08.11-én látta meg a napvilágot, tehát már 11 éves.

Ha esetleg az alábbi témára céloztál (Imam Mahdi 2008?), akkor emlékezned kellene arra is, hogy a 2008-as dátumot nem én propagáltam. Ezért is volt a cím után egy kérdőjel téve. A síitákat kábították ezzel a dátummal.

Klaus Matefi
2010. szeptember 16. 12:39 | Sorszám: 1754
Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe, megvitatható, korrigálható, továbbfejleszthető:

Idézet:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása, ami egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetően. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.
Ez nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek megadatott a szabad akarat, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak viszont nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDENT), tehát ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint. Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett ilyen irányú kutatásokat, de egyes források szerint az eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok...

Egy német nyelvű napilap 2005.03.30-án egy kiadós cikket közölt le az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni az Uránusz bolygónak a szerepére pl. a földrengésekkel kapcsolatosan, amikor bizonyos konstellációkban vesz részt.

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...
Én fenntartással kezelem a modern asztrológiát...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, mivel Istennek a tényével tisztában van. Az ember viszont csak abban hihet, amiben nem biztos...

Az I. G. E. eltanácsol Istennek az imádatától, hiszen miért imádnánk egy olyan komplex hatást, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Holdnak a periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen utalnak arra, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6) a születés pillanatában.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cvi, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről mint tudjuk... Így születhetett meg pl. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát.
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak és az összes átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője.

Az ószövetségi legendák sok esetben egy haragos, bosszúálló, véreskezű istenképet tárnak a hívő tömegeik elé, ami lényegesen reálisabban fest, mint az újszövetségi legendák Jóistene, akitől a Folyamatosan Változó Szellemi Való negatív szellemi hatásait leválasztották Sátán címszó alatt (dualizmus!). A Jóisten és a Sátán valójában ugyanaz az entitás, mivel Isten CSAK egy van! Ezért volt pl. Jézus részéről helytelen elképzelés JHVH-t az ördögnek titulálni (János evangéliuma 8,42-45). Ez arról tanúskodik, hogy Jézus a saját lelki adottságainak ("bűntelen") a szemszögéből alkotta meg az istenképét, ami téves, hiszen a körnek se egy foka van, hanem 360... Itt azért annyit meg kell jegyezzek, hogy Jézus valódi tanításait nem ismerhetjük, mivel a kínhalála után évtizedekkel írták ezeket le egy olyan ember (Pál) kezdeményezésére, aki soha nem találkozott Jézussal...

Helyes lehet-e az alábbi istenkép?

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját fotó)

Ez az általam propagált istenfogalom a véleményem szerint kielégíti a tudományos szakszerűség igényét is, az eddigi vallások mesés ötleteivel ellentétben...

Az I.G.E. nem egy istenhívő egyház tervezete, hanem a KÖZJÓ-ba vetett magasztos hitet és reményt igyekszik elmélyíteni, de tevékenységéhez szorosan kapcsolódik Isten minél alaposabb megismerése és megismertetése.

Klaus Matefi
2010. szeptember 16. 06:47 | Sorszám: 1752
Azért mert a nyilvános fórumokon a hangadók nem vágynak rá, az még nem azt jelenti, hogy az emberek többsége ne akarná, hiszen a saját jól felfogott érdekük. Szükséges a felvilágosítás.
Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 20:33 | Sorszám: 1750
Idézet:
Ha nem a vágyak vezérlik az embert, akkor miért fog tanulni, dolgozni, törni magát? Mert az IGE előírja? Akkor az egy diktátum, semmivel sem jobb, mint a kommunizmus.

Te vagy a kommunista diktatúrát nem ismerted kellőképpen, vagy nem voltál hajlandó tanulmányozni az I.G.E. irányelveit, és minden alap nélkül összemosod a kettőt. Csak erre tudok következtetni, mert mindig a kommunizmus rémének a felemlegetésénél kötsz ki... A KÖZJÓ nem azonos a volt kommunista terrorral és annak az elképzeléseivel.

Ha megkérdezhetem, hány éves vagy?

A KÖZJÓ az, ami a túlnyomó többség akarata és érdeke, ami csak demokratikus úton valósulhatna meg, tehát akkor, ha a többség ezt óhajtaná. Ha a többség másra vágyna, akkor azt is értelemszerűen akceptálni kell.

Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 14:35 | Sorszám: 1746
Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 14:33 | Sorszám: 1745
Idézet:
Mindenki a lehetőségei szerint, mindenkinek az igényei szerint.

Általában mindenkinek megvan az igénye, csak a lehetősége nem...

Mi befolyásolja ezt a lehetőséget?

Születési és egyéb előjogok, történelmi események, protekcionizmus, anyagiak, képesség, gátlástalanság és még sorolhatnám...

Minden anya szülte hús-vér egyénnek joga van emberhez méltó módon és körülmények között leélni az egyszeri és megismételhetetlen életét. Ezt a lehetőséget veszélyezteti és teszi pl. lehetetlenné hosszú távon az országok magánbankoknak történt szisztematikus eladósodása, ami egyre növekvő adóterheket fog róni az eljövendő generációkra, folyamatosan csökkenő életszínvonalat okozva nekik. Valóban azt fogja eredményezni, amit az utolsó mondatodban írtál.

Lehet szerinted egy ország gazdaságpolitikáját folyamatosan felvett adósságokra építeni? A magánembernek is az anyagi csődöt és a teljes eladósodását eredményezi az ilyen felelőtlen hozzáállás.

Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 14:09 | Sorszám: 1742
Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen. Ne essél abba a hibába, mint az iszlámban vakon hívők, akik a túlvilágon a "72 szűz" birtoklására vágynak és várnak...
Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 14:06 | Sorszám: 1741
A KÖZJÓ-nak semmi köze nem volt a kommunista terrorhoz és elnyomó rendszerhez, aminek 100-200 millióra tehető az áldozatainak a száma. Ne igyekezzél nemes és felemelő célokat alaptalanul lejáratni, összemosni ilyen elítélendő rendszerekkel...
Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 13:58 | Sorszám: 1740
Szükségtelenek lennének az istenközpontú egyházak, hiszen az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása értelemszerűen. Pl. a bibliai legendákban hol mások kiirtására, kifosztására, máskor pedig a szeretetre és a megbocsátásra ösztönöz úgymond... Imádjuk a gonoszt is?...

Mint tudjuk, a vallási sokszínüségnek köszönhetjük az eltérő etikai kódexek meglétét, melyek nem nevezhetőek összességükben az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő elősegítőjének...

Legújabbszövetség

Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 13:42 | Sorszám: 1736
Mivel még távol vagyunk ennek az esetleges megvalósulásától (ami szerintem az emberiségnek és az eljövendő generációknak a jól felfogott érdeke), így bizony nélkülözhetetlen az I.G.E. szerepe.

Te személy szerint milyen jövőt kívánsz a gyermekeidnek és azok gyermekeinek?

Az "abszolút" a KÖZJÓ terén is megvalósíthatatlan, de egy egészséges középút viszont nem.

Bűn volt, van és lesz. Az ember gyarló. Ezt senki nem vonhatja kétségbe, de ez nem azt jelenti, hogy a bűnt meg kellene tűrni, reklámozni, vagy méltányolni azt...

Klaus Matefi
2010. szeptember 15. 13:11 | Sorszám: 1734
Nem hinném, hogy helyes dolog lenne az általánosítás és az előítélet.

Aki így nyilatkozik, az eleve állást foglal a vallások ilyen irányú vágyai, reményei mellett, azaz nyíltan, vagy titokban várja azt az időszakot, ami úgymond az emberiség többségét természetes úton lenne hivatott lerendezni. És mi van akkor, ha ez nem valósul meg úgy? Remélhetőleg nem fog! Mit fognak akkor ezek az egyének és szervezetek tenni?

Sokféle ember él a földön. Van valóban önző is, gonosz is, de ez nem azt jelenti, hogy a többség ilyen lenne. Vezető posztokra csak rátermett, megfelelő emberek kellene hogy kerülhessenek, akik elköteleznék magukat a világbéke és a KÖZJÓ mellett minden szempontból. Ha ott nem ilyen egyének ülnek, hanem olyanok, akik esetleg a saját, vagy ismerőseik "pecsenyéjét sütögetik" következetesen (tehát nem a KÖZJÓ és a világbéke nemes elképzelése vezérli őket), akkor addig nem lehet ezen a téren se változást, előrelépést várni, hiszen a "fejétől bűzlik a hal", azaz olyan az alárendelt, mint a vezető... Milyen jogon várhatnánk el a néptől, hogy ne az önző érdekei vezéreljék, amikor sajnálatos módon a vezető réteg többségét (tisztelet a kivételnek!) is az vezérli. Erre egy szemléletes nemzetközi példa Irak esete, ahol az olaj megszerzéséért mindenre képes volt a Bush-kormány... Obama szerint Bush "jó srác" volt...

A motiváció milyenségén kellene alapjaiban változtatni, hogy realizálódhasson a többség által áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő.

Klaus Matefi
2010. szeptember 14. 15:22 | Sorszám: 1728
A világbékét nem természeti katasztrófáktól, természetes és esetleg művi úton előidézett járványoktól, milliárdok pusztulásától, atomháborútól és ehhez hasonló szörnyűségektől kell várni, mint azt az egyes vallások teszik sajnálatos módon, hanem intenzív felvilágosítástól és globális összefogástól, ami csak a KÖZJÓ-ra épülhet. Olyan nemzetközi szabályzók életrehívására lenne szükség, melyek ezt valóban motiválnák és elősegítenék.

Nem bort kell inni és vizet prédikálni, hanem azt inni, amit prédikálunk...

Klaus Matefi
2010. szeptember 14. 12:40 | Sorszám: 1725
Megkérnék tisztelettel mindenkit, hogy ne rombolják a topicot még akkor se, ha nem értenek egyet az I.G.E. elképzelésével, vagy a KÖZJÓ gondolatával.
Klaus Matefi
2010. szeptember 14. 12:33 | Sorszám: 1724
Az emberiség történelme folyamán számtalan vallási irányzat jött már létre. A túlnyomó többségük istenekbe, vagy Istenbe vetett hitet igyekeztek terjeszteni, hol békés úton, hol pedig erőszakkal.

A közös az volt bennük, hogy mindegyik az egyedüli igazság birtokosaként reklámozta lelkesen magát. Ebből viszont az kellene következzen értelemszerűen, hogy a többi mellé kellett beszéljen úgymond valamilyen mértékben...

Az eddigi vallások egy része megannyi szenvedést, üldöztetést, halált okozott az emberiség nagy családja számára, de természetesen az esetleges pozitív hatásukról se szabad megfeledkezni.

Napjaink politikai eseményeit részben az ábrahámi vallások közti ellentétek kiéleződése jellemzi sajnálatos módon, ami akár a világbékét is veszélybe sodorhatja. Aki ismeri ezen vallások "végidőkkel" kapcsolatos elképzeléseit, az azzal is tisztában van feltehetőleg, hogy az említett vallások erre az időre nem a békét jósolták meg, hanem a végső ősszecsapást, az emberiség nagy részének a kipusztulását. Aki úgymond az elők sorában szeretne maradni, azoknak az említett vallások a feltétel nélküli hitet javasolják...

Olvassuk el figyelmesen az alábbi idézeteket:

Idézet:
Ószövetség
Mózes V.
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Újszövetség
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
El-Bakara - 2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Lehetnek vajon ennél "meggyőzőbb érvek egy hiszékeny laikus számára?

Tehát mindegy, hogy melyik valláshoz tartozónak vallja magát valaki, a többi vallás szemében mindenképpen hitetlen, kiirtandó, kárvallot, bálványimádó, ákozott, stb. marad...

LEHANGOLÓ.

Ma, a XXI. század elején, egy új kozmikus korszak hajnalán, az atomkorszak és a géntechnológia idejében el tudjuk dönteni, hogy lehetett-e pl. egy anya szülte hús-vér halandó a világegyetem Istene-e, vagy sem, vagy feltámadhatott-e a halála beállta utáni harmadik napon, testestül a mennyekbe mehetett-e, vagy visszatérhet-e napjainkra? Ezek a vallási elképzelések az ókor átlagemberének a szellemi színvonalához és hiszékenységéhez voltak szerintem igazítva, méretezve, melyek még ma is éreztetik az utóhatásukat.

Hogy lehetne ezeket a dolgokat orvosolni?

Klaus Matefi
2010. szeptember 11. 12:52 | Sorszám: 1706
Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000259
Jézus születése és kereszthalála

Madelon az eb Válasz | 2010. szeptember 10. 18:06 | Sorszám: 142
A közjó nem ábránd. Az az ábránd, hogy valaki megmondja a tutifrankó közjót!
Pláne, hogy sose tudni, ami ma optimális közjó(-nak tűnik), nem lesz-e holnap közátok.

alexander Válasz | 2010. szeptember 10. 20:14 | Sorszám: 143
Nem a céllal van bajom, hanem hogy nem látom a programból, miként akarjátok megvalósítani. Mert mint mondád, nem mozgalom, hanem egyház és ebben a keretben elég szokatlan egy civil, humánus elvben hinni.
Mert lehet adományokat gyűjteni és jótékonysági programokat szervezni. Amerikában, ha jól tudom emberjogi szervezetek és néhány egyház is ezt teszi, és ezt tiszteletreméltó dolognak tartom.
Tévedsz, ha azt hiszed, a Közjóval van bajunk!
A kóncepció ködös és Te nem beszélsz a lényegről, ezért bizalmatlanok veled olvasóid.

Klaus Matefi Válasz | 2010. szeptember 10. 22:05 | Sorszám: 144 Előzmény: Madelon az eb 2010. szeptember 10. 18:06 | Sorszám: 142
Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen kedves Madelon az eb. Erre alapozva szeretné az I.G.E. az emberiség nagy családja tagjainak a számára az emberibb életkörülményekbe és életvitelbe vetett hitet elmélyíteni. Ez a cél nem válhat átokká a későbbiekben sem, hiszen minden emelkedett elmének ez kellene a vágya legyen szerintünk.

Klaus Matefi Válasz | 2010. szeptember 10. 22:17 | Sorszám: 145 Előzmény: alexander 2010. szeptember 10. 20:14 | Sorszám: 143
Az I.G.E. még nincsen életre hívva. Amint ez megtörténik, akkor a weblapján részletesen olvasható lesz minden vele kapcsolatos koncepció. Bármilyen jellegű bizalmatlanság az I.G.E.-t illetően szerintem megalapozatlan. Kizárólagosan az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeit tekinti mérvadónak, az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményében.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. szeptember 11. 09:07 | Sorszám: 147
Idézet:
http://www.stern.de/panorama/papst-benedikt-am-turiner-grabtuch-vatikan-stellt-neue-echtheits-pruefung-in-aussicht-1563338.html http://www.nachrichtzeiger.at/nachricten/papst_betete_am_turiner_grabtuch-194117 http://www.kleinezeitung.at/allgemein/video/multimedia.do?action=showEntry_VideoDetail&project=462&id=90299&videocategory=502&videoorder=beliebtesten&videoorderdate=day&videoorder= beliebtesten&videoorderdate=all http://www.oe24.at/welt/Papst-betete-am-Turiner-Grabtuch/826188 http://tt.com/csp/cms/sites/tt/%C3%9Cberblick/Kultur/KulturContainer/665711-8/papst-betete-am-turiner-grabtuch.csp http://www.tt.com/csp/cms/sites/tt/Nachrichten/665711-2/papst-betete-am-turiner-grabtuch.csp http://www.bgland24.de/nachrichten/welt/papst-turiner-grabtuch-gebet-743551.html
02.05.10
Papst betet am Turiner Grabtuch

Kép

Die Gläubigen sollten die Reliquie als fotografisches Dokument der Kreuzigung und Auferstehung Jesu sehen, des “dunkelsten Mysteriums des Glaubens“, erklärte Benedikt.

--A pápa a torinói lepelnél imádkozik
A hívőknek a relikviát, mint a keresztre feszítésnek és a feltámadásnak a fényképészeti dokumentumának kell tekinteniük, "a hitnek a legsötétebb misztériumát", magyarázta Benedek (*XVI. Benedek pápa).--

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

A jó (Jézus - kozmikus kígyó: Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) meghalt a kereszten, a bűn lett az úr, feltámadt a kozmikus Krisztus, a kereszt szelleme.

XVI. Benedek pápa találóan fejezte ki magát, hogy ez "a hitnek a legsötétebb misztériuma", ami valójában kizárólagosan kozmikus misztérium.

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

A kereszt tisztelete egyértelműen kozmikus eredetű!

----------------------------------------------------------

Felmerülhet a kérdés, hogyha esetleg a torinói lepel eredeti lenne (ami szerintem nem valószínű), akkor az mit bizonyítana?

Bizonyítaná azt, hogy a Názáreti Jézus történelmi személy volt (ellentétben Ábrahámmal, Mózessel, stb.), igazolná azt hogy valóban kínhalált szenvedett, de semmi egyebet. Ettől még továbbra is megkérdőjelezhető lenne az újszövetségi legendákban leírt tanítások eredete, amiket Jézus kínhalála után évtizedekkel Pál (korábban Saul rabbi) kezdeményezése nyomán alkottak meg az "evangélisták", Jézusnak tulajdonítva azokat. A leglényegesebbet, a Jézus feltámadásával kapcsolatos mesés elképzelést, és Jézus istenségét pedig egyáltalán nem támasztaná alá, ami az Újszövetség két sarkalatos pontja, kitétele.

A világhírű torinói lepelnek a valódisága, ami egyes elgondolás szerint az i.sz. 25 április elsején keresztre feszített és kínhalált halt Názáreti Jézusnak lett volna a halotti leple, a mai napig joggal vitatott.

1988-ban elvégzett három egymástól független (Zürich, Oxford, Tucson) C-14 radiokarbon-vizsgálat eredménye szerint a lepel 1260 és 1390 között készült.

Link
Kép

A torinói leplet első alkalommal 1357-ben említi egy dokumentum.

A vallási relikviák (ereklyék) minden időben a hívő tömegek hitének az elmélyítését szolgálták.

Én a magam részéről elismerem a Názáreti Jézust, mint valódi történelmi személyt, és azzal is tisztában vagyok, hogy az újszövetségi legendák megírói helyesen állították azt róla, hogy "bűntelenül" született, ami egyértelműen kozmikus okokra vezethető vissza. Pálnak (korábban Saul rabbi) azt az állítását se kérdőjelezem meg, ami szerint Jézust "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre "bűnbakként" a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Klaus Matefi
2010. szeptember 11. 08:58 | Sorszám: 146
Megkérnék Mindenkit, hogy az I.G.E.-val kapcsolatos meglátásait az erre a célra életre hívott topicban tegye a továbbiakban, mivel ez nem tartozik a "Jézus születése és kereszthalála" témakörbe.
Klaus Matefi
2010. szeptember 10. 22:17 | Sorszám: 145
Az I.G.E. még nincsen életre hívva. Amint ez megtörténik, akkor a weblapján részletesen olvasható lesz minden vele kapcsolatos koncepció. Bármilyen jellegű bizalmatlanság az I.G.E.-t illetően szerintem megalapozatlan. Kizárólagosan az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeit tekinti mérvadónak, az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményében.
Klaus Matefi
2010. szeptember 10. 22:05 | Sorszám: 144
Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen kedves Madelon az eb. Erre alapozva szeretné az I.G.E. az emberiség nagy családja tagjainak a számára az emberibb életkörülményekbe és életvitelbe vetett hitet elmélyíteni. Ez a cél nem válhat átokká a későbbiekben sem, hiszen minden emelkedett elmének ez kellene a vágya legyen szerintünk.
Klaus Matefi
2010. szeptember 10. 12:53 | Sorszám: 140
Ne beszélj kérlek mellé a szokásodhoz híven, hanem válaszoljál az előző bejegyzésemben feltett kérdéseimre...
Klaus Matefi
2010. szeptember 10. 09:54 | Sorszám: 138
Szerinted miért ábránd a KÖZJÓ?
Gondolod, hogy egy választás alkalmával a többség leszavazná?
Klaus Matefi
2010. szeptember 10. 09:52 | Sorszám: 137
Ezek szerint nem tanulmányoztad eddig kellőképpen az I.G.E. tervezetét. Ez egy emberközpontú egyháznak van tervezve, tehát nem istenhitre, viszont tevékenysége körébe szorosan beletartozik az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerése és megismertetése. Az egyház cálja az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hit elmélyítése, ami értelemszerűen nem realizálódhat a KÖZJÓ figyelembevétele nélkül.

Létezhet ennél magasztosabb és nemesebb elképzelés?

Téma: Teremtés 3761-ben?
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 19:52 | Sorszám: 1
A Jehova Tanúi szekta ezzel szemben ugyanezt az eseményt már 265 évvel korábbra helyezte át, azaz i.e. 4026-ra. Ennek sincsen valójában semmi alapja.

A szabadkőművesek a "teremtést" a "Fény Éve"-ként (Anno Lucis) emlegetik és i.e. 4000-re teszik:

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000)
(S. 78.) Anno Lucis (von der Erschaffung der Welt), Jahreszahl plus 4000, also 5930 statt 1930.
--Eugen Lennhoff: Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon (1932/2000)
(78.old.) Anno Lucis (a világ teremtésétől), évszám plusz 4000, tehát 1930 helyett 5930.--

Más szabadkőműves magyarázatok szerint (pl.: http://www.phoenixmasonry.org/anno_lucis.htm ) viszont a szabadkőműveseknek a "teremtéssel" (Anno Lucis - A fény éve) kapcsolatos időszámítása a James Ussher, ír származású protestáns érsek hipotézisére bazíroz, ami szerint a "teremtés" a Fényhozó (Lucifer - lux=fény és ferre=hozni; kozmikus Krisztus) által a Názáreti Jézus születése előtt 4000 évvel történt. Mivel James Ussher hibásan i.e. 4. évre tette a történelmi Jézus születését, így a szabadkőműves naptár kezdete i.e. 4004.

A Jelenések könyve és Pál is utal arra, hogy a kozmikus Krisztus (Lucifer) honnan meríti az erejét:

Idézet:
Jelenések könyve
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma.
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

Tehát a fentiek alapján a "teremtés" legendájának egy kozmikus kereszthez (kozmikus sárkányhoz) kellett feltehetőleg kötődnie.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 19:48 | Sorszám: 133
Ajánlanám az alábbi nem általam indított témát:

A torinói lepel

Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 19:46 | Sorszám: 132
Az I.G.E. egy emberközpontú egyház tervezete, tehát nem politikai szervezet. Az emberek agyában kell megszülessen először az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő utáni vágy, és mivel a demokrácia a többség akaratának az érvényrejuttatásáról szól, így csak abban az esetben válhatna ez valóra, ha a többség is ezt akarná.
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 16:31 | Sorszám: 130
De általában a földi hatalomért léptek fel előszeretettel, vallási köntösbe bújtatva ezt az igyekezetüket...
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 16:21 | Sorszám: 129
Sajnos vannak olyan vallások nem is kevesen, melyek a mesés ötleteikért a hívek pénztárcájára bazíroznak...
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 16:16 | Sorszám: 128
Mint ahogy létezik a jó, úgy létezik ennek az ellentéte is.
A lényeg az, hogy Isten mind a kettőnek a szellemi forrása értelemszerűen, így nem nevezhető "Jóistennek". Miért imádná az emelkedett erkölcsű és gondolkodású ember a gonosznak a forrását is?

Nem hinném, hogy értelme lenne most vitatkoznom veled arról, hogy mi tartozhat a jó és a rossz fogalmának a körébe...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 15:17 | Sorszám: 1705
Idézet:
2, Helytelenítse ennek az Istennek az imádatát, mivel ez nem csak a jónak, de a gonosznak is értelemszerűen a szellemi forrása.

Felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy mi az a gonosz?

A véleményem szerint a gonosz fogalmát kétféle szemszögből célszerű vizsgálni. Morális nézőpontból, és a kozmikus misztériumok oldaláról. Az első esetben a gonosz fogalma az egyéni, társadalmi, vallásetikai elvárások függvénye, ami változó. A kozmikus misztériumok esetében is eltérést tapasztalhatunk, hiszen pl. van ahol a kozmikus sárkány a gonosz megtestesítője, van viszont ahol a jóé...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 15:07 | Sorszám: 124
A véleményem szerint a gonosz fogalmát kétféle szemszögből célszerű vizsgálni. Morális nézőpontból, és a kozmikus misztériumok oldaláról. Az első esetben a gonosz fogalma az egyéni, társadalmi, vallásetikai elvárások függvénye, ami változó. A kozmikus misztériumok esetében is eltérést tapasztalhatunk, hiszen pl. van ahol a kozmikus sárkány a gonosz megtestesítője, van viszont ahol a jóé...
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 11:36 | Sorszám: 122
Számodra az I.G.E. elképzelése "szürke dolog"...

Mi a számodra a nem "szürke dolog"?
Melyik vallás tanítása felel meg a számodra és miért?
Hiányolod az I.G.E. tanításai közül a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, vagy esetleg a mások kárára serkentő etikai sugallatokat? Ilyeneket nem fogsz köztük találni. Ezért lenne "szürke dolog" szerinted?

Az I.G.E. nem egy istenhívő egyház, mivel szerintünk Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nem személy, de minden szellemi hatásnak a forrása, tehát a gonoszé is. Miért imádnánk az anyagi mozgásokból eredő hatások összességét?

Ettől függetlenül Istennek a minél alaposabb megismerésére törekszünk, ellentétben a vallások többségével, melyek valójában akadályozzák a hívő tömegeiket ezen a téren.

Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 11:22 | Sorszám: 121
A kérdésedre megkaptad a választ. Az I.G.E.-nek semmi köze Manihoz.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 09. 11:15 | Sorszám: 1704
Mindenre megkaptad a választ, csak figyelmetlenül olvasod a bejegyzésemet...

Téma: Teremtés 3761-ben?
Klaus Matefi
2010. szeptember 08. 14:20 | Sorszám: 0
Shana tova!

A zsidó újévvel kapcsolatban meg kell említeni, hogy valójában a propagált dátumnak ugyanúgy nincsen semmilyen reális alapja, mint pl. a keresztény időszámítás kezdetének.

Bővebben erről itt:

Adam Kadmon

Ma este kezdődik a zsidó újév, a Ros Hásáná (5771 tisré 1.), ami úgymond a világ teremtését, helyesebben az első embernek, Ádámnak a teremtési idejét lenne hivatott jelezni...

Mint tudjuk, az Univerzumunk a mai ismereteink szerint 13,7 milliárd éves, azaz akkor történt az ősrobbanás (Big Bang), aminek nem vagyunk tisztában az okával, tehát az ősok ismeretlen.

A Földünk mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre, amin kb. egymilliárd évvel később az egysejtűek már megjelentek.

Az ember ~12 ezer éve műveli a földet céltudatosan, tehát ekkorra tehető a civilizációnk kezdete.

Nézzük meg, hogy lehetett-e esetleg valamilyen kozmikus vonatkozása a héber időszámítás kezdetének?

i.e. 3761. október 7. 11:10:20 hétfő

(Mivel az asztro-programom egy régi kiadású és azóta a NASA bevezetett egy "Delta T" alkalmazását, így lehet, hogy ebben az időpontban pontosan Újhold volt, azaz Nap-Hold konjunkció.)

A látottak alapján leszögezhetjük, hogy a propagált "teremtés" időpontjának nincsen figyelemre méltó kozmikus háttere.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről származik, de az Ezsdrásék által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé), a kabbalisztikus titkos ismeretek, és a héber naptár is.

A kereszt tisztelete egyértelműen kozmikus eredetű!

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. szeptember 08. 14:16 | Sorszám: 64
Adam Kadmon

A kereszt tisztelete egyértelműen kozmikus eredetű!

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. szeptember 08. 11:13 | Sorszám: 119
Természetesen ismerem Manit.

Az I. G. E. az eddigi vallások hiányosságaiból, hibáiból tanulva igyekszik egy olyan emberközpontú vallást életre hívni, ami a KÖZJÓ-t tartja szem előtt örökérvénnyel és visszavonhatatlanul, mentes a soha be nem válható túlvilági ígéretek propagálásának a jól bevált gyakorlatától, és nem utazik mások kárára.

Az istenkeresők nem imádnak se egy "Jóistent", se pedig másfajtát, mivel szerintük az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való minden létező szellemi hatásnak a forrása, így értelemszerűen nemcsak a jóé, de a gonoszé is. Elvetik a gonoszt, így balgaság lenne Isten imádata, viszont a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszenek.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 08. 10:48 | Sorszám: 1702
Idézet:
A szabad akarat arra való, hogy az egyén maga döntsön a helyes és a helytelen között. Ha ez akadályoztatva van, akkor nem beszélhetünk tényleges szabadságról.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a helytelen utat, ami esetleg másoknak kárt okozhat, azt méltányolni kellene központilag. Mindenki felelős a tettéért, egy bizonyos életkor után.

Klaus Matefi
2010. szeptember 08. 10:43 | Sorszám: 1701
Az emberi szabadságjogokat bővíteni, nem pedig szűkíteni kell, de ez nem azt jelenti, hogy esetleg a helytelent központilag kellene reklámozni...
A szabad akarat arra való, hogy az egyén maga döntsön a helyes és a helytelen között. Ha ez akadályoztatva van, akkor nem beszélhetünk tényleges szabadságról.
Az I. G. E., mint minden egyház arra törekszik, hogy a saját etikai tanításait fogadtassa el az emberekkel. Mivel a vallásszabadság egyik legfontosabb ismérve, a valláskritika szabadsága, így az embereknek jogukban áll ezeket a tanításokat megvitatni, kritizálni is ugyanúgy, mint minden más vallásét.
Az I. G. E. az eddigi vallások hiányosságaiból, hibáiból tanulva igyekszik egy olyan emberközpontú vallást életre hívni, ami a KÖZJÓ-t (a túlnyomó többség érdekeit) tartja szem előtt örökérvénnyel és visszavonhatatlanul.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. szeptember 07. 22:12 | Sorszám: 117
Helyesbítés:

A jó (Jézus - kozmikus kígyó: Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) meghalt a kereszten, a bűn lett az úr, feltámadt a kozmikus Krisztus, a kereszt szelleme.

Klaus Matefi
2010. szeptember 07. 21:53 | Sorszám: 116
Idézet:

http://www.stern.de/ http://www.nachrichtzeiger.at/nachricten/papst_betete_am_turiner_grabtuch-194117
[url=http://www.kleinezeitung.at/allgemein/video/multimedia.do?action=showEntry_VideoDetail&project=462&id=90299&videocategory=502&videoorder=beliebtesten&videoorderdate=day&videoo rder=beliebtesten&videoorderdate=all]http://www.kleinezeitung.at/[/url] http://www.oe24.at/welt/Papst-betete-am-Turiner-Grabtuch/826188
http://tt.com/ http://www.tt.com/csp/cms/sites/tt/Nachrichten/665711-2/papst-betete-am-turiner-grabtuch.csp http://www.bgland24.de/nachrichten/welt/papst-turiner-grabtuch-gebet-743551.html
02.05.10
Papst betet am Turiner Grabtuch

Kép

Die Gläubigen sollten die Reliquie als fotografisches Dokument der Kreuzigung und Auferstehung Jesu sehen, des “dunkelsten Mysteriums des Glaubens“, erklärte Benedikt.

--A pápa a torinói lepelnél imádkozik
A hívőknek a relikviát, mint a keresztre feszítésnek és a feltámadásnak a fényképészeti dokumentumának kell tekinteniük, "a hitnek a legsötétebb misztériumát", magyarázta Benedek (*XVI. Benedek pápa).--

Jézus kereszthalálában a bűn koncentrálódik, magára veszi a "világ összes bűnét".

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak

(Azzal, hogy a Jupiter is részt vett a kozmikus kereszt kialakításában, növekedett a radix negatív szellemi hatása.)

A jó (Jézus - kozmikus kígyó: Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) meghalalt a kereszten, a bűn lett az úr, feltámadt a kozmikus Krisztus, a kereszt szelleme.

XVI. Benedek pápa találóan fejezte ki magát, hogy ez "a hitnek a legsötétebb misztériuma", ami valójában kizárólagosan kozmikus misztérium.

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

A kereszt tisztelete egyértelműen kozmikus eredetű!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. szeptember 06. 19:09 | Sorszám: 1699
Az I.G.E. Tízparancsolatának a tervezete

1, Az istenkereső törekedjen az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerésére, és megismertetésére.

2, Helytelenítse ennek az Istennek az imádatát, mivel ez nem csak a jónak, de a gonosznak is értelemszerűen a szellemi forrása.

3, Igyekezzen embertársait felvilágosítani Isten mibenlétének a kérdésében abból a célból, hogy az eddigi vallási sokszínűség (ami az eltérő vallásetikai sugallatok forrása is egyben) helyét egy egységes és globális emberközpontú etikai kódex foglalhassa el, ami szükséges alapfeltétele az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek.

4, Motiválja a szeretet, megbocsátás, emelkedett erkölcsi hozzáállás által vezérelt életvitel.

5, Mondjon ellent a faji, nemzeti, vallási megkülönböztetésnek.

6, Helytelenítse a születési előjogokat, a protekcionizmust minden területen.

7, Törekedjen a társadalomban elfoglalt szerepének a pozitív és építő jellegére a személyes adottságainak a függvényében.

8, Az emberiség nagy családjának az érdekeit, azaz a KÖZJÓ-t tekintse elsődlegesnek, nem pedig az egyéni és csoportérdekeket, elvetve és elítélve a mások kárára irányuló bármilyen szándékos igyekezetet.

9, Támogassa, segítse a rászoruló embertársait.

10, Igyekezzen egészséges, kiegyensúlyozott, harmonikus és emelkedett életet élni.

Klaus Matefi
2010. július 20. 19:45 | Sorszám: 1698
Legújabbszövetség

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. július 04. 18:26 | Sorszám: 115
http://asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=2533
JÉZUS horoszkópok

Klaus Matefi Elküldve: Hétfő Júl 05, 2010 2:09 am
A Názáreti Jézus születése és kereszthalála egy összekapcsolódó kozmikus misztérium volt kedves DRAK. Ezt maga a keresztény főpapság is elismeri:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ sötét lesz, ahol Isten fia a halálnak ki lett szolgáltatva.--
http://www.documentacatholicaomnia.eu/04z/z_2005-03-25__Ratzinger._Joseph._Card__Via_Crucis__IT.doc.html
Ratzinger. Joseph. Card [2005-03-25] http://www.documentacatholicaomnia.eu/03d/2005-03-25,_Ratzinger._Joseph._Card,_Via_Crucis,_IT.doc
VENERDÌ SANTO 2005
MEDITAZIONI E PREGHIERE DEL CARDINALE
JOSEPH RATZINGER
DODICESIMA STAZIONE
Gesù muore sulla Croce
La croce di Gesù è un avvenimento cosmico. Il mondo si oscura, quando il Figlio di Dio subisce la morte.
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el sajnos, de a fotójával rendelkezem)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Az erededi cikk fotója

Mint tudjuk, az ilyen irányú korrekt kutatásokat nem értékelték az érintettek a történelem folyamán...

Jézus személyéről és tanításairól CSAK másod-harmad kézből értesülhet a kutató, mivel a kínhalála után évtizedekkel írták azokat Pál (korábban Saul rabbi - aki nem ismerte Jézust...) kezdeményezésére. Az újszövetségi legendákban néhány kifogásolható elképzelés található (Jézus feltámadása, testben történt mennybemenetele, isteni mivolta, második eljövetele), melyekhez szerintem Jézusnak semmi köze nem volt, hanem ezeket a kereszthalála után Pál ötlete alapján (nincsen kizárva, hogy a Szanhedrin hatására, aminek korábban a megbízottja volt) alkották meg a világ népei számára.

Feltehetőleg Jézus lenne a legjobban meglepődve, ha elolvashatná a róla írottakat... Mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így ez nem történhet meg sajnos.

Jézus tehát már a múlt, de ennek ellenére azért lényeges az életével kapcsolatos kozmikus misztériumot a keresőnek megismernie, hogy ez által tisztán láthasson a többi vallási elképzelés misztériuma terén is.

Az általam eddig legtökéletesebben összeállított tanulmány Jézus születésével és kereszthalálával kapcsolatosan:

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Klaus Matefi
2010. június 27. 10:12 | Sorszám: 114
Ne keverjed össze a reálist az egyszerűvel.
A mesevilágban persze minden lehetséges...
Klaus Matefi
2010. június 26. 14:00 | Sorszám: 112
Mint tudjuk, a keresztény vallásoknak éppen a Jézus feltámadásába vetett hit a fundamentumuk.

Az alábbi idézetben Pál (korábban Saul rabbi) nem célozhatott valójában az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusra, viszont annál inkább a kozmikus Krisztusra, de ebből természetesen nem következik a holtak feltámadása:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.

Tehát abban hinni, hogy a holtak egyszer feltámadhatnak, hiábavaló sajnos.
Elég szomorú, ha ebben az esetben egy hit elveszti az értékét, hitelét.

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 25. 07:07 | Sorszám: 54
Ilyen alapon akár a vesét, vagy a májat is kinevezheted a lélek székhelyének...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. június 24. 19:22 | Sorszám: 111
Jézus testi fogamzása

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 24. 19:19 | Sorszám: 1697
Szakrális képzőművészet

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 24. 19:14 | Sorszám: 52
Idézet:
Persze, lehet a szívet egy izomcsomónak látni, de a lélek székhelyének is.

Mivel a léleknek nincsen közvetlen köze a szívhez, így értelmetlenség ott látni a "székhelyét"...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. június 24. 15:16 | Sorszám: 61
Jézus testi fogamzása
(kidolgozása folyamatban van)

Téma: Keresztényüldözés
Klaus Matefi
2010. június 24. 15:13 | Sorszám: 4
Idézet:
A Jó Klauszt kellene meginterjuvolni, hogy mit szól ehhez a világállamhoz?

Egy világállam, egy világkormány és egy globális vallás vezethet csak el az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőhöz, ha azokat kizárólagosan és örökérvénnyel a KÖZJÓ motiválja.

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 24. 15:02 | Sorszám: 1695
Idézet:
http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Már a köztudatban kialakult neve: "Esthajnal csillag" is kettõsséget hordoz magában, hiszen a megfigyelések szerint csillagként ragyog hajnalban a keleti és alkonyatkor a nyugati horizonton. Az õsidõktõl kezdve az emberek az "Esthajnal csillag" hajnali (Bika), illetve esti (Mérleg) megjelenéséhez két különbözo (idonként szembenálló) leánytestvért, istennot, noi alakot rendeltek.

Az újjászületés, az iránymutatás, a sötétbõl történõ kivezetés.
Mert errõl szól Rendünk története. Testvéreink évszázadok óta ugyanezen értékeket írták a szabadkõmûvesség zászlajára, s a korszakok sötétedésekor az emberi szellem "esthajnal csillagával" világítottak s utat mutatva jártak legelöl. Talán ez az "Esthajnal csillag" igazi üzenete a számunkra, hogy az általunk újra megtalált és megõrzött emberi értékekkel világítsunk, ha a történelem ege ismét besötétedik.
Az alkony idején elõször gyújtsunk fényt s világítsuk mindaddig míg az emberi szellem új hajnalán már nem lesz szükség a mi pislákoló lámpásunkra.

Szólottam Érdemes Fõmester.
/Janus/

A magyar nyelvben haszált mitológiai "Esthajnal csillagnak" az elnevezése megtévesztõ. A német nyelv ezt helyesen fejezi ki: Morgenstern és Abendstern, azaz "Reggeli csillag" (Hajnalcsillag) és "Esti csillag" (Esthajnal csillag). A misztériumok "Esthajnal csillagának" valójában nincsen köze a Vénusz bolygóhoz. Kizárólag azért párosították vele, mivel a Nap-Vénusz konjunkciók helyeit összekötõ egyenesek egy pentagrammát képeznek a Zodiákusban, az "Esthajnal csillagot" pedig, a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttállása, illetve az általuk alkotott kozmikus kereszt képezi.

A misztériumok általam megszerkesztett pentagrammája:

(terjesztése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!)

A "Reggeli csillag" (Hajnalcsillag) Luciferre, a "Fényhozóra" utal, aki nem más, mint a kozmikus Krisztus, azaz a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek egy bizonyos erlhelyezkedése által létrehozott kozmikus keresztjének a szellemi hatása:

Idézet:
Die Bibel (1998) (ISBN 3-460-33007-4)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Biblia
Jelenések könyve
22,16. Én (*Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--
http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít ő, amíg a Hajnalcsillag (*Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (*Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

Erre vártak eddig a bibliai legendák beavatottjai és a szabadkőműves titkos társaságok is. Az utóbbi idézet helyesen említi meg a "keleti fényt", ami a Morgenstern-re, azaz a Reggeli csillagra (Hajnalcsillagra) utal:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9°Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. Templom (Salamon temploma nem létezett!) alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere.
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Ezzel szemben Jézus, Sabbatai Cvi és Jiddu Krishnamurti az Abendstern-nek, azaz az Esti csillagnak (Esthajnalcsillagnak) az égisze alatt született:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Sabbatai Cvi születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,6°/21,6°/22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán

Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. június 24. 10:41 | Sorszám: 1693
Az állatoknak is van lelkük, és személyiségük, ami természetesen a fejlettségi fokuknak a függvénye. Köztudott dolog, hogy kommunikálnak egymással...

Idézet:
Nos a természet törvénye és a FVSZ miként értelmezhetők dentiek tükrében? Nevezett IGE, mintha a horoszkóp fejtők tisztelet társasága lenne, első benyomásaim szerint.

Te kevered az I. G. E.-t a bibliai vallások beavatottjaival, és pl. a szabadkőművesekkel, akik behatóbban alkalmazzák a tevékenységükhöz az asztrológiát:

Idézet:

http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Mai munkáink során egyetlen téma többirányú megközelítését tûztük ki célul - a Vénusz útját követjük -, s ennek keretében lett a rám esõ rész címe:

"Esthajnal csillag"

Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. június 24. 10:15 | Sorszám: 103
A realitás az amit leírtam. Ha úgy érzed, hogy nem felel meg a valóságnak, akkor bizonyítsad be kérlek az ellenkezőjét...

A "Szentháromság" egy hamis istenkép ugyanúgy, mit az összes eddigi...

Idézet:
Az FVSZ istened, miképpen hat ránk, a születéskori bolygó álláson kivül?

Ehhez ismerned kell az Istenkeresők Globális Egyházának az istenmeghatározását:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=001631

Idézet:
Szóval, nem hiszel a lélek halhatatlanságában? És az miként semmisül meg, ha az nem anyag természetü?

Az élő test a lélek hordozója. A születés pillanata előtt nem létezik még a lélek, az csak egy élve született tesben keletkezhet a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori "állapotának" a függvényeként. Nem összekeverni az isteni szellemi hatást a lélekkel...

A gondolatod anyag természetű?
És szerinted örökké megmarad?

A Folyamatosan Változó Szellemi Való különben az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát nem valami öreg, ősszakállú egyén az égben...

A lélek pedig felfogható egy "kozmikus" programnak. Ha letörölsz egy mágneses szallagon tárolt információt, azzal mi lesz szerinted? Elszáll valahova?

Idézet:
Ugye tudod, hogy megmérték a lélek-élet súlyát?

Mérlegre tették a lelket és lemérték?...
Természetesen hallottam róla, hogy megmértek egyéneket úgymond a haláluk előtt és után, de honnan szeded, hogy a különbség a lélek súlya lenne?

Akkor a születés pillanatát követően is annyival nehezebbé kellene váljon a csecsemő...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 24. 09:49 | Sorszám: 1691
Idézet:
Isten helyébe lép, az emberközpontú globális vallás?

Isten léte egy tény, tehát nem léphet a helyébe semmi. De ez nem azt jelenti, hogy imádnunk kellene. Az emberiség nagy családjának a kollektív érdeke egy olyan globális emberközpontú vallás, ami a KÖZJÓ-ba vetett hitet mélyíti el és ápolja, nem pedig a téves istenképekbe vetett hitet.

Az I. G. E. természetesen a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismeresére és megismertetésére ösztönöz.

Klaus Matefi
2010. június 24. 09:19 | Sorszám: 1689
Vagy nem érted meg a magyarázataimat, vagy nem vagy erre hajlandó... Már letisztáztuk, hogy:

Az intuició a tapasztalatokon alapuló ösztönös megérzés, ami van amikor bejön, van amikor nem... A helyességének a matematikai valószínűsége szerintem így fest.

Jézus a saját intuiciója révén tévesen propagált egy "Jóistent". Aleister Crowley pedig ugyanúgy tévesen azt, hogy Isten maga a Sátán, azaz a gonosz, akinek az inkarnációjának tartotta magát.

Mi a gondod?

Én nem tagadom az intuició tényét, de felhívom arra a figyelmedet, hogy ez nem elégséges ahhoz, hogy kialakítson az ember magának egy helyes istenképet...

Természetes, hogy Istennek a Jézus-i szemszögből megállapított aspektusa a legmagasztosabb, a legpozitívabb, de ez nem azt jelenti, hogy Isten csak ilyen lenne. Aleister Crowley a születési adottságánál fogva ugyanezt az Istent máshogy látta.

Így érthetőbb a számodra?

Ebből értelemszerűen következik az is, hogy az isteni törvény, azaz a természet törvénye egyaránt épül a jóra és a rosszra, a szeretetre és a gyűlöletre, a megbocsátásra és a bosszúállásra, stb..

Ha Te (vagy bárki) ezek ismeretében mégis azt állítod, hogy Isten a jónak, a szeretetnek, megbocsátásnak az Istene, akkor az által másokat félreinformálsz...

Érthető?

Emiatt is hangoztatom azt, hogy az eddigi istenképek hamisak, a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, hanem az összes létező szellemi hatásnak is a forrása. Ugyanerre utal a Yin-Yang is. Tehát hibás magyarázat a részedről az, hogy:

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000242
Az Istenkeresők Globális Egyháza
alexander | 2010. június 22. 18:21 | Sorszám: 1682
Az ugrásszerü megvilágosodás bár gyakori, alábecsülöd, mert idegen számodra, az elme határain túli, felsőbbrendü én tudata, - pedig a vallás és hit gyökere itt található.
Ezt a képességet nem spórolhatod meg, ha az isteni tudat sejtéséig szeretnél eljutni, vagy azt gondolod, létre lehet hozni egy vallást, amig annak valódi természetéről sejtésed sincsen?
Az intuició, tehát megérzés, s mint lelki érzékelés az ember legmagasabb rendű képessége...ezért teszik a tisztánlátás székhelyét a szívbe, s nem a fejbe.

Azt is elmagyaráztam neked, hogy "A szíved tudtommal a vérkeringésedet biztosító szerv, semmi több. A lélek viszont feltehetőleg az agyban helyezkedik el, illetve egyesek a pajzsmirigyet is kapcsolatba hozzák vele."

Tehát légy egy kicsit figyelmesebb, ha konstruktív jelleggel szándékozol viatkozni...

Az I. G. E. elfogadja és követésre méltónak tartja Jézusnak az emberek egymáshoz való viszonyát szabájozó etikai sugallatainak a többségét, hiszen Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való "bűntelennek" mondható aspektusa alatt látta meg a napvilágot, aminek a lelki adottságait is köszönhette, de ebből nem következik az, hogy Isten akarata ez lenne... Olvasgassad figyelmesebben az ószövetségi legendákat, amiben sok esetben mások kiirtására, szolgasorba süllyesztésére motivál ez az Isten...

Összegezve:

A Folyamatosan Változó Szellemi Valót leghatásosabban a fehér fénnyel lehet szemléltetni, ami magába foglalja az összes színárnyalatot:

A politeizmust követő némely vallás helyesen látta azt, hogy sokféle isteni hatás létezik, de ezt tévesen különböző isteneknek tudták be.

Az Ószövetség megalkotói a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre támaszkodva felállították a saját egyistenhitüket (már Egyiptomban is volt korábban ilyen), de ezt a JHVH-t csak 72-féle szellemi aspektussal ruházták fel.

Az Újszövetség létrehozói Pál kezdeményezésére JHVH-ból egy kizárólagos Jóistent kreáltak, állítva azt, hogy ez az Isten kizárólagosan csak a pozitív szellemi hatás kútfője.

Az Istenkeresők Globális Egyháza tanulva az eddigi vallások tévedéseiből, az egyetlen és valóságos Istent Folyamatosan Változó Szellemi Való néven kívánja propagálni, ami nemcsak a pozitív, de a negatív, és az összes létező átmeneti szellemi hatásnak is a forrása. A véleményünk szerint nem létezik két ilyen azonos hatás.

AzI. G. E. eltanácsol Istennek az imádatától, hiszen miért imádnánk egy olyan komplex hatást, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Az emberiségnek magának kell kialakítania egy emelkedett etikai kódexet, amely a KÖZJÓ-t hivatott szolgálni és azt elősegíteni, ami az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek a záloga. Erre csak egy emberközpontú globális vallás lenne képes.

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 24. 09:17 | Sorszám: 50

2010. június 23. 20:27 | Sorszám: 48
Idézet:
No, és mi van a Teremtéssel?

A bibliai legendák teremtés története, amit Ezsdrásék a babilóni Enuma elis-ből vettek át, egy mesés legenda.

Idézet:
És mit szólsz ahhoz, hogy Isten, saját képére formálta az embert? Így hát egy kisisten szunnyad benned...aki képes a teljesség befogadására.

A Folyamatosan Változó Szellemi Való valóban a születésünkkor a saját pillanatnyi képére alakítja a lelkünket, de mint tudjuk, az isteni szellemi spektrumnak ez csak egy "szikrányi" "tükörképe".

Idézet:
És ez szerinted a vadon törvényének istene?
Ilyennek képzeled Istent, akkor ez egy törzsi isten, amolyan Jahve, akit elbűvöl a vér és félelmet gerjeszt és büntet...és vajh, mi motíválja öntudatát, vagy az nincs neki? csak ösztöne, mint a vadon állatainak?

Az egyetlen és valóságos Istennek a tevékenysége a természetben és bennünk figyelhető meg. Ha ismered a természetet, akkor rá fogsz jönni arra, hogy mi az a vadon törvénye.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. június 23. 20:10 | Sorszám: 100
Felesleges szócséplés kedves alaxander...
Jézus nem támadhatott fel a halottaiból, nem emelkedhetett a mennybe testestül, és nem is térhetett vissza napjainkra. A legfontosabb pedig az, hogy nem lehetett Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való.

Lehet szépítgetni, de ezeken a tényeken senki nem tud változtatni.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 23. 20:02 | Sorszám: 1687
Ez a saját véleményed, ami korábban is feltűnt már, hogy kifejezetten ellenséges a tevékenységemet illetően... Jogod van hozzá, és gondolom hogy nem pártatlanul teszed, hanem elkötelezettje vagy valamelyik vallási irányzatnak.

Sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, a lélek pedig nem örök életű, mint ahogy azt a vallások nagy része el szeretné fogadtatni a hívő tömegeivel. Hozhatsz fel példának bárkit, ez nem változtat a realitáson...

Klaus Matefi
2010. június 23. 14:36 | Sorszám: 1685
Én nem mások által esetleg hibásan "kitaposott ösvényen" járok kedves alexander.

A feltett kérdésemre ennyi a válaszod?
Ezek szerint nem vitatkozni akarsz, hanem kötözködni...

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 22. 20:55 | Sorszám: 46
Idézet:
Itt ragadható meg eltérő véleményünk.
Számomra az Isteni, a legmagasabb etikát és szellemiséget jelenti...s miután te a sarokba állítottad, nem ösztönözött teóriád megismerésre...

Az, hogy rád ez ilyen hatással volt, az nem jelenti azt, hogy ne lenne igazam...

Számomra a vadon törvénye nem azonos a legmagasabb etikával. Ezt az embernek kell megalkotnia és betartatnia a saját érdekében.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 22. 20:50 | Sorszám: 1683
Idézet:
Ezt a képességet nem spórolhatod meg, ha az isteni tudat sejtéséig szeretnél eljutni, vagy azt gondolod, létre lehet hozni egy vallást, amig annak valódi természetéről sejtésed sincsen?

Milyen "isteni tudatot" emlegetsz kedves alexander?
Világosítsál fel erről kérlek, mint egy laikust.

Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, tehát nemcsak a jónak, de a gonosznak is a forrása. Te nem vagy ezekkel a dolgokkal tisztában szerintem...

Sok mesés elképzelést elhitettek már az emberiséggel ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan...

A szíved tudtommal a vérkeringésedet biztosító szerv, semmi több. A lélek viszont feltehetőleg az agyban helyezkedik el, illetve egyesek a pajzsmirigyet is kapcsolatba hozzák vele.

Klaus Matefi
2010. június 22. 14:18 | Sorszám: 1681
Az intuició a tapasztalatokon alapuló ösztönös megérzés, ami van amikor bejön, van amikor nem... A helyességének a matematikai valószínűsége szerintem így fest.

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 22. 14:07 | Sorszám: 44
Az általad leírtak alapján csak arra tudok következtetni, hogy nem ismered kellőképpen a vallási mitológiák kutatása terén elért eredményeimet, se pedig az I. G. E.-nak az elképzelését.

Az a gyanúm, hogy Te ezt a kettőt összemosod, pedig ez téves következtetés a részedről, mivel én azért igyekszem a vallások misztériumait feltárni, hogy szemléletessé váljék a sok hamis istenkép, és az ezekbe vetett vak hit.

Sajnos az emberiség nagy családja nem megy sokra a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, vagy a helytelen vallásetikai sugallatokkal...

Az emberiségnek nem istenközpontú vallásokra van szüksége, hiszen az egyetlen valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való a vadon törvényének a forrása, hanem egy lényegesen emelkedettebb etikát sugalló emberközpontú vallásra, ami garantálni tudná a jövendő felnövekvő nemzedékek az azonos erkölcsi neveltetését, ami az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek egy alapvető feltétele szerintem.

Aki persze nem ezután áhítozik, az a "kákán is csomót fog keresni" annak érdekében, hogy az olvasók figyelmét megzavarja, és hamis színben tüntesse fel ezt a magasztos igyekezetet.

Annyit még, hogy az I. G. E. soha nem vonta kétségbe Isten tényét, se pedig ennek a szellemi hatását, ami a lelkünket is létrehozza a születésünkkor. Viszont nem ismeri el a lélek halhatatlanságát, mivel ez szerintünk nem stimmel.

Idézet:
A horoszkópok és a vallások, hirlik, hogy szoros kapcsolatban voltak. Ez Isten létezését nem támasztja alá.

Isten létezését csak a "szellemi vakok" vonhatják kétségbe. Aki nyitott szemmel jár a természetben és foglalkozik az eltérő lelki adottságok eredetével, az nem kétkedhet ebben. Az ősi asztrológia érthető módon az "égben" kereste Isten mibenlétére a választ, és amit létrehozott, az általában évezredes megfigyelésekre bazíroz. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy egyértelműen stimmel is...

Az I. G. E. istenképe nem asztrológiai konstellációkra épül, mint pl. a bibliai legendáké (Shem ha Mephoras - "Isten 72 szelleme").

Idézet:
Az elme mindent lerombolhat a logika módszereivel, de csak a szív lát tisztán és nélküle vajh mit épit a vallások romjain?

A KÖZJÓ gondolata, az emelkedett emberi személyiség velejárója. Ennek a felépítése, megvalósítása nem jár szerintem az eddigi értékek lerombolásával, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, hogy pl. a Jézusnak tulajdonítható emberek viszonyát szabályzó pozitív etikai előírások örökérvényűek, és feltétlenül követendőek. De ez nem azt jelenti, hogy Jézust Istenként (Folyamatosan Változó Szellemi Valóként) kellene imádnunk, vagy hinnünk a halottaiból "történt" feltámadásában, illetve a "második eljövetelében", mivel ezek irreális elképzelések.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. június 21. 16:57 | Sorszám: 60
Jacob Frank, aki messiásnak tartotta magát

Immánuel, az Ószövetség megjövendölt messiása

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. június 21. 11:48 | Sorszám: 98
Az idézet nem Jézus lejáratásáról szól kedves alexander, hanem Jézussal kapcsolatos alaptalan későbbi ötlet (feltámadása) kifogásolásáról, jogos megkérdőjelezéséről.
Én még kiegészíteném azzal, hogy a szegény kinhalált halt Jézus nem lehetett természetesen Isten se, és vissza se jöhetett napjainkra, azaz a "végidőkre"...

Jézus lejáratására irányuló igyekezet egyik példája:
http://www.churchofgod.hu/cont/toledothy.php
Toledoth Jeshu

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 21. 11:36 | Sorszám: 1679
Az támadás, ami szerint azt állítom, hogy Jézus "bűntelenül" született; a neki tulajdonítható emberek egymás közti viszonyával foglalkozó tanításai követendőek; a feltámadásának az alaptalan ötlete a halála után merült fel, ami feltehetőleg Páltól ered; Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nem lehetett értelemszerűen; és napjainkra se térhetett vissza, mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos?

Szerinted valótlan dolgokat állítok?

Ha úgy gondolod, akkor feltételezem, hogy be is tudod bizonyítani az ellenkezőjét...

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. június 21. 11:23 | Sorszám: 42
11 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nem lehetett a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...) után azt tudom csak mondani, hogy a soha be nem váltható túlvilági ígérgetések ideje végérvényesen lejárt.

Az emberiség nagy családjának egy olyan emberközpontú globális vallásra lenne szüksége, ami garantálná az egységes etikai kódexet, az ember egyszeri és megismételhetetlen életének szebbé, tartalmasabbá, elviselhetőbbé tételéért szorgoskodna a KÖZJÓ figyelembevétele mellett, és ami elutasítana mindennemű nacionalista igyekezetet. Az egyéni és csoportérdekeket alá kellene rendelni a közérdeknek.

Ha ezek szerinted "ELÉG PRIMITÍV ÉRV-ek", akkor értelmetlen a további vitánk... A történelmi tapasztalatok alapján meg vagyok győződve, hogy nincsen másik helyes út.

Idézet:
alexander írta:
Megmondom, amit itt a horoszkópokkal manipulálsz, az inkább sarlatánságnak tűnik, ugyanakkor sajnálom is, hogy rossz módszerekkel operálsz, ami sokaknak antipatikus...

Neked "sarlatánságnak tűnik", aki viszont egy kicsit jártas a vallások kozmikus vonatkozásai terén, annak más a véleménye... Sőt olyan értelmes ateisták is méltatják a tevékenységemet, mint pl. Viola Zoltán író és filozófus:

Idézet:
http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm
Viola Zoltán: Az evidencializmus http://mek.niif.hu/05300/05304/05304.htm
Viola Zoltán: Léttudomány
Mit ajándékozzak karácsonyra a gyermeke(i)mnek, barátaimnak?

Valószínűleg úgysem fogadod meg a tanácsomat, de azért leírom: semmit. Semmit.

Tisztázzuk azonban először, mi is az a karácsony! Mert a legtöbben nem tudják, csak tudni vélik. Azt mondják: ez Jézus születésének ünnepe. Holott ez már a Biblia szerint sem lehet igaz, egyrészt mert a Biblia egyetlen szót sem ír róla, mikor született Jézus, másrészt pedig mert december közepén-végén azon a tájékon, ahol a bibliai Jézus születésének meséje játszódik, egyszerűen nem olyan az időjárás, hogy éjszakára kinn lehessen lenni a szabadban embernek-állatnak. Azaz, ha egyáltalán van valóságalapja a Jézus-sztorinak, azaz ha létezett valami valóságos személy, akinek alakjából sokat kölcsönzött a bibliai Jézus-kép, akkor az semmi esetre sem születhetett karácsonykor, csak jóval előbb (vagy ha úgy tetszik később. Mindenesetre valami melegebb hónapban).

Valójában az egész Jézus-történet annyira ellentmondásos és bizonytalan, nem utolsósorban a híres-hírhedt "betlehemi csillag" miatt is, hogy bízvást mesének foghatjuk fel.

Na de sok mesének van valami valóságalapja. Van-e ennek is, és ha igen, mi?

Ezzel kapcsolatban, mintegy háttéranyagként, ideidézem az evidencializmusról írt könyvem (http://poliverzum.birodalom.net/powi/index.php/Evidencializmus) egyik fejezetének egy részletét:

A születésekor állítólag megjelenő betlehemi csillagot próbálták már sokféleképp beazonosítani, pld üstökösnek tekintve, mindezideig azonban nem született e kérdéssel kapcsolatban valóban tudományos igényűnek mondható, korrektnek tűnő elemzés. Szerencsére nem sokkal ezelőtt azonban áttörés következett be e téren, mely igencsak meglepő, ugyanakkor azonban teljes mértékben lehetséges megoldást kínál a Jézus-kérdésre!

E könyvnek természetesen nem lehet a célja, hogy az adott tanulmányt teljes terjedelmében beidézze, emiatt itt szigorúan csak a végkövetkeztetések bemutatására szorítkozunk, s a tanulmány gondolatmenetének vázolására. Akit a konkrét részletek érdekelnek, az e célból keresse fel a tanulmány szerzőjét, illetve honlapját. A vonatkozó elérhetőségeket e fejezet végén megadjuk.

Véleményem szerint a szóban forgó tanulmány a jelenkor egyik legjelentősebb mitológiai és vallástudományi felfedezése. Mint minden nagy áttörésnél lenni szokott, szerzője sokáig a megnemértés, félremagyarázás és gúny falába ütközött, ahol meg csak lehetett, egyszerűen agyonhallgatták (főleg egyházi körökben természetesen...). Valójában ennek még most sincs vége teljesen, bár megítélése már változóban van. Végeredményben nem is lehet csodálkozni e fogadtatáson, mert témája két szempontból is igen hálátlan: egyrészt az emberek nem szoktak örvendeni neki, ha szembesítik őket azzal a ténnyel, hogy lényegében egy óriási csalás áldozatai (a Szerző még jól is járt hogy most született: a középkorban, tudjuk, a rossz hír hozóját gyakran lenyakazták...), másrészt a tanulmány igencsak nehezen érthető, mert számos asztrológiai szakkifejezést alkalmaz! Sietek azonban megjegyezni, hogy szó sincs arról, miszerint a szerző az asztrológiának csinálna propagandát, vagy akár csak hinne is ebben!

Lássuk tehát a lényeget. Az illető úr, a magyar származású Klaus Matefi, akit bátran tarthatunk profi mitológiakutatónak, abból a zseniálisan egyszerű elgondolásból indult ki, miszerint Jézus születésénél csillagot emlegettek, kereszthalálánál meg napfogyatkozást, ami szintén csillagászati esemény. Vagyis amikor Jézus született, tulajdonképpen egy csillag született, amikor meghalt, egy csillag kimúlt! Ám abban a korban csillagászok még nem voltak! Csillagászok nem, de asztrológusok igen, s asztrológusnak könnyen tekinthetők bizonyos értelemben a "háromkirályok" is, elvégre "csillagot követtek". Az is tudvalevő, hogy a Biblia rengeteg szimbólumot, jelképet tartalmaz (pláne a "Jelenések Könyve"), amit nem szabad szó szerint érteni! Mi van ha itt igazából valami csillagászati eseményről van szó, amit az akkori babonás emberek asztrológiai szemszögből értelmeztek, s jelképekbe csomagolva írták le?! Ez bizony egyáltalán nem valószínűtlen feltételezés, tekintettel rá hogy gyakorlatilag minden vallásnak az asztrológia az alapja, legalábbis az ókori Mezopotámia civilizációja óta, merthogy ott találták ki az asztrológia áltudományát. Minden valamire való mitológiakutató tudja, hogy a sumér istenek egy-egy csillagnak felelnek meg, számos legendájuk csillagászati eseményeket beszél el, természetesen úgy, hogy a benne szereplő csillagok és bolygók neve helyett istenek nevét használják; de ugyanez igaz a régi görög regék és mondák túlnyomó többségére is! Erről nem is írok többet, de nem is kell, a megfelelő szakirodalomban utána lehet nézni. Más népeknél is ez a helyzet; ezek közül számos még nagyon is élt és virult a kereszténység születésekor! (Még a görög filozófiai iskolák is...) Klaus Matefi igazán semmi különöset nem tett, mindössze merészelte gondolatait függetleníteni a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól, abból indult ki, hogy a kereszténység semmi esetre sem "szentebb" mint más vallások - ha pedig így van, lehet hogy ez a hitrendszer is beilleszkedik a többi vallás sorába, és ennek is csillagászati, "kozmikus" eredete van?! Természetesen nem misztikus értelemben, hanem úgy, hogy ez is asztrológiailag értelmezhető eseményeken alapszik?

Elkezdett tehát kutatni e téren, és kiderült, hogy jó nyomon jár. Zseniálisan egyszerű feltételezése értékes gyümölcsöket hozott. E helyütt teljes mértékben mellőzve az asztrológiai bizonyítékokat, a következőképp foglalhatjuk össze eredményeit:

Abban az időtartományban, melyben a bibliai Jézus-sztori játszódik, egy bolygóegyüttállás volt megfigyelhető az égbolton. Ennek a konjunkciónak (bolygóegyüttállás) a "főszereplői" a Nap, a Hold, valamint a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták voltak.

A "betlehemi csillag" csak azok által szerkeszthető ki, akik ismerik az idők folyamán megjelent "Jézus-konstellációk" helyeit a Zodiákusban.

A betlehemi csillagot nyolc ill. kilenc (a kilencedik közel azonos helyre esik, mint az első!) egymás utáni jézusi konstelláció ismeretében lehet kiszerkeszteni. Jézus idejében, mint minden esetben ennek az öt planétának az együttállása két év különbséggel megismétlődött, de mivel a második volt a pontosabb konjunkció, ezért ezt kell a betlehemi csillag kiszerkesztésénél figyelembe venni. A csillag többi csúcsát a közelítőleg 136 évenként a Zodiákusban ismétlődő együttállások helyei adják.

Azaz, a híres "betlehemi csillag" nem valamiféle az égen is látható tünemény volt!

Jézus kereszthalálakor pedig a születés idején együttállt planéták egy "T" keresztet alkottak.

Manapság ezt már könnyű ellenőrizni horoszkópkészítő számítógépprogramokkal; Klaus Matefi honlapján azonban megtalálhatók természetesen a horoszkópok is, csakúgy mint a megfelelő időpontok.

Na már most az asztrológia nem Jézussal született; természetesen sok-sok évvel sőt évszázaddal korábban is már ki tudták számolni egyesek, hogy majd ekkor meg akkor hogyan fognak állni a bolygók! Eképp egyáltalán nem lehetetlen az, hogy Jézus születését megjövendölték; tudniillik az egyes bolygókhoz és ilyen-olyan állásaikhoz az akkori emberek különböző "hatásokat" képzeltek-feltételeztek. Bizonyos ezoterikus spekulációk alapján úgy vélték, a megfelelő csillagállás alatt majd be kell következnie a Messiás eljövetelének. A Messiás természetesen a meghaló és feltámadó istenek népes csapatába illeszkedett, azaz nemcsak megszületnie, de elhaláloznia is illett, hasonlóan a Naphoz ami szintén nemcsak felkél de le is nyugszik; e halál sem következhetett be akármikor, csak megfelelő csillagállás esetén, hiszen az akkori embereknek a csillagok tisztelete, s a belőlük jóslást kihámozni kívánó igyekezete átitatta az egész gondolkodásmódjukat! Ezt a történetet pedig jelképes formába öntötték, megszemélyesítve a bolygókat - a három "napkeleti bölcs" is egy-egy bolygónak felel meg - és így alakult ki Jézus története!

Mindezt természetesen rendkívül elnagyoltan mondtam el, de a részletek iránt érdeklődők keressék fel bátran a szerző honlapját, vagy írjanak levelet neki:

E-mail: klaus.matefi@googlemail.com vagy klaus_matefi@web.de
Postacíme: Klaus Matefi
Hintere Gasse 4., 73529 Schwäbisch Gmünd Deutschland

(Címének közreadása nem tekinthető indiszkréciónak, mert számos internetes fórumban közreadta derék mitológiakutatónk).

Az említett honlapon még nagyon sok érdekes írása lelhető fel.

A fentiek nem mondanak ellent annak, hogy esetleg élt akkortájt egy-két megszállott próféta, akik közül valamelyiket esetleg ténylegesen is keresztre (vagy Jehova Tanúi szerint kínoszlopra) feszítve ki is végezték. Sőt, nagyon valószínű, hogy valóban élt ilyen próféta, akinek alakjából a bibliai Jézus-kép sokat merített. Magam részéről az a legvalószínűbbnek tartott változat, hogy nem is egy de legalább két próféta élt: egy nagyon szelíd, aki szinte a buddhista erkölcsöknek megfelelő tant hirdette, s egy véresszájú vad forradalmár. Ez szépen megmagyarázza a bibliai Jézus alakjának kettősségét, aki egyrészt szelídséget, másrészt kíméletlenséget hirdet. E nézetemet a NAK-ban is (http://poliverzum.birodalom.net/powi/index.php/Nagy_Ateista_K%C3%B6nyv) kifejtettem valamivel részletesebben.

Eddig az idézet.

Na már most Klaus Matefi magyarázata rendkívül valószínű, mindenesetre ez az a magyarázat, amit az eddig hallottak közül én egyelőre a leghihetőbbnek és leglogikusabbnak tartok. Jó lesz emlékeztetnem rá mindenkit ismételten, hogy ez nem azt jelenti, hogy ő az asztrológiának csinálna reklámot, aminthogy én sem: ő ért az asztrológiához, de nem hisz benne! Ért hozzá, emiatt ki tudja számolni, hogy a régen élt emberek miben hittek. Az asztrológia nem tudomány, hanem áltudomány; az ellenben történelmi tény, hogy a régi emberek hittek az asztrológiában, márpedig a régi hiedelmek kutatását mitológiakutatásnak nevezik, és ez már igenis tudomány! Klaus Matefi elmélete tudományos módszerekkel ellenőrizhető, verifikálható és falszifikálható, emiatt teljes mértékben kiállja a tudományosság kritériumait. Mindezideig épp hogy ez a legtudományosabb elmélet, amivel találkoztam a betlehemi csillaggal kapcsolatban.

A fenti elmélet alapján teljesen érthető, hogy a bibliai Jézus születése alapjában véve mesés köntösbe bújtatott asztrológiai esemény csupán. Ha pedig így van, akkor az is érthető, miért nem tudták pontosan meghatározni a születésnapját. Elég nehéz meghatározni olyasvalakinek a születésnapját, aki mint természetes személy nem létezik...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 08. 13:15 | Sorszám: 1677
Idézet:
kavarod, kavarod a neveket...ismerem a Sion projektet,...

Mit "kavartam" szerinted?

Nem létezik se "választott", se pedig "kiválasztott" nép. Ez egy ókori nacionalista elképzelésre bazírozó ötlet volt.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. június 08. 13:11 | Sorszám: 96
Amikor egy pap is megkérdőjelezi Jézus feltámadását:

Idézet:
http://www.gerlo.hu/gerloczy/gromon.html
(HVG, Szellem rovat, 1996. május 4.)
Ez történt-történik most Magyarországon a 45 éves Gromon Andrással, a budapest–széphalmi egyházközség plébánosával, aki néhány hete felszólító levelet kapott Paskai László esztergom–budapesti érsektől: mivel olyan tanítást terjeszt, amely teljesen ellentétes az egyház tanításával, mondjon le a katolikus papi szolgálatról, „amely a katolikus tanítás megvallását és hirdetését kívánja”. A plébános erre nem volt hajlandó. Arra hivatkozott, hogy egyházközségében szavaztak a dologról, s a hívek túlnyomó többsége – 328-ból 319 fő – a maradását szeretné. Az egyházfő ekkor, az Egyházi törvénykönyv (Codex Iuris Canonici, CIC) szerint eljárva, két plébános véleményét meghallgatva, megállapította: mivel Gromon – főként Jézus feltámadásának a tagadásával – a katolikus egyház tanításától eltérő nézeteket hirdet, eretneknek minősül. Az érsek a CIC 751. kánonjára hivatkozott, amelyben ez áll: „az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés.” Az eretnekségnek pedig automatikus következménye – miként a CIC a prímás által szintén idézett 1364. kánonjában áll – az önmagától beálló kiközösítés (excommunicatio latae sententiae). Ezzel pedig egy pap esetében – az 1331. kánon alapján – együtt jár a papi funkciók végzésének a tilalma és az egyházi hivatalok elvesztése.

Az egyházból imígyen kiközösíttetett, ám a döntést el nem fogadó, magát továbbra is katolikusnak valló papnak a bűne az volt, hogy lefordította, kiadta és terjesztette egy 80 éves katolikus teológus, a német Karl Herbst nyolc évvel ezelőtt írt, A valódi Jézus című könyvét, s a szószékről is hirdette az abban foglalt tanokat. A budapesti plébános – csakúgy, mint az általa lefordított, Jézust istenkereső emberként és csak emberként ábrázoló német szerző – makacsul kételkedik abban, hogy Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon valóban feltámadt volna a halálból. Ehelyett, mint Herbst is, azt állítja: inkább az történt, hogy a keresztre feszítés után három nappal Jézus valóban élt – ám nem azért, mert feltámadt, hanem, mert meg sem halt, szerencsés véletlenek folytán túlélte a keresztre feszítést, s a sírban tetszhalálából tért magához.
Az önmagát pasztorális zsinatként meghatározó, megújulást hirdető s dogmákat nem alkotó 1962–1965-ös második vatikáni zsinat óta vélhetően Gromon az első, akit az egyház alapvető dogma megtagadásáért kiközösített. A fellelhető dokumentumokban legalábbis nem szerepel ehhez hasonló eset. „Mindez valószínűleg nem azt jelenti – kommentálta Máté-Tóth András teológus, az Egyházfórum című katolikus folyóirat főszerkesztője –, hogy másutt a püspökök nem hoznak ilyen határozatokat, hanem azt, hogy ilyesféle téziseket, mint amilyeneket Gromon állít, papok nem szoktak vallani.” Magyar egyházjogászi vélemény szerint a zsinat óta a világon összesen sem éri el a százat azon katolikusok száma, akiket az egyház – ilyen vagy olyan okból – kiközösített, s annak a Szentszék hivatalos kiadványában, az Acta Apostolicae Saedisben nyoma is van.

A feltámadásról az egyházi tanítóhivatal véleményétől (dogmájától) eltérően vélekedő – s ezért ezúttal már véglegesen exkommunikált széphalmi plébános maga is elismeri, hogy eretneknek számít az egyházi törvények szerint, de nem az evangélium alapján. Mivel azonban nem ismeri el a – mint mondta – inkvizíciós eljárást, nem akar sem fellebbezni, sem kisegyházat alapítani, sem az álláspontjával összhangban tanító unitáriusokhoz átlépni, a legkevésbé pedig visszavonni az általa prédikáltakat. Ezek helyett továbbra is katolikus papnak tartja magát, aki jelenleg is élvezi egyházközsége bizalmát.

Klaus Matefi
2010. június 08. 10:32 | Sorszám: 95
Ajánlanám minden keresőnek az index fórumán folytatott alábbi kiadós és tanulságos vitát Jézus feltámadását illetően:

Feltámadhatott-e Jézus?

Klaus Matefi
2010. június 08. 10:30 | Sorszám: 94
Mint tudjuk a János evangéliuma 8,42-44-ből, illetve a 10,1-15-ből, hogy Jézus nem hirdethette JHVH-t Istenként.

Jézus egy irreális istenképet propagált, a "Jóistent" feltehetőleg azért, mert magából indulhatott ki, azaz Jézus "bűntelenül" születetett a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori "minőségi állapotából" adódóan. Viszont ilyen alapon Aleister Crowley joggal tarthatta volna a "Sátánt" Istennek...

Klaus Matefi
2010. június 08. 08:32 | Sorszám: 92
Jézus feltámadása kizárólagosan csak a hit tárgyát képezheti, nem pedig a realitásét. Mint tudjuk, elsőként Pál tett erről említést írásban, majd az évtizedekkel később elkészült evangéliumok is.

Jézus harmadnapra "történt" feltámadása természetesen nem egy eredeti ötlete a Pál-féle kereszténységnek, hiszen ez a mesés elképzelés megtalálható volt már a Mithras mitoszban is. Mithras úgymond szintén egy szűztől született december 25-én, 12 tanítványa volt, a halála után pedig sziklasírba temették, mint Jézust az újszövetségi legendákban, és harmadnapra feltámadt a halottaiból.

Hórusz, Krisna, Dionüszosz, Attis szintén szűztől születtek december 25-én a legendák szerint, és a haláluk után mindannyian feltámadtak.

Tehát mint láthatjuk, ezek a dolgok Jézusra levetítve egyáltalán nem voltak eredeti ötletek.

Korábban, a babilóni száműzetés után i.e. 445-re elkészült Tóra számára Ezsdrásék szintén kölcsönvették pl. a "teremtő Isten" fogalmát (aminek a kozmikus titka az ősi Mezopotámiából származik: Mardukból JHVH lett), a teremtés történetét (a babilóni Enuma elist), illetve a Noé-féle legendát (amiben a sumer Gilgames eposzban található Um-napisti szerepét veszi át Noé) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismereteket is.

Szűztől csak a vallási mitológiákban születhetnek egyének, és ugyanez vonatkozik a halottaikból történt feltámadásukra is.

Jézus "szeplőtelen fogantatása" nem a testi fogantatására értendő, hanem a születése pillanatára, amikor a Folyamatosan Változó Szellemi Való a saját akkor "minőségi állapotának" megfelelően "bűntelen" lélekkel ruházta fel Jézus élve született testét. Ha valaki Jézus keresztre feszítesekor látta volna meg a napvilágot, arra nyugodtan rá lehetett volna mondani, hogy magában hordozta az "összes bűnt", amit a keresztre feszítéskor realizálódott kozmikus kereszt garantált volna a számára. Nem véletlenül illett a kínhalált halt Jézusra az a megállapítás, hogy "magára vette a világ összes bűnét", ami természetesen nem az emberek által elkövetett bűnökre vonatkozik, hanem a naprendszerünk negatív hatású égitestjei által biztosított negatív szellemi hatásokra, melyeket úgymond évezredes megfigyelések igazolnak az ősi asztrológia szerint.

A szinte mindenki által ismert sátánista, Aleister Crowley egy kozmikus kereszt szülötte volt, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta. Természetesen se az újszövetségi Jóisten, se pedig a Sátán nem létezik, mivel ez a kettő valójában egy entitás, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Meg kell különböztessük a kitalált vallási szereplőket a valóságos anya szülte hús-vér szereplőktől. Ha Jézust elfogadjuk történelmi személynek, akkor el kell vessük a "szűztől való születését", a "harmadnapra történt feltámadását", a "testben való mennybemenetelét", és természetesen a későbbi időkre bekalkulált "visszajövetelét" is. Ha mégis ragaszkodunk ezekhez, abban az esetben nem a történelmi Jézusra utalunk, hanem a mitológia berkeiben életre hívott főhősre.

Ebből is láthatjuk, hogy a hit és a valóság találkozhatnak egymással, de csak a realitás talaján.

Irreleváns, hogy ki mit szeretne, vagy akar ezekkel a dolgokkal kapcsolatban hinni, vagy elhitetni, nem moshatjuk össze a mesevilágot a hideg valósággal úgy beállítva azt, mintha a része lenne annak.

Állítani és hinni sokmindent lehet, de az még nem azt jelenti, hogy az úgy is van.

Befejezésül utalnék egy régészeti leletre, aminek a keletkezését a kutatók az i.e. első század végére teszik. Egy héber nyelven tintával íródott 87 sort tartalmazó kőtábláról van szó, ami említést tesz egy szenvedő Messiás ötletéről, aki harmadnapra feltámad úgymond.

Bővebben erről itt:
http://www.bib-arch.org/news/dss-in-stone-news.asp http://www.bib-arch.org/images/DSS-stone-hebrew.jpg http://www.bib-arch.org/news/dssinstone_english.pdf

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. június 04. 14:31 | Sorszám: 1675
II. János Pál pápa az egyik könyvét az alábbi gondolattal fejezte be:

Idézet:
II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén (1994)
(256. old.) André Malraux-nak bizonyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik.

Milyen vallásra és hitre gondolhatott vajon?

Tán a "Jézus második eljövetelébe" vetett hitre, amin már túl vagyunk 11 éve, és természetesen semmi köze nem lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz?
Vagy a "holtak feltámadásába" vetett hite, ami ugyanakkor realizálódott úgymond?

Vagy esetleg az Istenkeresők Globális Egyháza által propagált KÖZJÓ-ba vetett hitre?

A pápa által alkalmazott idézet André Malraux-tól ered, aki Prieure de Sion titkos szervezet oszlopos tagja volt. A szintén Prieure de Sion tagnak, Charles de Gaulle-nak volt a tájékoztatásügyi minisztere.

Malraux eredeti mondása: "A XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz."...

Mi lenne akkor, ha a hit tárgyát esetlegesen nem hamis istenképek képeznék?

Klaus Matefi
2010. június 04. 14:04 | Sorszám: 1674
Idézet:
Sajnos rengeteg halált, szenvedést és üldöztetést okoztak eddig az istenhívő vallások, mivel mindegyik azt állította magáról, hogy az egyedüli igazság birtokosa, és ennél fogva igényt formált a világi uralomra is...

Az emberiségnek hitre van szüksége, de nem hamis, kitalált istenképekbe vetett hitre, hanem az áhított szebb, boldogabb békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitre, ami nemcsak nekünk, de a későbbi generációknak is a jól felfogott érdeke.

Jelenleg milyen kilátásokra számíthatnak?

Annyira nehéz a művi úton előidézett kábulatból feleszmélni?

Klaus Matefi
2010. június 04. 14:02 | Sorszám: 1673
Idézet:
Személyeskedésed, sértő szándéku megjegyzáseid engem nem sértenek, de elárulja lényegedet.

Te igyekszel a másikat alaptalanul lejáratni, és még magadból akarsz mártírt kreálni?...

Klaus Matefi
2010. június 04. 13:36 | Sorszám: 1671
Helyesbítés:
szenvedést
Klaus Matefi
2010. június 04. 13:34 | Sorszám: 1670
Sajnos valóban rengeteg halált, szennvedést és üldöztetést okoztak eddig az istenhívő vallások, mivel mindegyik azt állította magáról, hogy az egyedüli igazság birtokosa, és ennél fogva igényt formált a világi uralomra is...

Az emberiségnek hitre van szüksége, de nem hamis, kitalált istenképekbe vetett hitre, hanem az áhított szebb, boldogabb békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitre, ami nemcsak nekünk, de a későbbi generációknak is a jól felfogott érdeke. Jelenleg milyen kilátásokra számíthatnak?

Klaus Matefi
2010. június 04. 13:28 | Sorszám: 1669
Idézet:
Az IGE stílusa és szellemi magja nagyon hasonlít valamire,
amit ránk akarnak dumálni, de nem a mi érdekeinket szolgálja, jó szokás szerint, hanem másét...

A KÖZJÓ ezek szerint nem a te érdeked?...
Mi lenne akkor a te érdeked?
Egy kicsit bővebben írhatnál erről...

Az eddigi vallások hamis istenképeket sugalltak szerintem, és az emberek nem mennek sokra a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, amikor az eljövendő generációk esélyei egyre szomorúbb képet mutatnak.

Ne mossad össze az I. G. E.-t az illuminátusokkal. Erre már felhívtam valamelyikőtök figyelmét. Ha köze lenne hozzá, akkor a médiukok előszeretettel reklámoznák az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzeléseit.

Milyen vallási elképzeléseket reklámoznak jelenleg előszeretettel a médiumok szerinted?

Mások alaptalan lejáratása egy jól bevált módszer... Ehhez látom értesz, ha máshoz nemis...

Klaus Matefi
2010. június 02. 12:41 | Sorszám: 1662
Egyetlen igaz vallásra van szükség, nem pedig a többi sokszázra... Az Istenkeresők Globális Egyháza egy emberközpontú egyháznak van tervezve, ami az emberiség szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőjéért száll síkra a KÖZJÓ-ba vetett hitet propagálva, és mellőzve a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket.

Tehát ne ezt a magasztos kezdeményezést tartsad szükségtelennek és feleslegesnek, hanem az eddigiek meglétét...

Klaus Matefi
2010. június 02. 09:02 | Sorszám: 1660
Idézet:
A Názáreti Jézus születése és kínhalála
Két lehetőség közül választhatunk a fentiek alapján:

a, Jézus nem halt meg a kereszten, hanem tetszhalott volt, de ebben az esetben a feltámadása se volt valóságos feltámadás a halálból.

b, Jézus nem támadt fel semmilyen módon, csak az újszövetségi legendák megalkotói által papíron.

Nincsen harmadik lehetőség.

A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér. A vérkeringés leállása után ~3 percig még lehetőség van arra, hogy az egyént visszahozzák az életbe az egyes életfunkciók komolyabb károsodása nélkül. Ha ez az idő az 5 percet meghaladja, akkor már csak vegetatív állapotba juthat az újraélesztett test.

A tetszhalál állapotában az életfunkciók szinte észlelhetetlen módon lecsökkennek, ezért a laikus számára megtévesztő képet nyújthat.

Ha az első eset állt fenn, akkor semmi alapja nem volt Pálnak az alábbiakat propagálnia, hiszen egy tetszhalál nem egy állandósult állapot, hanem abból vissza lehet térni az élők sorába:

Mint láthatjuk, az anya szülte hús-vér Jézusnak a halottaiból történt harmadnapi feltámadását teljes biztonsággal kizárhatjuk. Ez Pálék ötlete volt feltehetőleg abból a célból, hogy "Jézus második eljövetele" gyanánt lehessen a későbbiek folyamán váratni a keresztény világgal az ószövetségi legendák ~2460 éve betervezett messiását, Immánuelt (1999.08.11-én született), akinek természetesen semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz. Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, így az emberiség nagy családjának közös összefogásra van szüksége, hogy mindenki számára elviselhetőbbé, tartalmasabbá, igazságosabbá, szebbé, boldogabbá tehessük ezt. Ennél a meggondolásnál fogva szándékozza az Istenkeresők Globális Egyháza (emberközpontú egyház) a KÖZJÓ-ba vetett hitett propagálni és elmélyíteni, tartózkodva a soha be nem váltható túlvilági ígéretek eddig jól bevált gyakorlatától.

A szegény kínhalált halt Jézust a Pál-féle kereszténység az ószövetségi legendák bosszúálló és véreskezű JHVH-jának a "Társisteneként" állította be, de mint tudjuk, egy földi halandó nem azonos az egyetlen és valóságos Istennel, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval, ami értelemszerűen mindenfajta szellemi hatásnak a kútfője, tehát nemcsak a jónak, de a rossznak is.

Ilyen alapon nem kritizálhatjuk a rómaiak ősi vallását sem, ahol a császárt is istenítették... Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, hiszen a lelkünket a születésünk pillanatában ez a Folyamatosan Változó Szellemi Való képezi le az akkori "minőségi állapotának" megfelelően. Két egyforma "minőségi állapota" nem létezik, ezért eleve mindannyian megismételhetetlen teremtményei vagyunk Istennek.

Az energiátokat ne meddő, üres vitákra pazaroljátok, mivel ennek se értelme nincsen, se gyakorlati haszna, hanem egy áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő kialakítására, ami nemcsak nekünk, de az utánunk következő generációknak is a jól felfogott érdeke.

Klaus Matefi
2010. június 01. 17:56 | Sorszám: 1659
Egy nyilvános fórumot mások is olvassák, nemcsak az aktív fórumozók. Ha vannak konstruktív meglátásaid, illetve kritikáid, azokat szívesen látom, de a szándékos és alaptalan kötözködést nem tudom értékelni...
Klaus Matefi
2010. június 01. 14:26 | Sorszám: 1657
Szemmel láthatólag te nem a konstruktív vitára törekszel ebben a topicban, hanem csak akadékoskodsz, azaz zavarod a topic menetét.
Klaus Matefi
2010. május 31. 14:41 | Sorszám: 1655
Idézet:
Miért ne lehetne kiterjeszteni, és azonosítani mondjuk a Világegyetem Létrehozásáért És Működéséért Felelős Erő-vel? Az igen, az egy nagyon értelmes vallás lenne, ami azt tiszteli, imádat helyett.

Mert arról az ősokról nem tudunk semmit, és ráadásul nem az az ősok felelős az emberi lélek milyenségéért. Nem az az ősok alakítja a természetet és tartja fenn, hanem annak a következménye, amit én Folyamatosan Változó Szellemi Valónak nevezek jogosan. Ennek az imádata pedig szükségtelen, mivel az anyagi mozgásokból adódó hatások összességét, ami nemcsak a pozitív, de a negatív szellemi hatásoknak és az összes átmeneti hatásnak is a forrása, értelmetlenség imádni, viszont a megismerése az emberiség érdeke. Amint kiderítetted az ősok mibenlétét, azzal is érdemes lesz természetesen széles körben foglalkozni...

Idézet:
gen, és ott van mindjárt az 1634 elején, hogy emberközpontú vallás. És ez szúrja az én szemem.
Az utána fejtegetett közjó, meg jó és rossz általában, annyira antropomorf, hogy jaj. Valamikor olvastam egy klerikális egyéntől olyasmiket, hogy pl. kifejti, a banán alakja, felépítése nyilvánvalóan azért olyan amilyen, hogy az embernek kézre álljon, könnyű legyen meghámozni stb-stb.

A KÖZJÓ-ba vetett hit elmélyítése, ápolása és szorgalmazása közérdek, azaz a túlnyomó többség érdeke.

A jó és rossz eredetének szemléletes levezetéseire, bemutatására (Jézus - Aleister Crowley példái) azért van szükség, hogy megértsük azt, hogy Isten nem lehet "Jóisten". Ennek a magyarázatnak a hiányában bámit el lehet hitetni a laikusokkal.

A hasonlatod egyáltalán nem illik ide...

Idézet:
Ezek egy nyitott szemmel járkáló és élő embernek egyszerűen falsak. ANNYIRA nyilvánvaló, hogy az ember csak egy része az egésznek, méghozzá nem is különleges része, hogy egyszerűen elfogadhatatlan egy ilyen vallás.
Pedig amúgy jó az alapötlet.

Ezek csak a csukott szemmel járó emberek számára tűnhetnek fals, vagy érthetetlen magyarázatoknak. Az "égi dolgok" feltárását nem a föld alatt kell szorgalmazni...

Klaus Matefi
2010. május 31. 09:02 | Sorszám: 1653
Az 1631/1634-ben tanulmányozhatod az eddigi idők szerintem legtökéletesebb istenfogalmát. Mivel te gondolom ateista vagy, így várható módon nem fogod elfogadni, de ez legyen a te saját problémád.

A helytelen meglátásaidra nem várhatsz helyeslő válaszokra.

Hogy lehetne egy vakot arról meggyőzni, hogy milyen szép kék az ég?...

Klaus Matefi
2010. május 30. 17:50 | Sorszám: 1651
Ha nem akarnám vitára bocsátani az I. G. E. elképzeléseit, akkor nem propagálnám nyilvános fórumokon... De ettől még nem szükségszerű, hogy neked legyen igazad.
Klaus Matefi
2010. május 29. 14:48 | Sorszám: 1649
Mivel nyilvános fórumon vagyunk, így neked is jogod van az észrevételeidet hangoztatni, még ha azok nem is helyesek, akkor is...

Aki pedig a zavarásmentes írásaimra kíváncsi, az majd ellátogat a fórumomra:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. május 28. 20:14 | Sorszám: 1646
Te nem az általam leírtakra célzol... Ennyire nem magyarázhatod azt félre...
Klaus Matefi
2010. május 27. 12:19 | Sorszám: 1644
Nagy Konstantin valóban egy keresztet látott az "égen", vagy pedig egészen mást?

Milyen jelre utalt az "in hoc signo vinces"?

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. május 27. 12:16 | Sorszám: 40
Igen ritka eset, amikor a Pantokrátort a Zodiákus jegyei megfelelő sorrendjének a társaságában ábrázolják:

Link
[url=http://vatopaidi.files.wordpress.com/2010/04/ceb5cf80ceb9ceb3cebfcebdceaccf84ceb9cebfcf87cf81cf85cf83cebfcebaceadcebdcf84ceb7cf84cebf-1744ceb9-cebc-ceb2-cf84cebf-cf80ceaccf83c f871.jpg]Kép[/url]

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új "evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Ugyanez a felépítésű kozmikus kereszt jelentené 1089 év elteltével a Jelenések könyvében említett "második feltámadást", amikor újra, de "utoljára" még egyszer szabadjára lesz engedve a gonosz úgymond:

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 27. 12:13 | Sorszám: 1643
A korábbi időkben nem Istent, hanem isteneket imádtak. Az emberiség számára szerintem az a fontos, hogy a Földünkre ható isteni hatások legyenek helyesen definiálva, hisz ezek alakítják a természetet és a lelkeinket is ezeknek a változó hatásoknak köszönhetjük. Ezért jelenthetem ki teljes biztonsággal, hogy nem létezik se "Jóisten", se pedig "Sátán", hanem csak az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való.
Klaus Matefi
2010. május 25. 17:17 | Sorszám: 1641
2009 november elsején az USA államadóssága "még csak" 11,883 billió dollár (11883 milliárd, azaz ~11 883 000 000 000 dollár) volt, ma már átlépte a 13 billiós határt:

Ha ilyen tempóban halad tovább (milyen oknál fogva lassulna?...), akkor akár a 14,5 billiót is elérheti az év végére. Gondolom, hogy a néhány szerencsés hitelezőnek nem lesznek megélhetési gondjai a jövőt illetően.

Egy igazán naív és idejétmúlt elképzelés az USA eladósodásának a tempójával kapcsolatosan:

Link
Ábra

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. május 22. 15:04 | Sorszám: 59
Azt hiszem, hogy ez nem lehet senki számára egy érdektelen téma:

Milyen jelre utalt az "in hoc signo vinces"? (kidolgozása folyamatban van)

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 22. 12:53 | Sorszám: 1640
Nagy Konstantin tényleg egy kereszt jegyében vezette győzelemre a seregét?

Annak a jelnek nem volt köze valójában közvetlenül a kereszthez!

Rövid időn belül részletes tanulmány olvasható ezzel kapcsolatosan.

Klaus Matefi
2010. május 22. 11:53 | Sorszám: 1639
Olvassad át figyelmesebben a válaszomat...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. május 21. 14:20 | Sorszám: 91
Idézet:
Logikus, szemléletes, megcáfolhatatlan tanulmány:

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Az index fórumon kifogásolták, hogy nincsen szó benne a Jézus feltámadásának a cáfolatáról.

A tanulmány még nincsen befejezve. Most következik a hamis kronológiára felépített ellenérvek feltárása, és legvégül Jézus feltámadása nonszensz mivoltának az igazolása.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 21. 12:35 | Sorszám: 1637
Helyesbítés:
A növényevő sem az oroszlán szemével nézné és bírálná el ezt a kérdést...
Klaus Matefi
2010. május 21. 12:34 | Sorszám: 1636
Ezek szerint mégis feltételezel egy teremtőt, ami tevszerűen alkot... Akkor miért állítod az első mondatodban, hogy szerinted nincsen?...

Nincsen "Végső Jó", hiszen a folyamat nem áll meg. Fajok jönnek létre és pusztulnak ki... A vége ennek a földi élet megszűnésével következik be.

Az ember érthető módon a saját szemszögéből vizsgálja, mérlegeli Istennek a milyenségét. A húsevő sem az oroszlán szemével nézné és bírálná el ezt a kérdést...

Klaus Matefi
2010. május 21. 07:53 | Sorszám: 1634
Az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem egy mesebeli istenség, hanem realitás. Ennek a hatásait észlelni tudjuk, tevékenységének az eredménye pedig megmutatkozik a természetben és bennünk is.

Az I. G. E. nem szándékozik senkit soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, és ehhez hasonló, szerintem alaptalan dolgokkal traktálni, hanem a Folyamatosan Változó Szellemi Való minél alaposabb megismerésére serkenti az embereket, hogy végre a XXI. században az általános műveltséghez tartozzon Isten mibenlétének az ismerete is.

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. május 21. 07:48 | Sorszám: 90
Logikus, szemléletes, megcáfolhatatlan tanulmány:

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 20. 20:21 | Sorszám: 1633
Ha egy Isten nem személy, nem rendelkezik szabad akarattal, emberi lelkekeket nemcsak jónak, de rossznak is teremti, akkor miért kellene imádjad?...

Természetesen szuverén jogod van hozzá, de az ellenkezőjéhez is...

Milyen "Végső Jó"-ra célzol?...

Nincs "végső" állapota Istennek, mivel folyamatosan változik.

Klaus Matefi
2010. május 20. 08:40 | Sorszám: 1631
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem szándékozik senkire semmilyen istenképet ráerőltetni. Arra törekszünk, hogy mindenki a saját jól felfogott érdekében kutassa Istennek a mibenlétét a lehetőségeihez mérten. Ezt akadályozta eddig a vallások többsége.

Célunk: Isten keresése, megismerése, ami minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ehhez segítségként szeretnénk hozzájárulni az általunk előre kialakított istenképpel, amit a tagok természetesen megkérdőjezhetnek. Az I. G. E. egy emberközpontú vallásnak van tervezve, de kiemelt helyet foglal el a tevékenységében Istennek a megismerésére és megismertetésére való törekvés.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása, ami egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetően. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.
Ez nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek megadatott a szabad akarat, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak viszont nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDENT), tehát ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint. Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett ilyen irányú kutatásokat, de egyes források szerint az eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok...

Egy német nyelvű napilap 2005.03.30-án egy kiadós cikket közölt le az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni az Uránusz bolygónak a szerepére pl. a földrengésekkel kapcsolatosan, amikor bizonyos konstellációkban vesz részt.

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...
Én fenntartással kezelem a modern asztrológiát...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, mivel Istennek a tényével tisztában van. Az ember viszont csak abban hihet, amiben nem biztos...

Az I. G. E. eltanácsol Istennek az imádatától, hiszen miért imádnánk egy olyan komplex hatást, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Holdnak a periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen utalnak arra, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6) a születés pillanatában.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cvi, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről mint tudjuk... Így születhetett meg pl. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát.
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak és az összes átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője.

Az ószövetségi legendák sok esetben egy haragos, bosszúálló, véreskezű istenképet tárnak a hívő tömegeik elé, ami lényegesen reálisabban fest, mint az újszövetségi legendák Jóistene, akitől a Folyamatosan Változó Szellemi Való negatív szellemi hatásait leválasztották Sátán címszó alatt (dualizmus!). A Jóisten és a Sátán valójában ugyanaz az entitás, mivel Isten CSAK egy van! Ezért volt pl. Jézus részéről helytelen elképzelés JHVH-t az ördögnek titulálni (János evangéliuma 8,42-45). Ez arról tanúskodik, hogy Jézus a saját lelki adottságainak ("bűntelen") a szemszögéből alkotta meg az istenképét, ami téves, hiszen a körnek se egy foka van, hanem 360... Itt azért annyit meg kell jegyezzek, hogy Jézus valódi tanításait nem ismerhetjük, mivel a kínhalála után évtizedekkel írták ezeket le egy olyan ember (Pál) kezdeményezésére, aki soha nem találkozott Jézussal...

Helyes lehet-e az alábbi istenkép?

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját fotó)

Ez az általam propagált istenfogalom a véleményem szerint kielégíti a tudományos szakszerűség igényét is, az eddigi vallások mesés ötleteivel ellentétben...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2010. május 19. 08:39 | Sorszám: 1630
Részletes és szemléletes válasszal szolgál Jézus életéről és keresztjéről az alábbi újonnan összállított rövid tanulmány:

A Názáreti Jézus születése és kínhalála

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az összes létező szellemi hatásnak a forrása. A Jóisten és Sátán elképzelése a dualizmust meríti ki, pedig Isten csak egyetlenegy van, de folyamatosan változó hatással. Ha nem így lenne, akkor a teremtményei azonos lelki adottságokkal rendelkeznének...
Ennek volt köszönhető i.e. 8.02.10-én Jézus születése, aki "bűntelen" lélekkel lett felvértezve a Folyamatosan Változó Szellemi Való jóvoltából, de ugyanennek az Istennek a tevékenységeként látta meg a napvilágot 1875.11.13-án Aleister Crowley is, aki magát tévesen a Sátán inkarnációjának tartotta...

Huszonkét éven belül két híres ember született a XIX. század végén, akik egymásnak az ellentétei voltak:

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

A két ellentétes lelkület:

Link

Link

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. május 18. 20:39 | Sorszám: 58
Az eddigi bejegyzéseidből látszik, hogy nem szimpatizálz se a vallási legendák misztériumainak a feltárásával, se pedig az Istenkeresők Globális Egyházának a tervezetével. Szuverén jogod van hozzá...

De ne igyekezzél kérlek félremagyarázni a tevékenységemet.

Klaus Matefi
2010. május 18. 20:33 | Sorszám: 57
Ha így folytatod, akkor legközelebb már nincs kizárva, hogy fajelmélettel fogsz előállni...
Klaus Matefi
2010. május 17. 15:33 | Sorszám: 54
A Názáreti Jézus születése és kínhalála
Klaus Matefi
2010. május 14. 18:30 | Sorszám: 52
Kim Dzsongil, akit "istenkirályként" tisztelnek...

Mani, a manicheizmus megalapítója

Békemisszió a Shem ha-Mephorash jegyében

Klaus Matefi
2010. május 14. 18:29 | Sorszám: 51
Idézet:
De add a kezed, leteszem a kardot én is. Mert össze kell fogni, hogy az emberek
szenvedésein enyhíteni lehessen. Hogy élhessenek, szabadlelkűen, szeretetben.
Hogy egymásra tudjanak figyelni, az emberek, mi az, ami a másiknak jó?
Csak akkor lesz nekem is jó. Ez a felelősség, ez a kötelék, ez a közjó.
És hogy senki ne haljon bele nélkülözéseibe, hogy legyen ereje, ideje azt betölteni,
amiért a földre született.

Én senkivel nem szándékoztam és szándékozom hadakozni, így kardom sincsen. Nincs mit letennem, mert nem is vettem fel. Valóban minden jóakaratú embernek CSAK az lehet a célja, hogy az emberiség nagy családjára rámosolyogjon végre az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő. A nacionalizmusok nem erre áhítoznak. Eltérő politikai és vallási indíttatású kormányok se lehetnek zálogai ennek. Ha pedig mind egyforma lenne már, akkor nem is lenne többé rájuk szükség, hiszen egy világkormány ezt a feladatott szakszerűbben elláthatná.
És ha szentelsz egy kicsi időt arra, hogy elfogultság nélkül tanulmányozzad az I. G. E. elképzeléseit, akkor szerintem rá fogsz jönni arra, hogy az az egyedüli járható út. Globalizáció nélkül lehetetlen realizálni az említett jogos vágyakat.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 12. 11:00 | Sorszám: 1608
A Jezsuita Rend megalapítójának a "misztikus élménye" is ugyanúgy a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyikéhez kötődött, mint a prágai Löw rabbi Gólemje, a Templomos Rend, vagy a Sárkányrend megalapítása, illetve Aleister Crowley és Jiddu Krishnamurti születése:

Loyolai Szent Ignác misztikus víziója

Ugyanez a kozmikus esemény tette lehetővé Hernán Cortésék számára az aztékok vallásos hiszékenységét kihasználva a legyőzésüket, többségük kiirtását, kifosztását, szolgasorba süllyesztését , a keresztény hit erőszakos rájuk kényszerítését...

Hol van az leírva az Újszövetségben, hogy azt tűzzel-vassal kell terjeszteni?
És a leigázott népeket pedig gyarmati sorba süllyeszteni, megfosztva az esetlegesen felhalmozott gazdagságuktól, természeti kincseiktől?
Milyen meggondolásnál fogva volt összeegyeztethető az újkorban és a legújabbkorban a rabszolgatartás és a gyarmatosítás a keresztény tanításokkal?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. május 09. 17:13 | Sorszám: 49
Loyolai Szent Ignác misztikus víziója

Ugyanez a kozmikus esemény tette lehetővé Hernán Cortésék számára az aztékok vallásos hiszékenységét kihasználva a legyőzésüket, többségük kiirtását, kifosztását, szolgasorba süllyesztését , a keresztény hit erőszakos rájuk kényszerítését...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 09. 11:36 | Sorszám: 1606
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A hamis istenképek csak hamis illúziókban ringatják az egyént, ezért is van szükség az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak az ismeretére, hogy ki lehessen végre egy olyan globális etikát alakítani, ami nem az Istennek a majomszeretetére irányul, és annak a vélt utasításainak a végrehajtására, betartására, hanem kifejezetten az emberbaráti szeretet, megértés elmélyítésére, ami egyúttal lehetővé tenné azt is, hogy a jövendő ifjúság egységes etikai sugallatokon cseperedhessen fel.

A történelem folyamán az ember alakított magának ki különféle istenképeket attól függően, hogy mit diktált az érdeke.

A keresztény hit sok szempontból feltétlenül előrelépést jelentett annak ellenére, hogy az általa propagált istenkép egy részigazság, a "körnek csak egy foka". Igyekezett elmélyíteni a szeretetet, megbocsátást, ami a korábbi vallásokra nem volt jellemző. A valóban Jézusnak tulajdonítható emberrel kapcsolatos etikai tanítások örökérvényűek kell legyenek annak ellenére, hogy az egyetlen és valóságos Isten, tehát a Folyamatosan Változó Szellemi Való a realitás, és nem a keresztény Jóisten.

Az emelkedett emberi elme ellene kell mondjon minden másféle etikai tanításnak, sugallatnak, főleg, ha azok esetleg ellentétes előjelűek.

A pozitív etikai tanítások betartása nem lehet kívánságműsor. Mint ahogy a közlekedésben se lehetnek a közlekedési szabályok azok! És ez az a pont, ahol rengeteg tennivalója van az emberiségnek az áhított közös jövő reményében.

Nem engedhető meg senki számára, hogy következmények nélkül az embertársát ok nélkül megsérthesse, bármilyen jellegű kárt okozhasson neki. Nem az meríti ki az emberi jogok fogalmát, hogy ilyen dolgokhoz bárkinek joga lehessen.

Milyen alapon használhatja ki bárki a másikat bármilyen szempontból?
Legyen az a végzett munkája, vagy bármi.
Ki jogosítja erre fel?
A természet törvénye?

Sajnos a természet törvénye az Isten törvénye, ami azonos a vadon törvényével.
Elfogadhatja ezt magáének az emelkedett emberi etika?
Szerintem szó se lehet róla.

Napjainkban, a "végidőkben" sokan még intenzívebben igyekeznek kiállni az istenhitek mellett, de fel kell merüljön az emberben az az alapvető kérdés, hogy mi lehet ennek valójában a célja?

11 éve túl vagyunk a "holtak feltámadásán", "Jézus második eljövetelén", "Európának az "Úrral" történt találkozásán", és csak azt tapasztalhatjuk, hogy az országok egyre gyorsabb ütemben haladnak az eladósodás lejtőjén, ami a gyermekeinknek, az eljövendő generációknak lehetetlenné fogják tenni a körülményeiket, lehetőségeiket.

2009 november elsején az USA államadóssága néhány magánbankár felé "még csak" 11,883 billió dollár (11883 milliárd, azaz ~11 883 000 000 000 dollár) volt, fél évvel később a jelenlegi állás közel 1,1 billió dollárral több:

Fog ez a helyzet még lényegesen lesújtóbb és kilátástalanabb képet is festeni...

Lehet vajon egy személynek, egy családnak, egy városnak, egy megyének, egy országnak, vagy egy világállamnak a jövőjét felvett kölcsönökre építeni?

Egy ideig igen...
Aztán jön a szomorú realitás, a teljes eladósodottság, amiből nincsen többé kiút... Ez egy egyirányú utca, egy ördögi kör. Jó a kölcsönadónak, katasztrófa a kölcsönöket felvevőnek.

Az általános erkölcsi morál romlása is ugyanezt a tendenciát mutatja. Nincs ezen a téren felelősségük vajon a családoknak, a médiumoknak és a neveléssel megbízott intézményeknek?

Vajon megfelelő tervek alapján működik jelenleg a jövő "építése"?

Várhatunk ezzel kapcsolatosan Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való segítsége által bármilyen jellegű változást?

...

Klaus Matefi
2010. május 09. 11:34 | Sorszám: 1605
A hit az komoly erőket tud az emberben mozgósítani, legyen a hitének a tárgya bármi. Sokak számára ez adja az erőt, a kitartást. A szeretet a véleményem szerint nem keverendő bele mindenáron a vak hitbe. A valódi szeretet az én szememben nemcsak annak a hangoztatásából áll, vallásos, kenetteljes kísérőszövegekkel körítve, hanem az embertársainknak, az emberiségnek a sorsa iránti féltő aggodalomból.

A vallásfórumokon számtalan bejegyzés olvasható a szeretet következetes ismételgetésével megtűzdelve, de az említett féltő aggodalomnak valahogy a nyomát se lehet látni.

A KÖZJÓ gondolata egyesekből dührohamot, másokból nyílt ellenséges magatártást váltott ki. A szememben ez az aggódó szeret hiányára utal, sőt...

Az I. G. E. egy kifejezetten emberközpontú vallásnak van tervezve, mert a véleményem és tapasztalataim szerint erre lenne a legnagyobb szüksége az emberiség nagy családjának.

Üres, irreális, alaptalan, hátsógondolatokkal tarkított elképzelések juttatták az emberiség nagy családját oda, ahol most tart. A történelmi vallásoknak volt elég idejük, a tevékenységük következménye nem állítanám, hogy áldásos...

Az I. G. E.-nak nem az a céja, hogy minél rózsásabb, de irreális istenképet tárjon az emberek elé, vagy a nemlétező túlvilági életre készítse fel és motiválja őket, mert ugyan az bizonyos szempontból lehet, hogy jó hatással van az emberi pszichikára, de nem segíti elő a felismerést, amire az emberiségnek végre nagy szüksége lenne. Gyermekeknek az ember érthető módon happy end-del végződő meséket igyekszik mesélni, hogy szépet álmodhassanak, de az emberiséggel ezt tenni, és közben a realitás szemmel láthatóan egészen máshogy fest, hát... Én ezt tudatos altatásnak, durvábban kifejezve szándékos kábításnak tudom csak sok szempontból nevezni. A Földön élünk, az itteni egyszeri és megismételhetetlen életünket és annak a körülményeit kell olyan állapotba hozni, hogy a jövendő nemzedékek ne átkozzanak minket majdan, hanem hálát adhassanak nekünk. A jelenlegi tendencia lesújtó..., és nem is várható ebből kiút, ha az emberiség végre nem ébred fel.

A hamis istenképek csak hamis illúziókban ringatják az egyént, ezért is van szükség az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak az ismeretére, hogy ki lehessen végre egy olyan globális etikát alakítani, ami nem az Istennek a majomszeretetére irányul, és annak a vélt
utasításainak a végrehajtására, betartására, hanem kifejezetten az emberbaráti szeretet, megértés elmélyítésére, ami egyúttal lehetővé tenné azt is, hogy a jövendő ifjúság egységes etikai sugallatokon cseperedhessen fel.

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. május 08. 15:12 | Sorszám: 11
A vak hited és a KÖZJÓ-ellenességed elhomályositja a tisztánlátásodat kedves SenKyse...

Igyekezzél két lábbal a realitás talaján állni, akkor esetleg megváltozik a véleményed a dolgokról...

Nem tartom kizártnak, hogy azért emlegeted annyit az illuminátusokat, mert nekik dolgozol...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 08. 15:06 | Sorszám: 1604
Te milyen perspektívát tudsz felvázolni az emberiség számára?
Gondolom, hogy rendelkezel ilyennel, ha annyira hadakozol a KÖZJÓ ellen...
Klaus Matefi
2010. május 08. 15:04 | Sorszám: 1603
Az I. G. E. nem a milliárdosok további tollasodását tartja a helyes útnak.

A népek hiteit a keresztény és iszlám vallások vették el először a "bálványtalanítási" elképzelés céljából... Mind a két ábrahámi vallás mint tudjuk térítő vallásnak lett megalkotva.

Ha az emberiség áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövője CSAK a globalizáció által realizálható és tartható fenn, úgy ez lehet kizárólagosan az egyetlen ésszerű és pozitív cél. Tunulmányozzad alaposabban és elfogultság nélkül a történelmet...

Klaus Matefi
2010. május 06. 09:04 | Sorszám: 1600
Még annyit, hogy a vallásszabadság legfőbb velejárója a valláskritika szabadsága...

Tehát bárki nyugodtan kritizálhatja az Istenkeresők Globális Egyházát is, rámutathat annak az esetleges, vagy vélt hibáira.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. május 06. 08:41 | Sorszám: 9
Idézet:
A „Jóistent” nem kreálták. Ő a kreator.

Ha te a Folyamatosan Változó Szellemi Valót tévesen Jóistennek nevezed, hát legyen...

Ilyen alapon Aleister Crowley-t is kinevezhetnéd a XX. század Jézusának Jiddu Krishnamurti helyett...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 06. 08:33 | Sorszám: 1599
Az emberi lélek egy születési adottság, amin nem tudunk változtatni a véleményem szerint, viszont a személyiségünkön igen. Aki téged ismer, az nem a lelkedet ismeri meg, hanem a személyiségedet.

A Folyamatosan Változó Szellemi Való által adományozott ellentétes lelki adottságok jobb megértése érdekében érdemes az alábbi forrásokat behatóbban tanulmányozni:

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát

Klaus Matefi
2010. május 06. 08:27 | Sorszám: 1598
Vannak sajnos olyanok is, akik minden pozitív és magasztos kezdeményezést igyekeznek a sárba taposni... Szerencsére nem sokan...
Klaus Matefi
2010. május 06. 08:24 | Sorszám: 1597
Az Istenkeresők Globális Egyháza egy kifejezetten emberközpontú egyháznak van tervezve, ami nem hiszi Isten mibenlétét, hanem biztos abban. Isten minél alaposabb megismerésére és megismertetésére serkent és törekszik. A KÖZJÓ-ban való hitet igyekszik elmélyíteni a legjobb tudása szerint, ami lényegesen fontosabb szerintem az emberiség számára, mint esetleges hamis istenképekben való hit...

A Názáreti Jézus személyét nagyra becsülöm, és a valóban neki tulajdonítható tanításoknak a többségét feltétlenül követésre méltónak tartom.

A Pál-féle kereszténység nagy hibája, hogy egy embert Istenként igyekezett elfogadtatni, ami nonszensz, feltámasztotta a halottaiból, ami szintén az, és a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiást, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt váratták eddig...

Most nem szándékozom kitérni a túlvilági ígéretek "realitására"...

Én soha nem támadtam egyetlen keresztény hívőt sem.

Klaus Matefi
2010. május 04. 10:40 | Sorszám: 1592
Ha összehasonlítjuk a monoteista és a politeista vallásokat, azt kell megállapítsuk, hogy a monoteista elképzelés valóban fejlődést jelentett, azaz az ember rájött arra, hogy Isten CSAK egy van. Visszafejlődés viszont ott volt tapasztalható, hogy ezt az Egyistent kinevezték egy kizárólagosan Jóistennek, amikor szó sincsen erről valójában... Ez egy hamis istenkép a véleményem szerint.

Az ószövetségi legendák megírói tisztában voltak azzal, hogy ez az általuk JHVH-nak átkeresztelt teremtő Isten, számos arculattal, megjelési formával rendelkezik.
A zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah 72-fajta szellemmel (
Shem ha-Mephoras) ruházta fel JHVH-t, melyek mindegyike értelemszerűen eltérő.

Idézet:
Sámuel I.
18,10 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=5uGnwUOgpV
CADDIK Messiáshívő Tanítások
A JUDAIZMUS
-Isten egyetlensége mellett nem ismerték el a Gonoszt, mint hatalmat.
A Sátán csak az Isten akaratát végrehajtó angyal, ki Isten akaratát hajtja végre és a végén jót kell tennie.
http://zsido.pontez.hu/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617 http://www.zsido.com/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617
Ragadozó állatok és a Sátán
2008-06-17
A Sátánról pedig egy szóban annyit, hogy a zsidóság szerint létezik a sátán fogalma, de ez sohasem mint egy Istennel ellentétes önálló entitás. Ez ugyanis egy dualista világnézet, ami nem összeegyeztethető a monoteizmussal. A judaizmus szerint a Sátán (és a rossz általában) Isten küldöttje, amely azért teszi próbára az embert, hogy ezzel az Istenhez való kötődését erősítse.
(*Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija)
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=hUapzBpSvn
A Sófár Messiáshívő Közösség Hitvallása
Sátán és angyalok
Hisszük Sátán valóságos létezését és személyiségét, hogy ő rendelkezett a legmagasabb ranggal a teremtett szellemi lények, az angyalok között. Ő büszkeség, gőg által vétkezett, és az angyalok egy csoportját (akik démonokként ismertek) magával ragadta az ő erkölcsi bukásában.
( Ézsaiás 14,12-17; Ezékiel 28,11-19; 1Timóteus 3,6; 2Péter 2,4)

Hisszük, hogy Sátántól származik a gonoszság.

Hisszük, hogy Sátán mint e világ istene most a hitetlen világrendszert irányítja.

Az újszövetségi legendák írói viszont ezeket az eltérő minőségű Istenszellemeket egy kalap alá vették, és kijelentették önkényesen, hogy Isten kizárólagosan Jóisten...:

Idézet:
Jakab
1,13 Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.

János I.
1,5 A világosságban való járás és a bűnbocsánat
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

A "Miatyánk" imádságban viszont erről megfeledkeztek...:

Idézet:
És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
(Et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo.)

Mit mondott elvileg Jézus a farizeusoknak?

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk: "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.

Ekkora tévedést csak egy olyan valaki követhetett el, aki nem volt tisztában az egyetlen és valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a mibenlétévél. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, legyen az Jézus, Aleister Crowley, vagy egy farizeus. Az már más kérdés, hogy ennek az Istennek milyen szellemi aspektusa alatt láttuk meg a napvilágot, vagy melyik minőségi állapotából adódó hatást tartjuk követendőnek...

Mint tudjuk, Jézus egy "bűntelen" aspektus szülötte volt, amit ki is hangsúlyozott helyesen az Újszövetség:

Idézet:
János I.
3,5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

Péter I.
2,21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
2,22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,

Természetesen a megjelenése nem vehette el a világ bűneit, de viszont Jézus személyével egy általában (lásd pl.: Lukács 14,26) pozitív etikai tanítás lett fémjelezve, amit az "evangélisták" a világ népeinek szántak. Mivel Jézus a saját tanításaiból egyetlen szót nem írt le, így ezekket pontosan nem ismerhetjük...

Természetesen az ószövetségi 72-féle Istenszellem se felel meg a realitásnak, mivel az egyetlen és valóságos Isten az számtalan eltérő szellemi hatásnak a forrása.

Összegezve:

A politeizmust követő némely vallás helyesen látta azt, hogy sokféle isteni hatás létezik, de ezt tévesen különböző isteneknek tudták be.

Az Ószövetség megalkotói a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre támaszkodva felállították a saját egyistenhitüket (már Egyiptomban is volt korábban ilyen), de ezt a JHVH-t csak 72-féle szellemi aspektussal ruházták fel.

Az Újszövetség létrehozói Pál kezdeményezésére JHVH-ból egy kizárólagos Jóistent kreáltak, állítva azt, hogy ez az Istennek kizárólagosan csak a pozitív szellemi hatás kútfője.

Az Istenkeresők Globális Egyháza tanulva az eddigi vallások tévedéseiből, az egyetlen és valóságos Istent Folyamatosan Változó Szellemi Való néven kívánja propagálni, ami nemcsak a pozitív, de a negatív, és az összes létező átmeneti szellemi hatásnak is a forrása. A véleményünk szerint nem létezik két ilyen azonos hatás.

Klaus Matefi
2010. május 04. 10:33 | Sorszám: 1591
Idézet:
- hát körübelül erről van szó 100% -os lefedés

Ha valami pozitív kezdeményezés, azt vétek lenne ignorálni. Ugyanígy helyesnek tartom az ószövetségi legendákban olvasható Tízparancsolat nagy részét.

Gondolom, hogy fogalmad sincsen az emberiség történelméről és a jelenlegi kilátásairól...

Idézet:
"A kereszténység különös, szokatlan, csodálatos. Az első lépés hozzá a csodálat lépése, és mennél tovább olvassa az ember, annál csodálatosabb"- írja Pascal

A Jézusnak tulajdonított etikai sugallatok többségét (sajnos van amelyiket el kell vessem, pl.: Lukács 14,26) helyesnek és követésre méltónak tartom. Az Újszövetség istenképe viszont szerintem hamis, a tanítása pedig sok esetben hiú reményekkel (a lélek halhatatlansága, holtak feltámadása, Jézus visszajövete, stb.) kecsegtet...

Klaus Matefi
2010. május 04. 10:22 | Sorszám: 1590
Ha rajtad múlna, minden jóindulatú, pozitív, emelkedett indíttatású vállalkozás, eszme a sárba lenne taposva...

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ért száll síkra, nem pedig egyéni, vagy csoportérdekekért...:

Istenkeresők Globális Egyháza http://klausmatefi.foren-city.de/forum,51,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Klaus Matefi
2010. május 04. 10:15 | Sorszám: 1589
Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Felülre a véleményem szerint csak etikailag emelkedett egyének kerülhetnének...
Klaus Matefi
2010. május 04. 10:12 | Sorszám: 1588
Szó sincs erről kedves mpd, de vannak olyan alapvető etikai elvárások (pl. ne lopj, ne csapjad be az embertársadat, ne ölj, stb.), vagy szabályzók (lásd a közlekedést pl.), melyeket minden értelmes lénynek egyaránt be kell látnia és tartania. Ha ezt nem teszi, úgy az egyén, vagy a KÖZ ellen vétkezik.
Klaus Matefi
2010. május 03. 15:41 | Sorszám: 1582
Idézet:
Köszönöm a kiváló példát: a KRESZ-t például csak komoly büntetési fenyegetéssel lehet úgy-ahogy betartatni.

Akivel csak úgy lehet, hát mit van tenni... Szerintem a normális átlag maga is belátja ezen szabályzók betartásának a szükségességét, hiszen a közlekedés biztonságának az érdekében hozzák ezeket létre az illetékesek... Nemcsak egy esetleges halálos balesetkor kell az embereknek elgondolkodniuk ezen... Ilyen esetek megelőzése céljából lettek életre hívva.

Klaus Matefi
2010. május 03. 15:36 | Sorszám: 1581
Idézet:
Az ember pedig, mint minden élőlény, eredendően önző, és ha nincs büntetés-veszély, habozás nélkül csalni fog, ha teheti.

Sokan valóban így állnak a dolgokhoz, de nem lehet általánosítani. Ha a szabályzók, az ellenőrzés és a szankciók ennek a lehetőségét lehetetlenné tennék, akkor változna a helyzet. De ugye nem alul kell ezt kezdeni, hanem felül, hiszen a "fejétől bűzlik a hal" a közmondás szerint is...

Klaus Matefi
2010. május 03. 15:28 | Sorszám: 1580
Idézet:
Hülyeség!! Honnan veszed?!

A megnyilatkozásaidból kedves mpd...:

Idézet:
Minden ilyen szervezet visszaélt eddig a hatalmával, és vissza is fog mindig.
Köszi, de ebből sem kérek, és remélhetőleg működik az emberekben még elegendő önvédelmi ösztön.
Gondolatrendőrségből nem kéreünk!

Közjó..... ez általában mindig azoknak jó, akik őrködni hivatottak felette.

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. május 03. 15:24 | Sorszám: 7
Már hogyne lenne lélek... De ez nem azt jelenti, hogy az halhatatlan lenne. Nem szabad összekeverni az isteni szellemmel, ami a születésünk pillanatában képezi le a lelkünket a saját pillanatnyi "minőségi állapotának" a függvényeként.

Már rengetegszer írtam erről, de úgy látszik, hogy nem, vagy csak figyelmetlenül olvasod az írásaimat...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 03. 11:27 | Sorszám: 1577
Idézet:
Felnőtt embereket NEM LEHET NEVELNI, csak KÉNYSZERÍTENI a szabályok betartására.

Már bocsáss meg, de ez egy alaptalan következtetés a részedről...

Gondolj például a közlekedési szabályokra. Ha mindenki úgy közlekedne ahogy neki tetszik, mi lenne a vége?

Az ember szabad akarattal rendelkezik, de a közérdek MINDENKI-től megköveteli bizonyos helyes etikai szabályzók betartását. Ezek hiánya a káoszhoz, az anarchiához, a rendszeres visszaélésekhez vezet, ami a KÖZ számára okoz károkat...

Az emelkedett emberi tudat képes belátni ezeknek a szükségességét mindennemű kényszerítés nélkül.

Klaus Matefi
2010. május 03. 11:15 | Sorszám: 1576
Ezek szerint te az anarchia, a káosz híve vagy?

Egy megfelelő, korrekt felépítmény esetén mindennemű visszaélés kiszűrhető és megakadályozható lenne. Amíg sok esetben egyéni és csoportérdekek a dominánsak, addig nem várható gyökeres változás ezen a téren szerintem.
Az általánosításod a remény hiányára utal, ami helytelen hozzáállás.

Klaus Matefi
2010. május 03. 08:17 | Sorszám: 1573
Az I. G. E. nem körítést szándékozik feltálalni, nem a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket és ehhez hasonlókat, hanem a KÖZJÓ-ban való hitet elmélyíteni, és Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére akar törekedni.

Mint mindenhez, így az emberiség lelki és etikai neveléséhez is kell egy szervezet, ami ezt megfelelően irányítja és ápolja.

Klaus Matefi
2010. május 03. 07:53 | Sorszám: 1571
Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000276
Jézus a Krisztus?

SenKyse 2010. május 01. 13:59 | Sorszám: 14
miért van az, hogy kínosan NAGYON, EGYBEVÁGÓAN hasonlítanak az elveid az illuminátusokéra?
Erre a sakál tudatú, csőgörény társulatra,
akik vallási köntösbe bújtatott világhatalomra jutást akarnak,
jó és nemes eszmékkel leplezve valódi szándékaidat? http://www.god.tv/video/play?video=1146
*
Oroszlánnak oroszlán, sakálnak sakál a nagymestere.
(szanszkrit közmondás)
*

Egyesek igyekeznek az I. G. E.-t összemosni az illuminátusokkal... Ha lenne a kettőnek bármilyen köze egymáshoz, akkor már feltehetőleg a médiumok többségében csak az Istenkeresők Globális Egyházát reklámoznák...
Az I. G. E. hasznosnak és követendőnek tart minden olyan elképzelést, etikai sugallatot, mely az emberiség nagy családja számára az áhított szebb jövőt segíthetné elő. Ilyen a világállam és egy világvallás gondolata, ami valóban az illuminátusoktól ered, de ha ez pozitív elképzelés, akkor miért ne lenne követésre méltó?
Ugyanez a helyzet az egyes vallási előírásokkal is. Minden vallás tartalmaz hasznosítható elemeket, melyeket veszni hagyni vétek és felelőtlenség lenne!

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. május 02. 12:36 | Sorszám: 2
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9200552
Isten-, vagy emberközpontú vallás?

prozelita 2010.05.01 20:13:15 © (91) Előzmény: Istenkeres (90)

Idézet:
Istenkereső írta:
hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Látod ez a probléma gyökere. A Biblia szerint Istentől csak jó származik, a gonoszság Sátántól van.

Istenkeres 2010.05.02 12:21:13 © (95) Előzmény: prozelita (91)

Idézet:
prozelita írta:
Látod ez a probléma gyökere. A Biblia szerint Istentől csak jó származik, a gonoszság Sátántól van.

Ebből a megjegyzésedből csak arra tudok következtetni, hogy nem ismered a Bibliát...

A Biblia kétféle istenképet tár a hiszékeny tömegek elé:

1, egy haragvó, bosszúálló, kegyetlen istenképet
2, egy Jóisten irreális elképzelését

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de értelemszerűen a gonosznak is a szellemi forrása. Ha Isten csak jó volna, akkor a teremtményei csak Jézusok lennének, mert a saját maga képére formálja meg a lelküket...
Nem létezik se Jóisten, se pedig Sátán, hiszen ezek a dualitást jelentenék és eredményeznék...

A realitás ez.

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. május 02. 11:26 | Sorszám: 19
Helyesbítés:

Ezt az ellenzői is nagyon jól tudják, de ugye nem mindig a közérdek, és az emberiség iránti jóakarat vezérli a hangadókat...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 02. 11:24 | Sorszám: 1567
Idézet:
Gondoljunk csak arra, hogy mi lenne pl. London utcáin, ha a gépkocsival odalátogató európai turisták ragaszkodnának a jobboldali közlekedés szabályaihoz, vagy pl. Budapesten az angol turisták a baloldali közlekedés szabályaihoz?...

Ez a hozzáállás nem eredményezhetne fegyelmezett, békés forgalmat, hanem káoszt okozna, agressziót, indulatokat váltana ki joggal a szabályosan közlekedőkből.

Csak egy globális világállam képes az emberiség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb, erőszakmentesebb és igazságosabb közös jövőt realizálni és garantálni a KÖZJÓ figyelembevétele mellett. Minden más próbálkozás zsákutca, amit a történelmi tapasztalatainkból okulva mindannyian beláthatunk.

Az áhított közös jövő alapfeltétele a véleményem szerint egy globális etikai kódex elfogadtatása. Eltérő vallásetikai sugallatokon nevelkedő jövendő ifjúság ugyanabban az ördögi körben fogja találni magát, mint amiből eddig az emberiség évezredek óta nem tudott kikecmeregni...

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. május 02. 11:15 | Sorszám: 18
A KÖZJÓ az egyedüli lehetséges záloga az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek.

Ezt az ellenzői is ezt nagyon jól tudják, de ugye nem mindig a közérdek, és az emberiség iránti jóakarat vezérli a hangadókat...

Várhatunk "Jézus második eljövetelére", de természetesen nem lesz ilyen, hiszen már 11 éve túl vagyunk az időponton. Ez a hitbeli ötlet eleve nonszensz elképzelés volt...

De mit vártunk tulajdonképpen ettől?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 01. 20:01 | Sorszám: 1561
Helyesbítés:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása, ami egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.
Ez nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek megadatott a szabad akarat, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak viszont nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDENT, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint. Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett kutatásokat ezekkel kapcsolatosan, de egyes források szerint a kutatási eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok.

Egy német nyelvű napilap közölt le 2005.03.30-án egy kiadós cikket az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni arra, hogy az Uránusz bolygónak milyen szerepe van az említett eseményekben, ha bizonyos konstellációkban vesz részt...

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik, mert ez a saját érdekünk, amit sajnálatos módon eddig akadályoztak az átlagember számára az egyes vallások.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Holdnak a periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen utalnak arra, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6) a születés pillanatában.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről mint tudjuk... Így születhetett meg pl. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Milyen alapon neveznénk pl. az ószövetségi legendák Istenét Jóistennek, amikor sok esetben mások kiirtására, kifosztására motivál úgymond?
Maguk az ószövetségi legendák is haragos, bosszúálló, véreskezű Istennek titulálják (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2).
Az újszövetségi legendák istenképe tehát hamis.

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy a Názáreti Jézus JHVH-t az ördögnek tartotta tévesen (János evangéliuma 8,42-45).

Ez csak azért történhetett meg a véleményem szerint, mert maga Jézus se lehetett ebből megítélve tisztában Istennek a tényleges mibenlétével, vagy azok tévedéséből adódot, akik Jézus személyét felhasználva megírták a Jézusnak tulajdonított magyarázatokat a kínhalála után évtizedekkel...Közel 2000 év távlatából ez már kideríthetetlen.

Ez az általam propagált istenfogalom kielégíti a tudományos szakszerűség igényét is, az eddigi vallások mesés ötleteivel ellentétben...

Mindenkinek a lelke Istentől, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valótól származik. Legyen az a Názáreti Jézus, vagy pedig a magát "Sátán inkarnációjának" tartott Aleister Crowley...
Azért mert Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való "bűntelen minőségi állapotának" az égisze alatt született, az még nem azt jelenti, hogy Isten az Jóisten volna és a többi teremtmény pedig az ördögnek lenne a szellemi leszármazottja.

Klaus Matefi
2010. május 01. 17:43 | Sorszám: 1560
Nem kívánságműsor az ilyen, de nem kell tartsál tőle, mert sajnos alaptalan emberi elképzelés...
Klaus Matefi
2010. május 01. 17:41 | Sorszám: 1559
Egy betegesen emberiség ellenes felfogással rendelkezel szerintem, csak nem veszed észre...

Kigyógyulhatsz belőle, csak gyakrabban és figyelmesebben olvasgassad az írásaimat.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. május 01. 17:34 | Sorszám: 15
Mint már írtam, az I. G. E. célja csak a globalizáció terén hasonlít az illuminátus elképzelésekhez, ami szerintem az egyetlen és lehetséges gyógyír az emberiség vérző, és évezredek óta be nem gyógyulható sebeire...

Aki ismeri egy kicsit is az emberiség történelmét az tudja, hogy a megosztottság mennyi kínnak, szenvedésnek, és visszaélési lehetőségnek volt a táptalaja. Ebből táplálkoztak a nacionalizmusok, melyek minden esetben a mások hátrányára való törekvés forrásai. És mindig az egyszerű emberen csattant leginkább az ostor természetesen...

Minden jelenleg még létező vallásnak vannak hasznosítható gondolatai, ugyanez a helyzet az illuminátusokkal kapcsolatosan is.

Te nem vagy az emberiség jóakarója...

Meg vagyok győződve arról, hogy a nálad értelmesebb és emelkedettebb lelkületű emberek megértik azt, hogy a XXI. század emberének és a jövendő generációknak szükségük van az egységre, hogy kéz a kézben alakíthassák ki az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt.

Mit szánnál te az emberiségnek?

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 01. 10:28 | Sorszám: 1555
Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. május 01. 10:26 | Sorszám: 13
Csak sikerült harmadszorra...
Klaus Matefi
2010. május 01. 10:25 | Sorszám: 12
Idézet:
SenKyse írta:
miért is bízol a megértésemben?
hülyének nézed az embereket, akkor mit kellene mégis pont nekem megérteni?

Kettőnk közül te vagy az, aki szerintem annak nézi őket...

Idézet:
SenKyse írta:
miért van az, hogy kínosan hasonlítanak az elveid az illuminátusokéra?

Az I. G. E. elképzelése csak a globalizáció terén hasonlít az illuminátus elképzelésekhez, ami szerintem az egyetlen és lehetséges gyógyír az emberiség vérző, és évezredek óta be nem gyógyulható sebeire...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2010. május 01. 10:24 | Sorszám: 11
Idézet:
SenKyse írta:
miért is bízol a megértésemben?
hülyének nézed az embereket, akkor mit kellene mégis pont nekem megérteni?[QUOTE]

Kettőnk közül te vagy az, aki szerintem annak nézi őket...

[QUOTE]SenKyse írta:
miért van az, hogy kínosan hasonlítanak az elveid az illuminátusokéra?

Az I. G. E. elképzelése csak a globalizáció terén hasonlít az illuminátus elképzelésekhez, ami szerintem az egyetlen és lehetséges gyógyír az emberiség vérző, és évezredek óta be nem gyógyulható sebeire...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2010. május 01. 10:23 | Sorszám: 10
Idézet:
SenKyse írta:
miért is bízol a megértésemben?
hülyének nézed az embereket, akkor mit kellene mégis pont nekem megérteni?QUOTE]

Kettőnk közül te vagy az, aki szerintem annak nézi őket...

[QUOTE]SenKyse írta:
miért van az, hogy kínosan hasonlítanak az elveid az illuminátusokéra?

Az I. G. E. elképzelése csak a globalizáció terén hasonlít az illuminátus elképzelésekhez, ami szerintem az egyetlen és lehetséges gyógyír az emberiség vérző, és évezredek óta be nem gyógyulható sebeire...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. május 01. 10:17 | Sorszám: 1554
Az általad írottakból csak arra tudok következtetni kedves SenKyse, hogy egy nemes és magasztos kezdeményezés szúrja a szemedet, amit megpróbálsz minden eszközzel lejáratni...

De azt is feltételeznem kell, hogy valójában át se olvastad az Istenkeresők Globális Egyháza tervezetének az elvi elképzeléseit:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Jézus sajnos a múlt, akinek a személyét és a valóban neki tulajdonítható tanításokat tisztelem és nagyra becsülöm.
Ettől függetlenül még nem támadhatott fel Jézus a halottaiból, vissza se térhet, és Isten se lehet, mint ahogy ezt a halála után az Újszövetség megírói Pál kezdeményezésére beállítani igyekeztek...
Ezek a dolgok a véleményem szerint hozzátartoznak az igazsághoz.

Mi a XXI. század elején élünk, egészen más gazdasági, politikai, társadalmi feltételek mellett.

Érdemes lenne ragaszkodnunk évezredes vallási legendákhoz, melyek már régesrégen sok szempontból az érvényüket vesztették?

Hiába várunk a szegény kínhalált halt Názáreti Jézusra, nem fog visszatérni, mivel ez nonszensz ötlet volt...
A lubavicsi Rebbének, Menachem Mendel Schneerson rabbinak kell igazat adjunk, aki szerint

"Most már minden rajtunk múlik."

Közösen, kéz a kézben, globális szinten kell kialakítani az emberiség nagy családjának a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb, tartalmasabb, igazságosabb közös jövőjét az eljövendő generációk jól felfogott érdekében. Máshogy ez nem megy... Ezt az eddigi történelmi tapasztalatok is egyértelműen igazolják és alátámasztják.

Idézet:
SenKyse írta:
miért nézed hülyéknek az embereket?

Én attól tartok, hogy kettőnk közül te nézed annak őket...

Idézet:
SenKyse írta:
nem lehetne egy kicsit szeretni valahogy, mégis
noha nem akarják a „közjót”, rohadtul nem akarják a globalizációt, semmiben, de főleg nem vallásban,
buták, hiszékenyek, sokszor gonoszok, bűnösök,

Soha ne mondjál mások nevében véleményt...
Ez a sajátod...

Klaus Matefi
2010. május 01. 10:16 | Sorszám: 1553

"Most már minden rajtunk múlik."[/i]

Közösen, kéz a kézben, globális szinten kell kialakítani az emberiség nagy családjának a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb, tartalmasabb, igazságosabb közös jövőjét az eljövendő generációk jól felfogott érdekében. Máshogy ez nem megy... Ezt az eddigi történelmi tapasztalatok is egyértelműen igazolják és alátámasztják.

Idézet:
[b]SenKyse írta:

miért nézed hülyéknek az embereket?

Én attól tartok, hogy kettőnk közül te nézed annak őket...

Idézet:
SenKyse írta:
nem lehetne egy kicsit szeretni valahogy, mégis
noha nem akarják a „közjót”, rohadtul nem akarják a globalizációt, semmiben, de főleg nem vallásban,
buták, hiszékenyek, sokszor gonoszok, bűnösök,

Soha ne mondjál mások nevében véleményt...
Ez a sajátod...

Klaus Matefi
2010. április 30. 13:45 | Sorszám: 1551
Visszatérve az alábbi megállapításodra:

Idézet:
SenKyse írta:
Indítványozni fogom a kitiltásodat, ha nem hagyod abba.

A kristálytiszta logikájú buddhisták is veszélybe kerülhetnek, ha olvasnak téged.

Ezek szerint te pl. a nehézsúlyú boxoló Klitschko testvéreket akár el is tiltanád a boxsporttól, mert nincsen mellettük esélye a többieknek?...

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. április 30. 12:15 | Sorszám: 8
Helyesbítés:
nem méltatom válaszra
Klaus Matefi
2010. április 30. 11:05 | Sorszám: 7
Zagyvaságaidat nem illetem válaszra kedves SenKyse, mert kár lenne rá a drága időt erre pocsékolni... Bízom a megértésedben.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. április 30. 10:59 | Sorszám: 1550
Idézet:
SenKyse írta:
Hamisnak ítéled Szent Jánost?
Aki Jézus legkedvesebb tanítványa volt ? Jézus, a jámbor- együgyü, jóember?
A nagy teológusok, a skolasztikusok, a nagy, ihletett művészek –mind hülyék lennének?

A lényeg az kedves SenKyse, hogy az az anya szülte hús-vér Názáreti Jézus, akit i.sz. 25 április elsején "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a Szanhedrin követelésére, nem támadhatott fel a halottaiból, Isten (Folyamatosan Változó szellemi Való) se lehetett, és az "idők végére", azaz napjainkra se jöhet vissza... Ezt nem nekem szükséges bizonygatnom hanem azoknak, akik ezt állítják...

Jézus személyét maximálisan tisztelem, a neki tulajdonítható tanításokat pedig követendőnek tartom. Az más kérdés, hogy a kínhalála után évtizedekkel Pál kezdeményezésére mit hoztak össze vele kapcsolatosan az "evangélisták".

Idézet:
SenKyse írta:
(Pont én voltam itt, aki leginkább jól „bedőlt” a „kutatásaidnak” – a többiek okosabbak.

Az állításaim ellenőrizhetőek és nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretek talajából táplálkoznak...

Idézet:
SenKyse írta:
S mivel te okos vagy, bizonyára jó politikus –történész- gazdasági szakember
vagy ilyesmi, nem lehet naivitásnak gondolni, hogy minden idődet arra szánod,
hogy a keresztényeket gyalázd, meghazudtolni igyekszel a keresztény tanításokat.

Mivel a bibliai legendák misztériumainak az intenzív kutatásával foglalkoztam az elmúlt két évtizedben, így leginkább ezt tárgyalom. De néha kitérek a reinkarnáció irreális elképzelésére, vagy azt iszlám és a bibliai vallások kapcsolatára is.
Nem gyaláztam soha senkit, ez a te hamis beállításod...

Idézet:
SenKyse írta:
És mivel engem aljasnak neveztél, eltanácsoltál az olvasásodtól(ez kitüntetés nekem) és bocsánatot sem kértél, nekem már mindegy.
Nem fogom hagyni, hogy az embereket provokáld, a vallásosokat gyalázd
és lenyúld a fogalmaikat.

Megkérnélek arra, hogy a pontos elérhetőségét adjad meg annak, hogy hol illettelek az "aljas" jelzővel?
Hamis vádaskodástól még nem lesz igazad......

Idézet:
SenKyse írta:
A kristálytiszta logikájú buddhisták is veszélybe kerülhetnek, ha olvasnak téged.

A buddhista vallásnak is sok használható eleme van, mint minden egyes többinek, de ettől még a reinkarnáció alaptalan elképzelés marad...

Idézet:
SenKyse írta:
Lecseréled Istent, a legnagyobbat, ami elgondolható,
akinek milliárdok adnak hálát nap mint nap -
valami izére, ami a lábadnál tekereg, hol jó- hol rossz, a te szeszélyednek, akaratodnak
engedelmeskedve. Na ezt valóban nem kell imádni, de keresni sem, keresd egyedül.

Nem cserélek le senkit, csak igyekszem végre egy reális istenképet felállítani 11 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után.... Az igazság néha fájó, de azért még igazság marad...

[b]Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása, ami egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.
Ez nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek megadatott a szabad akarat, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak viszont nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDENT, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint. Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett kutatásokat ezekkel kapcsolatosan, de egyes források szerint a kutatási eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok.

Egy német nyelvű napilap közölt le 2005.03.30-án egy kiadós cikket az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni arra, hogy az Uránusz bolygónak milyen szerepe van az említett eseményekben, ha bizonyos konstellációkban vesz részt...

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik, mert ez a saját érdekünk, amit sajnálatos módon eddig akadályoztak az átlagember számára az egyes vallások.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Holdnak a periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen utalnak arra, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6) a születés pillanatában.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről mint tudjuk... Így születhetett meg pl. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Milyen alapon neveznénk pl. az ószövetségi legendák Istenét Jóistennek, amikor sok esetben mások kiirtására, kifosztására motivál úgymond?
Maguk az ószövetségi legendák is haragos, bosszúálló, véreskezű Istennek titulálják (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2).
Az újszövetségi legendák istenképe tehát hamis.

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy a Názáreti Jézus JHVH-t az ördögnek tartotta tévesen (János evangéliuma 8,42-45).

Ez csak azért történhetett meg a véleményem szerint, mert maga Jézus se lehetett ebből megítélve tisztában Istennek a tényleges mibenlétével, vagy azok tévedéséből adódot, akik Jézus személyét felhasználva megírták a Jézusnak tulajdonított magyarázatokat a kínhalála után évtizedekkel...Közel 2000 év távlatából ez már kideríthetetlen.

Ez az általam propagált istenfogalom kielégíti a tudományos szakszerűség igényét is, az eddigi vallások mesés ötleteivel ellentétben...

Mindenkinek a lelke Istentől, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valótól származik. Legyen az a Názáreti Jézus, vagy pedig a magát "Sátán inkarnációjának" tartott Aleister Crowley...
Azért mert Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való a "bűntelen minőségi állapotának" az égisze alatt született, az még nem azt jelenti, hogy Isten az Jóisten volna és a többi teremtmény pedig az ördögnek lenne a szellemi leszármazottja.

Az Istenkeresõk Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2010. április 27. 08:11 | Sorszám: 1548
Nem "isteni megszabadítóra", vagy a nem létező túlvilági életünkre kell várjunk. Ezek hiábavalóságok...

Az emberiség nagy családja számára olyan feltételt kell megteremtenünk közös igyekezettel és összefogással, ami az egyszeri és megismételhetetlen életünket szebbé, jobbá, tartalmasabbá, emelkedettebbé, igazságosabbá, elviselhetőbbé teszi.

Klaus Matefi
2010. április 24. 22:28 | Sorszám: 1547
Idézet:
Ne a vallási legendák "angyalkáitól" várjuk a segítséget, mert onnan várhatjuk...
Helyesen fejezte ki magát hajdanán a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi:

"Most már minden rajtunk múlik."

11 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után még mindig várnak egyesek ezekre a sajnos meg nem valósulható elképzelésekre...

Az iráni elnök maximum 2008-ra jósolta meg Imam Mahdi eljövetelét, megtévesztve ezzel a síitákat...

A XXI. században élünk. Nem lenne ideje végre felébredni?...

Klaus Matefi
2010. április 24. 22:09 | Sorszám: 1546
Ha az ember közel két évtizedes intenzív kutatás eredményeként rájön arra, hogy nem stimmelnek dolgok a jelenlegi vallások terén, azt érthető módon szeretné megosztani a többi keresővel.
Akit ez irritál, az ne olvassa a bejegyzéseimet, hiszen nem kötelező...

Nagyon drasztikus vagy...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. április 22. 15:34 | Sorszám: 48
Helyesbítés:
(29939)
Klaus Matefi
2010. április 22. 11:54 | Sorszám: 47
A Vallás-Filozófia-Ezotéria fórum 15 leglátogatottabb témája:

Lesz-e III. világháború? (299639)

Szellemtan, ezoterika (13369)

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában (7505)

Képregény (7488)

Titkos társaságok kapcsolata az asztrológiához, ezotériához (7251)

A Fekete Madonna (6935)

Az országok eladósodása (6643)

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete (6274)

Imam Mahdi 2008? (5642)

"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash (5450)

Jézus feltámadása, Pál találmánya... (5133)

Szabadkőműves naptárak (5158)

A valódi betlehemi csillag (5041)

A Minotaurosz labirintusa és Krisztus kapcsolata (4969)

"Krisztus király" (4794)

Ezeken kívül természetesen még nagyon sok érdekes témájú topic is található a fórumon!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. április 19. 17:41 | Sorszám: 1544
A szegény, "bűntelen" lelki adottságokkal született Názáreti Jézus, aki i.sz. 25 április elsején "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) kínhalát szenvedett a peszách ünnep előkészületi napján, sajnos már a múlt.

Viszont a valóban neki tulajdonítható tanítások (az újszövetségi legendák írói sok olyan magyarázatot is a "számlájára írtak", ami teljesen ellentétes a fellépésének a motivációjával...) többségét nyugodt szívvel a sajátjának tekintheti az emberiség, hiszen nem a gyűlöletre, bosszúállásra, mások kárára való igyekezetre oktatnak, hanem éppen az ellenkezőjére. Márpedig az emberiség nagy családját KIZÁRÓLAGOSAN CSAK ilyen etikai sugallatok kollektív betartása vezetheti el az olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő megvalósulásához.

Lehetnek vajon a zálogai az áhított közös jövőnek a gyűlölet, a bosszúállás, a mások kárára való igyekezet és ezekhez hasonló negatív beidegződések?

A vallásetikai sugallatok nem lehetnek ellentétesek a jövendő globális világunkban a törvényekkel, hiszen ha ezek esetlegesen ellentétes tartalommal bírnak, akkor milyen alapon várhatnánk el azt, hogy a világpolgárok megfeleljenek az elvárásoknak?

A vezetőknek és a médiumoknak kell elsősorban jó példával elöl járniuk ahhoz, hogy a pozitív globális etika érvényesülhessen a nép körében is.

Ez vonatkozik természetesen a rájuk bízott néptömegek által megtermelt anyagi javak lelkiismeretes kezelésére is. Lehet az emberiség jövőjét pl. bankölcsönökre építeni vajon?
Nem az a vége, hogy a kamatokat se képesek a végén a tömegek megtermelt anyagi javaiból törleszteni?

Ahogy egy építész-tervezőtől elvárják joggal, hogy stabil, időtálló és biztonságos épületet tervezzen, úgy a társadalmi és politikai élet minden területére érvényes kell ez a szabály legyen.

Szóval van min javítanunk közös összefogással globális szinten ahhoz, hogy az áhított szebb jövő részesei lehessenek legalább az eljövendő generációk.

Ne a vallási legendák "angyalkáitól" várjuk a segítséget, mert onnan várhatjuk...
Helyesen fejezte ki magát hajdanán a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi:

"Most már minden rajtunk múlik."

Tehát CSAK kéz a kézben, közös összefogással tudunk eredményeket elérni!

Istenkeresők Globális Egyháza

"felix qui potuit rerum cognoscere causas"

Klaus Matefi
2010. április 18. 11:04 | Sorszám: 1543
Az I. G. E. elismeri azt, hogy minden vallás tartalmaz pozitív, a jövőben hasznosítható és átvételre érdemes elemeket.
Ezeket vétek lenne figyelmen kívül hagyni. Itt kifejezetten egyes etikai sugallatokra, vagy pl. az emberi élettel kapcsolatos némely szabályzóra gondolok.

Az ifjúságot nem a nem létező túlvilági életre kell felkészíteni, vagy esetleg mások kárára történő igyekezetekre, hanem az emberbaráti szeretetre, a megbocsátásra, a békés egymás mellett élésre, az ezeket elősegítő etikai szabályzók magukévá tételére és betartására.

Az egyszeri és megismételhetetlen életünk számára globális szinten kell kialakítani megfelelő körülményeket, feltételeket, hogy azok hosszú távon is értékesebbé, tartalmasabbá, igazságosabbá, szebbé, boldogabbá, emelkedettebbé tehessék azt a számunkra.

Ezt kizárólagosan csak egy globális etikai kódex bevezetésével lehet realizálni, ami az emberiségnek és a eljövendő generációknak is a jól felfogott érdeke.

Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére kell törekedjünk, de az imádata a véleményünk szerint értelmetlen, hiszen nemcsak a jónak, de a gonosznak és a számtalan átmeneti szellemi hatásnak is a forrása. Ha Istent imádjuk, akkor a jó mellett a gonoszat is, tudva, vagy tudatlanul. Istent nem nevezhetjük ki önkényesen Jóistennek, amikor valójában nem az...

Isten tevékenysége a természet alakításában és bennünk figyelhető meg. A természet csodálatos, logikus, de kifejezetten jónak beállítani téves elképzelés, önámítás, illetve megtévesztés a vélenyényünk szerint. A természet egy étkezési láncolat részben, kevés állat múlik ki végelgyengülésben... Nem is olyan régen még az ember is a szenvedő alanya volt ennek a rendszernek, ma már viszont az állatoknak kell kizárólagosan tartaniuk az embertől... Sajnos a profitszerzés negatív beidegződése számos állatfajtát kipusztulással fenyeget. Ezen a téren is szükségesek a változtatások.

Téma: Jézus a Krisztus?
Klaus Matefi
2010. április 18. 11:03 | Sorszám: 4
Természetesen nem Leadbeater és Besant fedezte fel a "spanyol viaszt", hiszen aki tárgyilagosan és elfogulatlanul tanulmányozza a bibliai legendákat, az maga is rá kell erre jöjjön.

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a messiás második jövetele--
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=141
(Sajnos már nem elérhető!)
Das zweifache Erscheinen des Messias (Kommen und Wiederkommen) wird im Judentum als "Messias ben Josef" und "Messias ben David" bezeichnet. Das erste Kommen gilt den Nichtjuden, so wie Joseph in Ägypten als "Messias ben Joseph" zuerst den Heiden zum Heiland wurde, um hinterher bei seinem zweiten Kommen als "Messias ben David" zu seinen Brüdern, den Juden zu kommen. So wie die Juden nur den irdischen Messias im Blick haben, so haben die Christen nur den spirituellen Messias im Sinn, dabei gehören beide zusammen.
--A kétszeres megjelenése a messiásnak (jövetele és újrajövetele) a zsidóság által "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immanuel) lesz megjelölve. Az első jövetel a nemzsidóknak érvényes, így József Egyiptomban, mint "Messiás-Joseph Fia" először lett a hitetlenek üdvözítője, utána az Ő második jövetele (*Krisztus), mint "Messiás-Dávid Fia" a testvéreihez, a zsidókhoz jön. Így a zsidók részére a földi messiás van kilátásban, a keresztényeknek csak a spirituális messiás a fontos, pedig ezek összetartoznak.--

Mint láthatjuk, a "végidőkre", azaz napjainkra nem a kínhalált halt szegény Názáreti Jézust várták az érdekeltek vissza (hiszen ez az elképzelés eleve lehetetlen a valóságban), hanem Immánuelt, aki már 11 éves.

Klaus Matefi
2010. április 16. 12:43 | Sorszám: 0
Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

Miért nem válhatott a Jézus-i inkarnációból Krisztus?

A krisztusi képesség csak születési adottság által nyerhető el. A keresztre feszített Jézus halálakor realizálódott kozmikus kereszt nem csinálhatott eleve az élettelen testből Krisztust...

Egy szabadkőműves vállalkozás (okkult - rejtett, titkos) sikertelensége is szemléletesen bizonyítja és igazolja azt a számunkra, hogy Jézus nem lehetett az ószövetségi legendák Krisztusa. A Skót Ritus 33. fokozatú szabadkőműves nagymestere, Charles Webster Leadbeater, és az ugyanolyan beavatási fokozatot elért Annie Besant a Jézus-i konstelláció alatt született Jiddu Krishnamurtiból szerettek volna a várt Krisztust, Maitreyat képezni. A vállalkozásuk mint tudjuk érthető módon csődöt kellett mondjon...

A későbbiek folyamán elismerték mind a ketten, hogy Jézus és Krisztus két független és különböző személyiség.

Bővebben erről, a kozmikus háttereket is feltárva hozzá a fenti link ad további tájékoztatást.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. április 14. 21:11 | Sorszám: 1542
Az emberiség nagy családjának a békés egymás mellett élését a nacionalizmusok és az eltérő vallásokhoz való tartozás, illetve az emberi gonoszság és kapzsiság akadályozta napjainkig. Ezen csak közös összefogással, belátással, jóakarattal tudunk változtatni.

Ha hagyjuk a nacionalizmusok térhódítását, melyek a történelmi tapasztalatok szerint mások kárára, hátrányára bazíroztak, akkor ezek garantáltan újabb viszályoknak, háborúknak, békétlenségnek lesznek a kútfői.

Ha megmaradnak a gyakorlatban az eltérő, sok esetben ellentétes vallásetikai sugallatok, akkor a jövendő ifjúság ezeken fog felcseperedni, ami szintén nem lehet az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő záloga.

Ha az emberi gonoszság és kapzsiság helyet kaphat a társadalmi és politikai élet színterén, az szintén nem az áhított közös jövő előmozdítója.

A Názáreti Jézus a maga korában látta és tudta, hogy csak a szeretet lehet az emberiség nagy családjának az egyetlen helyes mozgatórugója. A szeretet, a megértés, a megbocsátás, nem pedig a gyűlölet, a megtévesztés, a mások kárára való igyekezet...

Nem helyeselte volna a KÖZJÓ nemes és magasztos gondolatát Jézus?
Az ki van zárva!

Jézus a haragos, véreskezű és bosszúálló JHVH-ból Jóistent csinált, hogy ezzel is az embereket a jóra való törekvésre ösztönözze. De ez még nem azt jelenti, hogy Isten valóban Jóisten volna.

Sajnos az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a gonosznak, és minden átmeneti szellemi hatásnak is a forrása. A bibliai legendák Sátánja nem egy önálló, különálló entitás, hanem ennek az Istennek a szerves része...

Ha ez így van, akkor beszélhetünk-e vajon Jóistenről, vagy Sátánról?...

Hihetünk a jóban és követhetjük azt, de ez nem azt jelenti értelemszerűen, hogy akkor mi istenhívők és istenkövetők lennénk. Gondoljunk csak az olyan vallási sugallatokra, amelyben Isten úgymond mások leigázására, kiirtására, kifosztására motivál... Tehetne-e vajon egy Jóisten ilyet a teremtményeivel?

Szó sincs róla!

De az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való viszont tehet, sőt teszi is, mivel a tevékenysége a természetben tükröződik, törvénye pedig a természet, azaz a vadon törvénye...

A jóvoltából megszülethetett a jóságos és "bűntelen" Názáreti Jézus, de megszületett ugyanúgy a magát a Sátán inkarnációjának tartott Aleister Crowley ("The Beast 666") is...

Eltérő születési adottságokkal jövünk a világra, de a személyiségünket, ami a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze, a szabad akaratunk, neveltetésünk által befolyásolni lehet minden irányba.

Vajon az eltérő vallásetikai sugallatok milyen szerepet játszanak az ember személyiségének a kialakításában?

Ez az eltérő etikai neveltetés egyik formája...

Helyes lehet-e ez vajon az emberiség családjának a szemszögéből nézve?

Isten léte egy TÉNY, de a mibenlétének a helyes meghatározása szerintem váratott eddig magára...

Ahány vallás, annyiféle istenkép és vallásetikai sugallat... Nevezhetnénk ezt akár a "bábeli zűrzavarnak" is...

A vallások többségére a nem létező túlvilági élet propagálása volt jellemző. Némelyik reinkarnációt, némelyik pedig pl. poklot, mennyországot, feltámadást, stb.-t hirdet, melyeknek a véleményem szerint semmi reális alapjuk nincsen. Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, ezért ideje lenne az emberiség nagy családjának közös összefogással ezt mindenki számára elviselhetőbbé, igazságosabbá, tartalmasabbá tenni a lehetőségek keretein belül.

Lehet-e ez ellen bárkinek kifogása?

Biztosan voltak, vannak és lesznek is olyanok, de ezeket nem a SZERETET és a KÖZJÓ vezérli.

Klaus Matefi
2010. április 14. 21:10 | Sorszám: 1541
Mint tudjuk, az ember pszichikai úton beteggé teheti magát, de egy esetleges betegségéből történő gyógyulásának is lehet ez a kulcsa.
A lelki vaksággal ugyanez a helyzet...
Aki lelkileg vak akar maradni, az az marad, hisz a szabad akaratán keresztül önszuggeszció által minden erővel akadályozza a lelki betegségének a gyógyulását, azaz meghiúsítja a tisztánlátásának a lehetőségét...

Egy másik példa: ha valaki áhítja azt, hogy az orránál fogva vezessék, azt annál fogva fogják előbb, vagy utóbb, hisz az ilyen irányú kívánsága kiütközik a lényére, megnyilvánulásaira is, és ez a vágya ritkán marad teljesítés nélkül...

Ahány vallás, annyiféle istenkép, etikai kódex és ígéret...
Ne feledkezzünk meg persze arról se, hogy mindegyik az egyedüli igazság birtokosának tartja magát...

Bármelyik vallás szemszögéből vizsgáljuk meg az emberiséget, a TÖBBSÉG vagy "bálványimádó", vagy "hitetlen, pogány", vagy akár "kiirtandó, leigázandó" sajnos...
A TÖBBSÉG-re úgymond a kárhozat, kárvallottság, a pokol tüze, vagy a pusztulás vár...

És miért van ez így vajon?

Mert a TÖBBSÉG gonosz és bűnös lenne?

Szó sincsen róla!

Elég ehhez annyi, ha pl. valaki nem az iszlámban hisz (Korán 3,85)...

Ha viszont az iszlámban hiszek, akkor mit mond rólam a többi vallás?

Ha keresztény vagyok, akkor a szememre vethetik a "bálványimádást"...

Ha nem vagyok keresztény, akkor viszont el kell kárhozzak úgymond...

Szóval se így nem jó, se úgy nem jó...

Ez a minden alapot nélkülöző helyzet maga a megosztottság, a diszkrimináció...

Ebből a szempontból fel se tűnik, hogy már a XXI. században élünk, az atomkorszakban és az űrkutatás korszakában...

Az emberi elme alkotóképessége hatalmasat fejlődött, de a hiszékenysége az maradt a régi...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. április 14. 16:15 | Sorszám: 45
Milyen jelkép az ötágú csillag?

Az általam elkészített pentagramma:

Klaus Matefi
2010. április 14. 16:13 | Sorszám: 44
A tárgyalásuk folyamatban van:

Jiddu Krishnamurti, a XX. század Jézusa

Templomosok titka

Téma: Adam Kadmon
Klaus Matefi
2010. április 09. 17:11 | Sorszám: 4
A pentagramma (ötágú csillag) egy okkult (rejtett, titkos, titokzatos) jelkép, ami a Shem ha-Mephorash-sal ("Isten 72 szellemével") van szoros kapcsolatban. Ezt nem csak a vallások használják jelkép gyanánt, de a politikában is.

Milyen jelkép az ötágú csillag?

Az általam elkészített pentagramma:

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. április 09. 17:08 | Sorszám: 1540
Idézet:
Jézus kínhalála is arra hívja fel a figyelmünket, hogy el kell utasítsunk mindennemű erőszakot, ami az emberi életet fenyegeti és veszélyezteti.

Megvalósulhat-e vajon egy szebb, boldogabb, békésebb, erőszakmentesebb és igazságosabb közös jövő, ha a világ ifjúsága eltérő etikai sugallatokon nevelkedik?

Gondoljunk csak arra, hogy mi lenne pl. London utcáin, ha a gépkocsival odalátogató európai turisták ragaszkodnának a jobboldali közlekedés szabályaihoz, vagy pl. Budapesten az angol turisták a baloldali közlekedés szabályaihoz?...

Ez a hozzáállás nem eredményezhetne fegyelmezett, békés forgalmat, hanem káoszt okozna, agressziót, indulatokat váltana ki joggal a szabályosan közlekedőkből.

Csak egy globális világállam képes az emberiség által olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb, erőszakmentesebb és igazságosabb közös jövőt realizálni és garantálni a KÖZJÓ figyelembevétele mellett. Minden más próbálkozás zsákutca, amit a történelmi tapasztalatainkból okulva mindannyian beláthatunk.

U.i.: A könyvem írásából adódó elfoglaltságom miatt a fórumokon történő tevékenységemet minimálisra csökkentettem. A saját fórumomon általában elérhető vagyok.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. április 01. 13:33 | Sorszám: 1539
Ma van a Názáreti Jézus kereszthalálának az 1985. évfordulója.

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem (Vasárnap; 3785. Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°Kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Jézus kínhalála is arra hívja fel a figyelmünket, hogy el kell utasítsunk mindennemű erőszakot, ami az emberi életet fenyegeti és veszélyezteti.

Megvalósulhat-e vajon egy szebb, boldogabb, békésebb, erőszakmentesebb és igazságosabb közös jövő, ha a világ ifjúsága eltérő etikai sugallatokon nevelkedik?

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. április 01. 13:31 | Sorszám: 89
Ma van a Názáreti Jézus keresztre feszítésének az 1985. évfordulója.

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem (Vasárnap; 3785. Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°Kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Jézus az elveiért és tanításaiért volt kénytelen kínhalált szenvedni és azért Pál szerint, mert az akkori peszách ünnep előkészületi napja egybeesett egy olyan kozmikus kereszttel, ami "nagyobb sátor" volt (Pál levele a zsidókhoz 9,11), mint az "első szövetséggel" kapcsolatos kozmikus kereszt (Pál levele a zsidókhoz 9,15/22-23).

Emlékezzünk kegyelettel a kínhalált halt Jézusra.

Jézus születése és kereszthalála

Klaus Matefi
2010. március 31. 18:51 | Sorszám: 86
Ez a te magánvéleményed. Ünnepeljél nyugodtan. Kellemes ünnepeket!
Klaus Matefi
2010. március 31. 10:53 | Sorszám: 84
Ha Jézus kínhaláláról akarunk évenként megemlékezni, akkor azt szerintem a héber naptár peszách hónap 14. napján kellene, vagy minden év április elsején.

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (Vasárnap; 3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos, - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos, - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg, - Uránusz quadrat: 9,7°Rák, - Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak ("Magára vette a világ összes bűneit"!)

A pénteki napnak nem volt köze Jézus keresztre feszítéséhez:

Idézet:
http://www.churchofgod.hu/cont/peszah98.php
A peszah a tavaszi ünnepi periódus része, amely több fázisból áll, ezek: az Úrvacsora, majd a tényleges Peszah vacsora, vagy másnéven az "emlékezetes este", amelynek bárányaként Krisztus (*Názáreti Jézus) lett feláldozva; és végül a kovásztalan kenyerek ünnepe.

A holdnaptár szerint az ünnepnap bármely napra eshet. Krisztus (*Názáreti Jézus) megfeszítése a közhiedelem ellenére nem egy pénteki napra esett, s így feltámadása sem történhetett meg vasárnapi napon (lásd még a The Companion Bible 42. függelékét).

(*) - saját megjegyzés

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2010. március 31. 10:47 | Sorszám: 70
Miért nézhetik az embereket egyesek madárnak?

Mert a határtalan hiszékenységük által okot adnak erre...

Hinni és elhitetni

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Hol a hiszékenység határa?

Antikrisztus

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. március 31. 10:43 | Sorszám: 1538
Idézet:
alexander írta:
Az I G E is ilyen, azzal a különbséggel, hogy Isten agnosztikus, ergo felfoghatatlan és kiismerhetetlen, tehát - mondod - nem érdemes foglalkozni vele.
Ez nyilt vállalása az istentagadásnak, de nem a vallás kreálásnak.

Soha nem állítottam olyat, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval "nem érdemes foglalkozni"...
Sőt éppen azt propagálom, hogy törekednünk kell Isten minél alaposabb megismerésére és megismertetésére.
Az I. G. E. nem hiszi Istent, hanem tényként kezeli azt! Az ember abban hisz, amiben nem biztos...

Idézet:
alexander írta:
Hogy tréfára fogjam a témát, azt javasolom, hogy fogadd el az ajánlatot, a Teremtés könyvében olvashatni, amint az Úr 120év mértéket szabott az emberéletnek, nos ennél jobb ajánlatról, még nem hallottam, szerintem érdemes meggondolnod...

A véleményem szerint az valójában 102 év... A német nyelvű többkötetes Zsidó Almanachban olvastam régebben, hogy az utolsó két számjegyet gyakran felcserélik a rejtettség céljából. A 120 évnek nincsen jelentősége a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") terén se, viszont a 102-nek igen.

Idézet:
alexander írta:
és végezetül...mi lesz a túlvilággal?

Ha van időd, kedved és hiszel benne, úgy készüljél rá nyugodtan, ha akarsz...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2010. március 31. 10:18 | Sorszám: 37
Woodpecker karikatúra-képregénye

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. március 28. 15:13 | Sorszám: 1
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9200552
Isten-, vagy emberközpontú vallás?

ABBA235 2010.03.27 15:17:08 © (18)
Úgy látom, hogy ennek az egyháznak a létrehozása komoly szándék.Megnéztem.Tulajdonképpen tetszik az ötlet, de van kidolgozott teológia mögötte, vagy csak a meglévő vallásokból lesz egy valamiféle szintézis?Kidolgozott teológia nélkül félő, hogy pont a sokszínűsége miatt egy ValFil-hez hasonló vitafórummá válik, összhang nélkül.

Istenkeres 2010.03.28 14:06:02 © (24) Előzmény: ABBA235 (18)

Idézet:
ABBA235 írta:
Úgy látom, hogy ennek az egyháznak a létrehozása komoly szándék.Megnéztem.Tulajdonképpen tetszik az ötlet, de van kidolgozott teológia mögötte, vagy csak a meglévő vallásokból lesz egy valamiféle szintézis?

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy tervezet. Mint korábban írtam, csak akkor lesz életre hívva, ha kellő érdeklődés mutatkozik iránta, különben egy jóindulatú elképzelés marad csak.

Az I. G. E. nem istenhívő egyház, hanem kifejezetten emberközpontú, azaz a KÖZJÓ-ba vetett hitet propagálja és igyekszik azt elmélyíteni. Természetesen fontosnak tartja e mellett Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a minél alaposabb megismerését és megismertetését.

ABBA235 2010.03.28 13:56:10 © (23)
Írod, hogy az egyház alapállása, hogy nem hiszi Istent, hanem tisztában van vele.Akkor hogyan gondoljátok az ateisták bevonását is?
Ez az elképzelés - szerintem - kicsit hasonló, mint a szabadkőművesség.Hiszen tulajdonképpen világi célok kerülnek kitűzésre.

Istenkeres 2010.03.28 14:26:02 © (25) Előzmény: ABBA235 (23)

Idézet:
ABBA235 írta:
Írod, hogy az egyház alapállása, hogy nem hiszi Istent, hanem tisztában van vele.Akkor hogyan gondoljátok az ateisták bevonását is?
Ez az elképzelés - szerintem - kicsit hasonló, mint a szabadkőművesség.Hiszen tulajdonképpen világi célok kerülnek kitűzésre.

Az ateisták gondolkodó emberek. Teljesen igazat adok nekik, hogy elvetik az eddigi hamis istenképeket, de a Folyamatosan Változó Szellemi Való fogalma ellen szerintem konstruktív viták után nekik se lenne ellenvetésük remélhetőleg.

Amennyibben a szabadkőművesség valódi célja a KÖZJÓ lenne, én is annak vallanám magamat. De tudtommal ők JHVH-t hiszik a "Világegyetem Nagy Építőmestere" (A.B.a.W.=Allmächtige Baumeister aller Welten; G.A.O.T.U.=Great Architect of the Universe) gyanánt, és az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit igyekeznek realizálni.

A világi célok megvalósítása csak akkor mondható helyesnek, ha az a KÖZJÓ jegyében történik.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. március 28. 15:09 | Sorszám: 41
Isten-, vagy emberközpontú vallás?

1100 éve lett megalapítva Cluny

A kígyó és a kereszt

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. március 28. 15:08 | Sorszám: 1536
Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása.

Érdemes szerinted ilyen Istenben hinni?
Rádásul nem személy, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége...

Klaus Matefi
2010. március 27. 09:22 | Sorszám: 1533
Idézet:
alexander írta:
megjegyzem lélekről, emberi szellemről szó sem esik,
azért ezeket részletesebben is kifejthetnéd!

Már sokszor részleteztem a korábbiakban az emberi lélek keletkezését és eredetét.

Ha itt nem találod meg, úgy keressed itt:

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2010. március 27. 09:17 | Sorszám: 1531
Idézet:
alexander írta:
És itt látok ellentmondást, ha nem lehet megnevezni és még feltételezni sem lehet istent, s a teremtésben játszott szerepét, ergo nincs, akkor egyháza sem lehet, mondván Ő a folyamatosan változó való, aki semmilyen vonatkozásban nem meghatározható.

Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való egy tény. De érdemes-e olyan dologban, vagy hatásban hinni az embernek, ami nem valósíthatja meg az elképzeléseit?

A céljaidat te valósítod-e meg, vagy a Folyamatosan Változó Szellemi Való?

Ha az utóbbi, akkor Ezsdráséknak miért kellett a laikus híveket az alábbiakkal (Mózes V. 28,15-69).
elrettenteni?

Téma: Isten-, vagy emberközpontú vallás?
Klaus Matefi
2010. március 27. 09:07 | Sorszám: 0
Legfőbb ideje, hogy a gondolkodó emberekben felmerüljön ez a kérdés, és megpróbáljanak választ adni rá.

Hacsak a bibliai legendákat tesszük nagyító alá, már azzal kapcsolatosan is érződik ennek a jogos kérdésnek a felmerülése.
Az ószövetségi legendákban még kizárólagosan a Babilónból átvett istenkép, Marduk/JHVH imádata jött szóba, de természetesen a vallásetikai utasításokat, amelyeket Ezsdrásék alkottak meg, az embereknek kellene realizálnia (Mózes V. 28,15-69), nem Istennek, mivel arra valójában képtelen... Viszont az elképzelések megvalósítása érdekében a JHVH-ba vetett hitet írják elő a vallásalapítók.

A kereszténység esetében annyi előrelépés történt, hogy az etikai sugallatokat már egy "bűntelenül" született hús-vér emberhez kötötték Pálék, de visszalépést is jelentett ez, hiszen Istent csináltak egy emberből az imádata érdekében...

Lehet-e azonos egy ember a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval (Istennel)?

A válasz egyértelműen NEM!

Ezt helyesem látják a vallásos zsidó források is:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Ennek ellenére manapság értelmes, kvalifikált emberek nem hajlandóak ezen a fontos dolgon elgondolkozni, hanem a vak hit vezeti továbbra is őket, amit a számukra az ókor embere alkotott meg.

Jogosan merül fel tehát a következő kérdés, hogy érdemes-e Istenben, azaz a Folyamatosan Váltózó Szellemi Valóban hinni?

Hinni olyan dologban érdemes, ami a számunkra a kitűzött céljaink megvalósításában segédkezik, azt előmozdítja.
Láthattuk az ószövetségi legendák esetében is, hogy a kitűzött célokat nem az Istennek kellene megvalósítania, hanem az embereknek (Mózes V. 28,15-69).

Akkor tulajdonképpen mi értelme van az istenhitnek?
Csak a motiváló hatás kedvéért szükséges?

Nem inkább az emberi szeretetben, jóakaratban, segítőkészségben, megértésben, belátásban kellene hinniük a tömegeknek?

Az Istenkeresők Globális Egyháza szerint a jövő embere számára egy emberközpontú globális vallás életrehívása szükséges, ami a fentiekre motiválja a tömegeket.

Van értelme olyan Istenben hinni, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége?
Nem nevezhető-e ez "bálványimádásnak"?
Imádjuk a jónak és a rossznak a szellemi forrását egyaránt, ami nem is személy?
Mit várunk el vajon az ilyen imádattól?
Megváltást?
Hogy kellene annak kinéznie?

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. március 19. 19:03 | Sorszám: 1525
Antikrisztus
Klaus Matefi
2010. március 19. 11:10 | Sorszám: 1523
Egy jövendőbeli globális vallás nem épülhet a tömegek hitegetésére, soha be nem váltható túlvilági ígéretekre, mások kárára irányuló sugallatokra, hiszen ez nem előrelépés lenne, hanem stagnálás, azaz az eddig jól bevált módszerekhez való következetes ragaszkodás, ami nem a KÖZJÓ érdekeit hivatott valójában szolgálni.

Érdemes hinni a reinkarnációban, amikor annak semmi alapja?
Várjunk az 1985 évvel ezelőtt kínhalált halt Názáreti Jézus "második eljövetelére", amin már 11 éve túl vagyunk és természetesen semmi köze nem lehetett a szegény Jézushoz?
Higgyük el, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való olyan törvényeket sugallt, amelyek esetleg a kárunkat akarnák?

Az utóbbinak van a legreálisabb alapja, hiszen a Folyamatosan Változó Szellemi Való tevékenysége adja a természet törvényét, tehát az erő illetve a vadon törvényét...

Ezek szerint pl. a Pál-féle kereszténység megtévesztette volna a világ népeit?

A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Mózes Maimonides (Mose ben Maimon rabbi - RaMbaM; 1135/38 - 1204) szerint igen:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Az újszövetségi tanítások nagy hibája, hogy az alapjai alaptalan dolgokra lettek lefektetve. Már pedig ha egy legstabilabb építőanyagból készült építményt ingoványos talajra építenek, az nem lehet időtálló. Tartós maradhat-e attól, hogy pl. Pál megátkozta azokat, akik "más evangéliumot" mernének hirdetni (Pál levele a galatákhoz 1,6-9)?

Ez az írott pszichikai terrornak tulajdonítható félelemkeltés és az ószövetségi legendákban lefektetett bálványtalanítási előírások lehettek a későbbiekben a tényleges "hitterjesztés" alapjai, aminek milliók váltak a történelem folyamán áldozatává, kiirtva és betiltva a népek ősi vallásait.

Mit kaptak a világ népei a kereszténységtől?

A szeretetre és megbocsátásra való tanítást, ami természetesen pozitív elbírálás alá kell essen, hiszen ezek az emberi együttélés alapvető és kizárólagosan méltányolható alapszabályai.

De nincsennek-e ezek valójában ellentétben a Folyamatosan Változó Szellemi Való által kialakított természeti törvényekkel, ahol az erősebb, rafináltabb, kegyetlenebb győz?

Vajon a Jelenések könyve kire célozhatott az alábbi idézetben?

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Köze lehetne ennek az i.sz. 25 április elsején keresztre feszített Názáreti Jézushoz?

Itt egy gyermek születését vetíti előre a János által elkészített újszövetségi jóslat (messianisztikus elképzelés), aki nem kifejezetten a szeretetre és megbocsátásra építve kellene majdan uralkodjon a világ népein, hanem "összetörve őket, mint a cserépedényeket" és "vasvesszővel legeltetve" őket...

János ezeket az ihleteket az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseiből merítette, amihez a kínhalált halt Názáreti Jézusnak és az újszövetségi legendák etikai sugallatainak elvileg nincsen köze:

Idézet:
Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.
63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

Ugyanerre utal egy idézet is:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Tehát mint láthatjuk, Jánosék "Jézus második eljövetele" gyanánt váratták az ószövetségi legendákban megjósolt messiást, Immánuelt, akinek a születése asztrológiai okoknál fogva nem történhetett meg 1999.08.11-e előtt. Ezsdrásék az Ószövetséget egy kozmikus misztériumra építették fel, egy olyan kozmikus keresztfajta égisze alatt, melynek a csúcshatása az említett időpontban realizálódot:

Az Ábrahám-féle mesés legendához utalt kereszttel együtt napjainkig összesen 14 ilyen azonos felépítésű kozmikus kereszt volt megfigyelhető a Zodiákusban:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak sugallatára, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

Ábra

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istenétől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-Krisztussal...

Ábra

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme... Most, hogy Salomon elhagyta "atyái Istenét", újra megjelent ugyanolyan formában, mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

Ábra

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

Ábra

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete ("Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.")
-A Tóra megalkotása Ezsdrásék által, ami egyúttal egy visszamenőleges vallástörténelmet is eredményezett.
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

Ábra

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utolsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

Ábra

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

Ábra

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követő 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fővárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

Ábra

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalomnak az"égi" motivációja

Ábra

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-kozmikus Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a keresztény rabszolgák alkalmazását a földbirtokaikon. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak
.
Ábra

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

Ábra

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének a motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a teremtő Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-Moszkva, mint "Harmadik Róma"
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

Ábra

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyilvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

Ábra

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Ábra

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ez volt Marduk teremtő Isten "csillaga", a Nibiru:

Az illuminátusoknak az "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbólumuk (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utal. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

Jichák Kaduri kabbalista csodarabbi a halála előtt találkozott Immánuellel, aki akkor már Izraelben élt:

Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

Nem sokkal az után, hogy a rabbi 2003 novemberében találkozott az általa leírt messiással, többször is közelgő katasztrófákra figyelmeztette a világot. 2005 szeptemberében Jeruzsálemben, utolsó szemináriumán a világ összes zsidójához intézett felhívást: térjenek vissza Izraelbe, hogy megmeneküljenek a Földre beköszöntő katasztrófáktól, és felépítsék a jeruzsálemi templomot. Két évvel korábban azt állította, hogy „a Messiás már Izraelben van, és mindaz, amiben az emberek biztosak, hogy nem történik meg, megtörténhet, és mindaz, aminek a megtörténtében biztosak, csalódást okozhat. De a legvégén békesség lesz a Földön”.

Immánuel fellépésére való készülődés tapasztalható jelei:

- 1897 augusztusában a bázeli I. Cionista Világkongresszuson lett megfogalmazva Izrael megalapításának a terve (az ószövetségi legendák elképzelései szerint a szétszéledt zsidóknak vissza kellene térniük Izraelbe ezekre az időkre: Ézsaiás 11,12; 43,5; 56,8; Mikeás 4,12. Egyes elképzelések szerint ez csak részben fog megtörténni stratégiai okok miatt: http://www.szombat.com/archivum/regi/h9806c.htm ).

- 1897 és 1999 között "félúton" (1948.05.14.; 5708. Ijar 5.) megtörtént Izrael létrehozása.

1998 december 13-án Budapesten, a Nyugati téren első alkalommal gyújtottak hanuka gyertyát a Chábád Lubavics chászid zsidó közösség szervezésében. Ekkor már élnie kellett Immánuelnek, mint magzatnak (aki 1999.08.11-én látta meg a napvilágot, feltehetőleg császármetszés segítségével), tehát volt mit előre ünnepelniük. ( http://regi.zsido.com/hanuka/az_utcan1.htm )

- A messiás eljövetelét a Szanhedrinnek kellene előkészítenie. Közel 1600 év szünet után 2004 októberében ismét megalakult a Szanhedrin. ( http://www.israelnationalnews.com/News/News.aspx/70349 )

- A jeruzsálemi templomot újra fel szándékoznak építeni a messiási korszakra. 1999.09.27-én lerakták a templom alapkövét. ( http://www.templemountfaithful.org/sukkot99.htm )

- Már készülnek a templomi istentisztelethez és az áldozati szertartásokhoz használt edények és eszközök, papi ruhák. ( http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm ; http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=201&nid=2019 )

- A Szentélyre készülve ismét vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben. ( http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478 )

- Simon Peresz Jeruzsálemet szeretné a világ fővárosának. ( http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html ).

- 2000 tavasza óta a pápák és a világ vezető politikusai meglátogatják a Siratófalat (Kotelt) és imáikat, vágyaikat a fal repedésébe rejtik. ( Kép1 ; Kép2 ; Kép3 ; Ké4 ; Kép5 )

- XVI. Benedek pápa elődjéhez hasonlóan lemondott az ószövetségi legendákban hívők térítgetéséről. ( http://www.evangelikus.hu/nagyvilag/a-papa-visszavonta-az-201eistengyilkossag201d-vadjat )

- Felkészítés Immánuel közelgő fellépésére ( http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm ).

Feltámadhatott-e a halottaiból az a Jézus, akit egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére?
Immánuel lenne a kínhalált halt Názáreti Jézus?...
Tévedett volna Maimonides?

Aki az igazságra szomjazik, azoknak javasolnám a fórumomat és az Istenkeresők Globális Egyházát, ami a KÖZJÓ-t tekinti az emberiség számára a legfontosabbnak:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. március 11. 22:14 | Sorszám: 39
Nem titok többé a prágai "Gólem" rejtélye:

A prágai Löw rabbi és a Gólem

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. március 07. 17:16 | Sorszám: 1522
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=382
Esszénus egyház

39. charon - 2010-03-07 09:12:25 - Válasz: 38. (Sauvage)
Amióta közpénzhez lehet jutni....azóta gyorsan fölszaporodtak az "egyházak" ! Hogy aztán ez éppen igazi vagy hamis azt én honnan is tudnám !? Az esszénusokat nem ismerem és nem is vagyok kiváncsi rájuk ))

40. Istenkeres - 2010-03-07 09:22:14 - Válasz: 39. (charon)
Egy "igazi" egyházat említsél kedves Charon.

Mi alapján akarod ezeket minősíten és rangsorolni?
Hogy melyiknek meghatóbb a tanítása, vagy pedig hogy melyik ért el nagyobb befolyást minden téren?

42. Sauvage - 2010-03-07 10:31:50 - Válasz: 40. (Istenkeres)
Azt hiszem, nekem is egyet kell értenem. Bár nagyon könnyű a válasz arra, hogy melyik az "igazi" egyház/vallás. Az, amit éppenséggel gyakorol és hisz az adott delikvens. Aki egyébként döbbenten figyeli, hogy lehet a többi ember olyan hülye, ostoba,vak stb. (kívánt rész aláhúzandó), hogy nem érti az egyetlen való igazságot...

50. Istenkeres - 2010-03-07 16:40:59 - Válasz: 42. (Sauvage)
A probléma abból adódik, hogy Isten csak egy van, de vallás és istenkép annál több. Természetesen minden egyház esküszik a saját igazára, a többi az bálványimádó, eretnek, kiirtandó, kárvallott, átkozott, pogány és még sorolhatnám...

Felmerülhetne az új kozmikus korszak hajnalán mindenkiben a kérdés, hogy az eddigi vallások valóban az igazat sugallták-e a számukra, és ha nem, akkor miért nem?

A véleményem szerint CSAK egyetlen célja lehet az emberiség nagy családjának, éspedig egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő kialakítása a KÖZJÓ figyelembevétele mellett. Minden más út hamis, hibás, káros, aminek a többség issza meg a levét előbb, vagy utóbb...

Mesés, hamis istenekben, isteni kinyilatkoztatásokban vakon hinni, és esetleg mások kárára is cselekedni, illetve várni a soha meg nem valósulható túlvilági ígéretekre és életre az evilági esetleges esélytelenség kárpótlása érdekében?
Nem hinném, hogy ezt áhítozzák a laikus és beavatatlan hívő tömegek, és hogy ebből előnyük származhatna. Ezek emberi ötletek, melyek rányomták az emberiség eddigi történelmére a bélyegüket. Vallásháborúk, kín, szenvedés, üldöztetés, mások leigázása, kifosztása, kiirtása és még sorolhatnám. Pedig csak arra lenne szükség ennek a nyomasztó helyzetnek a megváltoztatása céljából, hogy kinyíljon végre az emberek szeme és közös erővel és összefogással, kéz a kézben megvalósítsák az említett szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt.
Mi akadályozhatja ezt vajon?
Nacionalista igyekezetek, egyéni, vagy csoportérdekek, alaptalan ígérgetések, megtévesztések, megfélemlítések, vagy a saját magunk hitetlensége, korlátoltsága, nemtörődömsége?

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. március 02. 18:59 | Sorszám: 83
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Jézust egy kozmikus kereszt (ami a Shem ha Mephoras-nak - "Isten 72 szellemének" egyik kozmikus forrása volt) realizálódása alkalmával áldozati bárány gyanánt áldozták fel az "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15). Tehát szó sincsen arról, hogy Jézus mindannyiunk bűnéért halt volna önkéntes kereszthalált:

Idézet:
http://www.graluzenet.hu/#anchor
Az Igazság fényében - Grál-üzenet c. mű az eddigi zűrzavarból segít eljutni arra a felismerésre, hogy hogyan is vannak a dolgok valójában.

Idézet:

„A kereszthalál sem szükséges áldozat volt, hanem gyilkosság, közönséges bűntett. Minden más csak magyarázkodás, melynek vagy mentségül kell szolgálnia vagy tudatlanságból jött létre. Krisztus egyáltalán nem azzal a szándékkal jött a Földre, hogy keresztre feszíttesse magát. A megváltás sem ebben rejlik! Hanem tanítása miatt feszítették keresztre, mint az Igazság nem kívánatos, nyugtalanító hírnökét. Kereszthalála nem hozhatta el, és nem is annak kellett elhoznia a megváltást, hanem az Igazságnak, melyet Igéjében adott az embereknek!”

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. március 02. 18:55 | Sorszám: 36
Antikrisztus

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. február 25. 09:23 | Sorszám: 39
Mint láthattuk, mindegy hogy milyen valláshoz tartozunk, a többi szemében vagy bálványimádók, vagy pogányok, bűnösök, utolsók, kárvallottak, átkozottak, kiirtandók (és még sorolhatnám...) vagyunk és maradunk...

Már ez is indokolja egy olyan globális vallás létrejöttét, ami nem hamis istenképek szükségtelen imádatára ösztönöz, hanem a KÖZJÓ iránti önzetlen elkötelezettségre, ami a záloga lehetne a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőnek.

Klaus Matefi
2010. február 25. 09:22 | Sorszám: 38
Milyen végkövetkeztetéseket kellene levonnunk ezekből az idézetekből?

1, Mindenképpen kárvallottak, vagy átkozottak vagyunk mindannyian, hiszen ha nem az iszlám után vágyakozunk, akkor "a túlvilágon a kárvallottak közé fogunk tartozni" (Korán 3,85), ha pedig nem az evangéliumban hiszünk, akkor nem tartozhatunk az "igazak" közé, tehát "tüzes kemencébe dobnak minket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás" (Máté evangéliuma 13,49-50), viszont ha "valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!" (Pál levele a galatákhoz 1,9)...

2, Vagy bűnösök vagyunk, vagy pedig kárvallottak és utolsók a bibliai legendák szerint. Lukács azt állítja, hogy "Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt." (Lukács evangéliuma 6,34-35), Ezsdrásék viszont azt, hogy a "A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó. Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára..." (Mózes V. 28,43-45, ha nem tartják be a Mózes V.15,6; 23,21; illetve a 28,12-ben olvasható utasításokat).

Most akkor mit tehetünk, hogy ne legyünk bűnösök, de utolsók és kárvallottak se? Isten az újszövetségi legendákban és az iszlámban (a Korán is tiltja a kamatkölcsönt: 2,275; 2,278; 2,279) hívőknek akkor tulajdonképpen mit tartogat?

És végül nem szabad arról se megfeledkezni, hogy JHVH előtt úgymond útálatosság a faragott képek gyártása és tisztelete (Mózes II. 20,4; Mózes III. 26,1; Mózes V. 4,16; 4,23; 5,8), tehát csak az iszlám és az ószövetségi legendák hívő tömegei nem számítanak bálványimádóknak.

Mi tévők legyünk tehát, hogy se bűnösökké, se kárvallottakká, se utolsókká, se átkozottakká, se bálványimádókká ne váljunk és nehogy a "tüzes kemencében" kelljen landolnunk?

Tudnám javasoni az Istenkeresők Globális Egyházát és a KÖZJÓ iránti önzetlen elkötelezettséget.

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2010. február 25. 09:20 | Sorszám: 37
Idézet:
Ok nélküli pszichikai rettegésben tartás?

Az ábrahámi vallások megalkotói mesterei voltak az átkokkal és egyéb alaptalan dolgokkal történő pszichikai rettegésben tartásnak:

Korán
2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: "Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Máté evangéliuma
13,49 Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül,
13,50 és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."

Jelenések könyve
21,8 De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál".

Mózes V.
27,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,16 Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn.
28,17 Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd.
28,18 Átkozott lesz méhed gyümölcse és termőfölded gyümölcse, teheneid ellése és juhaid szaporulata.
28,19 Átkozott leszel jártodban-keltedben.
28,20 Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban, amelybe belefogsz, úgyhogy hamarosan elpusztulsz, és elveszel gonosz cselekedeteid miatt, mivel elhagytál engem.
28,21 Dögvészt hoz rád az Úr, míg ki nem pusztít arról a földről, ahova bemégy, hogy birtokba vedd azt.
28,22 Megver az Úr sorvadással, lázzal és gyulladással, forrósággal és szárazsággal, aszállyal és gabonarozsdával. Üldözni fognak, míg ki nem pusztulsz.
28,23 Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas.
28,24 Eső helyett homokot és port ad földedre az Úr, az égből száll rád, míg el nem pusztulsz.
28,25 Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának.
28,26 Holttested az ég összes madarainak és a föld állatainak az eledele lesz, és nem lesz, aki elriassza őket.
28,27 Megver az Úr egyiptomi fekéllyel, keléssel, viszketegséggel és rühességgel, amelyekből nem tudsz kigyógyulni.
28,28 Megver az Úr tébolyodással, vaksággal és elmezavarral.
28,29 Déli napfényben is tapogatózni fogsz, ahogyan a vak tapogatózik a homályban. Nem leszel szerencsés utaidon, sőt elnyomott és kifosztott leszel mindenkor, és nem segít rajtad senki.
28,30 Feleséget jegyzel el magadnak, de más férfi közösül vele. Házat építesz, de nem te költözöl bele, szőlőt telepítesz, de nem te veszed hasznát.
28,31 Marhádat szemed láttára vágják le, de te nem eszel belőle, szamaradat elrabolják, és nem kerül vissza hozzád, juhaidat ellenségeidnek adják, és nem segít rajtad senki.
28,32 Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed, és epekedsz utánuk mindennap, de nem tehetsz semmit.
28,33 Földed gyümölcsét és mindazt, amiért fáradoztál, olyan nép eszi meg, amelyet nem ismersz, és mindig csak elnyomott és eltiport leszel.
28,34 Megtébolyodsz attól, amit szemeddel látnod kell.
28,35 Megver az Úr tetőtől talpig, rosszindulatú fekélyekkel térdeden és a combodon, amelyekből nem tudsz kigyógyulni.
28,36 Elhurcoltat az Úr királyoddal együtt, akit magad fölé állítasz, olyan néphez, amelyet nem ismertél sem te, sem atyáid, és szolgálni fogsz ott más isteneknek, fának és kőnek.
28,37 Borzadva, példabeszédben, maró gúnnyal fognak emlegetni azok a népek, amelyekhez elhajt téged az Úr.
28,38 Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felfalja a sáska.
28,39 Szőlőskerteket ültetsz és művelsz, de bort nem iszol, szőlőt sem szedsz, mert megeszi a féreg.
28,40 Minden határodban lesznek olajfáid, de nem kened magad olajjal, mert lehullanak a bogyók.
28,41 Születnek fiaid és leányaid, de nem lesznek a tieid, mert fogságba kell menniük.
28,42 Minden fádat és termőfölded gyümölcsét megeszi a féreg.
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.
28,46 Intő jel és csoda gyanánt lesznek azok rajtad és utódaidon mindenkor.
28,47 Nem szolgáltál Istenednek, az Úrnak örömmel és jó szívvel, amikor bőven volt mindened.
28,48 Éhezve és szomjazva, mezítelenül és mindent nélkülözve szolgálsz majd ellenségeidnek, akiket rád bocsát az Úr. Vasigát tesz a nyakadra, míg el nem pusztít téged.
28,49 Rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy nemzetet, amely lecsap rád, mint a saskeselyű, olyan nemzetet, amelynek a nyelvét nem érted,
28,50 vad tekintetű nemzetet, amely nem kíméli az öreget, és nem kegyelmez a gyermeknek sem.
28,51 Megeszi állataid ivadékát és termőfölded gyümölcsét, amíg ki nem pusztulsz. Nem hagy semmit gabonádból, mustodból és olajodból, teheneid elléséből és juhaid szaporulatából, míg tönkre nem tesz téged.
28,52 Ostrom alá veszi minden városodat, míg le nem omlanak egész országodban a magas és erős kőfalak, amelyekben bízol. Ostromolni fogja minden városodat egész országodban, amelyet Istened, az Úr adott neked.
28,53 Megeszed méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak húsát, akiket ad neked Istened, az Úr; az ostrom és szorongatás idejében, amikor szorongat ellenséged.
28,54 A leggyengédebb és legelkényeztetettebb ember is irigyen néz testvérére, szeretett feleségére és még életben maradt fiaira,
28,55 hogy ne kelljen adnia egyiküknek se fiainak a húsából, amelyet eszik, mivel nem maradt egyebe az ostrom és szorongatás idején, amikor szorongatja ellenséged minden városodat.
28,56 Még az a gyengéd és elkényeztetett asszony is, aki olyan elkényeztetett és finomkodó volt, hogy a lábával sem akarta érinteni a földet, irigyen néz szeretett férjére, fiára és leányára,
28,57 ha a méhlepényére gondol, amely elmegy tőle, és gyermekére, akit szül, mert titokban ezeket eszi meg, amikor mindenéből kifogy az ostrom nyomorúsága idején, amikor ellenséged ostromolja városaidat.
28,58 Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az Úrnak dicsőséges és félelmes nevét,
28,59 akkor az Úr csodálatos csapásokat küld rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, rosszindulatú és tartós betegségeket.
28,60 Rád hozza Egyiptom minden baját, és rád ragad mindaz, amitől irtózol.
28,61 Mindenféle olyan betegséget és csapást is hoz rád az Úr, amelyek nincsenek megírva ebben a törvénykönyvben, míg csak ki nem pusztulsz.
28,62 És bár olyan sokan voltatok, mint az égen a csillag, mégis kevesen maradtok meg, mert nem hallgattatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára.
28,63 És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek.
28,64 Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek.
28,65 De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr.
28,66 Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz.
28,67 Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell.
28,68 Visszavisz az Úr Egyiptomba hajókon, azon az úton, amelyről azt mondta neked, hogy nem látod meg többé. Ott áruljátok magatokat ellenségeiteknek rabszolgákul és rabnőkül, de nem vesz meg senki.
28,69 Ezeknek az igéknek az alapján kötött szövetséget az Úr parancsára Izráel fiaival Mózes Móáb földjén, azon a szövetségen kívül, amelyet a Hóreben kötött velük.

Jeremiás
11,3 Ezt mondd nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat annak a szövetségnek az igéire,

Klaus Matefi
2010. február 25. 09:18 | Sorszám: 36
A Jelenések könyve közel 1900 éven keresztül tartotta ok nélkül rettegésben a hiszékeny tömegeket. Mi lehetett a célja ennek?

Ok nélküli pszichikai rettegésben tartás?

A János által tárgyalt "első holtak feltámadásán" és "Jézus második eljövetelén" már túl vagyunk 11 éve... Ennek ellenére a beavatatlan tömegek még félve várják azokat a katasztrófákat és háborúkat, amit János sugallt a számukra...

A probléma abból adódhatna, ha néhány bigottan vallásos vezető politikus művi úton igyekezne hiánypótlást eszközölni...

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2010. február 23. 12:55 | Sorszám: 24
Jichák Kaduri rabbi földrengés jóslata

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. február 23. 12:53 | Sorszám: 31
Jichák Kaduri rabbi földrengés jóslata

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 20. 12:15 | Sorszám: 1521
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2351. tramenes - 2010-02-19 23:04:07
Van ilyen randomgenerátorod, ami véletlenszerűen állít össze egy-egy hsz-t az archivált sablonokból vagy kopipészttel sikerül összehozni?

2354. Istenkeres - 2010-02-20 09:52:42 - Válasz: 2351. (tramenes)
Gondolom, hogy itt az isteni teremtés mibenlétére szándékozol rákérdezni átvitt értelemben.

Mint tudjuk, a földi élet csak fokozatosan alakult ki, tehát nem "hat nap alatt" és nem is úgy, hogy az Isten megteremtette azonnal az egyes élőlényeket, mint ahogyan azt tévesen és tudománytalanul tárja elénk a Biblia. Ennek a kutatása folyamatban van és talán egyszer egy mindenki számára elfogadható logikus választ fognak tudni erre adni a tudósok.

Aki azt állítja, hogy Isten egy személy, egy lény, az mutassa be nekünk őt...
De ne az legyen a kitérő válasza, hogy Istent még senki nem láthatta...
Látjuk vajon szabad szemmel a kozmikus, vagy elektromágneses sugárzás?
Nem, de kimutatható.
Isten tevékenysége is kimutatható természetesen, hiszen csak nyitott szemmel kell járnunk a természetben, de ez nem azt jelenti, hogy Isten egy lény lenne.

Az I. G. E. szerint Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és egy kifejezetten KOMPLEX hatás, ami képes volt a Földön megfelelő körülmények között létrehozni az élet csíráját.

Az embernek az a problémája, hogy azt hiszi magáról, hogy ez az Isten is hozzá hasonló gondolkodó lény kell legyen. A Folyamatosan Változó Szellemi Való részben az égi mechanika függvénye és nemcsak a jónak, de az összes létező szellemi hatásnak a forrása.

Nagy hiba a keresztény egyházak részéről Istentől leválasztani a gonoszt külön entitásként, hiszen ezzel akarva, akaratlanul kimerítik a duális istenszemlélet téves elképzelését. Gonosz szellemi hatás volt, van és lesz. Ez része a természetet alakító és fenntartó Folyamatosan Változó Szellemi Valónak.

A Földön nemcsak a "Sátán" az úr, hanem az összes létező szellemi hatása Istennek:

Idézet:
Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Tehát Lukács által írt sorokban Jézust ugyanaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való "kísértette meg" úgymond, mint aki az életadója volt, csak abban a helyzetben nem a "Jóisten" szerepében "tetszelgett"...

Jézus születésekor a Folyamatosan Változó Szellemi Való pillanatnyi szellemi hatása "bűntelen" volt:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Ezzel szemben a "végidők" kozmikus Krisztusának a szellemi forrása a kozmikus sárkány volt:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

http://www.jelek.hu/index_.php?tid=21&fp=8
Érdekes megfigyelni, hogy az oroszlánnal együtt ez is kettős jelkép: Krisztust is és Sátánt is szimbolizálja.

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

Tehát láthatjuk, hogy a kozmikus Krisztus számára a hatalmat az a kozmikus sárkány biztosította, amit "ördögnek és Sátánnak hívnak"...

Az I. G. E. kifejezetten monoteista nézeteket valló egyház azzal a megjegyzéssel, hogy mi nem hisszük Isten létét, hanem tisztában vagyunk azzal.

2352. charon - 2010-02-20 08:30:21 - Válasz: 2350. (Istenkeres)
Herr Marx irta :
Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak
-------------------------------------
Ha nem lény akkor mitől van értelme a SZELLEMI szónak )))))))

2353. Istenkeres - 2010-02-20 09:43:58 - Válasz: 2352. (charon)
Ezt már több alkalommal igyekeztem a számodra megmagyarázni kedves Charon. Én ezt a tárgyalt komplex hatást nevezem szelleminek, mivel képes teremteni és fenntartani.

Klaus Matefi
2010. február 20. 12:13 | Sorszám: 1520
Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye és nem személy. Ez a a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása, ami egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.
Ez nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek megadatott a szabad akarat, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak viszont nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDENT, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint. Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett kutatásokat ezekkel kapcsolatosan, de egyes források szerint a kutatási eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok.

Egy német nyelvű napilap közölt le 2005.03.30-án egy kiadós cikket az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni arra, hogy az Uránusz bolygónak milyen szerepe van az említett eseményekben, ha bizonyos konstellációkban vesz részt...

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik, mert ez a saját érdekünk, amit sajnálatos módon eddig akadályoztak az átlagember számára az egyes vallások.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Holdnak a periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen utalnak arra, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6) a születés pillanatában.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről mint tudjuk... Így születhetett meg pl. Aleister Crowley, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Milyen alapon neveznénk pl. az ószövetségi legendák Istenét Jóistennek, amikor mások kiirtására, kifosztására motivál úgymond?
Maguk az ószövetségi legendák is haragos, bosszúálló, véreskezű Istennek titulálják (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2).
Az újszövetségi legendák istenképe tehát hamis.

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy a Názáreti Jézus JHVH-t az ördögnek tartotta tévesen (János evangéliuma 8,42-45).

Ez csak azért történhetett meg a véleményem szerint, mert maga Jézus se lehetett ebből megítélve tisztában Istennek a tényleges mibenlétével, vagy azok tévedéséből adódot, akik Jézus személyét felhasználva megírták a Jézusnak tulajdonított magyarázatokat a kínhalála után évtizedekkel...Közel 2000 év távlatából ez már kideríthetetlen.

Ez az általam propagált istenfogalom kielégíti a tudományos szakszerűség igényét is, az eddigi vallások mesés ötleteivel ellentétben...

Vagy esetleg helyesebb lenne az alábbi istenkép?

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját fotó)

Az következő Jézusnak tulajdonított magyarázat egyértelműen arról tanúskodik, hogy vagy Jézusnak, vagy Jánosnak fogalma nem volt az egyetlen és valóságos Istennek a mibenlétéről:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk: "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.

Mindenkinek a lelke Istentől, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valótól származik. Legyen az a Názáreti Jézus, vagy pedig a magát "Sátán inkarnációjának" tartott Aleister Crowley...
Azért mert Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való a "bűntelen minőségi állapotának" az égisze alatt született, az még nem azt jelenti, hogy Isten az Jóisten volna és a többi teremtmény pedig az ördögnek lenne a szellemi leszármazottja.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. február 19. 20:23 | Sorszám: 81
Senkit nem "fikázok", hanem igyekszem feltárni a vallási legendák misztériumait és valóságtartalmukat.

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2010. február 18. 18:31 | Sorszám: 35
http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9022030
7 pecsét - segítsetek megérteni!

Istenkeres 2010.02.18 17:57:14 © (30) Előzmény: Last Seal (28)

Idézet:
Last Seal írta:
"A Hét Pecsét jelentésének is kb annyi változata van,mint amennyi felekezet van a világon máma."

Ez egyedül csak abból adódik, hogy nincsennek tisztában ezek a felekezetek a "hét pecsét" mibenlétével, fogalmával, vagy pedig a híveik számára nem szándékoznak ezt szellőztetni...

János természetesen nem mennyei sugallatra írta a Jelenések könyvét, hanem az asztrológiai ismereteire alapozva ("miképpen a mennyben, azonképpen itt a Földön is"), ami abban az időben komoly tudománynak számított.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Rövid időn belül itt megtalálható a részletes és korrekt magyarázat a "hét pecsétet" illetően:

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 18. 11:34 | Sorszám: 1519
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2339. Istenkeres - 2010-02-17 21:21:54 - Válasz: 2337. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
A te tevékenységed meg éppenhogy a mások elérésére irányul.

Valóban az I. G. E. is térítő vallás szándékozik lenni, de nem tűzzel-vassal,

hanem a józan észre való apellálás útján. Az I. G. E. nem ilyen

jövőre áhítozik, hanem egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőre.

Idézet:
tramenes írta:
Megbocsáss de te nem nyitott vagy, hanem magadat tárod rá az emberekre, ha kéri ha nem.

Akit nem érdekelnek a magyarázataim, azok elkerülhetik a topicjaimat kedves Tramenes. Ha pedig találnak benne fantáziát, akkor ezt ne sajnáljad tőlük.
Minden egyház és kutató igyekszik megismertetni másokkal az elképzeléseit illetve a kutatási eredményeit. Gondolom, hogy az esetemben ez azért lehet egyesek számára zavaróbb, mert nem átlagos témák tartoznak bele.

2340. tramenes - 2010-02-18 10:21:23 - Válasz: 2339. (Istenkeres)

Idézet:
Istenkeres írta:
Akit nem érdekelnek a magyarázataim, azok elkerülhetik a topicjaimat kedves Tramenes.

Persze, de én az előbb a te felelősségedről beszéltem. Ez téged érint, hogy mások mit csinálnak az meg őket.

Idézet:
Istenkeres írta:
Ha pedig találnak benne fantáziát, akkor ezt ne sajnáljad tőlük.

A fantázia pontosan az, ami. Szerintem senkinek sem válik hasznára ha Istennel vagy vallási kérdésekkel kapcsolatban fantáziákat találnak.

Idézet:
Istenkeres írta:
Gondolom, hogy az esetemben ez azért lehet egyesek számára zavaróbb, mert nem átlagos témák tartoznak bele.

Szerintem nem az a zavaró amivel foglalkozol, hanem az ahogy foglalkozol vele.

2341. Istenkeres - 2010-02-18 10:52:54 - Válasz: 2340. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
Persze, de én az előbb a te felelősségedről beszéltem. Ez téged érint, hogy mások mit csinálnak az meg őket.

A felelősségteljes gondolkodás alapja szerintem a KÖZJÓ magasztos eszméjének az elfogadása. A soha be nem váltható túlvilági ígéretek, vagy mások kárára való igyekezetek nem tartoznak oda a véleményem szerint. Ha tévednék, akkor kérlek javítsál ki.
Az Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétének a reális megismertetése a tervezett I. G. E. feladatkörébe tartozna.

Idézet:
tramenes írta:
A fantázia pontosan az, ami. Szerintem senkinek sem válik hasznára ha Istennel vagy vallási kérdésekkel kapcsolatban fantáziákat találnak.

Írhattam volna úgyis, hogy megtalálják benne a keresett igazságot...
Ha megvizsgálod az eddigi vallások tanításait, bizony valóban színes fantáziákra utaló dolgokat fedezhetsz fel bennük, és ezért is kritizálhatóak.

Idézet:
tramenes írta:
Szerintem nem az a zavaró amivel foglalkozol, hanem az ahogy foglalkozol vele.

Hogy foglalkozom velük szerinted?
Nem nevezem őket bálványimádóknak, pogányoknak, eretnekeknek, Isten által elátkozottaknak, istenteleneknek, kiirtandóknak, leigázandóknak, mint ahogy ezt egyes vallások tanításai teszik a többi hívő tömegeivel, hanem igyekszem konzekvensen és korrekt módon feltárni a misztériumaikban, illetve az etikai tanításaikban fellelhető hibákat. Hiszen, ha nekik lenne igazuk, akkor az I. G. E. hirdet hamis tanokat, és ugyanez fennáll fordítva is kedves Tramenes.

2342. Istenkeres - 2010-02-18 11:04:00 - Válasz: 2341. (Istenkeres)
Ne feledkezzél meg arról soha kedves Tramenes, hogy a vallásszabadsághoz hozzátartozik a valláskritika szabadsága is...

Tehát a tervezett Istenkeresők Globális Egyházát is szabad és lehet kritizálni.
Sőt örömmel venném és veszem a valóban használható és meggondolandó észrevételeket.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. február 16. 16:32 | Sorszám: 79
Aki figyelmesen tanulmányozza a magyarázataimat, annak világossá kell váljon az, hogy a Pál-féle kereszténység által propagált "Jézus második eljöveteléhez" semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak. De nem is lehetne, hiszen sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, és Jézus ugyanolyan földi halandó volt, mint bármelyikünk, csak egy speciális születési adottsággal ("bűntelen") lett felruházva a Folyamatosan Változó Szellemi Való által, ami aztán alkalmassá tette Pál (Saul rabbi) szerint arra, hogy egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttessék a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Jézust egy kozmikus kereszt (ami a Shem ha Mephoras-nak - "Isten 72 szellemének" egyik kozmikus forrása volt) realizálódása alkalmával áldozati bárány gyanánt áldozták fel az "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15). Tehát szó sincsen arról, hogy Jézus mindannyiunk bűnéért halt volna önkéntes kereszthalált::

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."

Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

A középkori istengyilkosság hamis vádjának tehát semmi alapja nem volt, hiszen a Názáreti Jézus nem lehetett Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való):

Idézet:
http://www.evangelikus.hu/nagyvilag/a-papa-visszavonta-az-201eistengyilkossag201d-vadjat
2009. május 12., 17:03
A pápa visszavonta az „istengyilkosság” vádját
"Visszavonhatatlan" kötelessége a katolikus egyháznak a valódi és tartós megbékélés a zsidósággal, jelentette ki kedden XVI. Benedek pápa a jeruzsálemi Nagyzsinagógában.

A katolikus egyházfő Izrael két főrabbija, a szefárd Slómó Amar és az askenázi Jóna Mecger jelenlétében felidézte a II. vatikáni zsinat döntését, amellyel visszavonta az egyház "istengyilkossági" vádját a zsidókkal szemben.

A találkozó után az izraeli rabbinátus üdvözölte, hogy megfogalmazása szerint "a katolikus egyház felhagy a hittérítéssel a világ zsidósága körében".

"A pápa megerősítette, hogy elődje, II. János Pál útján halad tovább, aki elkötelezte magát amellett, hogy véget vet a hittérítésnek a zsidóság körében" - mondta Sír Jásuv Kohen főrabbi, a rabbinátus vatikáni képviselője.

A pápa előzőleg a Siratófalhoz, a judaizmus legfőbb szent helyéhez, Salamon király második templomának utolsó maradványához zarándokolt el. Miután XVI. Benedek latin nyelven felolvasta a 121. zsoltárt, és a több ezer éves kövek közé csúsztatott egy írást Jeremiás könyvének idézetével ("Jó az Úr azokhoz, akik várják őt, a lélekhez, aki keresi őt"), néhány percig elmélkedett a falnál.

XVI. Benedek visszavonta az említett nonszensz vádat a múlt évben a jeruzsálemi zsinagógában, csak Jézus "istenségével" kapcsolatosan nem nyilatkozott... Az ószövetségi legendák elképzelései ezt a kérdést helyesen látják:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

A Pál-féle kereszténység alappillére a Jézus meg nem történhetett feltámadása...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l
Halál
Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai halál, agyhalál és biológiai halál fogalmát:

* A klinikai halál állapotában az életjelenségek (keringés, légzés, agyműködés) átmenetileg szünetelnek.
* Az agyhalál állapotában a személy agya olyan mértékben károsodik, hogy többé nem képes a szervezet tudatos irányítására, a vegetatív idegrendszer teljes vagy parciális sérülésekor. Eszméletvesztés, kóma esetében lehetséges a károsodás nélküli felépülés.
* A biológiai halál állapotában a szervezet életképessége visszavonhatatlanul megszűnik.

A biológiai halál
A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás idejük, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérsékleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert.

Az álhalál esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad.

Pál utal arra a korinthusiakhoz írt első levelében, hogyha a Názáreti Jézus nem támadt fel, akkor a halottak se támadhatnak fel, amiből azt a helyes következtetést vonta le, hogy "hiábavaló a ti hitetek is", illetve "semmit sem ér a ti hitetek"...
De hogy az ezzel kapcsolatos kétely fel se merülhessen a hívőben, átkokkal igyekszik nyomatékosítani a valójában természetellenes elképzelést:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

A joggal kételkedők megátkozása az ábrahámi vallások esetében a másik térítő vallásnál (iszlám) is jól bevált szokás volt...:

Idézet:
Korán
2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.

A Talmud pedig igyekszik eltanácsolni a kíváncsiskodókat az Ezsdrásék által betervezett messiás eljövetele idejének a kutatását illetően, akit "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak eddig a keresztény vallások:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg." Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.

Hát szükség lehet ennél hatásosabb intelmekre?...

"Vertrauen ist gut, Kontrolle ist besser"...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 16. 16:17 | Sorszám: 1518
Szeretettel várjuk az olyan aktív fórumozókat, akik képesek betartani az elemi társalgási szabályokat és a tevékenységük célja a konstruktív vita. Ez a Vallás - Filozófia - Ezotéria fórumon a kereső ember számára szerintem hatalmas lehetőségeket nyújt.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2010. február 16. 16:16 | Sorszám: 43
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Mire célozhatott vajon Maimonides?

Lehet vajon bármi köze az Ezsdrásék által bekalkulált messiásnak, Immánuelnek (aki már 11 éves) az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz?

Természetesen semmi.

Eleve utalnak is erre olyan források, melyeknek az igazságtartalmát hiba lenne kétségbe vonni:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz06/01hetlevelezo.htm
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység (1)
A keresztény hit szerint Jézus személyében testesült meg a több évezredes ígéret a megváltásra. A judaizmusban nagyon központi szerepet foglal el a Messiás és messiási kor mégis a zsidó hit szerint a megváltás még nem jött meg és Jézus sem volt a Messiás.
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
6. A messiáshit
Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idõk végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. Érdekes azonban, hogy ezek a jóslatok és reménységek egyáltalán nem azonosak azokkal a keresztény teológusok által meghatározott, úgynevezett krisztológiai helyekkel, amelyek szerint a zsidó Biblia (az Ószövetség) állítólag Jézus eljövetelét igazolja.

http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_szabadegyeteme_5_kotet_messias/307/3613
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység
„Új” szövetség
A „názáreti”
A legkönnyebb olyan próféciát beteljesíteni, amit az ember maga talált ki. Az Újszövetség maga tesz bizonyságot erről a sarkigazságról, amikor szép számú „próféciát” fabrikál a puszta semmiből, és azokat a zsidó Szentírásnak tulajdonítja.

http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza.

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).
--
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint (*), a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.

(*) - saját megjegyzés: A Szanhedrin ~1580 év szünet után ismét megalakult 2003 októberében...

De akkor mi értelme van annak, hogy mégis egyes források azt igyekeznek sugallni, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra beharangozott messiás nem más, mint a kereszten kínhalált halt Názáreti Jézus, ami természetesen nonszensz?...

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. február 15. 14:19 | Sorszám: 78
Folytatás:

Idézet:

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Marktplatz, Schwäbisch Gmünd (saját fotó)
A kozmikus kígyó a Föld köré "tekeredett".

Ézsaiás
14,29 Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.

Ezékiel
1,10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek.

10,14 Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második arc emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc.

Jelenések könyve
4,7 Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított.
4,8 A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!"

5,5 Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: "Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét".

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.
http://www.vigilia.hu/2005/6/gorfol.htm
A pokol az ,,isteni szeretet végső következménye,,, a szereteté, amely szabadnak teremtette az embert, s így egyaránt lehetővé tette számára, hogy elfogadja, és hogy elutasítsa őt.

Die Bibel(1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--

Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Frick Karl: Die Erleuchteten - Licht und Finsternis(1975)
--Frick Karl: A megvilágosultak - fény és a sötétség(1975)--
(II.S.286.) Der "Fall" Luzifers bedeutet in Wirklichkeit das Herabsteigen des "Lichtbringers" in die Materie, ...". Ohne den "Fall" des Engels gäbe es kein Erlösung des Menschen.
(II.S.337.)Gott, das ist Luzifer! Es bestätigt, daß dieser Gott in Wirklichkeit Satan ist!
(II.S.357.)Richtiger wäre die Übersetzung "Hermetische Orden der Goldenen Morgenröthe"(Hermetic Order of the Golden Dawn). Die urschprüngliche Bedeutung läßt sich auf die schon in der Antike bekannte und aus der gnostischen Lichtsymbolik entlehnte Bezeichnung der "goldenen Morgenröthe" zurückführen, wie sie uns im Mythos des Luzifer-Morgenstern überliefert ist.
--(II.286.old) Lucifer "esése" a valóságban a "fényhozó" alászállása az anyagba,...
Az angyal "esése" nélkül nincs megszabadítása az embereknek.

(II.337.old.) Az Isten az Lucifer! Ez bizonyítja, hogy ez az Isten a valóságban a Sátán!
(II.357.old.) A helyes fordítása a Hermetic Order of the Golden Dawn-nak "Hermetikus Rendje az Aranyló Hajnalpirkadatnak".
Az eredeti jelentése visszavezethető a már az antik világ által is ismert, és a gnosztikus fényszimbólumból átvett jelző "aranyló hajnalpirkadat"-ra, mint ahogy nekünk a Lucifer-Hajnalcsillag mitosz átadja.--
http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.

Strahlend leuchte sie, bis der Morgenstern aufsteigt,
jener wahre Morgenstern, der in Ewigkeit nicht untergeht:
dein Sohn, unser Herr Jesus Christus,
der von den Toten auferstand,
der den Menschen erstrahlt in österlichem Licht;
der mit dir lebt und herrscht in Ewigkeit.

--Fényesen világít Õ, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

Pál azt írja, hogy a "Jézus második eljövetele", helyesebben az ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek a fellépése "a bűn hordozása nélkül fog" megtörténni, tehát Pál is tisztában volt azzal, hogy a kozmikus kereszt, aminek az égisze alatt kínhalált halt Jézus, az a bűn egyik szellemi forrása volt. A véleményem szerint Immánuel fellépése egy olyan hasonló konstellációhoz lesz időzítve, mint ami Jézus születését is jelezte. Immánuel ekkor lesz 33 éves:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Immánuel várható fellépése:
2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Ettől természetesen még nem lesz semmi köze az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak Immánuelhez, az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiásához:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz06/01hetlevelezo.htm
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység (1)
A keresztény hit szerint Jézus személyében testesült meg a több évezredes ígéret a megváltásra. A judaizmusban nagyon központi szerepet foglal el a Messiás és messiási kor mégis a zsidó hit szerint a megváltás még nem jött meg és Jézus sem volt a Messiás.
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
6. A messiáshit
Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idõk végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. Érdekes azonban, hogy ezek a jóslatok és reménységek egyáltalán nem azonosak azokkal a keresztény teológusok által meghatározott, úgynevezett krisztológiai helyekkel, amelyek szerint a zsidó Biblia (az Ószövetség) állítólag Jézus eljövetelét igazolja.

http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_szabadegyeteme_5_kotet_messias/307/3613
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység
„Új” szövetség
A „názáreti”
A legkönnyebb olyan próféciát beteljesíteni, amit az ember maga talált ki. Az Újszövetség maga tesz bizonyságot erről a sarkigazságról, amikor szép számú „próféciát” fabrikál a puszta semmiből, és azokat a zsidó Szentírásnak tulajdonítja.

http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza.

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).
--
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint (*), a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

(*) - saját megjegyzés: A Szanhedrin ~1580 év szünet után ismét megalakult 2003 októberében...
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka
Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

A "második holtak feltámadása", amiről a Jelenések könyvében olvashatunk, 1999.08.11-e után 1089 évre lesz aktuális:

Idézet:
Jelenések könyve
20,7 Góg és Magóg
Amikor pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből,
20,8 és elmegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán, Gógot és Magógot is; hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi a száma, mint a tenger fövenye.
20,9 És felvonultak a fennsíkra, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket.
20,10 Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.
20,11 A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely.
20,12 És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.
20,13 A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint.
20,14 És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava.

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A bibliai "ezeréves béke" vége, amikor újra el lesz szabadítva rövid időre a gonosz a legenda szerint.

Az utóbbi két bejegyzés itt szemléletesebb formában tekinthető meg:

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Az alábbi fórumon sok egyéb igazsággal is megismerkedhet a kedves érdeklődő, a valódi ismeretekre vágyó olvasó:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. február 15. 14:15 | Sorszám: 77
Az emberek tévesen azt hiszik, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra várt ószövetségi legendák messiása azonos lenne a kínhalált halt Názáreti Jézussal. Ez természetesen egy alaptalan elképzelés:

Idézet:
Jelenések könyve
20,1 Krisztus (*JHVH) ezeréves uralma
És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében.

20,2 Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre,
20,3 levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
20,4 És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
20,5 A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-kozmikus Krisztust)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Nostradamus - Centuriák X. 72.)

Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.
http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztol%C3%B3gia.html
krisztológia (gör. ‘Krisztus-tan’ :
Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”, vagyis biztosítéka és forrása annak, hogy a teremtett világ Isten életének és dicsőségének hordozója legyen.

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)
(S.10.) Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12) "Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)
(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--

Dozulé - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes (1984)(S.8.)

Link
Kép

http://www.masonic.ch/horusra/index.html

Loge ARCANE XXI
à l'Orient de Lausanne

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2010. február 15. 13:00 | Sorszám: 76
Folytatás:

Jézus egy hús-vér földi halandó volt, aki ugyanúgy mint mindannyian a születési adottságát, azaz a lelkét a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak köszönhette. Kizárólagosan csak azért lehetett Jézus "bűntelen", mivel megfelelő időpontban látta meg a napvilágot. Jézus természetesen nem volt Isten, és a halottaiból se támadhatott fel, csak az újszövetségi legendák történetében. Az ószövetségi legendák vallási felfogása helyesen látja ezt a kérdést, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Pál-féle kereszténység a világ népeinek lett szánva:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Sabbatai Cvi születési konstellációja és az az égi jelenség, aminek realizálódásához időzítette a messiási mivoltának a bejelentését, nagyon hasonló a Jézus személyéhez fűződő kozmikus misztériumhoz:

Sabbatai Cvi messiásnak jelentette ki magát:
1648.11.30. 6:19 UT
Nap-Uránusz-Neptunusz konjunkció: 8,8°/9,3°/12,4°Nyilas; - Hold - Szaturnusz-Plútó oppozíció: 8,8°/12,9°14,6°Iker; - Mars quadrat: 5,8°Szűz (részleges-partiell holdfogyatkozás!)

vagy

1649.02.27. 1:15 UT (5409 Adar 15. Susán-Purim)
Nap-Hold oppozíció: 8,9°Halak/Szűz; Mars konjunkció: 6,7°Szűz; Szaturnusz-Plútó quadrat: 9,5°/13,5°Iker; Uránusz-Neptunusz oppozíció: 13,3°/14,9°Nyilas

Link

Mint ahogy Jézus születési konstellációja (kozmikus kígyó - Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz együttállása) a keresztre feszítésekor egy kozmikus keresztté alakult, ugyanez volt a helyzet Sabbatai Cvi esetében is, amikorra a messiási mivoltának a bejelentését időzítette:

Link

A kozmikus kígyóból (születési konstelláció) kozmikus sárkány (kozmikus kereszt - a bűn és halál jelképe és szellemi forrása) lett, azaz a kígyó került fel a keresztre:

Link

Jézusnak a halottaiból "történt" feltámadása valójában lehetetlenség, viszont arra utal ez az elképzelés, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak nem fejeződik be a tevékenysége, hanem ez egy örök folyamat. Jézus halálakor nem a Názáreti Jézus támadt fel, hanem Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a kifejezetten negatív szellemi hatása, ami egy esetleges új életnek lehetett a forrása.

Egy szemléletes példa arra, hogy az ehhez hasonló kozmikus kereszt szellemi forrása milyen lelkületű embert produkálhat Jézussal ellentétben:

Aleister (Edward Alexander) Crowley-nak ("The Beast 666"), a sátánizmus "atyjának" a születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. február 15. 12:58 | Sorszám: 75
Mint már korábban is láthattuk, Jézus egy olyan égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot, ami számára úgymond a "bűntelenséget" biztosította. Ez kizárólagosan tehát a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori pillanatnyi "állapotából" adódott:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Hasonló körülmények között született Sabbatai Cvi, és Jiddu Krishnamurti is:

Sabbatai Cevi születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold konjunkció:21,6°Oroszlán; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán

Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Mint tudjuk, a Názáreti Jézust egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos, - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos, - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg, - Uránusz quadrat: 9,7°Rák, - Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;
("Magára vette a világ összes bűneit"!)

Nem véletlenül kötik a hagyományok április elsejéhez Júdás öngyilkosságát (Máté evangéliuma 27,3-5) és Lucifer bevonulását a "pokolba", helyesebben a földi életbe:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz
Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag...
--A hagyomány szerint április 1., Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Lucifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--
http://www.religioeses-brauchtum.de/sommer/aprilscherz.html
An diesem Tag (1. April) wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.
--Ezen a napon (április 1.) született Júdás Iskáriótes, ezen a napon akasztotta fel magát, ezen a napon történt az égbolt vagy angyal lezuhanása, amikor sátán a mennyből ki lett taszítva.--
http://www.feiern-online.de/feiern-online/inhalt-kalendarisch/erster-april.htm
1. April
Es gibt jedoch noch weitere Erklärungen zum Ursprung:
in Frankreich verlegte König Karl IX. im Jahr 1564 das Neujahrsfest, das bis dahin am 1. April gefeiert wurde, auf den 1. Januar. Wer sich nicht an diese Verlegung hielt, wurde als "April-Narr" bezeichnet.
Andere meinen, daß der Tag der Verurteilung von Jesus Christus ein 1. April war und bringen das Datum daher mit dem Herumschicken von Jesus "von Pontius zu Pilatus" in Zusammenhang.
--Április 1.
Azonban van még további magyarázata az eredetének:
Franciaországban IX. Károly király 1564-ben az Újév ünnepét január 1.-re áthelyezte, amit addig április elsején ünnepeltek. Aki nem tartja magát ehhez az áthelyezéshez, azt "április bolondjának" nevezték.
Mások vélik, hogy Jézus Krisztus elítélésének a napja április elseje volt és ez a dátum összefüggésben van Jézus "Ponciustól Pilatushoz" küldésével.
--
http://www.tisza-to.hu/index.php?pg=news_15_412
A hagyomány szerint a Jézust eláruló Júdás április elsején született és azon a napon halt is meg. Franciaországban IX. Károly király naptárreformjától eredeztetik az áprilisi tréfákat.

Az április elsejével kapcsolatos az alábbi mondás:

"Április bolondja, május szamara!"

A legkorábbi fennmaradt keresztábrázoláson egy szamárfejű ember lett keresztre feszítve:

Link

Folytatás következik!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 15. 12:51 | Sorszám: 1517
Kifejezetten pozitív eredménynek tudom elkönyvelni, hogy a fórumom iránt kezd az érdeklődés rohamosan nőni.

A Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum 2006.09.09-én kezdte meg a tevékenységét. 2010.02.11-ig egy időben maximálisan 13 látogatót regisztrált a fórum, február 11-én ez 28 főre emelkedett.

A tegnapi nap folyamán pedig ez majdnem megduplázódott, azaz 51 látogató volt jelen este 19:44-kor.

Remélhetőleg ez a szám is fokozatosan emelkedni fog az elmúlt napok eredményeinek az arányában.

Számos olyan témát tárgyalok itt, melyek csak ezen a Vallás - Filozófia - Ezotéria fórumon érhetőek el.

Még egyszer fel szeretném a kedves olvasók figyelmét arra hívni, hogy az Istenkeresők Globális Egyháza alfórumának az elérhetősége megváltozott:

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2010. február 12. 21:18 | Sorszám: 1515
Helyesbítés:

Istenkeresők Globális Egyháza
(Megváltozott az elérhetősége!)

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. február 12. 21:17 | Sorszám: 29
Istenkeresők Globális Egyháza
(Megváltozott az elérhetősége!)

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 12. 20:33 | Sorszám: 1514
Lakatos László helyesen fejezte ki magát, hogy "nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott törzs és nincs kiválasztott ember" Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) által, de valójában mégiscsak minden ember kiválasztott arra, hogy közös erővel, kéz a kézben megvalósíthassuk a KÖZJÓ magasztos elképzelését, ami egyszer realitássá válhat, hiszen "most már minden rajtunk múlik".

És ki ne akarna egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt?

Biztos vannak olyanok is, akik ádáz ellenségei a KÖZJÓ nemes elképzelésének, de lényegesen kevesebben szerintem, mint azok, akik erre áhítoznak.

Mi motiválhatja az olyan embert, aki elveti a KÖZJÓ gondolatát?
Az önző érdekei, amik ezzel nem egyeztethetőek össze?
Vagy az ember és emberiség gyűlölete?
A nacionalista beállítottsága?
Vagy csak megtévesztett ember lenne?

Igyekezzünk őket türelemmel, szeretettel és kitartással meggyőzni arról, hogy rossz úton járnak. Helytelen a nacionalizmus, mert a következménye általában másokra hátrányos.
Helytelen ha bort iszunk és vizet prédikálunk, mert becsapjuk vele embertársainkat.
Helytelen a mások megtévesztése, alap nélküli hitegetése, mert a jóhiszeműségükkel, vagy a hiányos ismereteikkel élünk vissza.
Helytelen mások kárára való bazírozás, mert ez által jogtalanul megrövidítjük, kihasználjuk az embertársainkat.
És még sorolhatnánk.

A KÖZJÓ az az eszme és cél, ami ezeket az esetleges negatív beidegződéseinket, gyarló szokásainkat kiküszöbölni segít és igyekszik, hogy rádöbbenhessünk mindannyian arra, hogy embertársaink is anya szülte hús-vér halandók, akik szintén emberi és harmónikus körülmények között szeretnék az egyszeri és megismételhetetlen életüket leélni.

Aki ennek ellenére mégis elveti a KÖZJÓ gondolatát, attól igyekezzünk megtudakolni, hogy vajon ő hogy képzeli el az emberiségét jövőjét?
...

Törekedjünk Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) minél alaposabb megismerésére, hiszen ez a saját jól felfogott érdekünk.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2010. február 12. 20:30 | Sorszám: 42
Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Mire célozhatott vajon Maimonides?

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Weblapom (teljes felújítás előtt áll)

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. február 12. 20:29 | Sorszám: 74
Vajon mi lehet az oka annak, hogy a Jézus életével kapcsolatos kutatási eredményeket előszeretettel ignorálják az érintettek?
Klaus Matefi
2010. február 10. 15:17 | Sorszám: 73
Emlékezzünk a kínhalált szenvedett Názáreti Jézusra, aki 2018 évvel ezelőtt született Betlehemben, ahonnan a családjával menekülnie kellett Heródes elől Egyiptomba:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Úgymond bűntelenül született, az akkor ismert negatív szellemi hatású szabadszemmel is látható Mars, Szaturnusz és Uránusz (a beavatottak bolygója) planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek el az asztrológia szabályzói szerint, a Vénusz és a Jupiter pedig pozitív hatású fényszöget (sextil) zártak be egymással. A Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közül ez a konstelláció az, ami egyértelműen az említett "bűntelenség" előfeltétele lehet.

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Téma: I. G. E. és a végletek Bibliája
Klaus Matefi
2010. február 10. 10:21 | Sorszám: 21
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9192299
Az Ószövetség és a Jelenések könyve

jamais48 2010.02.09 11:56:28 © (53)
Van egy kis gond. Jeruzsálemet kisajátítani a zsidók számára egy kissé bonyolult dolog lenne, bár a jelenlegi Izrael ezt megpróbálja. Jelenleg a kereszténységnek és az iszlámnak is fontos a város, nem lenne helyes azt csak egy vallás számára kisajátítani.
Mellesleg Izraelnek a megalapításakor Tel Aviv volt a fővárosa, vagy tévednék?

Istenkeres 2010.02.10 09:52:24 © (54)
A szép antik Jeruzsálemből csak a bibliai legendák írói csináltak fontos várost az ábrahámi vallások számára, melyeket szerintem az ószövetségi legendák beavatottjai hívtak életre.

Kizárólag csak a Názáreti Jézus keresztre feszítése köthető ehhez a helyiséghez a misztériumok szempontjából...

Szomorú látni, hogy még a XXI. század elején is képesen kormányok és hívő tömegek egy vallási legendák által életre hívott mesés történelmi eredettel "rendelkező" város birtoklásáért akár a világbékét is veszélyeztetni.

A bibliai legendák "új mennyei Jeruzsáleme" a Bakonyban "landolt" 1999.08.11-én. Ha már mindenféleképpen ragaszkodnánk a kozmikus misztériumokhoz, akkor ez a terület számítana kizárólagosan ebből a szempontból, és nem az antik Jeruzsálem...

A véleményem szerint az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam fővárosának a Bakonyban kellene felépülnie.

Indoklás:

- 1999.08.11-én a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme ott "landolt".
- ez volt a lehető legnegatívabb szellemi hatású "kozmikus sárkány" (kereszt) évezredek óta. A "legyőzése" emlékére ott a helyszínen lehetne egy hatalmas emlékművet felállítani, ami a világ fővárosának a főterén helyezkedhetne el. Természetesen nem Szt. Györgyöt kellene ábrázolja, hanem az egész emberiséget...
- ettől a legnegatívabb szellemi hatástól már csak felfelé vezethet az út. Ezért szerintem i.sz. 3088.08.09-ig ezen a helyen kellene maradjon a világállam fővárosa, aminek nem az lenne a célja, hogy milliós nagyvárossá épüljön ki, hanem a világkormány székhelyéül szolgálna.
- az Istenkeresők Globális Egyházának is ott lenne a központja.
- i.sz. 3088.08.09-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog. Az a hely lenne attól az időponttól a világ fővárosa a továbbiakban. Tudtommal i.sz. 10 000-ig nem fog még egyszer megismétlődni ez a kozmikus hatás ilyen jelleggel.
- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálná a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét.
- ez az elképzelés egyáltalán nem nacionalista érzelmek táplálását szándékozik elősegíteni, mivel erre eleve senkinek semmi oka nincsen, hanem a megálmodott világállam kozmikus hátterére akar utalni.
- meg vagyok győződve arról, hogy az összes jelenleg még működő egyházak beavatottjai egyetértenének ezzel az elképzeléssel megfelelő felvilágosító jellegű egyeztetés után.

Az említett két kozmikus kereszt:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".
http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_6630323366623938.jpg

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_6536306331356136.jpg

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 10. 09:04 | Sorszám: 1513
Az új kozmikus korszak hajnalán lehet-e nemesebb és magasztosabb cél a KÖZJÓ kialakításánál?

Az emberiség nagy családja mindig egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőről álmodott, amit ha a többség akarna, meg is valósulhatna.

Válasszuk inkább a tömegpusztító fegyverek fenyegetettségét és a folyamatos ellenségeskedést, vagy pedig egy olyan világállam létrehozását, amit garantáltan és örökérvénnyel a KÖZJÓ vezérelne?

Mi motiválhatja vajon azokat, akik elutasítják a KÖZJÓ gondolatát?

Magán-, vagy csoportérdekek?

Mik lehetnek azok?

A közérdek a KÖZJÓ megvalósítása.

Mit várnak azon egyének tulajdonképpen, akik "Jézus második eljövetelétől" remélik a változást?

A szegény Názáreti Jézus 1985 évvel ezelőtt kínhalált halt a keresztfán egy kozmikus kereszt égisze alatt, rá már hiába várunk, de különben is, egy fecske nem lenne képes nyarat csinálni...

Rajtunk múlik, hogy a következő generációk hogyan fogják leélni az egyszeri és megismételhetetlen életüket. Erre utalt a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi is:

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

A Folyamatosan Változó Szellemi Valóra (Istenre) hiába bazírozunk, "most már minden rajtunk múlik", tehát az is, hogy a KÖZJÓ nemes elképzelését megvalósíthassuk kéz a kézben.

Aki ez ellen kétségbeesetten hadakozik, az mit tartogathat a számunkra?

Reménykedem abban kedves keresztények, hinduk, muszlimok, buddhisták, zsidók, sintók és egyéb vallásúak, hogy feleszméltek minél előbb a rátok erőltetett kábulatból és közös összefogással megvalósíthatjuk örökérvénnyel a KÖZJÓ magasztos gondolatát, ahol végre nem a kitalált istenek fognak központi szereppel bírni, hanem az emberiség nagy családjának a jól felfogott kollektív érdekei.

Gondolkodjatok el ezen!

Istenkeresők Globális Egyháza

(u.i.: Az Istenkeresők Globális Egyháza mindaddig csak egy jóakaratú és nemes elképzelés maradhat, amíg nem élvezi a többség támogatását.)

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2010. február 10. 09:01 | Sorszám: 41
Idézet:
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka

Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri.

A keresztény kritikusoknak fogalmuk se volt szemmel láthatólag a bibliai legendák misztériumairól és elképzeléseiről...

A szegény Názáreti Jézus i.sz. 25 április elsején kínhalált halt, és ezzel a számára befejeződött sajnos az egyszeri és megismételhetetlen élete...

Az ószövetségi legendák beavatottjai Immánuelre vártak kezdettől fogva, azaz az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásának az inkarnációjára. Ehhez semmi köze a Názáreti Jézusnak. Jichák Kaduri az igazat mondta, tehát a keresztényeket informálják félre tudva, vagy tudatlanul...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. február 09. 07:38 | Sorszám: 40
Folytatás:

Idézet:

http://www.masonic.ch/horusra/index.html

Loge ARCANE XXI
à l'Orient de Lausanne

Az ószövetségi legendák beavatottjai soha nem vártak a Názáreti Jézusra, hanem a "végidőkben", azaz napjainkban megszületett Immánuelre. A keresztényekkel lett csak elhitetve, hogy ez azonos az 1985 évvel ezelőtt kínhalált halt Názáreti Jézussal...:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz06/01hetlevelezo.htm
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység (1)
A keresztény hit szerint Jézus személyében testesült meg a több évezredes ígéret a megváltásra. A judaizmusban nagyon központi szerepet foglal el a Messiás és messiási kor mégis a zsidó hit szerint a megváltás még nem jött meg és Jézus sem volt a Messiás.
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
6. A messiáshit
Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idõk végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. Érdekes azonban, hogy ezek a jóslatok és reménységek egyáltalán nem azonosak azokkal a keresztény teológusok által meghatározott, úgynevezett krisztológiai helyekkel, amelyek szerint a zsidó Biblia (az Ószövetség) állítólag Jézus eljövetelét igazolja.
http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_szabadegyeteme_5_kotet_messias/307/3613
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység
„Új” szövetség
A „názáreti”
A legkönnyebb olyan próféciát beteljesíteni, amit az ember maga talált ki. Az Újszövetség maga tesz bizonyságot erről a sarkigazságról, amikor szép számú „próféciát” fabrikál a puszta semmiből, és azokat a zsidó Szentírásnak tulajdonítja.
http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Mint láthattuk, az ószövetségi legendák beígért messiásának semmi köze a kínhalát halt Názáreti Jézushoz:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?

A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint (*), a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

(*) - saját megjegyzés: A Szanhedrin ~1580 év szünet után ismét megalakult 2003 októberében...

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

A zsidó messiás

Klaus Matefi
2010. február 09. 07:38 | Sorszám: 39
Jichák Kaduri valóban találkozhatott még az életében az akkor már négy éves Immánuellel, az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiásával, akit a keresztény egyházak "Jézus második eljöveteleként" várattak eddig annak ellenére, hogy nincsen semmi köze ahhoz a Názáreti Jézushoz, akit i.sz 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek bűnbakként a peszách ünnep előkészületi napján a Szanhedrin követelésére:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

II. János Pál pápa már 1996 nyarán jelezte Európa számára az "Úrral való közelgő találkozás" tényét, ami Immánuel születését kellett eredményezze és a bibliai legendák "mennyei Jeruzsálemének" a landolását a Bakonyban:

Idézet:

Link

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-kozmikus Krisztust)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Nostradamus - Centuriák X. 72.)

Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.
http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztol%C3%B3gia.html
krisztológia (gör. ‘Krisztus-tan’ :
Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”, vagyis biztosítéka és forrása annak, hogy a teremtett világ Isten életének és dicsőségének hordozója legyen.

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)
(S.10.) Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12) "Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)
(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--

Dozulé - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes (1984)(S.8.)

Link

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--(201. old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272. old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém;

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
12,10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: "Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket.

12,13 A sárkány harca a földön
Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte;

Marktplatz, Schwäbisch Gmünd (saját fotó)
A kozmikus kígyó a Föld köré "tekeredett".

Ézsaiás
14,29 Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.

Ezékiel
1,10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek.

10,14 Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második arc emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc.

Jelenések könyve
4,7 Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított.
4,8 A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!"

5,5 Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: "Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét".

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2010. február 08. 16:14 | Sorszám: 38
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200705/messias_vita
2007. 05. 25. (XI/21)
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka

Jichák Kaduri 2006 februárjában halt meg, 106. és 117. életéve között – pontos adatokat nem lehet tudni az életkoráról, csak annyit, hogy Bagdadban született, valamikor a 19. század végén.

Halála előtt Kaduri állítólag egy papírdarabra leírta a régen várt zsidó messiás nevét, akivel saját bevallása szerint 2003 novemberében személyesen is találkozott. Végakarata szerint azonban feljegyzését csak halála után egy évvel volt szabad nyilvánosságra hozni. A feljegyzésben a Jehosua vagy Jesua zsidó név szerepel.
A bejelentés nagy feltűnést keltett Izraelben és az amerikai evangéliumi keresztények körében is. Éles vita indult kabbalista internetfórumokon is arról, vajon Kaduri jegyzete hiteles-e. Nyolcvanéves fia, a szintén rabbi David Kaduri ugyanis kétségbe vonja, hogy az a több mint egy éve elhunyt apja keze írását tartalmazza.

Kaduri azt állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik őket arról, hogy ő a Messiás.”
Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele „megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi, akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri. – Egy hús-vér messiás vezetését és rendelkezéseit sokan nehezen fogadják el. Vezetőként a Messiás nem fog semmiféle pozíciót betölteni, de az emberek között lesz, és a médiát felhasználva fog kommunikálni. Uralma tiszta lesz, és személyes illetve politikai érdekektől mentes. Királysága alatt csak az igazságosság fog uralkodni.”
Néhány hónappal halála előtt Kaduri pontosabban is meghatározta, hogyan lehet majd felismerni a Messiást. 2005 őszén, jóm kippúr napján elmondott beszédében azt állította, hogy a Messiás nem jön el addig, amíg Ariel Saron volt miniszterelnök életben van (mint emlékezetes, Saron 2006. január 4-én agyvérzést szenvedett, azóta élőhalottként kómában fekszik, és Ehud Olmert vette át az izraeli kormány vezetését.)
Nem sokkal az után, hogy a rabbi 2003 novemberében találkozott az általa leírt messiással, többször is közelgő katasztrófákra figyelmeztette a világot. 2005 szeptemberében Jeruzsálemben, utolsó szemináriumán a világ összes zsidójához intézett felhívást: térjenek vissza Izraelbe, hogy megmeneküljenek a Földre beköszöntő katasztrófáktól, és felépítsék a jeruzsálemi templomot. Két évvel korábban azt állította, hogy „a Messiás már Izraelben van, és mindaz, amiben az emberek biztosak, hogy nem történik meg, megtörténhet, és mindaz, aminek a megtörténtében biztosak, csalódást okozhat. De a legvégén békesség lesz a Földön”.
A néhai lubavicsi rabbi, Menachem Schneerson 1990-ben azt mondta Kadurinak, hogy meg fogja érni a Messiás eljövetelét.

Voltak azonban olyan „jövendölései” is, amelyek valóra váltak: ilyen volt az 1995. november 22-én bekövetkezett erős földrengés, amelyre előre felhívta a figyelmet, és azt is elmondta, hogy nem vagy alig lesznek áldozatok. A napra pontosan bekövetkezett, a Richter-skálán 6-os erejű földrengésnek végül egyetlen áldozata volt, aki szívrohamot kapott.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. február 08. 11:02 | Sorszám: 1510
Túl vagyunk a bibliai legendák által beharangozott "holtak feltámadásán" és "Jézus második eljövetelén", amihez természetesen semmi köze nem volt és nem is lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált szenvedett Názáreti Jézusnak.

Egy új kozmikus korszakba léptünk, amit nem ókori vallási elképzelésekre érdemes és célszerű építenünk, hanem a KÖZJÓ nemes eszméjére, ami MINDANNYIUNK érdekét figyelembe szándékozik venni egyaránt, azaz a közérdeket akarja szolgálni és megvalósítani.

Létezhet vajon ennél magasztosabb és fontosabb elképzelés?

Létezhet vajon ennél magasztosabb és fontosabb elképzelés?"

Vajon mit tartogatnak a számunkra a bibliai legendák messianisztikus ötletei?

Van közük a KÖZJÓ-hoz?

Hogy képzelik el az emberiség jövőjét?

Ezzel azért nem árt foglalkoznunk behatóbban, hiszen senki számára ez nem lehet közömbös.

A reményünk csak a túlvilági ígéretekben merülhet ki?

Vagy esetleg közös összefogással kéz a kézben megvalósíthatjuk a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt?

Helyettünk ezt realizálhatja vajon a Folyamatosan Változó Szellemi Való, aminek a törvénye a természet, azaz a vadon törvénye?

Klaus Matefi
2010. február 08. 11:00 | Sorszám: 1509
Idézet:
Az emberiség történelme a bibliai legendák "végidejét" éli, amit Francis Fukuyama a történelem végének nevez. Ez természetesen nem az emberiség pusztulását hivatott jelezni, hanem a nemzetek végét, melyek az emberiség nagy családjának annyi szenvedést és igazságtalanságot okoztak.

Francis Fukuyama neokonzervatív történész természetesen nem a KÖZJÓ-t tekinti céljának, de az elmúlt időkben a Bush irányzatnak már hátat fordított:

Idézet:
http://www.fidesz.hu/index.php/swf/index.php?Cikk=79627
Francis Fukuyama híres neokonzervatív történész, aki 1989-ben jelentette meg nagy vitákat kiváltott könyvét, melynek címe: A történelem vége és az utolsó ember. Ebben azt fejtegeti, hogy a kommunista rezsimek összeomlásával véget érnek az ideológiák harcai, és a liberális demokrácia uralma következik be. Ezt a prófétai színezetű elméletet számos történész elutasította. Nemrég azonban újabb kötettel állt elő, Amerika válaszúton: Demokrácia, hatalom és neokonzervatív örökség címmel, melyben a Bush-kormányzatot bírálja annak 2001. szeptember 11. utáni külpolitikája miatt, és elmondja, hogy a neokonzervativizmus olyasmivé fejlődött, amit nem tud többé támogatni.

A neokonzervatívizmus egy amerikai irányzat, ami nem mentes a bibliai legendák befolyásától. Az elmúlt évek fontosabb neokonzervatív politikusai: George H. W. Bush, Paul Wolfowitz, Richard Perle, George W. Bush, Lewis Libby, John Bolton, Douglas Feith, Dick Cheney, stb.

Klaus Matefi
2010. február 08. 10:57 | Sorszám: 1508
Az emberiség történelme a bibliai legendák "végidejét" éli, amit Francis Fukuyama a történelem végének nevez. Ez természetesen nem az emberiség pusztulását hivatott jelezni, hanem a nemzetek végét, melyek az emberiség nagy családjának annyi szenvedést és igazságtalanságot okoztak.

Sajnos az elmúlt évezredek népei nem arra törekedtek, hogy békében és igazságosság közepett élhesse le az egyén az egyszeri és megismételhetetlen életét, hanem az anyagi javak és a hatalom megszerzésére, ami megannyi kín, fájdalom és halál forrása volt. Azt hiszem, hogy ezeket szükségtelen részleteznem, hiszen aki egy kicsit is jártas a történelemben, az tisztában van ezzel.

A régi idők embere Isten segítségét kérte és várta ennek a megváltoztatására, de mint tudjuk, a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a törvénye, a természet, azaz a vadon törvénye, ahol az erősebb, ügyesebb, ravaszabb, gátlástalanabb győz és uralkodik.

Az emberiség nagy családjának tehát egy új szövetségre van szüksége, amit nevezzünk AZ EMBERISÉG ÖRÖK SZÖVETSÉGÉNEK.

Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nem fogja helyettünk az olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt kialakítani, ebben mindannyian biztosak lehetünk. Ezt nekünk kell megvalósítani kéz a kézben, mint ahogy erre a tényre helyesen utalt a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi is:

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a számüzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

"Most már minden rajtunk múlik", írja a rebbe, de természetesen ez így volt eddig is. Olyanná válik az emberiség élete, amilyenre MI alakítjuk közös erővel. Az eddigi bibliai szövetségeket (Ó- és Újszövetség) is emberi vágyak motiválták és a cselekvő akarat hozta őket létre, ugyanígy AZ EMBERISÉG ÖRÖK SZÖVETSÉGÉT is ez kellene hogy megvalósítsa, a saját és az eljövendő generációk jól felfogott érdekében. A nacionalizmusok ideje a véleményem szerint lejárt, melyek lényegükből adódóan mások kárára bazíroztak. Egy megreformált ENSZ-nek kellene minél előbb átvennie a tényleges vezetést az összes jelenlegi ország felett minden szempontból a KÖZJÓ kompromisszumoktól mentes és örökérvényű figyelembevétele mellett. Létezhet ennél magasztosabb cél az emberiség számára? Kétlem. Ez CSAK úgy történhet meg, ha a TÖBBSÉG is ezt akarja.

Helyesen írta a rebbe, hogy egy olyan világot kell kialakítsunk magunknak, ami az

"egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete",

azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerése kell a célunk legyen és egy olyan világállam kialakítása, amit a KÖZJÓ motiválna végérvényesen. Ez az álma az eddig még csak tervbe vett Istenkeresők Globális Egyházának, aminek az életre hívása kizárólag akkor történhet meg, ha kellő támogatást élvez. Ellenkező esetben egy jóindulatú és magasztos célú elképzelés marad...

Ha már a kiválasztottságról is említést tettem, azt kell állítsam, hogy MINDANNYIAN kiválasztottak vagyunk kivétel nélkül az I. G. E. elképzelése alapján a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő realizálása céljából.

A gondolataimat az alábbi sorokkal zárnám:

Idézet:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00535/16675.htm
Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám
Lakatos László: Egy gyermek játszik
Részlet egy készülõ önéletrajzból
Mert nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott törzs és nincs kiválasztott ember. Nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Minden nép kiválasztott nép és minden ember kiválasztott ember, kiválasztott azért, mert nép és kiválasztott, mert ember. Mindnyájan egyformák vagyunk, valamennyien egyformák Istenben és a földön és egyformák az életben és a halálban, egyformák a munkában és az ünnepben. Nincsenek kiválasztott népek és nincsenek kiválasztott emberek és ha e pillanatban talán mégis kiválasztott vagyok, azért vagyok kiválasztott, mert tudom, hogy nem vagyok kiválasztott. Tudom, hogy nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Én, ki belõle való vagyok, tudom, hogy nincs kiválasztott nép. Nincs, nincs, nincs kiválasztott nép e földön, ahol minden nép kiválasztott. Minden, minden, minden nép kiválasztott nép.

Istenkeresők Globális Egyháza http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Téma: I. G. E. és a végletek Bibliája
Klaus Matefi
2010. február 08. 09:09 | Sorszám: 20

Részlet egy készülő önéletrajzból

2010. február 06. 16:48 | Sorszám: 19
A bibliai legendák a "kiválasztottság" kérdésében is ellentétes álláspontot foglalnak el

Az Ezsdrásék által készített Tóra szerint Isten (JHVH) kiválasztotta őket a többi nép közül:

Idézet:
Mózes III.
20,24 Azért mondtam néktek: Ti elfoglaljátok az ő földjüket és én adom nektek, hogy elfoglaljátok azt, a tejjel-mézzel folyó országot; én vagyok az Örökkévaló, a tie Istenetek, aki elkülönítettelek benneteket a népektől.
20,26 Legyetek tehát nekem szentek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló és elkülönítettelek benneteket a népektöl, hogy az enyéim legyetek.
(Mózes III. könyve iskolai használatra, Fordította: Dr. Bernstein Béla, 1922.; héber/magyar)

Mózes V.
4, 37 És mivelhogy szerette őseidet, és kiválasztotta ivadékukat utánuk, és kivezetett téged, ő maga, nagy erejével Egyiptomból,
4, 38 Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és hatalmasabb nemzeteket előled, hogy elvigyen téged, és birtokba adja neked földjüket, amint e mai napon megtörtént.

7, 6 Mert szent népe vagy az Örökkévaló Istenednek; téged választott ki az Örökkévaló Istened, hogy saját népe légy az összes népek közül melyek a föld színén vannak.

10,15 Mégis csak őseidet kedvelte meg az Örökkévaló, szeretvén őket és ezért kiválasztotta ivadékukat utánuk, t. i. titeket, az összes népek közül, amint e mai napon megtörtént.

14,2 Mert szent népe vagy te az Örökkévaló Istenednek, és téged választott ki az Örökkévaló, hogy tulajdon népe légy minden nép közül, melyek a föld színén vannak.

14,21, Ne egyetek semmiféle elhullott állatot. Az idegennek, aki kapuidon belül tartózkodik, adjad, hogy megegye, vagy add el a külföldinek, mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek. Ne főzd meg a gödölyét anya tejében.

26,18 Az Örökkévaló pedig kijelentette ma rólad, hogy tulajdon népe leszel, amint szólott neked, ha megtartod minden parancsolatát.
26,19 Akkor pedig magasra emel téged az összes nemzetek fölé, - amelyeket alkotott, - díszére, hírre és dicsöségre nézve, hogy szent népe légy Örökkévaló Istenednek, amint szólott.
(Mózes V. könyve iskolai használatra; Fordította: Deutsch Henrik, Áttolgozta: Dr. Braun Salamon, 1912.; héber/magyar)

Manapság sok olyan megnyilvánulás lát napvilágot, ami szerint szó sincsen "kiválasztottságról", hanem "választottságról" kell valójában beszélni. A kettő kifejezés ugyanazt jelenti, csak a "kiválasztottság" határozottabban utal a lényegre.
Ezt alátámasztja a Magyar Zsidó Lexikon is:

Idézet:
Kiválasztott nép http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0495.html
Választott Nép http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0944.html

Az ószövetségi legendákkal ellentétben az újszövetségi már azt hirdeti, hogy a Biblia Istene a "kiválasztottságot" egy másik népnek tartotta fenn a későbbiekre nézve:

Idézet:
Máté evangéliuma
21,42. Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
21,43 Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.

A II. Vatikáni Zsinatnak a "Nostra aetate" nyilatkozata nem egy népet nevez meg "Isten új népének", hanem a Katolikus Egyházat:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
(A zsidók)
Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

Kelt Rómában 1965. október 28-án
Én, PÁL, a katolikus Egyház püspöke
Következnek a Szent Zsinati atyák aláírásai

Ezekről közben II. János Pál pápa feltehetőleg megfeledkezhetett az alábbi nyilatkozatában:

Idézet:
http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm (már nem érhető el)
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kulturális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)."--

Egy elképzelés a magyarság "kiválasztottságáról":

Idézet:
http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&tipus=tortenelem&kod=271&kat=1
1. A magyarok Szentföldje
De a világnak van még egy kiválasztott népe: a magyar, amelynek hazája, a Kárpát-medence, ugyancsak az Ígéret földje, amint a krónikáink is állítják: Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannóniát, mint ahogyan Izrael fiainak Mózes idejében örökségül adta Kánaán valamennyi országát.

Azt viszont híven megőrizték a magyar krónikák, hogy Álmos és Árpád Atilla király leszármazottja volt, s az is valós, hogy a székelyeknek igen ősi hun hagyományuk van. A magyarok tehát joggal érezhették kiválasztott népnek magukat, akiknek küldetése és joga birtokba venni Atilla örökségét.

A bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" ugyan 1999.08.11-én a Bakonyban landolt, de ettől még nem válhatott a magyar nép se kiválasztottá Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) által ugyanúgy, mint az ószövetségi legendák hívő tömegei, vagy a Katolikus Egyház se volt az soha. Ezek ember alkotta ötletek, amelyek igyekeznek alaptalan előjogokat kreálni a maguk számára másokkal szemben...

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere
-Jelenések könyve (20,5) által említett "első feltámadás".

Link

Természetesen, ha az egyiknek joga van ezt magáról hirdetni, akkor a többinek is...

Az Istenkeresők Globális Egyháza meg van győződve tehát, hogy a "kiválasztottság" ötlete emberi találmány, azaz semmi alapja nincsen valójában.

Ennek megértéséhez érdemes az ószövetségi legendák létrejöttét alaposabban megvizsgálni.

Ezsdrásék a babilóni száműzetés alatt megismert és elsajátított hermetikus és asztrológiai ismeretekre támaszkodva alkották meg nemzeti "Istenüket", JHVH-t, aki valójában nem volt más, mint Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, kozmikus Krisztus, stb.. A Tórát i.e. 445-re sikerült Ezsdráséknak elkészíteni, amit aztán még annak az évnek az őszén megismertettek a népükkel és alkotmányként fogadtattak el velük. Izrael alkotmánya ma is a Tóra. Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ezsdrásék által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé), a kabbalisztikus titkos ismeretek, és a héber naptár is:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.)
Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Kedves Ákos! Izrael ugyan nem egészen szekuláris állam, mert alkotmánya a Biblia, pontosabban a Tóra (Mózes öt könyve), ezért csak vallási házasságkötés és válás lehetséges, és szombat a heti munkaszüneti nap, de ugyanakkor a hétköznapokat nem járja át a vallás.
Üdvözlettel: R.T.

Tisztelt Sz.G.! A héber Biblia három részbõl áll. A Tórát (Mózes öt könyvét) már kezdetektõl szentnek tartották, majd idõszámításunk elõtt 445-ben legfõbb törvényként (alkotmányként) fogadták el.
Üdvözlettel: R.T.
http://magyarorthodoxia.org/page/11/6.aspx
Hilarion (Alfejev) püspök:
Az Isten szó etimológiája
Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos félelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet.

Dr. Delitzsch Frdr.: Wo lag das Paradies? (1881)
(S.154) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheiten, so entsprechen die Seraphim den babilonischen Schlangengottheiten!.
--Dr. Delitzsch Frdr.: Hol volt a Paradicsom?(1881)
(154.old.) Ahogy a kerub a babiloni bikaistenség, úgy vonatkozik a szeráfra a babiloni kígyóistenség!--

Keil P.:Zur Babel und Bibelfrage (1903)
(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen!
(S.53.) Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen!
--Keil P.: Bábel és Biblia kérdése (1903)
(7.old.) Marduk (Fényisten-Napisten) győzelme Tiamat felett, egyszerűen a zsidók által JHVH-ra lett átruházva.
(53.old) Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze menntek, hogy ők Marduk hőstetteit közvetlenül JHVH-ra átruházták.--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.26) Marduk ist Herr der Welt, weil er das Chaos besiegt und die Welt geschaffen hat.
Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben nur übergenommen und übergearbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: Teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben(1895)
(26.old) Marduk a világ ura, mert ő a káoszt legyőzte és a világot teremtette.
A Genesis I. babiloni eredetű! A zsidók csak átvették és átdolgozták.--
http://members.chello.hu/kapu/pais_heller.htm
Pais István
HELLER ÁGNES ÉS AZ „ORDAS ESZMÉK”
Érdekes mellesleg, hogy ezt a tilalmat a Tóra azon a Mózesen keresztül eredezteti Jahvétől, akinek az Exodus szerint két idegen felesége volt. Ám ténylegesen az a helyzet - s ez az Ótestamentum minden figyelmes olvasója számára nyilvánvaló -, hogy a házasodás tilalma Jákob utódainál a régebbi időkben nem létezett, s ők szabadon léptek frigyre a velük együtt, a környezetükben élő népek lányaival és fiaival.

A szóban forgó tilalmat a pap Ezsdrás és a perzsa király zsidó származású szatrapája, Nehémiás erőltette rá Jákob népére az i. e. 5. században. Ez teljesen nyilvánvaló a nevük alatt szereplő ótestamentumi iratokból. Ezsdrás ösztönzésére ugyanis a világi hatalom ura, Nehémiás megparancsolta a zsidó férfiaknak, hogy bocsássák el idegen származású feleségeiket - a tőlük született gyerekekkel együtt. Azokat a jellemes apákat pedig, akik erre nem voltak hajlandók, a szatrapa személyesen megkorbácsolta, és így kényszerítette őket parancsa végrehajtására.
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3ra
A Mózesnek tulajdonított könyvek Mózesi szerzőségét Ibn Ezra (elhunyt 1167) középkori zsidó tudós nyomán a XVII. században Spinoza vonta először kétségbe.
http://www.eotvos.elte.hu/ek/ek1/abstracts/Visi_Tamas.html (már nem érhető el)
Visi Tamás
Eötvös József Collegium, Budapest
OLYAN RÉG VOLT, HOGY SOHASEM VOLT
A BIBLIA ÉS A TÖRTÉNELEM
Előadásomban egy történeti tézist szeretnék összekapcsolni egy vallásfilozófiával:

1. Izrael története, abban a formában, ahogy a Biblia elbeszéli, irodalmi fikció csupán. Nem bizonyítható, hogy a babilóni fogságot megelőzően létezett volna Izrael népe (izraeli etnikai tudat). A bibliai könyvek egyáltalán nem tekinthetőek történeti forrásoknak.

2. Isten jelenlétét nem lehet autentikusan megtapasztalni jelen időben. Az autentikus vallási tapasztalat sajátos időfajtában valósulhat csak meg. Ezt az ,,időfajtát'' jelen nélküli múltnak, ,,tiszta múltnak'' nevezhetjük. Az elnevezés arra utal, hogy az isteni kinyilatkoztatás csak utólagosan, retrospektíven érzékelhető; olyan múltban, mely sohasem volt jelen.

Érvek a tézisek mellett:

1, Kezdetben a régészet tudománya erősen támaszkodott írásos forrásokra (Homérosz, Biblia, stb.). Később olyan területeket is feltártak, amelyekről egyáltalán nem, vagy csak nagyon szegényes források maradtak fenn (pl. Dél-Amerika). A dél-amerikai régészek kifejlesztettek olyan új módszereket, amelyek segítségével írásos források nélkül is feltárható egy térség története (pl. a művelt és műveletlen földek arányának változása, településszerkezet változása, stb.). A 80-as években színrelépett fiatal izraeli régészek azzal az ötlettel álltak elő, hogy a Szentföldet is fel lehet tárni az új régészet módszereivel - a Bibliára való támaszkodás nélkül. Az új régészet eredményei összhangban vannak a kortárs egyiptomi és mezopotámiai írott dokumentumokkal, de nem a Bibliával. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bibliai szerzők jóval a ,,bibliai'' korszak után éltek, nagyon kevés és pontatlan információjuk volt a térség valódi történetét illetően; a hiányzó információkat képzeletbeli szereplőkkel és eseményekkel pótolták. A kutatások eredményeit a következő állításokban foglalhatjuk össze:

1. Nincs régészeti nyoma annak, hogy Egyiptomot elhagyta volna bármiféle etnikai csoport, amely aztán Kánaán földjére erőszakosan - vagy békésen bevándorolt volna. Nincs régészeti nyoma az ,,izraeli honfoglalásnak''. Izrael sohasem volt ,,egyiptomi fogságban''. Az exodus története valószínűleg a régi hükszosz hagyományokra vezethető vissza, és csak a Babilóniába hurcolt izraeliták számára vált a zsidó identitás alapmítoszává. (Párhuzam az egyiptomi és a babilóni fogság között.)
2. Dávid és Salamon birodalma, az egységes izraeli monarchia nem létezett. A 10. században Jeruzsálem jelentéktelen település volt (pl. nem volt fallal körülvéve), így nehéz elképzelni, hogy egy jól szervezett királyság központja lett volna. Alátámasztja ezt egy kortárs dokumentum, Sesonk fáraó győzelmi felirata is.
3. A 9. század folyamán létrejött Izrael állam Somrón (Szamária) fővárossal. Legalább egy évszázaddal később, a 8. században alakult ki a jóval gyengébb és jelentéktelenebb Jehuda állam, amelynek Jeruzsálem volt a központja. Az asszírok elpusztították Izraelt, Jehudát pedig alávetették. Mindazonáltal az asszír uralom békét és gazdasági fellendülést hozott. A nagy építkezések ebben az időszakban történtek (és nem Salamon idején).
4. A 6. század elején a babilóniak elpusztították Jehudát, Jeruzsálem lakosságát pedig Babilóniába telepítették. Valószínűleg a babilóni foglyok között alakult ki elsőként az ,,izraeli etnikai tudat''. A meglehetősen heterogén eredetű jehudai népesség meglehetősen heterogén hagyományaiból, zavaros történeti emlékeiből ekkor alakították ki ,,Izrael népének'' kanonizált történetét. Ez azonban csak a kezdete volt annak a több évszázados folyamatnak, amely a Biblia általunk ismert szövegéhez vezetett.
http://epa.niif.hu/00700/00775/00022/1127-1131.html
2000/9.
Szentségtörő régészek a Szentföldön
Amikor szóba került, hogy Izrael a béketeremtés első gesztusaként átadja a palesztinoknak Hebron város nyugati felét, egy izraeli tévéstáb meghívta Israel Finkelstein professzort, a telavivi egyetem régészét a helyszínre, a Mahpéla-barlanghoz, amely a közhit szerint Ábrahám, Izsák, Jákob és más ősatyák sírja. Sok zsidó telepes ugyanis azon a címen nem akarta elhagyni a kiürítendő kerületet, hogy ez a zsidó örökség része, hiszen itt temették el a pátriárkákat, következésképp joguk van bárhol a város területén élni.

Általános felzúdulást keltett a professzor nyilatkozata. Kijelentette, hogy a pátriárkák nem valós történelmi alakok, és a nekik tulajdonított sírok Nagy Heródes király uralkodása (i. e. 37-4) idején, több mint másfél ezer évvel Ábrahám és utódai feltételezett kora után készültek.

Nem csoda, hogy Ussishkinék közleménye szenvedélyes vitákat keltett. S még inkább felborzolta a közhangulatot Philip Daviesnek, a sheffieldi egyetem bibliakutatójának 1992-ben In Search of Ancient Israel címmel megjelent kötete. A szerző ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a Dávid és Salamon hatalmas királyságáról szóló bibliai elbeszélés csupán színes legenda, a képzelet szüleménye, amelyet három- négy évszázaddal a tárgyalt történet után, a babilóniai fogság idején jegyeztek fel, s a két uralkodó létének bizonyítéka nem több, mint Ádámé és Éváé. Dávid és Salamon legfeljebb szerény rangú törzsi vezetők lehettek, ha egyáltalán éltek, s ez esetben is szerepüket a bibliai szerzők mértéktelenül felnagyították. Davies szerint a régészek soha nem minősítettek volna leleteket a X. századból valónak, ha nem mindenáron az Írás szövegének hitelesítésére törekednek.

A felháborodás magas hullámokat vetett, egy telavivi újság még antiszemitizmussal is megvádolta a "tagadás szellemének" korifeusait, Daviest, Finkelsteint, Ussishkint és mindazokat, akik ki akarnák radírozni a zsidó történelem aranyfejezetét.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=13233
A Neil Asher Silbermannal közösen írt A Biblia szent királyai című könyvben a két szerző úgy vélekedik, hogy Dávid és Salamon legtöbb története eltúlzott, vagy kitaláció, és történelmi szempontból is kétséges. "A két nagy király neve ugyanis a Biblián kívül sehol nem szerepel" - jelentette ki a professzor.

Finkelstein a radiokarbon kormeghatározó vizsgálat eredményeiből kiindulva arra a véleményre jutott, hogy a két király nem az időszámítás előtti kilencedik, hanem a tizedik században élt. "Lényeges a különbség, hiszen a júdeai királyság a kilencedik században gazdag, művelt birodalom volt, egy évszázaddal korábban azonban még nem terjedt el az írásbeliség, és a jeruzsálemi Nagytemplom sem épült meg.
http://www.nagymoszkito.hu/cikk.php?id=133
Israel Finkelstein a Tel Aviv Egyetem régészprofesszora szerint sem Dávid, sem Salamon nem akkor élt, amikor a történelemtudomány mai kánonja szerint élniük kellett volna, ráadásul egyáltalán nem nagy királyok, hanem kis, törzsi uralkodók voltak, akikből csak az utókor önigazoló nosztalgiája formált jelentős személyiségeket. Következésképp Salamon nem épített se templomot, se erődöt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93sz%C3%B6vets%C3%A9g
Az Ótestamentum történelmi hitelessége
* Wellhausen elmélete
Mivel Mózes könyveit – Wellhausen szerint – jóval a benne leírt események megtörténte után állították össze, azok, akik elfogadják Wellhausen feltevését, az Ószövetség első öt könyvének elbeszélőit legendás vagy kitalált alakoknak tartják.

A jelenleg az Ótestamentum történelmi hitelességéről vitázókat több táborra is lehet osztani. Az egyik ilyen csoportot kritikusai „bibliai minimalisták”-nak nevezték el. A minimalisták (pl. Philip Davies) nagyon kevés történelmileg igazolható tényt látnak az Ószövetségben.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. február 04. 07:34 | Sorszám: 18
A Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami nem azonos az ősokkal.
Klaus Matefi
2010. február 04. 07:32 | Sorszám: 17
Ezek alapján szerinted mindenki bűntelenül, Jézus-i lélekkel születik?
Hiszen Isten mindenkinek a lelkét a saját képére formálja, tehát mivel a Te elképzelésed alapján Isten csak jó úgymond, így a teremtményeinek a lelke is olyan kell legyen...

Ez bizony egy téves elképzelés kedves Fokos.

Nem véletlenül vártak ilyen személy megszületésére, mint Jézus, hiszen nem mindennapi esemény.

A szabad akarata által egy jónak született egyén is rosszabbá válhat és egy negatív lelki tulajdonságokkal felvértezett személy pedig jobbá. Itt van szerepe a szabad akaratnak, tehát megadatik a választási lehetőség mindenki számára. Természetesen egy jó lelki tulajdonságokkal rendelkező halandó könnyebben ellent tud állni a nem kívánatos kísértéseknek.

Klaus Matefi
2010. február 03. 17:29 | Sorszám: 14
Nem tudtál erről eddig?
Nem gondolhattad komolyan, hogy Isten egy emberformájú lény...
Klaus Matefi
2010. február 03. 14:16 | Sorszám: 12
Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása. Isten nem a külsőnket teremti a saját képére, hanem a lelkünket.
Klaus Matefi
2010. február 03. 10:23 | Sorszám: 10
Helyesbítés:
A bibliai legendáknak a földi élettel kapcsolatos elképzelései is homlokegyenest ellenkezőek.
Klaus Matefi
2010. február 03. 09:56 | Sorszám: 9
A bibliai legendáknak a földi élettel kapcsolatos elképzelései is homlok egyenest ellenkezőek. Az ószövetségiek a földi gazdagság megszerzésére koncentrálnak, ezzel szemben az újszövetségiek ezt elítélik és a "mennyei javak" gyűjtésére sarkallják a világ népeit:

Idézet:
Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

28,1 Áldások ígérete
Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr.

Ézsiás
60,1 A megváltott nép boldogsága
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
60,5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

60,11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
60,12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

60,15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
60,16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.

Ezzel szemben:

Idézet:
Máté evangáliuma
5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek."

6,19 Az igazi kincs
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,
6,20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

19,21 Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem."
19,23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
19,24 Sőt azt is mondom nektek: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Márk evangéliuma
10,21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
10,22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
10,23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: "Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!"

Lukács evangélium
6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."
6,24 "De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

10,20 De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."

12,33 Az igazi kincs
"Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.
12,34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is."
14,33 Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom."

18,22 Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
18,23 Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt.
18,24 Jézus ezt látva, így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van.
18,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Pál levele a filippiekhez
3,18 Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei;
3,19 az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.
3,20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,

Pál levele a kolosséiakhoz
1,5 Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.

Péter I.
1,3 Isten magasztalása a hívők reménységéért
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre,
1,4 arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem a földi gazdagság mértéktelen halmozására, esetleg mások kárára történő relizálására serkent, hanem a [color=red]KÖZJÓ[/color] figyelembevetétele mellett egy kiegyensúlyozott és tartalmas életvitelhez szükséges globális életszínvonal kialakítására, ami az egyszeri és megismételhetetlen életünk szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb körülmények közti leéléséhez járulhatna hozzá.

Természetesen helyteleníti az újszövetségi igénytelenség téves sugallatait is, hiszen azok a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre helyezik a hangsúlyt...
Tehát ebben az esetben is egy arany középút betartását tartja szükségesnek az I. G. E., figyelmet fordítva az elfogadható, emberibb életkörülmények kialakítására globális szinten, de természetesen a szellemi, etikai értékeket nem elhanyagolva.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2010. február 03. 09:45 | Sorszám: 8
El lehet képzelni, hogy milyen kritika érné az Istenkeresők Globális Egyházát, ha az alábbi, vagy ehhez hasonló tanítás tőle származna, és nem a bibliai legendákból...:

Idézet:
Lukács evangéliuma
14,26 Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
Klaus Matefi
2010. február 01. 20:39 | Sorszám: 7
A bibliai legendák vallásai a kamatra történő kölcsönadást is ellentétes módon bírálják el:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ezzel szemben az újszövetségi legendák nem helyeslik a kamat alkalmazását:

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Ugyanezt hirdeti a Korán is:

Idézet:
Korán
2,275 Akik uzsora kamatot habzsolnak, úgy támadnak fel a túlvilágon, mint az, aki vergődik a sátán érintésétől, azért, mert azt mondták: „Az adásvétel ugyanolyan, mint a kamat." Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az kamatot. Aki intést kap Urától és véget vet annak, ami megtiltatott neki, annak maradjon meg az, ami a tiltás előtt történt. A végső döntés felőle Allah kezében van. Akik azonban a tilalom után visszatérnek az uzsora kamat habzsoláshoz, azoknak a tűz lesz az osztályrészük és benne égnek örökké
2,278 Ti hívők! óvakodjatok az Allah szerinti tettekkel és engedjétek el a fönnmaradt uzsora követeléseteket, ha hívők vagytok!
2,279 Ha nem így cselekszetek, akkor tudjátok meg, hogy Allah és prófétája háborút támaszt ellenetek. Ha azonban megbánást tanúsítotok és lemondotok az uzsoráról, akkor megillet benneteket a tőkétek és nem követtek el kegyetlenséget és ti sem szenvedtek el jogtalanságot.

Meg kell jegyezni, hogy maguk az ószövetségi legendák is utalnak ennek a helytelenségére:

Idézet:
Ezékiel próféta könyve
18,13 uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli.

18,17 tartózkodik az álnokságtól, uzsorát és kamatot nem vesz, törvényeimet teljesíti, és rendelkezéseim szerint él: az ilyen nem hal meg apja bűne miatt, hanem élni fog!

Akkor most mi a helyes út vajon?

Az Istenkeresők Globális Egyháza a legnagyobb problémát jelenleg az országoknak a magánbankok felé történő szisztematikus eladósításában látja, ami kilátástalanná teszi az eljövendő generációk esélyeit, helyzetét, hiszen ez az adófizető polgár bőrére bazírozik teljes mértékben, mivel az emelkedő (visszafizethetetlen) adósságok utáni kamatok törlesztését se képesek már újabb hitelek felvétele nélkül teljesíteni. Ez az út a teljes eladósodás (függőségi viszony - "adósrabszolgaság") zsákutcája, ami az adófizető pogár egyre romló életszínvonalát (bevételük vásárlóértéke fokozatosan csökken, egyre több és emelkedő állami adó) vonja maga után értelemszerűen.

A KÖZJÓ nem a magánbankok kíméletlen meggazdagodását jelenti, hanem egy globális szinten realizálandó, mindenki számára elviselhető szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményét.

A megálmodott világállamban a pénzkiadás kizárólagosan a világkormány joga lenne, és nem működhetnének magánbankok, se magánkézben lévő nagyüzemek, melyek mások munkaerejének a kihasználására hivatottak a minél több profit megvalósítása céljából. Ha valahol olcsóbb munkaerőt talál, szedi a sátorfáját, munkanélküliséget hagyva maga mögött...

Kinek jó ez?

Maga XVI. Benedek pápa is felhívta bizonyos nem kívánatos fejleményekre a figyelmet:

Idézet:
http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=100
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Őszentsége XVI. Benedek pápa beszéde
a Latin-Amerikai és Karibi Püspökök
V. Általános Konferenciájának megnyitó ülésén
az aparecidai kegyhely konferenciatermében
2007. május 13-án vasárnap
A mai világban ismert jelenség a globalizáció, mint az egész bolygóra kiterjedő kapcsolatok szövevénye. Jóllehet ez bizonyos szempontból nyereség a nagy emberi család számára és az egységre való komoly törekvésének egyik jele, mégis kétségtelenül együtt jár azzal a kockázattal, hogy nagy monopóliumok jönnek létre és hogy a legfőbb érték a profitszerzés lesz.

Miként az emberi tevékenység minden területén, a globalizációt is az etikának kell vezérelnie azzal, hogy mindent az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi személy szolgálatába állít.

XVI. Benedek úgy nyilatkozott, mintha ez nem egy régóta tapasztalható tendencia lenne...

Idézet:
http://www.aranycenter.hu/miert_arany.html
Mekkora a baj a világban?
- Az USA államadóssága. Bush az utolsó 8 évében több hiányt halmozott fel, mint az őt megelőző összes 42 elődje 1789 óta összesen. A sokadik értelmetlen háborúba rángatják bele a politikusok ezt az országot. Az állam adóssága 12 ezer milliárd dollár, ami fejenként 42,5 ezer dollárt jelent minden állampolgárra. Ezt már épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy vissza lehet fizetni.
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2009/12/24/12394-billio-dollar-az-usa-uj-szovetsegi-kozadossag-korlatja
2009, december 24 - 18:52
12,394 billió dollár az USA új szövetségi közadósság-korlátja
Az amerikai szenátus csütörtökön többségi szavazattal új rekordra, 290 milliárd dollárral 12,394 billió dollárra emelte a szövetségi közadósság korlátját.

Link

http://hvg.hu/velemeny/20090219_amerika_magyarorszag_valsag_adossag.aspx?FullComment=true
2009. február 19. 13:35
NYTimes: Ha így folytatódik, az USA Magyarország sorsára jut!
Ha ez így megy tovább, az élénkítő programok és a bankmentő csomagok miatt Amerika államadóssága a GDP arányában a 2008. szeptemberi 41 százalékról 2011-re 70 százalékra szökhet fel, és ezzel eléri Magyarország adósságának tavaly decemberi arányát – figyelmeztet a New York Times (NYT).

http://nol.hu/gazdasag/20090925-porog_az_adossagszamlalo
2009. szeptember 25.
Pörög az adósságszámláló
Három megoldás kínálkozik a hitelek rendezésére
Hatvan másodperc alatt kétmillió dollárral nő a világ adósságállománya. A The Economist online adósságszámlálója láttán meghűl az emberben a vér: az adóssághegy - amelyen fejlett és fejlődő országok egyaránt osztoznak, bár eltérő arányban - már elérte a 35 ezermilliárd dollárt. A gazdasági magazin szerint 2011-ben 45 ezermilliárdra kúszik fel.

Az eddigiek alapján 100-200 000 000 000 dollárral emelkedik havonta az USA államadóssága, ami egy főre lebontva évenként 4000-8000 dollár adósságnövekedést jelent! Japán helyzete sokkal rosszabb. Magyarország eladósodásáról:

Idézet:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/34732/1/belfold[/url]/Zaciba_csaptuk_a_Szent_Koronat
2009.01.20 10:12
Drágább az IMF-hitel, mint gondoltuk
Zaciba csaptuk a Szent Koronát?
Értesülések szerint Magyarország nemcsak üzleti, hanem a nemzeti, kincstári vagyont is végrehajthatóvá tette, amikor az IMF-hitelt felvette - akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot.
http://hitelagent.hu/node/850 http://www.hirmutato.hu/hirek/bravo_politikusok_magyarorszag_orokre_eladosodott-1349433 http://www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/a_szamvevoszek_elnoke_szerint_orokre_eladosodtunk_32800 http://ingatlanmagazin.com/11152/A_Szamvevoszek_elnoke_szerint_a_magyarok_orokre_eladosodtak
[2009.11.01. 16:30]
A Számvevőszék elnöke szerint a magyarok örökre eladósodtak
http://www.parokia.hu/hir/mutat/596/
2009. szeptember 02., szerda
Adósságcsapda és profit
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata

Emberek százezrei kerülnek ma Magyarországon adósságcsapdába, a kilakoltatástól veszélyeztetve, miközben egyes bankok és bankvezetők jelentős profitra tesznek szert. Ebben a helyzetben a Magyar Katolikus Egyház nemcsak azt tartja kötelességének, hogy minden tőle telhető lelki és fizikai segítséget megadjon a kilátástalan helyzetbe került embereknek, hanem azt is, hogy felhívja a felelősök figyelmét az azonnali hatékony cselekvésre.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák, sőt a leggyengébb, legvédtelenebb rétegekre hárul immár elviselhetetlen teher, ami ellentmond a józan erkölcsi értékrendnek.

Budapest, 2009. szeptember 2.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Klaus Matefi
2010. február 01. 10:18 | Sorszám: 6
Helyesbítés:
Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a gonosznak és minden átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője, tehát azt állítani erről az Istenről, hogy csak jó, vagy csak rossz lenne, tévedés.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2010. február 01. 10:16 | Sorszám: 16
Miért kellett kínhalált halnia Giordano Brunonak?

Purim eredete, a Tóra keletkezése

Diokletian keresztényüldözése, Szt. György sárkánya

Téma: I. G. E. és a végletek Bibliája
Klaus Matefi
2010. január 31. 18:13 | Sorszám: 5
Az újszövetségi legendák Istent kizárólagosan "Jóistennek" állítják be:

Idézet:
János I.
1,5 A világosságban való járás és a bűnbocsánat
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

4,9 Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.
4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
4,11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
4,12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

A Názáreti Jézust valójában egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) bűnbakként feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Pál (Saul rabbi) és Máté szerint:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

János magyarázata sántít természetesen Jézussal kapcsolatosan, mivel Jézus, vagy Jiddu Krishnamurti valóban "bűntelen" égi konstelláció szellemi szülötteként látta meg a napvilágot, de ez nem azt jelenti, hogy Isten csak a pozitív szellemi hatások forrása lenne.
Gondoljunk csak Aleister Crowleyre, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta születési adottságánák fogva:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jiddu Krishnamurti születése
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

A modern sátánizmus atyjának, Aleister Crowley-nak ("The Beast 666"), a születése:
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való mindannyiunk lelkét a saját pillanatnyi minőségi állapotának a függvényében képezi le. Így születhetett meg Jézus, Jiddu Krishnamurti, Aleister Crowley és mi is...

Az ószövetségi legendák szerzői (Ezsdrásék) az újszövetségiekkel szemben JHVH-t egy haragos, bosszúálló, véreskezű istenségnek állították be:

Idézet:
Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te elõled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a gonosznak és minden átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője, tehát az állítani erről azt Istenről, hogy csak jó, vagy csak rossz lenne, tévedés.

Klaus Matefi
2010. január 30. 15:42 | Sorszám: 4
Az újszövetségi legendák is tartalmaznak családellenes sugallatot:

Idézet:
Lukács evangéliuma
14,25 Önmegtagadás és kereszthordozás
Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt:
14,26 "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

Az I. G. E. a társadalom legfontosabb alapegységének tartja a családot, ezért szorgalmazza a család szerepének a kihangsúlyozását és támogatását.
Maximálisan elítélem a fenti gondolatot...

A Názáreti Jézus úgymond egy "bűntelenül" született földi halandó volt, de azért az elvárnia a követőitől, hogy az apjukat, anyjukat, feleségeiket, gyermekeiket, testvéreiket meggyűlöljék, hát...

Gondolom, hogy ez csak ugyanolyan feltehetőleg alaptalan állítása volt Lukácsnak, mint Jézus kilenc napos korában "történt" körülmetélése.

Klaus Matefi
2010. január 30. 15:40 | Sorszám: 3
Helyeselheti-e a XXI. század embere, hogy az emberi boldogság (szerelem, házasság) beteljesülését vallási, esetleg nacionalista indíttatású tilalmak akadályozzák?
A Bibliában találunk erre példát:

Idézet:
Mózes I.
24,2 Egyszer azt mondta Ábrahám háza öreg szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá,
24,3 hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom,

24,37 Engem pedig így esketett meg az uram: Ne végy fiamnak feleséget a kánaániak leányai közül, akiknek a földjén lakom,
24,38 hanem menj el apám házához, az én nemzetségemhez, és onnan hozz feleséget a fiamnak!

28,1 Izsák Lábánhoz küldi Jákóbot
Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül!
28,2 Készülj, menj Paddan-Arámba, anyád apjának, Betúélnak a házához, és ott végy feleséget anyád bátyjának, Lábánnak a leányai közül!
28,6 Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elküldte Paddan-Arámba, hogy ott vegyen feleséget, és amikor megáldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül!

Mózes II.
34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
34,14 Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten.
34,15 Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból.
34,16 Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel.

Mózes V.
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.

Ezsdrás
9,11 amelyeket szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld, az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal.
9,12 Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak, és ne keressétek soha békességüket, sem javukat; akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt fiaitokra örökre.

Nehémiás
10,30 Csatlakozva tehát előkelő honfitársainkhoz, átok alatt esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten adott szolgája, Mózes által, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, végzését és rendelkezését.
10,31 Nem adjuk leányainkat feleségül az ország egyéb lakóinak, sem az ő leányaikat nem vesszük feleségül fiainknak.,

13,23 A júdaiakat az idegen asszonyok elbocsátására kötelezik,
Ugyanabban az időben láttam olyan júdaiakat, akik asdódi, ammóni és móábi nőket vettek feleségül,
13,24 és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelven már nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek.
13,25 Ezért szidtam és átkoztam őket, sőt egyeseket megvertem és megtépáztam. Majd megeskettem őket az Istenre, hogy nem adják leányaikat azoknak a fiaihoz, és nem veszik el azoknak a leányait sem fiaiknak, sem maguknak.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ megvalósulását kizárólagosan CSAK egy kollektív etika kialakítása által látja megvalósíthatónak. Milyen alapon lehetne azt elvárni, hogy az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő realizálódjon, ha mondjuk esetleg ellentétes etikai sugallatokon nevelkediknek fel az egyének?...

A vallási sokszínűség tehát sok esetben nem csak az említett célokat akadályozhatja, hanem az egyén boldogságának a meghiúsítójaként is szerepelhet.
Azért, mert az ókori vallási igyekezetek (melyek emberi találmányok voltak) megosztották az emberiséget, azért két szerelmes fiatal ne találhasson egymásra a XXI. században?

Klaus Matefi
2010. január 30. 13:59 | Sorszám: 2
I. G. E. és a végletek Bibliája
Klaus Matefi
2010. január 30. 12:27 | Sorszám: 1
Alkalmas lehet-e például a Biblia az új kozmikus korszak embere számára?
Klaus Matefi
2010. január 30. 12:12 | Sorszám: 0
Az Istenkeresők Globális Egyháza egy olyan globális világot szeretne megvalósítani, ahol nem az emberi gyűlölet, kapzsiság, haszonlesés, mások kárára való törekvés a bevált szokás és a motiváció, hanem a régóta áhított boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb közös jövő utáni vágy és igyekezet, ami az egész emberiség nagy családjának a jól felfogott érdeke.

Egyesek szemében ez a "legnagyobb bűn" és maga az "istenkáromlás"... Sátáni, pokoli, erkölcsi fertő... És ki merik ezt nyilatkoztatni szemrebbenés nélkül... Biztosan megvan rá a jó okuk, amiért ez ellen hadakoznak... Feltehetőleg nem ezt szánnák a jövő emberisége számára.

A nacionalizmusok ideje lejárt, ezek eddig CSAK szenvedést, kínt, mások elnyomását, kihasználását, megkülönböztetését eredményezték, ami nem hinném, hogy a többség célja lehetne.

Tanulságos összehasonlítani a bibliai legendáknak és az I. G. E.-nek az etikai sugallatait. A Biblia a végletek tanítása, ezzel szemben az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-t tekinti a mérvadónak, ami minden normális és emelkedett gondolkodású ember érdekét képviseli és azok hasznára van. Rendkívül fontosnak tartjuk a szellemi és anyagi világnak a mértékletes figyelembe vételét, azaz az egyszeri és megismételhetetlen életünket az arany középúton érdemes, és szükséges végigjárjuk az ésszerűség és a KÖZJÓ figyelmebe vétele mellett ahhoz, hogy a "kecske is jól lakhasson és a káposzta is megmaradjon". Ez egy minden szempontból tartalmas életet eredményezhetne mindenki számára, és mindenkori perspektívát a következő generációknak is.

Ezek után igyekszem megvilágítani a bibliai legendák sok esetben egymásnak eltérő etikai sugallatainak és az I. G. E. tanításainak a szembetűnő különbségeit.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. január 28. 10:39 | Sorszám: 1507
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2250. Kam - 2010-01-28 09:04:28 - Válasz: 2246. (Istenkeres)
Sajnos vannak olyan emberek, akik elfogadják az újratestesülés tanát. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy hülyék, és retardáltak, sőt gondolkodni sem negyon tudnak, hogy képesek bevenni ekkora marhaságot. Szerintem az lenne a legjobb, hogy mivel annyira hülyék, hogy nem képesek fölfogni azt az egyszerű tényt, hogy ha elpatkolunk mindennek vége, mert valszeg félős és gyenge emberek, akkor hagyd meg őket hülyeségükben. Esetleg ha az új világrendedet veszélyeztetik, akár ki is írtathatod őket, vagy kötelezhetnéd őket éheztetéssel blőd tévtanaik elvetésére, hisz annyira hülyék, nem értik meg magasztos gondolkodásod..... Szerinted mi a jó megoldás?

2251. Istenkeres - 2010-01-28 10:23:36 - Válasz: 2250. (Kam)
Se a lélek halhatatlanságának, se pedig a reinkarnációnak nincsen semmi reális alapja kedves Kam. A hiszékelység nem hülyeség, hanem részben a realitás előli menekülés egyik lehetséges formája ebben az esetben.

Nem a nem létező túlvilági, vagy egy nem realizálódható következő életünkre kell hagyatkoznunk, hanem az egyszeri és megismételhetetlen életünket kell emberibbé tenni kollektív szinten.

Az Istenkeresők Globális Egyháza CSAK felvilágosít a KÖZJÓ érdekében, ellentétben a bibliai legendák vallásaival, melyek számos esetben kiirtással fenyegetik az embereket és a népeket a tanításaikban...

Nem az I. G. E. erőltette rá a Pál-féle kereszténységet ugye a világ népeire tűzzel-vassal, betiltva az ősi vallásaik további gyakorlását, és megkínozva, kipusztítva azokat, akik mégis meg mertek azzal próbálkozni...

Kérlek, ne igyekezzél mások bűneit az I. G. E.-re átruházni, mert kicsit visszatetsző...

A KÖZJÓ a Te érdeked is! Vagy gondolod, hogy az egyes vallások messianisztikus elképzelései az érdekedet szogálják? Ha igen, akkor szívesen venném, ha meg tudnál erről tárgyilagosan győzni.

Idézet:
Kam írta:
Szerinted mi a jó megoldás?

Az intenzív felvilágosítás és az építő jellegű nyilvános viták.

Klaus Matefi
2010. január 28. 07:39 | Sorszám: 1506
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2248. maszlag - 2010-01-27 22:58:19 - Válasz: 2240. (Istenkeres)
Rosszízű a megjegyzésem: eddig is a vallásfórumon olvashattuk az origo.hu fórumon leírtakból az ilyen - olyan "üzeneteket"
most még Te is "idehozod" a beszélgetésidet az origo-ról?

Mi a célod ezzel? Új "fogantatás"?
A középszerűség megszüntetése?

Szerintem a megújulás - itt a fórumon is, - akadálya a "csordaszellem" és a beletörődés.

2249. Istenkeres - 2010-01-28 07:33:50 - Válasz: 2248. (maszlag)
A quarryor által felvetett kételyek másban is felmerülhetnek, kedves Maszlag.
Az emberiség nagy családjának a megváltása, pontosabban egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövője csak a KÖZJÓ iránti globális összefogással oldható meg. Kinek ne lenne ez az érdeke?

Ahol a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőbe vetett hitet, bigott és szándékosan megtévesztő, félrevezető módon a bűnnel igyekeznek azonosítani, ott szükség van a külső értelmes meglátások propagálására is.

Van aki a bibliai legendákból idézget (azt igaznak és szentnek beállítva), én pedig helyesnek tartom az olyan vélemények leközlését, melyek más szemszögből vizsgálják a felmerült kérdéseket.

Klaus Matefi
2010. január 27. 16:42 | Sorszám: 1505
Vagy inkább várjunk türelemmel és kitartással a soha be nem váltható túlvilági ígéretek megvalósulására, esetleg a nem létező következő életeinkre?...
Klaus Matefi
2010. január 27. 16:41 | Sorszám: 1504
A véleményem szerint szüksége van az emberiség nagy családjának egy globális vallásra, ami azonos etikai kódex alapján neveli fel az eljövendő generációkat.

A régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt pedig csak egy olyan világállamban lehet realizálni, ahol a világkormány végérvényesen és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ-nak van elkötelezve.

Lehet egy épeszű és emelkedett gondolkodású egyénnek más álma, vagy célja?

Milyen céljaik vannak a jelenleg még meglévő vallásoknak a jövőre nézve?

A KÖZJÓ?

Melyek azok a vallások?

Ha nem a KÖZJÓ, akkor miért nem az?

Klaus Matefi
2010. január 27. 16:39 | Sorszám: 1503
A vak hit soha nem volt jó tanácsadó. Sajnos az emberiség tízmilliói váltak ennek áldozatáva a történelem folyamán a különböző vallási elképzelések jóvoltából.

Az emberiség érdekeit szolgálták vajon?

Vagy esetleg a nyereségvágy és a hatalom megszerzésének a reménye volt a motiváció?

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2010. január 27. 11:12 | Sorszám: 1500
Egy fecske még soha nem tudott nyarat csinálni...
Klaus Matefi
2010. január 27. 11:10 | Sorszám: 1499
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=240981
Az Istenkeresők Globális Egyháza

quarryor 2010. 01. 25. 12:59 (276.)
Szia!Látom, másik vallást akarsz összehozni.Nem gondolod, hogy cseberből-vederbe?Én nem vagyok se vallásos, se "isten-párti".Ezért valószinüleg nem csatlakoznék és gondolom (bár nem bitos) a többi (meggyőződéses)ateista sem.És botorság az a feltételezésem, hogy sok-sok emberöltőnek kell(-ene) eltelnie, ahhoz, hogy a különféle vallásokat hívő emberek le tudják vetkőzni a kötődésüket?
Szerintem biztos azért is alakult ki annyiféle vallás, mert az embereknek más az igényük.
Nem gondolod, hogy egyből kiugranának a különbözőségek?(,vagy gondolod, de nem szeretnéd?)
Üdv!

Klaus Matefi 2010. 01. 25. 15:26 (277.)
Az általam tervbe vett globális egyház nem az istenhitre épül kedves quarryor, hanem a KÖZJÓ-ba vetett hitre, amire bizony nagy szüksége lenne az emberiség nagy családjának a jelenlegi és a várható tendenciákat figyelembe véve. Az Istenkeresők Globális Egyháza nem tagadja Isten tényét, hiszen ez a véleményem szerint ostobaság lenne, de eltanácsol a Folyamatosan Változó Szellemi Való imádatától, mivel nem személy, és nemcsak a pozitív, de a negatív és a többi számtalan átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője. Miért imádnánk a gonoszt is?

Idézet:

quarryor írta:
És botorság az a feltételezésem, hogy sok-sok emberöltőnek kell(-ene) eltelnie, ahhoz, hogy a különféle vallásokat hívő emberek le tudják vetkőzni a kötődésüket?
Szerintem biztos azért is alakult ki annyiféle vallás, mert az embereknek más az igényük.

Minden felvilágosítás kérdése. Ha egy pénzfajta vásárlóértéke megszűnik, ki az, aki elfogadja attól kezdve fizetség gyanánt?...
Így van ez a tévhitekkel is...

Ha csak a keresztény hit elterjedését veszed nagyító alá, rá fogsz jönni, hogy túlnyomó részben nem meggyőződésből történt, hanem külső erőszak, kényszer hatására.

quarryor 2010. 01. 26. 14:21 (278.)
Ne haragudj, utálom ezt írni, de tipikus hívői magatartás.Azért, mert azt szeretném, attól az még nem lesz úgy... Most a megvalósítására gondolok.Tehát, a jelenlegi legsikeresebb (ráadásul krisztusi szeretetre alapuló) vallást, csak külső erőszak, kényszer hatására tudták bevezetni és elterjeszteni;
De az új vallást, amely ezt is ,és az összest fölülírja(?)simán elfogadják, mert nem lesz választék?(belátják, hogy tévednek hitükben?!KI az?)Felvilágosítod őket, hogy tévhitben élnek?Szerinted reális?Már-már annyira utópisztikus, mint hajdanában a kommunizmus...Te ezt nem érzed?
Szép, meg jó, de megvalósítható?

Klaus Matefi 2010. 01. 26. 16:29 (279.)
Ez egy kapaszkodó az embereknek. Ha elfogadja a többség, akkor realizálódhat, ha pedig nem, akkor legyen, aminek történnie kell. Mit van tenni...

quarryor 2010. 01. 26. 16:39 (282.)
Tiszteletre méltó a kitartásod!

Klaus Matefi
2010. január 26. 16:37 | Sorszám: 1498
A bigott, tudatlan elme a természeti katasztrófákat az emberi bűn következményének tartotta és tartja sok esetben...

XII. Leó pápa akár azt is képes volt állítani tudtommal 1829-ben, hogy aki aláveti magát a himlőoltásnak, az nem lehet többé Isten gyermeke, mivel a himlő Isten büntetése, tehát a védőoltás az istenkáromlás...:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Leo_XII.
1824 (*?) verbot Leo XII. sogar die Pockenimpfung. Ihm zugeschriebenes Zitat: „Chiunque procede alla vaccinazione cessa di essere figlio di Dio: il vaiolo è un castigo voluto da Dio, la vaccinazione è una sfida contro il Cielo.“ Übersetzung: „Wer auch immer sich der Impfung unterzieht, hört auf, ein Kind Gottes zu sein. Die Pocken sind ein Strafgericht Gottes, die Impfung ist eine Lästerung des Himmels.

Ezek szerint a pestisjárvány ellen se volt joguk az embereknek védekezniük ilyen alapon, hiszen arról is azt állította az egykori pápa (VI. Kelemen), hogy Isten büntetése volt...

Az emberi élet értéktelen lenne ilyen szemszögből nézve?

Klaus Matefi
2010. január 26. 16:34 | Sorszám: 1497
Idézet:
http://www.magyarhirlap.hu/hirek.html?r_id=5&hir_id=187068
2010-01-15
HAITI A PRÉDIKÁTOR SZERINT MAGÁNAK KÖSZÖNHETI A TRAGÉDIÁT...

Pat Robertson amerikai tévéprédikátor szerint a földrengés sújtotta Haiti népe el van átkozva, mert a régmúltban egyezséget kötött a gonosszal.

A befolyásos tévéprédikátor vallási műsorában kifejtette: a haitiak egykor a franciák uralma alatt szenvedtek, majd összefogtak és megállapodtak a gonosszal, hogy őt fogják szolgálni, ha megszabadítja a népet a franciáktól. "Ez igaz történet (...) és a gonosz úgy felelte, rendben" - mondta, s hozzátette, azóta az egyik átok után a másik éri őket.

A gyújtó hangú megnyilatkozásairól híres evangelista gondolatára a Fehér Ház szóvivője kemény szavakkal úgy reagált: mindig elképeszti, hogy a legnagyobb emberi szenvedések közepette valaki ekkora marhaságot mondhat. Gibbs szerint nem sokan hallgatnak majd a lelkészre, akinek a sugallata szerint a haitiak saját maguk felelősek a katasztrófáért.

David Waters, a liberális The Washington Post vallási rovatának vezetője azt mondta: Robertsonnak abba kellene hagynia a szereplést, szégyenteljes dolog, különösen egy lelkipásztor részéről azt sugallni, hogy a tragédiának köze van Istenhez vagy Haiti népéhez.

Paul Raushenbush lelkész, a liberális Huffington Post portál vallási szerkesztője szerint felháborító Robertson teológiai elmélete, amely szerinte legjobb esetben őrültség, legrosszabb esetben rasszizmus.

Milyen ember lehet az ilyen?...

Klaus Matefi
2010. január 24. 22:36 | Sorszám: 1496
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9192299&la=97027298
Az Ószövetség és a Jelenések könyve

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2010.01.23 18:35:21 © (26)
Kedves Amet!

A teremtés csodálatos, de nem jó. Logikus, de kíméletlen. A teremtmények egy étkezési láncolatnak a részei.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.

Ez az istenkép nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek adatott szabad akarat, de Istennek nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).

Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDEN, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik azt, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6).

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.

Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak és még számtalan átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője...

Hogy lehetne eleve jó az Isten, amikor a "Szentírás" első felében sok esetben mások kiirtására, kifosztására sarkall (Mózes V. 6,10-11; 7,16; 7,22-24; 9,3; 12,2-3; 13,16; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,21; 33,27; Ézsiás 60,11-12; 63,3-4; Zsoltárok 2,8-9; Mikeás 5,7-14; Ezékiel 9,3-7) úgymond?
Maguk az ószövetségi legendák is haragos, bosszúálló, véreskezű Istennek titulálják (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2).

Ebből már értelemszerűen következik az, hogy a Pál-féle kereszténység istenképe az hamis...

Üdv

Istenkeres(ő)

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

prophet1 2010.01.23 19:09:55 © (27
Na, akkor én maradok keresztyén. Ez az egyház itt, nem tud engem megváltani.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2010.01.23 19:22:24 © (28)
A keresztény se fog, arra mérget vehetsz. Kölönben is már 11 éve túl vagyunk a beharangozott "holtak feltámadásán" és "Jézus második eljövetelén", amihez természetesen nem volt és nem is lehetett volna semmi köze a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...

jamais48 2010.01.24 06:27:51 © (29)
Előre bocsátom, hogy nincs szándékomban kötözködni senkivel. De...
A véleményem szerint tisztázni kellene, hogy az "isten" mint fogalom mikor, miért és hogyan alakult ki, vajon az "ember" találta ki a fogalmat, vagy esetleg kapta "valakitől", és ha ez utóbbi, akkor hogyan és főleg miért. Ha ezeket az alapvető dolgokat tisztázni tudjuk, akkor léphetünk csak tovább, majd csak akkor kereshetünk, mivel a keresésnek semmi értelme, hiszen azt sem tudjuk, hogy ténylegesen mit keresünk. Addig mindenki azt ért "isten" alatt, amit csak akar. Sehol nincs definiálva, hogy mit takar maga a fogalom. Alapban két lehetőség között választhat az ember, vagy "hisz" vagy "kételkedik". Szerintem valahol a kettő között lehetne megtalálni az igazi utat. Kell lennie valahol egy olyan "elképzelésnek" is, ahol a "racionális" elme számára is magyarázhatóak a dolgok, nem csak a hívők számára, hiszen az "ember" alapvetően racionális lény.
Csak ennyit szerettem volna megemlíteni.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2010.01.24 19:07:31 © (30)
A mai napig számtalan istenképpel találkozhatott az emberiség, melyek egytől egyig emberi kreálmányok. Isten tevékenysége a természetben figyelhető meg, törvénye a természet, azaz a vadon törvénye.

A természet csodálatos, logikus, de kíméletlen és kegyetlen.

Az, hogy Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre bazírozva megalkották a saját nemzeti Istenüket, JHVH-t, Marduk átkeresztelése folytán, akit azután az i.e. 445-ben nyilvánosságra hozott Tórában propagáltak (még ebben az évben elfogadtatták a Tórát a népükkel alkotmány gyanánt), az egy dolog...
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ezsdrásék által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé), a kabbalisztikus titkos ismeretek, és a héber naptár is.

Ezsdrásék nemzeti Istene úgymond "kiválasztotta" őket magának a világ népei közül, a többi népet pedig szolgasorsra, vagy kipusztításra ítélte Ezsdrásék elképzelése szerint...
Ebben érdemes volt az érintetteknek akkoriban hinni, hisz a saját érdekeiket, álmaikat látták úgymond Isten által realizálódni. Minden nép akkoriban a másik leigázására törekerett.
Hihetne-e ebben az Istenben egy olyan nép, ami úgymond egy ilyen Isten által szolgasorsra lett kárhoztatva?...

Természetesen az emberek által alkotott vallások hit kérdése. A korábbiakban pl. a katolikus hit széleskörű elfogadását előnyösen motiválta a világ népei esetében a máglyától való félelem, vagy a túléléshez való ragaszkodás.

Helyes lehet-e a keresztények számára propagált istenkép, ami egy Jóistent feltételez?

Természetesen nem. Ilyen szempontból az Ezsdrásék által átkeresztelt Marduk, és a neki tulajdonított tulajdondságok lényegesen reálisabb képet festenek a valóságos Istenről, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóról, mint a világ népei számára propagált keresztény istenkép azzal a kitétellel, hogy Isten nem személy, akivel szövetséget lehetne kötni, viszont nemcsak a jónak, hanem a rossznak és az összes átmeneti szellemi hatásnak is a forrása.

Az elmondottak alapján az Istenkeresők Globális Egyháza ezt a Folyamatosan Változó Szellemi Valót nem tartja imádatra méltónak, hiszen az emelkedett emberi elme miért imádna vakon egy olyan szellemi hatást, ami nem személy, és a gonosznak is a szellemi forrása?...

prophet1 2010.01.24 20:25:34 © (31)
Ézs 42,8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2010.01.24 20:48:10 © (32)
Más vallási legendákból is idézgethetünk, de ez nem visz közelebb minket kedves prophet1 a valóságos Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismeréséhez...

prophet1 2010.01.24 21:08:59 © (33)
Én csak a Bibliából tudok igazat idézni az Istennel kapcsolatban. Mert annak kizárólagos igazságáról maga a Szent Lélek győzött meg. Ilyenkor pedig nincs mit tennie az embernek, mint meghajolni az Igazság előtt. Attól még a többiek azt mondanak, amit akarnak, illetve amit tudnak. De akinek kijelentetett az Igazság, az ragaszkodjon ahhoz és képviselje azt következetesen úgy, ahogy az ahhoz méltó.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2010.01.24 22:08:55 © (34)
Milyen igazságra célzol kedves prophet1?
Szentlélek helyet nyugodtan említsél Szent Szellemet, de miért lenne szerinted egy olyan szellem szent, ami pl. úgymond mások kiirtására motivál?

Klaus Matefi
2010. január 23. 18:00 | Sorszám: 1495
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=376
A meggyőződésükért haltak kínhalált

12. tramenes - 2010-01-21 13:17:58 - Válasz: 10. (Istenkeres)
Mások pedig szisztematikusan árasztják el a fórumokat bejegyzésekkel, a lehető legkülönfélébb indokok/okok/célok/érdekek stb. alapján. Ha az amit mondtál igen, akkor ez talán nem tekinthető a "szellemi terror burkolt formájának"?

Van egy klasszikus megoldása a problémának; azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy mások is tegyenek veled.

23. Istenkeres- Klaus Matefi - 2010-01-22 10:58:26 - Válasz: 12. (tramenes)
28. Istenkeres- Klaus Matefi - 2010-01-22 15:19:40 - Válasz: 23. (Istenkeres)
Elnézésedet kérem kedves Tramenes, hogy figyelmetlen voltam tegnap és átsiklottam a bejegyzésed felett.

Ez a vallásfórum tudtommal nincsen kibérelve a keresztények számára. Hirdethetik ők is a hitük alapjait és az arra támaszkodó vélt meggyőződésüket kifejezésre juttathatják. Ugyanez a helyzet bármilyen vallási elképzelés terén.

Az tudtommal az ábrahámi vallások bevált szokása, hogy más vallásokat, más vallási elképzeléseket nem tolerálhatnak...

Ezsdrásék ötlete volt, hogy ne házasodjanak más vallásúakkal, és a többi vallás hívő tömegeit pedig leigázandó, kiirtandó bálványimádóknak titulálták...

A Pál-féle kereszténység a római birodalom békés legyőzése után az ószövetségi legendákban előirt más népek bálványtalanítását igyekezett realizálni a szeretet és megbocsátás köntösében a Katolikus Egyház vezetésével, null tolerancia mellett. Betiltották a népek ősi vallásait, üldözték és legyilkolták a követőiket.

Az arab törzsekre feltehetőleg szintén az ószövetségi legendák beavatottjai erőltették rá az iszlámot Mohamed közreműködésével, és ennek a vallásnak kizárólagosan a térítés lett a célja, hogy minél többen Allah-JHVH-Marduk Istent imádják.

A történelmi előzményekről ennyit.

Én egy kifejezetten internacionalista beállítottságú és globalizáció párti egyén vagyok, aki az emberiség nagy családjának a közös érdekeit tartja kizárólagosan a szeme előtt, azaz a KÖZJÓ-t.
Remélem, hogy kinyílik az emberiség szeme, és közös összefogással megalkotják a világállamukat, amit kizárólagosan csak olyan világkormány vezethetne, ami végérvényesen elkötelezi magát a KÖZJÓ-ért.
Az jövendő emberének egy emberközpontú vallásra van szüksége, amit az elmúlt évezredek történelme is méltón igazol.

A kutatásaimra alapozva az a meglátásom, hogy az említett vallások végcélja nem ez.

Mi erről a Te saját vélemenyed kedves Tramenes?
És szerinted mi egyáltalán a bibliai vallások végcélja az emberiség szempontjából?
Ha nem esne a nehezedre, akkor kifejthetnéd ezt nekünk...

Ezért is érzem és tartom fontosnak egy olyan egyház tervezetének a propagálását, amelyik végre az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeiért tevékenykedne, mellőzve a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, a nacionalista célokat és a hamis istenképek propagálását.

A vallásszabadság velejárója a valláskritika szabadsága is. Tehát lehet folytatni konstruktív vitákat ezzel kapcsolatosan, de lesátánozni, a bűn embereknek beállítani, stb. a máshogy gondolkodókat bizony a szellemi terror fogalmát meríti ki a véleményem szerint, és ráadásul rosszhiszemű indíttatásból, mások félrevezetése céljából, olyan vallási tanok védelme érdekében, melyek valójában nem állják meg a helyüket és esetlegesen burkolt célokat rejtenek magukban...

Nagyon jó a meglátásod, "azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy mások is tegyenek veled"...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

u.i.: Remélem, hogy nem feledkezel meg kedves Tramenes a feltett kérdésemre egy kicsit bővebben reagálni...

29. tramenes - 2010-01-22 17:40:12 - Válasz: 28. (Istenkeres)
"Ez a vallásfórum tudtommal nincsen kibérelve a keresztények számára."

Jól tudod, senkik számára sincs (van...) kibérelve. Bárki bármit írhat fórumokra, ez viszont nem jelenti azt hogy azok ugyanolyan fontosak, vagy egyenlő mértékben jóravalóak. Az ilyen kérdésekben nem számít a mennyiség, az inkább a hatásgyakorlásnál esik latba.

Idézet:
Istenkeres írta:
A Pál-féle kereszténység a római birodalom békés legyőzése után az ószövetségi legendákban előirt más népek bálványtalanítását igyekezett realizálni a szeretet és megbocsátás köntösében.

Szerintem ez nincs így, nem azért üldözte a római egyház (és nem a kereszténység) a pogányokat és más vallásúakat mert az ószövetségi törvényeket ily módon akarták realizálni, hanem egyszerűen csak pillanatnyi hatalmi érdekekből. Ilyen ideológiai támaszt lehet hogy kreáltak hozzá utólag, vagy akár ott helyben, de ezt bizonyítani szerintem elég nehéz. Mondani lehet hogy volt ilyen, de az egyelőre csak vélekedés. Ha többen mondják akkor többek vélekedése.

Idézet:
Istenkeres írta:]
Az jövendő emberének egy emberközpontú vallásra van szüksége, amit az elmúlt évezredek történelme is méltón igazol.

A vallás természetéből fakadóan elsősorban Istenre koncentrál, az emberre "csak" olyan mértékben amilyen mértékben az önmagam és felebarátaim ismerete elősegíti Isten megismerését. Az ember nem lehet végcélja a vallásoknak, hasonlóképpen a vallás sem lehet pusztán csak eszköz az ember jólétének előmozdításához, ami a vallásoknak járuléka, nem pedig az eredménye. Az "emberközpontú vallás" = humanizmus, ne maszatoljunk a fogalmakkal.

Idézet:
Istenkeres írta:
Mi erről a Te saját vélemenyed kedves Tramenes?

A véleményemet már leírtam, akit érdekel visszakeresheti.

Idézet:
Istenkeres írta:
Remélem, hogy nem feledkezel meg kedves Tramenes a feltett kérdésemre egy kicsit bővebben reagálni...

Nem feledkezek meg róla, mert leírom neked most világosan, hogy nem vagyok a híve a felesleges szószaporításnak. Neked csak arra kellene a reakció hogy fújhasd a magad nótáját és belinkeld az oldaladat, ahogyan azt eddig is tapasztalhatták az olvasóid. De ezt a részét megoldom neked:

KÖZJÓ véresáldozatként keresztrefeszített szegény Názáreti Jézus beavatatlan tömegek feltárni az eddigi vallások misztériumait az emberiség nagy családjának emberközpontú globális vallás folyamatosan változó szellemi való.
http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html
http://www.or-zse.hu/hit2002/szukot.htm
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,203,-az-istenkeres-k-glob-lis-egyh-z-nak-az-elvi-elk-pzel-se.html

30. Istenkeres- Klaus Matefi - 2010-01-22 19:36:05 - Válasz: 29. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
Szerintem ez nincs így, nem azért üldözte a római egyház (és nem a kereszténység) a pogányokat és más vallásúakat mert az ószövetségi törvényeket ily módon akarták realizálni, hanem egyszerűen csak pillanatnyi hatalmi érdekekből. Ilyen ideológiai támaszt lehet hogy kreáltak hozzá utólag, vagy akár ott helyben, de ezt bizonyítani szerintem elég nehéz. Mondani lehet hogy volt ilyen, de az egyelőre csak vélekedés. Ha többen mondják akkor többek vélekedése.

Rómában nem a rómaiak vallása volt az idegen és megtűrt vallás, hanem az őskeresztényeké kedves Tramenes...
A pogány jelentése:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pog%C3%A1nys%C3%A1g
A pogány szó ezen kívül a szövegkörnyezettől függően jelenthet nem-zsidót, nem-keresztényt vagy nem-mohamedánt, illetve hitetlen vagy megkereszteletlen embert.

Szóval az ábrahámi vallások úgymond nem pogányok, az összes többi az...

Nagy Konstantinnak és édesanyjának, Helénának (Ilonának, aki maga is őskeresztény volt feltehetőleg, egy kocsmárosnak a lánya) a kezdeményezésére a későbbiekben a saját birodalmi vallásuk lett betiltva a rómaiak számára.

Nagy Konstantin fiai, Flavius Iulius Constans és Flavius Julius Constantius (II. Constantinus) tudtommal már halállal büntette a rómaiaknak a saját vallásuk gyakorlását. Tehát egy őskeresztény indíttatású állami terror volt arra az időre már jellemző azzal a céllal, hogy a rómaiak saját ősi vallását kiirtsák, és egy idegen vallást fogadtassanak el velük. Ezzel megásták a Római Birodalom sírját is egyúttal.

Az őskeresztény törekvéseknek Flavius Claudius Iulianus jelentette az utolsó akadályt, de kevesebb, mint két évig tartó rövid uralkodása után (feltehetőleg őskeresztények tettél el az útjukból) végérvényesen átvették az uralmat Róma felett.

Flavius Theodosius az egész Római birodalom lakosságára ráerőltette a kiadott törvénye által a keresztény hit felvételét.

Ezután köveztek az európai országok. Ennyit a történelmi hátteréről a kereszténység térhódításának.

Idézet:
tramenes írta:
A vallás természetéből fakadóan elsősorban Istenre koncentrál, az emberre "csak" olyan mértékben amilyen mértékben az önmagam és felebarátaim ismerete elősegíti Isten megismerését. Az ember nem lehet végcélja a vallásoknak, hasonlóképpen a vallás sem lehet pusztán csak eszköz az ember jólétének előmozdításához, ami a vallásoknak járuléka, nem pedig az eredménye. Az "emberközpontú vallás" = humanizmus, ne maszatoljunk a fogalmakkal.

Az Istenkeresők Globális Egyháza mint említettem, egy kifejezetten emberközpontú vallás globális bevezetését látja célszerűnek és szükségesnek, de hangsúlyt helyez Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) minél alaposabb megismerésére és megismertetésére.

Nagy hiba lenne egy olyan Istent imádni, ami nem személy és rádásul nemcsak a jónak, de a gonosznak és még számtalan átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője.

Idézet:
tramenes írta:
"Mi erről a Te saját vélemenyed kedves Tramenes?

A véleményemet már leírtam, akit érdekel visszakeresheti.

Ha nem vagy hajlandó nyilatkozni ezzel kapcsolatban, akkor legalább add meg kérlek annak a bejegyzésednek az elérhetőségét, ahol erre már válaszoltál szerinted. Előre is köszönöm.

Idézet:
tramenes írta:
KÖZJÓ véresáldozatként keresztrefeszített szegény Názáreti Jézus beavatatlan tömegek feltárni az eddigi vallások misztériumait az emberiség nagy családjának emberközpontú globális vallás folyamatosan változó szellemi való.

Kíváncsi lennék, hogy mi ihlet és vezérel téged és az ehhez hasonló megjegyzések készítőit...

33. maszlag - 2010-01-22 22:37:30 - Válasz: 30. (Istenkeres)
Kedves Istenkeres !

Azt irod, hogy : " Nagy hiba lenne, olyan Istent imádni, ami nem személy, és ráadásul nem csak a jónak, de a gonosznak és még számtalan átmeneti szellemi hatásnak is kútfője."

Nem értem, miért írtad ezt Tramenesnek.

Tramenest én nagyon régóta olvasom, de Ő, soha nem hivatkozott olyan Istenre, aki , (amely) nem "személy" lenne, és akivel nincs személyes kapcsolata.

A keresztények, igen is, a személyes Istenben hisznek, mert az apostolok tanúi voltak Jézus Krisztus feltámadásának, a Szentlélek kiáradásának, amit Jézus megígért.

Persze , tudom, hogy ezt Te is tudod.
Azzal a különbséggel, hogy Te, ebben nem hiszel, sőt, a Szentírást, az Evangéliumokat sem veszed komolyan.

Pedig a korai Egyháznak, azért volt olyan nagy hatása az ókori világra, Rómára, mert tanúságtételüket hihetetlen egységben tették meg. ( Tehát, minket is azok erősítenek meg, akik ugyanazt vallják, amit mi.)

A keresztyének, Isten ígéreteit, saját tulajdonuknak tekintik, bíznak abban, hogy Isten igazságát senki el nem kerülheti.
Ezért ha van félnivalójuk, hát félnek. De az Istent tisztelik, még akkor is ha félik Őt, ami a javukra válik. ( De ezt Te is tudod.)

Isten kegyelme, szeretete ( és nem a gonoszsága) rendelte el, hogy így legyen. Azért, hogy szűnjön meg a keményszívűségünk, hogy egónkat uralva meghaljunk a bűnnek, és szívünket kitárva éljünk Krisztusnak.

Nem kötelező ebben hinni, senkinek!

Ugyanis Jézus azt tanította: - Az út, amelyet számotokra kijelöltem: szűk, rögös, és nehéz a kapun átjutni, mert az aranyszabály minden büszkeséget és önzést kizár. Van ugyan egy szélesebb út is, de annak vége kárhozat.

A halál útján, a legnagyobb kényelemmel haladhat az egész emberiség, minden világiasságával, haszonlesésével, büszkeségével, becstelenségével és erkölcsi züllöttségével. Bő alkalom kínálkozik mindenkinek, hogy saját hajlamait kövesse, és azt cselekedje, amit önzése kíván. Keresni sem kell a kárhozat útját, mert a kapu tágas, az út széles, és minden megerőltetés nélkül haladhatunk tovább, a halál ösvényén.

A Te általad alapított Istenkeresők Globális Egyháza - bár már elég régóta reklámozod, - valamiféle New Age mozgalomhoz hasonló "kozmikus Istenről"
ad némi információt, fűszerezve ezoterikus, horoszkópos és egyéb rejtett értelmekkel, amellyel természetesen mi, keresztények nem tudunk azonosulni.

De a becsületességnek az a szabálya, hogy ezt mi elmondjuk Neked. Ezért nem szükséges haragudnod.

Belátom, nem kevés munkád fekszik abban, amit eddig felkutattál, megtanultál, dokumentáltál stb.stb. Itt a fórumon is rengeteg információt adsz közre, kéretlenül is, ( néha öröm olvasni, néha kevésbé ) éppen ezért, csak azt tudom kívánni Neked, hogy találd meg azt a keskeny utat, amelyen nem a hamis tanítók járnak!
Isten legyen hozzád irgalmas.

Üdvözlettel.

34. Istenkeres- Klaus Matefi - 2010-01-23 14:01:00 - Válasz: 33. (maszlag)
Köszönöm a terjedelmes eszmefuttatásodat kedves Maszlag!

Az embereknek szükségük van hitre, ezt én soha meg nem kérdőjeleztem és ezután se fogom tenni.

Ahhoz, hogy a hétköznapok nehézségeit el tudjuk viselni, kell a hit és kellenek kitűzött célok. De tudod az új kozmikus korszak hajnalán, amikor kezdenek nyilvánvalóvá válni bizonyos negatív tendenciák, amiből nem lehet a későbbiekben már visszaút, ideje reálisan, tárgyilagosan kiértékelnünk az emberiség történelmét, a létező befolyásos vallások tevékenységét és az általuk betervezett távlati elképzeléseket. Vannak ilyenek, mégha sokan nem is szándékoznak, vagy hajlandóak valamilyen oknál fogva (esetleg félelemből...) magukban, vagy nyíltan foglalkozni ezekkel...
Ha ezt nem tesszük, akkor már minket is meglepetés érhet, nemhogy az utánunk következő generációkat.
Nem szándékozom ezeknek a részletezésébe belemenni, aki ismeri a vallási legendákat, és azok távlati célkitűzéseit, az tisztában kell ezekkel a dolgokkal legyen.

A véleményem szerint az eddigi, többségükben az ókorban életre hívott vallások már semmiképpen nem alkalmasak a XXI. század embere, főleg nem az egész emberiség számára.

Addig ugye nincsen gond, amíg egy vallás a saját keretein belül szándékozik csak kifejtenie az esetlegesen pszichikai szempontból akár pozitívnak is betudható tevékenységét. Akkor viszont már összeütközésbe kerülhet az emberi etikával, és az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeivel, amikor rejtett, vagy elhallgatott törekvéseket igyekszik megvalósítani, melyek esetleg egyáltalán nem az emberiséget szolgálják, hanem pl. egyéni, vagy csoportérdekeket. Ez is eshetne persze pozitív megítélés alá, ha a KÖZJÓ érdekében lennének betervezve.

De tulajdonképpen mi a céljuk ezeknek a vallásoknak?
Az emberiség nagy családjának a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőjének a realizálása?...
Ha nem, akkor miért nem, és mi a valódi céljuk?

II. János Pál pápa az egyik könyvét akár fenyegetőnek is nevezhető gondolatával zárta arra az esetre nézve, ha nem úgy alakulnának a dolgok, ahogy azt betervezték:

Idézet:
II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén (1994)(256. old.) André Malraux-nak bizonyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik.

A fenti idézet nem pl. Szt. Ferenctől származik, hanem André Malraux-tól („a XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz” , aki a Prieure de Sion titkos szervezet oszlopos tagja volt.

Mi vár az emberiség nagy családjára, ha teljesül II. János Pál kívánsága?
Mit akart mondani azzal, hogy "a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik"?

Azt hiszem, hogy ezekkel a kérdésekkel nem árt behatóbban foglalkoznia a ma emberének, hiszen a saját és a leszármazói jövőjéről van szó...

Mint tudjuk, nemcsak a keresztény vallás létezik a Földön, hanem még sok egyéb másmilyen is. A kereszténység és az iszlám nagy arányú elterjedése (térítő vallások) valójában nem az emberi meggyőződésnek, hanem a korábbi erőszakos terjesztésüknek tudható be. A Római Birodalomban pl., miután átvették az őskeresztények a hatalmat, betiltották az ottani néptömegek vallását, vallásait, sőt Flavius Theodosius az egész Római birodalomban élőkre nézve kötelezővé tette a saját vallásának a felvételét...

Legyünk persze tárgyilagosak, sok pozitív eredménnyel is járt ez, hiszen megszűnt a kegyetlen és embertelen rabszolgaság intézménye a Római Birodalomban, de helyette bevezették a jobbágyság intézményét...:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rabszolgas%C3%A1g
Rabszolgaság
Rómában léteztek látszólagos rabszolgák is (bona fide serviens), olyan szabadosok, akik jószántukból rabszolgának adták ki magukat, hogy megmeneküljenek a nyomorúságos életkörülméynektől vagy a katonai szolgálattól.
A kereszténység államvallássá emelkedésével a rabszolgaság bizonyos mértében enyhült. Mivel a keresztények nem tarthattak keresztény rabszolgát, a rabszolgaság mindinkább visszaszorult, helyette azonban kialakult a jobbágyság intézménye. A földesúrtól függő jobbágyoknak tilos volt elköltözniük, és munkával és magas adókkal tartoztak az uruknak.

Ez arra utal, hogy a jobbágyság intézménye feltehetőleg őskeresztény találmány volt, amit a későbbiekben a legyőzött európai népeknél is sikeresen bevezettek. Cél az embertömegek elnyomása és a munkaerejük kihasználása volt.

Az emberiség nagy családjának egy olyan világállam és világkormány realizálására van szüksége, amelyet végérvényesen és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ motiválna. Ehhez értelemszerűen egy globális vallás is létre kell jöjjön, ami nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel hiteget többé, vagy mások kárara törekszik, hanem az emberiség nagy családjának a szebb, boldogabb, békésebb, és igazságos közös jövőjére irányuló hitet mélyíti el, és a Folyamatosan Változó Szellemi Való minél alaposabb megismertetetése törekszik.

Minden alapja megvan az embernek arra a feltételezésre, hogy a kínhalált halt Názáreti Jézus személyét és a feltételezett tanításait a saját céljainak a szolgálatába állította a Pál-féle kereszténység.

Idézet:
maszlag írta:
A Te általad alapított Istenkeresők Globális Egyháza - bár már elég régóta reklámozod, - valamiféle New Age mozgalomhoz hasonló "kozmikus Istenről"
ad némi információt, fűszerezve ezoterikus, horoszkópos és egyéb rejtett értelmekkel, amellyel természetesen mi, keresztények nem tudunk azonosulni.
De a becsületességnek az a szabálya, hogy ezt mi elmondjuk Neked. Ezért nem szükséges haragudnod.

Ha felismernéd azt, hogy saját vallásod is ilyen ezotérikus dolgokra épült fel, akkor nem idegenkednél ettől annyira, mert a megismerést nem elítélni kell és nem idegenkedni tőle, hanem szorgalmazni.
Nem hinném, hogy ezen a fórumon bárkit is meg tudnék győzni, hiszen a tapasztalatom szerint az aktív fórumozók szinte mindegyike a saját hite vélt igazságainak a védelme érdekében tevékenykedik itt, nem pedig a tényleges igazság kutatásának a céljából. Ennek ellenére egy ilyen nyilvános fórumnak vannak passzív résztvevői, olvasói is, akik kedvéért és jól felfogott érdekeiért már érdemes az embernek az itteni időigényes tevékenységet felvállalnia.

A KÖZJÓ vezéreljen az utadon kedves Maszlag!

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2010. január 23. 17:48 | Sorszám: 72
Egy kicsit részletesebben:

Ahány vallás, annyiféleképpen tárja elénk Jézus személyét és kereszthalálát. Hirtelen csak az ábrahámi vallásokat figyelembe véve, az ószövetségi legendák beavatottjai nem ismerik el jogosan a messiásuknak, hiszen Ezsdrás nekik nem egy ilyen messiást helyezett kilátásba, hanem a "végidőkre", azaz napjainkra megszületendő (1999.08.11.) Immánuelt, aki hivatott lenne úgymond a messianisztikus elképzeléseiket realizálni.

A Korán Jézust egy prófétának tartja (Korán 2,87; 2,136; 3,84; 4,163; 33,7), akit szerintük nem feszítettek a keresztre (Korán 4,157)...

A keresztények számára pedig egy Istent (Szentháromság) csináltak a szegény kínhalált halt Názáreti Jézusból a halála után annak ellenére, hogy egy földi halandót nem lehet egy kalap alá venni a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval. Sőt fel is támasztották a halottaiból Pál (Saul rabbi) ötlete nyomán (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28), akinek úgymond Immánuelként kellett volna újra visszatérnie...
Természetesen annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek bűnbakként a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, valójában semmi köze nincsen Immánuelhez, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásának az inkarnációjához.

Valóban nem sokat tudunk Jézus életéről, az újszövetségi legendák a születésének a körülményeit tárgyalják, említést tesznek a 12 éves Jézusról (Lukács 2,41-51) és az utolsó ~3 évéről.

Jézus származása kezd egyre bizonytalanabbá válni. Számomra teljesen irreleváns, hogy Jézus milyen nemzetiségű volt valójában, viszont az újszövetségi legendák igazságtartalmának a vizsgálata szempontjából egyáltalán nem lényegtelen kérdés.

A Názáreti Jézus születésének a körülményeit csak Máté és Lukács tárgyalja, két egymásnak teljesen ellentmondó történet erejéig.
Máté szerint József a családjával kénytelen volt Jézus születését követően azonnal Egyiptomba menekülni Betlehemből, mivel Heródes legyilkoltatott minden fiúgyermeket két éves korig:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,7 Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét,
2,8 majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!"
2,9 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.
2,10 Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.
2,11 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
2,12 Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
2,13 Menekülés Egyiptomba
Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket."
2,14 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.
2,15 Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: "Egyiptomból hívtam el fiamat."

Az említett gyerekmekgyilkosságokra emlékeznek a keresztények az "Aprószentek" ünnepén, december 28-án (nyugati kereszténység).
Ennek a történetnek megvan a kozmikus vonatkozása, ami egyértelműen hihetővé teszi a számomra.

Ezzel szemben Lukács azt állítja, hogy Jézust a születése után kilenc nappal elvitték a jeruzsálemi templomba bemutatásra és ott körül metélték:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,21 Jézus bemutatása a templomban Simeon és Anna
Amikor a nyolc nap elmúlt, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
2,22 Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,
2,23 amint meg van írva az Úr törvényében, hogy "minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;"
2,24 és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: "egy pár gerlicét vagy két galambfiókát."

Felmerülhet a kérdés jogosan, hogy hogy tudtak volna akkor Jeruzsálembe menni, amikor Heródes utasítására legyilkoltak minden gyermeket Betlehemben és a környékén? Esetleg mégse menekültek volna Betlehemből Egyiptomba?...

Ha Egyiptomba kellett menekülniük Heródes rémtette elől, akkor Jézust nem metélhették körül a születése utáni kilencedik napon... Ebben az esetben joggal megkérdőjelezhető Lukács azon állítása is, hogy Jézus 12 éves korában fellépett templomban (Lukács 2,41-51) , amit szintén csak Lukács említ...

Máté evangáliuma időrendi szempontból megelőzte a Lukácsét.

A Máté által említett gyermekek lemészárlása vajon az ott élő zsidó családok gyermekeire vonatkozott egyáltalán?
Nem lehetünk biztosak ebben, mert nehéz azt feltételezni, hogy errefől ne lázadtak volna fel a zsidók a zsidó vallású Heródes ellen, aki már eleve az utolsó napjait élhette. Gondoljunk csak bele abba, hogy az is már lázadást váltott ki, hogy az i.e. 9. vége felé a templomra egy sast akasztottak fel a rómaiak...

A következő híradás Jézusról már csak 30 éves kora körül történik az összes "evangélista" részéről.

Pilátusnak a Tiberius császárhoz intézett leveléből értesülhetünk arról, hogy Jézus egy aranyszőke hajú és szakállú egyén volt. Más egyebet nem tudunk a kinézetéről:

Idézet:
http://freepages.religions.rootsweb.ancestry.com/~jimmylewis/Pilates%20Report.html http://www.innsyn.com/english/pilates_report.htm http://www.archive.org/details/PalmSundaySermon http://www.thenazareneway.com/likeness_of_our_saviour.htm http://www.ensignmessage.com/archives/letter.html
LETTER TO TIBERIUS CAESAR FROM PONTIUS PILATE
(The original of this letter is in the library of Rome. An authenticated copy is in the Library of Congress in Washington, D.C.)

His golden coloured hair and His beard gave to His appearance a celestial aspect. He appeared to be about thirty years of age. Never have I seen a sweeter or more serene countenance. What a contrast between Him and His hearers with their black beards and tawny complexions.
http://web-hang.hu/irasok/pilatus.html http://www.magtudin.org/Pilatus%20levele.htm http://www.romaikor.hu/index.php?p=pilatus_es_jezus&id=62#cikk http://igemorzsa.hu/vitatott_temak/jezus-tort-szem/03-tema.html
Pilátus levele Tibérius császárnak
Jézus Krisztus letartóztatásáról, tárgyalásáról és keresztrefeszítéséről.

Aranyló haja és szakálla mennyei megjelenést kölcsönöztek külsejének.
Körülbelül harminc évesnek látszott. Soha nem láttam kedvesebb vagy higgadtabb arckifejezést. Micsoda ellentét közte és fekete szakállú, barna bőrű hallgatói között.

A magyar szövegben hibásan lett az arany színű, aranyló-ra fordítva.

Klaus Matefi
2010. január 21. 18:52 | Sorszám: 70
Valóban nem tudunk a Názáreti Jézus életéről szinte semmit, az újszövetségi legendák a születésének a körülményeit tárgyalják, említést tesznek a 12 éves Jézusról (Lukács 2,41-51) és az utolsó ~3 évéről. Komoly ellentmondás mutatkozik már a születése utáni időszakot tárgyaló evangéliumokban (Máté, Lukács) is, hiszen Lukács szerint Jézust a kilencedik napon a jeruzsálemi templomban a zsidó vallási előírások szerint körülmetélték (Lukács evangéliuma 2,21-24), viszont Máté szerint József a családjával kénytelen volt Jézus születését követően azonnal Egyiptomba menekülniük Betlehemből, mivel Heródes legyilkoltatott minden fiúgyermeket két éves korig (Máté evangéliuma 2,7-16). Erről Lukács nem említett semmit, a körülmetélésről viszont Máté nem.

Máté magyarázatát kozmikus okok is alátámasztják, de Lukácsé szerintem nem stimmelhet, ha elfogadjuk Máté történetét. Kizárólag Lukács említi Jézus 12 éves korában "történt" templomi látogatását is...

Egy másik figyelemreméltó információ a megadott források alapján, hogy Pilátus a Tiberius császárnak küldött levelében Jézust egy szőke hajú és szakállú egyénnek írta le:

Idézet:
http://freepages.religions.rootsweb.ancestry.com/~jimmylewis/Pilates%20Report.html http://www.innsyn.com/english/pilates_report.htm http://www.archive.org/details/PalmSundaySermon http://www.thenazareneway.com/likeness_of_our_saviour.htm http://www.ensignmessage.com/archives/letter.html
LETTER TO TIBERIUS CAESAR FROM PONTIUS PILATE
(The original of this letter is in the library of Rome. An authenticated copy is in the Library of Congress in Washington, D.C.)

A young man appeared in Galilee preaching with humble unction, a new law in the Name of the God that had sent Him. At first I was apprehensive that His design was to stir up the people against the Romans, but my fears were soon dispelled. Jesus of Nazareth spoke rather as a friend of the Romans than of the Jews. One day, I observed in the midst of a group of people a young man who was leaning against a tree, calmly addressing the multitude. I was told that his name was Jesus. This I could easily have suspected, so great was the difference between Him and those who were listening to Him. His golden coloured hair and His beard gave to His appearance a celestial aspect. He appeared to be about thirty years of age. Never have I seen a sweeter or more serene countenance. What a contrast between Him and His hearers with their black beards and tawny complexions.

http://web-hang.hu/irasok/pilatus.html http://www.magtudin.org/Pilatus%20levele.htm http://igemorzsa.hu/vitatott_temak/jezus-tort-szem/03-tema.html
Pilátus levele Tibérius császárnak
Jézus Krisztus letartóztatásáról, tárgyalásáról és keresztrefeszítéséről.

Tiberius Császárhoz, Róma Urához
Üdvözlégy nemes Uralkodó!

Azt mondták, hogy egy fiatal ember jelent meg Galileában kenetteljesen új törvényt hirdet Isten nevében akinek küldötte. Előszőr attól a veszélytől tartottam, hogy az volt terve, hogy felkavarja a népet a rómaiak ellen, de félelmem hamarosan el-oszlott. Názáreti Jézus úgy beszélt mint aki inkább a rómaiak barátja mint a zsidóké. Egy nap Siloe nevü helyiség mellett haladtam el ahol nagy tömeg verődött össze. A csoport közepén egy fiatal embert vettem észre aki a egy fának dülve nyugodtan be-szélt a sokasághoz. Azt mondták Jézus volt. Ezt könnyen gyaníthattam volna, mert oly nagy volt a különbség közte és hallgatósága között. Aranyló haja és szakálla mennyei megjelenést kölcsönöztek külsejének.

Körülbelül harminc évesnek látszott. Soha nem láttam kedvesebb vagy higgadtabb arckifejezést. Micsoda ellentét közte és fekete szakállú, barna bőrű hallgatói között.

Poncius Pilátus.

Az angol szöveget dr. Macintosh and dr. Twyman a Genoai Őstörténeti Páholy tagjai fordították, az „Archko Kötetek” konstantinápolyi kézirataiból és a római könyvtár szenátusi listán lévő feljegyzésekből. Ezt leellenőrizték és egyezik az eredetinek egy angol múzeumban elhelyezett másolatával amely megerősítette az átírás pontosságát 1935 novemberben. A magyar szöveget az angol fordítás alapján készítette Török László.

Jézus ezek szerint egy szőke hajú és szakállú egyén volt, mégis az összes festményen, "szentképen" sötét hajúnak ábrázolták tudtommal...
Tulajdonképpen semmit nem tudunk arról, hogy valójában hogy nézett ki Jézus, csak annyit tehát, hogy szőke volt a haja és a szakálla is.
De akkor miért nem így ábrázolták és ábrázolják?

Klaus Matefi
2010. január 21. 18:40 | Sorszám: 69
Bővebben itt:

Heródes király halála

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. január 14. 08:40 | Sorszám: 1494
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2156. maitra - 2010-01-09 19:51:08 - Válasz: 2153. (Istenkeres)
Nem untattál. Ha ez a válaszod, ezt kell értékelnem.

Ok. Abban egyet érthetünk, hogy az asztrológia nagyban befolyásolja a személyiséget.

Biztosíthatlak, hogy a buddhizmus nem az ősi asztrológiára bazírozik. A lényegi tanításoknak semmi köze nincs hozzá. Sőt! A szamszára, mint létforgatag tartalmazza a bolygók hatásait is, mint karmikus erők működnek, de nem ez a cél. A cél túl van ezen...

Maga a lélek, ami megtapasztalható magunkba, nem függ a bolygók állásától! Az függ, hogy van-e hajlamunk körül nézni magunkba. De ami ott tapasztalható, az ezek fölött áll.

Érthető így? Illetve egyet tudunk érteni?

2162. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-14 08:31:07 - Válasz: 2156. (maitra)

Idézet:
maitra írta:
Maga a lélek, ami megtapasztalható magunkba, nem függ a bolygók állásától! Az függ, hogy van-e hajlamunk körül nézni magunkba. De ami ott tapasztalható, az ezek fölött áll.

A lélek az egy születési adottság, ami a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori "minőségi állapotának" a "lenyomata". Minden egyén a saját lelke függvényében tapasztalhatja meg akár meditálás által is az isteni természet töredékének a mibenlétét. Ennek alapján a Názáreti Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Valót Jóistennek képzelte, ezzel ellentétben Crowley a "Sátán" inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta magát a kifejezetten negatív lelki adottságainak a következményeként. Az ilyen egyén már esetleg azt állítja Istenről, hogy az maga a Sátán...
Az átlagember számára viszont marad a realitás, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak és az összes létező átmeneti szellemi hatásnak is a kútfője.

Az emberi együttélés azt követeli meg, hogy törekedjünk az embertársainkkal szemben a minél pozitívabb hozzáállásra. Ahhoz, hogy ez közelítőleg teljesülhessen, az egyénnek ilyen irányú neveltetésben kell részesülnie, és a környezeti behatások is erre kell motiválják a későbbiekben is.
Aki ezt nem tartja a szeme előtt bármilyen meggondolásnál fogva, az valójában emberiségellenes a maga nemében. Már ez is megindokolja azt, hogy az Istenkeresők Globális Egyháza által propagált kizárólagosan egységes vallásetikára van szüksége az emberiség nagy családjának.

Az átlagember meditálhat látástól vakulásig, nem válhat Jézussá, de erre semmi szüksége valójában. A személyiségünket kell úgy alakítanunk külső segítség által is, hogy megfeleljünk a békés és emelkedett emberi együttélés alapszabályainak.

A keresztény vallások a hívő tömegeik számára egy nem létező túlvilági jutalmat, vagy büntetést helyeztek kilátásba az általuk kreált etikai szabályzók betertatása érdekében. A buddhistáknál ugyanezen célt a nem létező reinkarnáció hipotézise szolgálja. Mind a két esetben valójában az elnyomott és kihasznált tömegek hiszékenységére való bazírozással állunk szemben, semmi egyébbel.

Az Istenkeresők Globális Egyháza ezzel szemben nem az említett soha be nem tartható túlvilági ígéretekre építi fel az etikai rendszerét, hanem egy szebb boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményére, ahol az egyén emberibb módon élhetné le az egyszeri és megismételhetetlen életét.
Ez a cél sokkal könnyebben elérhető, mint a tárgyalt vallások elérhetetlen ígéretei... Csak az kell hozzá, hogy megszűnjön az égbekiálltó vagyoni ellentét a Földön, és egy globális etika legyen bevezetve. Ezt pedig egy erre rátermett világállam és világkormány lenne képes csak realizálni a KÖZJÓ érdekében. Különben minden maradni fog a régiben, sőt még nagyobb, valójában jogtalan vagyoni különbségek kialakulása várható... Ezt a vallási és nemzetiségi megosztottság is elősegíti.

Szóval nem "szamszárákra" és egyéb kitalált ötletekre van szüksége kedves Maitra az emberiség nagy családjának, hanem valóságos gyógyszerre, azaz felvilágosításra az áhított szebb boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő realizálása érdékeben. "Kábítószerek" nem ezt a célt szolgálják...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Heródes halála
Klaus Matefi
2010. január 13. 08:32 | Sorszám: 7
Itt lényegesen részletesebben és szemléletesebben fogom tárgyalni a felvetett témát:

Heródes király halála

Mindenkit szeretettel látok szakszerű és korrekt meglátásaival, kritikáival egyetemben.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2010. január 09. 16:32 | Sorszám: 1493
Folytatás:

2153. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-09 13:11:41 - Válasz: 2152. (maitra)

Idézet:
maitra írta:
A cikket tartom süketségnek, amire hivatkoztál. És nem az asztrológiát.
Elég megnézni kire mi jellemző. Nekem például csöppet sem jött be. Elég általános duma, és még így is mellé trafál!

A linkben tárgyalt évekre beosztott személyiségjellemzés valóban egy alaptalan badarság. De szerintem nem ebből áll a tibeti asztrológia. Legalábbis szomorú lenne...

Idézet:
maitra írta:
Azért mert Tibetben sok láma foglalkozik asztrológiával, az nem azt jelenti, hogy a vallásnak része lenne az asztrológia. De ha még is ezen múlna akkor nem vagyok igazi buddhista.

Szerintem minden vallás az ősi asztrológiára bazírozik. Egy része elismeri és praktizálja is azt, a másik része tagadja és csak a beavatottjaik foglalkoznak vele. Korábbiakban a pápák és bíborosok mellett is köztudott volt, hogy asztrológus tanácsadóként ténykedett. Ma feltehetőleg ugyanez folyik, csak nincs nagydobra verve...

Idézet:
maitra írta:
Úgy vélem a személyiség a lélek elhomályosulása. Maga a lélek azonban minden embernél egyforma. Gondolkodással nem elérhető, de megtapasztalható! Ha a személyiség megszűnik, a lélek ragyog át "személyesen" az anyagi világba.

A lélek a születés időpontjában a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori pillanatnyi minőségi állapotának függvényeként képződik le. Ebből adódóan születhetett meg az úgymond "bűntelen" Názáreti Jézus és Jiddu Krishnamurti, illetve az az Aleister Crowley, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta és Immánuel is:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jiddu Krishnamurti születése:
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Aleister Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Immánuel születése:
1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Se Aleister Crowleyből, se Immánuelből nem válhatott illetve nem válhat Jézus-féle lelkületű egyén annak ellenére, hogy Crowley születése után 23 évvel realizálódott, Immánuel születését követően pedig a 33. évben fog realizálódni olyan hasonló konstelláció, ami Jézus illetve Krishnamurti születését fémjelezte:

Immánuel várható fellépése:
2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Mind a két említett esetben a kozmikus sárkányból kozmikus kígyó lesz, ami feltétlenül pozitívan kellett illetve kell majd hasson a tárgyalt személyre, de ez nem a születési adottságként megkapott lelküket változtatta illetve változtatja meg, hanem a személyiségére volt illetve lesz pozitív hatással ideiglenes jelleggel.

Jézus keresztre feszítésekor pont a fordítottja történt, a kozmikus kígyó vált kozmikus sárkánnyá, az felkerült a "T" keresztre:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Ezen magyarázat szerint a kozmikus kígyó (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttállása) képviseli a jó szellemi forrását, a kozmikus sárkány (a kozmikus kígyó metamorfózisa; azaz a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek által alkotott "T", illetve szabályos "+" kereszt) pedig a gonosz szellemi forrását. Mind a kettő valójában a Folyamatosan Változó Szellemi Való szellemi forrása, ebből adódóan Isten nemcsak a pozitív, de a negatív szellemi hatásoknak is a kútfője.

Jézus, Krishnamurti, vagy Sabbatáj Cví születési adottságából adódó lelkület nem lehet és nem is volt azonos az említett Crowleynek, vagy Immánuelnek a lelkületével. Crowley megfelelő pozitív jellegű neveltetés, külső körülmények és a saját szabad akarata révén képes lett volna természetesen a személyiségét jó irányba befolyásolni, de egy Jézus-szerű lelkületű egyénné soha nem válhatott volna a véleményem szerint.

Ezek a születési radixok alkalmasak arra, hogy szemléltessék az eltérő születési adottságokból adódó eltérő ember lelkületeket is.

Remélem nem untattalak...

Klaus Matefi
2010. január 09. 16:31 | Sorszám: 1492
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2127. maitra - 2010-01-02 21:16:26 - Válasz: 2116. (Istenkeres)
Nyilván meg vagy róla győződve.
A filozófia egyik legnagyobb kérdése mindig is az volt, hogy a világban szellemi, vagy anyagi dolog az elsődleges.

Mindaz amit a lélekvándorlásról tapasztaltam, akár másokat utaztattam, akár engem utaztattak, akár emlékként bukkant fel bennem, számomra döntő bizonyíték a lélekvándorlás mellett.
Ezt megerősítik bennem a buddhizmus tanai is, illetve olyan emberek beszámolói, akiket őszintének tartok.

De visszakérdeznék. Ha a lélek is halandó, a test is halandó, akkor mi értelme van az egésznek?
Ha mégis Neked lenne igazad, akkor is jobb nekem az az illúzió, hogy megpróbálok értelmes életet élni, meditálni, és segíteni a segítségre szoruló lényeken. Vagy egyszerűen csak jót tenni, hátha ez másnak örömet okoz...

2130. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-03 19:14:45 - Válasz: 2127. (maitra)
Valóban meg vagyok győződve az állításom helyességéről kedves Maitra.

Idézet:
maitra írta:
De visszakérdeznék. Ha a lélek is halandó, a test is halandó, akkor mi értelme van az egésznek?

Szerinted mit válaszolna erre a kérdésedre pl. az a növényevő állat, akit a ragadozók élve tépnek szét sok esetben?

Az ember igyekszik mindenbe értelmet belemagyarázni, még abba is, amiben nincsen. A természet a születés és az elmúlás, ami újabb születéseknek ad helyet és lehetőséget. Egy kis mag, ami bekerül a termőtalajba, fa serken belőle, újabb magokat produkál, majd elpusztul, hogy javítsa a termőtalaj szerkezetét. Az általa megtermett magok által újabb életeknek ad lehetőséget, de ez nem azt jelenti, hogy annak a fának örök élete lenne.

Szerintem az emberi élet értelmét nem érdemes irreális dolgokban keresni, mivel az vezet oda, hogy a többség szeme ki lesz szúrva leleményes tanítások által a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel ahelyett, hogy itt az egyszeri és megismételhetetlen életüket tennénk emberibbé és elviselhetőbbé.

Idézet:
maitra írta:
Ha mégis Neked lenne igazad, akkor is jobb nekem az az illúzió, hogy megpróbálok értelmes életet élni, meditálni, és segíteni a segítségre szoruló lényeken. Vagy egyszerűen csak jót tenni, hátha ez másnak örömet okoz...

Az ember a nem létező túlvilági élet nélkül és képes ugyanúgy meditálni, értelmes, hasznos életet élni és jót tenni, mások örömére szerintem.

2131. maitra - 2010-01-04 12:12:08 - Válasz: 2130. (Istenkeres)
Kedves Istenkeres!

Az állatok világát nekünk elég nehéz megérteni. Sajnos nem tudunk az ő fogalmaikkal gondolkodni. A növényevőt széttépik, a ragadozó pedig éhenhal. Melyik a jobb? Ki annak a megmondhatója...
A növényevő jámborsága a szeretet egy mélyebb megmutatkozása. A ragadozó is szeretetből eszi meg a másik lényt. Ha nem szeretné nem enné meg!

Mindenben van értelem, mert semmi sem történik véletlenül!

Ha az élet egyszeri és megismételhetetlen akkor mindenki a saját boldogságán igyekszik javítani. Ez az önzés nem vezet semmi jóra. (És persze nincs is így szerintem.)
Abban egyetértek hogy egy lecsupaszított tanítás hasznosabb, mint a mindenféle leleményességgel kimagyarázott hülyeség, amivel ki akarják szúrni az ember szemét. De vannak dolgok, ami nem szemkiszúrósdi.
Tudom, hogy hatalmas kutató munkát végeztél el. De nekem úgy tűnik, mintha mindez elméleti síkon történt volna. Kívülről leírva. Olyan mintha a tenger partján állva könyvet írnál a tengerről. Vagy egy cseppet kimerve kielemeznéd laboratóriumban.
Szerintem azonban igazán akkor ismered meg a tengert, ha benne úszol. Ha megnézed a víz-alatti sokszínű világot.
Tudom személyes jellegű a kérdés, de kipróbáltál már spirituális tevékenységeket is? Olyan mindenki által elérhető dolgokról beszélek, mint mondjuk az agykontroll, a reiki, a TM vagy valami hasonló...

maitra

2134. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-05 14:01:00 - Válasz: 2131. (maitra)
Kedves Maitra!

Még mielőtt nagyon elkalandoznánk az eredeti felmerült kérdésektől, visszatérnék rá:

Létezik-e a lélek halhatatlansága?
Létezhet-e reinkarnáció?

Az eddigiek alapján láthattad, hogy szerintem az élet egyszeri és megismételhetetlen, nemcsak a test van pusztulásnak ítélve, de a lélek is sajnos.
Ezt igyekeztem alátámasztani az én elképzeléseim szerint történő lélek kialakulásával, ami a születés pillanatában történik nemcsak én szerintem, de komolyabbnak takinthető vallásos zsidó források szerint is:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem érhető el)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Ez teljes mértékben összhangban van a születési asztrológiával. Tehát az emberi lélek a születés előtt még nem létezik, az a Folyamatosan Változó Szellemi Való adománya (az akkori pillanatnyi "minőségi állapotának" a függvényében) születésünk pillanatában, tehát élő testhez kötött és az akkori pillanat kritériuma.
Ha ez így van, már pedig szerintem így, akkor egy elhalálozott egyén lelke hogy kerülhetne bele szerinted ebbe a rendszerbe?

És ez az a pont, ami a véleményem szerint megcáfolja az általunk vitatott reinkarnáció, illetve lélek halhatatlanságának a hipotézisét. Az ember születésekor nem egy korábbi emberi lélek vánorol bele a születendő testbe, hanem a Folyamatosan Változó Szellemi Való szellemi hatása által leképezett "program", amit mi lélekként tartunk nyilván.

Erre a magyarázatomra Te feltetted a kérdésedet, hogy ha a lélek is halandó, a test is halandó, akkor mi értelme van az egésznek?

Erre említettem meg a számodra a mag és a fa példáját, ami valóban nem értelmetlen, hisz annak a fajta fának a kipusztulását hivatott megakadályozni, de nem garantálja a tárgyalt fának az örök életét.

Ugyanez a helyzet az állatvilágban és az ember esetében is. Az ember a szaporodása által biztosítja úgymond a génjei számára az "örök életet", a lélek viszont testhez kötődő láthatatlan "eszencia", ami hogy és milyen oknál fogva élhetné túl a test halálát? Az emberi lélek nem azonos az isteni szellemmel, ami a lelket leképezi. Ugyanúgy egy élőben hallható koncert hanghatása és az arról készült felvétel közé se rakhatunk egyenlőség jelet. A felvétel mindaddig megmarad, amíg az erre a célra alkalmazott "hordozó" (CD, magnószallag, stb.) működő képes. Ez ugyan egy leegyszerűsített formája a szemléltetésnek, de szerintem reális és találó.

A lélek halhatatlansága emberi vágy, elképzelés, de sajnos semmi több szerintem.

Idézet:
maitra írta:
Tudom, hogy hatalmas kutató munkát végeztél el. De nekem úgy tűnik, mintha mindez elméleti síkon történt volna. Kívülről leírva. Olyan mintha a tenger partján állva könyvet írnál a tengerről. Vagy egy cseppet kimerve kielemeznéd laboratóriumban.
Szerintem azonban igazán akkor ismered meg a tengert, ha benne úszol. Ha megnézed a víz-alatti sokszínű világot.

Én éppen a "vízalatti sokszínű világból" indulok ki kedves Maitra, hisz ennek köszönhető az a megállapításom is, hogy Istent nem lehet Jóistennek tartani, hiszen nemcsak a jónak a szellemi forrása... Aki ragaszkodik a Jóisten hipotézishez, az valóban egy cseppből igyekszik az egész tenger összetételére választ adni, ami bizony hamis eredményt ad.

Ugyanez a helyzet a KÖZJÓ-val kapcsolatosan is. Én nem azt tartom helyesnek, hogy néhányan kimondhatatlan módon megtollasodhassanak a túlnyomó többség rovására, hanem a túlnyomó többség érdekei a mérvadóak.

Idézet:
maitra írta:
Tudom személyes jellegű a kérdés, de kipróbáltál már spirituális tevékenységeket is?

Sok mindennel foglalkoztam a közel két évtizedes kutatásom folyamán, és volt elég időm meditálni is az általam kutatott témákon.

Üdv

Klaus

2137. maitra - 2010-01-06 16:41:48 - Válasz: 2134. (Istenkeres)
Kedves Istenkeres!

Ha valóban realisták akarunk maradni, akkor mindketten hagyatkozzunk a saját tapasztalatainkra.
Nekem mindegy, hogy a bibliából vagy valamely rabbi beszédéből idézel, de ha én is elkezdem a szutrákat idézni, vagy a tanításainkat, akkor parttalan hosszú és értelmetlen viták elé nézünk.
Vannak olyan nagy mesterek akik képesek visszaemlékezni korábbi életeikre, a köztes-létre és a születésre is. Ezt el is mesélik... De ha Neked erről mesélnék bizonyára azt gondolnád, hogy jól megszédítettek engem. Ezért kérlek Te se hivatkozz más tanítókra, mert én is hasonlókat gondolhatok Rólad.

Az, hogy halhatatlan-e a lélek, vagy képes-e újjászületni arról szintén sokat vitatkozhatunk.

Van kedved hozzá?

Ha igen, akkor először tisztázzuk, hogy mit is értünk a lélek fogalmán. Utána ráérünk megbeszélni, hogy meddig él, mit eszik, mit csinál, meg a többi...

Először általánosságban.
A lélekre mindig úgy gondolunk, hogy az bennünk van. Legbelső igaz lényegünk! Hétköznapi értelemben különbözik a testünktől, mert ha levágjuk a hajunkat, a körmünket vagy hámlunk, nem érezzük azt, hogy ezáltal kevesebbek lennénk.

Tudjuk, hogy egyedül a jelen pillanat létezik, a többi csak emlék, vagy fantázia. Tehát a léleknek is itt kell lennie a jelenben.

Úgy gondolunk lelkünkre, mint egy nem változó, állandó és magasztos valamire. Tehát szerintem nem lehet azonos a gyorsan változó gondolatainkkal és érzelmeinkkel.

Leginkább annak a szemlélőnek nevezném, aki életünk drámáit és komédiáit valahol belül szótlanul végignézi.

Egyet értünk eddig?

2138. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-06 18:01:20 - Válasz: 2137. (maitra)
Kedves Maitra!

Idézet:
maitra írta:
Vannak olyan nagy mesterek akik képesek visszaemlékezni korábbi életeikre, a köztes-létre és a születésre is. Ezt el is mesélik... De ha Neked erről mesélnék bizonyára azt gondolnád, hogy jól megszédítettek engem. Ezért kérlek Te se hivatkozz más tanítókra, mert én is hasonlókat gondolhatok Rólad.

Az idézetem a születés pillanatában történt lélek leképezését szándékozott alátámasztani, amit az ősi asztrológia is vall.

Az általad emlegetett "mesterek visszaemlékezéseit" (legyen az akár pápa, bíboros, püspök, pap, rabbi, vagy mester) pedig ne vedd készpénznek megméretés nélkül... Sok mindent elhitettek már a naiv és hiszékeny tömegekkel...

Idézet:
maitra írta:
Tudjuk, hogy egyedül a jelen pillanat létezik, a többi csak emlék, vagy fantázia. Tehát a léleknek is itt kell lennie a jelenben.

A lélek az születési adottság, ami természetesen az egyénhez tartozik az egész életén keresztül. Tehát a jelen pillanatban is egészen a megszűnéséig, azaz a halálig.

Idézet:
maitra írta:
Úgy gondolunk lelkünkre, mint egy nem változó, állandó és magasztos valamire. Tehát szerintem nem lehet azonos a gyorsan változó gondolatainkkal és érzelmeinkkel.

Ez így van, erre rendszeresen szoktam magam is utalni. Egy korábbi bejegyzésemből:

Idézet:
Istenkereső írta:
Az embei lélek szerintem egy születési adottság. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy pl. az ember melyik állatövi jegyben látja meg a napvilágot. Aki foglalkozott behatóbban ezzel a kérdéssel, az tisztában van vele, hogy miért olyan egy Oroszlán jegyben született egyén amilyen, és miért nem lehet egy Szűz jegyében született halandó olyan, amilyen az Oroszlán jegyében születettek.
Hogy lehetne egy Bika szülöttet egy kalap alá venni egy Iker jegyében születettel? Sehogy...
Ezt ugye nemcsak a materialisták, ateisták kérdőjelezik meg fennhéjázva minden kellő ismeret és tapasztalat hiányában, hanem azok a vallásos egyének is, akik számára a vallási előírásaik tiltják az ilyen jellegű foglalatosságot.
Mint tudjuk, manapság divat ezeket a tényeket tagadni, ignorálni, nevetségessé tenni... Úgymond ez a "tudományos" hozzáállás...

A véleményem szerint az emberi lélek egy olyan kapott adottság, ami nem változhat, viszont más a helyzet az ember személyiségével kapcsolatosan, ami a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. Az egyén személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik. A külső körülmények körébe a Folyamatosan Változó Szellemi Való mindenkori hatása is beletartozik természetesen.
Az öröklött gének a szülők személyiségének a "lenyomatát" is tartalmazzák.
A lélek tehát születési adottság a Folyamatosan Változó Szellemi Való jóvoltából, független az átöröklött génektől, de mégis testfüggő. A lélek nem létezett a születés előtt, hanem a megszületett élő testben képeződik le a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori minőségi állapotának a függvényében.

Konstruktív viták csak úgy alakulhatnak ki, ha nem hibás hagyományok, hiedelmek védelméért folynak, hanem a valóság feltárása céljából.

Üdv.

Istenkereső

2141. maitra - 2010-01-07 09:21:59 - Válasz: 2138. (Istenkeres)
Azért mert ezt vallja az ősi asztrológia, számomra még nem bizonyíték. Az asztrológiát, mint tudományt sokan megkérdőjelezik ma is. Fél-tudomány, áltudomány, és hasonlók...

Te honnan ismeret az asztrológiát? Saját megfigyelésből, vagy valaki bemesélte neked, hogy ez így igaz, és addig tanulmányoztad, míg végül magad is mindenben ezt láttad? Persze ami nem illett a képbe azt elhessegetted.

Légyszíves erre ne hivatkozz!

De kanyarodjunk vissza a lényeghez.
Szerinted a lélek folyamatosan létezik a születés pillanatától a halálig? Úgy értem ha kiragadjuk ezt az egy pillanatot ami most van, akkor a lélek most ebbe az egy pillanatban tartalmazza a múltat és jövőt? Másként közelítve, a születés pillanatában eldől-e a sorsunk, előre determinálva egész életünket? (Szigorúan a lélekre szorítkozva! és nem a személyiségre.) Vagy mindezektől függetlenül létezik a lélek?

Addig végül is eljutottunk, hogy ha a lélekről - ami alatt én legbelső igaz lényegünket értem - akkor azt magunkba kell keresnünk. Nem istenben, nem buddhában, nem az asztrológiában, nem is a szomszédunkban, hanem önmagunkba.

Abban is megegyezhetünk, hogy nem gyorsan változó valamiről van szó. Tehát nem azonos csapongó érzelmeinkkel, melyek hol szeretnek valakit, hol meg utálnak. Nem azonos a gondolatainkkal, amik talán még az érzelmeinknél is zavarosabban váltogatják egymást.

Ha nekem kellene meghatározni, akkor azt mondanám, hogy túl van a gondolatokon, és az érzelmeken, mégis a lélek az érzelmek és gondolatok forrása.
Tudod követni a gondolatmenetemet?

2148. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-07 20:16:54 - Válasz: 2141. (maitra)
Nem értek én se több szempontból egyet a modern asztrológiával, a bulvársajtó "asztrológiai prognózisait" pedig egyenesen szánalmasnak ítélem meg. Ennek ellenére nagy hibába esik az az egyén, aki tagadja a Kozmosz emberre történő hatásának a tényét. Ez ma egy divatos és "tudományosnak" csúfolt hozzáállás annak ellenére, hogy nem létezik olyan tudományág, amelyik ezt kutatná és vizsgálná tudtommal... Maga a buddhizmus is szoros kapcsolatban áll az asztrológiával (tibeti asztrológia), hiszen pl. a reinkarnáció hipotézisét is ennek a segítségével próbálják szentesíteni, vagy valamelyik láma halála után asztrológia segítségével keresik meg a "reinkarnálódott" utódot.

Idézet:
http://www.lordnazgul.eoldal.hu/cikkek/ezoterikus-temak/tibeti-asztrologia
Tibetben, ha gyerek született, a falu lámája – aki az asztrológus szerepét is betöltötte – elkészítette a baba horoszkópját, és meghatározta, hogy milyen szertartások szükségesek a negatív bolygóhatások kiküszöbölésére, a gyermek életének védelmére. Az asztrológus a házasságkötésnél is fontos szerepet játszott, mert összehasonlította az ifjú pár horoszkópjait, és ha a véleménye kedvező volt, a kérő képviselői látogatást tettek a menyasszony családjánál a „leánykérő sörrel”.

Halottak horoszkópja
A tibeti asztrológus elkészítette a „halottak horoszkópját” is, amivel a temetési szertartás mikéntjét és az időpontját határozta meg. A tibetiek számára ez rendkívül fontos volt, mert úgy vélték, ha nem tartják be az asztrológus temetésre vonatkozó utasításait, ennek kedvezőtlen kihatásai – betegség, szegénység és hasonlók – az elhunyt családját fogják sújtani.
Tibetben az asztrológiai tanulmányok az orvosi oktatás részét is képezték, az orvosoknak tudniuk kellett, hogy a gyógyszerek elkészítésének és alkalmazásának mi a legkedvezőbb ideje. Például a XIII. dalai láma uralkodása alatt (1876–1933) Lhászában megalakult az Orvostudományi és Asztrológiai Intézet, amely egészen 1960-ig működött, amíg a kínaiak elfoglalták az országot.

Idézet:
maitra írta:
Te honnan ismeret az asztrológiát? Saját megfigyelésből, vagy valaki bemesélte neked, hogy ez így igaz, és addig tanulmányoztad, míg végül magad is mindenben ezt láttad? Persze ami nem illett a képbe azt elhessegetted.
Légyszíves erre ne hivatkozz!

Megismerkedtem vele, kutattam utána, megpróbáltam személyesen meggyőződni az igazságtartalmáról, és felismertem az általam vélt hibáit is. De itt valójában mi nem az asztrológiáról vitatkoztunk eddig, hanem a léleknek a születés pillanatában történő leképeződéséről, amihez megemlítettem a két vallásos zsidó forrást szemléltetésként és azt, hogy az asztrológia is a születés pillanatát (első levegővételt) tartja a lélek keletkezése időpontjának.

Idézet:
maitra írta:
Szerinted a lélek folyamatosan létezik a születés pillanatától a halálig? Úgy értem ha kiragadjuk ezt az egy pillanatot ami most van, akkor a lélek most ebbe az egy pillanatban tartalmazza a múltat és jövőt? Másként közelítve, a születés pillanatában eldől-e a sorsunk, előre determinálva egész életünket? (Szigorúan a lélekre szorítkozva! és nem a személyiségre.) Vagy mindezektől függetlenül létezik a lélek?

Mint ahogy korábban is jeleztem neked, a véleményem szerint a lelket bizonyos szemszögből egy kozmikus "programnak" tekinthetjük. Ez egy születési adottság, ezen az ember képtelen változtatni. Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze.
Tehát más a helyzet a személyiségünkkel, amire kiemelkedő hatása van a lelkünknek, de hatással van rá a neveltetés, környezet, a Folyamatosan Változó Szellemi Való, stb., és ne feledkezzünk meg a szabad akaratunkról, ami döntő szereppel bír. Ezekből az következik, hogy nem lehet a sorsunk egyértelműen előre determinálva. Hogy lett volna pl. annak a többszázezer ártatlan asszonynak, gyermeknek, öregembernek a sorsa előre meghatározva, eldöntve, akik Hirosimában, vagy Nagasakiban vesztek oda egyik pillanatról a másikra?... Az atombomba előállítása és Harry S.Truman kíméletlen döntése egy külső tényező volt ezzel kapcsolatban, ami ezen embertömegeknek az azonnali, vagy esetleg későbbi halálát eredményezte. De persze még sok egyéb példát is lehetne ezzel kapcsolatosan említeni.

2149. maitra - 2010-01-08 15:48:39 - Válasz: 2148. (Istenkeres)
Jó a linked.
Jól példázza az asztrológia süketségeit...

Ha szerinted a lélek születési program, amit az asztrológiai jegyek határoznak meg, akkor az egész személyiség tárgytalan.
A személyiség az, amit az asztrológia befolyásol, de a lélekre nem hat. Amikor valaki a visszatér a forrásához, a lelkéhez, akkor mentesül mind a karmától, mind az asztrológia befolyásától.

2150. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-08 17:38:54 - Válasz: 2149. (maitra)
Nem tudlak bizonyos fokig megérteni kedves Maitra. Buddhistának tartod magadat, amelyik vallás hisz az asztrológiában. Vallod a reinkarnáció hipotézisét, ami szerintem téves asztrológiai elképzeléseken nyugszik.

Az asztrológiát viszont "süketségnek" tartod... Akkor ezek szerint mégse vagy igazi buddhista?

Mint írtam, nem értek én se sok mindenben egyet az asztrológiával.

Idézet:
maitra írta:
Ha szerinted a lélek születési program, amit az asztrológiai jegyek határoznak meg, akkor az egész személyiség tárgytalan.

A születési radixban a Nap elhelyezkedése valamelyik állatöv jegyében meghatározó szereppel bír, erről magam is meg tudtam győződni a kutatásaim folyamán, de ez csak egy része annak, ami a lélek milyenségéért felelős. A Folyamatosan Változó Szellemi Való egy komplex hatás.

Az ember személyisége a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze.

A személyiség szerintem nem hathat vissza a lélekre, mivel az egy kapott születési adottság. A személyiségre hat a lélek, a neveltetés, a külső körülmények és maga a Folyamatosan Változó Szellemi Való is a későbbiekben.

Ha a lélek változó lenne, úgy Jézus nem maradhatott volna bűntelen, a keresztre feszítése tájékán pedig gonosszá kellett volna váljon, hisz a Folyamatosan Változó Szellemi Való negatív szellemi hatása érvényesült akkoriban.

2152. maitra - 2010-01-08 21:52:22 - Válasz: 2150. (Istenkeres)
A cikket tartom süketségnek, amire hivatkoztál. És nem az asztrológiát.
Elég megnézni kire mi jellemző. Nekem például csöppet sem jött be. Elég általános duma, és még így is mellé trafál!

Azért mert Tibetben sok láma foglalkozik asztrológiával, az nem azt jelenti, hogy a vallásnak része lenne az asztrológia. De ha még is ezen múlna akkor nem vagyok igazi buddhista.

Úgy vélem a személyiség a lélek elhomályosulása. Maga a lélek azonban minden embernél egyforma. Gondolkodással nem elérhető, de megtapasztalható! Ha a személyiség megszűnik, a lélek ragyog át "személyesen" az anyagi világba.

Ui.: Ne próbálj megérteni. Érvelünk. Nem minden érvem tükrözi a véleményem.

Folytatás következik!

Téma: Heródes halála
Klaus Matefi
2010. január 08. 12:40 | Sorszám: 6
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=374&sid=&oldal=1
Heródes halála

24. charon - 2010-01-06 08:22:12
Klausz te a MUNDÁN asztrológiával foglalkozol.Én is felismertem a jelentőségét és az egyik asztro-honlapon fölvetettem a témát ,értelmes reagálás nem érkezett,butácska is csak elvétve. A te topikjaidhoz sem szólnak hozzá érdemben......

25. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2010-01-06 12:39:24 - Válasz: 24. (charon)
Az alábbi néhány idézetben esetleg megtalálod a választ a felvetésedre kedves Charon:

Idézet:
http://asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=2654
Félnek-e az asztrológusok az igazságtól?

KlausMatefi Elküldve: Pént Feb 17, 2006 2:12 am
Egy idő óta az az érzésem, és ezt a tapasztalataim is alátámasztják, hogy az asztrológusok, ezotérikusok a vallások, titkos társaságok misztériumainak kozmikus alapjaival nem hajlandók foglalkozni.

Vajon mi ennek az oka?

Danika Elküldve: Pént Feb 17, 2006 3:04 am
Kedves Klaus !

Igaz, hogy én is ezoterikus nézeteket valló, asztrológiával foglalkozó ember vagyok, de nem válaszolhatok általában sem az ezoterikusok, sem az asztrológusok, sem az ezoterikus asztrológusok, csak a magam nevében.
Rengeteg érdekes dolog van a világon, amivel nem foglalkozom. Időm és energiám azt teszi lehetővé, hogy elsősorban azzal foglalkozzak, ami a legjobban érdekel, ez pedig az asztrológiának az emberekkel foglalkozó része.

Üdvözlettel,
Dani http://www.asztropirin.ini.hu/

DjtAnkh Elküldve: Pént Feb 17, 2006 3:28 am
Erre roppant egyszerű a válasz!

Pusztán azért, mert ha elkezdenének foglalkozni vele, akkor erős esélye van, hogy a nagy totális nullasemmi maradna a hiedelmeikből, mert kiderülne az igazság. Persze ezután kialakulna egy új hiedelemrendszer, ami előszöris a biztos tudásra alapulna, de nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy ha ez megtörténne, akkor a jelenlegi hiedelmekre felépült szervezetek (most minden egyházat, szektát, társaságot stb.-stb.-stb. ideértve) nem tudnának hatalmat gyakorolni a tagjaik, híveik stb.-stb.-stb. felett.

Ennyire prosztó, prózai az oka!
Ennyi.
Akár tetszik, akár nem. :-( http://kemitenpet.hu/frame.main.php

DjtAnkh Elküldve: Pént Feb 17, 2006 3:31 am
Ja!
Ezért ezek a hatalmi szervek mindent meg is tesznek, amit csak tudnak, hogy nehogy kiderüljön valami igazság (már, ha esetleg volna minek kiderülnie), a hívekbe meg lényegében belenevelik, hogy a jelen hiedelemrendszer nélkül elvesznek, elkárhoznak, megsemmisülnek, a pokol kénköves bűzében fognak pörkölődni az idők végezetéig stb.-stb.-stb..

DjtAnkh Elküldve: Pént Feb 17, 2006 3:34 am
Még valami eszembe jutott a témában...

Ha netán egyszer mégis megtörténne az igazságra (illetve tulképp bármire) alapozott hiedelemrendszer-váltás, akkor előbb-utóbb kialakulnának az ahhoz tartozó hatalmi rendszerek (egyházak, szekták stb.-stb.-stb.), tehát e szempontból talán tökéletesen mindegy is...
Persze ez most qwa pesszimistán hangzik, de ez jutott az ezembe, pedig alapvetően igencsak optimista vagyok...

KlausMatefi Elküldve: Pént Feb 17, 2006 3:50 am
Kedves DjtAnkh!

Az ok amit leírtál az így is van, de szerintem a XXI. század elején aktuális végre ezen a téren is tiszta vizet önteni a pohárba. Az asztrológiától leválasztott mai tudományok egyes egyházakkal egyetemben tudománytalannak tartják az asztrológiát, pedig saját hitük misztériumai is az ősi asztrológiára épülnek.

Az általam megadott Jézussal kapcsolatos képletekről meglep a nagy hallgatás, pedig Sulamit a saját topicjában a fórumon tevékenykedő asztrológusok véleményét kérte ezekkel kapcsolatosan. Vajon senkit nem érdekel ez a téma, amiről ezrével jelentek meg könyvek, és egytől-egyig tényleges megoldások hiányában? Vagy félnek az asztrológusok e téren a Te általad említett okok miatt állástfoglalni?

Üdv

Klaus

DjtAnkh Elküldve: Pént Feb 17, 2006 4:11 am
Hali!

Az egyszerűség kedvéért itt és most ne menjünk bele abba, hogy ki az asztrológus és ki nem az, mert itt és most nem is ez a lényeg!
Az egyszerűség kedvéért az asztrológus szót fogom használni.

Tehát...
Nem hinném, hogy az asztrológusok félelemből nem foglalkoznának ezekkel a dolgokkal, sokkal sajnálatosabb oka van szerintem, és ez saját megfigyelésen alapul.

Arról van szó, hogy sajnos a mai asztrológusok jó nagy része nem ismeri az asztrológia történeti, történelmi, csillagászati stb. alapjait. Vannak, akik még azt sem tudják pontosan, hogy hogyan épül fel a Naprendszer!!! Fogalmuk sincs az egész rendszer működésének fizikai alapjairól sem.

Folytathatnám még a sort, de asszem a lényeg már ennyiből is nyilvánvaló:
nincsenek tisztában az alapokkal, így aztán nem tudnak felmerülni a kérdések sem...

FIGYELEM!!! FONTOS!!!
Akinek nem inge, ne vegye magára!
Aki meg magára veszi, az ne írjon, hanem gondolkozzon el, hogy miért az ő inge! Aztán megint csak ne írjon, hanem inkább tegyen azért, hogy ne legyen az ő inge!

pius Elküldve: Pént Feb 17, 2006 5:51 am
Nahát Klaus!
milyen aranyos kis kuckót nyitott itt Magának és másoknak!
Bár Gime és Danika már szépen összefoglaltak dolgokat, csak hozzátenni szeretnék:
szerintem sok olyan is van, akit ez az egész tényleg nem is érdekel, vagy talán lusti h utánakutasson! p.

pius Elküldve: Pént Feb 17, 2006 9:24 pm
Kedves Klaus!
néztem a honlapján a linket és nagyon furcsának találtam, hogy egy (szinte radikálisan) ateista egyén támogatja Önt!
hogy sikerült ezt elérni/egymásra bukkanni?
Egyébként szívből gratulálok az új honlapjához!
üdv .

pius Elküldve: Szomb Feb 18, 2006 3:18 am
Tisztelt Klaus!
tényleg meglepő!
no sebaj! az a lényeg h mostmár végre felfigyelt valaki és felkarolta az Ön sok éves (gondosan összegyűjtögetett és felfedezésekkel teli) munkáját!
legyen az ateista, történész, vagy maga a pápa...
egyszóval: Hajrá Klaus!
én drukkolok Önnek!
üdv .

Klaus Matefi
2010. január 03. 22:01 | Sorszám: 5
Egy 161 évvel ezelőtt kiadott könyvben Seyffarth Gustav professzor egy akkoriban köztudatban lévő alaptalan dátumról ad hírt Jézus keresztre feszítését illetően:

Idézet:
http://books.google.com/books?id=-4o8AAAAIAAJ&pg=RA1-PA591&sig=4WeQe3tWt9EEkCzNM65lDciuJpo&hl=de#v=onepage&q=&f=false
Archiv für Philologie und Pädagogik. Vierzehnter Band. Erster Heft. (Leipzig, 1848.)
Prof. G. Sayffarth: Ueber die Sonnen- und Mondfinsternisse der Alten (586-642)
(S. 627) 74. Sonnenfinsterniss in Jerusalem partial zwischen der 6. und 9. Tagesstunde (11 Uhr früh bis 2 Uhr Nachmittags) am 14. Nisan (19. März) im 18. Jahre Tibers (33 n. Chr.). Evangel. Luc. 23,44: ...
Marc. 15,33: ... Matth. 27,45: ...
So versichern fast alle Kirchenväter, dass während der Kreuzigung ein ekliptischer Neumond stattgefunden habe. Joh. Malaha, Chron. 10. p. 309 f.: ...

Seyffarth szerint az addigi egyházatyák többsége azt állította, hogy Jézus keresztre feszítését, ami Niszán hó 14-én történt, egy napfogyatkozás jelezte...

Ha igaz ez az állítása Seyffarth-nak, akkor itt nem lehet mást feltételezni, csak az abszolút hozzánemértést, vagy a szándékos dezinformációt, ugyanis a héber naptár minden hónapja az újholddal (Rosh Chodesh; Nap-Hold együttállás) kezdődik, a hónap közepe környékén pedig telihold (Nap-Hold oppozíció) van. Napfogyatkozás kizárólagos csak újhold alkalmával történhet, holdfogyatkozás pedig teliholdkor.
Niszán 14-én tehát semmi esetre nem lehetett napfogyatkozás, mivel telihold van akkor...

Ne tudtak volna erről az egyházatyák?...

Klaus Matefi
2010. január 03. 22:00 | Sorszám: 4
Nagy Heródes tehát i.e. 8.03.25-e körül halt meg (ellentétben az eddigi téves hipotézisekkel), ami nagy segítséget nyújthat a további hibás kronológia korrigálásában.

Téves adatokra épül pl. Pontius Pilátus helytartóságának az eddig propagált ideje is...

Klaus Matefi
2010. január 03. 17:18 | Sorszám: 3
Egy átlagos szemlélő számára kizárólagosan csak teljes holdfogyatkozás jöhetett szóba, mivel a részleges holdfogyatkozás nem egy szembetűnő égi esemény. Négy teljes holdfogyatkozás történt -8 és 0 közötti időszakban, melyek láthatóak voltak Jeruzsálemből is:

Idézet:
http://eclipse.gsfc.nasa.gov/LEcat5/LE-0099-0000.html
Catalog of Lunar Eclipses: -0099 to 0000 ( 100 BCE to 1 BCE )
Kép

Kép

Kép

Kép

Tehát ezek közül valamelyik kell számításba jöjjön a Josephus Flavius által megemlített kivégzéssel kapcsolatosan.
Ahogy már az előző idézetekben is olvashattuk, Heródes a halála előtti holdfogyatkozáskor megégettette a lázadók vezetőit, akik azért tiltakoztak, mivel a rómaiak a templomukra egy római jelképet, a sast akasztottak ki. Heródes az ezt követő Peszách környékén halt meg.

A további kutatást a Názáreti Jézus születésének az időpontja segíti elő. Mint tudjuk az Ankarában (Ancyra) található római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti) alapján, hogy Augusztus császár i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben tartott, összesen három alkalommal népszámlálást (lustrum) az egész Római Birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) részére.
Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (census) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana). Jézus születésével kapcsolatban kizárólagosan csak az i.e. 8- i népszámlálás jöhet szóba. Erre célzott Lukács is:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,1 Jézus születése
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.
2,2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius (*Quirinius) volt a helytartó.
2,3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.
2,4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt,
2,5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.
2,6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,
http://www.uni-tuebingen.de/limes-museum/sqhm/krippe01/Framerechts.htm http://www.uni-tuebingen.de/limes-museum/sqhm/krippe01/index.html http://www.mc-rall.de/histnt.htm
Chronologie nach Lucas
Lucas, der in seinem Evangelium "allem von den ersten Anfängen an sorgfältig nachgegangen ist", wurde mit seiner Zeitangabe missverstanden. Man muss ihn nur wörtlich nehmen, dann ist seine Zeitangabe klar, eindeutig und sehr präzise. Der von Lucas erwähnte Reichscensus ist der Reichscensus des Jahres 8 v.Chr., das zweite Lustrum des Kaisers Augustus. Damit datiert dieser Reichscensus des Jahres 8 v.Chr. den im gleichen Jahr stattfindenden ersten Provincialcensus des Publius Sulpicius Quirinius während dessen ersten Statthalterschaft in der Provincia Syria.
http://www.netzwelt.de/lexikon/Weihnachtsgeschichte.html http://de.wikipedia.org/wiki/Volksz%C3%A4hlung http://de.wikipedia.org/wiki/Weihnachtsgeschichte
1.: Den Reichscencus (Iustrum), die Schätzung römischer Bürger im gesamten Imperium Romanum
2.: den Provincialcencus (die Schätzung der Provencialien) für die Bewohner der Provinz, die das römische Bürgerrecht (Civitas Romana) nicht besaßen.
Beide wurden im ein- und demselben Jahr 8 v. Chr. in der "Provincia Syria / Iuadea" durchgeführt. Es ist wohl Zufall, dass der Provincialcencus zur Zeit der ersten Statthalterschaft des Publius Sulpicius Quirinius (11 - 7 v. Chr) mit dem vom Kaiser Augustus angeordneten Reichscencus zusammenfällt.

Mint láthattuk, az Augusztus császár által elrendelt és i.e. 8-ban lefolytatott lustrum egybe esett a Lukács által megemlített census-sal, aminek a nem római polgárok megszámlálása volt a célja Publius Sulpicius Quirinius (Cirénius) utasítása értelmében.

A gyermek a születésének a pillanatában kapja a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) által a lelkét, ami ennek az Istennek az akkori pillanatnyi állapotának a függvénye. Az Biblia is helyesen utal erre:

Idézet:
Mózes I.
1,26 Az ember teremtése
Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

Jakab levele
3,9 Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket:
3,10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.

