gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Népszavazások
dalmáciai
2007. december 29. 10:04 | Sorszám: 471
*

Szőnyi Bartalos Mária

PETÍCIÓ A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS FELOSZLATÁSÁRA

Megbukott a koalíció a magyar nép előtt. Ezt a bukást ők, győzelemként élik meg.
Az ország lakosságához viszonyított maximum 15 százaléknyi koalíciós tagság ráült a magyar nép fejére és kígyóként tekeredik a magyar nép nyakára, fojtogatva a népet minden szinten.

A magyar nép önvédelmi reflexe most fog megnyilvánulni. Ne tessék elfeledni, hogy a magyar nép - annak ellenére, hogy türelmes, reménykedő és bizakodó - ekkora átverések után már nem hisz a pártok vezetőinek, az országgyűlési képviselőknek.

A magyar nép előtt megbukott a koalíció, megbukott az országgyűlés, mert nem a magyar nép érdekeit képviseli.

Lehet bármilyen agresszív magatartást tanusítania a kormánynak ettől kezdve a magyar nép irányába, a magyar nép akkor sem fog változtatni véleményén. Lehet ettől kezdve ígérgetni bármit a magyar népnek, a magyar nép ennek az idegenszívű országgyűlésnek már nem fog hinni.

Szellemi, lelki, morális értelemben bukott meg a koalíció és az országgyúlés a magyar nép előtt. A fizikai buktatás még várat magára. Még ott vannak. Még elégedetten rihegnek-röhögnek a magyar népen. Hiába zártak össze, hiába fogtak össze a magyar nép ellen egyöntetűen! Hiába szavazták meg tegnap az egészségbiztosítási törvényt és sok más egyebet a magyar nép kihagyásával! Ezt a rosszindulatot csak időleges sikerként könyvelhetik el.

A magyar nép akarata ellen tenni bármit az országgyűlési képviselő uraknak, azt jelenti, hogy nem méltóak a magyar nép képviseletére.

Jelenleg a magyar nép akaratát figyelmen kívül hagyó, a magyar népet kisemmiző Országgyűlés Magyarország ellenes tevékenysége: Alkotmány ellenes!
A magyar nép kárára, a magyar nép akarata ellenére hozzák döntéseiket.

Figyelembe kell venni a magyar nép Alkotmányos jogát az 1949. évi XX. Törvény I. fejezete 2§-ban leírtak szerint is:

"(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.
(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

A nép közvetlenül gyakorolhatja a hatalmat. A "népszuverenitás" szó nem csak a választásokra alkalmazható.

A hatalom erőszakos megszerzését és megtartását hazug emberek követték el, követik el napjainkban hazánkban, akik kizárólagosan birtokolni akarják nem csak az ingatlanokat, hanem a népet is úgy, hogy szolgasorsra juttatják.

A fentiek tudatában és figyelembe vételével Petíción történő aláírások gyűjtésével kezdeményezzük a jelenlegi Magyar Orsszággyűlés feloszlatását.

Kérjük azoknak a magyar állampolgársággal rendelkezőknek az aláírását, akik egyetértenek a jelenlegi Magyar Országgyűlés feloszlatásával!

2007. december 18.

Bartalos Mária, Komárom-Szőny
Magyar Állampolgár

Csatlakozási lehetőség: http://www.fw.hu/nemzetihirhalo/peticio/index.php

*


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
dalmáciai
2007. december 29. 08:45 | Sorszám: 831
Köszönöm, telepítettem, - de most se megy

Trezoros Feriék: http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=181&Itemid=50

dalmáciai
2007. december 28. 21:52 | Sorszám: 827
Nem müxik.
Mit csinyájjak vele?

Téma: digitális szabadrablás
dalmáciai
2007. december 28. 16:56 | Sorszám: 6
Hungaro Valentinék megtalálják a számítást benne.

Annakidején a kakaóbiztost is 5-6-szoros áron adták el közbeszerzésileg a magyar államnak.

Most a digitálison fogják a milliárdjaikat bekaszálni.

Ilyen a bolsizsidó üzleti érzék.


Téma: Olvastátok? ( 10. )
dalmáciai
2007. december 28. 16:16 | Sorszám: 859
Rólad csak az gondoljuk, hogy egy rohadt kommunista vagy.
dalmáciai
2007. december 28. 16:06 | Sorszám: 858
*

Az Öszödön pihenő állami vezetőknek a Miniszter Elnöki Hivatal Kútvölgyi Kórházzal kötött szerződése alapján nem kellett vizitdíjat fizetniük, ha a kormányüdülőben keresték fel az orvosi rendelőt!

Amikor ez a hír kiderült akkor fletó utasitást adott a szerződés módositására,hogy megszüntessék a viziddijmentes gyakorlatot!


Azért ez érdekes, - szegény baloldalnak nem tellik a vízitdíjra?

De a nyugdíjasokkal és a minimálbéren élőkkel megfizettetik!

És ha nem derül ki akkor is mósositották volna a szerződést?

Ilyen a mi kormányunk! TAKARODJATOK!

*


Téma: A köztársasági elnöknek sincs azólásszabadsága?
dalmáciai
2007. december 28. 15:08 | Sorszám: 20
Á, dehogy.
Egy büdös komcsi, valami Medziradszky szokott itt okoskodni.

Téma: Hallottátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 28. 05:18 | Sorszám: 1193
*

Ne féljetek, nem megyünk haza

Előadó: Takács Gabriella III. éves TF hallgató, a Kassa melletti Szepsiből

Ezt a kommunista szemétséget, nemzetárulást a kitagadott magyarok tudják teljes mélységében átérezni.

http://www.igazsaglap.extra.hu/NE%20FELJETEK.html

*


Téma: Csintalan elvtárs takaodj
dalmáciai
2007. december 28. 04:26 | Sorszám: 19
*

Juszt Tasnádival Csintalankodik

Csintalan meg Peresz ügyvédjének állt a Hírtv-ben?

Csak az a másik disznó tv-ügyvéd, az őz-gyilkos hazug ember jut róla eszembe.

*


Téma: A köztársasági elnöknek sincs azólásszabadsága?
dalmáciai
2007. december 27. 20:35 | Sorszám: 14
Elbocsájtják-e a komcsi képviselőket?
Nem a választók megbízása szerint szavaztak.
dalmáciai
2007. december 27. 20:34 | Sorszám: 13
[b]Elbocsájtják-e a komcsi képviselőket?
Nem a választóik megbízása szerint szavazatak.
dalmáciai
2007. december 27. 20:29 | Sorszám: 12
A kommunista képviselők nem hallgattak a választóikra.

Téma: Csintalan elvtárs takaodj
dalmáciai
2007. december 27. 20:22 | Sorszám: 4
Elvárjuk csintalantól, hogy megegye a cipőjét és kasztrálja magát.
dalmáciai
2007. december 27. 20:16 | Sorszám: 3
kiskomcsi, te vagy csintalan? kasztráld magad.

Téma: Hallottátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 27. 20:07 | Sorszám: 1191
Majdnem minden történelmi magyar családot kinyírtak a komcsik.

Csupa menekült, szerte a világban, lefejezték őket.

dalmáciai
2007. december 27. 19:59 | Sorszám: 1189
*

Tisza István se gondolta, hogy kommunisták megölik.


*


Téma: A köztársasági elnöknek sincs azólásszabadsága?
dalmáciai
2007. december 27. 19:42 | Sorszám: 8
Bayer Zsolt

Kik akasztották fel Mansfeld Pétert?
Örüljetek, hogy elmaradt a forradalom


„Síró báránykát ha látok,
A fogára jól vigyázok,
Mert piszok farkast kiáltván,
Miért vicsorgat annyi bárány..."
(Ghymes együttes)

Mansfeld Pétert aztán végigvezették azon a folyosón...
A siralomház folyosóján. Kattant a zár a siralomház celláján, vigyorgó vagy mord állat- emberek fogták közre a fiút, és vitték. Hajnal volt, biztosan. Hajnalban gyilkoltak ezek.

Nem ők, - ezek, mert fontos, hogy szigorúan és pontosan fogalmazzunk. Végigvezették Mansfeld Pétert azon a folyosón, és felakasztották. Tizenhat éves volt Mansfeld Péter 1956-ban, amikor „halálos bűnét" elkövette.

Fellázadt a világ legundorítóbb hatalma, a kommunista diktatúra ellen - fellázadt, majd harcolt a hazáját megszálló szovjet szörnyállam ellen.
Két évet vártak, hogy felakasszák.

Két évet vártak, hogy betöltse végre tizennyolcadik életévét, és nagykorú legyen.
Ember ilyet nem tesz...

Ezt Kádárék tették.
Vajon mi lehetett az ok? Kik döntötték el, kik szóltak, hogy Mansfeld Pétert fel kell akasztani? Azért kellett ennek a gyerekembernek meghalnia, mert a forradalmat és a szabadságharcot a pesti srácok vívták - és Kádárék üzenni akartak, hogy ők a gyerekeken is bosszút állnak...

Fónay Jenőt szintúgy halálra ítélték.
Aztán végigvezették Fónay Jenőt azon a folyosón. A vigyorgó vagy éppen mord állatemberek. Odaállították a bitófa alá, nyakába rakták a kötelet, bekötötték a szemét - és ekkor, ebben a pillanatban olvasták fel neki a végzést, amely szerint halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták.

Ilyen volt a humora Kádáréknak.
Mert ember ilyet nem tesz. Ezt is Kádárék tették.

Ahogy Tóth Ilonát is ők végezték ki, a fiatal orvostanhallgatót, aki embereket mentett a szabadságharc poklában. És még több százat, és aztán mennyien viseltek börtönt, megaláz- tatást, egzisztenciális ellehetetlenítést, hányan menekültek el Magyarországról, mert „inkább idegenbe menni, mint az idegen embertől félni".

Ezt mind Kádárék tették.
Kádár János, a fiumei Csermanek, akit a sors kifürkészhetetlen játéka folytán nem bírt elvinni idejében sem a paralízis, sem a morbus hungaricus. Aki megélte a felnőttséget, hogy kommunista legyen, és a szovjet szuronyok mögött hazaárulóként visszasompolyogjon ebbe a hazába, és autodafét rendezzen itt. S végül - mert valamiféle igazságszolgáltatásra mégiscsak sor kerül valahogyan -, mint reszketeg vénember, a lelkiismerettől vagy a pőre félelemtől szétszedett ésszel csak megélte, hogy áldozatait újratemetik…

Valaki, valaki egyszer magyarázza meg nekem, milyen lehetett kommunistának lenni? De nem az önfelmentésekre vagyok kíváncsi, hanem a lényegre. Arra, hogy a második világ háború után, amikor egy másik állat faji alapon gyilkolt meg embermilliókat, hogyan lehetett nekilátni a munkának, amelynek során osztályalapon gyilkoltak meg embermilliókat. Auschwitz után milyen lélekkel lehetett felépíteni Recsket, Kistarcsát?

Épelméjűként miképpen lehetett elhinni, hogy ami történik, az jó, az rendben van... És a hullahegyeken, a törvénytelenségeken, a hazugságokon, a megaláztatásokon, a tökéletes irracionalitáson és idiotizmuson, a legaljasabb és legprimitívebb propagandán, a négy elemis büdös bunkó seggfejek hatalmán túl, mindezen túl hogyan lehetett szeretni a Terv szivarkát, a jegyrendszert, a műbőrt, a lódent, az éhezést és a munkaversenyt? Aki nem a Lipóton ült a nyálát folyatva, az miképpen tudott viszonyulni az olyan mondatokhoz, hogy ,,szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus"?

Ezt magyarázza el nekem valaki, mert képtelen vagyok megérteni.
Képtelen vagyok, mert 1963-ban születtem, és egész életemben azt hallottam otthon, hogy a kommunistákat fel kell akasztani.
1963-ban születtem, és két éves voltam, amikor Kádárék még akasztottak 1956 miatt...

És mondja meg nekem végre valaki, '56 után hogyan tudott valaki maoista lenni? Hogyan lehetett a hatvanas években Kádárékat balról támadni, és március 2l-re, a Tanácsköztársaság (pfúj!) „ünnepére" ellentüntetést szervezni, mert „március 15-ét nacionalista propagandára használja a csőcselék”...

Mit hallott az otthon, aki 1956 után ilyesmiket beszélt, ilyesmiket gondolt - hol nőtt az fel, aki még akkor is kommunistább volt a kommunistánál?

Igen... A kommunistákat fel kell akasztani.
Drága Nagyapám mondogatta ezt gyakran, drága Nagyapám, akit előbb ki akartak telepíteni, mert „minden sváb náci", aztán kuláklistára tették, mindenét elvették, és nekizavarták a kilátástalanságnak mind a négy gyerekével.

Ez a mondat, hogy fel kéne őket akasztani, ez maradt őnéki az elégtétel egész életére. Amúgy egy macskát sem tudott volna felakasztani, tudom, mert ismertem, én ismertem, én voltam a kedvenc unokája, és aki ezért a mondatáért, ezért a reménytelenségbe vesző életért és sóhajtásért és haragért most erkölcsi prédikációt akar nekem tartani, hogy micsoda szörnyűség ilyet mondani, annak bizony elefes! hölgyeim és uraim, már csak hogy Ottlik Gézát idézzem...(l.f.s. = lófasz a seggébe!)
No de voltak, akik itt akasztottak, akasztottak, mint mondtam, még 1965-ben is...
Hát akkor?

Akkor miképpen fognak valahogy helyükre kerülni a dolgok?
Azt tanították a kommunisták, hogy forradalom nélkül nincsen haladás, egy szemernyi sem. Valahogy úgy szólt a marxi tétel, hogy szükségképpen bekövetkezik az a pillanat, amikor az uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig nem tudnak a régi módon élni, és akkor hajrá!, kitör a forradalom, és megint csak szükségképpen működésbe lép a nyaktiló meg a bitófa. Továbbá, a kommunisták (Marx és Engels és Lenin és Sons) logikája szerint ha az úgynevezett elnyomottak működtetik a nyaktilókat és a bitófákat, akkor az rendben is van.

Antall József miniszterelnök egyik legnagyszerűbb, legmélyebb értelmű mondata így szólt:
„Tetszettek volna forradalmat csinálni..."

Hát igen: De nem tetszettünk. Mégis, most játsszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha... Bár a kommunisták szerint a történelemben nincs olyan, hogy mi lett volna, ha, de azért mi bátran gondolkodjunk el ezen, mert e nélkül a kérdés nélkül amúgy is nehezen lehet gondolkodni.

Tehát akkor: mi lett volna, ha a rendszerváltás egy forradalmi aktus lett volna?

Egy második 1956 - 1989-ben?

Előfordulhatott volna, hogy valakik, mondjuk Mansfeld Péter és a többi meggyilkolt mártír hozzátartozóinak vezetésével kirángatják Kádár Jánost a Fehér Házból, és lámpavasra húzzák?
Előfordulhatott volna.

Előfordulhatott volna, hogy ki rángatják a pufajkás Horn Gyulát a Külügyminisztériumból, és szintúgy lámpavasra húzzák?
Előfordulhatott volna.

Előfordulhatott volna, hogy kirángatják a munkásőrparancsnokot az odújából, és lámpavasra húzzák?
Előfordulhatott volna.

Előfordulhatott volna, hogy hajdani ávós verőlegényeket, szájba vizelőket, vérbírókat, tömegbe lövetőket kirángatnak otthonaikból, és lámpavasra húzzák őket?
Előfordulhatott volna.

Előfordulhatott volna, hogy Berecz Jánost, az ellenforradalom tollal és fegyverrel című nemzetgyalázó förmedvény szerzőjét kirángatják az utcára, és lámpavasra húzzák?
Előfordulhatott volna.

Előfordulhatott volna, hogy Papp Jánost, a hírhedt Veszprém megyei pártfőnököt, aki 1956 vérbe fojtása után személyesen és sikerrel járt közbe Kádárnál, hogy néhány életfogytos ítéletét változtassanak halálbüntetésre, kivonszolják az utcára, és lámpavasra húzzák?
Előfordulhatott volna.

Szörnyű lett volna?
Szörnyű lett volna.
Érthető lett volna?
Tökéletesen érthető lett volna.

-Ezt ne feledje soha senki sem!
És egyszersmind ennyit a lámpavasról.

De nem ez történt - szerencsére nem ez történt.

Már 1956 méltósága, majd pedig a rendszerváltás méltósága mindjárt bebizonyította azt is, hogy a forradalomról szóló marxi tanítás egy marhaság, csakúgy, mint általában a marxi és lenini tanítások összessége.

Csakhogy ezt a méltóságot egyesek alaposan félreértelmezték.
Mert mi történt ebben az országban valójában, mi is történt az elmúlt ötven esztendőben?

1945 után a szovjet megszállókkal együtt megérkeztek a kommunisták. Megint csak akasztottak, internáltak, magyarok százezreit tették tönkre egzisztenciálisan, hazát árultak, elcsalták a választásokat, bélistáztak, megtöltötték ártatlanokkal a börtönöket - alig tíz év alatt felépítették szörnyállamukat és nyomorba, kétségbeesésbe döntötték ezt az országot.

Aztán jött 1956, a XX. század legnagyszerűbb, legtisztább forradalma, amit ugyanezek megint csak szovjet segédlettel vérbe fojtottak.

A forradalom után elképesztő megtorlást rendeztek, újabb tízezrek életét nyomorították meg, hazafiakat és hazafiak utódait tették tönkre, elüldözték az országból kétszázezer honfitársunkat, ellenforradalomnak gyalázták a csodát, a mi csodánkat, a magyarok csodáját.

Mellesleg száz évvel visszavetették Magyarországot a nyugati világhoz képest, a gazdaságot tönkretették, felhalmozták a szovjet blokk legnagyobb adósságát, sorsára hagyták.

Kitagadták a nemzetből Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a szégyenletes trianoni határok meghúzása után a „testvéri kommunista államokba" szorult és végveszélybe jutott magyar kisebbséget, s eközben fennen hangoztatott „nagyszerűségük" csúcsa az volt, hogy míg a Varsói Szerződés többi négyelemis bunkó, hazaáruló és gyilkos pártfőtitkára személyi kultusszal vette körül magát, addig a mi négyelemis, hazaáruló és gyilkos pártfőtitkárunk nem rakatta ki a képét minden utcasarokra, és a legjobban grízes tésztát szeretett zabálni piros láboskából, hokedlin a félhomályos konyhában.

Így ért bennünket 1989, a rendszerváltás pillanata.

Ebben a nagyszerű és mámoros pillanatban a megalázottak és megnyomorítottak azt hitték, hogy lesz végre igazságtétel, lesz végre elszámoltatás.

Nem lett.

Nem lett forradalom - s a békés átmenet egyik ára az volt, hogy senkinek sem lesz bántódása. A megalázottak és megnyomorítottak azt látták, hogy az ország tönkretevői, a gyilkosok és a hazaárulók kiemelt nyugdíjakkal visszavonulnak rezidenciáikra, horgászgatnak, vadászgatnak, és kicsit meg vannak sértve, hogy ez a „jobboldali, ellenforradalmi, fasiszta csürhe" egyáltalán ki meri nyitni a pofáját.

A megalázottak és megnyomorítottak azt látták, hogy az ország tönkretevői, akik nem érték még el a nyugdíjaskort, remek kis magánvállalatokat alapítanak, és az utolsó pillanatban ellopott vagyonokból elképesztő tőkéket kovácsolva síkra szállnak hirtelen a magántulajdon szentségéért - a magántulajdonért, ami kizárólag csak őnekik van...

És még mindig nem lett forradalom.

És a megalázottak és megnyomorítottak azt is látták, hogy az ország tönkretevői, akik további politikai álmokat dédelgettek, hétfőről keddre létrehozták új pártjukat, és nekiláttak elmagyarázni minekünk, hogy milyen is, és hogyan is kell értelmezni a demokráciát.

És még mindig nem lett forradalom.

Aztán alig tíz esztendő alatt eljutottunk odáig, hogy a fentiek kívánják megmondani azt is, mit szabad gondolni 1956-ról.

Mondjuk Szekeres Imre feláll a szószékre, és előadást tart az 1956-os „demokratikus szocialista" forradalomról.

Ez a Szekeres Imre a fentebb már emlegetett Papp Jánosnak volt a - mi is manapság a menő jelző? - táskahordozója.
Ücsörögtek odalent Veszprémben, két görény MSZMP-s, a gyilkos meg a samesza.

Azt taníttatták nekem (ők, igen ők is!), hogy 1956-ban utcára tódult a fasiszta csőcselék, lincseltek az utcán, fasiszta volt mindenki, Mindszenty és Pongrátz Gergely - ebből következően a Nagyapám is meg az apám is; azt taníttatták nekem, hogy a hős szovjet csapatok a nagyszerű Kádár János hívó szavára megmentették a hazát; ücsörögtek odalent Veszprémben két görény MSZMP-s, a gyilkos meg a samesza, és minden október 23-án lesték a titkosrendőrségi jelentéseket, történt-e valahol ,,rendzavarás" az országban...

És most kiállsz a szószékre, te, Szekeres, hogy 1956 szociáldemokrata forradalom volt? Szociáldemokrata lett a "fasiszta csőcselék", mi, Szekeres?

Pongrátz Gergely? A Falábú? Fónay Jenő? A tizennyolc évesen felkötött Mansfeld Péter? És ki kötötte fel őt Szekeres? Mi? Hát milyen vastag bőr van a te pofádon? De úgy egyáltalán...

Az MSZP konferenciát rendez 1956 baloldali értékeiről? Ha 1956-nak csak baloldali értékei lettek volna, az MSZP akkor sem rendezhetne róla konferenciát! Mert az MSZP tokkal-vonóval MSZMP volt még egy tucat évvel ezelőtt, az a párt, amelyik az eredendő bűnben, 1956. november 4-én fogant.

Kádár 1957-ben egy PB-ülésen kijelentette: „1600 fasisztát semmisíthettünk volna meg fizikailag. De nem tudtuk elérni, hogy az ellenforradalom szervezőit és vezetőit megsemmisítsük. Kár, hogy nem tettük meg."

Ücsörögtünk a KB-ban Medgyessy elvtárs? Horn elvtárs? Lapogattuk a grízestészta-zabáló gyilkos hátát? Úgy-é Kovács elvtárs? Cenzúráztuk a filmeket, szakmányban Lendvay elvtársnő? 1990-ben még Recskkel fenyegetőztünk, Vastagh elvtárs? Tizenkét éve még szétverettétek rendőreitekkel az arcunkat kint az utcán október 23-án, az enyémet is és az édesanyámét is - ma pedig konferenciáztok 1956 baloldali értékeiről?

Ma a rendszerváltás élharcosaiként tündököltök?

Az a helyzet, hogyha a republikánus Ronald Reagan nem nyeri meg a hidegháborút és nem omlik össze a Szovjetunió, akkor ma nagy valószínűséggel Horn Gyula az MSZMP főtitkára, Kovács László az ő külügyminisztere, Medgyessy Péter az ő pénzügyminisztere, Lendvay Ildikó ma már egészen magas pozícióban cenzúrázná a kultúrát - és együtt lesnétek minden október 23-án, hogy megzavarja-e a „rendet" néhány „szemét fasiszta".

Járta egyszer egy történet - mert viccnek azért nem nevezném semmiképpen. Úgy szólt, hogy emléktúrát szerveznek Auschwitzba az áldozatok hozzátartozóinak és a túlélőknek. Két középkorú férfi sétál egymás mellett az iszonyatos barakkok közölt, s az egyik megszólítja a másikat:
 Itt halt meg az édesapám, ebben a barakkban... És ön kit gyászol?
 Én is az édesapámat... Látja ott a hatos őrtornyot? Abból zuhant le szegény...

Hát ezért ne járjon az MSZP koszorúzni sehová se, amikor 1956-ot ünnepeljük.

És ha a megalázottak és megnyomorítottak kifütyülnek benneteket, akkor nem megsértődni kell, nem hisztériázni kell, nem balhézni kell - hanem elgondolkodni mélyen, hogy vajon tényleg annyira klassz srácok és lányok vagytok-e, mint amennyire képzelitek.

Elgondolkodni és örülni, hogy elmaradt a forradalom...

dalmáciai
2007. december 27. 19:39 | Sorszám: 7
Fletód ugyanaz a szarjankó, mint akik Bhuttót megölték.
Gyilkosok leszármazottja.

Hazug, szemforgató ember.


Téma: Visszahívás
dalmáciai
2007. december 27. 18:47 | Sorszám: 56
uashoo válasz | megnéz | könyvjelző 2007.12.27 18:46:00 © (212)

Egyetértek.
Komcsikat is ideje lenne felkötni.

Hogy józanodjanak.


Előzmény: Dark Angyal (211)
Dark Angyal válasz | megnéz | könyvjelző 2007.12.27 18:42:44 © (211)
Nácik nincsenek, csak büdös kommunisták.
Náciveszély nincs, ám a büdös kommunisták szabadon garázdálkodnak.

Ez jól látszik az ország állapotán.

Sajnos.

dalmáciai
2007. december 27. 18:27 | Sorszám: 55
Ideje is lenne már ezt a csintalant eltakarítani a Hírtv-ről

Téma: A köztársasági elnöknek sincs azólásszabadsága?
dalmáciai
2007. december 27. 17:38 | Sorszám: 4
Ezek se riadnak vissza semmitől. csintalant már ööszeverték, pedig nem is annyira pártütő.
dalmáciai
2007. december 27. 17:35 | Sorszám: 3
Ugyanerre gondoltam.
Bhutto meggyilkolása a Kúrcsány-diktatúrát segiti.
dalmáciai
2007. december 27. 17:15 | Sorszám: 0
Élőben kapcsolta a Híradó a Sándor-palotát.

Amikor azonban az elnök a törvény elleni kifogásait kezdte volna elmondani, azonnal belekvartyogott a kiküldött tudósító, majd az egészet lekeverték. Így az MTV nézői a szerkesztő jóvoltából nem tudhatták meg, hogy mi a baj a törvénnyel.

A lényeg: a közszolgálati csatornán sem tudhatjuk meg, mi az ország első emberének véleménye a ballib számára rettentően fontos törvényről.


Téma: Olvastátok? ( 10. )
dalmáciai
2007. december 27. 16:39 | Sorszám: 781
ibolyka ismét fordít egyet a kalapon?
dalmáciai
2007. december 27. 15:57 | Sorszám: 770
*

Az MDF nem fordul az Alkotmánybírósághoz?

*

dalmáciai
2007. december 27. 14:39 | Sorszám: 760
*

Egy nap, két ülés

A komcsik nem találtak ki új szöveget, eccerüen lecopyzták a 2003-ast:

"A kormánypártok jó hírnek és figyelemre méltó fejleménynek nevezték, hogy a köztársasági elnök nem az Alkotmánybírósághoz fordult - szerintük ez ugyanis azt jelenti, hogy a jogszabállyal szemben nem vethetők fel alkotmányossági kifogások.

A kormánypártok egyértelművé tették, hogy változatlan formában fogadják el a kórháztörvényt." (2003)

"Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egészségügyi törvényt az államfő. Alkotmányos problémája nem volt a törvénnyel, mert akkor nem a parlamentnek, hanem az Alkotmánybíróságnak küldte volna.

Sólyom László államfő visszaküldte az egészségbiztosítási törvényt a parlamentnek megfontolásra, ez lényegében azt jelenti, hogy alkotmányos kifogásai nem voltak, hiszen ha lettek volna, akkor az Alkotmánybíróságnak küldte volna.

Az MSZP örül annak, hogy a köztársasági elnök nem támasztott alkotmányossági kifogásokat az egészségbiztosítási törvénnyel szemben, közölte a párt szakpolitikusa csütörtökön.

Schvarcz Tibor elmondta, "rendkívüli ülésen" vizsgálják meg az Országgyűlésben Sólyom László kifogásait. " (2007)

Akkor a nyári szünet előtti napon jó ízlés nélkül másodjára is összehívták a bolsi szavazógépezetet, nem lehetne most is, még a téli szünet előtt?


*


Téma: Mi van Horn Gyulával?
dalmáciai
2007. december 27. 14:21 | Sorszám: 5
Tegnap Gönc is melléfeküdt. Kihátrálnak a Reform mögül.

Téma: Boldog karácsonyt!
dalmáciai
2007. december 26. 19:31 | Sorszám: 33
Ezek mióta megvannak, abból élnek, hogy válasz nélkül hagyják őket.

Túlzott a tolerencia e kolerabaktériumokkal szemben.

dalmáciai
2007. december 26. 17:13 | Sorszám: 28
Elég aljas bolsi lehetsz ezzel a véleménnyel.

A magyarok a családnak, a hazának és Istennek egyaránt szentelik az életüket.

A magadfajta bolsinak viszont se Istene, se Hazája, se családja!


Téma: Hallottátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 26. 14:13 | Sorszám: 1175
A polgári demokráciában, a magyar köztársaságban a magyar baloldal se ártana.

Sajnos nálunk eddig csak nemzetellenes, magyargyűlölő, a kisantantot és a megszállókat kiszolgáló baloldal volt.


Téma: Boldog karácsonyt!
dalmáciai
2007. december 26. 13:22 | Sorszám: 26
*

Mondd el gyermekeidnek...
2007. december 18.

Az emberek ismerjék meg a családjuk, őseik történetét, a nagyszülők, a dédszülők sorsát sikerekkel, bukásokkal együtt. Már csak azért is, mert, ha tudjuk, hogy felmenőink hogyan élték túl a háborút, a nélkülözést, esetleg személyes kudarcaikat, mi magunk is könnyebben vészeljük át életünk egy-egy nehezebb időszakát - mondja Lévai Anikó.

- Szép karácsonyaik lehettek annak idején… Ha csak arra gondolok, amit a kötetének a Lucától a farsang farkáig című fejezetében írt: Nagykarácsony napján a lányok piros almát tettek a jeges vízbe, hogy pirospozsgásak legyenek. A pásztorok ostort csördítettek, kolompoltak, hogy messze űzzék a rontást...

- Mindig sokan voltunk, hiszen karácsony ünnepén összegyűlt az egész család. Disznót vágtunk, és mi, gyerekek a havazásnál jobban csak azt vártuk, hogy végre újra megízlelhessük a vágyva-vágyott narancsot. Biztosan sokan emlékeznek még, hogy a hiánygazdálkodás idején déligyümölcs, bizony, csak karácsony táján került a boltokba.

- Hogyan tölti az ünnepeket mostanában, saját családdal: férjjel, öt gyerekkel?

- Most is sokan vagyunk (ebből a szempontból semmi nem változott). A szentestét otthon töltjük, amíg a Jézuska megérkezik, addig a kicsik betlehemest néznek valamelyik közeli templomban az édesapjukkal. Vacsora után az ifjabbak lefekszenek aludni (a férjem vigyáz rájuk), az éjféli misére a nagyobb gyerekeimmel megyek. Másnap, harmadnap a nővéreimmel meglátogatjuk az édesanyámat Szolnokon, Viktor testvéreivel pedig az ő szüleiknél, Székesfehérváron találkozunk.

- A szakácskönyvéből ismert ünnepi ételek közül melyek kerülnek az asztalra? Az Oxfordban ellesett recept szerint készülő hagyományos angol karácsonyi töltött pulyka, vagy a Wellington-bélszín, esetleg a magyaros borkrém leves?

- Ha a család vidéken élő része karácsony előtt vág disznót, akkor természetesen eszünk hurkát, kolbászt, disznótoros káposztát. Ha az ünnepeket a hízó még az ólban tölti, akkor a menü általában halászlé, tejfölös-tormás csuka, vagy rácponty. A vacsora végéről, természetesen nem maradhat el a mákos és diós bejgli sem.

- Együtt főz a család, vagy amíg a háziasszony a konyhában tevékenykedik, a gyerekek nézik a televíziót?

- Mindig együtt sütünk-főzünk, még a férjem is segít. Általában én készítem a leveseket, a halakat és a süteményeket, Viktor a „négylábúakért” felel. A karácsonyi mézeskalácsot a gyerekek sütik. Tévézésről szó sincs, hiszen a gyermekeknek egyébként is rengeteg a dolguk: az iskola mellett szolfézsra, néptáncra, edzésre járnak. A televíziót legfeljebb hétvégén kapcsolják be, akkor is általában meccset, sportműsort, vagy tudományos, ismeretterjesztő adást, esetleg mesét néznek. Kedvenc sorozatuk a Magyar népmesék. Én sem vagyok televízió rajongó, sokszor hetekig be sem kapcsolom a „beszélő dobozt”, az információk nagy részét a rádióból szerzem. Az autómban általában a Kossuth szól, de sokat hallgatok Info-, Lánchíd és Civil rádiót is. Színvonalas kulturális és zenei műsoraik miatt kifejezetten szeretem a Rádió C adásait.

- Más szemszögből ugyan, de azért foglalkozik a tévé műsoraival is. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító tagjaként például többször felemelte a szavát a televízióból ömlő erőszak ellen.

- Megdöbbentem, amikor néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az Országos Rádió és Televízió Testület által szervezett médiakonferencián azt hallottam, hogy Magyarországon az emberek naponta négy-öt órát töltenek tévénézéssel. Számomra ez felfoghatatlan. Honnan van rá idejük? A gyerekek lelki épségéért a család, az iskola és a társadalom is felelősséggel tartozik. Tőlünk nyugatabbra a káros műsorokat sugárzó csatornákat az állam „giccsadóval” terheli, ha már megmételyezik az emberek lelkét, legyen miből helyrehozni a bajt. A szülőknek a saját gyerekeikért kell „garanciát vállalni” én, például sokat beszélgetek a fiammal és a lányaimmal, és minden erőmmel azon vagyok, hogy az értelem- és lélekromboló sorozatok helyett értékes, hasznos tevékenységekkel töltsék a szabadidejüket.

- Manapság, éppen az emberiség legalapvetőbb közösségét, a családot kezdik ki ilyen-olyan törvényekkel, és a rosszul értelmezett szabadság-eszme népszerűsítésével.

- Pedig az egyén csak úgy „életképes”, csak úgy tudja leküzdeni az akadályokat, elviselni a nehézségeket, ha van, akire számíthat, ha áll valaki mellette, mögötte, ha fogják a kezét. Éppen ezért fontos ismernünk a felmenőink életét is, sikerekkel, kudarcokkal együtt. Eredményeikre büszkék lehetünk, ballépéseikből okulhatunk. Minden szülő számára az egyik legfontosabb jelmondatnak kellene lennie, hogy: mondd el gyermekeidnek! Nemrég az Amerikai Egyesül Államokban jártam, több múzeumba is eljutottam és meglepődve tapasztaltam, hogy minden kiállításnak van egy gyerekváltozata is. A kicsiknek berendezett teremben számukra is érthető módon mutatják be a tárlat anyagát, legyen szó művészetről vagy történelemről… Így próbálják a a legfiatalabbakkal is megértetni egyebek között a múlt üzenetét.

- Talán nem véletlen, hogy „szubjektív szakácskönyve” is bővelkedik régi családi történetekben.

- Öt gyerekem van, remélem, lesz legalább huszonöt unokám, szeretném, ha a családi legendáriumban szereplő történeteket egyszer ők is megismernék. De én leszek a legboldogabb, ha esetleg a könyvemnek köszönhetően akadnak olyan szülők, nagyszülők, unokák, akik este kikapcsolják a televíziót és összeülnek a konyhába, hogy valami finom harapnivaló készítése mellett egy jót beszélgessenek.

- Megírja-e az ötszöri utánnyomást megért, néhány hónap alatt közel ötvenezer példányban elkelt A konyhaablakból folytatását?

- Nem hiszem. A családi teendők mellett tanítok a Szent István Egyetemen, két segélyszervezetnek vagyok a tagja, gyakorlatilag egyetlen szabad percem nincs. Most hogy a gyerekek már nagyobbak, talán több időm marad a szakmámra. Jelenleg pedig minden erőmmel a közelgő ünnepekre készülök.

(Lázár Fruzsina - Magyar Nemzet Műsorújság, 2007. december 18.)

*


Téma: Mihályfalvi János IGAZSÁGLAPJAI
dalmáciai
2007. december 25. 18:56 | Sorszám: 14
*

Mit szeretnél, mondjad Feri, mit adjunk még teneked?

*
http://www.igazsaglap.extra.hu/EBREDJ%20NEMZETEM/FERI.html

*


Téma: Hallottátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 25. 15:42 | Sorszám: 1170
Ha a baloldal vállalja ezt a hazug, tolvaj, nemzetáruló bandát, a lelkük rajta.

Engem nem lep meg, hiszen kóhnbélát, róthmanót és csermaneket is vállalták.

Magyar baloldal eddig nem volt! Remélem lesz.


Téma: Mihályfalvi János IGAZSÁGLAPJAI
dalmáciai
2007. december 25. 13:45 | Sorszám: 13
*

Szent István intelmei (Kúrcsányhoz is)

http://igazsag.extra.hu/INTELMEI.html

*

dalmáciai
2007. december 22. 20:05 | Sorszám: 12
*

Wass Albert: HONTALAN VAGYOK
http://igazsag.extra.hu/HONTALANSAG%20HITVALLASA.html

*

dalmáciai
2007. december 22. 20:05 | Sorszám: 11
*

[b]Wass Albert: HONTALAN VAGYOK
http://igazsag.extra.hu/HONTALANSAG%20HITVALLASA.html

*

dalmáciai
2007. december 18. 23:22 | Sorszám: 10
*

VOLT VALAMIKOR..egy ország...
http://igazsag.extra.hu/VOLT.html

*

dalmáciai
2007. december 18. 22:25 | Sorszám: 9
*

KIÉRT SZÓL A HARANG?

