Dőre ki a lenyugvó napba néz
Ott éj közelg
Én mindig a felkelőt lesem
Új magyar feltámadást várok
(Szathmári Károly)
A jobboldali-konzervatív nagygyűlés szónokai mondták a parlamenti választás első fordulóját követően, hogy döntetlenre állunk, de ha sokat és jól dolgozunk az elkövetkező két hétben, akkor a magunk javára fordíthatjuk a választás eredményét.
Tehát patthelyzet közeli állapot volt ismét, akárcsak az előző parlamenti választások alkalmával. Az alapvető krízis-helyzeten semmit sem változtatott volna akár ha nyerünk néhány szavazattal, mandátummal, akár ha vesztünk néhány parlamenti hellyel. De végül is vesztettünk, vesztett ismét a polgári, keresztény-konzervatív oldal.
A fő probléma hazánk siralmas állapota mind a gazdasági- kulturális helyzet, mind a közéleti-társadalmi szétszabdaltság, nagyfokú különbözőségek, szemben állások vonatkozásában. Mindennek az egyén, az egyszerű választópolgár a kárvallottja akár látja, akár nem az ország, a nemzet szellemi-lelki leromlását, pusztulását. Akár tudja, akár nem akarja tudomásul venni a magyarság, a magyar értékek és magyar érdekek védelmének fontosságát. Sokan nem érzik a jó és a rossz ádáz szembefeszülését, a magyarság felemelkedését hozóélet-igenlők valamint a pusztulást, a magyar halált hozók táborának egyértelmű szemben állását, élet-halál küzdelmét. Mindez az ideológiák különbözőségének (jó illetve avitt volta), kényszerű ellentéte és összetűzése révén zajlik a magyar társadalom közéleti színpadán.
Ezen bevezetőből egyértelműen kitűnik, hogy az avitt, idejétmúlt ideológiák, világnézetek továbbélése és követőik, védelmezőik ádáz utóvédharca a nemzeti keresztény-konzervatív értékek ellenében okozza az ország, a nemzet tényleges és lényeges bajait, a gazdasági, kulturális és mentális csődhelyzetét.
Az ide vezető okokat próbálom meg röviden, vázlatosan összefoglalni, és megkísérlem a megoldást jelentő fő célok, tennivalók megfogalmazását, mert mint arról fentebb szóvolt, a tennivalók ugyan azok akár vesztettünk, akár ha nyertünk volna.
A mostani krízishez vezető okként egyértelműen megjelölhető a gazdasági, társadalmi rendszerváltás elmaradása. Bizonyos értelemben jogi vonatkozásokban történt változás a parlamenti demokratizmus érvényesülése terén, a közélet demokratikus kiteljesedését illetően.
Mindezek elemzése sokak által és sokféleképpen megtörtént, egyesek szerint csak módszerváltás következett be. A kerek-asztal tárgyalások során ennyire futotta.
A gazdasági törvények ellentmondásosságáról mindenképpen megállapítható, hogy a legfőbb probléma a privatizációs törvény megalkotásának elmaradása volt, de nagy gyorsasággal kodifikálták a különböző társasági törvényeket és az átalakulási törvényt. Ennek következtében megkezdődhetett nagy elánnal az úgynevezett spontán privatizáció, melynek során érvényesülhetett a „kapcsolati tőke” és a hálózatok színre lépése, amelynek következtében éppen a megbukott-megbuktatott rendszer élcsapata jutott erős gazdasági pozícióba mindenféle kontrol nélkül a privatizációs törvény hiánya miatt, melynek védelmezni kellett volna a nemzeti vagyont. Így aztán a nemzeti vagyon erősen és gyorsan leértékelődve kerülhetett magántulajdonba, ráadásul a kapcsolati tőke révén a régi nomenklatúra jutott százmilliós hitelekhez nagyon könnyen, tehát ők privatizálhattak.
Mindeközben az első demokratikusan megválasztott parlament által kinevezett miniszterelnökre és kormányára erőteljes politikai nyomás is nehezült, mondhatni politikai-gazdasági zsarolás keretében
az ellenőrizetlen privatizációval párhuzamosan. (Ezt is már sokan és részletesen megírták.)
Ki kell hangsúlyozni, hogy akkor még jobbára politikai nyomás nehezült a polgári-konzervatív kormányzatra, de a háttérben szépen gyarapodott, erősödött a gazdasági hatalom a korlátozás nélkül működésbe lendült (a lendület azóta tart) párt- és KISZ-funkcionáriusok vállalkozásaiban.