Isten nemcsak jó embereket teremt, mint pl. Jézust, Jiddu Krishnamurtit, hanem kifejezetten rosszakat is. Ez abból adódik, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása és persze számtalan egyéb átmeneti szellemi hatásnak is. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta és akit a sátánizmus "atyjának" neveznek.

Erre azért lényeges kitérnem, mivel a keresztény egyházak téves istenképe ezt a "perdöntő" kérdést tagadja, ami lehetetlenné teszi ez által a misztériumaik feltárását is a hozzánemértők számára. Ezen hibás tanítások értelmében Jézus születése ugyanolyan szellemi hatás alatt kellett történjen, mint a keresztre feszítése, hisz Isten szerintük kizárólagosan csak a jónak a szellemi forrása...

Ennek a hamis elképzelésnek semmi alapja nincsen természetesen. Röviden kitérnék az Istenkeresők Globális Egyháza reális istenképének a bemutatására:

Idézet:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe:

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.

Ez az istenkép nem egy vektoriálisan összegezhető valami. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek adatott szabad akarat, de Istennek nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).

Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDEN, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik azt, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6).

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Az Ezsdrásék által készített Ószövetség istenképe lényegesen reálisabb:

Idézet:
Sámuel I.
18,10 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az ÚR, bosszúálló az ÚR és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az ÚR, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Mózes II.
12,12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr.

Mózes V.
32,35 Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár.

32,41 Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek.
32,42 Nyilam vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével.

Zsoltárok könyve
94,1 Isten ítélete igazságot teremt
URam, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva!

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
http://zsido.pontez.hu/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617 http://www.zsido.com/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617
Ragadozó állatok és a Sátán
2008-06-17
A Sátánról pedig egy szóban annyit, hogy a zsidóság szerint létezik a sátán fogalma, de ez sohasem mint egy Istennel ellentétes önálló entitás. Ez ugyanis egy dualista világnézet, ami nem összeegyeztethető a monoteizmussal. A judaizmus szerint a Sátán (és a rossz általában) Isten küldöttje, amely azért teszi próbára az embert, hogy ezzel az Istenhez való kötődését erősítse.
(*Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija)
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=5uGnwUOgpV
CADDIK Messiáshívő Tanítások
A JUDAIZMUS
-Isten egyetlensége mellett nem ismerték el a Gonoszt, mint hatalmat.
A Sátán csak az Isten akaratát végrehajtó angyal, ki Isten akaratát hajtja végre és a végén jót kell tennie.

Hogy lehetne eleve jó az Isten, amikor a "Szentírás" első felében mások kiirtására, kifosztására sarkall (Mózes V. 6,10-11; 7,16; 7,22-24; 9,3; 12,2-3; 13,16; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,21; 33,27; Ézsiás 60,11-12; 63,3-4; Zsoltárok 2,8-9; Mikeás 5,7-14; Ezékiel 9,3-7) úgymond?

Mit a véleménye erről a kérdésről Gunkel Hermann professzornak?

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.114)Der babylonische Tiamat-Marduk Mythos ist von Izrael übernommen und hier zu einem Jahwe-Mythos geworden.
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(114.old.) A babilóniai Tiamat-Marduk mitoszt Izrael átvette és itt egy Jahve-mitosz lett belőle.
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak (*JHVH) hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Visszatérve az ember születéséhez, nemcsak az ősi asztrológia megfigyelései utalnak a születési időpont fontosságára a lélek kialakulásával kapcsolatosan, hanem vallásos zsidó források is:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.
A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem érhető el)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.

Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Ezekre a dolgokra azért kellett kitérjek, hogy megértsük Jézus születésének a kozmikus mibenlétét. Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való jó szellemi hatásának az égisze alatt született, ennek köszönhette "bűntelenségét":

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Az asztrológiai szabályzók szerint a negatív hatásúnak tartott planéták (Mars, Szaturnusz, Uránusz) a Nap mögött jelentős hatáscsökkenést szenvedtek.

Jézus születéséről és keresztre feszítéséről részletesebben:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus születése után József Máriával és Jézussal menekülni volt kénytelen Egyiptomba, mivel Heródes király féltékenységből meg akart szabadulni az újszülött Jézustól:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,13 Menekülés Egyiptomba
Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket."
2,14 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.
2,15 Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: "Egyiptomból hívtam el fiamat."

Ennek érdekében elrendelte a kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermekek ("Aprószentek") kivégzését a Máté-féle magyarázat szerint:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

A két évnek kifejezetten kozmikus okai voltak, mivel Jézus születése előtt két évvel ugyanez az égi konstelláció volt látható a Zodiákusban, de valamivel pontatlanabb együttállásban. Ez a kétszeres ismétlődés a Mars planéta mozgásának a következményéből adódott:

-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; Uránusz: 19,5°Vízöntő

Jézus születése előtt i.e. 9.11.28-án (-8.11.28.) teljes holdfogyatkozás volt, amit Jeruzsálemből is jól lehetett látni. Ennek alkalmával végeztette ki (égettette el máglyán élve) Heródes azokat a lázadókat, akik a rómaiak által a templomra felfüggesztett sas miatt lázadoztak:

-8.11.28. 20:46 UT +2.00 Jeruzsálem
(teljes holdfogyatkozás)

Ezt megelőzően egy említésre méltó konstelláció realizálódott a Zodiákusban:

-8.11.13. 06:46 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 19,6°Skorpió; -Szaturnusz-Uránusz quadrat: 19,6°/24°Vízöntő
(partial napfogyatkozás)

Heródes király valamikor -8.11.28. és -7.03.25 (Peszách ünnepe) között a Holt-tengernél egy kúrán vett részt annak érdekében, hogy megpróbáljon javítani az egyre romló egészségén, de ez eredménytelen volt. Visszatért Jeruzsálembe és az említett peszách ünnep (-7.03.25) környékén meghalt.

Ezt József és Mária megtudva elhagyták Egyiptomot, és Názáret városában telepedtek le:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,19 Visszatérés Názáretbe
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban,
2,20 és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek."
2,21 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment.
2,22 Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea területére vonult vissza;
2,23 és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni.
Klaus Matefi
2010. január 03. 16:48 | Sorszám: 2
Néhány sikertelen próbálkozás a kérdéssel kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.mult-kor.hu/20011224_krisztus_szuletesenek_idopontja http://www.evangelikus.hu/lapszemle/mikor-szuletett-krisztus-valojaban http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20011221mikor.html http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__313366-jezus-mikor-szuletett
Mikor született Krisztus valójában?

Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.

A kérdéses időtartam másik végének behatárolásához is meríthetünk adatokat a Bibliából. Lukács evangéliumának második része így kezdődik:
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár
rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első
összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.
Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket.
Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie. Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.

http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=45644 http://www.hhrf.org/nepujsag/07dec/7nu1224.htm http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=245 http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20060109_jezus.html
Jézus születése és a "betlehemi csillag" rejtélye

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.
Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania, és a lázadás vezetőit egy este máglyán megégettette.

Flavius (I. század) a híres zsidó történetíró szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.
Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra. Ezután visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt, és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert, és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4 a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet.

http://www.sternwarte-recklinghausen.de/files/sternvonbethlehem.pdf http://209.85.135.132/search?q=cache:ikqeM-cOmmoJ:www.sternwarte-recklinghausen.de/files/sternvonbethlehem.pdf&cd=12&hl=de&ct=clnk&gl=de
Der Stern von Bethlehem
Wie weit kann eine seriöse astronomische Deutung gehen?

Der Todeszeitpunkt des Herodes lässt sich durch die Zuhilfenahme von Mondfinsternissen chronologisch auf das Jahr 4 v. Chr. eingrenzen. Kurz bevor Herodes starb, ließ er zwei rebellische Schriftgelehrte hinrichten, die gegen den goldenen römischen Adler am salomonischen Tempel aufbegehrten. Am Hinrichtungstag gab es eine Mondfinsternis. Dabei kann es sich nur um die Finsternisse vom 12./13. März 4 v. Chr., 15./16. September 5 v. Chr. oder 23. März 5 v. Chr. gehandelt haben. Zwischen der Hinrichtung und seinem eigenen Tod kurz vor dem Passah-Fest im ersten Frühlingsmonat hat Herodes noch eine Kur am Toten Meer erlebt, die Ermordung seines Sohnes Antipater hinnehmen und den neuen Thronfolgers Archelaos ernennen müssen, so dass bei der Fülle der Ereignisse in seinem letzten Lebensjahr am ehesten die Finsternis im September des Jahres 5 v. Chr. in Frage kommt, weil sie genug zeitlichen Spielraum bis zum nächsten Passahfest des Jahres 4 v. Chr. lässt.

Klaus Matefi
2010. január 03. 16:47 | Sorszám: 1
Sajnos még a "Szentírást" se vehetjük szent írásnak, ugyanígy egy kutató joggal kételkedhet minden írott, történelminek tekintett forrásban is.
Klaus Matefi
2010. január 03. 16:46 | Sorszám: 0
Mint tudjuk, a történelmi kronológiát nap- és holdfogyatkozások beszámolóira bazírozva állították össze az érdekeltek.
Ebben kiemelkedő szerepe volt a híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius "A zsidók története" című művében leírtaknak, ami szerint egy holdfogyatkozást követően Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király. A holdfogyatkozás napján még kivégeztetett néhány lázadót Josephus Flavius leírása szerint.

Próbáljuk tehát végre megfejteni Heródes király halálának a valódi dátumát, ami hozzá fog segíteni minket egy helyes történelmi kronológia felállításához!

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 31. 10:40 | Sorszám: 1491
Boldog új évet kívánok minden jóakaratú embernek, a megtévesztetteknek is abban a reményben, hogy kinyílik a szemük, és a megtévesztőknek is abban bízva, hogy jó útra térnek.

Lássatok, ne csak nézzetek!

Vezessen MINDANNYIUNKAT a régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő felemelő és magasztos eszméje.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. december 28. 10:23 | Sorszám: 68
A híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius "A zsidók története" művében azt állítja, hogy egy holdfogyatkozást követően Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király. A holdfogyatkozás napján még kivégeztetett néhány lázadót Josephus Flavius leírása szerint.

Sajnos még a "Szentírást" se vehetjük szent írásnak, ugyanígy egy kutató joggal kételkedhet minden írott, történelminek tekintett forrásban is.

Vizsgáljuk meg tehát tárgyilagosan a Josephus Flavius által írtakat.
A teljes holdfogyatkozásról írt beszámolóját szerintem elfogadhatjuk kiindulási alapnak, hiszen abban az időben ilyen égi eseményeket valóban figyelemmel kísértek, különösen akkor, ha ahhoz bizonyos történések is kötődtek. Jelen esetben lázadók kivégzése (máglya halála) esett egybe a Josephus Flavius által megemlített holdfogyatkozással.

Egy átlagos szemlélő számára csak egy teljes holdfogyatkozás jöhetett szóba, mivel a részleges holdfogyatkozás nem szembetűnő égi esemény. Négy teljes holdfogyatkozás történt -8 és 0 közötti időszakban, melyek láthatóak voltak Jeruzsálemből is:

Idézet:
http://eclipse.gsfc.nasa.gov/LEcat5/LE-0099-0000.html
Catalog of Lunar Eclipses: -0099 to 0000 ( 100 BCE to 1 BCE )

Mint tudjuk, az Ankarában (Ancyra) található római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti) alapján, hogy Augusztus császár i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben tartott, összesen három alkalommal népszámlálást (lustrum) az egész Római Birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) részére.
Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (census) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana). Jézus születésével kapcsolatban kizárólagosan csak az i.e. 8- i népszámlálás jöhet szóba. Erre célzott Lukács is (Lukács evangéliuma 2,1-6):

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Jézus születése után József Máriával és Jézussal menekülni volt kénytelen Egyiptomba, mivel Heródes király féltékenységből meg akart szabadulni az újszülött Jézustól (Máté evangéliuma 2,13-15).

Ennek érdekében elrendelte a kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermekek ("Aprószentek") kivégzését a Máté-féle magyarázat szerint (Máté evangéliuma 2,16).
A két évnek kozmikus okai voltak természetesen, mivel Jézus születése előtt két évvel ugyanez az égi konstelláció volt látható a Zodiákusban, de valamivel pontatlanabb együttállásban. Ez a kétszeres ismétlődés a Mars planéta mozgásának a következményéből adódott:

-9.02.03. 15:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 12,6°/12,6°/7,6°/5°Vízöntő; Uránusz: 19,5°Vízöntő

Jézus születése előtt i.e. 9.11.28-án teljes holdfogyatkozás volt, amit Jeruzsálemből is jól lehetett látni. Ennek alkalmával végeztette ki (égettette el máglyán élve) Heródes azokat a lázadókat, akik a rómaiak által a templomra felfüggesztett sas miatt léptek fel.

-8.11.28. 20:46 UT +2.00 Jeruzsálem
(teljes holdfogyatkozás)

Ezt megelőzően egy említésre méltó konstelláció realizálódott a Zodiákusban:

-8.11.13. 06:46 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 19,6°Skorpió; -Szaturnusz-Uránusz quadrat: 19,6°/24°Vízöntő
(partial napfogyatkozás)

Heródes király valamikor -8.11.28. és -7.03.25 (Peszách ünnepe) között a Holt-tengernél egy kúrán vett részt annak érdekében, hogy megpróbáljon javítani az egyre romló egészségén, de ez eredménytelen volt. Visszatért Jeruzsálembe és az említett peszách ünnep (-7.03.25) környékén meghalt.

Ezt József és Mária megtudva elhagyták Egyiptomot, és Názáret városában telepedtek le (Máté evangéliuma 2,19-21).

Néhány sikertelen próbálkozás az általam már megoldott kérdéssel kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.mult-kor.hu/20011224_krisztus_szuletesenek_idopontja http://www.evangelikus.hu/lapszemle/mikor-szuletett-krisztus-valojaban
Mikor született Krisztus valójában?
Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.
A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.
A kérdéses időtartam másik végének behatárolásához is meríthetünk adatokat a Bibliából. Lukács evangéliumának második része így kezdődik:
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár
rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első
összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.
Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket.
Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie. Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.
http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=45644 http://www.hhrf.org/nepujsag/07dec/7nu1224.htm http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=245 http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20060109_jezus.html
Jézus születése és a "betlehemi csillag" rejtélye

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.
Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania, és a lázadás vezetőit egy este máglyán megégettette.
Flavius (I. század) a híres zsidó történetíró szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.
Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra. Ezután visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt, és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert, és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4 a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet.
http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20011221mikor.html http://www.mult-kor.hu/20011224_krisztus_szuletesenek_idopontja http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__313366-jezus-mikor-szuletett
Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.

Klaus Matefi
2009. december 22. 11:43 | Sorszám: 67
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=291741
Jézus születése és kereszthalála

Hübenbecker 2009. 12. 21. 23:42 (18.)

Idézet:
http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=45644 http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20060109_jezus.html
A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.

Szia Klaus!

Lenne egy szerény kérdésem. Mikor volt a következö teljes holdfogyatkozás?
Mármint i.e. 5 utánra gondolok. Mondjuk ugy i.e. 1 körül nem volt?

Klaus Matefi 2009. 12. 22. 09:50 (19.)
Nagyon jó területen keresed a probléma megoldását kedves Hübenbecker, csak azt a hibát igyekszel elkövetni, hogy "i.e. 5 utánra gondolsz" és nem az azt megelőző teljes holdfogyatkozásra!

Viszont nagyon jó, hogy felhoztad ezt a kérdést újra, mert az elmúlt időszakban hanyagoltam ennek a továbbtárgyalását más témák felmerülése miatt, pedig ez a kulcsa az egésznek szerintem.

A kérésedre a válasz:

Idézet:
http://eclipse.gsfc.nasa.gov/LEcat5/LE-0099-0000.html
Catalog of Lunar Eclipses: -0099 to 0000 ( 100 BCE to 1 BCE )

Csak ezek a teljes holdfogyatkozások voltak láthatóak Jeruzsálemben -8 és 0 között.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 21. 17:18 | Sorszám: 1490
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2071. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-21 14:52:59 - Válasz: 2065. (Kam)
A 2055. bejegyzésed azt sugallta a számomra, hogy nem értesz egyet az I. G. E. elképzeléseivel.
Ha esetleg egy kicsit bővebben kifejtenéd, hogy miért nem, azért hálás lennék.

2072. Kam - 2009-12-21 15:13:01 - Válasz: 2071. (Istenkeres)
Sokszor lebeszéltük már ezt te is tudod, kivesézett téma az egész. Nekem az ige tulságosan materialista minden szemszögből, és a magyarázatainak nagy része eröltetett számomra.
a tanrendszered lényege csupán annyi, hogy van egy életünk, aztán nincs semmi, amíg itt élünk, tegyük ezt minnél jobbá, meg tutibbá. És magasabbrendű célunk meg az legyen, hogy a jövő nemzedéket segítsük, és létrehozzuk az emberek szívében a peacet. szeretetet, békét, meg ilyenek

2074. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-21 16:03:31 - Válasz: 2072. (Kam)
Az I. G. E. céljait valóban reálisan látod. Ez a tervbe vett egyház az eddigi vallások hibáiból és tévedéseiből okulva szándékozik az egyszeri és megismételhetetlen életünkhöz egy olyan irányvonallal szolgálni, ami egyértelműen az emberiség nagy családjának a kollektív érdekeit lenne hivatott támogatni, motiválni. Ez szerintem a túlnyomó többség érdeke. Természetesen még senki nem tudott olyan eszmét, izmust, vagy vallási irányzatot alkotni, ami mindenkinek egyöntetűen tetszene. De a cél a többség érdeke, amit a demokráciai is vall.

Az I. G. E. nem szándékozik olyan istenképeket propagálni, melyeknek valójában semmi alapjuk. Ezt megtették már az eddigi vallások... Az I. G. E. nem szándékozik soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel hitegetni, ezt is megtették már az eddigi vallások... Az I. G. E. nem szándékozik másokat félrevezetni, vagy mások kárára bazírozni, hiszen sajnos ezt is megtették már az eddigi vallások...

Nem ígér az I. G. E. se mennyek országát, se poklot, se túlvilági életet, se reinkarnációt, mivel meg van győződve arról, hogy ezek az emberi fantázia és vágyak alaptalan termékei.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe realisztikus, ellentétben az eddigi vallások többségének az istenképeivel:

Szerintem az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani, de ez nem azt jelenti, hogy szabad akarattal rendelkezne.

Az embernek adatott szabad akarat, de Istennek nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Rossz nyelvek úgy igyekeznek beállítani, hogy ez az istenkép egy vektoriálisan összegezhető valami.
Természetesen szó sincsen erről. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDEN, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Évekig folytattam megfigyeléseket bizonyos kozmikus konstellációkkal kapcsolatosan, melyek esetenként viharok, földrengések és vulkánkitörések előidézői voltak a véleményem szerint.
Tudtommal Nikola Tesla (1856-1943) is végzett kutatásokat ezekkel kapcsolatosan, de egyes források szerint az erre irányuló eredményeit halálakor eltüntették a titkosszolgálatok.

Egy érdekesség, hogy pl. ugyanezekre az ismeretekre bazírozva a néhai AUM vallási irányzat vezetője, Shōkō Asahara 1995 január 8-án egy rádióbeszédében előre jelezte a kilenc nappal később megtörtént kobei földrengést...

Egy német nyelvű napilap közölt le 2005.03.30-án egy kiadós cikket az első oldalán arról, hogy végre kezdenek felfigyelni arra, hogy az Uránusz bolygónak milyen szerepe van az említett eseményekben, ha bizonyos konstellációkban vesz részt...

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott kizárólagosan, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet sem ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik.

A Földön az életet, adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik azt, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6).

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve mi is...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Milyen alapon neveznénk pl. az ószövetségi legendák Istenét Jóistennek, amikor mások kiirtására, kifosztására motivál úgymond?
Maguk az ószövetségi legendák is haragos, bosszúálló, véreskezű Istennek titulálják (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2).
Az újszövetségi legendák istenképe tehát hamis.

Istenkeresők Globális Egyháza http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Klaus Matefi
2009. december 21. 17:09 | Sorszám: 1488
"Jézus-Krisztust" nem azért ábrázolják halként, mert a Halak jegyben született volna a Názáreti Jézus...
A Sátánt szintén halként is ábrázolják, csak fordított helyzetben kedves Onogur:

Link

Link

Az alábbi ábrából is kitűnik, hogy a "jó" és a "rossz" egymástól elválaszthatalan, mint a Yin meg a Yang:

Klaus Matefi
2009. december 21. 10:35 | Sorszám: 1485
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

2052. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-20 11:27:02 - Válasz: 2050. (jenocsaba)
Neked is természetesen kellemes téli napfordulót és karácsonyi ünnepeket kívánok!

Jézus születése (i.e. 8.02.10.) valóban hatalmas esemény volt az emberiség történelmében, hiszen talán elsőként a megértésre, megbocsátásra és szeretetre oktatta az embereket.

Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) áldása nem mindig jókívánat kedves Jenöcsaba...

Az emberiség nagy családjának szüksége van egy globális etikára, egy világállamra és egy világkormányra, hogy végre nacionalizmusoktól és egyéb negatív beidegződésektől mentesen kéz a kézben alakíthassunk ki egy boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb, hátsógondolatoktól és igyekezetektől mentes közös jövőt.

Mi kivetnivalót találsz ebben?

A KÖZJÓ vezéreljen az utadon!

2053. peti - 2009-12-20 21:26:55 - Válasz: 2052. (Istenkeres)
2 timóteusz 4:3-4

2054. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-21 08:15:02 - Válasz: 2053. (peti)

Idézet:
Pál II. levele timoteushoz
4,3 Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.
4,4 Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.

A keresztény vallásetika sok követésre méltó sugallatot is tartalmaz. Ezt az Istenkeresők Globális Egyháza ki is hangsúlyozza.

Viszont sajnálatos módon soha be nem váltható túlvilági ígéretekben bővelkedik ellentétben az ószövetségi legendákkal, melyek kifejezetten reális földi célok megvalósítását propagálnak.

Az I. G. E. nem tud egyetérteni esetlegesen mások kárára irányuló vallásetikai igyekezetekkel, se pedig a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, hanem a KÖZJÓ iránti kompromisszumoktól mentes elhivatottság vezérli és motiválja egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményeben.

Ezekből is láthatod, hogy az I. G. E. ellentétben a keresztény vallásokkal, nem fordítja el a fülét az igazságtól és nem alaptalan, nonszensz mondákhoz fordul, hanem a lehető legnemesebb és legmagasztosabb cél elérését tűzte a zászlajára, az emberiség nagy családjának és az eljövendő generációknak a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb életkörülményének a megvalósítását...
Ne feledd, hogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, tehát MINDEN anya szülte embernek joga van az emberhez méltó élethez!

Lehet ez ellen bárkinek is ellenvetése?

Az emberiség iránti szeretet és a KÖZJÓ vezéreljen tégedet is!

2055. Kam - 2009-12-21 08:30:33 - Válasz: 2054. (Istenkeres)
hm..... az I.G.E.-nek vajon hány követője lehet....:P

2056. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-21 08:53:34 - Válasz: 2055. (Kam)
A kérdésed teljesen érthetetlen a számomra...
Te nem az emberiség nagy családjának az érdekeit és boldogulását tartod a szemed előtt?

Ha nem, akkor vajon mit?

2058. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-21 10:03:46 - Válasz: 2054. (Istenkeres)
Az Istenkeresők Globális Egyháza helyteleníti az alábbi eltérő vallásetikai sugallatokat:

Idézet:
Máté evangéliuma
5,10 Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
5,11 Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek."

6,19 Az igazi kincs
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,
6,20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

19,21 Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem."

19,23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
19,24 Sőt azt is mondom nektek: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Márk evangéliuma
10,21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."

10,23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: "Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!"
10,24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."

Lukács evangélium
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

10,20 De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."

12,33 Az igazi kincs
"Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.

18,22 Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
18,23 Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt.
18,24 Jézus ezt látva, így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van.
18,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Pál levele a filippiekhez
3,19 az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.
3,20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,

Pál levele a kolosséiakhoz
1,5 Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.

Péter I.
1,3 Isten magasztalása a hívők reménységéért
Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre,
1,4 arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Jakab levele
5,1 A gazdagok ítélete
Tehát, ti gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!
5,2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly,
5,3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is.

Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utólsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ézsiás
49,23 Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.

60,1 A megváltott nép boldogsága
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
60,5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

60,11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
60,12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Zsoltárok
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Az I. G. E. azt szorgalmazza, hogy MINDANNYIUNK számára közös erővel, igyekezettel és összefogással lehetővé kell tenni az egyszeri és megismételhetetlen életünk szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb leélését. A KÖZJÓ erre utal.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. december 19. 16:09 | Sorszám: 66
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165831
A betlehemi csillag

nembántoksenkit 2009.12.19 14:21:02 © (154)
Kérdéses dolog ez a bethlehemi csillag. Egy csillag sohasem "valami felett" jelenik meg, itt legfeljebb arról szólhat a történet, hogy abban az időszakban láthatóvá vált egy csillag, amit addig nem láttak és fényessége miatt kitűnt a többi közül. A korabeli emberek még nyilván nem ismerték pl. az üstökös fogalmát. Elhaladhatott lassan egy üstökös is, amit "csillag"-nak írnak le. A "Háromkirályok" is az egyik evangéliumban napkeleti bölcsek, a másikban (és ez a valószínűbb) egyszerű pásztorok látogatták meg az újszülöttet.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.19 14:43:01 © (155) Előzmény: nembántoksenkit (154)
Aki tisztában van az ősi asztrológiai szabályzókkal, amikre a vallások kozmikus misztériumai épültek, az tudja, hogy a "messiási csillagzat" az egy speciális égi konstelláció, ami úgymond messiási adottságokat hivatott biztosítani az ennek a "jelnek" a jegyében született egyén számára. A betlehemi csillag nem egy látható csillag volt az égen, hanem az említett égi konstellációk korábbi előfordulásai által a Zodiákusban meghatározott nyolcágú csillag, ami segítségével ki lehet kalkulálni úgymond a jövőben realizálódó ilyen konstellációk helyét és idejét is.

Egy üstökösnek ehhez valójában semmi köze nincsen.

Bővebben erről:

A valódi betlehemi csillag

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

nembántoksenkit 2009.12.19 14:46:29 © (156) Előzmény: Istenkeres (155)
és a "Háromkirályok"-kal hogy állsz ?

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.19 15:03:01 © (160) Előzmény: nembántoksenkit (156)
Valójában a Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek voltak, amiket Máté az exotérikus vallási legendában napkeleti bölcsekként tüntetett fel:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,1 A napkeleti bölcsek imádják Jézust
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,
2,2 és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt."
2,3 Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.
2,4 Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak.
2,5 Azok ezt mondták neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:
2,6 Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."
2,7 Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét,
2,8 majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam Őt!"
2,9 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.
2,10 Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.
2,11 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták Őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

vriendelijke 2009.12.19 14:49:00 © (157) http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20060704_a_betlehemi_csillag_nyomaban.html

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.19 15:39:13 © (162) Előzmény: vriendelijke (157)
Ponori Thewrewk Aurél téves hipotézise a Kepler-féle alaptalan ötletre bazírozik...
A Jupiter és Szaturnusz planéták konjunkcióiból nem születnek messiások, főleg nem egy "bűntelen" (Názáreti Jézus)... Ezt figyelmen kívül hagyták...

Idézet:
Teres Ágoston: Biblia és Asztronomia (1994)
(109. old.) Ilyen hagyományok alapján alakult ki az az elképzelés, hogy a nagy Jupiter-Szaturnusz-konjunkció a Messiás csillaga. Ezt azonban jóhiszemű tévedésnek kell tartanunk, még akkor is, ha Krisztus tényleg egy ilyen konjunkció alatt jött a világra. A két vándorcsillag együttállása ugyanabban a jegyben időnként megismétlődik.

Teres Ágostonnal személyesen levelezésben álltam a korábbi német nyelvű tanulmányommal kapcsolatosan.

Annyit még megjegyeznék, hogy a keresztény források előszeretettel említik meg a Kepler-féle hibás elképzelést, hisz nem lehet az a céljuk, hogy elismerten fény derüljön az ezzel kapcsolatos igazságra...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 19. 12:52 | Sorszám: 1483
Mindenkinek kellemes téli napfordulót és karácsonyi ünnepeket kívánok!

Valójában CSAK a téli napforduló az, amit ilyenkor megalapozottan ünnepelhetünk, akár újév gyanánt is, hiszen a Názáreti Jézus, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre bűnbakként a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, nem karácsony tájékán született, hanem i.e. 8.02.10-én...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz; melyek ezen konjunkció következtében biztosították Jézus "bűntelen" születését az ősi asztrológiai szabályzók szerint) egy szabályos "T" keresztet alkottak a Zodiákusban:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

(A hagyományok is egy "T" keresztről tesznek említést, mivel akkor még elvileg nem ismerhették (?) a Neptunusz és Plútó planétákat...)

Jézus a kínhalálával magára vette az égi kereszt (az asztrológia szabályzói szerint kifejezetten negatív szellemi hatás előidézője a kozmikus kereszt) által a "világ összes bűneit". Ezek természetesen nem az emberi bűnökre vonatkoznak, hanem az akkori negatív kozmikus hatásokra, tehát szó sincs valójában a bűneinktől történt megváltásról...
Ez röviden a Názáreti Jézus életének a kozmikus misztériuma.

Jézus születése a "kozmikus kígyó" (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek együttállása, konjunkciója) jegyében realizálódott, ami a "bűntelenséget" biztosította a számára születési adottság gyanánt.

Az alkémiai ábrázolások szerint a keresztre a "kozmikus kígyó" került fel értelemszerűen:

Idézet:

Link

Kép
Kép

Link

Kép
Kép
Kép
Kép

A kozmikus kígyó által létrehozott kereszt a kozmikus sárkány, ami egyben JHVH-Krisztus szellemi forrása. A "kozmikus kígyó" "halálát" a kozmikus kereszt jelenti, viszont ez a "kozmikus sárkány" "feltámadásával" azonos, tehát a jónak ("Jézus-Krisztus") a halála egybeesik a gonosz ("Krisztus-Jézus") feltámadásával.

Idézet:
Ézsaiás
14,29 Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz.

Link

Kép

Ez egy örök kozmikus folyamat. A kozmikus sárkány azonos Lucifer (JHVH-Krisztus) szellemi forrásával, aki az "Isten" egyik legerősebb és legnegatívabb szellemi hatása. Tehát "Isten", azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a "JÓ"-nak, de a "ROSSZ"-nak is a szellemi kútfője, amit az újszövetségi legendák írói Jóistent kreaálva belőle tagadnak annak érdekében, hogy az ószövetségi legendák bosszúálló és kegyetlen istenképe rehabilitálva legyen ez által.

Mivel jelenleg az Istenkeresők Globális Egyházának a gyakorlati megvalósításán és a készülő könyvem befejezésén tevékenykedem, így a vallásfórumokon folytatott tevékenységem gyakorlatilag minimális szintre fog szorítkozni. Akik érdeklődést tanúsítanak a kutatási eredményeim, vagy az alakulóban lévő globális egyház iránt, azoknak tudom melegen ajánlani a fórumomat és a nemsokára elkészülő Istenkeresők Globális Egyházának a weblapját, ami saját fórummal is fog rendelkezni, de kizárólagosan csak regisztrált tagok számára lesz elérhető.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Adam Kadmon
Klaus Matefi
2009. december 12. 14:38 | Sorszám: 2
Folytatás:

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-kozmikus Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a keresztény rabszolgák alkalmazását a földbirtokaikon. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének a motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a teremtő Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
- Moszkva, mint "harmadik Róma".
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyilvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. december 12. 14:37 | Sorszám: 1
Folytatás:

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme... Most, hogy Salomon elhagyta "atyái Istenét", újra megjelent ugyanolyan formában, mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utolsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya.

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követő 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fővárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalomnak az"égi" motivációja.

Klaus Matefi
2009. december 12. 14:35 | Sorszám: 0
Idézet:
http://www.kabbalah.info/hung/beszelgetesek_1.php
Bnéj Baruch Oktatási és Kutató Intézet
A Kabbala Történelméről
Honnan ered a Kabbala? A Kabbala abban az időben jelent meg, amikor az ember érzékelni kezdte a világot, amelyben élt. Az első ember, aki a mi világunkon keresztül érezni kezdte a Felső Világot, "Ádám"-nak (héberül: Embernek) hívták.

Ádám
5766 évvel ezelőtt élt (ekkor született).
Írásokat hagyott ránk (*? - saját megjegyzés), amelyekben leírja mindazt, amit észlelései során átélt.

http://www.zsido.com/cikkek/mivel_szennyezik_a_dunat_a_zsido_ujeven/10/849
2009-09-17
Az ember 5770 éves születésnapja
2009. szeptember 18-án péntek este beköszönt a zsidó újév. A világ minden pontján, a teremtés hatodik napjának évfordulóján az ember teremtésére emlékeznek. Nem is volt ez olyan rég, hiszen a zsinagógai naptárban 5770 évet írnak, melynek a kezdetét a világ teremtésének a Bibliából kiszámított időpontjához állítják.

A héber naptár kezdete i.e. 3761. október 7. (i.e. 3761. október 7. 11:10:20 - Tisré 1.; hétfő - Yom Sheini), ami úgymond az Ádám (Adam Kadmon - "égi ember"; "őstípusú ember"; "kettős ember", androgyn, héber: אדם קדמון születésének a napja kellene legyen.

i.e. 3761. október 7. 11:10:20 - Tisré 1.

Link

Adam Kadmon

A "teremtő Isten", JHVH-kozmikus Krisztus maga Adam Kadmon.
Ma már elismerik az érintettek, hogy ~240 év eltolódás van az említett a dátumhoz képest.

A szabadkőműveseknek a "teremtéssel" (Anno Lucis - A fény éve) kapcsolatos időszámítása a James Ussher, ír származású protestáns érsek hipotézisére bazírozik, ami szerint a "teremtés" a fényhozó (Lucifer - kozmikus Krisztus) által a Názáreti Jézus születése előtt 4000 évvel történt.

I.e. 4000 körül szerintem három konstelláció jöhet csak számításba, melyek a Shem ha Mephorash kozmikus forrásainak számítanak:

-4001.04.07.
Nap-Hold konjunkció:14,8° Halak; -Mars-Szaturnusz-Uránusz quadrat:11,3°/14,7°/17° Iker

-4036.08.15.
Nap-Hold oppozíció:20,4°Rák/Bak; -Uránusz konjunkció:19,4°Bak; -Mars-Szaturnusz quadrat: 18,6°/20°Kos

-4055.06.01.
Nap-Hold konjunkció:7,2°Bika; -Uránusz oppozíció:3,2°Skorpió; -Mars quadrat:5,1°Vízöntö; -Szaturnusz oppozíció:11,2°Oroszlán

Az utolsó egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt, mint amihez Ezsdrásék a JHVH-kozmikus Krisztus (Marduk) hit misztériumát utalták:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istentől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-Krisztussal...

[b]Folytatás következik!/b]

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 11. 08:40 | Sorszám: 1477
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php
Istenkeresők Globális Egyháza

2015. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 16:22:18 - Válasz: 2014. (tramenes)
Bevallom neked az igazat kedves Tramenes, hogy mielőtt neki kezdtem volna az ilyen irányú tevékenységemnek nagyon sokat meditáltam a kérdésen pro és kontra alapon. Az egész rokonságom katolikus vallású, magam is évtizedekig aktív hívő voltam, évekig ministráltam, stb.

Ha a kereszténység végcélja a KÖZJÓ lett volna valóban, akkor meg se próbálkoztam volna ezzel az igyekezetemmel.
Sajnos nem a KÖZJÓ a végcél, és ez joggal nyugtalaníthat bárkit... Erről persze mitsem tudnak szerintem azok a papok, szerzetesek, akik életüket áldozzák egy nemes cél reményében...

Ilyen esetben a kutató érthető módon addig boncolgatja a kutatásának a tárgyát, amíg fel nem tárja a valódi indítékokat, motivációkat.

Ezek ismeretében tartom szükségesnek az Istenkeresők Globális Egyházának a valamikori életre hívását, mivel a jövendő generációk nem azt érdemlik, amit pl. a bibliai legendák messianisztikus elképzelései szánnak nekik a véleményem szerint...

Nincs még életre hívva az Istenkeresők Globális Egyháza, így egyetlen tagja sincsen jelenleg, csak egy elképzelés, tervezet.
Ha lesz rá érdeklődés, kizárólagosan abban az esetben alakul meg, különben egy jóindulatú elképzelés marad csak... Gondolom, hogy igen kevesen tudják azt még, hogy MINDENKINEK a jól felfogott érdeke lenne, legalábbis a túlnyomó többségnek. "Ki mint vet, úgy arat"...

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 11. 08:06 | Sorszám: 40
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197289
Babonás illetve barbár vallási szokások

Nicsinyo 2009.12.10 20:09:01 © (57)
A mi ôseink meg àllitòlag fehér lovat àldoztak, de màr rég leszoktak errôl.
Vannak, akik még a XXI.sz.-ban is itt tartanak...
Egyàltalàn mi a célja ennek? Miért csinàljàk? S a közönség meg milyen élvezetet tud talàlni ebben az aktusban?
Senkinek a bûnét nem tudja elvinni egy màs valaki, vagy bàrmilyen àldozat.
Visszataszitònak tartok minden ember- vagy àllatàldozatot.

Istenkeres(ő) 2009.12.11 07:54:41 © (58)

Idézet:
Nicsinyo írta:
Senkinek a bûnét nem tudja elvinni egy màs valaki, vagy bàrmilyen àldozat.
Visszataszitònak tartok minden ember- vagy àllatàldozatot."

Ez így van, egyetértek veled.
Ezek egytől egyig primitív babonás szokások annak az érdekében, hogy a bűnös ember a lelkiismeretét ilyen értelmetlen és haszontalan dolgok által megnyugtathassa. A szenvedő alanya pedig a védtelen álllat. Szerintem, ha már bűnről beszélünk, akkor az ilyen véres áldozat is annak kell számítson és joggal lehet ettől az áldozatot bemutatónak ismét lelkiismeret-furdalása, hisz feleslegesen ölt meg egy lélekkel rendelkező érző állatot...

Klaus Matefi
2009. december 11. 07:28 | Sorszám: 39
A Pápua-Újguinea-ban élő (kb. 3700 fő) keresztény dawawa-k között ma is szokás a sertések áldozati állatként való alkalmazása, ugyanis azt képzelik, hogy a disznónak a vére a véres áldozat által a saját bűneik bocsánatára alkalmas...

Bővebben erről itt:

Idézet:
http://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:7j9WJGA3KL8J:www.wycliffe.de/index.php%3Foption%3Dcom_docman%26task%3Ddoc_download%26gid%3D45%26Itemid%3D269&hl=de&gl=de&sig=AHIEtbScrPA5H EqfqSxu0Y0EsSiycDQwvg

http://209.85.129.132/search?q=cache:PYEfgDIsIbEJ:www.kompass-ev.net/pdf/PI/PI67_2.pdf
Im Sommer 1998 kam es zu Streitigkeiten zwischen zwei Dawawa- Familien. Es ging dabei auch um falsche Anschuldigungen gegen Copland, den wichtigsten Mitarbeiter von Familie Knauber. Wegen des Streits beschloss Copland von heute auf morgen, das Dorf zu verlassen und für eine Weile zu Verwandten zu ziehen. Diese Art, mit Konflikten umzugehen, ist typisch für die Dawawa: Man geht sich aus dem Weg, bis die schuldige Person zu Wiedergutmachung ein Schwein bringt, um es zu schlachten und gemeinsam zu essen. Dazu muss allerdings vorher ein geheime Anrufung der Ahnengeister stattfinden, um herauszufinden, welcher der vielen Geister für das Missverhalten der Beteiligung verantwortlich ist. Durch das Blut des Schweineopfers wird die Sünde gesühnt, denn nur Schweineblut kann Sünden wegnehmen.

Klaus Matefi
2009. december 10. 07:14 | Sorszám: 38
Való igazság, hogy a legyőzöttek történelmét a győztesnek szokása volt minden időben meghamisítani annak érdekében, hogy rehabilitálja a saját rémtetteit... Egyáltalán nincsen kizárva, hogy ilyen motivációból készültek el utólagosan ezek a kódexek is.

Ezért sajnálatos módon a történelem írása nem nevezhető tudománynak, mivel a mindenkori politikai irányzat szélkakasaként működött. Ha tévednék, akkor ki lehet javítani...

Klaus Matefi
2009. december 09. 21:39 | Sorszám: 32
Az apatani törzs (kb. 26 ezer fő) az indiai Arunácsal Pradés (Arunachal Pradesh) államban él, ami India északkeleti részében található:

Idézet:
Link
Nagy kép

http://www.neuenhofer.de/guenter/himachal/himalayauebersicht.htm
Kép

Apatani-Frau mit Nasenscheiben (Egy apatani asszony az orrában korongokkal)

A rituális vallási szokásuk szerint a "Myoko" nevezetű ünnepük alkalmával az áldozati disznó szívét a még élő áldozatból szakítják ki, mint az aztékok tették(#) az emberáldozataikkal:

Idézet:
http://www.neuenhofer.de/guenter/Arunachal/aru2005.html
Arunachal Pradesh – Indien
Myoko-Fest in Hari
Wir hätten es nicht für möglich gehalten, dass in der heutigen Zeit noch in solch archaischer Weise Tiere zu Tode gebracht werden. Mit Schaudern haben wir Skulpturen und Bildhandschriften der Maya in Mittelamerika gesehen, die darstellen, wie Menschen bei lebendigem Leib die Herzen heraus gerissen werden. Genau diesen grausamen Tötungsvorgang haben wir beim Myoko-Fest bei der Opferung von Schweinen erlebt.

Kép

Der Assistent des Priesters schneidet die Brust des lebendigen Schweins auf, bohrt mit einem Arm einen Weg durch die Organe und reißt das Herz heraus.

Für einige ausgewählte Schweine werden direkt auf diesem Opferplatz besondere Zeremonien gemacht. Danach schneidet der Hilfspriester ihnen (bei lebendigem Leib) den Bauch auf und reißt ihnen das Herz heraus.

http://www.neuenhofer.de/guenter/Arunachal/myoko.html
Der vierte Tag (23.3.2005) ist der Tag des großen Schweineopfers – YUGIING TODU. Bereits am Abend des vorherigen Tages werden die zu opfernden Schweine eingefangen und ihre Füße gewaschen. Nachts um zwei Uhr werden sie dann zum Opferplatz (Yugiing) gebracht. Ab vier Uhr beginnt der Priester mit den Opfergesängen, die 3-4 Stunden andauern.

Später kommen jung verheiratete Frauen in Festkleidung und Festschmuck, die Eigentümer eines Opferschweins, und verteilen Reismehl und Bier über die an Vorder- und Hinterläufen gefesselten und am Boden liegenden Schweine. Einige Frauen haben mehrere 100 Rupie-Scheine an die Weste geheftet bekommen, von Dorfbewohnern, die selber keine Schweine opfern. (Diese opfern in den eigenen Häusern Hühner.)

Für einige ausgewählte Schweine werden direkt auf diesem Opferplatz besondere Zeremonien gemacht. Danach schneidet der Hilfspriester ihnen (bei lebendigem Leib) den Bauch auf und reißt ihnen das Herz heraus. Bei anderen Völkern (den Padam-Minyong) werden die Schweine durch Ersticken getötet. Die anderen Schweine werden an einer Bambusstange, die durch die Vorder- und Hinterläufe geschoben wird, wieder in die Häuser gebracht. Hier müssen die Besitzer der Schweine warten, bis einer der Priester zu ihnen kommt, und wieder 1 Stunde lang die Schweine besingt, bis seine Assistenten sie tötet.

Diese ziehen den ganzen Tag von Haus zu Haus, verrichten ihre Zeremonien und töten anschließend die Schweine. Die Art der Tötung ist immer die gleiche wie oben beschrieben. Die Priester haben eigens dafür ein Körbchen, in dem sie die Herzen sammeln, die nur ihnen zustehen und die nur sie essen dürfen.

Nachdem die Priester das Haus verlassen haben, werden die Borsten der Schweine durch Abflämmen oder durch Übergießen mit heißem Wasser und anschließendem Schaben entfernt. Danach werden die Tiere zerteilt und in der Familie verteilt.

Diejenigen Familien, die ein Schwein geopfert haben, haben bestimmte Tabus zu befolgen, z.B. bestimmt der Schamane durch ein Ei-Orakel, ob der Mann oder die Frau ein Fastengebot zu beachten hat. Nach dem Ende des Fastens essen sie zuerst Eichhörnchenfleisch. Erst dann dürfen sie alles andere wieder essen.

(#)

Idézet:

Link
Kép

Codex Tudela, Opferung der Gefangenen für die Götter.

Link
Kép

Codex Magliabechiano

Link
Kép

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 09. 08:41 | Sorszám: 1476
Az eddigi mesés "Istennel, istenekkel kötött" vélt szövetségeket fel kell váltsa az egyetlen reális és végérvényes szövetség, az Emberiség Szövetsége!

Ennek a céljai már nem lehetnek többé se a mások kárára bazírozó igyekezetek, se a soha be nem váltható túlvilági ígéretek, hanem kizárólagosan csak a KÖZJÓ-ba vetett hit és aktív tevékenység, amit joggal elvárhat az emberiség minden egyes tagjától!
Ezeknek az esetleges lábbal tiprásáért ugyanúgy felelősséggel kell tartozzon egy vezető beosztású (sőt az ilyen személy fokozott mértékben!), mint egy átlagember. Nem lehet kivételezettség, mentelmi jog, stb.. Az emberi szabadságjogok nem adhatnak alapot mások kárára, hátrányára történő esetleges cselekedetnek, igyekezetnek.

Az egyénnek tehát meg kell értenie, hogy egy boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb közös jövő záloga kizárólagosan az az aranyszabály lehet, amire már Jézus is felhívta a figyelmet:

Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul!
(~Máté 7,12; Lukács 6,31)

Ez nem azért lett megalkotva, hogy rendszeresen áthágjuk annak a tudatában, hogy úgyis megbocsátódik, ha esetleg elmegyünk gyónni, vagy valamilyen babonás rituális véres áldozatot mutatunk be bűnbocsánat címén. Nem azért!

Egy ilyen jellegű "bűnbocsánat" csak az elkövető lelkiismeretét teszi rendbe, bűntudatát elnyomva, de a szenvedő alany kára, lelki sérelme ettől még nem szűnik meg. Tehát az embereknek nemcsak magukra kell gondolniuk, hanem embertársaikra is. Az együttérzés kell motiváljon mindenkit.
Ez a KÖZJÓ alapja, ami megteremtheti a számunkra az áhított boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb közös jövőt. Kizárólagosan csak ez!

Nem szabad, hogy az legyen bárkinek a célja, hogy mások kárára, hátrányára tollasodjon, másokon élősködjön, mivel ezzel embertársainak tesz kárt, őket használja ki.
Az egyszeri és megismételhetetlen életét joga van mindenkinek emberhez méltó körülmények között leélnie, ha nem az embertársai ellensége. Joga van álmainak, vágyainak a megvalósítására, ha azok nem mások kárára, hátrányára bazíroznak. Ez pedig eleve kizárja azt az igazságtalan meggazdagodási lehetőséget, ami az emberiséget két csoportra oszthatja, gazdagokra és szegényekre. Nem is lehet célja a túlnyomó többségnek ez a megosztottság, hiszen ez káros, igazságtalan, sok szempontból embertelen.

A legújabb szövetség, azaz az Emberiség Szövetsége mentes kell legyen bármilyen jellegű nacionalista, vagy vallási felfogástól, melyek a KÖZJÓ-t megkérdőjelezik, vagy ellene irányulnak.
Amíg nem létezik egy globális vallási etika, ami a többit maradéktalanul leváltaná, addig hogy tudnánk ezeket a magasztos elképzeléseket megvalósítani?

Az eddigi ördögi körből, ami az emberiség évezredeit jellemezte, csak az Istenkeresők Globális Egyházának az irányelvei alapján lehet kijutni, sehogy máshogy.

Klaus Matefi
2009. december 08. 21:36 | Sorszám: 1475
Bízom benne, hogy amikor majd eljön az Istenkeresők Globális Egyháza életre hívásának az ideje, akkor a keresztény, zsidó, muszlim, ateista és egyéb vallású testvéreim érdeklődéssel és bizalommal fognak ehhez a globális igyekezethez viszonyulni.

A jelenlegi vallási sokszínűség nem lehet a megálmodott szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő záloga a véleményem szerint.

Klaus Matefi
2009. december 08. 20:44 | Sorszám: 1474
Hát létezhet ennél magasztosabb célkitűzés?

Ne a különböző téves istenképek és vallási igyekezetek vezéreljenek minket, hanem a megálmodott jövő, amit csak MI KÖZÖSEN kéz a kézben tudunk megvalósítani. Istenre, istenekre, angyalkákra balgaság várni, minden csak rajtunk múlik!

Klaus Matefi
2009. december 08. 20:43 | Sorszám: 1473
Egy új kozmikus korszak hajnalán legyen MINDANNYIUNK közös célja a KÖZJÓ, ami az egész emberiség nagy családjának kéne elhozza az olyan régóta áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt!

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. december 08. 20:06 | Sorszám: 1472
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php
Istenkeresők Globális Egyháza

1990. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 08:36:27
Ne felejtsük el, hogy egy szál vesszőt könnyű eltörni, de sokat már nem. Kifejezhettem volna magamat úgyis, hogy egy fecske nem képes nyarat csinálni...

1995. tramenes - 2009-12-08 10:45:19 - Válasz: 1990. (Istenkeres)
Egyetlen csepp vér ellenben cápák tucatjait vonzza a bajbajutotthoz.

1997. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 10:48:08 - Válasz: 1995. (tramenes)
Milyen "bajbajutott"-ra célzol? A bibliai legendák elképzeléseire?

2014. tramenes - 2009-12-08 15:32:47 - Válasz: 1997. (Istenkeres)
Általában a nyugati keresztény egyházra céloztam. Voltak olyan szerencsétlen lépései (pl. a római típusú berendezkedés átvétele, az anyag és a lélek közti viszonylag éles különbségtétel, a "modernizálódás" és a II. Vatikáni zsinat egyes "reformjai" stb.) amelyek -amellett, hogy teológiailag is minimum vitathatóak- súlyos tévedések forrásai lehetnek. Metaforikusan ezekre a tévedésekre, illetve a tévedések következményeire (a "vérszagra") gyűlnek a cápák, amik aztán abba is bele akarnak marni ami ép, meg úgy ámblokk szét akarják cincálni az egészet.

2015. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 16:22:18 - Válasz: 2014. (tramenes)
Bevallom neked az igazat kedves Tramenes, hogy mielőtt neki kezdtem volna az ilyen irányú tevékenységemnek nagyon sokat meditáltam a kérdésen pro és kontra alapon. Az egész rokonságom katolikus vallású, magam is évtizedekig aktív hívő voltam, évekig ministráltam, stb.

Ha a kereszténység végcélja a KÖZJÓ lett volna valóban, akkor meg se próbálkoztam volna ezzel az igyekezetemmel.
Sajnos nem a KÖZJÓ a végcél, és ez joggal nyugtalaníthat bárkit... Erről persze mitsem tudnak szerintem azok a papok, szerzetesek, akik életüket áldozzák egy nemes cél reményében...

Ilyen esetben a kutató érthető módon addig boncolgatja a kutatásának a tárgyát, amíg fel nem tárja a valódi indítékokat, motivációkat.

Ezek ismeretében tartom szükségesnek az Istenkeresők Globális Egyházának a valamikori életre hívását, mivel a jövendő generációk nem azt érdemlik, amit pl. a bibliai legendák messianisztikus elképzelései szánnak nekik a véleményem szerint...

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 08. 14:10 | Sorszám: 27
Idézet:
Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.
12,6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége.
12,7 Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik.

http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_34____1998_majus/147/1978
Egység 34. - 1998.május
Egy római szemtanú beszámolója
Amikor beköszöntött a [niszán] hónap tizedik napja, – ugyanis a hónap tizennegyedik napján mutatják be az áldozatot –, mindenki elment, hogy megvegye az áldozati bárányt, amit náluk peszáchnak hívnak.

Minden egyes kohanita, aki a sor elején állt, kapott egy edénnyi vért az áldozat véréből és azt továbbadta, majd a következő még tovább és tovább addig, amíg az oltárhoz nem értek vele, majd az oltárnál álló utolsó visszaindította az üres edényt kézről kézre a sor elejéig. Ebben a folyamatban minden kohanita kapott is egy tele edényt az előtte lévőtől és vissza is adott annak egy üreset.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 08. 13:12 | Sorszám: 36
Idézet:
mpd írta:
Elég baj az, hogy milliók tökölődnek ezzel, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálnának.

Ez igy van, de mivel egy létező dolog, ezért foglakozni kell vele és törekedni a minél szésebb körű felvilágosításra ezzel kapcsolatosan.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 08. 12:29 | Sorszám: 1468
Helyesbítés:
( אָמֵן )
Klaus Matefi
2009. december 08. 12:26 | Sorszám: 1467
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1999. Ilona - 2009-12-08 10:55:29 - Válasz: 1998. (Istenkeres)
Arra utaltam, kedves fecske, hogy magadban vagy, de nem ez a csapás, amin tovább kellene mennünk - mármint ne húzd fel magad.
Az első részt is nem mindegy hogyan értjük, a lélek nyelvén, vagy a test nyelvén.
Ha arra gondolsz, hogy minél többször kell ugyanazt elmondani és ha már nem csak egy fecske, de száz is ugyanazt mondja, arra azt mondom, az attól még nem lesz igazság.
De ha a lelkiséget veszem, akkor az egyakaratnak is nagy lehet az ereje, de csakis akkor, ha igazságból születő imádságban kél útra.
Imádság=vágy, akarat.

2000. Ilona - 2009-12-08 10:58:06 - Válasz: 1999. (Ilona)
És az imádság az 1995. bejegyzés szerint, olyan módon kél útra és gyűjti össze az igazakat.
Az illat vezet.
Ahogyan a pisztrángok dalában.

2001. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:02:26 - Válasz: 1999. (Ilona)
Ahhoz, hogy valami ne legyen igazság, azt be kell bizonyítani, hogy nem az.

A bibliai legendák tanításainak az egy része, mesés, illetve nonszensz elképzelések, illetve negatív etikai sugallatok kedves Ilona. Te ezeket véded foggal-körömmel, de sikertelenül...

Igazság csak a KÖZJÓ lehet. Soha be nem váltható túlvilági ígéretek, vagy mások kárára irányuló igyekezet nem lehet az.
Bármennyire is szeretné akárki...

2002. Ilona - 2009-12-08 11:05:19 - Válasz: 2001. (Istenkeres)
Igen, de ha lehet, akkor arra kérnélek, hogy szigorúan csak arról írjál, amivel egyetértesz, amit megvalósítandónak vélsz.
És ne legyen olyan szavad, hogy kit hogyan tévesztettek meg, hiszen az a fontos, hogyan tovább?
Kérhetem?

Mert ugye az mutat előre, az jelent megoldást.

2003. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:06:25 - Válasz: 2000. (Ilona)
Kik az "igazak" és mire lesznek összegyűjtve szerinted?
A KÖZJÓ iránti feltétel nélküli igyekezetre?

2004. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:08:52 - Válasz: 2002. (Ilona)
Amíg egyes vallások megengedik maguknak azt a luxust, hogy a máshogy gondolkodókat bálványimádóknak, hitetleneknek, eretnekeknek, és akiknek nem lesz úgymond helyük a jövendő világban, stb.-nek titulálják, addig nem tudom sajnos ezt megígérni...

Bízom a megértésedben.

2005. Ilona - 2009-12-08 11:17:18 - Válasz: 2004. (Istenkeres)
Persze, persze, az tart küzdelemben.
Amíg a helyes ismerete és cselekedetei nem adnak akkora erőt, addig a tagadás ereje visz előre.

2006. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:22:51 - Válasz: 2005. (Ilona)
Én ismerem a helyes utat, azaz a KÖZJÓ-t, ellentétben veled kedves Ilona...
Egyszer talán Te is rádöbbensz arra, hogy nem volt igazad.

2007. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:25:31 - Válasz: 2006. (Istenkeres)
Ámen!

2008. Ilona - 2009-12-08 11:27:10 - Válasz: 2007. (Istenkeres)
Te kihez imádkozol?

2009. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:35:51 - Válasz: 2008. (Ilona)
Ez egy héber szó (אָמֵן kedves Ilona, ami annyit jelent kb., hogy úgy legyen. Kívánom neked, hogy kinyíljon a szemed, ezért írtam.

2010. Ilona - 2009-12-08 11:37:32 - Válasz: 2009. (Istenkeres)
Hogy látván lássak és hallván halljak?

2011. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:39:03 - Válasz: 2010. (Ilona)
Hogy meg tudjad a "színeket" különböztetni kedves Ilona...

2012. Ilona - 2009-12-08 11:44:41 - Válasz: 2011. (Istenkeres)
1Kor 13.12
Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.
1Kor 13.13
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet

2013. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-08 11:57:29 - Válasz: 2012. (Ilona)
"Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre"

Ezek közel 1950 évvel ezelőtti gondolatok...

Tíz évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez semmi köze nem volt Jézusnak...) után már nem lát az ember homályosan kedves Ilona... Az más kérdés, ha rossz szemüvegen keresztül szemléled a világot.
Az Istenkeresők Globális Egyháza segít neked ebben, hogy megtaláljad a megfelelő "dioptriát".
A rossz szemüveg használata egészségtelen különben is, akár mellékhatásai is lehetnek...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 08. 12:02 | Sorszám: 34
Akkor neked fogalmad sincsen a vallások messianisztikus elképzelésiről...
Nézz körül Közel-Keleten például...
Klaus Matefi
2009. december 08. 09:02 | Sorszám: 30
Pedig igen nagy szükség lenne rá...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 08. 09:00 | Sorszám: 1466
Ne felejtsük el, hogy egy szál vesszőt könnyű eltörni, de sokat már nem. Kifejezhettem volna magamat úgyis, hogy egy fecske nem képes nyarat csinálni...
Klaus Matefi
2009. december 08. 08:59 | Sorszám: 1465
Az Istenkeresők Globális Egyháza kifejezetten a KÖZJÓ érdekében lép fel, hogy az új kozmikus korszakban az egyszeri és megismételhetetlen életünket egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságos közös jövő biztosíthassa. A soha be nem váltható túlvilági ígéretek elértéktelenedtek, lejárt az idejük...

Az ókori bibliai legendák messianisztikus elképzelései semmi jót nem ígérnek a világ népeinek, a KÖZJÓ viszont a túlnyomó többség érdekeit hivatott figyelembe venni és megvalósítani, a jövendő generációk jól felfogott érdekében.

Mint ahogy azt Menachem Mendel Schneerson rabbi is helyesen mondta, "Most már minden rajtunk múlik":

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

A kérdés az, hogy mi a célunk?

Klaus Matefi
2009. december 08. 08:54 | Sorszám: 1464
A bibliai legendák messianisztikus elképzelései nem alkalmasak egy áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő kialakítására. Ahhoz, hogy az eljövendő generációk tagjai az egyszeri és megismételhetetlen életüket az említett körülmények között élhessék le, ahhoz intenzív felvilágosító tevékenységre, kollektív összefogásra (minden ember), kitartó és elkötelezett igyekezetre van szükség a KÖZJÓ érdekében.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. december 08. 08:53 | Sorszám: 1463
Törekedjünk a KÖZJÓ-ra, hogy az eljövendő generációk egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb világban élhessék le kéz a kézben az egyszeri és megismételhetetlen életüket!

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. december 08. 08:52 | Sorszám: 1462
Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképe

Szerintem az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, de annak a következménye, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas teremteni és azt fenntartani.

Rossz nyelvek úgy igyekeznek beállítani, hogy ez az istenkép egy vektoriálisan összegezhető valami.
Természetesen szó sincsen erről. A Nap melegét pl. a Hold gravitációjával, vagy az Univerzum kozmikus sugárzásaival nem lehet ilyen módom összegezni...

Az embernek adatott szabad akarat, de Istennek nem. Mint tudjuk, mindennek megvan a maga ideje, így volt ez a Názáreti Jézusnak, vagy akár Immánuelnek a születését illetően is (-7.02.10.; 1999.08.11.).
Ha ők korábban, vagy később születtek volna valamivel, akkor nem lettek volna azok, akik.

Ezekbe a hatásokba természetesen beletartoznak az Univerzum összes ilyen jellegű hatásai (beleértve a Nap melegétől, kozmikus sugárzástól, a gravitációs hatástól, a Föld mágnesességéig MINDEN, tehát egy kifejezetten KOMPLEX hatás ez.

Az ősi asztrológia se csak a naprendszer bolygóira bazírozott, hiszen megfigyelésekre épülő tapasztalatok alapján tisztában voltak a "háttérsugárzással" is, de mivel ez a Földünkről nézve nem mutatott olyan változó hatást a számukra, mint a közeli égitestek elmozdulásaiból adódó elektromágneses sugárzásnak a változása, így ezt közelítőleg konstansnak vették azt. Ennek ellenére a komolyabb asztrológusok a naprendszerünk égitesteinek az állócsillagokkal alkotott konstellációit is figyelembe veszik. Az más kérdés, hogy stimmelnek-e az alkalmazott szabályzóik...

Természetesen nem eredményezhet egyetlen elmélet se ezzel kapcsolatosan egy pontos, korrekt meghatározást, végeredményt, hisz ez lehetetlen.

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz és nem Istenben, sőt el is veti az Isten imádatát, hiszen miért imádnánk egy olyan Istent, ami a gonosznak is a szellemi forrása?

Viszont az I. G. E. a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a minél alaposabb megismerésére törekszik.

A Földön az életet adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik azt, hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg (Mózes I. 1,27; 9,6).

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, Sabbatáj Cví, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát, vagy Immánuel, illetve te is...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 08. 08:47 | Sorszám: 28
A bibliai legendák messianisztikus elképzelései nem alkalmasak egy áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő kialakítására. Ahhoz, hogy az eljövendő generációk tagjai az egyszeri és megismételhetetlen életüket az említett körülmények között élhessék le, ahhoz intenzív felvilágosító tevékenységre, kollektív összefogásra (minden ember), kitartó és elkötelezett igyekezetre van szükség a KÖZJÓ érdekében.

http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=358&sid=&oldal=3
Messianisztikus elképzelések

92. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-03 15:37:28 - Válasz: 91. (jenocsaba)
Csak röviden!
Ismered az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit?

93. jenocsaba - 2009-12-03 17:11:13 - Válasz: 92. (Istenkeres)
Nem ismerem!
Az elképzeléseket. Nem!
Megvallom. Elkövettem életem során azt a hibát vagy sorozatosan estem ebbe a hibába. Nem tettem szert a messianisztikus elképzelések megismerésére!
Pedig - íme megvílágíttatott. Pótolhatatlan lett immáron , s a jelen körűlmények között - szükségben maradtam.
Veled szemben!

94. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-03 22:12:08 - Válasz: 93. (jenocsaba)
Már hogyne ismernéd ezeket kedves Jenöcsaba, hisz a bejegyzéseimben többször utaltam rájuk és részleteztem ezeket, amikre Te aztán oda nem illő dolgokkal reagáltál...
Ne szerénykedjél kérlek...

100. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-06 10:01:45 - Válasz: 99. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Ne várjuk Isten Fiát, Jézus Krisztust - és félve féljünk - rettenjünk meg?

Természetesen bárkit lehet visszavárni, hisz ez is belefér a hit kereteibe. A síiták is visszavárják a 12. Imamjukat, Imam Mahdit...
Az persze már más kérdés, hogy mennyi realitással rendelkeznek ezek az elképzelések.
Majd rá fognak jönni idővel, hogy értelmetlenség volt...
Úgy Jézus, mint a 12. Imam a múlt.
A realitás Immánuel, az Ezsdrásék által ~2450 éve betervezett ószövetségi legendák messiása, akinek természetesen az említett két személyhez semmi köze nincsen. Immánuel 1999.08.11-én látta meg a napvilágot és feltehetőleg 2032-ben kellene a nyilvánosságra lépjen kozmikus meggondolásoknál fogva.

Ezekre az időkre a bibliai legendák semmi jót nem jeleztek már előre, melyek pl. az újszövetségi legendák Jézusának a tanításaival összeegyeztethetőek lennének:

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

49,23 Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.

60,1 A megváltott nép boldogsága
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
60,5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

60,11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
60,12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

60,15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
60,16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
http://www.zsido.com/konyvek/Jes%E1j%E1+k%F6nyve/34/158
IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása
Jesájá könyve
66.
7. Mielőtt vajúdnék, szült, mielőtt jönne a fájdalma, fiúgyermeket hozott világra.
12. Mert így szól az Örökkévaló: Íme felé fordítom folyóként a békét, és áradozó patakként a nemzetek gazdagságát, hogy szívjátok; karon fogtok vitetni és térden dédelgettetni.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!"

Mikeás
5,1 A Messiás uralkodása
Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.
5,2 Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izráel fiaival együtt.
5,3 A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig.
5,4 Ez lesz a békesség! Ha Asszíria országunkra támad, és behatol palotáinkba, hét pásztort állítunk szembe vele és nyolc főrangú embert.
5,5 Ezek fegyverrel verik le Asszíriát, kivont karddal Nimród országát. Megment, ha Asszíria országunkra támad, és behatol területünkre.
5,6 Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.
5,7 Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai közt, mint az oroszlánkölyök a juhnyájak közt: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül.
5,8 Kezed ellenfeleidre nehezedik, minden ellenségedet kiirtod.
5,9 Azon a napon - így szól az Úr - kiirtom lovaidat, és elpusztítom a harci kocsikat.
5,10 Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet.
5,11 Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid.
5,12 Kiirtom bálványszobraidat és szent oszlopaidat az országból. Nem borulsz le többé kezed csinálmánya előtt.
5,13 Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat.
5,14 Az engedetlen népeken pedig lángoló haraggal állok majd bosszút!
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft190.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2009.09.06.
"A MESSIÁS JÖVETELE ELŐTT A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLIK"
A Nathanjai Cánz-Klajzenburgi haszid közösségben idézik az alapító rebbe, a kolozsvári Jekutiél Jehuda Halberstamm rabbi- rebbe, mondását, mi szerint egyik jele annak, hogy a "Messiás már úton van és közeledik", a nagy krízis lesz, ami a világgazdaságát körülveszi.
http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm

Tehát bármely szorgalmas Biblia kutató diák (hívő) számára nyilvánvaló kell hogy legyen, hogy a Messiás visszajövetelét megelőző időszakban háborúk és gyötrelmek lesznek. Mérlegelve a tényt hogy tudunk a Messiás visszajövetelét megelőző háborúkról és gyötrelmekről, milyen magatartást kell tanúsítanunk a világ és különössen a közép-kelet jelen eseményei iránt?

Senki sem akar háborút, és biztos vagyok benne hogy senkit sem fogsz találni-legfeljebb egy pszichopatát-aki ártatlan emberek; férfiak, nők, és gyermekek szükségtelen megölését akarja látni.

Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem kitűzött nemzeti célok megvalósításáért száll síkra, hanem kifejezetten a KÖZJÓ érdekében, hogy az új kozmikus korszakban az egyszeri és megismételhetetlen életünket egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságos közös jövő biztosíthassa.

A bibliai legendák messianisztikus elképzelései semmi jót nem ígérnek a világ népeinek, a KÖZJÓ viszont a túlnyomó többség érdekeit hivatott figyelembe venni és megvalósítani, a jövendő generációk jól felfogott érdekében.

Jenő Csaba lelkesen, kitartóan, fáradhatatlanul, struccpolitikát folytatva az emberi hiszékenységre apellál, de arról ugye már a saját bevallása szerint úgymond fogalma sincsen (?...), hogy mit is tartogatnak a jövő nemzedékei számára a bibliai legendák messianisztikus elképzelései:

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=358
Messianisztikus elképzelések
92. Istenkeres - 2009-12-03 15:37:28 - Válasz: 91. (jenocsaba)
Ismered az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit?

93. jenocsaba - 2009-12-03 17:11:13 - Válasz: 92. (Istenkeres)
Nem ismerem!
Az elképzeléseket. Nem!
Megvallom. Elkövettem életem során azt a hibát vagy sorozatosan estem ebbe a hibába. Nem tettem szert a messianisztikus elképzelések megismerésére!

Ennek ellenére mégis véleményt nyilvánít ezekkel kapcsolatosan és igyekszik másokat befolyásolni... Vajon felelősségteljes hozzáállásnak lehet ezt nevezni?
Természetesen ismernie kell a bibliai legendák messianisztikus elképzeléseit, hisz minden ezzel kapcsolatos bejegyzésemre lelkesen reagált eddig és ma is azt teszi...

Fel kell merüljön bennünk a kérdés, hogy valójában mi az igazság a bibliai ígéretekkel kapcsolatosan. Mint már írtam, se Jézus, se más nem fog visszajönni, erre felesleges is várni, helyesebben értelmetlen és balgaság.

Az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságos közös jövőt CSAK MI KÖZÖSEN, ÖSSZEFOGÁSSAL tudjuk kialakítani, megvalósítani. A nem létező angyalkák nem fogják megtenni helyettünk, abban mindenki egészen biztos lehet...

Istenkeresők Globális Egyháza

101. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-06 11:06:11 - Válasz: 100. (Istenkeres)
Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

105. jenocsaba - 2009-12-06 17:30:01 - Válasz: 104. (Istenkeres)
....Van, mikor a célba érés egyenlő a starttal.
Az igazi keresése a "találással" kezdődik....
Soproni István
Hidegséged - TANÚLMÁNY!

106. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-06 17:57:23 - Válasz: 105. (jenocsaba)
Ne keverjed össze kedves Jenöcsaba a tárgyilagosságot a "hidegséggel"...
A TANULMÁNY így írják.

107. jenocsaba - 2009-12-06 21:44:57 - Válasz: 106. (Istenkeres)
Miről beszélsz?
Tárgyilagosság a kényszeredett látásmód?
Ha, úgy ráznám tarsolyomból az érveket mint Holle anyó a telet?
Elég lenne?
Csodálkozok magamon!

108. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-06 22:30:03 - Válasz: 107. (jenocsaba)
Olvassad át figyelmesen a 100. bejegyzésemet és feltehetőleg nem leszel ennyire tájékozatlan utána...
Persze miért is tennéd?
Igaz?...

109. jenocsaba - 2009-12-07 14:18:07 - Válasz: 108. (Istenkeres)
A 100.-ik és a többi bejegyzésed - egy tájékoztatás a többi között.
Tájékozottabb lehetek ha, elolvasom - nem kétséges.
A vizsgálódásainktól azonban nem téríthet el az - egyetlen és általad kínált irányba.
Kizárólagossá téve tárgyát - a TAGADÁST.

110. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-07 14:40:42 - Válasz: 109. (jenocsaba)
A Bibliai legendáknak a "végidőkre" azaz napjainkra betervezett messianisztikus elképzeléseit teljes mértékben és félreérthetetlenül szemléltetik azok a bibliai idézetek, amelyekre korábban azt írtad, hogy nem vagy velük tisztában...

Milyen tagadásról beszélsz kedves Jenöcsaba. Az említett messianisztikus elképzelések nem alkalmasak, sőt károsak az emberiség nagy családja számára, egy szebb, boldogabb, igazságosabb és békésebb közös jövő szempontjából.
Tán helyesled ezeket?

Ez a topic ezekről a dolgokról lenne hivatott tiszta képet nyújtani, nem pedig másról.

111. jenocsaba - 2009-12-07 20:57:19 - Válasz: 110. (Istenkeres)
hogy a búbánatban volnék tisztában? Hány generáció és rabbik tömegei árasztották magukból- messianisztikus elképzeléseiket.
Pestiesen szólva - elgurúlt a gyógyszered?

igazat szólottál csupán csatlakoznom kellene.
De ott vagy Te!
És lesznek sokan - nagyon sokan.
Talán nem fogok beférni a nagytanácskozó terembe. S ez engem fusztrálna.
Nem tudom, álruhába öltözök és bekukucskálok ( Matias Rex ) a hónom alatt vastag dossziéval a felsőlapján ezzel az írással;
I.G.E. - TANÚLMÁNY - a megingatás művészete ......címmel!

112. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-07 21:24:45 - Válasz: 111. (jenocsaba)
Kizárólagosan csak a bibliai legendákra hagyatkozzál kedves Jenöcsaba, hisz azt kell megvitatni egy vallásfórumon.

Ha azt viszont ignorálod, akkor felesleges a további társalgásunk...

Te nem az "ÉBREDÉS" pártján állsz (* Jenő Csabának van egy topicja "AZ ÉBREDÉS" címmel a vallásfórumon...), hanem az "ALTATÁS" oldalán.

Klaus Matefi
2009. december 08. 08:41 | Sorszám: 27
De a józan ész azért csak el kell ezen gondolkodjon...

Jézusnak semmi köze nincsen a napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiásához, Immánuelhez.

Klaus Matefi
2009. december 07. 20:09 | Sorszám: 25
Ha nem halt meg (nonszensz elképzelés), akkor hogy születik újra csecsemőként?

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Rabbi Aryeh Kaplan:
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.

Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet. A hagyomány szerint Dávid király egyenes ági leszármazottja lesz, s valóban számos zsidó család van, amely ezzel az eredettel büszkélkedhetik.

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 07. 16:52 | Sorszám: 26
http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
2008-04-20
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.

A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. december 07. 16:10 | Sorszám: 29
Mi köze van szerinted ennek a topic témájához?
Vagy csak alkalmatlankodni akartál?

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 07. 16:08 | Sorszám: 23
A keresztény egyházak azt tanítják tévesen, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiása maga a kínhalált halt Názárti Jézus... :

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 05. 18:14 | Sorszám: 24
Folytatás:

A valódi betlehemi csillag mibenléte is az ilyen fajta együttállásoknak a Zodiákusban történt korábbi előfordulási helyeire bazírozott:

A szegedi Fogadalmi templom egyik festett színes ablaka

Székesegyház, Pécs (saját fotó)

A csillagot meghatározó pontokhoz tartozó konstellációk:

1,
-1096.02.21 2:22 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 22°/22°/26,7°/24,7°/25,3° Vízöntő

2,
-960.10.10. 15:02 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció: 8,7°/8,7°/7,3° Mérleg; Szaturnusz: 25,3° Mérleg; Uránusz: 20° Mérleg

3,
-852.05.23. 10:41 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 22,2°/22,2°/22,5°/23°/18° Bika

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6° Bak

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 23,8°/23,8°/19,1°/19,8° Oroszlán; Mars: 11,4° Oroszlán

6,
-417.03.15. 12:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 19,1°/19,1°/22,7°/25,8° Halak; Uránusz: 2,8° Kos

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 14,5°/14,5°/15,9°/14,9° Nyilas; Uránusz: 8,1° Nyilas

8,
-146.06.15. 6:32 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 19,5°/19,5°/17°/22,1° Iker; Uránusz: 27,5°Iker

9,
-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntõ; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Annyit hozzáfűznék a fenti adatokhoz, hogy ennél a csillag kiszerkesztésénél minden esetben a "legszorosabb" együttállásokat vettem figyelembe. Ha a fenti dátumokhoz plusz ill. mínusz írányban 1089 évet, vagy ennek a többszörösét adjuk, akkor ráakadunk a későbbi, ill. korábbi együttállásokra is a ~plusz ill. mínusz két év figyelembevétele mellett.
Tehát a Jézus-i születési konstelláció (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció - együttállás) minden esetben a Mars planéta periódusából adódóan kétszer realizálódik közelítőleg 2 éven belül! Az egyik pontosabb együttállást, a másik pontatlanabbat eredményez.
Kizárólagosan csak ezzel magyarázható meg a Heródesnek tulajdonított "Aprószentek" lemészárlása:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

Jézus számára a kereszt nem a bűntelenségét, hanem a kínhalálát jelentette, mivel annak jegyében lett áldozata a már részletezett babonás véres áldozatnak... A feltámadása pedig Pál találmánya volt, aminek semmilyen reális alapja nincsen...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2009. december 05. 18:06 | Sorszám: 23
Folytatás:

A keresztények kereszt-tisztelete az ószövetségi legendákból származik:

Idézet:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

A keresztények megkeresztelése is valójában egy kifejezetten negatív szellemi hatás (kozmikus kereszt) emlékezetére történik meg, aminek a tiszteletére feszíttették fel Jézust véres áldozat gyanánt. A megkeresztelkedés egy időben az ember halála előtt volt divatban:

Idézet:
Pál levele a Rómaiakhoz
6,3 Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba (*Krisztusban, a kereszt szellemében!), az Ő (*Názáreti Jézus!) halálába keresztelkedtünk meg?

Carl E. Olson és Sandra Miesel: A Da Vinci-blöff (2004)(125.old)
337. év húsvétjakor összehívott (Constantinus) néhány püspököt, letette bíbor köntösét, felöltötte a katekumenek fehér ruháját, majd Euszebiosz, Nikodémia püspöke megkeresztelte. Néhány nappal rá elhunyt.
Akkoriban általános volt a keresztények között, hogy egészen a halálos ágyukig halogatták a keresztség felvételét.
Ezt a gyakorlatot említi a Vallomásokban Szent Ágoston is, aki majdnem meghalt egy gyermekkori betegségben, és édesanyja már a megkeresztelését fontolgatta.

És most újra feltenném neked a kérdést, hogy szerinted miért éppen ezt a negatív szellemi hatást választották ki az érdekeltek erre a célra?
A jó fa ugye jó termést terem, a rossz pedig rosszat...

Egy rossz magból nem nőhet ki jó fa... Ahhoz, hogy jó fa legyen, ahhoz jó magot kell kiválasztanunk...

Miképpen lehetett a "bűnbocsánatot" éppen a bűn szellemi forrásához utalni?
Nem az lett volna a logikus, hogy ehhez a Jézus születésekor realizálódott égi konstellációt veszik alapul, ami úgymond "bűntelenséget" biztosított Jézus számára?

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Sabbatai Cví születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold konjunkció:21,6°Oroszlán; -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán

Jiddu Krishnamurti születése
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2009. december 05. 18:04 | Sorszám: 22
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=361
Babonás ill. barbár vallási szokások

33. tramenes - 2009-12-04 14:58:40

Idézet:
Akkoriban általános volt a keresztények között, hogy egészen a halálos ágyukig halogatták a keresztség felvételét.
(*Carl E. Olson és Sandra Miesel: A Da Vinci-blöff (2004)(125.old)

Ez azért volt így, mert a keresztény hagyomány szerint a keresztség minden bűnt eltöröl, s így a halálos ágyán megkeresztelt személy relatíve "bűntelenül" halt meg. A keresztelkedés tehát nem azért történt a halál előtt mert ez szimbolikusan az adott ember halálához kapcsolódna (hacsak nem az "óember", a bukott és bűnös ember nem fizikai, hanem lelki elmúlásához, de a kontextus alapján nem erre gondolsz), hanem azért, hogy az ember tiszta lappal fejezhesse be a földi életét (a keresztség után esetlegesen elkövetett bűnök ugyanis érvényben maradnak, 2X meg nem lehet keresztelkedni).

34. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 15:10:29 - Válasz: 33. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
Ez azért volt így, mert a keresztény hagyomány szerint a keresztség minden bűnt eltöröl,...

Természetesen ez egy babonás vallási elképzelés kedves Tramenes...
Nagyon helyes, hogy megemlítetted, éppen ebbe a topicba illik.

35. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 15:12:12 - Válasz: 34. (Istenkeres)
Mások ennek érdekében a szegény csirkéket lóbálják a fejük felett...

36. tramenes - 2009-12-04 15:41:09 - Válasz: 34. (Istenkeres)
A keresztség felvétele nem csettintésre megy és vannak előfeltételei. Aki azoknak megfelel, és valóban megfelel az olyan állapotban van, hogy a keresztelés rítusa valóságosan realizálja benne a bűntelenséget.

Utána lehet nézni annak hogy mik a keresztség felvételének feltételei. Ha ráadásul a régebbi gyakorlatról beszélünk amikor csecsemőkeresztség még nem volt általános akkor azt is megérthetjük hogy ez valós életmód- és szemléletváltást kívánt az embertől.

37. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 15:55:10 - Válasz: 36. (tramenes)
Az ember szemléletváltás által se válhat meg a bűneitől, legfeljebb azokat a tudatalattijában szuggeszció hatására elnyomhatja, a lelkiismeret furdalását látszólag "kikapcsolhatja" ez által.

Manapság csecsemőket keresztelnek kedves Tramenes, akiknek fogalmuk sincsen, hogy mi történik velük akkor...

Ezzel szemben aki a csirkét lóbálja a feje felett, az babonás indíttatásból, de tudatosan a bűneitől szándékozik megszabadulni a szegény állat rovására...

38. tramenes - 2009-12-04 17:15:27 - Válasz: 37. (Istenkeres)
Ha őszintén megbánod a bűneidet és úgy élsz hogy ne kövesd el azokat többet az nem a bűn elnyomása és a lelkiismeret kikapcsolása, hanem a bűntől és annak "kísértő árnyékától" való megszabadulás.

Talán meglepő, de általában a felnőtten keresztelkedőknek sincs fogalmuk arról hogy mi történik velük a kereszteléskor. Nem tudják megfogalmazni hogy pontosan mi történt, annak ellenére hogy azt teljes lényükben megtapasztalták. A különböző előzetes elgondolások hamisnak bizonyulnak, az utólagos megfogalmazások esetlennek és pontatlannak tűnnek. Ebből a szempontból a felnőttek is gyermekként vannak megkeresztelve.

39. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 18:24:06 - Válasz: 38. (tramenes)
Megismételném a korábbi gondolatodat:

Idézet:
tramenes írta:
Ez azért volt így, mert a keresztény hagyomány szerint a keresztség minden bűnt eltöröl, s így a halálos ágyán megkeresztelt személy relatíve "bűntelenül" halt meg.

Te itt elkövetett bűnök eltörléséről és bűnbocsánatról írtál.

Idézet:
tramenes írta:
Ha őszintén megbánod a bűneidet és úgy élsz hogy ne kövesd el azokat többet az nem a bűn elnyomása és a lelkiismeret kikapcsolása, hanem a bűntől és annak "kísértő árnyékától" való megszabadulás.

Természetesen helyes és fontos dolog a bűneink megbánása, de ezzel még nem törlődnek el kedves Tramenes. Istennek ez teljesen mindegy, de az elkövetőnek és a sértettnek a tudatalattija tárolja ezeket az emlékeket.
Tehát se csirkék lóbálásával, se pedig bármilyen vallási rituállal nem lehet ezeket teljesen semmissé nyilvánítani, viszont tanulnunk kell ez által, hogy máskor ne hibázzunk.

A "lelkiismeret nélküli" emberek rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy ilyen szempontból gátlástalanok.

Egy csecsemő megkeresztelése valójában értelmetlen, hisz fogalma sincsen a vele történtekről... Ha a későbbiek során nem helyeznek hangsúlyt a vallásos neveltetésére, úgy semmi nyoma nincsen a megkertesztelésének valójában...

40. tramenes - 2009-12-04 20:41:30 - Válasz: 39. (Istenkeres)

Idézet:
tramenes írta:
Ez azért volt így, mert a keresztény hagyomány szerint a keresztség minden bűnt eltöröl, s így a halálos ágyán megkeresztelt személy relatíve "bűntelenül" halt meg.

Ez nem az én gondolatom. Az állítás első fele dogmatikailag, a második fele meg történelmileg így van. Az hogy a dogma mentén történelmileg kialakult egy ilyen gyakorlat az biztos, hogy helyes-e a levont következtetés ami miatt kialakult azon lehet gondolkodni. Amit a bűnök megbánásáról, az életmód- és szemléletváltásról írtam azok az erről történő gondolkodás egyes elemei voltak.

A bűnök eltörléséről a keresztség által: Ami megtörtént az megtörtént; a bűnök bocsánata, eltörlése szerintem (na ez az ami most a SZERINTEM való) arra vonatozik hogy az elkövetett bűn nem érinti többet azt az embert aki elkövette, nem nehezedik rá, nem köthető hozzá. Nem azért mert nem történt meg (a megtörténte tény), hanem azért nem, mert a megkeresztelt már nem azonos azzal, aki azt elkövette (újjászületés Krisztusban, az "óember" halála és az idevonatkozók).

41. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 21:47:46 - Válasz: 40. (tramenes)
A kozmikus Krisztus kedves Tramenes az általam tárgyalt kozmikus keresztek szellemi hatásai, melyek egyáltalán nem nevezhetőek pozitív hatásoknak. Miért éppen ezt a negatív szellemi hatást választották ki az érdekeltek szerinted erre a célra? A jó fa ugye jó termést terem, a rossz pedig rosszat...

42. tramenes - 2009-12-04 23:04:10 - Válasz: 41. (Istenkeres)
A te nyelveden elbeszélve, a te saját világodban feltétlenül. De azért érdemes figyelembe venni hogy ha valaki egy alma alatt kötött pulóvert ért akkor én is hiába mondom neki hogy hogyan kell jó almáspitét sütni, meg ő is hiába beszél nekem arról, hogy vegyem fel a pulcsit ha kimegyek a hóba.

43. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 23:07:13 - Válasz: 42. (tramenes)
Nem hinném, hogy megválaszoltál volna a feltett kérdésemre kedves Tramenes...

44. tramenes - 2009-12-05 00:06:46 - Válasz: 43. (Istenkeres)
A válasz rá az, hogy a kérdéseddel az tud csak érdemben foglalkozni aki igaznak fogadja el a kérdésedben szereplő fogalmak általad meghatározott jelentését, és azokat az összefüggéseket amelyet a rendszered felállított. Én elfogadom hogy ez szerinted így van, de nem fogadom el igaznak, ezért csak azt válaszolhatom hogy a keresztelés aktusa nem egy negatív szellemi hatás "érdekeltek" által történt közvetítése az emberek felé.

Amennyiben egyéb "választ" szeretnél a "kérdésedre", azt te magad tudod csak megadni, illetve még olyanok próbálkozhatnak vele akik igaznak fogadják el a kérdés mögött álló előfeltételezéseket.

45. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-05 09:58:38 - Válasz: 44. (tramenes)

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--(201. old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272. old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

A fenti két idézet ezzel kapcsolatosan egyértelműen megadja a választ kedves Tramenes. Ez nem az én elméletem, találmányom, rendszerem, hanem ez a bibliai legendák kozmikus misztériuma. Ennek jegyében megismételném a korábbi bejegyzésemet:

A bibliai legendák "isteni szeretetének" a forrásai az általam már sokat tárgyalt kozmikus keresztek, melyek a halál és a bűn forrásai úgymond.
Ilyen korábban realizálódott kozmikus kereszthez utalták utólagosan Ezsdrásék az általuk i.e. 445-re elkészített Tórában a vallási legenda egyik mesés szereplője, Ábrahám emberáldozatának a kísérletét. Ábrahám a saját gyermekét, Izsákot (a muszlimok szerint Izmaelt) szándékozta úgymond véres áldozat gyanánt feláldozni annak a JHVH-nak, akit valójában Ezsdrásék hívtak életre a Tóra megalkotása által, Marduk átkeresztelésének a következményeként.

A Názáreti Jézus egy vallási babona áldozata lett, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), szintén véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24), azaz bűnbakként feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére az "isteni szeretet" indíttatására...

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása pedig a legerősebb "isteni szeretet" (a lehető legnegatívabb szellemi hatás) szülötteként látta meg a napvilágot...:

Immánuel születése
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ez a kereszt Marduk teremtő Isten (őt keresztelték át Ezsdrásék JHVH-ra) "csillaga", a Nibiru:

Egy babilóni henger lenyomata

Ez azonos a Szíriusz-szal (Sopdet; nem a kettőscsillag, azaz a Szíriusz A és a Szíriusz B!), aminek a jelképe az egyiptomi hurkos kereszt (ankh, crux ansata). Ez úgymond az "örök élet kulcsa"...:

Link

A Naptemplom Rend (Ordre du Temple Solaire, Sonnentempler-Orden; Order of the Solar Temple) tagjai is ennek a Szíriusnak az 1999.08.11-én történő megjelenésére készültek, hogy átjuthassanak úgymond egy új kozmikus korszakba.

Bővebben erről itt:

Ordre Temple Solaire, Sonnentempler Orden, Naptemplom Rend

Folytatás következik!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 05. 17:46 | Sorszám: 1461
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=314218
Létezik-e "kiválasztott" nép?

Bolgolam 2009. 12. 05. 10:16 27.
Csak egyetlenegy Isten létezik, de olyan, mint a különböző alakú edényekbe öntött víz, - vagyis megjelenése mindig felveszi az edény formáját, az adott nép gondolkodásának megfelelően. Ő azonban mégis Egy.

Klaus Matefi 2009. 12. 05. 16:30 30.
Ez így van! Az Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a rossznak és még számtalan átmeneti hatásnak a szellemi forrása.

A kérdést csak azért tettem fel neked, mert a keresztényekkel egy hamis istenképet (Jóisten) fogadtattak el annak ellenére, hogy úgymond azonos lenne az ószövetségi legendák Istenével, aki mások kiirtására és kifosztására motivál...

Hogy lehetne erre azt mondani, hogy Jóisten?...

Maga Jézus is az ördögnek tartotta:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

János I.
3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 04. 14:16 | Sorszám: 20
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=361
Babonás ill. barbár vallási szokások

30. charon - 2009-12-04 11:42:30
Barbár szokás az egyházi tekintélyt pártcélra haszbálni :

Idézet:
A kereszt politikai eszközként való felhasználásával a katolikus egyház nem azonosulhat, ezért ebben a kérdésben rendkívül kiegyensúlyozott álláspontra helyezkedett az MKPK - mondta Erdő Péter. A Vatikán utasításai alapján sem a szentmisét, sem más katolikus liturgikus szertartást politikai események díszleteként, járulékaként nem szabad végezni.

31. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-04 13:25:25 - Válasz: 30. (charon)
A bibliai legendák "isteni szeretetének" a forrásai az általam már sokat tárgyalt kozmikus keresztek, melyek a halál és a bűn forrásai úgymond.
Ilyen korábban realizálódott kozmikus kereszthez utalták utólagosan Ezsdrásék az általuk i.e. 445-re elkészített Tórában a vallási legenda egyik mesés szereplője, Ábrahám emberáldozatának a kísérletét. Ábrahám a saját gyermekét, Izsákot (a muszlimok szerint Izmaelt) szándékozta úgymond véres áldozat gyanánt feláldozni annak a JHVH-nak, akit valójában Ezsdrásék hívtak életre a Tóra megalkotása által, Marduk átkeresztelésének a következményeként.

A Názáreti Jézus egy vallási babona áldozata lett, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), szintén véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24), azaz bűnbakként feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére az "isteni szeretet" indíttatására...

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása pedig a legerősebb "isteni szeretet" (a lehető legnegatívabb szellemi hatás) szülötteként látta meg a napvilágot...:

Immánuel születése
1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ez a kereszt Marduk teremtő Isten (őt keresztelték át Ezsdrásék JHVH-ra) "csillaga", a Nibiru:

Egy babilóni henger lenyomata

Ez azonos a Szíriusz-szal (Sopdet; nem a kettőscsillag, azaz a Szíriusz A és a Szíriusz B!), aminek a jelképe az egyiptomi hurkos kereszt (ankh, crux ansata). Ez úgymond az "örök élet kulcsa"...:

Link

A Naptemplom Rend (Ordre du Temple Solaire, Sonnentempler-Orden; Order of the Solar Temple) tagjai is ennek a Szíriusnak az 1999.08.11-én történő megjelenésére készültek, hogy átjuthassanak úgymond egy új kozmikus korszakba.

Bővebben erről itt:

Ordre Temple Solaire, Sonnentempler Orden, Naptemplom Rend

A keresztények kereszt-tisztelete az ószövetségi legendákból származik:

Idézet:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

A keresztények megkeresztelése is valójában egy kifejezetten negatív szellemi hatás (kozmikus kereszt) emlékezetére történik meg, aminek a tiszteletére feszíttették fel Jézust véres áldozat gyanánt. A megkeresztelkedés egy időben az ember halála előtt volt divatban:

Idézet:
Pál levele a Rómaiakhoz
6,3 Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba (*Krisztusban, a kereszt szellemében!), az Ő (*Názáreti Jézus!) halálába keresztelkedtünk meg?

Carl E. Olson és Sandra Miesel: A Da Vinci-blöff (2004)(125.old)
337. év húsvétjakor összehívott (Constantinus) néhány püspököt, letette bíbor köntösét, felöltötte a katekumenek fehér ruháját, majd Euszebiosz, Nikodémia püspöke megkeresztelte. Néhány nappal rá elhunyt.
Akkoriban általános volt a keresztények között, hogy egészen a halálos ágyukig halogatták a keresztség felvételét.
Ezt a gyakorlatot említi a Vallomásokban Szent Ágoston is, aki majdnem meghalt egy gyermekkori betegségben, és édesanyja már a megkeresztelését fontolgatta.

Klaus Matefi
2009. december 03. 11:25 | Sorszám: 17
Valójában minden állat érző lény, aki vágyik a szeretetre és viszonozza is azt a maga módján. Nekik ugyanúgy van lelkük, mint az embereknek.

Én minden ilyen jellegű babonás szokást mélységesen elítélek, mivel primitív, haszontalan, kegyetlen és barbár.

A természet csodálatos, de kíméletlen. Sajnos az Isten jóvoltából olyan amilyen, azaz az erőszakra, mások elfogyasztására épült fel.
Tehát aki úgymond Isten nevében tesz ilyeneket, az a természet, azaz a vadon törvényeit követi. Az emelkedett lekületű egyén el kell határolja magát a vadon törvényeitől.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 03. 11:01 | Sorszám: 20
Minden kétséget kizárva kijelenthetem, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra az Ezsdrásék által betervezett messiásnak abszolút semmi köze nincsen az 1984 éve kínhalált halt Názáreti Jézushoz.

Aki mégis valamilyen oknál fogva ragaszkodik ehhez a nonszensz elképzeléshez, az vagy struccpolitikát folytat és nem hajlandó a tényeket mérlegelni, vagy szándékosan teszi ezt...

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 02. 13:39 | Sorszám: 16
Helyesbítés:
(Kápárot, kapores, Kapparos; héber: כפרות‎.)
Klaus Matefi
2009. december 02. 13:38 | Sorszám: 15
Minden zsidó polgári év első hónapjának (tisri) a 9. napján véres áldozatot mutatnak be a hívek a bűneik bocsánata érdekében. Egy tyúkol lengetnek manapság a fejük felett és ennek az állatnak a halála eredményezi úgymond a bűneik bocsánatát és egy bűntelen évet biztosít a számukra a babonás elképzeléseik szerint... Ezt a szertartást Kaparotnak (Kápárot, kapores, Kapparos; héber: כפרות‎ nevezik. Szóval a szegény csirkének kell elpusztulni azért, hogy az áldozatott bemutató lelkiismerete helyrejöjjön... Egy csirke az ára úgymond, és rendben lesz minden...

Idézet:
http://regi.zsido.com/dict.htm
A ZSIDÓSÁG SZÓTÁRA
Kápárot - "engesztelések": engesztelési szertartás a -->Jom Kippur előtti napon; kora reggel szokásos, hogy az engesztelő áldozat jelképeként a férfiak egy kakast, a nők egy tyúkot megforgatnak a fejük fölött. Lényege - pszichológiai: az illető, miközben mondja a zsoltárszöveget és forgatja a kakast a feje felett, elképzeli, hogy tulajdonképpen neki kellene - vétkei miatt - hasonló helyzetben lennie, csak Isten végtelen kegyelme teszi lehetővé, hogy a kápárá-kakas helyettesítse.

A babonás rituálról egy videó és néhány fotó:

Idézet:
Videó
http://www.photozion.com/Stock/Category.asp?category_cd=66&page=1

Az ószövetségi legendákban részletezett engesztelés napi véres áldozatok:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.

Mózes III. (Leviticus, Vájikrá)
16,1 Az engesztelési ünnep
Beszélt az Úr Mózeshez Áron két fiának a halála után, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni.
16,2 Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben.
16,3 Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
16,4 Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket.
16,5 Izráel fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.
16,6 Mutassa be Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért.
16,7 Azután fogja a két kecskebakot, állítsa azokat az Úr elé a kijelentés sátrának a bejáratánál,
16,8 és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az Úrnak, a másikat Azázélnak.
16,9 Vezesse oda Áron azt a bakot, amely a sorsvetésben az Úrnak jutott, és készítse azt el vétekáldozatul.
16,10 Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az Úr elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélnak a pusztába.
16,11 Áron tehát mutassa be a bikát mint a maga vétekáldozatát, és szerezzen engesztelést magáért és háza népéért. Vágja le Áron a bikát mint a maga vétekáldozatát.
16,12 Rakja tele a szenes-serpenyőt tüzes parázzsal az Úr előtt levő oltárról, és két tele marok porrá tört illatos fűszerfélével együtt vigye be a kárpiton belülre.
16,13 Tegye rá az illatáldozatot a tűzre az Úr színe előtt, hogy beborítsa az illatáldozat felhője a födelet, amely a bizonyság fölött van, és akkor nem hal meg.
16,14 Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a födél felé, kelet felé. A födél elé pedig hétszer hintsen ujjával a vérből.
16,15 Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a födél elé.
16,16 Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van.
16,17 Amikor bemegy a szentélybe engesztelést végezni, egy ember se legyen a kijelentés sátrában, egészen a kijöveteléig. Így végezze el az engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért.
16,18 Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt van, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait.
16,19 És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt.
16,20 Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot.
16,21 Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába,
16,22 hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.
16,23 Azután menjen be Áron a kijelentés sátrába, és vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket magára öltött, amikor bement a szentélybe, és rakja le ott azokat.
16,24 Mosakodjék meg vízben, szent helyen, és öltözzék fel a ruháiba, úgy menjen ki, és készítse el a maga égőáldozatát meg a nép égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.
16,25 A vétekáldozat kövérjét is füstölögtesse el az oltáron.
16,26 Aki pedig elvitte az Azázélnak szánt bakot, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, azután bemehet a táborba.
16,27 A vétekáldozati bikát és a vétekáldozati kost, amelyeknek a vérét a szentélybe vitték engesztelés végett, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat.
16,28 Aki elégeti ezeket, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba.
16,29 Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónap tizedikén tartóztassátok meg magatokat, ne végezzetek semmiféle munkát, sem a bennszülött, sem a köztetek tartózkodó jövevény.
16,30 Mert ezen a napon végeznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak benneteket, és megtisztultok minden vétketektől az Úr színe előtt.
16,31 A teljes nyugalom napja legyen ez nálatok, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.
16,32 Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel, és avatnak fel pappá. Gyolcsruhába öltözzék, a szentélyben levő ruhákba.
16,33 Végezzen engesztelést a szent helyért, a kijelentés sátráért, és az oltárért is végezzen engesztelést. A papokért és a gyülekezet egész népéért is végezzen engesztelést.
16,34 Örök rendelkezés legyen ez nálatok, hogy évenként egyszer engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, minden vétkük miatt. És úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek.

http://epa.oszk.hu/00800/00804/00033/2654.html
GRÜLL TIBOR
A legszentebb nap
„A hosszú nap”. Az ünnepeket tartó zsidó családok életében általában csak így ismert Jom Kippur, azaz az engesztelés napja. Ezen a napon tartózkodni kell mindennemű étel és ital fogyasztásától, vagyis teljes böjtöt kell tartani a Mindenható haragjának kiengesztelésére, amely jogosan lobban fel az emberek bűnei láttán.

Az engesztelés napját megelőző nap reggelén a kijelölt főpap megállt a Szentély keleti kapujánál, és szemügyre vette az áldozatra kiszemelt ökröket, kecskéket és juhokat, hogy megfelelnek-e a szigorú rituális előírásoknak, áldozni ugyanis kizárólag hibátlan állatot lehetett.

A főpapnak az engeszteléskor egy fiatal tulkot, egy kost és két kecskebakot kellett áldoznia önmaga, családja és egész Izrael bűneiért. A tulok saját tulajdonát képezte - ez volt a családjáért bemutatott áldozat, amit legelőször kellett elvégeznie. A véres áldozat gyakorlata nagyjából a következő volt: a pap a Szentély felé fordulva, áldólag az áldozati állat fejére tette kezét, miközben imát mondott. A Jom Kippur-i ima különlegességét az adta, hogy ekkor (és csakis ekkor!) a főpap kimondhatta az Örökkévaló nevét, amit héberül a j-h-v-h betűkkel jegyeztek le, de mindig Adonájnak, azaz „Úr”-nak olvastak. A „tulajdonnév” (sém hameforas) - és különösen az Istennév - ismeretének a Biblia óriási jelentőséget tulajdonít.

A bűnbak feláldozása

Kevéssé köztudott, hogy a magyar nyelvben is elterjedt „bűnbak” kifejezés is Jom Kippur napjához kötődik. A főpap az elmondott áldást követően a Szentély udvarának keleti részébe ment, ahol a két kecskebak közül kisorsolták, melyik legyen az, amelyiket nem áldozzák fel a Szentélyben, hanem egy arra kiválasztott pappal kiküldik a pusztába, miután kézrátétellel megvallották felette Izrael bűneit, és elvégezték a többi áldozatot. A bűnbak kisorsolása úgy történt, hogy egy dobozból két táblácskát vettek elő, melyekre az „Azazélnek”, illetve az „Úrnak” feliratot vésték. A táblácskák eredetileg fából voltak, s csak Jehosua ben Gamla főpapsága idején cserélték ki őket aranyra. A sorsolás után a főpap a bűnbak (Azazél) szarvaira és nyakára karmazsinba mártott gyapjúszövetet tekert, arra az Ézsaiás-próféciára hivatkozva, amely így szólt: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek; és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” A főpap ezután megáldozta az ökröt, amelynek kifolyt vérét egy szentelt tálba (micrak) fogta fel. A vért azután átadta egy másik papnak, és nyomban meggyújtotta a füstölő oltárt a Szenthelyen. Eközben a másik pap, kezében a vért tartalmazó tállal, szüntelen hajlongott, hogy a vér meg ne alvadjon. A főpap ekkor felment az oltárra, ahonnan egy különlegesen hosszú nyelű lapáttal izzó szenet vett, amit a füstölőbe tett. Ezzel a füstölővel ment vissza a vérért, amit a Szentek Szentjében elhelyezett frigyláda tetejére, egy színarany lapra kellett öntenie.

Az engesztelés vére

A főpap először a füstölővel ment be a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó függönyön keresztül a frigyládához, ahová letette azt. A babiloni fogság után épült Második Szentélyben már nem volt meg a frigyláda, ezért az alapkőre tette le a főpap a füstölőt, amelyre egy maréknyi illatos mirrhát kellett tennie, és egészen addig kellett várakoznia, amíg a füst be nem töltötte az egész szobát. Ezután a főpap visszatért a papokhoz, akik egészen addig a micrakot „ringatva” megakadályozták, hogy az áldozati tulok vére megalvadjon. A főpap ekkor átvette tőlük az edényt, hogy másodszor is visszatérjen a Szentek Szentjébe. Az előírások szerint mutatóujját a vérbe mártva hétszer meghintette az oltárt, az edényt pedig egy arany állványra helyezte. Ezután elhagyta a Szentek Szentjét. Ezután következett az „Úrnak” rendelt bűnbak rituális levágása, amelynek vérét egy másik micrakban fogták fel. Ezzel a pap harmadszor is visszatért a Szentek Szentjébe, ugyanazon az úton, mint korábban, ugyanazzal a feladattal. Végül a két edényben levő vért összekeverte és az oltár négy sarkára fröcskölte.
Az áldozat végeztével a főpap most már végleg visszatért a Szentély keleti kapujához, ahol az „Azazél”-nek kiválasztott bűnbakkal várakoztak a papok. (Az Azazél szó jelentését többen úgy magyarázzák, hogy az a Júdeai sivatag egy elhagyott, puszta helyére vonatkozik; más bibliakutatók véleménye szerint a név egy gonosz angyali fejedelemség neve.) A Szentélyből egy külön erről elnevezett híd vezetett ki a sivatagba, amelyen át a pap kivezette a bűnbakot. Ez a szolgálat egyébként nagy becsben állt az izraeliták előtt. A sziklához vezető úton állomások voltak, ahol ételt-italt szolgáltak fel a bűnbakot vezető papnak. Az első állomásig Jeruzsálem lakosai is nagy számban elkísérték őt útján, a második állomástól azonban mindig csak az adott állomást kiszolgáló személyzet csatlakozhatott hozzá, a következő állomásig. A „végállomáson” azután a pap letekerte a bak szarváról a karmazsinba mártott gyapjút, és kettészakította. Egyik felét visszatekerte a szarv köré, a másikat pedig egy sziklára tette, hogy megfigyelje: a karmazsin fehérre változik-e, vagyis megbocsáttattak-e Izrael bűnei. A bakot ezután letaszította a szikláról, majd visszatért a legutolsó állomáshelyre, ahol napnyugtáig kellett várakoznia, s csak azután térhetett vissza Jeruzsálembe. Miután hírvivők útján értesítették a Szentélyben várakozó főpapot, hogy a pusztába vezetett bűnbak gyapjúja fehérré vált, ezzel megbocsáttattak Izrael bűnei, a főpap lement a nők udvarába, és hangosan felolvasta a Leviticus könyvének (Mózes harmadik könyve) 16. fejezetét a gyülekezet előtt. A nap végeztével a hívők egész tömege kísérte vissza a főpapot házához.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 02. 11:13 | Sorszám: 19
Idézet:
"Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák."

"Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül."

"Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak."

" Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene."

"A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek."

"Íme felé fordítom folyóként a békét, és áradozó patakként a nemzetek gazdagságát, hogy szívjátok; karon fogtok vitetni és térden dédelgettetni.

"Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget."

Hát létezhet vajon ezeknél biztatóbb messianisztikus elképzelés?

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 02. 10:28 | Sorszám: 14
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197289&la=95478497
Babonás illetve barbár vallási szokások

Hallgatag ember 2009.12.01 13:36:20 © (31) Előzmény: Istenkeres (30)
Kedves Istenkeres,

én semmi értelmét nem látom vallási szereplők régészeti kutatásának. Vannak akik nem hisznek a létezésükben, mások meg igen, és ez a hit alapján működik, aki hisz benne, annak semmi szüksége nincs tudományos magyarázatra, aki meg nem, az meg hiába keres tudományos indoklást a tagadáshoz.

Hogy felesleges-e hinni egy tételes vallás téziseiben, nos erre azt tudom mondani, hogy ez minden felnőtt, értelemmel bíró ember saját döntése, elhatározása, szabad akaratából következően. Te úgy véled, hogy felesleges, én azt mondom, hogy nem az, ám egyikőnk sem tudja megmondani, hogy a végén kinek lesz majd igaza. Majd elválik.

Naná, hogy vallási indíttatású az Eid-ul-Adha, hisz az iszlám két ünnepének az egyike :-)

Egyik hozzászólásodban azt sérelmezted, hogy egyes vallások állatokat önmagáért az áldozatért ölnek, én erre válaszoltam azt, hogy az iszlámban ez nem így van, mi nem égetjük el a feláldozott állatot, mint a Templom idején, nem a papok eszik meg, hanem az egész közösség, és magának a levágott állatnak -csak ismételni tudom magam- "sem a húsa, sem a vére nem jut el Istenhez".

Hidd el nekem, nem egy ilyen ünnepen vettem már részt, nagyon szegények között, és nagyon gazdagok között is, az iszlám két ünnepének messze nem csak a vallási tartalma a fontos, hanem a közösség egybentartásának, a szolidaritásnak, a szegények megsegítésének, és nem utolsósorban a meghitt bensőséges együtt ünneplésnek is óriási a szerepe.

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.01 15:01:45 © (33) Előzmény: Hallgatag ember (31)
A véleményem az, hogy egy közösséget ne vallási babonákon alapuló rituális vágások és ehhez hasonló haszontalan dolgok tartsanak össze, vagy esetlegesen mások kárára bazírozó előírások, törekvések kedves Hallgatag ember, hanem a KÖZJÓ iránti elkötelezettség. Mennyivel nemesebb dolog ez!
Az más kérdés, ha egy ilyen tömeges állatvágást abból a célból rendeznek, hogy a szegények is jóllakhassanak. Azt helyes és követendő példának tartom, de úgy, hogy az állat ne szenvedjen a levágásakor.

Neked, mint muszlimnak mi a véleményed arról az állításomról, hogy a Koránt az ószövetségi legendák beavatottjai készítették? Ugyanez a helyzet természetesen a keresztények számára megírt újszövetségi legendákkal is.
Nem véletlenül került éppen ezért bele az i.e. 445 előttre vonatkozó Ezsdrásék általt kitalált ószövetségi vallástörténelemmel kapcsolatos "történések" egy része a Koránba, hasonlóképpen az Újszövetségbe...

A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették?

Klaus Matefi
2009. december 02. 10:17 | Sorszám: 13
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197289&la=95478497
Babonás illetve barbár vallási szokások

Hallgatag ember 2009.12.01 11:07:26 © (29) Előzmény: Istenkeres (5)
A muszlim áldozati ünnep levágott állatait feldolgozzák, és ünnepi keretek közt elfogyasztják, megvendégelve a szegényeket, akik anyagi okok miatt nem tehetik meg, hogy elég húst adjanak a családjuknak. Tán van némi különbség a patkánygyilkolászás és az Eid-ulAdha között.

Ahogy idézted is (egy eléggé sajátosra sikeredett fordításból) "sem a húsuk, sem a vérük nem jut el Istenhez, ám a tőletek jövő istenfélelem eljut hozzá".

Lehet vitát csapni abból, hogy vagyok Izsák vagy Ismáel, ám az tény, hogy a Korán nem nevezi névvel Ábrahám gyermekét, amikor az áldozatról van szó, a Tóra meg az elsőszülöttjeként említi, ami legalábis érdekes. De mondom, nem akarnék ezen vitatkozni, emrt nem ez a lényeges a történetben.
Béke legyen velünk :-)

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.01 11:56:30 © (30) Előzmény: Hallgatag ember (29)
A muszlim áldozati "ünnep" alapja kedves Hallgatag ember, az ószövetségi legendákból átvett feltehetőleg meg nem történt Ábrahám-féle emberáldozat kísérlete...

Ne felejtsük el, hogy a Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított asztronómiai/asztrológiai és hermetikus ismeretekre bazírozva. A korábbi időkben nem volt ismert a zsidók számára a Marduk átkeresztelése által életre hívott JHVH, hanem Molokot imádták... Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el...

Bővebben erről:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

Nemcsak én állítom azt, hogy Ábrahám és Mózes kitalált bibliai szereplők, de pl. a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, vagy a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is.

Visszatérve az áldozati "ünnephez", ez kifejezetten vallási indíttatású, tehát egyáltalán nem az az elsődleges célja, hogy bárki jól lakjon belőle, hanem egy Ezsdrásék által életrehívott Isten (JHVH-Allah) kedvéért bemutatott vallási ritus. És a propbléma szerintem ez.

Idézet:
Hallgatag ember írta:
Ahogy idézted is (egy eléggé sajátosra sikeredett fordításból) "sem a húsuk, sem a vérük nem jut el Istenhez, ám a tőletek jövő istenfélelem eljut hozzá".

A forrás:

A Korán magyar fordítása http://www.egyistenhit.com/Quran/default.php

Idézet:
Hallgatag ember írta:
Lehet vitát csapni abból, hogy vagyok Izsák vagy Ismáel, ám az tény, hogy a Korán nem nevezi névvel Ábrahám gyermekét, amikor az áldozatról van szó, a Tóra meg az elsőszülöttjeként említi, ami legalábis érdekes. De mondom, nem akarnék ezen vitatkozni, emrt nem ez a lényeges a történetben.

Szerintem is valóban kár lenne a drága időért a soha meg nem született egyének mibenlétén vitatkoznunk. Hinni persze azért még szabad bennük, de felesleges.

Klaus Matefi
2009. december 02. 10:07 | Sorszám: 12
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197289
Babonás illetve barbár vallási szokások

Jimmy the Hand 2009.12.01 10:16:22 © (25) Előzmény: Istenkeres (24)
Ha a "fejlett" nyugati ember ennyit tud, akkor mit vársz az "elmaradott" keletitől?
Azt gondolom, hogy mielőtt keletre visszük szent borzadályunkat, előbb talán saját házunk táján kellene rendet teremteni. Mert ez a vérengzés szerintem sokkal alávalóbb és undorítóbb, mint az a nepáli. A tudatlanság valahol mentség, de értelmes, civilizált emberről több jóérzést feltételeznék.
Ez a delfinmészárlás ráadásul totálisan ostobaságnak tűnik. Semmi értelmét nem látom. Nem pusztítás valami haszonért, hanem pusztítás csak úgy. Ráadásul ezek az állatok egy nagyobb krach esetén az ő túlélésüket jelenthetnék. De ők kiirtják a delfineket, szórakozásból. Ekkora barmokat...

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.01 10:57:44 © (27) Előzmény: Jimmy the Hand (25)
Maximálisan egyetértek veled kedves Jimmy the Hand! Tehát értelemszerűen először a saját "házunk táján" kellene rendet tenni...

Gondolj csak bele, hogy az európaiaknak is szánt ""Szent" Biblia" első része bővelkedik az itt tárgyalt babonás véres áldozatokra való buzdításokban...
Az ószövetségi legendákban a vér szerepe kiemelt hangsúllyal bír a vallási rituálokkal kapcsolatosan:

A bibliai vallások véres áldozatai

Klaus Matefi
2009. december 02. 09:39 | Sorszám: 11
A Dániához tartozó Faroe szigetek lakóinak a specialitása az, hogy évenként tradicionális delfin-mészárlást rendeznek a fiatal fiúk férfivé avatásának a céljából:

Idézet:
http://xfree.hu/album_show.tvn?aid=134211

http://www.youtube.com/watch?v=69W9AbuyJ5A (videó)
"Megengedik, hogy megismétlődjön ez a mészárlás! Hihetetlen, de sajnos mégis igaz, hogy minden évben megismétlődik ez a brutális szertartás a Faroe szigeteken, ami Dániához tartozik. Dánia, amely országról tudjuk, hogy nagyon fejlett, tagja az Európai Uniónak, évente megengedi ezt a mészárlást, azért, mert így ünneplik a fiatal fiúk férfivá avatását!
Az öbölbe csalogatják a calderoni delfineket, akik nagyon barátságos, intelligens és kíváncsi élőlények, és utána halomra ölik őket. És ami még felháborítóbb, hogy az emberek még el is mennek megnézni, mint a birkák, ott állnak és végignézik, hogyan ölik meg ezeket a csodálatos élőlényeket.

"Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb"

"Sok van mi rettenetes, de az embernél nincs semmi rettenetesebb/borzalmasabb"

Évente nem kevesebb, mint 2000 Calderón delfinre vár ez a sors, annak ellenére, hogy eu a fajta szigorúan védett fajba tartozik..."

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. december 02. 09:34 | Sorszám: 1460
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1883. jenocsaba - 2009-12-02 08:31:49 - Válasz: 1882. (Istenkeres)
Miért kellene - elméleted szerint - nékem - jobban csinálnom bár mit is - mint Istennek!

1884. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-02 09:01:54 - Válasz: 1883. (jenocsaba)
Előszeretettel fested a feketét is fehérre mások előtt.
Meggyőzni pedig szinte lehetetlen, mivel érvek ellenére is hajtod kitartóan a magadét...

Ez az Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, a törvénye a vadon törvénye.

Az emelkedett emberi léleknek felül kell kerekednie, hogy az emberiség keretein belül ne a vadon törvényei érvényesüljenek. Ezért kell neked és mindenkinek jobban csinálnia, mint Istennek kedves Jenöcsaba...

Csak a KÖZJÓ iránti kitartó és kompromisszum mentes igyekezet vezethet el az áhított boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb közös jövőhöz...

A bibliai legendák messianisztikus elképzelései nem erről szólnak.
Részletesebben itt:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=358
Messianisztikus elképzelések
51. Istenkeres - 2009-12-01 10:24:00 - Válasz: 14. (Istenkeres)

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 01. 14:30 | Sorszám: 8
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197289&la=95475449
Babonás illetve barbár vallási szokások

Istenkeres(ő) - Klaus Matefi 2009.12.01 08:49:37 © (22) Előzmény: Jimmy the Hand (14)

Idézet:
Jimmy the Hand írta:
Manapság már szinte minden vallási szokás "babona", mert a rítusok eredeti értelme feledésbe merült. Itt is látszik. Az istenek nem véráldozatot várnak.

Ezek kizárólagosan sötét és primitív emberi ötletek, semmi közük Istenhez, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóhoz.

Idézet:
Jimmy the Hand írta:
Az áldozat sohasem nem azt jelenti, hogy legyilkolunk egy másik élőlényt, hanem saját energiánkat, saját munkánk gyümölcsét, saját erőfeszítésünket ajánljuk.

Már pedig aki ilyen véresáldozatokat praktizál, az babonás indíttatásból az állat "bőrére utazik"...

Idézet:
Jimmy the Hand írta:
Materiális szinten viszont nem sokban különbözik a nyugati vágóhidaktól. A dögöket felvásárolják. Gondolom, hús- és bőripari cégek.

Korábban már írtam: "Szóval nem az állatnak az elfogyasztására irányuló vágásokat találom kivetnivalónak, hisz mindenevőknek teremtődtünk, hanem a babonás motivációk általi indíttatásból elkövetett mészárlásokat, ami az emberi elme sötétségére bazírozik..."

Babonás illetve barbár vallási szokások

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. december 01. 14:24 | Sorszám: 7
Ne keverd össze az embert az egyetlen és valóságos Istennel, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval... Az embernek megadatott a szabad akarata, ezzel viszont ez az Isten nem rendelkezik.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. december 01. 14:20 | Sorszám: 18
Egyéb messianisztikus elképzelések:

Idézet:
Mikeás
5,1 A Messiás uralkodása
Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.
5,2 Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izráel fiaival együtt.
5,3 A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig.
5,4 Ez lesz a békesség! Ha Asszíria országunkra támad, és behatol palotáinkba, hét pásztort állítunk szembe vele és nyolc főrangú embert.
5,5 Ezek fegyverrel verik le Asszíriát, kivont karddal Nimród országát. Megment, ha Asszíria országunkra támad, és behatol területünkre.
5,6 Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.
5,7 Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai közt, mint az oroszlánkölyök a juhnyájak közt: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül.
5,8 Kezed ellenfeleidre nehezedik, minden ellenségedet kiirtod.
5,9 Azon a napon - így szól az Úr - kiirtom lovaidat, és elpusztítom a harci kocsikat.
5,10 Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet.
5,11 Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid.
5,12 Kiirtom bálványszobraidat és szent oszlopaidat az országból. Nem borulsz le többé kezed csinálmánya előtt.
5,13 Kiszaggatom szent fáidat, és elpusztítom városaidat.
5,14 Az engedetlen népeken pedig lángoló haraggal állok majd bosszút!

Téma: Babonás illetve barbár vallási szokások
Klaus Matefi
2009. december 01. 08:25 | Sorszám: 5
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=361
Babonás ill. barbár vallási szokások

16. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-12-01 08:12:07 - Válasz: 14. (maitra)

Idézet:
maitra írta:
A mi kultúránk szemüvegén keresztül valóban nagyon barbár dolog amit ott művelnek, de ha levesszük a szemüveget, akkor be kell látnunk, hogy minden úgy jó ahogy van.

Ezekben a kultúrákban is gyorsan elterjedt a rádió, tv., computer, stb., szerintem ugyanez lenne a helyzet egy humánusabb vallással kapcsolatban is központi felvilágosítás mellett. Értelmetlen, haszontalan véresáldozatok nem az emelkedett emberi elme termékei, hanem a babonásé, a tudatlané.

Számukra ez már megszokás számba megy, de ezt is valamikor rájuk erőltették, elhitették velük évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt. Ha maradnak továbbra is az eltérő vallási irányzatok, úgy az ezekhez kötődő eltérő etikai sugalattokon se lesz változtatás, azaz az eljövendő generációk továbbra is különböző erkölcsi tanokon nevelkednek fel, ami szerintem nem lehet a záloga egy megálmodott világállamnak. Ha pedig ez a világállam nem realizálódik, akkor a többségre szerintem nem sok jó vár kedves Maitra...

Hogy lehetne addig megértetni valakivel, hogy pl. a tudatos károkozás helytelen, ha a vallása tőle ezt követeli meg esetleg?...
Számos ilyen jellegű etikai eltérés figyelhető meg a vallások tanításai között, melyek nem lehetnek egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő zálogai, előfeltételei. És ezek természetesen kizárólag emberi találmányok...

Aki azon nevelkedik fel, hogy a jóra törekedjen, az esetleg arra fog, akit pedig a vallási sugallatai az ellenkezőjére motiválnak, az értelemszerűen azt fogja helyesnek és követendőnek tartani.

Klaus Matefi
2009. november 30. 20:46 | Sorszám: 3
Holnap fejeződik be az ószövetségi legendák feltehetőleg soha nem létezett Ábrahámjára bazírozó muszlim áldozati "ünnep", az "'Id Al-Adha", ami november 27-én kezdődött ebben az évben.

A változatosság kedvéért a Koránban nem Izsákot akarta feláldozni Ábrahám, hanem Izmaelt... A lényeg természetesen szerintem ugyanaz, az ószövetségi legendák beavatottjai elfogadtatták a saját vallási legendájuk egy részét az iszlám vallásra áttértekkel.

Ezzel kapcsolatosan bővebben itt:

A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették?

Visszatérve az áldozati "ünnepre", ez hasonló vallási indíttatású felesleges, barbár és babonás (ószövetségi legendákból származó) ritus szerintem, mint az előbb tárgyalt Barijapurban történtek…

Az alábbi idézet egyértelműen utal arra, hogy ez egy kizárólagos vallási rituál, ami kötelező a hívek számára:

Idézet:
http://islam.de/14874.php
Das Opferfest
Bei dieser rituellen Handlung steht keineswegs der Vorgang des Schlachtens oder gar das Fleisch im Vordergrund, sondern die Erfüllung einer rituellen Pflichthandlung. Im Koran lesen wir: „Weder ihr Fleisch noch ihr Blut erreicht Allah, sondern es erreicht ihn allein die Takwâ, die ihr ihm entgegenbringt.“ [22: 37]

Korán - 22, El-Hedzs
34, Minden népnek rítust jelöltünk ki, hogy említsék meg Allah nevét minden egyes jószág levágásakor, amelyekkel mi láttuk el őket. A ti istenetek egyedül való isten. Vessétek alá magatokat néki! És hirdess örömhírt azoknak, akik megalázkodnak Uruk előtt,
35, akik, ha Allah megemlíttetik, akkor a félelemtől elszorul a szívük, és türelemmel viselik azt, ami sújtja őket, elvégzik az imádságot és adakoznak abból, amivel elláttuk őket.
36, Az áldozati tevéket Allah áldozati jelei közé jelöltük ki nektek. Javatokra válnak. Említsétek meg Allah nevét fölöttük, amikor levágásra készen sorban állnak! És amikor holtan ledőlnek, egyetek belőlük, és adjatok enni a kérőnek, s büszke szegénynek, aki nem kér! Eképpen rendeltük azokat a szolgálatotokra. Talán hálásak lesztek.
37, Sem a húsuk, sem a vérük nem jut el Allahhoz, ám a tőletek jövő Allahtól való óvakodás eljut hozzá. Eképpen rendeltük azokat a szolgálatotokra, hogy hirdessétek Allah nagyságát, azért, hogy az igaz útra vezérelt benneteket. Hirdess örömhírt a jóravalóknak!

Sajnos eddig csak egyetlen képet találtam ezzel kapcsolatosan:

Idézet:
http://religion.orf.at/projekt03/religionen/islam/feste/is_fe_opferfest_id_al_adaha_fr.htm

Klaus Matefi
2009. november 30. 19:07 | Sorszám: 2
Szerintem az ilyen jellegű felesleges és értelmetlen véresáldozatokkal kapcsolatosan az elv a babonás és a barbár. Ha pl. a bűnbocsánatért elkövetett véresáldozatokat vizsgáljuk, azt azért teszi valaki, hogy a saját bűnei az ártatlan állatok lemészárlása által töröltessék el... Hát nem az áldozatot bemutató vétkezett? Akkor miért ilyen módon próbálja a gonosztetteit a tudatalattijában elnyomni?
Az az állat is lélekkel rendelkező érző lény, aki szeretetre vágyik, és viszonozza is azt, ha megkapja általában.

Rendkívül primitív dolognak tartom az ilyen értelmetlen vérengzéseket, mivel az indíték elfogadhatatlan. Istennek különben sincsen semmi szükségre ezekre az "ördögi" ritusokra. Ezek emberi találmányok ugyanúgy, mint a korábbi emberáldozatok.

Szóval nem az állatnak az elfogyasztására irányuló vágásokat találom kivetnivalónak, hisz mindenevőknek teremtődtünk, hanem a babonás motivációk általi indíttatásból elkövetett mészárlásokat, ami az emberi elme sötétségére bazírozik...

Klaus Matefi
2009. november 30. 07:42 | Sorszám: 1
Szomorú belegondolni abba, hogy a XXI. században, a nanotechnológiai és atomkorszak derakán a felvilágosítás hiánya miatt évente millió számra ölnek meg állatokat kifejezetten rituális vallási célokból.
Ezeknek az értelmetlen babonás vallási szokásoknak a motivációja az Isten, istenek kiengesztelése, ókori vallási szokások hagyományszintű továbbfolytatása, ápolása, illetve az egyén saját bűneinek a bocsánatáért történik... És ezekre az indítékokra még sok vallás vezetése helyesli a védtelen állatok kárára bemutatott babonás, barbár, véres tradíciókat.

Napjainkban két ilyen "ünnepről" is hírt adtak a nemzetközi médiumok:

Idézet:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20091124-kezdodik-a-vilag-legnagyobb-vallasos-meszarlasa.html
2009. 11. 24., 13:42
Kezdődik a világ legnagyobb vallásos állatmészárlása
Százezrével áldoznak bivalyt, kecskét, tyúkot, patkányt ezekben a napokban a nepáli Barijapurban, ahol ötévente rendezik meg a Gadhiami hindu istennek szentelt fesztivált. Most két nap alatt 250 ezernél is több állatot áldoznak a hívők, hogy elnyerjék az istennő támogatását.

Hindu hívők százezrei gyülekeznek egy nepáli városban, ahol a világ legnagyobb állatáldozatára készülnek. Barijapurban minden ötödik évben rendezik meg a Gadhiami fesztivált, ahol a következő két napban várhatóan több mint 250 ezer állatot áldoznak Gadhiaminak, az erő istennőjének.

A hívők ezzel köszönik meg az istenségnek jó szerencséjüket, vagy kérnek tőle segítséget, jólétet. "Az istennő vérre szomjazik. Ha bárkinek valami baja van, akkor elvágja egy állat torkát a templomban, és a gondja megoldódik" - idézett a BBC egy helyi papot.
Sok hívő a szomszédos Indiából jön. A helyi szervezők szerint már most több mint félmillió ember érkezett. Sokan maguk hozták áldozati állataikat. Az istennő mindenféle állatot szívesen fogad, van, aki bivalyt, van, aki kecskét, sertést, csirkét, galambot vagy patkányt áldoz.
Összesen 250 helyi férfinak van engedélye, hogy lemészárolja az állatokat. Ezt saját kukrijukkal - a nepáli gurkák hagyományos kése - teszik. Aki szeretné megnézni a mészárlást, annak 20 nepáli rúpiát (50 forint) kell fizetnie.
Többen azonban hevesen ellenzik a tömeges állatáldozatot. Állatvédők egy csoportja az utolsó pillanatig tiltakozott, ők szimbolikusan kókuszt törtek áldozatként. Szerintük az állatáldozat barbár, a hindu istenségek a virág- és gyümölcsáldozattal is megelégszenek.
"Nem akarjuk leállíttatni a Gadhiami fesztivált - mindenki jól érzi magát. Csak azt akarjuk, hogy ne csinálják ennyire magasztosan" - idézte a BBC az egyik tiltakozót.
A fesztivál azonban hatalmas üzlet a környéken. A lemészárolt állatok húsát, csontjait, irháját nepáli és indiai cégek vásárolják fel. A helyi szállásadóknak, vendéglátóknak pedig jó bevételt jelent a hívők tömege.
http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/0911/Kezd_2009112414579/gallery.xml&rovat=nagyvilag
Kép
A hívők ezzel köszönik meg az istenségnek jó szerencséjüket, vagy kérnek tőle segítséget, jólétet

Kép
Összesen 250 helyi férfinak van engedélye, hogy lemészárolja az állatokat

Kép
"Az istennő vérre szomjazik. Ha bárkinek valami baja van, akkor elvágja egy állat torkát a templomban, és a gondja megoldódik" - idézett a BBC egy helyi papot

Százezrével áldoznak bivalyt, kecskét, tyúkot, patkányt ezekben a napokban a nepáli Barijapurban, ahol ötévente rendezik meg a Gadhimai hindu istennek szentelt fesztivált. Most két nap alatt 250 ezernél is több állatot áldoznak a hívők, hogy elnyerjék az istennő támogatását.

Kép
Aki szeretné megnézni a mészárlást, annak 20 nepáli rúpiát (50 forint) kell fizetnie

Klaus Matefi
2009. november 29. 22:22 | Sorszám: 0
Ez a topic arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy az emberi tudatlanságnak és babonának mennyi védtelen állat esik áldozatul.

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 29. 18:12 | Sorszám: 56
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=314218
Létezik-e "kiválasztott" nép?

Bolgolam 2009. 11. 29. 15:12 (23.)
Azok a "kiválasztottak", akik félik Őt, és az igazságot cselekszik…

"Az Úrnak félelme" a Szentírásban kb. annyit jelent, mint vallásosság, igazságosság, jámborság stb. Ilyen ember minden nép között van...

Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. (Ap.Csel.10,34-35)

Klaus Matefi 2009. 11. 29. 15:49 (24.)
Kit félnek kedves Bolgolam?
Mardukot?
Amunt?
Zeuszt?
JHVH-t?
.
.
.

Miért lennének ezek "kiválasztottak"?
Ki, vagy mi által lennének azok?
Mire lennének "kiválasztottak"?

Istent nem félni kell, hanem megismerni. A babonás félelem az rossz tanácsadó.

Szerintem az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, hanem annak a következménye, nem személy, és nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, ami alkalmas teremteni és fenntartani megfelelő optimális körülmények között.

Bolgolam 2009. 11. 29. 15:55 (25.)
"Istent nem félni kell, hanem megismerni. A babonás félelem az rossz tanácsadó."

Az előbb írtam, hogy "Az Úrnak félelme" a Szentírásban kb. annyit jelent, mint vallásosság, igazságosság, jámborság stb. Ilyen ember minden nép között van...

Klaus Matefi 2009. 11. 29. 17:12 (26.)

Idézet:
Bolgolam írta:
"Az előbb írtam, hogy "Az Úrnak félelme" a Szentírásban kb. annyit jelent, mint vallásosság, igazságosság, jámborság stb. Ilyen ember minden nép között van...

Melyik "Úrra" céloztál kedves Bolgolam?

Aki a szeretetre és a megbocsátásra motivál úgymond, vagy pedig arra, aki mások kiirtására és kifosztására a bibliai legendák szerint? Mert ugye nem mindegy...
Vagy szerinted ez a két "Úr" azonos?
Ha igen, akkor minek neveznéd?
Jóistennek?
Sátánnak?
Folyamatosan Változó Szellemi Valónak, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 29. 15:21 | Sorszám: 1458
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=240981
Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi 2009. 11. 29. 10:57 (216.)

Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=289959
Térítő, vagy nem térítő vallás?
bórembukk 2009. 11. 28. 23:57 (45.)
A Te ISTEN képed egy akkora kapitális blődség, hogy arra nincsenek meg a megfelelelő szavak. Méghogy ISTEN a világban (mekkora kiterjedéssel?) tapasztalható mechanikai mozgások impulzus momentumai vektoriális összege legyen? akinek nincsen szabad akarata?, ekkora hülyeséget még ember nem állított, pontosabban Te állítod, és ezzel elárulod magad, súlyos rögeszméd elleni bizonyítékként adod közre agyad mániákus megszállotságát. Itt kell megkérdeznem, hogy voltál-e orvosnál már ezzel az állításoddal? Arról itt nem is beszélek, hogy tagadod Ábrahámot, Mózest, az egyiptomi eseményeket, melynek feltételezett mentoraid nem igazán fognak örülni, hadd jegyezzem meg, hogy nekem teljesen mindegy, hogy Ábrahám, Mózes léteztek-e? de ha Te tagadod ezek létezését, akkor azt bizonyítanod kellene!
Feltételezem, hogy ezek a blődségeid végső visszavonulásodat megelőző szükséges események, nos várom, hogy tűnjél el, mert épeszű ember nem tolerálhat Téged és állításaidat, téziseidet!!!

Kezdeném a végén kedves Bórembukk.. Az indulatos és alaptalan jelzőidet megspórolhatnád a saját elképzeléseid méltatására, mert azok valóban semmi reális alappal nem rendelkező dolgok, melyek egy laikus ember hozzánemértő véleményei...

Te olyan esesemények idejét igyekeztél tévesen megállapítani, melyek feltehetőleg soha meg nem történtek... Gondolok én itt pl. az egyiptomi kivonulásra és a Sínai szövetségkötésre. Az abszolút hozzánemértésed gyümölcse volt az "Várhalmi László: Ószövetségi idõfolyam hihetõség vizsgálata" címmel ellátott szerintem értéktelen műved...

Korábban itt el lehetett érni a szerintem hiábavaló munkádat, de ma már nem találom az interneten:

http://members.chello.hu/kapu/oszov.htm
Várhalmi László: ÓSZÖVETSÉGI IDŐFOLYAM HIHETŐSÉG VIZSGÁLATA-II.

A kronológiai levezetésed alapja egy alaptalan héber naptári kronológia kezdőpontja volt, amit már eleve hibásan adsz meg (Várhalmi László: "1. Pátriárkák kora: -3761…..-1506."), hisz (i.e. 3761. október 7.; -Tisré 1.) nem azonos az asztronómiai kalendárium -3761-vel, hanem -3760-at kellett volna kiindulási pontnak venni. Rendben, azért mert valaki mondjuk hallott már az asztronómiáról, azért még nem jelenti azt, hogy ért is az asztronómiai időszámításhoz... Ennek ellenére, ha egy ilyen témájú könyvet szándékozol írni, akkor minimum illene ilyen dolgokkal tisztában lenned...

A héber naptár kiindulási pontjának (i.e. 3761. október 7.; -Tisré 1.) az alaptalan mivoltát ma már elismerik az érintettek is:

Teremtés" i.e. 3761-ben?

240 év pontatlanságról beszélnek...:

Idézet:

http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Csaba! Nem kéásésrõl, hanem eltérésrõl van szó. A keresztény és a zsidó világéra számítás között 240 év eltérés van, ami onnan ered, hogy amikor kb. az idõszámításunk szerinti 4. században a zsidók és a keresztények a Bibliából megpróbáltak visszaszámolni, az egyiptomi fogság idejét eltérõ módon számolták. A jóslat pedig, amelyet Ön említ nem feltétlenül errõl szól. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Isten Ábrahámnak valóban 400 esztendõrõl beszél (Mózes I. könyve 15. fejezet), az egyiptomi rabság azonban ennél jóval kevesebb ideig tartott. A hagyomány szerint azért, mert Isten korábban könyörült meg a nép szenvedései miatt. Ugyancsak a zsidó hagyomány értelmezésében a szolgaság valóságos ideje 190 év volt, innen ered a zsidó és a keresztény világéra közti 240 évnyi eltérés. (430 – 190 ugyanis éppen 240 év.) Ha a témát racionálisan nézzük, azt kell mondanunk, hogy a 400, illetve 430 év valójában Ábrahám látomásának idõpontjától számolandó. (A 30 év viszont az az idõ, amikor még nyugodtan éltek a zsidók – József alkirálynak köszönhetõen – Egyiptomban.) Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Ön jól sejti. Az egyiptomi fogság pontos ideje 190 esztendõ: A 430-ból 240-et le kell venni. Isten ugyanis – a zsidó hagyomány szerint - megkönyörült népének szenvedése miatt, és ezért lerövidítette szolgaságuk idejét. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Rahel! A zsidó és a keresztény világéra közti különbség nem 166, hanem 240 év, tehát ami a zsidó idõszámításban 5765, az a keresztény világéra idõszámításban a 6005. év (pontosabban, az õszi zsidó évkezdet miatt 6004/05.), amely Jézus feltételezett születésétõl számított 2005. esztendõnek felel meg, ezt használja a polgári idõszámítás. Üdvözlettel: R.T.

Ebből máris adódna, hogy az általad eleve hibásan megadott (-3761), ami valójában -3760, azaz i.e. 3761 lett volna, nem állja meg a helyét...

Nemcsak én állítom azt, hogy Mózes és Ábrahám kitalált személyek, hanem pl. a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, vagy a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is...

A Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított asztronómiai/asztrológiai és hermetikus ismeretekre bazírozva. A korábbi időkben nem volt ismert a zsidók számára a Marduk átkeresztelése által életre hívott JHVH, hanem Molokot imádták... Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el...

Bővebben erről:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

A véleményem szerint Ezsdrásék az említett ismeretekre bazírozva létre hoztak egy visszamenőleges vallástörténelmet, ami részben valós történelmi eseményekre is támaszkodott. A nem megtörtént események közé sorolható be szerintem az egyiptomi fogság (tudtommal semmilyen írásos vagy tárgyi bizonyíték nem támasztja ezt alá az Ézsdrásék által írt ószövetségi legendákon kívül), a Sínai szövetségkötés egyértelműen, Israel Finkelstein professzor szerint pedig a Salamon nevével fémjelzett Templom építése... Az Ábrahámmal kapcsolatos dolgok pedig természetesen szintén.

Ennek ellenére Ezsdrásék megtörtént kozmikus eseményekhez utalták értelemszerűen ezeket a feltehetőleg meg nem történt eseményeket:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istenétől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-Krisztussal...[

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme... Most, hogy Salomon elhagyta "atyái Istenét", újra megjelent ugyanolyan formában, mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ezek az égi események a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai.

Az általam felfedezett kozmikus kereszt (-1335.10.15.) időpontjához (amihez a Sínai szövetségkötés mesés elképzelése lett utólagosan utalva) legközelebb eső elképzeléssel Mahler Eduárd asztronómus, orientalista, természettudós állt elő a "Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer" (1887 Wien) című igen alapos és figyelemreméltó művében, ami szerint az egyiptomi kivonulás i.e. 1335 tavaszán "történt" volna...

Bővebben erről itt:

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában

Te ugye az alábbi minden alapot nélkülöző dátumot adtad meg erre (Várhalmi László: 2. Az egyiptomi „rabság” kora: -1506….-1262.)... Ennyit a te "remekműveddel" kapcsolatosan...

Most rátérnék az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképére:

Szerintem az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas csak teremteni és azt fenntartani.

Ha megértenéd azt, hogy mit jelentenek az "anyagi mozgásokból adódó hatások", akkor nem írkálnál ilyen laikus és tudatosan kötözködő véleményt...
Szó sincs itt "vektoriális összegről", hisz hogy adnád össze vektoriálisan pl. a Nap melegét, a kozmikus sugárzással, gravitációs hatásokkal, vagy a Föld mágnesességével?

A Földön az életet az adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik (Mózes I. 1,27; 9,6), hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Tehát nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Az ember személyisége az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik. A géneknek tehát fontos szerepe van a személyiség kialakításában.
A gyermek a szülők génjeit örökli, melyekben a személyiségük "lenyomata" található meg.
A lélek az születési adottság, ami független az átöröklött génektől, hisz nem testfüggő, de mégis test a hordozója, tehát nincsen lélek élő test nélkül.

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 29. 15:19 | Sorszám: 55
Ez kedves Alexander a hozzánemértésedből adódó provokatív elképzelésed...

Az Istenkeresők Globális Egyháza ugyanis minden eddigi istenképet hamisnak tart, tehát nemcsak a bibliai legendákét...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 29. 15:07 | Sorszám: 1457
Helyesbítés:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Csaba! Nem kéásésrõl, hanem eltérésrõl van szó. A keresztény és a zsidó világéra számítás között 240 év eltérés van, ami onnan ered, hogy amikor kb. az idõszámításunk szerinti 4. században a zsidók és a keresztények a Bibliából megpróbáltak visszaszámolni, az egyiptomi fogság idejét eltérõ módon számolták. A jóslat pedig, amelyet Ön említ nem feltétlenül errõl szól. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Isten Ábrahámnak valóban 400 esztendõrõl beszél (Mózes I. könyve 15. fejezet), az egyiptomi rabság azonban ennél jóval kevesebb ideig tartott. A hagyomány szerint azért, mert Isten korábban könyörült meg a nép szenvedései miatt. Ugyancsak a zsidó hagyomány értelmezésében a szolgaság valóságos ideje 190 év volt, innen ered a zsidó és a keresztény világéra közti 240 évnyi eltérés. (430 – 190 ugyanis éppen 240 év.) Ha a témát racionálisan nézzük, azt kell mondanunk, hogy a 400, illetve 430 év valójában Ábrahám látomásának idõpontjától számolandó. (A 30 év viszont az az idõ, amikor még nyugodtan éltek a zsidók – József alkirálynak köszönhetõen – Egyiptomban.) Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Ön jól sejti. Az egyiptomi fogság pontos ideje 190 esztendõ: A 430-ból 240-et le kell venni. Isten ugyanis – a zsidó hagyomány szerint - megkönyörült népének szenvedése miatt, és ezért lerövidítette szolgaságuk idejét. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Rahel! A zsidó és a keresztény világéra közti különbség nem 166, hanem 240 év, tehát ami a zsidó idõszámításban 5765, az a keresztény világéra idõszámításban a 6005. év (pontosabban, az õszi zsidó évkezdet miatt 6004/05.), amely Jézus feltételezett születésétõl számított 2005. esztendõnek felel meg, ezt használja a polgári idõszámítás. Üdvözlettel: R.T.

Klaus Matefi
2009. november 29. 15:05 | Sorszám: 1456
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=240981
Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi 2009. 11. 29. 10:57 (216.)

Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=289959
Térítő, vagy nem térítő vallás?
bórembukk 2009. 11. 28. 23:57 (45.)
A Te ISTEN képed egy akkora kapitális blődség, hogy arra nincsenek meg a megfelelelő szavak. Méghogy ISTEN a világban (mekkora kiterjedéssel?) tapasztalható mechanikai mozgások impulzus momentumai vektoriális összege legyen? akinek nincsen szabad akarata?, ekkora hülyeséget még ember nem állított, pontosabban Te állítod, és ezzel elárulod magad, súlyos rögeszméd elleni bizonyítékként adod közre agyad mániákus megszállotságát. Itt kell megkérdeznem, hogy voltál-e orvosnál már ezzel az állításoddal? Arról itt nem is beszélek, hogy tagadod Ábrahámot, Mózest, az egyiptomi eseményeket, melynek feltételezett mentoraid nem igazán fognak örülni, hadd jegyezzem meg, hogy nekem teljesen mindegy, hogy Ábrahám, Mózes léteztek-e? de ha Te tagadod ezek létezését, akkor azt bizonyítanod kellene!
Feltételezem, hogy ezek a blődségeid végső visszavonulásodat megelőző szükséges események, nos várom, hogy tűnjél el, mert épeszű ember nem tolerálhat Téged és állításaidat, téziseidet!!!

Kezdeném a végén kedves Bórembukk.. Az indulatos és alaptalan jelzőidet megspórolhatnád a saját elképzeléseid méltatására, mert azok valóban semmi reális alappal nem rendelkező dolgok, melyek egy laikus ember hozzánemértő véleményei...

Te olyan esesemények idejét igyekeztél tévesen megállapítani, melyek feltehetőleg soha meg nem történtek... Gondolok én itt pl. az egyiptomi kivonulásra és a Sínai szövetségkötésre. Az abszolút hozzánemértésed gyümölcse volt az "Várhalmi László: Ószövetségi idõfolyam hihetõség vizsgálata" címmel ellátott szerintem értéktelen műved...

Korábban itt el lehetett érni a szerintem hiábavaló munkádat, de ma már nem találom az interneten:
http://members.chello.hu/kapu/oszov.htm
Várhalmi László: ÓSZÖVETSÉGI IDŐFOLYAM HIHETŐSÉG VIZSGÁLATA-II.

A kronológiai levezetésed alapja egy alaptalan héber naptári kronológia kezdőpontja volt, amit már eleve hibásan adsz meg (Várhalmi László: "1. Pátriárkák kora: -3761…..-1506."), hisz (i.e. 3761. október 7.; -Tisré 1.) nem azonos az asztronómiai kalendárium -3761-vel, hanem -3760-at kellett volna kiindulási pontnak venni. Rendben, azért mert valaki mondjuk hallott már az asztronómiáról, azért még nem jelenti azt, hogy ért is az asztronómiai időszámításhoz... Ennek ellenére, ha egy ilyen témájú könyvet szándékozol írni, akkor minimum illene ilyen dolgokkal tisztában lenned...

A héber naptár kiindulási pontjának (i.e. 3761. október 7.; -Tisré 1.) az alaptalan mivoltát ma már elismerik az érintettek is:

Teremtés" i.e. 3761-ben?

240 év pontatlanságról beszélnek...:

[QUOTE] http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Csaba! Nem kéásésrõl, hanem eltérésrõl van szó. A keresztény és a zsidó világéra számítás között 240 év eltérés van, ami onnan ered, hogy amikor kb. az idõszámításunk szerinti 4. században a zsidók és a keresztények a Bibliából megpróbáltak visszaszámolni, az egyiptomi fogság idejét eltérõ módon számolták. A jóslat pedig, amelyet Ön említ nem feltétlenül errõl szól. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Isten Ábrahámnak valóban 400 esztendõrõl beszél (Mózes I. könyve 15. fejezet), az egyiptomi rabság azonban ennél jóval kevesebb ideig tartott. A hagyomány szerint azért, mert Isten korábban könyörült meg a nép szenvedései miatt. Ugyancsak a zsidó hagyomány értelmezésében a szolgaság valóságos ideje 190 év volt, innen ered a zsidó és a keresztény világéra közti 240 évnyi eltérés. (430 – 190 ugyanis éppen 240 év.) Ha a témát racionálisan nézzük, azt kell mondanunk, hogy a 400, illetve 430 év valójában Ábrahám látomásának idõpontjától számolandó. (A 30 év viszont az az idõ, amikor még nyugodtan éltek a zsidók – József alkirálynak köszönhetõen – Egyiptomban.) Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Kedves Ferenc! Ön jól sejti. Az egyiptomi fogság pontos ideje 190 esztendõ: A 430-ból 240-et le kell venni. Isten ugyanis – a zsidó hagyomány szerint - megkönyörült népének szenvedése miatt, és ezért lerövidítette szolgaságuk idejét. Üdvözlettel: R.T.

Kedves Rahel! A zsidó és a keresztény világéra közti különbség nem 166, hanem 240 év, tehát ami a zsidó idõszámításban 5765, az a keresztény világéra idõszámításban a 6005. év (pontosabban, az õszi zsidó évkezdet miatt 6004/05.), amely Jézus feltételezett születésétõl számított 2005. esztendõnek felel meg, ezt használja a polgári idõszámítás. Üdvözlettel: R.T.

Ebből máris adódna, hogy az általad eleve hibásan megadott (-3761), ami valójában -3760, azaz i.e. 3761 lett volna, nem állja meg a helyét...

Nemcsak én állítom azt, hogy Mózes és Ábrahám kitalált személyek, hanem pl. a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, vagy a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is...

A Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított asztronómiai/asztrológiai és hermetikus ismeretekre bazírozva. A korábbi időkben nem volt ismert a zsidók számára a Marduk átkeresztelése által életre hívott JHVH, hanem Molokot imádták... Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el...

Bővebben erről:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

A véleményem szerint Ezsdrásék az említett ismeretekre bazírozva létre hoztak egy visszamenőleges vallástörténelmet, ami részben valós történelmi eseményekre is támaszkodott. A nem megtörtént események közé sorolható be szerintem az egyiptomi fogság (tudtommal semmilyen írásos vagy tárgyi bizonyíték nem támasztja ezt alá az Ézsdrásék által írt ószövetségi legendákon kívül), a Sínai szövetségkötés egyértelműen, Israel Finkelstein professzor szerint pedig a Salamon nevével fémjelzett Templom építése... Az Ábrahámmal kapcsolatos dolgok pedig természetesen szintén.

Ennek ellenére Ezsdrásék megtörtént kozmikus eseményekhez utalták értelemszerűen ezeket a feltehetőleg meg nem történt eseményeket:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istenétől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-Krisztussal...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme... Most, hogy Salomon elhagyta "atyái Istenét", újra megjelent ugyanolyan formában, mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ezek az égi események a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai.

Az általam felfedezett kozmikus kereszt (-1335.10.15.) időpontjához (amihez a Sínai szövetségkötés mesés elképzelése lett utólagosan utalva) legközelebb eső elképzeléssel Mahler Eduárd asztronómus, orientalista, természettudós állt elő a "Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer" (1887 Wien) című igen alapos és figyelemreméltó művében, ami szerint az egyiptomi kivonulás i.e. 1335 tavaszán "történt" volna...

Bővebben erről itt:

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában

Te ugye az alábbi minden alapot nélkülöző dátumot adtad meg erre (Várhalmi László: 2. Az egyiptomi „rabság” kora: -1506….-1262.)... Ennyit a te "remekműveddel" kapcsolatosan...

Most rátérnék az Istenkeresők Globális Egyházának az istenképére:

Szerintem az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem azonos az ősokkal, nem személy, és ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Ez egy kifejezetten KOMPLEX hatás, tehát egyet kiemelni belőle a zsákutcába vezetne feltehetőleg. Ezek ÖSSZESSÉGE alkalmas csak teremteni és azt fenntartani.

Ha megértenéd azt, hogy mit jelentenek az "anyagi mozgásokból adódó hatások", akkor nem írkálnál ilyen laikus és tudatosan kötözködő véleményt...
Szó sincs itt "vektoriális összegről", hisz hogy adnád össze vektoriálisan pl. a Nap melegét, a kozmikus sugárzással, gravitációs hatásokkal, vagy a Föld mágnesességével?

A Földön az életet az adott optimális feltételek mellett a külső behatások tették lehetővé a véleményem szerint. Hogy lett volna élet a Földön napsugárzás nélkül, vagy pl. a Hold periódikus "mozgásából" adódó hatásai nélkül?

Az ószövetségi legendák helyesen említik (Mózes I. 1,27; 9,6), hogy Isten az ember lelkét a saját pillanatnyi képére teremti meg.

Ha Isten csak jó lenne, akkor értelemszerűen csak jó emberek születnének, mint pl. Jézus, vagy Jiddu Krishnamurti, de szó sincsen erről valójában. Így születhetett meg pl. Aleister Crowley is, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát...
Mindannyiunk lelke egyedi produktumai a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak. Minden mozgásban, változásban van.
Tehát nem létezik se Jóisten, se Sátán, hanem kizárólagosan csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Az ember személyisége az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik. A géneknek tehát fontos szerepe van a személyiség kialakításában.
A gyermek a szülők génjeit örökli, melyekben a személyiségük "lenyomata" található meg.
A lélek az születési adottság, ami független az átöröklött génektől, hisz nem testfüggő, de mégis test a hordozója, tehát nincsen lélek élő test nélkül.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. november 27. 18:59 | Sorszám: 65
A te hamis istenképedtől esetleg...
Klaus Matefi
2009. november 27. 18:58 | Sorszám: 64
Idézet:

"Mivel Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása, ezért az Istenkeresők Globális Egyháza eltanácsol ennek az Istennek az imádatától márcsak azért is, mert ez nem személy, de viszont a minél alaposabb megismerésére ösztönöz."

Ki ösztönöz, és mire?

Ha elolvastad volna figyelmesen a mondatot, akkor tudnád, hogy az Istenkeresők Globális Egyháza ösztönöz Isten minél alaposabb megismerésére...

A többi gondolatodhoz pedig annyit, hogy az egyetlen és valóságos Isten az a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami valóban a jónak és a rossznak egyaránt a szellemi forrása. Gondolj csak bele abba pl., hogy azt a JHVH-t, aki mások kiirtására és kifosztására ösztönöz úgymond, azt Jézus az ördögnek nevezte...:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

10,1 A jó pásztor
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;
10,2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.
10,3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.
10,4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik."
10,6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

Milyen alapon nevezhette volna a Jóistennek?
Az lett volna a meglepő...

Ennek ellenére nem létezik ördög természetesen, hisz ez az isteni dualitást eredményezné... Isten maga a Jóisten és a Sátán egyben, helyesebben a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása. Miért kellene ezt imádni szerinted, amikor nem személy ráadásul?
Azt biztos tudod, hogy az emberi lelket is ez az Isten képezi le születésünkkor a saját "képére". Ha az Isten csak jó lenne, akkor csak Jézusok léteznének a Földön, de erről szó sincsen a valóságban...
Jézus "bűntelensége" és jósága a születési adottsága volt kedves Alexander, nem pedig a neveltetésének, vagy pedig az életkörülményeinek a következménye...

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. november 27. 14:14 | Sorszám: 27
Ennek a topicnak például az ötletét az alábbi cikk adta:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

A topic címe után egy kérdőjel áll...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. november 27. 14:10 | Sorszám: 61
Ilyen alapon akkor szerinted mindenki gonosztevő, aki jóra sarkall?

Sajnos a történelem folyamán valóban hozzájuk nem illő jelszavak alatt építettek fel diktatúrákat egyesek. Ezért tartjuk feltétlenül szükségesnek a széles körű felvilágosítást.

Sajnos a bibliai legendák célja nem a KÖZJÓ...

Klaus Matefi
2009. november 27. 14:02 | Sorszám: 60
Milyen "önellentmondásra" célzol?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 27. 13:54 | Sorszám: 1455
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=358
Messianisztikus elképzelések

27. jenocsaba – 2009-11-27 12:40:06
Klaus!
A mai eszemmel ezt mondanám Jézusnak ha, találkoznék vele; sok mással együtt -
Rabia al-Adawiyya
ókori iraki származású szúfi szent
Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szét barátaim között, én megelégszem veled, magaddal.

28. Istenkeres(ő) – Klaus Matefi 2009-11-27 13:44:33 - Válasz: 27. (jenocsaba)
A valóban Jézusnak tulajdonítható etikai tanítások (szerintem sok ellentmodást is tartalmaznak ezzel kapcsolatosan az újszövetségi legendák) feltétlenül követendőek.

Nem vagyunk aszkéták és szerintem nem is kell ez a cél lebegjen előttünk. Viszont a mérhetetlen harácsolás, az anyagi javak korlátlan halmozása, mások kárára törekvés elítélendő, hisz az emberiség többsége addig nyomorog, éhezik, sok esetben szomjazik...

Az Istenkeresők Globális Egyháza ezeket figyelembe véve törekszik a KÖZJÓ megvalósítására a jelenleg még egyszerű és nem elég hatásos (fórumok) eszközeivel, de remélhetőleg, hogy eljön majdan annak az ideje, amikor már kéz a kézben teszi ezt a túlnyomó többség is.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. november 27. 12:27 | Sorszám: 57
Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. november 27. 12:25 | Sorszám: 25
Miért kell mások topicjait teleszemetelned?

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. november 27. 12:18 | Sorszám: 56
Hidegrázást kapsz a KÖZJÓ gondolatától kedves Alexander?
Mi a számodra a kivetnivaló benne?

Mivel Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása, ezért az Istenkeresők Globális Egyháza eltanácsol ennek az Istennek az imádatától márcsak azért is, mert ez nem személy, de viszont a minél alaposabb megismerésére ösztönöz. Egy emelkedett lelkületű egyén miért imádná a gonoszt is?...

A mi egyházunk a KÖZJÓ-ban hisz!

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. november 27. 12:05 | Sorszám: 23
Szerintem nyissál magadnak saját topicot, ha másokat, népeket provokálni szándékozol, feltéve, ha ezt eltűri a lap tulajdonosa...

Itt vallásetika dolgokról vitatkozunk!

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. november 27. 11:25 | Sorszám: 17
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197024
Mit tartogattak számunkra a Biblia írói?

Istenkeres 2009.11.27 10:24:27 © (27) Előzmény: landdie (26)

Idézet:
landdie írta:
BIZONY MONDOM NÉKTEK A FÜGE AKKOR IS FÜGÉNEK NÉZ KI, HA ARZÉNTÓL NEHÉZ AZ. MINDEGY. A FÜGE MINDENKIT SZERET! TÉGED IS!... )))

Isteni szeretet a Biblia szerint...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. november 27. 10:44 | Sorszám: 54
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=305
Becsapták a keresztényeket? Csak őket?

139. jenocsaba - 2009-11-27 09:39:15 - Válasz: 138. (Istenkeres)
Igazad van - meggyőztél -

köszönöm kedves Klaus!

Klaus Matefi
2009. november 27. 09:52 | Sorszám: 53
Helyesbítés:
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)
Klaus Matefi
2009. november 27. 09:51 | Sorszám: 52
Folytatás:

Jézus élete kozmikus misztériumának a jobb megértése érdekében megemlíteném Sabbatáj Cví-t, aki szintén hasonló konstelláció szülötte volt, a messiási mivoltának a bejelentése pedig a Jézus kínhalálát szignáló kozmikus kereszthez hasonló kialakulásához lett időzítve:

Sabbatáj Cví születése:
1624.08.14. 6:10 UT +2.00 Smyrna (Izmir)
Nap-Hold konjunkció:21,6°Oroszlán; -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán

1648.11.30. 6:19 UT
Nap-Uránusz-Neptunusz konjunkció: 8,8°/9,3°/12,4°Nyilas; Hold -Szaturnusz-Plútó oppozíció: 8,8°/12,9°14,6°Iker; -Mars quadrat: 5,8°Szűz (részleges-partiell holdfogyatkozás!)

1649.02.27. 1:15 UT
Nap-Hold oppozíció: 8,9°Halak/Szűz; -Mars konjunkció:6,7°Szűz; -Szaturnusz-Plútó quadrat: 9,5°/13,5°Iker; -Uránusz-Neptunusz oppozíció: 13,3°/14,9°Nyilas

Klaus Matefi
2009. november 27. 09:50 | Sorszám: 51
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=305
Becsapták a keresztényeket? Csak őket?

138. Istenkeres(ő) – Klaus Matefi – 2009-11-27 09:06:50 – Válasz: 134. (jenocsaba)

Idézet:
Jenöcsaba írta:
Ripsz-ropsz megszületett - bűntelenűl - a kis Jézuska!
Soha előtte és utánna - EGYEDŰL Ő! Senki más! A konstellációban.
A feltámadása sem illet - egyebeket - a konstelláció - ugye!
A beavatottak tudják, titok ez - volt és van és lesz - a - konstelláció!

Többször leírtam már neked is, hogy Jézus élete egy kozmikus misztérium volt, úgy a születése, mint az abból következő keresztre feszítése, ami valójában egy vallásos rituál keretében történt meg, kizárólagosan "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Ez egy babonás hiedelemnek lett a következménye, ami szerint véresáldozatot kell bemutatni a feltehetőleg meg nem történt egyiptomi kivonulás emlékére úgymond JHVH (Marduk) utasítására..., és ez a nap Jézus keresztre feszítésekor ráadásul egybe esett egy olyan kozmikus kereszttel ("T"), ami a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak volt az egyike. Elvileg nem tudhattak arról abban az időben még (amit én joggal megkérdőjelezek… , hogy ezt a keresztet nemcsak a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek építették fel, hanem hozzájuk csatlakozott még a másik két negatív szellemi hatású planéta, a Neptunusz és Plútó is:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Kizárólagosan csak ennek az ismeretében hivatkozhatott Pál (Saul rabbi) a zsidókhoz írt levelében az alábbiakra:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

A fentiekben arra utalt, hogy Jézus keresztre feszítésének kozmikus háttere komolyabb volt, mint az ószövetségi legendák mesés „Sínai szövetségkötéséhez“ utalt kereszt:

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istenétől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-kozmikus Krisztussal...

Pál szerint Jézus keresztre feszítése tehát a babonás hiedelmekből eredő véresáldozat következménye, ami kizárólagosan csak "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) történt...:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

A keresztény egyházak ma már azt tanítják, hogy szegény Jézusnak a mi bűneinkért kellett kínhalált halnia, megmásítva ez által az igazságot...

Ugyanilyen mellébeszélés az is manapság, hogy Jézus halála a rómaik (Pilátus) műve volt...:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Ezeket a dolgokat a II. Vatikáni Zsinat óta igyekeznek elhitetni a keresztényekkel:

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Annyit meg kell viszont jegyezzek, hogy Jézus egy anya szülte hús-vér halandó volt, akinek az élete ugyanúgy, mint a miénk, egyszeri és megismételhetetlen. A feltámadása pedig Pál (Saul rabbi) találmánya kellett legyen abból a célból, hogy majdan a részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekkel “Jézus második eljövetele” gyanánt várathassák ez által az Ezsdrásék tervei szerint napjainkban (1999.08.11-én) született ószövetségi legendák messiását, Immánuelt.

Tehát a szanhedrin követelésére egy jó ember lett keresztre feszítve, nem pedig Isten… Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak (Jézus születési konstellációjának a szellemi hatása), de a gonosznak (Jézus keresztre feszítésekor realizálódott kozmikus kereszt szellemi hatása) is a szellemi forrása.

Valóban a Jézus születését szignáló együttállás (konjunkció) a történelem folyamán többször előfordult már és ezután is elő fog. Legutóbb pl. Jiddu Krishnamurti születését jelezte:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jiddu Krishnamurti születése
1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Folytatás köv.

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. november 27. 09:43 | Sorszám: 21
A bejegyzésed első része feltehetőleg igaz sajnos...
Klaus Matefi
2009. november 26. 15:25 | Sorszám: 18
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=305
Becsapták a keresztényeket? Csak őket?

120. Istenkeres(ő) – 2009-11-26 09:07:01 – Válasz: 119. (jenocsaba)
Jézusnak nem sok köze van a Pál-féle kereszténységhez... Pálék (Saul rabbiék) Jézus feltételezett tanításait és a személyét használták fel eszközként a világ népeinek szánt vallás megalapításakor. Belőle pedig messiást csináltak a számukra, ezzel rehabilitálva úgymond azt a keresztre feszítést, ami i.sz. 25. április elsején történt egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Ennek a Pál-féle kereszténységnek a végcélja az volt, hogy az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt, "Jézus második eljövetele" gyanánt fogadtassák el a részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekkel, aki 1999.08.11-én látta meg a napvilágot. Ennek érdekében lett Jézus Pál által feltámasztva papíron, amit évtizedekkel később az "evangélisták" is irásba foglaltak már...

121. Istenkeres(ő) – 2009-11-26 09:15:37 – Válasz: 120. (Istenkeres)
Szóval a "karmester" Pál (Saul rabbi) volt, az "evangélisták" csak "másodhegedűsök"...

132. jenocsaba – 2009-11-26 13:49:39 – Válasz: 120. (Istenkeres)
Leesik a cukorszintem - Klaus!

Tömegek hordozták Jézus "kezenyomát" magukon.
Rengeteg csodát tett - aprította a szellemi, a dimenzionális világot.
A kvalifikáltjabjai is (farizeusok stb.) sem hagyták szó nélkűl.
Ő jelenség volt - értsd már meg!

A Pálra "szakadt" misztérium - nem kapaszkodhatott az Ezsdrás és egyéb hagyományokba.
Ismeretben igen de, MEGTAPASZTALÁSBAN NEM!
Hiszen ez a kérdések sorozatának a centrális pontja.
A megtapasztalás.
Az apostolok "kézből" propagálták mesterüket(Jézust) - tanúságtételük ereje - kitart napjainkig.
Közvetlen abban az időben milyen lehetett?
Hát, a józan észt ne dobjuk a sárba, miután az élet generált dolgait, százszor, ezerszer magyarázza.
És a "kisemberek" kapaszkodója az, támasza jóban rosszban.
A tudomány és a mai kor konzekvenciája?
NEM MOSHATÓ ÖSSZE!
Sem tagadással - SEM ELFOGADÁSSAL!!!
Azért mert; jönnek "A" magyarázók és magyaráznak!
Félre - nagyon-nagyon félre!

Jézus öröksége a SZENT SZELLEMmel való közösség....!
Az egyetlen alátámasztó és hitelt érdemlő - közösség.
Ezért több Jézus Krisztus a prófétikus szellemiségnél. Utalásai a SZENTséget hordozzák - igen magas zászló az!
Nem véletlenűl tömörít és egységesít. Akár betűről-betűre.
Testben-lélekben-szellemben!
Fogadd az Evangélium üzenetét megtiszztított ablaküvegen keresztűl de, ki is nyithatod azt!
Kitekintve!

120. Istenkeres(ő) – 2009-11-26 14:35:42 – Válasz: 132. (jenocsaba)132
A Názáreti Jézus személyével nekem semmi gondom. Nagyra tartom és követésre méltónak a valóban neki tulajdonítható etikai tanításait. Elismerem egy történelmi személynek, aki „bűntelenül“ született i.e. 8.02.10-én, fellépett saját vallása némely negatív etikai sugallatai ellen, majd i.sz. 25 április elsején keresztre feszítették egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Feltámadni nem tudott természetesen a halottaiból, csak az évtizedekkel később megírt mesés vallási legendák szintjén.

Az ószövetségi legendák beavatottjai soha nem vártak egy Jézus-féle messiásra, őt a világ népeinek szánta Pál (Saul rabbi), feltehetőleg a szanhedrin megbízásából...
Tehát Jézusnak SEMMI köze az ószövetségi legendák messiásához, Immánuelhez, aki a hívei számára a földi gazdagságot és a népek feletti hatalmat lenne hivatott realizálni. Remélem nem gondolod komolyan, hogy az alábbi messianisztikus elképzelésekhez bármi köze is lehetne az 1984 éve halott Jézusnak?

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

49,23 Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.

60,1 A megváltott nép boldogsága
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
60,5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

60,11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
60,12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

60,15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
60,16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
http://www.zsido.com/konyvek/Jes%E1j%E1+k%F6nyve/34/158
IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása
Jesájá könyve
66.
7. Mielőtt vajúdnék, szült, mielőtt jönne a fájdalma, fiúgyermeket hozott világra.
12. Mert így szól az Örökkévaló: Íme felé fordítom folyóként a békét, és áradozó patakként a nemzetek gazdagságát, hogy szívjátok; karon fogtok vitetni és térden dédelgettetni.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Idézet:
jenöcsaba írta:
Jézus öröksége a SZENT SZELLEMmel való közösség....!

Nem létezik "SZENT SZELLEM" kedves Jenöcsaba, hanem a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása.

Idézet:
jenöcsaba írta:
És a "kisemberek" kapaszkodója az, támasza jóban rosszban.

Sovány vígasz lehet valójában … A realitás például ez kedves Jenöcsaba, vagy a fenti idézetek:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Szóval akkor kapaszkodjunk… A cukorszintedre és a pénztárcádra pedig ügyeljél...

Téma: Sátánisták-e a JHVH-t és a keresztet imádók?
Klaus Matefi
2009. november 26. 10:30 | Sorszám: 11
A kereszt jele és annak a tisztelete nem a Pál-féle kereszténység találmánya, hisz ez már az ószövetségi legendákban is fellelhető:

Idézet:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.
http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/kereszt.htm
A pogányok meggyőződése is az volt, hogy a "pecséttel" (kereszttel) megjelölt keresztények jelenléte lehetetlenné teszi a jóslásokat.
A kereszt egyben az üdvösség és a végítélet jele.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. november 26. 07:48 | Sorszám: 15
Ábrahám és a kozmikus kereszt

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában

Börze, arany, istenek...

Téma: Sátánisták-e a JHVH-t és a keresztet imádók?
Klaus Matefi
2009. november 26. 07:27 | Sorszám: 10
Mint láthattuk, a kereszt imádata kifejezetten a Folyamatosan Változó Szellemi Való negatív szellemi hatásai forrásainak az imádata, ezért célszerű mellőzni ezt:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!
Klaus Matefi
2009. november 25. 10:37 | Sorszám: 9
Idézet:
Istenkeres(ő) - Klaus Matefi írta:
A részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekkel el lett hitetve egy kifejezetten irreális istenkép (Jóisten) annak érdekében, hogy a szeretetre, megbocsátásra, a nem létező túlvilági javak gyűjtésére törekedjenek, ezzel párhuzamosan viszont az ószövetségi legendák tanításai a gazdagság és a világi hatalom megszerzésére motiváltak...

Nézzünk néhány szemléletes példát erre:

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."

18,22 Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
18,23 Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt.
18,24 Jézus ezt látva, így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van.
18,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Máté evangéliuma
5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben,...

6,19 Az igazi kincs
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,
6,20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

19,21 Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem."
19,23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
19,24 Sőt azt is mondom nektek: "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Márk evangéliuma
10,21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
10,22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
10,23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: "Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!"
10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni."

Ezzel szemben:

Idézet:
Mózes V. (Devarim)
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,
6,19 elűzve előled minden ellenségedet, ahogyan megígérte az Úr.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Klaus Matefi
2009. november 25. 10:16 | Sorszám: 8
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197119
Sátánisták-e?

Paleokrites 2009.11.24 22:15:12 © (10)
Érdekes kérdés, hisz a zsidó bibliában nem létezik a sátán, ám a kereszténység megteremtette azt minden görög szellemi világot bele zanzásítva, így a jhvh-t is holmi istenné trónolták, majd a szentháromságra létrehozták a szenttömegű gonosz légiókat, sátán, ördög, démonok, meg luciferi...., stb...

Kik ezért a felelősek, az újszövetség írói, avagy azok a hellenista keresztesek, akik létrehoztak már mindenféle szerepjátékokat?

Istenkeres(ő) 2009.11.25 09:30:22 © (11)
Ha maradunk a bibliai legendák keretein belül, akkor egyértelmű, hogy az újszövetségi legendák íróinak köszönhetjük azt a hamis istenképet, amit a hívő tömegeik elé tártak.
Mivel értelemszerűen csak egy Isten létezhet, így ezt szétdarabolni Jóistenre és ördögre bizony megtévesztő...

Az alábbiakban János szerint Jézus azt állította JHVH-ról, hogy maga az ördög:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása, éppen ezért az Istenkeresők Globális Egyháza eltanácsolja a követőit ennek az Istennek az imádatától, hisz aki a gonoszt is imádja, az azonosul is vele, tudva, vagy tudatlanul...

Feltehetőleg Jézus azért nevezte JHVH-t ördögnek, mivel az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendákban más népek kiirtására, kifosztására, kihasználására, eladósítására serkent, ami természetesen egy emelkedett lelkületű egyén számára elfogadhatatlan. Sajnos az egyetlen és valóságos Istennek a törvényei a természet, azaz a vadon törvényei, amelyekbe akár emberiségellenes sugallatok is beleférnek...

A részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekkel el lett hitetve egy kifejezetten irreális istenkép (Jóisten) annak érdekében, hogy a szeretetre, megbocsátásra, a nem létező túlvilági javak gyűjtésére törekedjenek, ezzel párhuzamosan viszont az ószövetségi legendák tanításai a gazdagság és a világi hatalom megszerzésére motiváltak...

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban való hitet propagálja, elvetve ennek az Istennek az imádatát, viszont fontosnak tartja a minél alaposabb megismerésére való törekvést!

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2009. november 24. 22:03 | Sorszám: 211
Ha megadod a pontos születési időpontodat és a helyet, akkor megteszem a kedvedért, de nem vállalkozom a kifejtésére, mivel nem foglalkozom horoszkópok készítésével.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. november 24. 21:39 | Sorszám: 16
Mint láthatjuk, az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései kifejezetten reális földi dolgok elérését tűztek ki célul. Néhány ezek közül:

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

49,23 Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.

60,1 A megváltott nép boldogsága
Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.
60,5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

60,11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.
60,12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

60,15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
60,16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
http://www.zsido.com/konyvek/Jes%E1j%E1+k%F6nyve/34/158
IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása
Jesájá könyve
66.
7. Mielőtt vajúdnék, szült, mielőtt jönne a fájdalma, fiúgyermeket hozott világra.
12. Mert így szól az Örökkévaló: Íme felé fordítom folyóként a békét, és áradozó patakként a nemzetek gazdagságát, hogy szívjátok; karon fogtok vitetni és térden dédelgettetni.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Klaus Matefi
2009. november 24. 21:33 | Sorszám: 15
Ezzel kapcsolatos kiindulási alap:

Idézet:
http://www.szombat.org/+a+messianizmus+ara.html http://pilpul.net/komoly.shtml?x=27346
Már bevezető megjegyzéseiben autoriter hangon kijelenti Scholem, hogy a judaizmus „minden formájában és alakjában, mindig ragaszkodott egy olyan megváltásfogalomhoz, amely azt a ’nyilvánosság előtt’ zajló folyamatnak fogta fel.”(83) A kereszténységben, ezzel szemben, „a megváltás a szellem szintjén, a láthatatlanság birodalmában zajló folyamat”. A zsidó megváltás „a történelem színterén és a közösség közegében” történik, míg a keresztény megváltás „a lélekben, az egyén világában” következik be.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Téma: Sátánisták-e a JHVH-t és a keresztet imádók?
Klaus Matefi
2009. november 24. 21:22 | Sorszám: 7
Rennes-le-Château-ban (Franciaország) található egy világhírű templom. A látogató miután belépett a templomba, egy "szenteltvíztartóval" találkozik, amit maga Asmodeus (Ashmodai, aki azonos a perzsa Aeshma Daeva démonnal) démon szobra tart, aki a "gonosz szellemek" vezetője és egyben "bukott angyal". A monda szerint csak akkor válik láthatóvá, ha a sárkányon lovagol. Ez a sárkány (kozmikus kereszt!) a Templom őrzője! Az hírlik róla, hogy ő a "halál" és az "ítélet" szelleme…

Klaus Matefi
2009. november 24. 21:21 | Sorszám: 6
Dr. Wolkenberg Alajos: Teozófia és Antropozófia (1923)
(53.old.) Rudolf Steiner tanítása Krisztusról: Krisztus egy kozmikus lény, világegyetemi tényező. A golgotai pillanattól kezdve Krisztus a Földön Földdé lett, "földi központú szellem" lett, akit a beavatottak látnak, a többi emberek pedig éreznek és élveznek!
(56.old.) A dornachi teozófus-templomban van egy Krisztuskép, melyet állítólag maga Steiner mintázott. Valódi torz alak: egyik szemét Luciferhez emeli ez a Krisztus felfelé, a másikat Ahrimánhoz lefelé!
Klaus Matefi
2009. november 24. 21:20 | Sorszám: 5
Az Ábrahám-féle mesés legendához utalt kereszttel együtt napjainkig összesen 14 ilyen azonos felépítésű kozmikus kereszt alakult ki.

Az illuminátusoknak az "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbólumuk (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utal. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.
Klaus Matefi
2009. november 24. 17:39 | Sorszám: 4
Maga a Tóra keletkezésének a motivációja és a Purim ünnep eredete is egy kozmikus kereszthez lett utalva, ami részben azonos felépítésű volt az 1999.08.11-én realizálódottal, de ehhez csatlakozott direkt a két akkoriban még nem ismert (?) negatív hatású égitest, a Neptunusz és a Plútó is:

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő;
(-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/unnepek_a_chaszid_legenda_tukreben/55/1305 http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
PURIM
A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN
Írta: Naftali Kraus
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.

Ez az égi jel volt az általam felfedezett kereszt, ami egy kifejezetten ritka égi jelenség.

Klaus Matefi
2009. november 24. 17:28 | Sorszám: 3
Helyesbítés:
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)
Klaus Matefi
2009. november 24. 17:26 | Sorszám: 2
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.,

Pál (Saul rabbi) szerint a kereszt igéje Isten hatalma, és egyúttal a kereszt Isten ereje is...

Pál szerint Jézust egy vallásos ószövetségi rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Ez az esemény egybeesett egy kozmikus kereszt kialakulásával:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Az ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek (akit a keresztényekkel "Jézus második eljövetele gyanánt várattak a vallási vezetőik) a születését szintén egy kozmikus kereszthez utalták Ezsdrásék:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új "evangélizáció" kozmikus háttere.

Klaus Matefi
2009. november 24. 17:20 | Sorszám: 1
Ennek ellenére vizsgáljuk meg a kérdést a bibliai legendák szempontjából.

Azt ugye tudjuk, hogy a kereszt a bűn szellemi forrása és a halál jelképe:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Néhány további idézet:

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.114)Der babylonische Tiamat-Marduk Mythos ist von Izrael übernommen und hier zu einem Jahwe-Mythos geworden.
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(114.old.) A babilóniai Tiamat-Marduk mitoszt Izrael átvette és itt egy Jahve-mitosz lett belőle.
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak (*JHVH) hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Zsoltárok könyve
94,1 Isten ítélete igazságot teremt
URam, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva!

Die Bibel(1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus, nem Jézus!)) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--

Frick Karl: Die Erleuchteten - Licht und Finsternis(1975)
(II.S.286.) Der "Fall" Luzifers bedeutet in Wirklichkeit das Herabsteigen des "Lichtbringers" in die Materie, ...". Ohne den "Fall" des Engels gäbe es kein Erlösung des Menschen.
(II.S.337.)Gott, das ist Luzifer! Es bestätigt, daß dieser Gott in Wirklichkeit Satan ist!
--Frick Karl: Die Erleuchteten - Licht und Finsternis(1975)
(II.286.old) Lucifer "esése" a valóságban a "fényhozó" alászállása az anyagba,...
Az angyal "esése" nélkül nincs megszabadítása az embereknek.
(II.337.old.) Az Isten az Lucifer! Ez bizonyítja, hogy ez az Isten a valóságban a Sátán!--

http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít Õ, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt (*kozmikus sárkány) igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.,

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983)(I./118.)
Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele előtt mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt.

http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/2.aspx
A Szent Kereszt felmagasztalása
Szent Egyházunk szeptember 14.-én ünnepli a Szent Kereszt felmagasztalását.

http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/kereszt.htm
A pogányok meggyőződése is az volt, hogy a "pecséttel" (kereszttel) megjelölt keresztények jelenléte lehetetlenné teszi a jóslásokat.
A kereszt egyben az üdvösség és a végítélet jele.

Jüdische Almanach(S.505) Das Mittel der Auferstehung ist der Tau der Belebung. An das Gottesgericht und die Auferstehung schließt sich das ewige Leben. Dieses "Ewige Leben" ist eine Wiederkehr der Urzeit, eine rückkehr der paradisischen Zustände! Der Garten des Paradies wird über der Erde sichtbar sein!
--Zsidó Almanah (505.old) A Tau a Feltámadás felélesztésének az "eszköze". Az Isten-ítélethez és a feltámadáshoz kapcsolódik az örök élet. Ez az "örök élet" egy visszaállása az ősidőknek, egy visszatérése a paradicsomi állapotoknak. A paradicsomi kert látható lesz a Földön.--

http://hu.wikipedia.org/wiki/Eretnekmozgalmak
A Katárok szerint a világot egy gonosz istenség teremtette, melyet a Gnosztikusok Demiurge-, a keresztények pedig Sátán néven ismernek...
Ezen túl, a Katárok hite szerint az Ószövetség Istene maga az Ördög volt, hiszen Ő teremtette a világot...

János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

János evangéliuma
10,1 A jó pásztor
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;
10,2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.
10,3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.
10,4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik."
10,6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.
4,7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."
4,8 Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj."

Zsoltárok
83,19 Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek ÚR a neve, aki felséges az egész földön!
97,9 Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek.

Klaus Matefi
2009. november 24. 17:16 | Sorszám: 0
Mivel szerintem nem létezik se Jóisten, se pedig Sátán, hanem CSAK a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami viszont nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, így a címben feltett kérdésre a válaszom egyértelműen NEM.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. november 24. 10:28 | Sorszám: 14
Hatalom és pénz, vagy pedig a "nesze semmi, fogd meg jól"...

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 24. 10:26 | Sorszám: 16
Ez részben azon is múlik, hogy ilyennek szeretnék őket látni egyes körök (pl. beavatottak)...
Klaus Matefi
2009. november 24. 10:23 | Sorszám: 15
A "kiválasztottság" alaptalan elképzelése kizárólagosan emberi ötlet...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2009. november 24. 10:20 | Sorszám: 209
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Balaji or Bajrangbali születése, aki Hanuman hindu Isten inkarnációja:
2001.02.08. 07:12 UT
Nap-Uránusz konjunkció:19,6°/20,8°Vízöntő; -Hold oppozíció:19,6°Oroszlán; -Mars quadrat:26,5°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:24,3°Bika

Bővebben erről itt:

Hanumán, hindu Isten inkarnációja

Klaus Matefi
2009. november 24. 10:17 | Sorszám: 208
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=301549
Hamis időszámítások

Klaus Matefi 2009. 11. 23. 10:09 (37.)

Idézet:
bórembukk írta:
Kioktató stílusodra hasonlóval felelek: a kronológiát nemcsak utólag, hanem előre is lehet manipulálni, ez az amivel te foglalkozol. Ha pl. ma van egy kereszt-konstelláció, akkor bármely világpolitikai eseményt arra lehet hajazni. Az amerikai bankok csődsorozatát nyugodtan rá lehet fogni a tavalyi 12.12.-i konstellációra, holott azok emberi manipuláció hatására jöttek létre - azért, hogy minden zsebből kifogyjon a garas - és ezzel megindokolják a messiásod "eljövetelét".

A stílusom nem kioktató, hanem fel akartam hívni erre a figyelmedet, amivel gondolom azért valamennyire te is tisztában kellene legyél.

Az általam korábban indított topic, amit erről a fórumról már eltávolítottak...:

2008.12.12. az apokalipszis kezdete?

Imam Mahdi 2008?

Szó sincs itt kronológia "előre manipulálásáról". A téma azért lett létrehozva általam, mivel az iráni elnök azt állította a korábbiakban, hogy 2008 végéig megjelenik az Imám Mahdi-juk, aminek pont annyi alapja van szerintem, mint "Jézus második eljövetelének", azaz semmi...:

Idézet:
http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_15612.shtml
The Role of Hidden Imam in the history and the politics of the Islamic republic of Iran
May 13, 2006
The notion of the Hidden Imam (Islamic Messiah) has a central role in the Islamic Shiite thoughts.
Also, Jackson Diehl, reporting from Qom in Iran says (7): "in a dusty village outside this Shiite holy city, a once-humble yellow-brick mosque is undergoing a furious expansion.. . the expansion is driven by an apocalyptic vision: that Shiite Islams long-hidden 12th Imam, or Madhi, will soon emerge-possibly at the Mosque of Jamkaran- to inaugurate the end of the world. The man who provided million to prepare the shrine for that moment, the Iranian President Mahmud Ahmadinejad, has reportedly told his cabinet that he expects the Mahdi to arrive within the next two years..."
http://www.washtimes.com/commentary/20060205-100341-6320r.htm
February 6, 2006
President Mahmoud Ahmadinejad's Shi'ite creed has convinced him lesser mortals can not only influence but hasten the awaited return of the 12th Imam, known as the Mahdi. Iran's dominant "Twelver" sect holds this will be Muhammad ibn Hasan, the righteous descendant of the Prophet Muhammad. He is said to have gone into "occlusion" in the 9th century, at age 5. His return will be preceded by cosmic chaos, war, bloodshed and pestilence. After this cataclysmic confrontation between the forces of good and evil, the Mahdi will lead the world to an era of universal peace.
"The ultimate promise of all Divine religions," says Ahmadinejad, "will be fulfilled with the emergence of a perfect human being [the 12th Imam], who is heir to all prophets. He will lead the world to justice and absolute peace. Oh mighty Lord, I pray to you to hasten the emergence of your last repository, the promised one." He reckons the return of the Imam, AWOL for 11 centuries, is only two years away.
Mr. Ahmadinejad is close to the messianic Hojjatieh Society, which is governed by the conviction the 12th Imam's return will be hastened by "the creation of chaos on Earth." He has fired Iran's most experienced diplomats and scores of other officials, presumably those who don't share his belief in apocalyptic conflagration.
http://www.snappingturtle.net/jmc/tmblog/archives/005738.html
February 09, 2006
Apocalypse 2008?
A simple question, why does Arnaud de Borchgrave think that Iran's Ahmadinejad has set the date of the Apocalpse for 2008?

"The ultimate promise of all Divine religions," says Ahmadinejad, "will be fulfilled with the emergence of a perfect human being [the 12th Imam], who is heir to all prophets. He will lead the world to justice and absolute peace. Oh mighty Lord, I pray to you to hasten the emergence of your last repository, the promised one." He reckons the return of the Imam, AWOL for 11 centuries, is only two years away.
http://germ.irib.ir/index.php?option=com_content&task=view&id=6066
Gratulationsbotschaft Präsident Ahmadinedschads an seine christlichen Amtskollegen und den Papst, zur Geburt Jesu Christi (Friede sei mit Ihm)
Mittwoch, 26. Dezember 2007
Präsident Ahmadinedschad äußerte seine Hoffnung, dass das Jahr 2008 das Jahr der Beseitigung allen Unrechtes und aller Aggressionen, und das Jahr von Frieden und Freundschaft, Respektierung der Rechte aller Menschen und der Verbreitung moralischer und spiritueller Werte in den Gesellschaften sein wird.
--Ahmadinejad elnök kifejezte a reményét, hogy a 2008. év minden jogtalanság és minden agresszió megszűnésének az éve lesz és a béke és barátság éve, minden ember jogainak tiszteletben tartása (elismerése) és az erkölcsi és spirituális értékek elterjedése lesz a társadalmakban.--

Erre az időpontra igyekeztek a médiák is Irán megtámadását sugallni:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=179&nid=14492
Mittwoch, 7. November 2007
2008 Entscheidungsjahr gegenüber Iran
Israelische Experten meinen, dass das nächste Jahr das entscheidende Jahr sein wird, um das Atomprogramm des Iran zu stoppen. Sollte es der UNO bis dahin nicht gelingen, den Iran auf diplomatischen Wegen von den atomaren Absichten abzubringen, wird Iran für die gesamte Welt zu einer gefährlichen Atommacht, denn während dessen Regime vordergründig mit dem Westen verhandelt, wird hinter den Kulissen ungehindert an der Atombombe weiter gebaut.
--Döntő év lesz 2008 Irán számára
Izraeli szakértők véleménye, hogy a következő év döntő év lesz Irán atomprogramjának a megállítására.
--
http://www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,514015,00.html
28.10.2007
Aber diesmal ist es Realität, dem Weißen Haus scheint es ernst zu sein. Denn die Aufrüstungsschritte werden flankiert von immer martialischerer Rhetorik: Erst sprach Präsident George W. Bush von einem möglichen kommenden Dritten Weltkrieg. Sein Stellvertreter Dick Cheney assistierte, Iran entwickle sich zu einem "wachsenden Hindernis auf dem Weg zu Frieden im Nahen Osten" und drohte mit "ernsthaften Konsequenzen. Die "Times" zitiert einen hohen Pentagon-Mann folgendermaßen: "Das ist ernst gemeint. Ich glaube, er signalisiert, dass er es tun wird." Bush bereite tatsächlich einen Militärschlag gegen Iran bis zu seinem Ausscheiden aus dem Weißen Haus im Januar 2009 vor.

http://www.telegraph. co.uk/
Last Updated: 9:50AM BST 24 Jun 2008

Israel 'will attack Iran' before new US president sworn in, John Bolton predicts
John Bolton, the former American ambassador to the United Nations, has predicted that Israel could attack Iran after the November presidential election but before George W Bush's successor is sworn in.

Israel, however, still had a determination to prevent a nuclear Iran, he argued. The "optimal window" for strikes would be between the November 4 election and the inauguration on January 20, 2009.
http://irannews.ir.funpic.de/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=255
Link
Sunday, 29. June 2008
Angriff auf Iran geprobt
Unterdessen wurden einige Einzelheiten einer israelischen Militärübung bekannt, die Anfang Juni über dem östlichen
Mittelmeer und Griechenland stattgefunden hatte, aber erst zwei Wochen später durch eine Meldung der New York Times
an die Öffentlichkeit kam. Neueren Berichte zufolge waren mehr als hundert Kampfflugzeuge der US-amerikanischen
Typen F-15 und F-16 beteiligt, außerdem Flugzeuge zum Auftanken in der Luft und Rettungshubschrauber. Spekulationen über den Zeitpunkt eines israelischen Militärschlags konzentrieren sich auf die Spanne zwischen der US-amerikanischen Präsidentenwahl am 4.November und der Amtseinführung des Bush-Nachfolgers am 20. Januar 2009. Was davorliegende Termine nicht ausschließt.
http://www.israelheute.com/default.aspx?tabid=116&view=item&idx=1811
Sonntag, 17. August 2008
Plant Israel einen Luftangriff?
Israel wird kurz vor Vollendung des iranischen Atomwaffenprogramms militärisch zuschlagen. So wie 1981, als israelische Bomber mehr als 1000 km weit über jordanisch-saudisches Grenzgebiet fliegen mussten, um den noch im Bau befindlichen irakischen Atomreaktor Osirak nahe Bagdad zu zerstören.

Sollte Obama im November die US-Wahlen gewinnen, wird Israel zwischen November 2008 und Januar 2009 den Atomreaktor im Iran bombardieren“, meinte der ehemalige amerikanische UN-Botschafter John Bolton gegenüber Fox-News.

http://www.israelnetz. com/
01.09.08
Ein Dritter Weltkrieg am Horizont?
"Sollten Israel oder Amerika eine Offensive gegen den Iran wagen, bricht ein Weltkrieg aus", droht ein Vertreter des iranischen Generalstabschefs, Masud Dschasajeri. Die Bemerkung des Brigadegenerals wurde über die staatliche iranische Nachrichtenagentur IRNA verbreitetet und ist lediglich ein Höhepunkt im Säbelrasseln um die atomaren Ambitionen der Teheraner Mullahkratie.

"Die Vorbereitungen für einen unabhängigen Militärschlag gegen den Iran laufen in Israel auf höchsten Touren." Als möglicher Rahmen für einen israelischen Angriff auf den Iran wird die Zeit zwischen den amerikanischen Präsidentschaftswahlen im November 2008 und der Einführung des neuen Präsidenten im Januar 2009 gehandelt.
http://www.timesonline.co.uk/tol/news/world/middle_east/article5284173.ece
December 4, 2008
Israel 'prepared to attack' Iran nuclear plants
Israel is drawing up plans to attack Iran's nuclear facilities and is prepared to launch a strike without backing from the US, it has been reported.
http://www.shortnews.de/start.cfm?id=740073
04.12.08 13:50 Uhr |
News-ID: 740073
Israel bereitet sich auf Angriff gegen den Iran vor - auch ohne US-Unterstützung
Nach aktuellen Zeitungsangaben bereitet sich Israel auf einen Angriff gegen die nuklearen Einrichtungen des Iran vor. Der Angriff solle notfalls auch ohne US-Unterstützung durchgeführt werden.

http://www.jpost.com/
Dec 4, 2008 0:40
IDF preparing options for Iran strike
The IDF is drawing up options for a strike on Iranian nuclear facilities that do not include coordination with the United States, The Jerusalem Post has learned.
http://nol.hu/kulfold/krisztusi_kinok_gyotrik_az_egyesult_allamokat
MTI 2008. november 19.
Krisztusi kínok gyötrik az Egyesült Államokat
Jézus Krisztusnak a keresztre feszítése előtti éjszakán, a Getsemáné-kertben átélt kínszenvedéséhez hasonlította Barack Obama elnökségét az Egyesült Államokban James Stafford bíboros egy washingtoni konferencián.

Római Kúria Apostoli Penitenciáriájának elnöke a megválasztott elnököt „aggresszívnek, destruktívnak és apokaliptikusnak” nevezte. Stafford, bár a Catholic News Agency szerint "magánemberként" emelkedett szólásra, Obama győzelmét „kulturális földrengésnek” nevezte. A Fehér Ház leendő ura választási kampánya során „szélsőséges álláspontot képviselt az emberi élettel szemben” – mondta, utalva arra, hogy Obama kilátásba helyezte az egyház által elítélt és tiltott őssejtkutatások támogatását. Éppen ezért a főpap úgy vélekedett, hogy a katolikusoknak „vissza kell térniük a házasság és az emberi méltóság értékeihez”.

„Ha 1968 az az év volt, amikor Amerika megpróbált öngyilkosságot elkövetni, 2008 az összeomlás éve. A következő években lesz bőven alkalmunk, hogy megtapasztaljuk Getsemáné-kertbeli kínszenvedést” – jelentette ki a bíboros.
http://www.nol.hu/cikk/437033/
Seymour Hersh: a Pentagon "intenzíven tervezi" Irán bombázását
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 26.
Hersh viszont a saját teóriáját látja megerősítve abban, hogy Dick Cheney alelnök néhány napja Ausztráliában úgy nyilatkozott: minden lehetőség nyitott Irán ügyében. A szakújságíró jóslata szerint Bush, akinek második elnöki terminusa 2009 januárjában jár le, "nem távozik hivatalából úgy, hogy ne tenne valamit Irán ügyében".
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
2008-06-24 17:37:12
Izrael megtámadná Iránt?
A novemberi amerikai választás után, de még az új elnök beiktatása elõtt megtámadja Izrael Iránt - jósolta John Bolton. Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete szerint az arab világ titokban igen hálás lesz, ha a zsidó állam lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket.
John Bolton szinte biztos abban, hogy Izrael még az idén támadást intéz majd az iráni nukleáris létesítmények ellen,...

Tavaly még Bolton is hitt benne, hogy az amerikaiak katonai erõt is készek bevetni Irán ellen - ma azonban már csak Izrael elég eltökélt abban, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán nukleáris hatalommá váljon. A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak (*) - fejtette ki.
"Az izraeliek fél szemmel a naptárt nézik" - tette hozzá Bolton.

Az új elnök beiktatását azonban nem szabad megvárniuk, mert akár Barack Obama, akár republikánus riválisa, John McCain gyõz, nekik mindenképpen rossz lesz ebbõl a szempontból.
Ha a demokrata jelölt gyõz, az izraelieknek le kell mondaniuk a katonai fellépés lehetõségérõl, de McCain sikere esetén is el kell egy idõre halasztani az akciót, bár a republikánus jelölt Irán-politikája "sokkal realistább" a Bush-kormányzaténál - vélekedett Bolton, aki 2005-2006-ban volt az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.

(*) Saját megjegyzés:
2008 november 4 és 2009 január 20 közé tették a fenti idézetek az esetleg Irán elleni agreszzió időpontját, ami éppen egybeesett egy kozmikus kereszt kialakulásával, és ami ugyan más felépítésű volt, mint az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt, de ugyanúgy a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közé tartozott, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz szabad szemmel látható égitestek konstelláció-varációi alkotnak. A vallási legendák misztériumai szempontjából tehát ezek a lényeges konstellációk!

A 2008.12.12-én kialakult kozmikus kereszt volt a második ilyen jellegű kereszt 1999.08.11-e óta és a XXI. században nem lesz már több:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Balaji or Bajrangbali születése, aki Hanuman hindu Isten inkarnációja:
2001.02.08. 07:12 UT
Nap-Uránusz konjunkció:19,6°/20,8°Vízöntő; -Hold oppozíció:19,6°Oroszlán; -Mars quadrat:26,5°Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:24,3°Bika

2008.12.12. 11:37 UT - 5.00 New York
Nap-Mars konjunkció:21°/19,1°Nyilas; -Hold oppozíció:21°Iker; -Szaturnusz quadrat:21,4°Szűz; -Uránusz oppozíció:18,8°Halak

Még néhány ráutalás a 2008. évre:

Idézet:
http://www.nostradamusonline.com/?gclid=CLDD9bvzxosCFQwJZwodO1hvEg

Next, the years 2008 through 2012 are explained in precise detail. Referred to by Nostradamus as the Time of Troubles, this period is full of war, despair, and evil, but also of hope and promise.
World War III: 2008 - 2012 The New Book by Michael Rathford
http://www.apocalypse2008-2015.com/
APOCALYPSE PROPHESIED 2008-2015
A Rosetta Stone
Discovery in the Bible?
Jesus came right on schedule the first time! (Daniel 9:24-27)
Why not the second? No one knows the day or hour when Jesus will return, but the 7-year Apocalypse will take place:
21 December 2008 - 21 December 2015

According to the book of Revelation, a great city will be obliterated with nuclear destruction soon after it begins. I identify this great city as being New York.

Herbert R. Stollorz: Set to go off in 2008 - An introduction to apocalypse prophesied and mystery of tammuz 17
http://www.imdb.com/title/tt0970416/

Feltételezem, hogy ezeket a dolgokat neked hiába magyarázom, de lesznek olyanok gondolom én, akik viszont megértik...

Klaus Matefi 2009. 11. 23. 10:16 (38.)
Annyit még utólagosan, hogy az ezzel az időponttal (2008.12.12.) kapcsolatban indított témák után egy kérdőjelet tettem, tehát nem megállapításnak szántam, hanem kizárólagosan csak a külső ráutalások kozmikus eredetének a feltárása céljából:

2008.12.12. az apokalipszis kezdete?

Imam Mahdi 2008?

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 24. 10:05 | Sorszám: 12
Mivel egyes népek, vagy vallások ragaszkodnak ezekhez az alaptalan elképzelésekhez, így van értelme erről tárgyalni.
Éppen ideje már a XXI. század elején, hogy felvilágosuljanak ezen a téren is az emberek.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. november 24. 09:31 | Sorszám: 12
Egy fecske (messiás) nem tud nyarat csinálni, ugyanez a helyzet a messianisztikus elképzelések megvalósításával kapcsolatosan is. Egy idézet:

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

Valójában tehát szó sincsen kizárólagosan egy személyről a megvalósítást illetően, hanem az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása a hívő tömegek tevékenységének az eredménye kellene legyen. Immánuel már előkészített helyzetbe kellene "belepottyanjon".

Először szerintem meg kell vizsgálni a "megváltás" kifejezést az ó- és újszövetségi legendák szemszögéből nézve, tehát hogy mit értettek rajta egyáltalán.

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 24. 08:59 | Sorszám: 10
Nonszensz elképzelések a nem létező kiválasztottságról:

Idézet:
http://www.hagalil.com/europa/ungarn/ungarn.htm
So überrascht auch nicht, dass im August im ZDF ein ungarischer Staatssekretär als progressiver Politiker interviewt wurde, der kurz zuvor einen Artikel mit folgenden Zeilen veröffentlicht hatte: "Während die DNS der menschlichen Rasse innerhalb einer gegebenen Länge zwei bis drei Drehungen aufweist, weist die der ungarischen Rasse neun Drehungen auf ..., was wiederum mit der Drehzahl des vom Planet Sirius auf die Erde kommenden Lichtes identisch ist. Aus dieser Tatsache resultiert der kosmische Ursprung der ungarischen Intelligenz, der ungarischen Seele und des ungarischen Geistes und darauf geht die Auserwählung des ungarischen Volkes zurück."
Erstersch. in der tageszeitung 23.01.2001, in der Reihe "Rückkehr nach Europa".
--Így szintén nem lep meg, hogy augusztusban a ZDF-ben (Zweites Deutsches Fernsehen - Második Német TV.) egy magyar államtitkár mint progresszív politikus lett meginterjúvolva, aki röviddel azelőtt egy cikkben a következőket hozta nyilvánosságra: "Miközben az emberi faj DNS-e egy adott hosszúságon belül kettőtől három tekeredésd mutat, a magyar fajtánál kilenc tekeredést mutat..., ami ismét a Sírius planétáról a Földre jövő fény fodulatszámával azonos. Ennek a ténynek az eredménye a magyar intelligencia a magyar lélek és a magyar szellem kozmikus eredete, és erre vezethető vissza a magyar nép kiválasztottsága."--

Mózes III.
20,24 Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül.

20,26 És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek.

Mózes V.
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

10,15 Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

14,2 Mert az Úrnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld színén vannak.

Téma: Mit várhatunk a messianisztikus elképzelésektől?
Klaus Matefi
2009. november 21. 17:35 | Sorszám: 11
A keresztény egyházak nem véletlenül igyekezték azt elérni, hogy az Európai Unió új alkotmányába belekerüljön a bibliai legendák Istenének (JHVH-nak) a neve...:

Idézet:
http://www.mkdsz1.freeweb.hu/arch0406.htm
2004. (jún.26.)
A Szentatya az Európai Unió új alkotmányáról szólt június 20-án, vasárnap déli, az Úrangyala elimádkozása után. A Szent Péter téren összegyűlt zarándokoknak kifejezte keserűségét amiatt, hogy az Európai Unió új alkotmányában nem szerepel sem a keresztény gyökerekre való utalás, sem Isten neve.

http://www.reformatus.hu/archiv/2005/archiv_nagyvilag.php#
Isten neve az EU-alkotmányban [2005-06-03]
Vezető politikusok és protestáns szakértők rámutatnak: nagy gondot okoz sokaknak, hogy hiányzik az alkotmányból az Istenre utalás, amint hiányoznak a hivatkozások az európai keresztyén értékekre utaló részek is.

A Német Protestáns Szövetség meghatalmazottja a szövetségi kormánynál, Wolfgang Bake pedig követelte az EU-Bizottságtól, hogy a vitatott alkotmányi részeket tárgyalják újra, és igenis vegyék be a szövegbe az Európa keresztyén hagyományára, illetve az Isten-kapcsolatra történő utalást. Az európai közösség országainak nem lehet tovább tagadniuk Isten előtti felelősségüket. – Római katolikus részről is éles kritika éri az EU-alkotmányt. A bambergi érsek, Ludwig Schick erősen hiányolja az alkotmány Istenre utaló részeit.

http://www.mkdsz.hu/n34/szazak.htm
EURÓPAI ALKOTMÁNY
Százak levele a keresztény örökség megjelenítéséért
Száz európai közéleti személyiség levélben fordult az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Olaszország miniszterelnökéhez és az Apostoli Szentszékhez, kérve, hogy az EU jövendő alkotmányának preambulumában közvetlen hivatkozás történjen Istenre és az európai keresztény örökségre.

http://www.eukonvent.hu/text/akonvent_hir_2003_03_17.html
Mostanában viszont egyre többen emelik fel hangjukat a másik oldalról is: köztük vannak az egyházak (2002. decemberében Németország mindkét nagy egyháza, a római katolikus és az evangélikus is sürgette, hogy az európai alkotmányban szerepeljen Isten, mert az európai értékek alakulását alapvetően befolyásolta a keresztény vallás), de fontos politikai erők is támogatják ezt a törekvést.

Az Európai Unió ötletének kozmikus háttere kizárólagosan ez a kozmikus kereszt volt. Az EU zászlajának az ötlete pedig Paul Lévy javaslata alapján lett 1955-ben elfogadva, akkoriban még az Európa-Tanács szimbólumaként:

Idézet:
Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

Ennyit röviden a "végidőkre" azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiása születésének a kozmikus és bibliai hátteréről.

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:33 | Sorszám: 10
Néhány idézet az leírtakkal kapcsolatosan::

Idézet:
http://www.csend.hu/magazin/0203/2.html
Egy nagy kereszt rajzolódott ki az égen a bolygók által, amely a szilárd vagy állandó jegyek közepén (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) helyezkedett el. Ez a legdiszharmonikusabb bolygóállás volt az emberiség történetében.
Asztrológiai értelemben bizonyíthatjuk, hogy a két tengely, amely egymással derékszögben a kereszt két szárát adta, és nyilvánvalóan igaz lesz a bibliai jövendölés, miszerint elválik a jó a rossztól. Olyan helyzet jön létre a föld egészén, kiemelve az európai régiót, ahol a hagyományos tradicionális értékek, illetve az új értékek élesen elválnak egymástól.
Ősidők óta kutatja az ember a végtelen égbolt jeleit és titkait. A különleges bolygóállások az egész emberiségre hatással vannak, attól függetlenül, hogy hiszünk e benne vagy sem.

http://www.astro-logos.com/faq.htm
Telefon-Interview von Regine W. vom Time Magazin am 27.07.1999
Schauen Sie, im Alten Testament heißt es "An jenem Tag geht die Sonne am Mittag unter, und am helligsten Tag wird es finster." (Amos 8.9) Diese Sonnenfisternis (11.08.1999) findet am Mittag statt! Nicht genug damit, die Konjunkcion von Sonne und Mond findet damit an der höchsten Stelle (im Löwen) des Fixen Kreuzes, das sich aus den Zeichen Stier, Löwe, Skorpio und Wassarmann bildet. Diesem Kreuz wird wiederum in der Bibel eine überragende Bedeutung zugeschrieben. Meines Wissens gab es seit Jahrtausenden keine Sonnenfinsternis über diesem Ort, die eingebunden ist in ein Fixes Kreuz und das auch noch zur Mittagszeit!
--Telefon-interjú Regine W.-vel a Time Magazin által 1999.07.27.-én
Nézze, az Ószövetségben azt jelenti "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal."(Ámos 8,9) Ez a napfogyatkozás (1999.08.11.) délben történik! Nem elég ahhoz, a Nap és Hold konjunkciója a legmagasabb helyén (az Oroszlánban) a fix keresztnek történik, ami a Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyekben képződik. Ennek a keresztnek a Bibliában mindenekfeletti jelentősége van. Tudomásom szerint évezredek óta nem volt ezen a helyen napfogyatkozás, ami egy fix kereszttel lett volna egybekötve és még délidőben!--

http://tunder17.tvn.hu/99aug11.html
1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. A tradícionális asztrológia szerint jelentése a horoszkópban: pusztulás, halál, háború, megszűnés, megújulás, robbanás, végzet.
1999. augusztus 11-én az égen szimbolikusan megjelenik ennek a lázadásnak a képe: a Hold az Oroszlán jegyében, a Nap saját uralmi jegyében eltakarja a Napot. Ha csak rövid időre is, megvalósul a trónfosztás. De elindulnak ebben a pillanatban olyan folyamatok, amelyek kiszámíthatatlan ideig tartó női uralmat eredményeznek a Földön. Lilith, az ős-szajha, a férfiölő boszorkány összefog a psziché hataloméhes alvilágának urával, a képmutató és alattomos Plutóval, a modern média és nagypolitika tulajdonosával, hogy megkörnyékezze az éppen Bika-Isten arcát mutató Jupitert a női világuralom érvényesítése engedélyezéséért. (Mert, mint tudjuk, a világon azért rend van, ha néha nem is látszik.) A női lázadás egyébként teljesen jogosult: háború van, és a férfias katonai logika az egész Anya-Föld elpusztításával fenyeget. Csak éppen nem mindegy, hogy a család-ellenes Lilith-Hakaté, vagy a bölcs tanítóval, Kheirónnal, a kentaurok királyával most férje és gyermekei érdekében szövetkező Junó veszi át a végső hatalmat.

Az asztrológiát jól ismerők tudnak róla, hogy 1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. Ugyanakkor lesz egy Vénusz - Jupiter trigon is az égen. Első pillantásra ez lesz a menekülési útvonal sokak számára a nehéz időkben. Azonban ez a menekülési lehetőség csak látszólagos: a Vénuszt a Plutó, a Jupitert a Neptunusz fogja kvadrátolni a napfogyatkozás idején.

Az elemzés nem sok jóval kecsegtet. A nagy napfogyatkozás idején olyan, az emberek nagy részének kedvezőtlen folyamatok indulnak el, amelyek számonkérés jellegüknél fogva nagy tömegeket, embercsoportokat fognak kellemetlenül érinteni.

Kik lesznek ezek az emberek?

Elsősorban azokat a népeket és személyeket fog érinteni a kibontakozó nagy világválság, akik a szilárd jegyekhez tartoznak. Minden embert érinteni fog, közvetlenül, vagy közvetve, barátok és családtagok révén.

Mit jelentenek a szilárd jegyek?

Leegyszerűsítve: a szilárd jegyekhez tartozó emberek, népcsoportok a büszkék.

Az Oroszlán előkelőségére büszke. A Vízöntő a szabadságára. A Bika a vagyonára. A Skorpió a hitelességére.

1999 augusztusa után olyan helyzet fog kialakulni, amelyben senkinek nem lesz mire büszkének lennie.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a napfogyatkozás idején megjelenő karmikus kereszt ha csak kis katasztrófát is jelent, a "civilizált" emberiség jelen társadalmi, gazdasági, világnézeti rendszere nem fogja túlélni. A dolgok nem mennek többé az eddig megszokott fogyasztói szemléletű, a gazdasági növekedés szent tehenét imádó szűk látókörű és együttérzés nélküli stílusban.

Alapvetően meg fog változni a világ: a gazdaság, a társadalmi modell, a gyógyítás, az egészség fogalma, a gondolkozás - mindezek új paradigma szerint fognak működni.

Nem lehet tudni, hogy a folyamatok mennyi idő alatt zajlanak le. Valószínűleg különböző időtartamú és súlyosságú folyamatokat fogunk észlelni, mindenki a maga szűkebb életterületén, szubkultúrájában. Nincs rálátásunk az Egészre.

Csak annyit lehet tudni biztosan, hogy ezeknek a kedvezőtlen folyamatoknak nagy része, éppen a legsúlyosabb következményekkel járók, 1999. augusztusának 11. napján kezdődik.

http://www.BerlinOnline.de/.bin/archiv/1999/0812/politik/0029/index.html http://www.berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/1999/0812/none/0026/index.html
"Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt." "Es ist wie eine Auferstehung der Welt."
--"Néhány iszlám szekta augusztus 11-t az "utolsó ítéletnek" kiáltotta ki." "Ez olyan, mint a világ feltámadása."--

Metamorfózis (Ezotérikus Magazin IV. évf.3.sz.)(18.old.) Az 1999 aug.11-i napfogyatkozás, s az a sziszifuszi kereszt, ami ekkor az égbolton megjelenik, kezdőpontját jelzi annak az egész Világot felforgató "valaminek" amit Végítéletnek nevezünk!"

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:29 | Sorszám: 9
Helyesbítés: http://www.masonic.ch/horusra/index.html

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:27 | Sorszám: 8
Mint tudjuk, az ószövetségi legendák messiása, Immánuel 1999.08.11-én látta meg a napvilágot, JHVH-kozmikus Krisztus inkarnációja gyanánt az akkor realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi szülötteként.

Idézet:
http://www.spiegel.de/wissenschaft/mensch/0,1518,34676,00.html
10. August 1999
Papst über den Wolken
Rom - Papst Johannes Paul II. will an diesem Mittwoch dem Himmel ganz nah sein. Von einem Hubschrauber aus will er die Sonnenfinsternis beobachten.
--A pápa a felhők felett
Róma - II. János Pál pápa ezen a szerdán egész közel akar lenni az éghez. Egy helikopterről akarja az egész napfogyatkozást megfigyelni.
--

Link

Ez a napfogyatkozás az egész világ érdeklődését felkeltette érthető módon. Nemcsak azért, mert Európában ilyen jelenség ritkán észlelhető, hanem azért, mert a napfogyatkozást lehetővé tevő Nap-Hold konjunkció (együttállás) egy szabályos kozmikus kereszt egyik csúcsán helyezkedett el a Zodiákusban, az Oroszlán jegyében és a Zeniten, azaz az "MC"-n! Ezt a kozmikus keresztet a zsidó misztika titkos tudományának (kabbalah) a Shem ha Mephoras-át ("Isten 72 szellemét") garantáló konstellációkat alkotó szabadszemmel látható égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) építették fel és olyan felállásban, amire a bibliai legendák is utaltnak (Ezékiel 1,10; Jelenések Könyve 4,6-7).

Speyer, Dóm (Németország - saját fotó)

Kép
http://www.masonic.ch/horusra/index.html
[img]http://www.masonic.ch/arcane_XXI/arcane21L3.gif

[img]http://www.masonic.ch/arcane_XXI/arcane21Rtr2.gif

[img]http://www.letarot.com/jean-noblet/images/scan-web-new/monde-web.jpg

Kép

Kép
(saját fotó)

(saját kép)

A keresztet alkotó égitesteknek a megfelelő Zodiákus jegyekben történt elhelyezkedésük folytán a maximális negatív szellemi hatás tudott realizálódni az asztrológia szabályzók szerint: Nap-Hold együttállása az Oroszlánban (a Nap az Oroszlánban van a saját jegyében), a Mars a Skorpióban, az Uránusz a Vízöntőben van a saját jegyében, a Szaturnusz pedig a Bikában a természetének megfelelő jegyben van.
Bármilyen más elhelyezkedésű, felépítésű kozmikus kereszt ehhez képest csökkentett negatív szellemi hatású!

Idézet:
Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:23 | Sorszám: 7
Egy 11 évvel ezelőtt megjelent kiadványa a "Távlatok"-nak egyértelmű utalást tett arra nézve, hogy a "végidőkre", azaz a napjainkra bekalkulált egyetlen messiás, az azonos az ószövetségi legendák messiásával:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", [u]Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Ugyanebben a kiadványban arról értesülhetünk még, hogy II. János Pál pápa szerint 1996 nyarán Európa az "Úrral való találkozás felé halad!"...:

Idézet:
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!
Klaus Matefi
2009. november 21. 17:21 | Sorszám: 6
Helyesbítés:
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)
Klaus Matefi
2009. november 21. 17:19 | Sorszám: 5
Mi köze van ehhez egyáltalán annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, a hagyomány szerint egy "T" keresztre?

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

A válasz röviden:
SEMMI...

Ennek ellenére a keresztény egyházak a részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott világ népeivel a legnegatívabb szellemi hatás inkarnációját, Immánuelt mégis "Jézus második eljövetele" gyanánt váratták eddig...

A kereszténység mandátuma szerintem az égi tervek tükrében legkésőbb 2032-ben lejár, amikorra Immánuel színrelépése várható kozmikus okokból kifolyólag...

Jeruzsálemben, Rómában, Straßburgban, vagy New Yorkban lenne majdan a székhelye?

Erre egyelőre nehéz lenne választ adni...

Tulajdonképpen kinek mit tartogat ez a közel 2460 éve eltervezett hosszú akcióterv?

Mit kellene eredményezzenek ezek a messianisztikus tervek az ószövetségi legendákban hívőknek, mit a keresztényeknek és mit a világ többi népéinek?

Vissza jöhet, vagy visszajöhetett valójában a kínhalált szenvedett Jézus?
Természetesen nem.

Feltámadhattak 1999.08.11-én a halottak, amire a Jelenések könyve (20,5) célzott ("első feltámadás"...)?
Természetesen sajnos nem.

Jézus helyett Immánuel kellett hogy eljöjjön értelemszerűen a tervek szerint, akit eddig "Jézus második eljöveteleként" várattak...

Mi lesz ebből a kereszténységnek az előnye, vagy haszna egyáltalán?

Erre Maimonides igyekezett választ adni, aki beavatott lévén tisztában kellett legyen a Pál-féle kereszténység mibenlétével szerintem:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Ezek után azt kellene részletesen megvizsgálni, hogy mit tartalmaznak és mit eredményezhetnek ezek a messianisztikus tervek, célkitűzések?

Gondolom, hogy ez senkinek se közömbös...

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:16 | Sorszám: 4
Az illuminátusoknak az "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbólumuk (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utal. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.
Klaus Matefi
2009. november 21. 17:13 | Sorszám: 3
Folytatás:

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének a motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a teremtő Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyilvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 2. (Salamon valójában nem épített....) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a "Frigysátrat" 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-Az új „evangélizáció" kozmikus háttere

(A korábbi időkben realizálódott keresztek esetében az ábrákon a Hold elmarad a Naptól. Ez abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ez volt Marduk teremtő Isten "csillaga", a Nibiru:

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:11 | Sorszám: 2
Folytatás:

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utolsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya.

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követő 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fővárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalomnak az"égi" motivációja.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-kozmikus Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a keresztény rabszolgák alkalmazását a földbirtokaikon. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

Folytatás köv.

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:10 | Sorszám: 1
Azt tudjuk, hogy ~1700 éve váratja a Pál-féle kereszténység "Jézus második eljöveteleként" az Ezsdrásék által a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt, akinek a születését hagyományos módon egy égi (asztrológiai) konstellációhoz utalták akkoriban. Ez nem újdonság, hisz a bibliai legendák kozmikus misztériumai kizárólagosan az ősi asztrológiára bazírozó ismeretekre épültek fel, amivel behatóbban Babilónban ismerkedtek meg. JHVH, mint nemzeti Isten csak i.e. 445-től mutatható ki, aki Marduk átkereszteléséből lett életre hívva Ezsdrásék jóvoltából, és ez által végérvényesen hátat fordítva az addigi Molok-imádatnak. Ennyit röviden a történelmi előzményekről.

Felmerülnek érthető módon például az alábbi kérdések:

A napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiásához utalt messianisztikus elképzelések, célok miket tartalmaznak egyáltalán?

Képviselik ezek az elképzelések mások érdekeit is, vagy csak kizárólag saját érdekeket?

A kereszténység szemszögéből vizsgálva ezeket a várható eseményeket, mennyire van ez kapcsolatban a Jézus korábbi etikai tanításaival, és mi köze van egyáltalán a kereszténységhez?

Hibás következtetés lett volna Malakiás (héber eredetű férfinév, jelentése: angyal, Isten követe) püspök (~1094-1148) részéről az, hogy a pápaság ideje ebben az időben fog leáldozni?

Nostradamus, az asztrológiában, hermetikus tanokban és a héber nyelvben jártas egyén helyesen előre jelezte JHVH-kozmikus Krisztus 1999.08.11-én történt inkarnálódását (Centuriák X. 72.), ami a lehető legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszthez kötődött. Ennek a keresztfajtának a korábbi realizálódásaihoz lett utalva Ezsdrásék által megalkotott visszamenőleges ószövetségi vallástörténelem néhány fontos "eseménye":

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-Az ószövetségi legendák szerint Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta égő áldozatként Istennek feláldozni annak az utasítására, de ettől a tevétől az akkor kialakult kozmikus kereszt "szellemének sugallatára" elállt végül úgymond...

[-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Ezsdrásék szerint Istenétől a Sinai-hegyen a feltételezett Mózes átvette a Tízparancsolatot, és "örök szövetséget" kötött JHVH-Krisztussal...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme... Most, hogy Salomon elhagyta "atyái Istenét", újra megjelent ugyanolyan formában, mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

Folytatás köv.

Klaus Matefi
2009. november 21. 17:03 | Sorszám: 0
Gondolom, hogy ez egy kifejezetten aktuális téma, ami MINDENKIT érdekel.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 20. 14:58 | Sorszám: 1454
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1815. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-19 12:43:15 - Válasz: 1809. (jenocsaba)
Úgy érzed, hogy a KÖZJÓ gondolata számodra hátrányos elképzelés?
Miben nyilvánul ez meg szerinted?
Próbáld kérlek logikusan és érthetően felvázolni az aggályaidat.

1816. jenocsaba - 2009-11-19 17:06:54 - Válasz: 1815. (Istenkeres)
A legnagyobb vallások a Földön

százalék arányban kifejezve;

Keresztény 33.32%
Római Katolikus 16.99%
Protestáns 5.78%
Ortodox 3.53%
Anglikán 1.25%
Muzulmán 21.01%
Hindu 13.26%
Buddhista 5.84%
Szikh 0.35%
Judaizmus 0.23%
bahá’í 0.12%
egyéb vallás 11.78%
nem vallásos 11.77%
ateista 2.32% (2007) (idézet-bemásolás)

Ez a színes paletta mutató - arányaiban - az alapvető megosztotságra.
Ebből merítve - nem szükséges alapot adnom - beláthatatlan viták és índúlatok gerjesztésére.
Hidat a történelem eddig nem talált. Átjárhatóság nem volt és nem lesz - csak háború!
Vér - és még több vér.
Erőszak szomjúhozása - generációkat temetve a bosszú és a gyűlölet lihegésétől áporodott levegőbe.
Klaus miféle jövőképet festhet ez - szemeink elé?
Gyermekeink szemei elé?

Tekints a kis táblázatra - ismét!

1817. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-19 18:20:30 - Válasz: 1816. (jenocsaba)
Ez egy igen eltúlzott arány, hisz ebből valójában hívő csak egy kis hányada...
Mint ahogy az 1989-ben megkezdődött átalakulást is véghez lehett vinni háborúk nélkül, úgy egy intenzív felvilágosítás következményéből eredő hamis istenképeket imádó vallások fokozatos háttérbeszorulását is el lehet ugyanígy érni kedves Jenöcsaba. Az emberiségnek fel kell ébrednie végre!
A vallási sokszínűség az eddigi emberi szenvedések egyik kútfője. És hogy ez mennyire így van és aktuális, arra feltehetőleg az előttünk álló közel-keleti események rá fognak világítani sajnos...

Ne az ember legyen a vallásért és az államért, hanem ezek legyenek az emberért... Ez a titka az áhított szebb, boldogabb, igazságosabb és békésebb közös jövőnek és a következetes KÖZJÓ-ra való törekvés.

1818. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-19 19:22:45 - Válasz: 1816. (jenocsaba)
Különben mi a véleményed pl. az alábbi ""evangéliumi" örömhírekről", ha már annyira derogál a számodra a KÖZJÓ elképzelése?

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft190.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2009.09.06.
"A MESSIÁS JÖVETELE ELŐTT A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLIK"
A Nathanjai Cánz-Klajzenburgi haszid közösségben idézik az alapító rebbe, a kolozsvári Jekutiél Jehuda Halberstamm rabbi- rebbe, mondását, mi szerint egyik jele annak, hogy a "Messiás már úton van és közeledik", a nagy krízis lesz, ami a világgazdaságát körülveszi.

http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm

Tehát bármely szorgalmas Biblia kutató diák (hívő) számára nyilvánvaló kell hogy legyen, hogy a Messiás visszajövetelét megelőző időszakban háborúk és gyötrelmek lesznek. Mérlegelve a tényt hogy tudunk a Messiás visszajövetelét megelőző háborúkról és gyötrelmekről, milyen magatartást kell tanúsítanunk a világ és különössen a közép-kelet jelen eseményei iránt?

Senki sem akar háborút, és biztos vagyok benne hogy senkit sem fogsz találni-legfeljebb egy pszichopatát-aki ártatlan emberek; férfiak, nők, és gyermekek szükségtelen megölését akarja látni.

Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.

1821. jenocsaba - 2009-11-19 21:51:26 - Válasz: 1818. (Istenkeres)
No, igen..!
Ha, már szépen kikérdezel...! ( mi lesz az én sorsom?)
Fel is vetetted- amit előző hsz- ből kifelejtettem.
Igen. És magyarázat minden kérdésre.
IGEN. Egyetlen vallás fog érvényesűlni. Az egyetlen vezetőt elfogadó vallás! A Talmud nem macskakaparás. Ill. mint általában - egy nagy gyűjtő kalapnak tekinthetjük- hibalehetőségeivel.
Már csak, az a neuralgikus pont - KI Ő?
Ő messianisztikus személy lesz. Karizmatikus egyén - vonzó - hasonlatosan - JÉZUS KRISZTUSHOZ.
Kezében összefogva a "garasokat" - a megoldásokat és a kötelező- törvényszerűen fellépő - megkötéseket.
A vallások felhígulása nem mai napi tendencia. A küszöb szintet átlépte tulképpen a rövid apostoli korszak felbomlásával.
Mindent egybe vetve - mérlegelve és a bölcsesség talajáról nem nagyon elrugaszkodva.
Kimondhatjuk - nehéz időszak következik az emberiségre.
A kettőssége - feltűnően kiábrázolódik,
konszolidáltságát -a búrkoltan- benne rejlő "messiás" szimbólikus jelensége fogja garantálni.
Garancia?
Józansággal miféle garancia ez?
A KÖZJÓ volna?

1822. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-19 22:00:07 - Válasz: 1821. (jenocsaba)
Csak két kérdésem lenne kedves Jenöcsaba:

Ismered a Talmudot és a birtokodban vannak ezek a könyvek?

Honnan szeded azt, hogy Jézushoz hasonlatos személy lesz az ószövetségi legendák betervezett messiása, aki már lassan 11 éves lesz?

Én már eleget írtam erről, de Te biztosan jobban ismered a kérdést ezek szerint... Kérlek, hogy világosítsál fel ezen a téren...

1823. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-20 07:57:01 - Válasz: 1821. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Ő messianisztikus személy lesz. Karizmatikus egyén - vonzó - hasonlatosan - JÉZUS KRISZTUSHOZ.
Kezében összefogva a "garasokat" - a megoldásokat és a kötelező- törvényszerűen fellépő - megkötéseket

Gondolom, hogy ezzel az alábbi két idézetre reagáltál:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft190.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2009.09.06.
"A MESSIÁS JÖVETELE ELŐTT A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLIK"
A Nathanjai Cánz-Klajzenburgi haszid közösségben idézik az alapító rebbe, a kolozsvári Jekutiél Jehuda Halberstamm rabbi- rebbe, mondását, mi szerint egyik jele annak, hogy a "Messiás már úton van és közeledik", a nagy krízis lesz, ami a világgazdaságát körülveszi.

Mit írnak ezzel kapcsolatosan a bibliai legendák?
Kit fog megváltani ez a messiás a tervek szerint és miben kellene ez megnyilvánuljon?
Mit hoz ez a világ népei számára? Javítani fog az anyagi és szociális helyzetükön?
A KÖZJÓ szempontjából hogy értékelhetőek ezek a messianisztikus elképzelések?

Neked, mint szakértőnek (a soraid azt szándékozzák sugallni...) illene erről egy kicsit részletesebben és nyiltabban tárgyalnod... Nevezed ezeket gyakran ""evangéliumi" örömhíreknek"...
Kinek lesz ez "örömhír" szerinted?

Az anyag ugye nem vész el, csak átalakul. Így van ez az anyagi javakkal kapcsolatban is Jakob Mayer Rothschild híres mondása szerint:

Idézet:
http://www.geldanlage2.de/spekulation.htm
Ihr Geld ist nicht weg, mein Freund. Es hat nur ein anderer.
J. M. de Rothschild, Bankier (1792–1886)
--A ti pénzetek nem tűnik el barátom, ezt csak más birtokolja.--

Ha ugye a fenti talmudi idézet szerint ""Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.", akkor hova kellene vándoroljanak az említett garasok az emberek zsebéből?
A "Teremtő" zsebébe, vagy hova?

Ezek ugye kifejezetten vallási elképzelésekkel kapcsolatos dolgok, amik feltehetőleg sokakat érintenek, és gondolom, hogy mindenki kíváncsi is ezekre, ha már ennek az Ezsdrásék által betervezett messiásnak ("Karizmatikus egyén - vonzó - hasonlatosan - JÉZUS KRISZTUSHOZ"...) a közelgő fellépése előtt állunk, ami szerinted "kötelező- törvényszerűen fellépő - megkötéseket" kell majd hozzon...

Klaus Matefi
2009. november 19. 08:47 | Sorszám: 1452
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=357
Létezik-e "kiválasztott" nép?

120. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-18 16:23:08 - Válasz: 118. (Bekandze)
Rendületlenül és töretlenül hajtod a magad faztazmagóriát kedves Bekandze, amit megindokolni, bizonyítani soha nem fogsz tudni (meg se próbálod), mivel valójában semmi alapja, de nem csüggedsz ennek ellenére.

Amihez nem értesz, az csacskaság és nem is vagy hajlandó figyelembe venni. Most jössz az ego-val, csak azt felejted el, hogy a mi vitánk hogy kezdődött:

Idézet:
Bekandze írta:
65. Bekandze - 2009-11-18 08:18:29 - Válasz: 60. (Istenkeres)
Az általad mutatott linkek egyikén ez van:

Istenkeres írta:
A vallások lényegében az asztrológiára épülnek

Nos ez nem igaz. Ez csak összefüggés, de nem végső rend.

Én azóta ezt szándékozom bizonyítani neked, hogy a bibliai legendák misztériumai kozmikus misztériumok, az volt Jézus élete (születése és kereszthalála) is és Jézust kifejezetten kozmikus okokból áldozták fel véresáldozat gyanánt "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15)...

Az ember személyisége (ego-ja) az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik. A lélek az születési adottság, ami független az átöröklött génektől, hisz nem testfüggő, de mégis test a hordozója, tehát nincsen lélek élő test nélkül.

Tehát valójában nem az ego-ról kellene vitatkozzál, ha már annyira akarsz, hanem az emberi lélekről, ami a Folyamatosan Változó Szellemi Való adománya, és a Folyamatosan Változó Szellemi Valóról magáról...

124. Bekandze - 2009-11-18 16:48:21 - Válasz: 120. (Istenkeres)
A Bibliai történések kozmikusak, de nem csupán a bolygók anyagias értelmében. Mert a bolygók még csak evilág, sőt még a finomanyagi világok is!

Idézet:
Istenkeres írta:
Az ember személyisége (ego-ja) az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik. A lélek az születési adottság, ami független az átöröklött génektől, hisz nem testfüggő, de mégis test a hordozója, tehát nincsen lélek élő test nélkül.

Na pont ezeket hiszik a materialisták. Ezek materialista elméletek csupán.

Rengetegen tapasztalták már hogy, létezünk testünk nélkül. Te ezek szerint nem tapasztaltad. Erről azokat akik tapasztalták már nem fogod tudni meggyőzni.

Nagyon azt hiszed csak az van amit te is megtapasztaltál.

129. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-18 21:42:33 - Válasz: 124. (Bekandze)

Idézet:
Bekandze írta:
Na pont ezeket hiszik a materialisták. Ezek materialista elméletek csupán.

Szerinted hisznek a materialisták az Isten által leképezett lélek létében?

Idézet:
Bekandze írta:
Rengetegen tapasztalták már hogy, létezünk testünk nélkül. Te ezek szerint nem tapasztaltad. Erről azokat akik tapasztalták már nem fogod tudni meggyőzni.

Korábban már jeleztem neked, hogy ne légy annyira hiszékeny. A lélek élve született test nélkül nem képeződik le a Folyamatosan Változó Szellemi Való jóvoltából. Az, hogy te álmodban, vagy gondolatban elkalandozol valahova, az még nem jelenti azt, hogy a tested nélkül létezhetnél kedves Bekandze...

130. Bekandze - 2009-11-19 04:29:44 - Válasz: 129. (Istenkeres)
Szemléletmódod materialista alapsémával rendelkezik. Kicsit megnéztem a fórumodat, meg itt is találkoztam már a hsz-eiddel. A fórumodon van:

Idézet:
Istenkeres írta:
Istenkeresők Globális Egyháza

Célunk: Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása, melyek minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ez az alap is mutatja a materialista, ráadásul pont a mai média és államrendszerek által sugallt nézetet. Miszerint keresheted Istent vagy elutasíthatod. Ez az egyik lényegi elv ami tipikusan a mai modern társadalom sugallata. Vagyis kifejezi ezzel hogy, keresheted vagy elutasíthatod, mert "úgy sem számít", "mert mi nem hiszünk benne, de ha te akarod jogod van hozzá". Nem szó szerint de sémájában.

Ez az elv amit az idézetben mondasz pont a materialista tudományok és jogrendszer sémája. Pont így gondolkodik alapsémájában egy gondolkodó materialista tudós.

Szóval ez nem vallás. Ez filozófia. A vallás lényege sosem a gondolkodás általi keresés eredménye.

134. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-19 08:05:53 - Válasz: 130. (Bekandze)
Az Egyetlen kérdésemre elfelejtettél választ adni...

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem szándékozik ráerőszakolni az emberekre az istenhitet, mivel Isten létéről meg van győződve, tehát nem hisz Istenben, hanem biztos a létében. Ennek ellenére nem írjuk elő senki számámára ezt tudomásul venni, hanem arra serkentjük, hogy saját maga igyekezzen erről meggyőződni. Ebből az következik, hogy aki tagja ennek az egyháznak az azért lett a tagja, hogy Isten valóságos mibenlétének a megismerésére törekedjen. Ennek ellenére megadatik mindenki számára a szabadság azzal kapcsolatban, ha arra a végkövetkeztetésre jutna, hogy nincs Isten (ami szerintünk nem állhat fenn), hogy azt tagadja, de csak abban az esetben, ha valóban törekedett előtte minden igyekezetével a megismerésére. Ezzel tehát motiválva van arra, hogy keresse Istent, nem hiába az egyház neve is Istenkeresők Globális Egyháza...
Elfelejtetted a többi utalást ezzel kapcsolatosan idézni, gondolom nem akaratlanul...:

Idézet:
Istenkeres írta:
Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt... Ugyanez fennáll a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által...

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hisz aki nyitott szemmel járja a világot, annak erről meg kell tudnia győződnie. Ez nem azt jelenti, hogy mi elő akarnánk írni bárki számára egy megváltoztathatatlan elképzelést.

Ezzel kapcsolatosan csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk nem oldott meg eddig egy vallás sem. Feltehetőleg nem is ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a hívő tőmegei számára a misztériumaik és Isten mibenléte utáni kíváncsi igyekezetet.

A létező vallások egy része a "végidőkre", azaz napjainkra jelezték előre a "holtak feltámadását", aminek az időpontján bizony már tíz éve túl vagyunk... Erről persze csak az tudhat, aki behatóbban ismeri ezen vallások kozmikus misztériumait.

Mint tudjuk, a jelenleg még létező vallások előszeretettel igyekeznek az "egyetlen és igaz vallás" köntösében tetszelegni a beavatatlan tömegek előtt... Magyarázataik egy része nemcsak egymással, de sok esetben saját magukkal szemben is ellentmondásokat tartalmaznak...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításaik esetleges helytelen mivoltát, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

Visszatetszőnek tartjuk, hogy pl. egy "szent könyv" keretén belül egyesek mások kiirtására, kifosztására, a gazdagság és a földi hatalom megszerzésére vannak motiválva Isten nevében (Mózes V. könyve - 613 micvot), ha pedig ezt nem tartanák be, akkor úgymond Isten előtt utálatos dolgot cselekszenek, másokkal pedig ugyanezt az Istent a szeretet Isteneként fogadtatták el sok esetben tűzzel-vassal, hogy kizárólagosan a jócselekedetekre, szeretetre, megbocsátásra és a nem létező mennyei javak gyűjtésére törekedjenek...

Ennyire madárnak nézni az emberiséget, hát..., én ezt egyenesen már megalázónak tartom...

Mind a két vallási irányzat egyetértett abban, hogy a hívek számára "megbocsáthatatlan bűn" Isten valódi megismerésére való törekvés, amivel ezen vallások értelmiszerzői természetesen tisztában kellett legyenek...

Az Istenkeresők Globális Egyháza meg van győződve arról, hogy az áhított szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövőt CSAK egy mindenkire érvényes KÖZÖS etikai kódexre lehet építeni.

Idézet:
Bekandze írta:
Szóval ez nem vallás. Ez filozófia. A vallás lényege sosem a gondolkodás általi keresés eredménye.

Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ban hisz, amit szorosan összakapcsol Isten megismerésére való törekvéssel kedves Bekandze...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 18. 21:49 | Sorszám: 1450
Azért az emelkedő es gyarapodó adók csak éreztetik veled is, hogy ezek nemcsak kifejezetten "bitek"?...
Klaus Matefi
2009. november 15. 18:07 | Sorszám: 1448
Itt látható az USA elképesztő eladósodásának egy igazán optimista prognózisa, amit korábbi adatok ismeretében készítettek el, de már lényegesen rosszab az előre jelzett fennálló helyzet:
http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/usa0.htm

Mint tudjuk a lejtőn nincsen megállás... Ezzel ugye a pénzügyi szakemberek is tisztában kellett legyenek minden olyan esetben, ahol egy ország jövőjét magánbankároktól felvett bankkölcsönökre építették fel...

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 15. 18:06 | Sorszám: 9
Mint korábban írtam, Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) teremtményei vagyunk egytől egyig mindannyian, de eltérő születési adottságokkal felvértezve. Minden népben születnek jók és rosszak, ez tehát nem népfüggő valami, hanem kizárólagosan csak születési adottság kérdése.

Egy olyan Istent valóban nem lenne méltó semmilyen tiszteletre, aki kiszemelne egy népet magának pl. abból a célból, hogy esetleg a többinek ártson, vagy elnyomja azokat. Az vígasztaljon minket, hogy ilyen Isten soha nem létezett, csak az emberi fantázia termékeként... Sajnos a történelem folyamán előfordult már néhány ilyen nacionalista indíttatású elképzelés a "kiválasztott nép" alaptalan hipotézisét illetően, ami bizonyos szempontból mindig mások kárára bazírozott...

Olyan eset még tudtommal nem volt, hogy a "kiválasztott nép" ötlet az önzetlenség és a KÖZJÓ-ra törekvés céljából lett volna propagálva...

Az emberiség nagy családján belül senki nem alacsonyabb rendű, MINDANNYIAN EMBERNEK születtünk a bőrünk színétől, nemzeti és vallási hovatartozásunktól függetlenül. Nem növényevő állatnak és nem ragadozónak, hanem EMBERNEK. Ennek ellenére, mint ahogy utaltam rá, az emberiség egy igen színes társaság az eltérő születési adottságainál fogva. Az emberiség élére olyan egyének kellenek az áhítozott szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő realizálása érdekében, akik átérzik valóban ezeknek a dolgoknak a fontosságát és következetesen, eltántoríthatatlanul ezen célok érdekében tevékenykednek. Ezeket nevezhetjük kiválasztottaknak egy mindenki számára pozitív cél realizálása céljából, de ez is természetesen csak emberi fogalom marad.

Klaus Matefi
2009. november 15. 13:35 | Sorszám: 8
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=357
Létezik-e "kiválasztott" nép?

7. maitra - 2009-11-15 12:27:58 - Válasz: 1. (Istenkeres)
Szerintem minden népben vannak jó és rossz emberek.
Minden ember boldog szeretne lenni és elkerülni a szenvedést.
Ha egy istennek van egy kiválasztott népe, az azt jelentené, hogy az ottani jó emberek jobbak, és a rossz emberek is többet érnének, mint más nemzetek jó emberei. És persze nyilván boldogabbak, és kevesebbet szenvednek a többi népnél.
Ti ismertek ilyen népet?
Velem biztosan nem kivételez semmilyen isten. De ha van ilyen, ez jó ok arra, hogy elforduljak Tőle. Szégyellje magát, ha engem csak alsóbbrendűnek teremtett...

8. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-15 13:29:07 - Válasz: 7. (maitra)
A fején találtad a szeget kedves Maitra!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 15. 11:50 | Sorszám: 1446
Az USA államadóssága átlépte a 12 000 milliárd (12 billió) dolláros határt:
http://www.brillig.com/debt_clock/

A szomorú realitás...

Téma: Létezik-e "kiválasztott" nép?
Klaus Matefi
2009. november 15. 11:38 | Sorszám: 6
Meg vagyok győződve arról, hogy úgymond Isten által egy nép "kiválasztása" kizárólagosan emberi találmány...

Ahány ember annyi féle, és mindegyik más "szemüvegen" keresztül látja a világot. Ennek ellenére a tárgyalt témával kapcsolatosan csak egy igazság lehet, ez ami biztos.

Az Istenkeresők Globális Egyháza Istent nem egy tudatos személynek tartja, aki az emberiség közül képes lett volna egy népet kiválasztani magának, mert úgymond megtetszett neki és ezért mások kiirtására, szolgasorba való süllyesztésére és ehhez hasonlókra motiválná esetlegesen, hanem az általam propagált Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem személy, nem azonos az ősokkal, részben az égi "mechanika függvénye", a jó és a rossz szellemi hatások forrása.

Ez a Folyamatosan Változó Szellemi Való képezi le a lelkünket a születésünk pillanatában a saját akkori "képére" a "minőségi állapotának" megfelelően. A teremtményei jók és rosszak, számtalanféle lelkületű ember születik. Ezek között valóban találhatunk "kiválasztottakat", kifejezetten jókat és kifejezetten gonoszakat is. Az isteni törvények a természet, azaz a vadon törvényei... Az erő a domináns. Ha tehát isteni oldalról közelítünk a kérdéshez, akkor ennek a kiválasztottja valójában a gonosz, a ravasz, a gátlástalan, a kegyetlen kellene legyen... Az állatvilágban sem a szelíd növényevő uralkodik, hanem a ragadozó állat. Ez a realitás tehát isteni oldalról vizsgálva a kérdést.

Az emelkedett emberi elme szempontjából nézve ezt, egy "kiválasztott" CSAK az lehet, aki az EMBERISÉGÉRT és a KÖZJÓ-ért tevékenykedik önzetlenül, állandó jelleggel, konzekvensen.

Klaus Matefi
2009. november 14. 22:13 | Sorszám: 3
Mi köze van ennek szerinted a topic témájához?...

A történelem folyamán már sok nép tartotta magát kiválasztottnak. Van-e ezeknek az elképzeléseknek vajon valójában reális alapjuk?

Klaus Matefi
2009. november 14. 16:18 | Sorszám: 1
Kezdeném egy találó idézettel:

Idézet:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00535/16675.htm
Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám
Lakatos László: Egy gyermek játszik
Részlet egy készülõ önéletrajzból

Mert nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott törzs és nincs kiválasztott ember. Nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Minden nép kiválasztott nép és minden ember kiválasztott ember, kiválasztott azért, mert nép és kiválasztott, mert ember. Mindnyájan egyformák vagyunk, valamennyien egyformák Istenben és a földön és egyformák az életben és a halálban, egyformák a munkában és az ünnepben. Nincsenek kiválasztott népek és nincsenek kiválasztott emberek és ha e pillanatban talán mégis kiválasztott vagyok, azért vagyok kiválasztott, mert tudom, hogy nem vagyok kiválasztott. Tudom, hogy nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Én, ki belõle való vagyok, tudom, hogy nincs kiválasztott nép. Nincs, nincs, nincs kiválasztott nép e földön, ahol minden nép kiválasztott. Minden, minden, minden nép kiválasztott nép.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 14. 16:17 | Sorszám: 0
Ez a kérdés szerintem minden generációt foglalkoztatott eddig érthető módon.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 14. 10:34 | Sorszám: 1445
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=341
Épül a Bábel!

162. Crescent - 2009-11-12 18:17:38 - Válasz: 160. (Istenkeres)
A KÖZJÓ nem annyit jelent, hogy az országok nem adósodnak el. Olyan politikát és gazdaságot kiépíteni, ami mindenki számára egyenlően jó - lehet egyáltalán ilyet?
De rendben legyen. Az is a KÖZJÓ része, ilyen szempontból igazad van. De ha azt nézzük, hogy a köz számtalan apró kis részből épül fel... mindig minden apró részecskének lesznek olyan ügyei, amelyek nem felelnek meg neki, nem is egy, hanem több - mi van, ha a egy ilyen részecskének a Közjó sokkalta több áldozatot és kárt hoz, mint pozitív eredményt? És mi van, ha sok ilyen kis részecske lesz?

Mellesleg ez még továbbra is megvalósíthatatlan, mert az emberekre nem lehet rákényszeríteni, hogy HIGGYENEK a te egyházadban - enni ember nagy része nem fog egy vallást követni.

164. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-14 10:25:47 - Válasz: 162. (Crescent)
Írod:
"A KÖZJÓ nem annyit jelent, hogy az országok nem adósodnak el. Olyan politikát és gazdaságot kiépíteni, ami mindenki számára egyenlően jó - lehet egyáltalán ilyet?
De rendben legyen. Az is a KÖZJÓ része, ilyen szempontból igazad van."

A KÖZJÓ az én fogalmam szerint az, ami a túlnyomó többségnek jó és az érdeke. Az pl. biztosan nem szolgálhatja a KÖZJÓ-t, hogy felelős politikusaink felelőtlen hozzáállásából adódóan az országok néhány magánbankárnak lesznek úgy eladósítva, hogy nemcsak a lakosság életszínvonala fog várhatóan és végérvényesen katasztrófális helyzetbe kerülni, de az állami tulajdon is és ezt követően feltehetőeg a magánkézben lévő ingatlanok tulajdonjoga is át fog vándorolni ezen magánbankok birtokába... És ez néhány évtized eredménye, úgymond törvényes kereteken belül...

Ez a tendencia csak azt nem nyugtalanítja, aki valamilyen oknál fogva ennek a folyamatnak a haszonélvezője lehet... Minden felelősségteljes gondolkodású egyén figyelembe veszi az következő generációk várható helyzetét is. Ennek a katasztrófális eladósodási tendenciának a felelősei, érdekeltjei ezt teljes mértékben ignorálták. Felmerül az a jogos kérdés, hogy kinek kell ezért vállalnia a felelőséget? Az országok adófizető polgárainak és azok leszármazóinak, vagy pedig azoknak, akik kihasználva a magánbankok által nyújtott lehetőséget, szakszerűtlenül és felelőtlenül bankhitelek folyamatos felvételére helyezték ezen országok jövőjét valamilyen meggondolásnál fogva, ami értelemszerűen a teljes csődhöz és végérvényes eladósodáshoz kell rövidebb, vagy hosszabb távon vezessen... Ezzel minden pénzügyi szakember tisztában van, tehát nem a véletlenek összjátéka...
Egy felépülő ház biztonságos lakhatóságát nem a tervezők és a kivitelezők kötelesek garantálni? Vagy ezért is a bentlakók kell vállalják a szavatosságot és a felelősséget?

Írod:
"De ha azt nézzük, hogy a köz számtalan apró kis részből épül fel... mindig minden apró részecskének lesznek olyan ügyei, amelyek nem felelnek meg neki, nem is egy, hanem több - mi van, ha a egy ilyen részecskének a Közjó sokkalta több áldozatot és kárt hoz, mint pozitív eredményt? És mi van, ha sok ilyen kis részecske lesz?"

Ezek egyéni érdekek, amikre célzol kedves Crescent, nem pedig közérdek... Az egyéni érdek nem minden esetben eshet egybe a közérdekkel értelemszerűen, de a közérdek kell döntő jelentőséggel bírjon. Az, hogy pl. egy magánbankárnak érdeke mások eladósodása, az nem helyezhető egy felelősségteljes gondolkodó számára a közérdek elé, márpedig a köznek nem lehet célja a rövidebb, vagy hosszabb távon megvalósuló "adósrabszolgaság"...

Ugyanez a helyzet kisebb csoportok általi, nacionalista, vagy bármilyen más elképzelések esetében is. Ha ezek az emberiség nagy családjának az érdekeit veszélyeztetik, akarva, vagy akaratlanul, tudva, vagy tudatlanul, akkor a tevékenységük káros az emberiség szempontjából, már pedig az emberiség érdekei a mérvadóak. Ne véletlenül van már olyan jogi megfogalmazás is, hogy pl. emberiségellenes bűntett...

Írod:
"Mellesleg ez még továbbra is megvalósíthatatlan, mert az emberekre nem lehet rákényszeríteni, hogy HIGGYENEK a te egyházadban - enni ember nagy része nem fog egy vallást követni."

A KÖZJÓ-ban való hit és az erre irányuló igyekezet a túlnyomó többség jól felfogott érdeke. A demokrácia pedig arról szól, ha azt a többség akarja, akkor annak érvényesülnie kell! Az Istenkeresők Globális Egyháza kizárólagosan csak a KÖZJÓ-ban és az emberiség szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövőjében való hitet szorgalmazza, kedves Crescent és azt, hogy a saját jól felfogott érdekünkben törekedjünk Isten minél alaposabb megismerésére. Nem hinném, hogy ezek a célok sok embert irritálnának, vagy számukra elfogadhatatlanok lennénének... Az I. G. E. nem a nem létező túlvilági fizetséggel szándékozik motiválni az embereket, hanem az egyszeri és megismételhetetlen életünk szebbé, boldogabbá, békésebbé és igazságosabbá tételére való neveléssel globális szinten. Ezt az igyekezetet nem összetéveszteni a jelenlegi sok szempontból káros globalizációs tendenciákkal, melyek nem a KÖZJÓ-t tekintik a céljuknak, hanem egy szűk réteg még gazdagabbá tételét, a többség rovására...
Az Istenkeresők Globális Egyháza ez egész EMBERISÉG egyháza szándékozik lenni, függetlenül az emberek bőrének a színétől, nemzeti, vagy jelenlegi vallási hovatartozásuktól. A javulás CSAK nemzetközi összefogással, kéz a kézben valósítható meg.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 12. 14:28 | Sorszám: 1444
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A megálmodott világállam realizálásához ma már adott szerintem minden feltétel, csak akarnia kellene a többségnek és csak olyan pártokat megválasztaniuk, amik szintén ezt szándékoznak elősegíteni. Ehhez még szükség van persze ezekre a pártokra...

Az emberiségért! (Für die Menschheit! - For mankind!)

A szomorú realitás...

Klaus Matefi
2009. november 12. 12:26 | Sorszám: 1443
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,31,-l-tezik-e-quot-kiv-lasztott-quot-n-p.html
Létezik-e "kiválasztott" nép?

Nyuszika Verfasst am:11 Nov 2009 22:20
(Csak óvatosan nyúlok a méhkasba…

Ez a “kiválasztottság-probléma” valószínűleg Ádám után indulhatott burjánzásnak a “sokasodjatok és szaporodjatok!” eredményeképpen. Amikor ti. már két dudás van egy csárdában…
Az emberiség kollektív tudatában (és ösztöneiben!) mélyen beivódott a harc a dominanciáért. Ez egyébként nem idegen az élővilágtól, ahol tudjuk nincs demokrácia. Csak az a különbség, hogy az emberi társadalom képes évezredekig maga előtt tolni egy problémát – míg ugyanez a természetben pillanatok alatt (és nagyobb veszteségek nélkül) lerendezésre kerül. Ezért nekünk embereknek kumulált “vírussal” van már dolgunk: a beszédnek és az írásbeliségnek (hagyomány!) hála. Sok generáció halmozta fel (most éppen nekünk) a kérdést: hogyan tovább?

Hogy mennyire világjelenség ez, azt az is mutatja, hogy nem csak a judeó-keresztény társadalmakban létezik kiválasztottság-tudat (persze nem véletlenűl itt a legpregnánsabb), hanem ott is ahol pl. kasztrendszer él és virul. De az iszlám társadalmakban éppen úgy vannak kiválasztottak (olvasson valaki a mai királyi családokról!).

Azért alakulhatott történelmileg ennyire súlyossá azonban a zsidók mint kiválasztott nép kérdés, mert a konkrét behatárolással nem definiálható NÉP fogalmát egy “nyerésre játszó” CSELEKVÉS-TÍPUS-sal kötötte évezredekre össze!
No ennek már játékelméleti kimenete lehet: lásd véges és zárt rendszerek…

Ilyen alapon addig nem juthatunk túl ezen a problémán – amíg a játéknak nincs vége.

Hogy mennyire benne élünk még (ki tudja mióta!) az “az ordas eszmék” világában, arra igen jó kitekintés az alábbi értekezés:
http://members.chello.hu/kapu/pais_heller.htm

Ebből a cikkből mély tisztelettel idézem hajdani filozófia professzorom idevágó gondolatait:

“Tudja, ha nekem (mint nem hívőnek) az alábbi két lehetőség közül volna módom választani a jövőt illetően: az ateizmus jut uralomra, de megmaradnak a háborúk, illetve fennmarad a vallás, ám béke honol a társadalomban, akkor én a magam részéről minden további nélkül az utóbbi állapot mellett kötelezném el magam, mivel a humanizmus értékrang szempontjából a vallási és az ateista meggyőződés felett kell hogy álljon.”

(Pais István)

Klaus Matefi Verfasst am:12 Nov 2009 9:33
Az ószövetségi legendák által sugallt kiválasztottság-tudat a véleményem szerint az Ezsdrásék által megalkotott Tórával vette a kezdetét kedves Nyuszika, ami i.e. 445-re készült el a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre bazírozva. Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma (Marduk-JHVH), kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség megírói által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár maga is babilóni eredetű, pedig a száműzetés csak néhány évtizedig tartott és nem az egész népet érintette, hanem csak az elit réteget. A véleményem szerint Ezsdrásék a népük számára egy visszamenőleges vallástörténelem mellett megalkották az új nemzeti Istenüket, JHVH-t is, akit Marduk átkeresztelése által hívtak életre, és magát a kiválasztottság hamis hipotézisét is. Nemcsak én állítom, hogy Ábrahám, Mózes, stb. kitalált szereplői az ószövetségi legendáknak, de pl. a híres Biblia-kutató, Julius Wellhausen, és a telavivi egyetem régészéti intézetének az igazgatója, Israel Finkelstein professzor is. Ezek alapján tehát én nem mennék vissza az ószövetségi kiválasztottság-tudat eredetével Ádámig, aki Ezsdrásék fantáziájának a szüleménye feltehetőleg. Az ember éntudatának a felébredésére szerintem egy hosszú folyamat eredménye kellett legyen, tehát nem köthető egy kiemelt egyénhez (Ádámhoz), mint ahogy ezt a zsidó misztika beállítani igyekezett.

A természet törvénye valóban a vadon törvénye, ami a teremtő Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) tevékenysége által lett azzá, ami. Ez az Isten egy "Nahrungskette"-t, egy "tápláléklácot" alkotott meg, aminek a mottója: "enni, vagy étellé válni"...
Az ember hosszú ideig volt kitéve ennek, de végül a saját tapasztalataira és a növekvő tudására támaszkodva ki tudott emelkedni ebből a helyzetből. Emberi szemszögből ma már egyoldalú ez a folyamat, hisz naponta iparszerűen kerülnek az állatok milliói a vágóhidakra.

Ennek ellenére az emberi társadalmakat továbbra is a természet törvényei motiválták sajnos bizonyos értelemben, a javak és a földi hatalom birtoklása érdekében egyre gátlástalanabbá és kegyetlenebbé váltak. Ma, a XXI. század elején is még képesek Istenre hivatkozva milliókat kiirtani azért, hogy pl. más országok nemzeti ásványkincseire rárakhassák a kezüket (Irak - Paul Wolfowitz szerint ugyanis ez volt a céljuk)...

Valóban nemcsak az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák propagálnak isteni kiválasztottság-tudatot, de ez minden esetben hamis, nacionalista indíttatásra vezethető vissza. Az aztékok is úgymont az "isteni kiválasztottság" alaptalan elképzelésének a következményeként voltak állandó harcban más népekkel és mutatták be véresáldozataikat isteneiknek, melyeknek a legyőzött népek váltak a szenvedő alanyaivá.

Az emberiség az elmúlt egy-két évszázadban hatalmas technikai fejlődésen ment keresztül, de ennek valójában csak úgy van haszna a számára hosszú távon, ha ezek az eredmények nem a kiirtásukat, szolgasorba való süllyesztésüket könnyítik meg, hanem ha a KÖZJÓ-t segítik elő, egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövő reményében, ami a túlnyomó többség jól felfogott érdeke.

A szabadverseny a társadalmak teljes eladósodásához és tönkremeneteléhez vezet, aminek a többség issza meg a levét és ez által egy szűk réteg mérhetetlen gazdagságra tesz szert a többség rovására... Az eddigi "szocializmusok" se tiszta forrásból eredtek.

Amíg vannak országok, addig lesz nacionalizmus is. Ezt szerintem CSAK egy világállam életrehívása oldhatja meg egy megreformált ENSZ által, aminek az élére egy olyan világkormány kellene, ami végérvényesen, visszavonhatatlanul és megváltoztathatatlanul a KÖZJÓ-ért tevékenykedne az igazságosság figyelembe vételével és mentesen mindennemű nacionalista, vagy vallási indíttatástól illetve csoportérdektől ami ezt megkérdőjelezhetné. Azt is tudjuk, hogy a vallási sokszínűség mennyi kár és szenvedést okozott eddig az emberiség nagy családjának. Egy áhított ilyen világállam elképzelhetetlen eltérő vallásetikai sugallatokon felnövekvő generációk mellett, tehát szükség lenne egy globális világvallásra, ami maradéktalanul és végérvényesen leváltaná az összes eddigit.

Istenben való hit szerintem egy téves hozzáállás, mivel nem hit kérdése ez, hanem tény kérdése. Az már más dolog, hogy az egyedüli helyes istenfogalommal jelenleg egyetlen vallás se büszkélkedhet... Viszont hamis istenképre építeni egy jövendő világvallást bizony helyrehozhatatlan hiba lenne, mivel ez folyamatosan egy támadási felületet biztosítana ez által a számára.

Eddig egyetlen izmus se magától szűnt meg, hanem külső behatásra, azaz nem lett kivárva a végkifejlett. A megálmodott világállam realizálásához ma már adott szerintem minden feltétel, csak akarnia kellene a többségnek és csak olyan pártokat megválasztaniuk, akik szintén ezt szándékoznak elősegíteni. Ehhez még szükség van persze ezekre a pártokra...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 07. 19:53 | Sorszám: 1442
Ajánlanám még ezeket a forrásokat a felmerült témához:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidó messiás

Klaus Matefi
2009. november 07. 12:38 | Sorszám: 1441
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=93
Savuot vagy Pünkösd ?

199. charon - 2009-11-07 10:19:50

Idézet:
Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. "Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!
Padre Pio (1887-1968)

200. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-07 12:20:25 - Válasz: 199. (charon)
Egy kevésbé jó jövendölés:

Idézet:
Prof. Konzionator Alfons : Der kommende große Monarch und die unter ihm bevorstehende Friedenszeit nach den Weissagungen hervorragender katholischer Seher und Seherinnen. (1920, Lingen)
-(S. 13.) Das russische Reich wird in verschiedene Reiche zerfallen. Polen wird selbständig und eine der ersten Großmächte Europas werden, die ungarische Nation wird verschwinden.-
--(13. old.) Az orosz birodalom különböző birodalmakra fog szétesni. Lengyelország önálló lesz és az egyik nagyhatalma Európának, a magyar nemzet el fog tűnni.--

Annyi biztos, hogy a bibliai legendák mennyei Jeruzsáleme a Bakonyban landolt 1999.08.11-én:

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

A véleményem szerint az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam fővárosának a Bakonyban kellene felépülnie.

Indoklás:

- 1999.08.11-én a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme ott "landolt".
- ez volt a lehető legnegatívabb szellemi hatású "kozmikus sárkány" (kereszt) évezredek óta. A "legyőzése" emlékére ott a helyszínen lehetne egy hatalmas emlékművet felállítani, ami a világ fővárosának a főterén helyezkedhetne el. Természetesen nem Szt. Györgyöt kellene ábrázolja, hanem az egész emberiséget...
- Ettől a legnegatívabb szellemi hatástól már csak felfelé vezethet az út. Ezért szerintem i.sz. 3088.08.09-ig ezen a helyen kellene maradjon a világállam fővárosa, aminek nem az lenne a célja, hogy milliós nagyvárossá épüljön ki, hanem a világkormány székhelyéül szolgálna.
- az Istenkeresők Globális Egyházának is ott lenne a központja.
- i.sz. 3088.08.09-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog. Az a hely lenne attól az időponttól a világ fővárosa a továbbiakban. Tudtommal i.sz. 10 000-ig nem fog még egyszer megismétlődni ez a kozmikus hatás ilyen jelleggel.
- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálna a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét.
- ez az elképzelés egyáltalán nem nacionalista érzelmek táplálását szándékozik elősegíteni, mivel erre eleve senkinek semmi oka nincsen, hanem a megálmodott világállam kozmikus hátterére akar utalni.
- meg vagyok győződve arról, hogy az összes jelenleg még működő egyházak beavatottjai egyetértenének ezzel az elképzeléssel megfelelő felvilágosító jellegű egyeztetés után.

A említett két kozmikus kereszt:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. november 06. 16:31 | Sorszám: 1440
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az Istenkeresők Globális Egyháza az első olyan egyház lesz, ami minden jelenleg még létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt is szívesen befogad, ha a jelentkező célja valójában az Isten keresése és megismerése. Az egyház kifejezetten egy emberközpontú egyház.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt... Ugyanez fennáll a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által...

Mint tudjuk, sajnálatos módon pl. a bibliai vallások esetében is a laikus, beavatatlan tömegeknek szigorúan tiltották az érdekeltek és a vallások haszonélvezői az Isten megismerésére irányuló igyekezetet, kárhozattal, vagy akár halálbüntetéssel fenyegetve meg őket... Ez a sok évszázados gyakorlat bizony a mai ember hozzáállásában is érezteti a hatását tapasztalható módon.

A véleményünk szerint a legalapvetőbb feladat kellene pedig legyen az ember számára az Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerésére való törekvés, hisz lelkeinket is ez képezi le a születésünk pillanatában a saját "képének" megfelelően, ez teremtette a természetet és ez is tartja fenn.

Az Istenkeresők Globális Egyháza tehát arra sarkalja az embereket, hogy a saját érdekükben igyekezennek Isten mibenlétéről egy reális képet alkotni a maguk számára, hogy az segítségükre lehessen az egyszeri és megismételhetetlen életük során, hisz aki tisztában van ezzel, az például nem értelmetlen áldozatokat fog bemutatni az anyagi mozgásokból eredő hatások összességének, nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre fogja építeni az életét, és arra is rá fog jönni remélhetőleg, hogy az emberiségnek az egyedüli elfogadható perspektívája a KÖZJÓ iránti elkötelezett, tudatos, megalkuvás mentes és következetes igyekezet a megálmodott szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövő reményében.

Én nem szándékozom úgy zárni a soraimat, mint ahogy például Pál (Saul rabbi) fenyegette meg a laikus tömegeket:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Én az ember józan ítélőképességre és jóérzésére apellálok, ami MINDENKIBEN megtalálható eltérő mértékben ugyan, de a szabad akaratunk által ezeknek a domináló szerepét kifejleszthetjük, elérhetjük.

Legyen mindenki jelszava az, hogy "A JÓZAN ÉSZ VEZESSEN UTAMON!" és megméretés nélkül soha ne vegyünk készpénznek semmit, mivel sajnálatos módon néha belekeveredik az ember akaratlanul is a dezinformációk útvesztőjébe... Hinni a KÖZJÓ-ban higgyünk, ne pedig irreális dolgokban, vagy esetleg a mások kárára motiváló sugallatokban, hisz értelmetlen dolgokban hinni balgaság, mások kárára utazni pedig alávaló és tisztességtelen dolog.

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 05. 15:27 | Sorszám: 1439
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=310
A templom nem pártház !

59. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-05 08:02:51 - Válasz: 58. (charon)

Idézet:
charon írta:
Na és a gyógymód ? Eccerü mint egy pofon : uj BTK tényállást megalkodni , a TILTOTT PÁRTPOLITIZÁLÁS tényállását ,aki templomban,szakszervezeti mozgalomban,munkahelyen,szakmai kamarában,köziskolában,stb pártpolitizál vagy bármilyen tekintélyt saját politikai nézetei terjesztésére használ fel azt a Biróság egy évig terjedő fogházbüntetésre itéli !
Na ettől a fenyegetettségtől szépen kigyógyulnak a betegek !

Ha már ilyen antidemokratikus és diktatórikus ötletekkel állsz elő, akkor azt is felvethetnéd jogász létedre, hogy a világ vezető politikusai ne Istenre hivatkozva és vallási motivációktól vezetve hozzák meg a döntéseiket, hisz az állam és a vallás elvileg külön van választva... A pártház az nem templom...

Példaként említeném az Irak ellenes illegális katonai agresszió egyik motivációját, emely szerint Bush és Blair Istenre hivatkozva, az ENSZ Biztonsági Tanácsát, a saját országuk parlamentjét és a világ közvéleményét félrevezetve okoztak mérhetetlen és helyrehozhatatlan pusztulást és megannyi szenvedést az iraki népnek:

Idézet:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20051007isteni.html
2005. 10. 07., 12:10
"George, eredj és harcolj" - mondta az Úr Bushnak
Isteni sugallatra indított harcot az afganisztáni terroristák és az iraki rezsim ellen George Bush amerikai elnök. Legalábbis ezt állítja Nabil Szaát volt palesztin külügyminiszter, aki előtt 2003-ban tárta fel vallási buzgalmát az amerikai elnök. A palesztin politikus a BBC egy jövő héten induló, az izraeli-palesztin diplomáciáról szóló dokumentumsorozatában beszél erről. Bush további támogatást kért az amerikai közvéleménytől az iraki harcokhoz.

George Bush amerikai elnök isteni küldetést teljesített, amikor megindította az afganisztáni és az iraki hadműveleteket - állítja egy vezető palesztin politikus, akivel a BBC készített interjút, melyet ebben a hónapban sugároznak. Az amerikai elnök a 2003-as a Sarm es-Sejk-i izraeli-palesztin csúcstalálkozón beszélt vallásos buzgalmáról a palesztin küldöttségnek, négy hónappal az iraki hadmozdulatok megkezdése után - írja a Guardian.

Nabil Szaát akkori palesztin külügyminiszter szerint "Bush azt mondta nekünk: Isteni küldetést teljesítek. Az Úr így szólt hozzám: 'George, eredj és harcolj ezekkel a terroristákkal Afganisztánban!'. És így cselekedtem. Aztán az Úr megint így szólt: 'George, eredj és vess véget az iraki zsarnokságnak!' És így cselekedtem."

Sőt - folytatta a volt külügyminiszter - Bush továbbment: Most úgy érzem, az Úr szavai megint elérnek hozzám: 'Eredj és teremts államot a palesztinok számára, és teremts biztonságot az izraeliek számára, és teremts békét a Közel-Keleten' És istenemre, megteszem! - idézte Nabil Szaát az amerikai elnököt.

George Bush 40 éves korában tért meg, a Guardian szerint ő az egyik, vallásosságát leginkább nyíltan vállaló amerikai elnök. A 2003-as találkozót követően a Hárec című izraeli lap ugyan már írt az elnök isteni sugallatairól, ám akkor a palesztin delegáció nem volt hajlandó megerősíteni az értesülést. A BBC-nek azonban sikerült meggyőzni a volt palesztin külügyminisztert, hogy - többek között erről is - nyilatkozzon a televízió háromrészes, az izraeli-palesztin diplomáciáról szóló sorozatában, a hétfőn kezdődő "Illékony békében".
http://n-tv.de/588103.html http://www.tagesschau.de/aktuell/meldungen/0,1185,OID4830508,00.html

http://www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,247245,00.html
03.05.2003
Blair und der Krieg
"Bin bereit, vor meinen Schöpfer zu treten"
Der britische Premierminister Tony Blair legt seine Seele offen. Er glaubt, dass er von Gott für seine Entscheidung in den Irak-Krieg zu ziehen, zur Rechenschaft gezogen wird. Gleichzeitig ist er der Meinung, dass er den Tod von hunderten Menschen rechtfertigen kann. Auf wenig Vergebung dagegen kann Bundeskanzler Schröder hoffen - Vergebung von Bush allerdings.
http://www.focus.de/politik/ausland/irak-krieg_aid_105742.html
04.03.2006, 15:56
Tony Blair
Im Gebet Kriegseintritt beschlossen
Der britische Premierminister Tony Blair hat sich bei der Entscheidung für eine Beteiligung am Irak-Krieg auf Gott berufen.

Wegen der Frage, ob britische Truppen 2003 in den Irak geschickt werden, habe er gebetet, sagte der Labour-Politiker am Samstag im britischen Fernsehsender ITV 1. Das Urteil, ob die Entscheidung richtig oder falsch gewesen sei, werde letztlich auch von Gott gefällt, sagte Blair. Der Bezug auf eine höhere religiöse Instanz wurde von Gegnern des britischen Militäreinsatzes kritisiert.
http://www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,519512,00.html
25.11.2007
Glaubensbekenntnis
Tony Blair liest vorm Einschlafen die Bibel

Die BBC zeigt das Blair-Bekenntnis: In einer TV-Dokumentation über seine Regierungszeit bekennt der Ex-Premier erstmals, wie Gott ihm geholfen hat, das Amt zu erfüllen. Der Glaube war "entscheidend", sagt Blair heute.

London - Der frühere britische Premierminister Tony Blair hat in einem Fernsehinterview eingeräumt, dass sein Glaube an Gott wichtige Entscheidungen während seiner Amtszeit beeinflusst hat. Als Regierungschef habe aber nie über seinen Glauben gesprochen, um von der Öffentlichkeit nicht als "Spinner" abgetan zu werden, sagte Blair in einem Interview mit der britischen BBC ( http://news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/politics/7111620.stm ).
http://www.tagesschau.de/ausland/meldung130506.html
Stand: 04.03.2006 12:26 Uhr
Interview des britischen Premierministers
Irak-Krieg: Blair beruft sich bei Entscheidung auf Gott
US-Präsident George W. Bush hatte den Irak-Krieg mehrfach in einen religiösen Zusammenhang gestellt hat. Nun hat sich auch der britische Premierminister Tony Blair bei seiner Entscheidung für eine Beteiligung am Irak-Krieg auf Gott berufen. Wegen der Frage, ob britische Truppen 2003 in den Irak geschickt werden, habe er gebetet, sagte der Labour-Politiker im Fernsehsender ITV. Das Urteil, ob die Entscheidung richtig oder falsch gewesen sei, werde letztlich auch von Gott gefällt.
"Urteil wird von Gott gefällt"

Legújabban már Barack Obama is hasonló kijelentésekkel áll elő...:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/obama_a_rabbikhoz_segitsetek_az_egeszsegugyi_reformot/10/1551
2009-09-09
Obama a rabbikhoz: Segítsétek az egészségügyi reformot!
Obama elnök a rabbik egy csoportjához fordult, hogy segítsék őt megreformálni az egészségügyi törvényhozást.
"A segítségüket kérem, hogy végrehajthassam a szükséges, egészségügyi reformot." - jelentette ki Obama egy konferencián Jack Moline rabbi szerint.

"Mi Isten partnerei vagyunk élet és halál kérdésében." – jelentette ki Obama. Az elnök azzal fejezte be a beszédét, hogy a rabbi konferencián “Sana Továval” köszönt el, egy internetes honlap tudósítása szerint.

Egyetlen politikust se Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) választ meg elnöknek, hanem a nép, tehát annak az érdekében kellene folytassa a tevékenységét is, nem pedig esetleges vallási célkitűzések realizálása céljából. Mivel a nyugati demokráciákban külön van választva a vallás az államtól, így ennek az összekeverése helytelen, amire érdemes odafigyelnie a választópolgároknak és magának az ENSZ-nek is.

Végkövetkeztetés:

Nem várhatjuk el addig az egyházi személyektől sem azt, hogy a templomokban ne politizáljanak, amíg egyes halalommal bíró politikai vezetők Istenre hivatkozva hozzák meg a döntéseiket...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. november 04. 14:29 | Sorszám: 14
A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 04. 14:10 | Sorszám: 1438
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=341
Épül a Bábel!

105. Crescent - 2009-11-03 17:42:02 - Válasz: 99. (Istenkeres)
Köszönöm az értelmes válaszodat (ki gondolta, hogy itt még ilyet is kapok)

Idézet:
Istenkeres(ő) írta:
Minden lehetséges, ha a TÖBBSÉG akarja kedves Crescent. Erről szól elvileg a demokrácia...
Felvilágosítás, reklám és követők nélkül természetesen az I. G. E. is idővel a feledés homályába merülne.

Jó alapgondolatú egyház a tiétek, azonban az istenkeresés alatt is mást és mást értenek az emberek vallásuk esetleg személyes véleményük alapján - a vallási és filozófiai viták pedig a hittel szemben általában, lássuk be, nem sokat nyomnak a latba. ÁLTALÁBAN, gondolom azért akad néhány kivétel.

Idézet:
Istenkeres(ő) írta:
helytelen az emberiségnek ellentétes etikai tanításokon felcseperednie és a nem létező túlvilágra koncentrálnia... Ez nem lehet a régóta megálmodott igazságosabb, békésebb és boldogabb közös jövő alapja...

Elismerem, hogy a sok eltérő etikai tanítás /amik azért annyira nem is eltérőek, ha a mélyére ásunk/ nem kifejezetten alapja a Leg- társadalomnak; de ki mondja, hogy nincs túlvilág? Hagyjuk ki a dologból egy pillanatra a színtiszta hitet és így tegyük fel a kérdést: miért ne lehetne? Van valami, ami alapján nyíltan és megmásíthatatlanul el lehet utasítani a létezését, csak mert esetleg te még nem tapasztaltad meg?
Ma pedig, ha körülnézek, nem azt látom, hogy az emberek bármilyen túlvilági életet előtérbe helyeznének a jelenlegivel szemben... még a vallásosabbak sem. Sőt, mintha mindenki ezt az életét igyekezne minél jobbá tenné, anélkül, hogy bármiféle túlvilági következményen gondolkodna...

109. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-04 10:53:10 - Válasz: 105. (Crescent)

Idézet:
Crescent írta:
Jó alapgondolatú egyház a tiétek, azonban az istenkeresés alatt is mást és mást értenek az emberek vallásuk esetleg személyes véleményük alapján - a vallási és filozófiai viták pedig a hittel szemben általában, lássuk be, nem sokat nyomnak a latba. ÁLTALÁBAN, gondolom azért akad néhány kivétel.

Ahány ember annyi féle. Ez így volt, így van és így lesz kedves Crescent. Isten mibenlétének és hatásainak a kereséséről, kutatásáról van itt szó valójában.
Gondolj bele abba, hogy pl. csak a bibliai legendák vallásain belül milyen eltérő, sőt ellentétes istenképeket hitettek el az érdekeltek a hívő tömegeikkel... Az egyik egy haragos, bosszúálló, véreskezű Istenként (pl.: Mózes II. 12,12; Mózes V. 32,35 és 41; Náhum 1,2) propagálja, a másik pedig ugyanazt Jóistenként... A gondolkodó ember hamar rájön arra, hogy itt valami nagyon nincsen rendben... Isten nem változik meg 400-500 év alatt, ez mindig olyan marad, amilyen volt korábban is. Aki az ellenkezőjét hirdeti, az vagy nem ismeri Isten mivoltát, vagy dezinformálni akar valamilyen célból a véleményem szerint... Isten mibenléte nem a kor divatjának, vagy elképzeléseinek a függvénye, hanem egy megváltoztathatatlan tény, ellentétben a vallásalapítók által kreált hamis istenképekkel.
A valóságos Isten szerintem a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a pozitív, de értelemszerűen a negatív szellemi hatások kútfője is. Nem véletlenül nem létezik két egyforma emberi lélek, hisz ezt Isten a saját pillanatnyi képére formálja a gyermek születésekor. Ebből a szempontból lényegesen reálisabb képet fest le az Ezsdrásék által i.e. 445-re megalkotott Tóra, mint a Pál-féle újszövetségi legendák, amiben szerintem Jézus személyét és a feltételezett tanításait Pálék (Saul rabbiék) eszköz gyanánt használták fel a Pál-féle kereszténység létrehozása érdekében.

Az emberiségnek a saját jól felfogott érdekében kell a természet (vadon) törvényei, azaz az isteni törvények fölé emelkednie, hogy pl. ne az erő törvénye, az ököljog, mások megkárosítása, kihasználása legyen a cél, mivel ez nemcsak morális szempontból helytelen és maximálisan elítélendő, de érthető módon ellentétet szít tudatosan és szenvedést, kárt okoz vele a másiknak.

Idézet:
Crescent írta:
Elismerem, hogy a sok eltérő etikai tanítás /amik azért annyira nem is eltérőek, ha a mélyére ásunk/ nem kifejezetten alapja a Leg- társadalomnak;

Már említettem, hogy maguk a bibliai legendák is kifejezetten eltérő etikai sugalattokkal motiválnak sok esetben:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

Lukács evangélium
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Az ószövetségi legendák megírói (Ezsdrás és beavatott társai) szerint azért van a Mózes V. 15,6-ban (ugyanez még a Mózes V. 23,21 és 28,12-ben) leírtakra szükség, hogy ne rajtuk uralkodjanak, hanem ellenkezőleg. Ha nem ezt cselekednék, akkor az alábbi etikai sugallat szerint a pusztulás várna rájuk és egy rakás egyéb átok fog rájuk szállni, amiket közben (Mózes V. 28,16-42 és 46-69) szemléletesen részleteznek:

Idézet:
Mózes V.
28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ezt a másik oldalról megvizsgálva, ha ezek realizálódnak, akkor a "jövevényre" vár ugyanez a sors értelemszerűen... Ezek valóban isteni törvények, azaz a vadon törvényei.

Ezzel szemben Lukács az ellenség szeretetére sarkall és még arra is bíztat, hogy adjanak kölcsönt, de ne várjanak vissza semmit...

Semelyik variáció se helyes a véleményem szerint. Az elsőt nem hinném, hogy nagyon magyaráznom kellene, a Lukács-féle sugallat viszont jóhiszemű "áldozati bárányokat" szándékozik a hívekből produkálni a soha be nem váltható túlvilági ígéretek (Márk evangéliuma 6,23) reményében...
Ha az Isten "jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt" (Lukács evangélium 6,35), akkor ezek szerint nincs isteni büntetés?

Az emberi élet valóban egyszeri és megismételhetetlen sajnos. Aki mást hirdet, az akarva, vagy akaratlanul, tudva, vagy tudatlanul vezeti félre az embertársait valamilyen céllal szerintem. Mindenki számára esélyt kell adnunk itt a földön ahhoz, hogy emberhez méltó módon élhesse le az életét, tehát nem lehet egy igaz vallásnak se az a célja, hogy kihasználja, megrövidítse a másikat (pl.: Mózes V. 6,10-11; 8,18; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,2; 26,18-19; 28,12; Ézsiás 49,23; 60,16; 66,12; Zsoltárok 2,8-9), de az se, hogy igénytelenül, nincstelenül tengesse el (Máté 6,19-20; 19,21; Márk 10,21-23; Lukács 6,34-35) azt az egyén...

Idézet:
Crescent írta:
de ki mondja, hogy nincs túlvilág? Hagyjuk ki a dologból egy pillanatra a színtiszta hitet és így tegyük fel a kérdést: miért ne lehetne? Van valami, ami alapján nyíltan és megmásíthatatlanul el lehet utasítani a létezését, csak mert esetleg te még nem tapasztaltad meg?

Nemcsak a tapasztalat és a tudomány, de a józan ész és a természet törvénye is ellene beszél a mesék szintjén emlegetett "túlvilágnak"... A halál az életünk vége sajnos, a sorsunk ez által pedig az örök elmúlás. Ez a természet törvénye, ezt megváltoztatni képtelenség. Kizárólagosan csak a génjeink élhetnek túl minket.
Sovány vígasz az egyén számára a "nesze semmi, fogd meg jól"-féle ígéretek. Nem értelmetlen és irreális dolgokon kell az embereknek vitatkozniuk és a drága idejüket erre pazarolniuk, hanem a KÖZJÓ-ért kell közös erővel és összefogással fellépni a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövő reményében, még ha azt csak a következő generációk fogják tudni is élvezni, akkor is... Az értelmetlen és vak hit nem viszi előre az emberiséget, hanem ellenkezőleg, romlásba, pusztulásba taszítja.

A KÖZJÓ érdekeit kizárólagosan csak egy olyan világkormány képviselhetné, mely feltétel nélkül, megváltoztathatatlanul és örökérvénnyel ennek érdekében tevékenykedne az igazságosságot szem előtt tartva, és mentesen bármilyen nemű nacionalista, vagy egyéb esetlegesen káros indíttatású érdektől. Ehhez viszont egy olyan globális vallásra van szükség, ami az eddigi elavult és sok esetben etikai szempontból se méltányolható összes létező vallást leváltaná.

Idézet:
Crescent írta:
Ma pedig, ha körülnézek, nem azt látom, hogy az emberek bármilyen túlvilági életet előtérbe helyeznének a jelenlegivel szemben... még a vallásosabbak sem. Sőt, mintha mindenki ezt az életét igyekezne minél jobbá tenné, anélkül, hogy bármiféle túlvilági következményen gondolkodna...

Az emberek túlnyomó többsége egyre szegényebb lesz a jelenlegi szabályzók mellett kedves Crescent, egy egész szűk réteg pedig egyre gazdagabb. A lejtőn tudod nincsen megállás... Ebből adódóan nem az egyén akarása a perdöntő, hanem a körülmények, amelyeket ideje lenne a KÖZJÓ-hoz igazítani a saját és az utánunk következő generációk jól felfogott érdekében.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. november 04. 14:02 | Sorszám: 36
Huszonhetedik lap

Woodpecker írta:
"A Római Birodalom bukása után Európa területén új államok születtek. Az Arab Birodalom időközben óriási területeket hódított meg és elérte Európát is. A 800-as, 900-as évek eseményeiből kaphatunk egy kis ízelítőt.
Láthatjátok, hogy a kettős honfoglalás híve vagyok s emiatt nem szerepeltettem az avarokat a térképen."

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. november 03. 10:36 | Sorszám: 69
Helyesbítés:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/34732/1/belfold
Klaus Matefi
2009. november 03. 10:34 | Sorszám: 68
Idézet:
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/34732/1/belfold[/url]/Zaciba_csaptuk_a_Szent_Koronat
2009.01.20 10:12
Drágább az IMF-hitel, mint gondoltuk
Zaciba csaptuk a Szent Koronát?

Értesülések szerint Magyarország nemcsak üzleti, hanem a nemzeti, kincstári vagyont is végrehajthatóvá tette, amikor az IMF-hitelt felvette - akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint.

A szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a Magyar Nemzet.

A lap írása szerint ha egy állam folyamodik kölcsönért, a fedezet a nemzeti vagyon. Magyarország viszont olyan nyilatkozatot tett, ami nemcsak az üzleti vagyont alkotó vagyontárgyakat tette végrehajthatóvá fizetésképtelenség esetén, hanem a védett nemzeti, kincstári vagyont is.

Az Európai Unióval október 30-án írt alá szerződést a magyar kormány 6,5 milliárd eurós válságkezelő hitel folyósításáról, amely az IMF és a Világbank kölcsönét egészíti ki. A Magyar Nemzet szerint kiderült, hogy a megállapodás hármas számú melléklete szerint a magyar állam minden egyes vagyontárgya végrehajtható - ez alapján akár a műkincsek is.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot.

Ez természetesen egy szélsőséges példa - tette hozzá -, de a lehetőség fennáll.

http://www.parokia.hu/hir/mutat/596/
2009. szeptember 02., szerda
Adósságcsapda és profit
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata

Nyilatkozat

Az Evangélium tanításával és XVI. Benedek pápa megnyilatkozásaival összhangban kötelességünknek érezzük, hogy az aktuális társadalmi helyzet egy szomorú erkölcsi problémájával kapcsolatban szót emeljünk a társadalom alapvető értékei és különösen legkiszolgáltatottabb honfitársaink mellett. Miután püspöki konferenciánk tagjai az elmúlt időszakban többször felszólaltak ezekben a kérdésekben, most együttesen is kifejezzük álláspontunkat.

Emberek százezrei kerülnek ma Magyarországon adósságcsapdába, a kilakoltatástól veszélyeztetve, miközben egyes bankok és bankvezetők jelentős profitra tesznek szert. Ebben a helyzetben a Magyar Katolikus Egyház nemcsak azt tartja kötelességének, hogy minden tőle telhető lelki és fizikai segítséget megadjon a kilátástalan helyzetbe került embereknek, hanem azt is, hogy felhívja a felelősök figyelmét az azonnali hatékony cselekvésre.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák, sőt a leggyengébb, legvédtelenebb rétegekre hárul immár elviselhetetlen teher, ami ellentmond a józan erkölcsi értékrendnek. Ezért arra kérünk minden felelős döntéshozót, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ellehetetlenült helyzetbe kerülő családokért, otthonaik megmentéséért. Az otthonok megmentése ugyanis a családok megmentését jelenti.

Budapest, 2009. szeptember 2.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

http://nol.hu/gazdasag/20090925-porog_az_adossagszamlalo
2009. szeptember 25.
Pörög az adósságszámláló
Három megoldás kínálkozik a hitelek rendezésére
Hatvan másodperc alatt kétmillió dollárral nő a világ adósságállománya. A The Economist online adósságszámlálója láttán meghűl az emberben a vér: az adóssághegy - amelyen fejlett és fejlődő országok egyaránt osztoznak, bár eltérő arányban - már elérte a 35 ezermilliárd dollárt. A gazdasági magazin szerint 2011-ben 45 ezermilliárdra kúszik fel.

Az egyik krízisből éppen kilábalunk, de már itt is lehet a következő válság - sugallja az IMF adósságjelentése: ha a tendenciák nem változnak, akkor a világ legfejlettebb tíz országa adósságállománya a GDP 78 százalékáról (2007) 2014-re 114 százalékra nő, de rosszabb esetben akár a 150 százalékot is elérheti. A világ adóssághegyére Magyarország 89,5 milliárd dollárt "hordott", vagyis egy magyar állampolgárra közel 9 ezer dollár (1 millió 637 ezer forint) jut.

De ne higgyük, hogy a fejlettebbek sokkal jobban állnak. Németország például 2399 milliárddal tartozik (egy főre lebontva közel 29 ezer dollárral), az Egyesült Államok pedig 6737 milliárddal (vagyis minden egyes amerikai 22 ezer dollárral). Igaz, a számok önmagukban keveset mondanak: minden esetben az országtól, a gazdaság teherbíró képességétől (és persze a pénzbeli vagy nyersanyag-tartalékoktól) függ, hogy mennyire könnyen vagy nehezen tudják finanszírozni az adósságterheket - figyelmeztetnek szakértők. A gyorsan fejlődő "kevésbé fejlettek" relatíve jobban állnak, elvégre valakinek fizetnie kell a gazdagok jólétét. Kína is tartozik, de "csupán" 870 milliárddal (a GDP 17,9 százalékával), ami a lakosságszámhoz mérten nem olyan vészes: egy főre csupán 653 dollár adósság jut.

Az utolsó cikkben az USA államadóssága hibásan van megadva (6737 milliárd dollár)...
A jelenlegi állás ~11,906 billió dollár, tehát ~11906 milliárd dollár, azaz ~11 906 000 000 000 dollár:
http://www.brillig.com/debt_clock/

Németország eladósodása magánbankok felé:

Adósságmutató

Idézet:
http://hitelagent.hu/node/850 http://www.hirmutato.hu/hirek/bravo_politikusok_magyarorszag_orokre_eladosodott-1349433 http://www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/a_szamvevoszek_elnoke_szerint_orokre_eladosodtunk_32800 http://ingatlanmagazin.com/11152/A_Szamvevoszek_elnoke_szerint_a_magyarok_orokre_eladosodtak
[2009.11.01. 16:30]

A Számvevőszék elnöke szerint a magyarok örökre eladósodtak

A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanis, ellentétben az európai országokkal, a jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Szombathelyen egy tanácskozáson.

Kovács Árpád szerint jelenleg nagyjából ugyanannyit fordítunk évente az ország adósságállománya után a kamatok kifizetésére, mint amekkora adótartozást nem tud behajtani az APEH. Ez összesen több mint 2400 milliárd forint évente, közben pedig nem jut pénz arra, hogy az adósságaink tőkerészét tudjuk törleszteni, vagy a gazdaságba tudjunk a beszedett adókból valamit visszaforgatni - mondta az Állami Számvevőszék elnöke.

"Ebből pedig le kell vonnunk (...) azt a következtetést, hogy soha ezeket az adósságokat vissza nem fogjuk tudni fizetni" - fűzte hozzá. Kovács szerint az egyetlen módja annak, hogy kibírjuk az adósság terheit, az, hogy megpróbáljuk ezeket a pénzeket szinten tartani. Ha a gazdasággal kapcsolatos problémákat nem próbáljuk megoldani, akkor a gazdaság teljesítménye tovább fog csökkenni, az adóhivatal behajthatatlan kintlévőségei pedig tovább fognak növekedni, és ez bénultsághoz közeli állapothoz vezethet a pénzügyi rendszerünkben - tette hozzá.

Kovács Árpád hangsúlyozta: Magyarországon még mindig nem került sor a nagy rendszerek igazi reformjára. Miközben átalakult a gazdaság, megszülettek azok a jogszabályok, amelyek a reálgazdaság működéséhez kapcsolódnak, nem történtek meg a szükséges lépések az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátások rendszerének átalakítása területén. Az országnak csökkentenie kell az államadósságot. Az ÁSZ elnöke felidézte: a politikusok azt jelezték, hogy majd a gazdasági teljesítmény növekedésének bázisán fognak megszületni azok a feltételek, amelyek a nagy rendszereknek az átalakításához kellenek. Csakhogy - mutatott rá - 1995 kivételével eddig egyetlen évben sem tudott még a privatizáció sem annyi állami bevételt hozni, amennyiből bármiféle strukturális reformot végre lehetett volna hajtani. Még azt az összeget sem hozta, amennyiből az adott év államadósság törlesztési kötelezettségeinek megfelelt volna - jegyezte meg Kovács Árpád.

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Az országok eladósodása

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. november 03. 09:20 | Sorszám: 163
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=341
Épül a Bábel!

100. Istvan - 2009-11-03 06:42:48
Épül a Bábel című topicot ezekkel a gondolatokkal kezdtem, gondolkodjunk el ismét rajta:

Az egymásnak írtakat szemlélve nem nehéz észrevennem, hogy ugyanannak a fogalomnak az egyik ember ezt az értelmezést adja, a másik azt és a harmadik amazt. Ezt az állapotot azonban nemcsak ezen a Fórumon tapasztalhatjuk így, hanem a mindennapi életben is! Mi ez, ha nem Bábel-jelenség?

Ha a kotlóstyúk hívogató hangot hallat kicsinyeinek, akkor hozzászaladnak, és ha riasztóhangot, – mert ragadozó madarat látott – , akkor pedig szinte repülve menekülnek csirkéi a szárnya alá! Köztük megvan az egyértelműség, köztünk nincs.

Ha két ember szereti egymást, akkor őszinte szavakat mondanak egymásnak és ezért ugyanaz a szó mindkettőjüknek ugyanazt jelenti.

Ha szeretjük Istent, akkor az ő hívogatását és „riasztását” megértjük és azonnal mozdulunk rá.

Ha szeretjük egymást és bízunk egymás egyenességében és lelkiismeretességében, akkor barátian tudunk megvitatni dolgokat. A belső közelségben levők meg tudják érteni, hogy mit akar mondani a másik, de el tudják fogadni egymástól a kiigazítást is!

A mi gondolataink azonban sokszor mérhetetlenül távol vannak egymás gondolataitól! Lehet így megérteni egymást és egymás véleményét elfogadni?

Meglátásom szerint nekünk embereknek vannak olyan helyes meglátásaink és jó ítélőképességünk, hogy semmi sem indokolja azt, hogy gondolataink között ilyen nagy ellentmondások legyenek. Szerintem a szívünkben van a hiba. A rosszul felfogott személyes érdek és egyénieskedés okozza azt, hogy valaki magát másoknál különbnek, nagyobbnak, okosabbnak, rangosabbnak akarja bemutatni. De ez lehet igazi érdek és érték számunkra? Amíg azonban ez így van, addig csak a Bábel tud épülni az igazi értelem és a szeretet rovására!

Szerintem a Bábelt csak a Szeretet tudja kiküszöbölni, mert ha a Szeretet ad látást számunkra, akkor valódi teljességet fogunk fölismerni, ha azonban az énünk adja a látást, akkor az jelentős mértékben is megcenzúrázhatja a valóságot!

Ti hogyan látjátok ezt a problémát?

101. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-03 08:29:04 - Válasz: 100. (Istvan)
Egy egységes vallásetikára van szüksége az egész emberiségnek kivétel nélkül kedves István ami a KÖZJÓ-t tekinti feltétel nélkül és visszavonhatatlanul a céljának.
Amíg ez egyik így értelmezi "Isten sugallatait", a másik pedig éppen ellenkezőleg, addig nem a megálmodott békésebb, boldogabb, igazságosabb jövő felépítése irányában halad az emberiség nagy családjának a sorsa...
Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a törvénye különben is a természet, azaz a vadon törvénye, amitől az emelkedett emberi elmének el kell rugaszkodnia, fel kell tőle emelkednie.

Gondolj csak bele pl. az alábbi vallásetikai sugallatok különbözőségébe és az esetleges következményeibe:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Az emberiségnek az új kozmikus korszak hajnalán fel kell végre fognia, hogy csak a kollektív szeretet, önzetlen segítségnyújtás és szolidaritás lehet a kizárólagosan helyes út, ami a jövendő generációk számára a szebb, boldogabb, igazságosabb és békésebb jövőt biztosíthatja.

Hazugságokra, mások kárára, soha be nem váltható túlvilági ígéretekre, stb. nem építhetjük fel az utánunk következő generációk jövőjét kedves István. Ez nem magánügy, hanem kizárólagosan közügy.
Szállj le a mennyekből, amit hamisan festettek meg a számodra évezredekkel ezelőtt, és járjál két lábbal kérlek a realitás talaján...

Nem Istent kell az embereknek szeretni (hisz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása és rádásul nem személy, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége), hanem magát az embert kedves István... Ez az egyetlen záloga a már többször emlegetett szebb, boldogabb, igazságosabb és békésebb jövőnek, ami nemcsak nekünk, de az utánunk következő generációknak is a jól felfogott érdeke. Isten megismerésére viszont kell az embernek törekednie, mivel lelkünket ez képezi le a születésünk pillanatában a saját akkori "képére" és nem árt azzal tisztában lennünk, hogy milyenek ez által a születési adottságaink, melyeken esetleg a szabad akaratunk segítségével javítanunk kell.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. november 03. 09:11 | Sorszám: 1437
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=341
Épül a Bábel!

99. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-11-02 19:57:02 - Válasz: 98. (Crescent)
Utólagos elnézésedet kérem kedves Crescent, figyelmetlen voltam.

Idézet:
Crescent írta:
Az a gond, hogy ez az "egyház" hiába tömörítené magába más vallások követőit, akkor sem lenne más, mint egy sokszínű csoport.
Lehet, hogy valaki azt mondja: oké, hiszek valamilyen istenségben, kutassunk tovább utána nálatok; de ha a ti istenképetek nem felel meg neki, otthagy benneteket - merthogy miként senki nem tudja mi az igazság, talán a tiétek sem az.

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem szándékozik senkire semmilyen istenképet ráerőltetni. A célunk az, hogy mindenki a saját jól felfogott érdekében kutassa Isten mibenlétét a lehetőségeihez képest.

Erre fel is hívtam a figyelmet:

Idézet:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,203,-az-istenkeres-k-glob-lis-egyh-z-nak-az-elvi-elk-pzel-se.html
Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Milyennek képzeljük el: Az Istenkeresők Globális Egyháza az első olyan egyház lesz, ami minden jelenleg még létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt is szívesen befogad, ha a jelentkező célja valójában az Isten keresése és megismerése. Az egyház kifejezetten egy emberközpontú egyház.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt... Ugyanez fennáll a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által...

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hisz aki nyitott szemmel járja a világot, annak erről meg kell tudnia győződnie. Ez nem azt jelenti, hogy mi elő akarnánk írni bárki számára egy megváltoztathatatlan elképzelést.

Ezzel kapcsolatosan csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk nem oldott meg eddig egy vallás sem. Feltehetőleg nem is ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a hívő tőmegei számára a misztériumaik és Isten mibenléte utáni kíváncsi igyekezetet.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításaik esetleges helytelen mivoltát, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

Célunk: Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása, melyek minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ehhez segítségként szeretnénk hozzájárulni az általunk előre kialakított istenképpel, amit a tagok természetesen megkérdőjezhetnek, kutathatnak, vagy tagadhatnak is: az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Ennek az Istennek valójában semmi köze nincsen az ősokhoz, ugyanúgy, mint a bibliai legendák Istenének sem, hanem annak a következménye...
Mivel ez az Isten, nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, ezért az imádatát mellőzni szándékozunk, viszont a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére sarkallunk mindenkit. A véleményünk szerint Isten léte nem hit, hanem tény kérdése...

Szóval láthatod, hogy az I. G. E. pl. az ábrahámi vallásokkal ellentétben nem szándékozik a hívekre semmilyen megváltoztathatatlan elképzelést ráerőltetni Isten mibenlétét illetően. Az általam propagált istenkép bárki részéről minden időben vitatható marad... Nem célunk senkit megátkozni, kiirtani azért, ellentétben a bibliai vallásokkal, ha nem vallja esetleg magáénak a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval kapcsolatos megállapításaimat...
Isten megismerése nem az egyház hasznát szolgálja, hanem az egyén javát.

Idézet:
Crescent írta:
A vallás pedig kér valamilyen szintű elkötelezettséget a tanaival - ezt túllépni már egy másik egyházhoz való áttérés lenne, nem csupán "istenkeresés".

Az Istenkeresők Globális Egyháza csak azt várja el a követőitől, hogy keressék, kutassák Istent minden lehetséges módszerrel és hogy minden igyekezetükkel kiálljanak a KÖZJÓ-ért!

Idézet:
Crescent írta:
És hiába csatlakozna hozzátok egy keresztény, buddhista, zsidó, úpogány a keresés céljával - akkor is csak keresztény, buddhista, zsidó és újpogány maradna,ami szerintetek nem megfelelő, mert nem szolgálja a közjót.

Mindenki szolgálhatja a KÖZJÓ-t, ha nem ellene cselekszik... Tehát ez nem vallási hovatartozás, hanem etikai hozzáállás kérdése. Ha viszont a vallása esetlegesen morálisan nem megfelelő irányban motiválja a KÖZJÓ-val kapcsolatosan, úgy szakítania kell azzal, hisz két urat nem lehet egyszerre szolgálni, vagy ragaszkodjon továbbra is az eredeti vallásához... Mindennkinek szuverén joga van bármelyik irányban döntenie, hisz a szabad akarat megadatott az ember számára.

Idézet:
Crescent írta:
Istenkeres írta:
szükségszerű, hogy az eddigi összes vallást kivétel nélkül leváltsa egy emberközpontú globális vallás

Most komolyan, szerintetek ez lehetséges bármiféle kényszer nélkül?
Az emberek sokfélék, a 7 milliárdból 6 milliárd valamennyinek nem felel meg a ti elgondolásotok - ha fordítva lenne, akkor már rég kialakult volna valami közös vallás. De nem, mert az embereknek másféle gondolatokra, dolgokra, hitre van szüksége.

Minden lehetséges, ha a TÖBBSÉG akarja kedves Crescent. Erről szól elvileg a demokrácia...
Felvilágosítás, reklám és követők nélkül természetesen az I. G. E. is idővel a feledés homályába merülne.

Idézet:
Crescent írta:
Ugyanis a vallás alapja a "hit", az, hogy hisz valamiben. Márpedig senki nem fog nem hinni a saját vallásában, csak azért, mert szerintetek ne igaz.

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy kifejezetten emberközpontú hitet propagál a KÖZJÓ érdekében és céljából. Tehát mi is hiszünk és nem is akármiben!
Viszont eltanácsoljuk az embereket a soha be nem váltható túlvilági ígéretekben, vagy esetlegesen mások kárára bazírozó sugallatokban történő hittől. Az első szerintünk értelmetlen, a második pedig helytelen...

Idézet:
Crescent írta:
Azt hiszem, érted mire gondolok, ha kicsit bonyolultan is fogalmazom meg. Például: én hiszek valamiben. Csatlakozhatnék hozzátok, de attól még megmaradna a saját vallásom és ott, ahol az én elgondolásom nem találkozna a tietekkel, megszakadna közöttünk a kapcsolat. ez így lenne másokkal is; lehetetlen kérni valakitől, hogy ne higgyen, csak mert ti mást állítotok és főleg lehetetlen az eddigi vallásokat eltörölni...

Ha nem teszel a KÖZJÓ ellen, hanem kiállsz érte, és hajlandó vagy Isten megismerésére törekedni, úgy nem szakadna meg a kapcsolat. Idővel pedig szerintem magad is rájönnél kedves Crescent, hogy melyik út a helyes... Erre alkalmasak a nyílt eszmecserék, viták is, melyektől eddig még a jelenlegi vallások előszeretettel elzárkóznak.

Idézet:
Crescent írta:
akkor kezdd el az összes eddigi filmet, könyvet, iratot, mindent elpusztítani - mert egy könyv elég ahhoz, hogy valakinek az érdeklődése felébredjen egy vallás felé és abban higgyen... amíg a különböző vallások jelent vannak az életünkben, lehetetlen elszakadni tőlük.

Erre semmi szükség nincsen. Minden vallás tartalmaz sok hasznos sugallatot is, amelyeket veszni hagyni vétek lenne.
De ismerjed el, hogy helytelen az emberiségnek esetlegesen ellentétes etikai tanításokon felcseperednie és a nem létező túlvilágra koncentrálnia... Ez nem lehet a régóta megálmodott igazságosabb, békésebb és boldogabb közös jövő alapja...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. november 03. 09:03 | Sorszám: 1436
Mit ígér számotokra az Istenkeresők Globális Egyháza?

Milyennek képzeljük el
: Az Istenkeresők Globális Egyháza az első olyan egyház lesz, ami minden jelenleg még létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt is szívesen befogad, ha a jelentkező célja valójában az Isten keresése és megismerése. Az egyház kifejezetten egy emberközpontú egyház.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt... Ugyanez fennáll a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által...

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hisz aki nyitott szemmel járja a világot, annak erről meg kell tudnia győződnie. Ez nem azt jelenti, hogy mi elő akarnánk írni bárki számára egy megváltoztathatatlan elképzelést.

Ezzel kapcsolatosan csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk nem oldott meg eddig egy vallás sem. Feltehetőleg nem is ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a hívő tőmegei számára a misztériumaik és Isten mibenléte utáni kíváncsi igyekezetet.

A létező vallások egy része a "végidőkre", azaz napjainkra jelezték előre a "holtak feltámadását", aminek az időpontján bizony már tíz éve túl vagyunk... Erről persze csak az tudhat, aki behatóbban ismeri ezen vallások kozmikus misztériumait.

Mint tudjuk, a jelenleg még létező vallások előszeretettel igyekeznek az "egyetlen és igaz vallás" köntösében tetszelegni a beavatatlan tömegek előtt... Magyarázataik egy része nemcsak egymással, de sok esetben saját magukkal szemben is ellentmondásokat tartalmaznak...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításaik esetleges helytelen mivoltát, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

A globális világnak, azaz egy olyan világállamnak az elképzelt létrehozása (ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel) egyre sürgetőbb érdeke az emberiség nagy családjának, aminek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ-ért lenne köteles és hivatott pártatlanul tevékenykedni, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség számára! Egy ilyen elképzelt világállamban is a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene legyenek rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem egy politizáló, vagy a politikával összefonódó vallás, hanem ezen utópisztikusnak tűnő ajánlásokkal csak hozzá szeretne járulni egy békésebb, tartalmasabb, szabadabb, boldogabb és igazságosabb jövőhöz, ami valóra válhatna, ha a többség ezt akarná...

Alapelvünk: Az egyház tagjai számára nem írhatunk elő kötelező jelleggel semmilyen dogmákat, bizonyíthatatlan állításokat, hipotéziseket Isten létével, vagy nemlétével kapcsolatosan. Ugyanez vonatkozik a feltételezett halál utáni életre és a lélek halhatatlanságával kapcsolatban is. Az egyház tagsága maga igyekezne kialakítani a fórumokon, összejöveteleken folytatott építő jellegű vitáik, megbeszéléseik során a vitatott, vizsgált kérdésekre az általuk megfelelőnek tartott álláspontot.

Célunk: Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása, melyek minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ehhez segítségként szeretnénk hozzájárulni az általunk előre kialakított istenképpel, amit a tagok természetesen megkérdőjezhetnek, kutathatnak, vagy tagadhatnak is: az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Ennek az Istennek valójában semmi köze nincsen az ősokhoz, ugyanúgy, mint a bibliai legendák Istenének sem, hanem annak a következménye...
Mivel ez az Isten, nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, ezért az imádatát mellőzni szándékozunk, viszont a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére sarkallunk mindenkit. A véleményünk szerint Isten léte nem hit, hanem tény kérdése...
Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos, ezért MINDEN EMBERNEK a jól felfogott érdeke, hogy emberi körülmények között tartalmasan élhesse le azt.

Mivel az Istenkeresők Globális Egyháza a földi realitásra fordítja a figyelmét és a KÖZJÓ-ért szándékozik tevékenykedni, így érthető, hogy vannak elképzelései egy igazságosabb és tartalmasabb, békésebb és szebb világról.

Megfelelő adórendszer mellett munkából meggazdagodni lehetetlenség... Nem is kell, hogy ez legyen bárkinek a célja.
Meg kellene akadályozni, hogy egyesek akár "országokat is felvásárolhassanak" , amíg mások munkanélküliként a híd alá kényszerülnek. Mindenkinek legyen megfelelő és biztos állása, ami garantálná a számára az emberhez méltó életkörülményeket.
Az se lehet az embernek a célja, hogy az élete nagy részét a munkahelyen töltse. Egy megfelelő munkamorál kialakítása és betartatása mellett erre szerintem nem is lenne szükség.
Az adófizető világpolgárok nem kényszerülnének egyre többet dolgozni csak azért, hogy a magánbankok felé szisztematikusan eladósított állam eleget tehessen az ilyen irányú egyre növekvő fizetési kötelezettségeinek...
Az országoknak a magánbankok felé jelenleg még meglévő eladósodását el kellene törölni maradéktalanul a KÖZJÓ érdekében.
Egy megálmodott jövendő világállam nem adósodhatna el egy "fillér" erejéig sem és főleg nem magánbankoknak ...
A világkormány kellene rendelkezzen a világ pénze, intézmények, üzemek, bankok, stb. felett is. Ezek nem kerülhetnének semmi esetre se magánkézbe, mert az már az aránytalan meggazdagodás alapjául szolgálnának egyesek számára, ami nem kívánatos jelenség a KÖZJÓ szempontjából...

Az aránytalan nagy ingó és ingatlan vagyonok következetes világállamosítása elkerülhetetlenné válna. A magánbankokról nem is beszélve... Egy olyan igazságos adórendszert kellene kidolgozni, ami által a kisvállakozó se tudjon elrugaszkodni az átlagtól, mivel az igazságtalan... Mások munkájából gazdagodni etikai szempontból is helytelen...

Milyen alapon kereshesse pl. egy profi focista, vagy boxoló az átlagpolgár keresetének a többezerszeresét?
A pénz hajhászásának a negatív beidegződését nemesebb motivációk kell felváltsák, mivel ez zsákutcába, romlásba és csődbe viszi az emberiséget, tehát egy gyökeresen megváltoztatott új elosztási rendszerre lenne szükség.

Egy világállamban nem lennének katonai kiadások, melyek minden esetben az országok adófizető polgárait terhelik.

Ezek a radikális intézkedések nem a túlnyomó többséget érintenék, így aránylag fájdalommentesen lehetne érvényt szerezni az elképzeléseknek.

Az emberi élet célja nem a szabadverseny kell legyen, ami a többséget a csődbe juttatja és néhány ügyeskedőt pedig multimilliárdossá tesz, hanem egy kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, boldogabb és igazságosabb életvitel, több szabadidővel és felemelőbb célok kitűzésével.

Ami nem lehet a célunk: Mellőzzük, sőt határozottan helytelenítjük a hívek szellemi és lelki kényszer általi toborzását és az ugyanilyen hozzáállás általi egyházakban történt összetartásukat.

Néhány idézet az ó- és az újszövetségi legendákból illetve a Koránból arra nézve, hogy az "egyedüli igaz hit" fenntartásáért milyen sugallatokra voltak képesek ezen vallások megalkotói:

Idézet:
Mózes V.
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
El-Bakara - 2,23 Ha kétségben vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a mi szolgánknak, hozzatok csak egy hozzá hasonló Szúrát és szólítsátok elő a tanúitokat, akik mások, mint Allah, ha igazat mondotok.
2,24 Ha pedig nem teszitek, és bizony nem fogjátok tenni, akkor óvakodjatok a tűztől, amelynek tüzelője az emberek és a kövek, és amely készen áll a túlvilágon a hitetlenek számára.
2,25 Add hírül azoknak, akik hisznek és igaz cselekedeteket cselekszenek, hogy a túlvilágon kertjeik lesznek, amelyek alatt patakok folynak. Valahányszor a kertek gyümölcseiből kapnak enni, azt mondják: „Ez ugyanaz, amit korábban kaptunk enni". És olyat kapnak, ami teljesen hasonló ahhoz, amit a földön kaptak. És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni.
2,26 Allah bizony nem szégyell példázatokkal élni, akár egy szúnyoggal is vagy valamivel, ami fölötte van. Azok, akik hisznek, tudják, hogy ez, az Uruktól való igazság. Azok azonban, akik hitetlenek, azt mondják: „Mit akart Allah ezzel mondani, mint példázattal?" Tévelygésbe visz vele sokakat, de sokakat az igaz útra vezérel vele. Ám csupán a gonoszokat viszi tévelygésbe vele.
2,27Azok, akik megszegik Allah szövetségét, miután megkötötték azt, elvágják azokat a kötelékeket, amelyek betartását Allah rendelte el, és romlást okoznak a földön, és ezek a vesztesek!

2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

2,111 Az írás birtokosai azt mondták: „Nem léphet be a Paradicsomba más, csak az, aki zsidó, vagy keresztény." Ezek az ő vágyálmaik. Mondd: „Adjátok elő a bizonyítékotokat, ha igazat mondtok!"
2,112 De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik, annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell őket félteni a Végső Napon és nem fognak szomorodni.
2,113 A zsidók azt mondták: „A keresztények nem támaszkodnak hitükben semmire." A keresztények meg azt mondták: „A zsidók nem támaszkodnak hitükben semmire." Pedig mindannyian olvassák az írást. Az ő szavaikhoz hasonlóan szólnak azok, akik tudatlanok. Allah a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek.
2,114 Ki lehet bűnösebb annál, aki megakadályozza azt, hogy Allah mecsetjeiben Allah nevét említsék, és aki abban buzgólkodik, hogy elpusztítsa azokat? Ők pedig csak félelemmel eltelve léphettek be azokba. Az evilágon szégyen az ő osztályrészük, a túlvilágon pedig óriási büntetés várja őket.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Mottónk:
Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul!
(~Máté 7,12; Lukács 6,31)

Az Istenkeresők Globális Egyháza nyomatékosan felhívja arra a figyelmet, hogy az újabb generációknak azonos vallásetikai sugallatokon kellene felnevelkedniük, ezért szükségszerű, hogy az eddigi összes vallást kivétel nélkül leváltsa egy emberközpontú globális vallás, ami ezt biztosítani és garantálni tudná. Hogy lehet addig tartós és igazságos világbéke, amíg a vallások is esetleg ellentétes erkölcsi morálra oktatják a hívő tömegeiket?

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. november 03. 08:50 | Sorszám: 13
A Fekete Madonna

A harmadik fatimai "titok"

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. november 03. 08:46 | Sorszám: 35
Huszonhatodik lap

Woodpecker írta:
"A kereszténység elterjedése azonban nem volt zökkenőmentes. Ebből a kis epizódból megtudhatjuk, hogy miért is bukott el a hatalmas Római Birodalom és hogy mit is kerestek tulajdonképpen a vandálok Rómában. A hunokra és eredetükre (fekete hunok, fehér hunok) most nem térnék ki emiatt az epizód teljes élvezéséhez szükséges lesz a Kedves Olvasó fantáziája is.
Jeruzsálem elestét is betettem, és a Jokhang templom építésének szigorú közbeszerzési versenyeztetésére is tettem utalást..."

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. október 20. 16:40 | Sorszám: 162
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000227
Valami nagy-nagy rendet kéne rakni !

Klaus Matefi 2009. október 20. 08:33 | Sorszám: 1660
Előzmény: mpd 2009. október 20. 07:51 | Sorszám: 1653

Idézet:
onogur írta:
"Az Ószövetség egy nép eredetmondája."

mpd írta:
"Nos, éppen ezen csodálkozok régóta: mi köze ehhez a kereszténységnek?"

Csodálom, hogy eddig még nem jöttél rá..., pedig eleget írtam már róla...

Az ábrahámi vallások az ószövetségi legendák beavatottjainak a találmányai a véleményem szerint. Ez a helyzet tehát a Pál-féle kereszténység vallásaival és az iszlámmal is...

Bővebben erről:

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették?

Nagy biztonsággal ki lehet jelenteni azt, hogy se Ábrahám, se pedig Mózes nem létezett (ezt nemcsak én állítom, hanem pl. a híres Biblia-kutató, Julius Wellhausen, vagy a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is), és ugyanez a helyzet az ószövetségi legendákban Ezsdrásék által propagált "egyiptomi fogsággal" kapcsolatosan is... A Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre bazírozva. A korábbi időkben nem volt ismert a zsidók számára a Marduk átkeresztelése által életre hívott JHVH, hanem Molokot imádták... Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el...

Bővebben erről:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

Téma: Valami nagy-nagy rendet kéne rakni !
Klaus Matefi
2009. október 20. 08:33 | Sorszám: 1660

2009. október 20. 08:16 | Sorszám: 11
"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 20. 08:12 | Sorszám: 1435
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?

198. bela000 - 2009-10-19 18:57:12 - Válasz: 192. (jenocsaba)
1. a vallás ellentétes a tudománnyal
2. a vallás ellentétes az erkölccsel (lásd a pápaság visszásságai, inkvizíció, keresztes háborúk stb.)
3. a vallás ellentétes az ösztönökkel (böjt, nőtlenség, önmegtartóztatás stb.)
4. a vallás ellentétes önmagával, mármint önellentmondásos (pld. Bibliai ellentmondások,
dogmák ellentmondásosságai)
5. a vallás ellentétes a józan ésszel (teológiai és filozófiai zagyvaságok)
6. a vallás megalázó (emberi méltóság ellenes, alázat más emberek és isten(ek) előtt)
Ezen vallásellenes érveket lényegében bármely vallásra lehet alkalmazni, de kiváltképpen
érvényesnek tartom őket a keresztény irányzatokra!
http://mek.oszk.hu/05200/05266/05266.pdf

200. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-10-19 21:47:02 - Válasz: 198. (bela000)
Sok mindenben igazad van kedves Bela000, de én azért megemlíteném azt, hogy van a vallásoknak jó oldala is...

Sajnos az elmúlt évezredek alatt a vallások számtalan szenvedést és halált okoztak az emberiség nagy családja számára. A beavatatlan, laikus és hiszékeny tömegek különböző, emberek által kreált vallási elképzelések és célok eszközévé váltak.

Az emberiségnek szüksége van hitre, hogy a hétköznapok nehézségeit könnyebben el tudja viselni, de ez a hit ne a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre, vagy esetleg mások kárára bazírozzon a véleményem szerint.

A történelem folyamán sajnálatos módon kitalált Isten, illetve istenek nevében öldökölték, elnyomták egymást az emberek, vagy akár saját embertársaikat mutatták be ezeknek értelmetlenül engesztelő áldozat gyanánt...

Az Istenkeresők Globális Egyháza kifejezetten emberközpontú egyháznak van tervezve és a KÖZJÓ-ért való elkötelezettség az elsődleges célja.

202. bela000 - 2009-10-19 22:20:45 - Válasz: 200. (Istenkeres)
Amúgy nekem van hitem!
Én a tudományban és a tényekben hiszek!

206. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-10-20 08:05:58 - Válasz: 202. (bela000)
Ez természetes kedves Bela000, mindenki hisz valamiben. Van aki Mardukban, van aki JHVH-ban, van aki Quetzalcoatlban, van aki a tudományban, van aki a sarki pékben... Egy a lényeg, hogy nem szabad semmiben és senkiben sem vakon hinni feltétel illetve megméretés nélkül.
Gondolj csak bele a "történelemtudományokba", ami a mindenkori politikai irányzat "szélkakasaként" működött és működik...
Sajnos a tudományok is alá vannak vetve emberi érdekeknek, vannak titkaik, melyeket nem kötnek az átlagember orrára ugyanúgy, mint a korábbi idők beavatottjai.

Számomra Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) léte tény, amit részben a tudomány is tud vizsgálni, ha akar. Ez az egyetlen és valóságos Isten se nem a Marduk átkereszteléséből megalkotott véreskezű és bosszúálló JHVH, se pedig az irreálisan felvázolt Jóisten, aki szintén JHVH kellene legyen..., hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami nem személy, de viszont teremtő (nincs köze direkt az ősokhoz, hanem annak a következménye) és fenntartó funkciókkal rendelkezik.
A bibliai legendák istenfogalma emberi találmány. Az egyetlen és valóságos Istent nem kell kitalálni, megalkotni, életre hívni, mivel az egy megkérdőjelezhetetlen tény a véleményem szerint.

Ezt a Folyamatosan Változó Szellemi Valót imádni értelmetlen és balgaság, viszont a minél alaposabb megismerésére törekednie kell az embernek.
Persze, hogy tagadják és ignorálják ezt a valóságos Istent pl. a bibliai legendák érdekeltjei, beavatottjai is, hisz soha nem az volt a céljuk, hogy a hívő tömegeikkel megismertessék Isten valóságos mibenlétét. A tudás az hatalom, és az minden időben csak egy szűk réteg privilégiuma volt eddig... Az ószövetségi legendák beavatottjai a saját céljaikat, utasításaikat az általuk megalkotott Isten szájába adták, hogy a hívő tömegek ezeket minden időben feltétel nélkül elfogadják és betartsák, de ugyanez a helyzet természetesen más vallások esetében is... Ha ezek a vallási utasítások esetleg ellentétesek a normális emberi etikával, akkor lehet részükről lelkesen "Istenre" hivatkozni...

Szóval megméretés nélkül hinni semmiben nem szabad a véleményem szerint.

Én joggal kritizálhatom pl. a bibliai legendák vallásait, mivel volt szerencsém személyesen feltárni a misztériumaiknak a kozmikus összefüggéseit. Aki viszont ezekkel nincsen tisztában, annak szerintem nincsen jogalapja olyan dolgokat megkérdőjelezni, amiket valójában nem ismer. A bigott hívő szintén minden ok nélkül védi vallásának az alapjait annak ellenére, hogy valójában fogalma sincsen róla...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Hamis időszámítások
Klaus Matefi
2009. október 19. 11:00 | Sorszám: 84
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Ezek után joggal felmerülhet bárkiben a kérdés, hogy mik azok, amik egyáltalán stimmelhetnek a bibliai legendákban?...

Ehhez nagy segítséget nyújthat a keresők számára a fórumom:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Az érdekeltek megcáfolni nem tudják, viszont kitartóan ignorálják az általam feltárt tényeket, mintha mi sem történt volna...

Klaus Matefi
2009. október 19. 10:37 | Sorszám: 83
Mint láthatjuk, az i.e. 3761. október 7-nek kozmikus szempontból semmi reális alapja nincsen. Egy német nyelvű vallásos weblap évekkel ezelőtt már utalt arra, hogy 240 év pontatlanság van a zsidó időszámításban...

Ezt más forrás is alátámasztja:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Kérdése van? - kattintson ide
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Egyes vélemények szerint a zsidó évszámítás 166 illetve mások szerint 200-évet késik! Így, ha ezeket a számokat figyelembe vesszük akkor közelebb van a messiási kor mint sokan gondolnák,mivel az írásokból kitûnik,hogy a Mindenható a hetedik évezredet megszenteli.Ön mit gondol ezekrõl? Egy teológiát szeretõ és Istenfélõ emerként kérdezem ezt. Tisztelettel és üdvözlettel: Kiss Csaba

Kedves Csaba! Nem kéásésrõl, hanem eltérésrõl van szó. A keresztény és a zsidó világéra számítás között 240 év eltérés van, ami onnan ered, hogy amikor kb. az idõszámításunk szerinti 4. században a zsidók és a keresztények a Bibliából megpróbáltak visszaszámolni, az egyiptomi fogság idejét eltérõ módon számolták. A jóslat pedig, amelyet Ön említ nem feltétlenül errõl szól. Üdvözlettel: R.T.

- Hány évig tartott az egyiptomi fogság?
Tisztelt Raj Tamás!
Többször hallottam említeni, hogy a zsidók 430 esztendeig lakoztak Egyiptomban. Utána néztem az Ószövetségben, és azt találtam, hogy 400 évet említett az Úr Ábrahámnak. Ennek ellenére a kivonulás könyve már 430 esztendõt említ. Ez is eltér, de ami még inkább érthetetlenné teszi a kérdést számomra, az a nemzetségtáblázatokkal való összehasonlítás.
A beszámoló szerint Lévi fiai is, Gerson, Kehát és Mérári is éltek már, amikor Izrael fiai bementek Egyiptomba. Lévi 137 esztendeig élt. Lévi leszármazottai Mózesig Lévi, Kéhát, Amrám, Mózes. Mózes 80 esztendõs volt az exoduskor. Tehát ha Kéhát gyermek volt, amikor Egyiptomba mentek, nem lehet, hogy 320 évig tartott volna, mire gyermeke (Amrám) Mózest nemzette volna, mivel Kéhát 133 évig élt, Amrám pedig 137 évig.
Válaszát köszönöm
Fonyódi Ferenc

Kedves Ferenc! Isten Ábrahámnak valóban 400 esztendõrõl beszél (Mózes I. könyve 15. fejezet), az egyiptomi rabság azonban ennél jóval kevesebb ideig tartott. A hagyomány szerint azért, mert Isten korábban könyörült meg a nép szenvedései miatt. Ugyancsak a zsidó hagyomány értelmezésében a szolgaság valóságos ideje 190 év volt, innen ered a zsidó és a keresztény világéra közti 240 évnyi eltérés. (430 – 190 ugyanis éppen 240 év.) Ha a témát racionálisan nézzük, azt kell mondanunk, hogy a 400, illetve 430 év valójában Ábrahám látomásának idõpontjától számolandó. (A 30 év viszont az az idõ, amikor még nyugodtan éltek a zsidók – József alkirálynak köszönhetõen – Egyiptomban.) Szívélyes üdvözlettel: R.T.

- Mennyi ideig tartott az egyiptomi fogság? II.
Tisztelt Raj Tamás úr!
A múlt hétem küldtem el a fenti kérdést, azonban további kutakodásom eredményt hozott a témában. Ezt most leírnám itt.
Egy angol fordítást vettem kezembe, amiben a kérdéses mondat ti. "Izrael fiainak lakozása Egyiptomban 430 esztendõ volt" egy lábjegyzettel van ellátva: A szamaritánus tórában és a szeptuagintában így szerepel az idézet: "Izrael fiainak lakozása a Kánaán földjén és Egyiptomban 430 esztendõ volt." Világossá vált számomra, hogy amikor Ábrám átment a kettévágott húsdarabok között (és Isten is) ez a szövetség új idõszámítás kezdete, a 430 év kezdete. Találtam mégegy hivatkozást, ez a újszövetségben van, a Galácia levélben Pál is így értelmezi a 430 évet.
Mindez igen megnyugtatott, hogy nincs ellentmondás, de hogy meddig is tartott az Egyiptomi fogság, arra még nem találtam pontos számot, csak sejtem, hogy 200 évnél kevesebb ideig.
Üdvözlettel:
Fonyódi Ferenc

Kedves Ferenc! Ön jól sejti. Az egyiptomi fogság pontos ideje 190 esztendõ: A 430-ból 240-et le kell venni. Isten ugyanis – a zsidó hagyomány szerint - megkönyörült népének szenvedése miatt, és ezért lerövidítette szolgaságuk idejét. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Raj Tamás Förabbi Úr !
Nemrég olvastam a következöket :
"Ma már köztudott a zsidó idõszámítással foglalkozó tudósok körében, hogy az ókorban kiszámolt és hagyományosan elfogadott zsidó idõszámítás 166 évet késik, mivel a megbízható történelmi ismeretekkel nem rendelkezõ rabbik a perzsa birodalom idejét ennyivel rövidebbnek vették a valóságosnál (lásd Encyclopaedia Judaica, Seder Olam Rabba címszó). "
az a kérdésem hogy mi ennek
az " Encyclopedia Judaica "-ban is szereplö állitásnak az alapja és valószinüsége .
Szeretettel üdvözli :
Jeney Ádám

Kedves Ádám! Az Ön által idézett feltételezésnek valójában nincs nagy jelentõsége, hiszen a ma is használatos zsidó és a keresztény világéra számolása csak az idõszámításunk szerinti 4. század táján alakult ki, úgynevezett visszaszámolás segítségével. Ezt a visszaszámolást azonban már a perzsa korra vetítve is pontatlanul tették, még inkább igaz ez a bibliai korra. Ez utóbbi esetén a keresztények 240 évvel többet számoltak, mint a zsidók, mert az egyiptomi fogság idejét a keresztény számítás az Ábrahámnak tett isteni ígéret alapján datálta, míg a zsidó változat a tényleges fogságidõvel számolt. (Isten jóságában megrövidítette a fogság idejét.) Innen ered, hogy a keresztény világéra 6004. (a Jézus születésétõl állítólag eltelt 2004.) év a zsinagógai 5764. esztendõnek felel meg. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Förabbi Úr ,
a mostani kérdesem elsösorban
a zsidó idõszámitással kapcsolatos.
Az Encyclopaedia Judaica-ban ismertetett információ szerint a zsidó idöszámitást a régen élt zsidó rabbik 166 évvel valószinüleg rüvidebbnek vették
- kielégitõ történelmi ismereteik hiányában - a perzsa birodalom idejét ( a
hivatkozott Encyclopaedia Judaica-ban ).
Engem is egy idö óta izgat ez a kérdés ,azaz hogy a jelenlegi zsidó idõszámitás szerint " még csak " 5765-öt irunk ( még néhány napig legalábbis) vagy ennél 166 évvel elörébb járunk már ?
Igy ezzel a "hiányzó" 166 évvel viszont máris 5931-ben tartunk.
Most akkor hol lehet az igazság ?
Öszinte tisztelettel :
Rahel

Kedves Rahel! A zsidó és a keresztény világéra közti különbség nem 166, hanem 240 év, tehát ami a zsidó idõszámításban 5765, az a keresztény világéra idõszámításban a 6005. év (pontosabban, az õszi zsidó évkezdet miatt 6004/05.), amely Jézus feltételezett születésétõl számított 2005. esztendõnek felel meg, ezt használja a polgári idõszámítás. Üdvözlettel: R.T.

A hibás héber naptári időpont kiszámítását elősegítő programok egyike:

Idézet:
http://www.hebcal.com/converter/
Hebrew Date Converter
Sun, 18 October 2009 = 30th of Tishrei, 5770

Annyit megjegyeznék a fenti idézetekhez, hogy nagy biztonsággal ki lehet jelenteni azt, hogy se Ábrahám, se pedig Mózes nem létezett (ezt nemcsak én állítom, hanem pl. a híres Biblia-kutató, Julius Wellhausen, vagy a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is), és ugyanez a helyzet az ószövetségi legendákban Ezsdrásék által propagált "egyiptomi fogsággal" kapcsolatosan is... A Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre bazírozva. A korábbi időkben nem volt ismert a zsidók számára a Marduk átkeresztelése által életre hívott JHVH, hanem Molokot imádták... Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el...

A szabadkőműveseknek a "Teremtéssel" (Anno Lucis - A fény éve) kapcsolatos időszámítása a James Ussher, ír származású protestáns érsek hipotézisére épült, ami szerint a "Teremtés" a fényhozó (*Lucifer - kozmikus Krisztus) által a Názáreti Jézus születése előtt 4000 évvel történt (**).

Mivel James Ussher hibásan i.e. 4. évre tette a történelmi Jézus születését, így a szabadkőműves naptár kezdete i.e. 4004 (***) kellene legyen...

Idézet:
(*) http://de.wikipedia.org/wiki/Morgenstern
Morgenstern ist die Bezeichnung für die biblische Beschreibung für Jesus Christus oder - als der "gefallene" Morgenstern - für Luzifer
--A Hajnalcsillag megjelölése a Jézus Krisztus (* kozmikus Krisztus!) bibliai leírásának, vagy Lucifer mint "bukott" Hajnalcsillag--

Die Bibel(1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--
http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít Ő, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

(**) Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000) (S. 78.) Anno Lucis (von der Erschaffung der Welt), Jahreszahl plus 4000, also 5930 statt 1930.
--Eugen Lennhoff: Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon (1932/2000) (78.o.) Anno Lucis (a világ teremtésétől), évszám plusz 4000, tehát 1939 helyett 5930.--

(***) http://hu.wikipedia.org/wiki/Szabadk%C5%91m%C5%B1ves_napt%C3%A1r
Kiindulópontja a Fény Éve, az Anno Lucis, azaz a bibliai Teremtés éve.
Számításai szerint Urunk a világmindenséget Jézus Krisztus születése előtt 4004-ben teremtette, azaz akkor volt az Anno Lucis.
Ezeket a számításokat vette alapul és pontosította Anderson, az 1723-ban megjelent Szabadkőművesek Alkotmányában (The Constitutions of the Free-masons).

Jézus születési időpontját is természetesen tévesen propagálják annak ellenére, hogy ez már nem ismeretlen többé:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

A halottaiból "történt feltámadása" feltehetőleg Pál (Saul rabbi) ötlete volt, hogy majdan a világ népeivel az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt (szül.: 1999.08.11.) "Jézus második eljövetele" gyanánt várathassák.

Bővebben itt a Jézus személyét érintő témákról:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus a rabbinikus tradíciókban

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Sárkányvér és Krisztus vére

A Názáreti Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Ezek után joggal felmerülhet bárkiben a kérdés, hogy mik azok, amik egyáltalán stimmelhetnek a bibliai legendákban?...

Itt áttekinthetőbb és szemléletesebb:

"Teremtés" i.e. 3761-ben?

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. október 19. 07:29 | Sorszám: 10
A bibliai vallások véres áldozatai

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 18. 20:47 | Sorszám: 1409
Helyesbítés:
akinek nem inge
Klaus Matefi
2009. október 18. 20:46 | Sorszám: 1408
A Folyamatosan Változó Szellemi Való ténye nem egyenlő a világmindenség "istenítésével kedves Honfi...
Te szándékosan nem akarod megérteni a magyarázataimat. Szuverén jogod...
Klaus Matefi
2009. október 18. 20:41 | Sorszám: 1407
Szerintem a magad szemében nem veszed észre a "gerendát"... Lásd az 1401. és 1403. bejegyzésedet.

A véresáldozatok nem feltétlenül neked szóltak ("vagy egyéb értelmetlen és felesleges áldozatot mutogatsz be az Istenednek"), helyesebben akiknek nem inge, az nem veszi magára...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. október 18. 17:44 | Sorszám: 34
Huszonötödik lap

Woodpecker írta:
"A kereszténység terjedésében nagy szerepet játszottak az első római őskeresztények is akik földalatti folyosó-rendszerekben és labirintusokban vallották az új eszmét. Ám később ~300 körül Heléna fiát "felhasználva" törvényessé teszi a kereszténységet a Római Birodalomban elgördítve minden akadályt terjeszkedése elől."

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 18. 17:32 | Sorszám: 1404
Valahogy nem tűnik számomra logikusnak a válaszod...

Attól, hogy Te esetleg véresáldozatokat, vagy egyéb értelmetlen és felesleges áldozatot mutogatsz be az Istenednek, attól még lesznek természeti katasztrófák...
Szerinted nem?

Téma: Mária Rádió
Klaus Matefi
2009. október 18. 17:28 | Sorszám: 10
Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 18. 16:40 | Sorszám: 1402
Természeti katasztrófák voltak, vannak és lesznek. Ez nem jelenti azt, hogy Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) "megelégelné" az emberiséget, hisz ez az Isten nem rendelkezik szabad akarattal, hanem részben az "égi mechanika" függvénye... Ezért már eleve értelmetlen és ismerethiányra utalnak pl. az Istennek bemutatott "engesztelő áldozatok", legyenek azok pl. az azték, vagy ószövetségi véresáldozatok, vagy bármilyen másfajta áldozatok...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. október 18. 16:28 | Sorszám: 7
A római őskeresztények

Szövetségláda ("frigyláda")

A világ vezetői a Siratófalnál

A Talmud szerepe a hitoktatásban

Hiteles Talmud-idézetek?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 18. 16:22 | Sorszám: 1400
Az, hogy Te mit képzelsz az istenfogalomról, az a magánügyed...
Az általam propagált egyetlen és valóságos Isten nem személy, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami lehetővé tette a földi élet kialakulását és fenntartását. Természetesen ehhez szükség volt a Földre, a Napra és a Holdra is, és egyéb tényezőkre (pl. a Naptól való optimális távolság, víz, légkör, stb.).

Az említett istenfogalom tehát nem így fest...:

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját fotó)
http://www.galilei.hu/sajto/ipmszabadkom.htm

http://www.sc33.org.br/fotoalbum-sc33.html

Klaus Matefi
2009. október 16. 23:37 | Sorszám: 1394
Az 1388. válaszom láthatóan hidegen hagyott...
Valóban én voltam a figyelmetlen a számokat illetően. Abban viszont ne légy annyira biztos, hogy az emberek többsége nem ért velem egyet. Aki figyelemmel kíséri az írásaimat, az idővel rá fog jönni, hogy igazam van.

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. október 16. 07:48 | Sorszám: 4
Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidó messiás

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 16. 07:43 | Sorszám: 1390
Idézet:
honfi írta:
Márpedig istenek nincsenek.

Maximálisan egyetértek veled... Isten csak egy van, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem személy, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Csak meg ne kérdezzed kérlek, hogy miért titulálom szelleminek, mivel ezt már többször elmagyaráztam neked...
Idézet:
honfi írta:
Babonaság, butaság.

Ha pl. a bibliai legendákat alaposabban szemügyre veszed, abban is hemzsegnek...
De az is kimeríti a butaság fogalmát, ha valaki az ismerethiányából adódóan gőgösen tényeket akar letagadni...
Idézet:
honfi írta:
Márpedig csodák nincsenek.

Vannak még számunkra esetleg megmagyarázhatatlan dolgok, de olyan csodák, melyeket a Bibliai, vagy a mesék említenek, valóban nincsennek.
Klaus Matefi
2009. október 16. 07:32 | Sorszám: 1389
Annyit még megjegyeznék, hogy szemmel láthatóan hadilábon állsz a matematikával...
Klaus Matefi
2009. október 16. 07:26 | Sorszám: 1388
Ha megértenéd az egyedüli és valóságos Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétének a lényegét, akkor számodra is TÉNY lenne szerintem...

Tán tagadod az anyagi mozgásokból adódó hatásokat, melyek természetalakító és fenntartó szereppel rendelkeznek?

Idézet:
Madelon az eb
Meg az is tény, hogy a Föld cca. 5 milliárd embernek a Földön egészen más elképzelése van az Isten(ek)ről.
Sőt! Ahogy elnézem a harcodat, 6 499 999 999-nek.

Azért mert az ábrahámi vallások, vagy egyéb más vallás hamis istenképeket terjeszt, az még nem jelenti azt, hogy ne lenne igazam... Ebben nem a többség vak hite és ismerethiánya a döntő kedves Madelon az eb...
Vagy gondolod, hogy az általad említett számok aránya dönti el az Isten mibenlétének a kérdését?
Remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan...

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. október 15. 20:15 | Sorszám: 66
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
72. topitopi - 2009-09-04 20:45:58 - Válasz: 62. (Istenkeres)
Köszönöm a választ.
Ábrahámmal valószínűleg a (chaldeus tan) átvétele lett misztikusan hitelesítve;
szerintem az egyiptomi aranyak-kincsek elvitele is a belső ezoterikus tanok el- átvételét jelenthetik;
később ez is misztikusan igazolva lett (lehetett) a Fáraó ellenséges magatartásával stb.

Jézus szerinted valós történelmi személy lehetett?

Ha az ember ihletetten és előzetes értelmi alappal olvassa a Bibliát (persze nem a mai keresztény verziókat),
véleményem és személyes tapasztalatom szerint érzékelni lehet az időbeli "rétegeket",
későbbi toldásokat stb.

Pl. a nagy prófétai iratoknál (ószövetség) hihetetlen magas a "hőfok",
viszont ha a következő egy-két mondat már későbbi önös betoldás,
ott nagyon alászáll és eléggé kilóg a lóláb.

A keresztény iratok azok rendkívül zavarosak...

Miden oszlop eltűnt, nincs, ami össze- és egybentartsa a szövegeket;
eltorzított nézetek stb.

Nem véletlen, hogy a tudástól és ismerettől tiltva vannak.

73. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 05:37:02 - Válasz: 72. (topitopi)
Mint már korábban is írtam, több kutató (velem együtt) meg van győződve jogosan arról, hogy se Ábrahám, se pedig Mózes nem létezett, hanem Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák mesebeli szereplői csupán. Semmi nyoma nincsen tudtommal az egyiptomi fogságnak, se a Salamonnak tulajdonított Templomnak, csak a babilóni száműzetés után, az ott elsajátított ismeretekre alapozódó ószövetségi legendákban... A Sínai szövetségkötés pedig egyenesen nonszensz ötlet ugyanúgy, mint Jézusnak a halottaiból történt feltámadása... Ezek a mesés ötletek megfeleltek az ókor embere szellemi színvonalának, de ugye ma már a XXI. században élünk...

Bővebben erről itt:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Az viszont biztos, hogy Ezsdrásék i.e. 445-ben, amikor nyilvánosságra hozták az általuk megalkotott Tórát, egy olyan vallási köntösbe öltöztetett világi célokat elérni szándékozó programot adtak a népüknek, amely egyedülálló. Nagyon sok hasznos előírást, törvényt is tartalmaz, de sajnálatos módon más népek kárára, hátrányára motivál. Az biztos, hogy a történelem folyamán a népek egymás leigázására, kifosztására törekedtek, így ezt az ószövetségi legendák megalkotóinak sem lehet a szemükre vetni, de ugye mint írtam, ma már a XXI. században élünk, létezik ENSZ, Hágai Nemzetközi Bíróság és még sorolhatnám. A legfontosabb az, hogy manapság már a nacionalizmus nemzetközi szinten se tolerálható, így ez alól nem lehet egyetlen kivélel se, legyen az vallási, vagy bármilyen indíttatású... Nem volt, nincs és nem is lesz "kiválasztott nép", csak önkiválasztás által, aminek minden esetben az alapja az elítélendő nacionalizmus.

Az újszövetségi legendák a világ népei számára lettek megalkotva a Koránnal egyetemben, ezért is értelemszerűen térítő vallások. A hívő tömegek jutalma a soha be nem váltható túlvilági ígéretere lett alapozva, ha betartják a számukra sugallt előirásokat, ellentétben az ószövetségi legendákban hívőkkel, akik számára a földi gazdagság, jólét és népek feletti uralom realizálása lett az utasítások által kitűzve.
Mind a három ábrahámi vallás az emberi hiszékenységre bazírozik, de az ószövetségi legendák legalább reális, elérhető célokat tartalmaznak a másik kettővel ellentétben...

Gondolom, hogy ennek tudatában nyilatkozhatott így a középkorban Maimonides:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

A véleményem szerint itt az ideje, hogy az emberek felébredjenek és egy új emberközpontú globális vallás hívő tömegeként kéz a kézben a KÖZJÓ-ra törekedjenek végérvényesen és visszavonhatatlanul. Egyedül és kizárólag ez lehet csak a jövendő generációk jól felfogott érdeke.

Hinni és elhitetni

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. október 15. 20:07 | Sorszám: 161
Térítő, vagy nem térítő vallás?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. október 15. 20:03 | Sorszám: 1384
Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) léte tény. Az ateista is kutathatja, keresheti, ez nem megalázó, csak a balga ember számára...
Klaus Matefi
2009. október 15. 19:59 | Sorszám: 1383
Elég lesz rá a hétvége...
Ne keverjed össze a vallásfórumot a kocsmával...
Klaus Matefi
2009. október 15. 15:10 | Sorszám: 1380
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=345
Mit ígérnek számotokra a vallások?

4. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-25 09:45:48 - Válasz: 1. (Istenkeres)
Mit ígér számotokra az Istenkeresők Globális Egyháza?

Milyennek képzeljük el: Az Istenkeresők Globális Egyháza az első olyan egyház lesz, ami minden jelenleg még létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt is szívesen befogad, ha a jelentkező célja valójában az Isten keresése és megismerése. Az egyház kifejezetten egy emberközpontú egyház.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező istenhittel rendelkezzen, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt, hogy meg is találta azt... Ugyanez fennáll a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is. Azért mert hisz valaki az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja is az ezzel kapcsolatos igazságot ez által...

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hisz aki nyitott szemmel járja a világot, annak erről meg kell tudnia győződnie. Ez nem azt jelenti, hogy mi elő akarnánk írni bárki számára egy megváltoztathatatlan elképzelést.

Ezzel kapcsolatosan csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk nem oldott meg eddig egy vallás sem. Feltehetőleg nem is ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a hívő tőmegei számára a misztériumaik és Isten mibenléte utáni kíváncsi igyekezetet.

A létező vallások egy része a "végidőkre", azaz napjainkra jelezték előre a "holtak feltámadását", aminek az időpontján bizony már tíz éve túl vagyunk... Erről persze csak az tudhat, aki behatóbban ismeri ezen vallások kozmikus misztériumait.

Mint tudjuk, a jelenleg még létező vallások előszeretettel igyekeznek az "egyetlen és igaz vallás" köntösében tetszelegni a beavatatlan tömegek előtt... Magyarázataik egy része nemcsak egymással, de sok esetben saját magukkal szemben is ellentmondásokat tartalmaznak...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításaik esetleges helytelen mivoltát, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

A globális világnak, azaz egy olyan világállamnak az elképzelt létrehozása (ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel) egyre sürgetőbb érdeke az emberiség nagy családjának, aminek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ-ért lenne köteles és hivatott pártatlanul tevékenykedni, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség számára! Egy ilyen elképzelt világállamban is a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene legyenek rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem egy politizáló, vagy a politikával összefonódó vallás, hanem ezen utópisztikusnak tűnő ajánlásokkal csak hozzá szeretne járulni egy békésebb, tartalmasabb, szabadabb, boldogabb és igazságosabb jövőhöz, ami valóra válhatna, ha a többség ezt akarná...

Alapelvünk: Az egyház tagjai számára nem írhatunk elő kötelező jelleggel semmilyen dogmákat, bizonyíthatatlan állításokat, hipotéziseket Isten létével, vagy nemlétével kapcsolatosan. Ugyanez vonatkozik a feltételezett halál utáni életre és a lélek halhatatlanságával kapcsolatban is. Az egyház tagsága maga igyekezne kialakítani a fórumokon, összejöveteleken folytatott építő jellegű vitáik, megbeszéléseik során a vitatott, vizsgált kérdésekre az általuk megfelelőnek tartott álláspontot.

Célunk: Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása, melyek minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ehhez segítségként szeretnénk hozzájárulni az általunk előre kialakított istenképpel, amit a tagok természetesen megkérdőjezhetnek, kutathatnak, vagy tagadhatnak is: az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Ennek az Istennek valójában semmi köze nincsen az ősokhoz, ugyanúgy, mint a bibliai legendák Istenének sem, hanem annak a következménye...
Mivel ez az Isten, nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, ezért az imádatát mellőzni szándékozunk, viszont a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére sarkallunk mindenkit. A véleményünk szerint Isten léte nem hit, hanem tény kérdése...
Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos, ezért MINDEN EMBERNEK a jól felfogott érdeke, hogy emberi körülmények között tartalmasan élhesse le azt.

Mivel az Istenkeresők Globális Egyháza a földi realitásra fordítja a figyelmét és a KÖZJÓ-ért szándékozik tevékenykedni, így érthető, hogy vannak elképzelései egy igazságosabb és tartalmasabb, békésebb és szebb világról.

Megfelelő adórendszer mellett munkából meggazdagodni lehetetlenség... Nem is kell, hogy ez legyen bárkinek a célja.
Meg kellene akadályozni, hogy egyesek akár "országokat is felvásárolhassanak" , amíg mások munkanélküliként a híd alá kényszerülnek. Mindenkinek legyen megfelelő és biztos állása, ami garantálná a számára az emberhez méltó életkörülményeket.
Az se lehet az embernek a célja, hogy az élete nagy részét a munkahelyen töltse. Egy megfelelő munkamorál kialakítása és betartatása mellett erre szerintem nem is lenne szükség.
Az adófizető világpolgárok nem kényszerülnének egyre többet dolgozni csak azért, hogy a magánbankok felé szisztematikusan eladósított állam eleget tehessen az ilyen irányú egyre növekvő fizetési kötelezettségeinek...
Az országoknak a magánbankok felé jelenleg még meglévő eladósodását el kellene törölni maradéktalanul a KÖZJÓ érdekében.
Egy megálmodott jövendő világállam nem adósodhatna el egy "fillér" erejéig sem és főleg nem magánbankoknak ...
A világkormány kellene rendelkezzen a világ pénze, intézmények, üzemek, bankok, stb. felett is. Ezek nem kerülhetnének semmi esetre se magánkézbe, mert az már az aránytalan meggazdagodás alapjául szolgálnának egyesek számára, ami nem kívánatos jelenség a KÖZJÓ szempontjából...

Az aránytalan nagy ingó és ingatlan vagyonok következetes világállamosítása elkerülhetetlenné válna. A magánbankokról nem is beszélve... Egy olyan igazságos adórendszert kellene kidolgozni, ami által a kisvállakozó se tudjon elrugaszkodni az átlagtól, mivel az igazságtalan... Mások munkájából gazdagodni etikai szempontból is helytelen...

Milyen alapon kereshesse pl. egy profi focista, vagy boxoló az átlagpolgár keresetének a többezerszeresét?
A pénz hajhászásának a negatív beidegződését nemesebb motivációk kell felváltsák, mivel ez zsákutcába, romlásba és csődbe viszi az emberiséget, tehát egy gyökeresen megváltoztatott új elosztási rendszerre lenne szükség.

Egy világállamban nem lennének katonai kiadások, melyek minden esetben az országok adófizető polgárait terhelik.

Ezek a radikális intézkedések nem a túlnyomó többséget érintenék, így aránylag fájdalommentesen lehetne érvényt szerezni az elképzeléseknek.

Az emberi élet célja nem a szabadverseny kell legyen, ami a többséget a csődbe juttatja és néhány ügyeskedőt pedig multimilliárdossá tesz, hanem egy kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, boldogabb és igazságosabb életvitel, több szabadidővel és felemelőbb célok kitűzésével.

Ami nem lehet a célunk: Mellőzzük, sőt határozottan helytelenítjük a hívek szellemi és lelki kényszer általi toborzását és az ugyanilyen hozzáállás általi egyházakban történt összetartásukat.

Néhány idézet az ó- és az újszövetségi legendákból illetve a Koránból arra nézve, hogy az "egyedüli igaz hit" fenntartásáért milyen sugallatokra voltak képesek ezen vallások megalkotói:

Idézet:
Mózes V.
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
El-Bakara - 2,23 Ha kétségben vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a mi szolgánknak, hozzatok csak egy hozzá hasonló Szúrát és szólítsátok elő a tanúitokat, akik mások, mint Allah, ha igazat mondotok.
2,24 Ha pedig nem teszitek, és bizony nem fogjátok tenni, akkor óvakodjatok a tűztől, amelynek tüzelője az emberek és a kövek, és amely készen áll a túlvilágon a hitetlenek számára.
2,25 Add hírül azoknak, akik hisznek és igaz cselekedeteket cselekszenek, hogy a túlvilágon kertjeik lesznek, amelyek alatt patakok folynak. Valahányszor a kertek gyümölcseiből kapnak enni, azt mondják: „Ez ugyanaz, amit korábban kaptunk enni". És olyat kapnak, ami teljesen hasonló ahhoz, amit a földön kaptak. És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni.
2,26 Allah bizony nem szégyell példázatokkal élni, akár egy szúnyoggal is vagy valamivel, ami fölötte van. Azok, akik hisznek, tudják, hogy ez, az Uruktól való igazság. Azok azonban, akik hitetlenek, azt mondják: „Mit akart Allah ezzel mondani, mint példázattal?" Tévelygésbe visz vele sokakat, de sokakat az igaz útra vezérel vele. Ám csupán a gonoszokat viszi tévelygésbe vele.
2,27Azok, akik megszegik Allah szövetségét, miután megkötötték azt, elvágják azokat a kötelékeket, amelyek betartását Allah rendelte el, és romlást okoznak a földön, és ezek a vesztesek!

2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

2,111 Az írás birtokosai azt mondták: „Nem léphet be a Paradicsomba más, csak az, aki zsidó, vagy keresztény." Ezek az ő vágyálmaik. Mondd: „Adjátok elő a bizonyítékotokat, ha igazat mondtok!"
2,112 De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik, annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell őket félteni a Végső Napon és nem fognak szomorodni.
2,113 A zsidók azt mondták: „A keresztények nem támaszkodnak hitükben semmire." A keresztények meg azt mondták: „A zsidók nem támaszkodnak hitükben semmire." Pedig mindannyian olvassák az írást. Az ő szavaikhoz hasonlóan szólnak azok, akik tudatlanok. Allah a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek.
2,114 Ki lehet bűnösebb annál, aki megakadályozza azt, hogy Allah mecsetjeiben Allah nevét említsék, és aki abban buzgólkodik, hogy elpusztítsa azokat? Ők pedig csak félelemmel eltelve léphettek be azokba. Az evilágon szégyen az ő osztályrészük, a túlvilágon pedig óriási büntetés várja őket.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Mottónk:
Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul!
(~Máté 7,12; Lukács 6,31)

Az Istenkeresők Globális Egyháza nyomatékosan felhívja arra a figyelmet, hogy az újabb generációknak azonos vallásetikai sugallatokon kellene felnevelkedniük, ezért szükségszerű, hogy az eddigi összes vallást kivétel nélkül leváltsa egy emberközpontú globális vallás, ami ezt biztosítani és garantálni tudná. Hogy lehet addig tartós és igazságos világbéke, amíg a vallások is esetleg ellentétes erkölcsi morálra oktatják a hívő tömegeiket?

Istenkeresők Globális Egyháza

6. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-25 11:32:17 - Válasz: 5. (Crescent)

Idézet:
Crescent írta:
Vagy komolyan elhiszed, hogy minden vallást el lehetne törölni és helyette mindenki ebben a Szellemi Változóban hinne?

Az eljövendő generációk jól felfogott érdeke egy egységes, globális emberközpontú vallás. Eltérő, néha egymásnak ellentétes etikai sugallatokon felnevelkedett ifjúság nem lehet biztosítéka egy békésebb, szebb, igazságosabb jövőnek kedves Crescent...
Gondolj csak bele, hogy mennyi ellentétet okai lehetnek ehhez hasonló eltérő etikai sugallatok. Két szemléletes példa erre:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

illetve:

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

Lukács evangéliuma
18,22 Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: "Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
18,23 Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt.
18,24 Jézus ezt látva, így szólt: "Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van.
18,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Pál korintusiakhoz írt második levele
8,1 Adakozás a jeruzsálemi gyülekezet számára
Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott.
8,2 Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.

Az emberiség nagy családjának egy világállamra és egy közös etikai kódexszel rendelkező globális világvallásra van szüksége a békésebb, boldogabb és igazságosabb jövő reményében. Ezt mindenki be fogja látni, ha jól belegondol a dolgokba.

A Folyamatosan Változó Szellemi Valóban való hit nem kötelező jellegű, ezt ki is hangsúlyoztam. Isten mibenléte a véleményem szerint nem hit, hanem tény kérdése:

Idézet:
Alapelvünk: Az egyház tagjai számára nem írhatunk elő kötelező jelleggel semmilyen dogmákat, bizonyíthatatlan állításokat, hipotéziseket Isten létével, vagy nemlétével kapcsolatosan. Ugyanez vonatkozik a feltételezett halál utáni életre és a lélek halhatatlanságával kapcsolatban is. Az egyház tagsága maga igyekezne kialakítani a fórumokon, összejöveteleken folytatott építő jellegű vitáik, megbeszéléseik során a vitatott, vizsgált kérdésekre az általuk megfelelőnek tartott álláspontot.

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy emberközpontú egyház tervezete, mely kizárólagosan a KÖZJÓ-ért szállna síkra.

Idézet:
Crescent írta:
( amire mellesleg jobb nevet is lehetne találni, mint az, hogy Isten,mert erről akaratlanul is az emberek 99%-ának egy férfiistenség ugrik be, nem egy nemtelen valami)

Az egyetlen és valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. HASONLATKÉNT bele lehet a nemeket keverni (Földanya, stb.), de ez nem azt jelentené, hogy Isten hímnemű lenne... A természet rendjét nem tudja egy izmus se felborítani...

Idézet:
Crescent írta:
Kicsit olyan ez az Istenkeresők Globális Egyháza, mintha az Illuminátusok rendje: ti is egy világrendet akartok létrehozni, holott ez lehetetlen.

Ha ezt az illuminátusok akarnák megvalósítani, akkor helyeselném, de az ő elképzelésük egy kicsit másképpen fest tudtommal...

Idézet:
Crescent írta:
Nem lehet KÖZJÓ-nak nevezni azt, amikor ennek a szegény KÖZNEK folyton aggódnia kellene a ti egyházatokat elutasítok lázadozása miatt...

Az Istenkeresők Globális Egyházának a programja a túlnyomó többség jól felfogott érdeke kedves Crescent, már pedig a demokrácia a TÖBSSÉG AKARATÁRÓL szól elvileg... Megfelelő felvilágosító tevékenység (médiumi támogatás) után szigorúan ellenőrzött szavazásra kellene bocsátani az elképzelést.

7. tramenes - 2009-09-25 11:49:52 - Válasz: 6. (Istenkeres)
Mitől vallás az amit itt leírsz? Az "emberközpontú vallás" eléggé megtévesztő elnevezése a humanizmusnak, márpedig ezek etikai irányelvek amiket itt leírsz.

8. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-25 11:56:06 - Válasz: 7. (tramenes)
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem az Istenben (Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása) való hitet hirdeti, hanem a KÖZJÓ-ban való hitet. Ennek ellenére lényeges tevékenysége közé tartozna Isten minél alaposabb megismerése és megismertetése. Isten nem hit, hanem tény kérdése kedves Tramenes...

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. október 15. 14:22 | Sorszám: 2
Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus a rabbinikus tradíciókban

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. október 15. 13:54 | Sorszám: 33
Huszonnegyedik lap

Woodpecker írta:
"Jézus halálával az eszme nem szűnt meg. Hívei töretlenül gyakorolták szent tanításait. Saul eleinte rossz szemmel nézte Jézus követőit és kegyetlenül üldözte őket. Később azonban Damaszkusz felé tartván Isteni sugallat hatására zseniális ötlete támadt..."

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. október 15. 13:48 | Sorszám: 159
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?

189. tramenes - 2009-10-14 20:39:31 - Válasz: 188. (Istenkeres)
A vallások közül csak az iszlámot és a kereszténységet tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának?

Mi alapján nevezel "térítőnek" egy vallást?

190. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-10-14 21:50:43 - Válasz: 189. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
A vallások közül csak az iszlámot és a kereszténységet tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának?

Mind a kettő ábrahámi vallás annak ellenére, hogy a bibliai Ábrahámot Ezsdrásék hívták életre, azaz Mózessel egyetemben nem léteztek... A Tórát a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre alapozva készítették el Ezsdrásék i.e. 445-re...

Idézet:
tramenes írta:
Mi alapján nevezel "térítőnek" egy vallást?

Ha egy vallás mások "megtérítésére" törekszik, azaz a saját hitének az elterjesztésére, akkor az térítő vallás értelemszerűen.

A kereszténységet általában tűzzel-vassal terjesztették a hittérítők, az iszlám pedig hóditások folyamán terjedt el.

Az ószövetségi legendák vallásai ezzel szemben nem arra voltak szánva, hogy felvegyék a világ népei...:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit,
és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Raj Tamás!
Mi a véleménye arról, ha át szeretnék térni a zsidó hitre. Megtudtam, hogy 1/4 részben zsidó vagyok. Ja, megkereszteltek ugyan, de nem voltam elsõáldozó, áttérhetek? Eddig azért nem tértem át, mert nem akartam, megbántani a családomat. Lehetséges ez 34 éves nõ számára.
Elfogadnának valaha? Válaszát elõre is köszönöm. Szilvia

Kedves Szilvia! Elképzelése természetesen megvalósítható, járható út, bár a mi vallásunk nem missziós, nem térítõ vallás, de alaposan meg kell gondolnia lépését, és jobb, ha elõbb megismeri a zsidó vallást és kultúrát. Ezt ma már könyvek vagy elõadások segítségével megteheti. Jómagam most március minden hétfõ estéjén 6-tól ilyen ismertetõ elõadásokat tartok a Bálint házban (VI. Révay u. 16.). Ha érdekli, szívesen látom Önt. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Fõrabbi úr!
Szeretném a segítségét kérni az alábbi kérdés megválaszolásában.
Mint a többi kérdésre adott válaszából is kiderül, a zsidóság nem térítõ vallás. Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy vajon miért nem tartják szükségesnek a világ népeit meggyõzni az "igaz hitrõl". Az idézõjelet természetesen nem lekicsinylõ szándékkal használtam, csak azt szerettem volna kifejezni, hogy véleményem szerint valamennyi vallás önmagát értelmezi "igaz hitnek". Ha a zsidóság is hiszi, hogy az õ vallásuk hirdeti a teljes igazságot, nézetem szerint meg kellene azt osztaniuk az emberiséggel.
Mivel tiszteletben tartom mások hitét, nem szeretnék jogot formálni, hogy a zsidó vallás eme szokását minõsítsem, de éppen ezért szeretném azt az Ön segítségével megérteni.
Zoltán

Kedves Zoltán! Rosszul gondolja, mi fontosnak tartjuk, hogy Isten igéjét és tanításait (Bibliánkat), ami azonos a keresztény Ószövetséggel, de eredetileg a mi népünkhöz szólt és nyelvünkön, héberül íródott, közvetítsük és hirdessük a világ népei felé. (Többek között ezért tartok én is bibliamagyarázatot és írok könyveket nem zsidók számára is.) Ugyanakkor azonban nem térítünk, mert nem az a fontos, hogy minél több embert megnyerjünk magunknak, hanem hogy minél többen kövessék a maguk hitén belül a Szentírás tanításait, a Tízparancsolatot. Egyébként ettõl függetlenül a rabbi kötelessége elõször lebeszélni az érdeklõdõt az áttérésrõl, nehogy késõbb meggondolja magát, és csak a zsidósággal járó esetleges negatívumokat érezze. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Fõrabbi.
A napokban töltötötem be a 20. születésnapomat és ugy gondoltam hogy ideje lesz elhatározni magamat mert már régota szeretném felveni a zsido valást.Az lenne a kérdésem hogy mint katalikusnak milyen lehetöségeim vanak a valás felvételére.
Válaszát elöre is köszönöm.:Milán

Kedves Milán! A vallás változtatásához valóban felnõttként van lehetõsége, ez a 18 éves kor betöltését jelenti. Teljesen mindegy, hogy korábban mely valláshoz tartozott, de mivel a zsidóság nem térítõ vallás, a lakhely szerint illetékes rabbinak, akinél jelentkeznie kell, legalább kétszer le kell beszélnie szándékáról, nehogy késõbb meggondolja magát. Ezután ki kell jelentkezne a jelenlegi illetékes lelkésznél, majd kb. fél éven tanulnia, végül vizsgáznia kell a zsidó vallásról. Mindenekelõtt javaslom, hogy fontolja meg még egyszer szándékát, s fõként olvasson-tanuljon a zsidó vallásról és kultúráról. Elsõként talán „Nem idegen közöttünk” címû kis könyvem új, bõvített kiadását javaslom elolvasásra. Üdvözlettel: R.T.

- Kedves Fõrabbi Úr!
Régóta foglalkoztat a kérdés, miért hangsúlyozza több rabbi is, hogy a zsidó nem térítõ vallás, amikor is az Örökkévalónak -gondolom- célja, hogy minden ember Õt szolgálva, az Õ tiszta szabályait követve élhessen. Tudom, mondják, hogy a Tóra mindenki elõtt nyitva van, de mégis hogyan juthat el egy egyszerû ember odáig segítség, megismertetés nélkül? Miért nem próbáljuk mi, zsidók elmondani minél több embernek, hogy hogyan találhatják meg lelkük békéjét, értelmét Õ általa? E "kizárás" által lassan mi is kizárjuk magunkat, mert a vidéki zsinagógákban egyre kevesebb a fiatalság,s a betértek ezáltal kevesebb is lesz a lehetõségünk fenntartani közösségi szokásainkat, hogy a kóser ételek beszerzésérõl, gyermekeink vallásoktatásáról már nem is szóljak...
Válaszát elõre is köszönve: Porath-K. Brigitta

Kedves Brigitta! Valóban nem vagyunk térítõ vallás, legalábbis az ókor vége óta nem, de ez nem jelenthet bezárkózást, nem jelentheti azt, hogy másoknak ne nyújtsunk segítséget, ha érdeklõdik irántunk vagy hagyományaink, tanításaink iránt. Jómagam is tartok bibliai és zsidóságismereti tanfolyamokat, ahol zsidók és nem zsidók egyaránt részt vesznek. (Most szeptemberben indul.) A betérést azonban a jelentkezõnek alaposan át kell gondolnia, nehogy késõbb megbánja lépését. Sajnos, az a helyzet, hogy Izraelben hivatalosan ortodox rabbi-szervezet mûködik, amely egyre kevésbé fogadja el az egyébként szabályos betéréseket is. Ezért a rabbik világszerte még külön megnehezítik a betérést, remélve (valószínûleg hiába), hogy az õ döntéseiket majd akkor elfogadják. Üdvözlettel: R.T.

- Nem vagyok megkeresztelve, nem vagyok tagja egyik egyháznak,vagy szektának sem. Lehetek zsidó?

Tisztelt Érdeklõdõ! Ha Ön nem tagja egyetlen felekezetnek sem, ez csak jelent változást, hogy elõbb nem kell onnan kijelentkeznie. Mivel nem vagyunk térítõ vallás, a rabbi kötelessége legalább kétszer lebeszélni a jelentkezõt, hogy legyen ideje meggondolnia lépését. Ezután le kell vizsgáznia a zsidó vallás alapismereteibõl, ami minimális héber tudást és elméletet jelent. (Ez utóbbihoz ajánlom „Nem idegen közöttünk” címû könyvem új, bõvített kiadását. A vizsga után a rabbinikus bíróság ünnepélyesen befogadja az illetõt, aki bibliai héber nevet is választ. Végül el kell mennie a rituális fürdõbe, lemerítkezés céljából. Ha az illetõ férfi, a körülmetélést is vállalnia kell. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

- Kedves, mélyen tisztelt főrabbi úr! L. Árpád vagyok, és köszönöm az előző kérdésemre a válaszát! Szeretném Öntől megkérdezni, hogy hogyan értelmezi a zsidóság a prozelita fogalmát? Én úgy tudom, hogy a prozelita fogalmának van egy tágabb és egy szűkebb értelmezése: a tágabb a "kapu idegenje", aki elfogadja a zsidó vallás alapelemit, de nem veszi fel a zsidó vallást, illetve a "gér cedek", aki teljesen csatlakozik a zsidósághoz. Az Apostolok cselekedeteiben pl. olvashatunk az un. "Istenfélőkről", akik pogány hívők, általában görögök, de nem prozeliták, vagyis nem tértek be hivatalosan is. Ma csak a teljesen betértek használhatják a prozelita fogalmát önmagukra, vagy azok is, akik nem tértek be, de hisznek? Egyébként végtelenül örülök, hogy a Makkabi kft. jóvoltából van kiadva héber-magyar nyelvű Biblia, nekem is van egy példányom, nagyon szeretem! Köszönöm, hogy válaszol a kérdéseimre, és fogadja mély tiszteletemet, kedves főrabbi úr! Remélem, egyszer majd személyesen is tudunk találkozni, bár szegedi vagyok, és nincs sok lehetőségem Budapesten tartózkodni. Tisztelettel: L. Árpád

Kedves Árpád! Köszönöm megtisztelõ sorait, s örülök, hogy a kétnyelvû Bibliát jól tudja használni. A zsidóság, mint tudja, nem térítõ vallás, így a rabbinak inkább lebeszélnie kell a jelentkezõt. Ám ha valaki kitart betérési szándéka mellett, és teljes szívbõl elfogadja a zsidó vallás hitét és gyakorlatát, prozelitának, igaz betérõnek (héberül gér cedek) nevezzük, s a Talmud szerint még a jámbor zsidók sem állhatnak meg a gér cedek mellett. Ma a különféle betérõk között senki nem tesz különbséget. Az ókorban és különösen az idõszámításunk kezdete körüli idõben azonban szép számmal voltak olyanok, akik – mint Ön is említette – nem tértek ugyan át, de a zsidó vallás eszméit, sõt egyes törvényeit is magukévá tették. Õket már a Zsoltárok könyve „Isten-félõknek” (héberül jiré Adonáj) nevezték. (Vesd össze 118. zsoltár 4. vers).Jómagam is remélem, hogy egyszer majd személyesen is megismerhetem Önt, s addig is üdvözletemet küldöm: R.T.

- Miként tudhatom meg, hogy valóban zsidó származású vagyok-e? Ha igen, mit kell tennem ahhoz, hogy gyakorolhassam a zsidó vallást és miként vállhatnak zsidóvá a fiaim is.

A zsidóság nem térítõ vallás, tehát nem hódítani, nem legyõzni, legfeljebb meggyõzni akar. Ha például valaki zsidó akar lenni, a rabbinak elõször errõl le kell beszélnie a jelentkezõt. A vallást ugyanis fel lehet venni, de valójában letenni nem lehet. Sajnos a holokauszt és az utána következõ idõszak következtében sokan elfelejtették gyökereiket, amelyeket azonban fel lehet frissíteni, könyvek, elõadások vagy a zsinagógai közösségek megkeresésével.Ma már négy különbözõ irányzatú zsidó iskola és négy óvoda mûködik Budapesten, sok ifjúsági szervezet van, nyári tábor a fiataloknak, és a zsinagógák mellett Talmud-Tóra hitoktatás is folyik.Kívánom, hogy találja meg a megfelelõ megoldást.

- A kérdésem a következõ lenne:ha valaki bár nem született zsidónak,de úgymond megtalálta magának ezt a vallást,akkor hogyan lehet hivatalosan is zsidó vallású?

A zsidóság soha nem volt és ma sem térítõ vallás. Ha valaki mégis, áttérés céljából, jelentkezik, a rabbinak kötelessége lebeszélnie szándékáról az illetõt. Legalább kétszer kell elutasítani az ilyen kérelmet, hagyomány szerint.Erre azért volt szükség, mert a zsidóságot ugyan fel lehet venni, letenni azonban nagyon nehéz. Elõfordult, hogy valaki késõbb meggondolta magát, és éppenséggel ellene fordult a korábban keresett közösségnek. Mivel a zsidóság nem csupán vallás, hanem történelmi sors is, minden érdeklõdõnek alaposan meg kell gondolnia szándékát.

193. tramenes - 2009-10-14 22:28:25 - Válasz: 190. (Istenkeres)
-A vallások közül csak az iszlámot és a kereszténységet tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának ?

-Mind a kettő ábrahámi vallás annak ellenére, hogy (...)

Jó, de csak ezt a kettőt tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának, vagy esetleg más vallásokat is?

A saját hit elterjesztése nem csak az ábrahámi vallásokban játszik szerepet. Más vallások hasonló impulzusait, képviselőinek hasonló tevékenységét is emberek azon szándékával magyarázod, hogy más embereket meg akarnak téveszteni, és ki akarnak használni a saját jobblétük érdekében?

194. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-10-15 10:52:24 - Válasz: 193. (tramenes)

Idézet:
tramenes írta:
A vallások közül csak az iszlámot és a kereszténységet tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának?

"Mind a kettő ábrahámi vallás annak ellenére, hogy a bibliai Ábrahámot Ezsdrásék hívták életre, azaz Mózessel egyetemben nem léteztek... A Tórát a babilóni száműzetés során elsajátított ismeretekre alapozva készítették el Ezsdrásék i.e. 445-re..."

Jó, de csak ezt a kettőt tartod az "ószövetségi lgendák beavatottjainak" találmányának, vagy esetleg más vallásokat is?

Természetesen mindegyik vallás az, amelyik ezeken az alapokon nyugszik a véleményem szerint. Gondolj csak pl. a "Jehova Tanúi"-ra...
Ennek a szektának a tagjai nagy lelkesedéssel térítgetnek mindenhol, leginkább a keresztények köreiben, és igyekeznek elhitetni az emberekkel még több nonszensz dolgot (Velem pl. azt próbálták, ha belépek a soraikba, akkor már nem fogok többé meghalni... Arra kérdésemre, hogy nem zavarja-e őket az, hogy a kitalált Ábrahámnak és Mózesnek is meg kellett halnia, nem jöttek zavarba, mivel számukra ez meg lett ígérve...)... Ha egy szervezet (egyház) tudatlanul is, de nem megtörtént, illetve kitalált dolgokat propagál korábbi "szent írásokra" hivatkozva, amit az ószövetségi legendák beavatottjai készítettek, akkor akarva, vagy akaratlanul, ezen beavatottak "találmányát" terjesztik kisebb-nagyobb változtatások eszközlésével.

Mindegyik ilyen vallás Jeruzsálem városának a fontosságát propagálja, pedig ennek a szép antik városnak azon kívül, hogy Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) itt feszíttették keresztre egy megfelelő kozmikus konstellációnak a peszách előkészületi napjával való egybeesése miatt a szanhedrin követelésére, semmi egyéb kapcsolata nincsen bármilyen kozmikus misztériumhoz... A "végidők" mennyei Jeruzsáleme is a Bakony területén "ért földet" 1999.08.11-én, ha már ragaszkodni szeretnénk ezekhez a misztériumokhoz.

Simon Pereszék legszívesebben "világfővárosként" látnák már Jeruzsálemet és a népét pedig "Isten által kiválasztottnak"...:

Idézet:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Hetek-összeállítás
Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák „a világ fővárosává”. Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

Peresz orosz politikusokkal folytatott találkozóján fejtette ki javaslatát. Elképzelése szerint a „világfőváros” koncepció mindenekelőtt jelképes értelmű: az ENSZ főtitkára lenne Jeruzsálem főpolgármestere, és ő nevezné ki a város két részét igazgató zsidó, illetve arab alpolgármestert. Peresz javaslatára eddig nem született hivatalos izraeli reagálás.
A zsidó, keresztény és muzulmán vallás szent helyeit magában foglaló Jeruzsálem státusa az izraeli-palesztin tárgyalások legérzékenyebb pontja, amely az eddigi béketárgyalások során megoldhatatlannak bizonyult. Az ENSZ közgyűlése 1947-ben, amikor az egykori brit mandátumterületet, Palesztinát zsidó és arab államra osztotta, úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálem „corpus separatumként”, területen kívüli státussal kerüljön nemzetközi fennhatóság alá. Ebből a tervből semmi nem lett, mivel a függetlenségi háború során 1948-ban Izrael elfoglalta Jeruzsálem nyugati, Jordánia pedig a város keleti felét, az 1967-es hatnapos háborúban pedig már egész Jeruzsálem izraeli fennhatóság alá került Ciszjordániával és a Gázai-övezettel együtt. Az izraeli parlament, a knesszet 1980-ban hozott döntésével később annektálta és az ország hivatalos fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet.
Az oslói békefolyamat eredeti menetrendje ötéves határidővel, 1998-ra tervezte véglegesen megoldani a Jeruzsálem-kérdést. A mikéntre számos megoldási javaslat született: Bernard Wassersstein, a glasgow-i egyetem történészprofesszora könyvében (Divided City: Struggle for Jerusalem, Yale University Press, 2002) nem kevesebb mint hatvannégy különböző elképzelésről tesz említést. A tervek egy része az izraeli és a palesztin fél közötti kompromisszumot sürgeti, mint Josszi Beilin volt külügyminiszter javaslata, amely az „egy város - két főváros” elvre épül.
Más elképzelések szerint Jeruzsálemet mint a világ közös szellemi örökségének hordozóját ki kell vonni a politikai küzdelmekből, hogy nemzetközi státussal az ENSZ, illetve a Vatikán védnöksége mellett globális központtá váljon.

Jean-Louis Tauran érsek, a Vatikán államközi kapcsolatainak vezetője 1998-ban arról beszélt, hogy a Szentszéknek be kell kapcsolódnia a Jeruzsálem jövőjéről folytatandó izraeli-palesztin tárgyalásokba. Tauran érsek szerint a Vatikán képviselőinek jelenléte azért fontos, hogy a megbeszélések „igazságosak legyenek, és a problémák egyetlen vonatkozása se sikkadjon el”. Jóllehet az oslói megállapodás előkészítésében a Vatikán hivatalosan nem vett részt, 1993. szeptember 10-én, három nappal az egyezmény ünnepélyes washingtoni aláírása előtt az olasz La Stampa című hetilap azt jelentette, hogy Simon Peresz külügyminiszter ígéretet tett a pápának: átadja a Vatikán számára a Jeruzsálemben fekvő szent helyeket, és ehhez a megállapodáshoz Jasszer Arafat is hozzájárulását adta. Egy évvel később Marek Halter francia író, Simon Peresz egyik közeli barátja egy izraeli lapinterjúban elmondta: az előző év májusában egy levelet kézbesített a pápának, amelyben Peresz felajánlotta a jeruzsálemi Óváros feletti hegemóniát a Vatikán számára. A vatikáni kezdeményezésekről az utóbbi időben keveset lehetett hallani, és II. János Pál pápa 2000 tavaszán tett szentföldi útja alkalmából sem került szóba. Ugyanez év szeptemberében azonban palesztin oldalról merült fel a javaslat, hogy Jeruzsálem legyen világfőváros. Nem sokkal a Jeruzsálem, ezen belül is a legvitatottabb hovatartozású terület, a Templomhegy feletti vita miatt kudarccal végződött Camp David-i békecsúcs után Ahmed Korei, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke az Európai Parlament előtt tartott beszédében kijelentette, hogy a palesztinok támogatnák Jeruzsálem nemzetközivé kikiáltását a város egészében - beleértve az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemet is, ha nem sikerül a két félnek dűlőre jutni a végső rendezés ügyében. Szintén 2000-ben jelentette ki Ehud Olmert jeruzsálemi főpolgármester, hogy a szent helyekkel teletűzdelt Templomhegy jellegének jobban megfelelne, ha szimbolikusan „isteni fennhatóság” alá helyeznék, miközben az igazgatás a jelenlegi gyakorlat szerint történne.
Abu Sallah ramallahi sejk és Menahem Froman rabbi 1999-ben a Jerusalem Report című lapban kezdeményezte, hogy a muszlim vallás és a judaizmus számára egyformán szent helynek számító hegyet a világ vallási központjává lehetne átalakítani azáltal, hogy felépítenének a jelenleg működő két muszlim mecset közé egy zsidó szentélyt. Erről az elképzelésről azonban a palesztinok hallani sem akarnak, sőt Jasszer Arafat éppen ezen a héten jelentette ki újra, hogy bármilyen zsidó csoport belépésének engedélyezése „bűncselekmény” lenne. Eközben a hivatalos izraeli álláspont Jeruzsálem kérdésében változatlan: a város Izrael örök és oszthatatlan fővárosa, beleértve a Templomhegyet, ahol a zsidóság hajdani szentélye állt.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft40.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.09.09.
"JERUZSÁLEM LESZ A VILÁG FŐVÁROSA"-
PROPONÁLJA SIMON PERESZ, A MUNKAPÁRT ELNÖKE
Simon Peresz (80), volt miniszterelnök, hadügyminiszter, stb., akit nemrég választottak meg, "ideiglenesen" az izraeli Munkapárt elnökének - azzal az eredeti ötlettel állt elő, hogy a palesztinokkal folytatott béketárgyalások során - ahol az egyik legnehezebb probléma az óvárosban lévő szent helyek - határozzák el, hogy Jeruzsálem, vagy annak legalábbis az óvárosa, nemzetközi legyen és az ENSZ főtitkár fennhatósága alatt álljon.

Így lesz, Peresz szerint Jeruzsálem a "világ fővárosa", mikoris az ENSZ mindenkori főtitkára, mint főpolgármester, lesz felelős a szent városért és mellette két alpolgármester: egy zsidó és egy arab. Mindhárom világvallás maga fogja felügyelni és menedzselni saját szent helyeit és egyik sem fog "uralkodni" a másikon.

Peresz szerint palesztin részről érdeklődés mutatkozik az ezoterikus terv iránt. Ezzel szemben nincs sok esély, hogy Izrael elfogadja azt, mivel Jeruzsálem, a szent város, fennállása óta Izrael fővárosa és a zsidók világszerte napi imáikban foglalják, míg a moszlimok szent városa a szaudi Mekka.

Mint említettem, az antik Jeruzsálemnek semmi köze a "végidők" kozmikus misztériumához sem, ennek ellenére a tudatosan szított közel-keleti iszlám-zsidó konfliktusnak a motivációja ennek a városnak a birtoklására való törekvés... Ez jellemezte az elmúlt közel két évezredet is, ami rengeteg szenvedést, halált okozott.

Az Ezsdrásék által propagált "isteni kiválasztottságnak" semmi reális alapja nincsen... Az egyetlen és valóságos Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem személy, nem választ ki senkit, mert ez az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, de egyben a pozitív és negatív szellemi hatások forrása. Ezzel ideje tisztában lennie MINDENKINEK és az új kozmikus korszak hajnalán az eddigi téves és esetlegesen káros vallási hagyományoknak hátfordítva közös erővel és összefogással a KÖZJÓ-ért síkra szállni, hogy a jövendő generációk, az emberiség kollektív nagy családja egy szebb, igazságosabb, békésebb világban élhessenek végre. Nem lehet mindegy senkinek se szerintem, hogy az egyetlen és megismételhetetlen életét milyen körülmények között éli le...

Idézet:
tramenes írta:
A saját hit elterjesztése nem csak az ábrahámi vallásokban játszik szerepet. Más vallások hasonló impulzusait, képviselőinek hasonló tevékenységét is emberek azon szándékával magyarázod, hogy más embereket meg akarnak téveszteni, és ki akarnak használni a saját jobblétük érdekében?

Nem helyes a megállapításod, mivel ahogy már jeleztem, a zsidó vallás érthető és logikus módon nem térítő vallás...
A térítő vallások általában a szófogadó hívek számára a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket helyezik kilátásba jutalom gyanánt... Ezzel szemben az ószövetségi legendák vallásai reális földi célok megvalósításaira serkentenek, azaz a földi jólét, gazdagság, népek feletti hatalom realizálása. Tudtommal ez az egyetlenegy olyan vallás, ami vallási köntösbe bújtatva kifejezetten politikai illetve gazdasági célkitűzésekkel rendelkezik Ezsdrásék jóvoltából. Gondolj csak az alábbi kötelező érvényű "isteni utasításokra" és messianisztikus elképzelésekre...:

Idézet:
Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

26,18 Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát.
26,19 Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ézsiás
49,23 Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.

60,15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
60,16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.

61,5 Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat, és más népek fiai lesznek földműveseitek és szőlőmunkásaitok.
61,6 Titeket pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek.

6,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Ezzel szemben mit sugallnak Pálék (Saul rabbiék) a világ népei számára?

Idézet:
Máté evangáliuma
6,19 Az igazi kincs
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,
6,20 hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

19,21 Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem."

26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Márk evangéliuma
10,21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem."
10,22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
10,23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: "Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!"

6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."
6,24 "De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat!

10,20 De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben."

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Ilyen és ehhez hasonló feltűnően eltérő etikai tanítások nem megfelelőek a KÖZJÓ szolgálatára, ebből adódóan a bibliai legendák alkalmatlanok egy megálmodott világállam globális vallásának az alapjául a véleményem szerint... Viszont számos pozitív, emberek egymás közti kapcsolatára vonatkozó etikai sugallatot feltétlenül érdemes lenne az említett globális világvallás számára megtartani, ami leváltaná az összes eddigi vallást kivétel nélkül...

A tömegek lelkein uralkodni minden esetben szükséges volt a földi hatalom biztonságos kézbentartásához. Más egyéb vallások is ezt a célt, szerepet szolgálták a véleményem szerint az emberiség történetében, de a bibliai legendák ebből a szempontból utólérhetetlenek a mai napig is...
A Pál-féle kereszténység a véleményem szerint az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a megvalósítása céljából lett elterjesztve, erőszakkal elfogadtatva a világ népeivel, a kínhalált halt Jézus személyét és feltételezett tanításait eszközül felhasználva erre a célra.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Ajánlott linkek
Klaus Matefi
2009. október 01. 08:16 | Sorszám: 1
Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Klaus Matefi
2009. október 01. 08:15 | Sorszám: 0
Ebben a topicban vallási témákkal kapcsolatos linkeket lehet ajánlani az olvasók számára.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. október 01. 08:12 | Sorszám: 834
Jézust kínhalála kifejezetten egy véresáldozat volt az ószövetségi legendákban hívők által elkövetett bűnök váltságáért Pál (Saul rabbi) szerint:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.

9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Pál (Saul rabbi) azt is hangsúlyozta, hogy ez a véresáldozat egy kozmikus esemény égisze alatt játszódott le, ami komolyabb volt, mint az Ezsdrásék által visszadátumozott "első szövetséggel" kapcsolatos égi történés...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal".

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció:9,8°/10,8°Kos, -Szaturnusz konjunkció:4°Kos, -Hold oppozíció:9,8°Mérleg,
-Uránusz quadrat:9,7°Rák, (-Neptunusz oppozíció:12,7°Bak)
("Magára vette a Világ összes bűneit". A hagyomány egy "T" alakú keresztet említ.)

Jézus keresztre feszítésekor valóban egy "magasabb fokú áldozatról" volt szó a "negatív égi hatalmak" felé... És rádásul emberáldozat...
Sajnos az emberiség történelmében az ilyen babonás szokások gyakran előfordultak, pl. az aztékoknál is...

A véresáldozati hagyományok újra kezdenek feléledni az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek a fellépése közeledtével:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478
2008-04-20
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.

A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.

Jézus a kereszthalála által természetesen senkinek a bűnét nem vette magára, hanem egy kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus kereszt égisze alatt volt kénytelen befejezni az életét.

Bővebben erről:

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

A Názáreti Jézussal kapcsolatos egyéb magyarázatok:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus a rabbinikus tradíciókban

Jézus természetesen nem támadhatott fel a halottaiból, hisz egy anya szülte hús-vér embernek sajnos az élete egyszeri és megismételhetetlen. Ennek ellenére Pál (Saul rabbi - aki nem ismerte Jézust!), az "evangélistákat" évtizedekkel megelőzve papíron feltámasztotta Jézust (lehet, hogy a szanhedrin sugallatára, akik megbízásából korábban kíméletlenül üldözte Jézus követőit) feltehetőleg abból a célból, hogy a világ népeivel "Jézus második eljövetele" gyanánt várathassák az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt, aki már 10 éves...:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
4,10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

6,9 Hit és türelem által örököljük az ígéreteket
Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is
.
6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
6,11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,
6,12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
6,13 Isten ígéretei változhatatlanok
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,[/b]
6,14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
6,15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.
6,16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.
6,17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.

9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

A Pál-féle kereszténység általában erőszak útján lett elterjesztve a világ népei között, ami tulajdonképpen az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" utasításainak tudhatóak be...

Ha Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon "feltámadt" volna, akkor nem halt volna meg valójában...
Jézus ha "feltámadt", akkor tetszhalott volt. Arra pedig nem lehet ráfogni a "halottaiból történt feltámadást"...
A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér.
Eddig még nem támadt fel egy ember se a halottaiból sajnos és ezután se fog, legfeljebb csak az emberi vágyak szintjén...:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l
Halál
A biológiai halál
A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás idejük, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérsékleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert.

Az álhalál esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad.

Pál (Saul rabbi) szerint a Pál-féle kereszténység alapja Jézusnak a meg nem történt feltámadása:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?

15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.

http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:"

Egyértelműen igaza volt abban Pálnak, hogy "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is", hisz a Pál-féle kereszténység Jézus nem létező feltámadására és "második eljövetelére" épült, amihez semmi köze nem lehetett valójában a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...
De Pálnak (Saul rabbinak) nem az volt a célja, hogy felvilágosítsa a világ népeit ezen a téren, hanem, hogy elfogadtassa velük ezt a céllal kieszelt nonszensz ötletet a véleményem szerint...
Ezt látszik igazolni az átokkal való fenyegetőzése is...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Ha egy tanítás igaz, azt nem kell átkokkal nyomatékosítani arra az esetre, ha valaki kételkedne bennük...

