gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Szeparatista-e a Roma Gárda?
zmb
2008. március 08. 22:05 | Sorszám: 0
Szép szép, csak valahogy nem tudom elhinni pont tőlük. Inkább nem zárható ki, hogy már csak létszámuknál fogva is valami területi autonómiára, elszakadásra való törekvést akarnak, s ez csak a kezdet? (Bár nem utasítanék el egy "területért békét" megoldást, ha ezt akarják.)

Mondjuk az is aggályos, hogy cigányokról és nem cigányokról beszélnek. Eleve megkülönböztetéssel kezdenek, hát én nem tudom ...

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=203657
2008-03-08 16:25
Gárdát alpítottak a cigányok?

Kőszegen megalakult a romákból álló Világ Nemzetőrség. Az alapítók fő feladatukként jelölték meg a bűnmegelőzést és a kábítószer elleni harcot - értesült a c-press.hu.

A Magyar Gárda mintájára megalakult Kőszegen a romákból álló Világ Nemzetőrség – írja a c-press.hu. A nemzetőrség célja a bűnmegelőzés, a kábítószer elleni harc. Az alapítók szeretnének minél több embert megnyerni erre a feladatra, és nem cigányokat is bevonni a csoportba. A nemzetőrség kőszegi parancsnoka Baranyai Zsolt „főtörzszászlós” lesz.

A nemzetőrség tagjai pályázati pénzből fizetést is kapnak – idézi Baranyai Zsolt nyilatkozatát a c-press.hu. A felvételi kritériumban szerepel a büntetlen előélet. Az MNO próbálta telefonon utolérni Baranyai Mihály kőszegi CKÖ-elnököt, de a megadott számon csak egy rögzítő jelentkezett.


Téma: Kivándorlás, 2010
zmb
2008. február 24. 14:23 | Sorszám: 0
Mivel kell számolni, ha távozol?
Milyen következmények érhetik az itt maradottakat?
Hová érdemes menni?

Ha ezek - Gyurcsánytól függetlenül - maradnak 2010-ben is ...


Téma: Drazskovics, az új Péter Gábor
zmb
2008. február 20. 16:58 | Sorszám: 2
Talán nem csak terelő. Drazsé bizalmi ember, elképzelhető, hogy Gyurcsány nagyobb léptékben tervezt ezúttal, mint egy népszavazás.
zmb
2008. február 20. 15:53 | Sorszám: 0
Ezért került elő Drazsé, feladata a jobboldali, demokratikus szervezetek felszámolása lesz, államterrorisztikus eszközökkel.

Draskovics rárohant a Magyar Gárdára
MTI
2008. február 20., szerda 15:10

Bár még nem iktatták be hivatalába, már is akcióba lendült Draskovics Tibor. Az igazságügyi és rendészeti tárca kijelölt vezetője az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként kezdeményezte, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő per soron kívüli intézését.


Gyorsított ütemben tenne pontot a Magyar Gárda ellen indított per végére Draskovics Tibor. Az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője szerint ugyanis a Magyar Gárda működése a közvéleményt erősen foglalkoztatja, ezért a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű a szervezet feloszlatása iránt benyújtott kereset mielőbbi elbírálása.

Hogy felpörgesse az ügymenetet, Draskovics az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként azt szeretné, hogy a testület rendelje el a Magyar Gárda ellen indított és a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő bírósági eljárás soron kívüli intézését. (A tárgyalást egyébként április 14-ére tűzték ki.)

A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya december 17-én nyújtott be keresetet, amelyben a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását javasolja. Az ügyészségi indoklás szerint a Magyar Gárda tevékenysége sérit az egyesületi törvényt. Az ügyészség keresetlevelét zömmel a Tatárszentgyörgyön történtekre alapozza.

Emlékeztetőül: a Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja december elején masírozott a Pest megyei településen, rendezvényük "A vidék közbiztonságáért" címet viselte. A felvonulást annak ellenére tartották meg, hogy Tatárszentgyörgy polgármestere szerint a rendezvény a roma társadalom ellen irányul, így a település első embere vissza is vonta a korábban kiadott területfoglalási engedélyt.

A Fővárosi Főügyészség már októberben közölte: törvénytelenül működik a Magyar Gárda, mert a szervezet egyes céljai, mint a katasztrófa-elhárítási és rendvédelmi feladatok ellátása, nem szerepel az egyesület alapszabályában.


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2008. február 02. 14:45 | Sorszám: 2984
gondola cikk:

Vigyázó szemetek Hágára vessétek! – A privatizált holland egészségügy


Mivel az SZDSZ-es egészségügyi reformerek Hollandiában tanulmányozták a magánbiztosításra áttérés rejtelmeit, nem árt, ha megismerkedünk az ottani „eredményekkel”. A legszellemesebb németalföldi újítás az „arany kézfogás”… És a „reform” valójában már nálunk is folyik!

Hollandiában 2006-ban szüntették meg a szolidaritáselvű egészségbiztosítást. A sutba dobott rendszer államilag szervezett volt, de az állam, a munkáltatók és a munkavállalók részvételével önkormányzati alapon működött.

Miután átadták az egészet nyereségelvű magánbiztosítóknak, a korábbi 30 eurós biztosítási díj (amit fele-fele alapon fizetett a munkáltató és a munkavállaló) 100 euróra emelkedett. Változás, hogy a munkáltatónak most nem kell befizetnie semmit sem, az egészet a munkavállaló állja.

Persze a munkáltató sem marad ki a jóból. A magánbiztosítók nem fizetnek táppénzt, sem szülési segélyt – ez lett a munkáltatók új terhe, amelyet maximum két éven át kötelesek fizetni az alkalmazottaiknak. Összege az átlagkereset 70 százaléka.

A több, mint háromszorosra emelkedett havi járulékteher miatt rengeteg munkavállaló maradt ki a biztosításból. Rájuk hivatkozva a magánbiztosítók állami hozzájárulást követeltek. Az állam csapdába szorult, mostanra kénytelen fizetni a magánbiztosítóknak, amelyek – ők könyvelnek – bebizonyították, hogy a bő háromszoros bevétel ellenére sem rentábilis nekik a biztosítás.

Igazi nyelvi bravúr is született: „Arany kézfogás” a neve annak a módszernek, amellyel a legrászorulóbb krónikus betegektől – egyszeri pénzfizetés ellenében –örökre megválik a magánbiztosító. Így Hollandiában rendszerré lett a legelesettebbek kitessékelése mindenféle strukturált szolidaritásból.

Hollandia már itt van…

Az egészségbiztosítás magyarpusztító reformja valójában már megkezdődött. Az egészségirtó minisztérium a biztosítók kedvéért tudatosan szűkíti az egészségügyi ellátóhálózatot, hogy a bevételekből kevesebbet kelljen majd nekik fönntartaniuk. A nap nap után bevezetett újítások mindig a biztosítók igényei szerint valósíttatnak meg, a szakmával sosem egyeztet a kormányzat.

Az egészségirtó minisztérium a biztosítókkal viszont folyamatosan, titokban egyeztet, miközben a szakma képviselőit és a társadalmat elzárja a „forró” információktól. Például titokban tartja, hogy az új biztosítás nem ad táppénzt.

A kormányzat pontosan úgy tájékoztatja a lakosságot az egészségügyi reformról, mint a 2006-os választások előtt a gazdaság állapotáról. Hazudnak éjjel és nappal.

A jövendő magánbiztosítók olyan rendszert sajtolnak ki az MSZP–SZDSZ-kormányból, amely garantálja nekik:

- a működésbiztonságot (azaz nem veszíthetnek a bolton),

- az esetleges kormányváltás után csak túlfizetés árán lehessen megszabadulni tőlük.

Magyarán piócák akarnak lenni az állam testén. A közüzemi szolgáltatókhoz hasonlóan semmi sem fogja kényszeríteni a magánpénztárakat a rentábilis működésre, költségeiket és garantált nyereségüket törvény erejével sajtolhatják ki az állampolgárokból.

Ez a törvény casus belli. Ha a magyar lakosság egészségét áruba lehet bocsátani, akkor nincsen értelme a jelenlegi magyar államot fenntartani, mert az a saját lakosságának az ellenségévé vált.

zmb
2008. január 31. 13:45 | Sorszám: 2957
Hehe, most bicskás székely nyitott egyet megint. Ez is megy a levesbe hamarosan.
zmb
2008. január 28. 21:54 | Sorszám: 2942
A második topik (600 skizofrén eltűnt 2.) is eltűnt - http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9174097

Téma: KDNP-Fidesz győzelem Újbudán
zmb
2008. január 28. 19:19 | Sorszám: 71
azok a zombik csak akkor szűnnek meg létezni, ha már alulról szagolják.

Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2008. január 28. 19:17 | Sorszám: 2938
Vicces: az indexen az erről nyitott topikot törölték. Tabutéma.

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
zmb
2008. január 12. 14:32 | Sorszám: 915
Anyuka kérdez a gyermekétől:
"Hova mész te 13 évesen már diszkóba, főleg akkor amikor ma van édesanyád 26. születésnapja?"

Téma: Haldoklik a Gondola fóruma
zmb
2008. január 11. 22:18 | Sorszám: 318
tiszavirágot nem ismerem, de jó fej.
mondom ezt én, aki szintén nem egy, szakállas nicken vagyok jelen.
és még ateista is vagyok (kámingautolok)
zmb
2008. január 11. 22:15 | Sorszám: 317
"tisztességes zsidó"

Nini, egy oximoron!


Téma: Új kormányzati negyedek ?
zmb
2008. január 08. 15:45 | Sorszám: 162
érthető, "fideszközeli" cég maradt csak versenyben, akkor inkább nyista

Téma: Olvastátok? (11.)
zmb
2008. január 05. 15:31 | Sorszám: 277
Ismét öngól: http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=192329

2008-01-05 11:50
APEH-vizsgálattól tartva: többmilliós bevételt buknak az utazási irodák

Tömeges útlemondásokat idézett elő decemberben az APEH vagyongyarapodást firtató razziája - tudta meg a Magyar Nemzet. Az év végén ugyanis sokan mondták vissza ősszel megrendelt, több százezer forintos luxusutazásukat, mert megijedtek, hogy a hatóságnak szemet szúr a luxusköltés. Az egzotikus országokban való pihenésről azonban nem mondtak le, hazai helyett osztrák irodákban intézték el maguknak a "csendes" pihenőt.

Többmilliós bevételt buknak az utazási irodák a télen, az állam pedig majd az ebből származó adótól köszönhet el a tavaly megkezdett vagyongyarapodási vizsgálati hullám miatt. A megszorítások óta nagyjából hárommillió ember engedte meg magának, hogy külföldön pihenje ki magát, s becslések szerint két-háromszázezren vannak, akik távoli országokba szervezett luxusutakra járnak évek óta.

Decemberben azonban e rétegnek alig a fele vállalta, hogy hazánkban fizesse be az ötszázezer forinttól kezdődő csúcsnyaralást, félve attól, hogy az iroda jelentést tesz az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH). Ez azonban tévhit, amely nagy károkat okoz a vállalkozásoknak - mondta el a Magyar Nemzetnek egy magyar utazási iroda neve elhallgatását kérő vezetője.

A szakmában úgy tapasztalják, a szeptember-októberben megrendelt nyaralásokat folyamatosan mondják vissza a "vagyongyanús" emberek. A nyugat-dunántúli régióból indult jelenség már a fővárosban és országszerte is érezhető. Az irodák ez ellen akciókkal próbálnak védekezni, például több százezres szilveszteri utat Thaiföldre húsz-harminc százalékkal olcsóbban is adtak volna december közepén.

Magyar Nemzet


Téma: Új kormányzati negyedek ?
zmb
2008. január 05. 11:00 | Sorszám: 151
Kormányzati negyed - ennyi volt?
2008. január 5., szombat 9:55 Lapszemle


A Népszabadság értesülése szerint eredménytelenné nyilvánítják a kormánynegyed felépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a kabinet csak 2010-ben folytatná a programot. Lapszemle.


Valószínűleg már csak egy kérdésre kell választ találni az új kormányzati negyeddel kapcsolatban: miképpen jelentsék be, hogy vége - fogalmaz a Népszabadság.

A terv megszületése óta megfogalmazott, ám mindvégig megválaszolatlanul hagyott többtucatnyi kérdéssel ellentétben ezt most nem lehet elspórolni. Budai Bernadett kormányszóvivő jelenleg egyetlen választ tud: az új kormányzati negyed építéséről hivatalos kormány- és országgyűlési határozat van, amely szerint az épületegyüttest 2009-ben átadják.

A kormánykabinet jövő heti ülésén persze új döntést is hozhatnak. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a kabinet bekérte a közbeszerzési pályázatra érkező egyetlen ajánlat anyagát véleményformálás céljából.

A kormány tavaly januári határozata óta milliárdokat költöttek az új negyed létrehozására. A legtöbbet a MÁV-telkek megvásárlása vitte el: ez 7,1 milliárdba került. Igaz, ebből csak 4,8 milliárdot kapott a vasúttársaság, a többit az adósságállományából vonták le.

Nem kevés pénzbe került a nemzetközi építészeti pályázat lebonyolítása sem. A kormány mind a 17 pályamunkát megvette, összesen 72 millió forintért. A bírálóbizottság és a szakértők díjazása cirka 25 milliót vitt el. A többi bizottság munkájának árát nem hozták nyilvánosságra.
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-172430


Téma: Éhségsztrájkoló jezsuiták...
zmb
2008. január 04. 08:37 | Sorszám: 46
hogy ejtendő a sicko?

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
zmb
2008. január 03. 09:13 | Sorszám: 837
[img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/080103/TB-_A_haza_mindenek_el_tt-1_www.kepfeltoltes.h u_.jpg[/img]

Téma: Modern képmesék avagy 'Magyarázom a mechanizmust'
zmb
2008. január 02. 20:41 | Sorszám: 44
Főleg a grafika finomsága nyűgözött le. És az a kiváló zene! Azon már nem is csodálkozom, hogy a rövidsége ellenére is ilyen érthetően, mégis frappánsan, tömören meg tudták fogalmazni ezt a bonyolult és összetett üzenetet.
És vajon hogyan sikerült mindemellett még ilyen olcsón is kihozni??!!
zmb
2008. január 02. 20:10 | Sorszám: 42
http://www.mtv.hu/modernkepmesek/cikk.php?id=251753
zmb
2008. január 02. 19:36 | Sorszám: 41
Megnéztem. Nos, kapaszkodjanak meg a kartársak: a bolognai folyamatban csak BA és MA, meg PhD képzés van. BSc és MSc nincs.
Egyébként a páneurópai pikniket ezért szervezték, hogy legyen bolognai folyamat nálunk is. Már ha nem tudnák ...

Ezt mind az agitkából tanultam az imént!

zmb
2008. január 02. 18:29 | Sorszám: 40
Ma este már lesz ez a kis propifilm, ugye?

Téma: Olvastátok? (11.)
zmb
2008. január 02. 15:11 | Sorszám: 45
miből gondoljátok, hogy alkotmányellenes?

s ha nem, akkor mit értek a pár hetes, pár hónapos tilitolizással? nem lenne jobb, ha a népszavazásra már élvezhetnék az emberek a zűrzavart?


Téma: Villany
zmb
2008. január 02. 11:26 | Sorszám: 11
talán nem tetszik neked a szabad piacgazdaság?
kommunizmust akarsz?
zmb
2008. január 02. 10:57 | Sorszám: 6
mennyi a víz, a szél aránya az energiaelőállításban? jelentéktelen,

az urán nem fosszilis, de nem is megújuló. amellett valójában a legdrágább, persze ha lehagyjuk a környezetvédelmi költségeket ...


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2008. január 02. 10:55 | Sorszám: 2686
Még csak az EÜ-deform kezdetén járunk ... lám-ám:
Kormányterv: ne menjen orvoshoz, gyógyítsa magát otthon!

Téma: Villany
zmb
2008. január 02. 10:29 | Sorszám: 3
foszilis energiahordozóból állítod elő. abból meg egyre kevesebb van. lélekben erősítsd meg magad: az áram ára mindig csak felfelé fog menni. és ez kúrmányfüggetlen.

egyébként meg idén áramliberalizáció van, majd most a piac fogja szabályozni az árakat. tudod, a piac mindent megold.


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2007. december 27. 17:26 | Sorszám: 2656
Egészségügyi reform vagy/és Piramisjáték?

Téma: A köztársasági elnöknek sincs azólásszabadsága?
zmb
2007. december 27. 17:25 | Sorszám: 1
ha ezeken múlik, Sólyom, de Orbán is úgy végzi, mint Bhutto

Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2007. december 27. 12:13 | Sorszám: 2654
Emberek, hogy van az, hogy a Patkányt egyből, szakorvosi beutaló nélkül befogadja a kórház??? Hisz arról van szó, hogy piaci alapokon álló egészségügyet építünk, ahol nincs helye sógorkomaságnak, kiváltságosságnak ...

Téma: Boldog karácsonyt!
zmb
2007. december 26. 17:48 | Sorszám: 30
No, jól elkotyogtad magad , elvtárs: ti neoliberálisok társadalmi veszélyt jelentetek.

Téma: Keresztény és magyar
zmb
2007. december 26. 17:44 | Sorszám: 3
naná, hogy lesz.
az indexen napok óta más se folyik, mint nyílt gyűlölködés minden ellen, ami keresztény.
fórum szinten, portál szinten. még a szavazások stb. is kizárólag kereszténygyülölködésről szólnak.

Téma: Egyszemélyi uralmat, nyílt diktatúrát hozna be Gyurcsány
zmb
2007. november 25. 10:50 | Sorszám: 355
Kezdődik a demokratikus média maradványának megfélemlítése ...

Az INNO-RES Kht.-nak 2006 szeptemberétől 2007 első félévének végéig kell elvégeznie az elektronikus média hírműsorainak tartalomelemzését. Kiemelt szempont annak vizsgálata, hogy az egyes televíziók és rádiók hogyan értelmezték hírműsoraikban az őszödi beszédet - a kiszivárogtatástól, a tüntetéseken át, egészen az újraírt beszéd elhangzásáig az első évfordulón tartott parlamenti vitanapon. A közhasznú társaságnak 15 napja volt a 180-200 oldalas tanulmány elkészítésére, a kancellária üvegzseb fejezete szerint a határidő hétfőn jár le.


Téma: 2008. március?
zmb
2007. november 19. 21:40 | Sorszám: 118
Egyre kevésbé hápog ...

Téma: 23 millió román - megint!
zmb
2007. november 14. 15:39 | Sorszám: 179
zmb
2007. november 14. 15:38 | Sorszám: 178
zmb
2007. november 14. 15:22 | Sorszám: 177
Egyik sem az esetem. Meglehet, hogy Szili mondta.
zmb
2007. november 14. 14:28 | Sorszám: 173
Feri arculköpi a KÁP ellen szavazó támogatóit és noha haiderista módon, kirekesztően, populistán riogatott vele a pártja, most ők hozzák be a "23 millió románt". Várom Lendvai Sipánka ismételt megszólalását a hagymát pucoló és azt így megkeserítő barna kezekről ...

"Megnyitjuk a munkaerőpiacot Románia felé - 12:56 Magyarország teljesen megnyitja munkaerőpiacát a szakképzett román munkaerő előtt - jelentette be Markó Béla a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tartott találkozója után szerdán. A közvetlenül a közös kormányülés előtt, zárt ajtók mögött zajlott megbeszélésen Markó szerint nagyon fontos döntés született"


Téma: Dübörög a magyar gazdaság
zmb
2007. november 14. 13:55 | Sorszám: 687
eddig sosem látott sebességre kapcsolt a pannon csiga?

Téma: SZDSZ és a süllyedő hajó.
zmb
2007. november 14. 13:21 | Sorszám: 42
állítólag ott van náluk a legtöbb szürkeállomány.
majd megoldja.
zmb
2007. november 14. 12:56 | Sorszám: 40
Mondom: oltsa le.
zmb
2007. november 14. 12:47 | Sorszám: 36
""Tiszta szívünkből azt kívánjuk, hogy az SZDSZ térjen vissza eredeti célkitűzéseihez, vesse ki soraiból mindazokat, akik akadályai a morális megtisztulásnak." (Kozák)

Az utolsó meg oltsa le a lámpát


Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
zmb
2007. november 07. 19:02 | Sorszám: 18
Nyomjon már bele Rút egy nyugtatót ebbe az offoló baromba!

Téma: 5-600 milliárd
zmb
2007. november 07. 11:29 | Sorszám: 8
azt érzel, amit akarsz, attól még így van. legfeljebb tájékozatlanságodat árulod el, az meg nem érdekel senkit

Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
zmb
2007. november 07. 09:11 | Sorszám: 16
Rendszeresen, más témákban is offol. Ez már tudatosság, s nem egyszerű topic-, hanem fórumrombolási szint. Nem vagyok híve az eltávolításnak, de itt a kartárs túlmegy az itt amúgy igen szélesre tárt határokon.

Téma: 5-600 milliárd
zmb
2007. november 07. 09:08 | Sorszám: 3
Nem, ez csak vidékfejlesztési témakör. A többi pénzből is részesedik attól még a vidék, de míg azok top down jelleggel vezérelt fejlesztések, addig a vidékfejlesztés jellemzően bottom up típusú.

Téma: Szakad az MSZP ?
zmb
2007. november 06. 23:09 | Sorszám: 635
http://hvg.hu/velemeny/20071106_orban_gyurcsany_mszp_fidesz.aspx
Vélemény
Lengyel László: Brutusra várva

80 hozzászólás 2007. november 06. 08:35 | Utolsó módosítás:2007. november 06. 10:20

Már éppen elegen vannak, hogy leszúrják Caesart, de kénytelenek egy tiszta, feddhetetlen férfiúra várni, aki a tettnek becsületet és tisztességet ad. Éppen elegen sereglenek Gyurcsány Ferenc körül, köpenyeik alatt tőrökkel, de egy sincs, akinek a közvélemény elhinné, hogy nem önös érdekből szúr. Gyurcsány immár többedszer megalázta pártját, de annak tűrnie kell mindaddig, amíg olyan emberre nem akad, akiről a nép, az istenadta, elhiszi, hogy az országgal, s nem magával törődik.

A kilencvenes évek közepén a brit Blair és csapata darabjaira szedte szét a régi Munkáspártot. Ha nem teszik, soha nem kerülnek hatalomra. 2001-ben, a japán Koidzumi jelszava, amellyel győzött, így hangzott: „szétzúzom az LDP-t, és reformok útján megmentem Japánt”. Tévedés ne essék, az LDP a saját pártja volt, amely a világháború után töretlenül vezette Japánt, ám egyre népszerűtlenebbé vált megcsontosodása és korrupt vezetése miatt. Blair és Koidzumi új arcot adtak nemcsak országuknak, hanem pártjuknak is.

Gyurcsány 2004 őszén került a politika középpontjába, és 2007 februárja óta az MSZP elnöke. Hangzatos bejelentéseken túl semmire se jutott a szocialista pártban. Nincs megújított szervezeti modell, távlatos stratégia, nem történt szakítás a párt és a gazdaság összefonódásából még a kilencvenes években létrejött hálóval. A fiatalítás csupán a teljesítmény nélküli karrieristák beáramoltatását hozta, a korrupt hálószövést, a fantompárt-szervezést, a politikai kulturálatlanságot, a balkanizálódást. Ugyanazok, ugyanakkor, ugyanazt teszik, csak rosszabbul, szervezetlenebbül és vezetés nélkül, mint három évvel ezelőtt. Nem pártreform következett a Gyurcsány-érában, hanem szétesés.

Gyurcsány kitűnő kampányember - ha vele szemben a lisztesfehér arcú, vásárosnaményi zakójú, kásás hangú Orbán áll fel -, de alkalmatlan egy ország és egy nagy párt kormányzására. Nem a reformokra alkalmatlan – oda alig-alig jut -, hanem a működtetésre, az irányításra. Nála csak közvetlen környezete alkalmatlanabb, arrogánsabb és tájékozatlanabb. (Komoly vigasza igazán az országnak, hogy az országot és az ellenzéket vezetni a nem, nem soha Orbán Viktor még kevésbé tudja.) Gyurcsány ezzel talán el is intézte egy időre a baloldalt: „alkalmatlanok vagytok a kormányzásra, pártotok korrupt és vezethetetlen”.

A szocialistáknak nincs okuk a csodálkozásra. Az MSZP tavaly elvesztette az önkormányzati választásokon az ország kétharmadát, állásokat, pénzt, hatalmat, befolyást. Nincs miben megkapaszkodniuk odalenn. Azután eltűnt a központi irányítás, a biztonsági háló. És a választói család melegsége, kitartó bizalma és szeretete is kihűlt. Egy éve a húsz százalékos támogatottság jéghidegében kelnek és fekszenek. Szidalmazza és gúnyolja őket a sajtó. Már csak a kegyelemdöfés hiányzott. Az, hogy pártelnök-miniszterelnökük, az őszödi győző, brutálisan lehordja, gazemberezze őket, hogy ne is titkolja, meg akarja fosztani őket utolsó hadállásaiktól, pénzforrásaiktól.

Megrendítő ütést kaptak mindazok, akik Gyurcsányt 2004 őszén hatalomra segítették. A „szocialista forradalom” zászlóvivőit, a választásokat az MSZP-nek egyéniben hozó nagyvárosi polgármestereket saját vezérük vádoltatta be. A vidéket reménytelen helyzetben konszolidálni igyekvő Gráf és agrárcsapata összeférhetetlenné és legyőzendővé vált. A fiatalokat kivégezte a Zuschlag-ügy. Ma egyedül Gyurcsány korábbi ellenfelei és vetélytársai, Lendvai, Kiss, Veres, Szekeres, vagyis a központi pártelit nyugtatják a feldühödött pártot: még nem jött el az idő.

© Stiller Ákos
Gyurcsány nem először és nem utoljára fordult a néphez az MSZP ellenében. Ezt tette, amikor beszéde kiszivárgásakor önmagát az igazság kimondásával, a szocialistákat a további tudatos hazudozással vádolta meg. Kierőszakolta belőlük a parlamenti bizalmi szavazást, pártelnökké választásának mértékét. Ha nem tetszik, jöjjön a nép! A népet már Orbán Viktor is szerette, miért ne szeretné Gyurcsány Ferenc is? „A nép a vezért akarja, utálja pártját, egyedül vagyok, csak ti segíthettek” - ismert fogása ez valamennyi vezérnek. „Korrupt kegyencek, tisztességtelen oligarchák vesznek körül, engem, az egyedül tisztességest, az egyetlen megvesztegethetetlent”. A nép örül, mert valóban elege van, utál minden pártférfiút. De ettől Gyurcsány és Orbán hitele nem nő, csaphatják egymást, s magukat a földhöz.