(Ez az egyre erősödő gazdasági elit azután hamarosan beépül, színre lép a politikai közélet terén is, amint azt majd látni fogjuk.)
A gazdaság természetesen gyorsan és látványosan összeomlott, és a nagyfokú munkanélküliség, valamint a magas infláció következtében a magyar társadalom minden rétege megroggyant a kiváltságos élcsapat-nomenklatúra kivételével. Az elégedetlenség a tömegekben egyre nőtt, aminek egyenes következménye lett a Horn-kormány hatalomra kerülése, és a kétharmados többségű koalíciós kormányzat megalakulása.
Ezt követően a privatizáció még jobban felgyorsult, a nemzeti vagyonvesztés fokozódott, a kapcsolati tőkével rendelkezők tovább gyarapodtak, gazdagodtak.
A polgári ellenzék nem igen jutott szóhoz, közbelépni nem tudott. Így aztán jól degeszre tömhették zsebeiket a régi-új burzsoázia kiváltságos egyedei, a magukat egyre aktivizáló hálózati erőkkel szövetkezve, egybefonódva. Ennek újabb folyamánya lett a gazdasági-társadalmi hanyatlás és különféle megszorító intézkedéseket (B. csomag) kellett hozni a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében. Az ország adósságállománya is gyarapodott.
A harmadik demokratikus parlamenti választások újabb kormányváltást hoztak 1998-ban, ismét a polgári, keresztény-konzervatív erők kerültek kormányzati pozícióba, erősen leromlott gazdaságot és üres kasszát örökölve.
Nagy elszántsággal láttak munkához és mozgósítani tudták a különböző társadalmi civil szerveződéseket, közép- és kisvállalkozásokat, a különféle társadalom-és gazdaságfejlesztő program beindításával, elsősorban a családtámogatás, lakásépítés, vállalkozásélénkítés terén. Fejlődésnek indult a gazdaság, sok új létesítmény épült (Széchenyi terv), és még egy árvíz utáni lakás-újjáépítési program is megvalósult.
Mindeközben az utódpárti funkcionáriusok (élcsapat) újburzsoáziája és az aktivizálódó hálózati egyének még jobban összefonódtak, és gazdasági hatalmukkal, százmillióikkal, milliárdjaikkal beépültek a baloldali pártvezetésbe, sajátos bájt kölcsönözve a proletár élcsapatnak. Akik aztán harcos ellenzékiként kígyót-békát, mindenféle hazugságot kiagyaltak a polgári-konzervatív kormányzat munkájára, a kormánytagok és a koalíciós polgári pártvezetők tevékenységét illetően. Természetesen ehhez minden támogatást megkaptak, mondhatni maximális támogatásban részesültek a balliberális kezekben lévő médiumoktól, túllicitálva az utódpártok balliberális élcsapatának minden hazug vádját. Ez az elementáris ballib-mediális össztűz természetesen hatott a félrevezetett, tájékozatlan proletárnak megmaradt tömegekre, hiszen a korábbi élcsapat tagjai beszéltek hozzájuk, a számukra megszokott, érthető nyelvezettel, retorikával.
Nem sok jóval kecsegtetett a következő parlamenti választás, hiszen most már erős gazdasági, financiális bázis is párosult a balliberálisok aknamunkájához. Tudatos volt a balliberális milliárdosok beépülése az utódpártba és ezt elfogadták a különféle platformjaik, akik pedig baloldaliként definiálják magukat a mai napig is. Nemigen törődtek a milliárdos magántőke profitéhségével a dolgozók, a baloldali munkások terhére, kárára. A baloldali munkástömegeket minderről tájékoztathatták, felvilágosíthatták volna együtt érzően a baloldali értelmiségiek, s ez egyszersmind felveti a baloldali értelmiség árulását, mert ők igazán elmagyarázhatták volna (elmagyarázhatnák) a megszokott nyelvezettel a milliárdos burzsoá balliberális magántőke-tulajdonos profitéhségét és kizsákmányoló mivoltát. Továbbá a baloldali értelmiségieknek igazán ismerniük kell a szociáldemokrácia tényleges elveit, azt a szociáldemokráciát aminek deklarálni szeretné magát a lenini-sztálini-kádári terror tudományos szocializmusának bolsevik utódpártja, a Magyar Szocialista Párt. Igen, szeretné, mert már rájöttek, hogy a létezett szocializmus végérvényesen megbukott, és nem érzik jól magukat, még mindig a kádári szocializmus bőrében tetszelegve.