Bővebben erről:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Mint tudjuk, a vallásos zsidó elképzelések kétfajta messiásról tesznek említést, Messiah ben Joseph-ről és Messiah ben David-ról, azaz "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Mashiach ben Yosef

Mashiach ben David

Az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendákban hívőknek nem az első messiás, "Messiás-József Fia" volt kilátásba helyezve, hanem a "végidőkben" (1999.08.11-én) megszületett messiás, "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 [color=red]Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet.[/color] A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 [color=red]Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.[/color]

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a messiás második jövetele--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=141
(Sajnos már nem elérhető!)
Das zweifache Erscheinen des Messias (Kommen und Wiederkommen) wird im Judentum als "Messias ben Josef" und "Messias ben David" bezeichnet. Das erste Kommen gilt den Nichtjuden, so wie Joseph in Ägypten als "Messias ben Joseph" zuerst den Heiden zum Heiland wurde, um hinterher bei seinem zweiten Kommen als "Messias ben David" zu seinen Brüdern, den Juden zu kommen. So wie die Juden nur den irdischen Messias im Blick haben, so haben die Christen nur den spirituellen Messias im Sinn, dabei gehören beide zusammen.
--A kétszeres megjelenése a messiásnak (jövetele és újrajövetele) a zsidóság által mint "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immanuel) lesz megjelölve. Az első jövetel a nemzsidóknak érvényes, így József Egyiptomban, mint "Messiás- Joseph Fia" először lett a hitetlenek üdvözítője, utána az ő második jövetele (*Krisztus), mint "Messiás-Dávid Fia" az ő testvéreihez, a zsidókhoz jön. Így a zsidók részére a földi Messiás van kilátásban, a keresztényeknek csak a spirituális Messiás a fontos, pedig ezek összetartoznak.--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=11&ArticleID=496
(Sajnos már nem elérhető!)
Die Offenbarung (19,15) sagt, dass der kommende Messias bzw. wiederkommende Christus die Völker mit eisernem Stabe regieren werde. Er ist es, der für den allmächtigen Gott die Kelter des Zornes treten wird. Das ist das, was vor uns liegt - nicht mehr das Kind der Krippe!
--A Jelenések könyve (19,15) mondja, hogy az eljövendő messiás, ill. az újra eljövendő Krisztus vaspálcával fogja a népeket kormányozni. Ő az, aki a Mindenható Istenért a harag prését taposni fogja. Ez az ami előttünk áll - és többé nem a jászolban lévő gyermek!--

Természetesen a kétféle messiás születésének a "csillagzata" között van kozmikus összefüggés, mivel a világ népeinek szánt messiás, "Messiás-József Fia" születését is a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha Mephorasha ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai egyike kellett hogy jelezze ugyanúgy, mint a már említett Immánuel esetében, aki arra hivatott az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelési szerint, hogy a benne hívők számára realizálja a földi jóléte, gazdagságot, népek feletti uralmat (Mózes V. könyve). A világ népeinek szánt "Messiás-József Fia" ezzel szemben a szeretetre, megbocsátásra kellett a világ népeit tanítsa... Ezt a kifejezett ellentétes igyekezetet a két messiás eltérő születési adottsága is alá kellett szemléletesen támassza, így a "Messiás-József Fia", azaz a Názáreti Jézus bűntelen lelki adottságokkal született a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) akkori pillanatnyi "kozmikus állapotának" a függvényében, ellentétben Immánuellel, aki az évezredek óta legnegatívabb szellemi hatású égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot 1999.08.11-én.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Immánuel születése:
1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Immánuel születésekor azok az égitestek, melyek Jézus születésekor együttálltak, most egy szabályos kozmikus keresztet képeztek a Zodiákusban és ráadásul napfogyatkozással hatásfokozva.

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidó messiás

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Mint láthatjuk, Jézusnak és Immánuelnek semmi köze nincsen egymáshoz, az ó- illetve az újszövetségi legendák messianisztikus elképzeléseivel kapcsolatosan szintén ugyanez a helyzet...

Klaus Matefi
2009. október 01. 08:10 | Sorszám: 833
A Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, tehát szó sincsen arról, hogy Jézus önként áldozta volna fel az életét és rádásul minden ember bűneiért...:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Az ószövetségi legendák rituáljaiban kiemelkedő szerepe van a vérnek, ezzel kenik be az ajtófélfákat, az oltárt, stb.:

Idézet:
Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:
12,2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.
12,3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
12,4 Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.
12,6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége.
12,7 Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik.
12,8 Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel.

12,13 De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét.

24,5 Azután odarendelt néhány izráeli ifjút, hogy mutassanak be égőáldozatot, és vágjanak le bikákat békeáldozatul az Úrnak.
24,6 Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette.
24,7 Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt.
24,8 Azután fogta Mózes a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek mindezeknek az igéknek az alapján.

Mózes III.
16,15 Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a födél elé.

16,18 Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az Úr színe előtt van, és végezzen azért is engesztelést: vegyen a bika véréből meg a bak véréből, és kenje meg körös-körül az oltár szarvait.
16,19 És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tisztítsa és szentelje meg azt, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt.

http://www.zsido.com/dict.htm
A ZSIDÓSÁG SZÓTÁRA
Kápárot - "engesztelések": engesztelési szertartás a -->Jom Kippur előtti napon; kora reggel szokásos, hogy az engesztelő áldozat jelképeként a férfiak egy kakast, a nők egy tyúkot megforgatnak a fejük fölött. Lényege - pszichológiai: az illető, miközben mondja a zsoltárszöveget és forgatja a kakast a feje felett, elképzeli, hogy tulajdonképpen neki kellene - vétkei miatt - hasonló helyzetben lennie, csak Isten végtelen kegyelme teszi lehetővé, hogy a kápárá-kakas helyettesítse.

http://www.or-zse.hu/resp/hallgatoi/friedmann-jomkipur2004.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Jom Kipur
Ez a ceremónia a "bűnbak" fogalmának kabalisztikus utánérzése, abból áll, hogy egy nappal az Engesztelés Napja előtt egy élő kakast (férfinél), vagy tyúkot (nő esetén) a fejük felett vagy gyermekeik feje felett megforgatják, hogy az állatra testálják bűneiket, amik így az állat kimúlásával együtt elmúlnak, bűntelen évet biztosítva a ceremóniát végzőknek.

http://www.pilpul.net/komoly.shtml?x=39255
A nép örül, a csirke hallgat - kaparot
A kaparot (kaporet) szertartása szerint vegyünk egy (nők esetén) tyúkot, vagy (férfiak) kakast, mert nem mindegy ez. Forgassuk meg fejünk fölött és kenjünk rájuk mindent. Hogyaszongya: „Ez az én cserém, helyettesem, engesztelésem. Ez a tyúk (vagy kakas) a halálba megy, én pedig a jó és hosszú életbe és a békébe.” Előtte még egy kis Jób és Zsoltár idézet-keverék citálandó (Zsolt. 107. 10, Jób 33. 23-24).
http://www.zpok.zoldpok.hu/img_upload/6efa9848cd15a64d08ede0783c5a8035/kaparo3.gif

A fej felett önállóan és segítséggel is lengethető a csirke. Az is megengedett, hogy többen álljanak csirke alá egyszerre. Kaparotban gyakorlottak állítása szerint intelligensebb (vagy szédülős) csirkék ilyenkor már nagyon félnek és az emberre piszkítanak, ildomos kalapot viselni.

A lóbálás után a csirkét, ahogy az előre meg lett mondva, levágják, majd a kliensnek adják, aki nem a saját konyhájában süti meg, hanem a szegényeknek adja. Ezzel el is vannak rendezve a dolgok, a csirke bűnökkel megpakolt lelke elszáll, húsa meg a rászorulók gyomrába vándorol. Egyenes derékkal és fellélegezve indulhatunk utána a hosszú nap (tényleg hosszú) liturgikus megpróbáltatásaira, a csirkének köszönhetően ez már úgyis csak formaság.

http://www.ntvmsnbc.com/news/420438.asp

http://www.photozion.com/Stock/Category.asp?category_cd=66&page=1

Bővebben erről:

A bibliai vallások véres áldozatai

Téma: Hamis időszámítások
Klaus Matefi
2009. október 01. 07:40 | Sorszám: 49
Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_napt%C3%A1r
A zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri 1.), hétfő, 11 óra 10 perc 20 másodperc. (Ezt az időpontot a héber hittudósok számították ki az Ószövetség alapján.)

A időszámítás szerinti világ teremtése időpontjának a radixa:

Nagy kép
Mivel az asztro-programom egy régi kiadású és azóta a NASA bevezetett egy "Delta T" alkalmazását, így lehet, hogy ebben az időpontban pontosan Újhold volt, azaz Nap-Hold konjunkció.

Ez a megadott dátum úgymond az "ember teremtésének" lenne az időpontja a kabbalisztikus elképzelések szerint...:

Idézet:
http://www.kabbalah.info/hung/beszelgetesek_1.php
Bnéj Baruch Oktatási és Kutató Intézet
A Kabbala Történelméről
Honnan ered a Kabbala? A Kabbala abban az időben jelent meg, amikor az ember érzékelni kezdte a világot, amelyben élt. Az első ember, aki a mi világunkon keresztül érezni kezdte a Felső Világot, "Ádám"-nak (héberül: Embernek) hívták.

Ádám
5766 évvel ezelőtt élt (ekkor született).
Írásokat hagyott ránk, amelyekben leírja mindazt, amit észlelései során átélt.

Tehát az elmúlt több tízezer éve során, az összes Földön élt ember közül, az első, aki valaha is elérte ezt a képet, egy Ádám-nak nevezett férfi volt. Neki tulajdonítják az első kabbalista írást: Ráziel HáMálách (héberül: A titkos angyal). Ez egy kisebb könyv, tele rajzokkal és ábrákkal, amelyben azt az "angyalnak" elnevezett egyetemes erőt mutatja be, amely magát az egész világmindenséget irányítja, és amely különböző, alacsonyabb szintű erőket foglal magában, amiket úgy nevez, hogy “al-angyalok”. Bemutatja ezeknek az erőknek a rendszerét, azok kölcsönös egymásra hatását, és hogy milyen módon vannak hatással és irányítják a világunkat.

A könyvben találhatunk még néhány rajzot, sőt táblázatokat is. No persze, viszonylag régies formában összeállítva, azonban mindettől függetlenül, az első írott kabbalisztikus forrásnak ezt a könyvet számítjuk. Sőt úgy vélem, hogy ez az emberiség első írásos műve. Ezt megelőzően csak különféle kőre írott szövegek és kisebb méretű képek léteztek, ez, azonban, már egy igazi könyv.

Egy olyan ember írta, aki 5765 évvel ezelőtt élt, méghozzá egy olyan nyelven, amit nagyon nehezen tudunk megérteni. S mindezt képletes formában mutatta be Ádám, tele rengeteg metaforával. Bár az egész Felső Létet érzékelte és érezte, ám leírni mégsem tudta azt. Mert, noha eljutott arra a szintre, hogy észlelni tudja, azonban kizárólag csak az érzések szintjén, és ezért amennyire csak tudta, képszerűsítette azt. Ádámot kövvetően számos nemzedék elment, mire aztán megjelent a második kabbalista ...

Klaus Matefi
2009. október 01. 07:28 | Sorszám: 48
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_napt%C3%A1r
A zsidó (héber) naptár (héberül lúah, לוח , másnéven zsinagógai naptár ma is használt formája II. Hillel uralkodásának idején, Kr. e. (*i.sz.) 359. körül alakult ki. Izrael Állam hivatalos naptára. Őse a babilóniai naptár volt.

A zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri 1.), hétfő, 11 óra 10 perc 20 másodperc. (Ezt az időpontot a héber hittudósok számították ki az Ószövetség alapján.)
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b4/JudischerKalender-1831_ubt.jpeg/250px-JudischerKalender-1831_ubt.jpeg

http://www.zsido.com/books/donin/13fejeze.htm
HAYIM HALEVY DONIN: ZSIDÓNAK LENNI...
13. fejezet - A Félelmetes Napok
Ennek ellenére a zsidók között ma legjobban elterjedt időszámítási rendszer alapja nem esemény vagy jelkép, amelynek kizárólag népünkhöz vagy hitünkhöz kötődnék, hanem egy univerzális jelentőséggel bíró fogalom: a világ teremtése.

A Teremtés óta eltelt éveket a bölcsek az összes, korukban létező feljegyzés tanulmányozásával, a Biblia által számon tartott életkorok áttekintésével számították ki, a Mózes első könyvének első fejezeteiben említett éveket a ma használatos évvel egyenlő hosszúságúnak véve, a Teremtés hét napját a mai napokkal egyformának tekintve. Hogy a hét "nap" lehetett valójában mérhetetlenül hosszú időszak, ami inkább "korszaknak" felel meg, semmint a mai, huszonnégy órás napnak,* ez nem csökkenti annak szellemi vagy etikai jelentőségét, hogy a Teremtést tartjuk a zsidó időszámítás fogalmi alapjának. Ez az, amit az 5733-as szám [e könyv születésének éve. A fordító.] jelent, és az a fontos, amit magában foglal - Isten felségjogát a világegyetem fölött -, nem pedig a számítás technikai vagy tudományos pontossága, hiszen az úgysem adhat egzakt számot.

http://regi.zsido.com/roshasana/rebbe1.htm
ROS HÁSÁNÁ: AZ EMBER TEREMTÉSE
Chászid gondolatok, a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi beszéde nyomán
* "E napon jött létre a világ" * Az Örökkévaló uralmának tudatos elfogadása * Tegyük istent világunk részévé * Az Örökkévaló társa a teremtésben * "Ahogyan a tengert víz borítja"
"E napon jött létre a világ"
Ros Hásáná a világ teremtését idézi fel, miként az imában is elhangzik: "E napon jött létre a világ". Bölcseink szerint (Vájikrá Rábá 29:1.) a világ Elul hónap 25. napján teremtetett, ezért Ros Hásáná valójában a teremtés hatodik napja, az a nap, amikor az Örökkévaló megteremtette az embert.
Miért az ember, s nem az egész világ megteremtésére emlékezünk? Ez roppant furcsa, hiszen a világ teremtésének elso napja mutatja az Örökkévaló mindenhatóságát, azt, hogy a semmibol hozott létre valamit. Csupán az Örökkévaló esszenciája - ami minden szempontból határtalan - képes létezot teremteni az anyagtalan urbol.
Elul hónap 25. napját, a világ létezésének elso napját, a Tóra jom ehádnak ("egy nap") nevezi és nem jom risonnak ("első nap"). A Tóra így érzékelteti, hogy a teremtés elso napján az Örökkévaló "egyedül volt saját világában" (Rási magyarázata 1Mózes 1:5 mondathoz). Bár már létezett a teremtett világ, nem vált még külön Teremtojétol: a világ még egy volt az Örökkévalóval.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. október 01. 07:26 | Sorszám: 32
Huszonharmadik lap

Woodpecker írta:
"A tömeget a templom kincsei is megrészegítették így szerencsétlen Pilátusnak nem volt más lehetősége. Jézus halálakor a planéták T alakú keresztet alkottak. De vajon hogyan fognak a tudás birtokosai ebből a szörnyű eseményből számukra hasznot kovácsolni?"

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. szeptember 18. 20:01 | Sorszám: 832
123. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-18 13:29:38 - Válasz: 122. (tramenes)
Idézet:
tramenes írta:
[QUOTE]Istenkeres(ő) írta:
Miben mondott volna igazat szerinted Pál?
Abban, hogy Jézus feltámadt?
Az ki van zárva...

Te kizártad. Az iszlám is kizárta és mégis tradicionális vallás (az iszlám szerint Jézus nem halt meg a kereszten, ellenben -s itt az "ellenben"-en van a hangsúly- Allah magához emelte őt. Mivel pedig nem halt meg, fel sem támadhatott). Az iszlám ezt a saját vallási kontextusában teszi, te pedig szintén a saját elképzeléseid kontextusában, mégsem lehet egy kalap alá venni a kettőt.[/QUOTE]

Nem én zárom ki, hanem a józan ész és a realitás kedves Tramenes... Elég terjedelmesen levezettem neked a véleményemet, amit maga az orvostudomány ismeretei is egyértelműen alátámasztanak... Lehet ezeket a tényeket ignorálni és tovább hirdetni meg nem történhetett dolgokat tényként kezelve, de ez már az emberi hiszékenység kihasználására bazírozhat csak... Amíg valaki, vagy valakik ismeretek hiányában a hit szintjén elfogadnak dolgokat és azokat mások számára propagálják valóban megtörtént eseményekként, addig nevezhetjük ezt jóhiszemű igyekezetnek. Abban a pillanatban viszont, amint bebizonyosodik a terjesztett elképzelés tarthatatlansága, vagy joggal komoly kételyek merülnek fel ezzel kapcsolatosan, attól a pillanattól fogva szerintem már más elbírálás alá esik az ügy... Legalább annyit illene azoknak megtenniük, hogy megpróbálni tételesen megvédeni a felmerült kritikákkal szemben az általuk propagált tanításokat és nem struccpolitikát folytatni abban a tudatban, hogy a túlnyomó többség úgyse értesülhet róla médiumi támogatottság hiányában...

Magad részéről meg se próbálod cáfolni a terjedelmes cáfolatomat, hanem egyszerűen letudod annyival a kérdést, hogy "Te kizártad."...

Ezek szerint a levezetésem elolvasása és "megemésztése" után Te személy szerint ki mered a nyilvánosság előtt emelt fővel jelenteni, hogy Jézus ennek ellenére feltámadt a halottaiból?

Idézet:
tramenes írta:
Itt én kérdeztem, hogy mi alapján tekinted Pálnak ezt az állítását igaznak, míg másokat tévesnek. Válaszoltam is rá, azt mondtam hogy szerintem nálad Pál akkor mond igazat amikor alátámaszthatod vele az elképzeléseidet és akkor nem amikor nem. Én úgy gondolom hogy valóban hiábavaló a keresztény hit akkor, ha valaki nem hajlandó elfogadni Jézus feltámadását. Az már nem is tekinthető keresztény hitnek.

Én pedig a következőképpen reagáltam rá:

Idézet:
Istenkereső írta:
Amire Te itt reagáltál:

Pál (Saul rabbi) szerint a Pál-féle kereszténység alapja Jézusnak a meg nem történt feltámadása:

[QUOTE]Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

Miben mondott volna igazat szerinted Pál?
Abban, hogy Jézus feltámadt?
Az ki van zárva...
Abban, hogy "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is"?
Ebben egyértelműen igaza volt, hisz a Pál-féle kereszténység Jézus nem létező feltámadására és "második eljövetelére" épült, amihez semmi köze nem lehetett valójában a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...
De Pálnak (Saul rabbinak) nem az volt a célja, hogy felvilágosítsa a világ népeit ezen a téren, hanem, hogy elfogadtassa velük ezt a céllal kieszelt nonszensz ötletet a véleményem szerint...
Ezt igazolja az átokkal való fenyegetőzése is...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Ha egy tanítás igaz, azt nem kell átkokkal nyomatékosítani arra az esetre, ha valaki kételkedne bennük...[/QUOTE]

Vannak állítások, melyeket Pál (Saul rabbi) részéről el lehet fogadni. Ilyen pl. az, hogy Jézust egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttették keresztre. Ezt Pál részletezi is, hogy miért kellett így történjen:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Jézus halottaiból történt feltámadásának viszont semmi reális alapja nincsen kedves Tramenes. Ezt Pál (Saul rabbi) azért találhatta ki feltehetőleg, hogy a világ népeivel "Jézus második eljövetele" gyanánt lehessen váratni az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt, akinek természetesen semmi köze nincsen az i.sz 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézushoz... Nincs más elfogadható magyarázat erre...

Klaus Matefi
2009. szeptember 18. 19:52 | Sorszám: 831
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?
119. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-17 19:33:21 - Válasz: 118. (tramenes)
Idézet:
tramenes írta:
Igen. De tudtommal senki nem váratta "Jézus második eljöveteleként" "a világ népeivel" "az ószövetségi legendák" "Ezsdrásék által betervezett messiását Immánuelt". Persze neked jogodban áll így értelmezni a parousiát, én csak annyit tudok mondani hogy amennyiben valamelyik eretnek vagy istentagadó ezt kívánná terjeszteni azt kifejezetten károsnak tartanám, ugyanis semmi köze a valósághoz....

Az lehet, hogy tudtoddal nem (pedig az írásaim alapján már meggyőződhettél volna erről...), de tudtodon kívül egyértelműen Immánuelt, azaz az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiását váratták az újszövetségi legendák írásai a világ népeivel.

Rövid magyarázat ehhez:

1, Jézus "feltámadása" Pál találmánya volt (ő említette meg először az írásáiban ezt, évtizedekkel megelőzve az "evangélistákat"...)

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Pál (Saul rabbi) ezeket az ötleteit átkokkal igyekezte nyomatékosítani...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Bővebben erről itt:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

2, Jézus ugyanolyan földi halandó (hús-vér személy) volt, mint Te, vagy én, csak egy speciális születési adottsággal ("bűntelenséggel") rendelkezett:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus kereszthalála szintén a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") egyik kozmikus forrása jegyében realizálódott, ami Pál (Saul rabbi) szerint egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) történt meg, tehát szó sincsen arról, hogy a mi bűneinkért kellett a Názáreti Jézusnak a kínhalált elszenvednie.... A kereszthalálával természetesen nem váltott meg senkit semmitől, hisz ezt követően is előfordultak ilyen jellegű konstellációk:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Erről a kozmikus keresztről valóban elmondhatjuk, hogy Jézus "magára vette a világ bűneit" (ami nem emberi bűnökre értendő), hisz még az akkoriban nem ismert (?) negatív hatású Neptunusz és Plutó is csatlakozott a konstellációhoz, egy szabályos kozmikus keresztre kiegészítve azt. A hagyomány egy "T" keresztet említ, amit ebben az esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek alkottak a Zodiákusban:

Ha Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon "feltámadt" volna, akkor nem halt volna meg valójában...
Jézus ha "feltámadt", akkor tetszhalott volt. Arra pedig nem lehet ráfogni a "halottaiból történt feltámadást"...
A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér.
Eddig még nem támadt fel egy ember se a halottaiból sajnos és ezután se fog, legfeljebb csak az emberi vágyak szintjén...:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l
Halál
A biológiai halál
A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás idejük, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérsékleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert.

Az álhalál esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad.

3, Mint tudjuk, a vallásos zsidó elképzelések kétfajta messiásról tesznek említést, Messiah ben Joseph-ről és Messiah ben David-ról, azaz "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Mashiach ben Yosef

Mashiach ben David

Az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendákban hívőknek nem az első messiás, "Messiás-József Fia" volt kilátásba helyezve, hanem a "végidőkben" (1999.08.11-én) megszületett messiás, "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a messiás második jövetele--
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=141
(Sajnos már nem elérhető!)
Das zweifache Erscheinen des Messias (Kommen und Wiederkommen) wird im Judentum als "Messias ben Josef" und "Messias ben David" bezeichnet. Das erste Kommen gilt den Nichtjuden, so wie Joseph in Ägypten als "Messias ben Joseph" zuerst den Heiden zum Heiland wurde, um hinterher bei seinem zweiten Kommen als "Messias ben David" zu seinen Brüdern, den Juden zu kommen. So wie die Juden nur den irdischen Messias im Blick haben, so haben die Christen nur den spirituellen Messias im Sinn, dabei gehören beide zusammen.
--A kétszeres megjelenése a messiásnak (jövetele és újrajövetele) a zsidóság által mint "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immanuel) lesz megjelölve. Az első jövetel a nemzsidóknak érvényes, így József Egyiptomban, mint "Messiás- Joseph Fia" először lett a hitetlenek üdvözítője, utána az ő második jövetele (*Krisztus), mint "Messiás-Dávid Fia" az ő testvéreihez, a zsidókhoz jön. Így a zsidók részére a földi Messiás van kilátásban, a keresztényeknek csak a spirituális Messiás a fontos, pedig ezek összetartoznak.--
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=11&ArticleID=496
(Sajnos már nem elérhető!)
Die Offenbarung (19,15) sagt, dass der kommende Messias bzw. wiederkommende Christus die Völker mit eisernem Stabe regieren werde. Er ist es, der für den allmächtigen Gott die Kelter des Zornes treten wird. Das ist das, was vor uns liegt - nicht mehr das Kind der Krippe!
--A Jelenések könyve (19,15) mondja, hogy az eljövendő messiás, ill. az újra eljövendő Krisztus vaspálcával fogja a népeket kormányozni. Ő az, aki a Mindenható Istenért a harag prését taposni fogja. Ez az ami előttünk áll - és többé nem a jászolban lévő gyermek!--

Természetesen a kétféle messiás születésének a "csillagzata" között van kozmikus összefüggés, mivel a világ népeinek szánt messiás, "Messiás-József Fia" születését is a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha Mephorasha ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai egyike kellett, hogy jelezze ugyanúgy, mint a már említett Immánuel esetében, aki arra hivatott az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelési szerint, hogy a benne hívők számára realizálja a földi jóléte, gazdagságot, népek feletti uralmat (Mózes V. könyve). A világ népeinek szánt "Messiás-József Fia" ezzel szemben a szeretetre, megbocsátásra kellett a világ népeit tanítsa... Ezt a kifejezett ellentétes igyekezetet a két messiás eltérő születési adottsága is alá kellett szemléletesen támassza, így a "Messiás-József Fia", azaz a Názáreti Jézus bűntelen lelki adottságokkal született a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) akkori pillanatnyi "kozmikus állapotának" a függvényében, ellentétben Immánuellel, aki az évezredek óta legnegatívabb szellemi hatású égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot 1999.08.11-én:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

A következő vallásos forrás egyértelműen azt állítja, hogy az "az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója."...:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Nem szándékozom tovább bizonygatni a kérdést, annyi biztos, hogy Jézus nem támadhatott fel a halottaiból és nem jöhetett vissza az "idők végén", azaz napjainkban...

Aki mégis ragaszkodik ehhez a nonszensz ötlethez, annak illene végre ezt bizonyítania 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második ejövetele" (amihez semmi köze nem volt természetesen a kínhalált halt Jézusnak...) után... Ha pedig nem teszi, vagy nem tudja, akkor ideje feladnia ezt az igyekezetét, mert szerintem akarva, vagy akaratlan, de félrevezeti ezzel a többieket...

Bővebben Jézussal kapcsolatban:

Jézus születése és kereszthalála

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus a rabbinikus tradíciókban

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Idézet:
tramenes írta:
Itt megint az van hogy amiről úgy gondolod hogy felhasználható azt felhasználod. Szóval itt Pál akkor nem vezette volna meg a "laikusokat" hanem igazat mondott volna? Itt miért igen? Máshol miért nem? Megmondom én szívesen; nálad Pál akkor mond igazat amikor alátámaszthatod vele az elképzeléseidet és akkor nem amikor nem....

Amire Te itt reagáltál:

Idézet:
Istenkeres(ő) írta:
Pál (Saul rabbi) szerint a Pál-féle kereszténység alapja Jézusnak a meg nem történt feltámadása:

[QUOTE]Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

[/QUOTE]

Miben mondott volna igazat szerinted Pál?
Abban, hogy Jézus feltámadt?
Az ki van zárva...
Abban, hogy "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is"?
Ebben egyértelműen igaza volt, hisz a Pál-féle kereszténység Jézus nem létező feltámadására és "második eljövetelére" épült, amihez semmi köze nem lehetett valójában a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...
De Pálnak (Saul rabbinak) nem az volt a célja, hogy felvilágosítsa a világ népeit ezen a téren, hanem, hogy elfogadtassa velük ezt a céllal kieszelt nonszensz ötletet a véleményem szerint...
Ezt igazolja az átokkal való fenyegetőzése is...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Ha egy tanítás igaz, azt nem kell átkokkal nyomatékosítani arra az esetre, ha valaki kételkedne bennük...

Idézet:
tramenes írta:
Hoppá, képzeld elfelejtettem garanciajegyet venni a kereszténységhez, most már vége mindennek mert a teszkóban nem fogják elfogadni a reklamációmat
Ez természetesen hit kérdése, ha nem hiszed hát ne hidd. A hitigazságok többsége amúgy is olyan hogy az csak az adott vallás kontextusában érvényes, egy istentelenített világéban vagy egy más valláséban nem. Ha megvizsgálod pl. az iszlámot (amit a te fejedben szintén a "beavatottak" férceltek össze ) akkor azt láthatod hogy ott nem hisznek abban, hogy Jézus feltámadt volna, mégis,van náluk is egy Imam Mahdi aki majd meg fog mutatkozni ha eljön az ideje.

Az írod, hogy "ez természetesen hit kérdése"... Amit tűzzel-vassal fogadtattak el a világ népeivel, az korábban kényszer kérdése volt, ma pedig már hagyomány és megszokás... Nonszensz dolgokban csak a laikusok és a nagyon hiszékenyek képesek kitaróan hinni...

"A hitigazságok" kifejezésből nyugodtan mellőzheted az igazságok szót, mivel ebben az esetben sajnos nem illik oda...

Valóban a Koránt is az ószövetségi legendák beavatottjai készítették a véleményem szerint:

A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették? (kidolgozás alatt!)

Írod, hogy "ott nem hisznek abban, hogy Jézus feltámadt volna, mégis,van náluk is egy Imam Mahdi aki majd meg fog mutatkozni ha eljön az ideje."

A Korán azt tagadja, hogy Jézus keresztre lett volna feszítve, de az iszlám téves elképzelései szerint Jézus ugyanúgy visszatér az "idők végén", mint Imam Mahdi... Természetesen semelyiknek nincsen erre esélye...

Idézet:
Korán
4,155-159 -És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jeleiben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt mondták: „A szívünk körülmetéletlen" - de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé,
-és mivel hitetlenek és Máriát szörnyű gyalázkodással illették,
-és mivel azt mondták: „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét" - holott valójában nem ölték meg őt és -nem feszítették keresztre, hanem Jézushoz hasonlónak látták. Akik Jézust illetően összekülönböztek, azok kétségben voltak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követték. Bizony, nem ölték meg őt úgy, hogy bizonyosak voltak benne,
-ellenkezőleg, Allah magához emelte őt. Allah Büszke és Bölcs.
-Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki Jézus halála előtt ne hinne benne. A Feltámadás Napján Jézus tanú lesz ellenük
http://www.eslam.de/begriffe/m/mahdi.htm
Imam Mahdi
Seine Rückkehr ist gekoppelt an die ebenfalls erwartete Rückkehr Jesu (a.).
http://president.ir/en/?ArtID=12188
Wednesday 24 September 2008 - 00:17
President Ahmadinejad’s Speech Addressing the U.N. General Assembly
My Friends,
Fortuitously, opportunities are accessible. With the grace of God Almighty, the existing pillars of the oppressive system are crumbling. Great developments in favor of humankind as well as its true and real rights are on the way. A golden and brilliant future is awaiting mankind.
A global community filled with justice, friendship, brotherhood and welfare is at hand, as I have elaborated. A community which will tread the path of beauty and love under the rule of the righteous and perfect human being, the One promised by all divine prophets and the One who is the true lover of humanity. A community that will be devoid of any fear, despair and privation. Such a community will soon be ours. The community promised by the great divine Prophets Noah, Abraham, Moses, Jesus Christ and Mohammad (PBUH) is about to materialize.
Let us, hand in hand, expand the thought of resistance against evil and the minority of those who are ill-wishers. Let's support goodness and the majority of people who are good and the embodiment of absolute good that is the Imam of Time, The Promised One who will come accompanied by Jesus Christ, and accordingly design and implement the just and humanistic mechanisms for regulating the constructive relationships between nations and governments.
Oh great Almighty, deliver the savior of nations and put an end to the sufferings of mankind and bring forth justice, beauty, and love.

Bővebben:

Imam Mahdi eljövetelének elképzelt feltételei

Téma: Hamis időszámítások
Klaus Matefi
2009. szeptember 18. 15:17 | Sorszám: 1
Nem ünneprontás gyanánt említem fel azt, hogy a zsidó időszámításnak sincsen valójában semmi reális alapja, ugyanúgy mint a kereszténynek, de ilyen alkalmakkor jobban felfigyelnek az emberek és fogékonyabbak a helyes információkra.

A zsidó naptár szerint 5770 évvel ezelőtt teremtette volna Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) az embert...:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/mivel_szennyezik_a_dunat_a_zsido_ujeven/10/849
2009-09-17
Az ember 5770 éves születésnapja
2009. szeptember 18-án péntek este beköszönt a zsidó újév. A világ minden pontján, a teremtés hatodik napjának évfordulóján az ember teremtésére emlékeznek. Nem is volt ez olyan rég, hiszen a zsinagógai naptárban 5770 évet írnak, melynek a kezdetét a világ teremtésének a Bibliából kiszámított időpontjához állítják.

„A negatív nem része személyiségünknek...”

Amikor közeledik az ünnep kimenetele, akkor az ünneplő sereg egy hallal teli folyóhoz járul. Így a budapesti zsidók is a Dunához. Nem másért teszik ezt, minthogy – az amúgy is igen szennyezett – Dunába szórják bűneiket. Ha csupán jelkép ez, mégis az állandó megújulás lehetőségére tanít bennünket: „Az ember bűnei, és negatív tulajdonságai nem részei valódi személyiségünknek. Akár olyan könnyen megszabadulhatunk tőlük, amilyen gyorsan a zsebünket tudjuk üríteni. Csupán akarnunk kell” – fejti ki Oberlander rabbi. (Idén mindez szeptembe 20-án, vasárnap délután 17.00-kor lesz, a Lánchíd pesti hídfőjénél.)

Vizsgáljuk meg, hogy van-e alapja a cikk állításának...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. szeptember 18. 15:16 | Sorszám: 0
Ma este kezdődik a zsidó újév, azaz Ros HáSáná (5770 Tishri 1.).

Shana Tova!

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. szeptember 11. 10:23 | Sorszám: 396
Az arany

Az arany történelme

Klaus Matefi
2009. szeptember 11. 09:43 | Sorszám: 395
1999 augusztus 11-e környékén mélypontját érte el az aranynak az ára:

Nem ritkaság legújabban, hogy az arany unciánkénti ára már 1000 dollár fölé is emelkedik:

Klaus Matefi
2009. szeptember 11. 09:41 | Sorszám: 394
Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Nicávim
A megváltás üteme és módozatai
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft190.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2009.09.06.
"A MESSIÁS JÖVETELE ELŐTT A VILÁGGAZDASÁG ÖSSZEOMLIK"
A Nathanjai Cánz-Klajzenburgi haszid közösségben idézik az alapító rebbe, a kolozsvári Jekutiél Jehuda Halberstamm rabbi- rebbe, mondását, mi szerint egyik jele annak, hogy a "Messiás már úton van és közeledik", a nagy krízis lesz, ami a világgazdaságát körülveszi.

Nos, ez már itt mondják, akik a cánzi Ros jesivát, Élijáhu Smuél Smerler rabbit idézik, aki viszont a Báál Sém Tov tanítványaira hivatkozik. Már itt a nagy gazdasági válság, ami különösen árt a jesiváknak és itt az ideje már a megváltásnak.

Klaus Matefi
2009. szeptember 11. 09:40 | Sorszám: 393
Az USA-ban kötelező lesz a körülmetélés?

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/amerikaban_kotelezove_valhat_a_fiucsecsemok_korulmetelese/10/1537
2009-08-27
Amerikában kötelezővé válhat a fiúcsecsemők körülmetélése

A brisz nemcsak micva, de az AIDS-nek is gátat vet

„Az Örökkévaló Ábrahámnak 99 éves korában parancsolta meg a körülmetélés micváját. Négyszáz évvel később a Sínai hegy tövében a Tóraadás előestéjén Izrael Fiai hajtották végre a brit mila szertartást. Azóta is az Örökkévaló előírásaként az újszülötteket a nyolcadik napon metéltetjük körül. Maimonidesz szerint, aki orvos volt, a nyolcadik napon alvad meg a vér a leghamarabb, ezért parancsolta az Örökkévaló, hogy a szertartást ezen a napon hajtsuk végre.

Ha a gyermek egészségi állapota ezt megköveteli, egy későbbi időpontra is elhalasztható. Aki nem esett át rajta, egy későbbi alkalommal is pótolhatja. Ma már egyre többen gyakorolják ezt a szertartást” – nyilatkozta Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, aki Izraelben szerezte mohél szakképesítését. A rabbi kizárólag újszülöttek körülmetélését vállalja, ám a felnőtteknek sem kell megvárniuk míg ábrahámi korba kerülnek. Köves rabbi szervezésében Izraelből érkező szakképzett személy végzi a felnőttek brit miláját. A zsidók azért teljesítik ezt a parancsolatot, mert az Örökkévaló írta elő számukra. A legújabb orvostudományi kutatások azonban azt is kiderítették, hogy a körülmetélésnek kedvező élettani hatásai is vannak. A körülmetélt férfiak kevésbé vannak kitéve betegségeknek és az AIDS is kevésbé terjed közöttük. Az ilyen férfiak házastársai kevésbé vannak kitéve a méhnyakrák betegségének is. Afrikában széles körben bevezették az egészségügyi körülmetélést, hogy az AIDS terjedését megakadályozzák.

Az Egyesült Államokban is fontolgatják a kötelező körülmetélés bevezetését hasonló okok miatt. A téma már eddig is vita tárgya volt. A hivatalos javaslatot a Betegségellenőrzési és Prevenciós Központnak még ki kell bocsátania. Szakértők olyan heteroszexuális felnőttek körülmetélését is mérlegelik, akik szexuális gyakorlata a fertőzés nagy fokozatú kockázatát foglalja magába. A közegészségügy most az újszülöttekre koncentrál. A bírálók azonban rámutatnak arra, hogy az újszülötteken, azok beleegyezése nélkül, olyan műtétet akarnak végrehajtani, amely orvosilag az adott pillanatban szükségtelen. Az újszülöttek körülmetélési szokása az Államokban a II. világháborút követően 80%-ról 65%-ra esett vissza. Ez a szokás sokkal kevésbé érvényesül a feketék és a spanyolajkúak körében, ahol viszont a betegség elterjedésének kockázata a legnagyobb. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia úgy véli, hogy a körülmetélés „nem lényeges a gyermek jóléte szempontjából.” Ennek következtében a betegségbiztosítók nem fedezik a műtét költségeit.

Atlantában rövidesen konferencián vitatják meg ezt a kérdést. Ezen jelen lesz az izraeli székhelyű Ábrahám Művelet egy orvosa. A szervezet nevét Ábrahámtól kapta, aki isteni utasításra felnőtt, sőt érett korban metéltette magát körül a Teremtés Könyvének tanúsága szerint. A szervezet afrikai orvosokat képez, hogy felnőtt férfiakon hajtsák végre a körülmetélést, hogy a HIV fertőzés elterjedésének gátat vessenek. Az afrikai kutatási eredmények szerint csökkent a nőkről a férfiakra terjedő fertőzöttség veszélye. Ez elsősorban a férfiakat védi a fertőzéstől, de ez így is fontos lehet a további terjedés megelőzésére.

http://www.zsido.com/cikkek/obama_a_rabbikhoz_segitsetek_az_egeszsegugyi_reformot/10/1551
2009-09-09
Obama a rabbikhoz: Segítsétek az egészségügyi reformot!
Obama elnök a rabbik egy csoportjához fordult, hogy segítsék őt megreformálni az egészségügyi törvényhozást.
"A segítségüket kérem, hogy végrehajthassam a szükséges, egészségügyi reformot." - jelentette ki Obama egy konferencián Jack Moline rabbi szerint.

"Mi Isten partnerei vagyunk élet és halál kérdésében." – jelentette ki Obama. Az elnök azzal fejezte be a beszédét, hogy a rabbi konferencián “Sana Továval” köszönt el, egy internetes honlap tudósítása szerint.

A Fehér Ház egyébként valamennyi vallási csoport segítségét kérte, hogy az adminisztráció az általános egészségügyi reformot keresztülvihesse a törvényhozáson. A reformról elterjedt hírek szerint a kormányzat "döntőbíró akar lenni élet és halál kérdésében." Az elnök és a magas rangú hivatalnokok a Hit Egészségügyi Koalíció vezetőin keresztül szólították meg az ország lakosságát.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. szeptember 11. 05:06 | Sorszám: 31
Huszonkettedik lap

Woodpecker írta:
"A beavatottaknak nem tetszett a jóságos és tiszta szívű Jézus egyre növekvő népszerűsége emiatt megrendezett "színjátékban" elfogatták és elítélték felhasználván a rómaiakat és a leitatott tömeget. Ekkoriban Pilatus volt Júdea római helytartója, akinek fogalma se volt, hogy milyen hatalmas erők működtek a háttérben.

Jézust "áldozati bárányként" akarják keresztre feszíteni, de vajon miért ilyen sürgős ez a beavatottaknak? Hamarosan ezt is megtudhatjuk..."

Klaus Matefi
2009. szeptember 10. 05:57 | Sorszám: 30
Huszonegyedik lap

Woodpecker írta:
"Ebből az epizódból megtudhatjuk a szörnyű betlehemi gyermekmészárlás hátterét. Jézus szeretetével mindenkit lenyűgözött, azonban ez egyeseknek szemet szúrt. Vajon hogyan alakul történetünk az ókori Júdea sötét bugyraiban?"

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. szeptember 09. 14:57 | Sorszám: 1379
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=318
Ószöv.-i legendák, szabadkőművesség
42. charon - 2009-09-06 07:55:43 - Válasz: 41. (Istenkeres)
nem való vallásfórumra hogy az USA államadóssága mekkora. Abban az országban háromszázmillió ember él ,van kormánya parlamentja....ez nem egy magyar vallásfórum ügye.

43. charon - 2009-09-06 07:57:19 - Válasz: 42. (charon)
Japán adósságmutatója sokkal rosszabb mint az USÁ-é ! Amiatt miért nem aggódsz ? ))))

44. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-06 10:34:36 - Válasz: 42. (charon)

Idézet:
charon írta:
nem való vallásfórumra hogy az USA államadóssága mekkora. Abban az országban háromszázmillió ember él ,van kormánya parlamentja....ez nem egy magyar vallásfórum ügye.

Az USA eladósodásának a menetéről van egy szemléletes prognózis, amit már bemutattam, a többiéről nem rendelkezem ilyennel:
http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/USA1791T.GIF

Sőt van egy olyan "adósságórája", ami pillanatra készen ezt mutatja (ilyen Németország eladósodásal kapcsolatosan is van):
http://www.brillig.com/debt_clock/

Maguk az ábrahámi vallások is foglalkoznak ezzel a kérdéssel vallásetikai szinten:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ezékiel próféta könyve
18,13 uzsorát szed, és kamatot vesz: az ilyen éljen? Nem fog élni! Mivel elkövette mindezeket az utálatos dolgokat, meg kell halnia, vére őt terheli.

18,17 tartózkodik az álnokságtól, uzsorát és kamatot nem vesz, törvényeimet teljesíti, és rendelkezéseim szerint él: az ilyen nem hal meg apja bűne miatt, hanem élni fog!

Máté evangélium
5,42 Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el."

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Korán
2,275 Akik uzsora kamatot habzsolnak, úgy támadnak fel a túlvilágon, mint az, aki vergődik a sátán érintésétől, azért, mert azt mondták: „Az adásvétel ugyanolyan, mint a kamat." Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az kamatot. Aki intést kap Urától és véget vet annak, ami megtiltatott neki, annak maradjon meg az, ami a tiltás előtt történt. A végső döntés felőle Allah kezében van. Akik azonban a tilalom után visszatérnek az uzsora kamat habzsoláshoz, azoknak a tűz lesz az osztályrészük és benne égnek örökké
2,278 Ti hívők! óvakodjatok az Allah szerinti tettekkel és engedjétek el a fönnmaradt uzsora követeléseteket, ha hívők vagytok!
2,279 Ha nem így cselekszetek, akkor tudjátok meg, hogy Allah és prófétája háborút támaszt ellenetek. Ha azonban megbánást tanúsítotok és lemondotok az uzsoráról, akkor megillet benneteket a tőkétek és nem követtek el kegyetlenséget és ti sem szenvedtek el jogtalanságot.

Neked, mint jogásznak mi a véleményed arról, ha egy hibásan felépített épület összedől (véletlen, vagy szándékos tervezései hibából), akkor ki a felelős a károkért?
A benne lakók, vagy a tervezők és a kivitelezők?

Erre azért igazán adhatnál egy érdemleges választ...

45. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-06 10:36:02 - Válasz: 43. (charon)

Idézet:
charon írta:
Japán adósságmutatója sokkal rosszabb mint az USÁ-é ! Amiatt miért nem aggódsz ? ))))

Természetesen aggódom Japánért, Németországért és a Föld összes országáért. Itt ezekről is részletesebben írok:

Az országok eladósodása

Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ért vállal elkötelezettséget, és ahol szorít a cipő, ott szükséges a felvilágosítás a véleményem szerint. Így van ez a vallások tévtanításaival kapcsolatosan is...
Te nem így látod ezt a kérdést?
Ha nem, akkor miért nem?

http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
92. charon - 2009-09-06 08:02:03 - Válasz: 91. (Istenkeres)
nem tudom hogy ezt történt-e és NEM IS ÉRDEKEL !
Az USA jelenleg is szabadon dönhet ezügyben semmi akadálya ez egy VEGYES szisztéma amelyben az állam és a privátum is szerepet kap.
Az adósság miatt inkább a mindenkori AMERIKAI ÁLLAMI VEZETÉS felelős....hiszen az államot ők müködtetik és ők döntenek a TULMÉRETEZETT KATONAI kiadásokról. Sajnos OBAMA sem eléggé takarékos...ezt az egészet nem lehet a FED nyakába varrni....

93. charon - 2009-09-06 08:05:18 - Válasz: 92. (charon)
A Federal Reserve Bankok és a Federal Reserve rendszer tagbankjai felett a Kormányzótanács ellenőrzési jogkörökkel rendelkezik. A tanács hét tagját az USA elnöke nevezi ki és a Szenátus erősíti meg posztján. A tagokat 14 évre választják (kivéve azt az esetet, ha az Elnök elmozdítja a tagot), és mandátumuk általában csak egy ciklusra szólhat.
Szó sincs arról hogy "magánbankok" garázdálkodnak )))))

97. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-06 11:41:57 - Válasz: 92. (charon)
Írod:
"Az USA jelenleg is szabadon dönhet ezügyben semmi akadálya ez egy VEGYES szisztéma amelyben az állam és a privátum is szerepet kap.
Az adósság miatt inkább a mindenkori AMERIKAI ÁLLAMI VEZETÉS felelős....hiszen az államot ők müködtetik és ők döntenek a TULMÉRETEZETT KATONAI kiadásokról. Sajnos OBAMA sem eléggé takarékos...ezt az egészet nem lehet a FED nyakába varrni...."

Az utolsó mondatoddal maximálisan egyetértek. Abból kell ugye kiindulni, hogy a FED néhány tulajdonosa a haszonélvező... Hogy ez így lehessen, ahhoz annak a szisztémának működnie kell valahogy. J. F. Kennedy ezt akarta megszüntetni, mert átlátta a néhány magánbankár igyekezetét, aminek a kárát, egyre növekvő terheit az amerikai adófizetők viselik a mai napig is.

John Fritzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke, aki a demokrata párt tagja volt, megpróbálta az amerikai dollár felett 1913-óta néhány magánbank egyesüléséből összeállt FED (Federal Reserve Bank - amerikai magán központi bank) hatalmát megtörni, megszüntetni, mivel ez a magánbankok csoportosulása az amerikai nép számára az egyedüli fizetőeszközt a dollárt, kamat ellenében bocsátotta a rendelkezésre, amiből hatalmas összegű nyereséget tudott magának a FED tulajdonosgárdája, az amerikai nép adóssághalmazának folyamatos növekedéséhez pedig intenzíven hozzájárult.
Kennedy az amerikai népnek egy kamatmentes fizetőeszközt szeretett volna biztosítani, ezért állami kézbe vette át a dollár kibocsátásának a jogát.

John Fritzgerald Kennedy ezt a MERÉSZ lépését ("Executive Order 11110" - 1963.06.04. - http://www.presidency.ucsb.edu/ws/index.php?pid=59049&st=&st1= ) 171 nappal tudta túlélni. 1963.11.22.-én Dallasban (Texas) megölték. Meglepő módon a mai napig nem derült fény a meggyilkolásának valódi okára és a médiumokban fel sem merült az a lehetőség, hogy az erőszakos halála esetleg kapcsolatban lehetett az általa kiadott "Executive Order 11110" rendelkezéssel...

Az őt követő új amerikai elnök, Johnson az említett intézkedést azonnal semmissé nyilvánította és újra élesztette a Federal Reserve Bank tevékenységét...

És hogy milyen "kiszámíthatatlan" a sors: John Fritzgerald Kennedy öccse, Robert F. Kennedy 1968.06.04.-i (5 évvel a bátyja által kiadott "Executive Order 11110" dátuma után), a közelgő elnökválasztással kapcsolatos második előválasztási győzelmét (McCarthy-val szemben) követő napon szintén egy fegyveres merénylő áldozata lett. Robert Kennedy célja a sikeres megválasztása esetén a bátyja tevékenységének a folytatása lett volna...

John F. Kennedy fia, John F. Kennedy Junior a 2000. évi elnökválasztáson akart Bush elnökkel szemben a választási porondra lépni, amit 1999 augusztusában szándékozott nyilvánosan bejelenteni. Bushnak nem lett volna semmi esélye az ifjú Kennedy-vel szemben...
1999.07.16.-án máig rejtélyes módon a magánrepülőgépével az óceánba zuhant. A médiumok úgy kommentálták, hogy a Kennedy családnak mindig is nagy volt a rizikóvállalási képessége...

Ábrahám Lincoln és John F. Kennedy párhuzama: a magánbankok hatalmát akarta mind a két elnök megtörni az USA-ban és a sorsuk is hasonlóképpen alakult...

J. F. Kennedy meggyilkolásával kapcsolatos akták 75 évre történt titkosítása miatt jogosan és logikusan felmerülnek az alábbi kérdések:

Mi indokolhat egy olyan intézkedést, ami szándékosan akadályozza, illetve lehetetlenné teszi a történészek, kutatók számára egyes események további vizsgálatát, kutatását és esetleges felderítését?

Aki elrendel egy ilyen döntést, az érdekelt lehet abban, hogy beavatatlan, kívülálló személyek ne háborgassák az ügyet tovább?

Egy ilyen döntéssel nem az igazság felderítését szándékoznak az érdekeltek tudatosan megakadályozni?

Ha egy ügy vizsgálatának a lezárása a valóságot derítette fel, akkor miért van arra szükség, hogy az azzal kapcsolatos akták évtizedekig, vagy végérvényesen vizsgálhatatlanná váljanak?

Ugye azt tudjuk, hogy az ember nem tévedhetetlen, még egy bíróság sem. Már pedig ha ez így van, akkor mi lehet a valódi motiváció bármilyen jellegű ügy további kutatásának a lehetetlenné tételével kapcsolatosan?

98. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-06 12:24:37 - Válasz: 93. (charon)

Idézet:
charon írta:
Szó sincs arról hogy "magánbankok" garázdálkodnak )))))

Mi a véleményed az alábbi híres mondásról?

Idézet:
http://www.neubuch24.de/details.php?navId=17820&product=A4640002
G. Edward Griffin: Die Kreatur von Jekyll Island
Die US-Notenbank Federal Reserve - Das schrecklichste Ungeheuer, das die internationale Hochfinanz je schuf
Sprache: Deutsch (German). http://images.neubuch24.de/thumb.php?image=images/EN9/783/9783938516287.jpg&x=140
EAN: 9783938516287
ISBN: 3938516283

Meyer Amschel Rothschild: "Gebt mir die Kontrolle über die Währung einer Nation, dann ist es für mich gleichgültig wer die Gesetze macht."
--Meyer Amschel Rothschild: "Szolgáltassátok ki nekem egy nemzet pénze feletti ellenőrzést, azután számomra mindegy, ki írja a törvényeket"--

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. szeptember 09. 14:34 | Sorszám: 29
Huszadik lap

Woodpecker írta:
"Elérkeztünk Jézus születéséhez, aki egy egyenes vonalú konstelláció alatt látta meg a napvilágot. Heródes beparázott mert asztrológusai megsúgták neki, hogy "nagy ember" született a bolygóegyüttállások alatt. Hogy mit fog csinálni a király emiatt azt hamarosan megtudhatjuk a következő kis epizódból."

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. szeptember 08. 20:31 | Sorszám: 1375
Börze, arany, istenek...

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. szeptember 07. 16:15 | Sorszám: 23
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
106. topitopi - 2009-09-07 13:51:30 - Válasz: 103. (Istenkeres)
Kérdésem:
a 1999.08.11.-i negatív együttállás "félelemmel teljes uralma" meddig tart, meddig fog körülbelül tartani?

108. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-07 15:49:55 - Válasz: 106. (topitopi)
Nem szándékozom kedves Tipitopi semmiféle találgatásba, spekulációba belemenni...
Az Istenkeresők Globális Egyháza érzi és tudja, hogy "hol szorít a cipő", éppen ezért MINDEN vallás hívő tömegeihez szól a KÖZJÓ-ért való elkötelezettség reményében, a mi és az utánunk következő generációk jól felfogott érdekében.

Ha az Egyház nem talál támogatókra és követőkre, úgy hiábavaló a tevékenysége... Erre az esetre jól mondja a következő idézet, amit természetesen átvitt értelemben kell érteni:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/hit2002/szukot.htm
A talmudi tanmese így szól:
"Az idők végén (a messiás eljövetele előtt), jönnek majd a világ népei és ők is követelik jussukat a túlvilági üdvösségből. Mondja nekik az Örökkévaló: ,aki szorgoskodik szombat előtt, vagyis viselkedésével előkészítette magát a túlvilág életre - az eszik szombaton'. Magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának...
Klaus Matefi
2009. szeptember 07. 15:29 | Sorszám: 22
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
103. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-07 13:06:28 - Válasz: 101. (Ilona)
Idézet:
Ilona írta:
Mikor koporsók megnyílnak, halottak feltámadnak.

A "koporsók megnyílni" nem tudnak, a "halottak feltámadásán" már túl vagyunk 10 éve (1999.08.11.)...
A Jelelenések könyve szerinti "második feltámadás" 3088.08.09-én lesz...
Természetesen a halottak nem tudnak sajnos feltámadni, hisz az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen...

Részletesebben:

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Idézet:
Ilona írta:
Ha megnyilvánul a Sátán cselszövése, meglátszódik Isten szeretetfényében.

Nincsen se Sátán, se Jóisten, csak az egyetlen és valóságos Isten létezik, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. A legerősebb negatív szellemi hatása a már említett 1999.08.11-én érte el a tetőpontját, ekkor született meg az Ezsdrásék által bekalkulált ószövetségi legendák messiása, Immánuel. Immánuel tehát nem a Sátán inkarnációja, hanem a Folyamatosan Változó Szellemi Valóé...:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

...

Itt azonnal megjegyezném, hogy Aleister Crowley születési konstellációja nem volt olyan negatív szellemi hatású, mint az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztnek a hatása, ennek ellenére a Sátán inkarnációjának ("The Beast 666") tartotta magát...:

1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán
-Edward Alexander Crowley ("The Beast 666"), a sátánizmus "atyjának" a születése

János tévesen nyilatkozott Jézus nevében, amikor JHVH-t az ördögnek titulálta:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Az valóban igaz, hogy Ezsdrásék JHVH nevében más népek kifosztására, szolgasorba való süllyesztésére, kiirtására motiváltak az ószövetségi legendák némely utasításaiban:

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

14,21 Ne egyetek semmiféle elhullott állatot. Az idegennek, aki a kapuidon belül tartózkodik, adjad, hogy megegye, vagy add el külföldinek, mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek. ...

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

26,18 Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát.
26,19 Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

A következő újszövetségi részletek tudatosítják velünk, hogy a bűnt (gyilkosság, rablás, stb.) az ördög cselekszi:

Idézet:
János I.
3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva.Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

János szerint Jézus azt nyilatkozta, hogy aki előtte jött "mind tolvaj és rabló" volt, hisz "tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson"...:

Idézet:
János evangéliuma
10,1 A jó pásztor
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;
10,2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.
10,3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.

10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

Idézet:
Ilona írta:
A szeretet Fény és Fénytől látóvá leszel.
A szeretet nem érzelem.

Ilonám, az első mondatod egy dezinformáció, amit a laikusok képesek készpénznek venni sajnos...

A második mondatodért pedig igen hálás vagyok, mert eddig ennyire nyíltan nem foglaltál állást az általad propagált "szeretet" mibenléte mellett. Végre kiderült, hogy Te valójában nem az emberi szeretetre utalsz az írásaidban, hanem a halál és a bűn forrására, azaz a kozmikus keresztre, aminek pl. a jegyében a Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttették egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

A "Fény", azaz LUX, aminek a hozója LUCIFER (lux=fény és ferre=hozni, azaz "fényhozó", azaz a kozmikus Krisztus! - nem Jézus!), azonos az általam említett 1999.08.11-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi hatásával... Te a Folyamatosan Változó Szellemi Való legnegatívabb szellemi hatású konstellációját propagálod Isten szeretete gyanánt ugyanúgy, mint az ószövetségi legendák beavatottjai által készített bibliai legendák... Jézus keresztre feszítésekor realizálódott kozmikus keresztet Pálék (Saul rabbiék) Isten szeretetének állították be hamisan, ezzel igyekezve rehabilitálni az ószövetségi legendák Istenét, JHVH-t...

Az Isten szeretete (pozitív szellemi hatása) Jézus születési konstellációjában mutatkozik meg, nem pedig az említett bűn forrásában (kozmikus kereszt...):

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Szóval Te őt propagálod kedves Ilona valójában tudva, vagy tudatlanul...:

Sátán-Lucifer-ördög ábrázolás a Codex Gigasból, 13. század (Svéd Nemzeti Könyvtár)

A Sátán bukása (Gustave Doré, 1865)

Erre figyelmeztettelek már korábban is...:

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
96. Istenkeres - 2009-09-06 10:51:00 - Válasz: 94. (Ilona)
Én arra hívom csak fel a figyelmedet rendszeresen, hogy nem illik minduntalan a feketét is fehérre mázolnod... Ezzel az igyekezeteddel megtéveszted az embertársaidat akarva, vagy akaratlan.

Az Istenkeresők Globális Egyháza veled és a bibliai legendák egyházaival ellentétben az EMBERI SZERETETRE apellál és a VALÓSÁGOS ISTENI SZERETETET propagálja, azaz Jézus, vagy Jiddu Krishnamurti születési konstellációját, aminek a szellemi forrásai az 1999.08.11-én realizálódott kozmikus keresztet felépítő égitestek együttállásai, konjunkciói...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

106. topitopi - 2009-09-07 13:51:30 - Válasz: 103. (Istenkeres)
[color=red]Tartok tőle, kedves "istenkeres", hogy a valós életünkre vonatkozó információid abszolút helytállóak...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 19:04 | Sorszám: 1366
Meg kell jegyezzem, hogy egy magánszemély felelőtlen kölcsönfelvételeiért nem a bankokat kell okolni, hanem magát a kölcsönök felvevőit. Senki nem kényszeriti őket, hogy kamatos kamatra vásároljon meg dolgokat magának.

Az országok szisztematikus eladósodása már lényegesen összetettebb probléma, amibe az átlagpolgárnak semmi beleszólása nincsen, annál több köze van viszont a növekvő adósságterhek visszafizetéséhez... Manapság már a kamatokat se képesek az egyes országok fizetni néhány magánbank felé, hanem arra a célra is újabb kölcsönöket vesznek fel...

Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 18:48 | Sorszám: 1365
Kezd érbredezni a Katolikus Egyház vezetése is?

Idézet:
http://www.parokia.hu/hir/mutat/596/
2009. szeptember 02., szerda
Adósságcsapda és profit
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata

Nyilatkozat

Az Evangélium tanításával és XVI. Benedek pápa megnyilatkozásaival összhangban kötelességünknek érezzük, hogy az aktuális társadalmi helyzet egy szomorú erkölcsi problémájával kapcsolatban szót emeljünk a társadalom alapvető értékei és különösen legkiszolgáltatottabb honfitársaink mellett. Miután püspöki konferenciánk tagjai az elmúlt időszakban többször felszólaltak ezekben a kérdésekben, most együttesen is kifejezzük álláspontunkat.

Emberek százezrei kerülnek ma Magyarországon adósságcsapdába, a kilakoltatástól veszélyeztetve, miközben egyes bankok és bankvezetők jelentős profitra tesznek szert. Ebben a helyzetben a Magyar Katolikus Egyház nemcsak azt tartja kötelességének, hogy minden tőle telhető lelki és fizikai segítséget megadjon a kilátástalan helyzetbe került embereknek, hanem azt is, hogy felhívja a felelősök figyelmét az azonnali hatékony cselekvésre.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a gazdasági nehézségek terheit a társadalom különböző rétegei nem gazdasági helyzetük mértékében hordozzák, sőt a leggyengébb, legvédtelenebb rétegekre hárul immár elviselhetetlen teher, ami ellentmond a józan erkölcsi értékrendnek. Ezért arra kérünk minden felelős döntéshozót, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ellehetetlenült helyzetbe kerülő családokért, otthonaik megmentéséért. Az otthonok megmentése ugyanis a családok megmentését jelenti.

Budapest, 2009. szeptember 2.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Az országok eladósodásának a megszüntetéséről szó se esett, pedig a jövendő generációk helyzetét az fogja lehetetlenné tenni...

Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 16:24 | Sorszám: 1364
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=336
Mi célja lehet egy vallásfórumnak?

46. charon - 2009-09-05 11:27:13 - Válasz: 45. (cseppko)
másfélszáz az egyházak száma....ezek egy része HAMIS/FIKTIV/ÁL/IMITÁLT és valójában csak a közteherviselés alól bujnak ki illetve gyüjtik befelé az SZJA 1 plusz egy százalékát.
JOGGAL VALÓ VISSZAÉLÉS !
Szerencséjük hogy nem én vagyok a legfőbb ügyész !

48. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 11:36:55 - Válasz: 46. (charon)
Ideje kedves Charon jogászként azon is elgondolkodnod, hogy a jelenleg még működő egyházak tanításai mennyire rendelkeznek igazságtartalommal (hitegetés?...), vagy motiválnak-e esetleg mások kárára, hátrányára...

Ugye mind a kettő dolog jogi szempontból megfontolandó kellene legyen elvileg...

50. charon - 2009-09-05 11:51:17 - Válasz: 48. (Istenkeres)
Mi IGAZ és mi IGAZSÁGOS azt egyedül Isten tudhatja teljes magabiztossággal.
Ember vagyok szükségképpen tévedésre hajlamos.
Mindössze itt azt irtam hogy az egyházat tartsák el an hive vagyis akik a "szolgáltatását" igénybe veszik ! Ere közpénzt ne áldozzanak !

51. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 12:40:10 - Válasz: 50. (charon)

Idézet:
charon írta:
Mi IGAZ és mi IGAZSÁGOS azt egyedül Isten tudhatja teljes magabiztossággal.

Inkább elkerülöd a felvetésemmel kapcsolatos véleményed kinyilvánítását... Ez is egy vélemény...

Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, az az anyagi mozgásokból adódott hatások összessége nem tud semmit a felvetett dolgokkal kapcsolatosan, mivel azok kizárólagosan emberi találmányok és sugallatok. Egy vallási tant a józan paraszti ész is felül tudja bírálni, ha megismerkedik előtte annak tényleges misztériumával.

Idézet:
charon írta:
Mindössze itt azt irtam hogy az egyházat tartsák el an hive vagyis akik a "szolgáltatását" igénybe veszik ! Ere közpénzt ne áldozzanak !

Ez így igaz, jogos a meglátásod, de azt hiszem, hogy sokkal nagyobb probléma ennél pl. az országok szisztematikus eladósodása... Erről neked mi a véleményed? Isten akarata lenne?...

52. charon - 2009-09-05 15:11:16 - Válasz: 51. (Istenkeres)
A Föld szinte mindegyik országa eladósotott. Hazánkban például az adósság három alanya létezik :
1, a Magyar Állam
2, egyes jogi személyek,szervezetek mint települési önkormányzat,vűllalkozás-cég,intézet,sportklub,szövetkezet,egyesület,párt
3 , magánszemély

53. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 15:27:01 - Válasz: 52. (charon)
És ez Isten akarata lenne szerinted?

54. charon - 2009-09-05 15:33:06 - Válasz: 53. (Istenkeres)
Isten mondá prófétája által pár topikkal odébb Ilona buzgalma révén olvashatod rogyásig.: "Ne féljetek a szenvedések és megpróbáltatások vésőitől! A véső nyele mindig az Én kezemben van! "
Ez az egész TEREMTÉS vagyis Isten alkotása kifejezetten a megpróbáltatást,szenvedést célozza sőt szolgálja.Ki teremtette a kullancsot,a H1N1 virust,miért nam rajzol a kutya ugatás helyett ? HOGY ELEGET SZENVEDJÜNK ! És csináljuk is feszt. Miért pont az eszetlen hitelfelvételek lennének ment Isten akaratától ? Ez Isten nagy titka....

55. charon - 2009-09-05 15:36:22 - Válasz: 54. (charon)
A szenvedés oka,célja és hasznossága Isten rejtett tudása.Az ember ezügyben nem alany inkánn TÁRGY ,ESZKÖZ,nem is érti.

56. charon - 2009-09-05 15:38:04 - Válasz: 55. (charon)
A teremtés alaposan megtervezett,Isten akarata minden lényegesre feltétlenül kiterjed.Talán a lényegtelenre is )))

57. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 15:40:53 - Válasz: 54. (charon)
Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való), ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége nem mond semmit...
Ilyen alapon Te is és én is a prófétái vagyunk, azaz bárki kinevezheti magát annak... Az más kérdés, hogy nem kap a médiumok által támogatást bárki...

Most akkor szerinted az országok katasztrófális eladósodása Isten akarata volt, vagy esetleg egy hozzánk hasonló "próféta" elképzelése?

58. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 15:44:46 - Válasz: 57. (Istenkeres)
Vagy esetleg a véletlenek összjátéka?

59. charon - 2009-09-05 15:54:43
Klausz ezek az emberek HALLJÁK A BELSŐ HANGOT ! Nem szándékos cselvetés a részükről.Ismertem többet is személyesen,becsületes rendes emberek. Elviekben nem lehetetlen hogy a Folyvást mocorgó szerelmi való SUGALMAZZA ezeket az érzékeny lelkeket és ezáltal formálódik a belső beszéd náluk. Ez egy tudományosan vizsgálandó kérdés.
Ha SZELLEM akkor valamelyest gépies,automatikus tudatosság jellemezheti Isten és ezt érzékeny emberkék átveszi antennaként.

60. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 16:26:07 - Válasz: 59. (charon)
Ezek szerint én is hallhatom azt a BELSŐ HANGOT, sőt akár Te is...

Te mint jogász elítélnéd pl. azt a rablót, aki azt állítaná, hogy isteni sugallat hatására tette, amit tett?

Vagy a jog esetleg megkülönbözteti a "BELSŐ HANGOT hallókat" az erre alkalmatlanoktól ilyen esetekben?

61. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 16:29:59 - Válasz: 60. (Istenkeres)
Vagy inkább pszichiátriai intézetbe utaltatnád kivizsgálás végett?

http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=318
Ószöv.-i legendák, szabadkőművesség
29. lucifer - 2009-09-05 14:58:09 - Válasz: 28. (Istenkeres)
Szia Istenkereső .
Látom elég sokat tudsz a különböző titkos társaságokról.De ha jobban belegondolunk az olyan társaságok amelyekbe az ember lépten nyomon belebotlik és olvasgathat a tevékenységéről az már nem is titkos társaság,vagy éppen arra szolgál,hogy elfedje a valódi titkos társaságot.
Tudsz valamit esetleg a "fekete nemesség"-ről is?Pl. mióta müködik és kik az irányitói,biztos te is ismered az "égi beavatottak"-at és talán tudod,hogy a katolikus egyházat is valójában ilyen emberek alapitották.Számomra nagyon valószinü,hogy ez mögött a két megnevezés mögött ugyanazok az emberek vannak.

32. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 15:24:24 - Válasz: 29. (lucifer)
Ehhez a témához tudnám ajánlani pl. ennek a szakértőjének a véleményét:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0214.htm
Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció (14. fejezet)

34. charon - 2009-09-05 15:49:15
Különbenis Klausz most komoly bajban van.Idáig mondogatta hogy amerikai potentátok egytő citeráig mind szabad kőmérgesek és ez a szekta lealázza az egész emberiséget. Csakhát BARACK OBAMA nem illuminátus csak a harmadik sör után....nem zsidó se judaista hitü,még csak nem is keresztes lovag .De már dolgozik Klausz....előbb utóbb leleplezi őtet is ne aggódjunk )))))

35. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 16:07:55 - Válasz: 33. (charon)

Idézet:
charon írta:
Klausz ambiciózus jóember,szeretne a közjó érdekében hőstettet bemutatni,például leleplezni,....de mert a semmit leleplezni nem lehet ezért TULÉRTÉKELI a veszélyt hogy a saját haszna nagy legyen.

Itt látható az USA elképesztő eladósodásának a prognózisa, amit korábbi adatok ismeretében készítettek el:
http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/USA1791T.GIF

Ezzel szemben a jelenlegi államadóssága az USA-nak már ennyi, azaz az év végére ~2,4 billió dollárral túl fogja a táblazatban kikalkulált összeget lépni:
http://www.brillig.com/debt_clock/

Ha egy hibásan felépített épület összedől (véletlen, vagy szándékos tervezései hibából), akkor ki a felelős a károkért?
A benne lakók, vagy a tervezők és a kivitelezők?

36. lucifer - 2009-09-05 16:11:40 - Válasz: 32. (Istenkeres)
Köszönöm a linket és a tippet.
De már ismerem Drábik munkásságát és írásainak lényegét .Úgy látom csak annyit hoz,hozhat nyilvánosságra amit megengednek neki,amit én látok az írásaiban az tulajdonképpen arra jó,hogy megfélemlitse az embereket,hogy egy nolyan hatalom van fölöttük ami ellen úgy sem tudnak semmit tenni hiába is erőlködnek.
Viszont nem ír egy árva mukkot sem arról,hogy a lélek ereje,hatalma jóval fölötte áll azoknak a dolgoknak ,és hogy ez hogy müködik.
Mert ha nem az ő belegyezésükkel ír róluk akkor ezt tudnia kell ,és ha tényleg segíteni akar akkor le is kellene írnia.
Valamint nem ír arról az embereket körülvevő energia (valószinü valamilyen mikrohullámu technikával létrehozott elektromos burok)vagy szellemlény általi burok amivel tulajdonképpen egy bezártságban tartják az általuk irányitott embereket.Én ezt is ehhez a szervezethez tudom kötni.

37. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 16:33:25 - Válasz: 36. (lucifer)
Ez nem az én kutatási területem, így érdemben nem is tudok véleményt mondani a kérdésről.

http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=334
A bibliai vallások és az asztrológia
83. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 11:25:27 - Válasz: 79. (tramenes)
A szabadkőművesség egy igen széles spektrumú titkos társaság. A humanitárius páholyoktól kezdve a "sátánistáig" minden fellelhető az "étlapon"...

Egy a lényeg, hogy valójában ugyanaz a céljuk, mint az ó- és az újszövetségi legendák vallásainak, azaz JHVH (Marduk) Istenként történő elismertetése és az ószövetségi legendák messiása (Immánuel) a fellépésének az előkészítése...

84. charon - 2009-09-05 11:54:43 - Válasz: 83. (Istenkeres)
Ha igy lenne is piszlicsáré és érdektelen...ne szurkáld a ködöt,feloszlik magától !
Lazits háver ! Van családod ? mesélj....

85. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 13:32:24 - Válasz: 83. (Istenkeres)
Annyit azért még megjegyeznék a témához, hogy pl. az USA a szabadkőművesség fellegvára. Az elnökei tagjai voltak az említett titkos társaságnak szinte egytől egyig. Kettő kivételről tudok, Ábrahám Lincoln és J. F. Kennedy, akik mind a ketten felléptek a magánbankárok hasznosnak nem nevezhető tevékenysége ellen. Azonos módon fejezték be a pályafutásukat...

Erről itt bővebben:

Államelnökök harca a magánbankok ellen

Az országok eladósodása

Lesz-e III. világháború?

86. charon - 2009-09-05 15:59:51 - Válasz: 85. (Istenkeres)
pénzitézeti tevékenységre bárki jogosult még te is Herr ! Az USÁ-ban sokrengeteg bank müködik. Ugyanolyan részei a gazdaságnak mint a tésztagyárak.
Aki szerint tulzott a hasznuk ALAPITSON BANKOT mondjuk Nagyonmagyar Turul Bankház elnevezéssel és szolgűáltasson elviseléhetőbb kamattal. Munkára !

87. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-09-05 16:16:13 - Válasz: 86. (charon)
Ha a túlzott haszon az adófizető polgár hátrányára bazírozik (hisz a rohamosan emelkedő államadósság a jövendő generációk helyzetét teszi kilátástalanná), akkor neked, mint egy jogásznak mi arról a véleményed?

J. F. Kennedy miért akarta kiszedni a FED (néhány masgánbankár egyesülése) kezéből az USA nemzeti fizetőeszközének a kibocsátási jogát?

Tudtommal ugyanezzel próbálkozott már Abraham Lincoln is...

Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 16:15 | Sorszám: 1363
Nem az én problémám, ha a helyes és helytelen fogalmakat valaki nem ismeri...

A véleményedet már ismerem, nem értek vele egyet, de jogod van ragaszkodni hozzá természetesen...

Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 16:13 | Sorszám: 1362
Isten, mivel egy Folyamatosan Változó Szellemi Való, így egészében kiismerhetetlen... Természetesen én is az életem folyamán a minél alaposabb megismerésével szándékozom foglalkozni.

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 16:07 | Sorszám: 76
Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)
Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 16:05 | Sorszám: 75
Idézet:
alexander irta:
Látom, mérhetetlen elbizakodottságodban, ateistaként, gátlás nélkül, non plus ultra birálod/megitéled a vallásokat. Gondolod, hogy nem látják az Olvasók, ki vagy te?

Remélem reálisan látják, hogy ki vagyok és milyen magasztos cél érdekében tevékenykedem. Valakinek fel kell vállalnia végre 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nincsen a kínhalált halt Názáreti Jézusnak...) után a laikus, hiszékeny hívő tömegek felvilágosítását...

Úgy az ó- és újszövetségi legendáknak, mint a Koránnak és a szabadkőművességnek a végcélja az ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek és JHVH-nak (Marduknak) az elismertetése kedves Alexander.
Immánuel az ószövetségi legendák beavatottjainak az elképzelése szerint nem éppen kesztyűs kézzel kellene bánjon majdan a világ népeivel:

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Szerintem neked nincsen fogalmad arról, hogy mi az ateizmus... Az Istenkeresők Globális Egyháza nem hit szinten foglalkozik Istennel, a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval, hanem mint megcáfolhatatlan tényt propagálja azt, a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszik.

A lélek tényét se vonja kétségbe, hisz az balgaság lenne a véleményem szerint. Akkor szerinted miért lenne az I. G. E. ateista beállítottságú? Azért, mert végre ki mer állni az igazság mellett és az egyetlen és valóságos Isten mibenlétét fel meri tárni? Vagy azért, mert elutasítja a soha be nem váltható túlvilági ígéretek praktizálását?...

Kérlek, hogy ne komolytalankodjál... Próbálj inkább ébredezni...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. szeptember 06. 14:58 | Sorszám: 28
Tizenkilencedik lap

Woodpecker írta:
"Elérkeztünk a Római Birodalomhoz amely az akkori fél Európát és Közel-Keletet uralta: így Palesztínát (és azon belül Júdeát) is. Az akkori Júdeáról rengeteg képet kaphatunk ha elővesszük a régi történelmi filmeket (Ben-Hur, Barabbás, stb.). De előtte ismerkedjünk meg I. Nagy Heródes királlyal aki a kor legmodernebb technológiáját használta fel a csillagok megfigyelése céljából."

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. szeptember 05. 12:59 | Sorszám: 65
Ha ezt megállapítottuk, akkor már csak azt kellene eldöntenünk, hogy melyek pontosan azok, amik a TÉVTANÍTÁSOK kategóriájába sorolhatók... Erre nagyon alkalmas egy vallásfórum is.
Klaus Matefi
2009. szeptember 05. 12:55 | Sorszám: 64
Ez így igaz. Lásd pl. a történelmi kronológiát, időszámításokat (keresztény, zsidó,...), stb., stb....

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. szeptember 05. 12:47 | Sorszám: 1358
Nem tudhatom, hogy mit keresel, de Isten mibenlétének az általam történt meghatározása helyes.
Klaus Matefi
2009. szeptember 04. 06:04 | Sorszám: 1353
Szerintem kedves Honfi és John batky eltévesztették a fórumot és a topicot is... Ez itt mind OFF amit műveltek, ha nem vennétek észre...

Nyugodtan nyissatok a társalgásotokhoz saját egyéni topocokat. Vagy kizárólagosan mások témáinak a zavarása a célotok? Az más...

Téma: Mi célja lehet egy vallásfórumnak?
Klaus Matefi
2009. szeptember 03. 17:04 | Sorszám: 24
Nem is várom el senkitől a vak hitet, sőt tanácsolom, hogy minden esetben mérlegeljen...
Klaus Matefi
2009. szeptember 03. 17:02 | Sorszám: 23
Idézet:
Madelon az eb írta:
Az a gond drága Klaus, hogy a bibliai történetek javarészének van valós alapja.

Elég, ha nekem csak a "Sínai szövetségkötés" és "Jézus feltámadásának" a "valós" alapjait részletezed...

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. szeptember 03. 16:57 | Sorszám: 61
Kijelenthetjük, hogy azon tanítások, melyek pl. be nem váltható túlvilági ígéretekkel hitegetnek, vagy meg nem történt eseményeket megtörténtként propagálnak, azok kimerítik a TÉVTANÍTÁS fogalmát...

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 21:12 | Sorszám: 21
Idézet:
Klaus Matefi írta:
1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

Utólagosan korrigálnám az esztergomi zsinattal kapcsolatos kommentárt. Nem a földműveléstől tiltották el a zsidókat i.sz. 1114-ben, hanem a keresztény rabszolgák alkalmazásától a földbirtokaikon:

Idézet:
http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/13312.htm
Mezőgazdaság.
Kálmán király megtoldotta előde törvényét azzal, hogy zsidók még külföldről származó keresztény szolgát se tarthatnak, az esztergomi zsinat (1114) pedig eltiltotta őket a keresztény szolgák bérbevevésétől is, ami rendkívül megnehezítette számukra a gazdálkodást. A vagyonosabb zsidók akkor is túltették magukat a rendeleteken és tudták miveltetni a földjeiket.
http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/12188.htm
Ipar.
Az akkor szokásos és nélkülözhetetlen munkaerőt, a rabszolgákat használták fel a földek művelésére, amikor azonban az esztergomi zsinat (U. o.) 1114 körül végképp lehetetlenné tette számukra a rabszolgákkal való földmunkákat, már csak a kézművesség és az adás-vétel maradt meg számukra (l. Kereskedelem).
http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/11302.htm
Esztergomi zsinat. 1114. év elején tartották, Kálmán országlásának vége felé. Ekkor már a zsidók, miután a rabszolgatartástól Kálmán zsidótörvénye megfosztotta őket, bérbe vett rabszolgákkal dolgoztatták földjeiket. Az esztergomi zsinat aztán határozatba hozta, hogy keresztény rabszolgákat, vagy rabszolganőket bérben sem tarthatnak. Így a zsidók, miután az akkori idők szokásos munkaerejét igénybe nem vehették és mert a földművelés nagyobb munkaerőt és megmunkálást igényelt, kénytelenek voltak felhagyni a földmunkákkal és más megélhetési módot kellett keresniük. Csak az adás-vételi és kölcsönügyletek maradtak meg a számukra és lassanként mind kereskedőkké lettek.
http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/12547.htm
Kereskedelem.
Mivel pogány rabszolgák ez időben már alig léteztek, a rendelet azt jelentette, hogy a zsidókat megfosztják azon munkaerőtől, amellyel a földjeiket megmívelhetik. Egyelőre hát bérbevettek rabszolgákat, de Kálmán király országlásának vége felé, az 1114. év elején tartott esztergomi zsinat a rabszolgák bérbentartását is megtiltotta és mivel most már a földmívelést lehetetlenné tették a zsidók számára — ily körülmények között hiába vásároltak birtokot — kénytelenek voltak a kisebb munkaerőt igénylő foglalkozási ágak felé terelődni, rákényszerültek az egyetlen kínálkozó keresetmódra, az adás-vevésre és pénzügyletekre.

Téma: Mi célja lehet egy vallásfórumnak?
Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 16:18 | Sorszám: 16
A vak hit komoly veszélyeket rejthet magában, hisz manipulálhatóvá válik általa az ember...
Naphosszat meg nem történt bibliai "eseményeken" meditálni, vitatkozni balgaság a véleményem szerint... Még időtöltésnek se hasznos... Az élet egyszeri és megismételhetetlen, felesleges dolgokra elpazarolni a drága időnket vétek...

Megint más a helyzet abban az esetben, ha a laikus nyitott a megismerés irányában.

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 15:57 | Sorszám: 20
Se Ábrahám, se Mózes nem éltek, hanem Ezsdrásék által életrehívott szereplői az ószövetségi legendáknak... A mesés történetükkel (emberáldozat kísérlet, Sínai szövetségkötés) Ezsdrásék egy vallástörténelmet hoztak létre valós asztrológiai konstellációkra építve fel azt.
Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 15:49 | Sorszám: 17
Az első bejegyzés a topicban:

Idézet:

1, Ábrahám és a kozmikus kereszt
Az ószövetségi legendák könyvei, beleértve a Tórát is a babilóni száműzetés után készültek Ezsdrás és beavatott társai által, akik a Babilónban eltöltött idejük alatt megismerkedtek az ősi asztrológiával és hermetikus tudásra tettek szert. Ezeket az elsajátított ismereteket kamatoztatva hozták létre népük számára az új hitet, felváltva a száműzetés előtti Moloh imádat kultuszát. Nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a feltételezett Ábrahámhoz és Mózeshez utalt "történések" legendák, melyeknek semmi történelmi alapjuk nincsen, de ugyanez a helyzet a Salamon királynak tulajdonított Templom felépítésével is...

Lásd bővebben:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 15:36 | Sorszám: 15
Ne feledkezzünk meg a híres prágai rabbinak, Judah Löw ben Bezalelnek a "gólemjéről" se...:

1580.07.26. 12:02 UT +1.00 Prága
"MC"-Konjunkció-Nap:12,9°Oroszlán; -Hold-Szaturnusz-Uránusz oppozíció:12,9°/13,6°/13,2°Vízöntő; -Mars quadrát:17,2°Bika
(teljes holdfogyatkozás)
-A prágai Judah Löw ben Bezalel rabbi "gólem gyártásának" a legendája.

Itt fogom ezt a témát részletesen tárgyalni:

A Shem ha Mephorash kozmikus forrásai Ábrahám óta

Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 15:26 | Sorszám: 14
Személyesen érdeklődtem utána kb. 10 évvel ezelőtt Szegeden a Somogyi Könyvtárban, hogy megtalálható-e ez a könyv náluk. Sajnos nemleges volt a válasz...
Klaus Matefi
2009. szeptember 02. 13:38 | Sorszám: 9
Idézet:
Low, L., "Die Astrologie dei den Juden," in L. Low, Gesammelte Schriften von Leopold Low bd. 2 (Szegedin: 1890), pp. 115-131

A Szegeden kiadott Lőw Lipót által írt könyv helyes címe:

Die Astrologie bei den Juden (Az asztrológiai a zsidóknál)

Lőw Lipót (1811-1875) a híres prágai rabbinak, Judah Löw ben Bezalelnek a leszármazottja. Rabbi volt Nagykanizsán, Pápán, majd Szegeden főrabbi lett.

Lőw Lipót a szintén híres szegedi főrabbinak, Lőw Immánuelnek volt az apja.

Téma: Mi célja lehet egy vallásfórumnak?
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 14:42 | Sorszám: 6
Így lenne rendjén...
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 14:40 | Sorszám: 5
Idézet:
john batky írta:
Az én értelmezésem szerint egy szabad vallásfórum tetszőleges vallással foglalkozhat.

Egyetértek.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 14:38 | Sorszám: 27
Tizennyolcadik lap

Woodpecker írta:
"A bolygóállások fontos szerepet játszottak például a zsidók életében is. Purim ünnepe is egy ilyen kozmikus eseményhez köthető.
(A harmadik kockán papucsállatkák láthatóak - mielőtt még megindulna bárkinek a piszkos fantáziája..."

Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 14:38 | Sorszám: 26
Tizenhetedik lap

Woodpecker írta:
"Folytassuk történetünket a perzsa hódítókkal akiknek köszönhető volt az Újbabiloni Birodalom bukása. Az ambiciózus Nagy Kürosz alapozta meg a birodalom alapjait. E kis epizódból azt is megtudhatjuk, hogy Gumimaci tulajdonképpen egy létező történelmi figura volt."

Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 14:37 | Sorszám: 25
Tizenhatodik lap

Woodpecker írta:
"A káoszt azonban nagyon ügyesen használták ki más népek! Az egyiptomiak kifosztották a templomot! Azonban az igazi veszélyt a Mezopotámia felől "születő" birodalmak jelentették!"

Téma: Mi célja lehet egy vallásfórumnak?
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 12:21 | Sorszám: 3
Egy vallásfórum MINDENKÉPPEN egy "eszköznek" tekinthető. Én pl. a bibliai legendák kozmikus misztériumait igyekszem megismertetni az emberekkel, vagy az KÖZJÓ-ért síkraszálló Istenkeresők Globális Egyházát, ami mentes a soha be nem tartható túlvilági ígérgetésektől és az esetlegesen mások kárára utazó etikai tanításoktól...

Vannak aztán olyanok is persze (szerintem még sajnos sokan...), akik az egyértelműen nonszensz vallási tanításokat igyekeznek foggal-körömmel védeni, eszközökben nem válogatva... Nem átalkodnak pl. "a feketét is fehérnek lefesteni", megtévesztve ezzel másokat...

Szóval tudnia kell szerintem a gyanútlan fórumozóknak, hogy az ilyen vallásfórumokon egyesek érdekeket is képviselnek, akár "hivatalból" is...

Ezek a fórumok médiumként is szerepelnek, amivel sokan nincsennek tisztában. Ezért a laikusoknak szerintem indokolt az óvatosság... Megméretés nélkül nem szabad komolyan venni egyetlen véleményt sem!

Egy moderált fórum, a moderátor szájíze szerint működik...
Amíg az emberek be tudják tartani az elemi társalgási szabályokat, addig a véleményem szerint egy moderátornak semmi keresnivalója egy fórumon... Ha pedig diktálni akarja mások véleményét, úgy jobb azt a fórumot azonnal elhagyni...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 12:17 | Sorszám: 48
Nem árt tudni, hogy az akkori kronológia hibás mivoltán (amit Dionysius Exiguus által megalkotott feltehetően szándékosan hibás keresztény időszámítás kezdete fémjelzett) egy újabb hibásan megállapított holdfogyatkozás hipotézise nem sokat változtat... Tudniillik, Pontius Pilátus helytartóságának az idejét a legújabb hibás kronológia szerint i.sz. 26-36-ig adják meg annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus keresztre feszítése i.sz. 25 április elsején történt egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Részben az említett dolgok miatt a kutatóknak meg se fordult általában a fejében, hogy Jézus keresztre feszítésének időpontját (ami valójában egy kozmikus esemény volt!) i.sz 26 előtt keressék, hisz abban a pillanatban kitették volna magukat a "tudománytalan" megbélyegzésnek, amit a hamis kronológiák ápolói szoktak ráégetni pecsétként a merész próbálkozóra... Ez a pecsét pedig a karrierjük végét jelenti általában...
Ez is egy igen hatásos módja tehát a misztériumok védelmének...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/index.php?c=2

Téma: Mi célja lehet egy vallásfórumnak?
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 06:49 | Sorszám: 0
Mi erről a véleményetek?

Néhány cél, az én meglátásom szerint:

- a vallások misztériumainak a tényleges feltárása és bemutatása

- a vak hit elmélyítése

- a még keresők befolyásolása

- a tisztánlátás akadályozása, "kábítás", "megvezetés"...

- kontstruktív és tárgyilagos viták a vallásokkal kapcsolatosan

- felvilágosítás, ismeretterjesztés

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. szeptember 01. 06:42 | Sorszám: 24
Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=142080
Noétól napjainkig - karikatúra-képregény

chany13 2009. 08. 31. 14:27 (61.)
Kár, hogy vége. Gyorsan elolvastam még a zárást.
Köszönöm mindkettőtöknek, remekül szórakoztatott ez a karikatúra-képregény. )

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 17:44 | Sorszám: 40
Természetesen nem lesz 2012-ben semmilyen "világvége"...
Az elmúlt és az eljövendő évtizedek legfontosabb kozmikus eseményének a dátuma 1999.08.11-e volt...
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 17:40 | Sorszám: 39
Semmi reális alapja nincsen az általad megemlített 5769-nek, azaz a zsidó időszámítás kezdetének...
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 14:07 | Sorszám: 36
Mint ahogy említettem, ha elfogadnánk a Josephus Flavius által említett holdfogyatkozás idejét illető hipotéziseket, akkor Mária és József Jézussal több, mint négy évet kellett volna töltsenek Egyiptomban Heródes haláláig, amire semmi korábbi utalás nincsen.

Viszont arra alkalmas volt az ötlet, hogy a Heródes feltételezett halálához hozzáállított kronológia négy évvel későbbre tegye át a megtörtént eseményeket, ami pl. Jézus keresztre feszítése körül is már zavarokat okozhatott (Pilátus...)...

Nem árt tudni, hogy az akkori kronológia hibás mivoltán (amit Dionysius Exiguus által megalkotott feltehetően szándékosan hibás keresztény időszámítás kezdete fémjelzett) egy újabb hibásan megállapított holdfogyatkozás hipotézise nem sokat változtat... Tudniillik, Pontius Pilátus helytartóságának az idejét a legújabb hibás kronológia szerint i.sz. 26-36-ig adják meg annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus keresztre feszítése i.sz. 25 április elsején történt egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Jézus születése és kereszthalála

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 14:04 | Sorszám: 8
A zsidó asztrológiára utaló könyvek jegyzéke:

Idézet:
http://faculty.washington.edu/snoegel/astrology.htm
General Books

Admon, Bo'smat Sefer Mishpete Kokhavim: Astrologyah lefi ha-Yahadut (Hod ha Sharon: Astrolog, 1996)

Auth, Janos, Antik heber jovendolesek: heber axtrologia es a hosen jovendoles (Budapest: Statiqum, 1992)

Bakal, Meir, (ed.) Seder 12 ha-Mazalot (Jerusalem: Hotsa`at Bakal, 1994)

Berg, Philip S., Time Zones: Creating Order from Chaos (Richmond Hill, NY: Research Centre of Kabbalah, 1993)

Erlanger, Gad, Signs of the Times: the Zodiac in Jewish Tradition (New York, NY: Feldheim, 2001)

Glazerson, Matityahu, Above the Zodiac: Astrology in Jewish Thought (Northvale, NJ: J. Aaronson, 1997)

Glazerson, Matityahu, En Mazal le-Yisrael (Israel: M. Glazerson, 1980, 1985)

Halbronn, Jacques, Le Monde Juif et L'astrologie: Historie d'un vieux couple (Milano: Arche, 1985, c1979)

Ibn Ezra, Abraham ben Meir Le Livre des fondements astrologiues: (precede de) Le Commencement de la sapience des signes [introduction, traduction et notes de Jacques Halbronn] (Paris, Retz, 1977)

Jacob ben Mordecai, Shoshanat Ya`akov (1792)

Lahmi, G., L'astrologie hebraique (Paris: Lieu Commun, 1984)

Megilat Ta'anit: Baraita de-13 midot de-Rabi Yishma`ek. Baraita di-Shmu'el Yarhina'ah. `Inyan ha-Tekufot (Israel: 1980)

Muentner, Z., Shabbetai Donnolo (Jerusalem: 1949)

Peniel, Shelomoh ben Avraham Or `Enayim (Jerusalem: E. Fisher, 1983)

Peniel, Solomon, Or `Enayim (1806)

Sefer ha-Levanah: the Book of the Moon (London: 1912)

Sefer Shemirah: Tefilot segulot u-refu'ot (Jerusalem: Y. Hasid, 1980?)

Solomon ben Isaac, Shene Sefarim Niftahim: Isur ver-Heter le-Rashi (1973)

Von Stuckrad, K., Frommigkeit und Wissenschaft: Astrologie in Tanach, Qumran, und fruhrabbinischer Literature (Europaische Hochschulschriften, series 23 Theologie, vol. 572; Frankfurt: Lang, 1996)

Wachter, Ludwig, Judischer und Christlicher Glaube: vier Vortrage (Stuttgart: Calwar Verlag, 1975)

Articles in Periodicals and Chapters in Books

Altmann, A., “Astrology,” Encyclopedia Judaica (Jeruslaem: Keter, 1973), vol. 3, pp. 788-795

Berg, S.F., “A Stranger Among Us,” Kabbalah March-April (1997), 22-26

Blau, L., & Kohler, K., “Astrology,” Jewish Encyclopedia (NY: Fink & Wagnells, 1901-1905), vol. 2, pp. 241-245

Gandz, S., “The Origin of Planetary Week or the Planetary Week in Hebrew Literature,” PAAJR 18 (1948-9), 213-267 [=S. Gandz, Studies in Hebrew Astronomy and Mathematics (NY: 1970), pp. 169-210]

Glasner, Ruth, "The Question of Celestial Matter in Hebrew Encyclopedias," in Steven Harvey (ed.) The Medieval Hebrew Encyclopedias of Science and Philosophy: Proceedings of the Bar-Ilan University Conference (Dordrecht: Kluwer Academic Publishers, 2000), pp. 313-334

Greenfield, Jonas C., “The Names of the Zodiacal Signs in Aramaic and Hebrew,” in Rika Gyselen (ed.), Au Carrefour des Religions: Melanges Afferts a Phillipe Gignoux (Res Orientales, vol 7; Bures-sur-Yvette: 1995), pp. 95-103

Hachlili, R., “The Zodiac in Ancient Jewish Art: Representation and Significance,” BASOR 228 (1977), 61-77

Kafih, J., “The Order of the Stars and the Constellations and Events,” in J. Kafih, Essays, vol 1. (Jerusalem: 1988)

Low, L., “Die Astrologie dei den Juden,” in L. Low, Gesammelte Schriften von Leopold Low bd. 2 (Szegedin: 1890), pp. 115-131

Ness, Lester J., "The Zodiac in the Synagogue," Journal of Ancient Civilizations 12 (1997), 81-92

Pines. Shlomo, "To Behold the Stars and the Heavenly Bodies," Immanuel 20 (1986), pp. 33-37 [also in Shlomo Pines Studies in the History of Jewish Thought (ed. by Warren Zev Harvey and Moshe Idel (Jerusalem: Magnes Press, 1997))

Sarfatti, G.B., “An Introduction to ‘Barayta de-Mazzalot’,” Bar-Ilan Yearbook 3 (1965), 56-82 [Heb]

Sonne, I., “The Zodaic Theme in Ancient Synagogues and in Hebrew Printed Books,” Studies in Bibliography and Booklore 1 (1953), 3-13

Strobel, August, "Weltenjahr, grosse Konjunktion und Messiasstern: ein themagescheichtlicher Uberlick," ANRW II/20:2 (1987), 998-1187

Zinzberg, David S., “The Zodaic: Astrology and Judaism,” Emunah Winter (1997-Cool, 13-17

Ancient Books

Charlesworth, James, Astrology, Astronomy, and Magic (Evanston, IL: Religion and Ethics Institute, 1983)

Dobin, Joel C., The Astrological Secrets of the Hebrew Sages: to Rule Both Day and Night (New York, NY: Inner Traditions International, 1983)

Dobin, Joel C., To Rule Both Day and Night: Astrology in the Bible, Midrash, and Talmud (New York, NY: Inner Traditions International, 1977)

Stuckrad, Kocku van, Frommigkeit und Wissenschaft: Astrologie in Tanach, Qumran und Fruhrabbinischer Literatur (Frankfur am Main--New York: P. Lang, 1996)

Articles in Periodicals and Chapters in Books

Albani, “Der Zokaikos in 4Q318 und die Henoch-Astronomie,” Theologische Fakultat Leipzig Forschungsstelle Judentum Mitteilungen und Beitrage 7 (1993), 7-8

Allegro, J., “An Astrological Cryptic Document from Qumran,” JSS 9 (1964), pp. 291-294

Bischoff, E., “Astrologie in der Henoch Tradition,” ZAW 109 (1997), 222-245

Charlesworth, James H., “Jewish Astrology in the Talmud, the Pseudepigrapha, the Dead Sea Scrolls, and Early Palestinian Synagogues,” HTR 70 (1977), 183-200

Charlesworth, James H., “Jewish Interest in Astrology During the Hellenistic and Roman Period,” ANRW 11.20.2 (1987), 926-950

Charlesworth, James H., “Rylands MS 44 and a New Addition to the Pseudepigrapha: The Treatise of Shem Discussed and Translated,” BJRL 60 (1977-Cool, 376-403

Foerster, G., “The Zodiac in Ancient Synagogues and its Place in Jewish Thought and Literature,” EI 19 (1985), 225-234 [Heb]

Foerster, G., “Representations of the Zodiac in Ancient Synagogues and their Iconographic Sources,” EI 18 (1985), 380-391 [Heb]

Geller, Markham J., "New Documents from the Dead Sea: Babylonian Science in Aramaic," in Meir Lubetski, Claire Gottleib & Sharon Keller (eds.), Boundaries of the Ancient Near Eastern World: a Tribute to Cyrus H. Gordon (Sheffield, Sheffield Academic Press, 1998), pp. 224-229

Greenfield, Jonas, C., "Astrological and Related Omen Texts in Jewish Palestinian Aramaic," JNES 45:3 (1989), 201-214

Greenfield, J.C., & Sokoloff, M., “An Astrological Text from Qumran (4Q318) and Reflections on Some Zodiacal Names,” RevQ 16 (1995), 507-525

Greenfield, J.C. and Sokoloff, Michael, "Astrological and Related Omen Texts in Jewish Palestinian Aramaic," JNES 48 (1989), pp. 201-214

Lehmen, G., "New Light on Astrology in Qumran and the Talmud," RevQ 32 (1975), pp. 599-602

Pingree, D., “Astronomical Consideration,” RQ 16 (1995), 517-519

Powels-Niami, Sylvia, "The Samaritans and Astrology," in Alan D. Crown, and Lucy Davey (eds.) New Samaritan Studies of the Societe d'Etudes Samaritaines, Vol. III IV: Proceedings of the Congresses of Oxford 1990 and Paris 1992. Essay in Honour of G.D. Sixdeiner (Sydney: Mandlebaum, 1995), pp. 259-280)

Schmidt, F., “Astrologie juive ancienne: Essai d’interpretation de 4Qcryptique (4Q186),” in Orion International Symposium: Jerusalem 12-14 May 1996 [unpublished]

Von Stuckrad, Kocku, “Jewish and Christian Astrology in Late Antiquity-A New Approach,” Numen 47 (2000), 1-40

Wachter, L., “Astrologie und Schick Salsglaube im Rabbinischen Judentum,” Kairos 11 (1969), 181-200

Wise, Michael Owen, "Thunder in Gemini: an Aramaic Brontologion (4Q318) from Qumran," in M.O. Wise, Thunder in Gemini, and Other Essays on the History, Language, and Literature of Second Temple Palestine (Sheffield, JSOT Press, 1994), pp. 13-50

Wong, Chan-Kok, "Philo's use of 'Chaldaioi'," Studia Philonica Annual 4 (1992), 1-14

Middle Ages Books

Barkai, Ron, Magyah u-mitologyah bi-yeme ha-benayim (Jerusalem: Mekhon Van Lir bi Yerushalayim, 1987)

Dobin, Joel C., Kabbalistic Astrology: the Sacred Tradition of the Hebrew Sages (Rochester, NY: Inner Traditions, 1999)

Glazerson, Matityahu, Astrologiia i Kabbala (Moskva: Gesharim, 1988 House, 1976)

Levy, R., Astrological Works of Abraham ibn Ezra (Baltimore, Md., Paris, Johns Hopkins University Press; Les Presses Universitaires, 1927)

Scharf, Andrew, The Universe of Shabbetai Donnolo (New York, NY: Ktav. Publishing)

Schwatz, Dov, Astrologyah u-magyah ba-hagut ha-yehudit ha-benayim (Ramat Gan, Israel: Bar Ilan University Press, 1999) [Hebrew]

Steinschneider, M., Die Hebraischen Ubersetzungen der Mittelalters und die Juden als Dolmetscher (1893) [pp. 3-4, 525-527, 599-604, 666, 846-847, 856-859]

Suares, Carlo, The Qabala Trilogy (Boston, MA: Random House, 1985)

Twersky, Isadore and Harris, Jay M., (eds.) Rabbi Abraham ibn Ezra: Studies in the Writings of a Twelfth Century Jewish Polymath (Cambridge, MS: Harvard University, Center for Jewish Studies: Distributed by Harvard University Press, 1993)

Vital, Hayyim ben Joseph, Goral kodesh ha-shalem: ve-hem 256 she-elot u-meyusad al 12 mazalot (edited by Meir Backal) (Jerusalem: 1964/5)

Weinreb, Friedrich, Die Astrologie in der Judischen Mystik (Munchen: Thauror, 1982)

Articles in Periodicals and Chapters in Books

Barkai, R., “L’Astrologie Juive Medieval: Aspects Theoretiques et practiquen,” Moyen Age 93 (1987), 323-348

Barkai, Ron, “Theoretical and Practical Aspects of Jewish Astrology in the Middle Ages,” in R. Barkai, Science, Magic, and Mythology in the Middle Ages (Jerusalem: 1987), pp. 7-35 [Heb]

Dethier, Hubert, "Some Remarks on the Political Philosophy of Maimonides and Al Farabi with Regard to their Conception of Astral Determinism and in light of German Idealism," in Jesus Pelaez del Rosal (ed.), Sobre la vida y obra de Maimonides: I Congreso Internacional (Cordoba, 1985) (Cordoba: Ediciones El Almendro, 1991), pp. 95-115

Feudenthal, Gad, "Levi ben Gershom as a Scientist: Physics, Astrology, and Eschatology," in WCJS 10:C1 (1990), pp. 65-72

Feudenthal, Gad, "Maimonides Stance on Astrology in Context: Cosmology, Physics, Medicine, and Providence," in Fred Rosner & Samuel S. Kottek (eds.), Moses Maimonides (Northvale, NJ: J. Aaronson, 1993), pp. 77-90

Freudenthal, G., “Epistemologie, Astronomie et Astrologie chez Gersonide,” REJ 145 (1986), 375-365

Freudenthal, Gad, "Providence, Astrology, and Celestial Influences on the Sublunar World in Shem-Tov ibn Falaquara's de'ot ha-Filosofim," in Steven Harvey (ed.), The Medieval Hebrew Encyclopedias of Science and Philosophy: Proceedings of the Bar-Ilan University Conference (Dordrecht: Kluwer Academic Publishers, 2000), pp. 335-370

Gaster, Moses, “The Wisdom of the Chaldeans: An Old Hebrew Astrological Text,” in M. Gaster (ed.), Studies and Texts in Folklore, Magic, and Medieval Romance, Hebrew Apocrypha, and Samaritan Archeaology [3 Vols.] (London: 1928) [Reprint NY: Ktav, 1971], vol. 1, pp. 338-355; vol. 3, pp. 104-108

Goldstein, Bernard R., "Levi ben Gerson's Astrology in Historical Perspective," in Dahan, Gilbert (ed.), Gersonides en son Temps: Science et Philosophie Medievales (Louvain: Peeters, 1991), pp. 287-300

Gomez Aranda, Mariano, "Teorias Astronomicas y Astrlogicas en el 'Comentario de Abraham Ibn Ezra al Libro del Eclesiastes'," Sefarad 55:2 (1995), 257-272

Halbronn, Jacques, "Le Diptyque Astrologipue d'Abraham Ibn Ezra et les Cycles Planetaires du 'Liber Rationum'," REJ 155:1-2 (1996), 171-184

Idel, Moshe, "Saturn and Sabbatai Tzevi: A New Approach to Sabbateanism," in Peter Shafer, and Mark Cohen (eds.), Toward the Millenium: Messianic Expectations from the Bible to Waco (Leiden: E.J. Brill, 1998), pp. 173-202

Idel, M., “An Astral-magical Pneumatic Anthropoid,” Incognito 2 (1991), 9-31

Jospe, Raphael, "The Torah and Astrology According to Abraham ibn Ezra," World Congress of Jewish Studies 11, C2 (1994), pp. 17-24

Keiner, Ronald, “The Status of Astrology in the Early Kabbalah from the Sefer Yesirah to the Zohar,” in J. Dan (ed.), Jerusalem Studies in Jewish Thought VI: 3-4 (1987), 1-24

Langemann, Y. Tzvi, "Maimonides Repudiation of Astrology," Maimonidean Studies 2 (1992), 123-158

Langermann, Y. Tzvi, "Maimonides and Astronomy: Some Further Reflections," in Y. Tzvi Langermann (ed.) The Jews and Science in the Middles Ages (Aldershot: Ashgate, 1999), ch. 4.

Langermann, Y. Tzvi, "Maimonides Repudiation of Astrology," in Robert S. Cohen, & Hillel Levine (eds.), Maimonides and the Sciences (Dordrecht: Kluwer Academic Press, 2000), pp. 131-157)

Langermann, Y. Tzvi, "Some Astrological Themes in the Thought of Abraham ibn Ezra," in Isadore Twersky and Jay M. Harris (eds.), Rabbi Abraham ibn Ezra: Studies in the Writings of a Twelfth-Century Jewish Polymath (Cambridge, MA: Harvard University Press, 1993) pp. 28-85 [appears in Y. Tzvi Langermann (ed.), The Jews and the Sciences in the Middle Ages (Aldershot: Ashgate, 1999)

Langermann, Y. Tzvi, "Some Remarks on Judah ben Solomon ha-Cohen and his Encyclopedia, 'Midrash ha-Hokhmah'," in Steven Harvey (ed.), The Medieval Hebrew Encyclopedias of Science and Philosophy: Proceedings of the Bar-Ilan University Conference (Dordrecht: Kluwer Academic Publishers, 2000), pp. 371-389

Lasker, Daniel J., “Gersonides on Dreams, Divination, and Astrology,” Proceedings of the Eighth World Congress of Jewish Studies, Division C (Jerusalem: 1982), pp. 47-52

Marx, Alexander, “The Correspondence Between the Rabbis of Southern France and Maimonides about Astrology,” HUCA 3 (1926), 311-358

Marx, Alexander, “Astrology Among the Jews in the Twelfth and Thirteenth Century,” in A. Marx, Studies in Jewish History and Booklore (NY: 1944), pp. 48-64

Moreno-Carvalho, Francisco, "Yaacov Rosales: Medicine, Astrology, and Political Thought in the Works of a Seventeenth Certury Jewish-Portuguese Physician," Koroth 10 (1993-1994), 143-156

Romano, David, "Obras Astralogicas de Abraham Ibn Ezra en Catalan (Avance de una Inverstigacion)," in Estaban Fernando Diaz (ed.), Abraham Ibn Ezra y su tiempo (Madrid: Asociacion Espanola de Orientalistas, 1990), pp. 259-267

Rosin, D., “Die Religionphilosophie Abraham ibn Esra’s,” MGWJ 42 (1898), 247-252,305-315, 345-362, 394-407

Schwartz, Dov, “The Dispute over Astral Magic in Fourteenth Century Provence,” Zion 58 (1992), 141-174 [Heb]

Schwartz, Dov, “Astrology and Astral Magic in R. Solomon Al-Qonstantin’s Misaleh `Amuqot,” Jerusalem Studies in Jewish Folklore 15 (1992), 37-82

Schwartz, Dov, "Astrology and Astral Magic in the Writings of Solomon Akonstantin," Mekhere Yerushalayim be Folklore Yehudi 15 (1993), 37-82

Stern, Josef, The Fall and Rise of Myth in Ritual: Maimonides versus Nahmanidies in the 'huqqim,' Astrology, and the War against Idolatry," JJTP 6:2 (1997), 185-263

Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 14:03 | Sorszám: 7
Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=295219
A bibliai vallások és az asztrológia

Fregedár 2009. 08. 28. 10:26 (4.)
Hogy van az, hogy egy asztrológus 12 zodiákus jegyet ismer, és ezek gyak egyforma hosszúak. És ezzel szemben egy asztronómus, 13 házat lát, és nem egyforma hosszúakat?

Klaus Matefi 2009. 08. 28. 11:52 (5.)
Az asztrológia Zodiákusa (Állatöv - középvonala az Ekliptika) nem keverendő össze a csillagképekkel... A Zodiákus 0° (kezdőpontja) minden esetben azonos a tavaszponttal (tavaszi napéjegyenlőség), ahol az égi egyenlítõ és az Ekliptika metszi egymást.
A Zodiákus tehát a Kos 0°-kal kezdődik és 12x30°-os os beosztású "Állatöv jegyekre", mundán-házakra van felosztva.

Fregedár 2009. 08. 28. 14:10 (6.)
És ezek a házak nem bolygókról szólnak?

Klaus Matefi 2009. 08. 28. 15:19 (7.)
Az asztrológia utal a mundán-házakhoz égitesteket. Itt bővebben erről:

Az asztrológia alapjai

Fregedár 2009. 08. 31. 09:42 (10.)
Nagyon mesterségesnek néz ki a dolog. Mennyire lehet megfordítani a dolgot? Mondjuk élettörténetből megmondani a születési időt.

Klaus Matefi 2009. 08. 31. 12:10 (11.)
Úgy az ember személyiségét, mint a sorsát külső, be nem kalkulálható tényezők is erősen befolyásolják. Az asztrológia szabályzóit sokezer éves megfigyelés alapján igyekeztek felépíteni, de tudjuk, hogy ilyen téren nem létezhet hibátlan munka...

Szerintem csak a születendő gyermek lelki adottságait illetően lehet az asztrológia által képet alkotni. A személyiség viszont a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze...
A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik.

Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 14:00 | Sorszám: 6
A zsidó misztika titkos tudománya a kabbalah valójában az ősi asztrológia ismereteire épült fel:

Idézet:
http://www.mazsike.hu/kabbala+a+let+rejtett+tudomanya.html
Magyar Zsidó Kultúrális Egyesület
Kabbala-szeminárium Z’ev Ben Shimon Halevi-vel, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében, 2009. április 4-5. szombat-vasárnap a Merlin Színházban, Budapest V. ker., Gerlóczy u. 4.

Kabbala: a lét rejtett tudománya:
A hagyományos zsidó misztika a mai ember nyelvén szólal meg. A Kabbala bölcselete azt beszéli el, hogy mi végre születtünk, miért élünk, honnan jövünk és merre haladunk azt követően, hogy ebben a világban utunk véget ér. A Kabbala nemcsak elvont tanítás, tiszta elmélet, hanem rendkívül gyakorlatias életszemlélet.

Részletek a programból:
A Valóság négy szintje, avagy a Létezés a Kabbala szerint ▪ Élet-halál és reinkarnáció ▪ Belső gyakorlat ▪ Meditáció ▪ Asztrológia és kabbala ▪ A sors anatómiája ▪ A zarándok útja a Mennyei Jeruzsálembe

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,
Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-k.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
KÁBBÁLÁ (héber) A titkos tanok összefoglaló gyűjteménye, a Párdészben (l. o.) a Szod kifejezője. Alapkönyve a Széfer Jecirá (A teremtés könyve) és a Zohár (l. o.); egyik szóvivője az Ár i (Askenázi rabbi Lurja), aki kb. 400 évvel ezelőtt élt . A Báál-sem-tovi haszidizmusban feloldódott K. elemei a zsidó ember szellemi fejlődésére hatnak, de elvetik a gyakorlati K.-t. Korábban tilos volt 40 éven alul K.-val foglalkozni, de az Ár i ezt megengedte, és ma sokan tanulmányozzák a Zohárt.
A K.-nak semmi köze a mai divatos, sarlatánok által terjesztett ál-K-hoz, amely sok nemzsidót is vonz.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 13:56 | Sorszám: 158
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy se Ábrahám, se pedig Mózes nem létezett, hanem Ezsdrásék által életrehívott vallási legendák szereplői voltak kizárólagosan.

Ezt nemcsak én állítom, hanem pl. a világhírű Biblia-kutató, Julius Wellhausen, és a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is...

Israel Finkelstein szerint a pátriárkák sírjai Nagy Heródes király uralkodása idején készültek...

Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 13:53 | Sorszám: 157
Ehhez tudnám még javasolni az alábbi forrást:

A Koránt is ószövetségi legendák beavatottjai készítették?

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 13:50 | Sorszám: 23
Néhány vélemény a karikatúra-képregényről:

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329&sid=&oldal=7
Térítő, vagy nem térítő vallás?
17. maszlag - 2009-08-10 22:14:43 - Válasz: 14. (Istenkeres)
Köszönöm a lehetőséget, Woodpecker humorát!

http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000258
Woodpecker: Noétól napjainkig
Békáscity 2009. augusztus 22. 18:24 | Sorszám: 16
Eddig csendben röhögtem - nem bírom tovább ! QRVAJÓ !

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9168631
Noétól napjainkig - karikatúra-képregény

endi2 2007.09.22 23:53:05 © (39)
Aki ezeket csinálta nem hiszi, hogy a Biblia Isten beszéde lenne, hanem azt, hogy összeollózott, emberek által írt zagyvalék.

Báthory Ödönke 2007.09.22 22:44:25 © (37)
Mondjuk én is hívőnek tartom magam. De azt is tudom, hogy mi a különbség a karikatúra, és a prédikáció között.

Azon külön napokig röhögtem, hogy a pirézeket is a kihalt népek közé sorolta a szerző. Jó ötlet volt, gratula érte.

Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 11:54 | Sorszám: 22
Sajnálatos módon a képregény a végéhez ért 61 lap, azaz 366 humoros és szellemes rajz és kommentár után...

Woodpecker: Noétól napjainkig

Azért ne csüggedjetek, ezen a fórumon az elején tartunk... Még hátra van 46 lap.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 31. 06:24 | Sorszám: 35
2, A másik történelmi támpont Nagy Heródes halála. Ennek a pontos időpontja a mai napig is vitatott. Annyi bizonyos viszont, hogy Jézus még a Heródes halálát megelőző időben született, hisz Mária és József a gyermek Jézussal Heródes elől Egyiptomba menekült és csak a halála hírére tértek vissza Betlehem helyett Názáretbe:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,13 Menekülés Egyiptomba
Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket."
2,14 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba.
2,15 Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: "Egyiptomból hívtam el fiamat."

2,19 Visszatérés Názáretbe
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban,
2,20 és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek."
2,21 Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment.
2,22 Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea területére vonult vissza;
2,23 és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni.

A híres ókori zsidó történész, Josephus Flavius "A zsidók története" művében azt állítja, hogy egy holdfogyatkozásást követően Peszách ünnep előtt halt meg Heródes király. A holdfogyatkozás napján még kivégeztetett két rabbit Josephus Flavius leírása szerint.

Egyes források azt állítják, hogy Heródes halálakor Jézus már közelítőleg három éves volt:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit,
és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Tisztelt Fõrabbi!
A kérdésem az idõszámítással kapcsolatos.Melyik lehet az igazi az Önök által számolt idõ vagy a Gergely naptár szerinti nem zsidó évszámítás.Azért érdekelne, mert a Gergelynaptár szerinti idõszámítással az Ószövetség alapján Jézusra jön ki a megváltó szerepe , zsidó évszámítással pedig nem.Melyik lehet az igazi.Persze tudom hogy az Ön hite szerint a zsidó évszámítás az igazi, de mégis melyik volt elõbb , hogyan kezdték számolni?Itt nem csupán a zsidó évszámításra gondolok, mert a Gergelynaptár szerinti évszámításról sem tudok sokkal többet.Válaszát köszönöm.Hajni

Kedves Hajni! Nincs „igazi” naptár, hiszen mind a római (Juliános), mind annak keresztény (Gergely pápa által korrigált) változata, mind a zsinagógai naptár utólagos emberi alkotás, bizonyos szempontok szerint. Jézus születésének dátumát nem ezekbõl kell rekonstruálni, hanem történelmi és esetleg csillagászati adatok figyelembe vételével. Így például a történetbõl tudjuk, hogy Jézus 3 éves korában még Heródes volt a király, aki idõszámításunk elõtt 4-ben meghalt. Üdvözlettel: R.T

http://www.eaec.org/sermons/2009/RLJ-1177-DE.pdf
John S. Torell: Biblische Wahrheit über den Staat Israel
Teil 7A: Der Messias kommt
König Herodes der Große starb als Jesus drei Jahre alt war und sein Königreich unter römischen Herrschaft wurde in drei Teile aufgeteilt, von denen jeder von einem seiner Söhne regiert wurde.

http://www.kirche-in-elbe.de/predigt/nt/mt3-13ff.htm
Mt. 2, 13-17
Wir hören dann noch von der Rückkehr aus Ägypten nach dem Tod des Herodes als Jesus etwa drei Jahre alt war.

Tudtommal nincsen semmi olyan korabeli forrás, ami ezt a feltételezést alátámasztaná...

Josephus Flavius történész által megemlített holdfogyatkozás a véleményem szerint teljes holdfogyatkozás volt, ami megfigyelhetõ kellett legyen Izraelben is.

Jelenleg elfogadott hipotézisek szerint Josephus Flavius vagy az i.e. 4.03.13-i részleges holdfogyatkozásra (Izraelben ~40%-os), vagy pedig i.e. 5.09.15-i teljes holdfogyatkozásra utalt:

Idézet:
http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20011221mikor.html http://www.mult-kor.hu/20011224_krisztus_szuletesenek_idopontja http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__313366-jezus-mikor-szuletett
Bármilyen lexikonban elolvashatjuk azonban, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg. Ezt a dátumot egy olyan lázadás időpontjának megállapításából tudjuk, amelyről Josephus Flavius számol be A zsidók története c. munkájában. A lázadás Jeruzsálemben tört ki Heródes életének vége felé, mert a rómaiak egy aranyozott sast függesztettek ki a templom főkapuja fölé. Heródes leverte a lázadást, a vezetőket máglyára küldte. Azon az éjszakán holdfogyatkozás volt.

A csillagászok bármilyen időszakra és földrajzi helyre ki tudják számítani a múlt és a jövő hold- és napfogyatkozásait, így megállapították, hogy ebben az esetben vagy egy Kr. e. 5-ös, vagy egy évvel későbbi esemény jöhet szóba. Az előbbi sokkal látványosabb, ezért feltűnőbb volt. A történelmi források alapján a lázadás és Heródes halála között - amely a zsidó húsvét előtt következett be - még több hónapnak kellett eltelnie. Így - mivel a Kr. e. 5-ös fogyatkozás ősszel volt - valószínű, hogy Heródes Kr. e. 4 húsvétja előtt halt meg. Jézusnak pedig ezek szerint Kr. e. 4 előtt kellett megszületnie, ami jól összevág az Augustus uralkodásának évei körüli problémával.

http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=45644 http://csillagaszattortenet.csillagaszat.hu/egyetemes_naptartortenet_es_kronologia/20060109_jezus.html
A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.
Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania, és a lázadás vezetőit egy este máglyán megégettette.
Flavius (I. század) a híres zsidó történetíró szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.
Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra. Ezután visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt, és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert, és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4 a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet.

http://epa.oszk.hu/00900/00939/00047/text.htm
Másik kiindulási pont Josephus Flavius feljegyzése Heródes uralkodásáról és haláláról. A hagyomány szerint ugyanis Jézus Heródes királysága alatt született és a trónra lépése utáni 34. évben halt meg, körülbelül egy héttel húsvét elõtt. A húsvétot mindig az elsõ tavaszi holdtölte idején ünnepelték. Josephus ezzel kapcsolatban megemlít egy olyan körülményt, mely lehetõvé teszi az év asztronómiai meghatározását. Abban az évben a napéjegyenlõség elõtti holdtölte idején holdfogyatkozás volt. Ez mindenképpen emlékezetes maradt, mert az akkor már súlyosan beteg Heródes ezen az éjszakán végeztette ki Matthias fõpapot és társait, akik eltávolították a római sas képét a jeruzsálemi templom kapujáról. Kepler megállapította, hogy Kr. e. 5-ben március 23-án volt holdfogyatkozás, de ez nem lehetett az, amelyikrõl Josephus beszél, mert egybeesett a napéjegyenlõség idõpontjával. A másik holdfogyatkozás Kr. e. 4-ben, március 13-án 03 óra 10 perckor volt látható Jeruzsálemben, és a húsvéti holdtölte április 11-én következett. Így – állapítja meg Kepler – Heródes Kr. e. 4-ben halt meg.

http://lexikon.katolikus.hu/H/Her%C3%B3des.html
Heródes, Nagy (vsz. Askelon, Kr. e. 73.-Jerikó, Kr. e. 4. ápr. 11. előtt): Júdea királya. - Nevében a 'nagy' eredetileg 'idősebb'-et jelentett. Nem volt zsidó.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 30. 11:22 | Sorszám: 151
Nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy se Ábrahám, se pedig Mózes nem létezett, hanem Ezsdrásék által életrehívott vallási legendák szereplői voltak kizárólagosan. Ne felejtsük el, hogy a Tórát Ezsdrásék i.e. 445-re tudták elkészíteni a babilóni száműzetés során elsajátított asztrológiai, hermetikus és egyéb ismeretekre bazírozva, amit még annak az évnek az őszén alkotmányként el is fogadtattak a népükkel.

Ennek ellenére a Pál-féle kereszténység és az iszlám mégis átvette ezeket a mesebeli szereplőket történelmi személyekként, sőt a nem létezett Ábrahámtól származtatják szintén magukat...

Bővebben erről:

Purim eredete, a Tóra keletkezése

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Vajon mivel lehet ezt magyarázni?...

A véleményem szerint a három ábrahámi vallás az ószövetségi legendák beavatottjaitól származik...
Ebből egy a nem térítő, kettő pedig a világ népeinek lett szánva, tehát térítő vallások. A Pál-féle kereszténység és az iszlám az ószövetségi legendák JHVH-ját (Mardukot) fogadtatta és fogadtatja el Istenként, de más etikai sugallatokat tulajdonítva neki ezen esetekben...

Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 19:49 | Sorszám: 144
Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos. A lélek pedig testhez kötött, tehát a halálunkkal az is megszűnik végérvényesen. Ez az a terület, ahol lehet a zavarosban halászni, be nem váltható túlvilági ígéretekkel hitegetni...
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 19:43 | Sorszám: 143
Te egy asztrológiai problémát feszegettél ezek szerint a tudtodon kívül, ezért javasoltam neked, hogy nézzél utána, ha érdekel...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 19:39 | Sorszám: 1317
De gondolom arról se találtál idegen forrást, hogy egyáltalán most kellett megszülessen, és mikor pontosan...

Jézus születésének, keresztre feszítésének a helyes dátumát se találod meg sehol az én írásaimon kívül...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 11:06 | Sorszám: 34
Jézus születési időpontjának megállapítása érdekében a kutatók eddig manipulálható kronológiákra, történelmi események feltehetőleg hibás dátumaira támaszkodva próbáltak eredményt felmutatni, de érthető módon sikertelenül...

Az i.sz. 525-ben hibásan megállapított keresztény időszámítás kezdetét Dionysius Exiguus Benedek-rendi szerzetesnek köszönhetjük... A Názáreti Jézus születésének az évét (Anno Domini Nostri Iesu Christi - Anno Domini) minden valóságos alap mellőzése mellett ~8 évvel későbbi időre tette, ezzel megtévesztve a Jézus életének kozmikus misztériumát kutatókat és feltárni igyekvőket...

Nem szabad ezzel kapcsolatban megfeledkezni arról, hogy minden időben titokban tartották a beavatatlan tömegek előtt a vallások misztériumainak a kozmikus vonatkozásait:

Idézet:
Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde(1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.)In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezõen, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története(1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie(1908)(S.12)Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki ne tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert(1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felsõ háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie(II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--

http://stjosef.at/morallexikon/astrolog.htm
Astrologie
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 52 f
Unannehmbar und unerlaubt ist jedoch die aus den Sternen geschöpfte gewisse Voraussage von Dingen, ... ... ... od. diesselbe Grenzüberschreitung enthält wie sonstiges sittl. unerlaubtes Forschen nach Geheimwissen (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Thomas v. A. (S.Th. 2,2 q.95 a.5), das kirchl. Lehramt (D 1364 [717 d]) wenden sich gegen eine solche Art von A.
--Asztrológia
A Keresztény Morál Lexikona
LChM 1969, Sp. 52 f
Elfogadhatatlan és tilos azonban a csillagokból merített bizonyos dolgokat előre megmondani, ... ... ... vagy ugyanaz a határokon túlmenés található, mint más erkölcsileg tiltott kutatás a titkos ismeretek után (divinatio). Augustinus (De contin. 14, PL 40,358), Aquinói Tamás (S.Th. 2,2 q.95 a.5), az egyházi tanok hivatala (D 1364 [717 d]) ellene fordul az ilyen fajta asztrológiának.--

http://stjosef.at/morallexikon/geheimwi.htm
Geheimwissen
Karl Hörmann
Lexikon der christlichen Moral
LChM 1969, Sp. 449 f
Immerhin ist es mögl., daß sich der Mensch an dämonische Mächte wendet und mit ihrer Hilfe ein sittl. unzulässiges Forschen nach G. (lat. divinatio) treiben will (vgl. Okkultismus). Solches Tun wird im AT als ein Greuel vor dem Herrn bezeichnet (Dtn 18,10-12).
--Titkos ismeretek
A Keresztény Morál Lexikona
LChM 1969, Sp. 449 f
Mindamellett lehetséges, hogy az ember a démoni erők oldalára fordul és a segítségükkel egy erkölcsileg megengedhetetlen kutatást akar folytatni a titkos ismeretek (latin: divinatio) után (összehasonlítva okkultizmus). Ilyen cselekedet az Ószövetségben a Úr előtt, mint egy irtózat (borzalom, szörnyűség) van megjelölve (Mózes V. 18,10-12).

Tehát nem lehet azon csodálkozni, hogy Dionysius Exiguus hibás kronológiáját vezették be hivatalosan a keresztények számára... Szó sem lehetett véletlen tévedésről, vagy számítási hibáról...

Ma már két történelmi esemény is egyértelműen bizonyítja a jelenlegi időszámításunk kezdetének a helytelenségét:

1, Lukács evangéliuma Jézus születését Publius Sulpicius Quirinius (Czirénius) által elrendelt népszámlálás idejére teszi, amikor a nem római polgárok (Civitas Romana) is meg lettek számolva:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,1. És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2,2. Ez az összeírás (#) először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
2,3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
2,4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
2,5. Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala.
2,6. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az Ő szülésének napjai.

Az Ankarában (Ancyra) található római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti) bizonyítja, hogy Augusztus császár i.e. 28-ban, i.e. 8-ban és i.sz. 14-ben tartott, összesen három alkalommal népszámlálást (lustrum) az egész Római Birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) részére.
Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (census)(#) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana).

Jézus születésével kapcsolatban kizárólagosan csak az i.e. 8- i népszámlálás jöhet szóba:

Idézet:
http://www.hetek.hu/fokusz/199803/jezus_lekesett_szuletesnapja http://www.hetek.hu/index.php?cikk=53932
Idõk és számítások az ezredforduló küszöbén
Jézus lekésett születésnapja
Dr. Grüll Tibor ókortörténész
A Jézus születésével és gyermekkorával kapcsolatban legtöbb információval szolgáló Lukács evangéliuma a születés idõpontját Augustus császár (i. e. 27-i. sz. 14) népszámlálási rendeletének idejére teszi, amikor Publius Sulpicius Quirinus volt a szíriai helytartó. A Jézus születése utáni betlehemi gyermekgyilkosságokat Nagy Heródes (i. e. 37-4) rendelte el. Ebbõl egyszerű logikával kikövetkeztethetõ, hogy Jézusnak valamikor Augustus trónra lépése és Heródes halála (i. e. 27-4) között kellett születnie. De szűkítsük tovább a kört. Augustus kõbe vésett önéletrajza, a híres Ankarai emlékmű szerint a császár három nagy népszámlálást tartott a birodalomban: i. e. 28-ban, i. e. 8-ban és i. sz. 14-ben, halála évében. Vagyis az egyetlen szóba jöhetõ évszám: i. e. 8.

http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=196
A birodalom egységének megszilárdítása érdekében Augustus többször is népszámlálást rendelt el, melynek során számba vettek minden személyt és minden tulajdont. Minden bizonnyal az i. e. 8-ban lezajlott népszámlálás volt az, amely miatt József és Mária Betlehembe kényszerültek menni, s amelynek során a Messiás megszületett.

http://www.uni-tuebingen.de/limes-museum/sqhm/krippe01/Framerechts.htm http://www.uni-tuebingen.de/limes-museum/sqhm/krippe01/index.html http://www.mc-rall.de/histnt.htm
Chronologie nach Lucas
Lucas, der in seinem Evangelium "allem von den ersten Anfängen an sorgfältig nachgegangen ist", wurde mit seiner Zeitangabe missverstanden. Man muss ihn nur wörtlich nehmen, dann ist seine Zeitangabe klar, eindeutig und sehr präzise. Der von Lucas erwähnte Reichscensus ist der Reichscensus des Jahres 8 v.Chr., das zweite Lustrum des Kaisers Augustus. Damit datiert dieser Reichscensus des Jahres 8 v.Chr. den im gleichen Jahr stattfindenden ersten Provincialcensus des Publius Sulpicius Quirinius während dessen ersten Statthalterschaft in der Provincia Syria.

Das Jahr 8 v.Chr. des Reichscensus ist jedenfalls mit Sicherheit ein Jahr der ersten Statthalterschaft des Publius Sulpicius Quirinius in der Provincia Syria.

Augustus berichtet in seinen Res gestae divi Augusti C.8, er habe drei Lustren durchgeführt: 28 v.Chr., 8 v.Chr. und 14 n.Chr. Diese Lustren wurden jeweils mit einem census populi abgeschlossen, d.h. mit der Zählung der in Rom, in Italien und den Provinzen, also im Imperium Romanum (der von Lucas erwähnten Ökumene) wohnenden römischen Bürgern - der Cives Romani.

Von den drei augusteischen Lustren (28 v.Chr., 8 v.Chr. und 14 n.Chr.) fällt das 2.Lustrum des Jahres 8 v.Chr. in die Zeit der 1.Statthalterschaft des Publius Sulpicius Quirinius in der Provincia Syria 11 - 7 v.Chr. und datiert mit dem Consulat des Gaius Censorinus und des Gaius Asinius den 1.Provincialcensus des Publius Sulpicius Qurinius in der Provincia Syria in das Jahr 8 v.Chr.: In diesem Jahr kommen Joseph und Maria von Nazareth in Galilaea nach dem 148 km entfernten Bethlehem in Iudaea, um sich in der für die Familie zuständigen Meldestelle der römischen Behörde zu stellen.

http://www.netzwelt.de/lexikon/Weihnachtsgeschichte.html http://de.wikipedia.org/wiki/Volksz%C3%A4hlung http://de.wikipedia.org/wiki/Weihnachtsgeschichte
1.: Den Reichscencus (Iustrum), die Schätzung römischer Bürger im gesamten Imperium Romanum
2.: den Provincialcencus (die Schätzung der Provencialien) für die Bewohner der Provinz, die das römische Bürgerrecht (Civitas Romana) nicht besaßen.
Beide wurden im ein- und demselben Jahr 8 v. Chr. in der "Provincia Syria / Iuadea" durchgeführt. Es ist wohl Zufall, dass der Provincialcencus zur Zeit der ersten Statthalterschaft des Publius Sulpicius Quirinius (11 - 7 v. Chr) mit dem vom Kaiser Augustus angeordneten Reichscencus zusammenfällt.

Mint láthattuk, a Lukács által említett népszámlálás i.e. 8-ban volt, ami eleve kizárja tehát a jelenlegi hamis keresztény időszámítás helyességét...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 09:17 | Sorszám: 1308
Az emberiség túlnyomó részének a jól felfogott érdeke a KÖZJÓ iránti igyekezet. A demokrácia a többség akaratát kell tükrözze, nem pedig néhány magánbankárét, vagy olajmágnásét... A többség nagyon jól megvan ezek nélkül is, csak fordítva nem áll fenn ugyanez...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 09:10 | Sorszám: 126
Megértenél, ha tudnád, hogy valójában mit állítottál...
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 09:08 | Sorszám: 125
Azért nem érted, mert nem ismered az asztrológia szabályzóit... Nem szándékozom ebbe itt belebonyolódni, ha érdekel a kérdés, akkor tanulmányozzad pl. Baktay Ervinnek a "Csillagfejtés könyve" című munkáját a 68-88. oldalig...

Nem illik felkészületlenül dolgokba belekeveredni, amihez fogalma sincsen az embernek...

Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 09:00 | Sorszám: 124
Már jeleztem neked, hogy szerintem a Folyamatosan Változó Szellemi Való pillanatnyi "minőségi állapota" hozza létre ezt az "alapprogramot" bennünk a születésünk alkalmával. Feltehetőleg az agyban kell a központja legyen, de egyesek szerint a pajzsmirigynek is köze lehet a lélekhez.
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 08:55 | Sorszám: 123
Idézet:
honfi írta:
Ezért nincs szükség a lélekre.
Mert bár hiszünk benne, hogy vannak tények, azonban nem tudjuk, így csak modellekröl beszélhetünk.

Azért mert valami nem kézzel fogható, vagy képletekkel nem leírtható, azért még nem kell a létezésének a tényét tagadni. Évezredes tapasztalati megfigyelések is igazolják a meglétét...

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 08:52 | Sorszám: 4
Ugyanez a Talmud eltanácsolta a híveit a beavatottak által betervezett messiásuk, Immánuel születése idejének a kiszámításától, ami természetesen szintén az ősi asztrológiára bazírozott...:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/87 http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 29. 08:51 | Sorszám: 21
Tizenötödik lap

Woodpecker írta:
"Ebben az epizódban megtudhatjuk, hogy miért épített Salamon templomot és miért szakadt kétfelé Kánaán."

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 15:12 | Sorszám: 3
Mint ahogy már korábban is utaltam rá, az ószövetségi legendák vallási vezetői akár halálbüntetés terhe mellett is tiltották a híveiknek az asztrológiával való foglalatoskodást, a Talmudból viszont arról értesülhetünk, hogy a beavatott rabbik bizony intenzíven alkalmazták azt...:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás (*nap)nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha (*nap)keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van. Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים.) összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.
--

* saját megjegyzések

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:31 | Sorszám: 118
Ez így igaz... Ennek ellenére a modern asztrológia sok olyan szabályzót is alkalmaz, ami szerintem nem állja meg a helyét.
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:29 | Sorszám: 117
Feltehetőleg innen származik az a mondás is, hogy az ember a halálakor kileheli a lelkét...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:28 | Sorszám: 116
Az első levegővétel tekinthető a születés pillanatának...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:24 | Sorszám: 115
A Folyamatosan Változó Szellemi Való az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát a háttérhatás is beletartozik...

A gének szerepét nem vonom kétségbe, az tény...

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:20 | Sorszám: 114
Ockham filozófiája már abban sem stimmel, hogy Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) a potentia absoluta által mindenható lenne...
Isten nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, az égi mechanika függvénye...

A középkorhoz viszonyítva egy kicsit több ismerettel rendelkezünk...

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:06 | Sorszám: 113
Ha ismernéd az asztrológia szabályzóit (ami évezredes megfigyeléseken alapszik), akkor nem emlegetnél ilyen vad dolgokat...
Ezzel nem védeni szándékozom a mai modern asztrológiát, amivel magam sem értek sok esetben egyet...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:03 | Sorszám: 112
Idézet:
mpd írta:
Falsch. "aránylag egy időpontban" a Földön több tízezer gyerek születik, ezeknek mind egyforma lelkük kéne legyen.
Ki mered mondani, hogy ez így is van?

Mutass egy helyet a Földön, ahol azonos helyen történik ez...

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 14:00 | Sorszám: 111
Nyugodtan tarthatod magadat lélektelennek, már jeleztem neked korábban, hogy a kutyáknak is van pedig...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 13:57 | Sorszám: 110
A CD egy találó hasonlat volt a szemléletesség kedvéért, ez nem azt jelenti, hogy a lélek az egy "újraírható CD, vagy inkább egy RAM" volna, de szerintem egy emberre szabott "program"...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 13:01 | Sorszám: 96
Az ikrek aránylag egy időpontban születnek, tehát a Folyamatosan Változó Szellemi Való "minőségi állapota" közelítőleg hasonlónak mondható... Ennek ellenére a személyiségük feltehetőleg már el fog térni, hisz különböző, eltérő külső behatások érik majd őket az életük folyamán. Az ember személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik.

Az ikrek általában testi kinézetre is hasonlítanak egymáshoz, de nem törvényszerű. Ez genetika, amibe nem szándékozom belemerülni...

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 12:50 | Sorszám: 93
A test a lélek hordozója. Az emberi lélek nem azonos a [b]Folyamatosan Változó Szellemi Valóval", hanem annak csak a "tükörképe".
Ha egy CD-ről meghallgatsz egy koncertet, akkor biztosan azzal is tisztában vagy, hogyha véletlenül összetöröd a CD-t, akkor nem a zeneszámot előadó együttest, vagy a zenéjüket teszed vele tönkre, hanem a zenéjük hangfelvételét...
Ha rögzítették azt a zenét CD-re, akkor maradandó maradt az a CD életének az időtartamáig, ha viszont nem vették fel, akkor az soha többé vissza nem térő zenei eseménynek könyvelhető el...
Így van ez az emberi lélekkel kapcsolatosan is azzal a különbséggel, hogy az eredeti "folyamatosan változó forrás" és a felvett pillanatnyi "minőségi állapot" kapcsolata a születés után sem szűnik meg.
Az ember halálakor a lélek képtelen visszaalakulni isteni szellemmé, mint ahogy az összetört CD-n hallható zene se fog tudni élő zenévé...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 12:31 | Sorszám: 90
Idézet:
mpd írta:
Egyszerűsítsünk: azt mondd meg, a lélek hol kapcsolódik ehhez a rendszerhez? És miért van rá szükség?

Már írtam, hogy a lélek a véleményem szerint egy kozmikus alapprogram. Azt gondolom te is tudod, hogy két szülőnek lehet akárhány gyermeke, azok egytől egyig eltérő lelki tulajdonságokkal fognak rendelkezni. Ez tény. A lélek az állandó összekötő "kapocs" a Teremtõvel, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval.
Az emberi lelket ez képezi le a születéskor az akkori pillanatnyi "minőségi állapotának" a függvényében, de ez a kapcsolat azzal nem szűnik meg, hanem a halálunk pillanatáig aktív marad.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 10:44 | Sorszám: 33
Jézus mesés fogamzására a Korán is utal:

Idézet:
Korán
Meriem szúra
19,16-24
És emlékezz meg az Írásban Máriáról! Emlékezz arra, amikor visszavonult a hozzátartozóitól egy keleti helyre!És elfüggönyözte magát tőlük. És elküldtük hozzá a lelkünket (Gábrielt). És az tökéletes ember képében mutatkozott meg előtte.Mária azt mondta: „Menedékért fohászkodom az Irgalmashoz tetőled! Ha óvakodsz Allahtól nem közeledsz hozzám!"„Én csakugyan a te Urad küldötte vagyok" - mondta az -„és az a küldetésem, hogy tiszta fiúgyermeket ajándékozzak neked."Mária azt mondta: „Honnan lenne nékem fiam, holott nem illetett engem ember, és nem vagyok céda?"„Eképpen lesz"- mondta Az angyal. „A te Urad azt mondta: 'Könnyű ez nekem. És neked ajándékozzuk , hogy csodás jellé tegyük őt az embereknek és irgalmunkat tanúsítsuk szolgáinknak. Eldöntött dolog ez.'"Akkor várandós lett vele. És visszavonult terhével egy távoli helyre.És a szülési fájdalmak arra késztették, hogy a pálmafa tövébe menjen. Azt mondta: „Bárcsak még ezelőtt meghaltam volna és lennék feledéssel elfelejtett!"Ám fölkiáltott hozzá alulról a gyermek jézus: „Ne légy szomorú! Az Urad máris csermelyt fakasztott alattad!

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 10:30 | Sorszám: 87
Olvassad végig újra a bejegyzéseimet. Én nem írtam olyat, hogy a léleknek semmi köze a személyiséghez, hisz a személyiség az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze...

A születéskor az ember saját lelkének az öröklött génekhez nincsen köze, de az ő gyermekei által öröklött génekhez természetesen már van, hisz az a személyiségének a jegyeit is tartalmazza...

Mit nem értesz?...

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:59 | Sorszám: 85
Idézet:
mpd írta:
A léleknek semmi köze a gének által öröklött adottságokhoz. Az a személyiség kialakításában rendelkezik fontos szereppel.

Az előbbi válaszomban ezt igyekeztem megvilágítani a számodra. Tehát egy gyermek lelke nem függ az átöröklött génektől, de a majdani gyermekei által hordozott gének függvényei viszont a szülő személyiségének is, ami a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze.

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:53 | Sorszám: 84
Te ezt félreértetted...
A személyiség az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze. A lélek az születési adottság, ami független az átöröklött génektől, hisz nem testfüggő, de mégis test a hordozója, tehát nincsen lélek élő test nélkül.

Az emberi lélek a személyiség fontos alkotórésze. A te gyermekeid olyan géneket fognak örökölni általad, melyekben a személyiséged "lenyomata" megtalálható.

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:42 | Sorszám: 83
Minden változik. Nézzél fel az égre, vagy magad körül a természetben. A Folyamatosan Változó Szellemi Való az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát nem lehet csak egy-két hatást kiemelni ezzel kapcsolatosan. Ennek az Istenek a mibenléte nem az ősokban keresendő, hanem annak a következménye.
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:37 | Sorszám: 81
A gyermek személyisége a születési adottságon (lélek), az átöröklött géneken és a külső körülményeken (nevelés, környezet, stb.) múlik.
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:34 | Sorszám: 79
A lélek szerintem egy "alapprogram", amire a Folyamatosan Változó Szellemi Való a későbbiekben is hatással van a halálunk pillanatáig. Az említett "alapprogramot" nevezhetjük "őrangyalunknak" is...
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:30 | Sorszám: 78
Az emberi lélek nem magzati állapotban képződik le, hanem a születéskor... Ezért döntő szerepe van a születés időpontjának. Jézus születésének az idejét el lehetett titkolni az emberek elől hamis időszámítással, vagy történelmi események idejének a szándékos megváltoztatásával... A "csillagok" nem tudnak becsapni minket... Annyiban azért megnehezítették az évszázadok óta kutatók helyzetét ezzel kapcsolatosan, hogy a szabadszemmel is látható Uránusz planétának a korábbi ismeretét letagadták a beavatottak, így semmi esélyük nem volt ezen a téren sikereket elérniük, hisz melyik kutató vállalta volna a "tudománytalan" megbélyegzést?...

A léleknek semmi köze a gének által öröklött adottságokhoz. Az a személyiség kialakításában rendelkezik fontos szereppel.

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:13 | Sorszám: 76
Az előbbi Honfinak címzett válaszomban írtam erről. Egy esetleges negatív kinézetű külső az embernek a személyiségét befolyásolhatja hátrányosan, de nem a lelkét. Ettől függetlenül egy csodaszép emberrel nem jár együtt értelemszerűen egy pozitív lélek...

A szépséget, fizikai adottságokat lehet örökölni, de a lélek milyenségét kizárólag a születés időpontja befolyásolja. Erre a legszemléletesebb példa a Názáreti Jézus születési adottsága.

Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 09:01 | Sorszám: 72
A korábbiakban már részleteztem a lélek eredetét. Az emberi lélek a véleményem szerint egy kozmikus "program", amit a Folyamatosan Változó Szellemi Való a születésünk pillanatában képez le az akkori pillanatnyi "minőségi állapotának" a függvényében. A gének általi öröklés viszont nem erről szól, aminek szintén komoly jelentősége van az ember személyiségének a kialakításában.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 08:52 | Sorszám: 1296
Így van. Az emberiség eddigi történelme kizárólag csak kisebbségek érdekeinek a megvalósulásáról szólt... Ideje végre, hogy a többség érdekei vegyék át a motiváló szerepet.

Nem mindegy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életünket miképpen töltjük el...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 28. 08:45 | Sorszám: 20
Tizennegyedik lap

Woodpecker írta:
"Átkok és átkok! A fáraó végül behódolt és elengedte a zsidókat. A kivonulás azonban nem volt zökkenőmentes.
Azt is megtudhatjuk ebből a kis epizódból, hogy az orkok és a pirézek mi miatt nem élhetnek közöttünk."

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 20:59 | Sorszám: 2
A Béth Alpha zsinagóga padlózatán látható mozaik, mely az asztrológia Zodiákusát ábrázolja:

Link
http://www.mfa.gov.il/

Ez a mozaikrészlet a feltételezett Ábrahám emberáldozatának a kísérletét mutatja

Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 18:22 | Sorszám: 1
Mint tudjuk, Ezsdrásék az ószövetségi legendákat a babilóni száműzetés során elsajátított asztrológiai, hermetikus ismeretekre bazírozva készítették. Az elkészült Tórát i.e. 445 őszén hozták nyilvánosságra és fogadtatták el a népükkel, mint alkotmányt.
Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
Mardukból, az asztrológiai ismeretekre bazírozó babilóni teremtő Istenből JHVH lett. A zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha Mephorasha ("Isten 72 szelleme") is természetesen kizárólagosan asztrológiai ismeretekre épült fel. Ennyit röviden a "kimondhatatlan nevéről Istennek"...

A hivő tömegek számára érthető módon tiltották az Istenük mibenlétének a kutatását és persze főleg asztrológiai ismeretekre alapozott kutatását...

Arra már több kutató is rájött, hogy Ábrahám, Mózes és a többi mesés szereplők nem valódi történelmi személyek voltak. Itt megemlíteném ezzel kapcsolatban pl. a világhírű Biblia-kutatót, Julius Wellhausent, vagy Israel Finkelstein professzort, a telavivi egyetem régészeti intézetének az igazgatóját.

Ezsdrásékat a Tóra megalkotásában egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt (Marduk-JHVH leghatásosabb szellemi forrása) motiválta, mint amihez a feltételezett történelmi Ábrahámnak tulajdonított emberáldozat kísérletet (Izsák), vagy a Sínai szövetségkötést utalták, de a "végidőkre", azaz a napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek a születését is...:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utolsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Az illuminátusok "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbóluma (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utal. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 15:22 | Sorszám: 1293
Remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan?...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 15:21 | Sorszám: 69
A léleknek semmi köze nincsen az átöröklött (gének) tulajdonságokhoz... A személyiség viszont a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze...

Nem tudom, hogy ez így egy kicsit világosabbá teszi-e a számodra a vitatott témát?...

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 15:06 | Sorszám: 0
Ez egy igen elhanyagolt téma a vallásfórumokon sajnálatos módon...

Az átlaghívő nem sokat tudhat erről, hisz vallása misztériumainak kozmikus hátterét nem tanítják számukra egyetlen vallási intézményben sem...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 14:45 | Sorszám: 32
A Koránban az alábbi helyeken találhatjuk meg Jézus nevét:

Idézet:
Korán
2,87 Adtuk hajdan Mózesnek az Írást és más prófétákat küldtünk utána. Nyilvánvaló bizonyítékokat adtunk Jézusnak, Mária fiának ('Ísze bnu Meriem) és megerősítettük őt a Szentlélekkel. Ti zsidók, vajon valahányszor egy próféta olyasvalamit hozott nektek, ami nem volt ínyetekre, akkor fölfuvalkodtatok, s egyeseket hazugsággal vádoltatok, másokat pedig megöltetek?

2,136 Mondjátok: „Hiszünk Allahban és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk és ami leküldetett Ábrahámhoz, Ismáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és Al-Aszbathoz és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a próféták kaptak az Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat (Mi muszlimok vagyunk)"

2,253 Ezek a korábbi népek küldöttei. Egyeseket közülük előnyben részesítettünk másokkal szemben. Akadnak közöttük olyanok, akikkel Allah beszélt. Némelyeket közülük több fokkal magasabbra emelt. Jézusnak, Mária fiának nyilvánvaló bizonyítékokat adtunk és megerősítettük őt a Szentlélekkel. Ha Allah úgy akarta volna, akkor nem hadakoztak volna egymással az utánuk jött nemzedékek, miután nyilvánvaló bizonyítékokra tettek szert. Ám egyenetlenség támadt közöttük. Voltak közöttük olyanok, akik hívők, mások istentagadók voltak. Ha Allah úgy akarta volna, nem hadakoztak volna egymással. Ám Allah azt teszi, amit akar.

3,45 Emlékezzetek arra, amikor az angyalok azt mondták: „Ó Mária! Allah hírül ad néked egy igét, amely tőle ered, a neve a Messiás, Jézus Mária fia (El-Meszíhu 'Ísze Bnu Meriem). Nagy becsben fog állni az evilágon és a túlvilágon s azokhoz fog tartozni, akik közel állnak Allahhoz.

3,52 Miután Jézus észrevette a hitetlenségüket, azt mondta: „Kik az én segítőim az Allahhoz vezető úton?" Az apostolok azt mondták: „Mi vagyunk Allah segítői. Hiszünk Allahban. Tanúsítsd, hogy néki vetjük alá magunkat!

3,55 Emlékezzetek arra, amikor Allah így szólt: „Jézus! Magamhoz szólítalak immár, magamhoz emellek az égbe és megtisztítalak téged a hitetlenektől. Azokat, akik követnek téged, a hitetlenek fölé helyezem egészen a Feltámadás Napjáig. Aztán mindannyian hozzám fogtok visszatérni, s ítélni fogok közöttetek abban, amiben különböztetek.

3,59 Jézus olyan Allah előtt, mint Ádám. Porból teremtette őt, majd azt mondta néki: „Legyél!" - és lett.

3,84 Mondd: „Hiszünk Allahban, és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzánk, és leküldetett Ábrahámhoz, Ismáelhez, Izsákhoz, Jákobhoz és Izrael törzseihez (El-Eszbet), és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a próféták kaptak az Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat."

4,155-159 -És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jeleiben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt mondták: „A szívünk körülmetéletlen" - de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé,
-és mivel hitetlenek és Máriát szörnyű gyalázkodással illették,
-és mivel azt mondták: „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét" - holott valójában nem ölték meg őt és -nem feszítették keresztre, hanem Jézushoz hasonlónak látták. Akik Jézust illetően összekülönböztek, azok kétségben voltak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követték. Bizony, nem ölték meg őt úgy, hogy bizonyosak voltak benne,
-ellenkezőleg, Allah magához emelte őt. Allah Büszke és Bölcs.
-Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki Jézus halála előtt ne hinne benne. A Feltámadás Napján Jézus tanú lesz ellenük

4,163 Kinyilatkoztattunk neked, ahogyan korábban kinyilatkoztattunk Noénak és az utána jövő prófétáknak: kinyilatkoztattunk Ábrahámnak, Ismáelnek, Izsáknak, Jákobnak, Izrael törzseinek (El-eszbet), Jézusnak, Jóbnak, Jónásnak, ronnak, Salamonnak és adtunk Dávidnak egy zsoltrt (Zebúra).

4,171 Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és Allahtól küldött lélek.

5,46 És az ő nyomukba küldtük Jézust, Mária fiát, bizonyságául annak, ami a Tórából előtte volt. És adtuk néki az Evangéliumot - útmutatással és fényességgel benne-, hogy bizonyítsa azt, ami a Tórából előtte volt - útmutatásként és intésként az óvakodóknak.

5,78 Akik Izráel fiai közül hitetlenek voltak, azok hajdan átokkal sújtattak Dávid és Jézus, Mária fia nyelvével. És ez azért történt, mert lázadoztak és Allah parancsait áthágták.

5,110 Emlékezzetek arra, amikor Allah azt mondta: „Jézus, Mária fia! Emlékezz a kegyelemre, amelyet irántad és szülőanyád iránt tanúsítottam, akkor, amikor megerősítettelek téged a Szentlélekkel, úgy, hogy mint gyermek a bölcsőben szóltál az emberekhez és később mint felnőtt. És emlékezz arra, amikor megtanítottam néked az Írást, a bölcsességet, a Tórát és az Evangéliumot! És emlékezz arra, amikor az én engedelmemmel agyagból teremtettél valamit, ami úgy fest, mint a madár, és életet leheltél bele, s - az engedelmemmel - igazi élő madár lett. És emlékezz arra, amikor az én engedelmemmel meggyógyítottad azt, aki születésétől fogva vak és a leprást, és emlékezz arra, amikor az én engedelmemmel föltámasztottad a halottakat a sírjukból, és emlékezz arra, amikor távoltartottam tőled Izráel fiait és nem bántottak, amikor nyilvánvaló bizonyítékokkal fölkerested őket, s amikor azok, akik hitetlenek, azt mondták: 'Ez nyilvánvaló varázslat'”

5,112 És emlékezzetek arra, amikor az apostolok azt mondták: „Ó Jézus, Mária fia! Vajon a te Urad képes arra, hogy leküldjön nekünk egy asztalt az égből?" „Óvakodjatok Allahtól!" - mondta ő-„ha hívők vagytok és ne kívánjatok efféle csodát!"

5,114 Jézus, Mária fia ekkor azt mondta: „Ó Allah, Urunk! Küldj le hozzánk egy asztalt az égből, hogy ünnep legyen ez nekünk annak is, aki most az első és annak is, aki majdan az utolsó lesz közöttünk, és hogy jel legyen az tőled! És gondoskodj rólunk! Te vagy a legjobb gondoskodó a gondoskodók között."

5,116 És emlékezzetek arra, amikor Allah azt mondta: „Jézus, Mária fia! Mondtad-e vajon te az embereknek azt, hogy: 'Vegyetek engem és anyámat Allah mellé két istennek?"' Jézus pedig azt mondta: „Magasztaltassál! Hogy jönnék én ahhoz, hogy olyasmit mondjak, amihez nincsen jogom. Ha én valóban ezt mondtam volna, akkor te tudnád azt. Te tudod azt, amit én elrejtek magamban, de én nem tudom, mit rejtesz el Te magadban. Bizony, egyedül te vagy az, aki tudván tudod a rejtett dolgokat.

6,85 továbbá az igaz útra vezéreltük Zakariást, Jánost, Jézust és Éliást. Mindegyikük igaz az igazak között. -

19,24 Ám fölkiáltott hozzá alulról a gyermek jézus: „Ne légy szomorú! Az Urad máris csermelyt fakasztott alattad!

19,29 Mária akkor a gyermek Jézusra mutatott. Azok azt mondták: „Hogyan beszélhetnénk egy kisgyermekkel, aki még a bölcsőben fekszik?"

19,34 Ez Jézus, Mária fia - az Igazság szava szerint, amelyben ők még egyre kételkednek.

33,7 És emlékezz arra, amikor egyezséget kötöttünk a prófétákkal és veled és Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és Jézussal, Mária fiával és szilárd egyezséget kötöttünk velük,

42,13 Azt a törvényt szabta nektek a vallásban (Sara'a lekum mineddini), amit Noénak parancsolt meg, s amit néked sugalltunk, s amit Ábrahámnak, Mózesnek és Jézusnak parancsoltunk meg, mondván: „Tartsátok be a vallás előírásait és ne szakadjatok szét szakadár felekezetekre!" Keserves dolog a társítók számára az, amire szólítasz. Ám Allah kiválasztja arra, akit akar és odavezeti azt, aki megbánással fordul hozzá.

43,63 És amikor Jézus eljött a nyilvánvaló bizonyítékokkal, azt mondta: „Eljöttem hozzátok a bölcsességgel, és hogy elmagyarázzak nektek valamennyit abból, amiben összekülönböztetek. Óvakodjatok hát Allahtól és engedelmeskedjetek nekem!

57,27 És a nyomukba küldtük a többi küldöttünket. És a nyomukba küldtük Jézust, Mária fiát s adtuk néki az Evangéliumot és követőinek a szívébe együttérzést és könyörületet helyeztünk. Ám a szerzetesi életet ők találták ki - nem mi írtuk elő nekik - Allah tetszését áhítozván. De nem tartották be úgy, ahogyan kellett volna. Akik hittek közöttük, azoknak odaadtuk a fizetségét. A nagyrészük azonban gonosz.

61,6 És emlékezz arra, amikor Jézus, Mária fia azt mondta: „Izrael fiai! Allah küldött engem hozzátok, bizonyságául annak, ami a Tórából előttem van, és hogy örömhírt hozzak egy küldöttről, aki énutánam jön el, s akinek Ahmed (fölöttébb dicsért) a neve." Miután nyilvánvaló bizonyítékokkal jött hozzájuk, azt mondták: „Ez nyilvánvaló varázslat."

61,14 Ti hívők! Legyetek Allah segítői, miként Jézus, Mária fia mondta az apostoloknak (Heuerijjíne): „Kik az én segítőim az Allahhoz vivő úton?" Az apostolok (Heuerijjúne) azt mondták: „Mi vagyunk Allah segítői." Izrael fiainak egyik csoportja hitt benne, egy másik csoport pedig hitetlenkedett. És erőt adtunk azoknak, akik hittek az ellenségeikkel szemben és ők arattak győzelmet.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 14:18 | Sorszám: 1291
Idézet:
honfi írta:
Csupán arról a pár napról.

Milyen pár napról?

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 14:15 | Sorszám: 67
Szó sincsen "lefoglalt fogalmakat használatáról"...

Idézet:
honfi írta:
Az én lekem=személyiségem.

Eddig még azt állítottad, hogy nincsen lelked, csak személyiséged van... A személyiség viszont az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze...

Most akkor mi a helyzet veled?

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 27. 14:11 | Sorszám: 19
Tizenharmadik lap

Woodpecker írta:
"E röpke kitérő után térjünk vissza történetünkhöz és utazzunk el gondolatban a mesés ókori Egyiptomba! Vajon -a megjelenő Mózes- milyen átkokat fog zúdítani a zsidókat rabszolgaként tartó egyiptomiakra?"

Klaus Matefi
2009. augusztus 23. 19:25 | Sorszám: 18
Tizenkettedik lap

Woodpecker írta:
"Vajon mi lesz a zsidó nép sorsa? Rabszolgák maradnak örökre vagy kiszabadulnak a hatalmas Egyiptomból? És ami még fontosabb: mi lesz a "tudás" további sorsa?"

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 20:54 | Sorszám: 1289
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=331
Jézus születése és kereszthalála

51. jenocsaba - 2009-08-22 18:17:49 - Válasz: 48. (Istenkeres)

Idézet:
Istenkeres(ő) - Klaus Matefi írta:
Jézust nagyon nagyra tartom, hogy fel mert lépni a vallása negatív tanításai ellen.
A neki tulajdonítható etikai sugallatok követendőek és magasztosak.
Ennek ellenére egy ugyanolyan hús-vér ember volt, mint bármelyikünk,

hús-vérségnek mi köze az előző mondat lényegiségéhez?
Érdekel valakit egy forradalmár - Galileából?
Mi köze a világot sújtó problémákhoz?
Hogy ez+az és amaz zajlik előttünk?
Vagy még is?
Mert; egy közönséges ember így presszionálhat a múltból - ugye?
Esetleg egy aljas uszítóval közösködjünk. És a MÁBAN- hozzuk izgalomba a népet és ölessük halomba fiainkat?
Kit követsz - Te - Klaus?
Mire bátorítod bújtatottan embertársaidat?
Gondoljuk át.
Eme zavargásokra vetítő elmélet- könnyeket vért és halált hoz.
Szükségünk van rá?
Ellenben az élő Jézussal!
Jelekkel, csodákkal,gyógyulásokkal, örömmel, békességgel, szeretettel?
Klaus!
Ki Jézus Krisztus valójában?

52. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-22 20:15:46 - Válasz: 51. (jenocsaba)
Rémeket látsz kedves Jenőcsaba. Az igazság feltárása mindig is a legnemesebb cél volt és marad minden időben.

Az eddigi vallások sajnos hamis istenképeket propagáltak a véleményem szerint és erre illik felhívni a figyelmet, főleg 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után, amihez természetesen semmi köze nem volt annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Tudod a vallásszabadsághoz a valláskritika is hozzátartozik...:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vall%C3%A1sszabads%C3%A1g
A vallásszabadságba beletartozik a vallások szabad birálhatósága a szólásszabadság és a valláskritika is.

Azért mert az ókorban néhányan vallásokat gyártottak Istenre hivatkozva, azért szerinted ezt már senkinek megkérdőjeleznie nem szabad, illetve tilos?

Ne komolytalankodjál kedves Jenőcsaba...

Te nyugodtan hihetsz továbbra is bennük, betarthatod akár némelyik kifejezetten negatív etikai előirást is, az a te privát dolgod... Viszont ha az mások érdekeit sérti, akkor nem várhatod el, hogy szó nélkül elnézzék ezt neked...

Remélem, hogy érthető voltam?...

Egy új kozmikus korszakba léptünk, ami szomjazza a KÖZJÓ iránti igyekezetet! A KÖZJÓ csak annak nem jó, aki maga nem a túlnyomó többség érdekeit tartja a szeme előtt. Már pedig a demokráciában a többség érdeke és szavazata a mérvadó...
Ha az emberek nem fognak esetleg az Istenkeresők Globális Egyházának a hívó szavára hallgatni, azt tudomásul veszi az ember, hisz ez a demokrácia kedves Jenőcsaba... De te ebben nem akadályozhatod őket, mivel nincsen semmi jogod hozzá...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 20:33 | Sorszám: 17
Még csak az egyötödénél tartunk...

Le a kalappal Woodpecker előtt!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 16:11 | Sorszám: 1287
Idézet:
honfi írta:
Na ne. Te nem a "teremtö" Istenröl olvastál?
Lehet, hogy hibás a bibliám?

Ha megértenéd az általam már többször taglalt kozmikus misztériumait a bibliai legendáknak, akkor tudnád, hogy mire gondolok... Az ószövetségi legendák JHVH-jának (Marduk-jának) semmi köze nincsen egy ősrobbanáshoz... Ez a "teremtő Isten" kizárólagosan a Naprendszerünk bizonyos égitestei (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) által felépített kozmikus konstellációk szelleme úgymond... Ennek az inkarnációjára vártak a zsidók Ezsdrás ötlete óta. Immánuel már 10 éves...
Tudod nehéz és értelmetlen egy olyan emberrel megvitatni pl. atomfizikai kérdéseket, aki még soha nem foglalkozott vele valójában...

Idézet:
honfi írta:Honnan veszed, hogy a hatások vektormennyiségek, hogy az eredöjükröl beszélsz?

Én ezt írta:
"Az Istenkeresők Globális Egyháza szerint Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát nem egy-két kiemelt hatásról van szó, hanem az ÖSSZES hatás "EREDŐJE", ami teremt, fenntart és a lelkünk leképezéséért is felelős. Ennek köszönhetjük a földi élet kialakulását, fenntartását és a lelkünket is..."

Nem kell azonnal a fizika vektoraira gondolni, melyek azonos hatások eredői lehetnek csak tudtommal... Én az "EREDŐ" szót idézőjelbe tettem, remélem, hogy tudod, hogy mit jelent az, ilyen esetben?

A többi véleményed egy fontoskodni akaró laikus véleménye...
Milyen "tiszta forrásról" beszélsz?...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 12:00 | Sorszám: 62
Idézet:
honfi írta:
A cél az olyasmi, amit el is lehet véteni. A kö nem tud nem leesni.

Már megpróbáltam veled megértetni, hogy próbálj elszakadni az emberi akarat és cél fogalmától...

Idézet:
honfi írta:
Az Isten helyébe behelyettesíted a Valót, az ok helyébe az akaratot.

A "Való"-t a "Valóság" helyett alkalmazom, tehát: Folyamatosan Változó Szellemi Valóság... Ez a négy szó együtt utal az Istenre, nem külön-külön...

Idézet:
honfi írta:
Te kinyilatkoztatod, hogy a kutyáknak is van lelkük. ( Szerintem csak személyiségük. ) Mások ezt tagadják.
Kinek higgyek Klaus?

A személyiség az a különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és egységes egésze kedves Honfi...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 11:13 | Sorszám: 1285
Idézet:
honfi írta:
A teremtö erö - ha létezik - meg az anyagi mozgásból adódó hatások összessége" két különbözö dolog.

Szerinted...
A bibliai legendák Istene sem az ősokban keresendő valójában. Azt senki nem tudja, hogy mi miatt alakult ki az Univerzum és miből. Erre vannak hipotézisek, melyeket feltehetőleg újabbak fognak felváltani...
Itt valójában a Földünkön kialakult életről, az emberi lélek teremtéséről van szó kedves Honfi. Maga a héber kronológiai is az utóbbit vette célpontba és egy ezzel kapcsolatos téves dátumot választottak ki az időszámításuk kezdetének...

Idézet:
honfi írta:
Mármint olyan Isten nincs, ak(mi) valamely tulajdonságokkal bíró, csodákra képes valami. Hiszen istenen valami ilyesmit szoktak érteni.

Természetesen nincsennek olyan csodák, melyeket pl. a bibliai legendák propagálnak, de ugye a hívő tömegek áhítozzák az ilyen magyarázatokat, tehát meg is kapják... Azt se felejtsük el, hogy azok még az ókor emberéhez lettek címezve Ezsdrásék és Pálék (Saul rabbiék) által...
A véleményem szerint az eddigi istenképek hamisak. Az Istenkeresők Globális Egyháza szerint Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, tehát nem egy-két kiemelt hatásról van szó, hanem az ÖSSZES hatás "EREDŐJE", ami teremt, fenntart és a lelkünk leképezéséért is felelős. Ennek köszönhetjük a földi élet kialakulását, fenntartását és a lelkünket is...
Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, nem létezik a halál után élet sajnos, mivel a test a lélek hordozója és a halálunkkal az is megszűnik létezni.

Aki az ellenkezőjét hirdeti, annak itt a lehetősége, hogy 10 évvel a "holtak feltámadása" után bizonyítson...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 22. 10:44 | Sorszám: 15
Tizenegyedik lap

Izsák szerencsésen túléli apjának, Ábrahámnak az áldozatbemutatási kísérletét

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 16:07 | Sorszám: 1280
A példád szerencsétlen volt...
Az Isten a teremtő és fenntartó "erő", hatás (helyesebben az anyagi mozgásból adódó hatások összessége), azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való...

Az, hogy te, vagy más egy öreg szakálas embernek képzeltétek el esetleg eddig, az legyen a ti problémátok...

Igazán butaságon vitázol kedves Honfi...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 15:59 | Sorszám: 60
Mivel képtelen vagy elszakadni az emberi akarat és cél fogalmától, így szerintem a saját korlátaid akadályoznak a megismerésben...

A feldobott könek valóban a célja a leesés.
Miért?
Mert az ok ehhez a gravitáció.
Ugyanúgy az emberi élet célja végül a halál, mert ez a természet törvénye akár tetszik, akár nem...

A Folyamatosan Változó Szellemi Való se lény, mint ahogy ezt a hamis vallási tanok sugallják, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége...

Az íráshibádat nem kifigurázni akartam, hanem meg szeretnélek arról győzni, hogy ne tartsad magadat egy lelketlen embernek, hisz még a kutyáknak is van lelkük...

Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 13:58 | Sorszám: 58
Idézet:
honfi írta:
Ez biztosan nem akarat. Pusztán a világ tulajdonságainak következménye. Az akarat eleve célt tételez fel, valamely állapot elérését szolgáló törekvést.

Próbálj végre elszakadni az emberi akarat fogalmától...
Az általam felhozott példa célja, hogy pl. a Földön megújjúlhasson illetve fennmaradjon az élet...
Szerinted ez nem nevezhető célnak?

Még a vulkánkitöréseknek, erdőtüzeknek, esőnek, stb. is megvan a célja kedves Honfi...

Idézet:
honfi írta:
Mondom, hogy nekem nincsen lekem.

Az lehet hogy nincsen, de lelked van...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 13:48 | Sorszám: 1277
Olyan Isten nem létezik, amire te gondolsz és amiket eddig az egyes vallási tévtanítások propagáltak.
Miért ne nevezhetnénk a Folyamatosan Változó Szellemi Valót akkor Istennek? Mert számodra derogál ez a megnevezés?
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 06:07 | Sorszám: 1275
A misztériumvallások beavatottjaitól próbáld ezt megtudakolni...
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 06:06 | Sorszám: 1274
Nincs más Isten, csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való. Aztán nevezheted annak, aminek jól esik...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 06:01 | Sorszám: 56
Neked az a problémád, hogy az emberi értelemben vett akaratra célzol... Nem akarat az szerinted például, hogy el kell jöjjön a tavasznak, vagy a nyárnak az ideje újra és újra?

Céltalan a teremtés?
Mit értesz egyáltalán cél alatt?

Az egyes vallások a mesés ötleteikkel, isteneikkel, soha be nem váltható túlvilági ígéreteikkel igyekeztek ezt eddig áthidalni...

Az ember élete kérészélet, valójában sok hűhó semmiért sajnos... Jövünk és megyünk... Ennek ellenére a céltudatos tevékenységünk és akaratunk által a jövendő generációk életét könnyíthetjük, vagy nehezíthetjük meg.

Az egyszeri és megismételhetetlen életünket tegyük közös erővel és összefogással szebbé, jobbá, békésebbé, igazságosabbá, elviselhetőbbé.
Ennek az ignorálása szerintem emberiség ellen elkövetett bűn...

Természetesen neked is van lelked, mint minden embertársadnak. Gondolom, hogy maga a szó irritál, mint pl. az Isten kifejezés... Ez a lélek a Folyamatosan Változó Szellemi Való adománya és életed végéig nem szűnik meg ezzel (F.V.Sz.V.-val) a kapcsolatod.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 21. 05:21 | Sorszám: 14
Tizedik lap

Woodpecker írta:
"Kedves Klaus!
E képregény alapötletét kutatásod témája adja de a történet kitalált- az emberi fantázia terméke. A képregény karikatúra képregény és szórakozásból, hobbiszinten rajzolgatom Mindannyiunk szórakoztatására és kikapcsolódására."

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 19:59 | Sorszám: 51
Én nem a természetet nevezem a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak kedves Honfi...
Már sokszor elmagyaráztam neked, hogy Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Tehát a létező összes hatás eredője. Ez teremti és tarja fenn a természetet és a te lelkedet is...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 19:54 | Sorszám: 31
A Názáreti Jézust a Talmud két helyen is megemlíti:

Idézet:
Der Babylonische Talmud
Band VIII
Jüdischer Verlag
Frankfurt am Main (1996)

Synhedrin VI, i Fol. 43a (S. 631-632) Vorher ruft ein Herold aus. Also nur (unmittelbar) vorher, früher aber nicht, und (dem widersprechend) wird gelehrt: Am Vorabend des Pesahfestes henkte man Jesu 20. Vierzig Tage vorher hatte der Herold ausgerufen: Er wird zur Steinigung hinausgeführt, weil er Zauberei getrieben und Jisraél verführt und abtrünnig gemacht hat; wer etwas zu seiner Verteidigung zu sagen hat, der komme und bringe vor. Da aber nichts zu seiner Verteidigung vorgebracht wurde, so henkte man ihn am Vorabend des Pesahfestes!?
Úla erwiderte: Galaubst du denn, daß für ihn überhaupt eine Verteidigung anzustreben war, er war ja ein Verführer und der Allbarmherzige sagt: 21 du solst seiner nicht schonen, und seine Schuld nicht verheimlichen, vielmehr war es bei Jesu anders, da er der Regierung nahe stand.

20 An manchen anderen Stellen (in Handschriften auch an dieser Stelle) הנוצרי ישו, Jesu der Nasarener, der Stifter des Christentums. Diese Mitteilung über seine u. seiner Jünger Hinrichtung, sowie verschiedene andere Daten im T. (so soll er ein Schüler des R. Jehosuá b. Perahja gewesen sein, also ca. 100 vor Christi Geburt: cf. Sot. Fol. 47a) passen durchaus nicht auf die Person Christi; daher nach manchen jüd. u. christl. Apologeten mit Jesus Christus nicht identisch. Wahrscheinl. aber nichts weiter als ein Beweis dafür, daß damals über die Person Christi nur Legenden verbreitet waren, die keinen historischen Wert haben.
21 Dt. 13,9

Der Babylonische Talmud
Band VI
Jüdischer Verlag
Frankfurt am Main (1996)

Gittin V, vi Fol. 57a (S. 368) Onkelos, Sohn des Kalonikos 041, ein Schwesterssohn des Titus, vollte sich zum Judentume bekehren. Da ließ er durch Nekromantie Titus erscheinen und fragte ihn, wer in jener Welt am geachtetsten sei. Dieser erwiederte: Jisraél. - Soll man sich ihnen anschließen? Dieser erwiderte: Ihre (religiösen) Vorschriften sind zahlreich, du wirst sie nicht halten können; lieber gehe und bedränge sie, so wirst du Oberhaupt werden. So heißt es: 242 ihre Bedränger sind zum Haupte geworden fc.: wer Israél bedrängt, wird Oberhaupt. Alsdann fragte er ihn: Womit wirst du gerichtet? Dieser erwiderte: Wie ich selbst über mich verfügt habe: jeden Tag wird meine Asche gesammelt, und nachdem ich abgeurteilt werde, wieder verbrannt und auf die sieben Meere gestreut.
Hierauf ließ er Bileám durch Nekromantie erscheinen und fragte ihn, wer in jener Welt am geachtetsten sei. Dieser erwiderte: 243 Nicht suche ihren Friede und ihr Bestes all deine Tage. Alsdann fragte er ihn: Womit wirst du gerichtet? Dieser erwiderte: Mit seidendem Sperma 244. Hierauf ließ er Jesus durch Nekromantie erscheinen und fragte ihn, wer in jener Welt am geachtetsten sei. Dieser erwiderte: Jisraél. - Soll man sich ihnen anschließen? Dieser erwiderte: Suche ihr Bestes und nicht ihr Böses; wer an ihnen rührt, rührt an seinen Augapfel. Sodann fragte er ihn: Womit wirst du gerichtet? Dieser erwiderte: Mit seidendem Kote. Der Meister sagte nämlich: Wer über der Weisen spottet, wird mit seidendem Kote gerichtet. Komm und sieh den Unterschied zwischen den Abtrünnigen Jisraéls und den Propheten der weltlichen Völker.

Más források szerint Jézusra vannak egyéb helyeken is utalások a Talmudban, de a véleményem szerint azok nem egyértelműen Jézusra vonatkoznak...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 15:08 | Sorszám: 1270
A materialisták tagadják Isten létét, én viszont állítom, hogy van, csak az eddigi istenfogalmakat helytelenül fogalmazták meg az illetékesek.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 15:06 | Sorszám: 28
Írod:
"A császármetszéses esetek száma még kevesebb. Gondolod, hogy idehozták a mamát valamelyik hegycsúcsra, hogy a kozmikus való hathasson?"

A misztériumvallások beavatottjai bármire képesek ezen a téren. Neked ez nevetséges, nekik ez szent és természetes. Mint már írtam, közel 2450 éve vártak erre az alkalomra az ószövetségi legendák beavatottjai.

Gondolom, hogy te nevetőgörcsöt kapnál egy szabadkőműves ritus kapcsán is, pedig ők ezt HALÁLOS KOMOLYAN gondolják...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 14:57 | Sorszám: 49
A Folyamatosan Változó Szellemi Való megléte tény, hisz a természetet is ez teremti, tartja fenn, meg akár a te lelkedet is...

Én inkább a Miki egér helyett maradok a hagyományos Isten megnevezésnél, de igyekszem a mibenlétét reálisan felvázolni, ellentétben az eddigi vallások értelmiszerzőivel... Ha téged irritál az Isten szó, akkor helyettesítsed be magadnak egy másikkal...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 11:57 | Sorszám: 1268
Sok mindenben hisznek az emberek...

Látod, látod, te is csak egy hívő ember vagy...

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 11:47 | Sorszám: 24
A közel 2450 éve Ezsdrásék által betervezett messiásuk, Immánuel biztos, hogy nem hétköznapi körülmények között született meg 1999.08.11-én, és nem egy állami kórházban...

A másik az, hogy nem tartom azt elképzelhetőnek, hogy abban az időpillanatban csak egy császármetszés általi gyermek jött volna a világra kifejezetten ebből a célból...
Az egyik majdan el kellene legyen ismertetve az elképzelések szerint, mint a zsidók messiása, Immánuel.

Azt se hinném, hogy ezek a gyermekek Magyarországon lennének felnevelve...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 11:29 | Sorszám: 46
Az elmondottakból nem következik, hogy az iszlám egy kicsit is közelebb állna a valósághoz...

Ne feledd el, hogy legalább annyi átkot szórnak a nem iszlámban hívők fejére, mint az ószövetségi legendák a saját híveikre, ha nem tartanák be az Ezsdrásék által megalkotott 613 micvot-ot (Mózes V. könyve)...

A különbség az, hogy Ezsdrásék által életrehívott vallás kifejezetten nemzeti vallás, ami a földi gazdagság és a népek feletti hatalom emegszerzésére motivál, ezzel szemben a feltehetőleg ószövetségi legendák beavatottjai által sugallt Korán kizárólagosan "bálványtalanítás" céljából jött létre (JHVH-t=Allah-ot propagálja), a jutalmukat a hívek pedig ugyanúgy, mint a keresztények a nem létező túlvilágon vehetik majdan át...

Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 11:13 | Sorszám: 45
Idézet:
honfi írta:
Nem megy a fejembe, mitöl Isten, s mitöl szellemi.
A "szellemi" jelzöt még lehetne magyarázni az anyag struktúrája által hordozott információ létezésével.

De minek az Isten? Mert jól hangzik?

Már megmagyaráztam neked, hogy mitől szellemi...
Neveznéd inkább Miki egérnek?
Az Isten szó egy közismert szó, csak helyesen kellett tudni definiálni a Folyamatosan Változó Szellemi Való mibenlétét...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 20. 11:06 | Sorszám: 13
Nyolcadik lap

Woodpecker írta:
"Végre-végre-végre!!!!
Hamarosan elérkezünk az Izraeli Kánaánhoz!!!!
Szüless meg kicsi Ábrahám, hogy mihamarabb elhagyd Sumért s elmenj Israelbe!!!"

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 19. 13:40 | Sorszám: 1266
EMLÉKEZZÜNK A PONT 20 ÉVE TÖRTÉNT PÁNEURÓPAI PIKNIKRE!

Csodálatos időszak volt, ami a végét jelentette egy nép nem tolerálható kollektív büntetésének.

Ebből az alkalomból ma kezdem tárgyalni az 1989-ben megkezdődött átalakulások kozmikus hátterét, ami szintén Immánuel eljövetelét volt hivatott előkészíteni.

Az 1989 évi átalakulás

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 19. 06:18 | Sorszám: 16
Ne komolytalankodjál kérlek...
Klaus Matefi
2009. augusztus 19. 06:17 | Sorszám: 15
Jézus születésének és kereszthalálának a tárgyilagos feltárása és bemutatása a célom.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 19. 06:14 | Sorszám: 12
Hetedik lap

Woodpecker írta:
"Ezután már egyenes út a siker-csillogás és meggazdagodás felé...."

Klaus Matefi
2009. augusztus 19. 06:13 | Sorszám: 11
Hatodik lap

Woodpecker írta:
"Az "Istenek" kénytelenek megmutatni igazi erejüket a hitetlen embereknek!"

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 18. 16:29 | Sorszám: 41
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?

57. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-18 14:05:00 - Válasz: 56. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
A természet vad törvénye egy "csinált " törvény, a Sátán alkotja formálgatja egészen napjainkig. De, így fog tenni a jövőben is. Népekben nyelvekben és ágazatokban. Lobby-zik, az "átmentés" a túlélés reményében.

Hát bizony kétségbe kell vonnom a reális rálátásodat a dolgokra kedves Jenőcsaba... Próbáld egyszer a saját józan eszed is igénybe venni, mielőtt ilyen nonszensz dolgokkal képes vagy megpróbálni másokat megvezetni...

Isten csak egy van, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Ez nem lény, hanem az anyagi mozgásoból adódó hatások összessége. Ez teremt, fenntart és az emberi léleknek is ez a forrása. Ezért születnek Jézusok, de születnek Aleister Crowleyek is, aki magát a Sátán inkarnációjának tartotta ("The Beast 666"):

Idézet:

http://freemasonry.bcy.ca/aqc/crowley.html
Grand Loge of British Columbia and Yukon
Aleister Crowley: freemason!
By Bro. Martin P. Starr

A szabadkőműves Aleister Crowley

Természetesen se Jézus nem lehetett a Jóistennek az inkarnációja, se pedig Aleister Crowley a Sátánnak, mivel ezek kitalált lények...
Az emberiség lelki sokszínűsége a Folyamatosan Változó Szellemi Való tevékenységének a következménye. Ugyanez áll fenn a természetre és a törvényeire is.

Mivel megadatott az embernek a szabad akarata, így képes legyőzni az esetleges negatív isteni születési adományok káros hatásait, befolyását is, kisebb-nagyobb igyekezet árán, de ehhez tisztában kell legyen ennek a valódi forrásával...

MINDENKINEK a természet törvényei fölé kell emelkednie, hogy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövő elé nézhessenek az eljövendő generációk.

A be nem váltható túlvilági ígéretek a többség jutalma a szófogadásuk ellenében, hisz nem mindenki dőzsölhet és élősködhet... A túlnyomó többségnek a jussa egy minimális életszínvonal, sok esetben azt sem éri el, de ugye valahogy fenn kellett eddig tudni tartani ezt a mindenkori status quot...

Idézet:
jenocsaba írta:
A magam fajta műveletlen tinó is tudja, - nem lészen békesség két ember között - sohsem!
A Sátán perspektívájában - bizonyára - nem!

Pusztító háborúkat meg lehet szüntetni közös jóakarat által, hisz azon is csak néhányan gazdagodtak eddig... A többség ezeknek az eseményeknek a tehetetlen szenvedő alany volt általában...
Ha megfelelő és EGYSÉGES etikai kódex állna az egész emberiség rendelkezésére, úgy meg vagyok győződve arról, hogy gyökeres változás állhatna be az emberek egymáshoz való viszonyában is. Nem szabad, hogy az emberiség harácsolók és megkárosultak, kiszolgáltatottak táborára legyen felosztva, ami minden időben a feszültség gócpontja volt értelemszerűen, amióta ember az ember...
Ehhez viszont a KÖZJÓ-t kell hirdetni és ennek érvényt szerezni, nem pedig az esetlegesen mások kárára irányuló erkölcsi tévtanokat...

A "gyógyulásnak" egyedül ez az egyetlen járható és reális útja...

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. augusztus 18. 16:17 | Sorszám: 40
Szóval te ismét a fán szeretnél kikötni?...

Így már kezd érthetővé válni a számomra az [b]Istenkeresők Globális Egyházával szemben tanúsított hozzáállásod...

Klaus Matefi
2009. augusztus 18. 16:13 | Sorszám: 39
Ezt a saját kutatási eredményeimre alapozva állítom, aminek az előjeleit már az érdeklődő is megfigyelheti.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 17. 16:55 | Sorszám: 11
Már Jézus születése körül felmerülnek problémák, mivel az újszövetségi legendákból nem derül ki valójában, hogy Jézus házasságon kívül született-e, vagy sem.

Mint tudjuk, Jézus fogamzása még házasságon kívül történt, Máté szerint úgymond a "Szentlélek által"...

Idézet:
Máté evangéliuma
1,18 Jézus Krisztus születése
Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.

A probléma csak abból adódik, hogy ez a "Szentlélek", helyesebben a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem a testi, hanem a lelki (születéskor!) fogantatásért felelős minden esetben... A születendő gyermek a születése pillanatában kapja a lelkét a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori "minőségi állapotának" a függvénye gyanánt.
De nézzük el ezt a kis szépítést Máténak...:

Komoly ellentmondásba ütközik viszont Máté saját magával, hisz a következő mondatban már Józsefet Mária férjeként emlegeti:

Idézet:
Máté evangéliuma
1,19 Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.

A folytatást:

Idézet:
Máté evangéliuma
1,20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
1,21 Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."
1,22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
1,23 "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten.
1,24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét,

A lényeg az, hogy úgy tűnik a fenti idézetből , hogy József miután megtudta, hogy Mária terhes lett, gyorsan összeházasodtak.

Lukács evangéliuma viszont arról ír, hogy Jézus születésekor József és Mária még csak jegyesek voltak:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt,
2,5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.
2,6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,

Tehát végül is nem derül ki egyértelműen, hogy Jézus házasságon kívül, vagy belül született. Ez természetesen nem von le semmit Jézus érdemeiből! Márk és János egyáltalán nem írt Jézus születéséről.

Annyi biztos, hogy Jézust gyűlölték a zsidók, nem úgy viszont Pált (Saul rabbit), a Pál-féle kereszténység megalapítóját... Ennek az lehetett az oka, hogy Jézus a saját népe vallásának a nacionalista és kegyetlen tanításai ellen szólalt fel, Pál (Saul rabbi) viszont (feltehetőleg a szanhedrin utasítására) az általa megalapozott Pál-féle kereszténységet (amiben Jézust valójában ószövetségi célokra használta fel) az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" elképzeléseinek a realizálására hozta létre a világ népei számára...

Egy kifejezetten Jézus ellenes középkori zsidó írás Jézus születésének a körülményeit is tárgyalja a saját szájízének a tükrében. Egy másik idézet pedig Jézust a "népe gonosz fiának" becsmérli le, a Talmud pedig a nevét és emlékét is ki akarja törölni az emlékezetből:

Idézet:
http://www.churchofgod.hu/cont/toledothy.php
Toledoth Jeshu
A 3671.-ik 1 évben, Janneus király uralkodásának idején hatalmas szerencsétlenség érte Izraelt, amikor feltûnt egy Júda törzsébõl származó becstelen ember, akinek neve Joseph Pandera volt. Ez az ember a Júda-beli Betlehemben élt.

Házának közelében lakott egy özvegyasszony, akinek volt egy Miriam nevû, nagyon bájos és szemérmes lánya. Miriam a Dávid királyi házából származó Johanannak volt a jegyese, aki jártas volt a Tórában, és istenfélõ ember volt.

Egy szombati nap vége felé Joseph Pandera, akinek délceg, vonzó külseje volt, akár egy hõs vitéznek, miután Miriamra vetette sóvárgó szemeit, bekopogott hozzá szobája ajtaján, elhitetve õt azzal, hogy õ Johanan, a jegyese. De [Miriam] elcsodálkozott a helytelen viselkedésen, és akaratlanul adta át magát.

Ezek után, amikor Johanan legközelebb meglátogatta Miriamot, az kifejtette neki megrökönyödését a rá egyáltalán nem jellemzõ viselkedésmód miatt. Így jöttek rá Joseph Pandera bûntettére, s Miriam rettenetes, tévedésen alapuló hibájára. Johanan egyenesen Rabban Shimeon ben Shetah elé vitte az ügyet, elmesélve neki a tragikus csábítás esetét. Mivel azonban nem voltak tanúk, akik nélkül nem lehetett a büntetést kiróni Joseph Panderára, és mivel Miriam teherbe esett, Johanan elköltözött Babilóniába.

http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza. Ezzel ellentétben a fent említett azt okozta, hogy a zsidókat kardra hányták, a megmaradtakat szétszórták és megalázták, a Tórát megmásították, a világ nagy része tévedésbe esett és az Örökkévaló helyett más istent szolgál.

http://en.wikipedia.org/wiki/Judaism's_view_of_Jesus
The Talmud and "Yeshu"
The name Yeshu (alt: Jeshu, Yeishu, Heb: יש"ו appears in various works of classical Jewish rabbinic literature including the Babylonian Talmud (redacted roughly before 600 CE) and the classical midrash literature written between 200 CE and 700 CE. Scholars have debated the meaning of the name, which has been used as an acronym for the Hebrew expression ימחשמו וזכרו (yemach shemo vezichro - "May his name and memory be obliterated").

(*saját megjegyzés: ימחשמו וזכרו (yemach shemo vezichro - "May his name and memory be obliterated") = Legyen a neve és az emléke kitörölve)

Ezzel szemben viszont Pált (Saul rabbit) bibliai zsidónak nevezik, aki a hitéhez és a Tórához hűséges maradt:

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm

Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 17. 15:27 | Sorszám: 34
A jelenlegi felállást és a Pál-féle kereszténység tanainak az összességét tekintve semmi esetre sem...
Szerintem már nem hosszú életű, hisz Immánuel fellépésével (~2032) le kellene járjon a mandátumuk... Ugyanez kellene történjen feltehetőleg az iszlám esetében is, de a síiták "alkalmatlankodnak" egy kicsit...
Klaus Matefi
2009. augusztus 17. 14:38 | Sorszám: 32
Így van!
Klaus Matefi
2009. augusztus 17. 13:43 | Sorszám: 30
Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való tevékenységét, mibenlétét a természetben és magunkban tudjuk vizsgálni, lemérni. Ennek a tevékenységnek az eredménye a természet, vadon törvénye. Ez motiválta, irányította eddig az emberiség történelmét is, hisz nemcsak a nemzetek igyekeztek egymáson uralkodni és a legyőzöttön élősködni (a legszomorúbb és legszemléletesebb példája volt ennek az amerikai rabszolgatartó rendszer, ami 100-200 millió fekete embertársunk kínhalálát okozta; - még eddig feltáratlan kutatási terület; - a jóvátétel várat magára...), hanem a nemzeteken belül is ugyanez volt a tendencia... Az ügyesebbek, erősebbek, ravaszabbak, gátlástalanabbak azok vezetők lettek (esetleg örökölték, vagy megvásárolták ezt az előjogot) és a kevésbé ügyesebb, erősebb, ravaszabb, gátlástalanabb többségen pedig uralkodtak, élősködtek úgymond Istenre hivatkozva. Ezen a téren minden időben nagyon jól megértették magukat a vallások papságával is, hisz ők is ennek a helyességét, törvényszerűségét sugallták valójában...

Az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák kifejezetten erre a természeti törvényre lettek felépítve, más népeken való uralkodás és a földi gazdagság megszerzése céljából, viszont az ószövetségi legendákban hívők egymással szemben példamutató, segítőkész, adakozó életet kellene éljenek úgymond Isten akaratából...:

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ézsiás
66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Az említett példamutató, segítőkész, adakozó életet a Pál-féle kereszténység is megköveteli a vallásaiktól megfosztott és eltiltott világ népeitől minden tekintetben, tehát nemcsak egymás között, hanem mindenkivel szemben, viszont tiltja és lebeszéli a híveit a földi gazdagságra, jólétre való törekvéstől, a szófogadásuk jutalmát pedig a nem létező túlvilágra halogatja...
A véleményem szerint ezek a vallási utasítások nem nevezhetőek hasznosnak és jóindulatúnak mindaddig, amíg kivétel nélkül MINDENKIRE nem válnak érvényessé, hisz az éppen ellenkező vallási sugallatok érvényesülésének garantálnak biztos alapfeltételt, táptalajt. Itt nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre céloztam, hanem a békés és igazságos egymás mellett élést előmozdító etikai sugallatokra.

Ha pedig mégis fennhangon ragaszkodnának egyesek a vadon törvényeihez, akkor ehhez mindenkinek joga kellene legyen természetesen, nem létezik semmilyen szempontból "kiválasztott".
Ebből is látszik, hogy a jelenlegi vallási "sokszínűség" valójában kifejezetten káros és nem méltányolható a KÖZJÓ szempontjából.

Az Istenkeresők Globális Egyháza maximálisan egyetért a ténylegesen Jézusnak tulajdonítható pozitív etikai tanításokkal és arra törekszik, hogy ezek MINDENKIRE egyaránt kötelező jelleggel érvényessé váljanak kivétel nélkül egy boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb KÖZÖS JÖVŐ reményében, ami a jövendő generációk jól felfogott érdeke. Aki ezt nem hajlandó megérteni, az önző módon nem törődik a leszármazottjainak a jövőjével...

Maimonides tévedett volna?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Vajon csak ők?...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 15:38 | Sorszám: 1262
Idézet:
honfi írta:
Én látok.

A bejegyzéseid nem erre vallanak...

Magad se tudod néha már, hogy mit állítasz...:

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000242
Az Istenkeresők Globális Egyháza

honfi 2009. augusztus 16. 09:35 | Sorszám: 1250
Az agyamra mégy a csúsztatásaiddal.
Hogyan következtetsz abból, hogy "Hitre szüksége van az emberiségnek" arra, hogy istenhitre van szüksége?
Hamis Próféta vagy Te is, Klaus.

Klaus Matefi 2009. augusztus 16. 10:11 | Sorszám: 1251
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem istenhitet hirdet, hanem a KÖZJÓ-ba vetett hitet...

Erre már rájöhettél volna eddig...

Isten (Folyamatposan Változó Szellemi Való) léte nem hit, hanem tény kérdése!

honfi 2009. augusztus 16. 10:55 | Sorszám: 1253
A "közjót" még nem definiáltad.
Zavaros a dolog. Egyszer szükség van az Istenhitre, aztán az már nem is hit, hanem tény, akkor a közjóban kell hinni.
Klaus, ebböl nem lesz gálickö.

Klaus Matefi 2009. augusztus 16. 11:43 | Sorszám: 1254
honfi írta:
"Zavaros a dolog. Egyszer szükség van az Istenhitre, aztán az már nem is hit, hanem tény, akkor a közjóban kell hinni."

Én soha nem állítottam, hogy szükség lenne istenhitre... Isten minél alaposabb megismerésére irányuló igyekezet nem hit kérdése, kedves honfi. Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) az tény! A hit az valamibe fektetett remény, nem tudás.

Az embernek ennek ellenére HITRE is szüksége van, aminek a tárgya lehet bármi. Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ba vetett HITET tartja a legszükségesebbnek az emberiség részére a jövendő generációk jól felfogott érdekében.

Ezen a fórumon rajtam kívül sajnos nincs más eddig, aki magáévá tenné ezt a nemes és felemelő elképzelést, de reméljük, hogy ez a tartózkodó hozzáállás még fog változni..

honfi 2009. augusztus 16. 12:04 | Sorszám: 1258
Klaus Matefi írta:
"Isten (Folyamatosan Változó Szellemi való) az tény! A hit az valamibe fektetett remény, nem tudás."

Miért kell az objektív folyamatosan változó valóságot Istennek nevezni, s a szellemtelen "szellemi" jelzövel ellátni? Pontosan az objektív valóság létezésének tényét muszáj hinni, hiszen bizonyítani nem lehet.
Ha elszakadnál ettöl az Isten fogalomtól, akkor lehetne beszélgetni a közérdekröl, aminek megvalósulása a közjó. Amiben nem hinni kell, hanem létrehozni.

Klaus Matefi 2009. augusztus 16. 12:14 | Sorszám: 1259
Nézz körül nyitott szemmel a természetben és rá fogsz jönni, hogy ez tény...

Én az anyagi mozgásokból eredő hatások összességét szelleminek nevezem, mivel teremt, fenntart és a mi lelkünknek is ez a forrása...

Szerinted hogy lehet egy vakot arról meggyőzni, hogy milyen szép kék az ég?

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 15:26 | Sorszám: 10
Nem gondolhatod komolyan, hogy az Ezsdrásék által közel 2450 éve betervezett ószövetségi legendák messiását már csecsemő korában mutogatni fogják a beavatottak a nagyközönség előtt?...

A betervezett színrelépése szerintem 2032-ben lesz.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 12:28 | Sorszám: 29
Mit hirdet ezzel szemben az Istenkeresők Globális Egyháza?

Hiába várunk az eddigi vallások értelmiszerzői által beígért túlvilági jutalmunkra, amikor az életünk egyszeri és megismételhetetlen, és természetesen nem létezik túlvilág, csak a mesés vallási legendák ötleteként...

Ne mások kárára törekedjünk, hanem kizárólagosan csak a KÖZJÓ-ra, hogy MINDENKIRE egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb élet várhasson egyaránt!

Lehet ez ellen bárkinek is kifogása?

Feltehetőleg igen...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 12:14 | Sorszám: 1259
Nézz körül nyitott szemmel a természetben és rá fogsz jönni, hogy ez tény...

Én az anyagi mozgásokból eredő hatások összességét szelleminek nevezem, mivel teremt, fenntart és a mi lelkünknek is ez a forrása...

Szerinted hogy lehet egy vakot arról meggyőzni, hogy milyen szép kék az ég?

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 11:56 | Sorszám: 28
Zseniálisan szinkronban van ez a három vallás természetesen és kizárólagosan "Isten akaratából"...

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mind a három vallás szent városa Jeruzsálem!

Pedig ott valójában csak Jézus lett keresztre feszítve i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 11:46 | Sorszám: 1255
Idézet:
honfi írta:
Zavaros a dolog. Egyszer szükség van az Istenhitre, aztán az már nem is hit, hanem tény, akkor a közjóban kell hinni.

Én soha nem állítottam, hogy szükség lenne istenhitre... Isten minél alaposabb megismerésére irányuló igyekezet nem hit kérdése, kedves honfi. Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) az tény! A hit az valamibe fektetett remény, nem tudás.

Az embernek ennek ellenére HITRE is szüksége van, aminek a tárgya lehet bármi. Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ba vetett HITET tartja a legszükségesebbnek az emberiség részére a jövendő generációk jól felfogott érdekében.

Ezen a fórumon rajtam kívül sajnos nincs más eddig, aki magáévá tenné ezt a nemes és felemelő elképzelést, de reméljük, hogy ez a tartózkodó hozzáállás még fog változni...

Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 11:43 | Sorszám: 1254
Idézet:
honfi írta:
Zavaros a dolog. Egyszer szükség van az Istenhitre, aztán az már nem is hit, hanem tény, akkor a közjóban kell hinni.

Én soha nem állítottam, hogy szükség lenne istenhitre... Isten minél alaposabb megismerésére irányuló igyekezet nem hit kérdése, kedves honfi. Isten ([b]Folyamatosan Változó Szellemi való) az tény! A hit az valamibe fektetett remény, nem tudás.

Az embernek ennek ellenére HITRE is szüksége van, aminek a tárgya lehet bármi. Az Istenkeresők Globális Egyháza a KÖZJÓ-ba vetett HITET tartja a legszükségesebbnek az emberiség részére a jövendő generációk jól felfogott érdekében.

Ezen a fórumon rajtam kívül sajnos nincs más eddig, aki magáévá tenné ezt a nemes és felemelő elképzelést, de reméljük, hogy ez a tartózkodó hozzáállás még fog változni...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 10:17 | Sorszám: 27
Gondoljunk csak bele például abba, hogy az egyik vallási legenda írója a benne hívők számára a minden áron elérendő meggazdagodást és népek feletti hatalom realizálását sugallja, a másik kettő pedig óvja ettől a hívő tömegeit és a földi jólét és gazdagság helyet a jámbor szófogadók jutalmát a nem létező túlvilágra halasztja...
Természetesen mind a három úgymond "Isten nevében" teszi ezt, sőt ugyanannak az "Istennek a nevében", akit Ezsdrás hívott életre Marduk átkeresztelése által...:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Korán
2,275 Akik uzsora kamatot habzsolnak, úgy támadnak fel a túlvilágon, mint az, aki vergődik a sátán érintésétől, azért, mert azt mondták: „Az adásvétel ugyanolyan, mint a kamat." Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az kamatot. Aki intést kap Urától és véget vet annak, ami megtiltatott neki, annak maradjon meg az, ami a tiltás előtt történt. A végső döntés felőle Allah kezében van. Akik azonban a tilalom után visszatérnek az uzsora kamat habzsoláshoz, azoknak a tűz lesz az osztályrészük és benne égnek örökké
2,278 Ti hívők! óvakodjatok az Allah szerinti tettekkel és engedjétek el a fönnmaradt uzsora követeléseteket, ha hívők vagytok!
2,279 Ha nem így cselekszetek, akkor tudjátok meg, hogy Allah és prófétája háborút támaszt ellenetek. Ha azonban megbánást tanúsítotok és lemondotok az uzsoráról, akkor megillet benneteket a tőkétek és nem követtek el kegyetlenséget és ti sem szenvedtek el jogtalanságot.

Ésszerű lenne-e vajon az első esetben ezt térítő vallásként kezelni?

Ha mindenki azt követné, akkor nem válhatna senki se gazdaggá, tehát értelmét vesztenék a vallási sugallatok...

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 10:11 | Sorszám: 1251
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem istenhitet hirdet, hanem a KÖZJÓ-ba vetett hitet...

Erre már rájöhettél volna eddig...

Isten (Folyamatposan Változó Szellemi Való)léte nem hit, hanem tény kérdése!

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 10:06 | Sorszám: 7
Itt megemlíteném azt, hogy én Schönborn bíborosnak írtam egy levelet 2003. november 15-én, amiben tudattam vele a tanulmányom elkészültét és a két kozmikus konstellációt is megadtam benne. Ugyanezzel a tartalommal az alábbi főpapok kaptak tőlem még értesítést:

Hans-Josef Becker (Paderborn)
Friedrich Wetter (München)
Dr. Robert Zollitsch (Freiburg i. Br.)
Georg Sterzinsky (Berlin)
Prof. Dr. Ludwig Schick (Bamberg)
Wolfgang Haas (Liechtenstein)
Wilhelm Schraml (Passau)
Dr. Gerhard Ludwig Müller (Regensburg)
Dr. Gebhard Fürst (Rottenburg a. N.)
Dr. Anton Schlembach (Speyer)
Dr. theol. Reinhard Marx (Trier)
Dr. Heinrich Mussinghoff (Aachen)
Reinhard Lettmann (Münster)
Dr. Felix Genn (Essen)
Heinz Josef Algermissen (Fulda)
Dr. Alois Kothgasser (Salzburg - Österreich)
Dr. Ivo Fürer (St. Gallen - Schweiz)
Dr. theol. Kurt Koch (Solothurn - Schweiz)

Az akkori Ratzinger bíboros (ma már XVI. Benedek pápa) részére két részletesebb levelet küldtem, majd a komplett tanulmányomat. Azóta se érkezett rájuk válasz, csak a postai visszaigazolás, hogy átvették Vatikánban...

A "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiása is anya szülte gyermekként jött a világra, ebből is láthatjuk, hogy az i.sz. 25-ben kínhalált halt Jézusnak semmi köze nincsen hozzá valójában, sőt egymás ellentétei a születési adottságaikból adódóan...:

Idézet:
Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

Ézsiás
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Rabbi Aryeh Kaplan:
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.
A hagyomány szerint Dávid király egyenes ági leszármazottja lesz, s valóban számos zsidó család van, amely ezzel az eredettel büszkélkedhetik.

Immánuel születését az asztrológiában, kabbalahban, hermetikában és héber nyelvben jártas Nostradamus félreérthetetlenül előre jelezte számunkra:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Ezt a témát itt nem szándékozom részletesebben tárgyalni, mivel csak azért említem meg, hogy a kedves Olvasónak legyen Jézus és Immánuel közötti összehasonlítási alapja.
Akit mégis érdekel, az itt részletesen tájékozódni tud erről:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidó messiás

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus vagy Immánuel?

A Jézus világrajövetelét jelző és lelki bűntelenséget biztosító öt együttállt (konjunkció) égitest (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) Immánuel születésekor egy szabályos kozmikus keresztet alkotott a Zodiákusban úgy, hogy az egyes égitestek ráadásul saját (Nap, Mars, Uránusz), illetve a természetüknek megfelelő (Szaturnusz) jegyben helyezkedtek el, ami növelte a negatív hatást az asztrológiai szabályzói szerint és természetesen a napfogyatkozás, ami kifejezetten negatív szellemi hatással bír:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Idézet:
Ámos 8,9.
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Számtalan képzőművészeti alkotás ábrázolja a Pantokrátort a négy figurával (bika, oroszlán, sas, ember) körbevéve, amikre az Ezékiel 1,10 illetve Jelenések Könyve 4,6-7 is céloz. A négy evangélista az alábbi módon lett ezekkel párosítva: bika - Lukács; oroszlán - Márk; sas - János; ember - Máté, amik valójában az asztrológia Zodiákusának Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyeire utalnak (sajnálatos módon sok esetben, esetleg szánkékosan nem a Zodiákus jegyeinek a sorrendjében helyezték el a négy említett figurát az alkotóik)...:

De létezik olyan is, ami helyesen ábrázolja:

Speyer, Dóm (Németország; saját fotó)

Az említett kozmikus kereszt (kozmikus sárkány) JHVH-kozmikus Krisztus szellemi forrása:

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak (*JHVH) hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Eddig láthattuk tehát, hogy Jézus bűntelen égi aspektus égisze alatt született és kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus kereszt jegyében lett véresáldozat gyanánt meggyilkolva. Immánuel viszont a lehető legnegatívabb szellemi hatású égi konstelláció (kereszt) alkalmával látta meg a napvilágot, de feltehetőleg ugyanolyan konstellációhoz van kötve a fellépése, mint ami Jézus születésekor is realizálódott:

Immánuel várható fellépése:
2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Ezt látszik alátámasztani Pál (Saul rabbi) magyarázata is:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

4,1 Isten népének nyugalma
Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről.
4,8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
4,10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 10:05 | Sorszám: 6
Jézus kereszthalála szintén a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") egyik kozmikus forrása jegyében realizálódott, ami Pál (Saul rabbi) szerint egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) történt meg, tehát szó sincsen arról, hogy a mi bűneinkért kellett a Názáreti Jézusnak a kínhalált elszenvednie.... A kereszthalálával természetesen nem váltott meg senkit semmitől, hisz ezt követően is előfordultak ilyen jellegű konstellációk:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Erről a kozmikus keresztről valóban elmondhatjuk, hogy Jézus "magára vette a világ bűneit" (ami nem emberi bűnökre értendő), hisz még az akkoriban nem ismert (?) negatív hatású Neptunusz és Plutó is csatlakozott a konstellációhoz, egy szabályos kozmikus keresztre kiegészítve azt. A hagyomány egy "T" keresztet említ, amit ebben az esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek alkottak a Zodiákusban:

Szent Jakab templom, Rothenburg (Németország; saját fotó)

Mint ahogy már a korábbiakban utaltam rá, Ratzinger bíboros, a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetője (2005.04.19. óta XVI. Benedek pápa) kihangsúlyozta azt a tényt, hogy Jézus keresztje egy kozmikus esemény volt:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény.--

Jézus kereszthalálának a kozmikus jellegéről maga Pál (Saul rabbi) is nyilatkozott:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke állítja, hogy Jézus keresztje (ami egy kozmikus esemény Ratzinger bíboros szerint) már ott állt Jézus jászola mellett, és az újszülött Jézus megelőzése volt annak a keresztnek:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el, de a fotójával rendelkezem)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Így csak az nyilatkozhat, aki tisztában van az általam említett két kozmikus konstellációval és azzal, hogy az alkémiában Jézust kígyóként (kozmikus kígyó - a születési konstellációja) ábrázolják, a keresztre feszítését pedig egy "T" keresztre felszegezett kígyóként:

Link

Link

Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 10:04 | Sorszám: 5
Mint tudjuk, a vallásos zsidó elképzelések kétfajta messiásról tesznek említést, Messiah ben Joseph-ről és Messiah ben David-ról, azaz "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Link
Kép

Mashiach ben Yosef
Kép

Mashiach ben David

Az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendákban hívőknek nem az első messiás, "Messiás-József Fia" volt kilátásba helyezve, hanem a "végidőkben" (1999.08.11-én) megszületett messiás, "Messiás-Dávid Fia"(Immánuel):

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a messiás második jövetele
--
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=141
(Sajnos már nem elérhető!)
Das zweifache Erscheinen des Messias (Kommen und Wiederkommen) wird im Judentum als "Messias ben Josef" und "Messias ben David" bezeichnet. Das erste Kommen gilt den Nichtjuden, so wie Joseph in Ägypten als "Messias ben Joseph" zuerst den Heiden zum Heiland wurde, um hinterher bei seinem zweiten Kommen als "Messias ben David" zu seinen Brüdern, den Juden zu kommen. So wie die Juden nur den irdischen Messias im Blick haben, so haben die Christen nur den spirituellen Messias im Sinn, dabei gehören beide zusammen.
--A kétszeres megjelenése a messiásnak (jövetele és újrajövetele) a zsidóság által mint "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immanuel) lesz megjelölve. Az első jövetel a nemzsidóknak érvényes, így József Egyiptomban, mint "Messiás- Joseph Fia" először lett a hitetlenek üdvözítője, utána az ő második jövetele (*Krisztus), mint "Messiás-Dávid Fia" az ő testvéreihez, a zsidókhoz jön. Így a zsidók részére a földi Messiás van kilátásban, a keresztényeknek csak a spirituális Messiás a fontos, pedig ezek összetartoznak.--
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=11&ArticleID=496
(Sajnos már nem elérhető!)
Die Offenbarung (19,15) sagt, dass der kommende Messias bzw. wiederkommende Christus die Völker mit eisernem Stabe regieren werde. Er ist es, der für den allmächtigen Gott die Kelter des Zornes treten wird. Das ist das, was vor uns liegt - nicht mehr das Kind der Krippe!
--A Jelenések könyve (19,15) mondja, hogy az eljövendő messiás, ill. az újra eljövendő Krisztus vaspálcával fogja a népeket kormányozni. Ő az, aki a Mindenható Istenért a harag prését taposni fogja. Ez az ami előttünk áll - és többé nem a jászolban lévő gyermek!--

Természetesen a kétféle messiás születésének a "csillagzata" között van kozmikus összefüggés, mivel a világ népeinek szánt messiás, "Messiás-József Fia" születését is a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha Mephorasha ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai egyike kellett, hogy jelezze ugyanúgy, mint a már említett Immánuel esetében, aki arra hivatott az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelési szerint, hogy a benne hívők számára realizálja a földi jóléte, gazdagságot, népek feletti uralmat (Mózes V. könyve). A világ népeinek szánt "Messiás-József Fia" ezzel szemben a szeretetre, megbocsátásra kellett a világ népeit tanítsa... Ezt a kifejezett ellentétes igyekezetet a két messiás eltérő születési adottsága is alá kellett szemléletesen támassza, így a "Messiás-József Fia", azaz a Názáreti Jézus bűntelen lelki adottságokkal született a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) akkori pillanatnyi "kozmikus állapotának" a függvényében, ellentétben Immánuellel, aki az évezredek óta legnegatívabb szellemi hatású égi konstelláció égisze alatt látta meg a napvilágot 1999.08.11-én.

Becsületére legyen mondva Ezsdráséknak, hogy ők ezt soha el nem titkolták, nyíltan hirdették az ószövetségi legendákban és a Talmudban is. Ezzel szemben a Pál-féle kereszténység Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére (a szanhedri sugallata következtében?...) a világ népeivel elhitette, hogy az a Názáreti Jézus, aki egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre lett feszíttetve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, azért támadt fel a halottaiból (ami egy nonszensz elképzelés), hogy a "idők végén" újra eljöjjön (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28; a síiták Imam Mahdijával ugyanez a helyzet...)...:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios (Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Nem kétséges tehát, hogy Immáuelt váratták közel 1700 évén keresztül "Jézus második eljövetele" gyanánt a világ népeivel...

Jézus születése és kereszthalála, illetve Immánuel születése és a várható színrelépése éppen fordított szellemi hatások jegyében kell, illetve kellett megvalósuljon:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Bűntelenül született, az akkor ismert negatív szellemi hatású szabadszemmel is látható Mars, Szaturnusz és Uránusz (a beavatottak bolygója) planéták a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek el az asztrológia szabályzói szerint, a Vénusz és a Jupiter pedig pozitív hatású fényszöget (sextil) zártak be egymással. A Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közül ez a konstelláció az, ami egyértelműen az említett "bűntelenség" előfeltétele lehet.

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 09:26 | Sorszám: 8
Ötödik lap:

Woodpecker írja:
"Itt az idő, hogy a "tudás" beálljon a beavatottak szolgálatába!"

Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 09:25 | Sorszám: 7
Negyedik lap:

Woodpecker írja:
"Az ősi azaz ókori Mezopotámiában folytatódik a kaland a "tudással". Ekkortájt a sumérok lakták a "folyóközt" s hatalmas tudásukkal civilizációt teremtettek!"

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 16. 09:22 | Sorszám: 26
Azt hiszem, hogy az eddigiekből egyértelműen kiderült, hogy miért csak a keresztény vallások és az iszlám számítanak térítő vallásoknak...

Az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák vallása kizárólagosan nemzeti vallásnak lett tervezve, a saját messianisztikus elképzeléseik, vágyaik realizálása céljából.

Ezzel szemben viszont a kereszténység és az iszlám az ószövetségi legendák Istenének, JHVH-nak (Marduknak) a világ népeivel való elfogadtatása érdekében. Ezt igazolja a kifejezetten térítő jellegük is.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 14. 22:20 | Sorszám: 1249
Naiv vagy és beképzelt...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 14. 06:40 | Sorszám: 25
A jóhiszemű és laikus híveket Ezsdrásék JHVH (Marduk) nevében egy rakás átokkal fenyegették meg a feltételezett Mózes nevével fémjelzett V. könyvben arra az esetre nézve , ha nem követnék az általuk megalkotott vallási utasításokat (micvákat - 613 micvot):

Idézet:
Mózes V.
28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
.
.
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.
.
.
28,69 Ezeknek az igéknek az alapján kötött szövetséget az Úr parancsára Izráel fiaival Mózes Móáb földjén, azon a szövetségen kívül, amelyet a Hóreben kötött velük.

Létezik-e vajon ennél tökéletesebben megalkotott vallási köntösbe öltöztetett, kifejezetten földi célok elérésére irányuló tan?
Melyik egyszerű hívő szeretné vajon, ha az említett helyen felsorolt rakás átok egyike is elérné?
És rádásul ezeket egyenesen "JHVH, az Örökkévaló" állítja úgymond...

Ezentúl közlöm az eredeti héber fordítást is, mivel az index fórumon hiányolták ezt:

Idézet:
Deutsch Henrik
Dr. Braun Salamon
Mózes V. könyve
Az Országos Izraelita Tanító-Egyesület kiadványa
Iskolai használatra
1912
Mózes V.
28. Fejezet
Áldás és átok

28,15 De ha nem hallgatsz az Örökkévaló istened szavára, hogy pontosan teljesítsed összes parancsolatait és törvényeit, melyeket ma neked parancsolok: akkor rád szállnak mindezek az átkok, és elérnek téged.
.
.
28,43 Az idegen, aki közötted van, föléd fog emelkedni, mindíg följebb-följebb, te pedigalászállsz mindíg lejebb-lejebb.
28,44 Ő ad majd neked kölcsön, de te nem adsz neki kölcsön, ő lesz fejjé, te pedig farkká.
28,45 És rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek téged és utólérnek, míg el nem pusztulsz; mert nem hallgattál az Örökkévaló Istened szavára, hogy megőrizzed parancsolatait és törvényeit, melyeket neked parancsolok.
.
.
28,69 Ezek a szövetség szavai, melyet Mózes az Örökkévaló parancsára, Izrael gyermekeivel közölt Moab országában, ama szövetségen kívül, amelyet kötött velök a Hóreb hegyén.

Azokban a történelmi időkben érthető volt Ezsdrásék részéről a babilóni száműzetés után, hogy minden erővel és igyekezettel felkarolják a népüket és egy reális, elérhető célt tűzzenek ki a számukra, hisz általában a népeknek is az volt a szándéka, hogy a másikat leigázzák és elősködjenek rajta...
Az igazsághoz viszont az hozzátartozik, hogy Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) egyetlen néppel se kötött szövetséget semmilyen célból, ez egy ötletes és hatásos emberi találmány volt...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 14. 06:38 | Sorszám: 6
Harmadik oldal:

Woodpecker írja:
"...persze ne izguljon a Kedves Olvasó, hogy a "tudás" egyszerűen Atlantiszon marad s ezzel vége lesz a történetnek. Dehogy! Mint mindig így most is a pénznek köszönhetően hagyja el a "tudás" Atlantisz szigetét..."

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. augusztus 14. 06:23 | Sorszám: 45
Helyesbítés: http://www.tachash.org/metsudah/b06r.html
Klaus Matefi
2009. augusztus 14. 06:19 | Sorszám: 44
Rashi (a Talmud legnagyobb szaktekintélye) szerint ez onnan ered, hogy Izsák három éves és egy napos korában tette Rebekát (Rivkát) magáévá:

Idézet:
http://www.tachash.org/metsudah/b06r.htm http://www.tachash.org/texis/vtx/chumash/+CwwBme8pKRXJwww/article.html (itt már nem érhető el!) Bereishis (Book 1: Genesis)
Toldos
Chapter 25 - Rashi
(To Chumash Text)
Verse 20: Forty years old.4
For when Avraham returned from Mount Moriah he received the news that Rivkah was born. And Yitzchok was then thirty-seven years old, for it was at that time that Sarah died. And from Yitzchok's birth until the Akeidah5 when Sarah died, there were thirty-seven years; because she was ninety at Yitzchok's birth and one hundred and twenty-seven at her death. For it is said: "The lifetime of Sarah etc.," [color=red]making Yitzchok thirty-seven years old, and at that time6 Rivkah was born.[/color] He waited for her until she was fit for marriage--- three years---whereupon he married her.
http://www.tachash.org/metsudah/b06n.html#fn6
TOLDOS - NOTES ON RASHI COMMENTARY
Chapter 25 - Text Notes
5 Avraham's binding of Yitzchok as a sacrifice.
6 I.e., when Yitzchok was 37.

Téma: Jézus születése és kereszthalála
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 21:33 | Sorszám: 4
Előrebocsátanám három értelmes embernek a véleményét a kutatási eredményeimmel kapcsolatosan:

Idézet:
http://apokrifak.blogter.hu/
Apokrif iratok
Márk (Galil hag gojiim)
2008. 08. 01.
Márk Apostol

Márk nem utal Jézus hazájára, nem említi Názáretet. Már tudjuk, Betlehem nem létezett azokban az időkben. Tehát a "betlehemesdi "merő mese, szokás, mely a középkor idején terjedt el. A betlehemi királyok , valójába keleti mágusok voltak, Babilonból, ahol napra tudták mikor fog megszületni Jézus.

Tudták sorsát is, emiatt Heródest becsapva nem tértek vissza hozzá, miután megtalálták Jézust.

Más források arról beszének, hogy a bolygók ..."
Teljes biztonsággal állíthatom, hogy se Jézus születési konstellációjának, se pedig a "betlehemi csillagnak" nem volt köze a Johannes Kepler-féle hipotézis szerinti Jupiter - Szaturnusz konjunkcióhoz, amit azóta is előszeretettel emlegetnek bizonyos források. Az általam megadott öt planéta (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) a kozmikus forrása a Bagdadból származó Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének"), amit már egy korábbi cikkemben részleteztem. Az öt planéta konstelláció-variációinak az idők folyamán történt megjelenésekor bizonyíthatóan fontos vallási, történelmi, misztikus események történtek, nem véletlenül. A Názáreti Jézus története egy kozmikus misztérium. Születésekor és keresztrefeszítésekor is a fent említett öt planéta (Shem ha-Mephorash kozmikus forrásainak építőkövei) játszott szerepet:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő http://freenet-homepage.de/klausmatefi/main.html.

Ez a megállapítás is elég különös, de bizonnyal igaz lehet. Klaus Metefi szakértelmét nincs okunk megkérdőjelezni. Mellette szól az időszámítás körüli kettős vélekedés.Jézus születése és halála nem az általunk ismert időben történt. Születése is Január 6-án volt melyet Konstantinus állított vissza dec 24-re.

sine ira et studio
Yuz Asaf

http://asztromokus.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=2533&postdays=0&postorder=asc&start=80
JÉZUS horoszkópok
Sulamit Elküldve: Pént Jan 13, 2006 9:54 am

Kedves AsztroMókusok!

Általánosságban foglalkoztat engem egy-két kérdés, egy-két gondolat ezzel a témakörrel kapcsolatban! Eddig csak azt tettem, hogy mások eddig általam olvasott vagy hallott gondolatait megosztottam Veletek, most engedjétek meg, hogy ezeket a kérdéseimet feltegyem Nektek:

1. Hogyha az "ÉGI JEL" - amiről szólnak az írások - fizikailag látható volt, akkor miért nem tudta mindenki, aki ezt a JEL-et látta, hogy megszületett a Megváltó?

Hogyha pedig nem volt effektíve, fizikailag látható ez a JEL, csak a 3 "király", mágus vagy bölcs "látta" ezt a JEL-et pl. egy elkészített horoszkóp valamilyen konstellációjában, akkor a mai asztrológusok számára miért nem egyértelmű, hogy mi volt ez a jel?

2. Vajon napjainkban, amikor egy új kor hajnalán élünk, felismernék-e a mai asztrológusok ezen új kor avatárjának eljöttét jelző asztrológiai JEL-et, konstellációt?

Tudom a Vízöntő kor avatárjának jelentősége, az ő szerepe nem lenne olyan nagy, mint Jézusé, aki nemcsak a Halak-korszak megváltója ill. megjelenítője, hanem egy egész nagy Plátói év megtestesítője, avatárja volt B. S. szerint, de erre a kérdésre a válasz akkor is, mindenképpen érdekelne! Sok hasonló témájú előadáson feltettem már ezt a kérdést az előadónak, de nem akadt még senki, aki válaszolni tudott volna rá!

Klaus gondolatmenete tulajdonképpen mindkét kérdésre elfogadható válaszként, de én a többiek gondolataira, válaszaira is kíváncsi lennék, akik asztrológusnak vallják magukat, és természetesen azokéra is akik nem asztrológusok!

Kíváncsian várom hozzászólásaitokat!

Üdvözlettel: Sulamit

http://mek.niif.hu/05300/05304/05304.htm
Viola Zoltán: Léttudomány
E könyvnek természetesen nem lehet a célja, hogy az adott tanulmányt teljes terjedelmében beidézze, emiatt itt szigorúan csak a végkövetkeztetések bemutatására szorítkozunk, s a tanulmány gondolatmenetének vázolására. Akit a konkrét részletek érdekelnek, az e célból keresse fel a tanulmány szerzőjét, illetve honlapját. A vonatkozó elérhetőségeket e fejezet végén megadjuk.

Véleményem szerint a szóban forgó tanulmány a jelenkor egyik legjelentősebb mitológiai és vallástudományi felfedezése. Mint minden nagy áttörésnél lenni szokott, szerzője sokáig a megnemértés, félremagyarázás és gúny falába ütközött, ahol meg csak lehetett, egyszerűen agyonhallgatták (főleg egyházi körökben természetesen...). Valójában ennek még most sincs vége teljesen, bár megítélése már változóban van. Végeredményben nem is lehet csodálkozni e fogadtatáson, mert témája két szempontból is igen hálátlan: egyrészt az emberek nem szoktak örvendeni neki, ha szembesítik őket azzal a ténnyel, hogy lényegében egy óriási csalás áldozatai (a Szerző még jól is járt hogy most született: a középkorban, tudjuk, a rossz hír hozóját gyakran lenyakazták...), másrészt a tanulmány igencsak nehezen érthető, mert számos asztrológiai szakkifejezést alkalmaz!

Na már most az asztrológia nem Jézussal született; természetesen sok-sok évvel sőt évszázaddal korábban is már ki tudták számolni egyesek, hogy majd ekkor meg akkor hogyan fognak állni a bolygók! Eképp egyáltalán nem lehetetlen az, hogy Jézus születését megjövendölték; tudniillik az egyes bolygókhoz és ilyen-olyan állásaikhoz az akkori emberek különböző "hatásokat" képzeltek-feltételeztek. Bizonyos ezoterikus spekulációk alapján úgy vélték, a megfelelő csillagállás alatt majd be kell következnie a Messiás eljövetelének. A Messiás természetesen a meghaló és feltámadó istenek népes csapatába illeszkedett, azaz nemcsak megszületnie, de elhaláloznia is illett, hasonlóan a Naphoz ami szintén nemcsak felkél de le is nyugszik; e halál sem következhetett be akármikor, csak megfelelő csillagállás esetén, hiszen az akkori embereknek a csillagok tisztelete, s a belőlük jóslást kihámozni kívánó igyekezete átitatta az egész gondolkodásmódjukat! Ezt a történetet pedig jelképes formába öntötték, megszemélyesítve a bolygókat - a három "napkeleti bölcs" is egy-egy bolygónak felel meg - és így alakult ki Jézus története!

Klaus Matefi igazán semmi különöset nem tett, mindössze merészelte gondolatait függetleníteni a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól, abból indult ki, hogy a kereszténység semmi esetre sem "szentebb" mint más vallások - ha pedig így van, lehet hogy ez a hitrendszer is beilleszkedik a többi vallás sorába, és ennek is csillagászati, "kozmikus" eredete van?! Természetesen nem misztikus értelemben, hanem úgy, hogy ez is asztrológiailag értelmezhető eseményeken alapszik?

Elkezdett tehát kutatni e téren, és kiderült, hogy jó nyomon jár. Zseniálisan egyszerű feltételezése értékes gyümölcsöket hozott. E helyütt teljes mértékben mellőzve az asztrológiai bizonyítékokat, a következőképp foglalhatjuk össze eredményeit: ...

Na már most Klaus Matefi magyarázata rendkívül valószínű, mindenesetre ez az a magyarázat, amit az eddig hallottak közül én egyelőre a leghihetőbbnek és leglogikusabbnak tartok.

Klaus Matefi elmélete tudományos módszerekkel ellenőrizhető, verifikálható és falszifikálható, emiatt teljes mértékben kiállja a tudományosság kritériumait. Mindezideig épp hogy ez a legtudományosabb elmélet, amivel találkoztam a betlehemi csillaggal kapcsolatban.

Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 21:32 | Sorszám: 3
Ratzinger bíborosnak, a katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetőjének (2005.04.19. óta XVI. Benedek pápa) a véleménye szerint Jézus keresztje egy kozmikus esemény volt. Semmi okunk nincsen se a szakértelmében, se pedig az ezzel kapcsolatos megállapításában kételkedni:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény.--

Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke tovább megy és tudatja velünk, hogy Jézus keresztje (ami egy kozmikus esemény Ratzinger bíboros szerint) már ott állt a jászola mellett, és az újszülött Jézus megelőzése volt annak a keresztnek:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm ( már nem érhető el , de a fotója megvan )
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Nem tudta volna Schönborn bíboros, hogy miről beszél?
Ugyanolyan jól tudta, mint amikor a mai XVI. Benedek pápa Jézus keresztjét egy kozmikus eseménynek titulálta helyesen!

A lubavicsi rebbe, Menáchem Schneerson rabbi arról írt, hogy a születés pillanatában keletkezik a lélek:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.
A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

Elijahu Bakschi-Doron, Izrael szefárd főrabbija nyolc évvel ezelőtt adott ki egy rendeletet, ami szerint a gyermek születését tilos előbbre hozni, mivel a személyisége akkor lesz kialakulva és ebbe a természetes folyamatba nem szabad az embernek beleavatkoznia:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem érhető el)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 21:27 | Sorszám: 2
A kedvenc rabbimnak, Raj Tamás főrabbinak a véleményével kezdeném:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit,
és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Tisztelt Fõrabbi!
A kérdésem az idõszámítással kapcsolatos.Melyik lehet az igazi az Önök által számolt idõ vagy a Gergely naptár szerinti nem zsidó évszámítás.Azért érdekelne, mert a Gergelynaptár szerinti idõszámítással az Ószövetség alapján Jézusra jön ki a megváltó szerepe , zsidó évszámítással pedig nem.Melyik lehet az igazi.Persze tudom hogy az Ön hite szerint a zsidó évszámítás az igazi, de mégis melyik volt elõbb , hogyan kezdték számolni?Itt nem csupán a zsidó évszámításra gondolok, mert a Gergelynaptár szerinti évszámításról sem tudok sokkal többet.Válaszát köszönöm.Hajni

Kedves Hajni! Nincs „igazi” naptár, hiszen mind a római (Juliános), mind annak keresztény (Gergely pápa által korrigált) változata, mind a zsinagógai naptár utólagos emberi alkotás, bizonyos szempontok szerint. Jézus születésének dátumát nem ezekbõl kell rekonstruálni, hanem történelmi és esetleg csillagászati adatok figyelembe vételével. Így például a történetbõl tudjuk, hogy Jézus 3 éves korában még Heródes volt a király, aki idõszámításunk elõtt 4-ben meghalt. Üdvözlettel: R.T

Raj Tamás véleménye szerint tehát Jézus valódi születési időpontjának a meghatározásához történelmi és esetleg csillagászati adatok figyelembe vétele lenne szükséges.
Én azt állítom, hogy Jézus születési időpontját egyértelműen csak csillagászati (helyesebben asztrológiai) adatok által lehet felderíteni. Mint tudjuk, a történelem nem nevezhető valójában tudománynak, mivel sok esetben az izmusoknak és "magasabb" érdekeknek megfelelően változott, manipulálva lett a történelem folyamán sajnálatos módon...
Ennek ellenére megvizsgálom természetesen a történelmi aspektusokat is, melyeknek a kronológiája megbízhatatlan...
Elég ennek az igazolására a ma is használatos időszámításunkat említsem...

Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 21:24 | Sorszám: 1
Tisztelettel megkérnék Mindenkit, hogy ebben a topicban ne hozakodjon elő még szándékos zavarás céljából se, ide nem illő bejegyzésekkel.

Arra is kérem a fórumozókat, ha meg akarják kérdőjelezni az állításaimat, akkor előbb figyelmesen olvassák azokat végig, mert különben értelmetlen viták alakulhatnak ki, amiknek semmi haszna...

KÖSZÖNET!

Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 21:23 | Sorszám: 0
Az alábbi eszmecsere indított arra, hogy egy olyan topicot nyissak, ahol az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeimet, illetve az eddig ismert téves hipotéziseket részletesebben ismertessem:

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1614. tramenes - 2009-08-12 21:26:02 - Válasz: 1613. (Istenkeres)
Ha létezik és úgy létezik ahogy írtad akkor nyilván nem. De gondolom ha létezik akkor '99ben a születésekor lehetett találkozni vele a Bakonyban annak aki ott volt...Megpróbáltad azért felkeresni?

1616. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-12 21:47:28 - Válasz: 1614. (tramenes)
Ne komolytalankodj kérlek... Többet néztem ki eddig belőled... Nem megsérteni akarlak...

1617. tramenes - 2009-08-12 23:44:39 - Válasz: 1616. (Istenkeres)
Már miért volna komolytalan? Vagy csak nekem rémlik valahonnan hogy mintha úgy 2 évezrede azok közül páran, akik felismerték a csillagok jeleit felkerestek egy gyermeket a születésekor?

1618. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-13 05:24:37 - Válasz: 1617. (tramenes)
Írod:
"Már miért volna komolytalan? Vagy csak nekem rémlik valahonnan hogy mintha úgy 2 évezrede azok közül páran, akik felismerték a csillagok jeleit felkerestek egy gyermeket a születésekor?"

A Názáreti Jézust a születésekor valójában semmilyen napkeleti király (ember) nem látogatta meg, ez az exotérikus mesés magyarázata Máté szerint (Máté evangéliuma 2,1-12), aminek az ezotérikus, kozmikus hátterével kell az embernek tisztában lennie, hogy megértse ezt:

A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

1619. tramenes - 2009-08-13 08:23:22 - Válasz: 1618. (Istenkeres)
Nem csak a napkeleti bölcsekre gondoltam, hanem pl. Heródesre is, aki minden (ha jól emlékszem 2 év alatti) elsőszülött fiút lemészároltatott csak azért hogy ezzel Jézust is elpusztítsa. Tehát nem csak a tisztelői, de az ellenségei is keresték őt az égi jelek alapján. Vagy az elsőszülöttek legyilkolását is "exoterikus mesének" tartod?

1620. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-13 11:24:14 - Válasz: 1619. (tramenes)
Írod:
"Nem csak a napkeleti bölcsekre gondoltam, hanem pl. Heródesre is, aki minden (ha jól emlékszem 2 év alatti) elsőszülött fiút lemészároltatott csak azért hogy ezzel Jézust is elpusztítsa. Tehát nem csak a tisztelői, de az ellenségei is keresték őt az égi jelek alapján. Vagy az elsőszülöttek legyilkolását is "exoterikus mesének" tartod?"

Miért nem vagy hajlandó venni a fáradságot és elolvasni az általam ajánlott két link első cikkét?
Ha átolvastad volna az ajánlott forrásokat, akkor értelemszerűen nem tetted volna fel ezzel a témával kapcsolatosan a kérdésedet...

Az általad emlegetett elsőszülöttek, "Aprószentek" legyilkolásának kizárólagosan kozmikus oka volt, amit egyedül az én magyarázatom old meg helyesen az eddigi az összes többi próbálkozás közül. Még egyszer tehát ajánlanám a számodra az említett témával kapcsolatosan a következő két forrást (az első cikkeiket mindenképpen!):

A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Az embernek nincsen szerintem úgy jogalapja vitát folytatnia a másikkal, ha nem hajlandó a kutatási eredményeit átolvasni, ignorálja azokat...

Az alábbi link alatt pedig megtekintheted az eddigi ismertebb hibás próbálkozásokat, téves hipotéziseket Jézus születésével kapcsolatosan és a saját helyes megoldásomat is:

Könyvek, cikkek cáfolatai Jézus születésének és keresztre feszítésének dátumaival kapcsolatosan

Ha a fórumokon csak azért töltik el az emberek a szabadidejüket, hogy ragaszkodva a vallásaik által eddig sugallt téves magyarázatokhoz azokat foggal-körömmel megvédjék, figyelmen kívül hagyva az esetlegesen felmerülő kételyeket, tényeket, akkor bizony nem sok haszna van az ilyen fórumozgatásnak...

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 20:03 | Sorszám: 42
Idézet:
onogur írta:
Én ugyan nem értek a Talmudhoz, de ha jól veszem ki akkor minden 9 éven aluli személlyel elkövetett közösülés megengedett, nemre való tekintet nélkül.
Tehát tök mindegy, hogy kislányt vagy kisfiút vágsz partiba.

Mint láthattad, a Talmud bölcs rabbijai kizárólag csak a három éves és egy napos gyereklányokkal való közösülésre utaltak, ami által meg lehetett házasítani őket. Fiúkról szó se volt...

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 19:52 | Sorszám: 24
Az Ezsdrásék által JHVH-ra keresztelt Marduknak kellene realizálnia az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit?
Természetesen nem...:

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,
6,19 elűzve előled minden ellenségedet, ahogyan megígérte az Úr.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

26,18 Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát.
26,19 Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte.

28,1 Áldások ígérete
Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr.

28,13 Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel, és nem alul, ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat,
28,14 és ha nem térsz el se jobbra, se balra azoktól az igéktől, amelyeket ma megparancsolok neked, nem jársz más istenek után és nem szolgálsz azoknak.
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a számüzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 19:50 | Sorszám: 23
Az Ezsdrásék által JHVH-ra keresztelt Marduknak kellene realizálnia az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit?
Természetesen nem...:

[QUOTE]
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 12:06 | Sorszám: 20
Tesznek-e különbséget az ószövetségi legendák egyes micváinak (előírásainak) a negatív kimenetelei, következményei a nem az ószövetségi legendákban hívő népek között?

Idézet:
Mózes V.
14,21 Ne egyetek semmiféle elhullott állatot. Az idegennek, aki a kapuidon belül tartózkodik, adjad, hogy megegye, vagy add el külföldinek, mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek. ...

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 13. 05:33 | Sorszám: 5
Második oldal:

Woodpecker írja:
"De mit is takar ez a tudás? Hát mi mást mint a kicsiny bolygók s planéták "működését"!"

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 12. 08:44 | Sorszám: 19
Az ószövetségi legendák sok szempontból jogosan kifogásolható etikai előírásaival kapcsolatos nyugtató magyarázatok:

Idézet:
http://www.jcc.hu/orki/alef/99dec1.html
Sok ember csupán az "erkölcsi törvényeket" akarja betartani, a gyilkolás, lopás, csalás tilalmát, arra hivatkozva, hogy ezeket a törvényeket a józan ész is elõírja, nekik mit mondhatunk?

Az igazi kérdés itt az, hogy az ember magát akarja szolgálni, vagy Istent? Ha magát akarja szolgálni, akkor csinálja azt, amit megértett, de ennek semmi köze sincs Istenhez. Ha számára csak az a fontos, amit õ megért, akkor ezzel csupán önmagát szolgálja. Tisztában kell lennünk azzal, hogy még azoknál a micváknál is, amelyeket megértünk, a hangsúly azon kell legyen, hogy Isten parancsolta.

Másfelõl, nincs az a micvá, amivel mindenki 100%-ban egyetértene és teljesen logikus volna a legapróbb részletekig.

http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_halacha_2.htm
A PARANCSOLATOK ÉRTELME
HAYIM HALEVY DONIN
A parancsolatok okaival és értelmével (tááméj hámicvot) Izrael sok nagy tudósa és rabbija foglalkozott. Hatalmas irodalom született, amelyben magyarázatot keresnek a Tóra törvényeinek és a zsidó történelem során kialakult számtalan szabálynak és szokásnak az okaira. Maga a Tóra nem indokolja meg különösebben a parancsolatok többségét.

A különbözõ korokban, különbözõ körülmények között élõ bölcsek gyakran különbözõ célokat, különbözõ okokat tulajdonítottak ugyanannak a törvénynek. A magyarázatoknak ez a változatossága semmit nem von le az illetõ törvény értékébõl, nem csökkenti érvényességét, csak további bizonyítékkal szolgál arra, hogy a Tóra valóban minden idõkre szóló törvény, "nemzedékeken keresztül, örökre szóló kinyilatkoztatás".

Az egyetlen ok, amiért a hívõ zsidóknak kivétel nélkül minden parancsolatot be kell tartaniuk - hiszen a parancsolatok osztályozási rendszere nem rangsor -, az, hogy ezek Isten akaratát tükrözik. Mint Isten engedelmes szolgái kötelesek ezt végrehajtani.

http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_halacha.htm
HÁLÁCHÁ: A ZSIDÓ ÚT
HAYIM HALEVY DONIN
A háláchá a zsidó törvény általános megnevezése: magában foglalja a mértékadó végsõ döntéseket éppúgy, mint a legspecifikusabb kérdéseket. Mindenekelõtt az Írott és a Szóbeli Tórában szereplõ bibliai jogszabályokkal és parancsolatokkal foglalkozik, ezenkívül a rabbinikus törvénykezéssel és jogalkotással, beleértve a vallási bírósági döntéseket, amelyeket az idõk folyamán a nagy rabbinikus tudósok responsumok és kommentárok formájába öntöttek.

A "háláchá" szó azt jelenti: "járt út". A háláchá nem elmélet, hanem gyakorlat. A háláchá nem filozófia, hanem jog. Bár a hit alapján fejlõdött ki, a hangsúlyt a cselekvésre helyezi. A háláchá a parancsolatok - micvot (micvák) - minden helyzetnek és körülménynek megfelelõ alkalmazásával foglalkozik. (A bibliai eredetû micvák megváltoztathatatlanok. A rabbinikus eredetûek bizonyos körülmények és feltételek között módosíthatók tekintélyes és erre felhatalmazott rabbik által.) A háláchá elkötelezett magatartást kíván. Az etikai kötelességekkel és a vallási engedelmességgel foglalkozik.

Mint zsidó jogrendszer a háláchá felöleli az élet minden aspektusát és viszonylatát, az ember és ember közötti kapcsolatokat éppúgy, mint az ember és Isten közöttieket.

A teljességgel és szigorúan az elõírások szerint megtartott zsidó vallás maga az élet, az egész élet értéktára.

Ez hát az a vallási hagyomány, amelyet a zsidóság örökül kapott.

Valóban, minden, a judaizmussal foglalkozó könyv hangsúlyozza, hogy a judaizmus életmód: hogy cselekvés, nem csupán hit.

A judaizmus elméleti igazságai és a bennük foglalt értékek nem sokat érnek, ha nem alkalmazzuk õket az életben. Ezt a háláchá segítségével tehetjük meg. A háláchá ad útmutatást arra, hogyan kell konkretizálni az elméletet, az elveket, a hitet.

A háláchá a zsidó életforma biztosításának és fenntartásának zsidó módja. Ha semmibe vesszük vagy megtagadjuk a háláchát, lassan az életforma is eltûnik, s ezzel a judaizmus jellegzetes és becses értékeit elnyeli a sötétség. Persze nem egyik pillanatról a másikra, de egy-két generáción belül megtörténhet. Ez az asszimiláció néven ismert folyamat.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 12. 08:13 | Sorszám: 1246
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1600. tramenes - 2009-08-11 22:47:32 - Válasz: 1599. (Istenkeres)
Akkor gondolom tisztában vagy azzal hogy elsősorban az ateisták közt célszerű keresgélned, és ezzel az emberiség 80-85%-a már ki is esett...

Ami pedig nem egy ideális kilátás egy olyan társulat számára akik az emberiség többségének érdekét szeretné képviselni.

1601. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-12 07:06:12 - Válasz: 1600. (tramenes)
tramenes írta:
Akkor gondolom tisztában vagy azzal hogy elsősorban az ateisták közt célszerű keresgélned, és ezzel az emberiség 80-85%-a már ki is esett...

Én ebben kételkednék kedves Tramenes... Gondolj csak bele, hogy hányan hiszik valójában pl. a bibliai legendákat meggyőződésből? Nagy részük hagyomány szinten csak... Már pedig a keresők meggyőződhetnek a magyarázataimból, hogy valóján mi is képezte eddig a hagyomány jellegű hitük alapjait... Mindenkinek van szabad akarata és szabadon választhatja meg a neki legjobban megfelelő vallást hite alapjául. Az ószövetségi legendák hívei esetében, ha az anya hívő volt, akkor a gyermekek is automatikusan a zsidó vallás tagjaivá válnak, nem kérik ki a véleményüket erről... A keresztények esetében pedig már csecsemő korban rákényszerítenek egy olyan vallást, amiről még fogalma se lehet...
Mind a két esetben meg van fosztva a gyermek a szabad választási lehetőségétől...

tramenes írta:
"Ami pedig nem egy ideális kilátás egy olyan társulat számára akik az emberiség többségének érdekét szeretné képviselni."

Minden felvilágosítás kérdése. Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy a médiumoknak ez nem lesz az érdekük, ezért időigényes a kibontakozása...
Ráadásul lesznek lelkes ellenzői is (fórumokon, vagy bárhol) annak érdekében, hogy az embereknek ne nyílhasson fel a szeme...

Téma: Woodpecker: Noétól napjainkig
Klaus Matefi
2009. augusztus 12. 08:08 | Sorszám: 4
Fokozatosan megtekinthető mától itt is a karikatúra-képregény!

Első oldal:

Woodpecker írja:
"Meglepő, de a dolgok nem Izraelben s az ősi Egyiptomban, de nem is az ókori Mezopotámiában kezdődtek. Bármily hihetetlen, de Atlantiszról indult a jelenlegi világot is "mozgató" tudás.
Ebben óriási szerepe volt a kicsike Assholnak..."

Klaus Matefi
2009. augusztus 12. 08:06 | Sorszám: 3
Egy kis vita a karikatúra-képregényről:

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?

14. [/b]Istenkeres(ő)- Klaus Matefi[/b] - 2009-08-10 21:04:41

Woodpecker karikatúra-képregénye

17. maszlag - 2009-08-10 22:14:43 - Válasz: 14. (Istenkeres)
Köszönöm a lehetőséget, Woodpecker humorát!

18. tramenes - 2009-08-10 22:38:25 - Válasz: 17. (maszlag)
Jah, Asshole meg Dickhead mint nevesített szereplők. Vivát Era Vulgaris...

Propagandafegyver egyébként, tipikus trójai faló, hiszen humorba bújtatva horgonyozza le az alapelgondolást az ember fejében. Ahogyan mondjuk a Tom & Jerry az erőszakkal, ez az alkotás az abszurdummal és a gondolati perverziókkal szórakoztat.

19. [/b]Istenkeres(ő)- Klaus Matefi[/b] - 2009-08-11 04:56:26 - Válasz: 18. (tramenes)
Nevezzük inkább úgy, hogy nagyrészt reális alapokon nyugvó karikatúra képregény...
Még a népmesék is rendelkeznek mondanivalóval, hát akkor miért ne lenne ennek is? Aki csak a szórakozás céljára készít ilyeneket, azok pénzért csinálják...

20. [/b]Istenkeres(ő)- Klaus Matefi[/b] - 2009-08-11 04:59:53 - Válasz: 17. (maszlag)
Örülök, hogy tetszett, a képregény folymatosan bővül!

33. maszlag - 2009-08-11 22:17:23 - Válasz: 18. (tramenes)
Isten úgy "alkotta " meg a világot, hogy "bele" teremtette a humort is, szerintem.
Ha a humor "gondolati perverzió", akkor az ájtatos embereket, akik nem ismerik a humort, nagyon sajnálom.

34. tramenes - 2009-08-11 22:39:37 - Válasz: 33. (maszlag)
Őket én is. Gondolati perverzió alatt azt az echte materializáló, mindent a fizikai szinten és fizikai hatásokból magyarázni szándékozó alapállást értettem ami nem csak a képregényt, hanem az őt megihlető rendszert is áthatja.

Gondold csak el hogy mennyi mindentől fosztja meg magát az aki erre a dimenzióra korlátozza és a feje tetejére állítja (vagyis: kiforgatja, "pervertálja") magában a valóságot.

35. [/b]Istenkeres(ő)- Klaus Matefi[/b] - 2009-08-12 07:12:59 - Válasz: 34. (tramenes)
Írod:
"Őket én is. Gondolati perverzió alatt azt az echte materializáló, mindent a fizikai szinten és fizikai hatásokból magyarázni szándékozó alapállást értettem ami nem csak a képregényt, hanem az őt megihlető rendszert is áthatja."

Kitalálhatunk ugyan egy "mennyei Atyát", meg angyalkákat hozzá, de semmi reális igazságtartalmuk nincsen... A Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) nem lény, de a jónak és a rossznak is a szellemi forrása...

Írod:
"Gondold csak el hogy mennyi mindentől fosztja meg magát az aki erre a dimenzióra korlátozza és a feje tetejére állítja (vagyis: kiforgatja, "pervertálja") magában a valóságot."

Én azt hiszem, hogy a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől és attól, hogy rádőbben esetleg arra, hogy hova vezet a jelenlegi irány...
Biztos, hogy semmi köze a KÖZJÓ-hoz...

Klaus Matefi
2009. augusztus 12. 08:01 | Sorszám: 2
Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 21:09 | Sorszám: 0
Mára már a mester is elért Immánuel megszületéséig:

Karikatúra-képregény

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 20:42 | Sorszám: 1245
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1597. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-11 18:16:55
AZ ISTENKERESÕK GLOBÁLIS EGYHÁZA CSAK AKKOR LESZ ÉLETREHÍVVA, HA KELLÕ IGÉNY MUTATKOZIK IRÁNTA, KÜLÖNBEN CSAK EGY POZITÍV ELKÉPZELÉS MARAD A KÖZJÓ ÉRDEKÉBEN!...

Ne a hiszékenységed motiváljon, hanem a józan eszed a saját és a jövendő generációk jól felfogott érdekében. Válasszad a KÖZJÓ-t!
Láss, ne csak nézz!...
Légy reális, és olvasgassad az írásaimat.

Istenkeresők Globális Egyháza

1598. tramenes - 2009-08-11 18:19:46 - Válasz: 1597. (Istenkeres)

Tuljadonképp miért is akarjátok egyházként bejegyeztetni magatokat?

1599. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-11 20:24:58 - Válasz: 1598. (tramenes)
Hitre szüksége van az emberiségnek. Sajnos az eddigi istenhívő vallások hamis istenképeket propagáltak, propagálnak, némelyik pedig akár mások kárára, hátrányára is bazírozik.
Az Istenkeresők Globális Egyháza ezek ismeretében és a történelmi tapasztalatokra támaszkodva egy olyan vallást szeretne az emberiség számára létrehozni, ami kiküszöböli a korábbi ellentmondásokat, hibákat, negatív igyekezeteket, Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) alaposabb megismerését és megismertetését tűzi ki céljául, de nem az imádatát, mert arra semmi szükség...
Ez a tervezett vallás kifejezetten emberközpontú vallás, ami a KÖZJÓ-ba vetett hitet szándékozik propagálni és elmélyíteni az emberek körében, és ami a véleményem szerint a jövendő generációk jól felfogott érdeke.

Ahhoz, hogy ez az új globális vallás nyitott fülekre találjon, nem elég egy-két fórumon ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 20:40 | Sorszám: 1244
Ne a hiszékenységed motiváljon, hanem a józan eszed a saját és a jövendő generációk jól felfogott érdekében. Válasszad a KÖZJÓ-t!
Láss, ne csak nézz!...
Légy reális, és olvasgassad az írásaimat.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 15:59 | Sorszám: 18
De térjünk vissza a kezdeti témához...
A 7 micva, amiket a világ népeinek kellene betartani az ószövetségi legendák írói szerint, nem tartalmaz semmi olyan utasítást, amely a földi gazdagság, jólét, népek feletti hatalom megszerzésére irányulna:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/a_zsido_elet_torvenyei/108/1621
Méir Lau (*Tel Aviv főrabbija) főrabbi
A zsidó élet törvényei
A Tórába 613 micvá áll. Két csoportra oszthatók:
1. 248 pozitiv parancs ("tedd"-micvá). (Megjegyzendő, hogy az emberi testben 248 "szerv" van.)
2. 365 "ne tedd"-micvá. (365 ín van a testünkben.)
Csak Izrael népe kötelezte magát a Szinaj-hegy lábánál a tárjág micvot, a 613 parancs megtartására. A világ népeit a Tóra a Noách (Noé) fiainak adott hét micvá-ra kötelezi, ezek: a bálványimádás, vérontás, bizonyos szexuális kapcsola­tok és élő állatokról levágott "szerv" fogyasztásának tilalma, az Istenkáromlás tilalma, a lopás tilalma és a bírák kinevezésének parancsa.
http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-m.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Zsidó fogalomtár
MICVA (héber) parancsolat. A zsidó népet 613 parancsolat kötelezi, míg a noachitákat (l,o,) mindössze hét. A 613 közül 248 a cselekvő és 365 a tiltó parancsolat. Napjainkban, amikor nincs Szentély, az áldozati rend szünetel, és az Országgal kapcsolatos parancsolatok sincsenek érvényben (a Tóra szerint) kb. 250-280 M. az, amelyek gyakorlatilag keresztülvihetők.
http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-n.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Zsidó fogalomtár
NOACHITÁK, BNÉ NOÁCH (héber: Noé fiai) a noachiták a világ népei, a bibliai Noé ivadékai; mindenki, aki nem zsidó. Halachikus fogalom, amely szerint míg a zsidókat 613 parancsolat kötelezi, addig a más népek fiai, ha betartják a hét alapvető parancsolatot, akkor igaz embereknek minősülnek. A hét parancsolat, ami a noachitákat kötelezi: bálványimádás, istenkáromlás, fajtalankodás, vérontás, rablás, élő állat húsának élvezete (ezek mind tiltó micvák), és tevőleges parancsolat civilizált közigazgatás (bíróságok) létesítésére.
http://www.jcc.hu/orki/alef/99dec1.html
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a zsidó felfogás szerint, a nemzsidók nem jutnak automatikusan a pokolra. Szó sincs ilyesmirõl! Az a nemzsidó, aki megtartja a hét Noachita micvát, tökéletes embernek számít. Ezek a parancsolatok - rövidítve: Álef-bét-gimel-dá-let és a három fõbûntõl való tartózkodás - a következõk: Álef (Éver min hácháj): nem lehet élõ állatból kivenni egy részt, hogy megegyük azt, Bét (Birkát Hásém): Istent nem szabad átkozni, Gimel (Ge-zel): nem szabad lopni. Dáled (Dinim): jogrendszert kell felállítani, és a megtiltott három fõ bûn: a bálványimádás, a gyilkolás és a házasságtörés.
Maimonidész (A királyok törvénye 8:11.) azokat a nemzsidókat, akik a fenti micvákat megtartják, úgy nevezi: "Chászidé umot háolám - A világ jámborai" és úgy tartja, hogy részük lesz az Olám Hábában, az Eljövendõ világban.
Tehát szó sincs arról, hogy Isten csupán a zsidóknak adta meg a lehetõséget, hogy teljesíthessék az akaratát, csupán arról van szó, hogy a nemzsidóktól mást kért Isten. A Tórában van leírva mindkét kérés, tehát lényegében csak egy út létezik: Az, amit Isten elmondott és átadott Mózesnek a Szináj hegyén.

Hogy lehet az, hogy a micvák 3000 év elteltével még mindig frissek és változatlanul érvényesek?
Kezdjük egy példával! Szombaton tilos Internetezni. Erre rögtön az a kérdés: Talán Mózes 3000 évvel ezelõtt megtiltotta a zsidóknak, hogy Sábátkor Internetezzenek?

A válasz erre az, hogy azok az utasítások, amelyeket Isten 3000 évvel ezelõtt elmondott, megadják azokat az elveket, amelyek az Internetre és a számítógépre vonatkoznak.
ehát Isten 3000 évvel ezelõtti parancsolata kézenfekvõ módon vonatkozik a számítógépre is. Ez az alapelv a többi törvényre is vonatkozik, vagyis nem kell a parancsolatokat kiegészíteni, csupán tudni kell õket helyesen értelmezni és alkalmazni.

Ezzel szemben a Tórában, pontosabban a feltételezett Mózes nevével fémjelzett V. könyvben található 613 micvot (248 törvény és 365 tiltás) nagy részletességgel sugallja ezeket az utasításokat... Ezen kívül tisztálkodási, étkezési és egyéb hasznos kötelező jellegű előírásokat is tartalmaz, melyek betartása mellett nagyobb biztonsággal elkerülhetőek a különböző járványok, betegségek. A "végidőkre", azaz napjainkra ezek is elõre vannak jelezve a bibliai legendák jövendőléseiben...

A keresztények számára Pálék (Saul rabbiék) által elkészített újszövetségi legendák se tartalmaznak ilyen említett vallási utasításokat, melyek által az egyszeri és megismételhetetlen életük számára a jólét, gazdagság, népek feletti hatalom lenne realizálható, sőt ellenkezőleg, nem létező túlvilági ígéretekkel motiválják őket:

Idézet:
Lukács evangélium
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére a világ népeire ráerőltetendő Pál-féle kereszténység kifejezetten az említett ószövetségi elképzelések jegyében készült el, a szeretetre, megbocsátásra, feltétel nélküli engedelmességre oktat és a jutalom pedig a nem létező túvilágra van halasztva ellentétben az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseivel, melyek bizony kifejezetten anyagi és hatalmi jelleggel bírnak és itt az egyszeri és megismételhetetlen életünkben kellene, hogy realizálódjanak...

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy bármilyen szempontból is egyetértenék Ezsdrásék idegen népekkel kapcsolatos vallási előírásaival, szó sincsen erről. A szerény véleményem szerint nem tolerálható és káros az olyan vallási "sokszínűség", ahol ilyen egymásnak ellentétes vallási sugallatok lehetségesek és némelyik esetleg mások kárára bazírozhat...
A XXI. század elején, egy új kozmikus korszak hajnalán érdemes lenne végre ezen elgondolkozniuk a jóhiszemű többségnek és az érintett vallási vezetőknek is... Ezt lehet ugyan Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) akaratának beállítani, ez a természet törvénye, ahol az erős győz, a gyenge, tehetetlen, kevésbé rafinált pedig alul marad...
Az emberiség történelme sajnálatos módon erről szólt, de amikor már van ENSZ, emberi jogok, Nemzetközi Büntető Bíróság, stb., visszatetsző lenne továbbra is az eddig kitaposott téves úton haladnia az emberiségnek, a vadon törvényeit követni... Ezeknek a meglévő szervezeteknek és jogoknak a megreformálása által nagyot lehetne lépni a KÖZJÓ irányában.

Erre szándékozik rámutatni a megalakulandó Istenkeresők Globális Egyháza egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő reményében.

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 14:05 | Sorszám: 17
Az alábbi két idézetben Pál (Saul rabbi) megnyugtatja az ószövetségi legendák híveit, hogy számukra a későbbiek fogják meghozni a vallási igyekezetük gyümölcsét:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni (*Immánuel fellépése szerintem 2032-re várható, egy ugyanolyan kozmikus konstelláció jegyében, mint ami Jézus születésekor realizálódot!) azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

4,1 Isten népének nyugalma
Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről.
4,8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
4,10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

Immánuel várható fellépése:
2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

A bemutatott kozmikus konstellációk közös ismérve az, hogy mindegyik a zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalah Shem ha Mephorash-ának ("Isten 72 szelleme") a kozmikus forrása, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek alkotnak. Ugyanez volt a helyzet Jézus kertesztre feszítésekor is azzal a különbséggel, hogy a hagyomány szerinti "T" kereszthez még csatlakozott a másik két negatív hatású planéta, a Neptunusz és Plútó is:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Méltán lehetett azt állítani, hogy Jézus a kereszthalálával "magára vette a világ bűneit", amit nem az emberi bűnökre kell természetesen érteni:

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 12:55 | Sorszám: 1243
AZ ISTENKERESÕK GLOBÁLIS EGYHÁZA CSAK AKKOR LESZ ÉLETREHÍVVA, HA KELLÕ IGÉNY MUTATKOZIK IRÁNTA, KÜLÖNBEN CSAK EGY POZITÍV ELKÉPZELÉS MARAD A KÖZJÓ ÉRDEKÉBNEN!...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 12:34 | Sorszám: 16
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A hajnalcsillag Lucifer-kozmikus Krisztus (valójában a Folyamatosan Változó Szellemi Való legnegatívabb szellemi forrása) szellemi forrása, azaz az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt, ami az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatású konstellációja volt:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

A Nibirut, Marduk (JHVH) "csillagát" felesleges már a jövőben várni, pont 10 évvel ezelőtt már "megérkezett"!
Ez volt úgymond a Jelenések könyvében emlegetett "első holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele", amihez természetesen semmi köze nem volt a kínhalált szenvedett Názáreti Jézusnak, viszont ennek az égisze alatt született meg az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása, Immánuel:

Természetesen se Jóisten, se Sátán nem létezik (ezek az emberi fantázia termékei...), hanem csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nemcsak a jónak de a gonosznak is a szellemi forrása.

Az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatású égi konstellációja 10 évvel ezelőtt, 1999.08.11-én, szerdán délben realizálódott, amikor II. János Pál pápa szerint Európa találkozhatott az "Úrral"...:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4) (569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!

Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

II. János Pál pápa szerint ez lesz az "új evangelizálás gyümölcse"...
Szomorú...

Idézet:
Ámos 8,9.
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.; Nostradamus)

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

A kék alapon 12 csillag az EU zászlajaként Paul Lévy ötlete alapján lett még 1955-ben elfogadva. Akkoriban az Európa-Tanács szimbólumaként.

Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 11:32 | Sorszám: 15
Lucifernek a "fényhozónak" (ami valójában a bűn hozója...) az ábrázolása:

Idézet:

Link

Sátán-Lucifer-ördög ábrázolás a Codex Gigasból, 13. század (Svéd Nemzeti Könyvtár)

Link

A Sátán bukása - Gustave Doré illusztrációja, 1865

Link

El Ángel Caído (1877, Parque del Retiro, Madrid), obra de Bellver inspirada en El paraíso perdido de Milton.

Link

Lucifer, another of Gustave Doré's illustrations for Paradise Lost by John Milton.

Link

A bukott angyal

Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 11:03 | Sorszám: 14
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Jelenések könyve
2,28 ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.(*)

(*) A hajnalcsillag Lucifer-kozmikus Krisztus (valójában a Folyamatosan Változó Szellemi Való legnegatívabb szellemi forrása) szellemi forrása, azaz az 1999.08.11-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt, ami az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatású konstellációja volt:

1999.08.11. 12:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

A Nibirut, Marduk (JHVH) "csillagát" felesleges már a jövőben várni, pont 10 évvel ezelőtt már "megérkezett"!
Ez volt úgymond a Jelenések könyvében emlegetett "első holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele", amihez természetesen semmi köze nem volt a kínhalált szenvedett Názáreti Jézusnak, viszont ennek az égisze alatt született meg az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása, Immánuel:

Idézet:
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=5uGnwUOgpV
CADDIK Messiáshívő Tanítások
A JUDAIZMUS
-Isten egyetlensége mellett nem ismerték el a Gonoszt, mint hatalmat.
A Sátán csak az Isten akaratát végrehajtó angyal, ki Isten akaratát hajtja végre és a végén jót kell tennie.

http://zsido.pontez.hu/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617 http://www.zsido.com/cikkek/ragadozo_allatok_es_a_satan/17/617
Ragadozó állatok és a Sátán
2008-06-17
A Sátánról pedig egy szóban annyit, hogy a zsidóság szerint létezik a sátán fogalma, de ez sohasem mint egy Istennel ellentétes önálló entitás. Ez ugyanis egy dualista világnézet, ami nem összeegyeztethető a monoteizmussal. A judaizmus szerint a Sátán (és a rossz általában) Isten küldöttje, amely azért teszi próbára az embert, hogy ezzel az Istenhez való kötődését erősítse.
(*Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija)
http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít Õ, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:

a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.--

Die Bibel (1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Biblia (1988)
Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.114)Der babylonische Tiamat-Marduk Mythos ist von Izrael übernommen und hier zu einem Jahwe-Mythos geworden.
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(114.old.) A babilóniai Tiamat-Marduk mitoszt Izrael átvette és itt egy Jahve-mitosz lett belőle.
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak (*JHVH) hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Bővebben erről:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve]Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidó messiás

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus vagy Immánuel?

Klaus Matefi
2009. augusztus 11. 05:55 | Sorszám: 13
Idézet:
Klaus Matefi írta:
7 : 613 = (világ népeinek "helye az eljövendő világban") : (az ószövetségi legendák hívőinek "helye az eljövendő világban")

Ezt a felállított arányt természetesen képletesen kell érteni, de mégis arra szándékozik utalni, hogy az ószövetségi legendák megíróinak az elképzelései szerint a világ népeinek ("pogányoknak"...) nem lehet ugyanolyan "helye az eljövendő világban", mint az Ezsdrásék által megalkotott Tórában hívőknek...
Ezt maguk a Pál (Saul rabbi) által megalapozott újszövetségi legendák is nagy egyetértésben fennhangon hirdetik:

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;
2,28 ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.(*)

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?

2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ézsiás
63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.

66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Térítő, vagy nem térítő vallás?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 21:37 | Sorszám: 1242
Ne feledkezzünk meg arról, hogy holnap tölti be a 10. életévét (napév) az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása, Immánuel.

Téma: Térítő, vagy nem térítő vallás?
Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 21:15 | Sorszám: 12
Woodpecker karikatúra-képregénye
Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:33 | Sorszám: 11
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Milyen célból?
Feltehetőleg az ószövetségi legendákban utasításként előírt "bálványtalanítás" céljából, hisz a szeretet vallását nem illik tűzzel-vassal propagálni és ezzel párhuzamosan a népek ősi vallásait betiltani és üldözni...

Valóban, a Katolikus Egyház égisze alatt folyt tulajdonképpen a népek saját vallásainak a betiltása, üldözése, kiirtása, miután sikerült a Római Birodalomban a kereszténységet államvallássá nyilvánítaniuk az őskeresztényeknek (Nagy Konstantin anyja, Heléna-Ilona jóvoltából, aki maga is őskeresztény volt), pedig tudtommal erre semmilyen utasítás se olvasható a Pál-féle kereszténység számára megalkotott újszövetségi legendákban, viszont az Ezsdrásék által készített Tórában annál inkább:

Idézet:
Mózes V.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

Ha Mardukot imádta valaki, az is "bálványimádónak" számított Ezsdrásék szerint annak ellenére, hogy ők Mardukot keresztelték át JHVH-ra és ezzel megalkottak maguk számára egy nemzeti Istent...

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:30 | Sorszám: 10
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Hogy terjedt a kereszténység?

Általában erőszakkal...

Milyen célból?
Feltehetőleg az ószövetségi legendákban utasításként előírt "bálványtalanítás" céljából, hisz a szeretet vallását nem illik tűzzel-vassal propagálni és ezzel párhuzamosan a népek ősi vallásait betiltani és üldözni...

A Názáreti Jézusnak lett volna ez a kívánsága?
Jézusnak ehhez semmi köze nem volt, ő a saját vallásának az etikai előírásai ellen szólalt fel, amiért végül i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Pál (Saul rabbi) sugallatára kezdték a Pál-féle kereszténység elképzeléseit hirdetni más népek körében, miután Pál Jézust papíron feltámasztotta annak érdekében, hogy a "végidőkig", azaz napjainkig "Jézus második eljövetele" gyanánt várathassák Immánuelt (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28.), az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, aki pont 10 éve született (1999.08.11.):

Idézet:
Az apostolok cselekedetei
13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
13,47 Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig."
13,48 Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
13,49 Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Természetesen a szegény 1984 évvel ezelőtt kínhalált halt Jézusnak semmi köze nincsen Immánuelhez:

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:27 | Sorszám: 9
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=329
Térítő, vagy nem térítő vallás?

7. tramenes - 2009-08-09 18:12:01
Egy vallás történtében az erőszakos térítések általában jobban dokumentáltak, ismertebbek és jobban benne vannak a közbeszédben mint azok az esetek amikor pl. egy tanító kiáll a főtérre és meghallgatják. Ezeket nem igazán szerencsés általánosítani.

8. Istenkeres(ő) -Klaus Matefi - 2009-08-09 18:30:08 - Válasz: 7. (tramenes)
Azt tudjuk, hogy úgy a keresztény, mint az iszlám vallás a saját vallási elképzeléseit, előírásait a történelem folyamán el akarta és akarja ma is ismertetni a világ népeivel, tehát egyértelműen térítő vallások.

Az Ezsdrásék által i.e. 445-re elkészített Tórában (amit alkotmányként fogadtattak el a néppel, Izraelnek ma is ez az alkotmánya) erről szó sincsen, nem szándékozták a hitüket ráerőltetni más népekre, hanem csak az Istenük, JHVH (Marduk) elismerését és imádatát, ami végül is a kereszténység és iszlám elterjedése által realizálódik azóta is.

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:26 | Sorszám: 8
Szóval

7 : 613 = (világ népeinek "helye az eljövendő világban") : (az ószövetségi legendák hívőinek "helye az eljövendő világban")

Első látásra egy kétismeretlenes egyenlet...

Vajon megoldható-e?...

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:25 | Sorszám: 7
Szóval

7:613=(világ népeinek "helye az eljövendő világban") az ószövetségi legendák hívőinek "helye az eljövendő világban")

Első látásra egy kétismeretlenes egyenlet...

Vajon megoldható-e?...

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:24 | Sorszám: 6
Tehát már az elején leszögezhetjük, hogy az ószövetségi legendák vallása az egyedüli nem térítő vallás a három ábrahámi vallás közül, sőt azt hirdeti, hogy a világ népeinek csak 7 micvát (előírást) kell betartaniuk, ellentétben az ószövetségi legendákban hívőkkel, akiknek 613-at! Bizony nem mindegy, hogy 7, vagy 613...:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/a_zsido_elet_torvenyei/108/1621
Méir Lau (*Tel Aviv főrabbija) főrabbi
A zsidó élet törvényei
A Tórába 613 micvá áll. Két csoportra oszthatók:
1. 248 pozitiv parancs ("tedd"-micvá). (Megjegyzendő, hogy az emberi testben 248 "szerv" van.)
2. 365 "ne tedd"-micvá. (365 ín van a testünkben.)
Csak Izrael népe kötelezte magát a Szinaj-hegy lábánál a tárjág micvot, a 613 parancs megtartására. A világ népeit a Tóra a Noách (Noé) fiainak adott hét micvá-ra kötelezi, ezek: a bálványimádás, vérontás, bizonyos szexuális kapcsola­tok és élő állatokról levágott "szerv" fogyasztásának tilalma, az Istenkáromlás tilalma, a lopás tilalma és a bírák kinevezésének parancsa.
http://www.zsinagoga.net/node/894
Ám ha egy nem zsidó szülőre emlékeznek, akkor ezeknek a szokásoknak egy részét kell csak megtartani, hiszen a Teremtő mást vár el egy zsidó lélektől, mind a 613 micva megtartását, míg egy nem zsidó ember már 7 micva megtartásával elnyeri a helyét az eljövendő világban.
Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:22 | Sorszám: 5
Hogy terjedt a zsidó vallás?

Az ószövetségi legendák vallása nem téritő vallás, sőt a betérési szándékáról bárkit kötelesek a rabbik kétszer megpróbálni lebeszélni.
Ha ennek ellenére továbbra is ragaszkodik a betérni kívánó az elhatározásához, utána következhetnek a betéréshez szükséges vallási procedúrák.

Raj Tamás főrabbi tájékoztat minket az említettekről:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit,
és Raj Tamás forabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Kedves Raj Tamás!
Mi a véleménye arról, ha át szeretnék térni a zsidó hitre. Megtudtam, hogy 1/4 részben zsidó vagyok. Ja, megkereszteltek ugyan, de nem voltam elsõáldozó, áttérhetek? Eddig azért nem tértem át, mert nem akartam, megbántani a családomat. Lehetséges ez 34 éves nõ számára.
Elfogadnának valaha? Válaszát elõre is köszönöm. Szilvia

Kedves Szilvia! Elképzelése természetesen megvalósítható, járható út, bár a mi vallásunk nem missziós, nem térítõ vallás, de alaposan meg kell gondolnia lépését, és jobb, ha elõbb megismeri a zsidó vallást és kultúrát. Ezt ma már könyvek vagy elõadások segítségével megteheti. Jómagam most március minden hétfõ estéjén 6-tól ilyen ismertetõ elõadásokat tartok a Bálint házban (VI. Révay u. 16.). Ha érdekli, szívesen látom Önt. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Fõrabbi úr!
Szeretném a segítségét kérni az alábbi kérdés megválaszolásában.
Mint a többi kérdésre adott válaszából is kiderül, a zsidóság nem térítõ vallás. Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy vajon miért nem tartják szükségesnek a világ népeit meggyõzni az "igaz hitrõl". Az idézõjelet természetesen nem lekicsinylõ szándékkal használtam, csak azt szerettem volna kifejezni, hogy véleményem szerint valamennyi vallás önmagát értelmezi "igaz hitnek". Ha a zsidóság is hiszi, hogy az õ vallásuk hirdeti a teljes igazságot, nézetem szerint meg kellene azt osztaniuk az emberiséggel.
Mivel tiszteletben tartom mások hitét, nem szeretnék jogot formálni, hogy a zsidó vallás eme szokását minõsítsem, de éppen ezért szeretném azt az Ön segítségével megérteni.
Zoltán

Kedves Zoltán! Rosszul gondolja, mi fontosnak tartjuk, hogy Isten igéjét és tanításait (Bibliánkat), ami azonos a keresztény Ószövetséggel, de eredetileg a mi népünkhöz szólt és nyelvünkön, héberül íródott, közvetítsük és hirdessük a világ népei felé. (Többek között ezért tartok én is bibliamagyarázatot és írok könyveket nem zsidók számára is.) Ugyanakkor azonban nem térítünk, mert nem az a fontos, hogy minél több embert megnyerjünk magunknak, hanem hogy minél többen kövessék a maguk hitén belül a Szentírás tanításait, a Tízparancsolatot. Egyébként ettõl függetlenül a rabbi kötelessége elõször lebeszélni az érdeklõdõt az áttérésrõl, nehogy késõbb meggondolja magát, és csak a zsidósággal járó esetleges negatívumokat érezze. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Fõrabbi.
A napokban töltötötem be a 20. születésnapomat és ugy gondoltam hogy ideje lesz elhatározni magamat mert már régota szeretném felveni a zsido valást.Az lenne a kérdésem hogy mint katalikusnak milyen lehetöségeim vanak a valás felvételére.
Válaszát elöre is köszönöm.:Milán

Kedves Milán! A vallás változtatásához valóban felnõttként van lehetõsége, ez a 18 éves kor betöltését jelenti. Teljesen mindegy, hogy korábban mely valláshoz tartozott, de mivel a zsidóság nem térítõ vallás, a lakhely szerint illetékes rabbinak, akinél jelentkeznie kell, legalább kétszer le kell beszélnie szándékáról, nehogy késõbb meggondolja magát. Ezután ki kell jelentkezne a jelenlegi illetékes lelkésznél, majd kb. fél éven tanulnia, végül vizsgáznia kell a zsidó vallásról. Mindenekelõtt javaslom, hogy fontolja meg még egyszer szándékát, s fõként olvasson-tanuljon a zsidó vallásról és kultúráról. Elsõként talán „Nem idegen közöttünk” címû kis könyvem új, bõvített kiadását javaslom elolvasásra. Üdvözlettel: R.T.

- Kedves Fõrabbi Úr!
Régóta foglalkoztat a kérdés, miért hangsúlyozza több rabbi is, hogy a zsidó nem térítõ vallás, amikor is az Örökkévalónak -gondolom- célja, hogy minden ember Õt szolgálva, az Õ tiszta szabályait követve élhessen. Tudom, mondják, hogy a Tóra mindenki elõtt nyitva van, de mégis hogyan juthat el egy egyszerû ember odáig segítség, megismertetés nélkül? Miért nem próbáljuk mi, zsidók elmondani minél több embernek, hogy hogyan találhatják meg lelkük békéjét, értelmét Õ általa? E "kizárás" által lassan mi is kizárjuk magunkat, mert a vidéki zsinagógákban egyre kevesebb a fiatalság,s a betértek ezáltal kevesebb is lesz a lehetõségünk fenntartani közösségi szokásainkat, hogy a kóser ételek beszerzésérõl, gyermekeink vallásoktatásáról már nem is szóljak...
Válaszát elõre is köszönve: Porath-K. Brigitta

Kedves Brigitta! Valóban nem vagyunk térítõ vallás, legalábbis az ókor vége óta nem, de ez nem jelenthet bezárkózást, nem jelentheti azt, hogy másoknak ne nyújtsunk segítséget, ha érdeklõdik irántunk vagy hagyományaink, tanításaink iránt. Jómagam is tartok bibliai és zsidóságismereti tanfolyamokat, ahol zsidók és nem zsidók egyaránt részt vesznek. (Most szeptemberben indul.) A betérést azonban a jelentkezõnek alaposan át kell gondolnia, nehogy késõbb megbánja lépését. Sajnos, az a helyzet, hogy Izraelben hivatalosan ortodox rabbi-szervezet mûködik, amely egyre kevésbé fogadja el az egyébként szabályos betéréseket is. Ezért a rabbik világszerte még külön megnehezítik a betérést, remélve (valószínûleg hiába), hogy az õ döntéseiket majd akkor elfogadják. Üdvözlettel: R.T.

- Nem vagyok megkeresztelve, nem vagyok tagja egyik egyháznak,vagy szektának sem. Lehetek zsidó?

Tisztelt Érdeklõdõ! Ha Ön nem tagja egyetlen felekezetnek sem, ez csak jelent változást, hogy elõbb nem kell onnan kijelentkeznie. Mivel nem vagyunk térítõ vallás, a rabbi kötelessége legalább kétszer lebeszélni a jelentkezõt, hogy legyen ideje meggondolnia lépését. Ezután le kell vizsgáznia a zsidó vallás alapismereteibõl, ami minimális héber tudást és elméletet jelent. (Ez utóbbihoz ajánlom „Nem idegen közöttünk” címû könyvem új, bõvített kiadását. A vizsga után a rabbinikus bíróság ünnepélyesen befogadja az illetõt, aki bibliai héber nevet is választ. Végül el kell mennie a rituális fürdõbe, lemerítkezés céljából. Ha az illetõ férfi, a körülmetélést is vállalnia kell. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

- Kedves, mélyen tisztelt főrabbi úr! L. Árpád vagyok, és köszönöm az előző kérdésemre a válaszát! Szeretném Öntől megkérdezni, hogy hogyan értelmezi a zsidóság a prozelita fogalmát? Én úgy tudom, hogy a prozelita fogalmának van egy tágabb és egy szűkebb értelmezése: a tágabb a "kapu idegenje", aki elfogadja a zsidó vallás alapelemit, de nem veszi fel a zsidó vallást, illetve a "gér cedek", aki teljesen csatlakozik a zsidósághoz. Az Apostolok cselekedeteiben pl. olvashatunk az un. "Istenfélőkről", akik pogány hívők, általában görögök, de nem prozeliták, vagyis nem tértek be hivatalosan is. Ma csak a teljesen betértek használhatják a prozelita fogalmát önmagukra, vagy azok is, akik nem tértek be, de hisznek? Egyébként végtelenül örülök, hogy a Makkabi kft. jóvoltából van kiadva héber-magyar nyelvű Biblia, nekem is van egy példányom, nagyon szeretem! Köszönöm, hogy válaszol a kérdéseimre, és fogadja mély tiszteletemet, kedves főrabbi úr! Remélem, egyszer majd személyesen is tudunk találkozni, bár szegedi vagyok, és nincs sok lehetőségem Budapesten tartózkodni. Tisztelettel: L. Árpád

Kedves Árpád! Köszönöm megtisztelõ sorait, s örülök, hogy a kétnyelvû Bibliát jól tudja használni. A zsidóság, mint tudja, nem térítõ vallás, így a rabbinak inkább lebeszélnie kell a jelentkezõt. Ám ha valaki kitart betérési szándéka mellett, és teljes szívbõl elfogadja a zsidó vallás hitét és gyakorlatát, prozelitának, igaz betérõnek (héberül gér cedek) nevezzük, s a Talmud szerint még a jámbor zsidók sem állhatnak meg a gér cedek mellett. Ma a különféle betérõk között senki nem tesz különbséget. Az ókorban és különösen az idõszámításunk kezdete körüli idõben azonban szép számmal voltak olyanok, akik – mint Ön is említette – nem tértek ugyan át, de a zsidó vallás eszméit, sõt egyes törvényeit is magukévá tették. Õket már a Zsoltárok könyve „Isten-félõknek” (héberül jiré Adonáj) nevezték. (Vesd össze 118. zsoltár 4. vers).Jómagam is remélem, hogy egyszer majd személyesen is megismerhetem Önt, s addig is üdvözletemet küldöm: R.T.

- Miként tudhatom meg, hogy valóban zsidó származású vagyok-e? Ha igen, mit kell tennem ahhoz, hogy gyakorolhassam a zsidó vallást és miként vállhatnak zsidóvá a fiaim is.

A zsidóság nem térítõ vallás, tehát nem hódítani, nem legyõzni, legfeljebb meggyõzni akar. Ha például valaki zsidó akar lenni, a rabbinak elõször errõl le kell beszélnie a jelentkezõt. A vallást ugyanis fel lehet venni, de valójában letenni nem lehet. Sajnos a holokauszt és az utána következõ idõszak következtében sokan elfelejtették gyökereiket, amelyeket azonban fel lehet frissíteni, könyvek, elõadások vagy a zsinagógai közösségek megkeresésével.Ma már négy különbözõ irányzatú zsidó iskola és négy óvoda mûködik Budapesten, sok ifjúsági szervezet van, nyári tábor a fiataloknak, és a zsinagógák mellett Talmud-Tóra hitoktatás is folyik.Kívánom, hogy találja meg a megfelelõ megoldást.

- A kérdésem a következõ lenne:ha valaki bár nem született zsidónak,de úgymond megtalálta magának ezt a vallást,akkor hogyan lehet hivatalosan is zsidó vallású?

A zsidóság soha nem volt és ma sem térítõ vallás. Ha valaki mégis, áttérés céljából, jelentkezik, a rabbinak kötelessége lebeszélnie szándékáról az illetõt. Legalább kétszer kell elutasítani az ilyen kérelmet, hagyomány szerint.Erre azért volt szükség, mert a zsidóságot ugyan fel lehet venni, letenni azonban nagyon nehéz. Elõfordult, hogy valaki késõbb meggondolta magát, és éppenséggel ellene fordult a korábban keresett közösségnek. Mivel a zsidóság nem csupán vallás, hanem történelmi sors is, minden érdeklõdõnek alaposan meg kell gondolnia szándékát.

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:15 | Sorszám: 4
Hogy terjedt az iszlám?

Hódítás útján, tehát általában erőszakkal...

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:14 | Sorszám: 3
Hogy terjedt a kereszténység?

Általában erőszakkal...

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:13 | Sorszám: 2
Mint tudjuk, az ember pszichikai úton beteggé teheti magát, de egy esetleges betegségéből történő gyógyulásának is lehet ez a kulcsa.
A lelki vaksággal ugyanez a helyzet...
Aki lelkileg vak akar maradni, az az marad, hisz a szabad akaratán keresztül önszuggeszció által minden erővel akadályozza a lelki betegségének a gyógyulását, azaz meghiúsítja a tisztánlátásának a lehetőségét...

Egy másik példa: ha valaki áhítja azt, hogy az orránál fogva vezessék, azt annál fogva fogják előbb, vagy utóbb, hisz az ilyen irányú kívánsága kiütközik a lényére, megnyilvánulásaira is és ez a vágya ritkán marad teljesítés nélkül...

Ennyit röviden bevezetőnek.

Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:13 | Sorszám: 1
Mi lehet az oka annak, hogy a három ábrahámi vallás közül csak kettő a térítő vallás
Klaus Matefi
2009. augusztus 10. 20:11 | Sorszám: 0
Térítő, vagy nem térítő vallás?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 05. 20:11 | Sorszám: 1239
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1519. tramenes - 2009-08-05 17:45:18
Szia!

Volna 1 kérdésem.

A leendő (ál)egyházatok -valójában: társulatotok- tagjai mit tesznek most az általad megfogalmazott "közjó" érdekében, illetve mik a terveitek ezzel kapcsolatban a közeljövőre nézve? Feltételezem hogy ide soroljátok az elgondolásaitok reklámozását/ megismertetését is, de mondjuk ezen kívül.

Meg még 1:

A társulatotok teljes egyetértésben van arra nézve hogy konkrétan mi volna az amit közjó-ként elfogadtok, illetve hogy ezt hogyan kellene elkezdeni megvalósítani?

1522. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-05 19:57:12 - Válasz: 1519. (tramenes)
Az Istenkeresők Globális Egyháza nem (ál)egyház, ellentétben az eddigiekkel... Elsőként szándékozik propagálni egy olyan istenképet, ami az egyetlen és valóságos Istent mibenlétét reálisan feltárja. Nem szándékozik ezt az Istent (Folyamatosan Változó Szellemi Való) imádatni senkivel ("bálványimádás"), mivel nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása valójában. Az Istenkeresők Globális Egyháza kifejezetten emberközpontú egyház, tehát nem vélt istenek foglalnak helyet a középpontban...
Az egyház egyik célja Isten minél alaposabb megismerése és megismertetése.

Nagyon lényeges szempontnak tartja az eddigi vallások pozitív illetve negatív oldalainak a kihangsúlyozását, bemutatását annak az érdekében, hogy a történelmi tapaszatalatokra támaszkodva levonhassuk a megfelelő konzekvenciákat egy szebb közös jövő építése reményében és érdekében.

Az I. G. E. nem hiteget senkit a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, nem törekszik mások kárára, hátrányára, kizárólagosan a KÖZJÓ motiválja egy megálmodott igazságos és örökérvényű világállam realizálása érdekében, ami a jövendő generációk jól felfogott érdeke. A jelenlegi globalizációs igyekezetek nem ebben az irányba mutatnak...
Aktív szerepet szándékozik betölteni az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet szebbé, boldogabbá, igazságosabbá és békésebbé tétele terén.

KÖZJÓ az, ami a túlnyomó többség érdeke.

Az eddigi vallások értékelhető pozitív tanait nem szándékozik veszni hagyni, de az irreális, használhatatlan tévtanokat, az esetlegesen mások kárára bazírozó sugallatokat igen.

Az egyházzal kapcsolatos elképzelések itt megtalálhatóak, részletesen majd a saját weblapján lesz publikálva:

Az Istenkeresõk Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. augusztus 05. 16:56 | Sorszám: 17
Az előző bejegyzéshez kiegészítésként:

Mint láthattuk, az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása a befejező szakaszához ért. Maga Immánuel személye csak a vallási tradíciókhoz való ragaszkodás, semmi egyéb. Az elért eredmények nem JHVH-nak, nem Immánuelnek, hanem a bennük hívőknek az érdeme, ahogy ezt a lubavicsi rebbe, Rabbi Menachem Schneerson is helyesen említette 58 évvel ezelőtt:

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://www.regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

Mit ígértek a világ népei számára a bibliai legendák erre az időre?

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Még egyszer:

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,

Itt érdemes lenne el tudni dönteni, hogy János az ószövetségi legendák JHVH-jának a nevében sugallt "cselekedetekre" gondolt-e, vagy pedig az újszövetségi legendák Jóistenének a nevében szuggerált "cselekedetekre"? Mert ugye általában ellenkező etikai utasításokkal találkozhatunk... Mind a kettő viszont nem lehet helyes, hisz vagy az egyik az, vagy a másik...
Egy praktikus példa erre:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

illetve

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

A Jelenések könyve 2,26-ban egyértelműen valamilyen győzelemről beszél János a "végidőkre", és arról, hogy azoké lesz a népek ("pogányok") feletti hatalom, akik betartják a nekik címzett vallási utasításokat.

Vizsgáljuk meg ezt a két említett szemléletes etikai sugallat tükrében:

Mózes V. könyve arról ír, hogy

Idézet:
"sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak" (15,6)

"Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd." (23,21)

"Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt." (28,12)

Sőt ezek nyomatékosítása érdekében még átkokkal is megfenyegetik a híveket:

Idézet:
"Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:"
(28,15)
"A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó."
(28,43-44)

Ha pl. ezek lennének a Jelenések könyve 2,26-ban említett győzelemnek és a népek feletti hatalomnak az alapfeltételei, akkor az újszövetségi legendákban, Lukács evangéliumában olvasható etikai sugallat (6,34-35) egyértelműen félrevezetés kellett, hogy legyen...

Ha viszont az említett újszövetségi etikai előírás lenne a végső győzelemnek és a népek ("pogányok") feletti megcsillogtatott hatalomnak az alapfeltétele, akkor értelemszerűen Ezsdrásék alkottak félrevezető vallási utasításokat...

Nem árt ugye a "végidőkben", azaz napjainkban a két ókori vallási legendát reális szempontok szerint is megméretni...

Akkor most igazat kellene adjunk ezek szerint Maimonidesnek???

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Vagy az ószövetségi legendák híveinek kell arra rájönnie, amit Maimonides emlegetett a keresztényekkel kapcsolatosan?

Klaus Matefi
2009. augusztus 05. 16:47 | Sorszám: 16
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=326
Az Utolsó Idők hisztériája...

21. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-04 19:32:06 - Válasz: 1. (athanasius)
Számomra ez a topic nem felvilágosítás jellegűnek tűnik, hanem elhomályosítónak, mint a topicok többsége... Ha tévednék, örömmel várom a meggyőzésemet.

Idézet:
athanasius írta:
A mai magyar keresztyén egyházat, véleményem szerint súlyos tévtanítás gyengíti: a végidők hisztériája. Ennek tisztázásaként szeretném kifejteni, hogy miért nincs itt a végidő, miért nem jöhet vissza krisztus másodszor még egy jó ideig.

Melyik keresztény egyházra célzol? Az összesre?
A bibliai legendák "végidejében" élünk, de ezt nem úgy kell készpénznek venni, mint ahogy azt az elmúlt sok-sok évszázad alatt elhitették a hívő tömegekkel... Ez egy kozmikus korszak vége, tehát nem "világvége", stb. ...
Amióta a köztudatba juttatták az újszövetségi legendák tanításait, azóta félelemben, bizonytalanságban érezhetik magukat azok, akik ezeket komolyan vették, vagy kénytelenek voltak erre...:

Idézet:

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz
5,1 Krisztus eljövetelének várása
Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim,
5,2 mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.

Máté evangéliuma
24,42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"
24,43 "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába.
24,44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!

25,13 "Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"

Lukács evangéliuma
2,39 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába.
12,40 Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!"

21,34 "Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,
21,35 mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.
21,36 Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt."

Péter második levele
3,10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

Jelenések könyve
3,3 Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.

16,15 "Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét".

Mi valójában az ezzel kapcsolatos igazság?
Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései alapján a benne hívők messiása a "végidőkben", azaz napjainkban kellett megszülessen. Ezt nemcsak a zsidó vallásos igyekezet (Izrael megalapításának elhatározása: 1897; Izrael megalapítása: 1948; messiásuk, Immánuel születése: 1999.08.11.; a II. Templom - Salamon soha nem épített... - alapkövének lerakása 1999 szeptemberében; a szanhedrin életrehívása ~1600 év szünet után: 2004 október) támasztja alá, hanem számos olyan megnyilatkozás, amit felelős vallási vezetők tesznek. Ilyen volt pl. II. János Pál pápa nyilatkozata, vagy Rabbi Menachem Schneersonnak, a lubavicsi rebbe-nek:

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)
(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://www.regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

Mint tudjuk, Izrael alkotmánya i.e. 445 óta a Tóra, ma sincsen szétválasztva a vallás és az állam, polgári házasság nincsen, csak vallásos, az állam jelképe a menora:

Idézet:
http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 õszén elfogadta legfõbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát, s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.
http://regi.zsido.com/egyseg/egyseg16/egysg16.htm
"Ha a világ végén lesznek is száműzötteid – onnan gyűjti egybe az Örökkévaló" – ígéri Mózes mesterünk Isten Tórájában, ami a zsidó nép írott alkotmánya.
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.
http://www.juedisches-recht.de/stu_hausarbeiten-einfuhrung.php
Die Tora ist ein Teil des Tenach (hebräische Name für das Alte Testament). Sie hat in der Zeit ihrer Entwicklung keine so hohe Bedeutung gehabt, wie es später der Fall wurde. Seit Esra (ca. 445 v. Chr.) ist die Tora zum Grundgesetz der Jüdischen Tradition geworden.
http://www.kirchen.ch/pressespiegel/nzz/0277.htm
Jüdischer Gottesstaat oder westliche Demokratie?
Sogar Lapid, Sinnbild des aufgeklärten Israeli, hält nichts von einer Trennung von Religion und Staat. Das jüdische Volk habe doch immer aus den zwei Komponenten Glaube und Nation bestanden, dabei vergleicht er deren Beziehung mit der siamesischer Zwillinge: «Man kann nicht einen umbringen, ohne auch den anderen zu töten.»
http://www.mfa.gov.il/MFADE/Facts%20About%20Israel/GESELLSCHAFT-%20Judische%20Gesellschaft
GESELLSCHAFT: Judische Gesellschaft
Da es keine klare Trennung zwischen Religion und Staat gibt, löste die Frage, wie weit Israel seine religiöse Identität öffentlich manifestieren soll, innerhalb der Gemeinschaft Kontroversen aus. Während die orthodoxen Kreise danach streben, die religiöse Gesetzgebung über den Bereich des Personenstandes - für den sie alleine zuständig ist - hinaus aus- zudehnen, betrachtet der nichtpraktizierende Teil der Bevölkerung dies als religiösen Zwang und als Verstoß gegen den demokratischen Charakter des Staates.
http://www.szombat.com/archivum/regi/h9802a.htm
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Folyóirata
Egy munkapárti szónok állam és egyház szétválasztását követeli. Ellenlábasa a Likudból a reformzsidókat figyelmezteti: szívesen látják őket Izraelben, ha alijázni kívánnak, de távolról ne bírálják Izraelt.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft141.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
POLGÁRI HÁZASSÁG IZRAELBEN (CSAK NEMZSIDÓK KÖZÖTT)
2007.07.30. http://www.bpi.hu/index.php?action=fullnews&id=337269&category=305&category_name=
Breuerpress International
Tel Aviv - New York - Budapest
ZSIDÓ VILÁGHIRADÓ NAFTALI KRAUS
2007. július 28. 17:35
Izraelben ezidáig nem volt és nincs polgári házasság. Az esküvöket a rabbik, a papok és a kádik csinálják, mindannyiuk a maga vallását követők körében. Ezt azt jelenti hogy zsidó nem házasodhat össze egy nem-zsidóval. Vagyis nincs vegyesházasság.
http://www.szombat.com/archivum/regi/h9803c.htm
Halachikusan nem zsidó ugyanis nem köthet házasságot Izraelben, ahol ez a ceremónia az ortodox rabbinátus monopóliuma.
http://www.mno.hu/portal/549284
2008. március 18. 00:00
A mai Izraelben nincs egyetlen liberális párt sem, ráadásul a polgári házasság intézményét sem ismerik.
http://www.or-zse.hu/resp/sommer/sommer-menora2006.htm
Az állam jelképe a Menora
A Kneszet Menorája
A menora azonban ott áll, és mára már zarándokhellyé lett. Emberek odamennek és ránéznek a történelemre és mondják:
HISZEM TELJES HITTEL, ELJÖN A MESIÁCH, ANNAK ELLENÉRE, HOGY EGYELŐRE MÉG KÉSIK, TELJES HITTEL HISZEM, HOGY MIELŐBB ELJÖN.

Az "Úrral", azaz JHVH-Krisztussal valóban szembesülhetett Európa 1999.08.11-én... Az EU misztériuma ez a találkozás, amire már évtizedek óta készültek az illetékesek...

Akit részletesebben érdekel ez a téma, annak ajánlom a követlező linkeket:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

A zsidó messiás

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Természetesen napra készen ki lehetett már korábban is számítani az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiásának a pontos születési időpontját (hisz ezek a misztériumok egytől egyig az ősi asztrológiára épültek fel...), csak tisztában kellett a keresőnek lennie az ószövetségi legendák kozmikus misztériumával. Sokaknak persze igyekeztek ettől elvenni a kedvét az idők folyamán:

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Ne foglalkozzon senki az ezen dolgokról szóló legendákkal és utalásokkal, és ne is tekintse ezek ismeretét elengedhetetlennek, hisz ezek tanulmányozása nem hoz se istenfélelmet, se az Örökkévaló szeretetét.

Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: „Ful­lad­ja­nak meg, kik az idők végét jósolják meg.” Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.

Ennek ellenére már a középkorban pontosan utalt erre a dátumra az asztrológiában, kabbalahban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas Nostradamus:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt)
még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Köztudott dolog, hogy a Templom újraépítése az ószövetségi legendák messiásának az eljövetelével van kapcsolatba hozva:

Idézet:
http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm
Az Intézet erőfeszítéseinek fókuszpontjában a Szentély újjáépítésének tényleges megkezdése áll. Ebből a célból Intézetünk elkezdte rekonstruálni, és megalkotni a templomi istentisztelethez használt szent edényeket. Ezek az edények, amelyek készítését I-ten parancsolta meg Izrael fiainak, ma jeruzsálemi központunkban tekinthetők meg. A pontos bibliai előírásoknak megfelelően, és az eredeti alapanyagokból készültek, így aranyból, rézből, ezüstből és fából. Ezek hiteles, pontos edények, nem csupán másolatok vagy makettek. E tárgyak mindegyike alkalmas - és készen áll - arra, hogy a felépítendő harmadik Szentélyben újra szolgálatba álljon. A kiállításon szereplő számos tárgy között megtalálhatók a lévitai kórus által használt hangszerek, a főpap arany fejdísze, az illat-, és az áldozati szertartásokban alkalmazott arany- és ezüst edények. Sokévi fáradozás és nehéz munka után az Intézet elkészítette az Istentisztelet legfontosabb és központi eszközeit: a színaranyból készült hétágú gyertyatartót, más néven Menórát, az arany illatáldozati oltárt, és a szent kenyerek szintén aranyból készült asztalát.

Az Intézet jelenleg a Kohén Gadol, a főpap szent öltözetét készíti.
http://www.or-zse.hu/kraus/naft159.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2008.04.08.
A lenfonál Indiából jön
MÁR LEHET KAPNI A PAPI RUHÁZATOT...
Talán ezzel magyarázható az az érdeklődés, ami Jeruzsálemben a "Szentély Intézet" tevékenységét kíséri. Ezek odaadó, vallásos zsidók, akik igencsak komolyan veszik, hogy rövidesen felépül a harmadik Szentély és abban felújítják a közel 2000 évvel ezelőtt abbamaradt Szolgálatot, melynek főszereplői az igazolt kohaniták lesznek. Ezek felújítják majdan a Szentélyszolgálatot, melynek szerves része az áldozatok bemutatása.

Egyelőre az Intézet egyrészt a kohaniták ruházatát készíti elő, ami pontosan elő van írva a Tórában, másrészt pedig a Szentély felszerelését, edényeit, bútorzatát.
http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
2008-04-20
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.

A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.
http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=201&nid=2019
Montag, 3. Dezember 2007 08:17:32 nai news
Tempelinstitut: Stirnblatt für Hohepriester fertig
Das Tempelinstitut in Jerusalem hat bekannt gegeben, dass es die Fertigung des Stirnblattes für den Hohepriester abgeschlossen hat, was bedeutet, dass es bereit für die Nutzung ist. Das "Zitz" genannte Stirnblatt wird in 2. Mose 28,36 beschrieben und ist aus purem Gold.
--Templomintézmény: Homlokdísz a főpap részére készen van
A Templomintézmény Jeruzsálemben közzé tette, hogy a főpap homlokdíszének az elkészítése befejeződött, ami azt jelenti, hogy kész a használatra. A "Zitz"-nek nevezett homlokdísz a Mózes II. 28,36-ban lesz leírva és tiszta aranyból van.--

A Talmud szerint Immánuel eljövetelének egyik ismérve:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Mint láthattuk, számtalan ráutalást találhatunk Immánuel betervezett fellépésének körülbelüli kikalkulálásához. A véleményem szerint a jelenleg még csak 10 éves Immánuelnek 2032-ben kellene színre lépnie bizonyos kozmikus meggondolásoknál fogva.

23. athanasius - 2009-08-04 21:17:20 - Válasz: 21. (Istenkeres)
Kedves Istenkeres!

Előrebocsátom, hogy jelen témában én előre feltételezem a Biblia hitelességét, annak tévedhetetlenségét és ellentmondás mentességét. Ha ezt el tudod fogadni, szívesen tovább folytatom veled a diskurzust, ha nem, akkor meg érdemes lenne nyitnod egy másik topicot, ahova vihetnénk ezt a párbeszédet.

24. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-04 21:27:45 - Válasz: 23. (athanasius)
Kedves Athanasius!

Nem tudom természetesen elfogadnia a Biblia hitelességét, annak tévedhetetlenségét és ellentmondás mentességét, mivel szerintem egyiket se meríti ki valójában.

Ritkán szoktam mások topicjaiba bejegyzéseket eszközölni, de úgy éreztem, hogy az egyoldalú beállítás ellensúlyozása érdekében ezt mégis megteszem.

További jó munkát!

Üdv

Istenkereső

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. augusztus 03. 14:41 | Sorszám: 1235
Helyesbítés:
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)
Klaus Matefi
2009. augusztus 03. 14:39 | Sorszám: 1234
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1495. jenocsaba - 2009-08-03 10:31:51 - Válasz: 1493. (Istenkeres)
Jézus imádkozása - megvallás. Életének utolsó szakaszában tette. Ebből a kinyilatkoztatásból már nincs vissza út. Ez egy tény, felhelyezte az i-re a pontot.

........."Aki azt állítja, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való megszabadította az emberiséget Jézus kínhalálával a gonosztól, az vak, süket és nincsen egyáltalán tisztában Isten mibenlétével... Gonosz az volt, van és lesz sajnos... Minden időben arra kell törekednünk, hogy legyőzzük. Főleg a "végidőkben", azaz napjainkban érezteti legjobban a hatását.
Ez az utóbbi idézeted irreális alapokon nyugvó ámítás"
....

Jézus kínhalála nem több egy fizikai aktusnál. Bemutatja ebben a formátumában is. Mit tesz a törvény. És mit tesz a törvény mögé "falazott" lobbyzás. A politika és az érdekek.
A szellemi ember a szabadságot látja ezek ellenére a cselekményben. Hiszen, testét a "halálba" vitték de, Szent Szellemiségét elpusztíthatatlanságra emelték! A követést, azonosságot, beteljesedést megszülve, megtermékennyítve téve elénk. Útnak és igazságnak.
Mint ezközt választhatom az általad felemlített gonoszságot. Tehetem-persze!
Ha, elhagyott volna a józan eszem, - Jóska bácsival, Bözsi nénivel és sokan másokkal egyetemben!
A végidők győzelmei?
Klaus!
Az "erő" (( bocsi )) olykor az illemhelyen is kevés.
Mutass egyetlen győzelmet - kérlek - hozz pld.-t a világ mindenségből?!
Jézus Krisztuson kívül!
Az apostoli közösségben sem maradhatott a Szent Szellem túl sokáig.
Az erő megfogyatkozott.
Az 1926 évek karizmatikus mozgalom első fél éve után (( Békés város )) megbuktatták a lelkipásztort!
Miért?
Féltékenységből!
Klaus - ébresztő!

1496. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-03 13:29:17 - Válasz: 1495. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Jézus imádkozása - megvallás. Életének utolsó szakaszában tette. Ebből a kinyilatkoztatásból már nincs vissza út. Ez egy tény, felhelyezte az i-re a pontot.

Maradjunk annyiban, hogy a kínhalált szenvedett Názáreti Jézus egy sort se írt le a tanításaiból, így ezeket pontosan nem ismerhetjük...

Annak a Pálnak (Saul rabbinak) jutott az eszébe Jézus halála után ~két évtizeddel megalapozni az írásaival a Pál-féle kereszténységet (feltehetőleg a szanhedrin sugallatára), aki a legádázabb üldözője volt Jézus híveinek a szanhedrin utasítására... Ezt követően másfél, két évtizeddel álltak neki az "evangélisták" Pál elképzeléseinek az ismeretében az evangéliumaiknak...

Idézet:
jenocsaba írta:
Jézus kínhalála nem több egy fizikai aktusnál.

Ez se stimmel... Jézust i.sz 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Ez a véresáldozat egy kozmikus kereszt megjelenésének szólt, ami a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike volt:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Mivel elvileg (?) abban az időben még csak a Marsot, Szaturnuszt és Uránuszt ismerték, így a hagyomány egy "T" keresztről tesz csupán említést...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash kozmikus forrásait képező égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és az Uránusz) egy "T" keresztet alkottak. A Jézussal kapcsolatos misztérium lényege ebben rejlik.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Maga Pál (Saul rabbi) is utal a zsidókhoz írt levelében a Jézus keresztre feszítésének a kozmikus vonatkozására:

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Ezt Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) is megerősítette:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény.--

Bécs érseke, az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke Schönborn bíboros helyesen nyilatkozott Jézus születésének és keresztre feszítésének a kozmikus kapcsolatáról:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm (már nem érhető el, de rendelkezem az eredti fotóval...)
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn: Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Bővebben erről:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Jézus a kereszthalalálakor nem az emberiség bűneiet vette magára, hanem a kínhalála az említett kozmikus esemény égisze alatt zajlott le, ami egy nagyon ritka és kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus kereszt volt az ősi asztrológia szabályzói szerint.

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Ha valamivel nem vagy kellőképpen tisztában, akkor inkább először kérdezz, szívesen segítek neked kedves Jenőcsaba. A vak hit ezekben a kérdésekben nem elegendő...

Idézet:
jenocsaba írta:
A végidők győzelmei?
Klaus!
Az "erő" (( bocsi )) olykor az illemhelyen is kevés.
Mutass egyetlen győzelmet - kérlek - hozz pld.-t a világ mindenségből?!

Szerintem nem értetted meg az általam írtakat:
"Gonosz az volt, van és lesz sajnos... Minden időben arra kell törekednünk, hogy legyőzzük. Főleg a "végidőkben", azaz napjainkban érezteti legjobban a hatását."

Idézet:
jenocsaba írta:
Az apostoli közösségben sem maradhatott a Szent Szellem túl sokáig.

Nem létezik "Szent Szellem", csak a Folyamatosan Változó Szellemi Való... Miért lenne szent, amikor nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása? Vagy te a pozitív hatásait ismered csak el Istennek? Ez szerintem struccpolitika...

Idézet:
jenocsaba írta:
Az 1926 évek karizmatikus mozgalom első fél éve után (( Békés város )) megbuktatták a lelkipásztort!
Miért?
Féltékenységből!
Klaus - ébresztő!

A karizmatikus mozgalmak is tudtommal ugyanazokra a sok szempontból téves bibliai legendákra építkeznek, mint a keresztény egyházak...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. augusztus 03. 09:53 | Sorszám: 1233
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1492. jenocsaba - 2009-08-03 06:47:27
.......Miatyánk ....Magyar.... Latin..........

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.
Ámen.......

Pater noster, qui es in coælis,
sanctificétur nomen tuum,
Advéniat regnum tuum,
Fiat volúntas tua,
Sicut in cælo et in terra.
Panem nostrum quotidiánum da nobis hódie,
Et dimitte nobis débita nostra,
Sicut et nos dimíttimus debitóribus nostris.
Et ne nos indúcas in tentatiónem:
Sed líbera nos a malo.
Amen.
............................................

Mi Atyánk!
Megszentelődött a Te neved!
Eljött a Te országod!
Meglett a Te akaratod!
Amint a mennyben úgy a földöbn is.
Mindennapi kenyerünket adod,
és megbocsájtottad vétkeinket,
sohse viszel a kísértésbe mert; megszabadítottál a gonosztól!
Tied a dicsőség öröktől fogva és legyen örökkön-örörkké!
Ámen!

Szép hetet -kedves Klaus!

1493. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-03 09:35:25 - Válasz: 1492. (jenocsaba)
"És ne vígy minket kísértésbe,"

Azt hiszem, hogy ez nem szorul különösebb magyarázatra... Kísértésbe az embert a gonosz viszi. Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása...
Nincs Jóistem, nincs ördög, nincsennek démonok, hanem csak Folyamatosan Változó Szellemi Való van.

"sohse viszel a kísértésbe mert; megszabadítottál a gonosztól!"

Aki azt állítja, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való megszabadította az emberiséget Jézus kínhalálával a gonosztól, az vak, süket és nincsen egyáltalán tisztában Isten mibenlétével... Gonosz az volt, van és lesz sajnos... Minden időben arra kell törekednünk, hogy legyőzzük. Főleg a "végidőkben", azaz napjainkban érezteti legjobban a hatását.
Ez az utóbbi idézeted irreális alapokon nyugvó ámítás...

Klaus Matefi
2009. augusztus 02. 16:53 | Sorszám: 1232
Olyan magabiztosan lépsz fel, mintha az egyetlen és valóságos Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétének a teljes ismeretében lennél...

Ismerheted az újszövetségi legendák kizárólagos Jóistenét, de ugye ennek sajnos nem sok köze van a realitáshoz.
Ismerheted az Ezsdrásék által átkeresztelt Mardukot, azaz JHVH-t, az ószövetségi legendák kegyetlen és nacionalista Istenét is, akinek már valamivel több köze van a valósághoz, de mivel Isten nem lény, így se nem választott ki egy népet se magának, se pedig nem tart kiselőadásokat senki, illetve senkik számára...
A két legenda Istene úgymond ugyanaz lenne...

Hamis istenképek a keresőt a zsákutcába viszik...

Klaus Matefi
2009. augusztus 01. 18:09 | Sorszám: 1229
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1485. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-08-01 17:45:15
Kedves István!

Itt folytatom a társalgásunkat, nem akarom Takarító köreit zavarni...

Idézet:
István írta: http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=324
Jézus vagy Mózes?
92. Istvan - 2009-08-01 07:08:56
Ha viszont a valóságot nézzük, akkor rájöhetünk, hogy sokkal több közös pont van köztünk, mint egymásétól eltérő!

Feltehetőleg ez így igaz. Gondolom én, hogy mind a ketten az igazságot keressük és a szeretetre, jóságra szándékozunk építkezni.
A két említett dolog egyaránt Istentől (Folyamatosan Változó Szellemi Való) ered, de ez által még nem horgonyozhatjuk le ezt az Istent csak ezeknél, hisz a gonoszságnak is ugyanez az Isten a kútfője, akár tetszik, akár nem... Egy szemléletes példája ennek az ószövetségi legendák azon részei, ahol Ezsdrásék jóvoltából mások kiirtására, szolgasorba való juttatására ösztönöznek... János szerint Jézus JHVH-t ugye az ördögnek tartotta (János evangélium 8,42-44), azokat pedig, akik ő előtte felléptek "tolvajnak és rablónak" (János evangéliuma 10,8). Természetesen Jézus se volt ezek szerint tisztában az egyetlen és valóságos Isten mibenlétével...

Az ember lelkét a születéskor az Isten a saját pillanatnyi "képének", "állapotának" megfelelelően képezi le, így születhetett meg a "bűntelen" Názáreti Jézus és a Sátán inkarnációjának nevezett Aleister Crowley is. Nem két különböző "Isten", vagy Isten és Sátán tevékenységének volt ez köszönhető, hanem az egyedüli és valóságos Istennek, ami a jónak és a rossznak is egyaránt a szellemi forrása. A realitás ez, a bibliai legendák vallásai ezt tévesen interpretálják...
Ennek két oka van: az egyik, hogy a keresztények számára Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére egy Jóisten kreáltak az újszövetségi legendák írói (Jézus valódi tanításait nem ismerjük szerintem) abból a célból, hogy a világ népeit a szeretetre, megbocsátásra, lemondásra ösztönözzék. A soha be nem teljesülhető jutalmukat majdan a nem létező túlvilágon kellene elnyerniük... Az iszlám esetében is hasonló a helyzet...
Az ószövetségi legendák vallási elképzelése szerint a világ népeinek csak az Ezsdrásék által megalkotott olyan hét előírást kellene betartaniuk, melyek részben valóban pozitív etikai előírások (lopás, gyilkosság tilalma), részben pedig az Ezsrásék által életrehívott Isten (JHVH) imádata, azaz a saját isteneikről való lemondás...:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/a_zsido_elet_torvenyei/108/1621
Méir Lau főrabbi
A zsidó élet törvényei
A Tórába 613 micvá áll. Két csoportra oszthatók:
1. 248 pozitiv parancs ("tedd"-micvá). (Megjegyzendő, hogy az emberi testben 248 "szerv" van.)
2. 365 "ne tedd"-micvá. (365 ín van a testünkben.)
Csak Izrael népe kötelezte magát a Szinaj-hegy lábánál a tárjág micvot, a 613 parancs megtartására. A világ népeit a Tóra a Noách (Noé) fiainak adott hét micvá-ra kötelezi, ezek: a bálványimádás, vérontás, bizonyos szexuális kapcsola­tok és élő állatokról levágott "szerv" fogyasztásának tilalma, az Istenkáromlás tilalma, a lopás tilalma és a bírák kinevezésének parancsa.
http://www.zsinagoga.net/node/894
Ám ha egy nem zsidó szülőre emlékeznek, akkor ezeknek a szokásoknak egy részét kell csak megtartani, hiszen a Teremtő mást vár el egy zsidó lélektől, mind a 613 micva megtartását, míg egy nem zsidó ember már 7 micva megtartásával elnyeri a helyét az eljövendő világban.

Ezzel szemben az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák a saját híveik számára praktikus étkezési, házassági, stb. törvényeket írtak elő kötelező jelleggel, és az idegen népek vallásainak a lerombolását, a népek eladósítását, kiirtását (pl.: Mózes V. 15,6; 20,10-15; 23,20; 28,12) abból a célból, hogy a majdani messiási időkre beteljesülhessenek a földi gazdagságra és hatalomra bazírozó reális messianisztikus elképzelések.

Feltehetőleg Pál (Saul rabbi) ötlete volt (esetleg a Sanhedrin sugallatára) Jézusnak a halottaiból történő feltámasztása (ami természetesen nonszensz...) is abból a célból, hogy a keresztény világgal "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák az ószövetségi legendák betervezett messiását, Immánuelt, aki pont 10 éve (1999.08.11.) látta meg a napvilágot

Ennyit nagyvonalakban a bibliai legendák vallásairól...

Gondolom, hogy a te elképzelésed némileg eltér a leírtakról, már csak azért is, mert te feltehetőleg megméretést és komolyabb kutatást mellőzve készpénznek veszed a bibliai legendákban leírtakat.
10 évvel a Jelenések könyvében emlegetett "első holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után a későbbiek is az én teóriámat fogják igazolni.

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy olyan világvallás és világállam elképzelését propagálja, ahol a KÖZJÓ a legfőbb motiváció, nem a nacionalizmus, mások kárára irányuló elítéledő igyekezetek, stb., mellőzve a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket...

Bízom benne, hogy a leírtakban is fellelsz azért "közös pontokat".

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. július 31. 16:25 | Sorszám: 1228
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1475. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-31 16:01:38 - Válasz: 1474. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Mert; igyekszem feltárni, szembesítve a valótlant az igazsággal.
Mi az igazság? Kérdezheted és kérdezhetnék sokan akik, szükségben vannak.
Létezik ez a kifejezés; igazság?
Evangéliumában élhetne a "nép" ha, jó tanítók tanítanának és vezetnék a veszendőket.
Mi a veszteség? A veszendő?
Az idő! Egyetlen másodperc, egyetlen hónap és év sem múlhat el - elszámoltatás nélkül!
Ez az igazság!
Befogadó leszel, s beteljesedel az örökké való Szentségével - örökséghez jutsz - adományhoz.
Az Igazsághoz!
Igazság!
Jézus a Krisztus!

Ne haragudj, de szerintem a fellegekben jársz... A realitásnak semmi köze az olyan evangéliumokhoz, melyek soha be nem váltható túlvilági ígéretekre bazíroznak.
A Jelenések könyve nem Jézus visszajövetelére utal valójában, hanem az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiására, Immánuelre...:

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A KÖZJÓ-ra való törekvés viszont nem irreális elképzelés és nincs az emberek kárára, hátrányára, hanem ellenkezőleg. Szerinted ez kinek nem lenne jó???
Az Istenkeresők Globális Egyháza az emberek egyszeri és megismételhetetlen életének a körülményeit szándékozik szebbé, igazságosabbá, békésebbé tenni, mellőzve az alaptalan, légből szedett ígéreteket és Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a minél alaposabb megismerésére és megismertetésére törekszik.

Szerinted mitől és kinek lenne Jézus a Krisztus (messiás)?
A részben erőszakkal keresztvíz alá hajtott népek számára?
Miért?

Az ószövetségi legendákban hívőknek?
Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései ellentétben a keresztények számára emlegetett túlvilági ígéretekkel, evilági gazdagságról, népek feletti hatalmról regél.
Jézus hozta volna el ezt a számukra?

Jézus a Krisztus?

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus vagy Immánuel?

A Jézusnak tulajdonított pozitív etikai sugallatok valóban felemelőek és követendőek, de miért a túlvilágra van a jutalom halasztgatva, ha az nem létezik?

Csinálj egy mérleget magadnak, hogy mi haszna volt a bibliai legendákból eddig a kereszténységnek, illetve az ószövetségi legendákban hívőknek.
Tudod, mindig a végkifejlettnél tudunk reális és tiszta képet kapni a dolgokról...

Az igazság ez kedves Jenőcsaba, nem amiről te igyekszel másokat meggyőzni... Az inkább altatás 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején keresztre feszített Názáreti Jézusnak természetesen...) után

Idézet:
jenocsaba írta:
1,.....amit leírtál...... - egyértelmű, egyet értek Isten akaratával. Nem tudom jobban "csinálni" mint Ő! Emberileg fáj (( testi-törvény szerint )) döntése de, fürkészhetem-é bölcsességét?

Miről beszélsz kedves Jenőcsaba?
Milyen isteni akaratról és döntésről és mivel kapcsolatban?

Idézet:
jenocsaba írta:
2,......helyesled........ - a vallások - eszközök. Most ne bonyolódjunk bele, később talán!

Ez így van. Végre egy helyes meglátás...
Már csak azt kell tisztáznunk, hogy a bibliai legendák vallásai kinek az eszközei voltak és milyen végcéllal?...
Szerintem ne halasztgassuk későbbre, mivel megfeledkezhetünk erről az igen fontos kérdésről...

Idézet:
jenocsaba írta:
3,.......helyesled.......- Jézus eljövetele? Bennem él, vele vagyok, szenvedélyesen ragaszkodok hozzá. Amint Ő én hozzám. Számtalan bizonysággal támasztotta alá, magam ill. környezetem számára is látható módon!

Tévedésben vagy, Jézus egy hús-vér halandó volt, legfeljebb az emléke élhet benned, mivel a vele kapcsolatos hitben cseperedtél fel. Ha hindu lennél, meg se említenéd, esetleg azt se tudnád, hogy ki volt Jézus...
A tudatalattid és a fantáziád összjátéka ad bizonyságot a számodra, nem Jézus...

Jézus már a múlt, 1984 éve halott, te valójában Immánuelre vársz, akinek semmi köze Jézushoz...

Idézet:
jenocsaba írta:
4,........helyesled.......- ismét a vallást emlegeted. Eszköz. Használható - még a hiányosságai is. Isten az áldások Istene.

Esetleg emeld ki légyszíves azokat a részeket, melyek erre utalnának a számodra:

Mózes V.
14,21 Ne egyetek semmiféle elhullott állatot. Az idegennek, aki a kapuidon belül tartózkodik, adjad, hogy megegye, vagy add el külföldinek, mert szent népe vagy te az Örökkévalónak, a te Istenednek. ...

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Idézet:
jenocsaba írta:
5,.........helyesled.......- a hamis Istenkép csak, abban az egyénben hamis "kép" aki az iga láncai alatt, képtelen a SztSz. tiszta forrásából meríteni. És így azonosságot "látni" a Teremtőben. A vagy a hamisítványban!

A hamis istenkép az hamis MINDENKI számára kivétel nélkül... Egyeseket Jóistennel traktálnak, másokat pedig a véreskezű és bosszúálló Istennel, aki a világ népeinek a vesztét, kárát akarja és úgymond ugyanaz lenne...
A fától nem vagy képes az erdőt megpillantani... Mi lenne, ha megpróbálnál kilépni a fa mögül?

Az egyetlen és a valóságos Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami nem lény, az imádata szükségtelen, értelmetlen, sőt akár bálványimádásnak is nevezhető...

Idézet:
jenocsaba írta:
Isten nem von maga alá. Nem kényszerít semmire.

De a nevében leleményes vallásalapítók viszont a saját jól kitervelt céljaiknak megfelelően igyekeznek téged és másokat is befolyásolni...

Idézet:
jenocsaba írta:
"Jézust "kidobták" a szemétre.
Tegyék. Szabadságuk van rá!
Mindent szabad nékem de, nem minden van a hasznomra...!

Jézus egy rendkívül pozitív történelmi szereppel rendelkező egyéniség volt. Fellépett a vallása nacionalista és kegyetlen etikai sugallatai ellen. Nem véletlenül végezte a keresztfán...
Ettől függetlenül az imádata minden alapot nélkülöz...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. július 31. 16:20 | Sorszám: 40
A világ vezetői a Siratófalnál
Klaus Matefi
2009. július 30. 23:21 | Sorszám: 38
Mielőtt reagálsz egy bejegyzésemre, előtte olvassad át rendesen és azt is, hogy mit írtál korábban...

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. július 30. 19:34 | Sorszám: 41
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=324
Jézus vagy Mózes?

69. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-29 22:28:37 - Válasz: 56. (Istvan)

Idézet:
Istvan írta:
Ábrahám Istenhez való szeretetből ott tudta hagyni népét és rokonságát, sőt Isten parancsára vitte fiát, Izsákot is Istennek föláldozni.
Mózes szintén föl tudta adni önmaga érdekeit Istenért és népéért.

Nem akarlak elszomorítani, de nagy valószínűséggel se Ábrahám, se Izsák, se Mózes nem léteztek, csak Ezsdrás fantáziájának a szüleménye gyanánt:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Ha már Izsákot megemlítetted, akkor ajánlanék vele kapcsolatosan egy érdekes témát. Rashi szerint ugyanis Rebekát három éves és egy napos korában tette magáévá Izsák, és innen ered a Talmud bölcseinek a többszöri megállapítása, ami szerint egy három éves és egy napos gyereklány közösülés útján megházasítható...
Az Izsákkal kapcsolatos legenda természetesen csak kitaláció lehet, hisz szerintem Izsák sem volt valós szereplője az ószövetségi legendáknak:

Hiteles Talmud-idézetek?

71. takarito - 2009-07-29 22:32:23 - Válasz: 69. (Istenkeres)

Idézet:
Istenkeres(ő) - Klaus Matefi írta:
Rashi szerint ugyanis Rebekát három éves és egy napos korában tette magáévá Izsák

És ezt mire alapozta? Mert ő úgy gondolja?

73. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-29 22:40:41 - Válasz: 71. (takarito)
Itt bővebben erről:

Hiteles Talmud-idézetek?

75. takarito - 2009-07-30 02:59:44 - Válasz: 73. (Istenkeres)
Elolvastam. Nem derül ki a leírásból, hogy a 40 éves Izsák idején hány éves volt Reneka, vagy a 60 éves Izsák idején húzs éves lett volna Rebeka. Mégegyszer. Mire alapozod a 3 éves kort?

Az nekem nem érv, hogy a Rabbi szerint 3 éves volt.

80. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-30 09:47:48 - Válasz: 75. (takarito)

Idézet:
takarito írta:
Mégegyszer. Mire alapozod a 3 éves kort?

Én nem alapozom semmire kedves Takarító... Erről Rashi nyilatkozik, aki ismerte természetesen a Talmud bölcseinek a feltehetőleg erre épülő magyarázatait, ami szerint egy három éves és egy napos gyereklány közösülés útján megházasítható...:

Idézet:
http://www.tachash.org/texis/vtx/chumash/+CwwBme8pKRXJwww/article.html
Bereishis (Book 1: Genesis)
Toldos
Chapter 25 - Rashi
(To Chumash Text)
Verse 20: Forty years old.4
For when Avraham returned from Mount Moriah he received the news that Rivkah was born. And Yitzchok was then thirty-seven years old, for it was at that time that Sarah died. And from Yitzchok's birth until the Akeidah5 when Sarah died, there were thirty-seven years; because she was ninety at Yitzchok's birth and one hundred and twenty-seven at her death. For it is said: "The lifetime of Sarah etc.," making Yitzchok thirty-seven years old, and at that time6 Rivkah was born. He waited for her until she was fit for marriage--- three years---whereupon he married her.

http://de.wikipedia.org/wiki/Raschi
Raschi
Schlomo ben Jizchak, auch Schelomo ben Isaak, hebräisch רבי שלמה יצחקי; meist nur Raschi (* 1040 in Troyes; † 5. August 1105 ebenda), war ein Rabbiner und maßgeblicher Herausgeber und Kommentator des Talmud im hohen Mittelalter. Der auf ihn zurückgehende Talmud-Kommentar gilt bis heute als einer der bedeutendsten und wird in den meisten Ausgaben mit abgedruckt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Talmud
A Talmud-lap felépítése

Középen található a Misna adott szakasza, közvetlenül alatta, ennek folytatásaként, egy גמ׳ gm rövidítéssel elválasztva következik a Gemára. Ezt a főszöveget - a tulajdonképpeni Talmudot - veszik körbe meghatározott elrendezésben a különféle kommentárok. A belső oldalon (a képen a jobb oldalon) mindig Rási kommentárja helyezkedik el, a külsőn pedig az egyéb kommentárok.

http://www.or-zse.hu/dvar/nok/zsido-rivka2005.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
RIVKA (REBEKKA) - A MÁSODIK ŐSANYA
Az Írás már tudatta velünk a kútnál történt találkozás során, hogy Rivka nagyon szép volt. Nincs hivatalos adat arról, hogy hány éves lehetett, de a Midrások szerint nagyon fiatal, szinte gyerek még.

Rashi nem "egy" átlagos rabbi volt (ne fokozzuk le a jelentőségét!), hanem egy olyan rabbi, aki maga készítette a Talmud-kommentárokat és a nevéhez fűződik Talmud kiadás is. Már pedig akkor kellett lennie némi rálátásának a Talmudban leírtakkal kapcsolatosan, tehát ebben az esetben a véleménye perdöntő...
Hogy mire alapozta ezt (megmaradt írásos emlékre, vagy szájhagyományra?), azt kérdezzed meg tőle személyesen...

Hiteles Talmud-idézetek?

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. július 30. 10:46 | Sorszám: 33
Szellemi hatás szerinted azonos egy lénnyel?...
Klaus Matefi
2009. július 29. 23:01 | Sorszám: 31
A második mondatodban szerintem fején találtad a szeget...

Istenben (Folyamatosan Változó Szellemi Valóban) nem hinni kell, mivel megléte szerintem tény, hanem minél jobban kiismerni a mibenlétét. Az imádatunkra pedig egyáltalán nem tart számot, mert nem lény...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 29. 22:54 | Sorszám: 1227
Ajánlanám MINDENKINEK Woodpecker karikatúra-képregényét!

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. július 29. 14:58 | Sorszám: 25
Idézet:

http://www.or-zse.hu/kraus/naft166.htm

http://www.nai-israel.com/
Mittwoch, 1. April 2009

Der neue Ministerpräsident Benjamin Netanjahu besuchte heute Morgen die Klagemauer zusammen mit seiner Familie. Er steckte auch einen Bittzettel in die Ritzen der Mauer, die sich im tunnelförmigen Bereich auf der Männerseite befindet.

Ezentúl a technika vívmánya jóvoltából nem kell a pápáknak, se pedig az egyes államfőknek a Siratófalhoz zarándokolniuk, hogy felvehessék a kapcsolatot JHVH-val...:

Idézet:
http://www.israelnetz.com/themen/gesellschaft/artikel-gesellschaft/datum/2009/07/28/ueber-twitter-direkter-draht-zur-klagemauer/
28.07.09
Über Twitter direkter Draht zur Klagemauer
JERUSALEM (inn) - Seit Jahrhunderten schreiben fromme Juden ihre Gebete auf einen Zettel und stecken ihn in die Ritzen der Jerusalemer Klagemauer. Dank des technischen Fortschritts war die Übermittlung der Anliegen später auch per Fax oder E-Mail möglich. Mit der Idee des Tel Aviver Studenten Alon Nirs ist nun auch eine Verbindung über den Mikro-Blogging-Dienst möglich.

Auch per Twitter können Gebete jetzt in die Ritzen der Klagemauer gelangen (Foto: Israelnetz)

Wie die Nachrichtenagentur dpa vermeldet, nutzt Nirs den Kurznachrichtendienst Twitter auf originelle Art und Weise. Er lässt sich kurze Gebete per Twitter schicken. Nirs oder einer seiner Helfer drucken die Gebete aus und legen sie zu den tausenden anderen Notizen zwischen die Steine des historischen Bauwerks. Inspiriert habe ihn die Benutzung von Twitter, bei dem für eine Kurznachricht 140 Zeichen verwendet werden können, während der Unruhen im Iran.

"Dabei habe ich gemerkt, dass in dem Dienst auch das Potenzial für große Dinge steckt", erklärte Nirs gegenüber der Deutschen Presseagentur. Jetzt hoffe er, mit seinem Projekt die Menschen in aller Welt näher zusammenzubringen. Die Resonanz sei erstaunlich. Es gebe bisher kaum ein Land, aus dem er noch kein Anliegen für die Klagemauer erhalten habe. Seit dem Start vor drei Wochen hat der 25-jährige schon mehrere hundert Gebete auf diese Weise weitergetragen.

"Es darf kein Gebet verloren gehen!"

"Ich wollte etwas machen, das kreativ ist und dem Wohl der Menschen - vor allem der Israelis - dient. Dabei kam ich auf die Idee, die Twitter-Homepage für die Klagemauer in Jerusalem einzurichten", erklärt Nirs seine Motive. Die meisten Twitter-Gebete werden als "Direct Message", also nur für den Empfänger sichtbar, verschickt. Er ermutigt die Betenden aber auch, ihre Anliegen öffentlich zu machen.

Seine Dienstleistung bringe ihm nichts ein, betont Nirs. Er habe enorm rotiert, um genügend Leute zu finden, die ihm dabei helfen, die Gebete an die Mauer zu bringen: "Es ist mir in den letzten Tagen schon klar geworden, dass ich das allein auf Dauer gar nicht schaffen kann. Ich will unbedingt dafür sorgen, dass kein einziges Gebet verloren geht." Wenn sein neues Semester anfange, brauche er jede mögliche Hilfe.

Nutzer können in Sekundenschnelle Gebete schicken

Deswegen sucht Nirs zur Unterstützung einen Sponsor, mit dem er einen Mitarbeiter beschäftigen kann. "Ich dachte, es ist ganz schön verrückt, für eine Ziegelsteinmauer, die mehr als 2.000 Jahre alt ist, eine Verbindung zum Internet herzustellen. Da sind 60 Millionen Nutzer, und die können in Sekundenschnelle ein Gebet an die Klagemauer schicken."

Gebete zwischen die Steine der Klagemauer zu legen, ist eine uralte jüdische Tradition. Die Mauer ist das einzige Überbleibsel des zu biblischen Zeiten zerstörten Tempels. Der Name Klagemauer entstand, weil die Juden hier die Zerstörung des Tempels beklagen. Zum Passah-Fest im Frühling und zum jüdischen Neujahrsfest im Herbst räumt ein Rabbiner die Klagemauer wieder frei. Die Zettel mit den Gebeten werden begraben, weil die jüdische Lehre die Zerstörung von allen Schriften, in denen Gott erwähnt wird, untersagt.[/img]

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 29. 08:34 | Sorszám: 1225
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1458. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-19 21:56:39 - Válasz: 1457. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Tehát, a testiségben építkező rendszert, a törvényt, szellemi síkra emelni lehetetlenség. A valamit valamiért elvet mozgatóként helyezte Isten az egyszerű nép elé. Tisztség viselőin keresztűl. Azt jól és rosszúl is megoldhatták. A körülményektől függően.
Ennyi.

Nem hinném, hogy ebben az esetben érdemes lenne Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót belekeverni...
Istenre hivatkozva lehet bármilyen vallást, ideológiai irányzatot kreálni... Nincsennek Istennek "tisztségviselői", ha pedig igen, akkor mindannyian azok vagyunk egytől egyig.

Ha valamit rosszul oldottak meg a történelem folyamán, akkor abból nekünk okulnunk kell és levonni a megfelelő konzekvenciákat a jövendő generációknak a jól felfogott érdekében...
Az Istenkeresők Globális Egyháza ilyen irányban is igyekszik útmutatást nyújtani.

Miért ragaszkodnánk továbbra is pl. a Názáreti Jézus mesés feltámadásához 10 évvel a "második eljövetele" és a Jelenések könyve által emlegetett első "holtak feltámadása" után is?...
A bibliai legendák az ókor emberének a fantáziájához illő vallási tanítások, melyek tartalmaznak természetesen követendő etikai sugallatokat is.
A régi ház lebontásakor az ésszerűen gondolkodó tulajdonos a használható téglákat beépíti az új épületbe...
Miért hagyná veszendőbe menni?...

1459. jenocsaba - 2009-07-28 23:55:47 - Válasz: 1458. (Istenkeres)
Néhányszor kérdeztem; tudsz - e bizonyságot tenni - megtapasztalásaidról?
Nemleges volt válaszod. Ill. elő hozakodtál tudományos ismereteiddel. A papírra vetett Isteni képpel!
De, hol van a valóságos Isten? Benned?

Ma reggel, amikor kezembe vettem a táskát. És elköszöntem a "betegtársamtól"....!
Könnyek szöktek a szemébe!
A "nyomorúság közepette" is jó volt egy ember, aki szólt, szólta Istent, a reménységet, a "vész" torka elől, "elrángatva" az áldozatot!
Az elnyelettetéstől, a félelemtől, az utolsó pillanatban!

A történelem és az okulás............."mikulás"!
Mely téglát építi be a világ - nagy nagy templomába?
Melyet?
Egyetlen szegletkő van!
Jézus!
Épísd be a napjaidba, hogy lássák "művedet", hogy be mehessenek oda, oltalomért!
Akár egy szívet melengető könycseppekért, egy jó szóért, egy kis kedvességért, azért amid; van!
Csak, van valamid - a száraz tudományon kívül?

1461. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-29 08:12:10 - Válasz: 1459. (jenocsaba)
Szép és megható sorok kedves Jenőcsaba, de nincsen közük sajnos a realitáshoz...
Kérdezlek én, hogy hova menekülhet oltalomért az az anya szülte növényevő állat, akit éppen elfogott a ragadozó húsevő Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) jóvoltából? Sehova, mert így lett megteremtve a természet. Ezzel tisztában kell lennünk. Viszont magát az emberiséget nem szabad "növényevőkké" és "húsevőkké" megengedni felosztani Isten nevében úgymond...

A betegség és a halál sajnos tény és elkerülhetetlen rossz, az utóbbitól még senki se mentesült és nem is fog a természet törvényeinek a következtében, legyen az szegény, vagy gazdag, eladósított, vagy eladósító, elnyomott, vagy elnyomó, jó vagy rossz... De addig, amíg az ember elérkezik ahhoz a végállomáshoz, nem az lenne-e a felemelő és magától érthetődő hozzáállás, hogy egy kollektív és közös etikán alapuló emberbaráti segítségre, támogatásra számíthatna mindenhol a KÖZJÓ égisze alatt?
Mire megy az ember vajon a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, amikor az evilági egyszeri és megismételhetetlen élete során kénytelen folyamatosan olyan dolgokkal konfrontálódni, amire egyáltalán nem lenne szükség, ha az emberiség végre fel lenne világosítva, hogy honnan, hova és miért...

Te jelenleg Jézus tanításaiba igyekszel kapaszkodni, és azt kell mondjam, hogy helyesen teszed, hisz nem tanított rosszra. De azt is észre kellene vegyed, hogy nemcsak te vagy és nemcsak az újszövetségi vallásetika befolyásolja az embereket, hanem sok egyéb másfajta is, amik esetleg éppen az ellenkezőjére sarkallják a híveiket...
Te ezt egy legyintéssel lerendezed valamilyen oknál fogva (te tudod, hogy miért...), pedig egy szebb, igazságosabb, békésebb jövő kulcsa itt van elrejtve... Ha ezt a "vallási sokszínűséget", ami egyáltalán nem szolgálta eddig az emberiség nagy családjának az érdekeit, fel tudnánk számolni, meg tudnánk szüntetni felvilágosítás által, és helyüket egy reális, távlati célokkal rendelkező emberközpontú globális vallás vehetné át, lényegesen megváltozhatna az átlagembernek is az egyszeri és megismételhetetlen élete.
A felcseperedő gyermekeknek, jövendő generációknak kell reményt adjunk, és nem a nem létező túlvilág emlegetése által...

Az újszövetségi legendák tanításait már számtalan ember megismerhette, de az ezzel kapcsolatos valóságot, realitás annál kevesebben... A Názáreti Jézus sajnos a múlt, nem jöhet vissza másodszorra, mint ahogy ezt előszeretettel a keresztényekkel és az iszlám hívekkel is elhitették... Ezt nyugodtan kijelenthetem 10 évvel az Jelenések könyve által reklámozott első "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nem volt Jézusnak, hanem az ószövetségi legendák betervezett messiásának, Immánuelnek a születését eredményezte valójában...) után.
Az Istenkeresők Globális Egyházának az a magasztos célja, hogy az eljövendő időszak MINDENKI számára valóban a MEGVÁLTÁST hozhassa el a KÖZJÓ figyelembevétele mellett és ne esetleg az ellenkezőjét a többség számára...

Mire mennek vajon a jövendő generációk a túlvilági hitegetéssel, ha például az evilági életükben fuldokolni fognak a szisztematikusan eladósodott államok jóvoltából?...

Az általad emlegetett "egyetlen szegletkő" a KÖZJÓ, aminek az érvényesülése érdekében lép fel az Istenkeresők Globális Egyháza.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. július 28. 15:45 | Sorszám: 1224
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=324
Jézus vagy Mózes?

51. Istvan - 2009-07-28 10:35:34
Kedves Beszélgető Társak szeretettel üdvözöllek Benneteket!

Engedjétek meg, hogy én is kapcsolódhassak beszélgetésetekhez. Szeretném említeni, hogy ismereteim szerint Mózes és Jézus nem képeznek egymással ellentétet, mert Mózes a ház, Krisztus pedig az építő (Zsid. 3,3). Tehát csak méltóságukban különböznek és a rájuk bízott feladatukban. Isten az ószövetséges időben is a Szeretet Istene volt és az újszövetséges időben is rettenetes. A különbség csak annyi, hogy akkor hangsúlyosabb volt a rettenetes volta, most pedig a Szeretet volta.

Isten a törvényt nem az ember ellen küldte el az angyalok által, hanem a bűn ellen. Viszont a törvény mellé az emberért rendelte az állat áldozatok bemutatását, hogy reménységük lehessen Isten kegyelmességében és ezalatt a reménység alatt élhessék életüket!

Az újszövetséges időszakban Isten Szeretet volta azért nyer nagyobb kiemelést, mert a kereszten értünk kínhalált halt Szent Fián keresztül mélyebb belátást nyerhettünk Isten jósága felöl. Megláthattuk ebből, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy képes egyszülött Fiát is odaadni a mi megmentésünkért! Ezzel azonban az Ő rettenetes volta nem csökkent, hanem még növekedett! Efelől a Szentírás ezt közli: „Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra irgalom nélkül meghal; Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza?” (Zsid. 10,28-29).

A törvényre az újszövetséges időben is nagy szükség van! Törvény nélkül kárhoztathatta volna-e Jézus a fölvett emberi testében a bűnt? Ha pedig nem kárhoztathatja, akkor megtörheti-e az ördög-kígyó emberen való hatalmát? Törvény nélkül erre nincs jogalap! Vagy saját magunk is megtérhetnénk-e az Istenhez törvény nélkül? Ha a bűnt nem ismernénk, akkor nem tudhatnánk kifejezni a bennünk levő rosszat és nem szabadulhatnánk meg annak bennünk való romboló munkájától!

Dávid számára is hasznos volt, hogy Nátán próféta fölmutatta bűnét, mert így töredelmes szívvel vallhatta meg Istennek azt, és kérhette: „Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten, és az erős Szellemet újítsd meg bennem!” (Zsolt. 51,12). Az Úr előtt való nagy esedezésében ezt is mondja: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.” (Zsolt. 51,20.). Vajon miért mondja ezt? Azért mert tudja, hogy bűnének lesznek következményei az országra nézve is! Nekünk is szükségünk van arra, hogy Isten tiszta szívet teremtsen bennünk, mert e nélkül nem tudhatunk helyes ítéletre jutni, viszont a tévelygésre vivő gondolatok és érzések hatalma alá kerülünk! És szükségünk van arra is, hogy a közelgő veszedelmet még időben elháríthassuk!

Kívánok még említést tenni a jó és rossz tudásról is, mert úgy látom ez is a témához tartozik. A Szentírásból érthetjük, hogy ez a szellemi világban élők törvénye. Az embernek ez azért okoz halált, mert mi egy önmagunkért való anyagi testben élünk, amelyik nem tud megfelelni ennek, mert a mi testünk a saját érdekei szerint akarja a jót a rossztól megkülönböztetni. Viszont az angyaloknak szellemi teste van, amelyik el tudja választani a jót a rossztól és az igazat a hamistól. Az Úr éppen ezért angyalokat küld majd ki, hogy a gabonától elválasszák a konkolyt, vagyis az Istentől valókat az ördögtől valóktól. Az ember ezt nem teheti meg. A bűntelen Ádám sem a jó és rossz tudás alapján uralkodott a földön, hanem a szívében Istentől kapott lelke által, amelyben benne volt a föld modellje. Neki nem kellett tudnia, a jót és a rosszat, hanem csak annyit, hogy mi egyezik meg a szívében levő igaz modellel és mi nem. A szervezetünk most is így működik: csak a sajátját ismeri, ami azon kívül van, az idegen számára. Ádám amikor Isten elé vitte a teremtett lényeket, akkor is az önmagában levő modellhez viszonyított. Így ismerte meg feleségét is övének lenni, és mondta: „…Ez már csontomból való csont, és testemből való test…” (1 Móz. 2,23).

A megfeszített Krisztus állapota hasonló szívmodellt jelent számunkra, mint ami Ádám szívében volt! Csakhogy már nemcsak a földre nézve, hanem mennyre is! Ezért van az, hogy aki hittel föltekint Rá, az meggyógyul, mint a kígyók marásának hatásától a Mózes által fölemelt érckígyóra föltekintők (Ján.3,14-18.). Krisztusra azonban amikor föltekintünk, akkor már Krisztus Törvénye által gyógyulunk meg, azaz az értünk való áldozati törvénye által, amelyben az átkot rólunk Önmagára vette!

Igyekezzünk összefüggéseiben vizsgálni a dolgokat, „… mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít.” (2 Kor. 3,6.). Ha ugyanis a történéseket és állapotokat csupán önmagukon belül vizsgáljuk, azaz kiszakítjuk abból az egészből, amelynek részét képezik, akkor csak „betűket” fogunk látni és a „szavakig” se juthatunk el, nemhogy a „mondatokig”! Ha viszont a dolgokat az egészhez viszonyítva szemléljük, akkor össze fog állni a kép, ha bennünk ezzel szemben nincs akadály. Ez az akadály pedig nem más, mint a saját elgondolásainkhoz való kötődéseink, amikről úgy gondoljuk, hogy igazak, de nem azok. Nekünk azzal a tudattal kell vizsgálódnunk, hogy csak az Úr Beszédei állnak meg! Kívánom, hogy ebben kaphassunk mindnyájan Isten kegyelméből jó előmenetelt!

54. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-28 15:01:42 - Válasz: 51. (Istvan)

Idézet:
Istvan írta:
Szeretném említeni, hogy ismereteim szerint Mózes és Jézus nem képeznek egymással ellentétet, mert Mózes a ház, Krisztus pedig az építő (Zsid. 3,3).

Mózes és Jézus összehasonlítása szerintem értelmetlen. Jézus valóságos történelmi személyiség volt, akit i.sz. 25 április eslsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.
Ezzel szemben Mózes személyének a megalkotói Ezsdrás és beavatott társai voltak...:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Azt se szabad elfelejteni, hogy Mózes nevében Ezsdrásék nacionalista törekvésekre serkentettek, Jézus viszont az ellenkezőjére...

Milyen "házról", kinek a "házáról" tettél említést kedves István Mózessel kapcsolatosan?
A Názáreti Jézust ne keverjük össze JHVH-Krisztussal...

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus a Krisztus?

Jézus vagy Immánuel?

Idézet:
Istvan írta:
Isten a törvényt nem az ember ellen küldte el az angyalok által, hanem a bűn ellen. Viszont a törvény mellé az emberért rendelte az állat áldozatok bemutatását, hogy reménységük lehessen Isten kegyelmességében és ezalatt a reménység alatt élhessék életüket!

Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a törvénye a természet törvénye, azaz az erő törvénye... Mivel ez az Isten nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása, így a nevében bármit lehet hirdetni...
Az Istenkeresők Globális Egyháza ezt a tényt felismerve Isten minél alaposabb megismerésére törekszik és sarkall, de nem az imádatára, ami szükségtelen és nevezhetnénk azt nyugodtan "bálványimádásnak" is...

A véresáldozatok bemutatása az emberi babonaság gyümölcsei, semmi közük Istenhez...:

http://www.photozion.com/Stock/Category.asp?category_cd=66&page=1

Bővebben erről itt:

A bibliai vallások véres áldozatai

Idézet:
Istvan írta:
Az újszövetséges időszakban Isten Szeretet volta azért nyer nagyobb kiemelést, mert a kereszten értünk kínhalált halt Szent Fián keresztül mélyebb belátást nyerhettünk Isten jósága felöl.

Jézus nem értünk és a bűneinkért lett keresztre feszíttetve i.sz. 25 április elsején, hanem az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére egy vallásos rituál keretén belül...:

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Idézet:
Istvan írta:
Megláthattuk ebből, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy képes egyszülött Fiát is odaadni a mi megmentésünkért!

Mint már említettem, Jézus keresztre feszítése a szanhedrin követelése következményeként történt meg:

Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

A peszách ünnep előkészületi napja akkor éppen egybeesett egy kozmikus kereszt kialakulásával a Zodiákusban, ami a Shem ha Mephorash egyik kozmikus forrása közé tartozott.
Erre célzott is egyértelműen Pál (Saul rabbi) a zsidókhoz írt levelében:

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash

Idézet:
Istvan írta:
Ha pedig nem kárhoztathatja, akkor megtörheti-e az ördög-kígyó emberen való hatalmát?

A keresztény felfogás helyesen a sárkányt (az ősi kígyó, ami már nem azonos a kígyóval!) tartja a bűn kozmikus forrásának:

Jelenések könyve
12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.

Bővebben erről:

Jézus nem azonos Krisztussal!

A kígyó és a kereszt

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. július 28. 15:12 | Sorszám: 60
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=324
Jézus vagy Mózes?

49. Sebi - 2009-07-28 06:17:27 - Válasz: 48. (Istenkeres)
Vagy amikor Jézus ostorral verte ki a jeruzsálemi templomból az ott seftelő zsidókat, és azokat is akik a szolgáltatásaikat igénybe vették.
Kizavarta a rosszéletűeket, még asztalokat is borogatott, csak a tanítványa fogták fel, hogy mindezt SZERETETBŐL tette.
Ha ezt csupán a „polgárok” emberi szemszögből nézzük: garázdaság és közbotrányokozás. Isten szemszögből vagy történelemi távlatból nézve viszont, bátor és igazságos és helyénvaló erkölcsös cselekedet volt.
A szeretetnek és az igazságnak együtt kell ölelkeznie.
Azt gondolom, hogy Isten Törvényben meg van mindkettő.

„Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:
És kötélből ostort csinálván, kiűzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;
És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.
Megemlékezének pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő SZERETET emészt engem.”
Jn 2, 14

52. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-28 12:36:07 - Válasz: 49. (Sebi)
A saját topicjaimban már többször kifejtettem, hogy a véleményem szerint Jézus maga se volt valójában tisztában a valóságos Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) fogalmával.
Legyen az templom, zsinagóga, vagy akármi, mind egytől egyig emberi célokat szolgálnak, semmi közük valójában Istenhez, tehát akár a pénzváltók is tevékenykedhettek benne, hisz az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák vallása szoros kapcsolatban van ezekkel a dolgokkal is...

Jézus nevével fémjelzett etikai előírások követendőek, de ezeknek csak úgy van értelme, ha mindenkire egyaránt érvényesek és egyaránt vonatkoznak. Addig, amíg eltérő etikai sugallatokat propagálnak az egyes vallások, addig ezek csak visszaélésre és anyagi megosztottságra adhatnak okot...:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Ezek az ellentétes vallásetikai előírások (emberi ötletek!) az emberiséget eladósítókká és eladósítottakká oszthatja meg, ami nem tolerálható se Istenre se másra hivatkozva...

Börze, arany, istenek...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 24. 08:18 | Sorszám: 1223
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=324
Jézus vagy Mózes?

22. takarito - 2009-07-22 12:12:31 - Válasz: 20. (Istenkeres)
Igen nagy probléma, hogy egy olyan barbár, erőszakos és bosszút hirdető törvényrendszer, mint a Tóra, még jelent bárhol a világon valamit egy alkotmány vagy egy aktuális törvényhozás alakításában. Most nem az a kérdés, hogy Izraelben jelent-e valamit a Tóra, hanem az, hogy miért nem ismerik fel a Tóra istentelen és embertelen jellegét?

28. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-23 19:12:03 - Válasz: 22. (takarito)
Minden nép azon volt a történelem folyamán, hogy a más népek kárára erősödjön, gazdagodjon, érvényesüljön sajnos...
Ez alól természetesen az Ezsdrásék által megalapozott ószövetségi legendák tanításai se kivételek, ami egy kifejezetten nemzeti vallás és messianisztikus igyekezet alapjául szolgált és szolgál. A korábbi idők népeinél szintén fellelhető nacionalista törekvések miatt egyoldalúan tehát pálcát törni a Tóra felett meggondolatlanság volna szerintem.

Más viszont már a helyzet ugye a XXI. században, azaz napjainkban... Léteznek emberi jogok, ENSZ, Nemzetközi Bíróság, és egy igazságosság és KÖZJÓ alapján örökérvénnyel működő világállam elképzelése (Istenkeresők Globális Egyháza), amibe már nem lehet viszont beleerőltetni a kifejezetten nacionalista elképzeléseket, igyekezeteket vallási alapon sem...
Ezen törekvések ideje lejárt és erre rá fognak az érintettek is jönni remélhetőleg.

Minden ember azonos jogokkal kell megszülethessen, nemzeti és vallási megkülönböztetéstől mentesen. A fő cél a KÖZJÓ-ra való törekvés kell legyen, ami az emberiség nagy családjának egy boldogabb, békésebb, igazságosabb jövőt biztosíthat, nem pedig ókori vallásalapítók által kieszelt esetlegesen a KÖZJÓ-ra nézve káros vallási igyekezetek realizálása.
Szerintem visszatetszőnek tűnik az eltérő vallásetikai sugallatokra való hivatkozás minden esetben úgymond "Isten nevében"...

Szomorú tény az is, hogy jelenleg még léteznek olyan vallások, országok, melyek tiltják a polgárok számára a szabad megválasztási jogot az életük párját illetően az esetlegesen eltérő vallási hovatartozásukra hivatkozva és ezzel is akadályozva az emberiség nagy családjának az összeforrását...

31. takarito - 2009-07-23 23:35:14 - Válasz: 28. (Istenkeres)
Nme egyoldalúan török pálcát, a többi nép nacionalizmusa felett is pálcát török. A tanulmányom azonban csak az egyik pálca, amely Mózes szellemiségét hivatott megbírálni.

De amiképpen lehetetlennek találom Mózes Úristenét és Jézus mennyei Atyját egyazon istennek beállítani, azonképpen nem tartom lehetségesnek a sok vallás különböző istenei közötti egységet megteremteni.

Mert nem arról van szó, hogy ugyanarról beszélnek más és más szemszögből, hanem ellenkezőleg, tévedést halmoznak tévedésre, hiszékenységet hitetésre, és nem tud más döntő lenni, mint ha az igazságot derítjük ki.

32. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-24 07:59:57 - Válasz: 31. (takarito)
Írod:
"De amiképpen lehetetlennek találom Mózes Úristenét és Jézus mennyei Atyját egyazon istennek beállítani, azonképpen nem tartom lehetségesnek a sok vallás különböző istenei közötti egységet megteremteni."

Egy mélyen vallásos katolikus családból származom, magam is ~40 éves koromig gyakorló katolikus voltam. Még ma is közelebb áll hozzám ennek a vallásnak az etikája, mint bármelyik másiké, de azt kell mondjam, hogy a kereszténység számára propagált kizárólagos Jóisten hipotézisének semmi reális alapja nincsen sajnos... Ebből a szempontból Ezsdrásék (az ószövetségi legendák értelmiszerzői) közelebb álltak a valósághoz...

A véleményem szerint Isten (azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való) nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Ha nem így lenne, akkor a tevékenységének az egyik eredménye, a megszületett ember csak jó tulajdonságokkal rendelkezne, mivel ez az Isten a saját képére alkotja meg a lelkünket a születésünk pillanatában. Valójában szó sincsen erről, amit a két rendszeresen emlegetett szemléletes példám (Jézus és Aleister, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát) is igazol.

A keresztényekkel egy hamis istenképet imádatnak, az ószövetségi legendák híveivel viszont egy sokkal reálisabbat, aki nemcsak jó tud lenni, de gonosz és gyilkos is...

Az Istenkeresők Globális Egyháza viszont szükségtelennek tartja egy olyan valóságos Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) imádatát, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása és nem lény, mint ahogyan ezt előszeretettel igyekeznek pl. a bibliai legendák vallásai is hamisan beállítani.

Az emelkedett emberi elme meg tudja különbözetni a jót a rossztól és az emberiségnek a saját jól felfogott érdeke, hogy a kollektív jövőjét ennek jegyében alakítsa ki, törekedve Isten minél alaposabb megismerésére az imádatának a mellőzése mellett...

Az emberiségnek rá kell ébrednie, hogy az eddigi vallások hogyan manipulálták és milyen távlati célok reményében akarva, vagy akaratlan a hívő tömegeiket, amik bizony nem a jövendő generációk összességének az érdekeit szolgálják... Amíg nincsen kizárólagosan egyfajta vallásetika, addig nem lesz igazságosság a Földön. Ennek megértéséhez elég csak az alábbi homlokegyenest ellentétes vallásetikai sugallatokat (Mózes V. 15,6; 23,20; 28,12 illetve Lukács evangélium 6,34-35) nagyító alá helyezni...

Nincsen szükségünk se olyan istenképre, ami báránybőrbe bújtatva van lefestve, de olyanra se, ami mások kifosztására, eladósítására, stb. ösztönz úgymond a vallási legendák megíróinak a jóvoltából...

Remélhetőleg ezt minél többen meg fogják érteni és kizárólagosan csak a KÖZJÓ mellett és annak a szolgálatában teszik le a jövőben a voksukat.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. július 19. 18:55 | Sorszám: 55
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=304
Tévtanítások

28. jenocsaba - 2009-07-19 15:09:21 - Válasz: 25. (Istenkeres)

Idézet:
........Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja........

Istenkeres felcseréli a két személyt. Egymás helyére ültetve. A FVSZV-t Istennek titulálja.
A FVSZV aki nem más mint a fentebb való idézet.
Ennyi!
Azok atyja akik, részesei lettek az elszakadásnak, s "méltó " követők, immáron további fiakat nemzve - " a bűn fiait"!

Az evangélium üzenete szabadítja fel - e sötét kör ártalmait, leplezi le igazságban és szentségben.
Ajtót tárva a "befogadásra" a Szent Szellem befogadására.
Hogy távol tartható legyen - az élettől - a halál, az örökkön örökké tartó megbonthatatlanságban.
Befejezvén Jézus Krisztussal "A" művet - az Isteni "alkotást".
A "tökéletest"!

Hát, ennyi!

29. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-19 15:50:27 - Válasz: 28. (jenocsaba)

Idézet:
jenocsaba írta:
Istenkeres felcseréli a két személyt. Egymás helyére ültetve. A FVSZV-t Istennek titulálja.
A FVSZV aki nem más mint a fentebb való idézet.
Ennyi!

Sokszor levezettem már neked is, hogy Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) csak egy van, ami magában foglalja egyúttal a pozitív és negatív szellemi hatásokat is. Ennek következményeként születhetnek kifejezetten jó és rossz lelki adottságokkal felvértezett emberek (pl. Jézus és Aleister Crowley - aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát...), hisz a születésünk pillanatában az egyetlen és valóságos Isten (a Folyamatosan Változó Szellemi Való) a saját "képmására", az akkori pillanatnyi szellemi állapotának megfelelően alakítja ki a lelkünket. Ezt a tényt helyesen írták meg Ezsdrásék is a feltételezett Mózesnek tulajdonított Tórában, amit i.sz. 445-re készítettek el, hoztak nyilvánosságra és fogadtatták el a népükkel alkotmány gyanánt...:

Idézet:
Mózes I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

Mi ebben az érthetetlen a számodra?
Ha Isten csak jó lenne, akkor a természetet nem lehetne a tevékenységének tulajdonítani... Ezt nem lehet csűrni-csavarni, csak félremagyarázi és ez által másokat megtéveszteni akarva, vagy akaratlan...

Idézet:
jenocsaba írta:
Azok atyja akik, részesei lettek az elszakadásnak, s "méltó " követők, immáron további fiakat nemzve - " a bűn fiait"!"

Bűn az, ami mások hátrányára, kárára van...

31. jenocsaba - 2009-07-19 15:58:56 - Válasz: 29. (Istenkeres)

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Bűn az, ami mások hátrányára, kárára van

Te mondád!

33. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-19 16:24:19 - Válasz: 31. (jenocsaba)
Azt hiszem, hogy ehhez nem férhet kétség. Ami viszont a bűn kárára, hátrányára van, az nem nevezhető értelemszerűen bűnnek. Legyen az pl. felvilágosítás...

Klaus Matefi
2009. július 19. 18:01 | Sorszám: 54
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=304
Tévtanítások

25. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-13 12:06:59
Az újszövetségi legendák írói ("evangélisták") Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére sok nem oda illő és alaptalan dolgot leírtak... Elég csak a Názáreti Jézusnak a "halottaiból történt feltámadására" gondolni, vagy arra, ami szerint Jézus ezt mondta volna:

Idézet:
Máté evangéliuma
10,34 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.

Ezzel ellentétben...:
Idézet:
Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Egy másik szemléletes példa:
Idézet:
Máté evangéliuma
5,17 A törvény magyarázata
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Mit mond Jézus az őt megelőző prófétákról és JHVH-ról?
Idézet:
János evangéliuma
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

26. 777 - 2009-07-18 21:35:23 - Válasz: 25. (Istenkeres(ő) - Klaus Matefi)
MI VAN?????
JHVH ról meg a régi profétákről?

27. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-07-19 14:08:54 - Válasz: 26. (777)

Idézet:
János evangéliuma
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.

8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

A JHVH-val kapcsolatos megnyilvánulás, amit János Jézusnak tulajonított arról tanúskodik, hogy vagy Jézus, vagy pedig az ő nevében író János nem volt Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétével tisztában...

Ugyanígy Bulányi atyának az elképzelése Istenről sajnos a naivitásának tudható be:

Idézet:
http://naput.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=740&Itemid=30
Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje

A világ népei számára az újszövetségi legendák írói (az ószövetségi legendák beavatottjai) egy igazságos, megbocsátó és jó Istent kreáltak, amilyen valójában nem létezik...

Amíg Ezsdrásék Isten nevében a földi gazdagság és a népek feletti uralom megszerzésére sarkallnak (kötelező jellegű vallási utasítások, micvák) az ószövetségi legendák, addig az Újszövetség írói a nem létező túlvilági jutalmakat helyezik a híveik számára kilátásba...

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

26,18 Az Úr pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta neked, megtartván minden parancsolatát.
26,19 Akkor az általa teremtett összes nép fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a szent népe leszel, ahogyan megígérte.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ezsdrásék megfenyegetik a híveket arra az esetre nézve, ha nem fogadnának szót:
Idézet:
Mózes V.
28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ezzel szemben az ősi vallásaik elhagyásra kényszerített világ népeinek a soha be nem váltható túlvilági ígéretek lettek kilátásba helyezve...:
Idézet:
Lukács evangélium
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

János evangélium
8,22 Erre ezt mondták a zsidók: "Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek?"
8,23 Ő így folytatta: "Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

Az újszövetségi legendák által propagált halálunk utáni életünk sajnos nem létezik, a realitás az, hogy egyszeri és megismételhetetlen sajnos...
Jézus szerint úgymond az ördögnek van hatalma a Földön, amivel újra egyértelműen az ószövetségi legendák JHVH-jára célzott, akinek a nevében földi gazdagságot és hatalmat ígérnek az írók:
Idézet:
Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Az ószövetségi legendák szerint JHVH az Úr a Földön:
Idézet:
Zsoltárok
83,19 Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek ÚR a neve, aki felséges az egész földön!

97,9 Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek.

Királyok II.
5,15 Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot szolgádtól!

Józsué
2,11Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön.

A realitást Maimonides mondja ki:
Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Ennek ellenére az ószövetségi legendák istenképe is hamis, mivel Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) az nem lény és nem köt senkivel szövetséget... Isten mibenlétét a természet tükrözi vissza, ami egyáltalán nem mondható jónak annak ellenére, hogy csodálatos, tervszerű és szép. A természetben az erő dominál, amit az emberiség jövőjének a kialakítása szempontjából a saját jól elfogott érdekünkben nem vehetünk mércének. Mivel ez a valóságos Isten nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása, ezért nem imádni kell, hanem minél jobban megismerni a tevékenységét.

Az emelkedett emberi elme azt sugallja, hogy egy új globális vallás egy jövendő világállammal karöltve tudja csak biztosítani a Földön az emberiség nagy családja számára a biztonságosabb, békésebb, igazságosabb és boldogabb jövőt a KÖZJÓ figyelembevétele mellett.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.) http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 17. 15:56 | Sorszám: 1216
Van-e valamilyen alapja annak a bibliai legendák misztériumainak a szempontjából, hogy a szép antik város, Jeruzsálem legyen a "világ fővárosa"?

Azon kívül, hogy a Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) Jeruzsálemben feszíttették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, azon kívül semmi alapja nincsen a véleményem szerint.

A jelenlegi izraeli államelnök, Simon Peresz a miniszterelnöksége idején kacérkodott azzal a gondolattal, ami szerint:

Idézet:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Hetek-összeállítás
Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák „a világ fővárosává”. Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

A bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme a Bakonyban landolt, Jeruzsálem városához nincsen közvetlenül köze... Érthetetlen tehát a számomra, hogy miért képesek értelmes emberek ennek a városnak a birtoklásáért öldökölni egymást?...

Egy új globális vallás központját ott kellene megalapítani, ahol az említett kozmikus esemény realizálódott, ami ez által a gonosz (a mennyei sárkány, 1999.08.11-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt) felett aratott győzelmünknek is a szimbólumává válhatna.

Teljes napfogyatkozás gyakran történik, néha akár évente két alkalommal is, de az említett kozmikus eseménynek ez csak az egyik aspektusa volt.

A jövő héten lesz újra egy teljes napfogyatkozás, ami India nyugati partjaitól indul majd ki és a csúcspontja éppen a Mariana-árok (a Földünk legmélyebb pontja is itt található ~11000 méter mélységben a tengerszint alatt) felett lesz megfigyelhető:

Idézet:
http://eclipse.gsfc.nasa.gov/SEmono/TSE2009/TSE2009.html
Total Solar Eclipse of 2009 July 22

Link

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2009. július 17. 08:22 | Sorszám: 33
Vannak olyanok, akik megmosolyogják az általam emlegetett kozmikus kereszteket, mert nem foglalkoztak behatóbban a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus hátterével.
De vannak olyanok is, akik kellő ismeret hiányában bármilyen égitestek által kialakított kozmikus keresztek gyakoribb realizálódásának az emlegetésével szeretnék elbagatellizálizálni a tárgyalt témát.

A bibliai legendák kozmikus misztériumai kifejezetten a zsidó misztika titkos tudománya (kabbalah) által tárgyalt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásaival van kapcsolatban...

Idézet:
http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-k.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
KÁBBÁLÁ (héber) A titkos tanok összefoglaló gyűjteménye, a Párdészben (l. o.) a Szod kifejezője. Alapkönyve a Széfer Jecirá (A teremtés könyve) és a Zohár (l. o.); egyik szóvivője az Ár i (Askenázi rabbi Lurja), aki kb. 400 évvel ezelőtt élt . A Báál-sem-tovi haszidizmusban feloldódott K. elemei a zsidó ember szellemi fejlődésére hatnak, de elvetik a gyakorlati K.-t. Korábban tilos volt 40 éven alul K.-val foglalkozni, de az Ár i ezt megengedte, és ma sokan tanulmányozzák a Zohárt.
A K.-nak semmi köze a mai divatos, sarlatánok által terjesztett ál-K-hoz, amely sok nemzsidót is vonz.

A K. szó maga a héber nyelvben nagy fejlődésen ment át. Ma a nyugtát is így nevezik, valamint azt az okmányt, melyet a sochét (rituális metsző l.o.) kap, amikor elvégezte tanulmányait.

Aki nem sajnálja a pénzét és megvásárol a könyvesboltokban egy kabbalah-val kapcsolatos könyvet, az rá fog jönni idővel, hogy nem jutott egyáltalán közelebb a megismeréshez...

Itt van folyamatban az ezzel kapcsolatos egyes kiemelkedőbb események tárgyalása általam:

A Shem ha Mephorash kozmikus forrásai Ábrahám óta

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 16. 14:28 | Sorszám: 1213
Idézet:
Először is el kell dönteni melyik közjó szempontjából. Helyileg és területileg, időben és időtartalmilag.

Itt egy megálmodott világállam és egy ehhez kapcsolódó globális vallás etikai milyenségéről tárgyalunk. Az ószövetségi legendák etikai sugallatai nem hinném, hogy megfelelnének ilyen szempontból vizsgálva a KÖZJÓ-nak, hisz ezt Ezsdrásék i.sz. 445 körül kifejezetten egy nacionalista célokat elérni kívánó (messianisztikus elképzelések) nemzeti vallásnak szánták... Abban az időben és a számukra ez perfekt volt, ez kétségbevonhatatlan.

A KÖZJÓ az én szótáramban a túlnyomó többség érdekeivel esik egybe. Az újszövetségi legendák egyes etikai tanítása viszont már sok szempontból átvehető és propagálható lenne, de sajnos a sok ellentmondás és a soha be nem váltható túlvilági ígéret miatt egészében alkalmatlan lenne egy globális vallás számára...

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. július 15. 10:18 | Sorszám: 1200
Idézet:
honfi írta
Az "etikád" szerint elég világos, hogy egy globális hatalomhoz keresed a globális ideológiát, ahol a "közjó"-t próbálod cipökanálnak használni.
Márpedig a dolog nem így müködik. Az igaz, hogy szükség van globálisan érvényes etikára, de az csak egy hierarchikus rendszer lehet, hiszen az eszkimók nem élhetnek úgy, mint a bantu négerek.

Más az életvitel és más az etika... Egy trópusokon élő nép nem bundában kell végigélje az életét, mint az eszkimók... De ez nem jelenti azt, hogy bármelyik lophat, csalhat, hazudhat, gyilkolhat, káros nacionalizmust szíthat, stb. ...

A KÖZJÓ szempontjából nem tolerálhatóak az eltérő vallásetikai tanítások. Két szemléletes példa erre:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

Ezzel szemben az újszövetségi legendák éppen az ellenkezőjét hirdetik:

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

A középkorban tiltva volt a keresztények számára az uzsora szedése, pedig köztudott dolog, ez az egyetlen olyan tevékenység, amivel mindennemű munka nélkül hatalmas tisztességtelen haszonra lehetett szert tenni mások rovására... Abban az időben évenként minimum megduplázhatta ez által az ember a vagyonát... Gondolj csak bele, hogy az első évben megduplázódott a befektetett tőke, a tizedik év végére pedig már több, mint az ezerszeresére növekedett munka nélkül... Visszafizetés késedelme esetén akár a tízszeresét kellett az adósnak visszaszolgáltatni éves szinten is.

Egy másik bibliai példa:

Idézet:
Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Ezzel szemben Jézus nem mások leigázását, kifosztását, szolgasorba való süllyesztését hirdette, hanem jócselekedetekre sarkallta a híveit az újszövetségi legendák írói szerint, amit aztán rákényszerítettek a keresztény világ népeire az ősi vallásaik betiltása mellett...

Nem hinném, hogy egészséges dolog lenne egy megálmodott világállamon belül ehhez hasonló eltérő vallásos elvárások.

A KÖZJÓ szempontjából szerinted melyik a helyes és melyik az elítélendő vallásetikai sugallat?

Klaus Matefi
2009. július 15. 08:31 | Sorszám: 1198
Te tagadod Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak - ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, a lelkünknek a kialakítója a születésünk pillanatában) a tényét pedig csak látnod kellene, nemcsak nézned... Tagadod tehát a Nap, Hold, stb. szerepét a természet kialakításában és fenntartásában ez által, amivel szerintem egy általánosiskolás gyermek is tisztában van...
Már sokszor utaltam rá, hogy az Istenkeresők Globális Egyháza (kifejezetten emberközpontú egyház) nem a Folyamatosan Változó Szellemi Való imádatára sarkall (ennek semmi értelme), ellentétben a bibliai legendák vallásaival (melyeknek valóba nincsen sok közük a valósághoz...), hanem annak minél alaposabb megismerésére.

Az Istenkeresők Globális Egyháza etikai kódexének tervezetéről nagyvonalakban itt már felvilágosítást kaphatsz:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Az egyház saját weboldalán majd részletesebben ki lesznek ezek a dolgok fejtve.

Klaus Matefi
2009. július 14. 22:59 | Sorszám: 1196
Lehet vajon más egyéb elképzelés is, ami a túlnyomó többség érdekeit védi és valódi célja a KÖZJÓ]?
Klaus Matefi
2009. július 14. 21:32 | Sorszám: 1194
Helyesbítés:
A KÖZJÓ-ért való igyekezet nem éppen hasonlítható össze az Ezsdrásék általi alábbi sugallatokkal: pl. Mózes V. 7,22-23; 9,3; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,20; 28,11...
Klaus Matefi
2009. július 14. 21:29 | Sorszám: 1193
Helyesbítés:
KÖZJÓ-ért
Klaus Matefi
2009. július 14. 21:28 | Sorszám: 1192
Az eddigi vallások istenképeinek nem volt sok köze a valósághoz és természetesen tetézték ezt a soha be nem váltható túlvilági ígéreteikkel...

A [b]KÖZJÓ[/b)-ért való igyekezet nem éppen hasonlítható össze az Ezsdrásék általi alábbbi sugallatokkal: pl. Mózes V. 7,22-23; 9,3; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,20; 28,11...

Úgy gondolod, hogy mégis?

Klaus Matefi
2009. július 13. 11:54 | Sorszám: 1188
Ellentétben a korábbi vallásokkal, az Istenkeresők Globális Egyházának (kifejezetten emberközpontú!) a gondolata hátsószándékoktól, nacionalizmustól mentes és kizárólagosan csak a KÖZJÓ érdekében lenne hivatott tevékenykedni, amire bizony a mai világunkban már igen nagy szükség lenne... Nem kitalált isteneknek tulajdonított sugallatok eredménye ez a megalakulandó vallás, hanem az eddigi történelmi tapasztalatok reális kiértékelésén alapuló szükségszerűvé vált igyekezet a jövő generációk jólfelfogott érdekében...

Vagy várjunk közösen tovább a 10 éve megtörtént (1999.08.11.) "holtak feltámadására" és "Jézus (Imam Mahdi) visszajövetelére"?
Ezekhez természetesen semmi köze nem volt se az i.e. 8.02.10-én született Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, se pedig az i.sz 870 körül született 12. Imamnak (Muhammad ibn Hasan-nak), aki öt éves korában eltűnt úgymond és a legendák szerint a rövid (al-ghaiba as-sughra) és hosszú ideig (al-ghaiba al-kubra) tartó elrejtettsége után az "idők végén", azaz napjainkban kellett volna megjelenjen...

Úgy a kereszténység, mint az iszlám hiába vár a beígért megváltójukra, mivel azok hosszú évszázadokkal korábban élő hús-vér egyének (Názáreti Jézus, 12. Imam) voltak, akiknek a "mandátumuk" akkoriban lejárt, hisz az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos...

Más a helyzet az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák kifejezetten nemzeti messiásával, Immánuellel kapcsolatosan, akit egy bizonyos égi konstelláció (napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt - 1999.08.11.) jegyében vártak megszületni és akinek a fellépését már évszázadok óta készítik elő tudva, vagy tudatlanul a keresztények és az iszlám hívei is. A szanhedrin 1600 év után 2004 októberében újra megalakult, hogy Immánuel fellépéséhez hozzájáruljon.

A bibliai legendák jóslatai az ószövetségi legendák betervezett messiásával, Immánuellel kapcsolatosan:

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

A Talmud utalása ezekre az időkre:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.
http://www.or-zse.hu/hit2002/szukot.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
A talmudi tanmese így szól:
"Az idők végén (a messiás eljövetele előtt), jönnek majd a világ népei és ők is követelik jussukat a túlvilági üdvösségből. Mondja nekik az Örökkévaló: ,aki szorgoskodik szombat előtt, vagyis viselkedésével előkészítette magát a túlvilág életre - az eszik szombaton'. Magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának...

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy olyan globális vallást szándékozik életrehívni, aminek az egyik fő célja egy globális világállam realizálásának az elősegítése, ami nem a jelenlegi globalizációs elképzeléseken nyugszik... Napjainkban sajnálatos módon ezt a felelőtlen gazdaságpolitika következményeként előadódó országok totális eladósodása által igyekeznek megalapozni, ami a jövendő generációk számára egy elviselhetetlen terhet fog jelenteni végérvényesen, mivel ezeket már visszafizetni nem lesz lehetőségük többé, esetleg az esedékes kamatait...

Az emberiségnek nem tömegpusztító fegyverekre, hadseregekre, nemzeti államokra, ellentétes vallásetikai sugallatokat hirdető vallásokra, egyre jobban tollasodó multibilliárdosokra és olajmágnásokra, stb.-re van szüksége, hanem egy olyan világkormányra, amely a megálmodott világállamot valóban az igazságosság, a szociális egyenlőség-biztonság érdekében vezetné a KÖZJÓ-t szemelőtt tartva végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Létezhet ennél magasztosabb cél vajon?

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. július 13. 11:47 | Sorszám: 1187
Távol áll tőlem az ószövetségi legendák beavattotjának lenni. Én csak a bibliai legendák misztériumainak a feltárásával foglalkozom.

Az áltad alkalmazott jelző ilyen alapon minden eddigi vallás megalkotójára rá kellene illenie...

Azokban az időkben érdeke volt úgy a vallásoknak, mint a világi hatalomaknak egy ilyen mesés és irreálisan lefestett Istenbe vetett hit. Az más kérdés, hogy a három egyistenhitű vallás (zsidó, keresztény, iszlám) Ezsdrásék messianisztikus elképzeléseire épültek fel...

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2009. július 13. 11:35 | Sorszám: 29
Az újszövetségi legendák írói ("evangélisták") Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére sok nem oda illő és alaptalan dolgot leírtak... Elég csak a Názáreti Jézusnak a "halottaiból történt feltámadására" gondolni, vagy arra, ami szerint Jézus ezt mondta volna:

Máté evangéliuma
10,34 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.

Ezzel ellentétben...:

Máté evangéliuma
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Egy másik szemléletes példa:

Máté evangéliuma
5,17 A törvény magyarázata
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Máshol viszont Jézus az őt megelőző prófétákat tolvajoknak és rablóknak nevezi, JHVH-t pedig gyilkosnak és hazugnak...:

János evangéliuma
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 13. 08:34 | Sorszám: 1185
Túlzás lenne ilyen jelzőket ebben az esetben használni. Annak a kornak egy érthető igyekezete volt az, amit ezek a beavatottak megvalósítani szándékoztak. A XXI. században viszont már más a helyzet és a felállás, főleg 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus (Imam Mahdi) visszajövetele (második eljövetele)" (amihez természetesen se a Názáreti Jézusnak, se pedig a 12. Imamnak nem lehetett és nem is volt köze) után...

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2009. július 13. 08:27 | Sorszám: 27
Azt hiszem, hogy 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus (Imam Mahdi) visszajövetele (második eljövetele)" (amihez természetesen se a Názáreti Jézusnak, se pedig a 12. Imamnak nem lehetett és nem is volt köze) után ideje végre az emberiségnek egy olyan globális vallás létrehozásán elgondolkoznia, amelynek az etikai sugallatai egységesen minden hívőre egyaránt érvényes kellene legyen és kifejezetten az emberiség nagy családjáért, a KÖZJÓ-ért tevékenykedne.

Az egyszeri és megismételhetetlen életünket úgy kell éljük, hogy ne a mások kárára történő halmozás, az ellenségeskedés motiválja azt, hanem a KÖZJÓ-ra való törekvés, ami az egyetlen felemelő célja lehet az emberiség nagy családjának. Aki nem így tesz, az a KÖZJÓ ellen cselekszik és az emberiség ellen...

Az Istenkeresők Globális Egyházának a gondolata kifejezetten ebből a célból született meg, az embereken múlik, hogy lesz-e jövője ennek a magasztos kezdeményezésnek. A tévedések elkerülése végett ez nem utópia... Aki annak igyekszik beállítani, az feltehetőleg azért teszi, mert nem ez a célja...
Az emberiséget jelenleg számtalan érdek motiválja (ne csodálkozzon tehát senki, ha kezdetben komoly ellenállásba ütközik ez a cél), pedig csak egy vezethet el egy igazságosabb, békésebb és szebb jövőbe, ami a jövendő generációk jólfelfogott érdeke...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. július 12. 19:50 | Sorszám: 26
Idézet:
http://torsalqvist.freeblog.hu/archives/2006/10/09/Nyirkai_joslat__megprobaltam_megfejteni/
2006. október 9., hétfő
Nyirkai jóslat – megpróbáltam megfejteni
.
.
.
A nyirkai jóslat hivatalos oldala, illetve a jövendölés eredeti verziója megtekinthető itt: http://www.yotengrit.com/nyirkai-joslat

Komment:

517. # Magyar síita muszlim:
2008. 05. 15. 16:55
Azt lekopogom, hogy egyes szunnita források a Mahdi uralmáról azt írják, hogy 3, 5, 7, 9, vagy 11 évig fog tartani, a 7 éves verziót tartva a legesélyesebbnek.

Ha véletlenül 3 év lesz 7 év helyett, még mindig kijöhet a 2012, amikoris az akkor már amerikai oldalon hadbalépő Oroszország és Amerika atomarzenálja földdel teszi egyenlővé az iszlám világot, mi pedig In sha Allah vagy mártírok leszünk (én In sha Allah a Hazámért is!), vagy megérjük Jézus (blv) második visszajövetelét.

Ezen kívül Ahmadinedzsád tudós gárdája azt írta, (a sarlatán Klausmateffi honlapján megtalálható) hogy:

"2008 végén eljön a Mahdi (blv) és 4 év múlva vége ENNEK (!) a világnak."

Döbbenetes!

Allah vigyázzon rátok!
Assalamu aleikom wa rahmetollahi wa barakatoho!

560. wmiki:
2008. 05. 17. 22:38
én is, én is:
írok jövendöléseket, csak úgy érdekességképpen:
- Maja naptár szerint 2012-ben új korszak kezdődik
- Malachias jóslatai szerint a mostani (Benedek) az utolsó előtti pápa
- Nostradamus is megjövendőlte a végítéletet
- Klaus Matefi szerint az új "messiás" 1999.08.11.-én már megszületett
- Seth szerint 2075-re fel is áll az új rendszer
Ezt be is linkelem, mert elég érdekes: http://barki.fw.hu/seth/2eljovetel.htm

561. Magyar síita muszlim:
2008. 05. 18. 12:24
-Klaus Matefi egy elég gyanús figura már önmagába is az én véleményem szerint. A gond csak az hogy a keresztény és az iszlám tanok egymást támasztják alá. Ezt én mint síita muszlim állítom! Namármost ez a bizonyos Klaus Matefi mindamellett, hogy néhány okos dolog mellett töménytelen hülyeséget is mond, úgy kiforgatja a kersztény tanokat, hogy a ő vonala jóval távolabb ál a magától kereszténységtől, mint a kereszténység az iszlámtól, és ez nem biztos, hogy jó... Szerintem inkább ébredjünk már fel, és kössük muszlim-keresztény szövetséget a cionisták ellen. Legalábbis szerintem ezzel többre mennénk... Itt, mint muszlimnak, aki ugyanabban az Istenben hisz, mint ti, a kereszténység védelmében kötelességem fellépni!

Különben nem tudom, hogy vajon kinek az éreke, hogy kiforgassa a még viszonylag még helytálló keresztény tanokat ezotériával, meg mindenféle harmadosztályú eredetileg még az iszlám szerint is eretnek tannal... mintha ennek a nyírkai jóslatban is nyoma lenne... merthogy a kereszténység az iszlámhoz (és még az eredeti, Talmud-mentes Mózesi (blv) judaizmushoz is) hasonlóan még akkor is egy kinyilatkoztatott vallás, ha a buddhisták, vagy a hinduk fejre állnak!

Igen, Nostradamus a világvégét látta a kereszténység összeomlásában (ezt is írja le), és nem véletlenül, mert muszlimot tényleg nem látott életében, az iszlámot tényleg nem ismerte, hiszen nem került vele testközelbe (szerintem NAGYONIS sokat vesztett vele! Ezért sajnálom!) és éppen ezért szörnyűségek tengereként írja le az iszlám egész világon való jövőbeli elterjedését, de azt előre látta, hogy milyen nyamvadt harmad - és sokadosztályú /ERŐSEN CENZÚRÁZOTT SZÖVEGRÉSZ.../ pénzhajhász ezoterikus bandák fognak élősdödni az ártatlan, jóravaló embereken, hogy aranyra válthassák a kereszténységnek az iszlám testvérvallásának a végleges összeomlását, nameg az iszlám Mahdi (blv) visszajövetele általi újjászületését, persze, amíg nem késő!

Bocsi, hogy ilyen keményen fogalmaztam, de ezesetben szerintem szükséges volt!

Az általa leírt 1999.08.11-es teljes Napfogyatkozásnak pedig a szakasztott mása lesz a 2008.08.01-sejei, szóval még semmiről sem vagyunk lekésve.

Az iszlám szerint a messiás a Mahdi (blv), DE (!) az általunk szintén nagyon tisztelt Jézus prófétával (blv) együtt fogja végleg legyőzi a gnoszságot a világban. Mi, muszlimok a saját prófétink között (pl. Ádám (blv), Noé (blv), Ibrahin/Ábrahám (blv), Lót (blv), Juszuf/józsef (blv), Mózes (blv), Harun/Áron (blv), Dávid (blv), Salamon (blv), /Keresztelő/ János (blv) stb.) nem teszünk különbséget. Mind egyenlőek. Az iszlám szerint Jézust (blv) Allah ugyanúgy megteremtette, mint Ádámot (blv), és egyiküket se nemzette! Jézusnak (blv) nálunk sincs apja, mert "olyan, mint Ádám (blv), aki az első ember volt /neve jelentése is ember!/.

(blv) = BÉKE LEGYEN VELE! (Ablv) = ALLAH ÁLDÁSA ÉS BÉKÉJE LEGYEN VELE! Ezt a tiszteletet minden esetben kötelesek vagyunk megadni neik, akárhányszor kiejtjük, avagy leírjuk a nevüket.

Jézusnak (blv) ugyanúgy Mária (blv) az anyja, akinek egy teljes külön szúrája van a Koránban, és teljes külön szúrája még Mohamednek sincs (Ablv). Mohamed (Ablv) pedig szintén semmivel sem különb a többi prófétánál, hanem ő zárja a próféták sorát, ő az utolsó próféta, a próféták pecséte, AKI UTÁN NEM SZÜLETIK ÚJ VALLÁS, aki elhozza azt, amely elegendő lesz az ítélet napjáig.

Azt senki se kívánja tőletek se most, sem akkor majd, amikor a muszlimok megszéllják Európát, hogy legyetek muszlimok, de akkor legalább a kereszténységet kövessétek normálisan! Egy iszlám államban is vallásszabadság van (Iránban még zoroasztriánusok is vannak, még napjainkban is!), de a pénzhajhász, Klaus Mateffihez hasonló sarlatánokat képzelhetitek, hogy nem tűrjük, és nem is fogjuk!

Jézus ÉGBŐL való visszajövetelére mind az iszlám, mind a keresztény teológia utal, még a Tórában is benne van, de még a zoroasztriámusoknál is megjelenik. Ennek a 4 vallásnak a hívei "a könyv népei", "akiknek írás adatott", és mielőbb össze kell fognunk a cionisták ellen.

Allah vezessen igaz úton minden magyart!
Assalamu aleikom wa rahmetollahi wa barakatoho!

1392. Szinuhe:
2008. 07. 03. 21:00
Klaus Matefi szerint az új "messiás" 1999.08.11.-én már megszületett, tehát 2020-ra nagyon is sanszos az eljövetele.
Viszont ha szigorúan vesszük a 2160 éves periódust - miért ne vennénk - , akkor az a furcsa dolog következik, hogy Jézus Kr.e. 140-ben kellett, hogy szülessen, de még az is lehet, hogy Kr.e. 173-ban, hiszen 33 éves korában támadt fel!

1394. Magyar-siita-muszlim:
2008. 07. 03. 23:10
És bizony Klaus Matefi is elmehet ahova akar a kozmikus keresztjével, mert a kereszt egy olyan motívum, amelynek ideológiai jelentést adtak, előtte pedig nem volt neki! Még a protestánsok sem használják a keresztet, pedig ők is keresztények, vagyis keresztyének (krisztiánoszok, ahogy az antiochiai zsinaton elhangzott... tehát Krisztushoz tartozók!), és a nevük Krisztusból ered, nem pedig a keresztből! Nevük azt jelenti, hogy a felkent Immánuel király hívei, a hozzátartozók...

Szóval magát a keresztt is felejtsük el, nemhogy a "kozmikus keresztet"!

1395. Magyar-siita-muszlim:
2008. 07. 03. 23:15
Sem a Jelenések könyve, de világszinten egyik szent irat sem ír semmiféle keresztről!

Mind a Biblia, mind pedig a Korán azt írja, hogy a "Nap és a Hold elhalványul, meghogy jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban stb..."

Az 1999-es napfogyatkozás pedig azért "nem működött", mert egy nagy Sándor korabeli csillagegyüttállás ismétlődött, és nem a Jézus (blv) születése körüli!

De mivel mi, muszlimok embernek, és prófétának tartjuk Jézust (blv), nem is tulajdonítunk nagy jelentőséget a születésekor megtörténet csillagegyüttállásnak... de ettől még nagyon szeretjük, tiszteljük, és várjuk vissza! (blv)

A csillagok ettől függetlenül hatnak a világ működésére, de lehet, hogy éppenséggel nem a keresztény ideológia, (főleg nem Klausmateffivel!) a legy befutóbb ebben az esetben.

1396. Magyar-siita-muszlim:
2008. 07. 03. 23:19
Tehát felejtsük el az 1999-es "kozmikus keresztet", (nem is történt semmi...), és akkor figyeljünk, ha a Biblia és a Korán szavai teljesednek be, ami viszont nagyon sanszos az idei, augusztus elsei napfogyatkozás alkalmával... még földrengés is volt kínában (Allah segítse meg szegény bajbajutottakat!)

A ciklusok kérdésével meg csak annyi a helyzet szerintem, hogy 300 év tolódik...

Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Próbáltam az alábbi bejegyzésemet ide beilleszteni, de feltehetöleg azért nem sikerült, mert már archiválva van...
Sajnos vannak olyan hozzánemértő emberkék is, akik olyan dolgokról igyekeznek annak ellenére meggyőzni a kereső laikusokat, hogy halvány fogalmuk sincsen a dolgokról. Most a "Magyar-siita-muszlim" nick alatt írogató egyénre gondolok, aki feltehetőleg ismeri az írásaimat és a kutatási eredményeimet, de azokat hamis színben igyekszik feltüntetni (517./561./1394./1395. bejegyzés)...

A hozzánemértés intő és szemléletes példája... Biztosan lesznek olyanok is sajnálatos módon, akik hitelt adnak az ilyen hamis és ismerethiányra alapozott véleményeknek...
A fórumomon megtalálható egy alfórum, ahol kifejezetten az iszlámmal foglalkozom:

Iszlám

Itt az alábbi topicok találhatóak:

Imam Mahdi 2008?