Nem csodálom, hogy Orbán határozatot hozott: mindent meg kell tenni Gyurcsány maradásáért, s valamennyi utódjelölt kivégzéséért. Ha Gyurcsány indul 2010-ben, még Orbán is győzhet. Gondolom, nemsokára Gyurcsány is közli fogaikat csikorgató párttársaival: nemcsak, hogy ő indul 2010-ben, de reméli, hogy Orbánt kapja ellenfélül, s mindent el kell követni, hogy a Fidesz békésebb utódjelöltjei fűbe harapjanak. Ezen az úton mi sokra nem jutunk, ők igen. Eddig a két vezér és hadaik az ellenfél legyilkolásában voltak érdekeltek. Ma a piszkos alkuban. Én fenntartalak téged, te fenntartasz engem, én lemészárolom az enyéimet, te a tieidet. Én kiállíttatok rólad az adóhivatallal egy tisztasági bizonyítványt, te minden nap úgy támadsz, hogy megmaradjak. Ennek a „piszkos nagykoalíciónak”, a Gyurcsány-Orbán reformpopulista-nemzeti populista ölelkezésnek szépségeit már megismerhettük a „lex Mol”-lal, a népszavazási egymásra találással.

orgatókönyvek

Három forgatókönyv lehetséges a 2007-es év végén. Az első szerint folytatódik a két vezér és csapataik hideg polgárháborúja. Az egymás ellen folytatott hideg polgárháború ciklusait úgy alakítják, hogy ünnepekkor, népszavazáskor összecsapnak, a hétköznapokon saját belső ellenfeleiket lenyakazzák, mint árulókat, tisztátalanokat. A lábuknál nyüszítő kis pártokat és politikusaikat hol egyik, hol másik ellenfelükre uszítják. Program nem kell, teljesítmény nem kell – háború van. Zsidózás, kommunistázás, antiszemitázás, fasisztázás eddig elegendő volt. Ennek a szegényes forgatókönyvnek gondja, hogy fogynak a csapatok, a szenvedélyek, a témák, s leginkább elfogyott a választók többségének, illetve a külvilágnak a türelme. A lengyel választások arra utalnak, hogy kevésbé van igény a hideg polgárháborúra, Kaczyński-Orbánra és Kwasńiewski-Gyurcsányra, s inkább valamiféle középen álló, liberális konzervatív erőre. Hírünk s nevünk a világban rémisztő. Sikerült magunkról kiállítani az antiszemita és nacionalista erőszakos tömeg, hazug, megbízhatatlan és felelőtlen elit elégtelen bizonyítványát.

Jöhet másodszor, a meleg és piszkos, közvetlen vagy közvetett alku a tokaji megvesztegethetetlen és az őszödi győző között. Kölcsönös megmaradás népeik akaratából, sajátjaikkal szemben. Tisztátalan egyezkedés államvagyonról és európai pénzekről egymással és a behatoló magyar mágnásokkal. Az alkotmányos intézmények, a közigazgatás kölcsönös felosztása és újrafelosztása – egy negatív nagykoalíció. Én elfogadom a te tolvajodat és befolyási övezetedet, cserébe te békén hagyod az enyémet, és közösen vizsgáltatjuk rendőrrel, adóellenőrrel, ügyésszel, ítéltetjük el bíróval azokat, akik ellenünkre lépnek. Hallottál valamit a frontbarátkozásról? Netán ki akarnak egyezni a hátunk mögött? Van ellene kész sajtókampányom. Kell neked ez a vetélytárs? Ugye nem? Készséggel leveszem: választhatok az ügynökmúlt, a kft-i, családja, üzlettársai ügyei között. Cserébe, nem akarod egy vaskos dossziéval megtámadni az én helyettesemet? Kérsz egy titkosszolgálati összeállítást vagy egy akciót? Parancsolj. Majd egyszer mi is kérünk valamit. A piszkos paktum komoly problémája, hogy képes tartósan benntartani az országot a mocsárban, de semmit se képes mondani arról, hogy mi lesz ezután.

Nem azért kellenek tiszta megállapodások, mert ezt kívánja az ország erkölcsi jó érzéke. A rideg értelem és a nemzeti érdek diktálja. A józan eszünk. A hideg polgárháborúval és a piszkos alkuval nem, csak tiszta stratégiai megállapodásokkal lehetséges újra jelentősebb gazdasági növekedés. Ez lenne a harmadik forgatókönyv. Mai politikai és gazdasági állapotainkból nincs út egy fenntartható és lemaradást ellensúlyozó növekedési pályára. Hiába teremtett a költségvetési megszorítás helyet a magánbefektetéseknek, állapotaink nem vonzzák őket. Nincs bizalom, nincs növekedési távlat.

Öt kulcsterület

Mindaddig nem is lesz bizalom, amíg nem lesz tiszta, mindenki számára átlátható és hiteles megállapodás öt lehetséges területen a felek között:

1. Az EU-s pénzek központi, regionális, kistérségi elosztásának-felhasználásának többpárti, szakmailag hiteles ellenőrzése. Igen, az ellenzéket be kell engedni az európai pénzek elosztási és ellenőrzési mechanizmusába, felelőssé kell tenni, akár a kormányoldalt, hogy az ország ne veszítse el becsületének maradékát az európai pénzek ellopásával. Ezzel egyenértékű, hogy paritásos felügyelet szükséges a hatalmas, egyesített államvagyon hasznosítására, kezelésére és privatizációjára is. Cserébe az ellenzéknek meg kell könnyítenie az önkormányzati rendszer átformálását a kétharmados szavazatok révén. Közösen kell végiggondolni a súlyosan eladósodott nagyvárosok konszolidációjának problémáját is.

2. Az üzleti környezet javítása. A feleknek, a ciklus második felét illetően egyezkedniük kell az adórendszer lehetséges módosításáról. Mindaddig, amíg a politikai szereplők egymásra licitálnak adókérdésekben, nem lehetséges befektetőbarát környezetet kialakítani. Az alapalternatívák, a tól-ig határok meghatározása nem jelentheti azt, hogy a pártoknak le kellene mondani önálló mozgásterükről, de ennek a térnek meg kell húzni az ésszerű határait.

3. A nyugdíjrendszer átformálása, beleértve a korhatárt, az indexálást, az összefüggést a foglalkoztatással és az adórendszerrel, 2014-es vagy 2015-ös céldátummal. Tekintettel az öregedésre, az alacsony foglalkoztatási rátára és a rendszer fenntarthatatlanságára, ez az ország egyik legfontosabb stratégiai kérdése. Ha csak ebben az egy kérdésben sikerülne a politikai feleknek megállapodásra jutniuk, elmondhatnák, hogy nem éltek hiába.

4. Amikor a rendvédelmet, rendőrséget és titkosszolgálatokat kitette pártpolitikai csatározásoknak, kormány és ellenzéke súlyos bűnt követett el a társadalom ellen. Soha ilyen védtelenek nem voltunk. Tiszta megállapodásra van szükség, hogy a rendvédelmi szervezetek jogállami keretek között konszolidálódhassanak, stratégiai és taktikai újraépítésük ne egy ciklusra, ne egy pártért és kormányért, hanem több ciklusra és az erős jogállamért történjék. A társadalmi nyugalom és a gazdasági bizalom előfeltétele, hogy az erőszak - kezdeményezzék azt akár szélsőséges csoportok, akár a rosszul vezetett és jogszerűtlen rendvédelmi szervek - visszaszoruljon az utcákról,.

5. Az egészségügy vérző teste itt fekszik előttünk. Egyik fél se tudja kikényszeríteni akaratát, minden további operáció és ellen-operáció halálhoz vezet. Ki kell egyezni a minimális konszolidációban, a beteg bekötözésében, valamiféle átmeneti vegyes megoldásban.

„A politikában kiválasztódnak ellenfeleink, de nem barátaink” – írta Raymond Aron. Most ellenfelünk a hideg polgárháborút és/vagy a piszkos alkut gyakorló Gyurcsány és Orbán. Vagy találnak sürgősen valakit kívülről a szocialisták és a liberálisok Gyurcsány helyére, vagy az előbbieket vezérük felkoncolja, az utóbbiak pedig teljesen összeomlanak. Még néhány hónapig – költségvetés beadása, Gyurcsány leszámolási kísérlete Veres Jánossal, és/vagy Kiss Péterrel, és/vagy Szekeres Imrével, Kóka eltakarítása – el leszünk foglalva, de utána a baloldalnak még egy utolsót nyögnie kell: erre vagy arra. Egy reggel arra ébredhetnek, hogy nem lesz koalíciós partnerük, sőt, kellő számú képviselőjük se, aki szavazzon a parlamentben. Ha találnak hiteles embert, aki tárgyalni tud, még…

"Brutus, te alszol. Ébredj!"


Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
zmb
2007. november 06. 21:56 | Sorszám: 915
Dalmáciainak semmi keresnivalója itt. Offol és offolásának témája sem tolerálható.

Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
zmb
2007. november 06. 21:55 | Sorszám: 10
Továbbra is kérem Root of all Evilt, takarítsa el dalmáciait a hozzászólásaival együtt a fórumról. (Náciknak az indexen a helyük.)
zmb
2007. november 06. 20:52 | Sorszám: 7
Kérem Root of all Evilt, takarítsa el dalmáciait a hozzászólásával együtt a fórumról.

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
zmb
2007. november 06. 20:49 | Sorszám: 914
Javaslom

dalmáciai Válasz | 2007. november 06. 20:02 | Sorszám: 6

eltávolítását a fórumról és az Új Magyarország topikból is.


Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
zmb
2007. november 06. 15:45 | Sorszám: 0
''Új Magyarország címmel színes, 28 oldalas kiadványt készíttetett a kormány, amely terveik szerint néhány héten belül minden háztartásba eljut. A kiadvány – amely többek között fogyasztóvédelemmel és feketegazdasággal kapcsolatos kérdésekre válaszol – 3 millió példányban készült el, a teljes nyomdai- és terjesztési költsége 104,2 millió forint.'' http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=194957&fr=te

''A kormányszóvivő jelezte: terveik szerint a kiadvány rendszeresen, kéthavonta jelenik majd meg.'' http://www.mno.hu/portal/525994

Várjuk, hogy Tótavé ismét írjon ...

Millenniumi Országjáró: a kormányzati spam

* Tóta W. Árpád

| 2001. 05. 30., 16:56 | Frissítve: 2002. április 19., péntek 03:27

Spam: kéretlen levél, a szerelmes e-mailek közé furakvó nyálkás féreg, a direktmarketing penésze a mézecskalács-szíveken. Hívatlan és váratlan vendég, akire senki nem kíváncsi, de azért megpróbál kávéfőző-bemutatót tartani a saját konyhánkban. A névre címzett, postán érkező reklámanyagok ma már az interneten is cikinek számítanak, az imázsrombolás legkiválóbb eszközei közé tartoznak. Postán pedig a zug-katalógusáruházak és a vadócabb egyházak próbálkoznak ezzel az eljárással - na meg az Országimázs Központ.
h i r d e t é s
A kancellári marketingstúdió kiadványa szabályos reklámküldemény: az impresszumban tájékoztatja kedves olvasóit, hogy címüket a Belügyminisztérium adta ki. Mint az erkölcsösebb pornóhonlapok promóciós leveleiben, itt is szerepel a leiratkozási cím, ahol a hálátlanok lemondhatják az újságot.

Az újság apropója az úgynevezett millenniumi év
Ostobaság volna viszont nélkülözni, hiszen ingyen hozzájuthatunk egy rendkívül szórakoztató laphoz. Igaz, funkciója nehezen fogalmazható meg: valami honismereti tabló volna ez a dolog, nemzetgerinc-gyógyászati elixírmagazin és szabadföldes népi bulvár is, meg ezenkívül persze kőkemény kormányapológia. Érdekes tehát, mert sokszínű és tartalomgazdag, akár a betűtészta-leves. A legérdekesebb viszont azért, mert épp kezdett elfelejtődni a nyíltan közpénzből kiadott pártújság fogalma, mosolyogtató eszközei és az öntömjén pikáns bukéja.

Az újság apropója az úgynevezett millenniumi év, ami valamilyen okból most van. Ez már magában is nehéz feladatot ró a szerkesztőkre, mert az Ezeréves Sólyom mégse használható minden címlapon, csak úgy belemagyaroskodni a világba meg előbb-utóbb mániás bajuszpödörgetéshez vezet - és abból újság nem lesz. Aktualitás viszont nemigen adódik: ernyedten röfögnek a millenniumi zászlók és átadóik. Abból, hogy ezeréves birodalom, meg ejrópa szíve, nem is lehet semmi újdonságot csiholni. Marad tehát a vatta, a töltelékanyagok. Ablak a múltra rovat, Fürdővilág anno, és már-már hihetetlen módon, négy hasábon: A magyar sport a honfoglalástól a XIX. századig. Az utolsó oldal bulvárhíreket szemezget az 1896-os Vasárnapi újságból... ehhez a laptípushoz kétségtelenül szükség van az ingyenes terjesztésre, mert a piacon a halaskofák sem csomagolnának bele.

A múltbarévedés mellett tetten érhető a jövőnézés is, és itt a tettenérés valóban bűnre utal. A cikk a Babanetről, egy kismamáknak és leendő kismamáknak tervezett weblapról szól, és a korbácsot még nem látott nők valószínűleg őrjöngésben törnek ki már az első mondatától. "A porszívó és a hajsütő után újabb bizonyíték arra, hogy a nőknek is szólnak a technika vívmányai." A továbbiakban a kismama megvárja, amíg férjura elszenderedik, aztán odalopózik a számítógéphez, és incselkedik a klikkekkel. Eszméletlen. Külön finomság, hogy a cikket egy nő jegyzi, aki tehát eddigi életét porszívózva és hajat sütögetve töltötte.

A Millenniumi Országjáró elkötelezett lap

A Millenniumi Országjáró nyilván elkötelezett lap, hiszen mindenki szereti a szüleit. A propagandaosztály legszembetűnőbb terméke az a két összeállítás, amelyet az Országjáró, illetve az Országgyűlés postájából szűrtek le gondos kezek. Aki már fetrengett abszurd poénokon, ezek olvastán kénytelen lesz valami mást kitalálni, mert minden eddiginél többet érdemelnek.

"Egy hónapja tudom, kezdődő Parkinson-kórom van, betegségem nem gyógyítható, de még tartalmas, hosszú éveket nyerhetek az Önök segítségével" - írja egy olvasó, akinek lelkiállapota aligha irigyelhető: nemcsak beteg, de a Millenniumi Országjárót fogja olvasgatni egész hátralévő életében. Az Áder Jánosnak írt levelek a családi adótörvényért hálálkodnak. "Én már elég nagy vagyok és picit belekukkanthatok a felnőttek világába, így már többet tudok anyagi helyzetünkről is. Úgyhogy én szeretném megköszönni az új adótörvény által nyújtott segítséget" - írja Sz. Gábor, édesanyja, Sz-né R. Ildikó nevében is, abszolút sic, pontosan ezt, szó szerint, ingyen, házhoz. Végérvényesen polgárjogot nyertek a magzatok is; egyikük már küldött is levelet: "köszönjük, hogy (...) tevőlegesen is értéknek nyilvánítják azt, amit mi annak tartunk. Sz. Pál, Judit, Blanka, Márk és Pocaklakó."

Köszönjük néked Rákosi elvtárs
Köszönjük néked Rákosi elvtárs,
Tiéd a hálánk, tiszta lánggal ég.
Reád ha nézünk, büszke az arcunk,
Virágot hintünk, amerre mégy.
Fogadjuk néked, Rákosi elvtárs,
Utadra lépünk, te vezess tovább!
Tavaszra nyíló gyermeki nóta
Eléd lehajlik, mint virágos ág.

Köszönjük néked, Rákosi elvtárs. Azóta nem volt mersze senkinek ilyen szöveget közölni. Tekintet nélkül arra, hogy valódi vagy hamisított a levél, Aczél György első blikkre húzta volna ki ezeket, bajsza alatt mormogva: ne bomoljatok, fiúk, magunkat égetjük. Politikailag nyilván minden vitatható és védhető, de ez a gesztus, amikor a hatalom hosszú, szaros nyelveket gyűjt csokorba és azzal dicsekszik, ez önsorsrontó tökkelütöttség. A jó, kiegyensúlyozott és hiteles propagandához nem elsősorban elvakult rajongókra, hanem értelmes szervezésre van szükség. Egy Aczél Györgyre például. Ideje, hogy az Országimázs Központ megpályáztassa a posztot, és ha jót akarnak maguknak, akkor most az egyszer, utoljára nyíltan.


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
zmb
2007. október 28. 20:42 | Sorszám: 2169
Mi ez az 5 nap hirtelen szabadság? Már nem bírtak vele és megint kezelik?
zmb
2007. október 28. 20:41 | Sorszám: 2168
Mi ez az 5 nap hirtelen szabadság? Már nem bírtak vele és megint kezelik?

Téma: 2008. március?
zmb
2007. október 27. 07:58 | Sorszám: 0
Az egyik rádióban mintha lett volna egy pirinyó hírecske, hogy Ferinek márciusig ad haladékot a párt: bejön-e a reformnak bármiféle látható eredménye. Ha nem, akkor bye-bye Feri s elhangzott egynehány ME jelölt neve is.

Azóta keresgélem a hírt a neten, de semmit sem találok. Már ott tartok, hogy hallucináltam volna???


Téma: Toroczkai, Budaházy, elég volt belőletek!
zmb
2007. október 23. 20:48 | Sorszám: 124
Nem olvastam a topicot, csak hallottam a rádióban, ezért kérdem: tomcat is mi a bánatos ló..szért nem bír megülni a fenekén?????

Téma: Menedékhely az indexből elűzöttek számára, avagy miért törölték Macisajtot...
zmb
2007. október 10. 13:18 | Sorszám: 88
Ezeket az elementáris felismeréseket hányszor közlöd itt még? Marha unalas, pláne hogy a jobboldaliak, demokraták ezen évekkel ezelőtt átestek az indexen, mikor kipöckölte őket onnan a kiválaszottak modibrigádja. Lehetséges, gyanús, hogy te akkor még együtt kacarásztál a miákerfélékkel. Netán magad is moderáltál, besúgtál, feljelentettél stb.

Téma: Hányadék a rádió új honlapja
zmb
2007. október 09. 21:40 | Sorszám: 13
Nem kell média. Nagyokos Kövér mondta.

Téma: No more Index
zmb
2007. október 09. 08:44 | Sorszám: 43
A mindig friss, aktuális, naprakész indexfórum


A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.


Téma: Bukta lesz?
zmb
2007. október 04. 23:48 | Sorszám: 109
A másik hárommal nem lehet választást nyerni, édes öregem.
zmb
2007. október 04. 19:08 | Sorszám: 98
Miért verné ki egy külső kis provincia piti balhésorozata a birodalmi központ türelmét?
Ugyan.
zmb
2007. október 04. 19:07 | Sorszám: 96
Az SZDSZ embereire nincs szükség ahhoz, hogy irányítsák a pártot! Ez most már önjáró. Az SZDSZ szellemisége teljesen áthatotta az MSZP-t!
zmb
2007. október 04. 19:02 | Sorszám: 92
Persze, hogy nincs, de nem is kell! Az MSZP ma már SZDSZ, és SZDSZ-es ultraneoliberális csatornákon szerveződnek be a külső emberek.
zmb
2007. október 04. 19:00 | Sorszám: 91
Dehogy esett szét: totálisan uralják, irányítják, kontrollálják az MSZP.
zmb
2007. október 04. 18:59 | Sorszám: 89
"négy név kering a párton belül, aki esélyes lehet: Kiss Péter, Szekeres Imre, Szili Katalin és Veres János"

Ezzel megnyerhető 2010, de még 2014 is. Veresst, akit gyűlölnek, 2008 végén hátrahúzzák és 2009-ben mindent rágfognak még. Szekeresből pártelnök lesz, a választási kampány arca Szili. Szili győz, de nem vállalja a miniszterelnökséget, így Veress gazdasági-miniszterelnökként folytatja a pusztítást. 2012-13 környékére megbukik és Kiss Péter átveszi a miniszterelnökséget. A 2014-es választásra már új, nyerő arccal tudnak indulni, hiszen addig van elég év kinevelni egy új jelöltet.

zmb
2007. október 04. 18:31 | Sorszám: 84
Miféle felbőszült nép? Hol látsz te ilyet?
Letargia van, belefásultság, TUDOMÁSULVÉTEL. S nem felbőszülés.
zmb
2007. október 04. 18:29 | Sorszám: 83
Még mindig az egy a tábornál tartunk? Ne b.ki már. Hányszor kell még végigrágni, hogy a ballibek pont a kettő a tábor módszerrel nyernek?
zmb
2007. október 04. 18:27 | Sorszám: 82
De ennek nincs jelentősége! Az a kör, aki eddig megszavazta az 5%-ot nekik, az most is megszavazza, akkor is, ha a legprofibb politikus már csak Kóka baranyai cigányai lesznek. Nem értem, mi a bánatos brummogóért ilyen nehéz ezt felfogni???
zmb
2007. október 04. 18:25 | Sorszám: 81
Semmiféle előrehozott választás nem várható. Ez hagymázas álmok követése. Ebből adódóan baromság az egész fideszes aláírósdi - népszavazósdi is (nem is vesznek rá még egy ilyen faßágra Viktorék).
zmb
2007. október 04. 18:23 | Sorszám: 79
Ha a komcsik nyernének, nem aggódnék. Egymillió Thürmer Gyula sem tud annyi kárt okozni, mint akár csak egyetlen egy, noname neoliberális.
zmb
2007. október 04. 11:17 | Sorszám: 12
Nem lesz bukta, Gyurcsánytól nem szabadulnak meg olyan könnyen.
Ő nem Pömpike, no meg nem fenekedik a háttérben egy másik Gyurcsány-kaliberű diktátor.

Ferenc testvér marad, a válság mélyül, illetve hullámzani fog. A sok birka meg úgy is megszavazza 2010-ben a fülkék magányában az MSZP újra, mert a zsigeri szint örök.


Téma: Nem loptunk Úniós pénzeket! Legőszintébb becsületszavamra!
zmb
2007. október 03. 22:37 | Sorszám: 0
Hány tucat csontváz lapulhat még ebből a típusból az MSZP-SZDSZ szekrényeiben?

Téma: cúschlág
zmb
2007. szeptember 27. 22:51 | Sorszám: 181
Hiába, a neoliberális még a kommunistától is rosszabb, mert a komcsi legalább utóbb belátja, hogy elbaßta.

Téma: Hisztéria helyett ...
zmb
2007. szeptember 26. 00:09 | Sorszám: 54
a fideszre szavazni? nem látok garanciákat. 98-ban lehetőségük lett volna a neoliberális söpredék eltávolítására, ehelyett körbetámogatták őket, hátha akkor békén hagyják a jobboldalt.

azóta sincs semmi jele a fidesz oldaláról a kemény kéz rendcsináló politikájának. ez így tehát édeskevés, úgy nincs értelme a fideszre szavazni, hogy tudod előre: végig kell hallgatni újabb 4 év neolibsi rinyálást (totál ok nélkül, teszem hozzá!), s tudni, hogy így 2014-ben újfent kényelmesen bemasírozik a szadi-szoci csürhe a kormányzati állásokba.


Téma: 08:36 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 5

Téma: Beszéljünk másról ...
zmb
2007. szeptember 25. 13:17 | Sorszám: 30
Ezt majd csak tavasszal szehetsz

Téma: cúschlág
zmb
2007. szeptember 25. 12:58 | Sorszám: 61
Cuslág sem szeretne betonba öntve ébredni ... Nem fog beszélni, inkább vállal mindent. Ráadásul ott a családja, ahogy olvasom az indexen, a felesége most vár babát, szóval nem a Janinak vannak itt kártyái, hanem inkább Gyurcsányiék kezében van több joker is ...

A Jani leüli a három hónapját, amit kap majd 8-10 év múlva a bírósági tárgyaláson, de abba bele fogják már tudni az előzetest meg a háziőrizetet is, szóval a haja szála se fog meggörbülni. Már ha nem beszél ...


Téma: A Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes
zmb
2007. szeptember 24. 10:03 | Sorszám: 2
Nem volt olyan hír, hogy már nyugdíjba is küldték?

Téma: Hisztéria helyett ...
zmb
2007. szeptember 18. 17:55 | Sorszám: 30
valóban.
miheztartás végett: a teljes felelősségrevonás körébe az MSZP-SZDSZ-re szavazó társadalmi réteget is beleértem, nem csak a pártvezetést, illetve a párttagokat*. a különböző jogszabályi, adózási, bírósági stb. intézkedéseknek az mszp-szdsz-t támogató bázist kell maximálisan cselekedeteinek felelelősségére ráébreszteni.

* (pártvezetésnek, kormánytagoknak, parlamenti képviselőiknek, országos vezetőiknek tényleges életfogytiglan teljeskörű vagyonelkobzás mellett, megyei és helyi vezetőknek legalább 8-10 év börtön teljeskörű vagyonelkobzás mellett, mezei párttagoknak legalább 1-3-5 év börtön. mindegyiknek közügyektől való eltiltás ezzel párhuzamosan. választhatóságból való életfogytiglani kitiltás. szabadulás esetén életfogytiglan REF alá helyezés) - kedves jobboldali pártok, ez az alap, erre legfeljebb rálicitálni lehet, legfeljebb ha nem vállalkoztok rá, majd szavazok helyettetek az mszp-szdszre. én szóltam!

zmb
2007. szeptember 18. 17:47 | Sorszám: 28
nem értek egyet.
értelmetlen a két frakció önálló formációként való megkülönböztetése. együttesen kell takarodniuk, többségében börtönbe.
zmb
2007. szeptember 18. 13:41 | Sorszám: 24
A fidesznek teljes felelősségrevonást kellene ígérnie, nem Gy. távozását. Megint nem akarnak győzni, ennyi az egész.
zmb
2007. szeptember 18. 12:29 | Sorszám: 22
Teljes média betiltása + állami kézbe vissza a rablott magánvagyont. A sipákolók meg börtönbe. A demokrácia érdekében mindent.
zmb
2007. szeptember 18. 12:28 | Sorszám: 21
Gy. távozása semmit se olda meg. A teljes neoliberális oldal távozása nélkül nincs jövő, lássuk be ezt is. Gy csak sárkány sokadik feje, levágása mit sem segít: három újat növeszt helyette.

Téma: Hallottátok? ( 3.)
zmb
2007. szeptember 17. 22:53 | Sorszám: 577
no, csinálhatna a gondola végre egy normális képfeltöltési rendszert, hogy ne kelljen lopni mástól a sávszélességet.
zmb
2007. szeptember 17. 22:15 | Sorszám: 574
Jaa, hogy ma egyéves az Igazságbeszéd?
zmb
2007. szeptember 17. 22:07 | Sorszám: 573
Miért? Van ma valami?