Hallgass a harangszóra te büszke Európa!

http://igazsag.extra.hu/LECKE.html


*

dalmáciai
2007. december 18. 22:20 | Sorszám: 8
*

Szent István intelmei Imre herceghez

http://igazsag.extra.hu/INTELMEI.html

*

dalmáciai
2007. december 18. 20:18 | Sorszám: 7
*

Magyarok szép hazája http://igazsag.extra.hu/MAGYAROK%20SZEP.html

*

dalmáciai
2007. december 18. 20:15 | Sorszám: 6
*

Wass Albert: A hontalanság hitvallása
http://igazsag.extra.hu/HONTALANSAG%20HITVALLASA.html

*


Téma: Tiltja-e a ma Magyarországon törvény, hogy valaki fasiszta, hungarista stb. legyen?
dalmáciai
2007. december 18. 20:10 | Sorszám: 6
*

A libkóbolsik naponta odaszarnak az orrodra, mégse tüntetsz!
Ha bolsi vagy, az különb dolog, mintha fasiszta lennél?

Egy büdös kommunistát se kellene többe nézni a fasisztáknál!
A bolsi és fasiszta egykutya. Ezt kellene végre felfogni.

*

dalmáciai
2007. december 18. 20:00 | Sorszám: 4
*

Az index főcenzora, -jelenleg Barátságos- is ezzel a jelszóval tílt ki többezer magyart már évek óta:

"Húzd le magad fidesznáci!"
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=171&Itemid=50


*


Téma: Mihályfalvi János IGAZSÁGLAPJAI
dalmáciai
2007. december 17. 07:20 | Sorszám: 4
*

Nem tudhatod, másnak e tájék mit jelent!
http://www.igazsaglap.extra.hu/MERT%20A%20HAZA%20NEM%20ELADO%20CD/NEM%20TUDHATOM.html

*

dalmáciai
2007. december 16. 23:33 | Sorszám: 2
*

Történelmi körkép a tragikus magyar múltszázadról.

Többszáz oldalról van szó. Hatalmas munka van benne, megéri az odafigyelést.

Egyben nem tudod letölteni, talán még részletekben sem.
http://www.igazsaglap.extra.hu/ELOSZTO.html

*

dalmáciai
2007. december 16. 21:41 | Sorszám: 0
*

Naponta nézzünk meg legalább egyet Mihályfalvi János nagyszerű MiHiFilmjei közül.

http://www.igazsaglap.extra.hu/ http://www.igazsaglap.extra.hu/MERT%20A%20HAZA%20NEM%20ELADO%20CD/index.html http://www.igazsaglap.extra.hu/MERT%20A%20HAZA%20NEM%20ELADO%20CD/MAGAMROL01.html

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 16. 21:23 | Sorszám: 1282
Hol lehet megnézni a fogáskeresgélő, őrjöngő nőcit?

Téma: Olvastátok? ( 10. )
dalmáciai
2007. december 16. 12:45 | Sorszám: 511
*

Csintalan megtámadásának a végső oka mégiscsak ez, akárhogy csűrik-csavarják:

*

dalmáciai
2007. december 16. 12:44 | Sorszám: 510
*

Csintalan megtámadásának a végső oka mégiscsak ez, akárhogy csűrik-csavarják:

[img]http://www.valtozast.hu/web/images/stories/2007/parttamogat071213.jpg[/b]

*

dalmáciai
2007. december 16. 12:39 | Sorszám: 508
Azért nehogy szentté avasd csintalant! Elég csintalan, ráfért a jégcsákányos pártfegyelem!
dalmáciai
2007. december 16. 12:37 | Sorszám: 506
Teljesen egyetértek, hogy éppen a libkóbolsikat, cigányokat és zsidókat SOHA NEM ÉRT TÁMADÁSOK bizonyítják, hogy nincs szélsőjobbos terrorveszély Magyarországon.

Ellenben számos véres szélsőbolsi terrortámadás, sőt gyilkosság történt az elmúlt években a nemzeti oldal képviselői ellen. A választások-kor rendre megverik a fidesz jelölőcédula gyújtőit, képviselőit baseball ütővel ütik le.

Tavaly az 56-ről megemlékezőket verték véresre a kommunisták.

És ők ugatnak jobbos veszélyről!

dalmáciai
2007. december 16. 12:18 | Sorszám: 501
Csak arra utaltam, hogy személyének kiválasztása gondos elemzőmunka eredménye.

Megverésével több célt és üzenetet is teljesítettek, és ha az általa állított szidalmazás valóságos, - a "zsidóbérenc" szóhasználat MESTERIEN SZOLGÁLJA A MEGTÉVESZTÉST A SZÉLSŐJOBBRA HÁRÍTÁSSAL.

Arra nagyon ügyeltek, hogy valóságtartalma, antiszemita argumentuma is lehessen a vérbolsi támadásnak. Csintalan erre kiváló volt, felkinálta magát!

Nyilván az aklukba tartozó igazi libkóbolsit, pl. Bánót nem akarták kitenni ilyen véres provokációnak.

dalmáciai
2007. december 16. 10:50 | Sorszám: 495
Ez a legreálisabb magyarázat Csintalan viselkedésére.

Nem hiszem, hogy a szélsőjobb épp a szélsőbalos maffiától éppen távolodó Csintalant vette volna célba.

Bár Perez mentegetése, a zsidó gyarmatosítás tagadása sokak szemében szálka lehet.

dalmáciai
2007. december 15. 23:41 | Sorszám: 486
*

Ez a kormány a cigókra épít.

Tőlük tanult lopni és hazudni is.

*

dalmáciai
2007. december 15. 23:36 | Sorszám: 484
A Sanyi slusszkulcsa zsidó medállal, Trianon nélkül.
Megint hazudott egyet.
dalmáciai
2007. december 15. 23:24 | Sorszám: 481
Hozzáböfögéseid szerint annak látszol. Libkobolsinak.
dalmáciai
2007. december 15. 23:02 | Sorszám: 477
Ti csak lopni és hazudozni tudtok.
Ez a kommunisták komoly korlátja.
dalmáciai
2007. december 15. 22:11 | Sorszám: 470
Összeegyeztette Trianont a baloldali gondolkodással?
dalmáciai
2007. december 15. 21:38 | Sorszám: 464
*

Ti láttok rajta Trianont, vagy valami magyart?
A héber tisztán látszik.

A Hírtv ezzel az alakkal böszmélkedik?

*


Téma: Mennyi hiteletek van?
dalmáciai
2007. december 05. 20:53 | Sorszám: 153
Kúrvaországéknak már semmi hitelük nincs.

Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. december 05. 18:50 | Sorszám: 1102
Kúrcsiné vajon jobb pogácsát süt-e, mint Lévai Anikó?
Sokkal kevesebbet nézek ki belőle.

Már a a férje is panaszkodott a blogban. Még a máglyarakást és karácsonyi sütés-főzést is a pojáca csinálja.

Igaz, most Bulgáriába menekülnek a rokonokhoz.
Ott legalább nem kell bérmálkozni.

dalmáciai
2007. december 02. 10:01 | Sorszám: 1066
Véltetlenül fültanuja voltam, annak, amit Kúrcsi mondott. A te hozzászólásod viszont hatalmas csúsztatás, hogynemondjam rosszindulatú hazugság.

Széchenyit abban a kontextusban emlitette, hogy őt gyakran idézik, példaképül, csak azt felejtik el, hogy mennyire reformpárti volt a maga idejében. (majdnem egy XIX. századi Kúrcsány! )

És a végére beleőrült a reformokba, és senki sem támogatta az elképzeléseit, mondta Gyurcsány, majd kis szünet után hozzátette: ez utóbbi rá is igaz.

Szóval idézni csak pontosan, szépen!!!!!

dalmáciai
2007. december 02. 09:52 | Sorszám: 1065
"Idén elmarad a nagy karácsonyi sütés-főzés, ami korábban döntően az én feladatom volt.

Én is úgy viselkedtem, mint a legtöbben, hogy elvétve a mértéket négy-öt néha több fogással készültem szentestére és a következő napokra és mire elértük az ünnepnapokat, hullafáradt voltam. A levestől a töltött káposztáig, több fajta főételt, többfajta süteményt készítettünk. Ilyenkor télen a máglyarakás a legizgalmasabb sütemény. Sok főzött diókrémmel és lekvárral csinálom és hosszú csíkra vágott sütőfóliával a sütőtepsi oldalát megmagasítva hat-nyolc centis habot sütök a tetejére.

De mondom, ilyesmi idén nem lesz, mert a karácsonyt Bulgáriában, Klára rokonaival töltjük, először mióta összeházasodtunk."

dalmáciai
2007. december 02. 09:49 | Sorszám: 1064
Gyurcsány, aki az utóbbi hetekben jóformán eltűnt, egy újabb beszédben Széchenyihez hasonlította magát (ki máshoz, talán Putyinhoz vagy Kádárhoz?)

... elmondta, hogy Széchenyit sem támogatták és beleőrült a reformjaiba - itt hosszú hatásszünet ... ... ...

egy őrült vigyor a képén - majd úgy folytatta, ez ránézve is igaz

A nézők, rajongók és hívek ebből az üzenetből kellett, hogy megértsék, Gyurcsány nem őrült meg

A sors iróniája, hogy ilyen üzenetet csakis egy őrült küldhet ki képzelt rajongóinak és híveinek ....

Ez a beszéd mellesleg meggyőzi az embert arról is, hogy az Őszödi Beszéd óta sürüsödnek a rohamok, most ez egy újabb Gyurcsány roham a reformernél, - már nem Nagy Imrének képzelte magát...

dalmáciai
2007. november 30. 23:18 | Sorszám: 1041
Macskatapló és Pixy a index sérthetetlenjei, egész csorda moderátor vigyáz rájuk.
dalmáciai
2007. november 30. 23:09 | Sorszám: 1039
Őlég rosszarcú ez a Gejza.
Ezekből fog felépülni a kúrcsányi reformizmus?
dalmáciai
2007. november 30. 22:25 | Sorszám: 1037
Ez egy kúrcsányista?
Csupa reform és optimizmus.

Téma: A Gyurcsány utáni MSZP
dalmáciai
2007. november 30. 21:54 | Sorszám: 58
Repeticio est st...
Ismétlés a tudás anyja.


A bolsik az magyarok feledékenységére alapoznak.

dalmáciai
2007. november 30. 21:45 | Sorszám: 56
Mégsem írjátok le, hogy milyen aljasok a libkóbolsik.
dalmáciai
2007. november 30. 21:34 | Sorszám: 53
*

Az index egy büdös hazug, cenzurázott bolsi topik.

Próbáljátk ki!

*

dalmáciai
2007. november 30. 21:29 | Sorszám: 52
gawaep kitiltva Kérések és kérdések a polmodiknak topikból/fórumból.

Gépház válasz | megnéz 2007.11.30 20:20:08 © (17623)

14-69 páncélvonat kitiltva A PoliDili topikból/fórumból.
Gépház válasz | megnéz 2007.11.30 18:23:24 © (17622)

krumpli11 kitiltva A PoliDili topikból/fórumból.

dalmáciai
2007. november 30. 21:25 | Sorszám: 51
A nem kúrcsisztáni hozzászólás ellenséges az indexen.

Letíltják.


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 30. 20:47 | Sorszám: 1127
Sógor Csaba nem falaz a román képviselőnek.
dalmáciai
2007. november 30. 20:42 | Sorszám: 1126
*

A komcsik zsibbasztják magukat azzal, hogy cenzurázzák a magyarokat, - aztán azt hiszik komcsi az egész világ.

*

dalmáciai
2007. november 30. 19:55 | Sorszám: 1124
*

A nekik nem megfelelőket tíltják ki a libkóbolsi indexen.

*

dalmáciai
2007. november 30. 19:49 | Sorszám: 1123
*

A libkobolsik eccerüen kitiltják a nem megfelelő hozzászólókat az index vérbolsi fórumáról.

*

dalmáciai
2007. november 26. 21:43 | Sorszám: 1008
A libkóbolsik a magyarországiakat is letiltják az indexükön, mert szerintük a kismagyarországi magyarok se érettek még a demográciára.

Hiába volt a 80 év bolsevizmusuk?

dalmáciai
2007. november 26. 21:41 | Sorszám: 1007
[b]A libkóbolsik a magyarországiakat is letiltják az indexükön, mert szerintük a kismagyarországi magyarok se érettek még a demográciára.

Hiába volt a 80 év bolsevizmus?

dalmáciai
2007. november 26. 21:31 | Sorszám: 1006
A kommunisták szerint még nem érett meg Erdély és Magyarország a többpárti demográciára.
dalmáciai
2007. november 26. 21:19 | Sorszám: 1005
*

Fórum » Politika, közélet » A PoliDili »
Orbán az erdélyieket is összeugrasztotta

A művelet elvégzéséhez sajnos nem rendelkezik a szükséges jogosultsággal.

A libkóbolsik az INDEXEN cenzurával és állandó letiltással küzdenek a szólásszabadság ellen!

Minden MAGYAR hozzászólást letiltanak, a mocskok.

*

dalmáciai
2007. november 26. 20:09 | Sorszám: 1000
Bizzunk benne, hogy 3 becsületes magyar lesz szemben a frakcióban Frun(d)árral.

Az RMDSZ nem talált magyar jelöltet? Ő sose fog igazán együttérezni a magyarokkal!

*

dalmáciai
2007. november 26. 19:56 | Sorszám: 998
Ki ez a Csibi Magor?
dalmáciai
2007. november 26. 18:33 | Sorszám: 992
Ki a negyedik?
dalmáciai
2007. november 25. 23:16 | Sorszám: 960
Este kilenc óra után egy, illetve három perccel egymás után kétszer is üdvrivalgás tört ki a marosvásárhelyi Bernády-házban.

Az összesereglett RMDSZ-vezetők, jelöltek és támogatók előbb akkor hurráztak, amikor a nagyterem egyik sarkában bömbölő Antena 3 hírcsatorna közölte a felmérések eredményeit. Két perc múlva a másik sarokból a Realitatea TV által megrendelt közvélemény-kutatás nyilvánosságra hozatala örvendeztette meg újra a készülék körül állókat.


Csupán Frunda György kiáltott egy rövid, de hangos hújt, amikor jóval a 2,8 százalékos küszöb fölött hallotta meg Tőkés László nevét.

„Hallgass, te!” – szólt rá Markó Béla, aki a későbbiekben sok sikert kívánt riválisának, de emlékeztetett, hogy a magyarság most akár négy-öt képviselőt is Brüsszelbe juttathatott volna. „Hogy nem így történt, csakis Tőkés lelkiismeretét terheli” – vélekedett Frunda, aki Markóhoz hasonlóan megköszönte a szavazók bizalmát, és ígéretet tett, hogy megfelelően képviseli őket az Európai Parlamentben.

dalmáciai
2007. november 25. 22:54 | Sorszám: 957
Tőkés központjában is mindenki nézte Frunda tévényilatkozatát

Az egész stáb végignézte Frunda György tévényilatkozatát Tőkés László nagyváradi kampányközpontjában.

Nagy felzúdulás követte az RMDSZ EP-listavezetőjének azt a mondatát, melyben azt mondta, annak örül, hogy Tőkés Lászlónak nem sikerült elütnie az RMDSZ-t az europarlamenti mandátumtól. Ezt leszámítva a kampányközpontban jelenlévők csendben hallgatták végig a Frunda-tévéinterjút.

Lopcsánynak már csak Frunda az egyetlen reménye, hogy éket verjen a magyarok közé, a többi most úgy néz ki, hogy a békét akarja.

dalmáciai
2007. november 25. 21:32 | Sorszám: 928
*

Sógor Csaba Udvarhely megye Székelykeresztúri járásának képviselője.

Etédi ismerőseim pozitívan vélekedtek róla. Bízom, hogy szót értenek Tőkés Lászlóval.

Még Frundában is bizakodok, viselve válik meg, hátha normálisabb lesz mint a kommunista Narkó!

*


Téma: Mitmond zappara, ha csak Tőkés jut az EP-be?
dalmáciai
2007. november 25. 20:45 | Sorszám: 48
zapko hetek óta a megosztásról nyüszít itt!

Pedig Orbán azt mondta, minél többen jutnak be a magyarok, annál jobb. Még az RMDSZ-t is biztatta.

Ezt se Gyurcsány, se Ibolyka szájából nem hallottam. Pedig ők az RMDSZ-nek kampányoltak. De Tőkés mellett egyáltalán nem foglaltak állást!

Na, nyüszítés! Indulj!!!!!

"JAJJ! MINEK BEAVATKOZNI EGY MÁSIK ORSZÁG BELÜGYÉBE?"
"JAJJ! ORBÁN MÁR MEGINT MEGOSZTJA A MAGYAROKAT, MOST A HATÁRON TÚL!"
"JAJJAJAJJJAJAJJAAJAJJAJJAJJJJJJ!


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 25. 20:37 | Sorszám: 904
"a szart átlépjük, nem tapicskolunk benne" - szól a moderátori utasítás.
Én tartom is magam ehhez - és átléplek.
dalmáciai
2007. november 25. 20:26 | Sorszám: 899
*


Ki képviselhetné jobban az elnyomott magyarság ügyét Brüsszelben, mint Tőkés László?


*

dalmáciai
2007. november 25. 20:21 | Sorszám: 897
abyád pycsája
dalmáciai
2007. november 25. 20:19 | Sorszám: 896
*

Gratulálunk püspök úr!


*

dalmáciai
2007. november 25. 19:05 | Sorszám: 878
*

Csíkszeredában zárta pénteken kampánykörútját Tőkés László.
Közben egyre durvább támadások érik az egyéni jelöltet és támogatóit. Egy Tőkésnek plakátoló csíkszeredait brutálisan megvertek, megpróbáltak meghiúsítani és megzavarni egy emlékmű-koszorúzást, mások nevében, levélhamisítással rágalmazzák Tőkést.

Toró T. Tibor RMDSZ-képviselőt pedig kizárni készül a párt a parlamenti frakcióból az autonómia ügyének támogatása miatt. A rendezvény szónokai arra szólították fel az embereket: ne féljenek.

Felszólalt Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is. Mivel több támadás érte a Tőkés melletti kiállásért, ismét kertelés nélkül magyarázta meg a kampányban való részvételét.

„Elkötelezett híve vagyok annak a politikai értékrendnek, amelyet Tőkés László jelenít meg és képvisel, ezért vagyok mellette immár közel két évtizede jó szívvel, teljes meggyőződéssel. Tudták ezt rólam akkor is, amikor jelöltek, majd megválasztottak. Ez volt politikai programom lényege. A mandátumot is arra kaptam, hogy ezt képviseljem. Akkor csapnám be választóimat, akkor lennék politikai kétkulacsos, ha most ettől eltérnék” – mondta a képviselő.

Toró T. Tibor válasza Markó Bélának
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=157&Itemid=50

Tőkés László megemlítette: "az RMDSZ egy hamisított levelet terjeszt az Európai Parlamentben, azt ajánlják a politikusoknak, ne álljanak szóba vele. Beder Tibor és Borbély Ernő Hargita megyei tanácsosok leplezték le a hamisítványt, mivel az ő nevük is az állítólagos aláírók között szerepelt."

Fennáll annak a veszélye, hogy a többségében magyarok lakta településeken, ahol csak az RMDSZ állít urnabiztosokat, megkísérlik érvényteleníteni a Tőkés Lászlóra adott szavazatokat, illetve a távolmaradók nevében az RMDSZ-re pecsételnek, annak ellenére, hogy a törvény ezt szigorúan bünteti.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------


Azt hiszem, hogy ezek után senki sem lesz meglepődve, hogyha nem lesz hitelt érdemlő eredménye a választásnak...

*


Téma: Mennyi hiteletek van?
dalmáciai
2007. november 25. 13:31 | Sorszám: 97
Tragédia, ahogy hazudsz.

Itt arról volt szó, hogy a román nemzeti össztermelés 100 éve még csak pár %-át tette ki a magyarnak.

Nem is volt összemérhető, amit termeltek (bivalytej, bocskor, oltyeán viskó, analfabéta nép) a a Ganz, a Mávag, a magyar építészet, tudomány, kultúra, sport termékeivel.

Ezt ti mind megsemmisítettétek, leépítettétek, a kommunista nivellálás nevében egyszintre hoztátok Magyarországot Romániával, Russiával, afroázsiával.

Lelketek rajta!

*

dalmáciai
2007. november 25. 13:15 | Sorszám: 95
*

Az egyetlen, ami kiemel minket, hogy hazánk elrettentő példakánt szerepel az EU kimutatásban


A negatív irányú magyar puma azt mutatja, hogy kúrcsányék nemcsak a megtermelt nemzeti jövedelmet harácsolják el, hanem hitelből, adósságból élősködnek és lumpolnak.

*

dalmáciai
2007. november 25. 12:45 | Sorszám: 91
*

Épp erről van szó.

Kúrcsány és a libkóbolsik addig döngetik a pannonpumás, "Nagy a jólét!" mellüket, hogy hamarosan Szlovákia, a Balti Államok, sőt Ukrajna is megelőz bennünket.

A kommunizmus 60 éve alatt 1947-től folyamatosan csúcsunk lefele a Balkán, Afroázsia szintjére.

A hajdan Európa élvonalába tartozó Magyarországot addig FEJLESZTIK, REFORMÁLJÁK ezek a rohadt bolsik, míg az utolsók nem leszünk.

*

dalmáciai
2007. november 24. 22:53 | Sorszám: 83
*

Országok GDP szerinti listája

http://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_%28nomin%C3%A1lis%29

dalmáciai
2007. november 24. 22:38 | Sorszám: 82
Bocs, - megkeresem a módját a kinagyításnak.
dalmáciai
2007. november 24. 22:35 | Sorszám: 81
*

Segítő adatok a topikban fellépő ballib matematikusok és kibernetikusok hazugságainak megértéséhez:

Az Economist 2007 január 6-ai számában áttekintő táblázatot közölt a gazdasági és pénzügyi adatokról.
Az egyik adatsor a 2007 évi költségvetésről szólt, a GDP százalékában mutatja a költségvetési költekezést.

A negatív adat azt jelenti, hogy a megtermelt nemzeti jövedelemnél mennyivel többet herdálnak el. Akár a lepusztuló, eladósodott, hiteleket halmozó újmagyarjaink.

Ebben a kommunista Magyarország élen jár!


Az egyetlen, ami kiemel minket, hogy [b]hazánk elrettentő példakánt szerepel a kimutatásban.
A grafikon Oroszország kivételével minden az Economist által megemlített európai országot bemutat, s ebben a körben, s a grafikonon fel nem tüntetett ázsiai, észak, közép és dél amerikai országok között is a legnagyobb hiányt Magyarország mutatja.

Ezt tehát a híres-hírhedt konvergencia program eredménye. Ez a citrom-díjas verseny aranyérme talán elgondolkodtatja a kormányoldal híveit: nincs mire büszkének lenniük. Nem titok az orosz adat sem: 5,9 százalékos többletet várnak. Törökország várható egyenlege is csak – 2,8 százalék hiány.

A magyar adat -7,1 százalék túlköltekezés, az eladósodás, a hitelbe lumpolás terhére.

*


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 24. 22:13 | Sorszám: 865
*
http://www.youtube.com/watch?v=aLK3s9k0Vs4&feature=related


*


Téma: Mennyi hiteletek van?
dalmáciai
2007. november 24. 22:00 | Sorszám: 79
*

17 000 milliárd hitelünk van!
A költségvetési hiányban elsők vagyunk Európában

Orbánék alatt 7 ezer milliárdra csökkent az adósság, azóta csaknem két és félszeressére: 17 ezer milliárdra nőtt a balliberális hazárdjáték alatt.

Ez az éves nemzeti összterméknek több, mint a fele. Vagyis mintha az éves családi jövedelmünket, több mint feleannyi, 1,5-2 milliós adóssággal terhelnék, ennyit játékgépeznek minden magyar család terhére, hitelére Kúrcsányék.

Kamatokkal terhelve többszörössére nő és évtizedekig se tudjuk kinyögni!

Persze a 10 000 milliárd (10 000 000 000 000 Ft)nem tünt el, csak átalakult!

Néhány tízezer libkóbolsi hízott tőle fejenként százmilliókkal.

A vagyonukból kell visszafizetni, őket pedig a börtönbe dugni!


*


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 23. 16:30 | Sorszám: 852
*

Erdélyi, Partiumi és az onnét elszármazott nemzettársainkhoz

Ezért először is arra kérjük romániai, és onnét elszármazott nemzettársainkat: ragadják meg az alkalmat és vegyenek részt minél nagyobb számban a vasárnapi választáson.

Másrészt ismételten arra kérjük Önöket, szavazatukkal minél többen támogassák a független jelöltként induló Tőkés László püspököt, az autonómia következetes szószólóját. Úgy véljük, pártpolitikán felülálló személye képes leghitelesebben szolgálni nemcsak az erdélyi és partiumi, hanem az összmagyarság érdekeit, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedését.

2007. november 22.


Makovecz Imre, Dr. Kelemen András, a Magyarországért Egyesület,
Csoóri Sándor, a Márciusi Charta,
Kretzinger István, a Bocskay Szövetség,
Halzl József, a Rákóczi Szövetség,
Bolvári Gyula, a Erdélyi Szövetség,
Bicsanszky Géza, a Márton Áron Társaság,
Naray Szabó Gábor, a Professzorok Batthyany Köre nevében.

*

dalmáciai
2007. november 20. 03:44 | Sorszám: 625
*

Több egy oroszlán, mint két nyúl...

9 video található a youtube-on Tőkés László kampányáról:

http://www.youtube.com/watch?v=OcDfbKY81Hg&eurl=http://www.tokeslaszlo.ro/


*

dalmáciai
2007. november 20. 03:13 | Sorszám: 624
*

Toró T. Tibor válasza Markó Bélának

http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=157&Itemid=50

*


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 18. 18:57 | Sorszám: 907
Az én kis bihari falumban, -ahol különösebb harcok se voltak,- 16 polgári áldozata volt a "felszabadításnak".

Köztük a feleségem dédnagyanyja és dédapja is. A dédmamát a faluba való BELÖVÉSKOR "véletlenül", a dédapát szándékosan ölték meg, amikor lánya védelmére kelt.

Meggyilkoltak néhány 16-17 éves srácot is, mert már elég nagynak találták őket...

És csak úgy találomra is lelőttek néhány embert, csak a felszabadítás nagyobb dicsőségére!

Többen megjárták a muszka munkatáborokat is, apámnak szerencséje volt, csak Foksányig hurcolták és 45 őszén félév után hazajöhetett.


*

dalmáciai
2007. november 18. 18:41 | Sorszám: 906
*

Az utolsó adatok egész biztosan hiányosak, részlegesek.

Abban minden forrás egyetért, hogy többszázezer volt csak a polgári elhurcoltak száma is, és közülük 90 % körülire teszik az ottpusztultak számát.

Eltérés adódik pl. abból is, hogy az erdélyi és kárpátaljai százezernyi áldozatot, valamint a többhetes-többhónapos embertelen vagonírozás kb. százötvenezer áldozatát hozzászámítják-e?

Nem túlzás, hogy a megszállás és harcok áldozataival együtt a magyarságot közel megtizedelték a muszkák!

*


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
dalmáciai
2007. november 18. 18:07 | Sorszám: 1116
zappara és igazságotm egykutya, mint a maszop és a zsadesz.
Ugyanazt fujják, csak kábításunkra kis műbalhékat imitálnak egymással.

Valójában büdös kommunista provokátor mind a kettő.


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 18. 17:56 | Sorszám: 904
*

PONTOSABB SZÁMOKAT KÖZÖLJETEK, MERT MEGTÉVESZTŐ ÉS ZAVARÓ, HA A SOKSZÁZEZER MAGYAR ÁLDOZATHOZ KÉPEST CSAK AZ EGYES VISSZAEMLÉKEZŐK ÉS LÁGEREK RÉSZSZÁMAIT KÖZLITEK!!


Magyar rabszolgák a szovjet Gulag táboraiban I.
Várdy Béla - Várdy Huszár Ágnes

A „felszabadulás”-nak kikiáltott szovjet uralom a legtöbb magyar számára természetesen nem felszabadulás, hanem a magyar nemzet erőszakos megbecstelenítése volt.

Különösen azok szemében, akik az úgynevezett felszabadulásnak a hatását saját maguk és családtagjaik sorsán át személyesen is tapasztalták. Olykor-olykor hangot is adtak ennek az érzésnek, többek között a „szabadulás”-t „szabad dúlás”-ként értelmező szójátékkal. (Természetesen ez az általános szovjet-, kommunista- és „felszabadulás”-ellenes felfogás nem érvényteleníti azt a tényt, hogy bizonyos emberek – elsősorban a megmaradt magyar zsidóság és bizonyos baloldali érzelmű személyek – számára a szovjet katonai hódítás valóban felszabadulás volt. Idővel azonban még e sokat szenvedett népcsoportoknak a jó része is kiábrándult a szovjet kommunista rendszerből.)1

Természetesen egyetlenegy magyar sem érezte a „felszabadulás” borzasztó hatását oly mélyen, mint azok, akik e „felszabadító hadjárat” következtében lettek a szovjet Gulag rabszolgatáborainak a foglyai.
Mint a jeles Gulag-kutató, Stark Tamás egy tanulmányában megjegyezte: „Ki gondolta volna a múlt században, hogy a mi századunkban visszatér a rabszolgaság intézménye?
Sőt, kijelenthetjük, hogy a XX. században a rabszolgasors több embernek jutott osztályrészül, mint a múltban összesen.

Mi több, korunkban a rabszolgasors nemcsak szervezetileg és mennyiségileg vált »fejlettebbé« az ókorinál, hanem minőségileg is.
Akkor a munkavégzés volt a cél, míg most a népirtás, amelynek a munka »csak« eszköze. A német nemzetiszocializmus egyes »fajok«, népcsoportok gyengítésére, megsemmisítésére törekedett. A sztálini szocializmusban a kényszermunkát a szovjet alattvalók megtizedelésére és a környező országok megfélemlítésére használták.”2

De mi is ez a bizonyos Gulag, amelynek mibenléte olykor még tanult értelmiségieket is megtéveszt? Alekszandr Szolzsenyicin Gulag-szigetcsoport című könyve alapján ugyanis sokan úgy vélik, hogy a Gulag egy politikai rabokkal benépesített, hatalmas szigetcsoport valahol a volt Szovjetunió távoli partjain.3

A valóságban azonban nem volt más, mint az 1934-ben megalakult Glavnoje Upravlenyije Iszpravityelno-Trudovih Lagerej (Javító Munkatáborok Főhatósága) erőszakszervezetnek a rövidítése. A szervezet a szovjet NKVD alosztályaként jött létre azzal a kizárólagos céllal, hogy az addig különböző helyi és területi szervek irányítása alatt levő kényszermunkatáboroknak az adminisztrálása egy kézben fusson össze.4

Nem tudjuk pontosan, hogy hány magyar katonai és polgári személy került fogságba a háború utolsó hónapjaiban, különböző adatok alapján azonban úgy véljük, hogy az összlétszám valamivel kilencszázezer fölött volt.

Egyharmaduk, vagyis háromszázezren a nyugati szövetségesek, kétharmaduk, azaz hatszáz-hatszáznegyvenezren pedig a szovjetek fogságába kerültek. Az utóbbiak közül kétszázhúszezer (de lehet, hogy kétszázhetvenezer) sohasem tért vissza hazájába.5

Ezeknek az embereknek mintegy a fele (százhúsz-száznegyvenezer személy) teljesen bűntelen polgári lakos volt, aki az 1944 novembere és 1945 márciusa közötti szovjet hadműveletek következtében került a Vörös Hadsereg fogságába. Ennek a Magyarország jelenlegi határán belülről származó százhúsz-száznegyvenezer fogolynak mindössze 10%-a maradt életben.6

Ha viszont hazánk második világháborús határait vesszük figyelembe, akkor száznyolcvan-kétszázezer polgári fogolyról beszélhetünk, akiknek jó része Észak-Erdélyből és Kárpátaljáról származott.7

Ezeket a polgári személyeket vagy falvakban és városokban az utcán szedték öszsze málenykij robotra (kis munkára),8 vagy valami képtelen politikai bűnért ítélték őket sok évig tartó szibériai kényszermunkára. Az utóbbiaknak mintegy 90%-a pusztult el a Gulag-táborok borzalmai közepette.

A legmegbízhatóbb adatok alapján 1945 nyara és 1948 ősze között mintegy háromszázhuszonötezer–háromszáznyolcvanezer magyar foglyot – leginkább hadifoglyot – küldtek vissza Magyarországra.

Közülük száz-százötvenezer 1946 nyara előtt, további kétszázkétezer 1946 júliusa és 1948 novembere között, húsz-huszonötezer 1949 és 1951 között, háromezer pedig 1953 és 1955 között tért vissza hazájába.9

Az 1946 és 1948 között repatriáltak soraiban 9425 polgári személy is volt, s óriási többségük a málenykij robotra hurcoltak soraiból került ki. Ők legfeljebb 10%-át tették ki a teljesen bűntelenül a szovjet Gulagra került polgári személyeknek.10

A málenykij robotra hurcoltakkal szemben azok, akiket kémkedésért vagy egyéb kitalált politikai bűn miatt ítéltek el, nem voltak ilyen „szerencsések”. Őket Szibéria távoli vidékére deportálták, ahol még keményebb körülmények között, még tovább kellett rabszolgamunkát végezniük. Ha életben maradtak, akkor csak nyolc, tíz vagy tizenöt év után, a Sztálin halálát követő években kerültek vissza hazájukba.11

*

dalmáciai
2007. november 18. 09:45 | Sorszám: 898
*

Várnai Zseni: Rendõr fiamnak*

Én magzatom, szép rendőr fiam,**
Szíve vérével ír neked anyád,
Mióta a Gyurcsány kenyerét eszed,***
Vörösbe fordult itthon a világ.

Most készülünk a döntő nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítanak önnön véreidre:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.

Az anyaföldnek most zsendül a méhe,
Már lesi a munkás szolgahadat,
Hogy szűz ölébe termő magot hintsen,
Várja az erőt, mely életet ad.
Most megmérjük irdatlan nagy erőnket,
S nem ringatnak majd kalászt a szelek;
A termőföld lesz a mi lázadásunk:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.

Fiam, ez öreg reszkető sorokban
Én sírok, ki méhemben hordtalak,
Ki eggyé tettem órát, napot, éjet,
Hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
Hús a húsomból, vér az én véremből,
Hogy emelhetnél te rám kezet,
Ha én zokogom, sikoltom feléd:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.

A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk,
A reménységünk, mindenünk:
az Élet. Fiam, te döntöd el most a sorsunk,
A te felzúdult bús rabszolgavéred;
Bontson el a forradalmi mámor,
Ha hömpölyög a lázadó sereg,
Mint felkorbácsolt zúgó tengerár:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.

Most még csak háborog az óceán,
S a kevély hajót már tépi, dobálja,
Mi lesz, ha majd ős medréből kicsap,
Ha úrrá lesz a tenger akarása;
Mi lesz, ha minden rendőr fiú****
Szülőanyjától kap egy levelet,
Mely lázít, gyújt, vérbe borít:
Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek.


(Négy módosítással:
* az eredeti szövegben: katona fiamnak
** az eredeti szövegben: katona fiam
*** az eredeti szövegben: a császár kenyerét eszed
**** az eredeti szövegben: katona fiú)

*

dalmáciai
2007. november 18. 09:42 | Sorszám: 897
*

Ez összefügg azzal az erkölcsiséggel, hogy a BÉRSAJTÓ és az Index a hazudozó, tolvaj Kúrcsányt és a kislányverő zsidót favorizálja, a sztrájkot lefideszesezi, lebüdöslábuzza, - aki nem a bolsi szájíz szerint szól, azt pedig toleránsan kitíltják.

Nesze neked népi demográcija!

*


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
dalmáciai
2007. november 18. 09:28 | Sorszám: 1081
*

Egyáltalán nem mulatságos, hogy a bolsik és zsidók lehetnek magyar állampolgárok, ötmillió magyar pedig nem!

Ezen sürgősen változtatni kell!

*

dalmáciai
2007. november 18. 07:45 | Sorszám: 1079
*

Hedvig, -meg aki magyarnak érzi magát a Kárpát-medencében-, miért nem lehet magyar állampolgár?

Inkább tőletek, hazaáruló komcsiktól kellene megvonni!

dalmáciai
2007. november 17. 21:29 | Sorszám: 1077
*

Miért nem takarodsz innen, hogy valódi kérdésekről lehessen beszélni?


Újabb koholmány dőlt meg Malina Hedvig ügyében

A nyitrai rendőrség a felvidéki magyar lány, Malina Hedvig ügyében folytatott nyomozás során csütörtökön kétszer egymásután lemérte, vajon mennyi ideig tarthatott az annak idején Nyitrára autóbusszal érkező Malina Hedvig gyalogos útja az autóbuszmegállótól az egyetem kapujáig, amelynek küszöbét a magyar egyetemista tavaly augusztus 25-én véresre verve lépte át.

Az első mérés szerint a távolságot 18 perc és 15 másodperc szerint lehetett megtenni, a második mérés azonban 23 percet és 2 másodpercet mutatott.