Jeruzsálem - Al-Quds - Szaddám Huszein

A Gázai vérfürdő kezdete a leszámolásnak?

Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?

Ahmadinejad iráni elnök beszédei, levelei

Mullah Omar a muszlimok új szellemi irányítója?

Imam Mahdi eljövetelének elképzelt feltételei

Az iráni elnök és még néhány egyéb jövendőlés valóban a 2008. év végére várta Imam Mahdi (12. Imam) "visszatérését", aki az iszlám elképzelései szerint ugyanaz a személy lesz, mint a "visszatérő" Názáreti Jézus ( In einem Hadith (Überlieferung des Heiligen Propheten Muhammad) von Ibn Majah lesen wir, dass „Jesus, Sohn der Maria“ und der „Imam Mahdi“ ein und dieselbe Person sein werden.) ...

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de se az a Názáreti Jézus nem fog visszaténi, aki i.e. 8.02.10-én született és akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, se pedig az i.sz 870 körül született 12. Imam (Muhammad ibn Hasan), aki öt éves korában eltűnt és a legendák szerint a rövid (al-ghaiba as-sughra) és hosszú ideig (al-ghaiba al-kubra) tartó elrejtettsége után az "idők végén", azaz napjainkban meg fog jelenni. Ez a megjelenése azonos kellene legyen "Jézus második eljövetelével"...
Ehhez azzal kell elsősorban tisztában lenni, hogy feltehetőleg az újszövetségi legendákat és az iszlámot is az ószövetségi legendák beavatottjai sugallata alapján készítették abból a célból, hogy az Ezsdrásék által betervezett messiásukat, Immánuelt a keresztényekkel "Jézus második eljövetele", az iszlámmal pedig "Imam Mahdi visszatérése" gyanánt várassák...
Azért említettem meg Ezsdrást, mivel meg vagyok a 20 évi intenzív kutatásom alapján győződve arról, hogy a Tórához semmi köze nincsen az Ezsdrásék által kitalált Ábrahámnak és Mózesnek, de a Salamonnak tulajdonított templom se létezett soha, csak a Tórában... A Tórát i.e. 445-re készítették el Ezsdrásék (amit elfogadtattak a néppel alkotmány gyanánt; Izrael alkotmánya ma is a Tóra) a babilóni száműzetés során elsajátított ismereteikre bazírozva és ezzel megalkottak a népük számára egy egyistenhitre alapuló nemzeti vallást, aminek kifejezetten messianisztikus elképzelések realizálása volt a célja.
Jézus kereszthalála után egy-két évtizeddel Pál (Saul rabbi - aki soha nem találkozott Jézussal és annak a követőit kíméletlenül üldözte a szanhedrin utasítására) támasztotta fel Jézust papíron a leveleiben (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28.) abból a célból, hogy a jövendőbeli Pál-féle kereszténységgel az ószövetségi legendák betervezett messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt vártathassák. Aki tisztában van azzal, hogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos, az természetesen nem fogja az ilyen vallási legendákat komolyan venni, ugyanez a helyzet Imam Mahdi "visszatérésével" is...:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

A Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?

Az Ezsdrásék által megalkotott messianisztikus elképzelések nem egy halott ember nonszensz és természetellenes feltámadásának a legendájára bazíroznak, henem egy olyan kozmikus kereszt égisze alatt született hús-vér messiásra, akinek a fellépését már évszázadok óta készítik elő, és a születése (1999.08.11.) után 2004 októberében ugyanebből a célból hívták életre újra a közel 1600 éve megszünt szanhedrin intézményét. Az illuminátusok, szabadkőművesség is ennek az Immánuelnek a fellépését hivatottak előkészíteni. A nyilvános fellépése szerintem kozmikus okoknál fogva 33 éves korára várható, azaz 2032-ben.

1999.08.11-én nemcsak egy szokványon napfogytkozás történt, mit ahogy ezt egyesek hajlamosak elbagatellizálni... A Nap-Hold együttállása, konjunkciója (aminek a napfogyatkozás volt a következménye) a Zeniten egy olyan fajta kozmikus keresztnek volt az egyik csúcsa, amire Ezsdrásék már i.e. 450 körül a vallásuk kozmikus misztériumát felépítették (Ábrahám emberáldozatkísérletének - Izsák - és a Sinai szövetségkötésnek a mesés, de valós kozmikus történésekkel összekapcsolt legendái). Ez a fajta kozmikus kereszt volt a babilóni "teremtő Istennek", Marduknak a kozmikus forrása (Mushussu vagy Muąhuąąu sárkány; - Nibiru). Mardukot Ezsdrásék JHVH-nak keresztelték át és mint egyedüli Istent fogadtatták el a népükkel, később pedig a Pál-féle kereszténységgel és az iszlámmal (Alah) is, csak másféle etikai sugallatok kíséretében...:

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Jézus vagy Immánuel?

Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való - lásd - Istenkeresők Globális Egyházát! ) valójában nem úgy fest, mint ahogy ezt az eddigi vallások a hívő tömegeikkel elhitették... Az viszont stimmel, hogy ez az Isten a születésünk pillanatában a saját akkori "állapotának, képének" függvényében képezi le a lelkünket. Ebből adódóan minden ember (lélek) egyszeri és megismételhetetlen, ami sajnos a test halálával megszűnik szintén funkcionálni.

A Jelenések könyve (ami az ószövetségi legendák megkoronázása) szerinti "Jézus második eljövetelén" és az "első holtak feltámadásán" már 1999.08.11-én átestünk, a második "holtak feltámadása" pedig 3088-ban fog bekövetkezni, amikor az 1999.08.11-i kozmikus kereszt újból teljes napogyatkozás kíséretében fog realizálódni utoljára i.sz. 10000-ig (nekem csak eddig volt lehetőségem ennek az égi konstellációnak a kialakulásait nyomon követni):

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 10. 19:45 | Sorszám: 1182
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=318
Ószöv.-i legendák, szabadkőművesség

Istenkeres(ő) (Klaus Matefi 2009-07-10 19:22:18 - Válasz: 18. (jenocsaba)
Írod:
"Miként " alacsonyítod" ilyen "hétköznapi" "figurává" - Isten Fiát?"

A Názáreti Jézus egyáltalán nem volt hétköznapi személy, de természetesen Isten se... Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére csináltak azt belőlele szerintem... Isten a Folyamatosan Változó Szellemi Való, egy hús-vér ember nem lehet az...

Nem értek egyet azzal a II. Frigyes német-római császárnak tulajdonított magyarázattal, ami szerint (1):

"a három csaló, Jézus Krisztus, Mózes és Mohammed az egész világot becsapta"

Jézus valódi tanításait nem ismerjük, az újszövetségi legendákat Pál (Saul rabbi) alapozta meg, aki soha nem látta és hallotta Jézust... Az "evangélisták" Pál leveleit követően kb. két évtizedre kezdtek hozzá az elbeszéléseikhez...
Mivel egy anya szülte ember nem azonos az Istennel, így nem tartom valószínűenek, hogy maga Jézus próbálta volna azt elhitetni a követőivel, hogy ő maga Isten lenne... Ez a megtévesztés a véleményem szerint a kereszthalála után lett kitalálva... (2)

Mózes se lehetett csaló, mivel szerintem soha nem létezett, Ezsdrásék fantáziájának a terméke...(3)

Mohameddel és a Koránnal kapcsolatosan még kutatásokat folytatok. A véleményem szerint a Koránt is az ószövetségi legendák beavatottjai készítették...(4)

(1) Castel del Monte, Tannenberg

(2) Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

(3) "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

(4) A Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?

Klaus Matefi
2009. július 06. 20:13 | Sorszám: 1176
Amint láthatjuk, az Ezsdrás és beavatott társai által megalkotott ószövetségi legendáknak és az erre bazírozó Pál-féle kereszténységnek illetve az iszlámnak a meggyőző ereje részben az átkokra épült fel (Mózes V. 7,26; Pál levele a galatákhoz 1,6-9; Korán-El Imran3,85-88)...

Az ószövetségi legendák JHVH-jának a "mindenhatósága" már a Mózes V. könyvében zátonyra fut, hisz ha egy népet "kiválasztott magának" úgymond (pl.: Mózes III.20,24/26; Mózes V. 7,6; 10,15; 14,2), akkor miért kell egy rakás átokkal megfenyegetni (Mózes V. 28,15-69) a hívő tömegeket arra az esetre nézve, ha nem tartanák be az írók által megalkotott utasításokat?
Ezek szerint kizárólagosan ezeknek az etikai utasításoknak a betartása a mérvadó, nem pedig ennek az Istennek az akarata?

Egy szemléletes példa az elmondottakra:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

Tehát a zálogos kölcsönök praktizálása az ószövetségi legendák írói szerint más népek feletti uralomhoz vezet.
Egy másik utalás erre:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-k.htm
KAMATSZEDÉS, A Halacha (l.o.) szigorúan tiltja. A Kamat neve a Tórában, "nesech" (héberül "harapás"), mivel a kamat "harap"ja azt aki fizeti. A Talmud igen éles szavakkal ítéli el az uzsora-kamat szedőt és istentagadónak nevezi azt: "Mondá rabbi Joszi,:'jer és lásd mennyire vakok a kamatszedők! Ha valaki azt mondja felebarátjára hogy az egy rossz ember, az illető tiltakozik és megkeseríti amaz életét. Ezek pedig (a kamatszedők) hoznak tanukat, tollat és tintát, megírják a váltót és aláírják hogy ez és ez megtagadta Izrael istenét!!'" (Bava Mecia, 71,a). Lásd Hetér Iszká, ami bizonyos formában megengedi a K.t.

A kamatra adott kölcsön a fentiek szerint ""harap"ja azt aki fizeti"...
Az említett többtucat átok közül az egyik éppen erre vonatkozik:

Idézet:
Mózes V.
28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Ha viszont ez így van, akkor a Pál-féle kereszténység miért hirdeti az alábbiakat?

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

A legmeglepőbb viszont az, hogy a Templomos Rend pápai jóváhagyásával adósította el a középkorban az egész Európát, mivel kizárólagosan csak a pápának tartoztak engedelmességgel...

Klaus Matefi
2009. július 06. 19:53 | Sorszám: 1175
Hiszek pl. egy igazságosabb és szebb jövőben.
Klaus Matefi
2009. július 06. 17:14 | Sorszám: 1172
A testi élete valóban... De ugye nem akarod elhitetni azt senkivel, hogy a megtermékenyített petesejt már lélekkel is rendelkezik?...
Klaus Matefi
2009. július 06. 17:10 | Sorszám: 1171
Mivel én nem egy mesés bibliai Istenben hiszek, hanem egy valóságosnak a tényében vagyok biztos, ami a természetet is alakítja, formálja, így alaptalan az aggodalmad... Korábbiakban már több helyen utaltam az Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak] a véleményem szerinti helyes definíciójára.
Klaus Matefi
2009. július 06. 17:00 | Sorszám: 1170
Hinni sok mindenben lehet az embernek, de hogy azoknak van-e alapjuk, vagy realizálódnak-e, az már más kérdés...
Klaus Matefi
2009. július 05. 15:48 | Sorszám: 1163
Én nem hiszem Isten létét, hanem tudom, hogy van... Az ember csak azt hiszi, amiben nem biztos, vagy amiről nincsen meggyőződve...
Sajnálatos módon az eddigi hamis istenképek az Istenben (Folyamatosan Változó Szellemi Valóban) hívőket téves és irreális elképzelésekkel "vértezték fel" Isten mibenlétével kapcsolatosan, így a személyes "lelki kontaktjuk" is a hamis szuggeszciók produkciói a véleményem szerint...

Hogy lehet egy személyes "lelki kapcsolatot" kialakítani egy "Jóistennel", ami nem létezik?
A válasz egyszerű: külső szuggeszció következtében elfogadott és önszuggeszció által kialakított "lelki kapcsolat" mindenféle Istennel lehetséges, legyen az az ószövetségi legendák haragos, bosszúálló és véreskezű Istene, vagy az újszövetségi legendák szeretetet és megbocsátást sugalló Istene (aki elvileg ugyanaz kellene legyen, mint az előző... ), vagy akár egy indiai Istenség...

A bibliai vallások nem ezekkel a hamis istenképekkel való "lelki kapcsolat" kialakítását tiltották és akadályozták, hanem az egyetlen és valóságos Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Valónak) a megismerését...

Nem szoktam elkerülni semmilyen "kényes" kérdést, te viszont elfelejtettél az én feltett kérdéseimre válaszokat adni... Nem csodálom...

Klaus Matefi
2009. július 05. 15:17 | Sorszám: 1162
A testi fogantatás, ami a gének átöröklését is biztosítja, nem azonos a szellemi fogantatással, ami a születés pillanata...

A lélek mibenlétét már az 1120. bejegyzésemben említettem.

Istenkeresők Globális Egyháza

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. július 03. 08:20 | Sorszám: 1152
A Folyamatosan Változó Szellemi Valóval minden anyaszülte ember kapcsolatban van, akarva, akaratlan születése pillanatától.
Egyes leleményes vallásalapítók (pl. Ezsdrás és Saul rabbi - Pál) a népük távlati elképzeléseiket és érdekeiket is szem előtt tartva alakították ki az általuk létrehozott vallást. A zsidó vallás és a Pál-féle kereszténység gyakran egymásnak ellentétes etikai sugallatokat hirdet, de a végcél mind a két esetben azonos, azaz az ószövetségi legendák betervezett messiásának, Immánuelnek az eljövetele, akit a keresztényekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak annak ellenére, hogy természetesen semmi köze nincsen a már közel 10 éves Immánuelnek az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézushoz...

A Korán is ugyanúgy Immánuelt váratta a hívő tömegeivel, amit feltehetőleg szintén az ószövetségi legendák beavatottjai készítettek el Mohamed halála után, aki analfabéta volt...

Mind a három vallás megkövetelte a feltétel nélküli hitet a híveitől átokkal való fenyegetőzés kíséretében:

Idézet:
Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Korán (El Imran)
3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Idézet:
alexander írta:
Az az érzésem, hogy Te Klaus, nem alakitottad ki az alapvető kapcsolatodat és ez a hiátus indított a saját missziódra, - a megvilágosodás azonban soha nem késő -
gondolj Saulus-Paulus példájára, aki, noha renegátként szakitott stallumával, nem volt képes Istent is negligálni.

Melyik a megvilágosodás útja?...
Szerinted melyikbe kellene megtérjek?
És ha már kiválasztottad a számomra az "igaz utat", akkor miért pont azt?...

Téma: Ószövetségi legendák és a szabadkőművesség
Klaus Matefi
2009. július 03. 07:41 | Sorszám: 5
Két szabadkőműves ábra, melyeken jól látható az ószövetségi legendák Istenének, JHVH-nak a jelképe héber felirattal ellátva:

Idézet:
http://www.galilei.hu/sajto/ipmszabadkom.htm

http://www.siegende-wahrheit.de/geschichte/entwicklung.php

Deutscher Logenteppich ca. 1760/70

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. július 02. 21:58 | Sorszám: 1143
Idézet:
Én csak a te definiciódat használtam a lélekre, de szerinted az nem igaz.

Feltehetőleg kevered a dolgokat, mivel én sose állítottam azt, hogy a lélek a fogamzáskor keletkezne veled ellentétben..

Klaus Matefi
2009. július 02. 18:42 | Sorszám: 1137
Csak példának hoztam fel a lubavicsi rebbének a gondolatait, melyek helyesek. Te a "hasadra ütve" kijelented, hogy a lélek a fogamzáskor keletkezik, megindokolni nem fogod tudni szerintem. Gének átöröklésének semmi köze a lélekhez, így kíváncsi lennék, hogy mivel támasztod alá feltételezésedet.
Klaus Matefi
2009. július 02. 08:55 | Sorszám: 1134
Így van ez a vallásokkal kapcsolatosan is. Aki rájön, hogy a beígért túlvilági ígéretek már nem teljesülhetnek be, az még egyszer nem fog hinni ezeknek a dolgoknak... Sőt igyekszik az embertársai figyelmét is felhívni erre...
10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nem lehetett az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézusnak, hanem a végidőkre betervezett ószövetségi legendák messiásának a születését jelezte ez a fogalom) után a gondolkozó hívő is válaszút elé érkezett. Érdemes továbbra is várnia ezekre az "eseményekre"?...
Klaus Matefi
2009. július 02. 08:36 | Sorszám: 1133
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

jenocsaba 2009-07-01 19:04:24 (1416)
az ökumenizációval mi is van?

Istenkeres(ő) 2009-07-01 20:35:04 (1418)
Én ezt a süllyedő hajók egymás segítségére sietésének tartom...

tramenes 2009-07-01 22:27:10 (1420)
Írok ehhez egy kis történetet.

Van egy kis flotta a végtelen óceánon; kisebb-nagyobb hajókból álló, mindegyik saját zászló alatt, saját színeiben hajózik. Minden hajót egy ácsmester épített; ugyanabból a fából és a legmegfelelőbben, a legénységük viszont sajátos. Máshogy bírják a tengert és máshogy reagálnak a változásokra. Például ha a tenger háborog, akkor van olyan hajó ahol az a jellemző hogy a legénység az árbóchoz kötözi magát, van olyan ahol tengeribeteg lesz és összehányja a fedélzetet, van olyan ahol bepánikol és a tengerbe szórja először az ágyúkat, aztán a rakományt. Ha elül a vihar, van amelyik kapitány megkorbácsolja a tengert, van amelyik bort locsol a deszkákra hogy legközelebb jó szerencséje legyen...és a többi és a többi.

Igazából a baj nem ezekkel van. A hányást fel lehet mosni, a tengert megkorbácsoló kapitányt leváltja az elsőtiszt és ilyesmik. Az igazi probléma azokkal van akik egy ilyen vihar során kiestek a hajókorláton, megfulladtak és utána gonosz szellemként követik a hajókat. Valamiért nem tudnak elszakadni tőlük és azon mesterkednek hogy a hajó többi utasát is a vízbe csábítsák. Legalábbis a tengerészlegendák ezt mondják.

Istenkeres(ő) 2009-07-02 08:07:37 (1421)
Hogy reálisabb maradjon a kis történeted, kiegészíteném a happy and-del...

Ugye a különböző hajók fedélzetén dolgozó matrózokat még a szárazföldön jó fizetség reményében szerződtették le a kapitányok. Ezek a matrózok akár az életük kockáztatása árán is vállalták a veszélyes utat, hisz a beígért és úgymond megérdemelt bér motiválta őket. Átéltek közösen nagy viharokat is, némelyik sajnálatos módon akár az életével kellett fizessen a vállalkozói készségéért.

Elérkeztek a hajók végre a kijelölt uticéljukhoz és csak utólag derült ki a disznóság, hogy a kapitányok többsége által beígért fizetséget soha nem kaphatják meg, mivel egy fillérrel se rendelkeztek ezek a kapitányok... Sőt rájuk terhelték az út költségeit is, amit adósságra vettek fel még a szárazföldön a hajók kapitányai a pénzzel rendelkező egy-két kapitánytól...

Vajon mit tehetnek az átvert matrózok?...

Vállalkoznak a következő hajóútra is?

Azon kevesek, akiket jól megfizettek, azok biztosan.

Csak egyetlen megnyugtató megoldás létezhetne, ha a kapitányok igazságosan és becsületesen az összes hajó matrózát kivétel nélkül azonos nagyságú bérrel fizetnék ki és a jogtalanul rájuk terhelt hajóút költségeit pedig maguk vállalnák át...

A szerencsétlenül járt matrózoknak nem lehet gondjuk a fizettséggel, hisz nekik már mindegy, azoktól a kapitányoknak se kell tartaniuk többet, de akik túlélték a viszontagságokat, azok feltehetőleg megpróbálják valamilyen módon behajtani a beígért bérüket...

Klaus Matefi
2009. július 02. 08:34 | Sorszám: 1132
A léleknek semmi köze nincsen a testi fogantatáshoz, Jézus is a születésekor fogantatott úgymond "szeplőtelenül", tehát a lelki fogantatására értendő ez.

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán

Mikor keletkezik a lélek?

A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát. És mivel a gyermeknek is lesznek egy nap saját gyermekei, a születés számunkra egyben a végtelenség és az örökkévalóság kulcsa.

A születés az Örökkévaló adománya.

Klaus Matefi
2009. július 01. 20:53 | Sorszám: 1130
A lélek a születés pillanatában alakul ki. Nem összekeverni a génekkel...

Erre már az egyes vallások beavatottjai is rájöttek az évezredes megfigyelések alapján. Az, hogy te ezt nem fogadod el, az a szuverén jogod...

Klaus Matefi
2009. június 30. 20:43 | Sorszám: 1120
Szerintem a lélek az egy "alapprogram", amit az egyes vallások "őrangyalként" is emlegetnek. Minden embernek saját, egyedi "őrangyala" van, két azonos "alapprogram nem létezik. A Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (az anyagi mozgásokból adódó hatások összességének) a pillanatnyi állapota függvényében képeződik le az emberi lélek, azaz az említett "alapprogram", ami ugyanúgy hozzátartozik az emberhez, mint az átöröklött gének...
Akár tetszik ez valakinek, akár nem...

A zsidó vallási elképzelések a lélek isteni eredetetét helytelen módon kisajátítják maguknak, aminek természetesen semmi reális alapja nincsen...:

Idézet:
http://www.jcc.hu/orki/alef/2000maj6.html http://www.zsido.com/cikkek/mi_a_zsido_misztika_honnan_ered_es_hova_vezet/18/491
Mi a zsidó misztika, honnan ered és hová vezet?
Németh Zoltán beszélget Oberlander Báruch rabbival

Mit mond a Kabbala a lélekrõl?
Rabbi Snéur Zálmán, az elsõ lubavicsi rebbe, részletesen és alaposan magyarázza ezt a témát a Tánjá címû könyvében (mely hamarosan magyar nyelven is napvilágot lát). Az elsõ fejezetben megtudjuk (az Ári írásaiból, Jesájá 57:16. alapján), hogy minden zsidónak két lelke van, a második fejezetben pedig, hogy az egyik egy isteni lélek, a másik egy egyszerû lélek. Az egyszerû lelkünk egyfajta ösztönös lélek - nefes háböhámit (szó szerint: állati lélek) -, az isteni lelkünk pedig Istennek egy szikrája - chélek Eloká mimáál mámás -, vagyis magának Istennek minden zsidóba helyezett része.

http://regi.zsido.com/zstsz03/03hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Az autentikus zsidó tudományok központja
A ZSIDÓ LÉLEK TERMÉSZETE
2. fejezet
A zsidók lelkében rejlő isteni szikra

Az Isteni szikra
Nem mást állítunk, mint hogy a zsidó a lélek mellett még valami mást is örökölt: a nösámát. A nösámá, mint mozgató életerő fölötte áll a lélek fogalmának. A teljes pontossággal lefordíthatatlan nösámá az Isteni egy szikrája. Az emberben, akiben nösámá lakozik, egyszersmind az Örökkévaló egy része lakozik.

Így, noha a fizikai világon belül teremtetett, a zsidó a teste által jelentett korlátok között hordozza az Örökkévaló egy „szikráját”: a nösámát, az Isteni lelket. A többi kategóriába tartozó teremtett dolgokkal ellentétben a nösámá nem teremtetett. Más szavakkal, a nösámá nem egy független teremtett entitás, amely most látszólag az Örökkévalóval való egységen „kívül” létezik, hanem Magának az Örökkévalónak része.

A teremtés négy kategóriája tehát korlátozott, mert teremtettek és nem Isteniek. Teremtő azonban csak egy van, és a zsidó mint afféle kiterjesztése a Teremtőnek – ahogy a gyertya lángja a fáklyalángénak –, nem minősíthető csupán a teremtés egyik elemeként. Nem tekinthető a teremtés ötödik kategóriájának, hanem inkább a Teremtő kategóriájába tartozik, mivel szüntelen összeköttetésben áll forrásával.

http://judaizmus.blogspot.com/
Naftali Kraus blogja
RABBI Snéor Zálmán :
Tánjá
A Közepesek könyve(*
Az isteni lehellet
2. fejezet
Az isteni lélek
Továbbá, allegorikusan szólva, a lélek az isteni gondolat kifejezője. A zsidó lelkek az isteni gondolatból keletkeztek, amit a következő kifejezések is bizonyítanak: „elsőszülött fiam, Izrael”[6] és „fiai vagytok ti az Örökkévaló Isteneteknek”[7], azaz hogy akárcsak a gyerek, aki az apja agyából ered[8], úgy – képletesen mondva – minden zsidó lélek az isteni gondolat és bölcsesség szüleménye. Ez alapján azt is mondhatjuk, hogy a lélek magától Istentől ered, mert Ő bölcs, de bölcsessége nem az a bölcsesség, amit mi, teremtményei ismerünk[9], mert Ő és bölcsessége egy, ahogyan ezt Maimonidész[10] is írja: „Ő a Tudás, egyben a dolgok Tudója és a tudott dolog is... Ezt egyetlen ember sem képes teljesen felfogni... ahogy írva van: "Ki tudod-e találni, mi az Isten titka"[11], vagy a ti gondolataitok nem az én gondolataim...”[12].

Annak ellenére, hogy rengeteg különböző fokozat létezik a lelkek minősítésében, például az ősatyák és Mózes magas röptű lelkei, szemben a mi generációink lelkeivel, amelyek „a Messiás sarkában”[17] valóságos „saroknak” számítanak, az aggyal és fejjel szemben. Ugyancsak minden nemzedékben vannak Izraelnek nagyjai, akiknek lelke „fejnek és agynak” számít a tudatlan tömeg lelkeivel szemben. Úgyszintén az egyes azonos rendű lelkek között is lehetnek különbségek, mivel minden lélek három összetevőből áll: nefes-ruách-nesámá[18].

Viszont ha mindenki lelke az Ő bölcsességéből ered, hogyan lehetnek a lelkek között olyan nagy különbségek? A válasz a következő:

Ennek ellenére minden lélek összetevőinek (nefes-ruách-nesámá) gyökere – a legmagasabb szintűtől a legalacsonyabbig, amely a tudatlan és teljesen értéktelen[19]zsidó ember testét lakja – a Legfelsőbb Agy­ból származik, ami tulajdonképpen a legfelsőbb is­teni Bölcsesség kifejezője[20].

A lélek leszállása hasonlatos ahhoz, ahogyan a gyerek az apja agyából ered: még a lába körme is ugyanabból a spermacsöppből származik, amely kilenc hónapot töltött az anyaméhben, fokozatról fokozatra alászállva, állandóan változva és alakulva, amíg körmök nem lettek belőle. Bár a csöpp mostani állapotában is állandó és csodálatos módon elszakíthatatlan kapcsolatban áll eredeti lényegével, ami az apai agy ondócseppje volt. A körmök még később is állandó éltető kapcsolatban állnak a fejben székelő aggyal, ahogyan ezt a Talmudban is megtaláljuk (a Nidá traktátusban[21]): „Az apai ondócsepp fehérjéből jönnek az inak, a csontok és a körmök”. (És ahogy az Éc Chájim című mű Chás­mál fejezetében olvashatjuk, az első ember édenkerti ruhájának kabbalisztikus mibenléte az, hogy „körmök­ből” volt, amelyek az agy gondolkodóképességéből szár­maztak.)

Tehát valóban, tulajdonképpen egész Izrael lelkeinek gyökeréből fent – amikor fokozatról fokozatra mennek lefelé, a világok Ácilut, Briá, Jöcirá, Ászijá[22] láncolatán keresztül az Áldott bölcsessége által, ahogyan írva van: „Mindannyiukat bölcsességgel csináltad”[23] – képződik a tudatlan és a kis értékű emberek lelkének három összetevője, nefes-ruách-nesámája is. Mind­azonáltal ezek a lelkek továbbra is csodálatosan erős kapcsolatban állnak első lényegükkel, ami a Legfelsőbb Bölcsesség megtestesítője, mert a tudatlan emberek lelke a szent és igaz emberek – akik minden időben a zsidóság fejei – lelkéből táplálkozik.

http://www.chabad-haus.de/templates/articlecco_cdo/aid/429935/jewish/Die-zehn-Tage-der-Umkehr.htm
Die jüdische Seele ist mit G-tt verbunden. Aber sie wohnt in einem Körper, dessen Neigung zur materiellen Welt das Band schwächen kann. Darum müssen wir es ständig erneuern und stärken. Das ist der Sinn von Tefila, und darum braucht jeder Jude Tefila.

Minden anya szülte ember lelke a Folyamatosan Változó Szellemi Valótól ered és azzal az élete folyamán mindig kapcsolatban is marad, tehát ez nem privilégiuma senkinek és senkiknek... Az más kérdés, hogy ezzel sokan nincsennek tisztában... Ebben is nagy segítségére lehet az Istenkeresők Globális Egyháza a beavatatlan tömegeknek

Klaus Matefi
2009. június 30. 15:03 | Sorszám: 1118
Ez a te véleményed... Ne feledd, hogy te nem ismered el tudtommal Isten létét, számomra viszont ez egyértelmű... Az más kérdés, hogy az eddigi vallások istenképei szerintem hamisak, tanaik tévtanítások...

Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a megismerésére való törekvés az embernek a jól felfogott érdeke. Nem imádni kell, hisz erre semmi szükség (azért sem, mivel nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása), de a mibenlétével nem foglalkozni, ignorálni azt balgaság lenne, mivel pl. a születésünk pillanatában a saját "képére" formálja a lelkünket.

Téma: Ószövetségi legendák és a szabadkőművesség
Klaus Matefi
2009. június 29. 23:05 | Sorszám: 4
A B´nai B´rith titkos szabadkőműves szervezet nem a hagyományos szabadkőműves rituálokra épült.

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000)
(S. 139-140) B´nai B´rith, Unabhängiger Orden (U.O.B.B.), Söhne des Bundes, auch Sohn der Allianz, ist ein 1843 in New York begründeter Ordensverband, der nur Juden aufnimmt. Es trat in Amerika mit dem Programm auf, die Interessen der jüdischen Bürger zu vertreten und an ihrer moralischen und ethischen Vervollkommnung zu arbeiten. 1869 trat eine Reorganisation ein.

Der Orden hat seine zentrale Leitung in seinem Ursprungsland Amerika, in den anderen Staaten bestehen Distrikts-Großlogen, die sich wieder auf Logen aufbauen. Der Orden hat in Europa keine Grade, dagegen Erkennungszeichen und ein Ritual, das mit dem freimaurerischen Ritual in keiner Weise identisch ist. Frauen werden nicht aufgenommen, jedoch haben viele Logen Frauenvereinigungen und Jugendbünde angegliedert.

In den 1990er Jahren zählt die Organisation in 45 Länder 1700 Logen und über 500 000 Mitglieder allein in den USA.

http://de.wikipedia.org/wiki/B%E2%80%99nai_B%E2%80%99rith
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%E2%80%99nai_B%E2%80%99rith
http://www.bnaibritheurope.org/bbe/content/view/361/111/lang,en_GB/
http://www.bnaibrith.org/

A taglétszámmal kapcsolatban mutatkozik némi eltérés a Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon és a német Wikipédia adataiban. A lexikon több, mint 500 000 tagról tesz említést egyedül az USA-ban, a német Wikipédia viszont összesen ennyit említ 60 országra nézve...:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/B%E2%80%99nai_B%E2%80%99rith
Zur Zeit gibt es rund 500.000 organisierte Mitglieder in ungefähr 60 Staaten.
Klaus Matefi
2009. június 28. 22:10 | Sorszám: 2
A szabadkőművesség tehát szigorúan istenhitre (JHVH - Világegyetem Nagy Építőmestere) épült titkos társaságok szervezete.

Az ateistákat James Anderson (1678 - 1739), a szabadkőműves alkotmány (1723 - The Constitutions of the Free-masons) megalkotója ostobának (stupid Atheist) titulálta:

Idézet:
http://www.droit-humain.org/hungaria/hu/anderson-constitution.html
Az 1723-ban kelt, James Anderson-szerkesztette, úgynevezett "Andersoni alkotmány", amelyet minden szabadkőműves máig is elfogad...
A szabadkőműves kötelmei
Istenről s a vallásról
A kőműves köteleztetik, elszerződése által, az erkölcsi törvényeknek engedelmeskedni, és ha a Művészetet helyesen érti, sohasem lesz ostoba atheistává, sem vallástalan szabadgondolkodóvá.

http://www.internetloge.de/arstzei/gspflich.htm
1. Gott und die Religion betreffend
Ein Maurer ist durch seine Berufspflicht (by bis tenure) gehalten, dem Sittengesetz zu gehorchen; und wenn er die Kunst (Art) recht versteht, wird er nie ein törichter Gottesleugner (stupid Atheist) oder ein ungläubiger Freigeist (irreligious Libertine) sein.

http://www.masonicdictionary.com/libertine.html http://www.themasonictrowel.com/Articles/General/other_files/irreligious_libertine.htm http://www.freemasons-freemasonry.com/freemasonry-supreme-being.html http://www.2be1ask1.com/library/anderson.html http://freemasonry.bcy.ca/history/anderson/charges.html
I. Concerning GOD and RELIGION.
A Mason is oblig'd by his Tenure, to obey the moral Law; and if he rightly understands the Art, he will never be a stupid Atheist nor an irreligious Libertine.

Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000)(S.92) Atheismus: Anderson hat in seinen Alten Pflichten dumme Gottesleugner (stupid atheists) von der Aufnahme in den Bund ausdrücklich ausgeschlossen. Gemeint sint damit Gottesleugner, die wie die zu seiner Zeit häufigen Freidenker den Glauben anderer durch Verspottung der Bibel und der Legenden zu stören bestrebt waren.

Arról viszont valószínűleg nem tudhatott, hogy a saját legendájuk alapját egy feltehetőleg soha meg nem történt "esemény" (Salamon templomának a felépítése) képezi...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. június 28. 18:04 | Sorszám: 1115
Az Istenkeresők Globális Egyházának az istenfogalmát, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót első látásra esetleg össze lehetne téveszteni a szabadkőművesség Istenével, a "Világegyetem Nagy Építőmesterével" (A.B.a.W.=Allmächtige Baumeister aller Welten; G.A.O.T.U.=Great Architect of the Universe)...

Aki viszont tudja azt, hogy ez a "Világegyetem Nagy Építőmestere" valójában nem más, mint az ószövetségi legendák megíróinak (Ezsdrás és beavatott társai) a JHVH-ja, akit a babilóni "teremtő Istennek", Marduknak az átkeresztelése által hívtak életre, az nem fogja összetéveszteni a kettőt.

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000)
(S. 433) Jehovah: Der sogenante unaussprechliche Name Gottes, daher in freimaurerischen Ritualen und Gesängen wiederholt für Gott. In einzelnen Hochgraden auch als heiliges Wort.
--Eugen Lennhoff: Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon (1932/2000)
(433. old.) JHVH: Az úgynevezett kimondhatatlan neve Istennek, emiatt a szabadkőműves rituálokban és énekekben ismételten Isten. Egyes magasabb fokozatokban szent szó is.--

Téma: Ószövetségi legendák és a szabadkőművesség
Klaus Matefi
2009. június 28. 17:59 | Sorszám: 1
1929-ig a szabadkőművesség istenfogalma a "Világegyetem Nagy Építőmestere" (A.B.a.W.=Allmächtige Baumeister aller Welten; G.A.O.T.U.=Great Architect of the Universe) volt, amit a tagoknak el kellett fogadniuk, enélkül nem lehettek ezen titkos társaságok tagjai. 1989 óta ez annyiban változott, hogy egy "legmagasabb Lény" meglétét kell hinniük, vallaniuk:

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000)
(S. 33./44.) "The Bacic Principles for Grand Loge Recognition 1989"/"A.B.a.W"
"Freimaurer innerhalb ihrer Zuständigkeit müssen an ein höchstes Wesen glauben."
(S. 433) Jehovah: Der sogenante unaussprechliche Name Gottes, daher in freimaurerischen Ritualen und Gesängen wiederholt für Gott. In einzelnen Hochgraden auch als heiliges Wort.
--Eugen Lennhoff: Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon (1932/2000)
(33/44.old.) "A szabadkőműves az hatáskörén belül köteles egy legmagasabb Lényben hinni (*1989 óta)."
(433. old.) JHVH: Az úgynevezett kimondhatatlan neve Istennek, emiatt a szabadkőműves rituálokban és énekekben ismételten Isten. Egyes magasabb fokozatokban szent szó is.--

Mint a fenti idézetből is láthatjuk, a szabadkőművesség istenfogalma valójában az Ezsdrásék által életrehívott JHVH-ra vonatkozik, akit Marduk teremtő Isten átkeresztelése által hívtak életre.

Klaus Matefi
2009. június 28. 11:41 | Sorszám: 0
A szabadkőművesség az többféle titkos társaságnak a gyűjtőneve. A közös az bennük, hogy JHVH-t tisztelik, a végcéljuk pedig egyöntetűen az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása ugyanúgy, mint a kereszténységnek, illetve az ószövetségi vallásoknak.

Az eredetlegendájuk a "Hiram legenda", ami a Salamon király által feltehetőleg soha fel nem épített Templomával kapcsolatos:

Salamon és az I. Templom

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Ószövetség és a Jelenések könyve
Klaus Matefi
2009. június 12. 20:28 | Sorszám: 23
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az ószövetségi legendákban található "bálványtalanítási" utasításokat az elmúlt közel 1700 év alatt a Katolikus Egyház igyekezett realizálni.

Annyival ki kell egészítsem a mondókámat, hogy a Katolikus Egyházzal párhuzamosan az iszlám is kivette belőle a részét...

A Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?

Klaus Matefi
2009. június 11. 09:49 | Sorszám: 22
A keresztény térítgetési igyekezetek ellen már 1999 decemberében felszólalt Izrael két akkori főrabbija:
http://www.kimizion.org/rab1.html
Klaus Matefi
2009. június 09. 08:59 | Sorszám: 21
Az eddigiekből levonhatjuk a tanulságot: a Katolikus Egyház feje elismeri az eddigiek alapján az ószövetségi tanítások helyességét, és ebből az következik szerintem, hogy az attól eltérő etikai sugallatok helytelenek kell legyenek, hisz csak egy helyes út létezhet... Ezek szerint igaza kellett legyen a középkor nagy tudósának, Maimonidesnek?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

?

Klaus Matefi
2009. június 09. 08:58 | Sorszám: 20
A II. Vatikáni Zsinat utáni változások
Klaus Matefi
2009. június 08. 09:34 | Sorszám: 19
Helyesbítés:
vallásával
Klaus Matefi
2009. június 08. 09:24 | Sorszám: 18
A Katolikus Egyház hozzáállása gyökeresen megváltozott az ószövetségi legendák vállásával kapcsolatosan. Még a II. Vatikáni Zsinat egyik nyilatkozatában a katolikusokat nevezte Isten új népének, de az ezredfordulóra már a zsidóságot említi, mint "kiválasztott népet", ahogy ez az ószövetségi legendákban is olvasható, sőt XVI. Benedek pápa 2009 májusában történt jeruzsálemi látogatásakor megígéri Izrael két főrabbijának, hogy a Katolikus Egyház felhagy a jövőben a zsidók megtérítésére irányuló eddigi törekvéseivel:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról
(A zsidók)
Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kulturális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--

http://www.or-zse.hu/kraus/naft31.htm
2003.05.06
RÓMA: TITKOS TALÁLKOZÓ RABBIK ÉS KATOLIKUS FŐPAPOK KÖZÖTT
A FELTÉTEL A TITOKTARTÁS VOLT ÉS EZT MINDKÉT FÉL BETARTOTTA.

Egy Róma melletti városkában nemrég megtartott tanácskozáson három neves izraeli főrabbi és három katolikus kardinális vett részt. Négy napon keresztül tárgyalták a két világvallás problémáit; kósert ettek, áldást mondta a kenyérre és bencsoltak.
A fényűzően berendezett villában a vendéglátó vatikáni papok mindent megtettek, hogy a vendégek kellemes légkörben tárgyalhassanak. Levették a falakról a feszületet, a "faragott képek"-et, sőt a résztvevő kardinálisok is "privát" öltözetben jelente meg, a szokásos feszületek nélkül. Az izraeli küldöttség élén Sár-Jásuv Cohen, haifai főrabbi állt, valamint Dr. rabbi Rácon Áruszi, míg a Vatikán részéről W. Caspar kardinális, az egyházközi bizottság elnöke, Chorcha Machjja kardinális, a vatikáni könyvtárak vezetője, Názáret püspöke és mások.

A résztvevők szerint a találkozó igen pozitív légkörben zajlott le, gyakran a késő éjszakai órákig húzódtak a tárgyalások. A találkozó fő témája az "Élet és a család szentsége" volt, amelyben nincs vita zsidók és keresztények között. Minden ülésszak egy Zsoltár-fejezettel nyílt meg, amit a résztvevők héberül és latinul mondtak el.

A találkozókon "igazi baráti hangulat alakult ki" - nyilatkozta Haifa főrabbija a Házofe című vallásos lapnak. Cohen hangsúlyozta, hogy forradalmi változást kell látni abban, hogy a katolikus egyház elismeri a zsidóság "kiválasztott nép" voltát, ami azt jelenti, hogy "a kereszténység nem a zsidóság helyébe jött".

Izraelben persze nem mindenki lelkesedik és főleg nem mindenki fűz vérmes reményeket, "amíg az új vatikáni hangok nem hatolnak le az alsópapság körébe, amely világszerte még ma is hagyományosan antiszemita" - mondta a küldöttség egyik résztvevője, aki nem engedte meg, hogy nevét idézzék.

http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=179&nid=18781
Mittwoch, 13. Mai 2009
Papst verspricht: Keine Missionierung von Juden
Bei einem Treffen am Dienstag mit den Oberrabbinern Israels, dem aschkenazischen Rabbiner Jona Metzger und dem sephardischen Rabbiner Schlomo Amar, versprach der Papst, alle Missionsaktivitäten der Katholischen Kirche gegen Juden einzustellen. Thema des Gesprächs war auch das Schicksal von Kindern, die von ihren Eltern während des Holocaust in den Schutz der Kirche gestellt aber die nie dem jüdischen Volk zurückgegeben wurden, weil deren Eltern ermordet worden waren. Oberrabbiner Jona Metzger bat den Papst, die Kinder von damals ausfindig zu machen und ihnen von ihrem Erbe zu erzählen, so dass sie wieder zum jüdischen Volk zurück kehren können, zu dem sie rechtmäßig gehören

http://www.jpost.com/servlet/Satellite?cid=1242029507154&pagename=JPost%2FJPArticle%2FShowFull
May 12, 2009 13:06 | Updated May 12, 2009 14:09
Metzger: Vatican vowed to stop missionary activity on Jews

Klaus Matefi
2009. június 08. 07:53 | Sorszám: 17
A Názáreti Jézus nem lehetett az ószövetségi legendák messiása, hisz annak a tanításai ellen lépett fel. A messianisztikus elképzeléseik pedig nem úgy festenek, mint pl. amit a keresztények számára propagálnak (soha be nem tartható túlvilági ígéretek), hanem kifejezetten reális földi elképzelések (jólét, gazdagság, népek feletti uralom):

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza.

http://hamantaschen.blogspot.com/2007_05_01_archive.html
Orthodoxes Judentum in Jerusalem / Jewish Zionistic Orthodox / יהדות אורטודוקסית - חרדית וציונית
Monday, May 21, 2007
Die Arroganz der christlichen Missionare
Nach Hunderten wenn nicht sogar nach 1000 Jahren hat sich die katholische Kirche endlich bequemt zuzugeben, dass J. keine einzige Bedingung eines Meschiach erfuellt hat. Im Talmud Sanhedrin finden wir eine Liste jeglicher Bedingungen, die ein Meschiach erfuellen muss und J. ist zu 100% gescheitert.
--A keresztény hittérítők arroganciája
Évszázadok, vagy akár 1000 év után a Katolikus Egyház végre hajlandónak mutatkozott elismerni, hogy Jézus egyetlenegy feltételt se teljesített a messiássághoz. A Talmud Sanhedrinjében találunk egy listát minden feltételről, amit egy messiásnak teljesítenie kell és Jézus 100%-ra meghiúsult.--

http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
6. A messiáshit
Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idõk végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. Érdekes azonban, hogy ezek a jóslatok és reménységek egyáltalán nem azonosak azokkal a keresztény teológusok által meghatározott, úgynevezett krisztológiai helyekkel, amelyek szerint a zsidó Biblia (az Ószövetség) állítólag Jézus eljövetelét igazolja.

Immánuel lenne hivatott megalapozni az elkövetkezendő "ezeréves" uralmat (Jelenések könyve 20,4).

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. június 08. 07:52 | Sorszám: 16
Az ószövetségi legendák megírói (Ezsdrás és beavatott társai) a földi megváltást tervezték be a jövendőre (napjainkra) betervezett messiásuk fellépése által.
Klaus Matefi
2009. június 07. 19:19 | Sorszám: 12
Kérdéseidre itt megtalálod a válaszokat, ha ezt a néhány bejegyzésemet átolvasod.

Szerintem "kozmikus okok" miatt 2032-ben fog nyilvánosan fellépni, akkor lesz 33 éves.

Klaus Matefi
2009. június 07. 19:16 | Sorszám: 11
Immánuel hivatott realizálni az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit.
Klaus Matefi
2009. június 07. 12:47 | Sorszám: 8
Hogy lehet az, hogy a pápák csak Immánuel megszületése után kezdték látogatni Jeruzsálemben a Siratófalat?

2000.03.26. Jeruzsálem

2009.05.11. Jeruzsálem

Klaus Matefi
2009. június 07. 11:58 | Sorszám: 7
Mint láthatjuk, "Jézus második eljövetelének" semmi köze nincsen az 1984 éve kínhalált halt Názáreti Jézushoz. Jézus feltámasztásának az ötlete Páltól (Saul rabbitól) származhatott annak érdekében, hogy "Jézus második eljövetele" gyanánt várathassák az Ezsdrásék által a "végidőkre", azaz napjainkra bekalkulált messiásukat, Immánuelt:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Most képzeljük el, hogy egy zsidó, egy cádik megoldja ezt a fogas kérdést. Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyesfajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére. A nagyhatalmak hallgatnának az ilyen egyéniségre.

Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét. A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.]: Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

Immánuel 10 éves lesz, a fellépését a közel 1600 év után, 2004 októberében újra megalakult szanhedrin hivatott egyengetni. A Templom alapkövét 1999 szeptember 27-én leraktár már, a benne majdan használatos papi öltözékeket és kegytárgyakat is gyártják intenzíven.
A messiás fellépésének a kritériuma a Talmud szerint:

Idézet:

http://www.zsido.com/konyvek/ http://www.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Malakiás püspök jóslata szerint már csak egy pápa lesz megválasztva, feltehetően lejár előbb, vagy utóbb a Katolikus Egyház mandátuma, szerepe a bibliai legendák beavatottjainak a tervei értelmében...

Az ószövetségi legendákban található "bálványtalanítási" utasításokat az elmúlt közel 1700 év alatt a Katolikus Egyház igyekezett realizálni.

Még a II. Vatikáni Zsinat (1962.10.11 - 1965.12.08.) idején, 1964-ben lemondott az akkori pápa, VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) a tiara viseléséről (addig a pápák "Isten földi helytartójának" - Vicarius Filii Dei - képzelték magukat), ami a földi hatalom jelképe volt és azóta az USA fővárosában, Washingtonban őrzik ezt, a Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception-ban...:

http://www.nationalshrine.com/site/c.osJRKVPBJnH/b.4719297/k.BF65/Home.htm

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. június 06. 14:12 | Sorszám: 4
A Jelenések könyvében megemlített " fénylő Hajnalcsillag", Krisztus nem az i.sz. 25-ben kínhalált halt Názáreti Jézus (semmi köze nincsen hozzá valójában), hanem Immánuel, az említett kozmikus kereszt szellemi inkarnációja, aki úgymond "vasvesszővel fogja legeltetni a népeket" és akinek a feladata lenne az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit (jólét, gazdagság, népek feletti hatalom) realizáni:

Idézet:
Die Bibel(1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő REGGELI CSILLAG (Hajnalcsillag).--

Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Frick Karl: Die Erleuchteten - Licht und Finsternis(1975)
--Frick Karl: A megvilágosultak - fény és a sötétség(1975)--
(II.S.286.) Der "Fall" Luzifers bedeutet in Wirklichkeit das Herabsteigen des "Lichtbringers" in die Materie, ...". Ohne den "Fall" des Engels gäbe es kein Erlösung des Menschen.
(II.S.337.)Gott, das ist Luzifer! Es bestätigt, daß dieser Gott in Wirklichkeit Satan ist!
(II.S.357.)Richtiger wäre die Übersetzung "Hermetische Orden der Goldenen Morgenröthe"(Hermetic Order of the Golden Dawn). Die urschprüngliche Bedeutung läßt sich auf die schon in der Antike bekannte und aus der gnostischen Lichtsymbolik entlehnte Bezeichnung der "goldenen Morgenröthe" zurückführen, wie sie uns im Mythos des Luzifer-Morgenstern überliefert ist.
--(II.286.old) Lucifer "esése" a valóságban a "fényhozó" alászállása az anyagba,...
Az angyal "esése" nélkül nincs megszabadítása az embereknek.
(II.337.old.) Az Isten az Lucifer! Ez bizonyítja, hogy ez az Isten a valóságban a Sátán!
(II.357.old.) A helyes fordítása a Hermetic Order of the Golden Dawn-nak "Hermetikus Rendje az Aranyló Hajnalpirkadatnak".
Az eredeti jelentése visszavezethető a már az antik világ által is ismert, és a gnosztikus fényszimbólumból átvett
jelző "aranyló hajnalpirkadat"-ra, mint ahogy nekünk a Lucifer-Hajnalcsillag mitosz átadja.--
http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít Õ, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból,
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.
--

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.

66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Részletesebben erről itt:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Jézus vagy Immánuel?

Jézus nem azonos Krisztussal!

A "második holtak feltámadása", amiről a Jelenések könyvében olvashatunk, 1999.08.11-e után 1089 évre lesz aktuális:

Idézet:
Jelenések könyve
20,7 Góg és Magóg
Amikor pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből,
20,8 és elmegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán, Gógot és Magógot is; hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi a száma, mint a tenger fövenye.
20,9 És felvonultak a fennsíkra, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket.
20,10 Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.
20,11 A halottak feltámadása és az utolsó ítélet
És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely.

20,12 És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.
20,13 A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint.
20,14 És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava.

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A bibliai "ezeréves béke" vége, amikor újra el lesz szabadítva rövid időre a gonosz a legenda szerint.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. június 06. 14:12 | Sorszám: 3
Idézet:
Jelenések könyve
12,3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány,

12,9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.
http://www.levity.com/alchemy/amclglr9.html

A Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) együttállását szimbolizálja a kozmikus kígyó (pozitív szellemi hatás forrása, mert a Nap mögött a negatív hatású planéták hatáscsökkenést szenvednek asztrológiai szempontból). Jézus egy ilyen konstelláció szülötte volt:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézust i.sz. 25 április elsején feszíttették keresztre egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, a hagyomány szerint egy "T" keresztre:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Az ábrán jól láthatóak, hogy Jézus születésekor együttállt égitestek (kozmikus kígyó), melyek a Shem ha Mephorash kozmikus forrásainak az "építőkövei" és a keresztre feszítéskor egy "T" keresztet alkottak a zodiákusban (kozmikus sárkány), de ezekhez még az asztrológiai szempontból szintén negatív hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó planéta is csatlakozott olyan módon, hogy ez által egy szabályos keresztet ("+") képeztek. Elvileg abban az időben még nem ismerhették (?) ezt a két bolygót...
A hagyomány szerint Júdás (aki elárulta Jézust) is április elsején lett öngyilkos:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz
Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag...
--A hagyomány szerint április 1., Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Lucifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Jézus a kereszten "magára vette a világ összes bűnét", de itt nem emberi bűnökről van szó, hanem a naprendszerünk negatív hatásúnak nevezett bolygóiról, melyek a Nap és a Hold közreműködésével a Földünk körül egy kozmikus keresztet képeztek a zodiákusban (az asztrológia az geocentrikus, tehát földközpontú, mivel a Földünkre irányuló hatásokat igyekszik vizsgálni):

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Az "isteni szeretetet" a keresztény vallások a kozmikus keresztből eredeztetik, azaz a kifejezetten negatív szellemi hatás kozmikus forrásából, a kozmikus sárkányból:

Idézet:
http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=98250
06/10/2006 17.18.34
Jézus szenvedése Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, mely mindennél jobban képes megtéríteni a szíveket - pápai üzenet a passzionista atyák nagykáptalanjára.
http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.03/11.html
Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben.
http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/SanDam/San_Damjan.html
Isten szeretetének ereje és drámája döntően a kereszten nyilvánul meg:

A keresztet, mint a legfőbb Szeretet jelét vörös szín keretezi, a szeretet jelképes színével szinte kiszorítva a gonoszságot és bűnt szimbolizáló fekete színt.

A kereszt alapszínében dominál az arany és a sárga, a mennyei szférát, az isteni világosságot jelképezve. A kereszten finom fehér vonalakkal megrajzolt növényi mintákat is látunk. Ezekkel a stilizált díszekkel a kereszt valóságos élő fává, életfává lesz.
http://www.uj-jeruzsalem.hu/_hu/indito_02b.php
A kereszt azért volt, hogy megmutassa az Ő igazságosságát: az ítélet nyilvános végrehajtásával igazságot szolgáltatott, és igaznak mutatkozott.

A kereszten tehát Isten nemcsak az Ő haragját engesztelte ki, nem csak megvásárolt minket Önmagának, nem csak megigazított és megbékített minket, hanem a saját igazságosságát is megmutatta és megvédte.

A keresztben igazított meg minket és az Ő igazságos volta is ott bizonyosodott be.

A szeretet definíciója nem az értelmező kéziszótárban keresendő, hanem Jézus keresztjén (1Jn 4, 10). Ebben áll a szeretet. Ez a hamisítatlan, nyers-tiszta, ki nem érdemelt szeretet.
http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/at/25.htm
Pál részére azonban a kereszt az egyetlent és mindent jelentette. Amióta a keresztre feszített Názáreti üldözőjéből hű követőjévé vált, pályájának Isten tűzött ki célt; azóta soha sem szűnt meg dicsekedni a kereszttel... Abban az időben nyilvánult meg előtte Isten végtelen szeretete, ahogy Krisztus halálában megvalósult.
http://www.vigilia.hu/2005/6/gorfol.htm
A pokol az ,,isteni szeretet végső következménye,,, a szereteté, amely szabadnak teremtette az embert, s így egyaránt lehetővé tette számára, hogy elfogadja, és hogy elutasítsa őt.
http://www.ekklesia.hu/megvalt.html
A kereszt egyben Isten szeretetének legcsodálatosabb kifejeződése is.
http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=117915
Ebben a bűnbánati és imának szentelt időszakban tehát a legnagyobb átéléssel emeljük tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, aki a Kálvárián halálával maradéktalanul kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét

A Kereszt nyilatkoztatja ki Isten szeretetének teljességét
A Kereszt misztériumában nyilatkoztatja ki magát teljesen a mennyei Atya irgalmasságának kicsorduló hatalma.

http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?id=48541
12/09/2005
A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor
http://www.spesnet.info/modules.php?name=News&file=article&sid=3383
XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete
Dátum: 2007. 02. 20.
Most, a bűnbánat és az ima idején tekintsünk tehát élőbb részvétellel a keresztre feszített Krisztusra, aki a kálvárián meghalva teljesen kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét.

A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.

Ehhez a témához egy ajánlott források:

Isteni szeretet a Biblia szerint...

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

A kozmikus sárkány a Sátán szellemi forrása:

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--Prof. Gunkel Hermann:A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben (1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.

Az általam átvizsgált elmúlt ~6700 év alatt 1999.08.11-én realizálódott az eddigi lehető legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt, amihez az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) a messiásuk, Immánuel születését utalták (már 10 éves), a keresztényekkel viszont ezt az Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt váratták (Pál levele a zsidókhoz 9,26) és ugyanehhez az égi eseményhez kapcsolódott még a Jelenések könyvében (ez a könyv az ószövetségi legendák "megkoronázásának" tekinthető) megemlített "első holtak feltámadása" is:

Idézet:
Jelenések könyve
20,1 Krisztus (*JHVH) ezeréves uralma
És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében.
20,2 Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre,
20,3 levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
20,4 És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
20,5 A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ezt a kozmikus keresztet is a Jézus születésekor együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő égitestek alkották olyan elrendezésben, hogy asztrológiai szempontból a lehető legnegatívabb szellemi hatás forrásává vált. Ettől a kereszttől várta II. János Pál pápa "Európának az Úrral történő találkozását":

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12)"Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--

Klaus Matefi
2009. június 06. 14:11 | Sorszám: 2
Az i.e. 451-ben realizálódott kozmikus kereszthez kapcsolódik az Eszter könyvében leírt történet, ami szerint Mordecháj utasítására az unokahúga, Eszter, eltitkolta a származását a perzsa király előtt, és királyné lett belőle:

Idézet:
Eszter könyve
2,10 Eszter azonban nem mondta meg, melyik népből való, és kik a rokonai, mert Mordokaj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg.

2,20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.

Mordokaj nyeregben érezte magát, mivel az unokahúga volt a királynő, így nem volt hajlandó többé semmi tiszteletet megadni az ország legmagasabb tisztségét betöltő Hámánnak, szándékosan provokálva azt és a saját népére veszélyt hozott:

Idézet:
Eszter könyve
3,1 Hámán ki akarja irtani a zsidókat
Ezek után nagy méltóságra emelte Ahasvérós király az agági Hámánt, Hammedátá fiát, és feljebb tétette a székét a körülötte levő összes vezető emberénél.
3,2 A király összes udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordokaj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.
3,3 Ezért a király udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, megkérdezték Mordokajt: Miért szeged meg a király parancsát?
3,4 Napról napra ezt mondogatták neki, de ő nem törődött velük. Ezért jelentették Hámánnak, hogy lássák, helytálló-e Mordokaj védekezése, mert arra hivatkozott előttük, hogy zsidó.
3,5 Amikor Hámán is látta, hogy Mordokaj nem hajt térdet, és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg.
3,6 De kevésnek tartotta, hogy csak Mordokajra emeljen kezet, mert megmondták neki, hogy Mordokaj melyik népből való. Ezért arra törekedett Hámán, hogy Mordokajjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvérós egész birodalmából.

Mordokaj emlékezteti Esztert a származására, aki végül fellépett a királynál a népe megmentésének az érdekében:

Idézet:
Eszter könyve
4,13 Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
4,14 Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?

A történet vége az, hogy Hámán terve meghiúsul a zsidók kiirtásával kapcsolatosan, viszont Mordokaj vezetésével megölik Hámánt, tiz fiát és még legalább 75 000 embert, akit ellenségüknek tartottak (Eszter könyve 9,1-25).

Azóta ezt vallási ünnepként ünneplik meg minden évben ádár 14.-én.

Az említett kozmikus kereszt, ami i.e. 451.05.18.-án realizálódott, azonos volt a babilóni "teremtő Isten", Marduk "csillagával, a Nibiruval, azaz Marduk sárkányával, Mushussu-val.
Egy Nippurban fellelt hengeren látható a következő ábra, mely a Nibirut ábrázolja:

Bővebben erről itt:

Nibiru, a Marduk "csillaga"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

Ezsdrásék a babilóni száműzetés során ismerkedtek meg a hermetikus tanokkal, misztériumokkal és az asztrológiával, amire alapozva a fent említett kozmikus kereszttől motiválva megalkották a Tórát, amiben JHVH lett a nemzeti Istenük, aki eredetileg Marduk volt, csak átkeresztelték...:

Idézet:
Dr. Delitzsch Frdr.: Wo lag das Paradies? (1881)(S.154) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheiten, so entsprechen die Seraphim den babilonischen Schlangengottheiten!.
--Dr. Delitzsch Frdr.: Hol volt a Paradicsom?(1881)(154.old.) Ahogy a kerub a babiloni bikaistenség, úgy vonatkozik a szeráfra a babiloni kígyóistenség!--

Keil P.:Zur Babel und Bibelfrage (1903)(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen!
(S.53.) Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen!
--Keil P.: Bábel és Biblia kérdése (1903)(7.old.) Marduk (Fényisten-Napisten) győzelme Tiamat felett, egyszerűen a zsidók által JHVH-ra lett átruházva.
(53.old) Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze menntek, hogy ők Marduk hőstetteit közvetlenül JHVH-ra átruházták.--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)(S.26) Marduk ist Herr der Welt, weil er das Chaos besiegt und die Welt geschaffen hat.
Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben nur übergenommen und übergearbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: Teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben(1895)(26.old) Marduk a világ ura, mert ő a káoszt legyőzte és a világot teremtette.
A Genesis I. babiloni eredetű! A zsidók csak átvették és átdolgozták.--
http://filozofialap.extra.hu/antikrisztus.htm
Nietzsche
Az Antikrisztus
Átok a kereszténységre
A mű eredeti címe:
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Der Antichrist, 1888.
Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta: CSEJTEI DEZSŐ
26.
Meghamisított istenfogalom; meghamisított morálfogalom; - a zsidó papság nem állt meg ezen a ponton. Ha Izráel egész történelmét nem lehetett használni: ki vele! Ezek a papok hozták létre a hamisítás ama csodaművét, melynek dokumentuma - a Biblia jó része: párját ritkító gúnnyal vallási nyelvezetbe fordították át saját népük múltját, minden hagyománynak s minden történeti realitásnak fittyet hányva, azaz amit létrehoztak belőle, az egy Jahvéval szemben elkövetett bűn - és büntetés -, illetve a Jahve iránti jámborság - és az ezért járó jutalom - ostoba üdvmechanizmusa. A történelemhamisítás e roppant szégyenteljes aktusát sokkal fájdalmasabbnak éreznénk akkor, ha évezredek egyházi történelemértelmezése nem tett volna bennünket csaknem teljesen érzéketlenné a becsületesség követelményével szemben in historicis. A filozófusok kezére játszottak az egyháznak: "az erkölcsi világrend" hazugsága végigvonul a modern filozófia fejlődésének egészén is.

Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) is...

Az elkészült Tórát hat évvel később, i.e. 445 őszén, Nehémiás jelenlétében hozták nyilvánosságra és fogadtatták el a néppel, mint alkotmányt, ami azóta is ezt a funkciót tölti be Izraelben is:

Idézet:
http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 õszén elfogadta legfõbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát, s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Kedves Rabbi, kedves Tamás! Az egyházak politkai pártkoalíciók mögötti propagandisztikus fölsorakozásról ma írott véleményét olvastam, s magam is hasonlóképpen gondolkodom e kérdésrõl (bár meg kell vallanom, akkor is nagy tisztelettel néznék a véleményére, ha az történetesen elténe az enyémtõl, hiszen e kérdésrõl is sokféleképpen lehet gondolkodni vallásos zsidóként és vallásos keresztényként is). Viszont ennek kapcsán fölmerült bennem a kérdés, hogy az ereci politikai közélet hasonló jelenségeirõl (pl. a vallási pártokról) is ugyanez-e a véleménye. (Más ország, más hagyományok, más politikai légkör, tehát a kérdésem korántsem retorikai, s végképpen nem egyfajta illuziorikus koherenciát kér számon, hanem valóban kérdez, érdeklõdik, megvallom öreg kormra is kis kíváncsi maradok.) Szeretettel: Á.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Az Eszterrel kapcsolatban említett égi jel egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt volt, mint amihez Ezsdrásék a "végidőkre" betervezett messiásuk születését utalták és visszamenőlegesen pedig ugyanennek a kozmikus keresztfajtának a megjelenéseihez kapcsolták az általuk visszadátumozott és készített vallástörténelmüket:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utolsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új "evangélizáció" kozmikus háttere

Ezek a bemutatott azonos felépítésű kozmikus keresztek a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyekkel a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah foglalkozik.

Klaus Matefi
2009. június 06. 14:11 | Sorszám: 1
Ezsdrásék, azaz az ószövetségi legendák megalkotói egy olyan kozmikus kereszt jegyében hívták életre a vallásukat, amihez a purim története is szorosan kapcsolódott:

-450.05.18. 05:27 UT + 2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,2°Bika; Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; Mars quadrat: 13,4°Oroszlán; Szaturnusz
-Neptunusz-Plútó konjunkció: 18,7°/18,7°/17,1° Vízöntő

(Az ábrán látható Hold lemaradása abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37 http://regi.zsido.com/purim/donin.htm http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=Szotar
Purim - Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a "sorsvetést" jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.
http://zsido.com/unnepek/purim_%D7%A4%D75%D7%A8%D79%D7D/21
Purim פורים
Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 10-én (9-e estétől). Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.
http://www.dohany-zsinagoga.hu/index.xml
Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késő estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).

Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhető az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbről megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

A purim ünnepének a kiváltó oka a lényeg:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/unnepek_a_chaszid_legenda_tukreben/55/1305 http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
PURIM
A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN
Írta: Naftali Kraus
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.

Tehát a purim története egy "égi jel" jegyében játszódott le!

Klaus Matefi
2009. június 06. 14:10 | Sorszám: 0
A Jelenések könyve az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a megkoronázása:

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. június 03. 15:12 | Sorszám: 1114
Nagyon lényeges feladatnak tartom azt, hogy 10 évvel a Jelenések könyvében megemlített első "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nem volt az i.sz. 25 április elsején kínhalált szenvedett Názáreri Jézusnak) után úgy a kereső, mint a megvezetett emberek tisztán láthassanak a vallási legendák misztériumai terén. Sajnálatos módon eddig ezt a felvilágosító tevékenységet senki nem volt hajlandó felvállani úgy, hogy magyarázatai folytán valóban megérthették volna ezeknek a lényegét...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. június 03. 12:25 | Sorszám: 15
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=312
Miért utálom Ezsdrást?

15. zenebolond - 2009-06-02 12:51:39 - Válasz: 12. (Istenkeres)
Az egyistenhit eszméjét kellett hogy valahonnan vegyék a zsidók. Logikus, hogy Egyiptomból, Ekhnaton fáraó reformjaiból. Erre utal az is, hogy a Bibliában utalnak Mózes egyiptomi neveltetésére, s már Mózes neve is egyiptomi etimológiájú, mint írtam.

De különben is, figyelj már: olyan nincs, hogy egy nagy létszámú csoportnak ne legyenek hagyományai, ha másként nem, hát mesék formájában! Nyilván volt efféle legendás szájhagyománya a zsidóknak is. Ha volt, logikus, hogy Ezsdrás támaszkodjon erre, s belevegye a Tórába. Hiszen így könnyebben fogadtathatta el a Tórát a néppel. Természetesen egészen biztos, hogy a felhasznált hagyományt alaposan kiszínezte, s jócskán meg is toldotta mindenfélével, ami az érdekében állott. De akkor is kellett egy mag, amire építhet. Ez így sokkal hihetőbb a számomra, mint az, hogy mindent az ujjából szopott, és a semmire építkezett. Gondolj bele, ha nem építhetett volna meglevő zsidó hagyományokra, akkor éppoly nehéz lett volna elfogadtatnia a néppel a Tórát, mint ha én most valamelyik regényemet akarnám Magyarország alkotmányává emelni!

17. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-06-02 13:57:56 - Válasz: 15. (zenebolond)

Idézet:
zenebolond írta:
Az egyistenhit eszméjét kellett hogy valahonnan vegyék a zsidók. Logikus, hogy Egyiptomból, Ekhnaton fáraó reformjaiból.

Ezt korábban se vontam kétségbe, hogy az egyistenhit ötletét Ezsdrásék Ekhnatontól vehették. Viszont ez nem bizonyíték szerintem Mózes történelmi személyiségére, se pedig arra, hogy Egyiptomban voltak rabságban és az ehhez kapcsolódó mesés menekülésükre sem.

Idézet:
zenebolond írta:
De különben is, figyelj már: olyan nincs, hogy egy nagy létszámú csoportnak ne legyenek hagyományai, ha másként nem, hát mesék formájában! Nyilván volt efféle legendás szájhagyománya a zsidóknak is.

A véleményem szerint a babilóni száműzetés előtt a zsidók Molokot imádták. Semmi nem bizonyítja az ellenkezőjét, csak az Ezsdrásék által elkészített Tóra, amit a babilóni száműzetés vége után közel 90 évvel hoztak a nyilvánosságra, mert akkorra készültek el vele.

Ha Te elhiszed Mózes történelmi személyiségét, akkor ilyen alapon hiszel a mesés Sínai szövetségkötésben is? A kettő ugye az ószövetségi legendákban elválaszthatatlan!
Ne felejtsed el, hogy a teremtéstörténet és Noé-féle legenda is mezopotámiai eredetű, de nemcsak ez, hanem az egész ószövetségi legendák kozmikus misztériumának az eredetete. Mint már korábban utaltam rá, hogy Ezsdrásék a Molok imádatát akarták megváltoztatni és ezért kellett nekik egy "vallástörténelemmel" rendelkező új vallást kreálniuk, hogy a népük ezt elfogadja isteni eredetűnek, hisz az egésznek a lényege úgymond a zsidó nép "kiválasztottsága Isten által".

Idézet:
zenebolond írta:
Gondolj bele, ha nem építhetett volna meglevő zsidó hagyományokra, akkor éppoly nehéz lett volna elfogadtatnia a néppel a Tórát, mint ha én most valamelyik regényemet akarnám Magyarország alkotmányává emelni!

Nem tudta ugyanezt megtenni az Arvishura megírója, Paál Zoltán is?...
Se a zsidók nem emlékezhettek azokra a dolgokra, amiket Ezsdrásék megalkottak, se pedig a magyarok, amiket Paál Zoltán összehozott a számukra szerintem...

18. zenebolond - 2009-06-02 14:31:41 - Válasz: 17. (Istenkeres)
Nem kell hinnem Mózes létezése mellett a Sinai sszövetségkötésben is. Szerintem Mózes, mint a zsidók élére állt egyiptomi pap, kivezette őket Egyiptomból, közben tett néhány úgynevezett "csodát" is, amivel elámította őket, megreformálta az életüket bizonyos törvények kötelezővé tételével és kész. A többit Mózes személyéhez Ezsdrás költötte hozzá.

És nem, az Arvisura írója nem tette ugyanezt. Mert igaz, hogy kitalált egy mesés magyar múltat, de ezt egyáltalán nem tudta az egész néppel elfogadtatni. A hivatalos magyarságkutatás, a hivatalos törtélemetudomány egyáltalán nem vesz tudomást az Arvisurákról, és nemhivatalos berkeken belül is csak a magyarok egy elenyészően csekély töredéke hiszi azt el.

19. Istenkeres(ő) -Klaus Matefi - 2009-06-02 17:55:54 - Válasz: 18. (zenebolond)

Idézet:
zenebolond írta:
Nem kell hinnem Mózes létezése mellett a Sinai sszövetségkötésben is.

Biztosan tudod, hogy az ószövetségi legendák valójában elértéktelenednek a Sínai szövetségkötés nélkül és az újszövetségi legendák pedig Jézus feltámadása nélkül...

Miért vagy abban annyire biztos, hogy a zsidók Egyiptomban raboskodtak, amikor tudtommal ennek semmilyen jellegű írásos, vagy tárgyi nyoma nincsen a Tórán kívül? Azért, mert i.e. 445-ben Ezsdrásék nyomán ezt a köztudatba juttatták?

Idézet:
zenebolond írta:
És nem, az Arvisura írója nem tette ugyanezt. Mert igaz, hogy kitalált egy mesés magyar múltat, de ezt egyáltalán nem tudta az egész néppel elfogadtatni. A hivatalos magyarságkutatás, a hivatalos törtélemetudomány egyáltalán nem vesz tudomást az Arvisurákról, és nemhivatalos berkeken belül is csak a magyarok egy elenyészően csekély töredéke hiszi azt el.

A történelmi körülményeket is figyelembe kellene vegyed ezek mérlegelésekor. A babilóni száműzetés után Ezsdrás az "isteni kiválasztottság" ötletével, összefogva Nehémiással, papi erőszakkal nyerte meg a népét és adott a számukra egy olyan vallást, ami nemcsak a túlélésre volt alkalmas, hanem a népek feletti hatalom esetleges megszerzésére is a hit segítségével. Hol volt ehhez Paál Zoltán?...

22. zenebolond - 2009-06-03 09:22:29 - Válasz: 19. (Istenkeres)
Nézd, két eshetőség van:

1. Ezsdrás kitalálta az egész Tóját, úgy, hogy annak nem volt bármiféle előzménye is a zsidóság addigi történelmében. Jókora meló lehetett, ezt mint regényíró mondom neked.

2. Ezsdrás kitalálta a Tórát, de nem az egészet szopta az ujjából, hanem a melóhoz felhasznált már korábban is ismert zsidó legendákat, néphagyományokat is. Ezeket természetesen itt-ott megváltoztatta, s jócskán költött is hozzájuk, de amit lehetett, azt beépített a magaszülte legendavilágba, a Tórába. Ez nyilván kisebb munka, mint az 1. eset, s az így keletkező művet könnyebb is elfogadtatnia a néppel, mert az talál benne ismerős motívumokat.

No most, én ezt a 2. variációt tartom hihetőbbnek, egyszerűen amiatt, mert kevesebb hitet igényel tőlem. Ha én lennék Ezsdrás helyében, biztos hogy a 2. módszer szerint dolgoznák. Bizonyíték egyik variációra sincs, így a választást annak alapján hozom meg, mi tűnik logikusabbnak és hihetőbbnek. Plusz ott van az is, hogy Mózes nevét szépen le lehet vezetni az egyiptomi etimológiából.

Annyi igaz, hogy nem tudom bebizonyítani a 2. variáció igazságát. De ne feledd, az hogy nincs bizonyítékom a 2-re, az még nem bizonyítja automatikusan az 1. esetet!

25. Istenkeres(ő) -Klaus Matefi - 2009-06-03 11:38:23 - Válasz: 22. (zenebolond)
Természetesen Ezsdrásék tisztában kellett, hogy legyenek a népük közelítőleges történelmével, hisz pl. Salamon király történelmi személyiségét nem vonja maga Israel Finkelstein professzor se kétségbe, csak a nevével fémjelzett templom felépítését, ami már a vallási legenda egyik alappillérének számít.

Te is azt állítod, hogy szerinted Ábrahám csak egy kitalált szereplője az ószövetségi legendáknak. Ugyanez a véleménye pl. a világhírű Biblia kutatónak, Julius Wellhausennek, a telavivi egyetem régészéti intézete igazgatójának, Israel Finkelstein professzornak és szerénységemnek is. Sőt azt is állítják velem együtt, hogy nemcsak Ábrahám volt kitalált bibliai szereplő, hanem pl. Mózes is, hisz a neki tulajdonított egyiptomi kivonulásnak semmi nyoma nincsen sehol az Ezsdrásék által megírt és i.e. 445-ben nyilvánosságra hozott Tórán kívül.

Nem értem az állásfoglalásodat tehát abban, hogy Ábrahám személyét hajlamos vagy elvetni, de Mózesét már nem, pedig szerintem semmivel nincsen nagyobb esély arra, hogy az utóbbi hitelesebb történelmi szereplője lehetett volna az ószövetségi legendáknak, mint Ábrahám...
Ilyen alapon el kellene fogadjad Ábrahámot is történelmi személyként, hisz még a családfáját is levezették Ezsdrásék...

Szerintem a babilóni száműzetés után történt ószövetségi legendák megírásakor Ezsdrásék figyelembe vettek valós történelmi eseményeket is és erre igyekeztek ráültetni az új vallás általuk megalkotott vallástörténetét, aminek viszont már nem sok alapja lehetett, hisz az újdonsült nemzeti Isten, JHVH, Marduk átkereszteléséből született meg, akivel behatóbban a babilóni száműzetés idején ismerkedtek meg.

Az is szerintem hihetetlen magyarázat, hogy Círus (Kürosz, Kóres) király, a perzsa birodalom megalapítója kifejezetten azért engedte haza i.e. 538-ban a zsidókat, hogy felépítsék a korábban nem létezett és lerombolt Salamon templomát... Ennek semmi nyoma Círus dekrétumában tudtommal...
Círus minden elnyomott népet felszabadított az újonnan létrehozott perzsa birodalomban...

Idézet:
Ézsaiás
44,28 Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!

Krónikák II.
36,22 Círus perzsa király megengedi a hazatérést
Círus perzsa király uralkodásának első esztendéjében, azért, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában szóban és írásban kihirdettesse a következőket:
36,23 Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr, és menjen el!

Logikus lett volna-e először egy templomot elkezdeni felépíteniük és felszentelniük az úgymond visszakapott templomi kincsek tárolóhelyéül és csak rá 6-7 évtizedre helyrehozniuk Nehémiás vezetésével Jeruzsálemet körülvevő várfalat a kapukkal együtt, ami a város biztonságát szolgálta úgymond?

Idézet:
Nehémiás
2,17 Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul!
3,1-32
4,1-23

A zsidók i.e. 538-ban feltehetőleg mindannyian visszatérhettek volna a hazájukba, de nem akartak, mivel Babilónban jobb körülmények között éltek, mint otthon. Még Nehémiással se tértek vissza nagyon sokan...
Nehémiás nem Ezsdrással együtt tért haza, hanem ~13 évvel késõbb, i.e. 445-ben...

I.e. 445-ben hozták helyre Jeruzsálem falait úgymond Nehémiás vezetésével és ugyanennek az évnek az őszén került köztudatba az Ezsdrásék által elkészített Tóra. Ennek a megírására nagy valószínűség szerint i.e. 458-445 között került sor, amikor Ezsdrás már Jeruzsálemben tartózkodott. Ettől kezdve indult be valójában a JHVH tisztelet a nép körében.

Idézet:
Nehémiás
8,1 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlõképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek.
8,2 Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, a kik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján.
8,3 És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, a kik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.

I.e 451.05.18-án egy olyan felépítésű kozmikus kereszt alakult ki a zodiákusban (Marduk leghatásosabb szellemi forrása), amire Ezsdrásék az egész ószövetségi legendák kozmikus misztériumát építették fel és amihez a "végidõkre", azaz napjainkra betervezett messiásukat, Immánuelt utalták, akit Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak eddig a részben tűzzel-vassak keresztvíz alá hajtott népekkel.

Visszatérve Mózes személyéhez, szerintem semmivel se hitelesebb a történelmi személyisége, mint Ábrahámnak...

Idézet:
zenebolond írta:
Ezsdrás kitalálta az egész Tóját, úgy, hogy annak nem volt bármiféle előzménye is a zsidóság addigi történelmében. Jókora meló lehetett, ezt mint regényíró mondom neked.

Az ószövetségi legendák teremtéstörténete és a Noé-féle legenda eleve mezopotámiai eredetű, tehát azt át kellett csak ügyesen szerkeszteniük...
Mivel Ábrahám szerinted se létezett, így annak a története már a fantázia szüleménye kellett legyen, de Mózes esetében se lehetett ez máshogy, mivel a vele kapcsolatos "történelmi eseményeknek" tudtommal semmi alapjuk nincsen.
Salamon királyról és az apjáról, Dávidról, mint történelmi személyről Ezsdrásék tudhattak, tehát a vallási legendákban kellett csak ügyesen felhasználni a személyüket.

A törvényeket, elõírásokat pedig az addigi történelmi tapasztalatok motiválhatták...
Ha Ezsdrásék a Tórát a Jeruzsálembe történt megérkezésük után írták meg, amit én nagy valószínűséggel biztosnak tartok, akkor volt közel 13 évük a nyilvánosságra hozatalig, ami bőven elég kellett legyen elkészítés szempontjából akár egy ember számára is...

A lényeg tulajdonképpen az, hogy semmivel se áll stabilabb lábakon az ószövetségi legenda misztériuma, ami a "Sínai szövetségkötésre" lett felépítve, mint az újszövetségi legendáké, ami "Jézus feltámadására" bazírozott Pál (Saul rabbi) ötlete alapján...
Szerintem mind a kettőnek ugyanaz volt a végcélja, azaz a napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiása által realizálandó messianisztikus elképzelések megvalósulása.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. június 01. 11:31 | Sorszám: 1111
Vajon hova vezethet hosszú távon a tömegpusztító fegyverek megléte?

KÖZJÓ az, hogy a billiárdosok és milliárdosok egyre gazdagabbá válnak, az átlagember pedig egyre szegényebbé?

Mi lesz a vége az országok rohamos eladósodásának?

Azt hiszem, hogy ezek a kérdések azok, melyek mellébeszélés nélküli megválaszolásra és megoldásra várnak a jövendő generációk jól felfogott érdekében...

Klaus Matefi
2009. június 01. 11:30 | Sorszám: 1110
Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az emberiségnek nem tömegpusztító fegyverekre, hadseregekre, egyre jobban tollasodó billiárdosokra és milliárdosokra van szüksége, hanem egy központilag irányított, tervszerűen és igazságosan felépített, eladósodás mentes világállamra, ami az egyszeri és megismételhetetlen életüket élő világpolgárokért van az előre és végérvényesen lefektetendő alapelvek értelmében. Egy ilyen megvalósítható álmot szándékozik az Istenkeresők Globális Egyháza propagálni, ha az emberek támogatását elnyeri és a Folyamatosan Változó Szellemi Való minél alaposabb kollektív megismerését elősegíteni.

Hát lehetnek ennél felemelőbb célok napjainkban?

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. június 01. 11:28 | Sorszám: 14
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=312
Miért utálom Ezsdrást?

10. zenebolond - 2009-05-31 16:09:26 - Válasz: 8. (Istenkeres)
Én továbbra is meggyőzőbbnek tartom a "Mózes"-szó egyiptomi eredetű etimológiáját. Nyilvánvaló, hogy ha Mózest egy egyiptomi húzta ki a vízből, egyiptomi nyelven nevezte el. Mert fiú volt, logikusnak tűnik, hogy ha nem is úgy nevezték el egyszerűen, hogy "Fiú", de legalábbis így becézték, természetesen a "fiú" szó egyiptomi megfelelőjével. Mózes alakja véleményem szerint ismert volt Ezsdrás előtt is a zsidó nép körében, ezért is nem nevezhette őt Ezsdrás másképp a Tórában, annak ellenére, hogy e név Mózes egyiptomi eredetéről árulkodik. Az más kérdés, hogy a Mózesről szóló, már ismert hagyományt Ezsdrás nyilván teletűzdelhette egy csomó mindennel, ami pusztán az ő fantáziájának a terméke.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Mózes 5 könyvét szerintem Mózes írta volna. Abban egyetértek, hogy az valószínűleg Ezsdrás hamisítványa. Én csak azt mondom, hogy Mózes mint félig-meddig legendás személy, már ismert lehetett a zsidó hagyományban Ezsdrás előtt is, ezt Ezsdrás (alaposan kibővítve) felhasználta, amiként felhasználta a babiloni vallási ismereteket is.

Ami a Koránt illeti: többször is leírtam már itt-ott korábban, hogy szerintem az arab vallás nem más, mint a zsidó vallás Mohamed által az arabok számára modernizált változata. A kereszténységhez semmi köze: Mohamed nem ismerte a keresztény tanításokat addig, míg már ki nem alakította a saját hitrendszerét. A zsidó vallást azonban ismerte, tény, hogy eleinte komolyan hitte azt is, hogy a zsidók majd seregestül térnek át az ő hitére. Ez természetesen nem következett be. Mindenesetre a maga vallását a zsidó elképzelések alapján alakította ki.

11. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-05-31 17:02:44 - Válasz: 10. (zenebolond)
Mivel tudtommal egyetlen írásos vagy tárgyi lelet nem igazolja a Tóra i.e. 445 előtti meglétét, ezért a számomra az ószövetségi legendákban olvasható korábbi "vallástörténet" teljesen hiteltelen, így semmi okom azt hinni, hogy pl. Mózes valóságos történelmi személy lett volna. Viszont a mezopotámiai hatás egyértelműen kimutatható.

A véleményem szerint a babilóni száműzetés után az első templomot is csak i.e. 450 környékén építhették fel a Jeruzsálem falainak a rendbehozatala idején...

Az ószövetségi legendákban két helyen is olvasható az, hogy úgymond Círus (Kürosz, Kóres) király, a perzsa birodalom megalapítója azért engedte volna vissza a zsidókat a hazájukba, hogy újra felépítsék a korábban nem létezett templomot...:

Idézet:
Ézsaiás
44,28 Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!

45,1 Ezt mondja az Úr fölkentjének, Círusnak, akinek megfogtam a jobb kezét, népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk:

Krónikák II.
36,22 Círus perzsa király megengedi a hazatérést
Círus perzsa király uralkodásának első esztendéjében, azért, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában szóban és írásban kihirdettesse a következőket:
36,23 Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr, és menjen el!

Érdekes módon a Círus király dekrétumában tudtommal szó sincsen erről...
Bővebben itt:

A babilóni száműzetés

Klaus Matefi
2009. május 31. 20:02 | Sorszám: 13

2009. május 31. 16:11 | Sorszám: 12
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=312
Miért utálom Ezsdrást?

2. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-05-31 12:17:42
A véleményem szerint Ábrahám és Mózes kizárólagosan Ezsdrás és beavatott társai által létrehozott Tórának a mesebeli szeplői voltak kedves Zenebolond. Ezt nemcsak én állítom, de pl. a világhírű Biblia kutató, Julius Wellhausen és a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is. Az utóbbi szerint a Salamonnak tulajdonított Templom se létezett a valóságban, csak az ószövetségi legendákban...

Bővebben erről a témáról itt lehet olvasni:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Meg vagyok győződve arról, hogy a JHVH kultusz Ezsdráséktól származott, tehát a babilóni száműzetés előtt a zsidók nem ismerték JHVH-t, hanem Molokot imádták. I.e. 445-re készültek el Ezsdrásék a Tóra megírásával, amit még annak az évnek az őszén nyilvánosságra is hoztak és alkotmányként fogadtatták el a népükkel. A mai Izrael alkotmánya szintén a Tóra, tehát a látszat ellenére teokrácia van ott is, mint Iránban.

Ezsdrásék a babilóni száműzetés folyamán ismerkedtek meg a kaldeus asztrológiával és hermetikus tanokkal, a babilóni "teremtő Istent", Mardukot keresztelték át JHVH-ra és ezzel egy saját nemzeti Istent alkottak meg.
Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is. A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el.

Tehát joggal tartják manapság is Ezsdrást nagyra az ószövetségi legendák hívő tömegei, hisz neki köszönhették a vallásukat és nem a feltételezett Mózesnek.

Ezsdrásék a történelmi tapasztalataikra építették fel érthető módon az újdonsült vallásuk etikai sugallatait, ezzel egy túlélési lehetőséget biztosítva a benne hívők számára és egy esetlegesen az eljövendőben realizálható népek feletti hatalmat, amit messianisztikus célként tűztek ki. Mivel minden nép a másik leigázására törekedett a történelem folyamán, így ezért Ezsdrásék szemére se lehet vetni semmit...

A házassági törvényeiket a Tórába is beleszőtték, azaz a visszamenőlegesen létrehozott vallástörténelmükbe:

Idézet:
Mózes I.
24,2 Egyszer azt mondta Ábrahám háza öreg szolgájának, aki mindenét kezelte: Tedd a kezedet a csípőm alá,
24,3 hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy fiamnak nem a kánaániak leányai közül hozol feleséget, akik között lakom,

24,37 Engem pedig így esketett meg az uram: Ne végy fiamnak feleséget a kánaániak leányai közül, akiknek a földjén lakom,
24,38 hanem menj el apám házához, az én nemzetségemhez, és onnan hozz feleséget a fiamnak!

28,1 Izsák Lábánhoz küldi Jákóbot
Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül!
28,2 Készülj, menj Paddan-Arámba, anyád apjának, Betúélnak a házához, és ott végy feleséget anyád bátyjának, Lábánnak a leányai közül!
28,6 Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elküldte Paddan-Arámba, hogy ott vegyen feleséget, és amikor megáldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül!

Mózes II.
34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
34,14 Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten.
34,15 Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból.
34,16 Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel.

Mózes V.
7,1 Parancs a kánaáni bálványimádás kiirtására
Amikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amelyre már készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és elűz előled sok népet, a hettitákat, girgásiakat, emóriakat, kánaániakat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat: hét népet, amelyek nagyobbak és erősebbek nálad,
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

Ezsdrás
9,11 amelyeket szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld, az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal.
9,12 Azért ne adjátok hozzá leányaitokat az ő fiaikhoz, és az ő leányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak, és ne keressétek soha békességüket, sem javukat; akkor megerősödtök, élhettek a föld javaival, és örökségül hagyhatjátok azt fiaitokra örökre.

Nehémiás
10,30 Csatlakozva tehát előkelő honfitársainkhoz, átok alatt esküt tettünk, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten adott szolgája, Mózes által, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, végzését és rendelkezését.
10,31 Nem adjuk leányainkat feleségül az ország egyéb lakóinak, sem az ő leányaikat nem vesszük feleségül fiainknak.,

13,23 A júdaiakat az idegen asszonyok elbocsátására kötelezik,
Ugyanabban az időben láttam olyan júdaiakat, akik asdódi, ammóni és móábi nőket vettek feleségül,
13,24 és gyermekeik fele asdódi nyelven beszélt. Júdai nyelven már nem is tudtak, hanem valamelyik másik nép nyelvén beszéltek.
13,25 Ezért szidtam és átkoztam őket, sőt egyeseket megvertem és megtépáztam. Majd megeskettem őket az Istenre, hogy nem adják leányaikat azoknak a fiaihoz, és nem veszik el azoknak a leányait sem fiaiknak, sem maguknak.,

Ezzel akarták biztosítani a megalkotott vallási előírásaik maradéktalan betartatását.
Sajnos manapság is megfigyelhető az asszimilációt elítélő és akadályozó vallási igyekezet, amit nem nevezhetünk egy olyan korban helyesnek és követendőnek, amikor a nacionalizmus és a vallási megkülönböztetés már egy megbélyegzett és elítélendő fogalomnak számít.

Szerintem az emberiség számára egy új globális vallás életrehívása szükséges a KÖZJÓ érdekében, ami leváltaná az eddigi elavultakat. Ennek érdekében szándékozik fellépni az alakulóban lévő Istenkeresők Globális Egyháza.

3. zenebolond - 2009-05-31 12:57:54 - Válasz: 2. (Istenkeres)
Ábrahám lehet, hogy csak kitaláció, de Mózes esetében hajlamos vagyok másképp gondolni. Előszöris, már a neve is egyiptomi eredetű. Ha Mózest csak Ezsdrás találta volna ki, miért adott volna a "zsidó nép legnagyobb hősének" egyiptomi eredetű nevet?!

Szerintem a zsidó vallásnak voltak már meglevő ősi gyökerei, amiket Ezsdrás csak továbbfejlesztett, de azért nem a semmiből indult el e munka során. Íme, én így látom a zsidó vallás kialakulását:

Réges-régen, az Ősidőkben, vala az egyiptomi vallás, a maga sok-sok istenével. Aztán jött Ekhnaton fáraó, aki elrendelte, hogy csupán egyetlen istent kell tisztelni, "Aton" néven. E név különben azt jelentette: "Korong", s a Napot nevezték így, de Ekhnaton mégsem egyszerűen egy napimádó vallást vezetett be, ugyanis kijelentette, hogy Atonnak a napkorong csupán jelképe, szimbóluma.

Óriási újítás volt, a Világtörténelemben először történt, hogy valahol létrejött a sokistenhit helyett az egyistenhit! Le a kalappal a fáraó előtt!
Az egyistenhit elvét tehát nem a zsidók, nem Ezsdrás találta ki.

A régi hit papjainak ez persze naná hogy nem tetszett, s talán ennek köszönhető, hogy a fáraó aránylag fiatalon halt meg - valószínűleg megmérgezték. Ekhnaton halála után az Aton-kultusznak gyorsan vége lett, mert a régi vallás újra hatalomra jutott hívei/papjai kegyetlenül üldözték Aton híveit. Akit nem öltek meg, az elmenekült.
Természetesen főleg az Aton hit papjai kellett hogy elmeneküljenek, s közöttük akadt egy, aki kényelmesnek találta, hogy ne egyedül menjen száműzetésbe, hanem egy egész népcsoporttal. Ez az ember a "Mózes" névvel került be a történelembe, holott egészen biztos hogy nem ez volt az igazi neve, mert az, hogy "mózes", mindössze annyit jelent az óegyiptomi nyelven, hogy "fiú". A szógyök különböző változatai (mózisz, mszesz, stb) nagyon gyakoriak az egyiptomi nevekben, szóösszetételekben: Pld "Tuthmózisz = Toth isten fia", "Ramszesz= Rá isten fia", stb. Mózes mindenesetre azonnali menekülés helyett inkább egy sikeres népfelkelést szított Egyiptomban, azaz fellázította az ott élő zsidókat, s velük együtt, az ő vezérükként vándorolt ki. S mert ő Aton papja volt, természetesen a saját hitét kényszerítette rá a zsidó népre. A zsidók akkoriban még nem rendelkeztek fejlett, egységes vallással, csak mindenféle természetszellemeket és bálványokat imádtak. Elfogadták Mózes hitét, melynek igazságát az is tanúsította a szemükben, hogy Mózes végre szabadságot hozott nekik, no meg Mózes igen művelt férfiú volt, tudója számos, akkoriban titkos tudománynak, s ismeretei révén több alkalommal is tett különböző "csodákat", melyekkel elámíthatta a zsidók akkoriban még rém primitív (mondjuk ki nyíltan: bunkó, barbár) népét. A Bibliából világosan kiderül az a hatalmas kulturális szakadék, mely Mózest a zsidó néptől elválasztotta. A mai zsidók természetesen kétségbeesetten tagadják, hogy legnagyobb hősük, Mózes a gyűlölt egyiptomi népből származott volna, holott ez egészen szembeszökően igaz. Legjobb esetben is csak születésére nézve lehetett Mózes zsidó, de akkor is úgy kellett legyen, hogy kicsiny korától kezdve egyiptomi környezetben nevelődött, s azt a kultúrát sajátította el - annyira, hogy (egyiptomi) pappá is vált.
Midőn a zsidókra kényszerítette a hitét, Mózes ügyesen járt el, és jelentéktelen részletkérdésekben engedett azok babonaságainak, hitének, hogy könnyebben fogadják be az új hitet. Azaz, modernizálta az Aton-hitet. Pld az egész Aton-nevet kihagyta a vallásból, nyilván úgy vélvén, tökmindegy, miként hívják az egyetlen Istent. A napkorongot sem emlegette - minek az, ha az Isten úgyis mindenütt jelen van?! De pld szigorú étkezési előírásokat adott, hogy az a barbár nép ne zabáljon meg mindenféle undok, betegségokozó szart, amire a zsidók addig nagyonis hajlamosak voltak, egyszerűen mert gyakran éheztek, oly szegények voltak. Ekkortól nem ették a zsidók a disznóhúst sem - kevesen tudják, de azt már az óegyiptomiak sem ették, ezt a tilalmat tehát Egyiptomból vették át a zsidók, pontosabban, a zsidóknál ezt (is) Mózes vezette be, ebben is rájuk erőltetve saját szokását.
Az, hogy a zsidó vallás lényegében Mózes személyes hitbeli meggyőződésével azonos, azt jól igazolja a mai zsidó esküvői ima (vagy fohász, vagy hogy nevezzem), az, amit el kell mondani házasságkötéskor: a vőlegény tanúk jelenlétében a nő ujjára húzza a gyűrűt, és elmondja ezt a hagyományos mondatot: „Át mekudeset li ke-dát Mose ve-Jiszráél”, ami ezt jelenti: „nekem szenteltettél Mózes és Izrael vallása szerint”.

Figyeljünk a szövegezésre: MÓZES és Izrael vallása szerint! Ez tehát eredetileg Mózes vallása volt, személyes hite, amit sikeresen fogadtatott el a zsidó néppel! Magyarán, a zsidó vallás Mózes kitalációja, bár természetesen sokat megőrzött az Ekhnaton-féle Aton-kultuszból, aminek Mózes a papja volt.

Nem tagadom, a MAI zsidó vallás természetesen nem mindenben azonos már azzal, amit Mózes korában vallottak a zsidók, mert egészen biztos vagyok benne én is, hogy Ezsdrás is sokat hozzátett. De nem mindent, nem előzmények nélkül!

8. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-05-31 15:13:24 - Válasz: 3. (zenebolond)
Kezdetben én is történelmi személynek képzeltem el a feltételezett Mózest, de idővel meggyőztek egyes tények, melyek alapján már a világhírű Biblia kutatónak, Julius Wellhausennek és a telavivi egyetem régészéti intézete igazgatójának, Israel Finkelstein professzornak adok igazat.

Mik ezek a tények?

- A feltételezett egyiptomi fogságnak semmi nyoma nincsen tudtommal az ószövetségi legendák leírásain kívül.
- A "megsemmisült egyiptomi" seregről tudtommal egyetlen egyiptomi forrás nem emlékezik meg.
- A telavivi egyetem régészéti intézete igazgatójának, Israel Finkelstein professzornak a kutatási eredményei szerint a Salamonnak tulajdonított "Első Templom" se létezett, csak az ószövetségi legendákban. Ha létezett volna, akkor kellett volna valamilyen nyoma maradjon...
- A Tórát Ezsdrásék írták, amit i.e. 445 őszén ismertettek meg a népükkel és fogadtattak el alkotmány gyanánt.
- Semmi bizonyíték nincsen a Tóra korábbi létezéséről, csak az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendák említik...
- Mózes V. könyve Mózes halálának a leírásával fejeződik be, azt viszont tudjuk, hogy senki se szokta a halála után leírni az ezzel kapcsolatos eseményt...
- Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
- A héber naptár is a babilóni naptár alapján készült el.

Az ószövetségi legenda forrásának a babilóni eredetére utal a következő néhány idézet is:

Idézet:
Dr. Delitzsch Frdr.: Wo lag das Paradies? (1881)(S.154) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheiten, so entsprechen die Seraphim den babilonischen Schlangengottheiten!.
--Dr. Delitzsch Frdr.: Hol volt a Paradicsom?(1881)(154.old.) Ahogy a kerub a babiloni bikaistenség, úgy vonatkozik a szeráfra a babiloni kígyóistenség!--

Delitzsch Franz: Messianische Weissagungen (1890)(S. 92) Jahve als Stier dargestellt war!
--JHVH mint bika volt ábrázolva!--

http://web.axelero.hu/stellium/4ast/z02.html
A mezopotámiai kultúrákban a Bika az istenség megjelenési formája (termékenység). Babilonban Marduk és Baál istenek állata volt a bika. Asszíriában a paloták kapuját szárnyas bikák őrizték.

A késő egyiptomi kultúra Ozirisz bikaalakjával, és Ízisz istennő tehénalakjával kapcsolta össze. Az istennő szarvait alkotó holdsarló (a tradíció szerint a Hold erőben van a Bikában) lehetett a mintája a Bika asztrológiai jelének. Oziriszhez köthető az egyiptomi Ápisz bika tisztelete.

Krétában (mínoszi kultúra) is központi szerepet kapott a bikakultusz (bikaugrás, bikafejű ivóedény). A krétai király (Mínosz) bikaőstől származtatta magát. Thészeusz győzelme Minotaurusszal szemben (Athén győzelme Kréta felett).A görögöknél is rituális feladat a bika legyőzése.

Zeusz bika képében (megtermékenyítő erő) csábítja el Europát. Dionüsszoszt is sokszor ábrázolják bikaként, vagy bikaszarvakkal. A perzsa eredetű Mithrász kultuszban is központi állat a bika, illetve a bikaáldozás rítusa. A mítosz szerint Mithrász legyőzte és feláldozta Ahura Mazda bikáját.

Seyffarth Gustav: Übersicht neuer Entdeckungen in der Biblischen Zeitrechnung, allgemeinen Weltgeschichte und ägyptischen Alterthumskunde (1857)(S. 29) Die hebräisch-chaldäischen Buchstaben sind Bilder mit hebräischen Namen. Aleph ( א ) ist der hebräische Name des Stieres, und der Buchstabe Aleph ist das Bild des Stieres!
--A héber-kaldeus betűk azok képek, héber nevekkel. Aleph ( א ) a bika héber neve, és az Aleph betű a bika képe!--

Keil P.:Zur Babel und Bibelfrage (1903)(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen!
(S.53.) Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen!
--Keil P.: Bábel és Biblia kérdése (1903)(7.old.) Marduk (Fényisten-Napisten) győzelme Tiamat felett, egyszerűen a zsidók által JHVH-ra lett átruházva.
(53.old) Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze menntek, hogy ők Marduk hőstetteit közvetlenül JHVH-ra átruházták.--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)(S.26) Marduk ist Herr der Welt, weil er das Chaos besiegt und die Welt geschaffen hat.
Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben nur übergenommen und übergearbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: Teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben(1895)(26.old) Marduk a világ ura, mert ő a káoszt legyőzte és a világot teremtette.
A Genesis I. babiloni eredetű! A zsidók csak átvették és átdolgozták.--

Hogy lehet az, hogy JHVH nevét csak a babilóni száműzetés után volt tilos kiejteni?

Idézet:
http://magyarorthodoxia.org/page/11/6.aspx
Hilarion (Alfejev) püspök:
Az Isten szó etimológiája
Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos félelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet.

Nagy valószínűség szerint azért, mert korábban nem ismerték...
Ha Ezsdrás magáról állította volna, hogy ő általa lett úgymond a népük kiválasztva JHVH akaratából, az szerintem nem lett volna elég hatásos és hihető magának a népnek sem... Viszont több, mint ezer évre visszanyúló vallási hagyomány elfogadtatása már hiteltérdemlőbb kellett legyen közel 150 évvel a babilóni száműzetés kezdete után. Azt tudjuk, hogy az Ezsdrásék által i.e. 445-ben kihirdetett Tórát követően papi uralom volt a Tórában szereplő előírásoknak a körülményekhez képest történő betartatásának az érdekében.

Az egyistenhit gondolatát lehet, hogy Ekhnaton ötlete alapján realizálták, hisz ismerték jól az egyiptomi történelmet is.

A Mózes név tudtommal héber mąh (húzni) szóból ered, ami a Mózes II. könyvében említettekre utal:

Idézet:
Mózes II.
2,10 És felnevekedék a gyermek, és vivé õt a Faraó leányához, és fia gyanánt lõn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízbõl húztam ki õt.

Ez egy kis műhiba volt Ezsdrásék részérõl szerintem, hisz az egyiptomi fáraó leánya miért éppen héber nevet adott volna egy megtalált csecsemõnek...

Még két érdekes idézet:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3ra
A Mózesnek tulajdonított könyvek Mózesi szerzőségét Ibn Ezra (elhunyt 1167) középkori zsidó tudós nyomán a XVII. században Spinoza vonta először kétségbe.

http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.
- Tisztelt Raj Tamás főrabbi!

M. Erikának hívnak, és már máskor is bátorkodtam öntől útmutatást kérni. Most sem teszek másként. Nemrégiben hallottam a kopt kereszténységről. Szeretném bővíteni tudásomat ezzel kapcsolatosan. Kérem ajáljon Mo.-n kapható irodalmat ezzel a témával kapcsolatba. Visszatérve az első megkeresésemre, ami Freud egyik munkájához kapcsolódott nevezetesen Mózes címû könyvéhez, teljesen elbizonytalanodtam, hogy jó döntés volt-e a részemről ez a téma? Valóban olyan témát feszegetett Freud Mózessel kapcsolatban ami alapjaiban rengette volna meg a bibliát. Természetesen megírom a dolgozatomat, de beadása előtt kérném szíves véleményét az anyagommal kapcsolatosan. Üdvözlettel: M. Erika

Kedves Erika! A kopt kereszténységről nem tudok ajánlani magyar irodalmat, de jó szakembert igen. Keresse meg dr. Ormos Istvánt az ELTE-n, aki nagyon jól ért a témához, s ha gondolja, hivatkozzék rám. Freud Mózese nem rendíti meg a Bibliát, de akarva-akaratlan elősegítette a Biblia dejudaizálását. Személyesen talán többet erről. Várom szíves jelentkezését. Üdvözlettel: R.T.

Annyit még a témához, hogy szerinted csak Ábrahám a kitalált személy, szerintem, Julius Wellhausen és Israel Finkelstein professzor szerint Mózes is. Viszont ezek alapján Te is elismered azt, hogy a Korán is az ószövetségi legendák beavatottjainak a műve kellett legyen, hisz Mohamed írástudói miért származtatták volna a saját eredetüket egy soha nem létezett, kitalált személytõl, Ábrahámtól?...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 31. 16:00 | Sorszám: 1105
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1381. Istenkeres(ő) -Klaus Matefi - 2009-05-31 10:29:18
Aki az emberiség történelmét nagyvonalakban ismeri, az azt is tudja, hogy a cél mindig a másokon történő uralkodás volt a saját jólétük biztosítása érdekében. Ez általánosan jellemző volt a világ népeire, de persze csak keveseknek adatott meg. Nem riadtak vissza mások leigázásától, rabszolgasorba hajtásától illetve az esetleges kiirtásuktól. Ez kifejezetten a vadon törvényére bazírozott, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való által kialakított természet törvényére, ahol az erős uralkodik, a gyenge pedig vagy alárendelt szerepet vállal, vagy elpusztul...

Fel kell szerintem merüljön az emelkedett lelkületű emberekben végre a kérdés, hogy valójában jó ez így? Helyes ezeket az isteni törvényeket követnie az emberiségnek?

Az ószövetségi legendák etikai sugallatait Ezsdrásék a történelmi tapasztalataikra építették fel joggal a babilóni száműzetésük után, ezzel egy túlélési lehetőséget biztosítva a benne hívők számára és egy esetleges eljövendőben realizálható népek feletti hatalmat, amit messianisztikus célként tűztek ki. Ezért tehát egyáltalán nem ítélhetőek el az ószövetségi legendák megalkotói. Nem tettek egyebet, csak azt, amit minden más nép is igyekezett megvalósítani kisebb-nagyobb sikerrel...

A Názáreti Jézus fellépésének az ideje alkalmatlan volt még arra, hogy a tanításaival megreformálja az akkori körülményeket, hisz nemcsak a saját népe vallásának a nacionalista és kegyetlen etikai törvényein kellett volna gyökeresen változásokat végrehajtani, ami ellen közvetlenül fellépett, hanem az emberiségnek akkoriban létező összes vallási és nemzeti elképzelésein... A szeretet és megbocsátás etikája mindenképpen forradalmi jellegűnek tudható be, de sajnos a Pálék által létrehozott újszövetségi legendák irreális magyarázatai (pl. Jézus feltámadása, Jézus második eljövetele) rendkívül sokat rontottak az értékén.

Tíz évvel a Jelenések könyvében megemlített első "holtak feltámadása", illetve "Jézus második eljövetele" után ideje lenne végre egy olyan új, globális vallási irányzatnak teret hódítania, ami végérvényesen feltárja az eddigiek hibáit és egy kifejezetten emberközpontú vallást kínálna fel helyettük a szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb közös jövő biztosítása reményében és érdekében, amit szerintem kizárólagosan egy ilyen célokért örökérvénnyel tevékenykedő világkormány képes csak realizálni. Az emberiségnek nem tömegpusztító fegyverekre, hadseregekre, egyre jobban tollasodó billiárdosokra és milliárdosokra van szüksége, hanem egy központilag irányított, tervszerűen és igazságosan felépített, eladósodás mentes világállamra, ami az egyszeri és megismételhetetlen életüket élő világpolgárokért van az előre és végérvényesen lefektetendő alapelvek értelmében. Egy ilyen megvalósítható álmot szándékozik az Istenkeresők Globális Egyháza propagálni, ha az emberek támogatását elnyeri és a Folyamatosan Változó Szellemi Való minél alaposabb kollektív megismerését elősegíteni.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. május 30. 16:56 | Sorszám: 1100
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1377. Drnicu2006 - 2009-05-30 13:59:47 - Válasz: 1373. (Istenkeres)
Klaus Matefi írta:
"Ez az Isten a továbbiakban is hatást gyakorol az emberi lélekre, van amikor jóra, van amikor az ellenkezőjére motiválja azt."

Ez aztan erdekes gondolat!

Klaus Matefi írta:
"Az ószövetségi részben Isten nevében mások kiirtására, szolgasorba való süllyesztésére bíztatnak egyes etikai sugalattok, az újszövetségiben viszont szeretetre és megbocsátásra..."

Tulajdonkeppen te a fentieket mire alapozod!? Ha a Bibliabol inspiralodsz, akkor tudnod kell 2 dolgot:

1. a Biblia nem mond ellent onmaganak, teljessegeben kell tekinteni es nem csak frazisokat ertelmezni. Isten nem buntet senkit, soha. (lasd Job konyve )

2. Az ó- es ujszovetsegben egyaltalan nem arrol van szo h Isten valtozna hanem az emberek.

1379. Istenkeres(õ - Klaus Matefi - 2009-05-30 15:47:24 - Válasz: 1377. (Drnicu2006)
Drnicu2006 írta:
Tulajdonkeppen te a fentieket mire alapozod!? Ha a Bibliabol inspiralodsz, akkor tudnod kell 2 dolgot:
1. a Biblia nem mond ellent onmaganak, teljessegeben kell tekinteni es nem csak frazisokat ertelmezni. Isten nem buntet senkit, soha. (lasd Job konyve )
2. Az ó- es ujszovetsegben egyaltalan nem arrol van szo h Isten valtozna hanem az emberek.

Az ószövetségi legendák feltételezett Mózesének tulajdonított V. könyvben olvasható a 613 micvót, azaz 248 törvény és 365 tiltás, amelyek kötelezõ jellegű elõírások. Ezeket a babilóni száműzetés után írta Ezsdrás a beavatott társaival közösen és i.e. 445 õszén hozták nyilvánosságra illetve fogadtatták el a népükkel alkotmány gyanánt, ami azóta is ezt a célt szolgálja.
Néhány olyan rendelkezés, ami más népek rovására utazik:

Idézet:
Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te elõled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Azt hiszem, hogy az újszövetségi legendák szeretetre és megbocsátásra oktató tanításait nem szükséges kigyűjtsem, mert ezek köztudottak. Ezeket Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére a világ népei számára készítették.

Ezért írtam az 1373. bejegyzésemben az alábbiakat:

Klaus Matefi írta:
"Sajnálatos módon az eddigi hamis istenképek összezavarják a beavatatlan tömegek ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Jó példa erre pl. a bibliai legendák ó- és újszövetségi magyarázatai. Az ószövetségi részben Isten nevében mások kiirtására, szolgasorba való süllyesztésére bíztatnak egyes etikai sugalattok, az újszövetségiben viszont szeretetre és megbocsátásra...
Isten nevében valóban lehetne bármire szuggerálni a híveket, mivel ez a Folyamatosan Vátozó Szellemi Való az összes létező szellemi hatás eredete..."

Az, hogy az "ó- és újszövetségben egyáltalán nem arról van szó, hogy Isten változna", az a számomra nem jelent semmit, hisz mind a két része tele van a Bibliának téves illetve kitalált dolgokkal szerintem...

Isten azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, az égi mechanika függvénye és nem lény, nem rendelkezik szabad akarattal és természetesen nem "mindenható"...
Gondolj csak bele a Mózes V. könyvében olvasható 613 micvótba. Ezsdrásék úgymond JHVH nevében összeállítottak egy csomó előírást, utasítást (törvényt és tiltást). A törvények nembetartása esetén eszében se lenne JHVH-nak megvédenie a benne hívőket, hanem ezeknek az előírásoknak a betartása érdekében átokkal (Mózes V. 28,15-69) igyekszik megrémíszteni és motiválni őket...

Egy szemléletes példája az említetteknek:

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

A fenti példából egyértelműen kitűnik az, hogy a pénznek a kamatra történő kölcsönzése Ezsdrásék szerint egy nagyon lényeges dolog (három helyen fel is hívják erre a figyelmet: Mózes V. 15,6; 23,21; 28,12), hisz ellenkező esetben a pusztulás és nem a hatalom a jussa egy népnek.

Ha Isten "mindenható" lenne, akkor a legendabeli mesés kiválasztás következményeként nem átkokkal kellett volna fenyegetőznie úgymond a törvények nembetartása esetére...

A Folyamatosan Változó Szellemi Való a "saját pillanatnyi képére" teremti a lelkünket, ezért vagyunk ebből a szempontból is egyediek, megismételhetetlenek... Ha Isten változatlan lenne, akkor mindannyian egyformák lennénk, amiről szó sincsen és ez eleve lehetetlen is lenne, hisz az a véget ("leállást") jelentené, mivel minden mozgásban van...
Az, hogy Jézus i.e. 8.02.10-én megszülethetett, vagy Immánuel 1999.08.11-én, ez is bizonyíték arra, amit írtam.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 30. 16:30 | Sorszám: 1098
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1373. Istenkeres(ő) - Klaus Matefi - 2009-05-29 15:50:11

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=311
Mi is a szabad akarat?

5. Istenkeres(ő) - 2009-05-29 15:38:32
A szabad akarat egy emberi adottság, amivel maga az Isten (a Folyamatosan Változó Szellemi Való) se rendelkezik. Ez az Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, az égi mechanika függvénye és nem lény, mint ahogy azt az egyes vallások szerintem tévesen propagálják.
Az emberi lélek a születéskor ennek a Folyamatosan Változó Szellemi Való pillanatnyi állapotának a jegyében képződik. Ez az Isten a továbbiakban is hatást gyakorol az emberi lélekre, van amikor jóra, van amikor az ellenkezőjére motiválja azt. Az ember a szabad akarata folytán ellen tud állni ezeknek és más egyéb külső hatásnak is, legyen az jó, vagy rossz.
Az emelkedett elme a negatív hatásoknak ellenáll, a pozitívokat pedig befogadja.

Sajnálatos módon az eddigi hamis istenképek összezavarják a beavatatlan tömegek ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Jó példa erre pl. a bibliai legendák ó- és újszövetségi magyarázatai. Az ószövetségi részben Isten nevében mások kiirtására, szolgasorba való süllyesztésére bíztatnak egyes etikai sugallatok, az újszövetségiben viszont szeretetre és megbocsátásra...
Isten nevében valóban lehetne bármire szuggerálni a híveket, mivel ez a Folyamatosan Vátozó Szellemi Való az összes létező szellemi hatás eredete...
Az emberiség jól felfogott érdeke viszont az, hogy végre egy mindenkire egyaránt érvényes etikai kódex lépjen érvénybe, ami ezeket az említett, és ezekhez hasonló nem kívánatos eltéréseket kiküszöbölje. Kifejezetten ebből a célból szeretnénk még ebben az évben életre hívni az Istenkeresők Globális Egyházát, aminek az lenne a feladata, hogy az eddigi egyházak helyébe lépjen és egy boldogabb, békésebb és igazságosabb jövő érdekében tevékenykedjen a KÖZJÓ-ért, mellőzve a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket. Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, tehát itt a földön kell megtennünk minden telhetőt annak érdekében, hogy közelítőleg mindenkinek azonos esélye lehessen egy tartalmasabb és szebb élethez.

A szabad akarat ezen a téren is lemérhető, hisz az emberiségnek erre is megvan a lehetősége. Ha viszont a többség mégis ragaszkodik továbbra is pl. "Jézus második eljövetelének" a várásához, amin már 10 éve túl vagyunk (és természetesen nem lehetett ehhez semmi köze az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak), úgy a szabad akaratuk által voksolnak tovább erre a folyamatra.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

u.i.:
Azt szerintem minden értelmes embernek látnia kell, hogy ez a vallási sokszínűség eddig egyáltalán nem az emberiség nagy családjának a közös érdekét és a KÖZJÓ-t szolgálta...

Elég ehhez megvizsgálni a vallási indíttatású háborúkat, ellentéteket és messianisztikus elképzeléseket...

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. május 16. 16:04 | Sorszám: 1
Vajon mire gondolhatott Maimonides akkor, amikor ezt állította:

"a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva"?

A keresztény hit úgymond a "szeretet Istenét" reklámozza és ezzel szinkronban a szeretetet és a megbocsátást. A szeretet és a megbocsátás felemelő dolog, tehát ezzel probléma szerintem nem lehet.

A "szeretet Istenével" viszont már igen... A Pál-féle kereszténység Jézussal ellentétben az ószövetségi legendák Istenét, JHVH-t nevezi ennek. Stimmelhet ez?

Jézus így nyilatkozott erről a kérdésről:

Idézet:

János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

János I.
3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

Hát lehet valójában a "szeretet Istene" egy olyan Isten, aki az alábbiakat sugallja?

Idézet:

Mózes II.
12,12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr.

Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te elõled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Náhum könyve
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben

Akkor tulajdonképpen mi motiválhatta az újszövetségi legendák megíróit abban, hogy JHVH-t, a kegyetlen, véreskezű és haragos nemzeti Istent a keresztény világ "szeretet Isteneként" fogadtassák el? Lehet-e azt "szeretet Istenének" tartani, aki más népek kiirtását, kifosztását tartja szükségesnek?

Szerintem egyértelműen NEM a válasz erre...

Az biztos, hogy csak egyetlen és valóságos Isten létezik, a Folyamatosan Változó Szellemi Való. Ez az Isten nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, a jónak és a rossznak is a szellemi forrása. A tevékenysége a természetben figyelhető meg. Mivel maga a természet is részben jó, csodálatos és szép, de részben kegyetlen, kíméletlen és gonosz is, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy nemcsak a keresztények lettek átverve a téves istenképükkel, hanem a zsidók maguk is, hisz Isten nem egy "mindenható lény", akivel társalgást lehet folytatni, vagy igényelné az imádatot, vagy a babonaszámba menő áldozatokat... Ezek mind emberi találmányok...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 16. 15:58 | Sorszám: 1056
Mivel az emberi lelket, de a természetet is a Folyamatosan Változó Szellemi való alakítja, így a számunkra ez a lényeg és nem az ősok. Az már a múlt, a jelen pedig a F.V.Sz.V....
Klaus Matefi
2009. május 16. 10:01 | Sorszám: 1054
Idézet:

1292. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-16 07:26:51 - Válasz: 1291. (zenebolond)

Írod:
"Szokásosan Istent mint a világ teremtőjét tekintik. Mondható-e a te istened világteremtőnek?"

Szó sincs róla. A Folyamatosan Változó Szellemi Való nem azonos az ősokkal.

Téma: Becsapták a keresztényeket? Csak őket?
Klaus Matefi
2009. május 16. 09:11 | Sorszám: 0
A középkor legnagyobb zsidó tudósa, Mózes Maimonides (Mose ben Maimon rabbi - RaMbaM)(1135/38 - 1204) szerint a keresztényeket átejtették az "ősatyáik és prófétáik":

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Ez a cikk éppen akkor jelent meg egy vallásos izraeli weblapban, amikor II. János Pál pápa Izraelben látogatást tett...

Mire alapozhatta ezt az állítását Maimonides?

Fel kell a gondolkodó emberben merüljön a kérdés, hogyha tényleg ez történt, akkor vajon csak a keresztények járhattak így?

Ez a topic arra lesz alkalmas, hogy megvizsgálhassuk Maimonides véleményének az esetleges valóságtartalmát, okát és kihatásait.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 16. 09:03 | Sorszám: 1052
Ez nem kritika volt a részedről kedves Auróra, hanem a szokásos megalapozatlan zavarkeltés szándéka... Aki rendszeres olvasója a topicjaimnak, az már sajnos hozzászokhatott ezekhez, vagy a témáim szándékos OFF-olásához...
Klaus Matefi
2009. május 16. 07:53 | Sorszám: 1050
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1291. zenebolond - 2009-05-15 23:02:45 - Válasz: 1289. (Istenkeres)
Azt hiszem, a félreértések elkerülése érdekében nagyon hasznos lenne, ha jó szájbarágósan kirészleteznéd, mit értesz isten alatt! Szokásosan ugyebár istennek a "mindenhatóság"-attributumot tulajdonítják. Mindenható-e a te istened? Szokásosan Istent mint a világ teremtőjét tekintik. Mondható-e a te istened világteremtőnek? Szokásosan Istent úgy tekintik, mint amely ügyel az emberek sorsára, törődik az emberekkel. Megteszi-e ezt a te istened valamilyen formában? Egyáltalán, SZEMÉLY-E az istened, vagy inkább csak valami személytelen erő, mint a kínaiak TAO-ja, Shang-ti -je? Meg lehet-e bántani, meg lehet-e örvendeztetni, meg lehet-e sérteni és haragítani a te istenedet? Van-e értelme a hozzá fohászkodó imáknak?

Mert az eddigiek alapján nekem kissé úgy tűnik, te egyszerűen a természetet vagy épp a világmindenséget nevezed istennek, de bevallom, elég értelmetlen dolognak tartom ugyanarra a dologra/fogalomra egy újabb nevet kitalálni, bár ezzel nem vagy egyedül, a pantheisták gyakran megteszik ezt. De nem akarok előre ítélkezni, így várom a választ a kérdéseimre.

1292. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-16 07:26:51 - Válasz: 1291. (zenebolond)
Írod:
"Azt hiszem, a félreértések elkerülése érdekében nagyon hasznos lenne, ha jó szájbarágósan kirészleteznéd, mit értesz isten alatt! Szokásosan ugyebár istennek a "mindenhatóság"-attributumot tulajdonítják. Mindenható-e a te istened?"

Az én Istenem szerintem Mindenki Istene, ez alól nem lehet egyetlenegy ember se kivétel, de nem mindenható. Ez az Isten a természetet tartja fenn.

Írod:
"Szokásosan Istent mint a világ teremtőjét tekintik. Mondható-e a te istened világteremtőnek?"

Szó sincs róla. A Folyamatosan Változó Szellemi Való nem azonos az ősokkal.

Írod:
"Szokásosan Istent úgy tekintik, mint amely ügyel az emberek sorsára, törődik az emberekkel. Megteszi-e ezt a te istened valamilyen formában?"

Az emberi lélek szerintem a születés pillanatában képződik le a Folyamatosan Változó Szellemi Való pillanatnyi "állapotának" a függvényében.
Ezzel az elképzeléssel az ószövetségi legendák megírói és maguk a zsidó főrabbik is egyetértenek:

Mózes I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem elérhető!)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Írod:
"Egyáltalán, SZEMÉLY-E az istened, vagy inkább csak valami személytelen erő, mint a kínaiak TAO-ja, Shang-ti -je?"

Egy igazán mesés és téves elképzelés lenne Istent személynek, vagy akár tudatos lénynek titulálni. Isten egy komplex hatásmechanizmus a véleményem szerint. Ebbe beletartozik a Nap sugárzásától, a Hold hatásáig (pl. ár-apály) minden. A pontos meghatározása még nem történt eddig meg, amire szerintem egy kifejezetten erre specializálódott tudományágnak kellene a jövőben megadni a kielégítő választ. Az egyház ezért is az Istenkeresők Globális Egyháza. Elképzelések vannak róla, de erre megcáfolhatatlanul csak céltudatos, kitartó és konzekvens kutatások áran fogjuk megkapni szerintem az elfogadható választ. Ebből is láthatod, hogy ez az egyház MINDENKI számára szándékozik létrejönni.

Írod.
"Meg lehet-e bántani, meg lehet-e örvendeztetni, meg lehet-e sérteni és haragítani a te istenedet?"

Semmi esély nincsen rá. Ez az egyetlen és valóságos Isten nem egy gondolkodó és érző valaki, nem lény, sok hibás elképzelést hirdető tévtannal ellentétben.

Írod:
"Van-e értelme a hozzá fohászkodó imáknak?"

Felesleges és értelmetlen, helyesebben balga hozzállás lenne...

Írod:
"Mert az eddigiek alapján nekem kissé úgy tűnik, te egyszerűen a természetet vagy épp a világmindenséget nevezed istennek, de bevallom, elég értelmetlen dolognak tartom ugyanarra a dologra/fogalomra egy újabb nevet kitalálni, bár ezzel nem vagy egyedül, a pantheisták gyakran megteszik ezt."

Az Istenkeresők Globális Egyházának az Istene, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem azonos magával a természettel, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Ezeknek a hatásoknak a pontos megállapítása, megnevezése a véleményem szerint a már általam említett megalakulandó kifejezetten erre specializálódó tudományágnak lenne a feladata és nem egyházi "szakembereknek"...
Ennek az Istennek a tevékenysége viszont a természetben figyelhető meg, nem a templomokban, zsinagógákban, vagy mecsetekben... Akinek van szeme, annak észre kell ezt vennie.

1293. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-16 07:47:56 - Válasz: 1292. (Istenkeres) Még annyit hozzáfűznék, hogy az Istenkeresők Globális Egyházát a boldogabb, szebb, békésebb és igazságosabb jövőben való hit motiválja, tehát nem hitetlen egyház. Azt hiszem, hogy ennél felemelőbb és szükségszerűbb célja nem lehet egy emelkedett gondolkodású embernek se.

A közös cél egy olyan világállam létrehozása, mely örökérvénnyel és visszavonhatatlanul a KÖZJÓ-ért kellene tevékenykedjen, elvetve és megakadályozva bármilyen jellegű nacionalista, vagy a KÖZJÓ-val nem összeegyeztethető törekvést.

Klaus Matefi
2009. május 15. 22:26 | Sorszám: 1036
Az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzelése a jelen korunk problémáinak a megoldási szükségességeként született meg. Az egyház tényként fogadja el Istennek, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a létét, ami nem egy természetfölötti valami, mint ahogyan azt előszeretettel az eddigi egyes vallások állították, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége a véleményem szerint. Ezek közül a hatások közül az átlagember számára a legszemléletesebb pl. a Nap sugárzásának a szerepe a bolygónk élővilágában. A Hold szintén nagyon lényeges a természet alakításában, feltehetően e nélkül élet se alakulhatott volna ki a Földünkön.

Nagy valószínűséggel a Földünkkel kapcsolatos kozmikus eredetű zavarokat leginkább az égitestek mágneses teréből adódó és ezeknek a Földünkre ható zavarásában érdemes keresni. A Földünk egy dinamóként termeli ki maga körül a saját mágneses terét (geomágneses tér). A külső ráhatások minden esetben vissza kell hassanak magára a "dinamóra". Egy ideig foglalkoztam földrengések, vulkánkitörések, komolyabb viharok vizsgálatával bizonyos égitestkonstellációk tükrében, és több esetben kimutatható volt az összefüggés. Ugyanezzel kapcsolatosan végzett kutatásokat tudtommal Nikola Tesla is, akinek a halálakor az összes kutatási eredményei eltűntek a lakásából...

A folyamatosan Változó Szellemi Valót nem lehet fizikai képletekkel definiálni, mivel egy állandóan változásban lévő rendkívül komlex hatásról van szó, ami a földi életet megteremtette, fenntartja és egyben pusztítja is... Az emberi élet is ennek jegyében zajlik: születés, létezés, halál (elmúlás). Ez minden élőlényre érvényes, azaz a természet törvénye, ami Isten törvénye. A lélek se kivétel ez alól

Az ember már ősidők óta nem akart ebbe a ténybe belenyugodni, ezért ezt leleményes vallásalapítók ügyesen meg is tudták lovagolni... Kiderítették, hogy az emberi életnek se vége, se hossza, a lélek az halhatatlan. Már csak az a kérdés, hogy mi értelme lenne a lélek halhatatlanságának a test nélkül?
A valóság sajnos máshogy fest: az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. A születésünkkor leképeződött lelkünk, ami az Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori pillantnyi "képére" formálódik, testhez kötött, születés nélkül lélek se keletkezik. Az emberi lélek nem azonos a Folyamatosan Változó Szellemi Valóval, hanem annak csak az akkori "tükörképe". Egy magnetofonszallagra felvett zeneanyag és az eredeti élő zene közé se lehet egyenlőségjelet tenni... Ha ez a szallag megsemmisül, úgy a tárolt információknak is végük, azaz nem fog vissza tudni alakulni az élő zenévé... Ugyanez a helyzet az emberi lélekkel is a halál után, tehát nem képes értelemszerűen isteni szellemi hatássá visszaváltozni.

Az elmondottakból adódóan se a lélek halhatatlanságának, se pedig a reinkarnációnak sincsen szerintem semmi alapja...

Ezeket miért fontos tudni? Az eddigi vallások ezekre a soha be nem tartható túlvilági ígéretekre alapozták meg a hívő tömegeik hitét, ami bizony sántít a meglátásom szerint...

Nem állítható az, hogy a szerepük a történelemben kifejezetten káros lett volna, de számtalan háborúnak, szenvedésnek, üldöztetésnek és kizsákmányolásnak voltak az okozói. Elég ha csak arra gondolunk, hogy mi folyik a közel-keleten. Egy szép antik városért, Jeruzsálem birtoklásáért képesek az érintett vallások akár embermilliárdok életét is veszélybe sodorni, pedig ez a város bizonyítottan csak Jézus keresztre feszítésével hozható kapcsolatba...

Közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után nem illene végre ébredeznie az emberiségnek?

És egyesek nagy hévvel az Istenkeresők Globális Egyházát igyekszenek "álegyháznak" beállítani, ami kizárólagosan a KÖZJÓ-ért szeretne tevékenykedni a szebb, boldogabb, békésebb és igazságos közös jövő reményében.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 15. 12:51 | Sorszám: 1035
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=300
Feltámadhatott-e Jézus?

261. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-15 07:13:57 - Válasz: 260. (samuel123)

Idézet:
samuel123 írta:
pedig ezt véltem kicsengeni.

Nem volt rá semmi okod...

Idézet:
samuel123 írta:
magam is kételkedek a lepel jelentőségében. egy bálványozható kegytárgy emelkedéséhez aszisztáljunk?

A megnyilvánulásod alapján az ószövetségi legendákban hihetsz, de legfeljebb a Jehova Tanúi szektának lehetsz az oszlopos tagja...
A Folyamatosan Változó Szellemi Valónak, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, teljesen mindegy, hogy imádják-e, vagy sem, vagy hogy milyen módon... Aki ezt imádja, arra eleve ráfogható, hogy "bálványimádó"...
Az Ezsdráséktól származó "bálványtalanítási" ötlet egy jó motiváció volt bizonyos célok elérésében, semmi több, amit a Katolikus Egyház hajtott végre a "szeretet Istenének" az ürügyén...

Idézet:
samuel123 írta:
miért várna el Isten kiegészítést, toldást-foltozást

Isten a többi elképzelést se várja el, amit neki tulajdonítottak a bibliai legendák...

Idézet:
samuel123 írta:
jól mondom-kedves klaus?

Majdnem...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2009. május 14. 21:25 | Sorszám: 1029
Idézet:
Ha neked az igazság attól igazság, hogy a főrabbik is hirdetik - akkor hajlandó vagyok az ellened felhozott vádaskodásoknak hitelt adni, miszerint nem az a célod, mint amit deklarálsz.

Én ha neked válaszolok, akkor nem vagyok arra figyelemmel, hogy te ateista vagy-e, vagy bármi... Az legyen a te "problémád"... Az emberi lélek a születésünk pillanatában képeződik le a Folyamatosan Változó Szellemi Való által, amit az ősi asztrológiai is alátámaszt empirikus úton. A vallások is temészetesen innen merítik az ilyen irányú információikat. A két főrabbit példának hoztam fel, mert egyes olvasó számára lehet, hogy ez jelent valamit...

Idézet:
A kozmoszt magát próbálod istenként eladni, mindenféle misztérium nélkül. ( Ez a lélekkufárság max. ismeretlen, de te se állítod, hogy természetfölötti. )

Mivel a Folyamatosan Változó Szellemi Való nem egy öreg szakálas bácsika, se nem háromság, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye, így irreleváns a véleményed ezzel kapcsolatosan. Isten egyértelműen nem természetfölötti...

Idézet:
Kinek jó ez? Mint már mondtam, a köznek nem lesz jó.

Szerintem kedves honfi ne keverjed össze a szezont a fazonnal...

Klaus Matefi
2009. május 14. 14:01 | Sorszám: 1026
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1243. samuel123 - 2009-05-14 12:54:50 - Válasz: 1242. (Istenkeres)

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az emberi lelket valóban a Folyamatosan Változó Szellemi Való képezi le a gyermek születésekor a saját pillanatnyi "szellemi állapotának" megfelelően... Ez kapcsolatba hozható az ősi asztrológiának a felfogásával, mely empirikus úton keletkezett.

blablabla....nincs pillanatnyi meg egy kis empírika-só-bors-fűszer! stb.
isten nem változik sem pillanatnyi lelkületben. sem egy óráig tartóban. sem kéthetesben.
hova futkosol a szavak mögé klaus? "A" lélek ott van a genézisben". szükséges bablevest kevergetni?
ez "A" "MŰ"!
mint elmondotta- a maga megtapasztalásából- az egyik kedves fórumozó társ.
igen meglepett dentitás tudata-hite.
szép. olllyan erővel bírt. hiszen, itt "ég" bennem. erre nem kell pld-gatni. bizonygatni. sütögetni a serbliben. nem szagos. nem áraszt rothadást.
illata van.
(((elmész egy kis orrspréért))-((tisztogatás végett))

1245. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-14 13:42:48 - Válasz: 1243. (samuel123)

Idézet:
samuel123 írta:
isten nem változik sem pillanatnyi lelkületben. sem egy óráig tartóban.

Így nyilatkozik egy laikus ember, de most félre a tréfával és a komolytalankodással...
Minden mozgásban van a Folyamatosan Változó Szellemi Való hatására. Ha nem így lenne, akkor beszélhetnén egy "állandó, azaz változatlan Istenről", ami a véget jelentené, a leállást...

Sajnos a tévtanok szószólói hajlamosak néha még a feketét is fehérnek titulálni, de lehetséges, hogy erről fogalmuk sincsen... Ez onnan eredhet, hogy soha nem volt érdeküknek a vallásoknak a beavatatlan hívő tömegeiket a valóságról kellőképpen tájékoztatni... Azt hiszem, hogy ez nem újdonság senki számára... Ezeken a nyilvános fórumokon tapasztalható elkeseredett ellenállás a valóság megismertetésével szemben pedig egy várható és érthető reakció az érintettek részéről közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és Jézus második eljövetele" után...

1246. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-14 13:48:45 - Válasz: 1245. (Istenkeres)
A humoros és érthetetlen esetleg csak az néha, ha olyanok igyekeznek téves vallási tanításokat védelmükbe venni, akik nincsennek erre kellőképpen felkészülve...

Klaus Matefi
2009. május 14. 10:10 | Sorszám: 1025
Ezt az igazságot kedves honfi nemcsak az ószövetségi legendák, de maguk a főrabbik is hirdetik, csak nem nevezik nevén a "gyermeket":

Idézet:
Mózes I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.
A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem elérhető!)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.

Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. május 14. 09:42 | Sorszám: 830
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9171299&la=90281347
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Klaus Matefi 2009.05.14 09:00:29 © (620)

Idézet:
prophet1" írta (2009.04.18 13:04:55 © (613)):
"Az nagyon is groteszk dolog, amikor egy nem hívőt egy eretnek akar tanítani. Klaus Matefi eretnek, ami azt jelenti, hogy meghamisítja a Biblia mondanivalóját."

Helyesbítenélek kedves prophet1. A tevékenységemmel igyekszem kiszűrni azokat a részeket, amik nonszensz dolgok, illetve csak a bibliai legendák íróinak a fantáziája által kerülhettek bele...

Gondolj csak bele abba, hogy az ószövetségi legendákat Ezsdrás és beavatott társai készítették a babilóni száműzetés után és a Tórát i.e. 445-ben hozták első alkalommal nyilvánosságra, amit akkor a nép alkotmányának kiáltotta ki, és ami még most is ilyen célt szolgál. Már a mű eleje a Babilónban elsajátított ismeretekre épül, azaz nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis ), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) is...
Marduk átkeresztelése folytán hívták életre JHVH-t, a héber naptár is babilóni eredetű és természetesen a zsidó misztikának a titkos tudománya, a kabbalah is, ami értelemszerűen az ősi asztrológiára épült fel, de ezzel csak a beavatottak lehetnek tisztában...

Nemcsak régészek (pl.: a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor) , de Biblia-kutatók is (pl.: Julius Wellhausen) teljes joggal és megalapozottan állíthatják, hogy Ábrahám, Mózes, stb. személyek kitalált bibliai alakok, sőt azt is, hogy a Salamon királynak tulajdonított Templom soha nem létezett...

Az újszövetségi legendákkal kapcsolatosan pedig már az első lépésben elvethetjük azt a Pál-féle spekulációra épült állítást, ami szerint Jézus a biológiai halálának beállta után a harmadik napon feltámadhatott... Ennek egyedül és kizárólag az lehetett a célja szerintem, hogy a világ népei számára Jézusból a kínhalála után Istent kreáljanak, ami szintén nonszensz és ez által az ószövetségi legendák közel 2450 éve betervezett messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák a részben erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel...

Ezek a dolgok szerintem tények, amiknek ideje végre közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után tisztázódniuk...
Ha te az igazság hirdetését eretnekségnek nevezed, akkor bizony büszkén felvállalom ezt a címet...

Nem mindenki olyan szerencsére, hogy az "elé rakott eledelt minden zokszó és ellenőrzés nélkül efogyasztja"... Neked pedig további jó étvágyat...

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai II.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 14. 08:02 | Sorszám: 1023
QUOTE] http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1234. charon - 2009-05-13 20:28:42
Klausz ! Te olyan vagy mint a többi ember ))) először van véleményed,hiszel valamit vagy kételkedsz benne és EZUTÁN csoportositod,szüröd meg a valóságot hogy lehetőleg a korábbi SZENT véleményed ne sérüljön.Igy öregkorodra akkora önbizalmad lesz mint egy ház ! )))
Jézus mondta : NE SZÓLITTASSÁTOK MAGATOKAT ATYÁNAK ! Hogy szólittatják magukat a papok ? ATYÁNAK ! Most hogy jóizüen kacarásztunk egyet...kérdezek valamit :
Mit mondott Jézus az Keresztelő Jánosról ? Hát azt hogy Ő ILLÉS ,a próféta ujből eljött ! Hogy értelmezed ezt ? Ez nem az ismételt testetöltél utalása ? Hanem micsoda ?!

1235. Istenkereső - Klaus Matefi - 2009-05-13 21:50:08 - Válasz: 1234. (charon)
Már néhányszor írtam ezen a fórumon arról, hogy én is hívő katolikus voltam közel 40 éves koromig. Ezt megelőzően elkezdtem a kutatásaimat és mivel az embernek a megismerésen keresztül változhat a véleménye, így az enyém is változott. Korábban nem méricskéltem a bibliai legendák valóságtartalmát. Ha viszont az ember rájön dolgokra, ami a számára összeegyeztethetetlen az addigi hitével, hát bizony akkor normális esetben megkezdődik a kételkedés és következik a megméretés. Természetesen én is ugyanolyan ember vagyok mint bárki más, csak az ábra szerint egy speciális területre koncentráltam, amire ilyen jelleggel kevesen teszik.

Hogy mit mondott valójában Jézus, arról fogalmunk se lehet biztosan, mivel a kereszthalála után évtizedekkel lettek az újszövetségi legendák könyvei megírva és a későbbiekben is változtatásokon mentek keresztül... Annyi biztos, hogy Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendákat is figyelembe vették a megíróik, hisz zsidó vallásúak voltak, tehát ez érthető és logikus.
A probléma abból adódik szerintem, hogy se Ábrahám, se Mózes, se pedig Éliás nem létezett, csak az Ezsdrás és beavatott társai által készített vallásos legendákban. Ha Jézus tehát ezekre hivatkozott volna, ami nyugodtan megkérdőjelezhető, akkor feltehetően az ószövetségi legendákra támaszkodva tévedett egy nagyot...

Az emberi élet szerintem egyszeri és megismételhetetlen. A testetöltés a születés, amikor a Folyamatosan Változó Szellemi Való képezi le a pillanatnyi "képére" a lelkünket. Mondhatjuk úgyis, hogy inkarnálódik. De ehhez semmi köze nincsen egy esetlegesen korábban élt és értelemszerűen meghalt egyénnek.
Minden anya szülte ember a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak a "megtestesülése", inkarnációja... Ez alól nincsen kivétel. Aki mást propagál, az szerintem tévtanokat hirdet.

Arról se szabad megfeledkezni, hogy az újszövetségi legendák a világ népei számára készültek a véleményem szerint...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum[/QUOTE]

Klaus Matefi
2009. május 12. 23:00 | Sorszám: 1022
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Klaus Matefi
2009. május 11. 12:37 | Sorszám: 980
Most pedig következik közös erővel a jól bevált OFF-olása a topicnak...
Klaus Matefi
2009. május 11. 11:54 | Sorszám: 970
Olvasgassad a mai napi bejegyzéseidet, és biztos vagyok abban, hogy el fogod szégyelni magadat. Ha pedig nem, akkor annál rosszab...

A jó vitáink sajnos a hozzáállásod miatt megfeneklettek kedves john batky (jenocsaba)... Tudod ha valaki kimondja az "Á"-t, annak az is illene maradnia később is...

Egy újabb nick-kel leszel kényten megpróbálni velem vitába elegyedni...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 11. 11:41 | Sorszám: 967
Klaus Matefi
2009. május 11. 11:40 | Sorszám: 966
Helyesbítés:

Idézet:
john batky írta: 2009. május 11. 11:09 | Sorszám: 958
"Hogy tudod az eddigi "pártatlanságodat" összeegyeztetni a vallásfórumon jenocsaba nick-kel folytatott tevékenységeddel?" Ki írta?
Előzmény: Klaus Matefi 2009. május 11. 11:05 | Sorszám: 957

Kedves john batky (jenocsaba)!
Ha már egyszer leégtél, akkor miért égeted magadat még jobban?...
Nem értelek?

Idézet:
john batky 2009. május 10. 21:18 Sorszám: 946
Üdv: jenocsaba

Klaus Matefi 2009. május 11. 09:41 Sorszám: 948
Hogy tudod az eddigi "pártatlanságodat" összeegyeztetni a vallásfórumon jenocsaba nick-kel folytatott tevékenységeddel?

Én a te aláírásodra reagáltam, mivel a 946. bejegyzésedet jenocsaba néven írtad alá még tegnap...

Szerintem mi befejeztük a társalgást. Az unfair hozzáállást soha nem értékeltem...

Klaus Matefi
2009. május 11. 11:35 | Sorszám: 965
Idézet:
john batky írta: 2009. május 11. 11:09 | Sorszám: 958
"Hogy tudod az eddigi "pártatlanságodat" összeegyeztetni a vallásfórumon jenocsaba nick-kel folytatott tevékenységeddel?" Ki írta?
Előzmény: Klaus Matefi 2009. május 11. 11:05 | Sorszám: 957

Kedves john batky (jenocsaba)!
Ha már egyszer leégtél, akkor miért égeted magadat még jobban?...
Nem értelek?

Idézet:

john batky 2009. május 10. 21:18 | Sorszám: 946
Üdv: jenocsaba

Klaus Matefi 2009. május 11. 09:41 | Sorszám: 948
Hogy tudod az eddigi "pártatlanságodat" összeegyeztetni a vallásfórumon jenocsaba nick-kel folytatott tevékenységeddel?[/QUOTE]

Én a te aláírásodra reagáltam, mivel a 946. bejegyzésedet jenocsaba néven írtad alá még tegnap...

[/img]

Szerintem mi befejeztük a társalgást. Az unfair hozzáállást soha nem értékeltem...

Klaus Matefi
2009. május 11. 11:05 | Sorszám: 957
Idézet:
Veled nem lehet értelmesen tárgyalni. Te írtad, jenocsaba vagyok, én viccből odaírtam (nem keverendő a kézzel történő aláírással) jenocsaba.

Hol írtam szerinted, hogy te jenocsaba vagy?
Add meg kérlek a pontos elérhetőségét...

Egy kis emlékeztető:

Klaus Matefi
2009. május 11. 11:04 | Sorszám: 955
Idézet:
Veled nem lehet értelmesen tárgyalni. Te írtad, jenocsaba vagyok, én viccből odaírtam (nem keverendő a kézzel történő aláírással) jenocsaba.

Hol írtam szerinted, hogy te jenocsaba vagy?
Add meg kérlek a pontos elérhetőségét...

Egy kis emlékeztető:

Klaus Matefi
2009. május 11. 10:46 | Sorszám: 952
Idézet:
Azt hittem, viccből írod, hogy jenocsaba. Nem tudom, ki az a jenocsaba, becsület szavamra. Ez a jenopcsaba nem én vagyok. Ha végignézed a fórumot... (nem fogod)... elárulom, a neveimet Szerb Antaltól kölcsönöztem. Melyik regényének a hőse ez a rámaggatott jenocsaba, nem tudod?

És ki az a Siroky István? Miféle ébredési mozgalom? Nem akarok nemhogy egyházat, de semmiféle szervezetet alapítani, értsd már meg. Semmiféle hazafias Opus Dei-t, semmiféle új szabadkőműves, vagy ébredő/alvó rózsakeresztes mozgalmat, semmi világmegváltó indulat, karizmatikus törekvés, másokat bármibe is belekényszerítő akarat nem munkál bennem.

Tehát mégegyszer: jenocsaba nem én vagyok.

Biztosan feledékeny vagy egy kicsit kedves "john batky"...
Egy kis emlékeztető:

Idézet:

john batky 2009. május 10. 21:18 | Sorszám: 946
Üdv: jenocsaba
Klaus Matefi
2009. május 11. 09:41 | Sorszám: 948
Még mielőtt folytatnánk az építő jellegű eszmecserénket kedves john batky (jenocsaba), nézzük meg, hogy te tulajdonképpen milyen "színekben" szerepelsz ezen a fórumon:

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000242
Az Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi 2009. május 07. 09:01 | Sorszám: 881
Most nekem lenne néhány kérdésem. Mikor és hol igyekeztél ilyen nagy lelkesedéssel vizsgáztatni a meglévő bibliai legendák vallásainak koncepcióit?
Vagy esetleg úgy vagy vele, hogy azokkal szükségtelen foglalkoznod? Ha igen, akkor miért?
Előzmény: john batky 2009. május 06. 18:33 | Sorszám: 879

john batky 2009. május 07. 12:04 | Sorszám: 883
Jó kérdés, és nem is akarok kitérni a válasz elől. A legendák részben a mesék szintjén érdekelnek, másrészt sdzoktam azon gondolkodni, milyen praktikum szűrhető le belőlük.

Az életemet kellene ismerned a pontos válaszhoz. Megpróbálom körvonalazni, nehéz lesz röviden. Fiatalkoromban a természettudományok keltették fel érdeklődésemet. A döntő lökést egy kisiskolás tanárom adta (ma is nagyon szeretem), aki azt mondta, hülye vagyok az ilyen dolgokhoz és ez személyes ambíciót váltott ki belőlem. Később ezért elkezdtem egy olyan szakkörbe járni, ahol jóval az egyetem előtt sok felsőfokon tanított elvet és tudományos módszert megismertem. Érettségire már a modern fizika számos eleméről tudtam. A középiskolában tanultam pszichológiát és filozófiát is.

Aztán olyan sokkoló élmények értek, amelyekre nem ismertem semmiféle reális magyarázatot. Akkor úgy ítéltem meg, ezek misztikus megtapasztalások. Úgy véltem, ha reáliát tanulok, akkor újra visszamerészkedhetem e területekre, anélkül, hogy elmémet féltenem kellene az egység elvesztésétől.

Tehát tanultam. Továbbra is foglalkoztam filozófiával, tudománytörténettel, és a szakmához közelebb álló jelenségek vizsgálatával.

Később, amikor már jócskán dolgoztam, életem úgy alakult, hogy pszichológiával és biofizikával kezdtem foglalkozni. De a fizika továbbra is érdekelt, annak különösen a legnagyobb és legkisebb anyagdarabokkal kapcsolatos területei, a mechanika "extrémumai".

Személyes okok folytán ismét érdekelni kezdtek a teremtésmítoszok és a különböző vallások. Differenciáló világban élünk, engem az integrálás érdekelt, valahogy úgy, ahogyan Téged is (ilyen szempontból nagyon is jól értelek). A közöset kerestem a különbözőkben. Így jutottam el Hamvas Bélához is. Sokat olvastam, szeretem olvasni, de kritikusan. Amikor valakire hivatkozott... nos, beszereztem a megfelelő szent könyvet és megkerestem, tényleg arról ír-e. A Pert em Herutól a Tabula Smaragdinán át a Tibeti Halottaskönyv, a Bibliáig, a Zend Avesztáig, a Zohar-ig, a Széfer Jecirah-ig, a Tao-te-King-ig és az Upanisádokig már sok minden megvan.

Igyekeztem saját elképzelést kialakítani, ami az én tudásommal összefér. A teremtés, a lélek, a vég, a tudat... mennyi érdekes és fontos kérdés.

Sokat olvastam nagy tudósoktól és igyekeztem megérteni, mit gondolnak. Sokszor a nem matematikailag formalizált, hanem talán ismeretterjesztésre szánt szöveget nehezebb megérteni, mint a szakkönyvet... Amiről ők beszéltek (Heisenberg, Bohr, Pauli, Schrödinger, Dirac, Eisnstein, stb.) az jelzőlámpa. A valóságról, a vallásokról szóló mondásaik nagyon fontosak számomra ma is. Tehát ez nekem objektivitás.

Tehát a legenda annyira érdekel, amennyiben köze lehet a valósághoz, miért cáfolnám? Jókait sem akarom cáfolni A Négy Nemes Igazság vagy a Nyolc Boldogság... az meg úgy ül, ahogy van. Hozzátenni nehéz, elvenni belőlük értelmetlen.

Nem tudom, hogy ez a "profil" választ adott-e kérdéseidre.

Azért remélem, nem tudtam olyan érzetet kelteni, hogy okos lennék, mert cseppet sem vagyok az, csak turkálok itt-ott. Sok mindenről tudok nagyon keveseket, ami viszont a spekulációkhoz bőven elég.
Előzmény: Klaus Matefi 2009. május 07. 09:01 | Sorszám: 881

Klaus Matefi 2009. május 07. 14:38 | Sorszám: 886
john batky írta:
"Tehát a legenda annyira érdekel, amennyiben köze lehet a valósághoz, miért cáfolnám? Jókait sem akarom cáfolni
"

Ezzel azt akarod mondani, hogy ezennel nyilvánosan pálcát törtél a bibliai legendák vallásai felett?
Előzmény: john batky 2009. május 07. 12:04 | Sorszám: 883

john batky 2009. május 07. 14:57 | Sorszám: 887
A Biblia-kutatókat nem ismerem. Írtam már, hipotézisnek -részben tapasztalataim alapján- elfogadom, hogy az asztrológia a hagyomány eleme a ji-csingig a többi ősi sorselemző készülékkel együtt.

Az szokott eszembe jutni, hogy Newton titokban elszánt alkímista és misztikus volt... Ilyenek ma is vannak, sőt, állítom, hogy a legmiztikusabb emberek épp a kutatók közül kerülnek ki.

Ha isten-modelled helytálló, akkor mégis milyen területeken kutatókra számítasz, hogy kidolgozzák, kiismerjék?

Nem török én pálcát senki felett. Ha nem adok biztosat, újat, nincs jogom elvenni. Amit korrektnek és hasznosnak találok, azzal meg miért tenném. Az én feladatom nem a tisztázás a világ számára. Az én dolgom az, hogy végezzem, ami rám van mérve. Legfeljebb tudatosan haladva a sorssal, nem pedig úgy, hogy vonszol.

Az egyház egy valami, nem tartozik rám. A vallás egy másvalami, az sem tartozik rám. A vallások könyvei... na, ez már érdekesebb. A gondolkodás általában különbséget keres, de azért, hogy utána általában meglelje a közöset és abból általánosítson. Ez a legérdekesebb számomra. Megtalálni a közöset. Ha a metafizikában van, akkor abban. Ez a valóság más rétege, mint amit kérdezel, úgy érzem. A Biblia egyes részeit fontosnak tartom abban, amiben gondolkodom. Az egyéb vallások könyveiben is van fontosság. Talán olyan, mint a LEGO, ha érthető vagyok.
Előzmény: Klaus Matefi 2009. május 07. 14:38 | Sorszám: 886

john batky 2009. május 07. 15:10 | Sorszám: 888
Ebből láthatod, az, hogy én szembemenetelek egy vallással és ebben nem törekszem nyivánosságra, teljesen huszadrangú kérdés. Szívemmel és csekély de naív, eszemmel azt csinálom, amit akarok, nem köt babona, axióma, hittétel, semmi, semmi, semmi.

Nem számít, miben mit/hogyan nem hiszek és miből mit veszek komolyan. A lényeg, hogy amit főzök, számomra jóízű legyen, ha meg másoknak ínycsiklandó az illata, felemelem a fedőt, hogy lássák, mi készül. Kőleves
Előzmény: john batky 2009. május 07. 14:57 | Sorszám: 887

john batky 2009. május 08. 21:42 | Sorszám: 898
Ezzel kapcsolatban: több egyház szemérmesen vagy éppen elutasítóan vélekedik a szexualitásról. Mi az IGE álláspontja pl. óvszerhasználatról, szabad szerelemről, házasságról, válásról, többnejűségről, homoszexualitásról, pedofíliáról stb.? Lehet-e szabadon otthon szülni?

Milyen az IGE viszonya a kábítószer-előállításhoz, terjesztéshez, fogyasztáshoz? Lehet, hogy egy liberális ígérettel sok hívet tudnál szerezni...

john batky 2009. május 10. 21:18 | Sorszám: 946
"Az embereknek szüksége van a véleményem szerint hitre is és vallásra is."

Látod, ez nem biztos. Arra van szükségük, ami biológiai vonatkozású és amit beléjük neveltek otthon és az iskolában...

"Az Istenkeresők Globális Egyházának a célja az eddigi összes többit leváltani... Hogy sikerülhet-e ez, az a jövő titka, ez az embereken múlik."

Evidens, kiderült korábban, mi az IGE célja. Neked itt küldetésed van, nekem semmim...

Adni csak annak lehet, aki kér, vagy elfogadja. Erőszakkal adni: csak semmit.

Mennyivel adsz többet a tudománynál általában? Nem a többi egyháznál, mert ideológiai konstrukciók vitája a végtelennél kicsit tovább képes tartani... Hitből nincs kenyér, ahhoz már nagyon ott kell lenni...

A közjó... részben gazdasági, részben politikiai kérdés lenne, ha kevésbé lennének korruptak a döntéshozók...

A tömegek átverését én is elítélem. Az ihlet, az intuíció az átverés? Ugyenem.

Üdv: jenocsaba

Hogy tudod az eddigi "pártatlanságodat" összeegyeztetni a vallásfórumon jenocsaba nick-kel folytatott tevékenységeddel?

Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

954. jenocsaba - 2009-04-23 09:26:00 http://www.google.hu/search?sourceid=navclient&aq=h0&oq=&ie=UTF-8&rlz=1T4ADBS_enHU319HU319&q=karizmatikus+jelens%c3%a9gek

952. jenocsaba - 2009-04-23 09:18:55
Magyarországi pünkösdi-karizmatikus egyházak:

Evangéliumi Pünkösdi Közösség
Forrás Keresztény Gyülekezet
Élő Isten Gyülekezete
Agapé gyülekezet (az Evangéliumi Pünkösdi Közösség egyik budapesti gyülekezete)
Budapesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet
Boldog Isten Gyülekezete
Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház
Őskeresztyén Apostoli Egyház
Budapesti Autonóm Gyülekezet
Új Jeruzsálem Gyülekezet
Omegagyülekezetek Hálózata
Belvárosi Omegagyülekezet
Magyarországi Késői Eső Gyülekezet

néhány közösség!
Nem gondolom, hogy hozzám hasonlóan itt a felsorolt közösségekben.
Alaptalanúl állítják magukról- sokan -a személyes megtapasztalást!

951. jenocsaba - 2009-04-23 09:13:07 http://www.karizmatikus.hu/demon.htm#6.%20A%20mágia%20és%20a%20vallás%20közötti%20különbség

901. jenocsaba - 2009-04-20 16:30:34 - Válasz: 900. (Istenkereső - Klaus Matefi)
.....mivel az alapjai szerintem nem stimmelnek, így csak azt tudom ajánlani neked, hogy foglalkozzál többet az Istenkeresők Globális Egyházának a gondolatával.
Nemes és felemelő eszméket fog hirdetni, melyek a túlnyomó többség jólfelfogott érdekét képviselik....

Az alapokat vonod kétségbe?
Nem egy gyógyulásos folyamatnak részese voltam és vagyok. Továbbá egyéb ajándékok működésének is gyakorlója.
Pld. Veled szemben alkalmazott "türelem-álhatatosság" kegyelmi ajándéka!

....Persze minden kezdet nehéz...

Berozsdásodott a szélkakas házad tetején.
Ugyan azt nyikorogja egy ideje.

Siroky István volt az első karizmatikus gyülekezet első felkent pásztora. Békés megye Békés városban.
A korai EPK vezetését hamar megosztotta a globális gondolkozás. Abban a tekintetben, hogy vissza csúszott evangélium hirdetési tervezete. A korai sikereket látva. Következetlenűl feldolgozva. A szellemiből a testibe.
Nos ebből tanúlva-elmém- felfogta. Miként lehet az Istentől való elszakadást. Reprodukálni.
Igen röviden vázoltam a képletet. Előző bejegyzéseimből sokan felismerhettek. S nem akarom fölöslegesen kitenni magam ( családom) a gyarlóságoknak. Ma itthon ülök és bámulok ki a fejemből és a harmadikról, nézegetve a pottyantó galambokat!

899. jenocsaba - 2009-04-20 13:44:02 - Válasz: 898. (Istenkereső - Klaus Matefi)
Nos, köszönöm!
Így - barátkozva. Egyszerű melós vagyok. Ich bin máler!
De, sorsomat-bensőmet megváltoztatta egy sokszor még magam által sem teljesen felismerhető Istenség!
Keze alá adott Siroky Istvánnak. Az 1926 évek körüli ébredési mozgalmak Magyar és egyik szülő Atyjának. Idős korára, házamban tartott néhány házi csoportos-karizmás összejövetelt.

Mit tudsz az ébredésről?

Ha akarsz válaszolsz, ha nem, azt is megérteném...

Klaus Matefi
2009. május 10. 20:34 | Sorszám: 944
Idézet:
Ha a Te egyházad is hasonlóra törekszik, illetve már biztos a tudása a lényegi dolgokról, miért van a nevében: "Egyház"? Nem misztifikáció ez? Vagy az adók 1%-a a kezdeteknél számít?

Az embereknek szüksége van a véleményem szerint hitre is és vallásra is. Sokan kérdezték már tőlem azt, ha a feltárásaimmal "lerombolom" az eddigi vallásokat, akkor mit tudok nyújtani az embereknek ezek helyett?

Az Istenkeresők Globális Egyházának a célja az eddigi összes többit leváltani... Hogy sikerülhet-e ez, az a jövő titka, ez az embereken múlik.
Ez az egyház nem szándékozik az emberiséget hit nélkül hagyni (mivel erre mindig szükség volt), hanem egy emberközpontú hitet szeretne számukra propagálni, ami a KÖZJÓ-t tekinti céljául és tárgyának. Lehet ennél magasztosabb eszme? Egy szebb, boldogabb, békésebb és igazságosabb jövőbe vetett hit!
Azt hiszem, hogy erre bizony már igen nagy szükség van...

Az Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) jobb megismerése és megismertetése pedig a másik fő profilja lenne az egyháznak.

Azt szerintem nevezhetnéd kedves jenocsaba esetleg misztifikációnak, amikor pl. soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel, esetleg kitalált történetekkel, isteni sugallatokkal motiválnak hívő tömegeket, melyek soha nem bizonyosodhatnak be természetesen...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 10. 19:50 | Sorszám: 943
Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

8,5 Ítélet és ígéret
Még ezt is mondta nekem az Úr:
8,6 Mivel megvetette ez a nép a Silóah csendesen folydogáló vizét, és Recínnek, meg Remaljáhú fiának örül,
8,7 azért rájuk zúdítja az Úr az Eufrátesz hatalmas és nagy vizét, Asszíria királyát teljes hatalmával. Mindenütt kilép medréből, és hömpölyög partjai fölött.
8,8 Betör Júdába, végigzúdul rajta, és nyakig ér. De ha kiterjesztett szárnyaival széltében ellepi az országot, velünk lesz az Isten!
8,9 Tomboljatok csak népek, majd meg fogtok rettenni! Figyeljetek mind, ti messze országok! Fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni, fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni!
8,10 Szőjetek csak terveket, majd meghiúsulnak, tárgyaljatok csak, úgysem sikerül, mert velünk az Isten!

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Klaus Matefi
2009. május 10. 19:33 | Sorszám: 942
Ezek az idézetek kedves john batky természetesen nem a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiására utalnak, akit eddig a keresztényekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak, hanem a "Szent Szellemre", helyesebben a Folyamatosan Változó Szellemi Valóra, aminek a pillanatnyi "képére", hatására kapja minden születendő gyermek a lelkét:

Babits Antal: Bibliai nevek és fogalmak (1988)(228. old.) Szent Szellem. A Szentháromság Isten harmadik személye; minden újonnan született emberben benne lakik (Jn 14,17)

János evangélium
14,15 "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,
14,16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké:
14,17 az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz."

Vagy Jézus által, vagy Jézus nevében tévesen lett lefestve a "Szent Szellem" (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenléte, azaz kizárólagosan pozitív szellemi hatásnak lett beállítva, amikor a realitás valójában máshogy fest...

A Názáreti Jézus a Folyamatosan Változó Szellemi Való pozitív szellemi hatásának a jegyében látta meg a napvilágot, a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett Immánuel viszont a legnegatívabb szellemi hatásának az égisze alatt. Erre utalt Nostradamus is:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (JHVH-kozmikus Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Klaus Matefi
2009. május 10. 15:39 | Sorszám: 938
Igazán örömmel válaszolok bárki kérdéseire kedves john batky, ha az én kérdésemre is kielégítő válaszokat kapok a másik féltől...
Volt egy korábbi (921.) kérdésem, helyesebben kettő, ami még megválaszolatlan. De kérlek, hogy ne térjél ki előle, hisz nekem, mint egyszerű kereső emberkének fogalmam se lehet, hogy ténylegesen mit takar az általad emlegetett "Vígasztaló" kifejezés...

Tudnál részletesebben írni erről az előrejelzett "Vígasztalóról"? Kinek lesz a "Vígasztalója" és miben fog ez a "vígasztalás" szerinted megnyilvánulni?

Klaus Matefi
2009. május 10. 14:12 | Sorszám: 934
Annyit még hozzátennék a fentiekhez, hogy eltanácsolok mindenkit a futó párkapcsolatoktól, mert nagy esélye van arra, hogy szomorú vége legyen a kalandozásainak (AIDS!)... Ezzel nemcsak a saját, de a hozzátartozói életét is veszélyezteti és azokét is, akiket fertőzöttként tovább fertőz!
Klaus Matefi
2009. május 10. 12:50 | Sorszám: 933
Idézet:
Ezzel kapcsolatban: több egyház szemérmesen vagy éppen elutasítóan vélekedik a szexualitásról. Mi az IGE álláspontja pl. óvszerhasználatról, szabad szerelemről, házasságról, válásról, többnejűségről, homoszexualitásról, pedofíliáról stb.? Lehet-e szabadon otthon szülni?

Milyen az IGE viszonya a kábítószer-előállításhoz, terjesztéshez, fogyasztáshoz? Lehet, hogy egy liberális ígérettel sok hívet tudnál szerezni...

A férfi óvszer használatával kapcsolatos ellenvélemények a számomra megmagyarázhatatlanok... Köztudott dolog, hogy egy szexuális kapcsolat célja nemcsak a szaporodás, hanem az egyéni, illetve a partner élvezeti igényeinek a rendszeres kielégítése is, ami egy csodálatos és felemelő dolog. Az biztos, hogy óvszer használata nélkül ez az élvezet lényegesen magasabb szintű a direkt kontaktusból eredően (AIDS veszély!), de a gyógyszeres fogamzásgátlás viszont egészségügyi mellékhatásokat eredményezhet, amelyek nem kívánatosak!

Ha a két fél a testi kapcsolatot sportból űzné az éppen közelében lévővel, az előbb-utóbb lelkileg érzéketlenné tenné az egyént, tehát a partner megválasztása szemponjából ajánlatos a lelkiekre hangsúlyt fektetni.

A válás egy igen szomorú dolog, ha már gyermekek is születtek a házasságban. Viszont ha két ember kapcsolata megromlik, azt tovább fenntartani vétek lenne. Ennek érdekében a családtervezés időszakában kell, hogy jobban fel legyenek világosítva a házasulandó felek, hogy felelősségteljesebben menjenek bele egy jövendő házasságba. A házasélet időtartamának a legrövidebb része a szexuáis kapcsolat, tehát csak erre kizárólag felépíteni egy közös jövőt értelmetlen, ha lelkieg nem kifejezetten passzol össze a két fél.

A többnejűség szerintem nem éppen két fél intim lelki kapcsolatán nyugvó "intézmény", így szerintem nem egyeztethető össze a család jól bevált fogalmával, ami általában utódok közös felnevelésének az "intézménye".

Homoszexualitás volt, van és lesz, szerintem magánügy, viszont enyhén túlzás lenne a család fogalmával összepárosítani... Partnerkapcsolatnak nevezhető természetesen.

A pedofíliáról már a Talmudban is több helyen olvashatunk. A Talmud egyes bölcsei szerint egy 3 éves és egy napos kislány közösülés útján megházasítható... Feltehetően ez az igen elítélendő elképzelés az ószövetségi legendából ered, mert a legenda szerint Izsák úgymond Rebekát olyan idős korában tette magáévá Rási (Rabbi Slomo Jiccháki) szerint...
Részletesen erről itt:

Hiteles Talmud-idézetek?

Mindenképpen maximálisan elítélendő és büntetendő cselekmény!

A kábítószer használatát végképpen betiltanám, az előállítókat és kereskedőket pedig igen szigorúan büntetném elrettentés gyanánt, mivel mások függőségbe hajtására irányul a tevékenységük, ami sok esetben halállal végződik, vagy erkölcsi, szellemi és lelki lesüllyedéssel...

Klaus Matefi
2009. május 10. 11:48 | Sorszám: 932
Idézet:
Az jutott eszembe Klaus, hogy annak, aki az IGE tagja, kötelező-e a körülmetélés, akár férfi, akár nő?

Miért lenne kötelező a körülmetélés? Bizonyos éghajlati területeken a tisztálkodás nehézségei miatt biztosan ésszerű, de Európában pl. teljesen szükségtelen. Akinek persze úgy kényelmesebb létezni, miért ne tegye, de természetesen csak saját jószántából.

Klaus Matefi
2009. május 10. 11:39 | Sorszám: 931
Idézet:
Jézus integrál. Engem a Bibliából a Genezis, az Evangélium és a Jelenések könyve érdekel.

De főleg a Vigasztaló... milyen "emészthető" módú reinkarnálódás lesz, Jézust inkorporálva, megélve és az azóta eltelt sok év tudását felhasználva. Érdekes lesz, biztos vagyok benne.

Szerintem nem Jézus integrál, hanem a Pál-féle kerteszténység megalkotói... Jézus hús-vér emberként született egy anya (Mária) és apa (József) gyermekeként. A szeplőtelen fogantatása pedig a születése pillanatára utalt, ami úgymond "bűntelenségben" történt meg a Folyamatosan Változó Szellemi Való akkori pillanatnyi "képének", minőségi állapotának a jegyében. A feltámadása (ami nonszensz és természetellenes ötlet) pedig nagy valószínűséggel Pál (Saul rabbi) ötleteként jelentkezett először abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt a későbbiekben "Jézus második eljöveteleként" lehessen váratni...

A véleményem szerint a reinkarnáció hipotézise alaptalan... Az isz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak semmi köze nincsen az 1999.08.11-én megszületett Immánuelhez, akiről a Jelenések Könyve regél... Legfeljebb csak annyi, hogy egymás ellentétei...

Klaus Matefi
2009. május 09. 23:55 | Sorszám: 930
Helyesbítés:

tudományos színezetű

Klaus Matefi
2009. május 09. 23:45 | Sorszám: 929
Mintha egy kicsit kilendültél volna kedves john batky a megszokott stílusodból, nyugalmadból, megfontoltságodból, tudományo színezetű hozzáállásodból. Azért csak sikerült neked is végre állástfoglalnod a kérdésben.

Az én istenképem szerintem helyes, te pedig ezek szerint a bibliai legendák magyarázataihoz ragaszkodsz. Jogod van hozzá természetesen, de ha olvasgattad volna az eddigi bejegyzéseimet kellő figyelemmel, akkor szerintem nem lennél már ennyire biztos ezen a téren...

Jézus nem támadhatott fel, mert ez nonszensz és "Jézus második eljöveteléhez" semmi köze Jézusnak. Túl vagyunk 10 éve a "holtak feltámadásán" is, tehát mi marad? Immánuel fellépése, ami szerintem 2032-re várható...

Mi van akkor szerinted leírva az evangéliumokban, amit jelenleg hasznosítani tudnánk?

Klaus Matefi
2009. május 09. 20:06 | Sorszám: 923
Eddig nem voltál ilyen határozott ebben a kérdésben...

A kérdésedre egy kérdés. Hogy jutott ez most eszedbe?

Klaus Matefi
2009. május 09. 19:59 | Sorszám: 922
Nekem úgy tűnt eddig, hogy a szabadkőművességgel kapcsolatos megállapításokra erélyesebben szoktál reagálni...
Klaus Matefi
2009. május 09. 19:53 | Sorszám: 921
Idézet:
előrejelzett Vigasztaló

Tudnál részletesebben írni erről az előrejelzett "Vígasztalóról"? Kinek lesz a "Vígasztalója" és miben fog ez a "vígasztalás" szerinted megnyilvánulni?

Klaus Matefi
2009. május 09. 19:46 | Sorszám: 920
Idézet:
A 2. mi lehet? Az elsőnél jön már a megosztottság... milyen isten? Amilyennek látod... ez emberi dolog, saját képre formálni. Van, aki szigorúnak és bosszúállónak, van, aki megengedőnek, megbocsátónak, szeretettel telinek, van, aki közömbös diszkógömbnek... És mind elfogadható egy szinten, de átjárás nem nagyon létezik.

Istent a Folyamatosan Változó Szellemi Valót, ezért láthatták esetleg néha jónak, néha rossznak. A Jóistent nem lehetne rossznak látni, se pedig egy gonosz Istent jónak...
Szerintem minden elképzelés, ami eltér a Folyamatosan Változó Szellemi Való mibenlététől, az hamis istenkép, nevezhetném képletesen "bálványimádásnak" is...

Klaus Matefi
2009. május 09. 19:38 | Sorszám: 919
Idézet:
john batky írta:
A keresztények nem beszélnek istenről, milyenségéről, hogyan nézhet ki, ezért jó nyomnak gondoltam az elején, amit felvetettél: milyen, hogy nézhet ki?

Jézus egyértelműen utal az elképzelt Atyjának a mibenlétére és szembeállítja JHVH-val:

Idézet:
János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Jézus közli, hogy csak az mehet be a mennyek országába, aki Istennek, azaz a mennyei Atyjának az akarata szerint cselekszik...:

Idézet:
Máté evangéliuma
7,21 Isten akaratának cselekvése"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.[QUOTE]

Egy másik helyen bemutatja az Atyjának és saját maganak a feltételezett kapcsolatát:

[QUOTE]Máté evangéliuma
11,25 Jézus hálaadása és hívó szava
Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.
11,26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak.
11,27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.

Az Atyját úgymond azért csak Jézus ismerte, mivel annak a lelki szülötte volt.
A kereszten elhagyta az Atyja, mivel ott a gonosz volt az úr:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,45 Jézus halála
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön.
27,46 Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Mikor lesz valaki a Magasságos fia Jézus szerint? Ha kölcsönad bárkinek és nem vár vissza érte semmit, ellentétben az ószövetségi legendáknak a szintén kölcsönadással kapcsolatos előírásaival (Mózes V. 15,6; 23,21; 28,12), mivel Jézus az Atyját irgalmasnak tekinti:

Idézet:
Lukács evangéliuma
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.
6,36 Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas."

A későbbi keresztény "Szentháromság" elképzelés (amihez semmi köze nem volt Jézusnak), ahol a Jézus Atyjának a kereszt szellemét, a bűn és a halál forrását tüntették fel és ezzel rehabilitálták az ószövetségi legendák véreskezű, haragos és bosszúálló istenképét...:
http://en.wikipedia.org/wiki/Trinity

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját kép!)

Klaus Matefi
2009. május 09. 13:40 | Sorszám: 913
Helyesbítés:
tovább kutatva
Klaus Matefi
2009. május 09. 13:05 | Sorszám: 912
Én nem kitaposott úton járva jöttem rá a véleményem szerinti igazságra, hanem az egyes kitaposott utakat (a bibliai legendákat is beleértve) megismerve, összehasonlítva, elemezve és továbbkutatva.
Klaus Matefi
2009. május 09. 12:58 | Sorszám: 911
Idézet:
Azért nagy szerencse, hogy Szent Ferencnek nem kellett ismernie a madárszárny biokémiáját, hogy az állatokról prédikálhasson!

A legendák szerint sokat tartózkodott madarak társaságában és nekik pédikát. Én erről tudok...

Klaus Matefi
2009. május 09. 12:48 | Sorszám: 910
Látom, hogy ez a megjegyzésem "szíven talált"...
Klaus Matefi
2009. május 09. 12:46 | Sorszám: 909
Idézet:
Tudod már, hogy engem a jelen kor spekulációimban nem nagyon érdekel. Felhozod itt igen rossz példaként (nem is céloztam rá) a freemasonery-t meg a hadsereget...

Mivel a beavatásról és a mester tevékenységéről írtál, én merészeltem két találó példával a számodra megvilágítani, hogy a valóságos beavatás valójában bizony igen ritka eset...

Idézet:
A mai világ korrupt és korrupt benne minden férfi és nő (ismerek nőt és sok gyereket, aki nem az).

Olyan a világ, amilyenné alakítják... A "fejétől bűzlik mindig a hal"... Vagy egyszerűen mondhatnánk azt is, hogy a "végidőkre" ez volt bekalkulálva...

Idézet:
Ami az utat illeti: megszerzett-felépített tudásod elitistává tett. Ez jól összefér Maimonides tanaival és kvázi-materialista isten-automatával. Még azt is értem, hogy az Ószövetségi kemény/gonosz/megtorló isten és a Jézusi szelíd/megbocsátó isten-kép között így fel lehet oldani az ellentmondást. De van erre más lehetőség is, gondolkodj el rajta. Sokkal egyszerűbb gondolatmenet, mint az asztrológia és az összes természettudomány együtt... Egy egészen emberi magyarázatra gondolok. Igaz, ez nem egy leszűkített isten-kép, hanem istent is és az embert is szabadabban hagyja.

Szerinted milyen másik lehetőség van erre, ami stimmel is a valóságban? Szerintem nincsen másik...

Idézet:
Az öntudatlan, nem szerethető isten-képedhez elhiszem, hogy csak egy megoldás, egy út vezet. Egy intelligens és szerethető isten mindenkit magához enged beavatástól vagy előképzettségtől függetlenül, erre mondod, hogy hülyeség. Feleslegesen korlátozod a lehetőségeket.

Mivel a feltámadás is csak a mesék szintjén létezik sajnos, így van ez a "szerető Isten" ötletével is...

Maguk az ószövetségi legendák se annak festik le:

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Jóel
2,10 Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket.
2,11 Az Úr mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az Úrnak a napja! Ki bírja ki azt!?

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Azt kell az embernek eldöntenie, hogy mi a célja. Mások altatása, vagy pedig a valóságos istenkép feltárása?

Idézet:
Ha Isten-képed nem intelligens, akkor Te sem vagy kiválasztott.

Ha ez a "kiválasztottság" kritériuma, akkor szívesen lemondok róla, de maga a szó se szimpatikus eleve a számomra...

Idézet:
Egyébként Te merre keresnéd a Bakonyban?

Én már nagyon rég nem jártam arra, szerencsére

Ennek megvan az általam pontosan kikalkulát helye, amiről négy személyt értesítettem korábban:

- Joseph Ratzinger bíborost (A Katolikus Hitért Felelős Vatikáni Kongregáció vezetőjét - 2005.04.19. óta XVI. Benedek pápa)
- Prof. Dr. Peter-Hans Kolvenbachot (A Jezsuita Rend vezetőjét, Róma)
- Prof. Dr. Helmut Reinaltert ("Tudományos Bizottság a Szabadkőművesség Vizsgálatára" - Insbruck/Österreich - elnökét)
- Prof. Dr. Walter Jacob főrabbit (Az Abraham Geiger Rabbiképző Kollégium -Potsdam- elnökét)

Annyit érdekességként, hogy az Abraham Geiger Rabbiképző Kollégium alapkövének a letétele éppen 1999.08.11.-én történt...
Ha realizálódik az Istenkeresők Globális Egyháza és elfogadást nyer a széles néptömegek körében is, akkor oda szeretném a központját felépíttetni...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 09. 11:51 | Sorszám: 904
Helyesbítés:
többségükben
Klaus Matefi
2009. május 09. 11:47 | Sorszám: 903
Írod:
"Tehát amikor itt ilyen nagy viták folynak a járható utakról, akkor arra gondolok, hogy mondjuk SenKyse bejárt egy utat, a saját élettapasztalatával, tudásával, érzékenységével, gondolataival, sikereivel, kudarcaival, indulataival, vagy akár Te, esetleg én, ezek szükségképpen különböző utak, de mindannyian a saját szűrőinkkel, érdeklődéseinkkel külön utakon megyünk. Te úgy érzed, lényegében fenn vagy a csúcson és még azt sem tartom kizártnak, hogy a többi kapaszkodót jószándékkal, bár kissé néha türelmetlenül próbálod segíteni."

Szemmel láthatóan SenKyse egy számára mások által kitaposott utat járhatott, járhat be, ami szerintem zsákutca...
Nem vagyok türelmetlen, de elvárom mindenkitől, hogy megfelelő stílusban vitázzon, ami sajnos ezen a fórumon igen ritka jelenség, mint a fehér holló... Ha erre képtelen, akkor nem tekintem többé vitapartnernek...

Írod:
"Attól tartok, ez nem megy. Gondolom, sokféle beavatási szertartást feltérképeztél. Nekem úgy tűnt, a beavatást minden kultúrában és vallásban egy intenzív tanulási időszak (lehet több év is) kell, hogy megelőzze. Aztán megjelenik egy mester. De ő csak segít. Nem tehet mást, mert a Mester belül fog megjelenni, ha úgy alakulnak a körülmények."

Ezek a "beavatási" szertartások is a többségukben vagy "nesze semmi fogd meg jól", vagy pedig csak rész beavatások. Goldolj csak a szabadkőművesség, illetve egy hadsereg esetére. Csak a legfelső vezetés rendelkezhet teljes rálátással érthető módon... Tehát a "mesternek", nagymesternek, vagy a hadsereg vezetőjének nem kifejezett célja az, hogy az alattvalói elnyerjék a beavatást... Ezzel tisztában kell lenni.

Klaus Matefi
2009. május 09. 11:31 | Sorszám: 902
Idézet:
Ez már nem biztos. Megértem, hogy materialista megközelítésben, ami bizonyos értelemben képviselsz, ezt az utat tartod egyedül elképzelhetőnek.

Már az ősi Mezopotámiában is az asztrológia segítségével építették fel az istenképüket a csillagász papok, ami több istenre bazírozott. De ugyanez volt szerintem Kínában és Indiában is a helyzet. Én nem olyan esetekre céloztam, amikor egy vallási kultuszban pl. a fának is esetleg külön Istent tulajdonítottak...

Idézet:
Nem tudom, annak vonzataival mennyit foglalkoztál, hogy ha valaki eljut a világ lényegének felismeréséhez, az az ember mennyire tekinthető "kiválasztottnak". (Pl. egy a GUT-ot felállító tudós, vagy éppen Te). Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Az lett egy lehetséges megoldás, hogy ha a halál valamilyen értelemben fontos és demokratikus, akkor a megismeréshez, ami legalább olyan fontos, senki előtt nem lehet elvágva az út, az utolsó indiai koldustól a Stephen Hawking-ig mindenkinek meg van adva a lehetőség. Ez azonban kizárja, hogy az ilyen "satori" előképzettséghez vagy különleges egyénre szóló élményekhez lenne kötve.

Miért nem ismerkedhetett meg pl. az atom szerkezetével korábban elsőként egy pék, vagy egy teológus? Szerintem azért, mert nem annak a megismerésére specializálta magát. Én itt nem emlegetném a "kiválasztott" kifejezést, mivel a bibliai legendákból eredően már van némi hamis színezete... Aki keres az találhat, de persze nem garancia senki számára a siker, tehát kell hozzá egy nagy adag szerencse is. Az elmúlt évszázadok folyamán sokan az életüket szentelték pl. az újszövetségi legendák kozmikus misztériumainak (Jézus születése és kereszthalála) a megfejtésére. Miért nem érhettek el eredményt? Mert elfogadták azt a céltudatos dezinformációt, ami szerint a szabadszemmel is látható Uránusz (a "beavatottak planétája") korábban ismeretlen volt...
Akik rendelkeztek ezzel az ismerettel, azok megtettek mindent annak érdekében, hogy ez ne derülhessen ki, hisz a tudás az hatalom, már pedig nem ennek a megosztása volt a céljuk...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 08. 10:25 | Sorszám: 892
Idézet:
A Biblia-kutatókat nem ismerem. Írtam már, hipotézisnek -részben tapasztalataim alapján- elfogadom, hogy az asztrológia a hagyomány eleme a ji-csingig a többi ősi sorselemző készülékkel együtt.

Ha valaki Isten mibenlétének a kutatására szánja el magát, annak először meg kell ismerkednie a korábbi elgondolásokra épült istenképekkel. Ezek viszont elválasztatatlanok az ősi asztrológiától még akkor is, ha pl. a bibliai legendák vallásai ezt kézzel-lábbal tagadják a nyilvánosság előtt... Ezek ismeretében és megméretésük után célszerű a továbbkutatás.

Idézet:
Ha isten-modelled helytálló, akkor mégis milyen területeken kutatókra számítasz, hogy kidolgozzák, kiismerjék?

Én nem szándékozom senkinél se kopogtatni ezzel kapcsolatosan. Jelenleg szerintem nem létezik olyan tudományág, amelyre ezt a kérdést rá lehetne bízni. Idővel reméljük, hogy lesz ilyen is.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 08. 10:13 | Sorszám: 891
Idézet:
Jó. Alantas is vagyok, nemcsak antiszociális vadbarom. Józan ész nélküli hülye.
Jó. Tudsz még valami kedveset mondani?

Én nem állítottam ilyeneket rólad, ebből is látszik, hogy a módszereid alantasak... Én ezt írtam:

Ne haragudjál kedves SenKyse, de te olyan dolgokat igyekszel a szememre vetni, amelyeknek semmi alapja nincsen...
Add meg kérlek azoknak a helyeknek a pontos elérhetőségét és idézzed, ahol én a kereszténységet gyaláztam, vagy bárki lelkébe belegázoltam... Szerintem te most kifogyva az észérvekből, elkeseredetten és alantas módon igyekszel menteni a menthetőt...

Már pedig ilyen egyénekkel nem szoktam nagyon leállni vitatkozni. Bízom a megértésedben...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 07. 20:31 | Sorszám: 329
Olvashattad kedves A.E. a véleményemet a 315. bejegyzésemben. A reakciód is érthető, amiben arra utalsz, hogy "hatmilliárd ember mást hisz mint én". Ha jobban megvizsgálod ezt a megállapításodat, akkor meg kell keresni rá a választ is, hogy miért van ez így. Először is azért, mert az én elméletem újkeletű, másodszorra azért, mert néhány nagy vallás rákényszerítette az embertömegekre az elképzeléseit, dezinformációit... Tehát ebből nem következhet az, hogy az elméletem téves lenne. Ezen a területen nem létezik bizonyítási lehetőség, ezt nagyon jól tudták az eddigi vallások beavatottjai is. Viszont egy biológiai halál beállta után három nappal teljes mértékben ki van zárva egy ember újraéledése, "feltámadása", tehát ezt a nonszensz ötletet nem annak kell bizonyítani, aki kételkedik joggal benne, hanem annak, aki propagálja...
Ennek ellenére előszeretettel bélyegezték meg mások istenképeit tévtanításként, sőt számtalan esetben kínhalál várt a merész "eretnekre"... Közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után, ami valójában az ószövetségi legendák betervezett messiásának a születését álcázta, bizony nem ártana egy kicsit helyére tenni a dolgokat...
Klaus Matefi
2009. május 07. 19:03 | Sorszám: 327
Végre egy részletes magyarázat a feltámadás menetéről:

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz06/04hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Az autentikus zsidó tudományok központja
A téli szemeszter: 2004. szeptember-december
Milyen lesz a feltámadás kora?
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján
A Talmud [1] a messiási kor eseménysorában elsőként és legfontosabbként a Szentély felépülését említi, ezt követően a zsidó számkivetettek összegyűjtését a világ minden sarkából, s végül a halottak feltámadását. A Zohár [2] konkrét időterminust ad meg, amikor kijelenti, hogy negyven év fog eltelni a számkivetettek begyűjtése és a halottak feltámadása között.

A feltámadás helyszíne
A feltámadás Izrael földjén fog megtörténni. Ez az Izraelen belül és kívül eltemetettekre egyaránt vonatkozik. Ami az Izraelen belül eltemetetteket illeti, az ő feltámadásuk meglehetősen egyszerű lefolyású lesz. A lelkük visszaszáll a testükbe, s ők kikelnek sírjaikból. Ám az Izraelen kívül eltemetettek lelke csupán azt követően száll majd vissza a testükbe, miután a testek elérték Izrael földjét. Ez persze szükségessé tesz majd egy valamiféle eszközt, amelynek segítségével a testek eljuthatnak Izrael földjére.

Hogyan is fog ez megtörténni?

A Talmud [3] azzal kezdi e téma megvitatását, hogy kérdést tesz fel az egyik bölcs egyik állításával kapcsolatban. „Rabbi Eliezer azt mondta: Az Izrael földjén kívül elhunytak nem fognak feltámadni.” Rabbi Eliezer a Szentírásból hoz bizonyítékot állítását alátámasztandó. Ámde mi lesz azokkal az igazakkal, akiket a szentföldön kívül temettek el? Azok nem fognak feltámadni? „Rabbi Iláá erre így felelt: Az ő testük el fog gurulni Izraelbe (Rási: A csontjaik végiggördülnek majd az utakon, amíg el nem érik Izraelt, ahol majd visszatér beléjük az élet).” Ám a Talmud kifogással él ezzel a válasszal szemben. A csontok görgése egész biztosan fájdalmat okozna az igazaknak. „Ábáje erre azt válaszolta, hogy alagutak készülnek majd, s a halottak a föld alatt sétálnak majd végig a szentföldig (Rási: És majd felállnak, és végiggyalogolnak az alagutakon keresztül egészen Izrael földjéig, ahol is áttörik a fejük fölötti földréteget és kiemelkednek a föld színe fölé)”.

E vita végére Rabbi Eliezer első állítása, mely szerint az Izrael földjén kívül eltemetettek nem fognak feltámadni, módosul. Az állítás új értelme szerint ezek a halottak csak azt követően támadnak fel, hogy a testük elérte Izrael földjét. És még az igazak is, akik az alagutakon keresztül érik majd el Izrael földjét, a Szentföldön feltámadottnak számítanak majd, mivel lelkük csak azt követően fog visszaszállni testükbe, hogy csontjaik a Szentföldet elérvén, a földet áttörve kibukkannak a szabadba.

Kik fognak feltámadni

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a zsidó népből kik lesznek azok, akik kiérdemlik a feltámadást, a Misna [4] biztosít minket afelől, hogy „Minden zsidónak része van a túlvilági üdvösségben”. És noha Maimonidész [5] felsorolja azokat a csoportokat, akik különféle súlyos bűnök elkövetése miatt elveszítik jogukat a feltámadáshoz, a Midrás Tálpiot magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ezek a csoportok elveszítik a lehetőséget, hogy saját érdemeik alapján részesüljenek az Eljövendő Világból. Ugyanis Isten az Ő végtelen kegyelmében afféle „jótékonysági alapot különített el az ilyen érdemtelenek számára”, amelyből merítve aztán ők is csatlakozhatnak a feltámasztandók seregéhez.

Hát kell nektek ennél szemléletesebb bizonyíték...

Klaus Matefi
2009. május 07. 18:53 | Sorszám: 325
Idézet:
Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlenségében egyetértünk, annak ellenére, hogy a megokolásodból még a kötőszókat sem hiszem el.

Az, hogy te mit hiszel, az a te magánügyed. Megcáfolni nem vagy képes a magyarázatomat, de a kötőszavaimban se hiszel úgymond... Megindokolni ezt se tudod, de azért fontosnak tartod, hogy kihangsúlyozzad.
Komolytalan vagy...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 07. 14:38 | Sorszám: 886
Idézet:
Nem becsülném le a kutatók eredményeit. Ha mondjuk a fizika XX. századi felismeréseit végigböngészed, látod, hogy olyan irányba konvergálnak, ami az önmagában vett materializmuson, objektivitásokon kezd végre túlmutatni. A tudomány evolúciója olyan, mint az élővilágé - néha letér a jó útról, de a nem helyes elmélet és az azokhoz ragaszkodók kihalnak, jelentőségük elenyészik. Idő kell ehhez is.

Szerintem félreérthettél. Nem szándékoztam se a kutatók eredményeit, se pedig a kutatókat lebecsülni. De gondolj csak bele, hogy melyik Biblia-kutató merte eddig vállalni az elmúlt évtizedekben, hogy a bibliai legendák misztériumainak a megoldását abban az ősi asztrológiában keresse, amire valójában épült és amit a mai tudományos nézet "tudománytalan babonaságnak" titulál... Nem nagyon kockáztatta egyik se meg, hogy a tevékenységére a "tudománytalan" bélyeget rásüssék, pedig csak és kizárólagosan az ősi asztrológia segítségével tárhatók fel az említett misztériumok, mivel arra épültek... Szükségtelen az atomfizika, vagy a géntechnológia segítségét hívni erre a területre...
Magának a feltámadásnak a spekulációja is asztrológiai alapokon nyugszik...
Megértesz?

Azon pedig senkinek se kell csodálkozni, hogy a legkitartóbb tagadói ennek éppen azok, akik a misztériumaik feltáratlanságért szerettek volna síkra szállni... Megértem őket is...

Idézet:
Igen, azt felismertem, hogy a gondolát is interaktív blognak is használod. Ez persze nem baj, vagyunk így vele néhányan.

A drága időmet különben sajnálnám itt és máshol elfecsérelni...

Idézet:
Tehát a legenda annyira érdekel, amennyiben köze lehet a valósághoz, miért cáfolnám? Jókait sem akarom cáfolni

Ezzel azt akarod mondani, hogy ezennel nyilvánosan pálcát törtél a bibliai legendák vallásai felett?

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 07. 14:04 | Sorszám: 315
Az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen sajnos. A Folyamatosan Változó Szellemi Való a születésünk pillanatában képezi le a lelkünket a saját pillanatnyi "szellemi állapotának", "képének" a megfelelően. Ez az emberi lélek testhez kötött, a test halálakor képtelen lenne visszaalakulni isteni szellemmé. A műsoros kazetta tűzbe dobásakor is megsemisül a róla lejátszható információ, ami az eredetinek csak a felvétele volt...

Ha nem értesz velem egyet, akkor nyugodtan bizonyítsad be az ellenkezőjét kedves A.E....

Idézet:
ézus feltámadása szerintem inkább jelképes semmint fizikai, mivel utána teljesen lelép a színről.

Lukács evangéliuma
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

Sajnos se tesben, se lélekben nem létezik a feltámadás annak ellenére, hogy ezt a területet előszeretettel emlegetik a vallások a laikus és beavatatlan hívő tömegeiknek. Ennek az egyszerű oka és magyarázata az, hogy így bizonyos szempontból könnyebb kézbentartani számukra a lelkeket... Így volt ez régen is, és így van ez ma is.

Klaus Matefi
2009. május 07. 09:41 | Sorszám: 311
Idézet:
Az angol kastélyok a mai napig tele vannak szellemekkel, de az még a helyi plébánost sem érdekli.

Ezt azért biztosan nem komolyan gondoltad...
Mármint a szellemeket...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 07. 09:33 | Sorszám: 882
Idézet:
és hogy miért része a kereszténység gyalázása és a lelkekbe gázolás??

Ne haragudjál kedves SenKyse, de te olyan dolgokat igyekszel a szememre vetni, amelyeknek semmi alapja nincsen...
Add meg kérlek azoknak a helyeknek a pontos elérhetőségét és idézzed, ahol én a kereszténységet gyaláztam, vagy bárki lelkébe belegázoltam... Szerintem te most kifogyva az észérvekből, elkeseredetten és alantas módon igyekszel menteni a menthetőt...

Győzzed meg az olvasókat arról, hogy nem stimmelnek a bibliai legendákkal kapcsolatos állításaim. Képtelen vagy erre? Nem csodálom...
Közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez semmi köze nem volt Jézusnak...) után a hívő tömegek joggal érdeklődhetnek ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan, hisz érinti őket... Vagy te ezt máshogy látod?

Nem tartom különben se fair hozzáállásnak, ha valaki álnevek mögé bújva, gyáván igyekszik szapulni a másikat.
Én felajánlottam a bibliai vallások érintett vezetőinek, hogy egy erre a célra kijelölt nyilvános fórumon ütköztessük a nézeteinket:

Idézet:
Indítvány: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000228
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=190060
Indítvány
Felkérnénk a Magyarországon bejegyzett jelentősebb egyházakat (katolikus, református, zsidó, stb.), hogy egy kijelölt felelős képviselőjük egy mindenki által elérhető és regisztrálható fórumon álljon rendelkezésre a kizárólagosan az általuk képviselt vallásokkal kapcsolatosan feltett külső kérdésekre.

Klaus Matefi 2008. 06. 12. 11:30
Nem az origó fórumra gondoltam és nem a hagyományos feltételek között. Véleményem szerint egy ilyen fórum aktív tagjaként csak saját nevével és lakcímével szereplő személy vehetne részt a vitában, tehát nem nick-nevek és az ismeretlenség mögé rejtőzve, legyen az bármely vallás kijelölt képviselője, vagy a kérdést feltevő. Ez feltehetően garantálná a dolgok tárgyilagos megvitatását. Nem hinném, hogy ez ellen lehetne bárkinek kifogása, ellenvetése...
Klaus Matefi
2009. május 07. 09:01 | Sorszám: 881
Idézet:
Ez biztos! De a kutató furcsa fajta, a természetbe jár vagy a Holdra vagy kutatóintézetek félhomályában dolgozik a világegyenleten. E helyekről mivel csábítod magadhoz őket?

Az Istenkeresők Globális Egyházának a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten) minél alaposabb megismerése a célja. Szerintem egy kutató, aki valóban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megismerje Istent, az nem fogja elvetni pl. az ősi asztrológia tapasztalatainak a részletes kivizsgálását. Aki pedig mégis azt teszi, az struccot játszik, olyat, amit a betett fotódon látni lehet... A mai kutatók le lettek térítve a Kozmosz és az ember kapcsolatának az alapos feltárásától, egy csillagász pl. nem ebben az irányban tevékenykedik. Az I. G. E. minden lehetséges módszert hasznosnak tart az említett megismerés érdekében, ami előre mozdíthatja azt.

Idézet:
Tudnád összegezni, hogy ezen a gondolás fórumon mit profitáltál eddig, ha profitáltál valamit egyáltalán? Látod bármilyen hasznát az ittlétednek? Megnyitottál igen sok topikot és ahogy figyeltem, semmire sem kaptad fel a fejed (vagy tudtad a választ, vagy egyáltalán nem érintett, vagy nem értettél hozzá és ezért bölcsen hallgattál). Persze, csak ha kibírja a nyilvánosságot (mert néha van itt hideg-meleg is, tudom).

Ezt a jövőben tudjuk majd lemérni. Az egyház ötletének a megismertetésére nagyon alkalmasak a fórumok, mivel ott direkt meg is lehet vitatni a felmerült kérdéseket. Azt se felejtsed el, hogy ezeket a fórumokat nemcsak a hangadók követik figyelemmel...

Most nekem lenne néhány kérdésem. Mikor és hol igyekeztél ilyen nagy lelkesedéssel vizsgáztatni a meglévő bibliai legendák vallásainak koncepcióit?
Vagy esetleg úgy vagy vele, hogy azokkal szükségtelen foglalkoznod? Ha igen, akkor miért?

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 06. 21:46 | Sorszám: 299
Idézet:
Egyébként én nem tudom, hogy Jézus mond valamit a feltámadásról? Mert ő maga sem fizikai valójában támadt fel, az egész homályban marad.

Jézus "feltámadásának" mesés magyarázata, ami természetesen testi feltámadásról szól:

Lukács evangéliuma
24,1 Jézus feltámadása
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
24,2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,
24,3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
24,4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.
24,5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt?
24,6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:
24,7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia."

24,22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,
24,23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24,36 Jézus megjelenik a tanítványoknak
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
24,37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
24,38 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 06. 16:00 | Sorszám: 878
Helyesbítés:
szempontból
Klaus Matefi
2009. május 06. 15:56 | Sorszám: 877
Idézet:
Az első bekezdésed nagy vonalakban tiszta és most a hozzáállásod sem egyértelműen fensőbbséges Ez öröm.

Szerintem máskor se fensőbbségesebb a hozzáállásom. Vitáztunk már eleget és ismerhetnél ebből a szempotból...

Idézet:
Kíváncsi leszek arra, hogy a kutatókat hogyan fogod meggyőzni és emögött nincs rejtett kárörvendés.

Ha egyes kutatók képesek templomba, vagy zsinagógákba járni, akkor szerintem nálunk biztosan nem lehetnek rosszabb helyen...

Idézet:
...és abból tudom, hogy a jó munka gyümölcse nem érik be azonnal...

Ezzel én maximálisan tisztában vagyok kedves john batky, te is tudhatod, hogy nem éppen ma kezdtem el a tevékenységemet a fórumokon. Meg kell jegyezzem, hogy nagyon hasznos dolognak tartom, mivel több szem többet lát alapon ütköztetni lehet az elképzeléseket. A primitív reakciókra meg úgyse reagál az ember...

Klaus Matefi
2009. május 06. 15:43 | Sorszám: 873
Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) megismertetése nem abból áll, hogy az ember misebort iszogat és ostyát fogyaszt mellé a hívek szeme láttára, vagy áldozati csirkéket, bárányokat vagdos le és zsolozsmákat mormol...
Klaus Matefi
2009. május 06. 15:28 | Sorszám: 871
Idézet:
A Te egyházad miért keresi istent, ha már megtaláltad, ha úgy gondolod, tudod, hogyan működik? Ez valamiféle rejtvény vagy mézesmadzag a megcélzott belépőknek?

A Folyamatosan Változó Szellemi Valót teljességében megismeri lehetetlen, mivel a pillanatnyi "képe" folyamatosan változik és rendkívül komplex. Ha egy helyes istenfogalommal rendelkezünk viszont már, akkor következhet ennek az Istennek megismerése, kiismerése, ami egy folyamatos elfoglaltság, de ezzel is természetesen csak a működésének a közelítőleges mechanizmusára, illetve a megismert hatásainak a következményeire kaphatunk csak választ. Az Istenkeresők Globális Egyháza jövendőbeli tagjainak a többsége feltehetőleg átlagemberek lesznek és nem tudományos kutatók, de örömmel vennénk, ha azok is nagy számban képviseltetnék majd magukat természetesen, mivel a cél a minél jobb, minél alaposabb kiismerése Istennek.
Ehhez én a szerintem helyes istenkép felvázolásával igyekszem hozzájárulni, amivel eddig nem hozakodtak elő soha pl. a bibliai legendák vallásai, sőt tiltották Isten megismerésére irányuló igyekezeteket...

Remélem, hogy megértesz végre, de ezekről szerintem már korábban éppen neked beszámoltam, ha nem tévedek...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 06. 14:25 | Sorszám: 869
Szerintem vagy nem olvasod át a bejegyzéseimet figyelmesen, vagy pedig nem tudod kedves john batky, hogy mit jelent az üldözési mánia... A felvetésedre reagáltam.

Idézet:
Te ugye ismered ezt a szellemi valót és meg akarod ismertetni. Egyelőre ez is ígéretnek tűnik, mert aki nem akar beszállni, annak ígérned kell, hogy meg fogja érni a csatlakozás az fvszv megismerése reményében.

Minden új beindulása egy programmal van összekötve. Ugyanez a helyzet az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan is.

Pálék (Saul rabbiék) is egy programot készítettek, amiben megígérték, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra a kínhalált halt Jézus vissza fog térni. Közel 2000 év távlatából nem volt nagy művészet, hisz csak mára derülhetett fény arra, hogy "Jézus második eljövetelének" semmi köze Jézushoz, viszont annál több az Ezsdrásék által betervezett messiásukhoz, Immánuelhez...

Az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan nem fognak ilyen dolgok felmerülni se ma, se 2000 év múlva, azt garantálom.

Biztos ami biztos azért Pál (Saul rabbi) megátkozta azokat, akik mást merészelnének hirdetni...:

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Idézet:
De ez ígéret és nem bizonyíték. Az is, hogy szellemi, de nem értelmes.

Bizonyítsad be kérlek az ellenkezőjét, amit úgyis olyan régen propagálnak pl. a bibliai egyházak... Már adott is a számodra a lehetőség, hogy az Istenkeresők Globális Egyházának az alapelveit megtorpedózzad... Remélem, hogy élni fogsz ezzel.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 06. 12:59 | Sorszám: 865
A Folyamatosan Változó Szellemi Való megismerése és megismertetése az egyik fő célja az Istenkeresők Globális Egyházának. Erre eddig egyetlen bibliai vallás nem törekedett és nem helyezett hangsúlyt...

Mivel az egyház célja kizárólagosan a KÖZJÓ szolgálata és Isten alaposabb megismertetése, így semmi gyanús nincsen benne... Akinek ez az, annak egy kis lelkiismeretvizsgálatra van szüksége szerintem... Vannak olyanok is biztosan...

Klaus Matefi
2009. május 06. 11:31 | Sorszám: 863
A misztérium az titkot, rejtélyt jelent, amit igyse-úgyse ismerhettek meg eddig a beavatatlan hívő tömegek, tehát nem mentek vele semmire, viszon ennek égisze alatt el lehetett velük hitetni alaptalan dolgokat...

Annyiban biztosan materialista egyház az Istenkeresők Globális Egyháza, hogy mellőzi a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, nem hivatkozik nem létező lélek halhatatlanságára és az egyetlen, valóságos Istent, a Folyamatosan Változó Szellemi Valót nem igyekszik hamis képben feltüntetni...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 06. 10:19 | Sorszám: 291
Szerintem nyithatnátok magatoknak egy külön topicot a csevegésre, mivel ez OFF...
Vagy éppen az a célotok?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 06. 09:30 | Sorszám: 861
Az Istenkeresõk Globális Egyháza a KÖZJÓ-ért szándékozik fellépni és azért, hogy mindenki megismerhesse Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétét, ami számunkra a születésünk pillanatában leképezi a lelkünket a saját pillanatnyi "képének" a függvényében.

Elvetjük a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel való hitegetés jól bevált gyakorlatát, bármilyen jellegű nacionalista igyekezetet (politikai, vagy vallási), és hirdetjük, hogy kizárólagosan csak közös erővel tudja az emberiség nagy családja a boldogabb, igazságosabb és szebb jövőt biztosítani az eljövendő generációk számára, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életüket emberibb módon élhessék. Bármilyen fajta megosztottság, legyen az politikai, nemzeti, vagy vallási, ezen célok realizálását teszik lehetetlenné. Azt hiszem, hogy ezt minden gondolkodó ember el kell fogadja, aki egy kicsit is jártas a történelem terén...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. május 06. 09:26 | Sorszám: 860
Idézet:
SenKyse
Ami nem esik bele az érdekképviseletedbe- azt meghamisítod, átírod, meghazudtolod.
Teszed ezt évek óta, 24 órában- és csak MAGYAR fórumokon.

Itt a lehetőséged kedves SenKyse, hogy az áltam "meghamisított, átírt, meghazudtolt" újszövetségi legendák céljainak a magyarázatát korrigáljad, ha nem stimmelnének:

Azt tudjuk, hogy közvetlenül az újszövetségi legendák megírásához semmi köze nem volt annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.
A kegyetlen kínhalálát követően ~másfél évtizeddel Pálnak (Saul rabbinak) jutott az eszébe, hogy írásba kellene önteni Jézus "történetét" és tanításait, annak a Saul rabbinak, aki a szanhedrin megbízásából a legádázabb gyűlölője és üldözője volt Jézus követőinek... Éppen egy ilyen jellegű megtorló útján (Damaszkuszba tartva) "tért meg" úgymond a legendák szerint, "Saulusból Paulus lett" és csodák csodájára legalább másfél évtizeddel megelőzte az írásaival az "evangélistákat (annak ellenére, hogy soha nem találkozott Jézussal...), akikkel közben már kapcsolatban állt... Elnézhette a szanhedrin neki ezt a "pálfordulást" megtorlás nélkül? Aki ismeri az ószövetségi legendák törvényeit, az ezt nem veszi komolyan szerintem...

Az anya szülte hús-vér Jézust véresáldozatként (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) felfeszíttették a keresztre a szanhedrin követelésére, mert szembe mert szállni az Ezsdrásék által megalkotott etikai sugallatokkal és azok ellen nevelte a követőit. Jézus se Isten nem volt, se fel nem támadhatott (mivel ez nonszensz és természetellenes elképzelés), viszont a halála után ~másfél évtizeddel Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére mégiscsak feltámadt papíron...

De mi értelme lett volna ennek az ötletnek, mi haszna származhatott volna belőle bárkinek is, ha ez nem történhetett meg a valóságban?

Nagyon fontos momentum, hogy a Pál-féle kereszténység célja nem volt azonos a Názáreti Jézus eredeti fellépésének a motivációjával. Jézus a saját népe vallását akarta megreformálni, ezzel szemben Pál már a világ népeinek a vallásait szándékozott eltörölni, ami mögött kizárólagosan csak az ószövetségi legenda "bálványtalanítási" igyekezete állhatott:

Idézet:
Az apostolok cselekedetei
13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
13,47 Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig."
13,48 Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
13,49 Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

Pál (Saul rabbi) ötlete alapján Jézusból "Isten" lett, feltámadott a biológiai halála utáni harmadik napon (...), de a lényeg most következik:

az "idők végén" (azaz napjainkban) újra eljön majd azok számára, akik "őt üdvösségükre" várják, írja a zsidókhoz írt levelében:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye, másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ószövetségi legendák Ezsdrásék által beharangozták már ~480 évvel korábban, hogy erre az időre fog megszületni a bekalkulált messiásuk kozmikus okok miatt, aki arra lesz hivatott, hogy az ószövetségi messianisztikus elképzeléseket (földi gazdagság, jólét, népek feletti uralom) realizálja:

Idézet:

Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

8,5 Ítélet és ígéret
Még ezt is mondta nekem az Úr:
8,6 Mivel megvetette ez a nép a Silóah csendesen folydogáló vizét, és Recínnek, meg Remaljáhú fiának örül,
8,7 azért rájuk zúdítja az Úr az Eufrátesz hatalmas és nagy vizét, Asszíria királyát teljes hatalmával. Mindenütt kilép medréből, és hömpölyög partjai fölött.
8,8 Betör Júdába, végigzúdul rajta, és nyakig ér. De ha kiterjesztett szárnyaival széltében ellepi az országot, velünk lesz az Isten!
8,9 Tomboljatok csak népek, majd meg fogtok rettenni! Figyeljetek mind, ti messze országok! Fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni, fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni!
8,10 Szőjetek csak terveket, majd meghiúsulnak, tárgyaljatok csak, úgysem sikerül, mert velünk az Isten!

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ezt az Immánuelt váratták Pál (Saul rabbi) ötlete alapján közel 1700 éven keresztül a részben erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel (sokmilliós áldozat) "Jézus második eljövetele" gyanánt, amihez természetesen semmi köze nem lehetett az 1984 éve kínhalált halt Názáreti Jézusnak...

Láthatjuk a következő idézetekből is, hogy mennyire stimmel ez az állítás:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

A Jelenések könyvében ugyanaz a három kifejezés (vasvessző/cserépedény - Zsoltárok 2,9/Jelenések könyve 2,27; 12,5; 19,15 és "Isten búsult haragjának borsajtója" - Ézsaiás 63,2-3/Jelenések könyve 19,15) szerepel és a földi hatalom megszerzésére történő utalás is (Zsoltárok 2,8/Jelenések könyve 2,26).

Ebből is láthatjuk, hogy az újszövetségi legendák legendák utólsó könyve a Jelenések könyve valójában az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a megkoronázása, amihez semmi köze nem volt és nincsen a Názáreti Jézusnak, annál több viszont az 1999.08.11-én született Immánuelnek, akit eddig "Jézus második eljövetelekén" várattak a keresztény világgal...

Pál (Saul rabbi) akarta elhitetni a világ népeivel, hogy Jézus feltámadt, hogy az "idők végén" majdan "visszatérhessen"ítélkezni a népek felett...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Aki pedig ezt kétségbe merné vonni, az legyen szerinte egyszerűen átkotott...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Röviden és dióhéjban összefoglalva ennyit az újszövetségi legendák Pál-féle "misztériumáról"...

Egy idézet Pálról (Saul rabbiról) egy vallásos forrásból:

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm

Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Tévedett volna Maimonides?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 06. 09:18 | Sorszám: 286
Egyetértek veled kedves Antlfinger Edvárd, hogy a Jézusnak tulajdonított újszövetségi etikai tanítások felemelőek és követendőek. Mivel Jézus éppen az ószövetségi etikai sugallatok ellen szállt síkra, így erre nem mondható el ugyanez...

Kíváncsian várom az esetleges észrevételeket, cáfolatokat...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 06. 09:17 | Sorszám: 285
Az eddigiekből is láthatja mindenki, hogy az újszövetségi legendák valójában az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása céljából készültek, aminek a megvalósulása a "végidőkre", azaz napjainkra lett betervezve. Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus természetesen nem térhet vissza, hisz ez egy nonszensz, lehetetlen ötlet, viszont "Jézus második eljövetele" gyanánt Immánuelt váratták eddig a keresztényekkel, aki már 10 éves...

Nem véletlenül időzítette II. János Pál pápa is a Jeruzsálemi látogatását 2000 tavaszára:

Idézet:

Link

Link

Link

Link

http://www.zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=531&oldal=hirek&nodate=
A Siratófal kérõcédulái
2008-04-15 19:51:30
A Nyugati Fal az egykor Heródes által újjáépített Salamon templomának megmaradt része, a zsidó vallás szent helye. A fal elõtt imádkozva a hívõk kis papírdarabokra írt könyörgéseiket csúsztatják a kövek közötti hasadékokba, hogy kéréseik egyenesen Istenhez jussanak. A Siratófalnál olyan tekintélyes látogatók fordultak meg, mint a Bush-házaspár, Hillary Clinton és John McCain amerikai elnökjelöltek, Vlagyimir Putyin orosz elnök vagy II. János Pál pápa.
A szent hely rabbija elmondta, hogy emberek milliói helyezik itt el üzeneteiket a Siratófalnál, s idõrõl-idõre azért gyûjtik össze azokat, hogy helye legyen a további céduláknak. "Ezeket az üzeneteket nem szentségtelenítjük meg, illendõen és tisztelettel összeszedjük és eltemetjük õket az óvárossal szemben fekvõ Olajfák hegyén" - magyarázta az eljárást Smuél Rabinovic rabbi, és hozzátette, hogy a teremtõnek írt üzeneteket szentként kezelik, és egyikük sem olvassa el azokat.

Egy újabb pápa (XVI. Benedek) fogja meglátogatni 2009. május 12-én a Siratófalat, ahol feltehetően a fal repedéseibe fogja rejteni a kívánságait és imádkozni fog JHVH-hoz:
http://popeinisrael.org.il http://www.mfa.gov.il/PopeinIsrael/Pope+Benedict+XVI+in+Israel.htm http://www.mfa.gov.il/popeinisrael/german/

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 05. 23:42 | Sorszám: 859
Látom kedves SenKyse, hogy a fantáziád az jól működik, de ilyen közhelyekkel szerintem csak azt támasztod alá, hogy mennyire gyenge lábakon áll az az ügy, amit te olyan nagy lelkesedéssel és energiával védeni igyekszel. Amikor már kifogysz az érvekből, akkor következik a mese...

Neked se ártana már végre közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után (amihez természetesen semmi köze nem volt a kínhalált halt Názáreti Jézusnak) egy kicsit elgondolkozni ezeken a dolgokon. Kérdés persze, hogy mi motivál? Az igazság keresése, vagy pedig megkövesedett és idejétmúlt tévtanok védelme?

Csodálom, hogy a KÖZJÓ-t, mint a lehető legnemesebb célt páros lábbal vagy képes megpróbálni a sárba tiporni, lejáratni... És miért? Ezt neked kell tudnod...
Aki gondolkodó ember, az átlátja az ilyen igyekezetet...

Szedd össze magad, ne csak az indulataidra és az ösztöneidre hallgass, hanem a józan eszedre és te is szívesen látott tagjává válhatsz még egyszer az Istenkeresők Globális Egyházának.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 05. 09:22 | Sorszám: 855
Idézet:
SenKyse írta:
Simone Weil- nek megjelent Jézus.

Ha mondjuk közép-amerikai indián lett volna, akkor Jézus helyett pl. Quetzalcoatl jelent volna meg a számára... Ez így működik kedves SenKyse. Az ember tudatalattija a fantáziájával összjátékban meg tudja tréfálni a gazdáját... Az ilyen víziók realizálódásában az egészségi és idegi állapot szokott kiemelkedő szereppel bírni. Az újszövetségi legendák írói szerint Jézusnak is csak hosszabb éhezés és nélkülözés után jelent meg az ördög a pusztában:

Idézet:
Máté evangéliuma
4,1 Jézus megkísértése
Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög.
4,2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.
4,3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré."
...

Idézet:
SenKyse írta:
Egyszerűen megjelent JÉZUS KRISZTUS- attól kezdve nem tudott másként tanítani, írni, élni, halni.

Így lehettek azok az indiánok is, akiknek Quetzalcoatl jelent meg esetleg... Ez egy természetes emberi reakció, mivel nem értették meg a víziójuk eredetét, lényegét...

Idézet:
SenKyse írta:
Kívánom, ezt a „szívműtétet” annak, akit érdekei a keresztények gyűlöletére indítanak,
és a kegyelemtől és az igazságtól egyre messzebb kerül emiatt.

Remélem nem rám céloztál kedves SenKyse, mivel nekem egyetlen keresztény emberrel sincsen semmi gondom. Más a helyzet a velük elhitetett tanításokkal... Ugyanez a helyzet az ószövetségi legendák tanításai és hívőivel kapcsolatosan is. Tevékenységem kizárólagosan felvilágosító jellegű, bármilyen negatív érzéstől szigorúan mentes.

Idézet:
SenKyse írta:
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg
Jn 1.17

János itt feltehetően megfeledkezett az Ezsdrásék által létrehozott Mózes személyéhez utalt 613 micvot-ról (törvény/tiltás), amit a Mózes V. könyve tartalmaz... Néhány kötelező érvényű törvény, utasítás:

Idézet:
Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te elõled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

A Tízparancsolat etikai sugallataival maximálisan egyetértek, kivélel azok, melyek az Istennel (Folyamatosan Változó Szellemi Valóval) kapcsolatosak, mivel ezzel tulajdonképpen a bibliai legendák beavatottjai az egyetlen és valóságos Istennek a megismerését gátolták a híveik számára...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 05. 08:30 | Sorszám: 251
Idézet:
A. E. írta:
Kukkot sem értek. Hogy lehet valakit becsapni a vallásban? Az a hitről szól. S hogy ki mit hisz, az ő dolga. Ha valakinek az a jó, hogy azt higgye, hogy a Föld lapos, hát higgye. Ennyi.

Biztosan meg fogsz érteni, ha áttanulmányozod a következő forrást:

Hinni és elhitetni

Idézet:
A. E. írta:
A kereszténység értékeiből semmit sem vonna le az sem, ha esetleg Jézus csupán egy kitalált személy volna.

Ha Jézus egy fiktiv személy lett volna csak, akkor az újszövetségi legendák etikai tanításai csak félrevezetés által kötődhetnének egy történelmi személyhez... Én elfogadom Jézust, mint történelmi személyt.
Gondolj csak bele abba, ha Hófehérke és a hét törpe írója Hófehérke feltámadásával, mint megtörtént ténnyel szándékozott volna az emberiségnek bizonygatni a nem létező holtak feltámadását... Mivel mesének szánta, így az írójára nem húzható rá a szándékos félrevezetés szándéka.
A keresztény hitnek az alapja kedves A.E. Jézus feltámadásának a nonszensz ötlete. Ezt maga az ötlet szellemi atyja, Pál (Saul rabbi) is kihangsúlyozta...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Annyi biztos, hogy Jézus akár létezett, akár nem, semmiképpen nem támadhatott fel a halottaiból harmad napra...
Mi lehetett mégis ezzel az ötlettel a célja Pálnak (Saulrabbinak) és a hatására az "evangélistáknak"?
A végcél egyértelmű szerintem: egy olyan jövendőbeli valódi személyt váratni a részben erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt, aki az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a messiása lesz majdan. Ez a személy már nem a jövő zenéje, mivel 10 éves...

Feltehetően ezzel kapcsolatba jegyezhette meg Maimonides is a következőket:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

A fenti idézet éppen II. János Pál pápa Jeruzsálemi látogatásakor lett a nyilvánosságra hozva, amikor meglátogatta a Siratófalat és a vallásos zsidó szokás szerint a vágyait egy papírra írva bedugta a fal repedései közé és imádkozott JHVH-hoz, akit Jézus János szerint az ördögnek tartott:

Idézet:

Link

Link

Link

Link

János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

10,7 Jézus tovább folytatta: "Bizony, bizony mondom nektek: A juhok számára én vagyok az ajtó.
10,8 Mindannyian, akik elõttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok.
10,9 Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Éppen egy hét múlva fog XVI. Benedek pápa is látogatást tenni a Siratófalhoz.

Idézet:
A. E. írta:
"Názáreti Jézusnak semmi köze a Jelenések könyvéhez" Ez betonbiztos. Jézus némileg megelőzte azt. A Jelenések könyve az egyik legértelmetlenebb vallási könyv szerintem. Nincs benne egyetlen metafora sem, amit fél percen át követni lehetne. Azt hiszembőven megvan a kereszténység nélküle is.

Erről én is meg vagyok győződve, de ugye akkor ezt a tényt nem lehet néhány mondattal lezárni és fölötte elsiklani... A Jelenések könyve nélkül értemét vesztené az egész kereszténység, hisz azt hirdették eddig, hogy visszatér Jézus a "második eljövetele" alkalmából, amihez természetesen semmi köze nem volt és nincsen annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Csupán ez a néhány apróság az, ami szerintem alaptalan...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 04. 19:39 | Sorszám: 852
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=292
2016 évvel ezelőtt -7.02.10.-én született Jézus

218. Istenkereső - (Klaus Matefi) - 2009-05-03 16:40:29 - Válasz: 217. (jenocsaba)
Az eredeti problémafelvetés ez volt:

Idézet:
Mózes II.
20,13 Ne ölj!

Mózes III.
24,17 Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.
24,21 A ki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de a ki embert üt agyon, halállal lakoljon.
http://www.zsido.hu/vallas/tizpar.htm
A Tízparancsolat
"Ne ölj!" - A kategorikus isteni parancs nem részletez semmit, hiszen örökérvényû törvény. Mózes azonban késõbb részletesen kifejti, mi számít gyilkosságnak, mi legyen a vétlen gyilkos jogi helyzete, s hogy ne érvényesüljön a vérbosszú gyakorlata (ezért hozza létre a menedékvárosokat). A "köteles (önvédelmi) háború" során elkövetett öldöklés sem számított gyilkosságnak.

Szerintem a következő idézetben szó sincsen "köteles (önvédelmi) háborúról", hanem kifejezetten hódító háborúkról, melyek mások szolgasorba való juttatását és vagyonuk eltulajdonítását szolgálják, ami bizony egyáltalán nem nevezhető önvédelemnek...:

Idézet:
Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Azért mert egy távoli nép városában képesek önvédelemből ellenállni a lakók a hódítóknak, azért úgymond a férfiakat ki kell írtani mind, ha sikerül legyőzni őket?
Az ószövetségi legendák írói megfeledkeztek a Mózes II. 20,13; Mózes III. 24,17; 24,21-ben írottakról?

Mi köze ehhez az eddigi válaszaidnak?

219. jenocsaba - 2009-05-03 17:57:31 - Válasz: 218. (Istenkereső)
"nem nevezhető önvédelemnek...:"

a felhozott pld. tiszta szent evangélium.
Csak ósz. képletben.
Hadjáratot kell folytatni a bűn ellen. Minden nép ismert egy Isten képet. A magának megfelelőt. Kétlem, hogy a bűn hangsúlyosságára épűlt volna. Ami azzá tette - a fvszv. Mögöttes szervezkedése, igát- szokásokat, tradíciókat, kötelékeket vetett ki reájuk.
A két élű kard, sebet ejthet egy megbotló emberen - csoporton-népen.
Gyalázat volna -az Isteni akarat, a törvényeit megtartó emberek védelmezése?
Miről beszélünk?

220. Istenkereső - 2009-05-04 09:22:25 - Válasz: 219. (jenocsaba)
Szóval szerinted a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak az az akarata, hogy minden nép igyekezzen a másikat legyőzni, szolgasorba hajtani, eladósítani, stb.?

Már csak az lenne a kérdésem, hogy milyen alapon szoktál Jézus (feltételezett) tanításaira hivatkozni akkor?...

"Két urat" nem illik egyszerre szolgálni ugyanúgy, mint egy fenékkel két lovat megülni...

221. jenocsaba - 2009-05-04 11:40:29 - Válasz: 220. (Istenkereső)
"Szóval szerinted a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak az az akarata, hogy minden nép igyekezzen a másikat legyőzni, szolgasorba hajtani, eladósítani, stb.?"

Stabilan állítod a magadét.
Tedd!
Vitázz Istennel. Ő a teremtő. A Zsoltáros tengernyi helyen mutat rá. Milyen a Fenséges.

""Két urat" nem illik egyszerre szolgálni ugyanúgy, mint egy fenékkel két lovat megülni"

Igen. Osztom nézetedet. Viszont kíváncsisággal tekintenék lelked mélységeibe.
Ott, mi lehet?
Az ébredés nagy hulláma az 1926. években elérte hazánkat.
S ez a kardinális kérdés volt a "kimozdítója" egyben!
Az akkori vezetők - nézz utánna- mit tettek. Nem eléggé érintette meg a SztSz. Őket? Segédmunkássá avanzsált volna?
A Vezető, a Segítő, a Tanító.
Simán megkerülték a kegyelem Szent Újító hullámát.
A roskatag keresztényi életet, ajkaddal kiforgathatod - hasonlatosan- az akkoriakhoz?
Tedd!
És teszed!
Szabad!

222. Istenkereső - 2009-05-04 19:16:41 - Válasz: 221. (jenocsaba)
Írod:
"Stabilan állítod a magadét.
Tedd!
Vitázz Istennel. Ő a teremtő. A Zsoltáros tengernyi helyen mutat rá. Milyen a Fenséges."

Az ószövetségi legendák Istenét Ezsdrásék véreskezű, kegyetlen és bosszúálló Istennek festették le:

Idézet:
Mózes II.
12,12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr.

Mózes V.
13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.

Náhum könyve
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben

Ezzel összhangban van Jézus véleménye is JHVH-ról, akit az ördögnek tartott...:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

Nem véletlenül közölte azt, hogy:

Idézet:
János evangéliuma
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

János I.
3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.
3,10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

Tehát Jézus szerint a te "Fenségesed" maga az ördög...

Aki viszont a valódi és egyetlen Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót ismeri, az jól tudja, hogy ez nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása egyaránt. Ezért se nevezhetnénk ezt az Istent szentnek, mivel az emelkedett emberi elme a gonosz forrását nem imádhatja és tisztelheti annak ellenére, hogy a jónak a forrása is egyben...
Aki tehát a negatív sugallatok végrehajtója és mások hátrányára, kárára cselekszik, az egyáltalán nem teszi azt helyesen... Ugye mindenkinek megadatott a szabad akarata... Ne igyekezzünk egy kitalált Istennel takarózni... Az emberi társadalmakat nem irányíthatják a vadon törvényei, amik valóban a Folyamatosan Változó Szellemi Való törvényei... Remélem, hogy elég világosan fejeztem ki magamat?
Ilyen egyszerű az egész kedves jenocsaba...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. május 04. 18:36 | Sorszám: 247
Idézet:
Máté evangéliuma
5,17 A törvény magyarázata
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Nem ismerte volna Jézus a Mózes V. könyvében található 613 micvotot (törvény/tiltás)? Ki van zárva, hogy ezek betöltéséért jött volna...:

Mózes V.
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

9,3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr.

13,8 azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig,
13,9 ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt,
13,10 hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!
13,11 Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istenedtől, az Úrtól, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Idézet:
János Evangélium
7,19 Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni?"

Ismételten azt kell kérdezzem, hogy Jézus nem ismerte volna Mózes V. könyvét, hogy ilyen naiv dolgokat mondott volna?...

Klaus Matefi
2009. május 04. 10:04 | Sorszám: 245
Hogy egy kicsit tisztábban lásson mindenki és végre megpillanthassák az erdőt attól a fátol, ami mögé szándékosan beállították őket...:

A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai II.

A bibliai legendák misztériumai bizony az ősi asztrológiára lettek felépítve Ezsdrásék és Pálék (Saul rabbi) által...
Ezsdrásék a lehető legnegatívabb szellemi hatású kozmikus keresztet "lovagolták" meg, Pálék pedig el akarták hitetni a világ népeivel, hogy Jézusnak köze volt ezekhez... Ennek szellemében váratták a mai napig a részben tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekkel az ószövetségi legendáknak a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt...

Az i.sz. 25 április elsején keresztre feszíttetett Názáreti Jézusnak semmi köze a Jelenések könyvéhez!

Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Az igazság tudatos elhallgatása, elbagatellizálása hasonló tevékenység, mint annak a meghamisítása...

Lássatok, ne csak nézzetek!

Osztom a véleményét Maimonidesnek, hisz neki tudnia kellett...:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

A vakok persze ritkán tudják felfogni, hogy virágba borultak a fák...

Klaus Matefi
2009. május 04. 09:54 | Sorszám: 244
Idézet:
Mózes II.
20,13 Ne ölj!

Mózes III.
24,17 Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.
24,21 A ki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de a ki embert üt agyon, halállal lakoljon.
http://www.zsido.hu/vallas/tizpar.htm
A Tízparancsolat
"Ne ölj!" - A kategorikus isteni parancs nem részletez semmit, hiszen örökérvényû törvény. Mózes azonban késõbb részletesen kifejti, mi számít gyilkosságnak, mi legyen a vétlen gyilkos jogi helyzete, s hogy ne érvényesüljön a vérbosszú gyakorlata (ezért hozza létre a menedékvárosokat). A "köteles (önvédelmi) háború" során elkövetett öldöklés sem számított gyilkosságnak.

Szerintem a következő idézetben szó sincsen "köteles (önvédelmi) háborúról", hanem kifejezetten hódító háborúkról, melyek mások szolgasorba való juttatását és vagyonuk eltulajdonítását szolgálják, ami bizony egyáltalán nem nevezhető önvédelemnek...:

Idézet:
Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Azért mert egy távoli nép városában képesek önvédelemből ellenállni a lakók a hódítóknak, azért úgymond a férfiakat ki kell írtani mind, ha sikerül legyőzni őket?
Az ószövetségi legendák írói megfeledkeztek a Mózes II. 20,13; Mózes III. 24,17; 24,21-ben írottakról?

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 04. 09:47 | Sorszám: 243
Klaus Matefi
2009. május 03. 21:56 | Sorszám: 236
Az ószövetségi legendák és a Jelenések könyve

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 03. 12:57 | Sorszám: 850
Mivel ez egy vallásfórum, így nyugodtan fejtsed ki a véleményedet...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. május 03. 12:55 | Sorszám: 829
Idézet:
hejde írta:
Az ember elfelejtette, hogy része a természetnek, és hogy része az Istennek. Az ősi, kicsit azér' komolyabb vallásokhoz (de már nem a göröghöz) képest az újdonság zsidóéknál az, hogy személyes istent teremt, vagyis szakállas bácsit, aki az emberen kívül létezik. Aztán még felruházza kisebbségi komplexusa minden tünetével és durcás kisgyereket csinál belőle.

Az első mondatoddal maximálisan egyetértek. Már a keresztények körében is érezhető az a vágy, ami a hitüket újra összekapcsolná a Kozmosszal:

Idézet:
http://www.foek.hu/gaia/gaia362a.htm
THE ECOLOGIST Vol. 30.No 1, January/February 2000 Vincent Rossi: Sacred Cosmology in the Christian Tradition (Szent kozmológia a keresztény hagyományban)

(A szerző keleti-ortodox teológus és környezetvédő, az Epiphany Journal [Vízkereszt...] alapítója. Ez a negyedéves lap a hagyományos keresztény spiritualitással foglalkozik. A kaliforniai, Santa Rosa-i World Stewardship Institute tanára.)
"Where is Life, we have lost in living; where is the wisdom, we have lost in knowledge; where is the knowledge, we have lost in information?" T.S. Eliot (Ferenc Győző fordításában: Hol az Élet, mely életünkben elveszett? Hol a bölcsesség, mely tudásunkban elveszett? Hol a tudás, mely ismeretünkben elveszett?)
Eliot fél évszázaddal ezelőtt feltett kérdései ma is élők: a kereszténység elveszítette az ősi bölcsességet, azt újra meg kell találnia. Ez lényeges feladata az életünknek.

A KERESZTÉNY KOZMOLÓGIA VISSZASZERZÉSE
Sokan igénylik, hogy a kereszténység legyen újra a Kozmoszba ágyazva
, hogy a vallás jelentsen valós erőt, s adjon erkölcsi és lelki energiát a föld pusztulásának a megállításához. Ez a Teremtésbe való beágyazódás fontos része volt a vallásnak. A korai egyházak ezt a "kozmikus" hitet közvetítették.
Chesterton szerint "a vallás nem templom, ahová belépünk, hanem a Kozmosz, amelyben élünk" - és: "a keresztény eszme nem kipróbálás után lett kiválasztott; nehezen találtunk rá és nem vizsgáltuk meg."
A keleti kereszténységben a lélek üdvözülése kapcsolatos azzal, hogy miként viszonylik a teremtéshez. Az ortodox keresztény hagyomány nem antropocentrikus, hanem "theoantropokozmikus"

JHVH-ból (akit Ezsdásék Marduk babilóni "teremtő Isten" átkeresztelése által alkottak meg) a keresztény hagyomány csinált "szakállas bácsit" "Atya" néven:

Pécs, Miasszonyunk zárdatemplom (saját fotó!)

Ezsdrásék csak olyan dolgokat igyekeztek a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak (Istennek) tulajdonítani, amivel ez nem rendelkezhet... Erről persze a beavatatlan és laikus tömegek semmit nem tudhattak. Ne felejtsük el, hogy a Tórát is tulajdonképpen erőszakkal kényszerítették a népükre, sok esetben halálbüntetést helyezve kilátásba, ha az általuk alkotott előírásokat meg mernék szegni a hívek...

Ezsdrásék nem kifejezetten konzekvensen alkották meg törvényeiket:

Idézet:
Mózes II.
20,13 Ne ölj!

Mózes III.
24,17 Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.
24,21 A ki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de a ki embert üt agyon, halállal lakoljon.
http://www.zsido.hu/vallas/tizpar.htm
A Tízparancsolat
"Ne ölj!" - A kategorikus isteni parancs nem részletez semmit, hiszen örökérvényû törvény. Mózes azonban késõbb részletesen kifejti, mi számít gyilkosságnak, mi legyen a vétlen gyilkos jogi helyzete, s hogy ne érvényesüljön a vérbosszú gyakorlata (ezért hozza létre a menedékvárosokat). A "köteles (önvédelmi) háború" során elkövetett öldöklés sem számított gyilkosságnak.

A következő idézetben szó sincsen "köteles (önvédelmi) háborúról", hanem kifejezetten hódító háborúkról, melyek mások szolgasorba való juttatását és vagyonuk eltulajdonítását szolgálják, ami bizony egyáltalán nem nevezhető önvédelemnek...:

Idézet:
Mózes V.
20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Azért mert egy távoli nép városában képesek önvédelemből ellenállni a lakók a hódítóknak, azért úgymond a férfiakat ki kell irtani mind, ha sikerül legyőzni őket?
Az ószövetségi legendák írói megfeledkeztek a Mózes II. 20,13; Mózes III. 24,17; 24,21-ben írottakról?

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 03. 12:17 | Sorszám: 848
Az biztos, hogy Istennek (Folyamatosan Változó Szellemi Való) ehhez semmi köze...
Klaus Matefi
2009. május 02. 22:57 | Sorszám: 846
Helyesbítés:
Szóval még a II. Vatikáni zsinat nyilatkozata szerint a Katolikus Egyház volt "Isten új népe", de közben valamilyen oknál fogva ez megváltozott...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. május 02. 22:44 | Sorszám: 827
Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft31.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.05.06
RÓMA: TITKOS TALÁLKOZÓ RABBIK ÉS KATOLIKUS FŐPAPOK KÖZÖTT
A FELTÉTEL A TITOKTARTÁS VOLT ÉS EZT MINDKÉT FÉL BETARTOTTA.

Egy Róma melletti városkában nemrég megtartott tanácskozáson három neves izraeli főrabbi és három katolikus kardinális vett részt. Négy napon keresztül tárgyalták a két világvallás problémáit; kósert ettek, áldást mondta a kenyérre és bencsoltak.
A fényűzően berendezett villában a vendéglátó vatikáni papok mindent megtettek, hogy a vendégek kellemes légkörben tárgyalhassanak. Levették a falakról a feszületet, a "faragott képek"-et, sőt a résztvevő kardinálisok is "privát" öltözetben jelente meg, a szokásos feszületek nélkül. Az izraeli küldöttség élén Sár-Jásuv Cohen, haifai főrabbi állt, valamint Dr. rabbi Rácon Áruszi, míg a Vatikán részéről W. Caspar kardinális, az egyházközi bizottság elnöke, Chorcha Machjja kardinális, a vatikáni könyvtárak vezetője, Názáret püspöke és mások.

A résztvevők szerint a találkozó igen pozitív légkörben zajlott le, gyakran a késő éjszakai órákig húzódtak a tárgyalások. A találkozó fő témája az "Élet és a család szentsége" volt, amelyben nincs vita zsidók és keresztények között. Minden ülésszak egy Zsoltár-fejezettel nyílt meg, amit a résztvevők héberül és latinul mondtak el.

A találkozókon "igazi baráti hangulat alakult ki" - nyilatkozta Haifa főrabbija a Házofe című vallásos lapnak. Cohen hangsúlyozta, hogy forradalmi változást kell látni abban, hogy a katolikus egyház elismeri a zsidóság "kiválasztott nép" voltát, ami azt jelenti, hogy "a kereszténység nem a zsidóság helyébe jött".
http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--

Érdekes módon a II Vatikáni Zsinatnak még más volt erről a véleménye...:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról

(A zsidók)
4. Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével.

Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók. Vallja, hogy a Krisztus-hívők a hitben Ábrahám fiai,vi rájuk is vonatkozik Ábrahám meghívása, s hogy az Egyház üdvösségét a választott nép egyiptomi kivonulása titokzatosan jelezte. Ezért az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai.vii Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette.viii

Az Egyház azt is mindig szemel előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: "Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,4--5), Szűz Mária Fia. Azt sem feledi, hogy a zsidó népből születtek az apostolok, az Egyház alapjai és oszlopai és az a sok tanítvány, aki Krisztus evangéliumát elsőként hirdette a világnak.

A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl látogatásának idejét,ix és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével.x Mindazonáltal az Apostol szerint a zsidók az atyák miatt nagyon kedvesek Istennek, aki nem bánja meg ajándékait és hívását.xi A prófétákkal és ugyanazzal az apostollal együtt az Egyház várja az az egyedül Isten által tudott napott, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, "és vállvetve fognak szolgálni neki." (Szof 3,9)xii

Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.

Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték,xiii mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

Kelt Rómában 1965. október 28-án

Én, PÁL, a katolikus Egyház püspöke

Következnek a Szent Zsinati atyák aláírásai

Szóval még a II. Vatikáni zsinat nyilatkozata szerint a Katolikus Egyház volt "Isten új népe", de közben valamilyen oknál fogva ez megváltozott...( http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_wink.gif )

Ebből is láthatjuk, hogy ez az Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) bizony valóban folyamatosan változik...( http://forum.gondola.hu//biggrin.gif )

Maimonides már egy kicsit határozottabban nyilatkozott...:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. május 02. 15:55 | Sorszám: 822
Idézet:
Milyen bizonyítékod van arra nézve, hogy isten-modelledből, amely számunkra, outsider-eknek egy, a lelkeket emberi testbe levilágító diszkólámpának felel meg, a kozmoszban - vagy azon kívül- csak egyetlen egy van??

Erre semmi bizonyíték nincsen, de mivel mi a földi viszonyokat vizsgáljuk, azaz a természetre, illetve a ránk gyakorolt hatásokat, így ebből a szempontból érdektelen...

Idézet:
Azt nem Ézsdrás hamisította bele az újszövetségbe szerinted, hogy csak egyetlen isten van? Miért vette át az egyiptomiaktól az egyistenhitet, amikor a többistenhit (többdiszkólámpa-hit) is jól működik sokfelé? Vagy az nem annyira gazdaságos? Vagy a redukcionizmus egyéb előnyeire gondolt?

Ezsdrás nem tett mást a beavatott társaival karöltve, csak annyit, hogy Mardukot (Amun, Zeusz, Jupiter) átkeresztelték JHVH-ra és kijelentették, hogy nem létezik más igaz Isten... Természetesen nemzeti Isten lett belőle, aki úgymond más népek kiirtására, eladósítására és szolgasorba süllyesztésére (pl .: Mózes V. 7,16; 7,22-23; 9,3; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,21; 28,12; 33.27; Ézsaiás 66,12; Zsoltárok 2,8-9) ösztönöz úgymond...
Ezsdrásék istenképe öt égitest konstelláció-variációira épült, ami a Shem ha-Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai voltak.

Bővebben erről:

"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash

Mint tudjuk, Zeusz is különböző megjelenési formákkal rendelkezett...

Idézet:
PS: Mi van akkor, ha van egy jó és egy rossz diszkólámpa, és ezek küzdenek egymással?

Ezek a pozitív és negatív szellemi hatások forrásai nem küzdenek egymással, hanem az "égi mechanika" következményei, periódikusan váltogatják egymást...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. május 02. 15:30 | Sorszám: 844
Helyesbítés:
Érdekes módon a II Vatikáni Zsinatnak még más volt erről a véleménye...:
Klaus Matefi
2009. május 02. 15:27 | Sorszám: 843
Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft31.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.05.06
RÓMA: TITKOS TALÁLKOZÓ RABBIK ÉS KATOLIKUS FŐPAPOK KÖZÖTT
A FELTÉTEL A TITOKTARTÁS VOLT ÉS EZT MINDKÉT FÉL BETARTOTTA.

Egy Róma melletti városkában nemrég megtartott tanácskozáson három neves izraeli főrabbi és három katolikus kardinális vett részt. Négy napon keresztül tárgyalták a két világvallás problémáit; kósert ettek, áldást mondta a kenyérre és bencsoltak.
A fényűzően berendezett villában a vendéglátó vatikáni papok mindent megtettek, hogy a vendégek kellemes légkörben tárgyalhassanak. Levették a falakról a feszületet, a "faragott képek"-et, sőt a résztvevő kardinálisok is "privát" öltözetben jelente meg, a szokásos feszületek nélkül. Az izraeli küldöttség élén Sár-Jásuv Cohen, haifai főrabbi állt, valamint Dr. rabbi Rácon Áruszi, míg a Vatikán részéről W. Caspar kardinális, az egyházközi bizottság elnöke, Chorcha Machjja kardinális, a vatikáni könyvtárak vezetője, Názáret püspöke és mások.

A résztvevők szerint a találkozó igen pozitív légkörben zajlott le, gyakran a késő éjszakai órákig húzódtak a tárgyalások. A találkozó fő témája az "Élet és a család szentsége" volt, amelyben nincs vita zsidók és keresztények között. Minden ülésszak egy Zsoltár-fejezettel nyílt meg, amit a résztvevők héberül és latinul mondtak el.

A találkozókon "igazi baráti hangulat alakult ki" - nyilatkozta Haifa főrabbija a Házofe című vallásos lapnak. Cohen hangsúlyozta, hogy forradalmi változást kell látni abban, hogy a katolikus egyház elismeri a zsidóság "kiválasztott nép" voltát, ami azt jelenti, hogy "a kereszténység nem a zsidóság helyébe jött".

http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--

Érdekes módon a II Vatikáni Zsinat

Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról

(A zsidók)
4. Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével.

Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók. Vallja, hogy a Krisztus-hívők a hitben Ábrahám fiai,vi rájuk is vonatkozik Ábrahám meghívása, s hogy az Egyház üdvösségét a választott nép egyiptomi kivonulása titokzatosan jelezte. Ezért az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai.vii Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette.viii

Az Egyház azt is mindig szemel előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: "Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,4--5), Szűz Mária Fia. Azt sem feledi, hogy a zsidó népből születtek az apostolok, az Egyház alapjai és oszlopai és az a sok tanítvány, aki Krisztus evangéliumát elsőként hirdette a világnak.

A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl látogatásának idejét,ix és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével.x Mindazonáltal az Apostol szerint a zsidók az atyák miatt nagyon kedvesek Istennek, aki nem bánja meg ajándékait és hívását.xi A prófétákkal és ugyanazzal az apostollal együtt az Egyház várja az az egyedül Isten által tudott napott, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, "és vállvetve fognak szolgálni neki." (Szof 3,9)xii

Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.

Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték,xiii mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

Kelt Rómában 1965. október 28-án

Én, PÁL, a katolikus Egyház püspöke

Következnek a Szent Zsinati atyák aláírásai

Szóval még a II. Vatikáni zsinat nyilatkozata szerint a Katolikus Egyház volt "Isten új népe", de közbe valamilyen oknál fogva ez megváltozott...

Ebből is láthatjuk, hogy ez az Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) bizony valóban folyamatosan változik...

Maimonides már egy kicsit határozottabban nyilatkozott...:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. május 02. 14:03 | Sorszám: 837
Ez a "Jóisten" soha nem létezett, csak az emberi fantázia termékeként...
Ilyen alapon az összes eddig kitalált isteneknek lenne létjogosultságuk...
Klaus Matefi
2009. május 02. 12:45 | Sorszám: 835
Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000160
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

john batky 2009. május 01. 21:35 | Sorszám: 817
És úgy néz ki, ők is egy egyesítésen fáradoznak! Mennyien hiszik a világon, hogy minden 1!!!

Az emberiség nagy családja egy egység. A bőrük színének az eltérése abból adódik, hogy különböző éghajlati területeken élték le az életüket és ahhoz alkalmazkodott az idők folyamán. De, ha nem így lenne, akkor is elítélendő lenne a faji megkülönböztetés.

Nem létezik a Folyamatosan Változó Szellemi Való előtt "kiválasztott nép", ez nacionalista emberi igyekezet volt minden időkben, ami ellen az emelkedett elme tiltakozik. Ezen a téren az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendák állnak az élen:

Idézet:
Mózes V.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

Ezsdrásék "Isten" (JHVH, akit Marduk átkeresztelése által hívtak életre) nevében nemcsak más népek vallásainak a kipusztítását sugallták, de kiirtásukat, eladósításukat és szolgasorba való sűllyesztésüket is (pl .: Mózes V. 7,16; 7,22-23; 9,3; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,21; 28,12; 33.27; Ézsaiás 66,12; Zsoltárok 2,8-9):

Idézet:

Mózes V.
7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te elõled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ézsiás
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Ugyanezt az Istent Jézus az ördögnek nevezte és a korábbi tanítókat pedig tolvajnak és rablónak (János evangélium 8,42-44; 10,7-10):

Idézet:
János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

10,7 Jézus tovább folytatta: "Bizony, bizony mondom nektek: A juhok számára én vagyok az ajtó.
10,8 Mindannyian, akik elõttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok.
10,9 Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Jézus szerint aki bűnt cselekszik, az az ördögtől van (János I. 3,6-9):

Idézet:
János I.
3,6 Gyermekeim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, amint ő maga is igaz.
3,7 Aki bűnt követ el, az ördögtől van, mert az ördög kezdettõl fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa.
3,8 Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem követ el, mert isteni csíra van benne. Nem vétkezik, mert Istentől született.
3,9 Erről ismerhetők föl Isten fiai és az ördög fiai: mindaz, aki nem cselekszik igazságot, nem Istentől való, de az sem, aki testvérét nem szereti.

Jézus annyiban tévedett (amennyiben valóban stimmelnek egyáltalán a neki tulajdonított gondolatok), hogy nem ismerte kellőképpen a valódi Istent, a Folyamatosan Változó Szellemi Valót, ami a jónak és a rossznak egyaránt a szellemi forrása és nem lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége... Jézus nevében az újszövetségi legendák írói a világ népeit soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel szándékoztak premizálták, amennyiben betartják az előírásaikat, ami a szeretetre, megbocsátásra, feltétel nélküli engedelmességre oktat... Az újszövetségi legendák valódi célja az ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek a váratása volt, amire nemcsak Pál (Saul rabbi), de János is utalt:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.

6,11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,

6,13 Isten ígéretei változhatatlanok
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
6,14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
6,15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.

6,17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.

9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Jelenések könyve
12,5 A sárkány odaállt a vajúdó asszony elé, hogy mihelyt szül, fölfalja gyermekét. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel kormányozza az összes nemzeteket.

19,15 Szájából éles kard tört elő, hogy azzal sújtson a nemzetekre. Vasvesszővel fogja kormányozni őket, és taposni fogja a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. (Zsoltárok 2,8-9; Ézsiás 63,1-4)

Hogy nehogy valaki kételkedni próbáljon a Pál (Saul rabbi) által megalapozott Pál-féle kereszténység részére készült újszövetségi legendákban, átkokkal igyekszik Pál ráijeszteni a beavatatlan, laikus tömegekre...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;

1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Az eddigiekből is láthatja mindenki, hogy az újszövetségi legendák valójában az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása céljából készültek, aminek a megvalósulása a "végidőkre", azaz napjainkra lett betervezve. Az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézus természetesen nem térhet vissza, hisz ez egy nonszensz, lehetetlen ötlet, viszont "Jézus második eljövetele" gyanánt Immánuelt váratták eddig a keresztényekkel, aki már 10 éves...

Nem véletlenül időzítette II. János Pál pápa is a Jeruzsálemi látogatását 2000 tavaszára:

Idézet:

Link

Link

Link

Link

http://www.zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=531&oldal=hirek&nodate=
A Siratófal kérõcédulái
2008-04-15 19:51:30
A Nyugati Fal az egykor Heródes által újjáépített Salamon templomának megmaradt része, a zsidó vallás szent helye. A fal elõtt imádkozva a hívõk kis papírdarabokra írt könyörgéseiket csúsztatják a kövek közötti hasadékokba, hogy kéréseik egyenesen Istenhez jussanak. A Siratófalnál olyan tekintélyes látogatók fordultak meg, mint a Bush-házaspár, Hillary Clinton és John McCain amerikai elnökjelöltek, Vlagyimir Putyin orosz elnök vagy II. János Pál pápa.
A szent hely rabbija elmondta, hogy emberek milliói helyezik itt el üzeneteiket a Siratófalnál, s idõrõl-idõre azért gyûjtik össze azokat, hogy helye legyen a további céduláknak. "Ezeket az üzeneteket nem szentségtelenítjük meg, illendõen és tisztelettel összeszedjük és eltemetjük õket az óvárossal szemben fekvõ Olajfák hegyén" - magyarázta az eljárást Smuél Rabinovic rabbi, és hozzátette, hogy a teremtõnek írt üzeneteket szentként kezelik, és egyikük sem olvassa el azokat.

Az Istenkeresõk Globális Egyháza a KÖZJÓ-ért szándékozik fellépni és azért, hogy mindenki megismerhesse Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mibenlétét, ami számunkra a születésünk pillanatában leképezi a lelkünket a saját pillanatnyi "képének" a függvényében.

Elvetjük a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel való hitegetés jól bevált gyakorlatát, bármilyen jellegű nacionalista igyekezetet (politikai, vagy vallási), és hirdetjük, hogy kizárólagosan csak közös erővel tudja az emberiség nagy családja a boldogabb, igazságosabb és szebb jövőt biztosítani az eljövendő generációk számára, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életüket emberibb módon élhessék. Bármilyen fajta megosztottság, legyen az politikai, nemzeti, vagy vallási, ezen célok realizálását teszik lehetetlenné. Azt hiszem, hogy ezt minden gondolkodó ember el kell fogadja, aki egy kicsit is jártas a történelem terén...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. május 02. 12:42 | Sorszám: 820

2009. május 01. 20:40 | Sorszám: 816
Ilyenekre gondoltál?

Idézet:
http://uj.katolikus.hu/adattar.php?h=4

http://www.reformatus.hu/#esemenynaptar

http://www.evangelikus.hu/nyitolap

http://mazsihisz.hu/

http://zsido.com/szoveg/egy_szazalek/32
Letölthető 1%-os rendelkező nyilatkozatok
Bizonyára Ön is tudja, hogy adója 2x1%-ával valamely egyház illetve alapítvány segítségére lehet. Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindazoknak, akik a korábbi években az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Chábád Alapítvány javára rendelkeztek.

Kérjük, támogassa Ön is adójának 2x1%-ával a magyarországi zsidóság reneszánszát. Amennyiben Ön nem adózik, a rendelkező nyilatkozatokat adja át másnak!
Mit tegyen, ha Ön már beküldte az adóbevallását, és elfelejtett rendelkezni az egyházi 1%-ról, vagy nem adta le az 1%-os borítékot a munkahelyén?

Nyomtassa ki a lap tetején letölthető dokumentumot, majd vágja körbe a rendelkező nyilatkozatot! A nyilatkozaton a civil 1%-ról és az egyházaknak adható 1%-ról is rendelkezhet a támogatni kívánt civil szervezet adószámának beírásával, illetve az egyház technikai számának beírásával. Tegye borítékba a nyilatkozatokat! A borítékra írja rá saját adóazonosító jelét, zárja le a borítékot, és írja alá a ragasztáson átnyúlóan.
A borítékot postán vagy személyesen juttassa el bármelyik APEH irodához május 20-ig.
Rendelkezése így, az adóbevallásától, illetve a munkáltatói adóelszámolástól függetlenül is érvényes.
Egyházi Technikai számunk: 1287
Alapítványi Adószámunk: 19663038-1-42

http://www.szimsalom.hu/
Szim Salom
Progresszív Zsidó Hitközség - Budapest
Támogassa közösségünket adója egy+egy százalékával!
-egyházi 1%: 1373 Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség
-civil 1%: 18041174-1-42 Szim Salom Egyesület
további információ itt elérhető

http://www.bpa.hu/
Budapesti Autonóm Gyülekezet
A gyülekezet technikai száma változatlanul:
06 64
Az Oázis 2000 Közhasznú Alapítvány adószáma: /18096679-1-42/
-RENDELKEZŐ NYILATKOZAT- letöltése
-ÚTMUTATÓ- letöltése
Az adójának 2 x1 %-áról szóló rendelkező nyilatkozat adóhatósághoz való eljuttatásának végső határideje 2009 május 20.

http://www.krisztusegyhaza.hu/
Kérjük, támogassa egyházunkat adója 1%-ával!
Technikai számunk: 0705

http://baptist.hu/
Az egyház adószáma: 19818513-2-42
Az egyház számlaszáma: 11706016-20213558 (OTP)
13555555-11111111-11111111 (KDB Bank)

http://www.mue.unitarius-halo.net/
1% SZJA
A Magyarországi Unitárius Egyház tisztelettel és szeretettel hívja fel hívei és támogatói figyelmét arra, hogy adóbevallásuk során a rendelkező nyilatkozatban egyházunkat jelöljék meg kedvezményezettként!
Magyarországi Unitárius Egyház: 0 2 0 0
Unitárius Alapítvány: 18052459 - 1 - 41
Köszönettel: A Magyarországi Unitárius Egyház Elnöksége
A nyomtatható változat itt tölthető le (PDF)
Köszönetnyilvánítás a támogatásért

http://esszenus.hu/Page%2001.htm
Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház
Adónk “egyházi” 1%-ának felajánlása
Kérjük támogatóinkat, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával segítsék a Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház közösségét. Nagy segítséget jelentene, ha az innen letöltött rendelkező nyilatkozatok terjesztésével ezt barátaik, ismerőseik, családtagjaik figyelmébe is ajánlanák.
Az egyházi 1% felajánlásához a rendelkező nyilatkozatra az Egyház technikai számát:
1191
kell ráírni. Az egyház hivatalos megnevezése:
Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház

http://www.epk.hu/
Evangéliumi Pünkösdi Közösség

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai
Klaus Matefi
2009. április 29. 11:42 | Sorszám: 9
Néhány idézet azzal kapcsolatosan, hogy a babilóni száműzetés milyen hatással volt a zsidó népre:

Idézet:
http://hetek.hu/index.php?cikk=3943
Hetek.hu III. évfolyam, 8. szám 1999. február 27.
GRÜLL TIBOR (*Pécsi Tudományegyetem, Ókortörténeti és Régészeti Tanszék - egyetemi docens; 2004 phil. habil. Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem)
A "babilóni tudományos akadémia" elnöke
Dániel "karriertörténete" Jójákin király fogságra vitelével egy idõben, i.e. 605-ben vette kezdetét. Nabukodonozor parancsot adott, hogy hozzanak Jeruzsálembõl királyi vagy más elõkelõ származású ifjakat Babilónba, a királyi udvarba, s tanítsák meg õket a káldok összes tudományára. A fõvárosba érkezõ zsidó ifjak között volt Dániel és három társa: Hananja, Mísáél és Azarja. Babilóni nevelésük azzal kezdõdött, hogy valamennyien új nevet kaptak: Béltesaccar, illetve Sadrak, Mésak és Abédnego, amelyek egyértelmûen a babilóni identitást jelzik. Béltesaccar akkádul Balátsu-uszur: "Óvjad életét", ami csak a szokásos rövid változata a teljes névnek: (Marduk/Bél/Nabú/stb.)-balátsu-uszur, azaz "Marduk (vagy valamelyik más babilóni isten), óvjad életét".

http://www.hhrf.org/hargitanepe/2003/marc/hn030311.htm
A zsidók babiloni fogságáról is mást értünk. A júdeaiak nem a szó szoros értelmében vett fogolyként éltek Babilonban, hanem mint kitelepítettek. Telket utaltak ki nekik, és módjuk volt új egzisztenciát kiépíteni.

Link
A hazájától elszakadt zsidóságnak módja volt arra, hogy megtartsa atyai hagyományait, szokásait, főképpen pedig hitét. Babilonban a zsidók fél-szabadokként éltek: nem kapták meg a polgárjogot, de nem is voltak rabszolgák. Valószínűleg tartoztak robot-szolgáltatással, de házakat építhettek, földet művelhettek, és annak jövedelmét megtarthatták, családot alapíthattak, gyerekeiket saját hagyományaik szerint nevelhették. Idővel egyesek jómódra is szert tettek, némelyek pedig befolyásos állásba kerültek. Ők nem olvadtak be a környező népekbe, amint ez az északi birodalomból elhurcoltakkal történt. Itt, a babiloni deportáltak körében vált kimondottan kultikus ünnepnappá a szombat, és más népektől megkülönböztető, sajátos jellegzetességgé a körülmetélés.

http://indykfi.atomki.hu/indyKFI/JARDANYB/tort/okor.htm
A zsidó nép babiloni fogsága alatt, s jóval előtte Egyiptomban (*?) szoros kapcsolatba került a mezopotámiai és egyiptomi csillagászattal. Valószínûleg a babiloni naptár hatására alapult a zsidó időszámítás a Hold megfigyelésén.
A jeruzsálemi nagytemplomot a főbb égtájak irányában építették, a templomban egy hatalmas függönyre a babiloni csillagtérképet hímezték.

http://iratok.fw.hu/tudomany/lehmann/L101KALD.HTM
A chaldeus varázstudomány terjedése.
A zsidók, kiknek CYRUS megengedte, hogy hazájukba visszatérjenek, természetesen az összes chaldéai varázstudományok teljes ismeretével vonultak a babiloni fogságból hazájukba s ezek az ismeretek később ÉNOK könyve s hasonló pszeudo-epigrafikus iratok útján * terjedtek el. A Kabbalában egyúttal titkos rendszerré fejlesztették azokat, mely előbb kerülő utakon, a mórok révén jutott Európába s azután a középkorban s később napjainkig nagy szerepet vitt.

http://www.magyarbaptista.com/szolgatars/04'2/tanszeml.htm
Az 539-ben Círusz által kiadott rendelet után nem tért minden zsidó vissza Palesztinába. Nagy zsidó kolóniák maradtak Egyiptomban, Babilonban, sőt újak jöttek létre a görög és római városokban.

http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKDDDD/09DIALEK.HTML#d09010
diaszpóra (gör.): szétszórtság, szórvány.
A zsidók többsége Cirusz rendelete után is Babilonban maradt, ez a telep egészen a kk-ig fennmaradt. Jelentős izr. település volt Elephantinében is, de másutt is éltek még zsidók Egyiptomban (így Alexandriában) a hellénista róm. időkig (vö. 1Mak 15,16-23). Szíriában Antiochia volt a ~ közp-ja. Az ap-ok idején kb. 150 zsidó telepet tartottak számon Görögo-ban, Rómában és Cirénétól a pártusok birod-áig (vö. ApCsel 2,9).

http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/pk/52.htm
Ezsdrás rendkívüli életet élt a Babilonban maradt zsidók között, ezáltal felkeltette Artaxerxes király érdeklődését és jóindulatát. Ezsdrás nyíltan beszélt vele a menny Istenének hatalmáról, aki vissza akarja vinni a zsidókat Jeruzsálembe.
Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült; ezenkívül a médó-perzsa birodalom mágusainak, csillagjósainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert.

Ezsdrás arra számított, hogy sokan fognak visszatérni Jeruzsálembe. De elszomorítóan kevés száműzöttet érintett meg a hívás. Sokan, akik házakat és földeket szereztek, nem akarták feláldozni javaikat. Szerették a nyugalmat és kényelmet, szívesebben maradtak.

http://magyarorthodoxia.org/page/11/6.aspx
Hilarion (Alfejev) püspök:
Az Isten szó etimológiája
Az ősi hagyomány az mondja, hogy a babiloni fogságot követő időktől a zsidók a hozzá fűződő áhítatos félelem miatt nem ejtették ki a Jahve (Aki Van) nevet.

http://www.zsinagogak.com/
A zsidó (héber) naptár (héberül lúah, לוח , másnéven zsinagógai naptár ma is használt formája II. Hillél fõpapsága idején, Kr. e. 359. körül alakult ki. Izrael Állam hivatalos naptára. Õse a babilóniai naptár volt.

http://www.kiskunhalasizsidosag.hu/hir/hir.php?xnewsaction=getcomments&newsarch=122008&newsid=6
Héber naptár – Luách
A zsidó hónapok nevei Ezra idejéből származnak a Babiloni fogság utáni időkből. Maguk a hónap nevek is a Babilon hónapok neveiből erednek.
A naptár jelenlegi formáját a IV. században II. Hillel véglegesítette.

Nemcsak a zsidó naptár származott Babilónból, de maga JHVH is, aki Marduk átkereszteléséből vált nemzeti Istenné.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. április 28. 19:13 | Sorszám: 7
Idézet:
http://www.israel-information.net/glossar/
Kabbalah: Mystik, Geheimwissenschaft der Torah
--Kabbalah: miszticizmus, a Tóra titkos tudománya--

A zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah is természetesen Babilónból származik, ami kifejezetten asztrológiai ismeretekre épült fel.

Mint ahogyan már jeleztem, nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy Ezsdráséknak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret:

Idézet:
http://mek.niif.hu/04000/04093/html/0447.html
Magyar Zsidó Lexikon (1929)
Kabbala
A kabbalisták mekubólim-nak vagy bálé ha-Kabbala-nak (a Kabbala birtokosainak, beavatottjainak) nevezik magukat, magát a Kabbalát Chochmó nisztóró-nak (elrejtett bölcsességnek).

Maga a Kabbala szó a XI. század előtt egyáltalán nem fordult elő a héber irodalomban s ehhez képest az ókorinak tartott kabbalisztikus főművek, a Jeciró és a Zóhár pseudoepigrafikus jellegűek. Mégis a titkos tanokkal való foglalkozás, melynek jegyében a Kabbala megszületett s amely az egész Tórának csak keveseknek érthető misztikus jelleget adott, már az ókori zsidóknál, főképp a chássideusoknál meglehetett. Ezért az igen régi, de apokrif Jézus Szirach (l. Szirach) már óv a titkos tanokkal való foglalkozástól. (3.22., v. ö. Chaggiga 13 a és Gen. Rabb. 8.). Josephus szerint az esszénusok őrizték a titkos tant (De bell. Jud.2. 8), de Philo (De Vita Contemplativa 3.), úgyszintén a modern Kabbala-kutatók közül A. Jellinek, Plessner, Hilgenfeld, Eichorn, Gaster és Kohler és még sok más tudós is, szintén őket tartották a Kabbala megalapozóinak. Hogy a titkos tanokat azok örzői titkolták, azt már Ezra is állítja (14. 45-46, v. ö. Szóta 15. 3). Kétségtelen, hogy kanonizált, az apokrif, a talmudi, midrási és gáoni irodalmon kívül volt már az ókori zsidóságnak misztikus irodalma is, amely töredékekben a gaon-korszak végéig megmaradhatott s amely némely apokrifába is felvétetett, így az Enoch Titkok Könyvé-be, még inkább a Jubileumok Könyvé-be, melyet Jochanan Hyrkanoszzsidó király idején írtak s amely már ősrégi iratokra hivatkozik. Úgyszintén már az ókorban felmerült a pythagoreusi eszme, amely számkombinációból állapítja meg a teremtést és pedig a hetes számrenszer szerint. Ennek felel meg a Széfer Jeciró, mely a héber alfabéta 22 betűjén alapuló kozmogónia, összekapcsolva azt zsidó kronológiával. A Tetragrammaton és más isten-elnevezések betűinek mágikus hatalmában való hit is még ókori miszticizmus, mely minden bizonnyal Chaldeából ered.

A zsidó misztikusoktól adaptált gnoszticizmus még a zoroasztriánizmus eredetiségét hordta magán. Chaldeai hatás következményeként került a Kabbalába a jó és a rossz hatalom dualisztikus rendszere, a "Kabbalisztikus fa" koncepciója, mely szerint az egyik oldalon van a világosság és tisztaság, másikon a sötétség és tisztátalanság forrása (sziszrój eminó ve-sziszró acháró); a judaizmusban ismeretlen rossz szellem és exorcizáció, továbbá a mágikus Dávid pajzsa (eredetileg Salamon király pecsétje mágikus erövel).

Nemcsak a rémúlt idõk rabbijai praktizálták a kabbalát és ez által az asztrológiát is, hanem természetesen a mai idõkben is:

Idézet:
http://www.mazsike.hu/kabbala+a+let+rejtett+tudomanya.html
Magyar Zsidó Kultúrális Egyesület

Kabbala-szeminárium Z’ev Ben Shimon Halevi-vel, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében, 2009. április 4-5. szombat-vasárnap a Merlin Színházban, Budapest V. ker., Gerlóczy u. 4.

Kabbala: a lét rejtett tudománya:
A hagyományos zsidó misztika a mai ember nyelvén szólal meg. A Kabbala bölcselete azt beszéli el, hogy mi végre születtünk, miért élünk, honnan jövünk és merre haladunk azt követően, hogy ebben a világban utunk véget ér. A Kabbala nemcsak elvont tanítás, tiszta elmélet, hanem rendkívül gyakorlatias életszemlélet.

Részletek a programból:
A Valóság négy szintje, avagy a Létezés a Kabbala szerint ▪ Élet-halál és reinkarnáció ▪ Belső gyakorlat ▪ Meditáció ▪ Asztrológia és kabbala ▪ A sors anatómiája ▪ A zarándok útja a Mennyei Jeruzsálembe

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

Az alábbi idézetből úgy tűnik, mintha csak az "ókorban, jóval az időszámítás előtt" hittek volna a zsidók az asztrológusok jövendőlésében...:

Idézet:
http://or-zse.hu/halaha/asztrologia.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Az ókorban, jóval az időszámítás előtt(*?), voltak zsidók is, akik hittek az asztrológusok jövendöléseiben.
(*?) - saját megjegyzés

Néhány példa ennek a feltételezésnek a cáfolatára:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/resp/hallgatoi/pappdaniel-ibnezra2005.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Abraham Ben Meir Ibn Ezra
Avraham (Abraham) Ben Meir Ibn Ezra (Aben Ezra), arab nevén Abu Iszhak (Ibrahim) Ibn Al-Maid Ibn Ezra születési idejét és helyét illetően a források nem egyértelműek. A The Jewish Encyclopedia szerint Ibn Ezra 1092-ben vagy 1093-ban, Toledóban látta meg a napvilágot.

1139-ig Spanyolországban élt, bár lehetséges, hogy ez időszak alatt jutott el Észak-Afrikába: Marokkóba, Algériába, a tunéziai Gabesz városába, sőt esetleg Egyiptomba is. Későbbi tevékenysége alapján nem kétséges, hogy igen széleskörű és magas szintű tanulmányokat folytatott, így járatos volt a Szentírás tudománya mellett a grammatikában, a filozófiában, a matematikában, az asztronómiában és az asztrológiában, az alkímiában, de még az orvoslásban is.

45-ben már Lucca-ban tartózkodik, ahol megír egy rövid Tóra kommentárt; egy azóta sajnos elveszett magyarázatot a korai proféták könyveihez; egy másikat Ézsaiás könyvéhez; a Szefer ha-Jeszod-ot, mely szintén nem maradt fenn; egy nyelvtankönyvet, a Szefát Jeter-t (kiadás: 1838), amit kéziratban ismerünk és melyre tévesen időnként Szefer ha-Jeszod címen utalnak; valamint egy sokszor helytelenül Szefát Jeter-ként említett védőiratot Szaadiah Ben-Joszef Gaon mellett, annak tanítványával Dunas Ben Labrat-tal szemben, kinek kritikáját Ibn Ezra Egyiptomból hozta magával. Lehet, hogy ekkor írja asztrológiai műveinek legnagyobb részét is, de mint látni fogjuk, ezt más források későbbre teszik.

Itt megismerkedett Jákob Tam rabbival, Slomo Jitzhaki rabbi, azaz Rási (1040-1105), a nagy Szentírás kommentátor unokájával, akivel a Halacháról és a Tóráról folytatott eszmecseréket. Franciaországi munkásságának köszönhetjük emellett másik kommentárját Dániel Könyvéhez ("A hosszú kommentár"), a Zsoltárok Könyvéhez, a Kisprófétákhoz, Eszter Könyvéhez és az Énekek Énekéhez; egy monográfiát a számokról, a Jeszod HaMiszpar-t (kiadás: 1863), melynek végén a magánhangzó-pontozás babiloni héber rendszerét is bemutatja; a Szefer HaEhad-ot (kiadás: 1867), mely az 1 és 9 közötti számok sajátosságairól szól. Az Encyclopaedia Judaica szerint legtöbb asztrológiai munkája is itt született - ezekről a későbbiek során még részletesen szó lesz.

Asztronómiai és asztrológiai munkássága

Ibn Ezra korában az asztronómia többnyire a naptár és az asztrológia szolgálatában állt. A zsidóság számára az ünnepek időpontjának meghatározásához, minthogy a kalendáriumuk luniszoláris volt, lényeges volt, hogy minél pontosabb ismerjék a Hold és a Nap járását. Ibn Ezra-nak a naptárról szóló műve, a már említett Széfer HaIbbur, ennél fogva az újholdakról, a zodiákus jegyekről, - tehát a Nap látszólagos éves útjának, az Ekliptikának a 12 egyenlő szakaszra való beosztásáról - és az évszakok rendjéről is beszámol. A horoszkópok felállításához pedig elengedhetetlen a bolygók, de sokszor még a fényesebb csillagok, csillagcsoportok helyzetének ismerete. Ibn Ezra maga is készített egy asztronómiai táblázatot, a Ta'amei HaLuhot-ot, melyben a hét planétának, azaz a Napnak, a Holdnak, és a szabad szemmel látható - tehát már akkor, a teleszkóp felfedezése előtt is ismert - 5 bolygónak az Állatöv mentén történő mozgását közli. Emellett lefordította arabról héberre Muhammad Bin Almatani-nak Muhammad Al-Khvárizmi asztronómiai táblázataihoz írt értelmezéseit TaAmei Luhot Al-Khvárizmi címen. Al-Khvárizmi (kb. 800 - kb. 847) egyike volt az első olyan mohamedán tudósoknak, akik komoly csillagászati táblázatokat készítettek. Al-matani e jelentős műve, melyet Ibn Ezra teletűzdelt saját magyarázataival, foglalkozik a hindu asztronómiai számításoknak az iszlám világban való meghonosításával, összehasonlítja azokat Ptolemaiosz számításaival és szól a precesszióból fakadó hibáról, mellyel a régebbi szövegekben találkozunk az álló csillagok, illetve a csillagképek pozícióinak meghatározásánál. Ibn Ezra emellett írt egy önálló értekezést az asztrolábiumról, a kor egyik legfontosabb csillagászati műszeréről, melyet az égitestek helyzetének meghatározásához használtak. A 36 fejezetből álló mű címe Kli HaNehoset és benne megtalálunk minden olyan kérdést, mely ennek az eszköznek az alkalmazása során felmerülhet, így például azt, hogy hogyan határozzuk meg segítségével a nappal és az éjszaka hosszát, az égitestek lenyugvása időpontját és egymáshoz viszonyított helyzetét, a Hold eltűnését és újbóli megjelenését, azt, hogy egy bolygó előrehaladó (direkt) vagy hátráló (retrográd) mozgásban van-e, valamint azt, hogy miként számítsuk ki a horoszkóp 12 horizontházát, stb.. Kitér azokra a nehézségekre is, melyek az asztrolábiummal és használatával kapcsolatos szakkifejezéseknek a héber nyelvre való átültetése jelent. A bolygótáblázatok és az asztrolábium is nélkülözhetetlen volt az asztrológia gyakorlásához. Ibn Ezra mélyen hitt a csillagjóslásban, melyet magasztos tudománynak nevezett. Úgy vélte, hogy a földi világ az égitestek és az állatövi jegyek hatásának van alárendelve és mint a Kivonulás Könyvének 23:28-hoz írt kommentárjában mondja, a legtöbb ember teljes egészében a hét planéta befolyása alatt áll. Noha az ég számára "az élet könyve", melyben sorsunk megírtatott, hiszi, hogy hatalmunkban áll magunkat e mennyei béklyó alól felszabadítani. Ennek módja a lelki-szellemi önfejlesztés és az Istenhez, "a Mindenhatóhoz" való fordulás, Aki mindezen hatások felett áll. Kommentárjaiban is hosszasan foglalkozik asztrológiai kérdésekkel. Mózes ötödik könyvének 4:19-hez írt magyarázatában leírja, hogy "tapasztalatból ismert minden egyes népnek megvan a csillaga és csillagzata, és hasonlóképpen valamennyi városnak van egy csillagzata; de Isten nagyobb kegyben részesítette Izraelt, azt csillag nélkülivé, annak tanácsadójává pedig Önmagát téve meg". .... Arra a megállapításra jutott, hogy sorsunknak az égitestek által való előre elrendeltetése és az isteni gondviselés között feszülő ellentmondás feloldható, ha Isten két bibliai nevében felismerjük az asztrológiai vonatkozásokat. Szerinte az Elohim a Teremtőnek arra az arcára utal, amely a csillagok mutatta kész sémákkal, mintákkal együtt kinyilatkoztatott isteni megnyilvánulásokhoz kapcsolódik, míg a Tetragrammaton a Magát csodás módon felfedő Teremtőnek, a "Sémák Összezúzójának" nevét rejti. Ibn Ezra úgy értelmezi a mispat "törvény" szót a hosen hamispat az "ítélő melldísz" (szó szerint "a törvény melldísze") kifejezésben, melyről a Kivonulás könyvének 28:30-ban olvashatunk, hogy az valójában az asztrológiára (héberül mispetei hakokhavim) utal. Emellett és ezzel összhangban a főpapok által az első Szentély lerombolásáig viselt urim-ot és tummim-ot, melyeket kétségtelenül jövendöléshez használtak, az asztrolábiumhoz hasonló csillagászati eszköznek tartotta. Nem csak elméletben, de a gyakorlatban is foglalkozott csillagjóslással, horoszkópok készítését is vállalta, hogy némi jövedelemhez jusson. Saját szegényégét is a mennyei hatások következményeként szemlélte. Egyik személyes költeményében ironikusan megjegyzi, hogy születési horoszkópjában a csillagok megfordítják természetes járásukat, csak azért, hogy szerencsétlenséget hozzanak rá, így hogy mint írja "ha gyertyával üzletelnék, a Nap halálomig nem menne le. Ha szemfedőket árulnék, senki sem halna meg életem ideje alatt". Valóban nincstelen volt "csak a ruhák voltak az övéi, amiket viselt, és az a zsák, amiben asztrolábiuma volt..." írja Joseph Solomon Delmedigo 1834-ben kiadott Ibn Ezra-t méltató Mikhtáv Ahuz c. művében. Vándorlásai során Ibn Ezra-nak az asztrolábiumról szóló értekezést és az Almatani-fordítást is beleértve kilenc asztrológiai témájú és két ilyen fordítást köszönhetünk. Ezekben szó esik csillagjóslás valamennyi alkalmazási területéről, így a születési, az orvosi, a kérdő, az időpontválasztó és a mundán asztrológiáról egyaránt. A szerző jól ismerte a legkülönfélébb forrásokat, elméleteket és technikákat, melyeket azután összevetett egymással, végül pedig gyakran közölte saját elképzeléseit, tapasztalatait. Alapvetően a hagyományos hellenisztikus-perzsa-arab asztrológia keretein belül marad, tisztelettel szól hindu, perzsa és arab elődeiről, de mindenekelőtt Klaudiosz Ptolemaiosz (kb. 87-165) Tetrabiblosz-át (arab fordításának címén Almageszt-jét) tekinti követendőnek. A vallás és a misztikus tanok így csak ritkán kerülnek szóba munkáiban, mégis a bibliai kifejezések révén időnként felcsillant egyfajta talmudi stílust. Legismertebb asztrológia könyve a Resit Hokhma "A bölcsesség kezdete", amely 10 fejezetben ismerteti a horoszkóp alapelemeit, így az állócsillagokat; a dekanátusokat (az Ekliptika 10 fokos szakaszait, az állatövi jegyek harmad részét) és az ezekhez kapcsolódó képeket; a dekanátusokkal azonos időben felkelő csillagokat; a horoszkóp házait; a planéták tulajdonoságait és hatásait; az ún. fényszögeket (a planéták egymáshoz viszonyított helyzetéből adódó szögtávolságok az égen); a planéták befolyásának viszonylagos erősségét; valamint a legtöbb ún. arab pontot (a horoszkóp "érzékeny" pontjait, melyeket a planétáknak egymáshoz és a horizonthoz viszonyított helyzete alapján határoztak meg). Szemléletes és alapos magyarázatait jól példázza az, amit a nyolcadik fejezetben a kisebbik fővilágosítóról ír:

"Mivel a Hold közel van a Földhöz, és pályáján gyorsul, fokozza
a planéták együttállását azáltal, hogy erejét átadja nekik, anélkül,
hogy bármikor átvenne erejükből; fényességet visz át egyikről a
másikra; hasonlít az újszülötthöz abban, hogy sugarai
fokozatosan fejlődnek mígnem teljessé válnak és azután
fokozatosan fogynak, amíg többé már nem látható és eltűnik a
világból. Ez az amiért a régiek azt mondták, hogy hatással
van minden elgondolásra és bármely feladat megkezdésére. Ha
felkelő és helyzete kedvező, akármibe is fogjon valaki, sikerül
majd és fordítva, amennyiben kedvezőtlen helyzetben van.
Hozzátették még azt is, hogy a kérdezőre vonatkozóan meg kell
figyelned a felkelő jegyet annak uralkodóival, a kívánságra
vonatkozóan pedig a hetedik jegyet annak uralkodóival, valamint
hogy mindig hozd vele kapcsolatba a Holdat."

A "bölcsesség kezdetéhez" kapcsolódik még Ibn Ezra egy másik műve, a Széfer HaTeamim, az "Okok könyve", mely kommentár és kiegészítés az előzőhöz. A Széfer HaMoladot többek közt a születési horoszkópról, az egyéni és tömegsors összefüggéséről, az éves vagy Nap-visszatérés képletéről és kiszámításáról, valamint ennek a havi és napi horoszkópokhoz való viszonyáról szól. A Széfer Hameorot, a "Fények könyve" az orvosi asztrológia kérdéseit tárgyalja, a beteg állapotának meghatározásától és ha lehetséges, a felépülés várható idejének előrejelzésétől kezdve a jó- és rosszindulatú planéták hatásainak értékeléséig, azok horoszkópbeli helyzetétől függően. A Széfer HaMivharim című könyvében Ibn Ezra arra keresi a választ, hogy vajon az ember azzal, hogy jól választja meg azt az időpontot, amikor valamilyen tevékenységbe belekezd, befolyásolhatja-e annak sikerességét. A Széfer HaSelot-ban, a "Kérdések könyvében", mint címe is mutatja, a kérdő asztrológiáról olvashatunk, tehát lényegében arról, hogy abból a horoszkópból, melyet a csillagjós arra a pillanatra készít el, mikor a kliense felteszi neki kérdését, hogyan lehet kiolvasni a megfelelő választ. A Széfer HaOlam, a "Világ könyve" a mundán asztrológiával foglalkozik (a latin mundus "világ" szóból), azaz a tömegek, a városok, az országok, illetve az egész emberiség jövőjét illetően próbál meg jóslatokba bocsátkozni. Szó esik benne az e területen igen fontosnak tartott Jupiter-Szaturnusz együttállásokról csakúgy, mint az egyes országok uralkodó planétájáról, a Nap- és Holdfogyatkozásokról, a Holdfázisok jelentőségéről. Külön érdekesség, hogy Ibn Ezra e könyvében megemlíti a Kabbala egyik alapművét a Széfer Jecirá-t. Egy másik, rövidebb munkája az 1154. esztendőre vonatkozó általános előrejelzéseket közli, tehát szintén a mundán asztrológia tárgyköréhez sorolható. Önálló asztrológiai írásainak sora az újszülöttek horoszkópjának elemzéséről szóló MIspetei HaNolad-dal zárul, melyből többek közt kiderül, hogy 4 éves koráig nem lehet, és nem is szabad jövendölni egy gyermek sorsát illetően. Hátra van még a nagy VIII. századi zsidó csillagjós, a bagdadi udvarnál működő Masallah Nap- és Holdfogyatkozásokról szóló, arab nyelvű művének héber fordítása. Ebből a mundán asztrológiai könyvből megismerhetjük a Jupiter-Szaturnusz, a Mars-Szaturnusz és a Mars-Jupiter együttállások feltételezett hatását földi világunkra, de az állatövi jegyeknek, valamint a részeleges és teljes fogyatkozásoknak az időjárással való összefüggéseit is. Bár nem tartozik az asztrológiához, Ibn Ezra misztikus-ezoterikus beállítottságáról szólva meg kell említeni, hogy hitt abban, hogy az emberek álmaikban választ kaphatnak kérdéseikre. Ezenkívül foglalkozott alkímiával is és az a hír járta róla, hogy alkotott egy gólemet. A gólemkészítés a zsidó alkimisták legfőbb célja volt, kabbalista varázslat segítségével szűz talajból formázták e mesterséges lényt, majd Isten nevét vagy a Széfer Jecira betűit énekelve körbe táncolták, hogy aztán egy Tetragrammaton feliratú papírlapot helyezve nyelvére vagy homlokára róva egy héber szót, életre keltsék. Úgy mondják, hogy Ibn Ezra végül elpusztította gólemét.

http://www.astrologie.de/astrologie/b/1745/
Warum meinte Keppler, dass diese Konjunktion so bedeutsam sei? Er erinnerte sich an den berühmten jüdischen Astrologen Rabbi Arbabanel, der die Geburt des Messias vorausgesagt hatte und zwar deshalb, weil er für das Jahr 1464 dieselbe Sternenkonjunktion errechtet hatte, die Keppler im Dezember 1603 fand.
-- Miért gondolta Keppler, hogy az a konjunkció annyira jelentőségteljes? Emlékezett a híres zsidó asztrológusra, Arbabanel (*Isaac Arbabanel) rabbira, aki a messiás születését megjósolta és persze azért, mert ő 1464. évre ugyanazon csillagkonjunkciót számolta ki, amit Kepler 1603 decemberében talált.--

http://209.85.129.132/search?q=cache:QVHrwrWeq84J:www.hebrew-streams.org/works/judaism/iqvot-mashiach.pdf
Predictions of Messiah’s Coming in Jewish Literature
2) Rabbinic Calculations
For centuries after the era of Yeshua and the fall of Jerusalem in 70, the elders of Israel continued to speculate about the messianic times. In the list of projected dates that follows, note how many teachers said the Anointed One, Mashiach, would come during or close to their own lifetime. This suggests their prophetic readings and date-settings were given to encourage their own generation and instill enduring anticipation. (This has often been a motive of Christian date-setters who believe we are in the Last Days.)
The following data come primarily from Abba Hillel Silver, A History of Messianic Speculation in Israel (From the First through the Seventeenth Centuries) (Boston: Beacon Hill Press, 1959).

Authority or Document Date of Authority/Text Predicted Year of Messiah‘s Arrival

Period 70œ175 AD/CE
Rabbi Yohanan ben Zakkai 1st cent. circa 80
Rabbi Akiva (declared Bar Kochba to be messiah) 50œ135 135
Rabbi Eleazar ben Azariah 2d cent. 140
Rabbi Jose ben Halafta, the Galilean 2dcent. 130
Seder Olam Rabbah 2d cent. 242 or 473

Period 175œ500
Rabbi Judah the Prince (redactor of the Mishnah) Circa 135œ220 435
Rabbi Hanina 3d cent. 470
Rabbi Judah 3d cent. 440œ490

Islamic Period (7thœ9th cent.)
Pirke de Rabbi Eliezer Edited in 8th cent. Around 650
Book of Elijah Edited in 7th cent. 650œ700
Revelations of Simeon ben Yohai Ca. 750 Soon after 750
Midrash of The Ten Kings Edited in 8th cent. Soon after 750
Prayer of Rabbi Simeon ben Yohai Edited in 8th cent. Soon after 750
The Alphabet of Rabbi Akiba – 926
The Story of Daniel Final redaction 9œ10 cent. 940
Book of Zerubbabel Earliest edition 629œ636 1058
Saadia Gaon 882œ42 968
Salmon ben Yeroham Contemporary of Saadia 968
Karaites 8th cent. 968
Benjamin ben Moses Nahawendi 9th cent. 1358

Era of the Crusades (11œ12th cent.)
Solomon ibn Gabirol 11th cent. 1058
Hananeel ben Hushiel 11th cent. 1218
Joseph ben Isaac Bekor Shor 12th cent 1403
Solomon ben Isaac (Rashi) 1040œ1105 1352 or 1478
Judah haLevi 1080œ1141 1068 or 1130
Abraham bar Hiyya d. 1136 1136, 1230, 1358, 1448
Moshe ben Maimon (Maimonides) (or RaMBaM) 1135œ1204 1135œ1204

Middle Ages (1200œ1450)
Nachmanides (Ramban) 1194œ1268 1400
Isaac ben Judah haLevi 13th cent. 1383 or 1403
Abraham Abulafia 1240œca. 1291 1284
Zohar (book of mysticism) Final redaction 1290 1300, 1306, 1334, 1400, 1648
Sefer haTenuma 13th cent. 1240 or 1430
Levi ben Gershon 1288œ1344 1358
Bahya ben Asher d. 1340 1218 or 1358 or 1403
Joshua ibn Shoeib 14th cent. Between 1240œ1440
Abraham ben Alexander 13th cent. 1329
Levi ben Abraham 1240œca. 1315 1345
Simeon ben Zemah Duran 1361œ1444 1850

16th Century [Era of Protestant Reformation]
Isaac Arbabanel 1447œ1508 1503 or 1591 latest
Abraham haLevi – 1530
Solomon Molko 1500œ1532 1540
Mordechai ben Judah Dato 1527œ1585 1575
Daniel ben Perahiah – 1575
Isaac Luria (father of Kabbalah) 1534œ1572 1575
Naphtali Herz ben Jacob Elhanan – 1575 or 1648
Eliezer Ashkenazi ben Eli Rofe d. 1568 1594
Gedalia ibn Yahya 1515œc1587 1598
David ben Solomon ibn Abi Zimra 1479œ1589 1540œ1640
Joseph ben David ibn Yahya 1494œ1539 1931
Samuel ben Judah Velerio – 186

17th Century
Hayyim Vital (self-proclaimed messiah) 1542–1620 His lifetime
Isaiah Horowitz 1555œ1630 1648
Yom Tov Lipmann Heller 1579œ1654 1648
Shabbetai Cohen 1622œ1662 1648
Joseph Sambari – 1648
Isaac Cohen – 1713-14, 1633, 1673
Nathan Nata Spira ca. 1584œ1633 1725
Shabbetai Zvi (self-proclaimed messiah) 1626œ1676 1665, his lifetime

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 28. 16:43 | Sorszám: 833
Voltak, vannak és lesznek mindig olyanok is, akiknek úgyse lehet bebizonyítani ezeket a tényeket, mivel részben laikusok a témához, részben féltik a beléjük szuggerált nemlétező túlvilági életüket és nem szeretnék a fától az erdőt még véletlenségből se megpillantani...
Ebben pedig igazán segítségükre vannak egyes hangadók a nyilvános fórumokon...

A korábbi időkben ez a naiv hozzáállás még érthető volt...:

Klaus Matefi
2009. április 28. 16:29 | Sorszám: 832
Évről évre megünneplik a zsidók és a keresztények az "Egyiptomból való szabadulásának" és "Jézus feltámadásának" mesés legendáit. A kettő legendában az a közös, hogy a feltételezett ideje mind a kettőnek a peszách ünnepére esik és még az, hogy nagy valószínűséggel semelyik se történt meg a valóságban. A Názáreti Jézusnak a halottaiból "történt" feltámadása biztosan nem, de az "Egyiptomból való szabadulásnak" sincsen semmilyen tárgyi vagy írásos bizonyítéka Ezsdrásék elbeszélésein kívül (amik nem számítanak bizonyítéknak), amit a babilóni száműzetésük után írtak és i.e. 445-ben hoztak csak nyilvánosságra...
Mózes pedig híres régészek és Bibliai-kutatók szerint is csak kitalált szereplője lehetett az ószövetségi legendáknak.

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Be lettek csapva a keresztények?

A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai II.

Purim eredete, a Tóra keletkezése

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2009. április 28. 12:32 | Sorszám: 828
Helyesbítés:
Idézet:

Ennek ellenére nincsen oka senkinek az elkeseredésre, hisz alakulóban van az Istenkeresők Globális Egyháza!

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 28. 12:25 | Sorszám: 827
Idézet:
[img]http://www.canadahun.co m/forum/images/icons/icon6.gif[/img]

Ennek ellenére nincsen oka senkinek az elkeseredésre, hisz alakulóban van az Istenkeresők Globális Egyháza!

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 28. 12:11 | Sorszám: 826
Klaus Matefi
2009. április 28. 12:06 | Sorszám: 824
Klaus Matefi
2009. április 28. 12:00 | Sorszám: 823
Klaus Matefi
2009. április 28. 11:51 | Sorszám: 822
Klaus Matefi
2009. április 28. 11:46 | Sorszám: 821
Helyesbítés:
A bomlás megindul sejtek szintjén (elsődlegesen az idegsejtek), a vastagabb erekben megalvad a vér.
Klaus Matefi
2009. április 28. 11:40 | Sorszám: 820
Azt hiszem, hogy a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után közel 10 évvel ideje lenne már nemcsak a
bibliai vallások híveinek egy kicsit elgondolkozniuk végre azon, hogy hogyan tovább...

Megoldás lenne az ökumenizmus?

Ha nem támadhatott fel a szegény Názáreti Jézus, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, akkor mi az alapja tulajdonképpen a Pál-féle kereszténységnek?

Erre Pál (Saul rabbi) is egyértelmű választ ad...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

De biztos ami biztos más helyen megátkozza azokat, akik esetleg kételkednének a tanításaiban...:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Miért kellett tulajdonképpen Pál kezdeményezésére feltámasztatni papíron a kínhalált halt Jézust utólagosan?

Erre csak egy magyarázat lehetséges:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

És ebben egyértelműen megadatik a válasz is... Jézus feltámadásának az ötletére (ami nonszensz és természetellenes!) csak azért lehetett szüksége a feltehetően szanhedrin által megbízott Pálnak (Saul rabbi), hogy "Jézus második eljövetele" gyanánt várathassák a későbbi időkben az ószövetségi legendák Ezsdrásék által a "végidőkre", azaz napjainkra bekalkulált messiását, Immánuelt...

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy Jézus kizárólagosan csak a saját népe kegyetlen és nacionalista vallási sugallatai miatt lépett fel, amiért aztán egy kozmikus misztérium jegyében feláldozták JHVH-nak véresáldozat gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) ... Pál (Saul rabbi) viszont a világ népeit szándékozott "megtéríteni" (Az apostolok cselekedetei 13,46)...

Az asztrológiában is jártas zsidó főpapok számára Jézus bűntelennek számított a születési adottságánál fogva (a Nap mögött akkoriban elhelyezkedett negatív hatású planéták erős hatáscsökkenése miatt) és ráadásul a Jézus születésekor együttállt égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) a keresztre feszítés napján egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban... Mit ír erről Pál (Saul rabbi)?

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Láthatjuk, hogy Jézus keresztre feszítésének a napja nem véletlenül esett akkorra a szanhedrin követelése álta:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Link

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

Jézusnak nemcsak a születési konstellációja, de a keresztre feszítésekor realizálódott kozmikus kereszt ("T") is egyaránt a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah Shem ha-Mephorash-ának ("Isten 72 szelleme") a kozmikus forrásai közé tartozik.

Jézus természetesen nem támadhatott fel, hisz a biológiai halál beállta után 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert. A bomlás megindul sejtek szintjén, elsödlegesen az idegsejek, a vastagabb erekben megalvad a vér.

A Pál-féle kereszténység általában erőszak útján lett elterjesztve a világ népei között, ami tulajdonképpen az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" utasításainak tudhatóak be...

Ennek ellenére XVI. Benedek pápa továbbra is propagálja "Jézus feltámadása tagadhatatlan történelmi tényét", amit "fontos tehát, hogy ... valós történelmi eseményként hirdessünk"... :

Idézet:
http://vasarnap.katolikhos.ro/archivum/2009/0917/1.html
2009. április 26.
XIX. évfolyam 17. szám
Jézus feltámadása tagadhatatlan történelmi tény

XVI. Benedek pápa húsvét utáni katekézisében mindenekelőtt a feltámadás öröméről szólt. „A szokásos szerda délelőtti általános kihallgatást ma lelki öröm hatja át. Olyan öröm, amelyet semmilyen szenvedés nem törölhet el. Abból a bizonyosságból fakad, hogy Krisztus halálával és feltámadásával véglegesen legyőzte a bűnt és a halált. Krisztus feltámadt, Alleluja! – ezt énekli az ünneplő egyház – fejtette ki a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 40 ezer zarándokhoz intézett beszédében a szentatya. Ez az örömteli légkör egészen pünkösdig tart, sőt, húsvét misztériuma átöleli egész létünket.”

Benedek pápa felidézte a nagyhét eseményeit: a keresztutat, amelyen átéltük Jézus fájdalmas kínszenvedését, a húsvéti virrasztást, amely a fény vigasztaló útjává vált. A feltámadás megrázó újdonságát az egyház szüntelenül hirdeti, különösen vasárnaponként, az Úr napján, amely minden héten húsvét Isten népe számára. A pápa utalt rá, hogy keleti testvéreink oroszul a vasárnapot a „feltámadás napjának” nevezik.

Fontos tehát, hogy a názáreti Jézus feltámadását valós történelmi eseményként hirdessük, amelyet számos tekintélyes tanú bizonyított. Korunkban is vannak olyan személyek, akik tagadják a feltámadás történetiségét. Az evangéliumok elbeszélését mítosznak, az apostolok „látomásának” tekintik. Régi és már elkoptatott elméleteket úgy mutatnak be, mintha azok újak és tudományosan megalapozottak lennének.

Természetesen a feltámadás Jézus számára nem azt jelentette, hogy egyszerűen visszatért az előző életbe. Nem hasonlítható például Lázár feltámadásához. Jézus feltámadása átmenet a lét egy teljesen új dimenziójába, amely ránk is vonatkozik, érinti az egész emberi családot, a történelmet és a világegyetemet. A feltámadás azt jelenti, hogy világunk megnyílt az örökkévalóság felé. Megváltoztatta a szemtanúk életét, mint ahogy ezt az evangéliumi elbeszélések és egyéb újszövetségi írások bizonyítják. Olyan örömhír, amelyet férfiak és nők nemzedékeinek sora hittel befogadott évszázadokon át és gyakran vérével tett tanúságot róla.

Húsvétkor idén is változatlanul és mégis mindig megújulva, a világ minden részén felhangzott a jó hír: Jézus, aki kereszthalált halt, feltámadt.

Jézus feltámadása jelenti szilárd reménységünk alapját és megvilágítja egész földi zarándoklatunkat, beleértve a fájdalom és a halál emberi talányát is – mutatott rá XVI. Benedek, majd Szent Pál tanítását idézte. A népek apostola hangsúlyozta, hogy Krisztusnak a halál feletti győzelme Isten szava teremtő hatalma révén valósul meg. Ez az isteni hatalom reményt és örömöt hoz. Húsvétkor Isten kinyilatkoztatja önmagát és a szentháromságos szeretet erejét, amely megsemmisíti a gonosz és a halál pusztító erejét.

A Szentatya arra buzdította a híveket, hogy hittel fogadják be az evangéliumot és tegyenek tanúságot az Úr feltámadásáról. Kövessék Szent Pál példáját, aki az isteni mesterrel rendkívüli módon találkozott a damaszkuszi úton. Nem tarthatjuk meg magunknak ezt az igazságot, amely megváltoztatja mindenki életét. Szűz Mária segítsen bennünket, hogy önmagunkban és környezetünkben ébren tartsuk húsvét örömét, hogy létünk minden helyzetében az isteni szeretet tanúi lehessünk – mondta végül a szentatya.

Azt is tisztán láthatja a kedves olvasó a következő ajánlott forrásból, hogy a kereszténység és az iszlám alapjául szolgáló ószövetségi legendák se stimmelnek... :

A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai II.

Téma: A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai
Klaus Matefi
2009. április 28. 09:40 | Sorszám: 6
Az ószövetségi legendák keletkezését a babilóni száműzetés után i.e. 451-ben realizálódott kozmikus kereszt motiválta:

-450.05.18. 05:27 UT + 2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,2°Bika; Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; Mars quadrat: 13,4°Oroszlán; Szaturnusz
-Neptunusz-Plútó konjunkció: 18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő

(Az ábrán látható Hold lemaradása abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ezsdrás és beavatott társai nagy lendülettel fogtak hozzá az új nemzeti vallás (korábban Molokot imádták) alapjainak a lerakásához, de csak i.e. 445-re lettek kész a Tóra megírásával, amit ennek az évnek az őszén nyilvánosságra is hoztak és elfogadtatták népükkel, mint alkotmányt. Még ma is a Tóra az alkotmány Izraelben:

Idézet:
http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 õszén elfogadta legfõbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát, s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Kedves Rabbi, kedves Tamás! Az egyházak politkai pártkoalíciók mögötti propagandisztikus fölsorakozásról ma írott véleményét olvastam, s magam is hasonlóképpen gondolkodom e kérdésrõl (bár meg kell vallanom, akkor is nagy tisztelettel néznék a véleményére, ha az történetesen elténe az enyémtõl, hiszen e kérdésrõl is sokféleképpen lehet gondolkodni vallásos zsidóként és vallásos keresztényként is). Viszont ennek kapcsán fölmerült bennem a kérdés, hogy az ereci politikai közélet hasonló jelenségeirõl (pl. a vallási pártokról) is ugyanez-e a véleménye. (Más ország, más hagyományok, más politikai légkör, tehát a kérdésem korántsem retorikai, s végképpen nem egyfajta illuziorikus koherenciát kér számon, hanem valóban kérdez, érdeklõdik, megvallom öreg kormra is kis kíváncsi maradok.) Szeretettel: Á.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.
http://www.juedisches-recht.de/stu_hausarbeiten-einfuhrung.php
Die Tora ist ein Teil des Tenach (hebräische Name für das Alte Testament). Sie hat in der Zeit ihrer Entwicklung keine so hohe Bedeutung gehabt, wie es später der Fall wurde. Seit Esra (ca. 445 v. Chr.) ist die Tora zum Grundgesetz der Jüdischen Tradition geworden.

A kialakításban lévő ószövetségi legendák megírását a babilóni száműzetés során elsajátított hermetikus és asztrológiai ismeretek, misztériumok megismerése tette lehetővé Ezsdrásék számára.

Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) is...

JHVH a babilóni "teremtő Isten", Marduk átkereszteléséből született meg:

Idézet:
Dr. Delitzsch Frdr.: Wo lag das Paradies? (1881)(S.154) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheiten, so entsprechen die Seraphim den babilonischen Schlangengottheiten!.
--Dr. Delitzsch Frdr.: Hol volt a Paradicsom?(1881)(154.old.) Ahogy a kerub a babiloni bikaistenség, úgy vonatkozik a szeráfra a babiloni kígyóistenség!--

Keil P.:Zur Babel und Bibelfrage (1903)(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen!
(S.53.) Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen!
--Keil P.: Bábel és Biblia kérdése (1903)(7.old.) Marduk (Fényisten-Napisten) győzelme Tiamat felett, egyszerűen a zsidók által JHVH-ra lett átruházva.
(53.old) Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze menntek, hogy ők Marduk hőstetteit közvetlenül JHVH-ra átruházták.--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)(S.26) Marduk ist Herr der Welt, weil er das Chaos besiegt und die Welt geschaffen hat.
Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben nur übergenommen und übergearbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: Teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben(1895)(26.old) Marduk a világ ura, mert ő a káoszt legyőzte és a világot teremtette.
A Genesis I. babiloni eredetű! A zsidók csak átvették és átdolgozták.
--
http://filozofialap.extra.hu/antikrisztus.htm
Nietzsche
Az Antikrisztus
Átok a kereszténységre
A mű eredeti címe:
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Der Antichrist, 1888.
Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta: CSEJTEI DEZSŐ
26.
Meghamisított istenfogalom; meghamisított morálfogalom; – a zsidó papság nem állt meg ezen a ponton. Ha Izráel egész történelmét nem lehetett használni: ki vele! Ezek a papok hozták létre a hamisítás ama csodaművét, melynek dokumentuma – a Biblia jó része: párját ritkító gúnnyal vallási nyelvezetbe fordították át saját népük múltját, minden hagyománynak s minden történeti realitásnak fittyet hányva, azaz amit létrehoztak belőle, az egy Jahvéval szemben elkövetett bűn – és büntetés –, illetve a Jahve iránti jámborság – és az ezért járó jutalom – ostoba üdvmechanizmusa. A történelemhamisítás e roppant szégyenteljes aktusát sokkal fájdalmasabbnak éreznénk akkor, ha évezredek egyházi történelemértelmezése nem tett volna bennünket csaknem teljesen érzéketlenné a becsületesség követelményével szemben in historicis. A filozófusok kezére játszottak az egyháznak: „az erkölcsi világrend” hazugsága végigvonul a modern filozófia fejlődésének egészén is.

Az i.e. 451-ben realizálódott kozmikus kereszthez kapcsolódik még az Eszter könyvében leírt történet, ami szerint Mordecháj utasítására az unokahúga, Eszter, eltitkolta a származását a perzsa király előtt, és királyné lett belőle:

Idézet:
Eszter könyve
2,10 Eszter azonban nem mondta meg, melyik népből való, és kik a rokonai, mert Mordokaj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg.

2,20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.

Mordokaj nyeregben érezte magát, mivel az unokahúga volt a királynő, így nem volt hajlandó többé semmi tiszteletet megadni az ország legmagasabb tisztségét betöltő Hámánnak, szándékosan provokálva azt és a saját népére veszélyt hozva:

Idézet:
3,1 Hámán ki akarja irtani a zsidókat
Ezek után nagy méltóságra emelte Ahasvérós király az agági Hámánt, Hammedátá fiát, és feljebb tétette a székét a körülötte levő összes vezető emberénél.
3,2 A király összes udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordokaj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.
3,3 Ezért a király udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, megkérdezték Mordokajt: Miért szeged meg a király parancsát?
3,4 Napról napra ezt mondogatták neki, de ő nem törődött velük. Ezért jelentették Hámánnak, hogy lássák, helytálló-e Mordokaj védekezése, mert arra hivatkozott előttük, hogy zsidó.
3,5 Amikor Hámán is látta, hogy Mordokaj nem hajt térdet, és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg.
3,6 De kevésnek tartotta, hogy csak Mordokajra emeljen kezet, mert megmondták neki, hogy Mordokaj melyik népből való. Ezért arra törekedett Hámán, hogy Mordokajjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvérós egész birodalmából.

Mordokaj emlékezteti Esztert a származására, aki végül fellépett a királynál a népe megmentésének az érdekében:

Idézet:
Eszter könyve
4,13 Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
4,14 Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?

A történet vége az, hogy Hámán terve meghiúsul a zsidók kiirtásával kapcsolatosan, viszont Mordokaj vezetésével megölik Hámánt és tiz fiát és még legalább 75 000 embert, akit ellenségüknek tartottak:

Idézet:
Eszter könyve
9,1 A zsidók bosszút állnak ellenségeiken
A tizenkettedik hónapnak, vagyis Adár hónapnak a tizenharmadik napján, amelyen esedékessé vált a király törvényes parancsának a végrehajtása, amikor azt remélték a zsidók ellenségei, hogy elbánhatnak velük, éppen fordítva történt a dolog, mert a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyűlölték őket.
9,2 Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot.
9,3 A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket.
9,4 Mordokaj ugyanis nagy ember lett a királyi palotában, és híre eljutott valamennyi tartományba. Sőt Mordokaj egyre nagyobb ember lett.
9,5 Akkor leverték a zsidók minden ellenségüket. Fegyverrel vágták, gyilkolták és pusztították őket, és úgy bántak el gyűlölőikkel, ahogyan akartak.
9,6 Súsán várában is mészárlást rendeztek a zsidók, és kiirtottak ötszáz embert,
9,7 közöttük Parsandátát, Dalfónt és Aszpátát,
9,8 Pórátát, Adalját és Aridátát,
9,9 Parmastát, Ariszajt, Aridajt és Vajzátát.
9,10 Legyilkolták Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének ezt a tíz fiát, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
9,11 Még azon a napon a király elé terjesztették, hogy hány embert gyilkoltak le Súsán várában.
9,12 Akkor ezt mondta a király Eszter királynénak: Súsán várában lemészároltak és kiirtottak a zsidók ötszáz embert, közöttük Hámán tíz fiát. Hát még a király többi tartományában mit tehettek? Mit kérsz még? Megkapod! Mit kívánsz még? Meglesz!
9,13 Eszter ezt válaszolta: Ha jónak látod, királyom, engedd meg holnap is a súsáni zsidóknak, hogy a mára szóló törvény szerint járjanak el. Hámán tíz fiát pedig akasszák föl!
9,14 A király megengedte, hogy így történjék. És Súsánban kihirdették a törvényt, Hámán tíz fiát pedig föl is akasztották.
9,15 Összegyűltek a súsáni zsidók Adár hónap tizennegyedik napján is, és lemészároltak Súsánban háromszáz embert, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
9,16 A király tartományaiban élő többi zsidók is összegyűltek életük védelmére, hogy nyugton lehessenek ellenségeiktől. Gyűlölőik közül hetvenötezer embert mészároltak le, de a zsákmányhoz nem nyúltak.
9,17 Adár hónap tizenharmadik napján történt ez. A tizennegyedik napon már nyugalmuk volt, ezért azt az evés-ivás és az öröm napjává tették.
9,18 De a súsáni zsidók a hónap tizenharmadik és tizennegyedik napján gyűltek össze, és a hónap tizenötödik napján lett nyugalmuk, azért ezt tették az evés-ivás és az öröm napjává.
9,19 Ezért teszik a vidéki városokban lakó vidéki zsidók Adár hónap tizennegyedik napját az öröm és az evés-ivás ünnepnapjává, amikor ajándékokat küldenek egymásnak.
9,20 A púrim-ünnep elrendelése
Mordokaj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött mindazoknak a zsidóknak, akik Ahasvérós király tartományaiban laktak közel vagy távol,
9,21 és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évről évre.
9,22 Mert ezek azok a napok, amelyektől kezdve a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktől, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.
9,23 A zsidók megfogadták, hogy folytatják, amit elkezdtek, ahogyan Mordokaj megírta nekik.
9,24 Mert az agági Hámán, Hammedátá fia, aki minden zsidónak az ellensége volt, azt tervezte a zsidók ellen, hogy kiirtja őket. Ezért púrt, azaz sorsot vetett, hogy rettegésbe ejtse, és kiirtsa őket.
9,25 De Eszter bement a királyhoz, aki levélben parancsolta meg, hogy szálljon vissza Hámán fejére az a gonosz terv, amelyet a zsidók ellen kigondolt. Fel is akasztották fiaival együtt.

Azóta ezt vallási ünnepként ünneplik meg minden évben ádár 14.-én:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37 http://regi.zsido.com/purim/donin.htm http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=Szotar
Purim - Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a "sorsvetést" jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.
http://zsido.com/unnepek/purim_%D7%A4%D75%D7%A8%D79%D7D/21
Purim פורים
Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 10-én (9-e estétől). Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.
http://zsidok.freeweb.hu/purim.htm (már nem elérhető)
Raj Tamás: PURIM
Közismert tény, hogy a Szentírás (a héber Biblia) az emberi társadalom szinte minden élethelyzetére remek példával szolgál, s hogy ezek a példák az egyén életében, napjainkban is jól használhatók. Különösen igaz ez a megállapítás Eszter könyve esetében, ami a zsidó örömünnep, a purim alkalmával kerül felolvasásra a zsinagógában. A bibliai Eszter könyve ugyanis — a jól ismert vallási tanításon túl — kitûnõ pszichológiai tanulságokat nyújt korunk olvasója számára.
Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szõtt, megmenekült. Ezt a polgári idõszámítás kezdete elõtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A Purim név a "sorsvetést" jelentõ pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az idõpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa õket.
Purim megünneplésének negyedik parancsolata: "enni, inni, vigadni". Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késõ estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).
Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhetõ az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbrõl megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.
http://www.dohany-zsinagoga.hu/index.xml
Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késő estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).

Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhető az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbről megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.
http://regi.zsido.com/purim/igyal.htm
Igyál - A sárga földig
"Mindenki annyit köteles inni Purimkor, hogy már ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között." (Talmud, Megilá 7b.)
Bölcseink mondották: "Ádár havának elérkeztével fokozni kell az örömöket" (Talmud, Táánit 29a.). Ennek szellemében vannak olyan közösségek, ahol Ádár havában gyakran táncos mulatságokat szerveznek. Igazi öröm pedig nincs bor nélkül, mint a Zsoltárok költoje mondja (104:15.): "a bor megörvendezteti az ember szívét". Ez így van Ádárban, és még inkább Purim idején.

A történet legfontosabb mozzanata az, hogy Eszter egy "égi jel" jegyében lép fel Mordokajnak és népének a megmentése céljából:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/unnepek_a_chaszid_legenda_tukreben/55/1305 http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
PURIM
A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN
Írta: Naftali Kraus

1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában - reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét.
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.
- Mi is így vagyunk vele - mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket oseink földjére, hanem még különböző akadályokat is gördítettek ennek útjába. Ennélfogva nem erőltettük eddig a hazatérést. Most azonban - folytatta - amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:

Erre egy korábban már említett idézet is utalt jelképesen:

Idézet:
http://www.dohany-zsinagoga.hu/index.xml http://zsidok.freeweb.hu/purim.htm (már nem elérhető)
Raj Tamás: PURIM
Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. öbb szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhetõ az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbrõl megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ószövetségi legendák vallásának a létrehozása tehát kizárólagosan a bemutatott purim eseményeihez kötődött és ettől motiválva Ezsdrásék megalkották népük számára a Tórát, amit 6 évvel később (i.e. 445 őszén) nyilvánosságra is hoztak.
Az általuk létrehozott korábbi "vallástörténelem" nagyrészt kitalált szereplőkre (Ábrahám, Mózes, stb. - ezt olyan régészek és Biblia-kutatók is alátámasztják, mint pl. Israel Finkelstein professzor, a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, vagy Julius Wellhausen) épült, de a már korábban realizálódott azonos felépítésű kozmikus keresztek jegyében, melyekkel a babilóni tartózkodásuk folyamán ismerkedtek meg.
Ez a fajta kozmikus kereszt (Mushussu vagy Muąhuąąu sárkány, Marduk sárkánya) volt Marduk leghatásosabb szellemi forrása, amit Nibiru-ként ismerünk, ami nem egy "csillag", hanem az általam ebben a témában emlegetett kozmikus keresztfajta.
Egy Nippurban fellelt hengeren látható a következő ábra, mely a Nibirut ábrázolja:

Bővebben erről itt:

Nibiru, a Marduk "csillaga"

Marduk és a sárkánya, Mushussu:

Link

Link

Idézet:
Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
--(201. old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272. old.) A sárkányt mint ördögöt és sátánt ételmezik.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. április 28. 07:26 | Sorszám: 5
Szemmel láthatóan vannak olyan témák, melyek egyeseket a topic menetének a megzavarására ösztönöznek.

Az igazság néha kényelmetlen tud lenni...

Korábban a szellemi terror, majd a "csillagok letagadása az égről", ma pedig ignorálás és a kényes témák zavarása, illetve nevetségessé tételének az igyekezete van soron...

"A Kereszt (*JHVH-kozmikus Krisztus szellemi forrása) a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor.

Klaus Matefi
2009. április 27. 21:03 | Sorszám: 3
A következő idézet arról informál bennünket, hogy azok a talmudi rabbik, akiknek a nagy része kapcsolatban állt az asztrológiával, most nem éppen bizalomgerjesztő stílusban fenyegetik meg azokat, akik merészelnék kiszámolni az Ezsdrásék által 1999.08.11.-re betervezett messiásuknak, Immánuelnek a születési időpontját...:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/87 http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://www.zsido.com/konyvek/zsido_tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_3_/179/2275
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

A fenti idézet a Talmudból pontatlan, pedig "aki a forrás megjelölésével, helyesen idéz valamit, az mintegy megváltást hoz a világra":

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_20____1995__marcius/131/1841
MEGVÁLTÁS A VILÁGNAK
Bölcseink szerint aki a forrás megjelölésével, helyesen idéz valamit, az mintegy megváltást hoz a világra.

Én igyekszem ebből kivenni a részemet, tehát a pontos idézet a forrás megjelölésével együtt:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Neunter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (S. 67)
Es schwinde Geist derjenigen, die das Ende (Zersteuung, Erösung) berechnen wollen;
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Kilencedik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (67. old.)
Tünjön el azoknaknak a lelke, akik a véget (szétszóratás, megváltást) ki akarják számolni;--

Természetesen az asztrológia alkalmázása nélkül Ezsdráséknak se sikerült volna megjósolniuk a bekalkulált messiásuk születését... Nostradamus, egy kikeresztelkedett zsidó család (a szülei fel kellett vegyék a katolikus hitet; a francia zsidók kötelesek voltak kikeresztelkedni, ellenkező esetben el kellett hagyják Franciaországot; mindkét nagyapja - Pierre de Nostre-Dame, Jean de Saint-Rémy - udvari orvos és asztrológus volt) sarja, orvos, filozófus, természettudós, asztrológus, a Prieuré de Sion titkos társaságnak az oszlopos tagja, aki a kabbalahban és a héber nyelvben (nagyapjától tanulta meg) is jártas volt. A jóslataiban csak egyetlen évszámot jelölt meg, mégpedig 1999.08.11.-t, amikor szerinte a "rettegés királya" (JHVH-kozmikus Krisztus) kellett hogy megérkezzen az égből (Centuriák X. 72.), azaz inkarnálódjon...:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában (Juliánusz naptár!)
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt
(JHVH-kozmikus Krisztus)
még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Link

A középkor európai uralkodó családjainak az udvari orvosai és asztrológusai általában zsidó gyökerekkel rendelkeztek meglepő módon. Sok esetben ugyanazon személy volt.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)

Idézet:
http://www.logon.org/hungarian/s/p180.htm
Az Isten Városa
A Jelenések könyvében láthatjuk leírva az Isten Városának eljövetelét a földre. Ez az írás bemutatja ennek az Új Jeruzsálemnek a szimbolikus jelentését és jelentõségét.
Az Isten szent városa ugyan azon a rendszeren alapul amely mintaként adatott Mózesnek a Sínai hegynél.

http://www.hermit.hu/php/p_table_irasok.php?tajekoztato_kategoria=kabbala&tema=Kabbala
G. S. Frater P. A. X. : A kabbala fogalmáról
Sok kabbalista mű kijelenti, hogy a kabbala Mózesnek a Sínai hegyen átadott ezoterikus tudás lényege volt, így kapcsolódik a mózesi törvényekhez.
http://yachad.israel-live.de/msd/2003/10-feiertage.htm
Das Shofar
Das Shofar, ein Widderhorn, das älteste und seelenvollste aller Blasinstrumente, hat viele Bedeutungen. Es verkündet u.a. die Krönung G'ttes als König des Universums, es weckt uns auf um Reue zu empfinden und zu G'tt zurückzukehren (Teschuwa). Es erinnert uns an das Shofar, das am Berg Sinai gehört wurde, als wir die Gebote G'ttes für alle Zeiten akzeptierten, das Shofar repräsentiert den einfachen ursprünglichen Schrei aus der Tiefe der Seele, es nimmt den Ruf des großen Shofar vorweg, den G'tt ertönen lassen wird, wenn Moshiach kommt.
--A sófár
A sófár, egy kosszarv, a legöregebb és lélektelibb az összes fúvóshangszerek közül, sok jelentése van. Ez hírül adja Isten megkoronázását mint az Univerzum Királyát, ez felhívja a figyelmünket Istenhez való visszatérésre (Teschuwa).
Ez emlékeztet bennünket a sófárra, amit a Sínai-hegyen lehetett hallani, amint mi Isten parancsait minden időkre akceptáltuk, a sófár reprezentálja egy eredetileg a lélek kiáltását a mélyből, megelőzi a nagy sófár hívását, amit az Isten fog megszólaltatni, amikor a Messiás jön.
--
http://www.israelnetz.de/show.sxp/12386.html?sxpident=68977882757986q5528002YfeY1227269-l-Y--8197990i
"Slichot" - die Bitte um Vergebung
von Johannes Gerloff (Jerusalem)
"Herr, Herr, Gott, barmherzig und gnädig und geduldig und von großer Gnade und Treue, der da Tausenden Gnade bewahrt und vergibt Missetat, Übertretung und Sünde, aber ungestraft lässt er niemanden, sondern sucht die Missetat der Väter heim an Kindern und Kindeskindern bis in dritte und vierte Glied", erinnern sich die Beter an die Begegnung Moses mit dem lebendigen Gott auf dem Berg Sinai, wo auch das Schofarhorn ertönte. Die jüdische Schriftauslegung sieht darüber hinaus eine Beziehung des Schofars mit dem Widder, den Abraham einst anstelle seines einzigen Sohnes auf dem Berg Moriah geschlachtet hatte und weist hin auf das Kommen des Messias und die Auferstehung von den Toten.
--...emlékeznek az imádkozók Mózes találkozására az élő Istennel a Sínai-hegyen, ahol sófár megszólalt. A zsidó írásmagyarázat látja ezen felül a sófár és a kos kapcsolatát, akit Ábrahám az egyetlen fia helyett áldozott fel a Mórija-hegyén és utal a a jövendő Messiásra és a holtak feltámadására.--
http://www.mazsihisz.com/juda.phtml?id=2&un=2
(Sajnos már nem érhető el!)
A kos szarvából készült kürt a legrégibb zsidó hangszer. Az ünnepen Izsák feláldoztatási kísérletére emlékeznek. A második nap bibliai olvasmánya is ez. A legenda szerint az első sófár az Izsákot helyettesítő kos szarvából készült.
A sófárfúvás már a Talmudban is a rossz szellem elűzését szolgálja.

A sófár héber betűi e szavak rövidítése: "én szátán v'én fegá rá": "eltűnt a Sátán, eltűnt a baj". (sofar1) A zsidó művészetben gyakori ábrázolás: a sófár hangjára menekül a Sátán (így van egy párizsi és egy budapesti Máchzorban).
Sófárt fújtak baj eltávoztatására, temetésen, esőt kérő szertartáson; fekete sófárt a kiátkozásnál. Sófárral várják a Messiást az idők végén (*Jes. 27: 13.).

*Ézsaiás könyve
27,13 Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.
http://www.zsido.hu/vallas/szimbol.htm
7. A sófár
Rendkívül sok bibliai történet fûzõdik hozzá: a hagyomány szerint az elsõ sófár annak a kosnak a szarvából készült, amelyet a Biblia szerint Ábrahám áldozott fel fia, Izsák helyett. (Izsák feláldozása és a sófár legendás történetét dolgozza fel a híres, az idõszámításunk szerinti 5. századból való Béth Alfa-i mozaik.)

A sófár hangjai szinte végigkísérték a zsidó nép egész történetét. Ez a hangszer szólalt meg akkor, amikor csodálatos módon kivonultak Egyiptomból, a “szolgaság házából”, ez kísérte a Szináj hegyénél az Örökkévaló által adott Tízparancsolat szavait. A sófár hangjára omlottak össze Jerikó falai, mielõtt Izrael fiai elfoglalták volna, és a zsidó néphit szerint ez a hang jelzi majd a megváltás kezdetét, a Messiás eljövetelét.
Raj Tamás fõrabbi
http://www.hitkozseg.hu/modules.php?op=modload&name=Plog&file=index&pop=Summary&page=31
(Sajnos már nem érhető el!)
A hagyomány szerint a Sófár hangja hallatszott a Sínai kinyilatkoztatás alkalmával. S ez a hang jelzi a Messiás eljövetelét is. Így válik történetünk egésszé.

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983)(I./118.)
Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele elött mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt.

Mivel Ábrahám és Mózes is csak feltehetően kitalált szereplői voltak az ószövetségi legenda vallástörténetének, így Mózes nem kapott természetesen semmit, mint ahogy arra a legelső idézet utalt, Ábrahám se próbálta meg feláldozni a Izsákot, viszont Ezsdrásék egy olyan azonos felépítésű korábban realizálódott kozmikus kereszthez utalták ezeket a mesés legendákat, aminek az újbóli realizálódása jegyében készítették el a Tórát és amihez a jövendő messiásuk eljövetelét tervezték be:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utólsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

JHVH-kozmikus Krisztus leghatásosabb szellemi forrása a Shem ha Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közül az alábbi felépítésű kozmikus kereszt, melynek a negatív hatása 1999.08.11.-én érte el a tetőfokát az általam ellenőrizni tudott elmúlt 6700 év alatt.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. április 27. 14:56 | Sorszám: 2
A bibliai vallások és az asztrológia kapcsolatai II.
Klaus Matefi
2009. április 27. 08:02 | Sorszám: 1
Mint ahogy az előző bejegyzésben olvasható ószövetségi legendák törvényei is tükrözik, vallási indíttatásból kíméletlenül elbántak azon híveikkel, akik meg merték szegni az Ezsdrás és beavatott társai által készített utasításokat...

A Talmudban viszont arról értesülhetünk, hogy a beavatott rabbik bizony intenzíven alkalmazták az asztrológiát...

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás (*nap)nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha (*nap)keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van.
Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים.) összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.--

* saját megjegyzések

Klaus Matefi
2009. április 27. 07:48 | Sorszám: 0
A bibliai vallások hívő tömegei azt hitték és hiszik még ma is, hogy vallásaik mentesek az asztrológiai vonatkozásoktól, mivel számukra az ezzel kapcsolatos foglalatosság tiltva volt akár halálbüntetés terhe mellett is...

Idézet:
Mózes III.
20,6 Amely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül.

20,27 És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.

Mózes V.
13,4. Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.
13,5 Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

Ebben a topicban azt igyekszünk majd felderíteni, hogy valóban nem volt-e közük a bibliai legendák íróinak az ősi asztrológiához, vagy pedig csak bort ittak és vizet prédikáltak?...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. április 26. 20:48 | Sorszám: 40
Nem vagyok olyan könnyen "felhúzható"...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 26. 20:42 | Sorszám: 819
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1022. jenocsaba - 2009-04-26 19:43:27 - Válasz: 1020. (Istenkereső)
Az élet -halál harcát vívják a magyarok. Benne identitás -etnikum - anyagi- erkölcsi mérlegeléssel.
Agyon vágja az éhbérért dolgoztató főnökét a lapáttal vagy sem.
És sorolhatnám!
Kedves Klaus. Mondj egy indokot, amitől vissza símúl a szőr a hátunkon.
Kérlek - mond !!

1024. Istenkereső (Klaus Matefi - 2009-04-26 20:15:32 - Válasz: 1022. (jenocsaba)
Olvashattad az Istenkeresők Globális Egyházának a célkitűzéseit. Lépjetek be minél többen és közös erővel igyekezzünk a KÖZJÓ-ért tevékenykedni. Ha pedig nem, akkor sajnos nem tudok tanácsot adni...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 26. 20:36 | Sorszám: 810
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

1022. jenocsaba - 2009-04-26 19:43:27 - Válasz: 1020. (Istenkereső)
Az élet -halál harcát vívják a magyarok. Benne identitás -etnikum - anyagi- erkölcsi mérlegeléssel.
Agyon vágja az éhbérért dolgoztató főnökét a lapáttal vagy sem.
És sorolhatnám!
Kedves Klaus. Mondj egy indokot, amitől vissza símúl a szőr a hátunkon.
Kérlek - mond !!

1024. Istenkereső (Klaus Matefi) - 2009-04-26 20:15:32 - Válasz: 1022. (jenocsaba)
Olvashattad az Istenkeresők Globális Egyházának a célkitűzéseit. Lépjetek be minél többen és közös erővel igyekezzünk a KÖZJÓ-ért tevékenykedni. Ha pedig nem, akkor sajnos nem tudok tanácsot adni...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 26. 16:01 | Sorszám: 818
Az Istenkeresők Globális Egyháza lesz az első egyház, amely nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre épül, se mások kárára, viszont egy valós istenképpel rendelkezik...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. április 26. 12:36 | Sorszám: 815
Aki olvasgatja a topicjaimat, annak nyilvánvalóvá kellett már váljon, hogy a vallási legendákkal kapcsolatos felvilágosításra egyesek elemi dühtől és gyűlölettől motiválva igyekeznek ezt a tevékenységet zavarni és nevetségessé tenni. Egy részük az őket jellemző vulgáris és primitív stílusú megnyilvánulásokkal, egyesek pedig "tudományos köntösbe" bújva igyekeznek fontoskodni annak érdekében, hogy megvédjék a saját tudománytalan istenképüket ennek segítségével...

Az eddigi tapasztalataim szerint sokan reszketnek az Istenkeresők Globális Egyházának a térhódításától, féltve a saját vallásaikat, esetleges anyagi előnyeiket, pozícióikat és az elítélendő nacionalizmusukat... Aki nem a KÖZJÓ-ért szándékozik fellépni, tevékenykedni, vagy pedig az azzal kapcsolatos igyekezeteket akályozza, az értelemszerűen ellene van annak...

Ezek az egyének csak azért tudhatnak be a fórumokon többséget maguknak, mivel a józan és jószándékú emberek inkább csak passzív olvasók akarnak maradni, nem szándékozva kitenni magukat a különféle alantas atrocitásoknak. Ezek a hangadók gátlástalanul és közös erővel igyekeznek minden olyan véleményt megtámadni, elnyomni és lesöpörni, ami nem a saját szájuk íze szerinti... Nyugodtan nevezhetjük ezt a nemkívánatos tevékenységet SZELLEMI TERRORNAK!

Amikor pedig kifogynak a közönséges magyarázataikkal fűszerezett "érveikből", akkor következik a jól bevált témák szándékos OFF-olása és szétrombolása...

Hogy szemléletessé tegyem az állításaimat, tudnám javasolni a következő személyek alábbi bejegyzéseit:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000242&p=
Az Istenkeresők Globális Egyháza
Kukuccs: 26., 91., 211., 213., 220.,
szopornyica: 138., 154., 210., 235., 257., 447., 634., 713., 745., 770., 793., 804., 812.
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000160
Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Pendragon: 36., 170., 173., 180., 464., 576., 590., 593., 596., 607., 609., 611., 693., 698.,
szopornyica: 757.,

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 26. 12:18 | Sorszám: 807
Tehát megállapíthattuk egyértelműen az eddig felsorolt tényekből, hogy a Názáreti Jézus, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, nem támadhatott a fel a halottaiból!

Viszont erre az esetre nem árt a következő idézettel egy kicsit több időt eltöltelnie az embernek...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Ennek a feltárása közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez természetesen semmi köze nem volt az 1984 éve halott Názáreti Jézusnak) után bizony aktuálissá váltak..
Még annyit meg kell jegyezzek, hogy a Názáreti Jézusnak semmi köze nincsen az ószövetségi legendák Krisztusához:

Jézus nem azonos Krisztussal!

Ugyanúgy komoly gondok vannak az ószövetségi legendákban részletezett vallástörténettel kapcsolatosan is...

Egyes régészek és Bibliai-kutatók egyértelmű véleménye szerint Ábrahám és Mózes soha nem létezett, a Salamon király nevével kapcsolatba hozott Első Templom pedig soha nem épült fel...
A véleményem szerint az ószövetségi legendák a babilóni száműzetés után készültek Ezsdrás és beavatott társai által, a Babilónban elsajátított hermetikus ismeretekre és asztrológiára támaszkodva. JHVH nemzeti Isten Marduk átkeresztélése folytán született meg. A Tóra i.e. 445-re készült el, amit akkor nyilvánosságra is hoztak és alkotmányként fogadtattak el a néppel.

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

A vallási tanítások megítélésénél a legfontosabb szempont szerintem az kell legyen, hogy szolgálhatták-e a KÖZJÓ-t?...

Mi a helyzet a két vizsgált bibliai legenda esetében?

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 25. 21:36 | Sorszám: 814
Folytatás:

Idézet:
http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.music.11.1/110103.htm http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.music.data.11.110103/110103c.jpg

Maria-Empfängnis-Dom, Linz Österreich
große Turmrosette, der Musica sacra gewidmet (Hl. Caecilia als Patronin der Kirchenmusik, umgeben von den Tierkreiszeichen als Sinnbild der Harmonie der Sphären und von Engeln mit Musikinstrumenten).
http://de.wikipedia.org/wiki/Bild:Glasfenster_St._Denis_-_Korrigiert.jpg

Abteikirche St. Denis, Paris.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 25. 21:33 | Sorszám: 813
Mint tudjuk, nemcsak az ószövetségi legendák misztériumai épültek fel Ezsdrásék által az ősi asztrológiára, de Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére a Pál-féle kereszténység misztériuma is. Már maga a Jézus születési konstellációjának és keresztre feszítésének kozmikus kapcsolata is egy kozmikus misztériumot takar, de feltehetően Pál ötlete alapján ez meg lett toldva a szegény Názáreti Jézus kereszthalálóból profitálni szándékozók érdekében a feltámadás természetellenes és nonszensz gondolatával...

A Názáreti Jézus i.sz. 25 április elsején lett egy vallásos zsidó rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttetve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Ez a nap nem egy pénteki nap volt, hanem vasárnap, nem véletlenül a keresztények számára a vasárnapot jelölték ki ünnepnapnak a szombat helyett a későbbiekben...

A Názáreti Jézus úgymond "magára vette a világ bűneit", természetesen nem a jószántából és nem valóságos emberi bűnöket. Bővebben erről:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait képező égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és az Uránusz) egy "T" keresztet alkottak. A Jézussal kapcsolatos misztérium lényege ebben rejlik.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Máté evangéliuma
2,1 A napkeleti bölcsek imádják Jézust
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,
2,2 és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt."

A Máté által emlegetett betlehemi csillag Jézus születési konstellációjával kapcsolatos, de valójában nem egy látható csillag volt az égen:

A valódi betlehemi csillag

Annak ellenére, hogy számtalan katolikus templomban láthatóak a Zodiákus (állatöv) jegyeinek az ábrázolásai és egyértelműen kozmikus misztérium volt Jézus élete, nem nagyon akarnak hallani az illetékesek ennek a megoldásáról, struccpolitikát folytatva...

Néhány fotó a templomokban látható állatöv jegyeivel kapcsolatosan:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Bild:Chartres_-_Westportal_Monatsbilder.jpg

Tierkreiszeichen und Monatsbilder in den Archivolten des Westportals der Kathedrale von Chartres (Mitte 12. Jh.).
http://12koerbe.de/azur/char-zod.html
Der Zodiakus (Tierkreis) und die Monate (~1210)
Glasfenster in der Kathedrale Notre Dame in Chartres
--A Zodiákus (állatöv) és a hónapok (~1210-ből)
Üvegablak a Mi Asszonyunk Katedrálisban, Chartres-ban--

Folytatás következik:

Klaus Matefi
2009. április 25. 16:36 | Sorszám: 811
Folytatás:

Klaus Matefi 2009. április 25. 14:56 | Sorszám: 228
Sok laikus egyén azonnal az ószövetségi legendák tiltásaival igyekszik torpedózni arra az esetre, ha felmerülne az a kérdés, hogy lehet-e kapcsolata az Ezsdrásék által megalkotott nemzeti vallás misztériumának az ősi asztrológiához.

Ez a szoros kapcsolatat nem feltételezés, hanem tény, azaz valóban asztrológiai ismeretekre lett felépítve, mint ahogy a többi vallás misztériumai is.

Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ezsdrásék által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi korokban a zsidóság beavatottjainak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret.

JHVH, az ószövetségi legendák Istene Marduk átkereszteleséből született meg. A héber naptár a babilóni naptár alapján készült.

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet. Tanításai jobb önismeretre és önbizalomra nevelnek. A kabbala egyik alapelve a világ és benne önmagunk megjavítása, módszerei és gyakorlatai segítenek eligazodni életünk megannyi problémái között.
A legközelebbi, új kabbala-tanfolyam az õszi zsidó nagyünnepek miatt csak némi késéssel, 2007. októberben indul. Eõadói között ott találjuk dr. Popper Péter pszichológust és Raj Tamás fõrabbit.
A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.
http://www.zsido.hu/tortenelem/kard.htm
A magyar zsidók szent kardja
A kard héber felirata misztikus, kabbalista értelemmel bír, a tudatosan kiválasztott és kabbalista módon megformált zsoltáridézetek Isten segítségét, védelmét kérik. Erre a végveszélybe került budai közösségnek, sajnos, nagy szüksége volt. A budai hitközség tagjai magas fokú zsidó tudással rendelkeztek, ismerték és mûvelték a kabbalát is.

A zsidó asztrológiával kapcsolatos könyvlista angolul:
http://faculty.washington.edu/snoegel/astrology.htm

"The Jewish Tradition of Astrology":
http://www.kabbalahsociety.org/clark3.html

A zsidó rabbik is osztják a születési asztrológia tanításainak a nézetét, ami szerint a gyermek lelke a születés pillanatában alakul ki:

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.
A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (már nem érhető el sajnos!)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd förabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.

Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Korábbi időkben a zsinagógákban is helye volt az asztrológia Zodiákusának (állatöv) ugyanúgy, mint egyes keresztény templomokban:

Idézet:

http://www.mfa.gov.il/

http://www.hagia-maria-sion.net/startsion.html

http://www.dormitio.net/album/szenen/sz4.html

A Talmud is említést tesz a zsidó rabbik által alkalmazott asztrológiáról:

Idézet:

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás (*nap)nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha (*nap)keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van.
Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.--

* saját megjegyzések

A bibliai egyházak beavatottjai soha nem vetették el az ősi asztrológiát, hisz a misztériumaik is arra épültek fel. Viszont Ezsdrásék szigorúan tiltották a híveik számára ennek a praktizálását, feltehetően abból a célból, hogy rá ne jöhessenek az "isteni tudás" eredetére... Ne felejtsük el, hogy a "tudás hatalom"...

Természetesen a szabadkőművesség is az asztrológia alkalmazása mellett tevékenykedik:

Idézet:
http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
"Esthajnal csillag"
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.
http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/index.html
Aberdeen Temple http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_121.html http://www.lodge150.fsnet.co.uk/assets/images/db_images/db_DSCF00341.jpg

http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_111.html http://www.lodge150.fsnet.co.uk/assets/images/db_images/db_DCP_22521.jpg

Klaus Matefi 2009. április 25. 15:18 | Sorszám: 230
Ezekből a tényekből is egyértelműen láthatjuk, hogy a vallási legendák misztériumait nem a mai modern tudományok ismereteire, vagy esetleg a teológiára támaszkodva lehet feltárni, megfejteni.

Az ilyen irányú kutatások kerékkötői igyekeznek természetesen ezt minden eszközzel akadályozni, "tudománytalanná" nyilvánítani arra hivatkozva, hogy az asztrológia nem "tudomány", így nem lehet egy bizonyítás alapja... És ezzel megkötötték azok kezét, akik eddig meg szerették volna fejteni pl. a bibliai legendák kozmikus kapcsolatait...

Mivel az említett vallási legendák és istenképeik egyaránt az ősi asztrológiai ismeretekre épültek fel, így egyedül és kizárólag csak az asztrológia alkalmazása által lehet ezeket feltárni!

Akik ezt megkérdőjelezik arrogáns módon, azok tehát vagy a laikusságukból adódóan teszik ezt, vagy a szándékos ködösítés a céljuk...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 25. 16:33 | Sorszám: 810
Vannak akik megkérdőjelezik laikus módon a bibliai legendák és az asztrológia kapcsolatát... Egy ezzel foglalkozó rövid magyarázat:

http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000189
A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Klaus Matefi 2009. április 25. 12:55 | Sorszám: 227

Idézet:
Antlfinger Edvárd írta:
Ez egy kicsit sok nekem. Így első olvasatra.
Nem hinném, hogy ilyen okkult összeesküvések léteznének. Akik a világ sorsát meghatározzák túlságosan racionálisak, sokszor kifejezetten érzéketlenek - szerintem.

Nem értem, hogy mi az alábbi bejegyzésemben a számodra a "sok" és hogy kerül ide "okkult összeesküvések" gondolata?

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Nagyon valószínű, hogy egy közel 2450 éve betervezett messiás születése nem véletlenszerű, vagy bizonytalan szülésre volt alapozva... Szerintem császármetszéssel kellett, hogy világra jöjjön, mert különben kicsi esélye lett volna annak, hogy egy bekalkulált időpontban megszülethessen. Az sincsen kizárva, hogy nemcsak egy gyermek tervszerű megszületése realizálódott akkor.
A véleményem szerint nem hétköznapi körülmények között nevelkedik és egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon...

Köztudott dolog, hogy az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) a "végidőkre", azaz napjainkra megjósolták az ősi asztrológiára bazírozva (amivel a babilóni száműzetés során ismerkedtek meg) a betervezett messiásuk, Immánuel születését. A Tórá megalkotását egy nagyon ritka felépítésű kozmikus kereszt megjelenése motiválta, ami egybeesett a purim legendának a kiváltó okával is:

-450.05.18. 05:27 UT + 2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,2°Bika; Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; Mars quadrat: 13,4°Oroszlán; Szaturnusz-
Neptunusz-Plútó konjunkció: 18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő

(Az ábrán látható Hold lemaradása abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ehhez a kozmikus eseményhez kötődik az ószövetségi legenda Eszter könyvében olvasható úgynevezett purim története:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37 http://regi.zsido.com/purim/donin.htm http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=Szotar
Purim - Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a "sorsvetést" jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.

http://zsido.com/unnepek/purim_%D7%A4%D75%D7%A8%D79%D7D/21
Purim פורים
Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 10-én (9-e estétől). Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

http://zsidok.freeweb.hu/purim.htm (már nem elérhető)
Raj Tamás: PURIM
Közismert tény, hogy a Szentírás (a héber Biblia) az emberi társadalom szinte minden élethelyzetére remek példával szolgál, s hogy ezek a példák az egyén életében, napjainkban is jól használhatók. Különösen igaz ez a megállapítás Eszter könyve esetében, ami a zsidó örömünnep, a purim alkalmával kerül felolvasásra a zsinagógában. A bibliai Eszter könyve ugyanis — a jól ismert vallási tanításon túl — kitûnõ pszichológiai tanulságokat nyújt korunk olvasója számára.
Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szõtt, megmenekült. Ezt a polgári idõszámítás kezdete elõtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A Purim név a "sorsvetést" jelentõ pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az idõpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa õket.
Purim megünneplésének negyedik parancsolata: "enni, inni, vigadni". Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késõ estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).
Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhetõ az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbrõl megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

http://www.dohany-zsinagoga.hu/index.xml
Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késő estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).

Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhető az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbről megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

Mordecháj utasítására, az unokahúga, Eszter eltitkolta a származását a perzsa király előtt, és királyné lett belőle:

Idézet:
Eszter könyve
2,10 Eszter azonban nem mondta meg, melyik népből való, és kik a rokonai, mert Mordokaj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg.

2,20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.

A későbbiekben a népe megmentése érdekében lépett fel a király előtt Mordecháj unszolása nyomán:

Idézet:
Eszter könyve
4,13 Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
4,14 Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?

Eszter egy égi jel jegyében cselekedett a népe megmentése érdekében:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/unnepek_a_chaszid_legenda_tukreben/55/1305 http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
PURIM
A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN
Írta: Naftali Kraus
1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában - reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét.
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.
- Mi is így vagyunk vele - mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket oseink földjére, hanem még különböző akadályokat is gördítettek ennek útjába. Ennélfogva nem erőltettük eddig a hazatérést. Most azonban - folytatta - amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:

Az említett égi jel egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt volt, mint amihez Ezsdrásék a "végidőkre" betervezett messiásukat utalták és visszamenőlegesen pedig ugyanennek a kozmikus keresztfajtának a mejelenéseihez kapcsolták az általuk visszadátumozott és készített vallástörténelmüket:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő;
(-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utólsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Ezek a bemutatott azonos felépítésű kozmikus keresztek a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyekkel a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah foglalkozik.

A Tóra tehát szintén ugyanannak az égi jelnek (i.e. 451.05.18.) a motivációjaként készült el, mint amihez az Eszter nevével fémjelzett purim ünnepe kapcsolódik. Ezsdrásék az általuk megírt Tórát i.e. 445 őszént tudták nyilvánosságra hozni és elfogadtatni a népükkel alkotmány gyanánt, ami azóta is ezt a célt szolgálja:

Idézet:
http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 õszén elfogadta legfõbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát, s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.

http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Kedves Rabbi, kedves Tamás! Az egyházak politkai pártkoalíciók mögötti propagandisztikus fölsorakozásról ma írott véleményét olvastam, s magam is hasonlóképpen gondolkodom e kérdésrõl (bár meg kell vallanom, akkor is nagy tisztelettel néznék a véleményére, ha az történetesen elténe az enyémtõl, hiszen e kérdésrõl is sokféleképpen lehet gondolkodni vallásos zsidóként és vallásos keresztényként is). Viszont ennek kapcsán fölmerült bennem a kérdés, hogy az ereci politikai közélet hasonló jelenségeirõl (pl. a vallási pártokról) is ugyanez-e a véleménye. (Más ország, más hagyományok, más politikai légkör, tehát a kérdésem korántsem retorikai, s végképpen nem egyfajta illuziorikus koherenciát kér számon, hanem valóban kérdez, érdeklõdik, megvallom öreg kormra is kis kíváncsi maradok.) Szeretettel: Á.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Az illuminátusok által az "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbólumuk (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utalnak. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

Franklin Delano Roosevelt 1933. március 4.-től haláláig, 1945 ápr. 12.-ig amerikai elnök volt, aki 1911-től a szabadkőműves "Holland Lodge No. 8" tagja volt New Yorkban és Skót Ritusának a 32. fokozatával is rendelkezett, tőle eredt a "United Nation" kifejezés is.

Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint a betervezett messiásuk fellépését a szanhedrin hivatott előkészíteni:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.www.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

A szanhedrint közel 1600 év szünet útán újra életre hívták 2004 októberében:

Idézet:

http://www.israelnetz.de/
14.10.2004, 14:10 Uhr
Antiker Sanhedrin tagt wieder
TIBERIAS (inn) - Eine Gruppe Rabbiner hat am Mittwoch in Tiberias einen neuen Sanhedrin gegründet. Der antike Hohe Rat der Juden hatte sich im Jahr 425 zum letzten Mal in der Stadt am See Genezareth versammelt.
Der Sanhedrin solle zur Erlösung Israels beitragen.
--Az antik Szanhedrin újra ülésezik
TIBERIAS- Egy csoport rabbi szerdán Tibériásban egy új Szanhedrint alapított. Az antik Felső Tanácsa a zsidóknak i.sz. 425-ben gyűlt össze utoljára a városban a Genezáreti tónál.
A Szanhedrinnek hozzá kell járulnia Izrael megváltásához.--

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2009. április 25. 16:17 | Sorszám: 808
Te vagy az egyik, aki nem képes magából kipréselni egy értelmes bejegyzést se. Tulajdonképpen mi célból látogatod ezt a vallásfórumot? Mert, hogy nem konstruktív viták céljából, az egyértelmű...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 25. 16:05 | Sorszám: 233
Olvasgassad egy kicsit figyelmesebben, legalább lesz némi fogalmad a bibliai legendák kozmikus vonatkozásairól... Máshol erre úgysincsen lehetőséged.
Klaus Matefi
2009. április 25. 15:19 | Sorszám: 231
Helyesbítés:
Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése
Klaus Matefi
2009. április 25. 15:18 | Sorszám: 230
Ezekből a tényekből is egyértelműen láthatjuk, hogy a vallási legendák misztériumait nem a mai modern tudományok ismereteire, vagy esetleg a teológiára támaszkodva lehet feltárni, megfejteni.

Az ilyen irányú kutatások kerékkötői igyekeznek természetesen ezt minden eszközzel akadályozni, "tudománytalanná" nyilvánítani arra hivatkozva, hogy az asztrológia nem "tudomány", így nem lehet egy bizonyítás alapja... És ezzel megkötötték azok kezét, akik eddig meg szerették volna fejteni pl. a bibliai legendák kozmikus kapcsolatait...

Mivel az említett vallási legendák és istenképeik egyaránt az ősi asztrológiai ismeretekre épültek fel, így egyedül és kizárólag csak az asztrológia alkalmazása által lehet ezeket feltárni!

Akik ezt megkérdőjelezik arrogáns módon, azok tehát vagy a laikusságukból adódóan teszik ezt, vagy a szándékos ködösítés a céljuk...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

[url=http://klausmatefi.foren-city.de/topic,203,-az-istenkeres-k-glob-lis-egyh-z-nak-az-elvi-elk-pzel-se.html]Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi

Klaus Matefi
2009. április 25. 15:16 | Sorszám: 229
Idézet:
http://www.israel-information.net/glossar/
Kabbalah: Mystik, Geheimwissenschaft der Torah
--Kabbalah: miszticizmus, a Tóra titkos tudománya--
Klaus Matefi
2009. április 25. 14:56 | Sorszám: 228
Sok laikus egyén azonnal az ószövetségi legendák tiltásaival igyekszik torpedózni arra az esetre, ha felmerülne az a kérdés, hogy lehet-e kapcsolata az Ezsdrásék által megalkotott nemzeti vallás misztériumának az ősi asztrológiához.

Ez a szoros kapcsolatat nem feltételezés, hanem tény, azaz valóban asztrológiai ismeretekre lett felépítve, mint ahogy a többi vallás misztériumai is.

Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ezsdrásék által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi korokban a zsidóság beavatottjainak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret.

JHVH, az ószövetségi legendák Istene Marduk átkereszteleséből született meg. A héber naptár a babilóni naptár alapján készült.

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet. Tanításai jobb önismeretre és önbizalomra nevelnek. A kabbala egyik alapelve a világ és benne önmagunk megjavítása, módszerei és gyakorlatai segítenek eligazodni életünk megannyi problémái között.
A legközelebbi, új kabbala-tanfolyam az õszi zsidó nagyünnepek miatt csak némi késéssel, 2007. októberben indul. Eõadói között ott találjuk dr. Popper Péter pszichológust és Raj Tamás fõrabbit.
A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.
http://www.zsido.hu/tortenelem/kard.htm
A magyar zsidók szent kardja
A kard héber felirata misztikus, kabbalista értelemmel bír, a tudatosan kiválasztott és kabbalista módon megformált zsoltáridézetek Isten segítségét, védelmét kérik. Erre a végveszélybe került budai közösségnek, sajnos, nagy szüksége volt. A budai hitközség tagjai magas fokú zsidó tudással rendelkeztek, ismerték és mûvelték a kabbalát is.
[QUOTE]

A zsidó asztrológiával kapcsolatos könyvlista angolul:
http://faculty.washington.edu/snoegel/astrology.htm

"The Jewish Tradition of Astrology":
http://www.kabbalahsociety.org/clark3.html

A zsidó rabbik is osztják a születési asztrológia tanításainak a nézetét, ami szerint a gyermek lelke a születés pillanatában alakul ki:

[QUOTE] http://www.regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.
A születés az Örökkévaló adománya.
http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (már nem érhető el sajnos!)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd förabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.

Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Korábbi időkben a zsinagógákban is helye volt az asztrológia Zodiákusának (állatöv) ugyanúgy, mint egyes keresztény templomokban:

Idézet:

http://www.mfa.gov.il/

http://www.hagia-maria-sion.net/startsion.html

http://www.dormitio.net/album/szenen/sz4.html

A Talmud szintén említést tesz a zsidó rabbik által alkalmazott asztrológiáról:

Idézet:

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás (*nap)nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha (*nap)keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van.
Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.--

* saját megjegyzések

A bibliai egyházak beavatottjai soha nem vetették el az ősi asztrológiát, hisz a misztériumaik is arra épültek fel. Viszont Ezsdrásék szigorúan tiltották a híveik számára ennek a praktizálását, feltehetően abból a célból, hogy rá ne jöhessenek az "isteni tudás" eredetére... Ne felejtsük el, hogy a "tudás hatalom"...

Természetesen a szabadkőművesség is alkalmazza az asztrológiát:

Idézet:
http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
"Esthajnal csillag"
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.
http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/index.html
Aberdeen Temple http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_121.html http://www.lodge150.fsnet.co.uk/assets/images/db_images/db_DSCF00341.jpg

http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_111.html http://www.lodge150.fsnet.co.uk/assets/images/db_images/db_DCP_22521.jpg

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 25. 12:55 | Sorszám: 227
Idézet:
Antlfinger Edvárd írta:
Ez egy kicsit sok nekem. Így első olvasatra.
Nem hinném, hogy ilyen okkult összeesküvések léteznének. Akik a világ sorsát meghatározzák túlságosan racionálisak, sokszor kifejezetten érzéketlenek - szerintem.

Nem értem, hogy mi az alábbi bejegyzésemben a számodra a "sok" és hogy kerül ide "okkult összeesküvések" gondolata?

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Nagyon valószínű, hogy egy közel 2450 éve betervezett messiás születése nem véletlenszerű, vagy bizonytalan szülésre volt alapozva... Szerintem császármetszéssel kellett, hogy világra jöjjön, mert különben kicsi esélye lett volna annak, hogy egy bekalkulált időpontban megszülethessen. Az sincsen kizárva, hogy nemcsak egy gyermek tervszerű megszületése realizálódott akkor.
A véleményem szerint nem hétköznapi körülmények között nevelkedik és egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon...

Köztudott dolog, hogy az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) a "végidőkre", azaz napjainkra megjósolták az ősi asztrológiára bazírozva (amivel a babilóni száműzetés során ismerkedtek meg) a betervezett messiásuk, Immánuel születését. A Tórá megalkotását egy nagyon ritka felépítésű kozmikus kereszt megjelenése motiválta, ami egybeesett a purim legendának a kiváltó okával is:

-450.05.18. 05:27 UT + 2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,2°Bika; Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; Mars quadrat: 13,4°Oroszlán; Szaturnusz-
Neptunusz-Plútó konjunkció: 18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő

(Az ábrán látható Hold lemaradása abból adódik, hogy a program forgalomba hozatala után a NASA egy "Delta T" tényező bekalkulálása miatt változtatott a Hold pozícióján)

Ehhez a kozmikus eseményhez kötődik az ószövetségi legenda Eszter könyvében olvasható úgynevezett purim története:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37 http://regi.zsido.com/purim/donin.htm http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=Szotar
Purim - Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a "sorsvetést" jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.

http://zsido.com/unnepek/purim_%D7%A4%D75%D7%A8%D79%D7D/21
Purim פורים
Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 10-én (9-e estétől). Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

http://zsidok.freeweb.hu/purim.htm (már nem elérhető)
Raj Tamás: PURIM
Közismert tény, hogy a Szentírás (a héber Biblia) az emberi társadalom szinte minden élethelyzetére remek példával szolgál, s hogy ezek a példák az egyén életében, napjainkban is jól használhatók. Különösen igaz ez a megállapítás Eszter könyve esetében, ami a zsidó örömünnep, a purim alkalmával kerül felolvasásra a zsinagógában. A bibliai Eszter könyve ugyanis — a jól ismert vallási tanításon túl — kitûnõ pszichológiai tanulságokat nyújt korunk olvasója számára.
Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élõ zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szõtt, megmenekült. Ezt a polgári idõszámítás kezdete elõtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A Purim név a "sorsvetést" jelentõ pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az idõpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa õket.
Purim megünneplésének negyedik parancsolata: "enni, inni, vigadni". Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késõ estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).
Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhetõ az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbrõl megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

http://www.dohany-zsinagoga.hu/index.xml
Purim napján családi ünnepi vacsorát kell tartani. Ezt a szeudát délután kezdik, és késő estig folytatják.Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. "Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni "az átkozott Hámán" és "az áldott Mordecháj" között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).

Szokás Purimkor maskarába bújni, álarcot és jelmezt viselni. Ennek több magyarázata van. Az egyik azon a tényen alapul, hogy az Örökkévaló neve egyetlenegyszer sem szerepel a Megilában. A több szálon futó történet részleteiben mégis összetéveszthetetlenül felismerhető az isteni Gondviselés keze. Ha közelebbről megvizsgáljuk az eseményeket, többnyire felfedezhetjük, hogy minden "véletlent", minden, látszólag jelentéktelen történést a Mindenható keze rendezett el. Az álarc azt a módot fejezi ki, ahogyan az Örökkévaló részt vett Purim eseményeiben: jelen volt, de nem lehetett tisztán felismerni, mintha álarcot viselt volna.

Mordecháj utasítására, az unokahúga, Eszter eltitkolta a származását a perzsa király előtt, és királyné lett belőle:

Idézet:
Eszter könyve
2,10 Eszter azonban nem mondta meg, melyik népből való, és kik a rokonai, mert Mordokaj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg.

2,20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.

A későbbiekben a népe megmentése érdekében lépett fel a király előtt Mordecháj unszolása nyomán:

Idézet:
Eszter könyve
4,13 Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
4,14 Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?

Eszter egy égi jel jegyében cselekedett a népe megmentése érdekében:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/unnepek_a_chaszid_legenda_tukreben/55/1305 http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
PURIM
A CHÁSZID LEGENDA TÜKRÉBEN
Írta: Naftali Kraus
1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában - reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét.
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.
- Mi is így vagyunk vele - mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket oseink földjére, hanem még különböző akadályokat is gördítettek ennek útjába. Ennélfogva nem erőltettük eddig a hazatérést. Most azonban - folytatta - amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:

Az említett égi jel egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt volt, mint amihez Ezsdrásék a "végidőkre" betervezett messiásukat utalták és visszamenőlegesen pedig ugyanennek a kozmikus keresztfajtának a mejelenéseihez kapcsolták az általuk visszadátumozott és készített vallástörténelmüket:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő;
(-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utólsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Ezek a bemutatott azonos felépítésű kozmikus keresztek a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyekkel a zsidó misztika titkos tudománya, a kabbalah foglalkozik.

A Tóra tehát szintén ugyanannak az égi jelnek (i.e. 451.05.18.) a motivációjaként készült el, mint amihez az Eszter nevével fémjelzett purim ünnepe kapcsolódik. Ezsdrásék az általuk megírt Tórát i.e. 445 őszént tudták nyilvánosságra hozni és elfogadtatni a népükkel alkotmány gyanánt, ami azóta is ezt a célt szolgálja:

Idézet:
http://www.zsido.hu/tortenelem/tortenet.htm
Újjáépítették a Szentélyt, Jeruzsálemet fallal vették körül, s ami a legfontosabb, a nép i.e. 445 õszén elfogadta legfõbb törvényéül, mondhatni alkotmányául a Tórát, s igyekezett állami és társadalmi életét ennek jegyében berendezni.

http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Kedves Rabbi, kedves Tamás! Az egyházak politkai pártkoalíciók mögötti propagandisztikus fölsorakozásról ma írott véleményét olvastam, s magam is hasonlóképpen gondolkodom e kérdésrõl (bár meg kell vallanom, akkor is nagy tisztelettel néznék a véleményére, ha az történetesen elténe az enyémtõl, hiszen e kérdésrõl is sokféleképpen lehet gondolkodni vallásos zsidóként és vallásos keresztényként is). Viszont ennek kapcsán fölmerült bennem a kérdés, hogy az ereci politikai közélet hasonló jelenségeirõl (pl. a vallási pártokról) is ugyanez-e a véleménye. (Más ország, más hagyományok, más politikai légkör, tehát a kérdésem korántsem retorikai, s végképpen nem egyfajta illuziorikus koherenciát kér számon, hanem valóban kérdez, érdeklõdik, megvallom öreg kormra is kis kíváncsi maradok.) Szeretettel: Á.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a híres jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Az illuminátusok által az "új világrenddel" (Novus Ordo Seclorum) kapcsolatos szimbólumuk (az 1 dolláron) is erre a 14 kozmikus keresztre utalnak. A 13 szintű piramis csúcsa, azaz a 14. szint azonos az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszttel:

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

Franklin Delano Roosevelt 1933. március 4.-től haláláig, 1945 ápr. 12.-ig amerikai elnök volt, aki 1911-től a szabadkőműves "Holland Lodge No. 8" tagja volt New Yorkban és Skót Ritusának a 32. fokozatával is rendelkezett, tőle eredt a "United Nation" kifejezés is.

Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint a betervezett messiásuk fellépését a szanhedrin hivatott előkészíteni:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.www.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

A szanhedrint közel 1600 év szünet útán újra életre hívták 2004 októberében:

Idézet:

http://www.israelnetz.de/
14.10.2004, 14:10 Uhr
Antiker Sanhedrin tagt wieder
TIBERIAS (inn) - Eine Gruppe Rabbiner hat am Mittwoch in Tiberias einen neuen Sanhedrin gegründet. Der antike Hohe Rat der Juden hatte sich im Jahr 425 zum letzten Mal in der Stadt am See Genezareth versammelt.
Der Sanhedrin solle zur Erlösung Israels beitragen.
--Az antik Szanhedrin újra ülésezik
TIBERIAS- Egy csoport rabbi szerdán Tibériásban egy új Szanhedrint alapított. Az antik Felső Tanácsa a zsidóknak i.sz. 425-ben gyűlt össze utoljára a városban a Genezáreti tónál.
A Szanhedrinnek hozzá kell járulnia Izrael megváltásához.--

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. április 25. 12:47 | Sorszám: 226
Helyesbítés:
A Tórá megalkotását egy nagyon ritka felépítésű kozmikus kereszt megjelenése motiválta, ami egybe esett a purim legendának a kiváltó okával is:

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 25. 12:43 | Sorszám: 806
Megfelelő ellenérvek hiányában jön a jól bevált szokás, a topic rombolása...

Ezek a módszerek a primitív elme reakciói...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 25. 12:23 | Sorszám: 225
Idézet:
Antlfinger Edvárd írta:
Ez egy kicsit sok nekem. Így első olvasatra.
Nem hinném, hogy ilyen okkult összeesküvések léteznének. Akik a világ sorsát meghatározzák túlságosan racionálisak, sokszor kifejezetten érzéketlenek - szerintem.

Nem értem, hogy mi az alábbi bejegyzésemben a számodra a "sok" és hogy kerül ide "okkult összeesküvések" gondolata?

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Nagyon valószínű, hogy egy közel 2450 éve betervezett messiás születése nem véletlenszerű, vagy bizonytalan szülésre volt alapozva... Szerintem császármetszéssel kellett, hogy világra jöjjön, mert különben kicsi esélye lett volna annak, hogy egy bekalkulált időpontban megszülethessen. Az sincsen kizárva, hogy nemcsak egy gyermek tervszerű megszületése realizálódott akkor.
A véleményem szerint nem hétköznapi körülmények között nevelkedik és egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon...

Köztudott dolog, hogy az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) a "végidőkre", azaz napjainkra megjósolták az ősi asztrológiára bazírozva (amivel a babilóni száműzetés során ismerkedtek meg) a betervezett messiásuk, Immánuel születését. A Tórá megalkotását egy nagyon ritka felépítésű kozmikus kereszt megjelése motiválta, ami egybe esett a purim legendának a kiváltó okával is:

2009. április 25. 10:30 | Sorszám: 805
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2009. április 25. 10:24 | Sorszám: 804
Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 24. 19:32 | Sorszám: 802
Idő hiányában csak holnap válaszolok a meglátásaidra.
Klaus Matefi
2009. április 24. 19:25 | Sorszám: 800
Helyesbítés:
Vannak egyesek
Klaus Matefi
2009. április 24. 19:12 | Sorszám: 799
Az értelmes és intelligens stílusban előadott gondolatokat az ember mindig méltányolja kedves john batky. Ez persze még nem jelenti azt, hogy valaha is közös nevezőre jutnánk minden vitatott kérdésben. Ettől függetlenül az ilyen konstruktív jellegű nem szükségtelenek!

Vanak egyesek, akik a másik fél sértegetése által igyekeznek előnyöket szerezni sajnos, ez természetesen nem járható út...

Van erre egy találó közmondás:

"Aki a korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók." Tehát az ember kerülje azt, hogy a "korpa közé" keveredjen...

Klaus Matefi
2009. április 24. 15:54 | Sorszám: 797
Még egy gondolat. Gyáva módon, nicknév mögé rejtőzve megengedheted ezt magadnak... Regisztráljál a saját neveden, hozzad nyilvánosságra az elérhetőségedet és nyugodtan folytassad tovább... Ezt már nem mernéd vállalni, igaz?
Klaus Matefi
2009. április 24. 15:47 | Sorszám: 796
Szomorú lenne kedves john batky, ha ezekre nagyképű hangadókra kellene épüljön az Istenkeresők Globális Egyháza...
Klaus Matefi
2009. április 24. 15:44 | Sorszám: 795
Azért ennyire ne ragadtassad el magadat kérlek... Annak ellenére, hogy még ez volt az eddigi egyik legjobb modorú bejegyzésedet, azért ne kívánjad, hogy dícséretet és helyeslést kapjál bárkitől érte. Ha pedig mégis lesz olyan, hát...

Aki olvasta az Istenkeresők Globális Egyházának a programját, az úgyis tudja, hogy zagyvaságokat hordasz már régóta össze ebben a topicban...
Néhányatoknak feltehetően érdeke ezt a megalakulandó egyházat megpróbálni lejáratni minden lehetséges módszerrel, de szerintem akik megértették az I. G. E. szüksegességét, azok előtt csak te és a hozzád hasonlók égetik továbbra is magukat...

Klaus Matefi
2009. április 24. 09:25 | Sorszám: 792
Kitérsz a válaszadás elől? Biztosan megvan rá a jó okod...

Nagyon vénember vagy, ha én a fiad lehetnék... Hogy állsz az agyérelmeszesedés terén?

Amihez nem értesz, arról nem illik kritikusan nyilatkozni... Nem vet az emberre jó fényt, ha utólagosan mindig felsül...

Meséljél kérlek bővebben a te "tudományos köntösbe" bújtatott tudománytalan istenfogalmadról, amit olyan nagy lelkesedéssel, de sikertelenül igyekszel megvédeni, a Folyamatosan Változó Szellemi Való tényének az elbagatellizálása mellett.

Klaus Matefi
2009. április 23. 22:58 | Sorszám: 790
Szóval titok, hogy milyen vallás színeiben igyekszel "tudományos köntösbe" bújva egy tudománytalan istenfogalmat megvédeni?...
Klaus Matefi
2009. április 23. 22:50 | Sorszám: 789
Látom, hogy gyorsan feladtad...
Klaus Matefi
2009. április 23. 22:03 | Sorszám: 786
Idézet:
ez a tudományos gondolkodás, a filozófia, a teológia teljes nem ismeretéről tanúskodik.

Hogy beszélhetsz ezen a téren tudományról? Ilyen alapon akkor az asztrológia is az kell, hogy legyen...

Egy kis olvasnivaló a számodra:

Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde(1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.)In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezõen, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története(1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak(1988)(132.old.) Jövendõmondás: az izraeliták számára minden fajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakolódzni! (asztrológia)

Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon(1932)(S.104)"Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel!
--"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerű szabály!--

Jüdische Almanach: (Alchimie)(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesalbte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez (Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("A titkok titka" - "A bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mitsem sejtővel közölni.--

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie(1908)(S.12)Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki se tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert(1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felsõ háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Gressmann Hugo: Der Messias(1929)(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat!
--Aki a jövő fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hirdették!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie(II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--

Idézet:
ez annyira inkompetens, mint a többi.... logikád is. Azt mondod, nem redukáltad, de hisz épp ezt tetted, amikor istent hatások összességének mondtad. Barátom! Olvass már el egy logika tankönyvet!

Mivel számomra Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellermi Való kizárólagosan csak az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, így nem a részeire redukáltam Istent, hanem az egészét nevezem annak... Részeire redukálás azt jelenti, hogy valamelyik részére, vagy több részeire leredukálni...

Idézet:
Én istenhívő vagyok.

Nem azt kérdeztem, hogy istenhívő vagy-e, hanem azt, hogy melyik vallás tagja vagy. Tán titok közölnöd? Mivel nem a polgári neveden tevékenykedsz itt, így nyugodtan megadhatod szerintem a kérdésemre a választ...

Klaus Matefi
2009. április 23. 19:00 | Sorszám: 784
Idézet:
1. Logikailag kifogásolható, mivel bizonyos tényezők összessége nem azonos ezekkel a tényezőkkel. Az összesség egy egész, s minél magasabb szervezettségű, komplexitású ez az egész, annál inkább önálló és annál kevésbé redukálható a részeire.

Mivel nem redukáltam a részeire, így logikátlan a megjegyzésed szerintem. De ha úgy érzed, hogy azt tettem, akkor kérlek, hogy igazoljad a feltételezésedet.

Idézet:
2. Eszmetörténetileg kifogásolható, mivel a filozófusok, gondolkodók, teológusok közül a döntő többség nem így fogta fel Istent.

3. Vallástörténetileg kifogásolható, mivel a nagy vallások, ahonnan az Isten elnevezés elterjedt, nem ezt mondják Istennek.

4. Filozófiailag kifogásolható, mivel istent személynek mondjuk, s egy személy nem részek összessége, hanem alapvető egység, monász. A személy egy ultimátum, másra nem vezethető vissza.

5. Teológiailag hibás, mivel Istent nem tekintjük definiálhatónak. Si comprehendis, non est deus, Ágoston szerint. Ha felfogod, nem isten. De deo a deo doctus sum, mondja Athanasius (latin ford.): Istenről Istentől tanulok.

Ez pedig egyáltalán nem nevezhető elfogadható érvnek kedves Tagathon... Azért mert a korábbi idők teológusai, filozófusai esetleg külső nyomásra hamis istenképet fogadtak el, az még nem jelenti azt, hogy az enyém is az kellene legyen, mert nem egyezik ezekkel...

Megkérdeznélek, hogy milyen vallású vagy?

Klaus Matefi
2009. április 23. 18:32 | Sorszám: 782
Helyesbítés:
hisz maga az EU is az említett kozmikus kereszt vonzataként lett megtervezve
Klaus Matefi
2009. április 23. 17:53 | Sorszám: 781
Írod:
"Klaus meg próbál elhinteni egy újabb népbutítást."

Ha olvastad az Istenkeresők Globális Egyházának a célkitűzését, akkor fura a számomra, hogy azt népbutításnak tartod.
A Bakonnyal kapcsolatos elképzelés pedig megalapozott, hisz maga az EU is az említett kozmikus kereszt vonzataként lett megtevezve és realizálva a szabadkőművesség által. Nem kell azt hinni, hogy csak úgy magától jött létre... Néhány korábbi időkből való idézet ezzel kapcsolatosan :

Idézet:

Widler Walter: Buch der Weissagungen(1950)
(S.37) Prophezeiung des Methodius:....., die nach vielen Wirren Europa zum letztenmal unter dem dem Kreuz einigen soll!
(S.135.) Die Europäer werden sich dagegen erheben, die "Vereinigten Staaten von Europa" gründen, dann wird der Antichrist geboren. Er wird Präsident der Vereinigten Staaten Europas und dann Weltkaiser!
--Widler Walter: Jövendőmondások Könyve(1950)
(37. old.) Methodius próféciája:......, sok zűrzavar után Európának utoljára a kereszt alatt egyesülnie kell!
(135.old.) Az európaiak ellenezni fogják az "Egyesült Európai Államok" alapítását, akkor fog az Antikrisztus születni. Ő lesz az Egyesült Európai Államok elnöke, majd Világcsászár!"--

Peryt Shou: Kwa-non-seh (1921)
(S.153)- "Vril" die neue Kraft. Der Stab des Vrils wird dann zum Schwerte werden!
Es ist die "Krone" aller" Naturkräfte, welche das künftige Europa beherrschen wird!
--"Vril" az új erő. A Vril pálcájából kard lesz! Ez minden természeti erők "koronája", amelyik a jővendő Európát uralni fogja!--

Shou Peryt: Das Gesetz des Logos (1954)(S.20.) Hinter dem Namen des Christus stehen kozmische Urkräfte!
--Shou Peryt: A Logos törvénye (1954)(20.old.) A Krisztus név mögött kozmikus őserők állnak!--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
---Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(201.old.) A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.) A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Én Istent nem JHYH-nak nevezem, aki Marduk átkereszteléséből született meg Ezsdrásék által a babilóni száműzetés után, és nem fűzök ehhez az Istenhez (Folyamatosan Változó Szellemi Való) mesés, irreális, alaptalan elgondolásokat, mint ahogy ezt pl. a bibliai legendák teszik... Isten az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Ebbe bele tartozik az elektromágneses sugárzások összessége és minden, ami kihatással van a természet alakítására. A Folyamatosan Változó Szellemi Való természetesen nem egy intelligens lény, mint azt a vallások nagy része előszeretettel beállítani igyekszik, és az "égi mechanika függvénye". Az utóbbi kifejezés ellen sokan elvből tiltakoznak, pedig maguk az éjszakák és a nappalok, az évszakok váltakozása, a tengereken megfigyelhető apály és dagály periódikus ismétlődése is ennek tudható be... Mivel ez az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége igen komplex, így ezt képletekkel leképezni szerintem lehetetlenség.

Az Istenkeresők Globális Egyházának egyik fő célja ennek a reális Istennek (aminek a tevékenysége a természetben tükröződik vissza) a kutatása és minél aprólékosabb megismerése.

Mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így következésképpen alaptalan a lélek halhatatlanságának a spekulációja, ami eddig a soha be nem váltható túlvilági ígéretek melegágya volt...

Az emberi lélek egy tény, ezt hiba lenne bárki részéről megkérdőjelezni és saját tapasztalataim alapján is állíthatom, hogy ennek a kialakulása a születés pillanatával kell kapcsolatban legyen. Hasonlóan nyilatkoztak zsidó főrabbik is... Ez az elképzelés nem összeegyeztethetetlen a gének általi átöröklött tulajdonságokkal.

Az Istenkeresők Globális Egyházának az álma egy olyan örökérvényű világállam realizálódása, ami a valódi (nem bibliai...) igazságosságra és a KÖZJÓ-ra bazírozna az emberiség nagy családjának a békésebb, tartalmasabb és boldogabb jövője érdekében. A bibliai legendák messianisztikus elképzelései bizonyíthatóan egyáltalán nem felelnek meg az említett követelményeknek sajnos...

Most akkor megkérdeznélek kedves Honfi, hogy melyik része a magyarázatomnak szerinted népbutítás?

Természetesen lesznek most is olyanok, akik nagyképűen sértegetni igyekeznek majd, de ezeknek feltehetően más irányú elkötelezettségük az oka... Ez sajnos a nyilvános fórumok velejárója, ahol nemcsak intelligens fórumozók tevékenykednek, hanem az unintelligens kocsmai stílussal rendelkezők is... Ez minden esetben a moderátori hiányosságnak tudható be...

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 23. 09:43 | Sorszám: 51
Megfeledkeztél a korábbi állításod igazolásáról...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 23. 09:40 | Sorszám: 776
Igazán kár lenne az eddigi megnyilvánulásokra személyre szólóan reagálnom... Aki olvassa a bejegyzéseinket, az úgyis tudja, hogy miről van szó...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 22. 22:35 | Sorszám: 771
Keressél a saját színvonaladnak megfelelő topicot. Kellőképpen lejárattád már itt magadat...

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. április 22. 19:43 | Sorszám: 24
Istenkeres(ő)=Klaus Matefi
Klaus Matefi
2009. április 22. 19:27 | Sorszám: 23
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

901. jenocsaba - 2009-04-20 16:30:34 - Válasz: 900. (Istenkeres)
Nem egy gyógyulásos folyamatnak részese voltam és vagyok. Továbbá egyéb ajándékok működésének is gyakorlója.

902. Istenkeres - 2009-04-20 17:25:59 - Válasz: 901. (jenocsaba)
Erről igazán írhatnál egy kicsit bővebben is.

903. jenocsaba - 2009-04-20 19:22:44 - Válasz: 902. (Istenkeres)
Kíváncsivá tettelek? A "lecsóba" belecsapunk, s úgy szétfreccsen!
Egyezzünk ki abban a lépés centrikus dialógusban.
Amely némi nyitottságot fog tükrözni részedről!

905. Istenkeres - 2009-04-21 08:01:07 - Válasz: 903. (jenocsaba)
Ha valamit megemlítesz, azt igyekezzél ki is fejteni, ha megkérlek rá...

926. jenocsaba - 2009-04-21 22:48:00 - Válasz: 905. (Istenkeres)
A megtérésem (annó) kórházban történt. Ill. az a fázisa, ahol is az Úr engedte magát láttatni trónusán.
Itt, nem képzelgés vagy más halucinációról beszélek. Ez egy jelenség volt. Ma is élő - feledhetetlen. Meghatározó.
Az úr egy dimenzionált, arany fényben úszó közegben ült trónusán. Arany palástjában, mellkasán széles fehér övvel. Fején koronával. Szép arcú idős korú férfiú formásan nyírott szakállal. Kezeit a trón karfáján nyugtatta. Lába meztéláb volt. Izzó-olvadó- fémszerű tűztengeren.
Én, ezeken a lábfejeken zokogtam életemért, könnyeimmel "áztatva" azt. Ő, ekkor szólott hozzám, jobb kezét 2-3 cm. re tartva fölöttem.
Nos, röviden ennyi. mintha ma történt volna.
Azóta más ember vagyok. Jó néhány embert ismerek. Közel hasonló -személyes megtapasztalásokkal.
Isten engem igazol, a valóságot mondtam el.
A ki vagy te kérdésedre itt kereshetjük a magyarázatot. Ragaszkodásom forrása, naív megjegyzéseim "anyaga"- ez.
Írja az ige is látásom, hasonlatos felállásban. Ill. azt a bizonyosságot, békességet. Megbékélést Istennel. Megbékéltetést. Önnön magával, innen merítem! Meríthető.
Isten- a Vagyok. Jézus a Király, az Úr, a Krisztus. És a Szent Szellem, erő és hatalom és dicsőség, a Fiúért, az Atyáért! Ámen!

930. Istenkeres - 2009-04-22 11:09:39 - Válasz: 926. (jenocsaba)
Csak gratulálni tudok kedves jenocsaba az elmélyült hitedhez. Mindenképpen hasznos, mert erőt ad a számodra.
Szerinted i.e. 8.02.10.-e, azaz Jézus születése előtt ki jelenhetett meg az embereknek?
Annyit azért hozzátennék, hogy van egy jó közmondás: "ne fessed az ördögöt a falra, mert megjelenik"... Az ember tudatalattija a fantáziájával kooperálva fantasztikus dolgokra képes. Megtréfálja néha a gazdáját...
Ha például Quetzalcóatl-ban hinnél, akkor ő jelent volna meg esetleg a számodra valamikor... Ez így működik...

931. jenocsaba - 2009-04-22 11:41:51 - Válasz: 930. (Istenkeres)
A hit kovász jellege szükséges. A liszthez - a malmot kell felépíteni. A malom előtt -ott a szántóföld, a búza és a szorgos kéz. Az eső, stb. st.
Vallom, a Genézis felépítési mutatóját. Az ember eszköz Isten kezében, s ebbe a filharmóniába illeszkedik a "megtérés". Olyan döntések sorozatából áll vagy bukik. Amelyben így vagy úgy, tevőleges részesek lehetünk.
Nos, válasszuk a jobbikat!
Tehát.
Nem egészen "így működik"- az elképzelésed szerint.
"Dart Véder" kiválasztott - akkor Istenkeres nem - mert elfoglalta volna a helyed? Jelentéktelen volnál? "A" tömeg?
Keressük az ok és okozati fügvényeket!!!(ha már biblia kutató vagy)
Ezért hangsúlyos a Szent szó a Szent Szellem nevében. Utalásodra írom ezt. Rengeteg szellemiség létezik. Szent csak egy van.
A vígasztaló-segítő-tanító.
Hármas kötésben. A reménység, az élet, az örök élet.
Térjünk ki ezekre inkább - talán- beépíthető a globális szemléletébe "valami" tárgyköréből!
Ill. még mit hozzak felfogható érvnek- eléd? Ez "esemény volt", máig tartó, s elfog kísérni pályám végéig- a földön!
És - sokaknak adatott ez. Tudom!

932. Istenkeres - 2009-04-22 12:22:30 - Válasz: 931. (jenocsaba)
Írod:
"A hit kovász jellege szükséges. A liszthez - a malmot kell felépíteni. A malom előtt -ott a szántóföld, a búza és a szorgos kéz. Az eső, stb. st.
Vallom, a Genézis felépítési mutatóját. Az ember eszköz Isten kezében, s ebbe a filharmóniába illeszkedik a "megtérés". Olyan döntések sorozatából áll vagy bukik. Amelyben így vagy úgy, tevőleges részesek lehetünk.
Nos, válasszuk a jobbikat!
Tehát."

A hitedhez vallási szinten az szükséges először is, hogy valamikor, valamilyen úton megismerkedjél a hited tágyával. Én az előző bejegyzésemben a te "látomásod" realitását vontam teljes mértékben kétségbe. Nem azt állítottam tehát, hogy mellébeszéltél, ne értsél félre.
Bíztam benne, hogy maradsz még egy kicsit a témánál, mivel sajnálatos módon a hívő tömegek ilyen "túlvilági bizonyítékokkal" vannak motiválva, a hitüket ilyen képzetek propagálásával igyekeznek elmélyíteni...

Ilona topicjaiba, ha beleolvasol, napmintnap újabb és újabb üzenetek érkeznek a bibliai legendák létezett, vagy kitalált szereplőitől...:

Jézus aktuális béke,szeretet üzenetei

A Szűzanya aktuális üzenetei

És biztosan lesz olyan ember, aki komolyan veszi, azaz hitelt ad ezeknek... Az Istenkeresők Globális Egyháza az ehhez hasonlatos "információkat" sajnos nem tudja komolyan kezelni a Folyamatosan Változó Szellemi Való mibenlétének az ismeretében...

Írod:
"Keressük az ok és okozati fügvényeket!!!(ha már biblia kutató vagy)
Ezért hangsúlyos a Szent szó a Szent Szellem nevében. Utalásodra írom ezt. Rengeteg szellemiség létezik. Szent csak egy van."

Gondolom itt a kereszt (a bűn és a halál szellemi forrása) szellemére, JHVH-kozmikus Krisztusra célzol?

Isteni szeretet a Biblia szerint...

933. jenocsaba - 2009-04-22 13:06:01 - Válasz: 932. (Istenkeres)
...."túlvilági bizonyítékokkal" vannak motiválva,...

Értlek. Ez a motíválás-nem egy motíválás. Megéhezem, s ott a kifli , eszek kettőt.
Te nem értelmezed a megtapasztalás súlyát.
A túlvilág szó nékem az elmúlást "hozza le" első hallásra. Lehet ez is szerepet játszik a megértésben? Sokaknál - ige. Akaratlanúl.
A lényeg. E társítás első hozama- "A" - megbékélés. Nem békességet nyersz-mondjuk a perlekedő szomszéddal szemben. Bizonyságot kapva- óh, kicsit gügye, elég már- ráhagyom jobb a békesség. Elven. Nem. Itt nem lelki egyensúlyról beszélünk. Nem emberbaráti meggyőződésről. És hasonló érzelmi fűtöttségről.
Ezt a megtapasztalást, nem a lélek gyümölcseit produktíve szűlő értelem érzelem és akarat "teremtette". És nem is egy egyházi dogma, stb. stb, hozama. Az említett bemerítkezések sem vezetnek eredményre, ha a Szent Szellem nem lép fel inspiráló személyes "közegként". Nincs semmi, ha lilát kér tőlem az Isten és lila is vagyok. Ha a Szent Szellem nem társ.
Ebben a megtapasztalásban az unicum; egyszerre van jelen- Isten-Jézus "A" Krisztus és a Szent Szellem.
De még ekkor sem jelentkezik a megbékélés. Mint mondottam nem test szerint békülget-e három személy. Ez nem biliárd játék.
Itt, dialógizált esemény zajlik le. Kontaktus szavakban és szavak nélkül. Érezhető az Örökké való a Fenséges Isten "A" Megváltó Jézus megváltó lényegében. Ill az elküldött ígéret a Pünkösd tartalma a Szt Sz. E hámasság békül meg a bűnnel szemben és emel magához. Ölel át örök szövetségében. Szent Szövetségében. Szellemben.
Ez beleég a hús szívbe(pneuma-ba) s gyökerezteti mint tó parton a fűzet a szellemet. Az addig alvó szellemet. Mert innentől nem alszik már.
A realitás és a világ?
Ez a vissza szundikáló szellemet jelenti. Erről később, többet.
Számodra ez a gond, ezt érzékelem írásaidból. Nem tudod lehozni a kettőt egy szintre. A test. A szellem. A kérő test. És alvó szellem-ébredt szellem.
Nos röviden ennyi!

934. Istenkeres - 2009-04-22 14:04:49 - Válasz: 933. (jenocsaba)
Az ember önszuggeszcióval bármit elhitethet magával. Te pont ezt teszed...
Ugyenez máshogy fest a hinduknál, máshogy a sintó vallásúaknál és még sorolhatnám...

A lényege a hit, ami önszuggeszció nélkül csak felületes valami marad...

Az ördögöt is csak önszuggeszció által festheti az ember a falra és néha meg is jelenik a delikvens számára, persze nem a valóságban.

935. Ilona - 2009-04-22 14:49:29 - Válasz: 934. (Istenkeres)
Szia, kedves Istenkereső, falrafestettél, hát megjelentem

Érdekelne, hogy te hogyan képzeled az önszuggessziót, szerinted hogyan működik?
Gondolok én arra, pl. lennie kell némi előismeretnek arról, amit szuggerál az ember. Ha én Jézust "akarom megjeleníteni", minimum, hogy előzetesen tudjak róla hallomásból és higyjek benne, ugye?
Kérlek, sorold fel az erről szóló ismérveidet!
1.
2.
3.
....
Köszi.
Ilona

937. Istenkeres - 2009-04-22 16:52:55 - Válasz: 935. (Ilona)
A hit maga az önszuggeszcióra épül. Az ember olyan dologról alkot magának elfogadott képet, elképzelést, amit valójában nem tudhat, egyáltalán nem biztos, hogy reális. Gondolj csak bele pl. a Sínai szövetségkötésnek, vagy Jézus feltámadásának a mesés legendájába... A hívő ezeket a meg nem történhetett dolgokat külső suggalat, szuggeszció hatására önszuggeszció által megtörténtté varázsolja a képzeletében...
A hit tehát elválaszthatatlan az önszuggeszciótól, mert ha az nem lépne fel, akkor egyszerűen nem hinnénk... Amit biztosan tudunk, azt nem kell hinnünk...

A mágiával ugyanez a helyzet:

Idézet:
http://www.hermit.hu/php/index.php?com=konyvek&kezdorecord=95
H. E. Douval: Mágia és toxikológia
Az okkultistának lassan, de állandóan fejlődve kell haladnia útján, lehetővé kell válnia számára, hogy etikailag és morálisan egyenletesen és egyidejűleg emelkedve lassanként elhagyja "földi ruháit" és fokozatosan összevethesse magát "magasabb világokkal", felismerve saját erőit. Ebben a fejlődésben fontos tényező az önszuggeszció, mert mozgásba tudja hozni a legmélyebben rejtőző hit erőit, és fel tud tárni minden olyan erőforrást, amely közelebb visz a célhoz.
Út a mágikus drogok dzsungelébe: izzóan tarka, csábító és veszélyes. Boszorkánykenőcsök és narkotikumok bemutatása, alkalmazásuk mágikus kísérletekben.
Mélylélektani jelenségek megnyilatkozása naplófeljegyzések és élménybeszámolók alapján.

Írod:
"Ha én Jézust "akarom megjeleníteni", minimum, hogy előzetesen tudjak róla hallomásból és higyjek benne, ugye?"

Tudnod kell róla szerintem. Egyáltalán nem biztos, hogy ha te személyesen meg akarod magadnak jeleníteni, akkor ez sikerülni fog. Ehhez illabilis pszichikai állapotra van szükség mindenképpen, és a tudatalatti összjátékának.
A jenocsaba-féle "látomás" pszichikai alapjául az egészségügyi állapota és a kóházban tartókodása hozzájárulhatott. Természetesen sok egyéb tényező is közrejátszik még ebben, hisz az álmainkat se tudjuk egyértelműen kiprovokálni, kierőszakolni.

Hinni és elhitetni

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 22. 18:35 | Sorszám: 769
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A véleményem szerint az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam fővárosának a Bakonyban kellene felépülnie.

Indoklás:

- 1999.08.11.-én a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme ott "landolt".
- ez volt a lehető legnegatívabb szellemi hatású "kozmikus sárkány" (kereszt) évezredek óta. A "legyőzése" emlékére ott a helyszínen lehetne egy hatalmas emlékművet felállítani, ami a világ fővárosának a főterén helyezkedhetne el. Természetesen nem Szt. Györgyöt kellene ábrázolja, hanem az egész emberiséget...
- Ettől a legnegatívabb szellemi hatástól már csak felfelé vezethet az út. Ezért szerintem i.sz. 3088.08.09.-ig ezen a helyen kellene maradjon a világállam fővárosa, aminek nem az lenne a célja, hogy milliós nagyvárossá épüljön ki, hanem a világkormány székhelyéül szolgálna.
- az Istenkeresők Globális Egyházának is ott lenne a központja.
- i.sz. 3088.08.09.-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog. Az a hely lenne attól az időponttól a világ fővárosa a továbbiakban. Tudtommal i.sz. 10 000-ig nem fog még egyszer megismétlődni ez a kozmikus hatás ilyen jelleggel.
- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálna a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét.
- ez az elképzelés egyáltalán nem nacionalista érzelmek táplálását szándékozik elősegíteni, mivel erre eleve senkinek semmi oka nincsen, hanem a megálmodott világállam kozmikus hátterére akar utalni.
- meg vagyok győződve arról, hogy az összes jelenleg még működő egyházak beavatottjai egyetértenének ezzel az elképzeléssel megfelelő felvilágosító jellegű egyeztetés után.