Téma: Lakossági energiaadó
zmb
2007. szeptember 17. 18:12 | Sorszám: 0
Ki mit tud róla?
Bevezetik jövőre?

Egyáltalán, mi ez?
Mi alapján fizetjük? Mondjuk a fogyasztás mértéke alapján?

Úgy alapvetően, mégis: mi lenne a célja ennek az adónemnek?


Téma: Tesco-gazdaságos liberálisok
zmb
2007. szeptember 17. 13:08 | Sorszám: 5
Tecsó-gazdaságos párt hol máshol tarthatna?

Különben amelyik multi annyira hülye, hogy pünkt az SZDSZ-el hagyja magát reklámoztatni ...

zmb
2007. szeptember 17. 12:43 | Sorszám: 2
gusztos ideológia oldalról érthető, a vittinghof meg a zsé oldaláról, mert neki mint a "Kereskedelmi Aranyháromszög" pógármajsztrójának (a módszerváltoztatás óta) kötelessége megszógálni a multinácikokat, elvégre tőlük dűl a lé a város kasszájába

Téma: Egyszemélyi uralmat, nyílt diktatúrát hozna be Gyurcsány
zmb
2007. szeptember 14. 12:26 | Sorszám: 339
"Az utcán csak a szélsőségesek fogják a hangjukat hallani"

"Nem számítok a tavalyihoz hasonló indulatokra. Szeretném hinni, hogy mindenki megtanulta a tavalyi év leckéjét."

"De az ellenzék vezére fél a nyílt vitáktól. A parlamentbe korábbi munkatársát küldi be frakcióvezetőként, hogy vitatkozzon. Maga kerüli ezt, inkább kinyilatkoztatásokat tesz. Azt hiszem, Orbánnak Gyurcsány-fóbiája van."

"Azt mondjuk: vegyük fel a harcot a feketegazdasággal, hogy 2009-ben még nagyobbat léphessünk az adók csökkentésében, mint jövőre."

"Ami pedig a Nabuccót és a Kék Áramlatot illeti: mi mindig a Nabucco pártján voltunk."
http://index.hu/politika/belfold/gyfinter5932/!2

zmb
2007. szeptember 14. 12:19 | Sorszám: 338
"Ha valaki erőszakosan, köztörvényes bűncselekmény elkövetésének szándékával lép fel, a rendőrségnek jogtisztelően, de határozottan fel kell lépnie"

Gondolatrendőrség rulez!
http://index.hu/politika/belfold/gyfinter5932/


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében (4.)
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1025

Téma: Semjén felszólalása, amely miatt hőbörögnek az antiszemitázók
zmb
2007. szeptember 13. 13:16 | Sorszám: 137
Tkp. te kinek is szurkolsz, Macikám? A cuciknak vagy a jobboldalnak?

Téma: Új Rend - A neonáci Gyurcsány?!
zmb
2007. szeptember 08. 09:02 | Sorszám: 5
Minden párt hallgat. Gyurcsánynak tehát konszenzusosan szabad a náci beszéd.
zmb
2007. szeptember 07. 20:25 | Sorszám: 4
Az Erős Állam sem piskóta.

Két olyan elfogadhatatlan fogalom, illetve kijelentés, amiért el kell határolódnia az SZDSZ-nek és minden MSZP-snek Gyurcsánytól!

zmb
2007. szeptember 07. 20:21 | Sorszám: 3
"Hírek
MSZP


A RENDSZERVÁLTÁS SIKERTÖRTÉNET

MTI/mszp.hu, 2007. szeptember 7.

Erős állam, erős polgárok, tisztességes és jól szabályozott piacok, rend és demokrácia kell ahhoz, hogy Magyarország is erős legyen


Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc szerint új rendre van szükség, a ..." http://mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=109709&fnHid=109709

zmb
2007. szeptember 07. 20:20 | Sorszám: 2
http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=4380
zmb
2007. szeptember 07. 18:52 | Sorszám: 0
Nem volt elszólás a választási kampányban az

Egy ember, Egy ország, Egy progam

Gyurcsány valóban neonáci, újabb bizonyíték?! (egyébként a látványelemektől sem mentes PR-fasizmusellenszése már jó ideje gyanús - hiszen ki gondolá így, hogy pont Ő az, aki él-hal a neonáci eszméért??!!)

Nézzétek meg, az "új rend" kifejezésre sorra adja a neonáci találatokat. Érdemes a "Neue Ordnung" kifejezésre is rákeresni, németesek előnyben: német újnemzetiszocialista mozgalomba futunk bele.


Téma: Mérgelődő-BKV-razzia
zmb
2007. szeptember 05. 19:48 | Sorszám: 47
Van, ahol még mindig nagy a jólét ...
**************************************

Budapest
Újabb skandalum? - százmillióért számozzák át a BKV-buszokat
2007. szeptember 5., szerda 19:02 InfoRádió


Százmillió forintos táblareformot tervez a BKV. A közlekedési cég szóvivője elmondta, hogy a gyorsbuszok piros szín helyett egy E betűt kapnak, a városrészről elnevezett buszoknak számuk is lesz, valamint az egy térségbe tartó járatoknak azonos számmal kezdődik majd a jelzésük.

Egyelőre nincs jóváhagyott terv a BKV buszainak átszámozásáról, de amennyiben megszületik, változik majd a gyors-, a városrészről elnevezett, vagy az azonos térségbe közlekedő járatok jelzése - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat szóvivője.

Kiricsi Karola közölte: a gyors járatokat nem piros számmal és kerettel jelzik majd, a valódi expressz buszok számjelzése után E betű jelenik majd meg.

A városrészekről elnevezett buszok - például a Tétény-busz vagy az Újbuda-busz - is könnyebben megkülönböztethetőek lesznek, ha számjelzést kapnak - tette hozzá a szóvivő.

Az agglomerációba közlekedő buszok is új jelzést kapnak; például az óbudai 18-as busz 818-as lesz - mondta Kiricsi Karola.

A BKV szóvivője közölte: körülbelül 100 millió forintba kerül a közlekedési vállalatnak a teljes átszámozás.
Hanganyag: Tenczer Gábor
http://inforadio.hu/hir/belfold/budapest/hir-146705


Téma: Megbukott ...
zmb
2007. szeptember 05. 13:43 | Sorszám: 58
és miért nem perelik szarrá gyurcsányt akkor???

Téma: Budapest közeledése - 4-es METRO
zmb
2007. szeptember 05. 13:18 | Sorszám: 272
Azért egy statikus, egy mélyépítő mérnök stb. megszólalhatna, hogy miért nem gond a félig való repedés. Azaz: mennyi repedés fér még bele a szabványba?
zmb
2007. szeptember 04. 20:41 | Sorszám: 262
A múltkoriban, mikor a fúrópajzs repesztette a tübingeket, elhangzott, csak esztétikai problémáról van szó, mert csak hajszálrepedések vannak.

No, ezek a hajszálrepedések 15-20 centi mélyek ... Újabb érv s ok arra, hogy épeszű ember a 4-es metróra nem ül fel ...

************

Az egyik fúrópajzs száguld, a másik csak döcög
Index - ugyelet@mail.index..hu
| 2007. szeptember 4., kedd 19:36

Háromszor gyorsabban halad a 4-es metró egyik fúrópajzsa a másikhoz képest. A lassabbik eszköz már az alagút több betongyűrűjét is megrepesztette. A beruházó szerint a 15-20 centi mélyen repedt tübingek csak esztétikai problémát jelentenek, elég leglettelni őket, jelentette az Infó rádió

A keddi Tétényi úti alagútomlásnál derült ki, hogy az egyik fúrópajzs már elérte az épülő állomást, de a másik még 200 méterre van tőle. A lassabb, északi pajzs egy hónappal korábban indult el az Etele térről, mégis lemaradt, mert hibák jelentkeztek a faroklemezére lerakódott beton miatt.

Bozsó Tamás, a metróépítést ellenőrző Eurometro Kft főmérnöke elmondta, hogy az északi pajzs még a javításokkal is tartja a határidőket, a problémamentes fúrópajzs viszont háromszor gyorsabban halad.

Ha mindkét pajzs tartani tudná a háromszoros tempót, jóval előbb befejeződhetne a metróépítés. Bozsó Tamás hozzátette, hogy az éjszaki nevű pajzson tapasztalt betonlerakódás olyan probléma, ami téma lesz egy hamarosan megrendezendő metróépítési konferencián.

A betonlerakódás következménye az is, hogy a fúrópajzs megrepeszti az úgynevezett tübingeket. Bozsó Tamás közölte, hogy a 15-20 centiméter mély repedéseket megvizsgálták, és mivel a hasadékok csak a betongyűrűk vastagságának közepéig érnek, így nem okoznak gondot. A vizet ugyanis nem eresztik át és statikai probléma sincs velük.

Balogh Árpád, a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője korábban azt nyilatkozta InfoRádiónak, hogy a repedt tübingek csak esztétikailag zavaróak.

"Nem kell kicserélni a tübingeket, csak esztétikai problémát okoznak, de ezt gletteléssel el fogják takarni a szakemberek."

Balogh Árpád hozzátette, hogy a hiba ismeretében alkalmanként csak egy-egy napra kell megállítani a fúrópajzsot.

Lajos bácsi
2007. szeptember 04. 10:43 | Sorszám: 240
Rutinomlás...
Nagyon jó. Rutintűzvész, rutinárvíz, rutinföldrengés...
zmb
2007. szeptember 04. 09:49 | Sorszám: 236
Dehogy. Azé annyira nem gonoszak.

zmb
2007. szeptember 04. 09:47 | Sorszám: 234
Na!!!!!!!!!!!!!!
http://www.kepfeltoltes.hu
zmb
2007. szeptember 04. 09:46 | Sorszám: 233
http://images.nol.hu/download/viewattach/462856/1/65/preview-595997518.jpg
zmb
2007. szeptember 04. 09:45 | Sorszám: 232
Hiába, még mindig a Párt lapjához kell fordulni, ha képet akarunk kapni.
zmb
2007. szeptember 04. 09:35 | Sorszám: 226
Már/Még nem. Csak egy kürtő.
Csak egy csöppet félek, hány percig lesz érvényes ez az álláspont. Ne adj isten, még azelőtt elavult, hogy elküldöm ezt a hozzászólást.

( http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=53477 )
Éjjel egy kürtőt építettek a munkások a Tétényi úti állomásnál, ennek építése közben keletkezett földomlás, aminek következtében a közművek alól kifolyta föld, és a vezetékek saját súlyuknál fogva megroppantak – tájékoztatott Molnár Péter a fővárosi tűzoltóság szóvivője a Klubrádióban. Az előzetes hírekkel ellentétben nem a marótárcsa fúrt bele a vezetékekbe.

zmb
2007. szeptember 04. 09:23 | Sorszám: 217
Lám, milyen gyorsan változik a történet, miként történelmünk is. Már szellőzőakna készítés, nem is fúrópajzs.


Egy keverősiló is eltűnt a Tétényi úti metróomlásban

2007. szeptember 04. 08:54 | Utolsó módosítás:2007. szeptember 04. 08:57

Beomlott a föld a 4-es metró épülő Tétényi úti állomása közelében, egy szellőző akna készítésekor. Több közművezeték eltört és a gödörben eltűnt egy keverősiló is.
A helyszínt a munkálatok idejére 300 méteres sugarú körben lezárták, mert egy gázcső is megroppant és ömleni kezdett a gáz a területen. Személyi sérülést nem okozott a szerencsétlenség. A XI. kerületi Tétényi útnál a korábbi értesülésekkel szemben nem az épülő metróállomás munkagödrénél történt omlás, hanem egy, a területen készülő szellőzőakna építésekor roskadt meg, majd omlott be a föld.

Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a torlónyomás elvezetésére kialakítandó szellőző járat készítésekor omlani kezdett a föld, amit betonpumpa segítségével már nem sikerült megfogni. A megroggyant föld a saját súlyánál fogva megroppantott több közművezetéket. Az omlás helyén rövid idő alatt egy 15 méteres átmérőjű, 20 méter mély gödör alakult ki, amiben eltűnt egy 10 méter magas, három méter széles keverősiló. Megsérült egy kis átmérőjű gázvezeték is, ezért az ömlő gáz miatt a területet 300 méteres sugarú körben lezárták - ez elsősorban a kelenföldi piac területét érinti.

Fél kilencre sikerülét elzárni a gázt, ezt követően a szakemberek újabb méréseket végeznek, s ezek függvényében döntenek majd a terület lezárásának megszüntetéséről; a kialakult gödröt az építőmunkások temetik majd be.

HavariaPress

zmb
2007. szeptember 04. 09:08 | Sorszám: 214
Emberek, most akkor munkagödör vagy óriáskráter??


1. ******************
Beomlott egy munkagödör a 4-es metró építkezésén
FH
2007-09-04 08:27 http://www.hirszerzo.hu/cikk.beomlott_egy_munkagodor_a_4-es_metro_epitkezesen.43933.html

Nem sérült senki, de néhány napig áll a 4-es metró fúrópajzsa, mert a XI. kerületi Tétényi úti megállónál eltörött egy gáz- és egy vízvezeték.

Horváth Éva, a DBR Metróprojekt szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy miután beomlott egy munkagödör az építkezésen a fúrópajzsot az automata-rendszer azonnal leállította, a pajzs nem sérült meg.

Első lépésként a szivárgó gázt és vizet kell elzárni, ezután egy mérnöki felmérés kezdődik a károkról. A helyreállítás után - feltételezhetően néhány napon belül - újraindulhat a fúró. A pajzs a tervekhez képest 10 nap előnyben volt, a most kieső napok miatt nem csúszik a projekt - tette hozzá a szóvivő.

******************
******************
******************

2. ****************** http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-146324
Veszélyes óriáskráter a metróépítkezésen: a környéket lezárták
2007. szeptember 4., kedd 7:53 InfoRádió

Háromszáz méteres körzetben lezárták a tervezett 4-es metró Tétényi úti megállójának környékét, mert az építkezés során több közművezeték megsérült.

Molnár Pétert, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban elmondta, hogy az építkezési területen megcsúszott a föld, emiatt több vezeték, köztük gáz- és nagynyomású vízcső is megsérült.

A víz nagy területen alámosta a talajt, így egy nagyjából 15 méter átmérőjű, 20 méter mély gödör keletkezett.

A gázvezeték elzárásáig a környéket lezárták. Az intézkedés lakóházat nem érint, de a Tétényi úti piacot igen.

zmb
2007. szeptember 04. 08:25 | Sorszám: 213
Ez ugyan egy fidesznáci gondolat, de hogy politikáról is szó essék: nem kétséges, hogy Orbán áll az ügy mögött, jó lenne, ha igazolná, hol tartózkodott az omlás idején, illetve előtte. Diverzáns akciónak tűnik.

Természetesen a Magyar Gárda felelőssége sem kétséges.

zmb
2007. szeptember 04. 08:21 | Sorszám: 212
"Beleütközött a térképen nem jelzett gázvezetékbe a fúrópajzs, ez okozta a balesetet - mondta Demszky Gábor a Nap-keltében. Hozzátette pillanatnyilag a helyreállítás folyik. A lakókat nem kellett kiköltöztetni. Ezek a veszélyek minden építkezésen fennállnak - mondta a főpolgármester."

Nos:
1. A fúrópajzs az Etele úti állomáson dolgozik még, nem érte el a Tétényi úti megállót.
2. Milyen mélyen halad az a gázvezeték, hogy a fúrópajzs beleütközött??? Talán még az Atlantisz-i civilizáció fektette le és azóta ennyi történelmi réteg rakódott rá. Emberek, egy gázvezeték max. 2-4 méter mélyen lehet, a fúrópajzsnak meg 15-20 méteres mélységben kéne mennie.
3. Miféle előzetes közműfeltárás történt, hogy csak úgy belefutnak egy jelöletlen gázvezetékbe. Kié az a gázvezeték, hogy senki nem tartja nyilván? Mer' akkor kérem onnan fűteni a lakásomat, ingyér!

zmb
2007. szeptember 04. 08:17 | Sorszám: 210
Ez az a gödör:
zmb
2007. szeptember 04. 08:16 | Sorszám: 209
Beomlott a 4-es metró Tétényi úti állomása

* Index/HavariaPress

| 2007. 09. 04., 07:44 | Frissítve: 4 perce

Beomlott a munkagödör egy része a 4-es metró Tétényi úti, épülő megállójánál. Két gázvezeték és egy vízvezeték is eltört, a gödörbe ömlik a víz.
A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s

Kedd reggel eddig tisztázatlan okból megcsúszott a föld az épülő metró Tétényi úti megállójának munkagödrének Fehérvári úti szélén.

A földcsuszamlás következtében eltörött egy 300 milliméteres vízcső, és egy 160 és egy 80 milliméteres gázvezeték is megsérült. A helyszínen erős gázszagot érezni.

A tűzoltókat reggel hatkor riasztották a helyszínre, és ott vannak a mérnöki ügyelet munkatársai is. A tűzoltók vegyi felderítő csoportja folyamatosan méri a gázkoncentrációt, és keresik az esetlegesen megsérült vezetéket.
A Tétényi úti gödör

Az eltört vízvezetékből a víz folyamatosan ömlik a 15-20 méter mély gödörbe, a helyszínen szakemberek próbálják megelőzni a további bajt.

Műszaki szempontból jelentős a káresemény: a víz az omladékot az épülő alagútba mosta, az egyik oldalon a betonperem is leomlott. Az elsődleges információk szerint az omlás idején senki sem tartózkodott a munkagödörben, ennek köszönhetően senki sem sérült meg..

Horváth Éva, a 4-es metró építéséért felelős DBR sajtósa megerősítette az Indexnek, hogy beomlott a Tétényi úti állomás, és hogy a munkagödörnél megcsúszó föld gáz- és vízvezetékeket tört el. A gázömlés miatt a környéket lezárták.

Hajnali fél öt körül történt a földomlás a metróépítkezés területén, mondta az Indexnek Dobson Tibor az országos katasztrófavédelem szóvivője. A helyszínt a rendőrség és a tűzoltóság közösen biztosítja, a gázömlés miatt tűz és robbanásveszélyes helyzet alakult ki, de mivel a közelben nincsenek lakóházak, így a lakosságot nem fenyegette közvetlen veszély.


Téma: Magyar Gárda
zmb
2007. szeptember 04. 05:27 | Sorszám: 1799
2007-09-03 21:21
A minisztérium rácáfolt Gyurcsányra

Elismerte a Külügyminisztérium Németh Zsolt nyomására, hogy utasította a nagykövetségeket: folytassanak beszélgetést a fogadó ország illetékeseivel és vezető sajtóköreivel a Magyar Gárdáról. Gyurcsány Ferenc korábban saját blogjában azt írta, hogy nem rendeltek meg cikkeket.

Elismerte a Külügyminisztérium, hogy direktívát adott ki a külképviseleteknek a Magyar Gárda megalakulásának kommunikációjáról. A tárca a körlevelet csak azután hozta nyilvánosságra, hogy Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke bejelentette, a minisztérium utasította a nagyköveteket.

A levélben a tárca arra utasítja a misszióvezetőket, hogy megadott szempontok alapján folytassák le a fogadó ország illetékeseivel a Magyar Gárdával kapcsolatos beszélgetéseket, és egyben felszólítja őket, hogy tegyenek jelentést az elhangzottakról. A nyilvánosságra hozott utasításban a minisztérium a gyűlöletkeltéssel szembeni zéró toleranciára hivatkozik.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc Magyarországot lejárató, hisztérikus és félelemkeltő kampányt folytat, hogy elterelje a figyelmet az ország súlyos problémáiról, az oktatás, az egészségügy vagy a gazdaság válságáról. Németh Zsolt azt mondta, miközben a kormány felelőssége, hogy a Magyar Gárda tevékenysége alkotmányos keretek között maradjon, Gyurcsány Ferenc a parlamenti ellenzék lejáratásán munkálkodik, annak ellenére, hogy a mérvadó politikai erők, beleértve a Fideszt is, egyöntetűen kijelentették: semmilyen politikai közösséget nem vállalnak a Magyar Gárdával.

Pedig Gyurcsány cáfolta...

„Mindenkinek figyelmébe ajánlom, hogy a Magyar Gárda megalakulása egy hét alatt egész Európában figyelmet keltett. Önmagát konzervatívnak mondó napilapok kertelés nélkül azt mondták, kétségtelenül a legnyomorultabb náci jelkép használatára emlékeztet mindaz, ami történik. Ugye senki nem gondolja, hogy az MSZP elnöke vagy a miniszterelnök rendeli meg ezeket a cikkeket a befolyásos, konzervatív lapoktól?” – teszi fel a szónoki kérdést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, MSZP elnök augusztus 30-i csütörtöki blogbejegyzésében.

A Külügyminisztérium nagyköveteknek küldött utasítása mindeközben így kezdődik: „A hivatalvezetés kéri Misszióvezető Asszonyt/Urat, hogy a Magyar Gárda augusztus 25-i megalakulásával kapcsolatban az alábbi szempontok alapján folytasson beszélgetést a fogadó ország illetékeseivel és vezető sajtóköreivel, s erről jelentsen”.

hírTV, MNO


Téma: A Hírszerző hazugsága alapján zártak ki 1 Fidesz-tagot ?
zmb
2007. szeptember 03. 13:24 | Sorszám: 4
ezért kivágták?
hülye a fidesz. megérdemelné a párt, hogy eltűnjön a süllyesztőben.

Téma: Lánchíd Rádió 100,3 FM
zmb
2007. augusztus 30. 09:53 | Sorszám: 100
Egyértelmű tehát, hogy ki a kép készítője, s hogy rég ismert a neten (mondjuk én sosem láttam még), ezért a kirúgott szerkesztőket vissza kell venni, rehabilitálni kell őket és anyagi kártérítésben kell őket részesíteni az őket ért szélsőséges, diszkriminatív, kirekesztő és antidemokratikus lépés miatt.
zmb
2007. augusztus 30. 09:34 | Sorszám: 99
A bloggernek több esze volt, mint az egész jobbfék Lánchídrádiónak A jobboldal teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy egy blogger képes egyértelműbben és rövidebben reagálni, mint a full jobboldal.
http://index.hu/politika/belfold/szet4113/

Mindekitől elnézést kér az auschwitzos kép készítője, kivéve Szetey Gábort
Index
| 2007. 08. 30., 08:48 | Frissítve: 32 perce

Állítása szerint Szetey Gábort csak parodizálni akarta Kiss Endre Farkas, aki a személyügyi államtitkárt rózsaszín háromszöggel ábrázoló képet készítette. A blogger terjedelmes közleményében elhatárolódott a szélsőséges ideológiáktól, mindekitől elnézést kért, kivéve Szetey Gábort.

Közleményt adott ki annak a képnek a készítője, amely miatt szerdán elbocsátották a Lánchíd rádió online kiadásának főszerkesztőjét és szerkesztőjét. Mint az Index is beszámolt róla, a konzervatív rádió honlapján egy interneten terjedő, összemontírozott képet tettek be illusztrációnak az egyik anyaghoz.

A kép Szetey Gábort, a kormány személyügyi államtitkárát auschwitzi háttérrel, zakóján rózsaszín háromszöggel ábrázolja (a nácik ezzel különböztették meg a koncentrációs táborba zárt melegeket.

A kép készítője, Kiss Endre Farkas közleményében azt állítja: a képet blogjának Paródia rovatában helyezte el. Ezzel – szerinte - egyértelműen jelezte, hogy nem akarta az államtitkárt személyében megsérteni, csupán közszereplői minőségében kívánta gúny tárgyává tenni őt.

A blogger szerint egyes közszereplők esetén még a polgárpukkasztó eszköztárak használata is indokolt, s ezért a mai napig sem tartja vállalhatatlannak a rózsaszín háromszöggel, és a táborkapu képével operáló munkáját.

Kiss Endre Farkas közleményében elhatárolódik a kirekesztéstől, a faji megkülönböztetés minden formájától, valamint a homofóbiától, és a neonáci szervezetektől. Véleménye szerint Magyarországon erős túlzás fasiszta veszélyről beszélni, csak Gyurcsány Ferenc szándékos hisztériakeltéséről van szó. A blogger ezért arra szólít fel mindenkit, hogy tegyen büntetőfeljelentést Gyurcsány Ferenc ellen rémhírterjesztés bűncselekménye miatt.

Kiss Endre Farkas közleménye végén mindenkitől elnézést kér, akit az általa készített kép esetleg megsértett volna. Kivéve Szetey Gábortól, „ugyanis sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a kamerák előtt megjátszott sértődöttsége csupán a kormány kommunikációs stratégiájának a része” – írja közleményében a kép készítője.

zmb
2007. augusztus 29. 22:40 | Sorszám: 87
vegyél vissza a tempódból, neolibsi!
zmb
2007. augusztus 29. 22:38 | Sorszám: 86
mert a töketlen barmok, mint a lánchíd is, az Ő szabályaik szerint akar játszani.

márpedig az Ő szabályiakkal a jobboldal sosem győzhet ...

zmb
2007. augusztus 29. 20:02 | Sorszám: 66
Meg kell mondjam, nem igazán érdekelnek a buzitémák, így a Szetey-féle figurák alakítása se. Ha te erre izgulsz rá, ám legyen, nekem 8.
zmb
2007. augusztus 29. 19:04 | Sorszám: 63
Nem, de Szetey közszereplő, tehát - miként a Fideszeseknek - neki is mindent el kell viselnie. Különben is, ő maga kereste a bajt.
zmb
2007. augusztus 29. 17:52 | Sorszám: 59
A Lánchíd ma leleplezte önmagát öncenzorkodásával.

Épp úgy jobboldali rádió, ahogy az Inforádió: sehogy.