Szociáldemokrata azonban nem lehet senki kinyilatkoztatással. A magyar történelmi munkásmozgalmi múltba ágyazódóan a szociáldemokráciának, és egy szociáldemokrata pártnak is megvannak a szerves történelmi hagyományai. Éppenséggel ezt a szervesen fejlődni képes magyar szociáldemokrata létet verték szét a kommunisták, akiknek utódpártja a mára szégyellni való MSZP. Tehát súlyos árulásban vétkesek a baloldali értelmiségiek a baloldali munkástömegekkel szemben, amikor nem leplezik (nem leplezték) le az utódpárt MSZP, milliárdos bolsevik élcsapatának nemzetrontó rémuralmát.
A baloldali értelmiségnek azon kellene munkálkodni, hogy visszaállítsák a magyar munkásmozgalmi múltból szervesen hagyományozódó történelmi Szociáldemokrata Pártot, és megerősítsék azt, elsőként az elrabolt vagyonának visszajuttatásával, amelyet az utódpárt élvez, bitorol. Továbbá rehabilitálni kellene a régi meghurcolt, elüldözött szociáldemokrata vezetőket a magukat baloldalinak mondó kommunista utódpárti bolsevik, milliárdos élcsapat elmarasztalásával.
Így érkeztünk el a 2002-es demokratikus parlamenti választáshoz a milliárdos balliberálisok által kézben tartott és lefizetett ballib-médiumok elementáris össztüze közepette, amelyet a polgári, keresztény-konzervatív kormányzati erőkre és képviselőikre zúdítottak.
A kormányzati koalíció tagjai és a koalíciós pártok képviselői pedig eléggé meghunyászkodva, csendes modorban elviselték a szitkozódásokat arra alapozva, hogy mégis csak értékeli majd, és saját bőrükön is érzik a választó polgárok a polgári kormány erőfeszítéseit és elért eredményeit.
Nem gondoltak a ballib-médiumok által minduntalan sulykolt hazugságáradat valóságos célba jutásával, amelyek a sajátságos nyelvezettel bizony termékeny talajba jutottak a megtévesztett, félrevezetett proletárnak megmaradt munkástömegekben, hiszen a korábbi élcsapat szólt hozzájuk a megszokott nyelven. És hát a gyűlöletbeszéd fogalomkörét is bőségesen kimerítették, de hát ők értenek ehhez a legjobban, természetesen a másik oldal képviselőit rágalmazzák ezzel minduntalan.
A magyar ember jogosan gyűlöli a nemzetellenes, bolsevik-balliberális ideológiákat, nézeteket személyektől függetlenül. Itt nem gyűlölet-beszédről van szó, hanem a magyarellenes gonoszság és gazság (gazemberség), a magyar nemzeti értékek és érdekek ócsárlását, semmibe vételét hirdető és képviselő nézetekről, ideológiákról. Ezen ideológiák számára a nemzet nem értékkategória.
Nemzeti identitásunk, nemzeti önérzetünk számára káros, gonosz és rossz, ócsárló nézeteket, ideológiákat jogunk és kötelességünk gyűlölni. Ezen nézetek képviselőit jogosan vetjük meg, és főképpen szánalmat érzünk irántuk, elsősorban akkor ha e hazában élőkről van szó. A balliberális, bolsevik globál-internacionalisták gyűlöletbeszédeikben pedig ténylegesen a magyarságot gyűlölik (mi sokkal jobban tudunk gyűlölni – mondják), és nem valamilyen ideológiát, mivel a magyarság-eszmény, a magyar haza szeretete nem ideológia, hanem nemzetmegtartó erő.
A magyarság viszont – a hazát szerető, a nemzeti értékeket és érdekeket védő emberek – a mocskolódó, rút és gonosz, a nemzetükre, hazájukra káros nézeteket, ideológiákat jogosan gyűlölnek a nemzeti új progresszió jegyében. A magyarságot mocskoló, gyűlölködő ideológiák szekértolói, képviseletükbe szegődött egyének pedig maguk tehetnek arról, hogy nem tudnak felhagyni magyarsággyűlöletükkel, amiért kiérdemlik a nemzet megvetését és egyben szánalmát is. A bolsevik, balliberális eszmeiséget képviselő baloldaliak igen is gátlástalanul rárontanak népükre, Magyarország népére, ha csak tehetik. És hát merik és teszik is szorgalmasan, folyamatosan. Ebben maximális segítséget, muníciót kapnak a balliberális médiától és ezek működését támogató hasonló szellemiséget képviselő milliárdosoktól, a milliárdos bolsevik élcsapattól. Ebben az az igazán megdöbbentő, – ezt érdemes végiggondolni – hogy a magyar nép munkája által képződő búsás jövedelmeik egy részét a magyar nemzet gyalázására, a magyar eszmeiség ócsárlására, a magyar értékek szüntelen semmibe vételére fordítják (fordíthatják!) a médián keresztül a félművelt és a magyar kultúrát, műveltséget valamint a magyar hazaszeretetet megvető szószólók, képviselők által.