Az említett két kozmikus kereszt:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Arról is meg vagyok győződve, hogy az EU vezetésének se lehetne ez ellen az ötlet ellen kifogása, hisz az EU szintén ennek az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus keresztnek a jegyében lett már évtizedekkel korábban megtervezve. Az EU zászlajának a történetéről:

Idézet:

A Páneurópai Unió zászlaja
http://www.israel-shalom.net/home.html
Zur Zeit verfügbare Artikel: Europas Christliche Flagge; Wissenswertes über die Fahne der Europäischen Union (2003) Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7
Am 5. Mai 1949 wurde in London der Europarat gegründet, und Paul Levi wurde Leiter der Kulturabteilung des Europarats. Sechs Jahre später, 1955, wurde die Frage einer gemeinsamen Flagge der Mitgliedsländer des Europarats diskutiert.
Eines Tages kam Levi damals an einer Statue der Mutter Gottes mit dem Sternenkranz vorbei. Durch die Sonne beschienen, leuchteten die goldenen Sterne vor dem blauen Himmel. Levi suchte daraufhin Graf Benvenuti auf, einen venezianischen Christdemokraten und damals Generalsekretär des Europarats, und schlug ihm vor, zwölf goldene Sterne auf blauem Grund als Motiv für die Europafahne zu wählen, was dann allgemein akzeptiert wurde.
Warum aber wird Maria mit diesem Sternenkranz dargestellt? Im letzten Buch des Evangeliums, der "Offenbarung des Johannes" oder auch "Apokalypse" genannt, heißt es: "Dann erschien ein großes Zeichen am Himmel: eine Frau mit der Sonne bekleidet; der Mond war unter ihren Füßen und ein Kranz von zwölf Sternen auf ihrem Haupt" (12, 1). Die Zwölfzahl der Sterne ist Hinweis auf die zwölf Stämme Israels (Genesis 37, 9) und somit auf das Volk Gottes.
--Jelenleg rendelkezésre álló cikk: Európa keresztény zászlaja; Tudnivalók az Európai Unió zászlajáról (2003)
A Vasárnap, egyházi újság - Limburg, 1998.10.11., 7.old.
1949. május 5.-én alapították Londonban az Európa Tanácsot, és Paul Levi lett a kultúrális osztály vezetője. Hat évvel később, 1955-ben, a vita az Európa Tanács tagállamainak közös zászlójáról folyt.
Egy napon Levi egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt mennt el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt.
Levi felkereste Graf Benvenutit, egy velencei kereszténydemokratát, aki abban az időben a főtitkára volt az Európa Tanácsnak, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak. Miért van Mária ezzel a csillagkoszorúval ábrázolva? Az evangéliumok utolsó könyve a "Jelenések könyve" - vagy "János apokalipsziseként" is szerepel - így szól: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az õ fejében tizenkét csillagból korona;" (12,1). A 12 csillag a 12 izraeli törzsre utal (Teremtés 37,9) és így Isten népére.--

A keresztény egyház nem véletlenül szeretné, hogy az EU alkotmányában JHVH meg legyen említve:

Idézet:

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

A Napbaöltözött Asszony Immánuellel a karján (Szeged, Ferences templom - saját fotó)
http://www.mkdsz1.freeweb.hu/arch0406.htm
2004. (jún.26.)
A Szentatya az Európai Unió új alkotmányáról szólt június 20-án, vasárnap déli, az Úrangyala elimádkozása után. A Szent Péter téren összegyűlt zarándokoknak kifejezte keserűségét amiatt, hogy az Európai Unió új alkotmányában nem szerepel sem a keresztény gyökerekre való utalás, sem Isten neve.
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=102392
2006-03-31
Az EPP-t egyébként nem kellett a pápának kétszer biztatnia. A párt elnöke, Wilfried Martens már a szerdán kezdett tanácskozás első napján ismét azt szorgalmazta, hogy az EU alkotmányos szerződésében legyen utalás Istenre.

Feltehetően kevesen tudják, hogy ennek a Napbaöltözött Asszonynak (latinul: mulier amicta sole) semmi köze nincsen az újszövetségi legendák Szűz Máriájához és Jézusához, hanem a Nagyboldogasszonyhoz és Immánuelhez, a közel 2450 éve betervezett ószövetségi legendák messiásához. Fekete Madonnaként is szokták ábrázolni. A romák Fekete Sára-ként (Sara la Kali, Kali Sara, Saint Sara) tisztelik ugyanezt a Fekete Madonnát:

Idézet:
Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

A Fekete Madonna oltára (Szeged, Ferences templom - saját fotók)
http://www.kath-zigeunerseelsorge.de/3_Zum_Thema/Mutter_Gottes.htm#DEUTSCHLAND

DEUTSCHLAND „Debske Dai“
Muttergottes der deutschen Zigeuner

Tudnám ajánlani a következő forrást:

A Fekete Madonna

Klaus Matefi
2009. április 22. 17:54 | Sorszám: 768
Inkább egyszer próbáljál meg egy értelmes bejegyzést produkálni...
Klaus Matefi
2009. április 22. 17:46 | Sorszám: 766
Engedd meg, hogy én döntsem el, hogy hol és mikor fogok publikálni. Vannak olyan témák, amik nem nagy támogatottságát élvezik az egyházaknak, titkos társaságoknak, se a könyvkiadóknak...
Klaus Matefi
2009. április 22. 17:30 | Sorszám: 763
Gustav Teres=Teres Ágoston
Klaus Matefi
2009. április 22. 17:27 | Sorszám: 762
Írod:
"ez egy gyéren látogatott, izolált internetes fórum. Hidd el, hogy nem ma jöttem le a falvédőről és van néhány doktorátusom, különféle területekről (3)."

Szerintem ezzel ne dicsekedjél... A korábbi bejegyzéseid nem kifejezetten erre vallottak...
Csak olyan témáról nyilatkozik az értelmes ember kellő határozottsággal, amit már ismer és kutatott. Neked ezt tudnod kellene, ha valóban más területeken megszereztél doktori címeket...

Írod:
"Amiket itt írsz, azok komolytalan dolgok. Mutass nekem egyetlen alapos publikációt, melyet e témában írtál és közzétettél könyvelt orgánumban vagy könyvkiadónál (nem az ezoterika műfajában)."

Egy német nyelvű tanulmányt készítettem el korábban, amit elküldtem az alábbi személyeknek:

- Kardinal Joseph Ratzinger (A katolikus hitért felelős vatikáni Kongregáció vezetője - 2005.04.19. óta XVI. Benedek pápa)
- Prof. Dr. Peter-Hans Kolvenbach (A Jezsuita Rend főnöke, Róma)
- Prof. Dr. Helmut Reinalter ("Tudományos Bizottság a Szabadkőművesség Vizsgálatára" - Insbruck/Österreich - elnöke)
- Prof. Dr. Walter Jacob főrabbi (Az Abraham Geiger Rabbiképző Kollégium -Potsdam- elnöke)

Erről a következő személyeket értesítettem még:

- Gustav Teres (Astronom in "Specola Vaticana" - Vatikanisches Observatorium)
- Erzbischof Joachim Kardinal Meisner (Köln)
- Dr. h. c. Norbert Feldhof (Generalvikar - Köln)
- Kardinal Karl Lehmann (Vorsitzender der Deutschen Bischofkonferenz, Mainz)
- Kardinal Friedrich Wetter (München)
- Bischof Dr. Gebhard Fürst (Rottenburg a. N.)
- Kardinal Georg Sterzinsky (Berlin)
- Erzbischof Hans-Josef Becker (Paderborn)
- Erzbischof Dr. Robert Zollitsch (Freiburg i. Br.)
- Erzbischof Prof. Dr. Ludwig Schick (Bamberg)
- Kardinal Dr. Christoph Schönborn (Wien - Österreich)
- Erzbischof Dr. Alois Kothgasser (Salzburg - Österreich)
- Erzbischof Wolfgang Haas (Liechtenstein)
- Bischof Wilhelm Schraml (Passau)
- Bischof Dr. Gerhard Ludwig Müller (Regensburg)
- Bischof Dr. Anton Schlembach (Speyer)
- Bischof Dr. theol. Reinhard Marx (Trier)
- Bischof Dr. Heinrich Mussinghoff (Aachen)
- Bischof Dr. Felix Genn (Essen)
- Bischof Reinhard Lettmann (Münster)
- Bischof Heinz Josef Algermissen (Fulda)
- Bischof Dr. Ivo Fürer (St. Gallen - Schweiz)
- Bischof Dr. theol. Kurt Koch (Solothurn - Schweiz)
- Dr. Otto von Habsburg (Präsident der Paneuropäischen Union)
- Prof. Dr. Reinhold Bohlen (Rektor - Theologische Fakultät - Trier)
- Prof. Dr. Dr. Wolfgang Göbel (Dekan - Theologische Fakultät - Trier)
- Prof. Dr. Hubert Irsigler (Dekan - Theologische Fakultät - Freiburg)
- Prof. Dr. Lorenz Oberlinner (Theologische Fakultät - Freiburg)
- Prof. Dr. theol. Dr. phil. Bernd Willmes M.A. (Rektor - Theologische Fakultät - Fulda)
- Prof. Dr. Helmut Engel SJ (Rektor - Philosophisch-Theologische Hochschule - Frankfurt am Main)
- Prof. P. Dr. Karl Bopp (Rektor - Philosophisch-Theologische Hochschule der Salesianer Don Boscos Benediktbeuern)
- Prof. Dr. K.-H. Menke (Dekan - Theologische Fakultät - Bonn)
- Prof. Dr. Benedikt Kranemann (Dekan - Theologische Fakultät - Erfurt)
- Prof. Dr. Thomas Hausmanninger (Dekan - Theologische Fakultät - Augsburg)
- Prof. Dr. Markus Knapp (Dekan - Theologische Fakultät - Bochum)
- Prof. Dr. Sabine Demel (Dekan - Theologische Fakultät - Regensburg)
- Prof. Dr. Stephan Leimgruber (Dekan - Theologische Fakultät - München)
- Prof. Dr. Ottmar Fuchs (Dekan - Theologische Fakultät - Tübingen)
- Prof. Dr. Stephan Ernst (Dekan - Theologische Fakultät - Würzburg)
- Prof. Dr. Alois Schifferle (Dekan - Katholische Universität - Eichstätt - Ingolstadt)
- Prof. Dr. Hans Küng (Präsident - Stiftung Weltethos - Tübingen)
- Prof. Dr. Peter Sloterdijk (Rektor der Hochschule Karlsruhe)
- Prof. Dr. Thomas Kaufmann (Dekan - Theologische Fakultät - Göttingen)
- Prof. Dr. Christoph Schwöbel (Dekan - Theologische Fakultät - Heidelberg)
- Prof. Dr. theol. Heinz Ohme (Dekan - Theologische Fakultät - Humbold Universität - Berlin)
- Prof. Dr. Michael Bergunder (Theologische Fakultät - Heidelberg)
- Prof. Dr. Helmut Obst (Theologische Fakultät - Halle)
- Georg Glöcker (Alter Leiter der Mathematisch-Astronomischen Sektion - Goetheanum, Dornach/Schweiz)
- Johannes Kühl (Neuer Leiter der Mathematisch-Astronomischen Sektion - Goetheanum, Dornach/Schweiz)
- Dr. Heinz Zimmermann (Leiter des Grundstudiums der Antroposophie am Goetheanum, Dornach/Schweiz)
- Wolfgang Held (Mathematisch-Astronomische Sektion - Goetheanum, Dornau/Schweiz)
- Dipl. Psych. Markus Jehle (Leiter des Astrologiezentrum - Berlin)
- Dr. Peter Niehenke (Astrologiezentrum - Freiburg)
- Dr. Christoph Berger-Wittmar (Astrologe - Karlsruhe)
- Dipl. Psych. Detlef Hover (1. Vorsitzender der DAV - Deutscher Astrologenverband)
- Anne C. Schneider (2. Vorsitzende der DAV)
- Ira G. Vieth (Autorin - Astrologie - Ratingen)
- Hans P. Andersen (Autor - Astrologie Gevelsberg)
- Sonja Müller-Hartmann (Astrologin - Plankstadt)
- Rita Rauchalles (Autorin - Astrologie - Wiesbaden)
- Prof. Dr. Hans Hermann Höhmann (Meister der Forschungsloge "Quatuor Coronati" - Köln)
- Jens Oberheide (Grossmeister der Großloge der Alten Freien und Angenommenen Maurer von Deutschland - Berlin)
- Prof. Dr. Helmut Reinalter (Vorsitzender der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Insbruck/Österreich)
- Prof. Dr. Klaus Hammacher (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Aachen)
- Prof. Dr. Erich Donnert (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Halle)
- Dr. Hermann Schüttler (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Halle)
- Dr. Johannes Rogalla von Bieberstein (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei . Bielefeld)
- Dr. Florian Maurice (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - München)
- Dr. Karlheinz Gerlach (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Berlin)
- Thomas Richert, M.A. (Mitglied der Wissenschaftlichen Komission zur Erforschung der Freimaurerei - Berlin)

Ezen kívül a magyar főpapságot, rendi vezetőket, stb..

Jelenleg dolgozom egy kifejezetten átfogó könyv megírásán, de nem a te kritikádra leszek kíváncsi, hanem valódi és elfogulatlan szakértők véleményére... Hozzá kell tegyem, hogy ezt a témát se egy atomfizikus, se pedig egy szülészprofesszor, illetve jogi doktor nem tudja elbírálni a végzettségére támaszodva... Sőt egy teológus professzor se...
Még annyit, hogy egy könyv kiadása támogatók nélkül nagy példányszámban egy kész anyagi csőd, ha nincs rá kellő érdeklődő...

Írod:
"Ha mégis arra vágysz, hogy komoly emberek olvassanak, akkor fejts ki a kulcskérdést: mi a kereszt, hogyan adódik, hogy bizonyítod ennek a jelentőségét, MILYEN FORRÁSOKRA hivatkozol, hol érhetők el ezek stb."

Mindenkinek igyekszem a lehetőségekhez képest válaszolni, ha megfelelő a viselkedése...
A komolytalan, szemtelen, unintelligens alakokkal pedig nem szoktam foglalkozni... Ezen a fórumon van belőlük sajnos elég...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 22. 15:37 | Sorszám: 760
Szerintem kedves Tagathon csak olyan dologról alkossál nyilvánosan véleményt, amihez van egy kicsi fogalmad. A bejegyzésed alapján egyértelműen semmi, laikus vagy a témához...

Ha valamit nem értesz és tisztességes módon, szerényen kérdezel, szívesen elmagyarázom... Az idő az pénz és az ember nem pazarolja olyanokra, akik nem érdemlik ki a stílusukkal...

Klaus Matefi
2009. április 22. 14:34 | Sorszám: 757
Ha egy kicsit szerényebbé és visszafogottabbá tudsz válni, akkor lesz neked is lehetőséged az Istenkeresők Globális Egyházának a tagjává válni. Csak szedd össze magadat... Ne add fel...
Klaus Matefi
2009. április 22. 14:29 | Sorszám: 756
Remélem, hogy már feloldódtál és megnyugodtál?

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 22. 14:24 | Sorszám: 49
Idézet:
Miután Buddha Indiában született, élt és tanított, szvsz az indiai hagyomány nem a mi még a távoli szomszédasszony kategória.

A "távolit" azt kihagyhatod belőle, azt te fűzted hozzá...

Idézet:
Olvass vissza, tettél egy utalást, (i.e. 450-ben született, akkor, amikor Ezsdrásék a köztudatba juttatták a Tórát.) batky rákérdezett, te nem válaszoltál.
ennyi.

Add meg kérlek a pontos elérhetőségét... Ha így van, akkor biztosan megtalálod...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 22. 14:12 | Sorszám: 221
Jól esik a számpodra a topicot OFF-olni?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 22. 13:48 | Sorszám: 754
Helyesbítés:

Idézet:
-- Ráadásul: A Szaturnusz és az Uránusz a régi asztrológia szerint nem ismertek, bevezetésük önkényes. A kereszt szárai csak akkor rajzolhatók meg (kellő pontosság nélkül), ha ezeket a bolygókat vesszük alapul. De miért nem a Jupitert, a Vénuszt, vagy a Merkúrt?

A Szaturnuszt természetesen korábban is alkalmazták, a szabadszemmel látható Uránusz pedig a beavatottak planétája volt...

Idézet:
-- Az ekliptika ezen körábrázolása amúgy is teljesen önkényes, a régi, geocentrikus asztrológia alaptalan sematizálása. A régi asztrológia szerint a döntő az, ami a horizont fölött van, ami tehát szemmel látható. Ami nem látható, az érvényességében gyenge.

Az asztrológia földközpontú (geocentrikus) ábrázolása helyes, mivel a Földünkre ható külső hatásokat igyekszik vizsgálni.

Klaus Matefi
2009. április 22. 13:46 | Sorszám: 753
Ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna... Hogy mennyire?...
Klaus Matefi
2009. április 22. 13:44 | Sorszám: 752
Idézet:
A kozmikus keresztnek nevezett jelenség egy absztrakció. Vonalzóval, egy sematikus képen sem lehet pontosan berajzolni.

Az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus kereszt asztrológiai szempontból egy szabályos kozmikus kereszt volt...

Idézet:
-- 11 órakor a Nap és a Hold augusztusban sem tartózkodik a kör alakúként leképezett ekliptika csúcspontján.

Megfeledkeztél arról, kedves Tagathon, hogy UT-ban van megadva az idő, tehát nem Közép-európai nyári időben...

Idézet:
-- Ráadásul: A Szaturnusz és az Uránusz a régi asztrológia szerint nem ismertek, bevezetésük önkényes. A kereszt szárai csak akkor rajzolhatók meg (kellő pontosság nélkül), ha ezeket a bolygókat vesszük alapul. De miért nem a Jupitert, a Vénuszt, vagy a Merkúrt?[/QUOPTE]

A Szaturnuszt természetesen korábban is alkalmazták, a szabadszemmel látható Uránusz pedig a beavatottak planétája volt...

[QUOTE]-- Az ekliptika ezen körábrázolása amúgy is teljesen önkényes, a régi, geocentrikus asztrológia alaptalan sematizálása. A régi asztrológia szerint a döntő az, ami a horizont fölött van, ami tehát szemmel látható. Ami nem látható, az érvényességében gyenge.

Az asztrológia földközpontú (geocentrikus) ábrázolása helyes, mivel a Földünkre ható külső hatásokat igyekszik vizsgálni.

Idézet:
-- A régi, egyedül érvényes geocentrikus asztrológia (úgy értem: a régiek szemében érvényes) mindig a zodiákus jegyek alapján értelmezi a bolygó együttállásokat, oppozíciókat. Nem látom, hogy az itt érvényes esetben a Rák-Bak, Mérleg-Kos mily jelentéssel bírna.

Szerintem nem vagy tisztában a Zodiákus fogalmával... Nézz utána kérlek... A Zodiákus jegyei nem azonosak a csillagképekkel, mivel a Kos 0° minden esetben a tavaszpontot jelenti...

Idézet:
-- 3088. aug. 9-én sajnos nem pontos az ismétlődés. A Nap-Hold a Ráknak más fokán áll, a Mars már nem a Mérlegben van. A Jup-Uranusz is eltérő pozíciót mutat (csak nagyjából emlékeztet, de matematikailag nem egyezik meg az 1999-es helyzettel).

Én azt írtam, hogy:
"i.sz. 3088.08.09.-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog."

A felépítés nem arra vonatkozik, hogy az Oroszlán, Skorpió, Vizöntő, Bika jegyek ugyanabban a fokaiban állna...

Te, aki olyan precízen kifejtetted az őskontár, közkontár és bőszkontár fogalmakat, most melyik csoportba sorolnád be magadat
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000160
Tagathon 2009. április 19. 08:33 | Sorszám: 788

A suszter magadjon meg a kaptafánál szerintem, főleg, ha szándékosan és laikus módjára kontárkodni akar...

Klaus Matefi
2009. április 22. 09:25 | Sorszám: 749
Helyesbítés:
Arról is meg vagyok győződve, hogy az EU vezetésének se lehetne ez ellen az ötlet ellen kifogása, hisz az EU szintén ennek az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus keresztnek a jegyében lett már évtizedekkel korábban megtervezve.
Klaus Matefi
2009. április 22. 09:23 | Sorszám: 748
Idézet:
Klaus Matefi írta:
A véleményem szerint az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam fővárosának a Bakonyban kellene felépülnie.

Indoklás:

- 1999.08.11.-én a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme ott "landolt".
- ez volt a lehető legnegatívabb szellemi hatású "kozmikus sárkány" (kereszt) évezredek óta. A "legyőzése" emlékére ott a helyszínen lehetne egy hatalmas emlékművet felállítani, ami a világ fővárosának a főterén helyezkedhetne el. Természetesen nem Szt. Györgyöt kellene ábrázolja, hanem az egész emberiséget...
- Ettől a legnegatívabb szellemi hatástól már csak felfelé vezethet az út. Ezért szerintem i.sz. 3088.08.09.-ig ezen a helyen kellene maradjon a világállam fővárosa, aminek nem az lenne a célja, hogy milliós nagyvárossá épüljön ki, hanem a világkormány székhelyéül szolgálna.
- az Istenkeresők Globális Egyházának is ott lenne a központja.
- i.sz. 3088.08.09.-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog. Az a hely lenne attól az időponttól a világ fővárosa a továbbiakban. Tudtommal i.sz. 10 000-ig nem fog még egyszer megismétlődni ez a kozmikus hatás ilyen jelleggel.
- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálna a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét.
- ez az elképzelés egyáltalán nem nacionalista érzelmek táplálását szándékozik elősegíteni, mivel erre eleve senkinek semmi oka nincsen, hanem a megálmodott világállam kozmikus hátterére akar utalni.
- meg vagyok győződve arról, hogy az összes jelenleg még működő egyházak beavatottjai egyetértenének ezzel az elképzeléssel megfelelő felvilágosító jellegű egyeztetés után.

Az említett két kozmikus kereszt:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Arról is meg vagyok győződve, hogy az EU vezetésének se lehetne ez ellen az ötlet ellen kifogása, hisz az EU szintén ennek az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus kereszt jegyében lett már évtizedekkel korábban megtervezve. Az EU zászlajának a történetéről:

Idézet:

A Páneurópai Unió zászlaja
http://www.israel-shalom.net/home.html
Zur Zeit verfügbare Artikel: Europas Christliche Flagge; Wissenswertes über die Fahne der Europäischen Union (2003) Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7
Am 5. Mai 1949 wurde in London der Europarat gegründet, und Paul Levi wurde Leiter der Kulturabteilung des Europarats. Sechs Jahre später, 1955, wurde die Frage einer gemeinsamen Flagge der Mitgliedsländer des Europarats diskutiert.
Eines Tages kam Levi damals an einer Statue der Mutter Gottes mit dem Sternenkranz vorbei. Durch die Sonne beschienen, leuchteten die goldenen Sterne vor dem blauen Himmel. Levi suchte daraufhin Graf Benvenuti auf, einen venezianischen Christdemokraten und damals Generalsekretär des Europarats, und schlug ihm vor, zwölf goldene Sterne auf blauem Grund als Motiv für die Europafahne zu wählen, was dann allgemein akzeptiert wurde.
Warum aber wird Maria mit diesem Sternenkranz dargestellt? Im letzten Buch des Evangeliums, der "Offenbarung des Johannes" oder auch "Apokalypse" genannt, heißt es: "Dann erschien ein großes Zeichen am Himmel: eine Frau mit der Sonne bekleidet; der Mond war unter ihren Füßen und ein Kranz von zwölf Sternen auf ihrem Haupt" (12, 1). Die Zwölfzahl der Sterne ist Hinweis auf die zwölf Stämme Israels (Genesis 37, 9) und somit auf das Volk Gottes.
--Jelenleg rendelkezésre álló cikk: Európa keresztény zászlaja; Tudnivalók az Európai Unió zászlajáról (2003)
A Vasárnap, egyházi újság - Limburg, 1998.10.11., 7.old.
1949. május 5.-én alapították Londonban az Európa Tanácsot, és Paul Levi lett a kultúrális osztály vezetője. Hat évvel később, 1955-ben, a vita az Európa Tanács tagállamainak közös zászlójáról folyt.
Egy napon Levi egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt mennt el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt.
Levi felkereste Graf Benvenutit, egy velencei kereszténydemokratát, aki abban az időben a főtitkára volt az Európa Tanácsnak, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak. Miért van Mária ezzel a csillagkoszorúval ábrázolva? Az evangéliumok utolsó könyve a "Jelenések könyve" - vagy "János apokalipsziseként" is szerepel - így szól: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az õ fejében tizenkét csillagból korona;" (12,1). A 12 csillag a 12 izraeli törzsre utal (Teremtés 37,9) és így Isten népére.--

A keresztény egyház nem véletlenül szeretné, hogy az EU alkotmányában JHVH meg legyen említve:

Idézet:

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

A Napbaöltözött Asszony Immánuellel a karján (Szeged, Ferences templom - saját fotó)
http://www.mkdsz1.freeweb.hu/arch0406.htm
2004. (jún.26.)
A Szentatya az Európai Unió új alkotmányáról szólt június 20-án, vasárnap déli, az Úrangyala elimádkozása után. A Szent Péter téren összegyűlt zarándokoknak kifejezte keserűségét amiatt, hogy az Európai Unió új alkotmányában nem szerepel sem a keresztény gyökerekre való utalás, sem Isten neve.
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=102392
2006-03-31
Az EPP-t egyébként nem kellett a pápának kétszer biztatnia. A párt elnöke, Wilfried Martens már a szerdán kezdett tanácskozás első napján ismét azt szorgalmazta, hogy az EU alkotmányos szerződésében legyen utalás Istenre.

Feltehetően kevesen tudják, hogy ennek a Napbaöltözött Asszonynak (latinul: mulier amicta sole) semmi köze nincsen az újszövetségi legendák Szűz Máriájához és Jézusához, hanem a Nagyboldogasszonyhoz és Immánuelhez, a közel 2450 éve betervezett ószövetségi legendák messiásához. Fekete Madonnaként is szokták ábrázolni. A romák Fekete Sára-ként (Sara la Kali, Kali Sara, Saint Sara) tisztelik ugyanezt a Fekete Madonnát:

Idézet:
Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

A Fekete Madonna oltára (Szeged, Ferences templom - saját fotók)
http://www.kath-zigeunerseelsorge.de/3_Zum_Thema/Mutter_Gottes.htm#DEUTSCHLAND

DEUTSCHLAND „Debske Dai“
Muttergottes der deutschen Zigeuner

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Klaus Matefi
2009. április 22. 07:58 | Sorszám: 746
Idézet:
" Válasz | 2009. április 21. 10:13 | Sorszám: 736
Valahogy nagyon nacionalista színezetűek a megnyilvánulásaid. Remmélem azért, hogy nem vagy rasszista? "..írod Alexnek !!!

akkor most magyarázd meg, milyen jogon gyanúsítgatod itt Alexandert rasszizmussal.....SIMÁN RÁFOGTAD..(a KÖZJÓ égisze alatt)

Szerinted egy tudakolózó kérdés azonos a megállapítással, vagy ráfogással?... Egy kicsit gondolkozzál is néha, mielőtt irkálsz a fórumba. Az eddigi bejegyzéseid se erre vallanak...

Vannak emberek, akik foggal körömmel harcolnak egy olyan globalista elképzelésért is, ami kifejezetten a KÖZJÓ érdekében realizálódna.
Mi lehet ennnek az oka vajon?

Klaus Matefi
2009. április 21. 20:58 | Sorszám: 743
A gyengébbek kedvéért:
Idézet:
http://www.idegen-szavak.hu/keres/rasszista
rasszista
egyes emberi fajtákat hátrányosan megkülönböztető

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 21. 20:33 | Sorszám: 218
Nagyon valószínű, hogy egy közel 2450 éve betervezett messiás születése nem véletlenszerű, vagy bizonytalan szülésre volt alapozva... Szerintem császármetszéssel kellett, hogy világra jöjjön, mert különben kicsi esélye lett volna annak, hogy egy bekalkulált időpontban megszülethessen. Az sincsen kizárva, hogy nemcsak egy gyermek tervszerű megszületése realizálódott akkor.
A véleményem szerint nem hétköznapi körülmények között nevelkedik és egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 21. 15:33 | Sorszám: 740
Szerintem valójában fogalmad sincsen a rasszizmus szó jelentéséről...

A vallási legendákkal kapcsolatos igazságok feltárása bizony néha fájó tud lenni, de beszéljünk még mindig mellé közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után is?...

Ne az én szememben keressed kedves erdelyigyongyi a szálkát, hanem a magadéban a gerendát...

Klaus Matefi
2009. április 21. 14:34 | Sorszám: 738
Idézet:
Nekem sajnos úgy tűnik, hogy iszonyod a rasszizmustól arányban áll a keresztény ellenességeddel.
Az igazság egyenlőségjelet tesz a kettő közé.

Nem látod jól a kérdést. Én magam is egy mélyen katolikus család sarja vagyok és a Biblián nevelkedtem fel.
Ez viszont nem ok arra, hogy egyetértsek hibás hipotézisekkel, amikre csak a két évtizedes intenzív kutatásom folytán jöttem rá.

Ezért is írtam valahol, hogy ha a bibliai legendáknak van igazuk, akkor az Istenkeresők globális Egyháza hirdet tévtanokat és fordítva ugyanez érvényes...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 21. 10:50 | Sorszám: 216
Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint Immánuel hivatott majdan a világ kormányzására:
Idézet:
http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/13287.htm
Messiás
A zsidóság messiási hitének ideális királya, aki a róla elnevezett korban fog eljönni.
Az első próféta, aki részletes képét adta a M.-i királyságnak, Jesája volt (9. 1—6, 11. 1—10, 32. 1—5), majd Jeremiás és Ezékiel fejtik ki a M.-i eszmét. Jesája szerint a M. Jisájtól fog származni és Isten szelleme, mint bölcsesség fog rajta nyugodni és isten félelemmel fogja a világot kormányozni, igazságossággal és hithűséggel (11. 1—3, 5); nem fog háborút viselni egy nép ellen sem s a háború helyébe a békét állítja (9. 4); az igazságba vetett hitet a népnél visszaállítja (9. 6b, 11. 3b, 4); béke és rend fog uralkodni országszerte; a bárány nem fog félni a farkastól, a leopárd nem fogja bántani a gödölyét (11. 8.), zsarnokság és önkény eltűnnek, mert Isten megismerése áthatja az egész országot (32. 1, 2, 16).
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://www.regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Most képzeljük el, hogy egy zsidó, egy cádik megoldja ezt a fogas kérdést. Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyesfajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére. A nagyhatalmak hallgatnának az ilyen egyéniségre.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 21. 10:13 | Sorszám: 736
Valahogy nagyon nacionalista színezetűek a megnyilvánulásaid. Remmélem azért, hogy nem vagy rasszista?
Klaus Matefi
2009. április 21. 07:58 | Sorszám: 734
Ez a te véleményed... Biztosan lesznek sokan, akik ellenezni fogják, mivel az érdekeik mást diktálnak sajnos, azaz nem kifejezetten az emberiség nagy családja közös sorsának a jobbátétele a céljuk, azaz nem a KÖZJÓ...
Klaus Matefi
2009. április 21. 07:53 | Sorszám: 733
Peresz politikus létére "ezotérikus tervet" emleget Jeruzsálemmel kapcsolatosan, ami alapján szerinte Jeruzsálemnek a világ fövárosává kellene válnia:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft40.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.09.09.
"JERUZSÁLEM LESZ A VILÁG FŐVÁROSA"-
PROPONÁLJA SIMON PERESZ, A MUNKAPÁRT ELNÖKE

Simon Peresz (80), volt miniszterelnök, hadügyminiszter, stb., akit nemrég választottak meg, "ideiglenesen" az izraeli Munkapárt elnökének - azzal az eredeti ötlettel állt elő, hogy a palesztinokkal folytatott béketárgyalások során - ahol az egyik legnehezebb probléma az óvárosban lévő szent helyek - határozzák el, hogy Jeruzsálem, vagy annak legalábbis az óvárosa, nemzetközi legyen és az ENSZ főtitkár fennhatósága alatt álljon.

Így lesz, Peresz szerint Jeruzsálem a "világ fővárosa", mikoris az ENSZ mindenkori főtitkára, mint főpolgármester, lesz felelős a szent városért és mellette két alpolgármester: egy zsidó és egy arab. Mindhárom világvallás maga fogja felügyelni és menedzselni saját szent helyeit és egyik sem fog "uralkodni" a másikon.

Peresz szerint palesztin részről érdeklődés mutatkozik az ezoterikus terv iránt. Ezzel szemben nincs sok esély, hogy Izrael elfogadja azt, mivel Jeruzsálem, a szent város, fennállása óta Izrael fővárosa és a zsidók világszerte napi imáikban foglalják, míg a moszlimok szent városa a szaudi Mekka.

A szépséghiba részéről ebben a laikus tervben csak az, hogy szerintem Jeruzsálem városához a Názáreti Jézus keresztre feszítésén kívül semmi egyéb tényleges "ezotérikus" esemény nem utalható...

Az "új mennyei Jeruzsálem" viszont a Bakonyban "landolt" 1999.08.11.-én, és nem az antik városban, Jeruzsálemben...

Ezért esett a választása az Istenkeresők Globális Egyházának az általuk megálmodott igazságosságra és KÖZJÓ-ra épülendő világkormány székhelyeként a Bakonynak egy bizonyos területére, mivel egyedül az alkalmas erre ezotérikus okok miatt...

Egy világállam, világkormány kizárólagosan az emberiség nagy családjának az érdekében és összefogásaként kell, hogy realizálódjon.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 21. 07:33 | Sorszám: 215
Személyesen nem ismerhetem természetesen. A fellépése a véleményem szerint kozmikus okokra tekintettel 2032-ben fog megtörténni. Ezt hivatott előkészíteni a közel 1600 év szünet után, 2004 októberében újra megalakult szanhedrin is. Izrael állam (aminek az alkotmánya a Tóra) megalapításának a terve (I. Cionista Világkongresszus, Bázel 1897 - Herzl Tivadar) és az ország életrehívása is a messianisztikus elképzelések függvényeiben realizálódtak.

"Peresz szerint palesztin részről érdeklődés mutatkozik az ezoterikus terv iránt" azzal kapcsolatban, hogy Jeruzsálem legyen a világ fővárosa. Nem tudom, hogy milyen "ezotérikus tervre" gondolt, mivel szerintem ilyen téren valójában csak a Názáreti Jézus keresztre feszítését lehetne felemlíteni, ami márt a múlt.

Az "új mennyei Jeruzsálem" a Bakonyban "landolt" 1999.08.11.-én, és nem az antik városban, Jeruzsálemben...

Jézus vagy Immánuel?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 20. 21:20 | Sorszám: 728
Idézet:
amikor, nem válaszolsz és elkerülöd a kérdést, megerősíted tapasztalatomat, hogy ismerlek...

Egyik az, hogy nem tettél fel kérdést, a másik az hogy reagáltam a feltevéseidre, a harmadik pedig az, hogy te nem adtál választ az én kérdésemre... Tehát ne igyekezzél a szerepeket felcserélni...

Klaus Matefi
2009. április 20. 12:21 | Sorszám: 723
Az "új mennyei Jeruzsálem" a Balaton felett, a Bakonyban "landolt". Ez egy kozmikus misztérium. Abban az időben én is ott tartózkodtam kedves Honfi...

Idézet:
"- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálna a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét."
Bizonyára nagyon buta vagyok, de ezt a "mivel" "így" konstrukciót végképp nem értem.

Lehet, hogy egy kicsit bonyolultan sikerült kifejezni magamat... Arra igyekeztem rámutatni, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való legnegatívabb szellemi hatásával álltunk akkor szemben, aminek az ember általi "legyőzését" szimbolizálhatná éppen azon a helyen felépülő fővárosa a megálmodott világállamnak.

Klaus Matefi
2009. április 20. 12:11 | Sorszám: 722
Idézet:
Törölt hozzászólásodban, nem állítasz kevesebbet, mint hogy Jézus eljövetelére hiába vár bárki...

Milyen törölt hozzászolásomról beszélsz?

Idézet:
Pereszt idézed másutt, Jeruzsálem világfővárosi ezoterikus státuszát illetően.

Az ősi Jeruzsálem egy szép antik város, de semmi több...
Semmi köze nincsen a "végidők", azaz napjaink kozmikus
misztériumához.

Idézet:
Ez a két mozzanat világosan mutatja elkötelezettségedet és szándékaid forrását...az előbbi egy antikrisztusi aranyköpés, a második egy ravasz terelés...a katonai objektum árnyékában...

Semmilyen irányú elkötelezettségem nincsen, hisz én nem nacionalista vallási elképzeléseket propagálok, hanem a KÖZJÓ (egy igazságosabb, békésebb és szebb közös jövő reményében) érdekében egy globális világegyházat (Istenkeresők Globális Egyháza) és egy világállamot. Szerintem nincsen ilyen célnál magasztosabb dolog. Keressed szerintem magadban a hibát...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 20. 12:00 | Sorszám: 802
Én osztom a nézetét Israel Finkelstein professzornak (a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatójának) és Julius Wellhausen Biblia-tudósnak, ami szerint Ábrahám és Mózes nem létező legendabeli szereplők voltak...

Bővebben itt:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 20. 10:58 | Sorszám: 719
A véleményem szerint az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam fővárosának a Bakonyban kellene felépülnie.

Indoklás:

- 1999.08.11.-én a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme ott "landolt".
- ez volt a lehető legnegatívabb szellemi hatásu "kozmikus sárkány" (kereszt) évezredek óta. A "legyőzése" emlékére ott a helyszínen lehetne egy hatalmas emlékművet felállítani, ami a világ fővárosának a főterén helyezkedhetne el. Természetesen nem Szt. Györgyöt kellene ábrázolja, hanem az egész emberiséget...
- Ettől a legnegatívabb szellemi hatástól már csak felfelé vezethet az út. Ezért szerintem i.sz. 3088.08.09.-ig ezen a helyen kellene maradjon a világállam fővárosa, aminek nem az lenne a célja, hogy milliós nagyvárossá épüljön ki, hanem a világkormány székhelyéül szolgálna.
- az Istenkeresők Globális Egyházának is ott lenne a központja.
- i.sz. 3088.08.09.-én egy újabb ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni még egyszer és megint napfogyatkozás kíséretében, amikor a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" újra valahol "landolni" fog. Az a hely lenne attól az időponttól a világ fővárosa a továbbiakban. Tudtommal i.sz. 10 000-ig nem fog még egyszer megismétlődni ez a kozmikus hatás ilyen jelleggel.
- mivel se az ember, se a természet nem független a Makrokozmosztól, így magát az emberiség jövőjét gyökeresen pozitív irányban megváltoztató világkormány székhelye szimbolizálna a boldogabb, igazságosabb és békés jövőbe vezető út misztikus mérföldkövét.
- ez az elképzelés egyáltalán nem nacionalista érzelmek táplálását szándékozik elősegíteni, mivel erre eleve senkinek semmi oka nincsen, hanem a megálmodott világállam kozmikus hátterére akar utalni.
- meg vagyok győződve arról, hogy az összes jelenleg még működő egyházak beavatottjai egyetértenének ezzel az elképzeléssel megfelelő felvilágosító jellegű egyeztetés után.

A említett két kozmikus kereszt:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

3088.08.09. 02:28 UT
Nap-Hold konjunkció:18°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:18,4°Vízöntő; -Mars quadrat:25,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:20,6° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 20. 09:31 | Sorszám: 213
Simon Peresz jelenlegi államelnök szerint Jeruzsálemnek kellene lennie a világ fővárosának:

Idézet:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Hetek-összeállítás
Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák „a világ fővárosává”. Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

Peresz orosz politikusokkal folytatott találkozóján fejtette ki javaslatát. Elképzelése szerint a „világfőváros” koncepció mindenekelőtt jelképes értelmű: az ENSZ főtitkára lenne Jeruzsálem főpolgármestere, és ő nevezné ki a város két részét igazgató zsidó, illetve arab alpolgármestert. Peresz javaslatára eddig nem született hivatalos izraeli reagálás.
A zsidó, keresztény és muzulmán vallás szent helyeit magában foglaló Jeruzsálem státusa az izraeli-palesztin tárgyalások legérzékenyebb pontja, amely az eddigi béketárgyalások során megoldhatatlannak bizonyult. Az ENSZ közgyűlése 1947-ben, amikor az egykori brit mandátumterületet, Palesztinát zsidó és arab államra osztotta, úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálem „corpus separatumként”, területen kívüli státussal kerüljön nemzetközi fennhatóság alá. Ebből a tervből semmi nem lett, mivel a függetlenségi háború során 1948-ban Izrael elfoglalta Jeruzsálem nyugati, Jordánia pedig a város keleti felét, az 1967-es hatnapos háborúban pedig már egész Jeruzsálem izraeli fennhatóság alá került Ciszjordániával és a Gázai-övezettel együtt. Az izraeli parlament, a knesszet 1980-ban hozott döntésével később annektálta és az ország hivatalos fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet.
Az oslói békefolyamat eredeti menetrendje ötéves határidővel, 1998-ra tervezte véglegesen megoldani a Jeruzsálem-kérdést. A mikéntre számos megoldási javaslat született: Bernard Wassersstein, a glasgow-i egyetem történészprofesszora könyvében (Divided City: Struggle for Jerusalem, Yale University Press, 2002) nem kevesebb mint hatvannégy különböző elképzelésről tesz említést. A tervek egy része az izraeli és a palesztin fél közötti kompromisszumot sürgeti, mint Josszi Beilin volt külügyminiszter javaslata, amely az „egy város - két főváros” elvre épül.
Más elképzelések szerint Jeruzsálemet mint a világ közös szellemi örökségének hordozóját ki kell vonni a politikai küzdelmekből, hogy nemzetközi státussal az ENSZ, illetve a Vatikán védnöksége mellett globális központtá váljon.
Jean-Louis Tauran érsek, a Vatikán államközi kapcsolatainak vezetője 1998-ban arról beszélt, hogy a Szentszéknek be kell kapcsolódnia a Jeruzsálem jövőjéről folytatandó izraeli-palesztin tárgyalásokba. Tauran érsek szerint a Vatikán képviselőinek jelenléte azért fontos, hogy a megbeszélések „igazságosak legyenek, és a problémák egyetlen vonatkozása se sikkadjon el”. Jóllehet az oslói megállapodás előkészítésében a Vatikán hivatalosan nem vett részt, 1993. szeptember 10-én, három nappal az egyezmény ünnepélyes washingtoni aláírása előtt az olasz La Stampa című hetilap azt jelentette, hogy Simon Peresz külügyminiszter ígéretet tett a pápának: átadja a Vatikán számára a Jeruzsálemben fekvő szent helyeket, és ehhez a megállapodáshoz Jasszer Arafat is hozzájárulását adta. Egy évvel később Marek Halter francia író, Simon Peresz egyik közeli barátja egy izraeli lapinterjúban elmondta: az előző év májusában egy levelet kézbesített a pápának, amelyben Peresz felajánlotta a jeruzsálemi Óváros feletti hegemóniát a Vatikán számára. A vatikáni kezdeményezésekről az utóbbi időben keveset lehetett hallani, és II. János Pál pápa 2000 tavaszán tett szentföldi útja alkalmából sem került szóba. Ugyanez év szeptemberében azonban palesztin oldalról merült fel a javaslat, hogy Jeruzsálem legyen világfőváros. Nem sokkal a Jeruzsálem, ezen belül is a legvitatottabb hovatartozású terület, a Templomhegy feletti vita miatt kudarccal végződött Camp David-i békecsúcs után Ahmed Korei, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke az Európai Parlament előtt tartott beszédében kijelentette, hogy a palesztinok támogatnák Jeruzsálem nemzetközivé kikiáltását a város egészében - beleértve az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemet is, ha nem sikerül a két félnek dűlőre jutni a végső rendezés ügyében. Szintén 2000-ben jelentette ki Ehud Olmert jeruzsálemi főpolgármester, hogy a szent helyekkel teletűzdelt Templomhegy jellegének jobban megfelelne, ha szimbolikusan „isteni fennhatóság” alá helyeznék, miközben az igazgatás a jelenlegi gyakorlat szerint történne.
Abu Sallah ramallahi sejk és Menahem Froman rabbi 1999-ben a Jerusalem Report című lapban kezdeményezte, hogy a muszlim vallás és a judaizmus számára egyformán szent helynek számító hegyet a világ vallási központjává lehetne átalakítani azáltal, hogy felépítenének a jelenleg működő két muszlim mecset közé egy zsidó szentélyt. Erről az elképzelésről azonban a palesztinok hallani sem akarnak, sőt Jasszer Arafat éppen ezen a héten jelentette ki újra, hogy bármilyen zsidó csoport belépésének engedélyezése „bűncselekmény” lenne. Eközben a hivatalos izraeli álláspont Jeruzsálem kérdésében változatlan: a város Izrael örök és oszthatatlan fővárosa, beleértve a Templomhegyet, ahol a zsidóság hajdani szentélye állt.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft40.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.09.09.
"JERUZSÁLEM LESZ A VILÁG FŐVÁROSA"-
PROPONÁLJA SIMON PERESZ, A MUNKAPÁRT ELNÖKE

Simon Peresz (80), volt miniszterelnök, hadügyminiszter, stb., akit nemrég választottak meg, "ideiglenesen" az izraeli Munkapárt elnökének - azzal az eredeti ötlettel állt elő, hogy a palesztinokkal folytatott béketárgyalások során - ahol az egyik legnehezebb probléma az óvárosban lévő szent helyek - határozzák el, hogy Jeruzsálem, vagy annak legalábbis az óvárosa, nemzetközi legyen és az ENSZ főtitkár fennhatósága alatt álljon.

Így lesz, Peresz szerint Jeruzsálem a "világ fővárosa", mikoris az ENSZ mindenkori főtitkára, mint főpolgármester, lesz felelős a szent városért és mellette két alpolgármester: egy zsidó és egy arab. Mindhárom világvallás maga fogja felügyelni és menedzselni saját szent helyeit és egyik sem fog "uralkodni" a másikon.

Peresz szerint palesztin részről érdeklődés mutatkozik az ezoterikus terv iránt. Ezzel szemben nincs sok esély, hogy Izrael elfogadja azt, mivel Jeruzsálem, a szent város, fennállása óta Izrael fővárosa és a zsidók világszerte napi imáikban foglalják, míg a moszlimok szent városa a szaudi Mekka.

Klaus Matefi
2009. április 20. 09:31 | Sorszám: 212
Sokan azt hiszik, hogy az alija leállása miatt (amit maguk az ószövetségi legendák írói írtak elő erre az időre) valójában nem is az ószövetségi legendák messianisztikus időszakban élünk.
Ez téves elképzelés, Immánuel már 10 éves, akit a keresztény vallások "Jézus második eljöveteleként" várattak eddig a hívő tömegeikkel.

Aki tisztán akar látni a "végidőknek", azaz napjainknak a bibliai legendákkal kapcsolatos történéseivel, annak ezeket a dolgokat ismernie kell. Szegény Jézusra hiába vár bárki...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 20. 08:55 | Sorszám: 799
Idézet:
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:
Klaus Matefi
2009. április 20. 08:52 | Sorszám: 798
Maximálisan egyetértek a következő idézettel:

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_3.htm
A zsidó Isten-felfogás nem tesz engedményt Isten szellemi voltát illetõen sem. A zsidó gondolkodás egyformán elutasítja az ember Istenné válására vagy Isten emberi formában való megjelenésére való utalást. A zsidó tudat és hit nem képes elfogadni, hogy a végtelen Istenség a halandó test korlátai közé szorítsa magát.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 20. 08:50 | Sorszám: 211
http://www.szombat.com/archivum/regi/h9806c.htm
Vége az alijának?
Burgnak afelől sincs kétsége, hogy mindannyian elférnek majd. "Manhattan jóval kisebb, mint Tel Aviv, s többen élnek ott, mint egész Izraelben!"

Yehezkel Dror, a A cionizmus újraértelmezése c. könyv szerzője úgy véli, az igazi cionizmus a zsidóság egészének boldogulását, jólétét tarja szem előtt. Szerinte a zsidóság egy részének igenis diaszpórában kell élnie, mivel a biológiai és atomfegyverek korában a szétszóratás meggátolja, hogy az egész nép esetleg elpusztuljon, s azért is, "mert az izraeli és a diaszpóra-zsidóság közötti kapcsolat fokozza a kreativitást."

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 19. 21:49 | Sorszám: 797
Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Klaus Matefi
2009. április 19. 21:29 | Sorszám: 796
Idézet:
Innen jut eszembe Hans Küng neve. Kiváló biblikus, teológus, aki ráadásul jól ismeri a kortárs kozmológiát is. Szó sincs kontárságról. Miért? Mert módszertanilag kidolgozottan, a saját, ugyancsak jól átgondolt céljaira tekintettel tekinti át az álláspontokat, kellően elmélyülve bennünk, de soha sem vindikálva magának az elsődleges szakértő szerepét.

Volt szerencsém levelezésben állni vele egy korábbi tanulmányommal kapcsolatosan. Valóban értelmes ember, csak nem ismeri szerintem a Pál-féle kereszténység valódi alapjait, hátterét és céljait, mivel ezeket nem tanítják teológiai fakultásokon...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 19. 12:47 | Sorszám: 718
Az egyház életrehívása a nyár elejére van betervezve. Akkorra saját weboldallal és fórummal is fog rendelkezni. Attól kezdve már csak rajtatok fog múlni, hogy hogyan tovább...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Akinek kérdése lenne az egyházzal kapcsolatosan az felteheti itt, vagy a fórumomon az erre a célra kijelölt topicban:

Az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatos kérdések

vagy privát úton:

klaus_matefi@web.de

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 19. 11:56 | Sorszám: 210
Idézet:

http://www.israelnetz.com/
15.04.09
Sowohl Israels Staatspräsident Schimon Peres als auch Premierminister Benjamin Netanjahu hatten in den vergangenen Wochen angekündigt, sie würden den Iran angreifen, um diesen am Bau von Atomwaffen zu hindern.

http://kitekinto.hu/iszlam/2009/04/10/izrael_akar_mar_holnap_reggel_kitorhet_egy_haboru/
Izrael: "Már holnap reggel kitörhet egy háború”
2009. április 10., péntek
Izrael történelmének egyik legnagyobb hadgyakorlatára készül, amelyre vélhetően a következő két hónapban fog sor kerülni. A gyakorlat nem titkolt célja a lakosság felkészítése mellett, hogy tudatosítsa az emberekben egy újabb háború kitörésének lehetőségét.

A Parancsnokság abban bízik, hogy sikerül tudatosítani a lakosságban, hogy a jövőben akár az egész ország háborús fronttá válhat, egyik pillanatról a másikra. Sofer ezredes elmondása szerint az országos szintű gyakorlat célja, „hogy a lakosságot passzívból aktívvá transzformálja. Meg akarjuk értetni az állampolgárokkal, hogy akár már holnap reggel kitörhet egy háború.”

„Az egész lakosság részt fog venni a gyakorlaton, nem csak az iskolák, mindenki”- mondta Sofer. „Mindannyiunknak gyakorolni kell majd a rövid idejű figyelmeztető-jelzésekre való reagálást, amelyek elhangzásakor menedéket kell keresnünk, még mielőtt elkezdenének hullani a rakéták.”

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 19. 11:38 | Sorszám: 46
Idézet:
Egyes Indiai hagyományok szerint meg ie. 4000-ben.
s akkor mi van?

Én nem a "szomszédasszony" véleményére szoktam adni a kutatásaim folyamán...

Idézet:
Miután megvilágosodása után több mint 30 évig tanított, majd minden szavát leírták kíváncsi lennék mire alapozod a feltételezésed. Vagyis sugallatod, hogy Buddha a Tóra nyomán alakította ki álláspontját.

Ki állított ilyet kedves ZiliZ, hogy "Buddha a Tóra nyomán alakította ki álláspontját"? Idézzed be kérlek az ezzel kapcsolatos magyarázatomat, ami téged erre a következtetésre vezetett...

Klaus Matefi
2009. április 19. 11:31 | Sorszám: 45
Mániákus beteg ember lehetsz, aki reszket az igazság feltárásától...
Klaus Matefi
2009. április 19. 11:29 | Sorszám: 44
A topic témajának az egy része éppen aktuális. Ezek feltárása nem a jóhiszemű beavatatlan hívő tömegek lenézésére irányul, hanem a felvilágosodásuk elősegítésére, amihez joguk van...
Klaus Matefi
2009. április 19. 11:23 | Sorszám: 43
Idézet:
Misztérium... akkor ezt a fogalmat töröljük. Állítások vannak, amelyek vagy igazak vagy hamisak. Semmi misztikum nincs, amit racionális gondolkodással vagy elméletek sorozatával ne közelíthetnénk meg. A bibliai titkok sem titkok, hanem eldöntendő állítások. Hm?

A misztérium, mint ahogy már említettem, titkot, rejtélyt jelent, amit leggyakrabban a vallások titkaira alkalmaznak. Ezek a titkok nem megismerhetetlen, felfoghatatlan dolgok, hisz a megíróik is tisztában voltak velük, viszont a céljuk az volt, hogy a hívő tömegek ne szerezhessenek ezek mibenlétéről tudomást, mert akkor már alkalmatlanná válnak arra, hogy vallási misztériumok legyenek. A beavatatlan, laikus hívek előtt ezek a misztériumok úgy vannak beállítva, hogy "felfoghatatlanok"... Az az ember, aki az igazság megismerésére vágyik és a józan eszét is használja ezen a téren, az rá fog jönni, hogy ez a "felfoghatatlan" kifejezés valójában egy dezinformáció azok számára, akikkel nem akarják egyesek megismertetni az általuk birtokol hittitkokat...

Ezek a hittitkok részben az ősi asztrológiára, részben valós és részben kitalált történetekre épülnek fel.

Idézet:
Konkrétumot tudsz írni Tesla-ról? Az, hogy az FBI lefoglalta a kisöreg jegyzeteit a szállodában, olvasható a wiki-n, de lehet urban legend is. Ugyanígy a "halálgépről", "halálsugárról" szóló történet is. Tesla kiváló elme volt, ez kétségtelen. De nem varázsló, úgyhogy ezt a ".."-ot tovább kellene taglalni, hogy tisztábban lássuk a kísérletileg ellenőrizhető vonulatot.

Korábbi években sokat foglalkoztam vele, komoly anyagot gyűjtöttem össze róla, de ehhez idő kellene most nekem (jelenleg nincs), hogy a számodra erről támadhatatlan véleményt nyilvánítsak

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 19. 11:01 | Sorszám: 791
A másikat a legegyszerűbb lekontározni... Főleg ha meg se tudja itt védeni magát.
Erre mindenki képes.
Ha esetleg a Babits Antaltól vett idézetem alapján közelítenéd meg ezt a kérdést, azaz mi volt benne a számodra a kivetni való, ami alapján így reagálsz?

Ha te őt személyesen ismered, az legyen a magánügyed, feltehetően nem lehettek baráti kapcsolatban..., arról írjál inkább, hogy hol sántított az idézett magyarázata...

Klaus Matefi
2009. április 18. 00:19 | Sorszám: 785
Idézet:
"Babits Antal"

Bocsánat, ez a Babits Antal. Nos, én ismerem őt, vagy ismertem. Egy kontár.

Ha ő az, akkor te magadat minek tartod?

Klaus Matefi
2009. április 18. 00:17 | Sorszám: 784
Idézet:
Tagathon írta:
Abban nem kételkedek, hogy a régiek asztrologikusan gondolkoztak, erre van elég bizonyíték. De azt nem értem, hogy jön 1999-es konstelláció Krisztus megfeszítéséhez, amely emlékezetem szerint kicsit korábban történt.

Ha egy kicsit figyelmesebben olvasnád, akkor nem kellett volna ezt a kérdésedet feltenned...

Jézus illetve a halottak "feltámadása".

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Ebben az idézetben minden benne található, ami a feltámadás misztériumára nézve lényeges. Természetesen a valóságban nem képes senki feltámadni. A feltámadás fogalma olyan kifejezetten negatív szellemi hatású égi konstellációkkal van kapcsolatban, ahonnan már csak "felfelé vezethet az út", azaz a szellemi "sötétség" ezután "világosodni" fog...

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A "holtak feltámadása".
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.

Jézus kereszthalálakor egy kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus kereszt realizálódot. Ennek jegyében feszíttették keresztre egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Az 1999 augusztus 11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt pedig az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatásával rendelkezett az asztrológiai szabályzók szerint.

Ezekben a dolgokban lehet természetesen kételkedni, de attól függetlenül a bibliai legendák misztériumainak ez a két kozmikus kereszt a legfontosabb alapköve.

Klaus Matefi
2009. április 18. 00:09 | Sorszám: 783
Idézet:
Ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy az egy a sok dolog egysége. De ez a logikai analfabetizmus határán áll. Ahhoz ui., hogy sok dolog legyen, mindenekelőtt kell lennie egynek, egységnek, azonosságnak. A tévedés ősi, de kezdetleges, és azok követik el, akik nem tanultak gondolkodni.

Az emberi lélek a Folyamatosan Változó Szellemi Való hatásának a következménye, ami a születés pillanatában keletkezik, de kifejezetten élő szervezethez van kötve.

A fenti idézet egy kérdésre volt a rövid válasz, amit John Batky tett fel és a saját szavaival válaszoltam vissza.

Klaus Matefi
2009. április 18. 00:04 | Sorszám: 782
Mi kifogásod van az alábbi megfogalmazásban?

Idézet:
Nézzük meg először, hogy mit ír pl. Babits Antal a Bibliai nevek és fogalmak című művében a szentségről:

"Alapjelentése: elkülönítetten élni. Szent az, amit kiemelnek a mindennapi, világi használatból, és szent célra rendelnek. A szentség eredete Istenben van, és azoknak a tárgyaknak, helyeknek és személyeknek tulajdoníttatik, akik ill. amelyek az Ő szolgálatában állnak; Isten megköveteli, hogy népe szent legyen (4Móz 15,40-41; 5Móz 7,6). Jézus Istennek Szentje (Mk 1,24; Lk 4,34; Jn 6,69)."

Ha találsz benne hibát, akkor jelezzed... Ha pedig nem, akkor ne játszad meg magadat...

Klaus Matefi
2009. április 18. 00:00 | Sorszám: 781
Idézet:
Nekem testfüggetlen lelkem van.
Neked semmilyen lelked nincs,
max. egy végső szellentésed
A véleményed lényegtelen.

A bejegyzésed magáért beszél... Nem szándékozom kommentálni. Esetleg csak annyit, hogy lehetnél egy kicsit szerényebb is, mert a megnyilvánulásaid igazán nem festenek rólad jó képet... Ilyenre bárki képes kedves szopornyica...

Klaus Matefi
2009. április 15. 22:37 | Sorszám: 761
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9171299
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

prophet1 2009.04.13 17:08:50 © (579)
Azt mondja Jézus neked is, Klaus Matefi: "Azért tévelyegsz, mert nem ismered az Írásokat, sem az Istennek hatalmát."

Talán majd a te elképzelésed szerint fog feltámadni, vagy fel nem támadni, az Isten Fia?! Nem beszélve arról, hogy nem is e világi életre támadt fel...

Klaus Matefi 2009.04.13 18:20:45 © (582)
Nem ismered kedves prophet1 saját hited alapjait ezek szerint:

Lukács evangéliuma
24,36 Jézus megjelenik a tanítványoknak
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
24,37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
24,38 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

http://www.ujszeged.ref.hu/bongeszo/cikk/megtalaltak.php
Szeged-Újszegedi Református Egyházközség
A támadás harmadik eleme - s tulajdonképpen ez a legfontosabb - az, hogy Jézus nem támadt fel. Nos, a bibliai beszámolók Jézus Krisztus testben való feltámadását egyértelműen megerősítik - ezért csontjait sehol nem találhatják meg. Egyébként a zsidó nép akkori vezetői komolyan vették Jézusnak a saját feltámadásáról szóló szavait, s hogy tanítványai el ne lophassák Jézus holttestét, eltemetése után őrséget állítottak sírjához. (Mt 27,62-66) Jézus azonban testben feltámadt és kijött sírjából.

...

prophet1 2009.04.13 22:40:01 © (586)
Kedves Matefi!
Ez miért cáfolná az általam mondottakat? Talán arra gondolsz, hogy én "szellemre" gondoltam? - Nem. Én arra, hogy valóságos emberi testben ugyan, de úgynevezett "mennyei testben", vagy más szóval: "megdicsőült testben" támadt fel, ami azt jelenti, hogy nem abban, amiben meghalt, még akkor is, ha látszottak a szegek helyei, stb.

Ez a bibliai kijelentés, és az elbeszélésben nem véletlenül olvasható, hogy "más alakban" is megjelent. Tehát Jézus, feltámadása után nem csak egyféle alakban jelent meg, és nem a külső alakjáról ismerték meg elsősorban a tanítványai, hanem a belső lelkületéről, stb. Ennek a Tamás-féle történet sem mond ellent, hanem éppenhogy megerősíti. Azt a testet már nem korlátozták a tér-idő korlátai.

Én legalábbis így értelmezem.

Klaus Matefi 2009.04.14 17:57:13 © (591)
Nekem a meggyőződésem kedves prophet1, hogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos. Az, hogy a szegény kínhalált halt Názáreti Jézusról utólag miket találtak ki az evangélisták Pál (Saul rabbi) vezetésével, az engemet nem tud meghatni.

A lélek egy tény, de csak a születésünktől a halálunkig létezik, azaz testfüggő.

A legenda egyértelműen testi feltámadásról tesz említést, ami ki van zárva a véleményem szerint:

Lukács evangéliuma
24,36 Jézus megjelenik a tanítványoknak
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
24,37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
24,38 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

A történet megható és felemelő, sőt arra is alkalmas, hogy reményt adjon az embereknek. De az a kérdés, hogy érdemes-e, vagy van-e értelme hiú reményekben ringatnunk magunkat?...

Annyi biztos, hogy Jézus nem jöhetett vissza másodszorra, helyette Immánuel született meg (1999.08.11.), az ószövetségi legendák betervezett messiása...

prophet1 2009.04.14 21:32:35 © (592)
Nem vitatkozom. "A hit Isten ajándéka." Én 20 éves voltam, amikor megkaptam Tőle ezt az ajándékot. Ennek 35 éve. És nemhogy megrendült volna a bizonyosságom Őbenne, hanem még inkább erősödött az évek folyamán - szenvedések és örömök közt egyaránt.

Klaus Matefi 2009.04.15 22:09:43 © (600)
Nézzük, hogy miként fogalmazza meg Babits Antal, a Bibliai nevek és fogalmak című könyvében a hit fogalmát:

"A Bibliában aktív és passzív értelemben használatos. Az előbbi egy személyhez vagy ígérethez való hűségre vonatkozik; az utóbbi egy másik személy kijelentésége vetett bizalomra"

Mint láthatod, a hit az emberi hiszékenységre bazírozik. Ezzel kapcsolatosan egy érdekes eszmefuttatás:

Hinni és elhitetni

Az emberi hit tehát egy valamibe vetett bizalom, aminek persze vagy van alapja, vagy nincsen...
Ha nincsen, akkor is erősítheti az embert pszichikailag, hisz önszuggeszció által az ember valósnak alkotja meg a maga számára.
Ebből adódóan, ha én akár a "Szűz" Máriához, akár Pallasz Athénéhez, vagy a sarki pékhez imádkozom, erőt fog adni a számomra, mivel hiszek benne. A hit tehát nagy dolgokra képes. Ezért is szükség van rá feltétlenül, persze azért érdemes reális dolgokba vetnünk a hitünket, mert a végén esetleg lóghat az orrunk. Az utóbbi mondjuk elmarad a soha be nem váltható túlvilági ígéretekbe, vagy vallások által megjelölt istenekbe, Istenbe vetett hit esetén, mivel az életünk végéig nem jöhetünk rá az esetleges nemlétükre, vagy a valódi kilétükre, ha nem kutatunk céltudatosan utánuk... Mivel pedig az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így nem lesz módunk a nem létező túlvilágon se csalódnunk bennük...

Isten (Folyamatosa Változó Szellemi Való) léte tény, de nem úgy fest, mint ahogy azt az eddigi vallások lefestették a hívő tömegeik számára...

Ezzel nem akarom megingatni a hitedet, higgyél tovább, az csak erőt ad, de ez hozzá tartozott az igazsághoz.

Klaus Matefi
2009. április 15. 16:21 | Sorszám: 753
Sajnos be kell valljam neked kedves John Batky töredelmesen, hogy nem értek angolul. Néha fel szoktam használni fordítóprogramot az angol cikkek németre fordításánál, de a tapasztalat szerint sok esetben félreérthető az eredmény...
Klaus Matefi
2009. április 15. 16:12 | Sorszám: 752
Jézus illetve a halottak "feltámadása".

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Ebben az idézetben minden benne található, ami a feltámadás misztériumára nézve lényeges. Természetesen a valóságban nem képes senki feltámadni. A feltámadás fogalma olyan kifejezetten negatív szellemi hatású égi konstellációkkal van kapcsolatban, ahonnan már csak "felfelé vezethet az út", azaz a szellemi "sötétség" ezután "világosodni" fog...

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A "holtak feltámadása".
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.

Jézus kereszthalálakor egy kifejezetten negatív szellemi hatású kozmikus kereszt realizálódot. Ennek jegyében feszíttették keresztre egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Az 1999 augusztus 11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt pedig az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatásával rendelkezett az asztrológiai szabályzók szerint.

Ezekben a dolgokban lehet természetesen kételkedni, de attól függetlenül a bibliai legendák misztériumainak ez a két kozmikus kereszt a legfontosabb alapköve.

Klaus Matefi
2009. április 15. 15:44 | Sorszám: 750
Idézet:
Van a léleknek pszichológiai definíciója? Mert fizikai nincs.

Annyi biztos, hogy a lélek és az isteni "szellem" közé nem lehet egynlőségjelet tenni. A Folyamatosan Változó Szellemi Való "égeti belénk" a lelkünket a születésünkkor a saját pillanatnyi "képének" megfelelően, de a két dolog sose válik azonossá... Ebből már automatikusan következik, hogy a halál esetén a testre szabott lelek nem képes se egy másik testbe beköltözni, se pedig elhagynia a testet bárhová. Erre azt a szemléletes példát szoktam hangoztatni, hogy amikor egy élő zenét felveszünk egy magnószallagra, akkor a szallagon tárolt program, amit bármikor visszajátszhatunk, már nem az élő zene, mégha úgy is hallatszik esetleg. Ha pedig megsemmisül a szallag, oda a felvétel is... Az élő zene a példában a Folyamatosan Változó Szellemi való pillanatnyi "képére" utal, a szallagon tárol információhalmaz pedig az emberi lélekre.

Idézet:
Fontos-e a lélek? A mechanizmusod számára nem, egyfajta melléktermék, amit emanál, de később nem törődik vele. A Te isten-modelledet egyfajta lélek-gyárnak képzelem.

A Folyamatosan Változó Szellemi Való számára valóban teljesen mindegy, hogy születik-e egy időpillanatban gyermek a földön, vagy se, akinek a lelke születés esetén az Isten pillanatnyi képére mintázódik... Ez az Isten nemcsak a lelkek "legyártásában" tevékenykedik, hanem a természet megalkotásában, megújitásában és fenntartásában.

Idézet:
De mégis: születéskor belénk kerül a lélek, írod. Hol lokalizálódik a testben? A vérben van? Vagy a régi kultikus szertartások alapján a csontban leli meg lakhelyét? Hová távozik? Elenyészik, mint a hő a halottból?

A feltételezett Mózesnek tulajdonított, de Ezsdrásék által készített Mózes V. köyvében ez olvasható:

Mózes V.
12,23 Csak légy erős, hogy ne edd a vért, mert a vér a lélek; és ne edd a lelket a hússal.

Szerintem ez csak jelképes, azaz a vér az élet fenntartója. Nem szándékozom találgatni azzal kapcsolatosan, hogy hol lokalizálódhat a testben pontosan, de nincs kizárva, hogy köze van az agynak és a pajzsmirigynek is hozzá.
Kérdezed, hogy hova távozik?
Szerintem a lélek az egy alapprogramnak tekinthető, amire a Folyamatosan Változó Szellemi Való az élet további időszakában is hatást fog gyakorolni. Ez a program testhez kötött. A lélek az nem keverhető össze pl. a gondolattal, de kihatással van rá természetesen és viszont is. A gondolatainkkal a beteg lelkünket regenerálhatjuk, és az egészségest pedig beteggé tehetjük...

Klaus Matefi
2009. április 15. 14:38 | Sorszám: 748
Egyetértek veled!
Klaus Matefi
2009. április 15. 14:36 | Sorszám: 746
Idézet:
Remélem, még távol vagyok attól, hogy a türelmedet próbára tegyem... gondolom, más fórumokon hasonló kérdésekkel már megbírkóztál, akár nálam sokkal okosabb emberek megjegyzéseiből.

Értelmes és intelligens emberekkel szívesen tárgyalgatok.
A gondolatod második felére sajnos nemmel kell válaszoljak... Ez más fórumokon tevékenykedő egyénekre nézve nem leminősítés a részemről, hanem csak ténymegállapításként közöltem. Viszont az is biztos, hogy más fórumokon nem szerepel annyi agresszív és unintelligens egyén, mint itt...

Idézet:
Abból a szempontból mégis materialistának tűnsz, hogy isten-modelleddel kapcsolatban az ember részéről semmiféle hálának vagy érzelmeknek nem lehet helye, hiszen nem több egy szerkezetnél. Ha bármiféle csodálatot, egyebet éreznél irányában, az már vaskosan bálványimádás lenne.

Ez nem így van. A természetben szabad és kell is gyönyörködni, ami már érzelem. Persze a természet nemcsak csodálatra ad okot, hanem félelemre, undorra stb.-re is...
Valamit csodálni, az nem imádat kedves John Batky. Ha imádunk valamit, az az imádat. Ebből következően az öszzes eddigi istenimádat bálványimádatnak tekinthető szerintem...

Idézet:
Azt mondod, a lélek önmagában nem áll meg, hordozó, gazdatest kell hozzá. Nem világos, hogy ez miért csak emberi (ha jól értettelek) testbe történhet.

Mi az emberi lélekről szoktunk tárgyalni a vallásfórumokon. Az állatnak ugyanúgy megadatik a lélek, csak a fejlettségi fokából adódóan más jelleggel nyilvánul meg.

Klaus Matefi
2009. április 15. 14:19 | Sorszám: 744
Idézet:
Írtad, hogy nem hiszel sem a feltámadásban, sem ítéletben, sem a reinkarnációban. Ennek bizonyára sokan örülnek, akiknek vaj van a fülük mögött, hogy ha a földi igazságszolgáltatás párnái közül kibújnak, nem kell szembenéziük az égivel. Jó lenne szert tenni erre az összes vajra, mert kezünbe kaparinthatnánk vele a világ tejiparának irányítását!

Az nincs kizárva, de ez nem indokolja azt, hogy azokat is félrevezessük, akiknek nincs a fülük mögött semmi. Megfelelő és valóban igazságot szolgáltató igazságszolgáltatásra van szüksége a megálmodott világállamnak, ami kellően eltanácsolná az embereket olyan dolgoktól, ami által a fülük mögé vaj kerülhetne...

Idézet:
Szerinted van lélek, vagy az pusztán egy bonyolult anyagi struktúra összjátéka, az öntudathoz, az értelemhez hasonlóan?

Az emberi lélek élő testhez kötött, tehát komplex anyagi struktúra összjátéka.

Idézet:
Mit gondolsz, ha az IGE elterjed, elfogadottá válik, lesz-e még létjogosultsága a természettudományoknak? Az IGE támodatni fogja-e a művészeteket, ha igen, akkor a realista irányzatot vagy isten-modellednek megfelelően inkább az absztrakt vonulatokat?

Az Istenkeresők Globális Egyházának a kifejezett célja Isten minél tökéletesebb megismerése, így természetesen maximális támogatást élveznének a természettudományok is.
Ma már az emberiséget el se lehetne képzelni művészeteket nélkül.
Mivel az istenképem is realista, így a realista irányzat szimpatikusabb lenne, de nem szándékoznánk a művészeteket korlátok közé szorítani. Az hiba lenne...

Idézet:
Az IGE-nek fontos lesz-e a szabad gondolat akkor is, ha a felmerülő nézetek eltérnek a mainstream-től? Mit tervezel az igazságszolgáltatásban? Visszaállítod majd a halálbüntetést vagy beéred csonkításos, szabadságmegvonásos technikákkal? Pénz, gondolom, nem lesz.

Az emberi gondolatokat nem lehet és nem szabad korlátozni, azt csak elnyomó rendszerek teszik...
A halálbüntetés még egy tömeggyilkos esetében is helytelen. Megfelelő mértékben megnehezített körülmények közötti életfogytiglani kényszermunka hatásosabb eszköz egy ilyen számára...
Pénz lenne természetesen (világállami tulajdonban és kezelésben), célunk nem a totálkontroll... Ez az emberi szabadságjogok korlátozása a véleményem szerint, ami nem a túlnyomó többség érdeke...

Klaus Matefi
2009. április 15. 13:15 | Sorszám: 742
Idézet:
Még egyszer: isten-modelled személytelen istent takar, amiely vak, részvétlen, személyiség nélküli. Akkor a szentség ezzel végleg ki van űzve a világból, igaz?

Nézzük meg először, hogy mit ír pl. Babits Antal a Bibliai nevek és fogalmak című művében a szentségről:

"Alapjelentése: elkülönítetten élni. Szent az, amit kiemelnek a mindennapi, világi használatból, és szent célra rendelnek. A szentség eredete Istenben van, és azoknak a tárgyaknak, helyeknek és személyeknek tulajdoníttatik, akik ill. amelyek az Ő szolgálatában állnak; Isten megköveteli, hogy népe szent legyen (4Móz 15,40-41; 5Móz 7,6). Jézus Istennek Szentje (Mk 1,24; Lk 4,34; Jn 6,69)."

Isten ugye a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye. Ezek az isteni hatások ellentétben a fenti magyarázattal nem követelik meg egyetlen néptől se természetetesen, hogy "szent" legyen, ez Ezsdrásék ötletéből eredt... Jézus egy "bűntelen" pillanatában született a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak, de ugyanúgy Jiddu Krishnamurti is és mégse nevezzük Krishnamurtit szentnek, mert ez a fogalom valójában egy emberi találmány és önkényesen alkalmazható bárkire, vagy bármire...

Mindennek az eredete Istenben van, a jónak és a rossznak is, így ezek alapján akár gonosz egyéneket is szentté avathatnánk, Istennek ez teljesen mindegy...
A magyarázatomból láthatod, hogy szerintem ez egy felesleg dolog, emberi fogalom...

Idézet:
Szerinted milyen akadálya lehet isten-modelled szerteágazó műszaki alkalmazásainak? A fentiek szerint ez nem szentségtörés, hanem a közjó érdekében történő felhasználás.

Jelenleg emberi akadálya van, de attól függ, hogy mit értesz "szerteágazó műszaki alkalmazásnak".
A bibliai vallásoknak, de a szabadkőművességnek se az érdeke szerintem, hogy a különböző égitest-konstellációk esetleges elektromágneses zavarásait a Földünkre vonatkoztatva egy tudományág vizsgálja... Valószínűleg ezzel is foglalkozott Nicola Tesla, akinek a kutatási eredményeire a halálakor az FBI tette rá a kezét...

Idézet:
Az mondod, isten-modelled szellemi való. Ezek szerint, ha jól értelek, a 4 dimenziós téridőben való lokalizálása dőreség, abszurdum, lehetetlen.

Hová kell hinni mégis a helyét? Ha létezik, hogyan létezik téren és időn kívül? El tudod ezt magyarázni egy kb. reál-embernek? Ne felejtsd el, tudományos kutatókat is meg kell majd győznöd igazadról!

Az Istenkeresők Globális Egyházának a nevében is benne van a lényege, azaz Isten keresése. Eddig egyetlen egyházalapító se győzte meg a kutatókat a saját istenfogalmáról. Ez legyen a hozzáértő szakemberek dolga, hogy elbírálják és szakszerűen meghatározzák az Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót (tehát nem állandó!), ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye. Nem vagyok természettudós, így a részletes meghatározására ennek a komplex dolognak nem szándékozom vállalkozni.

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 14. 22:45 | Sorszám: 14
Idézet:
Misztérium... akkor ezt a fogalmat töröljük. Állítások vannak, amelyek vagy igazak vagy hamisak. Semmi misztikum nincs, amit racionális gondolkodással vagy elméletek sorozatával ne közelíthetnénk meg. A bibliai titkok sem titkok, hanem eldöntendő állítások. Hm?

Egyetértek!

Idézet:
Konkrétumot tudsz írni Tesla-ról? Az, hogy az FBI lefoglalta a kisöreg jegyzeteit a szállodában, olvasható a wiki-n, de lehet urban legend is. Ugyanígy a "halálgépről", "halálsugárról" szóló történet is. Tesla kiváló elme volt, ez kétségtelen. De nem varázsló, úgyhogy ezt a ".."-ot tovább kellene taglalni, hogy tisztábban lássuk a kísérletileg ellenőrizhető vonulatot.

Varázsló valóban nem volt Tesla, de merte venni a bátorságot tudományos kutató létére a XX. században, hogy nem feledkezett meg a csillagos égről...

Idézet:
Nem gépezet... nem lény... tertium non datur?

Először biztos ami biztos, tisztázni kellene, hogy Te mit értesz gépezet illetve lény alatt...

Klaus Matefi
2009. április 14. 16:16 | Sorszám: 12
Idézet:
Nem értem, miért írsz misztériumról.

A misztérium az titkot, rejtélyt jelent. Ahogy írtam, én a bibliai titkok feltárására specializáltam magamat.

Idézet:
Az eddigiek alapján úgy vélném, célod éppen az, hogy a misztériumról fellebbentsd a fátylat és megmutasd, az egy örrökkön változón kívül minden racionális, sőt isten-modelledből következően bár istent nehéz megismerni, de hatásait már kézben tudod tartani.

A célom valóban az, hogy feltárjam ezeket, ami szerintem már nagy vonalakban megtörtént... A cél természetesen Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) minél alaposabb megismerése, kiismerése, hogy ezt valamilyen szinten az emberiség a saját szolgáltába állíthassa bizonyos mértékig.

Idézet:
Ez számomra, gyakorlati ember számára nagyon ígéretes. Ha isten-modelled valóban helytálló, nem-emberi és nem-intelligens vonatkozásaival együtt, természeti jelenség, ahogy írod, akkor csak idő kérdése, hogy kiismerjük, mint egy hurrikánt és egyszer saját szolgálatunkba állítsuk!

Nicola Teslának tudtommal voltak izgalmas kutatási eredményei, de a halálkor lefoglalták ezeket..

Idézet:
Ha isten-modelled gépezet... vajon miért lehet lépten nyomon azt olvasni a Zohárban: "a Szent, áldassék a neve"... ez is valamilyen báványimádás lenne, amelyben egy gépet tisztelnének?

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a Folyamatosan Változó Szellemi Való egy gépezet, de azt is, hogy értelmes lény...
A vallások hívő tömegei többségének az jutott, hogy imádják és szentként tiszteljék...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 14. 11:48 | Sorszám: 732
Idézet:
"felment a mennybe" ebből következhetnek a legérdekesebb spekulációk, ha egyházalapító létedre nem képviselnél ultraortodox materialista nézeteket.

Ha jól belegondolsz a hozzáállásomhoz ezekben a kérdésekben, akkor szerintem nem mondhatod rólam azt, hogy kifejezetten materialista vagyok. Én nem tagadom Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) létét, szellemi tevékenységét se, sőt azt is vallom, hogy ez az Isten biztosítja a számunkra a születésünk pillanatában a lelkünket, amire az egész életünk folyamán bizonyos szinten hatással van.
Én egyértelműen megkülönböztetem az isteni szellemet (az anyagi mozgásokból adódó hatások összességét) az emberi lélektől, annak ellenére, hogy az emberi lélek annak a következménye és részben a függvénye.

Az már más kérdés, hogy az emberi lélekhez az élő testet alapfeltételnek tartom. Ez az a pont, ahol az egyes korábbi vallásalapítók a "zavarosban tudtak halászgatni", azaz olyan tanokkal állhattak elő, amit egy élő ember képtelen lenne tapasztalat által megcáfolni, mivel a halálból nincsen visszatérés... Ezeket én összefoglaló néven "soha be nem váltható túlvilági ígéreteknek" nevezem, amikkel az emberi hiszékenységre apellálva lehet különböző vallásokat úgy létrehozni, hogy bárki is számonkérhesse a haszonélvezőkön az ígéreteiket... Ebből a szempontból az ószövetségi legendák vallását tartom a legreálisabbnak, hisz Ezsdrásék leginkább elérhető földi célokat tűztek ki a hívő tömegeik elé. Sőt azt is állíthatom, hogy a történelmi tapasztalokra gondolva igazuk volt, hisz az emberiség történelmét nem a szeretet, hanem az erő és a túlélni akarás motiválta. Viszont ugye ma, amikor létezik egy ENSZ és minden lehetőség adott végre egy igazságosabb és boldogabb közös jövő kialakítására, már kifejezetten nacionalistának és idejétmúltnak kell nevezni, amit bizony el kell felejteni...
Ilyen változásokhoz persze átfogó felvilágosítás szükséges. E nélkül miért hinnének mást az emberek?
Ugyanez a helyzet a többi vallás terén is...

Idézet:
Írtam már: tudásunk az anyag és a téridő szerkezetéről átalakulóban van és még nem látni, milyen következményekre vezet. Én itt nem zárnám le a kérdést, mert a fizikusokat nem tartom hiperhiszékeny embereknek

Szerintem már áll a tudomány olyan fokon, hogy el tudja dönteni azt pl., hogy Jézus feltámadhatott-e a biológiai halála bekövetkezése után a harmadik napon, vagy halhatatlan-e a lélek?

Az utóbbira egyértelmű a válasz szerintem: nem, mivel a születésünk pillanatában jön létre az isteni szellem által és kizárólag élő testben alakul ki... Az emberi lélek pedig nem azonos az isteni szellemmel, a visszalakulás tehát ki van zárva...

Klaus Matefi
2009. április 14. 11:01 | Sorszám: 730
Megköszöntem, mert úgy tartottam helyesnek.
Szerintem nem létezik "feltámadás", de bele lehet dolgokba sok mindent magyarázni.
Persze, ha olyan szemszögből vizsgáljuk a kérdést, hogy a vallási legendák feltámadása a lehető legnegatívabb égi konstellációhoz lett kötve, akkor attól a pillanattól kezdve valóban csak "felfelé vezethet az út"...
Klaus Matefi
2009. április 14. 10:53 | Sorszám: 728
Az látszik, hogy semmi közöd a Jézus-i tanításokhoz...
Klaus Matefi
2009. április 14. 10:45 | Sorszám: 727
Idézet:
kedves Klaus, hol van a múlt pillanat? hol a jövő pillanat?
én meg meg vagyok győződve, hogy csak a jelen pillanat VAN.
Az itt és most.

De mielőtt ezt leírtad volna mondjuk két perccel, akkor az a jelened már a mostani múltad, ami szintén hozzád tartozik... A jövő az valóban nem biztos.

Idézet:
És ez bensőséges, mély, szolidáris kapcsolatban van, avval, akiről csak annyit mondhatok: VAN.

Esse est Deus. Isten a Lét. (sein?seyn? hogy írják??)

A létezésem a LÉT-tel bensőséges kapcsolatban van-
különleges pillanatban a kettő EGGYÉ VÁLIK
Eredetében [van]. Ἐν ἀρχῇ en arché - ez állapot.
amikor EGGYÉ VÁLIK- eredetében VAN.

Ezzel nekem semmi problémám kedves SenKyse... Viszont ezt azt Istent, aki a létünket biztosítja szükségtelen emberi tulajdonságokkal felruházni, vagy emberként megszemélyesíteni. Számára valójában teljesen mindegy, hogy vagyunk-e, vagy sem... Lásd pl. Nagasakit, vagy Hirosimát. Tett ellene valamit? Tudott ellene tenni? Akarhatott ellene tenni?

Idézet:
"Ajándékba kaptam én
szívembe a tiszta fényt" -
- hát szokás egy ajándékot nem megköszönni, Klaus?

Értelek én, de szerinted van-e például értelme kiállni a napra és megköszönni a Napnak, hogy olyan szépen süt? Vagy a Holdnak, hogy éppen most dagályt okoz esetleg a tengerek egy részén?
Szerintem hiába köszönöd Istennek, számára ez nem jelent semmit, viszont esetleg magadnak okozhatsz megnyugtató, vagy jóleső érzetet. Ezt nem vonom kétségbe...

Idézet:
Nem félek, nem vagyok becsapva, nem hittem el semmit. TAPASZTALTAM. Utána -olvastam hozzá a Bibliát- és döbbentem rá- ez leírva, AMIT TAPASZTALTAM.

Vannak biztos dolgok, amit tapasztalhat az ember, ezt se kérdőjelezem meg, de ne feledd, hogy a tudatalatti és a fantázia összjátéka néha meg tudja tréfálni az embert bizonyos helyzetekben.

Klaus Matefi
2009. április 13. 22:11 | Sorszám: 721
Nem vagyok cinikus, csak megpróbálom felnyitni a szemeket.
Meg vagyok győződve kedves SenKyse, hogy az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen sajnos. Sokan ezt esetleg nem veszik jó néven tőlem, de miért hitegessük az embereket?
Klaus Matefi
2009. április 13. 19:13 | Sorszám: 718
„Credo quia absurdum. – Hiszem, mert lehetetlen.”

Remélem akkor ehhez is így állsz hozzá:

Idézet:
Még évekkel ezelőtt a Mindenható megbizatást adott át a számomra és választott ki egy, az emberiség történetében először adatott lehetőség lebonyolítására! Ezt legalább egy tucat ember látta, akár eskü alatt is tanúsíthatják...
A Mindenható felhatalmazott azzal a nemes feladattal, hogy a gyarló földi lények részére beindítsam a túlvilági ingatlanok vásárlási lehetőségét már itt a földi életünk folyamán.
Rajtam keresztül bárki gondoskodhat a túlvilági örök életének kényelméről, boldogságáról, jólétéről, túlvilági ingatlanok vételén keresztül.
Aki erről lemarad, az sajnos ingatlan és lakás nélkül kell az örök életét eltengesse .
A nagy lehetőség alapfeltétele, hogy a földi bevételének az 1%-át egy általam megadott számlára utalja át, ezzel is hozzájárulva a túlvilági építőmunkák felmerült költségeinek a finanszírozásához.
Aki luxuskörülményeket szeretne magának odaát biztosítani, annak értelemszerűen többet kell teljesítenie itt a Földön. Ezt bárki a bevételeinek a 2%-os átutalásával realizálhatja.
Ez a kivételes akció nem kötelező. Csak a saját jószántából és meggyőződéséből tegye mindenki. A Mindenható előtt nincsennek titkok, ismeri a gondolatainkat!
Klaus Matefi
2009. április 13. 17:52 | Sorszám: 715
Szerintem Ti itt Jézus feltámadása ötletének az abszurditását igyekeztek enyhíteni, pedig nem támadt fel természetesen, csak papíron...
Ha szerintetek tesben feltámad és él még mindig, akkor elég lenne részetekről a pontos lakcímét közölni...
Csak azt ne állítsátok, hogy testestül "felment a mennybe", mert ez már a leghiszékenyebb ember hiszékenységét is próbára teszi...

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 13. 17:39 | Sorszám: 9
A véleményem az kedves John Batky, hogy aki sokat akar markolni, az keveset fog... Én kifejezetten a bibliai legendák misztériumainak a feltárására specializáltam magamat, így jó szokásomhoz híven csak arról mondok véleményt, amit alá is tudok támasztani.

Mint a legújabb kutatásokból tudjuk, Sziddhártha Gautama ellentétben a korábbi elképzelésekkel ~i.e. 450-ben született, akkor, amikor Ezsdrásék a köztudatba juttatták a Tórát. Ha lesz időm, akkor ezzel a kérdéssel is fogok behatóbban foglalkozni.

Idézet:
Ha nem a felső réteget, a történeteket, legendákat szemléled, a vallások mögötti metafizikában Te semmiféle egyezést, közös vonást nem találtál? Esetleg a különböző népek teremtésmítoszaiban, már ha azokkal is foglalkoztál?

Ne feledd, hogy nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az ószövetségi legendák írói által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) is. Tehát nem lehet csodálkozni a metafizika területén kimutatható esetleges egyezésekkel kapcsolatosan sem.

Idézet:
Önmagukban Jézus tanításaiban milyen veszélyt, hamisított átverést találtál, ha a csodákat, eseményeket leszámítjuk? Ha valaki Jézus szavait elhiszi, de kevésbé optimista (pl. feltételezi a feltámadást, de nem biztos benne, nem biztos a későbbi jutalomban, stb.), milyen pontokon lehet szerinted a Szentírással becsapni?

Meggyőződésem, hogy az emberi élet az egyszeri és megismételhetetlen sajnos... A Pál-féle kereszténység erőszakos elterjesztése valójában az ószövetségi legendák írói által betervezett "bálványtalanítást" hajtotta végre, azaz más népek hitének a lerombolását, tehát egy átmeneti "eszköz" kellett, hogy legyen feltehetőleg... Mit kaptak cserébe? Soha be nem váltható túlvilági ígéreteket és váratták velük közel 1700 éven át Immánuelt, az ószövetségi legendák betervezett messiását "Jézus második eljövetele" gyanánt...

Az igazság feltárása sajnos néha kényelmetlen és kellemetlen tud lenni, de ugye "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!". Itt azt kell kizárólagosan vizsgálni, hogy vajon a KÖZJÓ-ért történtek-e az elmúlt 1-2 ezer év ilyen jellegű eseményei, vagy esetleg más célból...
Ha a KÖZJÓ-ért, úgy áldásom rá, ha nem, akkor tárgyilagosan fel kell tárni...

Klaus Matefi
2009. április 13. 16:37 | Sorszám: 6
Mint tudjuk, a Tórát Ezsdrás és beavatott társai készítették a babilóni száműzetésük után, amit i.e. 445-ben hoztak nyilvánosságra és alkotmányként fogadtattak el a népükkel. Izrael alkotmánya jelenleg is a Tóra, tehát a látszat ellenére teokratikus állam ugyanúgy, mint Irán.

A száműzetés előtt Molokot imádták. JHVH Marduk átkeresztelése folytán vált nemzeti Istenné.
Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is.
A kabbalát a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a babilóni száműzetésük után a beavatottjainak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret.
A zsidó naptár (lúah) őse a babilóniai naptár...

Ezsdrásék egy vallástörténelmet készítettek visszamenőlegesen, amihez részben valóságos történelmi eseményeket, részben pedig a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") leghatásosabb kozmikus forrását (1999.08.11.-én realizálódott kozmikus keresztfajta) használták fel.

A telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor szerint a Salamonnak tulajdonított Templom soha nem épült fel, Ábrahám és Mózes pedig kitalált személyek voltak...

Ezekre a dolgokra részben már a német származású Julius Wellhausen protestáns teológus, Biblia-tudós is helyesen utalt, de ugye az igazság kollektív felismeréséhez idő kell...

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Purim eredete, a Tóra keletkezése

A babilóni száműzetés

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában

Klaus Matefi
2009. április 13. 16:37 | Sorszám: 5
A Tízparancsolat legtöbb pontja használható etikai sugallat. Helyesnek tartom, hogy Ezsdrásék ezt megalkották.
Klaus Matefi
2009. április 13. 16:35 | Sorszám: 4
Idézet:
Nem tudom, jól értelek-e:

- szerinted és forrásaid szerint nem volt semmiféle tízparancsolat, nem történt meg átadása, nem igaz a történet az aranyborjúval sem,

- szerinted és forrásaid szerint feltámadás nem volt, mert 2000 év alatt erre semmiféle újabb példa nem akadt, az orvostudomány és a hétköznapi tapasztalat nem támasztja alá.

Szerinted mindkettőt emberek találták ki azért, hogy szellemi és világi uralmuk alá hajtsák a hiszékeny embereket.

Jól értettél kedves John Batky.

Idézet:
Egyéb vallásokkal kapcsolatban is érdekelne, milyen átverésekre, trükkökre bukkantál, mondjuk az iszlámban/szúfiban, a buddhizmusban satöbbi.

Szerintem a Koránt is az ószövetségi legendák beavatottjai készítették Mohamed halála után. Nem szabad elfelejteni, hogy ő analfabéta volt...

A reinkarnációnak szintén semmi realális alapja nincsen...

Idézet:
Már írta valaki, hogy van egy pikáns bája annak, hogy a keresztény tanításokat az enyhén szólva ellenérdekelt zsidó vallás tanításai alapján bírálod és a bírálatod mindössze a kereszténységre terjed ki, mintha szerinted ez a vallás lenne az emberiségre nézve a legveszélyesebb...

Én magam is hívő katolikus család sarja vagyok, a bibliai legendákon nevelkedtem, így érthető módon ennek a feltárására helyezem a hangsúlyt, hisz Európában a túlnyomó többségben ezzel foglalkoznak az emberek. Ennek ellenére jelenleg az iszlám kutatásával is foglalkozom.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 13. 15:06 | Sorszám: 711
Egy hús-vér ember biológiai halálának a beállta után perceken belül elkezd megalvadni a vér a vastagabb erekben, a bomlás megindul sejtek szintjén (leginkább az idegsejtek) és 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az életbe az embert.
A Pál-féle kereszténység tanításai tévtanítások Jézus "feltámadásával" kapcsolatosan... Valóban abszurdum...

Természetesen megvolt az oka ennek a mesés ötletnek is, hisz ez által ~1700 évig várathatták a világ népeivel "Jézus második eljövetele" gyanánt Immánuelt, az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását. Jézusnak pedig semmi köze hozzá, sőt az ellentéte...

Téma: Tévtanítások
Klaus Matefi
2009. április 13. 15:01 | Sorszám: 1
Azt tudjuk, hogy a bibliai legendák fundamentumait ez a két említett "esemény" adja, azaz erre épültek fel... Részemről meg vagyok győződve, hogy mind a két ötlet az emberi fantázia gyümölcse és semmi realis alapjuk nincsen...
Klaus Matefi
2009. április 13. 15:01 | Sorszám: 0
Részemről csak két példát emelnék ki:

- Sínai szövetségkötés

- Jézus feltámadása

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 13. 13:44 | Sorszám: 671
Köszönöm az idézetedet a "Der kleine Prinz"-ből, de ez szerintem nem volt válasz a 602. bejegyzésemre...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 13. 13:32 | Sorszám: 709
Idézet:
Gyásznap? igen.
A gyászolók nem rugdossák egymás bokáját az asztal alatt.

Jézus történetéhez [akit i.sz. 25 elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére] sajnálatos módon tévtanítások is kapcsolódtak az újszövetségi legendák írói által. Gondolok én pl. a mesés "feltámadására", ami nonszensz...

Erre fel kell az ember hívja a figyelmet, mivel eddig "Jézus második eljövetele" gyanánt várták a Pál-féle kereszténység híveivel Immánuelt, az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiását... Jézus pedig nem azonos Immánuellel...

Klaus Matefi
2009. április 13. 13:24 | Sorszám: 708
Köszönjük kedves Tagathon!

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2009. április 13. 13:13 | Sorszám: 208
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Istenkeresők Globális Egyháza

825. Istenkereső (Klaus Matefi) - 2009-04-13 11:07:27
A korábbi bejegyzésem Ilonának:

Idézet:
Kedves Ilona!

Írod:
"A "születési dátumot", ha emlékszel; legelső beszélgetésünkben elfogadtam tőled.
Azt mondtam: igaz!
Én is pontosan arra az időre teszem azt a bennem folyó változást, amiben azt mondhattam: érzem a szívemben Istent!
Tehát nekem valóban akkor született!!!"

Az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztről beszéltünk, ami rád úgymond pozitív hatással volt. Mivel ez az elmúlt 6700 év legnegatívabb szellemi hatású égi konstellációjának tekinthető, így érdemes lenne a születési horoszkópodat szemügyre venni, hogy mi okozta benned ezt a pozitív érzetet... Nekem van egy rokonom, akit már említettem neked a "Mária-jelenésekkel" kapcsolatosan, belőle hányingert és rosszullétet váltott ki ugyanez...
A kozmikus kereszt a bűn és a halál jelképe, amit a bibliai legendák vallási vezetői az "isteni szeretet" forrásának csúfolnak...

Írod:
"Kérlek, olvasd el ezt az oldalt: http://209.85.129.132/search?q=cache eQXuqSyF9oJ:http://www.jezusert.com/Igehirdetesek/01Mate/PDMt1%2520Akit%2520Immanuelnek%2520neveznek.doc+imm%C3%A1huel+jelenti&cd=1&hl=hu&ct=c lnk&gl=hu "

Annyit fűznék hozzá a linkhez, hogy az újszövetségi legendákban csak a Máté evangéliumában található egyszer az Immánuel megnevezés:

Máté evangéliuma
1,22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
1,23 "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten.

A Názáreti Jézus nem az ószövetségi legendák messiása, Krisztusa volt...:

Jézus nem azonos Krisztussal! http://klausmatefi.foren-city.de/topic,131,-j-zus-nem-azonos-krisztussal.html

http://regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám: Széfer Softim: A Bírák könyve, A király szabályai
A Messiás szabályai
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Dániel 11:14]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.”

http://hamantaschen.blogspot.com/2007_05_01_archive.html
Orthodoxes Judentum in Jerusalem / Jewish Zionistic Orthodox /
Monday, May 21, 2007
Die Arroganz der christlichen Missionare
Nach Hunderten wenn nicht sogar nach 1000 Jahren hat sich die katholische Kirche endlich bequemt zuzugeben, dass J. keine einzige Bedingung eines Meschiach erfuellt hat. Im Talmud Sanhedrin finden wir eine Liste jeglicher Bedingungen, die ein Meschiach erfuellen muss und J. ist zu 100% gescheitert.
--A keresztény hittérítők arroganciája
Évszázadok, vagy akár 1000 év után a Katolikus Egyház végre hajlandónak mutatkozott elismerni, hogy Jézus egyetlenegy feltételt se teljesített a messiássághoz. A Talmud Sanhedrinjében találunk egy listát minden feltételről, amit egy messiásnak teljesítenie kell és Jézus 100%-ra meghiúsult.--

http://www.szombat.com/archivum/regi/h9809f.htm
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Folyóirata
Kipa a fejükön és Jézus az ajkukon...
- erről lehet felismerni a "Messianiasztikus Zsidók" közösséget, akik lelki támaszt és üdvözülést kínálnak, miközben a legtöbb zsidóból elutasítást és mérhetetlen dühöt váltanak ki. A Jézushit és a zsidó szertartások iránti hűség különös kombinációja egyre csábítóbbnak bizonyul, és egyre jobban fenyegeti a zsidó "főáramot" .

A zsidókban többnyire visszatetszést kelt a zsidó szimbólumok és a keresztény hit e furcsa zagyvaléka.

Az ószövetségi legendákban az alábbi helyeken olvashatsz a betervezett messianisztikus időkről:

Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

8,5 Ítélet és ígéret
Még ezt is mondta nekem az Úr:
8,6 Mivel megvetette ez a nép a Silóah csendesen folydogáló vizét, és Recínnek, meg Remaljáhú fiának örül,
8,7 azért rájuk zúdítja az Úr az Eufrátesz hatalmas és nagy vizét, Asszíria királyát teljes hatalmával. Mindenütt kilép medréből, és hömpölyög partjai fölött.
8,8 Betör Júdába, végigzúdul rajta, és nyakig ér. De ha kiterjesztett szárnyaival széltében ellepi az országot, velünk lesz az Isten!
8,9 Tomboljatok csak népek, majd meg fogtok rettenni! Figyeljetek mind, ti messze országok! Fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni, fegyverkezzetek csak, majd meg fogtok rettenni!
8,10 Szőjetek csak terveket, majd meghiúsulnak, tárgyaljatok csak, úgysem sikerül, mert velünk az Isten!

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

A fenti idézetek egybevágnak a Jelenések könyvének a magyarázataival:

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

A két bibliai legendában tehát kétféle messiásról van szó valójában, Jézusról és a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiásról, Immánuelről, akit a világ népeivel "Jézus második eljövetelekén" várattak eddig annak ellenére, hogy semmi közük egymáshoz, sőt ellentétek, mint a fehér és a fekete...

Az alábbi vallásos zsidó weboldalról korábban kimásolt idézetek is egyértelműen alátámasztják ezt...:

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a messiás második jövetele--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=141
(Sajnos már nem elérhető!)
Das zweifache Erscheinen des Messias (Kommen und Wiederkommen) wird im Judentum als "Messias ben Josef" und "Messias ben David" bezeichnet. Das erste Kommen gilt den Nichtjuden, so wie Joseph in Ägypten als "Messias ben Joseph" zuerst den Heiden zum Heiland wurde, um hinterher bei seinem zweiten Kommen als "Messias ben David" zu seinen Brüdern, den Juden zu kommen. So wie die Juden nur den irdischen Messias im Blick haben, so haben die Christen nur den spirituellen Messias im Sinn, dabei gehören beide zusammen.
--A kétszeres megjelenése a messiásnak (jövetele és újrajövetele) a zsidóság által "Messiás-József Fia" és "Messiás-Dávid Fia"(Immanuel) lesz megjelölve. Az első jövetel a nemzsidóknak érvényes, így József Egyiptomban, mint "Messiás- Joseph Fia" először lett a hitetlenek üdvözítője, utána az Ő második jövetele (*Krisztus), mint "Messiás-Dávid Fia" az Ő testvéreihez, a zsidókhoz jön. Így a zsidók részére a földi messiás van kilátásban, a keresztényeknek csak a spirituális messiás a fontos, pedig ezek összetartoznak.--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=11&ArticleID=496
(Sajnos már nem elérhető!)
Die Offenbarung (19,15) sagt, dass der kommende Messias bzw. wiederkommende Christus die Völker mit eisernem Stabe regieren werde. Er ist es, der für den allmächtigen Gott die Kelter des Zornes treten wird. Das ist das, was vor uns liegt - nicht mehr das Kind der Krippe!
--A Jelenések Könyve (19,15) mondja, hogy az eljövendő Messiás, ill. az újraeljövendő Krisztus vaspálcával fogja a népeket kormányozni. Ő az, aki a Mindenható Istenért a harag prését taposni fogja. Ez az ami előttünk áll - és többé nem a jászolban lévő gyermek!--

Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálásához vezető gyakorlati sugallatok egyáltalán nem azonosak az újszövetségi tanításokkal. Néhány példa erre:

Mózes V.
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

9,3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr.

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ézsaiás
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Mint láthatod, ezeknek a messianisztikus elképzeléseknek semmi közük az újszövetségi legendák etikai tanításaihoz. Itt a földi jólét, gazdagság és a népek feletti hatalom megszerzése a cél.

Ezsdrásék a szétszóratást és a visszatérést (alija) előre megtervezték az ószövetségi legendákban:

Mózes V.
4,27 Szétszór benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok közt a nemzetek közt, ahova elhajt benneteket az Úr.

28,64 Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek.

30,1 Az élet és a halál útja
Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és az átoknak mindezek az igéi, amelyeket eléd adtam, és megszívleled mindazok közt a népek közt, amelyekhez elűzött Istened, az Úr,
30,2 és ha megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked,

Ézsaiás
11,11 A szétszórt Izráel összegyűjtése
Azon a napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát, mely megmarad Asszíriában és Egyiptomban, Patrószban, Kúsban és Élámban, Sineárban meg Hamátban és a tenger szigetein.
11,12 Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről.

Nehémiás
1,8 Emlékezz vissza arra az ígéretre, amelyet kijelentettél szolgádnak, Mózesnek: Ha ti hűtlenek lesztek, én elszélesztelek benneteket a népek közé.
1,9 De ha megtértek hozzám, megtartjátok parancsolataimat, és teljesítitek azokat: még ha az ég szélén lennének is azok, akiket eltaszítottam közületek, onnan is összegyűjtöm és elviszem őket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy ott legyen nevemnek lakóhelye.

Ezékiel
5,12 A nép harmadrésze dögvészben hal meg, és éhen pusztul a városban, egyharmada fegyvertől hull el körülötte, egyharmadát pedig széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket.

http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_2.htm
Nem minden zsidó akart részt venni a cionizmus hirdette célokért folyó küzdelmekben, de a hívõ, vallásos zsidóságot hite tette cionistává, hiszen a Cion földjére való visszatérés vágya a zsidó vallási hagyomány elválaszthatatlan része.
Bárhol találunk említést arról, hogy Izrael Isten áldását bírja - akár a vallásos irodalomban, akár "az idõk végezetén" a Messiásnak és a messiási kornak az egész világ számára való eljövetelérõl szóló látomásokban -, mindenütt szerepel Izrael visszatérése Izrael földjére, ahol békességben és biztonságban fog élni. A zsidókat, bárhol élnek is, a vallásos irodalom mindig "számûzötteknek" tekintette, függetlenül attól, mekkora jólét és biztonság veszi õket körül, és mennyire elégedettek saját életükkel.
Az Izrael földjére való visszatérés vágya nem pusztán a zsidó népben élõ nemzeti érzés, hanem mély vallásos érzés is, mert az Istennel való kapcsolat kiteljesítésére Izraelban sokkal több lehetõség kínálkozik, mint bárhol másutt, és csakis ott lehet megépíteni a messiási korhoz vezetõ utat. Ezeket az érzéseket fejezik ki a hétköznapi, szombati és ünnepi imák: nemigen találni olyan vallási szertartást, amelynek során ne említenénk Ciont, a visszatérést Cion földjére és Jeruzsálem újjáépítését.
Az Ámidá, az ima, amelyet naponta háromszor elmondunk, ezeknek az álmoknak a beteljesüléséért is könyörög. Az étkezés utáni asztali áldás nagy része is arra emlékeztet, hogy "örökül adtad atyáinknak a szép, jó és gazdag földet", s azért esdekel, hogy újjáépüljön Jeruzsálem, a Szent Város.
A zsidók Messiás-várásának vízióját Ézsaiás fejezi ki, aki próféciáiban így beszél: "Cionból jön majd a Tóra, Isten szava pedig Jeruzsálembõl."

Így hát nem csoda, hogy még a nem hívõ, nem imádkozó zsidót is - aki legalább valamennyire ismeri népének irodalmát, legalább valamennyit tud a héber prófétákról és a héber Biblia könyveirõl, legalább valamennyit olvasott Izrael történetérõl - megrendíti a zsidó állam helyreállításának és Jeruzsálem jogaiba való visszahelyezésének gondolata.
http://www.jcc.hu/orki/alef/2000maj8.html
Bálint Zsidó Közösségi Ház
VALLÁS ÉS CIONIZMUS
Mindezeket látva 1862-ben Rabbi Cvi Hirsh Káliser (1795-1874) egy lengyel város, Tehor fõrabbija, megjelentetett egy könyvet, melynek címe: Drisát Cijon - Cijon keresése volt. Ez a könyv nagy hatással volt az európai rabbinikus világra. A könyvnek nem csak a háláchikus része volt jelentõs, hanem Kálisernek az a merész gondolata is, mellyel megoldást kínált az európai zsidókérdésre. Konkrét válasza így hangzott: "A zsidó népnek semmilyen más megoldása nem lehet, csak a visszatérés Erec Jiszráelbe, az õsök országába, amivel saját maga kezdheti el a megváltását, még a Messiás eljövetele elõtt" Mint korának egy tekintélyes rabbija, gondolatát természetesen a háláchára alapozta, és bebizonyította, hogy a zsidó nép saját maga elkezdheti megszabadítását. Könyvében elmagyarázza, hogy a megígért megváltás természetesen meg fog valósulni, de ne gondoljuk azt, hogy a Messiás majd hirtelen ránk fog parancsolni, hogy hagyjuk el a gálutot, és ezután mindenki egyszerre fog megérkezni Erec Jiszráelbe. Nem sietve fogjuk elhagyni a gálutot, s nem egy pillanat alatt fog eljönni a szabadságunk, lassan-lassan fognak elkezdeni sütni a megváltás sugarai.
Ráv Káliser tehát úgy vélte, a zsidó nép megváltása nem csak csoda útján fog megvalósulni, a zsidóknak maguknak kell törekedniük arra, hogy mindez bekövetkezzék, s ennek elsõ jeleként vissza kell térniük a Szent Földre.
A Mizráchi mozgalom, mint a Cionista Világszervezet egyik frakciója elfogadja a Bázeli programot, melynek lényege, hogy zsidó államot kell felállítani Erec Jiszráel területén, de a zsidó nép egzisztenciájának megtartását és fejlõdését csak abban látja, ha a nemzet a Tóra és a tradíció útján fog haladni és megtartja az Örökkévaló parancsait.

http://www.pilpul.net/komoly.shtml?x=29078
Az alija szó jelentése „felmenetel”. Akit Tóraolvasáskor szólítanak, az „felmegy a Tórához” – alija-lá-tóra. Az első tömeges ki/bevándorlás 1881-1903 között zajlott le (Első Alija). Ezt számos további alija követte.
http://www.szombat.com/archivum/regi/h9806c.htm
Vége az alijának?
A zsidók megfogadták Herzl szavait, és a világ minden tájáról ezrével özönlöttek a Jisuvba, majd később Izrael Államba.

http://www.szombat.org/archivum/h0308a.htm
Századokon át bizonyosan nem próbáltak zsidók tömegesen visszatérni Izrael földjére; ellenkezõleg, egyre messzebb és messzebb szóródtak szét, egészen Indiáig és Kínáig, a legutóbbi idõkben pedig Dél-Afrikáig, Ausztráliáig illetve a Csendes-óceán szigetvilágáig és Dél-Amerikáig. Isten majd eldönti, mikor térnek vissza Izraelbe, a meghatározatlanul távoli jövõben. A számûzetés hosszú idõszaka nem volt olyan rossz, mint amilyennek azt az úgynevezett könnyes történelem, vagyis az a cionista történetszemlélet láttatni szeretné, melynek meghatározó elemeit a szûnni nem akaró pogromok és az antiszemitizmus alkotják.
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_2.htm
És bár egyes zsidók idõnként visszatértek a Szentföldre, hogy ott éljék le utolsó éveiket, és ott temessék el õket, tömeges visszatérésre, letelepedésre és független, szuverén zsidó állam újraalapítására nem törekedtek egészen a 19. század utolsó éveiig.

A következő történet is arra utal, hogy az ószövetségi legendák hívő tömegei vallási indíttatásból igyekezett minden országba betelepülni, hogy az Ezsdrásék által megfogalmazott messianisztikus célokat realizálják:

http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
Különös, de ez a mondat egy rabbi részérõl hajdan elhangzott az angol parlamentben, és a hallgatóságot meggyõzve, lehetõvé tette, hogy a zsidók visszatelepüljenek a brit birodalomba. Oroszlánszívû Richárd ugyanis még a 12. században kiûzte õket országából, s ez a rendelet hosszú évszázadokon át érvényben maradt. (Így például Shakespeare életében nem is láthatott zsidót, Shylock alakját csak fantázia alapján mintázhatta meg.) Végül egy amszterdami rabbi, Menáse ben Jiszraél (minden bizonnyal Spinoza mestere) kért kihallgatást Oliver Cromwelltõl, aki nemcsak hajlandó volt fogadni õt, de lehetõséget adott neki, hogy 1655-ben, a londoni Parlamentben beszédet mondjon.

A rabbi a Szentírásra hivatkozott, miszerint Isten elõbb szétszórja Izrael népét a Föld négy szélére, majd onnan, a messiás eljövetelekor, egybegyûjti õket. "Zászlót emel a népek felé, és egybegyûjti Izrael eltaszítottjait, s visszahozza Juda szétszórtjait a Föld négy szárnya felõl" (Jesája könyve, 11. fejezet 12. vers). Ám ha az angol parlament nem teszi lehetõvé, hogy Angliában, az európai kontinens peremén, "az égbolt szélén" éljenek, hogyan teljesítheti ígéretét a Mindenható Isten? Elutasító magatartásával Cromwell és az angol parlament - így érvelt a rabbi - voltaképpen Isten tervét és a messiás eljövetelét akadályozza…

Így tértek vissza a zsidók Anglia földjére.

Aki ezek után is azt akarja állítani, hogy Jézus volt a zsidók messiása, az szerintem szándékosan dezinformál...

Szeretettel

Istenkereső

Annyit még hozzátennék az alábbi gondolatodhoz ("érzem a szívemben Istent!
Tehát nekem valóban akkor született!!!"), hogy Isten, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Való mindig a saját pillanatnyi "képére" teremti az emberi lelket, a Te lelkedet is arra alkotta meg kedves Ilona. Ugyanez a helyzet Jézus, vagy Immánuel esetében is... Hogy te a lehető legnegatívabb szellemi hatásban érezted meg Immánuel megszületését helyesen, és azt hangoztatod, hogy "érzem a szívemben Istent!", az arra kellene utaljon, hogy Te JHVH-t az ördögnek tartod ezek szerint, mint ahogy ezt Jézus is tette:

János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk: "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.

A véleményem szerint Isten az összes létező szellemi hatások forrása, tehát nemcsak a rosszé, hanem a jóe is...
Én a "szívemben" mindig érzem Istent...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 11. 14:39 | Sorszám: 705
Ezeket mindenki megtalálja az újszövetségi legendákban, csak az a kérdés, hogy mennyi az igazságtartalmuk?...

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. április 11. 13:22 | Sorszám: 38
Remélem, hogy végre a következő magyarázat meg fogja világítja Mindenki számára az "isteni szeretet" bibliai mibenlétét...

Idézet:
http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=98250
06/10/2006 17.18.34
Jézus szenvedése Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, mely mindennél jobban képes megtéríteni a szíveket - pápai üzenet a passzionista atyák nagykáptalanjára.

JHVH-Krisztus "szeretetének" a "legnagyobb" (legnegatívabb) megnyilvánulása valóban Jézus keresztre feszítése volt kozmikus szempontból, ha a kozmikus keresztet alkotó égitestek számát vesszük figyelembe:

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

Erre utalt Pál (Saul rabbi) is a zsidókhoz írt levelében:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Tehát JHVH-kozmikus Krisztus "nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való."
Ehhez ismernünk kellene ugye azt a "sátrat" (kozmikus keresztet), amihez Ezsdrásék a saját misztériumukat utalták, amitől végül a messiásuk, Immánuel eljövetelét is várták...

Az ószövetségi legenda Ábrahámjának mesés emberáldozat kísérlete és a Sínai-szövetségének az ötlete egy olyan azonos felépítésű korábbi kozmikus kereszttípusra esett Ezsdrásék részéről, mely az "idők végén", azaz napjainkban (1999.08.11.) újra realizálódott az elmúlt évezredek lehető legnegatívabb szellemi forrásaként:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét!

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal".

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

JHVH-kozmikus Krisztus

Az fennt említett kétfajta kozmikus kereszt a Shem Ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") ( http://klausmatefi.foren-city.de/topic,68,-cikkeim-quot-isten-72-szelleme-quot-shem-ha-mephorash.html ) kozmikus forrásai közé tartozik.

Egyes szabadkőműves szimbólumok is JHVH-ra utalnak:

Tetragrammaton (Jod-He-Vau-He=JHWH)

A SZABADKŐMŰVESEK legféltettebb titka
Kőműveskalapács, körző, vonalzó, mérőón – egy titkokkal övezett társaság jelképei.

Idézet:
Ezékiel
1,5 Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt,
1,6 de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt.

37,9 Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!

Ezek lennének valójában tehát annak az "isteni szeretetnek" a forrásai (a bűn és a halál forrásai), melyekről a bibliai legendák és maguk a keresztény vallási vezetők is regélnek:

Idézet:
http://209.85.135.104/search?q=cache:8W_Cfub07bMJ:http://www.ersekseg.veszprem.hu/vegyhm2/sajto/regina_kronika/RK_070304.pdf
A kereszt misztériuma
Részlet XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenetéből
A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét. A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.
http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s231.html
kereszt misztériuma
A keresztény szellemiség lexikona
A kereszt misztériuma annak az isteni szeretetnek misztériuma (Jn 3,16; 1Jn 3,16), ami a kereszten mutatkozott meg: Isten rejtett bölcsességének titka (vö. 1Kor 2,7), a zsidók és pogányok, vagyis minden nép üdvözítésének Krisztusban megvalósult terve (Ef 2,14-17; 3,3; Kol 1,27).

Mint látni fogjuk, 14 azonos felépítésű kozmikus kereszt realizálódott eddig a legendabeli Ábrahám óta:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,3°Bika; -Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; -Mars quadrat: 13,5°Oroszlán; -Szaturnusz-Neptunusz-Plútó oppozíció: 18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-Tóra megalkotása (i.e. 445-ben lett nyilvánosságra hozva)
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
-Az utólsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
-Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Magának a Tórának a megalkotását is egy ilyen kozmikus kereszt motiválta i.e. 451-ben, amihez szintén csatlakozott a Neptunusz és Plútó planéta, mint ahogy Jézus keresztre feszítése idején. Elvileg ezeket a bolygókat akkor még nem ismerték (?)...

A fenti 14 azonos felépítésű kozmikus kereszt szerepel az "új világrend" (Novus Ordo Seclorum) illuminátusok által előszeretettel használt jelképében (14 szintű piramis) is, ahol a csúcsot az 1999.08.11.-én kialakult napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt képezi:

Mit ír erről az "isteni szeretetről" az asztrológus és egyéb forrás?

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)
http://www.csend.hu/magazin/0203/2.html
Egy nagy kereszt rajzolódott ki az égen a bolygók által, amely a szilárd vagy állandó jegyek közepén (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntö) helyezkedett el. Ez a legdiszharmonikusabb bolygóállás volt az emberiség történetében.
Asztrológiai értelemben bizonyíthatjuk, hogy a két tengely, amely egymással derékszögben a kereszt két szárát adta, és nyilvánvalóan igaz lesz a bibliai jövendölés, miszerint elválik a jó a rossztól. Olyan helyzet jön létre a föld egészén, kiemelve az európai régiót, ahol a hagyományos tradicionális értékek, illetve az új értékek élesen elválnak egymástól.
Ősidők óta kutatja az ember a végtelen égbolt jeleit és titkait. A különleges bolygóállások az egész emberiségre hatással vannak, attól függetlenül, hogy hiszünk e benne vagy sem.
http://www.astro-logos.com/faq.htm
Telefon-Interview von Regine W. vom Time Magazin am 27.07.1999
Schauen Sie, im Alten Testament heißt es "An jenem Tag geht die Sonne am Mittag unter, und am helligsten Tag wird es finster." (Amos 8.9) Diese Sonnenfisternis (11.08.1999) findet am Mittag statt! Nicht genug damit, die Konjunkcion von Sonne und Mond findet damit an der höchsten Stelle (im Löwen) des Fixen Kreuzes, das sich aus den Zeichen Stier, Löwe, Skorpio und Wassarmann bildet. Diesem Kreuz wird wiederum in der Bibel eine überragende Bedeutung zugeschrieben. Meines Wissens gab es seit Jahrtausenden keine Sonnenfinsternis über diesem Ort, die eingebunden ist in ein Fixes Kreuz und das auch noch zur Mittagszeit!
--Telefon-interjú Regine W.-vel a Time Magazin által 1999.07.27.-én
Nézze, az Ószövetségben azt jelenti "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal."(Ámos 8,9) Ez a Napfogyatkozás (1999.08.11.) délben történik! Nem elég ahhoz, a Nap és Hold konjunkciója a legmagasabb helyén (az Oroszlánban) a fix keresztnek történik, ami a Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyekben képződik. Ennek a keresztnek a Bibliában mindenekfeletti jelentősége van. Tudomásom szerint évezredek óta nem volt ezen a helyen Napfogyatkozás, ami egy fix kereszttel lett volna egybekötve és még délidőben!
--

Peryt Shou: Kwa-non-seh (1921)
(S.153)- "Vril" die neue Kraft. Der Stab des Vrils wird dann zum Schwerte werden!
Es ist die "Krone" aller" Naturkräfte, welche das künftige Europa beherrschen wird!
--"Vril" az új erő. A Vril pálcájából kard lesz! Ez minden természeti erők "koronája", amelyik a jővendő Európát uralni fogja!--

Peryt Shou: Das Gesetz des Logos (1954)(S.20.) Hinter dem Namen des Christus stehen kozmische Urkräfte!
--Shou Peryt: A Logos törvénye (1954)(20.old.) A Krisztus név mögött kozmikus őserők állnak!--
http://www.BerlinOnline.de/.bin/archiv/1999/0812/politik/0029/index.htmll
Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt.
Es ist wie eine Auferstehung der Welt.
--Néhány iszlám szekta augusztus 11.-t az "utolsó ítéletnek" kiáltotta ki.
Ez olyan, mint a világ feltámadása.
--
http://www.kath.de/rv/archiv/rv990810.htm
(Radio Vatikan 10.August 1999)
Afrika-Algerien:"Das Religionsministerium hat alle Glaubigen aufgefordert, während der Sonnenfinsternis am 11.08. in den Moscheen zu bleiben und zu beten. Wie es in einem am 07.08. verbreiteten Kommunique´des Ministerium heißt, gelte das Gebet nicht dem Geschehen, sondern Gott, dem Schöpfer und Beschützer der Menschen."
--Afrika-Algeria: "A Vallásügyi Minisztérium felszólított minden hívőt, hogy a 08.11.-i napfogyatkozás időtartama alatt a Mecsetekben maradjanak és imádkozzanak. Ahogy a 08.07-én közzétett minisztériumi közleményben hangzik, ez nem a történésnek, hanem Istennek, a Teremtőnek és az emberek védelmezőjének szól."--

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Widler Walter: Buch der Weissagungen(1950)(S.37) Prophezeiung des Methodius:"....., die nach vielen Wirren Europa zum letztenmal unter dem dem Kreuz einigen soll!"
(S.135.) Die Europäer werden sich dagegen erheben, die "Vereinigten Staaten von Europa" gründen, dann wird der Antichrist geboren. Er wird Präsident der Vereinigten Staaten Europas und dann Weltkaiser!
--Widler Walter: Jövendőmondások Könyve(1950)
(37. old.) Methodius próféciája:"......, sok zűrzavar után Európának utoljára a kereszt alatt egyesülnie kell!"
(135.old.) Az európaiak ellenezni fogják az "Egyesült Európai Államok" alapítását, akkor fog az Antikrisztus születni. Ő lesz az Egyesült Európai Államok elnöke, majd Világcsászár!--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)
(S.114)Der babylonische Tiamat-Marduk Mythos ist von Izrael übernommen und hier zu einem Jahwe-Mythos geworden.
(S.201) Durch den Drachensturz hat Christus die Herrschaft.
(S.272) Der Drache wird als sogenannte Teufel und Satan gedeutet.
---Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és a káosz az ős- és a végidőkben(1895)
(114.old.) A babilóniai Tiamat-Marduk mitoszt Izrael átvette és itt egy Jahve-mitosz lett belőle.
(201.old.)A sárkány leesése által van Krisztusnak hatalma.
(272.old.)A sárkányt mint ördögöt és Sátánt ételmezik.--

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 11. 12:59 | Sorszám: 703
Számomra Jézus kínhalála egy gyásznap.
I.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Sajnos a halottaiból történt "feltámadásának" semmi reális alapja nincsen, amit Pál (Saul rabbi) azért ötlött ki feltehetően a szanhedrin sugallatára, hogy a világ népeivel a későbbiekben a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák...

Jézus már a múlt, Immánuel a jelen és remélhetőleg az Istenkeresők Globális Egyháza a jövő...

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. április 10. 20:45 | Sorszám: 34
Idézet:
Mostmár nem tudom, mit jelent a misztérium.

A misztérium az titkot, rejtélyt jelent.

Idézet:
A világegyetem, illetve a bolygók aféle hatása az emberi tudatra, mint amit te is propagálsz, vizsgálható, s nyilván voltak rá kísérletek. Bizonyára elutasították a hipotézisedet. Ez megy szabadkömívesek nélkül is, csupán néhány megszálott adatkovács kell hozzá.

Meggyőződésem, hogy ha voltak is kísérletek ezzel kapcsolatosan, a következtetésről nem lesznek soha helyesen informálva a beavatatlanok...

Idézet:
Mert a dolog amiröl beszélsz, vagy objektíven úgy van, vagy csak a te fejedben - meg még néhányban - létezik.

Foglalkozzál a kérdéssel többet, és akkor talán tisztábban fogsz látni ezen a téren.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 10. 20:34 | Sorszám: 697
Ha esetleg egy értelmes mondatra képes lennél a témával kapcsolatosan, az nagy haladás lenne. Hamis személyeskedésekkel nem tudsz a te szintedre ledegradálni, ne is strapáljad magadat... Azt pedig ne felejtsed el, hogy egy vallásfórumon vagy, nem egy tanyasi kocsmában...
Ha úgy érzed, hogy tévesek az állításaim, akkor próbáld megcáfolni őket. Csodálom, hogy a moderátor még nem tette ki a szűrödet...
Klaus Matefi
2009. április 10. 10:14 | Sorszám: 695
A pénteki naphoz valójában nem volt köze a Názáreti Jézus kereszthalálának.
Ratzinger bíboros, ma már XVI. Benedek pápa helyesen jegyetze meg, hogy Jézus keresztje egy kozmikus esemény volt:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény.--

http://www.ersekseg.veszprem.hu/
A kereszt misztériuma
Részlet XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenetéből
A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét. A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.
http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s231.html
kereszt misztériuma
A keresztény szellemiség lexikona
A kereszt misztériuma annak az isteni szeretetnek misztériuma (Jn 3,16; 1Jn 3,16), ami a kereszten mutatkozott meg: Isten rejtett bölcsességének titka (vö. 1Kor 2,7), a zsidók és pogányok, vagyis minden nép üdvözítésének Krisztusban megvalósult terve (Ef 2,14-17; 3,3; Kol 1,27).

Ez teljesen érthető, hisz az istenhitek kozmikus hátterekre, misztériumokra épültek. Egy emberek által összebarkácsolt fából készült kereszt alkalmatlan lenne minden szempontból arra, hogy rá lehessen mondani, hogy az arra történt felszegezés következtében beállt halál által meg lett volna a világ váltva a bűneitől... Az már belemagyarázás értelemszerűen, hogy a kozmikus keresztben nyilvánulna meg az "isteni szeret", hisz ez a bűn és a halál forrása...:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Láthatjuk tehát, hogy a következő idézet a kereszt és Isten "szeretetének" a kapcsolata terén sántít...:

Idézet:
http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=98250
06/10/2006 17.18.34
Jézus szenvedése Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, mely mindennél jobban képes megtéríteni a szíveket - pápai üzenet a passzionista atyák nagykáptalanjára

Csak Krisztus Keresztjének fényében lehet az isteni szeretethez közelíteni: áll abban a pápai üzenetben, amelyet a Szentatya nevében Tarcisio Bertone bíboros államtitkár írt a nagykáptalanjukat tartó passzionista atyáknak.

A passzionisták alapítójának, Keresztes Szent Pálnak az üzenete mindig aktuális - fejezte ki meggyőződését üzenetében a Pápa, aki buzdította az ülésező atyákat, hogy gondolkozzanak el: Jézus szenvedése, amint azt Keresztes Szent Pál állította, "Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása, mely képes megtéríteni a szíveket, minden más érven túl". A kongregáció mai feladata tehát úgy foglalható össze, mint annak megmutatása, hogy a Kereszt szeretet, és a szeretet Isten. Üzenetében a Szentatya emlékeztetett rá, hogy a passzionisták alapítója "mélységesen meg volt győződve arról, hogy a világban a rossz abból ered, hogy Jézus szenvedéséről elfeledkeztek".

Ez a beállítás az ószövetségi legendák kozmikus misztériumát hivatott rehabilitálni, ahol a legnegatívabb szellemi hatású kereszthez (1999.08.11.) utalták a messiásuk, Immánuel eljövetelét...

A kozmikus kereszt (Tau) az ószövetségi legendákban JHVH jeleként szerepelt, amiről kevesen tudnak, tehát a kereszt (JHVH-Krisztus szellemi forrása) tisztelete nem az újszövetségi legendák íróinak a találmánya volt:

Idézet:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.
http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/2.aspx
Az Egyház számára a kereszt a dicsőség jelvénye, a bűn és a halál fölötti győzelem jele.
A Szent Kereszt felmagasztalása
A kereszt a Szent Írásban, már az Ószövetségben is úgy mutatkozik meg, mint oltalmazó jel, amelyet Istentől kapott jelként hordoznak a bűnt elutasító emberek: "Járd be az egész várost, és jelöld meg tau-val azoknak a férfiaknak a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne művelnek. (… Utána járjátok be a várost és pusztítsatok… Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok" (Ez 9, 4-6).
http://www.fvr.hu/forras/LegMajj.htm
Ezech. 9, 4-ben ez olvasható: "És mondotta neki az Úr : Járd be Jeruzsálem városát és jelöld meg tau-val ama férfiak homlokát, aki siránkoznak és bánkódnak mindamaz utálatosságok miatt, amelyek benne történnek." A thau(t) a héber betűsor utolsó betűjének neve ; régi héber és arámi, sőt etiops, francia, görög, latin és kopt alakja a kereszt ( X , + ). Ezekiel szerint az általános öldöklést csak azok kerülhették el, akiknek homlokát a kereszt jele ékesitette. Ez a betű az egyiptomiak és más régi népek titok-tanai szerint az élet jelképe volt.

Jüdische Almanach(S.505) Das Mittel der Auferstehung ist der Tau der Belebung. An das Gottesgericht und die Auferstehung schließt sich das ewige Leben. Dieses "Ewige Leben" ist eine Wiederkehr der Urzeit, eine rückkehr der paradisischen Zustände! Der Garten des Paradies wird über der Erde sichtbar sein!
(S.558.) Ewige Frieden ist das wichtigste Kennzeichen des messianischen oder der Gottesreiches, die Verwirklichung der auf Gerechtigkeit und Harmonie aufgebau
ten Menscheitsgemeinde! So kommt in dem positiven Gehalt des ewigen Friedens die Versöhnung der Nationen!
--Zsidó Almanah (505.old) A Tau a Feltámadás felélesztésének az "eszköze". Az Isten-ítélethez és a feltámadáshoz kapcsolódik az örök élet. Ez az "örök élet" egy visszaállása az ősidőknek, egy visszatérése a paradicsomi állapotoknak. A paradicsomi kert látható lesz a Földön.
(558.old.) Az örök béke egyik legfontosabb jele a messiási, vagy isteni birodalom, az igazságosságra és harmóniára felépített emberiség megvalósítása! Így jön az örök béke pozitív tartalmához a nemzetek kibékülése!--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983)(I./118.)
Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele előtt mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt.
http://www.communio.hu/ppek/konyvek/wrgal01.txt
Pálnak a kereszt a fontos (6,14-15)
Pál a 14. versben ellenfeleinek viselkedésével saját magatartását állítja szembe. Ô nem a ,,testtel'' dicsekszik, sem a sajátjával, sem valaki máséval. Ezek helyett -- az eredeti szövegben az ellentét jól érvényesül -- ô Krisztus keresztjével dicsekszik, és ez éppen a ,,test'' megsemmisítését jelenti. Csak a kereszt érdemel dicsôítést, mert egyedül a kereszt a hatékony.
Mert egyedül az számít és ér valamit, amit a kereszt hozott létre.

Ez a megjelölés megismétlődik a Jelenések könyvében is, ami az ószövetségi legendák megkoronázása, azaz a közel 2450 éve várt zsidó messiás, Immánuel fellépését tárgyalja:

Idézet:
Jelenések könyve
7,2 Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,
7,3 és így szólt: "Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit".

Tehát senkinek ne legyen azzal kapcsolatosan kétsége, hogy itt egy kozmikus misztériumról lenne szó.

A Názáreti Jézus fakeresztje egy közönséges kivégzőeszköz volt, ettől még nem lehetett volna Jézusból "Megváltót" kreálni.
A keresztre feszítésének a valódi misztériumára Pál (Saul rabbi) hívja fel a figyelmet a zsidókhoz írt levelében:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Ha Jézus keresztre feszítése nem esett volna egybe egy jellemző komikus eseménnyel, ami megindokolta volna Jézus akkori véresáldozatként történt kivégeztetését, akkor nem válhatott volna semmiképpen kozmikus misztériummá a keresztre feszítése.

Ennek az eseménynek kizárólagosan egyetlen nap tesz eleget, i.sz. 25 április elseje, ami nem pénteki, hanem vasárnapi nap volt (a keresztények számára ünnepnap) és a peszách ünnep előkészületi napja, amikor zsidó szokás szerint egy elsőszülött hibátlan bárányt kell áldozniuk az "egyiptomi kivonulás" (ami feltejetően csak vallási legenda) emlékére.

Itt megtekinthetőek az i.sz. 23 - 36-ig a zsidó peszách ünnepekhez kapcsolódott égi "helyzetképek":

Ábra1
i.sz. 23.03.26 01:17 Jeruzsálem UT+2:00 "Penumbral" holdfogyatkozás (Péntek)
23.03.23. - 3783. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra2
i.sz. 24.04.12. 20:47 Jeruzsálem UT+2:00 (Szerda/zsidóknál csütörtök)
24.04.15. - 3784. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra3
i.sz. 25.04.01. 22:19 Jeruzsálem UT+2:00 (Vasárnap/zsidóknál hétfő)
25.04.01. - 3785. Nisan 15
(a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra4
i.sz. 26.03.21. 23:30 Jeruzsálem UT+2:00 (Csütörtök/zsidóknál péntek)
26.03.21. - 3786. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra5
i.sz. 27.04.09. 18:27 Jeruzsálem UT+2:00 (Szerda/zsidóknál csütörtök)
27.04.08. - 3787. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra6
i.sz. 28.03.29. 05:22 Jeruzsálem UT+2:00 (Hétfő)
28.03.28. - 3788. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra7
i.sz. 29.04.17. 04:45 Jeruzsálem UT+2:00 (Vasárnap)
29.04.15. - 3789. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra8
i.sz. 30.04.06. 21:42 Jeruzsálem UT+2:00 (Csütörtök/zsidóknál péntek)
30.04.04. - 3790. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra9
i.sz. 31.03.27. 12:55 Jeruzsálem UT+2:00 (Kedd)
31.03.25. - 3791. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra10
i.sz. 32.04.14. 11:00 Jeruzsálem UT+2:00 teljes holdfogyatkotás (Hétfő)
32.04.13. - 3792. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra11
i.sz. 33.04.03. 16:51 Jeruzsálem UT+2:00 "Partial" holdfogyatkozás (Péntek)
33.04.02. - 3793. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra12
i.sz. 34.03.23. 17:25 Jeruzsálem UT+2:00 "Penumbral" holdfogyatkozás (Kedd)
34.03.21. - 3794. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra13
i.sz. 35.04.11. 10:25 Jeruzsálem UT+2:00 (Hétfő)
35.04.10. - 3795. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Ábra14
i.sz. 36.03.30. 16:12 Jeruzsálem UT+2:00 (Péntek)
36.03.29. - 3796. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

A fentiek ismeretében teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a kozmikus kritériumoknak kizárólagosan csak a következő dátum és konstelláció felel meg:

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

Ez a nap tehát nem egy pénteki nap volt, hanem vasárnap, nem véletlenül a keresztények számára a vasárnapot jelölték ki ünnepnapnak a szombat helyett a későbbiekben...

A Názáreti Jézus úgymond "magára vette a világ bűneit", természetesen nem a jószántából és nem valóságos emberi bűnöket. Bővebben erről:

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait képező égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és az Uránusz) egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban. A Jézussal kapcsolatos misztérium lényege ebben rejlik. Erre utal Schönborn bíborosnak az egyik megnyilvánulása is:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztre feszítése tehát nemcsak azért volt indokolt a szanhedrin szempontjából, mert Jézus egy hitehagyott egyénnek számított (fellépett a Tóra kegyetlen és nacionalista sugallataival szemben) és éppen a peszách ünnep előkészületi napja volt akkor, ezen kívül Jézus elsőszülöttnek és bűntelennek számított, hanem azért is, mert a "mennyei dolgok képmásait" (Pál levele a zsidókhoz 9,23; -kozmikus kereszt!) "vérrel tisztítják meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat" (Pál levele a zsidókhoz 9,22)...

Jézus vasárnap lett keresztre feszítve és természetesen nem támadhatott fel a halottaiból, hisz egy hús-vér ember biológiai halála beállta után perceken belül elkezd megalvadni a vér a vastagabb erekben, a bomlás megindul sejtek szintjén (leginkább az idegsejtek) és 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az életbe az embert. Jézus ugyanolyan anya szülte ember volt, mint bármelyikünk, csak speciális születési tulajdonsággal (lélekkel) vértezte fel a Folyamatosan Változó Szellemi Való (Isten).

Idézet:
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban

Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

A Názáreti Jézus feltámadása feltehetően Pál (Saul rabbi) ötlete volt, hogy "Jézus második eljövetele" gyanánt lehessen a későbbiekben váratni a világ népeivel az ószövetségi legendák betervezett messiását, Immánuelt, aki 1999.08.11.-én látta meg a napvilágot a lehető legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt égisze alatt, aminek a hatását napfogyatkozás fokozta...

Pál szavaival zárom a gondolataimat közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.
Klaus Matefi
2009. április 09. 22:35 | Sorszám: 694
A nick neved a bejegyzéseid minőségét tükrözi...
Klaus Matefi
2009. április 09. 21:47 | Sorszám: 692
Azt hiszem, hogy ezen a hétvégén ismét aktuálissá válik a topic témája, hisz százmilliók fogják ünnepelni a Názáreti Jézus feltámadását, ami valójában nem történhetett meg, viszont az ötlet, ami feltehetően Páltól (Saul rabbi) származott alkalmas volt arra, hogy az általában erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák az ószövetségi legendák ~2450 éve betervezett messiását, Immánuelt, akinek semmi köze ahhoz a Názáreti Jézushoz, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.

Jézus tehát nem támadhatott fel, de a beavatatlan hívő tömegek mégis évről évre megünneplik azt az eseményt, aminek sajnos semmi reális alapja nincsen...

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. április 09. 21:43 | Sorszám: 26
Én kedves Honfi az újszövetségi legendák kozmikus misztériumait tártam fel, ami eredetileg nem az én ötletem volt természetesen, hisz a beavatottaknak ezt ismerniük kellene... Hogy erről ők nem cikkeznek a napi- és hetilapokban, azt meg kell értened...

Nemcsak a zsidó misztika titkos tudományával, a kabbalah-val foglalkozó rabbik alkalmazzák az asztrológiával, de természetesen a szabadkőművesek is...

Az ősi asztrológia bizonyos mértékben és szinten működik, de ezt ugye egy laikus ember nem képes kellőképpen megítélni.

Klaus Matefi
2009. április 09. 18:43 | Sorszám: 23
Idézet:
Ez azt jelenti, hogy a kozmosz más részein is "lokális" asztrológiáról lehetne beszélni.

Egyértelmű.

Idézet:
A ji-csinggel ugyanez a helyzet, hogy nem általános, mint mai ismereteink szerint a természeti törvények egy jelentős része?

Ha ez a kérdésed az előző megjegyzésedre vonatkozik, akkor igen.

Idézet:
Másik kérdés: az asztrológia kizárólag emberi sorsok és történések elemzésére, előrejelzésére jó-e? Nostradamus-nál úgy tűnik, nemcsak háborúk, de természeti katasztrófák előrejelzésében is megállja a helyét.

Szerintem nemcsak emberi sorsok ellemzésére. Tapasztalati megfigyelések által természeti katasztrófák, vulkánkitörések, komolyabb viharok előrejelzésére is, de ez nem azt jelenti, hogy biztosan meg fog történni. Saját magam is foglalkoztam ezzel és sikerült egy-két ilyen eseményt előrejelezzek, de volt olyan eset is, amikor nem történt semmi.

Idézet:
Egy másik hipotetikus kérdés: ha egy ember elkerül egy jó távoli bolygóra, ahol kikerül a "geocentrikus" (máshogyan Naprendszerből) rendszerből, az asztrológia akkor is képes-e további sorsát adekvát módon leírni, vagy akkor az ottani lokális sorselemző rendszerre kell váltani?

Szerintem nem, mivel az asztrológia az empirikus ismeretekre épül, aminek a szabályzói az itteni körülményekre lettek megalkotva a megfigyelésekre bazírozva.

Idézet:
Elképzelhető-e a lokális asztrológiábal kiindulva egy globális asztrológia elkészítése, amely mindig a helyi körülményekhez alkalmazkodva használhatóvá? Lehetnek-e az ilyen különböző asztrológiák között generalizálható ekvivalencia-elvek?

Az előző válaszomból adódóan képtelenség választ adni erre, de feltehetően nem lehetséges.

Idézet:
Milyen általános elvek vonatkoztathatók szerinted az universum-ra a tudományokból megismert megmaradási tételekhez hasonlóan? Megfogalmazható/k-e ilyen elv/ek a legelső mozgatóra?

Merész dolog lenne bármit is mondjak kellő ismeretek nélkül, így ezt meg se kockáztatom...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 09. 16:20 | Sorszám: 626
Idézet:
Személyes életút elemzésére megfelel, népcsoportokéra is, nemzetekére is, ha jól tudom. De az i.g.e is embercsoport, tehát az egyházad időbeli evolúción megy keresztül, sorsa van, ha úgy tetszik, mégis spekulációnak ítéled az ezzel való bíbelődést.

A személyes életút jellemzésében nem kételkedem, de már pl. népcsoportokra illetve nemzetekre vonatkoztatva igen. Ez a fajta mundán asztrológia titkos társaságok számára adhatnak terveket esetleg a népek sorsának a manipulálására, hogy úgymond "teljesüljön Isten akarata", de szerintem nem több...

Idézet:
Továbbmenve egy asztrológus saját életére vonatkozó elemzés lehet-e megbízható?

A biztos csak a halál... Az asztrológia horoszkóp-ellemzése, kiértékelése részben úgymond intuícióra épül. Szerintem éppen ezért egy horoszkópot száz asztrológus százféleképpen fog kiértékelni... Mivel az ember nem tud tökéleteset alkotni, így ez vonatkozik egy radix kiértékelésére is.
A félreértés elkerülése végett én személyesen nem értek több dologban egyet a hagyományos asztrológiával...

Idézet:
Kár, pedig kíváncsi lettem volna, mi lesz az i.g.e jövője tudományosan. A szabad akaratot hagyjuk, én mást képzelek, de a véleményem nem könnyen alátámasztható. Jobban emlékeztet egy globális kaleidoszkópra...

Nyugodtan fejtsed, ki, hogy te hogy képzeled...

Idézet:
A vallásokkal kapcsolatos soraidról egyelőre nem beszélnék, Maimonidészről sokat írtál, másutt is találkoztam a nevével, de igazából az érdekel, amit Te válaszolsz. Hátha kérdéseim így utánaolvasás nélkül gyorsabban megválaszoltatnak.

Tudhatod, hogy szerintem se "holtak felámadása" nem létezik, se a lélek halhatatlansága és Jézus se jön el másodszorra, hanem "Jézus második eljövetele" gyanánt váratták eddig Pál (Saul) rabbi kezdeményezése nyomán a világ népeivel az ószövetségi legendák ~2450 éve betervezett messiását, Immánuelt, akinek semmi köze ahhoz a Názáreti Jézushoz, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos zsidó rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére.
Ebből láthatod, hogy a saját véleményem egybevág Maimonidesével...

Idézet:
Írtam valahol, hogy az utolsó napokról nekem is vannak elképzeléseim, de ezek saját kútfőből származnak és idézetekkel nehezen tudnám alátámasztani. De ezért nem is foglalkozom velük itt bővebben.

Ettől függetlenül nyugodtan írhatnál róla...

Klaus Matefi
2009. április 09. 15:49 | Sorszám: 625
Idézet:
Ízlelgetem, próbálom-szeretném elképzelni, de eddig csak az eszterga tokmányába befogott diszkógömbig jutottam. Nem-intelligensnek nem intelligens, folyton változik és bizonyos periodicitást is mutat. Ha nem intelligens, akkor miért szellemi...

Jogos a kérdésed. Az én fogalomtáramban az isteni szellemi hatás az anyagi változásokból adódó hatások összeségét jelenti, ami fantasztikus dolgok prudukálására képes, lásd pl. a Földünk élővilágát, vagy az emberi lelket. Ettől függetlenül nem nevezhetjük szerintem intelligens lénynek, hisz csak bizonyos feltételek összjátékának az eredménye ez. Ha pl. megszűnik a légkörünk, akkor máris vége a varázsnak...
De aki azt állítja, hogy mégis egy intelligens lényről van szó, az mutassa be nekünk őt... Az nem magyarázat, hogy tilos a nevét kiejteni, vagy felfoghatatlan a léte...

Klaus Matefi
2009. április 09. 15:23 | Sorszám: 623
Idézet:
john batky
Hadd kérdezzelek meg... az asztrológiai elemzés hibájáról már kérdeztelek, most az értelmezési tartományára lennék kíváncsi.
Pl. felteszem, az IGE jövőjét -ha lehet- megpróbáltad prognosztizálni... elmondható-e valami arról, hogy elterjed-e a Földön és mikor? Megpróbálom nem kommentálni a választ, nehogy megint egy provokációs spirálba csússzunk...

Az ilyen fajta asztrológia szerintem kizárólagos spekuláció.
Az I.G.E. jövője nem a csillagokban van megírva kedves John Batky, hanem kizárólag azon múlik, hogy az emberek felébrednek-e, vagy sem... Tudod megadatott a szabad akarat...

Ha igen és nagy tömegeket tud a program maga mellé állítani, akkor az I.G.E. is hatást tud gyakorolni a felelős vezetőkre a KÖZJÓ érdekében.
Ha pedig nem, akkor várják csak nyugodtan tovább a "holtak feltámadását" és "Jézus második eljövetelét", de garantáltan más meglepetésben lesz részük...

Idézet:
http://www.or-zse.hu/hit2002/szukot.htm
A talmudi tanmese így szól:
"Az idők végén (a messiás eljövetele előtt), jönnek majd a világ népei és ők is követelik jussukat a túlvilági üdvösségből. Mondja nekik az Örökkévaló: ,aki szorgoskodik szombat előtt, vagyis viselkedésével előkészítette magát a túlvilág életre - az eszik szombaton'. Magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának...

Idővel valószínű, hogy rá fognak döbbenni (esetleg már későn) arra, hogy nem volt alaptalan Maimonidesnek a következő gondolata:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. április 09. 14:58 | Sorszám: 21
A geocentrikus (földközpontú) szemlélet az égitesteknek csak a Földünkre gyakorolt hatásait vizsgálja. Hogy a Földön kialakulhatott az élet, ahhoz szerintem a legfontosabb tényező a Nap optimális távolsága, a Hold szerepe és természetesen a légkör megléte kellett legyen a sok egyéb más alapfeltétel mellett.

Ha a naprendszerünket az Univerzumnak egy igen távoli pontjáról szemlélnéd, akkor szinte "pontszerűnek" tűnne, így a naprendszerünkben tapasztalható bolygók keringése általi hatásváltozások, melyek a Földünkre hatnak, szerintem a távoli pontból vizsgálva közelítően konstansnak vehető, mivel arra a pontra nézve egy ~állandó, azaz nem helyzetváltoztató egységnek tekinthető.
A Földünkről nézve már egészen más a helyzet, hisz ezek az égitestek együtt tudnak állni, oppozícióba kerülni egymáshoz képest, vagy quadratot alkotni (esetleg kozmikus keresztet).

Ugyanígy az "állócsillagok" hatásai a Földünkre nézve szintén egy konstans háttérhatást biztosítanak. A komolyabb asztrológia a naprendszer égitesteinek a fontosabb állócsillagokkal alkotott konstellációit is igyekszik figyelembe venni, leginkább az együttállásaikat.

Klaus Matefi
2009. április 09. 11:10 | Sorszám: 19
Idézet:
http://apokrifak.blogter.hu/
Apokrif iratok
Márk ( Galil hag gojiim)
2008. 08. 01.

Márk Apostol

Márk nem utal Jézus hazájára, nem említi Názáretet. Már tudjuk, Betlehem nem létezett azokban az időkben. Tehát a "betlehemesdi "merő mese, szokás, mely a középkor idején terjedt el. A betlehemi királyok , valójába keleti mágusok voltak, Babilonból, ahol napra tudták mikor fog megszületni Jézus.

Tudták sorsát is, emiatt Heródest becsapva nem tértek vissza hozzá, miután megtalálták Jézust.

Más források arról beszének, hogy a bolygók ..."
Teljes biztonsággal állíthatom, hogy se Jézus születési konstellációjának, se pedig a "betlehemi csillagnak" nem volt köze a Johannes Kepler-féle hipotézis szerinti Jupiter - Szaturnusz konjunkcióhoz, amit azóta is előszeretettel emlegetnek bizonyos források. Az általam megadott öt planéta (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) a kozmikus forrása a Bagdadból származó Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szellemének"), amit már egy korábbi cikkemben részleteztem. Az öt planéta konstelláció-variációinak az idők folyamán történt megjelenésekor bizonyíthatóan fontos vallási, történelmi, misztikus események történtek, nem véletlenül. A Názáreti Jézus története egy kozmikus misztérium. Születésekor és keresztrefeszítésekor is a fent említett öt planéta (Shem ha-Mephorash kozmikus forrásainak építőkövei) játszott szerepet:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
http://freenet-homepage.de/klausmatefi/main.html

Ez a megállapítás is elég különös, de bizonnyal igaz lehet. Klaus Metefi szakértelmét nincs okunk megkérdőjelezni. Mellette szól az időszámítás körüli kettős vélekedés.Jézus születése és halála nem az általunk ismert időben történt. Születése is Január 6-án volt melyet Konstantinus állított vissza dec 24-re.

sine ira et studio
Yuz Asaf

http://asztromokus.hu/
JÉZUS horoszkópok
Sulamit Elküldve: Pént Jan 13, 2006 9:54 am

Kedves AsztroMókusok!

Általánosságban foglalkoztat engem egy-két kérdés, egy-két gondolat ezzel a témakörrel kapcsolatban! Eddig csak azt tettem, hogy mások eddig általam olvasott vagy hallott gondolatait megosztottam Veletek, most engedjétek meg, hogy ezeket a kérdéseimet feltegyem Nektek:

1. Hogyha az "ÉGI JEL" - amiről szólnak az írások - fizikailag látható volt, akkor miért nem tudta mindenki, aki ezt a JEL-et látta, hogy megszületett a Megváltó?

Hogyha pedig nem volt effektíve, fizikailag látható ez a JEL, csak a 3 "király", mágus vagy bölcs "látta" ezt a JEL-et pl. egy elkészített horoszkóp valamilyen konstellációjában, akkor a mai asztrológusok számára miért nem egyértelmű, hogy mi volt ez a jel?

2. Vajon napjainkban, amikor egy új kor hajnalán élünk, felismernék-e a mai asztrológusok ezen új kor avatárjának eljöttét jelző asztrológiai JEL-et, konstellációt?

Tudom a Vízöntő kor avatárjának jelentősége, az ő szerepe nem lenne olyan nagy, mint Jézusé, aki nemcsak a Halak-korszak megváltója ill. megjelenítője, hanem egy egész nagy Plátói év megtestesítője, avatárja volt B. S. szerint, de erre a kérdésre a válasz akkor is, mindenképpen érdekelne! Sok hasonló témájú előadáson feltettem már ezt a kérdést az előadónak, de nem akadt még senki, aki válaszolni tudott volna rá!

Klaus gondolatmenete tulajdonképpen mindkét kérdésre elfogadható válaszként, de én a többiek gondolataira, válaszaira is kíváncsi lennék, akik asztrológusnak vallják magukat, és természetesen azokéra is akik nem asztrológusok!

Kíváncsian várom hozzászólásaitokat!

Üdvözlettel: Sulamit

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 08. 16:40 | Sorszám: 613
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=303
A zsidók messiásának az eljövetele

32. Istenkeres(ő) (*Klaus Matefi) - 2009-04-08 15:58:51 - Válasz: 29. (topitopi)

Idézet:
topitopi írta:
A mi időszámításunk szerintem is hamis lehet, akár a többi információ, amit kapunk.

Tisztán látsz a kérdésben kedves topitopi...

Idézet:
topitopi írta:
A Blavatszkaj féle szabadkőműves tanításban (legalább is a külső körében) Hold-géniusznak tartják JHVH-t (Yao, Jehova, Jahve stb.az Elóhim egyikének, tehát a hét géniusz(bolygóistenség) egyikének) és kizárólag egy törzsi istennek, aki egy törzs géniusza, védelmezője.

A babilóni száműzetés után készítették Ezsdrásék az ószövetségi legendákat a Babilónban elsajátított ismeretek birtokában, korábban Molohot imádták. A Tórát i.e. 445-ben hozták a zsidóság tudtára és elfogadtatták velük alkotmányként, ami azóta is az (Izrael alkotmánya a Tóra).
JHVH nem más, mint az átkeresztelt Marduk (Amun, Zeusz, Jupiter, kozmikus Krisztus, stb.), de ugye JHVH néven vált "kizárólagos nemzeti Istenné", amit az Ezsdrásék által készített vallási utasítások tükröznek, hisz népreszabottak.

Idézet:
topitopi írta:
(Semmiképp nem a kollektív emberiség istene.)

Isten csak egy van természetesen, a Folyamatosan Változó Szellemi Való, de a vallási utasítások alapján, amit JHVH-hoz kötöttek a szerzők, valóban nem a kollektív emberiség Istene, hisz más népek kipusztítására és szolgasorba való süllyesztésükre motivál az írások szerint.

Idézet:
topitopi írta:
Rijckenborgh (arany rózsakereszt) szerint végig az egész folyamat, melyet ő (R.) az emberiség fejlődésének nevez, Jehova árnyékában, szárnyai alatt megy végbe.

A zsidó misztika, a Tóra titkos tudománya a kabbalah természetesen egy hamis istentképet festett le, mivel Isten tevékenysége nem köthető 72-féle szellemhez (azaz a Shem Ha-Mephorash kozmikus forrásaihoz), mert Isten (a Folyamatosan Változó Szellemi Való) számtalan számú hastás forrása.

Idézet:
topitopi írta:
Biztos vagyok benne, hogy a valós asztrológia, asztronómia komoly ismerete egy megfelelő indíttatással társulva igen sok elrejtettet feltárhat és napvilágra hozhat.

Ez így igaz, kizárólagosan csak az ősi asztrológi segítségével lehet ezeket a kozmikus misztériumokat feltárni, hisz arra épültek. A hivatásos asztrológusok valamilyen oknál fogva nem mernek ehhez a kérdéshez nyúlni...

Idézet:
topitopi írta:
Szerintem ennek, a mai szabadkőművességnek már rendesen fogják a nyakát(a prófécia kecskebakja), azért is tárulhat fel annyi dolguk.

Én ebben nem lennék annyira biztos, hisz csak nézz körül az USA-ban, a szabadkőművesség fellegvárában. Az amerikai elnökök 2-3 kivétellel mind szabadkőműves volt eddig. Szerintem más országokban se nagyon tér el ettől a jól bevált szokás...

Idézet:
topitopi írta:
Szerintem az alsó 30-33 fok csak kirakat, a döntések feljebb születnek, a vezérlő elitje valószínűleg még mindíg rejtett.

Ez természetes. A hadseregekben is csak bizonyos titkokat tudhatnak meg azok a tisztek, akik nem a legfelsőbb vezetéshez tartoznak.

Idézet:
topitopi írta:
Te profán értelemmel elemzed ezeket a jelenségeket?
(pengeéles intellektussal)

Igen valóban nem kifejezetten a hit elmélyitése céljából tárom fel ezeket, mivel szerintem az eddigi vallások részben félrevezették a hívő tömegeiket. Köszönöm a dícséretet, be kell valljam, hogy ehhez nem nagyon szoktam hozzá eddig, mivel a többség az laikus a témához és csak egy tudománytalan babonaságnak nézi a dolgokat, akik pedig tudják, vagy sejtik, hogy stimmelnek a kutatási eredményeim, azok többségben igyekeznek ott belém kötni, ahol csak lehet...

Klaus Matefi
2009. április 08. 10:29 | Sorszám: 612
Az Istennek az Istenkeresők Globális Egyháza által hirdetett definiciója:

Isten az Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, nem intelligens lény. Arra már korábban is rájöttek, hogy az "égi mechanika" függvénye, így jelezhette előre pl. Nostradamus JHVH-Krisztus legnegatívabb szellemi hatásának az inkarnációját, azaz az ószövetségi legendák közel 2450 éve betervezett messiásának, Immánuelnek a születését, ami 1999.08.11.-én következett be.

Izraelben és világszerte készül a hívő zsidóság a messiásuk közelgő fellépésére, ami szerintem 2032-re tehető kozmikus okok miatt. Ennek az előkészítése érdekében hívták életre ~1600 év szünet után újra a szanhedrint 2004 októberében.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. április 07. 22:14 | Sorszám: 609
Kedves John Batky! Ne feledd, hogy én itt (nemcsak itt) egy olyan születendő vallást igyekszem propagálni, ami értelemszerűen az eddigiek létjogosultságát kérdőjelezi meg. Ez azt jelenti, ha nekem igazam van, akkor a többi az tévtanítás és persze ez fordítva is érvényes.
Vannak akik Antikrisztusnak és vannak olyanok is, akik ilyen-olyan bérencnek tartanak, pedig ha tudnák, hogy egyik se vagyok, akkor nagyot néznének... Aki eddig figyelmesen olvasta az írásaimat, az se bolseviknek, se bármilyen bérencnek nem tarthat szerintem, ha pedig mégis, hát nagyot tévedett... Kizárólagosan csak az emberiség boldogabb és igazságosabb jövője motivál, ami természetesen sokak számára "vörösposztó" itt a fórumon is...

Én azt hiszem, hogy megismerhettük egymást már annyira, hogy kijelenthessük nyíltan, hogy nem egy csónakban utazunk... Ettől függetlenül ezután is örömmel válaszolgatok bárki bejegyzésére, még ha az a tartama miatt esetleg nem fog a számára sikerélményeket nyújtani, akkor is...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 07. 20:28 | Sorszám: 604
Szerintem kedves john batky túlzásba viszed egy kicsikét, mint némelyik fórumtársad...
SenKyse írt egy "regényt" nekünk, amiben párhuzamot vont az I. G. E. által megálmodott világállam elképzelése és a jelenlegi globalizációs igyekezetek között minden alapot mellőzve...
Ha az ember nyilatkozik, akkor ne beszéljen mellé és ne igyekezzen dolgokat hamis színben feltüntetni csak azért, mert neki esetleg más az érdeke vagy az elképzelése...
Klaus Matefi
2009. április 07. 17:35 | Sorszám: 602
Látom kedves SenKyse, hogy azért lassan, de biztosan elsajátítod az Istenkeresők Globális Egyházának a fogalomtárát. Ez igen dícséretes igyekezet a részedről. Csak így tovább!
A hibát viszont ott követed el, hogy olyan dolgokkal igyekszel kapcsolatba hozni az egyházat, amihez semmi köze nincsen, sőt éppen ezek kiküszöbölése a célja...
Ennek következtében nem tudok másra következtetni, csak arra, hogy neked a hibák kijavítása okozna valójában problémát...
Klaus Matefi
2009. április 07. 17:13 | Sorszám: 601
Hiánypótlás...:

Klaus Matefi
2009. április 07. 17:07 | Sorszám: 599
Helyesbítés:

Megható a fotó, csak ugye nem jellemző...

A mamája nem kifejezetten lovasszekéren szokott utazgatni:

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f0/Elizabeth_II%2C_Buckingham_Palace%2C_07_Mar_2006.jpeg/180px-Elizabeth_II%2C_Buckingham_Palace%2C_07_Mar_2006.jpeg[/img ]

A papája pedig szabadkőműves nagymester:

Link

Klaus Matefi
2009. április 07. 17:04 | Sorszám: 597
Megható a fotó, csak ugye nem jellemző...

A mamája nem kifejezetten szekéren szokott utazgatni:

[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f0/Elizabeth_II%2C_Buckingham_Palace%2C_07_Mar_2006.jpeg/180px-Elizabeth_II%2C_Buckingham_Palace%2C_07_Mar_2006.jpeg[img]

A papája pedig szabadkőműves nagymester:

Link

Klaus Matefi
2009. április 07. 16:31 | Sorszám: 594
És hova bújtak a rendőrök és a nyomozók százai, hogy nem látszanak ezen az idillikus felvételen?... Kiürítették előtte az egész falut?
Klaus Matefi
2009. április 07. 13:34 | Sorszám: 588
Nem molesztálja senki, csak le akarom beszélni a harciaskodásról...
Klaus Matefi
2009. április 07. 13:21 | Sorszám: 585
Idézet:
~1001 évesen - kb.
jól tartom magam, nem remeg a kezem,
nincs szemüvegem, mégis kitűnően célzok,
úgy nézek ki, mint a képen Jeanne D’Arc,
legalábbis, ami az aranyosságot illeti.

Én azt kérdeztem tőled, hogy milyen idős vagy? A hozzáállásod alapján 15-16 évesnek tippellek... Idővel meg fogsz persze te is komolyodni...

Klaus Matefi
2009. április 07. 13:18 | Sorszám: 583
Fel kell számolni maradéktalanul a lakásmaffiát, a bűnözés áldozatait az elkövetők rovására kártalanítani, a depresszióban szenvedők számára megfelelő segítő szándékú terápiákat lehetővé tenni és minden munkaképes embernek biztosítani a megélhetését garantáló munkahelyeket...
Klaus Matefi
2009. április 06. 21:29 | Sorszám: 575
Azt kell hozzá megvizsgálni, hogy mi okozta az odajutásukat. Ha a munkanélküliség, azt ki lehetne küszöbölni egyszerűen. Ha egyéni jellemi probléma, ahhoz már terápiára lenne szükségük, ami újra értelmes életcélt és perspektívát biztosíthatna a számukra.
Klaus Matefi
2009. április 06. 21:24 | Sorszám: 574
Van hozzá többség?
Klaus Matefi
2009. április 06. 21:23 | Sorszám: 571
Az I. G. E. nem csinálna velük semmit, hisz az egy egyház. A történelem folyamán már többször megéltünk államosításokat, egy világállamosítás, ami csak keveseket érintene, szerintem fájdalommentesen végrehajtható lenne, hisz a túlnyomó többséget nem érintené, viszont a túlnyomó többség érdeke a döntő és nem néhány tucat dúsgazdag emberéé...

Idézet:
Hogyan fogja jobb belátásra bírni pl a jelenlegi ENSZ tagjait, a jelenlegi múltimilliárdosokat, aki nem szeretnének osztozni a nyomorgókkal?

Mivel úgymond a demokráciában a többség érdeke érvényesül, így ez nem lehetne akadály... Csak ugye egy többség kell hozzá!

Klaus Matefi
2009. április 06. 21:14 | Sorszám: 569
Szerintem nem vagyonokat kellene kiosztani a gazdaságilag elmaradott országokban, hanem azokból a gazdaságukat felfejleszteni és elég munkahelyet biztosítani a számukra, hogy minden mnkaképes embernek lehetősége legyen a realis álmainak a valóraváltására.
Klaus Matefi
2009. április 06. 21:07 | Sorszám: 566
Még szerencse, hogy az orosz nyelv már a múlté, legalábbis Magyarországon...
Klaus Matefi
2009. április 06. 21:02 | Sorszám: 565
Ha az I. G. E. programja megértésre találna az emberiség többségénél, úgy az egyház azon lenne, hogy az ezzel kapcsolatos indítványait elfogadtassa a felelős vezetőkkel is.
Jelenleg az ENSZ szerintem pártos és alkalmatlan egy olyan megálmodott világállam megalapozására, ami az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzelése.
Klaus Matefi
2009. április 06. 20:54 | Sorszám: 564
Ha neked ez a szíved vágya, úgy tegyed, ha gondolod...
Klaus Matefi
2009. április 06. 20:04 | Sorszám: 559
Ez kedves zahumi.kék nem a te dolgod szerintem, hanem pl. egy megreformált és átalakított ENSZ feladata lenne.
Klaus Matefi
2009. április 06. 19:59 | Sorszám: 558
Idézet:
ezt úgy értsem, nem mersz kiállni?
Pisztollyal.
Meg kell keresni azt az amerikait, akinek vannak pisztolyai, de kitiltották csúnya beszéd miatt.

Ne komolytalankodjál kedves SenKyse... Megkérdezhetem, hogy körülbelül hány éves vagy?

Idézet:
fölösleges tovább sértegetned
már elég, hogy kijelentetted, egy antiszociális barom vagyok.
"egy vakon hívő ember vagy, aki nem képes saját józan paraszti ésszel átgondolni azokat a tanításokat, amiket hisz"- fölösleges tovább ragozni. Értem.

Egyáltalán nem sértésnek szántam, nekem ez volt a meglátásom. Vannak olyan hívők, akik nem hajlandók bizonyos kényes témákat közelebbről tárgyilagosan megvizsgálni. Ezt részben azért teszik, mert a vallási legendák értelmiszerzői óvva intik őket ettől, részben pedig azért, mert nem is hajlandóak erre biztos ami biztos alapon, hisz ki tudja úgymond, hogy mi fog akkor rájuk várni a nem létező túlvilágon...

Idézet:
Hogy én se haljak bután, áruld már el, milyen nyelv lesz a közös nyelv szerinted. Ez még érdekel, más már nem.

Az angol az világnyelv. Én személyesen ugyan nem beszélem ezt a nyelvet, de mivel elvileg nyelvtani szempontból is a legegyszerűbb, így szerintem ennek kellene lennie a megálmodott világállam közös nyelvének is.

Idézet:
A globalisták lova fog nyerni itt ebben a világban.
Én is tudom.

Ha az emberiség boldogulása, azaz a KÖZJÓ érdekében fog történni, akkor dícséretes dolog. Sajnos a jelenlegi tendenciák nem ebbe az iránya mutatnak...

Klaus Matefi
2009. április 06. 19:34 | Sorszám: 554
Örülök, hogy van olyan is, amiben egyetértünk...
Klaus Matefi
2009. április 06. 19:29 | Sorszám: 553
Az embernek emelkedett és nemes emberi célokat kell szolgálni, nem a Folyamatosan Változó Szellemi Valót, ami nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása.
Klaus Matefi
2009. április 06. 19:26 | Sorszám: 552
Nem hinném, hogy ez lenne a módja...
KÖZJÓ például az, hogy az eljövendő generációk ne adósrabszolgaként éljenek... Ha tévednék, akkor ki lehet javítani!...

Az is KÖZJÓ, hogy az emberiség ne nacionalista indulatok és indíttatások áldozata legyen pl. egy nukleáris háború által, de különben is a nacionalizmus nem az emberiség érdekeit szolgálja... Tévednék?

Az is szerintem KÖZJÓ, hogy minden embernek biztosítani kivétel nélkül az emberhez méltó életet vallási illetve nemzeti hovatartozástól függetlenül... Tévednék?

Az is KÖZJÓ, hogy egy világkormány ne csoportok érdekeit szolgálja, hanem kizárólagosan a túlnyomó többség érdekeit... Tévednék?

Folytathatnám a listát... Itt nem egyéni kívánságokat takar a KÖZJÓ fogalma, hanem a többség érdekeit, melyek esetenként ellenkezhetnek az egyéni érdekekkel is természetesen.

Vannak esetleg telhetetlen emberek, akik nem elégnének meg egy szép magánházzal, egy nyaralóval, stb., hanem egy egész városra, vagy akár országra fájna esetleg a foguk... Ez bizony ütközik a KÖZJÓ érdekeivel, amit annak az egyénnek be kell szépen látnia... Tévednék?

Klaus Matefi
2009. április 06. 19:07 | Sorszám: 549
Én a véleményeddel kapcsolatosan két dologra tudok csak gondolni kedves john batky:
- vagy nagyon érzékeny vagy
- vagy pedig bebeszéd magadba azt, amit velem kapcsolatosan felhoztál...

Senkit nem kicsinyelek, vagy nézek le, ez egy hamis beállítás részedről. Aki olvasgatja az írásaimat, az meg fogja ezt tudni állapítani. Hogy bizonyos dolgok magyarázataihoz ragaszkodom és nem engedek belőlük, az egy természetes hozzáállás a részemről, mivel meg vagyok győződve az igazságtartalmuk felől.

Klaus Matefi
2009. április 06. 18:14 | Sorszám: 543
Helyesbítés:
hanem
Klaus Matefi
2009. április 06. 18:12 | Sorszám: 542
Idézet:
Mi a csudára lenne jó, ha a világyegyetem pillanatnyi állapota meghatározó befolyással lenne valamely élölényekre születésük pillanatában? Ez teljességgel felesleges dolog lenne. Úgyhogy el kell borotválni.

Ez nem népszavazás tárgya kedves john batky, anem inkább a beavatásé...

Klaus Matefi
2009. április 06. 18:09 | Sorszám: 541
Nincsen szükségem segédekre...
Klaus Matefi
2009. április 06. 18:07 | Sorszám: 540
Az én azt értem alatta, ami az emberek túlnyomó többségének jó...
Klaus Matefi
2009. április 06. 18:04 | Sorszám: 539
Idézet:
Elég csodálatos, hogy elfelejted, a saját topikod az IGÉről szól. Miért kellene itt szidnom a totalitárius, ilyen-olyan tudatmódosító, világuralomra törő rendszereket és ha egyet is kihagynék közülük vajon nem mondanád-e, hogy az éppen véletlenül kihagyottal szimpatizálok... Hm?

Az I. G. E. elképzelése egy megálmodott világállam realizálása a KÖZJÓ érdekében, amit eddig ezen a fórumon csak szapultak. Aki persze ismeri az itteni hangadókat, az úgyis tudni fogja hova tenni őket szerintem...

Idézet:
Úgy gondolnám, Te itt részben híveket óhajtasz szerezni, de amikor kérdések merülnek fel, sokszor magas lovon ülve lesöpröd a kételyeket. Belátom, hogy nem minden hozzászólás feltétlenül jóindulatú vagy jóhiszemű, de ennek oka -nem tudom, mennyire értesz vele egyet- az, hogy egyenesen provokatív a hozzáállásod, ami egy ilyen internetes-fórumos "toborzásnak" az esetek többségében nem kedvez.

Az egyház ötletét erőpróbaként vittem több fórumra, amit nagyon jónak tartok.
Milyen kételyeket söprök le?
Mindenhez megadom a magyarázatot is. Az, hogy egyeseknek a hitükből adódóan más az életfelfogásuk, vagy az érdekük, azon nem könnyű segíteni, de talán egyszer rá fognak jönni ők is, hogy rossz lóra tettek... A későbbiekben is nyitva fog állni a számukra az Istenkeresők Globális Egyházának a kapuja.

Idézet:
Amikor pedig valaki ellenvéleményt fogalmaz meg -bár látom, hogy a társas együttélés szabályainak megfelelően tisztességel mindenkinek igyekszel válaszolni-, sokszor úgy veszed, hogy tudatlan emberek védik körömszakadtáig olyan szétmorzsolható hiteiket, amelyeket már különböző nagyon híres rabbik és egyéb autoritások már rég bebizonyítottak, hogy sületlenség, csalás. Persze különböző kozmikus számítások azt mutatják, hogy amit ők mondanak, az tévedhetetlen...

A vak hit az embereket mindaddig ütőképes partnerré teszi, amíg nem bizonyítják be számukra az ellenkezőjét... Hirdethetjük fennhangon például a hús-vér Názáreti Jézusnak a harmadnapra "történt feltámadását" mindaddig, amíg utána nem nézünk az ezzel kapcsolatos orvosi véleményeknek, melyek ezt egyértelműen kizárják... Ez általában persze nem rendíti meg a vakon hívő emberek hozzáállását, hisz ilyen esetekben kell előhozakodni az isteni csodák ötleteivel, ami aztán a többséget megnyugtatja...

Idézet:
A pozitív értelemben vett toleranciát hiányolom, aminek eredete bizonyára az, hogy saját hitedet biztosra veszed, máséhoz pedig egy cseppet sem kívánsz közelíteni.

Nem tudok olyan dolgokhoz közelíteni, melyek szerintem tévtanítások...

Idézet:
Miért nem jut eszedbe egy pillanatig sem, hogy ezzel a hozzáállással az IGE-nek több ellenlábast szerzel, mint megértő hívet?... Beszélgetnénk s nem harcolnánk, lenéznénk vagy mi...

Mindegy, a Te dolgod...

A hozzáállásom megfelelő, ti akarjátok bizonygatni az igazatokat ebben a topicban az I. G. E.-val szemben... Adjak igazat nektek, amikor szerintem nem stimmelnek bizonyos elképzeléseitek. Ne komolytalankodjál kedves john batky...

Aki figyelmesen olvassa a bejegyzéseimet és megérti azokat, az szerintem nem fog elhamarkodott negatív véleményt mondani róluk...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 06. 17:20 | Sorszám: 536
Idézet:
A végén kiderül, hogy a csillagászok mégis igen sokat tudnának róla, ha eldobnák szemellenzőjüket. Vagy mégse?

Ha foglalkoznának a hatások vizsgálatával, akkor szerintem biztos.

Klaus Matefi
2009. április 06. 17:17 | Sorszám: 535
Idézet:
SenKyse írta:
na jó
akkor önjelölt vagy - ez se sokkal jobb- reménytelen, mint a másik.
a másik esély- miszerint "küldött"- nem szokás lobogtatni (ritkán büszkélkednek fennhangon: engem a rabkőműves páholyból, a nbhkgbmofadtól, stb küldtek)
le is zárhatjuk

A fantáziád az túlteng, nem véletlenül egy vakon hívő ember vagy, aki nem képes saját józan paraszti ésszel átgondolni azokat a tanításokat, amiket hisz...

Idézet:
tulajdonképp érdekelne, (bár nem szoktál felelni ezekre)
miért nem tartod a Szentkorona népéhez tarozónak magad- miután gyönyörűen beszéled a magyart,(mire cserélnénk le szerinted? milyen nyelvre?) A Szentkorona népe - bármely itt élt, élő és ide leszülett , és a magyar nyelvet anyanyelvként beszélő ember közössége - meghatározza az itt (toposz) élők feladatát - csak azért, hogy a lehető legboldogabban élni tudjanak- vagy, hogy ebben a tragikus világban élni tudjanak - nem más (toposz, nép, közösség) rovására, hanem Isten dicsőségére.

Kezdeném a végén, hogy mi az szerinted, hogy "Isten dicsőségére"? Nagy szavak, semmi több. Isten egy Folyamatosan Változó Szellemi Való, az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége. Miért van szükséged ilyen nagy szavak, közhelyek pufogtatására?
Azért mert valaki Magyarországon született, vagy beszéli a magyart, az még nem azt jelenti, hogy magyar...
Mi az kérlek, hogy "Szent" Korona? Miért lett egy korona szent? Tudtommal, ezt személyekre szokás használni az újszövetségi legendák vallásaiban. Vagy tévedek? Ezek szerint minden kegytárgyat szentté lehet avatni?

Idézet:
miért árulod el? miért mondasz olyan VALÓBAN IJESZTŐ dolgot: majd meg fogják érteni (a találmányod)!
miért az, hogy kínosan egyezik a SAJÁT TALÁLMÁNYOD azokkal a szándékokkal , amelyek ki karják véreztetni
a fejét-karját -lábát levágott, de még dobogó szívű
urszágot

Az Istenkeresők Globális Egyháza által megálmodott világállam szerintem az emberiség túlnyomó többségének az érdeke, a saját jólfelfogott érdekükben. Ha ezt nem érted meg, akkor a saját népednek akarsz rosszat tudva, vagy tudatlanul, vagy pedig meggondolatlan vagy... Semelyik se jó...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 06. 15:11 | Sorszám: 526
Az egyház még nem alakult meg, csak tervbe van véve, ami szerintem a nyár elején meg is fog történni.

Akkorra fog rendelkezni saját weboldallal, fórummal (fórumokkal).

Mindenki a tagja lehet, aki úgy érzi, hogy a KÖZJÓ-ért tenni felemelő dolog és azonosulni tud az egyház felvázolt elképzeléseivel. A részleteket majd a jelzett weblapon lehet megtudni.

Klaus Matefi
2009. április 06. 15:05 | Sorszám: 525
Gondolkozzál el egy kicsit alaposabban az emberiség múltjáról, jelenéről és a várható jövőjéről, aztán talán majd jobb belátásra térsz. Ha nem, akkor vagy nem vagy az emberiség barátja, vagy nincsen józan ítélőképességed...
Klaus Matefi
2009. április 06. 15:00 | Sorszám: 523
Idézet:
Így van, már Madách is megírta, a falanszter szép és hasznos, maximálisan kibontakoztathatjuk benne képességeinket a közjóért.

Azért mert egy megálmodott világállamban nem lenne néhány tucat multimilliárdos, megszünnének a földrajzi és az etnikai határok, azért szerinted már a falansztert kell emlegessed?... Feltehetően nem ismered kellőképpen ennek a fogalomnak a valódi jelentését, ha ezt az általam már többször említett világállammal szándékozod kapcsolatba hozni... Az I. G. E. éppen az egyén jobb kiteljesedéséért, több szabadidejéért, emberhez méltóbb életéért szállok síkra.

A jelenlegi globalizációs igyekezetek valóban egy totálkontrollra épült, feltehetően nyakig eladósodott társadalmat terveznek, ahol a pénz az Isten, de azt is csak kevesen birtokolhatják...
Érdekes módon ezekkel a törekvésekkel kapcsolatosan nem hangzanak el kritikák részetekről...
Vajon mi lehet ennek az oka?
http://www.merenyi.baptist.hu/kep.php?id=23543

Klaus Matefi
2009. április 06. 13:56 | Sorszám: 521
Idézet:
SenKyse írta.
Nem hiszem, hogy akár egyszer is VALÓBAN jelen voltál egy katolikus szentmisén.

Ez igazán csak a te kishitűségedet bizonyítja. Kb. 6-14 éves koromig rendszeresen ministráltam (egyes napokon néha többször is), szinte kívülről tudtam a latin mise szövegét, még ma is emlékszem rá... Elsőáldoztam, bérmálkoztam, templomban esküdtem, gyakorló katolikus voltam ~35 éves koromig. Aztán azt hiszel, amit akarsz...

Idézet:
SenKyse írta.
Én is üldögéltem mindenféle politikai-gazdaságtan-tudszoc. stb órán, de a pad alatt
Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Csehovot, Shakespeare-t stb olvastam.

Ebből a szempontból meg tudlak érteni.

Idézet:
SenKyse írta.
Bármikor szívesen beszélgetek ezekről az írásokról. Ellenben, amihez úgy állok hozzá, hogy nem szeretem, ellenszenvvel – azt soha nem fogom megérteni, mert csak a szeretet tudja megnyitni a kaput a lényeg megértése felé.

Az élet és a halál kérdése nem egy mézeskalács kedves SenKyse, sajnos az életünk egyszeri és megismételhetetlen, bármennyire ellenszenves a számodra ez a tény... Biztosan szebb és jobb dolog lenne, ha mondjuk odaát 72 gyönyörű szűz várna a szolgálataidra, de sajnos ezek csak a mesében léteznek... És mégis láthatod, hogy százmilliók képesek ilyen dolgokban hinni...

Idézet:
SenKyse írta.
Az, hogy ott üldögéltél esetleg, kevés. A lényege nem érintett meg.
Fogalmad sincs, mi az a szakrális dráma, ami az oltárnál játszódik.

Gondolod?
Valójában nem játszódik semmi... Ezek naponta többször ismételgetett ritusok a templomokban, melyek részben hibás hipotézisekre épültek fel.

Idézet:
SenKyse írta.
Ez egyértelműen kiderül, mikor ilyet írsz:
Fölösleges a hálaadás, értelmetlen, „szükségtelen és felesleges imádni” –
Szeretetlenségből fakadó mélységes meg nem értés ez.

Mivel Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) nem egy intelligens lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye, így teljesen felesleges az imádata. Ilyen erővel imádhatnád a Napot amikor olyan szépen süt és melegít, a felhőket amikor esik az eső, a Holdat, amikor apályt, vagy dagályt okoz és még sorolhatnám... Ezt tették a természetimádók is, de kiderült róluk a bibliai legendák szerint, hogy hamis isteneket imádtak...
Az isteni hatások nemcsak pozitívak, de negatívak is. Ugyanez a helyzet a természetben megfigyelhető jelenségekkel is. Miért lenne akkor az részemről "szeretetlenségből fakadó mélységes meg nem értés", ha a meggyőződésem az, hogy Istent nem skatulyázhatjuk be a "szeretet" Istenének, hisz a természet (vadon) törvényei ennek az Istennek a törvényei, melyek részben a kíméletlenségre, a kegyetlenségre és az erőre épülnek?

Klaus Matefi
2009. április 06. 13:18 | Sorszám: 519
Idézet:
SenKyse írta:
Első válaszod nekem, régen, az volt, „Te is Isten fia vagy”

Legfeljebb olyat írhattam, hogy Jézus ugyanúgy Isten fia, volt, mint te vagy én... Egy kicsit máshogy fest... Ha idézgetsz tőlem, akkor légyszíves a pontos forrást megjelölni, mivel az a negatív tapasztalatom, hogy szándékosan elferdítik egyesek a mondanivalómat...

Idézet:
SenKyse írta:
Meghatódtam, mert az Istengyermekség (Luther szépen fejtette ki) valóban a legfontosabb.
Azután rájöttem, te Isten alatt nem azt érted amit a nem bálványimádó emberek

Milyen bálványimádó emberekről beszélsz kedves SenKyse? Gondolod, hogy az nem tartozik bele a "bálványimádás" fogalmába, amikor vallási legendák szerint Isten egy hegy tetején szövetséget köt egy nem létező történelmi személlyel, vagy égő bokrokból tar kiselőadásokat?... Vagy az, hogy kiválaszt egy népet a többi rovására, pedig ez az Isten minden embert a saját pillanatnyi képmására teremt, de ennek ellenére más népek kiirtására, szolgasorba való süllyesztésére illetve eladósítására ösztönöz?...

Szerintem minden vallás "bálványimádó", mely nem a valós Istent (Folyamatosan Változó Szellemi Való) tiszteli és rádásul imádatja a hívő tömegeivel, amikor Isten nem egy intelligens lény, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, ami igazán nem szorul imádatra...

Idézet:
SenKyse írta:
Nem szeretem a benned lakó Isten (a fogantatáskor belépő, nem rossz, nem jó, omniscientia, omnipotentia állapotú, mert nincs ki korlátozza, inkarnálódó metafizikai abszolútum)
szándékos vagy akaratlan (mindegy)
hazug és téves leplekkel való befedését.

Csak egyfajta Isten van, viszont folyamatosan változó szellemi hatások kútfője, akár szereted, akár nem... Hozzá kell tegyem, hogy szükségtelen is szeretni, hisz nemcsak a jónak, de a rossznak is szellemi forrása. A pillanatnyi gonoszt pedig csak a gonosz szeretheti...

Ki beszélt olyan Istenről, mely a "fogantatáskor lép be"?
Nagyon felületesen olvasgathatod az írásaimat... Ezért is nem értheted meg azokat...

Én mindig a születés pillanatát emlegetem a lélek keletkezésével kapcsolatosan, mint ahogy helyesen teszik ezt egyes zsidó rabbik is:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejezodési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlodés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.
A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Idézet:
SenKyse írta:
Mindazonáltal szeretlek,
a lényegedet,
a benned lakó Istent.

(ezt mind nem hiszed, de akkor is)

Azért mert Isten (Folyamatosan Változó Szellemi Való) leképezi a születésünk pillanatában a lelkünket a saját "képmására" illetve folyamatosan hat ránk a további életünk folyamán, az még nem azt jelenti, hogy "bennünk lakozik"... Ha felveszel a magnetofonodra egy koncertet a helyszínen, akkor szerinted a zenészek beköltöztek a kazettádba?...
Az elképzelésed szerint akkor akár ki is kiálthatnánk magunkat Istennek, már pedig ez egy tévtanítás lenne...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 06. 11:25 | Sorszám: 514
Helyesbítés:
Idézet:
De nem jó, hogy
1.Ádámig-Éváig visszavezeted a családfádat, foglakozás szerint,

Honnan szeded ezt kedves SenKyse, nem keversz véletlenül össze valakivel, vagy valakikkel?

Idézet:
viszont arra kérdésemre,
2. ki a mestered, megtagadtad a választ.
Miért?
Klaus Matefi
2009. április 06. 11:21 | Sorszám: 512
Idézet:
Egyfolytában meghazudtolod, lényegét levágod, a fogalmakat szándékosan rosszul használod- ez érdekében.

Én azt állítom, hogy a Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, azaz szó sem volt önkéntes "áldozatról"... Nem támadhatott fel a halottaiból, mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, viszont az ötlet alkalmas volt arra, hogy a világ népeivel közel 1700 évig várassák az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását "Jézus második eljövetele" gyanánt..." A véleményem szerint ennek a "feltámadásnak" az ötlete Páltól (Saul rabbi) származik (esetleg a szanhedrin sugallatára), aki soha nem látta és nem halotta Jézust, viszont a keresztre feszítése után ~15-20 évvel elsőként írt erről az "eseményről", megelőzve a szinoptikusokat 1-1,5 évtizeddel... Annak ellenére, hogy Jézus a saját népe kegyetlen és nacionalista vallási sugallatai ellen lépett fel valójában, és nem a világ népeit akarta megváltoztatni, Pál (Saul rabbi) azt tartotta fontosnak...
A Pál-féle kereszténység általában erőszak útján lett elterjesztve a világ népei között, ami tulajdonképpen az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" utasításainak tudhatóak be...

Szerinted milyen félremagyarázások találhatóak a magyarázatomban, amik nem fedik a valóságot?

Idézet:
(Hogy mindez miért pont egy magyar vitafórumon, miért pont nekünk kellene eldobni anyanyelvünket, hitünket- kérdés, melyre döbbent csend a válasz.

Szerintem a Bakonyban "landolt" a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" 1999.08.11.-én, így nem hinném, hogy érdektelen lenne a téma... Ki akarja azt, hogy "csak a magyaroknak kellene eldobniuk az anyanyelvüket" egy megálmodott világállamban?

Idézet:
De nem jó, hogy
1.Ádámig-Éváig visszavezeted a családfádat, foglakozás szerint,QUOTE]

Honnan szeded ezt kedves SenKyse, nem keversz véletlenül össze valakivel, vagy valakikkel?

[QUOTE]viszont arra kérdésemre,
2. ki a mestered, megtagadtad a választ.
Miért?

Mit és mikor tagadtam meg szerinted? Esetleg légyszíves a pontos helyét ennek a bejegyzésnek megemlíteni....
Nincsen mesterem, nem avatott be senki, hanem saját kutatási eredményeimet propagálom. Szerintem ezt már többször hangoztattam... Remélem, hogy most megértetted végre?...

Idézet:
1. tőlem idegen a származás kérdése
2. csak két esély van, hogy ne nevezd meg a mestered
(ne kelljen ezt már kifejtenem)

Szerintem magad se tudod, hogy mire akarsz kilyukadni... Ha pedig igen, akkor miért nem kérdezel egyértelműen?

Klaus Matefi
2009. április 06. 10:42 | Sorszám: 509
Idézet:
természettudományos szemszögből megközelítve a dolgokat: zavaros írásaid még nem álltak össze egzakt elméletté.

A mai laikus hívők előszeretettel emlegetik a természettudományokat a vallásukkal kapcsolatosan, pedig valójában semmi köze hozzá... A bibliai legendák misztériumai, kozmikus misztériumok, melyek az ősi asztrológiára bazíroznak. Az pedig ugye köztudott, hogy a mai "tudományos" hozzáállás szerint az asztrológiai az tudománytalan babonaságnak számít...
Ennyit a te "természettudományos szemszögedről...
Esetleg próbáld bizonyítani a Pál (Saul rabbi) általi mesés feltámadási ötletet természettudományos szemszögből...

Idézet:
A makrovilág számodra felfogható, de nem galaxisokban lát (mert nem bír ilyen távlatokat), ugyanakkor a mikrovilágot teljesen figyelmen kívül hagyja, holott az emberi lét közege ez.

Már elmagyaráztam korábban az ősi asztrológiának az ezzel kapcsolatos nézetét. Az "állócsillagokat" a hatalmas távolságukból adódóan egy konstans háttérhatásnak tartják, ami természetesen nem helytálló. Én Istent az anyagi mozgásokból adódó hatások összességének tartom, amibe ezek a háttérhatások is természetesen beletartoznak, de leképezni összességében szerintem lehetetlen... Ha képes vagy rá, akkor rajta...

Sajnos a szokásodhoz híven olyan dolgokat állítasz, amelyeknek nincsen alapjuk... Mikor hagytam figyelmen kívül a mikrokozmoszt? Az emberi lélek makrokozmikus eredetű szerintem, de a szabad akarat adott, a gének általi tulajdonságok átöröklődése pedig egy tény, amit nem kell a lélekkel összekeverni...

Idézet:
Ha komolyan kívánsz párbeszédet folytatni, úgy levehetnéd az álarcodat és megpróbálhatnál önmagad lenni.
Mások gondolatai mögé bújva nem túl eredeti fickóként csupán zagyva montázsa vagy az érdeklődésednek.

Szerinted melyik magyarázatomban "bújtam mások gondolatai mögé"?

Feltehetően erre se lesz válasz, mint a korábbi kérdésemre (485.)...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 06. 10:12 | Sorszám: 689
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=229723
Feltámadhatott-e Jézus?

Klaus Matefi 2009. 04. 06. 09:57 (89.)

Idézet:
Ben Lévi írta:
Valóban nem ismertem kellőképpen, de nem is lepett meg. Az lepett volna meg, ha azt mondják, hogy ők voltak az okai. Megjegyzem Pilátust sem gondoltam hibátlannak az ügyben...
A vád Pilátus előtt egyértelműen lázadás volt, az istenkáromlás vádja nemigen hatotta volna meg Pilátust. Persze ez jelzi, hogy avádlók ügyesen taktikáztak, hiszen a legkevésbé volt valóságalapja ennek a vádnak.

Az idézeteket csak azért tettem be ide, mivel Te azt állítottad rólam, hogy "ez nagyjából megfelel egy mai zsidó érvelésének, hogy ne zavarja a kereszténység az ő lelkét. ezzen nem azt mondom, hogy zsidó vagy, ez nem is érdekel". Láthatod tehát, hogy az én magyarázataim egyáltalán nem hasonlóak az idézetekben olvashatóakhoz...

Idézet:
Ben Lévi írta:
Pártatlan és tárgyilagos?

Nem értem, mire gondolsz! A szavakat értem, persze...

Az én magyarázataim nem kifejezetten azonosak a bibliai legendákban illetve más helyeken olvashatóakkal. Két igazság ezen a téren nem létezhet... Vagy az említett források magyarázatai tévtanítások, vagy az enyém...

Erre írtam azt, hogy

A Biblia szerint ez természetesen máshogy fest, tehát a vitatott pontok eldöntéséhez pártatlan és tárgyilagos megméretés lenne szükséges, aminek örömmel állok elé...

És ezt ezután is fenntartom. Igazságot ebben a kérdésben nem tehet egy elkötelezett hívő, hisz az hazabeszél értelemszerűen...

Én azt állítom, hogy a Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, azaz szó sem volt önkéntes "áldozatról"... Nem támadhatott fel a halottaiból, mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, viszont az ötlet alkalmas volt arra, hogy a világ népeivel közel 1700 évig várassák az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását "Jézus második eljövetele" gyanánt..." A véleményem szerint ennek a "feltámadásnak" az ötlete Páltól (Saul rabbi) származik (esetleg a szanhedrin sugallatára), aki soha nem látta és nem halotta Jézust, viszont a keresztre feszítése után ~15-20 évvel elsőként írt erről az "eseményről", megelőzve a szinoptikusokat 1-1,5 évtizeddel... Annak ellenére, hogy Jézus a saját népe kegyetlen és nacionalista vallási sugallatai ellen lépett fel valójában, és nem a világ népeit akarta megváltoztatni, Pál (Saul rabbi) azt tartotta fontosnak...
A Pál-féle kereszténység általában erőszak útján lett elterjesztve a világ népei között, ami tulajdonképpen az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" utasításainak tudhatóak be...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. április 06. 09:18 | Sorszám: 502
Szerinted miben nyilvánul ez meg?
Abban, hogy a keresztények figyelmét igyekszem felhívni olyan dolgokra, amiknek nincsen realis alapja?
Vagy azért, mert rá akarom őket vezetni, hogy ne a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre várjanak?
Klaus Matefi
2009. április 06. 09:12 | Sorszám: 501
Ez látod már reálisabb elképzelés a részedről...
Klaus Matefi
2009. április 05. 22:35 | Sorszám: 498
Azért te azt tudtad, hogy "A hit tudás a hívő számára"...
Most akkor hogy van ez szerinted?
Klaus Matefi
2009. április 05. 22:24 | Sorszám: 496
Hát akkor sok mindent rosszul tudtak ezek szerint a hívők... Ezért is szükséges közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után az intenzív felvilágosítás, hogy nehogy tévhitben éljenek...
Klaus Matefi
2009. április 05. 22:00 | Sorszám: 494
Idézet:
Ha jól emlékszem keresztény hitigazságot
legendáztál le utóbb.

Az igazság csak az lehet, amit tud az ember, vagy amiről meggyőződhet kedves szopornyica... Akkor te most milyen "hitigazságra" céloztál?

Klaus Matefi
2009. április 05. 21:46 | Sorszám: 492
A még megválaszolatlan kérdésem:
Melyik bejegyzésemben találtál ezzel kapcsolatos fogalmi hiányosságokat?
Klaus Matefi
2009. április 05. 21:39 | Sorszám: 490
Elfelejtettél válaszolni a 485. bejegyzésemre. Ha valamit állítasz, azt illik alá is támasztanod...
Klaus Matefi
2009. április 05. 17:45 | Sorszám: 488
Idézet:
egy szent katolikus és apostoli anyaszentegyházat

Esetleg kifejthetnéd, hogy mit nevezel szentnek ebben az esetben...

Klaus Matefi
2009. április 05. 17:41 | Sorszám: 487
Ezt kérdezzed meg tőlük kedves szopornyica, ha te úgy érzed.
Klaus Matefi
2009. április 04. 09:29 | Sorszám: 485
Idézet:
Miután alapvető fogalmi hiányosságaid vannak,
néhány meghatározást idézek:

Melyik bejegyzésemben találtál ezzel kapcsolatos fogalmi hiányosságokat?

Idézet:
A Bibliából citált szövegekhez elég az igeszakasz megjelölése, ha nincs birtokodban e bestseller, érdemes mielőbb beszerezned (a konkrét ismeretek kedvéért).

Azt, hogy én mit tartok elégnek, azt bízzad rám kedves szopornyica...

Klaus Matefi
2009. április 03. 20:02 | Sorszám: 483
Idézet:
SenKyse írta:
„Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.”

Exusez moi, Klaus,
– Nostradamus ne dit pas, s’est Christ !

Az, hogy Nostradamus e jóslata – Kriszus Nº 2 – a keresztényellenes Klaus Matefi kutatása felfedezése, találmánya, ©Klaus Matefi

Nem vagyok keresztényellenes, csak sajnálom a félreinformált tudatlan hívő tömegeket...

Erre az időpontra jelezte helyesen II. János Páp pápa Európának az "Úrral" való találkozást, amit személyesen helikopterből nézett végig 1999.08.11.-én...

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(628.old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Teljes részletességgel itt ki van dolgozva a téma:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Idézet:
SenKyse írta:
Mk 13, 33-37
(az idézetben szereplő ATYA- NEM a FolytonosanVáltozóSellemiValó, aki hol jó, hol rossz,
és nem intelligens* ( ©Klaus Matefi )
hanem az a metafizikai abszolútum, akit Klaus nem hisz, hogy VAN. )

Márk evangéliuma
13,33 Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!
13,34 Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon.
13,35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura; lehet este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel:
13,36 nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket!
13,37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!"

Közel 2000 évig sikerrel ijesztgették ezekkel a sorokkal a be nem avatott jóhiszemű hívő tömegeket és igen jó hatásfokkal... Viszont közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele után (amihez természetesen semmi köze nem volt a kínhalált szenvedett Názáreti Jézusnak...) ezeknek a soroknak a varázsa szertefoszlott...
Ennek ellenére biztosan lesznek sokan olyanok, akiket még évtizedek múlva is lehetne ezzel befolyásolni, sakkban tartani...
A végcél az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása volt a bibliai vallások beavatottjai számára, amit bizonyos titkos társaságok is támogatnak.
A messianisztikus elképzelésekről néhány idézet:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Zweiter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Erubin IV, 43b; (S.130)
Es ist bereits Jisraél zugesichertworden, daß Elijahu weder an einem Vorabend des Sabbaths noch an einem Vorabend eines Festtages kommen werde, wegen der Belästigung(27.). Er glaubte anfangs, daß (an solchen Tagen) gleich Elijahu auch der Messias selbst nicht kommen werde, somit sollte es ihm auch am Vorabend des Sabbaths erlaubt sein!? Elijahu kommt dann nicht, der Messias aber wohl, denn wenn der Messias kommt, sind alle Sklaven der Jisraéliten.(28.).
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Második kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Erubin IV, 43b; (130. old.)
Izrael szinte biztosítva lett, hogy Éliás sem egy szombat előestéjén, sem egy ünnepnap előestéjén nem fog eljönni a háborgatás miatt. Ő a kezdetben hitte, hogy (azokban a napokban) ugyanúgy mint Éliás a messiás maga szintén nem fog eljönni, ezáltal a szombat előestéjekor is engedélyezve kellett legyen neki!?
Akkor nem jön Éliás, a messiás azonban igen, mert amikor a messiás jön, mindenki az izraeliták rabszolgája.--

(27.) Da man an diesen Tagen Vorbereitungen zum Sabbath bzw. zum Feste zu treffen hat.
(28.) Sie brauchen dann die Vorbereitungen nicht selber zu treffen.

Az Istenkeresők Globális Egyházának a célja az igazságosság és a KÖZJÓ megvalósítása.

Isten egy Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége, az "égi mechanika" függvénye és nem rendelkezik szabad akarattal, nem egy intelligens lény. Ez a Folyamatosan Változó Szellemi Való biztosítja a számunkra születésünk pillanatában a lelkünket, amit minden esetben saját pillanatnyi képe alapján alkot meg. Így születhetett a "bűntelen" Názáreti Jézus és a Sátán inkarnációjának tartott Aleister Crowley is. Mind a két esetben a Folyamatosan Változó Szellemi Való az akkor pillanatnyi képére alkotta a lelkeiket. Ha nem lenne
folyamatosan változó, úgy mindenki azonos lélekkel lenne ellátva elvileg, de ez a természet halálát jelentené, hisz minden mozgásban van és ha ez leállna, az a véget jelentené...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 03. 15:40 | Sorszám: 476
Nem kell azért azt hinned, hogy a te "magasröptű" bejegyzéseidre válaszolgatok ilyen terjedelmesen. Tudod ezt a fórumot értelmesebb emberek is olvasgatják még feltehetően és azok esetleg megértik a bejegyzéseimet...

De azért remélem, hogy elhiszed az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiásának, Immánuelnek a fellépésére való készülődést?

Klaus Matefi
2009. április 03. 10:29 | Sorszám: 473
Helyesbítés:
Az Ezsdrásék messianisztikus elképzeléseinek az értelmében megindult a zsidóság beáramlása Palesztínába, de feltehetőleg csak egy részének a betelepülése várható stratégiai okok miatt...
Klaus Matefi
2009. április 03. 10:27 | Sorszám: 472
Idézet:
szopornyica írta:
A próféciáidhoz hasonló írások még néhány éve foglalkoztattak (2000 környékén írt Szentmihályi Szabó Péter egy könyvet), ma már a Nostradamusok és az asztrológiai baromságaitok is teljesen hidegen hagynak.

Nostradamusnak (aki az asztrológiában, kabbalah-ban, héber nyelvben és hermetikus ismeretekben jártas volt, és a Prieuré de Sion titkos társaságnak is a tagja) egy nagy érdeme volt a mi korunkkal kapcsolatosan, hogy közel 450 évvel korábban helyesen utalt az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek a születési időpontjára, azaz az 1999.08.11.-i kozmikus eseményre, amit mások nem tettek meg...:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Az, hogy te mit tartasz laikusként baromságnak, az a magánügyed... Viszont értelmes ember csak olyan dolgokról mond kritikát, amihez ért is egy keveset...

Immánuel már 10 éves, tehát realitás. A fellépését a szanhedrin hivatott előkészíteni, hogy realizálni tudja az ószövetségi legendák íróinak messianisztikus elképzeléseit (jólét, gazdagság, népek feletti uralom a benne hívők számára):
Ebből a célból ~1600 év után ismét megalakult a szanhedrin 2004. októberében:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.http://www.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.
Vezetői helyzetében, közvetlen tárgyalások útján vagy a nagyhatalmak közreműködésével a cádik talán visszaszerzi a zsidók számára a Templom-hegyet. Miután a Szánhedrin döntései megoldják a halachikus problémákat, lehetővé válik a Bét Hámikdás, a Szent Templom újjáépítése.
Ha mindez megtörténik, akkor valóra vált a Messiásról szóló ígéretek nagy része.
Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.”

A II. Templom (Salamon Temploma soha nem létezett...) alapkövét 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760) reggel 9 órakor lerakták Jeruzsálemben...

Ezt megelőzően 1897-ben az I. Cionista Világkongresszuson Bázelben Herzl Tivadar felvetette Izrael megalapítását (Ézsiás 11,12; Jeremiás 16,14-15), ami "fele úton" 1948-ban meg is történt. A kongresszuson vezetett naplójába a következőket jegyezte be:

„Ma megalapítottam a zsidó államot”

Idézet:
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_2.htm
És bár egyes zsidók idõnként visszatértek a Szentföldre, hogy ott éljék le utolsó éveiket, és ott temessék el õket, tömeges visszatérésre, letelepedésre és független, szuverén zsidó állam újraalapítására nem törekedtek egészen a 19. század utolsó éveiig.

De miért éppen 1897-ben?

1897 november 24.-én azok az égitestek, melyek Immánuel születését jelezték 1999.08.11.-én (napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt) együttálltak a Zodiákusban utoljára az említett időpont előtt:

1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Tehát minden tervszerűen elő volt készítve. Az Ezsdrásék messianisztikus elképzeléseinek az értelmében megidult a zsidóság beáramlása Palesztínába, de feltehetőleg csak egy részének a betelepülése várható stratégiai okok miatt... Az USA-ban ~annyi zsidó él, mint Izraelben.

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/a_teremtestol_a_messasig/106/1596 http://www.regi.zsido.com/zstsz06/12hetlevelezo.htm
Nem csoda hát, hogy a Talmud azt ígéri: „az eljövendő világban Izrael határain túl terjeszkedik, és elfoglalja az egész Földet” [4] . Az egész világ olyan szent lesz, mint Izrael. Ma ez még rejtve van, a jövőben feltárulkozik.

A Báál Sém Tov egyik első követője Oroszországból Izrael földjére szeretett volna emigrálni. Ott akarta hagyni számos közösségi feladatát (híres rabbi volt) és mindazt a jótékonysági munkát, amivel foglalkozott, és ki akart vándorolni a Szentföldre. A Báál Sém Tov röviden és lényegretörően válaszolt neki: „Ne fuss Izraelbe. Inkább mách do Erec Jiszróél, változtasd az itteni világot Izrael földjévé.”

Jeruzsálemben már folyik a Templomhoz tartozó rituális felszerelések, öltözékek készítése:
http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm http://www.templeinstitute.org/magyar/messias-templom.htm http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=201&nid=2019 http://www.istentisztelet.hu/irasok/templom.htm http://www.or-zse.hu/kraus/naft159.htm http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478

Izrael a látszat ellenére is egy teokratikus állam, ugyanúgy, mint a síita Irán:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.
http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/archiv/u990305.html
H. H. DONIN
Zsidónak lenni (12.)
Mi a Tóra? Technikailag Mózes öt könyvét jelenti. Ez az Írott Tóra (Torá SeBiktáv). A tekercset, amelyre le van írva, és amelyet a zsinagóga frigyszekrényében tartanak, Tóra-tekercsnek - Széfer Tórának nevezik. Bizonyos értelemben ez a zsidó nép alkotmánya.
http://regi.zsido.com/egyseg/egyseg16/egysg16.htm
"Ha a világ végén lesznek is száműzötteid – onnan gyűjti egybe az Örökkévaló" – ígéri Mózes mesterünk Isten Tórájában, ami a zsidó nép írott alkotmánya.
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=9335
Szavaznak a népek
Hogy ne csak európai példákról essék szó, megkérdeztem régi jó barátomat, Yehuda Lahavot (a 168 Órát is tudósítja), hogy náluk, Izraelben mi a helyzet. Nos, ott az államalapítás óta még nem volt népszavazás. Izraelnek nincs alkotmánya. A népszavazás nincs intézményesítve.
http://www.mno.hu/portal/145166
Sokszor hangoztatták, hogy a palesztinoknak alkotmányra lenne szükségük, hogy közelebb juthassanak a demokráciához, ugyanakkor Izraelnek sincs írott alkotmánya.

Simon Peresz jelenlegi államelnök Jeruzsálemet a világ fővárosának szándékozik kikiáltani:

Idézet:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Hetek-összeállítás
Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák „a világ fővárosává”. Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

Néhány idézet az ószövetségi legendák betervezett messiásának az eljövetelével kapcsolatosan:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm http://regi.zsido.com/magazines/egyseg/egyseg35/a_rebbe.htm (korábban)
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
A rebbe (*Rabbi Menachem Schneerson, a lubavicsi rebbe) azt a következtetést vonta le, hogy a messiási idők már nagyon közel vannak, és mindenkinek fel kell készülnie erre a nagy eseményre azzal, hogy tanulmányozza a Messiás eljövetelével foglalkozó zsidó irodalmat, a Talmudot, Maimonidest és a többieket.
http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm
Vol. 8 No. 7 / April 2003 / Adar II - Nisan 5763
Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Klaus Matefi
2009. április 02. 22:31 | Sorszám: 464
Helyesbítés:
Idézet:
Hogy oldjuk a feszültséget, első lépésben azt mondhatjuk erre, hüjeség, aztán szűkítjük a kört...
Klaus Matefi
2009. április 02. 22:27 | Sorszám: 463
[QUOTE]Hogy oldjuk a feszültséget, első lépésben azt mondhatjuk erre, hüjeség, aztán szűkítjük a kört...[QUOTE]

Feltehetően azért tartod hülyeségnek, mivel nem foglalkoztál behatóbban a kérdéssel...
Egy idézet:

http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Most képzeljük el, hogy egy zsidó, egy cádik megoldja ezt a fogas kérdést. Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyesfajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére.

Klaus Matefi
2009. április 02. 22:17 | Sorszám: 459
Idézet:
Miért, ígérkezett, hogy jön?? Most megleptél... sehol nem olvastam ilyet, pedig azt hittem, laikusként elég alaposan átrágtam az Evangéliumot. Igaz Pált kihagytam... a primer forrás jobban érdekelt.

Maga Jézus természetesen nem állíthatott ilyet, azt se, hogy feltámad, viszont a kínhalála után Pál (Saul rabbi) kezdeményezésére "feltámadt" papíron, sőt a "második eljövetele" is be lett ígérve... A Pál-féle kereszténység valójában "Jézus második eljöveteléről" szól, aminek semmi alapja nincsen természetesen, de ez által közel 1700 évig várathatták a világ népeivel Immánuelt, az ószövetségi legendák betervezett messiását...

Klaus Matefi
2009. április 02. 22:06 | Sorszám: 456
Idézet:
Csak kibútt a szeg a zsákból - bicskával kereszteltek kedves Klaus bátyó téged is (semmi közöd a kereszténységhez)!

Annyi azért van, hogy egy mélyen vallásos katolikus családból származom, bérmaapám egy pap és én fiatalkoromban intenzíven ministráltam éveken keresztül, sőt közel harmincőt éves koromig szintén hívő, gyakorló katolikus voltam...

Idézet:
Egyébként ki mondta neked, hogy az EU örökké tart?

Ki állított ilyet kedves szopornyica?
Az ószövetségi legendák beavatottjainak a messianisztikus elképzelései nem szűkültek le csak Európára...

Az általam közölt prófécia se csak Európát emlegeti:

Widler Walter: Buch der Weissagungen(1950)
(S.37) Prophezeiung des Methodius:....., die nach vielen Wirren Europa zum letztenmal unter dem dem Kreuz einigen soll!
(S.135.) Die Europäer werden sich dagegen erheben, die "Vereinigten Staaten von Europa" gründen, dann wird der Antichrist geboren. Er wird Präsident der Vereinigten Staaten Europas und dann Weltkaiser!
--Widler Walter: Jövendőmondások Könyve(1950)
(37. old.)Methodius próféciája:......, sok zűrzavar után Európának utoljára a kereszt alatt egyesülnie kell!
(135.old.) Az európaiak ellenezni fogják az "Egyesült Európai Államok" alapítását, akkor fog az Antikrisztus születni. Ő lesz az Egyesült Európai Államok elnöke, majd Világcsászár!--

Aztán lehet vitatkozni ennek a próféciának a realitásáról...

Klaus Matefi
2009. április 02. 21:56 | Sorszám: 451
Szuper felvétel, de ettől még Jézus nem fog másodszorra eljönni sajnos...
Klaus Matefi
2009. április 02. 21:53 | Sorszám: 450
Idézet:
Talán rosszul emlékszem, de korábban mintha egy-két enyhén méltató szót is ejtettél volna Jézus tanításairól. Félreértettelek, vagy már a Jézus 2.0 verzióról írtál?

Maximálisan értékelem a Jézusnak betudható tanításokat, aki népe kegyetlen és nacionalista vallási sugallatai ellen lépett fel. Jézus számomra egy pozitív hős, áldozat, de persze nem Isten...

Idézet:
Amúgy kezdem úgy érezni, az egész arról szól, hogy a korábbiak hozzá-nem-értők vagy tudatos hamisítók voltak szinte mind, de a Te tanításod az egyedül üdvözítő a földkerekségen ... és aki nem ebben hisz, az nyilvánvalóan menthetetlen balek, együgyű megvezetett, tudománytalan szerencsétlen.

A vallások kedves john batky a beavatatlan és jóhiszemű híveknek lettek szánva, kívéve, ha ezt erőszakosan terjesztették...
Nincs üdvözítő vallás, mert az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen sajnos...
Az Istenkeresők Globális Egyháza mellőzi a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket és kifejezetten emberközpontú...
Ha egyszer kiderül az igazság és ettől függetlenül továbbra is várják egyesek pl. Jézust "Jézus második eljövetele" gyanánt, vagy a nem létező "holtak feltámadását", amelyek bekalkulált időpontján már közel 10 éve túl vagyunk, hát bizony nagyon hívőnek kell lennie azoknak az egyéneknek...

Klaus Matefi
2009. április 02. 16:09 | Sorszám: 442
Idézet:
Nem baj. Amiről Szent Lukács beszámol/idéz ebben a két mondatban, az számomra cseppet sem ijesztő vagy visszataszító. És a tudásom alapján el is tudom képzelni, nagyjából milyen lehet.

A Názáreti Jézus már a múlté kedves John Batky. "Jézus második eljöveteléhez" semmi köze nincsen, ezt nyugodtan elhiheted nekem.

Tudtommal nem a Vatikán készül Jézus fellépésére, hanem a szanhedrin Immánuelére... A realitás ez, erre írta korábban Maimonides:

http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Természetesen nemcsak a keresztények jártak így szerintem, hanem pl. a muzulmánok is, de maguk az ószövetségi legendákban hívők is, amiről Maimonides se akart már nyilatkozni...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. április 02. 15:58 | Sorszám: 441
Szabályokat követni még nem jelenti azt, hogy mindenben egyet is ért az ember velük. Az a vallásalapító, aki követi ugyan az érvényben lévő szabályokat, de felhívja azok esetleges helytelenségére a figyelmet, azt csak a jószándék vezeti egy szebb jövő kialakítása érdekében.
Ha minden rendben lenne, akkor ugye erre nem lenne szükség...
Klaus Matefi
2009. április 02. 15:47 | Sorszám: 439
Ezek az újszövetségi mesés magyarázatok valójában az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett nacionalista messiására, Immánuelre utaltak, aki az elképzeléseik szerint vaspálcával hivatott majd kormányozni a népeket...

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
[i](Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

A Talmudban is található néhány nem éppen megnyugtató elképzelés a jövendő messianisztikus világgal kapcsolatosan, amiknek semmi közük a KÖZJÓ-hoz...

Klaus Matefi
2009. április 02. 15:34 | Sorszám: 437
Idézet:
De ez számomra teljességgel hiperidealista elképzelés. El tudom képzelni, hogy egy darabig fejlődik önszerveződéssel, de azt nem, hogy az emberi gyarlóságot ki tudod küszöbölni. Olyan becsületkasszás rendszernek érzem, amiből senki nem vesz ki semmit, mert tudja, hogy lopni bűn. Valószínűleg Te pedig úgy látod, hogy bárki bármennyit kivehet, mert forrása kiapadhatatlan, de ez utóbbi csak a spekulációm.

Az emberi gyarlóság volt, van és lesz. Ezt megszüntetni azt jelentené, hogy magát az emberiséget megszüntetni...
Nem erről szól az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzelése, hanem egy megálmodott világállam esetén magának az államformának kell kizárólagosan a KÖZJÓ-ért tevékenykednie örökérvénnyel és megváltoztathatatlanul. Ezután is lennének gonosz és bűnöző emberek is, de ezek nem juthatnának többet vezető szerephez, és az igazságszolgáltatás szankcionálna megfelelő mértékben a tevékenységüket a békés világpolgárainak a védelme érdekében.

Az I. G. E.-nak a szerepe pedig ezzel kapcsolatosan az lenne, hogy elmélyítse az emberi szeretetre, megbocsátásra, megértésre és a KÖZJÓ-ra való törekvésre irányuló igyekezetet.

Klaus Matefi
2009. április 02. 15:17 | Sorszám: 435
Idézet:
Ne aggódj a globalizáció bukása miatt! Előtte is volt élet a Földön. Több ezer esztendős hagyománya volt az oktatásnak, kultúrának, művészeteknek, gazdaságnak, társadalmi rétegződésnek, vallásnak, erkölcsnek, családnak, igazságszolgáltatásnak stb...
A jól bevált régi receptek szerint is eléldegélünk a magunk tradíciói között a saját hazánkban - nem fog zavarni bennünket, ha kicsit kevesebbet lopnak az új világrend képviselői, ha valaki nem halászik a zavaros bécsi cukrászdák EU-konfortjában!

Ne komolytalankodjál kedves szopornyica. Amiket itt összeírkálsz, azokat szerintem magad se gondoltad komolyan... Magyarország már az EU tagja, a határok már nincsennek, és csak idő kérdése, hogy mikor szűnik meg nemzetként létezni. Ez valójában egy helyes igyekezet lenne, ha nem vallási legendák messianisztikus törekvései miatt hozták volna létre az EU-t... Erről ugyan nem sokan tudnak, de aki elkezdi a témát kutatni, az rá fog jönni erre. Két forrás ezzel kapcsolatosan:

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Nem véletlenül még a zászlaját is a Jelenések könyvéből merítették (Jelenések könyve 12,1), ami az említett törekvések megkoronázása... Ha a KÖZJÓ-ért lennének ezek a messianisztikus törekvések, akkor én lennék az első, aki támogatnám, de sajnos nem erről szól szerintem...

Egy érdekes prófécia:

[i]Widler Walter: Buch der Weissagungen(1950)
(S.37) Prophezeiung des Methodius:....., die nach vielen Wirren Europa zum letztenmal unter dem dem Kreuz einigen soll!
(S.135.) Die Europäer werden sich dagegen erheben, die "Vereinigten Staaten von Europa" gründen, dann wird der Antichrist geboren. Er wird Präsident der Vereinigten Staaten Europas und dann Weltkaiser!
--Widler Walter: Jövendőmondások Könyve(1950)
(37. old.)Methodius próféciája:......, sok zűrzavar után Európának utoljára a kereszt alatt egyesülnie kell!
(135.old.) Az európaiak ellenezni fogják az "Egyesült Európai Államok" alapítását, akkor fog az Antikrisztus születni. Ő lesz az Egyesült Európai Államok elnöke, majd Világcsászár!--

Az idézet írója az "Antikrisztus" megnevezést helytelenül alkalmazta, hisz Immánuel (szül.: 1999.08.11.) JHVH-Krisztus inkarnációja... A kozmikus Krisztus az negatív szellemi forrás (kozmikus kereszt szellemi hatása), ezzel szemben Jézus pozitív szellemi hatás szülötte volt, azaz az Antikrisztus valójában pozitív szereppel kell rendelkezzen, mint pl. Jézus ~2000 évvel ezelőtt...

Klaus Matefi
2009. április 02. 14:43 | Sorszám: 433
Idézet:
Emberekből építed fel az egyházad és biztos vagy benne, hogy elvi/gyakorlati alapon létrehozva tökéletesen működni is fog. Van ennek valami platoni mellékíze, valami olyan tervezettség jelenik itt meg, amiről úgy gondolod, ha korábban senkinek sem sikerült, Neked azért feltétlenül fog.

Ha a túlnyomó többség akarja, kedves John Batky, akkor sikerülne. Ki, vagy kik voltak szerinted azok, akik valóban ezt akarták volna megvalósítani mindennemű hátsó szándék nélkül? És ha megpróbálták, akkor miért nem sikerült?

Idézet:
És ha jól értelek, a beavatás biztosítja, hogy csak olyan emberek kerülhessenek be, jussanak el a beavatásig, akik bizonyos =vagy minden) értelemben hibátlanok, mert a szűrőd garantálja ezt.

Ezt valószínűleg félreértetted...
Az I. G. E.-nak az a célja, hogy mindenki beavatottá váljon, azaz megismerhesse az eddigi beavatottak titkait, hogy ne lehessen őket ez által többé manipulálni... A tudás az hatalom és felszabadít.

Idézet:
Ezek szerint nem tartasz az emberi tényezőtől, hogy valaki vagy valakik a csoportodból valamilyen érdekből esetleg szervezkedni kezd/enek ellened, hogy félretegyen/ek az útból pénzt, hatalmi előnyöket szimatolva átvegyék tőled az IGE irányítását?

Mivel az Istenkeresők Globális Egyháza nem pénz és nem földi hatalom megszerzésére törekszik, így szükségtelen ettől félnem... A hatalmi szerv a világkormány lenne, de szigorúan szabályozva és ellenőrizve lenne annak is a tevékenysége, hogy elő ne fordulhasson bármilyen visszaélés...

Idézet:
Ennyire tökéletes egykristály lesz az egész?

Tökéletes nem lehet egyetlen államforma se, hisz később is lennének olyanok, akik inkább a zavarosban halászás által szeretnének a többség rovására hatalmas vagyonokat összeharácsolni... Ezek feltehetően nem lennének oda ezért a világállamért, de a túlnyomó többség szerintem igen a saját jólfelfogott érdekük miatt... Már pedig a többség érdeke az elsődleges és a döntő!

Idézet:
Vagy úgy kell érteni, hogy nem vezetője leszel, inkább talán elindító moderátora egy szellemileg és más szempontokból is egyenrangú testületnek/szervezetnek?

Pontosan így.

Klaus Matefi
2009. április 02. 10:39 | Sorszám: 423
Kedves Lámpás!

Az eddigi történelmi tanulságokra alapozva nyugodtan vezessed le a számomra, hogy miért lenne helyes szerinted a jelenlegi út további folytatása és hova fog vezetni, kinek jó, mit fog hozni ez az eljövendő generációk számára? Ez nagyon fontos, hisz az emberiség sorsát nemcsak 1-2 évtizedre illik tervezni, hanem felelősségtudattal a jövőjükre is gondolni.
És ha megkérhetnélek arra, hogy emeld ki az I. G. E. azon elképzeléseit, melyekkel nem értesz egyet, de magyarázattal mellékelve, hogy miért nem, kinek lenne az rossz, vagy káros. Engemet meg lehet győzni észérvekkel, de egyesek ugyanerre valami miatt nem hajlandóak hajlani...

Előre is köszönöm!

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2009. április 01. 23:37 | Sorszám: 421
Természetesen vannak olyanok is, akik az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzelésétől hidegrázást kapnak...
Nem hinném, hogy ezek a KÖZJÓ-ért tevékenykednének...

Milyen tragikus is lenne az élet, ha megszűnne esetleg a zavarosban halászási lehetőség...

Klaus Matefi
2009. április 01. 20:44 | Sorszám: 416
http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=15941
I. G. E.

Klaus Matefi 01.04.2009 01:28 PM (#119)
Kedves Shanti!

Idézet:
shanti írta:
A beavatottak "ismeretei" szerinted helyesek?A ún. beavattotak mennyivel lettek különlegesebb tudás birtokosai mint a hétköznapi emberek?
Csak az Egójuk egy finomabb árnyalatra váltott, amitől nehezebb is megszabadulniuk.

Szerintem az Élethez semmiféle beavatás nem szükséges.
Az Élet maga a Nagy beavató.

Ha egy kicsit foglalkoznál pl. a titkos társaságok mibenlétével, akkor nem írtad volna ezeket...
Az átlagembernek fogalma sincsen, hogy miért történnek bizonyos dolgok, melyek őt is közvetlenül érintik...
Tudnám a számodra ajánlani tanulmányozás céljából:

Dr. Drábik János írásai: http://mek.niif.hu/01500/01560/html/

Idézet:
shanti írta:
És hogy képzeled a Tabula rasa-t?Törlöd a társadalmi rendszereket, a vallásokat, országokat , a kollektív tudattalant és még mi mindent?

Az emberiség elérkezett szerintem egy olyan fordulóponthoz, amitől vagy nagyon lefele, vagy felfele vezet a jövendő sorsa... Nézd csak meg például a szisztematikusan eladósított nemzeteket... A lejtőn ez esetben nincsen megállás, ezt mindenki tudja, aki egy kicsit tárgyilagosan vizsgálja meg a kérdést.
A történelmet addig nem tekinthetjük lezártnak, amíg nem történik meg egy valóban igazságos történelmi igazságtétel. Erre egy jó példa mondjuk a közel 100 000 000 fekete embertársunkat érintett rabszolgaság, ami egy példa nélküli emberiségellenes bűntett volt... Vagy csak az Irak ellenes illegális agressziót említsem, az iraki olaj megkaparintása céljából és még tart ma is, ami közel 1 500 000 áldozatot (gyermekek, asszonyok, öregek, férfiak) követelt eddig.

Ez hozzátartozik a történelmi igazságtételhez szerintem. Amíg ez nem történik meg, vagy ez az igyekezet esetleg akadályozva van, addig hogy várhatná el az ember a különböző nemzetiségektől az egymás iránti megértést és a bizalmat?
Egy KÖZJÓ-ért létrehozandó világállamnak szerintem ez egy természetes alapfeltéte. Aki esetleg ez ellen lenne, annak feltehetően nincsen rendben a szénája...

Idézet:
shanti írta:
Teljesen újraépítenél mindent?
Hogyan gondolod ezt?
Ehhez nem szükségesek évezredek?

Miért kellene mindent újjáépíteni? Csak a kisvállalkozások maradhatnának magánkézben és persze ezeket is megfelelő adóztatási rendszerrel egy olyan szinten engedni tevékenykedni, hogy a tulajdonosaik ne gazdagodhassanak meg aránytalanul. A pénzt kizárólagosan csak világállami kezelésben lehetne. Egy általános világállamosítás tehát csak a nagyobb cégeket és az összes bankot érintené. Egy világállam nem lehet, hogy eladósodjon az adófizető polgárai rovására és főleg nem magánbankároknak... Ez a folyamat valójában nem érintene túl sok embert a túlnyomó többséghez viszonyítva, így aránylag fájdalommentesen le lehetne bonyolítani az emberiség boldogabb és igazságosabb jövője érdekében.

Az EU létrehozásához se kellettek évezredek, na meg pl. az amerikai polgárok magántulajdonában lévő aranyainak a bevasalásához se kellettek... Minden csak felsőbb utasítás kérdése, de kizárólag csak a KÖZJÓ szolgálatában!

Szerintem nyugodtan lehetne ezt az ötletet minden országban demokratikus szavazásra is bocsátani.

Idézet:
shanti írta:
Mi a garancia arra, hogy nem hibázzák el az "új Rendszered építését" azok az Emberek akik az Elveid szerint Élnek, de belül erre valójában még nem érettek.(az orwelli Állatfarm jut eszembe)
És ki ítéli meg azt, hogy Ők érettek-e erre?(egy másik éretlen?)

Egy örökérvényű és megváltoztathatatlan alkotmány ezt garantálná. Szükségtelen lenne a többpártrendszer, hisz láthatjuk, hogy mi az eredménye... A világkormány nem mint elnyomószerv létezne, hanem a köz szolgálatában állna, aminek a tevékenysége ellen bárki szabadon és nyilvánosan panaszt emelhetne, ha az esetleg eltérne a lefektetett alkotmánytól. Egy ilyen világkormány tagjának lenni nem azt jelentené, hogy meg nem érdemelt anyagi előnyökhöz juthatna, hanem azt, hogy lényegesen komolyabb szankciókkal lenne büntetve egy esetleges visszaélés esetén bármelyik tagja, az átlag világpolgárokhoz viszonyítva. Ez az elrettentés szükséges a véleményem szerint ahhoz, hogy ne legyen csábítás a törvénysértésekre...
Mit várhat el az ember a néptől, ha a vezetőség esetleg jogtalanságokat művel, vagy a zavarosban halászik?
Meg vagyok győződve, hogy ilyen szabályzók mellett nem tolonganának az olyanok, akik erre nem megfelelőek...

Idézet:
shanti írta:
Attól még hogy az Egyházadhoz csatlakoznak és elfogadják a célokat és alapelveket nem jelenti azt, hogy..mindig aszerint is fognak Élni.

Ha a célok helyesek, akkor miért ne élne azok szerint. A későbbiekben nem lehet majd olyan problémája, hogy rájön véletlenül arra, hogy átverték pl. a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel...

Idézet:
shanti írta:
Ugye a be nem tartott Igéretekkel és szándéknyilatkozatokkal és megszegett eskükkel teli a padlás...

Éppen erről van szó! Nem ígérgetni kell, hanem azon lenni, hogy realizálódjanak az elképzelések melyek a túlnyomó többség jólfelfogott érdeke.

Idézet:
shanti írta:
Továbbra is azt tartom a FTovábbra is azt tartom a Fő bajának az egyébként jó szándékodnak, hogy kívülről próbálod megmondani az Embereknek milyen szabályok szerint Éljenek, és ehhez Egyházi kereteket gondolsz. bajának az egyébként jó szándékodnak, hogy kívülről próbálod megmondani az Embereknek milyen szabályok szerint Éljenek, és ehhez Egyházi kereteket gondolsz.

Megfelelő etikára szükség volt, van és lesz. Az Istenkeresők Globális Egyháza kifejezetten emberközpontú egyháznak van tervezve. A néptömeg vezetés nélkül olyan, mint a szétszéledt nyáj, ami a káoszt eredményezi.

Idézet:
shanti írta:
Miért nem elégedtél meg egy Vallás összehasonlító fórum Létesítésével?Egy beszélgetős Körrel?Egy meditációs Klubbal?

Én erre több magyar fórumon is felhívtam az illetékesek figyelmét, de ignorálták eddig:

Indítvány http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=190060 http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000228 http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9179376 (törölték három bejegyzés után...)

Idézet:
shanti írta:
Ha Tabula rasat akarsz, akkor miért kellene feltárnod a többi vallást?

Nem valószínű, hogy maguktól erre hajlandóak lennének... Szükség van ehhez számukra egy kis segítségre ösztönzés céljából...

Idézet:
shanti írta:
Nyiss egy új lapot-vallást és kész...akkor nem kellene viszonyítási pontként a Holtak feltámadása meg stb.
Természetesen ez a Te ügyed, nincs jogom beleszólni.

Azért szükségszerű ez szerintem, mert ha nekik igazuk van, akkor az Istenkeresők Globális Egyháza rendelkezik tévtanításokkal, és ugyanez természetesen fordítva is érvényes...

Idézet:
shanti írta:
Nekem csak más utópisztikus megérzésem van...

Kezdetben sok minden annak tűnhet.

Idézet:
shanti írta:
Még annyit ha itt a Földön a céljaid szerint alakulnának a dolgok akkor mi szükség volna Bármiféle Istenképre...mégha az egy folyamatosan változó Szellemi való is?
Mi szükség lenne rá és egyáltalán Kit érdekelne?...hiszen Itt a földi Élet lenne maga a mennyország.

A folyamatosan változó szellemi való (Isten) egy tény. A születésünk pillanatában ennek köszönhetjük a lelkünket, viszont az embernek megadatott a szabad akarata. Az emberek olyan államformában és olyan körülmények között élnek normális esetben, amilyenben a többség akarja. Ehhez semmi köze Istennek...

Üdv

Klaus

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. április 01. 07:37 | Sorszám: 682
Helyesbítés:
Holnap van a Názáreti Jézus keresztre feszítésének az 1984. évfordulója.
Klaus Matefi
2009. március 31. 22:38 | Sorszám: 680
http://www.hebcal.com/converter/
Hebrew Date Converter
15th of Nisan, 3785 = 1 April 0025
http://de.wikipedia.org/
Nisan (Monat)
Nisan/ניסן (auch Nissan)

http://hu.wikipedia.org/
Nagypéntek
A másnapi keresztre feszítés így még mindig Nisan 15-én, de már pénteken (*?) történt.

http://www.zsinagogak.com/
A zsidó hónapok
niszán Nisan

Klaus Matefi
2009. március 31. 20:55 | Sorszám: 676
Helyesbítés:
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)
Klaus Matefi
2009. március 31. 20:53 | Sorszám: 675
Holnap van a Názáreti Jézus keresztre feszítésének a 1984. évfordulója.

Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Ez a nap nem egy pénteki nap volt, hanem vasárnap, nem véletlenül a keresztények számára a vasárnapot jelölték ki ünnepnapnak a szombat helyett a későbbiekben...

A Názáreti Jézus úgymond "magára vette a világ bűneit", természetesen nem a jószántából és nem valóságos emberi bűnöket. Bővebben erről:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait képező égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és az Uránusz) egy "T" keresztet alkottak. A Jézussal kapcsolatos misztérium lényege ebben rejlik.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Manapság viták merülnek fel azzal kapcsolatosan, hogy kik feszítették tulajdonképpen Jézust keresztre. Erre az újszövetségi legendákban egyértelmű utalásokat találunk:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Tehát a római helytartó, Pilátus csak a szanhedrin erőszakos követelésének engedett:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,59 A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy halálra adhassák,

27,1 Jézust átadják Pilátusnak
Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra juttatják.
27,2 Azután megkötözték, elvitték és átadták Pilátusnak, a helytartónak.
27,3 Amikor pedig Júdás, aki Őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek,
27,4 és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod."
27,5 Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.

27,20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

Márk evangéliuma
14,1 A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen
Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel;

14,10 Júdás elárulja Jézust
Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik.

14,55 A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak.

15,1 Jézus Pilátus előtt
Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.

Lukács evangéliuma
19,47 Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék;

23,1 Jézus Pilátus előtt
Ezután elindult az egész testület, és elvitték őt Pilátushoz.

23,10 Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták.

24,20 hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.

Jézus keresztre feszítését nyugodtan nevezhetjük az ószövetségi legenda hagyománya szerinti peszách-áldozatnak:

Idézet:
Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:
12,2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.
12,3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
12,4 Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.

A JHVH-nak (Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, kozmikus Krisztus) bemutatandó véresáldozatnak Jézus személye pont megfelelt, mint "áldozati bárány", mivel elsőszülött volt és bűntelen is, amit maga Pilátus, a római helytartó ki is hangsúlyozott az ítélete előtt.

Idézet:
Mózes I.
12,29 Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét, és az állatok minden elsőszülöttjét.

Mózes II.
13,1 Rendelkezések az elsőszülöttekről és a kovásztalan kenyérről
Azután így beszélt az Úr Mózeshez:
13,2 Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az.

Mózes IV.
3,13 Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az Úr!

Az ószövetségi legenda vallási elképzelései szerint a hívőnek véres áldozatot kell bemutatnia az "Isten" számára, hogy az ember által elkövetett bűnök megbocsátást nyerjenek...:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Jézus keresztre feszítése tehát nemcsak azért volt indokolt a szanhedrin szempontjából, mert Jézus egy hitehagyott egyénnek számított (fellépett a Tóra kegyetlen és nacionalista sugallataival szemben) és éppen a peszách ünnep előkészületi napja volt, ezen kívül Jézus elsőszülöttnek és bűntelennek számított, hanem azért is, mert a "mennyei dolgok képmásait" (kozmikus kereszt!) "vérrel tisztítják meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat"...

Pál (Saul rabbi) és az ő magyarázatait követő "evangélisták" ezt a kozmikus eseményhez kötött véresáldozatot ügyesen önkéntes áldozatnak igyekeztek beállítani Isten akaratából...:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.

Pál levele a rómaiakhoz
3,22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
3,23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
3,24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
3,25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.

A "harmadnapra történ feltámadása" pedig feltehetően Pál (Saul rabbi) találmánya volt (esetleg a szanhedrin ötlele alapján) abból a célból, hogy a világ népeivel "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák az Ezsdrásék által a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt, aki 1999.08.11.-én született...

A bibliai legendák misztériumai okkult (rejtett, titkos, titokzatos) ezotérikus (csak a beavatottak számára hozzáférhető) misztériumok voltak a tevékenységem kezdetéig, melyek egytől egyig az ősi asztrológiára bazíroznak.
Tehát aki hisz a bibliai legendákban, de az asztrológiát egy tudománytalan babonaságnak tartja, az saját hite felett tör pálcát tudva, vagy tudatlanul...

Az érintett vallások és titkos társaságok érthető módon nem tolonganak az évszázok óta olyan sok kutató által megfejteni próbált titok megoldását reklámozni... Minden megy tovább, mintha senki nem tudna semmiről...

Sőt 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után is még arra várnak a hívő tömegek...
Végül is nem volt egy rossz ötlet, miért ne lehetne továbbra is?... A többség úgyse fog értesülni arról, hogy már túl vagyunk rajta...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 29. 18:50 | Sorszám: 386
A "szabadság, egyenlőség, testvériség" szabadkőműves jelszavak felemelőek, csak éppen nem hinném, hogy eddig valóban ez lett volna a cél... Nem hangoztatni kell ezeket, hanem megvalósítani...
És nem úgy, hogy egyesek milliárdokkal, billiókkal rendelkezhetnek, mások pedig alig tudnak kijönni a havi fizetésükből...

At értelmes átlagember tisztában van azzal, hogy a nacionalizmus az zsákutca. Csak egy picit reálisabban kellene vizsgálnod a kérdést... Ha a te nacionalizmusod megengedett, akkor a másiké is az kell legyen... És mi a vége szerinted?

Klaus Matefi
2009. március 29. 14:54 | Sorszám: 384
Tévedés kedves SenKyse, én mindenféle nacionalizmust elítélek, élen az ószövetségi legendák vallási nacionalizmusával. Számomra nem létezik olyan, hogy az egyiket elítéljük, a másikat pedig dícsérjük... Mindegyik a KÖZJÓ ellen van, ezért el kell utasítani határozottan az összest.
Klaus Matefi
2009. március 29. 13:51 | Sorszám: 383
Idézet:
lélek halhatatlansága
ilyen nincs:hiszed.
ilyen van: hiszi (sok-sok milliárd az idők folyamán)

"lélek halhatatlansága"
ilyen nincs, de Te azt hiszed...
ilyen nincs, de hitte sok-sok milliárd az idők folyamán...

Klaus Matefi
2009. március 29. 13:47 | Sorszám: 382
Helyesbítés:
Hát igen, ez valóban csak hit kérdése lehet, mivel a valóságnak nincs köze hozzá...
Klaus Matefi
2009. március 29. 13:46 | Sorszám: 381
Idézet:
tétel:
Jézus Krisztus teljesen ember és teljesen Isten.
Aki ezt nem hiszi, nem keresztény.
Aki hiszi, keresztény.

Hát igen, ez valóban csak hit kérdése lehet, mivel a valóságnak nincs köze hozzá...[img]http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_wink.gif[/quote]

A muzulmán férfiak pedig azt hiszik, hogyha a mennybe kerülnek, akkor ott rájuk 72 szűz fog várni... Nem egy elvetendő álom egy egészséges férfi számára! Vajon a nőket 72 férfi várja?...

Idézet:
Aki nem hiszi, ne sértegesse azt aki hiszi.
Aki hiszi, ne akarja máglyával rábírni azt, aki nem hiszi.

Az erőszakos keresztényesítes már megtörtént, betiltva és kiirtva más népek vallásait... A hiszékeny embert valóban nem szép dolog sértegetni, viszont nem árt a figyelmét felhívni...

Idézet:
Emberek vagyunk, nem? Ennyit lehet a XXI.században.

Mivel ténylegesen ez a helyzet, hogy emberek vagyunk és mindannyian közelítőleg egyforma lehetőségekkel kellene rendelkezzünk az egyszeri és megismételhetetlen életünk emberibb körülmények közötti leélése érdekében, éppen ezért lép fel az Istenkeresők Globélis Egyháza, egy igazságosabb, boldogabb, békésebb közös jövő reményében.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. március 29. 12:33 | Sorszám: 673
Idézet:
csakhogy itt másról van szó
arról, hogy Isten (a metafizikai abszolutum) emberré lett...

Isten (folyamatosan változó szellemi való) minden ember megszületésekor "emberré lesz", helyesebben minden újszülött lelkét a saját pillanatnyi képére formálja...
Jézus születésekor Istennek a pozitív szellemi hatása "lett emberré", viszont 1999.08.11.-én a lehető legnegatívabb...

Aleister Crowley a Sátán inkarnációjának tartotta magát, pedig a születése konstellációja nem volt annyira negatív szellemi hatású az asztrológia szabályai szerint, mint Immánuelé, az ószövetségi legendák betervezett messiásáé:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Immánuel születése:
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)

Idézet:
a legnagyobb Tanító- azért lett emberré, hogy megértesse , hogy akik Istenhez (a metafizikai abszolutumhoz) vissza akarnak térni(nem a folytonosan vált. valóhoz, ahhoz nem kell) - kövessék Őt- és hogyan.
lévén Isten- aki inkarnálódott-
teljesen Isten és teljesen ember.
Mivel Isten Örök és halhatatlan-
teljesen mindegy, mit írt Szt Pál- halhatatlan.
Teljesen mindegy milyen csontok, leplek, gőgös, öntelt spekulációk és (taszító, blaszfémikus) halottkémspekulációk jönnek.
"Isten léte nem a mi bizonyítékainktól függ"- mondja Jung.

Az általad közölt vélemény alaptalan. Jiddu Krishnamurti is hasonló születési konstelláció által kapta a lelkét, ez kedves SenKyse, csak magyarázkodás, amit Te folytatsz kellő ismeretek hiányában... Isten soha nem válik emberré valójában és az ember se Istenné...

1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Klaus Matefi
2009. március 28. 19:36 | Sorszám: 671
Van akinek ugye más az érdeke, azaz nem a KÖZJÓ...
Klaus Matefi
2009. március 28. 16:41 | Sorszám: 669
Az Istenkeresők Globális Egyházának az alapjait most kell letennünk közösen, összefogással.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 28. 16:38 | Sorszám: 368
Én az emberiség nagy családjának drukkolok kedves Békáscity, hogy megvalósulhasson számára egy békésebb, igazságosabb és szebb jövő. Sajnos jelenleg nem kifejezetten arra tart a világ...
Klaus Matefi
2009. március 28. 16:33 | Sorszám: 367
Idézet:
Hogy te nem hiszed Jézus Krisztust- aki azt mondta „Az Atya és én egyek vagyunk”- nem hiszed, hogy teljesen Isten és teljesen ember- az egy dolog. Itt az Atya- az a metafizikai abszolutum- ami nem e világból való, és amiről nem tudsz, materialista lévén.

A Jézusnak tulajdonított magyarázatok szerint nem ismerhette valójában rendesen Isten (folyamatosan változó szellemi való) mibenlétét.
Az ószövetségi legendák Istenét, JHVH-t az ördögnek nevezte és a korábban megjelent tanítókat tolvajoknak és rablóknak:

János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

Jézus ugye az ószövetségi legendák kegyetlen és nacionalista előírásai ellen lépett fel, hisz más népek kiirtására, szolgasorba süllyesztésére és eladósítására motiválnak. De ugye ezek valójában emberi ötletek...

Isten nemcsak a pozitív, de a negatív szellemi hatások kútfője is, azaz nem létezik se "Jóisten", se Sátán, hanem kizárólag a folyamatosan változó szellemi való...
A keresztények egy irreális istenképben hisznek kedves SenKyse, Pál (Saul rabbi) és társai jóvoltából...
Jézus természetesen nem volt egy az Istennel, hanem csak egy "szikrájának" a tükörképét kapta meg lélek gyanánt, ugyanúgy, mint bárki más... A különbség annyi, hogy Jézus pozitív szellemi hatás égisze alatt látta meg a napvilágot, ami aránylag ritka jelenség és az időzített keresztre feszítése pedig egy még ritkább kozmikus kereszt megjelenésekor történt, ami egyben a Shem ha Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrása is volt. Természetesen nem a mi bűneinkért történt, hanem egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...

Idézet:
Elismerted, hogy Jézus jó volt, a”szeretet és a megbocsátás”- ez egy szint, ugyan ennél végtelenül több, amit tanít, de hát nem megy neked a megértése, akkor nem megy.
De ha szándékosan „féleérted” Jézus tanítását- akkor már egy gonosz, ártó szándék indít.

A Jézusnak tulajdonítható tanításokkal egyetértek maximálisan. A kínhalála után kitalált feltámadása viszont már Pál (Saul rabbi) ötlete volt szerintem abból a célból, hogy "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák a világ népeivel az ószövetségi legendák messiását, Immánuelt (Pál levele a zsidókhoz 9,28.), akihez semmi köze nincsen Jézusnak, sőt az ellentéte és akinek a feladata lenne az Ezsdrásék által betervezett messianisztikus elképzeléseket (földi jólétet, gazdagságot és népek feletti hatalmat - Mózes V. 8,18; 14,2; 15,6; 20,10-15; 28,43-45) realizálni.

Az Istenkeresők Globális Egyháza az igazság keresését és a KÖZJÓ megvalósítását tűzte ki céljául.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 28. 16:02 | Sorszám: 366
Sajnálatos módon az emberiséggel nemlétező istenképeket hitettek el kedves SenKyse. Ezek lehet, hogy müvészi, költői szinten ihletést nyújthatnak embereknek, de a valóság máshogy fest...
Én soha nem tagadtam Isten (folyamatosan változó szellemi való) tényét, hisz aki ezt vitatja, az nem tudja, hogy mit beszél... Csak körül kell nézni a természetben és tüzetesebben megvizsgálni az emberi lelket.

Miért hitegessünk hívő tömegeket túlvilági élettel és a lélek halhatatlanságával, amikor ilyen nincs?

Az Istenkeresők Globális Egyházának egyik kielmelkedő programja Isten minél alaposabb megismerése. De ugye ehhez szükségtelen imádnunk egy anyagi mozgásokból adódó hatások összességét, ami nem lény, ami az égi mechanika függvénye és nem rendelkezik szabad akarattal...

Tudod a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után (amihez semmi köze nem volt természetesen az i. sz. 25 április elsején kínhalált halt Jézusnak...) közel 10 évvel illik végre valakinek tiszta vizet önteni a pohárba...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. március 28. 15:42 | Sorszám: 364
Idézet:
Mindazok, akik a magyar nyelvet beszélik, és azok, a bármilyen anyanyelvűek, akik a Kárpát medencében éltek, élnek és élni fognak, a Szent Korona népének közösségét alkotják. Akkor is ha nem tudnak róla, akkor is, ha nem értik a fogalmát, akkor is ha elárulják, akkor is ha megtagadják. Ez egy ilyen fogalom.

Egy ember által készített korona esetleg csak valaminek a szimbóluma lehet. Nagy valószínűség szerint bizonyos kozmikus ismereteknek. 1999.08.11.-én a "mennyei Jeruzsálem" a Bakonyban "landolt"...

Idézet:
A kiegyezés óta, I. Lipót óta, mást sem akarnak, mint ezt a megszentelt (akkor is, ha materialisták ezt nem hiszik), szóval ezt a megszentelt közösséget megosztani, szétverni, meggyalázni, - és az itt élőket egymásnak ugrasztani.
Aki ezt szolgálja, meg akarja az itt élők lelkét ölni. Lehet ezt bárminek nevezni, közjónak, magasztos igazságnak, a szándék mégis egyértelmű. Kegyetlen, Isten- és emberellenes.

Nem vagy reálpolitikus kedves SenKyse... A tömegpusztító fegyverek veszélyeztetettségének az árnyékában nem célszerű nacionalista eszméknek élni és hódolni, mert csak a pusztuláshoz vezethet és különben is más kárára utazik valamilyen értelemben, ami elítélendő... Ami a magyarnak jó, az esetleg nem jó a másik nemzetnek és ugyanez fordítva is fennállhat... Már pedig az emberiség jólfelfogott érdeke, hogy a jövendő generációk békében élhessenek egy szebb, igazságosabb és tartalmasabb jövő reményében, nem pedig a nagyrészük kipusztítva, vagy teljesen eladósítva...
Ezt az emberiség nagy családja csak összefogással tudja megoldani egy olyan világállam és egy világkormány által a véleményem szerint, amit felvázoltam már korábban. Lásd:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elvi elképzelése

Amelyik nem ilyen alapokra szándékozik épülni, az nem az emberiség nagy családjának az érdekeit szolgálja.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. március 28. 15:17 | Sorszám: 666
Nem szabad mindent készpénznek venni kedves Utasmihaly. Sajnos a dezinformációk világában élünk és az "Isten" a pénz...

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 28. 15:12 | Sorszám: 20
Idézet:
Az én történelmi tapasztalataim mind pozitívak abban az értelemben, hogy bizonyára minden a legjobb úton halad, ez egy élvezhető konvergencia, amely mindenkinek meghozza majd a méltó jutalmat vagy büntetést.

Én ezt egy kicsit másképpen látom...
Egy szemléletes példa erre: "méltó büntetésnek" tartod ezek szerint a lemészárolt közel 1,5 millió iraki gyermek, asszony, öreg és férfi halálát azért, mert Irak kőolajjal rendelkezik?

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. március 28. 13:54 | Sorszám: 664

A 13 szintű piramis az egy dolláron (A csúcs a 1999.08.11.-i kozmikus keresztet jelképezi ebben az esetben.)

Link

Idézet:
http://mek.niif.hu/01500/01560/html/06.htm#26
Dr. Drábik János írásai
A háttérhatalom stratégiája
A pénzoligarchia illuminátus struktúrája
Az illuminátus rend ajánlására Roosevelt elnök 1933-ban elrendelte, hogy a szabadkőműves szimbólumot, a piramist a mindent-látó szemmel, rányomják a magánkartellként működő FED egydolláros magánbankjegyére. Helmut Finkenstädt idézi John Todd-ot, aki szerint a Rothschild család rendelkezésére készítették el ezt a szimbólumot, amely az illuminátusok hatalmi struktúráját tükrözi. Az egydolláros magánbankjegyen található piramis tizenhárom titkos fokozatra van felosztva, ennek tetején őrködik a mindent-látó szem. John Todd szerint a piramis tetején található szem Lucifer szeme.

Az ószövetségi legendák Ezsdrásék által megalkotott "teremtő Istenének" a leghatásosabb szellemi forrása a Shem ha Mephoras ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közül az alábbi felépítésű kozmikus kereszt, melynek a negatív hatása a 14 darab kereszt közül 1999.08.11.-én érte el a tetőfokát az általam ellenőrizni tudott elmúlt 6700 év alatt:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" YHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő; (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-A Tóra keletkezése (I.e. 445-ben hozták nyilvánosságra)
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

299.04.17. 13:36 UT
Nap-Hold konjunkció:26,6°Kos; -Uránusz oppozíció:28,3°Mérleg; -Mars quadrat:24,3°Bak; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Oroszlán
- Az utólsó nagy őskeresztény üldözés (Diocletian császár) kiindulópontja, ami a római hadsereg és a császári udvar tisztogatásával vette kezdetét.
- Szt. György sárkánya

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Ehhez a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszthez utalták az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai), a jövendő messiásuk, Immánuel születését.

Ugyanerről az égi eseményről tett említést Nostradamus az asztrológiában, kabbalah-ban, héber nyelvben jártas ember, aki Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt. Nem véletlenül jelezte erre a napra a "rettegés királyának" a földreszállását, aki nem más, mint JHVH-Krisztus inkarnációja, az ószövetségi legendák közel 2500 éve várt messiása, Immánuel:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (JHVH-Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

A Pál-féle ketreszténység alapjául szolgáló újszövetségi legendák ugyanehhez az égi eseményhez "Jézus második eljövetelét" harangozták be... Természetesen annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, semmi köze nem volt valójában ehhez, hisz szegény Jézus már közel 2000 éve a múlté...

II. János Pál pápa 1996-ban utalt erre a kozmikus eseményre:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(628.old.) Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 28. 13:35 | Sorszám: 18
Nem mindenki arra törekszik kedves Utasmihaly. Úgy látom, hogy az eddigi negatív történelmi tapasztalataid sugallják ezt a számodra...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2009. március 27. 20:30 | Sorszám: 662
Pál (Saul rabbi) magyarázata szerint, ha nem támadt fel Jézus, akkor a keresztények hite nem ér semmit...:

Pál első levele a korinthusiakhoz
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Ha ez (feltámadás) megtörtént volna valójában, akkor miért volt szükséges ezt egyáltalán megkérdőjelezni, vagy ilyen magyarázkodásba bonyolódni?

Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?

Kétségbe lett vonva valahol az újszövetségi legendákban Jézus kereszthalála?
Tudtommal sehol...

Pál (Saul rabbi) milyen módon igyekezett a tanításait megkérdőjelezhetetlenné tenni?

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Egyszerűen a tanításaiban kételkedőket megátkozta...
Sok esetben egy hatásos módszer, az ószövetségi legendákban többször találkozunk ilyen hozzáállással...

Ismerte-e Pál (Saul rabbi) egyáltalán Jézust?
Sohasem találkozott vele és nem is hallhatta a tanításait...

Akkor hogy juthatott az az eszébe, hogy Jézusról és a tanításairól írjon?
A szanhedrin szolgálatában állt korábban és ádáz üldözője volt Jézus követőinek és gyűlölte is őket...
S csodák csodájára egyszer, amikor éppen Jézus követői ellen vonult fel Damaszkuszba menet, úgymond egy "égi látomás hatására" megtért... Saulusból úgymond Paulus lett...
Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a szanhedrint csak úgy büntetés és megtorlás nélkül cserbenhagyni, mint ahogy ezt a legendák szerint Pál (Saul rabbi) tette, kicsit hihetetlen annak a számára, aki az ószövetségi legendák előírásait ismeri...
Na de ne akadjunk fel ilyen "apróságon"...

Jézus a saját népe kegyetlen és nacionalista vallási tanításai ellen lépett fel, tehát nem a világ népeinek a különböző vallásai ellen.
Mit tett a "megtért" Pál (Saul rabbi)?
Úgy érezte, hogy neki inkább a világ népeit kell megtéríteni az általa megszerkesztett tanításokra...:

Az apostolok cselekedetei
13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
13,47 Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig."
13,48 Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
13,49 Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

De ha Jézus nem a "pogányokat" akarta megtéríteni, hanem a saját népét, akkor mi motiválhatta vajon Pált (Saul rabbit) abban, hogy nem Jézus nyomdokaiban haladt, hanem valójában az ószövetségi legendák megalkotóinak (Ezsdrás és beavatott társai) az elképzeléseit kezdte realizálni a "bálványtalanítással" kapcsolatosan?

Az ószövetségi legendák örökérvényű utasításokban írják elő a hívő tömegeik számára a világ népeinek a vallásait, istenhiteit kiirtani:

Mózes II.
23,24 Ne borulj le isteneik előtt, ne szolgáld azokat, és ne cselekedj úgy, ahogyan ők cselekszenek! Sőt rontsd le azokat, és törd össze szent oszlopaikat!

23,32 Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel!
23,33 Ne lakjanak országodban, hogy vétekbe ne vigyenek téged ellenem! Mert ha azoknak isteneit szolgálod, bizony tőrbe ejtenek téged.

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

Mózes V.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

Egy vallásos zsidó weboldal szerint Pál (Saul rabbi) mindig is hűséges maradt az eredeti hitéhez és a Tórához:

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm
Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története I. (1983)(52.old) Pál, zsidó nevén Saul Kr.u. 10 körül született a ciliciai Tarszoszban, Kisázsiában. Szülei Benjamin törzséhez tartozó vallásos zsidók voltak, akik római polgárjoggal rendelkeztek. Saul a szülői házban megtanulta az arám nyelvet és a tudományos héber bibliai nyelvet, sőt az akkori világnyelvet, a hellenista görögöt is. 20 éves korában Jeruzsálembe ment, hogy az ottani tóra iskolában rabbi képzést kapjon, azaz írástudó legyen. Mint a törvény buzgó követője a keresztények üldözője lett, aminek csodás damaszkuszi megtérése (*?) vetett véget.
(*?) saját gondolat...
http://www.2000ad.uz.ua/pal.html
PÁL APOSTOL
A Jézus utáni idõszak egyik kulcsfigurája Pál apostol, akit polgári nevén Saulusnak hívtak.
Ez az ember elvakult, esküdt ellensége volt Jézus követõinek. Országszerte közismert volt arról, hogy kíméletlenül börtönbe vetette mindazokat, akikrõl kiderült, hogy Jézus tanait terjesztik.
Így hát személye akadály volt a misszionáriusok Tervének útjában.
Saulus pedig tűzzel-vassal irtotta õket.

Klaus Matefi
2009. március 27. 20:21 | Sorszám: 661
Azt hiszem kedves alexander, hogy ez egy igazán aktuális téma a Názáreti Jézus keresztre feszítése 1984. évfordulójának a közeledte alkalmából.

Jézust i.sz 25.04.01.-én egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére, tehát nem a mi bűneink miatt, mint ahogy azt egyes források előszeretettel be szeretnék állítani...

Jézus természetesen nem támadhatott fel a halottaiból, hacsaknem tetszhalott volt, ami azt jelentené, hogy az Ő "feltámadása" semmit nem biztosít valójában a Pál-féle kereszténységben hívők számára ("Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek,")...

Idézet:
REjtett ateizmusod nem detronizálja Istent, mert nem csupán a vallásokat kellene bírálnod, hanem számos Istenhívő gondolkodót is...

A számos istenhívő gondolkodó, ha eltért esetleg az elméletével a hivatalostól, akkor meghurcolták, kiátkozták, vagy esetleg máglyán fejezte be...

Klaus Matefi
2009. március 27. 16:26 | Sorszám: 659
helyesbítés:
sok mindent
Klaus Matefi
2009. március 27. 16:23 | Sorszám: 658
Jézus biztosan nem támadhatott fel a halottaiból a harmadik napon, se máskor kedves alexander. Ez olyan biztos, mint ahogy én ezt most írom neked. Ennek ellenére az emberi hiszékenység sokmindent komolyan tud venni...
Az igazság mindenek felett, főleg közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után...
Klaus Matefi
2009. március 27. 14:18 | Sorszám: 656
"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!", kedves alexander...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 27. 14:15 | Sorszám: 655
Meggyőződésem, hogy Maimonidesnek igaza volt a következő gondolatában, de persze ő is csak a "más szemében látta meg a szálkát"...:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Természetesen nemcsak a keresztények jártak így szerintem, hanem pl. a muzulmánok is, de maguk az ószövetségi legendákban hívők is...

Klaus Matefi
2009. március 27. 14:12 | Sorszám: 654
Jézus ha "feltámadt", akkor tetszhalott volt. Arra pedig nem lehet ráfogni a "halottaiból történt feltámadást"...

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a kérdés mennyire kényes a keresztény egyházak számára, hisz egy ilyen mesés ötletre építette fel nekik Pál (Saul rabbi) a hitük alapját...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?

15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2009. március 27. 14:06 | Sorszám: 652
A valódi halál beállta után megjelenik a hullamerevség, a test sejt szinten bomlásnak indul élen az idegsejtekkel, a test kezd fokozatosan lehülni, a vastagabb erekben megalvad a vér.
Eddig még nem támadt fel egy ember se a halottaiból sajnos és ezután se fog, legfeljebb csak az emberi vágyak szintjén...

A halállal kapcsolatos ismeretek:

Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_hal%C3%A1l_gyan%C3%BAjelei
Klasszikus jelek
Hullamerevség
A rigor mortis a legismertebb ilyen jel. A hullamerevség az izmok és ízületek merevségét jelenti. 4-6 óra alatt fejlődik ki, és 2-3 napig tart, azután oldódik a bomlási folyamatok által. Egyes esetekben a szervezet halál előtti kimerültsége miatt szinte azonnal jelentkezik, különben egy és másfél óra kell hozzá.

Beivódásos hullafoltok
Livores ex imbibitione A megalvadó vér néhány óra múlva elkezd lebomlani, az érfalak áteresztővé válnak és hemoglobin-lebontási termékek jutnak az extravasalis térbe, megfestve azt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1l
Halál
Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai halál, agyhalál és biológiai halál fogalmát:

* A klinikai halál állapotában az életjelenségek (keringés, légzés, agyműködés) átmenetileg szünetelnek.
* Az agyhalál állapotában a személy agya olyan mértékben károsodik, hogy többé nem képes a szervezet tudatos irányítására, a vegetatív idegrendszer teljes vagy parciális sérülésekor. Eszméletvesztés, kóma esetében lehetséges a károsodás nélküli felépülés.
* A biológiai halál állapotában a szervezet életképessége visszavonhatatlanul megszűnik.

A biológiai halál

A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás idejük, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérsékleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert.

Az álhalál esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad.

Ha Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon "feltámadt" volna, akkor nem halt volna meg valójában...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 27. 13:36 | Sorszám: 355
Ilyen közhelyekkel hatásosan sakkban lehetett eddig tartani a beavatatlan jóhiszemű hívő tömegeket...

Az igazság bizony néha fájó is tud lenni... Ilyenkor következik érthető módon a nem létező arkangyalokhoz való fohászkodás...

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 27. 10:19 | Sorszám: 16
Nem vágyom világi hatalomra...
Klaus Matefi
2009. március 27. 09:57 | Sorszám: 14
Egy olyan fórum, mely részleteiben feltárja a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus kapcsolatait:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 27. 09:51 | Sorszám: 353
Klaus Matefi
2009. március 27. 09:05 | Sorszám: 351
Nem tartozom kedves SenKyse, a "Szentkorona" népéhez...
A bibliai legendák Atyaistene JHVH, akit Jézus ördögnek tartott (János evangéliuma 8,42-46)...
Klaus Matefi
2009. március 26. 19:21 | Sorszám: 348
Hogy miért van feltétlenül szükség a jelenleg még meglévő vallások hibáinak és hiányosságainak a feltárására?

Azért, mert ha ezeknek igaza van, akkor az Istenkeresők Globális Egyháza hirdet tévtanokat, és ugyanez fordítva is érvényes...

Klaus Matefi
2009. március 26. 19:05 | Sorszám: 347
Idézet:
Az Istenkeresők Globális Egyháza az elsődleges feladatának a jelenleg még meglévő vallások hibáinak és hiányosságainak a feltárását tarja.

Miért lényeges ez vajon?

Hogy a régi elavultakból, tévesekből, élősködőkből egy újat hozhassunk létre, ahhoz a korábbi tévtanításokat le kell leplezni, hogy annak a helyén újult erővel és akadálytalul törhessen elő egy mellébeszélésektől mentes új, ami minden jóérzésű ember számára nem kitalált és megvalósíthatatlan, hanem realizálható célokat tűz ki annak érdekében, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életünket emberibb körülmények között, tartalmasabban, békésebben élhessük a KÖZJÓ figyelembevétele mellett!
A megosztottság a legveszélyesebb dolog, amit minden időben sikerrel ki tudtak azok használni, akik szeretnek a zavarosban halászni...
Így van ez a többféle vallás, többféle párt, vagy többféle ország megléte esetén is. Nemhogy előre vinnék ezek a káros dolgok az emberiséget, hanem kifejezetten zsákutcába terelik, mint ahogy ezt a történelmi tapasztalatok is szemléletesen igazolják. Egyik csalódottságból a másikba esnek a jóhiszemű emberek a nélkül, hogy bármit is javítanának valójában a helyzetükön az olcsó ígérete ...
Az emberiség nagy családjának az egységére törekszik az Istenkeresők Globális Egyháza, hogy útmutatásaival helyre lehessen hozni azokat a hatalmas károkat, melyeket eddig az emberiség számára okoztak a különböző felelőtlen és igazságtalan próbálkozások...

Az I. G. E. egy kifejezetten emberközpontú vallást szorgalmaz, mivel a véleménye szerint az anyagi mozgásokból származó hatások összességét, Istent (folyamatosan változó szellemi való) szükségtelen és felesleges imádni, viszont a tevékenységét és a mibenlétét feltétlenül meg kell ismerni, mert ez az emberi lélek forrása és a természet mozgatórugója.

A bibliai legendák megalapozói (Ezsdrás és Pál - Saul rabbi) is tisztában voltak azzal, hogyha az elképzeléseiket sikerre akarják vinni, ahhoz a más népek vallását kell először aláásni és megszüntetni...
Természetesen és kizárólag az "egy és igaz Isten nevében"...

Istennek (folyamatosan változó szellemi való) teljesen mindegy valójában, hogy melyik nép milyen vallásban, vagy milyen Istenben illetve Istenekben hisz, viszont pl. a bibliai legendák beavatottjainak már nem volt az.
Akinek a hite győz, az uralkodik. A világi hatalomért folyó harc össze lett kötve a hittel, ami úgymond " hegyek megmozgatására képes".
Feltehetően ezért döntöttek úgy Ezsdrásék, hogy az előírásaikban más népek vallásainak a megsemmisítését tűzik ki célul, amit kötelező örökérvényű törvényekben, utasításokban (részben a 613 micvot) fektettek le az ószövetségi legendákban:

Mózes II.
23,24 Ne borulj le isteneik előtt, ne szolgáld azokat, és ne cselekedj úgy, ahogyan ők cselekszenek! Sőt rontsd le azokat, és törd össze szent oszlopaikat!

23,32 Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel!
23,33 Ne lakjanak országodban, hogy vétekbe ne vigyenek téged ellenem! Mert ha azoknak isteneit szolgálod, bizony tőrbe ejtenek téged.

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

Mózes V.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1 Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

A végcél az általuk kitűzött messianisztikus elképzelések (Ézsiás 7,10-14; 63,1-4; 66,7-13; Zsoltárok 2,1-9; Jelenések könyve 2,26-27; 12,5; 19,15) voltak.

Pál (Saul rabbi) megelőzve 1-1,5 évtizeddel a szinoptikusokat (Máté, Márk, Lukács), lefektette az alapjait az újszövetségi legendáknak, aminek valódi célja ugyanannak az ószövetségi legendák messiásának (Pál levele a zsidókhoz 9,28.) a váratása volt "Jézus második eljövetele" gyanánt [amihez természetesen semmi köze nem volt valójában annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz 25.04.01.-én egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére...], mint akit Ezsdrásék az ószövetségi legendákban beterveztek, hogy realizálja számukra a földi jólétet, gazdagságot és népek feletti hatalmat (Mózes V. 8,18; 14,2; 15,6; 20,10-15; 28,43-45). Egy ember, legyen az bármilyen adottságokkal felvértezett messiás, nem képes egymaga ezeket a kitűzött célokat megvalósítani, hanem ehhez a hívő tömegek kitartó, konzekvens igyekezete szükségeltetik.

Valójában a Pál-féle kereszténység hajtotta végre Ezsdrásék "bálványtalanítási" elgondolásait, Pál maga példát mutatva ment az idegen népek közé (Az apostolok cselekedetei 13,46-47), hogy azokat hitükben megrendítse és elfogadtassa velük az újszövetségi legendákat, mint a "szeretet Istenének" tanításait, ami valójában Immánuel jövendőbeli, a "végidőkre" betervezett világkirályságát (*) volt hivatott előkészíteni.
Helyesen jósolta meg a pápaság végét Malachiás (1094-1148), ami szerint legfeljebb még egy pápa fog hivatalba lépni.

Első lépcső volt a Római Birodalomban bevezetni a Pál-féle kereszténységet, mint államvallást (ami a birodalom szétesését eredményezte), majd megindult az útjára az általában erőszakos keresztényesítés a földrészeken...
Akik ellenálltak ennek az igyekezetnek, azokat kiírtották egyszerűen. Lásd pl. a magyar történelmet ... Koppány (Árpád ükonokája) fellázadt Istvánnal szemben, aki külföldi csapatok segítségével leszámolt az ősi magyar vallást ápoló Koppánnyal és a hagyományokhoz hű követőivel. Koppányt miután fogságba került, István megölette és szimbolikusan négybe vágatta (keresz!) a testét és elrettentés gyanánt ezeket a testrészeket kifüggeszttette Esztergomban, Veszprémben, Győrben és Gyulafehérváron...

http://hu.wikipedia.org/
Géza nagyfejedelem
Géza fejedelem (949 körül – 997. február 1.)
A fejedelmi hatalomtól függetlenségüket megőrizni vágyó törzsi vezetők ellen kíméletlenül lépett fel, ezért az egykorú feljegyzések „véres kezű”-nek nevezik. Halálakor már csak három törzsfő (Koppány, Gyula és Ajtony) nem hajlott meg a fejedelmi akarat előtt.

http://hu.wikipedia.org/
Koppány (Árpádok)
Az 1077 körül írt nagyobbik legenda így ír róla:
„De minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszdsággal teljes ördög, hogy Krisztus apródjának szent szándékát szétzilálja, belháborút támasztott; az ő sugallatára a pogány nép vonakodott nyakát a keresztény hit igájába hajtani…”

http://mek.niif.hu/05000/05000/html/kristo013.html
A Koppány felkelését követő büntetések előre jelezték, hogy milyen sors vár a következőkben mindazon törzsi hatalmasságokra (országukra és népükre), akik szembehelyezkednek Istvánnal. A 14. századi krónika tudósítása szerint „sok magyar nemest taszítottak rút szolgaságra, akik Koppány vezérhez csatlakoztak, és a keresztséget meg a hitet elutasították”.
http://www.kitalaltkozepkor.hu/szantailajos_koppanykupaja.html
Az összes létező forrás - amikor már Koppány vezérre kimondják a fő vádakat, - úgy hangzik, hogy az ősök vallásának útján akart maradni.

(*) http://www.zsidlex.extra.hu/szocikk/13287.htm
Messiás
A zsidóság messiási hitének ideális királya, aki a róla elnevezett korban fog eljönni.
Az első próféta, aki részletes képét adta a M.-i királyságnak, Jesája volt (9. 1—6, 11. 1—10, 32. 1—5), majd Jeremiás és Ezékiel fejtik ki a M.-i eszmét. Jesája szerint a M. Jisájtól fog származni és Isten szelleme, mint bölcsesség fog rajta nyugodni és isten félelemmel fogja a világot kormányozni, igazságossággal és hithűséggel (11. 1—3, 5); nem fog háborút viselni egy nép ellen sem s a háború helyébe a békét állítja (9. 4); az igazságba vetett hitet a népnél visszaállítja (9. 6b, 11. 3b, 4); béke és rend fog uralkodni országszerte; a bárány nem fog félni a farkastól, a leopárd nem fogja bántani a gödölyét (11. 8.), zsarnokság és önkény eltűnnek, mert Isten megismerése áthatja az egész országot (32. 1, 2, 16).

Klaus Matefi
2009. március 26. 18:55 | Sorszám: 346
Akkor még ráérsz...

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 26. 11:04 | Sorszám: 13
A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Jézus vagy Immánuel?

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 26. 10:54 | Sorszám: 341
Az Istenkeresők Globális Egyháza az elsődleges feladatának a jelenleg még meglévő vallások hibáinak és hiányosságainak a feltárását tarja.

Miért lényeges ez vajon?

Hogy a régi elavultakból, tévesekből, élősködőkből egy újat hozhassunk létre, ahhoz a korábbi tévtanításokat le kell leplezni, hogy annak a helyén újult erővel és akadálytalul törhessen elő egy mellébeszélésektől mentes új, ami minden jóérzésű ember számára nem kitalált és megvalósíthatatlan, hanem realizálható célokat tűz ki annak érdekében, hogy az egyszeri és megismételhetetlen életünket emberibb körülmények között, tartalmasabban, békésebben élhessük a KÖZJÓ figyelembevétele mellett!
A megosztottság a legveszélyesebb dolog, amit minden időben sikerrel ki tudtak azok használni, akik szeretnek a zavarosban halászni...
Így van ez a többféle vallás, többféle párt, vagy többféle ország megléte esetén is. Nemhogy előre vinnék ezek a káros dolgok az emberiséget, hanem kifejezetten zsákutcába terelik, mint ahogy ezt a történelmi tapasztalatok is szemléletesen igazolják. Egyik csalódottságból a másikba esnek a jóhiszemű emberek a nélkül, hogy bármit is javítanának valójában a helyzetükön az olcsó ígérete ...
Az emberiség nagy családjának az egységére törekszik az Istenkeresők Globális Egyháza, hogy útmutatásaival helyre lehessen hozni azokat a hatalmas károkat, melyeket eddig az emberiség számára okoztak a különböző felelőtlen és igazságtalan próbálkozások...

Az I. G. E. egy kifejezetten emberközpontú vallást szorgalmaz, mivel a véleménye szerint az anyagi mozgásokból származó hatások összességét, Istent (folyamatosan változó szellemi való) szükségtelen és felesleges imádni, viszont a tevékenységét és a mibenlétét feltétlenül meg kell ismerni, mert ez az emberi lélek forrása és a természet mozgatórugója.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 26. 10:52 | Sorszám: 340
Idézet:
Nem értem.
Most az analógiában
1.én vagyok DonQuijote, és TE a szélmalom
vagy
2. Te vagy DonQuijote, harcolsz a szélmalmokkal,
én pedig megpróbálom megvilágítani, hogy ez: ILLÚZIÓ

Mit írtam korábban?
"Nyugodtan felveheted az eszméimmel a harcodat, de szerintem "szélmalom harc lesz", mint ahogy Don Quijote esetében..."

Nem ismered a történetet?
Az esetleges harcod értelmetlenségére, hiábavalóságára szerettem volna rámutatni...

Klaus Matefi
2009. március 26. 10:43 | Sorszám: 339
Idézet:
miért teremtett akkor ilyen rossznak engem
a Folyamatosan változó szellemi való?
ki/mi az oka?

Már írtam arról, hogy hogyan keletkezik a lélek... Feltehetően újszülött korodban "rossz helyen állhattál", amikor a lelket "osztogatták"...

Klaus Matefi
2009. március 25. 16:19 | Sorszám: 322
Idézet:
Fiam, Prométheusz kései sarja! Ezeregy éve (1001) istenkereséssel foglalkozom, a Te találmányoddal most ismerkedem, nézd el, ha még nem értem.

Nem tudom milyen idős lehetsz, de nincs kizárva, hogy a fiam lehetnél...

Idézet:
Kétszer (2x, nur zweimal) véletlenül kiderült számomra, hogy van szíved.
-csak ezért próbálkozom, de nehéz lesz kővé dermedt briliánssá csiszolt téveseszmerendszereddel felvenni a harcot, valószínű reménytelen is- nem szokták csak rábeszélésre elengedni az ilyen rögzült eszméket.
lehet elengedni, eldobni a rögzült köveket.
Meditációval (ami nem relaxáció, sőt annak ellentéte) -
lehet elengedni, eldobni a rögzült köveket.

Az ember gyöngyöket nem szokott kedves SenKyse kavicsokra cserélni... Az igazság bizony sok esetben kényelmetlen és fájó tud lenni...
Nyugodtan felveheted az eszméimmel a harcodat, de szerintem "szélmalom harc lesz", mint ahogy Don Quijote esetében...

Idézet:
(az imént nem akartam ilyen jogosan hatásvadásznak itélhető, hosszú szünetet, de – gyorsan kapom ártó tetteimre a büntetést, a folyamatosan változó szellemi valótól - kikapcsolt az internet:-)
még egyszer:
bocsánat
– aki csúnyán beszél, annak biztos nincs igaza.

Semmi gond kedves SenKyse, Te angyalka vagy egyesekhez képest, akik az eszméim miatt süllyedni érzik a hajóikat...
Tudod van egy találó mondás, hogy "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!". Ez motivált engemet a kutatásaim megkezdése óta.

Klaus Matefi
2009. március 25. 16:06 | Sorszám: 321
Írod: "ökör materialista hülye marha disznó Klaus"

Mi a kifogásod kedves SenKyse az alábbi válaszommal kapcsolatosan?

Idézet:
azt írtad, érdekelnek a kialakításhoz mi gondolataink is- vajon igaz? kevesellem, sok mindent átugrasz
de ha butaságnak tartod, még lehet, máshoz szól, más nem tarja annak

Természetesen érdekelnek a használható meglátások. Én abban a bejegyzésemben amire reagáltál, igyekeztem röviden és tömören összefoglalni a bibliai legendák igyekezetének a valódi célját .

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000264

Szerintem szükségtelen és értelmetlen időpocsékolás . Istent (folyamatosan változó szellemi valót) megismerni kell, nem dicsőíteni, hisz nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Miért kellene például az ehhez hasonló neki tulajdonított gondolatok miatt felmagasztalni?

Mózes V.
13,8 azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig,
13,9 ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt,
13,10 hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!
13,11 Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istenedtől, az Úrtól, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Sámuel I.
15,3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!

Hóseás
14,1 Megbűnhődik Samária, mert engedetlen volt Istenével szemben. Fegyver által esnek el, csecsemőit sziklához vágják, és terhes asszonyait fölhasogatják

Természetesen ezek valójában az emberi fantázia termékei, tisztában vagyok vele, de ettől függetlenül Isten nemcsak "Jóisten", hanem a "Sátán" is ...

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000093

Írod:
"Bizony lejáratták – a bolsevikterror járatta le. - indult a nagy francia elsötétedéssel- mikor is a ráció nevében lelökték Istent a trónról- azóta következetesen próbálják úgy táncoltatni, ahogy az egoista ráció fütyül- a politika és gazdaság tamtamjára.
A vallás azonban – lényegét tekintve más."

Én azt hiszem, hogy a középkor kereszténységének a vezetése megérett akkoriban már a bukásra... Sajnos valójában ezek a szabadkőművesség által végrehajtott forradalmak valószínűleg csak látszatra szolgálták az emberiség érdekeit... A végcél feltehetően az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása volt...

A francia forradalom kiemelkedő alakjai is szabadkőműves voltak (Jean-Paul Marat, Georges Jacques Danton, Camille Desmoulins, Maximilien de Robespierre, Honoré Gabriel Victor Mirabeau, Charles Maurice de Talleyrand-Périgord), akik a titkos társaság távlati elképzeléseinek a megvalósításán serénykedtek.

Az 1789.08.26-án elfogadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (La Déclaration des droits de l'Homme et du citoyen) felett is jól látható a szabadkőművesek által is használatos szimbólum, az AUM (OM), ami valójában az ószövetségi legendák JHVH-jára utal:

http://www.phoenixmasonry.org/

http://www.sc33.org.br/index.html

http://www.galilei.hu/sajto/ipmszabadkom.htm

http://209.85.129.132/search?q=cache:PtGIAHvhKlAJ:www.galilei.hu/erdekes/kupan.pdf
A nagy francia forradalom (1789–1794) eszmei előkészítésében szintén meghatározó szerepet vállaltak a szabadkőművesek, jóllehet a forradalom forgatagában már a barikádok mindkét oldalán ott találjuk őket. Mirabeau, Danton, Marat és Robespierre szabadkőműves volt, de mint ismeretes, „a forradalom a saját gyermekeit is felfalta”.
http://bagolykonyvkottabolt.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=473
A szabadkőműves és illuminátus Mirabeau abban a helyzetben volt, hogy a német titkostársaságok sok titkát megismerhette ott tartózkodása alatt. Ő azt tartotta, hogy „a 17. századi rózsa-kereszt kőművesek egyszerűen a templomosok régi rendjét vitték tovább titokban.”(37)
37. Mirabeau : Histoire de la Monarchie Prussienne, V. 76.o.
http://www.szabadkomuvessopron.hu/sopron/kulfoldiek.htm
Neves külföldi szabadkõmûvesek
Danton, Georges-Jaques (1759-1794) - francia forradalmár
Desmoulins, Camille (1760-1794) - francia forradalmár
Lafayette, Marie Joseph de (1757-1834) - márki, amerikai szabadsághõs, mérsékelt francia forradalmár
Marat, Jean-Paul (1743-1793) - francia forradalmár
Mirabeau, Honoré Gabriel Victor (1749-1791) - francia gróf, író, államférfi
Robespierre, Maximilien de (1758-1794) - francia forradalmár
Talleyrand-Périgord, Charles Maurice de (1748-1838) - francia forradalmár, államférfi

Írod:
"Az Istenszeretetnél nincs „magasabbrendű” szeretet"

Isten (folyamatosan változó szellemi való) a jó és rossz szellemi hatások eredõje is. Miért kellene szeressük? Isten nem egy intelligens lény, nem igényel szeretetet, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége... Istent nem szeretni kell, hanem törekedni a mibenlétének és a tevékenységének a megismerésére.

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000263

Írod:
"Csak ez: egy lehetőség Istenhez közelebb kerülni- az emberek, a világ szeretetén keresztül."

Ennek a megállapításodnak nincsen semmi alapja kedves SenKyse... Elõször igyekezzél elfogulatlanul és jobban megismerni ezt az Istent és rá fogsz jönni, hogy ez hamis elképzelés...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 25. 16:01 | Sorszám: 319
A hindu asztológia igen komoly ismeretekkel rendelkezik. A karma, samsara (szamszára) hipotézisét asztrológiai háttérrel (karma-asztrológia) igyekeztek alátámasztani, aminek valójában semmi alapja nincsen...
Klaus Matefi
2009. március 25. 10:18 | Sorszám: 309
Középen feltehetően egy szabadkőműves mester (nagymester) látható, mellette pedig a segédei.
Klaus Matefi
2009. március 25. 10:15 | Sorszám: 308
Te olyan dolgot igyekszel tagadni kedves Honfi, amiről láthatóan semmi fogalmad. De akkor miért kételkedsz benne? Miért minősíted?

Neked nem az igazság keresése, feltárása és a megismertetése a célod a bejegyzéseid alapján... Tudom, vagytok elegen...

Klaus Matefi
2009. március 25. 10:09 | Sorszám: 306
Idézet:
Milyen információ szűrhető le, ha egyáltalán leszűrhető, egy feltételezett Istenről abból a tényből, hogy az emberiség nagy gondolkodóitól a legkisebbekig szinte mindenki másféle képet alakított ki Istenről az egyáltalán nem-létezőtől a totálisan létezőig, a passzívtól a mindent megszabóig? Viszont a vallások mögötti metafizikai háttér szinte minden vallás esetén ugyanaz?

Itt először is azt kellene megvizsgáljad, hogy az eddigi vallások lényege az volt-e, hogy a hiszékeny hívő tömegeikkel megismertessék-e Isten valódi mibenlétét, vagy sem.
Szó sincsen erről természetesen...
A tudás az minden időkben hatalomnak számított és a lelkek feletti uralom szükségszerű előfeltétele volt a világi hatalom birtoklásához is, ami szerintem a végcél volt.
A túlnyomó többség ki volt használva, el volt nyomva, de valamit kellett ezeknek is nyújtani, hogy ne adják fel... Erre voltak jók szerintem a soha be nem váltható túlvilági ígéretek... Gondolj csak bele, ha az átlagember tisztában lett volna azzal, hogy az élete egyszeri és megismételhetetlen, akkor eltűrte volna egy jómódban pöffeszkedő vezető kisebbség élősködését? Ki van zárva...

Az Istenkeresők Globális Egyháza egy olyan világállamról álmodik, melyben ezek az égbekiáltó dolgok megszűnnek és csak a KÖZJÓ motiválná az illetékeseket, hogy mindenki emberhez méltóan élhesse le azt az egyszeri és megismételhetetlen kérészéletét...

Klaus Matefi
2009. március 25. 09:47 | Sorszám: 305
Idézet:
azt írtad, érdekelnek a kialakításhoz mi gondolataink is- vajon igaz? kevesellem, sok mindent átugrasz
de ha butaságnak tartod, még lehet, máshoz szól, más nem tarja annak

Természetesen érdekelnek a használható meglátások. Én abban a bejegyzésemben amire reagáltál, igyekeztem röviden és tömören összefoglalni a bibliai legendák igyekezetének a valódi célját .

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000264

Szerintem szükségtelen és értelmetlen időpocsékolás . Istent (folyamatosan változó szellemi valót) megismerni kell, nem dicsőíteni, hisz nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása. Miért kellene például az ehhez hasonló neki tulajdonított gondolatok miatt felmagasztalni?

Mózes V.
13,8 azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig,
13,9 ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt,
13,10 hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!
13,11 Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istenedtől, az Úrtól, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

14,21Nem szabad megennetek semmiféle döglött állatot. A lakóhelyeden levő jövevénynek odaadhatod, ő megeheti, vagy add el idegennek, mert te az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Zsoltárok
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Sámuel I.
15,3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!

Hóseás
14,1 Megbűnhődik Samária, mert engedetlen volt Istenével szemben. Fegyver által esnek el, csecsemőit sziklához vágják, és terhes asszonyait fölhasogatják

Természetesen ezek valójában az emberi fantázia termékei, tisztában vagyok vele, de ettől függetlenül Isten nemcsak "Jóisten", hanem a "Sátán" is ...

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000093

Írod:
"Bizony lejáratták – a bolsevikterror járatta le. - indult a nagy francia elsötétedéssel- mikor is a ráció nevében lelökték Istent a trónról- azóta következetesen próbálják úgy táncoltatni, ahogy az egoista ráció fütyül- a politika és gazdaság tamtamjára.
A vallás azonban – lényegét tekintve más."

Én azt hiszem, hogy a középkor kereszténységének a vezetése megérett akkoriban már a bukásra... Sajnos valójában ezek a szabadkőművesség által végrehajtott forradalmak valószínűleg csak látszatra szolgálták az emberiség érdekeit... A végcél feltehetően az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása volt...

A francia forradalom kiemelkedő alakjai is szabadkőműves voltak (Jean-Paul Marat, Georges Jacques Danton, Camille Desmoulins, Maximilien de Robespierre, Honoré Gabriel Victor Mirabeau, Charles Maurice de Talleyrand-Périgord), akik a titkos társaság távlati elképzeléseinek a megvalósításán serénykedtek.

Az 1789.08.26-án elfogadott Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (La Déclaration des droits de l'Homme et du citoyen) felett is jól látható a szabadkőművesek által is használatos szimbólum, az AUM (OM), ami valójában az ószövetségi legendák JHVH-jára utal:

http://www.phoenixmasonry.org/

http://www.sc33.org.br/index.html

http://www.galilei.hu/sajto/ipmszabadkom.htm

http://209.85.129.132/search?q=cache:PtGIAHvhKlAJ:www.galilei.hu/erdekes/kupan.pdf
A nagy francia forradalom (1789–1794) eszmei előkészítésében szintén meghatározó szerepet vállaltak a szabadkőművesek, jóllehet a forradalom forgatagában már a barikádok mindkét oldalán ott találjuk őket. Mirabeau, Danton, Marat és Robespierre szabadkőműves volt, de mint ismeretes, „a forradalom a saját gyermekeit is felfalta”.
http://bagolykonyvkottabolt.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=473
A szabadkőműves és illuminátus Mirabeau abban a helyzetben volt, hogy a német titkostársaságok sok titkát megismerhette ott tartózkodása alatt. Ő azt tartotta, hogy „a 17. századi rózsa-kereszt kőművesek egyszerűen a templomosok régi rendjét vitték tovább titokban.”(37)
37. Mirabeau : Histoire de la Monarchie Prussienne, V. 76.o.
http://www.szabadkomuvessopron.hu/sopron/kulfoldiek.htm
Neves külföldi szabadkõmûvesek
Danton, Georges-Jaques (1759-1794) - francia forradalmár
Desmoulins, Camille (1760-1794) - francia forradalmár
Lafayette, Marie Joseph de (1757-1834) - márki, amerikai szabadsághõs, mérsékelt francia forradalmár
Marat, Jean-Paul (1743-1793) - francia forradalmár
Mirabeau, Honoré Gabriel Victor (1749-1791) - francia gróf, író, államférfi
Robespierre, Maximilien de (1758-1794) - francia forradalmár
Talleyrand-Périgord, Charles Maurice de (1748-1838) - francia forradalmár, államférfi

Írod:
"Az Istenszeretetnél nincs „magasabbrendű” szeretet"

Isten (folyamatosan változó szellemi való) a jó és rossz szellemi hatások eredõje is. Miért kellene szeressük? Isten nem egy intelligens lény, nem igényel szeretetet, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége... Istent nem szeretni kell, hanem törekedni a mibenlétének és a tevékenységének a megismerésére.

Idézet:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000242&m=000263

Írod:
"Csak ez: egy lehetőség Istenhez közelebb kerülni- az emberek, a világ szeretetén keresztül."

Ennek a megállapításodnak nincsen semmi alapja kedves SenKyse... Elõször igyekezzél elfogulatlanul és jobban megismerni ezt az Istent és rá fogsz jönni, hogy ez hamis elképzelés...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 24. 20:17 | Sorszám: 295
Ha elfogulatlanul átgondolod, akkor igazat fogsz nekem adni.

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 24. 20:15 | Sorszám: 12
Felmerülhet az emberben a kérdés, hogy ez a leleményes és furfangos Menáse ben Jiszraél rabbi milyen jellegű "isteni tervre" célozhatott, amihez szükség volt arra, hogy visszaengedjék őket Angliába?

Ugye azt tudjuk, hogy az ószövetségi legendák vallása nem térítő vallás, tehát szó se lehetett arról, hogy azért akartak volna visszatérni, hogy Angliai népét az Ezsdrásék által megalkotott hitre térítsék...

Ha Cromwell nem engedte volna vissza őket, akkor nem születhetett volna meg 1999.08.11.-én Immánuel?

Mit kell hozzon a messiás eljövetele, amihez nekik mindenképpen Angliába is vissza kellett térniük?

Miért nem Izrael földjére igyekezett Menáse ben Jiszraél rabbi, ami a messiás eljövetelének az egyik előfeltétele volt?

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. március 24. 20:11 | Sorszám: 11
Annyi hozzátartozik a történethez, hogy Cromwell közvetlenül a zsidók visszaengedése előtt lefejeztette Anglia királyát, I. Károlyt 1649 január 30.-án.

A középkori kabbalisták a hozzáférhető források szerint ekkorra várták a messiásukat. Sabbatai Cví ebben az időben jelentette be messiási mivoltát.

1649.02.27. 1:15 UT
Nap-Hold oppozíció: 8,9°Halak/Szűz; -Mars konjunkció:6,7°Szűz; -Szaturnusz-Plútó quadrat: 9,5°/13,5°Iker; -Uránusz-Neptunusz oppozíció: 13,3°/14,9°Nyilas

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos, -Szaturnusz konjunkció: 4°Kos, -Hold oppozíció: 9,8°Mérleg, -Uránusz quadrat: 9,7°Rák, -Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció: 20,3°Bika; -Uránusz oppozíció: 20,7°Skorpió; -Mars quadrat: 13,5°Oroszlán; -Szaturnusz-Neptunusz-Plútó oppozíció: 18,7°/18,7°/17,1°Vízöntő
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-Tóra megalkotása (i.e. 445-ben lett nyilvánosságra hozva)
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

Mint láthatjuk, mind a három esetben ritka kozmikus események realizálódtak, azaz a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó égitestek szabályos kozmikus kereszteket alkottak a Zodiákusban.

A három konstelláció a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai voltak!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 24. 19:50 | Sorszám: 293
Isten (folyamatosan változó szellemi való - az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége) által kapjuk a lelkünket, de ez persze nem azt jelenti, hogy ezért Isten bennünk lakozna. Ha valaki beszédét rögzítjük a magunk számára pl. egy magnószallagra, attól még az a valaki nem költözött be oda... Ha megsemmisül a szallag, a beszéde is oda veszett...
Isten olyan szempontból időtlen, hogy volt, van és lesz, de mindig másfajta összhatás eredőjeként.
Az ember élete olyan mint a kérészélet, csak nekünk tűnik esetleg másnak...

Közös elem?
Hatni hat ránk Isten, de szerintem eddig terjed csak a közvetlen kapcsolat. Mi nem vagyunk természetesen képesek erre az Istenre visszahatni... Az isteni hatás (szellem) nem egyenlő az emberi lélekkel, azt csak létrehozza és az egyén élete végéig hatást fejt ki rá. Ha megszűnik a halál által a lelket fenntartó élet, akkor a lélek befejezi a működését végérvényesen sajnos.

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 24. 19:27 | Sorszám: 10
Egy humoros esete az elhitetésnek:
Idézet:
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
Különös, de ez a mondat egy rabbi részérõl hajdan elhangzott az angol parlamentben, és a hallgatóságot meggyõzve, lehetõvé tette, hogy a zsidók visszatelepüljenek a brit birodalomba. Oroszlánszívû Richárd ugyanis még a 12. században kiûzte õket országából, s ez a rendelet hosszú évszázadokon át érvényben maradt. (Így például Shakespeare életében nem is láthatott zsidót, Shylock alakját csak fantázia alapján mintázhatta meg.) Végül egy amszterdami rabbi, Menáse ben Jiszraél (minden bizonnyal Spinoza mestere) kért kihallgatást Oliver Cromwelltõl, aki nemcsak hajlandó volt fogadni õt, de lehetõséget adott neki, hogy 1655-ben, a londoni Parlamentben beszédet mondjon.

A rabbi a Szentírásra hivatkozott, miszerint Isten elõbb szétszórja Izrael népét a Föld négy szélére, majd onnan, a messiás eljövetelekor, egybegyûjti õket. „Zászlót emel a népek felé, és egybegyûjti Izrael eltaszítottjait, s visszahozza Juda szétszórtjait a Föld négy szárnya felõl” (Jesája könyve, 11. fejezet 12. vers). Ám ha az angol parlament nem teszi lehetõvé, hogy Angliában, az európai kontinens peremén, „az égbolt szélén” éljenek, hogyan teljesítheti ígéretét a Mindenható Isten? Elutasító magatartásával Cromwell és az angol parlament - így érvelt a rabbi - voltaképpen Isten tervét és a messiás eljövetelét akadályozza…

Így tértek vissza a zsidók Anglia földjére.

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 24. 16:01 | Sorszám: 291
Az, hogy a lélek a születés pillanatában keletkezik, szerintem minden vallás elismeri az ősi asztrológiának az évezredeken át folytatott empirikus megfigyeléseiben bízva.

Lásd pl. a következö két idézetet:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.
A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp (sajnos már nem elérhető!)
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyüjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

Félek attól kedves Honfi, hogy te olyan dolog felett akarsz pálcát törni, amihez nem értesz... Ha nem folytattál ezzel kapcsolatosan kutatásokat, akkor szerintem óvatosabban kell ezekhez a dolgokhoz hozzáállni.

Klaus Matefi
2009. március 24. 15:37 | Sorszám: 289
Idézet:
A Jehova tanúi ennél a pontnál mindig garantáltan faképnél hagynak.
Klaus Matefi
2009. március 24. 15:34 | Sorszám: 287
Hogy alakult ki a világ kereszténységének a hite?

A Názáreti Jézust i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttették a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Jézus kínhalála után ~10-30 évvel Pál (Saul rabbi - aki sose látta és hallotta Jézust) megalapozta a leveleivel a Pál-féle kereszténységet, megelőzve 1-1,5 évtizeddel ebben a szinoptikusokat (Márk, Máté, Lukács)...

Jézus nem volt természetesen se Isten, se pedig nem támadhatott fel a halottaiból a harmadik napon, de ez feltehetően nem zavarta Pált annak érdekében, hogy ezeket a mesés gondolatokat belefűzze a történeteibe abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28) az erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel annak ellenére, hogy Immánuel Jézus ellentéte valójában...

A keresztények hite tehát részben az erőszakkal elterjesztett legendákra épül, részben pedig az ezekkel kapcsolatos ismerethiányukra és hiszékenységükre...

A keresztény hit elterjesztése a világban:

- a népek ősi hiteinek a betiltása és üldözése (valójában ez az ószövetségi legendákban lefektetett "bálványtalanítás" volt...)

- a Pál-féle kereszténység terjesztése és elfogadtatása világszerte, minden eszköz igénybevétele által

- http://www.herenciacristiana.com/luther/stake.gif

Az egésznek a végcélja az ószövetségi legendák betervezett messiásának, Immánuelnek a fellépése, ami szerintem a 2032. évre lehet bekalkulálni bizonyos kozmikus okokból kifolyólag...

Nem Istent (folyamatosan változó szellemi való) kell gyanítani ezen tervek mögött, hanem a bibliai legendák beavatottjait, akik részben vallások (zsidó, keresztény, iszlám) vezetése, részben pedig titkos társaságok tevékenysége által igyekeznek realizálni a messianisztikus elképzeléseket, amiket Ezsdrásék alkottak meg és megfelelő asztrológiai konstellációkhoz időzítették...

Klaus Matefi
2009. március 24. 15:11 | Sorszám: 284
Idézet:
Legyen a Te hited szerint, próféta. Ezek szerint még az ezerszer leekézett anyag is tovább létező dolog, mint a sok maradi vallás szerint istenített lélek!

Jövünk, megyünk és ennyi volt sajnos... Persze ezen a területen tudtak csak igazán érvényesülni a soha be nem tartható túlvilági ígéretek megalkotói... Ki ne szeretne vajon örök élettel rendelkezni? A többség biztosan vágyik rá...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 23. 22:37 | Sorszám: 260
A lélek az testfüggő kedves Jbatky. Test nélkül nincs lélek. A lélek a születés pillanatában képződik a folyamatosan változó szellemi való hatására. A halálkor ez a lélek nem képes visszaváltozni az anyagi mozgásokból eredő hatások összességenek, ahonnan származik...

Az ószövetségi legenda is arról ír, hogy

Mózes V.
12,23 De abban légy állhatatos, hogy vért ne egyél, mert a vér lélek. Ne egyél lelket a hússal együtt!
12,24 Ne edd meg azt, hanem öntsd a földre, mint a vizet.

Klaus Matefi
2009. március 23. 22:25 | Sorszám: 259
Ha te a boldogságodat az önkábításban és önbecsapásban látod, hát biztos nagyon boldog lehetsz...
Klaus Matefi
2009. március 23. 21:48 | Sorszám: 256
Szerintem az isteni szellemi (anyagi mozgásokból eredő hatások összessége) hatás mögött nem kell intelligens lényt feltételezni, mivel nincsen mögötte. Ez a szellemi hatás nem olyan jellegű, mint amit az emberi szellemi hatáson értünk. Ez a lelkünk megalapozója és befolyásolója, de mégse egy gondolkodó lénytől ered...

A lélek az elő szervezethez kötödik, mint pl. az emberi lélek. Téves lenne azt képzelni, hogy egy állat nem rendelkezik lélekkel... A test halálával ez is megszűnik létezni.

Klaus Matefi
2009. március 23. 21:31 | Sorszám: 255
Ezeken a fórumokon kedves Békáscity a hangadók nem kifejezetten az igazság irányában kötelezték el magukat... Legyen az bármilyen jellegű téma...
Klaus Matefi
2009. március 23. 19:35 | Sorszám: 247
Ha közvélemény-kutatást tartanánk a szeretet fogalmának az egyének általi elképzeléséről, akkor feltehetően igen változatos, sokféle válaszban részesülnénk.
A lerágott csontként emlegetett isteni szeretet valójában egy alap nélküli téves elképzelés. A folyamatosan változó szellemi való (Isten) nem egy intelligens lény, nem rendelkezik szabad akarattal, hanem az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége.
Akkor milyen alapon emlegetnek "isteni szeretetet"?
Ha a Nap melegét szeretetként állítjuk be, vagy a kiszáradt termőföld számára az esőt, akkor élhetünk ezzel a jelzővel. De ugye ugyanezek a hatások rettenetes károkat is okozhatnak egyes esetekben, gondolok én itt pl. a Nap melegére, ha túlhalad egy kritikus szintet, a hetekig tartó esőzésekre, vagy a terméseket elpusztító jégverésre...

A hívő ember előszeretettel igyekszik az életében bekövetkezett minden pozitív változást "isteni szeretetként" illetve gondviselésként beállítani. Ha viszont éppen az ellenkezője van soron, akkor pedig a sorsra, vagy a szerencse hiányára fogja...

Minden mozgásban van és ebből adódóan előbb, vagy utóbb a leglehetetlenebb, legkilátástalanabb helyzetek is jobbra fordulnak egy időre, hogy aztán idővel megint jöjjön egy újabb "hullámvölgy"... Hogy kinek milyen pozitív és negatív irányú megtapasztalásai vannak, az az egyéni sorsoktól függ.

Születésünk pillanatában már a "homlokunkon van a kereszt" , azaz percről-percre közelebb jutunk a végső elmúláshoz sajnos! Ez nem kívánságműsor kérdése, hanem a rideg, szomorú valóság, realitás... Ezzel igen kevesen mernek szembenézni, ezért inkább olyan kábulatba hagyják magukat ejteni, ami halhatatlanságot, örök életet ígér a számukra...

Ha végre felfogná és megértené ezt az emberiség, akkor rá kellene döbbenjen arra, hogy a célunk nem a mások kárára való igyekezetekben lenne szabad kimerüljön, hanem kizárólagosan az egyszeri és megismételhetetlen földi életünk közös erővel történő szeretetteljesebbé, boldogabbá, igazságosabbá, tartalmasabbá és békésebbé tételében.

Ezt az igyekezetet szándékosan akadályozzák pl. az olyan teokratikus vallási elképzelések, melyek Istenre hivatkozva úgymond ennek a folyamatosan változó szellemi való uralmát akarják megvalósítani, ami természetesen csak jó indok arra, hogy a saját hatalmi elképzeléseiket erőltessék, kényszerítsék rá a többségre. Az ilyen igyekezeteknek minden esetben egy elenyésző kisebbség látja a hasznát a túlnyomó többség viszont a szenvedő alanyává, áldozatává válik...

Ugyanabban a "csónakban" utazunk, csak eltérő időpontban történik a be- és a kiszállásunk. Nem az lenne-e a helyes hozzáállás, hogy segítsük egymást minden erőnkből ezen a rövid úton?

Az Istenkeresők Globális Egyháza ezt a célt tűzte ki maga elé.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 22. 19:34 | Sorszám: 245
Kiről beszélsz?
Klaus Matefi
2009. március 21. 14:36 | Sorszám: 240
http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.

eluniverso.com, expreso.ec - Ecuador

Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország - Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.

Klaus Matefi
2009. március 20. 16:19 | Sorszám: 234
Sajnos tervszerűen és szisztematikusan meglékelték...
Elég csak az országok totális eladósodását megvizsgálni...
Klaus Matefi
2009. március 20. 11:17 | Sorszám: 232
Nagyon találó a videó!
Az Istenkeresők Globális Egyháza mentőővként igyekszik szolgálni az emberiség süllyedő hajóján...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 19. 21:24 | Sorszám: 227
Elnézést, Kukuccs magyarázata...
Klaus Matefi
2009. március 19. 09:50 | Sorszám: 225
A bejegyzésem a te 211./212. hamis magyarázatodra volt reagálás...
Klaus Matefi
2009. március 18. 15:32 | Sorszám: 221
Nehezedre esne egyszer egy értelmes bejegyzést eszközölni?
Te se vagy még teljesen egy elveszett ember, csak össze kéne szeggyed magadat végre...
Klaus Matefi
2009. március 18. 14:44 | Sorszám: 219
Egy hazug világban élünk, ahol mások félrevezetése nem szégyen, hanem egy jól bevált módszer és gyakorlat...
Klaus Matefi
2009. március 18. 14:33 | Sorszám: 218
Nagy valószínűséggel az eddig "öngyilkos szektaként" nyilvántartott szervezetek többsége nem a saját akaratából költözött át az "örök vadászmezőkre", hanem külső behatásra ...

Erre a legbiztosabb példa a Naptemplom Rend esete:

Ordre Temple Solaire, Sonnentempler Orden, Naptemplom Rend

De most a zagyvaságairól híres "Kukuccs" bejegyzésére reagálok:

Idézet:
http://ongyilkos.50webs.com/esetek.html
Az esemény huszadik évfordulóján készült jelentés (Mi is történt Jonestownban?, Hetek 1998. november 21.) emlékeztet arra, hogy a guayanai őserdőben elpusztult több mint 900 ember (914) - köztük 270 gyermek - halálának körülményeit a mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni.
A CNN hírtelevízió összefoglalója szerint az elmúlt évek során több pletyka keringett a CIA szerepéről. Egyesek szerint titkos ügynökök épültek be a csoportba, hogy információt gyűjtsenek. Mások szerint az sem lehetetlen, hogy a CIA személyiségkontroll-kísérletet végzett a zárt közösséget alkotó kultusz tagjain.
1980-ban kimondták, hogy a CIA-nek nem volt előzetes információja a tömeges öngyilkosság tervéről. Az ügy kapcsán kibocsátott 782 oldalas jelentés mellett azonban az 5000 oldalnyi dokumentum a mai napig titkos.
http://www.infoplease.com/spot/jonestown1.html http://i.infoplease.com/images/home/jimjones.jpg
http://www.7thart.com/joomla/index.php?option=com_content&task=view&id=184&Itemi http://www.7thart.com/images/jonestown.jpg

Jim Jones
http://i.infoplease.com/images/home/jonestown.jpg

http://www.conspiracyworld.com/more_info/8026.asp?productId=8026
The inside story of Pastor Jim Jones, his socialist Peoples Temple, and the CIA’s massacre of over 900 in Guyana. Jones prison camp was, in fact, an experimental, mind control death camp, and the victims did not commit suicide-they were ruthlessly murdered by a CIA hit team.

http://mek.niif.hu/01500/01560/html/02.htm#11
Dr. Drábik János írásai
A globális válságkezelés
Jim Jones szektája és az MK-Ultra kísérlet

Rodrigues szerint a szomorú hírnévre szert tett Jim Jones által vezetett szekta tragédiája mögött is az MK-Ultra kísérlet húzódik meg. Jim Jones vallási fanatikus volt, aki híveivel Kaliforniából Guayanába költözött, hogy ott egy vallási utópiát megvalósítsanak. Itt a "Nép Temploma" nevű szekta ezeregyszáz tagja létrehozta Jonestown városát. 1978. novemberében e vallási közösség tagjai - legalábbis a híradások szerint - tömegesen ciánkálival mérgezett folyadékot ittak. A főépület közelében a felnőttek és gyermekek összeestek, meghaltak. A halottak kilencven százaléka nő volt, és nyolcvan százalékuk szinesbőrű. Jim Jones-t fejbe lőtték, mégpedig oly módon, hogy öngyilkosságnak nézzen ki. A hírügynökségek így tájékoztattak: "Szektahalál a dél-amerikai dzsungelben: négyszáz ember meghalt egy tömegöngyilkosságban, és hétszáz a dzsungelbe menekült." Az amerikai hatóságok bejelentették, hogy kutatnak azok után, akik a dzsungelbe menekültek. Közölték viszont, hogy a közelben nem találtak bizonyítékokat a menekülésre. A halottak eredeti számát a guayanaiak adták meg. Az utolsó számolást csaknem egy héttel később az amerikai katonai hatóságok végezték el. A halottak általuk megadott száma kilencszáztizenhárom. A halottakra vonatkozó különböző adatokat az amerikai hatóságok egy sajtóértekezleten azzal magyarázták, hogy azok a guayanaiak, akik a számolást végezték, "nem tudtak számolni".

Boncolást nem végeztek. Schuler alezredes, az amerikai hadsereg szóvivője közölte: "Boncolásra nincs szükség, mert a halál oka itt nem téma." A halottakat csak hosszas vonakodás után szállították az Egyesült Államokba, amikor már azok a felbomlás stádiumában voltak, ami a boncolást csaknem lehetetlenné teszi. A testmaradványokból minden azonosítási lehetőséget eltávolítottak. Az Egyesült Államokban nem került sor hivatalos halotti szemlére, és bírósági orvosszakértő igénybevételére. Az orvosi szakértők nemzeti szövetségének elnöke nyílt levélben szemére vetette az amerikai hadseregnek, hogy bojkottálta ezeket a vizsgálatokat. A holttestek elkezdődött bomlása miatt a bebalzsamozás és a további bűnügyi orvosszakértői vizsgálat már nem volt lehetséges. A halottakat vagy elégették, vagy tömegsírban helyezték el.

Arra a kérdésre, hogy valójában mi történt Jonestown-ban, Dr. Mootoo, Guayana vezető patológusa, révén keressük a választ. Dr. Mootoo néhány órával a tömeghalált követően már Jonestown-ban volt. Vallomása szerint nem találta azokat a nyomokat, amelyek ciánkáli bevételére utaltak volna. Megállapította, hogy az áldozatok kilencven százalékánál friss szúrásnyomok vannak a lapockánál, másokat agyonlőttek, vagy megfojtottak. A guayanai legfelsőbb bíróság előtt elhangzott tanúvallomás szerint két személy kivételével az összes áldozatot ismeretlen személyek ölték meg. Mindössze két személyről állapították meg, hogy öngyilkosságot követett el. Éles ellentmondás volt a bírósági ténymegállapítás, és a nyilvánosság részére közölt tényállítás között. Robin de Ruiter szerint nem vallásos fanatikusok tömeges öngyilkosságáról, hanem egy kegyetlen kísérletről van szó. Több kutató is úgy véli, hogy Jonestownban az MK-Ultra program egyik főpróbáját hajtották végre.

Jim Jones 1961-től 1963-ig Brazíliában élt, ahol - noha nem volt pénze - luxusházban lakott és az amerikai követség látta el élelmiszerrel. Gyakorta felkereste a CIA Bello Horisonte-ben lévő kirendeltségét. Szomszédainak Jones azt állította, hogy az amerikai tengerészgyalogság részére dolgozik. Amikor Jim Jones 1963-ban Kaliforniában megalapította a "Nép Temploma" közösséget, akkor számos képzett és jómódú ember volt körülötte. A Jones alapítású "Templom" hamarosan újságok címoldalára került különböző botrányok miatt. Jim Jones ezt arra használta, hogy híveivel Guayanába költözzön. A vallási közösség fogadását Forbes Burnham és az ottani amerikai követség támogatásával készítették elő. Robin de Ruiter szerint a szekta fekete tagjait, amikor Guayana repülőterére megérkeztek megkötözték, és szájukat kipeckelték. Ezt követően kényszermunkatáborba vitték őket. Ott napi tizenhattól tizennyolc órán át dolgozniuk kellett. Zsúfolt helyen kellet aludniuk, és nagyon csekély fejadagot kaptak, ami rizsből, kenyérből, és avas húsból állt. Fizikailag és szellemileg kimerülten arra voltak kényszerítve, hogy éjszaka ébren maradjanak, és Jim Jones prédikációit hallgassák. Sor került jutalmak és büntetések kiosztására is. A tábor orvosai az egyik operáció után fájdalomcsillapító nélkül végezték a varrást. A tábor lakóinak meghatározott gyógyszereket írtak fel, és felügyelték annak beszedését. Túlélő szemtanúk beszámolói szerint egyes személyeket elkülönítettek, földalatti ládába zártak, fizikailag megkínoztak, nyilvánosan megerőszakoltak és megaláztak. Ezen idő alatt Jim Jones hihetetlen gazdagságra tett szert. A sajtó kétmilliárd dollárra becsülte a különböző bankszámlákon elhelyezett, külföldi beruházásokban és ingatlanokban fekvő vagyonát.

A vizsgálat során Jonestownban annyi gyógyszert találtak, amely kétszázezer ember számára egy éven át elég lett volna. A gyógyszerek között nagymennyiségű nátrium-penthatol, (úgynevezett igazságszérum), chloar hydrate, (ez hipnózis céljára alkalmas), és sok egyéb erős hatású szer volt. A tábor orvosa Jonestownban minden gyógyszerről és annak alkalmazásáról pontos nyilvántartást vezetett. A tömegtragédiát követően azonban valamennyi feljegyzése eltűnt. A jonestowni táborban volt egy orvosi és pszichiátriai kísérletre alkalmas részleg is. Az őrszemélyzet nehézfegyverzettel felszerelt, erre a feladatra kiképzett személyekből állt, akik semmilyen emóciót nem mutattak feladatuk végzése közben. A halottak között egyetlen őrt sem találtak, és később sem állítottak egyet sem közülük bíróság elé. Fontos tény az is, hogy az úgynevezett "Green Berets" elnevezésű titkos fegyveres csoport néhány egysége a tragédia idején Jonestown közelében volt.

A téma kutatói úgy vélik, hogy a Jim Jones mögött álló hatalom Jonestownban a tömegkontroll bizonyos módszereit próbálta ki. Ez valószínűleg lázadáshoz vezetett a lágerben, és a táborlakók többsége a dzsungelbe menekült, ahol viszont a "Green Berets" tagjai leszámoltak velük. A hivatalos verzió, amely szerint egy vallási fanatikus a követőivel kollektív öngyilkosságot követett el, az ismertté vált tények után nehezen hihető. A boncolást azért nem engedélyezték, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást a kísérletben alkalmazott különböző titkos szerekről. A guayanai vezető patológus vallomását a világsajtó soha nem hozta nyilvánosságra. A guayanai kormány együttműködött az amerikai hatóságokkal a tragédia igazi okának az elleplezésében. Az igazság kiderítésének az eltussolására a legfelsőbb helyről érkezett rendelkezés Washingtonból. Brzezinski, aki ekkor Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, utasította Robert Pastort, aki viszont Gordon Summer alezredesnek parancsolta meg, hogy valamennyi azonosítási lehetőséget távolítsanak el a holttestekről.

Sajnos nemcsak ezek a dogok várnak még feltárásra, de feltehetően a 2001 szeptember 11.-i események is...:

Idézet:
http://members.chello.hu/kapu/2001911.htm
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Társadalomtudományi Kar
Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

2001. szeptember 11.
Kik a valódi terroristák?

Hová tűntek a roncsok?
Esetleg a katasztrófát nem is egy utasszállító-repülőgép okozta? Ezt az első hallásra furcsának tűnő kérdést érdemes kicsit közelebbről szemügyre venni. A WTC elleni támadássorozat árnyékában a média kevesebb figyelmet szentelt a Pentagonnál történt eseményeknek, a képanyag is jóval hiányosabb. Azonban, ha megfigyeljük a közvetlenül a támadás után készült felvételeket, azokon egyáltalán nem láthatunk repülőgéproncsokat (lásd 2. és 3. fénykép). Az állítólagosan Pentagonra zuhant AA 77-es járat egy Boeing 757-es hatalmas utasszállító, mintegy 100 tonnányi fémtömeg. Egy ekkora repülőgép lezuhanásakor általában szétroncsolódott gépmaradványok (szárny-, motor- és egyéb alkatrészdarabok), az utasok holttestei, poggyászok borítják a becsapódás helyszínét. Ebben az esetben semmi ehhez hasonlót nem tapasztalunk a fényképeken.[15]

A Pentagonban keletkezett kár jóval kisebb volt annál, mint amit egy ilyen becsapódás egyébként okozna. A Pentagon külső falában keletkezett rongálódás (az ütközés által okozott kráter a falban) nagyjából fele akkora, mint egy Boeing 757 szárnyfesztávolsága[16] (lásd 4. és 5. fénykép). Tehát ott semmiképpen nem férhetett el az AA 77-es járat.

Több cikk is megjelent az Interneten arról, vajon mi okozhatta a sérülést a falon, és ezek abban egyetértenek, hogy nem az állítólagos Boeing 757 volt a tettes.[17] A Pentagon biztonsági kameráinak felvételein sem látszik a repülőgép, sokkal inkább látszódnak robbanásra utaló jelek. Az Associated Press első jelentése szerint az épületbe egy robbanóanyaggal teli teherautó szaladt be, ezt azonban a Pentagon azonnal cáfolta.[18] Egy francia szerző, Thierry Meyssan fotók, szemtanúk vallomása és egy légiirányító radarjelzései alapján azt állítja a L’Effoyable Imposure (A rettenetes megtévesztés) című könyvében, hogy egy vadászrepülőgépről kilőtt rakéta okozta a Pentagon-katasztrófát.

Mindebből kitűnik, hogy a Pentagon-támadás körül kialakult misztérium kérdések sokaságát veti fel az üggyel kapcsolatban. Abban mindenképpen kételkednünk kell, hogy valóban egy Boeing 757-es találta el az épületet. Elméletek léteznek, arról mi is történhetett, de egyértelmű bizonyíték egyik igazságát sem látszik alátámasztani. A hivatalos változatét sem, amely azt állítja, hogy egy utasszállító zuhant a Pentagonra, ám a roncsaiból nem maradt semmi, ennek ellenére a halottakat ujjlenyomataik alapján sikerült azonosítani.[19]

Szeptember 11-e legnagyobb ellentmondásainak egyike, hogy valójában mi is okozta a tragédiát, hiszen ha el is fogadjuk, hogy nem a Boeing 757-es, akkor is ott marad fekete foltként a megválaszolatlan kérdés: mi történt az American Airlines 77-es számú járatával?

Az állítólagos terroristák
Az merényletek elkövetésével 19 arab származású férfit tettek felelőssé az Egyesült Államok hatóságai. Az ellenük felhozott bizonyítékok azonban megkérdőjelezhetőek és meglehetősen hiányosak is. A képességeik, képzettségük pedig kérdésessé teszik, hogy valóban ők hajtották-e végre ezt a nagy szakértelmet, rendkívüli összhangot és szervezettséget igénylő akciót.

Az FBI meglepő gyorsasággal már a merénylet másnapján nyilvánosságra hozta az elkövetők listáját.[28] Azt, hogy hogyan jutottak ilyen gyorsan eredményre, nem indokolták. Vajon honnan tudta az FBI, kik voltak a tettesek? Hiszen szemtanuk nem maradtak, mindenki meghalt a gépeken. A repülőtársaságok által közétett utaslistákon az FBI által bűnösnek nyilvánított tizenkilenc arab neve közül egyik sem szerepel.[29] További ellentmondás, hogy az állítólagos merénylők közül legalább hét még él, egy pedig már szeptember 11-e előtt meghalt[30].

A terrorcselekmények után rövid időn belül bizonyítékok egész sorával igyekeztek a hatóságok alátámasztani az elkövetők kilétét, hovatartozását. Ezek a bizonyítékok azonban nem pusztán kétségesek, hanem már-már abszurdak.

A CIA áll a merénylet hátterében
A szeptember 11-ei események, azok háttere és a kapcsolódó folyamatok jóval összetettebb képet alkotnak annál, semmint, hogy a merényletet egyszerűen gonosz iszlám terroristák elkeseredett tettének nyilvánítsuk, mellyel megbüntették az őket elnyomó nyugati világot. Hasonlóképpen nem intézhető el az afganisztáni „válaszlépés” sem annyival, hogy az egy teljesen jogos ellencsapás volt a megtámadott fél részéről. Annak ellenére sem, hogy a Biztonsági Tanács 2001. szeptember 12-én az 1368-as számú határozatában elismerte - az ENSZ Alapokmányával összhangban - az Egyesült Államok alapvető jogát az önvédelemhez. Köszönhetően annak, hogy ezekben a napokban az USA, a sokkolt nemzetközi közösség szolidaritását kihasználva különösebb akadály nélkül tudta érvényre juttatatni azon igényét, hogy globális hajszát indít az általa felelősnek tartott tettesek ellen. A konkrét bizonyítékok hiányában, koholt vádak alapján indított Afganisztán elleni háború jogossága azonban erősen megkérdőjelezhető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a háborúnak a valós okai nem a szeptember 11-ei terrorcselekményekben keresendők. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a merényletek okai keresendők az afganisztáni beavatkozás valódi indítékaiban. Sőt, a katonai akció hátterén túlmenően, az érdekek szélesebb összefonódásában. Magyarul, ha kritikusan vizsgáljuk az ebben a fejezetben kifejtett gazdasági, katonai, politikai indítékokat, érdekösszefüggéseket, körvonalazhatjuk a terrortámadások lehetséges háttérszemélyeit, esetleges résztvevőit.

A „Kinek állhatott érdekében?” kérdés megfelelő kiindulópont a merénylet feltételezett kitervelőinek meghatározása céljából történő vizsgálat során, feltételezve, hogy egy ilyen horderejű akciót komoly indíték nélkül nem hajt végre senki. Azt is figyelembe véve, hogy az indíték önmagában még nem bizonyíték a bűnösségre, a gyanúsítottak körét azok érdekeinek ismeretében leszűkíthetjük egy meghatározott csoportra.

Az Egyesült Államok, annak kormánya, illetve vezető személyiségeinek különféle üzleti érdekeltségei a tragédia legnagyobb nyertesei, politikai és gazdasági téren egyaránt. Az USA a merényletek után a világ legtöbb országának mély részvéte, hallgatólagos beleegyezése és aktív vagy passzív közreműködése mellett saját, hagyományosan háborúellenes közvéleményének elsöprő támogatását maga mögött tudva hajthatta végre már a terrortámadások megtörténte előtt gondosan kitervelt afganisztáni katonai akcióját. Oszama bin Laden al-Kaidája elleni büntetőakció címén, a terrorizmus elleni harc zászlaja alatt háborúzva biztosította a stratégiailag rendkívül fontos közép-ázsiai olajtartalékok feletti ellenőrzést. Az energetikai szektorban erősen érdekelt Bush-kabinet a hatalomra jutásában elengedhetetlen szerepet játszó olajtársaságok érdekeinek megfelelően eltávolította az Afganisztánon keresztül húzódó olajvezeték megépítésének útjában álló Talibánt. Amerikai olajvállalatok alkalmazottai és kábítószer-kereskedők részvételével bábkormányt hozott létre, mely partner a csővezeték felépítésében, és az ópiumtermesztés valamint a heroin-előállítás fokozásában. Az illegális drogkereskedelemből származó hatalmas profit a CIA közvetítésével az Egyesült Államokba áramlik és a nagy része a hadiiparban kerül befektetésre. Ezzel, valamint a szeptember 11-e utáni fegyverkezési kiadások jelentős növelésével a fegyvergyártó vállalatok részvényesei, a katonai-ipari komplexum nagybefektetői (a Bush-érdekeltségű Carlyle-csoporttal az élen) jelentős nyereségre tettek szert.

A merényleteket követő hangzatos beszédeivel, a nemzetet egységbe forrasztó, hazafias retorikájával Bush elfogadtatta az amerikai néppel a háború szükségességét, és népszerűsége azelőtt nem látott magasságokba szökkent. A háború miatt jelentősen megnövelt hadi kiadások révén (újabb hatalmas eladósodással) lehetősége volt a recesszióban lévő gazdaság átmeneti fellendítésére. A szeptember 11. utáni általános bizonytalanságot kihasználva az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen belbiztonsági és terroristaellenes törvények (például Patriot Act) hozatalával állampolgárokat ellenőrző és megfigyelő rendszert alakíthatott ki, és bevezethette azt, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a hatóságok visszautasíthatják kormányzati akták nyilvánosságra hozatalát.

Mindezen fejlemények tükrében kijelenthető, hogy az USA vezető elitjének érdekében állhatott a szeptember 11-ei merényletek bekövetkezése. A meggyőző indítékok, és a félreértelmezhetetlen következmények ellenére minden kétséget kizáróan nem nevezhető meg ez a kör a több ezer emberéletet kioltó terrorcselekmény felelősének. Részvételüket több mint gyanússá teszi azonban az a tény, hogy rendelkezésükre áll egy olyan eszköz, mely képes ilyen akciók megtervezésére és végrehajtására. Ez az eszköz a CIA.

A CIA-t mind lehetőségei, tapasztalata, mind rendelkezésére álló anyagi és egyéb eszközei alkalmassá teszik arra, hogy megszervezzen, és véghez vigyen egy ilyen jellegű, korábban elképzelhetetlennek tartott terrorcselekményt. Egyszerre négy utasszállító repülőgépet eltéríteni, és azokat adott célpontok ellen fordítani, mindehhez az amerikai légvédelem nagyvonalú asszisztálását elérni, majd a pusztítást a WTC tornyokba előzetesen elhelyezett robbanóanyagokkal még nagyobb mértékűvé tenni: erre a teljesítményre egyetlen terrorcsoport sem képes. A CIA ellenben rendelkezik kiváló kvalitású pilótákkal, akár olyan fanatizálható arab származásúakkal is, akik végrehajthatták a merényletet. Sőt, még pilótákra sem volt feltétlenül szüksége a művelethez, hiszen birtokában van olyan technika, melynek segítségével földi irányítással, robotpilótákkal kormányozhatóak a repülőgépek.

A Pentagon-történet ellentmondásai, a légiirányítás és a pilóták közötti titkosított rádióbeszélgetések, a terrortámadás körülményei részletes kivizsgálásának elmaradása mind-mind egy titkosszolgálati „covert operation”-re, ún. fedett akcióra utalnak. Ennek álcázására létrehozták az ideális fedősztorit, melynek középpontjában a már jóval korábban megkreált, tökéletes terrorista múlttal rendelkező közellenség, Oszama bin Laden áll. Az előzetes információkról tanúskodó bennfentes tőzsdei ügyletek szintén a CIA-hoz vezetnek, míg a szándékosan lerombolt WTC 7-ben - a CIA New York-i központjában - az egyik legjelentősebb titkos műveletekkel foglalkozó CIA-bázis tűnt el nyomtalanul, és gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos akták ezrei semmisültek meg.[102] Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a terrortámadások után - mintegy jól végzett munka jutalmaként - megnövelték a CIA költségvetését, a gyanú már váddá fokozódik.

De valóban feltételezhetjük-e a CIA-ról ilyen súlyos bűntett elkövetését? Elképzelhető, hogy az amerikai titkosszolgálat saját állampolgárainak ezreit áldozza fel különféle gazdasági, politikai érdekekért? S mindezt sikerül eltussolnia, s büntetlenül megúsznia? Ha jobban szemügyre vesszük a CIA szervezetét, működését, sötét múltját és meghatározó szerepét az Egyesült Államok nem hivatalos külpolitikájában, akkor belátható, hogy a válasz: sajnos igen.

A 2001 szeptember 11.-i eseményekre apellálva hívták életre Bush és társai a "terrorizmus elleni harcot", amibe minden belefért, mint pl. az Irak elleni koholt vádak alapján történt illegális agresszió is, amit a Biztonsági Tanács és a világ közvéleményének félrevezetése segítségével realizáltak és amit az ENSZ főtitkára is illegálisnak bélyegzett meg... Az eredménye ~1 500 000 halott iraki polgár, gyermekek, asszonyok, öregek, férfiak...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 18. 14:29 | Sorszám: 217
Nagy valószínűséggel az eddig "öngyilkos szektaként" nyilvántartott szervezetek többsége nem a saját akaratából költözött át az "örök vadászmezőkre", hanem külső behatásra ...

Erre a legbiztosabb példa a Naptemplom Rend esete:

Ordre Temple Solaire, Sonnentempler Orden, Naptemplom Rend

De most a zagyvaságairól híres "Kukuccs" bejegyzésére reagálok:

Idézet:
http://ongyilkos.50webs.com/esetek.html
Az esemény huszadik évfordulóján készült jelentés (Mi is történt Jonestownban?, Hetek 1998. november 21.) emlékeztet arra, hogy a guayanai őserdőben elpusztult több mint 900 ember (914) - köztük 270 gyermek - halálának körülményeit a mai napig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni.
A CNN hírtelevízió összefoglalója szerint az elmúlt évek során több pletyka keringett a CIA szerepéről. Egyesek szerint titkos ügynökök épültek be a csoportba, hogy információt gyűjtsenek. Mások szerint az sem lehetetlen, hogy a CIA személyiségkontroll-kísérletet végzett a zárt közösséget alkotó kultusz tagjain.
1980-ban kimondták, hogy a CIA-nek nem volt előzetes információja a tömeges öngyilkosság tervéről. Az ügy kapcsán kibocsátott 782 oldalas jelentés mellett azonban az 5000 oldalnyi dokumentum a mai napig titkos.
http://www.infoplease.com/spot/jonestown1.html http://i.infoplease.com/images/home/jimjones.jpg
http://www.7thart.com/joomla/index.php?option=com_content&task=view&id=184&Itemi http://www.7thart.com/images/jonestown.jpg

Jim Jones
http://i.infoplease.com/images/home/jonestown.jpg

http://www.conspiracyworld.com/more_info/8026.asp?productId=8026
The inside story of Pastor Jim Jones, his socialist Peoples Temple, and the CIA’s massacre of over 900 in Guyana. Jones prison camp was, in fact, an experimental, mind control death camp, and the victims did not commit suicide-they were ruthlessly murdered by a CIA hit team.

http://mek.niif.hu/01500/01560/html/02.htm#11
Dr. Drábik János írásai
A globális válságkezelés
Jim Jones szektája és az MK-Ultra kísérlet

Rodrigues szerint a szomorú hírnévre szert tett Jim Jones által vezetett szekta tragédiája mögött is az MK-Ultra kísérlet húzódik meg. Jim Jones vallási fanatikus volt, aki híveivel Kaliforniából Guayanába költözött, hogy ott egy vallási utópiát megvalósítsanak. Itt a "Nép Temploma" nevű szekta ezeregyszáz tagja létrehozta Jonestown városát. 1978. novemberében e vallási közösség tagjai - legalábbis a híradások szerint - tömegesen ciánkálival mérgezett folyadékot ittak. A főépület közelében a felnőttek és gyermekek összeestek, meghaltak. A halottak kilencven százaléka nő volt, és nyolcvan százalékuk szinesbőrű. Jim Jones-t fejbe lőtték, mégpedig oly módon, hogy öngyilkosságnak nézzen ki. A hírügynökségek így tájékoztattak: "Szektahalál a dél-amerikai dzsungelben: négyszáz ember meghalt egy tömegöngyilkosságban, és hétszáz a dzsungelbe menekült." Az amerikai hatóságok bejelentették, hogy kutatnak azok után, akik a dzsungelbe menekültek. Közölték viszont, hogy a közelben nem találtak bizonyítékokat a menekülésre. A halottak eredeti számát a guayanaiak adták meg. Az utolsó számolást csaknem egy héttel később az amerikai katonai hatóságok végezték el. A halottak általuk megadott száma kilencszáztizenhárom. A halottakra vonatkozó különböző adatokat az amerikai hatóságok egy sajtóértekezleten azzal magyarázták, hogy azok a guayanaiak, akik a számolást végezték, "nem tudtak számolni".

Boncolást nem végeztek. Schuler alezredes, az amerikai hadsereg szóvivője közölte: "Boncolásra nincs szükség, mert a halál oka itt nem téma." A halottakat csak hosszas vonakodás után szállították az Egyesült Államokba, amikor már azok a felbomlás stádiumában voltak, ami a boncolást csaknem lehetetlenné teszi. A testmaradványokból minden azonosítási lehetőséget eltávolítottak. Az Egyesült Államokban nem került sor hivatalos halotti szemlére, és bírósági orvosszakértő igénybevételére. Az orvosi szakértők nemzeti szövetségének elnöke nyílt levélben szemére vetette az amerikai hadseregnek, hogy bojkottálta ezeket a vizsgálatokat. A holttestek elkezdődött bomlása miatt a bebalzsamozás és a további bűnügyi orvosszakértői vizsgálat már nem volt lehetséges. A halottakat vagy elégették, vagy tömegsírban helyezték el.

Arra a kérdésre, hogy valójában mi történt Jonestown-ban, Dr. Mootoo, Guayana vezető patológusa, révén keressük a választ. Dr. Mootoo néhány órával a tömeghalált követően már Jonestown-ban volt. Vallomása szerint nem találta azokat a nyomokat, amelyek ciánkáli bevételére utaltak volna. Megállapította, hogy az áldozatok kilencven százalékánál friss szúrásnyomok vannak a lapockánál, másokat agyonlőttek, vagy megfojtottak. A guayanai legfelsőbb bíróság előtt elhangzott tanúvallomás szerint két személy kivételével az összes áldozatot ismeretlen személyek ölték meg. Mindössze két személyről állapították meg, hogy öngyilkosságot követett el. Éles ellentmondás volt a bírósági ténymegállapítás, és a nyilvánosság részére közölt tényállítás között. Robin de Ruiter szerint nem vallásos fanatikusok tömeges öngyilkosságáról, hanem egy kegyetlen kísérletről van szó. Több kutató is úgy véli, hogy Jonestownban az MK-Ultra program egyik főpróbáját hajtották végre.

Jim Jones 1961-től 1963-ig Brazíliában élt, ahol - noha nem volt pénze - luxusházban lakott és az amerikai követség látta el élelmiszerrel. Gyakorta felkereste a CIA Bello Horisonte-ben lévő kirendeltségét. Szomszédainak Jones azt állította, hogy az amerikai tengerészgyalogság részére dolgozik. Amikor Jim Jones 1963-ban Kaliforniában megalapította a "Nép Temploma" közösséget, akkor számos képzett és jómódú ember volt körülötte. A Jones alapítású "Templom" hamarosan újságok címoldalára került különböző botrányok miatt. Jim Jones ezt arra használta, hogy híveivel Guayanába költözzön. A vallási közösség fogadását Forbes Burnham és az ottani amerikai követség támogatásával készítették elő. Robin de Ruiter szerint a szekta fekete tagjait, amikor Guayana repülőterére megérkeztek megkötözték, és szájukat kipeckelték. Ezt követően kényszermunkatáborba vitték őket. Ott napi tizenhattól tizennyolc órán át dolgozniuk kellett. Zsúfolt helyen kellet aludniuk, és nagyon csekély fejadagot kaptak, ami rizsből, kenyérből, és avas húsból állt. Fizikailag és szellemileg kimerülten arra voltak kényszerítve, hogy éjszaka ébren maradjanak, és Jim Jones prédikációit hallgassák. Sor került jutalmak és büntetések kiosztására is. A tábor orvosai az egyik operáció után fájdalomcsillapító nélkül végezték a varrást. A tábor lakóinak meghatározott gyógyszereket írtak fel, és felügyelték annak beszedését. Túlélő szemtanúk beszámolói szerint egyes személyeket elkülönítettek, földalatti ládába zártak, fizikailag megkínoztak, nyilvánosan megerőszakoltak és megaláztak. Ezen idő alatt Jim Jones hihetetlen gazdagságra tett szert. A sajtó kétmilliárd dollárra becsülte a különböző bankszámlákon elhelyezett, külföldi beruházásokban és ingatlanokban fekvő vagyonát.

A vizsgálat során Jonestownban annyi gyógyszert találtak, amely kétszázezer ember számára egy éven át elég lett volna. A gyógyszerek között nagymennyiségű nátrium-penthatol, (úgynevezett igazságszérum), chloar hydrate, (ez hipnózis céljára alkalmas), és sok egyéb erős hatású szer volt. A tábor orvosa Jonestownban minden gyógyszerről és annak alkalmazásáról pontos nyilvántartást vezetett. A tömegtragédiát követően azonban valamennyi feljegyzése eltűnt. A jonestowni táborban volt egy orvosi és pszichiátriai kísérletre alkalmas részleg is. Az őrszemélyzet nehézfegyverzettel felszerelt, erre a feladatra kiképzett személyekből állt, akik semmilyen emóciót nem mutattak feladatuk végzése közben. A halottak között egyetlen őrt sem találtak, és később sem állítottak egyet sem közülük bíróság elé. Fontos tény az is, hogy az úgynevezett "Green Berets" elnevezésű titkos fegyveres csoport néhány egysége a tragédia idején Jonestown közelében volt.

A téma kutatói úgy vélik, hogy a Jim Jones mögött álló hatalom Jonestownban a tömegkontroll bizonyos módszereit próbálta ki. Ez valószínűleg lázadáshoz vezetett a lágerben, és a táborlakók többsége a dzsungelbe menekült, ahol viszont a "Green Berets" tagjai leszámoltak velük. A hivatalos verzió, amely szerint egy vallási fanatikus a követőivel kollektív öngyilkosságot követett el, az ismertté vált tények után nehezen hihető. A boncolást azért nem engedélyezték, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást a kísérletben alkalmazott különböző titkos szerekről. A guayanai vezető patológus vallomását a világsajtó soha nem hozta nyilvánosságra. A guayanai kormány együttműködött az amerikai hatóságokkal a tragédia igazi okának az elleplezésében. Az igazság kiderítésének az eltussolására a legfelsőbb helyről érkezett rendelkezés Washingtonból. Brzezinski, aki ekkor Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, utasította Robert Pastort, aki viszont Gordon Summer alezredesnek parancsolta meg, hogy valamennyi azonosítási lehetőséget távolítsanak el a holttestekről.[/QUOTE]

Sajnos nemcsak ezek a dogok várnak még feltárásra, de feltehetően a 2001 szeptember 11.-i események is...:

Idézet:
http://members.chello.hu/kapu/2001911.htm
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Társadalomtudományi Kar
Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

2001. szeptember 11.
Kik a valódi terroristák?

Hová tűntek a roncsok?
Esetleg a katasztrófát nem is egy utasszállító-repülőgép okozta? Ezt az első hallásra furcsának tűnő kérdést érdemes kicsit közelebbről szemügyre venni. A WTC elleni támadássorozat árnyékában a média kevesebb figyelmet szentelt a Pentagonnál történt eseményeknek, a képanyag is jóval hiányosabb. Azonban, ha megfigyeljük a közvetlenül a támadás után készült felvételeket, azokon egyáltalán nem láthatunk repülőgéproncsokat (lásd 2. és 3. fénykép). Az állítólagosan Pentagonra zuhant AA 77-es járat egy Boeing 757-es hatalmas utasszállító, mintegy 100 tonnányi fémtömeg. Egy ekkora repülőgép lezuhanásakor általában szétroncsolódott gépmaradványok (szárny-, motor- és egyéb alkatrészdarabok), az utasok holttestei, poggyászok borítják a becsapódás helyszínét. Ebben az esetben semmi ehhez hasonlót nem tapasztalunk a fényképeken.[15]

A Pentagonban keletkezett kár jóval kisebb volt annál, mint amit egy ilyen becsapódás egyébként okozna. A Pentagon külső falában keletkezett rongálódás (az ütközés által okozott kráter a falban) nagyjából fele akkora, mint egy Boeing 757 szárnyfesztávolsága[16] (lásd 4. és 5. fénykép). Tehát ott semmiképpen nem férhetett el az AA 77-es járat.

Több cikk is megjelent az Interneten arról, vajon mi okozhatta a sérülést a falon, és ezek abban egyetértenek, hogy nem az állítólagos Boeing 757 volt a tettes.[17] A Pentagon biztonsági kameráinak felvételein sem látszik a repülőgép, sokkal inkább látszódnak robbanásra utaló jelek. Az Associated Press első jelentése szerint az épületbe egy robbanóanyaggal teli teherautó szaladt be, ezt azonban a Pentagon azonnal cáfolta.[18] Egy francia szerző, Thierry Meyssan fotók, szemtanúk vallomása és egy légiirányító radarjelzései alapján azt állítja a L’Effoyable Imposure (A rettenetes megtévesztés) című könyvében, hogy egy vadászrepülőgépről kilőtt rakéta okozta a Pentagon-katasztrófát.

Mindebből kitűnik, hogy a Pentagon-támadás körül kialakult misztérium kérdések sokaságát veti fel az üggyel kapcsolatban. Abban mindenképpen kételkednünk kell, hogy valóban egy Boeing 757-es találta el az épületet. Elméletek léteznek, arról mi is történhetett, de egyértelmű bizonyíték egyik igazságát sem látszik alátámasztani. A hivatalos változatét sem, amely azt állítja, hogy egy utasszállító zuhant a Pentagonra, ám a roncsaiból nem maradt semmi, ennek ellenére a halottakat ujjlenyomataik alapján sikerült azonosítani.[19]

Szeptember 11-e legnagyobb ellentmondásainak egyike, hogy valójában mi is okozta a tragédiát, hiszen ha el is fogadjuk, hogy nem a Boeing 757-es, akkor is ott marad fekete foltként a megválaszolatlan kérdés: mi történt az American Airlines 77-es számú járatával?

Az állítólagos terroristák
Az merényletek elkövetésével 19 arab származású férfit tettek felelőssé az Egyesült Államok hatóságai. Az ellenük felhozott bizonyítékok azonban megkérdőjelezhetőek és meglehetősen hiányosak is. A képességeik, képzettségük pedig kérdésessé teszik, hogy valóban ők hajtották-e végre ezt a nagy szakértelmet, rendkívüli összhangot és szervezettséget igénylő akciót.

Az FBI meglepő gyorsasággal már a merénylet másnapján nyilvánosságra hozta az elkövetők listáját.[28] Azt, hogy hogyan jutottak ilyen gyorsan eredményre, nem indokolták. Vajon honnan tudta az FBI, kik voltak a tettesek? Hiszen szemtanuk nem maradtak, mindenki meghalt a gépeken. A repülőtársaságok által közétett utaslistákon az FBI által bűnösnek nyilvánított tizenkilenc arab neve közül egyik sem szerepel.[29] További ellentmondás, hogy az állítólagos merénylők közül legalább hét még él, egy pedig már szeptember 11-e előtt meghalt[30].

A terrorcselekmények után rövid időn belül bizonyítékok egész sorával igyekeztek a hatóságok alátámasztani az elkövetők kilétét, hovatartozását. Ezek a bizonyítékok azonban nem pusztán kétségesek, hanem már-már abszurdak.

A CIA áll a merénylet hátterében
A szeptember 11-ei események, azok háttere és a kapcsolódó folyamatok jóval összetettebb képet alkotnak annál, semmint, hogy a merényletet egyszerűen gonosz iszlám terroristák elkeseredett tettének nyilvánítsuk, mellyel megbüntették az őket elnyomó nyugati világot. Hasonlóképpen nem intézhető el az afganisztáni „válaszlépés” sem annyival, hogy az egy teljesen jogos ellencsapás volt a megtámadott fél részéről. Annak ellenére sem, hogy a Biztonsági Tanács 2001. szeptember 12-én az 1368-as számú határozatában elismerte - az ENSZ Alapokmányával összhangban - az Egyesült Államok alapvető jogát az önvédelemhez. Köszönhetően annak, hogy ezekben a napokban az USA, a sokkolt nemzetközi közösség szolidaritását kihasználva különösebb akadály nélkül tudta érvényre juttatatni azon igényét, hogy globális hajszát indít az általa felelősnek tartott tettesek ellen. A konkrét bizonyítékok hiányában, koholt vádak alapján indított Afganisztán elleni háború jogossága azonban erősen megkérdőjelezhető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a háborúnak a valós okai nem a szeptember 11-ei terrorcselekményekben keresendők. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a merényletek okai keresendők az afganisztáni beavatkozás valódi indítékaiban. Sőt, a katonai akció hátterén túlmenően, az érdekek szélesebb összefonódásában. Magyarul, ha kritikusan vizsgáljuk az ebben a fejezetben kifejtett gazdasági, katonai, politikai indítékokat, érdekösszefüggéseket, körvonalazhatjuk a terrortámadások lehetséges háttérszemélyeit, esetleges résztvevőit.

A „Kinek állhatott érdekében?” kérdés megfelelő kiindulópont a merénylet feltételezett kitervelőinek meghatározása céljából történő vizsgálat során, feltételezve, hogy egy ilyen horderejű akciót komoly indíték nélkül nem hajt végre senki. Azt is figyelembe véve, hogy az indíték önmagában még nem bizonyíték a bűnösségre, a gyanúsítottak körét azok érdekeinek ismeretében leszűkíthetjük egy meghatározott csoportra.

Az Egyesült Államok, annak kormánya, illetve vezető személyiségeinek különféle üzleti érdekeltségei a tragédia legnagyobb nyertesei, politikai és gazdasági téren egyaránt. Az USA a merényletek után a világ legtöbb országának mély részvéte, hallgatólagos beleegyezése és aktív vagy passzív közreműködése mellett saját, hagyományosan háborúellenes közvéleményének elsöprő támogatását maga mögött tudva hajthatta végre már a terrortámadások megtörténte előtt gondosan kitervelt afganisztáni katonai akcióját. Oszama bin Laden al-Kaidája elleni büntetőakció címén, a terrorizmus elleni harc zászlaja alatt háborúzva biztosította a stratégiailag rendkívül fontos közép-ázsiai olajtartalékok feletti ellenőrzést. Az energetikai szektorban erősen érdekelt Bush-kabinet a hatalomra jutásában elengedhetetlen szerepet játszó olajtársaságok érdekeinek megfelelően eltávolította az Afganisztánon keresztül húzódó olajvezeték megépítésének útjában álló Talibánt. Amerikai olajvállalatok alkalmazottai és kábítószer-kereskedők részvételével bábkormányt hozott létre, mely partner a csővezeték felépítésében, és az ópiumtermesztés valamint a heroin-előállítás fokozásában. Az illegális drogkereskedelemből származó hatalmas profit a CIA közvetítésével az Egyesült Államokba áramlik és a nagy része a hadiiparban kerül befektetésre. Ezzel, valamint a szeptember 11-e utáni fegyverkezési kiadások jelentős növelésével a fegyvergyártó vállalatok részvényesei, a katonai-ipari komplexum nagybefektetői (a Bush-érdekeltségű Carlyle-csoporttal az élen) jelentős nyereségre tettek szert.

A merényleteket követő hangzatos beszédeivel, a nemzetet egységbe forrasztó, hazafias retorikájával Bush elfogadtatta az amerikai néppel a háború szükségességét, és népszerűsége azelőtt nem látott magasságokba szökkent. A háború miatt jelentősen megnövelt hadi kiadások révén (újabb hatalmas eladósodással) lehetősége volt a recesszióban lévő gazdaság átmeneti fellendítésére. A szeptember 11. utáni általános bizonytalanságot kihasználva az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen belbiztonsági és terroristaellenes törvények (például Patriot Act) hozatalával állampolgárokat ellenőrző és megfigyelő rendszert alakíthatott ki, és bevezethette azt, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a hatóságok visszautasíthatják kormányzati akták nyilvánosságra hozatalát.

Mindezen fejlemények tükrében kijelenthető, hogy az USA vezető elitjének érdekében állhatott a szeptember 11-ei merényletek bekövetkezése. A meggyőző indítékok, és a félreértelmezhetetlen következmények ellenére minden kétséget kizáróan nem nevezhető meg ez a kör a több ezer emberéletet kioltó terrorcselekmény felelősének. Részvételüket több mint gyanússá teszi azonban az a tény, hogy rendelkezésükre áll egy olyan eszköz, mely képes ilyen akciók megtervezésére és végrehajtására. Ez az eszköz a CIA.

A CIA-t mind lehetőségei, tapasztalata, mind rendelkezésére álló anyagi és egyéb eszközei alkalmassá teszik arra, hogy megszervezzen, és véghez vigyen egy ilyen jellegű, korábban elképzelhetetlennek tartott terrorcselekményt. Egyszerre négy utasszállító repülőgépet eltéríteni, és azokat adott célpontok ellen fordítani, mindehhez az amerikai légvédelem nagyvonalú asszisztálását elérni, majd a pusztítást a WTC tornyokba előzetesen elhelyezett robbanóanyagokkal még nagyobb mértékűvé tenni: erre a teljesítményre egyetlen terrorcsoport sem képes. A CIA ellenben rendelkezik kiváló kvalitású pilótákkal, akár olyan fanatizálható arab származásúakkal is, akik végrehajthatták a merényletet. Sőt, még pilótákra sem volt feltétlenül szüksége a művelethez, hiszen birtokában van olyan technika, melynek segítségével földi irányítással, robotpilótákkal kormányozhatóak a repülőgépek.

A Pentagon-történet ellentmondásai, a légiirányítás és a pilóták közötti titkosított rádióbeszélgetések, a terrortámadás körülményei részletes kivizsgálásának elmaradása mind-mind egy titkosszolgálati „covert operation”-re, ún. fedett akcióra utalnak. Ennek álcázására létrehozták az ideális fedősztorit, melynek középpontjában a már jóval korábban megkreált, tökéletes terrorista múlttal rendelkező közellenség, Oszama bin Laden áll. Az előzetes információkról tanúskodó bennfentes tőzsdei ügyletek szintén a CIA-hoz vezetnek, míg a szándékosan lerombolt WTC 7-ben - a CIA New York-i központjában - az egyik legjelentősebb titkos műveletekkel foglalkozó CIA-bázis tűnt el nyomtalanul, és gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos akták ezrei semmisültek meg.[102] Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a terrortámadások után - mintegy jól végzett munka jutalmaként - megnövelték a CIA költségvetését, a gyanú már váddá fokozódik.

De valóban feltételezhetjük-e a CIA-ról ilyen súlyos bűntett elkövetését? Elképzelhető, hogy az amerikai titkosszolgálat saját állampolgárainak ezreit áldozza fel különféle gazdasági, politikai érdekekért? S mindezt sikerül eltussolnia, s büntetlenül megúsznia? Ha jobban szemügyre vesszük a CIA szervezetét, működését, sötét múltját és meghatározó szerepét az Egyesült Államok nem hivatalos külpolitikájában, akkor belátható, hogy a válasz: sajnos igen.

A 2001 szeptember 11.-i eseményekre apellálva hívták életre Bush és társai a "terrorizmus elleni harcot", amibe minden belefért, mint pl. az Irak elleni koholt vádak alapján történt illegális agresszió is, amit a Biztonsági Tanács és a világ közvéleményének félrevezetése segítségével realizáltak és amit az ENSZ főtitkára is illegálisnak bélyegzett meg... Az eredménye ~1 500 000 halott iraki polgár, gyermekek, asszonyok, öregek, férfiak...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 18. 09:28 | Sorszám: 215
Azt nyugodtan elfogadhatjuk az ószövetségi legendákból, hogy

Mózes I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

Mindannyiunkat (lelkünket) a pillanatnyi saját képére teremt a folyamatosan változó szellemi való (Isten), így születhetett meg például a bűntelennek mondható Názáreti Jézus (aki nem volt Isten és nem támadhatott fel a halottaiból) és az az Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjaként ("The Beast - 666") reklámozta.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Mind a két születési konstelláció a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közé tartozik, de mégse ugyanolyan szellemi hatás forrása...

A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi az alábbi idézetben a születésünk rejtelmeiről ír, de dem nevezi nevén természetesen ennek a valódi eredetét:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

Isten (folyamatosan változó szellemi való) anyagi mozgásokból adódó szellemi hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye, tehát nem személy és nem lény. Nem "mindenható", mivel nem rendelkezik szabad akarattal, azaz nem tud tetszése szerint bármilyen szellemi hatással szolgálni, mindennek úgymond megvan a maga ideje. Ez a folyamatosan változó szellemi való nem "Jóisten", mivel nemcsak a pozitív, de a negatív szellemi sugallatok forrása is.

Lelkünk a születésünk pillanatában meglévő "kozmikus helyzetképből" adódó hatások összességének a leképződése, "tükörképe", nem pedig a tőzsdei napi eredmények következménye ... Egy alapprogrammal leszünk ellátva egész életünkre, ami a test halálakor szintén megszűnik létezni. Erre az alapprogramra életünk folyamán is hatást gyakorol a folyamatosan változó szellemi való, de az ember rendelkezik szabad akarattal, tehát vagy haggya magát az "árral sodorni", vagy nem. Ez az "ár" néha jó, néha pedig rossz irányba vinne minket, mivel változó irányú minőségileg ...

Az újszövetségi legendák is utalnak arra, hogy a jónak született Jézust is megkísértette az ördög (JHVH):

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.
4,7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."

A Miatyánk helyesen utal Isten valódi mivoltára:

"...és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól..."

Klaus Matefi
2009. március 17. 20:33 | Sorszám: 208
Idézet:
A harmadik válaszod... nos, én nem ezt kérdeztem. Tegyük fel, hogy "létre akarok hozni" egy szervezetet vagy egyházat, nevezzük egy pillanatra bárminek. Tegyük fel továbbá, hogy beavatott vagyok. Ez azt jelenti, hogy egyedül elindíthatom egy ilyen szervezet felépítését? Persze most nem arról beszélek, hogy jogomban áll-e vagy szabad-e, mert ebben az esetben tudom, mit kell tennem.

Én egyedül indítom el kedves Jbatky. Nem vagyok semmilyen titkos szervezetnek se a tagja, vagy az elkötelezettje és a beavatásom kizárólagosan saját erőmből történt a kutatásaimnak köszönhetően.
Aki mástól kapta a beavatást, az elkötelezi magát a hallgatásra...

Idézet:
Hogyan növekszik a szervezet? Úgy, ahogy az első, az "elindító" beavatott, mint egykristály köré kikristályosodik a többi szemcse? Gondolom azt is, hogy aki beavatott, az "felismeri", "látja" a másikról, hogy ő is az-e.

Ha titkos társaságok indítják be, akkor természetesen van támogatás, reklám, stb.. Az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan csak a józan észre tudok apellálni médiumi és egyéb támogatás hiányában...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 17. 09:53 | Sorszám: 202
Idézet:
Te mit értesz beavatás alatt?

Olyan ismeretekkel való megismertetést, melyek a nyilvánosság számára szándékosan hozzáférhetetlenné vannak téve.

Idézet:
Amit nekem lejött az az, hogy hosszas előtanulmányok, alapos felkészülés után kerülhet csak sor a beavatási szertartásra, amelyet néha beavatott, néha senki nem moderál, de szinte kivétel nélkül a "kis halál" szóösszetétellel lehetne jelölni, a tudat pillanatnyi megszakításáról tudósítanak. Egy mester jelenléte általában mintha szükséges lenne.

A véleményem szerint valódi beavatásban igen kevesen részesülnek. Ez a szabadkőművesség keretein belül is csak a kiváltságosok privilégiuma. Amit a többség kap, az szerintem a "nesze semmi, fogd meg jól" közhelyek, exotérikus magyarázatok...

Idézet:
Az IGE "tagjai", valahogy így írod, beavatottak lesznek. De ahhoz eleve beavatott "személy" kell, hogy eldöntse, valaki más nem beavatott érett-e a beavatásra vagy sem. Hogyan nyerik beavatottságukat az első beavatottak?

Szerintem minden ember érett a beavatásra, hisz olyan dolgokkal akarjuk őket megismertetni, amiknek hasznát vehetik az életük folyamán és részünkről nem szándékozzuk ezeket privilégiumként kezelni, mivel ez az egész emberiség közös tulajdona, nemcsak néhány beavatotté...

Klaus Matefi
2009. március 17. 09:37 | Sorszám: 201
Szerintem ne keverjed ebbe a témába bele a "szocialista" tulajdoni formákat (személyi tulajdon)... Ezek elavultak és jobb, ha elfelejtjük még az emlékét is... Az Istenkeresők Globális Egyháza által elképzelt világállamban létezik magántulajdon (kisvállalkozás, üzlet, étterem, kisebb hotel, kemping, ház, ingatlan, nyaraló, autó, jacht, stb.), de ezek beteges halmozása lenne megakadályozva, mivel az nem vezet jóra! Ez a történelmi tapasztalat... Tehát kisvállalkozások engedélyezve lennének magán személyek részére (megfelelő adóztatási szabályzók mellett), de a nagyobb vállalatok kizárólagosan csak világállami tulajdonban lehetnének.

Idézet:
Csak azt érteném meg, mire jó a kozmoszt "szellemi" tulajdonságokkal felruházni.

A szellemi hatások alatt pl. nem emberi gondolatokra kell gondolni, hanem olyan külső hatásokra, amik az emberi lélekre hatnak és azt születéskor egy "alapprogrammal" ellátják.

Idézet:
Ha annyira birka az emberiség, hogy csak ilyen beetetés útján lehet közösségivé nevelni, akkor megette a fene az egészet.

Az izmusok változásai nem kifejezetten az átlagember kívánsága szerint történtek, hanem bizonyos csoportérdekek motiválták ezeket. Ebben kiemelkedő szerepet játszott pl. a szabadkőművesség, akik valójában szintén az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek realizálása céljából tevékenykedtek (mint a keresztény egyházak is...) eddig külöböző úton és irányból közeledve a kitűzött cél felé...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 16. 16:17 | Sorszám: 196
Természetesen lehetnek egyszerűbben kivitelezhető elképzelések is. Pl. az "adósrabszolgaság"...
Mennyivel "felemelőbb" és hatalmas előnye, hogy kevésbé komplikált...
Klaus Matefi
2009. március 16. 12:24 | Sorszám: 193
http://canadahun.com/forum/showthread.php?p=1406888#post1406888
I. G. E.

Klaus Matefi 16.03.2009 05:57 AM (#71)

Kedves B.p.!

Idézet:
Kedves Klaus! Isten fogalmáról hasonlóan, de több eltéréssel gondolkozunk.

Ha van kedved kedves B.p., úgy sorold fel azokat, amiben úgy érzed, hogy eltér a véleményünk Istennel kapcsolatosan. Több szem többet lát, érdemes megvitatni.

Idézet:
Nem igazán látom, hogy különbözik-e lényeges vonásokban az Újszövetség, vagy a kommunizmus klasszikusai által felvázolt világképtől.

Szerintem sok eltérés van. A Jézusnak tulajdonított tanítások egy Jóistenről tesznek említést, JHVH-t pedig ördögnek (János evangélium 8,42-46), a korábbi tanítókat pedig hazugnak és tolvajnak (János evangélium 10,7-11) nevezte elvileg Jézus János szerint. Az én véleményem szerint Isten (folyamatosan változó szellemi való) az összes létező szellemi hatás forrása, tehát nemcsak a jóé, de a rosszé is. Ettől az Istentől valóban származnak pozitív és negatív tettekre serkentő tanítók is, de minden anya szülte ember ennek a folyamatosan változó szellemi valónak a "leszármazottja".
Jézus szerint az ő világa nem ebből a világból való, mert úgymond ő fentről származik (János evangélium 8,22-23; 17,14; 18,36)... Jézusnak valóban pozitív lelkület adatott, de ez nem azt jelenti, hogy a többi ember ne ugyanattól az Istentől származna lelkileg, mint ő... A földön nemcsak a rossz uralkodik, hanem a jó is.
Az újszövetségi legendák írói szerint Jézus az emberi jóságért járó jutalmat a nem létező túlvilágra (Máté 5,12; Márk 10,21; Lukács 6,35; 18,22-26; Pál levele a filippiekhez 3,20; Pál levele a kolosséiakhoz 1,5; Péter I. 1,4) halasztotta, ezzel szemben az Istenkeresők Globális Egyháza mivel nem ismeri el ennek a túlvilágnak a létezését, így az egyszeri és megismételhetetlen életünk jobbá, igazságosabbá, tartalmasabbá tételééret száll síkra, ami szerintem a túlnyomó többség érdeke kell legyen. Mi nem a jómódot ítéljük el, szerintünk ehhez mindenkinek joga van, hanem a beteges halmozást, ami már nem a saját élet szebbé tételére irányul, hanem mások kizsákmányolására és a világi hatalom megszerzésére... Lásd pl. egyes magánbankárok (FED) tevékenységét... Minden ember eltérő szellemi és fizikai képességekkel születik, az egyik okosabb, a másik kevésbé, az egyik erősebb a másik gyengébb, az egyik ravaszabb, a másik pedig nem az. Ezeket az eltérő tulajdonságokat nem arra kell kamatoztatni, hogy az okosabbnak, erősebbnek, ravaszabbanak ezerszer, vagy milliószor annyi vagyona legyen, mint az átlagnak, hanem a KÖZJÓ szolgálatába kell állítani abból a célból, hogy mindenkinek megadathasson egy emberhez méltó élet, hisz senki se tehet az esetleges gyengébb születési adottságairól. Az emberi társadalomban nem az isteni természeti törvények, azaz a vadon törvényei szabad, hogy érvényesüljenek, hanem egy magasabb eszmei cél, a szeretet és a szolidaritás az embertársainkkal kapcsolatban. Ez egy olyan program, ami szerintem örökérvényű lehet, nem függ a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől, de viszont egy idális társadalom megteremtéséhez vezethet, ami feltételezésem szerint közérdek.

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem a magántulajdon megszűnését propagálja, ellentétben a kommunizmussal, hanem csak az olyan magántulajdonok meglétét tartja megengedettnek, amelyek nem a halmozásra és mások hátrányára szolgálhatnak. Egy magánház, egy nyaraló semmiképpen nem elítélendő cél, sőt természetes igény, de aki utcákat, városokat, hatalmas gyárakat és bankokat, stb. akar a magáénak, az már bizony nem a KÖZJÓ-t tekinti fontosanak...

A véleményem szerint a társadalom legfontosabb alapegysége a család! Ennek a felbomlásáért és felbomlasztásáért lép fel nemcsak a kommunizmus de a kapitalizmus is... Ez egy igen veszélyes igyekezet, ami szerintem maximálisan elítélendő.
A családot (szülő, gyermek) mindenek felett támogatni kell és az állam részéről nem szabad azt engedni, hogy egy kicsi anyagi hátrány is érhesse a többgyermekes családokat az egyedülállókkal, illetve a gyermektelenekkel szemben, sőt! Amelyik házaspár vállalja azt, hogy a társadalom számára egy újabb hasznos tagot nevel, azt előnyben kell részesíteni a többivel szemben, akik ezt kényelmi , vagy bármilyen más oknál fogva nem teszik. A túlnépesedés megakadályozássa érdekében szerintem ez a támogatás a harmadik gyermekkel bezárólag kívánatos. Ugye, ha hirtelen a szülők 6-10 gyermekre állítódnának be, az rövid időn belül komoly túlnépesedési problémát okozhatna, ami nem lehet cél és elkerülendő.

Idézet:
Hogyan valósítható meg? Találsz-e magadon kívül akár csak ezer olyan tiszta embert, aki képes ezeket az eszméket a megvalósításig végigkísérni?

Szerintem a megvalósítása ezeknek az elképzeléseknek nem az Istenkeresők Globális Egyházának lenne a feladata, mivel eleve nem alkalmas rá megfelő társadalmi apparátusok birtokának a hiányában és nem is ezért alakul meg. Viszont útmutatás szempontjából hasznos tanácsokkal tudna szolgálni nemcsak a jövendőbeli tagjai számára, hanem egy alapjaiban megreformált ENSZ számára is, ami attól kezdve nemcsak néhány ország érdekeit helyezné előtérbe, hanem kizárólag a KÖZJÓ iránti elkötelezettség mellett tenné le a voksát végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Egy ilyen programot nem lehet úgy megvalósítani, mint ahogy ez pl. jelenleg Irakban, Afganisztánban folyik... Erőszak erőszakot szül. Irakban persze valójában az iraki nemzeti ásványkincs, a kőolaj megkaparintásáért folyt a küzdelem Paul Wolfowitznak, az irak ellenes illegális katonai agresszió szellemi atyjának a korábbi bevallása szerint ( http://www.tagesspiegel.de/politik/archiv/03.06.2003/596952.asp# )...

Idézet:
Mert ugye ahhoz, hogy ne legyenek "egyenlőbbek" az egyenlők között, a hatalom birtokosainak mindenképpen önmérsékletet kell tanusítaniuk.

Egy ilyen elképzelt világállamban szükségtelenné és egyenesen károssá válna, ha a szokásos többpártrendszer felépítésű világparlament jöhetne létre, mivel láthatjuk, hogy ezek hova vezetnek, hanem egy, a világ összes országa által megszavazott és elfogadott örökérvényű és megváltoztathatatlan alkotmány szerinti kormányzás váltaná ezt fel, aminek az ellenőrzését és betartását olyan felügyeleti szervek garantálnák, melyeknek a munkája mindenki által ellenőrizhető lenne a részletességében pl. interneten keresztül és esetleges problémafelvetéseket kötelesek lennének haladéktalanul és pártatlanul kivizsgálni és ha szükséges orvosolni. Mivel ezeknek a vezetőknek (kormány, ellenőrző és végrehajtó szervek) sokkal nagyobb a felelősségük, mint egy átlagpolgárnak, ezért az esetleges kihágásaikat is sokkal súlyosabb mértékben kellene szankcionálni, nehogy eszükbe jusson véletlenül a visszaélés gondolata... Egy ilyen tisztség betöltése nem hatalmi, vagy vagyoni előnyök forrása lenne, hanem a KÖZJÓ-ért folytatott magasztos elhivatottság, szolgálat.

Meg kellene szűnjön az "államtitok" fogalma, mindenkinek joga lenne betekinteni a vezetői apparátus munkájába és azt kritizálni, ha eltér az elfogadott örökérvényű alkotmányban foglaltaktól. Ez lenne az igazi demokrácia, amikor az átlagember direkt és nyilvánosan (pl. erre kijelölt internetfórumokon) tehetné meg az észrevételeit, amit minden esetben kötelesek lennének kivizsgálni, ha lenne alapja az észrevételnek.

Idézet:
Az emberiség eddigi történetében ismereteim szerint ez még nem sikerült senkinek.

Van erre egy találó közmondás: "Nemakarásnak nyögés a vége"...
Minden kezdet nehéz, de nem lehetetlen, csak akarni kell...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2009. március 15. 19:14 | Sorszám: 191
Biztos vannak olyanok is, akik neheztelnek rám amiatt, hogy pl. az bibliai legendák misztériumait olyan nyíltan és megalkuvás nélkül tárom fel.
Ehhez azt kell figyelembe venni, hogyha azok stimmelnek, úgy ebből logikusan következne az, hogy az Istenkeresők Globális Egyházának az alapelvei hamisak. Természetesen ugyanez a helyzet fordított esetben is! Itt most nem az etikai sugallatokra céloztam, a valóban Jézusnak tulajdonítható tanításokat (szeretet, megbocsátás) maximálisan helyesnek tartom.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy antagonisztikus ellentét áll fenn a Biblia és az I. G. E. között az Isten fogalmát és a nem létező túlvilági élettel kapcsolatos elképzeléseket illetően.

Az Istenkeresők Globális Egyháza szerint Isten egy folyamatosan változó szellemi való, ami az anyagi mozgásokból adódó szellemi hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye, tehát nem személy és nem lény. Nem "mindenható", mivel nem rendelkezik szabad akarattal, azaz nem tud tetszése szerint bármilyen szellemi hatással szolgálni, mindennek úgymond megvan a maga ideje. Ez a folyamatosan változó szellemi való nem "Jóisten", mivel nemcsak a pozitív, de a negatív szellemi sugallatok forrása is. A "Jóisten" és a Sátán (JHVH) ugyanannak az Istennek a különböző szellemi aspektusa, ami ahogy jeleztem, az "égi mechanika" függvénye.
Semmi szükség ennek a folyamatosan változó szellemi valónak áldozatokat bemutatni (ez emberi babonaság), vagy ezt imádni, mert ilyen alapon nemcsak a jót imádjuk akarva, vagy akaratlan, tudva, vagy tudatlanul, de a rosszat is...
A természetben megfigyelhető tevékenysége csodálatra méltó sok esetben és gyönyörű dolgokra képes, de az ellenkezőjére is, a halál pusztulás, elmúlás, kegyetlenkedés, a nyers erő domináló szerepe...

Mi a helyzet az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák esetében? Istennel kapcsolatosan csak annyi újat produkáltak, hogy Mardukot elkeresztelték JHVH-nak és kikiáltották az egyetlen és létező, de saját nemzeti Istenükké...
A mesés legendák szerint Ábrahámot először a saját fia (Izsák) feláldozására biztatta, majd ezt megakadályoza, "égö csipkebokrokban" szokott úgymond megjelenni, vagy pl. a Sínai-hegyen, ahol örök "szövetséget kötött" Mózessel és a népével. Kötelező erejű törvényeket diktált le az elmondások szerint, amiben más népek legyőzésére ösztönöz a benne hívők jóléte, földi gazdagsága illetve a népek feletti uralma érdekében (pl.: Mózes V. 7,22-23; 9,3; 15,6; 19,1; 20,10-15; 23,20; 28,11) ...
... Szinte kivétel nélkül reális és elérhető földi célokat tűz ki, amit úgymond a "végidőkben", azaz napjainkban fellépő Immánuel lenne hivatott valóra váltani (Ézsiás 63,1-4; Zsoltárok 2,8-9; Jelenések könyve 12,5; 19,15). Hirdeti a benne hívők közötti szeretetet, egymáson való segítség szükségességét, de a bűn elkövetését a "szemet szemért" törvény szankcionálja.

A Pál-féle kereszténység tanításai tartalmaznak Jézus által propagált tanokat is, de olyat is, ami logikailag ellene mond Jézus fellépése okának... Jézus kifejezetten a saját népe vallási törvényei, előírásai miatt lépett fel, hogy azokat mereformálja, különben szükség se lett volna rá... Jézus JHVH-t az örögnek tartotta (János evangélium 3,8-10; 8,42-46; 10,7-11) ... A Pál-féle kereszténység elvárja a híveitől a feltétel nélküli szeretet és megbocsátás gyakorlatát. A jutalmuk a nem létező halál utáni életre (Lukács evangélium 6,23) van elhalasztva, ellentétben az előbb tárgyalt ószövetségi legendák sugallataival. A reményt (ítélet) számukra úgymond ugyanaz a messiás kellene realizálja, aki a "végidőkre", azaz napjainkra van beharangozva az ószövetségi legendák által és akit eddig a keresztényekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak annak ellenére, hogy valójában a két személynek semmi köze nincsen egymáshoz, mind a két esetben hús-vér, anya szülte emberről van szó, de egymás ellentétei...
A Pál-féle kereszténység a Názáreti Jézust feltámasztotta a halottaiból (ami nonszensz) papíron és Istent csinált egy emberből...

Mind a két bibliai irányzat vallja a lélek halhatatlanságát és a feltámadást...

A "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövete" után közel 10 évvel felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább???

Eljött a bizonyítás és a vizsga ideje... Nem a vallások kibékülésére és közeledésére van szükség, hanem az eddigi tanításaik megméretésére... Ha pedig nem teljesítették az évezredes ígéreteiket, akkor illene levonni belőle a konzekvenciákat...

http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Klaus Matefi
2009. március 15. 19:11 | Sorszám: 190
Isten olyan amilyen. Helyesen fejezi ki az ószövetségi legenda feltételezett Mózesének tulajdonított második könyve 3,14:

"Az vagyok, aki vagyok"- ( אהיה אשר אהיה - Ehyeh asher ehyeh)

Még találóbb lett volna, ha ez szerepelne ott:

"Olyan vagyok, amilyen vagyok"...

Szükségtelen azt híresztelni róla, hogy csak jó, amikor pl. az ószövetségi legendákban mások kiírtására úszít rendszeresen...

Klaus Matefi
2009. március 14. 14:44 | Sorszám: 187
Maximálisan egyetértek a megállapításoddal. A Jézus-i tanok felemelőek és követendőek. Nekem ezzel soha nem volt problémám. Viszont ne keverd össze a Pál-féle (Saul rabbi) kereszténységet a Názáreti Jézus tanításaival. Valójában a népe kegyetlen és nacionalista vallási tanításai miatt lépett fel Jézus, akit a halála után Pál feltámasztott papíron, Istent csinált belőle a világ népei számára abból a célból, hogy közel 2000 éven át "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák velük az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2009. március 14. 08:35 | Sorszám: 185
Idézet:
Ne értsd félre, nem értek veled egyet.
- a Biblia sok mindenröl beszél, ami mese mese móka.

Semmi gondot nem jelent, még esetleg változhat a véleményed. Most idő hiányában csak ennyit.

Klaus Matefi
2009. március 13. 20:10 | Sorszám: 182
Sok féle vallás létezik, de az nem azt jelenti, hogy stimmelnének is a tanaik...
Klaus Matefi
2009. március 13. 20:07 | Sorszám: 181
Idézet:
Bizonyos események az én álláspontom szerint tetszőleges pontossággal legfeljebb valószínűségi alapon jósolhatók, erre gondolok.

Ezzel teljesen egyetértek kedves Jbatky! Ezt bizonyítják az asztrológiai próbálkozások is. Természetesen a születési asztrológiára is ez a helyzet.

Gondolj csak bele, hogy az ószövetségi legendák beavatottjai Ezsdrás ötlete alapján közel 2450 évet vártak a messiásukra, Immánuelre, aki a számukra a földi jólétet, gazdagságot, népek feletti hatalmat lenne hivatott realizálni az ószövetségi legendák szerint. Ehhez kikalkulálták az ősi asztrológia szerinti legnegatívabb égi konstellációt (JHVH-Krisztus szellemi forrását), hogy ennek az égisze alatt megszületett gyermek kell erre a legrátermettebb legyen. Ezt sok-sok évszázados, évezredes korábbi empirikus megfigyelésre alapozták. Mi van akkor, ha véletlenül az 1999.08.11.-én született Immánuel mégse felelne meg véletlenül a hozzá fűzött reményeknek? Semmi gondot nem okozhat feltehetően, mivel ugye egy fecske úgyse tud nyarat csinálni...

Klaus Matefi
2009. március 13. 19:46 | Sorszám: 180
Idézet:
Lassan talán megvilágosodik elmémben, miröl beszélsz.
Ha jól értem, te azt mondod, a kozmosz (Isten) pillanatnyi állapota meghatározó hatással van a lélekre ( a személyiségre ) a születés pillanatában.
Ez azonban egy egészen más minöségü állítás, mint az, hogy valamiféle hatással van ránk a kozmosz. Függetlenek természetesen nem vagyunk töle, de ezt a fajta összefügést tagadom.

Pontosan erről beszélek kedves Honfi! De ezt nemcsak én állítom, hanem pl. a bibliai legendák is, csak nem nevezik nevén a gyermeket. Lásd pl. a következő idézetet:

http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

Hogy a későbbiekben ne lenne ránk semmilyen hatással a kozmosz, szerintem egy kicsit túlzás... Csak figyeld meg a Hold mozgásából adódó jelenségeket. Ez ugye a legszemléletesebb. Az embernek megadatott a szabad akarat, de azt azért szintén hiba lenne állítani, hogy teljesen függetlenek lennénk. Rengeteg hatás ér minket, aminek nem tudjuk felfogni az okát, mivel belülről fakad úgymond... Ezek a hatások legjobban a kisgyermekkorban és az öregkorban érezhetőek, mert "védekezési mechanizmus" ekkor gyengébb.

Klaus Matefi
2009. március 13. 12:36 | Sorszám: 167
Idézzél kedves nádihegedű, hogy mi az, ami rád ilyen ijesztően hat? Szeretnénk veled együttérezni...
Klaus Matefi
2009. március 13. 12:32 | Sorszám: 166
Idézet:
Merre halad a világ? Van egy tölcsér amelynek pereméről egyre gyorsulva lefelé gurul egy golyó.

Nagyjából három lehetőség van: ha a golyó átmérője nagyobb a kifolyónyílásénál, átgördül rajta és a másik oldalon megy tovább felfelé. Lehet, hogy megáll a lyukon. Vagy kimegy lefelé a lyukon...

Az utolsó két lehetőség valamelyikét tartom valószínűnek.

Az én szememben ezen a téren nincsennek véletlnek... Az eljövendő generációk sorsával kapcsolatos felelősségtudat minden becsületes embert fel kell hogy ébresszen.

Az Istenkeresők Globális Egyházának a célja a jelenlegi tarthatatlan helyzetben útmutatás, hogy van remény, ki lehet akár ebből is lábalni, ha a túlnyomó többség jóakaratú ember...

Azt hiszem, hogy minden épeszű, jóérzésű embernek érdeke egy igazságosabb, tartalmasabb, boldogabb, szebb, békésebb világ létrehozása. Ez ellen csak az, vagy azok tiltakoznak kézzel-lábbal, akik nem a KÖZJÓ céljait tekintik fontosnak...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 13. 12:20 | Sorszám: 165
Én kedves Honfi mindig azt hangoztattam, hogy az eddigi felvilágosító tevékenységem (mitólógiakutatói) célja nem az asztrológia reklámozása. Ezt a hozzáállásomat néhány korábbi bejegyzésem is alátámasztja:
Idézet:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?cmd=Article_showArticle&t=9180745
Hol a hiszékenység határa?
Klaus Matefi 2008.07.25 21:57:59 © (31)
Célom nem az asztrológia reklámozása, hanem a bibliai legendák és titkos társaságok misztériumainak a feltárása.
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=10&t=000160&m=000462
Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi 2008. november 19. 07:37 | Sorszám: 462
Nekem nem az asztrológia reklámozása, vagy megvédése a célom, hanem annak bizonyítása, hogy a bibliai legendák és a titkos társaságok misztériumai erre bazíroznak...
http://indy.media.hu/node/4604
Klaus Matefi 2008-02-01 15:02
A fenti és az elkövetkezendő cikkek megjelentetésével nem a keresztény vallások, vagy az asztrológia reklámozása a célom, hanem a vallások misztériumainak a tényleges kozmikus kapcsolatfeltárása, és bemutatása!
http://www.vallasforum.hu/forum_old.php?id=352&oldal=2
"Isten 72 szelleme"...
KlausMate - 2007-01-06 13:47:16
Tevékenységem célja nem az asztrológia reklámozása, viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a vallások misztériumai bizonyítottan az ősi asztrológiából merítették tudományukat.

Azt is sok esetben említettem, hogy a modern tudomány az asztrológiát babonaságnak tartja, de mégis erre épültek fel pl. a bibliái legendák és a titkos társaságok misztériumai.
Viszont soha nem tagadtam a makrokozmosz hatását, ami eleve balgaság lett volna. Magam részéről több dologban nem értek egyett a hagyományos asztrológia nézeteivel. Gondolok én itt pl. a házrendszerek hipotézisére, amit spekulációnak tartok...
Egy mitológiakutatói illetve egy egyházalapítói tevékenység közé már nem lehet egyenlőségjelet tenni... Más a motivációja. Viszont nagy segítségemre volt!

Én azért ismerkedtem meg az ősi asztrológiával, hogy a kutatásaimban támogatást nyújtson a vallási misztériumok feltárása folyamán, ami nélkül képtelenség eredményt elérni ezen a téren. Nyugodtan kijelenthetem, hogy van sok igazság benne, függetlenül attól, hogy ki hisz benne, vagy ki nem. Itt nem a napilapok megmolyogni való "asztrológiájára" célzom.

A mai tudományok szándékosan le lettek választva a makrokozmosz emberre történő hatásainak a vizsgálatától. Azt állítani, hogy nem létezik ilyen hatás, az egyszerűen balgaság bárki részéről is történjen az...
De ha te tudsz egy ilyen tudományágról, akkor kérlek, hogy nevezzed meg.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 13. 12:19 | Sorszám: 164
Ha már ez a helyzet, akkor esetleg idézgethetnél az írásaimból, hogy mi váltja ki pontosan a "hidegrázásodat"...
Klaus Matefi
2009. március 12. 22:59 | Sorszám: 158
Szerintem kedves jbatky minden csak belátás és jóakarat kérdése. Az emberiség érdeke egy igazságos világállam létrehozása, ami végre megszüntetné a háborúkat, a nemzetiségi és vallási ellentéteket és ez szerintem a túlnyomó többség érdeke kell legyen egy emberibb és elviselhetőbb életvitel lehetőségének a biztosítása érdekében. Aki ezeket megkérdőjelezi, vagy negatívumnak tartja az vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy pedig az érdekei nem azonosak a KÖZJÓ-val...

Szerinted merre halad jelenleg a világ?
Nem a teljes eladósodás és a gazdasági csőd felé?

Klaus Matefi
2009. március 12. 22:03 | Sorszám: 156
Egyeseknek se a KÖZJÓ, se pedig a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel kapcsolatos igazság nem tetszik...

Pedig szerintem a teozófusok által előszeretettel alkalmazott mondás nagyon találó:

"Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!"

Egy kis emlékeztető:

Mivel az Istenkeresők Globális Egyháza a földi realitásra fordítja a figyelmét és a KÖZJÓ-ért szándékozik tevékenykedni, így érthető, hogy vannak elképzelései is egy igazságosabb és tartalmasabb, békésebb és szebb világról.
Azt hiszem, hogy az általam felvázolt rendszer minden átlagember érdekeit kielégítené:

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításait, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

A globális világnak, azaz egy olyan világállamnak egy elképzelt létrehozása (ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel) egyre sürgetőbb érdeke az emberiségnek, aminek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre a KÖZJÓ érdekeit lenne köteles és hivatott a szeme előtt tartani, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség számára! Egy ilyen elképzelt világállamban is a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene, hogy legyenek rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Azt ugye tudjuk, hogy megfelelő adórendszer mellett munkából meggazdagodni lehetetlenség... Szerintem nem is lehet ez a célja egy értelmes és jóérzésű embernek. Miért lenne az nekem jobb, hogy rendelkezem egy egész városrésszel, az átlagpolgár pedig csak esetleg egy kis lakással, vagy családi házzal?
Az ideális cél tehát nem szabad az legyen, hogy egyesek akár "országokat is felvásárolhassanak" , amíg mások munkanélküliként a híd alá kényszerülnek, hanem azt kellene elérni, hogy mindenkinek legyen megfelelő és biztos állása, ami által megvalósíthat magának egy családi házat és emberhez méltó életkörülményeket, de nem ezeknek a halmozását!
Az se lehet az embernek a célja, hogy az élete nagy részét a munkahelyen töltse. Egy megfelelő munkamorál kialakítása és betartatása mellett erre szerintem nem is lenne szükség.
Az adófizető világpolgárok nem kényszerülnének egyre többet dolgozni csak azért, hogy esetleg a magánbankárok felé szisztematikusan eladósodott világállam egyre növekvő adósságterhei miatt újabb és újabb adók kivetésének és a meglévők folyamatos emelésének a következtében kompenzálni tudják ezeket a rájuk egyre jobban nehezedő terheket a megszokott életszínvonaluk fenntartása érdekében.

Egy megálmodott jövendő világállam nem adósodhatna el egy "fillér" erejéig se és főleg nem magánbankoknak ...
A világkormány kellene rendelkezzen a világ pénze felett, és az intézmények, üzemek, bankok, stb. felett is. Ezek nem kerülhetnének semmi esetre se magánkézbe, mert az már az aránytalan meggazdagodás alapjául szolgálnának egyesek számára, ami nem kívánatos jelenség szerintem.

Egy világállamban nem lennének katonai kiadások, amik az országok adófizető polgáraira komoly terhekkel rónak.
Milyen alapon kereshessen pl. egy profi focista, vagy boxoló egy átlagpolgár keresetének esetleg a többezerszeresét?
A pénz hajhászásának a negatív beidegződését nemesebb motivációk kell felváltsák, mivel ez zsákutcába, romlásba és csődbe viszi az emberiséget.

Mindenképpen új elosztási rendszerre lenne szüksége az emberiségnek. Az aránytalan nagy vagyonok következetes világállamosítása elkerülhetetlenné válna és a nagyobb üzemeké is. A magánbankokról nem is beszélve... Egy olyan igazságos adórendszert kellene kidolgozni, hogy egy kisvállakozó se tudjon elrugaszkodni az átlagtól, mivel szerintem az igazságtalan... Az országoknak a magánbankok felé felgyülemlett adósságait pedig egyszerűen eltörölni közérdekből...
Ezek a radikális intézkedések nem a túlnyomó többséget érintenék, így aránylag fájdalommentesen lehetne érvényt szerezni az elképzeléseknek.

Az emberi élet célja nem a szabadverseny kell legyen, ami a többséget a csődbe juttatja, hanem egy kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, boldogabb és igazságosabb életvitel, több szabadidővel és felemelőbb célok kitűzésével.

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Klaus Matefi
2009. március 12. 21:57 | Sorszám: 155
Kevesebbet igyál kérlek, ha fórumozol.
Klaus Matefi
2009. március 12. 21:39 | Sorszám: 152
Madarat tolláról...
Klaus Matefi
2009. március 12. 21:38 | Sorszám: 151
Ne haragudj meg érte, de nem fogok a szintedre leereszkedni, így nem is reagálok a "megjegyzéseidre". Tanuld meg, hogy itt nem a kocsmában vagy, se pedig otthon...
Klaus Matefi
2009. március 12. 21:35 | Sorszám: 149
A tagadás csak azért szükséges, mivel eddig jól bevált szokás volt realitásnak tartani... Ha erre a hipotézisre nem reagálnánk, akkor egyetértenénk vele, hisz a hallgatást beleegyezésnek is fel lehet fogni.
Klaus Matefi
2009. március 12. 20:49 | Sorszám: 146
Ha szerintünk nem létezik, akkor nem is hihetünk benne...
Klaus Matefi
2009. március 12. 20:48 | Sorszám: 145
Az ember a születése pillanatában válik a folyamatosan változó szellemi való inkarnálódásának az alanyává lelki szempontból. Az zsidó misztika titkos tudománya (kabbalah) szerint a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai kiemelkedő szerepet játszanak a vallási misztériumokban. Az említett kozmikus források közül az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmukus kereszt rendelkezett a lehető legkiemelkedőbb negatív szellemi hatással. Nostradamus, az asztrológiában, kabbalah-ban, héber nyelvben és hermetikus ismeretekben jártas ember, aki a Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt, nem véletlenül jelezte erre a napra a "rettegés királyának" a földreszállását, aki nem más, mint JHVH-Krisztus inkarnációja, az ószövetségi legendák közel 2450 éve várt messiása, Immánuel:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Isten (folyatosan változó szellemi való) az embert (az emberi lelket) a saját pillanatnyi képére teremti minden esetben. Ezt az ószövetségi legendák (Mózes I. 1,27; 9,6) is helyesen említik. Ez az inkarnáció lényege.

Klaus Matefi
2009. március 12. 20:26 | Sorszám: 143
El kell szomorítsalak kedves "Zámolyi világos". Egy mélyen vallásos katolikus család leszármazottja vagyok, magam is kb. 35 éves koromig gyakorló hívő voltam. A bérma apám egy pap, én pedig fiatalkoromban rendszeresen ministráltam...

Szóval bizony melléfogtál...

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem tagadja Isten (folyamatosan változó szellemi való) létét, hisz az balgaság lenne... A nemlétező túlvilági életet tagadjuk.

Klaus Matefi
2009. március 12. 20:18 | Sorszám: 141
Ki tehetné kötelezővé? Idővel majd rájön, hogy a saját jólfelfogott érdeke...
Klaus Matefi
2009. március 12. 17:46 | Sorszám: 136
Idézet:
Akkor, ha jól értelek, a globális világot jobb, ha globális beavatottak irányítják.

Nem tudom, hogy miből következtethettél erre? Az Istenkeresők Globális Egyháza minden tagját beavatottá szándékozik képezni, hogy ne lehessen többet őket az orruknál fogva vezetni ezen a téren. Szerintem minden hús-vér embernek joga van ehhez ...

Klaus Matefi
2009. március 12. 13:25 | Sorszám: 134
Azt hiszem, hogy az általam felvázolt új világrend minden átlagember érdekeit kielégítené:

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításait, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

A globális világnak, azaz egy olyan világállamnak egy elképzelt létrehozása (ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel) egyre sürgetőbb érdeke az emberiségnek, aminek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre a KÖZJÓ érdekeit lenne köteles és hivatott a szeme előtt tartani, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség számára! Egy ilyen elképzelt világállamban is a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene, hogy legyenek rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Azt ugye tudjuk, hogy megfelelő adórenszer mellett munkából meggazdagodni lehetetlenség... Szerintem nem is lehet ez a célja egy értelmes és jóérzésű embernek. Miért lenne az nekem jobb, hogy rendelkezem egy egész városrésszel, az átlagpolgár pedig csak esetleg egy kis lakással, vagy családi házzal?
Az ideális cél tehát nem szabad az legyen, hogy egyesek akár "országokat is felvásárolhassanak" , amíg mások munkanélküliként a híd alá kényszerülnek, hanem azt kellene elérni, hogy mindenkinek legyen megfelelő és biztos állása, ami által megvalósíthat magának egy családi házat és emberhez méltó életkörülményeket, de nem ezeknek a halmozását!
Az se lehet az embernek a célja, hogy az élete nagy részét a munkahelyen töltse. Egy megfelelő munkamorál kialakítása és betartatása mellett erre szerintem nem is lenne szükség.
Az adófizető világpolgárok nem kényszerülnének egyre többet dolgozni csak azért, hogy esetleg a magánbankárok felé szisztematikusan eladósodott világállam egyre növekvő adósságterhei miatt újabb és újabb adók kivetésének és a meglévők folyamatos emelésének a következtében kompenzálni tudják ezeket a rájuk egyre jobban nehezedő terheket a megszokott életszínvonaluk fenntartása érdekében.

Egy megálmodott jövendő világállam nem adósodhatna el egy euró erejéig se és főleg nem magánbankoknak ...
A világkormány kellene rendelkezzen a világ pénze felett, és az intézmények, üzemek, bankok, stb. felett is. Ezek nem kerülhetnének semmi esetre se magánkézbe, mert az már az aránytalan meggazdagodás alapjául szolgálnának egyesek számára, ami nem kívánatos jelenség szerintem.