Téma: Okosabbannak lenni, mint egy jeles???
zmb
2007. augusztus 26. 21:54 | Sorszám: 20
miért pont ötödikes?
abban nincs semmi ráció. de az, hogy vki okosabb-e, min egy jeles, már igen. ezt az ötödikest - sértődés ne essék, de - felejtsük, mert marhaság.
zmb
2007. augusztus 25. 20:52 | Sorszám: 1
No, látszik, hogy én nem vagyok okosabb a jeleseknél, mert még a topiccímet is elszúrtam. Mentségemre csak az szolgálhat, hogy reggel óta robotolok ebben a forróságban (hiába, nagyajólétdübörögagazdaság, miazhogynagyonis).
zmb
2007. augusztus 25. 20:49 | Sorszám: 0
Nem igazán tévézem (na jó, évek óta nincs még készülékem se), de hetek óta nyomják a képembe ezt a kérdést ("Okosabb vagy, mint egy jeles?") Mondjuk, hagyjuk azt, hogy szerintem hibásan írják a kérdést (mert ha visszaírnám, akkor úgy kéne leírjam, hogy jeles-es (vö.: 5-es)). De az már más tészta, hogy mégis, hogy a bánatos málnásba gondolják azt, hogy valaki többet tudjon, mint a plakátra applikált tipikus kis magolós jeles éltanuló??? Értsd: mit ér akkor az egész osztályozási rendszer, ha van aki a jelestől is jobban tudja a dolgokat? Netán lehet, hogy mégis belátják: nem megfelelő az ötfokozatú értékelési skála? (= netán egy újabb oktatási reform, a 7 vagy a 10 fokozatú skála bevezetésének az előkészítése, előzetes médiakampánya folyik majd ezzel a műsorral, (nem tudom, mikortól) megdolgozandó, manipulálandó a lakosságot??)

Téma: Egyszemélyi uralmat, nyílt diktatúrát hozna be Gyurcsány
zmb
2007. augusztus 24. 14:51 | Sorszám: 334
kéretik a nol-t bántani
zmb
2007. augusztus 23. 22:26 | Sorszám: 330
"Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon azt kérte Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy a lehető legrövidebb időn belül készítsen jelentést a kormány számára a kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről elhíresült Kurucinfó internetes kiadvánnyal szembeni jogi fellépés lehetőségeiről."

Vajon van-e olyan mélységesen piti ügy, ami nem igényli SZEMÉLYESEN a nagy Gyurcsány közreműködését? A mai nap azt mutatta, hogy nincs ilyen alsó határ.


Téma: Kormányellenes fegyveres ovodások
zmb
2007. augusztus 22. 22:48 | Sorszám: 0
A rádióban hallottam, de azt hittem, ugratás, biztos a Such kitalált megint valamit az MR-ban, ami hallgatottságot hoz.
De nem: http://index.hu/politika/bulvar/bev070821/


Azt hitték, kormányellenes akcióra készülnek
Bogád Zoltán - bogad@mail.index..hu
2007. 08. 21., 16:00 | Frissítve: 1 napja

Filmbe illő jelenet elszenvedője volt hétfőn délután Balatonföldvárnál egy nyugdíjas házaspár és két unokája. A gyerekek játékpisztollyal lődöztek közlekedési táblákra a pirosnál, ebből olyan sztori kerekedett, hogy fél órán át minden somogyi rendőr a gyanútlan nyugdíjasokat kereste. Végül egy szemből érkező rendőrautó vágott eléjük, alig húsz centin múlt, hogy nem lett karambol. A rendőrség nem tud az ügyről semmit, pedig még a rebiszesek is a helyszínre indultak.

Kormányellenes tevékenységgel gyanúsítottak meg az intézkedő rendőrök hétfőn Balatonföldvárnál egy nyugdíjas házaspárt és két unokáját, panaszolta az Indexnek K. Erzsébet nagymama. Az incidens azután történt, hogy a házaspár unokái játékpisztollyal két vagy három műanyag lövedéket lőttek ki az egyik piros lámpánál egy közlekedési táblára. Az ügyből, ha rendőrségi ügy nem is lett, intézkedés azért történt.

A házaspár alig hagyta el a helyszínt, amikor egy szirénázó rendőrautó jött velük szemben, a nagypapa lassított és próbált félrehúzódni, a járőrautó autó azonban eléjük vágott. "Harminc centin múlott, hogy nem ütköztünk" - emlékezett némileg megkönnyebbülten a nagymama. Ezután az egész családot kiparancsolták az autóból, azt is kikötötték, a járda felőli oldalon szálljanak ki mindannyian.

Ezután a rendőrök jelezték, hogy átkutatják az egész autót, belenéztek a kézitáskákba, de megnézték az úticsomagokat is. Amikor nem találtak már semmit, némileg higgadtabban tisztázták, hogy a csintalan unokák játszottak a játékpisztolyokkal. A már higgadtabb diskurzusból kiderült, hogy valaki azt jelentette a rendőrségnek, hogy valakik lövöldöznek kifelé egy autóból.

A megnyugodott, de még mindig eljárással, őrszobára kíséréssel fenyegetőző rendőrök szerint augusztus 20-án nem lehet ilyet tenni, mert először ők is úgy értelmezték a bejelentést, hogy a lődözés kormányellenes cselekedet. A két járőr után újabb négy érkezett, végül ők nem intézkedtek, csak telefonon szóltak a már riasztott rebiszeseknek, hogy nyugodtan forduljanak vissza, vaklárma volt az egész.

A házaspárral nem írattak alá végül semmit, de gondosan felírták a 10 és 12 éves unokák adatait is. Kiderült az is, fél órán át minden somogyi rendőr a házaspárt kereste. A beszélgetések során elhangzott az is, ha nem ülnek a járműben gyerekek, az egyenruhások is fegyverrel a kézben közelítették volna meg a járművet.

A somogyi rendőrség szóvivője kedden délutánig nem hallott az esetről. Azt állította, ha az eset megtörtént, akkor is csak szerdán tud bármit is mondani. A házaspár, de különösen az unokák megijedtek a történtektől, de nem kívánnak panaszt tenni az intézkedés ellen, örülnek, hogy túl vannak az egészen, s úgy tekintenek az egészre, mint egy rossz álomra.


Téma: COMBINO VILLAMOSOK - BKV
zmb
2007. augusztus 22. 16:29 | Sorszám: 368

Reped?


Téma: Kormányzati negyed elnevezése
zmb
2007. augusztus 21. 11:03 | Sorszám: 6
A Ferencváros, Józsefváros stb. mintájára a

Böszmeváros

megnevezést bátorkodom javasolni. Esetleg az

Újböszme

megnevezést (lásd Újpalota, Újbuda stb.). Ha pediglen kissé a népi, falusi vonalat vinnénk, akkor a

Böszmefalva

megnevezést indítanám a pályázaton (esetleg használhatnánk ezt a történetírásban, amikor majd utólag megírjuk hozzá a történelemkönyveket, s akkor lehetne az új neve a kellően kozmopolita Böszmecity).


zmb tehát a Böszmeváros, Újböszme és a Böszmefalva/Böszemcity megnevezésekkel indul a pályázaton, mert ezek a megnevezések egyértelműen és jól, nagy kifejezőerővel vizualizálják a születendő új városrész személyi és emocionális kötődését.


Téma: Magyar Gárda
zmb
2007. augusztus 06. 22:47 | Sorszám: 23
Én egyetértek ezzel. Semmi keresnivalója az országban az SZDSZ-nek meg a Szabadai-féle alakoknak.

Téma: Új kormányzati negyedek ?
zmb
2007. augusztus 05. 23:14 | Sorszám: 111
az egyetemek, illetve korszerűtlen épületeik eladása többször felmerült már, belső szinten is.

de hát ne adunk el egy ......-t vagy pláne egy .... ......-t, ugye ...


Téma: Budapest közeledése - 4-es METRO
zmb
2007. augusztus 03. 19:18 | Sorszám: 207
a csúszózsalusak azok a 15-ösök
zmb
2007. augusztus 03. 15:51 | Sorszám: 204
munkás csak pár van odale', de van az egész buli felett egy 35 éves panel lakótelep, olyan 4-10-15 emeletes házakkal.
zmb
2007. augusztus 03. 14:10 | Sorszám: 202
"Balogh Ernő hangsúlyozta: a korábban megrepedt alagúttartó betonszelvényeket leglettelik, mert csak esztétikai repedésekről van szó, de statikai és vízzárási probléma nincs."

Amikor majd temetik a metróomlás halottjait, remélhetjük-e, hogy Balogh Ernőt és munkatársait előveszi a rendőrség???


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében (4.)
mediator
2008. január 31. 22:19 | Sorszám: 785
Navracsics Tibor,
Gaskó István,
Tarlós István,
Éger István,
Kövér László,
Melocco Miklós,
Mikola István
és még néhány egyéniség...

Ezekben az emberekben (sajnos nincsnek sokan) az a közös, hogy tárgyszerűen, tömören, lényeglátóan, magyarul képesek fogalmazni. Most erre van szükség!

Elég volt már az óvatosan visszafogott, 'úriemberkedő', PC-majmoló stílusból!


Téma: Új kormányzati negyedek ?
zmb
2007. augusztus 03. 10:16 | Sorszám: 56
De ez csak a Kung-Czés topcba lenne jó.

Általános, mindennapi használatra nem megfelelő, mert kimarad belőle az Alkotó, Szeretett Vezetőnk Gyurcsány neve, esetleg vmely markáns bélyege.

zmb
2007. augusztus 03. 10:15 | Sorszám: 55
Palotaváros?
zmb
2007. augusztus 03. 09:19 | Sorszám: 50
semmi baj, el kell majd bontani, oszt jónapot.
nem ezen a bontáson fog már bedűlni a kltsvetés.
zmb
2007. augusztus 03. 07:39 | Sorszám: 46
Nevet kéne adnunk ennek a negyednek. Ez a "kúrmányzati negyed" olyan snassz, olyan kispolgári, olyan avitt. Nem kötődik a szellemi atyjához.

A Böszmenegyed (vö. Várnegyed) vagy a Gyurcsányváros (vö. a már foglalt Ferencváros, Józsefváros), netán a Feripalota (vö. Újpalota) vagy az Újgyurcsány (vö. Újbuda) vagy épp a Gyurcsányföld (vö. Mátyásföld) megnevezések bármelyike sokkal méltóbb lenne hozzá!

Javaslatokat várok, aztán beszéljük meg, s nevezzük névadó szüleje nevén a gyermeket!


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2007. július 30. 16:51 | Sorszám: 2158
Kávét ajánlott az ügyeletes orvos a szívkoszorúér-betegnek
Index

Hazaküldték a szédülésre, karzsibbadásra panaszkodó nőt, aki otthon rosszul lett, és az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett.

Visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett a múlt héten egy budapesti nő, mert nem látták el megfelelően a XVI. kerületi orvos ügyeleten, írja a hétfői Blikk [1]. Horváthné Kázsmér Irén július 17-én éjjel rosszul lett, szédülésre, karzsibbadásra panaszkodott fiának.

A fiatalember beszámolója szerint bementek a XVI. kerületi ügyeletre, ahol egy fiatal orvosnő meghallgatta az asszony szívét, megnyomkodta a hasát, és azt tanácsolta, hogy menjen haza és igyon egy kávét.

Otthon a kávé után rosszabbra fordult Horváthné Kázsmér Irén állapota. Fia, Gábor ekkor hívta az ügyeletet, de azt mondták neki, hogy ez normális, feküdjenek le nyugodtan. A nő rövidesen elájult, nem volt se pulzusa, se légzése - a fia ekkor hívta a mentőket, majd a közelben lévő ügyeletet többször is, hogy jöjjenek, segítsenek, amíg a mentő kiér. Az ügyelet csak a negyedik hívás után küldött orvost, aki
a mentők után érkezett meg.


A nőt a mentők élesztették újra. A kórházban megállapították, hogy szívkoszorúérelzáródása volt. Miután stabilizálták az állapotát, az EEG-vizsgálat súlyos agykárosodást mutatott ki: nem mutatható ki nála agyműködés. Mivel sokáig nem lélegzett, oxigénhiány lépett fel nála, ez vezetett az agyi működés leállásához.

A 49 éves Kázsmér Irén - aki alapítványán keresztül beteg gyereknek gyűjtött adományokat - most magatehetetlenül fekszik az intenzív osztályon, gyakorlatilag semmi kapcsolata nincs a férjével, fiával.


Téma: MNO - Nagyon gyenge "Budapest melléklet"
zmb
2007. július 30. 15:39 | Sorszám: 0
Miközben a NOL régóta önálló rovatot visz ezen a téren és most az index is önálló Világváros blokkot indított, az MNO messze nem tolja az oldalára látogatók elé a Belföld rovatból lenyitható Budapest menüt és annak tartalmát. Ami mondjuk nem csoda, mert a tartalom bizony vérszegény.

Mégis, hogy gondolja a jobboldali napilap (no meg a jobboldal!), hogy Budapesten elérhetőek így a kiábrándult rétegek, ha egy ennyire kis eldugott ficakba rejti el a cikkeket, illetve alig jelenít meg itt tartalmat??!! Tessék már példát venni neolibsi konkurenciáról, különben megint a pestiek böszmélkedik el a következő választást!!! Igen, ilyen apróságokon is múlik ...


Téma: Forradalom augusztus 20-án!
zmb
2007. július 26. 20:59 | Sorszám: 10
Átmegyek geszthi-be, jó?
(gyengébb idegzetűek fogják be gyorsan a szemüket):

sublinyek
Felhasználói státus: VendĂŠg
Felhasználói szám: 6501
Regisztrálva: 2007. július 26.
Hozzászólások: 3

zmb
2007. július 26. 20:58 | Sorszám: 9
Ezt a nagyrészt a prolicsürhéből álló tömeget? Vicccősz?

Téma: Utazás Erdélyben
zmb
2007. július 26. 11:31 | Sorszám: 7
Bánffyhunyad?

Téma: Aggasztó Fodor népszerűségének növekedése
zmb
2007. július 26. 08:21 | Sorszám: 49
maradi SZDSZ: http://gondola.hu/cikkek/55336
zmb
2007. július 25. 20:33 | Sorszám: 3
Óvatosan, szőrmentén kéne támadni. Mintha nem is támadná az ellenzék.

Téma: Olvastátok? ( 7.)
zmb
2007. július 24. 22:01 | Sorszám: 471
Ha nem került volna 54 milliárdba, akkor kerülhetne akár a .. nevessünk topicba is.

Híd a semmibe, vagyonokért

"... A kormányfő elkerülte az 51-es elkerülő szakaszát, nehogy lefényképezhessék a gazosodó sínekkel. Az elkerülő szakaszon az ellentmondó közlekedési miniaszteri döntések miatt fölöslegesen épült meg két körforgalom, két híd a megszüntetett vasútvonal fölött, valamint az ehhez szolgáló kb. 600 méternyi töltés. ..."



Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal – de mindkettő Kóka János keze


Egy fölöslegesen megépült kétemeletes, százméteres töltés az asztalsima terepen


A fél sztrádahíd fölöslegesen épült a megszüntetett vasút fölé

----------

Ha Fidesz béna kacsa módra ebből sem csinál ügyet és elbénázza, s nem lesz legalább a Kóka lesittelve, akkor lesheti a szavazatainkat.
Ez nem fenyegetés, ez: ígéret.


Téma: Hőség
zmb
2007. július 24. 17:52 | Sorszám: 415
Mondtam, hogy hazudik a témában a qrmány:


Eddig félezer áldozatot követelt a hőség hazánkban

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal becsült adatai szerint körülbelül 500 ember idő előtti halálát okozta itthon a kánikula július 15-e és 22-e között. Ez az adat nem éri el a mediterrán országok mutatóit, ezekben az államokban 2003 és 2006-ban jóval többen hunytak el a nyári forróságban.

Portugáliában néhány éve ugyanolyan hőség volt, mint most Magyarországon, és ott is négyszer több ember halálát okozta a kánikula.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet több éves tapasztalatai azt mutatják, hogy a napi átlaghőmérséklet emelkedésével a halálozások száma is nő. 27 fok felett átlagosan harmadával több a haláleset.

Itthon július 15-e és július 22-e között a napi átlaghőmérséklet öt napon át 30 fok felett volt. A közép-magyarországi régióban 30 százalékkal nőtt a halálesetek száma 8 nap alatt egy átlagos hőmérsékletű időszakhoz képest, csak ebben az országrészben 230-cal több ember hunyt el idő előtt a forróságban. Ebből kiindulva országos szinten körülbelül 500 a halottak száma - mondta a Független Hírügynökségnek Falus Ferenc országos tiszti-főorvos.

A gyorsstatisztikában nem szerepelnek július 23-i adatok, pontos számok később lesznek.

zmb
2007. július 21. 05:53 | Sorszám: 331
Igen, az enyhülést így kell érteni.
zmb
2007. július 21. 05:51 | Sorszám: 330
[u]Nem teljesen:[/u] szerdán valóban enyhül, de csütörtökön még egy kicsit visszaköszönhet a forróság.

Téma: COMBINO VILLAMOSOK - BKV
zmb
2007. július 20. 21:35 | Sorszám: 353
talán a szegfűs ibolya

Téma: Hőség
zmb
2007. július 20. 21:34 | Sorszám: 314
Most már csak 35 van kint

Téma: COMBINO VILLAMOSOK - BKV
zmb
2007. július 20. 17:52 | Sorszám: 350
"Hűtés és szellőzés a Combinókon

Közben a BKV tájékoztatta az Indexet arról, hogy lezárult a cég honlapján elindított szavazás a Combinók hűtésének, szellőztetésének lehetséges megoldásairól.

A legtöbb utas a három megoldási lehetőség közül a nyitható ablakok felületének megnövelését, valamint a középső kocsiszekrény fölé beszerelt légkondicionáló berendezés működtetését tartotta a legjobb megoldásnak.

Augusztustól egy átalakított Combino áll forgalomba

Hasonlóan alakult a független szakértők és a BKV szakembereinek véleménye is.

A BKV augusztus 15-én egy olyan Combinót helyez forgalomba, amelyen e megoldást mutatja be az utasoknak. A teljes járműpark átalakításával előreláthatóan jövő év áprilisára készülnek el.

A speciális megoldás kifejlesztése nem okozott többletköltséget. A megvalósítás költsége pedig egyharmada annak, amennyiért az eredeti szerződésben a gyártó cég vállalta volna a beszerelést, vagyis körülbelül 600-700 millió forint, hangsúlyozza a BKV.

VEKE: Félmegoldások és félrebeszélés

A VEKE a BKV közleményére reagálva a villamosok teljes légkondicionálását javasolja, erről küldött kommünikét az Indexnek a közlekedési egyesület.

A közlemény így szól: "Az elmúlt napok bejelentései alapján az a látszat alakult ki, mintha a Combinók hűtése jóformán megoldott problémaként lenne kipipálható. A hűvös valóság azonban tűzforró villamosokat és ájuldozó utasokat vetít előre a következő évekre is, ha minden így megy tovább."

A VEKE szerint 2007 tavaszán már mindenki tudta, hogy a Combino hűtésére egyetlen jó megoldás van: ez a légkondicionálás. "A BKV új vezetése azonban az időhúzásra játszva az idei nyarat félmegoldások tesztelésével töltötte, a triviális megoldás megvalósítása helyett. A BKV bejelentése szerint ugyanis a Combinókat nem teljesértékű klímával szerelik fel, hanem csak részlegesen, mindössze a jármű közepére szerelnek fel egy egységet, egyébként pedig nagyobbá teszik a nyitható ablakokat."

Szobai klímával akarnak egy sportcsarnokot lehűteni

Az egyesület szerint ez egy siralmas félmegoldás, amelyet egy év múlva ismét látványosan lehet majd megbánni. "Az 54 méter hosszú villamosok lehűtéséhez három egység légkondicionáló berendezést kell beszerelni ahhoz, hogy ennek valóban legyen hatása - ilyen megoldást persze nem is teszteltek", hangsúlyozza a VEKE.

"A BKV megoldása olyan, mintha egy kisteljesítményű szobai klímával szeretnénk lehűteni egy sportcsarnokot - előre látható, hogy nem fog működni, végképp nem úgy, hogy még az ablakokat is nagyobbra tárjuk mellette", fogalmaz a közlekedési egyesület."
http://index.hu/politika/belfold/budapest/comcole722/

**********

"A szellőztetés problémájára valóban megoldást kell találni. A légkondicionálókat előzetesen azért nem építették be a Combinókba, mert az energetikusok szerint a megállók közelsége miatt a légkondicionáló úgysem tudná megfelelően lehűteni a szerelvényeket, a Siemens pedig szakemberei azt a tájékoztatást adták, hogy a villamosokban lévő légkeverő berendezés tudja biztosítani a megfelelő levegőcserét. Ez azonban nem hozta a várt eredményt, így valamilyen módon rendezni kell a kérdést, vagy a légkeverő berendezés hatékonyabb működtetésével vagy esetlegesen a légkondicionáló utólagos beszerelésével." (D.G., 2006.08.)


Téma: Hőség
zmb
2007. július 20. 17:33 | Sorszám: 278
Bekapcsolták. Ott van a hírben.
zmb
2007. július 20. 17:29 | Sorszám: 275
A vasárnap és hétfőn kicsi jobb lesz (az csak 35 fok lesz), de kedden újra 40 lesz megint. Talán szerdától javul. A riadót is keddig hosszabbították meg (legfeljebb majd újra meghosszítják, hiszen a múlt héten még az volt az állááspont, hogy a hétfő és a kedd forró lesz, de csütörtökön már picit hűl s pénteken már esik is - istenem, tévedtek).
zmb
2007. július 20. 17:22 | Sorszám: 268
Mindent azért nem. Legfeljebb valakik ott fent megkérték a sajtót, a meteorológiát, hogy ne keltsenek pánikot.

"Az elviselhetetlen hőség miatt pénteken be kellett zárni az EBM sülysápi ventillátorgyárában. A cég tájékoztatása szerint a reggeli műszak dolgozói közül reggel kilenckor hatan elájultak. Mivel az ÁNTSZ orvosa hőségkolapszist diagnosztizált, a cég hazaküldte kétszáz dolgozóját.

Az üzemcsarnokban a ventillátoros hűtés ellenére is 34-35 fok van. Az üzemben már csütörtökön is rosszul lettek néhányan."

zmb
2007. július 20. 17:09 | Sorszám: 262
Reális, mert elfelhőzött itt kicsit északabbra is, így már csak 46 fok van a napon a korábbi 52 helyett (árnyékban még mindig 41, hiába, a panel kiválóan fűti a keleti oldalt egész nap, de még éjjel is).
zmb
2007. július 20. 17:05 | Sorszám: 260
Szerintetek reális, hogy nincs halálos áldozat? Csak mert vmi osztrákiás hírben ott három osztrák hőhallottat említettek.

Mi ennyire profik vagyunk ebben is vagy csak még nem bontották ki az igazság minden részletecskéjét?

zmb
2007. július 20. 14:45 | Sorszám: 205
Meleg van, ezért nincs légkondi

Húsz Volvo busznak állt le a légkondicionálója
2007. július 20. 13:19
MNO

Az ötvenből húsz Volvo busznak állt le a légkondicionáló berendezése csütörtök délutánra – közölte Kiricsi Karola, a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) sajtószóvivője pénteken.

A szóvivő egy más témában tartott sajtótájékoztató után újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a közlekedési vállalat már felvette a kapcsolatot a buszok gyártójával, a Volvóval, és egyeztettek a szervizzel is a probléma miatt.

A szakemberek szerint a buszokba önszabályozó berendezést építettek be, amely megóvja a klímaberendezést a túlterheléstől, és lekapcsolja, ha túlságosan meleg a kinti hőmérséklet.

A szóvivő tájékoztatása szerint a hőség miatt szombaton még biztosan nem indul újra a csütörtökön leállított Libegő, amellyel Zugligetből a János-hegyre lehet eljutni.

Kiricsi Karola az MTI-nek elmondta, hogy ugyancsak a hőség miatt csütörtökön leállt a forgalom a fővárosi Bartók Béla úton, mert a villamosvágányokon közlekedő autóbuszok felhordták az aszfaltot a sínekre.

Hozzátette, hogy az autóbuszokat a Szép Ilona kocsiszínben tisztítják, mert az aszfalt a járművekre is ráragadt.

A szóvivő szerint az aszfalt minősége nem rosszabb a sínek körül, mint a közúton, csak van egy vékony, puhább aszfaltcsík a sín és a kemény betonburkolat között, amely a villamos okozta rezgést csillapítja, és ez olvadt meg annyira, hogy az autóbuszok kereke felhordta a sínre. A vágányt naponta kétszer locsolókocsikkal hűtik – tette hozzá.

(MTI)

zmb
2007. július 16. 15:23 | Sorszám: 4
Bent csak 28 van.

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
zmb
2007. július 16. 15:16 | Sorszám: 163
Kovács 2. Jánosné, kisnyögdíjas rendszeresen megveszi, heti rendszerességgel a csirkalábat és a farhátat. Egyik alkalmommal, hogy gyermekei kicsit tudtak segíteni neki anyagilag, színhúst vesz, s menten lecsap az APEH Vagyonosodási Kommandó.
zmb
2007. július 16. 15:12 | Sorszám: 162
Számlán minden főbb adatodat meg kell adni.

Téma: Tomcat nyíltan politikai fogoly
zmb
2007. július 16. 14:33 | Sorszám: 149
Csiszár borzalmas.

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
zmb
2007. július 16. 14:31 | Sorszám: 156
"Tudjuk, hogy számla nélkül kávéztál tavalyelőtt nyáron! APEH"
(Nem, nem én őrültem meg, csak szerintem nem működik a légkondicionáló a minisztériumban )


Őrizgethetjük a számlákat
Világgazdaság
2007. 07. 16.

A legálisan működő vállalkozások erősítése érdekében megvizsgálják: Magyarországon miként lehet bevezetni a számlatartási, -megőrzési kötelezettséget.

A jövőben magánszemélyeknek a vásárlások után meg kellene őrizniük az igazoló számlát, mert azt a boltból kilépve elkérheti és ellenőrizheti az APEH – ennek magyarországi bevezetését vizsgálja a Pénzügyminisztérium a kormány döntése értelmében. A gazdaság kifehérítését szolgáló lépéssorozat tárgyalása kapcsán kapta sürgős feladatául a pénzügyi tárca, hogy vizsgálja meg az úgynevezett számlatartási kötelezettség bevezetését.

A minisztériumnak a szakmai részleteket kell kidolgoznia, azt, hogy milyen termékkörök vásárlása esetén lenne kötelessége a vevőnek megőrizni a nyugtát, milyen értékhatár felett, mennyi ideig; ennek elmulasztása milyen szankciókkal járhat, illetve milyen törvényeket kellene ehhez módosítani. Ezek mellett el kell dönteni azt is, hogy a vevőknek mit is kell megőrizniük: a blokkot vagy a számlát.

Egyelőre nem tudni, hogy őszre elkészül-e a javaslat, mindenesetre a számlatartást kötelezően előíró jogszabályokat érdemes lenne az adótörvényekkel együtt elfogadni. Ha erre novemberben sor is kerül, még ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendszer működhetne is 2008 januárjától, hiszen az adóhatóságnak felkészülési időt kell biztosítani. Veres János pénzügyminiszter e témáról csupán annyit mondott, hogy a legálisan működő vállalkozások erősítése érdekében megvizsgálják: Magyarországon miként lehet bevezetni a számlatartási, -megőrzési kötelezettséget. Mint említette, a módszerre több uniós példa – köztük az olaszországi joggyakorlat – is rendelkezésre áll.