Az eseményen jelen volt Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica is, aki szerint "a büntetőeljárás szempontjából a mérésnek ugyan nincs semmilyen jelentősége, de mégis jó, hogy megesett, mert így egy további koholmány dőlt meg," tudniillik a rendőrség eddig helytelenül jelölte meg az út megtételéhez szükséges időt.

A vallomása mellett töretlenül kitartó Malina Hedviget elmondása szerint két bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. A rendőrség két hétig nyomozott az elkövetők után, majd arra a megállapításra jutott, hogy a lány a történetet kitalálta, ezért több mint egy éve a hatóság félrevezetésének gyanúja miatt folyik ellene eljárás, és továbbra sem a tetteseket keresik. Ha a gyanút rábizonyítják, a lányra öt évig terjedő szabadságvesztést róhat ki a bíróság.

Az ügyvéd a minap úgy nyilatkozott, hogy Hedvig történetének legnyomasztóbb felismerése volt, amikor megbizonyosodott róla, hogy a támadást követő két hétben, "a rendőrség egyáltalán nem kereste Hedvig támadóit, csak azon dolgoztak, hogy bebizonyítsák: ő találta ki az egészet". Ez a felismerés Kvasnica számára - mint mondta - azért borzasztó, mert ha egy ilyen, a média által ennyire szemmel tartott ügyben a hatóságok ezt merészelik megengedni maguknak, akkor vajon "mire vetemednek olyan esetekben, amelyek az érintetteken kívül senkit nem érdekelnek?" Kvasnica a végsőkig kész küzdeni a lány igazáért, de azt sem zárja ki, hogy "a teljes igazságot csak akkor tudjuk meg, amikor a mai hatalmasok már politikai múltjuk édes gyümölcseit fogják élvezni". Amíg Szlovákiában az emberek mindent elhisznek a politikusoknak, "addig nem biztos, hogy az igazsággal tudnak mit kezdeni" - tette hozzá.

Kvasnica azt mondta, attól a pillanattól kezdve érzékeli a titkosszolgálati akció jeleit az ügyben, hogy Malina Hedvigtől a jogi képviseletről szóló megbízást átvette. "Névtelen hatalommal állunk szemben, hiszen ebben az ügyben olyan emberek is döntenek, akiknek a kilétéről fogalmunk sincs, és nem sejthetjük az indítékaikat sem" - jegyezte meg, nem titkolva, hogy az ügyben felülvizsgálatot folytató legfőbb ügyészségnek sem hisz, "mert nem hiszem, hogy céljuk az igazság kiderítése volna".

ma.hu

*


Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. november 17. 20:54 | Sorszám: 3093
Kohnt és Samut megilleti az ártatlanság v é l e l m e!!!!!!!!!!!!!
dalmáciai
2007. november 17. 20:53 | Sorszám: 3092
Kohnt és Samut megilleti az ártatlanság v é l e l m e!!!!!!!!!!!!!
dalmáciai
2007. november 17. 20:49 | Sorszám: 3091
*
Tibi, te mit tennél?



„A hatalom a kezünkben van... A hatalmat ki kell használnunk. ...

Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. ...

Az ilyennek bele kell harapnia torkába. ...

A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különös áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér.

A vér lesz az, amely az igazi kommunvilághoz elvezet minket."

1919. április 20. Húsvétvasárnap

*


Téma: Hallottátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. november 17. 19:53 | Sorszám: 923
A kúrcsányi reformok ahhoz hasonló nagyságrendüek, mint amikor a XVI. században felfedezték Amerikát!
dalmáciai
2007. november 17. 19:26 | Sorszám: 922
Bocs, aszonta internal server error. Én meg elhittem. Ezért ment el kétszer. Azt hittem újra kell küldeni.
Örvendek, hogy a moszkvai főrabbi is tud magyarul, nemcsak a temesvári, kolozsvári és nagyváradi, meg a newyorki.

[b]Most a Hírtv-t nem közvetiti a T-kábel!

Felhívtam Őket, azzal vigasztaltak, hogy az atv-t se. Közöltem, hogy azt sose nézem, de a HÍRTV-t hiányolom.

dalmáciai
2007. november 17. 19:17 | Sorszám: 921
A moszkvai főrabbi most épp magyarul cseverészik a mtv2-n.

Hiába no, minden valamirevaló zsidó tud magyarul.

dalmáciai
2007. november 17. 19:16 | Sorszám: 920
A moszkvai főrabbi most épp magyarul cseverészik a mtv2-n.

Hiába no, minden valamirevaló zsidó tud magyarul.

dalmáciai
2007. november 17. 18:22 | Sorszám: 918
*

November 17-én, szombaton helyi idõ szerint 14:30 órákor a Civil Jogász Bizottság tagjai elõadást tartanak.

A budapesti "Civil Jogász Bizottság” tagjai

Dr. Morvai Krisztina,
Dr. Gaudi Nagy Tamás és
Dr. Szöõr Anna

tartanak elõadást

"Mi történt 2006 okt 23-án Budapesten? És azóta?”

cimmel.

2007. november 17-én szombaton délután, 2:30-kor Manhattanban

Az elõadás szinhelye :

414. E. 82-es utca NY NY 10028 (1-es és a York Ave között)
Szent István katolikus templom FEHÉR TERME.

Helyszín: New York (USA) , Szent István templom
http://www.magyartrikolor.com/

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. november 17. 18:02 | Sorszám: 957
*

A "Péntek 8" november 16-i adása Hegedűs Zsuzsával
41:57 perc
http://tdyweb.wbteam.com/Pentek81116.htm

A kommancsok nagyon prüszkölnek a zindexen, eszerint biztos érdemes megnézni.

*


Téma: Lajos bácsi, zseniális vagy!
dalmáciai
2007. november 16. 12:35 | Sorszám: 25
Lajos bácsi mindenek felett.

De az érdemi hozzászólásokat se feledjétek, a személyi kultusz nem helyettesíti a demográciját.


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 16. 12:23 | Sorszám: 871
*

Tobzódnak és haláltáncot járnak az indexen a cucilista hazugsággyárosok?

*

dalmáciai
2007. november 16. 12:19 | Sorszám: 870
itooja válasz | megnéz | könyvjelző 2007.11.16 11:45:30 © (54706)

kumbéla elftársék besugóhálózata és cenzurája ma is müködik az index nevű libkóbolsi fórumon. Törlésre specializálódnak.

Ha ki akarod próbálni, írj ott egy magyar hozzászólást, - ezek rögtön törölnek.


Cenzortolerancia és árokbatemetés folyik a zindexen mesterfokon.

5-6 moderátor, azaz CENZOR őrködik belterjes, kitenyésztett, felhízlalt bolsi agitproposaik dominanciáján.

De ez a bolsi keretlegénység már nem tudja ellátni feladatát, képtelenek érvelni, rendre alulmaradnak a vitában, - ezért cenzorokkal próbálják őket védeni.

EGYSZERÜEN CSAK TÖRLIK A HOZZÁSZÓLÁSOKAT!

Ide jutott mára a bolsevizmus.


Téma: Így működik az MSZP besúgó hálózata
dalmáciai
2007. november 16. 11:54 | Sorszám: 18
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9121967

Ime az index besugótopikja.

A libkóbolsik itt szokták bejelenteni a moderák hadának, hogy kinek a hozzászólása nem elég pártos, kit kell kitíltani.

Ha érvekkel nem tudnak legyőzni, itt fognak feljelenteni és kitiltatni.

dalmáciai
2007. november 16. 11:36 | Sorszám: 17
*

kumbéla elftársék besugóhálózata és cenzurája ma is müködik az index nevű libkóbolsi fórumon. Törlésre specializálódnak.

Ha ki akarod próbálni, írj ott egy magyar hozzászólást, - ezek rögtön törölnek.


Cenzortolerancia és árokbatemetés folyik a zindexen mesterfokon.

5-6 moderátor, azaz CENZOR őrködik belterjes, kitenyésztett, felhízlalt bolsi agitproposaik dominanciáján.

De ez a bolsi keretlegénység már nem tudja ellátni feladatát, képtelenek érvelni, rendre alulmaradnak a vitában, - ezért cenzorokkal próbálják őket védeni.

EGYSZERÜEN CSAK TÖRLIK A HOZZÁSZÓLÁSOKAT!

Ide jutott mára a bolsevizmus.

dalmáciai
2007. november 16. 11:33 | Sorszám: 16
*

kumbéla elftársék besugóhálózata és cenzurája ma is müködik az index nevű libkóbolsi fórumon.

Ha ki akarod próbálni, írj ott egy magyar hozzászólást, - ezek rögtön törölnek.


[b]Cenzortoleranciaja és árokbatemetés folyik a zindexen mesterfokon.
5-6 moderátor, azaz CENZOR őrködik belterjes, kitenyésztett, felhízlalt agitproposaik dominanciáján.

Ez a bolsi keretlegénység már nem tudja ellátni feladatát, képtelenek érvelni, rendre alulmaradnak a vitában, - ezért cenzorokkal próbálják őket védeni.

EGYSZERÜEN CSAK TÖRLIK A HOZZÁSZÓLÁSOKAT![b]

Ide jutott a bolsevizmus.


Téma: Neonáci randalír Prágában.Megtámadták a zsidónegyedet.
dalmáciai
2007. november 12. 23:34 | Sorszám: 49
Nyolc embert gyanúsítanak az olaszliszkai gyilkossággal

2007. november 12. , 20:55 FigyelőNet, MTI

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt az Olaszliszkán tavaly október 15-én történt emberölés ügyében - tájékoztatta az MTI-t Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő
hétfőn.

Nyolc személyt, köztük egy nőt és két fiatalkorú férfit, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolnak. A bűncselekményre a büntető törvénykönyv 10-15 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé.

A történtek részletei kapcsán emlékeztetett arra, hogy 2006. október 15-én 16 óra körüli időben a tiszavasvári tanár Szerencs irányából Olaszliszka felé haladt gépkocsijával. A faluba érve a Kossuth utcában az út mellett haladó kislányt a gépkocsi elsodorta, aki
emiatt az út melletti vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

Esélye nem volt az áldozatnak

Kifejtette: a sértett azonnal megállt, de az autóból kiszállni már nem tudott, mert a gyermek felnőtt korú bátyja a kocsihoz rohant, annak motorház tetejére felugrott, ököllel a szélvédőre ütött, és az
bepókhálósodott. A tanár megpróbált elindulni az autóval, de addigra odaért a kislány apja, fiatalkorú bátyja és még három rokon férfi, majd kirángatták az autóból, eközben az elsodort gyermek anyja távolabbról kiabálta, hogy

"Öljétek meg a magyart, mert meghalt a
gyerek."

A hét férfi ütlegelni kezdte a sértettet, amikor a földre került, valamennyien rugdosták a fején és a testén egyaránt. A legtöbb ütést és rúgást a kislány felnőtt korú bátyja adta le, a másik rokon férfi a földön fekvő embert nekifutásból fejbe rúgta. A kislány apja még a
házba is befutott, ahonnan egy baltával tért vissza, hogy levágja a fejét.

Időközben a környéken lakók a helyszínen összegyűltek, de csak egy férfi volt, aki megpróbálta megakadályozni a bántalmazást.

A történtek után a kocsiból kiszállt a tiszavasvári tanár nagyobbik gyermeke és odament akkor még élő apjához, majd kérte az ott összegyűlteket, hogy hívjanak mentőt, de segítséget senkitől nem kapott. Ekkor húgával Vámosújfalu irányába kezdett futni, ahol egy gépkocsivezető felvette a gyerekeket, és ő hívott mentőt a helyszínre.


A sértett halála a fejet ért rendkívül nagyszámú - mintegy 40 - ütés és rúgás következtében kialakuló sérülések folytán következett be. A feji és nyaktájéki sérülések elhelyezkedése, többszörössége és jellege, az elszenvedésük, az élet kioltásával járó átlagos
fájdalomérzetet és lelki gyötrelmet jelentősen meghaladta.

A vádlottak közül a balesetben érintett kislány felnőtt korú bátyja a cselekmény elkövetését beismerte, a többi hét vádlott tagadja azt. A vádirat a bizonyítékok között nagyszámú tanúvallomást, ujjnyom szakértői-, orvosszakértői-, hangtechnikai véleményt, felismerésre
bemutatásról készült jegyzőkönyveket és titkos adatszerzés folytán beszerzett adatokat jelöl meg bizonyítékként.

Valamennyi vádlott előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást - mondta Martossy György.

*


Téma: Perez és a Cs. Sanyi
dalmáciai
2007. november 12. 19:59 | Sorszám: 34
Sanyiból az elmúlt 2-3 évben többet néztem ki.

De most ezzel a Peresz-mosdatással alaposan leszerepelt.
Miért fáj neki, hogy Peresz megmondta az igazat?


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 11. 14:29 | Sorszám: 668
*

Esterházy János üldözése, meggyílkolása Cseszkóban 1945-től:

Pozsony meghódítása után a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését.

Gustáv Husák utasítására letartóztatták és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Ljubljankában tartották fogva. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára itélték és elküldték Szibériába.

A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való együttműködés hamis vádjával.

A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglant kapott.

Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meghalt.

*

dalmáciai
2007. november 11. 14:01 | Sorszám: 666
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9171027
szujvary válasz | megnéz | könyvjelző 2007.11.11 13:49:46 © (321)

Így könnyű, ha a válaszokat kitörlitek!
A nyomorult cenzúrátok nélkül nem boldogultok?

Gyilkosok!
Hova kapartátok el a 279, 281, 297, 300, 301, 304, 305, 308, 314, 316, 317, 318, 319, 320 -as hozzászólásokat?

Előzmény: figyelő (313)


Téma: Népszavazások
dalmáciai
2007. november 07. 21:41 | Sorszám: 361
Ti, libkóbolsik erről ábrándoztok, hogy egyszer majd Orbánt és Rogánt is tojással dobálják?

Magyar embert ugyan miért dobálnának?

dalmáciai
2007. november 07. 21:34 | Sorszám: 360
Komcsi lyukból komcsi szél fúj.

Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 07. 21:25 | Sorszám: 616
*

Ezen a télen most láthatják utolsó alkalommal a Wass Albert regényei alapján készült „Világ és a vége” címu eloadást a XII. kerületi Muvelodési Házban.

Februártól új eloadással áll a közönség elé az Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszinház „Magyar Pieta” címmel Siposhegyi Péter tollából, amely egyrészt az 1944-es délvidéki vörös tatárjárást és magyarírtást, másrészt a december ötödike utáni helyzetet taglalja, amikor az úgynevezett kúrcsányi „harmadik köztársaság” cserbenhagyta a határontúli magyarságot.


November 10. szombat, 19 óra,
XII. Muvelodési Ház (MOM) Csörsz utca 18.


[center]Wass Albert:
A Világ és a Vége[/center]



Megalázás, fájdalom, öröm, csalódás, pusztulás, remény jelenik meg a színpadon egyetlen pici közösség tolmácsolásában. A játszók sokkal többet nyújtanak a színészi játéknál. A szerepekkel történő azonosulások, a gondolatok átadása pontos és tanítandó. Általuk mi, nézők átéljük a fájdalmat és a kétségbeesett kiáltást a szabadságért.

A világ és a vége pontosan arról szól, amit a címe elénk vetít: az elszakadt Erdélyről, a hazájukat vesztett magyarok szenvedéséről, egy olyan világról, ami a miénk volt, minden idegünkkel belé tartoztunk, s arról, hogy ezt a világot, az életünket, elvették tőlünk.

A vágyról, hogy a magyar élhessen méltósággal a saját hazájában, hogy visszakaphassa a hegyeit, hiszen a saját földjén nem ő az idegen.

Péter-Körmöci Petronella, Kálló Béla, Kákonyi Tibor, Molnár Zoltán és Péter Ferenc színművészek Andrási Attila vezetésével mindannyian elhivatottsággal olyan, - a magyar ember szívét sajogtató és önmagunkat erősítő kérdéseket tárnak elénk szépségesen, melyek egyszerre igazi színházat és igazi ünnepet teremtenek.

A csalfa, hazug böszmék korszellemével szemben itt a rendületlen Hűek igaz honszerelme látható!


Jegyek kaphatók:

A Kráter Könyvesboltban (VII. ker. Rákóczi út 8/a. (belso udvar) most valamennyi bemutatott belépojegy könyvenként 300,- Ft-ot ér.

Budapest, XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Muvelodési Központ XII. ker. Csörsz u. 18.
Hétfotol péntekig 15:00 ? 19:00 óra között
Telefon: 319-9854
Honlap: www.csorsz.hu

Fehérlófia könyvesbolt VIII. ker. József utca 2.
Hétfotol péntekig 10:00 ? 18:00 óra között
Telefon: 303-1072
Honlap: www.feherlofia.hu

Kráter Könyvesház VII. ker. Rákóczi út 8/a. (belso udvar)
Hétfotol péntekig 10:00 ? 18:00 óra között
Telefon: 266-31-53
Honlap: www.krater.hu

Püski Kiadó I. ker. Krisztina krt. 26.
Telefon: 375-7763
Honlap: www.puskikiado.hu

Szkítia-Hegyvidék könyvesbolt XII. ker. Böszörményi út 19/a.
Telefon: 224-0287
Honlap: www.szkitia.hu

Szkítia-Pest könyvesbolt V. ker. Városház utca 16.
Telefon: 266-5619
Honlap: www.szkitia.hu

Szkítia-Buda könyvesbolt XI. ker. Ménesi út 1/a.
Telefon: 209-1081
Honlap: www.szkitia.hu

Cultur-Comfort Központi Jegyiroda: www.cultur-comfort.hu, www.interticket.hu
Az iroda a Hotel Pest (www.hotelpest.hu) épületében található - egy percre az Operától 1061 Budapest, Paulay Ede u. 31.
Telefon: +36 1 322-0000, 322-0101, Fax: +36 1 322-2324
Mobil: +36 30-743-2213

Interticket Kft. 1088 Budapest, Szentkirályi u. 8.
Telefon/fax: +36 1 266-0000
e-mail: info@cultur-comfort.hu
Nyitvatartás: Hétfotol - Péntekig, 9:00 - 18:00 óráig.

*


Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
dalmáciai
2007. november 07. 18:15 | Sorszám: 17
*

Kedvesem, te beraktál ide egy 2001-es tótaw spamot, azaz szemétlevelet.

Ez valóban tudatos off volt a részedről, - hiszen a mocskos kommunista agit-propot próbálod összemosni a Millenniumi Országjáróval, amely az ezeréves Magyagyarországról szólt.

Hering József cikke sokkal objektívebb, tényközlőbb, mint a tótaw-é, -noha itt mindkettő egyformán off.

Meséld el, hogy lehet az Országjárót a hazugkomcsi újmagyarországgal egy lapra tenni?


Esetleg kérd meg nem szadistát, hogy segítsen neked ebben.

Sanda szándékodra csak megfelelő választ kivántam adni, de ha nem inged, ne vedd magadra.

*

dalmáciai
2007. november 06. 21:33 | Sorszám: 9
*

Hering Józsefet, engedelmeddel mégiscsak többre tartom, mit Tégedet.

Mint, ahogy a nagyváradi főrabbit is spirógyörgynél...

*

dalmáciai
2007. november 06. 21:27 | Sorszám: 8
Nem én írtam kedvesem, -hanem Hering József, aki évtizedig izraeli állampolgár volt.

Ezt tapasztalta, -tipródhatsz nála, vagy jiszráelben.


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 06. 21:11 | Sorszám: 360
*

Az RMDSZ-es polgármester tojással akarta megdobáltatni Tőkést

Folytatta Maros megyei körútját Tőkés László: szombat délután Balavásárra, Szentdemeterre, Nagykendre és Kiskendre látogatott. Az ebédet Nagyernyére tervezték, a település polgármestere azonban ezt meggátolta: azzal fenyegette meg a helyi lelkészt, hogy bezáratja a templomot, elhelyezteti a papot, ráadásul még húszfős tojásdobáló csapatot is szervez Tőkés ellen.


A Magyar Polgári Szövetség meghívására és a Székely Nemzeti Tanács támogatásával Maros megyébe érkezett Tőkés László. Az egyéni európai parlamenti jelölt ma délelőtt a magyarfülpösi alapítványi iskolát látogatta meg, majd Körtvélyfáján találkozott közel hatvan érdeklődővel, ezt követően Gernyeszegre ment, ahol rövid fórumon vett részt. Sárpatakon meglátogatta a Miholcsa József által létrehozott fejedelmi szoborparkot. Itt huszárkísérettel fogadták.

Nem így Nagyernyében, ahol a terv szerint Komáromi István helyi református lelkipásztor várta volna ebédre a gyülekezeti terembe, itt a presbiterekkel is találkozhatott volna a püspök. Az ebéd azonban elmaradt, mert Jánosi Ferenc RMDSZ-es polgármester (nem mellékesen egyben főgondnok is) megfenyegette Komáromit: ha nem mondja vissza a meghívást, bezáratja a templomot és elhelyezteti a lelkészt – tudta meg a fidesz.hu Tőkés András MPSZ-alelnöktől. Berekméri Sándor, az MPSZ Maros megyei elnöke szerint a polgármester hozzátette: ha így sem rettenne vissza, toboroz húsz embert, akik tojással megdobálják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét. A lelkipásztor el kívánta kerülni a botrányt, így végül Tőkés Marosvásárhelyen ebédelt a református egyház diakóniai központjában.

Délután meglátogatta a balavásári polgármesteri hivatalt, ahol gratulált az őt fogadó polgármesternek, amiért elsőként írta ki az autonómia-népszavazást. Máthé János keserűen jegyezte meg: a kiírást követően egyetlen román párt sem támadta meg őket, csak az RMDSZ, Borbély László miniszter pedig kerek-perec kijelentette: nem kap pénzt a település, amennyiben nem vonja vissza a kiírást.

Balavásár után Szentdemeteren és Nagykenden vett részt rövid fórumon a független EP-jelölt, a helybéliek érdeklődésétől kísérve, hét órától pedig istentiszteletet tartott Kiskenden.

*


Téma: Kormánypropaganda
dalmáciai
2007. november 06. 20:53 | Sorszám: 20
*

MSZP-s dilmmma a megszorító csomag közepén

*


Téma: Agit-prop kiadvány: Új Magyarország
dalmáciai
2007. november 06. 20:02 | Sorszám: 6
*

Az emberiség ellen elkövetett zsidó bűntettek

Hering József: Az emberiség ellen elkövetett zsidó bűntettek
I. rész

Izrael ezúttal sem adja ki a népirtást elkövető tömeggyilkosait

A litván hatóságok 2007 augusztusában kérték Izraeltől Jichák Árád neves holokausztkutató meghallgatását, mert Vilnius szerint a történész a II. világháború idején és közvetlenül utána tevékenyen részt vett litván polgári személyek meggyilkolásában. A zsidó állam, amint korábban, valószínűleg ezúttal sem tesz eleget egy zsidó háborús bűnös kiadatására vonatkozó idegen kérésnek.

A második világháború utáni időszaktól napjainkig a sajtó, az irodalom, a képzőművészetek, a filmművészet és a történetírás irdatlan mennyiségben árasztja ránk a német nácik és segítőik által a zsidó nép ellen véghezvitt holokauszt eseményeiről, méreteiről és fájdalmáról szóló beszámolókat, visszaemlékezéseket és művészi alkotásokat. Mindez érthető, fájdalmas és nagyon emberi.

A magyarok holokausztja tabu

A zsidók XX. századi tragédiáját mindenkinek ismernie és előtte méltóképpen tisztelegnie kell. Másrészt viszont a háború befejezése után több mint hat évtizeddel tarthatatlan állapot az, hogy például a nemzetközi zsidó szervezetek, de leginkább Izrael állam nyomására szinte minden országban le kell tagadni az örmény holokauszt megtörténtét. (A magyar Országgyűlésben körülbelül két évvel ezelőtt képviselők egy csoportja törvényhozással kívánt emléket állítani az örmény tragédiának, de cionista nyomásra a javaslat napirendre sem kerülhetett).

Továbbra sem illik beszélni a szövetségesek által a második világháború vége felé a német polgári lakosság soraiban véghezvitt tudatos, előre kitervelt tömeggyilkosságokról.

Mi, ötvenesek, hatvanasok az iskolában, a színházakban és a mozikban a zsidó holokauszt történésein nőttünk föl, miközben a háború utáni időszaktól napjainkig a zsidók dominálta hazai kulturális élet és a médiumok hallgattak és elhallgattatnak a Tito partizánjai és a román Maniu-gárdisták által Délvidéken és Erdélyben kivitelezett magyarirtásról, a Felvidékről Magyarországra és Csehországba deportált nemzettestvéreink tragédiájáról, a szolyvai, a foksányi és a barcaföldvári haláltáborokról.

A hazai médiumok és politikusok (akiket mi választottunk a nyakunkra) tekintélyes része manapság is a holokausztkultúrát részesíti előnyben, s még mindig nacionalistának, rasszistának, nyilasnak, de a legjobb esetben csak magyarkodónak nevezik azt, aki ki meri mondani, hogy volt magyar holokauszt is. A tabukat végre meg kell törni. Ezennel elindítunk egy sorozatot, amelyben igyekszünk fölvázolni a zsidók által a II. világháború alatt és után elkövetett népirtásokat.

Népirtó történészek

Slomo (Solomon) Morel, a lengyelországi születésű zsidó kommunista tömeggyilkos, a német polgári személyek számára Swietochlowice városban létesített koncentrációs tábor szadista hóhéra 2007. február 14-én ágyban, párnák és jó anyagi körülmények között hunyt el Tel-Avivban. A lengyel hatóságok korábban kétszer is kérték kiadatását Izraeltől emberiségellenes és népirtó bűncselekmények elkövetése miatt. De mindhiába. (Morelről írásunkban később majd részletesen értekezünk.)

Jichák Árád, a világhírű holokausztkutató izraeli történész kiadatását, pontosabban egy vizsgálóbizottság előtti meghallgatását alig néhány héttel ezelőtt, 2007 augusztusában a litván hatóságok kérték. Vilnius szerint ugyanis Árád, akárcsak a lengyelországi Morel, a II. világháború idején és után tevékenyen kivette részét ártatlan polgári személyek meggyilkolásából. Az izraeli hatóságok "természetesen" a legújabb kiadatási kérelemnek sem hajlandók eleget tenni. Pedig az Árádnak tulajdonított szörnyű bűncselekmények azért is elgondolkodtatóak, mert az izraeli történész nem csak neves holokausztkutató, hanem a téma egyetemi előadója és huszonegy esztendőn keresztül a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának az elnöke is volt, s ezenkívül az izraeli hadsereg nyugalmazott vezérezredese.

A cionista mozgalomban kezdte

Jichák Árád (eredeti nevén: Iszák Rudnickij) 1926. november 11-én született a litvániai Svencionys városban. Az általános iskolát a Tárbut (kultúra) nevű, az egész kelet-európai zsidó világra kiterjedő héber tannyelvű intézetben végezte, majd siheder korában belépett a Litvániában is tevékenykedő Hánoár Hácijoni (Cionista Ifjúság) elnevezésű mozgalomba. A II. világháború kitörése 1939-ben éppen Varsóban érte, de idejében visszament a szülővárosába, amely ekkor (már és még) éppen szovjet megszállás alatt volt. De mivel a különféle felszabadítók a történelem folyamán Litvániában is sűrűn váltogatták egymást, Jichák Árád, és vele együtt 200 ezer ottani zsidó, 1941 szeptemberétől a németektől volt kénytelen rettegni. A litván fővárosban és más településeken a háború előtt mintegy 200 ezer zsidó élt, s ezért a héberül jól tudó litván zsidók Vilniust csak Észak Jeruzsálemeként (Jerusálájim sel hácáfon) emlegették.

Partizánból NKVD ügynök

Jichák Árád visszaemlékezésében azt írja, hogy a németek gödrökbe lőtték szülővárosa zsidó lakosságának jó részét, de ő és vele együtt még néhány gyermek megszökött. A németek ezután egy kisebb gettót létesítettek a város mesteremberei számára. A gyerekeket kivitték a városon kívülre, ahol a raktárakban felgyülemlett zsákmányolt szovjet fegyvereket kellett nekik osztályozni és tisztítani. Mindjárt az első munkanapon elcsent egy rövid csövű, tehát könnyen ruha alá rejthető puskát. Egy hónap leforgása alatt a gyerekek két zsáknyi fegyvert loptak, majd elkezdték megszervezni a földalatti ellenállást. A gettót a németek őrizték, s így aztán komolyabb ellenállást nem tudtak kifejteni. 1943 márciusában a fiatalok kiszöktek a környező erdőkben tevékenykedő szovjet partizánokhoz. Árád a Markov Brigád Vilniusi Zászlóalj nevű szovjet partizánegységben Tolka mozgalmi néven a háború végéig elsősorban robbantásos terrorcselekményeket hajtott végre. 1943-ban beszivárgott a német hadse reg ellenőrizte vilniusi gettóba, ahol találkozott Ábbá Kovnerrel, az ottani ellenállási csoport parancsnokával, később Izrael koszorús költőjével. Árád az önéletrajzi visszaemlékezésében leírja, hogy a háború idején a szovjet partizánok soraiban miként harcolt a németekkel együttműködő litvánok, illetve jóval kisebb vehemenciával a német katonák ellen Litvániában és Fehéroroszországban.

A Vörös Hadsereg 1944 júliusában érkezett Litvániába. Tolka egészen 1945. május 8-ig, Németország kapitulációjáig folytatta a harcot, de ekkor már a szovjet NKDV titkosszolgálat munkatársaként. A háború után Lengyelországon keresztül Olaszországba érkezett, ahol fölvette a kapcsolatot a brit hadsereg keretében harcoló palesztinai Zsidó Brigáddal. A német hadsereg és a német polgári lakosság ellen is megtorló akciókat végrehajtó Zsidó Brigáddal való együttműködése azonban tiszavirág életű volt, mert Tolka, ki tudja, miért, 1945 decemberének végén fölszállt a Hanna Szenes nevű illegális bevándorlóhajóra és fedélzetén megérkezett Palesztinába.

A Szentföldön is robbant

De hogy milyen megbecsülésnek örvendenek Izraelben a más népek körében gyilkolászó zsidó judeonácik, annak érzékeltetésére először bemutatjuk Jichák Árád sorsának alakulását a Szentföldön.

Alig érkezik meg Palesztinába, mindössze két hónapot tölt Jágúr kibucban, s máris a britek és az arabok ellen harcoló Pálmáh nevű zsidó fegyveres alakulat soraiban találjuk. (A Pálmáh

a héber P'lugot Máhác, azaz a Lesújtás Századai kifejezés mozaikszava.) A Pálmáh elit alakulat (amely 1948-ban beolvadt az akkor megalakult izraeli hadseregbe) emlékét megörökítő héber nyelvű világhálós honlapon olvasható, hogy Árád 1946 elején Náán településen elvégzi a pilótatanfolyamot, brit bizonyítványt kap, s már szorgalmasan készíti a légi fölvételeket az arab célpontokról, amikor kiderül, hogy színtévesztő. Nagy tragédia persze nem történt, mert a partizán mindig gyorsan föltalálja magát: visszatér a korábbi, még a szovjet elvtársaktól tanult foglalatosságához, a robbantásos merényletekhez. Tolka tehát ott folytatja, ahol partizánként abbahagyta. Rövidesen a robbantásos szabotőr akciókat végrehajtó tisztek kiképzője lesz Ásdot Jáákov és Áfikím kibucban. S hogy tanítványainak a gyakorlatban is bemutassa a szaktudását, fölrobbantja egy arab falubíró (muhtár) lakóházát annak lakóival együtt. Később Kelet-Jeruzsálemben a palesztinok lakta Sejk Dzsarráh és Suáfát nevű negyedében már több tucat arab házat repít a levegőbe.

Árád az 1948-ban megalakult izraeli hadseregben az '50-es évek közepén a páncélos hadosztályok műveleti alosztályának tisztje, az 1956-os Szuezi háborúban pedig a 27. zászlóalj tankista ezredének parancsnoka. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban már vezérezredesi rendfokozattal a váll-lapján a hadsereg oktatási főtisztje. 1972-ben, aránylag fiatalon, 46 éves fejjel leszerel és ezzel elkezdődik a polgári karrierje.

A Holokauszt Múzeum élén

Jichák Árád a tel-avivi egyetemen (hivatalos neve: Tel-Aviv Egyetem) a második világháború, s azon belül a zsidó holokauszt történetének sikeres előadója. Számos, ezzel a témával foglalkozó könyvet írt és adott ki különböző nyelveken. Az egyetemi katedra mellett 1972-ben a néhai Jigál Álon oktatásügyi és kulturális miniszter kinevezi a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsa elnökének, amely tisztséget egészen 1993-ig betölti. Árád a történelemtudományok doktora, disszertációját a vilniusi gettó történetéről írta. Később két kötetben megírta a Szovjetunió zsidóságának holokausztját.

Az antiszemita litvánok

A Háárec izraeli héber nyelvű napilap 2007. szeptember 7-én azt írja, hogy a litván hatóságok Jichák Árád emlékiratainak tüzetes tanulmányozása során jutottak arra a következtetésre, hogy az izraeli történész Litvánia német megszállása idején partizánként, illetve a világháború alatt és után az NKVD nevű szovjet titkosszolgálat munkatársaként tevékenyen részt vett litván polgári személyek, elsősorban szovjetellenes hazafiak kivégzésében. Jichák Árád az önéletrajzi művének (A Partizán - A Siralom völgyéből a Sion hegyig) megírásakor még nyilván nem gondolt arra, hogy a Szovjetunió szétesése után függetlenné váló Litvánia esetleg elkezdi kutatni a litván hazafiak ellen elkövetett kommunista zsidó bűntetteket.

Rimvydas Valentukevicius litván államügyész az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy hivatala országok közti jogsegélynyújtásra vonatkozó iratot küldött az izraeli legfőbb ügyészségnek, amelyben kérte, hogy a zsidó állam tegye lehetővé Jichák Árád meghallgatását. Az izraeli történésznek küldött levélben a litván hatóság közli Áráddal, hogy emberiség ellen elkövetett bűnökkel gyanúsítják, s ezért szeretnék kihallgatni. Árád persze tagadja a vádat, s rögtön kijelentette, hogy a litván gyanúsítás részét képezi annak a bosszúhadjáratnak, amelyet azért indítottak ellene, mert történészként gondosan összeállította a németekkel együttműködő litvánok listáját. Valentukevicius ügyész szerint az Árádra vonatkozó terhelő bizonyítékokat a Litván Népirtás és Ellenállás Kutató Központ szerezte be. "Sok olyan dokumentum áll a rendelkezésünkre, amelyek arra engednek következtetni, hogy Jichák Árád igenis részt vett emberiségellenes bűncselekmények elkövetésében", jelentette ki az AFP-nek Ri mvydas Valentukevicius litván államügyész.

A sérthetetlen kettős mérce

Jichák Árád és az izraeli sajtó egy része természetesen antiszemitizmussal vádolta meg a történészt egyelőre csupán meghallgatni kívánó litván hatóságokat. Árád a Háárecnek a következőt nyilatkozta: "A litvánok ezzel a kéréssel tulajdonképpen azt szeretnék bebizonyítani, hogy a második világháború idején voltak ugyan zsidókat gyilkoló litvánok, de ugyanakkor zsidók is öltek ártatlan litvánokat." A litván Republika című újság nemrégiben szintén követelte Izraeltől, hogy tegye lehetővé Árád kihallgatását Vilniusban. A Háárec egyik cikkírója erre reagálva viszont ezt írta: "A Republika nem először fejt ki antiszemita és fasiszta nézeteket."

Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is igen érdekes és elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Háárec 2007. szeptember 9-ei számában az Árád meghallgatására vonatkozó litván kérésről: "Nem ez az első eset arra, hogy idegen országok megpróbálják elérni a nácikkal kollaborálók meggyilkolásával gyanúsított izraeli állampolgárok kiadatását. Korábban a lengyelek egy személy (a tömeggyilkos Slomo Morel - H. J. megj.), míg a litvánok Árádon kívül két izraeli állampolgár kihallgatásának lehetővé tételét kérték. Az izraeli igazságügyi minisztérium azonban nem hajlandó eleget tenni ezeknek a megkereséseknek, mert antiszemita kérésekről van szó. A litván vizsgálóbizottság is bűnben született, mert párhuzamosan kívánják vizsgálni a szovjetek és a nácik által elkövetett bűncselekményeket. Márpedig az elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a két esemény közé", nyilatkozta Efrájim Zuroff. (Megjegyezzük, hogy a zsidó judeonácikat ilyen szépen védelmező Efrájim Zuroff szorgalmazza az Ausztráliában élő 86 éves Zentai Károly és a 95 esztendős budapesti Képíró Sándor magyar bíróság elé állítását a zsidók ellen elkövetett második világháborús állítólagos bűncselekményeik miatt.)

S hogy az olvasó jobban megértse az Izraelben és általában a zsidók bizonyos köreiben uralkodó fölfogást, a fentebb olvasható sajtónyilatkozatoknak az a lényege, hogy ha zsidó követ el emberiségellenes, népirtó bűncselekményeket, és ezért felelősségre kívánják vonni, vagy ha valaki csak rámutat bizonyos zsidók visszatetsző cselekedeteire, akkor azt az embert rögtön kikiáltják antiszemitának és fasisztának.