A polgári kormánykoalíció párjainak vezetői még azt a hibát is elkövették, hogy a balliberális ellenzéket elfogadták igazi baloldali pólusként és nagy erőként feltűntetve őket, mintegy lovat adtak választóik alá: hát persze, igen, mi vagyunk a baloldali erő.
Mi más lehetett az eredmény, másodszor is visszajött az utódpárt élcsapata 2002-ben, most már teljes gazdasági fegyverzettel, amelyet hamarosan még bővített is, egy kényszerűen elviselt puccsal, további milliárdosokat bevonva az úgynevezett baloldali kormányba. A polgári ellenzéknek fel kellett volna figyelni arra, hogy ezek a milliárdos elvtárs-urak (harsogva az internacionálét) most már nagyon együttműködnek a globalizált nagytőkével, és minden támogatást meg is kapnak tőlük, természetesen nem önzetlenül, és következésképpen megvalósult a nagyfokú eladósodás, amelyet a balliberális médiumok segítségével szépen el tudtak adni választóiknak a megszokott módon.
Sőt a ballib-médiumok beleerősítettek, most már személyiségükben is egyre durvábban és intenzívebben támadták a polgári-konzervatív politikusokat, bízva abban, hogy gyalázkodásaikkal, mocskolódásaikkal továbbra is termékeny talajra találnak eddigi választóikban.
A polgári, keresztény-konzervatív (nemzeti) ellenzék vezető pártja részben észlelve a veszélyt, szélesebb alapokra helyezte bázisát, létrehozva egy szövetséget, a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget. Erre nagy szükség volt, kellettek a polgári körök, a különböző szövetségi platformok. Azonban a létrejött formai keretek köré nem tudott szervesen bővülni, kifejlődni a tartalmi bázis, elsősorban az intenzíven, agresszíven szüntelen támadó és mocskolódó kormányzati tényezőkkel kényszerűen megvívandó csaták miatt, hiszen a kormány az ellenzék ellenzékét játszotta. Ezzel terelte el a figyelmet a gyenge színvonalú hiányos és káros kormányzati tevékenységről.
A választási hajrában még a Szövetség munkástagozatának szereplése is nagyon elhalványult.
Nem szolgálta a polgári, keresztény-konzervatív erők összefogását és erősödését a továbbra is megtartott „egy tábor, egy zászló” elvhez való ragaszkodás; nem látszott kialakulni valamilyen, még oly laza kötődés, együttműködés (semmilyen háttértevékenység sem) kisebb jobboldali pártok, szervezetek irányába. Még az MDF-fel is romlott a viszony.
Minden esetre az erős baloldali pólus manifesztálása meg szűnt immár, egyre inkább kivehető volt a fideszes és kereszténydemokrata politikusok megnyilatkozásaiból, hogy itt luxus-baloldalról van szó, és milliárdos pártvezetőkről és pártaktivistákról, akik a globális gazdasági erők, nemzetközi pénzügyi körök lobbi-hálójába kerültek, azt szolgálják minden kritika nélkül, nagy károkat okozva a magyar gazdaságnak. Elsősorban az eladósodás intenzív fokozásával és a korrupció nagyfokú elburjánzásával. A ballib-médiumok természetesen továbbra is teljes mellszélességgel az utódpártban egyre nagyobb szerephez jutott (lásd puccs!) volt fiatal párt- és KISZ-funkcionáriusok bolsevik élcsapata mellé álltak, azok megszokott nyelvezetével közvetítve a maszlagot a még mindig nagyszámú felvevő közeg felé. (Itt feltétlenül meg kell jegyezni, minden kegyeletsértő szándék nélkül, hogy az elmúlt négy évben bizony sok idős, korábbi emeszpés szavazó eltávozott, elhunyt, de sajnos a fiatalok köréből részben megtörtént a pótlás.)
