Ugye nem bánod, ha bemásolok ide egy rövidke Heti Válasz cikket:

Éveken át próbálták náci múltúnak feltüntetni Kurt Waldheimet. Egyetlen bűne az volt, hogy kétszeres ENSZ-főtitkársága után saját hazájában, Ausztriában elindult az elnökválasztáson. A szociáldemokraták, akik addig saját felségterületüknek tudhatták e tisztséget a második világháború utáni Ausztriában, nem riadtak vissza semmilyen eszköztől, hogy megpróbálják lejáratni a volt főtitkárt.

A történet 1986 márciusában kezdődött, az osztrák elnökválasztás előtt. A szocialisták Kurt Steyrer volt egészségügyi minisztert indították a nemzetközileg is jól ismert Waldheimmel szemben. Későn döbbentek rá, hogy jelöltjüknek alig van esélye, ezért tervet dolgoztak ki Waldheim lejáratására. Háborús bűnökkel és nem utolsósorban antiszemitizmussal vádolták meg az ENSZ volt főtitkárát. Mindkettő olyan vád - ellentétben a kommunista múlttal -, amely ha valamely politikuson "megtapad", szalonképtelenné teszi a nemzetközi életben. Fred Sinowatz szocialista kancellár nyilvánosan arra tett utalást egy újságcikk alapján, mintha Waldheimnek a náci időkből takargatnivalója lenne. Nevezetesen, hogy az SA-nak volt a tagja.

A nyilvánvaló rágalmakat Waldheim és a Néppárt nem is méltatta válaszra. Ez hiba volt, mert a politikus elleni akciókba bekapcsolódott a Zsidó Világkongresszus (JWC). Egy volt CIA-ügynök ezzel kapcsolatos könyvéből megtudható, hogy Reagan elnök csak vonakodva tett eleget a JWC és a nemzetközi sajtó egy része nyomásának, hogy Ausztria volt külügyminiszterét és az ENSZ korábbi főtitkárát "watch-listára" helyezze, és lényegében kitiltsák az Egyesült Államokból.

Az osztrák választókra a kívánttal éppen ellenkező hatást gyakorolt az elnökválasztási kampányba történő külső beavatkozás. Nem eltántorította, hanem a "csak azért is" érzéstől vezérelve bátorította őket, hogy a konzervatív jelöltet támogassák. Nagy szavazattöbbséggel megválasztották Ausztria elnökének. Hivatalba lépése után a támadások nem csitultak, pedig egy nemzetközi történészbizottság alapos vizsgálata egyöntetűen megállapította, hogy semmilyen bűn nem terheli. A vizsgálati időszak alatt New Yorkban a JWC, és világszerte több befolyásos tömegtájékoztatási eszköz igyekezett a történészbizottság munkáját úgy feltüntetni, hogy az a bécsi kormány ellenőrzése alatt áll, és éppen ezért nem várható tőle tárgyilagosság.

Ez sem volt elegendő, néhány nappal a vizsgálati eredmény átnyújtása előtt újabb szenzációt repítettek világgá, 1988. február 1-jén. A hamburgi balliberális hetilap, a Spiegel, amely a Waldheim elleni propagandaakciók fontos német nyelvű szócsöve volt, Jugoszláviából egy táviratot hozott nyilvánosságra, amely egyértelműen bizonyítani szándékozott Waldheim háborús bűnösségét.

Az 50 ezer német márkáért beszerzett dokumentum azt bizonyította, hogy az osztrák köztársasági elnök a második világháború idején Jugoszláviában katonatisztként 4224 személy deportálását kérte. Bécsből újságírók és a Waldheim-ügyet vizsgáló történészbizottság tagjai Belgrádba utaztak, hogy Hans Kurz svájci történész vezetésével betekintsenek az eredeti dokumentumokba, de erre nem kaptak engedélyt. Ezzel egy időben a bécsi Wochenpresse leleplezte, hogy a terhelő dokumentum mögött a jugoszláv titkosszolgálat, az Udba áll. A jugoszláv Waldheim-ellenes támadások azért is keltettek feltűnést osztrák körökben, mivel Waldheim többször járt Josip Broz Tito jugoszláv elnök személyes vendégeként az államfői rezidenciának helyet adó Brioni-szigeteken, és birtokosa volt a kommunista Jugoszlávia legmagasabb kitüntetésének.