A most 81 esztendős Jichák Árád kiadatása ügyében az izraeli igazságügyi minisztérium e sorok írásakor még nem hozta meg a végső döntést, de túlzott illúzióik a litvánoknak sem lehetnek, amiképpen Jeruzsálem egészen pimasz jogi csűréssel csavarással korábban a lengyel hatóságok kérését is elutasította a másik zsidó tömeggyilkos, Slomo Morel esetében. Pedig Vilnius - amint az a litván megkeresésben olvasható - először csak meghallgatni szeretné a világhírű izraeli holokausztkutatót, megadva neki a nyilvános fórumot arra, hogy tisztázza magát. Jichák Árád nyilván jól tudja, hogy miért nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

A következő számunkban megjelenő részben szólunk további zsidó tömeggyilkosokról, az általuk létrehozott megtorló alakulatok tevékenységéről, illetve arról, hogy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények után Izraelben és másutt a hajuk szála sem görbül, sőt, ha valamelyik ország merészeli kérni a kiadatásukat, vagy követeli azt, hogy vonják őket felelősségre a jelenlegi tartózkodási helyükön, akkor a hivatalos izraeli válasz szinte mindig az, hogy a németek, a lengyelek, a litvánok, a horvátok és más népek ellen a bosszúálló zsidók által elkövetett népirtások nem számítanak olyan bűncselekménynek, mint amilyen rémtetteket elkövettek a német nácik és segítőik.
http://members.chello.hu/kapu/interju_riport_dokumentum/hering.htm

*


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. november 03. 22:26 | Sorszám: 247
*

A magyarság a büdös, hazug, árokásó, nemzetpusztító kommunisták nélkül fog integrálódni.

89 után volt esélyetek, hogy visszatérjetek a Nemzethez, mert akkor azt láttuk, hogy vannak becsületes magyar kommunisták is. Pozsgay, Szűrös, Németh akkor menlevelet vivott ki pártja söpredékének is.

De ti nem éltetek vele!
Az MSZMP legaljából a legelvetemültebbek, leghazugabbak az mszp-be tömörültek és 94 óta a büntettek sorozatát követték el a magyar nép ellen.

Hazaárulók, tolvajok, hazudozók maffiáját magyar ember felvállalná? Ki akarna már veletek integrálódni?

Mentek a szemétdombra, történelmünk szégyene, hogy ilyen söpredék regnálhatott hosszú évekig!

*

dalmáciai
2007. november 03. 22:24 | Sorszám: 246
*

A magyarság a büdös, hazug, árokásó, nemzetpusztító kommunisták nélkül fog integrálódni.

89 után volt esélyetek, hogy visszatérjetek a Nemzethez, mert akkor azt láttuk, hogy vannak becsületes magyar kommunisták is. Pozsgay, Szűrös, Németh akkor menlevelet vivott ki pártja söpredékének is.

De ti nem éltetek vele!
Az MSZMP legaljából a legelvetemültebbek, leghazugabbak az mszp-be tömörültek és 94 óta a büntettek sorozatát követték el a magyar nép ellen.

[b]Hazaárulók, tolvajok, hazudozók maffiáját magyar ember felvállalná? Ki akarna már veletek integrálódni?

Mentek a szemétdombra, történelmünk szégyene, hogy ilyen söpredék regnálhatott hosszú évekig!

*

dalmáciai
2007. november 03. 21:25 | Sorszám: 242
Menj a búbánatba a hazug dumáddal, -egyelőre téged rántott bele a politikája posványába Kúrcsány.

Sőt tartok tőle, hogy nem is nagyon kellett rángatni, hisz te is magukfajta, magyarellenes, sunyi gazember vagy.

dalmáciai
2007. november 03. 21:13 | Sorszám: 240
Az aljas sandaság a te felvetésedben van.

A székelyek valóban el tudnák dönteni a saját érdeküket, csak a román hatalom és a velük szövetséges kriptokommunista RMDSZ nem engedi!

Jönnek az ilyen sunyi álpróféták, mint te, félrevezetni, megosztani őket.

És még Tőkést vádolod megosztással! Markót hogy nem nevezed meg a magyarok árulói, megosztói között?

dalmáciai
2007. november 03. 21:03 | Sorszám: 239
*

Ez a "megosztó személyiség" egy tipikus libkóbolsi hantaszöveg. Igazi megosztó goebbelsi demagógia. Szalámitaktika.

Nem hatástalan, mert sok ájtatoskodó, álszent békejobbos katolikus harap rá, pláne hogy egy református püspököt támadnak vele.

Hogy lenne Tőkés megosztó? Úgy, mint Orbán?

A nemzeti-keresztény oldal majd minden prominensére elsütötték már ezt a vádat az agitproposok. És sajnos még mindig akad olyan hülye, aki bedől nekik.

Az igazság épp ennek ellenkezője:

Tőkés és Orbán valójában a magyar nemzet integráló személyiségei, - a nemzeti érdek és a haladás képviselői ebben a sötét és hazug posztkommunista propagandakorszakban.

*


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. november 02. 17:44 | Sorszám: 450
*

Járni sem tudott, úgy megverték a délvidéki magyart
2007. november 02.

Megtámadtak és súlyosan bántalmaztak egy magyar fiatalembert október közepén Temerinben.
K. Z. egy péntek éjszaka indult haza egy vendéglőből, amikor öt fiatal megkérdezte, magyar-e, s mikor igennel válaszolt, azonnal rugdosni kezdték.

Az Emberi Jogi Központnak a 34 éves K.Z. elmondta: - Kiléptem a vendéglőből, éppen zártam ki a kerékpárt, amikor néhány fiatal közeledett. Nem emlékszem tisztán a képre, de abban biztos vagyok, hogy odaszóltak, hogy „Jesi li mađar?” vagyis, hogy magyar vagyok-e. Azt válaszoltam, hogy igen. Féloldalt álltam nekik, azonnal elkezdtek rugdosni. Nem tudom mennyi ideig vertek...

Később derült ki, hogy öten verték a fiatalembert, legalábbis a rendőrségen ezt mondták neki.
A verést a szomszédok állították le, majd hívták a rendőrséget. K.Z. járni sem tudott az erős rúgások és a stressz következtében, ennek ellenére először a rendőrségre vitték, majd csak a vallomástétel után szállították a sürgősségire. Napokig feküdnie kellett, mindene fájt, a fogát is kiütötték, az arca sötét volt a véraláfutásoktól, az oldalbordáit pedig még ma is fájlalja.

Az incidens után egy héttel behívatták a rendőrségre, hogy írja alá a vallomást, ami nem tartalmazta a történetnek azt a részét, ahol a támadók megkérdezték a sértettől, hogy magyar-e..Később az egyik fiatal rendőr azt tanácsolta neki, hogy ne hangsúlyozza, hogy nemzeti alapon történt a verés.

*


Téma: 2007 nov 25.Támogassátok Tőkés Lászlót.
dalmáciai
2007. október 31. 05:54 | Sorszám: 182
*

Ilyen a libkobolsi felfogás!

Ezek mindig összefogtak kisantanttal, muszkával, az 56-osokat is Romániába, Szovjetunióba deportálták.

D-209 Nastaséval koccintozott Erdély elcsatolását ünnepelve, Kúrcsánynak Slotáék a legjobb haverjai, valósággal örvendeznek, ha valahol verik a magyarokat.

A komcsik 1919-től máig mindig a magyarok ellenségeivel szövetkeztek a magyar nép ellen!

Igazad van, tényleg nemzetellenes kormány kell a hülye magyaroknak!


Téma: Wass Albert - Rehabilitáció
dalmáciai
2007. október 31. 05:24 | Sorszám: 24
*

Wass-akarat
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=145&Itemid=50

Wass Albert állampolgárságának posztumusz visszaállítására a törvény nem ad lehetőséget, de az erdélyi író még életében megkapta a magyar állampolgárságot - írja a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye.

Simicskó István (KDNP) és Babák Mihály (Fidesz) még szeptemberben fordult a köztársasági elnökhöz, hogy posztumusz állítsa vissza Wass Albert író magyar állampolgárságát abból az alkalomból, hogy az író 2008 januárjában lenne százéves.

A két ellenzéki politikus azzal indokolta kezdeményezését, hogy Wass Albert, a huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, a transzilvanizmus és az erdélyi gondolat fáradhatatlan képviselője magyar állampolgárságát 1945-ben ugyan elveszítette (?) - UGYAN KINEK LETT VOLNA JOGA MEGFOSZTANI MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁTÓL? -, de magyarságához az emigrációban is mindig hű maradt. Wass Albert 1908-ban Magyarországon született az akkori Kolozs vármegyei Válaszúton. Tanulmányait is Magyarországon végezte, 1939-44 között is Magyarországon, Észak-Erdélyben élt, 1944 őszén az orosz és román megszállók elől Magyarországra menekült, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. 1998-ban Floridában halt meg.


Turcsány Péter, a Wass Albert műveit kiadó Kráter Kiadó vezetője közleményében a következőkben foglalta össze a nagy erdélyi író állampolgársága körüli méltatlan hercehurca fontosabb állomásait:

1996. június 24.: Wass Albert a Magyar Köztársaság belügyminiszterének írt leveléből:
„Nyolcvannyolc éves vagyok, magyarnak születtem. (… Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig mint román vagy amerikai.”

A magyar állampolgárságát igazolni kívánó kérelméhez csatolta az édesapjának, saját magának és a még Erdélyben világra jött fiának, Vidnek a születési anyakönyvi kivonatát, valamint házasságlevelét, illetőségi és származási bizonyítványát, a grófi és a czegei előnév használati jogának elismerését, továbbá a vadászjegyét is. Jó fél esztendeig semmi válasz nem érkezett.

1997. január 18.:
„Az utóbbi hetekben több újságcikk jelent meg a magyar sajtóban, azt híresztelve, hogy én kérvényt intéztem Magyarország mai kormányához, amelyben állampolgárságom visszaállítását kértem, mely állítólagos kívánságomat a magyar kormány visszautasította.

Az igazság az, hogy én ilyen kérvényt e kormányhoz soha nem adtam be, így annak visszautasítása se történhetett meg.”

(Idézet Wass Albertnek Zas Lóránthoz, a Magyarok Vasárnapja főszerkesztő-tulajdonosához küldött Nyilatkozatából.)

1997. január 21.:
Kuncze Gábor főosztályvezetőjének válasza szerint Wass Albertnek nem áll fenn a magyar állampolgársága.

A levél indokként magyarázza, hogy az író „magyar állampolgárságát – az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján – elvesztette, így a magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani” nem tudják, és hogy „a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény alapján visszahonosítás útján szerezheti meg ismét a magyar állampolgárságot, ha ennek törvényi feltételei fennállnak. A törvény előírásai szerint kérelmére visszahonosítható az, aki bevándorlási engedéllyel Magyarországon lakik. A törvény nem teszi lehetővé a bevándorlás alóli mentesség megadását.”

1997. május 26.:
Csoóri Sándor levélben sürgette Kuncze Gábort, hogy adja meg Wass Albertnek az állampolgárságát igazoló engedélyt.

1997. július 4.:
A Magyar Belügyminisztérium Kuncze Gábor aláírásával „állampolgársági bizonyítványt állított ki Wass Albert részére.”
A bizonyítvány érvényessége „1997. június 26. – 1998. június 26-ig” szólt.

Az idős író ezt méltatlannak és sérelmesnek tartotta, s nem kívánt élni a kicsikart és megalázó „ideiglenes bizonyítvánnyal”.

Nem túlzó az a summázás, hogy Kuncze Gábor és bandája kergette öngyilkosságba Wass Albertet.

http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=145&Itemid=50

*


Téma: Orbán Viktor a "nemzeti" oldal vezetője.
dalmáciai
2007. október 26. 21:22 | Sorszám: 356
Lopott nicket használsz.
Nem szégyenled magad egy ilyen becsületes dalmáciai város nevét a liberobolsi szennyedbe mártani?

Téma: JÓ HÍREK
dalmáciai
2007. október 26. 20:49 | Sorszám: 43
*

Láttam ma a horvát miniszterelnököt.

Fényévre van Kúrcsánytól. Nemzetét képviseli. 2009-ben csatlakoznak az ejrópához. Valószinü, hogy €-juk is hamarabb lesz, mint nekünk.

*


Téma: Orbán már alkalmatlan a jobboldal vezetésére...
dalmáciai
2007. október 26. 19:14 | Sorszám: 271
*

Az Szdsz eddig már megutáltatta magát:

- a betegekkel,
- a nyugdijasokkal,
- a családosokkal,
- a Kovács Pistikkel,
- a buzikkal, mert folyton kompromitálja őket,
- a tanárokkal, Hungaro Valentin és a Kókabiztos,
- a tanulókkal, tandij, utazás költségei,
- a vidékiekkel, ahogy mélyen lenézik a vidéki Magyarországot,
- a fővárosiakkal, Demszky Gábor révén,
- a keresztényekkel, kereszténység ellenes kampányaik,
- a zsidókkal, hiszen mindig az ő nevükben hóbörögnek,
- az igazi baloldalikakkal, akiket eladtak a kúrcsánykapitalistáknak,
- az igazi liberálisokkal, akiket elárultak a bolsevikoknak,
- a konzervatívokkal, ahogy Antall Józseffel viselkedetek,
- az mszpésekkel, megpuccsolták őket Gyurcsánynak,
- a fideszesekkel, kereszténydemokratákkal, mert folyton nácizzák őket,
- a határontúli magyarokkal: Dec 5. a magyarok elleni kampányuk,
- a határon belüli magyarokkal, folyton mélymagyarozzák és bőgatyásozzák őket,
- cigányokkal, mert az szdsz és Horváth Aladár pártfogása kész istencsapás a cigányokra nézve,
- ...

Kóka és Horn most hiába billegteti a farát.

*


Téma: Orbán Viktor a "nemzeti" oldal vezetője.
dalmáciai
2007. október 22. 10:19 | Sorszám: 134
Jól van kis kóborbolsim. Ezt vártam tőled, ez az index szintje. Kösz, hogy visszaigazoltad a származásod.
dalmáciai
2007. október 22. 09:44 | Sorszám: 132
*

Erőlködsz mi?, szeretnél bekapcsolódni a nemzeti oldal beszélgetésébe?

Nincs meg hozzá se a nemzetismereted, se a történelemtudásod, se a nemzeti érzésed. Magad tagadod ezeket. Te csak egy elfuserált liberobolsi vagy, népünk selejtje.

Tudom, hogy pásztoraid a provokátorkodásból és fikázásból jól kiképeztek. Szcientológiai szeánszokra is jártál?

Látszik, hogy már nagyobbacska magyarellenes állat lehetsz, mert értesz az indexes studiumokhoz, a téma átvételéhez, irányításához, vakvágányra vezetéséhez.

Mindössze ennyi az index sunyi áldemokratikus szcientológusainak tudománya!

Ha ez nem vezet eredményre, akkor macskatapló, pixy, geszti, figyelő, Murr Kater, wizes, pvc, pupu, hawkeye, utilien, alto, itymeg, maxval, tomahawk, stb. elvtársaid is csak az index őrző-védő keretlegénységéhez, Cenzor Gárdájához rohannak legyilkoltatni a vitapartnerüket. Miközben a demokráciáról és progresszióról hazudoznak.

Csakhogy itt nem vagyunk partnereid ehhez és hiányzi fog neked az indexen megszokott cenzorok háttérvédelme is.


Ti kommunisták, vörösnácik már csak ilyenek vagytok, nemzetmegosztók, hazugok, történelemhamisítók, 56-gyalázók, árokbatemetők!

Menj szépen vissza a karámotokba, ott védett állat vagy, -Magyarországon nem, itt kemény válaszokat, záptojásokat is kaphatsz a vén provokátor fejedre.

*

dalmáciai
2007. október 22. 08:40 | Sorszám: 131
*

Hagyjátok békén ezt a szerencsétlen libkobolsi indextetvet. Az indexen tenyésztik ezeket moderátori pásztorkodással, egész csorda van belőlük a vén vezérállatoktól a növendékekig.

Egész sereg modi vigyáz rájuk és abrakolják őket ilyen baromságokkal, szugerálják nekik, hogy nincs nemzet, nincs haza, meg mélymagyar, bőgatya, tetemcafat, micisapka, himnuszhímvessző.

Ezen nőtt fel, mit csodálkoztok?

Ez csak elkódorolt a csordától és most be van zakkanva, segíteni kell neki visszatalálni.

Simogassátok meg inkább a buksi fejét!

*


Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. október 22. 01:49 | Sorszám: 3033

Téma: Orbán Viktor a "nemzeti" oldal vezetője.
dalmáciai
2007. október 22. 00:09 | Sorszám: 80
Csak nézz szét az interneten, sokkal több a nemzeti honlap, mint a nemzetellenes kommunista hontalanlap.
dalmáciai
2007. október 22. 00:05 | Sorszám: 79
*

Az csak a libkóbolsik örökös vágyálma, hogy nincs nemzeti oldal.

Volt 1919 után, 1945 után és 1956 után is, - hiába erőlködtetek az üldözésével.
Most ismét van és erősödik!

*


Téma: Fogy a Japán
dalmáciai
2007. október 21. 07:47 | Sorszám: 18
MSZP-vezetők ünnepi programjai
2007-10-20. 21:00:27

Gyurcsány Ferenc és más gazemberek
Október 22., 20.00: Magyar Állami Operaház (még csak nem is sajtónyilvános!)
Október 23., 10.00: Kossuth tér (az állami lobogó ünnepélyes felvonása)
10.20: Vértanúk tere (megemlékezés a Nagy Imre szobornál)
11.00: Ötvenhatosok tere (koszorúzás)
12.00: Sándor Palota (Nagy Imre Érdemrendek átadása)

Ujhelyi István
Október 23., 10.00: Szőreg, Szerb u. 15., Általános Iskola (ünnepi műsor és megemlékezés)

Hiller István
Október 22., 15.00, Kaposvár, Csokonai V. M. u. 4., Megyei Könyvtár (emlékülés, ünnepi beszédet mond)
Október 22., 16.30 Kaposvár, Nagy Imre szobor (ünnepi beszédet mond, koszorúzás)
Október 23., 16.00: Ózd, Gyár út 4., olvasó és színházterem (ünnepi megemlékezés)

Lamperth Mónika
Október 20., 15.00: Kaposvár, Arany J. u. 97., Városi Sportcsarnok ("Õszi virágcsokor" - rendezvény nyugdíjasokkal)
Október 22., 15.00, Kaposvár, Csokonai V. M. u. 4., Megyei Könyvtár (emlékülés)

Varga László (a Fiatal Baloldal elnöke)
Október 23., 16.00: Miskolc, Nagy Imre u., Nagy Imre emléktábla (koszorúzás)
Október 24. 9.00: Szentpéteri kapu, Romek emlékoszlop (koszorúzás)

Veres János
Október 23., 17.00: Nyírbátor, Károlyi út 15., Báthori István Múzeum (koszorúzás)
18.00: Szabadság tér 8-9., Kultúrház (ünnepi beszédet mond)

Burány Sándor
Október 23., 18.00: Bp. XIX. kerület, Ötvenhatosok tere (koszorúzás)

Tóth József (a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke)
Október 23., 10.00: Bp. XIII. kerület, Madarász Viktor utca és a Tahi utca sarkán (koszorúzás)
11.00: Bp. XIII. kerület, Béke tér, kerületi emlékhely (ünnepi beszédet mond)


Téma: MAgyarmat
dalmáciai
2007. október 19. 23:47 | Sorszám: 13
*

Morituri te salutant!

1910. december 30-án jelent meg a Russischen Invaliden 285. számában az Alliance Israelité felhívása:
"Az egész földkerekségen nincs egyetlen földdarab sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot."
A felhívásban a világ zsidósága felajánl minden anyagi segítséget ehhez.

Tel Aviv-ban Simon Perez 2007. október 10-én a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén többek között kijelentette: Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ér el, többek között az izraeliek felvásárolják Lengyelországot és Magyarországot.[b]

Perez tehát lényegében nem mondott semmi újat. Mára alig akad valaki, aki ne tudna erről, még ha nem is ismeri a fenti idézeteket. Ki ne tudna a lakóparkok csillagászati árú lakásainak tulajdonosairól?

Perez szavai legfeljebb annyiban szorulnak pontosításra, hogy nem csak az izraeliek vásárolják fel Magyarországot, hanem az egykori Szovjetúnió utódállamaiban élő, vagy onnan ide költözött fajtársaik is. (A két csoport meglehetősen hangosan éli a mindennapjait a szerény lakóparkokban: esténként olyan vehemensen zsidózzák egymást, hogy ahhoz képest Zuschlag János elhíresült viccelődése ártatlan semmiség. Igaz, Hiller Istvántól tudjuk Pásztor Tibor díszzsidózása kapcsán, hogy ha egy zsidó zsidózik, az nem zsidózás.

Nekik szabad, csak a világ további 999 ezrelékének tilos...) Visszatérve Perez kijelentésére, nem az a lényeges, amit mondott, hanem az, hogy kimondta. A zsidóság politizáló része - és itt most nem a kis szatócsokra, egyszerű kereskedőkre gondolok - a történelem során időről időre elköveti azt a hibát, hogy megszegi az íratlan törvényt, és mérhetetlen gőggel a keresztény kultúrkör arcába dobja a kesztyűt. Nem elégszik meg azzal, hogy csendben végrehajtja a terveit, hanem már ki is mondja ezeket.

Emlékezzünk csak Landeszmann rabbira: amikor már elég erősnek érezte a MAZSIHISZ-t, kimondta, amit gondolt:

[b]"Ha mi kivonulnánk Magyarországról, nem maradna itt más, csak bőgatya és fütyülős barack."

Landeszmannak napokon belül távoznia kellett hazánkból. Nem azért, mert ezt mondta, hanem azért, mert kimondta. Nem azért, mert társai másként gondolták, azért, mert megszegte az alapszabályt: 'Nálunk a beszéd nem a gondolatok kifejezésének, hanem a gondolatok eltitkolásának az eszköze.'

Vajon Pereznek is távoznia kell majd? Nem valószínű. Vajon fog-e tiltakozni ma egyetlen magyar(országi) politikus is e nyilatkozat miatt, ahogy annak idején Antall József miniszterelnök úr tette?

Felkeresi-e bárki Magyarország izraeli nagykövetét? Fel! De még mennyire! Mi az, hogy! Nagyon is! Csak éppen nem azért, hogy tiltakozzon, hanem azért, hogy átvegye a módszertani utasításokat: hogyan kell az ominózus Perez-nyilatkozatot interpretálni hazánkban...

Előre bocsátjuk: nincsenek faji előítéleteink. Nem vagyunk se antiszemiták, se filoszemiták. Patrióták vagyunk. Ha bármely más nép fia nyilatkozta volna azt, amit Perez, ugyanígy tiltakoznánk, és aggódnánk hazánk sorsáért. Arról, hogy történetesen éppen Simon Perez mondta mindezt, történetesen éppen az izraeliekkel kapcsolatban, nem mi tehetünk.

De nézzük a kérdés hétköznapi oldalát. A felvásárláshoz ugye két fél kell: vásárló és eladó. Eladó nélkül hiába volna vásárló.

Ahhoz, hogy Izrael - vagy bárki más - felvásárolhassa hazánkat, kellünk mi is, eladók. Ha mi nem adjuk el, ami a miénk, akkor mehetnek vásárolni, ahová akarnak. Lényeg, hogy el innen.

Fel kell tegyük magunknak a kérdést: akarjuk-e eladni a javainkat izraelieknek, vagy éppenséggel bárki másnak?! Nekem például van egy kis földem, meg egy kevés erdőm. Megművelni - 200 km távolságból - nem tudom. A helyi önkormányzat közölte is példás sietséggel, hogy elkobozzák, ha parlagon hagyom. Így aztán kerestem egy bérlőt, aki megműveli. Épp csak az adó befizetését kértem tőle, egy fillérrel sem többet.

Azóta sokan kérdezték: miért nem adod el? Nincs semmi hasznod belőle, ugyanakkor jó pénzt kaphatnál érte.

Nos, ki tudja, megértik-e, mindenesetre nagyon egyszerű. Nagyapám minden nap kijárt erre a földre a talicskáját tolva. Ásott, kapált, vetett, permetezett, metszett, hordta haza verejtékes munkájának eredményét. Édesanyám ezen a kis földön és ebben a kis erdőben játszott. Kiskoromban nyaranta a rozoga fatalicskán utazva mentem ki erre a földre a nagyapámmal. Itt gyújtottam először tábortüzet, itt sütöttem először szalonnát nyárson.

Amikor manapság nyaranta egyszer-egyszer kimegyek és leülök az erdőben, behunyom a szemem és gyermekkorom emlékei tolulnak fel előttem. Emlékszem: egyszer felkerestük édesanyám gyermekkorának színhelyét, a kisvaszari nagyszülői házat. Az egykori sváb települést a kitelepítést követően romák lakták be. Az egykoron takaros nagyszülői házban ma félnomád baromfitenyésztés folyik, a házra ráismerni se lehet.

A lakók ugyan barátságosan betessékeltek, udvariasak voltak, örültek a váratlan látogatásnak. Büszkén mutatták a hízott libákat, kacsákat, 'Mi dolgozunk, nem úgy, mint a falu nagy része!' Mire visszaindulni készültünk, a kerítés előtt kisebb csapat gyűlt már össze, hamar híre ment, hogy ritka, városi látogatók érkeztek. Úgy néztek ránk, mintha egy másik bolygóról érkeztünk volna. A háziak barátsággal búcsúztak, kérték, hogy jöjjünk el máskor is. A kisebb nézősereg is barátságosan integetett utánunk...

Édesanyám szeme mégis könnybe lábadt a távolodó autóban. "Meg akartam mutatni neked, hogy hol töltöttem a fiatalságom éveit. Úristen, mi lett a nagyszüleim falujából, a házunkból! Bár ne láttam volna. Soha többé nem akarok ide jönni."

Nem a falu mostani lakói fájtak neki, hanem azok, akik kitelepítették az egész rokonságát.

Az emberiség tetvei: a kommunisták. Hát ezért nem adom én el azt a kis földet és erdőt. Nem akarom megérni, hogy ott, ahol a nagyapám termelt, ahol játszottam kiskoromban, egyszer csak kaftános, cilinderes, tetűlétrás, tisztességben meggörbült orrú újmagyarokkal, az erdőm helyén letarolt pusztasággal kelljen találkoznom.

Ha rajtunk, magyarokon múlna, nemigen jelenthette volna ki Simon Perez azt, amit kijelentett. Hogy mégis kijelenthette, annak igen egyszerű oka van. Emlékezzünk, mivel is védekezett a Rosenberg házaspár annak idején a hazaárulás vádja ellen: 'Mi nem amerikai találmányt adtunk el az oroszoknak. Az atombomba a mi találmányunk, a mi találmányunkat osztottuk meg szovjet állampolgárságú testvéreinkkel.' Valami ilyesmiről van szó ebben az esetben is. Nem arról van szó, hogy magyarok adják el a magyar vagyont izraelieknek, arról van szó, hogy magyar, illetve kettős állampolgárságú zsidók adják el a rájuk bízott magyar vagyont - és még véletlenül sem a saját tulajdonukat! - izraeli zsidóknak.

Persze akad ennek a kérdésnek egyéb vetülete is... Mi magyarok, és mellesleg a világ összes népe - kivéve persze egyet - hont foglaltunk, esetleg alapítottunk, míg ők hont vásárolnak, illetve felvásárolnak. No de mindenki azzal él, amije van. A bátor a bátorságával, az okos az eszével, a kufár a pénzével, illetve mások pénzével...

De nézzük, mire számíthatunk, ha továbbra is azokra bízzuk a magyar nemzet vagyonát, akik eme vagyon kezelése során nem a magyar nemzet érdekeit, hanem csak és kizárólag faji hová tartozásukat - és persze saját hasznukat - tartják szem előtt. Legyen intő példa számunkra a palesztin - izraeli 'csendélet'... Lássuk, miként vélekednek a demokráciáról, a civilizált nemzetek által elfogadott normákról az izraeliek ott, ahol kezükben a hatalom, ahol döntési pozícióban vannak. Nézzük, hogy a mindenkit a másság minden formájának tolerálására okító nép önmaga vajon hogyan értelmezi a mások iránti tolerancia fogalmát... Ennek szemléltetésére álljon itt néhány idézet vezető izraeli politikusoktól, valamint nemzetközi támogatóiktól.

Golda Meir, Izrael állam egykori miniszterelnöke, a 'Vas Lady', nem utolsó sorban Adolf Hitler egyik legodaadóbb támogatója, aki pénzzel, befolyással, az antifasiszta bojkott bojkottálásával támogatta egykoron a harmadik birodalomat: 'Izrael nem más, mint maga az Úristen által tett ígéret beteljesedése. Ezért egyszerűen nevetséges bármiféle nemzetközi jogról, törvényről és jogszerűségről elszámoltatni Izraelt.' 'Az ENSZ határozatok csak közönséges papírok, nem tankok.'

Ben Gurion (született David Grün), Izrael állam első miniszterelnöke, a nemzetközi jog értelmében tömeggyilkos: 'Izrael földjét visszakapja Izrael népe teljes egészében és örökre. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Izrael háborúban született. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb zsidó államot hoztunk létre, mint az ENSZ előírt. De nem elégszünk meg a jelenlegi határokkal, harcunk ezzel még nem ér véget, mert ez csupán a kezdet. Kötelességünk, hogy megvalósítsuk a Nílustól az Eufráteszig terjedő zsidó birodalmat.' 'A különféle nemzetek cionista szervezeteinek együttes kötelessége, hogy segítsék a zsidó államot minden körülmények között és feltételek nélkül, még akkor is, ha ez a magatartás ellentétbe kerül saját hatóságaikkal.' 'Amikor egy zsidó Amerikában vagy Dél-Amerikában zsidó társaival a mi kormányunkról beszél, akkor ezen mindenki Izrael kormányát érti.'

Menahem Begin, a Deir Lasszin-i mészáros, egykori izraeli miniszterelnök, a nemzetközi jog értelmében tömeggyilkos: 'Addig nem lesz itt béke, amíg a nagy Izraelt föl nem szabadítottuk. Ezt csak háborúkkal tudjuk megvalósítani.'

Moshe Dayan, izraeli katonai vezető és politikus: 'Ha nekünk van Ószövetségünk, Tóránk, s ha mi a Tóra népének tekintjük magunkat, akkor nekünk kell birtokolnunk az összes bibliai földet.'

Jorám Ben Porát, izraeli politikus: 'Nincs cionizmus, nincs zsidó állami gyarmatosítás az arabok kiszorítása és földjeik kisajátítása nélkül.'

Sitrak, Franciaország főrabbija: 'Minden francia zsidó Izrael képviselője.'

Clement Attlee, egykori angol miniszterelnök: 'Az Egyesült Államok palesztinai politikáját a zsidó szavazatok, valamint több nagy zsidóvállalat választási adománya határozza meg. Ez azért lehetséges, mert a két pártra leadott szavazatok száma nagyjából mindig azonos, így a zsidó szavazatok képezik a mérleg nyelvét.'

Fulbright szenátor (USA) 1973: 'Az izraeliek ellenzik a kongresszus és a szenátus tevékenységét. Szenátor kollégáimnak körülbelül hetven százaléka egy idegen érdekszövetség nyomására és nem saját meggyőződésből szavaz.'

Paul Findley, USA, Illinois állam képviselőjének 22 éves tapasztalata: 'Bárki, aki bírálni merészeli Izrael politikáját, annak fájdalmas és szűnni nem akaró megtorlásokkal kell számolnia. Annak még a megélhetése is veszélybe kerül az izraeli érdekszövetség politikai nyomásának következtében. Az amerikai elnök is ettől fél. A kongresszus szinte minden követelésüknek enged. A legtekintélyesebb egyetemek tanterveiből eltávolítanak minden olyan témát, ami ellenkezik Izrael politikájával. A média óriások és főtisztek is engednek ennek a nyomásnak.'

Albert Einstein: '...ez egy mulandó hatalom terve. Félek a judaizmust sújtó, abból adódó belső károktól, hogy sorainkban kifejlődik a szűk nacionalizmus.'

Izrael Sahak, holokauszt túlélő, izraeli békeaktivista: 'Az antiszemitizmus és a zsidó sovinizmus ellen csak egyidejűleg lehet küzdeni.' (Ebben tévedett: miután az utóbbi az ok, és az előbbi az okozat, elegendő - sőt kötelező! - az utóbbival szemben küzdeni. Ha az ok megszűnik, az okozat eleve nem születhet meg. - a szerző hozzáfűzése)

A Szovjetunió által még 1975-ben beterjesztett és 72:35 arányban elfogadott határozati javaslat szerint: 'A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája.' E döntést az ENSZ 1991-ben óriási többséggel visszavonta. Azt, hogy a Világkormány milyen érdekeket szolgál, bizonyítja Morvai Krisztina esete, aki az ENSZ CEDAW bizottságának volt tagja. Az Izraelben, illetve a megszállt területen élő arab nők helyzetével, és a velük szemben alkalmazott diszkriminációval foglalkozott. Amikor a CEDAW bizottsága tavaly júliusban az izraeli ország jelentést megvitatta, Morvai Krisztina az izraeli kormány képviselőitől az illegális beduin falvakban élő nők helyzetéről és az izraeli arab nőknek 'a közélet minden területén tapasztalható alulreprezentáltságáról' kért felvilágosítást. Az izraeli ENSZ nagykövet helyettese levelet írt a Bizottság elnökének, kifogásolva a vita légkörét és külön bepanaszolva a magyar delegátust. 'Értesültem róla: az izraeli küldöttség a kormányomat is megkereste, hogy panaszt tegyen rám. Kormányom 'sajátos bocsánatkérése Izraeltől' komoly megrázkódtatást okozott nekem.' - írta Morvai Krisztina. Idén januárban a Kínzás Elleni Világszervezet (OMCT) és az Izraeli Kínzás Elleni Társadalmi Bizottság (PCATI) is védelmébe vette Morvai Krisztinát. Genfi központjukban közleményt adtak ki, amely leszögezi: a magyar küldött helyére kormánya 'egy másik személyt jelöl, aki megalapítója és vezetője egy magyarországi cionista nőszervezetnek'. A szavazás Morvai Krisztina szempontjából sikert hozott, Pető Andrea nem kapta meg a szükséges szavazatokat. Igaz, nem teljesült az a vágya, hogy folytathassa tevékenységét még négy évig New Yorkban. Mindenesetre, 2007-től nem lesz magyar delegátus ebben az ENSZ szervezetben.

Mindebből jól látszik, hogy a modernkori cionizmus értékrendje alapvetően ellentétes gyakorlatilag minden nemzet, nép értékrendjével, beleértve a zsidóság asszimilálódott, hosszútávon előrelátó részét is. Éppen ezért minden nemzet létérdeke, hogy megakadályozza a cionizmus domináns politikai erőtényezővé válását hazájában. (és a világon) Tudjuk: a politikai hatalmat a pénzhatalom határozza meg. Azé az ország, akié a föld, a gyár, a Nemzeti Bank. Földbirtok nélkül, Nemzeti Bank nélkül, nemzeti gazdaság nélkül legfeljebb virtuális ország létezhet.

Mára a Nemzeti Bankunk lényegében már nem más, mint a Világbank fiókszervezete. A nemzeti vagyon még hazai tulajdonban lévő részét a jelenlegi vezetés gőzerővel árulja, ráadásul messze áron alul. Amit ma eladhatsz - ellophatsz -, ne halaszd holnapra, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Létérdekünk, a nemzet fennmaradásának kérdése tehát, hogy mit hoz a holnap. A holnapot nekünk, patriótáknak kell írnunk. És ebben a holnapban csakis olyan politikusoknak lehet helye, akik bármilyen származásúak is legyenek, elsődleges identitásuk a magyar kell, hogy legyen. Ebben a kérdésben pedig nem a szavaik, az ígéreteik, hanem a tetteik alapján kell megítélnünk őket.

Nem kis feladat vár ránk. A feladattal nem kis kockázatot kell vállalnunk. De ahogy egykoron a spártaiaknak, úgy nekünk is meg kell cselekednünk, amit megkövetel a haza. A hon védelmében meg lehet halni, de elfáradni nem lehet.

Ahogy egykoron Caesar katonái mondták, amikor a hazájukért hadba indultak, tudva, hogy sokan közülük nem térnek vissza:

Morituri te salutant.

*

dalmáciai
2007. október 19. 23:21 | Sorszám: 12
*

Az 1956-os 16 pont:

1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá:"Ruszkik haza!")

2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!

3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!

4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!

5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!

6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!

7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!

8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-ei párizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)

9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!

10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!

11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!

12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!

14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!

15. Szolidaritást a lengyel néppel!

16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!

*


Téma: Orbán Viktor a "nemzeti" oldal vezetője.
dalmáciai
2007. október 19. 23:08 | Sorszám: 35
*

SZDSZ: a Fidesz aláírásgyűjtése botrányos akcióval kezdődött
2007. október 19. 18:17

A liberális párt értesülése szerint Békéscsabán a 2. sz. Általános Iskolában, a tanári szobában pénteken kirakták a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről szóló aláírásgyűjtő ívet, amelyet feltehetőleg a párt egyik önkormányzati képviselőjétől kaptak.

Ez az akció nemcsak törvénysértést valósít meg, de alkalmas arra, hogy félelmet keltsen a tanárokban – közölte Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője. Szerinte ez a pedagógusok kiszolgáltatott helyzetével történő súlyos visszaélés, hiszen a pártszervezeteket nem azért tiltották ki a munkahelyekről, hogy a párttevékenység bent maradjon.