Ilyen felemás körülmények között érkezett el az újabb parlamenti választás ideje, s bizony nem volt egyértelmű a polgári, keresztény-konzervatív erők meggyőző fölénye. Az utolsó hónapok kampány finise ugyan jónak volt mondható, főképpen a Szövetség elnökének országos szereplése révén, amelynek során most már egyre világosabbá tette, hogy a magyar értékek és magyar érdekek ellenében tevékenykedő kormányzati koalíció van hatalmon és a magyar jövő érdekében igen is változásra, kormányváltásra van szükség. Mégpedig nemzeti kormányra van szüksége Magyarországnak.
A két miniszterelnök jelölt televíziós vitája nem hozta a Szövetség elnökének egyértelmű felülkerekedését, de szándéka szerint valóban megmutatkozott a szembenálló fél és táborának féktelen agresszivitását, gátlástalanságát és pökhendi, lekezelő modorát. Ezt a polgári-keresztény erők képviselői, a magyar jövőt féltők jól látták, de a másik félrevezetett és átvert, a balliberális média-manipulálás által megdolgozott választóknak még talán imponált is.
Az ezt követő szövetség-elnöki interjúkban, beszélgetésekben már elhangzottak jobban érvelő megállapítások, de néhánynak már televíziós vitában is el kellett volna hangoznia.
Ilyen téma például a Köztársaság megvédése, amelyet a balliberális oldal vetett fel képmutatóan. Itt meg kellett volna világítani egyértelműen, hogy az a bizonyos köztársasági ruházat is átszabásra, igazításra szorul, mégpedig a Magyar Köztársasághoz méltóra. Itt is szóba kellett volna hozni, hogy a Magyar Köztársaság vagyonának a megvédése az igazi feladat, amit a polgári, keresztény-konzervatív kormányzat majd megvalósít, sőt – ezt is ki kellett volna emelni – a lehetséges mértékig vissza is szerzi azt, amint arra már példával is szolgált a Főügyészség beadványa.
A vitában még okvetlen meg kellett említeni – hiszen ezt sokan nézték a másik oldalról is – a statisztikai hivatal teljes vezérkarának törvénytelen leváltását, és azt követően a statisztikai számítások módszerének megváltoztatását, amely a balliberális kormányzat szájíze szerint történt. Ezzel hátrább lehetett volna szólítani az agarakat, a nagymértékű számhalmazok valóságos értékét, amellyel a vitapartner operált.
Összességében mégis bizakodóan várhatták a polgári keresztény-konzervatív oldal választói az április 9-i szavazást.
Természetesen volt remény, de a sikertelenség ellenére, jó érzékkel már másnap csatasorba állt a Szövetség teljes vezérkara, és harcba hívták, mozgósították a kormányváltást igenlők táborát, hogy kitartó, sok munkával a polgári-keresztény oldal javára fordítsák a választás eredményét.
Talán ekkor hangzott el először egyértelműen a szövetség elnöke részéről, hogy nemzeti kormányra van szüksége Magyarországnak. Valóban, minden ezt támasztja alá, a fentebb leírt okfejtések is.
Az MDF vezetői ugyanakkor ezt nem érezték, de a rájuk szavazó polgári, keresztény-konzervatív (a konzervatív nemzetit, a nemzeti hagyományok védelmezését jelenti) szavazók minden bizonnyal ezt jól érezték, hiszen sokan az első fordulóban is azért szavaztak az MDF-re, hogy ne vesszen el a 3-4 % a jobboldalról. (Így történt ez már az EU parlamenti választáskor is.)
Az MDF vezetőinek szűkkeblűsége, sértettsége ellenére a választókban bizonyára meg volt a kellő bölcsesség, és a Fidesz-KDNP jelöltekre szavaztak, hiszen az első fordulóban is egyértelműen a kormányváltásra voksoltak, új nemzeti kormányt akartak.
A választási végeredmény nem ezt hozta, nem alakulhatott meg Magyarország nemzeti kormánya.
Most hát vegyük számba röviden a fő tennivalókat, amelyek akkor is ezek lennének , ha sikerült volna a nemzeti kormány megalakítása, legfeljebb a hangsúlyok kerülnének más-más cselekvésekre.
Valóban csak röviden és vázlatosan, hiszen a fentebb leírtakból szinte egyértelműen következnek a tennivalók is.
Egy-két témát összefoglalóan még is kiemelnék.