Pichler Ferenc, a minisztérium sajtófőnöke megerősítette, hogy folyik a tárcánál a munka, szeretnék a számlatartási passzust őszre elkészíteni, hogy az adótörvényekkel együtt beterjeszthessék. Cél, hogy ne csak azt lehessen büntetni, aki nem ad számlát, hanem azt a magánszemélyt is, aki nem kér. A kancellárián elmondták: ez a javaslat beilleszkedik a kormány azon törekvései sorába, amelyekkel a feketegazdaságot igyekeznek visszaszorítani. E módszertől azt várják, hogy a vevőkön keresztül lehessen rászorítani az üzleteket a legális működésre.

Kormánypárti politikusok mindezt azzal egészítették ki lapunknak, hogy a számlatartás bevezetése már régóta téma különféle beszélgetéseken, de írásos anyag még nem készült erről. Hozzátették: csak remélni lehet, hogy meglesz a politikai bátorság a bevezetéséhez. Legalább két törvényt, az adózás rendjéről szólót és az áfát szabályozót kellene megváltoztatni a szabály bevezetésének előfeltételeként – véli Zara László, az adótanácsadók egyesületének elnöke.

Mindenekelőtt jogszabályban kellene előírni, hogy magánszemélyek részére is kötelező a számla kiadása. Ez viszont hatalmas torlódásokat okozna a pénztárnál, hiszen minden vevőnek be kellene diktálnia az adatait a számla elkészítéséhez. (A nyugta nem alkalmas a vevő azonosítására, mivel csak a vásárlás tényét igazolja, nem pedig a fogyasztó kilétét.) A szakember szerint csak egy észszerű értékhatár felett kellene ezt a szabályt bevezetni. Ám az gondot jelenthet, hogy – mivel a pénztáros nem kérheti el a személyi igazolványt – bárki bármilyen adatot bediktálhat.

Azok járnának el így elsősorban, akiknek nem érdekük, hogy az adóhivatal rájuk találjon, és firtassa – például egy vagyonosodási vizsgálat keretében –, honnan származik a nagy értékű vásárlás forrása. Az olasz példát – amely szerint az ellenőrök a boltok ajtajában kérik el a számlát – egyelőre követhetetlennek tartja Zara, aki szerint ehhez nálunk túlságosan kicsi az apparátus. Ő egyébként egy olyan megoldást is elfogadhatónak tartana, és erre egy dél-amerikai országban van is példa, hogy az adóhivatal „akciózzon”, azaz ajándékokkal ösztönözze az adózókat a nyugták beküldésére.


Téma: Népszavazás - kampány
zmb
2007. július 12. 22:01 | Sorszám: 191
"Soha nem látott erejű és lendületű kampányt ígért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra a Magyar Narancsnak adott interjúban."

"Teljes erővel és valamennyi rendelkezésre álló eszközzel beleállunk ebbe a munkába, olyan intenzíven, amilyet még nem láttak tőlünk. Ott leszünk mind a 3.200 településen, személyesen és tételenként elmagyarázzuk intézkedéseink lényegét a választóknak"


Baromitartók, szárnyastenyészők!!
Most érdemes tojóhibridbe beruházni!

zmb
2007. július 11. 22:55 | Sorszám: 165

Meg egy kis antireklámot az eltének ...

zmb
2007. július 11. 22:54 | Sorszám: 164
szép karriert vágott a sutba ezért a 15 perces hírnévért.
persze, lehet hogy virág elvtárstól épp most kért a párt ..
zmb
2007. július 11. 20:36 | Sorszám: 153
Szivárognak a hírek.
Kálmán László. Nyelvész. ELTE. ÉS publiciszta.

Téma: Szélerőmű
zmb
2007. július 11. 11:14 | Sorszám: 4
ne is zavarjanak olyan kicsinység, mint nemzeti park, meg tájképvédelmi övezet stb.

Téma: Ki mit tud az INDEXről?
zmb
2007. július 09. 14:04 | Sorszám: 135
Tévés, a mértékadó ballibek ennek többszörös hozzák. Nézd meg mondjuk esztikét

Téma: A mi rendőreink
zmb
2007. július 09. 09:37 | Sorszám: 270
Szerintetek mennyi a kopási ideje a sisakszám festékének???

Téma: Ki mit tud az INDEXről?
zmb
2007. július 09. 06:58 | Sorszám: 128
Ez ma általánosnak tekinthető topicnyitó az indexen. Érdemes elolvasni, csak hogy érezzük, hol tartanak:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165548
Fórum » Politika, közélet » A PoliDili »
Nácinyilas párt győz 2010-ben?
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=69082701&t=9165548
hiroshima79 válasz | vissza a topikba 2007.07.09 01:26:27 (topiknyitó)
Egyre több rá az esély sajnos.
Fidesz testvérpártja a Jobbik is tevékenyen részt vett a hétvégi melegek elleni csürhében, nem is tagadták. 2010-ben a Fidesz-Jobbik-Miép nyilas koalició győzhet. A magyaz zászlót is lecserélik Árpádsávosra. Orbán már kellően átmosta az emberek agyát és a média egy részét, az index is sajnos már az ő pártján van. Megvették őket kilóra.


Téma: Médiadiktatúra
zmb
2007. július 08. 20:36 | Sorszám: 3
http://index.hu/politika/belfold/szajbarago/

Nyíltan (is) csinálják ...


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
zmb
2007. július 07. 14:37 | Sorszám: 146
nem értem

Téma: A mi rendőreink
zmb
2007. július 07. 14:35 | Sorszám: 262
http://homar.blog.hu/2007/07/07/p113416#more113416

12 bunkó rendőr akarta lecsukni a szabályosan parkoló mozgássérültet
2007.07.07. 11:32 | Tbg

rendőrség közlekedés

Mihez kezd egy parkolni próbálkozó mozgássérült, ha 12 rendőr támadja le, hogy fogdába zárják, ha nem áll el a rendőrőrs elől, ahol egyébként szabályosan parkolhat? Tényleg lehet nem engedelmeskedni a rendőri utasításnak, ha az egyértelműen szabályellenes? Hol tehet az ember panaszt, ha a 107 lecsapja a telefont? Ér-e valamit a bunkóság ellen a törvények ismerete? Oláh Péter Balázs osztotta meg velünk egy pesti éjszakai kalandját.

A Múzeumok Éjszakáján négy barátommal kocsival útnak indultunk, mert nyolc ortopédiai műtét után nem igazán tudtam volna egy éjszakát végiggyalogolni.

Eljutottunk a Belvárosba is, de a közelben nem volt sehol szabad parkolóhely, főleg nem olyan, ahol szabályosan meg lehetett volna állni. Parkolóhelyet keresgéltünk, amikor is a Kecskeméti u. 6. sz., az V. kerületi rendőrőrs előtt találtunk egy szabad helyet.


Máskor is álltam már itt meg a mozgássérült igazolványommal, akkor kaptam egy büntetőcédulát, hogy fel lettem jelentve, de mint kiderül, mégsem. Úgymond blöfföltek.

Hogy miért, az is rövidesen kiderül.

Amit tudni kell:

1. A helyszínen a mellékelt forgalomtechnikai rend van érvényben, attól eltérő közúti jelzést elhelyezni, a közutat a közforgalom elől elzárni csak a közútkezelő engedélyével lehet. Ezalól akkor van kivétel, ha a közút rendkívüli igénybevételére van szükség (pl. demonstráció, rendezvény).

2. Hangsúlyozandó szabály, hogy a mozgássérült a várakozni tilos ellenére várakozhat.

3. A rendőrségi törvény szerint a rendőr utasítását végre kell hajtani, kivéve, ha mérlegelés nélkül megállapítható, hogy jogellenes. Hogy utóbbi esetben kitől kell segítséget kérni, arról nem szól a törvény.


* Az engedélyezett forgalmi rendtől eltérően az őrs előtt a járdára és a forgalommal nem szemben egy alacsony magasságban lévő megállni tilos tábla volt kihelyezve, hogy ne lehessen a járdára se hajtani, sem pedig megállni. Ezen tábla sehol nem szerepel az engedélyezett közúti jelzések közt, sem pedig olyan indok nem állt fenn, ami miatt azt kihelyezhették volna. Régóta ott van már ez a tábla, hogy a rendőr kollegák meg tudjanak állni. (Ugyanis megkérdeztem, hogy ha a mozgássérült annyira zavarja, akkor miért nem bünteti meg azokat, akik a várakozni tilos ellenére tényleg jogszerűtlenül várakoznak. Nyíltan meg is mondták: mert az a rendőr kollegák magánautói.)


Tehát szerettem volna megállni az őrs előtt, de egy civilbe öltözött ember a kocsim elé állt, „üssem csak el nyugodtan” felkiálltással. Mire mondtam nem szeretném elütni, csak parkolóhely hiányában szeretnék vagy a járdán megállni (mert adott feltételek teljesülése esetén az is lehetséges) vagy itt várakozni. Erre kijött egy rendőrhölgy, kérte az irataimat, többször megvizsgálta mozgássérült igazolványt, de minden irat rendben volt. Abba is belekötött, hogy hányan ülünk az autóban, de ez sem volt sikeres.

Mikor mindent rendben talált és semmibe nem tudott belekötni, ismét felszólított, hogy álljak el onnan. Mondtam, nem állok, mert már egy ideje itt keringek, és ha lenne máshol hely, megtenném, de nem szeretnék gyalogolni, mert fájnak a lábaim, a csípőm és a derekam. Közöltem, hogy én itt jogszerűen megállhatok, de ezt sem engedték, nem hogy azt, hogy várakozzak, mert mint mozgássérült várakozhatnék is. Máshol pedig szabálytalanul nem szeretnék megállni.

Mondtam neki, hívja ide a felettesét, a váltásparancsnokot vagy az ügyeletes tisztet. Ekkor erről a kis belvárosi őrsről előkerült vagy 12 rendőr. Volt akinek csirkecomb volt a szájában és csúnya szavak. Elkezdték kétségbe vonni a betegségem, „nem is vagyok mozgássérült”, és hogy „egy jó nő kellene nekem, nem más”, illetve, „ha letettük a kocsit, akkor a többiekkel leszopjuk egymást” kérdezték.

Közben előkerült a 14152-es jelvényszámú rendőr, aki állítólag az általam kért tiszt volt. Ismét elmondtam neki, hogy én itt jogszerűen várakozom, mire ő közölte, hogy elszállítatja az autómat. Mondtam, nem hiszem, hogy sikerülne, de nyugodtan próbálja meg, értek a közlekedésjoghoz, hiszen rendőröket tanítottam. Látva, hogy nem ijedtem meg, eléggé ideges lett, és közölte, hogy elintézi, soha többet ne taníthassak a rendőrségen.

Mondtam, ettől sem félek, de az értelmetlen vitáknak nem látom értelmét, így én most itt hagyom a kocsit, és ha gondolja, nyugodtan jelentsen fel. Közölte ez meg is lesz, de álljak el, mert ha nem akkor 12 órára lecsuk. (Ami a törvény szerint első körben csak 8 óra lehetne, de a szerv vezetője 12 órára meghosszabbíthatja).

Közöltem, hogy ez nyilvánvalóan jogellenes és a jogellenes rendőri utasításnak nem vagyok köteles eleget tenni, a kihelyezett közúti jelzés engedély nélküli, és indokolatlan, így értesítem a BRFK Központi Ügyeletét (107). Fel is hívtam, ahol közölték, panasszal élhetek a rendőri intézkedéssel szemben, és szó nélkül lecsapták a telefont.

Hívtam hát az ügyészséget, de nem lehetett elérni senkit. Felhívtam a rendőrségi panaszokra fenntartott zöld számot, ahol - ki más vette volna fel a telefont - mint a rendőrség! Sokat itt sem segítetettek, csak felírták az adataimat, hogy majd továbbítják a kerületi kapitánynak. Az ember elvárná, hogy egy ilyen telefon az ügyészségen, de legalább az ORFK-n csengjen...

Ezek után - mivel nem akartam 8 órát fogdán ülni, másnap dolgoznom kellett - kénytelenül elálltam onnan.

Pár nap múlva hívtam az V. kerületi rendőrséget, ahol nem kívántak tájékoztatni, arról, hogy indult-e ellenem eljárás. Elmondtam, hogy egy egyesület vezetője vagyok, és a sajtóhoz fogok fordulni, erre már készségesebbek voltak. Közölték, nem tettek a rendőrök feljelentést, csak szóbeli figyelmeztetésben részesítettek. Milyen érdekes, én és a 4 tanú nem erre emlékszik. De én a figyelmeztetést sem vagyok hajlandó elfogadni, mert nem vétettem, csak jobb lehetőség hiányában éltem a biztosított jogommal.

Így szeretnék a rendőrök visszanyerni a társadalomban elveszett bizalmukat?
Hogy lehetséges az, 2007 nyarán, hogy egy rendőr azzal fenyegethet, hogy lecsuk, ha nem engedelmeskedem, amikor nyilvánvaló, hogy nem történt szabálysértés?
Miért nem ismeri a KRESZ-t?
Hogy lehetséges, hogy felhívom a 107-et és segítséget kérek, és leteszik a telefont?
Mi történik, ha egyedül vagyok, hogy bizonyítom, hogy mi történt velem?

Kértem vegyünk fel jegyzőkönyvet a történtekről, de nem tették, csak a szabálysértési őrizettel fenyegettek. Ugyanakkor az ócsárolást a négy tanú előtt bátran meg merték tenni. Félelmetes és elszomorító.

Oláh Péter Balázs,
Technikaszakos tanár, közlekedési szakoktató, joghallgató,
az EMBER Mozgássérültek Érdekvédelmi és Rehabilitációs Egyesületének titkára

39 komment


Téma: Jön a liberális szex
zmb
2007. július 05. 20:20 | Sorszám: 1
Igen, ez egy roppant akut, égető fontos kérdés, miközben épp dűl össze az állam az áldásos Qrmányzati intézkedéseknek hála.

Téma: Népszavazás - kampány
zmb
2007. július 05. 08:45 | Sorszám: 106
"Az ővékét ÉN,MI fizetjük, ŐK viszont semmit sem fizetnek."

A többnyire adócsaló vállakozók majd akkor ugatérozznak olyat, hogy az állami alkalmazottak nem fizetnek, ha

1) eltűnik az utolsó adócsaló vállakozó,
2) nem minimálbéren tartják a vállakozókat magukat és alkalmazottaikat, miközben zsebbe fizetnek a többnyire feketemunkás vagy minimálbéres alkalmazottnak, no meg maguknak még a mackósajtot is elszámolják céges költségre,
3) piaci béreket kapnak a közszféra dolgozói.

Addig a vállakozók maradjanak csöndben. Nagyon, nagyon mélyen levő, nagyon nagy csöndben.


Téma: Toller. Sima baleset?
zmb
2007. július 04. 19:27 | Sorszám: 72
Hmm, érdekes, a valóság úgy egy évvel ezelőtti közlése és a következtetések levonása miatt az indexen végleges tiltás járt ...

Téma: A felsőoktatásszétverése
zmb
2007. július 04. 08:26 | Sorszám: 108
Azt, hogy korra, nemre és tanulmányi eredményre tekintet nélkül mindenki.
zmb
2007. július 03. 19:58 | Sorszám: 104
az eltén mindenki fog tandíjat fizetni ...

Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2007. július 03. 17:57 | Sorszám: 1960
Azért az orovosk helyzete jobb.
Mondjuk a felsőoktatás oktatóira nem lesz nyugaton ilyen tömeges kereslet, nekik sokkal nehezebb lesz az elhelyezkedésük.

Téma: Az ingatlanadóba fog belebukni a kormány, ez rémes!!!
zmb
2007. július 03. 17:05 | Sorszám: 146
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-133413
gazdaság

Kósa az ingatlanadóról: "égbekiáltó marhaság"
2007. július 3., kedd 12:16 InfoRádió


Várhatóan 2008-tól egységes, értékalapú ingatlanadót vezetne be a kormány. Az önkormányzatok dönthetnék el, hogy kivetik-e és milyen mértékben az adót, a helyhatóságok azonban egyelőre tanácstalanok.

Az InfoRádió az elképzelés kapcsán megkereste Szeged szocialista és Debrecen fideszes polgármesterét.

Ki fogja nyilvántartani?

Kósa Lajos, a hajdúsági város vezetője azt mondta: amíg nincs a kezében a konkrét javaslat, addig nem tud mit mondani az új adófajtáról, de mindenesetre értetlenül áll a bejelentés előtt.

Mint mondta, az ingatlanok adásvételével, és így az értékük nyilvántartásával foglalkozó illetékhivatalok egy éve a megyei önkormányzatoktól az adóhivatalok hatáskörébe kerültek át, így az önkormányzatok elvesztették az egyetlen szervet, amely képes lett volna az új adó nyilvántartására.

"Ezek után azt mondani, hogy az önkormányzatok maguk szedjék be az ingatlanadót, égbekiáltó marhaság" - fogalmazott Debrecen polgármestere.

Szükségük van a bevételre

Szegeden a lakosságnak eddig nem kellett ingatlanadót fizetnie, sem kommunális adót, ezt csak a vállalkozásokra vetették ki a székhelyük épületének mérete alapján - mondta Botka László polgármester.

Hozzátette: ebből nagyjából 1 milliárd forintos bevétele származott az önkormányzatnak évente, erről az összegről pedig nem tudnak lemondani. Ezért ha a jelenlegi ingatlanokra kivetett adókat eltörlik és helyette egy újat határoznak meg, akkor azt az önkormányzat kénytelen lesz alkalmazni valamilyen formában.

Hogy milyen formában, arra egyelőre nem tudott válaszolni, mert mint mondta, a részleteket csak szeptemberre dolgozza ki a Pénzügyminisztérium.

Részletek szeptemberben

Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn az InfoRádióban azt mondta: a kormány 2008-tól vezetne be egy érték alapú ingatlanadót, amely kiváltaná a jelenlegi öt, ingatlanokhoz kapcsolódó adót.

Mint mondta, a kabinet szeptemberre dolgozná ki a keretszabályozás részleteit, amelynek értelmében az önkormányzatok dönthetnék el, hogy kivetik-e, és ha igen milyen mértékben az adófajtát.
Hanganyag: Panulin Ildikó


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
zmb
2007. július 02. 13:38 | Sorszám: 1956
piaci viszonyok, pláne ilyen piaci viszonyok közt hibának tartom, hogy hivatástudatra számoljon bárki is. visszaélésre ad lehetőséget, mint a példa mutatja.
zmb
2007. július 02. 12:32 | Sorszám: 1954
Figyelem az indexen a vitát. Valahol jogos a felvetés: tényleg, meddig is érdemes az intézményeknek "hivatástudatból" fenntartani az ellátást? Úgy, hogy csődbe juttatják őket, halálra dolgozzák magukat s csak szabályok megsértésével tudják ezt fentartani. Miért is erőlteti a társadalom egy rétege, hogy még kitart és saját önpusztítása árán is viszi hátán a szétvert rendszert??? Van ennek értelme vagy ez már szakmai vakság?
zmb
2007. július 02. 12:29 | Sorszám: 1953
Figyelem az indexen a vitát. Valahol jogos a felvetés: tényleg, meddig is érdemes az intézményeknek "hivatástudatból" fenntartani az ellátást? Úgy, hogy csődbe juttatják őket, halálra dolgozzák magukat s csak szabályok megsértésével tudják ezt fentartani. Miért is erőlteti a társadalom egy rétege, hogy még kitart és saját önpusztítása árán is viszi hátán a szétvert rendszert??? Van ennek értelme vagy ez már szakmai vakság?

Téma: A felsőoktatásszétverése
zmb
2007. július 01. 22:35 | Sorszám: 102
te toloba gyerek, te hülyébb vagy a sokéves átlagnál is. nézd már meg, mit is fikázol! az egy középiskolai felvételi, b+!

na, te sem álltál sorba, mikor az észt osztották ...


Téma: Programok, vagy eszmék kellenek?
zmb
2007. június 30. 22:51 | Sorszám: 7
"Igaza van abban is, hogy a kormányzáshoz sem kell program. (Miért? most van program?)"

Miért? Kúrmányzás van?


Téma: A felsőoktatásszétverése
zmb
2007. június 29. 22:46 | Sorszám: 64
SZDSZ-es banánköztársaság?
Bojkottal, sztrájkkal kezdődhet a felsőoktatási tanév
2007. június 29. 18:15

MNO
Akár a felsőoktatási tanévkezdés bojkottját is elképzelhetőnek tartja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, Kiss Papp László, ha az SZDSZ felsőoktatási intézményeket érintő javaslatai bekerülnek a koalíciós szerződés kiegészítésébe. A szakszervezeti vezető „banánköztársaságban alkalmazott" módszernek nevezte, hogy a nyári szünet alatt akarják a törvénymódosításokat előkészíteni.

Az érdekvédő sajtóhírekre reagálva kifogásolta, hogy „az SZDSZ által diktált koalíciós szerződés" egyik sarkalatos pontjaként a kisebbik kormánypárt ragaszkodik ahhoz a korábbi, a miniszter által már elutasított elképzeléséhez, mely szerint az egyetemeken gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek alakulhassanak.

A szakszervezet előző napi elnökségi ülésén arra az esetre, ha a kisebbik kormánypárt elképzelései ebben a formában kerülnének be a koalíciós szerződés kiegészítésébe, a tanévkezdés bojkottja vagy egy esetleges sztrájk lehetősége is felmerült – közölte az FDSZ elnöke.

Kis Papp László szerint ezeknek az elképzeléseknek a képviselete katasztrofális következményekkel járna a felsőoktatási intézményekre nézve.

Mint mondta, ez azt eredményezné, hogy az oktatók kikerülnének a közalkalmazotti státuszukból, s féléves szerződésekkel adnák-vennék a tanárokat. Megnyílna továbbá egy olyan piacosítási lehetőség, amely a tandíj szabad megállapításához vezetne. Ennek következtében akár egymillió forint is lehetne az éves tandíj összege, s a 105 ezer forintra tervezett fejlesztési hozzájárulás jelentőségét vesztené.

Az érdekvédő szerint bizonytalanná válna az intézmények állami felügyelete, s felmerül „az állami vagyon elherdálásának veszélye is".

Kis Papp László „banánköztársaságban alkalmazott" módszernek nevezte, hogy a nyári szünet alatt akarják a törvénymódosításokat előkészíteni. Ráadásul a felsőoktatási törvény módosítását most fogadta el a parlament – tette hozzá.

„Három hónapon belül újabb törvénymódosítást kerülne a parlament elé? Ilyen divat a banánköztársaságokban van" - mondta.

Elmondta, hogy kezdeményezte a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács rendkívüli ülésének összehívását a kérdésben. Érdemi lépéseket ugyanakkor szeptembertől lehet tenni, hiszen a tanév véget ért – jelezte.

MTI

zmb
2007. június 29. 22:44 | Sorszám: 63
topic, ÉBREDJ!!!!!

Téma: Orbán-Gyurcsány lélektani meccs utolsó menet :)
zmb
2007. június 27. 23:27 | Sorszám: 19
A *************-ban egy ismerősünknek, aki óvakodnék bármiképp is megnevezni még áttételesen is, hogy kicsoda, de mondjuk úgy, hogy ami fontos: a gyógyításban lehúzott vagy 50 évet és ma is aktív, mesélte, hogy ahol volt és találkozhattak többen is Gy.-al, egészen közelről jól látszott a tekintetén, hogy most már nagyon beteg.
a volt kollegákkal másról sem beszéltek utána, meg hogy mi lesz így, mert ez nem megy így a végtelenségig ...

Tragikus, hogy Gy-on nem képesekek/nem akarnak/nem tudnak segíteni az orvosok, de az még rettenetesebb, hogy egy egész ország jövője megy rá egyetlen ember egészségügyi problémájára.


Téma: Tomcat nyíltan politikai fogoly
zmb
2007. június 27. 23:04 | Sorszám: 32
olvass vissza Athina blogján, ott szerepelt a börtönnapló leállása.
zmb
2007. június 27. 23:03 | Sorszám: 30
ha jól emléxem, ügyvédi javaslat volt.
amúgy nem értem, valahogy zűr van a kezdektől fogva ügyvédi vonalon.

tévednék????


Téma: Polisz-élmény.
zmb
2007. június 27. 22:39 | Sorszám: 56
zmb
2007. június 27. 22:34 | Sorszám: 54
A Gondolára odafigyel a világ!

Téma: Tomcat nyíltan politikai fogoly
zmb
2007. június 27. 22:29 | Sorszám: 22
szerintem fő a fejük: ha tovább benttartják, ha nem, akkor is oltári balhé lesz belőle a végén. akkor is, ha lelkileg, testileg szétszedik meg újra összerakják. ebből semmiképp nem sül ki jó dolog, az más kérdés, hogy amikor szabadulni fog, nem lesz-e ezerszer nagyobb balhé az országban. az idők végtelenségéig nem lehet ezt a népnyúzó programot nyomatni.
zmb
2007. június 27. 22:23 | Sorszám: 21
ha az ember alaposan olvassa a börtönnaplót, valamint athina blogját is, kiderül, hogy ordas csúsztatásokat engedsz meg magadnak.

Téma: Polisz-élmény.
zmb
2007. június 27. 22:19 | Sorszám: 52
A(z) ""polisz élmény"" kifejezés 1-2. találata az összes, 2 találatból. (0,18 másodperc)
Tipp: Több találat érdekében próbálkozzon az idézőjelek eltávolításával.

a két találat ide mutat ...


Téma: Vigyázat! Kármán Írén megverése valszeg átverés!
zmb
2007. június 26. 22:38 | Sorszám: 210
Túlságosan olajozott a történet. Ezért lóg ki a patás ördög lába.

Téma: Mpd Gazda válaszol
zmb
2007. június 25. 19:38 | Sorszám: 716
Nem irigyellek. Nekem egyszer csak úgy ment az Endlösung, hogy teljesen ki kellett tapátázni és festeni a lakást. Az már sok volt nekik.
Amúgy ajánlom a feromoncsapdás módszert, a legjobb.

Apropó, légy elleni riasztót, lehetőleg vmi gyógynövényes cuccot tudnátok ajánlani?


Téma: Miért erős a Forint?
zmb
2007. június 23. 22:49 | Sorszám: 9
Hol van itt pénzbőség???
Még mindig csak a szűkével találkoztam!!

Téma: Ki mit tud az INDEXről?
zmb
2007. június 21. 07:05 | Sorszám: 33
No, ezt a kartácsot is jó régen nem láttam a zindex fórumon.

Internal Server Error

The server encountered an internal error or misconfiguration and was unable to complete your request.