A liberális párt csütörtökön már aggodalmát fejezte ki a Fidesz újabb aláírásgyűjtése kapcsán, ez az aggodalom sajnos nem volt alaptalan - szögezte le Gusztos Péter, aki jellemző momentumnak nevezte, hogy amikor Tarlós István, a népszavazási kampány irányítója néhány perccel két óra után elindította a Fidesz és a KDNP aláírásgyűjtését, már rég kinn voltak az ívek a békéscsabai iskolában.

hepajkurcs válasz | megnéz | könyvjelző 2007.10.19 22:51:16 © (83)


Minden iskolában és minden magyar munkahelyen, közösségben ki kell rakni az aláírásgyűjtő ívet, hogy minél előbb megszabaduljunk ettől a hazug, tolvaj, nemzetvesztő maffiától.

Előzmény: toloba (80)

*

dalmáciai
2007. október 19. 22:44 | Sorszám: 34
A kékcédulákra gondolsz?
dalmáciai
2007. október 19. 21:31 | Sorszám: 32
*

A libkóbolsik veszetten orbánoznak a zindexükön.

Az SZDSZ az állampolgárokat félti az "adatlopástól", ezért még jó tanáccsal is ellátta az aláírókat.

Horn Gábor csütörtökön arra figyelmeztetett mindenkit, gondolja meg, kinek és milyen felhatalmazással adja át személyes adatait és elérhetőségeit.

A liberálisok szerint ugyanis kétszázezret meghaladó aláírásgyűjtés nem más, mint illegális adatgyűjtés.

Tarlós István a vádakra csupán annyit mondott: lehet, hogy az SZDSZ rászorulna egy ilyen lopott listára, de egy olyan nagy pártnak, mint a Fidesz, nincs szüksége adatlopásra.

*


Téma: Orbán már alkalmatlan a jobboldal vezetésére...
dalmáciai
2007. október 19. 20:36 | Sorszám: 225
Csak itt mer ezzel a névvel provokátorkodni, mert ott több hasonló nicknév is van.

Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. október 13. 15:09 | Sorszám: 376
*

Már megbocsáss, de te nem a dalmáciai Cattaro vagy, csak egy hamísított, hazug nicktolvaj a kúrcsány bandájából.

Ezt azért kell leszögeznem nagyon nyomatékosan, mert a zindexen én is használtam a cattaroi nicket.

Kérlek, hogy szünj meg ezen a néven, válassz valami jó komcsi nevet!

Nem szeretném, ha bárki összetévesztene veled!

*


Téma: Női kvóta - a Fidesz támogatja az idiotizmust
dalmáciai
2007. október 13. 13:44 | Sorszám: 99
*

Eszerint Te és Fletód kártékonyak és ostobák is vagytok, mert nemcsak az országnak, hanem magatoknak is kárt okoztok.

*


Téma: Dr.Morvai Krisztina
dalmáciai
2007. október 13. 13:38 | Sorszám: 79
*

Hogy mernek a rendőrök naponta magyar embereket földretaposni ennek a hazug, tolvaj gazembernek a parancsára?

*

dalmáciai
2007. október 13. 13:35 | Sorszám: 78
[b]Miféléről?

Hát erről a senkiházi, hazugtolvaj Fletóról.

Nem hallottál még róla?

"ITT HUNGARISTÁK, FASISZTÁK GYÜLEKEZNEK!" -mondja az elmeroggyant.
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=102&Itemid=50


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. október 13. 07:53 | Sorszám: 367
*

1919. április 22. kedd

Ellenforradalmi szervezkedés ügyében folytatott tárgyalást a budapesti forradalmi törvényszék. Cserny József és két ítélő társa, Gombos Ferenc negyvenhárom éves és Horváth Károly huszonhét éves csepeli fémmunkások a következő személyekre mondtak halált:

Nikolényi Dezsőre, dr. Stenczel Jánosra, Sághy Tiborra, Sághy Lászlóra, Szalkay Ferencre, Papp Zoltánra, Wisinger Győzőre, Móricz Sándorra.

Ennyi embert azonban nem mertek kivégezni a kormányzótanács véleménye nélkül, s időközben Romanellei olasz ezredes, az antant budapesti megbízottja is tiltakozott Kun Bélánál a forradalmi törvényszék halálos ítéletei miatt.

Kun Béla visszautasította ugyan Romanellei tiltatkozását, de a kormányzótanács enyhített az ítéleten. Nikolényi Dezső rendőrfogalmazó és dr. Stenczel János halálbüntetését jóváhagyta, a többit súlyos börtönbüntetésre változtatta.

*

dalmáciai
2007. október 13. 07:48 | Sorszám: 366
*

1919. április 22. kedd

„JEGYZŐKÖNYV
mely felvétetett 1919. évi április hó 22-én a népruházati bizottság által kiutaltatott és a főiskolai hallgatók között kiosztásra kerülő ruhák tárgyában.
A szocialista diákok megbízottai bemutatnak 9 listát, éspedig egyet az orvosi fakultásról, egyet a műegyetemi, egyet a bányász, egyet az állatorvosi, egyet a gyógyszerészi, egyet az ipariskolai, egyet a képzőművészeti, egyet a közgazdasági fakultásról, újpesti szervezetből egyet.
A listákon felvett igénylők száma: 659. De tekintettel arra, hogy a jelentkezők közül mindazokat, akiknek egynél több ruhájuk volt , a kiküldött bizottság kizárta az első kiosztásból.
Így tehát kiutaltatott az orvostanhallgatóknak 250, a műegyetemi hallgatóknak 100, a bányászoknak 3, az állatorvostan-hallgatóknak 13, az újpesti diákszervezetnek 10, a gyógyszerésztan-hallgatóknak 6, az ipariskoláknak 118 rend férfiruha.
K.m.f. A diákszociális ü.o. részéről
Berkovits Oszkár
A Szocialista Diákszervezet részéről
(Olvashatatlan aláírás)"

***

Egy trafikban megtalálták ifjú Dobsa Miklós igazolványos irattárcáját és késedelem nélkül eljuttatták a család címére. Még abban a percben rohant az édesanya a vörösőrségre, a Szovjetházba, a Zrínyi utcai főkapitányságra. Sehol semmilyen útbaigazítást nem kapott. Mindenütt azt mondták neki, hogy soha nem hallottak ilyen nevű fiatalemberről, fogalmuk sincs, hol tartózkodhat.

És ez igaz is volt. Mert akik hivatalból meghallgatták az anyát, azok vagy nem tartoztak a politikai nyomozócsoporthoz és a különleges karhatalomhoz, vagy szolgálaton kívül töltötték a húsvéti ünnepeket.

*


Téma: Wass Albertnek sem lehet szobra Budapesten?
dalmáciai
2007. október 12. 23:00 | Sorszám: 93
*

Wass Albert ártatlan volt!
http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=124&Itemid=50

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. október 12. 22:45 | Sorszám: 717
*

Ma Szegeden is földre tapostak néhány embert a kúrcsi nevében.

*

dalmáciai
2007. október 12. 22:43 | Sorszám: 716
*


csak a kurcsányt védték


*


Téma: Olvastátok? ( 9.)
dalmáciai
2007. október 12. 22:12 | Sorszám: 10
*

Orosz József lehet az MSZP egyik kommunikációs csúcsfeje
Index - ugyelet@mail.index..hu
2007. 10. 12., 19:00

Orosz Józsinak tényleg ott a helye az mszp hazudozó központjában.

*


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
dalmáciai
2007. október 12. 07:18 | Sorszám: 547
*

ez a vicc jól példázza a gyurcsány féle demokráciát:


Gyurcsány Ferenc elhalálozott . .

Az új helyzetben úgy érezte, nincs mitől félnie.
Amikor végre Szent Péter elé került, határozottan kopogott és szinte megállás nélkül akart bevonulni a Mennyek Országába.
-Tetteid és szavaid nem mindig fedték egymást, ezért nem is tudunk egyértelműen dönteni rólad - mondta a nagy kapus -
Ezért újszerű megoldást választottunk: Egy-egy napig leszel a pokolban és a mennyben,
utána te magad döntesz, hová akarsz menni. Döntésed végleges, sőt az örökkévalóságra szól.

- Minek ez? A mennyet választom!

- Teheted, de csak a két próbanap után!

GY.F. ezért lement a pokolba, s igen meglepődött. Ott voltak barátai és barátnői. Joviális öregúr fogadta, vicceket mesélt és camparit ivott. Meg is kínálta, enni, inni bőven volt, s a felszolgáló leányok mellett más hölgyek is voltak, akik szemmel láthatóan készek voltak minden gondot elűzni GY.F. homlokáról. A golfpályán is vidám volt az élet, a zene pedig vérpezsdítően hatott a klubban. Hamar vége lett a napnak, s GY.F. alig akarta hinni, hogy nem a mennyben volt, hanem a pokolban. Másnap a mennyben járt. Tetszett a nyugalom, a felhőkön repkedő angyalkák kacagása, az áhítatot sugalló zene. Jó volt - de mégis más, a korábbi életétől teljesen eltérő dolog. A harmadik napon Szent Péter megkérdezte:

- Nos, hogyan döntöttél?

- Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de a tapasztalataim szerint mégis inkább a poklot választom.

- Legyen, ahogy akarod!

GY.F. tehát bevonult a pokolba. A klub helyén hatalmas szeméttelep, s barátai némi ételmaradék után kutattak, ha ugyan nem a golfpályán elhelyezett üstökben főttek. Az üstök alatt a tüzet maga a főördög rakta, s GY.F. azonnal egy fortyogó üstbe került.

- Hogyan? Hiszen tegnap minden más volt!
- Az volt a kampány. Most már szavaztál - felelt az ördög...

*


Téma: Benes
dalmáciai
2007. október 08. 23:24 | Sorszám: 44
A kisantantosok és a kommunisták mindig egyformán tudtak hazudni. Tejtestvérek!

Téma: Hányadék a rádió új honlapja
dalmáciai
2007. október 08. 23:21 | Sorszám: 2
*

Nekem is hányingerem van ettől az MR-rádiótól.
Pedig mindig szivesen hallgattam.

Sikerült mélyen a Kádár-rádió alá zülleszteni.

*


Téma: A Jobbik ténykedése, nemzeti önpusztítás
dalmáciai
2007. október 07. 12:41 | Sorszám: 284
Für Lajos te is tisztelhetnéd!
Kevés becsületesebb magyar ember van nála, még a jobboldalon is!

Buta vagy, ha a malowfélékkel róla vitázol.

dalmáciai
2007. október 07. 12:37 | Sorszám: 282
*

Semmi baj a Jobbikkal, annál több a hozzád hasonló, zavaros, nemzetellenes komcsival.

Loptok, hazudtok ezerrel.

*


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében (4.)
missmarple
2008. március 10. 19:53 | Sorszám: 1463
Ajaj! Nem kell elfogadni ezt az érvelést! Egyszerűen kókajani látta, hogy ott van a hirtv és visszafogta magát!
Oriási különbség!

Egyrészt látható is a felvételen, hogy többször is a kamera felé pillant, másrészt a sajtótájékoztatón el is ismerte.

A kérdés inkább az: miért nem figyelmeztette párttársát???

Medi
2008. március 10. 18:46 | Sorszám: 1460
Kóka nem olyan bunkó, mint leendő cellatársa. Nem gondolta, hogy HG-ból kitör az intelligenciahányados. Olyan gyorsan történt.
Megszokták ők, hog állandóan filmezik őket. Nem is jutott eszébe semmi.

Ez a hiteltelen CS.S. is mondja az igét a HírTV-ben a sok öreglánynak, akik betelefonálnak a műsorába.
Ha valaki kicsit elkeseredik valamin, akkor az a válasza, hogy majd 2010-ben el kell takarítani a kormányt. és akkor milyen jó lesz nekünk!
Normális ez?
De nagy az Isten állatkertje!

tiszavirág
2008. március 10. 18:07 | Sorszám: 1457
"Persze tahó horn"

Bejöttem a munkahelyemre és két munkatársam is horngábor-dolgával jöttek, nem is beszéltek a választás kimeneteléről....

na így kell profi módon terelni a dolgokat, kisebbíteni a legfontosabb üzeneteket... tudják ezt jól a Nagy Átváltozóművészek!

Pontosan tudták, hogy a hírtv veszi őket, azért is maradtak a kamera közvetlen közelében és nem mentek át mondjuk a baráti közszolgálati, vagy az atv kamerái elé (pedig biztosan ott voltak azok is! ), mert azok biztosan nem adták volna le a show-műsort.

orosz_hussalata
2008. március 10. 16:46 | Sorszám: 1453
Szerintem nem kéne engedni, hogy a szadesz kicsússzon a felelősség alól. Persze tahó horn, most jól értelmezi az eredményt, de a jelzett irányba nem csak kúrcsánynak, de a szadesznak is el kéne húzni, hiszen azért csak van közük az egészségügy, és az oktatás szétqrásához.

Kicsit egymásnak kéne ugrasztani a bolhás kutyákat.


Téma: No more Index
dalmáciai
2007. október 05. 20:46 | Sorszám: 16
*

A bolsevik topikban még azt sem közlik mindig a cenzorok, hogy kit tiltottak le.

Cenzorkodnak és kész! Bolsi hagyomány szerint.

*

dalmáciai
2007. október 05. 20:22 | Sorszám: 15
*

A komcsik cenzurával akarják fenntartani rendszerüket.

Ha valaki nem szépet ír a hazug, tolvaj kormányukról az indexre, azt rögtön kimoderálják.

Az indexen csak hazudni szabad!

*

dalmáciai
2007. október 05. 20:21 | Sorszám: 14
*

[b]A komcsik cenzurával akarják fenntartani rendszerüket.

Ha valaki nem szépet ír a hazug, tolvaj kormányukról az indexre, azt rögtön kimoderálják.

Az indexen csak hazudni szabad!

*


Téma: Jelenléti ív
dalmáciai
2007. szeptember 30. 16:31 | Sorszám: 63
De tunnátok e olyan demogratákok és jefojmerek lenni, mint a zindex élcsapata? Majd szervez nektek wagner egy találkát, diliset.

Téma: cúschlág
dalmáciai
2007. szeptember 30. 12:43 | Sorszám: 274
vagy hazudnak a komcsik, szokásuk szerint.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
dalmáciai
2007. szeptember 30. 12:37 | Sorszám: 2070
Szerintem is börtönben, nem pedig szanatóriumban van a helye.

Téma: A mi rendőreink
dalmáciai
2007. szeptember 29. 12:30 | Sorszám: 290
Ezek még ilyenek.

Magyar rendőrség kellene.

dalmáciai
2007. szeptember 29. 12:28 | Sorszám: 289
ez

Téma: Olvastátok? ( 8.)
dalmáciai
2007. szeptember 25. 22:11 | Sorszám: 777
Borzalmas ez a fekete szöveg.

Ezek a fekete formátumosok rendesen magyarul nem tudnak írni?


Téma: Gyurcsány kilövése
dalmáciai
2007. szeptember 17. 20:48 | Sorszám: 97
A zsidók mindig oda fordulnak, ahol a haszon remélhető!

Ha a XX. század sikeres nemzete a magyar lett volna, az összes zsidó mind magyarnak vallaná magát.


Téma: Sarkozy lesz a miniszterelnok Franciaorszagban!
dalmáciai
2007. szeptember 16. 10:38 | Sorszám: 75
Mintha Clemenenceau tett volna villámlátogatást Tiszánál.
A maga kis magyargyűlöletével.
dalmáciai
2007. szeptember 16. 10:34 | Sorszám: 74
zapi maga az ejrópai demográcija

Téma: Gyurcsány kilövése
dalmáciai
2007. szeptember 16. 09:50 | Sorszám: 76
Én elfogadom, hogy Szarko az a fajta ember, mint itt a liberobolsi vezérek.

Családi-családtalan, nemzettelen-nemzetközi indittatása erre determinálja.

Cociológiai-psihológiai attitüdje, élményvilága kétségkivül hasonlóbb Gyurcsányéhoz és Demszkiéhez, mint az Orbánéhoz.

dalmáciai
2007. szeptember 14. 21:29 | Sorszám: 69
*

Sarko hasonló érzéseket, gyűlöletet táplál Magyarországgal szemben, mint Clemenceau, vagy Lantos és Soros.

Valami halovány, kellemetlen magyar emlékükből, családi, genetikai ellenszenv következett, ami fátumszerüen munkál bennük.

Valamennyi közelmúltbeli francia elnöknél gyalázatosabban nyilatkozott.


Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. szeptember 09. 23:41 | Sorszám: 2113
Csak egyszer akartam, de így jobb
dalmáciai
2007. szeptember 09. 23:38 | Sorszám: 2112
*

Ezt gondolom Gyurcsány ávósainak, és szadista különítményeinek kellene magyaráznod.

*

dalmáciai
2007. szeptember 09. 23:38 | Sorszám: 2111
*

Ezt gondolom Gyurcsány ávósainak, és szadista különítményeinek kellene magyaráznod.

*

dalmáciai
2007. szeptember 09. 23:26 | Sorszám: 2110
*

Ezt gondolom Gyurcsány ávósainak, és szadista különítményeinek kellene magyaráznod.

*

dalmáciai
2007. szeptember 09. 20:56 | Sorszám: 2108
Kedves Maci! Többnyire osztom a véleményed, a fideszét és a Kövérét is.

Most elég gyalázatosan viselkedett Kövér, a nagy jobbik- és gárdaellenességével.

Nem igaz, hogy a Fidesz demokráciájába nem fér bele a keményebb hanguak tolerálása!

Akkor jobb lesz, ha a fidesz galambjai megkezdik az elhatárolódást a szombati nagycsaládosok, orvosok, tanárok demonstrációjától is, hiszen ott a gárdaavatásnál is keményebb kritikák voltak a hazugságkormányra!

Meg kell alapítani a fidesz kúrcsányvédő tagozatát!


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. szeptember 09. 20:14 | Sorszám: 365
*

1919. április 20. Húsvétvasárnap

A Nagyváradot harc nélkül feladó áruló vöröscsapatok nyomán a csendőrök is hátráltak, akiknek tartaniok kellett mind az előrenyomuló románoktól, mind a menekülő vörösöktől.

Egy ilyen erdélyi csendőralakulat érkezett vonaton a püspökladányi állomásra, ahol a vörösök lefegyverezték az érkezőket. A tisztek és tiszthelyettesek egy részét forradalmi törvényszék elé állították.


Gábor Mózes huszonöt éves, joghallgatóból lett dandárparancsnok vádbiztosként halálbüntetést indítványozott Pongrácz Aladár csendőr százados, Ferencz András, Jakabos Pál és Tóth Ferenc csendőr őrmesterek ellen, mert ők négyen lefegyverezték Berettyóújfaluban a vörösőrséget.

A kihallgatás alatt követelték Pongrácz Aladártól, hogy elvtársnak szólítsa kérdezőit, mire ő így válaszolt:

„Nem voltam, nem vagyok, és nem is leszek elvtárs! Úr voltam, és akként halok meg!"


Halálra is ítélték, a három őrmesterrel együtt.

A kivégzés helyszínéül Berettyóújfalu kopjafás, azaz református temetőjét választották.

A végrehajtók pedig a front mögötti megtorlásokra szervezett terrorcsoport tagjai voltak; Gerlei Géza és Kerekes Árpád irányításával Kánián József, Mann József, Thuránszky Ödön, Babual Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László, Jónás Gyula leninfiúk.

Hóhéri teendőjüket Sturz Károly biztosította géppuskával.


Gábor Mózes dandárparancsnok végignézte a kivégzéseket vádbiztosi minőségében. Gyakorlatuk szerint elkobozták az áldozatokon, vagy áldozatoknál lévő érték- és használati tárgyakat, így vették birtokba többek között Pongrácz Aladár százados aranyóráját és aranygyűrűjét.

Eltemették vele viszont a kis imakönyvét, mondván: - „Ezt most már használhatja!"

*


Téma: Olvastátok? ( 8.)
dalmáciai
2007. szeptember 09. 19:23 | Sorszám: 378
Veszprémben is leszarták páran a frakcióülésen.

Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. szeptember 09. 18:34 | Sorszám: 2101
*

Honnan lehetne megszerezni valamennyi beszéd teljes, hiteles szövegét?

Nekem nagyon tetszett Für Lajos beszéde és Csuka Tamás dandártábornok, református zászlószentelő beszéde.

A Jobbik miért nem gondoskodik arról, hogy az avatás teljes anyaga közismert legyen, minél több helyen olvasható legyen a neten?

Az eredeti szövegeket kell a szemébe vágni a hivatásos, mocskos hazudozóknak!


*


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. szeptember 09. 17:31 | Sorszám: 364
*

1919. április 20. Húsvétvasárnap

Húsvét lévén, ünnepi sétálgatással töltötte a délutánt a pesti Duna-korzón apa és fia: a két Dobsa Miklós.

Az ifjabbik még csak tizenkilenc éves volt, de már zászlósi rang állt mögötte. Méghozzá huszárzászlósi. Büszke lehetett erre, mert civilben is egyenruhát viselt, noha mindenféle katonai jelzés nélkül, közönséges gombokkal. A fényes csizma és az úrias lovaglópálca megint csak arról vallott, hogy ifjú Dobsa Miklósnak imponál a tiszti mivolt.

Külseje feltűnt a Hungária Szálló, azaz a Szovjetház közelében cirkáló kerékpáros vörös járőröknek. A két járőr megállította a két Dobsát, de csak a fiatalt igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a huszár zászlós elvesztette valahol személyi okmányait. A járőrök nyomatékkal intették: ne nagyon járkáljon az utcán igazolványok nélkül, mert abból komoly baja származhat. Magára maradva a két Dobsa, ajánlotta az apa: menjenek haza mielőbb. De mert útba esett nekik a Szovjetház, ifjú Dobsa afelől érdeklődött a kapuban posztoló vörös karhatalmistától, miként lehetne pótolni elvesztett okmányait. A karhatalmista bekísérte az épületbe, ahonnan rövidesen visszatérve, a fiatalember közölte apjával: új igazolványt a Zrínyi utcai főkapitányságon állítanak ki számára, kis kerülővel útba ejti, és megy haza.
Gyanútlanul elváltak.

A zászlóst távolról követte egy vörös karhatalmista a Szovjetház őrségéből, amíg az a közeli főkapitányságra tartott. Amikor odaért, egyenesen Schön Gábor elé vezették, aki nem volt más, mint a fővárosi politikai nyomozók főnöke, közvetlenül Korvin Ottónak alárendelve. Huszonhárom éves, joghallgató, két évnél hosszabb háborús katonai szolgálattal a háta mögött. Mindjárt a kihallgatás kezdetén felháborította a fiatal zászlós viselkedése, aki válaszolgatás közben lovaglópálcával ütögette csizmája szárát. Amikor pedig Schön Gábor gazembernek nevezte, gúnyosan elmosolyodott.

Ezzel betelt a pohár: Schön a telefonért nyúlt és hívta a Teréz körúti Batthyány-palotát, ahol Cserny József, a különleges karhatalmi alakulat (a leninfiúk) parancsnoka vette fel a kagylót:

„Cserny elvtárs, küldök önnek egy hetyke legényt, intézzék el angolosan" -mondta a politikai nyomozófőnök és erős fedezettel átkísértette Dobsát a Batthyány-palotába.

Cserny nem volt Schön alárendeltje. Annyira nem, hogy ügyeivel egyenesen és kizárólag Kun Bélának tartozott elszámolni. Egyébként huszonhét éves, eredeti szakmája bőröndkészítő, a katonaságnál tengerész; az orosz harctérre kerülve fogságba esett, megismerkedett Kun Bélával, aki a bolsevik hatalomátvétel után forradalmár iskolába küldte. A tanácsköztársaság kinyilvánításakor haladéktalanul megbízta egy csak neki felelős, személyi biztonságára is vigyázó különleges karhatalmi alakulat szervezésével és vezetésével. Ez elé a Cserny József elé vezették a fiatal zászlóst.

Nem látta okát, hogy kivégeztesse csupán egy kurta telefonbeszélgetés alapján. Visszakísértette hát. Schön Gábor erre írásban ismételte meg, hogy mi legyen a sorsa ifjú Dobsa Miklósnak. S a biztonság kedvéért újra beszélt telefonon Csernyvel.

Cserny megunva már a Schön Gábor által erőltetett huzavonát, szólt a helyettesének, amikor megint eléje állították a zászlóst: „Intézzétek el."

A helyettes Groó Géza. Harminchárom éves, tíz évig volt tengerész, onnan kötötte baráti ismeretség főnökéhez. Zord, kíméletlen ember. Akárcsak Nyakas Nagy János, akit maga mellé parancsolt Groó Géza.

Ők ketten terelték le a pincébe a tizenkilenc éves zászlóst. Ráförmedtek, ásson magának gödröt a szénhalomba.

Akaratukat megtagadta. Erre rávetették magukat, leteperték, rúgták, ütötték. Most már hajlandó lett volna megfogni a lapátot a fiatalember, de nem tudta, mert a karcsontjai eltörtek, miként az állkapcsa is. Azzal ért véget az egyoldalú dulakodás, hogy mind Groó Géza, mind Nyakas Nagy János közvetlen közelről, forgópisztolyból két-két golyót lőtt a zászlós fejébe.

Húsvéthétfőre virradó éjszaka szállították el teherautón a Batthyány-palotából a holttestet és a Dunába dobták. Groó Géza pedig ezzel az üzenettel adta Schőn Gábor tudtára a kivégzést:

„Már nem mosolyog a fiú."

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. szeptember 08. 08:29 | Sorszám: 583
Nahát én nem is vártam olyan túl sokat tőle.
Önmagához képest volt jó.
dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:46 | Sorszám: 577
Le a kalappal Lányi András előtt.

Nézzétek meg!


Téma: Tapolca
dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:38 | Sorszám: 5
*

Had hazudjon kedvére!

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:29 | Sorszám: 575
Most nézem az ismétlést. Mi bajod Philippel?
Jó beszélgetés.
Te Bánót szeretnéd?
dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:22 | Sorszám: 574
Bocsánat, ez a másolat figyelmetlenség volt.
dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:20 | Sorszám: 573
*

Hová juthat egy ember, -ha magyar?
Pesty László - önéletrajza

1964-ben születtem. Abban az évben, amikor Johnson elnök betiltja a faji diszkriminációt, amikor megkezdődik a tokiói olimpia, amikor Hruscsov megbukik, és hatalomra kerül Brezsnyev, amikor Dallasban halálra ítélik Jack Rubit, amikor Kína először robbant atombombát, amikor megkezdődik a vietnami háború, amikor Martin Luther King Nobel-békedíjat kap, és végül a lényeg: amikor Diósgyőrben végre felavatják a durvahengerművet. Amúgy születésnapomat sem nehéz megjegyezni, szeptember 11. később szintén híres dátum lett.

Fiatal koromat ugorjuk át. Legyen elég annyi, hogy a komolyabb iskolai problémák magatartásom miatt, úgy 15 éves korom körül kezdődtek, de néhány jóakaró tanáromnak hála, végül mégsem csaptak ki a gimnáziumból, sőt elsőre felvettek az ELTE Jogi Karára. Az egyetemi évek alatt nem sok időt töltöttem a jogi diszciplína tanulmányozásával, hiszen az ELTE-n jól menő amatőr film klub működött, a Vizuális Műhely, rövid nevén Vízmű, melyet a legkiválóbb filmpedagógus, Péterffy András vezetett. Tőle tanultam meg a szakma alapjait. Praktikusan minden időmet a filmtudománynak, és a filmkészítésnek szenteltem.

Emellett az egyetem filozófia diákkörének vezetését is rám bízták, amely döntésről később kiderült, hogy súlyos melléfogás volt, mert a diákkörből másként gondolkodó műhely lett, ahova ellenzéki gondolkodókat hívtam előadni, és dobozba rakott, tiltott filmeket vetítettem. Ehhez képest sokáig bírtam, csak másfél év múlva csaptak ki a tanszékről. Ekkor már erősödő kapcsolatokat tartottam fenn a demokratikus ellenzékkel, persze csak a hierarchia alján, kiadványterjesztő kiskatonaként.

A Jogi Kar mellet elvégeztem az ELTE Média Szakát, úgyhogy a jogi doktorátus mellé 89-ben egy számomra is hasznosítható diplomát is beszereztem. A "Dr." -t persze többnyire a médiában dolgozók nem használják, mert sokak szerint komikus lenne. Így én se.

A nyolcvanas évek közepén pár száz forintból készített amatőrfilmjeimmel nyertem néhány díjat amatőr fesztiválokon, minek eredményekén meghívtak a Balázs Béla Stúdióba. Nagydolog volt ez akkoriban, hiszen a Balázs Bélában jobbára csak filmművészetis diplomával rendelkező fiatal alkotók dolgozhattak. A Balázs Béla volt a 80-as évek egyetlen, igazi, progresszív, másként gondolkodó filmes műhelye. Bár jobbára kuli munkákat bíztak rám, mégis nagy megtiszteltetés volt ott lenni.

88 tavaszán a Soros támogatásával a BBS kebelén jött létre, és kezdett dolgozni a Fekete Doboz, mely az első magyar videó folyóirat volt, és az első videó-szamizdat. A "Fekete Doboz" név, különben Lányi Andris ötlete volt. Szoros kapcsolatot ápoltunk a 80-as években megerősödött, és illegális körülmények között tevékenykedő demokratikus ellenzékkel. Olyan eseményeket dokumentáltunk, melyeken a hivatalos pártállami média meg sem jelenhetett, így ezek a felvételek váltak a rendszerváltást megelőző ellenzéki mozgolódás egyetlen kordokumentumává.

Forgattunk tüntetéseken, a Bős-+Nagymaros Vízlépcső elleni megmozdulásokon, az első ellenzéki párt-kezdemények alakulásáról, durva rendőr attakokról, szóval csupa olyan dologról, ami tiltott témának számított. Tulajdonképp mi voltunk az ellenzék dokumentációs sejtje, ami persze azzal járt, hogy mi is illegális körülmények közé kényszerültünk. A felvett anyagokból pár havonta összevágtunk egy-egy kész kiadványt, VHS kazettákra sokszorosítottuk pár száz példányban, ami aztán kézről kézre járt. Az első szám sokszorosítását pl. annyira lekonspiráltuk, hogy a 6 tagú szerkesztőség többi tagja sem tudta, hol, melyik dunakeszi ház pincéjében sokszorosítom a haveroktól összekunyerált 6-7 VHS magnó segítségével. Izgalmas idők voltak. Talán ez lehetett életem legizgalmasabb korszaka.

89-re a helyzet kissé konszolidálódott, ekkor már az elvtársak -legalábbis az okosabbak - érezték, hogy recsegnek a diktatúra eresztékei.

Az utcai tüntetések sokasodtak, de ekkora már elmaradtak a korábbi évek durva rendőri beavatkozásai, egyetlen utcai demonstráción sem verték meg és tartóztatták le a rendőrök a tüntetőket. Megvallom, kicsit untam is a nagy fene konszolidációt, és úgy éreztem jobb lenne veszélyesebb vizekre evezni. 89 augusztusában az akkori FIDESZ és az SZDSZ néhány vezetőjével Prágába utaztunk -mármint azok, akiket nem tartóztattak le a határon - és dokumentáltam a prágai Vencel téren az egyik legnagyobb csehszlovák ellenzéki tüntetést. Pontosabban dokumentáltam volna, ha a rendőrök nem tartóztattak volna le már az elején. Szerencsére a forgatott anyag megmenekült, mert miközben a rendőrök elvittek, még volt időm a kamerát elhajítani, amit Mécs Móni elkapott. A tüntető tömeg szétnyílt, majd összezárult mögötte, min annak idején a Vörös Tenger, úgyhogy őt már hasztalan üldözték a pribékek. Az eseményt számos világhírű televízió mellett a Magyar TV kamerái is rögzítették, majd besétáltak a csehszlovák tv-be, és gond nélkül, műholdon keresztül Budapestre továbbították. Az esti Híradó, mely akkoriban szintén nagy változáson ment át, már aznap este közvetítette letartóztatásom képeit, ami csupán azért fontos, mert Magyarország ekkor értesült a Fekete Doboz létezéséről.

A börtönben töltött napok unalmasan teltek, leszámítva egy-két durvább bántalmazást. A magyar külügy persze a kisujját sem mozdította, hogy kiszabaduljunk. Szerencsére azonban Taba Lajos, a prágai konzul minden követ megmozgatott, úgyhogy pár nap múlva kiengedtek és kitoloncoltak minket az országból. Deutsh Tomiék még néhány napig börtönben voltak, de végül őket is kiengedték. Útlevelünkbe persze bekerült egy pecsét, miszerint persona non grata-nak számítunk, és többé nem léphetünk Csehszlovákia területére.

Mindez csak azért volt kínos, mert pár hét múlva az NDK-ban is megmozdult az utca, elkezdődtek a demonstrációk, tüntetők (2006-os magyar terminusz technikusszal: huligánok és vandálok) tömegei néztek farkasszemet a rohamrendőrökkel, akik persze nem finomkodtak, megverték és letartóztatták a résztvevőket. Mi persze azonnal indultunk, a probléma csak az volt, hogyan megyünk át Csehszlovákián az útlevelembe ütött kiutasító pecséttel. Megoldáskén egy apró rágógumi darabbal összeragasztottam az útlevelem azon oldalait, ahol a végzés volt, így mikor a határőr átpörgette az okmányt, nem vette észre a fontos bejegyzést.

Izgalmas napokat éltünk meg Drezdában és Berlinben. Az anyagot akkoriban a CNN vette át tőlünk, elkerülendő a Statsi figyelő tekintetét, konspiratívan az Alexander Platz férfivécéjében találkoztunk a megbeszélt időpontokban. A vécés néni kicsit csodálkozott, miért megy be egy klotyóba egyszerre két pasi, de arcán megértés tükröződött, úgy tűnt, toleráns a mássággal szemben. Persze az NDK-ban is adódott némi rendőri ütleg, meg egy kis letartóztatás, de nem volt vészes.

Később forgattunk a forrongó Lengyelországban, a román forradalomban, Moszkvában, és egy fegyvercsempész helikopterrel, Lovas Zoli barátommal sikerült bejutnunk Hegyi Karabachba, még a háború kirobbanásakor. Ott voltunk Vilniusban, amikor a szovjet elit alakulatok bevonultak elfojtandó a függetlenségi harcot. Életem legszörnyűbb hulláit ott láttam. Például egy fiatal lány tetemét, melyen úgy gázolt át egy szovjet tank, hogy testét két darabba vágta.

Persze közben itthon is zajlottak a dolgok. A Duna-Gate ügy dokumentálása során kiloptunk a titkosszolgálat pincéjéből néhány iratot, melyek bizonyították, hogy az állampárt, ígéretét megszegve még a választási felkészülés alatt is figyeltette és lehallgatta az ellenzéki vezetőket.

Lemondásra kényszerült szegény Horváth István, az utolsó kommunista belügyminiszter, a választások előtt pár héttel, ami végképp nem tett jót az amúgy is gyűlölt állampártnak, melyet ekkor már MSZP-re kereszteltek át. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira az ellenzéki pártok csak a mi kameráinkat engedték be, mivel csak bennünk bíztak. Aztán jöttek a szabad választások, tavasszal, majd ősszel, és minden megváltozott. Véget ért egy korszak, véget ért a veszélyek, a konspiráció időszaka. És véget ért valami, ami szép volt, veszélyes, és romantikus, és ami életem talán legszebb időszaka volt.

Sub pondere crescit palma, mondja a latin, a kő alatt nő a pálma. És ez valóban így lehet, mert a nyomás megszűntével a legendás Fekete Doboz is válságba került. Felszínre kerültek az ellentétek. Talán nem tudtunk mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. Én, és pár fiatal alkotó kiléptünk a szerkesztőségből. A Fekete Doboz névhasználata körül zajlott némi pereskedés, melynek végeztével engem arra kötelezett a bíróság, hogy "megkülönböztető előtagot" alkalmazzak. Így lettünk "Pesty Fekete Doboz". Az új nevet védjegyeztettem, védjegy oltalom alatt áll, és a mai napig ezzel a védjeggyel jelentetem meg az arra érdemesnek tartott munkáimat.

A 90-es évek némi csalódást okoztak. Fideszes és SZDSZ-es barátaink, akik a rendszerváltás radikális és konzekvens élcsapata voltak, ellenzékbe szorultak, és minket is sújtott az MDF kormány kultúrpolitikája, mely eltagadta a rendszerváltásban betöltött szerepünket, és nem fukarkodott a bizarr jelzőkkel, voltunk mi kozmopoliták, hazaárulók, zsidóbérencek, ecetera.
"Anyám, én nem ilyen lovat akartam" - gondoltuk, és megpróbáltunk életben maradni a kissé furcsán alakuló televíziós piacon. Ekkor már, mint Kft.

Aztán kormányok jöttek és kormányok mentek, mi fojtattuk a dokumentumfilmek gyártását. Csináltunk filmet a zseniális, tragikus hirtelenséggel elhunyt Déri Jánosról, egy abszurd opuszt Morvai Ferenc kazánkirály-Petőfikutatóról Messziről jött ember címmel, és durva tényfeltáró munkát a feléledő újnáci mozgalomról és vezéralakjukról, Szabó Albertről, akiről később kiderült, hogy zsidó ügynök volt. És még rengeteg dologról, amiről úgy gondoltuk, hogy nincsen rendjén.