Legfőbb tennivaló a Fidesz Szövetség kiszélesítése, bővítése valamint a majdan létrejövő egy-két új szövetség közötti együttműködés kialakítása. Látszik, hogy még mindig nagy az ellenfél tábora, és hát értük is (a megtévesztettekért, félrevezetettekért), de legfőképpen a Magyar Köztársaság érdekében a következő 2010-es választáskor el kell érni a nemzeti kormány kétharmados többségét. Ez pedig csak együttműködő Szövetségek révén valósulhat meg. Semmiképpen nem adhatjuk alább a kétharmados többség megszerzésének céljánál és ezt a munkát rögvest meg kell kezdeni az új parlamenti ciklus beindítását követően.
Először a nemzeti oldal kis pártjainak, szervezeteinek szövetségéről röviden.
Mindenek előtt egy harmadik út típusú több résztvevős szövetségre gondolok, amelyben részt vennének még a magyar történelmi pártok – parasztpárt, kisgazdapárt, …– még valóságosan életben lévő kis közösségei, és néhány egyre erősödő nemzeti civil Társaság. A Harmadik Út Szövetség fő ideológiáját a történelmi parasztpárthoz tartozott népi írók által kimunkált ország-építő és nemzet-megmentő eszmerendszer képezné, azaz a harmadik út tematikája, illetve annak továbbgondolt és továbbfejlesztett módozata. (A Jobbik Magyarország Mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (megfiatalítva) lehetne ennek továbbra is a fő szervező ereje.) Egy ilyen szövetséggel szemben sokkal kisebb lehetne az ellentábor, főképpen az ellenséges media részéről az ellenvetés, a támadási felület, hiszen a magyar társadalom széles spektruma képviseltetné magát ebben.
Ennek következtében a Fidesz Magyar Polgári Szövetséggel is könnyebben tető alá lehetne hozni egy szorosabb együttműködést.
Gondolom az MDF is gondolkodhatna valamilyen szövetségi formációban, amelynek együttműködését semmi sem akadályozná a másik két szövetséggel.
A nemzeti oldal így megvalósuló együttműködése minden bizonnyal meghozná a kétharmados parlamenti többséget. (Az egyes szövetségek programjának magja meglévően adott, amelyekből kialakulhat majd a közel azonos választási program. A szövetségek szövetségének nemzetmentő programja.)
Ahogyan a nemzeti oldal ilyen felállású építkezése és együttműködésének folyamatos erősödése, bővülése végbe megy, úgy hatással lesz ez a még félrevezetettek, megtévesztettek egy részére is, mert majd belátják, ez értük is történik. (A balliberális oldalon is megindulhat egy erjedés, esetleges felbomlás, szétesés egy igazi szociáldemokrata pártformáció létrejöttével, illetve a történelmi szociáldemokrata párt megerősödésével. Ez már az ő gondjuk.)
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség bizonyára egyre határozottabban rá áll arra az útra , amely egyértelmű céllá tűzi ki egy nemzeti kormány folyamatos működését. Ezt szolgálja majd a strukturális és tartalmi bővülése, fejlesztése is. A Fidesz-KDNP együttműködés is tovább erősödik, a nemzeti oldal kétharmados parlamenti többségének elérését nem tévesztve szem elől.
Egy lényeges szempontot itt felvetnék. Fel kell hagyni az eddigi sokat erőltetett nemzeti minimum hangoztatásával és határozottan a nemzeti maximum programját kell megalkotni a szövetségek együttműködése során., hiszen végveszélyben van a magyar nemzet gazdasági, kulturális és lelki identitása. Maximális erőfeszítésekre van szükség nemzetünk életerejének fokozása és demográfiai hanyatlásának megállítása érdekében.
Mindehhez pedig szükség lesz a létrejövő egyéb kisebb-nagyobb polgári, keresztény-konzervatív szövetségek folyamatos együttműködésére.
A nemzeti, keresztény-konzervatív oldal kétharmados parlamenti többsége felvetheti majd egy alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását is a Magyar Köztársaság új alkotmányának megalkotása, valamint a parlamenti alsóház és felsőház életre hívása érdekében.
Az új magyar alkotmány külön passzusának kell tartalmazni a magyar érdekek, magyar értékek és a nemzeti jelképek ellenében, sérelmére elkövetett bűntényi tényállás megállapítását.
Ez a mi közös dolgunk 2010-ig az eshetőségeket számba véve.
(Budapest, 2006. április 24.)