Please contact the server administrator, support@mail.index.hu and inform them of the time the error occurred, and anything you might have done that may have caused the error.

More information about this error may be available in the server error log.

Additionally, a 500 Internal Server Error error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.
Apache/2.0.54 (Debian GNU/Linux) mod_fastcgi/2.4.2 Server at forum.index.hu Port 80


Téma: Feketemunkásokkal épül az SZDSZ metrója?!
zmb
2007. június 20. 22:49 | Sorszám: 16
Az olaszoknál és a spanyoloknál dolgoznak a román románok.

Téma: Társadalmi szakadék - Magyarország az élen!
zmb
2007. június 20. 15:59 | Sorszám: 0
Megelőztük az Egyesült Államokat
Portfolio.hu
2007. 06. 20., 14:22 | Frissítve: 46 perce

A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentése szerint hazánkban nőtt leginkább a társadalmi szakadék az elmúlt 10 évben. Az interdecilis terjedelem – a legnagyobb és legalacsonyabb jövedelmű 10 százalék közötti különbség – ezzel Magyarországon a legmagasabb a vizsgált húsz országban, utánunk a korábbi éllovas, az Egyesült Államok következik.

Az OECD megállapításai szerint húsz országból mindössze kettőben emelkedtek gyorsabban a szegények fizetései, mint a gazdagokéi. Ez a kettő Írország és Spanyolország, ráadásul mindkét helyen elég látványos a javulás, bár hozzá kell tenni, így is a lista elején találhatóak. Leginkább hazánkban tágult a szakadék, a különbség a tíz évvel ezelőtti négyszeresről több mint öt és félszeresre emelkedett.

Fel kell hívni azonban a figyelmet, hogy a 30 tagországból mindössze húsz esetében áll rendelkezésre statisztika. A kimaradtak ismeretében elképzelhető, hogy a teljes listán már nem az első helyet foglalnánk el.

A szervezet jelentéséből kiolvasható fő üzenet a globalizáció árnyoldalaira próbálja felhívni a figyelmet. Látható a nemzetközi kutatók szerint, hogy a termelékenység bővülésénél kisebb ütemben emelkedtek a fizetések a legfejlettebb országokban az elmúlt harminc évben. Magyarul a bérből és fizetésből élők rosszabbul jártak, a gazdaság fejlődéséből származó haszonnak ők egy kisebb szeletét kapták csak meg.

Japánban a munkajövedelmek GDP-aránya 25 százalékkal esett vissza az elmúlt harminc évben, Európában 13 százalékkal, míg az Egyesült Államokban héttel. Ez a munkaerő nagyobb volumenű mozgásának tudható be az elemzők szerint. Kína, India, Brazília és Oroszország bekapcsolódásával tömegesen áll rendelkezésre olcsó munkaerő, így a szakképzelten munkások a fejlett világban egyre nagyobb versennyel szembesülnek.

A karakteresen liberális gazdaságpolitikát hirdető OECD a jelentésben hozzáteszi, hogy a folyamatban minden gazdaság nyertes. A szervezet ezért a kormányok számára továbbra is a protekcionizmus mérséklését ajánlja, akárcsak a munkaerőpiaci folyamatokkal kapcsolatban.


Téma: Feketemunkásokkal épül az SZDSZ metrója?!
zmb
2007. június 20. 13:13 | Sorszám: 5
Annyira megszoktuk már, hogy ezek mindig lopnak, hogy fel se tűnik. Pedig most, ha az EU tesz bele pénzt, akkor a feketemunkával az EU pénzeket veszélyezteti Demszky és a minipárt.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
zmb
2007. június 20. 12:31 | Sorszám: 1822
http://index.hu/politika/belfold/ideg4378/

Deutsch-Für: Gyurcsány ideggyenge
Index/MTI
2007. 06. 20., 11:10 | Frissítve: 12 perce

Gyurcsány Ferenc minden nyilvános szereplése, minden interjúja azt bizonyítja, hogy "ideggyenge", ezért alkalmatlan miniszterelnöknek - jelentette ki Deutsch-Für Tamás. Orbán Viktor kabinetfőnöke szerint "Gyurcsány Ferenc az elmúlt hetekben, hónapokban egyre furcsábban viselkedik".

Gyurcsány Ferenc "fokozódó ideggyengesége" súlyos veszélyt jelent Magyarország számára, ezért előbb vagy utóbb emiatt is távoznia kell, "de mindannyiunknak jobb, ha ezt előbb teszi", mondta Deutsch-Für Tamás.

Orbán Viktor kabinetfőnöke szerint nem pusztán jellemi, hanem idegi problémával állunk szemben: a hivatalban lévő miniszterelnök nem tud parancsolni érzelmeinek, gondolatainak, cselekedeteinek.

A képviselő állításának alátámasztására a sajtótájékoztatón videó- és hangmontázst mutattak be a kormányfő beszédeiből. Deutsch-Für utalt arra, hogy a kormányfő terroristának nevezte az arab focistákat, kóbor kutyák telepre szállításáról beszélt vagy táncolt dolgozószobájában.

A kabinetfőnök szerint "Gyurcsány Ferenc az elmúlt hetekben, hónapokban egyre furcsábban viselkedik, zavarosan, olykor összefüggéstelenül beszél, Parlamenten belül és kívül nyilvános szereplései során össze-vissza gesztikulál, hirtelen és indokolatlan hangulatváltások jellemzik a megnyilatkozásait, és sokak számára ijedelmet keltő indulatkitöréseket látunk, tapasztalhatunk tőle".

A sajtótájékoztató feltehetően válasz volt Gyurcsány Ferenc keddi megnyilatkozására. A kormányfő az MTI-nek adott interjújában szem- és gyomorforgatónak nevezte, hogy egy aktív politikus pénzért árulja politikai beszédeit, és ebből több millió forintos családi jövedelemre tesz szert.

A miniszterelnök bár nem nevezte meg Orbán Viktort, egyértelmű volt, hogy a Fidesz elnökéről beszél.

"Nem ismerek még egy példát, hogy aktív politikus, saját közvetlen politikai tevékenységéből így kívánna hasznot húzni. Ennek az a vége, hogy holnapután a parlamentben elmondott beszédéért is pénzt fog valaki kérni" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc úgy látja: ha valaki ebből mégis pénzt csinál, akkor az a kötelessége, hogy a bevételt jótékony célra, civil szervezeteknek ajánlja fel.


Téma: Feketemunkásokkal épül az SZDSZ metrója?!
zmb
2007. június 18. 22:42 | Sorszám: 4
Remélem, a KDNP bejelenti Brüsszelben, mi folyik itt.

Téma: Az ember természetellenes?
zmb
2007. június 18. 15:49 | Sorszám: 55
Ezek kivétel nélkül emberi beavatkozások.

Téma: Feketemunkásokkal épül az SZDSZ metrója?!
zmb
2007. június 18. 15:10 | Sorszám: 0
Feketemunkások a 4-es metró építkezésén
Sz. I. M.
2007. 06. 18., 12:51 | Frissítve: 46 perce http://index.hu/politika/belfold/budapest/met3627cf/

Az ellenőrzöttek negyede feketemunkás volt a Kálvin téren, a metróépítkezésen. Három másik embert kisebb szabálytalanságokkal dolgoztattak a kivitelezők. A KDNP a szabálytalankodó cégekkel kötött szerződések felbontását követeli, és félretájékoztatásról beszél. A DBR, a metrót építő projektigazgatóság közleménye szerint ők még nem kaptak tájékoztatást az eljárásról, és a KDNP-t sem informálták az ügyről.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változatNyomtatható változat
hirdetés

A Kálvin téren, a 4-es metró építkezésén hét munkáltató dolgozóit ellenőrizték június 6-án a munkaügyi felügyelet emberei. A hét cég közül négy szabálytalanul foglalkoztatta a dolgozókat, közülük három be sem jelentette az érintetteket, akik így feketemunkásnak minősülnek, mondta Rétvári Bence, a KDNP fővárosi képviselője hétfői Kálvin téri sajtótájékoztatóján.
Menekültek a helyszínről

Egy negyedik cégnél kisebb szabálytalanságokat találtak, ezek után mondta Rétvári, hogy a helyszínen dolgozó cégek többsége szabálytalanul alkalmazta dolgozóit.

Rétvári elmondta,. Hogy a környéken lakók már júniusban értesítették a KDNP-t arról, hogy a Kálvin téren a munkaügyi ellenőrök érkezésekor az építkezésen dolgozók menekülni kezdtek. Az aluljáróban azonban egy csoportjukat feltartóztatták az ellenőrök, és ekkor húsz ember papírjait vizsgálták meg (ha egyáltalán volt papírjuk).
Húszból öt volt feketemunkás

A húszból öt embert munkaszerződés és bejelentés nélkül dolgoztatott három munkáltató, három embert pedig kisebb szabálytalanságokkal alkalmazott az említett negyedik cég.

Rétvári elmondta, hogy a hozzájuk érkezett bejelentések után felhívták a BKV négyes metrót építő DBR projektirodáját. Ott azt a tájékoztatást kapták, hogy valóban volt ellenőrzés, de nem indult eljárás az ügyben. Rétvári azonban közben megkapta az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-Magyarországi Munkaügyi Felügyelőségétől a jelentést, amelyből kiderültek a részletek, így a szabálytalanságok is. Gerőfi László igazgató ebben utal egy jogszabályra, amely szerint ilyen esetekben a munkáltatóval szemben indítanak eljárást.
Bonsták fel a szerződéseket!

Ezek után Rétvári felszólította a BKV-t, hogy bontsa fel azokkal a cégekkel a szerződéseket, amelyek feketemunkásokat alkalmaztak, és ne kapjanak további fővárosi megbízásokat azok, akik így dolgoztatják embereiket.

Rétvári szerint vagy a DBR projektiroda tájékoztatta félre őket vagy alvállalkozók nem adtak korrekt információt a BKV-nak. A "valótlan tartalmú tájékoztatásért" valakinek felelnie kell, tette hozzá.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy 500 milliárd forintos fővárosi beruházásnál nem jelentik be a munkavállalókat. Ha elhatalmasodik a feketemunka a metróépítésén, az uniós támogatások is veszélybe kerülhetnek, figyelmeztetett.
150 milliárdos többletköltség

Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: "nagyon nagy a gyanú arra, hogy a BKV projektigazgatósága az egész metróprojekt-beruházás során elsősorban nem a főváros, hanem sokkal inkább az alvállalkozói érdekeit védi".

Bagdy emlékeztetett arra, hogy a metróépítkezésen már eddig is 150 milliárdos többletköltség derült ki. Felidézte, hogy néhány budai helyszínen a versenyhivatal szintén szabálytalanságokat állapított meg különböző DBR-beruházások kapcsán. Ott azonban a BKV nem élt kártérítési igényével, és így legalább egymilliárdos kárt szenvedett el.
A DBR nem tud feketemunkásokról

A DBR projektigazgatóság közleményt adott ki a KDNP sajtótájékoztatója után. Az igazgatóság hivatalos tájékoztatást még nem kapott a feketemunkásokról, és így nem bont szerződést az alvállalkozókkal.

A közlemény szerint a metróépítés összes alvállalkozóját közvetlenül és napi szinten a beruházásért felelős mérnöki cég szakemberei ellenőrzik. A szerződés - emlékeztet a DBR - csak akkor bontható fel részükről, "ha a vállalkozó többszöri írásos figyelmeztetés ellenére sem folytat jogkövető magatartást és a folyamatos, illetve szándékos szerződésszegés ténye dokumentáltan megállapítható. Amennyiben bármely alvállalkozó bizonyíthatóan, többszöri alkalommal, folyamatosan és a felszólítások ellenére feketemunkásokat alkalmaz, úgy a szerződés passzusait betartva, felbontható a megállapodás. Ez jelen esetben nem áll fenn" - hangsúlyozza a közlemény.
Ellenzik a feketemunkát

"A DBR Metró Projekt Igazgatóság teljes mértékben ellenzi a feketemunkát azaz bármely törvénytelen foglalkoztatást. A KDNP közleményében hivatkozott Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség levele 5 munkaszerződés nélküli dolgozóról beszél. Ha ez bebizonyosodik és a DBR-t is hivatalosan értesítik, az igazgatóság megteszi a szükséges lépéseket és felszólítja az esetlegesen érintett alvállalkozókat a jogkövető magatartásra" - hangsúlyozza az Indexhez is eljuttatott kommüniké.

A DBR szerint ugyanakkor a KDNP nem kért és nem kapott tájékoztatást az igazgatóságtó


Téma: Szálassit éltetik az index fórumán
zmb
2007. június 17. 21:20 | Sorszám: 10
elővettem és így nem értem meg az ezret. hejj, a diktatórikus fasisztoid orbánrezsim idején, mikor még 30000-es nikkem volt ...

Téma: Jó csaj-e Budai Bernadett?
zmb
2007. június 17. 21:19 | Sorszám: 1
nem tudom, nekem az ázsiai beütésűek nem jönnek be vhogy. és túl kerek az arca, túl lapos az orra.

Téma: Szálassit éltetik az index fórumán
zmb
2007. június 17. 20:09 | Sorszám: 8
Tényleg? Volt nickem, nincs nickem.

Téma: Kormányátalakitás
zmb
2007. június 17. 20:06 | Sorszám: 13
De egy veszélyforrás van: Szilvássy. Ha nem kap elég koncot, akkor bosszúból bármit megtehet. Informcáiója van elég ...

Sz. a szürke eminenciás, az irányító. A bohóc neki is foglya.

Sz. a főnök, ő dönt - ne feledjük, D-209 kampányfőnöke szövegírója, mindenese Gy. volt. És D-209 elcsapta Gy-t. Gy. megbuktatta D-209-est. Vajon Gy tanult-e saját tettéből, illetve elég ügyes lesz-e, hogy Sz. ne tekerje ki a nyakát Gy-nak?

zmb
2007. június 17. 20:03 | Sorszám: 12
Ez most más. Ma már nincs különbség a két párt között.
zmb
2007. június 17. 19:34 | Sorszám: 10
beszóllt a szadi.
szilvássy vállalhatatlan.


a 2%-os törpepárt alighanem még mindig kevesli a koncot.


Téma: Orbánozás-ipar
zmb
2007. június 16. 19:22 | Sorszám: 96
nehéz dolga lehet.
olyasmit taglalni, ami nincs ...

Téma: Szálassit éltetik az index fórumán
zmb
2007. június 15. 13:34 | Sorszám: 6
Majd hülye leszek az egy szem, még rejtegetett, nem indafosos nikkemet ilyen előre megjósolható sorsú topikra pazarolni.
zmb
2007. június 15. 11:54 | Sorszám: 0
Képzeljük el, ha a gondolán lenne egy "Éljen Szállasi" topic, már személyesen Gyurcsány ülne be a tankba, amivel szétlőheti a gondola szerverét, az ide írókat pedig deportálná, miközben a "független értelmiség" minden este barna esernyős felvonulásokat rendezne, nemzetközi visszhangot felverve.
Ehhez képest az indexen szépen békéséen megvan a http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9164490 címen az "Éljen Rákosi" topic.


Kettős mércét ettől ékesszólóbban látni ritkán lehet az balliberális index házatáján.


Téma: Végre a magyar értelmiség elkezd beszélgetni a lényegről is?
zmb
2007. június 14. 23:11 | Sorszám: 2
A neoliberálisok ugyanis nem politikai ellenfelek, hanem olyan szélsőséges globális megszállók, akikkel szemben az országnak védekeznie kell. Ellenség, globális ellenség. Teljes betiltásuk és kontrolljuk jelenthet esélyt.
zmb
2007. június 14. 23:08 | Sorszám: 1
"Az igazi probléma a magyarok megosztottsága és az a tévhit, hogy egyszer s mindenkorra le lehet győzni a politikai ellenfeleket. Ha az ország vezetése és a társadalom képtelen átlépni ezen az acsarkodáson,"


Pedig enélkül nincs demokratikus megújulás. Az utolsó neoliberális szavazónak is éreznie kell majd a felelősségrevonást! Csak olyan pártra van értelme szavazni, aki a gazdasági helyreállítás mellett a totális felelősségrevonást is vállalja, különben újra visszajönnek, visszaszavazzák őket.


Téma: Mpd Gazda válaszol
zmb
2007. június 12. 16:04 | Sorszám: 691
ugyan, itt le lettem beszélve a műkakiról. de nem hagytam magamat.
zmb
2007. június 10. 22:26 | Sorszám: 688
kirájjjóafüvem. mpd gazda ...

Téma: Olvastátok? ( 6.)
zmb
2007. június 10. 17:21 | Sorszám: 377
Kétségtelen:

egy Szili-Dávid kormány sosem volt oly tapintható közelségben, mint most.

zmb
2007. június 10. 17:20 | Sorszám: 376
Nem mintha aggódnék érte, de szerintetek él még Tomcat? Ha igen, mennyire hagyhatták helyben Gyurcsány pribékjei, hogy dugdosni kell a hozzátartozók elől???
http://blog.tomcatpolo.hu/blog/blog/20070610.html

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
zmb
2007. június 03. 10:24 | Sorszám: 760
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=001647

Kérem a hozzászólást az indexes topicba áthelyezni (http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=001674).
Köszönöm!


Téma: Lemondott az ORTT elnöke a kormány támadásai miatt
zmb
2007. június 03. 10:22 | Sorszám: 7
Elnézést, ezt egyáltalán nem ebbe a topicba írtam.
zmb
2007. június 03. 10:22 | Sorszám: 6
Nyíltan és büszkén hirdetett, aczéli-lendvaista cenzúra az indexen (http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=67657935&t=9126303):

Irgalmatlan nővérke válasz | megnéz | könyvjelző 2007.05.26 08:22:08 (24)
Törvénysértő tartalmak idézése, linkelése

Egyes magyar hírportálok a folyamatos jogsértéseiknek köszönhető retorziók miatt olyan külföldi szerverekre költöztek amelyek kiesnek a magyar igazságszolgáltatás hatóköréből. Ugyan rengeteg ilyen hírportál akad a világon még ezeken kívül melyeket a hazai igazságszolgáltatás nem ér el, ám azok nem elsősorban magyar belpolitikai vonatkozású hírekkel foglalkoznak.
Ezen szervereken rendszeresen törvénysértő tartalom jelenik meg, azonban fellépni ellene nem lehet hiszen kívül esnek a magyar igazságszolgáltatás hatókörén.
Az Index fórumain történő meghivatkozásuk azt eredményezi, hogy a különféle keresőrendszerek a fórumok beírásait dobják ki a keresett kifejezésekre mint forrást azt a látszatot keltve, hogy a törvénysértő tartalom elsődleges forrása az Index. Ezt megelőzendő az efféle idézetek, linkelések a beírást elkövető nickkel együtt mennek a /dev/null-ba. Az intézkedés statáriális jellegű, azonnali, a nick temetése hamvasztásos-bemosásos még akkor is ha mozog közben. Fellebbezésnek helye nincs.

Kéretik előre gondolkodni!


Téma: "Baloldali" kormányzati jósda :D
zmb
2007. május 30. 19:58 | Sorszám: 149
Van egy érdekes dolog, ami felett attól tartok, átugrunk. Tudnillik, hogy hétszercsavarodott Kisszilvássy se sorolja a demokrácia letéteményesi közé a szocikat:

"9. A támadásnak, az aljas tömegmanipulációnak több oka és szándéka is volt: egyrészt államellenes, magyarellenes akció (akik elkövették eredetileg nem is magyarok), a demokrácia tromfolása oly módon, hogy a kaotikus viszonyok létrehozásával egymásnak uszítják a demokratákat és a szocialistákat, mely konfliktusban itt senki sem győzhet, de egy diktatórikus önkény szándéka erősödhet. Továbbá a tömeg-manipuláció egyik új fegyverét is tesztelték, kísérleteztek az embereken."


Téma: Diktatúra az Indexen :-(
zmb
2007. május 30. 19:53 | Sorszám: 1108
Ez OFF de mi van Tub kartársékkal? Abbahagyta a zaklatásukat az MSZP?

Téma: A ballib szavazók engedjék előre a többieket a várólistákon!
zmb
2007. május 29. 22:23 | Sorszám: 93
Bencsik blogol? Be.....s.

Téma: Diktatúra az Indexen :-(
zmb
2007. május 29. 21:29 | Sorszám: 1092
sajátságos a cítinet portfoliója
zmb
2007. május 29. 20:08 | Sorszám: 1088
Elementáris felismertést tettél (ember, mikor beraktam a hsz-t, MÁR akkor törölték - épp ezért raktam be).

Más.
Ehhez mit szólnak a kartácsok? http://www.indavideo.hu/video/fidex Az index nyíltan adja a nevét egy olyan banda gennyes gyűlöletkeltő termékéhez, akik még a honlapjukon sem merik magukat feltüntetni ( http://fidex.info.hu )


Téma: Szilvásy öccse épelméjű?????
zmb
2007. május 29. 09:12 | Sorszám: 0
S vajon a család más tagjaiban is jelen van a degenerációt okozó gén? Tartok tőle, hogy alighanem ott lapul. Elég nyitottnak tartom magam, de ez a generált vihar azért már padlóra küldött ...
http://index.hu/politika/belfold/szilvpara05
Paranormális Szilvásy testvér
Spirk József
2007. 05. 25., 13:17 | Frissítve: 3 napja

"Utólag már elég egyértelműnek tűnik, hogy valószínűleg a testvéremhez akartak közelebb jutni, ha volt is ilyen szándék, ezt az alapítvány vezetői jól titkolták" - nyilatkozta az Indexnek Szilvásy Péter, a kancelláriaminiszter öccse. A parajelenségekkel foglalkozó, magát kommunistának valló vegyész grafológiai tálentumkutatását az Egymásért Egy-Másért Alapítvány finanszírozta, amíg a szervezet vezetőit milliárdos áfacsalás gyanújával előzetesbe nem helyezték

A nyíregyházi kisiskolások mintegy 60 százaléka pesszimista, ez pedig főként a fekete média számlájára írandó, viszont nagyon magas közöttük a kiugró tehetséggel rendelkezők aránya. Ezek Szilvásy Péter 2007 elején elvégzett grafológiai kutatásának főbb eredményei. A 200 vidéki iskolás bevonásával elvégzett vizsgálat költségeit az exrendőr, Földesi-Szabó László vezette Egymásért Egy-Másért Alapítvány állta.
"Egy ajánlás után az alapítvány keresett meg, azzal a felkéréssel, hogy az egyik programjukhoz szükségük van grafológusra" - jelentette ki a Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére. A vegyész végzettségű Szilvásy Péter több mint egy évtizede vezet egy okkult tudományokkal is foglakozó vállalkozást, amely a Lélekkutató Intézetet, a természetgyógyászat és misztika határterületeivel foglalkozó Yrisz Klubot és parapszichológiai képességek fejlesztésére szakosodott X-partyt foglalja magába. A miniszter öccse szerint az Egymásért Egy-Másért Alapítvány már korábban is foglalkoztatott grafológust, azzal a céllal, hogy a családon belüli erőszak nyomait feltárják, ő azonban "szelídebb dolgokkal" szeret foglalkozni. A szervezet ezután az év elején karolta fel az által már 2002-ben elkezdetett tálentumkutatást.

A testvérek nem tudták

Szilvásy Péter szerint azonban sem bátyja, sem az alapítvány által szintén támogatott BM-kórházat igazgató öccse nem tudott az együttműködésről. Utólag már elég egyértelműnek tűnik, hogy valószínűleg a testvéremhez akartak közelebb jutni, ha volt is ilyen szándék, ezt az alapítvány vezetői jól titkolták - vélekedett a parapszichológiai kutató, aki megjegyezte, hogy a szervezet vezetőjének letartóztatása óta a kifizetések megakadtak ugyan, de ennek ellenére továbbra is szeretné fenntartani a kapcsolatot az Egymásért Alapítvánnyal, amely - mint mondta közel sem fizetett annyit, mint amit egyes sajtóorgánumok tudni véltek. Azt mondta, csupán néhány százezer forintos támogatásról és költségtérítésről volt szó közöttük.

Generált vihar

A Lélekkutató Intézet honlapján nyilvánossá tett kutatási eredmény mellett megtalálható többek között egy tanulmány arról is, hogy a tavaly augusztus 20-án este kitört orkánszerű vihar nem spontán természeti jelenség volt, hanem egy "szándékosan, előre megfontoltan és felkészülve létrehozott kollektív tudat manipulásán keresztül kiváltott paranormál jelenség". Szilvásy Péter ezt a meggyőződését már másnap megosztotta bátyjával is, aki akkor épp a tűzijáték idején bekövetkezett katasztrófa okait vizsgálta.

A honlapon közölt írás szerint a magát egyébként kommunistaként aposztrofáló parapszichológiai szakértő miután "behavior technikával" elemezte a politikai reakciókat, arra a következtetésre jutott, hogy "a szándékolt vihar generálásnak politikai, hatalmi céljai voltak". Kivitelezése pedig úgy történt, hogy az alkalmazott viharcsináló(k) "átviteli mágiával, pszichotronikai eszközökkel még a rendezvény előtt olyan negatív gondolatokat, gonoszságokat szuggerált(ak) az ünnepség résztvevőire, amely negatív gondolat társulva a tömeg hatalmas energiájával, ünnepi hangulatával, képes volt ilyen paranormál jelenség kiváltásához".

Szelíd dolgok

Tartós szembenállás

A kutató szerint a szakirodalom számos olyan esetről számol be, amikor politikai célokra alkalmaztak parapszichológiai eszközöket. Ezért logikus, állítja Szilvásy, hogy a mai magyarországi politikai szembenállást és megosztottságot is mesteségesen generálták, mivel ennek tartós fennmaradása egyik politikai oldalnak sem lenne érdeke. Szilvásy Péter szerint a megosztottság csak egy nevető harmadik érdeke lehet, ami ebben az esetben csak egy, az "osszd meg és uralkodj!" parancsot alapelvként alkalmazó kisegyház lehet.


Téma: Diktatúra az Indexen :-(
zmb
2007. május 28. 21:55 | Sorszám: 1078
Amúgy, alacsony vérnyomású kartácsoknak reggeli kávé helyett bátran ajánlhatom a oszodibeszed.com-ot. Teszteltem.

Az igen mély és hihetetlenül meleg sz.rig való benyalás iskolapéldája. Ezt most igen nehéz lesz überelni egy ideig az MSZP-ben, azért ez egy "szint" ... ... persze, egyszer Szergej Bubkát is le, akarom mondani, túlugrották, szóval én bízom a szegfűs párt nyaloncaiban, lesz még ettől jobb is ...

zmb
2007. május 28. 21:51 | Sorszám: 1077
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9163752

ez vót a linkje nekije!

zmb
2007. május 28. 21:50 | Sorszám: 1076
Tudnak a kartácsok a

Fórum » Politika, közélet » A PoliDili »
Árt az MSZPnek az oszodibeszed.com

A kért topikot töröltük fórumunkról! topicról vmit? A könyvjelzőmben még benne van, valamint az is, hogy 16:30-kor még megvóttt!