Sokat dolgoztam haditudósítóként. A jugoszláv háború frontjain öt alkalommal is forgattam, háromszor is bejutottam stábommal az ostromgyűrűbe zárt Szarajevóba. Tevékenykedtünk a lezárt, háború sújtotta Csecsen földön is, sőt kalandos módon sikerült az orosz hadsereg éberségét kijátszva átjutni a csecsen felkelőkhöz, az igazi harcvonalba, ahol riportot készíthettem a híres-hírhedt gerilla vezér, Samil Baszajev helyettesével. Aztán valahogy a 90-es évek is kezdtek eltelni. Cégem 96-ban tönkrement. Talán rosszul mértem fel a magyar kultúrpiacot, vagy talán egy nyeretlen kétéves naivitásával irányítottam a céget, nem ismerve fel, hogy a rendszer bár demokratikus, de zárt és korrupt, és nincs piaca az általunk készített dokumentarista munkáknak. A stúdióm videó berendezéseit eladtam, a szerkesztőséget szélnek eresztettem, az adósságokat kifizettem, és visszavonultam. Ekkoriban tettem azt a könnyelmű nyilatkozatot egy velem készült interjúban, hogy politikai témákkal, és ilyen tartalmú dokumentumfilmekkel többé nem foglalkozom. Soha. Persze az ígéretet nem sikerült betartani. Pontosabban sikerült, de csak tíz éven át.

Nehéz időszak következett. Volt időm gondolkodni. A régi barátok nagy része ilyenkor eltűnik, az egykori üzlettársak felszívódnak, a levegő megritkul az ember körül. Aztán megint minden megváltozott. Kiosztották a két kereskedelmi televíziós frekvenciát, elindult a TV 2, és az RTL Klub. A TV2 tulajdonosai és vezetői régi barátaim voltak, és értéknek tekintették korábbi munkáimat. Egy nap, még az indulás előtt váratlanul beállított hozzám Pálffy Pisti. Üzenetet hozott. Hamarosan megkezdik a műsorstruktúra összeállítását, és szeretnék, ha részt vállalnék az új televízióban. Az induláskor először egy heti magazint kaptam, a Gyökereinket, mely a 13 etnikai kisebbség gondjaival, és kultúrájával volt hivatott foglalkozni. Aztán elindult, szintén heti rendszerességgel a Forró nyomon, a TV2 bűnügyi magazinja, melynek jelentős részét is az én cégeim gyártották. Ekkorra ugyanis két új produkciós céget alapítottam, és érdekelt voltam egy harmadikban is. Aztán jöttek a további munkák, új műsorok, filmes megrendelések. A szerkesztőség nagyobbra nőtt, mint korábban volt, és nagyobb technikát építettünk, mint azelőtt bármikor. Megtanultam, mi is az a kereskedelmi tévézés.

Mégis volt egy kis hiányérzetem. Hiányzott a régi stílus, az oknyomozás, a veszély, a kaland, az értékteremtő dokumentum létrehozásának öröme. És ekkor megkeresett a Magyar Televízió, hogy nem gyártanék-e egy olyan igazi "Fekete Dobozos" dokumentum magazint. Teljesen szabad kezet kaptam, és tisztességes költségvetést. A műsor a Pesty Fekete Doboz címet kapta, és csaknem 3 és fél évig futott az MTV képernyőjén, az esti főműsoridőben. A témaválasztás mindig közszolgálati volt, komoly sztorikat dolgoztunk fel, de a stílus, a vágás, a kameramozgás, a kommentárok, szóval az egész adás jellege inkább a kereskedelmi tévézés módszereit használta.

Egyetlen dologgal nem foglalkoztunk soha: és az a politika volt. Se belpol, se külpol.

De egyszer mindennek vége szakad. 2002-ben a tavaszi választásokon nyertek a szocialisták, és bár műsoraimban soha egyetlen szóval nem bántottam őket, egyik vezető politikusuk utasítására a népszerű nevén csak Mr. 10%-nak nevezett tv-s vezető megszüntette a műsort. Persze a baj nem jár egyedül. 2002-ben a TV2-nél a nyugati tulajdonosok lecserélték a teljes vezetést, és majdnem minden külsős producert, aki jóban volt a régi gárdával kirúgtak. Ily módon 3 hónap alatt megszűnt az összes műsorom az összes csatornán. Csak két ember nyújtott segítő kezet. Az egyik Bocskai Zsolt volt, a Klub Rádió főszerkesztője, aki állandó rádióműsort ajánlott, de nem volt kedvem rádiózni. Úgy véltem, nem az én műfajom. A másik a Duna TV egyik vezetője volt, de pénz hiányában ez sem valósult meg.

Ezután készítettem, rendeztem és producereltem két sikerfilmet, melyek a hajléktalan heroinisták, a dzsankik életét mutatták be. E két film más szempontból is fontos lett számomra. Ekkor ismertem meg Kubus Marit, aki mindkét filmet szerkesztőként jegyzi, és akivel ez az együttműködés hozott össze. De ami talán fontosabb ennél, első közös munkánk gyümölcse nem csupán egy film, hanem egy csodás leánygyermek is, Pesty Polli Réka.

Aztán eljött a 2005-ös év, és belekezdtem életem leghosszabb előkészítést igénylő, legdrágább, legproblémásabb filmjébe.

Az "Egy hiteles ember" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr életét követi végig. Olyan tanúk szólalnak meg a filmben, akik eddig hallgattak, és olyan sztorik kerülnek itt bemutatásra, melyek eddig nem igen kaptak nyilvánosságot. Rendezőként és producerként is én jegyeztem az alkotást, úgyhogy gondolhatják, kaptam a nyakamba, olyan véleményeket, melyeket e weblap decens voltára tekintettel nem idéznék, de bizton állíthatom a nyomdafestéket sem tűrnék.

Az ország másik fele persze kult filmnek nevezte, és némi túlzással azt mondták, na, végre, megszületett a magyar Michael Moor. Mivel a filmet egyetlen televízió sem akarta bemutatni, az interneten publikáltam. 700 ezer letöltés, valamint 300 ezer media srteaming megtekintés volt az eredmény. Bizonyos rajongók 10.000, nem tévedés, tízezer másolatot készítettek, és osztottak szét az országban. De volt, aki 5.000-et csinált, mások 7.000-et, és így tovább. Csináltunk vagy 1.5 millió nézőt.

Aztán 2006 nyarán Tarlós István független, de a FIDESZ támogatását élvező főpolgármester kampányfőnöke lettem.

Utolsó filmem, a "Megsebzett ünnep" weboldalam nyitólapján tekinthető meg, négy nyelven, ezért erről itt nem írnék.
Akit érdekel, nézze meg, vagy töltse le.

A film készítésében barátaim, és párom sokat segítettek. Fábry Sanyi dramaturgiai és PR tanácsokat adott, Kovács Ákos zenét irt hozzá, Kubus Mari szerkesztette, Bőzsöny Ferenc pedig a hangját adta a filmhez.

Botrány, szerencsére ebből a filmből is lett, úgyhogy a PR miatt megint csak nem kell aggódnom.

Summa summárum, talán kiderül e rövid és kissé szubjektív önéletrajzból, hogy nem tévedtek nagyot a latinok, amikor azt mondták:

"Refert si bonus an velis videri"
Az a fontos, hogy jó légy, és nem az, hogy annak tartsanak.

*

dalmáciai
2007. szeptember 07. 23:04 | Sorszám: 571
*

Hová juthat egy ember, -ha magyar?
Pesty László - önéletrajza

1964-ben születtem. Abban az évben, amikor Johnson elnök betiltja a faji diszkriminációt, amikor megkezdődik a tokiói olimpia, amikor Hruscsov megbukik, és hatalomra kerül Brezsnyev, amikor Dallasban halálra ítélik Jack Rubit, amikor Kína először robbant atombombát, amikor megkezdődik a vietnami háború, amikor Martin Luther King Nobel-békedíjat kap, és végül a lényeg: amikor Diósgyőrben végre felavatják a durvahengerművet. Amúgy születésnapomat sem nehéz megjegyezni, szeptember 11. később szintén híres dátum lett.

Fiatal koromat ugorjuk át. Legyen elég annyi, hogy a komolyabb iskolai problémák magatartásom miatt, úgy 15 éves korom körül kezdődtek, de néhány jóakaró tanáromnak hála, végül mégsem csaptak ki a gimnáziumból, sőt elsőre felvettek az ELTE Jogi Karára. Az egyetemi évek alatt nem sok időt töltöttem a jogi diszciplína tanulmányozásával, hiszen az ELTE-n jól menő amatőr film klub működött, a Vizuális Műhely, rövid nevén Vízmű, melyet a legkiválóbb filmpedagógus, Péterffy András vezetett. Tőle tanultam meg a szakma alapjait. Praktikusan minden időmet a filmtudománynak, és a filmkészítésnek szenteltem.

Emellett az egyetem filozófia diákkörének vezetését is rám bízták, amely döntésről később kiderült, hogy súlyos melléfogás volt, mert a diákkörből másként gondolkodó műhely lett, ahova ellenzéki gondolkodókat hívtam előadni, és dobozba rakott, tiltott filmeket vetítettem. Ehhez képest sokáig bírtam, csak másfél év múlva csaptak ki a tanszékről. Ekkor már erősödő kapcsolatokat tartottam fenn a demokratikus ellenzékkel, persze csak a hierarchia alján, kiadványterjesztő kiskatonaként.

A Jogi Kar mellet elvégeztem az ELTE Média Szakát, úgyhogy a jogi doktorátus mellé 89-ben egy számomra is hasznosítható diplomát is beszereztem. A "Dr." -t persze többnyire a médiában dolgozók nem használják, mert sokak szerint komikus lenne. Így én se.

A nyolcvanas évek közepén pár száz forintból készített amatőrfilmjeimmel nyertem néhány díjat amatőr fesztiválokon, minek eredményekén meghívtak a Balázs Béla Stúdióba. Nagydolog volt ez akkoriban, hiszen a Balázs Bélában jobbára csak filmművészetis diplomával rendelkező fiatal alkotók dolgozhattak. A Balázs Béla volt a 80-as évek egyetlen, igazi, progresszív, másként gondolkodó filmes műhelye. Bár jobbára kuli munkákat bíztak rám, mégis nagy megtiszteltetés volt ott lenni.

88 tavaszán a Soros támogatásával a BBS kebelén jött létre, és kezdett dolgozni a Fekete Doboz, mely az első magyar videó folyóirat volt, és az első videó-szamizdat. A "Fekete Doboz" név, különben Lányi Andris ötlete volt. Szoros kapcsolatot ápoltunk a 80-as években megerősödött, és illegális körülmények között tevékenykedő demokratikus ellenzékkel. Olyan eseményeket dokumentáltunk, melyeken a hivatalos pártállami média meg sem jelenhetett, így ezek a felvételek váltak a rendszerváltást megelőző ellenzéki mozgolódás egyetlen kordokumentumává.

Forgattunk tüntetéseken, a Bős-+Nagymaros Vízlépcső elleni megmozdulásokon, az első ellenzéki párt-kezdemények alakulásáról, durva rendőr attakokról, szóval csupa olyan dologról, ami tiltott témának számított. Tulajdonképp mi voltunk az ellenzék dokumentációs sejtje, ami persze azzal járt, hogy mi is illegális körülmények közé kényszerültünk. A felvett anyagokból pár havonta összevágtunk egy-egy kész kiadványt, VHS kazettákra sokszorosítottuk pár száz példányban, ami aztán kézről kézre járt. Az első szám sokszorosítását pl. annyira lekonspiráltuk, hogy a 6 tagú szerkesztőség többi tagja sem tudta, hol, melyik dunakeszi ház pincéjében sokszorosítom a haveroktól összekunyerált 6-7 VHS magnó segítségével. Izgalmas idők voltak. Talán ez lehetett életem legizgalmasabb korszaka.

89-re a helyzet kissé konszolidálódott, ekkor már az elvtársak -legalábbis az okosabbak - érezték, hogy recsegnek a diktatúra eresztékei.

Az utcai tüntetések sokasodtak, de ekkora már elmaradtak a korábbi évek durva rendőri beavatkozásai, egyetlen utcai demonstráción sem verték meg és tartóztatták le a rendőrök a tüntetőket. Megvallom, kicsit untam is a nagy fene konszolidációt, és úgy éreztem jobb lenne veszélyesebb vizekre evezni. 89 augusztusában az akkori FIDESZ és az SZDSZ néhány vezetőjével Prágába utaztunk -mármint azok, akiket nem tartóztattak le a határon - és dokumentáltam a prágai Vencel téren az egyik legnagyobb csehszlovák ellenzéki tüntetést. Pontosabban dokumentáltam volna, ha a rendőrök nem tartóztattak volna le már az elején. Szerencsére a forgatott anyag megmenekült, mert miközben a rendőrök elvittek, még volt időm a kamerát elhajítani, amit Mécs Móni elkapott. A tüntető tömeg szétnyílt, majd összezárult mögötte, min annak idején a Vörös Tenger, úgyhogy őt már hasztalan üldözték a pribékek. Az eseményt számos világhírű televízió mellett a Magyar TV kamerái is rögzítették, majd besétáltak a csehszlovák tv-be, és gond nélkül, műholdon keresztül Budapestre továbbították. Az esti Híradó, mely akkoriban szintén nagy változáson ment át, már aznap este közvetítette letartóztatásom képeit, ami csupán azért fontos, mert Magyarország ekkor értesült a Fekete Doboz létezéséről.

A börtönben töltött napok unalmasan teltek, leszámítva egy-két durvább bántalmazást. A magyar külügy persze a kisujját sem mozdította, hogy kiszabaduljunk. Szerencsére azonban Taba Lajos, a prágai konzul minden követ megmozgatott, úgyhogy pár nap múlva kiengedtek és kitoloncoltak minket az országból. Deutsh Tomiék még néhány napig börtönben voltak, de végül őket is kiengedték. Útlevelünkbe persze bekerült egy pecsét, miszerint persona non grata-nak számítunk, és többé nem léphetünk Csehszlovákia területére.

Mindez csak azért volt kínos, mert pár hét múlva az NDK-ban is megmozdult az utca, elkezdődtek a demonstrációk, tüntetők (2006-os magyar terminusz technikusszal: huligánok és vandálok) tömegei néztek farkasszemet a rohamrendőrökkel, akik persze nem finomkodtak, megverték és letartóztatták a résztvevőket. Mi persze azonnal indultunk, a probléma csak az volt, hogyan megyünk át Csehszlovákián az útlevelembe ütött kiutasító pecséttel. Megoldáskén egy apró rágógumi darabbal összeragasztottam az útlevelem azon oldalait, ahol a végzés volt, így mikor a határőr átpörgette az okmányt, nem vette észre a fontos bejegyzést.

Izgalmas napokat éltünk meg Drezdában és Berlinben. Az anyagot akkoriban a CNN vette át tőlünk, elkerülendő a Statsi figyelő tekintetét, konspiratívan az Alexander Platz férfivécéjében találkoztunk a megbeszélt időpontokban. A vécés néni kicsit csodálkozott, miért megy be egy klotyóba egyszerre két pasi, de arcán megértés tükröződött, úgy tűnt, toleráns a mássággal szemben. Persze az NDK-ban is adódott némi rendőri ütleg, meg egy kis letartóztatás, de nem volt vészes.

Később forgattunk a forrongó Lengyelországban, a román forradalomban, Moszkvában, és egy fegyvercsempész helikopterrel, Lovas Zoli barátommal sikerült bejutnunk Hegyi Karabachba, még a háború kirobbanásakor. Ott voltunk Vilniusban, amikor a szovjet elit alakulatok bevonultak elfojtandó a függetlenségi harcot. Életem legszörnyűbb hulláit ott láttam. Például egy fiatal lány tetemét, melyen úgy gázolt át egy szovjet tank, hogy testét két darabba vágta.

Persze közben itthon is zajlottak a dolgok. A Duna-Gate ügy dokumentálása során kiloptunk a titkosszolgálat pincéjéből néhány iratot, melyek bizonyították, hogy az állampárt, ígéretét megszegve még a választási felkészülés alatt is figyeltette és lehallgatta az ellenzéki vezetőket.

Lemondásra kényszerült szegény Horváth István, az utolsó kommunista belügyminiszter, a választások előtt pár héttel, ami végképp nem tett jót az amúgy is gyűlölt állampártnak, melyet ekkor már MSZP-re kereszteltek át. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásaira az ellenzéki pártok csak a mi kameráinkat engedték be, mivel csak bennünk bíztak. Aztán jöttek a szabad választások, tavasszal, majd ősszel, és minden megváltozott. Véget ért egy korszak, véget ért a veszélyek, a konspiráció időszaka. És véget ért valami, ami szép volt, veszélyes, és romantikus, és ami életem talán legszebb időszaka volt.

Sub pondere crescit palma, mondja a latin, a kő alatt nő a pálma. És ez valóban így lehet, mert a nyomás megszűntével a legendás Fekete Doboz is válságba került. Felszínre kerültek az ellentétek. Talán nem tudtunk mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. Én, és pár fiatal alkotó kiléptünk a szerkesztőségből. A Fekete Doboz névhasználata körül zajlott némi pereskedés, melynek végeztével engem arra kötelezett a bíróság, hogy "megkülönböztető előtagot" alkalmazzak. Így lettünk "Pesty Fekete Doboz". Az új nevet védjegyeztettem, védjegy oltalom alatt áll, és a mai napig ezzel a védjeggyel jelentetem meg az arra érdemesnek tartott munkáimat.

A 90-es évek némi csalódást okoztak. Fideszes és SZDSZ-es barátaink, akik a rendszerváltás radikális és konzekvens élcsapata voltak, ellenzékbe szorultak, és minket is sújtott az MDF kormány kultúrpolitikája, mely eltagadta a rendszerváltásban betöltött szerepünket, és nem fukarkodott a bizarr jelzőkkel, voltunk mi kozmopoliták, hazaárulók, zsidóbérencek, ecetera.
"Anyám, én nem ilyen lovat akartam" - gondoltuk, és megpróbáltunk életben maradni a kissé furcsán alakuló televíziós piacon. Ekkor már, mint Kft.

Aztán kormányok jöttek és kormányok mentek, mi fojtattuk a dokumentumfilmek gyártását. Csináltunk filmet a zseniális, tragikus hirtelenséggel elhunyt Déri Jánosról, egy abszurd opuszt Morvai Ferenc kazánkirály-Petőfikutatóról Messziről jött ember címmel, és durva tényfeltáró munkát a feléledő újnáci mozgalomról és vezéralakjukról, Szabó Albertről, akiről később kiderült, hogy zsidó ügynök volt. És még rengeteg dologról, amiről úgy gondoltuk, hogy nincsen rendjén.

Sokat dolgoztam haditudósítóként. A jugoszláv háború frontjain öt alkalommal is forgattam, háromszor is bejutottam stábommal az ostromgyűrűbe zárt Szarajevóba. Tevékenykedtünk a lezárt, háború sújtotta Csecsen földön is, sőt kalandos módon sikerült az orosz hadsereg éberségét kijátszva átjutni a csecsen felkelőkhöz, az igazi harcvonalba, ahol riportot készíthettem a híres-hírhedt gerilla vezér, Samil Baszajev helyettesével. Aztán valahogy a 90-es évek is kezdtek eltelni. Cégem 96-ban tönkrement. Talán rosszul mértem fel a magyar kultúrpiacot, vagy talán egy nyeretlen kétéves naivitásával irányítottam a céget, nem ismerve fel, hogy a rendszer bár demokratikus, de zárt és korrupt, és nincs piaca az általunk készített dokumentarista munkáknak. A stúdióm videó berendezéseit eladtam, a szerkesztőséget szélnek eresztettem, az adósságokat kifizettem, és visszavonultam. Ekkoriban tettem azt a könnyelmű nyilatkozatot egy velem készült interjúban, hogy politikai témákkal, és ilyen tartalmú dokumentumfilmekkel többé nem foglalkozom. Soha. Persze az ígéretet nem sikerült betartani. Pontosabban sikerült, de csak tíz éven át.

Nehéz időszak következett. Volt időm gondolkodni. A régi barátok nagy része ilyenkor eltűnik, az egykori üzlettársak felszívódnak, a levegő megritkul az ember körül. Aztán megint minden megváltozott. Kiosztották a két kereskedelmi televíziós frekvenciát, elindult a TV 2, és az RTL Klub. A TV2 tulajdonosai és vezetői régi barátaim voltak, és értéknek tekintették korábbi munkáimat. Egy nap, még az indulás előtt váratlanul beállított hozzám Pálffy Pisti. Üzenetet hozott. Hamarosan megkezdik a műsorstruktúra összeállítását, és szeretnék, ha részt vállalnék az új televízióban. Az induláskor először egy heti magazint kaptam, a Gyökereinket, mely a 13 etnikai kisebbség gondjaival, és kultúrájával volt hivatott foglalkozni. Aztán elindult, szintén heti rendszerességgel a Forró nyomon, a TV2 bűnügyi magazinja, melynek jelentős részét is az én cégeim gyártották. Ekkorra ugyanis két új produkciós céget alapítottam, és érdekelt voltam egy harmadikban is. Aztán jöttek a további munkák, új műsorok, filmes megrendelések. A szerkesztőség nagyobbra nőtt, mint korábban volt, és nagyobb technikát építettünk, mint azelőtt bármikor. Megtanultam, mi is az a kereskedelmi tévézés.

Mégis volt egy kis hiányérzetem. Hiányzott a régi stílus, az oknyomozás, a veszély, a kaland, az értékteremtő dokumentum létrehozásának öröme. És ekkor megkeresett a Magyar Televízió, hogy nem gyártanék-e egy olyan igazi "Fekete Dobozos" dokumentum magazint. Teljesen szabad kezet kaptam, és tisztességes költségvetést. A műsor a Pesty Fekete Doboz címet kapta, és csaknem 3 és fél évig futott az MTV képernyőjén, az esti főműsoridőben. A témaválasztás mindig közszolgálati volt, komoly sztorikat dolgoztunk fel, de a stílus, a vágás, a kameramozgás, a kommentárok, szóval az egész adás jellege inkább a kereskedelmi tévézés módszereit használta.

Egyetlen dologgal nem foglalkoztunk soha: és az a politika volt. Se belpol, se külpol.

De egyszer mindennek vége szakad. 2002-ben a tavaszi választásokon nyertek a szocialisták, és bár műsoraimban soha egyetlen szóval nem bántottam őket, egyik vezető politikusuk utasítására a népszerű nevén csak Mr. 10%-nak nevezett tv-s vezető megszüntette a műsort. Persze a baj nem jár egyedül. 2002-ben a TV2-nél a nyugati tulajdonosok lecserélték a teljes vezetést, és majdnem minden külsős producert, aki jóban volt a régi gárdával kirúgtak. Ily módon 3 hónap alatt megszűnt az összes műsorom az összes csatornán. Csak két ember nyújtott segítő kezet. Az egyik Bocskai Zsolt volt, a Klub Rádió főszerkesztője, aki állandó rádióműsort ajánlott, de nem volt kedvem rádiózni. Úgy véltem, nem az én műfajom. A másik a Duna TV egyik vezetője volt, de pénz hiányában ez sem valósult meg.

Ezután készítettem, rendeztem és producereltem két sikerfilmet, melyek a hajléktalan heroinisták, a dzsankik életét mutatták be. E két film más szempontból is fontos lett számomra. Ekkor ismertem meg Kubus Marit, aki mindkét filmet szerkesztőként jegyzi, és akivel ez az együttműködés hozott össze. De ami talán fontosabb ennél, első közös munkánk gyümölcse nem csupán egy film, hanem egy csodás leánygyermek is, Pesty Polli Réka.

Aztán eljött a 2005-ös év, és belekezdtem életem leghosszabb előkészítést igénylő, legdrágább, legproblémásabb filmjébe.

Az "Egy hiteles ember" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr életét követi végig. Olyan tanúk szólalnak meg a filmben, akik eddig hallgattak, és olyan sztorik kerülnek itt bemutatásra, melyek eddig nem igen kaptak nyilvánosságot. Rendezőként és producerként is én jegyeztem az alkotást, úgyhogy gondolhatják, kaptam a nyakamba, olyan véleményeket, melyeket e weblap decens voltára tekintettel nem idéznék, de bizton állíthatom a nyomdafestéket sem tűrnék.

Az ország másik fele persze kult filmnek nevezte, és némi túlzással azt mondták, na, végre, megszületett a magyar Michael Moor. Mivel a filmet egyetlen televízió sem akarta bemutatni, az interneten publikáltam. 700 ezer letöltés, valamint 300 ezer media srteaming megtekintés volt az eredmény. Bizonyos rajongók 10.000, nem tévedés, tízezer másolatot készítettek, és osztottak szét az országban. De volt, aki 5.000-et csinált, mások 7.000-et, és így tovább. Csináltunk vagy 1.5 millió nézőt.

Aztán 2006 nyarán Tarlós István független, de a FIDESZ támogatását élvező főpolgármester kampányfőnöke lettem.

Utolsó filmem, a "Megsebzett ünnep" weboldalam nyitólapján tekinthető meg, négy nyelven, ezért erről itt nem írnék.
Akit érdekel, nézze meg, vagy töltse le.

A film készítésében barátaim, és párom sokat segítettek. Fábry Sanyi dramaturgiai és PR tanácsokat adott, Kovács Ákos zenét irt hozzá, Kubus Mari szerkesztette, Bőzsöny Ferenc pedig a hangját adta a filmhez.

Botrány, szerencsére ebből a filmből is lett, úgyhogy a PR miatt megint csak nem kell aggódnom.

Summa summárum, talán kiderül e rövid és kissé szubjektív önéletrajzból, hogy nem tévedtek nagyot a latinok, amikor azt mondták:

"Refert si bonus an velis videri"
Az a fontos, hogy jó légy, és nem az, hogy annak tartsanak.

*

dalmáciai
2007. szeptember 07. 22:51 | Sorszám: 570
*

Civil Kaszinó

Nagyszerű beszélgetés 4 magyar ember között: Pesthy László, Mráz Ágoston, Ulrich atya és Huth Gergely műsorvezető.

Érdemes lesz megnézni a Hírtv arhívumban!

*

dalmáciai
2007. szeptember 07. 22:27 | Sorszám: 569
*

Kúrcsány ezer iskolát fog felújítani.
Új ösztöndíjrendszert vezet be, fellendíti a nemzeti kulturát!

*


Téma: Gyurcsány kilövése
dalmáciai
2007. szeptember 07. 21:41 | Sorszám: 8
*

Teljesen egyetértek. Most próbálom végighallgatni az őszödi
évfordulón mondott tapolcai hantabeszédet.

A hányinger környékez ferkótól, ahogy hazudozik ismét!

*


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében (4.)
hubrentus
2008. február 05. 12:44 | Sorszám: 979
Kitálal a volt államtitkár: Orbán Viktor mindenről tudott?
2008. február 05. 06:10 | Forrás: STOP nyomtat | elküld


Szabadi Béla
Koncepciós per zajlott ellenem, melyben számos tanú hamisan vallott, a bizonyítékokat preparálták. Orbán Viktor törvényt sértett, amikor nem állított fel egy kormányzati vizsgálóbizottságot. Engem olyan dolgokért ítéltek el, amikben következetesen a kormány gyakorlatát követettem. A szocialisták, ha későn is, de felismerték a per koncepciós jellegét - mondta a STOPnak Szabadi Béla, volt FVM államtitkár, akit hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt első fokon két év börtönbüntetésre ítéltek, négy évre felfüggesztve.
//////////////////////////////////////

Megvilágosodott Szabadi úr. Csak a 20 dokumentről hallgat.


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. szeptember 07. 20:51 | Sorszám: 566
*

A minelnöki hivatal propaganda fesztivált szervez.
A komcsiknak nincs jobb dolguk, mint fesztiválozni és sulibulizni?

Valamennyi iskolának kiküldték az alábbi körlevelet:


"MINISZTERELNÖKI HIVATAL
MINISZTERELNÖKI KABINET
KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓÉRT FELELŐS SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG
PR FŐIGAZGATÓ-HELYETTES


Tisztelt Igazgatónő!
Tisztelt Igazgató úr!


Nem könnyű feladat a nyári édes semmittevés után gyermekeinknek korán felkelni, elindulni az iskolába, beülni a padba és tanulni. Az ősszel együtt elérkezik számukra azaz idő, ami a koránkelésről, a szigorú időbeosztásról, a kötelességről, a házi feladatról és az órai feleltetésről szól.
Az iskolakezdés nehézségeit a pedagógusok is igyekeznek megkönnyíteni az első hét kötetlenségével, lazaságával. Mi is a gyerekekre és az iskolai tanévkezdés gondjaira gondoltunk, mikor kezdtünk szervezni egy országos tanévnyitó fesztivált Budapesten, a Kossuth térre. Szeretnénk megmutatni, ha játékosan és boldogan vágunk neki, könnyedén elsajátítható a tananyag, s a tanulás örömteli.

A kétnapos rendezvénysorozat kulturális, tájékoztató és szórakoztató programjait úgy állítottuk össze, hogy azok délelőtt a kisiskolásoknak, délután a felső tagozatosoknak, míg az esti programok a gimnazistáknak és az egyetemistáknak szólnak.
A kulturális programok keretében 2 napon keresztül kizárólag az érintett korosztályhoz tartozó fellépők vennék birtokba a színpadot. Ifjúsági táncegyüttesek, zenekarok, szimfonikus zenekar, színjátszó csoportok mutatkoznak be az ország minden tájáról.
A tájékoztató programokon különböző sport, kulturális, egyesületek mutatkoznak be, ismertetik szolgáltatásaikat, verbuválnának diákokat soraikba.
Az egyéb szórakoztató programok között kötelező olvasmányok filmváltozatait vetítjük a mozi sátorban, a könyvsátorban a Nemzeti Tankönyvkiadó mutatkozik be és a könyvek meg is vásárolhatók. A Parlamentet mindkét nap ingyenesen látogathatják a fesztivál vendégei.

Sok szeretettel meghívom Önt és tanárkollégáit, a gyermekeket szüleikkel együtt, a Suli Buli - Tanévnyitó Fesztivál című kétnapos programra, hogy gondtalanul szórakozhassunk együtt a Kossuth téren 2007. szeptember 15-én és 16-án.

Ezúton szeretném megkérni Önt, hogy a mellékelt programot függesszék ki iskolájuk faliújságára, hogy minél többen tudomást szerezhessenek a rendezvényről.


Segítségét előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Rózsa Gyöngyi sk.


SULI BULI - TANÉVNYITÓ FESZTIVÁL

Szeptember 15-16.
Budapest, Kossuth tér"

*


Téma: Gyurcsány Fegyenc II
dalmáciai
2007. szeptember 07. 20:34 | Sorszám: 464
*

A komcsiknak mindig a bűnözők, a börtöntöltelékek és a társadalom legalja volt a bázisuk.

Kúrcsány is tudatosan támaszkodik ezekre.

*


Téma: Kuruc az interneten
dalmáciai
2007. augusztus 25. 11:20 | Sorszám: 11
Ezeket "Lantos intézkedése", "antifaszista kiállása" megnyugtatja. Az ő egész életük, harcuk erről szólt.
Nem tudtak más témát. Utolsó HARCAIKAT vívják.

Egy beteg generáció.
Csak az elmúlt évtizedben hányszor tüzeltek már begerjedve a náciknak kinevezett magyarságra. Soros, Lantos és néhány amerikás magyarzsidó sajnos készséggel támogatta a nemzetellenességüket. De a vén magyargyűlölők lassan kimúlnak, teretvesztenek ámerikában is.


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. augusztus 25. 09:43 | Sorszám: 536
*

MSZP kampánydal, kicsit másképp http://youtube.com/watch?v=uwCFNjtTpVE

*


Téma: Kuruc az interneten
dalmáciai
2007. augusztus 24. 18:28 | Sorszám: 4
Majd Lantos intézkedik!

Téma: Olvastátok? ( 8.)
dalmáciai
2007. augusztus 24. 18:03 | Sorszám: 2
*

Krisztike hazudik?
Aki fél, gyáva, és nem a méltóságát, hanem a túlélést keresi
SESZTÁK ÁGNES Magyar Nemzet 2007. augusztus 24.


Krisztike, mármint Morvai Krisztina nem hazudik. A vita, ami az Interneten dúl az Auchan bojkottjával kapcsolatban, minden durvaságával és indulatával újmódi jelenséget igazol vissza. Mintha hátrafelé mennénk az úton, nem baj, ha nekünk rossz, csak a másiknak ne legyen igaza. Miközben a liberális eszmerendszer alapköve az emberi méltóság tisztelete, a napi gyakorlatban ez semmit sem jelent, sőt büszkél¬kedünk azzal, hogy megaláznak bennünket. De jó, hogy megmotoznak, beletúrnak a táskánkba, nincsen abban semmi különös, Berkecz Mari is, ki tudja, mit dughatott volna testnyílásaiba.

Mit mondanak a halálbüntetést ellenzők? Fusson öt bűnös, minthogy egy ártatlan akasztófán végezze. Ez itt nem érvényes. Bűnhődjön mindenki, mondják az Auchanban, ezeknek itt a Balkán kapujában ez a módszer pontosan megfelel. Lopnak? Lopnak. Ki szoktatta rá a lopásra a magyart?

Mindez ama felhívásnak a nyomán, amelyben Morvai Krisztináék bojkottot hirdettek az Auchan üzlet láncra, mert nem szúrópróbaszerűen, hanem sorbaállítva motozzák meg, kutatják ki a táskáját annak, aki nem vásárolt. Tulajdonképpen semmiség. A Nap-keltében ketten rontottak rá Morvaira, egyikük az Auchan szóvivője, aki azzal érvelt, hogy ők a legjobbak a magyarokhoz, mert nincs ugyan nyereségük a bolton (!), mégis itt vannak. Eljárásuk pedig semmiben sem különbözik a nemzetközi gyakorlattól. Ez ugyan nem igaz, de falura ez is jó. A fogyasztóvédelem korifeusa, Vámos György igyekezett bagatellizálni az ügyet, Verebes Istvánnak meg szóljanak, térjen át tőmondatokra, mert értelmezhetetlen a beszéde. Hogy Morvai nem hazudik, készséggel tanúsítom. Egyszer voltam életemben a KIKA nevű áruházban, ahol a biztonsági őr megfogta a vállamat, és azt mondta:

-Ürítse csak ki a táskáját erre a pultra. – Mi¬nek? – kérdeztem vissza. – Csak – volt a válasz. Megtettem, majd azt mondtam neki: – Soha többet ide a lábamat be nem teszem. –Tartjuk szerencsénknek! – vigyorgott magabiztosan. Az emberi méltóság tisztelete? Ha nem volna kiüresítve, minden lében kanál jogvédőink által aprópénzre váltva, bunkóként forgatva, akár komolyan is vehetnénk, amit Morvai sérelmez. Csakhogy eközben minden piszlicsáré ütkőzés, ami a magyarok és a cigányok közt lezajlik, jogvédőink szerint kizárólag a cigányok méltóságát sérti. Akinek nem tetszik a homoszexuálisok tolakodó felvonulása, az a homoszexuálisok méltóságát sérti, aki rászól a diákjára, mert felrakja a lábát a padra, az a tanuló méltóságát sérti, aki a Szigeten undorodik a sárban fetrengő részeg alakoktól, az a szigetiek méltóságát sérti. Hát nem vicc? Oda-vissza nyilatkozatok, felesleges szájtépések, amikor meg valakinek a keze nyakig a válltáskámban kotor, annak nem mondhatom, hogy mocskos tolvaj, mert megsértem a mocskos tolvaj emberi méltóságát.

De ha az Auchanban megmotoznak vétlen embereket, az nem sért méltóságot. Az orvosokét sem, hiszen miniszterelnöki segédlettel lehet pénzéhes bandának bélyegezni őket, a tanárok lusta, buta népség, akiket kész haszon időnként jól eltángálni, nem beszélve az egy országnyi adócsalóról vagy a potyaleső parasztokról. Eseteikben hol az emberi méltóság tisztelete? Ugyanis ezeket nem lehet a televízióban rezgő szempillákkal előadni két brüsszeli turné között, mint a kisebbség minden pöttynyi sérelmét, mert itt a többség hegynyi megalázásáról esik szó. A többség meg nem érdekli a mainstream polgárjogi harcosait, nekik a kákán kell a csomót keresni, nem Morvai Krisztinára figyelni. Van erre magyarázat. Akik unos-untalan a demokráciáról szónokolnak, maguknak sem merik bevallani, hogy Magyarország bizonyos tekintetben félfeudális, erősen hierarchikus ősmasszívum, kényszeres alá- és fölérendeltségi viszonyokkal, ahol többnyire szeretnek lenézni és bennszülöttként kezelni mindenkit, a legmagasabb hivataltól a legkisebb fagylaltos bódéig.

Az emberi méltóság nem sokra megy azzal, ha törvénybe iktatják. A törvények annyit érnek, amennyi a gyakorlati hasznuk. A méltóságnak meg nincs megfogható mértékegysége, az ösztönlétnek nem meghatározója, attól még bárki élhet az idők végezetéig, mert naponta megalázzák.