Egy világállamban nem lennének katonai kiadások, amik az országok adófizető polgáraira komoly terhekkel rónak.
Milyen alapon kereshessen pl. egy profi focista, vagy boxoló egy átlagpolgár keresetének esetleg a többezerszeresét?
A pénz hajhászásának a negatív beidegződését nemesebb motivációk kell felváltsák, mivel ez zsákutcába, romlásba és csődbe viszi az emberiséget.

Mindenképpen új elosztási rendszerre lenne szüksége az emberiségnek. Az aránytalan nagy vagyonok következetes világállamosítása elkerülhetetlenné válna és a nagyobb üzemeké is. A magánbankokról nem is beszélve... Egy olyan igazságos adórendszert kellene kidolgozni, hogy egy kisvállakozó se tudjon elrugaszkodni az átlagtól, mivel szerintem az igazságtalan... Az országoknak a magánbankok felé felgyülemlett adósságait pedig egyszerűen eltörölni közérdekből...
Ezek a radikális intézkedések nem a túlnyomó többséget érintenék, így aránylag fájdalommentesen lehetne érvényt szerezni az elképzeléseknek.

Az emberi élet célja nem a szabadverseny kell legyen, ami a többséget a csődbe juttatja, hanem egy kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, boldogabb és igazságosabb életvitel, több szabadidővel és felemelőbb célok kitűzésével.

Klaus Matefi
2009. március 12. 10:48 | Sorszám: 133
Nem erőszakos, csak reális...
Klaus Matefi
2009. március 12. 10:46 | Sorszám: 132
Idézet:
honfi írta:
Amúgy közelítesz a kommunisztikus elképzelésekhez. Ami részemröl nem kritika.

Sajnálatos módon ez az eszme le lett alaposan járatva.
A kommunizmus fogalma :
"kommunizmus
Osztályok nélküli társadalmi, gazdasági rendszer, amelyben mindenki képességei szerint dolgozik és a termelt javakból szükségletei szerint részesedik.

Az alapelképzelés igazságosnak tűnik, ha ezt nem leleményes emberek használják ki a hatalom megkaparintása érdekében... A termelt javakból való szükség szerinti részesedés viszont irreális és balgaság ...

Azt ugye tudjuk, hogy megfelelő adórenszer mellett munkából meggazdagodni lehetetlenség... Szerintem nem is lehet ez a célja egy értelmes és jóérzésű embernek. Miért lenne az nekem jobb, hogy rendelkezem egy egész városrésszel, az átlagpolgár pedig csak esetleg egy kis lakással, vagy családi házzal?
Az ideális cél tehát nem szabad az legyen, hogy egyesek akár "országokat is felvásárolhassanak" , amíg mások munkanélküliként a híd alá kényszerülnek, hanem azt kellene elérni, hogy mindenkinek legyen megfelelő és biztos állása, ami által megvalósíthat magának egy családi házat és emberhez méltó életkörülményeket, de nem ezeknek a halmozását!
Az se lehet az embernek a célja, hogy az élete nagy részét a munkahelyen töltse. Egy megfelelő munkamorál kialakítása és betartatása mellett erre szerintem nem is lenne szükség.
Az adófizető világpolgárok nem kényszerülnének egyre többet dolgozni csak azért, hogy esetleg a magánbankárok felé szisztematikusan eladósodott világállam egyre növekvő adósságterhei miatt újabb és újabb adók kivetésének és a meglévők folyamatos emelésének a következtében kompenzálni tudják ezeket a rájuk egyre jobban nehezedő terheket a megszokott életszínvonaluk fenntartása érdekében.

Egy megálmodott jövendő világállam nem adósodhatna el egy euró erejéig se és főleg nem magánbankoknak ...
A világkormány kellene rendelkezzen a világ pénze felett, és az intézmények, üzemek, bankok, stb. felett is. Ezek nem kerülhetnének semmi esetre se magánkézbe, mert az már az aránytalan meggazdagodás alapjául szolgálnának egyesek számára, ami nem kívánatos jelenség szerintem.

Egy világállamban nem lennének katonai kiadások, amik az országok adófizető polgáraira komoly terhekkel rónak.
Milyen alapon kereshessen pl. egy profi focista, vagy boxoló egy átlagpolgár keresetének esetleg a többezerszeresét?
A pénz hajhászásának a negatív beidegzödését nemesebb motivációk kell felváltsák, mivel ez zsákutcába, romlásba és csődbe viszi az emberiséget.

Idézet:
honfi írta:
Már csak a "folyamatosan változó szellemi való" dolgot nem értem.

Isten (folyamatosan változó szellemi való) az anyagi mozgások következményeként létrejövő hatások összessége. Isten tényét csak az tagadja, aki néz, de nem lát...Nemcsak a jónak de természetesen a rossznak is a szellemi forrása, hisz minden ettől a folyamatosan változó szellemi valótól ered. Mindannyiunkat (lelkünket) a pillanatnyi saját képére teremt, így születhetett meg például a bűntelennek mondható Názáreti Jézus (aki nem volt Isten és nem támadhatott fel a halottaiból) és az az Aleister Crowley is, aki magát a Sátán inkarnációjaként ("The Beast - 666") reklámozta.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán

Mind a két születési konstelláció a Shem ha Mephorash ( " Isten 72 szelleme " ) kozmikus forrásai közé tartozik, de mégse ugyanolyan szellemi hatás forrása...

Helyes lenne-e azt állítani, hogy csak Jézus volt Isten gyermeke?
Ez bizony tévtanítás lenne, hisz az ószövetségi legendákban Ezsdrásék is helyesen utaltak erre a tényre:

Mózes I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

9,6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

Itt természetesen nem arról van szó, hogy Isten egy ember volna, vagy ilyen testtel rendelkezne mint mi, hanem a lelkünket képezi le a születésünk pillanatában a saját akkori szellemi állapotának megfelelelően. Erre sejtelmesen utal a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi is a következő idézetben, de minden további magyarázattól tartózkodik, mivel eddig nem az volt a cél, hogy a beavatatlanok fel legyenek világosítva ezen a téren...:

http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
A születés: a küldetés kezdete
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

Isten nem képes arra, hogy bármikor bármilyen szellemi állapotot teremtsen, mivel a tevékenysége szigorúan az "égi mechanika" függvénye. Ebből adódóan mindennek megvan a maga ideje, amin nem tud se Isten, se ember változtatni... Erre a legszemléletesebb példa az, hogy pl. az ószövetségi legendák beavatottjai nem véletlenül voltak kénytelenek a közel 2450 éve betervezett messiásuknak, Immánuelnek a születésére várni, aki JHVH-Krisztus földi inkarnációja, azaz az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi szülötte:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Korábban fellépett egy Jacub Lejbowicz Frank nevű messiás, aki ugyanilyen felépítésű kozmikus kereszt szellemi inkarnációjaként látta meg a napvilágot (1726.05.02.), de mivel nem rá vártak a beavatottak, így nem is kapott támogatást tőlük annak ellenére, hogy volt sok követője a nép közül... A hatására tömegek szakítottak az ószövetségi legendák előírásaival és a szertartási szokásokkal. A pápa jóvoltából 13 évig raboskodott...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 12. 09:38 | Sorszám: 9
Amint láthattuk, az emberi hit illetve hiszékenység és az elhitetés szoros kapcsolatban állnak egymással. Az egyik nélkül nem létezhetne a másik, hisz ha nem lenne hiszékenység, akkor nem lehetni olyan dolgokat elhitetni velünk, amiknek esetleg nincsen alapjuk és ha nem létezne elhitetés, akkor a hiszékenység fogalma is értelmét vesztené...

Ezen a ponton kell az embernek óvatos lennie, hisz a hiszékenységén keresztül az elhitetés által képes olyan dolgoknak is hitelt adni, amik esetleg alaptalanok...

Istenkeresők Globális Egyháza (I. G. E.)

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 11. 22:07 | Sorszám: 127
Pedig kedves vanna7 nem az érzelmek döntik el a vallási legendáknak a valódiságát és a hitelességüket...

Attól még nyugodtan megnézegetheted az ajánlott topicot, hogy a felmenőid református papok. Ez még nem azt jelenti, hogy beavatottak is lennének...

Klaus Matefi
2009. március 11. 18:34 | Sorszám: 119
Inkább próbáljál meg értelmesen és érdemben reagálni a felvetett dolgokra... Nem volt éppen egy kultúremberhez méltó hozzászólás...
Ha pedig nem érdekel, akkor keressél magadnak való témát. Tudom pl. ajánlani a következőt a számodra:

Hinni és elhitetni...

Klaus Matefi
2009. március 11. 16:45 | Sorszám: 116
Egy világállam létrehozása nem az Istenkeresők Globális Egyházának a feladata.
Ehhez szerintem egy alapjaiban megreformált és átalakított ENSZ-re lenne szükség, ami nem néhány ország érdekeit lenne hivatott védelmezni, hanem a KÖZJÓ-ért kellene fellépnie kompromisszum nélkül és örökérvénnyel.
Mindenképpen új elosztási rendszerre lenne szüksége az emberiségnek. Az aránytalan nagy vagyonok következetes világállamosítása elkerülhetetlenné válna és a nagyobb üzemeké is. A magánbankokról nem is beszélve... Egy olyan igazságos adórendszert kellene kidolgozni, hogy egy kisvállakozó se tudjon elrugaszkodni az átlagtól, mivel szerintem az igazságtalan... Az országoknak a magánbankok felé felgyülemlett adósságait pedig egyszerűen eltörölni közérdekből...
Ezek a radikális intézkedések nem a túlnyomó többséget érintenék, így aránylag fájdalommentesen lehetne érvényt szerezni az elképzeléseknek.

Az emberi élet célja nem a szabadverseny kell legyen, ami a többséget a csődbe juttatja, hanem egy kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, boldogabb és igazságosabb életvitel, több szabadidővel és felemelőbb célok kitűzésével.

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. március 11. 14:54 | Sorszám: 110
Idézet:

Az Istenszeretetnél nincs „magasabbrendű” szeretet

Ezt csak azért írod, mivel nem vagy tisztában valójában az Isten (folyamatosan változó szellemi való) mibenlétével...
Miért szeressél egy olyan Istent, aki például a kiírtásodra és eladósításodra biztat az ószövetségi legendák szerint?

Isten nemcsak a jónak, de a rossznak is a szellemi forrása...
Isten mindenkit a saját pillanatnyi "képmására" teremt. Ez volt a helyzet Jézus és Aleister Crowley esetében is...

Klaus Matefi
2009. március 11. 14:45 | Sorszám: 109
A bejegyzésedből ítélve nem lehetsz jó ember. A szabad akarat megadatott mindenkinek, így te is változhatsz esetleg még pozitív irányba...
Klaus Matefi
2009. március 11. 14:42 | Sorszám: 108
Tudtommal kedves jbatky se Teréz Anya, se pedig mások, akik az emberiség szeretetét komolyan gondolták, nem népírtás céljából tették azt...

Akik abból a célból akarnak tevékenykedni, azok úgyis kimutatják a foguk fehérjét még időben... A kommunista terrort ne hozd fel később esetleg példának, mert annak semmi köze nem volt az emberiség szeretetéhez.

Klaus Matefi
2009. március 11. 09:55 | Sorszám: 89
Írod:
Idézet:
Nem tépheted ki virtuális thaiföldi pszisebészként
a szívekből a hitet, az Isten szeretetet,
a hazaszeretetet, anyanyelvét,
anélkül, hogy meg ne ölnéd az embert,
mert lekének tüze az, mi élteti,
életével mást se tesz,
mint láthatóvá teszi a láthatatlant,
kimondja a kimondhatatlant,
Istent.

Mennyivel magasabbrendű szeretet az egész emberiség és az egész földünk szeretete.
Sajnos ezt az eszmét az elmúlt évtizedekben lejáratták, pedig ez lehet csak az egyedüli megoldás az emberiség nagy családja számára.

A második generáció már nem hiányolja az anyanyelvet.

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 11. 08:36 | Sorszám: 8
Az emberi hittel és elhitetéssel kapcsolatos újabb szemléletes példa:

A keresztényeknek szánt Pál-féle vallás valódi lényege a "végidőkben" azaz napjainkban fellépő messiás, Immánuel elismertetése, aki az ószövetségi legendák megalkotói által betervezett messiás abból a célból, hogy a benne hívők számára a földi jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat realizálja:

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata (1998/4)(569. old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nemcsak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.

66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Pál (Saul rabbi) ádáz ellensége volt Jézus követőinek a szanhedrin megbízásából, de "csodák csodájára" a legendák szerint megtért (Saulusból Paulus lett...). A Názáreti Jézust sose látta, sose hallotta, mégis a leveleivel ~1,5 - 2 évtizeddel megelőzte az "evangélistákat" és ez által lerakta a Pál-féle kereszténység alapjait... Pál említi először (Pál levele a zsidókhoz 9,27-28.), hogy Jézus "feltámadt a halottaiból" és majd az "idők végén", azaz napjainkban vissza fog térni... Ez valójában nonszensz, hisz egy három napja halott ember sajnos lehetetlen, hogy feltámadjon. Ez a természetellenes elképzeléseken nyugvó legenda viszont alkalmas volt arra, hogy az erőszakkal keresztvíz alá hajtott népekkel (akiknek betiltották és üldözték a vallásaikat) "Jézus második eljöveteleként" várassanak egy olyan messiást, aki nem az ő érdekükben hivatott fellépni és ténykedni, sőt...

Nostradamus, az asztrológiában, kabbalah-ban, héber nyelvben, hermetikus ismeretekben jártas személy, a Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt. 1999 augusztus 11.-re a "rettegés királyának" a földreszállását jelezte előre, aki nem más, mint JHVH-Krisztus inkarnációja, Immánuel, az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák közel 2450 éve várt messiása, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt szellemi szülötte:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Hogy a Pál (Saul rabbi) által a zsidókhoz intézett levelében leírtak realizálódhassak, ahhoz Immánuelnek 2032.06.08.-án kellene fellépnie a nyilvánosság előtt, de ettől még nem lesz belőle természetesen Názáreti Jézus...:

2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Ez a konstelláció kifejezetten hasonló lesz a Názáreti Jézus születésekor kialakult égitestek együttállásához:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus bűntelenül született az ősi asztrológi szabályzói értelmében és a kereszten "magára vette a világ bűneit":

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; - Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
- Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak
("Magára vette a Világ összes bűneit"!)

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Az ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek az esetében (akit a keresztényekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak eddig) pont fordított a helyzet. Ő a lehető legnegatívabb szellemi hatású "csillagzat" alatt látta meg a napvilágot és a jellemző születési konstellációját képező kozmikus keresztet felépítő égitestek (amik a Shem ha Mephoras - "Isten 72 szelleme" kozmikus forrásainak az építőelemei) a feltehető fellépésekor ugyanúgy együtt fognak állni, mint Jézus születésekor. Jézus nem vált a kereszten bűnössé, Immánuel se válik majd 2032.06.08.-án bűntelenné...

Nem sok jóval kecsegtetnek Immánuel fellépését illetően egyes vallásos források híradásai:

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm
Vol. 8 No. 7 / April 2003 / Adar II - Nisan 5763
Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Hinni és elhitetni

Klaus Matefi
2009. március 11. 08:22 | Sorszám: 7
Meg kellene kérdezzed személyesen. Nem mindenki azon a véleményen van, mint a nyilvános fórumok hangadói, sőt...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 11. 08:18 | Sorszám: 87
A véleményem szerint ehhez nem világforradalom kell, hanem a nemzetek vezetőinek a jobb belátásra térése, ami alulról kellene megkezdődjön. Ebben óriási szerepe lehetne egy gyökeresen megújult ENSZ-nek, ami nem néhány ország akaratát kellene érvényesítse, hanem az igazságosság szem előtt tartása mellett konzekvensen és pártatlanul a KÖZJÓ-ért fellépnie.

A jelenlegi elosztási viszonyok igazságtalanok és égbekiáltóak... Amig a túlnyomó többség keményen azért dolgozza végig az életét, hogy csak a létfenntartásukat fedezni tudják, addig pl. néhány magánbankár billió dollárokkal rendelkezhet és egyre gazdagabbá válhat az adófizető polgárok rovására... Ezen az emberiségnek a saját jólfelfogott érdekében gyökeresen változtatnia kellene szerintem, nemcsak a jelen, de az eljövendő generációk érdekeinek a figyelembevétele miatt is...

A vallási legendák misztériumai az ősi asztrológiára épültek, ami megpróbálta leképezni kisebb-nagyobb sikerrel Isten (folyamatosan változó szellemi való) tevékenységét.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. március 11. 07:56 | Sorszám: 86
Egyre több fórumon vitatható meg az Istenkeresők Globális Egyházának az elképzelései és alapelvei:

Az egyházzal kapcsolatos külső fórumok

Klaus Matefi
2009. március 10. 15:24 | Sorszám: 79
Feltehetően azért írtad ezt, mert még arra se vettél fáradságot, hogy belenézzél a még kidolgozás alatt lévő alapelvekbe... Ha meg megtetted, akkor a Háry Jánost játszod el itt nekünk...

Azt írod, hogy nem tudja meghaladni az Istenkeresők Globális Egyháza a többit... Ezek szerint fogalmad sincsen, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy meghaladni...
Abban kellene meghaladjuk a többit, hogy még több soha be nem váltható túlvilági ígéretet emlegessünk? Vagy abban, hogy még rámenősebb előírásokat hozzunk létre esetleg mások kárára? Vagy abban, hogy közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után (amihez természetesen semmi köze nem volt a Názáreti Jézusnak), még lelkesebben várassuk az emberekkel a már megtörtént dolgokat?
Badarságokat írkálsz már ne haragudj...

Mi nem a fent említett jutalmakért szándékozunk fellépni, hanem kifejezetten emberközpontúnak szánjuk az Istenkeresők Globális Egyházát, ami a KÖZJÓ-ért kellene tevékenykedjen, Isten (folyamatosan változó szellemi való) megismerése kell a célja legyen és természetesen az eddigi vallások hibáinak és hiányosságainak a feltárása összahasonlítási alap és felvilágosítás céljából meg kell történjen.

Az egyszeri és megismételhetetlen életünket emberibbé és elviselhetőbbé szeretnénk tenni egy igazságosabb globális rendszer (világállam) elképzelése által, ami nem néhány maganbankár és olajmágnás továbbtollásodása érdekében kellene, hogy létrejöjjön, hanem a túlnyomó többség érdekeinek a védelme céljából.
Ha van ellene kifogásod, akkor nyugodtan fejtsed ki...

Klaus Matefi
2009. március 10. 08:40 | Sorszám: 71
Az Istenkeresők Globális Egyháza alapításának a gondolata eddig sokakat megmozgatott. Tapasztalatom az, hogy egyesek úgy érzik, hogy komoly konkurenciát jelenthet a későbbiekben a jelenleg még működő egyházak számára...

Közel 10 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után [amihez természetesen semmi köze nem volt valójában annak a Názáreti Jézusnak, akit i.sz 25.04.01.-én egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszíttettek a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére] előbb, vagy utóbb fel fog az emberekben merülni az ezzel a dolgokkal kapcsolatos igazságok utáni vágy, amire számukra csak az Istenkeresők Globális Egyháza fogja megadni szerintem a választ.

Kiadós viták az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan

Klaus Matefi
2009. március 10. 08:12 | Sorszám: 70
A részletes programja és alapelvei még kidolgozás alatt vannak. Aki két lábbal a talajon jár és reálisan tekint a világba, az szerintem nem fog tőle idegenkedni.
Klaus Matefi
2009. március 10. 08:08 | Sorszám: 69
Újabb korrekció:

Istenkeresők Globális Egyháza

Mivel az ember nem tudja ellenőrizni ezen a fórumon az elküldésre szánt üzenetet, így megeshet sajnos...

Klaus Matefi
2009. március 10. 08:01 | Sorszám: 68
Helyesbítés:

Kiadós viták az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan

Klaus Matefi
2009. március 09. 13:00 | Sorszám: 66
Kiadós viták az Istenkeresők Globális Egyházával kapcsolatosan:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291&sid=09533074b7ea7968d6f5fb6270c00de0

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 09. 07:36 | Sorszám: 5
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=248145
Hinni és elhitetni...
Warlord 2009. 03. 08. 21:09
Kedves Klaus!
Nagyon jók az írásaid,szívesen olvasgatom!
Ne hagyd abba még akkor sem,ha esetleg nem nagyon méltatná válaszra őket senki sem!
Klaus Matefi
2009. március 08. 12:33 | Sorszám: 4
Helyesbítés:
A véleményem szerint azokat lehet elmarasztalni csak, akik ezt elhitették vele úgymond Isten nevében és tudtak ezeknek a dolgoknak a valódi emberi mivoltáról, eredetéről, céljáról.

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. március 08. 11:47 | Sorszám: 18
Két gyakorlatiasabb témájú link:

Börze, arany, istenek...

"Isten" is így akarta?

Klaus Matefi
2009. március 08. 11:16 | Sorszám: 17
Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus születésével és halálával foglalkozó elképzelések

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

A Názáreti Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Jézus a rabbinikus tradíciókban

Jézus vagy Immánuel?

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

A torinói lepel

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

A Fekete Madonna

Szakrális képzőművészet

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. március 08. 10:59 | Sorszám: 65
A nyár elejére elkészül az Istenkeresők Globális Egyházának a saját weblapja, amihez önálló fórum is fog tartozni.

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Hinni és elhitetni...
Klaus Matefi
2009. március 08. 10:54 | Sorszám: 3
Láthatjuk, hogy milyen nagy szerepe lehet a vallások által sugallt hitnek az átlagember cselekedeteit illetően.
Egy másik példa:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/a_zsido_vallas_13_hittetele/146/2149
A Tóra örökérvényű
http://www.szimsalom.hu/hun/aloldalak/hitelvek-al.html
A Tóra számunkra őseink hiteles beszámolója az ő Istenélményükről, egy hosszú, belső fejlődési folyamatnak a feltárása. A Tóra Izrael egészének tudása Istenről, időhöz kötött és örökérvényű tanítások összessége. Az isteni kinyilatkoztatást nem a múltban lezárult egyszeri cselekedetként értelmezzük, hanem olyan találkozásként, amelynek minden nemzedék minden egyes tagja részesévé válhat.
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_halacha.htm
HÁLÁCHÁ: A ZSIDÓ ÚT
HAYIM HALEVY DONIN
A háláchá a zsidó törvény általános megnevezése: magában foglalja a mértékadó végsõ döntéseket éppúgy, mint a legspecifikusabb kérdéseket. Mindenekelõtt az Írott és a Szóbeli Tórában szereplõ bibliai jogszabályokkal és parancsolatokkal foglalkozik, ezenkívül a rabbinikus törvénykezéssel és jogalkotással, beleértve a vallási bírósági döntéseket, amelyeket az idõk folyamán a nagy rabbinikus tudósok responsumok és kommentárok formájába öntöttek. Mindez mérvadó alappal és törvényi precedensekkel szolgál a vallási törvénykezés folyamatos mûködéséhez.

A "háláchá" szó azt jelenti: "járt út". A háláchá nem elmélet, hanem gyakorlat. A háláchá nem filozófia, hanem jog. Bár a hit alapján fejlõdött ki, a hangsúlyt a cselekvésre helyezi. A háláchá a parancsolatok - micvot (micvák) - minden helyzetnek és körülménynek megfelelõ alkalmazásával foglalkozik. (A bibliai eredetû micvák megváltoztathatatlanok.)

A háláchá elkötelezett magatartást kíván. Az etikai kötelességekkel és a vallási engedelmességgel foglalkozik.

Valóban, minden, a judaizmussal foglalkozó könyv hangsúlyozza, hogy a judaizmus életmód: hogy cselekvés, nem csupán hit.

A judaizmus elméleti igazságai és a bennük foglalt értékek nem sokat érnek, ha nem alkalmazzuk õket az életben. Ezt a háláchá segítségével tehetjük meg. A háláchá ad útmutatást arra, hogyan kell konkretizálni az elméletet, az elveket, a hitet.
http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_halacha_2.htm
A PARANCSOLATOK ÉRTELME
HAYIM HALEVY DONIN
A parancsolatok okaival és értelmével (tááméj hámicvot) Izrael sok nagy tudósa és rabbija foglalkozott. Hatalmas irodalom született, amelyben magyarázatot keresnek a Tóra törvényeinek és a zsidó történelem során kialakult számtalan szabálynak és szokásnak az okaira. Maga a Tóra nem indokolja meg különösebben a parancsolatok többségét.

Az egyetlen ok, amiért a hívõ zsidóknak kivétel nélkül minden parancsolatot be kell tartaniuk - hiszen a parancsolatok osztályozási rendszere nem rangsor -, az, hogy ezek Isten akaratát tükrözik. Mint Isten engedelmes szolgái kötelesek ezt végrehajtani.
http://regi.zsido.com/zstsz06/04hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Az autentikus zsidó tudományok központja
A téli szemeszter: 2004. szeptember-december
Milyen lesz a feltámadás kora?
A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján
Melyik életünkbe térünk majd vissza?
Egy érdekes kérdés merül fel a reinkarnációban való hit következménye­kép­pen. A zsidó hit szerint egy léleknek addig kell vissza-visszatérnie a földre, amíg nem teljesíti mind a 613 parancsolatot. A micvák finomítják, és emelkedettebbé teszik a lelket. Annak érdekében, hogy a lélek tökéletessé váljon, annyiszor és annyi testben kell visszatérnie, amennyi csak szükséges az összes micva teljesítéséhez.
http://zsido.pontez.hu/konyvek/a_zsido_elet_torvenyei/108/1621
Csak Izrael népe kötelezte magát a Szinaj-hegy lábánál a tárjág micvot, a 613 parancs megtartására.

A fenti idézetek arról adnak hírt, hogy ószövetségi legendák szabályrendszere, törvényrendszere a halacha egy kötelező jellegű törvénytár, ami megváltoztathatatlan és örökérvényű. "A zsidó hit szerint egy léleknek addig kell vissza-visszatérnie a földre, amíg nem teljesíti mind a 613 parancsolatot. A micvák finomítják, és emelkedettebbé teszik a lelket. Annak érdekében, hogy a lélek tökéletessé váljon, annyiszor és annyi testben kell visszatérnie, amennyi csak szükséges az összes micva teljesítéséhez."
Ezek szerint minden micva (parancsolat) minden hívőre nézve kötelező, aki az ószövetségi legendák hitét valja magáénak, nincs alóla egy kivétel se... Ezt sugallják a hívek számára. Milyen jellegű micvákról van itt szó? A 613 micvot (mivca többesszáma) közül 248 a törvény ("tedd"-micva) és 365 a tiltás ("ne tedd"-micva).

Az iszlámnál már láthattuk, hogy képesek a férfiak az életüket is feláldozni nem létező túlvilági jutalmak reményében. Az ószövetségi legendák hívő tömegeitől a vallás létrehozói (Ezsdrás és beavatott társai) pedig elvárják a feltétel nélküli betartását a 613 micvotnak a hiszékenységükre apellálva. Az előírások többsége rendkívül hasznosnak és betartásra érdemesnek mondható, de sajnálatos módon szerepelnek közöttük olyanok is, nem is kevés, melyek kifejezetten más népek kárára irányulnak:

Idézet:

Mózes V.
6,10 Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél,
6,11 minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig,

6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

9,3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr.

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

13,1Tartsatok meg és teljesítsetek minden igét, amelyet én parancsolok nektek! Semmit se tégy hozzá, se el ne végy belőle!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1
Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10
Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11
Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12
De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13
És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14
De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15
Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

29,28 A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.

33,27 Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!

Ezek a negatív sugallatok, ha el lesznek hitetve egy jóhiszemű hívővel, akkor kit terhel vajon a felelősség, ha ezeket realizálni igyekszik? Istent?...

Felelősség terhelhet-e egy olyan iszlám vallási elöljárót, vagy zsidó rabbit, aki hitben nevelkedett fel, ezek a törvények váltak a neveltetése folytán természetessé a számára és a hiszékenysége révén maga is ezeknek a terjesztőjévé lett?

A véleményem szerint azokat lehet elmarasztalni csak, akik ezt elhitteték vele úgymond Isten nevében és tudtak ezeknek a dolgoknak a valódi emberi mivoltáról, eredetéről, céljáról.
Ha eddig csak azt hallhatta, hogy ezt Isten (folyamatosan változó szellemi való) adta számukra utasításba, viszont idővel mégis felhívták a figyelmét az esetleges mellébeszélésre, félrevezetésre, attól kezdve már felelősséggel kell ő is tartozzon, mivel fel lett világosítva és ennek ellenére nem változtat a hozzáállásán, pedig az ember számára megadatott a szabad akarat, a döntési lehetőség...

Az újszövetségi legendák esetében nem találkozunk olyan vallási előírásokkal, amik másnak okozott kár elkövetésére serkentené a hívőt Isten nevében. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem a Katolikus Egyház lelkén száradna az ószövetségi legendákban utasításként részletezett népek "bálványtalanításának" a nagy része, az inkvizíció, a keresztes háborúk, stb..

Klaus Matefi
2009. március 08. 10:49 | Sorszám: 2
Az elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, valakikkel elfogadtatni egy reményt. Egy remény alapja mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és lehet teljesíthető (reális) is. Azért mert egy remény reális, az még nem jelenti azt, hogy be is fog teljesedni, hisz a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve.

Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni, úgy tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul dezinformál és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, vagy személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget.

Erre szintén egy extrém példát említenék: egyes vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettre motiválhatják a hívőiket, aminek helyrehozhatatlan a következménye. Az iszlám a férfiak számára 72 szüzet ígér, ha a mennybe jutnak. Lehet ennél nagyobb jutalma egy egészséges férfinek? Egyik módja a mennybe jutásnak a mártírhalál, amit pl. az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni:

Idézet:
http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=33871
A szeptember elején Jeruzsálem központjában elkövetett merénylet egyik sebesültje, egy rendőr jól emlékszik a merénylő arcára, és mosolyára, amint beindította a bombát, hogy a Francia Iskolába igyekvő gyerekek között pusztítson. A Jerusalem Post cikke emlékeztet a médiában szokásos megközelítésre: komoly riporterek keresik fel az öngyilkos fiatalok családját, hogy valamilyen magyarázatot találjanak arra, miért is döntenek úgy sokszor alig felnőtt fiatal férfiak, hogy testükre bombát erősítenek, és életük árán terhes anyákat, kisgyerekeket, és más ártatlan embereket tépetnek szét a detonációban. Az csak kevesekben tudatosul, hogy ezeket a személyeket a nemzeti érzés vagy az üldözésük miatti felháborodás mellett a vallásuk ígérte korlátlan szexuális gyönyörök is hajtják, az ártatlan vér kiontásáért cserébe.
Az, hogy erről a világ vajmi keveset tud, nem csoda: részben annak is betudható, hogy az iszlám számos, sokszor egymást is gyűlölő irányzata között igen nehéz eligazodni. Amikor az ABC televízió Sixty Minutes című hírműsorában egy arab szakértő szájából elhangzott a mennyei jutalomra való hivatkozás, felháborodott amerikai arabok tömege tiltakozott azzal, hogy a Koránban semmi ilyen nem szerepel. A tiltakozásra reagálva Abdul Hadi Palazzi sejk, az Olasz Iszlám Közösség Kulturális Intézetének vezetője megjegyezte: nevetséges, hogy valaki az iszlám ismerőjének tartja magát, miközben a nyilvánosság előtt tett kijelentései egyértelműen bizonyítják, hogy az iszlám ismeretéhez elengedhetetlen könyveket sem olvasta – értve ezen Ibn Kathirnak a Koránhoz fűzött Kommentárjait, és a Korán magyarázatait tartalmazó Szunnát. Palazzi szerint az a tény, hogy az iszlámmal kapcsolatban tudatlan emberek nyilvánosságot kapnak, arra utal, hogy az Amerikai Iszlám Központot a Muzulmán Testvériség fundamentalista hálózata tartja kontroll alatt.
A sejk elmondása szerint a Szunna nemcsak a mártíroknak, hanem minden mennybe jutó hívőnek 72 feleséget ígér, méghozzá szüzeket, akiket "sem ember, sem dzsinn nem érintett még soha." Ibn Kathir kommentárjaiban utal Mohamed próféta mondására, mely szerint "a legkisebb jutalom, amelyben a mennybe jutott ember részesül, 80 ezer szolga, 72 feleség, valamint egy drágakövekkel kirakott tágas lakóhely.

Itt az iszlám férfiak hiszékenységére és hitére apellálnak azok, akik az ellenségnek olyan módon akarnak kárt okozni, hogy azt az öngyilkos merénylő a saját élete tudatos feláldozása árán realizálja azt.
Ha csak a merénylő szemszögéből vizsgáljuk meg a kérdést, aki a saját vallásába vetett hite által lett félrevezetve, akkor azt kell mondjuk, hogy a valódi felelősök azok, akik elhitették vele a hiszékenységére bazírozva a túlvilágon rá váró nem létező, de valóban csábító jutalmat...

Megint más lenne a helyzet, ha nem a hitére hivatkozva várnák ezt el tőle, hanem a saját elhatározásából és meggyőződéséből jelentkezne erre. Azért viszon már egyértelműen csak őt lehetne okolni és felelősségre vonni.
Ártatlan polgári lakosok ellen elkövetett merényletek ugyanúgy elítélendők, mint a katonai akciók keretében a polgári lakosság ellen elkövetett emberiségellenes bűntettek.

Klaus Matefi
2009. március 08. 10:48 | Sorszám: 1
A két említett ige fogalma között óriási a különbség.
Hinni sok mindenben lehet, amit akár saját belső indíttatásból is tehetünk. Valamibe vetett reményünk realizálódásának a vágya pl. az egyéni hitünk, ami nem külső sugallatra, befolyásolásra, szuggeszcióra történik meg. Ha ennek a reményünknek nincsen semmi reális alapja, akkor nem vethetjük más szemére, nem vonhatunk másokat felelősségre azért, ha nem teljesül be, mivel saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra.

Erre egy extrém pl.: valaki azt reméli, hogy a víz alatt tízenöt percig túl tudja élni kellő lélegeztető segédeszközök alkalmazása nélkül. Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Ha mégis olyan helyzetbe hozza magát, aminek ez lenne az alapfeltétele, úgy a következményei nem mást terhelnek, hanem kizárólagosan csak őt.

Ebből is láthatjuk, hogy sok esetben a valamiben hinni és a felelősség között szoros kapcsolat állhat fenn. Van persze számos olyan remény is, aminek a teljesíthetetlensége, megvalósíthatatlansága nem okoz ilyen jellegű veszélyeket, károkat.

Hinni és elhitetni...

Klaus Matefi
2009. március 08. 10:46 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy ez a téma egy vallásfórumon nélkülözhetetlen ...

Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Jézus születése, kereszthalála, betlehemi csillag
Klaus Matefi
2009. február 14. 20:07 | Sorszám: 2
Részletesebben:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. február 14. 20:04 | Sorszám: 1
Folytatás:

Számtalan kutató próbált ennek a megoldására rájönni, de képtelenek voltak. Nem is lehet csodálkozni ezen, mivel az Uránusz korábbi ismeretének eltitkolása következtében semmi esélyük nem lehetett erre... Ezért igyekeztek sokan a Kepler-féle hibás hipotézist alapul venni, ami semmilyen elfogadható választ nem adhatott természetesen az alábbi pontokra:

- betlehemi csillag mibenléte

- napkeleti bölcsek szerepe

- Aprószentek Heródes utasítására történt legyilkolásának az oka

- Jézus születése és a keresztre feszítése közti szoros kapcsolat

A betlehemi csillag nem egy szabadszemmel látható csillag volt, hanem az "égi mechanika" törvényszerűségeinek az ismerete alapján a Zodiákusban kiszerkeszthető csillag. A csillag csúcsai olyan helyeket jelölnek, ahol az idők folyamán láthatóak voltak az említett öt égitest együttállásai (konjunkciói) a Zodiákusban:

A csillagot meghatározó pontokhoz tartozó konstellációk:

1,
-1096.02.21 2:22 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 22°/22°/26,7°/24,7°/25,3° Vízöntő

2,
-960.10.10. 15:02 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció: 8,7°/8,7°/7,3° Mérleg; Szaturnusz: 25,3° Mérleg; Uránusz: 20° Mérleg

3,
-852.05.23. 10:41 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 22,2°/22,2°/22,5°/23°/18° Bika

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6° Bak

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 23,8°/23,8°/19,1°/19,8° Oroszlán; Mars: 11,4° Oroszlán

6,
-417.03.15. 12:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 19,1°/19,1°/22,7°/25,8° Halak; Uránusz: 2,8° Kos

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 14,5°/14,5°/15,9°/14,9° Nyilas; Uránusz: 8,1° Nyilas

8,
-146.06.15. 6:32 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 19,5°/19,5°/17°/22,1° Iker; Uránusz: 27,5°Iker

9,
-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntõ; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Bővebben erről:

A valódi betlehemi csillag

Egyetlen kutató nem tette fel a kérdést a "megoldásaiban", hogy vajon Nagy Heródes miért éppen két éves korig mészároltatta le a Betlehemben és környékén megszületett fiúgyermekeket?
Ezt szándékosan kerülték, hisz a "kozmikus hipotézisük" nem alkalmas erre megadni a választ...

Idézet:
Máté evangéliuma
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

A Máté evangéliumában megemlített "minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermekek" megölése perdöntő a kutatási eredmények szempontjából, aminek szintén kizárólagosan csak kozmikus okai voltak.

A Jézus-i születési konstelláció (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránus együttállás) minden esetben a Mars planéta periódusából adódóan kétszer realizálódik közelítőleg 2 éven belül. Az egyik pontosabb a másik pontatlanabb együttállást eredményez.

A 2 évvel korábbi pontatlanabb konstelláció:
-9.02.03 15:32 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3751. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:12,7°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció(~?):7,7°/5°/19,5°Vízöntő

Ez már érthető és logikus magyarázatot ad Heródes intézkedésére, ami szerint nemcsak az újszülötteket, de a két éves korig bezáróan az összes fiúgyermeket legyilkoltatta Máté leírása szerint, hogy mindenképpen közöttük legyen a megjövendölt messiás, aki valójában nem a zsidó messianisztikus elképzelések beteljesítője volt, hanem a világ népeinek szánt messiás.

A Szaturnusz-Jupiter planétákra felépített Kepler-féle téves hipotézisről bővebben itt:

Johannes Kepler és K. Ferrari d'Occhieppo hipotézisei

Más ismertebb hibás megoldások:

Könyvek, cikkek cáfolatai Jézus születésének és keresztre feszítésének dátumaival kapcsolatosan

Vajon miért nem verhették eddig nagydobra a médiumok ezt a megoldást?

Részemről nem találok más magyarázatot rá csak azt, hogy ez az egész Bibliai misztériumát alapjaiban tárja fel és ennek a reklámozása nem lehet egyetlen bibliai vallásnak, titkos társaságnak, vagy médiumnak se az érdeke ezek szerint...

A nyilvános megvitatására se hajlandóak az érdekeltek...
Ettől persze ez már egy létező megoldás marad...

Klaus Matefi
2009. február 14. 20:03 | Sorszám: 0
Az újszövetségi iratokban három helyen találunk hasznos információt Jézus születésével kapcsolatosan:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,1. És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2,2. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
2,3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
2,4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
2,5. Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala.
2,6. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az Ő szülésének napjai.

Máté evangéliuma
2,1 A napkeleti bölcsek imádják Jézust
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,
2,2 és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt."
2,3 Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet.
2,4 Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak.
2,5 Azok ezt mondták neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:
2,6 Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt."
2,7 Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét,
2,8 majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam Őt!"
2,9 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.
2,10 Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.
2,11 Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták Őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

Máté evangéliuma
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

Mind a három részlet hasznos ráutalásokat tartalmaz egy olyan korabeli kozmikus eseményre, melyhez nagy biztonsággal utalhatjuk a Názáreti Jézus születését.

Az első idézetben Lukács az Augusztus császár által elrendelt népszámlálást (lustrum) említi, amit i.e. 8-ban tartottak az egész római birodalom területén (ezt igazolja az Ankarában [Ancyra] található római templom előcsarnokában kőbevésett [Monumentum Ancyranum] ténybeszámoló [Res gestae divi Augusti] is) a római polgárok (Cives Romani) részére. Ugyanebben az időben tartották meg a Publius Sulpicius Quirinius (Cirénius - Szíria római helytartója) által elrendelt népszámlálás (census) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana). Ezen kellett megjeleniük Máriának és Józsefnek is.

A második idézetben Máté három napkeleti bölcset említ, akik keletről jöttek, majd más irányba (Máté Evangéliuma
2,12) távoztak, három különböző ajándékkal kedveskedtek az újszülött Jézusnak, akit egy csillag segítségével sikerült megtalálniuk.

A véleményem szerint a három napkeleti bölcs nem valóságos személyek voltak, hanem a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták. Nemcsak Jézus születése egy kozmikus misztérium, de a kereszthalála is az volt. Jézus megszületett bűntelenül, majd a kereszten bűnné vált ("magára vette a világ összes bűnét"). A leírtakból az következik, hogy a születése egy olyan csillagzat alatt kellett megtörténjen , ami számára bűntelenséget adományozott az ősi asztrológiai szabályzók figyelembe vétele mellett. Viszont ez a bűntelenség a kereszten bűnné kellett változzon a misztérium szerint.

Schönborn bíboros, Bécs érseke egy nyilatkozatában félreérthetetlenül utalt erre a kapcsolatra, azaz szerinte már "a jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt":

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm ( már nem érhető el , de a fotója megvan )
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Hogy állhatott ott a kereszt a jászolánál, ha bűntelenül született, amikor a kereszt a bűn szimbóluma és kozmikus forrása az ősi asztrológia szabályzói értelmében?

Erre eddig egyetlen kutató se tudott elfogatható választ adni...

A zsidó misztika titkos tudományának, a kabbalahnak a Shem ha Mephorasha ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az alkotórészei a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek. Ezek konstellációvariációi által 72-féle konstelláció realizálódhat Nap-Hold konjunkció és oppozíció figyelembe vétele mellett. Bővebben itt:

Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme")

Az ószövetségi legendákat megalkotó Ezsdrásék (akik a babilóni száműzetés folyamán sajátították el az asztrológiát és a hermetikus ismereteket) a vallásuk misztériumát szintén a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásaira építették fel, aminek a leghatásosabb szellemi forrásához utalták a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiásuk, Immánuel születését 1999.08.11.). Erre utalt Nostradamus is, a középkor egyik kiemelkedő egyénisége, aki nemcsak a héber nyelv és a hermetikus ismeretek beavatottja, de az asztrológiában is jártas és a Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt:

Idézet:
Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (Krisztust!)
még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

A Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közül a pozitív szellemi hatásúnak mondható Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkciója jöhetne számításba Jézus születését illetően. És valóban i.e. 8.02.10.-én
a Zenitnél ("MC") gyűltek össze az említett égitestek "Betlehem felett":

Jézus születése: i.e. 8.02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Ennek az együttállásnak a pozitív hatását csak fokozta a Vénusz - Jupiter sextil ( 60° ) aspektusa .

A képletben szereplő három negatív szellemi hatású planétának kellett a három napkeleti bölcsnek lennie, akik az által hozhattak Jézusnak szellemi ajandékokat, hogy a Nap mögött erős hatáscsökkenést szenvedtek. Csak ez biztosíthatta ugyanis születésekor Jézus bűntelenségét.

A lubavicsi rebbe, Menáchem Schneerson rabbi helyesen utal egy írásában arra, hogy a születés pillanatakor keletkezik a lélek:

Idézet:
http://regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát. És mivel a gyermeknek is lesznek egy nap saját gyermekei, a születés számunkra egyben a végtelenség és az örökkévalóság kulcsa.

A születés az Örökkévaló adománya. Ha valaki felruháztatott a gyermeknemzés és a szülés adományával, élnie kell vele; nézzünk csak meg azokat az embereket, akik bármit megtennének, csak hogy gyermekük lehessen.

Hogy megértsük a korábban említett Schönborn bíboros gondolatát ("a jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt"), ahhoz fel kell azt az égi konstellációt fedezni, amihez a Názáreti Jézus keresztre feszítését utalták. Ez az esemény egy vallásos rituál keretében történt, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Pál nyomatékosan utalt a keresztre feszítés kozmikus jellegére (Pál levele a zsidókhoz 9,11; 9,22-24).

Egyetlen olyan kozmikus kereszt realizálódott akkoriban, ami egyben a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közé tartozott és éppen egy peszách ünnep előkészületi napjára esett! Jézus ekkor a 33. életévében volt már, amire számtalan hagyomány is utal...

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;[/color] [color=blue](Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak)

(A hagyományok egy "T" keresztről tesznek említést; a Neptunusz és Plútó planétákat elvileg nem ismerték még [?] akkor...)

Jézus születésekor együttállt égitestek alkotják a misztériumok kozmikus kígyóját, ami idővel sárkánnyá változott "metamorfózis" útján. A misztériumok jó és rossz aspektusait nem kifejezetten a hagyomás asztrológiai szabályzók alapján fektették le régen a beavatottak, hanem a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait vették kizárólagosan figyelembe, amivel szemlélteni tudták ezen két ellentétes minőségi aspektus folyamatos periódicitását.
Ezt szemléletesen tükrözi a következő két alkémiai ábra is:

A Jézus keresztre feszítésekor tehát a születési konstellációját képező öt égitest egy "T" keresztet képezett a Zodiákusban, amihez ráadásul még csatlakozott az a másik két negatív hatású planéta (Neptunusz és Plútó) is, amiket elvileg akkor még nem ismerhettek...
Egyedül csak erre a kozmikus keresztre lehet kijelenteni, hogy hordozta a "világ összes bűnét", amihez hasonló csak igen ritkán alakul ki az idők folyamán. Ezt megelőzően i.e. 451-ben volt látható egy olyan kozmikus kereszt a Zodiákusban, amihez szintén kapcsolódott a Neptunusz és a Plútó, ezt követően hat évre i.e. 445-ben (kérdés, hogy stimmel-e a megadott dátum ?...) pedig Ezsdrásék elfogadtatták az általuk készített Tórát a zsidó nép törvényéként és alkotmányaként.

Az alkémiai ábrázolása Jézus keresztre feszítésének:

Mint láthatjuk, a kozmikus kígyó került fel a keresztre...
Egy még szemléletesebb ábra szerint maga a kozmikus kígyó alkot egy keresztet:

Visszatérve Jézus születéséhez, a három napkeleti bölcs (Mars, Szaturnusz, Uránusz) egy csillagot követve találtak rá Jézusra a legenda szerint. Ennek a csillagnak az alakját helyesen említik meg a hagyományok, egy nyolcágú csillag volt:

Folytatás következik!

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. február 10. 10:52 | Sorszám: 48
Idézet:
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=290&sid=b661d96afa0db02ba19cde672466315e
Keressük együtt az Istent
135. Istenkeres - 2009-02-10 10:41:23 - Válasz: 130. (vime)

Szia Vime !

Írod :
" IGAZAD VAN ENNEK SOK ÉRTELME NINCS ÉN BESZÉLTEM A HITEMRŐL MIBEN HOGYAN ÉS MIÉRT HISZEK.
MOST TE GYŐZZ MEG ENGEM TE MIBEN ÉS MIÉRT HISZEL.
Jó tegyük fel hogy a biblia mese legenda Jézus nem támadt fel.
Mi az a dolog amiért érdemes nekem is abban hinnem mint neked és abból mi a hasznom?
Hogy hat ez ki egyéni életemre,mit kell tennem vagy nem tennem hogy részese legyek a te Isten hitednek?
Mondjuk én egy kereső vagyok és veled együtt szeretném keresni Istent mi a tanácsod mi a tapasztalatod?Mit tudsz tanácsolni nekem hol merre hogyan keressem?
Remélem nem hagysz cserben. "

Akkor először vegyük sorba, hogy mit ígérnek a bibliai legendák a számodra.

- Ószövetség : földi jólétet , gazdagságot , népek feletti uralmat , ha betartod az Ezsdrásék által készített " mózesi " törvényeket . Mit kell ezért tegyél ? Benne van Mózes V. könyvében ... Nem szabad az idegenekkel keveredni , házasodni , isteneiket és esetleg őket is kiírtani , eladósítani , stb . ... Ha nem tennéd meg az előírásokat , akkor mégse leszel "Isten által kiválasztott " , hanem számtalan átok fog érni ( Mózes V. 28,15 - 69 ) , pl .:

Mózes V.
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utólsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

- Újszövetség: jónak és megbocsátónak kell lenned és feltétel nélkül kell engedelmeskedned. Mit ígér ennek fejében?

Lukács
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

Feltehetően megfelelő ismeretek birtokában jelentetti ki a középkor nagy Talmud-szakértője , Maimonides a következőket :

http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Maimonides csak azt felejtette el hozzátenni , hogy a zsidókat is ugyanúgy becsapták Ezsdrásék , mint a keresztényeket Pálék ...

Most akkor röviden arról , hogy mit tudna neked nyújtani az Istenkeresők Globális Egyháza :

- az eddigi vallásos dezinformációkat a helyére teszi , mivel ennek segítségével szemléletesen utat tud mutatni a helyes irányba .
- kihangsúlyozza azt , hogy nem a másik lemészárlásával , eladósításával , stb . kell itt a földön a kollektív boldogságunkat megszerezni és , hogy ezt csak közösen tudjuk elérni , azaz globális összefogással . E nélkül kivitelezhetetlen ...
- az egyszeri és megismételhetetlen életünk számára kell megfelelő körülményeket kialakítanunk , nem pedig a nemlétező túlvilági életre , illetve beígért jutalomra készülni ... Arra hiába várunk ...
- " Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul !" Aki nem tartja ehhez magát , az az embertársa ellen követ el bűnt , amiért felelnie kell , hisz nincsen jogunk bűntetlenül a másiknak kárt okozni , vagy ok nélkül beletaposni a lelkivilágába .
- az ember számára a LEGFONTOSABB dolog kell legyen a saját lelki békéjének , egyensúlyának a kialakítása . Ez a mai gazdasági illetve elosztási és közerkölcsi viszonyok között rendkívül meg lett nehezítve .
- nem Isten ( folyamatosan változó szellemi való ) iránt vannak kötelességeink , hanem az embertársainkkal és magunkkal szemben . Ha valaki valakit megsért , vagy meglop , az nem Istent sérti vele , hanem az embertársát , akit ez által a lelki békéjében szándékosan megzavar , illetve megkárosít .
- az emberi szorgalomnak és szeretetnek meg kell legyen a gyümölcse , nem a lusta , élősdi , kapzsi , gonosz , gátlástalan egyéneké a világ .
- segítséget szándékozik nyújtani a családtervezés terén . Mivel az élet egy harc , nem pedig egy kéjutazás , így nem mindegy , hogy a gyermek milyen égi adottságokkal lesz felruházva a születése pillanatában . Ezt az erre a célra szentelt nemi aktus idejének a helyes megválasztásával tudjuk normális terhességi idő figyelembe vételének a reményében kikalkulálni ... Egy házat se kezdünk tervek nélkül eszetlenül felépíteni , ha azt akarjuk , hogy az egy jól sikerült épület legyen, hanem egy gyermek születési idejének a megtervezésével is hozzá tudunk részben járulni a gyermekünk égi adottságainak a befolyásolásához .
- a családnak van a leglényegesebb szerepe egy társadalomban , így ezt mindenek felett támogatni kell . Ehhez a szándékosan lerontott erkölcsi morált meg kell változtatni , össze nem illő embereket eltanácsolni a közös család megalapításától , stb .. Egy család jővője nemcsak a nemi életre alpszik , de természetesen az is egy fontos kritériuma. Családot alapítani megfelelő feltételek hiányában nemcsak magunkkal és a partnerünkkel szemben felelőtlenség , de leginkább a jövendőbeli gyermekeinkkel szemben az .
- az Istenkeresők Globális Egyházának a vágya egy olyan világ kialakulása , amiben megszünnének az etnikai határok és a nacionalizmus bármilyen formája , legyen az akár vallási indíttatású ... Az embereknek korlátlan mozgási és letelepedési szabadságot kell biztosítana az egész Földön , ami egy igazságos elosztás által válhatna csak valóra . Nincs egyetlenegy embernek se joga arra , hogy márványpalotákban lakjon és akár egy egész állam el legyen neki adósodva , ezzel szemben a kemény munkából élők pedig a napi betévő falatuk megszerzésért reszkessenek a folyamatosan romló megélhetési körülményeik mellett ...
- nem kormányozhatja a pénz a világot , mivel az csak zsákutcába viszi az emberiséget és ez által manipulálhatóvá válik ...
- itt az ideje , hogy az átlagember is megismerhesse azokat a titkos ezotérikus ismereteket , amik eddig csak a beavatottaknak volt a privilégiuma . Nem a hatalom kiépítésére , birtoklására kell ezeket mobilizálni , hanem a KÖZJÓ érdekében .
- az Istenkeresők Globális Egyháza az Isten megismerésere való törekvésen túl a békés , megértő és segítő emberi társadalom kialakítását tartja fontosnak , mivel vannak köztünk gyengébbek , elesettebbek is , akik rászorulnak arra , hogy segítsük őket , viszont az ügyeskedőkkel és visszaélőkkel szemben a legszigorúbb fellépést tartja kívánatosnak .

Ez lenne nagyvonalakban az Istenkeresők Globális Egyházának a hite és elképzelése .

http://klausmatefi.foren-city.de/forum,39,-istenkeres-337-k-glob-lis-egyh-za.html

Klaus Matefi
2009. február 09. 16:41 | Sorszám: 47
Rövid összefoglaló más vallási irányzatok lényegéről
Klaus Matefi
2009. február 09. 16:38 | Sorszám: 46
[url=http://klausmatefi.foren-city.de/topic,207,-roevid-oesszefoglal-m-s-vall-si-ir-nyzatok-l-nyeg-r-l.html]Rövid összefoglaló más vallási irányzatok lényegéről[/url
Klaus Matefi
2009. február 06. 22:19 | Sorszám: 36
Megértelek kedves jbatky, hogy nem kívánod az új betervezett egyház sikerét, hisz az maga után kellene vonja a régiek sikertelenségét... Semmi gond, reméljük, hogy egyszer azért az igazság győzedelmeskedni fog...

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. február 06. 21:50 | Sorszám: 33
Lesznek biztosan olyanok, akiknek nem fog ízleni, hisz néha az igazság keserű tud ám lenni...
Mennyivel jobb íze van ugye a mézesmadzagnak...

A túlnyomó többség a mérvadó és nem a mindenki...
Még olyan sose volt, hogy egy dolgot, vagy egy eszmét mindenki helyeselt, vagy követett volna.

Az Istenkeresők Globális Egyháza kifejezetten emberközpontúnak van elképzelve és tervezve.

Klaus Matefi
2009. február 06. 20:07 | Sorszám: 30
Gondolom, hogy sokan nagyot nyelnek...

Téma: Diocletian, Szt. György sárkánya, Nagy Konstantin
Klaus Matefi
2009. február 06. 20:03 | Sorszám: 6
Látom egyeseket nagyon zavarnak az általam tárgyalt témák...

Téma: Az Istenkeresők Globális Egyháza
Klaus Matefi
2009. február 06. 16:42 | Sorszám: 27
http://www.vallasforum.hu/forum.php?id=291
Klaus Matefi
2009. február 05. 23:25 | Sorszám: 23
Istenkeresők Globális Egyháza]

Milyennek képzeljük el: Az Istenkeresők Globális Egyháza az első olyan egyház lesz, ami minden jelenleg még létező hitirányzathoz tartozó (keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, ateista, stb.) személyt is szívesen befogad, ha a jelentkező célja valójában az Isten keresése és megismerése.

Nem alapfeltétel tehát az, hogy a jelentkező higgyen Isten létében, szabadon tagadhatja is azt, hisz amit tagad, azzal normális esetben foglalkozik is, tehát keresi az igazságot... Az persze még nem jelenti azt természetesen, hogy igaza is lenne... De ugyanez áll fenn a jelenleg még működő vallások hívei közül jelentkezők esetében is, azaz azért mert hisz az egyes vallások által felvázolt valamelyik istenképben, az még nem garancia arra, hogy birtokolja az igazságot...

A véleményünk az, hogy Isten létezését balgaság lenne kétségbe vonni, hisz aki nyitott szemmel járja a világot, annak erről meg kell tudnia győződnie, de ez nem azt jelenti, hogy mi elő akarnánk írni bárki részére egy megváltoztathatatlan elképzelést.

Ezzel kapcsolatosan csak EGYETLEN igazság létezhet, amit szerintünk nem oldott meg eddig egy vallás se. Feltehetően nem is ez volt a céljuk, hisz többségük akár halálbüntetés terhe mellett is tiltotta a misztériumaik utáni kíváncsi igyekezetet.

A létező vallások egy része a "végidőkre", azaz napjainkra "harangozta be" a "holtak feltámadását", aminek az időpontján bizony már közel tíz éve túl vagyunk... Erről persze csak az tudhat, aki behatóbban ismeri ezen vallások kozmikus misztériumait.

Mint tudjuk, a jelenleg még létező vallások előszeretettel igyekeznek az "egyetlen és igaz vallás" köntösében mutatkozni a beavatatlan tömegek előtt... Magyarázataik egy része nemcsak egymással, de sok esetben saját magukkal szemben is ellentmondásokat tartalmaznak...

Az Istenkeresők Globális Egyházának az elsődleges célja feltárni az eddigi vallások misztériumait, tanításait, hogy ezek hibáiból és hiányosságaiból okulva az egész emberiség számára egy reálisabb, elfogadhatóbb, az igazsághoz közelebb álló istenképpel és egy emberközeli vallással tudjon szolgálni. A véleményünk szerint egy globális világhoz egy globális vallás tartozik.

A globális világnak, azaz egy olyan világállamnak egy elképzelt létrehozása (ami megszüntethetne minden jellegű határt KIVÉTEL NÉLKÜL az ÖSSZES etnikum között és ez által az ellenségeskedést is idővel) egyre sürgetőbb érdeke az emberiségnek, aminek az élére természetesen kizárólag csak egy, a vallási, nacionalista, gazdasági érdekektől mentes világkormány kerülhetne, mely minden időkre a KÖZJÓ érdekeit lenne köteles és hivatott a szeme előtt tartani, azt következetesen és megalkuvás nélkül szolgálni. Ez a kormány nem egy elnyomószervezet kellene legyen, hanem egy magasztos szolgálat az emberiség számára! Egy ilyen elképzelt világállamban is a törvénynek és a rendnek a fenntartása érdekében kellene, hogy legyenek rendfenntartó szervezetek, de a ma még meglévő összes hadsereg teljes leszerelése válhatna valóra a tömegpusztító fegyvereikkek egyetemben...

Az Istenkeresők Globális Egyháza nem egy politizáló, vagy a politikával összefonódó vallás, hanem ezen utópisztikusnak tűnő ajánlásokkal csak hozzá szeretne járulni egy békésebb, tartalmasabb, szabadabb, boldogabb és igazságosabb jövőhöz, ami valóra válhatna, ha a többség ezt akarná...

Alapelvünk: Az egyház tagjai számára nem írhatunk elő semmilyen dogmákat, bizonyíthatatlan állításokat, hipotéziseket Isten létével, vagy nemlétével kapcsolatosan. Ugyanez vonatkozik a feltételezett halál utáni életre és a lélek halhatatlanságára is. Az egyház tagsága maga igyekezne kialakítani a fórumokon, összejöveteleken folytatott építő jellegű vitáik, megbeszéléseik során a vitatott, vizsgált kérdésekre az általuk megfelelőnek tartott álláspontot.

Célunk: Isten keresése, megismerése, vagy elutasítása, melyek minden lehetséges módszer igénybevételére támaszkodhatna a törvényes kereteken belül.

Ami nem lehet a célunk: Mellőzzük, sőt határozottan helytelenítjük a hívek szellemi és lelki kényszer általi toborzását és az ugyanilyen hozzáállás általi egyházakban történt összetartásukat.

Néhány idézet az Ó- illetve az Újszövetségből és a Koránból arra nézve, hogy az "egyedüli igaz hit" fenntartásáért milyen sugallatokra voltak képesek, a vallási legendák megalkotói:

Idézet:
Mózes V.
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.

7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Korán
El-Bakara - 2,23 Ha kétségben vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a mi szolgánknak, hozzatok csak egy hozzá hasonló Szúrát és szólítsátok elő a tanúitokat, akik mások, mint Allah, ha igazat mondotok.
2,24 Ha pedig nem teszitek, és bizony nem fogjátok tenni, akkor óvakodjatok a tűztől, amelynek tüzelője az emberek és a kövek, és amely készen áll a túlvilágon a hitetlenek számára.
2,25 Add hírül azoknak, akik hisznek és igaz cselekedeteket cselekszenek, hogy a túlvilágon kertjeik lesznek, amelyek alatt patakok folynak. Valahányszor a kertek gyümölcseiből kapnak enni, azt mondják: „Ez ugyanaz, amit korábban kaptunk enni". És olyat kapnak, ami teljesen hasonló ahhoz, amit a földön kaptak. És a kertekben tisztává tett feleségeik lesznek, s örökkön ott fognak időzni.
2,26 Allah bizony nem szégyell példázatokkal élni, akár egy szúnyoggal is vagy valamivel, ami fölötte van. Azok, akik hisznek, tudják, hogy ez, az Uruktól való igazság. Azok azonban, akik hitetlenek, azt mondják: „Mit akart Allah ezzel mondani, mint példázattal?" Tévelygésbe visz vele sokakat, de sokakat az igaz útra vezérel vele. Ám csupán a gonoszokat viszi tévelygésbe vele.
2,27Azok, akik megszegik Allah szövetségét, miután megkötötték azt, elvágják azokat a kötelékeket, amelyek betartását Allah rendelte el, és romlást okoznak a földön, és ezek a vesztesek!

2,39 Azok azonban, akik hitetlenek és jeleinket hazugságnak nyilvánítják, azoknak tűz lesz az osztályrészük, és benne égnek örökké."

2,89 Amikor pedig most Írás jött hozzájuk Allahtól, amelyik beismerte a régebbi kinyilatkoztatást, ami a kezük között van, noha korábban várták az utolsó Prófétát, és azt fel akarták használni (háborúra) a hitetlenek ellen, mégis miután eljött hozzájuk az, akit pedig már ismertek, akkor hitetlenkedtek benne. Tehát Allah átka legyen a hitetleneken!

2,159 Akik elrejtik a nyilvánvaló bizonyítékokat és az útmutatást, amit lebocsátottunk, azok után, hogy az írásban azt az emberek tudomására hoztuk, azokon Allah átka legyen, s azoké, akik átkot szórnak,

2,161 Akik hitetlenkedtek, és hitetlenül haltak meg, azokon legyen Allah, az angyalok, és minden ember átka!
2,162 A Pokol tüzére ítéltetve örökké ott fognak lakozni, büntetésük soha nem enyhül és nem kapnak haladékot.

2,111 Az írás birtokosai azt mondták: „Nem léphet be a Paradicsomba más, csak az, aki zsidó, vagy keresztény." Ezek az ő vágyálmaik. Mondd: „Adjátok elő a bizonyítékotokat, ha igazat mondtok!"
2,112 De nem! Aki orcáját alázatosan Allah felé fordítja és helyesen cselekszik, annak meglesz a fizetsége Uránál. Nem kell őket félteni a Végső Napon és nem fognak szomorodni.
2,113 A zsidók azt mondták: „A keresztények nem támaszkodnak hitükben semmire." A keresztények meg azt mondták: „A zsidók nem támaszkodnak hitükben semmire." Pedig mindannyian olvassák az írást. Az ő szavaikhoz hasonlóan szólnak azok, akik tudatlanok. Allah a Feltámadás Napján ítélni fog közöttük abban, amiben különböztek.
2,114 Ki lehet bűnösebb annál, aki megakadályozza azt, hogy Allah mecsetjeiben Allah nevét említsék, és aki abban buzgólkodik, hogy elpusztítsa azokat? Ők pedig csak félelemmel eltelve léphettek be azokba. Az evilágon szégyen az ő osztályrészük, a túlvilágon pedig óriási büntetés várja őket.

El Imran - 3,60 Ez a kinyilatkoztatás az Igazság, amely az Uradtól ered. Ne légy hát kételkedő a kételkedők között!
3,61Ha ennek okán bárki is vitába száll veled, miután Allahtól mindeme tudásra szert tettél, akkor mondd: „Jöjjetek ide és hívjuk össze a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és benneteket, azután kölcsönös átkot fogadjunk (Nebtehil), hogy Allah átka legyen a hazugra."

3,85 Aki nem az Iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni, és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni.
3,86 Hogyan vezethet Allah az igaz útra egy olyan népet, amely újra hitetlen lett, miután már hívő volt, és miután tanúsították, hogy Allah küldötte igaz, és miután cáfolhatatlan bizonyítékokat kaptak? Allah nem mutat utat az kegyetlen népnek.
3,87 Méltó jutalmuk az lesz, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok és az emberek átka mindenestől.
3,88 Örökké a Pokol tüzében égnek majd, büntetésük soha nem lesz enyhébb és nem kapnak haladékot.

Mottónk:
Csak olyat tégy a másiknak, ami neked se esne rosszul!
(~Máté 7,12; Lukács 6,31)

(Kidolgozás alatt!)

Istenkeresők Globális Egyháza

Klaus Matefi
2009. február 04. 20:10 | Sorszám: 3
Isten (folyamatosan változó szellemi való) természetes közöttünk van kedves Lour, ezt és soha nem vitattam. Ne felejsd el, hogy ugyanez az Isten nemcsak Jézust küldte közénk, de pl. Aleister Crowley-t és Sztálint is, stb.

Azért feszítették keresztre, mert az Ezsdrásék által megalkotott ószövetségi legendák etikai tanításai ellen lépett fel és egy olyan kozmikus jelenség volt akkoriban, ami égisze alatt véresáldozat gyanánt feláldozták. Erről egyértelműen írt Pál (Saul rabbi).

Klaus Matefi
2009. február 04. 16:23 | Sorszám: 0
Istenkeresők Globális Egyháza

Téma: Diocletian, Szt. György sárkánya, Nagy Konstantin
Klaus Matefi
2009. január 28. 09:27 | Sorszám: 0
Meg lett fejtve a Diocletian-féle keresztényüldözés kiváltó okának a kozmikus háttere, ami azonos volt a Szent György nevéhez fűzött sárkány legendájának a kozmikus vonatkozásával.

Nagy Konstantin kereszttel kapcsolatos víziója is kizárólagosan asztrológiai eredetű volt:

Diokletian keresztényüldözése, Szt. György sárkánya

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. január 25. 18:32 | Sorszám: 38
Itt is meg fogom ezt a témát nyitni és saját magad is meggyőződhetsz majd róla, hogy van alapja az állításomnak...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: "Isten" is így akarta?..
Klaus Matefi
2009. január 25. 18:28 | Sorszám: 9
Diokletian keresztényüldözése, Szt. György sárkánya

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2009. január 23. 15:47 | Sorszám: 36
Én több kapcsolatot találtam.
Klaus Matefi
2009. január 22. 22:13 | Sorszám: 34
Purim eredete, a Tóra keletkezése

Van-e kapcsolat Buddha és a purim között?

Téma: "Isten" is így akarta?..
Klaus Matefi
2009. január 21. 08:54 | Sorszám: 7
Új fejezet kezdődött néhány hónapja ezen a téren. Az adófizető polgárok és a jövendő generációk rovására az eladósító bankok számára hatalmas összegeket ajánlanak fel lelkesen a nyugati kormányok, amit szintén magánbankoktól vesznek fel kamatos kamatra természetesen... Itt százmilliárdos nagyságrendű összegekről van szó euróban kifejezve... Ezzel még kilátástalanabb helyzetbe hozzák az érintett népeket és a leszármazottaikat a helyett, hogy felszámolnák az összes létező magánbankot, végre állami pénzt adnának ki és eltörölnék az eddig szisztamatikusan felhalmozott adósságtömegeket. Ez néhány tucat magánbankárt érintene, ezzel szemben dolgozók milliárdjai lennének megszabadítva ettől a feltételezhetően tudatosnak és szándékosnak mondható tevékenység következményeitől, mely a létminimum szintjére, vagy az alá fogja juttatni őket.

Mi lehet ennek a vége?

Az országok fizetésképtelenekké fognak válni rövid időn belül és minden ami értéknek nevezhető, ezen magánbankok tulajdonába fog átszállni... Idővel akár a magántulajdonban lévő ingatlanok is...
Nemcsak a koronázási ékszerek... Ez ebben az esetben egy szimbolikus tárgy...

Nem lehet folytogató mennyiségű adósságtömegeket további adósságok felvételével lefizetni. Már egy idő óta a kamatok fizetését se tudják teljesíteni az egyes országok, hanem ennek finanszírozása céljából veszik fel az újabb és újabb kölcsönöket. Akik ezt a szisztémát beindították és támogatták, azok képzett szakemberek voltak, egy részük felelősséggel tartozott az állami hivatalának betöltésénél fogva és tudniuk kellett, hogy ez a lejtő hova vezet...

Egy hibásan megtervezett épület ha egy idő után összeomlik, akkor utólag is joggal kérdőre vonják a bíróságok a felelős tervezőt, ha pedig a kivitelezésben történt a hanyagság, vagy szándékos visszaélés, akkor a kivitelezőt...
Az itt tárgyalt esetben együttműködés tételezhető fel a tervezők és kivitelezők között. Legalábbis Ecuadorban erre a következtetésre jutott az ez ügyben vizsgálatot indított bíróság:

Idézet:
http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.

eluniverso.com, expreso.ec - Ecuador

Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország - Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.

Nem a népnek kell a vezetőkért lenni, hanem a vezetőknek a népért! A feudalizmus azért kellett, hogy megszűnjön úgymond, mert nem ezt tartották a vezetők a szemük előtt...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2009. január 21. 08:54 | Sorszám: 6
Nem tudom, de a téma szempontjából ez lényegtelen...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2009. január 20. 17:08 | Sorszám: 205
Menetel, vagy terelik?

Téma: "Isten" is így akarta?..
Klaus Matefi
2009. január 20. 17:07 | Sorszám: 3
Ilyen eredményekkel eddig csak a Templomos Lovagrend dicsekedhetet el, akiket ma áldozatoknak tüntetnek fel.
Az i.sz. 1114-ben Jeruzsálemben megalkult rendnek közel másfél évszázad alatt teljes mértékben sikerült eladósítania egész Európát az uralkodó házaikkal egyetembe és természetesen pápai közreműködéssel...

A keresztények számára tiltott ószövetségi kamattörvényeknek

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyujtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ö drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

a praktizálását vatikáni engedéllyel művelték, aminek aránylag rövid időn belül beérett a gyümölcse... A rend senkinek nem tartozott felelőséggel, csak a pápának...

Idézet:
http://land.salzburg.at/schule/fachbereichsarbeiten/h_templer/templer_fba.htm
Die Templer
Sie werden die Bankiers des gesamten vorderen Orients und der europäischen Königshäuser .

Aber der Orden verlieh gewaltige Summen und verlangte auch entsprechende Zinsen dafür. Manchmal betrug der vereinbarte Zinseinsatz bei verspäteter Rückzahlung sogar bis zu sechzig Prozent, das war um siebzehn Prozent mehr, als jüdische Geldverleiher forderten.
Die englische Monarchie war bei den Templern chronisch verschuldet, und es kam sogar soweit, dass Heinrich III. die Kronjuwelen bei den Templern verpfänden musste, die die Königin Eleanor persönlich zum Ordenshaus in Paris brachte.
Der Schatzmeister der Templer war auch der des Königs. Alle finanziellen Mittel der französischen Monarchie unterstanden somit den Templern und waren von ihm abhängig.
--A Templomosok
Ők lettek az egész Orientnek és az európai királyi házaknak a bankárai.

Azonban a rend hatalmas összegeket kölcsönzött és ezért jelentős kamatot követelt. Néha a megállapodott kamat késlekedő visszafizetésnél akár 60%-ra "rugott", ez 17%-kal több volt, mint amit az izraelita pénzkölcsönzők követelek.
Az angol Monarchia "kegyetlenül" el volt adósodva a Templomosoknál és ez addig ment, hogy III.Henrik a koronázási ékszereket is el kellett zálogosítsa a Templomosoknál, amit személyesen Eleonóra királyné vitt a párizsi rendházba.
A Templomosok kincstárnoka volt a királyé is. A francia Monarchia minden pénzügyi eszköze a Templomosok alá volt rendelve és tőlük volt függő.
--

Ezt unta meg a végén Szép Fülöp és véget vetett ennek az "áldásos" igyekezetnek...

Ma a Templomosok akkori igyekezetét pl. a FED (ami néhány magánbankár: Rothschild 51 %) és más központi bankok folytatják, melyek szemmel láthatóan fantasztikus eredményekkel dicsekedhetnek. Rothschild család vagyona ma már közelítőleg annyi, mint az USA államadóssága (~12 billió dollár = 12 000 milliárd dollár)... Ez aranyba átszámolva ~414 000 tonna, ami a Földön jelenleg található arany mennyiségének a háromszorosa! Ezt 3 330 000 darab 12,44 kg-os aranytéglának felel meg!

A fenti adat csak az USA-t érinti...

Lehet ebből a mai hozzáállás mellett kiút?

Ki van zárva...

A jeges lejtőn nincsen megállás...[/b]

"Isten" is így akarta?

Klaus Matefi
2009. január 20. 17:05 | Sorszám: 2
Ilyen eredményekkel eddig csak a Templomos Lovagrend dicsekedhetet el, akiket ma áldozatoknak tüntetnek fel.
Az i.sz. 1114-ben Jeruzsálemben megalkult rendnek közel másfél évszázad alatt teljes mértékben sikerült eladósítania egész Európát az uralkodó házaikkal egyetembe és természetesen pápai közreműködéssel...

A keresztények számára tiltott ószövetségi kamattörvényeknek

[QUOTE]Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyujtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ö drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.[/QUOTE

a praktizálását vatikáni engedéllyel művelték, aminek aránylag rövid időn belül beérett a gyümölcse... A rend senkinek nem tartozott felelőséggel, csak a pápának...

[QUOTE http://land.salzburg.at/schule/fachbereichsarbeiten/h_templer/templer_fba.htm
Die Templer
Sie werden die Bankiers des gesamten vorderen Orients und der europäischen Königshäuser .

Aber der Orden verlieh gewaltige Summen und verlangte auch entsprechende Zinsen dafür. Manchmal betrug der vereinbarte Zinseinsatz bei verspäteter Rückzahlung sogar bis zu sechzig Prozent, das war um siebzehn Prozent mehr, als jüdische Geldverleiher forderten.
Die englische Monarchie war bei den Templern chronisch verschuldet, und es kam sogar soweit, dass Heinrich III. die Kronjuwelen bei den Templern verpfänden musste, die die Königin Eleanor persönlich zum Ordenshaus in Paris brachte.
Der Schatzmeister der Templer war auch der des Königs. Alle finanziellen Mittel der französischen Monarchie unterstanden somit den Templern und waren von ihm abhängig.
--A Templomosok
Ők lettek az egész Orientnek és az európai királyi házaknak a bankárai.

Azonban a rend hatalmas összegeket kölcsönzött és ezért jelentős kamatot követelt. Néha a megállapodott kamat késlekedő visszafizetésnél akár 60%-ra "rugott", ez 17%-kal több volt, mint amit az izraelita pénzkölcsönzők követelek.
Az angol Monarchia "kegyetlenül" el volt adósodva a Templomosoknál és ez addig ment, hogy III.Henrik a koronázási ékszereket is el kellett zálogosítsa a Templomosoknál, amit személyesen Eleonóra királyné vitt a párizsi rendházba.
A Templomosok kincstárnoka volt a királyé is. A francia Monarchia minden pénzügyi eszköze a Templomosok alá volt rendelve és tőlük volt függő.
--[/QUOTE

Ezt unta meg a végén Szép Fülöp és véget vetett ennek az "áldásos" igyekezetnek...

Ma a Templomosok akkori igyekezetét pl. a FED (ami néhány magánbankár: Rothschild 51 %) és más központi bankok folytatják, melyek szemmel láthatóan fantasztikus eredményekkel dicsekedhetnek. Rothschild család vagyona ma már közelítőleg annyi, mint az USA államadóssága (~12 billió dollár = 12 000 milliárd dollár)... Ez aranyba átszámolva ~414 000 tonna, ami a Földön jelenleg található arany mennyiségének a háromszorosa! Ezt 3 330 000 darab 12,44 kg-os aranytéglának felel meg!

A fenti adat csak az USA-t érinti...

Lehet ebből a mai hozzáállás mellett kiút?

Ki van zárva...

A jeges lejtőn nincsen megállás...

"Isten" is így akarta?

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2009. január 20. 15:09 | Sorszám: 203
jav.:

Lesz-e vagyonelkobzás és az áldozatok leszármazottjainak, illetve hozzátartozóinak a kárpótlása?

Klaus Matefi
2009. január 20. 15:07 | Sorszám: 202
Idézet:
George W. Bush amerikai elnök egyik mozgalmas napja

Ma fejezte be az embereivel együtt a dicstelen politikai pályafutását, amit ártatlanok (polgári személyek) százezreinek a halála fémjelez...

Vajon Obama felelősségre fogja-e őt és társait vonatni az illegális iraki agresszió miatt, mely az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a világ közvéleményének a félrevezetése folytán közel 1.5 millió iraki életébe került?

Lesz-e vagyonelkobzás és az áldozatok leszármazottjainak a kárpótlása?

Lesz-e jóvátétel Irak lerombolása miatt?

Kétlem...

Téma: "Isten" is így akarta?..
Klaus Matefi
2009. január 20. 14:51 | Sorszám: 1
Idézet:
http://www.magyarnemzet.hu/portal/610304
2009. január 20. 00:01
A Szent Korona is hitelfedezet

Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint – ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek
.

Részletek a Magyar Nemzet 2009. január 20-i számában.

http://www.hirado.hu/Hirek/2009/01/20/06/Hitelfedezet_a_Szent.aspx
2009. január 20. 07:00
Zaciba tettük a Szent Koronát és a Parlamentet?

Magyarország nemcsak üzleti, hanem a nemzeti, kincstári vagyont is végrehajthatóvá tette, amikor az IMF-hitelt felvette - írja a Magyar Nemzet

Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint, ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a Magyar Nemzet.

A lap írása szerint ha egy állam folyamodik kölcsönért, a fedezet a nemzeti vagyon. Magyarország viszont olyan nyilatkozatot tett, ami nemcsak az üzleti vagyont alkotó vagyontárgyakat tette végrehajthatóvá fizetésképtelenség esetén, hanem a védett nemzeti, kincstári vagyont is.

Az Európai Unióval október 30-án írt alá szerződést a magyar kormány 6,5 milliárd eurós válságkezelő hitel folyósításáról, amely az IMF és a Világbank kölcsönét egészíti ki.

A Magyar Nemzet szerint kiderült, hogy a megállapodás hármas számú melléklete szerint a magyar állam minden egyes vagyontárgya végrehajtható - ez alapján akár a műkincsek is.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot. Ez természetesen egy szélsőséges példa - tette hozzá -, de a lehetőség fennáll.

http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/34732/1/belfold[/url]/Zaciba_csaptuk_a_Szent_Koronat
2009.01.20 10:12
Drágább az IMF-hitel, mint gondoltuk
Zaciba csaptuk a Szent Koronát?

szerint Magyarország nemcsak üzleti, hanem a nemzeti, kincstári vagyont is végrehajthatóvá tette, amikor az IMF-hitelt felvette - akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint.

A szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a Magyar Nemzet.

A lap írása szerint ha egy állam folyamodik kölcsönért, a fedezet a nemzeti vagyon. Magyarország viszont olyan nyilatkozatot tett, ami nemcsak az üzleti vagyont alkotó vagyontárgyakat tette végrehajthatóvá fizetésképtelenség esetén, hanem a védett nemzeti, kincstári vagyont is.

Az Európai Unióval október 30-án írt alá szerződést a magyar kormány 6,5 milliárd eurós válságkezelő hitel folyósításáról, amely az IMF és a Világbank kölcsönét egészíti ki. A Magyar Nemzet szerint kiderült, hogy a megállapodás hármas számú melléklete szerint a magyar állam minden egyes vagyontárgya végrehajtható - ez alapján akár a műkincsek is.

Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot.

Ez természetesen egy szélsőséges példa - tette hozzá -, de a lehetőség fennáll.

http://www.piac-profit.hu/?r=22778
2009. január 20.
Hitel: a Szent Koronát is kockáztatja Magyarország

Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint, ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.

A lap írása szerint ha egy állam folyamodik kölcsönért, a fedezet a nemzeti vagyon. Magyarország viszont olyan nyilatkozatot tett, ami nemcsak az üzleti vagyont alkotó vagyontárgyakat tette végrehajthatóvá fizetésképtelenség esetén, hanem a védett nemzeti, kincstári vagyont is. Az Európai Unióval október 30-án írt alá szerződést a magyar kormány 6,5 milliárd eurós válságkezelő hitel folyósításáról, amely az IMF és a Világbank kölcsönét egészíti ki.

A Magyar Nemzet szerint kiderült, hogy a megállapodás hármas számú melléklete szerint a magyar állam minden egyes vagyontárgya végrehajtható - ez alapján akár a műkincsek is. Bencze Izabella, a Kincstári Vagyonügynökség volt vezérigazgató-helyettese a lappal közölte, mindez azt jelenti, hogy elvileg akár a Szent Koronát vagy éppen a Parlament épületét is végrehajtás alá vonathatják, ha nem fizetjük vissza az adósságot. Ez természetesen egy szélsőséges példa - tette hozzá -, de a lehetősége fennáll.

Klaus Matefi
2009. január 20. 14:48 | Sorszám: 0
Hova vezet az olyan felelőtlen politika, mely nem a nép és a jövendő generációk érdekeit tartja a szeme előtt?

Börze, arany, istenek...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. december 31. 14:42 | Sorszám: 200
Boldog új évet kívánok Mindenkinek!

Sajnálatos módon közel 2 millió palesztin bombazápor közepett lesz kénytelen átélni ezeket a pillanatokat...

Klaus Matefi
2008. december 27. 23:48 | Sorszám: 198
A Gázai vérfürdő asztrológiai háttere

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. december 24. 09:23 | Sorszám: 29
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus i.e. 8.02.10.-én látta meg a napvilágot!

Klaus Matefi
2008. december 23. 14:31 | Sorszám: 28
A Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?
Klaus Matefi
2008. december 23. 14:30 | Sorszám: 27
Idézet:
a mesterről: van egy szanszkrit mondás:

Oroszlánnak oroszlán,
sakálnak sakál a mestere.

Ez így van. Aki pedig félrevezeti az embereket, annak a félrevezető volt a mestere...

Klaus Matefi
2008. december 23. 11:51 | Sorszám: 25
Én soha nem tagadtam "Isten" létét Kedves SenKyse. Viszont meggyőződésem, hogy az ószövetségi legendák beavatottjai által létrehozott vallások (zsidó, keresztény és iszlám) ugyanúgy nem fedik kellőképpen az igazságot, mint a többi (hindu, buddhista, stb.)...

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. december 23. 11:38 | Sorszám: 12
Idézet:
Klaus Matefi írta:
"Valószínűleg nemcsak az újszövetségi legendákat készítették az ószövetségi legenda beavatottai, de a Koránt is..."

Ez annál is inkább valószínű, mivel Ábrahám és Mózes személyének a megalkotói Ezsdrásék voltak, tehát a Korán írói (nem Mohamed, aki analfabéta volt, hanem az írástudó zsidók, akikkel kapcsolatba került) az iszlám számára is egy Ezsdrásék által megalkotott, de soha nem létezett "ősapát" fogadtattak el a híveikkel...
Jeruzsálem központi szerepe nem véletlenül van kihangsúlyozva úgy a zsidóknál, mint a keresztényeknél és az iszlám hívei körében... Az ötlet tehát feltehetően egy "forrásból fakadt", aminek a "végidőkre", azaz napjainkra meg kellene hozza a gyümölcsét.

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2008. december 23. 11:20 | Sorszám: 11

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. december 23. 11:09 | Sorszám: 23
Idézet:
http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=251014
2008-12-22 19:38
XVI. Benedek: A heteroszexualitás védelme ugyanolyan fontos, mint a környezetvédelem

A heteroszexualitás védelme ugyanolyan fontos, mint a környezetvédelem - jelentette ki XVI. Benedek pápa. Mint fogalmazott: a férfi-nő kapcsolat megőrzése legalább olyan fontos az emberiség jövője szempontjából, mint az esőerdők védelme.

A katolikus egyházfő szerint a heteroszexualitás a humánökológia része, és azok, akik a másság egyenjogúságát propagálják, igazából a teremtéssel és az emberiség fennmaradásával kerülnek szembe. A pápa ezt a szentszéki kúria képviselői előtt mondta év végi beszédében.

Csak dicsérni lehet XVI. Benedek pápa igyekezetét, amivel általában nincsen összhangban az ifjúságot nevelő és befolyásoló médiumok tevékenysége...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. december 22. 19:38 | Sorszám: 9
Idézet:
http://www.spiegel.de/kultur/gesellschaft/0,1518,597578,00.html
21.12.2008
ISRAELISCHER OBERRABBINER METZGER
"Mein Traum ist eine Uno der Religionen"

"Den Diplomaten ist es nicht gelungen, der Welt Frieden zu bringen, sie brauchen Hilfe", sagt der israelische Oberrabbiner Jona Metzger im SPIEGEL-ONLINE-Interview. Er plädiert für einen Zusammenschluss der Weltreligionen. Sie stammten ohnehin fast alle vom großen "Völker-Vater" Abraham ab, so Metzger.

SPIEGEL ONLINE: Herr Oberrabbiner, Juden nennen Abraham "Avraham Avinu" - "Unser Vater Abraham". Wie schwer ist es für Sie zu akzeptieren, dass auch Christen und Muslime Abraham als ihren Vater bezeichnen?

Metzger: Überhaupt nicht schwer. Es fügt sich sehr gut ins jüdische Verständnis. Schaut man sich das Wort Abraham genau an, wird offenbar, dass es aus den Worten "Vater vieler Völker" zusammengesetzt ist. Wenn also Muslime sich auf Abrahams Sohn Ismael zurückführen oder Christen auf Abrahams Enkel Esau oder wir Juden auf seinen anderen Enkel Jakob, sind aus dem Urvater drei großartige monotheistische Religionen entstanden.

Oberrabbiner Jona Metzger: "Als Abraham kam, sah er die Sonne aufgehen und untergehen und die Welt sich drehen und er dachte, wer setzt diese Dinge in Bewegung?"

SPIEGEL ONLINE: Was ist Abrahams Aufgabe in der Bibel?

Metzger: Das hat uns der große jüdische Philosoph Maimonides eindrucksvoll erklärt. Gott schuf am Himmel verschiedene Objekte. Die Sonne zum Beispiel oder den Mond und die Sterne - sie alle stehen hoch über uns. Gott wollte uns damit zu verstehen geben, dass wir sie mehr respektieren als die Dinge auf der Erde. Mit der Zeit aber liefen die Dinge schief. Anstatt direkt zu Gott zu beten, wurden diese Objekte von den Menschen zu Zielen ihrer Gebete.

SPIEGEL ONLINE: Die Menschen beteten Götzen an.

Metzger: Als Abraham kam, sah er die Sonne aufgehen und untergehen und die Welt sich drehen und er dachte, wer setzt diese Dinge in Bewegung? Es muss jemand geben, der über allem steht. Also sagte er der Gesellschaft: "Ihr seid auf halbem Wege stehengeblieben. Es gibt jemanden, der über den Dingen steht, die ihr anbetet. Warum also zu den Ministern gehen? Lasst uns direkt zum König gehen!" Und so begann er eine Reise, die viele Menschen berührt hat. Zusammen mit seiner Frau Sara reiste er von Ort zu Ort und entwickelte die Philosophie vom Glauben an den Einen Gott. Langsam aber sicher schlossen sich ihm viele Menschen an. Heute glaubt die Mehrheit der Weltbevölkerung monotheistisch: Christentum, Islam, Judentum.

SPIEGEL ONLINE: 3,5 Milliarden Menschen ...

Metzger: Vielleicht sogar mehr. Ich hielt Hindus immer für Götzenverehrer, aber dann traf ich einige ihrer religiösen Führer, die mir versicherten, sie glaubten auch an Gott, der allerdings seinen Weg über Götzen nehme. Und einige Buddhisten sagten mir, dass Buddha nur eine Weltanschauung sei und kein religiöser Glaube. Wir sehen also, dass die meisten Menschen auf der Welt dem Weg Abrahams folgen.

SPIEGEL ONLINE: Aber man hat den Eindruck, dass Juden sich als das Original sehen, während sie Christen und Muslime nur für eine Kopie halten.

Metzger: Aus historischer Sicht ist das auch so. Jesus war ein Jude. In der Folge kam das Christentum in die Welt und dann der Islam. Das war die historische Reihenfolge, nicht andersherum. Als Jesus in Jerusalem war, kannte er mit Sicherheit weder Kirche noch Messe. Er kannte nur Eines: den heiligen Tempel. Der Rest wurde erst von seinen Schülern entwickelt.

SPIEGEL ONLINE: Aber Christen betonen, dass Abraham bereits an Gott glaubte, bevor er beschnitten wurde und im eigentlichen Sinn Jude wurde.

Metzger: Abraham hatte keinen Rabbi, keinen Lehrer. Er lernte das Gesetz von seinen Kishkes, wie wir auf Jiddisch sagen, "von seinen zwei Nieren". Das heißt, er lernte mit und durch sich selbst. Interessanterweise nennt die Tora Abraham einen Ivri, was heute "ein Hebräer" heißt. Aber unsere Weisen haben uns gelehrt, dass es um die ursprüngliche Wortbedeutung "anders" geht. Denn die ganze Welt war damals auf der einen Seite, nur Abraham war auf der anderen. Er war allein mit seiner Idee. Erst später schlossen sich ihm die Menschen an.

SPIEGEL ONLINE: [color=blue]Warum gibt es dann eine Sonderbeziehung zwischen ihm und dem jüdischen Volk?[/color]

Metzger: Im 1. Buch Mose, Kapitel 21, Vers 12 steht: "Denn nur nach Isaak soll dein Geschlecht benannt werden." Nach Isaaks Sohn Jakob, dessen Name später Israel wurde, werden Abrahams Nachkommen benannt. Aus ihm entsteht das auserwählte Volk der Juden.

SPIEGEL ONLINE: Was für eine Bedeutung hat Abrahams erster Sohn Ismael, auf den sich die Muslime zurückführen, im Judentum? Immerhin verspricht Gott ihm in der Bibel zwölf Stämme.

Metzger: Nein, so steht es nicht in der Bibel. Über Ismael steht nur geschrieben, dass er "von seinem Schwert leben wird". Warten Sie, ich schaue nach ... (nimmt die Bibel und liest) ... Sie haben Recht: "Und für Israel habe ich dich auch erhört. Siehe, ich habe ihn gesegnet und will ihn fruchtbar machen und über alle Maßen mehren. Zwölf Fürsten wird er zeugen, und ich will ihn zum großen Volk machen."

SPIEGEL ONLINE: Hat Ismael also irgendeine Rolle im Judentum?

METZGER: Ismael wird sich vermehren und ein großes Volk werden - das ist eine Tatsache und eine Segnung. Er wurde auch beschnitten. Abraham beschnitt ihn im Alter von 13 Jahren. Deshalb werden alle männlichen Muslime mit 13 Jahren beschnitten. Aber in der Bibel steht: "Meinen Bund schließe ich mit Isaak." Isaak wurde am achten Lebenstag beschnitten, deshalb werden alle männlichen Juden am achten Tag beschnitten.

SPIEGEL ONLINE: Ist es für Sie wichtig, ob Abraham eine wirkliche historische Figur war? Historiker und Archäologen haben bislang keinen klaren Beweis für seine Existenz gefunden.

Metzger: Ich glaube daran, dass die Bibel die vollständige und wahre Geschichte der Welt darstellt. Wenn Historiker und Archäologen Hinweise finden, freuen wir uns, aber wir brauchen sie nicht.

SPIEGEL ONLINE: Wenn Sie sich die Geschichte angucken, wurde im Namen der Religion viel Blut vergossen. Wie also kann ein Dialog der Religionen überhaupt geführt werden?

Metzger: Schauen Sie, ganz besonders Abraham ist sehr hilfreich bei diesem Dialog. Ich gebe Ihnen ein Beispiel. Einmal traf ich einen iranischen Führer. Er war einer der Ayatollahs. Am Anfang wollte er mir nicht die Hand schütteln, aber schließlich habe ich mich doch an ihn gewandt und gefragt: "Glauben Sie, dass Ihr Urvater Abraham war?"

SPIEGEL ONLINE: Ibrahim, wie die Muslime ihn auf Arabisch nennen.

Metzger: Ja, Ibrahim. Er antwortete: "Ja." Ich sagte ihm, auch ich glaube, dass Abraham mein Urvater ist. Also fragte ich ihn: "Glauben Sie, unser Urvater würde da oben im Himmel glücklich sein, wenn er sieht, dass der eine Sohn sich tötet, um den anderen Sohn zu töten? Welcher Vater würde an so etwas seine Freude haben?" Er hatte keine Antwort.

SPIEGEL ONLINE: Also könnte Abraham als ein Hebel zum Dialog dienen?

Metzger: Ja. Selbst wenn man einen Bruder hat, den man für einen schlechten Menschen hält, und selbst wenn man glaubt, die ganze Welt müsse muslimisch werden - töte nicht! Wenn du willst, sprich, leg es auf den Tisch, sei kultiviert! Wie jeder Vater würde Abraham erwarten, dass sich seine Söhne an einen Tisch setzen, anstatt sich gegenseitig umzubringen.

SPIEGEL ONLINE: Können Sie ein anderes Beispiel für Dialog geben?

Metzger: Auf einer Konferenz in Europa lud mich in einer Pause einer der Vorsitzenden der islamischen Gerichte Jordaniens zu einem Kaffee in die Hotellobby. Wir saßen etwa eine halbe Stunde zusammen. Ich berichtete ihm von meinen Problemen; ich erzählte ihm von meiner Familie, meinen Kindern und von manchen Streitigkeiten mit den Rabbinern und Oberrabbinern, die mir unterstehen. Und er erzählte mir von seinen Problemen. Am Ende stand er auf, schüttelte mir die Hand und sagte: "Jetzt, nachdem Sie mir alle Ihre Geschichten erzählt haben und ich Ihnen meine, kann ich sie nicht hassen."

SPIEGEL ONLINE: Glauben Sie, religiöse Menschen sind besser in der Lage, der Welt Frieden zu bringen?

Metzger: Definitiv. Mein Traum ist es, eine "Uno der Religionen" zu gründen - so wie es die Vereinten Nationen in New York gibt. Den Diplomaten ist es nicht gelungen, der Welt Frieden zu bringen. Sie brauchen Hilfe. Und diese kann von der Sprache der Religion kommen. Denn ein Muslim respektiert eine Person nicht, wenn sie säkular ist, er wird die Person nur respektieren, wenn sie religiös ist. Diese "Uno der Religionen" würde auch Hindus und Buddhisten einschließen. Wir Frommen sprechen dieselbe Sprache.

Das Interview führte Christoph Schult im Jerusalemer Amtssitz des Oberrabiners.

Egy lényeges rész:

Idézet:
SPIEGEL ONLINE: Ist es für Sie wichtig, ob Abraham eine wirkliche historische Figur war? Historiker und Archäologen haben bislang keinen klaren Beweis für seine Existenz gefunden.
--Az Ön számára az lényeges, hogy Ábrahám egy valódi történelmi személyiség volt-e? Történészek és archeológusok eddig nem találtak világos bizonyítékot a személyének a létezésére.--

Metzger: Ich glaube daran, dass die Bibel die vollständige und wahre Geschichte der Welt darstellt. Wenn Historiker und Archäologen Hinweise finden, freuen wir uns, aber wir brauchen sie nicht.
--Én hiszek abban, hogy a Biblia a világ teljes és igaz történetét mutatja be. Ha a történészek és archeológusok utalást találnak, örülünk neki, azonban nekünk nincsen szükségünk ezekre.--

Jona Metzgert, Izrael főrabbiját nem nagyon befolyásolja az, hogy feltehetően nemcsak a Salamonak tulajdonított Első Templom nem létezett, de Ábrahám ás Mózes személye is Ezsdrásék találmánya volt...

Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az ószövetségi legendák írói által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumér Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is, melyekkel Ezsdrás és beavatott társai a babilóni száműzetés során ismerkedtek meg...

A babilóni "teremtő Istenből", Mardukból lett JHVH...

Valószínűleg nemcsak az újszövetségi legendákat készítették az ószövetségi legenda beavatottai, de a Koránt is...

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

A Koránt is az ószövetségi legendák beavatottai készítették?

Van egy találó német közmondás:

"Vertrauen ist gut, Kontrolle ist besser!"

azaz

"A bizalom jó, de az ellenőrzés az jobb!"

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. december 22. 12:58 | Sorszám: 22
Az igényesebb hívők számára, akik az igazságot szeretnék megismerni a bibliai legendákkal kapcsolatosan, tudnám ajánlani a fórumomat:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 22. 12:01 | Sorszám: 21
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=215541
Többféle vallás az emberiség számára?

Klaus Matefi 2008. 12. 21. 13:17 (29.)

Idézet:
Hübenbecker írta:
Maga az Isten lesz velök [az emberekkel], az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jelenések 21:3, 4).

Ez kedves Hübenbecker az örök elmúlás ismérvei, azaz a halálé... Miután meghaltunk valóban nem lesz se halál, se gyász, se fájdalom többé...

Hübenbecker 2008. 12. 21. 23:30 (30.)

Idézet:
Klaus Matefi írta:
Ez kedves Hübenbecker az örök elmúlás ismérvei, azaz a halálé... Miután meghaltunk valóban nem lesz se halál, se gyász, se fájdalom többé...

Szerinted a halottak gyászolnak, könnyeket hullatnak esetleg kiabálnak??
Szerintem nem. A túlélők szokták megsiratni az elhunytakat amely gyakran nagyon erős fájdalommal jár.
Na pont ez fog megszünni, mert jön egy másik, egy új világ. Egy hasonló világ mint amilyen a bünbeesés elött volt, ahol nem volt se halál se gyász se fájdalom.
Isten eredeti terve meg fog valósulni miszerint

"Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak." Zsoltár 37:29

Egy szemléltetés:

Az Édenben történteket ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor egy ember házat kezd építeni egy nagyon jó telken. Még csak épp lefekteti az alapot, amikor jön valaki, és tönkreteszi az addigi munkáját. Ahelyett, hogy felhagyna tervével, lépéseket tesz, hogy a ház biztosan elkészüljön. Noha ez a többlet munka pluszköltséggel jár, az eredeti terv megvalósulását ez nem teszi kérdésessé.

Ehhez hasonlóan Isten előkészületeket tett, hogy biztosan megvalósuljon a szándéka. Közvetlen azután, hogy ősszüleink bűnt követtek el, Isten reményt tárt a leszármazottaik elé: egy 'magról' beszélt, aki semmissé fogja tenni az okozott kárt. Ennek a próféciának a beteljesedésében a mag elsődleges része Isten Fia, Jézus lett. Ő lejött a földre, és felajánlotta az életét áldozatként, hogy visszavásárolja az emberiséget (Galácia 3:16; Máté 20:28).

Klaus Matefi 2008. 12. 22. 11:17 (31.)

Idézet:
Hübenbecker írta:
Szerinted a halottak gyászolnak, könnyeket hullatnak esetleg kiabálnak??
Szerintem nem. A túlélők szokták megsiratni az elhunytakat amely gyakran nagyon erős fájdalommal jár.
Egy hasonló világ mint amilyen a bünbeesés elött volt, ahol nem volt se halál se gyász se fájdalom.
Isten eredeti terve meg fog valósulni miszerint

"Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak." Zsoltár 37:29

Nem volt és nem lesz olyan világ amiről említést tettél, viszont az átlagember azért fog robotolni, hogy a korunkban eladósított népek adóssága utáni kamatokat a folyamatosan emelkedő állami adók fedezni tudják a magánbankok felé... Egyre biztosabb úton haladunk ebben az irányban...

Erre több helyen utalás van az ószövetségi legendákban:

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.

Az "igazak" a Zsoltárok könyve szerint az ószövetségi legendákhoz ragaszkodó hívő tömegek, akik Ezsdrásék utasításait betartják...
Mi lesz a többiekkel, a túlnyomó többséggel?

Idézet:
Hübenbecker írta:
Ennek a próféciának a beteljesedésében a mag elsődleges része Isten Fia, Jézus lett. Ő lejött a földre, és felajánlotta az életét áldozatként, hogy visszavásárolja az emberiséget (Galácia 3:16; Máté 20:28).

Jézus nem ajánlotta fel az életét önkéntesen, hanem egy ószövetségi vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány - bűnbak) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre lett feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére i.sz. 25 április elsején.

A keresztre feszítés azanap történt, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz (melyek ezen konjunkció következtében biztosították Jézus "bűntelen" születését az ősi asztrológiai szabályzók szerint), egy szabályos "T" keresztet alkottak a Zodiákusban:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

A hagyományok is egy "T" keresztről tesznek említést, mivel akkor még elvileg nem ismerhették (?) a Neptunusz és Plútó planétákat...

A Názáreti Jézus úgymond "magára vette a világ bűneit", természetesen nem a jószántából és nem valóságos emberi bűnöket, hanem az égi kereszt (az ősi asztrológia szabályzói szerint a lehető legnegatívabb szellemi hatás előidézője a kereszt-konstelláció) által... (Pál a Zsidókhoz írt levelében erről félreérthetetlenül ír: 9,1; 9,11; 9,22-24)
Ez a Názáreti Jézus kozmikus misztériumának rövid története.

Bővebben:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bûneit...

A valódi betlehemi csillag

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2008. december 21. 22:31 | Sorszám: 20
"A frászt hoztad rám Klaus Matefi! Azt hittem, már valami baj van veled, hogy nem írsz, itt ebben a jó kis adventi sötétségben. De szerencsére, csak elmerültél az efemeridákban, Talmudban, unciákban, látom már,
és akkor jó."

Ezek bizony mind összetartozó dolgok...

Klaus Matefi
2008. december 21. 22:26 | Sorszám: 19
Engemet is megragadott...
Klaus Matefi
2008. december 21. 22:25 | Sorszám: 18
"Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. !"

"Isten országa" mindig közöttünk van, tehát felesleges várni az eljövetelére...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórumom

Klaus Matefi
2008. december 21. 16:18 | Sorszám: 13
Mindenkinek kellemes téli napfordulót kívánok! Mától egyre hosszabbak lesznek a nappalok és lassan, de biztosan közeledik a tavasz... A Föld északi féltekén élők számára ma a Nap "meghalt és újjászületett" ...

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2008. december 21. 13:42 | Sorszám: 33
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9167336&la=85740766
Hiteles Talmud-idézetek?

internal server terror 2008.12.21 12:10:42 (387)
"Szerintem ebben áll a titok nyitja: "meghagyták halántéka két oldalán a tincseket (pajesz)", ennyi idő alatt éri el a divatos hosszt "

Klaus Matef 2008.12.21 13:36:12 (389)
Miért ne lehetne igazad?...

Persze az is lehet, hogy azért volt ez az ősi szokás, hogy nehogy egy három éves fiú gyermek megkörnyékezése történjen egy kislány helyett...

Az ördög ugye nem alszik...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. december 21. 13:01 | Sorszám: 12
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=215541
Többféle vallás az emberiség számára?

Idézet:
Hübenbecker írta: 2008.12.21. 00:43 (27.)
Nem lesz demokrácia, hanem egy nap az egész föld teokrácia alá kerül.

Klaus Matefi írta: 2008.12.21. 12:49 (28.)

Ennek láthatjuk az előhírnökeit: Izrael és Irán...

Reméljük, hogy megjön végre egyszer az emberiség felelős vezetőinek (sajnos a nagy részük ugyanazon titkos társaságok tagjai - szabadkőművesség, ami éppen arra törekszik, amiről Hübenbecker írt...) az esze és megértik, hogy "Isten" egy folyamatosan változó szellemi való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása. A kereszt szelleme, "ereje" az utóbbi eredete a misztériumok szerint, melyek kizárólagosan az ősi asztrológiára épültek fel...

Az emberiségnek nem az ószövetségi legendákban lefektetett természet törvényeinek a megvalósítására kell törekednie, ami az "Isten" tevékenységének a tükörképe (az erős és a gátlástalan fennmarad a gyenge lesüllyed és elvész), hanem kizárólag a felebaráti szeretetre, igazságosságra, tehát a pozitív emberi etika törvényeire, ami a közérdek. Nem lehet az a cél, hogy a nagyhal megegye a kicsit, hanem a nagyobb halaknak segítenni kell önzetlenül a kisebbeket, hogy ők is emberhez méltó életet éhessenek az egyszeri és megismételhetetlen életük folyamán, tehát központi szabályzókkal kellene megakadályozni a nagyhalak további tollasodását, ami minden esetben a kicsik kárára, hátrányára realizálódik...
A megfelelö földi körülmények kialakítása nem korlátozódhat egy vallás hívő tömegeire, vagy egy nemzetre, vagy egyes földrészekre, hanem az egész emberiségre egyaránt, különbségtétel és protekcionizmus nélkül érvényes kell legyen. Meg vagyok győződve, hogy ezeket az elveket minden épeszű, jóérzésű ember támogatná, legyen az bármilyen nemzet, vagy vallás tagja.

Még nem tudok olyan nemzetközi szervezetről, amely valóban erre törekedne minden hátsó gondolat és szándék nélkül...
Egy olyan ENSZ-nek lenne ez a feladata, amelyet nem a jelenlegi néhány atomhatalom irányít a saját érdekeinek és távlati céljainak a függvényében, hanem egy igazságos, megértő de keménykezű ENSZ-nek, ami a fentiek megvalósításáért szállna minden időben síkra. Ez nem idealizmus, vagy utópia, hanem egy sürgetően szükséges dolog.

Mindenképpen egy egységes új világvallásra van szükség, ami nem a soha be nem váltható túlvilági ígéretekre, vagy mások hátrányára irányul, hanem egy emberközpontú vallásra, mely a testvéri szeretetet hirdeti és követeli meg a hívő tömegektől egy boldogabb, tartalmasabb, igazságosabb jövő reményében.

A közelgő karácsony ünnepéhez annyit hozzáfűznék, hogy időrendi szempontból semmi köze nincsen az
i.e. 8.02.10.-én született Názáreti Jézushoz.
Jézus a folyamatosan változó szellemi való ("Isten") pozitív szellemi aspektusának az égisze alatt látta meg a napvilágot, ami természetesen Mária teherbe esése időpontjának volt a függvénye József jóvoltából, helyesebben közreműködésével... A szellemi fogantatás, azaz a születés időpontja tehát a szülők tervszerű házasélete által befolyásolható, amire pl. a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi is helyesen utalt, csak "nem nevezte nevén a gyermeket"...

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_29____1997__junius/140/1931
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.

Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.

A születés az Örökkévaló adománya.

A Názáreti Jézus nem volt "Isten", mint ahogy egyikünk se az... Egy emberi lélek a folyamatosan változó szellemi való egyik aspektusának a tükörképe a számtalan közül.

Jézus ugyanúgy nem támadhatott fel halottaiból, mint ahogy sajnálatos módon egyikünk se fog...
Természetesen áltathatjuk magunkat, de attól még az nem fog változtatni a valóságon...

Az emberi élet tehát egyszeri és megismételhetetlen, akár tetszik ez valakinek, akár nem, sajnos ez van... Éppen ezért van szüksége az egész emberiség minden tagjának egy olyan lehetőségre, ami ezt az egyszeri alkalomra megadatott életünket szebbé, jobbá, tartalmasabbá, elviselhetőbbé teheti!

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Hitvallók, vértanúk
Klaus Matefi
2008. december 20. 19:07 | Sorszám: 133
Hivatalosan eddig el nem ítélt emberiség ellenes bűntettek és háborús bűnök alfóruma

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. december 20. 18:51 | Sorszám: 10
Én nem tudom a jelenlegi vallások létjogosultságát elfogadni, mivel mindegyik valamilyen módon félrevezeti a hívő tömegeit...

Viszont az embereknek szükségük van hitre, ami segít a számukra a hétköznapok nehézségeit leküzdeni.

Hinni persze sok mindenben lehet, pl. JHVH-ban, a Jóistenben, a túlvilági életben, na meg olyan dolgokban is, amikek van némi reális alapjuk is...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 20. 13:16 | Sorszám: 7
Néhány nap múlva százmilliók fogják ünnepelni Jézus születését, amihez valójában a december hónapnak semmi köze nem volt...

Az újszövetségi legendák Názáreti Jézusának a kozmikus misztériuma már fel van tárva, de az érintettek struccpolitikát folytatva ignorálják ezt.

Fel kell mindenkiben merüljön a kérdés, hogy nem lenne-e ideje ezen a téren is végre a tabula rasa-nak?

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2008. december 20. 12:56 | Sorszám: 6
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=215541
Többféle vallás az emberiség számára?

Bolgolam 2008. 12. 09. 16:24 (23.)
Csupán egy igazi vallás van, de a hitnek számos fajtája lehetséges (zsidó, keresztény, muzulmán, katolikus, lutheránus stb.) - Hozzátehetjük, lehetséges, hogy a hitmódjuk különbségei szerint elkülönülő egyházakban mégis egy és ugyanaz igazi vallás lelhető föl.
Éppen ezért találóbb azt mondanunk (s valóban használatosabb is így), hogy ez az ember ilyen vagy olyan hiten van, mint azt, hogy ezen vagy azon a vallásban.

A tiszta morális törvényadás, mellyel Isten eredetileg szívünkbe írta akaratát, nem pusztán elengedhetetlen feltétele minden igazi vallásnak, hanem egyben tulajdonképpeni lényege is.

Ha ezt egyszer megértik az emberek, nos akkor...

(a polgári törvény pedig pusztán támogatásának és kiterjesztésének eszköze lehet).

Klaus Matefi 2008. 12. 09. 16:54 (24.)

Idézet:
Bolgolam írta:
Csupán egy igazi vallás van

Ezzel a megállapításoddal egyet tudok érteni annyit hozzáfűzve, hogy ezt még eddig nem hozták létre...

Idézet:
Bolgolam írta:
A tiszta morális törvényadás, mellyel Isten eredetileg szívünkbe írta akaratát, nem pusztán elengedhetetlen feltétele minden igazi vallásnak, hanem egyben tulajdonképpeni lényege is.

Most melyik "tiszta morális törvényadásra" célzol?

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

vagy

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

A kettő egy kicsit eltér egymástól etikai szempontból.

Bolgolam 2008. 12. 17. 15:29 (25.)
"Most melyik "tiszta morális törvényadásra" célzol?"

Egyetlen morális vallás van, amely minden népre, minden vallásra, mindenkor érvényes (lásd Jézust és Pált), ez magában foglal, illetve felülír mindent:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Mt. 22,37-40)

A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet. (Róm13,10)

Klaus Matefi 2008. 12. 20. 12:29 (26.)

Idézet:
Bolgolam írta:
Egyetlen morális vallás van, amely minden népre, minden vallásra, mindenkor érvényes (lásd Jézust és Pált), ez magában foglal, illetve felülír mindent:

Igazán helytelen és téves dolog lenne a Názáreti Jézust Pál (Saul rabbi) mellé sorolni, vagy fordítva... Jézus a népe kegyetlen és nacionalista vallási tanításai ellen lépett fel, Saul rabbi viszont feltehetően a szanhedrin sugallatára létrehozta a Pál-féle kereszténységet, melyet a világ népeinek szántak azzal a céllal, hogy a közel 2500 éve Ezsdrásék által betervezett messiásukat, Immánuelt a világ népei "Jézus második eljövetele" gyanánt várják annak ellenére, hogy természetesen a két emberi személynek semmi köze egymáshoz, sőt egymás ellentétei...

Bővebben erről:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Idézet:
Bolgolam írta:
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat.

Szerintem először érdemesebb lenne közelebbről megismerkedni vele... "Isten" egy folyamatosan változó szellemi való, ami nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása. Tehát a feltétel, megméreteés nélküli majomszeretet a gonosz szeretetéhez is vezethet, ami bizony meggondolandó...

Idézet:
Bolgolam írta:
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Mt. 22,37-40)

Máté evangéliuma
22,37 Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
22,38 Ez az első és a nagy parancsolat.
22,39 A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
22,40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."

Mózes III.
19,18 Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!

Mózes V.
6,5 Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!

10,12 Intés hálás engedelmességre
Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.

Mikeás
6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.

Hóseás
6,6 Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.

A szeretet valóban a leglényegesebb és legfontosabb dolog a világon, de nem úgy, ahogy ezt az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) sugallták... Ezsdrásék egy nacionalista vallás alapjait fektették le, mely más népek hátrányára, kárára bazíroz, viszont megköveteli híveitől a nemzeti összetartást és az egymás közötti önzetlen szeretetet.
Az újszövetségi legendák írói már általánosságban hirdették ezt, de mégis a "végidőkre", azaz napjainkra az ószövetségi legendák messiását váratták a világ népeivel, aki arra lenne hivatott, hogy realizálja az Ezsdrásék által megalkotott nemzeti elképzeléseket, földi gazdagságot, jólétet, népek feletti uralmat...

A szeretet valóban a legnemesebb és legfelemelőbb dolog, főleg ha nincsennek mögötte távlati számítgatások...

Az eddigiekből is szemléletesen kitűnik, hogy az emberiségnek KIZÁRÓLAGOSAN CSAK EGY VALLÀSRA VAN SZÜKSÈGE, a jelenlegi helyzet tarthatlan, káros mivel nem egy egységes mércével méri a felebarát fogalmát... Minden anya szülte ember felebarátja a másiknak, függetlenül a bőre színétől, vagy a nemzeti hovatartozásától.

Mivel jelenleg még nem létezik igaz vallás, így ideje, hogy ennek a létrehozásán közös erővel munkálkodjunk.

Idézet:
Bolgolam írta:
A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet. (Róm13,10)

Pál levele a rómaiakhoz
13,10 A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.

Pál levele a korinthusiakhoz
13,4 A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
13,5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.
13,6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
13,7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

Pálnak (Saul rabbi) igaza volt abban, hogy "A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak", de akkor miért az ószövetségi legendák messiását váratta a keresztényekkel "Jézus második eljövetele" gyanánt???

Pál ler levele a zsidókhoz
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre. (*???)

Pál valójában a halál és a bűn forrását, azaz a "Sátán" (a folyamatosan változó szellemi való negatív hatása) szellemi forrását, a keresztet reklámozta (ami az ószövetségi legenda JHVH-jának a legerősebb szellemi forrása negatív szempontból, aminek jegyében lett véresáldozatként keresztre feszítve i.sz. 25 április elsején), nem pedig a folyamatosan változó szellemi való pozitív aspektusát, aminek az égisze alatt született például a Názáreti Jézus is...:

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje,

Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Az emberi gonoszság sajnálatos módon határtalan, ami ellen fel kell minden jóérzésű embernek lépnie:

Hivatalosan eddig el nem ítélt emberiség ellenes bűntettek és háborús bűnök alfóruma

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum[/quote]

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. december 17. 07:29 | Sorszám: 194

George W. Bush amerikai elnök egyik mozgalmas napja

2008 december 14.-én meglepetészerűen megjelent Bagdadban, ahol egy sajtóértekezleten éltette az általa vezetett iraki katonai agressziót. Egy iraki újságíró (Muntaser al-Saidi) mind a két cipőjét Bush felé dobta, amit a gyors reflexeinek köszönhetően Bush ki tudott kerülni...
Az újságíró az alábbi szavakkal indította útjára az egy pár 44-es cipőjét Bush felé:

Folytatás itt

Klaus Matefi
2008. december 14. 14:31 | Sorszám: 193
Sajnálatos módon az atombomba Hirosimára és Nagasakira történt ledobását se 1945 augusztus 6.-án illetve 9.-én döntötték el, hanem már korábban...

Reméljük, hogy a jelenlegi Irán elleni fenyegetés nem válik rövid időn belül valóra.

Hirosima és Nagasaki

Klaus Matefi
2008. december 12. 15:30 | Sorszám: 185
Izraeli lapok szerint Irán már karácsonyra rendelkezhet atombombával...

Idézet:
http://www.jpost.com/servlet/Satellite?cid=1228728173271&pagename=JPost%2FJPArticle%2FShowFull
Dec 12, 2008 15:25
'Israel has reached the end of the road'
Thousands of Iranians held a protest rally in Teheran Friday against the blockade of the Gaza Strip, while Iranian President Mahmoud Ahmadinejad said that Israel had "reached the end of the road."

The protested chanted "Death to Israel" and "Death to America" as they demonstrated on streets leading to the Teheran University compound where the weekly Friday prayer service is held.

Also attending the rally, Ahmadinejad told reporters that the Israelis "have reached the end of the road and their abnormal behavior is due to anger and even their supporters are shaky in backing them.

"By committing these atrocities they want to pressure the Palestinians to influence their elections."

Ahmad Khatami, conducting the Friday prayers, slammed the "United Nations, Organization of Islamic Conference, Egypt, the Europeans and United States" for their inaction on Gaza.

"Why are the UN and OIC keeping silent? Where are the European nations who are the defenders of human rights?" Khatami said in his sermon, broadcast live on state-run radio and quoted by AFP.

"We can see the hands of (US George W.) Bush and (president-elect Barack) Obama in these crimes," he said.

Khatami criticized Egypt's leadership for closing down the Rafah crossing with the Gaza Strip, saying that "by doing this they are cooperating with them (Israel).

"I am telling the Gazans and Palestinians in the occupied territories that the only way for salvation is by resisting the way Hizbullah did," continued Khatami.

http://www.israelnetz.com/themen/nachrichten/artikel-nachrichten/datum/2008/12/12/iran-massendemonstration-gegen-israel-1/
Nachrichten | 12.12.08
Iran: Massendemonstration gegen Israel
TEHERAN (inn) - Tausende Menschen haben am Freitag im Iran gegen die "zionistischen Verbrechen im Gazastreifen" protestiert. In der Hauptstadt Teheran kündigte Präsident Mahmud Ahmadinedschad an, Israel werde in Kürze vom Erdboden verschwinden.

Wie die Tageszeitung "Jediot Aharonot" meldet, fanden die anti-israelischen Kundgebungen im ganzen Land statt. Die Teilnehmer riefen "Tod Israel" und "Tod Amerika". Einige Demonstranten trugen Bilder von Ahmadinedschad, dem Ajatollah Ali Chamenei und dem Führer der Hisbollah-Miliz, Hassan Nasrallah, bei sich. Zudem protestierten sie dagegen, dass einige arabische Anführer mit Israel zusammenarbeiten.

Ahmadinedschad sagte, das "zionistische Regime" nehme Einfluss auf die palästinensischen Wahlen, "damit ihr favorisierter Kandidat gewinnt". Damit bezog er sich auf Palästinenserpräsident Mahmud Abbas. Laut der Nachrichtenagentur "Mehri" führte er Israels "Kriegsverbrechen" in Gaza darauf zurück, dass es seinen Untergang nahen sehe: "Es wird sich dessen bewusst, dass sein Ende nahe ist und es bald vom Angesicht der Erde gewischt werden wird."

Die Organisation zur Ausbreitung des Islam verteilte Transparente an die Demonstranten mit den Worten: "Israel verübt Verbrechen, Amerika unterstützt sie". Auf einem anderen Plakat hieß es: "Die arabischen Staaten arbeiten mit den Verbrechern zusammen und sind teilweise verantwortlich dafür, dass das Blut der Kinder von Gaza vergossen wird."

Ahmadinedschad hatte in der Vergangenheit mehrfach gefordert, Israel müsse von der Landkarte getilgt werden.

http://www.israelnetz.com/themen/hintergruende/artikel-hintergrund/datum/2008/12/12/die-weihnachtsbombe/
12.12.08
Die Weihnachtsbombe

El-Baradei meint, dass der Iran noch in diesem Jahr die Atombombe erlangen könnte

Bis Weihnachten, in knapp zwei Wochen, könnte der Iran eine Atombombe haben. Das hat der Chef der Wiener Atombehörde, Mohammed el-Baradei, prophezeit. Gleichwohl hatte er zuvor die iranischen Drohgebärden als Rhetorik abgetan. Ein amerikanischer Geheimdienstreport hatte behauptet, dass der Iran schon 2003 sein Atomprogramm eingestellt habe. Gleichzeitig protzt Irans Präsident Ahmadinedschad immer wieder mit Tausenden Zentrifugen für Uran-Anreicherung in Natanz.

Niemand weiß wirklich, wie weit der Iran mit dem Bau einer Bombe ist. Und wer es tatsächlich weiß, dürfte schweigen, um seine Informationsquellen zu schützen. Es gibt es auch jene, die standhaft behaupten, dass der Iran gar keine Atombombe anstrebe, sondern nur auf dem Recht bestehe, genauso wie andere Atommächte, selber Uran anreichern zu dürfen.

Ähnliche Verwirrung besteht rund um das iranische Raketensystem. Teheran macht große Propaganda mit seinen Erfolgen bei der Entwicklung von Trägerraketen mit einer Reichweite von 2.000 Kilometern, die bis nach Tel Aviv reichen, oder gar von 3.000 Kilometern, die sogar Berlin treffen könnten. Doch eine Analyse von Fotos eines Raketentests im Iran entblößte einen Flop. Mit einem Bildbearbeitungsprogramm für Computer war da kräftig nachgeholfen worden, um zu beweisen, dass wirklich alle auf Lastwagen montierte Raketen aufgestiegen waren. Die Iraner hatten die Rauchfahnen einfach vervielfältigt. Dann kamen Meldungen, wonach der Iran Trägerraketen mit der Fähigkeit erprobe, den Munitionskopf in 600 Metern Höhe über dem Ziel explodieren zu lassen. Das ist eine Technik, die einzig für Atombomben benötigt wird. Denn wenn sie am Boden explodieren, richten sie vergleichsweise geringen Schaden an.

Gefahrenpotential wird auf Israel geschoben

Diesem Wust an kaum nachprüfbaren oder von Propaganda motivierten "Informationen" steht eine echte oder vermeintliche israelische Drohkulisse gegenüber. Sprüche einzelner Politiker, wie des Verkehrsministers Schaul Mofas, Behauptungen namentlich nicht genannter "Experten", ehemaliger Geheimdienstleute oder allein die von Premier Ehud Olmert offen ausgesprochene "Sorge" reichten aus, das Gefahrenpotential weg vom Iran und den Israelis zuzuschieben. Plötzlich bedroht nicht mehr das iranische Streben nach der Atombombe die Sicherheit der Welt, sondern allein Israels Ankündigung, eine iranische Bombe nicht akzeptieren zu können - zumal der Iran, die Araber und der Rest der Welt fest davon überzeugt sind, dass Israel über 200 Atombomben im Keller versteckt halte.

Mangels genauer Informationen berufen sich israelische Experten auf die wenigen bekannten Fakten. So belehrt ein Diplomat beim Hintergrundgespräch, dass der Iran sein Atomprogramm schon unter dem Schah mit amerikanischer (und vielleicht auch israelischer) Hilfe begonnen habe. "Für den Iran ist der Besitz einer Bombe Teil seines Selbstverständnisses als Hegemonialmacht in der Region", sagte der namenlose Beamte. Israel sei nur der "kleine Satan", sagte ein Iranexperte bei einem anderen nicht zitierfähigen Gespräch am gestrigen Donnerstag. Eigentlich seien der Westen und die arabische Welt das wahre Ziel des Iran. Doch vermutlich hätte es längst Krieg gegeben, wenn der Iran das NATO-Land Türkei, den Ölproduzenten Saudi-Arabien oder gar die im Irak stationierten US-Truppen ebenso lautstark bedroht hätte, wie Ahmadinedschad. Er kann ungestraft sogar vor der UNO in New York von seinem Ziel reden, "das zionistische Regime in Jerusalem" auslöschen zu wollen. Die Aufschrift "Tel Aviv" auf Trägerraketen bei der Militärparade in Teheran kann als primitive Drohgebärde, oder aber als gefährliche Absichtserklärung aufgefasst werden. Ein französischer Militärattaché verließ deshalb aus Protest die Ehrentribüne, sein deutscher Kollege blieb sitzen.

Fragwürdige Methoden

Die Verantwortlichen in Israel befinden sich in einer Zwickmühle. Obgleich an Vernichtungsrhetorik gewöhnt, die vom "Juden ins Meer Werfen" des früheren ägyptischen Präsidenten Gamal Abdel Nasser bis hin zur "illegitimen Entstehung Israels" aus Sicht deutscher Linkspolitiker reichen, haben die jüdischen Israelis ein Trauma. Fast alle Juden in Israel sind Überlebende von Vernichtungslagern, Todesmärschen von Äthiopien durch die Wüsten des Sudan, Pogromen und Verfolgungen in der arabischen Welt. Sogar der Versuch des Präsidenten der UNO-Generalversammlung Miguel d'Escoto Brockmann, eine Rede der israelischen Botschafterin Gabriela Schalev als Repräsentantin der Ländergruppe "Westeuropa und andere" zu unterbinden, zählt zu den fragwürdigen Methoden, Israel und die Juden auszuschalten. So geschehen im Vorfeld des 60-Jahre- Festaktes zur Verabschiedung der Allgemeinen Erklärung der Menschenrechte.

Der Terror der Selbstmordattentäter speziell gegen Juden in Israel und Buenos Aires, die Attacken auf Synagogen in Paris, Wien oder Istanbul und zuletzt auf das Chabad-Zentrum im Mumbai erinnern die Israelis täglich daran, dass anti-jüdische Rhetorik beim Wort genommen werden müsse. Wer dieses israelische Grundprinzip sieht, kann verstehen, warum die Israelis geradezu unberechenbar agieren, wenn sie glauben, dass ihr physisches Überleben, ihre pure Existenz bedroht wird. Das war nicht nur 1981 so, als Premier Menachem Begin den Befehl zur Bombardierung des Osirak-Atomreaktors im Irak gab. Man sieht es auf allen Flughäfen der Welt bei den Sicherheitsmaßnahmen rund um Israel-Flüge. Doch als Staat muss Israel auch Reaktionen anderer Länder und weitere Interessen berücksichtigen. Deshalb setzte Israel auf die internationalen diplomatischen Bemühungen und Sanktionen gegen den Iran.

Es wird immer wieder über einen israelischen Militärschlag gegen den Iran spekuliert. Ob der praktisch machbar ist, obgleich 2.000 Kilometer, die Türkei, Syrien, Jordanien und der von den Amerikanern kontrollierte Luftraum des Irak dazwischen liegen, dürften nur solche Experten wissen, die ihre Erkenntnisse nicht mit Journalisten teilen. Die Amerikaner könnten mit den gleichen Kampfflugzeugen, bunkerbrechenden Bomben und anderen Mitteln einen Schlag gegen den Iran viel besser vollbringen, weil sie vor Ort sind, im Irak und im persischen Golf.

Was passiert, wenn der Iran Bombe und Trägerrakete besitzt und die Welt es nicht geschafft hat, Teheran am Spiel mit dem Feuer zu hindern, bleibt reine Spekulation. Wer jedoch Israel kennt, darf damit rechnen, dass der jüdische Staat nicht tatenlos abwarten und ein "zweites Auschwitz" zulassen wird.

Klaus Matefi
2008. december 12. 15:27 | Sorszám: 184
Idézet:
http://index.hu/tudomany/urkutatas/irtn081211/
2008. december 11., csütörtök 23:24
Irtózatosan nagy holdtölte lesz
A NASA szerint csak ritkán látunk akkora holdtöltét, amekkorára péntek este számíthatunk. Több tényező is szerepet játszik a mostani esemény kialakulásában, írta meg a Hírek.csillagászat.hu.

December 12-én pénteken lesz az év utolsó holdtöltéje, amikor is a Hold az év többi holdtöltéjéhez képest eléri a legnagyobb látszó méretét, illetve a legnagyobb látszó fényességét is. A bolygó szögátmérője mintegy 34 ívperc lesz, vagyis 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lesz, mint bármikor korábban az év során. Ahogyan a NASA sajtóközleménye fogalmaz, ez egy "irtózatosan nagy" holdtölte lesz.

Holdunk ellipszis alakú pályán kering a Föld körül (pontosabban a két égitest a közös tömegközéppont körül). A holdpálya excentricitása 0,0549, félnagytengelye 384400 kilométer. A pálya elnyújtottságát érzékelteti, hogy a földközel (perigeum) és földtávol (apogeum) különbsége 50 ezer kilométer. E két pontban lefényképezve a Holdat szembetűnik a látszó méret különbsége. A holdkorong közepes szögátmérője egyébként 30 ívperc (fél fok), tehát földközelben a mostani 34 ívperc észrevehetően nagy méretű holdkorongot jelent.

Két esemény egyidejű bekövetkezése idézi elő a mostani rendkívüli holdtöltét: a Hold földközelsége és a holdtölte éppen egy napra esik. Érdekes lesz majd a látványa a horizont közelében, amikor általában is úgy érzékeljük, hogy a Hold jóval nagyobb, mint amikor magasan van az égbolton. Ennek oka, hogy "fent" nincsenek összehasonlítási alapul szolgáló tereptárgyak, nem úgy a látóhatár közelében. Ez a "Hold-illúzió" jelensége, ami még ma sem teljesen tisztázott pszichofizikailag. Péntek este az effektust még erősíti is a ténylegesen nagyobb látszó átmérő.

http://index.hu/index.html
Sosem látszott még nagyobbnak a Hold, mint amilyen péntek este lesz, rögzítse, töltse fel!

http://index.hu/tudomany/blog/2008/12/12/fotozza_le_az_irtozatos_holdtoltet/
2008.12.12. 13:48
Fotózza le az irtózatos holdtöltét!

Mint azt korábban megírtuk, december 12-én pénteken lesz az év utolsó holdtöltéje, amikor is a Hold az év többi holdtöltéjéhez képest eléri a legnagyobb látszó méretét, illetve a legnagyobb látszó fényességét is. A Hold 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lesz, mint bármikor korábban az év során. Ahogyan a NASA sajtóközleménye fogalmaz, ez egy "irtózatosan nagy" holdtölte lesz.

Két esemény egyidejű bekövetkezése idézi elő a mostani rendkívüli holdtöltét: a Hold földközelsége és a holdtölte éppen egy napra esik. A Hold december 12-én 15:14-kor kel, a Nap 15:54-kor nyugszik.

Klaus Matefi
2008. december 12. 11:14 | Sorszám: 178
jav.:
http://www.cfr.org/publication/9353/american_presidents_at_the_council_on_foreign_relations.html?breadcrumb=%2Fbios%2F11392%2Feben_kaplan%3Fgroupby%3D3%26hide%3D1%26id%3D11392 %26filter%3D2005
Klaus Matefi
2008. december 12. 11:11 | Sorszám: 177
1953-ban Iránban az amerikai CIA közreműködésével egy puccs segítségével megbuktatták a demokratikus úton megválasztott iráni elnököt, Mohammed Mosszadeket (Mossadeq, Mossadegh). Az úgynevezett „Ajax-hadműveletet” az év februárjától kezdték tervezni és előkészíteni, amire az "áldásukat" az aláírásukkal az akkori amerikai elnök, Dwight David Eisenhower ("Eisenhauer" - aki az szövetséges erők főparancsnoka volt Európában a II. világháború alatt) és a CIA igazgatója, Allen W. Dulles 1953 július 11.-én adták. Ebből is látszik, hogy az USA nem kifejezetten a demokráciai terjesztése érdekében szokott világszerte fellépni, hanem a jólfelfogott gazdasági érdekei hajtják, hisz Reza Pahlavi sah nem éppen nevezhető demokratikus államfőnek, akit Mosszadek után hatalomra juttattak...

1953.07.11. 5:58 UT +3:30 Teherán
"IC"-Szaturnusz-Neptunusz konjunkció:20,8°/21,1°Mérleg; -Nap-Hold-Mars-Uránusz quadrát:18,5°/18,5°/17,8°/18,8°Rák;
(részleges-partiell napfogyatkozás!)

Imum Coeli (I.C. - Nadir): az esemény horizontja alatti metszéspont az "ég mélypontja", ami a Medium Coeli-re átellenben (180°) helyezkedik el.

Nagy kép

Az akkori "égi esemény" Szaturnusz-Neptunusz együttállása (konjunkció) Teheránra nézve az "ég mélypontjánál" ("IC") foglalt helyett a Zodiákusban.
Johannes Vehlow híres asztrológus szerint a a horoszkóp Nadirja ("IC") és Descendense ("Desc") "halálpontot" jelen a horoszkópban. A Vehlow korabeli szabadkőművesek (pl. "Fraternitas Saturni") a cikkeikben előszerettetel hivatkoztak rendszeresen az asztrológiával kapcsolatos témáikban Johannes Vehlow asztrológusra.

A fenti konstelláció a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek konstelláció-variációi alkotnak.

Idézet:

http://www.jungewelt.de/2006/08-22/002.php
Wie die CIA 1953 den Sturz Mossadeghs betrieb
Seit Februar 1953 arbeiteten die Geheimdienste beider Länder an der Operation »TP-Ajax«. Im April 1953 bewilligte CIA-Chef Allen W. Dulles eine Million Dollar für Ausgaben, die »in irgendeiner Weise zum Sturz Mossadeghs führen«; im Mai und Juni nahmen die Putschpläne konkrete Form an. Am 11.Juli unterschrieb Präsident Eisenhower den fertigen Plan. Die Überwachung der Operation wurde dem für den Nahen Osten und Afrika verantwortlichen CIA-Agenten Kermit Roosevelt übertragen, der bald darauf im Iran eintraf.

http://www.iranonline.com/newsroom/Archive/Mossadeq/index.html
CLANDESTINE SERVICE HISTORY
OVERTHROW OF PREMIER MOSSADEQ OF IRAN
November 1952-August 1953
IV. THE DECISIONS ARE MADE: ACTIVITY BEGINS . . . . . . 16
http://www.iranonline.com/newsroom/Archive/Mossadeq/THE-DECISIONS-ARE-MADE.html (18. old.)
The following approvals of the operational plan were

obtained on the dates indicated:

Director CIA - 11 July 1953
Director SIS - 1 July 1953
Foreign Secretary - 1 July 1953
Secretary of State - 11 July 1953
Prime Minister - 1 July 1953
President - 11 July 1953

Pending final approval or disapproval of the opera-

tional plan, the station was carrying forward activities

already authroized toward the achievement of the goal.

In addition to the general authorization of April enabling

the Tehran Station to spend up to $1,000,000 in covert

activity in support of Zahedi, the station on 20 May was

specifically authorized to spend one million rials a week

(rate of 90 rials to the US dollar) in purchasing the

cooperation of members of the Iranian Majlis.

Egyéb elérhetősége:

http://www.gwu.edu/[/url]
http://www.gwu.edu/~nsarchiv/NSAEBB/NSAEBB28/index.html http://www.gwu.edu/~nsarchiv/NSAEBB/NSAEBB28/4-Orig.pdf

Annyit még megemlítenék, hogy Dwight David Eisenhower a Council on Foreign Relations (CFR) titkos társaságnak a tagja volt:

Idézet:

http://members.internettrash.com/medwiss2/freimaurereinfussreicherhintergrund.html
Der Council on Foreign Relations (CFR):
Einige heutige und ehemalige Mitglieder:
Eisenhower Dwight "Ike" (Ex - Präsident, war Hochgrad - Freimaurer.)

[url=http://www.cfr.org/publication/9353/american_presidents_at_the_council_on_foreign_relations.html?breadcrumb=%2Fbios%2F11392%2Feben_kaplan%3Fgroupby%3D3%26hide%3D1%26id%3D11392 %26filter%3D2005]http://www.cfr.org/[/url]
American Presidents at the Council on Foreign Relations
* Presidents at the CFR

* Herbert Hoover, ‘Europe today is a rumbling war machine,’ March 31, 1938
* Herbert Hoover, ‘Europe’s Food Problem,’ April 7, 1947
* Harry S. Truman, ‘Comments on a European Trip,’ July 5, 1956
* Dwight D. Eisenhower, ‘Dinner in Honor of Dwight D. Eisenhower,’ October 31, 1962
* George H.W. Bush, ‘A Current Look At the United Nations.”October 2, 1972
* Jimmy Carter, ‘The Continuing Middle East Peace Process,’ May 6, 1987
* Jimmy Carter, ‘Policy Options for Latin America,’ April, 11, 1989
* William Jefferson Clinton, ‘Global Economy,’ September 14, 1998
* William Jefferson Clinton, ‘Our Shared Future: Globalization in the 21st Century,’ June 17, 2002
* George W. Bush, ‘Strategy for Victory in Iraq,’ December 7, 2005

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 12. 11:05 | Sorszám: 176
Az említett kereszt 17:37-kor (MEZ) lesz egy szabályos kereszt.
Remélhetőleg nem fog ma semmi se történni, de ez még sajnos nem azt jelenti, hogy napokkal később nem történhet bármi...
Bízzunk benne, hogy a józan ész győz!
Klaus Matefi
2008. december 09. 07:51 | Sorszám: 172
jav.:
http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_15612.shtml http://www.iranian.ws/iran_news/uploads/ahmadinejad-mahdaviat_lg-1_004.jpg
Klaus Matefi
2008. december 09. 07:40 | Sorszám: 171
Korábbi híradások az esetlegesen 2008. év végére tervezett Irán elleni agresszióval kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.nol.hu/cikk/416180/
Egy izraeli miniszter elkerülhetetlennek látja az Irán elleni támadást
NOL • Népszabadság Online • 2006. szeptember 5.
Elkerülhetetlen egy Irán elleni katonai csapás Jákov Ederi izraeli tárca nélküli miniszter szerint, aki egy német regionális lapnak nyilatkozott erről.

A döntést még George Bush elnöknek kell meghoznia, mielőtt lejár elnöki mandátuma - vélekedett a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter az Erfurtban megjelenő Thüringer Allgemeine napilapban kedden megjelent interjújában. Az Egyesült Államoknak teljes erejével az (iráni) kérdés megoldására kell összpontosítania - mondta.

Mivel Iránnak katonai erő és az olajfegyver is a rendelkezésére áll, ezért nincs más választás, mint a katonai fellépés. "Minél előbb, annál jobb", az Egyesült Államok nem várhat a következő elnökválasztásig - fejtette ki. Az izraeli politikus egy korlátozott katonai akcióra számít, ami lerombolná az iráni nukleáris létesítmények egy részét. (MTI)

http://www.nol.hu/cikk/436624/
Brit kormányilletékesek Irán elleni amerikai támadástól tartanak
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 23.
Irán elleni amerikai katonai támadástól tartanak vezető brit kormánytisztviselők, jóllehet a kérdésben az amerikai kormányon belül is erőteljesek a nézeteltérések - írta a pénteki The Times.

A londoni napilapnak magas rangú brit kormányzati illetékesek azt mondták: félő, hogy George Bush amerikai elnök "az iráni helyzetet katonai eszközökkel akarja megoldani" jövőre, mielőtt lejár második elnöki mandátuma, ha arra a következtetésre jut, hogy kudarcot vallottak az iráni nukleáris fejlesztések leállítását célzó diplomáciai erőfeszítések.

A The Times által idézett források egyike szerint Bush nem akarja megoldatlanul utódjára hagyni az iráni kérdést.

http://www.nol.hu/cikk/437033/
Seymour Hersh: a Pentagon "intenzíven tervezi" Irán bombázását
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 26.
Hersh viszont a saját teóriáját látja megerősítve abban, hogy Dick Cheney alelnök néhány napja Ausztráliában úgy nyilatkozott: minden lehetőség nyitott Irán ügyében. A szakújságíró jóslata szerint Bush, akinek második elnöki terminusa 2009 januárjában jár le, "nem távozik hivatalából úgy, hogy ne tenne valamit Irán ügyében".

http://www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,514015,00.html
28.10.2007
Aber diesmal ist es Realität, dem Weißen Haus scheint es ernst zu sein. Denn die Aufrüstungsschritte werden flankiert von immer martialischerer Rhetorik: Erst sprach Präsident George W. Bush von einem möglichen kommenden Dritten Weltkrieg. Sein Stellvertreter Dick Cheney assistierte, Iran entwickle sich zu einem "wachsenden Hindernis auf dem Weg zu Frieden im Nahen Osten" und drohte mit "ernsthaften Konsequenzen. Die "Times" zitiert einen hohen Pentagon-Mann folgendermaßen: "Das ist ernst gemeint. Ich glaube, er signalisiert, dass er es tun wird." Bush bereite tatsächlich einen Militärschlag gegen Iran bis zu seinem Ausscheiden aus dem Weißen Haus im Januar 2009 vor.

http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=179&nid=14492
Mittwoch, 7. November 2007
2008 Entscheidungsjahr gegenüber Iran
Israelische Experten meinen, dass das nächste Jahr das entscheidende Jahr sein wird, um das Atomprogramm des Iran zu stoppen. Sollte es der UNO bis dahin nicht gelingen, den Iran auf diplomatischen Wegen von den atomaren Absichten abzubringen, wird Iran für die gesamte Welt zu einer gefährlichen Atommacht, denn während dessen Regime vordergründig mit dem Westen verhandelt, wird hinter den Kulissen ungehindert an der Atombombe weiter gebaut.
--Döntő év lesz 2008 Irán számára
Izraeli szakértők véleménye, hogy a következő év döntő év lesz Irán atomprogramjának a megállítására.
--

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
2008-06-24 17:37:12
Izrael megtámadná Iránt?
A novemberi amerikai választás után, de még az új elnök beiktatása elõtt megtámadja Izrael Iránt - jósolta John Bolton.
Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete szerint az arab világ titokban igen hálás lesz, ha a zsidó állam lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket.
John Bolton szinte biztos abban, hogy Izrael még az idén támadást intéz majd az iráni nukleáris létesítmények ellen,...

Tavaly még Bolton is hitt benne, hogy az amerikaiak katonai erõt is készek bevetni Irán ellen - ma azonban már csak Izrael elég eltökélt abban, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán nukleáris hatalommá váljon. A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.
"Az izraeliek fél szemmel a naptárt nézik" - tette hozzá Bolton.

Az új elnök beiktatását azonban nem szabad megvárniuk, mert akár Barack Obama, akár republikánus riválisa, John McCain gyõz, nekik mindenképpen rossz lesz ebbõl a szempontból.
Ha a demokrata jelölt gyõz, az izraelieknek le kell mondaniuk a katonai fellépés lehetõségérõl, de McCain sikere esetén is el kell egy idõre halasztani az akciót, bár a republikánus jelölt Irán-politikája "sokkal realistább" a Bush-kormányzaténál - vélekedett Bolton, aki 2005-2006-ban volt az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/israel/2182070/Israel-'will-attack-Iran'-before-new-US-president-sworn-in,-John-Bolton-predicts.html
Last Updated: 9:50AM BST 24 Jun 2008

Israel 'will attack Iran' before new US president sworn in, John Bolton predicts
John Bolton, the former American ambassador to the United Nations, has predicted that Israel could attack Iran after the November presidential election but before George W Bush's successor is sworn in.

Israel, however, still had a determination to prevent a nuclear Iran, he argued. The "optimal window" for strikes would be between the November 4 election and the inauguration on January 20, 2009.

http://irannews.ir.funpic.de/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=255
Link
Sunday, 29. June 2008
Angriff auf Iran geprobt
Unterdessen wurden einige Einzelheiten einer israelischen Militärübung bekannt, die Anfang Juni über dem östlichen
Mittelmeer und Griechenland stattgefunden hatte, aber erst zwei Wochen später durch eine Meldung der New York Times
an die Öffentlichkeit kam. Neueren Berichte zufolge waren mehr als hundert Kampfflugzeuge der US-amerikanischen
Typen F-15 und F-16 beteiligt, außerdem Flugzeuge zum Auftanken in der Luft und Rettungshubschrauber. Spekulationen über den Zeitpunkt eines israelischen Militärschlags konzentrieren sich auf die Spanne zwischen der US-amerikanischen Präsidentenwahl am 4.November und der Amtseinführung des Bush-Nachfolgers am 20. Januar 2009. Was davorliegende Termine nicht ausschließt.

http://www71.sevenval-fit.com/ http://www.welt.de/politik/article2230158/Stehen_Israel_und_Iran_kurz_vor_einem_Atomkrieg.html
19. Juli 2008, 18:16 Uhr
Stehen Israel und Iran kurz vor einem Atomkrieg?
Im Nahen Osten droht noch in diesem Jahr ein Krieg mit Atomwaffen, meint Buchautor Benny Morris. Er erklärt, warum ein israelischer Angriff unausweichlich wird, wenn das Regime in Teheran sein Nuklearprogramm nicht bis zum Herbst einstellt. Sogar der Zeitraum eines möglichen Angriffs steht bereits fest.

Israel wird in den kommenden vier bis sieben Monaten die iranischen Atomanlagen angreifen. Das ist so gut wie sicher, und die Politiker in Teheran und Washington sollten innig hoffen, dass der Angriff erfolgreich ist und das Atomprogramm Irans beträchtlich zurückwirft, wenn nicht völlig ausschaltet. Denn sollte der Angriff fehlschlagen, gibt es im Nahen Osten höchstwahrscheinlich einen Atomkrieg.

Eine Eskalation des iranisch-israelischen Konflikts bis zur nuklearen Ebene folgt fast zwangsläufig, wenn ein mit konventionellen Waffen geführter Angriff Israels scheitert.

Angriffe werden bereits vorbereitet
Die jüngsten Berichte über israelische Angriffspläne und -vorbereitungen passen ins Bild. Aus einer Reihe von Gründen wäre die Zeitspanne vom 5. November 2008 bis zum 19. Januar 2009 der wahrscheinlichste Termin für einen Militärschlag.

http://www.israelheute.com/default.aspx?tabid=116&view=item&idx=1811
Sonntag, 17. August 2008
Plant Israel einen Luftangriff?
Israel wird kurz vor Vollendung des iranischen Atomwaffenprogramms militärisch zuschlagen. So wie 1981, als israelische Bomber mehr als 1000 km weit über jordanisch-saudisches Grenzgebiet fliegen mussten, um den noch im Bau befindlichen irakischen Atomreaktor Osirak nahe Bagdad zu zerstören.

„Sollte Obama im November die US-Wahlen gewinnen, wird Israel zwischen November 2008 und Januar 2009 den Atomreaktor im Iran bombardieren“, meinte der ehemalige amerikanische UN-Botschafter John Bolton gegenüber Fox-News.

http://www.israelnetz. com/
01.09.08
Ein Dritter Weltkrieg am Horizont?
"Sollten Israel oder Amerika eine Offensive gegen den Iran wagen, bricht ein Weltkrieg aus", droht ein Vertreter des iranischen Generalstabschefs, Masud Dschasajeri. Die Bemerkung des Brigadegenerals wurde über die staatliche iranische Nachrichtenagentur IRNA verbreitetet und ist lediglich ein Höhepunkt im Säbelrasseln um die atomaren Ambitionen der Teheraner Mullahkratie.

"Die Vorbereitungen für einen unabhängigen Militärschlag gegen den Iran laufen in Israel auf höchsten Touren." Als möglicher Rahmen für einen israelischen Angriff auf den Iran wird die Zeit zwischen den amerikanischen Präsidentschaftswahlen im November 2008 und der Einführung des neuen Präsidenten im Januar 2009 gehandelt.

http://www.uni-kassel.de/fb5/frieden/regionen/Iran/crome3.html
"Der Krieg sollte tatsächlich längst stattgefunden haben"
Warum der Angriff auf den Iran auf sich warten lässt
Es gäbe ein „Fenster der Gelegenheit“, hat Ministerpräsident Olmert Anfang Juni in Washington gesagt, und so solle der Schlag gegen Iran noch vor Januar 2009 erfolgen.

A várható Irán ellenes agressziónak az idejét tehát 2008 november 4 és 2009 január 20 közé teszik a fenti idézetek:

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
2008-06-24 17:37:12
Izrael megtámadná Iránt?
A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.

Lehet-e esetlegesen ennek az elképzelésnek némi asztrológiai háttere?

2008.12.12.-én egy igen szabályos kozmikus kereszt lesz látható a Zodiákusban, mely ugyan más felépítésű, mint az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt, de ugyanúgy a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közé tartozik, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek konstelláció-varációi alkotnak.

2008.12.12. 11:37 UT - 5.00 New York
Nap-Mars konjunkció:21°/19,1°Nyilas; -Hold oppozíció:21°Iker; -Szaturnusz quadrat:21,4°Szűz; -Uránusz oppozíció:18,8°Halak

Nagy kép

2008 november 4.-e és 2009 január 20.-a között 77 nap van, aminek pont a félidejére esik ennek az égi keresztnek a realizálódása!

Az iráni elnök, Mahmoud Ahmadinejad már 2006-ban célzott arra, hogy a síiták Imam Mahdijának a "visszatérését" legkésőbb 2008-ra várják...:

Idézet:
http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_15612.shtml

[img]http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_3634373439316131.jpg]Kép

The Role of Hidden Imam in the history and the politics of the Islamic republic of Iran
May 13, 2006
The notion of the Hidden Imam (Islamic Messiah) has a central role in the Islamic Shiite thoughts.

Also, Jackson Diehl, reporting from Qom in Iran says (7): "in a dusty village outside this Shiite holy city, a once-humble yellow-brick mosque is undergoing a furious expansion.. . the expansion is driven by an apocalyptic vision: that Shiite Islams long-hidden 12th Imam, or Madhi, will soon emerge-possibly at the Mosque of Jamkaran- to inaugurate the end of the world. The man who provided million to prepare the shrine for that moment, the Iranian President Mahmud Ahmadinejad, has reportedly told his cabinet that he expects the Mahdi to arrive within the next two years..." Hojjatieh and the Hidden Imam

Meshkini, claimed that the Hidden Imam had endorsed the list of the Majles deputies for the Seventh Majles. Later, during the presidential elections, Mesbah Yazdi, clamied that someone in Ahwaz had seen the Hidden Imam in his dreams who had prayed for success of "Ahmadinejad" [the current president of Iran] in the elections. This opened the hands of the Hojjatieh mules in the Islamic Revolutionary Guards and other organizations for propaganda in favor of Ahmadinejad and rigging the elections in his support. At the moment, Ahmadinejad and his ministers claim that they get instructions from the Hidden Imam directly...in the first session of the Council of the Ministers, Ahmadinejad and his ministers signed a treaty with the Hidden Imam and they asked Saar Harandi, the Minister of Culture, to hand over the treaty to the Hidden Imam by throwing a copy of the Treaty down the well in Jamkaran. In the second session of the Council of Ministers, Rahmati, the Minister of Roads and Transportation said: 'due to the high amount of donations to Jamkaran, we do not need to set aside a governmental budget for construction of the Tehran-Jamkaran railway.' Ahmadinejad answered him with anger: 'we have not come [to power] for democracy. We are here to prepare the way for the emergence of the Hidden Imam... .

http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_14504.shtml
Today Tehran, Tomorrow the World
Mar 29, 2006
By CHARLES KRAUTHAMMER, Time
It is that he is a fervent believer in the imminent reappearance of the 12th Imam, Shi'ism's version of the Messiah. President Mahmoud Ahmadinejad has been reported as saying in official meetings that the end of history is only two or three years away. He reportedly told an associate that on the podium of the General Assembly last September, he felt a halo around him and for "those 27 or 28 minutes, the leaders of the world did not blink ... as if a hand was holding them there and it opened their eyes to receive" his message. He believes that the Islamic revolution's raison d'etre is to prepare the way for the messianic redemption, which in his eschatology is preceded by worldwide upheaval and chaos. How better to light the fuse for eternal bliss than with a nuclear flame?

http://www.snappingturtle.net/jmc/tmblog/archives/005738.html
February 09, 2006
Apocalypse 2008?
A simple question, why does Arnaud de Borchgrave think that Iran's Ahmadinejad has set the date of the Apocalpse for 2008?

http://germ.irib.ir/index.php?option=com_content&task=view&id=6066
Gratulationsbotschaft Präsident Ahmadinedschads an seine christlichen Amtskollegen und den Papst, zur Geburt Jesu Christi (Friede sei mit Ihm)
Mittwoch, 26. Dezember 2007
Präsident Ahmadinedschad äußerte seine Hoffnung, dass das Jahr 2008 das Jahr der Beseitigung allen Unrechtes und aller Aggressionen, und das Jahr von Frieden und Freundschaft, Respektierung der Rechte aller Menschen und der Verbreitung moralischer und spiritueller Werte in den Gesellschaften sein wird.
--Ahmadinejad elnök kifejezte a reményét, hogy a 2008. év minden jogtalanság és minden agresszió megszűnésének az éve lesz és a béke és barátság éve, minden ember jogainak tiszteletben tartása (elismerése) és az erkölcsi és spirituális értékek elterjedése lesz a társadalmakban.--

http://www.apocalypse2008-2015.com/
APOCALYPSE PROPHESIED 2008-2015

Remélhetőleg az iráni és izraeli fanatikus vallási vezetők és politikusok nem követnek el semmi olyan meggondolatlan lépést, ami a Közel-Keletet, vagy esetleg az egész világot egy világégésbe sodorná...

Sajnos mivel mind a két ország valójában teokratikus , azaz a saját elképzeléseik szerint "isteni" elhivatottsággal rendelkeznek..., így nem sok jóra lehet számítani...

Reméljük, hogy azért vannak még "csodák"...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. december 07. 19:32 | Sorszám: 207
Az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) "Istenre" hivatkozva hódító előírásokat sugalltak, ami túllépi egy vallási tevékenység kereteit és más népekre veszélyt jelentett, hisz azok eladósítására, szolgasorba való süllyesztésére, kipusztítására ösztönöznek:

Idézet:

Mózes V.
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

9,3 Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr.

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 07. 19:29 | Sorszám: 206
Az ószövetségi legendák messiása, Immánuel már elmúlt kilenc éves, a szanhedrin is négy éve újra alakult közel 1600 év után. A Bush által indított "terrorizmus elleni háború" feltehetően a siíta és más vallási igyekezetek megtörésére irányul, melyek veszélyt jelenthetnének az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása szempontjából:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás."

http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm
Vol. 8 No. 7 / April 2003 / Adar II - Nisan 5763

Tehát bármely szorgalmas Biblia kutató diák (hívő) számára nyilvánvaló kell hogy legyen, hogy a Messiás visszajövetelét megelőző időszakban háborúk és gyötrelmek lesznek. Mérlegelve a tényt hogy tudunk a Messiás visszajövetelét megelőző háborúkról és gyötrelmekről, milyen magatartást kell tanúsítanunk a világ és különössen a közép-kelet jelen eseményei iránt?

Senki sem akar háborút, és biztos vagyok benne hogy senkit sem fogsz találni-legfeljebb egy pszichopatát-aki ártatlan emberek; férfiak, nők, és gyermekek szükségtelen megölését akarja látni.

Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.

http://www.thewjc.com/sermons/iraq.htm
Rabbi Rulnick`s Sermons
War with Iraq
March 15, 2003
The great rabbinic sage, Moses Maimonides stated: "One does not wage war with anyone in the world until one first seeks peace as it says in the Torah: 'When you come near a city to attack it, you shall offer it words of peace.' If they agree to peace not a single soul among them may be killed."
America, its allies and the United Nations have all sought peace with Iraq.

Klaus Matefi
2008. december 07. 19:25 | Sorszám: 205
George W. Bush nagy tiszteletben tartja a lubavicsi rebbét és évenként megemlékezik róla:

Idézet:
http://www.whitehouse.gov/news/releases/2001/03/20010322-2.html
March 22, 2001
Education and Sharing Day, U.S.A., 2001
A Proclamation by the President of the United States of America
Rabbi Menachem Mendel Schneerson, the Lubavitcher Rebbe, clearly understood the importance of fostering character. His establishment of educational, social, and rehabilitative institutions bettered the lives of people both in this country and abroad. As he once said, "All educational efforts are basically meaningless unless built on the solid foundation of good character." Next year marks the 100th anniversary of the Rebbe's birth, but his legacy of teaching that a nation's true greatness is measured by whether it produces citizens of compassion and character remains timeless.
GEORGE W. BUSH
http://www.whitehouse.gov/news/releases/2002/03/20020325-4.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2003/04/20030411-2.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2004/04/20040402-16.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2005/04/20050419-3.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2006/04/20060406-9.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2007/03/20070327.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2008/04/20080416-2.html

George W. Bush nemcsak a Skull and Bones ("Koponya és csontok") titkos társaságnak (illuminátusok) a tagja az apjával és nagyapjával (már meghalt) együtt, de az AIPAC-nak is, így érthető az Izraelhez kötődő baráti viszonya:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/American_Israel_Public_Affairs_Committee
American Israel Public Affairs Committee
Das 1953 durch Isaiah L. Kenen gegründete American Zionist Committee for Public Affairs wurde später in American Israel Public Affairs Committee (AIPAC, dt.: "Amerikanisch-israelischer Ausschuss für öffentliche Angelegenheiten") umbenannt. Mit über 100.000 Mitgliedern aus Politik und Wirtschaft ist es die einflussreichste pro-israelische Lobby in den USA.

Mitglieder sind neben anderen die folgenden amerikanischen Politiker:
(--Mások mellett tagok a következő amerikai politikusok:--)

* George W. Bush, derzeitiger Präsident der USA, Republikaner
* George H. W. Bush, Ex-Präsident der USA, Republikaner
* Dick Cheney, derzeitiger Vizepräsident der USA, Republikaner
* Nancy Pelosi, derzeitige Sprecherin des US-Repräsentantenhauses, Demokratin
* Bill Clinton, Ex-Präsident der USA, Demokrat
* Hillary Clinton, Senatorin, Demokratin
* Condoleezza Rice, derzeitige US-Außenministerin, Republikanerin
* John Kerry, Senator, war Kandidat der Demokratischen Partei für die US-Präsidentschaftswahl 2004
* John McCain, Senator, war Kandidat der Republikanischen Partei für die US-Präsidentschaftswahl 2008

Israelische Politiker:
(--Izraeli politikusok:--)

* Ehud Olmert, Kadima, früher Likud
* Jitzchak Rabin, Likud
* Schimon Peres, parteilos, ehemaliges Mitglied der israelischen Arbeitspartei
* Benjamin Netanjahu, Likud
* Ehud Barak, israelische Arbeitspartei
* Ariel Scharon, Kadima, früher Likud

Der UN-Inspekteur Scott Ritter empfahl 2006 in einer Publikation, Lobbyisten wie AIPAC, die offen für israelische Interessen eintreten, künftig unter dem Foreign Agents Registration Act zu erfassen und zu überwachen.

http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Aipac_logo.PNG

American Israel Public Affairs Committee logo
Many political leaders have addressed AIPAC conferences, including Presidents George W. Bush and Bill Clinton, Vice President Dick Cheney, Senators John McCain, Barack Obama, Hillary Clinton and current and former members of the leadership of both parties in Congress, and current and former Prime Ministers of Israel.

Nancy Pelosi similarly stated that "America and Israel share an unbreakable bond: in peace and war; and in prosperity and in hardship."

http://www.aipac.org/about_AIPAC/5968_1596.asp

Klaus Matefi
2008. december 07. 19:03 | Sorszám: 204
Folytatás:

Idézet:
http://shmais.com/pages.cfm?page=archivenewsdetail&ID=25984#
SNS EXCLUSIVE: Menorah lighting in Saddam Hussein's former palace
6:05:PM Wednesday, Dec 28, 2005 http://shmais.com/image.cfm?image=image9335.jpg

http://www.jewsingreen.com/home/blog/comments/chanukah_in_iraq/#more
Posted by Capt Rubin on January 05, 2006
Chanukah in Iraq

Editors Note: The following is an excerpt from Rabbi (Cdr) Mitchell Schranz’s account of Chanukah celebrations he participated in all across Iraq. You can see the accompanying photos in the Photo Gallery. Be sure to click on “read more” to see the entire letter.

There is only one word to describe this year’s Chanukah in Iraq: INCREDIBLE! Services & Menorah lightings took place at many bases and FOBs. Rabbi Mordechai Schwab and I traveled throughout Iraq where we were able to spend some time with many of [the troops], at least for one or two days. At Al Faw Palace a huge Menorah was lit (a la Chabad!) in the lobby of Saddam Hussein’s one-time seat of power (and who knows what else!) Since Saddam had no shortage of palaces, there was another Menorah lighting in the International Zone Palace under the able leadership and coordination of Lay Leaders Col Nelson Mellitz and Maj Adam Torem. In fact, last Thursday we had a second candle lighting in one of the conference rooms where more than likely that wicked man held court. Nes gadol haya sham--a great miracle happened there!

http://www.aish.com/jewishissues/jewishsociety/Arkansas_Menorah_in_the_Baghdad_Palace.asp
Published: Wednesday, December 12, 2007
Soldiers deployed in Iraq celebrate the eighth night of Chanukah 2007.

Celebrating Chanukah 2007 in Saddam Hussein's Republican Palace, who would think? Yet tonight inside a marble encrusted hall in Baghdad, we lit the eighth light of a hand-made, 6-foot tall menorah. We prayed in Hebrew, joyfully sang a medley of Chanukah songs, ate latkes, and best of all, we were Jews together in the land of our earliest forefathers.

The Jewish community at the US Embassy in Baghdad is growing and thriving to such an extent that we now reliably form a minyan. We call ourselves B'nai Baghdad -- a diverse group of US and Coalition uniformed service members and civilians stationed in the International Zone (IZ), known colloquially as the "green zone," an enclave in central Baghdad that houses Iraqi government officials, various embassies, military headquarters, and international aid organizations.

The Republican Palace, now the temporary home of the US Embassy, is nestled in a scenic bend of the Tigris River, the view unfortunately hidden behind tall blast barriers. It is the largest of the palaces in the IZ and formerly housed the family of Saddam Hussein. But this year it houses our menorah!

Soon after I arrived in Baghdad this past May, I earned the position of Jewish lay leader -- a volunteer authorized to meet the needs when military chaplains are not available. In addition to my military job, with the help of new friends in the congregation, I began organizing services, coordinating with military chaplains, ordering supplies, and managing the community's storage locker of prayer books, candles, leftover Passover foods, and even a few Purim groggers. This responsibility might seem a burden, but is truly a blessing; it anchors not only my week but my being.

We meet in the multi-purpose chapel which is a large trailer near the Embassy surrounded by concrete blast walls. A sailor and I arrive early each Friday evening to drape tallits over the two podiums in the chapel. We set up Shabbat candles sent by loved ones, and break out bottles of Kedem wine and grape juice. We place a lovely wooden ark, hand-made by a congregant, on the bima.

My favorite part is the blessing over the candles. At home I love welcoming Shabbat on behalf of my husband and children, so it is wonderful to think of them as I perform this mitzvah on behalf of my Baghdad family. The English meditation in the prayer book always moves me: "Almighty God, on the Shabbat day, we seek your blessing and pray for peace of mind and tranquility of spirit in the midst of all our loved ones." I feel connected to my husband who will light seven hours later in Virginia with our kids, and with my mother who will light about ten hours later in California. I also pull together a parsha overview each week -- many thanks to Aish.com for all the help!

Iraqi Jews in Baghdad

It is challenging to be a practicing Jew in the military or the Foreign Service. But those of who have volunteered know that vibrant Jewish life and government service can coexist, albeit with challenges. The biggest problem is in the numbers, for on a remote post or installation it can be difficult to create a community. When I was briefly deployed to Kosovo, I was the only Jew to show up at services each week.

But such challenges pale in comparison to those faced by our Jewish brethren in Iraq. In August of this year, a shy woman began occasionally to attend services, escorted into our secured area by a member of our congregation. She told us that she was one of the eight remaining Jews in Baghdad. Since she did not live in the International Zone, she calmly accepted the mortal risks entailed in joining us as conditions permitted. Even more sobering was her deep appreciation of our fellowship and the few things we could give her -- a siddur, a book of psalms, and a Chanukah menorah. In return she shared with us her experiences and pictures of her beautiful synagogue, now mostly empty.

Following services, we all eat together in the dining facility at long tables -- for Rosh Hashanah we had 26 people along with a great visiting Army chaplain, Lt. Col. Sachs. It is wonderful to spend time with people who celebrate and support each other, and who have new and different viewpoints to share.

Over the past six months, our numbers have grown from three to over 40, and we can rely on about a dozen each Shabbat. We are a mix of soldiers, sailors, airmen, Foreign Service officers, State Department personnel, and contractors. All are welcome. Some are better educated in Judaism than others. Some are Jewish but new to Judaism. And a few are friends of Jews -- Christians who appreciate our services and sense of community.

Arkansas Menorah

Which brings us to Colonel Doug House, a Christian with a rich Arkansas accent, who asked if there was anything we needed.

"Yes," I said. "This is just a dream, but we need a community menorah -- a really big electric one to display in the Embassy and represent the Jewish community during the winter holidays."

To my surprise, Col. House said, "Done! I'll write Daddy."

It happens that Col. House's father, Grover, now retired, is one of the premiere steel fabricators in the United States. His work in steel provides the support for hundreds of structures throughout the country. Grover and his wife Mary Alice have no Jewish connections, but they enthusiastically spent numerous hours and their personal funds to fulfill their son's request for a Baghdad menorah. After consultation about the structural requirements (eight arms and a shamash), Grover and Mary Alice hand-crafted a beautiful 6-foot-tall brushed aluminum menorah, and shipped it to Col. House in November. It is a work of art and on display in the Palace for all to appreciate.

So tonight, the last night of Chanukah, we sang and partied together near our glowing menorah in one of the palace halls.

Chaplain (Rabbi) Shlomo Shulman, visiting tonight from Camp Striker, infused us all with his contagious enthusiasm. Nearby, non-Jews watched with interest and some wandered over to join in. We dined on wonderful kosher foods sent by private citizens, youth groups, congregations and troop support organizations. And we thanked God that we are healthy and unharmed, and our efforts in support of a stable and secure Iraq are bearing fruit.

I'm sure we will never forget Chanukah 2007 in Baghdad; it was a singular experience. But next year, may conditions permit us to enjoy the illumined faces of our families living in peace and security back home.

Klaus Matefi
2008. december 07. 19:02 | Sorszám: 203
Szaddám Husszein bagdadi palotájában 2003 óta iszlám ünnepek helyett pl. peszáchot, vagy hanukát (chanuka) ünnepelnek:

Idézet:
http://www.lomdim.de/md2003/03/032003mdinfo.html
Passahfest in Saddams Palast
Nur noch 41 Juden in Bagdad
"Es wäre für mich eine besonders große Freude, das Passahfest in einem Palast des Saddam Hussein zu feiern." Rabbiner David Lapp ist einer von 28 amerikanischen Militärrabbinern bei den amerikanischen Truppen im Irak. Sie haben zusammenklappbare Thorarollen und andere Utensilien in den Krieg mitgebracht, um zwischen 1500 und 2000 jüdische Soldaten gebührend zu betreuen. Rechtzeitig zum Passahfest wurden per Post allen Soldaten koschere Sets mit Wein und ungesäuertem Matzenbrot zu ihren Einheiten geschickt. Den zentralen Seder-Abend, die traditionelle Passah-Mahlzeit, auf die das christliche Abendmahl zurückgeht, soll, wenn alles klappt, in einem der Prunkpaläste des Saddam Hussein veranstaltet werden, so Rabbiner Lapp in einem Interview im zweiten israelischen Fernsehen.

http://www.jewishaz.com/jewishnews/040409/passover.shtml
April 9, 2004/Nisan 18 5764, Vol. 56, No. 29
Passover in Saddam Hussein's palace
NEW YORK - When Rabbi Mitchell Ackerson asks why this Passover is different than any other, the answer involves Saddam Hussein.

Ackerson, the senior Jewish chaplain for Operation Iraqi Freedom, was set to lead historic seders this week for Jewish servicepeople and civilians in Saddam's former Presidential Palace in Baghdad.

As he readied a seder for up to 125 Jewish troops, civilian administrators and diplomats, and even a few Iraqi Jews, Ackerson considered the prospect of celebrating the Jewish people's liberation from slavery in Egypt in Saddam's palace appropriate.

http://www.ujc.org/page.aspx?id=63947
Passover in Hussein's Palace
NEW YORK, April 5 (JTA) --When Rabbi Mitchell Ackerson asks why this Passover is different than any other, the answer involves Saddam Hussein.

Ackerson, the senior Jewish chaplain for Operation Iraqi Freedom, was set to lead historic seders this week for Jewish servicepeople and civilians in Saddam's former Presidential Palace in Baghdad.

As he readied a seder for up to 125 Jewish troops, civilian administrators and diplomats, and even a few Iraqi Jews, Ackerson considered the prospect of celebrating the Jewish people's liberation from slavery in Egypt in Saddam's palace appropriate.

"We've all come in partnership to provide freedom for this country, in a place where freedom was ripped apart," Ackerson told JTA in a phone interview late last week from Baghdad.

The seder marked another historic milestone: In a rare move, the Department of Defense requisitioned "seder kits" from a civilian supplier for the estimated 1,000 Jews serving in the Iraqi war effort and elsewhere.

"This is the true spiritual victory over an evil empire," said Rabbi Jacob Goldstein, joint forces command chaplain for the National Guard in New York, who has helped ferry religious supplies to Jewish troops in the war.

"Our government takes the religious needs of its soldiers very seriously and goes out of its way to make sure they are met."

Other organizations are also pitching in for Passover. The Aleph Institute in Surfside, Fla., has sent Passover supplies to more than 1,300 soldiers around the world, continuing a tradition it has upheld since 1995.

The group, which is affiliated with Chabad-Lubavitch and also minister to the needs of Jews in U.S. prisons, shipped thousands of pounds of shmura matzah -- the matzah baked especially for Passover following strict guidelines -- as well as seder plates, Haggadahs, grape juice, gefilte fish and macaroons to soldiers from Haiti to Italy to Iraq.

E-mails to the Aleph Institute came from troops aboard Sixth Fleet ships off Italy; from Navy personnel in Haiti; and even from a Protestant Air Force chaplain asking for help for 6-8 Jews.

Rabbi Menachem "Mendy" Katz, of the Aleph Institute, said the organization sends out Passover and other holiday supplies to any member of the military that responds to its e-mails seeking out Jews.

"Not one piece of matzah was sent out without a specific request," Katz said.

Other organizations including the Jewish War Veterans of New Jersey, the Jewish Federation of Rockland County, N.Y., and a newly launched group called the Jewish Soldiers Foundation have also helped fund similar efforts.

These groups stepped in after some said Jewish troops were not receiving sufficient holiday supplies on time for other holidays. In the past the Jewish Chaplains Council of the Jewish Welfare Board in New York was generally in charge of such efforts.

A series of reports in the Jewish Week of New York detailed delays and other organizational problems with the delivery of religious items under the Welfare Board's aegis.

Ackerson, for example, said he was still waiting to receive more than 400 Purim baskets that the National Council of Young Israel, a modern Orthodox group, had spent more than $10,000 gathering and sent according to the Welfare Board's instructions.

A Welfare Board official could not be reached for comment.

Ackerson, meanwhile, said the Defense Department, via its Defense Logistics Agency, purchased enough supplies for Jewish servicepeople in Afghanistan, Iraq, Kuwait and Qatar.

They include two seder kits with Haggadahs, seder plates that include the necessary ritual foods, beef stew, fish, fruit, grape juice and gum, along with kosher-for-Passover rations for 14 more meals, he said.

The military's official kosher supplier, My Own Meals of Chicago, produced about 4,000 MREs, or meals ready to eat, at $6.95 per ration, about 30 cents more than conventional rations, said its founder and president, Mary Ann Jackson.

This was the first year the company got back into the Passover business, she said. In 1995 and 1996, the company made thousands of Passover meals, but the Welfare Board only ordered a few hundred.

Goldstein is among those who welcome the government's supplying Jewish troops with food and religious items.

He spent this past Rosh Hashanah and Yom Kippur in Iraq, and was "floored" to find kosher meals including corned beef and pastrami, bagels and lox, cakes and doughnuts -- enough that troops had leftovers for Sukkot, which he marked by helping erect a sukkah outside the main doors to Saddam's main palace.

Goldstein also led High Holiday services in Saddam's compound, a massive area encompassing 40 buildings, gardens and lakes, greenhouses and an opulent palace featuring hand-painted vaulted ceilings, marble floors and gold fixtures.

"Spiritually, it was uplifting to have two Torahs and be dancing in Saddam's palace and declaring the unity of God," he said.

Other Jewish chaplains leading seders in military hot spots include Rabbi Shmuel Felzenberg in northern Iraq; Rabbi Mordechai Schwab in Kuwait; Rabbi Avraham Cohen in Qatar; Rabbi Kenneth Leinwand in Afghanistan and Rabbi Brett Oxman in South Korea.

http://www.aish.com/
Published: Sunday, December 21, 2003

http://www.aish.com/chanukahstories/chanukahstoriesdefault/Chanukah_in_Baghdad.asp
Published: Monday, January 26, 2004
An American Jewish soldier of Iraqi descent lights the Menorah in Saddam Hussein's palace.

Banu hoshekh legharesh -- "We have come to banish darkness." Thus begins a famous Chanukah song, and no phrase better encapsulates the holiday's deeper meanings. This year, as a United States soldier serving in Iraq, I and several of my colleagues lit a Chanukah lamp and uttered those words in a place that had never before heard them: the former presidential palace of Saddam Hussein, in the capital city of a new and free Iraq.

One is hard-pressed to imagine a holiday whose themes are more resonant with the events unfolding here: A spectacular military victory, the defeat of a despot, the re-sanctification of what had been desecrated. Truly, the banishment of darkness.

Chanukah commemorates the rededication of Jerusalem's Temple in 165 BCE. Israel was then ruled by Syria's Hellenist king, Antiochus IV, a brutal megalomaniac who gave himself the title Epiphanes -- "god manifested." In a campaign of merciless persecution, he murdered members of the priesthood, outlawed Jewish rituals, and desecrated the Holy Temple.

The priestly Maccabee family led a daring revolt and defeated the Hellenist armies. After recapturing the Temple, Jewish partisans rededicated the place by kindling its sacred Menorah. To this day, Jews celebrate the relighting of that ancient Menorah, to remember the victorious freedom fighters whose courage stemmed from an abiding faith that God will cause good to triumph over evil, and light to banish even the darkest of hours.

For too many years, the people of Iraq have suffered horrors that defy imagination. Like Antiochus, Saddam thought himself to be like a god, or at least like those demigods of Mesopotamian history, Nebuchadnezzar and Hammurabi, with whom his boundless vanity inclined him regularly to equate himself. "Epiphanes" indeed -- Saddam dispensed licentious pleasure and horrible pain, life and death, with the nonchalance of one who thought himself above humanity itself.

I myself have seen some of the evidence of his horrors, and I am sickened by them. I have met Iraqis who lost their closest relatives to Saddam's killing machines. I have walked the halls of the decadent monuments he built for himself while his people wasted away for want of food and freedom. I have visited Saddam's execution chambers at the notorious Abu Ghreib prison. I saw the ceiling hooks that were used to torture prisoners. I saw the prison's infamous "medical wing," used for human experimentation. And most shattering of all, I saw the desperate messages scratched on the walls of hideous cells next to the death chambers. Some of those messages appear to have been scribbled in excrement.

I shuddered as I imagined the suffering endured by the forgotten victims of that terrible place -- the excruciating physical pain, the agony over loved ones left behind, the devastating sounds of executions conducted only a few feet from their cells. I could almost hear the screams of torture and soft whimpers of despair echo along the walls' unforgiving concrete.

GRANDFATHER IN PRISON

Perhaps I am especially prone to feel empathy for Iraq's prisoners of conscience, for my grandfather was one of them. He and other leaders of the once large Iraqi Jewish community were arrested, paraded through the streets in leg irons, and summarily jailed. But my grandfather was comparatively fortunate, for he was imprisoned many years before Saddam took the country to new depths of depravity. And after serving the prison sentence given him, my grandfather was released.

Many of Saddam's prisoners were not so lucky. Many Iraqis unfortunate enough to be deemed ethnically or religiously undesirable, or who displayed the intolerable audacity of free thought, entered Saddam's prisons with the knowledge that they would never again see their loved ones. And in the twisted reality of the former Iraq, they may well have hoped never again to see their loved ones, for Saddam's regime was known to torture children in front of their parents. Whereas my grandfather was able to assuage his suffering by rejoining the people he loved most in this world, the victims of Saddam's apparatus of death could only console themselves by scrawling desperate messages on the walls of their cells.

LIGHT IN THE PALACE

It is the defeat of this sort of profanity that Chanukah celebrates. It was Antiochus' consummate ungodliness -- all the more so when contrasted with the sacred Temple worship that he prevented and defiled -- that the Jews succeeded in vanquishing. But what can be more ungodly, what more profane, than torture, mass murder, and genocide? Such evil had been a staple of life in Iraq. But not any more. We have come to banish darkness.

This Chanukah in Baghdad, in a large and lavish building, the gentle glow of a Chanukah lamp shimmered throughout a cavernous room. One of the objects caught in its radiance is a gilded chair that used to serve as the tyrant's throne, and the palace in which it sits used to be the capital building of his reign of terror. Today, the chair is empty, and the palace houses the apparatus of Iraqi reconstruction.

As my colleagues and I remember the Maccabee bravery of yesteryear and the re-sanctification of the Temple, we pray also for the brave and indefatigable people of Iraq, who day by day are rekindling their flames of hope and re-sanctifying their great land. They are banishing the darkness, and we wish them Godspeed.

Folytatás következik!

Klaus Matefi
2008. december 07. 18:56 | Sorszám: 202
Van-e a két Bush által végrehajtott Irak ellenes agresszióknak esetlegesen vallási vonzata?

A 2003-ban történt irak ellenes agresszíó kezdetét jelentő George W. Bush TV-beszéde az ószövetségi legendák naptára szerinti Purim ünnepre esett, ugyanúgy, mint amikor George W. Bush apja, George H. W. Bush "befejezettnek" tekintette egy tűzszüneti rendelkezés aláírásával az első Irak ellenes agressziót ("Sivatagi Vihar" - "Operation Desert Storm" - 1991.01.17. 1:00 MEZ - 1991.02.28. 6:00 MEZ *):

Idézet:
http://www.hebcal.com/converter/
Tue, 18 March 2003 = 14th of Adar II, 5763
Parashat Tzav (in Diaspora)
Purim
http://www.hebcal.com/converter/
Thu, 28 February 1991 = 14th of Adar, 5751
Parashat Ki Tisa (in Diaspora)
Purim

Mind a két iraki agresszíó az amerikai kongresszus illetve az ENSZ és a világ közvéleményének a félrevezetése mellett lett beindítva...
Minden oka megvan a kutatónak feltételezni, hogy a Purim ünnepéhez kötött befejezés és kezdet céltudatosan jelképes volt, amit egyes források szintén alátámasztani látszanak:

Idézet:
http://regi.zsido.com/purim/lau2.htm
PURIM - A SORSVETÉS ÜNNEPE
A csodálatos megmenekülés története már nem annyira szokványos. Az életveszélyben lévő zsidók böjtölnek, imádkoznak, végül Mordecháj, Eszter nagybátyja, felszólítja a királynét, lépjen közbe a zsidók megmentése érdekébe. Eszter minden asszonyi ügyességét latba veti, végül zsidó mivoltát is felfedi királyi ura előtt, miközben bebizonyítja Ahasvérosnak - aki, a Talmud bölcsek szerint, igencsak mulya ember volt - hogy Hámán terve az ő - Eszter királyné - életét is közvetlenül veszélyezteti. Ahasvéros ekkor már nem habozik cselekedni, életét veszi Hámánnak, és lehetőséget ad a zsidóknak, hogy leszámoljanak azokkal, akik korábban őket akarták kiirtani.

http://regi.zsido.com/purim/legenda.htm
1918-ban, amikor Angliában közzétették a Balfour deklarációt - amely nemzeti otthont ígért a zsidóknak Palesztinában - reb Smuél (az Ávné Nezer szerzőjének a fia, a szohotsovi rebbe, magához hívott néhány közeli és aktív hívét.
Megilá-magyarázatot adott nekik, melynek - az ő előadásában - az volt a lényege, hogy Eszter királyné csak akkor cselekedett a perzsa zsidóság megmentése érdekébe, amikor olyan égi jelet látott, miszerint tette sikerrel fog járni.
- Mi is így vagyunk vele - mondta a cádik híveinek. Ezidáig nemcsak, hogy jelét sem láttuk annak, hogy az Örökkévaló haza akar vinni bennünket oseink földjére, hanem még különböző akadályokat is gördítettek ennek útjába. Ennélfogva nem erőltettük eddig a hazatérést. Most azonban - folytatta - amikor beteljesedett rajtunk az Írás szava:

Mit mond a Háláchá?
5. Évszázadok során kialakult szokás, hogy Purimkor a zsidók álarcot öltenek, amivel az események azon fordulatát szimbolizálják, amikor az üldözött zsidók úrrá lettek ellenségeiken, vagyis "fordult a kocka" (Vönáháfoch hu). Az egész ünnepnek farsang jellege van, a gyerekek is jelmezt öltenek - a fiúk Ahasvérosnak, meg katonáknak, a lányok Eszternek öltöznek - és vidám összejöveteleken mulatnak a régmúlt szabadulás emlékére.
Ez az az alkalom, amikor a zsidók mértéktelenül szoktak inni, ami tulajdonképpen talmudi előírás "annyit köteles valaki inni Purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között" (Megilá 7b.).

http://regi.zsido.com/purim/igyal.htm
Igyál - A sárga földig
"Mindenki annyit köteles inni Purimkor, hogy már ne tudjon különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között." (Talmud, Megilá 7b.)
Bölcseink mondották: "Ádár havának elérkeztével fokozni kell az örömöket" (Talmud, Táánit 29a.). Ennek szellemében vannak olyan közösségek, ahol Ádár havában gyakran táncos mulatságokat szerveznek. Igazi öröm pedig nincs bor nélkül, mint a Zsoltárok költője mondja (104:15.): "a bor megörvendezteti az ember szívét". Ez így van Ádárban, és még inkább Purim idején.

Mégis a törvénymagyarázók túlnyomó része szerint (Rif, Ros, Tur, Bét Joszéf - ld. uo.) egyértelmű háláchikus előírás, hogy annyira be kell rúgni Purimkor, hogy ne tudjunk különbséget tenni "átkozott Hámán" és "áldott Mordecháj" között. Ehhez bizony igen részegnek kell lenni...

Bár a zsidó gyakran iszik bort, ráadásul ezzel Istennek tetsző dolgot tesz - a korlátozott borivás soha nem vezet részegséghez. Purim az év egyetlen napja, amikor határtalanul lehet, sőt isteni parancs inni.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft26.htm
2003.03.11
SZADDÁM=HÁMÁN A PURIMI ÁLARCOKON

Izraelben a "helyzet" miatt - minden napra várják az amerikai-iraki háborút - csak lassan és kissé erőltetve indul be a gépezet a jövő hétre várható Purim ünnep előkészületeire.

Normális időkben - mikor volt Izraelben utoljára "normális idő", kérdi nejem, aki a hátam mögött kukkant a képernyőre, hogy mit írok - tehát normális időkben ilyenkor már minden gyerek tudta, milyen álarcot ölt Purimkor, a zsidó farsang ünnepén és hol lesz a legcikisebb "mesziba" (magyarul talán buli) a városban.

Most lehetséges, hogy az ünnepség a steril módra lezárt biztonsági szobában (cheder átum) lesz tartva és a Hámán-fülének nevezett Barátfüle helyett készen vett kekszet vagy nápolyit fognak rágcsálni az ifjú ünneplők. Ami az álarcokat illeti, a jelenlegi divat fiuknál a Hámánnak elnevezett Szaddám Husszein, az iraki diktátor és lányoknál a hagyományos Eszter királyné.

Hogy Szaddam miért Hámán, az - gondolom - nem szorul magyarázatra.

http://hetilap.hetek.hu//index.php?cikk=38248
Babilon és Jeruzsálem: az ősi riválisok
Sineár, a lázadás földje

"Babilon a történelemben Jeruzsálem antitézise: amikor az egyik erős, a másik szükségszerűen gyenge." (Mena-chem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi, 1991)

Nem meglepő, hogy az iraki háború megindulása óta a hírügynökségek a napi haditudósítások mellett rendszeresen kitérnek a térség gazdag történelmi múltjára is. Az sem váratlan, hogy a konfliktust kultúrák közötti összecsapásként értelmező kommentátorok vallási szempontból is szimbolikusnak tekintik a Tigris és az Eufrátesz folyók környékén zajló eseményeket. Történelmi szempontból a termékeny mezopotámiai síkság a civilizációk őshazája, és a térséget - elsősorban az ősi Babilonból eredeztethető kultuszok miatt - a különböző vallások forrásaként is számon tartják.

Az arab nyelvű hírtelevíziókban a szövetséges hadsereg előrenyomulását lassító sivatagi homokvihart "Allah támogatásának" tulajdonították, aki - úgymond - most így áll bosszút az első öbölháború tizenkét évvel ezelőtti Sivatagi Vihar nevű hadjáratáért. A Jerusalem Postnak nyilatkozó haszid rabbi szerint a purim ünnepének idején megkezdődött hadművelet azt vetíti előre, hogy Szaddám Huszein a bibliai történetben szereplő anticionista zsarnokhoz, Hámánhoz hasonlóan fog elbukni. Keresztény apokaliptikus kommentárok Babilonnak a Jelenések könyvében megjövendölt végső megbüntetésével hozzák kapcsolatba a mostani eseményeket.

Babilon a Római Birodalom számára határterület maradt. A párthusok elleni háborúk során nem sikerült az impérium hatalmát tartósan az Eufráteszen túlra is kiterjeszteni. Mivel a nagy folyó medre időközben több kilométerrel távolabbra került, Babilon elveszítette kereskedelmi jelentőségét, és a rómaiak után érkező arabok már a Tigris partján fekvő várost, Bagdadot tették meg az Iszlám Birodalom központjává. (lásd keretes írásunkat)
Babilon spirituális szempontból is elveszítette vezető szerepét, miután a káldeus misztériumvallás székhelye a méd-perzsa uralom idején a kis-ázsiai Pergamon városába került. (Pergamon királya aztán a felemelkedő Róma iránti gesztusból ezt a tisztséget és az ezzel járó legfőbb főpapi címet Róma polgáraira hagyományozta.) Szaddám Huszein volt az elmúlt kétezer évben az első olyan vezető a térségben, aki újra felelevenítette a régi Babilon nagyságát. Az iraki diktátor beszédeiben rendszeresen Nabukodonozor örökösének állította be magát, akinek küldetése "Jeruzsálem és Palesztina felszabadítása".

Szaddám Huszeint úgy tűnik, hogy ez a bibliai történet cseppet sem befolyásolta, amikor Nabukodonozor örököseként a nyolcvanas évek elején nekilátott az ősi Babilon feltárásának és sajátos formában történő újjáépítésének. Az Unesco képviselői elborzadva állapították meg 1986-ban készült jelentésükben, hogy Szaddám a régi város romjait alapzatnak felhasználva, azokon egy modern palotát épít fel, amely annyiban hasonlít a hajdani épületekre, mint a Disneyland Eiffel-tornya a párizsi eredetihez. A monumentális építkezés dollármilliárdokat emésztett fel. A diktátornak még arra is volt gondja, hogy a Nabukodonozor hajdani trónterme helyén felhúzott falakon minden egyes tégla ezt a feliratot viselje: "Nabukodonozortól Szaddám Huszeinig Babilon újra épül és felemelkedik." Nabukodonozor trónterme volt egyébként az a hely, ahol Belsazár király idejében a falon a híres kézírás megjelent, amely a babiloni birodalom küszöbön álló bukását jövendölte meg. Ez i.e. 539-ben meg is történt, amikor Círus (Kűrosz) király elfoglalta a várost.

http://www.was-sagt-die-bibel-zu.info/html/ende_des_iraks__2.html
1979 ergriff Saddam Hussein im Irak die Macht, in Verbindung mit der Baath-Partei. Er identifiziert sich mit Nebukadnezar dem König von Babylon. Sie sehen wie wichtig es ist das wir eben die Vergangenheit kennen um die Zukunft besser zu verstehen. Er betrachtete sein Lebensziel als das gleiche Ziel das Nebukadnezar verfolgt und erfüllt hatte. Die Vernichtung des Staates Israel (und Sie sehen hier Saddam Hussein, eine riesige Attrappe über dem Stadttor in der Stadt Babylon, im Südirak). Damit wollte er deutlich machen: "Ich bin der 2. Nebukadnezar, der König von Babylon in der modernen Zeit".

Das bot sich irgendwie als Lösung an und tatsächlich am 25. Juli 1990, da war die US-Botschafterin April Glasby zu Besuch bei Saddam Hussein und sie sagte ihm: (wir sehen gleich da ABC-News, sie gibt ihm die Hand) "Amerika interessiert sich nicht groß für Ihre Streitigkeiten mit Kuwait". Können Sie nachlesen in Time Nr. 10, 1991, Seite 60. Saddam Hussein hat das ein bisschen anders verstanden als es wohl gemeint war. Die Botschafterin wollte signalisieren, so muss man das verstehen, Amerika als Weltpolizei kann sich natürlich nicht mit allen Problemen dieser Welt beschäftigen und so sollten eben auch einzelne Staaten selber Probleme lösen und schlichten. Aber Saddam Hussein hat das ein bisschen anders verstanden und der Beweiß ist der: 1 Woche später fand die Irakinvasion in Kuwait statt, am 2. August. Er betrachtete das als Freibrief der USA: "Wenn ich Kuwait angreife wird Amerika nichts unternehmen".

Nun lesen wir die Bibel im Zusammenhang mit dieser Verlockung Kuwait. Jeremia 50, 24 Gott spricht zu Babylonien: "Ich habe dir eine Falle gelegt und du wurdest auch gefangen o Babylonien ohne das du es erkannt hattest, du bist ertappt und auch gefasst worden, weil du gegen den Herrn Krieg geführt hast". Kuwait war wie eine Falle, war eine Falle. Babylonien unter Saddam Hussein ging in die Falle hinein und in der Folge wurde Babylonien durch die Weltgemeinschaft gefasst.

Nun, all dies führte schließlich zum Golfkrieg vom 17. Januar bis zum 28. Februar 1991. Es war zunächst einmal ein Luftkrieg von 40 Tagen, mit 100 000 Luftangriffen. Wir können uns überhaupt keinen Begriff machen wie schrecklich das war und wie das Land zertrümmert wurde dadurch. Das ganze war ja unter Zensur und wir haben nur einen kleinen Teil davon mitbekommen. Unvorstellbar. Und auf diesen 40tageKrieg kam ein 100stunden Bodenkrieg. Das Ziel war gemäß der Verordnung der Weltgemeinschaft der UNO damals die Befreiung Kuwaits, nicht mehr und nicht weniger. Das ganze war ein Luft-, Land-, Seekrieg mit Infanterie, Panzerverbänden, amphibischen Truppen, Kampfhelikoptern, Erdkampfflugzeugen, Luftverteidigungs- und Höhenaufklärungsflugzeugen, Überwachungs- und Navigationssatelliten im erdnahem Weltraum bis 36 km Höhe. Der Krieg kam zum Ende exakt Purim 1991. 27, 28 Februar. Das war nach jüdischem biblischen Kalender im Jahr 1991 das Purimfest und da hörten auch die Raketen aus dem Irak, aus Babylonien gegen Israel auf. Israel konnte überlebt wieder aufatmen, ausgerechnet an den Purimtagen, dem Esther-Fest das an die Befreiung der Juden unter den Persern im 5. Jahrhundert v. Chr. erinnerte.

Nun wollen wir den Golfkrieg von 1991 mit 2003 vergleichen. Ich habe deutlich gemacht das Ende des Golfkrieges fiel genau auf den 27., 28. Februar, d. h. genau auf das Purimfest. Das Fest der Befreiung. da hörten die Scud-Raketen auf. Das Ziel des Krieges war die Befreiung Kuwaits, gemäß Jesaja 13, 1 -5 und eine massive Erschütterung, Bombardierung des Iraks um das ganze Land zu Grunde zu richten. Es vergingen 12 Jahre und dann kam es zum 2. Golfkrieg und zwar am 18., 19. März, da war das Purimfest in diesem Jahr. Genau in diesen Tagen, in diese Tage, fiel das Ultimatum von Herrn Bush an Saddam Hussein. Geh, verlass den Irak, sonst gibt es Krieg. Er ging aber nicht und so begann der Krieg in den frühen Morgenstunden des 20. März, d. h. unmittelbar am nächsten Tag nach dem Purimfest. So sehen wir, gemäß dem jüdisch-biblischen Kalender lagen zwischen dem 1. Krieg und dem 2. auf den Tag genau 12 Jahre. Das ist doch verblüffend, meine Ich. Und gerade wenn man noch bedenkt wie hat die Weltgemeinschaft sich da Wochen und Monate lang gestritten. Soll der Krieg beginnen, wann soll er beginnen und schließlich setzen sich die Amerikaner gegen die Welt durch und das ganze fällt so das dieser Judenhasser Saddam Hussein, der die Juden vernichten wollte, genau am Purimfest zum verlassen des Landes aufgerufen wurde und dann kam sein Sturz. Also wir sehen, diese beiden Kriege waren also 2 Phasen die zusammengehören, und noch was. General Schwarzkopf, der US-General im 1. Golfkrieg, der wollte ja nach der Eroberung, nach der Befreiung Kuwaits wollte er den Sturm auf Bagdad beginnen und Vater Bush sagte: "Kommt nicht in Frage". Es gab ein Zerwürfnis zwischen den beiden. Das wurde nachher dann wieder geklärt. Er sagte: "Halt, Stopp die UNO hat gesagt bis hierher und nicht weiter". Aber der Plan von Schwarzkopf kam im 2. Golfkrieg letztlich zur Ausführung mit der Eroberung Bagdads. Nebenbei ist ja auch interessant Schwarzkopf ist ja ein jüdischer Name. Ein Jude an der Spitze der Weltgemeinschaft im Kampf gegen Babylonien und dabei waren islamische Armeen mit eingebunden. Das ist eine ganz eigenartige Ironie der Geschichte, ja. Nun, in diesem 2. Golfkrieg kam es zur Eroberung des Landes gemäß Jeremia 51, 30 - 32. Dann zum Sturz Saddam Husseins und nun können sich die Feinde an Babylonien bereichern gemäß Jeremia 50 und 51. Ich lese noch einmal diesen Vers aus Jeremia 50, 22 - 23. Wieder 10000de von Luftangriffen kamen über Babylonien. "Kriegslärm im Land und große Zertrümmerung. Wie ist Babylonien zum Entsetzen geworden unter den Nationen. Tatsächlich, zu Millionen in aller Welt gingen sie auf die Straßen. Sie waren entsetzt was hier geschieht und bis heute protestieren sie in aller Welt. Babylonien zum Entsetzten unter den Nationen. Wir sehen die Erfüllung. Man meinte zunächst das wird ein 2. Vietnam, das wird nicht gelingen. Wie soll das gelingen, die Eroberung von Bagdad? Und dann nach einigen Wochen haben wir plötzlich die Mitteilung bekommen, die irakischen Heere leisten gar keinen richtigen Widerstand oder überhaupt keinen Widerstand mehr. Sie sind verschwunden. Ein General, oder ein hoher Offizier aus dem Irak hat beschrieben. Da waren seine Soldaten noch bei Ihm, am nächsten Tag waren's wieder weniger, am nächsten Tag noch weniger, am Schluss war er ganz allein, alle verschwunden. Jeremia 51, 30: "Babyloniens Helden haben aufgehört zu streiten. Sie sitzen in den Festungen, versiegt ist ihre Kraft. Sie sind zu Frauen geworden. Man hat ihre Wohnungen (das sind die Kasernen, die Wohnungen der Soldaten) man hat ihre Wohnungen angezündet, ihre Riegel sind zerbrochen". Und Sie mögen sich noch erinnern an diesen Tag als plötzlich die Mitteilung kam: "Die Alliierten haben ganz Bagdad umkreist und sogar einen Vorstoß ins Zentrum geschafft". Vers 31: "Ein Läufer läuft dem andern entgegen und der Bote dem Boten um dem König von Babylonien die Botschaft zu bringen das seine Stadt von allen Seiten her eingenommen ist". Steht nicht Babylon eingenommen, die Stadt Babylon. Seine Stadt: "das seine Stadt von allen Seiten her eingenommen ist und die Übergänge sind besetzt". Die Amerikaner haben die Übergänge des Tigris in Bagdad besetzt. "Und die Paläste hat man mit Feuer ausgebrannt und die Soldaten sind erschrocken". (Hier ein Bagdader Palast von Saddam Hussein in Flammen) "Und die Übergänge sind besetzt und die Paläste hat man mit Feuer ausgebrannt und die Soldaten sind erschrocken". Das haben wir alles gesehen. Falls in ihrer Bibel steht: "Man hat die Teiche mit Feuer ausgebrannt", eine sprachliche Erklärung. das hebräische Wort agamin bedeutet Festungen, Paläste oder Teiche, aber vom Zusammenhang her ist es ja nicht sehr sinnvoll Teiche zu übersetzen und so haben Sie hier: "und die Paläste hat man mit Feuer ausgebrannt". So hat sich das erfüllt. Im Norden gab es eine Kurden-US-Allianz die den Nordirak eroberte. Die Kurden wissen, dass sie Nachkommen der Meder sind. Kurdistan fällt ja in das Gebiet des alten Medien hinein. Im Nordosten des Iraks und im Nordwesten des Irans, das ist das medische Gebiet.

http://www.ralph-kutza.de/Armageddon_ahoi_/armageddon_ahoi_.html
Am 31. März 2003 erschien der Artikel "Saddam, Bush und der Rebbe - Die Kabbalah von Basra" von Rabbi Yosef Y. Jacobson. Dieser berichtet darin, wie 12 Jahre zuvor Schneerson, der Rebbe, im Vorfeld des Golfkriegs u .a. erläuterte, unter "Führer Persiens" könne man in der Moderne den Führer des Irak, also Saddam Hussein, verstehen, und unter "Aram" die USA, bei denen ein "arabischer König", Kuwait, um Hilfe ersuche.
Gemäß vieler talmudischer Quellen sei die von Isaiah in seiner Prophezeiung diskutierte Stadt in Babylonien Basra.
Am 2. März 1991, also nach dem formalen Waffenstillstand, als es dennoch zum höchst blutigen Massaker von Rumaila mit vielen Tausend getöteten Irakern bei Null amerikanischen Verlusten kam, sagte Rabbi Schneerson höchst Seltsames. In der gleichen Nacht noch erhielt Rabbi Jacobson, der damals dessen öffentliche Reden transkribierte, einen Anruf von Rabbi Laibel Groner, dem Sekretär des Rebbe. Er instruierte ihn im Auftrag des Rebbe, eine Redepassage von diesem Sabbath, dem 16. Tag von Adar 5751 (2. März 1991), die den US-Krieg gegen den Irak betraf, nicht zu veröffentlichen. "Diese Worte werden auf eine zukünftige Zeit anwendbar sein."
Die Passage enthielt ein herzerfülltes Gebet dafür, "daß die amerikanischen Truppen mit ihrer Mission in Basra erfolgreich sein werden." Zwei Tage nach dem verkündeten Ende der Kriegshandlungen wohlgemerkt, das er selbst für Purim angekündigt hatte.
Rabbi Jacobson fragte sich, was das sollte, und 12 Jahre später erhält er die Antwort.
Auf den Tag genau wieder am 16. Tag von Adar, im Jahr 5763 (bzw. am 20. März 2003) erklärten die USA (und einige Allierte) Saddam Husseins Irak den Krieg und standen am Abend des gleichen Tages in den Vororten von Basra.
Und nur ca. 48 Stunden zuvor erklärte am Vorabend von Purim George W. Bush u.a.: "Der Tyrann wird bald gegangen sein. Der Tag Eurer Befreiung ist nahe."

http://query.nytimes.com/
By ARI L. GOLDMAN
Published: February 28, 1991
Today the Villain of Purim, Haman, Is Spelled Saddam
Purim, a joyous Jewish festival that has a touch of the Mardi Gras spirit, is being celebrated today with new fervor and humor as Jews draw parallels between Haman, the villain of the ancient holiday, and Saddam Hussein.

"The comparisons are so obvious that our teachers couldn't help but point them out," said Herbert Shapiro, the headmaster of the Park East Day School at 164 East 68th Street near Lexington Avenue. "Both stories unfold in the same corner of the world and both villains were determined to wipe out the Jews. And Saddam has failed, just like Haman failed."

Beyond the personalities, some saw great significance in the timing of events, especially after President Bush announced last night that a cease-fire would begin at midnight, just a few hours into the Purim holiday. "I see God weaving a tapestry that we do not yet fully understand," said Rabbi Avi Weiss of the Hebrew Institute of Riverdale. "We have seen great human input here and great input from above."

As told in the Book of Esther, Haman, the wicked Prime Minister of Persia, set a date to do his evil deed but was foiled by two Jews, Mordecai and Esther. Scholars date the story to the fifth century B.C.

The Book of Esther was read in synagogues last night and is to be read again this morning from a scroll known as a megillah. Traditionally, children dress in costume for the occasion and shake noisemakers when Haman is mentioned. The Latest War Toys

This year there are several new twists. Children and adults planned to dress as Mr. Hussein, mustache and all, and the party mask of choice was the gas mask.

At Central Hebrew High School in West Caldwell, N.J., the name of the traditional hamantashen pastry -- named for Haman's fabled three-corner hat -- has been renamed the saddamtashen.

At the Orthodox Park East school yesterday, the sixth-graders were reviewing their Purim projects. Sari Cohen, 11 years old, did hers in Hebrew on a rolled-up scroll with illustrations. Loosely translated, the scroll read: "Haman and Saddam Hussein were brothers. They were both bad when they were small. When Hamman was bigger he taught Saddam Hussein how to kill people and how to conquer and Saddam Hussein learned very well."

The sentiments come after Mr. Hussein's threats to destroy Israel and after dozens of Scud missile attacks directed at the country. Polls show that most American Jews identify closely with Israel, and some have felt threatened since the war began. Jewish organizations, schools and congregations in the United States have established new security measures, including armed guards, for fear of terrorist actions.

Purim is also a time for charity and exchanging gifts of food with friends. Numerous Jewish organizations have collected money for families who were made homeless in Israel by Iraqi missiles and sent food packages to American Jewish soldiers in the Gulf.

http://www.thewjc.com/sermons/iraq.htm
Rabbi Rulnick`s Sermons
War with Iraq
March 15, 2003

There is a rather puzzling law regarding the reading of the book of Esther on Purim - and let me remind you that we will celebrate Purim on Monday with the Megillah reading Monday night. The strange rule I am referring to is found in the Mishna, which is one of the earliest Jewish law codes. The Mishneh states, "if one reads the Megillah backwards, then one has not fulfilled the obligation of reading the scroll."

This statement sounds like a Purim joke. Why in Heaven's name would anyone want to read the Megillah backwards? Yet, the Mishneh raises the issue quite seriously. Israel Baal Shem Tov, the founder of the Hasidic movement, explained that the Mishna is referring to one who reads the Megillah as if its events occurred ONLY IN THE PAST. Somebody who reads the Megillah as if it were merely a recollection of something that happened a long time ago in Persia has missed the point of the Purim story and hence has not fulfilled his or her obligation. The Purim story is about today as much as it is about events of ancient times. After all, what are an essential themes of book of Esther? They are bigotry and hate, which, regrettably, are still rampant in of our world.

Another, still very much relevant theme of the Purim story as told in Megillat Esther is how hatred almost succeeded in its design because of indifference to it. Haman's plan for genocide went unchallenged by the general population. It was condoned by King Ahesverous. Ahesverous and his subjects weren't evil. But anti-Semitism wasn't a burning issue for them. King Ahesverous expresses horror at Haman's diabolical plan only upon realizing it would affect his beloved Queen Esther. The Megillah read and understood properly is an archetypal story of evil and how apathy in the face of evil makes horrendous crimes against humanity possible.

For me, the whole debate about Saddam Hussein boils down to how we deal with evil. Saddam Hussein is devoid of all humanity.

The great rabbinic sage, Moses Maimonides stated: "One does not wage war with anyone in the world until one first seeks peace as it says in the Torah: 'When you come near a city to attack it, you shall offer it words of peace.' If they agree to peace not a single soul among them may be killed."

America, its allies and the United Nations have all sought peace with Iraq.

The great rabbinic sage, Moses Maimonides stated: "One does not wage war with anyone in the world until one first seeks peace as it says in the Torah: 'When you come near a city to attack it, you shall offer it words of peace.' If they agree to peace not a single soul among them may be killed."

America, its allies and the United Nations have all sought peace with Iraq. But Iraq's consistent response has been deception. Clearly, Saddam Hussein is playing a game right now with the UN inspectors. If his intentions are not evil, why doesn't he simply give the biological and chemical weapons up and disclose the locations of his nuclear weapons laboratories?

http://jta.org/news/article/2003/03/18/10067/Forrabbisit8217
March 18, 2003
Rabbis: Purim, Iraq war linked
NEW YORK, March 18 (JTA) - Purim celebrates the ancient Jewish victory over evil in Persia, but this year it also signaled war against Iraq. Few Jewish leaders and thinkers failed to hear the historic echoes. Rabbi Ismar Schorsch, chancellor of the Conservative movement's Jewish Theological Seminary in New York and a tough critic of the war against Iraq, pointed to the Fast of Esther, which precedes the holiday and falls on the 13th of Adar on the Jewish calendar, which this year came on Monday. "We are on the 13th of Adar, we are on the dark side of Purim," Schorsch said. "It will take some time before we reach the light side." Schorsch, who called Iraq "a paper tiger that we have turned into a mortal enemy" despite greater threats from countries such as North Korea, was not alone in drawing historic parallels between Purim and the Iraq war. Others drew very different lessons. Blu Greenberg, an Orthodox feminist leader based in New York, supports the Bush administration's campaign against Iraq as a "preventive war," much as the ancient Jews defended themselves against Haman's plot to destroy them. Watching President Bush's speech to the nation on Monday, Greenberg said she was struck by the similarities between the talmudic principle that "if someone comes to kill you, you should rise up and kill them first," while trying not to harm innocents. While she remains "ambivalent" about the war and would have preferred a diplomatic solution, "this seems to be a war of self-defense in the long-range scheme of things." Though some Jews criticize the intensity with which the ancient Jews fought back against Haman and his kin, "to me it's always mind-boggling that when someone comes to kill you and you defend yourself, you're accused of being bloodthirsty," Greenberg said. Like the Purim story in the Book of Esther, there is no mention of God in this conflict either, she added. Iraqi dictator "Saddam Hussein is not an Islamic leader," Greenberg said. "God is hidden, but one still has to have the hope and optimism that the ruler of the universe will shape this chapter so that good, not evil, will prevail." Conservative Rabbi Mark Diamond, executive vice president of the Board of Rabbis of Southern California, posted an online d'var Torah, or interpretation of the Torah, linking Purim and the war. Diamond timed his writing for Shabbat Zachor, the Sabbath before Purim, when Jews are told both to remember their ancient enemy Amalek and not to forget him. Explaining the apparent redundancy of the commandment, Diamond said we should remember Amalek's "sneak attack" against the oldest and sickest Jews during their exodus from Egyptian slavery, and we should "confront" such evil - yet not abuse our power in doing so. "There are times like now when we may not have a choice but to go to war," he said, "but even in war, that's the most difficult test of one's compassion." Jewish sages have interpreted Amalek as a source of evil that reappears in different form from generation to generation. Rabbi Yosef Kanefsky, of the modern Orthodox Congregation B'nai David-Judea in Los Angeles, agreed that while war against Iraq may be "morally and legally justified," Jews shouldn't welcome it. "Our role as Jews is to really reject the mood and attitude that seems to be enveloping much of the pro-war camp," Kanefsky said. "There's a degree of barely repressed excitement at the prospect of pounding Baghdad into submission," he said. "But even when war is a mitzvah," as Maimonides said, "you should see it as a failure of humankind." Like others, Kanefsky also found it hard to ignore Purim's messages, particularly since the 1991 Gulf War also ended on Purim. "On Purim, the Jews gathered and put their enemies to the sword. At the same time, they did not take the booty of war," Kanefsky said. "That is the Megillah's way of saying war is not about personal gain or plundering, but about saving our lives and our children's lives." Rabbi Martin Weiner of San Francisco, outgoing president of the Reform movement's rabbinical union, the Central Conference of American Rabbis, used Shabbat Zachor to draw a line from Amalek to Hitler to Saddam. A modern-day Amalek, Saddam has attacked four of his neighbors, gassed tens of thousands of his own people and pays stipends to suicide bombers, Weiner said, so "it's terribly important to remove him." Last September, Weiner was among those who backed a resolution from the Reform movement's Union of American Hebrew Congregations urging a pre-emptive strike against Iraq, if Congress supported it and U.N. backing was sought. But for Reform Rabbi Don Rossoff, of Temple B'nai Or in Morristown, N.J., Amalek casts a very different shadow. Rossoff said he has refrained from publicly sermonizing this Purim about the war, which he opposes, because he is "haunted by Baruch Goldstein, who called the Arabs Amalek." Goldstein, a doctor in an Israeli settlement near the West Bank city of Hebron, shot to death 29 Palestinians praying in Hebron's Tomb of the Patriarch on Purim Day in 1994. Saddam is "a tyrannical, murderous dictator" who "would probably wipe out Israel if he could," Rossoff added. "But he's not the only one around. His name just starts with 'H,' " like Haman. Another war critic is Rabbi Toba Spitzer, of the Reconstructionist Congregation Dorshei Tzedek in West Newton, Mass., who used Shabbat Zachor to talk about the uses of memory. She reminded her congregation that in Shabbat Tikudei, in the Book of Kings, the completion of the building of the temple is given to King Solomon rather than King David, a warrior "whose hands were covered with blood." "Our ultimate vision of holiness cannot coexist with war," Spitzer said. Yet Rabbi Avi Shafran, director of public affairs for the New York-based Orthodox Agudath Israel of America, said war has made it open season for anti-Semitic attacks in the form of slander - just as Jewish tradition holds that Amalek represented cynicism, and Haman symbolized evil speech. Shafran pointed to Conservative pundit Pat Buchanan, who accused Jews of egging on the 1991 Persian Gulf War and has made similar comments this time around, and Rep. James Moran (D-Va.), who has blamed Jews in the Bush administration for pushing the United States toward war. Instead of making outright anti-Semitic comments, such slander is "snide and insinuating," Shafran said, and is accepted as political criticism. "Once again, everything is focused on the Jews," Shafran said. "If we're not baking Christians into our matzah, we must be war-mongering." For Rabbi Mordecai Finley, of the unaffiliated Ohr HaTorah Congregation in Los Angeles, whose son Kayitz is in the Marines and stationed in Kuwait, Purim has taken on new meaning. Last Purim, Finley recalled, he sensed a wave of anti-Semitism coming from Europe and left-wing groups in the United States. Now he is "heartened" that Bush is "willing to draw a line" against evil, he said. "Last year it felt like the 12th of Adar," Finley said, referring to the day before the Jews began fighting back against their enemies. "This year I feel like it's the 13th of Adar. The battle has begun."

http://www.jewishsf.com/
Friday March 21, 2003
Local Purim celebrants fret about 'modern-day Haman'
"How does George Bush know Saddam Hussein has weapons of mass destruction? He says, 'Hey, I got the receipts right here. My father sold them to him.'"

Jaffe, who bears more than a passing resemblance to a Deadhead, did not seem at all out of place Monday night at Conservative Temple Beth Abraham's Purim ceremony in Oakland, standing aside Harry Potters, pirates and super heroes.

But while he and thousands of other costumed revelers across the Bay Area certainly dressed up, waved groggers and chased down their hyperactive children as they would on any other Purim, the notion of war in Iraq was tangible, almost like an uninvited guest in the room. They had come to celebrate the holidays only an hour or two after President Bush's televised ultimatum to Saddam Hussein.

Other Jews, however, see things quite differently.

"It's hard to feel sorry for Saddam Hussein," said Alan Titus just after the reading of the Megillah at Orthodox Beth Jacob Congregation in Oakland.

"The world will probably be a much better place without him."

Fellow congregant Reuven Kahane agreed.
"I don't think man can punish [Saddam] enough for what he's done. God has to punish him. I'm happy, very happy. He's an evil guy and it'll be good for Israel and good for America," said Kahane, a New York transplant who says he is the first cousin of assassinated Kach Party founder Rabbi Meir Kahane.

"I think we should have finished him off the last time. We should have been doing this 12 years ago."

Whatever Purim celebrants' feelings on the war, no one was surprised at the grim prospects.

"I've always felt the president had an agenda ever since he got into office -- to finish the job his father didn't do," said Phil Hankin as strains of a Purim-themed cover-version of "Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band" played by Rabbi Mark Bloom's rock band wafted down to Beth Abraham's front steps.

Many, however, saw a natural connection between Saddam's tyranny and the story of Purim, labeling the Iraqi dictator a modern-day Haman.

"One certainty is the temptation to say what the sages have taught: In every generation a Haman rises up against us, and Saddam Hussein has a lot of Jewish blood on his hand. Saddam Hussein is a Haman. His government has paid stipends to the families of suicide bombers," said Beth Am's Rabbi Josh Zweiback, the synagogue's adult learning coordinator.

Regarding the confluence of Purim and war ultimatums, he noted, "Is it a coincidence? Yes, of course. But it's an eerie coincidence that these patterns do repeat. I hope this story ends as joyously as the Purim story: The enemies are defeated, the Jews are spared and the innocents are spared."

Feiger found it interesting that Saddam's sons were included in Bush's ultimatum, noting Haman's 10 sons perished on the gallows in the biblical story.

"Despite what's happening, Purim is a time Jews gather round the world to laugh in the face of our enemies," he said.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft27.htm
2003.03.23
MI SEBÉRÁCH (ÁLDÁS) BUSHNAK A ZSINAGÓGÁKBAN
Az amerikai-iraki háború egyik kedves mellékzöngéje volt az az áldás, amely az izraeli zsinagógák nagy részében az elmúlt szombaton elhangzott. /Háttér: valamikor a galutban - ma is a világ sok zsinagógájában - minden szombaton, a Tóra felolvasása után - áldást mondanak az illető ország királyára, vagy köztársasági elnökére, esetleg diktátorára. Még léteznek a régi magyar fordítású imakönyvek, amelyekben Ferenc József császár és királyra és nagyméltóságú családjára mondták az áldást (Oroszországban második Nikoláj cárra, míg Amerikában Teodor Roosevelt elnökre).

Ez az áldás úgy szól, hogy "aki dicsőséget ad a királyoknak és uralmat a hercegeknek - - - aki megmenti Dávidot, szolgáját, minden bajtól; aki utat mutat a tengeren és ösvényt vág a háborgó vizeken - Ő áldja meg, őrizze és segítse, tegye naggyá és fennköltté urunkat (itt jön a király, a császár, a cár vagy az elnök neve), tisztelete legyen nagy; a királyok királyának a királya (vagyis az Isten) éltesse irgalmában, és őrizze meg minden bútól, bajtól és veszteségtől, mentse meg; vessen népeket lábai elé, veszejtse el ellenségeit, és ahová csak fordul, kísérje útján siker. A világ királyainak királya nagy irgalmában adjon a szívébe, valamint tanácsadóinak és minisztereinek szívébe jóindulatot (szó szerint irgalmat), hogy népünkkel és az egész zsidósággal jót tegyen. Uralkodása alatt, napjainkban, szabad lesz Júdea és Izrael biztonságban él és megváltás jön Cionra és mondjunk áment".

Az Ocár Jiszráél nevezetű judaisztikai enciklopédia, amely a szöveget hozza, közli, hogy az különböző prófétai versekből van rögtönözve (Jeremiás, Jesája, Zsoltárok stb.) Maga a gondolat, áldást mondani az uralkodóra, Jeremiás prófétától eredezik, aki felhívta a Babilóniába deportált zsidókat (kb. 2500 évvel ezelőtt), hogy imádkozzanak a vendéglátó nép jólétéért, mert "ha nekik jó, akkor titeket is békén hagynak" (Jer. 29.7). Ugyancsak az O.J. (amely Amerikában jelent meg 1917-ben) jegyzi meg, hogy "a szabad országokban, ahol a zsidók egyenjogúságot élveznek, és a király nem abszolút uralkodó, aki kénye-kedve szerint tesz - nem kell "irgalmat" kérni, hanem az uralkodó bölcsességére kell apellálni, hogy béke és nyugalom legyen országában és "tegyen igazságot a zsidókkal".

http://www.israelnationalnews.com/Articles/Article.aspx/2125
Published: 03/26/03, 3:19 AM
This War is for Us
Stop and think for a moment: the last Gulf War in 1991 ended erev - just before - Purim. This Gulf War began motzei - just after - Shushan Purim. Get the picture? In between, "The Jews had light, and gladness, and joy, and honor." (Book of Esther 8:16)

Of course this war against Iraq and Saddam Hussein is for us. Even the anti-Semites, like Patrick J. Buchanan and Congressman Jim Moran know it. Pat Buchanan has been accusing the neo-conservatives, what he calls the War Party - i.e., the Jews and their followers in America - of pushing the United States into this war. He's also blamed Prime Minister Sharon and Israel for wanting the war. That's what he said in a recent article, "Whose War?" Rep. Moran recently came out of the closet saying, "If it were not for the strong support of the Jewish community for this war with Iraq, we would not be doing this." Other anti-Semites have also been saying it.

Stop and think for a moment: the last Gulf War in 1991 ended erev - just before - Purim. This Gulf War began motzei - just after - Shushan Purim. Get the picture? In between, "The Jews had light, and gladness, and joy, and honor." (Book of Esther 8:16)

Read the Purim story in Megilat Esther again, it is a rags to riches story on a national scale. Haman, the proto-typical anti-Semite, plans mass murder of the Jews and in the end pays with his life, the life of his ten sons - all hanged - and the Jews kill 75, 800 members of the anti-Semitic - i.e. Nazi - party of the time.

As I said earlier, of course this war is for the Jews and Israel, and instead of hiding from the accusation, or crying, "anti-Semitic slur", we should gratefully acknowledge what the Master of the Universe is doing to our enemies for us. Saddam Hussein, Yasser Arafat, Bashar Assad, Osama Bin-Laden, and the other dictators, terrorists and mullahs of the region, are the modern day Hamans and Hitlers.

In the Purim story, Mordechai told Queen Esther, when she seemed apprehensive about approaching the king to ask for help to avert Haman's plan of genocide, "If you remain silent at this time, then relief and deliverance will come to the Jews from elsewhere, but you and your father's house will perish." (Book of Esther 4:14) That is what we should tell the Pat Buchanans, the Jim Morans, and all those in America and around the world who say that the Jews are behind America's war in Iraq. That is what we should tell all those in the ?Anti-War Movement? who are against America.

http://www.chabad.org/therebbe/article_cdo/aid/62098/jewish/Purim-Saddam.htm http://www.chabad.org/kids/article_cdo/aid/267352/jewish/Purim-Saddam.htm
Purim Saddam
Suddenly, then the long-awaited land war was underway. The Allies marched into Kuwait and invaded Iraq. Then, on February 27, after a mere 100 hours of Allied fighting, the BBC announced that the Persian Gulf War was over. Not for a moment did any of the soldiers believe it. Two weeks later, on March 11, 1991, Newsweek published a cover story on the war and called the Persian Gulf War "a triumph of almost Biblical proportions." Only after returning to the United States, did David find out that the War had actually ended on Purim.

With David, every single soldier in the 101st Airborne Division returned home, alive! Like in the days following the miracle of Purim, joyous celebrations and prayers of thanksgiving were held in towns throughout America, and "the days of darkness were tranformed to light, joy and happiness."

Thirteen months after the Gulf War ended, while stationed at Fort Campbell, David spent Shabbat at the home of Rabbi Zalman Posner in Nashville, Tennessee. "Have you seen this booklet?" his host asked. David glanced at it, and saw it was entitled, "I Will Show You Wonders: Public Statements of the Lubavitcher Rebbe, Rabbi Menachem M. Schneerson, Before and During the Gulf Crisis."

David had never before heard of the Lubavitcher Rebbe. On that Shabbat, he learned about the Rebbe's predictions regarding the Gulf War, how the Rebbe publicly proclaimed that the Land of Israel would be safe and that nobody in Israel would need gas masks, and that it was said in the Rebbe's name that the Gulf War would end by Purim.

http://www.jewish-holiday.com/saddamroots.html
Babylon, present day Iraq, became the most powerful nation in the world in the seventh century BCE when the mighty Nebuchadnezzar ruthlessly invaded the Assyrian empire and annexed it to his own kingdom.

Several years ago, Saddam Hussein commissioned archaeologists to restore the city and its Hanging Gardens. Each and every new brick was inscribed with Saddam's name.

Believing he was the reincarnation of the great Nebuchadnezzar, he dreamt of restoring the Baby-lonian empire to its former size and glory.

During the dig, archaeologists uncovered a plaque on the right-hand side of the ancient city gate proclaiming Nebuchadnezzar's greatness. Saddam ordered stonemasons to place another plaque on the left-hand side of the gate, glorifying Hussein's greatness.
His national symbol now in place, Saddam then embarked on a campaign of terror in 1990-91, first in Iran, and then in Kuwait, and ultimately dreaming of recapturing Jerusalem.

HISTORY REPEATS ITSELF

The streets of Tel Aviv are filled with children and adults wearing masks. This time they are not gas masks, but the traditional costumes celebrating the festival of Purim. People are walking to synagogue, carrying their gas masks in boxes slung over their shoulders.
It is the morning of February 28, 1991. Inside the synagogues, the Book of Esther, the epic story of a great turn of events, is read aloud. The wicked viceroy of Persia, Haman, plotted to murder all Jews in the kingdom. A sequence of events turned the tables, and the Jews were saved through the efforts of Mordechai and Esther. Purim celebrates the triumph of good over evil.

ONE ISRAELI'S PERSONAL ACCOUNT:

"When I returned from synagogue that morning, my children greeted me with singing and laughing. While we had been reading about the destruction of Haman, George Bush had announced that the Allied forces called a ceasefire. My six-year-old asked if they would write a book about Saddam Hussein that would be read in synagogue next year! I smiled.
Later that morning, at 10 a.m., Israeli Brigadier General Nachman Shai announced that we could remove the plastic sheeting from the windows and put away the gas masks.

http://www.aish.com/purimbasics/purimbasicsdefault/Historical_Overview.asp
Saddam Hussein declares himself to be the "new Nebuchadnezzar," attacks Israel, and is defeated in the Persian Gulf War which ends on Purim 1991 5751

http://www.aish.com/purimthemes/purimthemesdefault/Gulf_War_Miracles_.asp
Saddam Hussein thought he was a reincarnated Babylonian king; his evil plan to kill the Jews ended with another Purim miracle...

By the rivers of Babylon, the Children of Israel sat and wept, and remembered Zion. (Psalms 137:1)

North of the ancient city of Ur, also on the Euphrates River, lies the biblical city of Babylon. Years ago, Saddam Hussein commissioned archaeologists to restore the city and its Hanging Gardens. Each new brick that was added was inscribed with Saddam's name. This became a powerful symbol for him. Saddam Hussein believed that he was the reincarnation of the great Nebuchadnezzar, and dreamed of restoring the Babylonian empire to its former size and glory.

During the course of the dig, archaeologists uncovered a plaque on the right-hand side of the ancient city gate. This plaque had been placed there by Nebuchadnezzar and proclaimed the ancient ruler's greatness. Saddam ordered stonemasons to place another plaque on the left-hand side of the gate, glorifying the greatness of Saddam Hussein. With his national symbol in place, Saddam then embarked on a campaign of terror in 1990-91, first in Iran, then in Kuwait. Ultimately, he dreamed of recapturing Jerusalem.

THE END IS JUST THE BEGINNING

The streets of Tel Aviv are filled with children and adults wearing masks. This time they are not gas masks, but the traditional costumes celebrating the Jewish festival of Purim. People are walking to synagogue, carrying their gas masks in boxes slung over their shoulders. It is the morning of February 28, 1991. Inside the synagogues, the Book of Esther is read aloud. It is the story of a great turn of events for the Jewish people. The wicked viceroy of Persia, Haman, had plotted to murder all the Jews in the kingdom. Through a sequence of inexplicable and miraculous events, the tables were turned, and through the efforts of the Jewish leaders Mordechai and Esther, Haman was hung on the very day that he chose to kill the Jews. For 2,500 years, Purim has been a day to celebrate the triumph of good over evil.

One Israeli's personal account:
"When I returned from synagogue that morning, my children greeted me with singing and laughing. While we had been reading about the destruction of Haman, George Bush had announced that the Allied forces called a ceasefire. My six-year-old asked if they would write a book about Saddam Hussein that would be read in synagogue next year! I smiled. In her own way, she could sense the cycle of history repeating itself.

Later that morning, at 10 a.m., Israeli Brigadier General Nachman Shai announced that everyone could remove the plastic sheeting from their windows and put away their gas masks."

http://www.wildolive.co.uk/purim.htm http://fp.thebeers.f9.co.uk/purim.htm
Purim or the Feast of Esther

Shushan Purim

If you look on a Jewish calendar you may notice an extra day, Shushan Purim, and wonder what it is.

According to Esther 9 v20-22, the Jews prevailed over their enemies on the 13th of Adar and on the 14th they feasted to celebrate the victory. But in Shushan, the capital (a walled city) the battle lasted another day and the holiday was celebrated on the 15th. When the sages instituted Purim they took account of this and created Shushan Purim, to be celebrated in walled cities. The qualification of a walled city was being walled at the time of Joshua, which means pretty much, that it only applies to Jerusalem. For fuller explanations see, www.aish.com/holidays/purim/shushan_purim.asp or www.ou.org/chagim/purim/when.htm

Celebrating twice ? Little Purim - Purim Katan

Since the Jewish leap year has two months of Adar; Adar I and Adar II. Purim is observed for 2 days in Adar II. The 14th and 15th of Adar I are traditionally celebrated as "Little Purim". These are days for celebration; not mourning.

Hatred of the Jews - Anti-Semitism and its relation Anti-Isrelism are still alive and well and threatening the Jews, particularly those in Israel. Among those most vocal and threatening was Saddam Hussein, who attacked Israel in the first Gulf War and threatened to do so again in the second. Saddam Hussein believed himself to be the second Nebucadnezzar, and was rebuilding the works of the first. (Check out Daniel 4)

Iraq corresponds to Babylonia, not Persia which is Iran. Persia inherited the exiles from the Babylonians who first carried them away.
Iran is on course to becoming a nuclear power during 2006 and is threatening Israel. Iran's President Ahmadinajad has called for Israel to be wiped from the map.

Klaus Matefi
2008. december 07. 12:45 | Sorszám: 201
Az 1999.08.11.- napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt Nap-Hold konjunkciójának a pozíciója a Zodiákusban (18,4° Oroszlán) a mundán asztrológia szerint hosszú ideig fontos pontja marad az esetleges későbbi történések szempontjából, de az erre a pontra 90°ra illetve 180°-ra található helyek is, azaz a 18,4° Skorpió; 18,4° Vízöntő és a 18,4° Bika. Ezeken a pontokon áthaladó tranzitplanéták "kiválthatnak" (ehhez időzítik...) esetleges fontosabb világpolitikai eseményeket...

Volt-e erre példa a 2003 évi iraki agresszíót megelőzően?

A George W. Bush által meghirdetett "terrorizmus ellenes harc" kiváltó oka úgymond a máig is tisztázatlan körülmények között megtörtént 2001 szeptember 11.-i események voltak, amit ő a harmadik világháború kezdeteként propagált...

2001 szetember 11.-e reggelén két utasszállító gép csapódott be a WTC-be, egy kicsit később pedig hatalmas robbanás történt az Amerikai Védelmi Minisztérium épületében, a Pentagonban. A Bush-kormány nyilatkozata értelmében a Pentagonba egy Boeing 757 óriás utasszállító repülőgép csapódott be, amit szintén arab terroristáknak kellett volna irányítaniuk a Bushék magyarázata alapján, mint ahogy a WTC-be berepülő gépeket. Aki ismeri az eredeti képfelvételeket, annak egyértelmű, hogy ez nem stimmelhet, hisz az épület falán nem látszik egy óriásgép becsapódásának a helye, csak egy lyuk...

Az eset után a CIA elkezdett a világ minden tájáról "tetteseket" gyűjteni, akiket illegális módon tartottak és tartanak még mindig fogságban Guantanamo-ban:

Idézet:
http://www.sueddeutsche.de/politik/858/317732/text/
12.11.2008 10:00 Uhr
Obama: Pläne für Guantanamo
Ein Schandfleck als Erbe (Egy szégyenfolt, mint örökség)

Guantanamo steht für den moralischen Verfall der Führungsmacht USA.
Das Lager wird Obamas erste Bewährungsprobe auf dem Weg, den Ruf seiner Nation wieder aufzupolieren.

Seit sechs Jahren steht das Gefangenenlager "Camp X-Ray" auf Kuba als Sinnbild für den Krieg der Amerikaner gegen den Terror. Aber vor allem steht es für den moralischen Verfall der Führungsmacht der freien Welt.

Seit sechs Jahren leben Terror-Verdächtige und Unschuldige in einem rechtlichen Vakuum, das das Hochsicherheitsgefängnis darstellt - außerhalb der Reichweite von Rechtsstaatlichkeit oder internationalem Völkerrecht, ohne Anspruch auf ihre Menschenrechte. Mehr als 250 Menschen werden noch heute ohne Anklage, ohne Rechtsbeistand oder faires Gerichtsverfahren auf Kuba festgehalten.

Minden nemzetközi és emberi jogok mellőzése mellett, megfosztva a védekezési lehetőségüktől folyamatos kínvallatások útján igyekeznek olyan "beismerő vallomásokat" kicsikarni a már a "halál küszöbén" álló foglyokból, amelyeket jogilag úgyse lehet egy per folyamán felhasználni... Ilyen külső sérelmi nyomok nélküli kínvallatás a "Waterboarding", aminek a lényege az, hogy a fogoly orrát betömik és a szájába folyamatosan vizet öntenek, ami egész rövid idő elteltével a fulladást eredményezné, hacsak nem szakítják meg a folyamatot...

Korábbi időkben az inkvizíció is alkalmazta ezt:

Idézet:
http://www.foltern.de/folter/wasserfolter.html

Mi haszna lehet ebből az illegális kínzási módszerből és a fogjokkal való törvénytelen bánásmódból a jelenlegi amerikai vezetésnek?
Az tudjuk ugye, hogy kínvallatások által kicsikart vallomásokat nem vehet komolyan egyetlen demokratikus ország bírói testülete se, mint pl. a korábbi vérvádakkal kapcsolatos beismerő vallomásokat se.
Ha pedig ez így van, akkor milyen célból volt erre mégis szükség?

Egy érdekes cikk a 2001 szeptember 11.-i eseményekkel kapcsolatosan:

Idézet:

http://members.chello.hu/kapu/2001911.htm
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Társadalomtudományi Kar
Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék

2001. szeptember 11.
Kik a valódi terroristák?

Hová tűntek a roncsok?
Esetleg a katasztrófát nem is egy utasszállító-repülőgép okozta? Ezt az első hallásra furcsának tűnő kérdést érdemes kicsit közelebbről szemügyre venni. A WTC elleni támadássorozat árnyékában a média kevesebb figyelmet szentelt a Pentagonnál történt eseményeknek, a képanyag is jóval hiányosabb. Azonban, ha megfigyeljük a közvetlenül a támadás után készült felvételeket, azokon egyáltalán nem láthatunk repülőgéproncsokat (lásd 2. és 3. fénykép). Az állítólagosan Pentagonra zuhant AA 77-es járat egy Boeing 757-es hatalmas utasszállító, mintegy 100 tonnányi fémtömeg. Egy ekkora repülőgép lezuhanásakor általában szétroncsolódott gépmaradványok (szárny-, motor- és egyéb alkatrészdarabok), az utasok holttestei, poggyászok borítják a becsapódás helyszínét. Ebben az esetben semmi ehhez hasonlót nem tapasztalunk a fényképeken.[15]

A Pentagonban keletkezett kár jóval kisebb volt annál, mint amit egy ilyen becsapódás egyébként okozna. A Pentagon külső falában keletkezett rongálódás (az ütközés által okozott kráter a falban) nagyjából fele akkora, mint egy Boeing 757 szárnyfesztávolsága[16] (lásd 4. és 5. fénykép). Tehát ott semmiképpen nem férhetett el az AA 77-es járat.

Több cikk is megjelent az Interneten arról, vajon mi okozhatta a sérülést a falon, és ezek abban egyetértenek, hogy nem az állítólagos Boeing 757 volt a tettes.[17] A Pentagon biztonsági kameráinak felvételein sem látszik a repülőgép, sokkal inkább látszódnak robbanásra utaló jelek. Az Associated Press első jelentése szerint az épületbe egy robbanóanyaggal teli teherautó szaladt be, ezt azonban a Pentagon azonnal cáfolta.[18] Egy francia szerző, Thierry Meyssan fotók, szemtanúk vallomása és egy légiirányító radarjelzései alapján azt állítja a L'Effoyable Imposure (A rettenetes megtévesztés) című könyvében, hogy egy vadászrepülőgépről kilőtt rakéta okozta a Pentagon-katasztrófát.

Mindebből kitűnik, hogy a Pentagon-támadás körül kialakult misztérium kérdések sokaságát veti fel az üggyel kapcsolatban. Abban mindenképpen kételkednünk kell, hogy valóban egy Boeing 757-es találta el az épületet. Elméletek léteznek, arról mi is történhetett, de egyértelmű bizonyíték egyik igazságát sem látszik alátámasztani. A hivatalos változatét sem, amely azt állítja, hogy egy utasszállító zuhant a Pentagonra, ám a roncsaiból nem maradt semmi, ennek ellenére a halottakat ujjlenyomataik alapján sikerült azonosítani.[19]

Szeptember 11-e legnagyobb ellentmondásainak egyike, hogy valójában mi is okozta a tragédiát, hiszen ha el is fogadjuk, hogy nem a Boeing 757-es, akkor is ott marad fekete foltként a megválaszolatlan kérdés: mi történt az American Airlines 77-es számú járatával?

Az állítólagos terroristák
Az merényletek elkövetésével 19 arab származású férfit tettek felelőssé az Egyesült Államok hatóságai. Az ellenük felhozott bizonyítékok azonban megkérdőjelezhetőek és meglehetősen hiányosak is. A képességeik, képzettségük pedig kérdésessé teszik, hogy valóban ők hajtották-e végre ezt a nagy szakértelmet, rendkívüli összhangot és szervezettséget igénylő akciót.

Az FBI meglepő gyorsasággal már a merénylet másnapján nyilvánosságra hozta az elkövetők listáját.[28] Azt, hogy hogyan jutottak ilyen gyorsan eredményre, nem indokolták. Vajon honnan tudta az FBI, kik voltak a tettesek? Hiszen szemtanuk nem maradtak, mindenki meghalt a gépeken. A repülőtársaságok által közétett utaslistákon az FBI által bűnösnek nyilvánított tizenkilenc arab neve közül egyik sem szerepel.[29] További ellentmondás, hogy az állítólagos merénylők közül legalább hét még él, egy pedig már szeptember 11-e előtt meghalt[30].

A terrorcselekmények után rövid időn belül bizonyítékok egész sorával igyekeztek a hatóságok alátámasztani az elkövetők kilétét, hovatartozását. Ezek a bizonyítékok azonban nem pusztán kétségesek, hanem már-már abszurdak.

A CIA áll a merénylet hátterében
A szeptember 11-ei események, azok háttere és a kapcsolódó folyamatok jóval összetettebb képet alkotnak annál, semmint, hogy a merényletet egyszerűen gonosz iszlám terroristák elkeseredett tettének nyilvánítsuk, mellyel megbüntették az őket elnyomó nyugati világot. Hasonlóképpen nem intézhető el az afganisztáni "válaszlépés" sem annyival, hogy az egy teljesen jogos ellencsapás volt a megtámadott fél részéről. Annak ellenére sem, hogy a Biztonsági Tanács 2001. szeptember 12-én az 1368-as számú határozatában elismerte - az ENSZ Alapokmányával összhangban - az Egyesült Államok alapvető jogát az önvédelemhez. Köszönhetően annak, hogy ezekben a napokban az USA, a sokkolt nemzetközi közösség szolidaritását kihasználva különösebb akadály nélkül tudta érvényre juttatatni azon igényét, hogy globális hajszát indít az általa felelősnek tartott tettesek ellen. A konkrét bizonyítékok hiányában, koholt vádak alapján indított Afganisztán elleni háború jogossága azonban erősen megkérdőjelezhető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a háborúnak a valós okai nem a szeptember 11-ei terrorcselekményekben keresendők. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy a merényletek okai keresendők az afganisztáni beavatkozás valódi indítékaiban. Sőt, a katonai akció hátterén túlmenően, az érdekek szélesebb összefonódásában. Magyarul, ha kritikusan vizsgáljuk az ebben a fejezetben kifejtett gazdasági, katonai, politikai indítékokat, érdekösszefüggéseket, körvonalazhatjuk a terrortámadások lehetséges háttérszemélyeit, esetleges résztvevőit.

A "Kinek állhatott érdekében?" kérdés megfelelő kiindulópont a merénylet feltételezett kitervelőinek meghatározása céljából történő vizsgálat során, feltételezve, hogy egy ilyen horderejű akciót komoly indíték nélkül nem hajt végre senki. Azt is figyelembe véve, hogy az indíték önmagában még nem bizonyíték a bűnösségre, a gyanúsítottak körét azok érdekeinek ismeretében leszűkíthetjük egy meghatározott csoportra.

Az Egyesült Államok, annak kormánya, illetve vezető személyiségeinek különféle üzleti érdekeltségei a tragédia legnagyobb nyertesei, politikai és gazdasági téren egyaránt. Az USA a merényletek után a világ legtöbb országának mély részvéte, hallgatólagos beleegyezése és aktív vagy passzív közreműködése mellett saját, hagyományosan háborúellenes közvéleményének elsöprő támogatását maga mögött tudva hajthatta végre már a terrortámadások megtörténte előtt gondosan kitervelt afganisztáni katonai akcióját. Oszama bin Laden al-Kaidája elleni büntetőakció címén, a terrorizmus elleni harc zászlaja alatt háborúzva biztosította a stratégiailag rendkívül fontos közép-ázsiai olajtartalékok feletti ellenőrzést. Az energetikai szektorban erősen érdekelt Bush-kabinet a hatalomra jutásában elengedhetetlen szerepet játszó olajtársaságok érdekeinek megfelelően eltávolította az Afganisztánon keresztül húzódó olajvezeték megépítésének útjában álló Talibánt. Amerikai olajvállalatok alkalmazottai és kábítószer-kereskedők részvételével bábkormányt hozott létre, mely partner a csővezeték felépítésében, és az ópiumtermesztés valamint a heroin-előállítás fokozásában. Az illegális drogkereskedelemből származó hatalmas profit a CIA közvetítésével az Egyesült Államokba áramlik és a nagy része a hadiiparban kerül befektetésre. Ezzel, valamint a szeptember 11-e utáni fegyverkezési kiadások jelentős növelésével a fegyvergyártó vállalatok részvényesei, a katonai-ipari komplexum nagybefektetői (a Bush-érdekeltségű Carlyle-csoporttal az élen) jelentős nyereségre tettek szert.

A merényleteket követő hangzatos beszédeivel, a nemzetet egységbe forrasztó, hazafias retorikájával Bush elfogadtatta az amerikai néppel a háború szükségességét, és népszerűsége azelőtt nem látott magasságokba szökkent. A háború miatt jelentősen megnövelt hadi kiadások révén (újabb hatalmas eladósodással) lehetősége volt a recesszióban lévő gazdaság átmeneti fellendítésére. A szeptember 11. utáni általános bizonytalanságot kihasználva az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen belbiztonsági és terroristaellenes törvények (például Patriot Act) hozatalával állampolgárokat ellenőrző és megfigyelő rendszert alakíthatott ki, és bevezethette azt, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a hatóságok visszautasíthatják kormányzati akták nyilvánosságra hozatalát.

Mindezen fejlemények tükrében kijelenthető, hogy az USA vezető elitjének érdekében állhatott a szeptember 11-ei merényletek bekövetkezése. A meggyőző indítékok, és a félreértelmezhetetlen következmények ellenére minden kétséget kizáróan nem nevezhető meg ez a kör a több ezer emberéletet kioltó terrorcselekmény felelősének. Részvételüket több mint gyanússá teszi azonban az a tény, hogy rendelkezésükre áll egy olyan eszköz, mely képes ilyen akciók megtervezésére és végrehajtására. Ez az eszköz a CIA.

A CIA-t mind lehetőségei, tapasztalata, mind rendelkezésére álló anyagi és egyéb eszközei alkalmassá teszik arra, hogy megszervezzen, és véghez vigyen egy ilyen jellegű, korábban elképzelhetetlennek tartott terrorcselekményt. Egyszerre négy utasszállító repülőgépet eltéríteni, és azokat adott célpontok ellen fordítani, mindehhez az amerikai légvédelem nagyvonalú asszisztálását elérni, majd a pusztítást a WTC tornyokba előzetesen elhelyezett robbanóanyagokkal még nagyobb mértékűvé tenni: erre a teljesítményre egyetlen terrorcsoport sem képes. A CIA ellenben rendelkezik kiváló kvalitású pilótákkal, akár olyan fanatizálható arab származásúakkal is, akik végrehajthatták a merényletet. Sőt, még pilótákra sem volt feltétlenül szüksége a művelethez, hiszen birtokában van olyan technika, melynek segítségével földi irányítással, robotpilótákkal kormányozhatóak a repülőgépek.

A Pentagon-történet ellentmondásai, a légiirányítás és a pilóták közötti titkosított rádióbeszélgetések, a terrortámadás körülményei részletes kivizsgálásának elmaradása mind-mind egy titkosszolgálati "covert operation"-re, ún. fedett akcióra utalnak. Ennek álcázására létrehozták az ideális fedősztorit, melynek középpontjában a már jóval korábban megkreált, tökéletes terrorista múlttal rendelkező közellenség, Oszama bin Laden áll. Az előzetes információkról tanúskodó bennfentes tőzsdei ügyletek szintén a CIA-hoz vezetnek, míg a szándékosan lerombolt WTC 7-ben - a CIA New York-i központjában - az egyik legjelentősebb titkos műveletekkel foglalkozó CIA-bázis tűnt el nyomtalanul, és gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos akták ezrei semmisültek meg.[102] Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a terrortámadások után - mintegy jól végzett munka jutalmaként - megnövelték a CIA költségvetését, a gyanú már váddá fokozódik.

De valóban feltételezhetjük-e a CIA-ról ilyen súlyos bűntett elkövetését? Elképzelhető, hogy az amerikai titkosszolgálat saját állampolgárainak ezreit áldozza fel különféle gazdasági, politikai érdekekért? S mindezt sikerül eltussolnia, s büntetlenül megúsznia? Ha jobban szemügyre vesszük a CIA szervezetét, működését, sötét múltját és meghatározó szerepét az Egyesült Államok nem hivatalos külpolitikájában, akkor belátható, hogy a válasz: sajnos igen.

Visszatérve az asztrológiához, 2001 szetember 11.-e reggelén a Vénusz planéta pontosan a már korábban említett 18,4° Oroszlánban helyezkedett el...:

(A Nap és a Vénusz találkozási pontjai a Zodiákusban egy szabályos Pentagrammát - ötágú csillagot adnak! Pentagon...)

Annyit még kiegészítésnek, hogy néhány nappal korábban a Rasszizmusellenes Világkonferencián (World Conference against Racism - WCAR) a dél-afrikai Durbanban a történelemben először sikerült az amerikai rabszolgatartás több tízmilliós áldozatai néhány leszármazottjánakaz USA-val szemben az ENSZ égisze alatt nyilvánosan fellépni jóvátétellel kapcsolatosan. Az elképzelt néhány Billió Dollár jóvátétellel természetesen nem lehet a sok tízmillió fekete embertársunk halálát, ill. a több generáción keresztül kegyetlen körülmények között rabszolgamunkára kényszerített milliók szenvedését kárpótolni, kik oroszlánrészt voltak kénytelenek vállalni az USA gazdasági világhatalommá történő építésében. Ez a történelemben példanélküli métreteket öltött rasszista indíttatású, nyereségvágyból elkövetett népírtás, melyet csak most sikerült emberiségellenes bűntettnek megbélyegezni az ENSZ keretén belül, jogosan megköveteli az anyagi és erkölcsi jóvátételt, amiről természetesen a Bush kormányzat hallani se akart...

Lesz-e III. világháború?

Klaus Matefi
2008. december 07. 11:23 | Sorszám: 200
Az iraki agressziót nemcsak az ENSZ főtitkára, Kofi Annan nevezte illegálisnak:

Idézet:
http://www.netzeitung.de/spezial/irak/305212.html
NZ-Spezial: Irak
Annan verurteilt Irak-Krieg als illegal
16. Sep 2004 07:56
UN-Generalsekretär Kofi Annan hat den Irak-Krieg als illegal und mit der UN-Charta unvereinbar bezeichnet. Zugleich äußerte er Hoffnung, so etwas werde sich so bald nicht wiederholen.

UN-Generalsekretär Kofi Annan hat in einem BBC-Interview die USA scharf angegriffen. Er sagte, der Krieg gegen den Irak sei ohne die Billigung des Weltsicherheitsrats erfolgt und entbehre deshalb jeder rechtlichen Grundlage. «Ich hoffe, wir sehen eine neuerliche Irak-ähnliche Militäroperation für eine lange Zeit nicht mehr», so Annan.

Auf Nachfrage, ob dies bedeute, der Irak-Krieg sei illegal gewesen, antwortete der UN-Generalsekretär: «Nach unserer Auffassung sowie gemäß der UN-Charta war dieser Krieg illegal.» Seiner Ansicht nach hätte es zu einem Angriff einer zweiten UN-Resolution bedurft. Die USA hatten sich dagegen auf den Standpunkt gestellt, die erste Resolution vom Winter 2002 sei ausreichend gewesen.

Annan sagte, die UN-Charta sei eindeutig in ihrer Vorgabe. Ohne Zustimmung des Sicherheitsrates dürfe keine Gewalt angewendet werden.

Zugleich warnte er, die Sicherheit im Irak müsse verbessert werden. Andernfalls werde es schwierig, dort im Januar Wahlen abzuhalten. (nz)

http://www.focus.de/politik/ausland/kritik-an-usa_aid_86573.html
16.09.04, 06:38
Kritik an USA
Annan nennt Irak-Krieg "illegal"
UN-Generalsekretär Kofi Annan hat die von den USA angeführte Invasion des Irak als "illegalen Akt" bezeichnet.

In einem Interview des britischen Senders BBC sagte Annan am Mittwochabend, der Irakkrieg habe gegen die UN-Charta verstoßen. Die Entscheidung gegen den Irak vorzugehen, hätte vom Sicherheitsrat und nicht einseitig getroffen werden müssen. Die internationale Gemeinschaft habe eine "schmerzliche Lektion" lernen müssen. Annan hatte am 10. März 2003 kurz vor der Invasion eine ähnliche Bemerkung gemacht. Die USA und Großbritannien hatten einen Resolutionsentwurf vor dem Sicherheitsrat zurückgezogen, nachdem klar geworden war, dass er keine Zustimmung finden würde. Unter anderem hatte Frankreich ein Veto angedroht.

http://www.fr-online.de/
Dokument erstellt am 16.09.2004 um 17:36:20 Uhr
Annan: Irak-Krieg illegal
UN-Generalsekretär spricht von Verstoß gegen Charta
UN-Generalsekretär Annan hat die von den USA angeführte Invasion Iraks als "illegalen Akt" bezeichnet.

New York/London/Bagdad · 16. September · dpa/ap/rtr/hhk · In einem am Mittwoch vom britischen Sender BBC ausgestrahlten Interview sagte Kofi Annan, der Irak-Krieg habe gegen die UN-Charta verstoßen. Die Entscheidung, gegen Irak vorzugehen, hätte der Sicherheitsrat treffen müssen. Die USA und Großbritannien hatten 2003 vor Beginn der Invasion einen Resolutionsentwurf mangels Unterstützung zurückgezogen.

http://german.cri.cn/21/2004/09/17/1@18190.htm
(GMT+08:00) 2004-09-17 14:56:48
Der Irak-Krieg war illegal
UN-Generalsekretär Kofi Annan hat die von den USA angeführte Invasion des Irak als "illegalen Akt" bezeichnet. Der BBC sagte Annan, der Irakkrieg habe gegen die UN-Caharta verstoßen. Die Entscheidung, gegen den Irak vorzugehen, hätte vom Weltsicherheitsrat und nicht einseitig von den USA getroffen werden müssen.

Diese Äußerung Annans hat eine neue Debatte über die Legitimität des Irakkrieges ausgelöst und den vorherrschenden Konsens innerhalb der internationalen Gemeinschaft über die Illegalität des Irakkrieges gestärkt. Immer mehr Politiker verschiedener Länder verwiesen auf die nicht vorhandene Legitimität des Krieges zwischen dem Irak, den USA und Großbritannien.

Annan betonte weiter, dass er seine Position schon vor Beginn des Krieges im Frühjahr des vergangenen Jahres vertreten und geäußert habe. Anfang März habe er unter Bezug auf die Charta der Vereinten Nationen über die mangelnde Berechtigung eines militärischen Eingreifens im Irak hingewiesen. Er hoffe, dass in Zukunft solche einseitigen Entscheidungen nicht mehr ohne UN-Mandat und ohne umfangreiche Akzeptanz der internationalen Gemeinschaft getroffen werden.

Nach dem öffentlichen Tadel des Generalsekretärs haben unverzüglich die alliierten Staaten USA, Großbritannien und Australien versucht, sich zu rechtfertigen.

Noch am Vorabend des Kriegsausbruchs im Irak forderten die ständigen Mitglieder des Weltsicherheitsrates China, Russland und Frankreich, den UN-Inspekteuren mehr Zeit für die Untersuchungen im Irak zu gewähren. Um einer Abstimmungsniederlage im Weltsicherheitsrat zuvorzukommen, haben die USA und Großbritannien ihren Entwurf zur Forderung nach einem UN-Mandant für eine Militäraktion gegen den Irak zurückgenommen und den Irakkrieg ohne Mandat begonnen. Obwohl sich die USA und Großbritannien immer wieder für den Irak-Krieg rechtfertigen, können sie ihn bislang nicht überzeugend begründen. Die fehlende Begründung ist nun die Ursache für den zunehmenden Zweifel von US-Bürgern und Briten über die Legitimität des Irakkrieges.

http://www.boa-muenchen.org/boa-archiv4/k0409160.htm
Do.16.09.04, 10:50
UN-Generalsekretär Kofi Annan hat die von den USA angeführte Invasion des Irak als «illegalen Akt» bezeichnet. In einem Interview des britischen Senders BBC sagte Annan am Mittwoch, der Irakkrieg habe gegen die UN-Charta verstoßen.

Die Entscheidung gegen den Irak vorzugehen, hätte vom Sicherheitsrat und nicht einseitig getroffen werden müssen. Die internationale Gemeinschaft habe eine «schmerzliche Lektion» lernen müssen. Annan betonte erneut, er fürchte, dass die für Januar geplanten Wahlen im Irak nicht stattfinden könnten, wenn sich die Sicherheitslage bis dahin nicht erheblich verbessert habe. Die Entscheidung über den Wahltermin liege aber bei der irakischen Übergangsregierung.

http://service.spiegel.de/digas/servlet/find/ON=SPOX-266247
SPIEGEL ONLINE - 19.09.2003
Kennedy attackiert Bush: "Das Ganze war ein Betrug"
US-Senator Edward Kennedy hat die Irak-Politik von George W. Bush scharf attackiert. Die Kriegsbegründung bezeichnete er als "in Texas erfundenen Betrug". Sogar Bestechung von Regierungschefs warf der Politiker seinem Präsidenten vor.
Link auf diesen Artikel im Archiv: http://service.spiegel.de/digas/find?DID=28641477

http://www.netzeitung.de/ausland/383246.html
US-Kirchen verurteilen Irak-Krieg scharf
18. Feb 2006 21:08
Mehrere US-Kirchen haben den Irak-Krieg als «Terror» kritisiert. Zugleich räumten sie eigene Versäumnisse ein.

Die Vertreter von 34 US-Glaubensgemeinschaften haben die Reaktion der Regierung von Präsident George W. Bush auf die Anschläge vom 11. September 2001 in ungewöhnlich scharfer Form verurteilt. Die US-Regierung überschütte andere Staaten mit Terror, heißt es in der am Samstag am Rande des Weltkirchenrats in Brasilien veröffentlichten Erklärung. Die US-Regierung habe die Schöpfung missbraucht und die menschliche Familie in Gefahr gebracht.

Die Kirchen kritisierten insbesondere, dass die Bush-Regierung die Religion für die Rechtfertigung des Irak-Krieges instrumentalisiert habe. «Gott ist für nationale Interessen in Anspruch genommen worden, die nichts anderes als abgöttisch sind», heißt es in der Erklärung. «Wir trauern um alle, die in diesem Krieg umgekommen oder verletzt worden sind. Wir müssen mit Scham feststellen, dass in unserem Namen Missbrauch betrieben wurde.»

Unter den Glaubensgemeinschaften, die die Erklärung herausgaben, sind die amerikanische Episkopal-Kirche, die Presbyterische Kirche, die Methodisten, verschiedene orthodoxe Kirchen und Baptisten. Die Kirchen räumten auch eigenes Versagen ein: Sie hätten nicht laut genug gegen den Krieg ihres Landes protestiert, in dem Menschenrechte und globale Rechtsnormen verletzt würden, hieß es weiter. (nz)

http://www.focus.de/politik/ausland/usa_nid_40871.html
12.12.06, 07:30
Bush-Freund nennt Irak-Krieg kriminell
Er bezeichnet sich als "guter Freund" George W. Bushs. Vier Jahre lang hatte Republikanersenator Gordon Smith die Irak-Strategie des Präsidenten unterstützt. Jetzt ist dem als ruhig und besonnen bekannten Parlamentarier bei einer Rede im Kapitol jedoch der Kragen geplatzt: "Ich kann nicht mehr länger eine Politik mittragen, die verlangt dass unsere Soldaten Tag für Tag dieselben Straßen auf dieselbe Weise kontrollieren und von denselben Bomben zerfetzt werden", klagte Smith: "Das ist absurd. Und es ist vielleicht sogar kriminell."

http://www.zeitenschrift.com/news/irakvoelkerrecht.ihtml
Irakkrieg - ein Völkerrechtsbruch
Wenige Stunden vor dem Angriff der amerikanischen und britischen Streitkräfte auf den Irak veröffentlichten 31 kanadische Professoren für Internationales Recht einen Offenen Brief, worin sie diesen inzwischen begonnenen Krieg als Völkerrechtsbruch werten.

Ein anglo-amerikanischer Angriff "wäre ein fundamentaler Bruch von internationalem Recht, der die seit dem Ende des Zweiten Weltkrieges vorherrschende Integrität der internationalen Rechtsordnung ernsthaft gefährden würde", steht in diesem Brief. "Widerrechtliche Kriegshandlungen der USA und ihrer Verbündeter würden uns schlicht in eine internationale Ordnung zurückwerfen, die nur auf imperialen Ansprüchen und aufgezwungener Gewalt gründet."
Dies ist auch die Ansicht der Außenminister vieler Länder, vor allem in Europa.

Rechtsexperten machen deutlich, daß es nur zwei Gründe gibt, welche die USA zu einem Angriff auf den Irak berechtigen würden: Wenn die USA direkt angegriffen werden und sich verteidigen müssen, oder nachdem die Supermacht von der UNO und dem Sicherheitsrat zu einem Krieg gemäß den UN-Satzungen ermächtigt wurde.
Letzteres ist bekanntlich nicht der Fall. Außerdem stellt der Irak keine unmittelbare Gefahr für die USA dar, was auch immer Präsident Bush behaupten mag. Es gibt keine Beweise - ja nicht einmal Hinweise -, die eine Verbindung des irakischen Regimes zu dem Terrornetzwerk von Osama bin Laden belegen. Das gibt sogar der amerikanische Geheimdienst CIA zu.
Deshalb ist es als propagandistisches Bravourstück der US-Regierung zu werten, daß heute eine Mehrheit der Amerikaner glauben, Saddam Hussein sei für die Terroranschläge vom 11. September 2001 mitverantwortlich.
Unbelegt ist auch die Behauptung, der Irak stelle mit seinen angeblichen Massenvernichtungswaffen eine Gefahr für die USA oder nur schon seine unmittelbaren Nachbarn dar. Ehemalige Waffeninspektoren wie beispielsweise Scott Ritter legten immer wieder dar, weshalb der Irak ihrer Meinung nach keine biologischen und chemischen Waffen mehr besitze. Daß die USA bei den erneuten Waffeninspektionen gar kein Interesse an einer möglichen Entwarnung hatten, wurde jedem halbwegs aufmerksamen Medienkonsumenten deutlich.
Der Krieg mußte in jedem Fall her. Dies machte Richard Perle, damals noch Vorsitzender des Politik-Ausschusses des Pentagon, im Dezember 2002 deutlich: Selbst ein entlastender Bericht der UN-Waffeninspektoren könne den geplanten Angriff auf den Irak nicht aufhalten, posaunte der enge Berater von Bush heraus. Perle ist ein glühender Zionist und gilt neben dem Vize-Verteidigungsminister Paul Wolfowitz - ebenfalls ein Zionist - als maßgeblicher Kriegstreiber. Perle, der stolz darauf ist, von seinen politischen Gegnern als 'Fürst der Finsternis' bezeichnet zu werden, mußte übrigens am 28. März 2003 von seinem Posten im Politik-Ausschuß wegen Vorwürfen der Selbstbereicherung zurücktreten.

So hat man sich eben für den erdölreichen Irak und das von den Zionisten verhaßte Regime von Saddam Hussein als Angriffsziel entschieden.
Die eingangs genannten Rechtsprofessoren werten den anglo-amerikanischen Angriff auf den Irak juristisch als eine klare Aggression. "Als Aggression gilt, wenn ein Staat seine Streitkräfte gegen die Souveränität, die territoriale Integrität oder die politische Unabhängigkeit eines anderen Staates einsetzt", steht in den UN-Satzungen.
Würde die UNO den Mut besitzen, die erneute Invasion des Iraks als das zu bezeichnen, das sie ist, so könnten die amerikanischen und britischen Militärs ebenso als Kriegsverbrecher vor Gericht gestellt werden, wie George Bush und Tony Blair, die als Oberkommandierende ihrer Streitkräfte den politischen Befehl zu einem Kriegsverbrechen in Friedenszeiten gegeben haben.
Aber eben: ein George Bush ist kein Slobodan Milosevic - und außerdem haben die USA den neu geschaffenen Internationalen Gerichtshof für Kriegsverbrechen in weiser Voraussicht gar nicht erst anerkannt.

http://www.upi-institut.de/irakkrieg.htm
30.3.03
Am Wochenende fanden wieder weltweite Proteste und Demonstrationen gegen den Irakkrieg statt. In der indonesischen Hauptstadt Jakarta beteiligten sich rund 300.000 Menschen. Parlamentspräsident Amien Rais rief bei der Abschlusskundgebung: "Bush ist der eigentliche Schuft und Terrorist." Ein Redner verlangte, US-Präsident George W. Bush wegen Verbrechen gegen die Menschlichkeit vor ein internationales Tribunal zu stellen.

http://www.n-tv.de/786817.html
Oskar Lafontaine
Zur Definition von Terrorismus: "Jeder, der rechtswidrig Gewalt einsetzt und Menschen tötet, ist ein Terrorist. Das gilt für Bush, für Blair - und natürlich auch für Selbstmordattentäter."

Egy reakció Richard Norman Perle részéről ("Ki az a Kofi Annan, hogy megmondja nekünk, mi a legális és mi az illegális"), aki egyik fő értelmiszerzője volt az Irak ellenes agressziónak:

Idézet:
http://www.welt.de/print-welt/article365600/Er_wird_die_Richtung_seiner_Politik_nicht_aendern.html http://www.welt.de/print-welt/article365600/Er_wird_die_Richtung_seiner_Politik_nicht_aendern.html?print=y
21. Januar 2005, 00:00 Uhr
Von Hanspeter Born
Der neokonservative Vordenker Richard Perle über George W. Bush, den Irak-Krieg, Multilateralismus und die Schwäche der UNO

DIE WELT: Es wäre kein Präventivkrieg gewesen, wenn die Europäer 1936 nach Hitlers Einmarsch ins Rheinland angegriffen hätten. Sie hätten eine Verletzung des Versailler Vertrags geahndet. Es wäre legal gewesen. Der Irak-Krieg ist in den Augen Kofi Annans und denen der meisten Europäer völkerrechtswidrig.

Perle: Unsinn. Es ist Unsinn, daß es eine Völkerrechtsordnung gab, auf die wir uns verlassen konnten. Diese Ordnung existierte nicht. Wer ist Kofi Annan, uns zu sagen, was legal ist und was illegal? Jeder Staat hat das Recht auf Selbstverteidigung.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 07. 11:13 | Sorszám: 199
George W. Bushnak a 2003 március 17.-én késő este megtartott TV-beszéde (melyről utólagosan derült ki, hogy valótlanságokat tartalmazott...), jelezte tulajdonképpen az Irak ellenes illegális agresszió kezdetét, mely az ENSZ jóváhagyása nélkül történt koholt vádakra hivatkozva. Eredménye közel 1 millió halott, a korábbi Irak ellenes lépésekkel együtt 3-4 millió, amiben sajnálatos módon az ENSZ döntéseinek (gazdasági blokád) is nagy szerepe volt, amit az USA és Anglia szorgalmaztak minden időben.

Idézet:
http://www.whitehouse.gov/news/releases/2003/03/20030317-7.html http://www.whitehouse.gov/news/releases/2003/03/print/20030317-7.html
President Says Saddam Hussein Must Leave Iraq Within 48 Hours
Remarks by the President in Address to the Nation
The Cross Hall
For Immediate Release

Office of the Press Secretary
March 17, 2003
(8:01 P.M. EST - END 8:15 P.M. EST)

-"The regime has a history of reckless aggression in the Middle East. It has a deep hatred of America and our friends. And it has aided, trained and harbored terrorists, including operatives of al Qaeda.

The danger is clear: using chemical, biological or, one day, nuclear weapons, obtained with the help of Iraq, the terrorists could fulfill their stated ambitions and kill thousands or hundreds of thousands of innocent people in our country, or any other.

The United States and other nations did nothing to deserve or invite this threat. But we will do everything to defeat it. Instead of drifting along toward tragedy, we will set a course toward safety. Before the day of horror can come, before it is too late to act, this danger will be removed.

The United States of America has the sovereign authority to use force in assuring its own national security. That duty falls to me, as Commander-in-Chief, by the oath I have sworn, by the oath I will keep.

Recognizing the threat to our country, the United States Congress voted overwhelmingly last year to support the use of force against Iraq. America tried to work with the United Nations to address this threat because we wanted to resolve the issue peacefully. We believe in the mission of the United Nations.

One reason the U.N. was founded after the second world war was to confront aggressive dictators, actively and early, before they can attack the innocent and destroy the peace.

In the case of Iraq, the Security Council did act, in the early 1990s. Under Resolutions 678 and 687 -- both still in effect -- the United States and our allies are authorized to use force in ridding Iraq of weapons of mass destruction. This is not a question of authority, it is a question of will."-

-"All the decades of deceit and cruelty have now reached an end. Saddam Hussein and his sons must leave Iraq within 48 hours. Their refusal to do so will result in military conflict, commenced at a time of our choosing. For their own safety, all foreign nationals -- including journalists and inspectors -- should leave Iraq immediately."-

-"Many Iraqis can hear me tonight in a translated radio broadcast, and I have a message for them. If we must begin a military campaign, it will be directed against the lawless men who rule your country and not against you. As our coalition takes away their power, we will deliver the food and medicine you need. We will tear down the apparatus of terror and we will help you to build a new Iraq that is prosperous and free. In a free Iraq, there will be no more wars of aggression against your neighbors, no more poison factories, no more executions of dissidents, no more torture chambers and rape rooms. The tyrant will soon be gone. The day of your liberation is near."-

-"Do not obey any command to use weapons of mass destruction against anyone, including the Iraqi people. War crimes will be prosecuted. War criminals will be punished."-

-"The terrorist threat to America and the world will be diminished the moment that Saddam Hussein is disarmed."-

-"With these capabilities, Saddam Hussein and his terrorist allies could choose the moment of deadly conflict when they are strongest."-

-"Terrorists and terror states do not reveal these threats with fair notice, in formal declarations -- and responding to such enemies only after they have struck first is not self-defense, it is suicide. The security of the world requires disarming Saddam Hussein now."-

Ebben az időpontban a Vénusz planéta a 18,4° Vízöntőben helyezkedett el 7:07 P.M. - 9:07 P.M.-ig (a középérték 8:07 amikor éppen a beszéde közepén tartott!), átellenben (oppozícióban) a 18,4° Oroszlánnal, ahol 1999.08.11.-én a Nap-Hold együttállás történt, ami napfogyatkozás okozója volt.

Nagy kép

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új "evangélizáció" kozmikus háttere

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. december 05. 20:05 | Sorszám: 169
Az Irán elleni támadás napok kérdése?

Bővebben:

ITT

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2008. december 04. 20:07 | Sorszám: 32
Az ószövetségi legendák létrehozói (Ezsdrás és társai) és a későbbi beavatottak nem nézték soha jó szemmel, ha valaki beavatatlan a "végidőkre", azaz napjainkra bekalkulált messiásuk eljövetelének feltárásával foglalatoskodott. Erről tanúskodik az alábbi idézet is:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/87 http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Az idézetben közölt talmudi gondolat nem azonos a valódi Talmudban találhatóval, azaz pontatlan...

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Neunter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (S. 67)
Es schwinde Geist derjenigen, die das Ende (Zersteuung, Erösung) berechnen wollen;
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Kilencedik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (67. old.)
Tűnjön el azoknaknak a lelke, akik a véget (szétszóratás, megváltást) ki akarják számolni;--

Ebből is látható, hogy mennyire szükséges az ember számára egy hiteles Talmud-fordítás, ha nyilvánosan idézgetni akar belőle...

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_20____1995__marcius/131/1841
MEGVÁLTÁS A VILÁGNAK
Bölcseink szerint aki a forrás megjelölésével, helyesen idéz valamit, az mintegy megváltást hoz a világra.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 04. 16:02 | Sorszám: 31
Egy érdekes haszid szokás, ami szintén a három éves korhatárhoz van kötve:

Idézet:
http://www.orzse.mezon.net/kraus/naft42.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Ábrahám Salamon (valaha Gyuri) tősgyökeres pesti. Izraelben, ahová hat éves korában került, az 56-os forradalom következtében, egyhamar Habad befolyás alá került, mint sokan mások - és haszid lett. Fia, aki Habad küldött Bulgáriában, a múlt héten avatta fel kisfiát, vagyis "Gyuri" unokáját - három éves korában, egy színes parti keretében - ahol ünnepélyesen és nyilvánosan lenyírták a haját, de meghagyták halántéka két oldalán a tincseket (pajesz). A haszid szokás szerint fiúgyereknek három éves koráig nem nyírják le a haját és az ünnepélyes aktuson, az eddig kislánynak kinéző gyerekből, egyszerre fiú lesz.

Mi lehet ennek a hagyománynak az oka, hogy éppen három év betöltésekor kell megkülönböztetni a kisfiúkat a kislányoktól? Valami vallási hagyományra alapulhat?

Klaus Matefi
2008. december 04. 15:46 | Sorszám: 29
Hát egy destruktív történet...
Szerintem ez így jobban és ésszerűbben hangzik:

-Kirúgták a családfőt a cipőboltból, ahol dolgozott. Kiállt a főtérre és nap mint nap énekelt a tömegeknek ingyen. Egyre szebb és hatásosabb saját készítésű dalokat adott elő, melyek meghatóak és szinte már fájóak voltak. Egy zenével foglalkozó gazdag szervezet rájött arra, hogy milyen csodálatos hangja van ennek az embernek, ezért úgy döntöttek, hogy gazdaggá teszik ezt a szegény embert, ha eladja számukra a szerzeményeit, amit ezek után csak ők akartak hallgatni.-

Happy end...

Klaus Matefi
2008. december 04. 14:04 | Sorszám: 24
Addig persze nincsen probléma, amíg egy érett, felnőtt férfire egy szexuális életre fejlett nő (akinek a kora meghaladja a törvényben lefektetett alsó korhatárt) éneke esetleg izgatólag hatna...

De egy három éves és egy napos gyereklányé...

Klaus Matefi
2008. december 04. 13:55 | Sorszám: 23
Úgy látszik, hogy nem vagyunk egyformák...
Klaus Matefi
2008. december 04. 13:30 | Sorszám: 21
Elővigyázatossági elgondolások?...
Klaus Matefi
2008. december 04. 11:16 | Sorszám: 20
A feltett kérdésre megadná a következő idézet a választ?

Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft133.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2007.04.24.
Vallásos lányoknak tilos énekelni férfiak hallatára (még ha az egy nem-zsidó sofőr is)

Izrael, sok problémája mellett, a kuriózumok hazája is. Olyan "problémák" is felmerülnek néha, amiket Európában senki nem értene meg még zsidó körökben sem, pedig alapjuk (a problémák alapja) a Halachában gyökerezik.

Például, a Halacha szerint nem szabad férfiaknak női éneket hallani, mert annak izgató, stimuláló, hatása van. Mi történik azonban, ha egy csapatnyi fiatal lány, akik éppen megtérési folyamatban leledzenek, vagyis vallásossá válásuk keretében kapnak ortodox zsidó nevelést-átképzést. Nos, ha ezek a lányok, egy ortodox szervezet keretében, kirándulnak, tilos nekik az autóbuszban énekelni, a fenti ok miatt nehogy éneküket egy férfi hallja.

Nemrég megtörtént esetben a "Lév Áchim" szervezet keretében történt egy ilyen kirándulás és a szervezők megtiltották a lányoknak, hogy danoljanak, mert ezzel zavarba hozzák (hogy ne mondjuk "vétekbe sodorják") a sofőrt, akinek nem szabad női éneket hallani. Az egyik mádrichá javasolta, kérdezzenek meg egy rabbit, mi az eset, ha a sofőr nem-zsidó? Talán ebben az esetben a tilalom nem érvényes és szabad énekelni? A rabbi válasza nemleges volt: ki mondta nektek, hogy egy gójt szabad vétekbe sodorni?!

Ennek utána a szervezet vezetői utasították a lányokat: beszélni, előadásokat tartani, kérdés-felelet minden megy csak ének nem. Énekelni csak azután lehet, miután leszálltak a buszról, a szabad levegőn. Ahol senki sem hallja...

Hiteles Talmud-idézetek?

Klaus Matefi
2008. december 04. 11:05 | Sorszám: 19
A topic célja kizárólagosan az egyes Talmud-idézetek hitelességének a megállapítása és az azzal kapcsolatos esetleges összefüggések vizsgálata.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 04. 10:50 | Sorszám: 18
http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_20____1995__marcius/131/1841
MEGVÁLTÁS A VILÁGNAK
Bölcseink szerint aki a forrás megjelölésével, helyesen idéz valamit, az mintegy megváltást hoz a világra.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. december 04. 10:42 | Sorszám: 16
Egy újabb vallásos utalás a "három éven felüli" kislányokra, akiknek nem szabad idegenek előtt énekelniük, mivel "férfiaknak nem szabad női éneket hallani"...

Mi lehet ennek az oka?

Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft108.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2006.04.18.
HÁROM ÉVEN FELÜLI KISLÁNYOKNAK NEM SZABAD A "MÁ NISTÁNÁ"-T ÉNEKELNI "IDEGENEK ELŐTT"

Egy most megjelent szuper-ultra-ortodox brosúra, nem mindennapi betekintést enged a bné-bráki és jeruzsálemi szuper-ortodoxia világába, ott is a szigorúan bigott "litván" zsidók szokásaiba, halachikus normáiba. A brosúra, amelynek hosszú neve "Pészachi haggada, magyarázatokkal, mesterünktől, a diaszpóra nagy rabbijától, urunktól. Salo, Eljasivtól, feljegyezve tanítványai által", többök között azt az épületes utasítást tartalmazza, hogy három éven felüli(!) kislányoknak tilos a Széder estén" a Má Nistánát intonálni, illetve énekelni...

A gyengébbek kedvéért: A Má nistáná egy - négy kérdésből álló betét - ami felteszi a retorikus kérdést: Miben különbözik ez az éjszaka, a többi éjszakától - majd megválaszolja a kérdéseket, elmondván, hogy ezen az éjszakán nem eszünk kenyeret csak pászkát, és keserű gyökeret (tormát) stb. Ezt mindenütt éneklik a gyerekek, de az új utasítás szerint 3 éven felüli kislányok ne énekeljék, mivel férfiaknak nem szabad női éneket hallani...

Van azonban egy kiskapu is: otthon, családi körben, ahol csak a kislány fiútestvérei vannak jelen és nincsenek idegenek - ott az effajta "női ének" megengedett.

Klaus Matefi
2008. december 04. 08:54 | Sorszám: 15
Nem ismerné a rabbi a Talmudot?...

Az biztos, hogy elég terjedelmes irodalom, de megadott részek kikeresése nem vesz sok időt igénybe...

Vagy lehet, hogy nincsis neki?

Klaus Matefi
2008. december 04. 08:21 | Sorszám: 14
Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Achter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VII, iv Fol. 55b (S. 684)

R. Joseph erwiderte: Komm und höre: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine (weibliche Person) durch den Beischlaf angetraut (142) werden; wenn der Eheschwager (143) sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen (144) strafbar; sie macht (als Menstruirende) den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster (145) gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten (146) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (147) gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei (148) ist.

(142) Die Antrauung kann auch durch den Beischlaf erfolgen, wenn er in dieser Absicht vollzogen wird.

--Három éves és egy napos leány tud közösülés (együtthálás) által megházasítva lenni.

(142) A megházasítás közösülés (együtthálás) által tud megtörténni, ha ő (hímnemű személy) ezzel a szándékkal hajtja végre.--

A fenti Talmud-idézet más talmudi helyeken is történő előfordulásai (Szanhedrin 69a; Jabmuth (Jebamot) 57B/60b; Qiddusin (Kiddusin) 10a) itt megtekinthetőek eredeti fotókkal együtt és az ószövetségi legendákhoz való esetleges kapcsolatának felvetésével illetve magyarázatával:

Hiteles Talmud-idézetek?

Vajon az ószövetségi legendák vallási szokásai szerint a "három évesnél idősebb" kislányok gyertyagyújtása is a fenti Talmud-idézettel kapcsolatos?

Idézet:
http://www.or-zse.hu/fogalom/ft-g.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
GYERTYAGYÚJTÁS a péntek esti (és ünnepi) gyertyagyújtás a zsidó nők alapvető három micvájának egyike (a Chálá-vétel (l. o.) és a Nidda (a havi megmártózás a mikvében (l. o.) mellett. A GY. szimbolikus, a fény a zsidó ház és család békéjét szimbolizálja. Ezzel az aktussal melynek pontos ideje a mindenkori zsidó naptárban van feltüntetve a zsidó nő elfogadja magára nézve a Sábbát beálltát. Általában a zsidó világban elfogadott, hogy férjes asszonyoknak kötelező a Gy. A néhai lubavicsi rebbe újítása, hogy 3 éven felüli kislányok is gyújtanak gyertyát, és édesanyjukkal együtt mondják el az áldást.

http://regi.zsido.com/peszach/kommentar1.htm
Gyertyagyújtás: A zsidó nő három sajátos, nagy micvájának egyike. A zsidó naptár szerint megadott időpontban kell meggyújtani a gyertyát. Három éven felüli kislányok édesanyjuk segítségével gyújthatnak külön gyertyát.

Klaus Matefi
2008. december 03. 22:40 | Sorszám: 13
Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás fõrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Tisztelt Rabbi!
A napokban találtam egy írást az interneten, ami nagyon felzaklatott.Íme:
"Talmudi törvényeik szerint a közösülés kis gyerekekkel megengedett dolog. A Talmudban Nidda, Fol 47b, Kethuboth 6a, Jabmuth 57a, Jabmuth 60a, Kidduschin 10a, 10b, Aboda zara 37a és más helyeken megtalálható, hogy nemcsak hogy megengedi a közösülést három év és egy naposnál idõsebb kislányokkal, de megengedi a közösülést ennél fiatalabb gyerekekkel is."
Foglalkozom a zsidó hittel mostanság, de a talmudot nem ismerem behatóan.Az interneten
sem találtam erre választ.Kérem írja meg az
igazságot.Mert ha ez igaz, lehet hogy szakítok a zsidó hitvilággal.

Elõre is köszönettel, Kertész Ákos.

Kedves Ákos! Kérem, ne dõljön be az efféle antiszemita hamisítványoknak. Az egészbõl annyi igaz, hogy az ókorban a tizenhárom éves lányok már férjhez mehettek, de általában 18 év felett köthettek a fiatalok házasságot. Szégyenteljes, hogy ilyen sületlenségeket és sértõ, normális embereket megtévesztõ „idézeteket” széltében-hosszában terjesztik. Üdvözlettel: R.T.

- Tiszteletem!
Én egy 25 éves budapesti férfi vagyok.Apám zsidó, anyám magyar.Nem kaptam vallásos neveltetést.De néhány éve megtértem a judaista hitre.Nem járok közösségbe.Nálam a vallás abban merül ki hogy betartom a törvényeket.De halottam egy igen sokkoló idézetet a talmudból.Miszerint a 3 éves gyerekkel történõ szexuális kapcsolat nem
bûn.
Az interneten azt olvastam, hogy a zsidók, ezt kifordított, és antiszemita fordításnak tartják.Örülnék ha kiigazítana ebben a kérdésben.

Tisztelettel K.Á.

Tisztelt K.Á.! Az Ön által említett idézet valóban egy közönséges antiszemita hamisítványból való, amelynek semmi köze az eredeti szöveghez. Ezt a hamisítványt egy német teológus, Augut Rohling követte el a 19. században, amiért a bíróság elítélte õt, és le kellett mondania a katedrájáról. Ebbõl a német hamisítványból egy Szentessy Luzsénszky Alfonz nevû szélsõséges antiszemita készített magyar változatot. Õt is elítélte a Horthy korszakban (!) a bíróság, mert kiderült, hogy az eredeti Talmudot még csak nem is ismeri, nem is látta! Sajnos, ezt egyesek mindmáig terjesztik, és megtévesztenek vele még jóakaratú embereket is. Most nemsokára kiadjuk magyarul „a valódi Talmud”-ot (ez lesz a címe), érdemes lesz azt elolvasni. Üdvözlettel: R.T.

Hiteles Talmud-idézetek?

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 25. 18:55 | Sorszám: 127
Jó gondolatok...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 25. 16:19 | Sorszám: 125
Én nem foglalkozom jövendőléssel annak ellenére, hogy Immánuel fellépésének az idejére megadtam egy általam tippelt időpontot(2032.06.08.)

Jövendőléssel az ó- és újszövetségi legendák foglakoztak, amikor megjósolták a Babilónban elsajátított ősi asztrológiára támaszkodva Immánuel születését és fellépését...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 25. 16:10 | Sorszám: 124
Nincsen okom ilyen téren érzékenykedni, nem az én találmányom az asztrológia. Annyi biztos, hogy a bibliai legendák és titkos társaságok misztériumai erre bazíroznak és az én kutatási tevékenységem szempontjából kizárólag ez a lényeges...

Ha a véleményemre vagy kíváncsi, úgy csak annyit tudok ezzel kapcsolatba mondani, hogy az Ascendens (az ekliptikának az a foka, mely az esememény pillanatában a keleti látóhatáron megjelenik - "felkel" - , azaz az ekliptika és a keleti horizont metszéspontja) 4 percenként 1°-ot elmozdul a Zodiákusban.
Szerintem minden időpillanatban más kozmikus hatások érik a Földet, nem véleletlenül "Isten" egy folyamatosan változó szellemi való, aminek nem 4 perc idő a változási ideje... A világegyetem folyamatosan mozgásban van.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 25. 15:22 | Sorszám: 121
Ezt javasolnám neked, hogy asztrológusoktól kérdezzed meg, mivel ők készítenek horoszkópokat, én nem. Vagy esetleg tudnám még neked tanácsolni Dr. Raj Tamás főrabbit, aki a kabbalah-val foglalkozik és asztrológus társaságában tart előadásokat:

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

Vagy utána kellene érdeklődnöd, hogy mire is gondolt pontosan Menáchem Mendel Schneerson rabbi, a lubavicsi rebbe a következő cikkében a születés pillanatát illetően... :

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert.
A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.
A születés az Örökkévaló adománya.

Mit ír Menáchem Mendel Schneerson rabbi?

"A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert."

Rá kellene kérdezzél a cikket tartalmazó weboldalon, (mivel már a rabbi nem él, így nem tud válaszolni), hogy a születés pillanatában a Federal Reserve Banktól kapja-e a születendő gyermek kölcsönbe a lelkét kamatos kamatra, vagy honnan pontosan?... Valahonnan csak jönnie kell, ha a születés pillanatában hatol be a testbe a lélek a rabbi szerint... :

Ebben a kérdésben láthatod, hogy vannak komolyabb specialisták is nálam... :

Én a bibliai legendák és tikos társaságok kozmikus misztériumainak a feltárásával foglalkozom, nem horoszkópok kiértékelésével...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 18:42 | Sorszám: 116
Helyesbítek, csak kettő, mivel egyet megtaláltam más link alatt:
http://www.berlinonline.de/berliner-zeitung/archiv/.bin/dump.fcgi/1999/0812/none/0026/index.html
Klaus Matefi
2008. november 24. 18:31 | Sorszám: 115
Sajnos az általam megadott négy linkből már csak egy érhető el...
Klaus Matefi
2008. november 24. 18:17 | Sorszám: 114
Jó ötlet! Fogom javasolni az asztromókus fórumon. Az eddigi tapasztalatom az, hogy hivatásos asztrológusok tartózkodnak ezektől a témáktól...

Esetleg néhány idézet ezzel a kozmikus kereszttel kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.csend.hu/magazin/0203/2.html
Egy nagy kereszt rajzolódott ki az égen a bolygók által, amely a szilárd vagy állandó jegyek közepén (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) helyezkedett el. Ez a legdiszharmonikusabb bolygóállás volt az emberiség történetében.
Asztrológiai értelemben bizonyíthatjuk, hogy a két tengely, amely egymással derékszögben a kereszt két szárát adta, és nyilvánvalóan igaz lesz a bibliai jövendölés, miszerint elválik a jó a rossztól. Olyan helyzet jön létre a föld egészén, kiemelve az európai régiót, ahol a hagyományos tradicionális értékek, illetve az új értékek élesen elválnak egymástól.
Ősidők óta kutatja az ember a végtelen égbolt jeleit és titkait. A különleges bolygóállások az egész emberiségre hatással vannak, attól függetlenül, hogy hiszünk e benne vagy sem.

http://www.astro-logos.com/faq.htm
Telefon-Interview von Regine W. vom Time Magazin am 27.07.1999
Schauen Sie, im Alten Testament heißt es "An jenem Tag geht die Sonne am Mittag unter, und am helligsten Tag wird es finster." (Amos 8.9) Diese Sonnenfisternis (11.08.1999) findet am Mittag statt! Nicht genug damit, die Konjunkcion von Sonne und Mond findet damit an der höchsten Stelle (im Löwen) des Fixen Kreuzes, das sich aus den Zeichen Stier, Löwe, Skorpio und Wassarmann bildet. Diesem Kreuz wird wiederum in der Bibel eine überragende Bedeutung zugeschrieben. Meines Wissens gab es seit Jahrtausenden keine Sonnenfinsternis über diesem Ort, die eingebunden ist in ein Fixes Kreuz und das auch noch zur Mittagszeit!
--Telefon-interjú Regine W.-vel a Time Magazin által 1999.07.27.-én
Nézze, az Ószövetségben azt jelenti "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal."(Ámos 8,9) Ez a Napfogyatkozás (1999.08.11.) délben történik! Nem elég ahhoz, a Nap és Hold konjunkciója a legmagasabb helyén (az Oroszlánban) a fix keresztnek történik, ami a Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyekben képződik. Ennek a keresztnek a Bibliában mindenekfeletti jelentősége van. Tudomásom szerint évezredek óta nem volt ezen a helyen Napfogyatkozás, ami egy fix kereszttel lett volna egybekötve és még délidőben!--

http://tunder17.tvn.hu/99aug11.html
1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. A tradícionális asztrológia szerint jelentése a horoszkópban: pusztulás, halál, háború, megszűnés, megújulás, robbanás, végzet.
1999. augusztus 11-én az égen szimbolikusan megjelenik ennek a lázadásnak a képe: a Hold az Oroszlán jegyében, a Nap saját uralmi jegyében eltakarja a Napot. Ha csak rövid időre is, megvalósul a trónfosztás. De elindulnak ebben a pillanatban olyan folyamatok, amelyek kiszámíthatatlan ideig tartó női uralmat eredményeznek a Földön. Lilith, az ős-szajha, a férfiölő boszorkány összefog a psziché hataloméhes alvilágának urával, a képmutató és alattomos Plutóval, a modern média és nagypolitika tulajdonosával, hogy megkörnyékezze az éppen Bika-Isten arcát mutató Jupitert a női világuralom érvényesítése engedélyezéséért. (Mert, mint tudjuk, a világon azért rend van, ha néha nem is látszik.) A női lázadás egyébként teljesen jogosult: háború van, és a férfias katonai logika az egész Anya-Föld elpusztításával fenyeget. Csak éppen nem mindegy, hogy a család-ellenes Lilith-Hakaté, vagy a bölcs tanítóval, Kheirónnal, a kentaurok királyával most férje és gyermekei érdekében szövetkező Junó veszi át a végső hatalmat.

Az asztrológiát jól ismerők tudnak róla, hogy 1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. Ugyanakkor lesz egy Vénusz - Jupiter trigon is az égen. Első pillantásra ez lesz a menekülési útvonal sokak számára a nehéz időkben. Azonban ez a menekülési lehetőség csak látszólagos: a Vénuszt a Plutó, a Jupitert a Neptunusz fogja kvadrátolni a napfogyatkozás idején.

Az elemzés nem sok jóval kecsegtet. A nagy napfogyatkozás idején olyan, az emberek nagy részének kedvezőtlen folyamatok indulnak el, amelyek számonkérés jellegüknél fogva nagy tömegeket, embercsoportokat fognak kellemetlenül érinteni.

Kik lesznek ezek az emberek?

Elsősorban azokat a népeket és személyeket fog érinteni a kibontakozó nagy világválság, akik a szilárd jegyekhez tartoznak. Minden embert érinteni fog, közvetlenül, vagy közvetve, barátok és családtagok révén.

Mit jelentenek a szilárd jegyek?

Leegyszerűsítve: a szilárd jegyekhez tartozó emberek, népcsoportok a büszkék.

Az Oroszlán előkelőségére büszke. A Vízöntő a szabadságára. A Bika a vagyonára. A Skorpió a hitelességére.

1999 augusztusa után olyan helyzet fog kialakulni, amelyben senkinek nem lesz mire büszkének lennie.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a napfogyatkozás idején megjelenő karmikus kereszt ha csak kis katasztrófát is jelent, a "civilizált" emberiség jelen társadalmi, gazdasági, világnézeti rendszere nem fogja túlélni. A dolgok nem mennek többé az eddig megszokott fogyasztói szemléletű, a gazdasági növekedés szent tehenét imádó szűk látókörű és együttérzés nélküli stílusban.

Alapvetően meg fog változni a világ: a gazdaság, a társadalmi modell, a gyógyítás, az egészség fogalma, a gondolkozás - mindezek új paradigma szerint fognak működni.

Nem lehet tudni, hogy a folyamatok mennyi idő alatt zajlanak le. Valószínűleg különböző időtartamú és súlyosságú folyamatokat fogunk észlelni, mindenki a maga szűkebb életterületén, szubkultúrájában. Nincs rálátásunk az Egészre.

Csak annyit lehet tudni biztosan, hogy ezeknek a kedvezőtlen folyamatoknak nagy része, éppen a legsúlyosabb következményekkel járók, 1999. augusztusának 11. napján kezdődik.

http://www.BerlinOnline.de/.bin/archiv/1999/0812/politik/0029/index.html
"Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt." "Es ist wie eine Auferstehung der Welt."
--"Néhány iszlám szekta augusztus 11.-t az "utólsó ítéletnek" kiáltotta ki." "Ez olyan, mint a világ feltámadása."--

Metamorfózis (Ezotérikus Magazin IV. évf.3.sz.)(18.old.) Az 1999 aug.11.-i Napfogyatkozás, s az a sziszifuszi kereszt, ami ekkor az égbolton megjelenik, kezdőpontját jelzi annak az egész Világot felforgató "valaminek" amit Végítéletnek nevezünk!"

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 17:41 | Sorszám: 110
Nem vagyok asztrológus.
Klaus Matefi
2008. november 24. 17:15 | Sorszám: 108
Az 1948-ban történt Izrael és az 1979-ban kikiáltott Iráni Iszlám Köztársaság megalakulását egyaránt messianisztikus célok motiválták tehát valójában teokratikus államok, még ha ez Izrael esetében a külső szemlélőnek nemis tűnik fel az első pillanatban.

Iránt a síiták által várt Imám Mahdi visszatéréséig (*aki természetesen nem "térhet vissza" ugyanúgy, mint a Názáreti Jézus se...) a papság irányítása alá vonták, Izraelt pedig a messiásuk, Immánuel fellépéséig parlamenti pártok irányítják. Izrael számára ezért nemis hoztak létre alkotmányt, mivel ennek a szerepét a Tóra, azaz Ezsdrásék által a feltételezett Mózesnek a nevében készített könyvek alkotják:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Imam_Mahdi
Die Verfassung des Staats Iran von 1979 nennt den zwölften Imam gar als eigentliches Staatsoberhaupt. Der Klerus herrscht nach dieser Auffassung nur in Stellvertretung des zwölften Imams bis zu dessen Wiederkehr aus der Verborgenheit.
--Irán 1979-es alkotmánya a 12. Imam-ot (*Imam Mahdit) a tulajdonképpen mint az ország vezetőjét nevezi meg. A papság csak a 12. Imám helyetteseként uralkodik ezen felfogás szerint, amíg vissza nem tér a rejtettségéből.---

http://www.or-zse.hu/halaha/allamforma.htm
AZ ÁLLAMFORMÁRÓL
A KÉRDÉS MEGVÁLASZOLÁSA AZÉRT SEM KÖNNYŰ, MERT A Sulchán Áruchban nincs erre vonatkozó paragrafus. A Tóra és a Halacha ezen a téren meglehetősen rugalmas, ne mondjam indifferens.

Ami a modernkori responzumokból kitűnik, az a logikus következtetés, hogy a Tóra nem ír elő semmiféle kívánatos államformát, hanem elfogadja azt, amit a nép akar - ha ez nem ellentétes a zsidó alkotmánnyal, vagyis a Tóra alaptörvényeivel.

Chájim Dávid Hálévi, Tel-Aviv néhai főrabbija, írja könyvében ("Ászé löchá ráv", 3, 56), hogy a Tóra nem irt elő sem kötelező gazdasági vagy politikai rendet (államformát) és ezt "szándékosan homályban hagyta". Szerinte"a Tóra erejére és nagyságára mutat, hogy nem foglal állást ezekben a kérdésekben és ezt két okból: Egyrészt mivel ezek a dolgok változnak az idők folyamán és a Tóra örök és időfeletti. Másrészt a Tóra nem akart a népet kényszeríteni, hogy a mindennapi életben ilyen vagy olyan gazdasági vagy politikai rendszerben éljen és ezt a nép szabad választására bízta". "Ezzel szemben - írja Hálévi - a Tóra adott a népnek egy olyan parancsolat-rendszert (micvákat) és bennük alapvető elvek, amelyek minden rendszerben alkalmazhatók, és amelyek arra hivatottak, hogy eliminálják a negatívumokat minden rendszerben".

Ma, amikor a Halacha alapján nincs lehetőség zsidó királyt választani, a fent elmondott okok alapján - marad a köztársasági államforma "amit a nép akar".

Összegezve: A Tóra és nyomában a Halacha nem ír elő kötelező államformát. A zsidó királyság alkotmánya a Tóra, ami fékező hatással van királyi önkényuralomra, de napjainkban nincsenek meg a feltételei a királyválasztásnak és így marad a köztársaság, mint a nép akaratának megtestesítője.

http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/archiv/u990305.html
H. H. DONIN
Zsidónak lenni (12.)
Mi a Tóra? Technikailag Mózes öt könyvét jelenti. Ez az Írott Tóra (Torá SeBiktáv). A tekercset, amelyre le van írva, és amelyet a zsinagóga frigyszekrényében tartanak, Tóra-tekercsnek - Széfer Tórának nevezik. Bizonyos értelemben ez a zsidó nép alkotmánya.

http://www.rabbi.hu/hit2005/hitelet17.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2005. június 13 - 19
Leglényegesebb jellemzője azonban az, hogy ezen a napon, Sziván hatodikán, több mint 3300 évvel ezelőtt (*?), kapták az Egyiptomból kiszabaduló héber törzsek a Tórát a Szináj hegyen. Ez a zsidóság chartere, alkotmánya, kvintesszenciája - mindene.

(*?) - saját megjegyzés: az ószövetségi legendákat Ezsdrásék készítették a babilóni szaműzetés alatt és után.

http://www.zsido.com/egyseg/egyseg16/egysg16.htm
"Ha a világ végén lesznek is száműzötteid – onnan gyűjti egybe az Örökkévaló" – ígéri Mózes mesterünk Isten Tórájában, ami a zsidó nép írott alkotmánya.

http://www.168ora.hu/cikk.php?id=9335
Szavaznak a népek
Hogy ne csak európai példákról essék szó, megkérdeztem régi jó barátomat, Yehuda Lahavot (a 168 Órát is tudósítja), hogy náluk, Izraelben mi a helyzet. Nos, ott az államalapítás óta még nem volt népszavazás. Izraelnek nincs alkotmánya. A népszavazás nincs intézményesítve.

Link
IZRAEL
Nincs írott alkotmány, azonban az Alapítási Nyilatkozat (1948), a
parlament (Knesszet) alaptörvényei és az izraeli állampolgársági törvény részben betölti az alkotmány
funkcióit.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Parlament
Izrael - Nincs alkotmány, nincs egységes törvényhozás

http://www.kulugyifigyelo.hu/index.php?mod=elemzesek&pos=119
Izraelnek nincs önálló alkotmánya, ennek szerepét főképpen a Függetlenségi Nyilatkozat valamint egyes főbb törvények látják el.

http://www.mno.hu/portal/145166
Sokszor hangoztatták, hogy a palesztinoknak alkotmányra lenne szükségük, hogy közelebb juthassanak a demokráciához, ugyanakkor Izraelnek sincs írott alkotmánya.

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=INTERJU0750
Izrael azon államok egyike, amely nem rendelkezik írott alkotmánnyal. A múltban és a jelenben is több érv fogalmazódott meg az írott alkotmány ellen.

A zsidóság Legfelsőbb Bírósága a szanhedrin volt, ami újra megalakult 2004 októberében, hogy az 1999.08.11.-én született ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek az útját egyengesse:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.(#)
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

Vezetői helyzetében, közvetlen tárgyalások útján vagy a nagyhatalmak közreműködésével a cádik talán visszaszerzi a zsidók számára a Templom-hegyet. Miután a Szánhedrin döntései megoldják a halachikus problémákat, lehetővé válik a Bét Hámikdás, a Szent Templom újjáépítése.
Ha mindez megtörténik, akkor valóra vált a Messiásról szóló ígéretek nagy része.
Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.

(#)
Link
14.10.2004, 14:10 Uhr
Antiker Sanhedrin tagt wieder
TIBERIAS (inn) - Eine Gruppe Rabbiner hat am Mittwoch in Tiberias einen neuen Sanhedrin gegründet. Der antike Hohe Rat der Juden hatte sich im Jahr 425 zum letzten Mal in der Stadt am See Genezareth versammelt.
Nach eigenen Angaben wollen sich die Rabbiner alle zwei Monate treffen und über "brennende Themen" beraten. Wie in der Antike soll der Sanhedrin 71 Mitglieder haben. Zudem sollen die Sitzungen nach den alten Statuten ablaufen.
Der Sanhedrin solle zur Erlösung Israels beitragen.
--Az antik szanhedrin újra ülésezik
TIBERIAS- Egy csoport rabbi szerdán Tibériásban egy új szanhedrint alapított. Az antik Felső Tanácsa a zsidóknak i.sz. 425-ben gyűlt össze utoljára a városban a Genezáreti tónál.

Saját megadásuk alapján a rabbik minden második hónapban akarnak találkozni és az "égető problémákat" tárgyalni. Ahogy az antiknál, 71 résztvevője van a szanhedrinnek. Ezenkívül az ülések a régi alapszabály szerint folynak.
A szanhedrinnek hozzá kell járulnia Izrael megváltásához.--

( http://www.thesanhedrin.org/en/index.html )

A jelenlegi közel-keleti válság valóságos gyökerei a síitizmus és az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek az ellentétének tulajdonítható. Izrael már rendelkezik többszáz atomtöltettel, amit szintén az ENSZ engedélye nélkül állítottak elő (J.F. Kennedy ezt meg akarta akadályozni, de a meggyilkolása ezt meghiúsította), viszont ezt nem akarja megengedni a konkurenciának számító Iránnak:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/atomenergia_ugynokseg_tul_sok_az_irani_uran/10/1021
2008-11-21
Atomenergia Ügynökség: túl sok az iráni urán
Míg egyes hírszerzési források nem tartják kizártnak, hogy a teheráni rendőrállam már elegendő dúsított urániumot halmozott fel atomfegyver előállításához, más becslések szerint csak jövőre jut el erre a szintre. Így vagy úgy: hírszerzők szerint nőtt annak valószínűsége, hogy a zsidó állam megelőző csapást alkalmaz az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeivel szemben.

A londoni Times hírszerzői értesülései szerint az elmúlt hetekben fokozódott annak esélye, hogy Izrael megismételje az irakiak osziraki erőműve ellen annak idején indított támadást, és lenullázza az egész iráni atomkészülődést.

http://hvg.hu/vilag/20081123_izrael_iran_megtamadasa.aspx
2008. november 23. 14:30
Izrael: fel kell készülni Irán megtámadására
Izraelnek fel kell készülnie Irán megtámadására, hogy elejét vegye Teherán atomfegyverhez jutását - állítja az egyik izraeli biztonsági szerv dokumentumában.
A Háárec című lap vasárnapi számában idézett dokumentum szerint Izrael jövőre - Teherán és az új amerikai kormányzat lehetséges közeledése nyomán - gyakorlatilag egyedül találhatja szemben magát egy atomfegyverrel rendelkező Irán stratégiai fenyegetésével, valamint a térség más országainak ballisztikus és egyéb rakétáival.

Az elemzés szerint - amely része lesz a nemzetbiztonsági tanács decemberben megjelenő éves jelentésének - Izraelnek készülnie kell egy "katonai opcióra", mivel csak korlátozott cselekvési lehetőségei vannak, mielőtt Irán atomfegyverhez jut, ha a többi ország lemond annak megakadályozásáról.

A dokumentum Izrael szoros együttműködését javasolja az Egyesült Államokkal, gátat vetve Washington és Teherán esetleges megállapodásának, amely sértené Izrael érdekeit.

Az elemzés szerzői figyelmeztetnek Mahmúd Abbász palesztin elnök politikai "eltűnésének" lehetőségére is. Felhívják a figyelmet az Abbász vezette Palesztin Hatóság lehetséges széthullására és az iszlamista Hamász mozgalom hatalmának megerősödésére. Véleményük szerint "meg kell akadályozni a választásokat a Palesztin Hatóságon belül, még ha ez konfrontációhoz vezetne is Washingtonnal és a nemzetközi közösséggel".

Végül a dokumentum úgy értékeli, hogy Izraelnek - amerikai támogatással - "előre kell lépnie a megállapodás felé Szíriával, még ha ezért nagy árat kell is fizetni", utalva az 1967 óta izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkra, amelyet Szíria visszakövetel. Megfigyelők szerint egy ilyen megállapodás egyezményhez vezethetne Libanonnal is, ami meggyengíthetné Damaszkusz szövetségét a libanoni síita Hezbollahhal és a Hamásszal.

Vajon nem az lenne-e végre az egyetlen helyes megoldás, hogy az ENSZ megtiltaná minden ország számára a tömegpusztító fegyverek birtoklását kivétel nélkül, így Izraelnek és Iránnak is?... És ezt természetesen végre is hajtatná... A tömegpusztító fegyverek kifejezetten támadó célokat szolgálnak, hisz melyik őrült kormány vetné be ezeket a saját országa területén? Tehát aki ilyeneket gyárt, az titokban más országok elleni esetleges megsemmisítő csapásra készül. Már pedig ehhez egyetlen országnak sincsen joga. Ismerjük a Hirosima és Nagaszaki ellen ledobott amerikai atombombák következményeit, melyek kizárólagosan sűrűn lakott nagyvárosok ellen lettek bevetve, ahol gyermrekek, asszonyok, öregek tartózkodtak többségben... Ez emberiség ellen elkövetett háborús bűntett volt, amit egyetlen nemzetközi jogi szervezet se vizsgált ki a mai napig sem sajnálatos és érthetetlen módon...

Mint láthatjuk, nemcsak az egyes iszlám országok törekszenek háborúkra, de maguk az ószövetségi messianisztikus elképzelések is:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Így írja Maimonidész [A királyok szabályai 11:4.]: „Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak. Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.”

Az atomfegyverek birtoklása a hatalmi elképzelések realizálása céljából tekinthetők praktikusnak, hisz ugye aki képes a másikat megsemmisíteni, az a győztes, tehát az "elrettentés" itt valójában a katonai fölényre való törekvést jelenti és az akaratának a másikra történő rákényszerítését. Ezek az igyekezetek egytől egyik nacionalista eredetűek, aminek ideje lenne végre véget vetni a XXI. században, hisz az egész emberiségre nézve veszélyt jelentenek...

Érthetetlen a számomra, hogy még a XXI. század elején is képesek az emberek komolyan venni és részt venni vallási indíttatású háborúkban... A középkorban még bocsánatos bűnnek lehet tekinteni ezt, hisz az ókorban készült vallási legendák erőszakos elfogadtatása motiválta az egyes országok politikáját. Jeruzsálem egy szép antik város, semmi több, de hogy ezért hajlandóak legyenek úgy az iszlám, mint az ószövetségi legendák hívő tömegei akár egy atomháborút is megkockáztatni, amivel az egész emberiséget akár a pusztulásba sodorhatják, ez érthetetlen... Jeruzsálemnek valójában semmi szerepe nem volt a bibliai legendák "mennyei Jeruzsálemével" kapcsolatosan, ha már ragaszkodnánk a kozmikus misztériumokhoz, hisz az 1999.08.11.-én a Bakonyban "landolt"...

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm
Vol. 8 No. 7 / April 2003 / Adar II - Nisan 5763

Tehát bármely szorgalmas Biblia kutató diák (hívő) számára nyilvánvaló kell hogy legyen, hogy a Messiás visszajövetelét megelőző időszakban háborúk és gyötrelmek lesznek. Mérlegelve a tényt hogy tudunk a Messiás visszajövetelét megelőző háborúkról és gyötrelmekről, milyen magatartást kell tanúsítanunk a világ és különössen a közép-kelet jelen eseményei iránt?

Senki sem akar háborút, és biztos vagyok benne hogy senkit sem fogsz találni-legfeljebb egy pszichopatát-aki ártatlan emberek; férfiak, nők, és gyermekek szükségtelen megölését akarja látni.

Azonban a biblia világossan kijelenti hogy háborúk fognak történni a Messiás visszajövetele előtt. A háború magába foglalja a halált, ami sajnálatossan polgári egyének halálát is tartalmazza.

Tehát ha valóban akarod vissza a Messiást most, akkor az Úr igéje szerint fell kell készülnöd háborúkra, gyilkosságra, fájdalomra, vesztességre, probákra, üldöztetésekre, és szenvedésekre; mert az előzőt nem kaphatod meg az utóbbiak nélkül.

http://www.hagalil.com/israel/fundamentalismus/nai-3.htm http://www.nai-israel.com/israel/artikel/default.asp?CatID=12&ArticleID=125 http://www.israel-hauskreis.de/Israel/Tempelgerate__Bundeslade_und_T/tempelgerate__bundeslade_und_t.html
Tempelgeräte, Bundeslade und Tempelbau
1948 eroberte Israel das Land ohne Jerusalem und 1967 eroberte Israel Jerusalem ohne den Tempelplatz - beim nächsten Krieg geht es um den Tempelplatz. Daher heißt dieser Krieg Heiliger Krieg.

Doch weil wir in der Endzeit leben - aller Augen richten sich auf das Kommen des Messias -, ...
Es geht in Wahrheit also nicht um Politik, sondern um den Sieg Gottes, denn Gott hat verheißen, daß Sein Tempelhaus wieder in Jerusalem sein wird und ER von dort aus alle Welt regieren wird.
--Templomi eszközök, Frigyláda, Templomépítés
1948-ban Izrael elfoglalta az országot Jeruzsálem nélkül és 1967-ben Izrael elfoglalta Jeruzsálemet a Templomtér nélkül - a következő háború a Templomtérért fog folyni. Ezért hívják ezt a háborút Szent Háborúnak.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 17:14 | Sorszám: 107

[QUIOTE] http://www.cmy.on.ca/Monthly_Newsletter/2003/april2003magyar.htm

1948-ban Izrael elfoglalta az országot Jeruzsálem nélkül és 1967-ben Izrael elfoglalta Jeruzsálemet a Templomtér nélkül - a következő háború a Templomtérért fog folyni. Ezért hívják ezt a háborút Szent Háborúnak.[/QUOTE]

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 17:07 | Sorszám: 106
A teremtés rörténetét szerintem nem kell komolyan venni... Különben ez sem Ezsrdásék találmánya volt, hanem átvették a babilóni Enuma elisből a "teremtő Isten" fogalmával együtt:

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit (1895)(S.114) Der babylonische Tiamat-Marduk-Mythos ist von Israel übernommen und hier zu einem Jahve-Mythos geworden. Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben es nur übernommen und überarbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: A teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben (1895)(114. old.) A babiloni Tiamat-Marduk mítosz Izrael által át lett véve és egy JHVH mítosz lett belőle. A Genesis I. babiloni eredetű. A zsidók csak átvették és átdolgozták.--

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 15:04 | Sorszám: 103
jav.:

Mintha azt akartad volna sugallni, hogy te az ószövetségi legendák hívője vagy, de mégse hánytál még kardélre eddig senkit. Ezért kérdeztem rá...

Klaus Matefi
2008. november 24. 14:56 | Sorszám: 102
Mintha azt akattad volna sugallni, hogy te az ószövetségi legendák hívője vagy, de mégse hánytál még kardélre eddig senkit. Ezért kérdeztem rá...

Ezek vallásetikai előírások, az más kérdés, hogy mennyire vannak betartva...

Klaus Matefi
2008. november 24. 14:27 | Sorszám: 100
Milyen vallású vagy?
Klaus Matefi
2008. november 24. 14:13 | Sorszám: 97
Erre egyedül csak egy megoldás lehet, amit én ajánlok, azaz felszámolni az összes létezö vallást kivétel nélkül és egy globális, minden hívőre érvényes etikára nevelni őket. Hogy fest az, hogy a keresztényektől megköveteli a vallási törvény, hogy "ne ölj", hivatkozva az ószövetségi legendákra, az ószövetségi legenda meg arra biztat?...

Globalizáció

Klaus Matefi
2008. november 24. 14:03 | Sorszám: 96
Az idézet, amire Te reagáltál a mózesi törvények betartását emlegeti, ami nemcsak a Tízparancsolat, hanem a Mózes V. könyvében található 613 mivót (törvény/tiltás) is:

Idézet:
Mózes II.
20,13 Ne ölj!

Mózes V.
13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!
20,17 Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr;

Láthatod, hogy nemcsak a Tízparancsolat dominál az ószövetségi legendák vallásában. Természetesen azt kellene mindenkinek betartani, de hova vezet az, ha az egyik betartja vallási indíttatásánál fogva, a másik pedig éppen az ellenkezőjére van bíztatva a "szent könyvei" által?...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 13:27 | Sorszám: 94
Azt hiszem, hogy az utóbbi bejegyzések elolvasása után még a laikus számára se lesz kérdéses az ószövetségi legendák messiása fellépésének a közeledte.

Bővebben erről:

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektõl?

A zsidó messiás

A Talmud az asztrológiai magyarázatok helyett gyakorlatiasabb példán keresztül igyekszik ezen esemény egykori realizálódását szemlélteni:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.
Klaus Matefi
2008. november 24. 13:01 | Sorszám: 93
Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft159.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
A lenfonál Indiából jön
MÁR LEHET KAPNI A PAPI RUHÁZATOT...

Talán ezzel magyarázható az az érdeklődés, ami Jeruzsálemben a "Szentély Intézet" tevékenységét kíséri. Ezek odaadó, vallásos zsidók, akik igencsak komolyan veszik, hogy rövidesen felépül a harmadik Szentély és abban felújítják a közel 2000 évvel ezelőtt abbamaradt Szolgálatot, melynek főszereplői az igazolt kohaniták lesznek. Ezek felújítják majdan a Szentélyszolgálatot, melynek szerves része az áldozatok bemutatása.

Egyelőre az Intézet egyrészt a kohaniták ruházatát készíti elő, ami pontosan elő van írva a Tórában, másrészt pedig a Szentély felszerelését, edényeit, bútorzatát. A ruhákat már megtervezték - négy darabból álló gardróbja van az egyszerű, szolgálattevő papnak és nyolc a főpapnak - és most készítenek elő 120 szettet, amiből a kohanita megrendelheti a magáét, potom 2500 sekelért.

Jehuda Glück, a Szentély Intézet igazgató, elmondta hogy most először gyártanak valamit, ami a Szentélyszolgálattal kapcsolatos, ami nem kiállításra megy, hanem a nagyközönség megvásárolhatja. Ez arra is jó, hogy tesztelje a közönség hozzáállását a szentélyi előkészületekhez. Glück szerint meglepő és biztató, hogy már több mint 50 kohanita megrendelte a szett öltözetet, melynek gyártása igencsak komplikált. Például - részletezi Glück - a lenfonalakat Indiában állították elő...
2008.04.08.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 12:42 | Sorszám: 92
Annyit azért hozzátennék az idézethez, hogy mivel a Salamonnak tulajdonított Templom feltehetően soha nem létezett, így valójában a II. Templom alapkövét rakták le 1999 szeptemberében Jeruzsálemben:

Bövebben:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2008. november 24. 12:37 | Sorszám: 91
Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
2008-04-20
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.

A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.
Az állatvédők azonban keresettel fordultak a bírósághoz, hogy megakadályozzák a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását. A bíróság elutasította a keresetet, majd a fellebbezést, így kerülhetett sor a bárány nyilvános rituális vágására a peszachi előkészületek során. A bíróság nem engedélyezte kiskorúak részvételét az eseményen. A rendőrök és rendezők pedig ragaszkodtak ahhoz, hogy a közönség az áldozati báránytól legkevesebb három méter távolságból nézze az eseményt. A bírónő Hagit Mc Clemnovics ítéletében megállapította, hogy „nincs szó állatkínzásról vagy állatkísérletről, a vágást tapasztalt rituális metszőnek kell végrehajtania, az állat húsát fogyasztásra kell felajánlani.” Így ez az eset sem különbözik attól, amikor az állatokat rituálisan fogyasztás céljából vágják le. A bírónő egyébként megállapította ítéletében, hogy „a szándék, hogy megtanuljuk és elmélyítsük a peszachhal és a peszachi áldozattal kapcsolatos eljárásokat legitim és ésszerű.” A vitában Jehuda Glick, a Jesiva vezetője közölte a bíróságon, hogy a nyilvános rituális vágásra a Metsző Iskolában, a jeruzsálemi Zsidó Óvárosban kerül sor, ahol már tanulók okulására több állatot vágtak le a zsidó rítus szabályai szerint. Az eseményre nem a nagy nyilvánosság előtt kerül sor és a rituális vágást egy régi és tapasztalt szakember mutatja be. Az állat húsát fogyasztásra a nélkülözőknek ajánlják fel.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 24. 12:26 | Sorszám: 624
Az újszövetségi legendák etikai törvényei felemelők és követendők annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus nem támadhatott fel, nem volt "Isten" és hogy nem történhetett meg "Jézus második eljövetele", mivel arra az alkalomra (1999.08.11.) Pálék valójában az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt kalkulálták be...

Ha konzekvensen betartjuk az újszövetségi legendák etikai előírásait, azzal mindenképpen csak nyerhetünk, mivel a szeretetre, megbocsátásra nevel és ez által nem kell lelkiismeretfurdalások közepett élnünk, hogy esetleg mások ellen, mások kárára tevékenykedünk. Viszont ugye az egyszeri és megismételhetlen életünk folyamán nemcsak a soha be nem váltható túlvilági ígéretek kellene a jutalmunk legyen, hanem egy igazságos, a KÖZJÓ-ra törekvő globális államforma, ahol megszünnének az emberi fantázára felépült vallási előnyök, társadalmi és az arcátlanul égbe kiáltó anyagi különbségek és ahol nem lenne többé nacionalizmus és nemzetiségi ellentét.

A jelenlegi helyzetben egy gyökeres, radikális átalakulásra van szüksége a világnak, az összes nagyvállalatnak, magánbanknak, stb. egy világállam általi kisajátítására, és az országok államadósságainak a teljes eltörlésére. Ezzel párhuzamosan pedig egy egységes vallás bevezetése fontos, ami kizárná a vallási alapon történő mások kárára utazó bármilyen jellegű igyekezeteket, az esetleges vallási tanok által szuggerált nacionalizmus szítását és a szeretetre, megbocsátásra, békés egymásmellett élésre nevelné az ifjúságot kivétel nélkül, nem pedig egymásnak ellentétes etikai előírásokra. Ezt csak az kérdőjelezheti meg, aki jelenleg az ellenkezőjéből profitál...

Amennyiben ez nem fog realizálódni, abban az esetben igen szomorú jövőnek nézhetnek elébe az ezután felcsperedő és a jövő generációi. A jelenlegi államok úgy el lettek adósítva (még nincs ez a folyamat befejezve...), hogy a dolgozó tömegek reálmunkabérének egyre növekvőbb hányada újabb és újabb állami adók által lesznek csökkentve annak érdekében, hogy képesek legyenek az országok az adósságaik kamatait törleszteni néhány magánbankárnak...

A pillanatnyi helyzet egészségtelen, igazságtalan és tarthatatlan, nem a KÖZJÓ ügyét szolgálja...
Azt hiszem, hogy ezt még a vak is látja és a süket is hallja...

Feltétlenül követendő példa lenne az Ecuadorban beindult átalakulási folyamat (*), mely független és pártatlan jogi kivizsgálást feltételez az eladósodás okának és megszüntetésének a kérdésében, érdekében. Egy országot nem a polgárai adósítanak el, hanem a felelősséggel bíró vezetőik, akiknek távlati terveket és a polgáraik érdekeit figyelembe véve kellett volna gazdálkodni elkerülve azt, hogy 2-3 évtized alatt a jövendő generációk esetleg végérvényesen az adósrabszolgák sorsára jussanak...

Egy intő példa arra, ami nem vezethet javuláshoz és fellendüléshez: Németország kormánya 1/2 billió euró adósságot vett fel magánbankoktól az adófizető polgárai rovására kamatos kamatra, hogy támogassa vele a magánbankokat a "felmerült" anyagi gondjaik terén, amit ezek a bankok maguk "idéztek elő" (?) ... Ez a 1/2 billió euró az eddigi államadósság egyharmada volt, így néhány nap leforgása alatt tulajdonképpen 2 billió euró fölé emelkedett a folyamatosan szaporodó és az adófizető polgárokat terhelő államadósság tömege. Legújabban pedig kiderül, hogy az eddigi hatalmas hasznokat bekebelező autógyárak, nagyvállatok is a folyamatosan csökkenő életszínvonalon élő polgáraik pénzére vannak rászorulva...

Vajon az-e a becsületes és egyetlen járható út, hogy ezen magánbankok és vállalatok "megmentése" érdekében megcsapolni a munkából élő adófizetők anyagi kilátási lehetőségeit?

Ne "Jézus második eljövetelétől" várjuk a megváltást és javulást, amihez természetesen semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején kereszthalált halt Názárerti Jézusnak, hisz azon már közel 10 éve túl vagyunk és az út merdeken lefelé halad, a lejtőn pedig nincs megállás...

(*)

Idézet:
http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.

eluniverso.com, expreso.ec – Ecuador

Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország – Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.

Természetesen nem mindenkinek ugyanez az érdeke és a célja, ez a jelenlegi eredményekből is szemléletesen látható, de a túlnyomó többségnek biztosan és csak az számíthat...

Globalizáció

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 24. 12:14 | Sorszám: 90
Az 1948-ban történt Izrael és az 1979-ban kikiáltott Iráni Iszlám Köztársaság megalakulását egyaránt messianisztikus célok motiválták tehát valójában teokratikus államok, még ha ez Izrael esetében a külső szemlélőnek nemis tűnik fel az első pillanatban.

Iránt a síiták által várt Imám Mahdi visszatéréséig (*aki természetesen nem "térhet vissza" ugyanúgy, mint a Názáreti Jézus se...) a papság irányítása alá vonták, Izraelt pedig a messiásuk, Immánuel fellépéséig parlamenti pártok irányítják. Izrael számára ezért nemis hoztak létre alkotmányt, mivel ennek a szerepét a Tóra, azaz Ezsdrásék által a feltételezett Mózesnek a nevében készített könyvek alkotják:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Imam_Mahdi
Die Verfassung des Staats Iran von 1979 nennt den zwölften Imam gar als eigentliches Staatsoberhaupt. Der Klerus herrscht nach dieser Auffassung nur in Stellvertretung des zwölften Imams bis zu dessen Wiederkehr aus der Verborgenheit.
--Irán 1979-es alkotmánya a 12. Imam-ot (*Imam Mahdit) a tulajdonképpen mint az ország vezetőjét nevezi meg. A papság csak a 12. Imám helyetteseként uralkodik ezen felfogás szerint, amíg vissza nem tér a rejtettségéből.---

http://www.or-zse.hu/halaha/allamforma.htm
AZ ÁLLAMFORMÁRÓL
A KÉRDÉS MEGVÁLASZOLÁSA AZÉRT SEM KÖNNYŰ, MERT A Sulchán Áruchban nincs erre vonatkozó paragrafus. A Tóra és a Halacha ezen a téren meglehetősen rugalmas, ne mondjam indifferens.

Ami a modernkori responzumokból kitűnik, az a logikus következtetés, hogy a Tóra nem ír elő semmiféle kívánatos államformát, hanem elfogadja azt, amit a nép akar - ha ez nem ellentétes a zsidó alkotmánnyal, vagyis a Tóra alaptörvényeivel.

Chájim Dávid Hálévi, Tel-Aviv néhai főrabbija, írja könyvében ("Ászé löchá ráv", 3, 56), hogy a Tóra nem irt elő sem kötelező gazdasági vagy politikai rendet (államformát) és ezt "szándékosan homályban hagyta". Szerinte"a Tóra erejére és nagyságára mutat, hogy nem foglal állást ezekben a kérdésekben és ezt két okból: Egyrészt mivel ezek a dolgok változnak az idők folyamán és a Tóra örök és időfeletti. Másrészt a Tóra nem akart a népet kényszeríteni, hogy a mindennapi életben ilyen vagy olyan gazdasági vagy politikai rendszerben éljen és ezt a nép szabad választására bízta". "Ezzel szemben - írja Hálévi - a Tóra adott a népnek egy olyan parancsolat-rendszert (micvákat) és bennük alapvető elvek, amelyek minden rendszerben alkalmazhatók, és amelyek arra hivatottak, hogy eliminálják a negatívumokat minden rendszerben".

Ma, amikor a Halacha alapján nincs lehetőség zsidó királyt választani, a fent elmondott okok alapján - marad a köztársasági államforma "amit a nép akar".

Összegezve: A Tóra és nyomában a Halacha nem ír elő kötelező államformát. A zsidó királyság alkotmánya a Tóra, ami fékező hatással van királyi önkényuralomra, de napjainkban nincsenek meg a feltételei a királyválasztásnak és így marad a köztársaság, mint a nép akaratának megtestesítője.

http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/archiv/u990305.html
H. H. DONIN
Zsidónak lenni (12.)
Mi a Tóra? Technikailag Mózes öt könyvét jelenti. Ez az Írott Tóra (Torá SeBiktáv). A tekercset, amelyre le van írva, és amelyet a zsinagóga frigyszekrényében tartanak, Tóra-tekercsnek - Széfer Tórának nevezik. Bizonyos értelemben ez a zsidó nép alkotmánya.

http://www.rabbi.hu/hit2005/hitelet17.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2005. június 13 - 19
Leglényegesebb jellemzője azonban az, hogy ezen a napon, Sziván hatodikán, több mint 3300 évvel ezelőtt (*?), kapták az Egyiptomból kiszabaduló héber törzsek a Tórát a Szináj hegyen. Ez a zsidóság chartere, alkotmánya, kvintesszenciája - mindene.

(*?) - saját megjegyzés: az ószövetségi legendákat Ezsdrásék készítették a babilóni szaműzetés alatt és után.

http://www.zsido.com/egyseg/egyseg16/egysg16.htm
"Ha a világ végén lesznek is száműzötteid – onnan gyűjti egybe az Örökkévaló" – ígéri Mózes mesterünk Isten Tórájában, ami a zsidó nép írott alkotmánya.

http://www.168ora.hu/cikk.php?id=9335
Szavaznak a népek
Hogy ne csak európai példákról essék szó, megkérdeztem régi jó barátomat, Yehuda Lahavot (a 168 Órát is tudósítja), hogy náluk, Izraelben mi a helyzet. Nos, ott az államalapítás óta még nem volt népszavazás. Izraelnek nincs alkotmánya. A népszavazás nincs intézményesítve.

Link
IZRAEL
Nincs írott alkotmány, azonban az Alapítási Nyilatkozat (1948), a
parlament (Knesszet) alaptörvényei és az izraeli állampolgársági törvény részben betölti az alkotmány
funkcióit.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Parlament
Izrael - Nincs alkotmány, nincs egységes törvényhozás

http://www.kulugyifigyelo.hu/index.php?mod=elemzesek&pos=119
Izraelnek nincs önálló alkotmánya, ennek szerepét főképpen a Függetlenségi Nyilatkozat valamint egyes főbb törvények látják el.

http://www.mno.hu/portal/145166
Sokszor hangoztatták, hogy a palesztinoknak alkotmányra lenne szükségük, hogy közelebb juthassanak a demokráciához, ugyanakkor Izraelnek sincs írott alkotmánya.

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=INTERJU0750
Izrael azon államok egyike, amely nem rendelkezik írott alkotmánnyal. A múltban és a jelenben is több érv fogalmazódott meg az írott alkotmány ellen.

A zsidóság Legfelsőbb Bírósága a szanhedrin volt, ami újra megalakult 2004 októberében, hogy az 1999.08.11.-én született ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek az útját egyengesse:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.(#)
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

Vezetői helyzetében, közvetlen tárgyalások útján vagy a nagyhatalmak közreműködésével a cádik talán visszaszerzi a zsidók számára a Templom-hegyet. Miután a Szánhedrin döntései megoldják a halachikus problémákat, lehetővé válik a Bét Hámikdás, a Szent Templom újjáépítése.
Ha mindez megtörténik, akkor valóra vált a Messiásról szóló ígéretek nagy része.
Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.

(#)
Link
14.10.2004, 14:10 Uhr
Antiker Sanhedrin tagt wieder
TIBERIAS (inn) - Eine Gruppe Rabbiner hat am Mittwoch in Tiberias einen neuen Sanhedrin gegründet. Der antike Hohe Rat der Juden hatte sich im Jahr 425 zum letzten Mal in der Stadt am See Genezareth versammelt.
Nach eigenen Angaben wollen sich die Rabbiner alle zwei Monate treffen und über "brennende Themen" beraten. Wie in der Antike soll der Sanhedrin 71 Mitglieder haben. Zudem sollen die Sitzungen nach den alten Statuten ablaufen.
Der Sanhedrin solle zur Erlösung Israels beitragen.
--Az antik szanhedrin újra ülésezik
TIBERIAS- Egy csoport rabbi szerdán Tibériásban egy új szanhedrint alapított. Az antik Felső Tanácsa a zsidóknak i.sz. 425-ben gyűlt össze utoljára a városban a Genezáreti tónál.

Saját megadásuk alapján a rabbik minden második hónapban akarnak találkozni és az "égető problémákat" tárgyalni. Ahogy az antiknál, 71 résztvevője van a szanhedrinnek. Ezenkívül az ülések a régi alapszabály szerint folynak.
A szanhedrinnek hozzá kell járulnia Izrael megváltásához.--

( http://www.thesanhedrin.org/en/index.html )

A jelenlegi közel-keleti válság valóságos gyökerei a síitizmus és az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek az ellentétének tulajdonítható. Izrael már rendelkezik többszáz atomtöltettel, amit szintén az ENSZ engedélye nélkül állítottak elő (J.F. Kennedy ezt meg akarta akadályozni, de a meggyilkolása ezt meghiúsította), viszont ezt nem akarja megengedni a konkurenciának számító Iránnak:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/atomenergia_ugynokseg_tul_sok_az_irani_uran/10/1021
2008-11-21
Atomenergia Ügynökség: túl sok az iráni urán
Míg egyes hírszerzési források nem tartják kizártnak, hogy a teheráni rendőrállam már elegendő dúsított urániumot halmozott fel atomfegyver előállításához, más becslések szerint csak jövőre jut el erre a szintre. Így vagy úgy: hírszerzők szerint nőtt annak valószínűsége, hogy a zsidó állam megelőző csapást alkalmaz az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeivel szemben.

A londoni Times hírszerzői értesülései szerint az elmúlt hetekben fokozódott annak esélye, hogy Izrael megismételje az irakiak osziraki erőműve ellen annak idején indított támadást, és lenullázza az egész iráni atomkészülődést.

http://hvg.hu/vilag/20081123_izrael_iran_megtamadasa.aspx
2008. november 23. 14:30
Izrael: fel kell készülni Irán megtámadására
Izraelnek fel kell készülnie Irán megtámadására, hogy elejét vegye Teherán atomfegyverhez jutását - állítja az egyik izraeli biztonsági szerv dokumentumában.
A Háárec című lap vasárnapi számában idézett dokumentum szerint Izrael jövőre - Teherán és az új amerikai kormányzat lehetséges közeledése nyomán - gyakorlatilag egyedül találhatja szemben magát egy atomfegyverrel rendelkező Irán stratégiai fenyegetésével, valamint a térség más országainak ballisztikus és egyéb rakétáival.

Az elemzés szerint - amely része lesz a nemzetbiztonsági tanács decemberben megjelenő éves jelentésének - Izraelnek készülnie kell egy "katonai opcióra", mivel csak korlátozott cselekvési lehetőségei vannak, mielőtt Irán atomfegyverhez jut, ha a többi ország lemond annak megakadályozásáról.

A dokumentum Izrael szoros együttműködését javasolja az Egyesült Államokkal, gátat vetve Washington és Teherán esetleges megállapodásának, amely sértené Izrael érdekeit.

Az elemzés szerzői figyelmeztetnek Mahmúd Abbász palesztin elnök politikai "eltűnésének" lehetőségére is. Felhívják a figyelmet az Abbász vezette Palesztin Hatóság lehetséges széthullására és az iszlamista Hamász mozgalom hatalmának megerősödésére. Véleményük szerint "meg kell akadályozni a választásokat a Palesztin Hatóságon belül, még ha ez konfrontációhoz vezetne is Washingtonnal és a nemzetközi közösséggel".

Végül a dokumentum úgy értékeli, hogy Izraelnek - amerikai támogatással - "előre kell lépnie a megállapodás felé Szíriával, még ha ezért nagy árat kell is fizetni", utalva az 1967 óta izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkra, amelyet Szíria visszakövetel. Megfigyelők szerint egy ilyen megállapodás egyezményhez vezethetne Libanonnal is, ami meggyengíthetné Damaszkusz szövetségét a libanoni síita Hezbollahhal és a Hamásszal.

Vajon nem az lenne-e végre az egyetlen helyes megoldás, hogy az ENSZ megtiltaná minden ország számára a tömegpusztító fegyverek birtoklását kivétel nélkül, így Izraelnek és Iránnak is?... És ezt természetesen végre is hajtatná... A tömegpusztító fegyverek kifejezetten támadó célokat szolgálnak, hisz melyik őrült kormány vetné be ezeket a saját országa területén? Tehát aki ilyeneket gyárt, az titokban más országok elleni esetleges megsemmisítő csapásra készül. Már pedig ehhez egyetlen országnak sincsen joga. Ismerjük a Hirosima és Nagaszaki ellen ledobott amerikai atombombák következményeit, melyek kizárólagosan sűrűn lakott nagyvárosok ellen lettek bevetve, ahol gyermrekek, asszonyok, öregek tartózkodtak többségben... Ez emberiség ellen elkövetett háborús bűntett volt, amit egyetlen nemzetközi jogi szervezet se vizsgált ki a mai napig sem sajnálatos és érthetetlen módon...

Mint láthatjuk, nemcsak az egyes iszlám országok törekszenek háborúkra, de maguk az ószövetségi messianisztikus elképzelések is:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Így írja Maimonidész [A királyok szabályai 11:4.]: „Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak. Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.”

Az atomfegyverek birtoklása a hatalmi elképzelések realizálása céljából tekinthetők praktikusnak, hisz ugye aki képes a másikat megsemmisíteni, az a győztes, tehát az "elrettentés" itt valójában a katonai fölényre való törekvést jelenti és az akaratának a másikra történő rákényszerítését. Ezek az igyekezetek egytől egyik nacionalista eredetűek, aminek ideje lenne végre véget vetni a XXI. században, hisz az egész emberiségre nézve veszélyt jelentenek...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 12:13 | Sorszám: 89
Az ószövetségi legendák nemcsak a Tízparancsolatot tartalmazzák, hanem a 613 micvótot (Mózes V. könyve) is...
Klaus Matefi
2008. november 24. 10:24 | Sorszám: 86
Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Klaus Matefi
2008. november 24. 10:13 | Sorszám: 85
Idézet:
http://nol.hu/kulfold/krisztusi_kinok_gyotrik_az_egyesult_allamokat
MTI 2008. november 19.
Krisztusi kínok gyötrik az Egyesült Államokat
Jézus Krisztusnak a keresztre feszítése előtti éjszakán, a Getsemáné-kertben átélt kínszenvedéséhez hasonlította Barack Obama elnökségét az Egyesült Államokban James Stafford bíboros egy washingtoni konferencián.

Római Kúria Apostoli Penitenciáriájának elnöke a megválasztott elnököt „aggresszívnek, destruktívnak és apokaliptikusnak” nevezte.

„Ha 1968 az az év volt, amikor Amerika megpróbált öngyilkosságot elkövetni, 2008 az összeomlás éve. A következő években lesz bőven alkalmunk, hogy megtapasztaljuk Getsemáné-kertbeli kínszenvedést” – jelentette ki a bíboros.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 24. 09:27 | Sorszám: 620
Természetesen nem mindenkinek ugyanez az érdeke és a célja, ez a jelenlegi eredményekből is szemléletesen látható, de a túlnyomó többségnek biztosan és csak az számíthat...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 24. 08:40 | Sorszám: 618
jav.:

Vajon az-e a becsületes és egyetlen járható út, hogy ezen magánbankok és vállalatok "megmentése" érdekében megcsapolni a munkából élő adófizetők anyagi kilátási lehetőségeit?

Klaus Matefi
2008. november 24. 08:39 | Sorszám: 617
Az újszövetségi legendák etikai törvényei felemelők és követendők annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus nem támadhatott fel, nem volt "Isten" és hogy nem történhetett meg "Jézus második eljövetele", mivel arra az alkalomra (1999.08.11.) Pálék valójában az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt kalkulálták be...

Ha konzekvensen betartjuk az újszövetségi legendák etikai előírásait, azzal mindenképpen csak nyerhetünk, mivel a szeretetre, megbocsátásra nevel és ez által nem kell lelkiismeretfurdalások közepett élnünk, hogy esetleg mások ellen, mások kárára tevékenykedünk. Viszont ugye az egyszeri és megismételhetlen életünk folyamán nemcsak a soha be nem váltható túlvilági ígéretek kellene a jutalmunk legyen, hanem egy igazságos, a KÖZJÓ-ra törekvő globális államforma, ahol megszünnének az emberi fantázára felépült vallási előnyök, társadalmi és az arcátlanul égbe kiáltó anyagi különbségek és ahol nem lenne többé nacionalizmus és nemzetiségi ellentét.

A jelenlegi helyzetben egy gyökeres, radikális átalakulásra van szüksége a világnak, az összes nagyvállalatnak, magánbanknak, stb. egy világállam általi kisajátítására, és az országok államadósságainak a teljes eltörlésére. Ezzel párhuzamosan pedig egy egységes vallás bevezetése fontos, ami kizárná a vallási alapon történő mások kárára utazó bármilyen jellegű igyekezeteket, az esetleges vallási tanok által szuggerált nacionalizmus szítását és a szeretetre, megbocsátásra, békés egymásmellett élésre nevelné az ifjúságot kivétel nélkül, nem pedig egymásnak ellentétes etikai előírásokra. Ezt csak az kérdőjelezheti meg, aki jelenleg az ellenkezőjéből profitál...

Amennyiben ez nem fog realizálódni, abban az esetben igen szomorú jövőnek nézhetnek elébe az ezután felcsperedő és a jövő generációi. A jelenlegi államok úgy el lettek adósítva (még nincs ez a folyamat befejezve...), hogy a dolgozó tömegek reálmunkabérének egyre növekvőbb hányada újabb és újabb állami adók által lesznek csökkentve annak érdekében, hogy képesek legyenek az országok az adósságaik kamatait törleszteni néhány magánbankárnak...

A pillanatnyi helyzet egészségtelen, igazságtalan és tarthatatlan, nem a KÖZJÓ ügyét szolgálja...
Azt hiszem, hogy ezt még a vak is látja és a süket is hallja...

Feltétlenül követendő példa lenne az Ecuadorban beindult átalakulási folyamat (*), mely független és pártatlan jogi kivizsgálást feltételez az eladósodás okának és megszüntetésének a kérdésében, érdekében. Egy országot nem a polgárai adósítanak el, hanem a felelősséggel bíró vezetőik, akiknek távlati terveket és a polgáraik érdekeit figyelembe véve kellett volna gazdálkodni elkerülve azt, hogy 2-3 évtized alatt a jövendő generációk esetleg végérvényesen az adósrabszolgák sorsára jussanak...

Egy intő példa arra, ami nem vezethet javuláshoz és fellendüléshez: Németország kormánya 1/2 billió euró adósságot vett fel magánbankoktól az adófizető polgárai rovására kamatos kamatra, hogy támogassa vele a magánbankokat a "felmerült" anyagi gondjaik terén, amit ezek a bankok maguk "idéztek elő" (?) ... Ez a 1/2 billió euró az eddigi államadósság egyharmada volt, így néhány nap leforgása alatt tulajdonképpen 2 billió euró fölé emelkedett a folyamatosan szaporodó és az adófizető polgárokat terhelő államadósság tömege. Legújabban pedig kiderül, hogy az eddigi hatalmas hasznokat bekebelező autógyárak, nagyvállatok is a folyamatosan csökkenő életszínvonalon élő polgáraik pénzére vannak rászorulva...

Vajon az-e a becsületes és egyetlen járható út, hogy ezen magánbankok és vállatok "megmentése" érdekében megcsapolni a munkából élő adófizetők anyagi kilátási lehetőségeit?

Ne "Jézus második eljövetelétől" várjuk a megváltást és javulást, amihez természetesen semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején kereszthalált halt Názárerti Jézusnak, hisz azon már közel 10 éve túl vagyunk és az út merdeken lefelé halad, a lejtőn pedig nincs megállás...

(*) http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.

eluniverso.com, expreso.ec – Ecuador

Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország – Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 23:11 | Sorszám: 613
Nem a mennyben van szüksége az egyszeri és megismételhetetlen életünknek jutalomra, hanem itt a földön egy igazságosabb, tartalmasabb és boldogabb világra...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 23:07 | Sorszám: 612
Az újszövetségi legendák reális és elérhető célok helyett a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket helyezték kilátásba a hívő tömegeik számára:

Idézet:
Lukács evangéliuma
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

Kilenc évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után nem ártana ezeken a dolgokon jobban elgondolkozniuk a laikus, beavatatlan, jóhiszemű híveknek.

Az emberiségnek nem különböző egymásnak ellentétes etikai tanokat hirdető vallásokra van szüksége, hanem egy egységes globális vallásra, mely a szeretetre, megértésre, megbocsátásra épül és minden hívőre egyaránt érvényes.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 20:11 | Sorszám: 610
Az ószövetségi legendák, ellentétben az újszövetségiekkel, a földi jólétre, gazdagságra, népek feletti uralomra helyezték a hangsúlyt a soha be nem tartható túlvilági ígéretek helyett:

Idézet:
Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

28,1 Áldások ígérete
Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az Úr.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

Ézsiás
66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

Weblapom

Klaus Matefi
2008. november 23. 19:32 | Sorszám: 608
http://www.parokia.hu/bible/
ÉZSAIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

LUKÁCS EVANGÉLIUMA
10,18 Ő pedig ezt mondta nekik: "Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.

Klaus Matefi
2008. november 23. 18:57 | Sorszám: 606
Mint láthatjuk a cél a "pogány vallások", azaz a világ népei vallásainak a kiírtása volt. Ezek nemzeti vallások voltak általában, ugyanúgy, mint az ószövetségi legendák Ezsdrásék által létrehozott vallása.:

Idézet:
Mózes V.
12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

A győztes csak Immánuel lehetett, hisz mind a két bibliai legenda ennek érdekében lett életre hívva.

A népek legyőzője Lucifer (azaz JHVH-Krisztus; nincsen köze a Názáreti Jézushoz!), a hajnalcsillag, mint ahogy ezt helyesen az ószövetségi legenda is említi:

Idézet:
Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Ez valójában röviden az ószövetségi és újszövetségi legendák misztériuma, a Názáreti Jézus tulajdonképpen csak egy áldozati bárány szerepét töltötte be a történeztben... Nem támadhatott fel, nem vette el a világ bűneit és nem is jöhet vissza az idők végére, azaz napjainkra... Hinni persze azért továbbra is lehet benne...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 18:39 | Sorszám: 605
jav.:

A tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekre rá lett erőltetve ez az elképzelés. Az ősi vallásaik betiltása mellett az ószövetségi legendák bosszúálló, gonosz "Istenét", JHVH-t és egy embert imádattak velük "Istenként" közel 1700 éven át...

Klaus Matefi
2008. november 23. 18:31 | Sorszám: 604
Az ószövetségi legendák Ezsdrásék által létrehozott messianisztikus elképzelései szerint a messiásuk, Immánuel kell legyen az emberiség uralkodója, aki majd "vaspálcával" fogja kormányozni őket, de ugyanerre utal az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek megkoronázása, a Jelenések könyve is...:

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Mint láthatjuk, kétféle útról van itt szó, de a végcél az egy...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 18:17 | Sorszám: 603
Sajnos vannak műveletlen, bunkó stílusú emberkék mindenhol, de az egyedül a moderátoroknak köszönhető, hogy ezt megtűrik...

Azt képzelik az ilyenek, hogy a parlagi stílusukkal meg tudják a másikat hatni, vagy félemlíteni. Ez lehet, hogy a tanyasi kocsmákban bevált módszer, de egy vallás-filozófia fórumon csak a megvetést az undort és a sajnálatot tudják kiérdemelni. Nálam az ilyen módszerrel senki nem érhet el semmit, csak a logikus és bizonyított meggyőzéssel...

Aki meg leáll velük társalogni, az hasonszőrű szerintem, hisz "madarat tolláról..."...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 17:32 | Sorszám: 599
Az ószövetségi legendák "bálványtalanítási" előírásait (micvák) közel 1700 éve a keresztény vallás látta el, hirdetve tűzzel vassal, néha meggyőzéssel a világon az ószövetségi legendák bosszúálló és kegyetlen "Istenének", JHVH-Krisztusnak az "atyaistenségét" és a végidőkre betervezett ószövetségi legendák messiásának az eljövetelét "Jézus második eljövetele" gyanánt...

Idézet:
Mózes V.
12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

Klaus Matefi
2008. november 23. 17:31 | Sorszám: 598
Sajnos vannak olyan emberkék, akik sárba fetrengve (a stílusukra értendő), mint a disznók, habzó szájjal igyekeznek a megismerésre vágyókat megzavarni, eltéríteni bizonyos kényesebb témáktól. Az ilyeneket egyszerűen ignorálni kell...

Aki a korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók... Ne keveredj közéjük!

Az ilyen tudatlan, neveletlen malackákra hívja fel a figyelmét a misztérium ismerőinek az újszövetségi legenda:

Máté evangélium
7,6 Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.

Sajnos néha az ember beléjük botlik, mint a vándor a lófekáliába, de figyelni kell és kikerülni... Ne lépjünk bele, ha egy mód van rá...

Szenvedjenek magukban, ez számukra a megalázó és a lealacsonyító.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 16:11 | Sorszám: 595
Aki kételkedik a magyarázatomban, az majd idővel rá fog jönni, hogy igazam volt...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 14:29 | Sorszám: 594
Pál (Saul rabbi) feltehetöen a szanhedrin utasítására "megtért" és megalapozta a világ népei számára a Pál-féle kereszténységét. Papíron általa támadt fel a vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézus. Mivel Jézus ugyanolyan hús-vér ember volt, mint bármelyikünk, csak egy sajátos születési adottsággal felvértezve, így természetesen nem támadhatott fel a halottaiból, mivel ez nonszensz. A tűzzel-vassal keresztvíz alá hajtott népekre rá lett erőltetve ez az elképzelés az ősi vallásaik betiltása mellett az ószövetségi legendák bosszúálló, gonosz "Istenét", JHVH-t és egy embert imádattak velük "Istenként" közel 1700 éven át...

Mi értelme volt ennek tulajdonképpen?

1700 év óta "Jézus második eljövetele" gyanánt váratják a kereszténységgel az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiását, akinek természetesen semmi köze az 1983 éve kereszthalált halt Názáreti Jézushoz... Hogy nehogy kételkedjen valaki a tanításokban, Pál átokkal fenyegeti meg a hívőket:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat (*JHVH-Krisztust), legyen átkozott! Marana tha!

Szóval a Pál (Saul rabbi) által megalapozott hit védelme átkokra bazíroz, meg arra, hogyha valaki kétségbe merné azt vonni, hogy az 1999.08.11.-én született ószövetségi legendák messiása "Jézus második eljövetele" lenne, az maga az Antikrisztus...

Aki ismeri a JHVH-kozmikus Krisztus (nem a Názáreti Jézus!) valódi lényegét, azaz a legnegatívabb kozmikus kereszt szellemi hatását, ami a bűn és a halál jelképe, az egészen máshogy fog hozzáállni a Krisztus és Antikrisztus fogalmakhoz. A valódi Antikrisztus a Názáreti Jézus kellett legyen, hisz a jó szellemi hatásának szülötte volt és a gonosz ellen harcolt!

A kozmikus Krisztus-JHVH, a népek legyőzője valójában azonos Luciferrel:

Idézet:
Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Lukács evangéliuma
10,18 Ő pedig ezt mondta nekik: "Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.

Die Bibel(1998)
Die Offenbarung Johannes
22,16. Ich bin die Wurzel und der Stamm Davids, der strahlende Morgenstern.
--Jelenések könyve
22,16. Én (Krisztus) vagyok Dávid gyökere és ága, a fénylő Hajnalcsillag.

http://www.catholic-church.org/ao/exsultet.html
Flammas eius lucifer matutinus inveniat:
Ille, inquam, lucifer, qui nescit occasum:
Christus Filius tuus,
qui regressus ab inferis,
humano generi serenus illuxit,
et vivit et regnat in saecula saeculorum.
--Fényesen világít ő, amíg a Hajnalcsillag (Lucifer) felemelkedik
az igazi Hajnalcsillag (Lucifer), ami az örökkévalóságban nem süllyed el:
a Te fiad, a mi urunk Krisztus,
aki feltámadt hallotaiból (*),
aki az embereknek a keleti fényben sugárzik
aki veled él és uralkodik az örökkévalóságban.
--

János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

(*) A kereszt szellemének az inkarnációja "támadt fel halottaiból", nem pedig a Názáreti Jézus sajnos...

Maimonidesnek igaza volt, amikor azt jósolta, hogy:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Természetesen nemcsak a keresztények jártak így, hanem pl. az ószövetségi legendák hívei is...

Bővebben erről:

Jézus nem azonos Krisztussal!

Jézus vagy Immánuel?

Be lettek csapva a keresztények?

Klaus Matefi
2008. november 23. 12:57 | Sorszám: 592
Sajnos néha az ember beléjük botlik, mint a vándor a lófekáliába, de figyelni kell és kikerülni... Ne lépjünk bele, ha egy mód van rá...

Szenvedjenek magukban, ez számukra a megalázó és a lealacsonyító.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 23. 12:52 | Sorszám: 591
"Sajnos vannak olyan emberkék, akik sárba fetrengve (a stílusukra értendő), mint a disznók, habzó szájjal igyekeznek a megismerésre vágyókat megzavarni, eltéríteni bizonyos kényesebb témáktól. Az ilyeneket egyszerűen ignorálni kell...

Aki a korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók... Ne keveredj közéjük!"

Az ilyen tudatlan, neveletlen malackákra hívja fel a figyelmét a misztérium ismerőinek az újszövetségi legenda is:

Máté evangélium
7,6 Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 23. 10:19 | Sorszám: 45
jav.:

Az elmúlt évtizedek fontosabb történéseinek nagy többsége kapcsolatba hozható közvetve, vagy közvetlenül

Klaus Matefi
2008. november 23. 10:17 | Sorszám: 44
Az elmúlt évtizedek fontosabb történéseinek nagy többsége kapcsolatba hozható közvetve, vagy közvetetten a "végidőkre", azaz napjainkra várt ószövetségi legendák messiása, Immánuel fellépésének az előkészítésével. Maga a globalizáció is ennek érdekében lett életre hívva... Eljön rövid időn belül az idő, amikor ez már lényegesen szemléletessebb és érthetőbb lesz a laikus, beavatatlan tömegek számára is. A Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta serénykedik ennek érdekében.

Immánuel születése ugyanúgy egy kozmikus misztériumhoz lett kötve Ezsdrásék által, mint a Názáreti Jézusé az újszövetségi legendák írói által.
Itt megtalálod a kérdésedre az egyértelmű ráutalásokat, melyek Immánuel fellépésének előkészítését kísérik az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a függvényében:

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektõl?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A zsidó messiás

Lesz-e III. világháború?

A világ vezetõi a Siratófalnál

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Immánuel születését nem közvetítették a TV-ben, de a fellépését egyengetni hivatott szanhedrin 2004 októberében már újra alakult közel 1600 év után 2004 októberében:

Idézet:
http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét. A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.]: Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a számüzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

Ha érdekel valóban a téma, akkor el fogsz látogatni a fórumomra, ha pedig nem, akkor mindegy...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 23. 10:09 | Sorszám: 589
Sajnos vannak olyan emberkék, akik sárba fetrengve (a stílusukra értendő), mint a disznók, habzó szájjal igyekeznek a megismerésre vágyókat megzavarni, eltéríteni bizonyos kényesebb témáktól. Az ilyeneket egyszerűen ignorálni kell...

Aki a korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók... Ne keveredj közéjük!...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 22. 22:30 | Sorszám: 584
Van akinek ismételgetni kell a dolgokat, mert hajlamos a feledékenységre...
Klaus Matefi
2008. november 22. 21:55 | Sorszám: 582
II. János Pál pontosan tudta, hogy miről beszél, amikor a következőket kijelentette:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete.

Egy pápa ok nélkül nem engedhet meg magának ilyen megnyilatkozásokat.
Neked viszont vagy semmi fogalmad a témáról, vagy megvan a jó okod, hogy akadékoskodjál...
Jót lehet mulatni a bejegyzéseiden...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 22. 19:43 | Sorszám: 39
Idézet:
http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.

eluniverso.com, expreso.ec – Ecuador

Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország – Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.

Klaus Matefi
2008. november 22. 19:31 | Sorszám: 38
"Szerintem nem arról beszél. Te csak arra tudsz gondolni?"

Az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt az egész emberiségre kihatással volt közvetve, vagy közvetlenül. A népek többségét irányító szabadkőművesség ugyanúgy Immánuel fellépését készíti elő, mint a kereszténység, vagy az ószövetségi legendák beavatottjai. Az, hogy ez számodra nem érzékelhető, az feltehetően arra utal, hogy nem foglalkoztál behatóbban a kérdéssel... Ezt nem kötelező készpénznek venni, de akkor is így van...
Az elmúlt évtizedek igyekezete szisztematikusan és céltudatosan erre az időszakra koncentrált, ez nem az utóbbi néhány év alatt kitalált valami...

"Már kérdeztem, hogy keresik-e a megváltót, de csak a királyokra meg a bolygókra koncentráltál."

Te kedves honfi azt kérdezted, hogy:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_reply&f=10&t=000160&m=000543
"Keresik már a 3-királyok Immanuelt?"

Erre meg is kaptad a válaszomat:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_reply&f=10&t=000160&m=000546

Klaus Matefi
2008. november 22. 17:59 | Sorszám: 36
Idézet:
Orbán: tíz éve nagy változás van készülődőben a világban

Kilenc és fél éve született meg az ószövetségi legendák közel 2500 éve betervezett messiása, Immánuel...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 22. 17:58 | Sorszám: 35
Idézet:
[url=http://gondola.hu/cikkek/62311Orbán: tíz éve nagy változás van készülődőben a világban[/url]

Kilenc és fél éve született meg az ószövetségi legendák közel 2500 éve betervezett messiása, Immánuel...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 22. 15:35 | Sorszám: 575
Mivel nem fogtad fel az idézet tartalmát, így ne állítsál butaságot... Olvasgassad szorgalmasabban a fórumomon található írásaimat.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 22. 14:52 | Sorszám: 573
Szomorú lenne, ha az embernek meg lenne tiltva a pápa megnyilatkozásainak idézgetése... A mondanivalója egy hozzáértő számára félreérthetetlen, a laikus számára lehet, hogy annyi, mint az analfabéta számára az olvasókönyv...
Klaus Matefi
2008. november 22. 14:42 | Sorszám: 571
...

Nem kellene olyan dolgokba belebonyolódjál, amiket nem ismersz kellőképpen...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 22. 10:36 | Sorszám: 32
Olvassad el figyelmesebben a bejegyzésemet...

A közösség érdeke soha nem volt valójában figyelembe véve, vagy tiszteletben tartva. Mondvacsinált "közösségi érdekek" befolyásolták, motiválták eddig a történelmünket... A valódi közösségi érdek nem az, hogy a vezetőik szisztematikusan eladósítsák a magánbankok örömére a rájuk bízott országokat, hanem tervszerű, ésszerü, szolíd, takarékos gazdálkodás folytán fejlődjön egy ország gazdasága. Láthatjuk, hogy eddig szó se volt erről, meg is termett a gyümölcse...

Jelenleg úgy van beállítva a magánbankok számára az adófizető polgárok és jövendő leszármazottjaik zsebéből kihúzott százmilliárd eurók esete, hogy ez közérdekből van így...
Közérdek az lenne, hogy felkutatni a jelenlegi helyzet okozóit és úgy jogilag, mint anyagilag felelősségre vonni őket...
Mivel nem érvényesül a közérdek, ezért ez nem történhet meg, hanem helyette tovább emelik a jövendő generációkat lehetetlen helyzetbe hozó államadósságokat, amiket szintén magánbankok nyújtanak kamatos kamatra...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 22. 09:31 | Sorszám: 567
"Ühüm ... Tehát a pápa 3 évvel az "esemény" bekövetkezte előtt szükségesnek tartotta azt beharangozni a beavatatlan laikus tömegek számára, ám az "esemény" bekövetkeztének másnapján nem tartotta szükségesnek kifejezni efölötti örömét a beavatatlan laikus tömegek számára.
Sajátos logikája volt ennek a mi pápánknak !"

Megtette a pápa, Te is olvashatod...

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Mivel úgymond "mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok", így a pápa értelemszerűen nem hozhatott nyilvánosságra se korábban, se utólagosan egy olyan utalást, ami ezt a mondatot cáfolná, hisz akkor az újszövetségi legendák hitelét saját maga ásta volna alá:

Idézet:

Máté evangéliuma
25,13 Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
http://www.zstsz.hu/node/87 http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Ezek után is úgy gondolod, hogy II. János Pál pápának közölnie kellett volna 1999.08.11.-én vagy másnap, hogy túl vagyunk a "holtak feltámadásán" és "Jézus második eljövetelén", azaz az "Úrral való találkozáson"?...

Szerintem Te kedves Rendes Kis vagy nehezebb felfogással rendelkezel, mint egy átlagos gyermek, vagy szándékosan igyekszel ködösíteni, ami azt kell jelentse, hogy érdekelt vagy az igazság ignorálásában... Nem akarom azt feltételezni, hogy ennyire korlátolt lenne a felfogásod felnőtt létedre, ezért én az utóbbira voksolok...

Klaus Matefi
2008. november 21. 22:06 | Sorszám: 564
"Ez - mindaddig, amíg nem bizonyítod - puszta találgatás.
Bizonyíték lehetne pl. egy 1999.08.12-én tett pápai megnyilatkozás arról, hogy szerinte mi történt az előző napon."

Vannak dolgok, amiket soha nem kötöttek a beavatatlan laikus tömegek orrára.
Ezt se fogod tudni megérteni feltehetőleg, szóval nincs mit tenni...

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 21. 21:13 | Sorszám: 37
Politikusok fedhetetlensége...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 21. 21:01 | Sorszám: 558
Mivel nem gondolhatott másra 1996 június 23.-án, amikor elõre jelezte "Európa találkozását az Úrral" (*), így egy hozzáértõ számára ez egyértelmű. Te nem vagy ismerõje ezen dolgoknak, így legfeljebb csak akadékoskodni szeretnél...

(*) Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

"Jézus második eljövetele", azaz JHVH-kozmikus Krisztus inkarnációja és a "holtak feltámadása" 1999.08.11.-én történt meg...
Természetesen egyetlen halott se támadhatott fel sajnos, de az i.sz. 25 április elsején kereszthalált halt Názáreti Jézus se jöhetett vissza...

Tudom nem érted, vagy nem akarod érteni...
Semmi probléma.
Ez legalább olyan, mintha egy elnökjelöltről bizonyítanom kellene a számodra, hogy elnöknek készül...

Klaus Matefi
2008. november 21. 20:16 | Sorszám: 554
"Nem azért, hogy jobban láthassa hanem, hogy tovább."

Ezt mondod Te. Nekem egy kicsit más a véleményem...

"Keresik már a 3-királyok Immanuelt?"

A "három királyok", azaz a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéta Immánuel születésekor nem jöttek össze a Zodiákusban, hanem egy kozmikus kereszt alkotórészei voltak.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Immánuel születése:
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)

Aki egy picit ismeri az asztrológiai szabályzókat, az ránézésre tudja, hogy mi a különbség asztrológiai szempontból a két születési radix között.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 20:04 | Sorszám: 553
Szerintem magad se tudod, hogy mit beszélsz, csak hajtogatod, mintha felhúztak volna...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 21. 20:01 | Sorszám: 30
"Az egyén és közösség között alapvetö érdekellentét van.
Az egyéni szabadságot korlátozza a mások, a közösség érdeke."

Mivel az ember közösségben él, így ennek egyenes következménye az, hogy nem tehet akármit a kedvére. Nem tehet olyan dolgot, ami sértené a közösség érdekét, ennek ellenére sajnálatos módon mégis megteszik ezt egyesek... Kicsiben a polgár, nagyban pedig a vezetők a lehetőségeik arányában...

A személyi szabadságnak korlátai vannak természetesen, de ezek a korlátok normális esetben azért vannak megszabva, hogy ezzel elkerülhető legyen úgy az egyének közötti konfrontáció, mint az egyén és a közösség közötti konfrontáció kialakulása.

A közösség érdekét nem néhány milliárdos magánbankár, vagy olajmágnás érdeke kellene megszabja, hanem az átlagemberek érdeke, akik a túlnyomó többségét alkotják egy társadalomnak...
Az előző rendszerben a közösség érdekét szintén nem a magánemberek érdeke szabta meg, hanem a kommunista párté...
"Rendszerváltozás" után pedig az úgynevezett "köznépi tulajdon" anélkül szívodott fel, hogy a korábbról fennálló államadósság ki lett volna fizetve belőle... Pedig ugye az a közösség érdeke lett volna.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 21. 15:07 | Sorszám: 544
Hogy győzzek meg egy vakot arról, hogy felhős az ég?
Hiábavaló próbálkozás...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 15:05 | Sorszám: 543
A pápa nem kezdő kispap, hogy ne lenne tisztában némileg a hite misztériumával...
Mivel megfelelő időben emlegette az "Európa találkozását a Úrral" (*), így ez egyértelmű utalás arra, hogy némileg tisztában kellett legyen a közelgő égi eseménnyel. Nem véletlenül helikopterről nézte végig az akkori napfogyatkozást. Feltehetően nem azért, mert onnan jobban láthatta volna...

(*)Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Ne tartsad a pápákat ennyire tudatlannak és beavatatlannak...

De ez inkább kizárólag a Te tájékozatlanságodból adódik...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 21. 14:53 | Sorszám: 28
Normális esetben ami jó egy közösségnek, az jó az átlagembernek is...
Jónak mondható-e pl. az a közösség számára, ha felelőtlen politikusai, vezetői akarva, vagy akaratlan úgy eladósítják, hogy a jövendő generációk helyzete kilátástalanná válik?

Nem.

De ez az egyénnek se jó, hisz a szenvedő alanyává válik a történteknek...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 21. 14:47 | Sorszám: 541
"Isten" csak egy van, de számtalan szellemi hatással rendelkezik:

Idézet:
Sámuel I.
18,10 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=5uGnwUOgpV
CADDIK Messiáshívő Tanítások
A JUDAIZMUS
-Isten egyetlensége mellett nem ismerték el a Gonoszt, mint hatalmat.
A Sátán csak az Isten akaratát végrehajtó angyal, ki Isten akaratát hajtja végre és a végén jót kell tennie.

Az ószövetségi legendák "Istene" se a folyamatosan változó szellemi való pozitív szellemi aspektusára bazíroz Ezsdrásék által, hanem más népek legyilkolására, kifosztására, szolgasorba való juttatására motiváló szellemi sugallatára.
János szerint a Názárei Jézus JHVH-t az ördögnek nevezte, de ha tisztában lett volna valójában "Isten" fogalmával, akkor ezt nem tette volna...:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Mózes V.
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

Tehát "Istenről" téves és naív elképzelés volna azt állítani, hogy "Jóisten"... "Isten" valójában jó is, mint ahogy azt az újszövetségi legendák igyekeznek szemlélteni, de bosszúálló, kegyetlen gyilkos is, mint ahogy az ószövetségi legendák sok esetben lefestik...

Nincsen két, vagy több "Isten", csak egy van. Mindennek ez az "Isten" a szellemi forrása, tehát a jónak és a gonosznak is...
Az emberiség saját jólfelfogott érdeke, hogy ne hagyja magát ettől a folyamatosan változó szellemi valótól negatív irányba téríteni, hanem kizárólagosan a pozitív szellemi aspektusa legyen az útmutatója!

Napjainkban vagyunk ennek a veszélynek leginkább kitéve, amikor "Jézus második eljövetele" gyanánt nem a jónak, hanem az "Isten" abszolút negatív szellemi inkarnációjának az etikai irányítása alá akarják az emberiséget terelni. Jézus i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre lett feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Ezzel a pályafutása valójában befejőzödött. A nevében Pál (Saul rabbi) vezetésével létre hozták a Pál-féle keszténységet, ami által közel 2000 éven át váratták "Jézus második eljövetele" címszó alatt "Isten" legnegatívabb szellemi inkarnációját...

Ha "Isten" pozitív szellemi inkarnációjának az égisze alatt akarták volna az emberiség egyesítését realizálni, úgy azt az 1897 november 24.-én született Jiddu Krishnamurti nevével kellett volna fémjelezni, aki azonos "csillagzat szülötte" volt, mint a Názáreti Jézus.

Annyit azért még megjegyeznék, hogy ennek az "Istennek" teljesen mindegy, hogy imádják-e vagy sem, tisztelik-e vagy sem, "Isten" egy létező tény, ami az életünket befolyásolja. Ezért igen szomorúnak és szegénységi bizonyítványnak tudható be a történelem folyamán az az igyekezet, hogy kinek erősebb, igazibb az "Istene", aminek a következménye embermilliók halála és szenvedése volt...

"Isten" által adatik a jó ember és a pénzsóvár, gonosz gyilkos is... Az emberiségnek kell végre egy olyan kivétel nélkül mindenkire kötelező jelleggel évényes etikai kódexet létrehoznia, ami biztosítja a békés és nyugalmas egymásmellett élést, a tanítása a szeretetre és megbocsátásra épül és a KÖZJÒ a motivációja, nem pedig nacionalista, vagy vallási-nacionalista érdekek, elképzelések...

A véleményem szerint a XXI. században, a globalizálódó világunkban tűrhetetlen dolog az, hogy különböző, néha egymásnak ellentétes etikai sugallatokon cseperedjen fel a jövő nemzedékei. Ezek az emberi együttélést nehezítik, akadályozzák, sok esetben lehetetlenné teszik...

Mint ahogy egy ország törvényeit sem lehet úgy kialakítani, hogy az egyik számára megengedett a lopás és a gyilkolás, a másik számára pedig bűntett, ugyanígy az etikai nevelés se épülhet egymásnak ellentétes élőjelű előírásokra. Ezt szerintem minden józan ítélőképességű embernek be kellene látnia, nem lenne szabad megkérdőjelezni.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Annyit még hozzátennék, hogy nem ártana a fórumomon körülnézned... Sok téma kidolgozása történt ott meg általam, vagy még folyamatban van, ami segítene számodra a tisztánlátásban.

Klaus Matefi
2008. november 21. 14:43 | Sorszám: 540
Mivel neked fogalmad nincsen szemmel láthatóan a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus hátteréről, ezért nem voltál eddig engemet képes, vagy hajlandó megérteni...

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Az ószövetségi legendák messiásának a születése az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszthez lett rendelve Ezsdrásék által. A fellépésére már folynak intenzíven az előkészületek.
A keresztényekkel ezt a messiást "Jézus második eljöveteleként" váratták eddig...

Hogy győzhet meg az ember valakit az integrálás szabályairól, ha az a valaki soha nem tanult matematikát?...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 12:23 | Sorszám: 533
"Kedves Klaus,

megátalkodott vagy, mert nem kértél bocsánatot a pápától."

Ne komolytalankodjál kedves Rendes Kis! A pápa ugyanannak a JHVH-Krisztusnak az inkarnációjára várt, mint az ószövetségi legendák beavatottjai... Hogy Te erről nem tudsz, az nem az én hibám, vagy a bűnöm...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 21. 12:16 | Sorszám: 26
Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

http://www.masonic.ch/horusra/index.html

Loge ARCANE XXI
à l'Orient de Lausanne
http://www.letarot.com/sitemap.html

A Pantokrátor, háta mögött a "Zodiákus"

Jelenések Könyve
4,6. És a királyiszék elött üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz: és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elöl és hátul.
4,7. És az első; lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülő sashoz.

Nostradamus, aki jártas volt az asztrológiában, a héber nyelvben és a Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt, erre az eseményre a "rettegés Királyának" "földreszállását" jelezte előre:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

http://lexikon.katolikus.hu/
krisztológia (gör. ‘Krisztus-tan’ :
Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”, vagyis biztosítéka és forrása annak, hogy a teremtett világ Isten életének és dicsőségének hordozója legyen.

Aki akarja, az megérti, aki pedig nem akarja, annak a saját dolga...

[i]"Segítés: úgy érzem, nem vagy szabad, erre vonatkozott. Téged nem az Atya küldött."[/b]

Én szabad vagyok kedves SenKyse, nem a mások által megfelelő érdekek és célok érdekében megfogalmazott vallási tanításokat veszem megméretés nélkül készpénznek, hanem ezek ismeretében folytatott kutatási eredményeimre támaszkodom...
Az általad említett "Atyát" nevezzük helyesebben a folyamatosan változó szellemi valónak, ami mindannyiunk szellemi forrása. Ezt kellene megpróbálnod megérteni és akkor Te is tisztábban tudnál látni ezen a téren. A hit tudom erőt ad, de ha egy módja van az embernek, ne hagyja magát mások által megvezettetni...

[i]"Engem az Atya küldött. Az én világom nem e világból való.
- én amit tanultam, ebből tanultam.
(bátorkodom megjegyezni újra, hogy nem csak a kozmikus tényekből lehet tanulni)"

Mint korábban már jeleztem, mindannyian a folyamatosan változó szellemi való szellemi termékei vagyunk... A jó ugyanolyan tartozéka a földi életünknek, mint a rossz, de arra kell törekedni, hogy az ifjúságot úgy az iskolákban, vallási oktatásokon, vagy otthon a jóra neveljék, ne pedig az ellenkezőjére. Mi a jó? Az ami egy normális átlagembernek (tehát nem mazohista, vagy szadista, stb.) jó. Nem jó, ha megbántják az embert, vagy meglopják, vagy becsapják, vagy megölik...

"És megölhetitek akárhányszor a legnagyobb Tanítót,
de kit öltök meg, ha ő már mondja: halott ebben a világban?
És száműzhetitek Indiába, Marsra, másik naprendszerbe –mindegy csak ne legyen itt!
És elégethetitek az összes könyvet, ami ezt tanítja:

Jézus Krisztus teljesen ember és teljesen Isten.
et incarnatus est.

Nehéz elviselni. Miért?"

Feltehetően vagy félreérted az írásaimat, vagy szándékosan nem akarod megérteni azokat... Nekem semmi kifogásom nincsen a Názáreti Jézus személye és tanításaival kapcsolatban. "Istent" viszont Pál (Saul rabbi) vezetésével csináltak belőle feltehetően a szanhedrin ötlete nyomán a világ népei számára... Egy hús-vér ember NEM "ISTEN"!... Aki pedig ezt állítja az vagy nincsen tisztában "Isten" mibenlétével", vagy valamilyen okból dezinformálni akarja a másikat...

"De a Világ Világossága nem sötétíthető el – ez beáramlott a világba
Ezt lehet letagadni, nem észrevenni, nem megérteni, nem szeretni."

A Jót senki nem akarja elsötétíteni, én legalábbis nem.
Ezért nem lehet a Názáreti Jézusból kozmikus Krisztust csinálni, a kereszt szellemét, ami a bűn és a halál forrása...

"És ezt lehet a „semmi” tapasztalatából megérteni.
Itt nincs harc (a semmi a semmivel nem harcol, ennek semmi anyaga nincs!)
- az csak a kettősségek világában van (anyag-nem anyag)
Lucifer és a Sátán viaskodhat egymással- egy páston vannak. (a kettő nem ugyanaz!)
A segítés erre vonatkozott, nem harcolni akartam.

De ha harc kell, hát legyen HARC!"

Már csak arra kellene választ adjál, hogy szerinted miért nem azonosak...

[QUOTE http://www.rafa.at/11_lucif.htm
Der Sturz Luzifers vom Himmel in die Hölle fand legendarisch an einem 1. April statt, dem gleichen Tag, an dem auch das Leben des Judas Ischarioth begann bzw. endete. Nach anderer Überlieferung geschah dieses an einem 1. August (*)
handschriftl. aus Stendal, KUHN u. SCHWARTZ, C. 460)
--Luzifer bukása az égből a pokolba egy április elsején történt a legendák szerint, azonos napon, melyen Júdás Iskáriótes élete elkezdődött illetve befejeződött(*). Más hagyomány szerint ez egy augusztus elsején (*) történt.--

(* i.sz. 25 április elseje - Jézus keresztre feszítése; 1999.08.11. - JHVH-Krisztus inkarnációja - saját megjegyzések)

Babits Antal: Bibliai nevek és fogalmak (1988) (154. old.) LUZIFER. Lásd: SÁTÀN
(210. old.) SÁTÁN (ellenség, ellenfél, üldöző, vádló). Mint tulajdonnév: valamennyi elbukott szellem feje; minden jónak ellensége; különböző jelzők alatt találkozunk vele: ördög (Mt 4,1.5; Lk 4,2) a nagy sárkány (Jel 12,9); a hazugság atyja (Jn 8,44); e világ Istene (2 Kor 4,4); ama régi kígyó (Jel 12,9); a levegőbeli hatalmasság fejedelme (Ef 2,2); stb.

Krisztus (*a Názárei Jézus!) golgotai halála legyőzte (*?); egy napon Isten a tüzes tóba veti majd (*?), ahol örök gyötrelem vár rá (Mt 25,41; Jel 20,1-3.7-10)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Lucifer
Lucifer az egyik legfőbb angyal volt, aki fellázadt Isten ellen, ezért kitaszították a mennyből; Sátánnal és az ördöggel azonosították, az őt követő angyalokat pedig a démonokkal. Ebben a jelentésében a szót I. Gergely pápa honosította meg.

Helel-Lucifer legendáját az i. e. 1. században kapcsolták össze Sátánnal; ez megfigyelhető például az Ádám és Éva könyve vagy a szláv Énókh könyve című apokrif iratokban. Az utóbbi szerint Sátán-Satanielt túlzott büszkeségéért levetették a mennyből, és azóta a levegőben repül a mélység felett.

Sátán-Lucifer-ördög ábrázolás a Codex Gigasból, 13. század (Svéd Nemzeti Könyvtár)[/QUOTE]

Lucifernek semmi köze nincsen természetesen a Vénusz bolygóhoz... Az ötágú csillag ebben az esetben a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az öt "építőkövére" (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) utal, melyek lehetnek a "jónak" (kozmikus kigyó - Jézus születési konstellációja) a szellemi forrásai is, de a "rossznak" is (kozmikus sárkány):

Idézet:
http://www.rafa.at/11_lucif.htm
Lucifer
lateinisch Lichtbringer (Lux - das Licht, fer, ferre - tragen, der Lichtträger), Name des Teufels (Jes. 14,12), identisch mit Satan (Luk. 10,18), der gefallene Engel,
Nach kirchenväterlicher Deutung ist er der gefallene Engel Luzifer, von dem die Bibel in Jesaja 14,12 und Lukas 10,18 berichtet.
--Lucifer
latinul fényhozó (Lux - a fény, fer, ferre - a hozni, a fény hordozója), a Sátának a neve (Ézsaiás 14,12), azonos a Sátánnal (Lk 10,18), a bukott angyallal,
Az egyházatyák magyarázata (értelmezése) szerint ő a bukott angyal Lucifer, akiről a Biblia Izsaiás 14,12-ben és Lukács 10,18-ban számol be.--

Ézsaiás
14,12 Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

Lukács evangéliuma
10,18 Ő pedig ezt mondta nekik: "Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.

Ezt az azonosságot az alábbi internetbibliai is tanúsítja:
http://www.parokia.hu/bible/

Az a tapasztalatom sajnos, hogy vannak olyanok a nyilvános fórumokon nem is kevesen, akik nem megérteni akarnak dolgokat, hanem mások ilyen irányú igyekezetét hivatottak gátolni, akadályozni akarva, akaratlan...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 12:15 | Sorszám: 25
"Tegnap nagyon fáradt voltam, és gyorsan írtam, nem voltam érthető.
A választ kár, hogy nem borítékoltam. Természetesen vértezettel rontottál rám."

Ha Te a véleményedre írt válaszaimat "vértezett nekedrontásnak" tartod, hát bizony akkor nagyon érzékeny ember lehetsz, aki csak a saját elképzeléseit, hipotéziseit tudja igaznak tartani, képzelni, hinni..

"Mert én a semmiről (ami a végtelennel és az eggyel igen sajátos kapcsolatban van) írtam.
A semmi nem van. Sem nem van- sem nem nem van.
Mindezt a ’van- nem van’ fölött teszi – mint forrása a dualitásnak.
Valaminek a forrása nem lehet ugyanazon a síkon mint ami ered belőle.
Na most erre jó nagyot csaptál az efemeridákkal. Fáj neki (mármint a semminek és senkinek)."

A bibliai legendák istenképe valójában nem az ősokban keresendő. Az ősok alkotta meg a bibliai legendák "Istenének" a szellemi forrását, ami az égi mechanika függvénye, tehát nem rendelkezik valójában szabad akarattal. Ezt legszemléletesebben az is bizonyítja, hogy az ószövetségi legendák hívei kénytelenek voltak 1999.08.11.-ig várni a messiásuk születésével... Próbálkozott ezzel az ezt megelőző ugyanolyan felepítésű kozmikus kereszt szellemi hatásának az inkarnációja is (Jacub Lejbowicz Frank), de őt még joggal nem fogadhatták el a beavatott vallási vezetők:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új "evangélizáció" kozmikus háttere

Idézet:

Ámos
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 [b]Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.

5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

8,9. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.[/i]

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.--

Az 1999.08.11.-i napfogyatkozás árnyékának a centruma Dozulé-nél érte el Európa partvidékét

folytatás következik!

Klaus Matefi
2008. november 21. 09:27 | Sorszám: 23
"(Bár ne legyen igazam, de azt hiszem, megátalkodottal társalkodsz ...)"

Feltehetően magad se tudod, hogy mit beszélsz kedves Rendes Kis...
Megalapozatlan jelzők osztogatása helyett inkább figyelmesebben olvasgassad az írásaimat és a rövid agytekervényeidet a gondolkodás szolgálatába igyekezzed ösztönözni...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 21. 09:22 | Sorszám: 508
"Bocsánat, ezt nem olvastam el, mert a megátalkodottnak címezted."

Feltehetően magad se tudod, hogy mit beszélsz kedves Rendes Kis...
Megalapozatlan jelzők osztogatása helyett inkább figyelmesebben olvasgassad az írásaimat és a rövid agytekervényeidet a gondolkodás szolgálatába igyekezzed ösztönözni...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 09:09 | Sorszám: 507
"Isten" csak egy van, de számtalan szellemi hatással rendelkezik:

Idézet:
Sámuel I.
18,10 Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt.
http://caddik.shp.hu/hpc/web.php?a=caddik&o=5uGnwUOgpV
CADDIK Messiáshívő Tanítások
A JUDAIZMUS
-Isten egyetlensége mellett nem ismerték el a Gonoszt, mint hatalmat.
A Sátán csak az Isten akaratát végrehajtó angyal, ki Isten akaratát hajtja végre és a végén jót kell tennie.

Az ószövetségi legendák "Istene" se a folyamatosan változó szellemi való pozitív szellemi aspektusára bazíroz Ezsdrásék által, hanem más népek legyilkolására, kifosztására, szolgasorba való juttatására motiváló szellemi sugallatára.
János szerint a Názárei Jézus JHVH-t az ördögnek nevezte, de ha tisztában lett volna valójában "Isten" fogalmával, akkor ezt nem tette volna...:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Mózes V.
7,22 De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
7,23 De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

19,1 Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban,

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyújtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.

Tehát "Istenről" téves és naív elképzelés volna azt állítani, hogy "Jóisten"... "Isten" valójában jó is, mint ahogy azt az újszövetségi legendák igyekeznek szemlélteni, de bosszúálló, kegyetlen gyilkos is, mint ahogy az ószövetségi legendák sok esetben lefestik...

Nincsen két, vagy több "Isten", csak egy van. Mindennek ez az "Isten" a szellemi forrása, tehát a jónak és a gonosznak is...
Az emberiség saját jólfelfogott érdeke, hogy ne hagyja magát ettől a folyamatosan változó szellemi valótól negatív irányba téríteni, hanem kizárólagosan a pozitív szellemi aspektusa legyen az útmutatója!

Napjainkban vagyunk ennek a veszélynek leginkább kitéve, amikor "Jézus második eljövetele" gyanánt nem a jónak, hanem az "Isten" abszolút negatív szellemi inkarnációjának az etikai irányítása alá akarják az emberiséget terelni. Jézus i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre lett feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Ezzel a pályafutása valójában befejőzödött. A nevében Pál (Saul rabbi) vezetésével létre hozták a Pál-féle keszténységet, ami által közel 2000 éven át váratták "Jézus második eljövetele" címszó alatt "Isten" legnegatívabb szellemi inkarnációját...

Ha "Isten" pozitív szellemi inkarnációjának az égisze alatt akarták volna az emberiség egyesítését realizálni, úgy azt az 1897 november 24.-én született Jiddu Krishnamurti nevével kellett volna fémjelezni, aki azonos "csillagzat szülötte" volt, mint a Názáreti Jézus.

Annyit azért még megjegyeznék, hogy ennek az "Istennek" teljesen mindegy, hogy imádják-e vagy sem, tisztelik-e vagy sem, "Isten" egy létező tény, ami az életünket befolyásolja. Ezért igen szomorúnak és szegénységi bizonyítványnak tudható be a történelem folyamán az az igyekezet, hogy kinek erősebb, igazibb az "Istene", aminek a következménye embermilliók halála és szenvedése volt...

"Isten" által adatik a jó ember és a pénzsóvár, gonosz gyilkos is... Az emberiségnek kell végre egy olyan kivétel nélkül mindenkire kötelező jelleggel évényes etikai kódexet létrehoznia, ami biztosítja a békés és nyugalmas egymásmellett élést, a tanítása a szeretetre és megbocsátásra épül és a KÖZJÒ a motivációja, nem pedig nacionalista, vagy vallási-nacionalista érdekek, elképzelések...

A véleményem szerint a XXI. században, a globalizálódó világunkban tűrhetetlen dolog az, hogy különböző, néha egymásnak ellentétes etikai sugallatokon cseperedjen fel a jövő nemzedékei. Ezek az emberi együttélést nehezítik, akadályozzák, sok esetben lehetetlenné teszik...

Mint ahogy egy ország törvényeit sem lehet úgy kialakítani, hogy az egyik számára megengedett a lopás és a gyilkolás, a másik számára pedig bűntett, ugyanígy az etikai nevelés se épülhet egymásnak ellentétes élőjelű előírásokra. Ezt szerintem minden józan ítélőképességű embernek be kellene látnia, nem lenne szabad megkérdőjelezni.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 21. 07:02 | Sorszám: 501
"nem"

"Isten" egy folyamatosan változó szellemmi való, ami minket a saját képére teremt, azaz a pillanatnyi szellemi hatása által kapjuk a lelkünket. Így volt ez a Názáreti Jézus esetében, de Aleister Crowley esetében is...

Klaus Matefi
2008. november 20. 18:42 | Sorszám: 471
A Sátán az mindenkinek bizonyos fokig a mestere kedves SenKyse, hisz "Isten" egyik aspektusa...
Klaus Matefi
2008. november 20. 08:19 | Sorszám: 468
jav.:

Vajon hogy egyeztethető össze a következő ószövetségi legenda idézete az alábbi híradással:

Klaus Matefi
2008. november 20. 08:17 | Sorszám: 467
Vajon hogy egyeztethetö össze a következö ószövetségi legenda idézete az alábbi hiradással:

Idézet:
3Móz 20,27
És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.

5Móz 13,5
Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, a ki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet. Tanításai jobb önismeretre és önbizalomra nevelnek. A kabbala egyik alapelve a világ és benne önmagunk megjavítása, módszerei és gyakorlatai segítenek eligazodni életünk megannyi problémái között.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

Hogy kerül egy zsidó kabbalah tanfolyamra asztrológus?...

Mi a kabbalah?

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37
A ZSIDÓSÁG SZÓTÁRA

Kábálá - "hagyomány", "misztikus tan". A titkos, rejtélyes tanokat jelenti. Nevezik még "hén"-nek is ("kegy"), "hochmá nisztárá"-nak ("rejtett bölcsesség") is. A Talmud Bölcsei a próféták szavait és a Szóbeli Tant, a Talmud utáni korban már csak az utóbbit nevezték kábbálának.

A 13. században a titkos tanokat kezdték így nevezni. A kábbálával foglalkozókat "jód'é hén" ("a titkos tanok tudói") névvel illették. A kábbálá útja a zsidóságban nagyon hosszú és a talmudi időkben is ismeretes volt, Babilóniában és a Szentföldön is egyaránt. A Szentély pusztulása előtt kb. 200 évvel már ismerték a szavak titokzatos vonatkozásait és azt is, hogyan kell behatolni a betűk titokzatos összefüggéseinek világába. Különösen a ki nem mondható Isten-név betűihez fűztek rejtélyes elméleteket. A legrégibb kabbalisztikus könyv, amely a titok filozófiai vonatkozásaival foglalkozik a "Máászé B'résit", másnéven "Széfer Háj'círá" - a teremtés, alkotás könyve. A kábbálá Babilóniából Itálián keresztül Provence-ba hatolt be.

Bővebben:

"Isten 72 szelleme" - Shem ha Mephorash

Klaus Matefi
2008. november 20. 08:00 | Sorszám: 466
Általában az ilyen adatok publikálása után nagy csend szokott lenni..., hisz ugye elvileg a bibliai legendák vallásai illetve érdekeltjei tiltották és tiltják az ősi asztrológiával való foglalatosságot, amire a saját misztériumaik is épültek...

A Talmud egyik részlete nem éppen barátságos módon igyekszik azokat eltanácsolni a messiásuk eljövetele idejének a kutatásától, akik erre "vetemednének"...:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/87 http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Annyit azért hozzátennék, hogy a fenti link hibás Talmus-fordításra bazíroz, mivel ez így szól eredeteileg:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Neunter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (S. 67)
Es schwinde Geist derjenigen, die das Ende (Zersteuung, Erösung) berechnen wollen;
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Kilencedik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (67. old.)
Tűnjön el azoknaknak a lelke, akik a véget (szétszóratás, megváltást) ki akarják számolni;--

A beavatatlan, laikus tömeg számára nem voltak eddig hozzáférhetőek a vallási misztériumok valódi kozmikus titkai, akár az életével is fizetnie kellett annak, aki ezeket a dolgokat "szellőztetni" merte...:

Idézet:
Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde(1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.)In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezõen, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története(1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak(1988)(132.old.) Jövendõmondás: az izraeliták számára minden fajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakolódzni! (asztrológia)

Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon(1932)(S.104)"Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel!
--"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerű szabály!--

Jüdische Almanach: (Alchimie)(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesabte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez(Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("A titkok titka" - "A bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mit sem sejtővel közölni.--

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie(1908)(S.12)Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki se tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert(1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felsõ háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Gressmann Hugo: Der Messias(1929)(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat!
--Aki a jövő fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hírdették!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie(II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 20. 07:40 | Sorszám: 36
"Mindenki azt hisz amit akar"

Ez valóban így is van. Addig nem jelenthet ez problémát, amíg pl. vallási sugallat következményeként a szeretetet és megbocsátást hiszi, mivel ezzel nem okozhat kárt az embertársainak. Az viszont már más elbírálás alá kell tartozzon, amikor az ellenkezője a motiváció, amivel esetleg mások kárára bazíroz csupán vallási indíttatásból...

Kilenc évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után mi értelme várni továbbra is a "holtak feltámadását", vagy "Jézus második eljövetelét"?... Ehhez a beavatatlan, laikus, jóhiszemű híveknek felvilágosításra van szükségük, különben még 1000 év múlva is erre fognak várni hiába és értelmetlenül...

A másik az, hogy ennek ugye van némi anyagi vonzata is, hisz a hívek bevételének egy százalékából tartják fenn magukat a jelenlegi vallások...

Klaus Matefi
2008. november 19. 21:31 | Sorszám: 29
A keresztény vallás kezdetben nem hit, hanem kényszer kérdése volt, tűzzel-vassal terjesztették. Azóta pedig hagyománnyá vált...

Az ószövetségi legendákat Ezsdrásék szintén rákényszerítették a népükre...

A hiszékeny vallásos ember azt hiszi el megméretés nélkül, amit elé tárnak...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 19. 19:39 | Sorszám: 15
jav.:

Hiába filozofálgat az az ember, akinek nincsen fogalma arról

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 19. 17:09 | Sorszám: 27
jav.:

Szintén a hiszékenység egyik példája, hogy a hívők többsége komolyan veszi azt, hogy valóban a Názáreti Jézus fából tákolt keresztje volt JHVH ereje, megnyilvánulása és hogy az bárkit is megváltott volna, vagy a mi bűneink bocsánatáért történt volna a keresztre feszítés...

Klaus Matefi
2008. november 19. 17:06 | Sorszám: 26
Szintén a hiszékenység egyik példája, hogy a hívők többsége komolyan veszi azt, hogy valóban a Názáreti Jézus fából tákolt ketresztje volt JHVH ereje, megnyilvánulása és hogy az bárkit is megváltott volna, vagy a mi bűneink bocsánatáért történt volna a keresztre feszítés...