Árt az MSZPnek az oszodibeszed.com 20:09:44, Sign 60 2007-05-28 16:30:13

Fent nevezett topic kiközleményezés nélkül 60 hozzászólással tűnt el, minden nyom nélkül.


Téma: Bojkott ...
zmb
2007. május 28. 15:36 | Sorszám: 2
Rába habzás, SZentgotthárdi meglévő és tervezett levegőszennyezés - BOJKOTTÁLható OSZTRÁK TERMÉKek

*****
*****
*****

http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=15967/
Bojkott az oszták sörre

[2007. máj. 25. 6:6]

A szentgotthárdi civil összefogás, a Pro Natura Szentgotthárd, felszólítja a magyar lakosságot, hogy a Szentgotthárdot érő, ill. fenyegető, Ausztriából származó szennyezések miatt bojkottálja az osztrák termékeket és elsősorban az osztrák sört, amely éppúgy habzik, mint Szentgotthárdnál a Rába.

A Pro Natura Szentgotthárd így is nyomást kíván gyakorolni az osztrák-magyar munkacsoportra, amely a Rába habzását hivatott megszüntetni. Reméljük, hamarosan eredmény születik és nem csupán időhúzásra és további ígérgetésekre szolgál a munkacsoport, amely jövő héten városunkban ül össze először.

Egyben fel szeretnénk hívni a figyelmet a városunkat fenyegető hulladékégető tervére is. Reméljük, hogy az osztrák fél - ha másért nem - az erősen megromlott osztrák-magyar kapcsolatra való tekintettel eláll a hulladékégető aggresszív és esztelen tervétől.

Szívélyes üdvözlettel:
Joób Márk
PRONAS
telefon: 20 / 3202460
Forrás: PRONAS

Kapcsolódó anyagok:
Greenpeace mérések a Rába-szennyezéssel kapcsolatban
Mától működhet a Rába-szennyezést vizsgáló akciócsoport

-----------------

http://nh.sztg.hu/civil/
Sajtóközlemény - Osztrák termékek bojkottja

Internetes honlapokon, kör e-maileken osztrák termékek bojkottjára szólítják fel a magyar lakosságot. A bojkottot nem a PRONAS kezdeményezte, de egyetért vele és támogatja. A PRONAS készített egy bojkottra felszólító képet ( lásd a mellékletet).
A Rába habzás témájában megmozdult valami. Újabb bizottság alakul, újabb határidőt tűztek ki, de az eddigi tapasztalatok alapján nehéz elhinni, hogy ez nem csak további időhúzás.

A Szentgotthárd határában tervezett hulladékégető ügyében viszont nem történt előrelépés. Az osztrák álláspont több mint cinikus, szerintük nincs beleszólásunk abba, mi épüljön házainktól, iskoláinktól pár száz méterre. Az osztrák lakosság körében is inkább közöny tapasztalható ebben a témában.

Ezért támogatjuk az ausztriai termékek bojkottját és kérünk mindenkit, hogy ne vásároljon osztrák árukat!

Szentgotthárd, 2007. május 24.

Pro Natura St. Gotthard Civil Összefogás www.pronas.hu

-----------------

Osztrák termékek bojkottja a Rába szennyezésének megfékezésére
2007-05-21. 11:37:06 http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=2&HirID=12385

Ne vegyél osztrák terméket!
Az osztrák oldalról hosszú évek óta érkező szennyezés a környezet tudatos rombolása. A vízből a mérgező vegyületek bejutnak a talajba, ahonnan a növények felszívják, és így az élelmiszereinkbe is bekerülnek. Sajnos az ilyen kis dózisú mérgek felhalmozódása a szervezetünkben súlyos betegségek kialakulásához is vezethet.

A jó szomszédságot szem előtt tartó, többszöri udvarias tiltakozásunk ellenére az osztrák hatóságok a kérdést igyekeztek bagatellizálni, arrogáns módon azt hangoztatták, hogy az egyes gyárak károsanyag-kibocsátása külön-külön nem haladja meg az engedélyezett mértéket. Nézze meg a képeket a Rába habzásáról!

Túl azon, hogy a már meglevő környezetkárosítás ügyében sem adtak érdemi választ, és úgy tűnik hogy szándékukban sem áll ezzel az igen súlyos problémákkal foglalkozni, az újabb, Magyarországot és Szlovéniát terhelő, környezetkárosító üzemek felépítését cinikusan bátorítják. Lásd Szentgotthárd melletti szemétégetőt 500 méterre a határtól!

Ebből elég! Kérünk mindenkit, hogy segítsen a megállítani a Rába szennyezését azzal, hogy vásárlóként bojkottálja az osztrák árukat! Talán az jobb belátásra bírja az osztrák hatóságokat és vállalkozásokat, ha csökken a kereslet a Rauch, a Gösser és a többi, alább felsorolt osztrák termék iránt. Természetesen nem kérünk senkit, hogy tiltólistával járjon vásárolni, csupán azt, hogy próbáljon meggyőződni arról, hogy nem osztrák terméket vásárol!

Bojkottálandó, osztrák áruk (olvasói segítséggel folyamatosan frissítjük):

Üdítőitalok:
Redbull
Pago
Almdudler

Gyümölcslevek:
Rauch (ugyanaz a cég a Bravo és a Happy Day)
Cappy
Kubu
Pfanner
Granini
Helyette igyuk a magyar Sió és Hey-Hó ivóleveket!

Kávék:
Jakobs
Krönung
Merido Mokka
Wiener Mokka
Helyette ajánljuk a Douwe Egberts és Tchibo kávékat!

Sörök:
Gösser
Zipfer
Reininghauser
Schwechater
Schlossgold
Ottakringer
Stieglbräu
Wieselburger
Zwettler
Egger
Helyette fogyasszuk a magyar, német és felvidéki söröket!

Kuruc.info - Héjjas Iván


Téma: Mpd Gazda válaszol
zmb
2007. május 20. 17:40 | Sorszám: 673
nemtom

viszont klassz füvem lett, mert magamra hallgattam, s nem mpdre ;p


Téma: Új Rendvédelmi Szervezetre lesz szükségünk
zmb
2007. május 20. 16:22 | Sorszám: 165
(Szerintetek Barbalicsnénak odakínálják a posztot? Mert az előzmények alapján mindenképpen esélyes.
Vagy ez a sztori hápog? )
zmb
2007. május 20. 15:48 | Sorszám: 163
Petrátei távozása kevés, gyakorlatilag csak parasztvakítás az egész.

Ez a hal nem csak a fejétől bűzlik.
A farkától is.

zmb
2007. május 20. 12:01 | Sorszám: 159
Október 23-a nem most volt. Nem látjuk sehol az nem résztvevő ~30-35 ezer rendőrt elhatárolódni, bűnös kollegáit feljelenteni stb. Épp úgy bűnrészesek, hiszen szolgálati kötelességük lenne ez. Nem tették, így közös a bűn.

Tudod, mint ahogy az őszödölők is bűnrészességet vállaltak Ferivel, majd a parlamentben az összes kormánypárti képviselő is bűnrészeséget vállatt vele.

Ez van. Ahogy az MSZP-t sem lehet megreformálni, úgy ezt a rendőrséget sem lehet. Ott új baloldali pártot kell felépíteni a semmiből, emitt új rendvédelmi szervet kell felépíteni megint csak a semmiből.

zmb
2007. május 20. 11:09 | Sorszám: 156
Bátorság
zmb
2007. május 20. 10:48 | Sorszám: 155
Nemcsak a Széna téren lopott a rendőr?
2007-05-17 08:59:13

Újabb gyanúba keveredett a Széna téri túszejtés után helyszínelő rendőr, aki május elején csaknem félmillió forintot lopott el a bankból - értesült a Magyar Nemzet. Egy betörés utáni helyszíneléskor az áldozat több értéktárgya is eltűnt. Az erről szóló bejelentést a II. kerületi rendőrkapitányság vezetője már továbbküldte a katonai ügyészségre, de oda még nem érkezett meg az irat. A lebukott rendőrt kedden nem jogerősen egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték a napokban.

Nocsak.
- egyrészt látszik, hogy nem megtévedt bárányok a rendőrbűnözők, -terroristák,
- másrészt felvetődik a kérdés, hogy akkor tényleg mégis igazuk lehet a 23-án megverteknek, hogy ki is fosztották őket a rendőrök,
- harmadrészt felmerül, hogy az erőszakoskodó 5 rendőr sem először csinálta s az is, hogy
- esetleg nem csak ők, öten teszik ezt, hanem a rendőrségnél szélesebb körben elterjedt lehet az áldozatokkal szembeni brutális szexuális erőszak.

Na, ezért is kéne az egész szervezetet teljesen az alapokról újraépíteni.


Téma: ..most pedig nevessünk egy kicsit..
zmb
2007. május 18. 22:16 | Sorszám: 1873
Vállalom

A miniszterelnököt megölték.
A rendőrség minden erejét bevetve keresi az elkövetőt.
A nyomozást nagyban nehezíti, hogy eddig 43-an vállalták magukra a tettet.
http://www.vicc.hu


Téma: Új Rendvédelmi Szervezetre lesz szükségünk
zmb
2007. május 18. 22:02 | Sorszám: 94
2007-05-18 21:22
Egy rendőr pisztollyal fenyegetett meg egy autóst?

Garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki fényes nappal pisztolyt szegezett egy autós fejéhez tegnap egy közlekedési incidens után. A szemtanúk szerint a fegyveres egy civil ruhás rendőr lehetett. A BRFK megerősítette a nyomozás tényét, de többet egyelőre nem árultak el.

A jelenet egy hirtelen sávváltás után történt a Fehérvári úton, csütörtök délután. Az autóban ülők több jelből is arra következtettek, hogy a fegyverrel hadonászó férfi valójában egy rendőr. Az incidens mintegy 3 percig tartott, és több szemtanúja is volt - állítják a sértettek. A névtelenséget kérő férfi nem maga miatt, hanem a hasonló esetek elkerüléséért tett feljelentést a 11. kerületi rendőrkapitányságon. A budapesti rendőr-főkapitányság sajtóügyelete nem nyilatkozott az ügyben, annyit azonban elárultak, hogy a feljelentés nyomán garázdaság címen indított eljárást az újbudai kapitányság, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

(hírTV)

zmb
2007. május 17. 22:50 | Sorszám: 67
"icsit elmaradtál a fejlődésben (néhány századot)..ez kissé barbár szlogen..a világ régen kinőtte már, csak a vadállatok tartották meg..-"

Ne zsidózz!!!


Téma: Ócsóér' a Nemzetit ...
zmb
2007. május 17. 22:49 | Sorszám: 37
Miért foglalkoztok zapparával? Egy segghülye figura, agent provokatőr.

Téma: Új Rendvédelmi Szervezetre lesz szükségünk
zmb
2007. május 17. 22:38 | Sorszám: 62
10 kancigánnyal kell őket összerakni.
zmb
2007. május 17. 22:14 | Sorszám: 56
Őrizetbe vették csütörtökön az Autópálya Rendőrség 13 tagját vesztegetés miatt - mondta el a Független Hírügynökségnek Gálik Viktória a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) szóvivője.

Úgy tudni, az egyenruhások a balesetek után a roncsok elszállításához csak bizonyos vállalkozásokat hívtak, ezért cserébe azoktól pénzt fogadtak el. A 13 rendőrt a REBISZ parancsnoka a fegyelmi eljárás elrendelésével egy időben szolgálati beosztásából azonnali hatállyal felfüggesztette.
A 13 rendőr az M3-as autópálya melletti káli és emődi alosztálynál szolgált. Jelenleg is tart a kihallgatásuk, az ügyet a továbbiakban a Miskolci Nyomozó Ügyészség folytatja le.

Forrás: http://www.uno.hu/news/story/242398

zmb
2007. május 17. 22:09 | Sorszám: 54
További kérdésem is van:
kik akadályozták, gátolták a nyomozást két héten át???

S ez a hátráltatás nem-e bűnszövetkezeti jelleggel elkövetett bűnpártolás-é e???

zmb
2007. május 17. 21:46 | Sorszám: 50
"A rendőrség tájékoztatása szerint egyetlen szolgálati helyről sem volt öt rendőr egyszerre szolgálatban"

Tegyük fel, hogy a rendőri felsővezetők nem hazudnak, akkor mit csinálhattak ezek eredetileg öten együtt? (már bocsánat, de nem kéne a rendőri, teljes felsővezetésnek is azonnal beadni a lemondását ...????)

zmb
2007. május 17. 21:34 | Sorszám: 47
Na kérem ...

Téma: Ócsóér' a Nemzetit ...
zmb
2007. május 16. 20:42 | Sorszám: 5
pedig ezért csak egyféle módon lehet fizetni az új "tulajdonosknak": börtön és/vagy/meg villamosszék.
zmb
2007. május 16. 20:22 | Sorszám: 0
Besz.rás emberek, az van ám töményen: http://www.mno.hu/index.mno?cikk=411545

Mindent eladnának a Nemzeti Színháztól Tokajig

Törvénytervezet a privatizálandó cégekről
2007. május 16. 18:54

MNO
Értékesíthető lesz a Nemzeti Színház, az Állami Autópályakezelő Zrt., a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Tokaj Kereskedőház - a vagyontörvény tervezete szerint kikerül a tartós állami tulajdonból még jó néhány társaság, és számos cég esetében mérséklik a tartós állami tulajdon arányát.

•Jön a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács


A törvénytervezetet szerint értékesíthető lesz a Szerencsejáték Zrt., a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. és a Nemzeti Színház Zrt.. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-ben megszűnik a 25 százalék plusz egy szavazat tartós állami tulajdon, hasonlóan a Hochtief-csoport birtokában lévő Budapest Airport Zrt. esetében is. A Magyar Villamos Művek Zrt.-ben a 99 százalékos tartós állami tulajdon 75 százalék plusz egy szavazatra csökken, így több mint 24 százaléknyi részvény eladhatóvá válik.

Ugyancsak értékesíthető lesz a Magyar Posta Zrt. közel 25 százaléka azzal, hogy a tartós állami tulajdon ebben a cégben is 75 százalék plusz egy szavazatra mérséklődik. Megszűnik a tartós állami tulajdon a Sportlétesítmények Vállalat Zrt. 75 százalékára is.

A Magyar Államvasutak megmarad 100 százalékban tartós állami tulajdonban, és nem változik a tartós állami tulajdon 50 százalékos aránya a Győr-Sopron Ebenfurti Vasúttársaságban sem. Nem lehet eladni az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-t, az tartósan 100 százalékos állami tulajdonban marad. Egyetlen erdőgazdaság esetében sem szűnik meg a 100 százalékos tartós állami tulajdon, így azok sem értékesíthetők.

A vagyontörvény tervezete alapján eladható lesz viszont a Nemzeti Tankönyvkiadó még tartós állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazat tulajdoni hányada, hasonlóan a Herendi Porcelánmanufaktúra 25 százalék plusz egy szavazat részesedéséhez. A Tokaj Kereskedőház is értékesíthetővé válik a jelenlegi 99 százalékos tartós állami tulajdon megszűnésével.

Kikerülnek a tartós állami tulajdon köréből a foglalkoztatási célú közhasznú társaságok, különböző kutatóintézetek, vízművek, hadiipari cégek. Megszűnik a 25 százalék plusz egy szavazat tartós állami tulajdoni arány a Geodéziai és Térképészeti Zrt.-ben, az 50 százalék plusz egy szavazat a Kopint-Datorg Szervezési és Adatfeldolgozási Zrt.-ben és a szintén 50 százalék plusz egy szavazat tartós állami tulajdoni arány az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.-ben is.

A Magyar Tudományos Akadémia az 1994. évi XL. törvénnyel tulajdonba kapta a működéséhez szükséges vagyon egy részét, míg egy másik (korányrendeletben tételesen felsorolt) részéről a törvény úgy rendelkezett, hogy az rábízott vagyonnak minősül. A jelenlegi törvénytervezet ezt a rábízott vagyont az Akadémia működésének, önálló gazdálkodásának elősegítése, illetve az 1994-ben történt vagyonrendezés végleges lezárása érdekében a korábbi juttatáshoz hasonlóan az Akadémia tulajdonába adja.

(mti)


Téma: Új Rendvédelmi Szervezetre lesz szükségünk
zmb
2007. május 16. 19:41 | Sorszám: 25
És hány rendőr van már sitten közülük? Úgy sejtem, egy se.
A bankrabló rendőrt is gyakorlatilag futni hagyták.


((Apropó, az olaszliszkai ügyben hány gyilkos romára rohadt már rá a börtönlakat???))

zmb
2007. május 15. 21:48 | Sorszám: 8
te meg a jobboldaliáság ... de ez itt off. jobb, ha elhúzol az mszp.hu fórumára, odavaló vagy.
zmb
2007. május 15. 20:06 | Sorszám: 4
Ninsc kivel megregulázzad. Önmagukkal? Vicces lenne.
zmb
2007. május 15. 20:05 | Sorszám: 3
A mnásik három békésen ült a kocsiban.
zmb
2007. május 15. 18:34 | Sorszám: 0
Ártatlanok tömegeinek véresre verése, szemek kiverése stb. több ezer rendőr által.
Felelősségrevonás: gyakoraltilag semmi (azaz: kitüntetés).

Bankrablás, ártatlan túszok súlyos megsebesítése, a rabló hidegvérrel való lemészárlása (a 4 golyóból mind a négy önmagában is életfontosságú szervet talált).
Felelősségrevonás: semmi (ha nincs kamera, ki sem derül, ki tette).

Nemi erőszak, 5 rendőr által.
Felelősségrevonás? Egy hét alatt még azt sem tudják, kik voltak. Megy a masszatolás (tudják azok nagyon is, kik tették, meggyőződésem ...).


Nos, szerintem ez utóbbi annak következménye, hogy októberben elmaradt a rendőrség felelősségrevonása. Elkanászodtak a rendőrők. Tudják, egésze naddig, amíg a balliberális oldalt nem piszkálják, BÁRMIT megtehetnek, a hatalom mindent elnéz nekik, csak hatalmát megtarthassa.

Amellett az októberi mészárlás után bevállt módszerré vált, hogy ha sok rendőr állít valamit, akkor az úgy van és kész. Más álláspont nem számít. Alighanem az öt erőszakoskodó már ennek jegyében csinálta, amit csinált.

Fentiek miatt ezt az egész szervezetet teljesen fel kell számolni, ha lesz még itt újra demokrácia és teljesen a semmiből kell egy új rendvédelmi szervet kiépíteni. Van-e párt, mely vállalja ezt és megjeleníti a választási programjában??? Az új rendvédelmi szervről szóló törvény első paragrafusa: Az új Testület tagja nem lehet olyan állampolgár, aki a megelőző 70 évben a feloszlatott rendőrség tagja volt. Tudom, nem könnyen kivitelezhető, de nem elég egy fejcsere. Ez, ami most van, egészében rothadt és a komposztdombon a helye. Ahogy az indexen írta valaki:


PGuszti válasz | megnéz | könyvjelző 2007.05.15 17:52:49 (1440)

Macisajt,

"Láttam már néhányszor megtévedt postást is,aki rablást színlelt hogy ellophassa a nyugdíjakat".

Valóban, ha egy rendőr megerőszakosl valakit, nem következik még belőle, hogy a rendőrök erőszakoskodnak. Bár, ha ezt rendőr mivoltát kihasználva teszi, pl. egy hasonló "közúti ellenőrzés" keretében, súlyos bűntett. A társadalom azért ad a rendőr kezébe fegyvert, különleges büntetőjogi védelmet, mert megbízik a rendőrben, hogy a törvényt fogja képviselni.

Ha két rendőr erőszakol meg valakit szolgálatban, rendkívül súlyos dolog. Hiszen itt már nem arról van szó, hogy valahogy bekerült a rendőrök közé egy bűnöző, hanem azt, hogy bűnöző bandák garázdálkodnak rendőregyenruhában, akik összebeszélnek, hamisan tanúskodhatnak, és szó sincs arról, hogy egymást ellenőriznék.

Ha öt rendőr erőszakol meg valakit szolgálatban, azt mutatja, hogy a rendőrség mint olyan totálisan fertőzött, hiszen öt, feltehetőleg nem is összeszokott ember gond nélkül elköveti a legsúlyosabb bűncselekményt is. Egyiknek sincs oka félni a többi négytől, mert a rendőrszolidaritás úgyis megmenti. Meg hát a többi is épp olyan bünöző mint ő. Ha kell hamisan tanúskodnak, fenyegetnek, zsarolnak, csalnak.

Ez már nem véletlen, nem "megtévedt" rendőrökről van szó a tisztességes rendőrök többsége közt. Ilyen csak olyan rendőrségnél fordulhat elő, ahol a többség már bűnöző.


Téma: Mpd Gazda válaszol
zmb
2007. május 14. 22:07 | Sorszám: 661
azért attól folyamatosabb permetezésre van szükség

Téma: Gmail
zmb
2007. május 14. 20:10 | Sorszám: 39
Mondd, nem dolgozol te véletlenül neptun rendszert fejlesztőknél? Több, mint gyanús vagy innentől!

Téma: Diktatúra az Indexen :-(
zmb
2007. május 09. 14:03 | Sorszám: 1045
egyre jobban tetszik az indafos
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=67050296&t=9039091

Törölt nick válasz | vissza a topikba 2007.05.07 23:43:21 (1877)
Kedves Fönökség!

A barátom csinált egy email címet az Inda-n, majd innen nyitott magának, a feleségének és az anyósának egy egy nicket.
Az anyós belekeveredett valami nem túl elegáns árpádsávos vitába, s most mind a három nick el van temetve.
Ezek szerint a moderátorok olyan adatok birtokában annak amik könnyen elfogultá tehetik öket.
Természetesen nem mindegyiket.
A barátom most az Origóban regisztrált.
Nincs kedve veszekedni.

Valahogy engem a moderáció müködése a Kádár korra emlékeztet. Titokzatosság, bratyizás...cenzura, topikeltünések, letiltások. Lehet, hogy valaki olyan van az élükön aki még ott tanult?
Jól van ez igy?


Téma: Mpd Gazda válaszol
zmb
2007. május 06. 13:04 | Sorszám: 652
egyre szebben kel a füvem )pp

Téma: Ki lopta el Kádár Jánost?
zmb
2007. május 02. 21:02 | Sorszám: 57
Szerintem lehetséges, hogy nem is halt meg 89-ben, csak eltüntették a felelősségrevonás elől.

Téma: Itt van május elseje...
zmb
2007. május 01. 15:33 | Sorszám: 57
Reakció a képre (index.hu fórumán):

neménvagyok válasz | megnéz 2007.05.01 13:20:31 (7)
ezen a képen szdsz aktivisták zen buddhista légzőgyakorlatot mutatnak be, mejnek során srí swami prabhumantra (az atlétás) megpörgeti a csít a vastagbelében
Előzmény: Azerbadgán (3)


Téma: Megszűnik a Gondola?
zmb
2007. április 12. 23:17 | Sorszám: 122
mellesleg, ki ő IRL? ha nem publikus, a mélcímem él. csak a kíváncsiság vezérel.
zmb
2007. április 12. 23:16 | Sorszám: 121
igaz az a felső hirdetés, hogy eladják a gondolát?

Téma: Diktatúra az Indexen :-(
zmb
2007. április 12. 23:15 | Sorszám: 1044
az "indafos" topikban
zmb
2007. április 12. 11:53 | Sorszám: 1030
Mit szóltok az indához? Összekapcsolhatóak lesznek a nickek. S nem érdekes, pont a legnagyobb neolibsik tiltakoznak ellene... Nocsak, nocsak, kiderülődik, hány ezer fikanicket üzemeltetnek, hogy terelik a jobboldaliakat, mint a vadat a moderátorok elé?

Téma: Tavasz
zmb
2007. április 05. 21:59 | Sorszám: 111
engem okítasz? engem?
zmb
2007. április 05. 20:04 | Sorszám: 108
Még hogy csúnyácska???

Elmész ám te a ...


Téma: Gyurcsány Magyarországot és a Fideszt mocskolja a Times-ban.
zmb
2007. március 05. 19:17 | Sorszám: 231
Gyurcsány hazugságai a Weltben

Gyurcsány: Orbán Viktor nem ég és föld ura
MTI
2007. március 5., hétfő 12:26

A miniszterelnök interjút adott a konzervatív Weltnek. "Aki egy hegyet akar meghódítani, annak előbb szenvednie kell" - idézte cikke címében a német napilap hétfőn Gyurcsány Ferencet, aki szerint ha Orbán vissza is vonulna, bábjain keresztül tovább irányítaná a jobboldalt.

A Welt, a német konzervatív napilap interjút közölt hétfőn a magyar miniszterelnökkel. Gyurcsány a rendkívül kemény takarékossági programról azt mondta, reméli, hogy "az emberek látni fogják, hogy megérte a befektetés. Aki egy hegyet akar meghódítani, annak előbb szenvednie kell, és az eredmény csak a végén vehető észre. Ha az ember félúton visszafordul, minden hiábavaló volt. Ha sikeresek vagyunk, az emberek saját befektetésüket nem felejtik el ugyan, de azt másképp fogják értékelni."

A kérdésre, hogy az elmúlt hónapokban gondolt-e a lemondásra, a kormányfő a következő szavakkal válaszolt: "Nem, soha, egyetlen másodpercig sem." Gyurcsány Ferenc meglehetősen erős támogatásként értékelte, hogy a szavazatok 89 százalékával választották meg az MSZP elnökévé. Mindez - mint utalt rá - azt is jelenti, hogy a pártban tudomásul vették: ennek a rendkívül nehéz politikának nincs alternatívája. "Van sok vita a pártban, de ennek ellenére az MSZP azon a véleményen van, hogy rendben, csináljuk tovább".

A másik fél iránti megértés

A Welt emlékeztette a miniszterelnököt arra: a köztársasági elnök az őszi események következményeként az ország megosztottságára panaszkodott. A lap arról kérdezte a magyar kormányfőt, mit kíván tenni e megosztottság ellen. Gyurcsány Ferenc válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban cikket írt a Népszabadságnak, amelyben "sok megértést mutatott a másik fél iránt", bár ezért még a mellette állók is bírálták. "Úgy gondolom, hogy ezt a megosztottságot egy híddal tudjuk leküzdeni. A híd alappillérei az önbírálat, valamint a másik fél iránti megértés lehetnek. A magam részéről igyekszem építeni ezeket az oszlopokat, de a másik fél részéről kevés készséget látok erre. Mindazonáltal folytatom tovább" - hangoztatta a miniszterelnök.