Méltóság? Ne áltassuk magunkat, az emberek ma megint félnek. Aki fél, gyáva, és nem a méltóságát, hanem a túlélést keresi. Két rétegnek nincs félnivalója: a legfelsőnek, mert a pénz burokként védi, és a legalsó hajléktalan koldusnak, mert nincs mit elvesztenie. A közbülső, a nagy zöm, igenis ki van téve mindenféle hivatal és szolgáltató kénye-kedvének. Sorszámot szakít, lapít, hebeg, ha megszólítják, megszégyenül, ha nincs nála elég pénz, alázatosan besurran, ha nevét kiáltják, és nem zavarja, hogy folyosónyi ember bámulja. Szó nélkül motoztatja meg magát, mutogat táskát, számlát, zsebet, jegyet, bérletet, meghatalmazást, zárójelentést, személyit, belépőt, kilépőt, büntetőcédulát, tértivevényt, csekket, eredeti okmányt, másolatot, kivonatot, referenciát, periratokat és végzéseket a hivatal aktuális szeszélye szerint. Örökletesen alázatos, de agresszívvá válik, ha arra biztatják, ne tűrje ezt.

Ezt a kényt és kedvet próbálja megszakítani Morvai Krisztina, amikor azt mondja, ne vásároljunk olyan helyen, ahol megaláznak bennünket. Nagyfokú optimizmus kell ehhez meg ősbizalom, aminek ma éppen híjával vannak az emberek. A hipermarketekre ugyanis rászorulunk, mint a kínai piacokra, nincs itt semmiféle verseny, mindegyikben ugyanazt az olcsó tömegárut ömlesztik ránk. Azt hittük, hogy a nemzetközi neveket viselő bevásárlóláncok valamiféle nyugatias érzetet, civilizált viselkedést hoznak a „szocialista kereskedelem" hiánygazdálkodásban pálódott tenyészetébe. Tévedtünk, az európai uniós csatlakozás sok helyütt meghozta ugyan a Jó napot kívánok! varázsmondatot, de együtt az ismerős fordulatokkal: Nem tetszik? Ne vigye. Nem tetszik? Ne járjon ide.

Tudomásom szerint az eladó ma sem érdekelt a forgalomban. Akkor meg minek strapálja magát? A múltkor felhívott egy üzletigazgató, hogy hagyjam őket békén. Nettó hatvanezerért senki nem fog mosolyogni, eladni vagy kedveskedni. A köpenyük pedig azért koszos, mert idejük sincs kimosni. Eszembe villant, amikor egy ilyen láncolatban kétszer számlázták ugyanazt a párnát. Hatvanezren belül vagy kívül? Beszéljünk ezek után az emberi méltóságról!

Miért motozzák meg az Auchanban a vevőket? Mert lopnak. Évente többmilliárdos károkat okozunk, ha szétnézünk, látjuk az eldobált üres sörös üvegeket, a széttaposott csipszes zacskókat, a felfalt sajtok tá üres dobozait. Nyilván a védekezés legolcsóbb módja a biztonsági őrök táskavizitje. Morvainak viszont abban van igaza, emiatt nem lehet mindenkit tolvajnak tekinteni.

Mit mondanak a halálbüntetést ellenzők? Fusson öt bűnös, mint hogy egy ártatlan akasztófán végezze. Ez itt nem érvényes. Bűnhődjön mindenki, mondják az Auchanban, ezeknek itt a Balkán kapujában ez a módszer pontosan megfelel. Lopnak? Lopnak. Ki szoktatta rá a lopásra a magyart?

Hát bizony: tiéd a gyár, vidd haza, amit ma elvihetsz, ne halaszd holnapra, aki nem lopja az Ultrát, nem is takarító, kéne néhány sterilkesztyű, szájkendő meg tiszta alkohol, ingyenkávé meg mosópor! Volt ismerősöm, akinek a kutyája is téliszalámit reggelizett a Malév kettering jóvoltából. Lopunk hát most is, azt a kis motozást ki lehet bírni, Morvai Krisztina meg menjen az egyetemre, és ott lázítson, ne az egyszerű emberek fejét zavarja meg.

Emberi méltóság? Gumifogalom, amelynek nevében most látványos támadás készül a Magyar Gárda eskütételének botrányba fullasztására. Az egyesület gyakorlatilag még nem létezik, nem működik, nem ismerszik, nem tudunk róla semmit, de már Amerikából és Izraelből megüzenték, hogy a Magyar Gárda feltételezett léte is súlyosan sérti az emberi méltóságot. Szólni kéne Tom Lantosnak, jöjjön az Auchanba, hozzon táskát, de ne vásároljon semmit.
Várják a kijáratnál!

*


Téma: Kuruc az interneten
dalmáciai
2007. augusztus 24. 17:59 | Sorszám: 2
*

A Kuruc.info szerkesztőségének levele Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez


Tisztelt Miniszter Úr!

Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, a magyarokat kirekesztő szellemiségéről, a magyar múlt ereklyéit gyalázó, hungarofób és állampolgárokat egymás ellen uszító hangvételéről, az emberi és személyiségi jogok, illetve a Magyar Köztársaság alkotmányának és jogrendünk lábbal tiprásáról vált hírhedtté.

Márpedig egy köztársaságnak, és annak állampolgárainak joga van az önvédelemre, hiszen ha vékony is, de pontos határvonalnak kell lennie a között, ha valaki él a képviselői mentelmi jogával, vagy visszaél vele. Egy ponton túl a mentelmi joggal való gyáva és cinikus takarózás sem fedheti el azt a makacs tényt, hogy éppen ez, a mentelmi joggal való visszaélés lehet ösztönző erő állampolgárok százezrei számára, hogy a miniszterelnöki hazudozás (őszödi beszéd), lopás (Fittelina,
Nomentana ügyek, az őszödi nyaraló és a Szalai utcai ingatlanok erkölcstelen, állami segítséggel történő lízingelése), erőszakos cselekedetek elkövetése (békés tüntetések szétverése a házi rendőrség által egy demokratikusnak hazudott országban), gyilkosságra való felbujtás (ártatlan járókelők és turisták bántalmazása, békés tüntetők szemeinek kilövése a rendőrség által, miniszterelnöki parancsra) alkalmazandó állampolgári viselkedésmintává nője ki magát a hétköznapokban is.

Ez pedig, a jogkövető, békés életre szomjazó magyar állampolgárok kirekesztettségéhez, elszigetelődéséhez vezethet, és ennek során az ilyen és ehhez hasonló társadalmi csoportok kénytelenek lesznek, az állam segítségét mellőzve megalkotni a maguk önvédelmi rendszerét. Ez a miniszterelnök által folytatott ámokfutás oda vezethet, hogy a magyar állampolgárok tömegei kénytelenek lesznek kivonulni az állam által felállított élettérből.

Könnyen felismerhető, hogy ez a folyamat az országunk polgárháborúba való torkollásához vezethet, amely háborúban az állam és bürokratái állnak majd szemben az adófizető magyar állampolgárokkal. Ilyet egy szabad, európai, demokratikus ország nem engedhet meg magának.

Éppen ezért minden magyar állampolgárnak, különösen nekünk, hazafias gondolkodású, jogkövető magyaroknak kötelessége felhívni az általa választott és legfőképp a befizetett adóján keresztül általa eltartott köztársasági vezetők figyelmét a fenti veszélyekre.

Önnek, tisztelt igazságügyi és rendészeti miniszter úr, elemi kötelessége, hogy fellépjen e folyamatok legfőbb előidézője és gerjesztője, Gyurcsány Ferenc ellen.

Minden lehetséges jogi-politikai eszközzel meg kell védenie a köztársaság és az alkotmány alapértékeit, a népfenség elvét. Meg kell védenie a hatalmától megittasult miniszterelnöktől a magyar népet, államunk minden polgárát.

Mindezért arra kérjük a miniszter urat, sőt azt követeljük tőle, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - eszközök állnak a Magyar Köztársaság állampolgárainak rendelkezésére ahhoz, hogy megvédjék magukat és gyermekeik jövőjét a miniszterelnök által alkalmazott életellenes (kórházbezárások, már eddig is több halálos áldozattal), az állampolgárok elemi jogait lábbal tipró hatalomgyakorlás ellen.

A vizsgálat terjedjen ki arra is, hogy a hatalomittas, diktátori jegyeket mutató Gyurcsány Ferenc miniszterelnök milyen formában tartja hatalma alatt a média jelentős részét. Ugyancsak kérjük, hogy vizsgálata terjedjen ki a külföldről származó nagytőkések érdekeinek kiszolgálására tett miniszterelnöki cselekedetekre is, illetve milyen nemzetközi jogszabályok tennék lehetővé a már elkótyavetélt nemzeti vagyonunk külföldről történő visszaszerzését.

Arra kérjük a miniszter urat, hogy a Gyurcsány Ferenc elleni fellépés jogi lehetőségiről elkészített összeállítást mihamarabb szíveskedjen a Nemzeti Ellenállás és a Kuruc. info szerkesztősége számára megküldeni, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkezdhessük a Magyar Köztársaság rendjének visszaállítására irányuló munkánkat.

A további lépéseinkről (pl.: Tv-székház ostromának megismétlése, az Országgyûlés épületének lerohanása, teljes blokád az utakon és a hidakon) az Ön jelentésének megismerése és megvitatása után döntünk.

Üdvözlettel,
a Kuruc.info szerkesztősége

Kiadja: a Nemzeti Ellenállás

*

dalmáciai
2007. augusztus 24. 17:55 | Sorszám: 1
*

A miniszterelnök levele Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez
Budapest, 2007. augusztus 23., csütörtök

Tisztelt Miniszter Úr!

A Kurucinfó nevû internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedté.

Márpedig egy köztársaságnak joga van az önvédelemre, hiszen ha vékony is, de pontos határvonalnak kell lennie a között, ha valaki él a szabadságjogaival, vagy visszaél velük. Egy ponton túl a politikai szabadságjogokkal való gyáva és cinikus takarózás sem fedheti el azt a tûrhetetlen ellentmondást, hogy éppen ez, a szabadságjogokkal való visszaélés gátolhat meg másokat abban, hogy gyakorolják a maguk alkotmányos és emberi jogait - például a félelem nélküli élethez vagy az emberi méltósághoz való jogot. Ez pedig a védelem nélkül maradó polgárok és társadalmi csoportok elszigetelődéséhez, kirekesztődéséhez vezethet - olyan tragédiához, amelynek megismétlődését egyetlen civilizált, szabad ország sem engedheti meg magának.

Éppen ezért minden hazafias demokratának, különösképpen nekünk, a köztársaság felelős vezetőinek jogi-politikai, de elsősorban is erkölcsi felelősségünk az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védjük a köztársaság és az alkotmány alapértékeit, védjük a kirekesztéstől államunk minden polgárát, illetve a gyûlölet-ideológiák fertőzésétől a közéletünket, a mindennapjainkat, a jövőnket.

Mindezért arra utasítom miniszter urat, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a Kurucinfó gyûlöletkeltő gyakorlatával szemben.

A vizsgálat terjedjen ki arra, hogy a hatályos magyar büntető jogszabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései megteremtik-e a Kurucinfóval szembeni arányos fellépés jogalapját, illetve kérem, vizsgálja meg, hogy a tartalmait külföldi szerver, vagy szerverek segítségével elérhetővé tevő portál ellen nemzetközi együttmûködés, jogsegélyegyezmény vagy más jogi eszköz felhasználásával van-e mód a határozottabb fellépésre!

Arra kérem miniszter urat, hogy a Kurucinfóval szembeni jogi fellépés lehetőségeiről készült összesítést a lehető legrövidebb időn belül készítse el és jelentés formájában tárja a kabinet elé.
A további lépések megtételéről a jelentés és a javaslatok megismerését, illetve megvitatását követően döntünk.

Üdvözlettel
Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke

Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

*


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 22. 18:27 | Sorszám: 988
*

Morvai levele Demszkyhez:

Megszervezzük az ellenállást, újra itthon fogjuk érezni magunkat!
2007. 08. 22.


Kedves Demszky Gábor!

Megrökönyödéssel olvastam, hogy ön tiltakozást szervez, szemkilövető törpepártjával együtt aláírásokat gyűjt a Magyar Gárda és a tervezett Honi Gárda megalakulása ellen.

Pont ön, Demszky Gábor?

Önnek bocsánatot kellene kérnie minden olyan magyar embertől, aki most aggódik a Magyar Gárda, a Honi Gárda vagy egyéb hasonló szervezetek megalakulása miatt. Igen. Önnek a nyilvánosság elé kellene állnia, és miután bocsánatot kér a tavaly szeptemberi és októberi tömeges rendőri brutalitás és önkényes letartóztatások elszenvedőitől, bocsánatot kellene kérnie azoktól is, akik most - bármilyen okból - félelmet éreznek a "gárdák" létrejötte kapcsán.

E "gárdákat" az ön provokatív tettei, végtelen arcátlansága, s az ön szemkilövető törpepártjának ország romboló tevékenysége miatt kezdték szervezni. Önnek, mint Budapest főpolgármesterének tavaly szeptemberben és októberben meg kellett volna védenie a magyar emberek emberi jogait, azonnal le kellett volna állíttatnia a tömeges rendőri brutalitást.

Be kellett volna bizonyítania, hogy az emberi jogok megtiprására, a magyarok emberi méltóságának megsértésére irányuló kísérletek a jogállamiság keretei között, a meglévő közjogi méltóságaink és intézményeink segítségével leállíthatóak. Ha így tett volna, s elvtársai is így tettek volna, akkor most nem szerveződnének "gárdák"!

De Ön nem ezt tette, Demszky Gábor!

Ehelyett megdicsérte és további kegyetlenkedésekre bíztatta a rendőrséget, s aljas, felháborító, provokatív módon kitüntette az őrjöngő, garázda Gergényi főkapitányt!

Mit gondolt Ön, Demszky Gábor, meddig tűrik a magyar emberek a provokációt, a méltóságuk megtaposását?

Meddig tűrjük a könnygázt, az adóforintjainkból fizetett rendőröktől kapott rúgásokat, a szemünk kilövését?

Milyen embereknek néz ön minket, Demszky Gábor? Gyávának? Mindennel megalkuvónak?
Önként, lehajtott fejjel a vágóhídra vonulóknak?

Ön téved, Demszky Gábor!
Megszervezzük az ellenállást! Össznépi "honi gárdát" hozunk létre, amelyben minden olyan magyar ember részt vesz - jobb és baloldali egyaránt - akinek elege van az önök szemkilövető törpepártjából, az országunk tönkretételéből!


S nem erőszakkal, hanem méltósággal, öntudattal, bölcsességgel fogjuk megvédeni magunkat önöktől - a saját hazánkban!

Nem tűrjük azt a gyalázatot, amit önök ezzel az országgal, ezzel a néppel művelnek. Nem tűrjük, hogy egy szemkilövető törpepárt rákényszerítse az akaratát a magyar népre, és teljesen kisemmizze, tönkretegye, megtépázza a hazánkat!

Nem tűrjük a megfélemlítést, nem tűrjük tovább a nemzeti vagyonunk kiárusítását, a gazdák, az egész magyar gazdaság tönkretételét! Nem tűrjük az egészségügy lerombolását! Nem tűrjük az önök torz értékrendjének rákényszerítését Magyarországra.

Ha önök azt mondják, több-biztosítós modell, mi azt mondjuk: azonnal felbontjuk meglévő biztosítási szerződéseinket az ebbe belépő biztosító társaságokkal, s új szerződéseket nem kötünk velük!

Ha önök azt mondják, éljen a globalizált nagytőke és kedvezőbb adózást, támogatásokat tesznek lehetővé a külföldieknek, multiknak, mint a magyar vállalkozóknak - mi azt mondjuk: bojkottáljuk a külföldi áruházakat, és magyaroktól vásárolunk, magyar árut!

Ha önök azt mondják, privatizálják az aranytojást tojó tyúkot, a Szerencsejáték Rt-t, mi azt mondjuk: egyetlen lottószelvényt sem veszünk! S ha nem sikerül elvenni a pénzéhes harácsolók kedvét attól, hogy megszerezzék azt, ami a miénk, el fogjuk érni, hogy az önök által ellopott nemzeti vagyon visszakerüljön az orgazdáktól a magyar állam tulajdonába.

Hamarosan felébredünk, és úgy fogunk itt élni, mintha ez valóban a saját hazánk lenne!

Úgy fogunk itt élni, mintha itt közel húsz éve rendszerváltás lett volna!

Újra merünk majd őszintén beszélni a munkahelyünkön, az utcán, az ismerőseink között. Vége lesz a félelemnek, vége lesz a suttogásnak.

S vége lesz az ön hisztériakeltő manipulációinak, diktatórikus kiskirálykodásának, vége lesz szemkilövető törpepártjuk ámokfutásának!

Vége lesz, Demszky Gábor, mert az önök ideje lejárt.
Öntudatra ébredünk, véget vetünk az elnyomásunknak, és újra otthon fogjuk érezni magunkat a SAJÁT HAZÁNKBAN, MAGYARORSZÁGON!

Budapest, 2007. augusztus 21.

Üdvözlettel Morvai Krisztina

*


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. augusztus 22. 12:02 | Sorszám: 363
*

1919. június 17. kedd

Somogyi Munkás:

„Hurokra került - ismét egy kötélre érett jómadár, aki a maga piszkos érdekeivel akarta beszennyezni a proletárdiktatúra munkáját. A múlt vasárnap délelőtt azzal állított be a böhönyei Munkástanács hivatalos helyiségébe Sarducz Péter, a dávodpusztai termelési szövetkezet magtárosa, hogy telefonálni akar Terebesre. A Munkástanács jelen volt tagjai készséggel megadták rá az engedélyt, mert Sarducz bizalmi embere volt a dávodpusztai földmunkásoknak. Az ünnepre való tekintettel azonban nem kapcsolta a központ a telefont.

Ez annyira kihozta a sodrából Sarduczot, hogy szidalmazni kezdte a Tanácsköztársaságot. Magánkívül ordította, hogy ő majd elvégzi a szocialisták dolgát. Nem papírra való kiszólásait végre leállították a tanácstagok, akik azonnal letartóztatták a jeles firmát, s jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Egyben utána jártak a dolognak. Ekkor kitudódott, hogy a nevezetes firma fölhasználva a vezetőségtől ravaszul kiváltott bizalmat, suba alatt arra bujtogatta a pusztabelieket, hogy a budapestieknek ne adjanak élelmet.

Hát ezzel a gazemberrel le kell számolni. Ez a hitvány róka a bűnök legnagyobbikát követte el. Ez a nyomorult le akarta beszélni, hogy a jószívű pusztalakók élelmiszert küldjenek a fővárosi proletároknak, azoknak a proletároknak, akik világot rendítő hőstettekkel tolják előre a proletárok élethalál harcmezején a küzdelem rajvonalait.

Ilyen gazembertől sajnálni kell a golyót is.
Kötelet a nyakára, s föl kell húzni mindenki szeme láttára.
Csak az történik meg tele, amit a proletártestvéreknek ő kívánt.

Sarducz a Forradalmi törvényszék börtönében várja az ítéletet.
De várják a proletárok is!"

*

dalmáciai
2007. augusztus 22. 11:59 | Sorszám: 362
*

1919. június 17. kedd

Somogyi Munkás:

„Hurokra került - ismét egy kötélre érett jómadár, aki a maga piszkos érdekeivel akarta beszennyezni a proletárdiktatúra munkáját. A múlt vasárnap délelőtt azzal állított be a böhönyei Munkástanács hivatalos helyiségébe Sarducz Péter, a dávodpusztai termelési szövetkezet magtárosa, hogy telefonálni akar Terebesre. A Munkástanács jelen volt tagjai készséggel megadták rá az engedélyt, mert Sarducz bizalmi embere volt a dávodpusztai földmunkásoknak. Az ünnepre való tekintettel azonban nem kapcsolta a központ a telefont.

Ez annyira kihozta a sodrából Sarduczot, hogy szidalmazni kezdte a Tanácsköztársaságot. Magánkívül ordította, hogy ő majd elvégzi a szocialisták dolgát. Nem papírra való kiszólásait végre leállították a tanácstagok, akik azonnal letartóztatták a jeles firmát, s jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Egyben utána jártak a dolognak. Ekkor kitudódott, hogy a nevezetes firma fölhasználva a vezetőségtől ravaszul kiváltott bizalmat, suba alatt arra bujtogatta a pusztabelieket, hogy a budapestieknek ne adjanak élelmet.

Hát ezzel a gazemberrel le kell számolni. Ez a hitvány róka a bűnök legnagyobbikát követte el. Ez a nyomorult le akarta beszélni, hogy a jószívű pusztalakók élelmiszert küldjenek a fővárosi proletároknak, azoknak a proletároknak, akik világot rendítő hőstettekkel tolják előre a proletárok élethalál harcmezején a küzdelem rajvonalait.

Ilyen gazembertől sajnálni kell a golyót is.
Kötelet a nyakára, s föl kell húzni mindenki szeme láttára.
Csak az történik meg tele, amit a proletártestvéreknek ő kívánt.
[/b]Sarducz a Forradalmi törvényszék börtönében várja az ítéletet.
De várják a proletárok is!"[/b]

*


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 20. 01:33 | Sorszám: 909
*

Éles megjegyzésektől kísérve avatták fel a Székelyföld határát jelző táblát


Az RMDSZ vezetősége a tegnap felavatta a Kovászna megye határában elhelyezkedő reklámtáblát. Mindenki beszédet mondott, az eseményen a PRM képviselői is megjelentek, és kifejtették véleményüket.

Markó nyilatkozatában a hagyomány fontosságát jelezte: "itt az ideje, hogy ilyen szimbolikus jelzésekkel is kifejezzük: Székelyföld egy hagyományos egység".

Kiemelten fontosnak tartja, hogy a turizmust erősítsék, a tábla elhelyezésének is ez volt a célja. Az autonómiáról azt mondta, hogy azt a románokkal közösen kell megvalósítani.

Demeter János, a megyei tanács elnöke is ezt mondta el, Albert Álmos alsó-háromszéki RMDSZ-elnök pedig furcsának találta, hogy egy tábla elhelyezése ekkora szenzációnak számít. Szerinte hasonló táblák országszerte léteznek, felállításukhoz semmilyen engedélyt nem kértek, mégsem háborodik fel senki rajtuk.

Az ünnepségen részt vett a PRM helyi vezetője, Ghiţa Agrigoroaie és Lia Olguţa Vasilescu képviselő is. A képviselő asszony élesen bírálta a kezdeményezést, mivel úgy véli, hogy a tábla tovább gerjeszti a magyarok és a románok között meglévő feszültséget.

Aztán azt is hozzátette, hogy sajnálja, hogy nem 200 román kíséretében érkezett az avatóra. Az avatást szélsőséges akciónak nevezte, amely sérti az ország egységét, és bírálta a kormányt és a hatóságokat is hozzá nem értésük miatt.

*


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. augusztus 19. 20:54 | Sorszám: 360
*

A magyaroknak volt képük a Nagy Cucilista Virágforradalomban körmenetet tartani 1919-ben!!!, sőt a nacionalista Himnuszt énekelni! Magyarkodtak!

Megérdemelték a verést!

Ezek a haladók már akkor is demográcia és reformok útjára akarták verni a népet.

Szomorú, hogy ez a fasiszta nép még ma is inkább vereti magát, mintsem behódolna!


*

dalmáciai
2007. augusztus 19. 18:30 | Sorszám: 358
*

1919. június 19. csütörtök

Mivel elvben vallásszabadságot hirdetett a tanácsköztársaság, hivatalosan nem tagadhatta meg a katolikusok úrnapi körmenetét.

A budai hívők is több körmenetben vitték utcára az oltáriszentséget. Szertartásukat botrányba fullasztották mind a Várban, mind a Krisztinavárosban.

1. Fenn a Várban egy Preisz Leó nevezetű vallásgyűlölő a körmenet közepébe rontott és leköpdöste az ornátusos pap kezében tartott oltáriszentséget. A jelenet kizökkentette ájtatosságából a híveket.

Preisz Leót ugyan meg tudták védelmezni a vörösőrök a lincseléstől, de a házakat borító kommunista dekorációkat, vörös lobogókat nem. Ezeket leszaggatták, darabokra tépték.

Válaszul a kommunisták pártján lévő állítólagos járókelők verni kezdték a híveket, egy templomi lobogót megkaparintottak és elégettek. Végül a vörösőrség állította helyre a rendet.

2. Súlyosabb következményekkel járt a krisztinavárosi körmenet botrányba fullasztása. Rendben, vallásos éneket zengve vonult a Krisztina körúton a szentségkísérők sokasága.

Valaki váratlanul a magyar nemzeti himnuszt kezdte énekelni. A példát azon nyomban követte az egész körmenet. Mintha csak erre vártak volna a járda szélén hosszan sort álló vörösőrök. A menet közé rontottak, ütéssel, fenyegetéssel, taszigálással akarták elhallgattatni a hívőket.

Perceken belül a helyszínen termett Cserny József egy csapat leninfiú élén. A teherautókról egyenesen a tömegbe ugráltak. Sűrű lövöldözéssel kergették szét a hívőket. Sokan megsebesültek a zűrzavarban, dr. Dénes Arthur ügyvéd halálos lövést kapott.

Soha nem derült ki, provokációból kezdték-e énekelni a himnuszt, avagy jóhiszemű ötletből. Tény, hogy a tettest nem keresték, noha letartóztattak tizenhat vallásos személyt, köztük Krizsán plébánost is.

Őrizetbe vették az oltáriszentséget meggyalázó Preisz Leót. Hatheti felfüggesztett fogházbüntetéstkapott.
Nem a vallásos érzelmek súlyos megsértéséért, hanem közbotrány okozásért.
Enyhítő körülménynek tudta be a forradalmi törvényszék, hogy Preisz Leó túlfűtött világnézeti indulatában követte el tettét.

*


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 18. 12:46 | Sorszám: 891
*

Az In-Kal Security Kft. túl közel került az állam szerveihez

Előretolt helyőrség - az izraeli hálózat fogságában vannak a rendvédelmi szervek

http://www.hazankert.com/200707_inkal_izrael.html

*


Téma: Forradalom augusztus 20-án!
dalmáciai
2007. augusztus 17. 19:54 | Sorszám: 213
*

Megerősítették az indexet is a nemzeti ünnepre. Nyugdíjasokat vettek fel cenzornak, mert a keret erősen lecsökkent, a kritika nő.

Szegény polidilimodik! Mit kell nem harcolniuk a demográciáért. A hozzászólók 80 %-a fasiszta vagy náci.

Nem győzik írtani őket. Már szinte csak a modik tartják a frontot, mert friss liberobolsi hozzászóló nincs, már csak a kéttucatnyi nyugdíjas magyargyűlölő tart ki a feltámadásig.

Lassan, - ha nem lesz új, demogratikus reformer hozzászólójuk, bezárhatják a boltot, mert kitilthatnak mindenkit a pár kivénhedt partizánjuk kivételével.

*

dalmáciai
2007. augusztus 17. 19:15 | Sorszám: 210
*

Kúrcsány most megsokszorozott tűzerejű vízágyukkal akar ünnepelni?

Elő mer e bújni a karámból?

Szívére teszi e a kezét?

Térdepel e Ságvári és Che előtt?


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 17. 18:01 | Sorszám: 874
*

Fővároi Főügyészség: jogellenes volt a gumilövedék használata
2007-08-17. 16:45:28

Joggellenesen használta a gumilövedékeket a rendőrség a tavaly őszi tüntetéseken - állítja az eddig a rendőrterroristák kimosásában jeleskedő Fővárosi Főügyészség, amely Gergényi, Bene és Gyurcsány ellen eljárást sem indított.

Felmerül a kérdés, hogy ha ezt kimondták, a továbbiakban is megúszhatja az előbb említett három bűnöző?

Az ügyészség szerint igen, ami jogi nonszensz és újabb bűnpártolás.

Az országos rendőrfőkapitánynak küldött állásfoglalásában az áll, hogy a belügyminisztériumi utasítás ugyan nem fogalmaz egyértelműen, ám a rendőrségi törvény pontosan előírja a kényszerítő eszköz használatát.

Morvai Attila szóvivő a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy az ügyben nem kezdeményeznek büntetőeljárást, de az ORFK vezetője dönthet fegyelmi eljárások indításáról.

*


Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. augusztus 15. 03:47 | Sorszám: 357
*

1919 április 13. – vasárnap

Lukács György cikke az Ifjú Proletárban (részletek)

„ Az osztályharc filozófiája nem ismerte az érzelgést; nem csinált soha vértanúkat elesettjeiből. Mint egyszerű magától értetődő kötelességet követelte meg minden harcosától a végső önfeláldozást.

A marxizmusnak ez a teljes függetlensége a cselekvések erkölcsi oldalaitól még jobban kiélesedik a proletárdiktatúra idején. Az osztályharc kíméletlensége még csak fokozódik. Mert most a végső győzelemről: a burzsoá osztály megsemmisítéséről van szó. Azért élesebben nyilvánul meg a meztelen, irgalmat nem ismerő osztályharc, mint az elnyomatás idején.

Akkor önvédelem volt az osztályharc egy erősebb ellenféllel szemben. Most támadó jelleget öltött; most arról van szó, hogy a legyőzött ellenfél végleg megsemmisíttessék.

Ebben az utolsó harcban nem szabad félúton megállni. Nem szabad, mert a proletariátus egész harcának eredménye van kockára téve a legkisebb ingadozás estén. Úgy látszik tehát, mintha ilyen módon az erkölcsi mozgatóerőknek szerepe a proletariátus cselekvéséből egészen kikapcsolódnék: a rideg osztályharc marad meg, mint a cselekvések egyedüli szabályozója.

Ámde felmerül a kérdés: mi lesz az új társadalomnak az összetartó eleme? Lehet-e már ma az új társadalmat valamiképpen előkészíteni?... - - arról azonban, hogy milyen legyen az új társadalom, arról majd csak azok fognak gondolkodni és gondoskodni, akik eljövetelét megérik.

Ezen a ponton merül fel az erkölcsi kérdés. Ha végérvényesen győzött a kommunizmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalom életéből és vele az emberek öntudatából minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében — akkor felmerül a kérdés: mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élők életének legfontosabb tartalma?

Erre a kérdésre csak az erkölcs oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életéből, ami őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet, minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha az osztály nélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban a társadalom és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak lehetőségeit teremthetik meg; hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az embereknek is át kell alakulniuk.

...csak a kíméletlen osztályharc lehet a proletariátus csekevésének zsinórmértéke.

Kérlelhetetlen osztályharc a burzsoázia ellen, egészen addig, amíg meg nem semmisült.

Teljes egyenlőség a nevelés terén. Gyerekekkel szemben nincs osztályharc, mert minden gyermekben az eljövendő, az osztálykülönbséget nem ismerő társadalom kezdő tagját kell látni; mert ha ugyanakkorra semmisül meg a burzsoázia, amikorra egy így nevelt nemzedék felnő,

akkor meglesz egy új társadalomnak a gazdasága mellett az erkölcsi létalapja is: minden embernek kölcsönös szeretete és szolidaritása."

***

Hellernéni és az szdsz most kb. ezen a szinten van.

Heller csak egy lukácsepigon, egy odakozmált marxista.
Tőkei Ferenc folyton őt emlegette az egyetemen, folyton könyvbelábadt tőle a szeme.

Helleranyó valószinüleg már lukácsgyuri kommandójában is ott volt 1919-ben, amikor a fidesznáci székelyhadosztályt kellett demogratizálni.

*


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 11. 21:03 | Sorszám: 731
*

2007-08-11 11:51
Szerb menekültek terrorizálnak magyarokat Péterrévén

A Tisza menti településen egy szerb fiatalokból álló csoport már állítólag több mint 20 magyar fiatalt vert vagy alázott meg.
Több esetben üldözőbe vették a szórakozóhelyről hazainduló magyar gyerekeket, s arra is volt példa, hogy a gyerekeket védelmező szülőket is bántalmazták.

Volt akit arra kényszerítettek, hogy hangosan énekelje a szerb himnuszt. Ha a magyar gyerekek nem tudták a szöveget, vagy nem vállalták a szerb nyelven történő éneklést, felpofozták őket és néhány nap haladékot kapták, hogy megtanulják a szerb dalok szövegét.

A csoport rendre magyar fiatalokat szemel ki. Szórakozóhelyekre rontanak be, ahol verekedést provokálnak. Volt, akinek a lábába vágtak kést, másnak a nyakához helyeztek vágóeszközt. Közben verbális szitkozódás zajlott a magyarok kárára, gyakran életveszélyes fenyegetéssel párosul a szitokáradat.

A szerb fiatalok között van olyan is, akinek az édesapja ma Óbecsén aktív rendőr. A sértettek hangsúlyozzák, hogy a csoportban a délszláv háborúk idején Péterrévére menekült szerbek gyerekei a hangadók, és nincs szó a magyarok és a régóta Péterrévén élő szerbek közötti viszony megromlásáról.

(hírTV, Vajdaság Ma)

*


Téma: Láttátok? ( 3.)
dalmáciai
2007. augusztus 11. 20:46 | Sorszám: 337
Nekem eléggé céltalan, ostoba hablatynak tűnik.

Téma: Kárpát-medencei panoráma
dalmáciai
2007. augusztus 11. 17:30 | Sorszám: 473
*

KÁRPÁT_MEDENCEI PANORÁMA I. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=005749&p=19

KÁRPÁT_MEDENCEI PANORÁMA II. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=006753&p=7

KÁRPÁT_MEDENCEI PANORÁMA III. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=008904

SÖPREDÉK I. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=006182&p=24

SÖPREDÉK II. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=006752&p=

SÖPREDÉK III. rész
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=007924&p=11

*


Téma: A söpredék. 1919 március 21.
dalmáciai
2007. augusztus 11. 15:14 | Sorszám: 659
.

Téma: SÖPREDÉK 1919 II. rész
dalmáciai
2007. augusztus 11. 15:05 | Sorszám: 436
.

Téma: SÖPREDÉK 1919 III. rész
dalmáciai
2007. augusztus 11. 15:04 | Sorszám: 356
.

Téma: Szcientológia
dalmáciai
2007. augusztus 10. 02:50 | Sorszám: 28
A komcsik a legbigottabb, legelvakultabb hívők közé tartoznak.

Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. augusztus 10. 02:31 | Sorszám: 323
Volt aki így is csak karámban mert ünnepelni.
Meg esernyők mögött.

Téma: Ejha!
dalmáciai
2007. augusztus 09. 11:48 | Sorszám: 2
Lemaradt a toplistáról?
8. Óbudai-sziget fesztivál idején.

Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. augusztus 09. 02:50 | Sorszám: 271
Csurkát, Torgyánt és Ebolát szintén bolsi ügynöknek nézem.
dalmáciai
2007. augusztus 09. 02:47 | Sorszám: 270
Ezzel egyetértek.
dalmáciai
2007. augusztus 09. 00:17 | Sorszám: 266
Milyen fórumot? Legalább ötöt látogatok rendszeresen.
dalmáciai
2007. augusztus 09. 00:14 | Sorszám: 265
Ebben te is tévedsz. A szélsőjobb nem a zsdsz ügynöke. Radikalizmusuk érthető, nem ők az ellenség!

A szdsz persze igyekszik minden nüanszot kihasználni, időnkét provikat és ügynököket is bevet, kendét, tilosrádiót, szegediszinházigazgatót, szabóalbertet, bácsfit.

Meg gyújtogatókat a tüntetők közé. Ezt akarod kivédeni azzal, hogy akkor nem kell tüntetni?

Ezekkel összemosni a Jobbikot, 64vármegyét hátborzongató baromság.

Vona Gábor nem gusztostalan, nem horngábor, nem nyakó!

Ti a liberóbolsi propaganda áldozatai vagytok, ha vezényszavukra, a szalámitaktikájuknak megfelelve bambán a nemzeti oldalon keresitek az ellenséget!

Majd ha ők nem lesznek, akkor jöttük Ti, galambok!
Illene már ismerni az évszázados bolsi taktikát.

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 23:53 | Sorszám: 261
Az indexet sokan olvassák, ezrek, tízezek, sokkal többen, mint a Gondolát.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 23:42 | Sorszám: 260

Cicus, te már itt is késsel sunnyogsz?
Honnan szedted ezt a baromságot? Ki ez a prolkalman?
Amiért jópárszor odakólintok a nagy hazug bolsi fejetekre, meg belenyomom a pofátokat a saját mocskotokba az indexeteken, még nem kellene ilyen aljasnak lenned.

Menj szépen haza wittnerkúrvázni, wassgyilkosozni, orbánpedofilbácsizni, kontrátpisztolyozni, tetemcafatozni, lengyelmeztelenezni.

Mocskolódó hazudozás, állandó becsületsértés nélkül ti nem tudtok létezni?

Prokalman néven sohase írtam, soktucatszor ptiszaiztok is, másokkal is folyton betegesen azonosítatok, őrjöngtök, hogy ki lehetek.

Örülök kitüntető figyelmeteknek, megerősít, hogy nem csinálom rosszul, ha az indexbolsik közellensége lettem és a bolsicsicska moderatúra is rám vadászik.

Nácivadász különítményeteket mikor fogadhatom?

Az ilyen kisérletezéssel meg húzzál bele Mesteredbe!

*


Téma: Van-e magyar nyelv?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 21:02 | Sorszám: 198
*

Amiről sorokat papolsz, egyetlen szóval, - a link és társai szükségességére való utalással- kifejeztem.
A cikk szerzője több példát hozott erre.

Talán nem igaz a jelenség, amiről írt?

Nem is érted miről írunk, de belekötsz.

Olvass, - ne csak az "ifjú bölcsősznő számláját, kémiaóráját" pocskondiázd! Emiatt a liberóbolsi lelkületed miatt lenne az indexen a helyed! Már többször, többen mondtuk itt, - de maradhatsz, kell az elrettentő példa. (bocs)

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 20:44 | Sorszám: 197
A keresztény magyar értelmiséget nem bántani, csak felrázni szeretném az elefántcsonttornyában.
Korántse vegye sértésnek, ha értő!