Idézet:

1Jn 2,2
mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.
http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=277
Ezzel szemben az igazság az, hogy Jézus megfeszítése kimeríthetetlen nyereséget, hasznot hozott mindenkinek. Jézus halála az ő számára jelentett szenvedést, fájdalmat, nekünk – akik ebben az apostolok tanítása alapján helyettesítő és engesztelő áldozatot látunk – azért jelent örömöt, mert Jézus helyettünk járta végig a Via Dolorosát, és ment fel a Golgota helyére, ahol keresztre feszítették. Nekünk ez a bűneink bocsánatát, a haláltól való megszabadulást, a betegségekből való meggyógyulást stb. jelenti, vagyis evangéliumot.
http://www.katolikus.hu/katek/kek00512.html [257] és [578]
Azért jön, hogy "beteljesítsen minden igazságot" (Mt 3,15), azaz teljesen aláveti magát Atyja akaratának: szeretetből vállalja magára a halál keresztségét bűneink bocsánatára.
http://oikumene.meot.hu/Cikkek/imakor%202002%2005.htm
Isten húsvéti bárányaként önként vállalta a bűnbak szerepét, aki magára veszi a Világ összes népének minden bűnét!

Valójában mi is történt?

Erről Pál (Saul rabbi) ad helyes magyarázatot:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Mint láthatjuk szó sincsen arról, hogy a Názáreti Jézust a mi bűneinkért, vagy a mi általunk elkövetett, vagy elkövetendő bűnökért feszítették volna fel a szanhedrin követelésére. Jézust az ószövetségi legendák szerinti szokás szerint áldozták fel egy ritka égi konstelláció (kozmikus kereszt - JHVH szellemi forrása) alkalmából, azaz [i]"meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért"... Tehát egy vallási rituál keretében lett keresztre feszítve egy ritka asztrológiai konstelláció alkalmából a peszách ünnep előkészületi napján:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Helyesen utalt Schönborn bíboros érsek arra, hogy Jézus szüetésekor "már ott állt a kereszt":

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Jézus születésekor együttállt égitestek alkottak a keresztre feszítése idején egy "T" keresztet a Zodiákusban!

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
(kozmikus kígyó)

Jézus keresztre feszítésének az alkémiai ábrázolása:

Az említett égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az "építőkövei".

A keresztre feszítés előzménye:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Ennyit az önként vállalt kereszthaláláról...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 19. 15:51 | Sorszám: 14
"Isten, és a kis gonosz is, jó is, csillagoktól és az én-te-ő- mi-ti-ők kis elképzeléseitől függő isten(ke) különböző ontológiai szinten vannak.
A vallás, Isten, nem politika-gazdaság-jog!
Az igazság keresése, a bölcsesség szeretete filozófia!"

Hiába filozofálgat az az ember, akinek nincsen fogalma aról, hogy mire is alapozták az eddigi vallások a misztériumaikban "Isten" kilétét... Azon is csak hiába való időtöltés meditálni kellő ismeretek nélkül, hogy mit is jelent valójában a golgotai kereszt, ha nem vagyunk hajlandóak a valódi kozmikus alapokat figyelembe venni...
Lehet törnie az embernek a fejét azon, hogy miért határozták el éppen 1897-ben Izrael megalapítását és azon is, hogy miért készítik már a II. Templom (a Salammonnak tulajdonított Templom feltehetöen soha nem létezett) felszereléseit, melyek szoros kapcsolatban állnak a ~2500 éve betervezett ószövetségi legendák messiásának fellépésével, de ezt égi ismeretek nélkül olyan dolog kutatni, mintha egy héber nyelvű kéziratot akarnál megérteni héber nyelvtudás hiányában...

Én nem filozofálgatok, hanem a titkos társaságok és bibliai legendák misztériumainak kozmikus kapcsolatait kutatom és tárom fel...

"A realizáció: ennek a megtörtségnek a megszüntetése .
Az út: hit vagy/és tudás.
A vallások erről szólnak. Az, hogy ebből üzletet, politikát csinálnak – az a NEM vallás- az a görénység. A lenini sáros sötét út, aki azt mondta, a vallás papi furmány. Csak egy kis „als” csak egy kis „ióta” hiányzik ennek igazságából, csak egy kis, épp hogy nem ez.
Pont nem ez a vallás.
De meguntam, nem akarod érteni.
Vagy/és - nem tudom értelmesen elmondani."

Tisztában vagyok azzal, hogy mi a hit és mi a vallás, de miért vegyen készpénznek a beavatatlan, laikus, megvezetett hívő olyan dolgokat, melyeknek semmi reális alapjuk nincsen?...

"Amit viszont nem értek, hogy tudod magad elől lehazudni az ilyen élményeket? Megéri? Biztos, hogy megéri?
Mert azt tudom, tehát nem hiszem, tudom, biztosan tudom, hogy ilyen élménye(i) minden embernek van(nak). Miért nem figyelnek rá? mert Lucifer és a Sátán- azt sugallja, minden más fontosabb. "Rohanj a prédára, siess a vadra"."

Milyen élményekről beszélsz kedves SenKyse? Tán arról, hogy az ember átélheti a nemlétező feltámadását? Vagy?

"Az igazi meditáció (nem gondolkodás, a semmiben időzés) ezt próbálja létrehozni Nagyon figyelmeztetnek, a zen mesterek- „ne akarjál ilyenkor” semmit, „musotoku” - semmiért- egészen (odaadni az egoizmust) (jaj,de nehéz a zseniális nyugati egoista én-eknek)
Meg kell halni, hogy fel tudjon támadni.
„Kedves tanítványaim, haljatok meg már életetekben” - mondta egy zen mester."

A meditáció hasznos dolog, pihentető, erőtmerítő.

" „Nyugodtan időzz a semmiben.”
„Hallgatásnak közepén szólalt meg bennem egy rejtett szó (Logosz) a lélek legrejtettebb mélyén ahova nem jut el semmi"
Minden cselekvést a lélek erők segítségével tesz” - mondja valahol Eckhart mester."

Nem kell kedves SenKyse minden leírt sort komolyan venni... Magad igyekezzél meggyőződni ezek igazságtartalmáról... Meg fogsz lepődni, hogy mennyi dezinformáció látott már napvilágot ebben a témában...

" Tudok segíteni? (sejtem a választ, a csípőből lőtt választ, jó, ha csak az felel, aki nyitott szívvel tudta olvasni, én is úgy írtam, nem sportszerű egy nyitott lélekre teljes páncélzattal rárontani. Túl könnyű megsebezni, túl könnyű kigúnyolni.)"

Köszönöm az ajánlatodat, de nem tudom, hogy miben tudnál segíteni? A megismerés terén?... Vagy a hit terén? Én is hiszek természetesen, de a hitemet saját magam alakítom ki az eddigi kutatási eredményeimre és tapasztalataimra bazírozva.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 19. 15:08 | Sorszám: 465
Még néhány szemléletes fotó a Béth Alpha zsinagóga padlózatán található mozaikról, melynek a középpontjában az ősi asztrológiában használatos Zodiákus látható:

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 19. 10:00 | Sorszám: 22
Látom, hogy bonyolult és nehéz kérdések...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 19. 08:16 | Sorszám: 463
jav.:

Ezt persze előszeretettel tagadják a nyilvánosság előtt az érintett vallási legendák érdekeltjei, de nem változtat a lényegen...

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 19. 08:14 | Sorszám: 21
Ezt nem lehet kizárni...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 19. 08:11 | Sorszám: 12
Én kizárólagosan a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus vonatkozásait kutatom kedves SenKyse, egy idő óta jobban odafigyelek a síiták tevékenységére, ami konkurenciaként lép fel az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseivel kapcsolatosan. Ennek köszönhető ugye a jelenlegi közel-keleti helyzet valójában...

A buddhizmus nem a kutatási területem, de annyit azért megjegyezhetek hozzá, hogy a legújabb kutatások szerint Siddhartha Gautama (Buddha) i.e. 450-ben született és 80 évvel késõbb, i.e. 370-ben halt meg. A születését egy ugyanolyan felépítésű kozmikus kereszt fémjelezte, mint ami 1999.08.11.-én realizálódott.

Az ószövetségi legendák messiása, Immánuel 1999.08.11.-én látta meg a napvilágot egy olyan kozmikus kereszt égisze jegyében, melyhez korábban Ezsdrásék a feltételezett Ábrahám-féle emberáldozat kísérletét (Izsák) és a feltételezett Mózes "Istennel történt mesés szövetségkötését" (Sínai) utalták. Ez a fajta kozmikus kereszt Ábrahám óta 13 alkalommal alakult ki a Zodiákusban:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új "evangélizáció" kozmikus háttere

Ezek az azonos felépítésű kozmikus keresztek a Sem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek építenek fel.

Láthatod, hogy Buddha személye se lóg ki a sorból...
A könyvem készül és ígérhetem, hogy minden igényt ki fog elégíteni. Mivel nem áll mögöttem a támogatók hada, így feltehetően nem fog milliós példányszámban megjelenni... Ugyan gondolkoztam azon, hogy a szabadkőművesség, vagy a bibliai vallások támogatását kérem ebben, de ez még a jövő zenéje...

Tevékenységemmel kapcsolatos meglátások gyűjteménye

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 19. 07:37 | Sorszám: 462
Nem hinném, hogy kellő válasz lenne ez kedves SenKyse a megállapításaimra... A hazádat nyugodtan szeretheted, de az még nem azt jelenti, hogy a "Szentkorona eszme" több lenne bármilyen asztrológiai eretű spekulációnál. Ugyanez a helyzet pl. az ószövetségi legendák "Sínai szövetségkötésével" kapcsolatosan is és természetesen a "Golgota keresztjére" szintén ugyanez vonatkozik...

Ezt persze előszeretettel tagadják a nyilvánosság előtt az érintett vallási legendák érdekeltjei, de nem változtat a lányegen...

A vallások és titkos társaságok misztériumai erre a sokak által tudománytalan babonaságnak tartott ősi ismeretre épülnek, amit valójában soha nem szellőztettek korábban a beavatatlan, laikus néptömegek felé...

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19

A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet. Tanításai jobb önismeretre és önbizalomra nevelnek. A kabbala egyik alapelve a világ és benne önmagunk megjavítása, módszerei és gyakorlatai segítenek eligazodni életünk megannyi problémái között.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.
Szólottam Érdemes Fõmester.
/Janus/

Az asztrológia Zodiákusát megtalálhatjuk zsinagógában, keresztény templomban és szabadkőműves páholyban is:

Link

Béth Alpha zsinagóga

http://www.dormitio.net/album/szenen/sz4.html

Elszenderülés-bazilika Jeruzsálemben (Dormitio-Basilika; Hagia Maria Sion Abbey Jerusalem)

http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_121.html

http://www.lodge150.fsnet.co.uk/html/lodge_photo_s_111.html

A Talmudban is találunk asztrológiára való utalásokat:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van. Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.
--

* saját megjegyzés

Nekem nem az asztrológia reklámozása, vagy megvédése a célom, hanem annak bizonyítása, hogy a bibliai legendák és a titkos társaságok misztériumai erre bazíroznak...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 18. 20:19 | Sorszám: 10
"Nem tudom, hogy egy vaktól kérnék-e színkeverési tanácsokat…
Talán Isten keresésében nem azokra hagyatkoznék,
akik a politikai és gazdasági életet kitalálták
a maguk szórakoztatására, fájdalmukban és félelmükben, metafizikai vakságuk miatt."

Vaktól valóban nincs értelme "színkeverési tanácsokat" kérni, sükettől pedig egy zeneszámról véleményt...
Egy hívő se tud kielégítő felvilágosítást adni a hitéről, hisz ennek valódi misztériumával nincsen tisztában.
Az embernek keresni kell az összefüggéseket és ezeknek a gyakorlati életben történő esetleges megnyilvánulásait. Mivel bizonyos dolgok elsajátítása eddig beavatásfüggő volt, így pl. "Isten" keresésében a kereső tévútra lett vezetve az érdekeltek által...

"A teozófus mondást mellőzzük, mert a „magasztos igazság” mint „vallás” – látjuk a blavatskys boszorkányosan zseniálisan kifinomultan megfogalmazott eszmék hatásán –
a legbrutálisabb materializmushoz vezet, a maga összes pusztító hatásával.
Horizontális kiterjesztésű, a krisztusi vertikálissal szemben.
Ilyen materialista „vallás”-hoz volt szerencsétlenségünk, szüleink korosztálya tud erről mesélni. A három sötét alak arcképe a falon- mint szentháromság, a nyomukban haladók, igen brutális rombolást okoztak a tudatállapotokban."

Véleményem szerint a teozófusok mondása, azaz "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!" egy nagyon találó gondolat, ami arra hívja fel a kereső figyelmét, hogy ne dőljön be mindenféle beavatottak által a laikusok számára kreált magyarázatnak, hanem törekedjen az igazság kutatására, feltárására. Attól az igazság az igazság marad még akkor is, ha pl. egyes vallások kézzel-lábbal tiltakoznak ellene... Számomra "Isten" léte nem kétséges, csak helyesen kell tudni definiálni.

Az általad említett "három sötét alak arcképe a falon- mint szentháromság" közül "sötétnek" szerintem csak az ószövetségi legendák JHVH-ját, az "Atyát" lehet tartani, a Názáreti Jézus egy pozitív mesés főhőse, helyesebben szenvedő alanya az újszövetségi legendáknak, de természetesen nem "Isten"...
A Pál-féle (Saul rabbi) kereszténységnek nem sok köze van a Názáreti Jézus tanításaihoz, aki a saját népe kegyetlen és nacionalista vallási előírásai ellen lépett fel. Tehát nem a Názáreti Jézus követői "okoztak brutális rombolást a tudatállapotokban", hanem a Pál-féle erőszakos úton terjesztett kereszténység, ami a véleményem, szerint a szanhedrin utasítására történt, hogy a világ népeinek a vallásait, "isteneit" eltöröljék a föld színéről, ahogy ezt Ezsdrás utasításba adta a számukra kötelező jelleggel. Feltehetően a Mohamed nevével fémjelzett vallás is ugyanilyen célból jöhetett létre...
A népek vallásainak a kiírtása tehát 2500 éve egy micva (kötelező előírás) az ószövetségi legendákban. Mint írtam, Jézusnak eszében se volt más népek vallására törni, hisz Ő a saját vallásának a megreformálása céljából lépett fel. Nem véletlenül fejezte be úgy...

" Ha nem haragszol nagyon, bátorkodom szenvedni azért, mert minden alkalommal ezek a (duális, végső fokon materialista) erők egy –egy újabb szeget vernek Krisztus misztikus testébe, azért se támadsz fel, azért se, itt maradsz, nesze-nesze. Ilyenek voltak azok a korai gnosztikus szekták, akik tagadták Jézus Krisztus feltámadását. Duálisak, végső fokon materialisták, egy síkra helyezve Istent és a sátánt. Csakhogy a jó- rossz meghaladása a fény felé, tehát a jó irányban, kiemel ebből a dualitásból, mert miért is nem értem, hogy az egy a legnagyobb szám, nem a kettő? Az osztódik kétfelé- és millió felé."

Az igazsághoz kedves SenKyse sajnos az is hozzátartozik, hogy a hús-vér Jézus nem támadhatott fel a halottaiból, esetleg csak az újszövetségi legendák írói által és az is hozzátartozik, hogy nem létezik halál utáni élet, azaz az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen a lelekkel egyetemben.

Az általad említett "jó" és a "rossz" valójában realativ fogalmak... Lásd pl a keresztény szimbolikában a sárkány a gonosz megtestesítője, Kinában pedig az ellentéte... Az újszövetségi legendák szerint bűnös tevékenység eladósítani a másikat, az ószövetségi viszont erre utasít... Természetesen nemcsak a "jó" és a "rossz" szellemi hatás létezik, hanem ezek közötti számtalan átmeneti hatás is, melyek mind "isteni" eredetűek.

"Csakhogy a mitikus realitás magasabb realitás a hétköznapi realitásnál.
Idő és tér feletti: A Golgota keresztje örökké áll. A Feltámadás szakadatlanul zajlik.
Hogy a születés is szakadatlanul történjék –
Isten születése a lélekben -
ez a már mi feladatunk, időbe-térbe vetetten."

A "mítikus realitás" ugyanúgy az idő (helyesebben az "égi mechanika") függvénye, mint az "Isten tevékenysége". Lásd pl. Immánuel 1999 augusztus 11.- születését. Ez egy meghatározott időponthoz volt kötve, se korábban, se később nem történhetett meg...
A "Golgota keresztje" nem egy emberek által fából ácsolt mulandó valami volt, hanem egy ritka égi jelenség:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

Jézus születésekor együttállt Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek ("kozmikus kígyó") a keresztre feszítésekor egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban, amit az akkor elvileg még nem ismert (?) Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztté egészítettek ki.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Az alkémiai ábrázolások szerint a keresztre a "kozmikus kígyó" került fel:

Link

A kozmikus kígyó által létrehozott kereszt a kozmikus sárkány valójában és egyben JHVH-Krisztus egyik szellemi forrása. A "kozmikus kígyó" "halálát" a kozmikus kereszt jelenti, ami azonban a "kozmikus sárkány" "feltámadásával" azonos:

Link

Ez egy örök kozmikus körforgás. A kozmikus sárkány azonos Lucifer szellemi forrásával, azaz JHVH-Krisztus valójában a Sátán, aki az "Isten" egyik legerősebb és legnegatívabb szellemi forrása. Tehát "Isten" nemcsak a "JÓ"-nak, de a "ROSSZ"-nak is a forrása, amit az újszövetségi legenda írói tagadnak annak érdekében, hogy az ószövetségi legenda ellentétes tanításai ne legyenek a "ROSSZ" oldalára besorolva...

A születés Jézus keresztre feszítése előtt is folyamatosan történt, nem a kereszt függvénye... Minden születéskor "Isten" inkarnálódik, tehát Jézusban ugyanúgy, mint Aleister Crowleyban, vagy akárkiben... A "feltámadás" alatt a bibliai legendák a korábban meghaltak életrekelését értik, ami sajnos mese... De ha csak az "isteni szellem" megismétlődésére célozna, az is az lenne, mivel nem létezik két teljesen azonos isteni eredetű szellemi állapot.

"Erős, nagyon erős vagy. Félek is tőled,
(ez akarod? beírhatsz egy jópontot magadnak)
Titáni deviáció. Luciferi.
Szövetkezve a sátáni erőkkel, igen erős.
A kettő, mint mondjuk a szabadkőműves- cionista páholy,
akik osztják a lapokat régóta, nem tudom,
hogy jó szándékkal akar-e lebeszélni azokról,
ami szent, ami érték, kincs."

Én ugyanúgy feltárom a szabadkőművesség mellébeszéléseit is, mint az ószövetségi, vagy újszövetségi legendákét... Pártatlanul, elfogulatlanul és konzekvensen. "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!"

Az, hogy valamit "szentnek" neveznek, az emberi megfogalmazás, meghatározás. Ugyanez vonatkozik az értékrendre is.

"A Szentkorona eszme- nem ezen a síkon van, ezért nem lehet kiverni belőlünk. A Szenkorona közössége, mindazok, akik valaha ide – erre a helyre- leszülettek és leszületni fognak, valamint azok, akik ilyen szépen beszélik az édes anyanyelvet, mint például Te, egy transzcendes erővel rendelkeznek. Ha ez nem lenne, nem támadnák azok ilyen erőfeszítéssel, akik nem érzik ezt. Tehát ez hely és nyelv kérdése, nem genetikai materialista, ez eszmei. Mellőzzük a nacionalista, antiszemita fegyvertöltényjelzőket, mert nem az.
Ez a feladatot adja mindenkor – a térbe és időbe vetetten élőknek – a létezésből a léthez vezető úthoz.
Ez megakadályozni: létrontás.
Kiherélés, hogy jobban húzzon igát."

Az általad említett eszmének ugyanannyi a létjogosultsága, mint pl. az ószövetségi legendának. Emberi találmány mind a kettő és nacionalizmussal párosul. A kettő között annyi különbség azért van, hogy az általad említett eszme nem a más népek rovására bazíroz, ellentétben az ószövetségi legendák tanításaival... Minden anyaszülte embernek egyaránt joga van az azonos lehetőségekhez, életkörülményekhez, bánásmódhoz, megítéléshez függetlenül attól, hogy hova, vagy hol született. Nem létezett és nem is fog létezni kiválasztott nép, ez emberi találmány...
Természetesen nem lehet addig egyik ilyen jellegű eszmét se elítélni, amíg a másik virágozhat... Felvilágosítás szükséges ezen a téren szerintem.

"Nem a „mehr als leben”- re gondolni, belenyomni
a „mehr leben” -be, heideggeri terminusokkal élve. Közjó. Nekem ez jó, neked is legyen ez jó. Mert különben buta vagy, megvezetett, meg kell várni, míg kipusztulsz, kiherélni, hogy már át se tud gondolni, mi bajod, akkor nem fáj annyira, reménytelen eset, egy kicsit rásegíteni a haláltusádhoz, merőben humánus eszméktől indíttatva.

Csak egy kis „als” a különbség, csak egy kis iota"

A világ népeinek fel kell ébredniük a saját jólfelfogott érdekükben és meg kell szüntetni közös erővel azokat az akadályokat, melyek az igazságtalansághoz, protekcionizmushoz, a másik kihasználásához, a másikon történt élősködéshez vezethet kizárólag a KÖZJÓ érdekében. Szerintem egy teljesen új, globális elosztási rendszerre van szükség és ugyanígy egy globális vallásra, ami kizárja azt a lehetőséget, hogy többféle, sok esetetben ellentétes etikai sugallaton nevelkedhessen az emberiség. Ami a többségnek jó, azt jónak kell tartani. Ami egy kisebbségnek jó csak, az nem lehet jó, hisz a többség a mérvadó, nem a kisebbség. Pl. nem hinném, hogy a többségnek jó lenne az "adósrabszolgaság" rendszere, ami sajnos a szisztematikusan növelt államadósságok következménye lesz a jövendő generációk számára. Viszont ez természetesen jó egy vagyonos kisebbségnek (magánbankárok)... Fel kell merüljön a kérdés, hogy jó ez így?...

" A Szentlélek elleni merénylet."

A "Szentlélek" a gonosz forrása is...

Szerintem Maimonidesznek igaza volt, amikor azt jósolta, hogy:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Maimonidesz csak azt felejtette el elmagyarázni, hogy nemcsak a keresztények lettek becsapva, hanem pl. az ószövetségi legendákban hívők is...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 18. 20:11 | Sorszám: 458

2008. november 18. 11:15 | Sorszám: 18
Ez egy kicsit eltér a témától...
Klaus Matefi
2008. november 18. 10:52 | Sorszám: 16
Minden nézőpont kérdése és ugye több szem többet lát...
Klaus Matefi
2008. november 18. 10:41 | Sorszám: 14
Nem olvastad el figyelmesen a bejegyzésemet. Menáse ben Jiszraél rabbi egy "isteni terv" hátráltatását látta abban, ha Cromwell nem engedte volna vissza őket Angliába:

Idézet:
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
Ám ha az angol parlament nem teszi lehetõvé, hogy Angliában, az európai kontinens peremén, "az égbolt szélén" éljenek, hogyan teljesítheti ígéretét a Mindenható Isten? Elutasító magatartásával Cromwell és az angol parlament - így érvelt a rabbi - voltaképpen Isten tervét és a messiás eljövetelét akadályozza…

Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint Izraelbe kellett vola visszatérniük ahhoz, hogy a messiás eljöjjön, de még ma is többen élnek az USA-ban, mint Izraelben annak ellenére, hogy már 9 éves Immánuel és a szanhedrin is újra alakult. Ezen tények mellett Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.

A kérdéseim tehát újra:

Felmerülhet az emberben a kérdés, hogy ez a leleményes és furfangos Menáse ben Jiszraél rabbi milyen jellegû "isteni tervre" célozhatott, amihez szükség volt arra, hogy visszaengedjék őket Angliába?

Ha Cromwell nem engedte volna vissza őket, akkor nem születhetett volna meg 1999.08.11.-én Immánuel?

Mit kell hozzon a messiás eljövetele, amihez nekik mindenképpen Angliába is vissza kellett térniük?

Miért nem Izrael földjére igyekezett Menáse ben Jiszraél rabbi, ami a messiás eljövetelének az egyik előfeltétele volt?

Annak ellenére, hogy a Bakonyban "landolt" a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme", Ezsdrásék Jeruzsálemet tervezték be a "végidőkre", azaz napjainkra vallási központnak.

Az ószövetségi legendák vallása nem térítő vallás, tehát szó se lehetett arról, hogy azért akartak volna visszatérni Angliába, hogy az ott élőket az Ezsdrásék által megalkotott hitre térítsék...

Mi motiválhatta mégis őket?

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 18. 10:08 | Sorszám: 12
Idézet:
http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
Különös, de ez a mondat egy rabbi részérõl hajdan elhangzott az angol parlamentben, és a hallgatóságot meggyõzve, lehetõvé tette, hogy a zsidók visszatelepüljenek a brit birodalomba. Oroszlánszívû Richárd ugyanis még a 12. században kiûzte õket országából, s ez a rendelet hosszú évszázadokon át érvényben maradt. (Így például Shakespeare életében nem is láthatott zsidót, Shylock alakját csak fantázia alapján mintázhatta meg.) Végül egy amszterdami rabbi, Menáse ben Jiszraél (minden bizonnyal Spinoza mestere) kért kihallgatást Oliver Cromwelltõl, aki nemcsak hajlandó volt fogadni õt, de lehetõséget adott neki, hogy 1655-ben, a londoni Parlamentben beszédet mondjon.

A rabbi a Szentírásra hivatkozott, miszerint Isten elõbb szétszórja Izrael népét a Föld négy szélére, majd onnan, a messiás eljövetelekor, egybegyûjti õket. "Zászlót emel a népek felé, és egybegyûjti Izrael eltaszítottjait, s visszahozza Juda szétszórtjait a Föld négy szárnya felõl" (Jesája könyve, 11. fejezet 12. vers). Ám ha az angol parlament nem teszi lehetõvé, hogy Angliában, az európai kontinens peremén, "az égbolt szélén" éljenek, hogyan teljesítheti ígéretét a Mindenható Isten? Elutasító magatartásával Cromwell és az angol parlament - így érvelt a rabbi - voltaképpen Isten tervét és a messiás eljövetelét akadályozza…

Így tértek vissza a zsidók Anglia földjére.

Felmerülhet az emberben a kérdés, hogy ez a leleményes és furfangos Menáse ben Jiszraél rabbi milyen jellegû "isteni tervre" célozhatott, amihez szükség volt arra, hogy visszaengedjék őket Angliába?

Ugye azt tudjuk, hogy az ószövetségi legendák vallása nem térítő vallás, tehát szó se lehetett arról, hogy azért akartak volna visszatérni, hogy Angliai népét az Ezsdrásék által megalkotott hitre térítsék...

Ha Cromwell nem engedte volna vissza őket, akkor nem születhetett volna meg 1999.08.11.-én Immánuel?

Mit kell hozzon a messiás eljövetele, amihez nekik mindenképpen Angliába is vissza kellett térniük?

Miért nem Izrael földjére igyekezett Menáse ben Jiszraél rabbi, ami a messiás eljövetelének az egyik előfeltétele volt?

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 18. 09:16 | Sorszám: 29
Természetesen kell:
http://www.orzse.mezon.net/hit/hitelet9-10.htm http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1081 http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1083 http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1086

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 18. 09:04 | Sorszám: 8
Kedves SenKyse!

Hasznosabb lenne szerintem, ha nacionalista elképzelések helyett a KÖZJÓ foglalkoztatna... Ami egy népnek a jólétet és a felemelkedést hozta a történelem folyamán, az a többinek esetleg a kínt, a pusztulást, a rabszolgaságot... Lásd pl. az USA történetét...

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 18. 08:37 | Sorszám: 454
Van költői tehetséged az biztos, de a rideg valóság nem ilyen rózsás, mint ahogy ezt lefested...

Az új "teremtésen" már 9 éve túl vagyunk. Ezt, az általam olyan sokat emlegetett 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt jelentette, ami az "Úristen szent akaratából" a lehető legnegatívabb "lélekszikra" lejövetele volt az égből. Ha belekevernénk a témába a Sátán fogalmát, aki maga az "Isten" természetesen, azaz a folyamatosan változó szellemi való negatív szellemi aspektusa, akkor nyugodtan nevezhetnénk ezt a "lélekszikrát" sátáninak...

A Földön a Sátán, azaz "Isten" negatív szellemi sugallatta az úr, amit Lukácsnak tulajdonított evangélium jól szemléltet:

Idézet:
Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

Ugyanez az ördög, aki valójában maga az "Isten", az ószövetségi legendákban Ezsdrásék jóvoltából a gazdagság megszerzésére és más népek leigázására ösztönöz:

Idézet:
Mózes V.
8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12 De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Szóval láthatod, hogy a hideg realitás nem kifejezetten költői...

Gustave Doré: A Sátán bukása 1865 (a Te madárkád valódi fotója...)

Luzifer a "fényhozó", aki nem más, mint a kozmikus Krisztus-JHVH (nem a Názáreti Jézus!), azaz a "bukott angyal"...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 18. 07:24 | Sorszám: 453
"nem szabad arról megfeletkezni, hogy ez Klaus Matefi találmánya,"

Köszönöm, hogy a felfedezésemre felhívod a figyelmet. Ha jobban elmélyedsz az írásaimban, akkor meg fognak győzni téged is. Kilenc évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után csak a vak nem látja és a süket nem hallja, hogy mi az igazság ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy a mozgalmasabb fórumokon az érintettek is igyekeznek védeni az eddigi hipotéziseiket, mesés vallási elképzeléseiket. Ez érthető...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 17. 18:25 | Sorszám: 25
"Mert valahogy továbbra sem értem, mitől lenne ez az "odanyilatkozás" a diplomáciai tapintat példája?"

Kifejezhette volna magát kevésbé tapintatosan is, hisz az ószövetségi legendák hívői a "bálványimádókat", tisztátalannak tartják a "kutyával, szamárral, disznóval, lóval, stb.-vel egyetemben.

Klaus Matefi
2008. november 17. 17:38 | Sorszám: 24
Tudtommal az ószövetségi legendák hívőinek a rituális tisztálkodása magánjellegű dolog, tehát kizárólagosan egyedül végzik, ha igaz... Persze biztosan kellemesebb és hasznosabb lenne egy nővel együtt...
Klaus Matefi
2008. november 17. 15:07 | Sorszám: 21
A szabály az szabály...

A katolikusok gyónni mennek, ha bűnt követtek el, Izrael főrabbija pedig a vallási előirásainak értelmében kénytelen volt rituális tisztálkodási fürdőt venni...

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2008. november 17. 14:53 | Sorszám: 12
Nagy valószínűséggel ki lehet jelenteni, hogy se Ábrahám, se Mózes, se pedig Izsák nem létezett, hanem ezek Ezsdrásék által az ószövetségi legendákban életrehívott legendabeli személyek voltak.
Bővebben erről:
"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Izsák és a majdnem még csecsemő gyereklány, Rebeka szexuális kapcsolata csak kitalált emberi fantázia szüleményei, tehát nem volt gyermekrontó az emberiség egyik ősapja, csak Ezsdrásék fantáziája szerint... Ennek ellenére a Talmud egyes írói előszeretettel propagálták az erre a kitalált történetre bazírozó végkövetkeztetéseiket, ami szerint egy három éves és egy napos leányt közösülés által feleséggé lehet tenni...

Ebből is látszik, hogy a vallási legendákkal óvatosan kell bánnia minden felelősséggel bíró személynek, hisz az ifjúság nevelése nem támaszkodhat esetlegesen ilyen perverz és természetellenes elképzelésekre...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 17. 13:37 | Sorszám: 11
jav.:

Az isteni törvények a természet törvényei. Egy három éves és egy napos gyereklánnyal (aki nemrég még csecsemő volt) való közösülés, amit Rási szerint a bibliai legendák Ezsdrásék által életrehívott egyik ősatyja hajtott végre nem természetes és etikailag is elítélendő cselekmény.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 17. 13:32 | Sorszám: 448
Nem szabad arról megfeledkezni, hogy Jézus feltámadásának az értelmiszerzője az a Pál (Saul rabbi) volt, aki a szanhedrin megbízásából üldözte a Názáreti Jézus követőit. Csodák csodájára Damaszkuszba menet, ahol szintén Jézus híveivel akart leszámolni, "megtért"... Úgymond megjelent neki a halott Názáreti Jézus és ettől jobb belátásra tért az újszövetségi legenda szerint, aminek a megalapozója maga Pál volt, aki nem is ismerte személyesen Jézust...

Ha valóban megtért volna, akkor miért nem a saját népének hirdette az általa létrehozott tanításokat, akiknek a vallási előírásai ellen lépett fel Jézus a kereszthalála előtt?...
Miért az ószövetségi legendák JHVH-ját reklámozta továbbra is a "szeretet Istene" gyanánt?
Pál (Saul rabbi) a világ népeit akarta meggyőzni a tanításairól, hogy ezek az ősi vallásaiknak hátat fordítva az ővét vegyék készpénznek és várják türelemmel a "végidőkre", azaz napjainkra Ezsdrásék által bekalkulált ószövetségi legendák messiását, Immánuelt "Jézus második eljövetele" gyanánt, akihez természetesen semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézusnak...

Bővebben:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.

A Názáreti Jézus második eljövetele...?

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 17. 13:31 | Sorszám: 6

2008. november 17. 13:02 | Sorszám: 10
"Rási, a nagy Talmud-magyarázó szerint Izsák három éves és egy napos korában tette magáévá Rebekát (Rivkát), amiből aztán az kell következzen, hogy "Isten" ezt helyesnek tartja...:"

Az isteni törvények a természet törvényei. Egy három éves és egy napos gyereklánnyal (aki nemrég még csecsemő volt) való közösülés, amit Rási szerint a bibliai legendák Ezsdrásék által életrehívott egyik ősatyja hajtott végre nem természeteses és etikailag is elítélendő cselekmémy.

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Achter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VII, iv Fol. 55b (S. 684)

R. Joseph erwiderte: Komm und höre: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine (weibliche Person) durch den Beischlaf angetraut (142) werden; wenn der Eheschwager (143) sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen (144) strafbar; sie macht (als Menstruirende) den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster (145) gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten (146) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (147) gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei (148) ist.

(142) Die Antrauung kann auch durch den Beischlaf erfolgen, wenn er in dieser Absicht vollzogen wird.

--Három éves és egy napos leány tud közösülés (együtthálás) által megházasítva lenni.

(142) A megházasítás közösülés (együtthálás) által tud megtörténni, ha ő (hímnemű személy) ezzel a szándékkal hajtja végre.--

[url=Kép

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Achter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VIII, i Fol. 69a (S. 737)
R. Jirmeja aus Diphte sagte: Auch wir haben demgemäß gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine (weibliche Person) durch den Beischlaf (18.) angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen strafbar; sie macht (als Menstruirende) den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei ist.

(18.) Erklärende Anmerkungen zu dieser Lehre befindet sich oben S 684 Anmm. 143-148.

[url=Kép 1
Kép 2

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Vierter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Jabmuth (*Jebamot="Schwagerehe") VI,iii Fol. 57b (S.512)
Semuél sagte: Abba (172) pflichtet mir hinsichtlich eines Mädchens unter drei Jahren und einem Tage (173) bei; da bei dieser die Beiwohnung unwirksam ist, so ist bei ihr auch der Baldachin (174) unwirksam. Raba sagte: Auch wir haben demgemäß (175) gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage wird sie durch Beiwohnung angetraut; wohnt der Schwager ihr bei, so eignet er sie sich an; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht den ihr Beiwohnenden unrein (176), sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (177) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; wohnt jemand der Bemakelten ihr bei, so macht er sie untauglich (178). Nur mit drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung untauglich wird, wird sie durch den Baldachin untauglich, unter drei Jahren und einem Tage, wo sie durch die Beiwohnung nicht untauglich wird, wird sie auch durch den Baldachin nicht untauglich.

(172) Eigentlicher Name R.s., der par excellence Rabh (Großer, Meister) genant wurde.
(173) Da bis zu diesem Alter nicht begattungsfähig ist.
(174) Der nur deshalb wirksam ist, weil dann die Beiwohnung erfolgen kann.
(175) Daß die Beiwohnung eines Mädchens unter diesem Alter eherechtlich unwirksam ist.
(176) Während der Menstruation.
(177) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt und nur die obere berührt, so sind auch alle unteren unrein.
(178) Vgl. Anm. 171.

--Három éves és egy napos korában lesz közösülés (együtthálás) által megházasítva;--

Kép

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Sechster Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Qiddusin (Kiddusin) I,i Fol. 10a (S. 532)
- Der Passus von der Verheiratung bezieht sich auf die anderen (285). Raba sagte: Auch wir haben es gelernt: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch Beischlaf angetraut werden; wenn der Eheschwager sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; man ist ihretwegen wegen Ehebruches schuldig; sie macht (286) den sie Beschlafenden unrein, sodaß er das unterste Polster gleich dem oberen (287) verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat jemand an ihr eines der in der Tora genannten Inzestgesetze übertreten, so wird er ihretwegen hingerichtet, während sie (288) straffrei ist; hat einer der Bemakelten (289) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (290) gemacht. Hier wird also vom Beischlafe besonders und von der Verheiratung besonders gelehrt.-

(285) Arten der Antrauung: Geld u. Urkunde.
(286) Während ihre Menstruation.
(287) Wenn er auf mehreren Decken übereinander liegt, so ist auch das allerunterste unrein, odgleich er diese nicht berührt hat.
(288) Wegen ihrer Minderjährigkeit.
(289) In legitimer Hinsicht, ein Hurenkind, ein Sklave udgl.
(290) Ein Priester darf sie nicht heiraten.

--Raba* mondta: Mi is ezt tanultuk: Három éves és egy napos leány tud közösülés (együtthálás) által megházasítva lenni;--

Kép

Ugyanezek a részek természetesen megtalálhatóak a teljes és hiteles angol (Soncino-féle) Talmud fordításban is:

Idézet:
http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/sanhedrin_49.html#chapter_vii
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Sanhedrin 55b
Joseph said: Come and hear! A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabits with her, she becomes his.

http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/sanhedrin_69.html
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Folio 69a
A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabited with her, she becomes his.

http://www.come-and-hear.com/yebamoth/yebamoth_57.html
Babylonian Talmud: Tractate Yebamoth
Yebamoth 57b
Raba said, We also learned a similar Baraitha:8 A girl who is three years of age and one day may be betrothed by cohabitation;

Hogy kommentálják ezt az ószövetségi legendákban hívő internet források?

Idézet:
http://www.or-zse.hu/dvar/nok/zsido-rivka2005.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
RIVKA (REBEKKA) - A MÁSODIK ŐSANYA
(1Mózes 24., 25., 26., 27. fejezetek)
Izsák, a második ősatya, felesége Rivka, az arameus Betuél lánya, Lábán húga. Az első - és talán egyetlen - "siduch" a Tórában, amely házasságközvetítő által jött létre.

Amikor Eliezer erősködik, Betuél és Lábán ajánlják, kérdezzék meg a leányt, hajlandó-e elmenni ezzel az idegennel a messzi Kánaánba. Remélik, hogy a nagyon fiatal Rivka nemet mond, de meglepetésükre Rivka hajlandó, mégpedig azonnal.

Megérkeztükkor azonnal létrejön a házasság, minekutána az Írás közli velünk, hogy "Izsák megszerette Rivkát". Előbb a házasság, utána a szerelem.

Az Írás már tudatta velünk a kútnál történt találkozás során, hogy Rivka nagyon szép volt. Nincs hivatalos adat arról, hogy hány éves lehetett, de a Midrások szerint nagyon fiatal, szinte gyerek még. Ezzel szemben Izsákról tudjuk, hogy 40 éves volt, vagyis ez három évvel a feláldozási kísérlet (Ákédá) után történt.

Kivel konzultált Rivka a terhességével kapcsolatban? Egy Midrás szerint elment Sém és Éver legendás tanházába, ahol az isteni tanokat oktatták még a Tóraadás előtt (itt tanult később Jákob is). Mások szerint apósát, Ábrahámot kérdezte meg, aki próféta hírében állott. Férjét talán szégyellte vagy nem merte megkérdezni.
A szülés idején kiderült, hogy valóban ikrek: két fiú. Az első egy vörös, szőrös csecsemő, akit Ézsaunak neveztek el, majd utána született testvére, aki Ézsau sarkát fogta, mintha versenyt futna vele. Ő volt Jákob. Ekkor Izsák, a boldog apa, 60 éves volt, míg Rebekka legfeljebb huszonöt, esetleg harminc.

http://www.or-zse.hu/hit/hitelet41.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
Izsák 40 éves volt, amikor feleségül vette a nála sokkal fiatalabb Rebekát. Az arameus Bétuel lányát, Lábán húgát.
Izsák atyjának a Cádiknak (igaznak) nevelése szerint élt. Rebeka dicséretére legyen mondva, környezete és főleg fivére gonoszsága őt nem befolyásolta.

Húsz év eltelt, Rebekának nem született gyermeke. Talán mert fiatalon ment férjhez, de az is igaz, hogy Leán kívül ősanyáink meddőségét csak saját és férjeik buzgó imája nyomán szüntette meg az Örökkévaló.

Ezzel szemben egyes keresztény források és középkori festők már Rebekát három éves és egy napos korára felnőtt asszonyként propagálják...

Idézet:
http://www.krisztus.ro/tanulmanyok/elsoszulottsegi_jog/
Az elsőszülöttségi jog
Az Eufrátes folyó forrásvizeitől nem messze fekvő mezopotámiai Hárán városából, ahol Ábrahám idősebbik fivére, Nákhor lakott, az a hír jött, hogy Nákhor fiának, Béthuelnek egy Rebeka nevű leánya született, aki most érett asszonyi kort ért el. Ábrahám fia, Izsák ekkor közel negyven éves és még nőtlen volt.

http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/biblia.htm

Eliezer és Rebeka (Accademia di Venezia) - Francesco Solimena

http://enciklopedia.fazekas.hu/tarsmuv/bibliafull_large/image029.jpg
Rebeka a kútnál (Pinacoteca de Brera) - Giovanni Battista Piazzetta

Hiteles Talmud-idézetek?

Klaus Matefi
2008. november 17. 10:56 | Sorszám: 9
jav.:

Rási, a nagy Talmud-magyarázó szerint Izsák három éves és egy napos korában tette magáévá Rebekát (Rivkát), amiből aztán az kell következzen, hogy "Isten" ezt helyesnek tartja...:

Klaus Matefi
2008. november 17. 10:51 | Sorszám: 8
Rási, a nagy Talmud-magyarázó szerint Izsák három éves és egy napos korában tette magáévá Rebekát (Rivkát), amiből aztán az kell következzen, hogy "Isten" ezt helyesnek tarja...:

Idézet:
http://www.tachash.org/texis/vtx/chumash/+CwwBme8pKRXJwww/article.html
Bereishis (Book 1: Genesis)
Toldos
Chapter 25 - Rashi
(To Chumash Text)
Verse 20: Forty years old.4
For when Avraham returned from Mount Moriah he received the news that Rivkah was born. And Yitzchok was then thirty-seven years old, for it was at that time that Sarah died. And from Yitzchok's birth until the Akeidah5 when Sarah died, there were thirty-seven years; because she was ninety at Yitzchok's birth and one hundred and twenty-seven at her death. For it is said: "The lifetime of Sarah etc.," making Yitzchok thirty-seven years old, and at that time6 Rivkah was born. He waited for her until she was fit for marriage--- three years---whereupon he married her.
http://www.tachash.org/metsudah/b06n.html#fn6
TOLDOS - NOTES ON RASHI COMMENTARY
Chapter 25 - Text Notes
5 Avraham's binding of Yitzchok as a sacrifice.
6 I.e., when Yitzchok was 37.

A fenti angol nyelvű idézet ha valóban a középkor nagy Talmud-magyarázójától, Rasi rabbitól származik, akkor el kell fogadni a véleményem szerint:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/dvar/kiemel/zsido-rasi2004.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
RASI (RABBI S'LÓMÓ BEN JICHÁKI,
vagy RABBI S'LÓMÓ BEN JICHÁK)
1040-1105
25 éves korában visszatért Troyes-ba, de gyakran felkereste Rajna menti tanítóit, ha valami nehezen megoldható, főleg talmudi kérdéssel került szembe. Troyes-ba való visszatérése után egész Franciaország legismertebb és leghíresebb zsidó tudósa, a T'nákh és a Talmud legnagyobb szaktekintélye lett.

Rasi, a T'nákh-magyarázó. Rasi magyarázatot fűzött a T'nákh szinte teljes szövegéhez.

Rasi magyarázatainak túlnyomó többsége, szinte 3/4 -e rabbinikus forrásokon alapul. A kisebb rész, amire azt mondhatjuk, hogy eredetét tekintve kizárólag tőle származik, főleg filológiai fejtegetés és ilyen magyarázat.

Rasi szövegmagyarázatainak, értelmezéseinek másik jellegzetessége az a mód, ahogy formába öntötte kommentárjait. Számos esetben nem szó szerint idézte a megfelelő Midrás(szöveget, vagy megjegyzéseivel, saját gondolataival bővítette, vagy tömörítette, rövidítette a Midrás szövegrészét. Célja minden esetben az volt, hogy könnyebbé tegye a megértést, pl az eredeti Midrás(szöveg egyszerűbb nyelvezettel adaptálásával. Rasi általában nem jegyzi meg, nem utal forrására. Azt is tudjuk, Leopold Zunz kutatásai nyomán, hogy Rasi másik fontos forrásai a Targumok voltak. A Tórához írott kommentárjában Rasi leginkább Onkelosz targumára támaszkodott. Számos helyen Onkelosz más szövegváltozatát használta, nem azt, amely az ismert kiadásokban található.

Talmud magyarázataiban is főleg hálákhikus szempontok vezették.

http://www.zstsz.hu/node/37
A zsidóság szótára
Rási - Rabbi Slomo Jiccháki (1040-1105), a középkor legnagyobb Biblia- és Talmud-kommentátora.

Klaus Matefi
2008. november 17. 10:25 | Sorszám: 6
Felmerült az index fórumon, hogy miért éppen a három év és egy nap a korhatár egyes talmudi idézetek szerint egy gyereklánnyal való közösülés esetén, akit ezáltal meg lehet házasítani?

Ez a kitétel minden jóérzésű és normális etikai sugallatnak ellene szól, hisz egy három éves és egy napos kislány, aki nemrég még csecsemőnek számított, semmilyen szempontból nem lehet alkalmas arra, amit egyes talmudi magyarázatok tartalmaznak. Ezt manapság már a civilizált világban egy elítélendő dologként kell megbélyegezni, amit szerintem minden időben el kellett utasítson az etikailag emelkedett elme...

Itt felmerülhet a kérdés, hogy mivel a Talmud a Tóra magyarázata, lehet-e köze ennek az ószövetségi legendákban olvasható Mózesnek tulajdonított öt könyvhöz? Található-e a Mózes öt könyvében olyan utalás, aminek az alapján a korábbi időkben ezt helyesnek találhatta egyes talmudi magyarázat?

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 17. 10:15 | Sorszám: 446
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 17. 10:11 | Sorszám: 5
jav.:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Klaus Matefi
2008. november 17. 10:10 | Sorszám: 4
Egy hús-vér ember halottaiból történő feltámadása sajnos nonszensz, így ez természetesen a Pál (Saul rabbi) által megalapozott Pál-féle kereszténység halandó Názáreti Jézusára is érvényes. "Istennek", a folyamatosan változó szellemi valónak egyaránt a gyermekei vagyunk, mindenkit a saját képére teremtett, így születhetett meg Jézus, mint "Isten" pozitív szellemi produkciója és természetesen Aleister Crowley, vagy Immánuel is:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

[mg]http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_3061363333316634.jpg[/img]

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán
-Edward Alexander Crowley ("The Beast 666"), a sátánizmus "atyjának" a születése

A szabadkőműves Aliester Crowley

Immánuel születése
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Mind a három születési konstelláció a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai közé tartozik.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 17. 09:47 | Sorszám: 445
Sajnálatos módon minden nyilvános fórumon szerepelnek olyan félművelt, faragatlan emberkék, akik vagy önszorgalomból, vagy megbízásból zavarnak bizonyos kényesebb témákat. Mivel ezeknek a tevékenységét nem akadályozzák a moderátorok, így tudnám javasolni azoknak a fórumomat, akik érdeklődnek a bibliai legendák misztériumainak a valódi alapjai iránt:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Az ember a rokonait nem válogathatja meg, de azokat igen, akikkel szóba áll...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 17. 09:37 | Sorszám: 3
jav.:

A Pál-féle kereszténység alapja a Názáreti Jézus mesés feltámadása és az "idők végén", azaz napjainkban "bekövetkező" visszajövetele, amit "Jézus második eljöveteleként" propagáltak a hívő számára. Pál (Saul rabbi) ezzel kapcsolatosan a feltétel nélküli hitet követeli meg a világ erőszakkal kikeresztényesített népeitől, hisz ha nem támadt volna fel Jézus, akkor "semmit sem ér a ti hitetek"...:

csk sikerül a végén...

Klaus Matefi
2008. november 17. 09:34 | Sorszám: 2
jav.:

feltámadása és az "idők végén", azaz napjainkban "bekövetkező" visszajövetele, amit "Jézus második eljöveteleként" propagáltak a hívő számára. Pál (Saul rabbi) ezzel kapcsolatosan a feltétel nélküli hitet követeli meg a világ erőszakkal kikeresztényesített népeitől, hisz ha nem támadt volna fel Jézus, akkor "[b]semmit sem ér a ti hitetek"...:

Klaus Matefi
2008. november 17. 09:33 | Sorszám: 1
A Pál-féle kereszténység alapja a Názáreti Jézus mesés feltámadása és az "idők végén", azaz napjainkban "bekövetkező" visszajövetele, amit "Jézus második eljöveteleként" propagáltak a hívő számára. Pál (Saul rabbi) ezzel kapcsolatosan a feltétel nélküli hitet követeli meg a világ erőszakkal kikeresztényesített népeitől, hisz ha nem támadt volna fel Jézus, akkor "[color=red]semmit sem ér a ti hitetek[/color]"...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

A hitre szüksége van az embereknek a hétköznapok nehézségeinek a leküzdéséhez, de vajon van-e értelme olyan dolgokban hinni, melyek irreálisak, nonszensz történetek? Miért volt szüksége Pálnak (Saul rabbi) a Názáreti Jézust feltámasztania papíron?

Aki ismeri Pál írásait, az rá fog erre jönni:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

A közel 2500 éve Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiása (aki a hívő tömegei számára hivatott realizáni az Ezsdrásék által metervezett messianisztikus elképzeléseket: földi jólét, gazdagság, népek feletti uralom) az "idők végén", azaz napjainkban fog nyilvánosan fellépni. Születését az ősi asztrológia és kabbalah ismeretében határozták meg előre, amivel a babilóni száműzetés alatt ismerkedtek meg. JHVH (aki nem más, mint Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, kozmikus Krisztus, stb.) "Istenként" való tiszteletét szintén Ezsdrás és beavatott társai alapozták meg az ószövetségi legendák megírásával. Megelőzőleg a zsidóság Molokot imádta.

Az említett messiás, Immánuel 1999.08.11.-én látta meg a napvilágot egy olyan kozmikus kereszt égisze jegyében, melyhez korábban Ezsdrásék az feltételezett Ábrahám-féle emberáldozat kísérletét (Izsák) és a feltételezett Mózes "Istennel történt mesés szövetségkötését" (Sínai) utalták. Ez a fajta kozmikus kereszt Ábrahám óta 13 alkalommal realizálódott a Zodiákusban:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", de az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai-hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét...

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött JHVH-Krisztussal"...

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" JHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra a legenda szerint...

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő (-Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő)
-A Purim ünnep kozmikus eredete.
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése.

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Juliánus császár 361 körül javasolta a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a
Templomot.
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja.

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet.
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt.
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok felfedezik JHVH-Krisztus valódi szellemi forrását.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja.
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére.
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette.
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át.
-Vége a Százéves Háborúnak.
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal.)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. (helyesebben a 2.) Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új "evangélizáció" kozmikus háttere

Ezek az azonos felépítésű kozmikus keresztek a Sem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak az egyike, melyeket minden esetben a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek építenek fel.

Immánuel megszületése előtt ~102 évvel álltak együtt a Zodiákusban utoljára az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztet felépítő égitestek. Ebben az évben, 1897-ben tartották meg az I. Cionista Világkongresszust (Bázel, 1897 aug 29-31.), melyen Herzl Tivadar javaslatott tett Izrael léttrehozására.

1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

Izrael tervszerűen "feleúton" 1948-ban meg is alakult... Az ószövetségi legendák betervezett messiásának a fellépése előtt tehát be kellett iduljon az alija ("visszatérés") is.

Ahhoz, hogy a Pál-féle elképzelés (Pál levele a zsidókhoz 9,28.) teljesülhessen, ahhoz Immánuel fellépése egybe kellene essen egy "bűn nélküli" égi konstellációval, ami kizárólag csak 33 éves korában lesz lehetséges:

2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Ebben az ídőpontban újra együtt fognak állni a kozmikus keresztet felépítő égitestek a Zodiákusban, mint a Názáreti Jézus születésekor:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus és Immánuel között az a különbség, hogy Jézus pozitív égi konstelláció hatása alatt született, viszont Immánuel a lehető legnegatívabb hatására...

Tehát láthatjuk, hogy a Pál-féle ötlet Jézus feltámasztásával kapcsolatosan azért volt szükségszerű, hogy elhitessék a közel 1700 év alatt keresztvíz alá hajtott népekkel, hogy Immánuel a Názáreti Jézus "második eljövetele"...

A jóhiszemű híveket biztos ami biztos még meg is fenyegette Pál (Saul rabbi) arra az esetre nézve, ha nem hinnék el a tanításait:

Idézet:
Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Immánuel születése, fellépése nemcsak olyan "égi jelenségekhez" lett kötve, melyeket egy laikus, hozzánemértő ember nem tud megérteni, vagy komolyan venni, hanem gyakorlati dolgokhoz is, amiről pl. a Talmud számol be:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Jézus vagy Immánuel?

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektõl?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

A világ vezetõi a Siratófalnál

Be lettek csapva a keresztények?

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 17. 09:01 | Sorszám: 443
Jézus feltámadása, Pál találmánya...II.
Klaus Matefi
2008. november 17. 09:00 | Sorszám: 442

2008. november 17. 07:29 | Sorszám: 19
Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1090
Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
Arra is ügyeljen hogy ha kijön az alámerülés helyéről, először egy társnőjével találkozzék és azt érintse, hogy ne kerüljön mindjárt valami tisztátalan az útjába, pl. kutya vagy szamár, vagy sertés, vagy ló, vagy kiütéses ember és hasonlók, vagy a tórában tudatlan, vagy bálványimádó.

Az ószövetségi legendák vallása nem térítő vallás ellentétben a keresztény vallásokkal. Ez nemzeti alapokra és távlati tervekre felépített vallás, mely tartalmaz számos egészségüggyel kapcsolatos tisztasági előírást és e mellett tiltja a hívei számára a házasságot, keveredést idegen népekkel, mivel azok eltántoríthatnák őket az Ezsdrásék által betervezett messianisztikus elképzeléseik realizálásától. Az ószövetségi legendák hívei is ugyanúgy nevezhetők bálványimádóknak, hisz egy Ezsdrásék által létrehozott vallási legenda bálványát imádják, aki szájába a legenda írói adtak utasításokat. "Isten", a folyamatosan változó szellemi való semmilyen népet nem választott ki és nem is fog és természetesen nem a többiek rovására... Ennek az "Istennek" teljesen mindegy, hogy miként imádják, vagy ábrázolják, ezek mind emberi találmányok...

Az ószövetségi legendák utalásai "Isten nevében" a rituális mosakodásra:

Idézet:
Mózes II.
30,17 A rézmedence
Azután így beszélt az Úr Mózeshez:
30,18 Készíttess egy mosakodásra való rézmedencét, amelynek állványa is rézből legyen! Helyezd azt a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel,
30,19 hogy abban mossák meg kezüket és lábukat Áron és fiai.
30,20 Mosakodjanak meg a vízben, mielőtt bemennek a kijelentés sátrába, hogy ne haljanak meg, ha az oltárhoz járulnak, és szent szolgálatot végeznek, vagy tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak.
30,21 Mossák meg a kezüket és lábukat, hogy ne haljanak meg. Örök rendelkezés lesz ez nekik, neki és utódainak nemzedékről nemzedékre.

35,15 Készítsék el az illatáldozati oltárt és annak rúdjait, a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszereket, a bejárati függönyt a hajlék bejáratához,
35,16 az égőáldozati oltárt, annak rézrácsozatát, rúdjait és egész fölszerelését, a medencét és annak állványát.

40,6 Helyezd az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának bejárata elé!
40,7 A mosdómedencét tedd a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel!

40,30 A mosdómedencét a kijelentés sátra és az oltár között helyezte el, vizet töltött bele a mosakodáshoz.
40,31 Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat.
40,32 Valahányszor bementek a kijelentés sátrába, és az oltár elé léptek, megmosakodtak, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek.

Mózes III.
8,11 Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.

Királyok I.
A templom fölszerelése
7,30 Négy rézkereke volt mindegyik állványnak, réztengelyekkel. Az állvány négy sarkán támasztékok voltak; a mosdómedence aljára voltak öntve a támasztékok, mindegyik oldalon koszorúkkal.

7,38 Azután készített tíz réz mosdómedencét, negyven bat víz fért mindegyik medencébe, és mindegyik medence átmérője négy könyök volt. Mind a tíz állványon volt egy ilyen mosdómedence.
7,39 Öt állványt a templom jobb oldalára, ötöt pedig a templom bal oldalára helyezett el. A tengert pedig a templom jobb oldalán, délkelet felől helyezte el.

Krónikák II.
A templom fölszerelése
4,6 Készíttetett tíz mosdóedényt is. Ötöt tetetett jobb felől, ötöt pedig bal felől, hogy azokban mossák és öblítsék le azt, amit égőáldozatra készítettek. A tengerben pedig a papok mosakodtak.

4,14 Készített állványokat is és mosdóedényeket az állványokra,

Annyit azért megjegyeznék, hogy ezek az ószövetségi legendában található mosdómedencék Salamon által feltehetően soha nem készültek el az Első Templommal egyetemben... Bővebben erről: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2008. november 16. 20:36 | Sorszám: 18
Idézet:
http://or-zse.hu/kraus/naft58.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2004.05.18.
ULTRAORTODOX RABBIK SIVA ELLEN;
AVAGY MIÉRT IDOL AZ INDIAI HAJBÓL KÉSZÜLT PARÓKA?

A legújabb rabbinikus döntvény szerint az indiai hajból készült parókák "bálványimádás kellékei" és ezért tilosak.

Az ószövetségi legendának a "bálványimádókkal" kapcsolatos néhány utasítása:

Idézet:
Mózes II.
23,24 Ne borulj le isteneik előtt, ne szolgáld azokat, és ne cselekedj úgy, ahogyan ők cselekszenek! Sőt rontsd le azokat, és törd össze szent oszlopaikat!

23,32 Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel!
23,33 Ne lakjanak országodban, hogy vétekbe ne vigyenek téged ellenem! Mert ha azoknak isteneit szolgálod, bizony tőrbe ejtenek téged.

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
34,14 Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten.

Mózes IV.
33,51 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha átkeltek a Jordánon Kánaán földjére,
33,52 űzzétek ki onnan az ország egész lakosságát, pusztítsátok el összes bálványukat, és öntött bálványszobraikat is mind pusztítsátok el. Tegyétek tönkre összes áldozóhalmaikat!

Mózes V.
7,1 Parancs a kánaáni bálványimádás kiirtására
Amikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amelyre már készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és elűz előled sok népet, a hettitákat, girgásiakat, emóriakat, kánaániakat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat: hét népet, amelyek nagyobbak és erősebbek nálad,
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

7,16 Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!
20,17 Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr;
20,18 azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen.

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
34,14 Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten.
34,15 Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból.
34,16 Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel.

A bírák könyve
2,2 de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?

Klaus Matefi
2008. november 16. 19:58 | Sorszám: 17
"1. Ez egy polgári fórum, ahol van néhány vallásos topic."

Ez egy "Vallás - filozófia" alfórum, ahol a vallásokkal, vagy filozófiával kapcsolatos témákat indíthat az ember. Miért zavar a téma?

Nem kis dolog, ha Izrael főrabbija kénytelen egy vatikáni látogatás után rituális tisztálkodást folytatni. Ez egy vallási előírás a sok többi között...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 16. 19:50 | Sorszám: 441
"ez az én logom, és a szellemi vezetőm nevével együtt, mérhetetlenül többet mond az anyakönyvi kivonatomnál."

Esetleg ha egy kicsit részletezni tudnád, hogy a logodnak mi köze a napjainkhoz.

Lesz-e III. világháború?

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 16. 18:40 | Sorszám: 15
A mikve egy vallásos előírás, így az ezzel kapcsolatos elképzelések a vallásfórumra tartoznak...
Klaus Matefi
2008. november 16. 17:52 | Sorszám: 13
Nemcsak egy pápai látogatás tehet tisztátalanná, de természetesen egy olyan paróka viselése is, mely nem az ószövetségi legendák hívőinek hajából készült...

Idézet:

http://or-zse.hu/kraus/naft58.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2004.05.18.
ULTRAORTODOX RABBIK SIVA ELLEN;
AVAGY MIÉRT IDOL AZ INDIAI HAJBÓL KÉSZÜLT PARÓKA?

A legújabb rabbinikus döntvény szerint az indiai hajból készült parókák "bálványimádás kellékei" és ezért tilosak. Az ortodox nők ennél fogva most fejkendőt vagy kalapot hordanak

A következő sztorihoz kétmondatos előtanulmány szükségeltetik:
1) Férjezett ortodox zsidó nők nem járnak fedetlen fejjel, hanem hajukra parókát, kendőt vagy kalapot tesznek. Ez egy szigorú vallási utasítás. (Lásd, a Mit mond a halacha rovatban).
2) A zsidó vallás tiltja más vallás kellékeinek, eszközeinek használatát vagy akár birtoklását. A tilalom megszegése felér a bálványimádás (Ávodá Zárá) tilalmával.

Ha a két tilalom találkozik, ebből olyan bonyodalom támad, amely a múlt héten tört ki Bné-Brákban, ebben az ultra-ortodox izraeli városkában, ahol neves rabbi egy olyan Halacha-döntvényt tettek közzé, mely szerint tilos az indiai eredetű hajból készült parókák viselete, mivel ezek "bálványimádás kellékei".

A tilalom közzététele óta sok ortodox nő már el is égette parókáját, amely nem szintetikus, hanem emberi hajból készült - feltehetően Indiából importált hajból. Egy ilyen paróka, mellesleg, 1000 dollárba kerül és így megsemmisítése nem olcsó mulatság.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 16. 16:45 | Sorszám: 439
"Nehezen értelek. Változatlanul nem értem,
mi a szándékod. És a motivációd.
Mert például egy orvos, aki azzal foglalkozik, hogy dudorokat operál le a homlokról, nem ragaszt a homlokára egy ronda kelést, csak ha ijesztgetni akar, így jártok, ha nem hozzám jöttök."

Neked mi számít, az én motivációm, vagy pedig amit írok?
Van egy nagyon találó és követendő teozófus mondás: "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál". A többség megméretés nélkül szajkózza azokat a többnyire dezinformációkat, amiket a szájukba rágtak a leleményes beavatottak évszázadok alatt... Kilenc évvel a "holtak feltámadása" után szerintem ideje végre valakinek vállalni a felvilágosító szerepet.

"Kérdéseim vannak. Szerintem mi mindannyian az igazságot keressük, és azt gondolom, hogy az igazság legvégső fokon nem fájdalmas, hanem a legszebb és legjobb.
Ezért keressük."

Szép idealista elképzelés részedről, de szerintem a valódi igazság, azaz a realitás kissé illúzióromboló... Nincsen halál utáni élet, se pedig feltámadás és a Jóistennek tartott "Isten" nemcsak a jónak, de a gonosznak is a szellemi forrása...

"Azonban egy van belőle, és mint minden ami EGY, ontológiailag máshova tartozik, mint amiből kettő, három, több, sok van, és ugyanezért nem birtokolható."

Ez így van, igazság csak egy létezik, a jelenlegi vallások egyike sem felel meg ennek.

"Keresni kell, lényegéhez tartozik ez, hogy keresni kell.
Aki azt mondja az enyém az IGAZSÁG, a fentiek miatt bizonyára téved.
Ha csak egy iottányi is hiányzik belőle, nagyon más lesz."

A pontos igazságot feltehetően soha nem fogja megismerni az ember, de a vallásalapítók által alkotott dezinformációk hamar kiszűrhetőek egy tapasztalt és nem elfogult kutató számára.

"ez az én logom, és a szellemi vezetőm nevével együtt, mérhetetlenül többet mond az anyakönyvi kivonatomnál."

Én kedves SenKyse a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus hátterét kutatom. Az én logom egyértelműen utal arra az égi eseményre, amitől az ószövetségi legendák a messiásuk, immánuel születését várták, az újszövetségi legendák pedig "Jézus második eljövetelét" illetve a "holtak feltámadását"...

Ne haragudj, de nem szándékozom tesztkérdésekre válaszolni, a mondókámat mindig magam szoktam kifejteni és lehetőség szerint félreérthetetlenül...

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 12. 08:47 | Sorszám: 8
jav.:

Názáreti Jézus

Klaus Matefi
2008. november 12. 08:44 | Sorszám: 7
Az "Úrnak" Te ugyanolyan "egyszülött fia" vagy, mint a Názárei Jézus volt, csak más születési tulajdonságokkal felvértezve... Aleister Crowley is az volt...

A római pápa JHVH-Krisztus (a kereszt szelleme) földi helytartójának képzeli magát...:

II. János Pál a Siratófalnál imádkozik és vallásos zsidó szokás szerint a fal repedésébe dugja a papírra írt kívánságait.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 12. 08:36 | Sorszám: 78
Ezek a sorok kedves jbatky beavatatlan, laikus hívők számára készültek...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 12. 08:22 | Sorszám: 436
"1.miért választottál egy egyértelműen rossz égi jelenséget logonak?
2.miért teszed olyan helyre, ahol egyértelműen tudat alá megy? mi a célod vele?"

Ez az égi esemény volt az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi forrása, amihez Pálék (Saul rabbi) "Jézus második eljövetelét", az ószövetségi legendák pedig a 2500 éve betervezett messiásuk, Immánuel születését utalták. Én ennek a feltárásával foglalkozom, így a szemléletesség kedvéért választottam ezt a logot, hogy felhívjam rá a laikusok figyelmét.

"Természetes nem született senki 9 éve.
de, ha ezt hiszed-tudod-kiolvasod, mindegy:"

Szerintem csak olyat érdemes állítanod, amit alá is tudsz támasztani...

"ahol a rossz megjelenik, megjelenik a jó is

ez: olyan törvény, amit mindenki átérez,
mint Newton törvényei a fizikában, kikerülhetetlen a spirituális életben
miért a rosszal foglalkozol?"

Nemcsak a rosszal, hanem a jóval is foglalkozom, lásd pl. Jézus születését és a betlehemi csillagot:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

De említhetném Sabbatáj Cvít, vagy Jiddu Krishnamurtit is...

A beavatatlan embereknek nem árt a rosszal tisztában lenniük, hisz a közlekedő gyermeket is a balesetveszélyre kell nevelni, hogy azt el tudja kerülni... Akit manapság az emberiséggel váratnak "Jézus második eljövetele" gyanánt, annak semmi köze az 1983 évvel ezelőtt (i.sz. 25.04.01.) egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézushoz. Ennek a téveszmének a terjesztésében oroszlánrészük van a keresztény egyházaknak...

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.

Az ószövetségi legendák messiása csak a benne hívőknek hoz majd "megváltást", a többiek számára pedig:

Idézet:

Mózes V.
32,35 Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár.

32,41 Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek.

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

18,48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket rendel alám.

Ézsaiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

13,9 Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket.
13,10 Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa

34,8 Mert az Úr bosszúállásának napja ez, a megtorlás éve Sion perében.

61,2 Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Mint láthatod, a Jelenések könyve is az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett 1999.08.11.-én született messiását reklámozza...

Klaus Matefi
2008. november 11. 20:12 | Sorszám: 433
Ha az ember alaposabban foglalkozik a témával, akkor rá fog jönni, hogy igazam van.

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 11. 20:09 | Sorszám: 4
Idézet:
http://www.interdnet.hu/zsido/UJELET/archiv/u990215.html
A mikve

A rabbi felesége (jiddis szóval a rebecen) felháborodva érkezik haza a mikvéből, a zojne (ez a jiddis szó prostituáltat jelent) pont előtte fürdött, méghozzá soron kívül!
A rabbi megnyugtatja izgatott asszonyát:
— Ne aggódj, drágám, rád csak én várok idehaza, őrá viszont az egész város vár…

Raj Tamás főrabbi

Klaus Matefi
2008. november 11. 20:06 | Sorszám: 3
A római pápa annak ellenére, hogy az ószövetségi "Istenben", JHVH-ban hisz és ennek a kultuszát hirdeti, "tisztátalannak" számít az ószövetségi legenda Ezsdrásék által megírt elképzelései szerint, hisz a [url=http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1090 ]"kutya vagy szamár, vagy sertés, vagy ló, vagy kiütéses ember és hasonlók, vagy a tórában tudatlan, vagy bálványimádó"[/url] "tisztátalan" spirituális szempontból...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 11. 19:55 | Sorszám: 431
Úgy látom, hogy joggal zavar ez a topic egyeseket (közel azonos címmel indított topicok...), hisz a témának megvan a reális alapja. A Názáreti Jézus nem támadt fel természetesen és "Isten" se volt, viszont Pál (Saul rabbi) ötlete alapján a világ népeinek egy vallást adtak ez által, ami azt a célt szolgálta, hogy a népek vallásait megszüntesse.

Téma: Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?
Klaus Matefi
2008. november 11. 10:52 | Sorszám: 1
Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft51.htm
2004.02.10.
Nemcsak "jelentős szellemi vezető", de diplomata is...
MIÉRT MERÜLT ALÁ AZ IZRAELI FŐRABBI A RITUÁLIS FÜRDŐBE?

Az egyik izraeli főrabbi megválasztása óta állandóan úton van. Jól informált körök szerint még nem töltött egyhuzamban két hetet Jeruzsálemben. Oroszországba, Magyarországra, Rómába - ahová a repülőjegyet fizeti a meghívó - látogat és terjeszti az igét.

Magyarországon legutóbb Hanukakor járt a Habad meghívására. Volt a parlamentben, találkozott miniszterekkel, gyertyát gyújtott a Nyugatinál - szerepelt. A látogatás végeztével a vendéglátó Habad kommunikét jutatott el a sajtóhoz (én az Új Életben olvastam), amelyben a főrabbit szerényen "a világ zsidóságának egyik legjelentősebb szellemi vezetője"-ként titulálta.

Azok, akik ennek hallatán nevetőgörcsöt kaptak Izraelben - nem sokkal később sírógörcsre váltottak. Ugyanis a főrabbi, aki közben Rómában is vizitált a pápánál - később a Mákor Rison nevű izraeli hetilapnak oda nyilatkozott, hogy a római látogatás végeztével alámerült a rituális fürdőben (mikve)...

Ami biztos - az biztos. Nem minden diplomata egyben főrabbi is és nem minden főrabbi rendelkezik egy diplomata tapintatával. A "jelentős szellemi vezető", mindkét kalapot viselheti...

Klaus Matefi
2008. november 11. 09:28 | Sorszám: 0
Az ószövetségi legendák vallásában a mikve, azaz rituális fürdő feladata nem a testi tisztátalanság eltávolítása, hanem a lelkié, azaz egy spirituális fürdő valójában, amit meg kell előzzön egy igen alapos előfürdő, mely a test tisztaságát hivatott biztosítani:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/107
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A megtisztulás helye
A hely neve, ahol ez a megmerítkezés történik, héberül mikve. Speciális vallási előírásoknak megfelelően épül. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a célja a tisztaság biztosítása, arra viszont egy otthoni fürdés vagy zuhanyozás is megfelelne. A mikve nem tisztasági fürdő, hanem vallási és misztikus értelemben a spirituális tisztátalanságot távolítja el.

http://www.orzse.mezon.net/hit/hitelet9-10.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
TÁZRIÁ - MÖCORÁ
A mikvénél is csak piszoktól mentes, tiszta ember léphet a medencébe, így a mikve a szellemi, lelki (rituális) és higiénikus nagybetűvel írott Tisztaság jelképe. Jelzi, hogy az embernek mindenféle értelemben legyen tiszta a keze, tiszta a szíve, a lelke, de a teste is.

TÁZRIÁ
A TISZTASÁGOKRÓL
Hetiszakaszunk két tárgyat ölel fel. Az első téma a szülőasszony tisztátalansága szülés után. Más a tisztátalanság ideje, ha fiút szül és más, ha leányt. (Leány szülése után a tisztátlanság ideje hosszabb). Hogy félreértés ne essék, nem testi ("tisztátlanság"-ról, azaz nem higiéniáról van szó. A bibliai "tiszta" (táhor) vagy "tisztátlan" (támé) nem testi fogalmak, hanem misztikusak. A rituális fürdő (mikve) sem tartozik a higiénia kötelékébe, hanem lelki, misztikus tisztasággal kapcsolatos. Ezért az előírt vízmennyiség, a víz eredete (eső vagy forrás) és a lemerülés szertartása. A Talmud fattyúnak tartja azt az újszülöttet, akinek szülőanyja nem tett eleget mikvebeli kötelességének.

Téves felfogás a betegségek vagy a szülésekből kifolyó testi problémák gyógyítása, vagy fizikai "tisztítására" gondolni a kohaniták működése nyomán. A kohanita egyszemélyben volt pap, tanító és orvos. De természetszerűleg nem ismerhette a modern orvostudomány diagnózisát és terápiáját. így hiba lenne a XX. században ismert orvosi ténykedést látni a kohaniták működésében. Mint fent említettem, "tiszta" (táhor) és "tisztátlan" (támé) a Bibliában nem testi, nem higiéniai fogalmak.

http://www.zsido.com/hetiszakasz/smini/14
A heti szakaszban szó esik továbbá a rituális tisztaság egyes szabályairól, többek között a mikve (rituális fürdő) valamint a források tisztító erejéről. Az Örökkévaló elrendeli Izrael népének, „hogy különbséget tegyetek a tisztátalan és a tiszta között.” – 3Mózes 11:29–47.

http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1088
Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chafifa = előzőfürdő szabályai
1. A hetedik napon estalkonyat előtt, tehát amikor még nappal van, fürdesse meg jól egész testét meleg vízben, különösen összeráncosodó és rejtettebb helyein mossa. meg jól és vizsgálja meg egész testét olyan helyen, melyet jól lát s hol jól végig tapogathatja magát, hogy ne maradjon rajta semmi, ami elválasztaná testét a víztől és semmi piszok, tisztítsa és fésülje meg jól az egész haját a fésűvel és lazítsa meg, hogy ne legyen összetapadva és összecsomózva: Ezt nevezik a chafifa-nak; előző-fürdőnek. A chafifafürdőben foglalatoskodjék és időzzék addig, míg besötétedik, hogy az előfürdő után azonnal alámerülhessen a mikvavizében. Tehát előre úgy intézkedjék, hogy az előző-fürdő közvetlen az alámerülés előtt legyen és ezért az a helyes szokás, hogy az előzőfürdő nappal kezdődjék és estig• tartson.

http://www.zsido.com/konyvek/kitzur_sulchan_aruch/50/1090
Háláchá / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
10. Az asszonynak az alámerülés dolgában szemérmesnek kell lennie, hogy titokban tartsa, alámerülése estéjét, ne menjen oda emberek szeme előtt, hogy észre ne vegyék rajta a szándékát. Aki nem így cselekszik, arra mondatott (M.V.27. 21): »átkozott, ki állattal hál.« lámerülés helyéről, először egy társnőjével találkozzék és azt érintse, hogy ne kerüljön mindjárt valami tisztátalan az útjába, pl. kutya vagy szamár, vagy sertés, vagy ló, vagy kiütéses ember és hasonlók, vagy a tórában tudatlan, vagy bálványimádó.

Mint láthatjuk, tisztátalannak (tréfli, táréf, tréfá = a kóser ellentéte) nemcsak a "kutya vagy szamár, vagy sertés, vagy ló, vagy kiütéses ember és hasonlók, vagy a tórában tudatlan" számít, hanem az összes "bálványimádó" is...

Mikor van szükség rituális tisztálkodásra, azaz mikve-re?

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 11. 09:21 | Sorszám: 76
Idézet:
http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00282/40273.html
VII. évfolyam, 30. szám, 2003. július 25
Hetek-összeállítás
Jeruzsálem legyen világfőváros

Simon Peresz, volt izraeli miniszterelnök a héten ismét felvetette korábbi elképzelését, miszerint Jeruzsálemet nyilvánítsák „a világ fővárosává”. Az erről szóló jelentést a Maariv című izraeli napilap írta meg, de Peresz egyik tanácsadója is megerősítette.

Peresz orosz politikusokkal folytatott találkozóján fejtette ki javaslatát. Elképzelése szerint a „világfőváros” koncepció mindenekelőtt jelképes értelmű: az ENSZ főtitkára lenne Jeruzsálem főpolgármestere, és ő nevezné ki a város két részét igazgató zsidó, illetve arab alpolgármestert. Peresz javaslatára eddig nem született hivatalos izraeli reagálás.
A zsidó, keresztény és muzulmán vallás szent helyeit magában foglaló Jeruzsálem státusa az izraeli-palesztin tárgyalások legérzékenyebb pontja, amely az eddigi béketárgyalások során megoldhatatlannak bizonyult. Az ENSZ közgyűlése 1947-ben, amikor az egykori brit mandátumterületet, Palesztinát zsidó és arab államra osztotta, úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálem „corpus separatumként”, területen kívüli státussal kerüljön nemzetközi fennhatóság alá. Ebből a tervből semmi nem lett, mivel a függetlenségi háború során 1948-ban Izrael elfoglalta Jeruzsálem nyugati, Jordánia pedig a város keleti felét, az 1967-es hatnapos háborúban pedig már egész Jeruzsálem izraeli fennhatóság alá került Ciszjordániával és a Gázai-övezettel együtt. Az izraeli parlament, a knesszet 1980-ban hozott döntésével később annektálta és az ország hivatalos fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet.
Az oslói békefolyamat eredeti menetrendje ötéves határidővel, 1998-ra tervezte véglegesen megoldani a Jeruzsálem-kérdést. A mikéntre számos megoldási javaslat született: Bernard Wassersstein, a glasgow-i egyetem történészprofesszora könyvében (Divided City: Struggle for Jerusalem, Yale University Press, 2002) nem kevesebb mint hatvannégy különböző elképzelésről tesz említést. A tervek egy része az izraeli és a palesztin fél közötti kompromisszumot sürgeti, mint Josszi Beilin volt külügyminiszter javaslata, amely az „egy város - két főváros” elvre épül.
Más elképzelések szerint Jeruzsálemet mint a világ közös szellemi örökségének hordozóját ki kell vonni a politikai küzdelmekből, hogy nemzetközi státussal az ENSZ, illetve a Vatikán védnöksége mellett globális központtá váljon.
Jean-Louis Tauran érsek, a Vatikán államközi kapcsolatainak vezetője 1998-ban arról beszélt, hogy a Szentszéknek be kell kapcsolódnia a Jeruzsálem jövőjéről folytatandó izraeli-palesztin tárgyalásokba. Tauran érsek szerint a Vatikán képviselőinek jelenléte azért fontos, hogy a megbeszélések „igazságosak legyenek, és a problémák egyetlen vonatkozása se sikkadjon el”. Jóllehet az oslói megállapodás előkészítésében a Vatikán hivatalosan nem vett részt, 1993. szeptember 10-én, három nappal az egyezmény ünnepélyes washingtoni aláírása előtt az olasz La Stampa című hetilap azt jelentette, hogy Simon Peresz külügyminiszter ígéretet tett a pápának: átadja a Vatikán számára a Jeruzsálemben fekvő szent helyeket, és ehhez a megállapodáshoz Jasszer Arafat is hozzájárulását adta. Egy évvel később Marek Halter francia író, Simon Peresz egyik közeli barátja egy izraeli lapinterjúban elmondta: az előző év májusában egy levelet kézbesített a pápának, amelyben Peresz felajánlotta a jeruzsálemi Óváros feletti hegemóniát a Vatikán számára. A vatikáni kezdeményezésekről az utóbbi időben keveset lehetett hallani, és II. János Pál pápa 2000 tavaszán tett szentföldi útja alkalmából sem került szóba. Ugyanez év szeptemberében azonban palesztin oldalról merült fel a javaslat, hogy Jeruzsálem legyen világfőváros. Nem sokkal a Jeruzsálem, ezen belül is a legvitatottabb hovatartozású terület, a Templomhegy feletti vita miatt kudarccal végződött Camp David-i békecsúcs után Ahmed Korei, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke az Európai Parlament előtt tartott beszédében kijelentette, hogy a palesztinok támogatnák Jeruzsálem nemzetközivé kikiáltását a város egészében - beleértve az arabok lakta Kelet-Jeruzsálemet is, ha nem sikerül a két félnek dűlőre jutni a végső rendezés ügyében. Szintén 2000-ben jelentette ki Ehud Olmert jeruzsálemi főpolgármester, hogy a szent helyekkel teletűzdelt Templomhegy jellegének jobban megfelelne, ha szimbolikusan „isteni fennhatóság” alá helyeznék, miközben az igazgatás a jelenlegi gyakorlat szerint történne.
Abu Sallah ramallahi sejk és Menahem Froman rabbi 1999-ben a Jerusalem Report című lapban kezdeményezte, hogy a muszlim vallás és a judaizmus számára egyformán szent helynek számító hegyet a világ vallási központjává lehetne átalakítani azáltal, hogy felépítenének a jelenleg működő két muszlim mecset közé egy zsidó szentélyt. Erről az elképzelésről azonban a palesztinok hallani sem akarnak, sőt Jasszer Arafat éppen ezen a héten jelentette ki újra, hogy bármilyen zsidó csoport belépésének engedélyezése „bűncselekmény” lenne. Eközben a hivatalos izraeli álláspont Jeruzsálem kérdésében változatlan: a város Izrael örök és oszthatatlan fővárosa, beleértve a Templomhegyet, ahol a zsidóság hajdani szentélye állt.

Mesés vallási fundamentalista elképzelésekre építeni egy esetleges jövendőbeli világállam központját igen nagy hiba volna. Ideje lenne már, ha végre rájönnének a keresztények, muzulmánok és a zsidók, hogy Maimonidesznek igaza volt, de ez nemcsak a keresztényekre vonatkozik, hanem mind a három vallásra egyöntetűen...:

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"

--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Nincsen "kiválasztott nép" és nem is volt. Egyetlen néppel se kötött "Isten" (folyamatosan változó szellemi való) szövetséget, a Názáreti Jézus nem volt "Isten" és fel se támadhatott és "vissza se jöhet", a muzulmán férfiakat pedig nem várja a nemlétező túlvilágon egyetlen szűz sem, nemhogy 72...
Nagyon szomorú dolognak tartom, hogy vallási legendákat eddig arra használták a beavatott érintettek, hogy más embertársaik kiírtása, üldöztetése, kifosztása, félrevezetése legyen a következménye ennek úgymond "Isten akaratából"...
Nem kitalált istenképekhez utalt, emberek által alkotott különböző nacionalista, vagy vallási fundamentalista célok kell vezéreljék az emberiséget, hanem kizárólag a KÖZJÓ és egy emberközpontú vallás, mely mentes mindennemű nacionalista megnyilvánulástól és a soha be nem tartható túlvilági ígéretektől.
Nincs szükség ezen eddigi vallások közeledéséhez, a jövőbeni együttműködésük összehangolásához a lelkek feletti uralom további monopóliumának a kézbentartása érdekében, hanem meg kell szűnjenek egytől egyig és egy új egyedüli világvallás kell létrejöjjön, ami nem a hívő tömegek félrevezetésére bazíroz és nem mások elleni gyűlölet szítására ösztönöz, hanem egy globális szeretetre, megértésre, embersége.

Ha mindenképpen akarnánk ragaszkodni az ősi asztrológiára épített kozmikus misztériumok beteljesedéséhez, akkor se az Izraelben található szép antik város, Jeruzsálem kellene legyen a világ fővárosa, hanem Bakonyban kellene felépíteni azt, ahol úgymond "landolt" a "mennyei Jeruzsálem" 1999 augusztis 11.-én... Ettől persze még a magyarok nem lettek "kiválasztottak".

Nem létezik jelenleg igaz hit és igaz tanítás, mivel mindegyik tartalmaz félrevezetéseket...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. november 11. 09:17 | Sorszám: 75
Izrael megérett egy királyra és egy királyságra David Salomon bibliakutató és történész szerint...:

Idézet:

http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=179&nid=17456
Montag, 3. November 2008
Israel ist reif für einen König
Der bekannte israelische Bibelforscher und Historiker David Salomon sagte, dass die heutige Situation in Israel reif sei, die Demokratie durch ein theokratisches Königtum zu ersetzen und einen König zu ernennen. Gegenüber dem Israel National Radio sagte Salomon, dass die jetzige Krise in der Führung des Staates und auch auf religiöser Ebene die Zeit wie damals während der Periode des Propheten Samuel gleichsteht. Damals wandte sich das Volk an den Propheten und bat darum, einen König zu erhalten, um die nationalen Probleme zu lösen. Genauso wie damals könnten heute viele Israelis sich ein Königtum als Antwort auf die „katastrophale Abwesenheit von echten politischen, geistlichen und religiösen Führungspersonen“ vorstellen, so Salomon.

Visszafelé forogna a történelem kereke?...

Téma: A Názáreti Jézus második eljövetele...?
Klaus Matefi
2008. november 08. 11:22 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy ideje ezt a mesés elképzelést végre a helyére tenni...

Idézet:
http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s354.html
A görög parúzia szó az Újszövetségben Jézus Krisztus eljövetelét jelenti: a világ végén isteni hatalma teljességében jelenik meg mint Bíró, mint az emberiség és a történelem megmentôje és beteljesítôje (vö. Mt 24,3.27.37-39; 1Kor 15,23; 1Tessz 2,19; 3,13; 4,15; 5,23; 2Tessz 2,1.8; Jak 5,7; 2Pét 1,16; 3,4; 1Jn 2,28; 2Pét 3,12). Az elsô keresztények reménye feltételezi, hogy a Názáreti Jézusban valóban eljött az Ószövetségben megígért Üdvözítô (Ter 49,10; 2Sám 7,13; Iz 7,14; 9,5; 11,1-10; 49,8; Mik 5,2; Zak 9,9), az Emberfia (Dan 7,13), a Messiás valóban ,,megjelent'' (2Tim 1,10; Tit 2,11; 3,4; vö. Mt 1,22; 2,5; 21,4-9; Lk 2,11-14) és Jézus feltámasztásával és ,,felmagasztalásával'' elérkezett a régóta várt kor, az üdvösség végsô ideje (vö. ApCsel 2,36; 10,37-43; 13,32-39; 1Kor 15,20-25; Fil 2,6-11; Zsid 10,37; 1Pét 1,20; Jel 1,17).

http://www.parochia.hu/nyiradony/konyvek/katekezisek/A_paruzia.htm
A paruzia.
A Hiszekegyben ünnepélyesen megvalljuk Jézusról: „…és fölment a mennyekbe és ül az Atyaisten jobbján, és ismét eljövend ítélni eleveneket és holtak és az ő országának nem lesz vége…”
Jézusnak az eljövetelét nevezzük paruziának.

A Szentírásban azonban kizárólagosan az Úr újra eljövetelét jelenti. Az Ószövetség ezt a napot az Ítélet Napjának nevezi. Az Újszövetség pedig az Úr eljövetele alatt Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét érti.

Ezt hol paruziának mondja: „Ki volna ugyanis a mi reményünk, örömünk és dicsekvésünk koronája Urunk Jézus Krisztus előtt eljövetele napján, ha nem ti?” (1Tesz 2,19) - mondja szent Pál apostol. De ő nevezi epifániának is: „Az ő (Urunk Jézus Krisztus) eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az uralkodók Ura valósítja meg, aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: Tisztelet neki és örök hatalom.” (1Tim 6,14). És végül nevezi apokalipszisnek is: „Méltányos egyébként, hogy Isten a zaklatóitoknak zaklatással fizessen meg. Nektek zaklatottaknak pedig, velünk együtt, megnyugvással, amikor az Úr Jézus megjelenik angyalseregével a mennyből, lobogó tűzzel.” (2Tesz 1,7).

Ezeknek az idézeteknek a segítségével meg tudjuk határozni, hogy a paruzia jelenti a messiási ország dicsőséges beköszöntét, az epifánia magát a dicsőségnek külső megnyilatkozását, az apokalipszis pedig a leleplezést jelenti.

Itt van végre a leleplezés, azaz a felvilágosítás ideje...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 07. 21:30 | Sorszám: 74
Nincs "Isten népe", ez emberi találmány...

Az ószövetségi legendák vallási vezetői miért ismernének el egy 1983 éve halott embert?

Nem kell 2060-ig várni, szerintem 2032-ben fog a nyilvánosságra lépni Immánuel.

Klaus Matefi
2008. november 07. 20:35 | Sorszám: 72
Egy fecske még soha nem csinált nyarat, így van ez az ószövetségi legendák betervezett messiásával is... Ha nem támogatnák a vallási vezetők és a hívő tömegek, akkor nem mehetne semmire.

"Isten" mindig jelen van, Te is egy "szellemi szikrája" vagy. Ha Jézus "Isten" volt, akkor mindannyian azok vagyunk...

Klaus Matefi
2008. november 07. 20:30 | Sorszám: 71
Olcsóbb egybõl bekapni...
Klaus Matefi
2008. november 07. 18:10 | Sorszám: 67
Megértettelek, ezért is írtam, hogy

Idézet:
A "mindenki" feltehetően azért nem mindenkire vonatkozik... A magánbankároknak és akik eddig jól meg tudták szedni magukat, azokra valószínűleg nem, hisz a kormányok százmilliárd euró számra ajánlják nagylelkűen a számukra az adófizetõ polgárok pénzét...

Itt a túlnyomó többségről van szó, akik munkából élnek...

Klaus Matefi
2008. november 07. 18:05 | Sorszám: 66
A média nem fog az ószövetségi legendák messiásából "celebet" csinálni, mert a szolgálatában fog tevékenykedni, ha eljön az ideje...
Klaus Matefi
2008. november 07. 18:02 | Sorszám: 65
Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint a messiásuk egy hús-vér halandó. Személyét a szanhedrin hivatott szentesíten, ami közel 1580 év szünet után 2004 októberében újra alakult.
Biztos szuggesztív ember lesz a születési adottságait figyelembe véve, de azt is tudni kell hozzá, hogy a lehető legnegatívabb szellemi hatás szülötte az asztrológiai szabályzók szerint.

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektõl?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Jézus vagy Immánuel?

Klaus Matefi
2008. november 06. 21:35 | Sorszám: 48
Miért kételkedsz benne, amikor már lassan Te is azzá válsz?

A "mindenki" feltehetően azért nem mindenkire vonatkozik... A magánbankároknak és akik eddig jól meg tudták szedni magukat, azokra valószínűleg nem, hisz a kormányok százmilliárd euró számra ajánlják nagylelkűen a számukra az adófizetõ polgárok pénzét...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 06. 12:45 | Sorszám: 430
Jézus feltámadása, Pál találmánya... II.

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. november 04. 22:13 | Sorszám: 8
Idézet:
"Ebből az epizódból megismerkedhetünk a híres (politikusokkal is kapcsolatba került) Crowley születési adataival, továbbá ha már elnökválasztás van - látogassunk el az amerikai kontinensre is!"

Woodpecker - karikatúra-képregény

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. november 03. 11:33 | Sorszám: 429
Itt szemléletesen áttekinthető a téma:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Ehhez kapcsolódó egyéb témák:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus nem azonos Krisztussal!

A Názáreti Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 02. 19:45 | Sorszám: 46
Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektõl?

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 02. 19:42 | Sorszám: 11
Hol a hiszékenység határa?

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. november 02. 12:52 | Sorszám: 168
Idézet:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9180214&la=84197252
2012 - Világvége?

keresés 2008.11.02 11:20:14 © (313)
Általában annak kell bizonyítania, aki jovendol, nos az elmúlt 2000 évben egyetlen világvége jóslat sem teljesedett be, szerintem ez elegendo bizonyíték arra, hogy ignoráljam az aktuális jovokép elorejelzéket. Az emberi bolcseletek, filozofiák, állítások idézgetése pedig nem elegendoek ahhoz, hogy megfeleloen megjovenodljenek egy ilyen kaliberu esemény bekovetkezését.

Klaus Matefi 2008.11.02 12:45:46 © (314)
A "világvége jóslatok" eleve hamisak, mivel a "végidőkre" nem a "világvégét" kell várni, hanem egy kozmikus korszak végét, amit egyes messianisztikus vallások a saját céljaik számára meglovagoltak... A 2008. évre az iráni elnök által megjósolt Imam Mahdi eljövetele rövid időn belül eldől, hogy stimmelt-e vagy se. Itt szó sincsen egy emberfeletti dologról ugyanúgy, mint az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a realizálása esetében sem. Ezek mind emberek által betervezett, kigondolt távlati tervek, akcióprogrammok voltak a csillagos ég függvényében...

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2008. november 02. 12:26 | Sorszám: 10
Idézet:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=202660
Hol a hiszékenység határa?

pelgrim 2 2008. 11. 02. 08:16 (21.)
Kedves Klaus

Nem, a hiszékenység nem határtalan, inkább a hitetlenség az. De ne téveszd össze a hiszékenységet a hittel. Hiszékenység szerintem egy könnyelmű kényelemszerető jellemvonás, ahelyett, hogy utánajárna valaki, hogy mit igyekeznek mások ráerőltetni elfogadja azt, elhisz bármit csak hagyják őt nyugodtan. Ez nem a helyes, nem az igaz hit. Az e fajta hitet, helyesebben hiszékenységet könnyen ki lehet használni méltatlan célokra, akkor a hiszékenység egy eszközzé vált erkölcstelen emberek kezében.

A helyes a méltányos hit is lehet egy nagyszerű eszköz, ezennel a hívőnek a saját kezében, ehhez azonban a józan ész mellett helyes belátásra és egy elfogulatlan lelkiállapotra van szükség.

Klaus Matefi 2008. 11. 02. 12:11 (22.)
Kedves Pelgrim 2!

A hiszem, elhiszem és tudom között valóban nagy különbségek vannak. A hiszem, azaz bízom abban a valamiben, vagy valakibe, feltételezi azt, hogy a vele kapcsolatos dolgot, vagy dolgokat elhittem, vagy elhiszem, de nem tudtam, vagy nem tudok megbizonyosodni az igazságtartalmáról, tehát jóhiszeműen hiszek benne, vagy neki, hitelt adok annak, amit hinni akarok, vagy hiszek. Itt két lehetőség áll fenn. Vagy "jó lóra" tettem, vagy nem... Elmész egy kaszinóba rulettezni és megteszel egy számot, vagy színt, akkor Te hiszed, feltételezed, bízol abban, hogy az be is fog jönni. Ha nyertél, akkor jól hitted, szerencséd volt... Az ellenkező esetben pedig póruljártál...

Amiről tehát az ember nem tud előzőleg megbizonyosodni az mindaddig komoly rizikófaktor marad a számára, annak ellenére, hogy hisz benne...

Ha valamiről egyértelműen meg tudtál győződni, arra mondhatod, hogy tudod...

Lásd a korábbi szemléletes példámat:

[QUOTE] http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
Különös, de ez a mondat egy rabbi részérõl hajdan elhangzott az angol parlamentben, és a hallgatóságot meggyõzve, lehetõvé tette, hogy a zsidók visszatelepüljenek a brit birodalomba. Oroszlánszívû Richárd ugyanis még a 12. században kiûzte õket országából, s ez a rendelet hosszú évszázadokon át érvényben maradt. (Így például Shakespeare életében nem is láthatott zsidót, Shylock alakját csak fantázia alapján mintázhatta meg.) Végül egy amszterdami rabbi, Menáse ben Jiszraél (minden bizonnyal Spinoza mestere) kért kihallgatást Oliver Cromwelltõl, aki nemcsak hajlandó volt fogadni õt, de lehetõséget adott neki, hogy 1655-ben, a londoni Parlamentben beszédet mondjon.

A rabbi a Szentírásra hivatkozott, miszerint Isten elõbb szétszórja Izrael népét a Föld négy szélére, majd onnan, a messiás eljövetelekor, egybegyûjti õket. "Zászlót emel a népek felé, és egybegyûjti Izrael eltaszítottjait, s visszahozza Juda szétszórtjait a Föld négy szárnya felõl" (Jesája könyve, 11. fejezet 12. vers). Ám ha az angol parlament nem teszi lehetõvé, hogy Angliában, az európai kontinens peremén, "az égbolt szélén" éljenek, hogyan teljesítheti ígéretét a Mindenható Isten? Elutasító magatartásával Cromwell és az angol parlament - így érvelt a rabbi - voltaképpen Isten tervét és a messiás eljövetelét akadályozza…

Így tértek vissza a zsidók Anglia földjére.

Cromwell elhitte azt, amit neki a leleményes és furfangos rabbi, Menáse ben Jiszraél előadott, így engedélyezte az ószövetségi legendákban hívők visszatérését Angliába. 353 év távlatából már a külső szemlélő jobban el tudja dönteni, hogy stimmelt-e az amit Menáse rabbi állított, vagy sem. "Isten" tervéhez ugyan semmi köze nem volt, de az Ezsdrásék által megalkotott messianisztikus elképzelések realizálásához viszont igen...

Vannak olyan dolgok is, mely a józan ész ellen beszélnek és nonszensz elképzelések, ezekhez a hiszékenység határtalansága szükséges... Ha valaki nem hisz egy ilyen dologban, arra nem azt kell mondani, hogy hitetlen, hanem reálisan és józanul mérlegelt... Nem létezik hitetlen ember, mert mindenki hisz valamiben.

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum
[/QUOTE]

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. november 01. 20:10 | Sorszám: 167
jav.:

2001 szeptember 11.-e egy jó ok volt az USA számára a közelgő síitata messianisztikus elképzelések realizálását megpróbálni elfojtani, ami konkurenciát jelent az ószövetségi messianisztikus elképzelések számára...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. november 01. 19:51 | Sorszám: 45
Ha hitelt adunk a Talmud szavainak (már pedig szemlátomást stimmel), akkor a 2500 éve betervezett ószövetségi legenda messiásának a fellépése már nem lehet messze:

Idézet:
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Tehát a Talmud elképzelése szerint Immánuel, az ószövetségi legendák Ezsdrásék által betervezett messiása csak azután fog fellépni ("mindaddig nem jön"), ha "a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz." Ez ezek szerint egy vallási kritérium ahhoz, hogy a kilenc évvel ezelőtt megszületett Immánuel felléphessen majd, ha eljön annak az ideje.

Az ószövetségi legendákban is találhatunk utalást az anyagiakon keresztüli messianisztikus célok realizálásával kapcsolatos utasításokról:

Idézet:
Mózes V.
8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, "az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és "sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

20,10 Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11 Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 "Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és "kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 "Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 "A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 "Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 "Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

A messiás fellépésének vallási feltételei realizálása már folyamatban van:

- 1897 augusztus 29-31.-én az I. Nemzetközi Cionista Világkongresszuson (Bázelben, Svájc) elhatározzák (Herzl Tivadar)Izrael létrehozását (bibliai kritérium)

- 1948.05.14.-én (5708. Ijar 5.) életrehívták Izraelt (~"fele úton" 1897 és 1999 között)

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

http://logout.hu/vfo/1871/jeruzsalem_es_monoteizmus.html
A 19-20. század fordulóján keletkezett világi cionizmus is lényegében bibliai ihletettségű. A judaizmus különböző vallásos irányzatai így egységesen hirdetik, hogy a Messiás megérkezésekor helyreállítja Izraelben és a világon a tökéletes békét, és uralkodói hatalmát Jeruzsálem városából fogja gyakorolni.

- Az alija ("visszatérés") ugyan még folyik, de feltehetően nem fog kiterjedni mindenkire:

Idézet:
Ézsiás
11,11 A szétszórt Izráel összegyűjtése
Azon a napon másodszor is kinyújtja kezét az Úr, hogy megvegye népe maradékát, mely megmarad Asszíriában és Egyiptomban, Patrószban, Kúsban és Élámban, Sineárban meg Hamátban és a tenger szigetein.
11,12 Jelt ad a nemzeteknek, és összegyűjti Izráel szétszórt fiait, egybegyűjti Júda elszéledt leányait a föld négy széléről.

Jeremiás
16,14 Ígéret a hazatérésről
De majd eljön az idő - így szól az Úr -, amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről,

16,15 hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráelt észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket. Mert visszaviszem őket földjükre, amelyet őseiknek adtam.

http://www.segne-israel.de/dokumente/bengurion.htm
ZITATE VON UND ÜBER DAVID BEN GURION
Im Gespräch mit dem amerikanischen Zeitungsmann Lester Sumrall zitierte Ben Gurion einen großen Rabbiner des 19. Jahrhunderts, ohne dessen Namen zu nennen. Dieser hatte gesagt: "Unser Volk muß erst in sein Land zurückkehren, und dann wird der Messias kommen." Ben-Gurion fügte hinzu: "Wir sind uns darin einig, daß der Messias eine Person ist, die uns alle erlösen wird." (Rimmerfors 135)
--Idézetek DAVID BEN GURION-tól és DAVID BEN GURION-ról
Egy amerikai újságíróval, Lester Sumrallal folytatott beszélgetése során Ben Gurion egy 19. századi nagy rabbitól idézett a neve említése nélkül. Azt mondta: "A mi népünknek először a hazájába vissza kell térnie és akkor fog a messiás jönni." Ben Gurion ehez hozzáfűzte: "Abban mindannyian megegyezünk, hogy a messiás egy személy és mindannyiunkat meg fog váltani." (Rimmerfors 135)--
(*David ben Gurion Izrael első miniszterelnöke)

http://regi.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_2.htm
És bár egyes zsidók idõnként visszatértek a Szentföldre, hogy ott éljék le utolsó éveiket, és ott temessék el õket, tömeges visszatérésre, letelepedésre és független, szuverén zsidó állam újraalapítására nem törekedtek egészen a 19. század utolsó éveiig.

Nem minden zsidó akart részt venni a cionizmus hirdette célokért folyó küzdelmekben, de a hívõ, vallásos zsidóságot hite tette cionistává, hiszen a Cion földjére való visszatérés vágya a zsidó vallási hagyomány elválaszthatatlan része.

Bárhol találunk említést arról, hogy Izrael Isten áldását bírja - akár a vallásos irodalomban, akár "az idõk végezetén" a Messiásnak és a messiási kornak az egész világ számára való eljövetelérõl szóló látomásokban -, mindenütt szerepel Izrael visszatérése Izrael földjére, ahol békességben és biztonságban fog élni.

Az Izrael földjére való visszatérés vágya nem pusztán a zsidó népben élõ nemzeti érzés, hanem mély vallásos érzés is, mert az Istennel való kapcsolat kiteljesítésére Izraelban sokkal több lehetõség kínálkozik, mint bárhol másutt, és csakis ott lehet megépíteni a messiási korhoz vezetõ utat.

http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Rabbi Aryeh Kaplan:
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Lépjünk tovább! Az Izrael földjén létrehozott béke még több zsidót késztet majd arra, hogy az országba települjön. A nagy orosz álijá után nincs kizárva, hogy az amerikai zsidók helyzete is elég kényelmetlenné válik, s ez őket is kivándorlásra készteti, hiszen egyre jobban tönkremennek a nagyvárosok, amelyekben a zsidók többsége él és dolgozik. Ilyen módon különösebb csinnadratta nélkül megtörténhet a szétszóratásban élők egybegyűjtése.

http://www.zsido.com/konyvek/a_teremtestol_a_messasig/106/1596 http://www.regi.zsido.com/zstsz06/12hetlevelezo.htm
Nem csoda hát, hogy a Talmud azt ígéri: „az eljövendő világban Izrael határain túl terjeszkedik, és elfoglalja az egész Földet” [4] . Az egész világ olyan szent lesz, mint Izrael. Ma ez még rejtve van, a jövőben feltárulkozik.

A Báál Sém Tov egyik első követője Oroszországból Izrael földjére szeretett volna emigrálni. Ott akarta hagyni számos közösségi feladatát (híres rabbi volt) és mindazt a jótékonysági munkát, amivel foglalkozott, és ki akart vándorolni a Szentföldre. A Báál Sém Tov röviden és lényegretörően válaszolt neki: „Ne fuss Izraelbe. Inkább mách do Erec Jiszróél, változtasd az itteni világot Izrael földjévé.”

- Az Ezsdrásék által betervezett messiás megszületett 1999.08.11.-én egy ugyanolyan kozmikus kereszt égisze alatt, mint amihez Ezsdrásék az általuk életrehívott Ábrahám emberáldozat kísérletét (Izsák) illetve a Sínai szövetségkötést utalták. Ez a kereszt Marduk (=Amun=JHVH=Zeusz=Jupiter=kozmikus Krisztus, stb.) legerősebb szellemi forrása, mely az Ábrahám mesés történetenek kozmikus eredete óta 13-szor realizálódott a Zodiákusban. Asztrológiai szempontból az 1999.08.11.-én napfogyatkozással egybekötött kozmikus kereszt volt a legerősebb hatású az összes között.

Idézet:
http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Valószínűleg a zsidóság vezetői is elfogadnák vezérüknek. Ilyesfajta felszentelést mintegy ezerhatszáz évvel ezelőttig végeztek, s újabb bevezetése előtt fel kell újítani a Szánhedrint, a zsidóság vallási legfelsőbb bíróságát és tör­vényhozó testületét.(#)
A cádik azonban, akit az egész közösség szentel föl, újra lét­rehozhatná a Szánhedrint is. Ez a Templom felépítésének elenged­hetet­len fel­tétele, mert le van írva: „Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan ta­nács­adókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek [Jesájá 1:26.] : Igaz város, hű­sé­ges vá­ros!” A Szánhedrin testülete alkalmas arra, hogy hivatalosan azonosítsa a Mes­siást.

(#) http://www.israelnetz.de/show.sxp/7664.html?wow=new&sxpident=207Kx-S5070999-K3395495-64337806611659p-j-
14.10.2004, 14:10 Uhr
Antiker Sanhedrin tagt wieder
TIBERIAS (inn) - Eine Gruppe Rabbiner hat am Mittwoch in Tiberias einen neuen Sanhedrin gegründet. Der antike Hohe Rat der Juden hatte sich im Jahr 425 zum letzten Mal in der Stadt am See Genezareth versammelt.

Der Sanhedrin solle zur Erlösung Israels beitragen.
--Az antik Szanhedrin újra ülésezik
TIBERIAS- Egy csoport rabbi szerdán Tibériásban egy új Szanhedrint alapított. Az antik Felső Tanácsa a zsidóknak i.sz. 425-ben gyűlt össze utoljára a városban a Genezáreti tónál.

A Szanhedrinnek hozzá kell járulnia Izrael megváltásához.--

http://www.templemountfaithful.org/sukkot99.htm
Cornerstone for the Third Temple - Sukkoth 5760 (1999)
On Monday 27th September, 1999, the third day of the Feast of Tabernacles, at 09:00 AM, The Temple Mount and Land of Israel Faithful Movement will hold an historical event; the cornerstone for the Third Temple will be carried to the Temple Mount in Jerusalem to be laid on the southeastern corner of the location of the First and Second Temples to start the godly process of the rebuilding of the Temple.
(Lerakták 1999.09.27.-én a II. Templom alapkövét...)

http://www.bibel-center.de/images/stiftsh2.jpg
(az izraeli Negev-Sivatagban 1999 augusztusában felavatták a "Frigysátor" utánzatát)

- A messiás fellépésének közeledtét a Második Templom (az Első Templom feltehetően soha nem épült fel Salamon által...) felépítése fogja kísérni:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/37 http://regi.zsido.com/szotar/index.html
Másíáh - "felkent":
A talmudi korban sok aggáda (l. Midrás) foglalkozik a messiással és a messiási korral. Ezeknek a központi gondolata az, hogy a messiás eljövetelekor Isten összegyűjti a világ minden táján szétszórt gyermekeit, a zsidóságot, elviszi őket az ősi földre és felépül a Harmadik Szentély.

http://www.istentisztelet.hu/irasok/templom.htm
Zsidó szakértők ellenőrzése mellett épül a Harmadik Jeruzsálemi Templom modellje a Holt-tenger mellett. A Mitzpe Yericho kis zsidó település - mely Jeruzsálem és Jerikó között van - ad otthont az 1:1 méretarányban épülő modellnek. A létesítmény 25.000 négyzetméteren terül el. Az épületegyüttes célja az, hogy itt készítsék fel a majdani papokat (kohanim) a Harmadik Jeruzsálemi Templomban való szolgálatra.
A terv megálmodói szerint a zsidó emberek a Megváltásra várnak és fel kell készíteniük önmagukat a Messiás eljövetelére. "Az 1967-es Hatnapos Háború után, amikor a Templom-hegy véglegesen a mi kezünkre került, azt reméltük, hogy hamarosan megépül a Harmadik Templom."- állítja Yehuda Kreuser, Mitzpe Yericho rabbija, aki a építkezés egyik felügyelője. "De ez nem történt meg. A politikai szempontok mellett, ki kell jelentenünk, hogy nem voltunk felkészülve, hogy helyre tudjuk állítani a templomi szolgálatot a Templomban. Most már valóban fel kell készíteni magunkat."

http://www.templeinstitute.org/magyar/messias-templom.htm
MELYIK JÖN ELŐSZÖR, A MESSIÁS VAGY A TEMPLOM?
Igazából, ha egyáltalán felmerül a kérdés, hogy „melyik jön előbb, a messiás vagy a Templom”, bőséges jelét találjuk annak, hogy a Szentély felépítése meg fogja előzni a messiás eljövetelét. Különböző bibliai versek és a nagy bölcsek által tett különböző megállapítások szintén ezt támasztják alá.
Ilyen módon bizonnyal nyilvánvaló, hogy a harmadik Templomot még ma, a messiás eljövetele előtt fel lehet építeni Jeruzsálemben. Ez pontosan megegyezik Izrael bölcseinek a jeruzsálemi Talmudban feljegyzett véleményével.
„A Szentély a jövőben a Dávid királyságának megalapítása előtt helyreállításra kerül.” (Ma’aszer Seni 29)

http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm
Az Intézet erőfeszítéseinek fókuszpontjában a Szentély újjáépítésének tényleges megkezdése áll. Ebből a célból Intézetünk elkezdte rekonstruálni, és megalkotni a templomi istentisztelethez használt szent edényeket. Ezek az edények, amelyek készítését I-ten parancsolta meg Izrael fiainak, ma jeruzsálemi központunkban tekinthetők meg. A pontos bibliai előírásoknak megfelelően, és az eredeti alapanyagokból készültek, így aranyból, rézből, ezüstből és fából. Ezek hiteles, pontos edények, nem csupán másolatok vagy makettek. E tárgyak mindegyike alkalmas - és készen áll - arra, hogy a felépítendő harmadik Szentélyben újra szolgálatba álljon. A kiállításon szereplő számos tárgy között megtalálhatók a lévitai kórus által használt hangszerek, a főpap arany fejdísze, az illat-, és az áldozati szertartásokban alkalmazott arany- és ezüst edények. Sokévi fáradozás és nehéz munka után az Intézet elkészítette az Istentisztelet legfontosabb és központi eszközeit: a színaranyból készült hétágú gyertyatartót, más néven Menórát, az arany illatáldozati oltárt, és a szent kenyerek szintén aranyból készült asztalát.
Az Intézet jelenleg a Kohén Gadol, a főpap szent öltözetét készíti. Ez a projekt - amely hosszú évek tanulmányainak és kutatásainak betetőzése - már több éve folyik. Eddig a főpap Hósenje (melldísze) és Éfódja készült el. Ha ide kattint, többet is megtudhat ezekről az öltözetekről, készítésük módjáról, illetve fotókat és illusztrációkat tekinthet meg róluk. Az Intézet éppen most kezdi el az utolsó simításokat a főpap kék köntösén.
Mélyreható tóraismeretére és bölcsességére alapozva Ariel rabbi írásaiban egyértelműen bemutatja - a korábbi nemzedékek Tóra-tudósai és szellemi nagyjai által szintén hangsúlyozott - hitet és meggyőződést, amely szerint minden egyes nemzedéknek kötelessége megtenni minden tőle telhetőt a Szentély újjáépítése érdekében. Ez szemben áll azok érvelésével, akik azt állítják, hogy ezzel a messiás eljöveteléig várni kell.

http://www.or-zse.hu/kraus/naft159.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
A lenfonál Indiából jön
MÁR LEHET KAPNI A PAPI RUHÁZATOT...
Talán ezzel magyarázható az az érdeklődés, ami Jeruzsálemben a "Szentély Intézet" tevékenységét kíséri. Ezek odaadó, vallásos zsidók, akik igencsak komolyan veszik, hogy rövidesen felépül a harmadik Szentély és abban felújítják a közel 2000 évvel ezelőtt abbamaradt Szolgálatot, melynek főszereplői az igazolt kohaniták lesznek. Ezek felújítják majdan a Szentélyszolgálatot, melynek szerves része az áldozatok bemutatása.

Egyelőre az Intézet egyrészt a kohaniták ruházatát készíti elő, ami pontosan elő van írva a Tórában, másrészt pedig a Szentély felszerelését, edényeit, bútorzatát.

http://www.zsido.com/cikkek/a_szentelyre_keszulve_vagjak_az_aldozati_baranyt_jeruzsalemben/10/478
A Szentélyre készülve vágják az áldozati bárányt Jeruzsálemben
2008-04-20
A II. Szentély pusztulását követően a megszűnt állatáldozatok helyét az ima vette át. Bár az állatáldozat ma is tiltott, az elmúlt napokban 200 férfi előtt rekonstruálták a Siratófal közelében, a Porat Joszéf Jesiva udvarában a peszach-i áldozati bárány nyilvános rituális vágását.

A Templom-hegyi csoport a Messiás közeli eljövetelében és a III. Templom felépülésében bízva már készül arra az időre, amikor a Mórija-hegyen felépülő Templom oltárán a Peszach ünnepén ismét bárányokat áldoznak majd.

A következő idézet tévesen "Isten" létezését látja bizonyítottnak az által, hogy:

Idézet:
http://www.danielcsoport.hu/print.php?news.5
A zsidó állam álma - és megszületése
Isten Igéje beteljesedett. Jönnek a zsidók a világ minden tájáról, hogy Izraelben éljenek. A csoda nemcsak az, hogy visszajönnek, hanem hogy Isten ezt a rengeteg féle embert mégis egy néppé ötvözi. Különböző nyelveken beszélnek. Meg kell tanulniuk az új nyelvet. Különböző szokásokkal, kulturális háttérrel rendelkeztek. Isten mégis eggyé teszi őket.

Isten egyetlen generáció alatt egy tömeget nemzetté tesz. Izrael újjászületése a legnagyobb csoda, amit a világ láthatott. Arról vitatkozhatunk a ma élő emberekkel, hogy Jesua, a Messiás feltámadott-e vagy sem. De Izrael ujjászületésnek tényével senki nem szállhat vitába. Pedig ez is olyan esemény, amelyet többezer éves próféciák előre jeleztek. Ma Isten létezésének ez a legnagyobb kézzel fogható bizonyítéka. Óriási dolog, aminek a mi generáción szemtanúja lehet.

"Isten" léte természetesen megkérdőjelezhetetlen, de Izrael létrejötte kizárólag vallási igyekezet következménye politikai döntések által, az ószövetségi legendákban hívőknek a hitükhöz való ragaszkodásának a jele:

Idézet:
http://www.or-zse.hu/dvar/rabbik-schoner-kolnidre2006.htm
2006.10.01
Mi, zsidó emberek, rabbik és civilek, kohaniták, leviták és izraeliták évezredek óta szorosan fogjuk a Tórát, hitünk forrását a szó átvitt értelmében, bizonyítva önmagunknak és a külvilágnak, hogy a Tóra és Izrael elválaszthatatlan. A hit és a zsidóság összeforrt, egységet alkot, egyik a másiknak a feltétele. A hit a mi jövőnk. Őseink hite a jövő reménysége. Erre neveljük gyermekeinket, unokáinkat, a gondjainkra bízottakat, így formáljuk embertársainkat.
Dr. Schőner Alfréd

http://zsido.pontez.hu/konyvek/en_istenem/48/800 http://www.regi.zsido.com/books/wouk/ni15FEJ.htm
A TALMUD
A talmudi jog a Sínaival összekötő köldökzsinór.
A Talmud újjáéleszti a gondolkodó elme aranykorát: a mai napig a zsidó vallás lüktető szívén át keringő véráram. Bármilyen törvény, szokás, szertartás szerint vagyunk zsidók - lehetünk akár ortodoxok, neológok, reformerek vagy csupán érzelmi indíttatásúak -, a Talmudot tartjuk be. Ez a mi szokásjogunk.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. november 01. 19:26 | Sorszám: 166
Ki lehet vajon az az Imam Mahdi, akinek a fellépését a síiták napjainkra várják (az iráni elnök szerint még ebben az évben...)?

Annyi biztos, hogy nem lehet semmi köze az i.sz. 25 április elsején kereszthalált halt Názáreti Jézushoz...
Az is biztos, hogy szintén nem lehet semmi köze a középkorban (i.sz. 944 körül) eltűnt 12. Imamhoz...

Tudni illik, hogy a síiták azt állítják, hogy a "végidőkre" várt messiásuk a 12. Imam lesz, aki nem más, mint a Názáreti Jézus... Ennek természetesen semmi reális alapja nincsen. A Názáreti Jézus ugyanúgy a múlté, mint a 12. Imam...

A véleményem szerint a síiták Imam Mahdija a volt afgán elnök (születési adottságainál fogva!), Mullah Muhammad Omar, aki lehet, hogy még él. Nem véletlenül fektetnek akkora hagsúlyt Afganisztán leigázására az USA és szövetségesei...

2001 szeptember 11.-e egy jó ok volt az USA számára a közelgő síitata messianisztikus elképzelések realizálását megpróbálni elfolytani, ami konkurenciát jelent az ószövetségi messianisztikus elképzelések számára...

Mullah Omar a muszlimok új szellemi irányítója?

Klaus Matefi
2008. október 28. 11:54 | Sorszám: 159
A Mercédesz legnagyobb németországi üzemében december 12.-vel kezdődően (tehát már pénteken) leáll a termelés egy teljes hónapra, de az összes többi Mercédesz gyáregység is kényszerszabadságra küldi a közel 150 000 dolgozóját a pénzügyi válságra hivatkozva. Úgy látszik, hogy ez a december 12. nemcsak a Zodiákusban jelent némi eseményt...

Idézet:
http://www.netzeitung.de/wirtschaft/unternehmen/1201939.html
27. Okt 15:02
Wirtschaft in der Krise:
Tausende Autoarbeiter müssen in Zwangsurlaub

Die Konjunkturaussichten werden trüber, die Zuversicht der Unternehmen schwindet. Am deutlichsten ist die Krise bei den Autoherstellern und ihren Zulieferern zu spüren. Daimler, BMW, Bosch - alle müssen die Bänder stoppen.

Bei Daimler werden sogar 150.000 Mitarbeiter in verlängerte Weihnachtsferien geschickt. Dies sagte Personalvorstand Günther Fleig am Montag in Stuttgart. Alle 14 Montagewerke in Deutschland seien von den verlängerten Betriebsferien betroffen. Das größte inländische Pkw-Werk in Sindelfingen stoppe die Produktion ab 12. Dezember. Dort werde die Arbeit am 12. Januar 2009 wieder aufgenommen.

Klaus Matefi
2008. október 26. 20:03 | Sorszám: 158
A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Államelnökök harca a magánbankok ellen

"Aki pénzre épít, az homokra épít"...

"Istenek alkonya a Wall Streeten"

Az országok eladósodása

Lesz-e III. világháború?

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. október 23. 19:32 | Sorszám: 426
A II. Vatikáni Zsinat és az ezt követő katolikus - zsidó vallás közeledésének kozmikus vetületei:

A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. október 20. 09:18 | Sorszám: 156
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=110143
2008.12.12. az apokalipszis kezdete?

Lavi21 2008. 10. 19. 23:56 (671.)
még két hónap (az Apokalipszisig)..........

Ilyen alkalomra, hogy kell öltözni ?????

Pezsgő, svédasztal lesz ?

Klaus Matefi 2008. 10. 20. 08:28 (672.)
A kérdéseddel azokhoz kellene forduljál, akik erre az időpontra spekulálnak...

Idézet:
http://www.snappingturtle.net/jmc/tmblog/archives/005738.html
February 09, 2006
Apocalypse 2008?
A simple question, why does Arnaud de Borchgrave think that Iran's Ahmadinejad has set the date of the Apocalpse for 2008?

http://www.nol.hu/cikk/400303/
Bush: Az atomcsapás vad spekuláció
Irán szerint Washington pszichológiai hadviselést folytat ellene
Népszabadság • Horváth Gábor • 2006. április 11.
A Washington Post és a New Yorker magazin a hét végén egyaránt arról közölt cikket, hogy az amerikai légierő egy a nukleáris létesítmények elleni korlátozott csapás, illetve egy általános légiháború, sőt bunkerromboló atomfegyver bevetésének lehetőségét mérlegeli. A New Yorker szerint Bush potenciális Hitlernek tartja Mahmud Ahmedinezsad iráni elnököt, aki kétségbe vonja a holokauszt megtörténtét, és Izrael jogát a létezésre. A Fehér Ház eltökélte, hogy még Bush mandátumának lejárta előtt megdönti a teheráni rezsimet, ám vita folyik arról, hogy erre milyen eszközök a legalkalmasabbak.

http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_15612.shtml

May 13, 2006
The man who provided million to prepare the shrine for that moment, the Iranian President Mahmud Ahmadinejad, has reportedly told his cabinet that he expects the Mahdi to arrive within the next two years..."

http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_14504.shtml
Today Tehran, Tomorrow the World
Mar 29, 2006
By CHARLES KRAUTHAMMER, Time
It is that he is a fervent believer in the imminent reappearance of the 12th Imam, Shi'ism's version of the Messiah. President Mahmoud Ahmadinejad has been reported as saying in official meetings that the end of history is only two or three years away.

http://www.nol.hu/cikk/416180/
Egy izraeli miniszter elkerülhetetlennek látja az Irán elleni támadást
NOL • Népszabadság Online • 2006. szeptember 5.
Elkerülhetetlen egy Irán elleni katonai csapás Jákov Ederi izraeli tárca nélküli miniszter szerint, aki egy német regionális lapnak nyilatkozott erről.

A döntést még George Bush elnöknek kell meghoznia, mielőtt lejár elnöki mandátuma - vélekedett a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter az Erfurtban megjelenő Thüringer Allgemeine napilapban kedden megjelent interjújában. Az Egyesült Államoknak teljes erejével az (iráni) kérdés megoldására kell összpontosítania - mondta.

Mivel Iránnak katonai erő és az olajfegyver is a rendelkezésére áll, ezért nincs más választás, mint a katonai fellépés. "Minél előbb, annál jobb", az Egyesült Államok nem várhat a következő elnökválasztásig - fejtette ki. Az izraeli politikus egy korlátozott katonai akcióra számít, ami lerombolná az iráni nukleáris létesítmények egy részét. (MTI)

http://www.nol.hu/cikk/436624/
Brit kormányilletékesek Irán elleni amerikai támadástól tartanak
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 23.
Irán elleni amerikai katonai támadástól tartanak vezető brit kormánytisztviselők, jóllehet a kérdésben az amerikai kormányon belül is erőteljesek a nézeteltérések - írta a pénteki The Times.

A londoni napilapnak magas rangú brit kormányzati illetékesek azt mondták: félő, hogy George Bush amerikai elnök "az iráni helyzetet katonai eszközökkel akarja megoldani" jövőre, mielőtt lejár második elnöki mandátuma, ha arra a következtetésre jut, hogy kudarcot vallottak az iráni nukleáris fejlesztések leállítását célzó diplomáciai erőfeszítések.

A The Times által idézett források egyike szerint Bush nem akarja megoldatlanul utódjára hagyni az iráni kérdést.

http://www.netzeitung.de/ausland/782390.html
17. Okt 2007 19:18
Bush warnt vor Drittem Weltkrieg
US-Präsident George W. Bush hat den Iran erneut beschuldigt, die Grundlagen zum Bau nuklearer Waffen schaffen zu wollen. Dies aber sei für die Welt nicht akzeptabel, sagte Bush am Mittwoch in Washington.

Ein nuklear bewaffneter Iran sei eine «sehr ernsthafte Bedrohung» für den Weltfrieden und vor allem auch für Israel. Der iranische Präsident Mahmud Ahmadinedschad habe deutlich gemacht, dass er die Zerstörung Israels anstrebe. Wer also Interesse an der Vermeidung eines Dritten Weltkriegs habe, müsse auch daran interessiert sein, dass der Iran nicht über die Grundlagen für den Bau einer Atombombe verfüge.
--Bush a 3. világháborútól óv
George W. Bush amerikai elnök újra megvádolta Iránt, hogy az atomboma építéséhez akar alapanyagot gyártani. Ez azonban a világ számára nem elfogadható, mondta Bush szerdán Washingtonban.

Egy nukleárisan felfegyverzett Irán egy "nagyon komoly fenyegetés" a világbéke számára és mindenekelőtt Izrael számára is. Az iráni misiszterelnök, Mahmud Ahmadinedschad egyértelművé tette, hogy Izrael megsemmisítésére törekszik. Tehát akinek érdeke a 3. világháborút elkerülni, annak szintén érdeke kell legyen, hogy Irán ne rendelkezzen az atombombomba építéséhez szükséges alapanyaggal.--

http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=179&nid=14492
Mittwoch, 7. November 2007
2008 Entscheidungsjahr gegenüber Iran
Israelische Experten meinen, dass das nächste Jahr das entscheidende Jahr sein wird, um das Atomprogramm des Iran zu stoppen.
Sollte es der UNO bis dahin nicht gelingen, den Iran auf diplomatischen Wegen von den atomaren Absichten abzubringen, wird Iran für die gesamte Welt zu einer gefährlichen Atommacht, denn während dessen Regime vordergründig mit dem Westen verhandelt, wird hinter den Kulissen ungehindert an der Atombombe weiter gebaut.
--Döntő év lesz 2008 Irán számára
Izraeli szakértők véleménye, hogy a következő év döntő év lesz Irán atomprogramjának a megállítására.
--

http://germ.irib.ir/index.php?option=com_content&task=view&id=6066
Gratulationsbotschaft Präsident Ahmadinedschads an seine christlichen Amtskollegen und den Papst, zur Geburt Jesu Christi (Friede sei mit Ihm)
Mittwoch, 26. Dezember 2007
Präsident Ahmadinedschad äußerte seine Hoffnung, dass das Jahr 2008 das Jahr der Beseitigung allen Unrechtes und aller Aggressionen, und das Jahr von Frieden und Freundschaft, Respektierung der Rechte aller Menschen und der Verbreitung moralischer und spiritueller Werte in den Gesellschaften sein wird.
--Ahmadinejad elnök kifejezte a reményét, hogy a 2008. év minden jogtalanság és minden agresszió megszűnésének az éve lesz és a béke és barátság éve, minden ember jogainak tiszteletben tartása (elismerése) és az erkölcsi és spirituális értékek elterjedése lesz a társadalmakban.--

http://www.nol.hu/cikk/491889/
Bush: Irán atomfegyverhez jutása "árulás" lenne
NOL • Népszabadság Online • 2008. május 15.
A jövő nemzedékekkel szemben "megbocsáthatatlan árulás" lenne hagyni Iránt nukleáris fegyverhez jutni - hangsúlyozza George Bush amerikai elnök az izraeli parlament (kneszet) előtt csütörtökön elmondandó beszédében.

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
Izrael megtámadná Iránt?
2008-06-24 17:37:12
A novemberi amerikai választás után, de még az új elnök beiktatása elõtt megtámadja Izrael Iránt - jósolta John Bolton. Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete szerint az arab világ titokban igen hálás lesz, ha a zsidó állam lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket.
John Bolton szinte biztos abban, hogy Izrael még az idén támadást intéz majd az iráni nukleáris létesítmények ellen, s ezzel nagy hálára kötelezi majd az arab világot. "A reakció a támadásra pozitív lesz - bár nyilvánosan nyílván el fogják azt ítélni. Lépni azonban nem fog az arab világ" - vélekedett az amerikai diplomata a The Daily Telegraphnak adott interjúban.
Bolton, aki héjának számít, maga is javasolta, hogy katonai akcióval akadályozzák meg Iránt nukleáris fegyver megszerzésében. A Bush-kormányzatban azonban nincs meg az akarat arra, hogy az amerikai hadsereg hajtson végre egy ilyen akciót - tette hozzá.
Tavaly még Bolton is hitt benne, hogy az amerikaiak katonai erõt is készek bevetni Irán ellen - ma azonban már csak Izrael elég eltökélt abban, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán nukleáris hatalommá váljon. A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.

2008 november 4.-e és 2009 január 20.-a között 77 nap van, aminek pont a félidejére esik az általam már korábban többször említett kozmikus kereszt kialakulása.

2008.12.12.-én egy igen pontos kozmikus kereszt fog realizálódni a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz közreműködésével, ami a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 Szelleme") egyik kozmikus forrása ugyanúgy, mint az 1999.08.11.-én kialakult kereszt volt:

2008.12.12. 11:37 -5,00 UT Péntek New York
Nap-Mars konjunkció:21°/19,1°Nyilas; -Hold oppozíció:21°Iker; -Szaturnusz quadrat:21,4°Szűz; -Uránusz oppozíció:18,8°Halak

Esetleg megint New Yorkot fogja érni újra egy elõre megtervezett esemény kiváltó okként?... Utólag okosabbak leszünk...

Idézet:
http://www.apocalypse2008-2015.com/
APOCALYPSE PROPHESIED 2008-2015
A Rosetta Stone
Discovery in the Bible?
Jesus came right on schedule the first time! (Daniel 9:24-27)
Why not the second? No one knows the day or hour when Jesus will return, but the 7-year Apocalypse will take place:
21 December 2008 - 21 December 2015
Jesus came right on schedule the first time! (Daniel 9:24-27)
Why not the second? No one knows the day or hour when Jesus will return, but the 7-year Apocalypse will take place:
21 December 2008 - 21 December 2015
According to the book of Revelation, a great city will be obliterated with nuclear destruction soon after it begins. I identify this great city as being New York.

http://www.nostradamusonline.com/?gclid=CLDD9bvzxosCFQwJZwodO1hvEg

Next, the years 2008 through 2012 are explained in precise detail. Referred to by Nostradamus as the Time of Troubles, this period is full of war, despair, and evil, but also of hope and promise.
World War III: 2008 - 2012 The New Book by Michael Rathford

Klaus Matefi
2008. október 16. 20:51 | Sorszám: 155
A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. október 16. 20:50 | Sorszám: 425
A II. Vatikáni Zsinat utáni változások

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. október 16. 07:09 | Sorszám: 144
A cél nem kifejezetten a Te személyedre irányul, hanem a világ népeire. Immánuel közelgő fellépésére (szerintem 2032-ben) készíti fel már a Vatikán is az emberiséget, akit majd feltehetően "Jézus második eljövetele" gyanánt szándékoznak prezentálni... És itt bizony nagy szükség lehet a vak hitre, hisz Immánuelnek semmi köze nincsen természetesen az i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézushoz... Persze ilyen apróságokkal nem is kellene foglalkozni...
Klaus Matefi
2008. október 14. 19:17 | Sorszám: 141
Hogy érted, hogy "utólsó napok"?
Nincs világvége, hanem "idők vége" van, ami egy kozmikus korszak végét jelenti.
Ehhez az időszakhoz fűződnek egyes vallások messianisztikus elképzelései, amit ezeknek a vallásoknak a beavatottjai igyekeznek is realizálni... Ebben nagy támogatást élveznek bizonyos titkos társaságok részéről.

II. János Pál pápa például az "Átlépni a remény küszöbén" (1994) című könyvében a következőket írja:

(256. old.) André Malraux-nak bizonyára igaza volt, amikor azt állította, hogy a XXI. század vagy a vallás százada lesz, vagy egyáltalán nem létezik.[i]

A fenti idézetet André Malraux-tól származik, aki a Prieure de Sion titkos szervezet oszlopos tagja volt. Így szól az eredeti elképzelése:

[i]„a XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz”.

...

Klaus Matefi
2008. október 14. 14:11 | Sorszám: 139
"Aki pénzre épít, az homokra épít"...

Államelnökök harca a magánbankok ellen

Klaus Matefi
2008. október 14. 11:04 | Sorszám: 137
Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum
Klaus Matefi
2008. október 14. 11:02 | Sorszám: 136
Idézet:
http://www.focus.de/finanzen/boerse/finanzkrise/papst-wer-auf-geld-baut-baut-auf-sand_aid_338537.html
06.10.08, 14:11
Papst
"Wer auf Geld baut, baut auf Sand"
Papst Benedikt XVI. hat Stellung zur internationalen Finanzkrise genommen und darauf verwiesen, dass es Werte gebe, die wesentlich wichtiger als Geld seien.

"Wir sehen jetzt durch den Zusammenbruch der großen Banken, dass Geld einfach verschwindet, dass es nichts bedeutet, und dass alle Dinge, die uns so wichtig erscheinen, in Wirklichkeit zweitrangig sind", sagte das Oberhaupt der katholischen Kirche am Montag bei der Bischofssynode in Rom.

"Wer das Haus seines eigenen Lebens nur auf sichtbare und materielle Dinge - wie Erfolg, Karriere und Geld - aufbaut, der baut auf Sand", erklärte Benedikt weiter. Das Wort Gottes sei die einzig dauerhafte Realität.

http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=235817
06/10/2008 16.21.32
Isten szava az a kőszikla, amelyre életünket építenünk kell. A bankok összeomlása megmutatja a pénz és az emberi biztonság múlandóságát - mondta a pápa a szinódusi ülést megnyitó beszédében

Csak Isten szava ad az emberi életnek olyan szilárdságot, amilyet semmilyen más környezetben nem találunk: legyen az karrier vagy pénz - ezt mutatja a világméretű pénzügyi válság is. XVI. Benedek pápa többek között erről beszélt a püspöki szinódus résztvevőinek hétfőn délelőtt a Vatikánban. A Szentatya elmélkedésének vezérfonala a 118. zsoltár volt.

Realistának lenni a hívők számára egészen mást jelent, mint amit általában az emberek gondolnak erről a szóról. Annyit tesz, mint létezésünk alapját Isten szavára építeni. Ez az erős bizonyosság a Szentlélektől jön, és ezért olyan szilárd, mint maga az ég. Ezzel szemben van, aki olyan evilági "biztonságok" mellett dönt, amelyek előbb vagy utóbb összeomlásra vannak ítélve, mint az a homokra épült ház, amelyről Jézus a híres hegyi beszédben szólt. A 118. zsoltárra utalva a pápa a Biblia tanításának szilárdságát hangsúlyozta, szembeállítva azt a nemzetközi szinten kialakult válsággal: "Aki homokra építkezik, az csak a látható és tapintható dolgokra épít: a sikerre, a karrierre, a pénzre. Látszólag ezek az igazi valóságok, ám most látjuk a nagy bankok összeomlásakor, hogy ez a pénz eltűnik, semmivé lesz, mint ahogy ezek az igazinak tűnő valóságok is csupán másodrendűek. Aki életét ezekre építi, az anyagra, a sikerre és mindarra, ami látszólagos, az homokra épít".

Az igazi valóság pedig Isten szava, amelyre alapoznunk kell életünket - jelentette ki a Szentatya.
Emlékezzünk Jézus szavaira, aki így folytatja a zsoltárt: "Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el" (Mt 20,35) Az emberi szó szinte semmi, egy lehelet, amely alighogy kiejtettük szánkon, szertefoszlik, semmivé lesz. De az emberi szónak hihetetlen ereje van: ezekből a szavakból születik a történelem. Isten szava pedig ennél is több: mindennek az alapja, az igazi valóság".

A Szentatya a szinódusi ülést megnyitó beszédében arra szólított föl, hogy változtassuk meg a realizmusról alkotott fogalmunkat. Ahhoz, hogy realisták legyünk, az Isten szavára kell építenünk. Meg kell változtatni elképzelésünket az anyagról és a kézzel fogható dolgokról, amelyeket szilárdabbnak és biztonságosabbnak tartunk. "Realista az, aki Isten szavában ismeri fel mindennek az alapját, aki életét erre az időtálló alapra építi".

XVI. Benedek pápa megjegyzése a pénzügyi válsággal kapcsolatosan:

"Wer auf Geld baut, baut auf Sand"

"Aki pénzre épít, az homokra épít"

Az átlagember egyszeri és megismételhetetlen élete folyamán kemény munkával igyekszik felépíteni az egzisztenciáját és a leszármazottjai biztonságát megalapozni, ami a spórolt pénze által lenne lehetséges. Ma rá kell jönnünk, hogy a munkájukért fizetségként kapott pénz manipulációk következtében pillanatok alatt mások zsebébe vándorolhat...

Egy állam vezetésének az lenne a mindenkori feladata, hogy az adófizető polgárok érdekeit szem előtt tartva tervszerűen és biztonságosan építenének fel egy gazdaságot, ami nem a jövendő generációkat megfojtó és lehetetlenné tévő adóságtömegekre épülnének, bazíroznának, hanem az ország képességeit figyelembe véve az adott reális lehetőségekre.

XVI. Benedek pápa a jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetben (ami feltehetően nem véletlenül jött létre...), jó tanácsként "Wort Gottes", azaz "Isten szavát" ajánlja biztonságos alapoknak, melyre a híveknek építeniük kellene.

"A Szentatya elmélkedésének vezérfonala a 118. zsoltár volt."
"Ahhoz, hogy realisták legyünk, az Isten szavára kell építenünk."

Vajon a pápának az ószövetségi legendák 118. zsoltára helyett nem-e az újszövetségi legendák kamatokra vonaztkozó idézetét kellett volna-e emlegetnie?...

Idézet:

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

XVI. Benedek elmélkedésének a következők voltak a vezérfonalai:

Idézet:

Zsoltárok
118,1 Hálaadás a templomban
Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!
118,2 Mondja hát Izráel, hogy örökké tart szeretete!
118,3 Mondja hát Áron háza, hogy örökké tart szeretete!
118,4 Mondják hát, akik félik az URat, hogy örökké tart szeretete!
118,5 Nyomorúságomban az URat hívtam segítségül. Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem.
118,6 Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?
118,7 Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre.
118,8 Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint emberben bízni.
118,9 Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.
118,10 Sok nép vett körül engem, de az ÚR nevében szembeszállok velük!
118,11 Körülvettek, be is kerítettek, de az ÚR nevében szembeszállok velük!
118,12 Körülvettek, mint a méhek, de kialszanak, mint az égő bozót. Az ÚR nevében szembeszállok velük!
118,13 Durván eltaszítottak, hogy elessem, de az ÚR megsegített engem.
118,14 Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.
118,15 Ujjongás és győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: az ÚR jobbja hatalmasan munkálkodik!
118,16 Fölemelte jobbját az ÚR, az ÚR jobbja hatalmasan munkálkodik!
118,17 Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az ÚR tetteit!
118,18 Keményen megfeddett engem az ÚR, de nem adott át a halálnak.
118,19 Bevonulás a templomba
Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az ÚRnak!
118,20 Ez az ÚR kapuja: igazak mehetnek be rajta.
118,21 Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál.
118,22 Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő.
118,23 Az ÚRtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.
118,24 Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!
118,25 Ó, URam, segíts meg! Ó URam, adj szerencsét!
118,26 Áldott, aki az ÚR nevében jön! Megáldunk titeket az ÚR házából.
118,27 Az ÚR az Isten, ő adott nekünk világosságot. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvaihoz!
118,28 Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, magasztallak téged!
118,29 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

Felmerülhetne a naív, jóhiszemű hívőben az, hogy mi köze volt a fenti idézetnek a jelenlegi pénzügyi válsághoz?
Nem ismerné a római pápa "Isten szavát" ("Wort Gottes")? Ha meg ismeri, akkor miért nem arra hivatkozik?

"Isten szava" a pénzügyi dolgok terén:

Idézet:

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

Klaus Matefi
2008. október 14. 10:45 | Sorszám: 135
A német kormány nagylelkűen az adófizető polgárainak és azok leszármazottjainak a terhére megszavazott 470 milliárd euró (~665 milliárd dollár) segítséget a magánbankok számára... Ezzel majdnem utolérte az USA-ban ugyanerre a célra megszavazott 700 milliárd dolláros összeget azzal a különbséggel, hogy az USA-ban ~300 millió ember él, Németországban viszont az egyharmada!

Ez a 470 milliárd euró ~1 984 milliárd (1,984 billió) euróra növeli Németország államadósságát, tehát az eddigi ~1 513 milliárdról közel az egyharmadával!

A korábbi levezetéshez (2008.okt.1.) képest ezzel ~1 915 828 darab 12,44 kg-os aranytéglával 8 070 000 aranytéglára növekedett Németország államadóssága egy döntés által...

Idézet:
http://www.netzeitung.de/politik/deutschland/1185519.html
13. Okt 10:42, ergänzt 11:56
Einmaliger Kraftakt
Hochbetrieb im Berliner Regierungsviertel: Das 470-Milliarden-Paket zur Stützung des deutschen Finanzsystems ist perfekt. Es wird heute im Kabinett beraten und soll schnellstmöglich im Parlament Gesetz werden.

Das Rettungspaket der Bundesregierung für die deutschen Finanzmärkte soll insgesamt 470 Milliarden Euro umfassen. In den Bundestagsfraktionen wird darauf hingewiesen, dass allein die Garantieübernahme für die Kredite unter den Banken sich auf 400 Milliarden Euro beläuft, hieß es am Montag in Berlin von Haushaltsexperten. Hinzu komme, dass nach der Vorlage für die Kabinettssitzung Finanzminister Peer Steinbrück (SPD) Kredite von 70 Milliarden Euro aufnehmen kann. Diese sollen für die Eigenkapitalspritzen und für die Übernahme von Risikopositionen der Banken verwendet werden.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. október 06. 13:27 | Sorszám: 396
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=211700
A jó pásztor

Klaus Matefi 2008. 10. 06. 11:56 (36.)
Kedves Pelgrim 2!

Idézet:
pelgrim 2 írta:
Nem tudom mire gondolsz az Ószövetségi legendák Krisztusával, nekem csak egy Krisztusról van tudomásom, ez az Isten Krisztusa, akivel szerintem, nemcsak Názáreti Jézus azonos, hanem minden ember.

Ha Te így értelmezed a Krisztus fogalmát, akkor természetesen elfogadható, hisz mindannyian a születésünk pillanatában "felkentté" válunk, ki-ki az akkor kapott születési adottságainak a függvényében. Így volt ez a Názáreti Jézussal, aki jónak született, de ez volt a helyzet pl. Eliester Crowley esetében is, aki magát a Sátán inkarnációjának ("The Beast - 666") tartotta... Az ószövetségi legendák Krisztusa egy bizonyos égi konstelláció (kozmikus kereszt) szellemi hatása, azaz a kozmikus Krisztus-JHVH.

Idézet:
pelgrim 2 írta:
Szerintem teljesen mindegy, hogy melyik napon született Jézus és lett keresztre feszítve, én úgy gondolom pontosan akkor történt mikor eljött annak az ideje.

Szerinted lehet hogy mindegy, de a kozmikus misztériumok szerint viszont egyáltalán nem:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Immánuel születése
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Aliester Crowley születése
1875.11.13. 09:30 UT Birmingham (Leamington Spa)
Nap-Hold oppozició:20,6°Skorpió/Bika; -Szaturnusz quadrat:19,8°Vízöntő; -Mars konjunkció:13,9°Vízöntő; -Uránusz oppozició:19,9°Oroszlán
-Edward Alexander Crowley ("The Beast 666"), a sátánizmus "atyjának" a születése

A szabadkőműves Aliester Crowley

Ahogy Immánuel születését beállították a keresztény vallások eddig "Jézus második eljövetelének", úgy Crowleyét is be lehetne ugyanúgy állítani annak...
Jézus, Crowley és Immánuel egyaránt a Shem ha Mephorash egyik kozmikus forrásának égisze alatt születtek, csak éppen erőssen eltérő lelki adottságok birtokában...

Idézet:
pelgrim 2 írta:
Jézus halálának szerintem, semmi köze a világ bűneihez, inkább a népek tudatának szánalmas állapotához, és nem vette senkinek bűnét magára, hanem tanításával, és feltámadásával halála után harmadnapra, alátámasztotta, bizonyította azt amit tanított.

Az emberiség bűneihez valóban semmi köze Jézus kereszthalálának, hisz a Názáreti Jézust egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszíttettek keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére i.sz. 25 április elsején:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!"Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert [u]én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz (melyek ezen konjunkció következtében biztosították Jézus "bűntelen" születését az ősi asztrológiai szabályzók szerint), egy szabályos "T" keresztet alkottak a Zodiákusban:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

A hagyományok is egy "T" keresztről tesznek említést, mivel akkor még elvileg nem ismerhették (?) a Neptunusz és Plútó planétákat...

Jézus itt magára vette az égi kereszt (az ősi asztrológia szabályzói szerint a lehető legnegatívabb szellemi hatás előidézője a kereszt-konstelláció!) által a "világ összes bűneit", ami nem az emberek által elkövetett bűnökkel azonos. Ez a Názáreti Jézus kozmikus misztériumának megoldása, története.

Jézus csak a bibliai legendák soraiban tudott feltámadni a halottaiból sajnos...

Idézet:
pelgrim 2 írta:
Lehet, ismereted hiányos, nem ismerjük a természet összes törvényeit, ugyanis vannak több hasonló esetek, egy ilyen hasonló csak éppen kevésbé szembetűnő esemény leírása található Hajnóczy Rózsa "Bengáli tűz" című könyvében is.

Tudod kedves Pelgrim 2, a könyvek sorai sok mindent elbírtak eddig és ezután se biztos, hogy másképp lesz...

Üdv

Klaus

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. október 03. 15:04 | Sorszám: 134
Az országok eladósodása
Klaus Matefi
2008. október 03. 15:03 | Sorszám: 133
A Templomos Rendnek ugyanezt sikerült megvalósítania pápai segédlettel a középkorban. Az európai országok teljesen eladósodtak feléjük másfél évszázad alatt. Az angol királynő személyesen vitte a rend párizsi székházába a koronázási ékszereit zálog gyanánt... Maga a pápa is adósuk lett...

Máig se tisztázott dolog, hogy egy kereszténynek mondott rend milyen alapon állhatott neki pápai jóváhagyással az ószövetségi legendák kamattörvényeinek a praktizálásához, amikor a keresztények számára ez nem volt megengedett?...

Abban az időben még volt egy Szép Fülöp, aki véget tudott vetni ennek az "áldásos" tevékenységnek...

Manapság már világszerte folyik ez a tendencia és lényegesen hatásosabban néhány magánbankár jóvoltából... Persze ugye egy ilyen tevékenységhez, üzlethez két fél kell, a kölcsönadó és aki hajlandó felelőtlenül a jövendő generációk rovására és teljes eladósodására kamatos kamatra felvenni ezeket az óriási összegeket. A folyamatos adóemelések ezek kamatainak a visszafizetését képesek csak esetleg fedezni, de kérdés, hogy meddig?

Klaus Matefi
2008. október 02. 18:20 | Sorszám: 132
Ez sajnos egy reális és kegyetlen probléma, ami előtt az utánunk következő generációk ellehetetlenülő és kilátástalan esélyei rajzolódnak ki, ha az ENSZ nem tesz ez ellen valamit...

Elég, ha ránézünk a már bemutatott táblázatra, ami az USA eladósodásának a jövendőre szóló mértékét szemlélteti, ha ez így folyik tovább:
http://www.sgipt.org/politpsy/finanz/schuldp/usa/usa0.htm

Klaus Matefi
2008. október 02. 18:18 | Sorszám: 131
Az USA, Japán és Németország államadóssága együttvéve ~20 341 387 000 000 dollár, azaz ~23 380 905 233 uncia színarany, ami átszámítva ~727 240 586 kg, illetve ~727 240,6 tonna! Ez 58 459 854 db banki gyakorlatban alkalmazott 12,44 kg súlyú aranytéglának felel meg.

Idézet:
http://gold.bullionvault.de/help/?FAQs/FAQs_whyBV.html

Ein London Good Delivery Goldbarren
Gewicht: ~ 400 Feinunzen [12,44 kg]
Länge: ~ 28 cm
Feinheitsgrad: > 99,5%

Ha a fent említett aranytéglákat (12,44 kg/db) sorba raknánk hosszanti irányban, úgy ~16 208 759 méteres színarany téglákból kirakott téglasort kapnánk, ami ~16 209 km hossznak felel meg!

Természetesen ennyi arany nem létezik!

Jelenleg ekkora összeggel tartozik az említett három ország néhány magánbankárnak, ami folyamatosan emelkedik és mely adósság leginkább az elmúlt 60 év alatt realizálódott.

Azt hiszem, hogy egy kicsit elgondolkoztató adatok...

Klaus Matefi
2008. október 01. 16:49 | Sorszám: 129
Németország eladósodásának a számlálója:

A weboldal tetején

2007.08.31. 24:00 = 1 491 914 476 700 euró, azaz 539 euró-val növekszik másodpercenként, azaz naponta 46 569 600 euró-val! Az egy főre jutó adósságtömeg (az újszülötteket és a haldoklókat is beleértve!) 18112 euró, azaz ~24676 dollár! Ezzel az eredménnyel Japán és az USA mögött Németország a harmadik hellyel "büszkélkedhet"...

Ma (2008.10.01. 14:00) már ez az összeg 1 513 348 000 000 euró (~2 141 387 400 000 dollár), azaz közel 1,5 billió euró (2,1 billió euró), ami másodpercenként 474 euró-val növekszik, naponta pedig 40 953 600 euró-val.

A jelenlegi államadósság ~2 461 365 000 uncia színaranynak felel meg, ami ~76 558 786 kg színarany, azaz ~76 559 tonna!
Ekkora mennyiségű színaranyból 6 154 243 db 12,44 kg-os aranytégla adódik... Németország jelenlegi, de folyamatosan növekvő államadóssága néhány magánbank felé a világ arannykészletének a felét teszi ki aranyban kifejezve.

Annyit megjegyeznék, hogy Németország aranytartaléka ~3422,5 tonna (Stand: 07. Dezember 2006 - Quelle: World Gold Council), aminek a túlnyomó részét érdekes módon a magántulajdonban lévő amerikai FED (Federal Reserve System) páncéltermeiben (Washington D.C.) tárolják, mint német nemzeti vagyont...

Egyelőre Németország államadósságának a növekedése magasan lemarad az előbb említett két országétól, de ki tudja, hogy meddig?...

A "Bund der Steuerzahler" (Az Adófizetõk Szövetsége) már időben igyekszik a német parlamentet (Bundestages) figyelmeztetni arra, hogy ne a polgáraikra hárítsák a magánbankok talpraállításának a költségeit...:

Idézet:

http://www.steuerzahler.de/
30.09.2008
Bund der Steuerzahler fordert Sondersitzung des Bundestages
Lasten der Hypo Real Estate müssen fair verteilt werden

„Der Bundestag muss zu einer Sondersitzung zusammentreten und auf eine faire Lastenverteilung zwischen den Steuerzahlern und dem Finanzsektor drängen“, fordert der Präsident des Bundes der Steuerzahler, Dr. Karl Heinz Däke. Angesichts der aktuellen Krise um die Hypo Real Estate reicht es nicht, dass heute lediglich die Fraktionen und der Haushaltsausschuss des Deutschen Bundestages hinter verschlossenen Türen über die Lage informiert werden. Um den Bürgern ihre Ängste zu nehmen, sind vertrauensschaffende Maßnahmen notwendig. Dies geht nur durch Offenheit und Öffentlichkeit und nicht durch Absprachen hinter verschlossenen Türen.

Es kann nicht sein, dass wie schon beim IKB-Debakel nun auch bei der Hypo Real Estate vor allem die Steuerzahler in Haftung genommen werden.

Klaus Matefi
2008. október 01. 16:35 | Sorszám: 128
Egy kis hiba történt a számításban... Elnézést!

jav.:

Idézet:

Az említett 11,6 billió dollár, amivel az USA néhány magánbankárnak tartozik aranyba átszámolva 870 dollár/uncia aranyárat (ami 2008.09.30.-i hivatalos állás volt) figyelembe véve

13 333 333 333 uncia arannyal egyenértékű, azaz ~414 722 000 kg arannyal (1 kg = 32,15 uncia), ami tonnára átszámítva

414 722 tonna színaranynak felel meg!

Ha a bankokban használatos aranytéglákra számoljuk át, úgy ~33 330 000, azaz ~33 millió háromszázharmincezer darab 12,44 kg-os színarany téglával...

Link

Tudtommal a világ jelenlegi aranykészlete 153 000 tonna, azaz csak az USA a 2,73-szeresével tartozik majd 2009.01.20.-án néhány magánbankárnak, ha az említett 0,7 billió dollárt is odaajándékozzák a számukra...

Klaus Matefi
2008. október 01. 09:32 | Sorszám: 126
jav.:

Szeptember közepe óta beindult a világ pénzügyi rendszerének a feltehető megingása...

Bush és társai az adófizetõ polgárok jövendő leszármazottjainak a generációira szándékoznak hárítani a magánbankok talpraállításának a költségeit azzal, hogy a számukra 0,7 billió dollárt akarnak felvenni kamatos kamatra szintén magánbankoktól az állam további eladósodásának a terhére...

Az USA jelenlegi (ez folyamatosan emelkedik legalább 1,5 milliárd dollárral naponta) államadóssága, aminek minden dollárja az amerikai népet terheli

~10,6 billió dollár,

de ha sikerül kihajtaniuk az említett 0,7 billió újabb kölcsönt, akkor ez az összeg pillanatnyilag már

~11,4 billió dollárra

növekszik...

Bush úr áldásos tevékenysége (elnöki székbe kerülése óta) következtében az amerikai népet megterhelõ államadósság a magánbankok felé 5,8 billió dollárról tehát akár ~11,6 billió dollárra is emelkedhet, mire 2009.01.20.-án leteszi az elnöki hatalmát, ami azt jelenti, hogy az uralkodásának 8 éve alatt sikerült megdupláznia az Amerikai Egyesült Államok államadósságát... Nem kis teljesítmény...

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy ez nem egy fix összeg, hisz a kamatos kamatok következményeként folyamatosan emelkedik.

Ha az USA lakosságát 303 milliónak vesszük, akkor ez a várható 11,6 billió dollár államadósság minden egyes állampolgárára az USA-nak ~38280 dollár adósságterhet jelent, ami napról napra növekszik... Itt a teherviselõknek az újszülött csecsemõk és a halálukon lévő öregemberek is be vannak kalkulálva természetesen. Ha csak a keresettel rendelkezõket vennénk figyelembe, akkor ez a ~38280 dollár lényegesen több lenne!

Fel kell minden gondolkodó emberben merüljön a kérdés, hogy hova fog ez vezetni? Ki érdeke ez? Mert ugye az adófizetõ polgároknak és a leszármazottjainak nem lehet... Felelõs posztokra megválasztott vezetõk miért növelik felelõtlenül a jövendõ generációkat egyre jobban nyomorgatni fogó állami adósságterheket?

Egy kalkuláció az USA eladósodásának a jövõben várható alakulásáról, ha napi 1,4 milliárd dollár adósságnövekedéssel számolnánk, ami már feltehetõen lényegesen több... A táblázat már valójában nem helyes, mivel 2012-re kalkulálta be azt az összeget (~11,6 billió dollár), amit Bush hivatalának végére (2009.01.20.) el fog érni, ha sikerül kihajtaniuk a magánbankok számára az éppen folyamatban lévõ 0,7 billió dollár ajándékot:

Ki fogja vajon támogatni a létminimum szintjén tengõdõ egyre növekvõ számú tömegeket?

Az említett 11,6 billió dollár, amivel az USA néhány magánbankárnak tartozik aranyba átszámolva 870 dollár/uncia aranyárat (ami 2008.09.30.-i hivatalos állás volt) figyelembe véve

13 333 333 333 uncia arannyal egyenértékű, azaz ~445 826 000 kg arannyal (1 kg = 32,15 uncia), ami tonnára átszámítva

445 826 tonna színaranynak felel meg!

Ha a bankokban használatos aranytéglákra számoljuk át, úgy ~35 838 000, azaz ~35 millió nyolcszázharmincnyolcezer 12,44 kg-os színarany téglával...

Link

Tudtommal a világ jelenlegi aranykészlete 153 000 tonna, azaz csak az USA a 2,9-szeresével tartozik majd 2009.01.20.-án néhány magánbankárnak, ha az említett 0,7 billió dollárt is odaajándékozzák a számukra...

Ezzel persze nincsen lezárva a sor, hisz szinte minden ország úszik az adósságban...

A világ legjobban eladósodott országa Japán!

Idézet:

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2186.html
Japan 176.2% of GDP (2006 est.)

A németországi japán nagykövetség szerint a fenti százalékos arány 2008-ra "csak" 150% lesz, ami ~6 600 000 000 000 Dollárnak felel meg:

Idézet:
http://www.de.emb-japan.go.jp/presse/jb_061225.html
Botschaft von Japan in Deutschland
Die langfristige Staatsverschuldung wird zum Ende des Finanzjahres 2007 (31. März 2008) 773 Billionen Yen (6,6 Billionen US-Dollar) erreicht haben und damit fast 150% des Bruttoinlandsprodukts betragen.

A 6 600 000 000 000 dollárnyi adósság a 2007.07.-i adatok szerint a Japán lakosságára kivetítve fejenként (az újszülötteket és a haldoklókat is beleértve!) ~51790 Dollárra tehető, ellentétben az USA-val, ahol "csak" ~38280 dollár...

Quo vadis?...

Klaus Matefi
2008. október 01. 09:29 | Sorszám: 125
Szeptember közepe óta beindult a világ pénzügyi rendszerének a feltehető megingása...

Bush és társai az adófizetõ polgárok jövendő leszármazottjainak a generációira szándékoznak hárítani a magánbankok talpraállításának a költségeit azzal, hogy a számukra 0,7 billió dollárt akarnak felvenni kamatos kamatra szintén magánbankoktól az állam további eladósodásának a terhére...

Az USA jelenlegi (ez folyamatosan emelkedik legalább 1,5 milliárd dollárral naponta) államadóssága, aminek minden dollárja az amerikai népet terheli

[url=http://www.netzeitung.de/wirtschaft/wirtschaftspolitik/1160737.html ]~10,6 billió dollár[/url],

de ha sikerül kihajtaniuk az említett 0,7 billió újabb kölcsönt, akkor ez az összeg pillanatnyilag már

~11,4 billió dollárra

növekszik...

Bush úr áldásos tevékenysége (elnöki székbe kerülése óta) következtében az amerikai népet megterhelõ államadósság a magánbankok felé 5,8 billió dollárról tehát akár ~11,6 billió dollárra is emelkedhet, mire 2009.01.20.-án leteszi az elnöki hatalmát, ami azt jelenti, hogy az uralkodásának 8 éve alatt sikerült megdupláznia az Amerikai Egyesült Államok államadósságát... Nem kis teljesítmény...

Nem szabad arról megfeledkezni, hogy ez nem egy fix összeg, hisz a kamatos kamatok következményeként folyamatosan emelkedik.

Ha az USA lakosságát 303 milliónak vesszük, akkor ez a várható 11,6 billió dollár államadósság minden egyes állampolgárára az USA-nak [b]~38280 dollár adósságterhet jelent, ami napról napra növekszik... Itt a teherviselõknek az újszülött csecsemõk és a halálukon lévő öregemberek is be vannak kalkulálva természetesen. Ha csak a keresettel rendelkezõket vennénk figyelembe, akkor ez a ~38280 dollár lényegesen több lenne!

Fel kell minden gondolkodó emberben merüljön a kérdés, hogy hova fog ez vezetni? Ki érdeke ez? Mert ugye az adófizetõ polgároknak és a leszármazottjainak nem lehet... Felelõs posztokra megválasztott vezetõk miért növelik felelõtlenül a jövendõ generációkat egyre jobban nyomorgatni fogó állami adósságterheket?

Egy kalkuláció az USA eladósodásának a jövõben várható alakulásáról, ha napi 1,4 milliárd dollár adósságnövekedéssel számolnánk, ami már feltehetõen lényegesen több... A táblázat már valójában nem helyes, mivel 2012-re kalkulálta be azt az összeget (~11,6 billió dollár), amit Bush hivatalának végére (2009.01.20.) el fog érni, ha sikerül kihajtaniuk a magánbankok számára az éppen folyamatban lévõ 0,7 billió dollár ajándékot:

Ki fogja vajon támogatni a létminimum szintjén tengõdõ egyre növekvõ számú tömegeket?

Az említett 11,6 billió dollár, amivel az USA néhány magánbankárnak tartozik aranyba átszámolva 870 dollár/uncia aranyárat (ami 2008.09.30.-i hivatalos állás volt) figyelembe véve

13 333 333 333 uncia arannyal egyenértékű, azaz ~445 826 000 kg arannyal (1 kg = 32,15 uncia), ami tonnára átszámítva

445 826 tonna színaranynak felel meg!

Ha a bankokban használatos aranytéglákra számoljuk át, úgy ~35 838 000, azaz ~35 millió nyolcszázharmincnyolcezer 12,44 kg-os színarany téglával...

Link

Tudtommal a világ jelenlegi aranykészlete 153 000 tonna, azaz csak az USA a 2,9-szeresével tartozik majd 2009.01.20.-án néhány magánbankárnak, ha az említett 0,7 billió dollárt is odaajándékozzák a számukra...

Ezzel persze nincsen lezárva a sor, hisz szinte minden ország úszik az adósságban...

A világ legjobban eladósodott országa Japán!

Idézet:

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2186.html
Japan 176.2% of GDP (2006 est.)

A németországi japán nagykövetség szerint a fenti százalékos arány 2008-ra "csak" 150% lesz, ami ~6 600 000 000 000 Dollárnak felel meg:

Idézet:
http://www.de.emb-japan.go.jp/presse/jb_061225.html
Botschaft von Japan in Deutschland
Die langfristige Staatsverschuldung wird zum Ende des Finanzjahres 2007 (31. März 2008) 773 Billionen Yen (6,6 Billionen US-Dollar) erreicht haben und damit fast 150% des Bruttoinlandsprodukts betragen.

A 6 600 000 000 000 dollárnyi adósság a 2007.07.-i adatok szerint a Japán lakosságára kivetítve fejenként (az újszülötteket és a haldoklókat is beleértve!) ~51790 Dollárra tehető, ellentétben az USA-val, ahol "csak" ~38280 dollár...

Quo vadis?...

Klaus Matefi
2008. október 01. 07:04 | Sorszám: 124
Egy Irán elleni várható agresszióra folynak az előkészületek:

Idézet:
http://www.zsido.com/cikkek/a_pentagon_aldasat_adta_a_bunkerrobanto_bombak_eladasara/10/821
A Pentagon áldását adta a bunkerrobantó bombák eladására
2008-09-15
Az Egyesült Államok hajlandó az izraeli légierőnek eladni azokat a bunkerpusztító bombákat, amelyek képesek arra, hogy a mélyen a föld alatt lévő célpontokat is megsemmisítsék.

Ezzel elhárulni látszanak az utolsó akadályok az elől, hogy Izrael eliminálja az iráni iszlamista rezsim atomlétesítményeit. A Pentagon pénteken jelentette be a döntést. Eszerint Izrael ezer darabot vásárolhat a legutolsó technológiával készült „okos bombákból”.

http://www.israelnetz.com/
Sicherheit | 29.09.08
USA stationieren Warnsystem und Soldaten in Israel
JERUSALEM (inn) - Zum Schutz vor iranischen Raketen haben die USA in Israel das mobile FBX-T-Raketenfrühwarnsystem installiert. Dessen Reichweite ist mehr als doppelt so hoch, wie die der bisher genutzten Systeme. Allerdings wurde dem israelischen Militär die Kontrolle über die Technik nicht gestattet - für die Bedienung wurden dauerhaft 120 US-Soldaten in Israel stationiert.

Das auch "X-Band-Radar" genannte System wurde am Sonntag vor einer Woche mit zwölf Transportflugzeugen nach Israel gebracht. Es wurde vorrübergehend auf der Luftwaffenbasis Nevatim südlich der Wüstenstadt Be´er Sheva stationiert. In den nächsten Monaten soll es dauerhaft an einem anderen Ort in Israel installiert werden, meldet die Tageszeitung "Jerusalem Post".

Das System hat eine Reichweite von rund 1.900 Kilometern. Das bisher genutzte Arrow-Raketenabwehrsystem hat nur eine Reichweite von bis zu etwa 960 Kilometern. Die höhere Reichweite ermöglicht es, Raketen schneller zu erkennen und abzuwehren. Zudem bleiben der Bevölkerung kostbare Minuten, um sich in Sicherheit zu bringen.

Laut dem Bericht hat die israelische Armee darum gebeten, eigene Soldaten in der Radarstation stationieren zu dürfen. Dies sei von der US-Armee jedoch abgelehnt worden. "Die Amerikaner haben bisher ´nein´ gesagt, aber das kann sich mit der Zeit ändern. Wir würden komplette Unabhängigkeit bevorzugen, wenn es um unsere Warnsysteme geht", zitiert die "Jerusalem Post" einen hochrangigen Vertreter der Armee.

Wie das Internetportal "Defense News" berichtet, wolle die US-Regierung mit der Stationierung des Warnsystems zwei Botschaften vermitteln. Zum einen sei dies eine Warnung an den Iran, zum anderen solle Israel zur Ruhe gemahnt werden. Dem jüdischen Staat solle außerdem versichert werden, dass die USA ihm beistehen.

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 18:55 | Sorszám: 120
De térjünk vissza végre a topic eredeti témájához:

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
Izrael megtámadná Iránt?
2008-06-24 17:37:12
A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.

Összefüggésbe hozható-e ez a hír esetleg az általam említett 2008.12.12.-én realizálódó kozmikus kereszttel?

2008 november 4. és 2009 január 20. között 77 nap van, aminek pont a félidejére esik az általam már említett kozmikus kereszt kialakulásának az idõpontja...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 18:08 | Sorszám: 119
És mi a helyzet a tiarával? Visszavonultál?...
Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 18:06 | Sorszám: 118
Én tudom és állítom, hogy arra célzott, amit már több bejegyzésen keresztül magyaráztam a számodra, viszont te mit tudsz?... Kételkedni... Semmi többet...

Szuverén jogod természetesen, de részemről nem reagálok többet az ezzel kapcsolatos megjegyzéseidre, mivel laikus vagy, csak fontoskodni szeretnél...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 15:34 | Sorszám: 116
Érvekkel, bizonyítékokkal meggyőzhető vagyok...
Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 15:33 | Sorszám: 115
Győzzél meg kedves Rendes Kis minket arról, hogy II. János Pál pápa nem az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre célzott az "Európanak az Ùrral való találkozásával" kapcsolatosan, ami valójában JHVH-Krisztus szellemi forrása volt és egyben a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") leghatásosabb szellemi forrása. Feltehetően Te meg fogod tudni magyarázni nekünk akkor, hogy hol, miképpen, és mikor találkozott Európa az "Úrral"...

Sőt azt is bebizonyíthatod nekünk azonnal, hogy a pápai tiara, ami az "Isten földi helytartójának" (VICARIVS FILII DEI) a koronája (legalábbis a Vatikán szerint...), ami úgymond a "földi hatalom" jelképe, véletlenül került át éppen Washington, D.C.-be, Amerika fővárosába, ahonnan az USA megalakítása óta az országot a szabadkőműves hagyományok és elképzelések égisze alatt kormányozzák...

Tudom most az lesz a következő megjegyzésed, hogy ez is alaptalan állítás... Vagy csalódnom kellene benned?...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 15:11 | Sorszám: 114
"Nem tudom, hogy Mózes létezett-e, de a legendák léteznek."

Az ószövetségi legendákat Ezsdrásék készítették a babiloni száműzetés alatt és után. Semmi bizonyíték, hogy előtte bármilyen formában léteztek volna... Ezsdrásék a feltételezett Mózesnek tulajdonított könyvekbe az ősi Mezopotámiából (a mai Irak területéről) származó teremtés történetét (a babiloni Enuma elis) némi átköltés után iktatták be, de ugyanez a helyzet a Noé-féle legendéval is ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé:

Idézet:

Dr. Delitzsch Frdr.: Wo lag das Paradies? (1881)(S.154) Wie die Kerubim den babylonischen Stiergottheiten, so entsprechen die Seraphim den babilonischen Schlangengottheiten!.
--Dr. Delitzsch Frdr.: Hol volt a Paradicsom?(1881)(154.old.) Ahogy a kerub a babiloni bikaistenség, úgy vonatkozik a szeráfra a babiloni kígyóistenség!--

Keil P.:Zur Babel und Bibelfrage (1903)(S.7) Das Sieg Marduks (Lichtgott) über Tiamat wird von den Juden einfach auf Jahve übertragen!
(S.53.) Die alttestamentliche Dichter u. Propheten gingen soweit, daß sie Marduk Heldentaten unmittelbar auf Jahve übertrugen!
--Keil P.: Bábel és Biblia kérdése (1903)(7.old.) Marduk (Fényisten-Napisten) győzelme Tiamat felett, egyszerűen a zsidók által JHVH-ra lett átruházva.
(53.old) Az Ószövetség írói és prófétái olyan messze menntek, hogy ők Marduk hőstetteit közvetlenül JHVH-ra átruházták.--

Prof. Gunkel Hermann: Schöpfung und Chaos in Urzeit und Endzeit(1895)(S.26) Marduk ist Herr der Welt, weil er das Chaos besiegt und die Welt geschaffen hat.
Genesis I. hat babylonische Ursprung! Die Juden haben nur übergenommen und übergearbeitet.
--Prof. Gunkel Hermann: Teremtés és káosz az ősidőkben és a végidőkben(1895)(26.old) Marduk a világ ura, mert ő a káoszt legyőzte és a világot teremtette.
A Genesis I. babiloni eredetű! A zsidók csak átvették és átdolgozták.
--

"A vulkánkitörés miatt elöfordulhatott, hogy a tengerár akár egy hadsereget is megsemmisített, ami aztán a legenda alapjául szolgált."

Ha ez a "hadsereg megsemmisülése" valóban megtörtént volna, akkor nyoma lenne az egyiptomi történelemben is... Vagy én nem lennék elég jól informált...

"Az események okait butaság az asztrológiában keresni, csupán a kábítás alapjaiként szolgálhatnak."

Az ószövetségi legendák megnemtörtént eseményeinek a kozmikus "indítékai" a lényegesek, nem a kitalált történetek... Salamon se épített feltehetően soha Templomot, mégis Ezsdrásék egy kozmikus kereszt korábbi realizálódásához utalták ezt a mesés történetet... Ugyanez a helyzet a feltételezett Ábrahám emberáldozatkísérletével (Izsák) kapcsolatosan is, de természetesen a Sinai "szövetségkötés" is ezen csoportba tartozik...

"Elborzadva nézem azonban, hogy az emberek ismét elhülyítve, agymosással kellene rávenni dolgok elfogadására, nem az értelem útján."

Ha hülyeségeket akarnánk velük elhitetni, akkor valóban így van. Részemről nem ez a cél. Nagyon fontos dolognak tartom az eddigi mesés vallási legendák misztériumainak a maradéktalan feltárását, hogy tisztán láthassanak a jóhiszemű hívek is.

"Hiába, ez még az emberiség gyermekkora."

Az emberiség igenis elég fejlett szellemileg is egy gyökeres átalakuláshoz, csak ez ugye nem mindenkinek az érdeke...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 14:34 | Sorszám: 112
Sok témához én is laikus vagyok természetesen, de azokban nem igyekszem "Klugscheißer"-t alakítani, mint ahogy azt Te teszed...

A bibliai vallások hirdetői túlnyomó többségének fogalma nincsen a hite valódi misztériumáról... Elhiheted nekem, hogy nem a teológiai tanulmányok biztosítják a beavatást...

Mint korábban már írtam, ezen vallások legendáinak "Istene", JHVH, akit a Názáreti Jézus valójában a Sátánnak tartott, 1999,08.11.-én került közvetlen kapcsolatba Európával, amire helyesen utalt II. János Pál pápa három évvel korábban...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 14:23 | Sorszám: 110
Neked kedves Rendes Kis minden megalapozatlan, ami nem a te elképzeléseidhez illik, vagy amit nem találsz meg leírva, a bibliai legendákban, az újságokban és így tovább. Nem nagyon használod az agytekervényeidet következtetések által kideríteni olyan dolgokat, amiket nem kötöttek szándékosan az orrodra...

Vagy csak a fórum olvasóinak a figyelmét szeretnéd elterelni az általam felvázolt dolgokról?

Aki meg akarja érteni az írásaimat, az úgyis meg fogja, még ha minden kötőszóba is belekötnek egyesek...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 14:11 | Sorszám: 108
És honnan tudod, hogy szent volt?...
Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 12:49 | Sorszám: 104
"A pápa idézett közleménye NEM támasztja alá az állításodat."

Ha laikus lennék, akkor lehet, hogy én is ezt állítanám...

Klaus Matefi
2008. szeptember 30. 12:48 | Sorszám: 103
Kedves Rendes Kis!

"Ezt a pápák is érzik, újabban már nem is koronáztatják meg magukat ..."

A tiara mellőzése, ami a földi hatalom jelképét jelenti, nem kifejezetten azért történt, mert az ""Őszentsége" dolog 1 kissé necces"...

A pápa, aki "Isten földi helytartójának" (VICARIVS FILII DEI - ez felirat a pápai tiarán, koronán is megtalálható) képzeli magát, egy meglepő aktust követett el 1964-ben. VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) a II. Vatikáni Zsinat (1962.10.11 - 1965.12.08.) ideje alatt lett pápává választva és megkoronázva a tiarával (1963.06.30.), ami a "földi hatalom" jelképe, még a zsinat ideje alatt 1964.11.13.-án lemondott erről a hatalmi jelképéről, ami nem véletlenül Amerikába került. Ez az aktus nem azt akarja szimbolizálni vajon, hogy az új világrendszer kialakítását a pápa az amerikai kormány kezébe tette le? Persze a nyilvános kommentálás úgy szól, hogy "a világ szegényei számára..." történt, de akkor miért a világ leggazdagabb és katonailag a legerősebb országában őrzik ma is? Jelenleg ez a tiara a Basilica of the National Shrine of the Immaculate Conception von Washington, D.C.-ben, Amerika fővárosában található.

Link

Vatikánban szokás június 29.-én St. Péter bronzból készült mellszobrát egy erre a célra 1736-ban készült tiarával megkoronázni, de 2006-ban ez is elmaradt már...
http://www.aloha.net/~mikesch/claims.htm

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 21:03 | Sorszám: 98
Kedves Rendes Kis!

"A pápa NEM a Te kozmikus keresztedről beszélt !"

Milyen alapon nyilatkozol Te erről ilyen magabiztosan? Európa az "Úrral" 1999.08.11.-én találkozott...

"Az asztrológiával is lehet játszadozni, de abból a pápa urat (nem kevésbé a bíboros urakat) tessen szíves kihagyni !"

Nem a pápa a lényeg ebben, hanem a közleménye...

Üdv

Klaus

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 20:25 | Sorszám: 377
Kedves Honfi!

"A asztrológia elképzelései és magyarázatai azonban nem különbek, mint a számbabonák. Szóval nem hiszek ezen ismeretek fontos voltában."

Nem az a lényeg, hogy Te hiszed-e vagy sem, a fontos az, hogy a bibliai legendák írói hittek az asztrológiában. Többször említettem már, hogy tevékenységem nem az asztrológia reklámozására, vagy hitelképességének a bizonyítására illetve megvédésére irányul.

"Tévedésnek tartom a belöled is kibukkanó "nacionalista ellenes" szemléletet."

Ma, a globalizálódó világunkban, az atomfegyverek ezrei fenyegetettségének az árnyékában minden józaneszű ember be kell lássa, hogy az emberiség előtt nem sok alternatíva van. A nacionalizmus a biztos pusztulásba vezet, az emberiségnek egy nagy családba kell tömörülnie, hisz eredetileg is az kellett, hogy legyen. A nacionalizmus más népekkel szembeni ellenszenvet, érdekellentétet szít, ami nemcsak, hogy nem helyes, de elítélendő is, hisz más népek ugyanolyan érző, anyaszülte embertömegekből állnak. Mi a problémád? Te nem így gondolod?

"Egy demokratikus világállamnak úgy kellene müködnie éppen, hogy a lokális - akár ellentétes - érdekek kezelését megoldja. Nem letagadja létezésüket."

Ez egy hibás és feltehetően részrehajló kompromisszum... A "végidők", melyek a történelem végét (nemzetek végét) kellene elhozzák, nem 50 évre hivatottak az emberi jövőt megalapozni, hanem végérvényesen. Már pedig erre csak egy kiegyensúlyozott, igazságos, vallási és nemzeti hovatatozástól független, közös etikai és jogi alapokkal rendelkező világállam alkalmas. Más megoldás nem az emberiség érdekét szolgálja se rövid, se hosszútávon szerintem.

Üdv

Klaus

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 19:58 | Sorszám: 96
Kedves Rendes Kis!

Már megint komolytalankodsz... Szerinted hírbe hoztam II. János Pált azért, mert utalt az 1999.08.11.-én realizálódott napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre? Inkább azt írnád, hogy helyesen nyilatkozott, mint ahogy ezt Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke tette a Názáreti Jézus kozmikus misztériumával kapcsolatosan...

Miért kellene szerinted még a XXI. században is letagadnunk a csillagokat az égről?

Olvasgassad figyelmesebben a fórumomon található topicjaimat:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 17:40 | Sorszám: 93
jav.:

"betlehemi csillag" jelzett

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 17:34 | Sorszám: 92
"Mivel a csillagképek és nézeteik száma is végtelen, mindenhez lehet találni olyan konstellációt, amire rá lehet fogni, ö az ok, hiszen a múltban is mindig lehetett ö az ok. ( Ez nem jelenti azonban azt, hogy hamis az állításod, miszerint a vallás a csillagképek, bolygóállások alapján vezette le misztériumait.)"

Ez nem teljesen így van. Én pl. személy szerint nem mindenre kerestem a kozmikus okot, hanem kizárólagosan olyan eseményekre, melyek a bibliai legendák sarkalatos pontjai és az ősi asztrológia szabályzói által magyarázhatóak.

A legszemléletesebb példa erre a Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának az összefüggése és ezek misztériuma:

Jézus az újszövetségi legendák szerint bűntelennek született, amit egy "csillag", a "betlehemi csillag" jelezett... Ennek kizárólag az általam megadott konstelláció felel meg:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Azt is tudjuk, hogy születése "előre mutatta" a kereszthalálát:

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; - Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
- Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak ("Magára vette a Világ összes bűneit"!)

Mind a két konstelláció a zsidó kabbalah Shem ha Mephorash-ának ("Isten 72 szelleme") a kozmikus forrásai közé tartozik.

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Seligmann Kurt: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban.(1987)
(129.old.) Szt.Ferenc isteni szeretetének csodájáról kijelentette, hogy ezt a csillagok kedvező állása idézte elő. Hasonló állítások bajt hoztak a csillagjós Cecco d' Ascolira, aki máglyán halt meg Firenzében, mert azt a következtetést vonta le Krisztus (Jézus!) horoszkópjából, hogy eleve elrendeltetett adott időben kellett meghalnia a kereszten!

Cecco d' Ascolira, aki a matematika és asztronómia tudományok professzora volt, e mellett orvos, költő és asztrológus, azt merte állítani, hogy a Názáreti Jézus horoszkópja előre jelezte a kereszthalálát. Ezért 1327 szeptember 26.-án máglyán égették meg Firenzében...

Rá közel hét évszázadra ugyanezt állította tulajdonképpen Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke helyesen!

Feltehetően Cecco d' Ascolira ugyanarra a két konstellációra jött rá, melyeket én is propagálok, de ő nem élhette ezt túl és a kutási eredményeit eltüntették véglegesen...
Nem létezik más helyes megoldás asztrológiai szempontból a Názáreti Jézus misztériumára, már pedig ez kozmikus misztérium volt. Aki ezt megkérdőjelezi, az vagy nem ért a témához, vagy szándékosan ködösít...

"A szantorini vulkán tudtommal ie. 1625-ben robbant fel"

Mi a garancia arra, hogy pont ebben az évben? Melyik napon?...

"De a gyanúm nem a dátumokból ered, hanem a mózesi tengermegnyílás, az egyiptomi sötétség és halak hullása az égböl olyan eseményre utalnak, melyet visszonylagos messzesége okán nem tudtak beazonosítani, de vulkánkitörésre utalnak."

Mózes feltehetően nem is létezett, Ezsdrásék által életrehívott szereplője volt az általuk megírt ószövetségi legendáknak természetesen Ábrahámmal együtt... Ezt állítja Israel Finkelstein professzor, a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója is:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

"Az igazság keresése és egy vallás megolkotása szerintem ellentétes dolgok."

Ha Te is ebben a cipőben járnál, lehet, hogy más lenne a véleményed...

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 16:27 | Sorszám: 89
A történelem mindig is a mindenkori politika szélkakasa volt... Ha a politika változik, változik a történelem is...

Ezért, aki a történelmet tudománynak nevezi, az enyhén túloz...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 15:08 | Sorszám: 344
Például...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 15:04 | Sorszám: 87
Ezt már korábban kitárgyaltuk...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 15:01 | Sorszám: 86
jav.:

Előre jósolni

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 15:00 | Sorszám: 85
"Valamiféle csillagképekkel valóban majd mindent meg lehet indokolni a világban."

Örömmel venném, ha ennek nyitnál egy topicot és bizonyítanád a főbb történelmi eseményeket ezzel az állításoddal...
Nem hinném, hogy összejönne...

"Az okok utólagos keresése veszedelmes dolog. Nagyon könnyen tévedhetsz."

Elöre jósolni az valóban veszedelmes és kérdéses dolog, de egy megtörtént esemény kozmikus okát feltárni, hát...

"Egyszer már utaltam rá, hogy én a bibliai történések jelentös része mögött a szantorini vulkánkitörés eseményét gyanítom."

Hálás lennék, ha a pontos dátumát (természetesen a napot is!) megadnád, ha már arra gyanakodsz...

"Szerintem csak az igazság kiderítésének vágya a tisztességes."

Ezért tevékenykedem! "Nincs magasztosabb vallás az igazságnál!"

"Nem vagyok meggyözödve, hogy téged csak ez a vágy hajt."

Már jeleztem, hogy egy vallás megalkotásán fáradozom, mely egy világállam realizálódása esetén alkalmas lenne a hívő tömegek számára.

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 14:45 | Sorszám: 82
Engedd meg, hogy ezután is idézzek a pápától, ha éppen a témához illik a mondanivalója...

Például:

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Ugyan fel nem tudott Jézus támadni, de a "végidőkre", azaz napjainkra eljött már JHVH-Krisztus inkarnációja Immánuel, akit a keresztényekkel "Jézus második eljöveteleként" várattak...:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ámos 8,9.
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Jóel
2,10 Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket.
2,11 Az Úr mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az Úrnak a napja! Ki bírja ki azt!?

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

Ézsaiás könyve
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 14:26 | Sorszám: 336
Nem "egyenruháról" van itt szó, hanem arról, hogy csak egy csalónak lehet fura az, hogy ne csalj, egy tolvajnak az, hogy ne lopj, egy szélhámosnak az, hogy ne csapjad be embertársadat és így tovább... A bűnöző lélek viszont káros a közösségre nézve, tehát nevelésre szorul...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 14:00 | Sorszám: 74
Kedves Rendes Kis, Te viszont egyértemű dolgokat nem vélsz tudni...

Haszontalan vitáknak nem látom az értelmét...

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 13:56 | Sorszám: 72
JHVH szellemi forrása nem egy fából tákolt kereszt...
JHVH nem a Názáreti Jézus...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 13:55 | Sorszám: 70
Úgy látszik, hogy ezt nem minden átlag halandó tudja, vagy akarja felfogni, megérteni...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 13:51 | Sorszám: 68
A bejegyzésedől csak ezt a megjegyzésedet tudom értékelni, ami helyes:

"Ez a sötétség nem fizikai, hanem szellemi."

Már csak azért is, mivel Jézus keresztre feszítése Nisan 14/15.-én történt, a Peszách ünnep előkészületi napján történt, amikor nem lehetett napfogyatkozás, mivel telihold volt...

JHVH szellemi forrása nem egy fából tákolt kereszt... Ezt biztosan Te se gondoltad komolyan...

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 12:59 | Sorszám: 64
Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak)

Valóban egy kozmikus esemény volt!

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 12:56 | Sorszám: 63
Nyugodtan hihetsz abban, amiben éppen akarsz. Szuverén jogod...
A pápa nem fog a hívő tömegei előtt olyanról nyilatkozni, ami nem az ő orrukra van kötve...

De azért egy kis elgondolkoztató:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist. Die Erde erbebt.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ elsötétül, amikor Isten fia ki lett a halálnak szolgáltatva. A föld megremeg.-

"Jézus keresztje egy kozmikus esemény", állítja helyesen Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa)...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 12:46 | Sorszám: 328
A keresztény etika nagy része alkalmas egy világállam erkölcsi útmutatására, ezzel szemben az ószövetségi legendáké nem... Azaz nem a bosszúállásra, mások eladósítására, stb. kell egy világállam ifjúságát nevelni, hanem a szeretetre és megértésre kivétel nélkül! Ez nem azt jelenti, hogy az újszövetségi legendák komplett tana alkalmas egy új egységes vallásra...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 12:36 | Sorszám: 61
"szerintem"

Mindenki, aki ebben a témában járatos, az tudja szerintem, hogy Európa és az "Úr" kizárólagosan csak 1999.08.11.-én találkozhatott egymással...

Kérdezted-e már a pápát, hogy szerinte kire célzott akkor, amikor a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztet három évvel megelõzve kijelentette, hogy:

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Szerinted miért éppen Európa? Miért nem Dél-Amerika, ahol vallásosabbak a hívek?... Azért esetleg, mert a Vatikán, vagy a Moulin Rouge Európában van?...

"Ezek igaz állítások, de semmi közük a napfogyatkozáshoz."

Én egy napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztrõl beszélek... Napfogyatkozás gyakran van a Földünkön...

Nem lenne egyszerűbb a "Sinai szövetségkötésben", vagy a Názáreti Jézus "feltámadásában" kételkedned, amikre aztán nem hogy bizonyíték nincsen, de alapjuk se...

Paul Levi nevéhez fűzödik az EU zászlajának õtlete:

Idézet:
http://www.israel-shalom.net/home.html
"Artikel" --> "Europas Christliche Flagge Wissenswertes über die Fahne der Europäischen Union (2003)"

Zur Zeit verfügbare Artikel: Europas Christliche Flagge Wissenswertes über die Fahne der Europäischen Union (2003) Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7
Am 5. Mai 1949 wurde in London der Europarat gegründet, und Paul Levi wurde Leiter der Kulturabteilung des Europarats. Sechs Jahre später, 1955, wurde die Frage einer gemeinsamen Flagge der Mitgliedsländer des Europarats diskutiert.
Eines Tages kam Levi damals an einer Statue der Mutter Gottes mit dem Sternenkranz vorbei. Durch die Sonne beschienen, leuchteten die goldenen Sterne vor dem blauen Himmel. Levi suchte daraufhin Graf Benvenuti auf, einen venezianischen Christdemokraten und damals Generalsekretär des Europarats, und schlug ihm vor, zwölf goldene Sterne auf blauem Grund als Motiv für die Europafahne zu wählen, was dann allgemein akzeptiert wurde.
Warum aber wird Maria mit diesem Sternenkranz dargestellt? Im letzten Buch des Evangeliums, der "Offenbarung des Johannes" oder auch "Apokalypse" genannt, heißt es: "Dann erschien ein großes Zeichen am Himmel: eine Frau mit der Sonne bekleidet; der Mond war unter ihren Füßen und ein Kranz von zwölf Sternen auf ihrem Haupt" (12, 1). Die Zwölfzahl der Sterne ist Hinweis auf die zwölf Stämme Israels (Genesis 37, 9) und somit auf das Volk Gottes.
--"- A Vasárnap-, egyházi újság - Limburg, 1998.10.11., 7.old.
1949. május 5.-én alapították Londonban az Európa Tanácsot, és Paul Levi lett a kultúrális osztály vezetője. Hat évvel később, 1955-ben, a vita az Európa Tanács tagállamainak közös zászlójáról folyt.
Egy napon Levi egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt mennt el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt.
Levi felkereste Graf Benvenutit, egy velencei kereszténydemokratát, aki abban az időben a főtitkára volt az Európa Tanácsnak, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak. Miért van Mária ezzel a csillagkoszorúval ábrázolva? Az evangéliumok utolsó könyve a "Jelenések könyve" - vagy "János apokalipsziseként" is szerepel - így szól: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az õ fejében tizenkét csillagból korona;" (12,1). A 12 csillag a 12 izraeli törzsre utal (Teremtés 37,9) és így Isten népére."--

Talán így egy kicsit hihetőbb a számodra...

Ahol a napfogyatkozás árnyéka elérte Európa partvidékét, ott ma egy nagy kereszt áll...:

"Ecce Crucem Domini"
Dozulé - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes (1984)(S.8.)

Idézet:

Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12)"Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--

Nem véletlenül jelezte ezt az eseményt Nostradamus is előre...

...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 11:49 | Sorszám: 323
Kedves mpd!

[i}"Nagyon szép az egységes etika, morál, DE.
Ehhez az embernek biológiailag kellene megváltozni, és végre természetfölöttivé (Rendes Kis szóhasználatával), vagy Emberfeletti Emberré (Nietzsche) válni. Anélkül nem megy, ez a mostani ember (Homo sapiens sapiens, dőlt betűvel értendő) túlontúl foglya még az állatvilágból hozott örökségének."[/i]

Ez a magyarázatod szerintem nem helyénvaló. Lásd pl. a katolikus vallást, amit nemcsak az európaiak, de más földrészek elmaradottab népcsoportjai is felvettek és praktizálnak.

Egy világállam nemcsak egységes jogrendszerrel, de egységes etikai szabályzókkal is kell rendelkezzen. Ennek a szükségszerűségére az előző bejegyzésemben rávilágítottam. Ellenkező esetben nem az igazságosság és az egyenlőség fogja jellemezni ezt a világállamot, hanem csoport és nemzetiségi érdekek, melyek sok esetben a többség rovására irányulnak...

Üdv

Klaus

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 11:38 | Sorszám: 59
Kedves Rendes Kis!

Mindenki, aki ebben a témában járatos, az tudja szerintem, hogy Európa és az "Úr" kizárólagosan csak 1999.08.11.-én találkozhatott egymással...

Nem véletlenül kapta az EU azt a fajta zászlaját, mely szimbólum a Jelenések könyvében (11,1) van megemlítve és nem véletlenül szerette volna Vatikán elérni, hogy az EU alkotmányába "Isten" is meg legyen említve.

Idézet:

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

http://www.ekklesia.hu/megvalt.html
A kereszt egyben Isten szeretetének legcsodálatosabb kifejeződése is.

http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=117915
Ebben a bűnbánati és imának szentelt időszakban tehát a legnagyobb átéléssel emeljük tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, aki a Kálvárián halálával maradéktalanul kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét

A Kereszt nyilatkoztatja ki Isten szeretetének teljességét
A Kereszt misztériumában nyilatkoztatja ki magát teljesen a mennyei Atya irgalmasságának kicsorduló hatalma.

http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?id=48541
12/09/2005
A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor

Mózes II.
27,1 Az égőáldozati oltár
Készíttess oltárt akácfából, öt könyök hosszúra és öt könyök szélesre: négyzet alakú legyen az oltár, a magassága pedig legyen három könyök.
27,2 Készíttess szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból legyenek a szarvak, és vond be rézzel!
39,9 Négyzet alakú volt, és kétrét hajtva készítették a hósent. Egy arasz hosszú és egy arasz széles volt kétrét hajtva.
39,10 És négy sor követ foglaltak bele ebben a sorrendben: rubin, topáz és smaragd; ez volt az első sor.

http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Ugye II. János Pál pápa volt az, aki helikopterrõl nézte végig a napfogyatkozást... Kétlem, hogy onnan jobban láthatta volna...

Bõvebben:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Üdv

Klaus

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 09:03 | Sorszám: 320
jav.:

A vallások "isteneinek" az ötletei valójában az említett Univerzumban megfigyelhető tény- és törvényszerű folyamatos változásokra bazíroznak, mesés, esetleg nacionalista célzatú magyarázatokkal fűszerezve...

Klaus Matefi
2008. szeptember 29. 08:59 | Sorszám: 319
"Miért gondolod, hogy kell egy világvallás? Miért nem elég pl. egy alapvetöen közös erkölcsi értékrend?"

Az embernek szüksége van hitre. Ezt ugyan sokan nem szeretik bevallani, sőt erélyesen tagadják, de a hit, a remény átsegíti az embert a hétköznapok nehézségeinek a legyőzésében. A hit tárgya lehet természetesen akármi, de szerintem a legfelemelőbb a kollektív emberi jobblétbe, boldogságba, egységbe, testvériségbe vetett hit, amiből mindenki csak profitálhat.

Azt tudjuk a történelmi tapasztalatok alapján, hogy a jelenleg meglévő vallások kimondhatatlan szenvedést, és károkat okoztak az emberiség számára eddig, a hívő tömegek egy részét soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel kábítva... Természetesen voltak pozitív aspektusaik is, ezt nem vitatja senki.
Nem megoldás egy világállam számára, hogy pl. az egyik vallás a hívő tömegeinek a "szemet szemért, fogat fogért..." etikai mércét sugallja, a másik pedig ha "megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"... De említhetném a kamattörvényt is, ami szerint az egyik a többi eladósítására motiválja a hívő tömegeit, addig a másik az ellenkezőjére... És még sorolhatnám... Ez egy tarthatatlan, nem méltányolható állapot. Ez pont olyan, mintha egy világállam polgárainak az egy részét a nacionalizmusra, a másikat pedig az internacionalizmura nevelnék hivatalból. Vajon mi lenne a következnénye?...
Nem ez a "sokszínűség" viszi előre az emberiséget... Sőt...Ha egy közös jogrendszer van, akkor nem lehet mellette eltérő, esetleg egymásnak ellentétes etikai rendszer...

Kettős mércével nem lehet egy világtársadalmat egészséges, igazságos erkölcsi színvonalra emelni, összefogni, hisz az ilyen ellentétes tanokon felcseperedő fiatalok tulajdonképpen szisztematikusan gyermekkoruktól kezdve egymás ellen vannak nevelve ezáltal a vallási vezetőik jóvoltából egy általuk kitalált illetve ápolt "isteni törvénykönyre" hivatkozva...

Minden gyermek számára csak egyféle "etikai kódexet" lehet és szabad tanítani, sugallni. Azt hiszem, hogy ezt nem kell tovább ragozzuk...

"Nálad meg kell még kérdezzem, mit értesz a "de helyre tenné az ember és a Kozmosz kapcsolatát" alatt?"

Meggyőződésem, hogy az ember se független az Univerzumban megfigyelhető folyamatos változástól. A legszemléletesebb példája ennek a Nap és a Hold folyamatosan változó befolyása az élőlényekre és természetesen ránk is. Tagadni ugyan lehet, de oktalanság lenne...

A vallások "isteneinek" az ötletei valójában az említett Univerzumban megfigyelhető tény- és törvényszerű folyamatos változásokra bazíroznak, mesés, esetleg navionalista célzatú magyarázatokkal fűszerezve... Az "Isten", azaz a folyamatosan változó szellemi való megismerése minden hús-vér ember jólfelfogott érdeke. Ez az ismeret nem lehet egy szűk kiválasztott, beavatott kör monopóliuma, mindenkinek joga van hozzá, mivel az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, na meg különben is... Eddig ugye ez az ismeret alkalmas volt a beavatottak számára arra, hogy az ilyen téren ismerethiánnyal bíró hívő tömegeiket manipulálhatták...

"Mondjuk ez azért túltesz még az én utópiáimon is, dehát álmok nélkül nem érdemes élni."

Ha az emberiség ki akar törni az elmúlt évezredek hamis és igazságtalan légköréből, akkor bizony gyökeres változásra van szüksége. Ez nem szabad utópiai maradjon, hanem egy konkrét és megvalósítható céllá kellene váljon az egész emberiség érdekében. Valamit valamiért...

Klaus Matefi
2008. szeptember 28. 22:13 | Sorszám: 315
jav.:

megszüntetve az államok korábban felhalmozódott eladósodásait a magánbankok számára

Klaus Matefi
2008. szeptember 28. 22:01 | Sorszám: 314
"Szerinted mi az állam?"

Az állam mint olyan alapjában véve egy elnyomó szervezet, mely általában politikai, ideológiai illetve gazdasági körök érdekeit tartja a szeme előtt a dolgozó többség hátrányára.
A funkciói:
-közbiztonság, honvédelem
-adók kivetése a közszolgáltatások megszervezése, létesítése, fenntartása céljából és ugye az elmúlt évtizedekben leginkább az államok felelős vezetői által felelőtlenül felvett kölcsönök kamatos kamatainak a visszafizetése céljából...
-társadalmi és gazdasági programok kidolgozása, megvalósítása
-a társadalmi együttélés alapszabályainak a megalkotása és betartatása

és még sorolhatnám...

"S mi lenne a világhatalom alapja?"

Egy ideális világállamban
-nem lenne honvédelem, a közbiztonság védelmét egy világrendőrség látná el
-nem lenne állami eladósodás, mivel a bankok egy általános világállamosítás során világállami tulajdonba kerülnének az aranytartalékaikkal egyetemben, megszüntetve az államok korábban felhalmozódott eladódodásait a magánbankok számára
-megszünne a szabadverseny, ami az eladósodás és a többség elszegényedése egyik forrásának tudható be...
-nem az ember lenne a politikáért, gazdaságért, hanem a politika és a gazdaság az emberért
-a hívek számára egy egységes vallás lenne kialakítva kivétel nélkül, mely mentes lenne a soha be nem váltható túlvilági ígérgetésektől, a vallásos nacionalista elképzelésektől, a szeretetre, megértésre, a KÖZJÓ érdekében való igyekezetre serkentene, emberközpontú lenne, de helyre tenné az ember és a Kozmosz kapcsolatát és kihangsúlyozná a család szerepét
-nem lennének többé se multimilliárdosok, milliomosok, se szegények...
-a korrupció, a protekcionizmus, a vagyoni és nemzetiségi előnyök megszünnének

és így tovább...

Klaus Matefi
2008. szeptember 28. 14:22 | Sorszám: 311
http://de.youtube.com/watch?v=j9R3Wvzqh6Q
Klaus Matefi
2008. szeptember 28. 12:29 | Sorszám: 309
Világállam, vagy továbbra is nemzetállamok?

Többféle vallás az emberiség számára?

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 20:14 | Sorszám: 298
Jézus a rabbinikus tradíciókban
Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 20:06 | Sorszám: 297
Hol a hiszékenység határa?
Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 19:11 | Sorszám: 293
Immánuel is csak azért "kiválasztott", mert Ezsdrásék úgy döntöttek, hogy egy bizonyos égi konstelláció szülötte kell majd legyen a messiásuk...

Egy "messiás" ugyanúgy, mint egy fecske, nem csinál nyarat... Messianisztikus elképzeléseket nem egy személy realizál, hanem a hívő tömegek igyekezete:

Idézet:
http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a számüzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.
Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 18:49 | Sorszám: 286
Nem létezik és soha nem is létezett "kiválasztott nép" kedves jbatky, ez kizárólagosan nacionalista indíttatású emberi találmány...

Egy találó idézet ehhez:
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00535/16675.htm
Nyugat · / · 1932 · / · 1932. 8. szám
Lakatos László: Egy gyermek játszik
Részlet egy készülõ önéletrajzból
Mert nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott törzs és nincs kiválasztott ember. Nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Minden nép kiválasztott nép és minden ember kiválasztott ember, kiválasztott azért, mert nép és kiválasztott, mert ember. Mindnyájan egyformák vagyunk, valamennyien egyformák Istenben és a földön és egyformák az életben és a halálban, egyformák a munkában és az ünnepben. Nincsenek kiválasztott népek és nincsenek kiválasztott emberek és ha e pillanatban talán mégis kiválasztott vagyok, azért vagyok kiválasztott, mert tudom, hogy nem vagyok kiválasztott. Tudom, hogy nincs kiválasztott nép és nincs kiválasztott ember. Én, ki belõle való vagyok, tudom, hogy nincs kiválasztott nép. Nincs, nincs, nincs kiválasztott nép e földön, ahol minden nép kiválasztott. Minden, minden, minden nép kiválasztott nép.

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 16:24 | Sorszám: 276
Máté evangéliuma
21,42. Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt.
21,43. Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tõletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.

Létezik-e "kiválasztott" nép?

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 11:57 | Sorszám: 273
"Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország."

Valóban Magyarországon, a Bakonyban "landolt" a bibliai legendák "mennyei Jeruzsáleme" 1999.08.11.-én, mégis képesek a Közel-Keleten egymást gyilkolni egy szép antik város birtoklásáért, aminek valójában semmi köze nincsen már a "végidők", azaz napjaink misztériumához...

Az "Új Jeruzsálem" Magyarországon?

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 11:32 | Sorszám: 44
jav.:

ószövetségi legendák

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 11:31 | Sorszám: 43
Az újszövetségi legendák újévének (tishri 1) közeledtekor egy aktuális téma:

"Teremtés" i.e. 3761-ben?

Shana Tova!

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 11:13 | Sorszám: 269
jav::

--Ugye Immánuel eljövetele szoros kapcsolatban állt a "csillagos éggel" (ugyanúgy mint a Názáreti Jézus életének a kozmikus misztériuma), ezért életveszélyes fenyegetésektől se riadtak vissza a Talmud bölcsei, hogy eltanácsolják a híveiket illetve az általuk be nem avatottakat a kozmikus titkaik utáni kíváncsiskodástól, amire a babiloni száműzetés alatt tettek szert.--

Korábban helytelenül "babiloni fogságot" említettem:

Idézet:
http://hetek.hu/index.php?cikk=3943
Hetek.hu III. évfolyam, 8. szám 1999. február 27.
GRÜLL TIBOR (*Pécsi Tudományegyetem, Ókortörténeti és Régészeti Tanszék - egyetemi docens; 2004 phil. habil. Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem)
A "babilóni tudományos akadémia" elnöke
Dániel "karriertörténete" Jójákin király fogságra vitelével egy időben, i.e. 605-ben vette kezdetét. Nabukodonozor parancsot adott, hogy hozzanak Jeruzsálemből királyi vagy más előkelő származású ifjakat Babilónba, a királyi udvarba, s tanítsák meg őket a káldok összes tudományára. A fővárosba érkező zsidó ifjak között volt Dániel és három társa: Hananja, Mísáél és Azarja. Babilóni nevelésük azzal kezdődött, hogy valamennyien új nevet kaptak: Béltesaccar, illetve Sadrak, Mésak és Abédnego, amelyek egyértelmûen a babilóni identitást jelzik. Béltesaccar akkádul Balátsu-uszur: "Óvjad életét", ami csak a szokásos rövid változata a teljes névnek: (Marduk/Bél/Nabú/stb.)-balátsu-uszur, azaz "Marduk (vagy valamelyik más babilóni isten), óvjad életét".

http://www.hhrf.org/hargitanepe/2003/marc/hn030311.htm
A zsidók babiloni fogságáról is mást értünk. A júdeaiak nem a szó szoros értelmében vett fogolyként éltek Babilonban, hanem mint kitelepítettek. Telket utaltak ki nekik, és módjuk volt új egzisztenciát kiépíteni.

http://www.extra.hu/nimrod/osvallas.htm?ExtraPopUp=7269a92a0894577446ea00ab04615be3
Az ősvallás,
Mezopotámiai Isteneink
A dolog érthetõ is, hiszen a zsidó vallás ősforrása is a mezopotámiai hítvilág volt, azt alakították át a saját politikai igényeiknek megfelelően a zsidók, és az egyistenhit eredeti formájában abból a sumér hagyományból ered, mely szerint a szent városokat egy-egy isten kultuszának szentelték. A zsidó felfogásban a minden népnek egy külön isten alakult át azzá, hogy az ő istenük az igazi isten, késöbb pedig azzá, hogy rajta kivül nincs más isten.

http://iratok.fw.hu/tudomany/lehmann/L101KALD.HTM
A chaldeus varázstudomány terjedése.
A zsidók, kiknek CYRUS megengedte, hogy hazájukba visszatérjenek, természetesen az összes chaldéai varázstudományok teljes ismeretével vonultak a babiloni fogságból hazájukba s ezek az ismeretek később ÉNOK könyve s hasonló pszeudo-epigrafikus iratok útján terjedtek el. A Kabbalában egyúttal titkos rendszerré fejlesztették azokat, mely előbb kerülő utakon, a mórok révén jutott Európába s azután a középkorban s később napjainkig nagy szerepet vitt.

http://indykfi.atomki.hu/indyKFI/JARDANYB/tort/okor.htm
A zsidó nép babiloni fogsága alatt, s jóval előtte Egyiptomban (*?) szoros kapcsolatba került a mezopotámiai és egyiptomi csillagászattal. Valószínûleg a babiloni naptár hatására alapult a zsidó időszámítás a Hold megfigyelésén.
A jeruzsálemi nagytemplomot a főbb égtájak irányában építették, a templomban egy hatalmas függönyre a babiloni csillagtérképet hímezték.

Link
A hazájától elszakadt zsidóságnak módja volt arra, hogy megtartsa atyai hagyományait, szokásait, főképpen pedig hitét. Babilonban a zsidók fél-szabadokként éltek: nem kapták meg a polgárjogot, de nem is voltak rabszolgák. Valószínűleg tartoztak robot-szolgáltatással, de házakat építhettek, földet művelhettek, és annak jövedelmét megtarthatták, családot alapíthattak, gyerekeiket saját hagyományaik szerint nevelhették. Idővel egyesek jómódra is szert tettek, némelyek pedig befolyásos állásba kerültek. Ők nem olvadtak be a környező népekbe, amint ez az északi birodalomból elhurcoltakkal történt. Itt, a babiloni deportáltak körében vált kimondottan kultikus ünnepnappá a szombat, és más népektől megkülönböztető, sajátos jellegzetességgé a körülmetélés.

http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKDDDD/09DIALEK.HTML#d09010
diaszpóra (gör.): szétszórtság, szórvány.
A zsidók többsége Cirusz rendelete után is Babilonban maradt, ez a telep egészen a kk-ig fennmaradt. Jelentős izr. település volt Elephantinében is, de másutt is éltek még zsidók Egyiptomban (így Alexandriában) a hellénista róm. időkig (vö. 1Mak 15,16-23). Szíriában Antiochia volt a ~ közp-ja. Az ap-ok idején kb. 150 zsidó telepet tartottak számon Görögo-ban, Rómában és Cirénétól a pártusok birod-áig (vö. ApCsel 2,9).

http://www.magyarbaptista.com/szolgatars/04'2/tanszeml.htm
Az 539-ben Círusz által kiadott rendelet után nem tért minden zsidó vissza Palesztinába. Nagy zsidó kolóniák maradtak Egyiptomban, Babilonban, sőt újak jöttek létre a görög és római városokban.

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 10:26 | Sorszám: 261
jav.:

Ugye Immánuel eljövetele szoros kapcsolatban állt a "csillagos éggel" (ugyanúgy mint a Názáreti Jézus életének a kozmikus misztériuma), ezért életveszélyes fenyegetésektől se riadtak vissza a Talmud bölcsei, hogy eltanácsolják a híveiket illetve az általuk be nem avatottakat a kozmikus titkaik utáni kíváncsiskodástól, amire a babiloni fogság alatt tettek szert.

Klaus Matefi
2008. szeptember 27. 10:16 | Sorszám: 260
Az ember előtt még számtalan ismeretetlen, feltáratlan dolog létezik és fog is létezni. Az elmúlt másfél évszázad alatt a technikai fejlődés kimondhatatlanul nagyot haladt előre, de ezzel abszolúte nem tartott lépést (sőt...) az "Isten" megismerésére utaló igyekezet. A modern tudomány ugyanúgy mint a középkor vallási igyekezete, gátlástalanul letagadta a "csillagokat az égről", azaz a földi élet és a lélek kialakulásának az eredetét leválasztotta a Kozmosztól és nevetséges hipotézisek tömkelegével kábította a tudásra szomjazókat.

A hozzáférhető zsidó "ezotérikában" (kabbalah) szintén csak exotérikus magyarázatok találhatók, melyekkel szerintem egy kereső nem megy sokra, azaz "nesze semmi, fogd meg jól"...
De persze nem is az volt eddig a cél...

Egy jellemző tendencia ezen a vonalon:

Idézet:
http://www.zstsz.hu/node/87 http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Ugye a Immánuel eljövetele szoros kapcsolatban állt a "csillagos éggel" (ugyanúgy mint a Názáreti Jézus életének a kozmikus misztériuma), ezért életveszélyes fenyegetésektől se riadtak vissza a Talmud bölcsei, hogy eltanácsolják a híveiket illetve az általuk be nem avatottakat a kozmikus titkaik utáni kíváncsiskodástól, amire a babiloni fogság alatt tettek szert. Ez a hozzáállás persze nem volt egyedi:

Idézet:

Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde(1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.)In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezõen, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története(1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak(1988)(132.old.) Jövendõmondás: az izraeliták számára minden fajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakolódzni! (asztrológia)

Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon(1932)(S.104)"Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel!
--"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerű szabály!--

Jüdische Almanach: (Alchimie)(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesabte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez(Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("a titkok titka" - "a bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mitsem sejtővel közölni.--

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie(1908)(S.12)Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki se tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert(1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felsõ háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Gressmann Hugo: Der Messias(1929)(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat!
--Aki a jövő fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hirdették!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie(II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 22:09 | Sorszám: 42
Annyira azért nincsen...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 22:07 | Sorszám: 255
Megértelek, hogy más úton szeretnéd, vagy akarod a "nagymama házát" fellelni, hisz minden ember más szemszögből közelít meg dolgokat és ez így van rendjén. A bibliai legendák misztériumaival kapcsolatban szerintem erre a megismerésre az egyedüli eredményes megoldás kizárólag a kozmikus alapok feltárása útján lehetséges szert tenni. Ezt több, mint másfél évtizedes intenzív kutatásomra alapozva állíthatom. Eddig egyetlen használható irodalom nem jelent meg a könyvforgalomban, ami a helyes megoldást tartalmazná, vagy arra egyértelműen utalna.

"Isten" megismeréséhez a véleményem szerint szintén elengedhetetlen kellék a Földünket körülölelő Univerzum vizsgálata, mert ugye ez a "teremtő Isten", helyesebben folyamatosan változó szellemi való nem a "Futrinka utcából" származik, hanem az említett Univerzumból. Nagy hibát követ el az a kutató, aki a bibliai legendák "teremtő Istenének" a kilétét egy esetleges ősröbbanásban keresi. Ez a "teremtő Isten" valójában nem azonos a feltételezett ősok kiváltójával. Ennek az ősoknak a kiváltója teremtette a bibliai legendák és más vallások "teremtő Istenét" is. Lehet, hogy első hallásra ez nevetségesnek, vagy hihetetlennek tűnik, de van egy olyan gyanúm, hogy nem alaptalan az állításom.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:44 | Sorszám: 40
Hát az egy kicst számomra is problémás lenne...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:41 | Sorszám: 57
Én bizonyítottam, ott a lehetőség az ellenbizonyításra bárki számára... Aki pedig nem veszi ezt bizonyításnak, az vagy nem ért hozzá, vagy hivatalból bagatellizál. Általában a második szokott fennálni...

Hol magyaráztam félre a pápa szavait? Mindig jelöld meg idézettel ha valamit állítasz, mert csak úgy lehet hiteles és elfogadható.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:28 | Sorszám: 38
Én már közel 44 éve, de Immánuel is természetesen...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:25 | Sorszám: 55
"a pápát ne keverd bele a kisded játékaidba."

A pápa a Katolikus Egyház feje és ha a tevékenységével kapcsolatosan kételyek merülnek fel, hát azt joggal megemlítheti bárki... Nem "Isten" ő, hanem ugyanolyan hús-vér halandó, mint Te, vagy én...

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:21 | Sorszám: 54
"Nézd, mivel az asztrológia bizonyítatlan állításokból von le értelmezhetetlen következtetéseket"

Feltehetően félreérted a tevékenységem lényegét. Én nem az asztrológiát reklámozom, vagy védelmezem, hanem a bibliai legendák kozmikus misztériuamait tárom fel, melyek az ősi asztrológiára bazíroznak. Ezt tudtommal még előttem senki se tette sikerrel.

Természetesen örömmel fogadom a részletes és tételes cáfolatokat, ha vannak...

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 21:15 | Sorszám: 53
A fórumomon lényegesebben bővebben és más témákkal kapcsolatba hozva tárgyalom a felvetett dolgokat:

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Szeretettel és örömmel várok ott bárkit, olyan személyt is akinek a célja a kutatási eredményeim megalapozott cáfolása.. Eddig ilyen vállalkozó még nem jelentkezett...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:55 | Sorszám: 35
1999.08.11.-én

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:54 | Sorszám: 51
Az írásaimat meg figyelemmel és némi asztrológiai ismeretek birtokában...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:52 | Sorszám: 50
jav.:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:49 | Sorszám: 48
Aki továbbra is kételkedne, hogy a misztériumok Názáreti Jézusának az általam bemutatott kozmikus kereszt volt valójában a keresztje, az tegye nyugodtan kedvére... Nem szándékozom minden kételkedőt, laikus személyt meggyőzni...

A keresztény egyházak az "Atyát" (JHVH-Krisztus) a "szeretet" forrásának állítják be:

Idézet:
http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.03/11.html
Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben.

http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/SanDam/San_Damjan.html
Isten szeretetének ereje és drámája döntően a kereszten nyilvánul meg:

A keresztet, mint a legfőbb Szeretet jelét vörös szín keretezi, a szeretet jelképes színével szinte kiszorítva a gonoszságot és bűnt szimbolizáló fekete színt.

A kereszt alapszínében dominál az arany és a sárga, a mennyei szférát, az isteni világosságot jelképezve. A kereszten finom fehér vonalakkal megrajzolt növényi mintákat is látunk. Ezekkel a stilizált díszekkel a kereszt valóságos élő fává, életfává lesz.

http://www.uj-jeruzsalem.hu/_hu/indito_02b.php
A kereszt azért volt, hogy megmutassa az Ő igazságosságát: az ítélet nyilvános végrehajtásával igazságot szolgáltatott, és igaznak mutatkozott.

A kereszten tehát Isten nemcsak az Ő haragját engesztelte ki, nem csak megvásárolt minket Önmagának, nem csak megigazított és megbékített minket, hanem a saját igazságosságát is megmutatta és megvédte.

A keresztben igazított meg minket és az Ő igazságos volta is ott bizonyosodott be.

A szeretet definíciója nem az értelmező kéziszótárban keresendő, hanem Jézus keresztjén (1Jn 4, 10). Ebben áll a szeretet. Ez a hamisítatlan, nyers-tiszta, ki nem érdemelt szeretet.

http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/at/25.htm
Pál részére azonban a kereszt az egyetlent és mindent jelentette. Amióta a keresztre feszített Názáreti üldözőjéből hű követőjévé vált, pályájának Isten tűzött ki célt; azóta soha sem szűnt meg dicsekedni a kereszttel... Abban az időben nyilvánult meg előtte Isten végtelen szeretete, ahogy Krisztus halálában megvalósult.

http://www.vigilia.hu/2005/6/gorfol.htm
A pokol az ,,isteni szeretet végső következménye,,, a szereteté, amely szabadnak teremtette az embert, s így egyaránt lehetővé tette számára, hogy elfogadja, és hogy elutasítsa őt.

http://www.ekklesia.hu/megvalt.html
A kereszt egyben Isten szeretetének legcsodálatosabb kifejeződése is.

http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=117915
Ebben a bűnbánati és imának szentelt időszakban tehát a legnagyobb átéléssel emeljük tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, aki a Kálvárián halálával maradéktalanul kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét

A Kereszt nyilatkoztatja ki Isten szeretetének teljességét
A Kereszt misztériumában nyilatkoztatja ki magát teljesen a mennyei Atya irgalmasságának kicsorduló hatalma.

http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?id=48541
12/09/2005
A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor

http://www.spesnet.info/modules.php?name=News&file=article&sid=3383
XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete
Dátum: 2007. 02. 20.
Most, a bűnbánat és az ima idején tekintsünk tehát élőbb részvétellel a keresztre feszített Krisztusra, aki a kálvárián meghalva teljesen kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét.

A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.

Ezzel szemben az ószövetségi legendákban sok esetben egy vérengző, gyilkos, bosszúálló "Istenként" szerepeltették Ezsdrásék:

Idézet:

Mózes II.
12,12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr.

Mózes V.
13,16 irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne levővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre!

20,13 És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14 De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.

Náhum könyve
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben

A kozmikus kereszt valójában az "Úr" hatalmának, jövetelének a szellemi forrása, jelképe, nem pedig egy fából tákolt kivégzőeszköz...:

Idézet:
http://www.unitarius.com/kermag/magvetok/2002/2002_23/2002_23_jakubinyi1.htm
Isten a keresztfán uralkodik
Szent Venantius Fortunatus püspök (meghalt 600 után) híres himnuszát - a Vexilla Regis prodeuntot („Királyi zászló jár elöl” vagy „Király zászlói lengenek” - a nagyhéten, nagypénteken és a Szent Kereszt ünnepén énekeljük. A 3. versszak Sík Sándor fordításában: „Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt: »Az Úr, halljátok nemzetek! Kereszten trónol köztetek«” (Szent vagy, Uram 82; Éneklő Egyház 79). A költő a Zsolt 96,10-re utal, amely a régi római zsoltárkönyvben így állt: „Dicite in gentibus: Dominus regnavit a ligno” (hirdessétek a nemzetek közt: Uralkodik az Úr a fáról). A Psalterium Romanumnak ezt a betoldását Szent Jeromos meghagyta. Az egyházatyák Szent Jusztintól kezdve mind ismerték, és Krisztus győze­delmes keresztjének megjövendölését látták benne.

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983)(I./118.)
Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele elött mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt.

Ámósz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
,

Pál második levele a korinthusiakhoz
2,14 De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.,
2,15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:,
2,16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre., De ki alkalmas erre?

Jelenések könyve
12,9 Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.,

A kereszt tisztelete, ami JHVH-Krisztus szellemi forrása, természetesen az ószövetségi legendából merítődött, de nem onnan származik, hisz JHVH azonos Mardukkal, Amunnal, Zeusszal, Jupiterrel stb.:

Idézet:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, [b[és jelöld meg kereszttel[/b] azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

http://www.fvr.hu/forras/LegMajj.htm
Ezech. 9, 4-ben ez olvasható: "És mondotta neki az Úr : Járd be Jeruzsálem városát és jelöld meg tau-val ama férfiak homlokát, aki siránkoznak és bánkódnak mindamaz utálatosságok miatt, amelyek benne történnek." A thau(t) a héber betűsor utolsó betűjének neve ; régi héber és arámi, sőt etiops, francia, görög, latin és kopt alakja a kereszt ( X , + ). Ezekiel szerint az általános öldöklést csak azok kerülhették el, akiknek homlokát a kereszt jele ékesitette. Ez a betű az egyiptomiak és más régi népek titok-tanai szerint az élet jelképe volt.

http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/2.aspx
Az Egyház számára a kereszt a dicsőség jelvénye, a bűn és a halál fölötti győzelem jele.
A Szent Kereszt felmagasztalása
A kereszt a Szent Írásban, már az Ószövetségben is úgy mutatkozik meg, mint oltalmazó jel, amelyet Istentől kapott jelként hordoznak a bűnt elutasító emberek: "Járd be az egész várost, és jelöld meg tau-val azoknak a férfiaknak a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne művelnek. (… Utána járjátok be a várost és pusztítsatok… Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok" (Ez 9, 4-6).

http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/kereszt.htm
A pogányok meggyőződése is az volt, hogy a "pecséttel" (kereszttel) megjelölt keresztények jelenléte lehetetlenné teszi a jóslásokat.
A kereszt egyben az üdvösség és a végítélet jele.

Jelenések könyve
7,2 Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,
7,3 és így szólt: "Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit".

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:48 | Sorszám: 47
Kérdezd meg az illetékeseket. Azok semmiről nem fognak tudni...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 20:46 | Sorszám: 46
Akkor olvasgassad lelkesen a "bizonyított" bibliai legendákat...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 19:51 | Sorszám: 43
A kozmikus kígyó és a sárkány kapcsolatát az alábbi helyeken lehet tanulmányozni részletesebben:

Jézus nem azonos Krisztussal!

A kígyó és a kereszt

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 19:44 | Sorszám: 42
folytatás:

Az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus keresztre utalnak az alábbi jelképes ábrák valójában:

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 19:40 | Sorszám: 41
folytatás:

Még egyszer ismételném az egyik idézetet:

Idézet:
http://tunder17.tvn.hu/99aug11.html
1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. A tradícionális asztrológia szerint jelentése a horoszkópban: pusztulás, halál, háború, megszűnés, megújulás, robbanás, végzet.

Tehát a jelentése részben a halál...

Ezt a kozmikus keresztet a lehető legnegatívabb szellemi hatással rendelkezett az asztrológia szabályzói szerint.

A Názáreti Jézus ezt a keresztet felépítő Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttállásának az égisze alatt született, melyek a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") égi forrásainak az "építőkövei". A Nap mögött a negatív jellegel bíró planéták (Mars, Szaturnusz, Uránusz) hatása a Földre nézve minimalizálódott, erős hatáscsökkenést szenvedett.az asztrológia szabályzói szerint. Ennek köszönhető Jézus "szeplőtelen lelki fogantatása", ami természetesen nem a testi fogantatásra vonatkozott annak ellenére, hogy az újszövetségi legendák úgy sugallják a laikus és hozzánemértő hívek számára...:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Tehát Máriát, Jézus anyját nem a "szentlélek" ejtette teherbe, hanem egy hús-vér férfi (József), viszont a szülésekor egy pozitív szellemi hatású aspektusa volt jelen "Istennek", a folyamatosan változó szellemi valónak.

A Názáreti Jézust Saul rabbi (Pál) szerint egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) feszítették keresztre a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak

A hagyományok is egy "T" keresztről tesznek említést, mivel akkor még elvileg nem ismerhették (?) a Neptunusz és Plútó planétákat...

Jézus itt magára vette az égi kereszt (az ősi asztrológia szabályzói szerint a lehető legnegatívabb szellemi hatás előidézője a kereszt-konstelláció!) által a "világ összes bűneit". Ez a Názáreti Jézus kozmikus misztériumának megoldása, története.

Jézus születési konstellációja, azaz a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz égitestek együttállása képezi a "kozmikus kígyót" a bibliai legendák kozmikus misztériumában. Ez a "kozmikus kígyót" került fel a keresztre feszítésekor a kozmikus keresztre ("T" kereszt), amit szemléletesen ábrázolnak egyes alkémiai ábrák is:

Jézus természetesen, mint hús-vér ember a halálából nem támadhatott fel, de a kozmikus misztérium keresztjének a szelleme, akit a keresztény egyház előszeretettel "Isten szeretetével" azonosít, az igen...

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Seligmann Kurt: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban.(1987)
(129.old.) Szt.Ferenc isteni szeretetének csodájáról kijelentette, hogy ezt a csillagok kedvező állása idézte elő. Hasonló állítások bajt hoztak a csillagjós Lecco d' Ascolira, aki máglyán halt meg Firenzében, mert azt a következtetést vonta le Krisztus (Jézus!) horoszkópjából, hogy eleve elrendeltetett adott időben kellett meghalnia a kereszten!

http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

...

Aki akarja az megérti, aki pedig nem, az ne foglalkozzon vele...

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 18:28 | Sorszám: 40
folytatás:
http://www.letarot.com/sitemap.html

A Pantokrátor (Krisztus-JHVH), háta mögött a "Zodiákus", de a jegyek sorrendje hibásan van feltüntetve...:

A keresztény szimbólumrendszerben a 12 apostol helyettesíti a Zodiákus egy-egy jegyét. A négy evangélista nem véletlenül éppen ahhoz a négy állatövi jegyhez van utalva, melyben a fent említett 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt realizálódott. Az Oroszlán jegyéhez van utalva Márk evangélista, a Bika jegyéhez Lukács evangélista, a Skorpió jegyéhez (Sas) János evangélista, a Vízöntő jegyéhez (Angyal) pedig Máté evangélista.
Sok keresztény templom szószékén egyértelműen láthatók az említett figurák. Ez a négy figura valószínűleg szándékosan nem a Zodiákus jegyeinek sorrendjében van feltüntetve általában a keresztény képzőművészeti alkotásokon... Kivétel pl. a fent bemutatott kép, mely a Speyerben (Németország) található Dómról készült...

Idézet:
Jelenések Könyve
4,6. És a királyiszék elött üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz: és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elöl és hátul.
4,7. És az elsö; lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülö sashoz.

http://lexikon.katolikus.hu/
krisztológia (gör. ‘Krisztus-tan’ :
Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”, vagyis biztosítéka és forrása annak, hogy a teremtett világ Isten életének és dicsőségének hordozója legyen.

Az utólsó idézet perdöntő a bibliai legendák misztériumai szempontjából!!!

"Így a megtestesült Krisztus egyúttal „kozmikus Krisztus”

Lefordítva "magyarra", a "kozmikus Krisztus" (JHVH), aki a kereszt szelleme (a lehető legnegatívabb szellemi hatás) megtestesül, azaz inkarnálódik, akinek az inkarnációja nem más valójában, mint az ószövetségi legendák közel 2500 éve várt messiása, Immánuel. Róla nyilatkozott Nostradamus is, aki jártas volt az asztrológiában, a héber nyelvben és a Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt. Erre az eseményre (1999.08.11.) a "rettegés Királyának" "földreszállását" jelezte előre:

L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (Krisztust!)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

A napfogyatkozás nemcsak az asztrológia szerint negatív szellemi hatású, de a vallásos zsidók Talmudja is ezt állítja:

Idézet:

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Dritter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (S.338-339)
Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine böse Vorbedeutung für di ganze Welt.

Es wird gelehrt: R. Meir sagte: Verdunkeln die Himmelslichter, so ist dies eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, weil sie an Schläge gewöhnt sind

Die Rabbanen lehrten: Die Sonnenfinsternis ist eine schlechte Vorbedeutung für die Völker der Welt, die Mondfinsteris ist eine schlechte Vorbedeutung für die Feinde Jisraéls, denn die Jisraeliten rechnen nach dem Monde und die Völker der Welt nach der Sonne. Die Finsternis im Osten ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Ostens, die Finsternis im Westen ist eine schlechte Vorbedeutung für die Bewohner des Westens, die Finsternis im Zenit ist eine schlechte Vorbedeutung für die ganze Welt; eines Sackes, so fahren Pfeile des Hungers über die Welt, des einen oder des anderen so fahren Schwert und Pfeile des Hungers über die Welt. Tritt die Finsternis beim Untergange ein, so kommt die Heimsuchung langsam, wenn beim Hervortreten, so kommt sie schnell; manche sagen, es sei umgekehrt. Du hast keine Nation, die geschlagen wird, mit der nicht zugleich ihre Gottheit geschlagen wird, wie es heißt; an allen Göttern Micrajims werde ich Strafgericht üben. Zur Zeit aber, wo die Jisraeliten den Willen Gottes tun, haben sie vor all diesem nicht zu fürchten, wie es heißt; so spricht der Herr: An die Weise der Völker gewöhnt euch nicht, so braucht ihr nicht vor den Zechen des Himmels zu zittern, mögen vielmehr die Völker vor ihnen zittern; die Völker mögen zittern, Jisraél aber zittere nicht.
Die Rabbanan lehrten: Wegen viererlei tritt Sonnenfinsternis ein: wenn ein Gerichtsoberhaupt stirbt und nicht nach Gebühr betrauert wird, wenn ein verlobtes Mädchen in der Stadt (bei notzucht um Hülfe) schreit und niemand ihm hilft, wegen der Päerastie, und wenn das Blut zweier Brüder zusammen vergossen wird. Wegen viererlei tritt Finsternis der Himmelslichter ein: wegen der Pasquillenschreiber, wegen der Falschzeugen, wegen der Kleinviehzüchter im Jisraéllande und wegen derer, die gute Obstbäume niederhauen.

--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Harmadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Sukka II,ix-III,i Fol.29a (338-339. oldal)
A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy gonosz előjel az egész világ számára.

Tanítva lesz: R. Meir mondta: Elsötétülnek az égi fények (*Nap, Hold), úgy az egy rossz előjel Izrael ellenségeinek, mert ők a csapásokhoz vannak szokva

A rabbik tanították: A napfogyatkozás egy rossz előjel a világ népei számára, a holdfogyatkozás egy rossz előjel Izrael ellenségei számára, mivel az izraeliták a Hold után számolnak, a világ népei a Nap után. A fogyatkozás keleten egy rossz
előjel a kelet lakóinak, a fogyatkozás nyugaton egy rossz előjel a nyugat lakóinak, a fogyatkozás a Zeniten (*"MC" - délben)
egy rossz előjel az egész világ számára; "eines Sackes", úgy az éhezés nyilai járnak a világ felett, úgy az egyiknek vagy a másiknak az éhezés kardja és nyilai a világ felett. A fogyatkozás (*nap)nyugtakor áll be, úgy lassabban jön a sorscsapás, ha (*nap)keltekor, úgy gyorsabban jön; némelyek azt mondják, hogy ez fordítva van. Neked nincsen nemzeted, ami le lesz győzve, amivel nem egyszerre az Istenük le lesz győzve, ahogyan ezt jelenti; Micrajims=Egyiptomnak (*Egyiptom - Micrajim - מצרים összes istene felett ítéletet fogok gyakorolni. Abban az időben azonban, amikor az izraeliták Isten akaratát teljesítik, mindenekelőtt ezektől nem kell rettegniük, ahogyan ezt jeleni; így szól az Úr: Ne idomuljatok a népek bölcseihez, igy nincsen szükségetek az ég jeleitől reszketnetek, bárcsak inkább reszkessenek a népek tőlük, bárcsak a népek reszkessenek, Izrael azonban nem reszket.--

* saját megjegyzések

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 18:27 | Sorszám: 39
Néhány magyarázat az 1999.08.11.-i kozmikus eseménnyel kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.csend.hu/magazin/0203/2.html
Egy nagy kereszt rajzolódott ki az égen a bolygók által, amely a szilárd vagy állandó jegyek közepén (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) helyezkedett el. Ez a legdiszharmonikusabb bolygóállás volt az emberiség történetében.
Asztrológiai értelemben bizonyíthatjuk, hogy a két tengely, amely egymással derékszögben a kereszt két szárát adta, és nyilvánvalóan igaz lesz a bibliai jövendölés, miszerint elválik a jó a rossztól. Olyan helyzet jön létre a föld egészén, kiemelve az európai régiót, ahol a hagyományos tradicionális értékek, illetve az új értékek élesen elválnak egymástól.
Ősidők óta kutatja az ember a végtelen égbolt jeleit és titkait. A különleges bolygóállások az egész emberiségre hatással vannak, attól függetlenül, hogy hiszünk e benne vagy sem.

http://www.astro-logos.com/faq.htm
Telefon-Interview von Regine W. vom Time Magazin am 27.07.1999
Schauen Sie, im Alten Testament heißt es "An jenem Tag geht die Sonne am Mittag unter, und am helligsten Tag wird es finster." (Amos 8.9) Diese Sonnenfisternis (11.08.1999) findet am Mittag statt! Nicht genug damit, die Konjunkcion von Sonne und Mond findet damit an der höchsten Stelle (im Löwen) des Fixen Kreuzes, das sich aus den Zeichen Stier, Löwe, Skorpio und Wassarmann bildet. Diesem Kreuz wird wiederum in der Bibel eine überragende Bedeutung zugeschrieben. Meines Wissens gab es seit Jahrtausenden keine Sonnenfinsternis über diesem Ort, die eingebunden ist in ein Fixes Kreuz und das auch noch zur Mittagszeit!
--Telefon-interjú Regine W.-vel a Time Magazin által 1999.07.27.-én
Nézze, az Ószövetségben azt jelenti "És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal."(Ámos 8,9) Ez a Napfogyatkozás (1999.08.11.) délben történik! Nem elég ahhoz, a Nap és Hold konjunkciója a legmagasabb helyén (az Oroszlánban) a fix keresztnek történik, ami a Bika, Oroszlán, Skorpió és Vízöntő jegyekben képződik. Ennek a keresztnek a Bibliában mindenekfeletti jelentősége van. Tudomásom szerint évezredek óta nem volt ezen a helyen Napfogyatkozás, ami egy fix kereszttel lett volna egybekötve és még délidőben!--

http://tunder17.tvn.hu/99aug11.html
1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. A tradícionális asztrológia szerint jelentése a horoszkópban: pusztulás, halál, háború, megszűnés, megújulás, robbanás, végzet.
1999. augusztus 11-én az égen szimbolikusan megjelenik ennek a lázadásnak a képe: a Hold az Oroszlán jegyében, a Nap saját uralmi jegyében eltakarja a Napot. Ha csak rövid időre is, megvalósul a trónfosztás. De elindulnak ebben a pillanatban olyan folyamatok, amelyek kiszámíthatatlan ideig tartó női uralmat eredményeznek a Földön. Lilith, az ős-szajha, a férfiölő boszorkány összefog a psziché hataloméhes alvilágának urával, a képmutató és alattomos Plutóval, a modern média és nagypolitika tulajdonosával, hogy megkörnyékezze az éppen Bika-Isten arcát mutató Jupitert a női világuralom érvényesítése engedélyezéséért. (Mert, mint tudjuk, a világon azért rend van, ha néha nem is látszik.) A női lázadás egyébként teljesen jogosult: háború van, és a férfias katonai logika az egész Anya-Föld elpusztításával fenyeget. Csak éppen nem mindegy, hogy a család-ellenes Lilith-Hakaté, vagy a bölcs tanítóval, Kheirónnal, a kentaurok királyával most férje és gyermekei érdekében szövetkező Junó veszi át a végső hatalmat.

Az asztrológiát jól ismerők tudnak róla, hogy 1999. augusztus 11-én, a nálunk látható teljes napfogyatkozással egyidőben karmikus kereszt lesz az égen. A Nap, Hold, Uránusz, Mars és Szaturnusz vesz részt a kereszt megalkotásában. Ugyanakkor lesz egy Vénusz - Jupiter trigon is az égen. Első pillantásra ez lesz a menekülési útvonal sokak számára a nehéz időkben. Azonban ez a menekülési lehetőség csak látszólagos: a Vénuszt a Plutó, a Jupitert a Neptunusz fogja kvadrátolni a napfogyatkozás idején.

Az elemzés nem sok jóval kecsegtet. A nagy napfogyatkozás idején olyan, az emberek nagy részének kedvezőtlen folyamatok indulnak el, amelyek számonkérés jellegüknél fogva nagy tömegeket, embercsoportokat fognak kellemetlenül érinteni.

Kik lesznek ezek az emberek?

Elsősorban azokat a népeket és személyeket fog érinteni a kibontakozó nagy világválság, akik a szilárd jegyekhez tartoznak. Minden embert érinteni fog, közvetlenül, vagy közvetve, barátok és családtagok révén.

Mit jelentenek a szilárd jegyek?

Leegyszerűsítve: a szilárd jegyekhez tartozó emberek, népcsoportok a büszkék.

Az Oroszlán előkelőségére büszke. A Vízöntő a szabadságára. A Bika a vagyonára. A Skorpió a hitelességére.

1999 augusztusa után olyan helyzet fog kialakulni, amelyben senkinek nem lesz mire büszkének lennie.

Nagy a valószínűsége annak, hogy a napfogyatkozás idején megjelenő karmikus kereszt ha csak kis katasztrófát is jelent, a "civilizált" emberiség jelen társadalmi, gazdasági, világnézeti rendszere nem fogja túlélni. A dolgok nem mennek többé az eddig megszokott fogyasztói szemléletű, a gazdasági növekedés szent tehenét imádó szűk látókörű és együttérzés nélküli stílusban.

Alapvetően meg fog változni a világ: a gazdaság, a társadalmi modell, a gyógyítás, az egészség fogalma, a gondolkozás - mindezek új paradigma szerint fognak működni.

Nem lehet tudni, hogy a folyamatok mennyi idő alatt zajlanak le. Valószínűleg különböző időtartamú és súlyosságú folyamatokat fogunk észlelni, mindenki a maga szűkebb életterületén, szubkultúrájában. Nincs rálátásunk az Egészre.

Csak annyit lehet tudni biztosan, hogy ezeknek a kedvezőtlen folyamatoknak nagy része, éppen a legsúlyosabb következményekkel járók, 1999. augusztusának 11. napján kezdődik.

http://www.BerlinOnline.de/.bin/archiv/1999/0812/politik/0029/index.html
"Einzelne islamische Sekten hatten den 11. August zum Tag des Jüngsten Gerichts erklärt." "Es ist wie eine Auferstehung der Welt."
--"Néhány iszlám szekta augusztus 11.-t az "utólsó ítéletnek" kiáltotta ki." "Ez olyan, mint a világ feltámadása."--

Metamorfózis (Ezotérikus Magazin IV. évf.3.sz.)(18.old.) Az 1999 aug.11.-i Napfogyatkozás, s az a sziszifuszi kereszt, ami ekkor az égbolton megjelenik, kezdőpontját jelzi annak az egész Világot felforgató "valaminek" amit Végítéletnek nevezünk!"

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).

A keresztet alkotó égitesteknek a megfelelő Zodiákus jegyekben történt elhelyezkedésük folytán a maximális negatív szellemi hatás tudott realizálódni az asztrológia szabályzói szerint: Nap-Hold együttállása az Oroszlánban (a Nap az Oroszlánban van a saját jegyében - napfogyatkozás!), a Mars a Skorpióban, az Uránusz a Vízöntőben van a saját jegyében, a Szaturnusz pedig a Bikában a természetének megfelelő jegyben van. Bármilyen más elhelyezkedésű, felépítésű kozmikus kereszt ehhez képest csökkentett negatív hatású...

Speyer, Dóm (Németország - saját fotó)

http://commons.wikimedia.org/wiki/Tetragrammaton

http://www.masonic.ch/horusra/index.html

Loge ARCANE XXI
à l'Orient de Lausanne

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 16:03 | Sorszám: 36
613...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 16:01 | Sorszám: 35
Rendes Kis írta:
" Semmi sem bizonyítja, hogy a halálnak vagy a bűnnek köze volna a kozmikus kereszthez."

Annyit azért megjegyeznék neked hozzá, hogy itt nem az átlagember haláláról és arról van szó, hogy Te mondjuk bűnt követsz el...

Ez egy misztérium ugyanúgy, mint Jézus születése és halála. A Názáreti Jézus "bűntelennek" született a születési adottságánál fogva, a kereszthalálakor viszont a "bűn koncentrálódott". Természetesen nem a tied és az enyém, mint ahogyan azt a hiszékeny hívőkkel elhitetik...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 15:51 | Sorszám: 253
Hát igen, a matematika logikus és bizonyítható, ezzel szemben a vallások misztériumaiban hinni lehet, már aki hajlandó...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 15:48 | Sorszám: 34
Akkor tedd meg légyszíves a kedvemért, hogy minősítsed a kérdéses konstellációt...

Persze ha semmiféleképpen nem vagy hajlandó erre valamilyen oknál fogva, úgy én fogok beidézni hivatásos asztrológusok által tett megállapítást.

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 15:42 | Sorszám: 33
A Béth Alpha (Beit Alpha) zsinagóga padlózatán látható mozaik a Zodiákussal és körülötte bibliai jelenetek:
http://www-spof.gsfc.nasa.gov/stargaze/Sfigs/Betalph1.jpg http://www.mfa.gov.il

Ábrahám fel akarja "Istennek" áldozni Izsákot (Mózes V. 22,1-19)

Link

A Jeruzsálemben lévő Sion-hegyen található Dormitio (Elszenderülés) bazilika padlózatán látható mozaik a Zodiákussal:

http://www.dormitio.net/

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:53 | Sorszám: 25
Ezek szerint mégsem értesz az asztrológiához?...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:50 | Sorszám: 251
Vannak dolgok, amit egy-két mondatban nem lehet levezetni...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:35 | Sorszám: 23
Először légyszíves a rövid ellemzéssel előjönni... Vagy csináljuk rendesen, vagy sehogy...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:33 | Sorszám: 249
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:31 | Sorszám: 21
Ne kerüld ki a kérdésemre a választ. A bibliai legendák misztériumai az ősi asztrológiára bazíroznak. Te állítottál valamit (" Semmi sem bizonyítja, hogy a halálnak vagy a bűnnek köze volna a kozmikus kereszthez."), nézzünk utána...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 11:01 | Sorszám: 19
Akkor kérnélek, hogy az alábbi konstellációt (kozmikus kereszt) jellemezzed néhány szóban, hogy az asztrológiai szabályzók szerint milyen hatás tulajdonítható neki:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 09:30 | Sorszám: 17
Foglalkoztál-e asztrológiával?...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 26. 09:28 | Sorszám: 248
Jézus történetével nincsen semmi probléma, élete egy kozmikus misztériumhoz kötődik. Lásd:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bûneit...

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

A Názáreti Jézus és Sabbatáj Cví párhuzama

Tanításai felemelőek, követésre érdemesek.
A Názáreti Jézus egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) lett keresztre feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére i.sz. 25 április elsején.

A Názéreti Jézus soha nem volt az ószövetségi vallási vezetők által várt messiás (ha-Mosiách, HaMasiach), Krisztus (Khrisztosz) - felkent. Az ószövetségi legendák alkotói (Ezsdrás és beavatott társai) az általuk létrehozott nemzeti vallás messiásaként egy olyan, a jövőben megszületendő személyt terveztek be messiásuknak, aki megfelelő égi konstelláció szülötte kell legyen, ugyanolyan konstelláció szülötte, mint aminek a jegyében úgymond az általuk életrehívott Ábrahám elállt Izsák feláldozásától, ugyanolyan konstelláció (kereszt) jegyében, mint aminek a hatására úgymond az általuk életrehívott Mózes szövetséget kötött "Istennel" (JHVH=Marduk=Amun=Zeusz=Jupiter=Kozmikus krisztus, stb.). Ennek a fajta kozmikus keresztnek a későbbi realizálódásai (Ábrahámtól napjainkig 13 alkalommal) kimutathatóan szerepet játszottak a zsidó vallás és nép későbbi történelmében.

Hogy mennyire nem Jézusra vártak messiásként a vallási vezetők, azt néhány idézet jól szemlélteti:

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Milyen a zsidó Messiás
A [Ezt a szakaszt a fejezet végéig az 1574-es velencei kiadás óta a legtöbb kiadásból kihagyták.] názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van [Uo. 11:14.]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza. Ezzel ellentétben a fent említett azt okozta, hogy a zsidókat kardra hányták, a megmaradtakat szétszórták és megalázták, a Tórát megmásították, a világ nagy része tévedésbe esett és az Örökkévaló helyett más istent szolgál.

http://regi.zsido.com/zstsz06/01hetlevelezo.htm
Messiás: Judaizmus kontra Kereszténység (1)
A „názáreti”
A legkönnyebb olyan próféciát beteljesíteni, amit az ember maga talált ki. Az Újszövetség maga tesz bizonyságot erről a sarkigazságról, amikor szép számú „próféciát” fabrikál a puszta semmiből, és azokat a zsidó Szentírásnak tulajdonítja.

http://www.zsido.hu/vallas/eszmek.htm
6. A messiáshit
Az átlag zsidó ezért a messiási kort „az idõk végén” úgy képzeli, mint az örök béke korszakát, amelyben a világ és az ember megváltásán (megjavulásán) túl a saját népi reményei is megvalósulnak. Érdekes azonban, hogy ezek a jóslatok és reménységek egyáltalán nem azonosak azokkal a keresztény teológusok által meghatározott, úgynevezett krisztológiai helyekkel, amelyek szerint a zsidó Biblia (az Ószövetség) állítólag Jézus eljövetelét igazolja.

http://hamantaschen.blogspot.com/2007_05_01_archive.html
Orthodoxes Judentum in Jerusalem / Jewish Zionistic Orthodox / יהדות אורטודוקסית - חרדית וציונית
Monday, May 21, 2007
Die Arroganz der christlichen Missionare
Nach Hunderten wenn nicht sogar nach 1000 Jahren hat sich die katholische Kirche endlich bequemt zuzugeben, dass J. keine einzige Bedingung eines Meschiach erfuellt hat. Im Talmud Sanhedrin finden wir eine Liste jeglicher Bedingungen, die ein Meschiach erfuellen muss und J. ist zu 100% gescheitert.
--A keresztény hittérítők arroganciája
Évszázadok, vagy akár 1000 év után a Katolikus Egyház végre hajlandónak mutatkozott elismerni, hogy Jézus egyetlenegy feltételt se teljesített a messiássághoz. A Talmud Sanhedrinjében találunk egy listát minden feltételről, amit egy messiásnak teljesítenie kell és Jézus 100%-ra meghiúsult.--

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a Messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor Messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Az ószövetségi legendák írói a messianisztikus elképzelésük szerint a földi jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat (pl.: Mózes V. 6,18; 7.22-23; 8,18; 11.10-11; 14,2; 15,6; 19,1; 20.10-15; 23.20; stb.) tűzték ki célul, amit végérvényesen a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiásuk (Immánuel; *1999.08.11.) hivatott majd realizálni:

Idézet:
http://www.regi.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm http://zstsz.tewe.hu/node/87
Milyen a zsidó Messiás
1. §. A Messiás király meg fog jeleni, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy eredetileg volt, felépíti a Szentélyt, és összegyűjti Izrael szétszórtjait. Napjaiban újra érvényes lesz valamennyi törvény, mint annak idején: áldozatokat fogunk bemutatni, és megtartjuk a smitá és jovél éveket, ahogy mindez a Tórában áll.

4. §. Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak.

Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.

http://www.zsido.com/konyvek/egyseg_14____1993__szeptember/124/1779 http://www.zsido.com/blog/milyen_lesz_a_zsido_messias/10/43 http://regi.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Milyen lesz a zsidó Messiás
Mivel a téma mindig aktuális - sőt egyre aktuálisabb - érdemes egy pár pillanatot szentelni az ügynek. Milyen is lesz a zsidó messiás? Végtére is a Messiás zsidó találmány nem árt, ha tudjuk a saját álláspontunkat a kérdésről.

Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

A messiási időkkel kapcsolatos hagyományok közül az egyik legfontosabb a szétszóratásban élők összegyűjtésére és Izrael országában való újratelepítésére vonatkozik. Ez némi politikai függetlenséggel kezdődnék, sőt egyesek szerint a többi nemzet hozzájárulásával. Számos hagyomány beszél arról, hogy a zsidók a Messiás eljövetelét megelőzően vissza fognak térni Izrael országába.

Nem lehetetlen, hogy az államférfiúi bölcsesség és politikai zsenialitás ilyesfajta megnyilvánulása alkalmassá tenné ezt az embert a világ vezetésére. A nagyhatalmak hallgatnának az ilyen egyéniségre.

Így írja Maimonidész [31] : „Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak. Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.”

http://www.zsido.hu/vallas/messias.htm
Messiás-hitünkrõl
A zsidóság messiáshite azonban mindmáig megõrizte a Szentírás eredeti, „az idõk végén”, ám itt, a való világban bekövetkezõ megváltás-gondolatát: Isten - a próféták tanításai szerint - az idõk végén egybegyûjti majd Izrael szétszórtjait a világ négy tájáról, elviszi õket az õsi földre, és újra felépül a jeruzsálemi Szentély.
Raj Tamás fõrabbi

http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

http://zsido.pontez.hu/konyvek/tartalmas_elet/3/729 http://www.zsido.com/szoveg/a_rebbe_filozofiaja/46 http://regi.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
35. SZÁM - 1998. augusztus/5758 Elul -
Fény az alagút végén
- Az értelmes élet titka -
Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.
(Jesájá 11:9.)
A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.
(A Rebbe)
Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.
Ez a nemzedék lesz a számüzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke - mondta - a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.

De térjünk vissza a Názáreti Jézushoz.
Az újszövetségi legendákkal már van némi gond, mivel ezekhez közvetlenül nem volt köze Jézusnak, azaz a halála után ~két évtizeddel kezdte egy olyan ember (Pál - Saul rabbi) megszerkeszteni, aki nemcsakhogy nem ismerte Jézust, de rádásul a követőinek az ádáz ellensége, üldözője is volt a szanhedrin megbízásából... Ha Saul rabbi valóban "megtért" ("Pál-fordulás" - Saulus-ból Paulus...) volna, akkor nem valószínű, hogy idegenben, azaz Rómában ölték volna meg (ahol a rómaiaknak hirdette az általa összeállított "igét"), hanem már korábban a szanhedrin bosszúja utólérte volna, hisz micva, törvény a bosszúállás (Mózes II. 21,24; Mózes III. 24,20; Mózes V. 19,21)...

Jézus nem a világ népeinek a vallásai ellen lépett fel, hanem saját népének az ószövetségi legendák által sugallt etikai törvényei ellen. Ezzel szemben Pálék (Saul rabbi) előszeretettel a világ népeire igyekeztek ráerőltetni az általuk létrehozott "szeret vallását". Ha valóban Jézus követője lett volna, akkor otthon a hazájába érte volna a mártírság, mint a Názáreti Jézust...

Jézus mesés, nonszensz feltámadásának az ötlete egyértelműen Pál (Saul rabbi) kontójára írható, amit átvettek a későbbiekben az "apostolok", akik több mint másfél évtizeddel Pál után kezdték összehozni az evangéliumaikat. Pál előrelátóan igyekezett kibiztosítani a Jézussal kapcsolatos mesebeli ötletét (a kereszthalált halt Jézus feltámadt és majd az idők végén újra eljön ítélni élőket és holtakat Immánuel személyében)...:

Idézet:

Pál levele a galatákhoz
1,6 Nincs más evangélium
Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok;
1,7 pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát.
1,8 Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!
1,9 Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!

Pál (Saul rabbi) stílusa az "átkozott legyen!" "felkiáltással" nem éppen az újszövetségi legendák által hirdetett "szeret vallására" utal, hanem kifejezetten az ószövetségi legendák stílusára...:

Idézet:

Mózes I.
27,29 Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy parancsolója testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld!

Mózes IV.
22,6 Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, áldott lesz, és akit te megátkozol, átkozott lesz.

24,9 Hever, fekszik, mint a hímoroszlán, és mint nőstényoroszlán, ki meri fölkelteni? Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!

Mózes V.
7,26 Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Józsué könyve
6,26 Abban az időben mondta ezt az esküt Józsué: Átkozott legyen az Úr előtt az az ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit!

Pál első levele a korinthusiakhoz
16,21 Köszöntésemet saját kezemmel írom: Pál.
16,22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Pál (Saul rabbi) megfeledkezhetett feltehetően a "megbocsátás kegyelméről"...

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 19:58 | Sorszám: 245
Szerintem kár ezt a témát szét OFF-olni...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 19:55 | Sorszám: 33
Igen, de a véleményem szerint a 2012. év nem fog semmi olyat erdményezni, amit egyesek a falra festenek.

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 19:45 | Sorszám: 15
Tanulmányozd a következő forrást, itt részletesen kifejtettem:

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 14:20 | Sorszám: 236
Ez kidolgozás alatt áll.
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 14:17 | Sorszám: 234
jav.:

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 14:16 | Sorszám: 233
Héra István: Magyar német szótár (490. old.) nincsen=nincs

"itten" az hiányzik valahogy...
Tudom tanyán szokták így... [img]http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_lol.gif[/im9

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 14:10 | Sorszám: 231
Természetesen minden vallás tartalmaz hasznosítható dolgokat is, amiket vétek lenne elvetni. Viszont mivel egyetlen olyan nem létezik még, mely kielégítené a globalizálódó világunkban elő túlnyomó többség érdekeit és biztosítani tudná a reális és igazságos szellemi fejlődését, így a véleményem szerint éppen ideje ebben is előrelépni, szakítva az évezredes vallási mesék gyakorlatával...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 13:55 | Sorszám: 227
"Miért kell neked Saul rabbi viselt dolgai mellett állandóan nem létező dolgokat sulykolni itten?"

Tudtommal helyesen így írják: itt...

Milyen nem létező dolgokról beszélsz? Tanuld meg végre azt, hogyha kérdezel, vagy állítasz valamit, akkor jelöld meg pontosan, hogy mire célzol...

Az eddigi bejegyzéseidben egyetlen cáfolat, ellenbizonyítás nem hangzott el a felvetett témákkal, gondolatokkal kapcsolatosan, csak értelmetlen és zavaros kötözködést a rád jellemző szinten...

Van akinek van erre ideje, nekem nincsen.

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 13:38 | Sorszám: 223
jav.:

jövő

(sajnos nincs a billentyűzeten ő és ű betű, így mindig kész szövegekből kell átmásoljam, de néha lemarad...)

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 13:35 | Sorszám: 222
A globalizálódó világunknak egy egységes vallásra van szüksége, mely közelebb viszi az embert a Kozmoszhoz, igazságosságra, szeretetre, megértésre, istenkeresésre motivál kizárólagosan a KÖZJÓ érdekében, egy szebb és tartalmasabb közös jövö céljából és ami mentes a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől és a nacionalista igyekezetektől.

Jelenleg tudtommal ilyen vallás még nem létezik...

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 13:27 | Sorszám: 219
Sajnos a látogatottabb fórumokon nyüzsögnek az ilyen "Klugscheißer"-ek, szisztematikusan zavarva a topicok tevékenységét...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 13:16 | Sorszám: 217

Ne sértődj meg, de az eddigi hozzászólásaidból nemcsak az értelem, de a logika is hiányzott. Sajnálom a drága időmet a bárgyú és primitív gondolataidra pocsékolni...

Bízom a megértésedben.

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 12:50 | Sorszám: 214
Klaus Matefi
"Láthatjuk, hogy a két erkölcsi rendszer nemcsak a minőségében, de a céljaiban is eltér egymástól. Amíg az ószövetségi legendák a híveinek földi jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat (pl.: Mózes V. 6,18; 7.22-23; 8,18; 11.10-11; 14,2; 15,6; 19,1; 20.10-15; 23.20; stb.) ígér, addig az újszövetségi legendák a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel (Lukács 6.23) traktálják a híveket, amennyiben betartják a számukra előírt törvényeket..."

Az ószövetségi legendák reális földi dolgokat tűztek ki célul, ezzel szemben a keresztények számára:

Lukács evangéliuma
6,23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal."

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 12:39 | Sorszám: 211
Értelek, hogy igyekszel magadból kiindulni (hisz "mindenki magából indul ki"), de nem általánosíthatsz... Látszik, hogy nem vagy elég jó emberismerő. Tudod van ilyenis meg olyanis... Ha te a környezetedben csak ilyenekkel vagy kapcsolatban, az legyen a te problémád...

Szóval?

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 12:25 | Sorszám: 208
A magadról alkotott véleményeddel egyet tudok érteni...

Esetleg akkor most fogalmazzad meg újra az ember szó jelentését is...

Sokat emlegeted a pártot, feltehetően hiányoznak számodra az összejövetelei? A stílusodból ítélve igen...

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 12:16 | Sorszám: 205
Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 12:05 | Sorszám: 203
jav.:

A "Minden időben" kifejezés természetesen az emberiség fennállásának az idejére vonatkozik, amikor az ember hátat fordítva az ősközösségnek mások kizsákmányolására vetemedett...

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 11:54 | Sorszám: 202
Elfeledkeztél a 190. bejegyzésemre reagálni...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 11:53 | Sorszám: 201
Hát ezért igazán kár volt strapálni magadat... Sok szöveg értelem nélkül...

A "Minden időben" kifejezés természetesen a vallások fennállásának az idejére vonatkozik... A mondat tartalmát pedig a történelmi tapasztalat igazolja.

Egy bejegyzésből kiemelsz magadnak egy mondatot, amit meg se értettél és azon rágódsz "oldalakon" keresztül.

Így próbálkozik egy olyan ember, aki alapjában nem ért a vallások valódi misztériumaihoz, viszont fontoskodni szeretne mindennemű hozzáértés nélkül. Inkább nyelvészként próbáld magadat más fórumon hasznosítani, de persze a kulturált társalgási szabályok betartása mellett, amire eddig nem nagyon voltál képes...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 08:39 | Sorszám: 13
Imam Mahdi eljövetelének elképzelt feltételei

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 08:36 | Sorszám: 199
"Hát ez télleg egyszerűnek látszik."

Örülök, hogy megérted...

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 08:34 | Sorszám: 198
"Továbbmenve, ha nem is fontos a valódi alapok és célok ismerete, akkor mi van? Akkor lehet, hogy valami más a fontos, amire nem gondolsz?"

Minden időben a földi hatalom birtoklása motiválta az emberiség történetét. Maguk a vallások csak hatásos eszközök voltak ezen igyekezetek számára szerintem...

Természetesen e mellett minden vallás tartalmaz kozmikus útmutatót is, azaz felhívják a figyelmet egy kozmikus korszak végére, amiben éppen élünk.

Klaus Matefi
2008. szeptember 25. 08:18 | Sorszám: 197
Kedves Jbatky!

"Ez a mondatod nagyon-nagyon érdekes. És mi a véleményed arról, hogy a szakrális szövegekben esetleg többrétegű információ-tárolás történt? Mindenféle embereknek, tetszőleges szakmában, tudatállapotban és tudás mellett különféle imformációkat hordoznak. Van akinek lejön a metafizika, másnak csak a mindennapi életre vonatkozó szabályok, stb.,stb. Hm?"

A "szent iratok" szövegei sok esetben tartalmaznak mély ezotérikus mondanivalót is, de többségük a hívő tömegek számára írt exotérikus magyarázatok, számtalan meseelemmel fűszerezve.

Az ó- illetve az újszövetségi legendák két egymásnak ellentétes etikai szabályrendszert sugallnak a mindannapi életre vonatkozóan. Az Újszövetség a szeretetet, megbocsátást, alázatot hirdeti minden embertársukkal kapcsolatosan, viszont az Ószövetség csak a saját hívő tömegeikre nézve sugall bizonyos fokú pozitív etikai hozzáállást, az idegenre nézve az ellenkezőjét.

Ennek a legszemléletesebb példája a kamattörvény:

Mózes V
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.

ezzel szemben

Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Láthatjuk, hogy a két erkölcsi rendszer nemcsak a minőségében, de a céljaiban is eltér egymástól. Amíg az ószövetségi legendák a híveinek földi jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat (pl.: Mózes V. 6,18; 7.22-23; 8,18; 11.10-11; 14,2; 15,6; 19,1; 20.10-15; 23.20; stb.) ígér, addig az újszövetségi legendák a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel (Lukács 6.23) traktálják a híveket, amennyiben betartják a számukra előírt törvényeket...

A keresztény hit valódi végcélja ugyanaz a messiás, akit Ezsdrásék beterveztek az "idők végére", azaz napjainkra. A különbség abban rejlik, hogy Pál (Saul rabbi) kezdeményezése alapján a Názáreti Jézus fel lett papíron támasztva (sajnos mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, így ez nonszensz...) kizárólag azért, hogy úgymond az "idők végén" eljöjjön "ítélni élőket és holtakat" és a népeket "vaspálcával kormányozza" (Jelenések könyve 12.5;19.15; Zsoltárok 2.7-9; Ézsiás 63.1-4)... Tehát a jóhiszemű keresztény hívő tömegek (akiket általában erőszakkal kényszerítettek a saját nemzeti vallásaik elhagyására...) napjainkig azt hitték, hogy Jézus valóban "feltámadhatott a halottaiból" és az "idők végén" majd ítél, feltámasztja a halottakat és igazságot tesz ("Jézus második eljövetele")... Ezzel szemben a meztelen igazság az, hogy a Názáreti Jézus i.sz 25 április elsején kereszthalált halt, természetesen nem támadt fel, napjainkra várt ószövetségi legendák messiása viszont már 9 éves, akinek persze semmi köze nincsen a kereszthalált halt Názáreti Jézushoz...

Jézus kozmikus misztériuma tehát egy közbenső állomás volt csak, de nincsen direkt kapcsolatban a "végidőkkel", azaz napjainkkal...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 19:23 | Sorszám: 190
"A 33-ban idézett „mellékszöveged” – aminek köze nincs ehhez – verte ki nálam a biztosítékot. Mert hogy mindennek van határa!"

Mi a problémád ezzel a szöveggel?

"...a XXI. század elején, a globalizáció időszakában szükségessé vált elgondolkozni azon, hogy tulajdonképpen a meglévő vallások valóban a világbéke érdekeit, céljait képviselik, vagy pedig csak vallási, nemzeti kisebbségek érdekeit, céljait. Nem "tudatlan" báránykákra van szüksége az emberiségnek, hanem öntudatos, céltudatos hívő tömegekre, melyek kéz a kézben igyekeznek az egész emberiség jóléte, boldogsága, erkölcsi nívója érdekében tevékenykedni. Nincs "Isten" által kiválasztott nép, nem is volt! Az emberiség magára van utalva, nem pedig kitalált "Istenek" sugalmait propagáló ókori mesés legendákra...

Szerintem a "történelem végén" (nemzeti államok vége) egy olyan egységes vallásra van szüksége az emberiségnek KIVÉTEL NÉLKÜL, mely valóban az igazságosságon alapszik, a közjó, az emberiség boldogsága, békés egymásmellettélése, erkölcsi színvonalának az emelése érdekében lép fel, a soha be nem váltható túlvilági ígéretek mellőzése mellett...

Ahogy a nemzetállamok megszüntetésén lehet és kell munkálkodni, úgy szerintem az általam megjelölt pozitív célokon is szükséges. A nacionalizmus egy igen veszélyes jelenség a többi népre és tulajdonképpen a saját népére nézve is, melyet a történelmi tapasztalatok igazolnak és bizonyítanak. Az pedig még veszélyesebb lehet, ha ez vallási fanatizmussal párosul."

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 18:39 | Sorszám: 189
...
Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 18:10 | Sorszám: 187
Egy ókori vallási igyekezetet, mely esetlegesen a szanhedrintől (vallási vezetés) indult ki, ne általánosítsad egy népre...

Se az ószövetségi legendák, se pedig az újszövetségi legendák jóhiszemű hivő tömegei nem ismerik a vallásaik valódi alapjait, céljait. A Názáreti Jézus egyszer, mint hús-vér ember keresztre lett feszítve és meghalt. A napjainkra várt messiásnak, akit a "keresztények "Jézus második eljöveteleként" vártak eddig, valójában semmi köze az i.sz. 25-ben kereszthalált halt Názáreti Jézushoz...

A 33. bejegyzésedre a 122-ben megadtam a választ...

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 16:36 | Sorszám: 185
"A Klaus Matefi nicken író személy ellen a világon semmi kifogásom nincs."

Én a saját polgári nevemen írok, ellentétben veled, aki nicknév mögé rejtőzve sértegeti minden bejegyzésében a másikat. Feltehetően a saját neveden nem engednéd meg magadnak ezt a "luxust"...

"„Jézus feltámadása, Pál találmánya...”

a témába olyan elvetemült „tanok” terjesztését csempészi be, amelyekhez véleményt csatolni nem csak hogy állampolgári jogom, de kötelességem is."

Semmilyen elvetemült tanról nincsen szó, egyszerűen a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus kapcsolatfeltárása folyik itt, amihez megfelelő történelmi visszatekintés és magyarázat is járul.

Mindenkinek joga van a véleményét hangoztatni, illetve megcáfolnia a tárgyalt dolgokat, ha tudja, de mivel ez egy nyilvános fórum, így csak a másik személyének a tiszteletbentartása mellett. Neked erről eddig fogalmad se volt, hogy mi az...

Attól, hogy te gyalázó szavakkal illeted a vitapartneredet, attól még soha nem lesz igazad, legfeljebb az általad védett ügynek árthatsz és magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt...

Részemről ezután nem vagyok veled hajlandó társalogni, azt hiszem, hogy ezen nem kell csodálkozzál...

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 11:16 | Sorszám: 182
Tisztelt Moderátor!
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000160
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

topicból "Pendragon" nick alábbi személyeskedő és sértő bejegyzéseit kérném törölni:

180., 175., 173., 170., 160., 159.

és egyúttal kérném a topicjaimból történő végleges kitiltását. Sajnálatos módon nem ismeri az elemi társalgási szabályokat, amit egy nyilvános fórumon illene mindenkinek betartani, mert különben lesüllyed a fórum színvonala.

Köszönettel

Klaus Matefi

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 11:15 | Sorszám: 1097
Tisztelt Moderátor!
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=10&t=000160
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

topicból "Pendragon" nick alábbi személyeskedő és sértő bejegyzéseit kérném törölni:

180., 175., 173., 170., 160., 159.

és egyúttal kérném a topicjaimból történő végleges kitiltását. Sajnálatos módon nem ismeri az elemi társalgási szabályokat, amit egy nyilvános fórumon illene mindenkinek betartani, mert különben lesüllyed a fórum színvonala.

Köszönettel

Klaus Matefi

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 11:03 | Sorszám: 181
Van akit nagyon zavar ez a téma, szinte szétpukkad a méregtől...

Szóba nem érdemes vele állni, mert a társalgási színvonala kocsmai szinten áll sajnos...

Csodálom, hogy még nem lett kitiltva erről a fórumról...

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 07:52 | Sorszám: 179
jav.:

"Általános felzúdulást keltett a professzor nyilatkozata. Kijelentette, hogy a pátriárkák nem valós történelmi alakok, és a nekik tulajdonított sírok Nagy Heródes király uralkodása (i. e. 37-4) idején, több mint másfél ezer évvel Ábrahám és utódai feltételezett kora után készültek."

Klaus Matefi
2008. szeptember 24. 07:51 | Sorszám: 178
Idézet:
Kedves SenKyse!

A génius – azt jelenti őrangyal- aki felnőtt a saját őrangyalához, a génius személyfeletti."

Szerintem azt kellene először tisztázzad, hogy mi az őrangyal. A hívő tömegek szemében egy szárnyakkal rendelkező láthatatlan egyén, "Isten" küldötte. Hogy fogalmaznád meg Te személyesen az őrangyal fogalmát?

"A szent iratok azért szent iratok mert egy isteni egységből való látásból erednek."

Azért "szent irat" valami, mert azt állítják róla... Az én fogalomtáramban "szentnek" csak olyan irást lehetne nevezni, ami az abszolút igazságon nyugszik, mentes mindenféle exotérikus, a tömegeknek való meséktől, tanítómeséktől. Tudtommal ilyen jelenleg még nem létezik... Nem lehet már eleve egy olyan könyvet "szentnek" titulálni, melynek az első része egy népet más népek legyőzésére, kiírtására, szolgasorba való süllyesztésére bíztat és kötelez, kizárólag a földi jólét, gazdagság és népek feletti hatalom megszerzése céljából, ezzel szemben a könyv második részében a többi népet szeretetre, megbocsátásra, tűrésre, feltétel nélküli engedelmességre oktatja és kényszeríti... Ezek kedves SenKyse emberi ötletek, méghozzá távlati elképzelésekre felépített ötletek... Jézus "halottaiból történt feltámadására" csak azért volt szükség, hogy majd a "végidőkben", azaz napjainkban (1999.08.11.) újra eljöjjön "ítélni élőket és holtakat" és a keresztény tömegek elfogadják Immánuelt, JHVH-Krisztus inkarnációját "Jézus második eljövetelének", annak ellenére, hogy az i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézusnak valójában semmi köze természetesen Immánuelhez, az ószövetségi legendák közel 2500 éve betervezett messiásához...

"Nincs itt meg a hazugság lehetősége, és irgalmatlan az a megközelítés, hogy ezek valamilyen gazdasági- politikai- hatalmi célzattal keletkeztek, (marxi-lenini szinten van ez, nagyon lenn)."

Értelek... Egy kicsit gondolkozz el az előző pontban írtakról...

"Ha nem szent, hanem racionális- tudományosan közelít valaki, zuhan rá, mint héja a mezei nyúlra,
a véres, széttépett tetem fölött ámulva megállapítja: hazugság, csalás, és selymetnyelt hangon nullázhatja le azok közléseit, akik ott jártak Isten országában, következtethet olyanra, éljen a globalizáció."

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál, azaz ha valaki az igazvallást keresi, annak az igazságot kell keresnie... Ha valami céltudatos mellébeszélést tartalmaz, az nem lehet igazság...

A globalizáció egy nagyon hasznos és követendő gondolat lenne, ha nem a mai tervek, elképzelések alapján folyna (melyek valójában az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit hivatottak realizálni), hanem kizárólag csak a KÖZJÓ lenne a motiváció... A nacionalizmus az emberiség elpusztulásához, vagy szolgasorba süllyesztéséhez vezet, tehát ettől a negatív fogalomtól, hagyománytól meg kell szabaduljon az emberiség.

"Kívánom, neked Klaus Matefi,
hogy egyszer meglásd Isten országát."

"Isten" országa nem úgy fest kedves SenKyse, mint ahogy Te naivan azt elképzeled magadnak sajnos... Nézz körül a természetben és akkor majd reálisabb képet kapsz róla... Erre alapul tulajdonképpen az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendák tanítása, de az embernek saját jólfelfogott érdekében felül kell emelkednie ezen az "Isten országán", hogy a jövendő generációkra egy szebb, tartalmasabb, békésebb, igazságosabb jővő várhasson kivétel nélkül, ne pedig nyakig az adósságba beleszületve tengődjön a betevő falatáért gürcölve...

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

A fenti bejegyzésemet annyival kiegészíteném, hogy az ószövetségi legendákat feltehetően Ezsdrás és beavatott társai írták a babiloni száműzetés alatt és után az ott elsajátított ismeretekre támaszkodva. Nemcsak a "teremtő Isten" fogalma, kozmikus titka származik az ősi Mezopotámiából, a mai Irak területéről, de az Ószövetség által átvett teremtés története (a babiloni Enuma elis), a Noé-féle legenda (ahol a sumer Gilgames eposzban szereplő Um-napisti szerepét veszi át Noé!) és természetesen a kabbalisztikus titkos ismeretek is, amiket a nyolcszázas évek közepe felé Aharon Ben Shmuel HaNassi juttatta el Bagdadból Európába, de ez nem azt jelenti, hogy a korábbi korokban a zsidóság beavatottjainak ne lett volna birtokukban ez a hermetikus ismeret. Ma is előszeretettel alkalmazzák ezeket az ismereteket, melyek az ősi Mezopotámiából származnak:

http://www.zsido.hu/tortenelem/kard.htm
A magyar zsidók szent kardja
A kard héber felirata misztikus, kabbalista értelemmel bír, a tudatosan kiválasztott és kabbalista módon megformált zsoltáridézetek Isten segítségét, védelmét kérik. Erre a végveszélybe került budai közösségnek, sajnos, nagy szüksége volt. A budai hitközség tagjai magas fokú zsidó tudással rendelkeztek, ismerték és mûvelték a kabbalát is.

http://www.zstsz.hu/node/143
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Zsidó filozófia – Kabbala
Napjainkban egyre több embert érdekel az ezoterika, a misztika. Köves Slomó rabbi előadássorozatában betekintést nyerhetünk a Kabbala és a zsidó filozófia világába.

http://www.zsido.com/cikkek/a_kabbala_megerkezett_budapestre_is/10/437
A Kabbala megérkezett Budapestre is
2005-09-01
Meg akar ismerkedni a zsidó misztika filozófiájával? Tudni szeretné mi rejtőzik a Tóra, az isteni és az emberi lélek mélyén? Meg akarja érteni miért is kell a világot a micvák, a jócselekedetek árán megváltani? A Kabbalát hosszú időn át csak beavatott emberek szűk köre tanulmányozhatta, hiszen a kabbalista szövegeket a kevésbé tanult ember könnyen félremagyarázhatta...

Erről és sok minden másról szerezhetünk tudomást a

Bevezetés a Kabbala tudományába -című tanfolyamon,

amely szeptember 20.-án, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség központjában /1052. Károly krt.18-20/ este 19 órakor indul és kéthetenként ugyanabban az időpontban kerül megtartásra.

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=604&oldal=hirek&nodate=
Kabbala: az önismeret tudománya
2008-05-08 09:27:26
Siker? Pénz? Csillogás? Szerelem? Mindez elérhetõ a modern kabbala segítségével. Bár aki megismeri és ráérez az õsi tan lényegére, valószínûleg mást gondol majd sikernek, másféle csillogásra vágyik majd, mint korábban.
„Kabbala? Misztikus, bonyolult, pókhálós, zsidó hókuszpókusz”, hárít általában, aki legalább hallotta már a szót, és nem plüss nyulat vagy mackót ért alatta. Pedig kevés egyenesebb út vezet az élet értelmének felleléséhez, mint az évezredeken át titokként õrzött tudás.

http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=361&oldal=hirek&nodate=
Kabbala tanfolyam indul
2007-09-09 19:05:19
A kabbala, ez az õsi, a Bibliára és a zsidó misztikumra épülõ tudomány újabban ismét, világszerte divatossá lett. Hívei közt neves tudósokat és mûvészeket találunk. A kabbala ugyanis modern, rohanó és meglehetõsen elidegenedett, elbizonytalanodott világunkban rendkívül fontos lehet.

A tanfolyam elõadói
Dr. Popper Péter pszichológus,
Raj Tamás fõrabbi,
Rajnai Éva asztrológus,

Tarnóc János mûvelõdéstörténész.

Ezsdrás nevéhez kötõdik tehát az ószövetségi legendák megírása, Ábrahámot, Mózest, stb. feltehetõen Ezsdrás hívta életre... Ezt alátámasztja Israel Finkelstein professzor, a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója is:

[url=http://epa.niif.hu/00700/00775/00022/1127-1131.html ]"Általános felzúdulást keltett a professzor nyilatkozata. Kijelentette, hogy a pátriárkák nem valós történelmi alakok, és a nekik tulajdonított sírok Nagy Heródes király uralkodása (i. e. 37-4) idején, több mint másfél ezer évvel Ábrahám és utódai feltételezett kora után készültek."[/url]

Israel Finkelstein professzor szerint a Salamonnak tulajdonított Templom soha nem épült fel, azaz nem létezett, csak az ószövetségi legendákban...

Az újszövetségi legendákhoz személy szerint a "áldozati bárányként" keresztre feszített Názáreti Jézusnak semmi köze nem volt, a halála után legalább két évtizeddel kezdte lefektetni az alapjait Saul rabbi (Pál), aki korábban a szanhedrin utasítására üldözte Jézus követõit, és feltehetõen szintén a szanhedrin utasítására "tért meg", hogy a világ népei számára egy új vallást kínáljon fel, amiben látszólag ugyan a Názáreti Jézus volt a fõszereplõ, de a végcél a "végidõkre", azaz napjainkra betervezett ószövetségi legendák messiásának, Immánuelnek az elfogadtatása volt "Jézus második eljövetele" gyanánt, akihez természetesen semmi köze nem volt az i.sz. 25 április elsején keresztre feszített Názáreti Jézusnak...
Jézus papíron történt feltámasztása (ami nonszensz, mivel sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen) tehát nagy valószínűséggel Pál ötlete kellett legyen...

Ezeket a "szent iratok" kitételhez szándékoztam mellékelni...

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 21:04 | Sorszám: 177
Ne haragudj meg érte, de unintelligens emberkékkel nem szokásom vitázni...
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 20:48 | Sorszám: 176
...
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 19:17 | Sorszám: 174
Lazítsál végre egy kicsit... Nem tudsz megsérteni, mivel nem vagy rá alkalmas...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 12:05 | Sorszám: 31
"Tehát bizonyos értelemben, azt hiszem, a Te utadhoz az asztrológiára szükséged van. Ezzel mennyiben értesz egyet?"

Az asztrológia nélkül az általam kutatott területen csak a sötétben tapogatózhatna az ember. Nem véletlenül nem voltak eddig képesek hivatalosan se Jézus születésének és a kereszthalálának a dátumait megállapítani, se pedig akár az ószövetségi legendák messiásvárásának a sarkalatos időpontját. De ugye nem is ez volt a célja se a bibliai legendák vallásai haszonélvezőinek, se pedig a titkos társaságoknak...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 11:55 | Sorszám: 172
Annyira megnevettettél, hogy helyet csináltam számodra az alábbi topicomban:

Tevékenységemmel kapcsolatos meglátások

Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 11:36 | Sorszám: 171
Köszönöm kedves Pendragon a meleghangú soraidat...
Nem lehet könnyű neked...
Több időt fordítsál pihenésre.

Arra azért biztos rá fogsz tudni jönni, hogy mi a nem KÖZJÒ...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 11:29 | Sorszám: 29
"Nem hiszek a természetfeletti dolgokban (hagyjuk ezt Istenre), ami a természetben előfordul, az nekem természetes."

Ez így helyes, de annyi meghagyással, hogy sok dolgot nem láthat az ember a természetben annak ellenére, hogy mégis a része, hiába nézi tágra nyitott szemekkel.

Nem szándékozom az asztrológia alapjait se megvédeni, se pedig bizonyítani, a tevékenységem kizárólagosan arra irányul, hogy a bibliai legendák és titkos társaságok misztériumainak a kozmikus kapcsolatait feltárja, melyek az ősi asztrológiára bazíroztak. Ezért írtam, hogy a bejegyzéseim egyértelmű megértéséhez nem hátrány az asztrológiai alapismeret.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 08:45 | Sorszám: 169
Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 08:39 | Sorszám: 168
Kedves SenKyse!

"A génius – azt jelenti őrangyal- aki felnőtt a saját őrangyalához, a génius személyfeletti."

Szerintem azt kellene először tisztázzad, hogy mi az őrangyal. A hívő tömegek szemében egy szárnyakkal rendelkező láthatatlan egyén, "Isten" küldötte. Hogy fogalmaznád meg Te személyesen az őrangyal fogalmát?

"A szent iratok azért szent iratok mert egy isteni egységből való látásból erednek."

Azért "szent irat" valami, mert azt állítják róla... Az én fogalomtáramban "szentnek" csak olyan irást lehetne nevezni, ami az abszolút igazságon nyugszik, mentes mindenféle exotérikus, a tömegeknek való meséktől, tanítómeséktől. Tudtommal ilyen jelenleg még nem létezik... Nem lehet már eleve egy olyan könyvet "szentnek" titulálni, melynek az első része egy népet más népek legyőzésére, kiírtására, szolgasorba való süllyesztésére bíztat és kötelez, kizárólag a földi jólét, gazdagság és népek feletti hatalom megszerzése céljából, ezzel szemben a könyv második részében a többi népet szeretetre, megbocsátásra, tűrésre, feltétel nélküli engedelmességre oktatja és kényszeríti... Ezek kedves SenKyse emberi ötletek, méghozzá távlati elképzelésekre felépített ötletek... Jézus "halottaiból történt feltámadására" csak azért volt szükség, hogy majd a "végidőkben", azaz napjainkban (1999.08.11.) újra eljöjjön "ítélni élőket és holtakat" és a keresztény tömegek elfogadják Immánuelt, JHVH-Krisztus inkarnációját "Jézus második eljövetelének", annak ellenére, hogy az i.sz. 25 április elsején egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszített Názáreti Jézusnak valójában semmi köze természetesen Immánuelhez, az ószövetségi legendák közel 2500 éve betervezett messiásához...

"Nincs itt meg a hazugság lehetősége, és irgalmatlan az a megközelítés, hogy ezek valamilyen gazdasági- politikai- hatalmi célzattal keletkeztek, (marxi-lenini szinten van ez, nagyon lenn)."

Értelek... Egy kicsit gondolkozz el az előző pontban írtakról...

"Ha nem szent, hanem racionális- tudományosan közelít valaki, zuhan rá, mint héja a mezei nyúlra,
a véres, széttépett tetem fölött ámulva megállapítja: hazugság, csalás, és selymetnyelt hangon nullázhatja le azok közléseit, akik ott jártak Isten országában, következtethet olyanra, éljen a globalizáció."

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál, azaz ha valaki az igazvallást keresi, annak az igazságot kell keresnie... Ha valami céltudatos mellébeszélést tartalmaz, az nem lehet igazság...

A globalizáció egy nagyon hasznos és követendő gondolat lenne, ha nem a mai tervek, elképzelések alapján folyna (melyek valójában az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseit hivatottak realizálni), hanem kizárólag csak a KÖZJÓ lenne a motiváció... A nacionalizmus az emberiség elpusztulásához, vagy szolgasorba süllyesztéséhez vezet, tehát ettől a negatív fogalomtól, hagyománytól meg kell szabaduljon az emberiség.

"Kívánom, neked Klaus Matefi,
hogy egyszer meglásd Isten országát."

"Isten" országa nem úgy fest kedves SenKyse, mint ahogy Te naivan azt elképzeled magadnak sajnos... Nézz körül a természetben és akkor majd reálisabb képet kapsz róla... Erre alapul tulajdonképpen az Ezsdrásék által készített ószövetségi legendák tanítása, de az embernek saját jólfelfogott érdekében felül kell emelkednie ezen az "Isten országán", hogy a jövendő generációkra egy szebb, tartalmasabb, békésebb, igazságosabb jővő várhasson kivétel nélkül, ne pedig nyakig az adósságba beleszületve tengődjön a betevő falatáért gürcölve...

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 23. 07:30 | Sorszám: 27
Vannak dolgok, melyek megvitatása némi alapismeretet feltételez illetve kíván meg. Ilyen pl. a bibliai legendák misztériumai kozmikus kapcsolatainak a vizsgálata. Ez esetben nem árt, ha az olvasó rendelkezik asztrológiai alapfogalmak ismereteivel, mivel e nélkül valóban "kínai" lehet sokak számára az általam rendszeresen felvázolt konstelláció, vagy horoszkópábra. Ennek ellenére igyekszem szóban elmagyarázni általában, hogy miről van szó, így nem hinném, hogy komoly gondokat okozhatna bárkinek a gondolatmenetem követése.
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 19:24 | Sorszám: 25
Ezt már tapasztaltam...

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 19:22 | Sorszám: 12
"a Biblia kód elmélete szerint, a B. minden betüjele jelentéssel bír, és megfejthető belőle a jövő"

Ehhez csak hiszékeny emberek kellenek...

"1/a csillagok hasonló szerepet játszanak?"

Az asztrológia sokezer éves múltra tekint vissza. amire maguk Ezsdrásék ís az ószövetségi legendák misztériumát építették a babiloni száműzetés után. A tevékenységem célja nem az asztrológia reklámozása, vagy a hitelképességének az elfogadtatása, hanem a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus kapcsolatfeltárása.

Természetesen a Kozmosz hatásai befolyással vannak a Földünkre és ránk is.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 14:37 | Sorszám: 23
Közel 16 évig tartó kutatásom eredményeit igyekszem a fórumokon vitába bocsátani.

Téma: Imam Mahdi 2008?
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 10:34 | Sorszám: 10
Látom azért van olyan is, akit zavar az ilyen dolgok kitárgyalása... Esetleg, ha a témaval kapcsolatosan lenne megjegyzésed, akkor szívesen adnék arra választ...

A topic célja bizonyos elképzelések kozmikus eredetének a feltárása...

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 09:25 | Sorszám: 8
Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
Izrael megtámadná Iránt?
2008-06-24 17:37:12
A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.

Összefüggésbe hozható-e ez a hír esetleg az általam említett 2008.12.12.-én realizálódó kozmikus kereszttel?

2008 november 4. és 2009 január 20. között 77 nap van, aminek pont a félidejére esik az általam már említett kozmikus kereszt kialakulásának az idõpontja...

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 09:17 | Sorszám: 7
Véletlen egybeesés lenne az, hogy a magyar és német nyelvű vallásos zsidó sajtó egy Irán elleni támadást jósolgat 2008.11.04. és 2009.01.20. között?

Idézet:
http://zsido.hu/aktiv/shownews.php?kategoria=aktualis&sorszam=700&oldal=hirek&nodate=
Izrael megtámadná Iránt?
2008-06-24 17:37:12

A novemberi amerikai választás után, de még az új elnök beiktatása elõtt megtámadja Izrael Iránt - jósolta John Bolton. Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete szerint az arab világ titokban igen hálás lesz, ha a zsidó állam lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket.
John Bolton szinte biztos abban, hogy Izrael még az idén támadást intéz majd az iráni nukleáris létesítmények ellen, s ezzel nagy hálára kötelezi majd az arab világot. "A reakció a támadásra pozitív lesz - bár nyilvánosan nyílván el fogják azt ítélni. Lépni azonban nem fog az arab világ" - vélekedett az amerikai diplomata a The Daily Telegraphnak adott interjúban.
Bolton, aki héjának számít, maga is javasolta, hogy katonai akcióval akadályozzák meg Iránt nukleáris fegyver megszerzésében. A Bush-kormányzatban azonban nincs meg az akarat arra, hogy az amerikai hadsereg hajtson végre egy ilyen akciót - tette hozzá.
Tavaly még Bolton is hitt benne, hogy az amerikaiak katonai erõt is készek bevetni Irán ellen - ma azonban már csak Izrael elég eltökélt abban, hogy mindenképpen megakadályozza, hogy Irán nukleáris hatalommá váljon. A támadásra az "optimális idõ" a november 4-i amerikai elnökválasztás és a Fehér Ház új lakójának 2009. január 20-i beiktatása közötti idõszak - fejtette ki.

http://www.israelnetz. com/
01.09.08
Ein Dritter Weltkrieg am Horizont?
"Sollten Israel oder Amerika eine Offensive gegen den Iran wagen, bricht ein Weltkrieg aus", droht ein Vertreter des iranischen Generalstabschefs, Masud Dschasajeri. Die Bemerkung des Brigadegenerals wurde über die staatliche iranische Nachrichtenagentur IRNA verbreitetet und ist lediglich ein Höhepunkt im Säbelrasseln um die atomaren Ambitionen der Teheraner Mullahkratie.

"Die Vorbereitungen für einen unabhängigen Militärschlag gegen den Iran laufen in Israel auf höchsten Touren." Als möglicher Rahmen für einen israelischen Angriff auf den Iran wird die Zeit zwischen den amerikanischen Präsidentschaftswahlen im November 2008 und der Einführung des neuen Präsidenten im Januar 2009 gehandelt.

http://www.nol.hu/cikk/416180/
Egy izraeli miniszter elkerülhetetlennek látja az Irán elleni támadást
NOL • Népszabadság Online • 2006. szeptember 5.
Elkerülhetetlen egy Irán elleni katonai csapás Jákov Ederi izraeli tárca nélküli miniszter szerint, aki egy német regionális lapnak nyilatkozott erről.

A döntést még George Bush elnöknek kell meghoznia, mielőtt lejár elnöki mandátuma - vélekedett a kormány és a parlament közötti kapcsolatokért felelős miniszter az Erfurtban megjelenő Thüringer Allgemeine napilapban kedden megjelent interjújában. Az Egyesült Államoknak teljes erejével az (iráni) kérdés megoldására kell összpontosítania - mondta.

Mivel Iránnak katonai erő és az olajfegyver is a rendelkezésére áll, ezért nincs más választás, mint a katonai fellépés. "Minél előbb, annál jobb", az Egyesült Államok nem várhat a következő elnökválasztásig - fejtette ki. Az izraeli politikus egy korlátozott katonai akcióra számít, ami lerombolná az iráni nukleáris létesítmények egy részét. (MTI)

http://www.nol.hu/cikk/436624/
Brit kormányilletékesek Irán elleni amerikai támadástól tartanak
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 23.
Irán elleni amerikai katonai támadástól tartanak vezető brit kormánytisztviselők, jóllehet a kérdésben az amerikai kormányon belül is erőteljesek a nézeteltérések - írta a pénteki The Times.

A londoni napilapnak magas rangú brit kormányzati illetékesek azt mondták: félő, hogy George Bush amerikai elnök "az iráni helyzetet katonai eszközökkel akarja megoldani" jövőre, mielőtt lejár második elnöki mandátuma, ha arra a következtetésre jut, hogy kudarcot vallottak az iráni nukleáris fejlesztések leállítását célzó diplomáciai erőfeszítések.

A The Times által idézett források egyike szerint Bush nem akarja megoldatlanul utódjára hagyni az iráni kérdést.

http://www.nol.hu/cikk/437033/
Seymour Hersh: a Pentagon "intenzíven tervezi" Irán bombázását
NOL • Népszabadság Online • 2007. február 26.
Hersh viszont a saját teóriáját látja megerősítve abban, hogy Dick Cheney alelnök néhány napja Ausztráliában úgy nyilatkozott: minden lehetőség nyitott Irán ügyében. A szakújságíró jóslata szerint Bush, akinek második elnöki terminusa 2009 januárjában jár le, "nem távozik hivatalából úgy, hogy ne tenne valamit Irán ügyében".

http://www.nol.hu/cikk/491889/
Bush: Irán atomfegyverhez jutása "árulás" lenne
NOL • Népszabadság Online • 2008. május 15.
A jövő nemzedékekkel szemben "megbocsáthatatlan árulás" lenne hagyni Iránt nukleáris fegyverhez jutni - hangsúlyozza George Bush amerikai elnök az izraeli parlament (kneszet) előtt csütörtökön elmondandó beszédében.
"Amikor majd Izrael fennállásának 120. évfordulóját ünnepli, a világ egyik legnagyobb demokráciája lesz, a zsidó nép biztonságos és virágzó hazája.

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 08:55 | Sorszám: 6
Egy figyelemreméltó könyv szerzője 2008.12.21.-re (?) egy New York elleni "atomtámadást" jósol...:

Idézet:
http://www.apocalypse2008-2015.com/
APOCALYPSE PROPHESIED 2008-2015
A Rosetta Stone
Discovery in the Bible?
Jesus came right on schedule the first time! (Daniel 9:24-27)
Why not the second? No one knows the day or hour when Jesus will return, but the 7-year Apocalypse will take place:
21 December 2008 - 21 December 2015
Jesus came right on schedule the first time! (Daniel 9:24-27)
Why not the second? No one knows the day or hour when Jesus will return, but the 7-year Apocalypse will take place:
21 December 2008 - 21 December 2015
According to the book of Revelation, a great city will be obliterated with nuclear destruction soon after it begins. I identify this great city as being New York. If you own real estate or live down wind from NYC, I definitely advise you to read my books! The risk is real. I have read about it in popular scientific and news magazines. I have only discovered a highly probable date of when it will happen. America’s enemies will finally finish what 9/11 started. I am not happy to be the bearer of such news, but I must, so I wrote the two books published on this web site.
The Apocalypse will start on 21 December 2008 and end in 2015 as planned. By 2018 a new age of Godly peace and creative human liberty under just laws within a harmonious society will emerge. This will be the Third Civilization destined to last a 1,000 golden years of blessing under a unified Godly administration void of conflict and confusing deception. Wars and greedy exploitation will no longer dominate our society. Humanity’s dreams of spiritual fullness and material abundance will soon become reality. Read my books. I guarantee you will learn things you have never before encountered!
I am not a prophet, but a self-educated scientist with a Christian background. My books are full of wonders and mysteries explained. After reading them you will be better educated and prepared to meet the challenges ahead. You will understand why God will test and purge this planet with the Apocalypse. You could begin or dramatically improve your relationship with the One who has loved you from before you were born.

Kép

http://www.apocalypse2008-2015.com/Set_to_Go_Off.html#HowPossible
Some of the more important dates I discovered are:
* The Apocalypse is scheduled to start on 21 December 2008.
* Eleven prophetic timelines mentioned in the biblical books of Daniel and Revelation will begin on 4 January 2012.
* The over 5,000-year old Aztec calendar predicts the end of the world on 21 December 2012 , a date that coincides with the resurrection of Antichrist at the climax of the Apocalypse .
* A merciful God will end the coming 7 years of trial and terror with a final purging of evil by a massive, earth shattering 13-day long earthquake that ends by 17 September 2015.
* The 7 years of Great Tribulation often called the Apocalypse will officially expire on 21 December 2015.

The Apocalypse will take place from
21 December 2008 to 21 December 2015.
Be warned. Be prepared.

Faith in the Future Foundation
PO Box 6384
Minneapolis , MN 55406

A könyv a 2008.12.12.-én kialakuló kozmikus kereszt dátuma helyett 2008.12.21.-ét adta meg... Fő a pontosság...

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 08:41 | Sorszám: 5
2008.12.12.-én egy igen pontos, de más felépítésű kozmikus kereszt fog realizálódni a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek közreműködésével, mint ami 1999.08.11.-én volt látható a Zodiákusban. Asztrológiai szempontból a hatása (negatív!) lényegesen mögötte marad a kilenc évvel ezelőttinek:

2008.12.12. 16:37 UT
Nap-Mars konjunkció:21°/19,1°Nyilas; -Hold oppozíció:21°Iker; -Szaturnusz quadrat:21,4°Szűz; -Uránusz oppozíció:18,8°Halak

A 2008.12.12.-i kozmikus kereszt, mely szintén a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 Szelleme") egyik kozmikus forrása, New York-ra nézve a következő "felállást" mutatja:

2008.12.12. 11:37 UT - 5.00 New York
Nap-Mars konjunkció:21°/19,1°Nyilas; -Hold oppozíció:21°Iker; -Szaturnusz quadrat:21,4°Szűz; -Uránusz oppozíció:18,8°Halak

A bemutatott keresztek egytől egyig a Názáreti Jézus születésekor együttállt égitestek által alkotott keresztek:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztre feszítésekor a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak ("Magára vette a Világ összes bűneit"!)

Részletesebben Jézussal kapcsolatosan:

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

Aki magára vette a Világ összes bûneit...

A valódi betlehemi csillag

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 08:24 | Sorszám: 4
"Jézus második eljövetele" (amihez a Názáreti Jézusnak semmi köze nem lehetett...), a "holtak feltámadása" illetve az ószövetségi legendák messiásánák, Immánuelnek a születése az 1999.08.11.-én napfogyatkozással egybekötött kozmikus kereszthez kötődöt...:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Idézet:
Ámos 8,9.
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Link

Link

Link
Kép

Link
Kép

Link

Aufgenommen wurde es in Ungarn
--A felvétel Magyarországon készült--

Ez az esemény jelentette II. János Pál pápa szerint Európa számára az "Úrral való újabb találkozást":

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 08:09 | Sorszám: 3
Elnézést kérek a sok idegen nyelvű idézetért, de magyarul nem nagyon található erről a témáról megfelelő forrás...
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 08:03 | Sorszám: 2
Röviden kitérnék a síiták Imam Mahdijának a mesés legendájára. Imám Mahdi (Muhammad ibn Hasan; إمام مهدي születésének az időpontja bizonytalan. Egyes források szerint i.sz. 869.07.29.-én (255.08.15), más források szerint i.sz. 877, vagy 878-ban látta meg a napvilágot:

Idézet:
http://www.eslam.de/begriffe/m/mahdi.htm
Imam Mahdi
Er ist am Freitag, den 15. Schaban 255 n.d.H. (29. 7. 869 n. Chr.) in Sammara geboren.

http://german.irib.ir/files/online-texte/islam/fenster/teil13.asp
Fenster zur Hoffnung >> Teil 13
M- Wir wissen und dies erfahren wir auch aus zuverlässigen Überlieferungen, dass Mahdi Sohn Imam Hassan e Askaris (a) ist und im islamischen Jahr 255 oder 256 zur Welt kam. Also etwa im Jahre 877, 878 christlicher Zeitrechnung. Seit seiner Geburt lebt er.

Nyolc, ill. kilenc év különbség van a két forrás által megadott dátum között. Eddigi tapasztalatom szerint minden esetben téves dátumot közölnek ilyen személyek születési időpontjai gyanánt...

Egyes iszlám elképzelés szerint Imam Mahdi azonos a Názáreti Jézussal, aki i.sz. 25.04.01.-én kereszthalált halt... Az újszövetségi legendák Pál (Saul rabbi) által sugallt "Jézus második eljövetelével" (1999.08.11.) esne egybe Imam Mahdi felbukkanása is, amely időponthoz természetesen semmi köze a már közel 2000 éve halott Názáreti Jézusnak, hanem az ószövetségi legenda által várt messiásnak, Immánuelnek:

Idézet:
http://www.ahmadiyya.de/library/derVerheisseneMessias.html
Der Verheißene Messias und Imam Mahdi
In allen großen Religionen gibt es Prophezeiungen über das Erscheinen eines großen Propheten und Reformers, der in jener Zeit erscheinen würde, wenn die Welt von Materialismus und Götzentum verunstaltet sein würde. So hat auch Jesus (Frieden sei auf ihm) seine Wiederkehr angekündigt und Zeichen für dieses befreiende Ereignis gegeben. Der Heilige Prophet Muhammad (Segen und Frieden Allahs seien auf ihm) hat ebenfalls eine Vielzahl von Prophezeiungen überliefert, in denen von der Wiederkunft Jesu und dem Auftreten des Imam Mahdi die Rede ist. In einem Hadith (Überlieferung des Heiligen Propheten Muhammad) von Ibn Majah lesen wir, dass „Jesus, Sohn der Maria“ und der „Imam Mahdi“ ein und dieselbe Person sein werden.

http://german.irib.ir/files/online-texte/islam/fenster/teil4.asp
Fenster zur Hoffnung >> Teil 4
Und wenngleich auch der Name, mit der er, der große Weltenreformer, in den Völkern und Religionen bezeichnet wird, nicht ein und der gleiche ist, so ist doch ein und der gleiche Reformer und Retter gemeint. Nämlich Mahdi, wie er im Islam genannt wird.
Oder der Messias, des Menschen Sohn, wie ihn die Bibel nennt...

http://german.irib.ir/files/online-texte/islam/fenster/teil13.asp
Fenster zur Hoffnung >> Teil 13
Auch von Jesus Christus, der ebenfalls in jenen kommenden Tagen erscheinen und an Mahdis Seite gegen die Gewaltherrschaften antreten wird...

Was natürlich in völligem Gegensatz zu dem steht, was die ziemlich neue evangelistisch-zionistische Bewegung in den USA verkündet, welche dahingehend argumentiert und propagiert, dass Jesus Christus bei seiner Wiederkehr gegen die Welt des Islam kämpfen und sie ausschalten wird.

Wohingegen es, zusammengefasst, im Islam heißt, dass Mahdi, untertützt von Jesus Christus und darüberhinaus etlichen anderen großen Gottesfreunden der Vergangenheit und auch unserer Zeit, gegen Unrecht und Gottlosigkeit zu Felde treten wird und sich alle, die an den Einen Gott und Sein Wort glauben und dementsprechend handeln, gleich welcher Religion sie zuvor auch angehört haben mögen, der weltweiten revolutionären Reformbewegung anschließen werden.

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 07:53 | Sorszám: 1
Az iráni elnök (Mahmoud Ahmadinejad) szerint a síiták által várva-várt Imam Mahdi ("rejtőzködő Imám"; 12. Imam; Imam Muhammad al Mahdi; Sahib al Akhir az Zaman - "az utólsó idők ura"; al Hujjat-Allah - "Allahnak az igazság küldötte; al-Hujjah - "aki az igazságot feltárja"; Imam al Asr - "a mostani idők Imamja) a 2008. év végéig meg fog jelenni. Nagy feltűnést keltett világszerte a [url=http://209.85.135.104/search?q=cache XS_nevsanQJ:www.un.org/webcast/ga/60/statements/iran050917eng.pdf]2005.09.17.-én New Yorkban az ENSZ 60. közgyűlése előtt elmondott beszéde[/url], a 62. közgyűlésen pedig nyíltan említést tett Imam Mahdi várható megjelenéséről a közeljövőben:

Idézet:
http://germ.irib.ir/index2.php?option=com_content&task=view&id=2636&pop=1&page=0
Mittwoch, 26. September 2007
Ansprache des iranischen Staatspräsidenten vor der 62. UN-Vollversammlung

Ohne Zweifel wird der Verheißene Imam und der Große Reformer und endgültige Retter und letzte Bote des Himmels kommen und zusammen mit allen Gottesanbetern, und denen, die Gerechtigkeit fordern und Menschenliebe praktizieren, eine strahlende Zukunft aufbauen und die Welt mit Gerechtigkeit und Schönem füllen. Dies ist die Gottes Verheißung und Gott hält sein Versprechen.

Kommen Sie und tragen Sie zur Verwirklichung solcher wunderbarer Zustände bei.

In der Hoffnung auf eine helle Zukunft der Menschheit und den Morgen der Befreiung, der Freiheit aller Menschen und Vernichtung aller Formen des Unrechts, der Abscheu und der Gewalt sowie der absoluten Herrschaft der Menschenliebe überall auf der Welt. Ich sehe, dass diese Zukunft nahe bevorsteht.

Egy ezt megelőző másik ráutalás Imam Mahdi megjelenésére vonatkozóan:

Idézet:
http://www.president.ir/en/view.php?ArtID=6394&term=Imam
Saturday 25 August 2007 - 12:36
President:
Humanity thirsty for justice

President Mahmoud Ahmadinejad said on Saturday that propagation of aspirations of Imam Mahdi (May God Hasten His Reappearance) accounts for justice and promoting commands of prophets (Peace Be Upon Them).

He said in his statement to the Third International Conference on 'Mahdaviat' that the humanity is thirsty for monotheism and justice and that by grace of the God Almighty justice will prevail in the world soon.

"Since the prophets (PBUH) have heralded appearance of the Savior of Time, followers of all divine religions, are waiting for his eminence."
He said that under the current situation, the nations are fed up with oppression prevailing in the world, so, the ground is well-prepared for rule of Lord of the Time, Imam Mahdi (May God Hasten His Reappearance).
Tehran, Aug 25, IRNA

Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök szerint, aki az iszlám síita irányzatnak a híve, 2006-ban többször bejelentette, hogy a síiták messiásának, Imam Mahdinak a fellépése két-három éven belül fog megtörténni, ami a "történelem végét" fogja eredményezni, tehát ~2008-ban:

Idézet:
http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_14504.shtml
Today Tehran, Tomorrow the World
Mar 29, 2006
By CHARLES KRAUTHAMMER, Time
It is that he is a fervent believer in the imminent reappearance of the 12th Imam, Shi'ism's version of the Messiah. President Mahmoud Ahmadinejad has been reported as saying in official meetings that the end of history is only two or three years away. He reportedly told an associate that on the podium of the General Assembly last September, he felt a halo around him and for "those 27 or 28 minutes, the leaders of the world did not blink ... as if a hand was holding them there and it opened their eyes to receive" his message. He believes that the Islamic revolution's raison d'etre is to prepare the way for the messianic redemption, which in his eschatology is preceded by worldwide upheaval and chaos. How better to light the fuse for eternal bliss than with a nuclear flame?

http://www.iranian.ws/iran_news/publish/article_15612.shtml
[img]http://www.iranian.ws/iran_news/uploads/ahmadinejad-mahdaviat_lg-1_004.jpg [/img]
The Role of Hidden Imam in the history and the politics of the Islamic republic of Iran
May 13, 2006
The notion of the Hidden Imam (Islamic Messiah) has a central role in the Islamic Shiite thoughts.

Also, Jackson Diehl, reporting from Qom in Iran says (7): "in a dusty village outside this Shiite holy city, a once-humble yellow-brick mosque is undergoing a furious expansion.. . the expansion is driven by an apocalyptic vision: that Shiite Islams long-hidden 12th Imam, or Madhi, will soon emerge-possibly at the Mosque of Jamkaran- to inaugurate the end of the world. The man who provided million to prepare the shrine for that moment, the Iranian President Mahmud Ahmadinejad, has reportedly told his cabinet that he expects the Mahdi to arrive within the next two years..." Hojjatieh and the Hidden Imam

Meshkini, claimed that the Hidden Imam had endorsed the list of the Majles deputies for the Seventh Majles. Later, during the presidential elections, Mesbah Yazdi, clamied that someone in Ahwaz had seen the Hidden Imam in his dreams who had prayed for success of "Ahmadinejad" [the current president of Iran] in the elections. This opened the hands of the Hojjatieh mules in the Islamic Revolutionary Guards and other organizations for propaganda in favor of Ahmadinejad and rigging the elections in his support. At the moment, Ahmadinejad and his ministers claim that they get instructions from the Hidden Imam directly...in the first session of the Council of the Ministers, Ahmadinejad and his ministers signed a treaty with the Hidden Imam and they asked Saar Harandi, the Minister of Culture, to hand over the treaty to the Hidden Imam by throwing a copy of the Treaty down the well in Jamkaran. In the second session of the Council of Ministers, Rahmati, the Minister of Roads and Transportation said: 'due to the high amount of donations to Jamkaran, we do not need to set aside a governmental budget for construction of the Tehran-Jamkaran railway.' Ahmadinejad answered him with anger: 'we have not come [to power] for democracy. We are here to prepare the way for the emergence of the Hidden Imam... .

http://www.snappingturtle.net/jmc/tmblog/archives/005738.html
February 09, 2006
Apocalypse 2008?
A simple question, why does Arnaud de Borchgrave think that Iran's Ahmadinejad has set the date of the Apocalpse for 2008?
"The ultimate promise of all Divine religions," says Ahmadinejad, "will be fulfilled with the emergence of a perfect human being [the 12th Imam], who is heir to all prophets. He will lead the world to justice and absolute peace. Oh mighty Lord, I pray to you to hasten the emergence of your last repository, the promised one." He reckons the return of the Imam, AWOL for 11 centuries, is only two years away.

Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 07:38 | Sorszám: 0
Több elképzelés szerint is a 2008. év még tartogathat számunkra meglepetéseket...

Kinek mi erről a véleménye?

Imam Mahdi 2008?

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 07:21 | Sorszám: 21
Vannak emberek, akiket gyermekkoruktól kezdve céltudatosan nevelnek fel egy neki szánt szerep betöltésére.

Téma: Noétól napjainkig... (karikatúra-képregény)
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 07:17 | Sorszám: 3
"Az Uránusz bolygónak nagy szerepe volt a konstellációkra épülő eseménysor kialakításában. Emiatt nem véletlenül titkolták létezését! Ebből az epizódból megtudhatjuk, hogy hogyan vált ismertté e planéta:"

Woodpecker - karikatúra-képregény

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 22. 07:14 | Sorszám: 166
Köszönöm a jóindulatú tanácsot, de szerintem a szuggeszciót így kell írni...

Ugyanígy található meg a Héra István: Magyar német szótárban (616. old.) és pl.:
http://hipnozis.com/certsyllabus.htm
Klinikai Hipnózis Nemzetközi Diploma
A szuggeszció törvényei
http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00188/05921.htm
Karinthy Frigyes: Holnap reggel
Ezek a melléktünetek, szuggeszció és megint szuggeszció, ...

Klaus Matefi
2008. szeptember 21. 21:49 | Sorszám: 164
Kedves SenKyse!

Rembrandt ugyanúgy, mint más híres festő a maga által kialakított személyiséget igyekezett megformálni, "képbeönteni", ami természetesen a gyermekkorától ért "külső szuggeszciók", benyomások által jött létre.
Ha ezek a sugallatok gonoszként és csalóként festették volna le a számára, akkor Pál (Saul rabbi) máshogy nézne ki az általa készített festményen is. Ezt elhiheted...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. szeptember 21. 13:44 | Sorszám: 162
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=153392
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Klaus Matefi 2008. 09. 19. 23:03 (239)
Nem lett volna igaza Maimonidesznek?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Kire, vagy kikre gondolhatott?

Hübenbecker 2008. 09. 20. 22:19 (242.)
Ha az én véleményemet kérdeznéd, azt mondanám, hogy igazad van Klaus, be lettek csapva a keresztények! Legalábbis a túlnyomó részük be lett csapva.

Papjaik nem az igazságot tanitják, hanem valami misztikus bibliaellenes maszlagot. Gondolok itt többek között a "szentháromság" dogmára, a Mária kultuszra, valamint a "jóemberek" menyországi elhivatottságára valamint a rosszemberek pokoli, örök idökön át való kínoztatására.
Akinek ezt mondják, az érezheti úgy, hogy be akarják csapni!

okemah 2008. 09. 21. 09:41 (244.)
Helló Klaus.

>>erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten
belogen wurden:<<

Kérlek írj konkrét neveket-nevezd meg egy részüket!

Üdv.
ok.

Klaus Matefi 2008. 09. 21. 12:58 (245.)
Kedves Okemah!

A véleményem szerint Jézus egy pozitív lélekkel felruházott tanító volt, aki joggal fellépett népe vallásának a részben kegyetlen, bosszúálló, nacionalista sugallatai ellen. Jézus egy ugyanolyan hús-vér halandó volt, mint Te, vagy én, tehát akik azt terjesztették róla, vagy a nevüket adták hozzá a halála után, hogy egy tényleges halál állapotából feltámadt (sajnos az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen) és majd az "idők végén" (1999.08.11.) visszatér "ítélni élőket és holtakat" ("Jézus második eljövetele" - amihez természetesen semmi köze nem lehet az i.sz 25 április elsején kereszthalált halt Názáreti Jézusnak), azok szerintem mindannyian részt vettek benne akarva, vagy akaratlan. Tehát nincs értelme egy-két nevet kiemelni... Természetesen az értelmiszerzők (pl. Pál) szerepe volt a leglényegesebb, a későbbi követők lehet, hogy csak a hiszékenységük csapdájába esve folytatták azt, amit korábban a számukra kitűztek célul...

A Vatikán hajtotta végre tulajdonképpen azt az ószövetségi legendákban leírt Ezsdrásék elképzelését, ami szerint a népek nemzeti vallásait meg kell semmisíteni, de a későbbiekben a szintén "Jeruzsálem központú" iszlám is derekasan kivette ebből a részét. Látszólagosan ugyan ellentétek vannak a "három világvallás" tanításai között, de szerintem az ötlet az ószövetségi legendák alapgondolataira lett építve céltudatosan... Tehát nemcsak a keresztények vannak ilyen téren érintve, amire Maimonidesz célzott, hanem valójában mind a három vallás...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi 2008. 09. 21. 13:09 (246.)
Kedves Hübenbecker!
"Ha az én véleményemet kérdeznéd, azt mondanám, hogy igazad van Klaus, be lettek csapva a keresztények! Legalábbis a túlnyomó részük be lett csapva."

Az én véleményem szerint (mint ahogy azt Okemahnak is írtam) nemcsak a keresztények, illetve az iszlám hívei lettek félrevezetve, de maguk a zsidók is. Számukra viszont azért nem jelenthet "vesztességet", mivel a saját "kiválasztottságuk" céljából történt ez meg feltehetően...

"Papjaik nem az igazságot tanitják, hanem valami misztikus bibliaellenes maszlagot. Gondolok itt többek között a "szentháromság" dogmára, a Mária kultuszra, valamint a "jóemberek" menyországi elhivatottságára valamint a rosszemberek pokoli, örök idökön át való kínoztatására.
Akinek ezt mondják, az érezheti úgy, hogy be akarják csapni!"

Semelyik vallás papjai se tanítják az igazságot sajnos... Erről valószínű maguk se tudnak...

Üdv

Klaus

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 20. 21:04 | Sorszám: 19
Szerintem az ószövetségi legendák messiásának nincsen köze az újszövetségi legendák "Jóistenéhez". A szanhedrin nem szentesítene egy idegen embert messiásként. Immánuel már 9 éves. Hozzá kell tegyem, hogy "egy fecske nem csinálhat nyarat", azaz egy messiás csak a hívő tömegek eddigi tevékenységére bazírozhat.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 20. 10:03 | Sorszám: 161
Beteg ember vagy, kezeltessed magad...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 19. 22:35 | Sorszám: 16
Ne légy ennyire pesszimista...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 19. 22:32 | Sorszám: 158
Hát ezt újra megismétlem, mert sok melléütés is van a szövegben:

Nem téged bunkóztalak, hanem a bejegyzéseid stílusát, de az eddigi hozzászólásaid nem éppen egy értelmes, intelligens és jómodorú embert festenek le rólad...

A véleményed olyan, mint a gazdája... Örülnék, ha nem rontanád a topic színvonalát a további megnyilvánulásaiddal... Az igazság bizony néha fájó is tud lenni...

Klaus Matefi
2008. szeptember 19. 18:49 | Sorszám: 157
Nem téged bunkóztalak, hanem a bejegyzéseit stílusát, de az weddigi hozzászólásaid nem éppen egy értelmes, intelligens és jómodorú embert festenek le rólad...

A véleményed olyan, mint a gazdája... Örülnék, ha nem rontanát a topic színvonalát a további megnyilvánulásaiddal... Az igazság bizony néha fájó is tud lenni...

Klaus Matefi
2008. szeptember 19. 11:57 | Sorszám: 152
Csak annyit a téged minősítő primitív bejegyzésedre, hogy szerinted Angliát és a többi országot is az "osztálharc" motiválta a gyarmatosításra, más országok, népek meghódítására?

Ezsdrásék a Mózes V. könyvében az "osztályharc" miatt adták pl. a következő utasításokat?

Idézet:

Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és [u]sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.[/u]

23,20 [u]Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni![/u]
23,21 [u]Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.[/u]

28,12
Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, [u]és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt. [/u]

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:
28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 [u]Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.[/u]
28,45 Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked.

20,10
Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11
Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12
De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13
És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14
De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15
Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.

Ha valamihez hozzászólsz, akkor azt értelmes és kulturált stílusban tedd, mert különben nem áll veled szóba senki... Bunkó bejegyzésekre nincsen az embereknek kedve reagálni...

Téma: Noétól napjainkig... (karikatúra-képregény)
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:59 | Sorszám: 2
A legutólsó képsorozatának a témája:

"A szabadkőművesek a pénzügyi világot is tudták befolyásolni. A bankok uralkodóknak, országoknak hiteleztek, így könnyen tudták azokat irányítani. Meg kell említenünk az Illuminátusok kialakuló mozgalmát is e rövidke kis epizódban."

Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:57 | Sorszám: 1
Woodpecker - karikatúra-képregény
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:57 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy Woodpecker igen fantáziadús, humoros és a vallási misztériumok kozmikus vonatkozásait figyelembe vevő karikatúra képregénye megér egy topic nyitását.

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:23 | Sorszám: 13
Szerintem 2012-es dátumnak nincsen sok köze a vallások misztériumaihoz, de erről nemsokára meg is gyöződhetünk.
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:18 | Sorszám: 11
Feltehetően már közel lehet az ószövetségi legendák messiásának a fellépése... A véleményem szerint ez 2032-re tehető kozmikus okok miatt.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 21:14 | Sorszám: 150
...

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 20:57 | Sorszám: 10
Tegnap az arany ára unciánként közel 110 dollárt emelkedett ~11 óra leforgása alatt!

Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 20:55 | Sorszám: 9
"Istenek alkonya a Wall Streeten"
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 20:54 | Sorszám: 8
http://www.zsido.com/konyvek/mozes_ot_konyve_%E2%80%93_a_haszid_folklor_tukreben/51/1204 http://www.regi.zsido.com/books/mozes/51nicavim.htm
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba - a zsidóságukhoz. "Teljes szívvel és teljes lélekkel" mondja, de azt nem, hogy "minden erőddel", vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a "Smá Jiszráél" imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy "Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből", azaz mindenki koldusszegény nem lesz.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 19:34 | Sorszám: 148
"Akkor viszont csak egyetlen kérdés marad: mi lehet az a nagyon magasztos és mondjuk ki, szent cél, amely ekkora irdatlan tömeggyilkosságot megér??"

Minden nép a földi és más népek feletti hatalomért küzdött a történelem folyamán. Ez a kulcsa a múltnak, jelennek és feltehetően a jövőnek is... Természetesen ezt az igyekezetet ügyesen akár vallási köntösbe is be lehet öltöztetni...

Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 15:47 | Sorszám: 146
Ez kedves Jbatky egy jóhiszeműen naív elképzelés a részedről szerintem.
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 15:44 | Sorszám: 145
Elnézést, figyelmetlen voltam, de a magyarázatom attól még helytálló...
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 15:34 | Sorszám: 142
Mindig a végcél vizsgálata és elemzése a lényeg, nem a közbenső út... Az látszólagosan sokféle lehet...

A bibliai legendák végcélja pedig a "végidőkre" betervezett Immánuel fellépése, aki úgymond "vasvesszővel" fogja kormányozni a népeket:

Idézet:
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a Messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor Messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

A Jelenések könyve az ószövetségi legendák messianisztikus elképzeléseinek a megkoronázása... Semmi köze nincsen valójában Jézushoz...

Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 15:04 | Sorszám: 137
Idézet:
http://vajtful.hu/archivum/292/judaizmus-2-resz-talmudi-judaizmus.html
Nem minden zsidó gyakorolja hitét. De a gyakorló hívők sem egységesek törekvéseikben. Az egykori bibliai judaizmus, amelyet időszámításunk első századaiban a talmudi judaizmus váltott fel, ma már mind Izraelben mind a diaszpórában átadta helyét a több irányzatra szakadt modern judaizmusnak. A legjelentősebb irányzatok a reformizmus, az ortodox ju­daizmus, a konzervativizmus és a számos pártból, szektából álló ultraortodox juda­izmus.

Az általad kiemelt két mondat valóban ellentmondásosnak tűnik az eső látásra, hisz aki nem hajlandó tovább követni a 613 micvót (Mózes V.) kegyetlen, bosszúálló, nacionalista utasításait, az hogy maradhatna "rendületlen a hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó"?

Erre csak egyedül egy magyarázat lenne lehetséges. Mégpedig az, hogy a szanhedrin utasítására lépett fel a világ népei számára egy új vallást propagálni, aminek a célja az "idők végére", azaz napjainkra Ezsdrásék által betervezett messiás, Immánuel (* 1999.08.11.) váratása volt "Jézus második eljövetele" gyanánt. Természetesen a kereszthalált halt (+ i.sz. 25.04.01.) Názáreti Jézusnak valójában semmi köze nincsen Immánuelhez...
Tehát Saul rabbi (Pál) látszólag "megtért", de valójában egy missziót teljesített...

Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 14:31 | Sorszám: 132
Na látod, ez már majdnem eléri az eddigi bejegyzéseid színvonalát...
Klaus Matefi
2008. szeptember 18. 07:20 | Sorszám: 128
"Rembrandt nem így festett volna meg egy hazug, álnok embert."

A véleményed szerint Rembrandt személyesen ismerte Pált (Saul rabbit)?

[QUOTE] http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm

Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Klaus Matefi
2008. szeptember 17. 18:30 | Sorszám: 126
Milyen jelkép a hatágú csillag?
Klaus Matefi
2008. szeptember 17. 18:28 | Sorszám: 125
Jézus a rabbinikus tradíciókban
Klaus Matefi
2008. szeptember 17. 18:23 | Sorszám: 124
Máté evangéliuma 27,46
"Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Jézus egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) lett keresztre feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. A kereszten (kozmikus kereszt) elhagyta a lélekadó "Jóisten", akit az Atyjának tartott, helyette a kereszt szelleme, lett az úr...

Valójában természetesen csak egy "Isten" van, egy folyamatosan változó szellemi való, aminek a negatív aspektusát lovagolták meg az ószövetségi legendák írói (Ezsdrásék), a pozitívot pedig a világ népeinek szánt "Jóistenként" hozták a köztudatba, aki ellentétben az ószövetségi legendák "Istenével" nem arra tanít, hogy pusztítsd, öld meg, adósítsd el, ne kíméld, szemet szemért..., vedd el a javait, stb., hanem a megbocsátásra és a szeretetre...

Nem véletlenül mondta Jézus, hogy:

János evangéliuma
8,23 Ő így folytatta: "Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

Klaus Matefi
2008. szeptember 17. 17:57 | Sorszám: 123
Idézet:
http://www.theol.u-szeged.hu/konyvtar/szbibkom/4janos.html
2. A jó pásztor (10,1-21). Az első kérdés, ami itt felvetődik, hogy miért épp ezen a helyen van ez a szöveg? Miért a vakon született ember történetét követi? Nem látszik semmi kapcsolat a 9,41 és a 10,1 között, a 10,1 oly hirtelen veti föl a pásztor témáját, hogy a 9. fejezet anyaga után ez teljesen váratlan. Ez ismét arra indított néhány tudóst, hogy a 10. fejezetet az evangélium egy másik részére helyezzék. Azt mondják, rossz helyen szerepel. De talán mégsem. A 21. vers utalása a vak ember gyógyulására ugyanis összekötő kapocs az előző fejezettel. És még ide kívánkozik az is, hogy a bárányról és a pásztorról szóló érveléssel János azt állítja, hogy a szégyenletes pásztorok Izrael olyan tisztségviselői, mint akikkel a vakon született ember esetében találkoztunk. Mivel maguk is vakok, nemcsak, hogy nem veszik észre az útmutató világosságot, aki Jézus, hanem még azt az egy embert is kiűzik a zsinagógából, aki elfogadja a világosságot. A 6. vers azt állítja, hogy még mindig nem értik ezt.

Ahhoz, hogy feltárjuk a szerző szándékát, elengedhetetlen, hogy észrevegyük, hogy miközben Jézusról ír, Ez 34 szövegét tartja a szeme előtt. Ezekiel Isten szaváról beszélve lerántja a leplet kora hatalmasságairól. Ezek olyan felelőtlenek lettek, hogy meglopták a pásztorokat, és inkább magukat táplálták, mintsem a nyájat. Ezért Isten megszünteti rossz kormányzásukat, és maga lesz a pásztor. Végül Dávid után másik pásztort keres. János úgy gondolja, hogy mindez Jézusban teljesedett be. Isten maga lett a pásztor Jézusban, aki a Messiás és Dávid Fia. Az evangélium 9. fejezetében ellentétben áll egymással Jézus nyájához való hűsége, az értük való áldozata és a botladozó, elvakult, erőszakoskodó hatalmasok kudarca.

Gyakran és váratlanul metaforákra bukkanunk ezekben a versekben. Például ilyenek a bárányok, akik könnyen azonosíthatók azzal a nyájjal, akiket Jézus a jó legelőre akar vezetni (9. vers), akiket nevükön szólít és akik megismerik az ő hangját (3-4.14. versek), akiket meg fog védeni a tolvajoktól és útonállóktól (1.8.10. versek), és akiket egyesíteni szeretne a többiekkel, hogy meghallva hangját egy nyájjá legyenek (16. vers). Mindez Jézus hatására fog megtörténni, mert ő a JÓ PÁSZTOR (11.14. versek), akit szeret az Atya, mivel életét adja nyájáért. A teljes, szerető önfeláldozásnak ez az aktusa újra és újra központi motívummá válik. Először a 11. versben jelenik meg a jó pásztor témája, majd előfordul a 15.17. és kétszer 18. versben is. Bár a pásztor és a nyáj metaforája jól ismert az Ószövetségi Írásokból (Ez 34), de hogy a pásztor odaadja életét, ez új vonás. Ez csak Jézus jellemzője. Különösen azért jó pásztor ő, mert önmagát áldozza értük.

Az egyik utolsó az ajtó metaforája (7.9. versek), ez szintén Jézusra vonatkozik. ő az, aki azzal nyújt biztonságot a nyájnak, hogy nem engedi hozzájuk a rablókat és tolvajokat, és úgy táplálja, hogy jó legelőjű mezőkre tereli őket. Hogy a pásztor és a karámajtó a két metaforája nem könnyen fér meg egymás mellett, ennek az lehet az oka, hogy eredetileg külön voltak, de ebben a fejezetben társították őket.

Ezekben a versekben még kétszer találkozunk János ÉN VAGYOK-formulájával - egy-egy főnév kíséretében. Jézus, aki úgy azonosította magát, hogy "Én vagyok az élet kenyere" (6,35.41.51.) és hogy "Én vagyok a világ világossága" (8,12; 9,5), most azt mondja: "Én vagyok a juhok számára az ajtó" (7.9. versek) és hogy "Én vagyok a jó pásztor" (11.14. versek). És mivel Jézus a megtestesült Ige, az Atya kinyilatkoztatása, személyes jellemvonásaiban az Úrnak, az Atyának a szerető vonásait ismerjük föl.

Mint mindig, az ilyen kinyilatkoztatást a hit krízise követi. Vajon Jézus egy megszállott őrült vagy ellenkezőleg? Kinek az ereje nyitja föl a vak ember szemét (19-21. versek)?

Kiemelnék egy mondatot a magyarázatból:

"Különösen azért jó pásztor ő, mert önmagát áldozza értük."

Szó se volt valójában erről, hisz Saul rabbi (Pál) szerint egy vallásos rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) lett keresztre feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére i.sz. 25 április elsején.. Lásd bővebben:

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Nézzük a pontos újszövetségi idézetet:

János evangélium
10,1 A jó pásztor
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; 10,2 de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.
10,3 Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti.
10,4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik."
10,6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik.
10,7 Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.
10,8 Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk.
10,9 Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
10,10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."
10,11 "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

Mit ír még János?

János evangélium
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (*a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Jézus vajon nem a bosszúálló és kegyetlen ószövetségi legendák "Istene" (JHVH) nevében sugallt tanítások ellen lépett fel?

Klaus Matefi
2008. szeptember 17. 17:32 | Sorszám: 122
Kedves Pendragon!

Látom, hogy az általad idézett gondolataim megmozgatták az agytekervényeidet. Derék dolog, hisz "gondolkodom, tehát vagyok"... Kérdés, hogy a következtetésed valóban helyes-e?

Azt kell mondjam, hogy nem...

Lásd:

Világállam, vagy továbbra is nemzetállamok?

Többféle vallás az emberiség számára?

Neked és az említett barátodnak a véleménye színvonala és értelme egyszintű a tartalmával... Nem megsérteni akartalak, de ez az igazság.

Már hosszú évek óta folyamatban van egy globalizációs törekvés, mely lényegesen előrehaladottabb állapotban van már, mint azt egyesek gondolnák... Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései alapján lett ez életre hívva, a már kilenc éves messiásuk, Immánuel fellépésének az előkészítése céljából, aki úgymond a hívő tömegei számára a földi jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat hivatott realizálni. A kereszténység megalakítása is ennek a globalizációs törekvésnek volt az első lépcsője.

Én személy szerint az emberiség boldogabb, békésebb, biztonságosabb jövője érdekében pozitív ötletnek tartom egy világállam létrejöttét, de kizárólag a KÖZJÓ érdekében, nem pedig esetleges nacionalista, vallási, vagy anyagi előnyök birtoklása érdekében.

Most feltehed újra a kérdésedet:

"Miért „kutatja” ezt a témát, kikkel együtt teszi ugyanezt, és főleg kinek, minek az érdekében?"

Kizárólag a jövendő generációk érdekében és egyedül...

Következő kérdésed:

"A célja is világos lett egy pillanat alatt. Szétrombolni valami meglévőt, ami páratlanul tartós, és túlélt minden ideológiát. Na, és ez a rombolás vajon kiknek az érdeke?"

9 évvel a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" után azt hiszem, hogy ideje a bibliai legendák misztériumait és valódi céljait jobban nagyító alá helyezni...

Egy egységes és valódi alapokon (nem kitalált történeteken és soha be nem váltható túlvilági ígéreteken) nyugvó vallásra van szüksége az emberiség hívő tömegeinek a saját jólfelfogott érdekében, mely minden emberért (nemzeti és vallási hovatartozást figyelmem kívül hagyva!) egyaránt száll síkra, emberközpontú és megszünteti a jelenleg fennálló ellentétes vallásos etikai sugallatok létjogosultságát...

Talán így egy kicsit világosabb lesz számodra az igyekezetem célja...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. szeptember 02. 10:01 | Sorszám: 32
Sárkányvér és Krisztus vére

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2008. június 22. 10:15 | Sorszám: 5
Az első megvizsgált idegen forrásból (tehát nem direkt a Talmudból) származó Talmud-idézet:

Idézet:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9167336&na_order=
Hiteles Talmud-idézetek?

újvári 2008.06.07 18:59:57 © (104)

(http://www.youtube.com/watch?v=nSzfip-dpq8&feature=related)
"Egy hároméves és egynapos lánnyal lehet közösülni házasságon belül." (Sanhedrin 55b és 69a-69b és Jebamoth 57b, 58a, 60b)

Dr. Raj Tamás főrabbi által ajánlott ( http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php ) hiteles és teljes fordítások ("Teljes angol (Soncino-féle) és német Lazarus Goldschmidt által készített Talmud-fordítások is léteznek, amelyekben ellenőrizhetné a hamisan idézett passzusokat.") szerint a fenti idézet így hangzik:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Achter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VII, iv Fol. 55b (S. 684)

R. Joseph erwiderte: Komm und höre: Mit drei Jahren und einem Tage kann eine [weibliche Person] durch den Beischlaf angetraut (142) werden; wenn der Eheschwager (143) sie beschlafen hat, so hat er sie geeignet; ist sie Ehefrau, so ist man ihretwegen (144) strafbar; sie macht [als Menstruirende] den sie Begattenden unrein, sodaß er das unterste Polster (145) gleich dem oberen verunreinigt; ist sie mit einem Priester verheiratet, so darf sie Hebe essen; hat einer der Bemakelten (146) sie beschlafen, so hat er sie für die Priesterschaft untauglich (147) gemacht; hat jemand an ihr eine der in der Tora genannten verbotenen Begattungen vollzogen, so wird er ihretwegen mit dem Tode bestraft, während sie straffrei (148) ist.

(142) Die Antrauung kann auch durch den Beischlaf erfolgen, wenn er in dieser Absicht vollzogen wird.

--Három éves és egy napos leány tud közösülés (együtthálás) által megházasítva lenni.

(142) A megházasítás közösülés (együtthálás) által tud megtörténni, ha ő (hímnemű személy) ezzel a szándékkal hajtja végre.--

http://www.come-and-hear.com/tcontents.html
THE SONCINO PRESS
LONDON http://www.come-and-hear.com/sanhedrin/sanhedrin_49.html#chapter_vii
Babylonian Talmud: Tractate Sanhedrin
Sanhedrin 55b
Joseph said: Come and hear! A maiden aged three years and a day may be acquired in marriage by coition, and if her deceased husband's brother cohabits with her, she becomes his. The penalty of adultery may be incurred through her; [if a niddah] she defiles him who has connection with her, so that he in turn defiles that upon which he lies, as a garment which has lain upon [a person afflicted with gonorrhoea].5 If she married a priest, she may eat of terumah;6 If any unfit person7 has a connection with her, he disqualifies her from the priesthood8 — If any of the forbidden degrees had intercourse with her, they are executed on her account,9 but she is exempt.10

5. A man who had sexual connection with a niddah, defiles that upon which he lies even if he does not actually touch it. But the degree of uncleanliness it thereby acquires is not the same as that of bedding upon which a niddah herself, or a person afflicted with gonorrhoea, lies. For in the latter case, the defilement is so great that the bedding in turn renders any person or utensil with which it comes into contact unclean; whilst in the former, it can only defile foodstuffs and liquids. This is the same degree of uncleanliness possessed by a garment which has lain upon, or been borne by a zab (i.e., one afflicted with issue).
6. As the law of an Israelite's (adult) daughter who married a priest. But if she was less than three years old, although the Kiddushin accepted on her behalf by her father is valid, yet since she is sexually immature, the marriage cannot be consummated, and hence she is not thereby enabled to eat of terumah. On terumah, the priest's portion of an Israelite's produce, v. Glos.
7. E.g., a heathen, hallal, nathin, or bastard.
8. I.e., if a priest's daughter, or if the daughter of a Levite or Israelite married to a priest, she may not eat of terumah.
9. If they are of those forbidden on pain of death, v. supra 53a.

Tehát megállapíthatjuk, hogy a bizonytalan forrásból idézett mondat értelme, jelentése nem azonos a Dr. Raj Tamás által ajánlott teljes és hiteles Talmudokban leírtakkal, mivel a hamis idézet szerint a házasságon belül lehet csak közösülni egy hároméves és egynapos lánnyal, ami feltételezi az előzőleg már megkötött házasság tényét. Az eredeti Talmud szerint viszont a három éves és egy napos lánnyal való közösülés útján lehet elérni a lány esetleges megházasítását egy felnõtt férfinek.

A többi Talmud-idézet ugyanezzel a mondattal kapcsolatosan a fórumomon található eredeti fotókkal a már korábban említett topicban.

Klaus Matefi
2008. június 21. 11:14 | Sorszám: 4
A fórumomon is elérhető:

Hiteles Talmud-idézetek?

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. június 21. 11:12 | Sorszám: 132
Semmi probléma.

Üdv

Klaus

Téma: Hiteles Talmud-idézetek?
Klaus Matefi
2008. június 20. 15:34 | Sorszám: 3
A topic célja az lenne, hogy eldöntse az idegen forrásból (tehát nem direkt egy teljes és elismert Talmudból) származó idézetek hitelességét, vagy hiteltelenségét.

Az ember akaratlanul is napmintnap az internetben feltehetően hamis Talmud-idézetekkel konfrontálódhat.
Véleményem szerint ezeket a hamis Talmud-idézeteket csak úgy lehet a helyükre tenni, ha tételesen az ember egy elismert és teljes Talmudból melléjük teszi a szövegkörnyezetből nem kiragadott teljes odaillő részt a mellékletekkel együtt.

Ehhez Dr. Raj Tamás főrabbi ad mefelelö tippet, hogy melyek azok a Talmudok, melyek ilyen szempontból szóba jöhetnek:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Tisztelt fõrabbi!
A kérdések között többször felmerül az a bizonyos német talmud hamisítvány. Erre Ön általában két könyvet is javasol, mint cáfolat. Sajnos azonban be kell látnia, hogy ezek sem feltétlenül képesek ezt a rágalmat megcáfolni, hiszen ezek is csak kivonatok a Talmudból, nem annak szó szerinti magyar változatai. Ezért szeretnék hozzájutni egy eredeti Talmudhoz, mert ez egyértelmû cáfolat lenne. Van erre lehetõség anélkül, hogy felvenném a zsidó vallást? (melyre úgyszintén aligha van lehetõség)
Válaszát elõre is várom, tisztelettel:
Harsányi László

Kedves László! Az általam ajánlott könyvek nem cáfolatai az Ön által említett rágalmazó kiadványnak, nem is azért készültek. Viszont pontos fordítások. Ha eredeti szövegében szeretné olvasni a Talmudot, ahhoz természetesen nem kell zsidóvá lennie, ahogy számos Talmud-szakértõ keresztény tudós (pl. Strack vagy Billerbeck) sem változtatott a hitén, de meg kellene tanulnia jól héberül és valamelyest arámi nyelven is, mert a Babilóniai Talmud egy jelentõs része arámiul íródott. Teljes angol (Soncino-féle) és német (Lazarus Goldschmidt által készített Talmud-fordítások is léteznek, amelyekben ellenõrizhetné a hamisan idézett passzusokat. Üdvözlettel: R.T. (Raj Tamás főrabbi)

Klaus Matefi
2008. június 20. 13:41 | Sorszám: 1
Két korábbi bejegyzés:

Idézet:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9167336&na_order=
Hiteles Talmud-idézetek?

újvári 2008.06.07 18:59:57 © (104)
Megdöbbentő Talmud-idézeteket találtam az interneten:
http://www.youtube.com/watch?v=nSzfip-dpq8&feature=related
Pl. az első:

"Amikor egy felnőtt férfi közösül egy leánygyermekkel, az semmiség, mert visszatér a kislány érintetlensége, mert az háromévesnél fiatalabb." (Kethuboth 11b)

Ez most erkölcsi megállapítás, vagy orvosi?? Lehet, hogy egy tágabb kontextusban máshogy néz ki. Mert pl. a Bibliában is van egy idézet, miszerint "nincs Isten" és a tágabb kontextusban így van: "Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és útálatos hamisságot cselekedtek, nincs a ki jót cselekedjék." (Zsoltárok 53:2)

A második:

"Egy hároméves és egynapos lánnyal lehet közösülni házasságon belül." (Sanhedrin 55b és 69a-69b és Jebamoth 57b, 58a, 60b)

Vagy:

"Bálám [Jézus] feltámadt holtából és forró ondóban főzetéssel bűnhődik. Mindazokat, akik utánozzák a zsidó bölcsek szavait és bűnt követnek el Izrael ellen [pl. keresztények] , forró ürülékben főzik." (57a Gittin)

Van itt valaki aki ért a Tamudhoz? Mi akar ez lenni? Valami antiszemita propaganda, vagy tényleg ilyesmiket is ír a Talmud ????

Paleokrites 2008.06.07 20:55:16 © (109) http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php

" - Tisztelt Főrabbi!
Egyszerü zsidóbarát keresztényként szeretnék feltenni néhány kérdést. Elsösorban azért mert a munkahelyemen gyakran kerülök szóváltásba antiszemita emberekel akik súlyos vádakal illetik a zsidóságot. Szeretnék tisztán látni ezekben a kérdésekben, hogy méltón válaszolhassak nekik!
1, igaz-e hogy a Talmud felvezetésében ott szerepel, hogy a gojokkal szemben minden eszköz megengedett?
2, Igaz-e hogy a Luzsénszky Alfonz Talmud forditása hamisitvány? Magyarul olvasható hiteles Talmud forditás?
3, Ha a Luzsénszky forditás hamis, akkor ezeknek a szövegeknek mi a hiteles jelentése:
Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott.
- Valamint előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél.
- A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia 114b.)
4,Igaz-e, hogy a Talmudban Jézust gyalázó irások is vannak.
5, Igazak-e ezek az állitások? (Én kérek elnézést, ha nem igy van)
Yebamoth 63a. Azt állítja, hogy Ádám a paradicsomban állatokkal közösült.
Sanhedrin 55b. Egy zsidó elvehet egy három éves kislányt feleségül (pontosan 3 éves és egy napost)
Sanhedrin 55b. Egy zsidó nemi kapcsolatot tarthat fönn egy gyermekkel, ha a gyermek kilenc évnél fiatalabb.
Kethuboth 11b. ?Ha egy felnõtt ember egy kislánnyal közösül, az nem büntetendõ.?
6, Igaz-e, hogy a Talmud népirtásra szólit fel? "Tob shebe goyyim harog?, (azaz a gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.)
7,Igaz-e hogy a hiteles Talmud csak a zsidó élet megmentését szentesíti?
8, És végül egy személyes kérdés, amennyiben zsinagógában járok, keresztényként mi a teendöm? Nekem is kipát kell viselnem, vagy kalapot? Alkérdés: Kipát csak zsidók viselhetnek?

Előre köszönöm megtisztelö válaszait!
Remélem nem tartja provokálónak a kérdéseimet! Csak a tudásszomj kérdezteti ezt velem.
Tisztelettel: B. Ervin.

Kedves Ervin! Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy az Ön által ?ismertetett? Talmud közönséges antiszemita hamisítvány, amely csak a készítőjének lelki világára lehet jellemző. Ez még a 19. században készült, és hajdan a magyar bíróság is többször megrótta azt. Kiderült, hogy a ?szerző? nem is látta az eredeti művet, forrása egy német nyelvű hamisítvány, August Rohling ?műve? volt. Sajnálatos, hogy egyesek még ma is terjesztik, és senki nem tiltja meg, hogy így megtévesszék az embereket. Ha a hiteles fordítás érdekli, szerezze be a nemrég újra megjelent ?A valódi Talmud? című könyvet, Molnár Ernő összeállításában. Az Ön által idézett és így sajnálatos módon közzétett számos rágalom közül csak egyet szeretnék cáfolni (nem érdemes rá ugyanis szót fordítani). A ?tov sebagojim harog? (így a helyes átírás) valójában ennyit jelent: ?A legjobb a rómaiak között (is azt mondja ölj! Az ókor végi Izrael lakói ugyanis nem a római írókkal, filozófusokkal, hanem a megszálló katonákkal és a cirkuszok nézőivel találkoztak. A Talmud idején a gojim kifejezés nem a nem zsidókat, hanem a rómaiakat jelentette. (A Bibliában ez a szó még csak általában népeket jelent, s azért lett a rómaiak neve, mertz a megszállók külö9nféle népekből jöttek oda.) Egyéb kérdéseire röviden: a Talmud nem szentesít semmit, mert az nem szent könyv, hanem az ókor végi zsidó főiskolákon elhangzott viták gyűjteménye, ezért benne számos egymásnak ellentmondó vélemény is elhangzik. A mi szent könyvünk a héber Biblia, vagyis a keresztények Ószövetsége, és ennek első és legfontosabb része Mózes 5 könyve, amelyet mi Tórának nevezünk. Ezért külön nagy marhaság, amit Ön idézett, hogy a Tórával ? úgymond ? csak zsidó foglalkozhat. Kipát (sapkát) is akárki felvehet, az ugyanis nem vallási, és főként nem szent tárgy, csak népszokás, de ahogy én leveszem a kalapomat, ha belépek egy keresztény templomba, úgy elvárható, ha egy idegen zsinagógába vagy zsidó temetőbe lép, hogy fedett fővel jelenjék meg. Üdvözlettel: R.T."

Csak annyit még, hogy emberséges és egyenes lett volna először az illetékes zsidó tudósokhoz, írásszakértőkhőz fordulni, mielőtt elsütötted volna morbit poénjaidat!

Klaus Matefi
2008. június 20. 13:36 | Sorszám: 0
Az index fórumon található ugyanilyen című topic adta az ötletet a téma indításához:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9167336&na_order=
Hiteles Talmud-idézetek?

Téma: "Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!"
Klaus Matefi
2008. június 20. 13:34 | Sorszám: 23
Ezt tőlük kellene megkérdezzed... De az általam említett, vagy bemutatott képek a Jelenések könyvével vannak kapcsolatban.

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. június 20. 13:30 | Sorszám: 4
Nem nekik szervezem, hanem a jóhiszemű hívő tömegek számára, hisz egy ilyen jellegű nyilvános fórum olvashatósága nekik jelenthetne lehetőséget a megismerés terén...

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. június 20. 13:23 | Sorszám: 130
Kedves jbatky!

Nem születtem se tanárnak, se előadónak ezt elimerem, viszont közel 15 évig intenzíven és szerencsésen kutattam a bibliai legendák misztériumainak kozmikus kapcsolatait. Én nem mindenáron meggyőzni akarom az embereket, mint azt az egyes eddigi vallások, szekták, pártok szószólói teszik és tették, hanem lehetőséget adni számukra a kutatási eredményeim megismerésére, megvitatására még akkor is, ha esetleg nem értenek egyesek vele egyet. Sok esetben azt szoktam mondani a mélyen hívő vitapartneremnek, hogy "maradjon meg a hite mellett, mert az erőt ad neki a hétköznapi nehézségek leküzdéséhez", legyen a hite tárgya bármi... Ettől eltekintve természetesen ki szoktam világosan fejteni a véleményemet a soha be nem váltható túlvilági ígéretekről, negatív jellegű vallásetikai sugallatokról és ehhez hasonlókról, mert úgy érzem, hogy ideje az embereknek erről is felvilágosítást kapniuk, nemcsak a jól bevált mesés vallási legendákról, amik segítségével a beavatottak ügyesen kézben tudták eddig tartani a beavatatlanok hitét, a jóhiszemű tömegeket...

Nem szoktam felvállalni a tanár szerepét, de a tanulójét se a fórumokon, így megértésedben bízva nem reagálok a vizsgáztató szándékkal feltett kérdéseidre.

Én az igazságot igyekszem kutatni, mindenféle vallási köntös és nonszensz elképzeléstől mentesen, és ezután is ehhez fogom tartani magamat.

A most készülő könyvem érthető lesz mindenki számára és szerintem meggyőző erejű, annak ellenére, hogy mint mondtam, nem az a célom, hogy mindenáron bárkire ráerőszakoljam az igazamat.

Üdv

Klaus

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. június 10. 21:18 | Sorszám: 121
Kedves jbatky!

A Názáret Jézus sajnos múlté. Az ószövetségi legenda messiása, Immánuel van soron, akinek semmi köze Jézushoz annak ellenére, hogy az eljövetelét a keresztény egyházak "Jézus második eljöveteleként" propagálták hosszú évszázadokon át. Az újszövetségi legendák ennek szellemében készültek Pál (Saul rabbi) ötlete alapján.

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. június 10. 18:47 | Sorszám: 119
Kedves jbatky!

Sokan napfogyatkozást emlegetnek Jézus keresztre feszítésével kapcsolatosan tévesen, annak ellenére, hogy a zsidó naptár szerinti Niszán hónap 14/15.-e, ahova minden évben a Peszách ünnepe esik, mindig telihold idejére esik, amikor legfeljebb csak holdfogyatkozás történhetne.

Az általad említett "sötétség" véleményem szerint átvitt értelemben a szellemi sötétségre utalt, hisz Jézus kereszthalála egy olyan negatív hatású kozmikus kereszt égisze alatt történt meg, aminek az összes negatív jellegű planéta a résztvevője volt:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

"magára vette a világ bűneit"

A Názáreti Jézus ugyanolyan hús-vér ember volt, mit Te, vagy én csak más születési adottságokkal felvértezve. Feltámadni nem támadhatoztt fel a halottaiból, csak papíron Pál (Saul rabbi) ötlete alapján...

Üdv

Klaus

Téma: Indítvány
Klaus Matefi
2008. június 10. 18:25 | Sorszám: 2
A vallások örömmel veszik a dolgozók fizetésének az egy százalékát, így gondolom, hogy egy erre kijelölt vallásfórumon hajlandóak lennének minden további nélkül a vitatható kérdések megválaszolására is...
Klaus Matefi
2008. június 10. 15:09 | Sorszám: 0
Felkérnénk a Magyarországon bejegyzett jelentősebb egyházakat (katolikus, református, zsidó, stb.), hogy egy kijelölt felelős képviselőjük egy mindenki által elérhető és regisztrálható fórumon álljon rendelkezésre a kizárólagosan az általuk képviselt vallásokkal kapcsolatosan feltett külső kérdésekre.

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. május 22. 00:07 | Sorszám: 117
Könyvek, cikkek cáfolatai Jézus születésének és keresztre feszítésének dátumaival kapcsolatosan

Téma: "Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!"
Klaus Matefi
2008. május 16. 13:22 | Sorszám: 8

Link

Vajon véletlen-e, hogy a görög 2 EURO-n Europé van ábrázolva a bikán ülve, aki nem más, mint Zeusz - a görög "teremtő Isten"? Mint tudjuk, JHVH-Krisztus, a kereszt szelleme azonos Mardukkal, Amunnal, Zeusszal, Jupiterrel, így már érthetővé válhat mindenki előtt, hogy nem véletlenül választották a fenti szimbólumot a görög 2 EURO-hoz...

Link
Egy Kréta szigetéről származó pénzérme

Az Európai Unió zászlajául a "végidőkkel", azaz napjainkkal foglalkozó Jelenések könyvében említett 12 csillagot tették meg:

Idézet:
Jelenések könyve
12,1 A napba öltözött asszony
Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona;

Schwäbisch Gmünd (saját fotó)

Szeged (saját fotó)

Ez a kék alapon 12 csillag az EU zászlajaként Paul Lévy ötlete alapján lett még 1955-ben elfogadva. Akkoriban az Európa-Tanács szimbólumaként:

Idézet:
http://www.israel-shalom.net/home.html
--> Artikel -->
"Europas Christliche Flagge Wissenswertes über die Fahne der Europäischen Union (2003)"

Wie die christliche Flagge der Europäischen Union entstand, und was diese bedeutet:
Hier mache ich es mir etwas einfach und zitiere aus dem Katholischen Sonntagsblatt. Dies ist die Quelle der hiesigen Zitate: Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7

"Seit einiger Zeit schon ist sie uns vertraut, hängt sie doch an vielen öffentlichen Gebäuden neben der deutschen Flagge. Gemeint ist die Europafahne: zwölf goldene Sterne auf dunkelblauem Grund. Fragt man jedoch danach, was diese zwölf Sterne symbolisieren, stößt man auf unterschiedliche Antworten. Viele wissen gar keine Antwort und reagieren mit einem Achselzucken. Andere können sich noch erinnern, dass die Europäische Union einmal aus zwölf Staaten bestanden hat und glauben, damit die Antwort auf die Frage gefunden zu haben. Aber diese ist ganz anders.

Die Geschichte der Fahne hat ihren Ursprung eigentlich schon zur Zeit des Zweiten Weltkriegs. Paul Levi, ein Belgier jüdischer Abstammung, sah damals in Löwen Eisenbahnzüge fahren, in denen Juden von der deutschen Gestapo nach Osten in eine ungewisse Zukunft transportiert wurden. Damals legte Levi das Gelübde ab, wenn er den Krieg und die Herrschaft der Nationalsozialisten lebend überstehen würde, zum katholischen Glauben überzutreten. Er überlebte und wurde katholisch.

Am 5. Mai 1949 wurde in London der Europarat gegründet, und Paul Levi wurde Leiter der Kulturabteilung des Europarats. Sechs Jahre später, 1955, wurde die Frage einer gemeinsamen Flagge der Mitgliedsländer des Europarats diskutiert. Sämtliche Entwürfe in denen, etwa nach dem Vorbild der skandinavischen Flaggen, ein Kreuz enthalten war, wurden von den Sozialisten als ideologisch gebunden und als zu christlich abgelehnt.

Eines Tages kam Levi damals an einer Statue der Mutter Gottes mit dem Sternenkranz vorbei. Durch die Sonne beschienen, leuchteten die goldenen Sterne vor dem blauen Himmel. Levi suchte daraufhin Graf Benvenuti auf, einen venezianischen Christdemokraten und damals Generalsekretär des Europarats, und schlug ihm vor, zwölf goldene Sterne auf blauem Grund als Motiv für die Europafahne zu wählen, was dann allgemein akzeptiert wurde. Und so ziert heute in allen Staaten der europäischen Union der Sternenkranz Mariens die Europafahne.

Warum aber wird Maria mit diesem Sternenkranz dargestellt? Im letzten Buch des Evangeliums, der "Offenbarung des Johannes" oder auch "Apokalypse" genannt, heißt es: "Dann erschien ein großes Zeichen am Himmel: eine Frau mit der Sonne bekleidet; der Mond war unter ihren Füßen und ein Kranz von zwölf Sternen auf ihrem Haupt" (12, 1). Die Zwölfzahl der Sterne ist Hinweis auf die zwölf Stämme Israels (Genesis 37, 9) und somit auf das Volk Gottes. Der Kranz als Symbol des Erfolgs und des Triumphs signalisiert die Unbesiegbarkeit der Frau. Johannes, der Autor der Offenbarung, spricht nur von einer "Frau". Er nennt sie nicht Maria. In der katholischen Auslegung der Bibel wurde eine Zeitlang die Meinung vertreten, mit der "Frau" sei Maria gemeint, da einige Kapitel später die Offenbarung erwähnt, diese Frau werde den Messias gebären. Daher, so die Auslegung, könne es sich nur um Maria handeln."

Gegen diese Auffassung spricht aber, dass diese "Frau" in Offenbarung 12,17 als "Mutter der Christen" bezeichnet wird. Daher ist es nahe liegend, in der "Frau" das Symbol für das Gottesvolk in seiner Einheit von Altem und Neuem Bund zu sehen.

Die Zahl "Zwölf" hatte schon immer für die Menschen eine besondere Bedeutung. Bereits bei den Ägyptern hatte die Unterwelt zwölf Tore. In der griechischen Mythologie hatte Herakles zwölf Aufgaben zu erfüllen, um somit die Vollkommenheit zu erlangen. Die Römer gründeten ihre Rechtsordnung auf ein Gesetz, das auf zwölf Tafeln niedergeschrieben war.

Jesus erwählte aus dem Kreis seiner Gefolgsleute zwölf Männer, die in den Evangelien als die zwölf Apostel beschrieben werden, in Anlehnung an die zwölf Stämme Israels im Alten Testament. Und in der bereits erwähnten Offenbarung des Johannes heißt es über das himmlische Jerusalem, das als Heimstadt für das vollendete Gottesvolk beschrieben wird: "Die Stadt hat eine große und hohe Mauer mit zwölf Toren und zwölf Engeln darauf. Auf die Tore sind Namen geschrieben, die Namen der zwölf Söhne der Stämme Israels…

Soweit die Zitate. Dazu mein Kommentar:

Außer den Tatsachen über die Erzeugung der EU-Flagge bitte alles weitere mit Vorsicht zu genießen! Die Herausgeber sind katholisch und wohl sehr auf die Hochhaltung Mirjams bedacht, die von der Kirche zu Maria umgetauft wurde. Aber auch diese Maria kann nicht Zeiten überspringen! Die Offenbarung wurde von Johannes geschrieben, als er zur Zwangsarbeit auf der Insel Patmos interniert war. Dies müsste etwa zwischen den Jahren 81-96 nach der neuen Zeitrechnung gewesen sein und damit mehr als 50 Jahre nach der Himmelfahrt! Ich denke nicht, dass G"TT jemals Geschehnisse ein halbes Jahrhundert später dann wieder als Vision für den Zukunft geben würde…

Dass der Erzeuger dieser Flagge ein Jude war, ist weder verwunderlich noch unverständlich! G"TT hat SEIN Volk wunderbar gemacht! Deshalb ist Satan so sehr darauf aus, diejenigen aus diesem Volk, die verführbar sind, zu verführen! Mit Menschen aus den Völkern hat Satan hingegen weniger Probleme, da diese eben nicht wie das Volk G"TTes die Quelle von G"TT in sich haben! Deshalb bevorzugt er es, solche aus dem Volk des EWIGEN zu verführen, - in diesem Fall z.B. so, dass er diesen Paul Levi nicht ermorden ließ und ihn offensichtlich danach an seinen Schwur erinnerte, der katholischen Kirche beizutreten! - Dies sollte auf Juden auch insgesamt einige Schatten werfen, da ja - wie immer in dieser herrlichen Welt, in der doch alle Menschen gleichberechtigt sind - niemals gesagt wird, dass ein Katholik oder ein Protestant, ein Baptist oder ein Charismatiker usw. usw. dies oder das gesagt, getan, gedacht oder gemeint hat, sondern merkwürdigerweise wird nur bei Juden der Glaube und die Herkunft bekannt gegeben! Also, dass auch hier ein Jude von Satan mit dieser Aufgabe "beehrt" wurde, ist weniger verwunderlich…

Es gibt aber auch andere Gründe für die 12 Sterne! Diese sollten ebenso die 12 Tierkreiszeichen symbolisieren…. Sowohl also die christlichen wie sonstigen abergläubischen Menschen, die sich in der EU-Flagge, zumindest geistig, verewigen wollten, haben darin eine Möglichkeit finden können! Etwas mehr darüber finden Sie unter: www.flaggenlexikon.de/froeu.htm

--A Vasárnap-, egyházi újság - Limburg, 1998.10.11., 7.old.
1949. május 5.-én alapították Londonban az Európa Tanácsot, és Paul Levi lett a kultúrális osztály vezetője. Hat évvel később, 1955-ben, a vita az Európa Tanács tagállamainak közös zászlójáról folyt.
Egy napon Levi egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt mennt el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt.

Levi felkereste Graf Benvenutit, egy velencei kereszténydemokratát, aki abban az időben a főtitkára volt az Európa Tanácsnak, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak.

Miért van Mária ezzel a csillagkoszorúval ábrázolva? Az evangéliumok utolsó könyve a "Jelenések könyve" - vagy "János apokalipsziseként" is szerepel - így szól: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az õ fejében tizenkét csillagból korona;" (12,1). A 12 csillag a 12 izraeli törzsre utal (Teremtés 37,9) és így Isten népére.--

A Páneurópai Unió (Habsburg Ottó az Unió elnöke) zászlaja szintén azonos szimbólumot tartalmaz, kiegészítve egy kereszttel:

A "szocialista" rendszer európai országokban történt megszüntetésének és a "vasfüggöny" felszámolásának a látványos kezdeti aktusa a Páneurópai Unió számára adatott meg, ami a Páneurópai Piknik (1989.08.19.) által vette a kezdetét.

A Páneurópai Unió eredete:

Idézet:
http://www.paneuropa.at/inc/nav.php3?cat1=Geschichte%20und%20beteiligte%20Personen
Am 15. November 1922 in der „Vossische Zeitung“, Berlin und am 17. November 1922 in der „Neue Freie Presse“, Wien, veröffentlich Richard Coudenhove-Kalergi seinen Artikel: „Paneuropa. Ein Vorschlag“.
--1922 november 15.-én a „Vossische Zeitung“-ban (újság), Berlinben és 1922 november 17.-én a „Neue Freie Presse“-ben (újság), Bécsben nyilvánosságra hozza Richard Coudenhove-Kalergi az újságcikkét: "Páneurópa. Egy javaslat."

Richard Coudenhove-Kalergi 1922-től tagja volt a "Humanität" nevű bécsi szabadkõműves páholynak (Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon; 1932/2000; S.195). 1923-ban megalakítja a Páneurópa Mozgalmat (Pan-Europa-Bewegung).

Klaus Matefi
2008. május 16. 13:15 | Sorszám: 7
Mint láthattuk az idézetekből, ennek a Dozuléból kiinduló igyekezetnek is pont az volt a célja, mint a Jesua HaMassiahban hívő szektáknak, vagy a keresztény vallásoknak, hogy hívő tömegeikkel elhitessék azt akarva, vagy akaratlan, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra beígért messiás, aki 1999.08.11.-én látta meg a napvilágot a legnegatívabb szellemi hatású kozmikus kereszt égisze alatt, azonos az i.sz. 25.04.01.-én kereszthalált halt Názáreti Jézussal, mivel ez a "második eljövetele"...

Jézus az említett keresztet alkotó égitestek együttállása jegyében született, ezért volt relativ bűntelen, szeplőtelen. A kereszthalálakor, amikor a "bűn uralkodott", a születésekor együttállt égitestek egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban úgy, hogy a kereszt ("+") hiányzó szárához a Neptunusz és Plútó negatív hatású bolygók is csatlakoztak még. Tehát a negatív szellemi hatás az asztrológia szabályzói szerint tökéletes volt.

Mi a helyzet az ószövetségi legenda messiásával, Immánuellel?
Nála pont fordított a helyzet. A születési csillagzata maximálisan negatívnak mondható, viszont a feltehető fellépése már véleményem szerint úgy van tervezve, hogy a keresztet alkotó égitestek következő együttállásainak az időpontjára lesz időzítve, mintha Jézus jött volna vissza a személyében...

Pálnak (Saul rabbi) a következő sorai egyértelműen ezt alátámasztják:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Csak ez az egyedüli lehetséges megoldás arra nézve, hogy a közel kétezer év alatt tévesen informált kereszténységgel el lehessen fogadtatni Immánuelt Jézusként annak ellenére, hogy semmi közük nem lehet egymáshoz, sőt egymás ellentétei...

2032.06.08. 01:32 UT
Nap-Hold konjunkció: 17,8°Iker; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 27,5°/25,4°/26,8°Iker

Az újszövetségi legenda írói a Názáreti Jézusból Krisztust (azaz "hibátlan bárányból farkast") igyekeztek csinálni és a napjaink Immánueljéből pedig Jézust (azaz "farkasból hibátlan bárányt")... Mind a két elképzelés nonszensz...

Ez röviden az újszövetségi legenda ezotériája.

Klaus Matefi
2008. május 15. 21:26 | Sorszám: 6
Link

Link

Link

http://dozule.club.fr/indexfr.html http://dozule.club.fr/introfr.html

A napfogyatkozás árnyéka az USA keleti partjától indult el Európa felé

Néhány idézet a témához:

Idézet:
Dozulé-Botschaft Christi, Einzig und endgültig(1984)(S.10.)Dieses Kreuz beherrscht die Welt, und die Welt ahnt nichts, oder sie kennt es nicht, oder sie vergißt es!
(S.12)"Sage dem Priester, daß das Glorreiche Kreuz, das an diesem Ort errichtet werden soll, Jerusalem gleichen soll!"
--Dozulé-Krisztus üzenete, egyedüli és végérvényes(1984)(10.old.) Ez a kereszt uralkodik a Világon, és a Világ ezt nem sejti, vagy nem ismeri, vagy elfelejtette.
(12.old.) "Mondd a papnak, hogy ez a dicsőséges kereszt, ami ezen a helyen (Dozulé*?) kell hogy felállítódjon, Jeruzsálemmel azonos kell legyen!"--

http://www.datec.ro/fatima/HlapOkt-01.htm
KRISZTUS DICSŐSÉGES KERESZTJE
a kereszt magassága 7, 38 m,
vízszintes szára kelet és nyugat irányba mutat,
északi és déli oldala fehér,
keleti és nyugati oldala kék színű

Abbe Victor L’Horset a “Dozulé” című könyvében ír azokról az eseményekről, amelyek 1970 és 1978 között a franciaországi Lisieuxtől északnyugatra 30 km-re fekvő Dozulé faluban történtek. Ezek szerint minden 1970. ápr. 12-én kezdődött, amikor plébánosa jelenlétében Aumont Madeleine az áldozás után misztikus elragadtatásba esett. Ez volt az előkészület arra, ami tulajdonképpen két évvel későbben következett be.

* 1972. március 28. Reggel 4,35-kor Madeleine az égbolton lát egy óriási, fényből alkotott feszületet, és ezeket a szavakat: “Ecce crucem Domini /Íme az Úr keresztje/. Ezt a keresztet fogod világszerte híresztelni és magad is fogod hordani.”

* 1972. november 8. Ugyanabban az órában a következő szavakkal kisérve volt látomása: “Bűnbánat, bűnbánat! Eljött az idő, hogy azokat a bűnösöket is megmentsük, akik Jézust nem szeretik”.

* 1972. december 7. Ugyanabban az órában ugyanaz a kereszt, a következő szavakkal: “Audivi vocem de coelo dicentem mihi…” A mennyből ezt a hozzám intézett szózatot hallottam: “Mond a plébánosodnak, hogy ezen a helyen állítsa fel Krisztus Dicsőséges Keresztjét, és annak lábánál egy szentélyt. Az emberek ide fognak jönni, hogy bűneiket megbánják, s békét és örömet találjanak”.

* 1972. december 19. Negyedik látomás a következő szavakkal: “Még háromszor fogod látni ezt a keresztet”.

* 1972. december 20. “Mondd meg plébánosodnak, hogy a Dicsőséges Kereszt, amit kérek, hogy erre a helyre állítson, hasonló legyen a jeruzsálemi kereszthez”.

* 1972. december 21. A hatodik látomása ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben, ezekkel a szavakkal: “Légy szíves mond meg a püspökségen, hogy a plébános nem hagyhatja el plébániáját, mielőtt a tőle kért feladatot nem teljesítette”.

* 1972. december 27. Madeleine kilépve plébánosával együtt a templom sekrestyéjéből, az égre föltekintve a keresztet sokkal magasabban és kisebb méretűnek látva a következő szavakat hallja: “Ne féljetek, én vagyok a názáreti Jézus. Téged pedig kérlek, ismételd ezeket a szavakat: ’O sorte nupta prospera’. Majd hozzáfűzi Jézus: ’Annuntiate virtutes eius, qui vos de tenebris vocavit in admirabile Lumen Suum’ /Ó, Madeleine egy boldog sors megengedte, hogy jegyes lettél – Hirdessétek annak csodatetteit, aki titeket a sötétségből csodálatos világosságára hívott/”.

Ezt még sok látomás követe, amelyek nem a szabadban, hanem a templom tabernákuluma előtt és minden alkalommal a plébános jelenlétében, aki Madeleine szavait rögtön följegyezte. Érdekes, hogy az Úr Jézus sokszor latinul beszél Madeleinel, aki ismétli ezeket a szavakat, miközben latinul egyáltalán nem tud.

1972-től 1978-ig összesen ötven látomásban volt része Madeleine-nek.

* 1974, április 5. Kéri Jézus Madeleine-t, hogy a Dicsőséges Keresztet a következő méretekkel állítsák fel: a két vízszintes szár 123 m legyen, kelet és nyugat felé mutatva. A függőleges szár legyen hatszor 123 m, összesen 738 m magas. Kéri, hogy ezt a keresztet a ’Szentév végéig’ készítsék el. Nyilvánvaló, hogy nem az 1975-ös, hanem a 2000-es szentévről van itt szó.

# Ez a kereszt a megadott méreteivel nem lett felállítva. Sőt 1985-ben a megyéspüspök hivatalosan kihirdeti, hogy Dozulé-ban megtiltja a kereszt és a mellette lévő szentély felépítését. Ekkor megszűnnek a Madeleine látomásai.

Érdekes, hogy ugyanabban az évben, tehát 1985-ben az Úr Jézus elindít egy másik vízió sorozatot, a Grenoble-ben lakó Fernanda Navarro családanyával. Kezdettől fogva új nevet ad a látnokasszonynak: Je Ne Suis Rien = J N S R /én nem vagyok semmi/. Később az Úr Jézus magára is alkalmazza ezt a négy betűt, a következőképpen: Jésus Notre Seigneur et Roi /Jézus a mi Urunk és Királyunk/. Összesen tíz kötetet diktál neki Jézus, az utolsó kötet kinyilatkoztatását jelenleg (2002. október) kapja a látnok. Jézus többször megismételte, hogy ez a tizedik könyv lesz az utolsó.

(Német szövege az Interneten olvasható: www.fatima.ch ).

* 1996. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén az Úr Jézus J N S R-nek adott látomásában elindítja világszerte több ezer kereszt felépítését 1:100 méretben, a következő szavakkal: “Mielőtt Szent Keresztemet fölállítom azon a helyen, amelyet Atyám mutatott és Madeleine hatszor látott; mielőtt az emberiség visszaemlékezik kérésemre és ezt a keresztet ténylegesen fölemeli, megfogjátok látni az égbolton megjelenve, föltámadásom dicsőségét jelző fényemtől ragyogóan. De mielőtt ezt felállítom, összegyűjtöm jelenkori apostolaimat és akarom, hogy együtt lássanak Illéssel és Mózessel. Akarom, hogy a velük folytatott beszélgetést hallják, akarom, hogy Atyám hangját hallják. Ezután következik, hogy mindig veletek leszek és vezetlek, bárhol is vagytok, mert Istenetek hűséges. Veletek leszek mindenben, amit elkezdtek, hogy Szent Keresztem az egész világ fölött uralkodjon. Ezen keresztek által előre hirdetem dicsőséges eljövetelemet. Ezen kereszt nevében apostolaimmal győzni fogok. Visszhang lesz ez, amely a végtelenségig terjed… A hangok és keresztek ezrei felemelkednek a földön, és a kereszt körül a gonosz menekülésre kényszerül. Igen, jól láttátok, mert mindez megtörténik majd, hogy a népek belássák, hogy keresztem árnyékában kell élniük. Ezért szükséges, hogy keresztjeim világítsanak. Számtalanok lesznek ezek az emberek által gyújtott csillagok a földön azok közelében, akik Isten akaratára hallgattak. Számtalanok lesznek azok a csillagok, amelyeket Máriának, a tenger csillagának fognak meggyújtani. Sőt, ragyogni fognak ezek a csillagok nekem, Sion csillagának, a nemzetek csillagának. Megszámlálhatatlan virághoz hasonlítanak majd ezek a csillagok, amelyek együttesen egyetlenegy gyönyörű szép virágot alkotnak majd, amelyek mint a virág sziromlevelei egymást körbeölelik, hogy közösen Mária tiszteletére egy nagy rózsát alkossanak… Isten meg akar titeket menteni, s ezért kívánja, hogy világszerte énekeljétek a Glóriát, s ezzel az ő visszajövetelét sürgessétek. Visszajövetelem reményében lássátok a föld legszebb megszületését és az emberiség újjászületését. Ez pedig megújítja a föld színét… Ezért akarom, hogy az emberek által a föld csillagmezővé váljon. A sok ezer fehér keresztből elindul majd az éjszakában az a fény, amely világít mint a tenger kék színe, világit olyan időben, amikor a Nap sugarait a tengerek vígan játszó hullámaira irányítja. Ezért Anyám tiszteletére kívánom, hogy a kereszt ezt a két színt (fehér és kék) hordja magán, mert mondom nektek, hogy mindenek fölött szent Anyám minden ilyen kereszt alatt ott fog állni. A Golgotán a szeretetből megfeszített Fia alatt állt. A tisztaságában rejlő fehér rózsa hitének, szeretetének és reményének hordozója. Égszínkék fátylát a kereszt alatt megtöltötte szent kegyelmekkel. Ezt minden így felállított keresztnél gyermekeim fölött fogja széttárni. Íme, a Dicsőséges Keresztről nevezett Mária, aki azért jött a földre, hogy gyermekeit meglátogassa. Ő majd megáldja a kereszt gyermekeit. Ő hívja majd papjaimat a kereszthez. Minden kereszt, amit tehát nekem fölállíttok, a Dozulé-ben megmutatott keresztem mértékeit viseli majd, így követeltem az én egyházamtól, amelytől elvártam, hogy nekem ezt a dicsőséget megadja. De most ti felállítjátok majd 1:100 méretben… Ezekre a keresztekre is föl fogok szállni, és hallani fogom azokat a hangokat, amelyek hozzám kiáltanak, mert eljön az idő, hogy az emberek eljönnek majd, hogy ott azért imádkozzanak, hogy Isten siettesse az eljövetelét. Íme, megmondtam nektek. De az én keresztem és Szent Anyám rózsafüzérével le fogjuk győzni a világot és az időt: ezernyi kereszt, ezernyi rózsafüzér – a föld rózsái, amelyek szétszóródnak a levegőben, hogy a Királynőt megkoronázó koszorúja legyen.

http://www.stjosef.at/bischof.k.krenn/index.htm?ordinariat_dozulekreuze.htm~mainFrame
Hinweis des Bischöflichen Ordinariats St. Pölten
zu den so genannten "Dozulé-Kreuzen"
Aus gegebenem Anlass wird darauf hingewiesen, dass die Errichtung von so genannten „Liebeskreuzen“, „Dozulé-Kreuzen“ oder „Glorreichen Kreuzen Christi“ von den verantwortlichen Autoritäten der Kirche nicht gebilligt wird.
Form und Beleuchtung dieser Kreuze sowie die damit verbundenen Gebetsverpflichtungen beziehen sich auf Privatoffenbarungen, die neben lobenswerten Aufrufen zu Bekehrung und Gebet zweifelhafte Lehren beinhalten. Die Verbreitung der „Botschaft von Dozulé“ ist von der Kongregation für die Glaubenslehre untersagt worden.
Quelle: St. Pöltner Diözesanblatt, 15. September 2003, Seite 42.

http://www.info.weltanschauungsfragen.de/a-z/Dozule-SBK-Stellungnahme.html
Klarstellung zum Phänomen „Dozulé“

Seit beinahe 30 Jahren versammeln sich Christen in Dozulé (Frankreich), um das glorreiche Kreuz Christi zu verehren und für die Erlösung der Welt zu beten. Sie folgen damit der Botschaft, welche die Seherin Madeleine Aumont Maria zugeschrieben hat, die aber von der katholischen Kirche nicht offiziell anerkannt wurde.

Nach verschiedenen Anfragen erinnert die Schweizer Bischofskonferenz (SBK) an Folgendes:

Am 24. Juni 1985 hat Msgr. Jean Badré, Bischof von Bayeux und Lisieux (Diözese, in der sich Dozulé befindet) erklärt, dass er Dozulé bezugnehmend auf Can. 1230 CIC nicht als Heiligtum anerkenne (vgl. Documentation Catholique Nr. 1911, 2.2.1986, S. 169-170). Mit Brief vom 25. Oktober 1985 an Msgr. Badré hat Kardinal Joseph Ratzinger, Präfekt der Kongregation für die Glaubenslehre, explizit das vom Ordinarius von Bayeux und Lisieux eingeleitete Verfahren sowie auch die von ihm getroffenen Massnahmen im Rahmen seiner pastoralen Verantwortung nach Can. 381 § 1 approbiert. Der Bischof von Bayeux und Lisieux erinnert ständig an diese Tatsache.

Neben lobenswerten Aufrufen zur Bekehrung, zum Vertrauen in das glorreiche Kreuz und zur Verehrung der Eucharistie beinhalten die von Dozulé publizierten Schriften unannehmbare Elemente und Forderungen (vgl. Erklärung von Msgr. Badré vom 8. Dezember 1985): die einzig auf Dozulé bezogene Ausschliesslichkeit des Heils; der endgültige und ausschliessliche Charakter der „Botschaft“; die zweifelhafte und unverhältnismässige Lehre vom ewigen Leben; das Aufstellen von leuchtenden Kreuzen ohne Rücksichtsnahme auf die religiöse Sensibilität angrenzender Bewohner und auf das Risiko von kostspieligen und kontraproduktiven gerichtlichen Verfahren.

Im Einverständnis mit dem Lehramt der Universalkirche distanziert sich die SBK formell vom Projekt „Dozulé“. Einige Gläubige werden vielleicht durch diese Klarstellung verunsichert sein und Mühe haben, sie zu akzeptieren. Die Bischöfe laden sie ein, ihre Frömmigkeit und das Zeugnis ihres Glaubens auf das authentische Geheimnis des Kreuzes des Erlösers immer wieder neu auszurichten. In den Sakramenten und durch sie sollen die Quellen unserer Bekehrung und jene der Welt gesucht werden. In ihnen und durch sie bestärken wir unsere Hoffnung in der Kirche auf die Wiederkehr des Herrn.
Freiburg, 14.5.2003
+ Amédée Grab OSB
Präsident der Schweizer Bischofskonferenz

http://www.die-tagespost.de/archiv/titel_anzeige.asp?ID=4706
Dubiose Botschaft
Erzbistum München distanziert sich von „Liebeskreuzen“
DT vom 12.07.2003
München (DT/KNA) Die Leitung des Münchner Erzbistums hat sich von der Errichtung so genannter „Liebeskreuze“ distanziert. Die in jüngerer Zeit an einigen Orten aufgestellten, mehr als sieben Meter hohen und nächtlich beleuchteten Feldkreuze gingen auf kirchlich nicht anerkannte Privatoffenbarungen in Frankreich zurück, heißt es im aktuellen Amtsblatt des Erzbistums. Die „Liebeskreuze“ würden von der Kirchenleitung nicht gebilligt.

Im Münchner Erzbistum breiten sich die „Liebeskreuze“ nach Auskunft des Weltanschauungsbeauftragten Hans Liebl vor allem im Südosten aus. Wieviel es inzwischen seien, wisse er nicht. Generell beobachtet der Experte eine „Zunahme von Privatoffenbarungen, wo jeder seine Hotline zu höheren geistlichen Kräften zu haben glaubt“. Die Kirchenleitung müsse daher bisweilen klarstellen, was zu einem gesunden, biblisch fundierten Glauben gehöre.

Die Förderer des Projekts beziehen sich auf eine angebliche Botschaft Jesu Christi von 1996 an eine französische Seherin. Weltweit sollten demnach Tausende in Aussehen und Maßstab identische Kreuze aufgestellt werden. Wo diesem Wunsch entsprochen worden sei, hätten „nachweislich Katastrophen abgewendet“ werden können, schreibt etwa der Dekan von Feldkirchen bei Freilassing, Anton Parzinger, in seinem Pfarrblatt. Wer ein solches Kreuz aufstellt, verpflichtet sich zudem, täglich unter ihm zu beten. Die Initiative wird unter anderem von Teilen des weltweiten Fatima-Apostolats unterstützt.

Die Schweizer Bischöfe haben sich erst im Mai vom so genannten „Glorreichen Kreuz Christi“ oder auch „Dozule-Kreuz“ distanziert. Im französischen Dozule hatte eine Frau zwischen 1972 und 1982 angeblich von Jesus Christus den Auftrag zur Errichtung eines 738 Meter hohen Kreuzes erhalten, weil das Kreuz Jesu auf dem Hügel Golgotha genau auf dieser Höhe über dem Meer gestanden habe. Das Vorhaben scheiterte. Die Verbreitung der „Botschaft von Dozule“ wurde vom Ortsbischof und der Römischen Glaubenskongregation untersagt.

1996 lebte die Vision wieder auf, allerdings nur noch im Maßstab eins zu hundert. Die Schweizer Bischöfe erkennen in der Initiative „neben lobenswerten Aufrufen zur Bekehrung“ zweifelhafte Lehren. Sie vermissen zudem die Rücksicht „auf die religiöse Sensibilität angrenzender Bewohner“ und befürchten kontraproduktive Gerichtsverfahren.

http://www.justiz.nrw.de/Presse/presse_weitere/PresseOVG/15_02_2008/index.php http://www.vg-duesseldorf.nrw.de/presse/pressem/2008/p080214.htm
Pressemitteilungen des Verwaltungsgerichts Düsseldorf

Datum: 14. Februar 2008

Das auf einem Hausgrundstück in Hilden errichtete sog. "Kreuz der Liebe" (Höhe 7,38 m) muss beseitigt werden

Mit dem soeben verkündeten Urteil hat die 9. Kammer des Verwaltungsgerichts Düsseldorf die Anfechtungsklage der Hauseigentümer eines Hausgrundstückes in Hilden abgewiesen, die sich gegen eine Ordnungsverfügung der Stadt richtet, mit der ihnen die Beseitigung eines 7,38 m hohen und bis zu 2,66 m breiten in den Farben weiß und hellblau gestrichenen Holzkreuzes aufgegeben wurde. Bei diesem Kreuz handelt es sich nach den Angaben der Kläger um ein sog. "Kreuz der Liebe" bzw. "Glorreiches Kreuz Christi". Die Kläger verweisen auf Offenbarungen an zwei französische Seherinnen. In den 70er Jahren soll Madeleine Aumont im französischen Dozulé von Jesus Christus den Auftrag zur Errichtung eines 738 m hohen Kreuzes erhalten haben, weil das Kreuz Jesu auf dem Hügel Golgotha genau auf dieser Höhe über dem Boden gestanden habe. Die Errichtung solcher Kreuze und die Verbreitung der "Botschaft von Dozulé" wird von der Römisch-Katholischen Kirche und der Römischen Glaubenskongregation abgelehnt.

Das Gericht hat zur Begründung seines Urteils ausgeführt, dass das streitbefangene Kreuz bauplanungs- und bauordnungsrechtlich unzulässig ist. Es verstößt gegen die Festsetzungen des einschlägigen Bebauungsplanes, weil es außerhalb der festgesetzten Baugrenzen steht. Es ist auch keine bloße Nebenanlage, die ausnahmsweise außerhalb der Baugrenzen zugelassen werden kann, weil es mit einer Höhe von 7,38 m fast Hausgröße erreicht und auf dem 180 qm großen und nur 6 m breiten Grundstück weder optisch noch räumlich untergeordnet ist. Wegen dieser Überdimensionierung liegt nach Auffassung der Kammer zugleich ein Verstoß gegen das Gebot der nachbarlichen Rücksichtnahme vor. Schließlich verstößt die bauliche Anlage, von der nach Art und Umfang Wirkungen wie von einem Gebäude ausgehen, gegen die landesrechtlichen Abstandsflächenvorschriften, weil es mit 1,25 m bis 1,50 m nicht den erforderlichen Mindestgrenzabstand von 3 m einhält.

Gegen das Urteil kann die Zulassung der Berufung beim Oberverwaltungsgericht für das Land Nordrhein-Westfalen beantragt werden.

Az.: 9 K 4675/06

http://dozule.club.fr/vaticanfr.html
LES AMIS DE LA CROIX GLORIEUSE
L'ENQUETE CANONIQUE :
1984 - 1985

Voici la réponse de Rome, où vous pouvez constater qu'il est demandé à Bayeux de "suivre cette affaire avec la même vigilance prudente". A notre connaissance, au jour du 1er Octobre 1997, en la Fête de Sainte Thérèse de l'Enfant Jésus et de la Sainte Face (Ste Thérèse de Lisieux), aucune déclaration authentique nouvelle de Rome ne nous est parvenue.

Lettre du Cardinal Ratzinger

SACRA CONGREGATIO
PRO DOCTRINA FIDEI

Prot. N. 19/84 00193 - Roma, 25 octobre 1985

Excellence,

Vous avez porté à la connaissance du Siège Apostolique le rapport de la Commission diocésaine instituée par vous pour examiner les "événements de Dozulé", ainsi que l'0rdonnance que vous avez jugé opportun de prendre au vu des conclusions de cette Commission.

Dans le cadre de sa compétence, la Congrégation pour la Doctrine de la Foi a examiné avec attention ces documents et approuve la procédure que vous avez suivie, ainsi que les dispositions de votre Ordonnance. En même temps, elle ne doute pas que vous suiviez ultérieurement cette affaire avec la même vigilance prudente, et prendrez au besoin les mesures opportunes qui, en cette matière, relèvent de votre propre responsabilité épiscopale (cf.. can. 381, par. 1).

Veuillez agréer, Excellence, l'expression de mes sentiments de fraternel et très respectueux dévouement dans le Seigneur.

Son Excellence Mgr Jean BADRÉ
Évêque de BAYEUX et LISIEUX

Klaus Matefi
2008. május 15. 21:25 | Sorszám: 5
Leleményes emberek már előre jelezték ennek a kozmikus keresztnek az Európába való "érkezését", persze természetesen az emberi hiszékenységre apellálva...

Egy bizonyos Madeleine Aumont-nak Dozulében (Franciaország) 1972.03.28.-án reggel 4 óra 35 perckor megjelent úgymond az égen egy "fénykereszt", amiből az i.sz. 25. 04.01.-én kereszthalált halt Jézus közölte vele, hogy ez a kereszt az "Úr" keresztje és egy következő "jelenés" alkalmával azzal bízta meg Jézus Madeleine-t, hogy ezen a helyen (Dozulé) fel kell építsenek egy 738 méter magas (Golgota magassága!) ke­resztet, melynek a szárhossza 123 m kell legyen. Ez a "Sze­retet-kereszt" az "Úr" valódi keresztje, mely által bekövetkezik majd "Jézus második eljövetele", amire már közel 2000 éve várnak a keresztények...

Ennyit a mesés történetről, amivel kapcsolatosan még a bejegyzés hátralevő részében néhány idézetet fogok bemutatni. Ez a személy feltehetően rájöhetett 27 évvel korábban arra, hogy az 1999.08.11.-i napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt árnyéka Európát Dozulénál fogja elérni az Atlanti óceán felöl. Ha ugye valaki előáll egy ezotérikus magyarázattal, azt a hívek azonnal elítélik, elfordulnak tőle, de ha mondjuk a jól bevált jelenések köntösébe csomagolja az ember az ilyen irányú mondanivalóját, hát arra bizony a hívő tömegek gyorsan vevőkké válnak...

A Katolikus Egyház ezen többszöri "jelenések" elfogadásától a mai napig joggal elhatárolta magát, hisz itt kizárólag csak arról lehetett szó, hogy a "jelenések átélője" a világ figyelmét ilyen módon szerette volna felhívni az 1999 augusztus 11.-én realizálódott kozmikus keresztre, melynek ugyan semmi köze nem volt a Názáreti Jézushoz, viszont annál több az ószövetségi legenda "Istenéhez", JHVH-Krisztushoz...

A Jelenések könyvének "fénylő reggeli csillaga", "hajnalcsillaga" (Jelenések könyvének 22,16; Ézsaiás 11,1) bizony nem más, mint ennek a keresztnek a szellemi hatása...

"Ecce Crucem Domini"

Dozulé - Das Glorreiche Kreuz - Zeichen des Menschensohnes (1984)(S.8.)

Link

Az 1999.08.11.-i napfogyatkozás árnyéka eléri Európát

Link

Link

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. május 15. 21:02 | Sorszám: 31
Idézet:
http://www.vigilia.hu/2004/4/zsengeller.htm
Test és lélek
Jézus feltámadása és a zsidó feltámadáshit interakciója a hellenisztikus-római korban

Jézus feltámadása a kereszténység hitének olyan tartóoszlopa, melyet, ha megingatunk, az egész felépítmény dőlne össze. Pál apostol ezt a meglátását megrendítő szavakkal tolmácsolja az 1Kor 15,12–19-ben:

,,Ha pedig a Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, akkor hogyan mondhatják közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.,,

Téma: "Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!"
Klaus Matefi
2008. május 07. 09:51 | Sorszám: 4
Azt hiszem az mindenki számára szembetűnő kell legyen, hogy Jézus születésekor együttállt öt égitest (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) 1999.08.11.-én egy szabályos kozmikus keresztet alkotott a Zodiákusban:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

A keresztet alkotó égitesteknek a megfelelő Zodiákus jegyekben történt elhelyezkedésük folytán a maximális negatív szellemi hatás tudott realizálódni az asztrológia szabályzói szerint: Nap-Hold együttállása az Oroszlánban (a Nap az Oroszlánban van a saját jegyében), a Mars a Skorpióban, az Uránusz a Vízöntőben van a saját jegyében, a Szaturnusz pedig a Bikában a természetének megfelelő jegyben van. Bármilyen más elhelyezkedésű, felépítésű kozmikus kereszt ehhez képest csökkentett negatív hatású![/b]

Speyer, Dóm (Németország - saját fotó)

Klaus Matefi
2008. május 07. 09:45 | Sorszám: 3
Az újszövetségi legendák írói (Saul rabbi és az "evangélisták") Jézus keresztre feszítéséhez utalták az "Atya" (JHVH-Krisztus) kiáradó "szeretetét":

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; - Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
- Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak ("Magára vette a Világ összes bűneit"!)