A kormányfő elismerte, hogy az elhatározott reformok rendkívül fájdalmas terheket jelentenek az emberek számára. A jövedelmek és a fogyasztás is csökkennek majd ebben az évben, de a költségvetés nem enged más alternatívát, és azok az engedmények, amelyeket a kormány mégis megtehetett, a szakértők tanácsai ellenére történtek. Ezen engedmények sorában említette, hogy, hogy a nyugdíjak nem csökkennek, a családtámogatás az inflációnak megfelelően emelkedik, továbbá, hogy a költségvetésből a felsőoktatásra fordítandó eszközök is növekednek. "Ennél több nem lehetséges" - jelentette ki a miniszterelnök, aki az egészségügy kapcsán is "kellemetlen reformokról" beszélt, ugyanakkor kijelentette, hogy nem lesznek olyan további döntések, amelyek a betegeket közvetlenül érintenék. Reményét fejezte ki, hogy a biztosítási rendszer átalakítása pozitív hatással lesz.

Bábok a jobboldalon

A reformok keménysége kapcsán a szocialisták felelősségét, és ezzel összefüggésben az őszödi "hazugság-beszéd" célját firtató kérdésre, Gyurcsány azt válaszolta, hogy "a hazugság-beszéd tulajdonképpen igazság-beszéd volt". "Csak arról beszéltem, hogy hogy a kilencvenes évek óta nem mondjuk meg az igazat. De nem a részletekről, nem a költségvetésről, hanem az egész lényegéről. Olyan illúziót keltettünk, hogy kemény erőfeszítés nélkül lehetséges az előrelépés. Orbán Viktor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc - 1998 és 2006 között egyikünk sem hajtott végre reformokat. A beszéd célja annak hangsúlyozása volt, hogy így nem folytathatjuk tovább. Ez egy személyes és szenvedélyes monológ volt párton belüli barátaim számára, és természetes, hogy mindez teljesen másként cseng, ha egyoldalúan magyarázzák a nyilvánosság előtt."

Gyurcsány Ferenc elutasította az egyes politológusokra hivatkozó német újság felvetését, hogy a társadalom mély megosztottsága csak akkor szüntethető meg, ha mind Orbán Viktor, mind ő maga kivonul a politikából. Szavai szerint ezt megtehette volna a szocialista párt kongresszusán, ha a párt úgy döntött volna. "Mindez Orbán úr értelmezése, neki azonban tudomásul kell vennie, hogy ő maga - bár szívesen venné - nem élet és halál, nem ég és föld ura. Még ha ő vissza is vonulna, vajon ki vezetné tovább a politikai jobboldalt?" - tette fel a kérdést a Gyurcsány az interjút készítő újságírónak, meg is válaszolva azt: "Politikai bábfigurák, akik az ő megbízásából cselekszenek".

Legutóbb a londoni Times közölt Gyurcsány Ferenccel nagy interjút, akkor a reformok iránti elkötelezettségéről, a Fideszben tapasztalható antiszemita tendenciákról, Dobrev Klára zsidó származásáról és saját jövőbeni bukásáról beszélt.
http://index.hu/politika/belfold/weltgyf0305/


Téma: Mit lehet tenni? Mit tehet egy patrióta?
zmb
2007. február 25. 22:28 | Sorszám: 2
Na ugye. Ezt a pozitív szemléletet szeretem.

Téma: Az előrehozott választások realitásáról.
zmb
2007. március 01. 22:19 | Sorszám: 77
terra kartárs: nem hagyni, hanem minél jobban rátolni a Pártra!

Téma: Gyáva népnek nincs hazája...
zmb
2007. március 06. 22:54 | Sorszám: 4
pontosan, ez a stratégiai terv.
alakulgat is.
zmb
2007. március 06. 22:53 | Sorszám: 3
Mi a bánatosért akarja mindenki megbuktatni fecust? Ne sasszatok már ki az országgal! Hadd élvezzék még pár évig a népek jóferit!

Téma: Mi lesz a kuruccal?
zmb
2007. február 04. 19:32 | Sorszám: 85
Én azt sem értem, miért az usákokhoz rakták. Eleve valami fantomállamból kellett volna.

Téma: Olvastátok? (4.)
zmb
2007. február 18. 22:22 | Sorszám: 412
Ha nem szólnanak, ha némán hagyják, akkor ők sem különbek.
zmb
2007. február 15. 16:28 | Sorszám: 373
Annyira nem meglepő. Egyrészt, mert önkormányzati szinten közelebb vannak az emberek, nem mint a kúrmányban, másrészt mert tegnap lett erősebben pedzegetve, hogy 4-es metró már várhatóah 500 milliárd felett lesz (I. ütem), de tkp. senki sem tudja, hogy végül mennyibe is fog kerülni ("elfúrtuk" - ez budapest őszödi beszéde). Lásd index cikk.

Túlterhelni nem szabad a nép torkát szarral, mert még visszaöklendezi. Ezért adagolják kisebb egységekben.


Téma: Hallottátok? ( 2.)
zmb
2007. március 05. 21:00 | Sorszám: 434
Inkább gumiprefektus.
zmb
2007. január 26. 21:38 | Sorszám: 158
Valahogy nem tudom átérezni a villanyosipari dolgozók sírását. Nekem, azaz majd a gyermekeimnek sem jár tandíj (akarom mondani FER) kedvezmény.

Fizessenek a villanyosipari dolgozók is teljes árat a villanyért!
Az összes ilyen csökevényt fel kell számolni.


Téma: Egyszemélyi uralmat, nyílt diktatúrát hozna be Gyurcsány
zmb
2007. március 25. 12:21 | Sorszám: 301
2007-03-25 11:46
Fidesz: Szilvásy adjon magyarázatot, miért zaklatják az újságírókat

Szilvásy Görgynek mielőbb magyarázatot kell adnia arra, hogy miért félemlíti meg, illetve zaklatja a titkosszolgálat az újságírókat - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja.

Demeter Ervin szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai a kancelláriaminiszter kezdeményezésére keresték meg azt az újságírót, aki kollégájával Szilvásy lesencefalui építkezésén járt két hónapja. A hivatalnak azonban nem feladata elfedni a "kényes ügyeket" - fogalmazott a fideszes politikus, aki korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszterként tevékenykedett.

Demeter Ervin szerint Szilvásy Gyurcsány Ferenc jobbkeze, aki arra használja a Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy elhalgattassa azokat, aki a hatalommal szemben kritikus hangot ütnek meg. Az eljárást minősíti az is, hogy a titkosszolgálat csak a lesencefalui látogatás után két hónappal kereste meg a Magyar Nemzet újságíróját, ha érdemi ügyről lett volna szó, azonnal cselekedtek volna - tette hozzá. A politikus szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is asszisztált ehhez, Galambos Lajost "egy szolgálati lakással vásárolták meg", állította.

"Míg Gyurcsány Ferenc Putyinnal szövetkezik, parolázik, addig jobbkeze fehérorosz vagy - hogy úgy mondjam - kubai módszereket használ és ahhoz folyamodik. Most már értjük, miért szimpatikus a miniszterelnök úrnak Che Guevarra, miért kell elmenni és megfelelő módon ünnepelni" - fogalmazott Demeter Ervin.

A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy a lap újságírójánál az NBH munkatársai kopogtattak csütörtökön és arról kérdezték, hogy ő és társa mit keresett a Veszprém megyei zsákfaluban. A cikkben szerepel: az NBH azt állította, hogy csak bűnmegelőzési szándékból keresték meg a lap munkatársát, akinek azt mondták, hogy csak azért érdeklődnek, mert több furcsa eset, betörés és bűncselekmény történt Lesencefalu környékén.

(hírTV, Független Hírügynökség)

zmb
2007. március 24. 21:26 | Sorszám: 298
.. ne emlegessük az NBH-t, mert feltűnik ...
Hogy a sztori igaz, azt az is mutatja, hogy az NBH már meg is cáfolta. Hogy ezek nem fogják fel, hogy még emlékszünk a kádár-kori "cáfolatokra", mint beismerésekre? Ennyire hülyének néznek még mindig minket ...


Belföld
gondola, MNO nyomán 2007. március 24. 13:01

"Nemzetbiztonsági" látogatás az újságírónál - pártállami módszerek?

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg a Magyar Nemzet újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt.
A Magyar Nemzet két újságírója – Pál Gábor és Villányi Károly – a kormánytagok vagyonosodását vizsgálva jutott el Lesencefaluba, ahol Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter hatalmas építkezésbe kezdett. A festői környezetben folyó beruházással kapcsolatos információk begyűjtése jelenleg is tart, ám váratlanul Pál Gábor lakcímén tegnap az NBH munkatársai kopogtattak. A hivatal emberei határozott kérdéseket tettek fel arról, hogy ő és társa mit keresett a Veszprém megyei zsákfaluban. Miután kollégánk említést tett a luxusberuházásról, a titkosszolgák leszögezték: nem tudtak Szilvásy György házépítéséről. Kiemelték, kizárólag azért érdeklődnek, mert több furcsa eset, betörés és bűncselekmény történt Lesencefalu környékén. A beszélgetés során kiderült, az újságírót autója rendszáma alapján találták meg.

Amikor Pál Gábor egyértelművé tette, hogy a Magyar Nemzet munkatársaként jártak a településen, és a továbbiakban semmilyen információval nem kíván szolgálni, a két férfi arról érdeklődött, hogy mennyire biztos az állása a Magyar Nemzetnél. (A kolléga állása biztos – jegyezte meg a napilap főszerkesztője.)

– Ebben a kétosztatú világban egyébként nyilván erős példányszámú a polgári napilap, hiszen az emberek vagy Magyar Nemzetet, vagy Népszabadságot olvasnak – fogalmaztak a „szakemberek”, hozzátéve, hogy ők is csak a munkájukat végzik, majd sietve távoztak.

Az NBH cáfol

Visszautasította a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azt a szombati Magyar Nemzetben megjelent információt, hogy zaklatták volna a lap újságíróját. Az NBH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem volt művelet, nem volt zaklatás, és a titkosszolgálat munkatársai, illetve az újságíró között sem hangzott el olyan párbeszéd, amelyet a napilap idézett. Az NBH azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a Magyar Nemzet munkatársainak várható látogatásáról. Utólag jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint, érdeklődtek az iránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik. Az NBH-nál egyebek közt számításba vették azt, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá azt is, hogy az adott időszakban voltak esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését. A látogatás célja a Magyar Nemzet munkatársánál az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják - közölte az NBH.

Diktatúrákat idéző módszerek

Demeter Ervin volt titokminiszter, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja a lap kérdésére kijelentette, ismét bebizonyosodott, hogy Szilvásy György önös érdekeinek megfelelően irányítja az NBH-t. Hozzátette, a diktatúrákra jellemző, hogy a miniszter személyes ügyeinek takargatására használja a titkosszolgálatokat. Emlékeztetett arra, hogy minisztersége idején az ő lakását is fotózták újságírók, ám – mint mondta – esze ágában sem volt rájuk uszítani a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársait.

Szilvásy György lesencefalubeli ingatlana mindeközben folyamatosan épül. A lovarda falai már állnak, és a helybeliek is érdeklődve szemlélik a több mint kétméteres téglafallal elkerített erődítmény körüli munkálatokat.

Az ingatlan vásárlásának és építésének körülményeire a későbbiekben természetesen visszatérünk - ígéri a Magyar Nemzet a honlapján olvaható írásban.

zmb
2007. február 08. 23:52 | Sorszám: 296
Kedves NBH!

zmb
2007. február 08. 23:41 | Sorszám: 295
Orwelli törvénymódosítás készül
Bodoky Tamás http://index.hu/tech/jog/ehtmod9285/

2007. február 8., csütörtök 22:46

[b]A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre való tekintettel" az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal és a Miniszterelnöki Hivatallal együttműködve kezdeményezte az elektronikus hírközlési törvény módosítását. Civil szervezetek szerint a törvénymódosítás tervezete adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan, ellentmond a vonatkozó EU-irányelveknek és alkotmányellenes: a nemzetbiztonsági hivatalnak folyamatos online hozzáférést adna a telefonálók és az internetezők összes adatához, a szerzői jogvédők pedig még a mobilosok helymeghatározási adatait is kikérethetnék a szolgáltatóktól. A tervezetet az adatvédelmi biztos is bírálta.

Az EU 1997 óta több irányelvben tette lehetővé a tagállamok számára, hogy hírközlési szolgáltatóikat - bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre tekintettel - a kommunikációval összefüggő forgalmi és egyéb kísérőadatok megőrzésére és szolgáltatására kötelezzék. "A tagállamok ugyanakkor az adatok körét és megőrzési idejét egymástól eltérően szabályozták. Ez mára a nemzetközi bűnüldözési együttműködés korlátjává vált, amelyet az EU mielőbb orvosolni kíván." - áll a GKM az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítására vonatkozó előterjesztését indokló közleményében.

Tény, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2006. március 15-én elfogadta az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről (és a 2002/58/EK irányelv módosításáról) szóló 2006/24/EK irányelvet. Az irányelv célja azon tagállami rendelkezések harmonizálása, amelyek a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói vagy a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatói által előállított vagy feldolgozott adatok megőrzésére vonatkozó szolgáltatói kötelezettségeket szabályozzák.

Teszi mindezt annak érdekében, hogy "ezen adatok az egyes tagállamok nemzeti joga által meghatározott súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából rendelkezésre álljanak".

Melyek ezek az adatok? Telefonszolgáltatás esetén az előfizető neve, címe, telefonszáma, továbbá hogy mikor és kit hívott és mennyi ideig telefonált. Hívásátirányítás esetén az a telefonszám is, amelyre a hívást átirányították, illetőleg mobilhívás esetén a hívót a híváskor éppen kiszolgáló rádiócella földrajzi adatai (vagyis a hívás helye).

Az e-mail esetében az előfizető neve, címe és e-mail címe, továbbá hogy mikor és kinek küldött e-mail üzenetet. Az internet-hozzáférés tekintetében az, hogy az előfizető milyen típusú hozzáféréssel rendelkezik (ADSL, kábelmodemes, vagy betárcsázós - ebben az esetben kell a telefonszáma is), mikor és mennyi ideig kapcsolódott a hálózatra, és eközben milyen címmel (IP-cím) azonosították, továbbá, hogy a hálózati tűzfalaknál milyen IP-cím-leképezések történtek.

A kommunikáció tartalmára vonatkozó információkat nem tárolhatják a hírközlési szolgáltatók, az igénybe vett hírközlési szolgáltatások során keletkező forgalmi adatokat és egyéb kísérőadatokat viszont kötelesek legalább hat hónapig és legfeljebb két évig megőrizni, és az erre jogszabályban felhatalmazott szervezetek részére átadni.

Az adatkérésre jogszabályban felhatalmazott szervek Magyarországon az arra hatáskörrel rendelkező nyomozó hatóságok, ügyészségek és bíróságok, valamint nemzetbiztonsági szolgálatok.

GKM: Az Eht. túl általános

A jelenleg közigazgatási egyeztetés alatt álló, a GKM elképzelései szerint 2007. szeptember 15-én hatályba lépő törvénymódosítás az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban Eht.) a témára vonatkozó, már a gyakorlatban is működő rendelkezéseit pontosítja majd.

Bűnüldözési és nemzetbiztonsági célú adatmegőrzési kötelezettsége Magyarországon az Eht. hatályba lépése óta van az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak: a hatályos szabályozás szerint a kötelezettség mindegyik elektronikus hírközlési szolgáltatóra és az általuk kezelhető teljes adatkörre kiterjed.

A szolgáltató által kezelhető forgalmi adatok körének a jelenleg hatályos törvény szerinti megfogalmazása azonban a törvénymódosítás kidolgozói szerint "túl általános volt ahhoz, hogy amennyiben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem szorgalmazta a szolgáltatónál konkrét adatfajták megőrzését, abban az esetben a szolgáltató az adatmegőrzést a saját üzleti céllal kezelt adatokra korlátozta." - áll a GKM indoklásában.

A GKM honlapján közzétett törvénymódosítás-tervezet ellen a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is tiltakozott.

TASZ: A Nagy Testvérnek kedveskednek

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontja szerint "az elektronikus hírközlési törvény módosításával kedveskedik három minisztérium a Nagy Testvérnek". Mivel jelenleg csaknem tíz millió mobil és 3,3 millió vezetékes telefon előfizető van az országban, ami szinte az egész lakosságot lefedi, a telefontársaságok által kötelezően nyilvántartott adatok segítségével bárkinek az elektronikus kommunikációja és a mozgása könnyen nyomon követhető - érvel a civil szervezet.

A tervezett törvénymódosítás fenntartja a hatályos törvény által előírt cél nélküli, készletező jellegű adatkezelés lehetőségét, ami ellentétes az alkotmánnyal. "A módosítás azonban nem csak alkotmányellenes, hanem a hírközlési hálózatokban keletkezett adatok tárolásáról szóló 2006/24/EC európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezéseivel sincs összhangban, holott a módosítást pontosan az uniós irányelv átültetésével indokolja a GKM."

A TASZ szerint a módosítás lazítja a személyes adatok védelmét szolgáló, eddig is meglehetősen gyenge garanciákat, "és láthatóan a nemzetbiztonsági szolgálatok kívánságlistáját kívánja törvénybe önteni. Valószínűleg a szerzői jogvédők is jelen voltak, amikor a törvénytervezetet tollba mondták, mert egy új rendelkezés akár nekik is hozzáférést biztosítana az adatainkhoz".

Míg az európai irányelv azt írja elő, hogy "az egyes tagállamok nemzeti joga által meghatározott súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése" érdekében kell a telefonos, internetes forgalmi adatokat tárolni, a GKM-tervezet nagyvonalúan megengedi, hogy "a közbiztonság védelme és a bűncselekmények üldözése céljából, illetve nemzetbiztonsági, honvédelmi érdekből" rögzítsék és továbbítsák a személyes adatainkat.

A TASZ szerint úgy tűnik, a GKM szívügyének tekintette, hogy a fájlcserélők ellen is hathatósan fel lehessen lépni a fenti célokból összegyűjtött adatok alkotmányellenes kiadásával, ezért a tervezetben azt olvashatjuk, hogy "az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából - az adott cél eléréséhez szükséges mértékben - megállapítani, és átadni vagy hozzáférhetővé tenni az érintett felhasználó, illetve előfizető helymeghatározási adatait az arra törvényben felhatalmazott szervek részére".

A TASZ megérzését mi is meg tudjuk erősíteni: Szinger András, az Artisjus ügyvéde január közepén a közös jogkezelő szervezetek nevében az Indexnek nyilatkozva azirányú kérdésünkre, hogy a polgári peres eljárásokban hogyan fogják azonosítani a jogvédett alkotásokat szerintük törvénytelen módon megosztó felhasználókat, azt mondta hogy a szerzői jogi törvénybe tavaly beépítettek egy uniós irányelvet, "mely szerint az ilyen esetekben a közreműködő szolgáltatóknak, így például az internetszolgáltatóknak adatszolgáltatási kötelezettségük van".

MTE: Online hozzáférés a nemzetbiztonságnak

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) jogi álláspontja szerint a tervezett módosítás nem felel meg sem a jogharmonizációs kötelezettségnek, sem a magyar jogszabályoknak, ezért az MTE javasolta, hogy a jogalkotó vizsgálja felül a jelenlegi módosítási javaslatot, és annak átdolgozásába vonja be az érintett hatóságokat - köztük a Nemzeti Hírközlési Hatóságot és az Adatvédelmi Biztos Irodáját -, illetve a piaci szereplőket.

Az MTE részletes véleményt készített a GKM számára, mely szerint a harmonizációs célú törvénymódosítás több ponton ellentmond az uniós irányelvnek.[/b] Az adatkezelésre vonatkozóan túlterjeszkedik az irányelv által előírtakon: az irányelv kérésre történő adatszolgáltatásról szól, súlyos bűncselekmények esetén. A GKM tervezete ezzel szemben "folyamatos online hozzáférést biztosítana a nemzetbiztonságnak, megszüntetve az ellenőrizhetőséget és átláthatóságot" - áll az MTE szakvéleményében.

Ebből az a probléma is keletkezhet a végrehajtás során, hogy az adattörlést nem lehet végrehajtani 2 év múlva, mert amihez a nemzetbiztonság hozzáfér, azt nem szabad törölni. "De ha mindenhez hozzáfér, akkor nem tudják majd a szolgáltatók, hogy mit törölhetnek, ez mind adatvédelmi, mind gazdasági szempontból problémás". Az irányelv előírja, hogy eljárásrendet és szankciót kell kialakítani a jogosulatlan adatkezelésre, ez teljes mértékben hiányzik a tervezetből az MTE szerint.

Az irányelv csak bűnüldözési célú adatkérésről szól, a GKM-tervezet viszont például a nem fizető adós helymeghatározási adatait is kiadhatóvá teszi, ami az irányelvtől teljesen eltérő cél - állítja az MTE.

Az uniós irányelv minimum 6 hónap, maximum 2 éves adatmegőrzést ír elő, ezzel szemben a magyar törvénytervezet az adatkezelésre 2 év és 30 napot ad. "Az irányelv infrastrukturális beruházást igényel mind az üzleti szféra, mind az államigazgatási szervek részéről, többek között ezért is kezeli 16 tagállam fenntartással az irányelv hatályba léptetését". Az MTE álláspontja szerint Magyarországnak is ezt kellene tennie.

A TASZ és az MTE is kifogásolja, hogy az EU az internet-hozzáféréssel, az internetes telefonálással és az internetes elektronikus levelezéssel kapcsolatos hírközlési adatok rögzítésére vonatkozó szabályok átültetésére 2009. március 15-ig adott időt a tagállamoknak (eddig ezeket nem is kellett nyilvántartani), ám Magyarország siet, és nem törődik azzal, hogy 16 EU tagállam ezt későbbre halasztotta.

Péterfalvi: Sértheti a szükségesség és arányosság követelményét

A törvénymódosítás tervezetét a közigazgatási egyeztetés folyamata során Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is véleményezte.

A szaktárca számára készült szakmai észrevételeiből kiderül, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása keretében feldolgozott adatok megőrzésével kapcsolatban "a 29-es adatvédelmi munkacsoport többször kifejezte aggodalmát a forgalmi adatok ilyen tömeges megőrzése miatt. Kifejtette, hogy a forgalmi adatok megőrzése sérti az emberi jogokról szóló európai egyezmény szerint az egyént megillető magánélet tiszteletben tartásához, valamint a közlés bizalmasságához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. [...] A tagállamok tehát a terrorizmus elleni küzdelem nevében nem fogadhatnak el bármilyen, általuk szükségesnek vélt intézkedést."

A munkacsoport megkérdőjelezte, hogy a tagállamok hatóságai valóban kellő bizonyítékokkal indokolják-e a kötelező és általános adatmegőrzést, továbbá kétségeit fejezte ki az adatmegőrzési időszakok felől. A súlyos bűncselekmény fogalmát - tekintettel a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre - szerintük pontosan definiálni kell, mert kizárólag a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem céljából, mintsem meghatározatlan "súlyos" bűn elleni küzdelem céljából őrizhetők az adatok.

A munkacsoport szerint az adatok kizárólag egyedileg meghatározott bűnüldöző szervek számára lehetnek hozzáférhetők, a megőrizendő adatok mennyiségét minimálisra kell szorítani, és a közrend céljára megőrzött adatokat el kell különíteni az üzleti célú adatkezelésektől.

A magyar törvénymódosítás-tervezettel kapcsolatban Péterfalvi kifogásolta a tervezet előlapján szereplő "nem nyilvános" jelölést. "A tervezet az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvénynek a jogalkotás nyilvánosságáról rendelkezései értelmében nyilvános" - írta az adatvédelmi biztos Kákosy Csaba GKM-kabinetfőnöknek címzett szakvéleményében.

További megállapításai részben egybecsengenek a TASZ és az MTE által is megfogalmazott adatvédelmi kifogásokkal: "A bűnüldözési, nemzetbiztonsági és honvédelmi célú adatmegőrzési kötelezettségről szóló rendelkezések jelentősen lazítanak az irányelv szigorú szabályain, és a hatályos Eht. rendelkezésein. Ez a módosítás álláspontom szerint sértheti az alkotmányos alapjogok korlátozása esetében alkalmazott szükségesség és arányosság követelményét." - áll Péterfalvi szakvéleményében.


Téma: Ezek nyakunkra hozzák az igazi terrorizmust!
zmb
2007. március 10. 17:15 | Sorszám: 22
Ha bírják a magyar nyelvet (mert mondjuk ők vagy szüleik innen származtak el), akkor fel sem fognak tűnni a karhatalmi erők soraiban. Tkp. ha esetleg még ráadásul kettős állampolgárok is, akkor akár lehetnek mindkét ország állományának tagságában is. Hogy van ez?

Téma: Radikalizálódik az egyetemi ifjúság
zmb
2007. február 04. 19:41 | Sorszám: 18
A fiatalok nem hülyék. Hamar rájönnek egy-egy kijózanító pofon után a történésekre. És nem kell nekik semmit sem mondani, még óvatosan sem. Egy kérdés, egy válasz. Újra félszavakból, a sorok közt is megértjük egymást. "Te zmb, ez régen is ilyen volt? Akkor is ez volt, ilyenek voltak?" Mire zmb: "Á, dehogy, mit képzelsz?! Akkor a végén már jobb(ak) volt(ak)".

Téma: Olvastátok? (5.)
zmb
2007. március 26. 08:24 | Sorszám: 258
mondjátok, ez már a végső stádium?
vagy ebben a elmebomlott állapotban még nem szállítják be a sárgaházba? ez még kevés?
http://index.hu/velemeny/eheti/antiszem/

Téma: Készüljönk - Látogatólk jönnek.
zmb
2007. március 05. 22:55 | Sorszám: 8
Szegény. Amennyi nickemet kitiltották ott ... mint most tegnap is. Nem élt sokáig, pár hónapot - az igazságot, őszinteséget, egyenes beszédet nehezen viselik odaát.

Téma: A BRFK feljelenti a kondort bontokat
zmb
2007. február 05. 21:22 | Sorszám: 135
Megbukott a rezsim hugyostóriája.
Eleve a yard terelte a gyöpre a népeket.
http://gondola.hu/cikkek/52686

Téma: Szembenézés ???
zmb
2007. január 26. 21:01 | Sorszám: 6
Érdemes elolvasni?
Egyáltalán, letölteni?
Vagy csak a szokásos neolibsi uszítás (a zorbán!)?

Email a webmesternek | Gondola