Jöjjön szép míves magyar írásaival, okosan árnyalt politikai elsöprőerejével a pástra, ellensúlyozva az sajtó magyarságtudat- és kereszténynélküliségét és az én kurucos hevületemet.

A notórius félreolvasók, az ostoba cimkézők, a magyar nyelvet nemértők VIGYÁZZANAK: a kurucos itt nem azt jelenti, hogy Jobbikos vagyok, mélymagyar vagyok. A Kuruc infóra sose írtam, Gárdába nem lépnék be, még Árpád-sávos zászlóm sincs.

De elutasítom a gyalázóit, csak úgy mint a Himnusz, a Korona, a Szent Jobb, a Turul kigúnyolóit.

Megvetem történelmünk meghamisítóit, nem ismerőit és elhallgatóit.

Becstelennek tartom Árpád, Kossuth, Tisza, Bethlen, Teleki, Horthy, az 56-osok (Pongrácz, Wittner,...) erdélyi íróink (Kós Károly, Tanási Áron, Nyírő József, Dsida Jenő, Wass Albert, Sütő András, Méhész György(Nagy Elek) becsmérlőit.

Volna itt feladata bőven a karmait és nyelvét, lelkületét próbálgató új nemzeti-keresztény értelmiségnek.

Hortyogásuk, célnélküliségük, nihilizmusuk hallik.

Ébresztő!
Nosza, RAJTA!

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 19:51 | Sorszám: 194

2007. 31.szám
http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php?no=151

...beszűkült szókincsük okozza.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 19:20 | Sorszám: 193
*

A Hét Nap cikke éppen erre válaszol:

FOGYTÁN a magyar nyelv nemcsak a szórványokban, hanem itt a Csonkban is.

Legtöbbször csak a magamutogató sznobság, a buta tudálékosság, a kérkedő magyarfölöttiség, az übermench pojácaság, a magyar nyelvi leleményhiány, beszűkültség okozza.

A mai magyar oktatásban tenyésztett világpolgár és lumpenértelmiség 2000 szavas szókincsébe nem férhet annyi magyar szó!

Az önhitt haladóságuk és kivagyi tradicióelvetésük is követeli, hogy idegenül játszák meg magukat.

Ezt a magyar sajtóban, a reklámokban, Aszfaltnagyfalu utcáin naponta láthatjuk.

Ma megjelent a Hét Nap új száma(32. heti), ezért a lenti hivatkozás már a mai főoldalra mutat, a Beszél Ön magyarul? a múltheti (31.)lapban jelent meg, amelynek helyes linkje (hogy az indokolt új jövevényszavakat megengedjük):
*
*http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php?no=151
*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 15:39 | Sorszám: 190
*

Írj te is nyelvvédő és magyarságvédő cikkeket, jobbakat mint ez. Kétségtelen, hogy lehet.

Mutasd hányat publikáltál?

De ha csak fanyalogni tudsz, mint a legtöbb szájtáti keresztény értelmiségi, akkor nem tartalak sokkal különbnek az ostoba nyelvrombolóknál és az idegenszívű nemzetpusztító libkóbolsiknál.

Mit teszel az anyanyelvedért, mit teszel a hazádért?

*


Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:46 | Sorszám: 251
Józsinak nem lehetett könnyű dolga ezzel a bandával.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:44 | Sorszám: 247
Ez volt az igazi Magyar Gárda!
dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:36 | Sorszám: 245
*

hóbagoly?

dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:23 | Sorszám: 236
túl hosszú Lajos!
fénykorodban tömörebb voltál.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:21 | Sorszám: 234
Szabó Iván? a pártszakító ebolaszerűség?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 14:13 | Sorszám: 231
Az Index kommunistái egyesüljetek!-ben ismertelek meg.
Azóta, mintha eltunyultál volna.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:56 | Sorszám: 229
Ti kellettek volna a langyos Antall-kormányba, keményfiúk.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:53 | Sorszám: 227
Ez volt a nicked?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:46 | Sorszám: 224
Neked mindig igazad van, mint Napóleonnak.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:36 | Sorszám: 214
Talán hollókő, bihari_panoráma, helyreigazgato, aklihegy, partiumi, ... sebeskoros, muskatlee, citadella....

Időhatárokat nem írtam be.

Most Ti következtek!

dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:28 | Sorszám: 211
Ennyire minősíted a 3476 hozzászólásod?

Szomorú, ha nem nem volt bennük publikálnivalód, csak gáncsoskodni és okoskodni akartál.

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:20 | Sorszám: 198
Az indexen nem fantomok vannak, hanem vérbő, magyargyűlölő,
minden eszközt bevető, nálad százszor rafináltabb gátlástalan alakok, akik egy perc alatt felzabálják a mimóza lelkedet.

Ezért nem mertek odamenni, hanem itt nyavajogtok széplelkűen a nemzeti oldal egy részének keményebbségén.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:12 | Sorszám: 191
Én nem tartottalak ellenségnek egy pillanatig se!
Mialatt bírálom a hülye belső hadviseléseteket, még becsülhetlek!
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:10 | Sorszám: 190
Ezzel alapból egyetértek, de ez a mindenünnen való visszavonulás és lusta szemlélődés filozófiája is lehet!
Megmagyarázzuk a magyar értelmiség szájtátiságát?

Macisajtot nagyrabecsülöm, igazi példakép!

dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:05 | Sorszám: 186
Jó! Neked vannak nickneveid vigyorim? Kirakod őket?
Hamarabb közzéteszem őket, mint te, kis provim.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 13:01 | Sorszám: 183
Nem láttam, hogy túl sokat publikáltál volna itt a Söpredék 1919-be, se az indexen a Dicsőséges 133 napba, se a számtalan Wass Albert, Teleki, Tisza, Horthy topikba, stb.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:55 | Sorszám: 179
ez elég provokatív kérés, egyelőre nem óhajtom felsorolni.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:52 | Sorszám: 178
Megint ez a libkóbolsi stílusú fölény? Utálat!

Bevallom, néha irgalmatlanul szidom őket, mert hazug, gané aljanép. Ismerem mindet.

Kitapsztaltam, ha szépen írok, akkor is éppúgy kitiltatnak.

Mikor 4-5 görény egyszerre rámcsinpazkodik, személyeskedve, sértegetve, - hogy az érdemi témától eltérítsenek, és még úgy se sikerül nekik, akkor rohannak taplóék Barátságosékhoz kimoderáltatni.

Ez nem GYŐZELEM! De ha átjönne kéttucat ájtatos magyar közületek a katolikus értelmiségből (meg a reformátusból, zsidóból), az elég lenne!

Koránt sincs olyan sok libkóbolsi a Vörös Gárdában, mint ahogy gondoljátok. Csak véresszájúak.

Velük nem az ájtat és megbocsájtás hangján kell beszélni!

Az se a győzelem záloga, ha itt a posvány Gondolán csücsültök, meg a parókiákon.

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:31 | Sorszám: 173
Akkor elég régen jártál arra. smég engem basztatsz, hogy keveset harcolok, publikálok.

Eddig a leninfiúk kb. 300-szor nyírtak ki, fel tudnám sorolni valamennyi nicknevemet.

Elvárom szerény bocsánatkérésedet.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:26 | Sorszám: 172
Nem ők a főellenség.
Harcolj a Vörös Gárda ellen. Ott meg se tudsz nyikkanni?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:20 | Sorszám: 170
*

A jelenlegi nickgyilkos Vörös Gárdából ott lenne Jagodek, Irgalmatlan nővérke, Légycsapó és Kupáncsap is a Barátságos mellett.

No meg a Macskatapló, minden moderák főnöke, aki ha egyet mirnyákol a besugóvonalon-

Kérések és kérdések a polmodiknak http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9121967

egymást taposva ugranak teljesíteni Ildinénjük cenzorparancsait.

Mikor jártál az indexen, hogy csak régi döglött modikat ismersz?

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:02 | Sorszám: 169
Miért nem vállalod inkább baráccságost?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 12:01 | Sorszám: 168
Ingyán egy bukott moderátor, miért akarod magad a skalpjával ékesíteni?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:59 | Sorszám: 167
Ezt nem is neked írtam.
Ezt idéztem a 136-ból, hogy mit írtam ott valójában az általad kifogásolt 136-os hozzászólásomban, mikor te még itt se voltál.

Már egyszer hamisan linkeltél a 143-ban, most ismét hülye vagy, mert úgy válaszolsz, mintha a 136 neked szólt volna.

Aki nem bírja követni, miért okvetetlenkedik bele?

dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:48 | Sorszám: 165
már nyugdíjba ment
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:44 | Sorszám: 160
Csak nehogy összevissza lövöldözzön, még egy macit talál el.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:41 | Sorszám: 158
A figyelmet a főproblémákról, goebbelsékről.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:37 | Sorszám: 155
Majd figyellek. Remélem nem pixy vagy, se a figyelő, vagy utulien, macskatapló
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:30 | Sorszám: 150
Nem értelek. Ez nem az én szövegem. Reklamáld a kurucnál.

Ezt írtam:
sose írtam a kurucra, őszintén mondom.
Látod milyen libkóbolsi beütésed van? (ugyanúgy vádaskodsz)

Ezt utálom bennetek.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:22 | Sorszám: 144
Gyere az indexre, építsük a Pártot ott!
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:15 | Sorszám: 141
Kedveseim, kár a szót vesztegetni rátok, ha nektek ez a legfontosabb itt.

A Jobbik 1 %-a legyen az ő dolga, a fidesz-baszlatás meg a tied Ebola!

Aljas kis provokatőrök vagytok, ha ilyen kis álproblámákkal akartok elvonni, bomlasztani.


Téma: Ballib médiapatkányok
dalmáciai
2007. augusztus 08. 11:04 | Sorszám: 440
*

Az indexnél az etikát nem lehet felülírni, mert az náluk egyszerűen nincs, nem is volt, nem is lesz.

Náluk mocskosabb, aljasabban cenzurázó, kékvörös náci-tenyészhely nincs Magyarországon.
Hozzájuk képest a pedofilbácsizó népszaga, vagy kontrátpisztolyozó néphazugság maga az etika.

Ha Magyarország újra magyar lesz ezt a szennykuplerájt kell először kitakarítani, de inkább eltakarítani!

*


Téma: Magyar Gárda
dalmáciai
2007. augusztus 08. 10:51 | Sorszám: 138
Én is bízom benned, hogy nem válsz macskataplóvá.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 10:45 | Sorszám: 136
sose írtam a kurucra, őszintén mondom.
Látod milyen libkóbolsi beütésed van?

Ezt utálom bennetek.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 10:43 | Sorszám: 135
De mi közünk van nekünk ehhez?
Bár Csurka, Torgyán és Dávid Ebola szerepét, feladatukat egyre inkább hasonlónak látom, - nem erről írkáltam.
Nem is akarok.

Miért nem a fő fronton vagyunk?

dalmáciai
2007. augusztus 08. 10:25 | Sorszám: 132
Biztos vagyok benne, hogy többet részt veszek a kékvörös nácik elleni harcban és több anyagom van, de többet is publikáltam, mint te és ziliz együttvéve.

"aki rosszat mer szólni a Jobboldal Szent és Érinthetetlen vezetőire" demagógiátokkal az szdsz-ben is jól elboldogulnátok.

Hajjuk ezt eleget, nektek sincs más mondanivalótok, szerencsétlenek?

dalmáciai
2007. augusztus 08. 10:14 | Sorszám: 130
Nemcsak ilyen fotőlyos pártfilozófusokra, entelektüelekre van szükség, mint te, vagy én, hanem akik a tojást és fütyülőt is kezükbe merték venni.

Mit érne a fidesz pusztán a magadfajta okostojásokkal a kossuthtériek, a demszkíjt_esernyőbebújtatók, eörsit_kolozsváronmegalázók, lopertdanik és más kuruckodók nélkül?

Ez a fidesz egy kollaboráns, tunyimutyi fehérgalléros, magyarságátvesztő labancszdsz-é válna.

*

dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:55 | Sorszám: 126
Minél több ilyet írsz, annál hülyébbnek tartalak.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:53 | Sorszám: 125
Remélem nem bántottalak meg, nem volt szándékom.
Csak furcsállom, hogy az aszott miépen rágódsz.

Mások is elvesztik a híres REALITÁSÉRZÉKÜKET, ha most a nemzeti oldal belső harcát vélik legfontosabbnak.
Ez persze a miépre, jobbikra, kurucra is vonatkozik.

Nincs elég kövér, hazug, harácsoló libkóbolsi a fikázáshoz és agyaggalambvadászathoz?

dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:41 | Sorszám: 122
A realitásérték MEGTARTÁSA kötelező. Épp ezért ne társulj velük SA-t üvöltözni, meztelen fideszezni, jobbikot gyűlölni.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:32 | Sorszám: 119
Minden apró nüanszt mesterien felhasználnak a nemzeti oldal bomlasztására és egymás ellen fordítására.

Elég szétnézni Goebbels-intézetükben: az indexen.
Hány topikot nyitnak naponta nácizásra, SA-gárdázásra, orbáncigányozásra-pedofilozásra, Lengyel-meztelenezésére, a pécsi magyar délután simicskázására.

Ott kellene fitogtatni képességeiteket.

dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:18 | Sorszám: 115
Csak a baloldal szekerét tolod vele.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:12 | Sorszám: 112
Ott a sok felhízlalt libkóbolsi, zabáld azokat.
dalmáciai
2007. augusztus 08. 09:08 | Sorszám: 111
*

Nem blamálni kellene, - hanem támogatni, jobbá formálni, megerősíteni, hogy ne csak liberobolsi kommandók legyenek ebben az országban.

A pacifizmusod károlyimiskás és az ő malmukra hajtja a vizet.


Téma: Van-e magyar nyelv?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 06:50 | Sorszám: 182

Beszél Ön magyarul?
http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 08. 06:41 | Sorszám: 660
"A JERUZSÁLEMI FŐMUFTI FALISZŐNYEGET AJÁDÉKOZOTT HITLERNEK - HÁLÁBÓL AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG KIIRTÁSÁÉRT"

Azt, hogy Amin El-Husszeini, Jeruzsálem főmuftija a 40-es években, Hitler jó barátja és gyakori vendége volt Berlinben - mindenki tudta annakidején. A brit mandátum hatóságai is ellenséget láttak benne, az ereci zsidók szemében véresszájú uszító antiszemita volt.

Volt, aki már akkor tudni vélte, hogy a mufti Hitler "zsidóügyi tanácsadója", - de azt, hogy a végső megoldás és a genocidum Husszeini ötlete volt - most fedte fel egy lengyel származású amerikai zsidó, Henri Moskovits, a New-Yorki zsidó hetilap, az Allgemeiner Yournál hasábjain.

A sztoriban szerepel egy arab faliszőnyeg, amit a mufti ajándékozott a Führernek, hálából azért, mert sikerült meggyőznie, hogy ne terelje gettóba a lengyel zsidókat, hanem "sokkal egyszerűbb kiirtani őket".

Moskovits annak idején megvásárolta - egy svájci hagyatékból - a hogy-hogy nem odakerült faliszőnyeget - és a Jád Vásémnek ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy azt közszemlére teszik.

Most Henri Moskovits azzal vádolja a Jád Vásém múzeum vezetőségét, hogy "30 év nem volt nekik elég, hogy a dolog valódiságát kinyomozzák" - azon dokumentumok alapján, amiket rendelkezésükre bocsátott - és a faliszőnyeg azóta is a Holocaust Múzeum pincéjében fektetik, anélkül hogy valaki látta volna.

Moskovits a lapnak küldött levelében azzal vádolja a Jád Vásémet, hogy politikai okokból tartja titokban a faliszőnyeg létezését. Ő ugyanis azért küldte azt Jeruzsálembe, hogy a J.V. propaganda célokra használja fel az arabok ellen, -de ez úgy látszik, ellentmond a "Jád Vásem" profiljának és célkitűzésének.

Még elmondja Henri Moskovits, hogy a Mufti 1942-ben hat hónapon keresztül volt Hitler vendége Berlinben. Ekkor hallotta a Führertől, hogy amaz Lublinban szándékszik felállítani egy óriási gettót. És abban összezsúfolni a még nem deportált lengyel zsidókat Lodzsból, és egyéb városokból. Moskovits szerint a kezében lévő dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Mufti beszélte le Hitlert erről a tervről és javasolta az egész lengyel zsidóság majd az egész európai zsidóság kiirtását.

Moskovits követeli az "Allgemeiner Yournál" útján: Ha a Jád Vasem egy hónapon belül nem teljesíti a feltételt; vagyis nem mutatja be a nagyközönségnek a faliszőnyeget, a megfelelő magyarázattal - ő visszaköveteli azt. Azt is kéri, adja közre a Jád Vásem vezetősége érveit, miért tartja elrejtve a terhelő anyagot és a faliszőnyeget - harminc éve.

A jiddis hetilap első oldalán szalagcímmel közli a Moskovits sztorit, a cikket maga Gerson Jákobson, a lap főszerkesztője írta, aki szószerint közli Moskovits hozzá intézett levelét.

A levél záradéban Moskovits kijelenti: Dokumentumokkal tudom bizonyítani, hogy "az arabok olyan pogromokat terveztek a közel-kelet zsidó népessége ellen, mint amit a nácik műveltek Európában".

***

Nemcsak a magyarok nácik, hanem az arabok is

*


Téma: Van-e magyar nyelv?
dalmáciai
2007. augusztus 08. 06:21 | Sorszám: 181
Neked van itt állandó üldöztetés- és csomagolás mániád.
Rossz lehet vele élni, de ne áthárítással, vádaskodással próbálj tőle szabadulni.

Légy magadhoz őszintébb!


Téma: Olvastátok? ( 7.)
dalmáciai
2007. augusztus 06. 16:23 | Sorszám: 625
*

Von Kathrin Lauer: Ein Kommunist lügt immer

Egy kommunista mindig hazudik
http://web.redaktionsbuero.at/output/?e=58&page=rb_ARTIKEL&a=35858f38&f=

*


Téma: Le a vakációval!
dalmáciai
2007. augusztus 06. 03:01 | Sorszám: 40
Csodálatos kultúrát pusztitottak el a Kárpát-medencében az orosz-bolsevik uralomhoz csapódott hazaárulóik.
dalmáciai
2007. augusztus 06. 02:25 | Sorszám: 36
Maguk alatt is vágták, önmagukat is pusztították!
dalmáciai
2007. augusztus 06. 02:23 | Sorszám: 35
A zsidók talán most kezdik felfogni, -vagy még ezután-, hogy mit vesztettek azzal, hogy cserbenhagyták, pusztulásba vitték Magyarországot.

Maguk alatt vágták a fát, hisz 100 éve Magyarország volt a Kánaánjuk.


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
dalmáciai
2007. július 31. 23:04 | Sorszám: 225
Kovács Pistike, meg a szakállas barátai a matekórán közölték, hogy az egész osztály nincs is 80 %!

Képbe vagy haver?

dalmáciai
2007. július 31. 14:14 | Sorszám: 207
Kovács Pistike volt?

Téma: Utazás Erdélyben
dalmáciai
2007. július 26. 13:12 | Sorszám: 17
ungarovalentiné

Téma: Ki mit tud az INDEXről?
dalmáciai
2007. július 26. 00:33 | Sorszám: 209
Mit gondolsz Root Evil szolidaritásból kitiltana, ha felsorolnám az index keretlegénységét? (egyszer már megtette)
dalmáciai
2007. július 26. 00:28 | Sorszám: 208
Nekem az a tapasztalatom több mint 20 000-es indexes beírás után, hogy a moderák kézivezérelve vannak a liberobolsi topikon, sokszor megalázott helyzetben. (talán wágner kivételével, aki a leghazugabb keretpropagandistákhoz tartozik a háttérben)
dalmáciai
2007. július 26. 00:14 | Sorszám: 206
Hogy nem szégyenlik az indexcenzorok azt a szolgalelkűséget, ahogy csicskáznak a főcenzor parancsaira?

Húsz éve Ildinénjük cenzorkodhatott így!

dalmáciai
2007. július 26. 00:06 | Sorszám: 205
*
Többszáz feljelentésben és modiknak szóló utasításban ez megy az index FELJELENTŐ TOIKJÁN:

macstappancsok éke 2007.07.23 16:19:38 (46615)
bár jobban belegondolva, te nem lehettél, mert nincs oda jogosultségod, ez vagy a Sörissza volt, vagy a Nővérke
khmmmm, nem-e lehetne-e visszaállítani és csak egyszerűen lezárni?
azért megmaradhatna meg mementonak, ha már az eredeti funkciója régesrég megszűnt, és ezért voltaképp nem kár érte
Előzmény: légycsapó (46601)

macstappancsok éke 2007.07.23 16:16:16 (46612)
te voltál az a zseni, aki törölted a topikot?
csak gratulálni tudok, de tényleg
Előzmény: légycsapó (46601)

macstappancsok éke 2007.07.23 16:14:16 (46611) http://forum.index.hu/User/UserDescription?u=807356
vetne valaki egy pillantást erre a józsira?
kicsit elszaladt vele a magyarságmérője... ))))))

macstappancsok éke 2007.07.23 11:38:39 (46573)
amúgy jól van t. moderátori testülep?
talán testülepileg beállhatnának valami hidegzuhany alá, hogy vegyék már észre magukat

macstappancsok éke 2007.07.22 01:13:06 (46411)
figyuzz, Geszthi, az ingyán már vagy két éve nem moderátor, de ez ne zavarjon
Előzmény: geszthi (46409)

macstappancsok éke 2007.07.21 11:46:52 (46384)
na ja, Tamáskának sikerült esmét alúlmúlnia enmagát
Előzmény: Irgalmatlan nővérke (46380)

macstappancsok éke 2007.07.21 11:45:59 (46383)
nem arról volt szó, hogy jelezni kell ennek a szubhumán gennygócnak az újabb felbukkanásait?
én csak a dolgozó népet szolgáltam...
Előzmény: Irgalmatlan nővérke (46381)

macstappancsok éke 2007.21 09:54:41 (46379) http://forum.index.hu/User/UserDescription?u=808478
ajánlom figyelmetekbe ezt a józsit a babarczys topikban

macstappancsok éke 2007.04.10 10:16:04 (42143) http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=66181343&t=9161406
ezt sürgősen szedje ki valaki

macstappancsok éke 2007.04.10 10:04:56 (42140)
szerintem vidd más fórumra az ügyet...
Előzmény: (42135)

macstappancsok éke 2007.04.10 01:50:41 (42134) http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=66176691&t=9089194
ezt kéretik kiszedni a pajzstopikból, mert a józsi nagyon eltévesztette a topikot
hálás miaúúúúúú!

A macska vajon főnöke fekete viperának, légycsapónak, csupáncsak-kupáncsapnak, irgalmatlan nővérkének és a sörből sunyító wágnernak?

*

dalmáciai
2007. július 25. 21:45 | Sorszám: 197
*
Fórum » Politika, közélet » Moderáció - Politika »
Kérések és kérdések a polmodiknak

macstappancsok éke 2007.07.24 20:02:17 (46676)
a tegnap kitiltott dalmáciai kis flood-hadjáratot szervez az egyik polfórumos topik ellen (gondolom a "Magyarságtudat nélküliségemről" topik lenne a célpont)
dalmáciai 2007. július 24. 18:13 | Sorszám: 24

Az index demogratikus, pártatlan és magyarságtudat-nélküli cenzorai (moderái) már tucatnyiszor törölték ezt a liberóbolsi történelem- és országismeret-NÉLKÜLISÉGÜKRŐL tanuskodó cikket a fórumukról, sőt büntiből az épp aktuális nickemet és esetenként a meglévő sokszáz hozzászólásomat is nyomtalanul kiírtották.
De megérte! Felteszem még nekik pár tucatszor...

Naponta bele kell verni az orrukat!

Kérem, hogy akinek van fölös nickje, vagy gyorsan tud csinálni újat az indexen és ismeri a copy-paste-t, csatlakozzon a libkóbolsik történelemre tanításához!


légycsapó 2007.07.24 20:19:35 (46677)
wooow... ))
Előzmény: macstappancsok éke (46676)


csupáncsak-kupáncsap 2007.07.24 20:20:22 (46678)
Köszi, majd résen leszünk
Előzmény: macstappancsok éke (46676)


soriyu 2007.07.24 20:27:05 (46679)
Hú ez most jó mélyen volt ám! Nem lett sárga a nyelved?
Előzmény: macstappancsok éke (46676)


csupáncsak-kupáncsap 2007.07.24 21:07:09 (46686)
Ha sajkán ilyet szerveznek az nem vicc és nagyon jó ha tudjuk előre.
Szóval macsekról le lehet pattani.
Előzmény: soriyu (46683)


ooloo 2007.07.24 21:00:58 (46684)
Amit ott macskosz leírt, az nem pletyi, hanem határozott fórumrombolási szándék. Pontosan a PoliDili ellen. Úgy érzed, nem ide való? Szerintem igen...
Előzmény: soriyu (46683)

*

dalmáciai
2007. július 25. 20:53 | Sorszám: 196
*

"azt csinálják pontról pontra öten- hatan, mint hiénák, trágárul és ocsmány szavakkal."

Dehogy 5-6-an. Nem vagy ott elég járatos!

Fel tudom sorolni nick szerint mind a kéttucatnyi törzsgárdatagot(a libkóbolsik goebbelsi szintű kiemelt agitproposait), akik az indexet üzemeltetik és alaphangját már 8 éve garantálják.

Tegnap megadtam nickneveket is, de Root ezt az indexxel való békesség kedvéért törölte. Ezért nem listázom ki újból őket.

Ne feledd a buta, önkéntes segédhordáikat sem (2-3 tucat), akiket csak molesztálásra, személyeskedésre, anyázásra tartanak, abrakolnak -a magyarok ELÜLDÖZÉSÉRE, hogy az Ő magyarságtudat-nélküli acsargásuk dominálhasson.

Kulcsszerepük van a moderáknak(3-4 fő), akik Wágner kivételével be vannak osztva a vezéragitátorok alá és szolgaként teljesítik utasításaikat.

Ha a vita közben folyton anyázó, fasisztázó, személyedet totálisan megalázó segédhorda kisegítő marásaival se tudnak az érvelőképesebb pixytaplófigyelőwizesgesztyfélék kicsinálni, akkor a csicskamoderáik, akik végigfelügyelik, hogy 6-8 vérbolsi zavartalanul marhasson, végül téged tíltanak ki és szorgalmasan pártosan gyomlálják, vagy törlik az összes hozzászólásodat. Űket erre tartják!

Ilyen a ma az indexdemográcija!

*

dalmáciai
2007. július 24. 16:46 | Sorszám: 176
Ezek úgy félnek a tényektől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Csak a cenzúra az egyetlen eszközük. Érvelni nem tudnak! Csak hazudnak, és azt hiszik ha mesterségesen fenntartják, minden médiában azt nyomják, majdcsak elhisszük
dalmáciai
2007. július 24. 16:45 | Sorszám: 175
Érdekel a történelem, ezért többszáz, de inkább 1000 fölötti dokumentumot raktam be a Dicsőséges 133 nap c. topikukba évek alatt.

Kommentárt nem is írtam, csak a dokumentumokat a Vörös Könyv 1919-ból. Pár tucat után mindig letíltottak nickestől és törölték az összest.

[b]Ezek úgy félnek a tényektől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Csak a cenzúra az egyetlen eszközük. Érvelni nem tudnak! Csak hazudnak, és azt hiszik ha mesterségesen fenntartják, minden médiában azt nyomják, majdcsak elhisszük[b]

Évek óta szórakozom velük, már-már gutaütést kapnak a bihari1-től n-ig, partiumi1-n, stb típusú nevektől.

Tegnap főként az EU-s országismertetőjükbe vertem bele az orrukat, azért tiltottak le és tüntették el a hozzászólásaimat.

*

dalmáciai
2007. július 24. 16:30 | Sorszám: 174
Igen, itt a kéknácik uralják a demográciját.
dalmáciai
2007. július 24. 16:26 | Sorszám: 173
*

A goebbelsi törzsgárda kéttucatnál nem több, segédcsapataik, bunkó személyeskedők még 2-3 tucat.

Gépház válasz | megnéz 2007.07.23 16:30:07 (14754)
wizes visszaengedve A PoliDili topikba/fórumba.
Gépház válasz | megnéz 2007.07.23 16:30:07 (14753)
Libera nos, Domine! visszaengedve A PoliDili topikba/fórumba.
Gépház válasz | megnéz 2007.07.23 16:30:07 (14752)
özv. Bitera Sándor visszaengedve A PoliDili topikba/fórumba.
Gépház válasz | megnéz 2007.07.23 16:29:43 (14751)
dalmáciai kitiltva A PoliDili topikból/fórumból.

Ime az index mechanizmusa, libbolsikat legfeljebb 1 napra tiltanak ki szemfényvesztésképpen, a magyarokat mindig véglegesen.

[b]Tegnap fél ötkor pl. 1 véglegesen kitiltottra 3 visszaengedett magyarságtudat-nélküli jutott 1 perc alatt.

Ezzel a technikával tudják a létszámukat fenntartani.

A másik trükk, hogy a magyarságtudat-nélküliek hozzászólásait sose törlik, nem megy kárba a munkájuk.
Tegnap először az én 230 körüli hozzászólásom zömét is meghagyták, még éjfél körül el tudtam menteni.

Jól tettem, mert ma reggelre csodálatos módon minden hozzászólásomat szorgalmasan kigyomlálták.

Keress rá a keresőben a dalmáciaira a nickek között.

*

dalmáciai
2007. július 24. 15:59 | Sorszám: 167
Mi lenne, ha mindenki ebbe a csendes posványba jönne szieztázni a kommunista frontvonalakról?

Van fogalmad mit művelnek ott a hazudós kommunisták?
De azért a választ is megkapják.

dalmáciai
2007. július 24. 15:36 | Sorszám: 159
Kicsit lesüllyedt, mióta kitiltottak )

Magyarságtudat nélküliségemről
[url] http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9166179&na_order=[/url][/b]

*

dalmáciai
2007. július 24. 15:32 | Sorszám: 158
*

Az index moderái csak a vezető liberobolsi propagandisták beosztott csicskásai, közönséges cenzori feladatokat látnak el.

Ha füttyent egyet macskatapló, figyelő vagy pixy, mert alulmaradtak a szópárbajban, ill. segédhordáik (akiket csak molesztálásra, személyeskedésre, anyázásra tartanak, moderai szemethunyással) csapatostól se tudnak elhallgattatni egy nicket, akkor parancsbaadják a törlését.

Az index külön FELJELENTŐTOPIKOT üzemeltet az indexgoebbelsek, vezérpropagandisták kiszolgálására, ahol még a látszatra se ügyelve utasítgatják a moderarobotokat.

*

dalmáciai
2007. július 24. 15:31 | Sorszám: 157
*

[b]Az index moderái csak a vezető liberobolsi propagandisták beosztott csicskásai, közönséges cenzori feladatokat látnak el.

Ha füttyent egyet macskatapló, figyelő vagy pixy, mert alulmaradtak a szópárbajban, ill. segédhordáik (akiket csak molesztálásra, személyeskedésre, anyázásra tartanak, moderai szemethunyással) csapatostól se tudnak elhallgattatni egy nicket, akkor parancsbaadják a törlését.

Az index külön FELJELENTŐTOPIKOT üzemeltet az indexgoebbelsek, vezérpropagandisták kiszolgálására, ahol még a látszatra se ügyelve utasítgatják a moderarobotokat.[b]

*

dalmáciai
2007. július 24. 15:12 | Sorszám: 150
*

A libkóbolsik slágere napokig a MAGYARSÁGTUDAT_NÉLKÜLISÉG c. topik volt. Ime a nyitója:


Nekem nem dobban meg jobban a szívem, ha felharsan a magyar himnusz.

Én nem szurkolok egy csapatnak/sportolónak csak azért, mert magyar (fontosabb, hogy mennyire ember, mennyire felkészült, sportszerű-e).

Vissza kell tartanom a nevetésem, ha valaki Wass Albert-verset szaval. A magyar irodalmi alkotásokat nem tartom jobbnak a világirodalminál csak azért, mert magyar ember írta (a minősége nem ettől függ, hanem az írótól).

És legfőképpen: viták, beszélgetések közben nem verem a mellem, hogy én magyar vagyok. Pedig a személyim nemzetisége rovatába ez van írva.

Én mégsem vagyok erre büszke, pontosabban egyáltalán nem jelent semmit nekem. Az, hogy negatív érzéssel tölt el ennek a szónak a tudata, az azoknak köszönhető, akik átestek a ló másik oldalára, és a magyar zászló lengetése közben üvöltözik (de úgy, hogy a nyáluk is fröcsög) a magyar jelszavakat (teszik ezt meccsen, tüntetésen, osztályteremben a személyes viták közben stb.).

Igen, a helyzet az, hogy nincs magyarságtudatom.

Nem tölt el patetikus érzésekkel a közös nyelv, közös történelem, közös hagyományok. Ugyanakkor tudom és elismerem a tudomány nagy eredményeit, bár nem vagyok benne biztos, hogy az Magyarország érdeme (ha a legnagyobb tudósaink emigrációban alkották meg elméleteiket és találmányaikat, akkor vajon tekintheti-e sajátjának ezt az az ország, amelyikből elmenekültek, és csak más terület fogadta őket be?). Szeretem a magyar nyelvet, mert valóban szépnek találom, és mert korlátaimból adódóan ezen a nyelven tudom kifejezni a gondolataim (hiába ismerünk több más nyelvet, azon egyszerűen nem ilyen ösztönösen kommunikálunk). Kellemesnek találom a magyar népzenét (nem a NOX-ra gondolok), mert a környezeti hatásoknak köszönhetően (iskola, család… ezt hallottam folyamatosan, így lüktetése beleégett az idegrendszerembe.

Ezek tények, de nem okozzák azt az érzést, hogy testvériséget érezzek azokkal, akik hasonlóan vélekednek.

Testvériséget lehet érezni közös eszmerendszer, közös világnézet és egyéb dolgok alapján, de nem aszerint, hogy egy nemzet tagjai vagyunk.

Az egyenesen vezet az elzárkózáshoz, a kívülállók elrekesztéséhez, lenézéséhez, a nem belső csoportok általánosításához, sztereotipizálásához, az előítéletekhez. Nem szabadna a nemzet minden egyes tagját az alapján elítélni, hogy valaki tagja. A liberálisok, baloldaliak nem tehetnek arról, hogy magyarok. Az egyén személyiség, s csak a belső tulajdonságai alapján ítélhető el.

Nem jó ez a nemzeti összetartás, sosem volt az…

És akkor itt egy a másik kép is a magyarságról. Az elkeseredett tüntetők, akik csak ilyen primitív szinten, a jelenlétükkel próbálnak változást előidézni. Sokaknak gondolom eszébe jutna az ilyesmi, ha ezt a szót hallja „én magyar vagyok”. Ez is előítélet ugyan, de sok ilyen magyar is van, ezért pár szót megérdemelnek.

Ezek kiállnak és üvöltöznek, dobálóznak. Ez mire jó? Azt állítják, hogy a magyarok érdekeit képviselik. Hát nem hiszem, hogy minden magyar örül annak, hogy az ő gondolatait ilyen formában képviselik. Azt is állítják, hogy ők az igazán magyar emberek. Hát ez meg mindenképpen zavaró lehet, ugyanis ezek nem lehetnek a magyar ember ideái.

Sosem értettem, hogyan tudják tüntetéssel tölteni az idejüket. Hát nincs ezeknek családjuk, munkahelyük, hobbijuk, otthoni feladataik? Ezek nélkül nem sokat érnek…
....

Én félek az ilyen magyaroktól (végén még ezért a cikkért is megvernek). És ez nem jó érzés. Na de nagyon a szélsőséges esetek taglalása felé sodródtam. Az átlagos magyar-érzésű ember nem ilyen radikális, nem ilyen erőszakos. Illetve mégis: csak ők elfojtottan, burkoltan teszik a hétköznapokban.

Nagyon értelmes, művelt és kulturált emberek is képesek terrorban tartani a másikat. Egyszerűen beszűkült a gondolkodásuk, és ha kifogynak az érvekből, mindig valami magyarságos ütőkártyát dobnak be.

Komolyan mondom, nem szeretek az ilyen emberekkel beszélgetni, mert nem tudunk tértől és időtől elszakadva bármiről disputálni. Annak ellenére, hogy hasznos élettapasztalatokkal vagy akár diplomával rendelkező emberekről van szó.


És még egy utolsó hozzáfűzésem: ha annyira magyar akarsz lenni, nem attól leszel az, hogy mindenféle tárggyal csapkodod az asztalt, s ezzel próbálod bebizonyítani, hogy te is oda tartozol. Hanem leteszel valamit arra az asztalra. Valami értéket, legyen az tudományos, művészeti, emberi vagy filozófiai. Ezt jól jegyezd meg, és eszerint cselekedj!

Ha már egyszer te is hülye magyar akarsz lenni… "

*

dalmáciai
2007. július 24. 14:35 | Sorszám: 149
A libsibolsik kínjukban most több mint egytucatnyi hasonló orbángyalázó topikot nyitottak az indexen.

Ezzel tudnak reagálni Tusnádfürdőre, az elvtelen, gennyes moderatúra meg falaz nekik.

Email a webmesternek | Gondola