Idézet:
János evangélium
19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."

19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!"
Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."

Máté evangéliuma
27,46 "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

A keresztény egyházak az "Atyát" (JHVH-Krisztus) már a "szeretet" forrásának állítják be, nem úgy, mint az ószövetségi legendák...:

Idézet:
http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.03/11.html
Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben.

http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Soos/SanDam/San_Damjan.html
Isten szeretetének ereje és drámája döntően a kereszten nyilvánul meg:

A keresztet, mint a legfőbb Szeretet jelét vörös szín keretezi, a szeretet jelképes színével szinte kiszorítva a gonoszságot és bűnt szimbolizáló fekete színt.

A kereszt alapszínében dominál az arany és a sárga, a mennyei szférát, az isteni világosságot jelképezve. A kereszten finom fehér vonalakkal megrajzolt növényi mintákat is látunk. Ezekkel a stilizált díszekkel a kereszt valóságos élő fává, életfává lesz.

http://www.uj-jeruzsalem.hu/_hu/indito_02b.php
A kereszt azért volt, hogy megmutassa az Ő igazságosságát: az ítélet nyilvános végrehajtásával igazságot szolgáltatott, és igaznak mutatkozott.

A kereszten tehát Isten nemcsak az Ő haragját engesztelte ki, nem csak megvásárolt minket Önmagának, nem csak megigazított és megbékített minket, hanem a saját igazságosságát is megmutatta és megvédte.

A keresztben igazított meg minket és az Ő igazságos volta is ott bizonyosodott be.

A szeretet definíciója nem az értelmező kéziszótárban keresendő, hanem Jézus keresztjén (1Jn 4, 10). Ebben áll a szeretet. Ez a hamisítatlan, nyers-tiszta, ki nem érdemelt szeretet.

http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/at/25.htm
Pál részére azonban a kereszt az egyetlent és mindent jelentette. Amióta a keresztre feszített Názáreti üldözőjéből hű követőjévé vált, pályájának Isten tűzött ki célt; azóta soha sem szűnt meg dicsekedni a kereszttel... Abban az időben nyilvánult meg előtte [u]Isten végtelen szeretete, ahogy Krisztus halálában megvalósult.

http://www.vigilia.hu/2005/6/gorfol.htm
A pokol az ,,isteni szeretet végső következménye,,, a szereteté, amely szabadnak teremtette az embert, s így egyaránt lehetővé tette számára, hogy elfogadja, és hogy elutasítsa őt.

http://www.ekklesia.hu/megvalt.html
A kereszt egyben Isten szeretetének legcsodálatosabb kifejeződése is.

http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=117915
Ebben a bűnbánati és imának szentelt időszakban tehát a legnagyobb átéléssel emeljük tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, aki a Kálvárián halálával maradéktalanul kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét

A Kereszt nyilatkoztatja ki Isten szeretetének teljességét
A Kereszt misztériumában nyilatkoztatja ki magát teljesen a mennyei Atya irgalmasságának kicsorduló hatalma.

http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?id=48541
12/09/2005
A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze" - mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor

http://www.spesnet.info/modules.php?name=News&file=article&sid=3383
XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete
Dátum: 2007. 02. 20.
Most, a bűnbánat és az ima idején tekintsünk tehát élőbb részvétellel a keresztre feszített Krisztusra, aki a kálvárián meghalva teljesen kinyilatkoztatta számunkra Isten szeretetét.

A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.

Pál (Saul rabbi), az újszövetségi legendák értelmiszerzője egyértelműen utal írásaiban arra, hogy a Názáreti Jézus kereszthalála, amit nem önszántából vállalt természetesen, hanem "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) történt a peszách ünnep előkészületi napján, i.sz. 25 április elsején a szanhedrin követelésére.

Az újszövetségi legenda egyéb tanításai szerint Jézus önszántából lett keresztre feszítve mindannyiunk bűneiért, és ezzel az áldozatával megváltotta az emberiséget a bűntől... Megszűnt volna azóta a bűn?...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz (melyek ezen konjunkció következtében biztosították Jézus "bűntelen" születését az ősi asztrológiai szabályzók szerint), melyek a fent említett szabályos "T" keresztet alkották a Zodiákusban.

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Klaus Matefi
2008. május 06. 18:45 | Sorszám: 2
Az ószövetségi legendák írói (Ezsdrás és beavatott társai) JHVH-t a sötétség és rettegés ill. bosszúállás urának festik le:

Idézet:
Mózes V.
32,35 Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár.

32,41 Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek.

32,43 Dicsérjétek, ti nemzetek, annak népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de megbocsát földjének s népének!

Zsoltárok könyve
18,48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket rendel alám.

54,6 De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet.
54,7 Szálljon a baj támadóimra, semmisítsd meg őket igazságoddal!

94,1 Isten ítélete igazságot teremt
URam, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva!

Ézsaiás
13,9 Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket.
13,10 Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa

34,8 Mert az Úr bosszúállásának napja ez, a megtorlás éve Sion perében.

61,2 Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.

Jóel
2,10 Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket.
2,11 Az Úr mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az Úrnak a napja! Ki bírja ki azt!?

Ámosz
5,18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
5,19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
5,20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Náhum
1,2 Indulatos és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr és haragvó. Bosszút áll ellenfelein az Úr, és haragtartó ellenségeivel szemben.

Az "Atya (JHVH-Krisztus) szeretete" tehát elválaszthatatlan a haláltól és a bűntől, azaz a kozmikus kereszttől, mely az asztrológiai szabályzók szerint a negatív szellemi hatások forrásai.

Nostradamus az asztrológiában, kabbalában, héber nyelvben jártas személy, aki Prieuré de Sion titkos társaságnak is az oszlopos tagja volt, erre a napra a "rettegés királyának" a földreszállását jelezte, aki nem más, mint JHVH-Krisztus:

Idézet:
L'an mil neuf cens nonante neuf sept mois,
Du ciel viendra und grand roy d'effrayeur
Resusciter le grand íroi d'Angolmois,
Avant que Mars regner par bon heur.

azaz

Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában
az égből megérkezik a rettegés nagy királya.
Feltámasztja a nagy angoulemei királyt (*JHVH-Krisztust inkarnációját, Immánuelt)

még mielőtt Mars vidám uralma megkezdődne.
(Centuriák X. 72.)

Klaus Matefi
2008. május 06. 18:39 | Sorszám: 1
Az elmúlt évezredek legnegatívabb szellemi hatású konstellációja volt az asztrológiai szabályzók szerint az a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt, ami úgymond Európa számára az "Úrral való újabb találkozást" jelentette:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)

Ámos 8,9.
És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

Link

Link

Link
Kép

Link
Kép

Link

Aufgenommen wurde es in Ungarn
--A felvétel Magyarországon készült--

Klaus Matefi
2008. május 06. 18:35 | Sorszám: 0
Idézet:
Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1998/4)(569.old.) Az evangéliumok Krisztusa, a megígért és az eljövendő isteni megszabadító, az üdvtörténet távlatában már nem csak a "Krisztus", hanem - "Kyrios(Küriosz), Khrisztosz", Izrael Messiása és az egész emberiség egyetlen Megváltója.
(628.old.)Az újraegyesített Németországban tett apostoli látogatása során II. János Pál pápa Berlinben 1996 június 23.-án, vasárnap az úr angyala elimádkozásakor jelentette be az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus összehívását. Csak egy új evangelizálás, az Úrral való újabb találkozás élesztheti fel a reményt! Lehetővé kell tenni, hogy a Földrész nagy lelki erői mindenütt kibontakozhassanak és teremtsék meg a valódi vallási, társadalmi és gazdasági újjászületés korszakának feltételeit. Ez lesz az új evangelizálás gyümölcse! Jézus Krisztus a remény forrása!
Európa történelme, az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan, az Úrral való találkozás felé halad!
Reménységünk oka nem saját képességeinkbe vetett bizalom, hanem a feltámadt Krisztus ígérete!

Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!

Téma: Jézus április elsején lett keresztre feszítve
Klaus Matefi
2008. április 26. 19:10 | Sorszám: 25
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=170627
Jézus április elsején lett keresztre feszítve

pelgrim 2 2008. 04. 26. 09:22
Kedves Klausz

Rendben van, hogy a vallások eredetét kutatod, és a csillagok állásából igyekezed megmagyarázni, de talán helyén lenne, ha előítélet nélkül végeznéd kutató munkádat. Úgy veszem észre, hogy hasonló hibákat követsz el, mint a vallások fanatikus rajongói.

Azt gondolod, találtál valami nagyon fontosat (amit nem tartok lehetetlennek), és hogy azt bizonyítsad hajlandó vagy a dolgokat úgy ábrázolni, hogy azok elképzeléseidhez illők legyenek. Ugyanakkor enyhe szánalommal lenézed azokat, akik még hinni tudnak valamiben, mert rászorulnak. Azt írod, hogy Te kívülállóként, elfogulatlanul vizsgálod a bibliai elbeszéléseket.

Most ne vedd ezt rossznéven, ha ebben erősen kételkedem. Ha valóban kívülállóként és elfogulatlanul vizsgálnád a Bibliát, akkor például nem legendáknak neveznéd a bibliai elbeszéléseket, mert tudhatnád, hogy azok egy része nem csupán legenda. Vannak benne hitregék, olyan tények jelképes elbeszélései, melyeket más módon képtelenek vagyunk felfogni, vannak benne igaz történetek, vannak benne kitalált dolgok, vagy szándékosan kihagyott vagy elferdített dolgok, hogy a hiszékeny embereket félrevezessék, és vannak tévedések is.

Ahhoz, hogy megállapítsuk, melyek a Biblia selejtjei, van egy kiváló ismérv, amit úgy lehetne körülírni, hogy az igaz, a helyes, a méltányos hangja mindig a magabiztos Krisztus 'hangja' bennünk, míg e dolgok árnyékának 'hangja' a háttérben mindig valami tévedést, veszteséget, szenvedést, vagy halált tartogat. Más szóval érezzük a dolgok igazságát, helyességét, méltányosságát, mint egy magabiztos tudat, vagy annak hiányát. Ennek az ismérvnek alávetheted a Biblia elbeszéléseit, vagy akár más dolgokat is, a megfelelő 'felhőtlen' lelkiállapot feltétele mellett egy megbízható választ (megérzést) kaphatsz kérdéseidre.

A Biblia selejtjei ellenére, marad a könyvek könyve, és ez a tény az úgynevezett kívülálló elfogulatlan kutatónak a mai napig egy botránykőnek bizonyult.

Tűnődtél-e már azon, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a Biblia máig a legfontosabb könyv az emberiség számára? Azon, hogy míg más könyvekről, melyek több tekintetben kiválóbbak a Bibliánál, már régen megfeledkeztünk?

Ennek egyik oka az, hogy az Isten szó nagyon sokszor szerepel a Bibliában. Kevésbé ismert az a tény, hogy a szavak jelentőségének egy bizonyos ereje van. Papíron, egy könyvben egy szó nem több mint egy hangjegyek vagy jelek sora, melyek bizonyos hangokat képviselnek. A többletet, az erőt csak akkor kapja mikor azokat valaki, olvassa vagy kiejti, tudatában léve annak jelentősége felöl. A dolog úgy áll, hogy nem minden szó rendelkezik ugyanazzal az erővel, ez a szó vagy fogalom jelentőségétől függ, úgy az 'Isten' szó vagy fogalom a legerősebb, mert az mindent magába foglal. Minden alkalommal mikor az 'Isten' szót a megfelelő tisztelettel kiejtjük olvassuk vagy gondoljuk, tudatában annak jelentőségével, egy erő szabadul fel, ami a szellemben egy mozzanatot, egy rezzenést, egy változást hoz létre, ennek hatására a Biblia egyre szilárdabban rögződik az emberiség egyetemes tudatában.

A Biblia sikerének egy másik oka, az hogy a népek nagy tömegei évezredeken át tiszteletben tartották ezt a könyvet, a 'magasba emelték' minden más dolog fölé. Helytelen lenne tehát azt most csak egyszerűen üres legendáknak minősítve mellőzni, vagy saját elképzeléseinkhez illően torzítva ábrázolni.

Klaus Matefi 2008. 04. 26. 18:38
Kedves pelgrim 2!

A bibliai legendák misztériumai egyértelműen az ősi asztrológiára épültek fel, amit eddig előszeretettel tagadtak az érintettek, sőt a híveiket akár halálbüntetéssel történt fenyegetőzés által igyekeztek lebeszélni az általuk alkalmazott asztrológiával való foglalatosságról... Tehát a kozmikus alapok bizonyítása részemről nem egy próbálkozás, igyekezet, hanem egy működő és eredményes feltáró tevékenység.

Ha úgy érzed, hogy lenézném a rászoruló híveket a hitük gyakorlása miatt, akkor tévedsz. Magam is hívő katolikus voltam, a családom pedig most is az. Mindig hangoztatom, hogy az embernek szüksége van a hitre, hisz az segít a hétköznapok nehézségeinek elviselésében, legyőzésében. Viszont azt is hozzá szoktam tenni, hogy nem mindegy, hogy az ember miben hisz. Minek higyjen az ember triviális lehetetlenségekben? Van értelme az embernek feleslegesen hitegetnie magát?
Gondolok én a soha nem realizálódható túlvilági ígéretekbe vetett hitbe, amit a hívő tömegek a történelem folyamán ráerőltetés következményeként voltak kénytelenek elfogadni, elhinni... Ma ez már hagyomány, beidegződés.

Hogy miért nevezem a Bibliát legendának? A válaszom egyszerű. Mert sok meg nem történt és történhető eseményre épült. Amikor a telavivi egyetem régészéti intézetének az igazgatója, Israel Finkelstein professzor szerint a Salamon Temploma nem létezett, akkor milyen alapon venné komolyan az ember az azt megelőző "történeteket", amiket valójában Ezsdrás és beavatott társai írtak a babiloni száműzetés után és nincsen semmi régészeti ill. írásos nyomuk az ószövetségi legendán kívül...

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy mi lehet valós és kitalált dolog a Bibliai legendákból, ahhoz elsősorban a "történelmi tények" valódiságát kell ellenőrizni, ezen kívül a józan ész, a biológiai, fizikai törvények figyelembe vétele elkerülhetetlen.
Azt tudjuk, hogy Hófehérke története se régészetileg, se máshogy nem bizonyítható, mivel a szerzője mesének szánta...

Én nem "Isten" létét vonom kétségbe a félreértés elkerülése végett, hanem a bibliai legendák istenképét és a neki tulajdonított olyan dolgokat, ami szerintem a valóságban nem tulajdoníthatóak neki...

Az elmondottak alapján azt kell mondjam, hogy ideje végre egy "Legújabbszövetséget" az emberiség számára kialakítani, ami mentes a soha be nem váltható túlvilági ígéretektől, a nacionalista, kirekesztő sugallatoktól, a meg nem történt és történhető eseményektől. A globalizálódó világunk számára egy egységes, valóságos és reális célkitűzést kell feltálalni, nem pedig egyik oldalon egy nemzeti messiás által realizálandó földi gazdagságot, jólétet, nemzetek feletti uralmat (Mózes V. 8,18; 14,2; 15,6; 20,10-15; 28,43-45), a másik oldalon pedig "Isten fizesse meg, majd a túlvilágon..." jelszavakat alkalmazni... Ez a kontraszt minden olvasni és gondolkodni tudó ember számára nyilvánvaló kellene legyen, aki a bibliai legendákkal behatóbban foglalkozott. Tehát egy olyan vallásra van szüksége az egész emberiségnek, ami a közjóért van és az egyszeri és megismételhetetlen életünkért. Ebben hinni reális és felemelő dolog és valóban erőt adna az embereknek, nem pedig egy "beválthatatlan csekket"...

A Biblia sikere elsősorban az erőszakos terjesztésében keresendő és az ezt támogató körök igyekezetében. Ami használható és pozitív benne, azt természetesen át lehetne venni a "Legújabbszövetség" számára, de a többi szerintem "múzeumba" való, azaz lejárt az ideje....

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. április 26. 19:09 | Sorszám: 24
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=170627
Jézus április elsején lett keresztre feszítve

pelgrim 2 2008. 04. 24. 23:25
Kedves Klaus

A bibliai, de még inkább az újszövetségi történetek egy részét én igaz történetnek látom, más dolgokat jelképes hitregéknek, legendáknak, de azt se tartom lehetetlennek, hogy némely dolgok csak azért lettek kitalálva, hogy némely egyházi vagy politikai előjárok érdekeit szolgálják, de hát ez utóbbiak is, mint ahogy Nemeszer nagyon találóan kifejezte, a Biblia selejtjei.

Jézus feltámadásáról például meg vagyok győződve, arról tudom, hogy megtörtént, míg Jézus megkísértése a Sátán által szerintem jelképes; Jézust szerintem valóban csábította a lehetőség, hogy egy hatalmas uralkodóvá válhatott volna. De a Sátán nem vitte fel őt sehova, a történet elbeszélése csak egy módja volt annak, hogy azt tanítványainak képletekkel díszítve közölje.

Ezdrás vagy valaki más nem Istent hozta létre, hanem egy vérengző szörnyeteg rémálmát, amit ő istenként előreléptetett.

Említettem már hogy Pál (Saul rabi) levelei szerintem nem tartalmaznak semmi eredetit, míg Jézus tanítása annak ellenére, hogy csak későn lettek feljegyezve, máig foglalkoztatja az őszinte kutatót.

Az evangéliumokban idézett Jézus szavaiból én nem olyan Istent képzelnék el, aki az emberek pusztulását akarja.

A zsidó nép vezetői gyakran arra kényszerültek, hogy fegyveres erővel védelmezzék a nép érdekeit (és enyhítsék bosszúszomját) a körülöttük gyakran sokkal számosabb ellenséges népekkel szemben. Nem kell mondanom, hogy az indíték a bosszúállásra, a népek kiirtására, vagy fölöttük való uralomra nem istentől származik, mint ahogy a szövetség vagy a kiválasztott nép fogalma sem. De a népnek valamilyen magyarázatott kellett adni a mészárlásokért, és mi lett volna jobb, mint egy bosszúszomjas vérengző isten utasítása.

Jézus tudta, hogy ilyen isten nem létezik, de a nép még nem volt érett egy személytelen rendszer, egy Vezérlő Alapelv ábrázolására. Tanítványai is még túl földhözragadtan gondolkodtak ahhoz, hogy minden szavát helyesen érthessék. Úgy a jutalomról is, - ami valójában nem jutalom (mert Isten nem egy személy, aki jutalmaz), hanem következmény, - azzal megegyező elképzeléseket alkottak.

Nem véletlen az sem, hogy a hitoktatók, a vallásos és politikai előjárók nem szép szemmel látták, hogy a laikusok komolyan foglalkozzanak a Szentírással, azzal nem csak zavarba hozhatnák a 'tudatlan' tömegeket, hanem ami még annál is veszélyesebb, az előjárók tekintélyét ingatnák meg.

Említettem már azt is, hogy Jézus tanítása és az üdvösség, amiről beszélt, nem a "túlvilágra" egy bizonytalan jövőre a halál után vonatkozik, hanem a jelen életre.

Az általad idézett szöveg János evangéliumából (Jn. I 3,5) Jézusra vonatkozik, nem egy vérengző, bosszúálló Istenre. A másik mondat (Jn. I 3,9 pedig jelképes, Jézus nem szó szerint Isten fia, ahogyan mi azt értjük (habár sokan ezt úgy veszik), hanem a szellemben.

Attól tartok, Te nagyon ferde szemszögből vizsgálod a dolgokat, nem csoda, hogy kilóg a kecske lába.

A hit egy nagyszerű eszköz, nem nélkülözhetetlen, de úgy látszik elkerülhetetlen. Vannak, akik méltatlanul kihasználják, mások hiszékenységét vannak, akik görcsösen belekapaszkodnak, és vannak olyanok is, akik a helyes módon alkalmazzák.

Hasonlóképpen, mint ahogy Te tanulmányod eredményeit a biblia szövegeivel igyekezed erősíteni, Jézus tanítványai is igyekeztek erősíteni azt, amit láttak hallottak és tapasztaltak, és amit tovább szándékoztak adni.

Azt hogy Jézus valóban husvét elött pénteken lett keresztre feszítve vagy sem, igazán nem tartom fontosnak. De, hogy õ mint húsvéti bárány lett volna feláldozva a bünök bocsánatáért, azt nem tartom valószínûnek, az csak a zsidó hiedelembõl származó magyarázt, hogy a bûnöket csak Isten tudja megbocsátani és csak véres áldozat ellenében. Ez is egy kísérlet a történtek bizonyítására, alátámasztására.

Az én meggyőződésem az, hogy Názáreti Jézus valóban feltámadt, miután meghalt a kereszten, ezt nem hiszem, ezt tudom. Természetesen nem voltam jelen, de …

Klaus Matefi 2008. 04. 25. 11:05
Kedves pelgrim 2!

Idézet:
A bibliai, de még inkább az újszövetségi történetek egy részét én igaz történetnek látom, más dolgokat jelképes hitregéknek, legendáknak, de azt se tartom lehetetlennek, hogy némely dolgok csak azért lettek kitalálva, hogy némely egyházi vagy politikai előjárok érdekeit szolgálják, de hát ez utóbbiak is, mint ahogy Nemeszer nagyon találóan kifejezte, a Biblia selejtjei.

Én amiket az ószövetségi legendákból idézgetek, azok általában a benne hívőkre nézve kötelező érvényű 613 micvot-ba (248 törvény/365 tiltás) tartoznak bele. Ha ezek egy része a "Biblia selejtjei", akkor ki dönti el azt, hogy mi az ami "nem selejt" bennük?

Egy "selejteket" tartalmazó könyv nem lehet "szent". Azt hiszem, hogy ez egyértelmű... A gyakorlati életben ha egy szállítmány sok selejtet tartalmaz, azt vagy visszaküldik a feladónak, vagy leminősítik... Hogy lehetne szavahihető egy "selejteket" tartalmazó mű, melyben nincsen megjelölve, hogy mik a selejtek...?

Idézet:
Jézus feltámadásáról például meg vagyok győződve, arról tudom, hogy megtörtént, míg Jézus megkísértése a Sátán által szerintem jelképes; Jézust szerintem valóban csábította a lehetőség, hogy egy hatalmas uralkodóvá válhatott volna. De a Sátán nem vitte fel őt sehova, a történet elbeszélése csak egy módja volt annak, hogy azt tanítványainak képletekkel díszítve közölje.

Helyesbítenélek, Te azt hiszed, hogy Jézus feltámadt az újszövetségi legendák sugallatai alapján. Ugye köztudott dolog, hogy egy hús-vér ember, aki már három napja a tényleges halál állapotába van, az nem támadhat fel, ez biológiai lehetetlenség. Ha tetszhalott volt, az más dolog, de akkor nem beszélhetünk feltámadásról...

Idézet:
Ezdrás vagy valaki más nem Istent hozta létre, hanem egy vérengző szörnyeteg rémálmát, amit ő istenként előreléptetett.

Ezsdrás JHVH-t hozta létre, akit a keresztényekkel "Atyaként" tiszteltetnek, imádatnak a "Szentháromságba beöltöztetve"...

Idézet:
Említettem már hogy Pál (Saul rabi) levelei szerintem nem tartalmaznak semmi eredetit, míg Jézus tanítása annak ellenére, hogy csak későn lettek feljegyezve, máig foglalkoztatja az őszinte kutatót.

Pál (Saul rabi) leveleinek egy része legalább másfél évtizeddel előzte meg az "evangélisták" által elkezdett "evangéliumok" létrehozását. Pál tesz említést először Jézus "feltámadásáról", de szerintem csak azért, hogy a napjainkra ("végidőkre") betervezett ószövetségi messiást (Immánuel) a későbbi kikeresztényesített népek "Jézus második eljövetele" gyanánt várják annak ellenére, hogy a két személynek természetesen semmi köze nincsen egymáshoz, sőt egymás ellentétei...

Jézus valódi tanításait nem ismerhetjük, mivel nem írta le őket személyesen. Annyi biztos, hogy fellépése nem a világ népeinek a vallásai ellen történt, hanem saját népe vallásának az erkölcsi törvényeit szerette volna megreformálni.
Pál a helyett, hogy a saját népe körében halt volna "mártírhalált" a tanai terjesztése folytán, ez Rómában érte utol... Ezek tények, amiket egy őszinte kutató nem söpörhet az asztal alá...

Ha valóban az újszövetségi legendák leváltották volna az ószövetségi legendák "érvényességét" "Isten" előtt, ami természetesen csak egy keresztény "magyarázat"..., akkor a római pápa nem tette volna ezt a kijelentését és nem ment volna imádkozni a jeruzsálemi siratófalhoz (HaKotel HaMa'aravi):
http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, [u]ez a kiválasztott nép[/u]. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".
--

Idézet:
Az evangéliumokban idézett Jézus szavaiból én nem olyan Istent képzelnék el, aki az emberek pusztulását akarja.

Az ószövetségi legendákban a hívő tömegeket (a keresztények szerinti ugyanaz) az "Isten" más népek kipusztítására, szolgasorba süllyesztésére (Mózes V. 8,18; 14,2; 15,6; 20,10-15; 28,43-45) motiválja, ebből az következik, hogy vagy nem ugyanarról az "Istenről" van szó, vagy egyszerűen félre lettek vezetve a keresztények... Más megoldás nincsen szerintem... A valódi "Isten" nem tesz különbséget a világ népei között, ez emberi találmány...

Idézet:
A zsidó nép vezetői gyakran arra kényszerültek, hogy fegyveres erővel védelmezzék a nép érdekeit (és enyhítsék bosszúszomját) a körülöttük gyakran sokkal számosabb ellenséges népekkel szemben. Nem kell mondanom, hogy az indíték a bosszúállásra, a népek kiirtására, vagy fölöttük való uralomra nem istentől származik, mint ahogy a szövetség vagy a kiválasztott nép fogalma sem. De a népnek valamilyen magyarázatott kellett adni a mészárlásokért, és mi lett volna jobb, mint egy bosszúszomjas vérengző isten utasítása.

Erről én is meg vagyok győződve, de akkor mi köze egyáltalán az ószövetségi legendáknak "Istenhez", vagy mi belőle az ami úgymond tőle származik?... Kedvünk szerint választhatunk "Isten" rovására?...

Idézet:
Jézus tudta, hogy ilyen isten nem létezik, de a nép még nem volt érett egy személytelen rendszer, egy Vezérlő Alapelv ábrázolására. Tanítványai is még túl földhözragadtan gondolkodtak ahhoz, hogy minden szavát helyesen érthessék. Úgy a jutalomról is, - ami valójában nem jutalom (mert Isten nem egy személy, aki jutalmaz), hanem következmény, - azzal megegyező elképzeléseket alkottak.

Ezzel nem tudok egyetérteni, mivel "Isten" nemcsak a szeretet forrása, hanem a gonoszságé, bosszúé és a gyűlöleté is természetesen, hisz saját képére alkotta meg az embert (Mózes I. 1,26-27).

Idézet:
Nem véletlen az sem, hogy a hitoktatók, a vallásos és politikai előjárók nem szép szemmel látták, hogy a laikusok komolyan foglalkozzanak a Szentírással, azzal nem csak zavarba hozhatnák a 'tudatlan' tömegeket, hanem ami még annál is veszélyesebb, az előjárók tekintélyét ingatnák meg.

Ha a Bibliai egy "szent könyv" lenne, nem kerülhetne erre sor...

Idézet:
Említettem már azt is, hogy Jézus tanítása és az üdvösség, amiről beszélt, nem a "túlvilágra" egy bizonytalan jövőre a halál után vonatkozik, hanem a jelen életre.

Az egyszeri és megismételhetetlen életünk a földhöz kötött, tehát itt kellene szépen, kellemesen, szellemiekben és anyagiakban bővelkedve leélnünk az éveinket... Erre helyesen motiválnak az ószövetségi legenda írói, de ők kizárólag a bennük hívőknek szándékoztak ezt a privilégiumot fenntartani...

Jézus tanítása az "evangélisták" szerint:

János evangélium
8,22 Erre ezt mondták a zsidók: "Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek?"
8,23 Ő így folytatta: "Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

Lukács evangélium
6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

Máté evangéliuma
5,12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek."

Pál levele a filippiekhez
3,20 Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,

Péter I.
1,4 arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Ha tudsz a földi élettel kapcsolatosan is idézni, akkor tedd meg légyszíves...

Idézet:
Az általad idézett szöveg János evangéliumából (Jn. I 3,5) Jézusra vonatkozik, nem egy vérengző, bosszúálló Istenre. A másik mondat (Jn. I 3,9 pedig jelképes, Jézus nem szó szerint Isten fia, ahogyan mi azt értjük (habár sokan ezt úgy veszik), hanem a szellemben.

János I.
1,5 A világosságban való járás és a bűnbocsánat
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

3,1 Isten gyermekei és az ördög gyermekei
Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.
3,2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
3,3 Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.[/b]
3,4 Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés.
3,5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.
3,6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt.

3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

Jakab
1,16 Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:
1,17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.

Idézet:
Attól tartok, Te nagyon ferde szemszögből vizsgálod a dolgokat, nem csoda, hogy kilóg a kecske lába.

Én kívülállóként, elfogulatlanul vizsgálom a bibliai legendákat. Ami jó, azt jónak nevezem, ami rossz, azt pedig rossznak... Nem úgy teszem, mint a leleményes bibliamagyarázók, akik a rosszból is jót igyekeznek kreálni... Az ember legyen korrekt, pártatlan és következetes. Nincsen magasztosabb vallás az igazságnál!

Idézet:
A hit egy nagyszerű eszköz, nem nélkülözhetetlen, de úgy látszik elkerülhetetlen. Vannak, akik méltatlanul kihasználják, mások hiszékenységét vannak, akik görcsösen belekapaszkodnak, és vannak olyanok is, akik a helyes módon alkalmazzák.

Hitre szüksége van az embereknek a véleményem szerint. Az a lényeg, hogy az a hit ne mások kárára, hátrányára motiválja a hívő tömegeket, mert akkor a közösségre káros!

Idézet:
Hasonlóképpen, mint ahogy Te tanulmányod eredményeit a biblia szövegeivel igyekezed erősíteni, Jézus tanítványai is igyekeztek erősíteni azt, amit láttak hallottak és tapasztaltak, és amit tovább szándékoztak adni.

A bibliai legendák misztériumainak feltárása folyamán elengedhetetlen a belőle történő idézetek alkalmazása. Ami persze mesés, nonszensz rész, azzal a kutató nem tud sokat kezdeni...

Idézet:
Azt hogy Jézus valóban husvét elött pénteken lett keresztre feszítve vagy sem, igazán nem tartom fontosnak. De, hogy õ mint húsvéti bárány lett volna feláldozva a bünök bocsánatáért, azt nem tartom valószínûnek, az csak a zsidó hiedelembõl származó magyarázt, hogy a bûnöket csak Isten tudja megbocsátani és csak véres áldozat ellenében.

Ki lehet ebben leginkább illetékes, ha nem éppen a Názáreti Jézus feltámadásának a kitalálója, azaz Pál (Saul rabbi)?

Saul rabbi (Pál) szerint egy vallásos zsidó rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (pászkabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) lett keresztre feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére:

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Ez a nap nem egy pénteki nap volt, hanem vasárnap, de mivel Pál ötlete alapján "Istent" szándékoztak a világ népeinek adni, aki megbocsátásra, engedelmességre, jócselekedetekre, tűrésre ösztönzi majd a "báránykákat" az ószövetségi legenda messiásának, Immánuelnek napjainkban történő eljöveteléig (akit a keresztényekkel eddig "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak közel 2000 éven át, annak ellenére, hogy Immánuelnek semmi köze a kereszthalált halt Jézushoz), így a keresztre feszítés napját papíron átteték péntekre, hogy vasárnap "feltámadhasson a halottaiból" ezzel is alátámasztva, igazolva isteni mivoltát... Az újszövetségi legenda hívő tömegeinek azt sugallták, hogy Jézus önszántából lett keresztre feszítve mindannyiunk bűneiért, és ezzel az áldozatával megváltotta az emberiséget a bűntől...

Ezen égi dolgoknak kozmikus szemponból kizárólagosan csak az i.sz.25.-én este realizálódott kozmikus kereszt tud eleget tenni, ami egyben a zsidó misztika titkos tudományának, a Shem ha Mephorashnak s egyik szellemi forrása is volt. A jelentősége az által is kiemelkedő, hogy ehhez a "T" kereszthez még a Neptunusz és Plútó negatív hatású planéták is csatlakoztak, annak ellenére, hogy elvileg abban az időben még nem ismerhették (?) őket... Peszách előkészületi napja (Niszán 14.), a pászkabárány feláldozásának az ideje is ennek a kozmikus kereszt kialakulásának a napjára esett. Ez egy egyedülálló egybeesés volt az elmúlt évezredek folyamán!

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

A Názáreti Jézus peszách áldozatként történt feláldozásához nemcsak Jézus születési konstellációjának (a "T" keresztet alkotó égitestek együttállása a Zodiákusban; i.e. 8. 02.10.-én) volt köze, hanem közvetlenül az ószövetségi legenda által említett "tízcsapást" kiváltó "T" keresztnek is, aminek az emlékére ("egyiptomi kivonulás") áldoztak minden év peszách ünnepekor véres áldozatot (pászkabárányt). Ez egy ugyanolyan felépítésü "T" kereszt volt, mint amihez Jézus keresztre feszítése lett utalva! A "tizcsapás" óta ez volt a következő ilyen kereszt, tehát a két időpont között nem realizálódott még egy másik ilyen! Most egy olyan dologról tettem említést, amit csak a most készülő könyvemben szándékozom részletesen tárgyalni...

Nagyon szomorú és lesújtó tény, hogy a mai "tudományos körök" szándékosan igyekeznek a vallási legendák misztériumainak feltárásával kapcsolatosan az egyetlen lehetséges eszközt elutasítani, az asztrológiát, amire ezek valójában felépültek... Nem tartom tudományos és értelmes hozzáállásnak... Persze feltehetően nem a tényleges feltárásuk volt eddig a cél...

Szóval láthatod, hogy bizony nagyon lényeges a vallási misztériumokkal kapcsolatos pontos időpontok megállapítása, mivel ezek az események az égiek tükörképei voltak! Az lehet, hogy a hívek számára ez nem sokat mond, de a kutatók közel 2000 éve próbálták ezt sikertelenül feltárni, megfejteni...

Idézet:
Az én meggyőződésem az, hogy Názáreti Jézus valóban feltámadt, miután meghalt a kereszten, ezt nem hiszem, ezt tudom. Természetesen nem voltam jelen, de …

Nyugodtan maradj meg hited mellett, azzal nem okozol kárt senkinek...

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. április 20. 19:37 | Sorszám: 106
Könyvek, cikkek cáfolatai Jézus születésének és keresztre feszítésének dátumaival kapcsolatosan

Téma: Jézus április elsején lett keresztre feszítve
Klaus Matefi
2008. április 20. 19:34 | Sorszám: 15
"Európa történelme az Úrral való találkozás felé halad!"
Klaus Matefi
2008. április 17. 16:51 | Sorszám: 5
A Názáreti Jézus keresztre feszítésének az időpontja közel másfél évezreddel megelőzte az "áprilisi tréfa" szokásait.
Franciaországban IX. Károly király 1564-ben az Újév ünnepét január 1.-re áthelyezte, amit addig április elsején ünnepeltek. Aki nem tartja magát ehhez az áthelyezéshez, azt "április bolondjának" nevezték...
Klaus Matefi
2008. április 17. 16:46 | Sorszám: 4
Ez egy ténymegállapítás volt, ami az eddig is ismert rossz hírrel van kapcsolatban.

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. április 17. 11:24 | Sorszám: 96
Könyvek, cikkek cáfolatai Jézus születésének és keresztre feszítésének dátumaival kapcsolatosan

Téma: Jézus április elsején lett keresztre feszítve
Klaus Matefi
2008. április 17. 11:21 | Sorszám: 1
Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus
Születésének és keresztre feszítésének dátumai
Jézus születésének és keresztre feszítésének adatait legrészletesebben az evangéliumok tartalmazzák, de mivel azok a történelmi események dokumentálása helyett egy filozófia és vallás terjesztésére íródtak, Jézus születésének és keresztre feszítésének pontos dátumát illetően jelentős viták alakultak ki még a keresztény hittudósok között is.

Mindenesetre Jézus születésének pontos dátuma történelmileg ellenőrizhetetlen.

Az idézetnek az utólsó mondata helyesen írja, hogy "Jézus születésének pontos dátuma történelmileg ellenőrizhetetlen". A születésének pontos dátumát sehol nem jegyezték fel tudtommal, sőt az is lehet, hogy a feltételezett történelmi Jézus csak egy kitalált személy volt, akit egy kozmikus misztérium főszereplőjeként hívtak életre. Az újszövetségi legenda viszont tesz utalást egy történelmi tényre Jézus születésével kapcsolatosan:

Idézet:
Lukács evangéliuma
2,1. És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2,2. Ez az összeírás (#) először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
2,3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
2,4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
2,5. Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül és várandós vala.
2,6. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az Ő szülésének napjai.

Az Ankarában található római templom előcsarnokában kőbevésett (Monumentum Ancyranum) ténybeszámoló (Res gestae divi Augusti) tájékoztat bennünket arról, hogy Augusztus császár háromszor (i.e. 28-ban, i.e. 8-ban, i.sz. 14-ben) tartott népszámlálást (lustrum) az egész római birodalom területén a római polgárok (Cives Romani) részére.

Jézus születésével kapcsolatban kizárólagosan csak az i.e. 8.- ban tartott népszámlálás jöhet szóba.
Ugyanebben az időben történt a Publius Sulpicius Quirinius (Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálás (census - #) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana).

Tehát történelmileg is leszűkíthető a kör Jézus születését illetően.

Jézus születését egy égi jelenség szignálta, egy olyan jelenség, mely szerint az ősi asztrológia szabályzóit figyelembe véve egy messiásnak kellett születnie az égisze alatt. Erről is tudósít az újszövetségi legenda:

Idézet:
Máté evangéliuma
2,1 A napkeleti bölcsek imádják Jézust
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,
2,2 és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt."

Jézus születésének és keresztre feszítésének a kozmikus misztériuma szorosan összekapcsolódik, helyesebben elválaszthatatlanok egymástól, hisz egyikből következett a másik. Erre egy katolikus főpap is utal:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Jézus születése a "kozmikus kígyó" jegyében történt, ami a zsidó misztika titkos tudománya kabbalah-jának Shem ha Mephorash-a ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) együttállásaiból tevődik össze:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Ezek az égitestek alkották Jézus kozmikus keresztjét, aminek a jegyében lett a 33 éves feltételezett történelmi Jézus "véresáldozat" (pászkabárány) gyanánt a szanhedrin által keresztre feszíttettve a peszách ünnepük előestéjén:

Jézus keresztre feszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14.- Peszách előkészületi napja!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák;
(Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,9°/9°Bak)

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.

Az alkémiai ábrázolások szerint a keresztre a "kozmikus kígyó" került fel:

Link

A kozmikus kígyó által létrehozott kereszt a kozmikus sárkány valójában és egyben JHVH-Krisztus egyik szellemi forrása. A "kozmikus kígyó" "halálát" a kozmikus kereszt jelenti, ami azonban a "kozmikus sárkány" "feltámadásával" azonos.

Link

Ez egy örök kozmikus folyamat. A kozmikus sárkány azonos Lucifer szellemi forrásával, azaz JHVH-Krisztus valójában a sátán, aki az "Isten" egyik legerősebb és legnegatívabb szellemi forrása. Tehát "Isten" nemcsak a "JÓ"-nak, de a "ROSSZ"-nak is a forrása, amit az újszövetségi legenda írói tagadnak annak érdekében, hogy az ószövetségi legenda ellentétes tanításai ne legyenek a "ROSSZ" oldalára besorolva...

Klaus Matefi
2008. április 01. 11:13 | Sorszám: 0
1983 évvel ezelőtt lett a Názáreti Jézus Saul rabbi (Pál) szerint egy vallásos zsidó rituál keretében, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztre feszítve a peszách ünnep előkészületi napján a szanhedrin követelésére. Ez a nap nem egy pénteki nap volt, hanem vasárnap, de mivel Pál ötlete alapján "Istent" szándékoztak a világ népeinek adni, aki megbocsátásra, engedelmességre, jócselekedetekre, tűrésre ösztönzi majd a "báránykákat" az ószövetségi legenda messiásának, Immánuelnek napjainkban történő eljöveteléig (akit a keresztényekkel eddig "Jézus második eljövetele" gyanánt várattak közel 2000 éven át, annak ellenére, hogy Immánuelnek semmi köze a kereszthalált halt Jézushoz), így a keresztre feszítés napját papíron átteték péntekre, hogy vasárnap "feltámadhasson a halottaiból" ezzel is alátámasztva, igazolva isteni mivoltát... Az újszövetségi legenda hívő tömegeinek azt sugallták, hogy Jézus önszántából lett keresztre feszítve mindannyiunk bűneiért, és ezzel az áldozatával megváltotta az emberiséget a bűntől...

Jézus azon a napon lett keresztre feszítve, amikor a születése idején együttállt Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz (melyek ezen konjunkció következtében biztosították Jézus "bűntelen" születését az ősi asztrológiai szabályzók szerint), egy szabályos "T" keresztet alkottak a Zodiákusban:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak

A hagyományok is egy "T" keresztről tesznek említést, mivel akkor még elvileg nem ismerhették (?) a Neptunusz és Plútó planétákat...

Jézus itt magára vette az égi kereszt (az ősi asztrológia szabályzói szerint a lehető legnegatívabb szellemi hatás előidézője a kereszt-konstelláció!) által a "világ összes bűneit". Ez a Názáreti Jézus kozmikus misztériumának megoldása, története.

Ezen az április elsején lett öngyilkos az újszövetségi legendák Júdása, aki pénzért elárulta Jézust.

Idézet:

Máté evangéliuma
27,3 Júdás halála
Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, 27,4 és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod."
27,5 Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát.

A néphagyományok is ezt helyesen őrizték meg, de a hivatalos és vallásos kronológia mindent megtett annak érdekében, hogy ez ki legyen a nép emlékezetéből törölve:

Idézet:
http://de.wikipedia.org/wiki/Aprilscherz
Der 1. April gilt, je nach Überlieferung, als Geburts- bzw. Todestag des Judas Ischariot, der Jesus Christus verraten hatte. Zudem sei der 1. April angeblich der Tag des Einzugs Luzifers in die Hölle und daher ein Unglückstag...
--A hagyomány szerint április 1., Júdás születése és halála napjának számít, aki Jézus Krisztust elárulta. Ezenfelül állítólag április 1. Lucifer bevonulásának a napja a pokolba és ezért egy szerencsétlen napnak számít...--
http://www.religioeses-brauchtum.de/sommer/aprilscherz.html
An diesem Tag (1. April) wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.
--Ezen a napon (április 1.) született Júdás Iskáriótes, ezen a napon akasztotta fel magát, ezen a napon történt az égbolt vagy angyal lezuhanása, amikor sátán a mennyből ki lett taszítva.--
http://www.feiern-online.de/feiern-online/inhalt-kalendarisch/erster-april.htm
1. April
Es gibt jedoch noch weitere Erklärungen zum Ursprung:
in Frankreich verlegte König Karl IX. im Jahr 1564 das Neujahrsfest, das bis dahin am 1. April gefeiert wurde, auf den 1. Januar. Wer sich nicht an diese Verlegung hielt, wurde als "April-Narr" bezeichnet.
Andere meinen, daß der Tag der Verurteilung von Jesus Christus ein 1. April war und bringen das Datum daher mit dem Herumschicken von Jesus "von Pontius zu Pilatus" in Zusammenhang.
--Április 1.
Azonban van még további magyarázata az eredetének:
Franciaországban IX. Károly király 1564-ben az Újév ünnepét január 1.-re áthelyezte, amit addig április elsején ünnepeltek. Aki nem tartja magát ehhez az áthelyezéshez, azt "április bolondjának" nevezték.
Mások vélik, hogy Jézus Krisztus elítélésének a napja április elseje volt és ez a dátum összefüggésben van Jézus "Ponciustól Pilatushoz" küldésével.
--
http://old.naput.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=841 http://www.napfenyes.hu/index.php?p=calendar
április 1. - Júdás felakasztásának napja
http://209.85.135.104/search?q=cache:CYgggJPQioUJ:www.kfki.hu/~leslie/kalendarium/APRILIS.PDF
Április 1.
Minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották, mert úgy vélték, hogy Júdás ezen a napon akasztotta fel magát (kötél-inda).
http://www.tisza-to.hu/index.php?pg=news_15_412
A hagyomány szerint a Jézust eláruló Júdás április elsején született és azon a napon halt is meg. Franciaországban IX. Károly király naptárreformjától eredeztetik az áprilisi tréfákat

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Aki magára vette a Világ összes bűneit...

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus április elsején lett keresztre feszítve

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. március 27. 23:52 | Sorszám: 30
jav.:

Ezt a Jézusnak tulajdonított idézetek is alátámasztják, melyeket halála után évtizedekkel készítettek el Saul rabbi (Pál) kezdeményezése után az "evangélisták".

Klaus Matefi
2008. március 27. 23:22 | Sorszám: 29
http://www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?/topic/1/889.html
Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Van Der Graaf elküldve március 26, 2008 20:07
Én már régota figyelem írásaidat, de még nem jött le nekem, hogy mi a te véleményed a történelmi Jézusról ?!
Nem tudnád összefoglalni érthetően maximum tíz mondatban ?

Klaus Matefi elküldve március 27, 2008 12:53
A tíz mondatot nem tudom vállalni...

A Názáreti Jézus, mint feltételezett történelmi személyiség az ószövetségi legendák kegyetlen és bosszúálló tanításai, törvényei ellen lépett fel, melyeket a babiloni száműzetés után Ezsdrás és beavatott társai készítettek, ezzel egy mesés vallástörténetet megalkotva a benne hívők számára. Ezt a Jézusnak tulajdonított egy idézet is alátámasztja, melyeket halála után évtizedekkel készítettek el Saul rabbi (Pál) kezdeményezése után az "evangélisták". A szinoptikusoktól (Máté, Márk, Lukács) eltérően lényegesen később János által megírt evangéliumban Jézus az ördögnek nevezi ezt a kegyetlen és vérengző "Istent", akit természetesen Ezsdrásék ruháztak fel a neki tulajdonított mondókákkal:

Idézet:
János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Az ószövetségi és újszövetségi legendák etikai tanításainak az égbekiáltó ellentéteit helyesen átlátva a gnoszticizmus neves képviselője, Marcion a második század vége felé azt tanította a "két szövetség" ellensúlyozására, hogy két Isten létezik. Az egyik az ószövetségi legendák Istene, aki a kegyetlen és bosszúálló utasításával igyekszik a híveit a földi hatalom megszerzésére motiválni, csak földi dolgokkal foglalkozik és földi jutalmakat helyezett a hívő tömegei számára kilátásba, ha betartják az utasításait. A másik Isten pedig az újszövetségi legendák Istene, aki szellemi dolgokra koncentrál és a (soha be nem váltható) túlvilági ígéretekkel szándékozik jutalmazni az ő követőit...

A katárok is úgy látták, hogy az ószövetségi legendák Istene a gnosztikusok által emlegetett Demiurge, akit a keresztények ördögként tartanak számon...

Az ókeresztény vallási vezetők ezt nem vették jó néven, hisz céljuk valójában az volt, hogy elhitessék a világ népeivel azt, hogy egy és ugyanazon "Istentől" származik a két tanítás...

Saul rabbi (Pál), aki feltehetően a szanhedrin utasítására "tért meg", elsőként írta meg a leveleit annak ellenére, hogy Jézust nem is ismerte, amikben Jézus pozitív tevékenysége miatti keresztre feszítését "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) végrehajtott peszách alkalmából bemutatott engesztelő áldozatnak tüntette fel. Saul rabbi ötlete lehetett valószínűleg az is, hogy Jézusból Istent csináltak, és feltámasztották papíron abból a célból, hogy az idők folyamán erőszakosan kikeresztelt népekkel Immánuelt, a "végidőkre", azaz napjainkra betervezett messiást "Jézus második eljövetele" gyanánt várassák közel 2000 éven át... Immánuel hivatott realizálni az ószövetségi legendákban megígért földi jutalmat a benne hívők számára. Jézus egy kozmikus misztérium főhősévé vált, akinek nemcsak a születése, de a kereszthalála is égi jelenséghez lett kapcsolva, melyek szoros összefüggésben voltak egymással kozmikus és kabbalisztikus szempontból.
Mit ír az ószövetségi legenda Immánuelről?

Idézet:
Ézsiás
7,10 Az Immánuél-jövendölés
Ezután így szólt az Úr Áházhoz:
7,11 Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!
7,12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat!
7,13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?
7,14 Ezért maga az Úr fog nektek jelt adni: Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.

63,1 Ítélet a népek fölött
Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? - Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!
63,2 Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos?
63,3 A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem.
63,4 Mert bosszúállás napja van a szívemben, eljött a megtorlás esztendeje.

66,7 Jeruzsálem jövendő boldogsága
Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.
66,8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.
66,9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.
66,10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!
66,11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.
66,12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.
66,13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

Zsoltárok
2,1 Isten és felkentje diadalmaskodik
Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?
2,2 Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen:
2,3 Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!
2,4 A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.
2,5 Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket:
2,6 Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon!
2,7 Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!
2,8 Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.
2,9 Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt!

A Jelenések könyve, mely a "végidőkkel", azaz napjainkkal foglalkozik ugyanarra a messiásra céloz, mint az ószövetségi legenda:

Idézet:
Jelenések könyve
2,26 Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett,
2,27 hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket;

12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,

19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

Semmi kétség, hogy az ószövetségi legenda Immánuelje, akire a Jelenések könyve is utal, nem azonos a Názáreti Jézussal (kereszthalált halt i.sz. 25.04.01.-én), akit csak Máté nevez annak (Máté 1,23).

Visszatérve a Názáreti Jézushoz, ha valóban élt és valóban az említett égi események jegyében született és lett keresztre feszítve, akkor mindenképpen egy pozitív személyiség volt, akit legyőzött az ószövetségi legendák egyházi vezetése és Pilátussal keresztre feszíttettek pászkabárányként egy kozmikus rituál keretében... Jézus természetesen nem volt Isten, ugyanúgy, mint mi se vagyunk azok. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, mint Jézus volt, csak eltérő születési adottságokkal felruházva. Jézus feltámadása Pál (Saul rabbi) ötlete kellett legyen, ami nonszensz, de cél szentesítette az eszközt. Az emberi hiszékenységre és az erőszakra alapozva lettek ezek a tanok a világ népeire ráerőltetve, az ősi vallásaik betiltása és üldözése mellett. Jézusnak tulajdonított csodatettek (pl. halott feltámasztása, kenyér és halszaporítás, halottaiból történt feltámadása, mennybemenetele testestül, stb.) szükségszerű kellékei egy vallásnak, amit "áhítoznak" a hívő tömegek (lásd még pl. a Vörös-tengeren "történt" átkelést, vagy a Sínai szövetségkötést)...

Véleményem szerint úgy az ószövetségi, mint az újszövetségi legendák istenképe hamis, de ugyanúgy tévesen látták a gnosztikusok is ezt a kérdést.

Idézet:
Mózes I.
1,26 Az ember teremtése
Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

Én ezt az elgondolást elfogadom, amit Ezsdrásék a babiloni tartózkodásuk alatt tehettek magukévá. "Isten" egy folyamatosan változó szellemi való, hisz minden ember más tulajdonságú lélekkel rendelkezik. Az ószövetségi idézet nem az emberi test teremtésére céloz, hanem a lelek teremtésére! Az "Isten" teremtett Jézust, de teremtett Immánuelt (kereszt szelleme) is, aki éppen az ellentéte lelkileg Jézusnak és persze teremt minden pillanatban más embereket is, azaz lelket "lehel beléjük" a folyamatosan változó kozmikus szelleme által a születés (első lélegzetvétel) pillanatában.

Tehát "Isten" teremti a rosszat és a jót is és a közéjük beillő számtalan átmeneteti lelki minőséget is.
Az újszövetségi legendák János apostola azt állítja, hogy "Isten" az kizárólagosan csak jó, azaz nem található benne a rossz hatása:

Idézet:
János I.
1,5 A világosságban való járás és a bűnbocsánat
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

3,5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.
3,6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt.
3,7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.
3,8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
3,9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

Ha ez így lenne, akkor minden ember egyformán jónak kellene szülessen, hisz "Ő" a saját képére teremt minket... Azt hiszem nem kell tovább részletezzem, hogy ez az újszövetségi elképzelés mennyire nem helytálló... Annyit még megjegyeznék, hogy Isten nem rendelkezik szabad akarattal, ellentétben az emberrel, mert "tevékenysége" az "égi mechanika" függvénye, azaz "mindennek eljön az ideje", de ezeket nem lehet más időpontra tenni, mint pl. Jézus születését és keresztre feszítését, vagy Immánuel születését sem...

Annyit még befejezésnek, hogy Jézusnak eszében se volt valójában a Máté evangéliumában említett ószövetségi törvények "betöltése":

Idézet:
Máté evangéliuma
5,17 A törvény magyarázata
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Ezeknek a törvényeknek a "betöltése", realizálása Ezdzsdrásék és követőik ötlete voltak Saul rabbit is beleértve, melyek realizálása a Vatikán életrehívása nélkül feltehetően nem történhetett volna meg soha... Jézus ezen törvények ellen lépett fel, és minden szempontból ellentétes etikai tanításokat sugallt, ha élt egyáltalán... Hogyan jöhetett volna Jézus az alábbi törvények betöltése céljából?

Idézet:
Mózes V.
15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

23,20 Ne végy kamatot atyádfiától se pénz, se élelem, se más egyéb után, amit kamatra szokás adni!
23,21 Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

28,15 Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:

28,43 A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz.
28,44 Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó.

Jézus nem ezt hirdette véletlenül?...

Idézet:
Lukács evangélium
6,34 És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.
6,35 Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.

Egy másik Máté idézet szerint Jézus azért jött, hogy a békesség helyett a "kardot" hozza:

Idézet:
Máté evangéliuma
10,34 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.

A "kard" a kozmikus kereszt jelképe, de eszében se volt Jézusnak a bűn és a halál szimbólumát az emberek közé hozni, hisz ennek jegyében, égisze alatt feszítették keresztre a szanhedrin követelésére. Az említett kereszt JHVH-Krisztus szellemi forrása.

Máté az előző gondolatát saját maga cáfolja meg:

Idézet:
Máté evangélium
26,51 Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
26,52 Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Annak ellenére, hogy a keresztényeket eddig azzal áltatták, hogy ők lettek a "kiválasztottak", II. János Pál pápa már visszatér az ószövetségi legendák állításaihoz:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról

Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték,xiii mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.

3Móz 20,24
Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül.

20,26
És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek.

5Móz 7,6
Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.

10,15
Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.

14,2
Mert az Úrnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld színén vannak.

http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. március 25. 21:42 | Sorszám: 7
Bar Kochba, a hamis messiás

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. március 25. 10:05 | Sorszám: 95
Idézet:

http://klausmatefi.foren-city.de/topic,45,15,-j-zus-szuelet-s-nek-s-kereszthal-l-nak-kozmikus-eredete.html
Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete (2.)

woodpecker Verfasst am:24 März 2008 11:55
[QUOTE]
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=64

Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsítja. Aki ismeri az Újszövetséget, jól tudja, hogy Jézus akkor született, amikor József és Mária Betlehem városába mentek, hogy összeírják őket. Összegezve az elmondottakat: Krisztusnak Kr. e. 8 és 4 között kellett megszületnie. Az eseményt csodálatos égi esemény kísérte.

Jó hírem van a számodra! Feleségem általános iskolás törikönyvét lapozgatva szintén a fenti összefüggéseket bizonygatja a szerző, kizárva a téves hipotéziseket (pl. Dionysius Exiguus számítását is).

Isten malmai lassan őrölnek és az IGAZSÁG hamarosan mindenki számára nyílvánvalóvá fog válni!

Klaus Matefi Verfasst am:25 März 2008 9:25
Kedves Woodpecker!

A kutatási eredményeim helyességében egészen biztos vagyok és semmi kétségem nincsen arra nézve, hogy egyszer kénytelenek lesznek igazat adni az állításaimnak. Minél később fog ez megtörténni, annál alaposabban tudom addig a bibliai vallások misztériumainak kozmikus vonatkozásait feltárni...

Összesen egy könyvet szándékozom írni (ami már folyamatban van), de az átfogó lesz és "ütőképes"...

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete

A valódi betlehemi csillag

Üdv

Klaus[/QUOTE]

Klaus Matefi
2008. március 23. 22:04 | Sorszám: 93
Szerintem neked fogalmad sincsen a tevékenységem lényegéről, ha ilyen badarságokat emlegetsz...
Klaus Matefi
2008. március 23. 22:00 | Sorszám: 92
Egy vallás létjogosultságát megkérdőjelező és bizonyító levezetésre, ha az illetékesek fittyethánynak, vagy ignorálják azt, az bizony azt kell jelentse, hogy esélytelenek az ellenbizonyítás terén... De erről meg vagyok különben is győződve.

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Klaus Matefi
2008. március 23. 18:44 | Sorszám: 88
Meglepő módon egyetlen fórumon se érkezett ezzel a bejegyzéssel kapcsolatosan cáfolat, kétkedés... Számomra ez érthető, mert meg vagyok győződve róla, hogy az adataim és a magyarázataim stimmelnek. De ha ez így van, akkor éppen ideje lenne a médiumok támogatásával felülvizsgálni az eddigi hipotéziseket, melyekkel nem csak a keresők, de a hívő tömegek is tévútra lettek vezetve...
Klaus Matefi
2008. március 21. 16:40 | Sorszám: 87
A korábbi időkben, amikor még a keresztény egyházak ragaszkodva a hamis kronológiához i.sz 33/34. év peszách ünnepének előkészületi napjára tették a Názáreti Jézus keresztre feszítését, még minden "stimmelt"... "Stimmelt" a hamis kronológia által sugallt Jézus születésének az éve (az időszámítás kezdete) és passzolt hozzá a szintén hamis keresztre feszítési dátum 33 évre rá...
Mind a kettő évszám nagyon megfelelt a célnak, hisz semmi közük nem volt a kozmikus misztérium időponjaihoz, így a keresők helyben topoghattak, nem tudtak rájönni a valódi megoldásra...
Ezt leginkább az is elősegítette, hogy a szabadszemmel is látható Uránusz planétát egyszerűen "letagadták az égről", azaz nem vettek hivatalosan tudomást a létezéséről, ami egyértelműen meghiúsította a kutatók esetleges igyekezetét...

Nem tudhatom, hogy előttem a korábbi időkben hányan jöhettek rá még saját erőből a bibliai legendák misztériumainak a kozmikus lényegére, de mivel nyilvánosságra soha nem kerültek a tényleges megoldások, így feltételezhetően a misztériumok őreinek az éberségén múlhatott ez csak...

Giordano Bruno munkásságával és máglya általi halálával kapcsolatosan vannak bizonyos feltételezéseim. Nem tartom egyáltalán kizártnak, hogy Giordano Bruno, aki az asztrológiában, mágiában, hermetikus ismeretekben, misztériumokban jártas, beavatott ember volt, azért kellett máglyán végezze az inkvizíció jóvoltából, mert rájöhetett arra, amire én! Abban az időben ezen ismeretek feltárása bizony akár a kereszténység végét is jelenthette volna, hisz akkor még komoly tudománynak tartották az asztrológiát, amire ezek a misztériumok valójában épültek. Ezt a gyanúmat az táplálja, hogy a kivégzése napját egy nyolcéves megelőző fogság után egy olyan napra tűzték ki, mely szerintem jelképes lehetett "égi" szempontból vele kapcsolatosan:

Giordano Bruno máglya általi halála:
i.sz. 1600.02.17.
Uránusz-Plútó konjunkció: 28°Kos; -Szaturnusz oppozíció: 28,4° Mérleg; -Mars quadrat: 1,8° Oroszlán

Az érdekessége ennek a konstellációnak, hogy a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő öt égitest közül a Mars, Szaturnusz és Uránusz egy "T" keresztet alkottak a Zodiákusban, az akkoriban még elvileg nem ismert Plútó pedig pontosan együttállt az Uránusszal a Kos 28°-án...

Csak véletlen lett volna, hogy éppen ezen a napon kellett kínhalált szenvedni annak az embernek, aki a keresztény és zsidó vallás misztériumainak ezotérikus alapjaira feltehetően rájött? Szerintem célzatosan lett ez a nap számára kijelölve...

Idézet:
http://www.communio.hu/ppek/konyvek/egybun01.txt
Giordano Bruno megégetése is elfogadhatatlan mai gondolkodásunk számára. De a vallásellenes propaganda -- a felvilágosodás kora óta -- vele kapcsolatban is hamisít. Mert nem tudományos nézetei miatt szenvedett máglyahalált, hanem vallási eretneksége (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének tagadása stb.) miatt.

[url=http://209.85.135.104/search?q=cache bc-TtCzFtoJ:www.filozofiaivitakor.hu/fv_tortenet_2000.doc]Link[/url]
GIORDANO BRUNO A SZELLEM MÁRTÍRJA
1600 február 17
Giordano Bruno a szellem, a tudomány mártírja, megégetése az inkvizíció „típus cselekedete”.

1593 januárjában azonban átadták a római inkvizíciónak, ahol a Szent Hivatal börtönébe került. Itt megpróbálta bebizonyítani, hogy nézetei nem összeegyeztethetetlenek Isten és a teremtés keresztény koncepciójával. Azonban erkölcsi dialógusai, különösen „A győzedelmes vadállat elűzése” valamint a „Pegazusló titkos szövetségé-ben” szereplő gúnyos megállapításai nagy szerepet játszottak a meghozott halálos ítéletnél, mert az inkvizíció a vadállatot és a szamarat a vallással és a pápasággal azonosította. Végül – mivel tanításainak visszavonását megtagadta – mondván, hogy nincs mit visszavonnia, sőt még azt sem tudja, hogy mit kellene visszavonnia, VIII. Kelemen pápa elrendelte, hogy ítéljék el mint megátalkodott és bűnbánatot nem tanúsító eretneket. Bíráihoz így szólt: „Az ítélet, amelyet ellenem hoztatok, bennetek talán nagyobb félelmet kelt mint bennem.” Az 1600 február 8.-án hozott halálos ítéletet 17.-én hajtották végre (hamvazószerda másnapján) a Campo dei Fiorin, ahol nyelvét kitépték és elevenen megégették.

http://www.communio.hu/ppek/konyvek/filist01.txt
Paracelsus ugyanúgy gondolkodott tehát, ahogyan Agrippa, [u]Bruno[/u], Campanella, Pico, s gnosztikus Valentinus, a tantrikus bölcs, a jógi és így tovább. A corpus hermeticum számos irata szól arról, hogy a mágus saját kezével készített istenalakokat manipulál, s így bizonyos hatalomra tesz szert a magasabb erôk világában, melyek kénytelenek követni mágikus utasításait. Ezeken istenalakok és szobrok leírását megtaláljuk a hermetikus szövegekben, s ilyen a Kabbalában szereplô Gólem is.

Valentinushoz hasonlóan Giordano Bruno is végigjárta a gnosztikus fokozatokat, átesett a hermetikus beavatáson, és ,,istenivé'' vált.

Láttuk, hogy a korai 15. században, illetve a 16. század során rendkívüli népszerűségnek örvendett: Marsilio Ficino és Pico della Mirandola a görög hagyománnyal egyenértékűként kezelte a Kabbalát és a hermetikus mágiát, s elméletük így a filozófia, az ezoterikus gnózis, a zsidó és a keresztény vallás különös keveréke volt. Mint Frances Yates írja, ezek a gondolkodók misztikus alapon, új gnózis után kutatva kísérelték meg minden filozófia szintézisének megalkotását. Két nemzedékkel ezután Giordano Bruno ismét facsart egyet értelmezésükön, s Mózest és Jézust ,,nagy mágusnak'' nevezte. Angliai tartózkodása során Bruno ,,beavatta a mágikus hermetizmus tudományába az elégedetlen Erzsébet kori angol értelmiséget, s az okkult törekvések új megnyilvánulási formáját kínálta a társadalom más elemeinek is''.

Nettesheimi Agrippa azt hirdette, hogy hamarosan bekövetkezik a teokrácia korszaka, melyben a kormányzó papi személyek birtokában vannak a mágia titkainak, s így képesek összefogni a társadalmat. E titkok (vagyis a mágikus rítusok értelme) alkották az észvallást (melyet késôbb ,,természetes vallásnak'' neveztek), az Egy -- az isteni mens-hez felemelkedô
beavatott istenségének -- tiszteletét. Ilyen beavatott volt Giordano Bruno is.

http://ourworld.compuserve.com/homepages/merleg/202ta1.htm#sale
GIORDANO BRUNO: "FILOZÓFUS", "ERETNEK" ÉS "MÁGUS"
Idén van a négyszázadik évfordulója annak, hogy máglyán elégették Giordano Brunót (1600. február 17-én).

Filozófus vagy mágus?
Ki volt Giordano Bruno? Filozófus vagy mágus? Megátalkodott eretnek vagy vallási reformer? Olyan gondolkodó, akit az "új tudomány" éltetett, tehát Kopernikusz követője és Galilei előfutára, vagy egyszerűen reakciós gondolkodó, akit - egy bizonyos reneszánsz hagyománnyal összhangban - átitatott a mágikus-hermetikus kultúra? A mai kor tudósa is nehezen adhat biztos, egyértelmű és meggyőző választ ezekre a kérdésekre, hiszen Giordano Brunóval kapcsolatban még ma is élnek azok az előítéletek, amelyeket régi és még meg nem haladott ideológiai szembenállások és részrehajló kulturális választások éltetnek.

Kétségtelen ugyanis - kitűnik az írásaiból -, hogy Brunót jobban vonzották az okkult, mágikus és hermetikus tudományok, mint a metafizikaiak vagy a kísérletiek. Bruno, ahogyan egyébként sok kortársa is, akik magukévá tették a neoplatonista és kozmológiai elméleteket, inkább az akkoriban az egyiptomi bölcsesség ősi dokumentumának tartott Corpus Hermeticum olvasásán formálódott - amelyet Marsilio Ficino fordított le 1460-ban Firenzében -, semmint az egyházatyák művein. A reneszánsz többi gondolkodójától eltérően, akik mindenáron megpróbálták összeegyeztetni a kereszténységet a hermetikus doktrínákkal, Bruno elfogadta a Corpus alapelveit, neoplatonikus műveltsége alapján értelmezte őket, és nem is foglalkozott azzal, hogy kibékítse őket a keresztény tanítással - sőt, a hermetikus gondolatrendszert a keresztény bölcsességnél jóval magasabb rendűnek tekintette.(6) "Mielőtt ez a filozófia elérkezett a mi agyunkhoz, a kaldeusok, egyiptomiak, mágusok, orfikusok, pithagoreusok és egyéb kiváló emlékezetű férfiak birtokában volt."(7) Tehát ezeknek a történészeknek a számára a volt dominikánus inkább "mágus" - a szó reneszánsz értelmében -, a jövendőmondás és a hermetizmus kedvelője, mint racionalista filozófus, aminek a risorgimento nagy alakjai tekintették. Véleményük jogos, hiszen Bruno írásainak nagy része a mágiáról és a lulliánus - azaz a katalán filozófus, Lullus nyomdokain haladó - emlékezéstechnikáról szól, valamint asztrológiáról és jóslásról; még politikai írásai is át vannak itatva a mágikus gondolkodásmóddal.

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Klaus Matefi
2008. március 21. 10:42 | Sorszám: 86
Meggyőződésem, hogy a Názáreti Jézus kereszthalálának a megemlékezésére a vasárnap alkalmasabb, hisz miért emlékezne meg az ember egy olyan napon róla, aminek semmi köze nem volt valójában a Názáreti Jézus keresztre feszítéséhez?... Persze sokat számít az évszázadok alatt történt beidegződés, megszokás, ami valójában szerintem dezinformáció volt... Abból a szempontból viszont a mai nap mégis alkalmas erre, mert ma délután Holdtölte van, a tavasz első Teleholdja. Abban az időben ez a kozmikus eseménnyel egybekötött peszácháldozat bemutatása a szanhedrin követelésére a peszách ünnep előkészületi napján, a tavasz első Holdtölte alkalmával, vasárnap történt, "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15)... Tehát szó se volt arról, hogy a világ népei bűneinek a váltsága miatt mutatták volna be ezt a véresáldozatot...

Sajnos annyi megmagyarázatlan, elferdített dolog van ezzel kapcsolatosan, amire az illetékesek és kutatók szándékosan fittyethánynak, hogy szerintem éppen a "Nagypéntek" felel meg arra, hogy felhívja végre a figyelmet az ezzel kapcsolatos igazságokra...

Ma délután 18:40-kor van Holdtölte, amihez a Mars és Plútó planéták csatlakozva egy kozmikus keresztet alkotnak a Zodiákusban. Ebből az alkalomból szerveznek Mexikóban egy spirituális aktust:

Idézet:
http://www.thesecret.hu/node/3039
8000 Sámándob Szertartás
A Kozmikus Hang Nagy Ünnepének, valamint a 8000 Sámándobbal Földanya Gyógyításáért, az Életért és a Békéért Szertartásnak az otomi nemzet biztosít helyet Mexikóban 2008. március 21-én. A mexikói kapcsolódási pont helyszíne az Mexico államban található Otomi Ceremonial Center (Otomi Szertartási Központ). Erőteljes szellemi (spirituális) úton találkozunk szívünkben, otthonunkban, szertartási központjainkban, szent helyeinken Amerikától, Európán, Ázsián, Afrikán keresztül az Ausztrál kontinensig, bolygónk minden területén.

Az ősi naptár szerint, ezek a szertatások a telehold időszakkal állanak összefüggésben, melyeket ezeken a napokon ünnnepelünk, hogy növeljük a fény, az egész-ség és a szeretet erejét a földön, minden teremtményben. Összekötő/Összekapcsolódó szertartásokat tartunk a Tavaszi Napéjegyenlőség kezdetétől, március 21-től.

A szertartás időpontja
Elgondolás szerint 2008 március 21-én pénteken déli 12 órakor (közép-európai idő szerint este 6-kor) kell csatlakoznunk szertartási hangszereinkkel és fohászainkkal a Szent Dobok Hangjához.

2008 03.21. 12:40 UT - 6.00 Mexiko City, Péntek (keresztény Nagypéntek; zsidó Purim; iráni Újév)
Nap-Hold oppozíció: 1,5°Kos/Mérleg; -Plútó quadrat: 1°Bak; -Mars oppozíció: 6,3°Rák

(Helyi idő szerint 12:00!)

Klaus Matefi
2008. március 20. 21:05 | Sorszám: 85
jav.:

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak)

Klaus Matefi
2008. március 20. 21:03 | Sorszám: 84
A feltételezett Názáreti Jézus életének a kozmikus misztériuma nem a manipulált, hibás keresztény/római kronológiákra alapozódott, hanem a meghamisíthatatlan "csillagok járására", amit az ősi asztrológiára bazírozva magyaráztak a beavatottak. A zsidó vallás misztikájának a titkos ezotérikus "tudománya", a kabbalah pont ezen kozmikus misztériumok "építőköveivel", a Shem ha Mephorash kozmikus forrásaival foglalkozott és foglalkozik. A mai tudományok képviselői ezeket a tényeket szándékosan ignorálva igyekeznek a bibliai vallások misztériumairól a "fátylat nyilvánosan nem felfedni"... Az kevesek számára ismert, hogy a jelenleg már a tudományos vezetői pozíciók nagy részét betöltő szabadkőművesség is JHVH-t imádja, tiszteli és titkos tevékenységükhöz az asztrológiával való foglalatosság is hozzá tartozik... Esetleg ez adhat magyarázatot...

A Názáreti Jézus 33 évesen, a zsidók egyik peszách ünnepének előkészületi napján lett keresztre feszítve "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) véresáldozat gyanánt. Jézus születésének a misztériuma előre vetítette a kereszthalálát. Csak egyetlen megoldás létezik ezzel kapcsolatosan, akár dátumra, akár égi konstellációra való tekintettel. NINCS két megoldás, vagy több, csak egy:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak

Klaus Matefi
2008. március 20. 21:01 | Sorszám: 83
János evangéliumában van egy szemléletes ráutalás a keresztrefeszítés kozmikus vonatkozására, ami többféleképpeni fordításban található meg és a valóságos értelmét bizony maguk az "evangélisták" is félremagyarázták, beiktatva Jézus tesben való halála utáni harmadik napon "történt" mesés "feltámadását", ami természetesen nonszensz...:

Idézet:
http://www.parokia.hu/bible/chapters.php?newtab=1&book=43
János evangélium
1,29 Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza (felveszi) a világ bűnét!
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=2&abbook=Jn&numch=1
János evangéliuma 1. fejezet
29Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Jn&numch=1
János evangéliuma 1. fejezet
29Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.
http://mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/bd/Jn/chap001.html
Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint
Fejezetek: 1,
29. Keresztelõ szent János második tanusága. Másnap látta, hogy Jézus közeledik feléje. Megszólalt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Õ veszi el a világ bûnét.
http://biblia.hit.hu/main.php?version=10&oldnew=2&book=4&chap=1&lang=0
János Evangéliuma 1. fejezet
29. Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!
http://maranatha.uw.hu/Biblia/biblia.htm
Jn 1.29
Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.
http://www.bibliacatolica.com.br/13/50/1.php
János evangéliuma, 1
29. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Õ veszi el a világ bûneit.
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_43_1.htm
János Evangyélioma 1. rész
29. Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!

A Názéreti Jézus, mint egy bűntelen (születési adottságánál, konstellációjánál fogva) pászkabárány lett a szanhedrin követelésére i.sz. 25.04.01.-én, vasárnap, az akkori peszách ünnep előkészületi napján (3785.Nisan 14.) "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) véresáldozat gyanánt keresztre feszítve. A hagyomány szerint minden évben ezen a napon pászkabárány feláldozása volt a szokás a zsidók körébe. De ez a nap nem egy mindennapi, átlagos nap volt, hisz a hagyományos évenkénti bűnbocsánatért történő áldozatnak megfelelt "bakok és bikák vére" (Pál levele a zsidókhoz 9,12) ezen a napon kozmikus okok miatt nem volt elégséges:

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,11 Krisztus (*JHVH) pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron (*kereszt!) át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Az i.e. 8. 02.10.-én született Názáreti Jézus volt az egyedüli alkalmas személy a születési adottságánál fogva, hogy egy bűntelen "áldozati bárányként" az aznap este realizálódott kozmikus kereszt ("T" kereszt) szellemének, JHVH-nak véresáldozat gyanánt be legyen mutatva. Ez egy vallásos zsidó rituál volt, amihez semmi köze nem volt a későbbi keresztény tömegeknek, nem is az ő bűneik bocsánatáért történt ez, hanem "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15), amit az addigi pillanatig élő ószövetségi legendákban hívők követtek el. Ennek a kozmikus misztériumnak a lényege az, hogy a Jézus születésekor a Zodiákusban együttállt Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek (ami az asztrológiai szabályzók értelmében pozitív szellemi hatás forrása volt) a keresztre feszítés estéjén egy szabályos "T" keresztet (a hagyományok szerint egy "T" keresztre feszítették fel Jézust) alkottak, sőt ezekhez csatlakozva a Neptunusz és Plútó negatív hatású planéták (amiket elvileg akkor még nem ismerhettek?...) egy szabályos (+) kozmikus kereszt kialakítását segítették elő, melyre valóban joggal lehetett mondani, hogy "magára vette a világ összes bűneit"!

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Peszách ünnepe!) Vasárnap
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak

A naív, tudatlan keresztény hívő tömegekkel el lett hitetve, hogy Jézus saját akaratából és szándékából lett véresáldozatként feláldozva, hogy őket ez által a mindenkori bűneiktől megváltsa, ezzel is jogalapot szerezve utólag a kegyetlen áldozati rituálnak. Így lett tehát az ószövetségi legenda vallási rituáljának a végeredményéből (amit a bosszúálló, véreskezű JHVH-nak mutattak be) egy, a világ népei közt tűzzel-vassal elterjesztett keresztet (JHVH szellemi forrása!) imádó és tisztelő vallás, ami már ezt a JHVH-t a "szeretet" Isteneként propagálta és hitette el, aki a "Szentháromság" szereplői közül "Atyaként" ismeretes a hívők előtt...

Érthető tehát, hogy a misztériumok titkait miért is kellett minden eszközzel titokban tartani a kíváncsiskodók előtt.

Néhány vallásos magyarázat az itt tárgyaltakkal kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/kek/kek01420.html#K1502
1505
A kereszten Krisztus a rossz egész terhét magára vette, [112] elvette a "világ bűnét" (Jn 1,29), aminek a betegség csak egyik következménye.

http://www.lds.org/conference/talk/display/0,5232,23-15-455-29,00.html
Ádám vétkének eredményeképp a halandók elváltak Istentől (lásd Rómabeliek 6:23), és ez örökké így is maradna, ha nem lenne semmilyen módja annak, hogy megszabaduljunk a halál kötelékétől. Ami pedig nem könnyű, hiszen egy olyan valaki „helyettesítő” áldozatára volt szükség, aki bűntelen, és ezért magára tudta venni az egész emberiség bűnét.
Hálásak vagyunk, hogy Jézus Krisztus bátran beteljesítette ezt az áldozatot az ősi Jeruzsálemben. A Gecsemáné kertjének csendes magányában ott térdelt a csűrcsavaros olajfák között, és valami hihetetlen módon, amit egyikünk sem képes teljes mértékben felfogni, az Üdvözítő magára vette a világ bűneit. Bár élete tiszta és bűntelen volt, Ő fizette ki végül a bűn váltságdíját – a ti bűnötökért, az enyémért és mindenkiéért, aki valaha is élt.

http://www.lds.org/conference/talk/display/0,5232,49-15-789-15,00.html
Kijelentem, azzal, hogy hajlandó volt kitenni magát a halálnak, magára vette a világ bűneit, határtalanul nagy árat fizetve minden bánatért és betegségért, minden szívfájdalomért és boldogtalanságért Ádámtól kezdve egészen a világ végezetéig. Ezzel legyőzte a sírt fizikailag és a poklot lelkileg, és megszabadította az emberiséget.

http://vajtful.hu/archivum/300/keresztenyseg-1-resz-jezus-kovetoi.html
Kereszténység 1. - Jézus követői
A keresztények ekkor értették meg, hogy Jézus valóban az ószövetségi próféták által megígért megváltó, a bűnökért való ószövetségi áldozati bárány helyébe lépő univerzális áldozat volt, aki önként vállalt kereszthalálával magára vette az emberiség bűneiért járó jogos büntetést.

http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=69
Ami a kereszten végbement, az egyrészt történelmi tény, másrészt viszont jelentősége meghaladja az idő határait. Abban az egyetlen áldozatában Jézus magára vette a minden időben élő minden ember minden bűnét, és ez éppúgy vonatkozik a múltra, mint a jelenre és a jövőre. Korlátozott emberi értelmünkkel aligha vagyunk képesek befogadni mindazt, amit az egyetlen egy áldozat elért.

http://www.hetedra.org/hit.html
Jézus Krisztus, aki magára vette a világ bűneit, Isten Báránya volt a világ alapítása előtt. János 1:29; 1 Péter 1:18-20.

http://www.reformatus.hu/dokument/helvet.htm
Második Helvét Hitvallás
Mert Krisztus a világ bűneit magára vette és elhordozta s eleget tett Isten igazságának. Isten tehát egyedül a szenvedett és feltámadott Krisztusért kegyelmes a mi bűneink iránt és azokat nem tulajdonítja nekünk, (Róm. 4,25 2 Kor. 5,19) hanem a mi igazságunknak tulajdonítja a Krisztus igazságát; úgy, hogy mi immár nemcsak a bűnökből megtisztultak azaz szentek, hanem a Krisztus igazságával is megajándékozottak és így bűn, halál és kárhozat alól feloldozottak, ennélfogva igazak és az örök élet örökösei vagyunk.

http://209.85.135.104/search?q=cache:_838Y_5DHaUJ:www.calvarychapel.org/assets/pdf/translations/hu_pc5000_jude.pdf
JÚDÁS LEVELE
Jézus magára vette a világ bűneit, minden egyes eddig elkövetett és ezután elkövetendő bűnödet magára vette Ő, és ezekért halt meg. Mindegyiket az Ő vére takarja.

http://www.irr.org/facts-jw-hungarian.html
Megváltás. A Biblia azt tanítja, hogy egyedül Krisztus megváltó munkája ad megoldást az ember bűnösségének problémájára. Jézus a keresztfán saját magára vette minden ember – múltbeli, mostani és jövőbeli – személyes bűnét (1Pt 2:24), és mint tökéletes Isten és tökéletes ember, áldozatával teljesen eleget tett az isteni igazságosságnak (Róm 3:22-26).

Klaus Matefi
2008. március 19. 18:30 | Sorszám: 82
A Názáreti Jézust 33 éves korában feszítették keresztre pászkabárányként "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15) i.sz. 25.04.01.-én vasárnap délután, azaz a zsidó időszámítás szerint 3785. Niszán 14.-én, peszách ünnepét megelőző előkészületi nap délutánján. A Talmud (Sanhedrin 43a) a délutánnal ellentétben estéről tesz két helyen is említést...

Jézus nyilvános működése pont három évig tartott, aminek a megkezdése a 30. életévére tehető:

Idézet:
Lukács evangélium
3,23 Jézus nemzetségi táblázata
Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését.
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-gondolatok.html
A történetbe minden bele van sűrítve, amit Jézus a következő három évben nap mint nap tenni fog: tanít, csodás módon gyógyít és tanítványokat gyűjt maga köré.
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Jn&numch=12
Most már eljött az óra, melyre Jézus oly sokszor hivatkozott nyilvános működésének három esztendeje alatt. Ez az óra a szenvedés és a halál órája.

Néhány idézet Jézus 33. életévében történt keresztre feszítéséről:

Idézet:
http://www.katolikus.hu/jub/szentevek.html
1383. VI. Orbán kihirdeti a Szentévet Jézus Krisztus 33 éves földi életének emlékére.

http://www.terebess.hu/keletkultinfo/zarandok.html
Egy istenfélő ember azt a tanácsot adta neki, hogy valahányszor megkívánja a bort, mondja el harmincháromszor a Jézusimát a Szentháromság tiszteletére, meg mert Jézus Krisztus földi élete is harminchárom évig tartott.

http://kalvaria.info.hu/portal.php?OldalId=53
2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet
Nem engedi, hogy teherként tegyék vállára a keresztet, hanem átkarolja, mint Atyja oltárát, mely számára készült, és a kereszthordozók élére lép.
Harminchárom évvel korábban mondotta a szűzanya: “Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint”. Most látja, hogyan lép “Isten Igéje” az áldozat oltárára.

13. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről
Megváltónk teste anyja karjában pihen. Harminchárom évvel azelőtt a világnak, királyoknak, a bölcseknek lett bemutatva: “Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve”. A bölcső most Mária karja. Ismét bemutatja Őt a világnak: “Íme, a ti Megváltótok!”

http://www.reformatus.ro/igehirdeto/igeh-2002-12.htm
Tényleg úgy van, hogy Jézus szenvedése, halála, feltámadása, földi élete, az a harminchárom esztendő a földön, mind-mind nem egyéb, mint az irgalmas Isten látogatása itt a földön.

http://209.85.135.104/search?q=cache:k6W8kNY2Gp4J:www.rmk.hu/Kereftenyek/Oldalak/Oldalak/Bizonysagtetelek/Beery/Betesda.pdf
De ezt a Jézust 33 éves korában keresztre feszítették és meghalt.

http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b150/ch02.html#g%C3%A9m
három: Krisztus háromszor imádkozott a Getsemáné-kertben, három szöggel feszítették meg, három órakor halt meg harminchárom éves korában.

http://www.churchofgod.hu/cont/kicsoda_jezus.php
Jézus figyelemre méltó ember volt, de csak rövid ideig volt ezen a földön. Kb. 33 éves volt, amikor meghalt, mégis sok mindent tett ezalatt az idõ alatt.

http://www.zarandok.hu/?m_id=55&m_op=view&id=87
201. Mi történt Jézussal nagypénteken, hogyan halt meg?
• Pilátus- Heródes küldözgetés után a keresztúton /14 állomás / sokat szenvedve a Golgotán megfeszítették ellenségei 33 éves korában du. 3 órakor - / harangszó - szentsír /

http://www.fot.baptist.hu/index.php?m=2
JÉZUS KRISZTUS A VILÁG REMÉNYSÉGE Jézus Krisztus egy jelentéktelen kis faluban született, közel 2000 évvel ezelőtt. Körülbelül 33 éves volt, amikor egy koncepciós per során elítélték és kivégezték, de a halálát követő harmadik napon feltámadt.

http://www.neumann-haz.hu/scripts/SGML/BHISGMLtr?rmkt/rmkt0366.sgm
A hagyomány szerint Jézus harminchárom éves korában alapította az Oltáriszentséget és ontotta vérét a keresztfán;

http://www.plebania.net/hittanterem/?op=view&k_id=512
XIII. Jézus testét leveszik a keresztről
Az anya halott gyermekét tartja karjában! Ki tudja fölfogni ezt a szenvedést? Isten veled szeretett Fiam! Vége van, a jövő már nem létezik számodra, szétválnak útjaink. Megváltónk teste anyja karjában pihen. Harminchárom évvel azelőtt a világnak, királyoknak, a bölcseknek lett bemutatva: "Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve". A bölcső most Mária karja. Ismét bemutatja Őt a világnak: "Íme a ti Megváltótok!"

http://religion.orf.at/projekt03/tvradio/ra_morgen/ra_mor060716.htm
Pilgerscharen strömten nach Rom, nicht zuletzt auch, um die Ablässe zu gewinnen, die vor allem im heiligen Jahr 1300 gewährt wurden. Alle 100 Jahre sollte ein heiliges Jahr stattfinden, so wurde beschlossen, aber der Zeitraum war viel zu lange und so feierte man schon nach 50 Jahren. Schließlich einigte man sich auf alle 33 Jahre, weil Jesus 33 Jahre alt wurde und dann auf 25 Jahre. So ist es grundsätzlich bis heute.

http://www.stupidedia.org/stupi/Katholisch
Sein Leben endete brutal am Kreuz, da die damals vorherrschenden Juden um ihre Machtstellung fürchteten. In ihren Augen war er ein Rebell und sie fürchteten das er die Massen verrückt machen würde. Er wurde nur 33 Jahre alt.

http://www.bibelwelt.de/Predigten/Christus/Herr/herr.html
„Wir leben dem Herrn“
Was war so besonders an diesem einen Menschen? Ein einzelner Mann, ein Jude, der nur 33 Jahre alt wurde, von dem wir nicht einmal wissen, wie er überhaupt wirklich aussah: Der soll alles in unserem Leben hell und heil machen? Der soll uns mehr zu sagen haben als alle anderen Menschen?

http://209.85.135.104/search?q=cache:83A1yGn_B8IJ:www.efg-mainz.de/gemeinde/predigten/predigt250207.pdf
Predigt von Pastor Helmut Schwarze
am 25.02.2007 in Mainz
Er selbst hat als Mensch nicht lange gelebt. Jesus ist ungefähr 33 Jahre alt geworden. Aber er ist sich treu geblieben. Und er ist Gott treu geblieben. Die Liebe Gottes zu uns Menschen sollte siegen. Das war sein Ziel. Dafür hat er
gelitten. Dafür ist er gestorben.

http://www.de.josemariaescriva.info/index.php?id_cat=1016&id_scat=923
Als Jesus am Kreuz starb, war er dreiunddreißig Jahre alt.
(Informationsbüro des Opus Dei im Internet)

Egyes források szerint a Talmud (Sanhedrin 106b) is említi azt hogy Jézus 33 éves korában lett "felakasztva", de itt Hanina rabbi Bileam-ként (Balaam) emlegeti Jézust, amire az angol nyelvű Zsidó Enciklopédia is utal:

Idézet:
http://www.carelinks.net/languages/german/d22.htm
BIBEL GRUNDLAGEN:
Sanhedrin 43a beschreibt auch, wie fünf Jünger Jesu zum Tode verurteilt wurden, was ebenfalls anzeigt, dass die Juden traditionell an die Existenz des historischen Jesus glaubten. Sanhedrin 106b sagt gar, dass Jesus 33 Jahre alt war als er starb, genau wie es sich auch aus dem Neuen Testament ergibt.

http://eloviz.epk.hu/node/586
Babiloni Talmud, Szanhedrin 106,b:
„Balaám, a Sánta (=Jézus) 33 esztendős volt, mikor Pintiasz (Pontius Pilátus), a Rabló megölte. .. Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.”

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Neunter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 106b (S. 112)
Jener sprach: Du hast recht; ich habe das Kollektaneum Bileáms gesehen, und in diesem stand geschrieben: Dreiunddreißig Jahre war der Bileám alt, als ihn der Mörder Pinhas tötete.
--Amaz mondja: Neked igazad van, én láttam Bileám "Kollektaneum"-ját és ebben írva volt: harminchárom éves volt Bileám, amikor őt a gyilkos Pinhas megölte.--

http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=254&letter=J&search=Jesu%20Sanhedrin%20106b#1022

JESUS OF NAZARETH.
As Balaam the magician and, according to the derivation of his name, "destroyer of the people," was from both of these points of view a good prototype of Jesus, the latter was also called "Balaam."

It is clear, therefore, that the Jewish legends deny the resurrection of Jesus; the halakic assertion that Balaam (i.e., the prototype of Jesus) had no part in the future life must also be especially noted (Sanh. x. 2).

http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=161&letter=B&search=Balaam
BALAAM
The name "Nicolaitanes," given to the Christian heretics "holding the doctrine of Balaam" (Rev. ii. 6, 15), is probably derived from the Grecized form of Balaam, = Nικο-γάος, and hence also the pseudonym "Balaam," given to Jesus in Sanh. 106b and Git. 57a. See Geiger, "Bileam and Jesus," in "Wissenschaftliche Zeitschrift für Jüdische Theologie," vi. 31-37).

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. március 19. 17:27 | Sorszám: 7
Nézzük először Ezsdrás (Esdras, Ezdrás, Ezrá, Ezra, Esra) és az ószövetségi legendák kapcsolatát:

Idézet:
http://www.baptist.hu/index.php?m=14
A bibliai kánon kialakulása
Az ÓSZ-i kánon körének megállapítását a zsidó hagyomány Ezsdrás nevéhez kapcsolja. Egy apokaliptikus könyv (Ezsdrás 4. könyve 14. rész) szerint a babiloni fogság után hazatérő Ezsdrás pap és írástudó - isteni ihletésre - emlékezetből lediktálta a Jeruzsálem pusztulásakor megsemmisült szentiratokat, sőt még továbbiakkal is kiegészítette azokat. Egy másik hagyomány szerint az ÓSZ-i könyveket egy Ezsdrás idejében tartott ún. nagy zsinagóga fogadta el szentiratoknak. Ez utóbbi vélekedés azonban valószínűleg a Neh 8-10 r.-ben leírt népgyűlést tarthatta szem előtt, ahol azonban csak a Tórát fogadták el teljes terjedelmében. A lényege mindkét hagyománynak az, hogy a teljes ÓSZ, mint lezárt kánon »együttesen és egy időben« (simul et semel) lett kanonikus tekintélyűvé Ezsdrás közreműködésével.

A legrégibb kézirat, amely a teljes ÓSZ-et tartalmazza, a Kr. u. 1008-ban másolt Codex Leningradensis (jelzése: L), ez a ma használt kritikai Biblia-kiadásoknak is az alapja. Régebbi keletű teljes ÓSZ-kézirat nincs. Volt egy, a 900-as évek elején másolt ún. »Minta-kódex«, ezt a szíriai Aleppo város zsinagógájában őrizték, tudományos használatra azonban hozzáférhetetlen volt. A háború idején viszont egy tűzeset során megsérült, s kb. negyedrésze elpusztult. Az időben visszább menve, még a terjedelmesebb kéziratok is csak egy részét tartalmazzák az ÓSZ-nek. Fontos a 895-ből származó kairói, a kánon középső részét (Józsuétól Malakiásig) tartalmazó »prófétai kódex« (Codex Cairensis). A Londonban őrzött Pentateuchos-kódexet 734/35-ben másolták. Igen értékes az a szintén Leningrádban őrzött kódex, amely 916-ból való, és a prófétai könyveket tartalmazza, de ún. sor fölötti pontozással. A magánhangzójelek elhelyezése tekintetében ugyanis kétféle megoldással próbálkoztak. Régebben és főként Babilóniában a mássalhangzók fölé írták a magánhangzójeleket (supralineáris pontozás), később és főleg Palesztinában, a Tibériás körül élt írástudók, a Ben-Áser és a Ben-Naftáli család tagjai a sor alá írták e jeleket (infralineáris pontozás).

A fenti idézet azt említi, hogy "Ezsdrás pap és írástudó - isteni ihletésre - emlékezetből lediktálta a Jeruzsálem pusztulásakor megsemmisült szent iratokat, sőt még továbbiakkal is kiegészítette azokat. (Ezsdrás 4. könyve 14. rész)".

Ezen mesés feltevéshez már csak hiszékeny emberek kellenek, akik hitelt adnak neki és máris megvan alkotva a "megkérdőjelezhetetlen isteni forrás" a hívő tömegek számára...

Ezsdrással kapcsolatos további idézetek:

Idézet:
http://www.hetek.hu/index.php?cikk=9140&print=1
I. Artaxerxész (i. e. 465-424) már eleve politikai gyilkossággal került hatalomra. Uralkodása alatt zajlott 458-ban Ezsdrás vezetésével a zsidók második viszszatérési hulláma, majd i. e. 445-ben Nehémiás vezetésével a harmadik "alija" következett. Mindketten királyi engedéllyel keltek útra. Ezsdrás visszatérésével vette kezdetét az Isten igéjéhez való visszatérés, a bibliai rend helyreállítása. Nehémiás a király pohárnokaként a perzsa udvarban igen magas, bizalmi állást töltött be (nevét a szúzai levéltár arám nyelvû dokumentumai között is megtalálták). A királlyal való beszélgetése után tizenkét évre helytartóvá nevezték ki.
I. e. 444 körül érkezett Jeruzsálembe, ahol azonnal hatalmas lendülettel vetette bele magát az újjáépítés munkálataiba. A körülöttük élõ népek vezetõinek állandó intrikái mellett 444-ben már álltak Jeruzsálem falai, amit vezetése alatt elképesztõen rövid idõ, mindössze ötvenkét nap alatt építettek újjá!

http://www.dioezese-linz.at/pastoralamt/bibelwerk/neueseiten/et-nt/et1/et25.htm
Nach 450 v. Chr. wurden zwei Männer nach Jerusalem gesandt, die entscheidende Aufbauarbeit leisteten. Sie hießen Esra und Nehemia. Nehemia war ein Judäer in einflussreicher Stellung am Hof des Perserkönigs. Er wurde bevollmächtigt, Jerusalem zu befestigen. Obwohl Schwierigkeiten im JHWH-Volk (Neh 5) und vor allem von außen (z. B. Neh 4) den Mauerbau behinderten, wurde die Mauer in 52 Tagen aufgebaut (Neh 2,11-3,22; 6,1).
Esras Bedeutung für den JHWH-Glauben ist sehr groß. Häufig wird er verglichen mit Mose als Vollender von dessen Lebenswerk. Esra hat dem Judentum seine Grundlage für die spätere Zeit gegeben und gilt als "neuer" Mose.
--Kr. e. 450 után (*?) két férfi lett Jeruzsálembe küldve, akik a döntő részét a felépítési munkálatoknak teljesítették. Õket Esrának és Nehemiának hívták. Nehemia egy befolyásos állásban lévő Júdeai volt a perzsa királyi udvarban.Õ lett felhatalmazva Jeruzsálem megerősítésével. Habár nehézségek akadályozták a YHVH népében (Neh 5) és mindenekelőtt a külső fal építésében (pl. Neh 4), 52 nap alatt fel lett a fal építve (Neh 2,11-3,22; 6,1).
Esra jelentősége a YHVH-hit terén nagyon nagy volt. Gyakran hasonlítják Mózeshez, mint ennek az életműnek a befefejezőjeként. Esra adta a zsidóság alapjait a későbbi időkre, "új" Mózessel ér fel.--

http://www.dioezese-linz.at/pastoralamt/bibelwerk/neueseiten/et-nt/et1/et05.htm
Die Zeit nach dem Exil
Obwohl 515 v. Chr. der 2. Tempel eingeweiht wird, erhält das Glaubensleben erst unter dem Statthalter Nehemia und dem Priester Esra um 450 v. Chr. eine neue Form: Der Kult und die Sitten werden neu geordnet, die Glaubensgemeinschaft abgegrenzt von Gemeinschaften, die den reinen JHWH-Glauben nicht bewahrt haben (u. a. die Samaritaner).
--A száműzetés utáni idők
Habár Kr.e. 515-ben a 2. Templom fel lett avatva, előszőr Nehemia helytartó és Esra pap alatt Kr.e. 450. táján kapott a hitélet egy új formát. A kultúra és a szokások újjá lettek rendezve, a vallási közösség le lett azoktól közösségektől választva, melyek nem őrizték meg a tiszta YHVH hitet (szamaritánusok).--

http://www.zsido.com/books/talmud/ezra.htm
EZRÁ, AZ ÍRÁSTUDÓ

Vajon miért kezdjük bölcseink bemutatását Ezrával, holott Mózes Mesterünk már a kezdet kezdeténél jelen volt, bábáskodott a Tóra-adásnál, olyannyira, hogy a Tóra az ô nevét viseli: Torát Mose, Mózes Tórája? Róla, úgy gondoljuk, mégicsak tud egyet-mást az olvasó, Ezrá azonban úgyszólván ismeretlen.

Mint a babilóniai fogságból való visszatérés szellemi vezetôje és a zsidó állam második korszakának megalapítója, a Második Szentély egyik építôje, óriási szerepet töltött be a leigázott és rabságba hajtott zsidó nép megmentésében és a Tóra restaurálásában. Bölcseink találó megállapítása szerint "érdemes és megfelelô lett volna Ezrá arra, hogy általa adassék a Tóra, csak éppen Mózes megelôzte ôt" (Szánhedrin 21.).

Ezrá volt az elsô, aki a Tórát a sínai szájhagyomány alapján szisztematikusan értelmezte és magyarázta, s akkora bölcsnek, olyan szent embernek ismerték, hogy a Talmud-bölcsek Máláchi prófétával azonosítják.

Ezrá Babilóniában Báruch ben Nérijá tanítványa volt, aki Jirmijáhu -- Jeremiás -- próféta íródeákjaként ismeretes. Míg mestere élt, Ezrá nem álijázott, csak azután hagyta ott Bábelt, hogy kezébe vegye az Erec Jiszráél-i szellemi vezetést. Bölcseink szerint a visszatérés nemzedéke megérdemelte volna, hogy olyan csodák történjenek vele, mint Józsué honfoglalása idejében, de "...a vétek okozta, hogy ez nem így történt, vagyis nem erôs kézzel foglalták vissza leigázott országukat, hanem Kürosz engedélyével tértek haza, és utána is hűbéresei voltak az egymást követô perzsa királyoknak" -- írja Rási.

Mi volt a "vétek", amely ilyen kellemetlen következményekkel járt? A Talmud bölcsei szerint abban állott, hogy nem egy emberként álijáztak: nem használták ki a történelmi pillanatot, hogy szilárd kôfalként térjenek vissza az ôshazába, hanem egyenként szállingóztak, ki-ki amikor neki tetszett (Jomá 9.).

Már mondottuk, hogy bölcseink Mózeséval hasonlítják össze Ezrá tevékenységét: azt mondják, hogy Ezrá "visszaállította a koronát eredeti helyére", vagyis helyreállította a zsidó jogfolytonosságot azzal, hogy kötelezôvé tette a Tóra törvényeit.

Mint a zsidóknál általában, Ezrá magánéletérôl úgyszólván semmit nem tudunk. Nem tudjuk, volt-e családja, ki volt a felesége. Csupán annyit tudunk, hogy százhúsz éves korában, tévét hó 9-én -- mások szerint 10-én -- halt meg Jeruzsálemben: Josephus szerint ott is van eltemetve. Egy szájhagyomány úgy tudja, hogy Babilóniában halt meg, és a Tigris-folyó partján van a sírja.

http://www.biblialap.hu/rovat.php?i_rovat_id=37&i_cikk_id=10
Mindettől független azonban az a tény, hogy i. e. 464. januárjában I. Artaxerxész trónralépési évét írták, tehát 1. uralkodási éve i. e. 464. őszén kezdődött a zsidó naptár szerint.
Ez azt jelenti, hogy I. Artaxerxész 7. éve i. e. 458. őszén kezdődött, és tekintettel a zsidó polgári naptár szokatlan hónap-számozására, az Ezsdrás 7,9-ben szereplő 1. és 5. hónap i. e. 457. március végének, illetve július végének felel meg.
Mivel Ezsdrás a 7. fejezet 9. verse szerint i. e. 457. tavaszán határozta el, hogy hazatér Jeruzsálembe, minden bizonnyal közvetlen ezelőtt adta ki a perzsa király a fejezetben leírt rendeletet, Ezsdrás pedig nem késlekedett, hogy - élve az engedéllyel - hazatérjen honfitársaival.

http://members.chello.hu/kapu/pais_heller.htm
Pais István
HELLER ÁGNES ÉS AZ „ORDAS ESZMÉK”
Érdekes mellesleg, hogy ezt a tilalmat a Tóra azon a Mózesen keresztül eredezteti Jahvétől, akinek az Exodus szerint két idegen felesége volt. Ám ténylegesen az a helyzet - s ez az Ótestamentum minden figyelmes olvasója számára nyilvánvaló -, hogy a házasodás tilalma Jákob utódainál a régebbi időkben nem létezett, s ők szabadon léptek frigyre a velük együtt, a környezetükben élő népek lányaival és fiaival.

A szóban forgó tilalmat a pap Ezsdrás és a perzsa király zsidó származású szatrapája, Nehémiás erőltette rá Jákob népére az i. e. 5. században. Ez teljesen nyilvánvaló a nevük alatt szereplő ótestamentumi iratokból. Ezsdrás ösztönzésére ugyanis a világi hatalom ura, Nehémiás megparancsolta a zsidó férfiaknak, hogy bocsássák el idegen származású feleségeiket - a tőlük született gyerekekkel együtt. Azokat a jellemes apákat pedig, akik erre nem voltak hajlandók, a szatrapa személyesen megkorbácsolta, és így kényszerítette őket parancsa végrehajtására. (Hogy ez a nehémiási eljárás miként lehet összhangban azon „isteni” utasítással, hogy a gyerek tisztelje apját és anyját, annak megítélését az olvasóra bízom.)

http://users.freestart.hu/jdsnet/oszbev.html
Már az ókorban megkérdõjelezték Dániel próféta személyét és próféciáit. Hieronymus arról tudósít, hogy a harmadik században egy Porphyrios nevû neoplatonista bölcselõ azt bizonygatta, hogy Dániel könyve hamisítvány, és csak a makkabeusi háborúk korában keletkezett a szorongattatott zsidóság vigasztalására. Az újkor elején azután Spinoza, - aki 1670-ben kiadott tanulmányában, melyben megpróbálta a Bibliát irodalomtörténeti szempontból vizsgálni - ezt írja: "Állítom tehát, hogy Dániel, Ezsdrás, Eszter és Nehémiás könyvét egy és ugyanaz a történetíró írta."

http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Biblia.htm
Az Ószövetség összeállítását, először is a Tóra szövegének rögzítését a hagyomány szerint Ezdrás próféta kezdte el 400 táján, de a kanonizáció folyamata még mintegy fél évezreden át tartott (Kr. e. V. század - Kr.u. 1. század). A később bekerülő szövegek közül az első próféta-könyvek még Kr. e. 750 (*? nincs bizonyíték rá!) táján keletkeztek. Az Énekek éneke 450 körül születhetett: ez az összeállítás szerelmi és lakodalmi költészet héberül, a szerző a közhiedelem szerint Salamon (vagy Dávid) király. A jövőbe tekintő ún. "apokaliptikus" szövegek Kr. e. 200 körül jöttek létre.

Az Ószövetség nyelve eredetileg vegyes volt: zömmel héber, részben a héberrel rokon arámi, két esetben pedig görög nyelvű szövegek alkották. Kr. e. 285-ben Alexandriában elkészül az Ószövetség egységes görög nyelvű fordítása 72 (kerekítve 70) tudós közreműködésével, latin neve: Septuaginta ('hetvenes'). A legenda szerint a fordítást végző tudósok egy-egy cellában külön-külön dolgoztak, de az elkészült szövegek tökéletesen egyeztek.

http://www.or-zse.hu/konyv57.htm
Bár a köztudat, nemzeti és vallási történelmünk, a zsidó nép legkiemelkedőbb egyéniségei között tartja számon, - a Talmud megállapítja róla, hogy "amikor a Tóra [ismerete] eltűnt Izrael [köréből], Ezra feljött Babilóniából és helyreállította [a Tóra ismeretét.]" (Szukká 20a.) - életéről mégis nagyon keveset tudunk.
Neve bizonyosan rokonítható az Ázárjá (I. segít) névformával. A magyar nyelvű és a keresztény Biblia-fordításokban a görög eredetű névváltozat honosodott meg: Esdras, Ezdrás, vagy Ezsdrás.

Ezra alapította a zsidó történelem egyik legfontosabb intézményét, a Nagy Gyülekezet Férfiainak testületét. A hagyomány alapján azt is tudjuk, hogy megérte 120. életévét; ekkor halt meg. Josephus Flavius feljegyezte, hogy Jeruzsálemben temették el, de egy másik hagyomány a Tigris-folyam partján tudja sírjának helyét. A talmudi irodalom több olyan törvényerejű rendeletről tesz említést, amely a zsidó vallás részévé vált, és Ezra személyéhez kötődik megalkotása.

A zsidó hagyomány Ezra és Nechemja könyvének, tehát mindkét könyv szerzőjeként Ezrát, az írnokot, vagy az írástudót nevezi meg. Ugyancsak ő az, akinek a Krónikák könyve genealógiát tartalmazó részét tulajdonítjuk (Bává Bátrá 15a.)

Mint utaltunk rá, a Talmud (Bává Bátrá 15a.) Ezrát tekinti mindkét mű, Ezra és Nechemja könyve szerzőjének. A modern tudomány i. e. 300-ra teszi a művek keletkezésének idejét, és a Krónikák könyvét is Ezra munkájának tartja.

http://de.wikipedia.org/wiki/Pentateuch
Pentateuch (griechisch: Πεντετεύχως „Fünfgefäß“, hebräisch Chumasch - von chamesch „fünf“ ist ein griechischer Ausdruck für die fünf Bücher Moses. Er stammt von den Krügen, in denen Schriftrollen aufbewahrt wurden. Deren Umfang bestimmte auch seine Einteilung in fünf „Bücher“ (griech. biblia). Diese bilden gemeinsam als Tora den ersten Hauptteil des Tanach, der Hebräischen Bibel.

Der Pentateuch wurde etwa 440 v. Chr. fertiggestellt und ab etwa 250 v. Chr. aus dem Althebräischen in die griechische (Septuaginta) und Aramäische Sprache (Targum) übersetzt (siehe Bibelübersetzung).

Auf der Basis einer immer differenzierteren Textanalyse und neuerer archäologischer und altorientalistischer Forschungsergebnisse nehmen heute die meisten Forscher an, dass der Pentateuch seine redaktionelle Endgestalt erst nach dem Babylonischen Exil im 5. Jahrhundert v. Chr. gewann

Bővebben:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. március 19. 17:13 | Sorszám: 6
Idézet:
http://www.zsido.com/rebbe/rebbe1.htm
A rebbe azt a következtetést vonta le, hogy a messiási idõk már nagyon közel vannak, és mindenkinek fel kell készülnie erre a nagy eseményre azzal, hogy tanulmányozza a Messiás eljövetelével foglalkozó zsidó irodalmat, a Talmudot, Maimonidest és a többieket.

Menachem Mendel Schneerson rabbinak (a lubavicsi rebbének, +1994.06.12.) ezek a gondolatai 1951-ben hangoztak el. Egyesek azt állították róla tévesen, hogy ő lenne a "végidők" messiása...

Izrael létrehozását 1897 augusztus 29-31.-én határozta el az I. Cionista Világkongresszus Bázelben (Svájc). Ennek az évnek a novemberében (1897.11.24.) a messiásuk születését (1999.08.11) szignáló kozmikus keresztet felépítő égitestek konjunkciója (együttállása) történt meg a Zodiákusban, ami következőleg már csak 2032.06.08.-án fog újra bekövetkezni. (Nincs kizárva, hogy ebből az alkalomból fog fellépni majd nyilvánosan!) 1897 és 1999 között ~"feleúton" megalakították az ENSZ jóváhagyásával Izraelt.

Izrael megalakítása, az Izraelbe történő bevándorlás és a III. Templom ([color=red]jobban mondva a II. Templom[/color], mert a legújabb kutatási eredmények szerint Salamon Temploma soha nem létezett...) felépítése is a messianisztikus elképzelésekhez tartozik szorosan. Vita folyik ugyan arról, hogy a Templomot magának Immánuelnek kell-e majd felépíttetnie, vagy már a fellépése előtt el kell-e készüljön...

1999 szeptember 27.-én, Szukkot (sátor) ünnepén (5760. Tisri 17.) lerakták Jeruzsálemben a Templom alapkövét, tehát másfél hónappal az 1999.08.11.-én, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt realizálódása után, megvárva az újév (ros hásáná) ünnepkörének befejeződését:

Link
Kép

A Negev-Sivatagban látható 1999 augusztusa óta az 1:1 nagyságban elkészített Frigysátor:

Azóta egyre több híradást olvashatunk a Templom építésével, a hozzá tartozó rituális felszerelések, öltözékek készítésével kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.templeinstitute.org/magyar/rolunk.htm
A SZENTÉLY INTÉZETRŐL
Az 1987-ben létrehozott Szentély Intézet (héberül: Máchon Hámikdás, angol nevén: Temple Institute) non-profit oktatási és vallási szervezet, amely Jeruzsálem Óvárosának zsidó negyedében működik. Az Intézet többrétű munkája arra irányul, hogy I-ten Temploma, a harmadik jeruzsálemi Szentély a bibliai parancsolatnak megfelelően felépüljön a jeruzsálemi Mórija hegyén. Rövid távú célunk az, hogy oktatási tevékenységünkkel újra fellobbantsuk a Szentély iránti vágyakozás lángját az emberek szívében. Hosszú távon pedig, korlátozott emberi eszközeinkkel azt szeretnénk elérni, hogy a Szentély még a mi időnkben felépülhessen. Intézetünk erőfeszítései között szerepel ezért a Szentélyről, és az emberiség szellemi életében elfoglalt központi helyéről folytatott széles körű ismeretterjesztés. Az Intézet által végzett számos tevékenység felöleli a kutatást, a szemináriumok és konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését, valamint oktatási anyagok készítését.

Az Intézet erőfeszítéseinek fókuszpontjában a Szentély újjáépítésének tényleges megkezdése áll. Ebből a célból Intézetünk elkezdte rekonstruálni, és megalkotni a templomi istentisztelethez használt szent edényeket. Ezek az edények, amelyek készítését I-ten parancsolta meg Izrael fiainak, ma jeruzsálemi központunkban tekinthetők meg. A pontos bibliai előírásoknak megfelelően, és az eredeti alapanyagokból készültek, így aranyból, rézből, ezüstből és fából. Ezek hiteles, pontos edények, nem csupán másolatok vagy makettek. E tárgyak mindegyike alkalmas - és készen áll - arra, hogy a felépítendő harmadik Szentélyben újra szolgálatba álljon. A kiállításon szereplő számos tárgy között megtalálhatók a lévitai kórus által használt hangszerek, a főpap arany fejdísze, az illat-, és az áldozati szertartásokban alkalmazott arany- és ezüst edények. Sokévi fáradozás és nehéz munka után az Intézet elkészítette az Istentisztelet legfontosabb és központi eszközeit: a színaranyból készült hétágú gyertyatartót, más néven Menórát, az arany illatáldozati oltárt, és a szent kenyerek szintén aranyból készült asztalát.

Az Intézet jelenleg a Kohén Gadol, a főpap szent öltözetét készíti. Ez a projekt - amely hosszú évek tanulmányainak és kutatásainak betetőzése - már több éve folyik. Eddig a főpap Hósenje (melldísze) és Éfódja készült el. Ha ide kattint, többet is megtudhat ezekről az öltözetekről, készítésük módjáról, illetve fotókat és illusztrációkat tekinthet meg róluk. Az Intézet éppen most kezdi el az utolsó simításokat a főpap kék köntösén.

http://www.templeinstitute.org/magyar/messias-templom.htm
MELYIK JÖN ELŐSZÖR, A MESSIÁS VAGY A TEMPLOM?
Igazából, ha egyáltalán felmerül a kérdés, hogy „melyik jön előbb, a messiás vagy a Templom”, bőséges jelét találjuk annak, hogy a Szentély felépítése meg fogja előzni a messiás eljövetelét. Különböző bibliai versek és a nagy bölcsek által tett különböző megállapítások szintén ezt támasztják alá.
Ilyen módon bizonnyal nyilvánvaló, hogy a harmadik Templomot még ma, a messiás eljövetele előtt fel lehet építeni Jeruzsálemben. Ez pontosan megegyezik Izrael bölcseinek a jeruzsálemi Talmudban feljegyzett véleményével.
„A Szentély a jövőben a Dávid királyságának megalapítása előtt helyreállításra kerül.” (Ma’aszer Seni 29)

http://www.nai-israel.com/default.aspx?tabid=201&nid=2019
Montag, 3. Dezember 2007 08:17:32 nai news
Tempelinstitut: Stirnblatt für Hohepriester fertig
Das Tempelinstitut in Jerusalem hat bekannt gegeben, dass es die Fertigung des Stirnblattes für den Hohepriester abgeschlossen hat, was bedeutet, dass es bereit für die Nutzung ist. Das "Zitz" genannte Stirnblatt wird in 2. Mose 28,36 beschrieben und ist aus purem Gold.
--Templomintézmény: Homlokdísz a főpap részére készen van
A Templomintézmény Jeruzsálemben közzé tette, hogy a főpap homlokdíszének az elkészítése befejeződött, ami azt jelenti, hogy kész a használatra. A "Zitz"-nek nevezett homlokdísz a Mózes II. 28,36-ban lesz leírva és tiszta aranyból van.--

http://www.istentisztelet.hu/irasok/templom.htm
Zsidó szakértők ellenőrzése mellett épül a Harmadik Jeruzsálemi Templom modellje a Holt-tenger mellett. A Mitzpe Yericho kis zsidó település - mely Jeruzsálem és Jerikó között van - ad otthont az 1:1 méretarányban épülő modellnek. A létesítmény 25.000 négyzetméteren terül el. Az épületegyüttes célja az, hogy itt készítsék fel a majdani papokat (kohanim) a Harmadik Jeruzsálemi Templomban való szolgálatra.
A terv megálmodói szerint a zsidó emberek a Megváltásra várnak és fel kell készíteniük önmagukat a Messiás eljövetelére. "Az 1967-es Hatnapos Háború után, amikor a Templom-hegy véglegesen a mi kezünkre került, azt reméltük, hogy hamarosan megépül a Harmadik Templom."- állítja Yehuda Kreuser, Mitzpe Yericho rabbija, aki a építkezés egyik felügyelője. "De ez nem történt meg. A politikai szempontok mellett, ki kell jelentenünk, hogy nem voltunk felkészülve, hogy helyre tudjuk állítani a templomi szolgálatot a Templomban. Most már valóban fel kell készíteni magunkat."

Szóval szemmel láthatóan folyik az igyekezet a messianisztikus elképzelések, ígéretek rövid időn belül történő realizálása céljából...

Bővebben:

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. március 19. 17:04 | Sorszám: 28
Elítélhető-e Saul rabbi (Pál "apostol") ezért a kolosszális alakításáért, amiért végül is az életét is fel kellett áldoznia?

Az én válaszom egyértelműen NEM!

Saul rabbi minden időben hithű maradt a saját vallásához és törvényeihez, amit a következő vallásos zsidó magyarázat is alátámaszt:

Idézet:
http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm

Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Ezek a vallási törvények (613 micvot - halacha) előírják az összes Ószövetségben hívő számára, hogy meg kell tegyenek minden tőlük telhetőt más népek vallásainak a lerombolása céljából, mivel azok mind pogányok, bálványimádók:

Idézet:
Mózes V.
7,1 Parancs a kánaáni bálványimádás kiirtására
Amikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amelyre már készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és elűz előled sok népet, a hettitákat, girgásiakat, emóriakat, kánaániakat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat: hét népet, amelyek nagyobbak és erősebbek nálad,
7,2 és hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és te megvered őket, akkor mindenestül irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik!
7,3 Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül.
7,4 Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.
7,5 Hanem ezt tegyétek velük: oltáraikat rontsátok le, szent oszlopaikat törjétek össze, szent fáikat vágjátok ki, istenszobraikat pedig égessétek el!
7,6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.
7,16
Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!

12,1 Csak egy helyen szabad áldozni
Ezeket a rendelkezéseket és döntéseket kell azon a földön, amelyet atyáid Istene, az Úr ad nektek birtokul, megtartanotok és teljesítenetek mindenkor, amíg csak azon a földön éltek:
12,2 El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt.
12,3 Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!

20,15 Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16 De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!
20,17 Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr;
20,18 azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen.

34,12 Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, mert csapdává válnak köztetek!
34,13 Sőt, rontsátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat.
34,14 Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az Úr, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten.
34,15 Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból.
34,16 Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel.

A bírák könyve
2,2 de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?
2,3 Azt is mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig legyenek nektek csapdául!

A Názáreti Jézus körül kialakult kultusz és a keresztrefeszítés tragikus eseménye nyújtotta feltehetően Saul rabbi számára ezt a kézenfekvő lehetőséget, amire rá tudta beszélni a többi "apostolt" is...

Saul rabbi tehát egy szorgalmas, törvénytiszelő ember volt, aki saját életét se kímélte a vallási utasítások realizálása érdekében.

A történelem igazolja, hogy a Katolikus Egyház a Vatikán vezetésével volt ennek a "pogánytalanításnak" az eszköze, kelettől nyugatig, északtól délig, a világ összes országában:

Idézet:
János evangéliuma
10,16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

A zsidó vallás viszont a mai napig nem vált térítő vallássá, hisz nem lehet mindenki "kiválasztott"...:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

- Shalom!
Szeretném megtudni, hogy zsidó esküvõhöz szükséges-e betérnünk a párommal, ha nincs semmilyen okmányunk zsidó származásunkról (talán egyikünk nagyszülõjének még lehet). Ha igen, hogyan zajlik ez és mit kell tennünk hozzá?
Köszönöm válaszát!

Szíves elnézését kérem, de nem értem, miért óhajtanának zsidó esküvõt tartani, amikor - mint említette - Önök voltaképpen nem zsidók. A rabbinak egyébként is kötelessége lebeszélni a jelentkezõt a zsidó vallás felvételérõl, mi ugyanis nem vagyunk térítõ vallás. Ettõl függetlenül sok boldogságot kívánok Önöknek. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Rabbi Úr!!!
Én már régóta tudm, hogy szeretnék betérni, csak nem tudom mi a teendõ ilyen esetben. Engem eredetileg születésemkor megkereszteltek reformátusnak de azt sosem tartottam. Mindig a zsidó vallás állt hozzám közel. Ha segítene nekem, és leírná a teendõimet, illetve, hogy hová kell fordulnom nagyon megköszönném.
Segítségét elõre is köszönöm.
Zsuzsanna

Kedves Zsuzsanna!
Mindenekelõtt tudnia kell, hogy a zsidóság nem térítõ vallás, így a rabbinak nem rá-, hanem le kell beszélnie a jelentkezõt. Háromszor kell jelentkeznie a betérni kívánónak, s csak harmadjára szabad a rabbinak komolyan vennie a szándékot. Erre azért is szükség van, mert a zsidóságot ugyan fel lehet venni, de letenni még nehezebb, s nehogy késõbb megbámja lépését az érdeklõdõ. A jelentkezõnek wzután vizsgáznia kell a zsidó vallási ismeretekbõl, bibliai héber (a zsinagógában használt) nevet kell választania, majd miután a rabbinikuzs bíróság elismeri betérését, el kell mennie a rituális fürdõbe. Vidéken a helyi ranninál, Budapesten a rabbisági hivatal vezetõjénél, Deutsch Róbert fõrabbinál kell jelentkezni. Üdvözli: R.T. (Egyúttal elnézést kérek olvasóimtól, amiért sokáig, távollétem miatt, nem válaszoltam kérdéseikre. Rövidesen pótolni fogom.)

- Tisztelt Rabbi.
ha valaki be szeretne térni, hány évesnek kell lennie???? itt is be kell töltenie a 18. életévét?? köszönöm, Zoli

Kedves Zoli! Természetesen, zsidó hitre is csak felnõtt fejjel gondolkodó, tehát minimum 18 éves személy térhet át. A zsidóság azonban nem térítõ vallás, így azt kell mondanunk, elõbb alaposan gondolja át, nehogy késõbb megbánja lépését. Egyébként ahhoz, hogy valaki megismerje a zsidó vallást és kultúrát, vagy a Biblia (a keresztény Ószövetség) eredeti szövegét és gondolatait, nem kell zsidó hitre térnie. Üdvözli: R.T.

- Kedves Fõrabbi Úr!
Régóta foglalkoztat a kérdés, miért hangsúlyozza több rabbi is, hogy a zsidó nem térítõ vallás, amikor is az Örökkévalónak -gondolom- célja, hogy minden ember Õt szolgálva, az Õ tiszta szabályait követve élhessen. Tudom, mondják, hogy a Tóra mindenki elõtt nyitva van, de mégis hogyan juthat el egy egyszerû ember odáig segítség, megismertetés nélkül? Miért nem próbáljuk mi, zsidók elmondani minél több embernek, hogy hogyan találhatják meg lelkük békéjét, értelmét Õ általa? E "kizárás" által lassan mi is kizárjuk magunkat, mert a vidéki zsinagógákban egyre kevesebb a fiatalság,s a betértek ezáltal kevesebb is lesz a lehetõségünk fenntartani közösségi szokásainkat, hogy a kóser ételek beszerzésérõl, gyermekeink vallásoktatásáról már nem is szóljak...
Válaszát elõre is köszönve: Porath-K. Brigitta

Kedves Brigitta! Valóban nem vagyunk térítõ vallás, legalábbis az ókor vége óta nem, de ez nem jelent6het bezárkózást, nem jelent6heti azt, hogy másoknak ne nyújtsunk segítséget, ha érdeklõdik irántunk vagy hagyományaink, tanításaink iránt. Jómagam is tartok bibliai és zsidóságismereti tanfolyamokat, ahol zsidók és nem zsidók egyaránt részt vesznek. (Most szeptemberben indul.) A betérést azonban a jelentkezõnek alaposan át kell gondolnia, nehogy késõbb megbánja lépését. Sajnos, az a helyzet, hogy Izraelben hivatalosan ortodox rabbi-szervezet mûködik, amely egyre kevésbé fogadja el az egyébként szabályos betéréseket is. Ezért a rabbik világszerte még külön megnehezítik a betérést, remélve (valószínûleg hiába), hogy az õ döntéseiket majd akkor elfogadják. Üdvözlettel: R.T.

- Nem vagyok megkeresztelve, nem vagyok tagja egyik egyháznak,vagy szektának sem. Lehetek zsidó?

Tisztelt Érdeklõdõ! Ha Ön nem tagja egyetlen felekezetnek sem, ez csak jelent változást, hogy elõbb nem kell onnan kijelentkeznie. Mivel nem vagyunk térítõ vallás, a rabbi kötelessége legalább kétszer lebeszélni a jelentkezõt, hogy legyen ideje meggondolnia lépését. Ezután le kell vizsgáznia a zsidó vallás alapismereteibõl, ami minimális héber tudást és elméletet jelent. (Ez utóbbihoz ajánlom „Nem idegen közöttünk” címû könyvem új, bõvített kiadását. A vizsga után a rabbinikus bíróság ünnepélyesen befogadja az illetõt, aki bibliai héber nevet is választ. Végül el kell mennie a rituális fürdõbe, lemerítkezés céljából. Ha az illetõ férfi, a körülmetélést is vállalnia kell. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

- A zsidók nem akarnak áttéríteni minket gójokat a zsidó vallásra? Én hallottam már ilyeneket.

A zsidóság valóban nem térítõ vallás, tehát nem célunk másokat meggyõzni, megtéríteni a mi hitünkre, és nem törekszünk a lelkek fölötti uralomra, mint egyes vallások. Viszont az igaz megtérõt igen nagyra tartjuk, és minden tekintetben azonos zsidónak, mint bárki más. Voltak korszakok, amikor szinte tömegesen tértek át egyesek a zsidó hitre. Üdvözlettel: R.T.

- Azt szeretném megtudni, hogy a zsidó vallást fel lehet venni, tehát, ha én azonosulok vele felvehetem és járhatok zsinagógába és a közöség befogad? Nagyon szeretném, ha választ kapnék a kérdésemre. Nagyon köszönöm elõre is a választ és a fáratságot, hogy rám szán egy percet az életébõl.

Tisztelt Olvasó! Ha Ön felveszi a zsidó vallást, természetesen azonos értékû tagja lesz a zsidó közösségnek, de ahhoz, hogy zsinagógába járjon, nem kell felvennie a zsidó hitet. Egyébként sem vagyunk térítõ vallás, mi missziót nem gyakorlunk. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Rabbi!
Elõször is köszönöm múltkori kérdésemre adott válaszát.
Több kérdésem lenne:
Elsõ: Voltak-e a zsidóságban olyanok, akik azt hangsúlyozták, hogy a mindenkire érvényes etikára tanitani kell a nem-zsidókat?
Második: Ha a zsidó nem téritõ vallás, akkor miért irja Vermes, hogy Kr. e 2. század után „még erõszakos térités is folyt, a judaizmus követõjévé tettek szomszédos pogány népcsoportokat”?
Harmadik: Tud-e olyan hozzáférhetõ kritikáról, amely Vermes Gézát „megalapozottan” birálja? Sajnos, az általam ismert „Mérleg”-beli (katolikus folyóirat) kritikája inkább csak egyszerû (és nem meggyõzõ ismertetés.
Elõre is köszönöm válaszát.
Tisztelettel: Péter

Kedves Péter! Idõ hiányában csak röviden próbálok meg válaszolni kérdéseire: 1. A zsidóságon belül valóban sokan vallották, és egyesek ma is vallják, hogy a mi feladatunk a Szentírás igéit (Isten szavát) közvetíteni a népek felé, s ez elsõsorban az etikai gondolatokra vonatkoznak. 2. A zsidóság nem térítõ vallás, s erõszakos térítésre - a hagyománnyal ellentétben - egyetlen példát mondhatunk (vermes professzor erre utal), amikor az i.e. 2. század végén Alexander Jannáj áttérítette az edomitákat. Ezt késõbb a nép már csak azért is helytelenítette, mert közülük való volt a békétlenséget szító Antipáter és annak fia, a gyûlölt Heródes. Vermes professzor könyveinek bírálatát magyar nyelven nem olvastam, de ha a téma érdekli, ajánlom, hogy Jopszéf Klausner magyarul is megjelent könyvét szíveskedjék elolvasni: "Jézus és kora" a címe. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt Raj Tamás Úr!
A kérdésem a következõ lenne: komolyan foglalkozom a betérés gondolatával,de vannak problémáim. A Síp utcai betéréseket tudtommal Izraelben például nem fogadják el és az ortodox hitközség nem térít. Az újjáalakult staus quo hitközség szintén nem foglalkozik betérõkkel. Ezek szerint ha be szeretnék térni, külföldre kell mennem? Én ezt valóban komolyan gondolom, és ha eldöntöm akkor utána ehhez méltóan szeretnék élni, erõm szerint betartva a parancsolatokat nem pedig csak mint formaságot tekinteném a betérést( úgy tudom ez elég populáris). Jártam a lubavicsi közösségben, de ott azonnal egyfajta "búra" ereszkedett rám amikor megtudták, hogy nem vagyok zsidó. Pedig én ha lehet inkább egy modern ortodox illetve hászid közösséget keresek. Mit tehetnék?
Bölcs tanácsait elõre is köszönöm...
Egy jövendõbeli gér cedek
(persze csak ha az Örökkévaló is úgy akarja)

Tisztelt Olvasó! Már többször megírtam, hogy a zsidóság nem térítõ vallás, ezért felvétele nem egyszerû, hiszen a rabbinak például legalább kétszer el kell tanácsolnia a jelentkezõt, hogy jó alaposan fontolja meg döntését. Amennyiben a konkrét magyarországi lehetõségek érdeklik, és ha személyes tanácsomat kéri, szíveskedjék sorait privát levélként megismételni. És ha lehet, írjon néhány személyes sort önmagáról. Üdvözlettel: R.T.

- Tisztelt fõrabbi kérdésem melyre már majdem megkaptam a választ arra irányul mi szerint úgy érzem születésemkor nem dönthettem el milyen legyen a vallási hovatartozásom most érzem 30-évesen elég érrettnek magam arra,hogy a zsidó vallást magamévá tegyem hová kell fordulnom és mi lenne a folyamat kezdõ lépése.Várom nagyrabecsült válaszát.
Tisztelettel:Barcsa Tibor

Kedves Tibor! Nem írt arról, hogy Ön voltaképpen milyen vallású családban született? Ha Édesanyja zsidó, akkor Önnek nem is kell választania, mert automatikusan annak számít. Ha viszont nem, választását vallási áttéréssel kell megerõsítenie. Ezt azonban alaposan meg kell gondolnia. Mivel a zsidó nem térítõ vallás, a rabbi kötelessége, hogy legalább kétszer megpróbálja szándékáról lebeszélni a jelentkezõt. Üdvözlettel: R.T.

Az évezredek óta várt zsidó messiás megszületése (1999.08.11.) után néhány hónappal (2000.03.26.) a Katolikus Egyház feje, II. János Pál pápa a Siratófalnál imádkozik...:

Link

Link
Nagy kép

A "Siratófal", Nyugati Fal ( héberül: HaKotel HaMa'aravi - הכותל המערבי - הַכֹּתֶל הַמַּעֲרָבִי ) a vallásos zsidóság legszentebb helye, ahol a legendák szerint közvetlenül beszélni tudnak a hívek az Istenükhöz, JHVH-hoz. A vallásos zsidó hívő egy papirlapra felírja a problémáit, gondolatait, bedugja a fal repedései közé és ezzel próbál JHVH-tól segítséget kérni.

Link
Kép

Véletlen egybeesés lenne, hogy éppen ekkor jelent meg a következő cikk egy vallásos zsidó weboldalon?

Idézet:
http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Vajon a cikk írója (Maimonidesz) nem egyértelműen Pálra és az ő irányelveit követő apostolokra gondolhatott?... :?

Malakiás (héber eredetű férfinév, jelentése: angyal, Isten követe) (1094-1148), armaghi püspök szerint már csak egy pápa lesz még. Tehát XVI. Benedek az utólsó előtti... Feltehetően lejár a pápaság mandátuma. Ezután az ószövetségi legenda messiása lesz hivatott Jeruzsálemből, mint a világ pátriárkája vezetni az emberiséget...

Bővebben:

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. március 19. 13:22 | Sorszám: 81
Nem csoda, hogy senki nem vállalkozik az eddigi kérdésekre megadni a választ, hisz a hivatalos magyarázatok se tartalmaznak ezzel kapcsolatosan semmi elfogadható gondolatot...

Ezsdrásék a babiloni száműzetés után egy vallástörténelmet hoztak létre az ószövetségi legendában, aminek régészeti nyoma nincsen...

Pál (Saul rabbi) vezetésével a világ népei számra készült egy "Újszövetség", amit tűzzel-vassal kényszerítettek rájuk...

Ennek az "Újszövetségnek" a leglényegesebb hittétele egy hús-vér ember halottaiból történt feltámadása volt, ami természetellenes és nonszensz ötlet, ezzel utólagos jogalapot adva Jézus kegyetlen keresztre feszítésének, ami az ószövetségi legenda pászkabárány áldozatának tekinthető Pál szerint "az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Pál levele a zsidókhoz 9,15)...

A feltételezett Názáreti Jézus születését egy szándékosan hibásan összeállított keresztény kronológia kezdőpontjához utalták, amiről az elmúlt időkben végre kiderült, hogy hamis volt...

A betlehemi csillagot, amit a Máté-féle evangálium említ (Máté 2,1-2) Kepler téves elképzelése alapján az i.e. 7. évben történt háromszoros Jupiter-Szaturnusz konjunkcióhoz (együttállás) utalták...

Az egyházi és a "tudományos" körök hallani se akarnak arról az elképzelésről, hogy Jézus, mint messiás, egy hozzá illő égi konstelláció szülötte kellett legyen, pedig erre utal maga a "betlehemi csillag" gondolata is...

Érdekes módon csak az utóbbi időben derült ki, hogy Herodesnek maximum i.e. 4-ben (?) meg kellett halnia és ezért Jézusnak mégiscsak korábban kellett megszületnie...

Fény derült arra is, hogy a Lukács evangéliumában (Lukács 2,1-6) olvasható Czirénius (Publius Sulpicius Quirinius - Szíria helytartója) által elrendelt népszámlálást (census) azok részére, akik nem voltak római polgárok (Civitas Romana) i.e. 8-ban tartották meg az Ankarában (Ancyra) található római templom előcsarnokában kőbevésett (Monumentum Ancyranum) ténybeszámolója (Res gestae divi Augusti) szerint, tehát Jézus születése is ekkor kellett történjen. Ennek ellenére az egyházi és "tudományos" körök Jézus születésének legkorábban szóbajöhető dátumát céltudatosan legfeljebb i.e. 7-ben állapítják meg, egy évvel a valódi születését követően, amit pedig a kozmikus misztérium is igazol...

Pontcius Pilátus, római helytartó jeruzsálemi tevékenységét a jelenlegi kronológiák i.sz. 26-tól datálják i.sz. 36-ig, ezzel kizárva az i.sz. 25-ben történt keresztrefeszítés kozmikus magyarázatának a tényszerűségét. Mi erre a megdönthetetlen bizonyíték? Mint ahogy már sajnos más fontos dátumokkal is történt manipuláció, mi arra a garancia, hogy az említett i.sz. 26.-i időpont stimmel?... Véleményem szerint semmi...

Annyi biztos, hogy szándékosnak tűnő módon pont egy évvel igyekeznek elhatárolni magukat az egyetlen valós megoldástól, ami az eddig megfejtetlen Názáreti Jézus misztériumát a manipulálhatatlan csillagok állásával igazolja, amire eredetileg is építették. A téves kronológiák győzelme lenne ez a meghamísíthatalan csillagok állásaival szemben?...
Azt hiszem nem kell azt bizonygatnom tovább, hogy Jézus születése és keresztre feszítése az égi dolgok "tükörképei" voltak. Ha nem így lett volna, nem lenne semmi alapjuk az egyházaknak Jézust "isteni megváltónak" titulálni. Feltehetően ezeket a tényeket ignorálva az olvasók felé továbbra is a tarthatatlan hipotézisek végetnemérő írásos áradatai lesznek propagálva, a fórumokon pedig tovább rágódnak az ismeretekre vágyó emberek a dezinformációkra épített "megfejthetetlen" történeten, mint ahogy ez már eddig is jól bevált módszernek bizonyult...

Kiknek lenne az érdeke vajon, hogy elismerten fény derüljön a bibliai misztériumok valóságos kozmikus vonatkozásaira? A keresztény egyházaknak? Az ószövetségi legendák vallási vezetőinek? A titkos társaságoknak?...

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. március 19. 13:15 | Sorszám: 6
Klaus Matefi
2008. március 19. 13:15 | Sorszám: 5
Miről is van szó tulajdonképpen itt ebben a topicban?

Nem kevesebbről, mint arról, hogy a babiloni száműzetés után megalkotott ószövetségi legendák, melyek Ezrá (Ezra, Esra, Ezsdrás, Esdras, Ezdrás) vezetése alatt készültek a babiloni tartózkodás ideje alatt szert tett asztrológiai, mágikus, misztikus ismeretek birtokában, nem hogy nem "Isten igéi", de még a babiloni száműzetés előtti legendás ószövetségi történeteknek a hitelessége is nagy biztonsággal megkérdőjelezhető!

Feltehetően a JHVH kultusz ötlete Ezsdrástól származhatott, az ő fantáziájának a termékeire épültek a korábbi bibliai "történetek" egytől-egyig, melyeknek semmi valós, bizonyítható történelmi, régészeti alapjuk nincsen, kivéve a kozmikus vonatkozások, amik a vázát alkotják az egész ószövetségi legendák JHVH kultuszának.

Nagy biztonsággal kijelenthető, hogy se Ábrahám, se Mózes nem létezett, csak az ószövetségi legendák főhőseiként, Salamon nem építette fel az Első Templomot, amit aztán i.e. 586. Av 9.-én nem is rombolhattak le a babiloniak, hisz ami nem volt, azt hogyan rombolhatták volna le?...:

Idézet:
http://www.zsido.com/books/wouk/ni7FEJ.htm
A babilóniaiak i. e. 586. áv 9-én rombolták le Salamon Templomát. 655 évvel később a rómaiak ugyanezen a napon pusztították el a Második Templomot. A zsidóság emlékezetén gyógyíthatatlan sebet ejtett a nemzetet ért két legnagyobb csapás végzetszerű véletlen egybeesése.

Böjttel és a Jom Kippurkor szokásos önmegtagadással emlékeznek meg áv 9-éről, noha ezen a napon szabad dolgozni. Van, aki áv első kilenc napján nem eszik húst. A nagyon vallásosak gyászolnak: támuz 17-étől - amikor Nabukodonozor seregei áttörték Jeruzsálem városfalát - Tisá BeÁvig három héten át nem borotválkoznak, nem vágnak hajat, nem rendeznek ünnepi eseményeket. Más nemzeti csapásokról is kisebb böjtökkel emlékezik meg az ünnepi naptár, de egyiknek sincs olyan részletes szokás- és imarendje, mint ennek az ünnepnek.

A babiloni fogság előtti vallásos zsidó történelemről egyedül és kizárólag az ószövetségi legendák tesznek említést, semmi más korabeli írásos dokumentumot, régészeti ráutalást, igazolást nem tudtak eddig felmutatni az ebben az irányban kutatók. Jelenleg a "Harmadik" Templom felépítésének az előkészületei figyelhetőek meg, de mivel nem épített Salamon Templomot, aminek eddig természetszerűen nem is akadhattak a nyomára, így tehát a mostani idők messianisztikus igyekezete a Második Templom felépítésére koncentrálódhat csak...
Ha ez valóban így volt, akkor alapjaiban megremeg az ószövetségi legendákra épülő vallások (zsidó, keresztény, iszlám) hitelessége...{img]http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_rolleyes.gif[/img]

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. március 19. 13:10 | Sorszám: 5
Idézet:
Klaus Matefi írta:
De miért éppen 1897-ben történt ennek az elképzelésnek az életrehívása?

Ennek az évnek a novemberében jöttek össze a Zodiákusban a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai utoljára az 1999-ben kialakult kozmikus kereszt előtt, ugyanúgy, mint a Názáreti Jézus születésekor:

1897.11.24. 09:19 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5°Skorpió

1897 és 1999 között ~102 év telt el és megközelítőleg a "feleúton" 1948-ban (május.14.) megalakul Izrael:

Idézet:
http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKIIII/33IZAY.HTML#i33018
Medinat Jiszroél, 1948. máj. 14.-: állam a Közel-Keleten, →Palesztina területén. Határai: Földközi-tenger, Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom. Ter-e 21.946 km², főv-a Tel Aviv (az izraelii parlament, a Knesszet szerint Jeruzsálem). Hiv. nyelve az óhéber (iwrit) és az arab. - Létrejöttében nagy szerepe volt a modern →cionizmusnak.

1945 u. Mo-ról, Au-ból, Lengyo-ból, No-ból stb. sok menekült és bevándorló érkezett Palesztinába. Az USA pénzügyi támogatását élvező cionisták szembefordultak NBr-val, terrorista akciókat szerveztek a brit hatóságok ellen (1946. VII. 22: fölrobbantották a brit parancsnokság székhelyéül szolgáló jeruzsálemi Dávid Király Hotelt; 91 ember halt meg ill. tűnt el), megsokszorozták a legális és illegális bevándorlást: 1948-ra a zsidó lakosság 34%-ra növekedett. Az arabok is harcot kezdtek jogaik védelmére. NBr., szabadulni akarván a tűzfészektől, a kérdést az ENSZ elé vitte. 1947. X. 29: az ENSZ úgy határozott, hogy Palesztinában egy zsidó és egy arab áll-ot kell létrehozni, →Jeruzsálem nemzetközi ter. legyen. 1948. V. 14: Tel Avivban kihirdették ~ állam megalapítását, melyre 14/15. éjjelén az arabok támadással válaszoltak. Formailag az Arab Liga minden tagja hadiállapotba került Izraellel. A zsidók elfoglalták az araboknak szánt Ny-Galileát és Közép-Palesztinát, melyet bekebeleztek (Palesztina 78%-át szerezték meg).

Izrael alkotmánya maga a Tóra:

Idézet:
http://www.zsido.hu/aktiv/rabbiv.php
Tegye föl bátran a zsidósággal kapcsolatos kérdéseit, problémáit, és Raj Tamás főrabbi ezen a nyilvános oldalon keresztül megválaszolja azt.

Tisztelt Á! Örülök, hogy egyetért véleményemmel. Ami az izraeli állapotokat illeti, alapvetõen ott is ugyanez lenne a véleményem, de tudni kell, hogy Izraelben az állam és az egyház nincs szétválasztva, az országnak nincs is alkotmánya, mert úgy gondolják, - érthetõ okok alapján -, hogy a mózesi törvény (a Tóra) tölti be ezt a szerepet. Ezt a döntést ugyanis a hírers jeruzsálemi gyûlés idõszámításunk elõtt 445 õszén határozta el, s ezen igen nehéz lenne, s nem is biztos, hogy szabad-e egyáltalán változtatni. (Véleményem szerint nem szabad és nem is lehet.) (Valószínûleg hasonló helyzet adódna a Vatikán vagy jó néhány iszlám ország tekintetében.) Persze, merõben más a helyzet egy európai ország esetében. Szívélyes üdvözlettel: R.T.

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. március 19. 13:02 | Sorszám: 27
Az eddigieket természetesen bármelyik keresztény egyház megcáfolhatja, ha be tudja bizonyítja a nyilvánosság előtt, hogy a keresztre feszített Názáreti Jézus valóban a tényleges halála beállta után három nappal fel tudott támadni és persze, hogy testestül szállt a mennybe... Ezt hírdetik ugyanis 2000 éve, tehát éppen itt az ideje kiállni a nyilvánosság elé és az ezzel kapcsolatban felmerült gyanúkat tudományos alapossággal eloszlatni.

Amíg ezekre a kérdésekre nem szolgálnak az illetékesek kielégítő válasszal, amíg nem fogják tudományosan alátámasztva bizonyítani tudni, hogy a Názáreti Jézus valóban a tényleges halála beállta után három nappal feltámadhatott (ami nonszensz!) és a testben történt mennybemenetelét is tudományosan bizonyítani, addig bizony Saul rabbi (Pál) véleményével maximálisan egyet kell értenie az embernek, aki szerintem maga találta ki az egész "feltámadási történetet"...:

Idézet:
Pál első levele a korinthusiakhoz
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel...
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

Az emberi hiszékenység határtalan tud lenni..., annak tudatos kihasználása pedig...

Ezt a témát lehet egyesek részéről ignorálni, elhallgatni, elbagatellizálni, de véleményem szerint a "végidők", azaz napjaink legkényesebb és legdöntőbb kérdése fog maradni!

Nagyon megnyugtató lenne, ha itt, ebben a topicban egy hozzáértő egyházi beavatott személy meg tudná cáfolni a felvetett komoly gyanúkat...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Klaus Matefi
2008. március 18. 15:18 | Sorszám: 26
Pál apostol (Saul rabbi) levelei készültek el a legkorábban, aki személyesen nem is ismerhette a Názáreti Jézust... Az újszövetségi legenda "evangélistái" egytől-egyig kapcsolatban kerültek Pállal a tevékenysége folyamán. Ennek ellenére ők mégis 10-15 évvel később állnak neki a "tanúságtételeiket" szinte azonos sémára felépítve (szinoptikusok: Márk, Máté, Lukács) megírni... Hogy lehet, hogy Saul rabbi ad hírt elsőnek a Názáreti Jézus mesés feltámadásáról, ami természetesen nonszensz?

Mi okozhatta, hogy ezt az "egetrengető eseményt" (Jézus "feltámadását") csak a halála után ~40 évvel kezdik az "evangélisták" írásban rögzíteni, lemaradva Saul rabbitól egy-másfél évtizeddel?

Néhány kronológiai feltételezés:

Idézet:
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Biblia.htm
Az Újszövetség mindenek előtt az "evangélium"-ot tartalmazza; ez 'jó hír', azaz a leendő megváltásról szóló értesülés. A négy szerző ("evangélista") közül Máté, Márk és Lukács "szinoptikusok" ('egy tekintetűek'), minthogy szövegeik nagymértékben rokonok. Márk evangéliuma (Kr. u. 64-69) az első "jó hír" görögül, ez lett az Újtestamentum kánoni alapkönyve. Máté evangéliuma jórészt Jézus életére szorítkozik, Lukács műve főképp Keresztelő Szent János születésének és tetteinek elmondásával bővíti Jézus élettörténetét. A negyedik evangélista János apostol, az ő evangéliuma (95-100 között) görög szellemű, sztoikus színezetű.

A hiteles és az "apokrif" (a kánonnak meg nem felelt, de vallásos tartalmú) iratok elkülönítését a keresztény közösségek végezték. Az evangéliumok összekapcsolása 130-140 között ment végbe.

János apostolnak (aki talán azonos az evangélistával) a Mennyei Jelenésekről Való Könyve (rövid címmel: Jelenések könyve, ill. Apokalipszis) még 68-69-ben keletkezik, ez az egyetlen kanonizált apokaliptikus szöveg az Újszövetségben. Ebben az apostol egy angyal közvetítésével Jézus Krisztus kijelentéseit jegyezte le. Megjósolja az állat képében megjelenő Antikrisztus bukását és az utolsó ítéletet, ezzel egyidejűleg Isten végső dicsőségét. A látomássorozat fő elemei: 7 pecsét, 4 lovas, angyalok harsonával, szörnyetegek, a harag 7 pohara, a Sátán mint kígyó, új Jeruzsálem.

Az Újtestamentum szövege az 5. században lett végleges. Bekerültek pl. a történeti jellegű Apostolok cselekedetei is (a hagyomány szerint Lukács evangélista a szerző), valamint Pál apostol (45-ig: Saul) térítő levelei: az 51-67 között született 14 híres és nagy hatású szöveg.

Babits Antal: Biblia nevek és fogalmak (1988)
(69.old.) Evangéliumok: Mivel az ÚSz elsö négy könyve, amely Mátétól, Márktól, Lukácstól és Jánostól származik, Jézus életének és tanításának a lényegét tartalmazza, négy evangéliumnak nevezzük őket. Az első hármat "szinoptikusok"-nak is nevezik, mert az egészet lényegében "együtt látják" és sok mindenben messzemenően megegyeznek, azonos szemszögből nézik Krisztus életét és tanításait.

(160.old.) Márk evangéliuma: A második és egyúttal a legrövidebb evangélium, mind a korai keresztyén hagyomány, mind a könyv tartalma szerint a szerzője Márk; valószínüleg 64 és 69 között keletkezett Rómában, ottani keresztyének kérésére...

Máté evangéliuma: A korai egyházatyák egyhangúlag Mátét, az apostolt tartják szerzőjének; keletkezésének helye és ideje nem ismert, noha sok minden szól amellett, hogy 70 előtt írták.

(154.old.) Lukács evangéliuma: Az ÚSz harmadik könyve; a hagyomány szerint szerzője Lukács, Pál szeretett orvosa és munkatársa (Kol 4,14); a Csel előszava mutatja, hogy a Lk ev. a Csel előtt keletkezett, kb. Kr.u.58-60-ban; mindkét könyv egy szerző tollából való...

Link
Márk evangéliuma a legkorábbi, 70 körül íródott, Máté és Lukács evangéliumának keletkezését 80 körülre teszik. János evangéliuma a legkésõbbi, 96-104 között
keletkezett. Ez a János evangélista volt az, aki a Jelenések könyvét is megírta,
ami a jövõ eseményeit mutatja meg.
De valóban késõbb született-e a Jelenések
könyve, mint az akkori jelen és közelmúlt eseményeit leíró evangélium? 92-96
körül János Patmosz szigetén élt számûzetésben. Itt jegyzi le apokaliptikus lá-
tomásait és próféciáit, majd néhány évvel késõbb (102-106 körül), miután kisza-
badul, Efezusban írja meg evangéliumát.

http://www.apologia.hu/books/baigent-leigh.html
Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek körül?
Baigent és Leigh könyve magyarul is több kiadást ért meg, igazi sikerkönyvvé vált, ha az eladott példányok számát nézzük.
[246. oldal] Általánosan elfogadott nézet, hogy az Evangéliumok történelmi forrásértéke nem megbízható. Az első, a Márk evangélium nem lehet korábbi, mint a Kr. u. 66-os fölkelés ideje, valószínűleg valamivel későbbi. Mind a négy Evangélium egy, a megírásuknál mintegy hatvan hetven évvel korábbi korszakot ölel föl.

http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajsz%C3%B6vets%C3%A9g
Jézus semmit sem írt, az apostolokat bízta meg, hogy az utókornak továbbadják történetét és tanításait.

Az Újszövetség könyveinek feltételezett keletkezési ideje:

* 50 előtt: Pál 1. és 2. tesszaloniki levele
* 50-es évek közepe: Pál több levele (Galatáknak írt levél, 1. és 2. korintusi levél, római levél, a filippieknek és a Filemonnak írt levél)
* 60-as évek eleje: Pál kolosszei és efezusi levele
* 60-as évek közepe: Márk evangéliuma, Pál több levele (Títusznak, Timóteusnak 1. és 2.), Jakab levele
* 70-es évek: Máté evangéliuma, Lukács evangéliuma, Apostolok cselekedetei, Zsidókhoz írt levél és Péter 1. levele
* 90-es évek: János evangéliuma, Jelenések könyve, János levelei (1., 2., 3.)
* 100 után: Péter 2. levele

Jézus feltámadása, Pál találmánya...

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. március 18. 15:06 | Sorszám: 4
Idézet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93sz%C3%B6vets%C3%A9g
Az Ótestamentum történelmi hitelessége

* Wellhausen elmélete
Az Ótestamentum történelmi hitelessége rengeteg vita tárgyát képezte már, különösen a 19. század óta, amikor Julius Wellhausen állítása szerint forráskritikával négy különböző szálat különített el a mózesi könyvekben (JEDP). A Wellhausen-iskola időben behatárolta a különböző szálak keletkezését és későbbi szerkesztésüket; kialakulásukat a Kr. e. 10.–5. századra tette. Mivel Mózes könyveit – Wellhausen szerint – jóval a benne leírt események megtörténte után állították össze, azok, akik elfogadják Wellhausen feltevését, az Ószövetség első öt könyvének elbeszélőit legendás vagy kitalált alakoknak tartják. A konzervatív Biblia-tudósok többsége azonban elutasította Wellhausen elméletét és az izraeli történelem ilyen negatív értékelését.

* Összehasonlító régészet
A 20. században, a modern régészet és a William F. Albright bibliarégész által vezetett ókori közel-keleti összehasonlító régészet hajnalán a bibliai elbeszélések történelmi hitelességét nagyrészt elfogadták, egészen az 1970-es évekig. Az 1970-es évek óta John van Seters és Thomas L. Thompson új ellenvetéseket vetett fel az Albright-iskola összehasonlító elemzésével szemben, és az elbeszélések kevésbé történelmi megközelítését szorgalmazták. Az ebből származó mozgalom eltávolodott Albright nézeteitől a héber Biblia beszámolóiról Izrael korai történelméről.

* Napjaink vitái
A jelenleg az Ótestamentum történelmi hitelességéről vitázókat több táborra is lehet osztani. Az egyik ilyen csoportot kritikusai „bibliai minimalisták”-nak nevezték el. A minimalisták (pl. Philip Davies) nagyon kevés történelmileg igazolható tényt látnak az Ószövetségben. Más kritikus tudósok (pl. William Dever) a „bibliai maximalisták” címet érdemelték ki azzal, hogy a bibliai történeteket legalább a királyság kezdetétől történelmileg nagyrészt hitelesnek tartják, bár a Bírák koráról és a még korábbi időkről szóló beszámolókkal kapcsolatban nekik is kétségeik vannak. A konzervatív tudósok általában hitük miatt elfogadják az összes ószövetségi történet hitelességét, bár vitatják, hogy ez a hit mindig összeegyeztethető a külső bizonyítékokkal (pl. Kenneth Kitchen).

Létezik-e "kiválasztott" nép?

Klaus Matefi
2008. március 18. 14:59 | Sorszám: 3
Idővel mindenre fény derül ha igaz...

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. március 18. 10:10 | Sorszám: 80
Jézus vagy Immánuel?

Téma: "Olyan rég volt, hogy sohasem volt"
Klaus Matefi
2008. március 18. 10:07 | Sorszám: 1
A topic megnyitását az alábbi cikk címe motiválta:

Idézet:
http://www.eotvos.elte.hu/ek/ek1/abstracts/Visi_Tamas.html
Visi Tamás
Eötvös József Collegium, Budapest

OLYAN RÉG VOLT, HOGY SOHASEM VOLT
A BIBLIA ÉS A TÖRTÉNELEM

Előadásomban egy történeti tézist szeretnék összekapcsolni egy vallásfilozófiával:

1. Izrael története, abban a formában, ahogy a Biblia elbeszéli, irodalmi fikció csupán. Nem bizonyítható, hogy a babilóni fogságot megelőzően létezett volna Izrael népe (izraeli etnikai tudat). A bibliai könyvek egyáltalán nem tekinthetőek történeti forrásoknak.
2. Isten jelenlétét nem lehet autentikusan megtapasztalni jelen időben. Az autentikus vallási tapasztalat sajátos időfajtában valósulhat csak meg. Ezt az ,,időfajtát'' jelen nélküli múltnak, ,,tiszta múltnak'' nevezhetjük. Az elnevezés arra utal, hogy az isteni kinyilatkoztatás csak utólagosan, retrospektíven érzékelhető; olyan múltban, mely sohasem volt jelen.

Érvek a tézisek mellett:

1, Kezdetben a régészet tudománya erősen támaszkodott írásos forrásokra (Homérosz, Biblia, stb.). Később olyan területeket is feltártak, amelyekről egyáltalán nem, vagy csak nagyon szegényes források maradtak fenn (pl. Dél-Amerika). A dél-amerikai régészek kifejlesztettek olyan új módszereket, amelyek segítségével írásos források nélkül is feltárható egy térség története (pl. a művelt és műveletlen földek arányának változása, településszerkezet változása, stb.). A 80-as években színrelépett fiatal izraeli régészek azzal az ötlettel álltak elő, hogy a Szentföldet is fel lehet tárni az új régészet módszereivel - a Bibliára való támaszkodás nélkül. Az új régészet eredményei összhangban vannak a kortárs egyiptomi és mezopotámiai írott dokumentumokkal, de nem a Bibliával. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bibliai szerzők jóval a ,,bibliai'' korszak után éltek, nagyon kevés és pontatlan információjuk volt a térség valódi történetét illetően; a hiányzó információkat képzeletbeli szereplőkkel és eseményekkel pótolták. A kutatások eredményeit a következő állításokban foglalhatjuk össze:

1. Nincs régészeti nyoma annak, hogy Egyiptomot elhagyta volna bármiféle etnikai csoport, amely aztán Kánaán földjére erőszakosan - vagy békésen bevándorolt volna. Nincs régészeti nyoma az ,,izraeli honfoglalásnak''. Izrael sohasem volt ,,egyiptomi fogságban''. Az exodus története valószínűleg a régi hükszosz hagyományokra vezethető vissza, és csak a Babilóniába hurcolt izraeliták számára vált a zsidó identitás alapmítoszává. (Párhuzam az egyiptomi és a babilóni fogság között.)
2. Dávid és Salamon birodalma, az egységes izraeli monarchia nem létezett. A 10. században Jeruzsálem jelentéktelen település volt (pl. nem volt fallal körülvéve), így nehéz elképzelni, hogy egy jól szervezett királyság központja lett volna. Alátámasztja ezt egy kortárs dokumentum, Sesonk fáraó győzelmi felirata is.
3. A 9. század folyamán létrejött Izrael állam Somrón (Szamária) fővárossal. Legalább egy évszázaddal később, a 8. században alakult ki a jóval gyengébb és jelentéktelenebb Jehuda állam, amelynek Jeruzsálem volt a központja. Az asszírok elpusztították Izraelt, Jehudát pedig alávetették. Mindazonáltal az asszír uralom békét és gazdasági fellendülést hozott. A nagy építkezések ebben az időszakban történtek (és nem Salamon idején).
4. A 6. század elején a babilóniak elpusztították Jehudát, Jeruzsálem lakosságát pedig Babilóniába telepítették. Valószínűleg a babilóni foglyok között alakult ki elsőként az ,,izraeli etnikai tudat''. A meglehetősen heterogén eredetű jehudai népesség meglehetősen heterogén hagyományaiból, zavaros történeti emlékeiből ekkor alakították ki ,,Izrael népének'' kanonizált történetét. Ez azonban csak a kezdete volt annak a több évszázados folyamatnak, amely a Biblia általunk ismert szövegéhez vezetett.

Klaus Matefi
2008. március 18. 10:02 | Sorszám: 0
A babiloni fogság előtti ószövetségi legendákra épülő vallásos zsidó történelem hitelessége egyre több kutató által válik kérdésessé... Mindennemű írásos ill. tárgyi bizonyíték, régészeti lelet hiányában eddig kizárólagosan csak az ószövetségi legendák mesés elbeszéléseire volt alapozva az a vallási igyekezet, ami azt szándékozott magáról a világ előtt bizonygatni, hogy "Isten" őket kiválasztotta, szövetséget kötött velük, más népek fölé emelte abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra várt messiásuk, Immánuel vezetése alatt realizálódhassanak a Tórában (Izrael alkotmánya) olvasható utópiák, a beígért jólét, gazdagság, népek feletti uralom (Mózes V. 8,18; 28,12; 15,6; stb.).

Az ószövetségi legendák még a babiloni száműzetést megelőzően nem léteztek. Ma már tudjuk, hogy ezek a száműzetés befejezése után keletkeztek, feltehetően Ezsdrás vezetése alatt, asztrológiában, mágiában, vallási misztériumokban jártas beavatottak által, amely ismeretekre még Babilonban tettek szert az érintettek.

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. március 18. 09:54 | Sorszám: 4
Még néhány vallásos zsidó forrás Izrael megalapításának kezdeti elképzelésével kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.jcc.hu/orki/alef/2000maj8.html
Bálint Zsidó Közösségi Ház
VALLÁS ÉS CIONIZMUS
Mindezeket látva 1862-ben Rabbi Cvi Hirsh Káliser (1795-1874) egy lengyel város, Tehor fõrabbija, megjelentetett egy könyvet, melynek címe: Drisát Cijon - Cijon keresése volt. Ez a könyv nagy hatással volt az európai rabbinikus világra. A könyvnek nem csak a háláchikus része volt jelentõs, hanem Kálisernek az a merész gondolata is, mellyel megoldást kínált az európai zsidókérdésre. Konkrét válasza így hangzott: "A zsidó népnek semmilyen más megoldása nem lehet, csak a visszatérés Erec Jiszráelbe, az õsök országába, amivel saját maga kezdheti el a megváltását, még a Messiás eljövetele elõtt" Mint korának egy tekintélyes rabbija, gondolatát természetesen a háláchára alapozta, és bebizonyította, hogy a zsidó nép saját maga elkezdheti megszabadítását. Könyvében elmagyarázza, hogy a megígért megváltás természetesen meg fog valósulni, de ne gondoljuk azt, hogy a Messiás majd hirtelen ránk fog parancsolni, hogy hagyjuk el a gálutot, és ezután mindenki egyszerre fog megérkezni Erec Jiszráelbe. Nem sietve fogjuk elhagyni a gálutot, s nem egy pillanat alatt fog eljönni a szabadságunk, lassan-lassan fognak elkezdeni sütni a megváltás sugarai.
Ráv Káliser tehát úgy vélte, a zsidó nép megváltása nem csak csoda útján fog megvalósulni, a zsidóknak maguknak kell törekedniük arra, hogy mindez bekövetkezzék, s ennek elsõ jeleként vissza kell térniük a Szent Földre.

A Mizráchi mozgalom, mint a Cionista Világszervezet egyik frakciója elfogadja a Bázeli programot, melynek lényege, hogy zsidó államot kell felállítani Erec Jiszráel területén, de a zsidó nép egzisztenciájának megtartását és fejlõdését csak abban látja, ha a nemzet a Tóra és a tradíció útján fog haladni és megtartja az Örökkévaló parancsait.
Eliezer Slomovits
izraeli vendégtanár

http://www.or-zse.hu/resp/staller-debrecen2003.htm
Dr. habil Staller Tamás Ph.D., egyetemi tanár:
Az igazi Izrael: Erec vagy Gálut
1897 júliusában a Müncheni Zsidó Hitközség hivatalos tiltakozást nyújtott be a cionista kongresszus szervezőinél a városukban megtartani tervezett kongresszus ellen. A kongresszus helyszíne így került át Bázelba, ahol majd ugyanennek az évnek augusztus 29-én megnyílik az Első Cionista Kongresszus.

A Berliner Tageblatt című újság, más vezető lapokkal együtt, a tiltakozást követően közölte a Rabbi Föderáció hivatalos kommünikéjét, amiben ez állt: "Tiltakozunk a judaizmus és a zsidó hit ideáljainak ilyen érzéketlen eltorzítása ellen...Az úgynevezett cionisták céljai ellentétesek a zsidóság profetikus küldetésével és minden, magát zsidónak valló kötelességével, ami ahhoz az anyaföldhöz köti, ahol él.... A vallás és az anyaföld szeretete, ezek nem kevesebbet jelentenek számunkra, mint a judaizmus fönnmaradását, kötelességünk tehát elítélni a cionizmus céljait és ignorálni a Kongresszus fölhívását." (id. Alex Bein: Theodore Herzl. A Biography. Philadelphia 5705-1945 221-222 pp.)

A Maybaum rabbi által fölhozott vádakra a politikai cionizmus vezére, Theodore Herzl a következőket válaszolta: "A zsidósághoz tartozás olyan kapcsolat, amelyet megfelelően kell kiaknázni, és ugyanakkor folyamatosan meg kell harcolni érte. A cionizmus nem valamiféle párt. A zsidók valamennyi pártból részt vesznek a mozgalomban, akárcsak egy nép, ami minden pártban ott van. A cionizmus nem más, mint a zsidó nép, fölsorakozva."

http://www.pilpul.net/komoly.shtml?x=26573
Mi a judaizmus? (1974)
Gerschon Scholem
Nagy hiba ezért - amiért, meglehet, a cionizmusnak nagy árat kell még fizetnie - ha a mozgalom messianisztikus jelentőséget tulajdonít magának. A messianisztikus mozgalmak ugyanis többnyire elbuknak. A cionizmus ehelyett inkább egy a történelem mindennapi keretei között elhelyezkedő mozgalomnak tekintendő, de a történelmen belül felelősséget vállal egy megváltás- es messiás-nélküli világban. Természetes ugyanakkor, hogy a kísérlet során, hogy a zsidó nép számára új életet építsenek egy megváltatlan világban, a cionizmusnak szembe kell néznie bizonyos messianisztikus felhangokkal amelyek nyilvánvalóan benne rejlenek a zsidó nép Cion földjére való visszatérésében.

http://www.zsido.com/books/donin/donin1/donin_judaizmus_2.htm
És bár egyes zsidók idõnként visszatértek a Szentföldre, hogy ott éljék le utolsó éveiket, és ott temessék el õket, tömeges visszatérésre, letelepedésre és független, szuverén zsidó állam újraalapítására nem törekedtek egészen a 19. század utolsó éveiig.

"Stratégiai" okokból kifolyólag feltehetően soha nem fog az egész diaszpórában élő zsidóság Izraelbe kivándorolni.

Klaus Matefi
2008. március 18. 09:51 | Sorszám: 3
jav.:
Azt máris meg lehet jegyezni
Klaus Matefi
2008. március 18. 09:50 | Sorszám: 2
Az máris meg lehet jegyezni, hogy az ószövetségi legenda beavatott tagjai nem nézték jó szemmel, ha a misztériumaik titka után valaki nagy érdeklődést mutatott:

Idézet:
http://www.zsido.com/zstsz05/06hetlevelezo_b.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják [Talmud, Szánhedrin 97b.]: "Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg."

Az eredeti Talmud szövege azért ennyire nem konkrétizálja a halálnemét azok számára, akik úgymond foglalkozni merészelnek a messiás eljövetelének az időpontjával...:

Idézet:
Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Neunter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (S. 67)
Es schwinde Geist derjenigen, die das Ende (Zersteuung, Erösung) berechnen wollen;
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Kilencedik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Synhedrin XI,i,ii Fol. 97b (67. old.)
Tünjön el azoknaknak a lelke, akik a véget (szétszóratás, megváltást) ki akarják számolni;--

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt) Achter Band
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VII,v Fol. 59a (S. 697)
Ferner sagte R. Johanan: Wenn ein Nichtjude sich mit der Tora befaßt, so verdint er den Tod, den es heßt: eine Lehre übergab uns Mose, zum Erbbesitze; sie ist ein Erbbesitz für uns, nicht aber für sie.
--Babiloni Talmud (Lazarus Goldschmidt) Nyolcadik kötet
Zsidó kiadó a Suhrkamp kiadóban Frankfurt am Main 1996
Synhedrin VII,v Fol. 59a (697. old.)
R. Johanan mondta továbbá: Ha egy nemzsidó a Tórával foglalkozik, úgy ő* halált érdemel, ez azt jelenti: Mózes átadott nekünk egy tanítást örökös tulajdonba; ez egy örökös tulajdon számunkra, azonban nem az ő* számára.--

Csoda, hogy manapság is inkább kerülik az asztrológusok, kutatók ezeket a témákat?...

Weblapom

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. március 18. 09:40 | Sorszám: 79
Az itt tárgyalt témához bizony nemcsak a bibliai legendák írói által közzétett mesés leírások ismerete szükséges, amit sajnos nincsen kizárva, hogy az idők folyamán megváltoztattak, manipuláltak is..., hanem asztronómiai, asztrológiai ismeretek is elengedhetetlenek hozzá, hisz a kozmikus misztérium ezek nélkül megfejthetetlen.

Itt felmerülhet egyesekben a kérdés, hogy egyáltalán miért is fontos ezzel foglalkoznia bárkinek?

A történelem folyamán rengeteg kutató szentelte ezek feltárására az életét, sokan közülük erőszakos halál áldozata lettek, hisz a misztériumok őrei a korábbiakban mindent megtettek annak érdekében, hogy a hívő tömegek ne jöhessenek rá a misztériumok valódi titkaira. Az ószövetségi legendák szerzői (Ezsdrás éa a beavatott írástudó társai) halálbüntetés terhe mellett tiltották a hívő tömegeiknek az ezzel kapcsolatos kíváncsiskodást. Ezek az előírások még ma is félelmet táplálnak a jóhiszemű hívőkben és inkább struccpolitikát folytatva ragaszkodnak a nyugalmuk érdekében a bibliai legendákban leírtakhoz. Meg sem fordul a fejükben elgondolkozni a sokszor mesés, hihetetlen, nonszensz történetek igazságtartalmán, vagy a két legenda (Ó- és Újszövetség) etikai, erkölcsi sugallatainak égbekiáltó ellentétes mivoltán. Ez volt "Isten akarata", de közben "megváltozot" (...) és már túl is lett tárgyalva a kérdés... Jól elfér a keresztények számára egy kötetben a két vallási legenda. Hogy is mernék ezt vitatni a soha be nem váltható túlvilági ígéretek (mennyország, pokol, feltámadás, stb.) hatásai alatt?

Annyi azért még a leghiszékenyebb hívőnek is feltűnhetett volna, hogy csak az újszövetségi legenda hívei (akikre a történelem folyamán általában tűzzel-vassal kényszerítették rá ezt a hitet, az ősi vallásaik betiltása és üldözése mellett) számára "érvényesek" ezek a túlvilági ígéretek..., az ószövetségi legendában hívőknek itt az egyszeri és megismételhetetlen életükben van beígérve a jutalalom, ha a legenda íróinak az előírásait maradéktalanul betartják...

Közel kilenc évvel a beígért "holtak feltámadása" után bizony már kinyílhatna végre a vakon hívők szeme...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum

Klaus Matefi
2008. március 18. 09:29 | Sorszám: 78
Ha az ember egy új teóriát akar a köztudatba bevinni, azt bizony érdemes kellő terjedelemben részletezni és sok külső idézettel is "fűszerezni", hisz ilyen kényes témák esetében a legelső lépése a laikusoknak ill. az érintetteknek a kételkedés és a cáfolni igyekezet...

Attól, hogy vasárnap történt a keresztre feszítés és hogy Jézus sem támadt fel, attól még nyugodt lélekkel fogják ünnepeltetni tovább a hívő tömegekkel mind a kettő napot..., tehát egyelőre nem kell a szabadág miatt sopánkodni. Nyílt vitába soha nem fognak szállni az adataimmal, mert oktalanság volna, hanem egyszerűen csak ignorálják, mint ha mi se történt volna... Mivel a médiumoknak szintén nem az az érdekük, hogy ezzel kapcsolatosan az igazságra fény derüljön, így feltehetően marad minden a régiben, amíg le nem jár a kereszténység mandátuma, ami előreláthatóan közel van...

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Téma: A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei
Klaus Matefi
2008. március 17. 20:19 | Sorszám: 1
Először vizsgáljuk meg az ószövetségi legenda írói által betervezett messiásuk eljövetelének a napjainkban már észlelhető előkészületeit.

Az ószövetségi legendák messianisztikus elképzelései szerint a messiásuk, Immánuel eljövetele tájékán a vallásos zsidóságnak a diaszpórából vissza kellene térniük Palesztinába (Álijá):

Idézet:
http://www.zsido.com/books/wouk/niUTOSZ.htm
A cionizmus, amely egykor a zsidóság politikai jelszava volt, az elmúlt tíz év alatt központi szerephez jutott. Herzl cionizmusa még azt hirdette, hogy a világon élő minden zsidónak Palesztinába kell települnie. A kialakult újfajta konszenzus azonban nem erre a doktrínára épül. Hetven évvel ezelőtt Herzl nagy ellenfele, Áchád Háám az újjászülető diaszpóra szellemi központjaként működő zsidó államról álmodott. Ezért a mérsékelt szemléletért rengeteg támadás és ócsárlás érte a szélsőséges cionisták részéről. Ma már úgy tűnik, próféta volt. A zsidók visszatérése a Szentföldre még mindig csupán messianisztikus látomás, ám Izrael máris betölti az új szellemi központ szerepét.

http://www.szombat.com/archivum/regi/h9806c.htm
A Magyar Zsidó Kultúrális Egyesület Folyóirata
Vége az alijának?
Nem sokkal a Bázelben összehívott Első Cionista Kongresszus előtt, Herzl befejezte a Das Neue Ghetto [Az új gettó] című színdarabját, melynek főhőse egy Dr. Jakob Samuel nevű zsidó ügyvéd, aki egy keresztény által birtokolt bányatársaságnak dolgozik. A darab végén a társaság csődbe megy, és a tulajdonos, miután Samuelt "zsidó féregnek" nevezi, megöli párbajban. Samuel utolsó leheletével a következő szívbemarkoló szavakat mondja: "Ó, zsidó testvéreim, aligha hagynak élni titeket ... míg ki nem léptek a gettóból."

A zsidók megfogadták Herzl szavait, és a világ minden tájáról ezrével özönlöttek a Jisuvba, majd később Izrael Államba. Mára azonban mintha kiapadt volna a bevándorlók folyama. A sors iróniája, hogy a cionizmus megszületésének századik évfordulója mintha az alija végét jelezné.

Úgy tűnik azonban, hogy mára a "végveszélyben lévő" zsidóság utolsó nagy tárháza is kiürült.

Yehezkel Dror, a A cionizmus újraértelmezése c. könyv szerzője úgy véli, az igazi cionizmus a zsidóság egészének boldogulását, jólétét tarja szem előtt. Szerinte a zsidóság egy részének igenis diaszpórában kell élnie, mivel a biológiai és atomfegyverek korában a szétszóratás meggátolja, hogy az egész nép esetleg elpusztuljon, s azért is, "mert az izraeli és a diaszpóra-zsidóság közötti kapcsolat fokozza a kreativitást."

Ezt a visszatérést Izrael megalakításának az ötlete alapozta meg, mely az I. Cionista Világkongresszuson (1897.08. 29-31.) Bázelben (Basel) fogalmazódott meg Herzl Tivadar által. A kongresszuson vezetett naplójába a következőket jegyezte be:

„Ma megalapítottam a zsidó államot”

De miért éppen 1897-ben történt ennek az elképzelésnek az életrehívása?

Klaus Matefi
2008. március 17. 20:13 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy aktuális a téma:

A zsidók messiása eljövetelenék égi és földi jelei

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. március 17. 19:23 | Sorszám: 73
Annak ellenére, hogy a misztériumok őrei a történelem folyamán minden eszközzel megakadályozták ezek feltárásait, a köztudatba azért be lettek juttatva ezzel kapcsolatosan "megoldások", sőt még ezeket akár az egyházak is örömmel, lelkesen propagálták...

Ilyen "megoldásnak" bizonyult Johannes Kepler-féle, minden alapot nélkülöző hipotézise a Názáreti Jézus születésével kapcsolatosan:

Idézet:
http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKBBBB/27BETEGA.HTML#b27018
betlehemi csillag, bölcsek csillaga: A →napkeleti bölcsek egy rendkívüli égi jelenségből, „csillag fölkeléséből” ismerték föl a zsidók királyának megszületését, s indultak el, hogy hódoljanak előtte (vö. Mt 2,1-12).

A racionalista magyarázók szerint Jézus egész gyermekségtörténete Midrás, v. e részlet mítikus elem benne, jóllehet J. Kepler már a 17. sz. elején fölvetette, hogy a ~ nem üstökös, hanem a upiter-Szaturnusz bolygók konjunkciója lehetett. E két bolygó ui. a földről nézve 20 évenként találkozik, konjunkcióban áll, 258 évenként háromszor egymás után ismétlődik a konjunkció más és más csillagképben, s 794 évenként ugyanabban a csillagképben van hármas konjunkció. Kepler számításai szerint Kr. e. 7: ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben. Mivel a Jupitert a kir-ok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy Zsidóországban egy nagyon jelentős király született. - E föltevést a századunkban megfejtett ékírásos táblák bizonyítják. P. Schnabel pl. 1925: megfejtett egy babilóniai ékírásos táblát, mely évszázadokkal előre jelezte a mondott konjunkciót. A bölcsek tehát előre tudhattak e rendkívüli jelenségről és érthették mint jelet.

A Jupiter és Szaturnusz planéták együttállásainak semmi köze nem volt természetesen a Názáreti Jézus születéséhez és nem is ez az emlegetett hármaskonjunkció jelezte "betlehemi csillagként" a születését (latinul: Nativitas Iesu).
A "bölcseknek", azaz a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétának "eszében se volt arra következtetni", hogy köze lenne a Názáreti Jézus misztériumához a Jupiter és Szaturnusz bolygók hármas konjunkciója... Egy ilyen hármas konjunkció az elmúlt 3500 év alatt 21 alkalommal fordult elő (1981; 1940/41; 1682/83; 1425; 1305/06; 1007/08; 967/68; 709/10; 452; 411/12; 332/33; -6; -145/44; -522/21; -562/61; -820/19; -860/59; -979; -1118/17; -1375; -1495/94) úgy, hogy a két említett planéta a Zodiákusban lekeresztezte volna három alkalommal egymást. Az említett konjunkciók közül az i.e. 7. évben (azaz -6) volt a legrövidebb időtartama ennek a hármas konjunkciónak, összesen 308 napig tartott + -5° figyelembevétele mellett.. Ezeken a hármas konjunkciókon kívül még 156 alkalommal történt szimpla konjunkció (ebből egy alkalommal 1384/85-ben dupla konjunkció; a pontos lekeresztezést véve figyelembe).

Egy személynek (legyen az akár messiás), az ősi asztrológiai szabályzók szerint a születése pillanatának (első levegővétel) a "kozmikus helyzetképe" határozza meg a lelki adottságát. Egy többszáz napig elhúzódó hármas Jupiter-Szaturnusz konjunkciónak ugyan milyen jelentősége lehetett volna, ha csak a születés pillanata számít?... És miért született volna egy Jupiter-Szaturnusz együttállás következtében Jézus "JÓ"-nak? Aki ezt kitalálta, annak fogalma se volt az asztrológiai szabályzókról, vagy ha igen, akkor szándékos félrevezetésnek szánta...
Milyen alapon következne egy Jupiter Szaturnusz együttállásból Jézus keresztrefeszítése? Természetesen semmilyen.

A katolikus lexikon magyarázata rádásul hamis, hisz Johannes Kepler nem a Jupiter-Szaturnusz konjunkcióra gondolt direkt, hanem Kepler (1571 - 1630) német matematikus, asztronómus és asztrológus elképzelése szerint a betlehemi csillag a Jupiter és Szaturnusz planéták konjunkcióiból adódó jelenség és egy szupernova (új csillag - stella nova: Szupernova 1604) megjelenésének (1604.10.10.) a kombinációja kellett legyen, amit ő 1603-04-ben saját maga is tanulmányozhatott az égbolton. Ezt a "De Stella nova in pede Serpentarii" című művében meg is említette. Hipotézise szerint a Jupiter-Szaturnusz konjunkciók idézték elő az új csillagnak a létrejöttét.
Keplernek ezen téves elképzelésével kapcsolatosan gondot jelent az, hogy a megbízható kínai asztronómusok feljegyzései között nem szerepel i.e. 7 környékén szupernova feltűnése az égbolton, és egy szupernova természetesen nem a Jupiter - Szaturnusz konjunkciók következménye...

Ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyva, továbbra is lelkesen emlegetik az egyházi és hivatalos források ezt a tarthatatlan és megalapozatlan hipotézist, hisz a hozzánemértők számára akár "tudományos magyarázatnak" is tűnhetne...

Azért az csak haladás volt, hogy ma már nem az időszámításunk kezdetét tartják Jézus születési évének...[/b]

Klaus Matefi
2008. március 17. 19:17 | Sorszám: 72
Jogod van bármit hinni, de ez nem változtat az eddig jól eltitkolt kozmikus misztérium lényegén. Te legalább annyira az "Élő Isten Fia" vagy, mint én, vagy mások...
Klaus Matefi
2008. március 17. 19:14 | Sorszám: 71
Ha esetleg az előző bejegyzésemet átolvastad volna, úgy már tudhatnád... Nem a mai értelemben vett pénteki napon lett keresztre feszítve Jézus, hanem vasárnap, a peszách előkészületi napján. Természetesen fel nem támadhatott, de Pál (Saul rabbi) ötlete alapján ez is lehetségessé vált...
Klaus Matefi
2008. március 13. 12:11 | Sorszám: 57
A válasz kizárólagosan az égbolton keresendő! Ezt persze az érintettek és a vakon hívők szisztematikusan és kitartóan ignorálják, hisz az ószövetségi legenda írói megfenyegették őket "JHVH nevében", ami még ma is eredményesen érezteti a hatását... "Nem szól szám, nem fáj fejem..."

A Jézusi születési konstelláció (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz konjunkció - együttállás) minden esetben a Mars planéta periódusából adódóan kétszer realizálódik közelítőleg 2 éven belül. Az egyik pontosabb együttállást, a másik pontatlanabbat eredményez:

A 2 évvel korábbi pontatlanabb Jézusi konstelláció:
-9.02.03 15:32 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3751. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:12,7°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció(~?):7,7°/5°/19,5°Vízöntő

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

Mivel Herodes nem volt biztos a dolgában, hogy az általa félreállítandó újszülött messiás melyik messiási konstelláció szülötte volt, ezért hogy ne hibázzon, minden fiúgyermeket akik két éve születtek, lemészároltatott a legenda szerint. Ennek emlékét őrzi a keresztény "Aprószentek" ünnepe. Ezt a római katolikusok december 28.-án ünneplik a IV. század óta.

A fent említett égitestek együttállásai periódikusan megismétlődnek az idők folyamán, amiknek a Zodiákusban elfoglalt helyeit a "betlehemi csillag" csúcsai mutatják. Lásd: A valódi betlehemi csillag

Egyetlenegy teória nem létezik az enyémen kívül, amelyik meg tudta volna indokolni az újszövetségi legendák által említett gyermekgyilkosságok valódi összefüggését Jézus születésével kapcsolatosan és természetesen azt se, hogy Jézus messiási születése milyen alapon hozható kapcsolatba a keresztrefeszítésével, amit pl. Schönborn bíboros, Bécs érseke, az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke is nyiltan és helyesen hirdet:

Idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

Valóban, Jézus "jászola mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt", hisz a születési konstellációját (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz égitestek együttállása; Lásd: A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete) felépítő égitestek a kereszthalálakor egy kozmikus keresztet ("T" kereszt) alkottak a Zodiákusban és rádásul ehhez csatlakozott a másik kettő negatív hatású "külső planéta", a Neptunusz és Plútó is, amiket elvileg akkor még nem ismertek... Joggal lehetett erre az eseményre mondani, hogy Jézus "magára vette a világ bűneit":

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, Vasárnap (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; (Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak

Ez a kereszt már aznap délután is egy kozmikus keresztnek számított asztrológiai szempontból!

Ratzinger bíboros, a mai XVI. Benedek pápa az igazságot kijelenteve hangoztatta, hogy Jézus keresztje egy kozmikus esemény:

Idézet:
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist. Die Erde erbebt.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény.
A világ elsötétül, amikor Isten fia ki lett a halálnak szolgáltatva. A föld megremeg.--

Ha nem lett volna az, akkor úgymond semmilyen bűnöktől nem váltotta volna meg az emberiséget a legendák szerint Jézus, hanem egyszerűen egy emberek által összetákolt kereszten meghalt volna és ezzel eltűnt volna a történelem süllyesztőjében... Ezt elszenvedték akkoriban sokan és a történelem folyamán is végeztek már ki elég ártatlan és rendes embert. Egy ilyen, a gonosztevők számára fenntartott kivégzési mód bizony nem alapozhatta volna meg a Názáreti Jézus "isteni mivoltát"... Rádásul a keresztből származtatják JHVH erejét és "szeretetét" is...

A valódi kozmikus misztériumot figyelmen kívül hagyva és elhallgatva azt, a hamis kronológiák egyvelegére támaszkodva közölnek az egyházi és hivatalos források világszerte téves időpontokat a Názáreti Jézus születését és kereszthalálát illetően. Egyedüli indoklás ehhez a pénteki nap emlegetése, amit vagy dezinformáció gyanánt Pál (Saul rabbi) és a többi írástudó társa épített bele a legendába, vagy pedig a későbbiekben lett az eredeti szöveg erre változtatva...

Ha nem stimmelnének az adataim, úgy nincsen semmi oka egyetlen vallásnak se isteníteni a Názáreti Jézust és "Megváltónak" nevezni, mivel semmi "égi alapjuk" nincsen erre...

_______________________
A józan ész kísérjen utadon! http://people.freenet.de/klausmatefi/ http://www.derwahresternvonbethlehem.de.vu/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/ http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=betlehemicsillag

Klaus Matefi
2008. március 08. 20:12 | Sorszám: 48
A hozzáértés beszélt belőled...
Klaus Matefi
2008. március 07. 23:03 | Sorszám: 46
Idézet:
Máté evangéliuma
2,16 A betlehemi gyermekek megöletése
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől.

A Máté evangéliumában megemlített "minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermekek" megölése perdöntő a kutatási eredmények szempontjából.

Idézet:
http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKBBBB/27BETEGA.HTML
A Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az aprószentek legyilkolása. - A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a betlehemi csillag feltűnésének ideje segített
BL:152. - Kirschbaum II:509.

A Katolikus Lexikon ezen sorai helyesen állapítják meg, hogy a "betlehemi csillag" feltűnése és az aprószentek legyilkolása között szoros összefüggés kellett legyen. De mi lehetett az, ami alapján Jézus születésekor a kétéves korig terjedő fiúgyermekek legyilkolását is elrendelte Heródes? Miért nem csak az újszülöttekét?

Mit takarhat a Jézus születése előtti két év, van-e bizonyíthatóan kozmikus kapcsolat Jézus születési ideje és a két évvel korábbi időpont között? A legenda szerint Herodes biztosra akart menni, hogy a születendő messiás a legyilkolt gyermekek között legyen, ezért döntött úgy, hogy a két évvel korábban született gyermekeknek se kegyelmezzenek. A döntése úgymond "annak az időpontnak megfelelően történt, amelyet megtudott a bölcsektől". Mit tudhatott meg Herodes, ami a kétéves gyermekek legyilkolását is indokolta?

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Klaus Matefi
2008. március 01. 18:29 | Sorszám: 33
A Názáreti Jézus az újszövetségi legenda szerint 33 éves korában lett keresztrefeszítve, ezzel is alátámasztva a személyéhez fűződő kozmikus misztérium tényét. A misztérium további rejtettsége érdekében a köztudatba lett juttatva több dezinformáció ezzel kapcsolatosan. Ma már akár Jézus negyvenedik életévét is képesek egyesek emlegetni...
Aki kellő tapasztalatokkal rendelkezik a misztériumok kutatása terén, az tudhatja, hogy soha nem az volt az érintettek érdeke, hogy ezek a kozmikus titkokat valaki is megfejtse, feltárja. A computerizált világunkban lényegesen könnyebb a kutatónak akár évezredekre visszamenőleg ellenőrizni asztronómiai konstellációkat, melyek az ősi asztrológiára bazírozva lettek magyarázva és beépülve az említett misztériumokba. Ennek a kivédésére maguk az érintettek hangoztatják néha a leglelkesebben, hogy az asztrológia egy tudománytalan badarság, babonaság, annak ellenére, hogy saját misztériumaik is erre épültek fel...
Mit hihet ezek után a tapasztalatlan kereső? Készpénznek veszi a köztudatba jutattott kronológiai ill. történelmi dezinformációkat és ezzel bent is van a zsákutcában, de legalább nem kell kitennie magát a nyilvános "tudománytalan" megbélyegzésnek. Megvan nyugodva, hogy letett "valamit" a "tudomány oltárára", na és még esetleg akár hírnévre is szert tehetett, ha nem járt túl közel az igazsághoz...

A vallások misztériumai ősidők óta el voltak titkolva az átlagemberek elől. Néhány idézet ezzel kapcsolatosan:

Idézet:
Horneffer August:Symbolik der Mysterienbünde(1924)(S.19.) Die Geheimhaltung religiös-magischer Mittel ist uralt!
(S.23.)In den antiken Mysterienbünden wurde es mit der Pflicht der Geheimhaltung bekanntlich sehr streng gehalten, der Verräter wurde schwerbedroht und entging nicht der allgemeinen Verachtung.
--A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi! Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezõen, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől.--

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház Története(1983)(115.old.) A titoktartási fegyelem értelmében az oltáriszentség titkát, a hitvallást és a Miatyánkot, a Szentháromság és megtestesülés tanát, továbbá az Istentiszteletek egy részét, így a keresztséget és a szentmise áldozati részét az idegenek előtt titokban kell tartani!

Babits Antal: Bibliai Nevek és Fogalmak(1988)(132.old.) Jövendõmondás: az izraeliták számára minden fajtája tilos volt! Az izraelitáknak halálbüntetés terhe mellett meg volt tiltva démon szelleménél tudakolódzni! (asztrológia)

Lennhoff Eugen: Internationales Freimaurerlexikon(1932)(S.104)"Audi, vide, tace"! "Sieh, höre, schweige"! Die Vereinigte Großloge von England nahm 1813 diesen Spruch als Motto an. Eine in allen Weltliteraturen sprichtwörtliche Lebensregel!
--"Audi, vide, tace"! "Nézz, hallj, hallgass"! Az Egyesült Angol Nagypáholy 1813-ban jelmondatának választotta. Minden világirodalomban egy közmondásszerű szabály!--

Jüdische Almanach: (Alchimie)(S.156) Diese Tat ("Geheimnis der Geheimnisse" - "Stein der Weisen") wird Messiás-Gesabte der Gerechten genant und darf nicht einem Am-ha-Aarez(Unwissenden) mitgeteilt werden.
--Ez a tett ("A titkok titka" - "A bölcsek köve") lesz az igazak felkent Messiásának nevezve és nem szabad egy mit sem sejtővel közölni.--

Bondegger Harry ie höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie(1908)(S.12)Mache niemand mit seinem Inhalte bekannt, gib es nicht in die Hände der Feinde, den es enthält das Geheimnis der Geheimnisse aller Alchimisten vollkommen. Eine so wertvolle Perle ist nicht den Schweinen und Unwürdigen preiszugeben, denn sie ist ein großes Geschenk Gottes! Und wenn du das Geheimnis kennst, so verbieten wir dir bei Strafe des Bannes, jemandem dasselbe zu enthüllen; denn wer es enthült, ist vor Gott verflucht. Und deshalb haben es die Philosophen stets so geheim gehalten und werden es mit Gottes Hilfe auch in Zukunft geheim halten!
--Senki se tegye az ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki a disznóknak és a méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha te ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, valakinek ugyanezt leleplezni; mert aki ezt leleplezi, Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva.--

Blavatsky H.P.: Isis Entschleiert(1907)(S.266)Hindu Lehre: Das obere Dreieck Enthält den unasdrückbaren Namen - AUM, das unter Todesstrafe nur mental ausgesprochen werden darf!
Die chaldäische Lehre: Enthält den unassprächlichen Namen: En-Soph, das Grenzenlose, Unendliche, dessen Namen niemandem bekannt ist, ausgenommen den Intiirten, und unter Todesstrafe nicht ausgesprochen werden durfte!
--Hindu tanítás: A felsõ háromszög (a hatágú csillag felfelé mutató háromszöge) a kimondhatatlan nevet tartalmazza - AUM, amit csak halálbüntetés terhe alatt lehet kiejteni.
A káldeus tanítás: Tartalmazza a kimondhatatlan nevet: En-Soph, a Határtalant, a Végtelent, ez a név senki számára se ismert, kivétel a beavatottak, és nem szabadna halálbüntetés következtében kimondani!--

Gressmann Hugo: Der Messias(1929)(S.435) Wer den Schleier der Zukunft gelüftet, verrät das Geheimnis der Götter und Muß deshalb sterben! So ist der Tod des Propheten der sicherste Beweis für die Wahrheit dessen, was verkündet hat!
--Aki a jövő fátylát felfedi, az elárulja az Istenek titkait és annak meg kell halnia! Igy a próféták halála a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az igazságot hirdették!--

Lewi Eliphas: Transzendentale Magie(II/102) Ihr, die ihr durch Werke mächtig werden wolt, sagt niemand euere geheimnisten Gedanken! (S.107) Alle Magier, die ihr Werke unter die Leute brachten, starben eines gewaltsamen Todes, und mehrere, wie Cardanus, Schröpffer, Cagliostro und viele andere, sind zum Selbstmord gebracht worden!
--Ti, akik a műveteken keresztül akartok hatalmat, senkinek ne mondjátok el a legtitkosabb gondolataitokat. Minden mágus, aki a művét az emberek közé vitte, erőszakos halált halt, és többen, mint Cardanus, Schröpffer, Cagliostro és sokan mások az öngyilkosságba lettek hajszolva!--

Szóval láthatjuk, hogy a TUDÁS AZ HATALOM egyben, amit bizony nem nagy elõszeretettel igyekeztek a beavatottak másokkal megosztani...

Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!

Klaus Matefi
2008. február 29. 13:42 | Sorszám: 32
Utólagos fordítás:

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000) (S.433)
Jehovah: Der sogenannte unassprechliche Name Gottes, daher in freimaurerischen Ritualen und Gesängen wiederholt für Gott. In einzelnen Hochgraden auch als heiliges Wort.
--Eugen Lennhoff: Nemzetközi Szabadkőműves Lexikon (1932/2000) (433. old.)
Jehova: Az úgynevezett kiejthetetlen neve Istennek, ezért a szabadkőműves rituálokban és énekekben Istenért ismétlődik. Néhány felsőbb fokozatban ugyancsak, mint szent szó.--
Klaus Matefi
2008. február 29. 11:14 | Sorszám: 31
Nagyon lényeges tudni, hogy a tudományok vezető köreinek a többsége is az asztrológiában hisz. Így válhat érthetővé, hogy miért nem közkedvelt egy ilyen jellegű kutatás, mint az enyém...
Tehát nem csak a vallások misztériumai nyugosznak az ősi asztrológián...
Klaus Matefi
2008. február 29. 11:13 | Sorszám: 30
Idézet:
Annyi biztos, hogy a sokezer éves megfigyelés alapján "kristályosodott ki" az asztrológia és az is biztos, hogy a vallások misztériumai erre bazíroznak. Emellett az is biztos, hogy a szabadkőművesség, akik manapság a tudományok vezető pozícióit tudhatják maguknak, hisznek az asztrológiában és foglalkoznak is vele:
http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.

Szólottam Érdemes Fõmester.

/Janus/

Itt megemlíteném, hogy a szabadkõművesség is az ószövetségi legenda "teremtõ Istenét", JHVH-t (=Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, stb.) imádja és tiszteli és rituáljaik középpontjában õ áll, a kereszt szelleme:

Idézet:
Eugen Lennhoff: Internationales Freimaurer Lexikon (1932/2000) (S.433)
Jehovah: Der sogenannte unassprechliche Name Gottes, daher in freimaurerischen Ritualen und Gesängen wiederholt für Gott. In einzelnen Hochgraden auch als heiliges Wort.

http://www.sc33.org.br/fotoalbum/thumb.php?gd=2&src=Aracaju/DSC_1061.JPG&maxw=450 http://www.sc33.org.br/fotoalbum-sc33.html

http://www.oto.de/images/otolamen_color.gif http://www.oto.de/

Egy katolikus templom oltára (saját fotó)

http://www.phoenixmasonry.org/images/illus04.png http://www.phoenixmasonry.org/the_symbolism_of_freemasonry.htm

http://www.libertythink.com/

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 29. 08:49 | Sorszám: 57
Idézet:
Rengeteg bejegyzést hozol létre, de szerintem nehezen lehet kihámozni az asztrológia kontra vallások kapcsolat kutatásának szándékát. S mégegyszer mondom, hitelesebb is lenne, ha szimulációval tudnád mutatni az együttálásokat. Gondoltál már arra, hogy kibéreljél erre a célra egy planetáriumot?

A kutatott terület hatalmas és csak részleteiben érdemes és hatásos vizsgálni. A célom egyértelműen a bibliai vallások misztériumainak maradáktalan (a legendák kezdetétől napjainkig) feltárása és publikálása.
Tudtommal én vagyok az első és feltehetően maradok az utólsó is, mivel igyekszem alapos munkát végezni.

Az általam említett konstellációk (pl. kozmikus kereszt) szemléltetésére legalkalmasabb a Zodiákust ábrázoló radix-ábra, amin azonnal érzékelhető ezek elhelyezkedése.

Idézet:
A legendáknak azonban legtöbbször van valódi alapja.

A bibliai legendáknak kozmikus alapjuk biztosan van, de hogy a mesés történetekhez fűződő szereplők valóban léteztek-e a hozzájuk utalt történésekkel együtt, az már megkérdőjelezhető. Így van ez az ószövetségi legenda babiloni száműzetés előtti "történeteivel" is.
Maga a telavivi egyetem régészéti intézetének igazgatója, Israel Finkelstein professzor is kétkedik a zsidó vallástörténet babiloni száműzetés előtti igazságában, mivel "bizonyíték" erről csak az ószövetségi legendákban leírt dolgok, amit a száműzetés után Ezsdrásék készítettek, tehát semmi régészeti nyomuk nincsen:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 29. 08:04 | Sorszám: 29
Mint láthattuk, ezen égi dolgoknak kozmikus szemponból kizárólagosan csak az i.sz.25.-én este realizálódott kozmikus kereszt tud eleget tenni, ami egyben a zsidó misztika titkos tudományának, a Shem ha Mephorashnak is egyik szellemi forrása is volt. A jelentősége az által is kiemelkedő, hogy ehhez a "T" kereszthez még a Neptunusz és Plútó negatív hatású planéták is csatlakoztak, annak ellenére, hogy elvileg ezt abban az időben még nem ismerhették (?) őket... Peszách előkészületi napja (Niszán 14.), a peszáchbárány feláldozásának az ideje is ennek a kozmikus kereszt kialakulásának a napjára esett. Ez egy egyedülálló egybeesés volt az elmúlt évezredek folyamán!

Idézet:

Távlatok- A Magyar Jezsuiták Folyóirata(1999)(249.old.) A misztériumvallások meghaló és feltámadó istenségeinek halála=természet ciklusainak szimbóluma! A halála és a feltámadása egy és ugyanazon dolog. Szinte minden vallás szoros kapcsolatot lát a halál és a bűn között. Jézus halálában a bűn teljes ereje összpontosul!

Tehát a halál és a kozmikus Krisztus, a kereszt szellemének a "feltámadása", "születése" ugyanazon esemény, amihez a kiemelkedő negatív szellemi hatás, a "bűn teljes ereje összpontosul".
Jézus, mint hús-vér ember i.sz. 25.04.01.-én vasárnap délután (3785. Niszán 14.-én, peszách ünnepét megelőző délután) lett keresztrefeszítve a valóságban, nem pedig pénteken, ha ez az esemény egyáltalán megtörtént... Nem véletlenül a vasárnap számít a keresztények számára minden héten ünnepnapnak.

Ha az újszövetségi legenda írói nem iktatták volna be a "harmadnapra történt feltámadás" mesés gondolatát, a Názáreti Jézus kozmikus misztériuma csak egy rendkívüli peszách-véresáldozat

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

maradt volna, ami valóságban is volt, nem pedig egy "testben csodás módon feltámasztott" (Lukács evangéliuma 24,1-40.) megváltó, aki a legendák szerint majdan "visszajön, hogy ítéletet mondjon élők és holtak felett"..., ami úgymond 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus szempontból.

Jézus ha élt egyáltalán, akkor egy kozmikus misztérium szereplőjeként élte le az életét, és az adott naphoz (i.sz. 25.04.01.) utalt kereszthalával egy ószövetségi véresáldozat lett a "szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért":

Idézet:
Pál levele a zsidókhoz
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 28. 20:41 | Sorszám: 55
Idézet:
Laikusoknak nem mond sokat, márpedig a fórumokat laikusok olvassák zömében. Még mindig azt mondom, világosabban és egyszerübben kellene elmesélned, hogy mit akarsz. Ugye mi is beszélünk már róla néhány ütésváltásban, mire kiderült.

Ez feltehetően így igaz, de ne feledkezzünk meg arról, hogy mindenki laikusként kezdi.
Nem értem a megjegyzésedet arra vonatkozóan, hogy "világosabban és egyszerübben kellene elmesélned, hogy mit akarsz". Mire célzol? A tevékenységem céljára?

Idézet:
Tartalmilag én arra is kíváncsi lennék, hogyan függ össze a szantorini vulkánkitörés a bibliai eseményekkel. Számomra nyilvánvaló, hogy a tenger megnyílása mózes elött, az egyiptomi halak az égböl esemény, a hét szük esztendö nagy valószínüséggel a vulkánrobbanás következményei. Esetleg további dolgok is.

Feltehetően Mózes egy kitalált bibliai szereplő volt Ezsdrásék által... Hogy voltak-e egyáltalán a zsidók egyiptomi fogságban, arra sincsen semmi bizonyíték. Lásd:

"Olyan rég volt, hogy sohasem volt"

A Szantorin vulkán felrobbanásanak a pontos idejét kellene ismerni, de tudtommal elég eltérő dátumokat emlegetnek...

Az biztos, hogy egy vulkán felrobbanása komoly problémákat tudott okozni. Ilyen volt Európára nézve az Eifel-hegységben található Maria Laach-i vulkán felrobbanása kb. i.e. 1o900-ban.

Klaus Matefi
2008. február 28. 15:58 | Sorszám: 52
Idézet:
Arról szerintem senkit nem kell meggyöznöd, hogy az asztrológia és a vallások között lehetnek kapcsolatok.

Ezt nem így tapasztaltam a több, mint három éves fórum-pályafutásom alatt. Amint a vallások misztériumainak kozmikus kapcsolatait kezdtem tárgyalni, akkor vagy ezt a kapcsolatot vonták kétségbe sokáig, vagy az asztológia tudománytalanságára igyekeztek terelni a figyelmet...

Idézet:
Még mindig nem értem azonban, mit akarsz elérni az adattömegek fórumokon történö ismertetésével, szerintem senki se ér rá, azokat elemezni. Szakkönyvben öszze lehet írni azon néhány ember stámára, akik veszik a fáradságot hozzá.

Azt, hogy ki ér rá és ki nem, azt szerintem ne mi döntsük el. Akiket érdekel a táma, azok fordítanak rá időt. Ne felejtsd el, hogy egy nyilvános fórumnak lényegesen több a passzív, nem regisztrált olvasója, mint az aktív.

Folyamatban van részemről egy átfogó témájú könyv elkészítése, de ehhez idővel majd támogatókat, ill. kiadókat szeretnék megnyerni, hisz manapság egy könyvkiadás saját zsebből kész ráfizetés. Csak a kiadók és a boltok nyerhetnek rajta..., a szerző általában deficittel zárja a vállalkozást. Már pedig az ember nem azért kutat és dolgozik éveken keresztül, hogy szellemi terméke következményeként mások tollasodjanak. Ezért, ha nem lelnék támogatókra, úgy a fórumokon történö aktívitásomat fogom számottevően fokozni, hogy minél több emberhez eljuthassanak a kutatási eredményeim.

Idézet:
A fórumokba egyszerüen kommentált csillagtérképeket kellene betenni, amiböl te levezetsz valamiféle állításokat.

Ezeket az asztrológiában radix-ábráknak nevezik, melyekkel már itt is találkozhatsz ebben a topicban. Szándékosan mutattam be i.sz. 23-36-ig terjedő időszakot figyelembe véve a peszách ünnepekhez kapcsolódó radix-ábrákat, hogy a hozzáértők láthassák, hogy mennyire egyértelmű az általam felfedezett kozmikus kereszt szerepe. A laikusoknak persze nem mond feltehetően sokat...

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 28. 12:01 | Sorszám: 28
Idézet:
Vajon melyik "tudományos" közösség vonhatja azt kétségbe, hogy a vallások misztériumai a csillagos éggel voltak kapcsolatban, azaz az ősi asztrológiával? Amelyik ezt megteszi, az vagy nem ért hozzá, vagy szándékosan ködösít...
Ha pedig kénytelenek elismerni, akkor milyen alapon utasítanák el azt a bizonyítást, ami ezt igyekszik feltárni?

Egy írott vallási legendát lehet és lehetett bármikor manipulálni a rejtettség érdekében, amit meg is tettek feltehetően, de a "csillagok" állását szerencsére még nem tudták...

Annyi biztos, hogy a sokezer éves megfigyelés alapján "kristályosodott ki" az asztrológia és az is biztos, hogy a vallások misztériumai erre bazíroznak. Emellett az is biztos, hogy a szabadkőművesség, akik manapság a tudományok vezető pozícióit tudhatják maguknak, hisznek az asztrológiában és foglalkoznak is vele:[/b]

Idézet:
http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.

Szólottam Érdemes Fõmester.

/Janus/

Klaus Matefi
2008. február 28. 08:46 | Sorszám: 27
jav.:

A kozmikus misztérium szempontjából egyedül és kizárólag az i.sz. 25. évben tartott peszách ünnepe jöhet számításba, mint ahogy korábban láthattuk az i.sz. 23-36-ig bemutatott radix-ábrákon (18-19. bejegyzés).

Klaus Matefi
2008. február 28. 08:43 | Sorszám: 26
Ha tehát hitelt adnánk az újszövetségi legendában leírt pénteki napnak, akkor a Názáreti Jézus áldozata valójában nem elégítené ki a vallásos zsidók számára előírt peszách alkalmával (Niszán 14.-én) bemutatandó véresáldozat kritériumát, hisz péntek délután (i.sz. 25.03.30.-án) még csak legfeljebb Niszán 11.-e, vagy Niszán 12.-e lehetett. A kozmikus misztérium szempontjából egyedül és kizárólag az i.sz. 25. évben tartott peszách ünnepe jöhet számításba, mint ahogy korábban láthattuk az i.sz. 23-36-ig bemutatott radix-ábrákon (25. bejegyzés).

Pál (Saul rabbi) fennhangon állítja a levelében, hogy Jézus kereszthalála egy különleges áldozat volt, ami kifejezetten az égi, kozmikus dolgokkal volt kapcsolatban:

Idézet:

Pál levele a zsidókhoz
9,1 [color=red]Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.[/color]

9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 28. 08:35 | Sorszám: 50
Idézet:
Szerintem is jobb, ha a asztrológia-vallások összefüggéseket vizsgálod. Az legalább kultúrtörténet.

Látom, hogy az előző megjegyzésem meggyőző volt...

Tudod, a "holtak feltámadása" után közel kilenc évvel éppen itt az ideje a bibliai vallások misztériumainak valóságos kozmikus alapjait feltárni...
Én globalizáció-párti vagyok, de természetesen nem néhány magánbankár, olajmágnás továbbtollasodása érdekében, hanem a közjó érdekében, hogy minden ember, minden nép boldogan élhesse az egyszeri és megismételhetetlen földi életét, közelítőleg azonos jogokkal és kötelességekkel. Ez nem politika, hanem egy természetes, igazságos és ésszerű emberi vágyakozás.

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 27. 11:30 | Sorszám: 25
"Arról nem szabad megfeledkezni, hogy a jelenlegi zsidó naptárat (héberül lúah, לוח.) II. Hillel uralkodásának idején, i.sz. 359 körül készítették, előtte a mai naptár még nem létezett...

Nagyon lényeges a zsidó hónap első napjának, a Rosh Chodesh-nek (héber: ראש חודש‎.) a pontos megállapítása, hisz az adja a holdhónap első napját, ami nem az újhold napjával volt azonos, hanem a rákövetkező első vagy második nappal. A Niszán hónap 14. napja ehhez képest van a babiloni eredetű holdnaptárban kalkulálva, melyhez az újszövetségi legendák a Názáreti Jézus keresztrefeszítését utalták."

Link

Link

A holdsarló első láthatósága az újhold után 2008-ban:

Idézet:

Link
(középeurópai idő, vagy a középeurópai nyári idő megadásaival)
Újhold: 2008.01.08. 12:37
2008.01.09. Szerencsés körülmények között távcsővel látható
2008.01.10. Látható

Újhold: 2008.02.07. 04:44
2008.02.08. Látható

Újhold: 2008.03.07. 18:14
2008.03.08. Látható

Újhold: 2008.04.06. 05:55 Naplementekor távcsővel látható
2008.04.07. Látható

Újhold: 2008.05.05. 14:18
2008.05.06. Látható

Újhold: 2008.06.03. 21:23
2008.06.04. Látható

Újhold: 2008.07.03. 04:19
2008.07.04. Látható

Újhold: 2008.08.01. 12:11
2008.08.02. Nem látható
2008.08.03. Látható

Újhold: 2008.08.30. 21:58
2008.08.31. Nem látható
2008.09.01. Nem látható
2008.09.02. Látható

Újhold: 2008.09.29. 10:12
2008.09.30. Nem látható
2008.10.01. Távcsővel látható
2008.10.02. Látható

Újhold: 2008.10.29. 00:14
2008.10.30. Nem látható
2008.10.31. Látható

Újhold: 2008.11.27. 17:55
2008.11.28. Nem látható
2008.11.29. Távcsővel látható
2008.11.30. Látható

Újhold: 2008.12.27. 13:22
2008.12.28. Nem látható
2008.12.29. Látható

A NASA adatai szerint i.sz.25-ben a zsidók Niszán hónapjának az újholdja:
i.sz. 25.03.18. 05:46 UT+2:00 Jeruzsálem

Ebből az következik, hogy az akkori zsidó naptár Niszán havának első napja legjobb esetben is csak másnap, azaz 25.03. 19.-én kezdődhetett, feltéve, ha tiszta volt az égbolt és ellenőrizni tudták a holdsarló megjelenését... Ha felhős volt az ég, akkor akár i.sz. 25.03. 20.-ra is eshetett ez a nap, mert a korábban már részletezett zsidó vallási előírások voltak ennek a megállapítására a mérvadók.

Az első esetben i.sz. 25.04.01-re kellett, hogy essen Niszán hónap 14., a második esetben pedig egy nappal későbbre, tehát i.sz. 25.04.02.-re!

Ezzel szemben a vallásos zsidó dátumkalkulátor i.sz. 25.03..18.-t hozza ki Niszán hónap elsejére tévesen:

Idézet:
http://www.hebcal.com/converter/
Hebrew Date Converter
18 March 0025 = 1st of Nisan, 3785

Egy asztronómiai holdhónap (két újhold realizálódásának az időbeli távolsága) 29,530055 nap időtartamú. Ennek az időtartamnak a közepére esik a holdtölte (Nap-Hold oppozíció). Az i.sz. 25.04.01.-én este realizálódott kozmikus keresztnek a szerves része a Nap-Hold oppozíció:

Jézus keresztrefeszítésének az égi vetülete:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos; Szaturnusz konjunkció: 4°Kos; Hold oppozíció: 9,8°Mérleg; Uránusz quadrat: 9,7°Rák; Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

Idézet:
Link
A húsvét eredete
A keresztény húsvét a zsidó pészah ünneppel hozható kapcsolatba, amely sokkal régebbi eredetű, mint a keresztények ünnepe. A pészah az egyiptomi fogságból való kiszabadulás ünnepe, kezdete a zsidó naptár szerint az első tavaszi hónap, Niszán 15. napja. Mivel a zsidó naptárban a hónapok mindig újholdkor kezdődnek, a telehold mindig a hónap 14-15. napjára esik, tehát az ünnep éppen az első tavaszi holdtölte napján kezdődik.

A keresztények által megváltónak tekintett Jézus a Biblia szerint éppen egy zsidó pészah előtti napon, pénteken halt meg, és két nappal később, vagyis a következő vasárnapon támadt fel. A korai keresztények a húsvéttal az ő halálát, illetve feltámadását ünnepelték meg. A kereszténység első évszázadaiban nem született megegyezés arról, hogy pontosan mit és mikor ünnepelnek: a hívők egy része a zsidó húsvét előtti napon, Niszán 14-én emlékezett meg Jézus kereszthaláláról (innen ered a nevük - quartodecimánusok), mások azonban a Niszán 14. után következő vasárnapon Jézus feltámadását ünnepelték.

Az ebből származó viták és eltérések megszüntetése érdekében a 314-es arles-i zsinat kimondta, hogy az összes kereszténynek egyszerre kell megünnepelnie a húsvétot, ez azonban nem oldotta meg a problémát. Ezután a 325-ben tartott niceai zsinat úgy határozott, hogy az egységes keresztény húsvéttal Jézus feltámadását fogják megünnepelni, mégpedig az első tavaszi holdtöltét (azaz a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét) követő vasárnapon. Ennek egyik oka az volt, hogy a keresztény egyház felfogása szerint a húsvétot nem szabad a tavasz beállta előtt ünnepelni, másrészt pedig a hagyományok miatt mindenképpen a holdtölte utáni vasárnapra kell esnie az ünnepnek.

Klaus Matefi
2008. február 27. 11:17 | Sorszám: 24
A zsidó holdhónap első napjának a meghatározása nem asztronomiai pontossággal történt a korábbi időkben. Nem pontosan az újhold beállta (Nap-Hold konjunkció) jelentette a Rosh Chodes-t (Ros Hodes, zsidó újhold), hanem amikor a Hold éppen láthatóvá vált újra. Ezt megbízható tanúknak kellett jelenteni a szanhedrin felé, akik, ha a tanúk szavahihetőségét megfelelő kritériumok alapján elfogadták, akkor kihirdették az újholdat, ami a hónap első napja lett mindig. Ha felhős volt az idő, úgy ez a kihirdetés bizony eltolódhatott...

Egy figyelemreméltó vallásos zsidó cikk ezzel kapcsolatosan:

Idézet:
http://www.pestisul.hu/hetiszakasz.php?name=Bo%20.html
Most mégsem ezen kérdések egyikével foglakozunk, hanem az újhold megállapításának gyakorlati problémájával, és az ezzel kapcsolatos gyakorlatot az abszolút és szubjektív idõ fogalmának tisztázására használjuk fel.

Az idõnek a Hold járása segítségével való mérése nem egyszerû eset, ha az ember nem kimondottan csillagász vagy valamilyen módon nem jártas ebben a témában. Hogy mikor van újhold, nem könnyû szabad szemmel megállapítani, márpedig ennek deklarálása azért fontos, mert ha az idõt ez alapján számoljuk, az ünnepek idejét is ez alapján állapítjuk meg: tehát eszerint a pontos holdállás-diagnózistól függ, megfelelõ idõben tartunk-e jom kipuri böjtöt, vagy széderestét. A Hold járásának ciklikussága nagyjából mûszerek nélkül is kiszámítható, de az újhold kihirdetésének hagyományos változatában, amelyet a Misna, Ros Hasanában találhatunk meg, emberi tényezõk szerepelnek. Az újhold, ugyanis hiába jelenik meg az égen, a rabbinikus bíróságoknak kell kihirdetni, mikortól is számítjuk az újholdat, a rabbinikus bíróságnak pedig megbízható emberek tanúságára van szükség, akik azt állítják, látták az újholdat.

Az idõ megállapításának egymás mellett létezõ több tényezõje a szent idõ abszolút vagy relatív voltának meghatározásához ad támpontot. A megfelelõ idõ megállapításához ugyanis szükség van magára a Holdra, amely a vallásos metafizikai rend szerint Isten világrendjének megbízható (mondhatni abszolút módon) pontos kakukkos órája, valamint szükség van az emberi tényezõre, azaz tanúkra, akik látják a Holdat, tanúsítják, hogy "megtelt" és rabbinikus bíróságra, aki megfelelõnek és megbízhatónak ítéli a tanukat.

A tanúk megítélésénél a Misna Ros hasana traktátus szövegét kell alapul venni: itt különbözõ szempontokat adnak a tanúk elfogadhatóságának megítélésére. Az egyik ilyen hogy fennáll e rokoni kapcsolat (apa-fia viszony, illetve egyéb rokoni kapcsolatok): van vélemény, amely szerint a rokonság kizáró ok, vannak akik tudnak példát, hogy elfogadták a közeli rokonok tanúságát. Nem minõsül megfelelõ tanúnak "a kockajátékos, a kamatszedõ, a galambröptetõ, és a hetedik év termésével üzletelõ", valamint nem minõsülnek elfogadható tanúnak a nõk a szolgák és a gyerekek. (Misna, Ros hasana, 1. 8.).

Az egyik lehetséges válasz az, hogy a vallási idõ periódusainak megállapítása, és ehhez kapcsolódóan az idõ megszentelése nem elsõsorban csillagászati, hanem vallási aktus. Nem az lesz az elsõdleges szempont, hogy valaki a lehetõ legpontosabban meg tudja mondani, mikor van újhold, hiszen ebben az esetben például a kockajátékosok, akiknek sokszor kifejezetten jó szemre van szükségük a játékhoz, kiváló tanúk lehetnének. A tanúknak azonban a Misnában lefektetett szabályok szerint mitzvaköteles, szabad és megbízható (tehát mitzvatartó) egyéneknek kell lenniük.

Ha valaki nem tudja pontosan, milyen az újhold alakja, és mit is kellene pontosan látnia, az sem akadály, hogy tanú lehessen: A Misna szerint: "Rabban Gamliélnek voltak (különbözõ formái a holdról egy táblázaton a falon, a padláson, (Ezeken az ábrákon) amiket megmutatott a laikusoknak, (hediot) és azt kérdezte tõlük: Ezt (a formát) láttad, (vagy) ezt a formát láttad?"

Az újhold idejének meghatározásában tehát sem a szakértelem, sem a fizikai alkalmasság nem, vagy csak csekély szerepet játszik.

Az idõ, mint állandó természeti jelenséghez fûzött jelenség szintén nem elsõrangú szempont az újhold meghatározásánál, ugyanis ha az újhold felhõs idõben nem látható, várni kell, míg kitisztul az ég, és a tanúk valóban láthatják a Holdat. Persze ezt nem húzzák a végtelenségig, ha újhold ideje van, de több napon keresztül nem látható a hold, a hónap kezdetét akkor is kihirdetik, de csak abban az esetben, amikor nincs rá remény, hogy a Hold megújulását emberek tanúsítsák.

Az újhold kihirdetése tehát függ egyrészt az állandó, (abszolút) körülményektõl, a Hold állandó, abszolút idõt mérõ járásától, és függ az emberi tényezõktõl, azaz mikor konstatálja valaki, hogy megtelt a Hold, illetve elegen vannak-e ehhez, és ráadásul megbízható tanúnak bizonyulnak-e, akiknek szavára a rabbinikus bíróságok meghirdethetik az újabb hónap kezdetét. Ezen technikai dolgok, az idõ mérésének pontosabb és megbízhatóbb formái is csak részben módosítottak.

Jelenlegi gyakorlatunk szerint az újhold idõpontját a naptárból állapítjuk meg. Ezzel amellett érvelhetnénk, hogy az idõperiódusok meghatározásánál az emberi elemet minimálisra csökkentettük, a naptárhoz értõk pontos számításokkal határozzák meg percre pontosan az idõpontokat. Ez azonban azért nem elsöprõ érv, mert a kétnapos ünnepeket, amelyeket az idõszámítás bizonytalansága miatt vezettek be, a diaszpóra zsidósága a mai napig köteles megtartani. Lenne rá lehetõség, hogy pontosan meghatározzuk, mely napra esik peszách estéje, de nem tesszük.

L.A. Pincus Alapítvány a Zsidó Oktatásért a Diaszpórában
The L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora, Israel
בסיוע הקרן לחינוך יהודי בתפוצות ע"ש ל. א. פינקוס,ישראל

Klaus Matefi
2008. február 27. 11:10 | Sorszám: 22
Az általam felfedezett és bemutatott kozmikus kereszt, amely

i.sz. 25.04.01. 22:19 Jeruzsálem UT+2:00 (Vasárnap/zsidóknál hétfő)

realizálódott, a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint 3785. Nisan 15.-re esett, ami nem stimmel!

Két független vallásos zsidó weboldalról származó program, mely az általam megállapított Jézus keresztrefeszítéséhez hozzáutalt kozmikus kereszt dátumát kétfeléképpen adja meg...:

Idézet:
http://www.hebcal.com/converter/
Hebrew Date Converter
Gregorian to Hebrew
1 April 0025 = 15th of Nisan, 3785
http://israelvisit.co.il/Calendar/index.html
To find a Hebrew Date equivalent to a Gregorian Date:
1st April, 25 corresponds to 17th Nissan, 3785

Arról nem szabad megfeledkezni, hogy a jelenlegi zsidó naptárat (héberül lúah, לוח II. Hillel uralkodásának idején, i.sz. 359 körül készítették, előtte a mai naptár még nem létezett...

Nagyon lényeges a zsidó hónap első napjának, a Rosh Chodesh-nek (héber: ראש חודש‎ a pontos megállapítása, hisz az adja a holdhónap első napját, ami nem az újhold napjával volt azonos, hanem a rákövetkező első vagy második nappal. A Niszán hónap 14. napja ehhez képest van a babiloni eredetű holdnaptárban kalkulálva, melyhez az újszövetségi legendák a Názáreti Jézus keresztrefeszítését utalták.

Klaus Matefi
2008. február 27. 11:03 | Sorszám: 21
Ha egy kicsit is értenél a bibliai vallások misztériumainak kozmikus kapcsolataihoz, akkor ezek az asztronómiai, asztrológiai ábrák sokat mondhatnának a számodra az újszövetségi legenda Názáreti Jézusának a keresztrefeszítésével kapcsolatosan. Eddig kizárólag egyedül én jelenttettem meg ezeket az ábrákat i.sz. 23-36-ig terjedő időszakra nézve a zsidó peszách ünnepet figyelembe véve.

Sajnos az ilyen feltáró igyekezeteket nem csak a "túl okos" emberkék igyekeznek zavarni, hanem az érintettek is... De hát ez együtt jár egy nyílvános fórummal.

Klaus Matefi
2008. február 27. 09:37 | Sorszám: 19
folytatás:

i.sz. 31.03.27. 12:55 Jeruzsálem UT+2:00 (Kedd)
31.03.25. - 3791. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 32.04.14. 11:00 Jeruzsálem UT+2:00 teljes holdfogyatkotás (Hétfő)
32.04.13. - 3792. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 33.04.03. 16:51 Jeruzsálem UT+2:00 "Partial" holdfogyatkozás (Péntek)
33.04.02. - 3793. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 34.03.23. 17:25 Jeruzsálem UT+2:00 "Penumbral" holdfogyatkozás (Kedd)
34.03.21. - 3794. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 35.04.11. 10:25 Jeruzsálem UT+2:00 (Hétfő)
35.04.10. - 3795. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 36.03.30. 16:12 Jeruzsálem UT+2:00 (Péntek)
36.03.29. - 3796. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

Klaus Matefi
2008. február 27. 09:36 | Sorszám: 18
A Názáreti Jézus keresztrefeszítése az újszövetségi legendák szerint a zsidó naptár Niszán havának (a vallási év első hónapja) 14/15.-re kellett essen, azaz a Peszáh ünnep előestéjére, ami minden esetben közelítőleg Teleholdkor van a babiloni holdnaptáruk szerint. Nézzük meg, hogy milyen asztrológiai konstellációk voltak megfigyelhetők a Zodiákusban i.sz. 23-36-ig a zsidók Peszáh ünnepeikor:

i.sz. 23.03.26 01:17 Jeruzsálem UT+2:00 "Penumbral" holdfogyatkozás (Péntek)
23.03.23. - 3783. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 24.04.12. 20:47 Jeruzsálem UT+2:00 (Szerda/zsidóknál csütörtök)
24.04.15. - 3784. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 25.04.01. 22:19 Jeruzsálem UT+2:00 (Vasárnap/zsidóknál hétfő)
25.04.01. - 3785. Nisan 15
(a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 26.03.21. 23:30 Jeruzsálem UT+2:00 (Csütörtök/zsidóknál péntek)
26.03.21. - 3786. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 27.04.09. 18:27 Jeruzsálem UT+2:00 (Szerda/zsidóknál csütörtök)
27.04.08. - 3787. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 28.03.29. 05:22 Jeruzsálem UT+2:00 (Hétfő)
28.03.28. - 3788. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 29.04.17. 04:45 Jeruzsálem UT+2:00 (Vasárnap)
29.04.15. - 3789. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

i.sz. 30.04.06. 21:42 Jeruzsálem UT+2:00 (Csütörtök/zsidóknál péntek)
30.04.04. - 3790. Nisan 15 (a http://www.hebcal.com/converter/ kalkulátor szerint)

folyt. köv.

Klaus Matefi
2008. február 27. 09:33 | Sorszám: 17
A Názáreti Jézust a zsidó vallási ünnep, a peszáh szellemében feszíttette meg a Szanhedrin (Sanhedrin, Szinedrium, Nagytanács) Pilátus által:

Idézet:
Máté evangéliuma
26,1 Jézus harmadszor szól szenvedéséről
Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz:
26,2 "Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvét ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék."

Márk evangéliuma
14,1 A nép vezetőinek tanácskozása Jézus ellen
Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel;

Lukács evagéliuma
22,1 Júdás elárulja Jézust
Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek.
22,2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.

22,7 Az utolsó vacsora
Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt.
22,8 Jézus ekkor elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: "Menjetek el, és készítsétek el nekünk a húsvéti vacsorát, hogy megehessük."

János evangéliuma
18,39 Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?"
18,40 Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabbást!" Ez a Barabbás pedig rabló volt.

19,14 A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Íme, a ti királyotok!"

A Peszáh ünnepének az időpontja a zsidó holdnaptárban az ószövetségi legenda szerint:

Idézet:
Mózes III.
23,4 A páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe
Ezek az Úr ünnepei, a szent összegyülekezések, amelyeket ki kell hirdetnetek meghatározott idejükben:
23,5 Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén estefelé van az Úr páskája.
23,6 Ennek a hónapnak a tizenötödik napja pedig az Úr kovásztalan kenyereinek ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek.

Mózes IV.
28,16 A páskaáldozat
Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája,
28,17 és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.

Krónikák II.
35,1 A páska ünneplése
Jósiás páskát is tartott az Úr tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján.

Ezsdrás
6,19 Azután a fogságból hazatértek megtartották a páskát az első hónap tizennegyedik napján.
6,20 Mert a papok és a léviták egy emberként megtisztították magukat, mindnyájan tiszták lettek, és levágták a páskabárányt mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, szolgatársaiknak, a papoknak és önmaguknak.

Az ószövetségi legenda pászkaünnep áldozatára vonatkozó előírásai, amit aztán a Názáreti Jézus megölésénél is figyelembe vettek:

Idézet:
Mózes II.
12,9 Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek.
12,10 Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el.
12,11 Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez.

12,43 A páska törvénye
Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a páskára vonatkozó rendelkezés: Az idegenek közül senki sem ehet belőle.
12,46 Abban a házban kell megenni, a házból nem szabad kivinni a húst, és a csontját sem szabad eltörni.

34,25 A nekem szánt áldozat vérét ne ontsd ki kovászos étel mellett, és ne maradjon meg másnap reggelre a páskaünnep áldozata!

Mózes IV.
9,12 Ne hagyjanak belőle reggelre, és a csontját se törjék el. Pontosan úgy járjanak el, ahogy a páskára vonatkozó rendelkezés szól.

Mózes V.
21,22 Az akasztott ember eltemetése
Ha valaki főbenjáró vétket követ el, és kivégzik, ha fára akasztod,
21,23 ne maradjon a holttest éjjelre a fán. Okvetlenül temesd el még azon a napon, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül!

János evangélium
19,31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
19,32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.
19,33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,
19,34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.
19,35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
19,36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg."

Pál levele a zsidókhoz
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

Pilátus nem akarta Jézust keresztrefeszíttetni, hisz nem találta bűnösnek, de a Szanhedrin által felbíztatott tömeg követelésére végül engednie kellett:

Idézet:
Máté evangéliuma
27,15 Jézus és Barabbás Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.
27,16 Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.
27,17 Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: "Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?"
27,18 Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
27,19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: "Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta."
27,20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
27,21 Erre a helytartó újra megkérdezte őket: "Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?" Azok ezt mondták: "Barabbást."
27,22 Pilátus így szólt hozzájuk: "Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Mindnyájan így kiáltották: "Feszíttessék meg!"
27,23 Azután ezt kérdezte: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: "Feszíttessék meg!"
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"
27,26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.

Márk evangéliuma
15,6 Jézus és Barabbás
Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak.
15,7 Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.
15,8 A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik.
15,9 Ő pedig megkérdezte tőlük: "Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" -
15,10 mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.
15,11 A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.
15,12 Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?"
15,13 Azok ismét felkiáltottak: "Feszítsd meg!"
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

Lukács evangéliuma
23,4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben."
23,5 De azok erősen állították: "Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig."

23,13 Jézus és Barabbás
Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet,
23,14 és így szólt hozzájuk: "Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek vallattam ki, és nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok.
23,15 De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el:
23,16 megfenyítem tehát, és elbocsátom." (
23,17 Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot.)
23,18 Erre valamennyien felkiáltottak: "Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!"
23,19 Ez utóbbi a városban történt lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve.
23,20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust.
23,21 De ezek kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg őt!"
23,22 Ő azonban harmadszor is odafordult hozzájuk: "De hát mi rosszat tett ez? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom."
23,23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött.
23,24 Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak:
23,25 szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

János evangéliuma
18,28 Jézus kihallgatása Pilátus előtt
Jézust Kajafástól a helytartóságra vitték. Kora reggel volt. Akik vitték, maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát.
18,29 Pilátus ekkor kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte: "Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?"
18,30 Ezt válaszolták: "Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked."
18,31 Pilátus erre ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" A zsidók így feleltek: "Nekünk senkit sincs jogunk megölni!"
18,32 Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.
18,33 Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?"
18,34 Jézus viszont ezt kérdezte tőle: "Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?"
18,35 Pilátus erre így szólt: "Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?"
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."
18,37 Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra."
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.
18,39 Szokás nálatok, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?"
18,40 Ekkor újra kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabbást!" Ez a Barabbás pedig rabló volt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."
19,8 Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg.
19,9 Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy te?" De Jézus nem felelt neki.
19,10 Pilátus ekkor így szólt hozzá: "Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?"
19,11 Jézus így válaszolt: "Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne."
19,12 Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: "Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak."
19,13 Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.
19,14 A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: "Íme, a ti királyotok!"
19,15 Azok pedig felkiáltottak: "Vidd el, vidd el, feszítsd meg!" Pilátus ezt mondta nekik: "A ti királyotokat feszítsem meg?" A főpapok így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!"
19,16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.

Klaus Matefi
2008. február 26. 21:01 | Sorszám: 16
A kereszt tisztelete, ami JHVH-Krisztus szellemi forrása, természetesen az ószövetségi legendából merítődött, de nem onnan származik, hisz JHVH azonos Mardukkal, Amunnal, Zeusszal, Jupiterrel stb.

A babiloni száműzetés alatt a zsidó nép elitje meg lett ismertetve, ki lett képezve az ősi asztológiára, mágiára, misztériumokra, amit aztán hazatérésük után Ezsdrás vezetésével hasznosítottak. Létrehozták az ószövetségi legendát, melynek a "teremtő Istene", JHVH (akiből ők egy kisajátított nemzeti "Istent" kreáltak, aki nem volt más, mint a babiloni Marduk), ugyanúgy, mit más népek "teremtő Istenei" az ősi asztrológiai ismeretekre lett alapozva. A közel 2500 éve várt messiásuk, Immánuel születési "csillagzata", konstellációja lett JHVH leghatásosabb szellemi forrása is egyben, egy kozmikus kereszt, mely a csúcshatását az 1999.08.11.-én realizálódott teljes napfogyatkozáskor érte el. Ezen felépítésű keresztre alapította meg Ezsdrás a vallása misztériumát. A mesés legenda Ábrahámja ennek a keresztnek az idején, az égisze alatt akarta fiát, Izsákot az "Istennek" feláldozni és a feltételezett történelmi Mózes is ugyanennek a keresztnek a jegyében "kötött úgymond örök szövetséget JHVH-val" a Sínai-hegyen a legenda értelmében. Ennek a keresztnek a történelem folyamán történt időnkénti megjelenése hol szerencsét, hol az ellenkezőjét hozta a népnek, de a várva-várt messiásuk eljövetele úgymond a megváltást és az ószövetségi legendában lefektetett álmokat kellene meghozza a számukra a kezdeti elképzelések szerint.

A legendabeli Ábrahám óta az említett kozmikus kereszt 13 alkalommal "jelent meg az égen", de ez a kereszt nem volt azonos azzal, amihez Pál (Saul rabbi) a világ népeinek szánt vallás messiásának, a Názáreti Jézusnak a keresztrefeszítését utalta:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét!

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött YHVH-Krisztussal".

-927.09.06. 05:23 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:4,1°Szűz; -Uránusz oppozíció:3,9°Hal; -Mars quadrat:5,8°Iker; -Szaturnusz oppozíció:27,5°Skorpió
1Kir 11.11
-"Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: "Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom"
Salomon királyhoz egy akkor kialakult kozmikus keresztből "szólt" YHVH szelleme! Most, hogy Salomon elhagyta atyái "Istenét", újra megjelent, ugyanolyan formában mint régen, de most szövetségkötés helyett büntetést hozott a birodalomra!

-723.02.06. 07:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:10,7°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:10°Oroszlán; -Mars quadrat:11,2°Bika; -Szaturnusz oppozíció:12,2°Skorpió
-IV. Szalmanasszar asszir király elfoglalta -723-ban Szamariát, majd -722-ben Sargon végleg elpusztította (asszír fogság).

-450.05.18. 04:56 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:20,3°Bika; -Uránusz oppozíció:20,7°Skorpió; -Mars quadrat:13,5°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:18,7°Vízöntő;( -Neptunusz konjunkció:18,7°Vízöntő
-A Purim ünnep kozmikus eredete!
-Siddhartha Gautama (Buddha) születése

364.01.20. 21:25 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:1,3°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:29,6°Rák; -Mars quadrat:25,4°Kos; -Szaturnusz oppozíció:25,9°Mérleg
-Nem véletlenül javasolta Juliánus császár 361 körül a zsidó vallási vezetésnek, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe és építsék fel a 3. Templomot!
-A laodiceai zsinat egyik határozata megszüntetni a szombat-ünneplés gyakorlatát és
ehelyett a vasárnap-ünneplésre változtatja!

639.05.08. 21:01 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,6°Bika; -Uránusz oppozíció:20,3°Skorpió; -Mars quadrat:22,9°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:22°Vízöntő
-A mohammedánok elfoglalják 638-ban Jeruzsálemet!
-638 óta találkoznak a zsidók imádkozni a Siratófalnál (Kotel maaravi), panaszkodni a Templom elvesztése miatt!
-Siddhartha Gautama születését követõ 1089. évben, 639-ben Songtsen Gampo király megalapította Tibet fõvárosát, Lhasat és a híres Jokhang templomot elkezdte felépíttetni.

910.08.07. 23:13 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,1° Oroszlán; -Uránusz oppozíció:12,7° Vízöntő; -Mars quadrat:10,3° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:13,5° Bika
(annular napfogyatkozás!)
-A Cluny kolostor alapításának és a reformmozgalom okának "égi" forrása.

1114.12.29. 02:38 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:13,9° Bak; -Uránusz oppozíció:15,5° Rák; -Mars quadrat:10,1°Mérleg; -Szaturnusz oppozíció:10,9°Kos
-A Templomosok Jeruzsálemben felfedezik "kozmikus Jézus" valódi keresztjét.
-Az 1114-ben Esztergomban üllésező szinódus megtiltja a zsidóknak a földművelést. Ettől kezdve kizárólag kereskedésre, kölcsönügyletekre specializálódnak.

1388.04.07. 8:42 UT
Nap-Hold konjunkció:25,9°Kos; -Uránusz oppozíció:27,5°Mérleg; -Mars quadrat:29,6°Bak; -Szaturnusz oppozíció:5,7°Oroszlán
-Christian Rosencreutz születése

1453.01.10. 00:53 UT
Nap-Hold konjunkció:29,1° Bak; -Uránusz oppozíció:28,5° Rák; -Mars quadrat:3,1°Bika; -Szaturnusz oppozíció:0,5°Skorpió
-Rosslyn Kápolna építésének motivációja!
-Ausztria főhercegség lesz.
-Machu Picchu építése Viracocha (a Teremtö Isten) tiszteletére!
-A törökök elfoglalják Konstantinápolyt, ez a Kelet-Római Birodalom bukását jelentette!
-A Torinói Lepel a Savoyai herceg tulajdonába megy át!
-Vége a Százéves Háborúnak!
-Johann Valentin Andreae: Chymischen Hochzeit Christiani Rosencreutz Anno 1459
(1459 = 1453 "Christiani Rosencreutzot egy király lakodalomra hívja a kastélyába, és ott megismerkedik a mágikus tudományokkal!)

1726.05.02. 01:49 UT
Nap-Hold konjunkció:11,3° Bika; -Uránusz oppozíció:11,2°Skorpió; -Mars quadrat:10,8°Oroszlán; -Szaturnusz oppozíció:3,5°Vízöntő
-Jacub Lejbowicz Frank születése. Erre alapozta később a nyílvánosságra hozott "messiási" mivoltát.

1999.08.11. 12:09 UT +1.00 Straßburg
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

A Názáreti Jézus keresztjét (a hagyomány szerint egy "T" kereszt) ugyanaz az öt égitest építette fel, mint az előbb bemutatott tizenhármat, csak más elrendeződésben és a másik kettő, az abban az időben elvileg nem ismert (?...) Neptunusz és Plútó negatívhatású planéták is részt vettek egy szabályos kereszt (+) kialakításában ezáltal. Az asztrológiai szabályzók szerint valóban elmondható volt, hogy "magára vette a világ bűneit!":

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!) [u]Vasárnap[/u]
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos, -Szaturnusz konjunkció: 4°Kos, -Hold oppozíció: 9,8°Mérleg, -Uránusz quadrat: 9,7°Rák,[/color] [color=blue]-Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak;

Ennek a vasárnapnak a délutánján feszíttette keresztre Jézust a szanhedrin, a zsidó Nagytanács peszách-véresáldozat, pászkabárány gyanánt, amikor már asztrológiai szempontból a Nap-Hold oppozícióban volt.

Az említett öt égitest, a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz együttállásakor születtett a Názáreti Jézus a misztériumok szerint a keresztrefeszítését megelőzően harminchárom évvel, i.e. 8.02.10.-én:

A Názáret Jézus születése:
-7.02.10. 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció: 20,1°Vízöntő, Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció: 29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

A Nap mögött felsorakozott Mars, Szaturnusz és Uránusz negatív hatású planéták erős hatáscsökkenést szenvedtek a szabályzók szerint, így a konstelláció a "JÓ" szellemi hatás forrása volt az asztrológia előírásait figyelembe véve. Megszülethetett a a világ népeinek szánt messiás...

A betlehemi csillag nem egy látható csillag volt az égen, hanem a korábbi ilyen együttállások Zodiákusban elfoglalt helyeinek az összekötései által képezett nyolcágú csillag, amit csak beavatottak ismerhettek és csak ők tudták ennek ismeretében előre kikalkulálni a jövőben bekövetkezendő hasonló együttállások idejét és a Zodiákusban elfoglat helyüket.

A zsidó vallás titkos tudományának, a kabbalah-nak a Shem ha-Mephorash-a ("Isten 72 szelleme") az említett öt égitest konstellációvariációira épül Újhold és Telihold figyelembevétele mellett,

A mai hivatalos magyarázatok hamis keresztény és római kronológia keverékére bazírozva[/color] feltehetően szándékosan és céltudatosan Jézus feltételezett élete kezdetét legkorábban az i.e. 7. évvel feltételezik és keresztrefeszítését legkorábban az i.sz. 26. évre teszik, ezzel kizárva és akadályozva a tényleges és valódi megoldás nyilvánosságra kerülését, elismerését, ami egyáltalán nem a céljuk szemmel láthatóan... Eddig semmilyen elfogadható magyarázattal nem tudtak előhozakodni és ezután se fognak tudni, hisz a valódi dátumok "égi eseményei" az alapjuk a misztériumoknak, melyeket az előbb részleteztem.
Eszükbe sincsen megvitatni ezeket a tényeket a "tudománytalan" közhely fennhangon történt emlegetése mellett. Így aztán feltehetően a nagynyilvánosság csak az eddigi előszeretettel pártfogolt és publikált téves hipotézisekkel lesz kénytelen beérni...

Vajon melyik vallás vezetésének vagy titkos társaságnak lenne az érdeke ezen dolgog elismerése?...

A bibliai legendák kozmikus misztériumai tehát már többet nem megoldatlanok, de hogy elismerve mikor lesznek, azt nem lehet tudni...

Feltehetően ezután is a komolytalan és értelmetlen "továbbkutatás" látszata lesz fenntartva, téves hipotézisek rendszeres felvetése mellett a valódi és egyedüli megoldás mellőzése céljából...

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 26. 20:52 | Sorszám: 48
Bevallom neked az igazat, hogy nem szándékozom vitázni a születés pillanatában történt lélek kialakulásának az igazságáról. Annyi biztos, hogy a sokezer éves megfigyelés alapján állította ezt az ősi asztrológia és az is biztos, hogy a vallások misztériumai erre bazíroznak. Emellett az is biztos, hogy a szabadkőművesség, akik manapság a tudományok vezető pozícióit tudhatják maguknak, hisznek az asztrológiában és foglalkoznak is vele:

http://www.szabadkomuvessopron.hu/rajzolatok/esthajnalcsillag.html
Nem csillagászati és nem asztrológiai szempontból kívánom tehát vizsgálni, annál is inkább, mivel Testvéreim ezt saját munkáikban megteszik, hanem sokkal inkább a történelem folyamán a köztudatban hozzá kapcsolt asszociációk, a születés és elmúlás, a kezdet és a vég, a szerelem és háború kettõsségének és egyben harmóniájának megnyilvánulásaként.

Szólottam Érdemes Fõmester.

/Janus/

Annyit azért hozzátennék, hogy az anya szervezete a magzatnak feltehetően ad egy védettségek bizonyos külső behatásokkal szemben, mint egy Faraday-kalitka. Hogy milyen kozmikus sugárzás esetén, azt vizsgálni kellene, amire nekem sajnos nincsen módom.

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 26. 17:21 | Sorszám: 15
A kereszt tisztelete, ami JHVH-Krisztus szellemi forrása, természetesen az ószövetségi legendából merítődött, de nem onnan származik, hisz JHVH azonos Mardukkal, Amunnal, Zeusszal, Jupiterrel stb.

http://magyarorthodoxia.org/page/5/4/2.aspx
Az Egyház számára a kereszt a dicsőség jelvénye, a bűn és a halál fölötti győzelem jele.
A Szent Kereszt felmagasztalása
A kereszt a Szent Írásban, már az Ószövetségben is úgy mutatkozik meg, mint oltalmazó jel, amelyet Istentől kapott jelként hordoznak a bűnt elutasító emberek: "Járd be az egész várost, és jelöld meg tau-val azoknak a férfiaknak a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne művelnek. (… Utána járjátok be a várost és pusztítsatok… Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok" (Ez 9, 4-6).

http://www.fvr.hu/forras/LegMajj.htm
Ezech. 9, 4-ben ez olvasható: "És mondotta neki az Úr : Járd be Jeruzsálem városát és jelöld meg tau-val ama férfiak homlokát, aki siránkoznak és bánkódnak mindamaz utálatosságok miatt, amelyek benne történnek." A thau(t) a héber betűsor utolsó betűjének neve ; régi héber és arámi, sőt etiops, francia, görög, latin és kopt alakja a kereszt ( X , + ). Ezekiel szerint az általános öldöklést csak azok kerülhették el, akiknek homlokát a kereszt jele ékesitette. Ez a betű az egyiptomiak és más régi népek titok-tanai szerint az élet jelképe volt.

http://www.parokia.hu/bible/
Ezékiel
9,4 Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak az embereknek a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek amiatt a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne.
9,5 A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek!
9,6 Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz az emberekhez ne nyúljatok, akiken jel van! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak.
9,7 Majd ezt mondta nekik: Tegyétek tisztátalanná a templomot, és töltsétek meg az udvarokat halálra sebzettekkel! Menjetek! Ők tehát mentek, és öldököltek a városban.

http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Ez a megjelölés megismétlődik a Jelenések könyvében is, ami az ószövetségi legendák megkoronázása, azaz a közel 2500 éve várt zsidó messiás, Immánuel fellépését tárgyalja:

Jelenések könyve
7,2 Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,
7,3 és így szólt: "Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit".

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 26. 11:39 | Sorszám: 44
Legjobb tudomásom szerint a külső hatások emberre és a természetre gyakorolt kihatásait egyetlen tudományág se kutatja. Lehet hogy okkal? Előszeretettel csak az égitestek gravitációs hatását emlegetik, pedig ezen kívül van elektromágneses és kozmikus behatás is...
Elgépeltem a szöveget, elnézést!
Mindenféleképpen kell az egyház papjainak és a zsidó vallás rabbijainak a véleményét is figyelemmel kísérni, hisz általuk vannal embermilliók befolyásolva. (Izrael főrabbija pedig már valakinek számít. Nem szabad elfelejteni, hogy Izrael alkotmánya a Tóra...)
Nekik illene legjobban ismerniük a misztériumaik titkait, amit természetesen csak nagyon kevesen ismernek.

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 25. 20:01 | Sorszám: 14
Az egyház elképzelései a keresztről:

Link
A kereszt misztériuma
Részlet XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenetéből
A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét. A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje.

A kereszten mutatkozik meg Isten irántunk érzett erosza. Hiszen az erosz - ahogy Pszeudo-Dionüsziosz mondja - az
az erő, "mely nem engedi meg a személynek, aki szeret, hogy önmagába zárkózzon, hanem arra készteti, hogy
egyesüljön azzal, akit szeret". Létezhet-e "őrültebb erosz" annál, ami Isten Fiát arra indította, hogy egyesüljön velünk olyannyira, hogy sajátjaként szenvedje el bűntetteink következményeit?

http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s231.html
kereszt misztériuma
A keresztény szellemiség lexikona
A kereszt misztériuma annak az isteni szeretetnek misztériuma (Jn 3,16; 1Jn 3,16), ami a kereszten mutatkozott meg: Isten rejtett bölcsességének titka (vö. 1Kor 2,7), a zsidók és pogányok, vagyis minden nép üdvözítésének Krisztusban megvalósult terve (Ef 2,14-17; 3,3; Kol 1,27).
A kereszt misztériuma végeredményben maga Krisztus (vö. 1Kor 2,1- 2: ,,Azért jöttem, hogy Isten titkát hirdessem, a megfeszített Krisztust''). -- ,,Fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsôülés reménye'' (Kol 1,27). A kereszt tulajdonképpeni titkát a világ nem értheti meg, bár a világban jelen van mint élet a halálból, gyôzelem az erôszakmentességbôl, erô a gyengeségbôl. Ebben az értelemben ,,tündököl Krisztus keresztjének titka'' (l. Venantius Fortunatus, nagyheti vesperáshimnuszában).
A keresztnek azonban van egy másik titka is: benne mutatkozik meg teljesen az emberi gonoszság. A szeretet és a bûn ezen elválaszthatatlan titkában bukkanunk rá az emberi szenvedés történetére. A kereszt tanítása nem engedi meg, hogy ,,átnézzünk a világ sok keresztje fölött: szótlanságba fojtott szenvedések, számtalan ember üldözése és halálra kínzása hite, faja vagy politikai meggyôzôdése miatt, ártatlan gyermekek üldözése Heródes idejétôl Auschwitzig, sôt a legújabb idôkig ...''. Az ilyen szenvedés elnémít. Egyedül csak Isten válaszolhat minderre a keresztrôl az emberiség szenvedéstörténetébe sugárzó reménnyel. A kereszt az emberrel szolidárisan együttszenvedô Isten titkát tárja föl elôttünk, képessé tesz arra, hogy ,,másokkal együtt szenvedjünk és így megértsük Jézus szenvedésének misztériumát'' (A II. Vatikáni Zsinat záródokumentumából).

Szóval az "Atya" (JHVH-Krisztus) "irgalmának korlátlan ereje", szeretete maga a bűn és a halál forrása, a kereszt, amin a "JÓ"-nak kereszthalált kellett halnia... Hogy ezzel a fából tákolt kereszten történt halálával kit váltott meg a bűnöktől, erre az azóta elmúlt 20 évszázad egyre választékosabb ember által elkövetett bűnök adják meg a választ... Tehát senkit.
A kozmikus vetületét nézve a keresztnek, mivel ezek a konstellációk visszatérő események, így erre se áll fenn a bűnöktől való végleges megváltás...

Klaus Matefi
2008. február 25. 19:56 | Sorszám: 13
Az előbb írtakhoz két idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--

http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist. Die Erde erbebt.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ elsötétül, amikor Isten fia ki lett a halálnak szolgáltatva. A föld megremeg.--

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 25. 19:53 | Sorszám: 39
A topic címe: Klaus Matefi sátánizmust akar?

A véleményed szerint mi köze van ahhoz, hogy én hiszek-e az asztrológiának, vagy sem?

A kereszténység misztériuma az asztrológiára épül. Attól a létrehozói és a hívő tömegei szerinted sátánisták?

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 25. 19:41 | Sorszám: 12
Bizonyos szempontból nevezhetnék a Názáreti Jézus kegyetlen kereszthalála közvetlen okozójának, a "szent keresztnek" az imádatát egyszerűen egy rossz, gúnyolódó tréfának, a véresáldozat (páskabárány) gyanánt (Pál levele a zsidókhoz 9,22-24) keresztrefeszített embertársunk szenvedése és halála megcsúfolásának is... Melyik jóérzésű ember magasztalná fel, nevezné "szentnek" azt a gyilkos eszközt a szerette kínhalála után, ami a vesztét okozta neki és rádásul a bűn és a halál jelképes forrása is egyben?

Jézus természetesen nem támadhatott fel halottaiból se egy vasárnapi napon, se máskor, de a peszách véresáldozatként betudható keresztrefeszítés viszont valóban egy vasárnapi napon történt, i.sz. 25. 04.01.-én, azaz 3785 Niszán 14.-n, amikor éppen holdtölte volt. Ez a telihold (Nap-Hold oppozíció) egy nagyon ritka égi jelenség, egy olyan kozmikus kereszt kialakításában vett részt, melyhez nem csak a zsidó misztika titkos tudományának, a Shem ha-Mephorash-nak ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásait felépítő, az asztrológiai szabályzók szerint negatív hatású Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták csatlakoztak, hanem a szintén negatív szellemi hatású Neptunusz és a Plútó is! A mai tudományos álláspont szerint az utólsó két, szabadszemmel nem látható planétát elvileg akkor még nem ismerhették...?...

A keresztrefeszítését megelőzően 33 évvel született a Shem ha-Mephorash ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásainak (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz) az együttállása, konjunkciója (misztikus kígyó!) alkalmából. A Nap mögött felsorakozott negatív hatású planéták erős hatáscsökkenést szenvedtek az asztrológiai szabályzók szerint, ezért tudott a "JÓ" megszületni, akinek a misztériumok szerint a születési konstellációját képező égitestek által kialakított kozmikus kereszt alkalmával kellett meghalnia, azaz kereszhalált halnia... Tehát a misztikus kígyó szoros kapcsolatban áll a kereszttel, amit a következő alkémiai ábrák szemléltetnek hatásosan:

A beavatatlan személyeknek először a fenti alkémiai ábrákat kell tudniuk értelemezni ahhoz, hogy megértsék a Jézus születése és keresztrefeszítése közti kozmikus összefüggést, a misztérium lényegét.

Ennek részletesebb megismertetéséhez tudnám ajánlani a következő forrásokat:

Jézus nem azonos Krisztussal!

A kígyó és a kereszt

Klaus Matefi
2008. február 25. 19:35 | Sorszám: 11
Ha ezek után is kételkedik valaki abban, hogy Jézus keresztjének a misztériuma nem egy egyszerű fából ácsolt fakereszthez volt utalva, hanem egy "égi jelenséghez", hát...

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 25. 19:31 | Sorszám: 37
A megjegyzésed szándékosan kötözködő és logikátlan...
Ha bárki a kozmikus misztériumok feltárásán tevékenykedik, az nem kell együtt járjon az asztrológiába vetett hitével. Az, hogy én miben hiszek, az az én privát dolgom a véleményem szerint. Semmit nem változtat az eredményeim helyességén. Aki pl. vallástörténettel foglalkozik, annak vallásosnak kellene lennie szerinted? Badarság...

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 24. 20:48 | Sorszám: 10
Nézzünk meg néhány, a kereszttel kapcsolatos bibliai és egyéb idézetet:

Pál levele a korinthusiakhoz
1,18 A kereszt igéje Isten hatalma
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.,

Pál második levele a korinthusiakhoz
2,14 De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.,
2,15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között:,
2,16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre., De ki alkalmas erre?

http://www.communio.hu/ppek/konyvek/wrgal01.txt
Pálnak a kereszt a fontos (6,14-15)
Pál a 14. versben ellenfeleinek viselkedésével saját magatartását állítja szembe. Ô nem a ,,testtel'' dicsekszik, sem a sajátjával, sem valaki máséval. Ezek helyett -- az eredeti szövegben az ellentét jól érvényesül -- ô Krisztus keresztjével dicsekszik, és ez éppen a ,,test'' megsemmisítését jelenti. Csak a kereszt érdemel dicsôítést, mert egyedül a kereszt a hatékony.
Mert egyedül az számít és ér valamit, amit a kereszt hozott létre.

http://www.unitarius.com/kermag/magvetok/2002/2002_23/2002_23_jakubinyi1.htm
Isten a keresztfán uralkodik
Szent Venantius Fortunatus püspök (meghalt 600 után) híres himnuszát - a Vexilla Regis prodeuntot ("Királyi zászló jár elöl" vagy "Király zászlói lengenek") - a nagyhéten, nagypénteken és a Szent Kereszt ünnepén énekeljük. A 3. versszak Sík Sándor fordításában: "Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt: »Az Úr, halljátok nemzetek! Kereszten trónol köztetek«" (Szent vagy, Uram 82; Éneklő Egyház 79). A költő a Zsolt 96,10-re utal, amely a régi római zsoltárkönyvben így állt: "Dicite in gentibus: Dominus regnavit a ligno" (hirdessétek a nemzetek közt: Uralkodik az Úr a fáról). A Psalterium Romanumnak ezt a betoldását Szent Jeromos meghagyta. Az egyházatyák Szent Jusztintól kezdve mind ismerték, és Krisztus győze­delmes keresztjének megjövendölését látták benne. Mivel a zsidó szövegben nem szerepel, Szent Jusztin egyenesen azzal vádolja a zsidókat, hogy kitörölték a szót szövegükből, mert az Krisztus keresztjét bizonyítja: "És a Dávid által mondott 95. zsoltár szavaiból ezt a csekélységet ők elhagyják: »a fáról«, merthogy ő azt mondja: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik a fáról, de ők ezt így adják tovább: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik."7

A "fáról" betoldás nem szerepel a maszoréta Bibliában, sem a Szeptua­gintában, sem a Vulgatában, csak a Vulgatát megelőző latin szentírásfordítások némelyikében (Vetus Latina) és a Szeptuaginta néhány kódexében. Különben a zsoltárt az 1Krón 16 is közli, s a 13. versben ott sem szerepel a "fáról" szó.

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története (1983)(I./118.)
Érdekes jelensége a keresztény imaéletnek, hogy imádságaikat keleti irányba fordulva és a kereszt jele előtt mondták el. Kelet felé azért fordultak, mert onnan várták az Úr eljövetelét, a kereszt pedig az Úr érkezésének diadalmi jele volt

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 24. 20:37 | Sorszám: 35
Kedves Rendes Kis!

Az előző bejegyzésemben megtalálod a véleményemet.
Én a bibliai vallások kozmikus misztériumait igyekszem feltárni, melyek az ősi asztrológiára bazíroztak.
Az, hogy ki hisz az asztrológiában, vagy ki nem, az lényegtelen ebből a szempontból.

Van aki látod a feltáró tevékenységemet sátánizmusnak tartja, Te pedig ráolvasásnak... Még biztosan lesznek egyéb elképzelések is...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 24. 20:28 | Sorszám: 34
Kedves honfi!

A véleményem az, hogy az ember csak olyan dolog felett törjön pálcát, aminek a helytelenségéről meg tudott győződni. Azért mert manapság, a computerizált világban azt hisszük, hogy majnem mindent ismerünk, az még nem azt jelenti, hogy ez így is van... Az emberi lélek kialakulását a vallások a "csillagos ég" következményének tekintik, csak nyíltan nem foglalnak állást a kérdésben.
Egy messiás is csak megfelelő "csillagzat" alatt születhet, mert különben csak hétköznapi ember lenne...

Zsidó vallási vezetők véleménye a születés misztériumáról:
http://www.zsido.com/rebbe/02szuletes.htm
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Mikor keletkezik a lélek?
A lélek születéskor hatol a testbe s teremt ezáltal életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejezodési formájává az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk. Az élet folyamata sokkal több, mint egyszerű biológia jelenség: növekedés, fejlődés és a bennünk rejlő képességek kibontakoztatása is egyben. Teljes életet csak az él, aki ráhangolódik lelke magasztosabb céljaira, aki megérti küldetését.

Miért olyan különleges esemény a születés?
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben semmiből teremtünk valami kézzelfoghatót. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, sem a legokosabb férfi, sem a legokosabb nő nem tudja megmagyarázni a születés misztériumát.
A születés az Örökkévaló adománya.

http://www.nai-israel.com/aktuelles.asp
16.März.2001 (Fr.) - 21.Adar.5761
Geburt nicht vorlegen
Der sefardische Oberrabbiner Elijahu Bakschi-Doron bestimmte, daß es verboten ist die Geburt eines Kindes auf einen früheren Zeitpunkt zu verlegen, wenn nicht ärztliche Beweggründe es erfordern. Bei der Geburt, so der Rabbiner, würden das Schicksal und die Persönlichkeit des Menschen geformt und daher dürfe man nicht in den Naturprozeß eingreifen. Diese Gezetz befindet sich in einer neuen Gesetzessammlung, die diese Woche herauskam.
--A szülést nem előrehozni
Elijahu Bakschi-Doron szefárd főrabbi úgy határozott, hogy tilos egy gyermek szülését egy korábbi időpontra helyezni, ha nem orvosi indíték követeli meg. A szülésnél, így a rabbi, lesz az ember sorsa és személyisége kialakítva és ezért nem szabad az embernek a természeti folyamatba beleavatkoznia.
Ez a törvény egy új törvénygyűjteményben található, ami ezen a héten jött ki.--

[b]Manapság nem az a célja véleményem szerint a tudományok "irányítóinak", hogy ez a kérdés a valóságában fel legyen tárva...

A Földünkre ható külső, folyamatosan változó elektromágneses és kozmikus hatás véleményem szerint hat a természetre is, tehát az emberre is.

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 22. 16:34 | Sorszám: 31
Kedves honfi!

Milyen állításaira célzol az asztrológiának? Mennyire ismered az asztrológia állításait? Ezeket azért kérdezem, mert dolgokon csak úgy érdemes vitatkozni, ha mind a két fél tájékozott a vitatéma tárgyát illetően... Szóval mennyire vagy tájékozott az asztrológia állításaival kapcsolatosan?

Tudod-e pl. hogy a Vehlow-féle házak miben különböznek a többitől és mi célt szolgálnak?

Annyit természetesen mondhatok, hogy soha nem csináltam személyi horoszkópellemzést és nem is fogok.

Egyetlen vallás számára se lehet sértő az, ha valaki feltárja a misztériumaik valódi kozmikus alapjait, hisz ezt már számtalan kutató megpróbálta, de eredménytelenül, Ha pedig megkérdőjelezik a helyességét, akkor ellen kell bizonyítani... A vallás-filozófia fórumok ezért is lettek kitalálva, hogy meg lehessen a vallásokkal kapcsolatos bármilyen dolgot nyíltan vitatni, persze kulturál körülmények között és megfelelő stílusban.

Az, hogy a vallások soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel traktálják hívő tömegeiket, mindennemű bizonyíték és bizonyítást mellőzve, egyedül az emberi hiszékenységre apellálva, én pedig ennek a lehetetlenségét hangsúlyozom, az se lehet sértő egyetlen vallás számára se.
Sőt az se lehet sértő számukra, ha az etikailag és jogilag nem tolerálható törvényeiket, előírásaikat veszi az ember nagyító alá. Ezek beletartoznak a mitológiakutatás körébe.

Én egy hívő katolikus családból származom, semmi okom nem lett volna pl. a buddhizmust kutatni, amikor a Biblia tanításain nevelkedtem... A suszter maradjon a kaptafánál...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 22. 12:17 | Sorszám: 29
Kedves Foma!

Feltehetően félreérthettél engem. Nekem nem az asztrológia vélt igazságait a szándékom feltárni és igazolni, hanem a bibliai vallások misztériumainak az asztrológiai alapjait.

Azért a kettő között van némi különbség...

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 22. 10:27 | Sorszám: 9
jav.:
tippedet...
Klaus Matefi
2008. február 22. 10:26 | Sorszám: 8
Kedves onogur!

Hálásan köszönöm a tippeted! Csodálom, hogy eddig ezt nem vettem észre...

Üdv

Klaus

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 22. 10:24 | Sorszám: 27
Kedves Foma!

A hit szép és jó és felemelő is tud lenni, ha nincsen mások kárára... Te emlegetsz egy olyan "Istent", aki az "újszövetségi legendákban" a szeretet és megbocsátás "Isteneként" van feltüntetve, de pl. Ezékiel ezt a kérdést máshogy festi le egy kicsit:
http://www.bibliacatolica.com.br/13/33/9.php
Ezekiel könyve, 9
3. Izrael Istenének dicsõsége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán,
4. és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyûségek miatt, amelyeket mûvelnek benne."
5. A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta!
6. Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom elõtt voltak.
7. És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak.

Szerencsére nem vagyok egy túl hiszékeny ember és egyedül ennek köszönhetem, hogy nem kerültem a kutatásaim folyamán zsákutcába...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 22. 10:17 | Sorszám: 26
Kedves honfi!

Szerintem ha olvasgattad az eddigi írásaimat, rá kellett volna jönnöd, hogy a bibliai legendák valódi asztrológiai vonzatait igyekszem feltárni és sikeresen. Az asztrológiában csak nemrég óta kételkednek, korábban "királyi tudományként" volt számontartva. Akkor miért ne épültek volna ezen ismeretekre fel a vallások misztériumai?... Miért akarja ezt a tényt egyes mai "tudományos" iggyekezet szándékosan elhallgatni, nevetségessé tenni, "tudománytalan" bélyeggel ellátni? Ennek természetesen megvan az oka!...

A mitológiakutatás nem az asztrológia igazságainak a bizonyítására hivatott, hanem pl. az erre épülő vallási legendák misztériumainak a feltárására.

De ugyan melyik vallás vezetésének, vagy titkos társaságnak lenne az érdeke ezen dolgok valóságos feltárása? A szabadkőművesség, kik szintén JHVH-t, a kereszt szellemét Istenítik, minden jelentősebb tudományos helyen képviselve vannak...

A bizonyításom nem ebben a topicban olvasható majd, hanem a

"Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!" című topicban,

melyben igyekszem közérthetően az állításaimat alátámasztani.

De tudom ajánlani a jobb szemléltetési lehetőségek miatt az origó fórumon indított topicomat, vagy a saját fórumomon lévőt:
http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=162120
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,78,-j-zus-szuelet-s-nek-s-kereszthal-l-nak-kozmikus-eredete.html

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 21. 23:09 | Sorszám: 6
Kedves honfi!

A bibliai vallások misztériumai az ősi asztrológiára épültek fel. Kis türelem és igyekszem érthetően és szemléletesen bizonyítani.

Mint már a másik topicban is kértem, nagy segítség lenne számomra, ha megtudhatnám, hogy hogyan lehet erre a fórumra képeket behelyezni.

Üdv

Klaus

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 21. 22:59 | Sorszám: 21
Kedves honfi!

Erre a fórumra is tennék be képeket, ábrákat, de ehhez az kellene, hogy valakitől megtudjam, hogy milyen módon lehetséges. Ha ebben tudnék segítséget kapni, megköszönném.

Lenne egy kérdésem. Honnan vagy Te annyira biztos abban, hogy az ember születésekor a lélek kialakulásában semmi szerepe nincsen a pillanatnyi "égi helyzetképnek"? Végeztél személyesen ezzel kapcsolatosan kutatásokat, vagy pedig csak a mai "tudományos magyarázatnak" tűnő feltétel nélküli elzárkózás motivál ezzel kapcsolatosan?

Abban egészen biztos lehetsz, hogy a vallások misztériumai az ősi asztrológiára épültek...

Üdv

Klaus

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 21. 22:26 | Sorszám: 4
Mint ahogy már ezt korábban is írtam, nem gondolhatja egyetlen ember se komolyan, még a leghívőbb hívő se, hogy a Názáreti Jézus fából tákolt keresztje lett volna a "megváltás eszköze". Egy messiásnak nevezett egyént nem földi dolgok miatt tartanak annak, hanem az "égi dolgokkal" való kapcsolata következményeként.

Bizony nevetséges és megmosolyogni való lenne, ha egy világvallás egy emberek által készített fakereszből származtatná JHVH-Krisztus szellemi forrását és ez a fakereszt lenne a "diadalmi jele" is az "Istennek"... Csodálom, hogy ezen eddig csak kevesen voltak képesek, vagy hajlandók elgondolkozni... ... ...

Egy közönséges fakeresztet imádatnának és tartatnának tiszteletben a keresztény hívő tömegekkel? Ezt csak hozzánemértő, naív emberek állíthatják, vagy azok, akik a misztériumok valódi titkait szándékoznak leplezni. Hogy lehetne egy, már régesrégen szétkorhadt fakereszt szent? Az a kereszt, amit az egyház valóban istenít, az soha el nem tudott korhadni, ennek egy legnegatívabb szellemi változatától (1999.08.11.) várták az ószövetégi vallási vezetők a messiásuk, Immánuel megszületését, amit a keresztény vallások a híveikkel "Jézus második eljöveteleként" ismertettek meg annak ellenére, hogy a két személynek semmi köze nincsen egymáshoz.

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 21. 19:33 | Sorszám: 19
Nem elég érthető számomra a kérdésed. Milyen "más kozmikus kapcsolatokra" gondolsz "bolygóegyüttállásokon s más égi "jeleken"" kívül?
Klaus Matefi
2008. február 21. 19:27 | Sorszám: 18
Kedves Foma!

Az igazságot keresem, hisz "nincs magasztosabb vallás az igazságnál".

A bibliai legendák (Ó- és Újszöv.)szerintem nem "Isten" termékei, hanem beavatott írástudók munkájának az eredményei.

"Isten", egy folyamatosan változó szellemi való, ami nem csak a "jót", de a "rosszat" is magában hordozza.

Az emberi élet sajnos egyszeri és megismételhetetlen, tehát a soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel premizált hívő tömegek hite illúzió.

A helyes erkölcsi és etikai törvények a vallások nélkül is elfogadtathatóak az emberiség nagy részével. Természetesen mindig voltak született gonosz emberek, akikkel a vallások se tudták ezt megtenni.

A vallások általában a hívő tömegek lelkei feletti kontroll és a világi hatalom birtoklása céljából jöttek létre.
Az Ószövetség vallása a babiloni foság után készült Ezsdrás és a beavatott írástudók közreműködésével.
Az Újszövetség vallása nem a Názáreti Jézusnak, hanem Pálnak (Saul rabbi) volt szerintem az ötlete, amit kifejezetten a világ népeinek szántak...

Nem létezett és ezután se lesz "Isten" által "kiválasztott nép", legfeljebb csak önkiválasztás...

A vallások misztériumai kozmikus misztériumok, tehát szoros összefüggésben vannak az ősi asztrológiával.

Az ember ne legyen túl hiszékeny, mert könnyen félrevezethetővé válhat...

Hirtelen ennyi.

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 21. 18:50 | Sorszám: 15
Hiszek egy folyamatosan változó szellemi valóban, ami kozmikus eredetű a véleményem szerint és megkérdőjelezhetetlen tény.

Tevékenységem célja a bibliai legendák (tehát az ószövetségi és az újszövetségi) misztériumainak tényleges kozmikus kapcsolatfeltárása.

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 20. 22:21 | Sorszám: 3
Ezt természetesen meg lehet kérdőjelezni, de általában csak azok teszik, akiknek valójában fogalmuk sincsen a vallások misztériumainak valódi kozmikus kapcsolatairól, vagy akik ugyan tudják, de "hivatalból" kötelesek ködösíteni...
Klaus Matefi
2008. február 20. 22:20 | Sorszám: 2
Lehetséges-e a vallások misztériumait feltárni az ősi asztrológia bevonása nélkül?

A válaszom az egyértelmű NEM!

A mai tudományos módszerek eddig is képtelenek voltak erre és ezután is azok lesznek. A kincskereső nem palacsintasütővel szokott a földben kincset találni, hanem fémkeresővel... Mindent a hozzá illő eszközzel és módszerrel lehet csak feltárni...

Egy ide illő idézet:

"Ahhoz, hogy tökéletesen megértsük, hogy a keresztények miért épp pogány szenthelyeket választottak (katedrálisok építéséhez), nem csupán az asztrológiához és az asztronómiához, de az ősi ezotériához is értenünk kell, valamint figyelembe kell vennünk az eretnek "miként fent, úgy lent" törvényt." (Tim Wallace-Murphy és Marilyn Hopkins: Rosslyn, a Szent Grál titkainak örzője - 12.old.)

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 20. 22:18 | Sorszám: 12
Kedves Rendes Kis!

Azért mert Te azt hiszed, hogy ott nincs, azért még ott bizony van...

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 20. 22:16 | Sorszám: 11
Kedves honfi!

Ha nem tudnám, nem kérdezném... Viszont sokan esetleg félreértették a tevékenységem lényegét.

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2008. február 20. 12:10 | Sorszám: 4
Klaus Matefi sátánizmust akar?: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,134,-klaus-matefi-s-t-nizmust-akar.html

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 20. 12:05 | Sorszám: 1
Az, hogy az asztrológiát legújabban tudománytalan babonaságnak tartják, az nem zárhatja ki azt a tényt, hogy abban az időben ezekre épült minden vallási misztérium, tehát bolygókonstellációkra. Még néhányszáz évvel ezelőtt az asztrológiát "királyi tudományként" emlegették, nem babonaságnak. Egy értelmes, eredményeket elérni akaró kutató ezen tények előtt nem csukhatja be a szemeit. Természetesen becsukták eddig, hisz semmi tényleges megoldást nem tudtak felmutatni ezen a területen, csak hamis kronológiákra épített komolytalan hipotéziseket. Persze a vallási vezetőknek, titkos társaságoknak ez megnyugtató lehetett..., így aztán kaptak is sok esetben nyilvános publikálási lehetőséget...

Vajon melyik "tudományos" közösség vonhatja azt kétségbe, hogy a vallások misztériumai a csillagos éggel voltak kapcsolatban, azaz az ősi asztrológiával? Amelyik ezt megteszi, az vagy nem ért hozzá, vagy szándékosan ködösít...
Ha pedig kénytelenek elismerni, akkor milyen alapon utasítanák el azt a bizonyítást, ami ezt igyekszik feltárni?

Egy írott vallási legendát lehet és lehetett bármikor manipulálni a rejtettség érdekében, amit meg is tettek feltehetően, de a "csillagok" állását szerencsére még nem tudták...

Téma: Klaus Matefi sátánizmust akar?
Klaus Matefi
2008. február 20. 12:02 | Sorszám: 3
Weblapom: http://freenet-homepage.de/klausmatefi/
Klaus Matefi
2008. február 20. 12:01 | Sorszám: 2
Vallás - Filozófia - Ezotéria fórumom: http://klausmatefi.foren-city.de/index.php?c=2
Klaus Matefi
2008. február 20. 11:59 | Sorszám: 1
A topic megnyitását egy igen bizar és tájékozatlan bejegyzés motiválta, ami egy vallásos weboldal fórumán jelent meg:
http://www.halo.hu/index.php?link=forum%2Fforum.php&forum_topic_id=248
kova 2006.08.03 19:43:28
Drága Testvéreim!

Nagy örömömre szolgál belépni erre a fórumra, hisz magam is hithű katolikus vagyok.
Sok fórumon megfordultam már, és szomorú szívvel azt tapasztalom, hogy oly sok esetben a különféle vallási topicok azzal a céllal jönnek létre - pl. a gondolán is - , hogy a mi igaz hitünket és a kereszténységet , valamint szentségeinket lejárassák, megszentségtelenítsék, hogy JÉZUSBAN és az egyetlen igaz élő ISTENBEN vetett hitünket, a hitet aláássák, és ezek mellett népszerüsítsék az ördögvallásokat, a sátánizmustól kezdve az ezoterika egyéb rendszereire épülő ördögvallásokig, pl. rózsakeresztesek.
Egyetlen nevet kiemelve a sok közül, Klaus Matefi néven szereplő egyén számtalan helyen megjelenve népszerüsíti az ezoterika hitromboló tanait, hogy a lerombolt hit helyére felállíthasson egy új rendszert, a sátánizmust. - írásait figyelmesen követve fellelhető sátánimádata, több ízben utal lucifer isteni voltára, míg az egyetlen élő Istent a gonosszal azonosítja.
A világ kezdete óta háború zajlik a gonosz és a jó erői között, és ennek a harcnak mi magunk nem csupán a tétjei, hanem résztvevői is vagyunk, - még ha erről nincs is tudomásunk - akár a hitünkkel, akár tétlenségünkkel, avagy aktív részvételünkkel.

A legnagyobb tisztelettel és alázattal kérem minden igazhitű katolikus testvéremet, hogy ne váljék tétlen szemlélőjévé ennek a harcnak, hisz a gonosz erői fáradtságot nem kímélve munkálkodnak céljuk elérésén, a kereszténység rombolásán,!
Védjük meg a kereszténységet, a hitünket, mutassunk utat azon szegény eltévelyedett embertársainknak, akik tévtanaikat hirdetik, és megtámasztják azokat a Szent Bibliában leírtak teljes kiforgatásával, átértelmezésével, hogy megtéveszthessék az igazakat.
Lépjünk hát a színre közös erővel, és jelenjünk meg ezen oldalakon, védjük meg hitünket és az igazságot, az EGYETLEN IGAZ ÉLŐ ISTENÉRT, ÉS A BÁRÁNYÉRT, AKI MEGÖLETETT.

Az Úr áldjon meg benneteket.

Egy igazhitű katolikus testvéretek

Vajon másnak is ez lenne a véleménye?

Klaus Matefi
2008. február 20. 11:57 | Sorszám: 0
Azt hiszem, hogy a tevékenységemmel kapcsolatosan igen eltérőek a vélemények...

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. február 18. 19:19 | Sorszám: 25
Kedves alexander!

Tudnám ajánlani neked a fórumomat:
http://klausmatefi.foren-city.de/index.php?c=2

Téma: Nem pénteken lett keresztre feszítve Jézus!
Klaus Matefi
2008. február 18. 19:07 | Sorszám: 0
Az újszövetségi legendák íróinak az állítása szerint a Názáreti Jézus a zsidók peszách ünnepe előtti péntek délután lett keresztrefeszítve...

Vajon miért nem tudhattak eddig a kutatók rájönni, hogy melyik évben történhetett ez?

http://klausmatefi.foren-city.de/topic,78,-j-zus-szuelet-s-nek-s-kereszthal-l-nak-kozmikus-eredete.html

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2008. január 21. 21:46 | Sorszám: 23
"Olyan rég volt, hogy sohasem volt": http://klausmatefi.foren-city.de/topic,128,-4-quot-olyan-r-g-volt-hogy-sohasem-volt-quot.html
Klaus Matefi
2008. január 09. 21:32 | Sorszám: 20
A saját meglátásaim "Istenről", lélekről, halálról: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,125,-a-saj-t-megl-t-saim-quot-istenr-l-quot-l-lekr-l-hal-lr-l.html
Klaus Matefi
2008. január 02. 20:19 | Sorszám: 19
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,124,-ki-mit-v-rhat-val-j-ban-a-messianisztikus-elk-pzel-sekt-l.html - Ki mit várhat valójában a messianisztikus elképzelésektől?

Téma: Téli napforduló, karácsony
Klaus Matefi
2007. december 28. 01:02 | Sorszám: 27
"A tömeget a templom kincsei is megrészegítették így szerencsétlen Pilátusnak nem volt más lehetősége. Jézus halálakor a planéták T alakú keresztet alkottak. De vajon hogyan fognak a tudás birtokosai ebből a szörnyű eseményből számukra hasznot kovácsolni?":

woodpecker - karikatúra-képregény: http://klausmatefi.foren-city.de/forum,25,-woodpecker-karikat-ra-k-preg-ny.html

Klaus Matefi
2007. december 22. 19:07 | Sorszám: 25
A koromra gondolsz?
Klaus Matefi
2007. december 22. 19:06 | Sorszám: 24
Az első bejegyzésem:

"A téli napforduló a Földünk északi féltekén december 21.-én ill. 22-én történik, ekkor legrövidebb a nap és a leghosszabb az éjszaka. Ettől a pillanattól kezdve hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. A Nap eléri a Bak 0°-át a Zodiákusban, a Baktérítőre (déli szélesség 23,5°-án átmenő szélességi kör) pedig merőlegesen süt és ettől kezdve folyamatosan felfelé halad az Egyenlítő felé."

Találj ki valami mást...

Klaus Matefi
2007. december 22. 15:16 | Sorszám: 19
Mint ahogy már említettem, a Názáreti Jézus születénapjának, amit a betlehemi csillag jelzett, bizony semmi köze nincsen se a téli napfordulóhoz, se pedig a december 25.-i dátumhoz, amit a niceai zsinat határozott el és i.sz. 350-ben Gyula pápa be is vezette hivatalosan.
http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=62801
Grüll Tibor
A Felkent napja
Kire is emlékezünk karácsonykor?
A december 25-ei ünnep dátuma eleinte ellenállásba ütközött a keleti rítust követő keresztények körében. Ezt „Aranyszájú” Szent János egy évvel később, 386. december 25-én mondott első karácsonyi prédikációjából tudjuk, amelyet Antiokhiában tartott: „Sokan vitatkoznak közöttetek a mai ünnepen. Egyesek azt mondják, hogy teljesen új előírás következménye, és csak most vezették be, mások viszont azzal védik, hogy régi és eredeti.”

Csakhogy a Saturnalia hamisítatlan pogány ünnep volt, melyet az egyházatyák egyáltalán nem tartottak tiszteletre méltónak és követendőnek a keresztények számára. A 3. század elején Tertullianus a bálványimádásról írt művében élesen kikelt ellene. Az egyházatyák ellenszenvét december 25-e iránt tovább növelte, hogy a téli napforduló a pogány vallások – különösen a Mithrasz-kultusz (erről lásd keretes szövegünket) – szerint a Legyőzhetetlen Napisten (Sol invictus) születésnapja volt. 274. december 25-én Aurelianus császár kihirdette, hogy a birodalom védelmezője a Napisten, és templomot is emelt neki a Campus Martiuson, Rómában.

Érthetően váltott ki ez a dátum ellenkezést egyesekből... A Mithrasz-kultusz joggal ünnepelte a "Nap születését" (Natalis Solis invicti), hisz a téli napforduló a legjelentősebb égi eseménynek mondható az északi féltekén élők számára.

A Názáreti Jézusból Pál (Saul rabbi)* csinált "Megváltót", ezzel is jogerőre emelve, helyénvalónak tartva a szanhedrin által véresáldozatként is betudható keresztrefeszítését Jézusnak, ami Nissan 14/15.-ére esett, Pészah ünnepére, amikor a vallásos zsidóknak az egyiptomi kivonulásuk legendája emlékére kell minden évben áldozatot bemutatni az ószövetségi legendák íróinak utasításai alapján.

A Názáreti Jézus a vallásos zsidó tömegek és a szanhedrin követelésére kereszthalált halt, de ettől még sajnos senkit meg nem váltott a bűneitől... Ebből adódóan egy évenként ismétlődő rendkívül fontos kozmikus eseménnyel szembe állítani egy ember születésnapját, ami ráadásul nem is akkor történt, én ezt egyszerűen csak megtévesztésnek, dezinformálásnak tudom tartani, ezzel is igyekezve elszakítani az embereket a természet valóságos körforgásától...

*Jézus feltámadása, Pál találmánya...: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,116,-j-zus-felt-mad-sa-p-l-tal-lm-nya.html

Klaus Matefi
2007. december 22. 15:08 | Sorszám: 17
Nézz utána, hogy mit jelent a téli napforduló...
Klaus Matefi
2007. december 22. 15:07 | Sorszám: 16
Aránylag elég hosszú már...
Klaus Matefi
2007. december 22. 09:50 | Sorszám: 3
Nincsen annál melengetőbb érzés, amikor az ember arra gondol, hogy mától a Nap újra közeledik felénk, a Ráktérítő felé, és az éltető melegével újra elhozza nemsokára számunkra a tavaszt! http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_biggrin.gif
Klaus Matefi
2007. december 22. 09:16 | Sorszám: 2
Ennek a topicnak az lesz a célja, hogy szemléltesse, miért nem ünneplik pl. a téli napfordulót az emberek február 10.-én... Egyszerűen azért nem, mert nem akkor van... http://klausmatefi.foren-city.de/images/smiles/icon_lol.gif
Klaus Matefi
2007. december 22. 09:01 | Sorszám: 1
Mindenkinek Kellemes Napfordulót Kívánok!
http://www.loeckchen07.de/assets/images/tannenbaum.gif

A józan ész kísérjen utadon! http://people.freenet.de/klausmatefi/ http://www.derwahresternvonbethlehem.de.vu/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/ http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=betlehemicsillag

Klaus Matefi
2007. december 21. 23:09 | Sorszám: 0
A téli napforduló a Földünk északi féltekén december 21.-én ill. 22-én történik, ekkor legrövidebb a nap és a leghosszabb az éjszaka. Ettől a pillanattól kezdve hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák. A Nap eléri a Bak 0°-át a Zodiákusban, a Baktérítőre (déli szélesség 23,5°-án átmenő szélességi kör) pedig merőlegesen süt és ettől kezdve folyamatosan felfelé halad az Egyenlítő felé.

Valójában az északi féltekén ez a pillanat kellene az év kezdetét jelentse, nem pedig a január elseje, amihez nem fűződik semmi! Viszont manapság, a globalizálódó világunkban, amikor már egy egységes évkezdetre van szükség, a január elseje is megfelel...

A téli napfordulók pontos ideje:

2007.12.22. 06:08 UT
2008.12.21. 12:04 UT
2009.12.21. 17:47 UT
2010.12.21. 23:38 UT
2011.12.22. 05:30 UT
2012.12.21. 11:11 UT
2013.12.21. 17:11 UT
2014.12.21. 23.03 UT

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_3762356437656566.jpg
2007.12.22. 06:08 UT a Nap "születése"

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2007. december 20. 14:00 | Sorszám: 18
Szóba jöhet természetesen egy másik variáció is a Názáreti Jézus "feltámadásával" kapcsolatosan. Amennyiben Jézust a tetszhalál állapotában szedték le a keresztről, úgy hihették volna róla hogy "halottaiból" támadt fel a későbbiekben. De ha ennek a feltételezésnek adunk helyt, akkor is semmis a Pál-féle hipotézis, ami alapján a keresztény hit kizárólagosan a Názáreti Jézus halottaiból történt feltámadására lett építve. Pál ugyanis azt bizonygatja, ill. hiteti el a hívőkkel, hogy ez a garancia arra, hogy mindannyian fel fogunk támadni egyszer:

Pál első levele a korinthusiakhoz
15,12 Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk
Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?
15,13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.
15,14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15,15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
15,16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel..
15,17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek,. még bűneitekben vagytok.

http://www.geocities.com/reflap/julius22.html
Reformátusok Lapja
2001. Július. 22.
A jövőt biztosító Jézus
Krisztus feltámadása az alapja annak, hogy hisszük, mi is feltámadunk.

Az életünk egyszeri és megismételhetetlen. Ezt az ember nem szívesen veszi tudomásul, éppen ezért volt lehetőségük a történelem folyamán a vallásokat kreáló beavatottaknak ezt kihasználva és az ezirányú vágyakat meglovagolva az emberi hiszékenység húrjait pengetni, melynek szinte minden esetben az emberi lélek befolyásolása, kézbentartása volt a célja a földi hatalom megszerzése és megtartása érdekében.

A keresztény hit (a holtak feltámadása, ami Jézus feltámadásának a hipotéziséből lett eredeztetve) alaptétele egy tarthatatlan, tudománytalan, nonszensz dolog, amit még ráadásul összekapcsoltak az újszövetségi legenda írói a testben történt mennybemenetel mesés kitalációjával is. Ennyire próbára tenni az emberi hiszékenységet ritka dolog... Persze közel 2000 évvel ezelőtt még az átlagember tudatlansága kellő táptalajnak számított az ilyen és az ehhez hasonló mesébe illő, de persze nevelő hatású történetek terjesztéséhez.
Mint már korábban jeleztem, ezek az újszövetségi tanítómesék kizárólagosan csak a "végidőkre" (napjainkra) megjósolt zsidó messiás, Immánuel elfogadtatása céljából születtek a világ népei számára. Ezért volt tehát annyira lényeges akár erőszakkal is világvallássá tenni a kereszténységet. Enélkül egy nép se foglalkozna az ószövetségi messiással és az ószövetségi legenda "Istenével", JHVH-val, akit úgymond el kell majd a Föld összes népe ismerjen a legenda szerint. Ez a JHVH nem más, mint Marduk, Amun, Zeusz, Jupiter, Krisztus, stb. "teremtő istenek", de JHVH néven vált nemzeti "Istenné", aki úgymond "kiválasztotta az ő népét" az összes többi közül a Föld birtoklására... A hit fantasztikus dolgokra képes, ezért politikai célokat minden időben leghatásosabb volt az emberi hitre alapozni. Ezt Saul rabbi is nagyon jól tudta:

Pál levele a zsidókhoz
11,17 Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta,
11,18 akinek megmondatott: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni".
11,19 Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett.
.
.
.

11,27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.
11,28 Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket.
11,29 Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek.

Pál a következő sorokban szándékosan megfordítja a Jézus Krisztus nevet, ami csak annak mond valamit, aki ismeri a misztérium titkait. Lásd:"Jézus nem azonos Krisztussal!": http://freenet-homepage.de/klausmatefi/6.html

Pál második levele Timóteushoz
1,10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.
1,13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.

Pál levele a rómaiakhoz
6,3. Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba[/color] (*Krisztusban!), az ő (*Jézus!) halálába keresztelkedtünk meg?

Visszatérve Jézus keresztrefeszítéséhez, meg kell állapítsuk, hogy a Szanhedrin beavatott főpapjai nem véletlenül követelték ki pont arra az időpontra Jézus keresztrefeszítését! Pontosan tisztában voltak az akkori égi jelenséggel, ami egyben a Shem ha Mephorash ("Isten 72 szelleme") egyik kozmikus forrása volt: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,68,-cikkeim-quot-isten-72-szelleme-quot-shem-ha-mephorash.html

Ez pont egybeesett az általuk praktizált menetrendszerű évi rituállal, a pészah-bárány feláldozásával, amit az egyiptomi fogságból történt szabadulásuk emlékére ismételnek minden évben Nissan hónap 14.-én:

Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:
12,2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.
12,3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
12,4 Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.
12,6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége.

Ez az engesztelő véres áldozat egyben a bűneik bocsánatára is alkalmas volt a legenda szerint... Tehát ez egy tudatos rituális aktus volt a Szanhedrin sugallatára:

Pál levele a zsidókhoz
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.

9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Pál levele a rómaiakhoz
3,22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
3,23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
3,24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
3,25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.

http://www.unitarius.com/kermag/magvetok/2002/2002_23/2002_23_jakubinyi1.htm
Isten a keresztfán uralkodik
Szent Venantius Fortunatus püspök (meghalt 600 után) híres himnuszát - a Vexilla Regis prodeuntot („Királyi zászló jár elöl” vagy „Király zászlói lengenek” - a nagyhéten, nagypénteken és a Szent Kereszt ünnepén énekeljük. A 3. versszak Sík Sándor fordításában: „Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt: »Az Úr, halljátok nemzetek! Kereszten trónol köztetek«” (Szent vagy, Uram 82; Éneklő Egyház 79). A költő a Zsolt 96,10-re utal, amely a régi római zsoltárkönyvben így állt: „Dicite in gentibus: Dominus regnavit a ligno” (hirdessétek a nemzetek közt: Uralkodik az Úr a fáról). A Psalterium Romanumnak ezt a betoldását Szent Jeromos meghagyta. Az egyházatyák Szent Jusztintól kezdve mind ismerték, és Krisztus győze­delmes keresztjének megjövendölését látták benne. Mivel a zsidó szövegben nem szerepel, Szent Jusztin egyenesen azzal vádolja a zsidókat, hogy kitörölték a szót szövegükből, mert az Krisztus keresztjét bizonyítja: „És a Dávid által mondott 95. zsoltár szavaiból ezt a csekélységet ők elhagyják: »a fáról«, merthogy ő azt mondja: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik a fáról, de ők ezt így adják tovább: Mondjátok el a pogányok között, az Úr uralkodik.”

A fenti idézet helyesen említi, hogy JHVH valóban a kozmikus kereszt ura, és szelleme! Az újszövetségi legenda kozmikus Jézusa egy olyan kereszten válik a "Krisztussá" úgymond, amit a Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó égitestek alkottak ugyan, tehát az összes negatív hatású planéta a résztvevője volt, de ettől függetlenül a zsidó vallási vezetők, beavatottak az 1999.08.11.-i kozmikus keresztre vártak, mert negatív hatásában felülmúlta Jézus keresztjét:

Jézus születése: i.e. 8. 02.10.
-7.02.10 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntő, -Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_3836313836633636.jpg

Jézus keresztrefeszítése
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció: 9,8°/10,8°kos, - Szaturnusz konjunkció: 4°Kos, - Hold oppozíció: 9,8°Mérleg, - Uránusz quadrat: 9,7°Rák, - Neptunusz-Plútó oppozíció: 12,7°/9°Bak; ("Magára vette a Világ összes bűneit"!)

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_6337666138313532.jpg

Az évezredek óta vár zsidó messiás, Immánuel születése
1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/51/3363951/1024_3961336638323231.jpg

Saul rabbi (Pál) a hittestvéreinek, a zsidóknak továbbra is azt tanítja, hogy amit JHVH úgymond megígért nekik az ószövetségi legendák (zsidó írástudók készítettek) szerint, azok teljesülni fognak:

Pál levele a zsidókhoz
4,9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
4,10 Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

6,9 Hit és türelem által örököljük az ígéreteket
Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár, még ha így beszélünk is.
6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
6,11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,
6,12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
6,13 Isten ígéretei változhatatlanok
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,

6,14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
6,15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.
6,16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.
6,17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.
6,18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.

Pál igyekszik felhívni a zsidók figyelmét, hogy a Názáreti Jézus kozmikus keresztje felülmúlta a korábbi szövetség kozmikus keresztjét, amiben igaza is volt:

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött YHVH-Krisztussal".

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.

9,7 a másodikba azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért.
9,8 A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

Izraelben a Negev-Sivatagban 1999 augusztusában felavatták a jelképes Frigysátrat 1:1 nagyságban:

http://www.nai-israel.com/israel/artikel/default.asp?CatID=7&ArticleID=146
Stiftshütte in der Negev-Wüste
10.000 Besucher sahen seit der Einweihung im August 1999 mit eigenen Augen die Stiftshütte in der Größe 1:1 in der Negev-Wüste.
--Frigysátor a Negev-Sivatagban
10.000 látogató látta saját szemével az 1999 augusztusa óta felavatott Frigysátort 1:1 nagyságban a Negev-Sivatagban.
--
http://www.bibel-center.de/images/stiftsh2.jpg http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_3736656364373130.jpg

Pál elég tág fogalomként értelmezi az "idők vége" kifejezést, szerinte Jézus keresztje is annak volt már a jele, ami úgymond a Jézus Szanhedrin általi "áldozati bárányként" történt feláldozásával "JHVH oltárán" (véres áldozat) megszabadította őket a bűntől, de a "második eljövetel" (1999.08.11.) fogja beteljesíteni a reményeiket valójában:

Pál levele a zsidókhoz
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Azt hiszem, hogy nem lehet ezek után senkinek (aki figyelmesen átolvasta az eddigi írásaimat) kétsége afelől, hogy a bibliai vallások misztériumai egyértelműen kozmikus (asztológiai) eredetűek.

Téma: A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete
Klaus Matefi
2007. december 17. 22:15 | Sorszám: 23
A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának a pontos dátumai:
http://freenet-homepage.de/klausmatefi/5.html
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,78,-j-zus-szuelet-s-nek-s-kereszthal-l-nak-kozmikus-eredete.html

A fórum technikai hiányosságai miatt nem töltöm le ide a bizonyítást, viszont a megadott linkek alatt szemléletesen áttekinthető.

Téma: Jézus feltámadása, Pál találmánya...
Klaus Matefi
2007. december 17. 19:07 | Sorszám: 17
Saul rabbi ádáz ellensége volt a Názáreti Jézusban hívőknek:

Az apostolok cselekedetei
8,1 Saul üldözi az egyházat
Saul pedig egyetértett István kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén.
8,2 Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagy siratást tartottak felette.
8,3 Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.
"Saulusból Paulus" lesz...
Valóban megváltozott volna?
Saul rabbi "megtérését" a legendák következőképpen magyarázzák:

Az apostolok cselekedetei
9,1 Saul megtérése
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz,
9,2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe.
9,3 Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte,
9,4 és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?"
9,5 Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
9,6 De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned."
9,7 A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
9,8 Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba,
9,9 és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.
9,10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: "Anániás!" Ő így válaszolt: "Íme, itt vagyok, Uram."
9,11 Az Úr pedig így szólt hozzá: "Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik,
9,12 és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson."
9,13 Anániás így válaszolt: "Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben,
9,14 és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet."
9,15 Ezt mondta neki az Úr: "Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé.
9,16 Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért."
9,17 Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: "Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel."
9,18 És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett,
9,19 majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal,
9,20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00405/12566.htm
A csodálatos esemény Pál életében az, amikor átváltozik Saulusból Paulussá, Krisztus megjelenése, az égbõl jövõ villám. Ez az átváltozás, úgy, amiként az az új testamentum elbeszéli, egy legenda, valami csodálatos, valami olyan, ami felülmúlja az emberi észt.

http://www.katolikus.hu/szentek/szent95.html
SZENT PÁL APOSTOL
Életéről kevés információnk van. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni.
Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani. Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellénisztikus csoportjának üldözéséhez és elűzéséhez, továbbá a damaszkuszi egyházközség alapításához vezetett. Úgy látszik, ez az egyházközség -- a jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezően -- teljesen elszakadt a Törvénytől. Pál -- amint a Gal 1,13 sk. és a Fil 3,5 sk. mutatja -- a szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytől való szabadsággal szemben. Nemcsak egy keresztre feszített Messiás ,,botrányáról'' volt szó, hanem arról a kérdésről, hogy a Törvény érvényes útja-e az üdvözülésnek. A Törvény vagy Jézus Krisztus? -- ez lett életének döntő kérdése.
És ez időben történt megtérése. Úgy értelmezte mint Isten tettét, és Jézusnak ezt a megjelenését egy sorba állította a Föltámadott megjelenéseivel (Gal 1,15; 1Kor 9,1; 15,8.). A megtérést nem lehet lélektani, vallási vagy erkölcsi válságból levezetni, amint egyesek megkísérelték a Római levél 7. fejezetére hivatkozva. Pál kényszerítve irezte magát, hogy föladja az üdvösség útjának, az addig helyeselt jámborságnak értelmezését. Később igehirdetésében minden embertől megkívánta ezt a megmérettetést: amit nyereségnek tartott -- a választott néphez, a Törvényhez való tartozást -- most jelentéktelen dolog lett. ,,Amit előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem... Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csak hogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a Törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén'' (Fil 3,7 sk.). A megfeszített Messiás volt ténylegesen Isten új és végleges üdvözítő tette. Ez jelentette a fordulatot; Isten jövője kezdődött meg vele.

http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=ApCsel&numch=9
Szent István halálát, mely 35-36-ban lehetett nagyjelentőségű esemény követte. Az üldözések következtében a jeruzsálemi keresztények szétszóródtak. Az üldözések lelke Saul volt, és most Isten kegyelmének hatására megtér. A feltámadt Jézus hívja meg Sault az egyházba. A főtanács levele azt mutatja, hogy joghatósága vallási területen kiterjedt még Palesztinán kívül élő zsidókra is. Damaszkusz az Antilibanontól DK-re elterülő termékeny síkságon feküdt 690 m-re a tenger színe felett. A világ egyik legrégibb városa, karavánutak csomópontja. Mintegy 40 km átmérőjű körben gyümölcserdők veszik körül, és ezért a keletiek a föld paradicsomának, Kelet gyöngyének és a napkeleti országok szemének nevezik. Jeruzsálemtől való távolsága 250 km, vagyis 7-8 napi út. A városban jelentős számú zsidóság lakott. Saul a főtanácstól rendelkezésre bocsátott emberekkel ment, amikor déli időben a napnál erősebb fényesség vette körül. Az Úr Jézus jelent meg neki ezt Saul olyan valóságosnak tartja, mint a többi apostol a feltámadás után látott Krisztust, és ezért magát a többi apostollal egyenlő értékű tanúnak veszi. Csak ő látta Krisztust és ő hallotta a hangját. A többiek csak a fényt látták és a hangoknak nem tudták kivenni az értelmét. A látomás Damaszkusz közelében történt. A városban a D-i kapunál mutatják azt a helyet, ahol Saul megtért. Azonban valószínűbb, hogy a várostól DNy-ra 12 km-re kell ezt a helyet tenni, Kokeb faluhoz. Damaszkuszban már voltak keresztények, és ezek közé tartozott Ananiás, akit az Egyenes utcában lakó Saulhoz küldött az Úr. Ezt az utcát kettős oszlopsor osztotta hosszában három részre, és végigvonult a városon kelettől nyugatig. Mai napig megvan ez az utca, 1600 m hosszú, de már nem a régi formájában. Ennek az utcának a közepe táján mutogatják Júdás házát. Ananiás háza ettől elég messze van a város ÉK-i részén. Ma kápolna áll a helyén. Ananiás az Úr tanítványai közé tartozott, és a hagyo-mány szerint Damaszkusz környékén hirdette az evangéliumot. Három évvel Saul megtérése után vértanúhalált halt. Jézus Sault eszközének (görögben: edényének) akarja.

http://szentimre.plebania.hu/szentpal.htm
Saul mindezzel nem elégedett meg: külföldön is folytatni akarta a keresztények üldözését. Felhatalmazást kért a jeruzsálemi főpaptól a damaszkuszi zsinagógák vezetőihez, majd Damaszkuszba indult, hogy az ottani keresztényeket megkötözve vigye Jeruzsálembe. A Damaszkusz fele vezető úton következett be a kereszténység történetének leghíresebb megtérése, melynek leírása a Cselekedetek 9., 22. és 26. fejezeteiben olvasható. Délben hirtelen fény sugározta körül Sault a mennyből, majd Jézus Krisztus szavait hallotta: "Saul, Saul, mit kergetsz engem?" Ez a Krisztust és keresztényeket gyűlölő ember az élő Isten jelenlétében megadta magát. Jézus azt mondta neki, menjen be Damaszkuszba és ott tudtára adatik neki, mitévő legyen. Saul három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Damaszkuszban az Úr elküldött egy Ananiás nevű tanítványt, aki kezeit Saulra téve visszaállította annak szeme látását, betöltötte a Szentlélekkel és megkeresztelte. (Megtérése után Sault Pálként említi a Biblia.) Pál ezután Jézusról kezdett prédikálni a damaszkuszi zsinagógákban. *A zsidók meg akarták ölni, de a keresztények éjjel egy kosárban alábocsátották őt a város kőfalán kívülre, és így megmenekült.

*Ha a hithű zsidók valóban meg akarták volna ölni Pált, akkor meg is tették volna... Volt rá elég alkalmuk, amikor úgymond a zsinagógákban "térítgetett"...

Pál nem csak rabbi korában volt erőszakos, amikor üldözte a Názáreti Jézusban hívőket, hanem akkor is amikor úgymond "megtért". Előfordult, hogy szintén erőszakosan lépett fel az újdonsült eszméinek a hirdetése közben:

http://magyar-irodalom.elte.hu/erdy-kodex/html/dolgozatok/Palrol.html
Szent Pál apostol missziói útjai
Ám bejárván Ciprus szigetét eljutottak Páfuszig, ott találkoztak egy hamispróféta zsidóval, akit hitetlensége miatt Pál megvakított.

Az apostolok cselekedetei
13,4 Pál első missziói útjára indul Barnabás és Pál Ciprusban
Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba.
13,5 Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs.
13,6 Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve.
13,7 Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét.
13,8 De Elimás, a varázsló - neve ugyanis ezt jelenti -, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.
13,9 Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett,
13,10 és így szólt: "Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?
13,11 Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!" Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket.
13,12 Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.

http://www.katolikus.hu/szentek/szent95.html
Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. Ez a tudat szinte kényszerként nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének témája. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá vált saját keresztény testvérei előtt, s magára vette népének gyűlöletét, pedig a végsőkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a saját üdvét is odaadta volna (Róm 9,1 sk.).

Ne felejtsük el, hogy a Rómában élő őskeresztények hatására tették államvallássá a kereszténységet, amit aztán igyekeztek a Föld népeire tűzzel-vassal ráerőszakolni, betiltva és üldözve az ősi hiteiket.
http://www.herenciacristiana.com/luther/stake.gif

A páli magyarázat, hogy miért is kell neki úgymond a nemzsidók között is "hittéríteni":

Az apostolok cselekedetei
13,46 Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: "Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.
13,47 Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig."
13,48 Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.
13,49 Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

Pál "térítgetései" sok helyen heves ellenállást váltottak ki a rómaiak köréből:

Az apostolok cselekedetei
16,19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.
16,20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: "Ezek az emberek felforgatták városunkat.
16,21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk."

16,22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.
16,23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.[/quote]

De mi lehetett tulajdonképpen a lendületes térítgetéseinek a hátterében? A "pogányok" hiteit meg kellett valamilyen módon rendíteni, amire nagyon alkalmas volt a szeretet, megbocsátás utópiájának a propagálása. Melyik nép ne vágyott volna végre békére, nyugalomra, emberbaráti szeretetre azokban az időkben, vagy bármikor, ami természetesen hosszú távon a vesztüket jelentette volna, azaz a történelem süllyesztőjébe kerültek volna... Van ugye egy találó latin mondás:

"Si vis pacem, para bellum", azaz "Ha békét akarsz, készülj a háborúra!"

Ennek természetesen az ellenkezője is érvényes, azaz "ha háborút (győzni) akarsz, akkor hirdessél békét és leszerelést..."

Saul rabbi buzgó ószövetségi hívő, törvénytisztelő (halacha) lévén felismerte a Názáreti Jézus tanításaiban rejlő lehetőségeket, melyeket egy mesés halottaiból történt feltámadással kombinálva még vonzóbbá lehetett tenni a hiszékeny tömegek előtt. A célját nem palástolta soha, fennhangon hirdette a kereszthalált halt Jézus "végidőkben" (napjainkban) történő "második eljövetelét", amikor majd ítéletet tart a világ népei felett:

Pál levele a zsidókhoz
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Saul rabbi csak azt felejtette el megmagyarázni, hogy ez az "ítéletet" tartó jövendőbeli messiás az Ószövetség hívő tömegeinek az évezredek óta várt messiása lesz, aki arra hivatott, hogy realizálja a benne hívőknek az ószövetségi legenda írói által beígért gazdagságot, földi jólétet, népek feletti uralmat:

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a Messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor Messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.
http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=3&ArticleID=183
(Sajnos már nem elérhető!)
Elijahu (Elia), in der Endzeit
Messias ben Josef, das bedeutet: das erste Kommen des Messias
Messias ben David, das bedeutet: das zweite kommen des Messias
--Elijahu (Éliás), a végidőkben
A Messiás-József Fia jelentése: a Messiás első jövetele
A Messiás-Dávid Fia jelentése: a Messiás második jövetele
--

3Móz 20,24
Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül.

Mózes V.
6,18 Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess, és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr,

8,18 Hanem gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.

15,6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

20,10
Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra.
20,11
Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá.
20,12
De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül!
20,13
És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind.
20,14
De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15
Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.[/quote]

Jogosan állítja a következő idézet, hogy Pál (Saul rabbi) soha nem adta fel az eredeti hitét, vallását:

http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm http://www.cmy.on.ca/newletters/images/oct2003/moshiachmagyar.gif
Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Maximálisan igazat kell adjunk ennek a vallásos zsidó cikk írójának, de a következő idézetnek is:

http://www.kimizion.org/st5760.html http://www.kimizion.org/5760/zaw60.html
DAS ZENTRUM FÜR JÜDISCHE STUDIEN IN ISRAEL
Anschrift: Sderot Hame'iri 2, Kirjat Mosche
IL - 91032 Jerusalem ISRAEL Tel. +972 2 6511906
Fax +972 2 6514820 http://www.machonmeir.org.il
18. Adar-2 5760 (25.März.2000)
Das Wort zum Papstbesuch
"Rabbiner Moscheh ben Maimon ("Maimonides"), einer der
größten jüdischen Weisen aller Zeiten, erklärte in seinen
Ausführungen über das Ende des Christentums, daß die
Christen eines Tages von ihren Überzeugungen ablassen und
erkennen werden, wie sie von ihren Vorvätern und ihren
Propheten belogen wurden:"
--5760. II.Adar 18. 2000.március 25.
Gondolat (szó) a pápa látogatásához
"Moscheh ben Maimon ("Maimonides) rabbi, minden idők egyik legnagyobb zsidó bölcse elmagyarázta a levezetésében a kereszténység végét, hogy a keresztények egy napon rá fognak jönni és felismerik, hogyan lettek az ősatyáik és prófétáik által becsapva."--

Sokan esetleg tévesen kapcsolatba próbálhatják hozni ezt a témámat Badiny Jós Ferenc, "Jézus Király, a pártus herceg" című könyvével, ahol a szerző Pál tevékenységére szintén igyekezett fényt deríteni, de emellett a saját nacionalizmusa szolgálatába állítja a kutatási eredményeit:

http://ujember.katolikus.hu/Archivum/000820/1201.html
A szerző (Badiny Jós Ferenc: Jézus Király, a pártus herceg) nem akármilyen vállalkozásba fog: kétezer éves köztudatot igyekszik megrendíteni. Legalábbis Saultól, Szent Páltól fogva az egész kereszténységet egy hatalmas maffiának állítja be, amely nemcsak nem őrzi hűségesen, hanem egyenesen meghamisítja Jézus alakját, tanítását.

Ha egy kutató nem képes elfogulatlanul, pártatlanul, részrehajlás nélkül tevékenykedni, annak a munkája joggal támadható, kritizálható. Egy találó teozófus mondás ezzel kapcsolatosan:

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál"

Klaus Matefi
2007. december 17. 18:55 | Sorszám: 16
Pál levele a zsidókhoz
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), [u]mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért[/u], hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.

Pál (Saul rabbi) azzal nyugtatja a hívő zsidókat, hogy a Názáreti Jézusnak azért kellett kereszthalált halnia, hogy ők a bűneik alól fel legyenek oldozva, amit az első szövetség alatt eddig elkövettek és hogy JHVH általi gazdagságot, földi boldogságot, népek feletti hatalmat elnyerhessék, ami úgymond az "örökkévaló igérete" volt...

Pál levele a zsidókhoz
9,22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
9,23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal.
9,24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.
9,25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével,
9,26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
9,27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik,
9,28 úgy Krisztus (*Názáret Jézus) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.

Tehát Pál nem minden hús-vér ember által elkövetett bűnök alóli feloldozást hirdet a hiszékeny tömegeknek, hanem kizárolagosan csak a vallásos zsidók addigi elkövetett bűneinek a feloldozását a Názáreti Jézus keresztrefeszítése által, amit ők követeltek ki Pilátustól, a római helytartótól. Az ószövetségi törvények szerint vér kiontása nélkül nem létezik bűnbocsánat, amivel Pál is természetesen egyetért rabbi létére, csak éppen a következő apróságról feledkezett meg:

Mózes II.
20,13 Ne ölj!

Viszont a "Pál levele a zsidókhoz 9,28"-ban már a "végidőkre" (napjainkra) beígért messiást igyekszik szándékosan és hamisan a kereszthalált halt Názáreti Jézussal azonosítani...

Klaus Matefi
2007. december 17. 18:50 | Sorszám: 15
A Názáreti Jézust a Szanhedrin (főpapok tanácsa) követelésére i.sz. 25.04.01.-én (3785.Nisan 14/15) Peszah ünnepén keresztrefeszíttették a vallásos zsidók. Erre az alkalomra egy igen ritka égi jelenség, egy kozmikus kereszt realizálódott a Zodiákusban, aminek a felépítésében a Napon és a Holdon kívül az összes asztrológiai szempontból negatív hatású planéta (Mars, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) részt vett. Mivel elvileg (?) abban az időben még csak a Marsot, Szaturnuszt és Uránuszt ismerték, így a hagyomány egy "T" keresztről tesz csupán említést...
Jézus keresztrefeszítését nyugodtan nevezhetjük egy, a zsidó vallás hagyománya általi Pészah áldozatnak:

Mózes II.
12,1 A páskabárány elrendelése
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén:
12,2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között.
12,3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt.
12,4 Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból.
12,5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is.

Egy korábbi, az Ószövetségben olvasható véres emberáldozatnak indult rituálról szól az a legenda, amely Ábrahám és Izsák személyéhez kötödik:

Mózes I. (Genesis, Bereschith)
22,1 Isten próbára teszi Ábrahám hitét
Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig felelt: Itt vagyok.
22,2 Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor Ábrahám saját fiát Izsákot akarta "Istennek" égő áldozatként feláldozni, az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének a sugallatára" megváltoztatta a tervét.

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_3338333138336333.jpg
Fogadalmi templom, Szeged (Saját fotó)

Ábrahám saját fiát, Izsákot akarta volna az JHVH parancsára feláldozni, de úgymond megjelent neki Krisztus-JHVH egy ugyanolyan kozmikus kereszt szellemeként, mint amihez a későbbi Sínai-hegyhez fűződő mesés szövetségkötés kapcsolódott:

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött YHVH-Krisztussal".

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_3166646430363131.jpg
Fogadalmi templom, Szeged (Saját fotó)

Az Istenüknek, JHVH-nak bemutatott saját véreik feláldozása Ábrahám óta szünetelt. Jézus egy hitehagyott zsidónak számított, aki megtagadta a kegyetlen ószövetségi törvényeket és éppen az ellenkezőjét hírdette a népnek. Személye megfelelt az áldozati bárány követelményeinek, mivel elsőszülött volt és bűntelen is, amit maga Pilátus, a római helytartó is kihangsúlyozott:

Mózes I.
12,29 Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlöcben levő foglyok elsőszülöttjét, és az állatok minden elsőszülöttjét.

Mózes II.
13,1 Rendelkezések az elsőszülöttekről és a kovásztalan kenyérről
Azután így beszélt az Úr Mózeshez:
13,2 Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az.

Mózes IV.
3,13 Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az Úr!

Máté evangéliuma
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"

Márk evangéliuma
15,14 Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15,15 Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.

János evangéliuma
18,38 Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság? Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.

19,4 Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne."
19,5 Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!"
19,6 Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus pedig ezt mondta nekik: "Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek."
19,7 A zsidók így válaszoltak neki: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Az ószövetségi legenda vallási elképzelései szerint az hívőnek véres áldozatot kell bemutatnia a "Isten" számára, hogy az ember által elkövetett bűnök megbocsátást nyerjenek...
Ezt a véres áldozatot (Kaparot, Kápárot, kapores, Kapparos; héber: כפרות‎ Tishri hónap 10. azaz a polgári újvév 10. napján, Jom Kippur ünnepe alkalmából mutatják be a hívek.
Az említett ószövetségi rituálban egy fehér tyúk (nő esetében), vagy egy fehér kakas (férfi esetében) a bűnhődő alany a hívő által elkövetett bűnök évente egyszeri (Jom Kippur-kor) feloldozásában, megbocsátásában JHVH által... Ez még ma is egy praktizált rituál.
Két rövid videó ezzel kapcsolatosan:
http://www.youtube.com/watch?v=Ej13paGUQN8 http://www.associatedcontent.com/video/658/kaparot_a_jewish_ritual.html

Három fotó a "Kaparot" rituálról:
http://www.baubaunet.com/search_result.asp?pin=901&FIELD1=&FIELD2=&GROUP_BOOLEAN=&GROUP_FIELD1=all&GROUP_FIELD2=&POD= http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_3364616333333364.jpg
http://www.ntvmsnbc.com/news/420438.asp http://www.ntvmsnbc.com/news/272941.jpg
http://www.anonymous.org.il/caparot.htm http://www.anonymous.org.il/pic/s-caparot.jpg

Jézus keresztrefeszítése:
25.04.01. 22:13 UT +2.00 Jeruzsálem (3785.Nisan 14/15.- Pessah ünnepe!)
Nap-Mars konjunkció:9,8°/10,8°Kos, -Szaturnusz konjunkció:4°Kos, -Hold oppozíció:9,8°Mérleg,
-Uránusz quadrat:9,7°Rák, (-Neptunusz oppozíció:12,7°Bak)
("Magára vette a Világ összes bűneit". A hagyomány egy "T" alakú keresztet említ.)

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/1024_6337666138313532.jpg

A fenti dátum és a hozzá kapcsolódó kozmikus esemény alkalmából a Szanhedrin és a vallásos tömeg követelésének engedve Pilátus, a római helytartó hagyta keresztrefeszíteni Jézust. Ezt a halálnemet is a tömeg követelte ki tőle: "Feszítsd meg!"

A Názáreti Jézus kereszthalált halt ezen a napon. Az oldalát biztonság kedvéért lándzsával is átdöfte egy római katona:
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.02.19/0202.html
A Teremtő a csillagokkal játszott, és játszik ma is, örömmel, boldogan. De a bűnbocsánat Fia kereszthalálába került: "Longinus lándzsája megsebezte az Atya szívét is", ahogy Paul Claudel költő írta.
http://st-longinus.org/Magyar/Neavadonk/nevadonk.html http://st-longinus.org/Magyar/Neavadonk/images/04.JPG
http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKLLLL/LONERGAN.HTML#l47004 http://lexikon.katolikus.hu/KEPEK/Lkepek/LONGIN%20copy.jpg
Longinus. Bernini, 1638. Róma, Szt Péter-bazilika.
Longinus (a gör. lonkhé, ‘lándzsa’ szóból): 1. a katona, aki lándzsáját Jézus oldalába döfte (Jn 19,34); 2. a százados, aki a keresztrefeszítést vezette, s amikor látta, hogyan halt meg Jézus, megvallotta istenségét (Mk 15,39; Mt 27,54; Lk 23,47);

János evangélium
19,31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
19,32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.
19,33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,
19,34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.
19,35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
19,36 Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg."

Mózes II.
12,43 A páska törvénye
Ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a páskára vonatkozó rendelkezés: Az idegenek közül senki sem ehet belőle.
12,46 Abban a házban kell megenni, a házból nem szabad kivinni a húst, és a csontját sem szabad eltörni.

Mózes IV.
9,12 Ne hagyjanak belőle reggelre, és a csontját se törjék el. Pontosan úgy járjanak el, ahogy a páskára vonatkozó rendelkezés szól.

Mózes V.
21,22 Az akasztott ember eltemetése
Ha valaki főbenjáró vétket követ el, és kivégzik, ha fára akasztod,
21,23 ne maradjon a holttest éjjelre a fán. Okvetlenül temesd el még azon a napon, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül!

Ha Jézus nem tetszhalott volt, akkor a legenda szerint holtan vették le a keresztről és egy sziklasírba helyezték.

Ezután következik Jézus mesés utólagos halottaiból papíron történt feltámasztása. Saul rabbi, aki hithű vallásos zsidó volt, a Jézus-i tanok követőit kegyetlenül üldözte. A Názáreti Jézus embertelen rituális keresztrefeszítési történetét (nevezhetjük véres áldozatnak is!) átformálta Pál (Saul rabbi) egy kis mesés műfogással a zsidó vallás szerinti "bűnbocsánati szertartássá":

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.
9,12 Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.
9,13 Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz,
9,14 akkor a Krisztus (*Názáret Jézus) vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.
9,15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus (*Názáret Jézus), mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.
9,16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie;
9,17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen.
9,18 Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül.
9,19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet,
9,20 e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra."
9,21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is.

Pál levele a rómaiakhoz
3,22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:
3,23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
3,24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
3,25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.

A következő idézetben Pálnak az asztrológiai, ezotériai ismereteiről és a misztériumokkal kapcsolatos tájékozottságáról bizonyosodhat meg a hozzáértő. Teljesen igaza volt Pálnak abban, hogy a Názáreti Jézus keresztrefeszítését szignáló "égi" kereszt "nagyobb és tökéletesebb sátoron" keresztül jelent meg (azaz több negatív kozmikus forrás vett részt a kialakításában), mint a Mózesnek tulajdonított Sínai hegyen utalt "szövetségkötés" alkalmából realizálódott kozmikus kereszt, azaz a Názáreti Jézus keresztrefeszítésének az áldozata "nagyobb az ószövetségi áldozatnál":

Pál levele a zsidókhoz
9,1 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye.
9,11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való.

A Jézus keresztje (kozmikus) tényleg meghaladta negatív szellemi hatását tekintve a Sínai "szövetségkötés" legendájának a kozmikus keresztjét, viszont a zsidó vallás beavatott főpapjai nem ehhez a kereszthez utalták a jövendőbeli messiásuk eljöveteletét, hanem egy olyanhoz, amely felépítését tekintve azonos a Sínai legenda kozmikus forrásával, a Zodiákusban való megfelelő elhelyezkedése és a teljes napfogyatkozás következtében pedig a lehető legnegatívabb hatású. Az általam áttanulmányozott elmúlt közel 7000 év alatt ez kizárólagosan csak 1999.08.11.-én realizálódott eddig:

1999.08.11. 11:09 UT
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

http://foto.arcor-online.net/palb/alben/51/3363951/1024_3961336638323231.jpg

Nem véletlenül határozták el a zsidó vezetők az I. Cionista Világkongresszuson (1897) Izrael létrehozását, amire a "fele úton", 1948-ban sor is került. 1897.11.24.-én az említett keresztet felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz, Uránusz=a Shem ha Mephorash - "Isten 72 szelleme" kozmikus forrásainak az "alapkövei") utoljára álltak együtt a Zodiákusban 1999 előtt ugyanúgy, mint Jézus születésekor:

-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold konjunkció:20,1°Vízöntõ; Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő
(A Názáreti Jézus születése)

1897.11.24. 9:20 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció: 2,4°/2,4°/1,6°/3,2° Nyilas/29,5° Skorpió
(Jiddu Krishnamurti születése)

Ezt azért kellett röviden elmagyaráznom, hogy meg tudja érteni a kedves olvasó, miért várják napjainkra a vallásos zsidók a messiásukat, Immánuelt. Ennek az Immánuelnek természetesen semmi köze az újszövetségi legenda kereszthalált halt Názáreti Jézusához. Ennek ellenére a Pál (Saul rabbi) által sugallt újszövetségi legenda közel 2000 éven keresztül váratta a tűzzel-vassal keresztvíz alá kényszerített népekkel ezt a "végidők" (napjaink) messiását, elhitetve velük, hogy Jézus feltámadt és ő lesz majd ez a személy...

De térjünk vissza Jézus kereszthalálához.
A hiszékeny hívőt Pál (Saul rabbi) arról igyekszik meggyőzni, hogy ez a kíméletlen emberáldozat jó hogy így megtörtént a vallásos tömegek és a Szanhedrin akaratából, hisz enélkül nem lett volna az emberiségnek bűnbocsánata, mivel a Názáreti Jézus a kereszthalála által magára vette úgymond a világ bűneit. Az, hogy magára vette a világ összes bűnét, az kozmikus, asztrológiai szempontból valóban stimmel is, hisz az említett kereszt kialakításában az összes negatív hatású planéta kivette a részét, így tényleg a bűn és a halál volt az úr a kereszten. De ettől még nem váltott meg senkit se bűneitől. Természetesen a hivatalos magyarázat már egészen másképpen hangzik. Szerintük a kereszt az "Atya" (JHVH) szeretetének a forrása és ezen áldozta fel "egyetlen fiát" az emberiségért. Ezzel a magyarázattal az egész keresztrefeszítési aktus jogalapot kapott, a bűntett etikai szempontból rehabilitálva lett, sőt helyesnek és szükségesnek lett beállítva.
A megyilkolt Názáreti Jézusból nem egy emberi áldozat lett Pál által, hanem JHVH áldozati báránya, egy bűnbak...

Ezekből aztán az következik, hogy ne sajnálkozzon a hívő a "SZENT" keresztre felfeszített Jézuson, hisz ez az "Atya végtelen szeretetének" volt csak a jele...

Klaus Matefi
2007. december 17. 18:44 | Sorszám: 14
Pál apostol (Saul rabbi) előéletéről néhány idézet:

http://www.katolikus.hu/szentek/szent95.html
SZENT PÁL APOSTOL
*Tarzusz (Kilikia) +Róma, 67.
Életéről kevés információnk van. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni. Egyes adatokat -- mindenekelőtt életének utolsó és mindenképpen legjelentősebb évtizedéről -- leveleiből és az Apostolok Cselekedeteiből tudhatunk. Maguk a levelei azonban az apostol egyéniségének, hitének és gondolkodásának megragadó képét nyújtják.

Pál a világ felé nyitott diaszpóra-zsidóságból származott. (Mintegy ötmillió zsidó élt akkoriban Palesztinán kívül.) A kilikiai Tarzuszban született, a Szíriát és Kisázsiát összekötő út mentén, a szinkretizmus központjában. Gyaníthatóan a középső társadalmi szinthez tartozott. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Jellemző a diaszpóra- zsidóságra és Pál családjára is a zsidó hagyományokhoz való ragaszkodás (vö. Fil 3,5; Róm 11,1; 2Kor 11,22). A család Benjamin törzsének tagja volt. Lehetséges, hogy a galileai Giskala volt ősi otthonuk. Pált tulajdonképpen Saulnak hívták, mint a Benjamin törzséből való első királyt; de már születésekor megkapta a római Pál (Paulus) nevet is.

Személyiségének megértésében döntő az a tény, hogy tudatosan a zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, és sok kortársánál buzgóbban ragaszkodott hozzá (Fil 3,5; Gal 1,14). Lehetséges, hogy Jeruzsálemben az idősebb Gamalielnél tanult (ApCsel 22,3).

Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Úgy látszik, bizonyos mértékig megértette a sztoikus fogalmakat, ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.

Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett -- így fogalmazta meg egyszer később az igehirdetés máig érvényes programját (vö. 1Kor 9,20--23).

Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani. Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellénisztikus csoportjának üldözéséhez és elűzéséhez, továbbá a damaszkuszi egyházközség alapításához vezetett. Úgy látszik, ez az egyházközség -- a jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezően -- teljesen elszakadt a Törvénytől. Pál -- amint a Gal 1,13 sk. és a Fil 3,5 sk. mutatja -- a szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytől való szabadsággal szemben. Nemcsak egy keresztre feszített Messiás ,,botrányáról'' volt szó, hanem arról a kérdésről, hogy a Törvény érvényes útja-e az üdvözülésnek. A Törvény vagy Jézus Krisztus? -- ez lett életének döntő kérdése.

Dr. Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története I. (1983)(52.old) Pál, zsidó nevén Saul Kr.u. 10 körül született a ciliciai Tarszoszban, Kisázsiában. Szülei Benjamin törzséhez tartozó vallásos zsidók voltak, akik római polgárjoggal rendelkeztek. Saul a szülői házban megtanulta az arám nyelvet és a tudományos héber bibliai nyelvet, sőt az akkori világnyelvet, a hellenista görögöt is. 20 éves korában Jeruzsálembe ment, hogy az ottani tóra iskolában rabbi képzést kapjon, azaz írástudó legyen. Mint a törvény buzgó követője a keresztények üldözője lett, aminek csodás damaszkuszi megtérése vetett véget.

http://www.cmy.on.ca/newletters/printfriendly/oct2003magyar.htm http://www.cmy.on.ca/newletters/images/oct2003/moshiachmagyar.gif
Saul (Pál) tanúsította a legnagyobb tiszteletet a Tóra iránt. Ő sohasem vonta ki magát a Tóra alol, sőt, az Apostolok Cselekedetei 16:19-23 -ban igazolta elkötelezetségét a Bibliai Judaizmussal szemben. Filippibe való látogatása során letartóztatták, az előjáró elé hurcolták és azzal vádolták hogy zsidó és bajt kever. Ezért a bűnért megkorbácsolták, súlyossan megverték, és börtönbe vetették. Saul nagyon könnyen kijelenthette volna hogy ő egy keresztény és már nem zsidó tovább, ami által biztosíthatta volna szabadulását a fogságból és megmenekülhetett volna a korbácsolások alól és verésektől, de ő ezt nem tette. Rendületlen maradt hitéhez és hűséges a Tórához, mint bibliai zsidó.

Klaus Matefi
2007. december 17. 18:40 | Sorszám: 13
Néhány idézet a Názáreti Jézus testben történt feltámadásának hipotézisével kapcsolatosan Pál leveleitől függetlenül:

Lukács evangéliuma
24,1 Jézus feltámadása
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
24,2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,
24,3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
24,4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.
24,5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt?
24,6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:
24,7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia."

24,22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,
24,23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24,36 Jézus megjelenik a tanítványoknak
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!"
24,37 Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
24,38 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
24,39 Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
24,40 És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.

24,50 Jézus mennybemenetele
Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.
24,51 És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.

Márk evangéliuma
16,5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
16,6 De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

16,9 Jézus többeknek megjelenik
(A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

16,19 Jézus mennybemenetele
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

http://www.ujszeged.ref.hu/bongeszo/cikk/megtalaltak.php
Szeged-Újszegedi Református Egyházközség
A támadás harmadik eleme - s tulajdonképpen ez a legfontosabb - az, hogy Jézus nem támadt fel. Nos, a bibliai beszámolók Jézus Krisztus testben való feltámadását egyértelműen megerősítik - ezért csontjait sehol nem találhatják meg. Egyébként a zsidó nép akkori vezetői komolyan vették Jézusnak a saját feltámadásáról szóló szavait, s hogy tanítványai el ne lophassák Jézus holttestét, eltemetése után őrséget állítottak sírjához. (Mt 27,62-66) Jézus azonban testben feltámadt és kijött sírjából.

Máté evangéliuma
27,62 A sír őrzése
Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál,
27,63 és így szóltak: "Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok!
27,64 Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél."
27,65 Pilátus azonban ezt válaszolta: "Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok."
27,66 Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.

28,1 Jézus feltámadása
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
28,2 És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.
28,3 Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.
28,4 Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.
28,5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
28,6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.
28,7 És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!"

János evangélium
20,1 Az üres sír
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
20,2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!"
20,3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.
20,4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.
20,5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.
20,6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,
20,7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.
20,8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.
20,9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.

Klaus Matefi
2007. december 06. 22:25 | Sorszám: 8
Tunguska (1908.06.30.):
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,118,-tunguska-1908-06-30.html
Klaus Matefi
2007. november 15. 17:53 | Sorszám: 1
Feltehetően Pál volt az első az "apostolok" közül, aki megalkotta a "tanúbizonyságát" a Názáreti Jézus kereszthalála utáni feltámadásáról (ami természetesen nonszensz!) és tőle vette át a többi "apostol"...
A négy "evangélista" feltehetően Pál hatására írták meg amit megírtak, hisz különben miért ne tették volna meg ezt Pál előtt?... Mindegyiknek csak a keresztrefeszítés dátuma (i.sz. 25.04.01.) után 40 évvel jutott volna eszébe egy ilyen "egetrengető eseményről" írni?... Valószínűtlen ill. komolytalan elképzelés...

http://www.phil-inst.hu/uniworld/vt/valltort/2_7.htm
A legkorábbi, írásban is rögzített keresztény dokumentumok így olyan apostoli levelek voltak, amelyeket az ősegyház vezetői egy-egy, hitében megerősítésre szoruló gyülekezethez intéztek. A legkorábbi ilyen levelek szerzője Pál apostol: a neve alatt fennmaradt levelek zömét valóban ő írta Kr. u. 49 és 65 között.

Pál (Saul rabbi) Jézus követőinek a legádázabb ellensége volt, mint zsidó vallású ember.
http://www.2000ad.uz.ua/pal.html
PÁL APOSTOL
A Jézus utáni idõszak egyik kulcsfigurája Pál apostol, akit polgári nevén Saulusnak hívtak.
Ez az ember elvakult, esküdt ellensége volt Jézus követőinek. Országszerte közismert volt arról, hogy kíméletlenül börtönbe vetette mindazokat, akikről kiderült, hogy Jézus tanait terjesztik.
Így hát személye akadály volt a misszionáriusok Tervének útjában.
Saulus pedig tûzzel-vassal irtotta őket.

A misszionáriusok az akadályból, melyet Saulus személye jelentett a Mozgalom számára azzal, hogy tagjait üldözte, végül előnyt kovácsoltak. Ugyanis nem likvidálták, hanem esküdt ellenségüket... a saját oldalukra állították.

Summa-summárum, miközben Saulus úton volt Damaszkusz felé, valami történt. Állítólag egy "mennyei fény" sugározta őt körül, és szózatot hallott. Eddig rendben is van. Ugyanis ezután megváltozott, a keresztények korábbi üldözőjéből, gyökeres fordulattal, Jézus követője, az evangélium hirdetője lett.
Persze mondhatnánk, hogy ez a "mennyei jelenés" olyannyira nagy hatással volt rá, hogy gyökeresen megváltozott a korábbi felfogása.
Eddig a hivatalos nézet által propagált történet.

A misszionáriusok azon számítása, mely szerint Saulust inkább felhasználni, semmint likvidálni kell, fényesen beigazolódott. Hiszen igen nagy feltûnést keltett, és az emberek sehogyan sem értették az újdonsült Pál (megkeresztelkedése után vette fel ezt a nevet) "pálfordulását". Nem értették, hogy az az ember, aki esküdt ellensége volt korábban Jézus követőinek, immár maga is azok soraiba állt.

A Jézus feltámadásának az ötlete szerintem egyértelműen Páltól származott, amit a zsidó vallási vezetők se vettek érthető módon soha komolyan... Ezért a jövendőbeli zsidó messiás eljövetelét beharangozó és az erőszakosan kikeresztényesítendő népek által a jövendőbeli messiásuk, Jézus Krisztusként történő tiszteletét megkövetelendő legendáért nem a hitsorsosai tették el láb alól, hanem Rómában a rómaiak... Minden szervezés és fantázia kérdése...

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum: http://klausmatefi.foren-city.de/index.php?c=2

Klaus Matefi
2007. november 15. 17:37 | Sorszám: 0
Meggyőződésem, hogy a Názáreti Jézus a kereszthalála (i.sz. 25.04.01.) után Pál (Saul rabbi) által lett feltámasztva papíron... Mivel egy valódi halál (nem tetszhalál!) után három nappal egy emberi test újra feltámadása nonszensz sajnos, így ez csak a "Hófehérke és a hét törpe"-szerű történetek főhőseinek lehet a privilégiuma...
Ettől persze még hihetnek benne az emberek, hisz mindenkinek a magánügye, hogy mit vesz komolyan...

Jézus feltámadása, Pál találmánya...: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,116,-j-zus-felt-mad-sa-p-l-tal-lm-nya.html

Téma: Az egyiptomi kivonulás idöpontja
Klaus Matefi
2007. november 08. 16:13 | Sorszám: 2
Újabb epizód:

woodpecker - karikatúra-képregény - http://klausmatefi.foren-city.de/forum,25,-woodpecker-karikat-ra-k-preg-ny.html

Klaus Matefi
2007. október 30. 22:40 | Sorszám: 1
Bevezető: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,110,-bevezet.html

Ábrahám és a kozmikus kereszt: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,111,-1-brah-m-s-a-kozmikus-kereszt.html

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,112,-2-s-nai-szoevets-gkoet-s-legend-ja-a-kereszt-rny-k-ban.html

Salamon és az I. Templom: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,114,-3-salamon-s-az-i-templom.html#1391

Klaus Matefi
2007. október 26. 22:38 | Sorszám: 0
Nem titok többé mától az ószövetségi legenda mesés egyiptomi kivonulásának (Jeciát Micrájim; latin: Exodus) valódi időpontja és a 10 csapás okai!

Sínai szövetségkötés legendája a kereszt árnyékában: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,112,-2-s-nai-szoevets-gkoet-s-legend-ja-a-kereszt-rny-k-ban.html

Téma: A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete
Klaus Matefi
2007. október 05. 14:16 | Sorszám: 21
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hozzájutottam egy eredeti 12 kötetes Talmudhoz:

Der Babylonische Talmud (Lazarus Goldschmidt)
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996

Mivel a Talmud a Tóra magyarázata, mely számos történetet, véleményt tartalmaz a korabeli zsidó rabbik által, így újabb idézetekkel, magyarázatokkal tudom prezentálni a most bővített kiadásban bemutatandó Shem ha Mephorash kozmikus forrásait Ábrahám óta:
http://klausmatefi.foren-city.de/forum,28,-a-shem-ha-mephorash-kozmikus-forr-sai-brah-m-ta.html

Klaus Matefi
2007. október 02. 11:13 | Sorszám: 20
Itt szeretném közzétenni azokat az általam feltárt asztronómiai/asztrológiai konstellációkat, melyek a zsidó kabbalah Shem ha Mephorash-ának ("Isten 72 szelleme") kozmikus forrásai és egyben fontos szerepet játszottak a bibliai vallások misztériumaiban ill. történetében:
http://klausmatefi.foren-city.de/forum,28,-a-shem-ha-mephorash-kozmikus-forr-sai-brah-m-ta.html

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2007. szeptember 25. 23:40 | Sorszám: 8
A bibliai vallások véres áldozatai:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,106,-a-bibliai-vall-sok-v-res-ldozatai.html

Téma: Szükségünk van kitalált istenekre?
Klaus Matefi
2007. szeptember 25. 23:37 | Sorszám: 35
http://mek.oszk.hu/05200/05243/05243.htm
Viola Zoltán: Az evidencializmus

A kereszténység történelmi hiteltelensége

Jézusról könyvtárnyi irodalom keletkezett már, érdekes módon azonban még azt sem döntötték el, mert nem tudható, pontosan mikor is született! Ez roppantmód érdekes, ha egyszer e vallásnak ennyire központi szerepe e figura! Ez ha nem is bizonyítja azt hogy ne lett volna történelmi személy, de legalábbis kételyeket ébreszt bennünk valós létezésével kapcsolatban. A születésekor állítólag megjelenő betlehemi csillagot próbálták már sokféleképp beazonosítani, pld. üstökösnek tekintve, mindezideig azonban nem született e kérdéssel kapcsolatban valóban tudományos igényűnek mondható, korrektnek tűnő elemzés. Szerencsére nem sokkal ezelőtt azonban áttörés következett be e téren, mely igencsak meglepő, ugyanakkor azonban teljes mértékben lehetséges megoldást kínál a Jézus-kérdésre!

E könyvnek természetesen nem lehet a célja hogy az adott tanulmányt teljes terjedelmében beidézze, emiatt itt szigorúan csak a végkövetkeztetések bemutatására szorítkozunk, s a tanulmány gondolatmenetének vázolására. Akit a konkrét részletek érdekelnek, az e célból keresse fel a tanulmány szerzőjét, illetve honlapját. A vonatkozó elérhetőségeket e fejezet végén megadjuk.

Véleményem szerint a szóban forgó tanulmány a jelenkor egyik legjelentősebb mitológiai és vallástudományi felfedezése. Mint minden nagy áttörésnél lenni szokott, szerzője sokáig a megnemértés, félremagyarázás és gúny falába ütközött, ahol meg csak lehetett, egyszerűen agyonhallgatták (főleg egyházi körökben természetesen...). Valójában ennek még most sincs vége teljesen, bár megítélése már változóban van. Végeredményben nem is lehet csodálkozni e fogadtatáson, mert témája két szempontból is igen hálátlan: egyrészt az emberek nem szoktak örvendeni neki, ha szembesítik őket azzal a ténnyel, hogy lényegében egy óriási csalás áldozatai (a Szerző még jól is járt hogy most született: a középkorban, tudjuk, a rossz hír hozóját gyakran lenyakazták...), másrészt a tanulmány igencsak nehezen érthető, mert számos asztrológiai szakkifejezést alkalmaz! Sietek azonban megjegyezni, hogy szó sincs arról, miszerint a szerző az asztrológiának csinálna propagandát, vagy akár csak hinne is ebben!

Lássuk tehát a lényeget. Az illető úr, a magyar származású Klaus Matefi, akit bátran tarthatunk profi mitológiakutatónak, abból a zseniálisan egyszerű elgondolásból indult ki, miszerint Jézus születésénél csillagot emlegettek, kereszthalálánál meg napfogyatkozást, ami szintén csillagászati esemény. Vagyis amikor Jézus született, tulajdonképpen egy csillag született, amikor meghalt, egy csillag kimúlt! Ám abban a korban csillagászok még nem voltak! Csillagászok nem, de asztrológusok igen, s asztrológusnak könnyen tekinthetők bizonyos értelemben a "háromkirályok" is, elvégre "csillagot követtek". Az is tudvalevő, hogy a Biblia rengeteg szimbólumot, jelképet tartalmaz (pláne a "Jelenések Könyve"), amit nem szabad szó szerint érteni! Mi van ha itt igazából valami csillagászati eseményről van szó, amit az akkori babonás emberek asztrológiai szemszögből értelmeztek, s jelképekbe csomagolva írták le?! Ez bizony egyáltalán nem valószínűtlen feltételezés, tekintettel rá hogy gyakorlatilag minden vallásnak az asztrológia az alapja, legalábbis az ókori Mezopotámia civilizációja óta, merthogy ott találták ki az asztrológia áltudományát. Minden valamire való mitológiakutató tudja, hogy a sumér istenek egy-egy csillagnak felelnek meg, számos legendájuk csillagászati eseményeket beszél el, természetesen úgy, hogy a benne szereplő csillagok és bolygók neve helyett istenek nevét használják; de ugyanez igaz a régi görög regék és mondák túlnyomó többségére is! Erről nem is írok többet, de nem is kell, a megfelelő szakirodalomban utána lehet nézni. Más népeknél is ez a helyzet; ezek közül számos még nagyon is élt és virult a kereszténység születésekor! (Még a görög filozófiai iskolák is...) Klaus Matefi igazán semmi különöset nem tett, mindössze merészelte gondolatait függetleníteni a megszokott gondolkodási sztereotípiáktól, abból indult ki hogy a kereszténység semmi esetre sem "szentebb" mint más vallások - ha pedig így van, lehet hogy ez a hitrendszer is beilleszkedik a többi vallás sorába, és ennek is csillagászati, "kozmikus" eredete van?! Természetesen nem misztikus értelemben, hanem úgy, hogy ez is asztrológiailag értelmezhető eseményeken alapszik?

Elkezdett tehát kutatni e téren, és kiderült hogy jó nyomon jár. Zseniálisan egyszerű feltételezése értékes gyümölcsöket hozott. E helyütt teljes mértékben mellőzve az asztrológiai bizonyítékokat, a következőképp foglalhatjuk össze eredményeit:

Abban az időtartományban, melyben a bibliai Jézus-sztori játszódik, egy bolygóegyüttállás volt megfigyelhető az égbolton Ennek a konjunkciónak (bolygóegyüttállás) a "főszereplői" a Nap, a Hold, valamint a Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták voltak.

A "betlehemi csillag" csak azok által szerkeszthető ki, akik ismerik az idők folyamán megjelent "Jézus-konstellációk" helyeit a Zodiákusban.

A betlehemi csillagot nyolc ill. kilenc (a kilencedik közel azonos helyre esik, mint az első!) egymás utáni jézusi konstelláció ismeretében lehet kiszerkeszteni. Jézus idejében, mint minden esetben ennek az öt planétának az együttállása két év különbséggel megismétlődött, de mivel a második volt a pontosabb konjunkció, ezért ezt kell a betlehemi csillag kiszerkesztésénél figyelembe venni. A csillag többi csúcsát a közelítőleg 136 évenként a Zodiákusban ismétlődő együttállások helyei adják.

Azaz, a híres "betlehemi csillag" nem valamiféle az égen is látható tünemény volt!

Jézus kereszthalálakor pedig a születés idején együttállt planéták egy "T" keresztet alkottak.

Manapság ezt már könnyű ellenőrizni horoszkópkészítő számítógépprogramokkal; Klaus Matefi honlapján azonban megtalálhatók természetesen a horoszkópok is, csakúgy mint a megfelelő időpontok.

Na már most az asztrológia nem Jézussal született; természetesen sok-sok évvel sőt évszázaddal korábban is már ki tudták számolni egyesek, hogy majd ekkor meg akkor hogyan fognak állni a bolygók! Eképp egyáltalán nem lehetetlen az, hogy Jézus születését megjövendölték; tudniillik az egyes bolygókhoz és ilyen-olyan állásaikhoz az akkori emberek különböző "hatásokat" képzeltek-feltételeztek. Bizonyos ezoterikus spekulációk alapján úgy vélték, a megfelelő csillagállás alatt majd be kell következnie a Messiás eljövetelének. A Messiás természetesen a meghaló és feltámadó istenek népes csapatába illeszkedett, azaz nemcsak megszületnie, de elhaláloznia is illett, hasonlóan a Naphoz ami szintén nemcsak felkél de le is nyugszik; e halál sem következhetett be akármikor, csak megfelelő csillagállás esetén, hiszen az akkori embereknek a csillagok tisztelete, s a belőlük jóslást kihámozni kívánó igyekezete átitatta az egész gondolkodásmódjukat! Ezt a történetet pedig jelképes formába öntötték, megszemélyesítve a bolygókat - a három "napkeleti bölcs" is egy-egy bolygónak felel meg - és így alakult ki Jézus története!

Mindezt természetesen rendkívül elnagyoltan mondtam el, de a részletek iránt érdeklődők keressék fel bátran a szerző honlapját, vagy írjanak levelet neki:

Honlap: http://klausmatefi.birodalom.net
E-mail: klaus.matefi@googlemail.com vagy klaus_matefi@web.de
Postacíme: Klaus Matefi
Hintere Gasse 4., 73529 Schwäbisch Gmünd Deutschland

(Címének közreadása nem tekinthető indiszkréciónak, mert számos internetes fórumban közreadta derék mitológiakutatónk).

Az említett honlapon még nagyon sok érdekes írása lelhető fel.

A fentiek nem mondanak ellent annak, hogy esetleg élt akkortájt egy-két megszállott próféta, akik közül valamelyiket esetleg ténylegesen is keresztre (vagy Jehova Tanúi szerint kínoszlopra) feszítve ki is végezték. Sőt, nagyon valószínű, hogy valóban élt ilyen próféta, akinek alakjából a bibliai Jézus-kép sokat merített. Magam részéről az a legvalószínűbbnek tartott változat, hogy nem is egy de legalább két próféta élt: egy nagyon szelíd, aki szinte a buddhista erkölcsöknek megfelelő tant hirdette, s egy véresszájú vad forradalmár. Ez szépen megmagyarázza a bibliai Jézus alakjának kettősségét, aki egyrészt szelídséget, másrészt kíméletlenséget hirdet. E nézetemet a NAK-ban is kifejtettem valamivel részletesebben.

Mindez azonban mit sem von le abból a tényből, hogy a kereszténység a legmesszebbmenőkig "kozmikus gyökerekből" táplálkozik, de ezalatt nem valamiféle ezoterikus igazságot kell érteni, pusztán azt, hogy babonás asztrológiai spekulációkból sarjadt, ami igencsak érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy az asztrológiát nemcsak a modern tudomány tartja - nagyon helyesen különben! - minden alap nélküli népbutításnak, de maga a kereszténység is, sőt, sok esetben kifejezetten sátáni tevékenységnek! Rendkívül groteszk, hogy ezek után az derül ki, hogy az általa megvetett asztrológia nélkül az egész kereszténység meg sem születhetett volna!

Mindezzel természetesen a legkevésbé sem azt akarjuk bizonygatni, hogy az asztrológia bármiféle értelemben is komoly tudomány volna, és Klaus Matefinak sem ez a célja. Nem ő (vagy én) hisz az asztrológiában, hanem azt állítja hogy a régi emberek hittek benne! Ez pedig nagy különbség. A mitológiakutató is sokat foglalkozik például a hétfejű sárkánnyal, de egyáltalán nem valószínű, hogy hisz is benne! Ezt amiatt volt fontos leírni, mert Klaus Matefi munkásságának és céljának megítélése tekintetében elég sok félreértést tapasztaltam már.

Na és most vegyük szemügyre mitológiakutatónk elméletét evidencialista szempontból! Higgyük vagy ne higgyük? Hinni vagy nem hinni, ez itt a kérdés!

Természetesen legegyszerűbb volna a vonatkozó számításait leellenőrizni, s elolvasni a bőséges mennyiségben felvonultatott forrásmunkáit. Bevallom, én ezt nem tettem meg. Nem nyilatkozhatok tehát úgy, hogy az itt NAGYON röviden és elnagyoltan bemutatott elmélet biztosan helyes, nem vagyok jogosult az igazságtartalmáról véleményt mondani. Mások nyilván ellenőrzik majd állításait (Egypáran már meg is tették úgy hallottam, s nem találtak hibát benne). Most én pusztán a dolog hihetőségét elemzem.

Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy egy világteremtő isten létezése okvetlenül szükséges ahhoz hogy fia legyen, hiszen ha nincs apa, nincs fiú sem! Márpedig mint korábban kifejtettük, jelen pillanatban nincs bizonyíték rá, hogy világunk véges lenne, azaz legalábbis kétséges, hogy Isten létezik. Ha elfogadnánk mégis a létét, azzal megmagyarázhatnánk ugyan a Jézus-legendát, de ezzel egy felesleges entitást vezetnénk be, holott Klaus Matefi egy ennél sokkal kézenfekvőbb magyarázatot kínál nekünk. Végtére is magyarázata mindenki által ismert, meglevő elemekből építkezik: tudjuk, hogy valóban nagyon babonásak voltak az akkori emberek; hogy feltétel nélkül hittek a csillagok (és bolygók) hatalmában; hogy minduntalan jósokhoz futkároztak életük fontosabb eseményeivel kapcsolatban jövendölést kérni; tudjuk hogy gyakorlatilag minden más vallás is efféle asztrológiai spekulációkra építkezik - evidens, hogy ne tartsuk kivételnek éppen a kereszténységet! Az occami elv alapján, ami fontos eleme az evidencializmusnak, az egyszerűbb magyarázatot kell elfogadnunk. Mindemellett Klaus Matefi számos bizonyítékot is szolgáltat elmélete igazára, azaz verifikációs és falszifikációs lehetőségeket nyújt nekünk, nem úgy, mint a hagyományos teista magyarázatok. Eképp elmélete tudományosnak nevezhető. (Még akkor is tudományos ha az derülne ki róla hogy nem állja meg a helyét: egy elmélet ugyanis nem attól tudományos igényű mert okvetlenül igaz, hanem attól, hogy ellenőrizhető, vagy legalábbis elvileg cáfolható, lásd a korábban írtakat). Vagyis evidencialista szempontból lényegesen logikusabb Klaus Matefi elméletét elfogadni, mint - egyelőre - bármi mást!

Klaus Matefi
2007. szeptember 13. 22:05 | Sorszám: 34
Újabb humoros részlet a Woodpecker-féle karikatúra-képregényből, mely az "isteni kiválasztottságot" igyekszik a maga módján dokumentálni...:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,67,15,-k-preg-ny.html

Téma: 5767?/2006? szeptember 22/23.
Klaus Matefi
2007. szeptember 12. 08:18 | Sorszám: 6
Shana Tova!

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum: http://klausmatefi.foren-city.de/

Téma: Szükségünk van kitalált istenekre?
Klaus Matefi
2007. szeptember 10. 10:09 | Sorszám: 32
Természetesen tisztában vagyok a téma kényes mivoltával, hisz pl. a "Názáreti Jézus második eljöveteleként" váratták a keresztény hívő tömegekkel hosszú évszázadok óta a "végidőkre" (napjainkra!) beharangozott ószövetségi legenda messiását, Immánuelt, annak ellenére, hogy ennek a két személynek bizony semmi közvetlen köze nincsen egymáshoz...

"Jézus vagy Immánuel?": http://klausmatefi.foren-city.de/topic,93,-j-zus-vagy-imm-nuel.html

"A Fekete Madonna": http://klausmatefi.foren-city.de/topic,100,-a-fekete-madonna.html

Klaus Matefi
2007. szeptember 09. 21:29 | Sorszám: 31
Egy igen lényeges fogalom a "Fekete Madonna" azok számára, akik valóban tisztában szeretnének lenni a bibliai legendák misztériumaival. Akit érdekel, annak javaslom az alábbi linket:

A Fekete Madonna: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,100,-a-fekete-madonna.html

Klaus Matefi
2007. szeptember 09. 10:59 | Sorszám: 30
Kedves Egzisztenciális kvantor!

Én nem vagyok ateista és meggyőződésem, hogy létezik egy folyamatosan változó hatású szellemi való.
Sajnos a vallások nem a valós "Isten-képet" tárják a hívő tömegeik elé, sőt soha be nem váltható túlvilági ígéretekkel igyekeznek őket motiválni.

A bibliai vallásoknak egyetlen végcélja van, hogy az ószövetségi legendák messiását, Immánuelt elismertessék a világgal, aki rövid időn belül realizálni fogja az írástudók által kitűzött messiási elvárásokat, mely a benne hívők számára a földi boldogságot, jólétet, gazdagságot, népek feletti uralmat tűzte ki célul. A keresztény tömegek elé Immánuelt, mint "Jézus második eljövetelét" propagálta az írástudók által készített újszövetségi legenda annak ellenére, hogy Immánuelnek közvetlenül semmi köze az i.sz. 25.04.01.-én keresztrefeszített Názáreti Jézushoz. Természetesen Jézus nem támadhatott fel, hisz ez nonszensz, a természet törvényei ellen beszélne, de ez a feltámadás-legenda alkalmas volt a végidőkre várt Immánuel "Jézusként" való propagálására...

Mivel életünk egyedi és megismételhetetlen, így a vallásoknak nem "soha be nem váltható túlvilági ígérgetésekkel" kellene az emberekben a kitartást táplálni az élet mindennapi nehézségeinek a leküzdésére, hanem céltudatosan törekedni és tevékenykedni a Földön a szociális igazságosság és az azonos bánásmód, lehetőségek biztosítása érdekében. Minden ember egyenlő a bőre színétől, nemzeti ill. vallási hovatartozásától függetlenül. Szükség van egy igazságos globalizációra, de kizárólagosan a közjó érdekében, nem pedig néhány tucatnyi multimilliárdos további tollasodása céljából...

Igazságosságról lehet beszélni, amikor néhány olajmágnás, magántulajdonban lévő bankok néhány tucat tulajdonosa, stb. sok Billió Dollárnyi hasznot húzhatnak, a polgárok túlnyomó többsége pedig a létminimum szintjén kénytelen a munkáséletét kilátástalanul tengetni, folyamatosan növekvő államadósságokból eredő adók terhei következtében? Mi fog várni gyermekeinkre, az ő gyermekeikre és így tovább ha ez így folytatódik tovább...

Üdv

Klaus

Az országok eladósodása: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,104,-az-orsz-gok-elad-sod-sa.html

Klaus Matefi
2007. augusztus 23. 16:40 | Sorszám: 24
Nemzetek eladósodása:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,104,-nemzetek-elad-sod-sa.html
Klaus Matefi
2007. augusztus 23. 01:43 | Sorszám: 23
Kedves nereus!

Nem maradt rejtve:

Lesz-e III. világháború? http://klausmatefi.foren-city.de/topic,86,-lesz-e-iii-vil-gh-bor.html

Téma: Be lettek csapva a keresztények?
Klaus Matefi
2007. augusztus 21. 20:16 | Sorszám: 63
Kedves Péter!

Jézus vagy Immánuel? http://klausmatefi.foren-city.de/topic,93,-j-zus-vagy-imm-nuel.html

Jézus nem azonos Krisztussal! http://freenet-homepage.de/klausmatefi/6.html

Üdv

Klaus

Téma: Szükségünk van kitalált istenekre?
Klaus Matefi
2007. augusztus 21. 20:13 | Sorszám: 19
Kedves nereus!

A világkormány és az ehhez szükséges nemzetállamok megszűnése a zsidó messianisztikus elképzelésekhez fűződik. Ez a folyamat látványosan 1989-ben indult be.
Az 1989-es politikai döntések Immánuel (az évezredek óta várt zsidó messiás) eljövetelét vetítették előre, de ő nem ebben az időben látta meg a napvilágot, hanem 1999.08.11.-én, a napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus kereszt égisze alatt.
Természetesen az 1989-es változások ("páneurópai piknik" - Sopronpuszta, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter prágai bejelentése az NDK állampolgárok szabad kiutazásával kapcsolatosan, berlini fal "leomlása") is bizonyos asztrológiai konstellációk jegyében realizálódtak:

1989. augusztus 19. 17:05 UT
Hold-Vénus oppozíció:1,9°Kos/Mérleg; -Jupiter quadrat:3,8°Rák; -Uránusz oppozíció:1,5°Bak; -Szaturnusz konjunkció:7,7°Bak (kozmikus kereszt)
-Páneurópa piknik

1989. szeptember 29. 21:47 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció:6,7°Mérleg; -Szaturnusz quadrat:7,6°Bak; -Uránusz konjunkció:1,5°Bak
(Ehhez a konstellációhoz csatlakozott még a Neptunusz:9,6°Bak és a Jupiter:9,5°Rák)
-Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter a prágai NSZK nagykövetségén történt bejelentése, ami az ott összegyűlt NDK állampolgárok NSZK-ba történt szabad kiutazását eredményezte.- 1989.09.30. (A Shem ha Mephorash kozmikus forrásának utólsó megjelenése 1999.08.11. előtt!)

A Kelet-Berlin Nyugat-Berlinbe vezető határátkelőjének megnyitása, és másnap a berlini Fal lebontásának kezdete - 1989.11.09/10.:
1989. november 10. 19:16 UT
Nap-Merkúr konjunkció:18° 21' Skorpió (Merkúr-Latitude:0°!) Ilyen csak 651 évenként történhet meg, ha egyáltalán sor kerül rá!

Az elképzelt globaliztáció útján kialakítandó jövendőbeli világállam nem megy egyik pillanatról a másikra, melyet a tervek szerint Jeruzsálemből irányítana Immánuel:

http://www.nai-israel.com/israel/articel/default?asp?CatID=41&ArticleID=117
(Sajnos már nem elérhető!)
Jesus oder Immanuel?
Doch bleiben wir bei der Frage: Immanuel oder Jesus? Hat Gott im Nachhinein den Namen des Messias von Immanuel auf Jesus abgeändert?
Nein, Gott hat nichts nachgebessert, sondern diese beide Namen waren schon immer im Heilsplan Gottes verankert.
Mit diesem sanftmütigen Messias unter dem Namen Jesu kann das jüdische Volk nichts anfangen, denn es wartet auf den verheißener Messias mit Namen Immanuel, der mit eisernem Stab die Völker regieren wird (Offenbarung 12,5; 19,15).
--Jézus vagy Immánuel?
De maradjunk a kérdésnél: Immánuel vagy Jézus? Megváltoztatta Isten utólag a Messiás nevét Immánuelről Jézusra?
Nem, Isten nem javított utána, hanem már mind a két név le volt horgonyozva Isten megváltástervében.
Ezzel a Jézus nevű jámbor Messiással a zsidó nép nem tud mit kezdeni, hanem az Immánuel nevű megígért Messiásra vár, aki vaspálcával fogja a népeket kormányozni (Jelenések könyve 12,5; 19,15).--

Jelenések könyve
12,5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához,
19,15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

http://www.zsido.com/zstsz09/01hetlevelezo.htm
Zsidó Tudományok Szabadegyeteme
Milyen lesz a zsidó Messiás?
Ha előítéletek nélkül tekintünk mai világunkra, láthatjuk, hogy szinte kivétel nélkül megvalósulóban vannak a zsidóságnak a messiási időket megelőző korszakra vonatkozó próféciái.
A legszkeptikusabbak sem állíthatják, hogy ez merő véletlen lenne. A tisztán látó ember felismeri az Örökkévaló keze nyomát.

Mi, akik hiszünk az Örökkévalóban, tudjuk, hogy Ő irányítja az emberiség sorsát. Bár az egyén szabad akarattal rendelkezik, az Örökkévaló a Maga céljai felé tereli a történelem menetét. A társadalom közösségi céljait így többnyire Ő határozza meg.

A kormányok az Örökkévaló vezetésével az Ő céljai érdekében munkálkodnak.

A fogadására előkészített világra születik azután a Messiás.
Halandó emberi lény lesz, akinek emberi szülők a szokásos módon adnak életet.

Így írja Maimonidész [A királyok szabályai 11:4.] : „Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak. Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.”

http://www.hagalil.com/israel/fundamentalismus/nai-3.htm http://www.nai-israel.com/israel/artikel/default.asp?CatID=12&ArticleID=125 http://www.israel-hauskreis.de/Israel/Tempelgerate__Bundeslade_und_T/tempelgerate__bundeslade_und_t.html
Tempelgeräte, Bundeslade und Tempelbau
1948 eroberte Israel das Land ohne Jerusalem und 1967 eroberte Israel Jerusalem ohne den Tempelplatz - beim nächsten Krieg geht es um den Tempelplatz. Daher heißt dieser Krieg Heiliger Krieg.
Doch weil wir in der Endzeit leben - aller Augen richten sich auf das Kommen des Messias -, ...
Es geht in Wahrheit also nicht um Politik, sondern um den Sieg Gottes, denn Gott hat verheißen, daß Sein Tempelhaus wieder in Jerusalem sein wird und ER von dort aus alle Welt regieren wird.
--Templomi eszközök, Frigyláda, Templomépítés
1948-ban Izrael elfoglalta az országot Jeruzsálem nélkül és 1967-ben Izrael elfoglalta Jeruzsálemet a Templomtér nélkül - a következő háború a Templomtérért fog folyni. Ezért hívják ezt a háborút Szent Háborúnak.
Igazság szerint, tehát ez nem a politika miatt történik, hanem Isten győzelméért, mert Isten előrejelezte, hogy az ő Temploma ismét Jeruzsálemben lesz és ő onnan fogja az egész világot kormányozni.--

http://logout.hu/vfo/1871/jeruzsalem_es_monoteizmus.html
A 19-20. század fordulóján keletkezett világi cionizmus is lényegében bibliai ihletettségű. A judaizmus különböző vallásos irányzatai így egységesen hirdetik, hogy a Messiás megérkezésekor helyreállítja Izraelben és a világon a tökéletes békét, és uralkodói hatalmát Jeruzsálem városából fogja gyakorolni.

http://www.hagalil.com/judentum/feiertage/kippur/shofar.htm
Warum wird im Elul das Schofar geblasen?
Du sollst nun aber wissen, dass im Elul G'tt zu dir kommt, um dich zu treffen.
--Miért lesz a Shofar Elul hónapban megfújva?
Neked azonban csak tudnod kell, hogy az Isten Elul hónapjában jön hozzád, veled találkozni.--

(A zsidó naptár egy-két nappal az Újhold után kezdi a hónapot, de kozmikus szempontból 1999.08.11. azonos 5759 Elul elsejével!)

A zsidók messiása, Immánuel azonos felépítésü kozmikus kereszt hatása alatt született, mint amihez az ószövetségi legendák Sínai-hegyhez kapcsolt mesés szövetségkötését, ill. az Ábrahám által szándékozott emberáldozat (Izsák) bemutatásának Krisztus-YHVH által történt megakadályozását utalták a zsidó írástudók:

http://yachad.israel-live.de/msd/2003/10-feiertage.htm[/url]
Das Shofar
Das Shofar, ein Widderhorn, das älteste und seelenvollste aller Blasinstrumente, hat viele Bedeutungen. Es verkündet u.a. die Krönung G'ttes als König des Universums, es weckt uns auf um Reue zu empfinden und zu G'tt zurückzukehren (Teschuwa). Es erinnert uns an das Shofar, das am Berg Sinai gehört wurde, als wir die Gebote G'ttes für alle Zeiten akzeptierten, das Shofar repräsentiert den einfachen ursprünglichen Schrei aus der Tiefe der Seele, es nimmt den Ruf des großen Shofar vorweg, den G'tt ertönen lassen wird, wenn Moshiach kommt.
--A Shofar
A sófar, egy kosszarv, a legöregebb és lélektelibb az összes fúvóshangszerek közül, sok jelentése van. Ez hírül adja Isten megkoronázását mint az Univerzum Királyát, ez felhívja a figyelmünket Istenhez való visszatérésre (Teschuwa).
Ez emlékeztet bennünket a sófar-ra, amit a Sínai-hegyen lehetett hallani, amint mi Isten parancsait minden időkre akceptáltuk, a sófar reprezentálja egy eredetileg a lélek kiáltását a mélyből, megelőzi a nagy sófar hívását, amit az Isten fog megszólaltatni, amikor a Messiás jön.--

A nagy sófár hangja az 1999.08.11.-én realizálódott kozmikus kereszt szellemi hatását hivatott jelképezni:

-1810.02.23. 16:18 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:19,8°Vízöntő; -Uránusz oppozíció:19,3°Oroszlán; -Mars quadrat:24,3°Bika; -Szaturnusz oppozíció:28,1°Skorpió
-A bibliai legenda szerint mikor "Ábrahám saját fiát Izsákot akarta égő áldozatként" "Istennek" "feláldozni", az éppen akkor kialakult kozmikus kereszt (azonos a Sínai Hegyen Mózes által észlelt kereszttel!) "szellemének sugallatára" megváltoztatta a tervét!

-1335.10.15. 23:49 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak
(részleges-partiell napfogyatkozás!)
-Az ószövetségi legenda szerint Istenétől a Sinai-hegyen Mózes átvette a Tízparancsolatot és "örök szövetséget kötött YHVH-Krisztussal".

1999.08.11. 12:09 UT +1.00 Straßburg
Nap-Hold konjunkció:18,4°Oroszlán; -Uránusz oppozíció:14,7°Vízöntő; -Mars quadrat:16,9° Skorpió; -Szaturnusz oppozíció:16,9° Bika
(teljes napfogyatkozás!)
-A zsidó Messiás, Immánuel születése. Az "új mennyei Jeruzsálem landolása" a Bakonyban.
-Jeruzsálemben 1999 szeptember 27.-én hétfőn, a Tabernakulum ünnepének harmadik napján (Sukkoth 5760), reggel 9 órakor lerakták a 3. Templom alapkövét.
-A Negev-Sivatagban (Izrael) felavatták 1999 augusztusában a Frigysátrat 1:1 nagyságban.
-Potsdamban (Németország) a háború óta az első Rabbi-Kollégium (Rabbi-képző) alapkőletétele 1999. aug.11.-én. (Abraham Geiger Kolleg).
-az új „evangélizáció" kozmikus háttere

Üdv

Klaus
_______________________
A józan ész kísérjen utadon!
http://people.freenet.de/klausmatefi/
http://klausmatefi.multiply.com/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum
http://klausmatefi.foren-city.de/
http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=betlehemicsillag

Téma: Be lettek csapva a keresztények?
Klaus Matefi
2007. augusztus 21. 10:04 | Sorszám: 61
A Templomos Rend, az ószövetségi kamattörvények és a Vatikán kapcsolata:

Biblia - Kamat - Vatikán - http://klausmatefi.foren-city.de/topic,96,-biblia-kamat-vatik-n.html

Klaus Matefi
2007. augusztus 20. 23:35 | Sorszám: 60
Tárgyalásban állok Viola Zoltán íróval és Woodpecker karikatúra-képregény íróval egy közös mű kiadásával kapcsolatosan:

Kedves Zoli és woodpecker!

Mindenképpen szükség lenne egy könyvkiadó pozitív válasza és esetleges támogatókkal való rendelkezés, mert ha az ember maga próbálkozik könyvkiadással, az csak ráfizetést jelent. Már pedig senki se dolgozik azért, hogy deficittel zárja a tevékenységét. A munkás megérdemli a bérét, így van ez az olyan könyvek esetében is, amelyek hosszú kutatómunka következtében kiemelkedő eredményeket mutatnak fel. Általában a kiadó keres a könyvön, nem a szerző...

A felvetett téma egyedülálló és elsőként rendelkezik valódi megoldásokkal a bibliai vallások misztériumainak kozmikus kapcsolatai terén. Ezt humoros karikatúrákkal kiegészítve szerintem jóval szélesebb körben nyerné meg a tömegek tetszését, tehát a kellemest a hasznossal itt optimálisan tudnánk ötvözni. Nem csak tudományos, ismeretterjesztő mű lenne, hanem egyben humoros, kritikai és feltáró-felvilágosító!

Akik támogatására e téren nem lehet számítani, azok a bibliai egyházak elkötelezettjei, szimpatizánsai. Viszont meggyőződésem, hogy vannak olyan tehetős körök is, akiknek a XXI. század elején ugyanúgy az a céljuk, hogy az ókori mesés vallási legendák valódi misztériumai megismerést nyerjenek a széles néptömegek körében, ami egy modern, jövendőbeli társadalomban elejét venné a soha be nem váltható túlvilágí ígérgetésekre épülő vallási dogmák további térhódításának.

Egy Da Vinci-kód-féle, vagy egy Harry Potter-féle mesesorozat számtalan nyelven megjelenik, nagy nemzetközi támogatást, reklámot tudva maga mögött. Szomorú lenne, ha éppen az általam felkutatott témának kellene az íróasztal fiókjában "porosodnia"... Természetesen egyedül is megpróbálhatnám idővel a kutatási eredményeim könyvben történő publikálását, de azt hiszem, hogy woodpecker fantasztikusan humoros és jól sikerült karikatúráit (melyek szintén az én kutatási eredményeimre támaszkodnak), vétek lenne velük nem párosítani. Zoli Te egy író vagy, és így véleményem szerint optimálisan tudnád a két dolgot "összeolvasztani", és megfelelő formába és stílusba önteni.

Kaptam már korábban kritikát is ezzel kapcsolatosan, hogy pénzt akarok csinálni a tevékenységem eredményeiéből. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy II. János Pál pápa és XVI. Benedek se ingyen osztogatták a könyveiket... Egy könyv szerzője, ill. szerzői megdolgoznak a várt eredményért és mivel az árúházakban se kapja ingyen az ember az élelmet, pénzkölcsönhöz pedig csak kamat fizetése útján juthat ember, így azt hiszem, hogy érthető minden szerző anyagi elvárása, igénye.

Részemről megpróbálom felvenni olyan kiadókkal a kapcsolatot, melyek szóba jöhetnének. A könyv kiadásához szükséges külső anyagi támogatások meghírdetésének és fogadásának jogi feltételeit meg fogom érdeklődni.

Ha mind a ketten egyetértetek a közös könyv elkészítésével, úgy ezt feltétlenül írásban is lefektetnénk egymás kibiztosítása céljából, hogy a későbbiekben ne történhessen félreértés. Részemről csak olyan könyv kiadásába egyezek bele, mely nem támadható külső személy, vagy szervezet részéről jogilag. Tehát úgy a karikatúra-képregény, mint a könyv összeállítása, megírása nem szabad, hogy táptalajt biztosítson pereskedésre akár vallási, akár más szervezetekkel, személyekkel.

Gondolkozzatok el az ötletemen újra és azon, hogyan lehetne minél nagyobb reklámot biztosítani ennek a jövendőbeli műnek, hogy támogatókra tudjunk lelni.

Üdv

Klaus

woodpecker - karikatúra-képregény: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,67,-k-preg-ny.html

Téma: Szükségünk van kitalált istenekre?
Klaus Matefi
2007. augusztus 20. 23:30 | Sorszám: 16
Kedves nereus!

Igazság sose volt és nem is lesz...
A történelem végét, egy világkormány megalakulása fogja bevezetni, ami egyben a nemzetállamok végét is eredményezi. A történelem vége ilyen szempontból egy fogalom.

Üdv

Klaus

Klaus Matefi
2007. augusztus 15. 14:37 | Sorszám: 14
Biblia - Kamat - Vatikán: http://klausmatefi.foren-city.de/topic,96,-biblia-kamat-vatik-n.html#1066
Klaus Matefi
2007. augusztus 15. 13:44 | Sorszám: 13
Ezennel kérek elnézést Mindenkitől, aki eddig meg szerette volna tekinteni a képregényt! Én eddig mindig regisztrált, bejelentkezettként kísértem figyelemmel, így nem jöttem rá, hogy aki nincs bejelentkezve, azoknak a képek láthatatlanok voltak. Az én fórumomban kellett korrigálni a beállítást!

Jó szórakozást a képregényhez!

woodpecker - karikatúra-képregény:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,67,-k-preg-ny.html

Klaus Matefi
2007. augusztus 14. 12:33 | Sorszám: 11
Azon vallások melyek tömegeiket arra tanítják, hogy ami neked rosszul esne, azt ne tedd a többinek, azok szerintem etikailag nem kifogásolhatóak. Viszont a XXI. század elején, a globalizáció időszakában szükségessé vált elgondolkozni azon, hogy tulajdonképpen a meglévő vallások valóban a világbéke érdekeit, céljait képviselik, vagy pedig csak vallási, nemzeti kisebbségek érdekeit, céljait. Nem "tudatlan" báránykákra van szüksége az emberiségnek, hanem öntudatos, céltudatos hívő tömegekre, melyek kéz a kézben igyekeznek az egész emberiség jóléte, boldogsága, erkölcsi nívója érdekében tevékenykedni. Nincs "Isten" által kiválasztott nép, nem is volt! Az emberiség magára van utalva, nem pedig kitalált "Istenek" sugalmait propagáló ókori mesés legendákra...

Szerintem a "történelem végén" (nemzeti államok vége) egy olyan egységes vallásra van szüksége az emberiségnek KIVÉTEL NÉLKÜL, mely valóban az igazságosságon alapszik, a közjó, az emberiség boldogsága, békés egymásmellettélése, erkölcsi színvonalának az emelése érdekében lép fel, a soha be nem váltható túlvilági ígéretek mellőzése mellett...

Ahogy a nemzetállamok megszüntetésén lehet és kell munkálkodni, úgy szerintem az általam megjelölt pozitív célokon is szükséges. A nacionalizmus egy igen veszélyes jelenség a többi népre és tulajdonképpen a saját népére nézve is, melyet a történelmi tapasztalatok igazolnak és bizonyítanak. Az pedig még veszélyesebb lehet, ha ez vallási fanatizmussak párosul.

_______________________
A józan ész kísérjen utadon! http://people.freenet.de/klausmatefi/ http://www.derwahresternvonbethlehem.de.vu/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/ http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=betlehemicsillag

Téma: 2008.12.12. az apokalipszis kezdete?
Klaus Matefi
2007. július 02. 19:52 | Sorszám: 52
Egy új magyar fórumot indítottam. Akit érdekel, azt a regisztráció és az adminisztrátori jóváhagyás után szeretettel várom!
http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=betlehemicsillag

____________________________
A józan ész kísérjen utadon! http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/

Téma: Be lettek csapva a keresztények?
Klaus Matefi
2007. május 22. 23:19 | Sorszám: 59
Egy érdekes téma:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,86,-lesz-e-iii-vil-gh-bor.html

Téma: Az emberi hiszékenység határtalan?
Klaus Matefi
2007. május 17. 12:38 | Sorszám: 7
Meghívás!

Szeretettel várom a megújult fórumomon a vallások és titkos társaságok misztériumainak kozmikus kapcsolatai iránt érdeklődőket. Természetesen mivel Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum, így minden ezzel kapcsolatos témakör életrehívható.

Aki esetleg szeretne saját alfórummal (moderátori jogkör is tartozik hozzá) rendelkezni, az jelezze nekem, vagy E-mail-en keresztül, vagy a fórum "Egyéb" alfórumának " a "Kérdések és kérések az adminhoz" topicban.
http://klausmatefi.foren-city.de/
e-mail: klaus_matefi@web.de

weblapom: http://freenet-homepage.de/klausmatefi/

Klaus Matefi
2007. április 26. 20:40 | Sorszám: 5
http://www.orzse.mezon.net/kraus/naft117.htm
A zsidó kabbalisztikus hagyomány szerint a Messiás korabeli "feltámadás" az Olajfák hegyén lévő temetőnél fog elkezdődni. Ennél fogva sok vallásos zsidó nagy anyagi áldozattól sem riad vissza, hogy még életében sírhelyet vásároljon magának az Olajfák hegyén. A hagyomány szerint a három utolsó próféta – Chágáj, Zechárjá és Máláchi – is ott vannak eltemetve.

Hát bizony hinni nem kis dolog...

_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/

Téma: Be lettek csapva a keresztények?
Klaus Matefi
2007. április 18. 08:40 | Sorszám: 52
Tehát az itt a kérdés, hogy hogyan lehetséges az újszövetségi legenda szerint, hogy Jézusnak is és a Sátánnak is ugyanazon földi hatalom adatott?

Máté evangélium
28,18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.
4,7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."

_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 18. 08:34 | Sorszám: 51
Ha nem tetszik a "demokratikus globalizmus" kifejezés, úgy nyugodtan behelyettesítheted azzal amivel akarod...
_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 17. 21:06 | Sorszám: 49
Feltűnő ellentmondás az újszövetségi legendában:

Máté evangélium
28,18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

28,19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

János evangélium
8,22 Erre ezt mondták a zsidók: "Talán megöli magát, hogy azt mondja: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek?"
8,23 Ő így folytatta: "Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom.

17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

János evangéliuma
8,42 Jézus így szólt hozzájuk (a zsidókhoz): "Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.
8,43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
8,44 Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.
8,45 Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem.

Lukács evangéliuma
4,5 Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát,
4,6 és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom.

4,7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez."
4,8 Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj."

_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/

Téma: A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete
Klaus Matefi
2007. április 17. 09:30 | Sorszám: 12
---"Jézus alakjának biblikus és egyházi bemutatása" - hangsúlyozta Bécs érseke - "nem a papok trükkje vagy az egyház csalása", és Jézus "igaziságát" "sem nyomják el sötét összeesküvők, akik leginkább a Vatikánban fordulnak elő". "Éppen ellenkezőleg, XVI. Benedek pápa könyvének fő célja, az, hogy bemutassa az Evangéliumok valamint az általuk adott Jézus-kép történelmi hitelességét - mutatott rá az osztrák bíboros. "A róla alkotott, számtalan és fantáziadús kép, amelyek forradalmárnak, szelíd reformátornak, Mária Magdolna titkos szeretőjének mutatják stb., nyugodtan elmerülhetnek a történelem süllyesztőjében".---

Az újszövetségi legenda Názáreti Jézusának a történetével kapcsolatosan két megoldás létezik, ill. egy egy harmadik is:

1, A feltételezett történelmi Jézust valóban keresztre feszítették és meghalt a kereszten. A "feltámadás" ötletét a későbbiekben az újszövetségi könyvek írói tették hozzá, ami a valóságban nonszensz.

2, Jézus nem halt meg a kereszten, így az újbóli megjelenésekor született a feltámadásáról szóló legenda. Ebben az esetben akár azoknak is igaza lehet, akik azt állítják, hogy Mária Magdolnával házasságra lépett...

A harmadik megoldás pedig, hogy az egész történet az emberi fantázia terméke, de tényleges kozmikus háttérrel! A bizonyított kozmikus háttér mind a három esetben domináns, sőt az újszövetségi legenda esetében is!

Valóban igaza van Bécs érsekének, Christoph Schönborn bíborosnak akkor, amikor ezzel kapcsolatosan a "történelem süllyesztőjét" említi, már csak az a kérdés, hogy mely variációknak lesz ez a sorsa?...

_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/
_______________________

Klaus Matefi
2007. április 16. 19:01 | Sorszám: 11
http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=15867&rovat=1&sessid=KjI3MDQ0MjEwMTE3NjcxNjQyODE4OTY2OTMz
Könyv a Názáreti Jézusról
Bemutatták XVI. Benedek pápa új könyvét
április 14. 12:19
Amint arról már korábban is hírt adtunk, a Szentatya könyvét április 13-án, pénteken mutatta be a nagyközönségnek Christoph Schönborn bíboros, Daniele Garrone, a római Valdens Teológiai Kar dékánja, és Massimo Cacciari milánói egyetemi tanár. A bemutató moderátora Federico Lombardi, a vatikáni Sajtóiroda igazgatója volt.
http://www.magyarkurir.hu/kepek/hirek/15867/fokep/k1.jpg

„Valódi ünnep ez a nap, hiszen egy rég várt, nagyon fontos és nagyon szép könyv megjelenését köszönthetjük” – mondta Federico Lombardi a SIR és a KAP hírügynökség jelentése szerint. „Nem újdonság, hogy olyan könyv bemutatójára kerül sor, amelynek szerzője egy pápa” – emlékezett meg a Sajtóiroda igazgatója II. János Pálnak pápasága alatt szerzett műveiről is. „Az újdonság ennek a könyvnek a műfajában, a természetében rejlik. Ezt a könyvet – folytatta – olyan pápa írta, aki nagy teológus”. „A Názáreti Jézusról szóló könyv nem úgy jelenik meg, mint egy pápai leirat, hanem mint Joseph Ratzinger teológus munkája, egy tanulmányokkal és reflexiókkal teli élet gyümölcse”, amelyet a szerző „nagy szabadsággal és alázattal” tár olvasói elé. Ez a mai „helyzet újdonsága és eredetisége”, amely „kíváncsiságot kelt és elgondolkodásra késztet – zárta megnyitó beszédét a vatikáni Sajtóiroda vezetője.

Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke így kezdte méltatását: „Folyamatosan kerülnek piacra azok a látszólag új felfedezések, amelyek a Názáreti Jézus teljesen ’más’ történetét kívánják leleplezni” – „Jézus alakjának biblikus és egyházi bemutatása” – hangsúlyozta Bécs érseke – „nem a papok trükkje vagy az egyház csalása”, és Jézus „igaziságát” „sem nyomják el sötét összeesküvők, akik leginkább a Vatikánban fordulnak elő”. „Éppen ellenkezőleg, XVI. Benedek pápa könyvének fő célja, az, hogy bemutassa az Evangéliumok valamint az általuk adott Jézus-kép történelmi hitelességét – mutatott rá az osztrák bíboros. „A róla alkotott, számtalan és fantáziadús kép, amelyek forradalmárnak, szelíd reformátornak, Mária Magdolna titkos szeretőjének mutatják stb., nyugodtan elmerülhetnek a történelem süllyesztőjében”. „Ez a könyv – zárta gondolatait Schönborn bíboros – egy szimfonikus mű, arra irányuló egységes kísérlet, hogy bebizonyítsa Jézus alakjának koherenciáját egy olyan egyetemes nézőpontból, amelyből korunk társadalmára, valamint intellektuális, társadalmi és politikai kihívásainkra is rálátás nyílik”.

A könyv a tervek szerint 32 nyelven jelenik meg. Hétfőtől az olasz, német és lengyel nyelvű példányok kerülnek a boltokba.

Érdekes véletlen, hogy a fenti cikkben az a két főpap a főszereplő (Joseph Ratzinger és Christoph Schönborn), akiktől éppen "A Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának kozmikus eredete" című cikkemben a Názáreti Jézussal kapcsolatosan idéztem!

A két idézet:
http://religion.orf.at/tv/news/ne01225_bischoefe_fr.htm
Schönborn: Geburt Jesu überwindet Dunkel des Stolzes.
Neben der Krippe stehe von Anfang an das Kreuz, so Schönborn. Das neugeborene Kind in der Krippe sei eine Vorwegnahme des Kreuzes.
--Schönborn (Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke): Jézus születése áthidalta a büszkeség sötétségét.
A jászol mellett kezdettől fogva ott áll a kereszt, így Schönborn. A jászolban lévő újszülött gyermek egy megelőzése a keresztnek.--
http://www.vatican.va/news_services/liturgy/2005/via_crucis/ge/station_12.html http://www.oecumene.radiovaticana.org/ted/Articolo.asp?id=31503 http://www.kath.net/detail.php?id=10062
Radio Vatikan
26/03/2005 10.58.03
Roms Kreuzweg 2005, von Kard. Ratzinger
ZWÖLFTE STATION
Jesus stirbt am Kreuze
Das Kreuz Jesu ist ein kosmisches Ereignis. Die Welt wird dunkel, wo Gottes Sohn dem Tod preisgegeben ist. Die Erde erbebt.
--A római keresztút 2005, Ratzinger bíboros (azóta XVI. Benedek pápa)
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus keresztje egy kozmikus esemény. A világ elsötétül, amikor Isten fia ki lett a halálnak szolgáltatva. A föld megremeg.--

Christoph Schönborn bíborosnak (Bécs érseke és az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke) az a véleménye Jézus születésével kapcsolatosan, hogy már kezdetben is ott állt a kereszt Jézus jászolánál, és hogy az a gyermek a kereszt megelőzése volt!

Ritkaság ilyet egy katolikus főpaptól "hallani", hisz ezzel a megállapításával egyértelműen alátámasztja azt, hogy Jézus születésének pillanatában már valahol utalás kellett legyen a kereszthalálára. A "Mi Atyánk..." imának a "...miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is..." részlete egyértelműen az ősi asztrológiára utal, aminek a motivációja: "ahogy fent, úgy lent" (Hermész Triszmegisztosz).

Úgy tűnik, hogy az Egyház is egyre nyitottabb lesz ebben a kérdésben, hisz Schönborn bíboros megállapítása még a középkorban nem lett volna méltányolva: egy asztrológusnak azért kellett máglyahalált halnia, mert azt merte állítani, hogy Jézus születési horoszkópja előrejelezte a kereszthalálát:

Seligmann Kurt: Mágia és Okkultizmus az európai gondolkodásban.(1987)
(129.old.) Szt.Ferenc isteni szeretetének csodájáról kijelentette, hogy ezt a csillagok kedvező állása idézte elő. Hasonló állítások bajt hoztak a csillagjós Lecco d' Ascolira, aki máglyán halt meg Firenzében, mert azt a következtetést vonta le Krisztus (Jézus!) horoszkópjából, hogy eleve elrendeltetett adott időben kellett meghalnia a kereszten!

Ratzinger bíboros, a mai XVI. Benedek pápa a 2005-ös "keresztút" alkalmával a XII. állomáshoz érve (Jézus kereszthalála) kijelentette, hogy "Jézus keresztje egy kozmikus esemény".

"Jézus keresztje egy kozmikus esemény", állítja helyesen Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa)! De ha Jézus keresztje egy kozmikus esemény, akkor az egész történet az kell, hogy legyen!

Kíváncsian várom ezt a beharangozott könyvet, hogy vajon az olvasó ebből többet tudhat-e meg Jézusról, mint az eddig ezerszámra kiadott könyvekből, melyektől szerintem senki nem lett okosabb... Mivel egy Messiásnak a születése időhöz ill. égi konstellációhoz van kötve, így XVI. Benedek Pápa ebben a "rég várt, nagyon fontos és nagyon szép könyvben" remélem megerősíti a kutatási eredményeimet Jézussal kapcsolatban. Számára elküldtem a német nyelven elkészült tanulmányomat, Christoph Schönborn bíboros egy néhány oldalas levélben értesülhetett a kutatásaimról. Az általam 23 német főpapnak elküldött értesítésemre csak ők ketten nem válaszoltak...

___________________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum (új!) http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 14. 22:38 | Sorszám: 8
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,67,-k-preg-ny.html
Klaus Matefi
2007. április 08. 19:16 | Sorszám: 5
Nem minősíteni kell hanem cáfolni, ha nem értesz vele egyet... Az persze nem megy...
_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 06. 20:05 | Sorszám: 3
Az újszövetségi legenda szerint a Názáreti Jézust a zsidó vallási vezetők, a vének és a tömegek követelésére feszíttette Poncius Pilátus, a római helytartó keresztre:

Máté evangéliuma
27,20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
27,21 Erre a helytartó újra megkérdezte őket: "Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?" Azok ezt mondták: "Barabbást."
27,22 Pilátus így szólt hozzájuk: "Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Mindnyájan így kiáltották: "Feszíttessék meg!"
27,23 Azután ezt kérdezte: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: "Feszíttessék meg!"
27,24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: "Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!"
27,25 Az egész nép így kiáltott: "Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!"
27,26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.

János evangélium
17,14 Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.
18,36 Jézus így felelt: "Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való."

Jézust a kereszten (bűn és a halál jelképe, forrása) elhagyta az Ő szellemadó Atyja, a bűn és a halál szelleme (Lucifer!) lett az úr:

Máté evangéliuma 27,46
"Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

___________________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 06. 10:21 | Sorszám: 2
A mai napon emlékezik meg a keresztény világ tévesen a Názáreti Jézus keresztrefeszítéséről, ami valójában i.sz. 25.04.01.-én történt, a zsidó naptár szerint 3785. Nisan 14/15.-én Pessah ünnepén. Ez a nap a zsidók számára az Egyiptomból történt kivonulás évfordulója.
_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/

Klaus Matefi
2007. április 01. 15:15 | Sorszám: 1
http://www.fw.hu/remekm/forum/index-beta.php?f=10&t=10028
Klaus Matefi
2007. április 01. 11:26 | Sorszám: 0
Ma, április elsején kellene megemlékeznie a kereszténységnek a feltételezett történelmi Názáreti Jézus keresztrefeszítéséről, mely 1982 éve történt:
http://klausmatefi.foren-city.de/topic,45,-j-zus-szuelet-s-nek-s-kereszthal-l-nak-kozmikus-eredete.html
http://foto.arcor-online.net/palb/alben/72/4767972/400_6161366466336137.jpg

_______________________
A józan ész kísérjen utadon http://people.freenet.de/klausmatefi/

Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum http://klausmatefi.foren-city.de/

Email a webmesternek | Gondola